diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/63585-0.txt | 5940 | ||||
| -rw-r--r-- | old/63585-0.zip | bin | 124938 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/63585-h.zip | bin | 130575 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/63585-h/63585-h.htm | 5784 |
7 files changed, 17 insertions, 11724 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..b919018 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #63585 (https://www.gutenberg.org/ebooks/63585) diff --git a/old/63585-0.txt b/old/63585-0.txt deleted file mode 100644 index 115b8ff..0000000 --- a/old/63585-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5940 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A bazini zsidók, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: A bazini zsidók - Regény - -Author: Lajos Biró - -Release Date: November 2, 2020 [EBook #63585] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A BAZINI ZSIDÓK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -A BAZINI ZSIDÓK - -REGÉNY - -IRTA - -BIRÓ LAJOS - -1921 - -Copyright by John Biro 1921. - -W. Hamburger, Wien. - -A mohácsi csata után Szulejman császár rövid látogatást tett Budán, a -királyi palota kincseit leküldte Sztambulba, azután összetereltette a -budai zsidókat és magával vitte őket. Ugy vélte, hogy szüksége van rájuk -és hogy birodalmának hasznára lesznek. Az erőszakkal áttelepitett zsidók -közül két fivér – Dávid és József – Baja tájékán átszökött a laza -gyűrűn, amelyet a szultán lovas katonái vontak éjszakára a zsidók tábora -köré, és eljutott a Dunáig. A két fivér itt szerzett egy rozzant ladikot -és néhány napig a Duna mocsarai között lappangott, azután visszament -Budára. Budán a városi tanács a zsidók házait ekkorra a várnagy -engedelmével kiosztotta már a város lakósai között; a két fivér tehát -egy éjjel kiásta azokat a drágaságokat, amelyeket nemrégen elhunyt apjuk -rejtett el egy utcai zendülés idején a háza pincéjében, azután elment -Tatára, onnan Sopronba és onnan Pozsonyba. Ezekben a városokban azonban -a zsidók szorongattatva éltek, hajlott hátuak és nyomott lelküek voltak, -és a két fivérnek nem támadt kedve a maradásra. József Olaszországba -vágyódott, ahol mind a ketten eltöltöttek egy-egy évet a páduai -főiskolán, Dávid azonban azt mondta, hogy Olaszországból is mindig -visszakivánkoznék Magyarországba, épen úgy, mint ahogy Törökországból -visszakivánkozott volna, ha tehát József azt akarja, hogy ő ne veszitse -el a lelke nyugalmát, telepedjenek le Magyarországon valahol. Ugy -határoztak, hogy ellátogatnak Kassára, ahol elégedetten élt egy Izsák -nevü rokonuk, akit néhány évvel ezelőtt Lajos király nevezett ki az -ottani pénzverő műhely vezetésére; Kassa felé való útjukon azonban nem -jutottak túl az első állomáson. Reggel indultak el Pozsonyból, déltájban -betértek Bazinban az ottani kis zsidó község előljárójához, Mihályhoz, -akit ott Szappanos Mihálynak neveztek, mert nagy szappankészítő műhelye -volt. Itt megismerkedtek ennek a Szappanos Mihálynak a két lányával, -Eszterrel és Judittal; és Dávidnak úgy megtetszett Eszter, hogy nem -akart tovább menni, hanem ott maradt és nemsokára feleségül is vette. A -tizenhét éves Eszternek mély, meleg, barna szeme volt; finom, kis orra; -puha, szép szája; szelidség, melegség, barna sugárzás és csendes hüség -volt az egész lány. Ilyen maradt asszonykorában is. Judit más volt. -Hófehér az arca és kékes fekete a haja; finoman metszett, hajlott orra -volt és keskeny, hideg, szép szája. Nagy szeme mindig olyan volt, mintha -kérdezne valamit, vagy olyan volt, mintha nagyon messzire nézne. -Józseftől mindenki azt várta, hogy vegye el Juditot, mint a bátyja -Esztert; ő maga is ezt várta magától; néha hosszu órákig beszélgetett -Judittal, de nem tudta rászánni magát, hogy megkérje. Érezte, hogy Judit -sem akarná őt. Az én szemem is olyan, gondolta sokszor, mint az övé: -mindig kérdez és sohase felel; és ha együtt vagyunk, ahelyett, hogy -egymásra néznénk, valami reménytelen messzeségbe nézünk. József így az -öregedő Márton nagy bosszuságára nem vette el Juditot, hanem a bátyja -házánál élt magányosan. Ami ennél még nagyobb baj volt, Juditot nem -lehetett férjhez adni, mert ha az apja a házhoz hozott valakit akiről -azt sejtette, hogy a férjéül szántak, mély ájulásba esett és néha hosszu -órákig feküdt mozdulatlanul. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Három év mulva, május elején egy napon Dávid Trientből jött haza, ahova -lovakat és prémeket vitt le. Kora délután jött meg; József egész délután -nem zavarta; az esti istentisztelet előtt azonban bekopogtatott hozzá. -Dávid ránézett és látta, hogy rossz hírt hoz. Eleresztette az Eszter -kezét, amelyet eddig a kezében tartott. Boldogságtól napfényes arca -elborult egy kissé. Mi ujság? – kérdezte fanyarul. - -– A pozsonyi purgerek, – mondotta József nyugodtan, – küldöttségben -jártak a grófnál, hogy tiltsa el nekünk a posztóval és a lovakkal való -kereskedést, amint a pozsonyi zsidóknak el van tiltva. - -– Hogyne. – szólt Dávid a haragtól elpirulva, – csak rongyokkal legyen -szabad kereskednünk! - -– Igen, – mondta József nyugodtan, – csak rongyokkal. - -– És a gróf? – kérdezte Dávid visszafojtott lélegzettel. - -– A gróf megigérte nekik. - -Dávid szótlanul harapott bele az ajkába, és az arca lassan elsápadt a -tehetetlen dühtől. Eszter rátette a karjára a kezét, Dávid lassan -elháritotta magától ezt a csendes csillapitást és szótlan, keserű -rágódásba merült. József csendes részvéttel nézte kínlódó bátyját és -nyugodtan mondta: - -– Ha a grófnak nem tagadtuk volna meg azt az ötszáz aranyat, amelyet az -elutazásod előtt kért, akkor a jó pozsonyi polgárok négykézláb hagyták -volna el a bazini várat. Sőt azt gondolom, be se merészkedtek volna a -várba; és bizonyosra veszem, hogy a gróf Gregorovius mesterrel -megüzentette nekik, hogy olyan kedvében van, hogy a zsidók ellen mindent -lehet kérni tőle. A bazini grófok pártfogása hatalmas pártfogás, de -előbb-utóbb koldussá teszi az embert. - -– Én azt hittem, – szólt halkan Eszter, – hogy csak Tamás gróf gyűlöl -bennünket. - -– Ferenc nem is gyülöl, – válaszolta József. Csak pénzt akar. - -Mindahárman hallgattak. Eszter néha aggódva pillantott Dávidra, József -pedig elgondolkozva és figyelmesen nézte mindakettőjüket. Dávid végre -felállott és elment Józseffel az esti istentiszteletre. Az -istentiszteletre összegyűltek a bazini zsidó férfiak mind: összesen -tizenketten. Istentisztelet előtt Mihály, a hitközség előljárója -tanácskozást tartott velük. Ferdinánd király tárnokmestere újra -kivetette a zsidó-adót a hitközségre; az új adó kétszerese volt annak, -amit az elmult évben fizettek. Most arról volt szó, hogyan rójják ki -egymás között a fizetendő összegeket. Mihály azt ajánlotta, hogy fizesse -mindenki a kétszeresét annak, amit tavaly fizetett. Ez ellen a -szegényebbek hevesen tiltakoztak, A tiltakozók közt a legelkeseredettebb -volt Jakab, egy magas, sovány, hajlott hátu ember, aki batyuval a hátán -járta a környékbeli falvakat és aki csak a parasztokkal kereskedett. - -– Fizessenek azok, – mondotta szikrázó szemmel, – akik olasz -bársonyruhában járnak. Ha az adót idén megkettőzték, jövőre majd -megtizszerezik, hiszen látják, hogy bazini zsidók között milyen mágnások -vannak. - -Sámuel, a gazdag öreg borkereskedő hallgatva nézte Dávidot. Ábrahám és -Izsák, akik szegény emberek voltak, lázasan helyeseltek Jakabnak. Dávid -összeszoritott szájjal hallgatott. Mihály közbelépett. - -– Azt gondolom, – mondta nyugodtan, – hogy az adót azért emelték fel, -mert a budai hitközség megszünt, Budán nincs zsidó prefektus, a király -nem is lakik Budán… - -– János király ott lakott – szólt közbe Simon, aki kardcsiszár és -páncélkovács volt és fiatalkorában Szapolyay nádor szolgálatában állott. - -Erre haragos felzúdulás támadt. Ruben, egy hunyorgó szemü, -csepüszakállu, hajlott orru kis szabó magánkivül rikácsolt: - -– Mi közünk nekünk az ő tusakodásaikhoz? Mi közünk nekünk hozzá, hogy a -tisztátlanok közül kit neveznek királynak? Nekünk mindegy, hogy kit -fizetünk meg azért, hogy disznóból ne legyen ragadozó farkassá. És az a -trón, amely felé mi nézünk, messze van innen. - -Eleazár, a község jegyzője és templomszolgája megszólalt. Rajongó szemét -felfelé emelte és a hangja reszketett a felindulástól. - -– De a király, – mondta éneklő, zengő, ujjongó hangon, – már utban van, -hogy a trónt elfoglalja. Hallom a lépéseit; és érzem a jövése drága -illatát. Cion reszket a várakozástól, mint a szerelmes asszony; és az -arkangyalok emelik már ajkukhoz a harsonát. Készitsétek a lelketeket és -figyeljetek, hogy készen legyetek, amikor a kürt szava végighasit a -földnek egyik végétől a földnek másik végéig. - -Összekulcsolta a kezét és lihegve hallgatott. A gyülekezetben elfogódott -csend támadt. A világ az utóbbi időben megint tele volt nyugtalansággal; -a lelkek hánykolódtak uj gondolatok sarkantyujától és régi megszokások -zablájától; a zsidók között pedig északon és délen újra meg újra -végigfutott egy lázas suttogás, hogy most… most telik be az idő! – útban -van már, közeledik már, jön már ama megváltó király, a Messiás. A -magyarországi zsidók között a régi hit olyanná lett, mint egy távoli és -halvány emlék, de az északról idevándorolt, sápadt, vézna Eleázár a -gyengéden szkeptikus megszokást mostanában mind sűrübben felrázta -extatikus vizióival. Jön… érezni a jövése drága illatát… Hátha? – minden -egeknek mindenható ura, hátha? A bazini zsidók megborzongva meredtek -maguk elé, csak a József szelid, barna tekintete siklott jóindulatu -kiváncsisággal egyikről a másikra. - -A beszélgetés ezután halkabban és szelidebben indult meg, de hamarosan -megint izzó vitává lett. Jakabnak a husát sorvasztotta el az az emésztő -vágy, hogy a gyerekeinek némi vagyont szerezzen; de korlátolt elme volt -és nem tudott a pénzszerzésre más módot találni, mint azt, hogy a -parasztokkal kereskedik. A Dávid és a József felsőbbsége és nyugodt -előkelősége az első perctől fogva ingerelte őt, az a mód pedig, ahogyan -pénzt kerestek és pénzt költöttek, felszított benne minden keserű dühöt. - -– Lovas karavánnal végigvonulni a városon! – mondta gőzölögve. Bársony -ujjasban fesziteni! Tollas kalapot a fejre, flórenci selyemruhát az -asszonyra, – azután _mi_ fizessünk! Azután mi szenvedjünk érte! Vagy van -a községnek előljárója, vagy nincs! - -Mihály tudta, hogy a vejének milyen rossz néven veszik a szokásait, az -életmódját, az öltözködését. Tudta, hogy még Sámuelnek, a gazdag -borkereskedőnek is az a meggyőződése, hogy zsidó ember csak kopottan és -alázatosan mutatkozzék mások előtt, a háza is legyen kivülről rongyos és -piszkos, – belül ragyoghat, ahogy tud; és a ház ura otthon fejedelem -lehet, ha tud. Most Dávid felé hajolt és nyugodtan mondta: - -– Dávid, a szerénység még senkit sem tett kisebbé. Én legjobban szeretek -abban a bőrkötényben járni, amelyet a műhelyben hordok, de mindenkire -ráhagyom, járjon, ahogy tud és ahogy jónak látja. Neked azonban most meg -kell gondolnod, hogy ha zsidó ember hibát követ el, mindig a testvérei -rovására is követi el. És meg kell gondolnod, hogy zsidótól hiba lehet -olyasmi is, ami másoknál nem hiba. Te tulságosan sok pénzt keresel és -tulságosan sok pénzt költesz. Te nagyon is fent hordod a fejedet ott, -ahol be kellene húznunk a fejünket a nyakunk közé; és hangos -lódobogással haladsz el ott, ahol lábujjhegyen kellene járnunk. -Veszedelmet hozhatsz ránk Dávid, ezt gondold meg; ez az, amire kérünk. - -– Mit kérünk! – kiáltotta Jakab. Követeljük! A község parancsolja meg. - -Halk helyeslés támadt. Dávid talpra ugrott. Lehajtott fejét felemelte és -égő szemmel nézett farkasszemet a többiekkel. - -– Az én nagyapám, – mondta az izgalomtól akadozva, – húsz lovas élén -lovagolt Ulászló király mögött a koronázáskor. Az én dédapám talpig -bársonyban és karddal az oldalán lovagolt ki a fehérvári kapun, amikor -Mátyás király Beatrix királynét hozta Székesfehérvárról Budára. Én -pedig… ha Isten úgy akarja… még különb helyen fogok lovagolni… ha majd -az egész ország hódolatát fogadja… _János király oldalán_. - -Simon, az öreg kardcsiszár elégedetten nézett fel Dávidra, a többiek -azonban felháborodott zúgásba törtek ki. Jakab rikácsolva követelte, -hogy Dávid felett itélkezzenek az előljárók, és Mihály gyorsan -kihírdette azt a határozatot, hogy a község előljárói valamelyik -környékbeli tudós rabbi bevonásával az itélőszékük elé fogják idézni -Dávidot. Azután mindnyájan bementek az istentiszteletre. Bement Dávid -is. Mozdulatlanul űlt a helyén, és József látta, hogy két ajka holtan -záródik össze az egész istentisztelet alatt. Istentisztelet után -szótlanul mentek hazafelé. Hazaérve Dávid kiszólt az istállóba és -meghagyta, hogy hajnalra nyergeljék fel a legjobb hátaslovát. József -várakozóan nézett rá. Dávid nem szólt. - -– Hova mégy? – kérdezte ekkor József. - -– Győrbe. - -József felemelte a fejét, azután lassu bólintással szótlanul lehajtotta, -mint aki egy mélyértelmü szót hallott és belőle mindent megértett. -Azután bementek a házba, ahol Eszter odaadástól ragyogó és szerelemtől -alázatos mosolygással jött Dávid elé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap délben Győr város mosoni kapujánál szállt le Dávid a lováról. -Bement egy fogadóba, a lovat beállította az istállóba és ő maga -letisztogatta a port a ruhájáról. A fogadó előtt egy buggyos ujjasu -német zsoldos beszélgetett néhány borozó fuvarossal. Hangosan káromkodva -szidta az égieket, amiért azt a gondolatot sugallták neki, hogy -Magyarországra jöjjön. Ő azt hitte, hogy itt lesz most legnagyobb kelete -a jó katonának; – erre nem tud gazdát találni. Kincset hord a zsebében; -és itt senki nincs, aki megvenné. Egy elefántcsontból faragott, arasznyi -Diana szobrot halászott ki a tasakjából. A fuvarosok zsírosan nevettek a -szobor meztelenségén, és az egyik tréfásan azt tanácsolta a katonának, -hogy ajánlja a kincsét megvételre Dávidnak, ő talán megveszi. A katona -rögtön elindult Dávid felé, és a fuvarosok nevetve várták, hogyan fog a -beszélgetés lefolyni. A katona közeledett Dávidhoz. - -– Hé zsidó! – mondta hányiveti hangon. - -Dávid készen volt a ruhája leporolásával és kiegyenesedett. A -tekintetétől a katonának a torkán akadt a szó. Meglepetve nézte végig -Dávidot, azután szinte alázatosan folytatta: - -– Nem venné-e meg az ur ezt itt e? - -Dávid elutasitó mozdulatot tett és indulni készült kifelé. Egyszerre -azonban rátévedt a pillantása a kis szoborra és megállott. Vizsgálódó -tekintettel nézte végig a katonát. - -– Te ugye a Bourbon connétable hadseregében szolgáltál? – kérdezte -lassan. - -– No már látom, hogy az úr ért a dologhoz. Rómából hoztam én ezt el egy -kardinális palotájából, – csupa ilyen meztelenség volt ott, – de ami -ezüstből, aranyból volt, mind eladtam, – hanem az ur tudhatja, hogy -Olaszországban, meg Franciaországban több aranyat kaphat ezért is, mint -amennyit nyom. - -– Adok érte egy aranyat, – mondta Dávid. - -A katona, aki a negyedrészét sem várta az egy aranynak, boldogan fogadta -el a pénzt, és csak amikor Dávid messze járt már, kezdte a fuvarosoknak -szidni a zsidót, aki rútul becsapta és aki az élete legjobb üzletét -fogja csinálni az elefántcsont szoborral. Dávid ekkor már a püspöki -palota előtt volt. A főkaput elkerülte és egy kerti kapun ment be az -udvarra. Egy inas, akinek pénzt nyomott a kezébe, gyorsan bejelentette a -püspök titkáránál. A titkár barátságosan fogadta, és Dávid nemsokára -bejutott a püspök elé. A püspök félretette Ovidiust, amelyet csendes -örömmel szürcsölt eddig. Derü és jóindulat volt a szemében. Kinyujtotta -a balkezét Dávid felé és Dávid olyan mélyen hajolt a kezére, mintha -megcsókolta volna. - -– No, mi jót hoztál Dávid? Királyi névrokonod finom költő volt, de ha az -én izlésemet kérdezed, _ez_ itt közelebb áll a szivemhez. - -Jobb kezének gyürüs mutatóujjával rákopogtatott a vörös-arany -bársonytáblás kódexre és jóindulatu, kissé felsőbbségesen kötekedő -mosolygással nézett Dávidra. Dávid hallgatott, hátha a püspöknek kedve -van Ovidiust még tovább összehasonlitgatni a zsoltáros Dáviddal. - -– No, mi jót hoztál Dávid? - -– Egy előkelő hölgyet hoztam, kegyelmes nagy uram, akit igen méltatlan -fogságból szabaditottam ki. - -A püspök tréfás megütközéssel nézett Dávidra. Dávid kivette a zsebéből a -kis elefántcsont szobrot és egy meghajlással átnyujtotta a püspöknek. - -– _Me Hercule_, – mondta a püspök, – igazad van. Ennél előkelőbb hölgyet -valóban nem hozhattál volna. Nézd feje tartásának a méltóságát; nézd az -ölének azt a szűzi gráciáját; nézd a csipői nemes hullámvonalát, amely -egyszerre tud simaságot mutatni, mint amilyen a selyemé és erőt, mint -amilyen az acélé. – Tudod, hogy ez remekmü, Dávid? Hol tettél szert rá? - -– Egy német zsoldos tisztátlan kezéből váltottam át, aki két évvel -ezelőtt jutott hozzá, mikor a Bourbon connétable csapatai Rómát -kifosztották. Azt mondja, egy kardinális palotájából hozta el. - -A püspök gyöngéd kézzel simogatta a szobrocskát és jókedvűen mondta: - -– Én pedig azt mondom, hogy ez remekmü, akárhonnan hozta. Az alkotója -elsőrangu mester, akárki volt. Jól tetted, hogy kiszabaditottad a -börtöntartója piszkos kezéből. Mit fizessek érte neked? - -A Dávid arca feszült lett az izgalomtól és megmerevedett a figyelemtől. -Óvatosan rakta egymás mellé a szavakat. - -– Arra kérem kegyelmességedet, fogadja el kegyesen tőlem: jelképeként -annak, hogy nagylelküségére és kegyességére bizakodva számithat az, aki -a védelmét keresi és a nyájába kivánkozik. - -A püspök tágra nyilt szemmel nézett Dávidra, mint aki nem akarja -elhinni, amit hall. Dávid meghajtotta a fejét hogy ez a szótlan -meghajlás oszlassa el a kételkedést. A püspök letette a szobrocskát az -Ovidius-kódexre, felállott és két kezét rátette a Dávid vállára. - -– Dávid fiam, – mondta felsugárzó jókedvvel, – látod, ez aztán derék -dolog. Én már kezdtem attól tartani, hogy a néped ősi nyakassága, -amelyről már a próféták annyit panaszkodtak, benned is erősebb lesz, -mint az a szép okosság és azok a kiváló tehetségek, amelyekkel az -istenek megajándékoztak. De látod, most annál nagyobb az örömöm… Hát -akkor átköltözöl ide hozzám Győrbe? Mikor? Minél előbb! Egyedül? A -feleségeddel? - -– Még nem beszéltem vele, de hiszem, hogy igen. - -– Hát csak vigyázz. Aszonyok nagyon makacsok tudnak lenni a -tévelygésben. – Én magam készitelek elő benneteket. Én magam -keresztellek meg benneteket. Mikor? Pünkösd után. A kerti házamat neked -ajándékozom. Már holnap költözködhetel. – A fiadat magaddal hozod? - -– Igen, kegyelmes uram. És a fivéremet. - -– József is! No, derék, nagyon derék. Hát belátta ő is? - -– Ő már régen kegyelmes uram! Ő azt tartja, hogy minden vallás csak -jelképe egy örökkévaló ideának, és az értéke attól függ, meg tudjuk-e a -kereteit tiszta erkölccsel tölteni. - -A püspök mosolygó bosszusággal nézett Dávidra. - -– Hiszen ez rosszabb eretnekség, mint zsidónak lenni. Ezt nem kell -mondani fiam. A filozófia nemes tudomány, de csak odáig szabad mennie, a -hol isteni kinyilatkoztatások megszabták a határait. Tudod: a _teológia -cselédlánya_. Majd én most már vigyázok rátok, – csakhogy egyszer -ráléptetek a helyes útra. Ülj le fiam. Ugy! És mondd el nekem, hol -jártál mostanában; és mondd el, mit tervezel, ha ideköltözöl hozzám. Azt -tudod, ugye, hogy most már sok munka vár rád, mert rád bizom majd a -pénzügyeim intézését. Hogyne! – tudom, hogy te mindent jobban intézel -majd ezentul, mint ahogy eddig intézték. Hja, eddig mégse lehetett. -Rossz példa lett volna. No, mondd el, hol jártál mostanában, mit láttál? - -– Trientben jártam, kegyelmes uram. És azt láttam, hogy a Fuggerek -palotát épitenek maguknak ott is, pedig micsoda nekik Trient? Pihenőhely -a karavánjaiknak. Határállomás Olaszország felé. - -A püspök elnevette magát. - -– Dávid, Dávid! – mondta jóindulatu tréfás hangon, – ideje, hogy -átköltözködj hozzám, mert különben belebetegednél a Fuggerekbe. Láz -gyullad ki a szemedben, ha a Fugger-nevet kimondod. No, majd nálam -megmutathatod, hogy igazán versenyre tudsz-e kelni velük. Sok pénzre van -szükségem, Dávid. - -Dávid meghajtotta a fejét. Ha a püspöknek sok pénzre van szüksége, ő -majd sok pénzt csinál. A homlokát azonban egy más gondolat, egy -sasszárnyu, merész, új, nagy gondolat felhőzte be, és egész testében -minden izom megfeszült attól az elszánt akarattól, hogy a püspököt -megnyerje nagy, uj gondolata számára. - -– Kegyelmes uram, – mondotta, – mikor én Trientben megláttam a Fuggerek -uj palotáját, nagyon elgondolkoztam. Azután volt időm gondolkozni -Trienttől Pozsonyig. - -– És mire jöttél rá Dávid? – kérdezte a püspök, halk és jóindulatu -felsőséggel. - -– Arra, hogy a Fuggerek rosszul csinálják a dolgukat. - -– No, Dávid, ezt nem lehet mondani. - -– Rosszul csinálják. Ahova a Fuggerek lépnek, ott nem nő többé fű. _Igy_ -pénzt teremteni könnyü dolog, csak ravaszság és erőszakosság kell hozzá. - -– Hogyan akarnál _te_ pénzt teremteni, Dávid? - -– Ugy, kegyelmes uram, hogy _mindenkinek haszna legyen belőle_. Ez az, -amire rájöttem Trienttől Pozsonyig. Ha egyszer kegyelmességed akaratából -kicsavarjuk a Fuggerek kezéből a bányáikat, az erdőiket, a földjeiket, a -jogosítványaikat: ott, ahová mi betesszük a lábunkat, ott mindenkinek -örülnie kell. Ott áldásnak kell fakadnia. A városi polgárokat segiteni -kell, és a parasztból nem szabad kisajtolni a velőt. A magyar paraszt -olyan állapotban van az Ulászló király korabeli lázadás óta, mint a -barom. Nem csoda, ha fele annyit sem termel, mint az olasz paraszt. -Mindent ott kell kezdeni, hogy fel kell segiteni a parasztot. - -– Lehet, Dávid, lehet… bár én nem sokat bízom a paraszt alacsony -értelmében. De mit szólnak majd ehhez az urak? - -– Erős király kell nekik, aki kényszeritse őket, – mondta Dávid -visszafojtott lélegzettel. - -A püspök ránézett, azután olyan mozdulatot tett, mint aki leleplezi a -másiknak a gondolatát. - -– Te, úgy látom, csakugyan át akarsz engem téríteni János király -hüségére, – mondta mosolygó fenyegetéssel. - -Dávid megrezzent az örömtől, hogy a püspök ilyen derülten fogadta a -javaslatát. Felindultan mondta: - -– Ha kegyelmességed János király mellé állna, akkor okossággal és -ügyességgel, jó szóval és pénzzel, igérettel és hatalommal melléje -lehetne téríteni az egész országot. Kegyelmességed lenne… az első ember -a király után az országban. Megint lenne egy erős akarat, amely -uralkodik; – lenne, aki parancsol, tehát lenne rend és lenne pénz; – -lenne pénz, tehát lenne hadsereg; – könnyü szerrel és véres fejjel -kergetnénk vissza a törököt. - -– Azt hiszed, a török újra jön? - -– Bizonyosra veszem. A velencei tanácsnak jelentette is már a -konstantinápolyi követe. - -– Akkor annál inkább Ferdinánd király mellé kell állnunk. Általa -megkapjuk a császár segítségét. - -– De nem, kegyelmes uram, – mondta Dávid türelmetlenül, a meggyőződése -hevétől elragadtatva, – ez az óriási tévedés. A császár el van foglalva -a francia királlyal. El lesz még sok évig, sok évtizedig foglalva, – mit -tudom én, hány száz évig. A császár nem törődik Magyarországgal; és -Ferdinánd királynak csak arra kell Magyarország, hogy Ausztriát és -Stiriát védje. Magyarországnak magát kell megvédenie. És ha János király -uralkodik rajta, könnyü is lesz megvédenie magát. Békés szomszédságban -is élhet Szulejmán császárral; mert a magyar királyt eltűri a -szomszédságában a török, de a német császárt soha. - -A püspök töprengve nézett maga elé. Az ország sorsára gondolt, és -egyszerre az esztergomi székesegyház hatalmas kupolája jelent meg a -szeme előtt. János király mellé állni: ez az esztergomi érsekséget -jelentené. Esztergomi érseknek lenni, egy könnyen vezethető király -mellett az ország első emberének lenni, parasztok felett és urak felett -úrnak lenni: szép hatalom és nagy feladat. Lehet, hogy a török ujra -visszajön; _egy_ ember bátorságán, okosságán és erején múlhatik akkor, -hogy egy sötét sorstól megmenekül-e az ország. Néhány másodpercre az -egész lelkét eltöltötte a vezetésnek, az emberirányításnak a kemény -vágya, azután éles és eleven vizióként egyszerre arcokat és tekinteteket -látott maga előtt. Dölyfös fejeket és kemény nyakakat: ezeket meg -kellene hajlítani. Gúnyos tekinteteket és sziszegve csúfolódó szájakat: -ezeket meg kellene szégyeníteni. Urakat, papokat, éhségeket, -büszkeségeket, gonoszságokat, konokságokat, – milyen fáradságos, -hálátlan, keserves, nehéz küzdelem lenne. - -– Óh Dávid, – mondta a hirtelen bágyadtságtól elszürkülő arccal, – -együgyű barbár vagy te is, hogy ilyen dolgokon töröd a fejed, ahelyett, -hogy rábeszélnél: költözzem el végre a fagyos Duna mellől oda, ahol -Egeria nimfa adott tanácsokat Numa Pompilius királynak. Palotát -épittetnék a Coeliuson, és neked egyéb dolgod nem lenne, mint hogy szép -szobrokat vásárolj nekem; és nekem egyéb dolgom nem lenne, mint hogy a -tudatlan néptől és az erőszakos uraktól távol, finom szellemekkel -társalogjak: a szépség világában a bölcseség nyelvén. - -Felállott, töprengő és szórakozott arccal járt fel és le a teremben, -azután legyintett egyet. - -– Majd meglátjuk, no majd meglátjuk Dávid. - -Dávid még egy kisérletet tett, hogy a püspököt jobb kedvre derítse. -Megkérdezte, nem lehetne-e része abban az örömben, hogy a Pannónia -megtérítéséről szóló hősköltemény ujabb verseit meghallhatja. A püspök -évek óta dolgozott egy latin nyelvü époszon, amelynek a hőse Szent -István volt, és néha kedve tellett benne, hogy uj hexametereit Dávidnak -felolvassa. Most azonban erre sem volt kedve. Majd máskor, mondta -szórakozottan. Reméli azonban, szólt erre Dávid, hogy a munka elég jól -megy; a legutóbbi ének – a lázadó Koppány táborba szállása Lucifer -ösztönzésére – mintegy füllel hallhatóvá és kézzel tapinthatóvá tette a -harci lármát és az egész tábort. A munka elég jól megy, felelte röviden -a püspök. Dávid erre elhallgatott, és mikor a püspök tovább folytatta -töprengő sétáját, csendesen felállott. A püspök elmélyedve járkált még -egy ideig, azután a gondolataiból felébredve odafordult Dávidhoz: - -– Hát eredj, fiam, haza. És gyere minél előbb ide; itt már vár rád majd -a házad. – A grófok eleresztenek, mi? Nem tartozol nekik semmivel? - -– Inkább Ferenc gróf tartozik nekem ezer arannyal. - -– No, és? - -Dávid a vállát vonogatta és olyan mozdulatot tett, mint aki nem tud -elháritani egy veszteséget. A püspök felélénkült. - -– De már olyan bolond dolgot ne csinálj, hogy ezer jó aranyat csak -egyszerűen ott hagysz a szenteket ócsárló Ferencnél. Tudod, hogy ha -egyszer megkereszteltelek, ezt a pénzt nem követelheted soha többé. - -– Hogyne tudnám, kegyelmes uram. Akit a keresztviz ért, az az egyház -törvénye szerint neofita; és újszülöttnek se követelései, se tartozásai -nem lehetnek. - -– Jól tudod. Csak épen ugy kellett volna mondanod: a _szent_ keresztviz. -No, majd megtanulod ezt is. De ha te ilyen jól ismered a kánonjogot, -akkor… - -Elmosolyodott. - -– Inkább azt kellene csinálnod, hogy adósságokat csinálsz, ahol tudsz és -sietve felveszel minden pénzt, amit fel tudsz venni. De most komolyan: -illetlen és helytelen dolog lenne, hogy te a szent keresztség által -károsodjál. Menj el ahhoz az istentagadó és pazarló Ferenchez és -követeld tőle a pénzedet. És ha nem akarja megfizetni, mondd meg neki, -hogy a pénzt nekem igérted és hogy én Ferdinánd király kancellárját -kértem meg rá, hogy hajtsa be számomra. A kancellár halálosan gyűlöli -Ferencet, és Ferenc tudja, hogy Ferdinánd király udvarában nem nagyon -szeretik a zabolátlan, istenkáromló szája miatt. – Hogy a kancellárhoz -fordultam: ezt fogod neki mondani, – értetted? - -– Igen, kegyelmes uram. - -– No, most menj fiam. És térj vissza minél előbb – családostul. _Vale -bene_. - -A kezét nyujtotta. Dávid ráhajolt a kezére és kiment. Sietett a -fogadóhoz, felnyergelte a lovát és sebesen indult hazafelé. A gyors -ügetés jól esett annak az izgalomnak, mely forró lángokkal lobogott az -egész testében. Cselekedni szeretett volna, munkához látni; -legszivesebben mindjárt verekedni azokkal, akik az utjába akarnak állni. -Milyen lassan megy minden, milyen soká tart minden, – miért nem lehet -percek alatt elvégezni mindent, ami ahhoz kell, hogy ráléphessen az új -útra! Áthozni Győrbe Esztert, a gyereküket, Józsefet, a holmijukat, -ráadásul az ezer aranyat is a gróftól, megkeresztelkedni azután munkához -látni: most máris, rögtön! Mennyi teendője van: rendbehozni a püspök -pénzügyeit előbb. Azután áttériteni a püspököt János király hűségére. -Azután jönnek a Fuggerek: kicsavarni a kezükből a bányáikat, a -földjeiket, a jogositványaikat. Azután erős hadsereget állitani: a -fejére ütni annak, aki az urak közül hánykolódik, és fejére ütni a -töröknek is, ha kell. Olaszországban van egy ágyuöntő, azt ide kell -hozatni; Mohácsnál ágyuval győzött Szulejman császár, ágyuval lehet -legyőzni, – csak legyen ágyuja az embernek. Kinek van ágyuja? Akinek -pénze van. A püspök nem méltányolta eléggé az ő nagy gondolatát; azt, -amelyet Trient és Pozsony között kigondolt: úgy kell pénzt teremteni, -hogy mindenkinek haszna legyen belőle. Miért olyan gazdagok az olasz -polgárok? Mert védett városokban laknak és szabadon kereskedhetnek. Meg -kell védeni a magyar városokat is; nagy kereskedő utakat kell megnyitni -déltől északra és nyugatról keletre; és fel kell szabadítani a -parasztot. Persze erős király kell, aki a hánykolódó urakra zablát rak. -Lesz-e János király elég erős? Mátyás király elég erős volt. Mátyás -király… Hm! Mátyás király alatt a pécsi érsek: Ernuszt Zsigmond -megkeresztelt zsidó volt. Mátyás király alatt Csáktornya várura: Ernuszt -János megkeresztelt zsidó volt. Mátyás király alatt a zágrábi érsek: -Thuz Oszvald megkeresztelt zsidó volt. Mátyás király alatt Túróc -főispánja ifjabb Ernuszt János megkeresztelt zsidó volt. Mátyás király -alatt Horvátország bánja: Thuz János megkeresztelt zsidó volt. János -király azzá lehetne, ami Mátyás király volt. Mi lesz akkor abból az -emberből, aki a királynak karja és kardja lett, aki visszahóditja neki -azt, amit elvesztett, leveri azokat, akik ellene feltámadnak és gazdaggá -teszi az országot? Gazdaggá tenni az országot: ez a legfőbb feladat. A -besztercei hegyekben egy felhagyott ezüstbányát ujra meg kell nyitni; a -máramarosi sót Csehországba kell szállitani; Olaszországnak búza kell és -ló; a németeknek hús; – minden várost gazdaggá lehet tenni ebben az -országban és minden parasztot jól lehet lakatni. És ezt ő fogja véghez -vinni, Dávid, Péter fia, véghez fogja vinni, ha minden oktalanság és -rosszindulat, minden tunyaság és ostobaság össze is esküszik ellene. Az -agya zugva őrölte a gondolatokat; mindig ujabb és ujabb feladatok, ujabb -és ujabb lehetőségek jutottak eszébe; és alig vette észre, hogy -besötétedett körülötte. Szeretettel elnézett a sötét mezők felett, -amelyek láthatatlan messzeségekbe vesztek az út jobb oldalán és -baloldalán, fáradtan ügető lovát lépésre fogta, megveregette a nyakát, -azután ismét lázas álmodozásba merült. Késő este ért haza. Eszter ébren -várta, azután leült vele az asztalhoz és csendesen és derülten nézte, -amint kiéhezetten enni kezd. Dávid jóétvággyal evett, de halk feszültség -nyugtalankodott a lelkében. Az ezer feladat közül, amely rá vár, most -jön az első; nem a legkönnyebb; talán a legnehezebb: meg kell mondania -Eszternek… rá kell beszélnie Esztert. Szűkszavuan felelgetett az Eszter -kérdéseire; várt, amig lefekszenek. Akkor karjai közé vette az asszonyt, -magához ölelte és megcsókolta. Eszter hálásan símult hozzá és boldogan -adta át magát az ölelésnek. Ekkor a sötétségben, mialatt a felesége -szíve a mellén dobogott, összeszedte minden erejét: - -– Eszter, – sugta halkan, – szeretsz? - -Eszter egy szorosabb öleléssel és egy halk sóhajtással felelt: - -– Eszter, – kérdezte tovább, – én elmegyek innen lakni. Velem jössz? - -– Veled. - -– Akárhová? - -– Akárhová. - -Ekkor mind a két karjával átölelte, hogy az asszony a karjai között -olyan lett, mint egy gyerek, akit felemelhet és elvihet, magához -szorította, mintha a testét és a lelkét át akarná olvasztani a maga -testébe és a maga lelkébe, és a fülébe súgta: - -– Győrbe költözöm. A püspök védelme alá. - -A két karja még szoritotta az asszony drága testét, de érezte, hogy a -két kar mindjárt bágyadtan fog lehullani. Mert az Eszter teste a két -karja között egyszerre megmerevedett. Nem állt ellent, csak -meghidegedett. A melegsége kialudt. Elhalt. Dávid érezte, hogy hiába -lenne minden erőfeszítése, ezt a melegséget most nem tudja többé -felgyujtani. Lassan kieresztette a karjai közűl az asszonyt. - -– Hát mit akarsz? – mondta kétségbeesve. Nem bírom tovább. - -Az asszony hallgatott. - -– Eszter! – szólt halkan Dávid. - -– Igen, – hallatszott az asszony elfakult hangja a sötétségből. - -– Csak nem hiszed azokat az ostobaságokat, amiket ezek az őrültek -összefecsegnek? Hogy holnap jön a Messiás? – Csak nem hiszed, hogy -Istennek valami különös célja van velünk és hogy ellene vétünk, ha -keresztvíz hull a fejünkre? – Mért nem felelsz? Mondd! Hiszed? - -– Nem, – jött az asszony vonakodó, bágyadt hangja. - -– Hát akkor miért ne tegyem? - -– Ne tedd! – szakadt fel az asszony forró, könyörgő suttogó hangja. - -– De miért? Miért? Miért? Miért? - -Eszter hallgatott. Miért? Ha azt úgy meg lehetne mondani. Az ősi hit ő -bennük régen kialudt. Régen nem érezték többé, hogy az igéret, a -kegyelem és az igazság csak nekik adatott, és régen nem érezték azt, ami -az öregek között derült nyugalmu meggyőződés volt, hogy amit ők hisznek -és megtartanak, az Istentől való örök igazság, amit mások hisznek és -megtartanak, az babona és hazugság. Lehet, hogy babona az egyik, akkor -babona a másik is, és egyiknek sincs több joga a másiknál. Miért -ragaszkodtak mégis eddig a maguk öröklött vallásához? Mert szorongatták -őket érte; mert igazságtalanságokat kellett érte elszenvedniök; mert -gonosznak érezték az erőszakot, amely hitet akart rájuk kényszeriteni, -mert ha az ősi hit bennük kialudt is, égőnek és elevennek érezték azt a -jogot, hogy vallást tegyenek róla akár ők, akik nem ragaszkodnak hozzá -többé, akár a testvéreik, akik még ragaszkodnak hozzá. És most átmenni -az elnyomóhoz? Most átpártolni az üldözőhöz? Most igazat adni az -erőszaknak, – a gonoszságnak, amely nem szűnik meg hajszolni őket, az -ostobaságnak, amely soha nem pihen meg a csúfolásukban, a gyűlöletnek, -amely nem akarja látni az embervoltukat, az ártatlanságukat és a -tisztaságukat? Kiszolgáltatni a testvéreiket? Árulóvá lenni? - -Eszter egy kétségbeesett öleléssel kapaszkodott hozzá Dávidhoz. - -– Ne tedd, – jajdult fel sírva, – ne tedd. - -– De miért? - -– Nem tudom, – zokogta Eszter, – nem tudom… Nem szabad elhagyni az -ártatlanokat. - -– De mi közöm nekem hozzájuk, Eszter? Akit szeretek közülük, azt -szeretni fogom ezentúl is. És meg fogom védeni majd, ha igazságtalanul -bántani akarnák. De a többiekhez: mi közöm? – mi közöm? – mi közöm? - -– Bántják őket. - -– Hát védjék meg magukat, ahogy tudják, Ugy lenézik a mások babonáit. -Hát ne ragaszkodjanak a magukéhoz se. Miért legyek én áldozata az ő -makacsságuknak és az ő babonáiknak? - -– Miért? - -– Igen, miért? Ha olyan okot tudsz mondani, amelyet el lehet fogadni, -engem meggyőzhetsz. Miért? - -Az asszony nem tudott felelni, amint soha nem tudott előtte és soha nem -tudott utána zsidó ember felelni akkor, amikor egy zsidó ember nyugodtan -felvetette azt a kérdést, hogy miféle ok tarthatná őt vissza a józan ész -és a hideg értelem nevében attól, hogy megkeresztelkedjék. - -– Miért dacoljak én, miért álljak én ellent? Miért tartsak én ki egy -olyan ügy mellett, amelyben nem hiszek? Miért különítsem én el magam -attól az egész országtól, amelyben élek és amelyben meg akarok halni? -Ahol élt és ahol el van temetve az apám és a nagyapám és a dédapám? -Jeruzsálem! Én nem akarok Jeruzsálembe menni, még ha az arkangyal -trombitája hina, akkor sem. Hát mit várjak én akkor? Mit tiltakozzam én? -Mit álljak én itt örökös kihivásként, – meddőn magamnak és meddőn nekik? -Én dolgozni akarok, cselekedni akarok, segíteni akarok; – cserébe azért, -hogy engednek, miért ne tenném meg, hogy a szép győri székesegyházba -járok a sötét és rút kis bazini zsinagóga helyett? Istennek mindegy. -Isten azt akarja, hogy dolgozzam, és mindegy neki, hogyan imádkozom -hozzá. Nem hiszed, hogy mindegy? Felelj: nem hiszed? - -– De igen. - -– Hát akkor miért ne tegyem meg? - -– Ne tedd. - -Dávid fáradt dühvel vetette magát neki újra a meggyőzés munkájának. Kért -és könyörgött; új és ellenállhatatlan érveket halmozott egymásra; Eszter -nem tudott ellentmondani, de mikor arra a kérdésre kellett felelnie, meg -van-e győzve és arra a kérdésre kellett felelnie, helyesli-e tehát, hogy -Dávid megkeresztelkedjék, megrendíthétetlen makacssággal elsóhajtotta -vagy elzokogta kétségbeesett „ne tedd“-jét. Dávidot lassanként egészen -kihozta a sodrából ez a konok ellenállás. Félóra eltelt félóra után; a -hangja egyre hevesebb lett, a beszéde ingerült és sértő, az ajkáról -végre haragos és sebző szavak záporoztak az asszonyra és a két keze -felindultan szorította az asszony vállát. Eszter csendesen sírt. Dávidra -mély szégyenkezés és kínos lehűlés jött rá. Eleresztette az asszonyt és -sokáig hallgatott. - -– Eszter! – szólalt meg azután halkan a sötétben. - -– Igen… - -– Én… elmegyek Győrbe. Te… tehát nem akarsz velem jönni? - -Hosszu hallgatás következett. Dávid feszülten meredt bele a sötétségbe; -a sötétség nehéz csendje és súlyos mozdulatlansága tele volt számára az -asszony néma vivódásával. Mit fog mondani? Mi lesz erősebb a lelkében? A -sötétség súlya kezdett elviselhetetlenné lenni. Az ólomleplet végre -félrelebbentette egy leheletnél könnyebb hang: két ajak kettényílása a -megszólalás előtt. Dávidnak összeszorult a szive. - -– Én… jött az asszony haldoklóan halk hangja, – veled megyek, akárhova -mégy. De… - -Dávidnak az öröm forróságával telt el a teste. Átölelte az asszonyt és -egy lázas csókkal szakította félbe az ajkán a mondatot. Tudta, hogy ez -jönne: de ne tedd. De ő megteszi; és az asszonyt magával ragadja; és -Eszter is látni fogja majd, hogy így volt jó és okos és szép; látni -fogja, mert hiszen mindennél jobban szereti. Ha semmivel nem tudta -Esztert meggyőzni, a szerelmükkel meg tudta győzni. Az asszony teste -azonban mereven feküdt a karjai között. Dávid kétségbeesetten -erőlködött, hogy magához melegitse, de minden forró erőfeszitése -hiábavaló volt. A könyörgő csókjai meddőek maradtak, az asszony fagyosan -és elhaltan feküdt a karjai között. - -Dávid másnap reggel fanyar kedvvel és halálos fáradtan ébredt. Eszter -már talpon volt, a reggeli készen állott, és a kis fiuk vidáman játszott -a harmadik szobában Józseffel. Dávid egy ideig mozdulatlanul hevert az -ágyban és az az érzése volt, hogy semmiért a világon nem érdemes az -embernek megerőltetnie magát. De azután eszébe jutottak azok a -gondolatok, amelyek tegnap, hazafelé jövet foglalkoztatták, a fantáziája -kigyulladt, és egyszerre megint forró hullámként ömlött végig a testén a -cselekvés vágya. Kiugrott az ágyból, gyorsan felöltözködött és bement -Józsefhez és a fiához. A fiát az ölébe vette és Józsefnek röviden -elmondta, mit beszélt a püspökkel. József nyugodtan bólogatott, Eszter -fakó arccal járt kelt körülöttük. Dávid látta rajta, hogy Józseffel már -beszélt a dologról. Sietett megreggelizni, hogy egyedül hagyhassa őket. -A József csendes okosságától és nyájas bölcseségétől várta, hogy -meggyőzi majd az asszonyt; hiszen József tanitotta meg mindakettőjüket -arra, hogy minden vallás csak jelképe egy felfoghatatlan ideának és hogy -őseik vallásának nincs különb rangja más vallásoknál. Felállott. - -– Hová mégy? – kérdezte József. - -– A grófhoz, – felelte Dávid. - -– Azt gondolom, – mondotta csendesen József, – hogy azért nem kell -erőltetni a dolgot. Ferdinánd király kancellárja lehet, hogy gyülöli a -grófot, de a kancellár messze van, Győr is messze van, a gróf pedig -közel van. - -Dávid igent intett, azután elment. A lelke tele volt dacos haraggal és -keserü elszántsággal. A gróf közel van? Nagyon is közel volt három -hosszu évig és a közelsége gyakran fojtogatóvá lett. Amikor idejöttek, -Ferenc gróf a hálának és az elragadtatásnak forró indulatát gyujtotta -fel a szivében. Ferenc gróf akkoriban egyre-másra magához hivatta őt, -vagy Józsefet, leültette őket és órák hosszat elbeszélgetett velük olasz -és latin irókról, német tudósokról, és spanyol tengeri utazásokról, -Magyarországról, a világról, életről, halálról. De időről-időre a -grófnak furcsa kedve támadt, szidta az égieket és összetörte a drága -szobrokat, amelyeket pár hete vásárolt, a feleségét hazaküldte néhány -hétre a szüleihez, kalandos nőszemélyeket csőditett a várba, és ilyenkor -estétől reggelig és reggeltől estig folyt a bor, és senkinek nem volt jó -a gróf közelébe kerülni. Ezek voltak azok az időszakok is, amikor pénzre -volt szüksége, mert ilyenkor szórta a pénzt; és ilyenkor nem volt -tanácsos megtagadni tőle azt, amit kivánt. Dávidon három év sok -megaláztatásának minden keserüsége végigborzongott. Oh, ha a gróf urral -ő egyszer még szembenállhatna ugy, hogy a fejét magasra emelheti; nem is -ugy, hogy ő erősebb és hatalmasabb legyen, csak úgy, hogy a feltételek -egyenlők legyenek: ember ember ellen, ököl ököl ellen, fegyver fegyver -ellen. Lázas fantáziája egyetlen villanással elébe is rajzolt már egy -ilyen helyzetet. Igen, József mosolyogni szokott az efféle forró vágyban -nyögő bosszuálmokon; József azt mondja, hogy a tiszta erkölcs világában -élő lélek nem törekedhetik megtorlásra, mert a megaláztatás, amely érte, -nem is juthatott közelébe gondolatai független birodalmának. Józsefnek -két élete van: az egyik, amelyet kifelé él, a másik amelyet az ideák -világában él. De neki, Dávidnak, a megaláztatások a bőrén égnek, mintha -sebek volnának, és a lelkén égnek, mintha a lelke hus és vér volna. Ő -szembe akar egyszer kerülni a kinzójával; – ha például János király jön, -hogy visszavegye az országot; és Ferenc gróf a Ferdinánd pártján lesz; a -két sereg közeledik egymás felé; akkor ő, Dávid, messziről meg fogja -ismerni a bazini grófok sólymos lobogóját… Remegő lélekkel merült bele -lázas álmának a részleteibe. - -– Jóreggelt szomszéd, – szólt rá egy derülten dörmögő hang. - -Dávid hideg zökkenéssel felébredt. Pongrác András szólította meg, a -városbiró, termetes, hatalmas, jókedvű ur. - -– Jó reggelt városbiró úr, – felelte lehülten. - -– Mi ujság szomszéd? - -Dávid ránézett a városbiró husos fejére, a vidám kis szemre, mely a -bozontos szemöldök alatt hunyorgott és a széles szájra, a vastag bajusz -alatt. Egy másodpercig még habozott. Jó lesz-e igy? Azután lassan -felelte: - -– Egyetlen egy ujságot tudok, városbiró ur: hogy ha még mindig kedve van -rá, a házam most eladó. - -A városbiró kis szeme felgyulladva fordult a ház felé és a házon tul a -kertek felé. - -– Hogy adná szomszéd? - -– A ház a kerttel, szöllővel, felszereléssel, állatokkal együtt -kétezerötszáz magyar forint. De azért ilyen olcsó, mert ezt az árat egy -héten belül készpénzben le kell fizetni. - -– Hó… szomszéd, ki tud ennyi pénzt egy héten belül lefizetni? - -– Ha városbiró ur nem, akkor talán Neuperger János. - -– No, megálljunk csak. Hát elköltözik tölünk szomszéd? Hová megy? Csak -nem az uj Indiákba? Mert oda lenne jó. Azt mondják, hogy Károly császár -spanyol katonái olyan országokat találtak ott, ahol lapátolják az -aranyat, mint nálunk a homokot. - -A városbirónak ez volt a szerelme: messzi országokról hireket hallani és -a csodálatos hireket nyugalmasan megbeszélni. De Dávidnak most nem volt -kedve Károly császár spanyoljainak tengerentuli felfedezéséről -beszélgetni. - -– Hát ha városbiró ur nem akarja…? - -– Megálljunk csak. A gróf eleresztette-e már magukat? - -– Most megyek hozzá. - -– Hát ha végzett vele, nézzen be hozzám a városházára. - -– Igen. - -Dávid köszönt és tovább ment. Mikor a vár közelébe ért, dobogni kezdett -a szive. Megalázottnak érezte magát ezért a szivdobogásért. -Összeszoritotta a fogát és ökölbe szoritotta a kezét. A várkapuban a -grófnak néhány huszárja sütkérezett. Szó nélkül beeresztették Dávidot. -Dávid áthaladt a várudvaron és egy csigalépcsőn felment Gregorovius -magiszterhez, a gróf titkárához. Gregorovius rosszkedvüen soványan, -rövidlátóan hajolt az irásai fölé és fanyar közömbösséggel fogadta -Dávidot. - -Dávid jelentette neki, hogy szeretne a gróf elé jutni. - -– Most kelt fel, – mondta Gregorovius, – most még én se tartom -tanácsosnak, hogy elébe kerüljek. Ülj le és várj. - -Dávid leült. Gregorovius az irásai fölé hajolt, azután felnézett -Dávidra. - -– Hallottad, – kérdezte fanyarul, – hogy egy portugál hajós elindult a -hajójával kelet felé és nyugatról jött vissza? - -– Hallottam, – felelte Dávid. - -– Tehát a föld gömbalakú. Én ezt megmondtam már negyven évvel ezelőtt, -amikor a száját se nyitotta ki senki azok közül, akik most hires -emberek, mert ők előre tudták. Én megmondom most előre azt is, mit -fognak találni azok, akik a földet északról délre akarják megkerűlni: -mély örvényeket fognak találni, melyeken a viz folyton áramlik, a föld -belsején át, északról dél felé és délről észak felé a hold különbőző -szakai szerint. Ez az áramlás a föld testén át: ez tartja egyensulyban a -földet, ez táplálja a forrásokat és ez okozza a földrengéseket. Én ezt -megmondom előre. De ha majd bebizonyosodik, hogy igazam volt, akkor a -doktorok, filozófusok, fizikusok, egyetemi tudósok, akik az egész -világon összetartanak és támogatják egymást, megint fel fogják fedezni, -hogy ő kőzülük mondta meg valaki elöszőr; és a nemzetközi gonosz -összetartás megint hiressé tesz valakit, ki az _én_ gondolatomat lopta -el és csinált rendszert belőle. Nekik rendszer kell; és aki nem az ő -tolvajnyelvükön beszél, az nem igazi tudós nekik. A te József testvéred -is ezt mondta, amikor átadtam neki a nagy filozófiai munkámat, amelyben -megdönthetetlen érvekkel bizonyitom be, hogy az univerzum lényege a -nedvesség és szárazság, vagyis: akarat és erő. Azt mondta, hogy nem -adhatja át és nem ajánlhatja annak a páduai Pontecorvo nevű zsidó -könyvnyomtatónak, mert az filozófiai könyveket szokott nyomatni és az én -munkámnak nincs az a filozófiai terminológiája, amelyhez ez a Pontecorvo -hozzá van szokva. Megértettem. Nem akarja, hogy a munkám napvilágra -kerüljön. Mert ti zsidók is országról országra össze vagytok esküdve. El -akarjátok takarni a nemzetek elől az univerzum lényegének a -megismerését, hogy ti lehessetek urrá minden nemzet felett. Én ismerlek -benneteket, és József fivéred hiába vágott nekem udvarias arcokat, én -láttam: mi a véleménye a nagy munkámról. Csakhogy nem soká fog -diadalmaskodni, mert Tamás gróf segitségével én most Bécsújhelyen -kinyomatom egy másik munkámat, amelyben bebizonyitom, hogy a -Szentirásban igenis benne van, hogy a föld gömbalakú, de másrészt az -egyház ellenségei hazudnak, amikor azt próbálják elhitetni a tudatlan -tömeggel, hogy a föld forog a nap körül. - -Dávid szórakozottan hallgatta Gregorovius mestert. Nagyon jól ismerte -már a tudományát és sokszor hallotta, amint arról panaszkodott, hogy -másoknak jut ki a hir és a tudós dicsőség, holott ő volt az, aki egy -hosszú és immár alkonyodó élet folyamán mindent elsőként és előre -mondott meg. A gróf szobái felől nemsokára zeneszó hangzott fel; -Gregorovius mester sokáig beszélt még; azután egy keserű mozdulattal -elhallgatott és görnyedt háttal kiment. Amikor visszajött, szótlanul -intett Dávidnak, hogy mehet befelé. Dávid lassan bement a reggeliző -terembe. A terem alsó végén olasz zenészek voltak. A terem felső végén -ott állott a dúsan megteritett asztal. Az asztalfőn Ferenc gróf ült; -jobbra és balra tőle egy-egy nő. Dávid ismerte ezt a látványt. Az asztal -másik végén azonban tetőtől talpig fekete ruhában, mozdulatlan, sötét -arccal, összeráncolt homlokkal most ott ült Tamás gróf. - -– A szentek meghallgatták az imámat, – kiáltotta Ferenc gróf Dávid felé. -Tudod-e hogy miért imádkoztam? - -– Nem tudom, nagyságos gróf úr, – felelte Dávid. - -– Hát azt tudod-e, hogy a trieri érsek micsoda szent kincseket állitott -ki a hallei székesegyházban? - -– Nem tudom, nagyságos gróf úr. - -– Nem közönséges relikviák voltak ott, szép öcsém, nem holmi korhadt -csontok, – hanem voltak ott elköltözött szentek egész kadáverei. Volt -ott Izsák ősapa testének egy hiteles darabja. Volt ott maradék abból a -mannából, amely a pusztában hullott. Voltak ott ágak Mózes égő -csipkebokrából. Volt ott egy kancsó a kánai mennyegzőből, sőt némi -maradék abból a borból is, amelyet Jézus vizből változtatott borrá. -Voltak ott tövisek Jézus töviskoszorújából és volt ott egy öklömnyi kő, -amely azok közűl a kövek közűl volt, amelyekkel Szent Stephanust halálra -kövezték. Tudod hány ezer ilyen relikvia volt ott? Kilencezer összesen. -Tudod, mit hirdettetett ki a trieri érsek – a római kuria kardinálisa, a -német birodalom választófejedelme – valamennyi templomában? Hogy aki -elzarándokol Halle városába, ott a szent kincsek felmutatását áhitatos -lélekkel végigszemléli; azután derekasan belenyúl a bugyellárisába és -kiguberálja az érsek úr számára a pénzt, az _kiváló_ bűnbocsánatot kap -minden vétkeért. Ezt tette Albrecht herceg ő eminenciája, de felkopott -az álla, mert a hallei szent kincseket kevesen bámulták meg, és a végén -a goromba, bolond wittenbergi barát, az uj Husz János olyan mérgesen -rámordult, hogy mind a kilencezer szent kincsét ijedten dugta el az -éléskamrába. De amit ő ilyen kevés dicsőséggel kezdett, azt én teljes -dicsőséggel fogom folytatni. Ügyetlen kontár volt a trieri érsek. Izsák -ősapa testének egy darabja! Mi az? Ha én szent kiállitást rendezek, még -a spanyolok is idehurcolják mindazt az aranyat, amelyet az uj Indiákon -összerabolnak. Mert én nálam látható lesz maga az a felséges fenék, -amelyet Mózes csak röptében láthatott. Én nálam látható lesz az a -legfelségesebb anyaméh, amelyben szüzen fogantatott meg a mi… - -Egy dördülés hallatszott. Tamás gróf egyenesedett ki és kemény ököllel -rávágott az asztalra. Szép aszkéta arca sápadt volt, csak mélyen ülő -szeme tüzelt fivére felé. Szótlanul állott az asztal alsó végén. - -– Óh, bocsánat, – mondta Ferenc gróf, – nem akarom az érzelmeidet -sérteni. Foglalj helyet, látod, Psziche, itt a balomon, mert azelőtt -egyszerü tót parasztlány volt, egészen elsápadt a haragodtól, bár -Asztarte itt a jobbomon, aki azt állitja magáról, hogy a török szultán -háreméből szűzen szökött meg, a tekintetével arra csiklandoz, hogy -folytassam a lázadozásomat ellened, akiben Mihály arkangyal képviselőjét -látja. De foglalj helyet, igyunk rá egyet és folytassuk úgy, hogy neked -is kedved teljék benne. - -Dávidhoz fordult. - -– Mondd megátalkodott Krisztus-tagadó, tudod, miért imádkoztam volt -minden szentekhez? - -– Nem tudom, nagyságos gróf úr. - -– Azért imádkoztam, hogy hozzanak téged gyorsan elém, mert szentet -akarok csinálni belőled is. Egy hét óta tartom itt magamnál a -selmecbányai hóhért, hogy megértsétek: milyen illetlen, helytelen és -botrányos dolog, hogy nektek, a megfeszített Jézus tagadóinak olyan -ötszáz aranyatok van, amely után én, akinek igényem van minden malasztra -és a túlvilági üdvösségre, hiába vágyódom. Felelj hát nekem Beliál fia -és Mammon imádója, megkapom-e az ötszáz aranyat, vagy olajba főzesselek -meg, nyárson forgassalak, kóccal tömesselek ki, egyszóval olyan szentet -csináljak belőled, hogy, ha a gyüjteményemben kiállitalak, a trieri -érsek sírva fakad szégyenletében. Felelj tisztátlan, hitetlen, -szentségtagadó zsidó. - -Csend volt. Dávidnak a belei is reszkettek a lázadó haragtól. Eszébe -jutott a József figyelmeztetése, de tajtékzó dühe minden meggondolást -elsodort. - -– Nagyságos gróf ur, – mondta dacos alázattal, – arra kérem, -sziveskedjék visszafizetni nekem azt az ezer aranyat, amelynek a -visszafizetését már tavaly megigérte. - -– Mit? Miiit? - -Ferenc gróf előrehajolt és álmélkodva bámult rá Dávidra. Nem akart hinni -a fülének. Dávidnak az egész belsejét rázta már a dacos harag. - -– Elköltözöm a győri püspök úr védelme alá… - -Ferenc gróf hátravetette magát a székében és elkezdett nevetni. -Harsányan, hosszan nevetett, és a nevetése olyan hosszúra nyúlt és olyan -görcsössé lett, hogy a két nő előbb ijedten fordult hozzá, azután -egyszerre feléje hajolt. Ferenc gróf hirtelen szétütött közöttük, a -nevetést abbahagyta, és az arcára olyan fájdalmas komorság űlt rá, -mintha nagy kinokat szenvedne. - -– Elköltözöl a györi püspök úr védelme alá? És nemcsak, hogy nem akarsz -itthagyni nekem ötszáz aranyat, hanem meg én fizessek neked ezret? -Valószinűleg sürgősen is? Azonnal, mi? - -– Azonnal, mert a győri püspök urnak megigértem, hogy ezt a pénzt -magammal viszem. - -Ferenc gróf dölyftől rekedt hangon mondta: - -– Hát menj, és mondd meg a győri szoknyás embernek, hogy jöjjőn ő és -próbálja behajtani ezt a pénzt, ha ugy szereti a pénzt. Mondd meg neki, -hogy akkor összekötözöm a szakállát a szakálladdal és együtt -korbácsoltatlak ki benneteket Magyarországból, és minden csuhással -összekötözök egy-egy zsidót, és ahány csuhás és ahány zsidó van -Magyarországon, mindet egyszerre hajtom ki innen. - -Dávid nem mozdult. A torka száraz volt a felindulástól. Egy másodpercig -habozott, azután lassan, mint aki biztosan tudja, hogy a döfése találni -fog, megszólalt: - -– A győri püspök úr nem maga akarja behajtani ezt a pénzt, mert a -behajtásra már megkérte Ferdinánd király kancellárját. - -Ferenc gróf elsápadt. Lassan felállott és mereven nézett Dávidra. Dávid -összeszedte minden erejét, hogy farkasszemet tudjon nézni vele, de a -gróf szeme vak tekintettel meredt rá. Nem is ránézett tulajdonképen, -hanem messze, túl rajta, a győri püspököt kereste. Ezt merészelte vele -tenni a szoknyás ember? A vargaivadék? Ezt üzenni? – egy zsidóval? – -neki? Nehány hosszú, nehéz lélekzetet vett, azután a szeme ujra meglátta -Dávidot. Legyintett. - -– Menj! – mondta halkan. - -Dávid elment. Ferenc gróf sápadtan és szótlanúl nézett utána egy ideig, -azután intett a két nőnek, kotródjanak ki. A két nő kiment. Ferenc gróf -járkálni kezdett a teremben. Rágódva és kinlódva járkált sokáig. - -Tamás gróf szótlanúl nézte a bátyja gyötrődését, végre megszólalt. - -– Ferenc, – mondta halkan és gyöngéden, – most megaláztatás ért és a -lelked nem talál olyan gondolatra, amely megenyhitené. És ezentúl sorra -jönnek a megaláztatások, és a lelked soha meg nem találja a nyugalmát, -ha csak vissza nem térsz arra az utra, amelyet bűnös könnyűséggel -elhagytál. Te most olyan vagy, mint aki eladta a lelkét, és ha szólásra -nyitod a szájadat, minden szavadból az örök kisértő beszél. Most még -felszabadithatod magad; most még visszafordulhatsz; most még -megpróbálhatsz világosan látni. Gondold csak meg, egyszerű és józan -ésszel: hogyan érhetett téged ez a megaláztatás? Nem ugy-e, hogy a -zsidókat, akik valóban a megfeszitett Jézus ellenségei és akiknek hivő -keresztényekkel való együttélését megengedni botrányos dolog és akiket -Pozsony és Sopron és minden keresztény nemzet törekszik kiűzni a maga -kebeléből, hogy a hitetlen, konok zsidókat te ide befogadtad és a -védelmed alá vetted? Nem igy történt-e? _Mert_ befogadtad őket: azért -ért _ez_ a megaláztatás. De te többet tettél: te őket gyakran az -asztalodhoz ültetted, és olyan kérdésekről beszéltél velük, amilyenekről -keresztény embernek csak lelkipásztorával szabad beszélnie, ha -megnyugvást, vagy utbaigazitást keres. Nem érzed te, hogy ezek a -beszélgetések készitették elő a lelkedet az örök kisértő számára? Nem -látod te, hogy igy támad fel benned a bujaság, a pénzszomjuság, és mind -a hét főbűn? Nem világos előtted, hogy az első megaláztatás után még sok -és egyre sulyosabb és egyre nagyobb megaláztatásnak kell jönnie? Most -megint a nagy megkisértés korszaka jött el a világra. A luteránus pestis -már ide is átharapózik. Tegnap Szentgyörgy faluban egy bibliát találtam, -amelyet ide becsempésztek és amelyből az oktalan parasztok maguk -próbálták kiolvasni az igazságot. De én azt mondom neked: hogy ha maga a -császár is gyengének bizonyult a wormsi gyűlésen a sátán bérencével, a -wittenbergi árúlóval szemben, aki százszorosan rászolgált a Husz János -sorsára, kell, hogy legyenek, akik nem bizonyulnak gyengének. Én meg -fogom tenni azt, amit Isten és a Boldogságos Szűz szolgálatában megtenni -kötelességem. Én ezentúl nem mozdulok el itthonról. De a legelső -kötelességem itthon az, hogy téged megmentselek. Meg foglak menteni… -rábeszéléssel vagy erőhatalommal… egyelőre ülök az asztalodnál és várok. -De a Boldogságos Szűz segitségével meg foglak menteni. - -Ferenc gróf eleinte állva hallgatta a fivérét, azután csendesen leült. -Tamás valamikor szerzetes akart volt lenni, de feladta ezt a tervét, -mert a magyarországi szerzetes-rendek közűl egyet sem talált elég -hitbuzgónak. Most a legforróbb vágya az, bárcsak indulna meg már a -luteránusok ellen való harc és bárcsak ő megszerezhetné ebben a harcban -a mártirkoronát. Tamás… milyen kedves, szőke fiú volt; most milyen -rajongó aszkéta-arca van. Miket beszél össze… milyen furcsa keverék ez a -beszéd… közbe kellene szólni, ha nem valami harsogó blaszfemiával, akkor -néhány hideg és józan érvvel… De hiszen nem használna… és igazán -szeretetből történik az egész… de milyen furcsa, hogy valaki a -keresztény eget ilyen komolyan veszi, holott az Olimpuszt se lehet -komolyan venni, pedig az mennyivel szebb ég volt… milyen csodálatos -szükséglete az embernek ez az örökös kisérletezés azzal, hogy egy -elfogadható eget gondoljon ki. - -Tamás tovább beszélt; Ferenc pedig félrehajtott fejjel, elgondolkozva -hallgatta. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Dávid lement a várból, felment a városházára és hosszu tárgyalás után -szerződést kötött a városbiróval, hogy eladja neki a házát, kertjét és -szőllőjét kétezerötszáz magyar forintért és hogy a városbiró tartozik -neki ezt az összeget egy héten belül megfizetni. Azután hazament és -elmondta Józsefnek, mi történt. József szelíd figyelemmel hallgatta -végig, azután így szólt: - -– Ha rám hallgatsz, azonnal lóra ülünk és vágtatunk Győr felé. - -– És az ezer arany? - -– Itt hagyjuk. - -– És a kétezerötszáz forint. - -– Majd kitalálunk valamit. És ha nem, legfeljebb az is elveszett. - -Dávid habozott egy másodpercig, azután elöntötte a harag. - -– Oh nem, – mondta fogcsikorgatva, – azt nem. Mitől féljek? A gróf -tudja, hogy a győri püspök védelme alatt vagyok. Tudja, hogy ha eljön az -én időm, akkor a bosszum… oh, nem félek tőle. - -József csendesen belenyugodott abba, hogy maradjanak, és aznap nem is -történt semmi különös dolog. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap déltájban Mihályhoz, a zsidó hitközség előljárójához betért -Zakariás, a hires pozsonyi orvos. Lovon jött Trencsénből, ahová azért -hívták, hogy gyógyitsa meg a trencséni hercegnőnek egy beteg unokahugát. -Pozsonyig ekkor már meg sem akart állni, de az erősen tűző napban olyan -gyengeség vett rajta erőt, hogy ágyba kivánkozott. Nyolcvan éves volt -már és Mihálynak, aki vigyázva és gyöngéden fektette ágyba, bágyadt -mosollyal mondta: „Lejárt az időm Mihály. Ha itt halnék meg nálad, -bocsáss meg érte.“ Néhány órai fekvés után azonban annyira megüdűlt, -hogy fel is kelt. Mihály örömmel mondta neki, hogy ime mégse járt le az -ideje, de Zakariás derülten rázta meg hófehér fejét és azt felelte, hogy -legfeljebb még napokról lehet szó. Az ideje lejárt. Ma hadd maradjon még -itt, azután holnap hazamegy Pozsonyba meghalni. Később azonban olyan -jókedvűen beszélgetett Mihálylyal, hogy Mihály két kérést terjesztett -eléje. Az első az volt, hogy nem tudná-e meggyógyitani az ő Judit -lányát, aki mindig mély ájúlásba esik, ha kérő jön a házhoz, a másik az -volt, hogy nem vezetné-e a tanácskozást valamelyik környékbeli rabbi -helyett, amikor a község előljárói itélkeznek Dávid felett. Zakariás -elgondolkozott. - -– Az ösapákról, – mondta csendesen, – meg van írva, hogy hosszú élet -után _elteltek az élettel_, azután meghaltak. Én nekem most a halálra -kellene készülnöm, és talán bűnös telhetetlenség tölem, hogy még mindig -nem tudtam eltelni az élettel. De fiatal lányok szenvedése, fiatal -férfiak dacos ágaskodása, minden, ami élet, engem még most is mindennél -jobban érdekel. És igy, ha Isten hozzád vezérelt, én szivesen segitek -nektek igazságot tenni a vőd ügyében, és megpróbálom, hátha meg tudom -gyógyitani a lányodat. - -Megállapodtak abban, hogy Dávid felett másnap fognak itélkezni, azután -Mihály behivta a feleségét – Gunda asszonyt – és ketten elmondtak neki -Juditról mindent, amit el tudtak mondani. Gunda asszony panaszosan -mondta végűl, hogy ő azt hiszi, ezt a lányt szemmel verte meg valaki, -mire Mihály ráförmedt, ne legyen olyan együgyü, hogy elhiszi a parasztok -babonáit; tudhatná, hogy minden betegség abból ered, hogy a test nedvei -valamilyen ok következtében megromlottak. Zakariás hallgatva nézett -rájuk, azután megkérdezte, Judit volt-e az, akit az előbb énekelni -hallott. Amikor megtudta, hogy ő volt, kérte, hogy küldjék be hozzá -Juditot, de ne mondják neki azt, hogy ő meg akarja gyógyitani. Judit -nemsokára bejött a szobába. Az öreg Zakariás az asztalnál űlt egy -karosszékben, előtte bor volt – Mihály legjobb bora – amelyből néha -ivott egy-egy kortyot. Leültette magával szembe Juditot és meleg -örömérzés járta át öreg testét. Milyen szép, hogy ilyen rejtelmes sötét -szépség van a világon. Mégis szép volt ez az élet. Milyen kár volna -ennek a bóditó virágzásnak meddőn elhullnia. Beszélgetni kezdett -Judittal. Judit tartózkodva felelgetett. De az öreg Zakariás azután ezt -mondta: „Nagyon szépen énekelsz Judit. Olyan szép hangot, mint a tiéd, -nem hallottam azóta, mióta Milanóban jártam. Ott a herceg udvarában -szinjátékot játszottak, és egy szinjátékban az éj királynőjeként lépett -fel egy csodálatos hangú és rendkivüli szépségű asszony.“ Judit ekkor -kitáguló szemmel nézett Zakariásra és nemsokára mohó beszélgetésbe -merült vele. Estefelé Zakariás azt mondta Mihálynak: „Még nem tudom -Mihály, mi baja a lányodnak, de tartok tőle, hogy ha a gyógyúlását -akarod, el kell küldened magadtól valahová idegenbe.“ - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Kint ragyogó májusi alkonyat volt. A nap vonakodva ereszkedett le a -nyugati hegyek mögé, az árnyékok hosszúra nőttek már, de a világ még -tele volt kicsorduló fényességgel és olyan hömpölygő jó szaggal, amelyet -mintha óriási, mennyei tömjénhintők hintettek volna el. Földek páráztak, -fűvek zsendültek, akácfák illatoztak; és a bazini várból lassan és -rosszkedvüen lefelé indúlt a városba a selmecbányai hóhér. Tetőtől -talpig bőrbe volt öltözve. Szulejmán császár ázsiai katonáin látta, -milyen félelmes az ilyen sötét bőrpáncél. A selmecbányai hóhér szerette, -ha félnek tőle; ez a félelem az előize volt annak az örömnek, amelyet -akkor érzett, ha vért látott kicsordulni a kezére adott emberi testből. -Vaszilinak hitták. Görögországi cigány-félvér volt; és gyerekkorában -végignézte egyszer, hogy török katonák hogyan kinozták sorra a faluja -embereit, mert az emberek nem akarták bevallani, hová ásták el a -pénzöket. Ezt a látványt nem tudta többé elfelejteni; nemsokára -elszökött otthonról és beállt azok közé a gyülevész csapatok közé, -amelyek a szultán rendes katonaságát kiegészitették. Mikor a törökök -Magyarországon jártak, el kellett szöknie a szultán hadseregéből, mert -megölt néhány foglyot, akit nem lett volna szabad megölnie. Selmecbányán -felfogadták hóhérnak. Nemrégiben Pozsony város kölcsönkérte néhány -napra. Amikor megint utban volt hazafelé, a bazini gróf itt fogta azzal, -hogy dolgot ad majd neki: nehány zsidót kell a maga módján rábeszélnie, -hogy ne ragaszkodjék olyan bűnösen a pénzéhez. Napok teltek el és még -mindig tétlenűl sétált. A torkában száraz görcs támadt már és a hátán -hideg bizsergések futottak végig a vágytól, ha arra gondolt, milyen az, -mikor a kés alatt kicsordul a vér vagy a hüvelykszoritó szoritása alatt -ropog a csont és szakad a hús. - -A selmecbányai hóhér lassan ment le a város felé. Az út szélén sűrű -galagonyabokrok voltak. A hóhér megállt és hallgatózott. A bokrokon túl -két különös hang veszekedő, rikácsoló és siró párbeszédét hallotta. -Átbújt a bokrokon. Az út mellett, az árkon túl piszkos vityiló állott; a -vityiló előtt egy rút öregasszony hajolgatott a föld felé, köveket -szedett fel és a köveket rikácsolva hajigálta egy kilencéves fiú felé. A -fiú sirva ugrált el a kövek elől és sirva kiabálta az öreg asszonynak, -adja vissza a pénzt, amelyet elvett tőle. A hóhér egy ideig szótlanúl -hallgatta a kiabálást, azután átugrott az árkon és megállott az -öregasszony és a kisfiú között. Az öreg asszony ijedten pislogott fel a -hóhérra és egyszerre remegni kezdett. A fiú bátorságra kapott. Elmondta, -hogy délben a Szent Floriánhoz cimzett fogadóba – az a város másik végén -van, Szered felé – küldte az apja két ezüstpénzért, amellyel a fogadós -tartozott neki. Ez az asszony – mindenki tudja róla, hogy boszorkány – -elcsalta tőle a pénzt, azzal, hogy azt mondta, olyan madarat mutat neki, -amilyent még sohse látott. Mig ő a madárra várt, kicsavarta a kezéből a -pénzt, azután eltünt. De ő tudta, hogy a boszorkány hol lakik. A pénz -nélkűl nem mert hazamenni, hanem itt várt mostanig, a boszorkány most -hazajött, s ő követeli vissza a pénzét. - -A hóhér nézett az öregasszonyra. Tekintete alatt az öregasszonynak -egészen meggörnyedt a háta és vacogni kezdett fogatlan szája. A hóhér -sokáig nézett rá, azután a fiúhoz fordult. „Gyere be,“ mondta neki, „ide -a házba, a boszorkány vissza fogja adni a pénzedet.“ - -Az öreg asszony remegve mutatott utat a piszkos vityilóhoz. Mindahárman -bementek. A nap leszállt a nyugati határhegyek mögé. Kint sötét lett és -csípő, tavaszi hűvősség támadt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap szombat volt, hetivásár napja Bazinban, és a vár felől a város -felé vivő uton vásárosok igyekeztek befelé. Az egyik kocsit hirtelen -megállitották, mert a mezőn a sűrű tövisbozót mellett egy öregasszony -jajgatva kezdett kiabálni. A férfiak leszállottak a kocsiról, azután az -asszonyok is átmentek a mezőre; azután megállott még néhány kocsi, és a -gyalogosok is odagyültek a tövisbozót köre. A tövisbozót alatt egy -kisfiú holtteste feküdt. A két lába kötéllel volt összekötözve; a teste -tele volt szurások nyomaival, a kezén és a lábán fel voltak az erek -vágva. A vásárosok meghökkenve állták körül a kis holttestet és -elszörnyedve kérdezték, ki tehette ezt. Vért sehol nem lehetett a -közelben látni, a holttestet máshonnan kellett idehozni. Az öreg asszony -azt mondta, ő nem tudja ki követte el ezt az istentelenséget; ő nem -látott senkit; csak hajnalban látott valamiféle zsidókat erre -lopózkodni, de nem tudja, ők tették-e. Az öregasszony azután elment. A -vásárosok tanácstalanúl állták körűl a tüskebozótot; a tömeg egyre -nagyobb lett; végre valaki azt mondta, hogy a holttestet fel kell tenni -egy kocsira és be kell vinni a városházára. Minthogy a holttestet senki -nem akarta a kocsijára felvenni, egyelőre nem történt semmi. A tömeg -folytonosan nőtt, és egyszerre egy bazini ember megismerte a kis -halottat. Ez, – mondta, – a Meylinger György Jancsi fia. Az emberek -elálmélkodtak ezen a közlésen és hangosan kiabálták, hogy értesiteni -kell Meylinger Györgyöt. Azonban senki se mozdult, a tömeg állt és zúgva -beszélgetett. A vár felől jövet ekkor megjelent az országuton Tamás -gróf. Le akart menni a hetivásárra, mert rá akart csapni azokra az -árúsokra, akik ujabban mindenféle lázitó, luteránus nyomtatványokat -adtak el a hetivásáron és ezekkel a nyomtatványokkal megmérgezték a nép -lelkét. Mikor a tömeget meglátta, átjött a mezőre. Az emberek -elcsendesedtek. Levették a kalapjukat és utat nyitottak neki. Tamás gróf -meghökkenve állott meg a holttest előtt. - -– Ki tette ezt? – kérdezte haragosan. - -A körülötte állók sietve felelték, hogy ők nem tudják, ők a vásárba -igyekeztek, a holttest itt feküdt a tövisbozótban, egy öregasszony -talált rá, és az emberek azt beszélik, hogy hajnaltájban zsidókat láttak -erre lopózkodni. Tamás grófon a mély megrendülés forró borzadása futott -végig. Ki tette ezt? A kereszténység ellenségei tették, azok, akiket egy -vétkes lanyhaság nagyon is sokáig tűrt a keresztény nemzetek kebelében. -Csoda-e, hogy az igaz hit megromlik és mindenütt felemeli fejét a -gonosz, ha Krisztus nyilvánságos ellenségeinek ilyen szabadságuk van? A -Németországból fenyegető hitrontás ellen a védekezés legelső és -legsürgősebb cselekedete, hogy azokkal kell leszámolni, akik nyilt -tagadással merészelnek Krisztus ellen támadni. A Boldogságos Szűznek -harcosokra van megint szüksége: oh, _egy_ harcosa lesz a Boldogságos -Szűznek, aki el nem lanyhul és meg nem pihen a keserű végig. – -Összerázkodott és körűlnézett. Az emberek várakozva néztek rá. - -– Tegyétek fel, – mondta nekik komoran, – ezt a szegény áldozatot egy -kocsira. Be kell vinni a városházára. - -A holttestet most feltették a legelső kocsira, Tamás gróf odafordult egy -emberhez. - -– Menj fel, – mondta, – a várba és mondd meg a várnagynak, hogy tizenöt -huszárral azonnal jöjjön le a városházára. - -Az ember sietve indult a vár felé, Tamás gróf pedig a kocsi mögött -lassan ment befelé a városba. A városban a tömeg, amely követte, még -jobban megnőtt. A városháza előtt a kocsi megállott. Tamás gróf -lehivatta Pongrác Andrást, a városbirót. - -– Városbiró úr, – mondta neki felcsendülő hangon, – ki tette ezt? - -A városbiró megütődve nézett a holttestre, azután megzavarodva nézett a -grófra. - -– Ezt a szegény áldozatot, – mondta Tamás gróf, – a mezőn, egy -tövisbozótban találta Isten rendelése szerint egy öregasszony. Elhoztuk -ide. Nézze meg; és mondja meg: ki tette ezt? - -A városbiró levett süveggel állott a gróf előtt és lassan a homlokához -emelte a kezét, hogy letörölje róla az izzadságot. A tömegből, amely -eddig hallgatva állta körűl őket, most megszólalt egy hang: - -– A zsidók tették. - -Egy másik hang: - -– Csak a zsidók munkája lehet. - -Nehányan helyeseltek, de a tömeg egyébként hallgatott és várt. Tamás -gróf összevont szemöldökök alól nézett a városbiróra. A városbiró -zavarodottan próbálta kitalálni, hogy mit akar, de az arcáról semmit se -tudott leolvasni. - -– Ki fogjuk nyomozni a bűnöst, – mondta habozva, – de el fogjuk -hallgattatni azt, aki tudatlanságból és ostobaságból ártatlanokat vádol. - -Tamás gróf felcsattant: - -– Én pedig össze fogom törni azt a birót, aki lanyhaságból vagy -megvesztegetettségből futni engedi a bűnösöket. - -A városbiró elsápadva nézett rá és nem értette, mit akar. - -– A zsidókat azonnal el kell fogatni, – mondta Tamás gróf. Nem tűröm, -hogy a zsidó pénz munkába fogjon és megint egyszer elhomályositsa az -igazságot. - -A tömeg halkan morajlott. A városbiró meghajtotta a fejét és -engedelmeskedett. Semmiképen sem volt az az érzése, hogy helyesen -cselekszik. De ha a gróf igy akarja? És hiszen az igazság majd kiderűl. -Bement a városháza kapuja alá és kiadta a városi darabontoknak azt a -parancsot, hogy menjenek és hozzák a városházára a zsidó férfiakat. -Tamás gróf a kocsit a holttesttel eközben elküldte Meylinger Györgyhöz -és a tömegnek megparancsolta, hogy oszoljon szét. Azután belépett a -városháza bolthajtásos kapuja alá. A hat városi darabont indúlóban volt. -Tamás gróf megállitotta őket, megkérdezte, milyen parancsot kaptak, -azután hideg haraggal fordult a városbiróhoz: - -– Ha csak a férfiakat fogatja el, az annyit jelent, hogy a nők kezében -szabad utja van a zsidó pénznek arra, hogy birákat vesztegessen meg. - -A városbiró most őszinte és becsületes dühbe jött. A gróf harmadszor -gyanusitotta meg mások előtt. Káromkodva mondta a darabontoknak, hogy -hozzák be, valamennyi zsidó a városban van; az ölbeli csecsemőt is. -Tamás gróf rövid fejbólintással vette tudomásúl a parancsot. A -darabontok elmentek. Tamás gróf töprengve járkált a kapubejárat alatt. A -városbiró mérgelődve várakozott. Tamás gróf megállott előtte: - -– Kire tartozik a zsidókon való itélkezés? – kérdezte komoran. - -– Negyedik Béla király szabadságlevele szerint, amelyet utóljára második -Lajos király is megerősitett, főbenjáró ügyekben felettük a nádor -itélkezik, vagy pedig a budai király várnagy. - -A Tamás gróf szeme komor lobogással tűzött a városbiróra. A nádor? A -budai király várnagy? Elhúzni a vizsgálatot? Nyujtani a pert? A -bűnösöket talán még utnak is inditani innen Budára? Közben felvenni a -jutalmakat az igazság eltemetéseért? Oh, odakint holtan fekszik egy -ártatlan, szegény gyermek; az igazságot, te pénzre éhes biró: azt nem -fogod megölni és eltemetni. A városbiró elvörösödött a gróf -tekintetétől, amely ujra a gyanusitás ostorcsapásaival verte végig, és -keservesen küzdött, hogy bátran és nyugodtan tudjon a gróf szemébe -nézni. Kint lódobogás hallatszott. A gróf huszárjai érkeztek meg. Tamás -gróf elfordult a városbirótól. Lázas elszántság égett minden csontjában, -a cselekvés vágyának kinzó lobogása. Kilépett a kapu elé és gyors -parancsokat adott ki huszárjainak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A bazini zsidók istentisztelet előtt összegyűltek a zsinagógában, hogy -Dávid ügyében itélkezzenek, de nem tudták megkezdeni a tanácskozást, -mert Dávid és József hiányzott. Előbb vártak rájuk, azután értük -küldtek. A küldött még nem jött vissza, amikor a városi darabontok -bejöttek a templomba és azt mondták Mihálynak, aki elébük lépett, hogy a -zsidók valamennyien tartoznak rögtön a városházára menni. Mihály -meghökkenve felelte, hogy épen istentiszteletre készűlnek, és majd -istentisztelet után felmennek a városházára; a darabontok azonban erre -gorombák lettek, kiabálva követelték, hogy a zsidók azonnal jöjjenek és -fenyegetően emelgették az alabárdjaikat. A zsidók felzúdultak és ki -akarták szoritani a darabontokat a templomból, Mihály azonban rábeszélte -őket arra, hogy engedelmeskedjenek. A zsidók tehát összeszedelőzködtek -és a darabontokkal együtt elindultak a városháza felé. Útközben -találkoztak Tamás gróf huszárjaival. Négy huszár átvette a zsidókat a -darabontoktól, a többi huszár pedig a darabontokkal együtt elment az -asszonyokért, a gyerekekért és a hiányzó férfiakért. A zsidók -felindultan siettek a városháza felé. A városháza előtt nagy tömeg -állott. A tömeg szótlanúl fogadta őket. A zsidók bementek a városháza -kapuja alá. A kapu alatt halvány arccal és égő szemmel állott Tamás -gróf. A zsidók meg akartak állani előtte, de ő szótlanúl intett, hogy -menjenek tovább. A zsidókat felvitték a városbiró elé. - -– Városbiró úr, – szólt felindultan Mihály, – mit akarnak tőlünk? - -– Az istenfátokat, – fakadt ki Pongrác András, – sok bajom van veletek. -Jegyző úr, irja fel a nevüket. Porkoláb! Vegye át ezeket a zsidókat. - -– Városbiró úr, – mondta Mihály haragtól reszketve, – azt csak -megmondja, hogy miért csuknak be bennünket? - -– Majd tudjátok ti már azt! Porkoláb! – le ezekkel a zsidókkal a -pincébe. - -A zsidók vonakodtak indulni, a huszárok azonban lökdösni kezték őket, -azután kardot huztak. A zsidók erre álmélkodva és elhülve lementek a -városháza pincéjébe. Ott bezárták őket; magukra maradtak; nemsokára -azonban kinyilott az ajtó, és az ajtón behajtották hozzájuk az -asszonyokat és a gyerekeket is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Dávid otthon volt és komor nyugalommal rendezgette az irásait. Várta, -hogy érte küldjenek a zsinagógából és fanyar elégtétellel forgatta -magában azt a dacos feleletet, melyet a küldöttnek adni fog. József a -másik szobában játszott a Dávid fiával, Eszter pedig fakó arccal -járt-kelt a házban. A külső ajtót ekkor hirtelen felrántották; a -szobákon végigrohant Vidra Gergely, egy tizennyolcéves legény, aki három -év óta volt Dávid szolgálatában. Dávid Pestmegyéből hozta el; az apját -és az anyját megölték volt a törökök, a házukat felgyújtották, a -tizenötéves fiu otthontalanúl bolyongott volt ide-oda. - -– Gazdám, – mondta lihegve, – nagy baj van. - -Dávid talpra ugrott. - -– Mi az? – kérdezte megdobbanó szivvel. - -– Azt mondják: a zsidók megöltek egy gyereket. És a gróf huszárjai most -minden zsidót összefognak. - -Dávid egy ugrással a szekrénynél volt, egy mozdulattal kirántotta és -zsebregyűrte azt a pénzt, amely a szekrényben volt, azután egy másik -ugrással kint volt a szobából. Csak az istállóig juthasson el, csak lóra -ülhessen. Nem érzett aggodalmat azért, hogy Esztert és Józsefet -itthagyja. Ha magával akarná őket vinni, egyikük sem menekülhetne; ha -azonban ő ki tud siklani, ő megmenti, ő kiszabaditja, ő kivágja Esztert -és Józsefet, ha ezer ördögöt kell is letipornia a szabaditásukért. A ház -előtt állt, az istálló felé fordúlt és a mellében megakadt a lélegzet. -Az istálló előtt ott állott a gróf két huszárja, és az egyik épen -kardlappal vágott végig a kocsison, aki nem akart tovább kotródni. Dávid -a kert felé fordúlt; a fák között átlátszott néhány ezüstsujtásos kék -huszárruha. A kapúban városi darabontok álltak. Dávid villámgyors, lázas -munkára kényszeritette az agyvelejét. Mit kell itt tenni? Mit lehet itt -tenni? Ekkor meglátta a bazini várnagyot, amint a kapún át jött be, -egyenesen őfelé. Erre megfordult és berohant a házba. Maga mögött -bezárta az ajtót. A lakáson végigsietett, vissza az asztalhoz, amelynél -ült, tollat vett a kezébe és két lázas sort irt a győri püspöknek. A -gróf – irta – fogságra veti őt és nyilván el akarja vesziteni; az -irgalmas Isten nevében kéri ő kegyelmességét, jöjjön és tegyen -igazságot. - -A külső ajtón dörömbölni kezdtek. - -– Gergely fiam, – mondta Dávid, – én megigértem, hogy telket veszek -neked, ha majd megházasodol. Nem telket: ötven holdas birtokot vásárolok -neked, ha ezt a levelet elviszed a győri püspöknek. Tedd el, űlj lóra… - -József lassan elindult, hogy kinyissa a bezárt ajtót. Dávid Gergelyhez -hajolt. - -– Bizhatom benned, Gergely? Elviszed a levelet? - -– El. - -József kinyitotta az ajtót, a gróf huszárjai bejöttek, gyorsan -közrefogták Dávidot és Józsefet, azután megparancsolták Eszternek is, -hogy álljon oda melléjük. Eszter réműlten szoritotta magához a kisfiát -és odaállott Dávid mellé. Dávid megfogta az Eszter karját és haragtól -fuldokolva fordult szembe a várnaggyal. - -– Vigyétek őket, – mondta derűlten a várnagy, – aki szökni próbál, azt -levágjátok. - -A huszárok elindultak a foglyokkal; a várnagy ott maradt a házban, -gondosan megvizsgált mindent, némi értékes apróságot elvett a maga -számára, azután a gróf parancsa szerint lepecsetélte a házat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A városháza pincéjének pántos ajtaja kinyílt és a porkoláb betolta rajta -Dávidot, Józsefet és Esztert a gyerekével. A bazini zsidók mind együtt -voltak már a pincében, férfiak, nők és gyerekek, riadt és megzavarodott -csapat, amelynek a rémülete még testet se tudott ölteni. A férfiak -kérdésekkel rohanták meg Dávidot. Dávid egy türelmetlen mozdulattal -elhallgattatta őket. - -– Egy ember beszéljen egyszerre. Mivel vádolnak bennünket? - -– Mi semmit se tudunk, – felelte Mihály. Az asszonyok azt beszélik, hogy -mikor őket behozták, valaki azt kiabálta utánuk, hogy ha husz -zsidógyerek ég a máglyán, az se lesz elég az egy Meylinger Jancsiért. - -Dávid sötét és merev arccal bólintott. - -– Igen, – mondta mozdulatlan arccal, összeszorított foggal és odavetően, -– a Meylinger György Jancsi fiát meggyilkoltan találták a vár felé vivő -országut mellett a mezőn. - -Elhallgatott, mintha folytatást, vagy feleletet várna. De senki sem -szólt semmit. Dermedt, nagy csend lett. A bazini zsidókra, mint egy -fekete köd, rászállt az iszonyat. A szemek elveszve meredtek egymásba, -mintha a másiknak a szeme támasztékot, megpihenést, meleg nyugovást -adhatna a rémületnek ebben a jégsivatagában. Az asszonyok sírni kezdtek. -A gyerekek velük sírtak. - -– Elég, – mondta Dávid fogcsikorgatva. Az asszonyok vigyék el innen a -gyerekeket. Eszter, keress helyet magadnak valahol. – Ti pedig mondjátok -meg; mit tehetünk. - -Az asszonyok sírva elvitték a síró gyerekeket, a férfiak űzött -nyugtalansággal tanácskozni kezdtek. Az öreg Zakariás, aki fáradtan dőlt -neki a falnak, félbeszakitotta a tanácskozást. - -– Bocsássatok meg, – mondta – én nem bírom tovább. Ha valamiben -hasznotokra lehetek, majd megmondjátok. Addig is: le akarok pihenni. - -Átvezettette magát a bolthajtásos pince másik részébe, az asszonyok -közé. Ott néhány köteg szalma volt a földön. Judit sietve szétteregetett -egy köteget, segitette Zakariást benne, hogy a szalmára feküdjék, azután -leült melléje a földre. Az öreg rámosolygott, és csendesen beszélgetni -kezdtek. - -A férfiak folytatták a fuldokló sietségű tanácskozást. Dávid komoran -hallgatta őket. Mikor a többiek elhallgattak, megszólalt: - -– Hogy itt Bazinban lehet-e igazságra számitani, igen vagy nem, arról -most nem érdemes beszélni. Most arról kell beszélni, hogyan jussunk -segitséghez. - -A többiek hallgattak. Dávid folytatta: - -– Azok között a tervek között, amelyek felvetődtek, egy van, amelyről -beszélni lehet: az a terv, hogy kérjünk segitséget Báthory István -nádortól. A magyar zsidóság szerződést kötött a nádorral, és a nádor évi -négyszáz forint fizetése ellenében vállalta, hogy a magyar zsidóságot -minden igazságos ügyében támogatni fogja. Hogy a nádor most beváltaná-e -az igéretét? Lehet, hogy igen, – a jövő évi négyszáz forint kedvéért, – -négyszáz forintnál nagyobb pénzek reményében, – ha nem esnék tulságosan -terhére. Mindenesetre megmarad az a kérdés: _hogyan_ kérjük a -segitséget. Buda messze van. És ki tudja, a nádor Budán van-e. - -A zsidók fanyar szájjal hallgattak. Senki sem tudott ellentmondani és -senki sem tudott hozzátenni a Dávid szavaihoz semmit. - -– Ha általában sikerül valakitől segitséget kérnünk, – folytatta Dávid, -– olyanhoz kell fordulnunk, akinek a készségére _bizonyosan_ -számíthatunk. - -– A pozsonyi zsidók! – szólt közbe Sámuel. - -– Ugy van, a pozsonyi zsidók, – felelte Dávid. De minthogy a pozsonyi -zsidók maguk is elnyomottak és tehetetlenek, meg kell próbálnunk, hogy -mindjárt oda forduljunk, ahova a pozsonyi zsidók is fordulnának: a bécsi -zsidókhoz. A bécsi zsidók talán kieszközölhetik Ferdinánd király -kancellárjánál – mert a kancellár halálos ellensége a bazini grófoknak – -hogy Ferdinánd király vizsgálóbiztost küldjön ki ide. Ezt -megpróbálhatjuk. Mást nem. A kérdés az, hogyan adjunk hirt a bécsi -zsidóknak. - -A meginduló beszélgetést Dávid egy türelmetlen mozdulattal elvágta: - -– Csak két lehetőség van, – mondta bosszusan. Az első az, hogy -megfizetünk valakit. Én hoztam magammal némi pénzt. Azonkivül, ami gyürü -és fülönfüggő itt van, az –. - -Kivette a zsebéből a pénzt, lehúzott az ujjáról egy gyűrüt és az egészet -átadta Mihálynak. A többiek is megmozdultak. - -– A legelső pedig az, hogy mindent elrejtünk itt valahol. Eszükbe -juthat, hogy ezt elfelejtették elvenni tőlünk. Olyan helyre kell -rejteni, ahonnan gyorsan magunkhoz vehetjük, ha innen máshova vinnének. - -Siető kutatás indult meg alkalmas rejtekhely után. Mihály azonban -rátette a Dávid vállára a kezét. - -– Két lehetőségről beszéltél, – mondta, – és csak egyet mondtál meg. Mi -a másik? - -Dávid körülnézett. Most megint minden szem feléje fordult Ennek a riadt -kis embercsoportnak most, bizony, bizonyosan ő a vezetője. A bánat -epekeserüsége öntötte el a lelkét. Szegény vezetettek és szegény vezető. -Már belenézett minden szempárba, amely kérdezve és várakozva fordult -feléje, és lesütötte a szemét. - -– A másik lehetőség, – mondta halkan, – az hogy valaki… hogy én innen -megszököm és segitséget hozok. - -Nem várt feleletre, hanem elindult, hogy végigjárja a börtönüket. Két -nagy bolthajtásos pincehelyiségbe voltak bezárva. Az egyik oldalon volt -a pántos ajtó, amelyen bejöttek; a másik oldalon valaha szintén ajtó -volt, de az ajtót befalazták. Ha ezt a falat kibontaná az ember? Mögötte -valami lépcső van, amely a torony alá vezet. De ott megint ajtó van. -Dávid töprengve nézte a falat, azután elfordult az ablakok felé. Az -ablakok fent voltak az udvar szintjén, másfél ember-magasságnyira a -homokos talajtól. Rajtuk sürü és nehéz vasrácsok. Ha az ember egy ilyen -vasrácsot meg tudna lazitani odafent, akkor kijuthatna az udvarba. Az -udvarból azután… az udvarból azután kijutna az ember valahogyan… -pénzzel, csellel, erőszakkal… csak a legközelebbi lóig, csak egyszer -lóháton legyen az ember; Dávidnak fájni kezdett a keze, amint ökölbe -szorítva a kezét tehetetlen dühvel és rettenetes vággyal nézett fel -ezekre a vasrácsos ablakokra. - -– Ábrahám! – kiáltotta türelmetlenűl. - -Ábrahám lassan odament hozzá. Negyven éves, derült óriás volt, akit a -balszerencse mindig üldözött és akit a jókedv soha el nem hagyott. -Féléve, amióta az utolsó szerény vállalkozásával is kudarcot vallott, az -öreg Simon szolgálatában volt. Most kiváncsian nézett Dávidra. - -– A válladra szeretnék állani, Ábrahám, – mondta Dávid. - -Ábrahám készségesen tartotta a vállát. - -– Én hordozom most a vállamon, – mondta csendesen, – a bazini zsidók -minden reménységét. Olyan is ez a reménység! Ha valaha kitanulom a Simon -gazda mesterségét, senki a világon már páncélt nem fog hordani: én -vagyok az az ember, aki ha halotti leplekkel kereskedném, a halálangyal -nyomban és azonnal beszüntetné a tevékenységét. - -Dávid állt az Ábrahám vállán, a két kezével belékapaszkodott a vasrácsba -és kinézett az udvarra. Az udvaron néha átment egy-egy ember, de -senkisem figyelt a pinceablakokra. Dávid egy kést kért. Feladták neki a -kést és ő feszegetni kezdte a kovácsolt vaskosár egyik ágát. A vas -azonban kőbe volt eresztve, és a kés gyorsan elpattant. Dávid látta, -hogy így sohasem ér el semmit. A kőkockákat kell meglazítani és -kifejteni. A kés törött pengéjével feszegetni kezdte az alsó kőkockákat. -A kezéről lehorzsolódott a bőr; egy ujját megvágta; véres kézzel és -sajgó körömmel vájta és tépte tovább a kőkemény vakolatot a kockák -között, amig Ábrahám fel nem szólt neki, hogy jön valaki. Ekkor leugrott -és lihegve fordult a másik pincenyilás felé. A pántos ajtó kinyílott, és -a porkoláb jött be rajta. Mögötte három legény nagy kosarakat hozott. A -porkoláb jókedvüen mosolygott, hatalmas, vörös orra alatt. - -– Ebédidő van, – mondta derüsen. Ne mondjátok, hogy rosszul éltek -nálunk. Hanem evvel gazdálkodjatok, mert holnap délig elégnek kell -lennie. - -A három legény letette a kosarakat. Mihály a porkolábhoz lépett. A -porkoláb azonban intett a három legénynek, hogy menjenek ki, és maga is -kiment utánuk. A pántos ajtó bezárult. A zsidók megnézték, hogy mi van a -kosarakban. Kenyér volt bennük és szalonna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A délután lassan és tompán vonszolta magát előre. A gyerekek éhesek -voltak és sírtak. Az öreg Zakariás óvatosan megpenditette azt a -gondolatot, nem-e volna helyes legalább a kenyérből adni nekik, de a -férfiak nagy része haragos felháborodással fogadta ezt a gondolatot -márcsak azért is, mert a kenyerek a szalonnán feküdtek. Mihály -néhányadmagával sokáig dörömbölt a pántos ajtón, de a dörömbölésre nem -jött felelet. Kint végre alkonyodni kezdett és a pince elsötétedett. A -bazini zsidók elhelyezkedtek a két boltiv alatt. Az asszonyoknak és a -gyerekeknek jutott némi szalma; a gyerekek gyorsan álomba sirták magukat -az anyjuk ölében. A férfiak komor töprengésbe merülten ültek közöttük a -földön, meggörnyedt háttal és lehajló fejjel. Egyre sötétebb lett, de a -férfiak sokáig ültek még mozdulatlanul, mint a némán borongó gyászolók. -A fáradtság végre rájuk sulyosodott, és a fekete árnyékok a sötétségben -egyenként végignyultak a földön. - -Judit elment aludni az anyja mellé; a helyét Zakariásnál József foglalta -el. Mikor a többiek elaludtak, ők ketten suttogva beszélgettek még. A -beszélgetésben aztán egyre nagyobb szünetek álltak be. Egy hosszu szünet -után József nagyon halkan, nagyon óvatosan, a sőtétségbe belefeszülő -figyelemmel megkérdezte Zakariástól, miért hagyta ott délelőtt a -tanácskozást. Fáradt volt; igen; de nyilván más oka is volt rá: mi? -Zakariás előbb hallgatott, a sötétségben József felé fordult, mintha -belenézhetne a szemébe, aztán igen halkan felelte: - -– Céltalannak éreztem a tanácskozást. - -– Miért? – kérdezte József. - -Zakariás ismét várt. Azután reszkető, öreg kézzel kinyúlt József felé, -tapogatva megkereste a fejét, lassan és gyöngéden magához vonta és -belesuttogta a fülébe: - -– Mert itt hiába minden. Mert mi itt mindnyájan meghalunk. - -József mozdulatlan maradt úgy, amint lehajolt Zakariáshoz. A fülében -érezte még egy ideig az öreg ember lassu, nehéz lélekzetvételét, -Zakariás aztán visszahanyatlott a szalmára, József pedig meggörnyedt -testtel, borzongva bámult bele a sötétségbe. - -– Gondoltam erre én is, – mondta azután halkan és tördelten. De -lehetséges az, hogy akadjon biróság, amely tökéletesen ártatlan -embereket elitél? Egy olyan bűncselekményért, amelyet álmukban sem -követtek el? - -Zakariás gyors mozdulattal felkönyökölt. A szalma zizegni kezdett a -sötétségben hirtelen mozdulatától és a szájából lihegve hullottak József -fülébe a forró szavak. - -– _Mindnyájan be fogjuk vallani, hogy elkövettük_, – suttogta -fuldokolva. - -József megrázkódott. Hajlott helyzetéből felült. Zakariás -visszahanyatlott a földre; és József gyors mozdulattal feléje kapott, -mintha számon akarná kérni tőle, amit mondott. Megfékezte magát, hogy a -szavai ne legyenek majd sértőek az öreg emberre, de nem szólhatott még, -amikor Zakariás kinyújtotta a két karját, mind a két karjával magához -ölelte és fiatal arcát ráhuzta ráncos, fehér szakállas öreg arcára, -amely nedves volt a könnyektől. - -– Fiam, – sugta sírva a József fülébe, – fiam, fiam, te nem tudod, mi a -kínvallatás. Hogy az apját megölte az ember az anyjával együtt, azt is -bevallja. Nincs olyan erős lélek, amely a húsnak azt a kínját kibírja. -Én magamat nem bánom, én meghalok már, ha csak rákötnek a kinpadra, – de -benneteket hogy sajnállak, hogy sajnállak! Ennyi fiatal szép élet, – -milyen kár, – milyen kár, – milyen kár. - -Lassan eleresztette Józsefet és halkan sírt tovább a sötétségben. József -dermedten hallgatózott az öreg ember sirására, aztán maga elé meredt a -pince súlyos, nagy feketeségébe. A Zakariás halk sirása lassan -elhallgatott; akkor elmúlt a József borzongása is. Ez az öreg ember, aki -itt fekszik mellette, ez az aggastyán, aki olyan nagyon szereti az -életet, talán nem is él már. Ha él, vagy ha meghalt már: élet vagy -halál: igazán olyan nagy különbség, amelyért érdemes az embernek a -lelkét gyötörnie? József csendesen elgondolkozott még egy ideig, azután -lefeküdt aludni. Belehanyatlom a sötétségbe, – mondta magában, – -sötétségbe, alvásba, halálba. Nemsokára csendesen aludt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Dávid macskatalpon járt kelt az alvók között. Eszter merev testtel -feküdt a földön és álmában is vigyázva, mozdulatlanul tartotta a karjai -között a fiát. Dávid nem birta volt ki tovább a fáradt forgolódást a -földön; felugrott és lángoló vérrel és zakatoló aggyal jártkelt az alvók -között. Kint feljött a hold és bőséges fényéből beverődött valami a -pincébe is. Dávid most már könnyebben ki tudta kerülni az alvókat, és -járása siető és űzött bolyongássá lett. Nincs innen út kifelé? Nem lehet -áttörni ezen a pántos ajtón? Nem lehet nyílást bontani ennek a sulyos -falnak a durva kövei közé? Nincs út innen kifelé? Lihegő makacssággal -vizsgálgatta végig újra az ajtót, a falakat, a befalazott ajtót és -reménytelen konoksággal bámult fel újra meg újra az ablakok vas -rácskosaraira. Néha megállott, szédülve behunyta a szemét, és a -képzelete egyszerre rohanó, lobogó képeket bontogatott ki előtte. -Gergely megérkezett Győrbe, – átadta a levelet a püspöknek, – a püspök, -ime, haragra lobban, – parancsokat ad ki, – az egész püspöki bandérium -ott üget már a pozsonyi úton, – a lovak lába itt csattog már a bazini -utcákon, körülveszik a városházát, – a püspök felemeli gyűrüs, erős -kezét, nyílik a pántos ajtó és… Kinyitotta a szemét és az ajtó felé -nézett. Szédülve nyúlt a homlokához és folytatta gyötrődő bolyongását az -alvók között. Mi volt ez? Ez nem az alvók ólmos álmának a hangja. Valaki -suttog itt… felűlről… a másik pincenyilásban az ablakból. Két ugrással -bent volt a másik pincenyilásban. Most világosan hallotta. „Gazdám, -gazdám!“ Ez a suttogó hang a Gergelyé. „Igen, – rögtön, Gergely!“ – -suttogta vissza elszoruló szivvel. Felkeltette Ábrahámot. Ábrahám -dörmögve állott fel és jókedvüen panaszolta, hogy álmában épen szombati -ebédhez volt leülőben, és ki tudja, ha ujra elalszik, sikerül-e neki -épen szombati ebédet álmodnia megint. Dávid felkapaszkodott a vállára, -megfogta a vasrácsot, a rácshoz szorította az arcát. A rács előtt a -földön feküdt Gergely. Az arcuk majdnem összeért, csak a vasrács -választotta el. - -– Mi az Gergely? – kérdezte Dávid el-elakadó szívdobogással. - -– Baj van, gazdám. Én rögtön indultam Győrbe, de a város minden -kijáratát a gróf huszárjai őrízték már. Elvették tőlem a levelet, -elvették a lovat, halállal fenyegettek, ha ki merek mozdulni a városból. -Most nem tudom mit csináljak. - -Dávid úgy markolta a vasrácsot, hogy megint fájt a keze tőle, és a -cselekvés vágyának olyan görcse rohanta meg, hogy minden tagja -reszketett. De a feje egy másodperc mulva ismét hideg lett, és a -gondolatai pontosan kapcsolódtak egymásba. - -– Félsz tőlük Gergely? – kérdezte nyugodtan. - -– Nem félek én. De nem tudok olvasni, nem tudom, mi volt a levélbe írva. - -– Szerezz egy másik lovat. Ha nem tudnál: indulj el gyalog. Menj a -püspök úrhoz, mondd el neki azt, ami itt történt. Mondd el neki, hogy én -a börtönből az irgalmas Isten szerelmére kérem, jöjjön ide ő maga és -tegyen ő maga itt igazságot. Megértettél? - -– Meg. - -– Menj, lovon vagy gyalog, a kertek alatt ki a trencséni útra, onnan -vágj át Szered felé és valamelyik kompon kelj át a Dunán. – Menj. – -Várj. Mit beszélnek a városban az emberek? Hiszik, hogy mi öltük meg a -Meylinger gyereket? - -– Nem igen hiszi senki. Mostanáig hallgattam a városi darabontok -beszélgetését, nem tudtam eddig tőlük bejutni, csak most aludtak el, – -azok is nevetnek rajta. Azt mondják, Ferenc grófnak pénzre van szüksége. - -– Ki ölte meg? Nem hallottad? - -– Azt nem hallottam. De a Karasz Péter Gyuri fia alkonyatban látta még a -vár felé vivő uton. A gyerek sírt, mert – azt mondta – egy öreg -boszorkány elcsalt tőle két ezüst huszast, és a pénz nélkül nem mert -hazamenni. - -Dávid töprengve nézett a Gergely arcába. Most itt van még meleg -közelségben hozzá ez a hüséges arc, ez a becsületes két szem: – most -kell neki megmondani mindent, most kell kérni tőle mindent, ami -megmentést hozhat. - -– Gazdám, – szólt ekkor Gergely, – én elhoztam magammal Lindwurm -Tóbiást, a Mihály gazda legényét is… - -A Dávid ajkán halk felkiáltásban tört ki a felbuggyanó örömujjongás. Ez, -– ezt akarta kérni, – még valakit, akire számitani lehet, – még valakit, -aki segíthet. Az ujjait kidugta a rácson, hogy megsímogassa a Gergely -arcát. - -– Köszönöm Gergely fiam, – mondta. Sohase, sohase fogom neked -elfelejteni, – Hol van Tóbiás? - -Gergely intett és halkan füttyentett egyet, és a fal mellett, az -árnyékban odacsúszott az ablak mellé Tóbiás. - -– Tóbiás, – mondta neki Dávid halkan, – te derék ember vagy! – Hiszed te -azt, hogy a gyilkosságot mi követtük el? - -– Dehogy hiszem, – felelte Tóbiás halk, dörmögő, mély hangon. Hiszem -azt, hogy Tamás gróf dühöngő farkas, aki minden igaz evangélikus -keresztényt is máglyára akarna hurcolni. Én pedig az vagyok. Luther -Márton hűséges követője. Én olvastam már a bibliát, ahogy Luther Márton -leforditotta és… - -Dávid félbeszakította. - -– Köszönöm Tóbiás. Derék ember vagy. Ide figyelj: én itt, Gergely legyen -a tanu rá, megesküszöm, hogy ha te az igazságos Isten nevében segitesz -nekünk, hogy ebből a szorongattatásból kiszabaduljunk, én teneked itt, -vagy ahol akarod, vásárolok egy műhelyt és adok neked azonkivül ötven -magyar forintot. - -– Köszönöm. De nem azért teszem. - -– Tudom. De tudod: jó tettért jót várj. - -– Igen. Mit csináljak? - -– Két dolgot. Az egyik: keress még egy-két embert – talán a Mihály gazda -legényei közül, vagy a Simon gazda legényei közül, aki hajlandó nekünk -az igazság nevében, vagy jó pénzért segíteni. Mondd meg nekik, próbálják -kikutatni, ki ölte meg a Meylinger gyereket és mondd meg nekik, hogy -éjszakánként, ugy mint ti most, jöjjenek el ide, elmondani, amit tudnak, -és meghallgatni, amit mi kérünk. A legelső az legyen, hogy két erős -ráspolyt hozzanak nekem. Minden jó tettért és minden jó szolgálatért -arannyal fizetek. Ez az egyik. A másik: ha ezzel megvagy, ha van már -egy-két embered itt, akiben megbizhatol, rögtön indulj útnak és eredj el -Bécsbe. Keresd fel az ottani zsidók előljáróját. Mondd el neki azt, ami -itt történt, és mondd meg neki, hogy a bazini zsidók a börtönből -kiáltanak hozzá, hogy az irgalmas Isten nevében segitsen rajtuk. -Megértetted Tóbiás? - -– Meg. - -– Bizhatom benned? - -– Ha pápista volnék azt felelném, hogy… - -Gergely félbeszakitotta: - -– Jó lesz most innen iszkolni, – mondta halkan. Kint lódobogást -hallottam; és most beszélgetést. Istennek ajánlom, gazdám. - -– Isten áldjon meg. Ne feledkezzetek meg rólunk. - -A két legény eltűnt a fal árnyékában. Dávid fájó szemmel meredt utánuk. -Azután leereszkedett a sötét pincébe. Azután egy pillantást vetett fel a -holdos, szabad éjszakába. - -A zsidók közül néhányan felébredtek volt és didergő csoportban fogták -körül a fáradt Ábrahámot. Dávid a lázas kérdésekre válaszul elmondta -nekik, amit a két legénytől hallott és elmondta nekik, hogy milyen -megbizásokat adott Tóbiásnak. Arról, hogy Gergelyt a győri püspökhöz -küldte, most is hallgatott. Ez az ő titka. Ez az ő titka kell, hogy -maradjon addig, amig a püspök lovas katonáinak a patkói itt nem -csattognak a városháza körűl és a pántos, nagy ajtó fel nem nyilik a -püspök gyűrűs kezének az intésére. A kapkodva felsusogó beszélgetésben -nem vett részt. Felkereste a merev testtel alvó Esztert és lefeküdt -melléje. Az éjszaka meghidegedett. Dávid vacogó foggal hánykolódott -sokáig a fagyos földön, míg végre elaludt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Tamás gróf délelőtt visszament a várba, felköltötte a bátyját és -elmondta neki, mi történt. Ferenc gróf, aki előbb álmosan káromkodott, -mert felköltötték, most felült az ágyban, ránézett Tamás grófra és -harsányan nevetni kezdett. - -– Ez nagyon jó, – mondta hahotázva. Ez jó munka volt. Azt is sejtem, -hogy ki csinálta. Mester a maga szakmájában. - -– Ki csinálta? Sejted? – szólt Tamás gróf komoran. A zsidók csinálták. - -Ferenc gróf már ugy nevetett, hogy a könnyeit törölgette. - -– Persze, hogy a zsidók, – mondta nevetve. A városháza pincéjébe dugtad -őket? Dávid barátom, azt hiszem, nem sajnálna most tőlem ötszáz aranyat. -De ilyen olcsón most nem szabadul meg. - -– Semmilyen áron nem szabadul meg, – mondta megvető haraggal Tamás gróf. -Én az én keresztény testvérem vérét nem adom el pénzen. - -Ferenc gróf nevetett és kikiáltott, hogy jöjjön be hozzá Psziche és -Asztarte. A két nő bejött. Tamás gróf megfordult és kiment. Felkereste -Gregorovius mestert és hosszasan tanácskozott vele. Gregorovius mester -azután levelet írt Pozsony város, Nagyszombat város és Modor város -tanácsához a gróf nevében. A levél előadta, milyen kegyetlen és -borzasztó gyilkosság történt itt Bazinban és felszólította a tanácsot – -Pozsony város, Nagyszombat város és Modor város tanácsát – küldje ki -sietve a tanács két tagját ide Bazinba hogy a két becsületes és -megvesztegethetetlen küldött itt szemügyre vegye és megvizsgálja, ami -történt. Róla majdan tanuságot tegyen, ha kell; és a bűnösökről való -itélkezésben bölcseségével és igazságszeretetével támogassa azokat, akik -itt itéletet fognak mondani. A három levelet lepecsételték, és pár perc -múlva a grófnak egy-egy huszárja nyargalt velük Pozsony, Nagyszombat és -Modor felé. - -Déltájban elhozták Tamás grófnak a Dávid levelét, amelyet Gergelytől -vettek el a huszárjai. Tamás gróf felindultan olvasta el a levelet, -azután bevitte a bátyjához. - -– Itt van a bizonyitéka, – mondta, – a zsidók bűnösségének. Ha -ártatlanok volnának, nem keresnének máris külső segitséget. Bűnösek! - -– Persze, hogy bűnösek, – felelte Ferenc gróf, – ők találták ki ezt az -ökröknek való vallást, amelybe mint egy járomba, Európa minden nemzete -belehajtotta a fejét. Ezért nagyon csekély bünhődés, ha mindannyiukat -máglyára rakják. Ami engem illet, én Pszichével és Asztarteval nemsokára -elköltözködöm Törökországba, mohamedán leszek és megpróbálom a görög -istenek szellemében reformálni a mohamedanizmust. _Azt_ érdemes -reformálni; _ennek_ a reformálásához csak egy hájfejü barát foghat -hozzá. _Ez_ a Luther Márton büne, fiam, nem az, amit te felrósz neki. - -Tamás gróf hiába próbálta félbeszakítani. Mértéktelenül ivott és közben -égő blaszfémiákat harsogott minden ellen, ami tiszteletreméltó és szent. -Tamás gróf hiába próbálta elmondani neki, hogyan akar a zsidók felett -ítélkezni és milyen rendelkezéseket tett eddig, Ferenc gróf minden -szavába ujabb káromlásokkal vágott bele. Erre otthagyta és átment -Gregorovius mesterhez. A magisztert felhevült munkában találta. -Gregorovius mester sovány tagjaiban hevékeny élet lüktetett. Most olyan -alkalom nyilt meg számára, amikor felragyoghat páratlan kiterjedésű -tudása. Egy csomó vastag könyvet szedett ki a könyvtárból és felhevült -szorgalommal készitett jegyzeteket. A Dávid levelét nagy örömmel -fogadta. Azután Tamás gróffal együtt lement a városházára, hogy -megtudja, mit derített ki a vizsgálat eddig a zsidók bünösségének -tisztázására. A városházáról pedig elindult a városba, hogy maga vegyen -szemügyre mindent, ami szükséges és ő maga derítsen ki mindent, amit -lehet. Tamás gróf elment megnézni a huszárjait és megerősíteni az -őrségeket. - -Estére Ferenc gróf teljesen belemerült a borba és a boros tombolásba. A -zene szólt. Ferenc gróf levetkőztette a két nőt és azt ígérte nekik, -hogy zsidó pénzen tetőtől talpig aranybrokátba fogja őket öltöztetni; a -két nőnek azután táncolnia kellett és szent cselekedeteket kellett -parodizálnia. Mikor Tamás gróf otthagyta a késő éjszakáig felhevülten -dolgozó Gregoroviust és bement a bátyjához, a két nő épen azon -könyörgött Ferencnek, hogy legyen szabad már felöltözködniök. Ferenc -gróf ránézett fivérének elkomorodó arcára és nevetni kezdett. - -– Jó, – mondta, – öltözködjetek fel. Ne vigyétek Tamást a kisértésbe. - -Tamás leült az asztal végére és szótlanul nézett a bátyjára. Ferenc -kötekedve nézett rá vissza és egyszerre elfintorította az arcát. - -– Mondd Tamás, – kiáltott bosszusan, – igazán nem látod, hogy ezek a -zsidók becsapnak bennünket? - -Tamás megütődve nézett a bátyjára. Ferenc haragosan kiáltotta: - -– Most Európa lovagjai, királyai és minden nemzetei arra készűlnek, hogy -betörik egymás fejét, mert nem tudnak megegyezni azon, hogyan kell -magyarázni egy megátalkodott butaságokkal és konokságokkal teli könyvet, -amelyet ezek az átkozott zsidók ott Palesztinában azért találtak ki, -hogy megbolonditsák vele a világot. Hogy kell magyarázni? Tűzre kell -hajitani az egészet. Ki kell hirdetni, amit a bölcs, a legbölcsebb, a -kereszténység egyetlen bölcs fejedelme, második Frigyes a sziciliai, a -háremtartó megmondott, hogy vegye tudomásúl az egész kereszténység: -három nagy világcsaló volt: az egyik Mohamed, a másik Mózes, a harmadik… - -Tamás gróf ököllel rávágott az asztalra. Ferenc gróf nem fejezte be a -mondatot. Ivott. Azután elfanyarodva hajtotta le a fejét. - -– Tamás, – mondta elbúsulva, – hozzál fel nekem egy-két zsidót, hadd -vallják ki, hogy csalás volt az egész, és hazugság az egész biblia. - -Mértéktelenűl ivott és egyre jobban elkomorodott. - -– Ha a zsidók nekem bebizonyitják, hogy nincs Isten, én minden bűnüket -és tartozásukat elengedem. - -Elsöpörte maga elől a boros kancsókat és boros poharakat, és ráhajtotta -fejét az asztalra. - -– És ha bebizonyitják nekem, – mondta bele halkan a bortócsákba, amelyek -köré lehajtotta a fejét, – hogy van Isten: akkor nekik ajándékozom a -bazini várat és az utolsó mentegombomat is. - -Tamás mély részvéttel nézett rá. Tudta, hogy most a panaszkodás és a -síró vivódás következik. Felállt és kiment. Ha a bűnös zsidókkal Isten -segitségével végzett, akkor ezt a tévelygő lelket fogja visszavezetni az -igaz hit ösvényére. Le akart feküdni, de tele volt a lelke -nyugtalansággal. Nem tudta, mi nyugtalanitja, hirtelen elhatározással -lement a várudvarra, lovat nyergeltetett s pár perc mulva sietve ügetett -le a hűvös éjszakában a városháza felé. A városi darabontokat alva -találta. Összeszidta őket, átkutatta a városháza udvarát és folyosóit és -nemsokára megdöbbenve nézett bele a Gergely és Tóbiás ijedt arcába. A -darabontok mind a kettőt ismerték, és Tamás grófnak semmi kétsége sem -volt arra nézve, hogy ezek éjszakának idején mit kerestek itt a -városháza udvarán. - -– Nem szégyelled te magadat, – mondta Gergelynek szomorúan, – hogy -keresztény ember létedre a hitetlen és bűnös zsidókon akarsz segiteni? - -– Az én gazdám ártatlan, – felelte Gergely dacosan. - -– Honnan tudod? Ez a következménye annak a botrányos és bűnös dolognak, -hogy keresztény emberek zsidók házában élnek. – És te? - -Tóbiás nagyon meg volt ijedve, mert félt tőle, hogy a gróf rájön -valamiképen, hogy ő a bibliát is olvasta már és hogy Luther Márton hive. -Akadozva felelte: - -– Én azt gondolom, hogy hátha ártatlanok… akkor segiteni kell nekik az -igazság kideritésében. - -– Nem a ti dolgotok az igazságot kideriteni. - -A két legény hallgatott. A gróf azután vallatóra fogta őket, mit -kivántak tőlük a zsidók és mit igértek nekik. Gergely nem vallott -semmit, az ijedt Tóbiás azonban mindent elmondott. - -– Látjátok, – szólt Tamás gróf, – hogyan akarja a zsidó pénz megölni az -igazságot is. Hm! Műhelyt vásárolnak neked? Hiszen ha bűnösök és ha -bűnhődni fognak, akkor mindenüket elvesztik, és én akkor a vagyonukat ki -fogom osztani a keresztények között, akiket kiuzsoráztak és ezerszer -megcsaltak. Te voltál a Mihály zsidó első legénye? A mühelye akkor -teneked jut. Miért fogadnál el tehát te bűnös zsidó pénzt? Nem érted meg -te azt egyszerű, józan eszeddel is, hogy a zsidóknak bünöseknek kell -lenniök, ha téged a bécsi zsidókhoz akarnak küldeni segiségért, még -mielőtt a per megindult volna ellenük? Ha nem volnának bűnösek, akkor -miért kellene nékik a bécsi zsidóktól segitséget kérniök? - -Tóbiásnak úgy tetszett, hogy ez csakugyan igy van. Ha nem bűnösek, – -miért kérnek segitséget? - -– Esküdjetek meg most, – mondta a gróf, – hogy ezentúl semmit sem -tesztek arra, hogy a bűnös zsidóknak segitségére legyetek. - -Tóbiás habozva megesküdött. Gergely nem akart esküdni. A gróf Tóbiást -elbocsátotta. Elrendelte, hogy a városházát ezentúl gondosabban őrizzék, -nehogy bár az udvarra is bejusson valaki. Azután felvitte Gergelyt a -várba. A várban átadta a várnagynak. A várnagy huszonöt botot veretett -Gergelyre a megátalkodottságáért, azután becsukta a várbörtönbe, ahol -bezárva is maradt egészen a bazini zsidók perének a végéig. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap – vasárnap – sorra megérkeztek a modori, a nagyszombati és a -pozsonyi küldöttek. A városházáról a bazini tanáccsal együtt elmentek a -meggyilkolt fiú holttestét megszemlélni és megállapitották, hogy a -gyilkosság csak zsidó munka lehet. Azután misére mentek, azután ebédre a -Pongrác András házához. Ebéd után felgyülekeztek a bazini városházára, -ahol Tamás gróf parancsai szerint megalakult az a biróság, amely -itéletet volt mondandó a zsidók felett. A biróság vezetője lett Pongrác -András, tagja a bazini tanács három kiválasztott tagja. Hozzájuk jött a -hat kiküldött, továbbá Moravek Gellért a bazini plébános, és végűl -Gregorovius Sebestyén mester, aki nagy tudományára való tekintettel -úgyszólván a vádat volt hivatva képviselni. A biróság döntéséhez a gróf -hozzájárulása volt szükséges, hogy érvényessé váljék, és Tamás gróf -egyébként kinyilatkoztatta, hogy az egész tárgyalást elejétől végig nagy -gonddal meg fogja hallgatni. - -A biróság a bazini városháza tanácstermében foglalt helyet sötét -posztóval leteritett asztal mellett. Az asztal bal végén Gregorovius -mester ült. Mellette kisebb asztal állott amelyen könyvek voltak -felhalmozva. A nagy asztalon gyertyák égtek, és az asztal közepén -feszület állott. Tamás gróf számára az asztaltól jobbra szőnyeggel -leteritett kis deszkaemelvényen karosszéket állitottak fel. Amikor -mindenki elfoglalta a helyét, Pongrác András kiadta azt a parancsot, -hogy a városi darabontok vezessék a biróság elé a zsidókat. A terem -hátsó ajtaja nemsokára felnyilt, és a városi darabontok behajtották -rajta a zsidókat. Összesen ötvenen voltak: férfiak, nők és gyerekek. A -biróság tagjai kiváncsian vártak rájuk. A zsidók többnyire habozva és -szorongva vonultak előre a biróság asztala felé, és mindnyájan sápadtak -és ziláltak voltak: éhségtől, félelemtől, virasztástól, felindulástól. A -porkoláb jelentette a városbirónak, hogy a fogoly zsidók mind itt -vannak. A városbiró ekkor megszólalt: - -– Bazini zsidók! Rettentő bűn vádjával terhelten jelentek meg ez előtt a -törvényszék előtt. - -Folytatni akarta. Ekkor azonban előlépett a zsidók közül Mihály, -meghajolt a gróf felé és igy szólt: - -– Nagyságos gróf úr, kegyes engedelmét kérem rá, hogy mindenekelőtt egy -kérést terjeszthessek elő. - -Tamás gróf, akinek a sötét tekintete komoran kutatva siklott végig a -fogoly zsidókon, most ránézett Mihályra, azután alig észrevehető -mozdulattal engedelmet adott neki a beszédre. - -– Minket, – mondta Mihály, – tegnap délelőtt óta tartanak itten fogva. -Ez alatt az idő alatt kétszer adtak ennünk és mind a kétszer -disznószalonnát. - -– Na, és! – kérdezte Tamás gróf összevont szemöldökkel. - -– Arra kérem a nagyságos grófot, kegyeskedjék elrendelni, hogy – ha -bennünket tovább is fogva tartanak – a házainkból hozathassunk ott -készen álló ételt, mert a mi törvényeink tiltják a disznószalonna -elfogyasztását. - -Tamás gróf sötét szeme villámlani kezdett. - -– Én, – mondta erre Mihály, – ezzel a kérelemmel nem zavartam volna itt -a tárgyalás megkezdését, de a gyerekek sirnak az éhségtől és az -asszonyok közel vannak az elájúláshoz. - -Tamás gróf elpirult a haragtól. Megszólalt és a hangja pengett az -indulattól. - -– Mert a szivetek átkozott keménysége még a börtön nyomorúságában sem -tud megpuhulni. Merészelsz még itt is elém állni és kihivóan kérkedni -vele, hogy nektek nem jó az az étel, amely minden keresztény embernek -jó? – Nem kaptok mást. - -Az asszonyok közül ekkor elájult az egyik. A gyerekek sirni kezdtek. -Moravek Gellért, a bazini plébános nyugtalanúl mozgolódott a székén. -Szelid, egyszerű, kövér ember volt és nem tudott gyereksirást hallgatni. - -– Nagyságos gróf úr, – mondta zavarodottan, – azt kérném, mutassuk meg -tévelygő nyomorultaknak, mi az igazi keresztényi irgalom, és azt kérném, -hogy engedtessék meg nekik, lakjanak jól, úgy, amint megátalkodott -babonáik szerint jóllakni szoktak. - -– Nagyságos gróf úr, – mondotta Gregorovius mester, – én ugyancsak ezt -kérném, már csak azért is, mert sötétségben vakoskodó esztelenek -egyébként nem esznek, és akkor a per tárgyalását ki nem birja -elgyengűlő, hitvány testük. - -Tamás gróf erre fáradt utálattal megengedte, hogy városi szolgák -menjenek el a zsidók házaiba és ottan összeszedjék azokat az ételeket, -amelyeket a zsidók megjelölnek. Az asszonyok kezdték elmondani a városi -szolgáknak, hogyan és honnan hozzanak el készen álló ételeket; a -városbiró pedig kissé megzavarodottan tekintett Tamás grófra, mert nem -tudta, folytassák-e már most a tárgyalást. Gregorovius mester kimentette -a zavarból. Felállott és igy szólt: - -– Addig is, amig bendőtöket megtöltitek, mondjátok meg nekem ti -gőgösködő zsidók, miért tartotok ti más asztalt és az evésnek más -rendjét, mint a keresztények? Álljatok elő, ha mertek, azzal a -tudománnyal, amellyel hivalkodni szoktatok, és lássuk meg, meg tudtok-e -állni velem szemben, aki az Anyaszentegyház tanitásaival sujtalak le -benneteket. No, ki mer kiállani közületek vitára? – Senki? – Magatok -valljátok be ezzel a hallgatással, hogy nincs igazatok. Még azt sem -tudjátok megmondani, miért nem eszitek a disznónak jóizű és egészséges -húsát? - -A zsidók komoran és kedvetlenűl hallgatták a Gregorovius mester -felszólitását. Nem szerették a nyilvános hitvitákat, amelyekben idöről -időre részük volt és amelyekről tudták, hogy az ellenfél benne szabadon -megmondhat mindent, ők ellenben felhördülő haragra, esetleg szitkokra és -esetleg ütlegekre számithatnak, ha elmondják azt, amit legerősebb -érveiknek tartanak. A Gregorovius mester felszólitására tehát -hallgattak. A felhevült magiszter azonban haragosan csúfolta őket, és -erre egyszerre megmozdult Ruben, a csepűszakállas kis szabó. - -– Amit nem eszünk, – mondta megvetően, – azt azért nem esszük, mert az -Úr megtiltotta. Amint az elolvasható Mózes harmadik könyvében, ahol azt -parancsolja az úr, hogy válasszuk el a tiszta állatot a tisztátalantól, -amint az Úr is elválasztott bennünket más népektől. - -– Ezért nem szabad disznóhúst enni? - -– Ezért. - -Gregorovius mester a biróság tagjai felé fordult és igy szólt: - -– Ime, nagytekintetű biróság, most hallottuk Ruben szabót, a zsidók -bölcs teologusát. - -A tanács tagjai nevettek. Gregorovius mester kiegyenesedett. - -– Én pedig, – mondta diadalmasan, – utána az igazi tudás fényével meg -fogom világitani a tévelygő zsidó sötétséget. Mert igaz, hogy Isten -eltiltotta bizonyos állatok húsának élvezését az ó testamentumban. De -_miért_ tiltotta el? Ez a kérdés. Eltiltotta, hogy a zsidókat elválassza -a pogányoktól. Miért tiltotta el őket a disznóhús evésétől? Mert az -egyptusiak, mint azt bölcs Plutarchos is irja, nagy tiszteletben -tartották egyéb barom állatok között a disznót is. Mert Ovidiusban is -olvasható: - - Prima Ceres avidae gavisa est sanguine porcae - Ulta suas, merita caede, nocentis, opes. - -Vagyis: Ceresz, midőn magának istenasszonyként tiszteletet tétetett, -buzájáért disznót kivánt és e kártékony állat vérével fizettetett. -_Ezért_ tiltotta el az Ur akkor a disznóhús evését. De már most: meddig -tartott ez a tilalom? A zsidók erősködve állitják, hogy tart ma is. De -én őket saját mestereik tanitásával sújtom le… Mert itt van ama sötét -babonákkal és esztelen tévelygésekkel teli _talmud_, amelyet ők szentnek -tartanak és amelyben benne van – a _midrás_ nevü részben – hogy maguk a -rabbinusok is ugy vélekednek, hogy midőn a Messiás el fog jönni, szabad -lesz enni azokat az állatokat, amelyek azelőtt tiltva voltak. - -Gregorovius mester kiválasztott egy könyvet a többi közül, felvette és -igy szólt: - -– Azt mondja itt a _midrás_: „miért hivatik a disznó zsidóúl chazir-nak? -Azért, mert eredetet veszi ettől a szótól: _chazar_, azaz visszajövés. -Mert eljő még az idő, melyben szabad lesz a disznóhúst megenni.“ - -Gregorovius mester letette a könyvet, és lassan, de egyre emelkedő -hangon folytatta: - -– A zsidók mestereinek tanitásaiból is kitetszik tehát, hogy a Messiás -eljővetele után a tiltott állatok fogyasztása is szabad lesz. Mi -keresztények azonban tudjuk, hogy a Messiás már eljött ezelőtt -ezerötszázhuszonkilenc évvel. Tehát: az ami az ó szövetségben nem -törvény, hanem csupán ceremónia, azaz szertartás, az eltöröltetett. -Tehát: a miénk az igazság és a világosság, a zsidóké pedig a tévelygés -és a vakoskodás. - -A biróság tagjai elégedetten bólogattak. A zsidók fanyarúl hallgattak. -Ruben reszketve nyelte a mérget és újra meg ujra nekikészűlt, hogy -feleljen, a többiek azonban rángattak a ruháját és kérve suttogták neki, -hogy hallgasson. A Gregorovius mester döntő érveire veszedelmes dolog -lett volna felelni. Gregorovius mester azonban folytatni akarta a vitát. -Ismét felszólitotta a zsidókat, álljanak elő a mondanivalójukkal, ha van -mondanivalójuk, azután nekilendülten csúfolta őket, amiért most a -szájukat se tudják kinyitni. A zsidók komoran hallgattak és lesütötték a -szemüket. József azonban nagy érdeklődéssel nézte Gregoroviust, és -amikor a magiszter tovább szónokolt, csendesen elmosolyodott. Furcsának -találta ezt a tudós embert, aki ilyen győzelmeket akar aratni. -Gregorovius mester észrevette a József futó mosolygását és még jobban -felhevűlt. Egyenesen Józsefhez fordult, csúfolódott azon, hogy József -nagy bölcs filozofusnak tartja magát és felszólitotta, hogy álljon hát ő -elő azzal, amit tud, ha tud valamit. József csendesen megrázta a fejét. -Nem! Ekkor azonban a városbiró is rászólt, hogy álljon elő vele, ha tud -valamit, és József egyszerre látta, hogy ezeket az embereket érdekli az -ilyenféle vita, amely őt untatja és amely a többi zsidók számára kinos -szorongás. A Gregorovius mester ujabb felszólitására tehát előlépett és -rámutatott a könyves asztalra: - -– Itt van ezek között az új testamentum? – kérdezte nyugodtan. - -A zsidók szorongva nézték, mit akar; a biróság tagjai kiváncsian -várakoztak, Gregorovius mester igent intett és átadta Józsefnek az új -testamentumot. A latin forditás volt. - -József lapozgatott benne, azután igy szólt: - -– Itt vannak, – mondta csendesen, – az _Apostolok Cselekedetei_. Itt -irva van, hogy Jeruzsálemben összegyültek az apostolok és a vének és -elküldötték Antiochiába Barnabást és Pált, Judást és Silást a következő -üzenettel: _tetszett a Szent Léleknek és nekünk, hogy több terhet rátok -ne rakjunk ezeken a szükséges dolgokon kivűl: hogy tartózkodjatok a -bálványoknak áldozott dolgoktól, továbbá a vértől, a fulva holt állattól -és a paráznaságtól_. - -Becsukta a könyvet és visszatette az asztalra. Mindenki nagy figyelemmel -nézett Gregorovius mesterre. Gregorovius mester összevont szemöldökkel -hajolt József felé. - -– Vagyis azt akarod mondani, – szólt megfontoltan, mintha sulyos -töprengésre lenne szüksége, – hogy az evangélium predikáltatása után is -tiltva van az, ami azelőtt volt? Tehát csak azt lenne szabad ennünk, -amit a zsidók is esznek? Tehát ugy kellene az állatokat levágatnunk, -amint a zsidó metszők vágják? - -József halk derűvel bólintott: Gregorovius mester hirtelen -kiegyenesedett és a hangja magasra felcsapott: - -– Megfelelek én erre az ellenvetésedre is hamis tudományodba belebódult -zsidó, és megmagyarázom neked Mózes törvényének hármas végét és határát, -tudniillik: a Törvénynek eleven, holt és halálthozó állapotát. Az élő -vagy eleven Törvénynek ideje és állapota tartott Mózestől fogva és -kötelezte a zsidókat a Krisztusnak haláláig. A holt Törvény attól a -szempillantástól fogva, amelyben Krisztus a keresztfán lelkét kiadta, -mondván: beteljesedett, – az evangeliumok elégséges kihirdetéséig -tartott. Végre a halált hozó Törvény az evangeliumnak kihirdetésétől -tartani fog világ végeztéig. Már most: miért rendelték a szent apostolok -ama megtartóztatást? Nagy fontos okból: az evangélium kiterjedése -végett, – hogy szép egyező békességgel lennének meg egymás között a -zsidóságból és a pogányságból megtért hivek abban az időben, amelyben az -ó törvény, noha immár meghalt, de halált hozó még nem volt. Mert -lehetetlen lett volna az anyaszentegyházat plántálni, ha az apostolok -ezt az alkalmas módot ki nem gondolják. Mert ha látták volna a zsidók és -mások, akik velük tartottak, hogy az ujonnan megtértek azt eszik, amit a -pogányok, méltán gyanakodhattak volna, hogy talán a bálványozásban is -velük tartanak. Miért adatott tehát az utasitás? A pogányok miatt -adatott. Van-e azonban ma már pogányság és bálványimádás? Isten -irgalmasságából teljeséggel megszünt. Kötelesek vagyunk tehát igenis -kerülni azt, ami Isten és a természet törvényei által tiltatik, mint -például a paráznaság, de nem tartozunk elkerülni és megvetni azt, ami -hajdan csak azért tiltatott, mert a pogányság jelensége és bélyege volt, -mint példáúl a fojtott állat evése. Igy világosodik ki számunkra a -Szentirás igaz értelme, amelyet a zsidó konokság és a rabbinusi -megátalkodottság el akar csavarni a maga kedvére. - -A biróság tagjai megint elégedetten bólogattak, és Gregorovius mester -azzal a kérdéssel fordult Józsefhez, tud-e és merészel-e még valamit -felhozni tévelygése védelmére. József habozott egy kicsit, azután -derülten mondta, hogy nem tud. Gregorovius mester ekkor ismét -felszólitotta őt és a zsidókat mind, álljanak elő bármely állitással -vagy tétellel, Mózes öt könyvéből vagy a prófétákból vagy bárhonnan, -amivel szokásaikat, szertartásaikat, egész vallásukat igazolni próbálják -és ő vállalkozik rá, hogy mint Dávid a parittyával, ő az igazság -fegyverével kezében egy szempillantás alatt leteriti tévelygéseik -Góliátját. A szidók hallgattak. Ruben azonban, aki percek óta dühtől -elborulva mormogott és kutyánál piszkosabb ebnek, tisztátlan, mocskos -bálványimadónak és még rosszabbnak szidta magában Gregorovius mestert, -hirtelen kitépte magát a többiek kezéből és lángoló arccal odatoppant -Gregorovius mester elé: - -– Te hazugságoknak piszkos zsákja, – mondta neki a felindúlástól -hörögve, – felelj meg hát arra, mi igértetett az igazi Messiás -eljöveteléről? - -– Hol? – kiáltotta Gregorovius mester, – hol? Mondd meg csak a helyet, -dühöngő zsidó, és megfelelek neked. - -– Mózes ötödik könyvében, hazugságokat csaholó, rühes kutya. „_Ha az ég -szélére volnál is taszitva, onnét is összegyüjt téged az Úr, a te -Istened és onnét is felvesz téged. És elhoz az Úr, a te Istened arra a -földre, melyet birtak a te atyáid._“ Hol van ennek a beteljesedése? Hol -van az igazi Messiás? - -Gregorovius mester mélyen elgondolkozva nézett a rikácsoló Rubenre. -Lehajtotta a fejét, mint aki fájdalmasan töprengeni kénytelen. A biróság -tagjai most feszűlt érdeklődéssel és némi agodalommal néztek rá. Ruben -lihegve állott előtte és haragosan verte el magától a zsidókat, akik -vissza akartak őt húzni maguk közé. Gregorovius mester lassan felemelte -a fejét és halkan megszólalt: - -– Hol van az igazi Messiás, azt kérdezi a mérgesen üvöltő zsidó, holott -mikor a nazaréti Jézus eljött, nemcsak össze nem gyüjttettek a zsidók, -hanem épen akkor széleszttettek el az egész világra? Meg tudunk-e -felelni a zsidó hányivetiségnak erre a követelésére? – Kérdezzük csak -meg először: igaz-e, hogy a Messiás eljövetelekor össze kellett -gyüjtetniök a zsidóknak az egész világból? Vegyük a kezünkbe Hoseás -profétát. - -Felemelt egy könyvet, lapozott benne és igy szólt: - -– Azt mondja Hoseás proféta: „Az ő találmányoknak gonoszságáért az én -házamból kivetem őket: és nem cselekszem többé, hogy szeressem őket; -gyümölcsöt semmiképen nem teremnek: hogyha nemzenek is, megölöm az ő -méhüknek legszerelmesebbit.“ Ezt jövendölte felőlük Hoseás próféta. Hol -van itt az, hogy a zsidóknak össze kell gyüjtetniök? Bizonyára épen az -ellenkezője áll itt, amint azt akárki megértheti. - -Gregorovius mester szünetet tartott, végignézett a biróság tagjain, -azután folytatta: - -– De nézzük meg, mit mond Jeremiás proféta? „_Térjetek meg eltévedt -fiak, ugymond az Úr… és én magamhoz veszlek benneteket, egyet a -Városból, kettőt a Nemzetségből, és beviszlek Sionba._“ Hogy értsük -Jeremiás profétának ezt a jóslatát? Maguk a zsidók is megütődtek rajta, -és babonaságokkal és csüréssel-csavarással teli talmudjuk nem tehetett -mást, mint hogy igy magyarázza: valamiképen az igéretföldjére is a -hatszázezerből csak ketten mentek be (ugymint Jósue és Kaleb) akként -leszen a Messiás eljövetelekor is. Magához vesz Isten egyet a Városból -és kettőt a Nemzetségből. Azaz keveset. De ha már maguk a vakoskodó -zsidók is kénytelenek beletörni magukat ebbe a beismerésbe, akkor mi, -akiket égi világosság kalauzol, ne ismernénk fel, mi az értelme Jeremiás -próféta jóslatának? Egyet a Városból! Ki az? Gondolkozzunk csak. Bizony -megvilágosittatott és befogadtatott a Krisztus eljövetelekor a Tarsus -_városából_ való Saulus, aki nem volt más, mint Szent Pál apostol. És -bizony megvilágittatott és befogadtatott kettő a Nemzetségből: két egy -testvér-atyafi: Péter és András, Jakab és János. A jóslat tehát betelt -és, bizony, dühöngő zsidók, igaz következtetéssel mondhatjuk, hogy -Krisztus az igazi Messiás és nagy oktalan esztelenség rajta kivül más -valakit Messiás gyanánt várni. - -A tanács tagjai elégedetten és felderülten helyeseltek. A reszkető -Rubent Ábrahám acélszoritású ököllel huzta hátra a zsidók közé. Ott -rárivalltak, hogy fogja be a száját. - -– Próbáljátok csak felemelni a fejeteket, – szólt Gregorovius mester. -Elvágom az inatokat és agyonsujtlak benneteket Malakiás prófétával, -Ezekiél profétával, Jeremiás profétával, Dániel profétával, Ezsajás -profétával, Zakariás profétával, a héber szöveggel és a kaldeai -szöveggel, a grammatikával, a teólogiával és az egyszerű józan ésszel, a -Szentirással és az istentelenségeknek és esztelenségeknek azzal a -gyüjteményével, amely a talmud. Be fogom bizonyitani, hogy minden -hivalkodástok hazug, be fogom bizonyitani, hogy tele vagytok babonákkal -és bübájosságokkal, be fogom bizonyitani, hogy még a Mózes -parancsolatait se tartjátok be, hanem hozzátesztek és elvesztek belőle, -kicsavarjátok az értelmét és meghamisitjátok. - -Ruben tehetetlenül vonaglott az Ábrahám karjainak a szoritásában. -Ábrahám befogta a száját, de az Ábrahám rettenetes tenyerén is áttört a -tajtékzó dühének egy felhördülése. - -– Sziszegsz kigyó? – kérdezte Gregorovius mester. Azt állitottam, -nagytekintetű biróság, hogy ezek az elveteműlt tévelygők hozzátesznek -még Mózes parancsához is. Bizonyitom… Feleljetek nekem, ti zsidók, -igaz-e, hogy zavaros és rendtartás nélkül való imáitok között van ez az -ima is, amelyet kezetek mosása után szoktatok elmondani: „áldott légy te -Isten, a mi Istenünk, a Világ Királya, aki a te parancsolataiddal -megszenteltél minket és megparancsoltad nekünk, hogy megmossuk tisztán -kezeinket?“ Feleljetek. Szoktátok-e ezt imádkozni, igen vagy nem? - -A zsidók hallgattak. A városbiró rájuk szólt: - -– Feleljetek. Szoktátok? – Sámuel! - -– Szoktuk, – mondta halkan Sámuel. - -– Tehát szokták, – kiáltott Gregorovius. De kérlek és kényszeritlek, -mondjátok meg nekem, hol parancsolta meg ezt az Isten? Melyik részében -található ez a Szentirásnak? Én megmondom nektek. Sehol. – Esztelen és -izetlen koholmány ez is, mint talmudjuk, kabalájuk, imaszijjaik, -imaköpenyegük, minden ünnepük és egész szertartásuk. Mit szóljunk hozzá, -nagytekintetű biróság, ha esztelen talmudjukban azt olvassuk, hogy maga -az Isten is imaszijjat és imaköpenyt visel? Ha azt olvassuk, hogy az -Isten a leviatánnal játszadozik? Ha azt olvassuk, hogy rabbinusokkal -vitatkozik és a rabbinusok rábeszéléseinek enged? Mit várjunk a -kereszténységgel szemben ilyen elvakultaktól, akik az Uristenről nem -átallanak eféle esztelen költeményeket költeni? - -A terem hátsó részében megjelent néhány városi szolga, aki ételeket -hozott. Gregorovius mester megfékezte a maga patakzó ékesszólását, -habozott egy kicsit, azután a birósághoz fordult és igy szólt: - -– Eresszük el most nyomorultakat, nagytekintetű biróság, hadd töltsék -meg bendőjüket. De vegyük eszünkbe, hogy nincs a rabbinusi -esztelenségnek és a zsidó babonaságnak határa. Mert hinné-e valaki, hogy -ha majd hasukat kiüresiteni akarják, szegény bolondok, még ez sem megy -babonaság nélkül? Látom, nagytekintetű biróság, senki sem akarja hinni. -Hát itt van Németországban nyomtatott ritualéjuk; ez mindjárt a harmadik -levélen azt tanitja, hogy amikor négy ölnyire vannak attól a helytől, -ahol amaz alkalmatlan terhet lerakni akarják, akkor állapodjanak meg. -Miért? Bizony nem másért hanem mert a bolondos, babonás zsidónak épen -itt, ezen a furcsa helyen könyörgést kell elmondania: visszatekintvén az -öriző Angyalokra. Azt mondja ilyenkor a zsidó: „Oh dicsőséges angyalok, -a felséges Istennek szolgái, őrizzetek meg engem, segitsetek meg engem, -várjatok meg engem, mig bemegyek és visszajövök.“ Mi a könyörgés oka? -Elhitetik magukkal esztelenűl babonás együgyűek, hogy ama tiszta Lelkek, -az Angyalok nem mehetnek be olyan tisztátlan helyre. Azt hiszi a zsidó, -hogy mialatt a természet elhalaszthatatlan közrobotját elvégzi, kint -várnak rá az angyalok a házikó előtt. - -A biróság tagjai harsogva nevettek. Gregorovius mester várt, azután igy -szólt: - -– Megmutattam őket igaz mivoltukban, nagytekintetű biróság. És most hadd -menjenek bendőjüket megtölteni. - -A városbiró intett a zsidóknak, hogy mehetnek. A zsidók a keserű -szégyentől halálfáradtan indultak lefelé. A darabontok lekisérték őket a -pincébe, ahol szabad volt enniök. A biróság tagjai felélénkülten -üdvözölték Gregorovius mestert, azután elmentek uzsonnázni és uzsonna -közben sokat nevettek a zsidókon, különösen akkor, amikor Gregorovius -mester ujabb részleteket beszélt el a zsidók ritualéjából és -talmudjából. - -Tamás gróf ezalatt egyedűl és töprengve sétált a városháza előtt. Mikor -a biróság ismét összeűlt, és a zsidókat behajtották a terembe, a -tekintete akaratlanul is a nőkre siklott és megpihent Juditon. Ez a -gyengeség már a tárgyalás első felében is megzavarta; most mély -megszégyenűlést érzett miatta és kiadta az parancsot, hogy a gyerekeket -és a nőket, akik zajongásukkal csak hátráltatják a tárgyalást, vigyék -vissza a pincébe. A nőket és a gyerekeket erre visszavitték a pincébe és -csak a férfiak maradtak a biróság előtt. - -– Bazini zsidók, – szólt azután a városbiró, – hallottátok: rettenetes -bűn vádjával terhelten álltok itt előttünk. Figyelmeztetlek benneteket: -szálljatok magatokba, adjátok fel ősi nyakasságtokat, mert az igazság -ugy is ki fog derűlni és csak a töredelmes bűnbánat enyhitheti bűnötök -megitélését. Azzal vádoltattok, hogy Meylinger György kilenc éves János -fiát kegyetlenül megöltétek, bűnös babonából vérét vettétek, a vért -cudar bűbájosságaitokra egyrészt magatok használtátok, másrészt idegen -zsidóknak tovább adtátok. – Erre a vádra kell felelnetek. - -A zsidók kis csoportja megremegett a felindulástól. Közülök azonban -ismét Mihály lépett elő. - -– Én, mint ennek a községnek az előljárója, erre a rettenetes vádra azt -felelem, hogy mi a meggyilkolt fiút nem is láttuk, a megöletéséről -addig, amig bennünket ide be nem hoztak, nem is hallottunk, hogy mi az -egy igaz Isten szine előtt hajlandók vagyunk megesküdni, hogy… Az Úr -szine előtt esküszöm rá, hogy ártatlanok vagyunk. - -Mihály elveszitette a nyugalmát és reszketve kiáltotta esküjét felfelé, -a nagy terem boltozatán túlra, valahova a magasságba. A zsidókból -kibuggyant a reszkető izgalom és a Mihály szavai után egy harsanó -dühorditás csapott fel remegő csoportjukból, bizonykodás, eskü, -könyörgés, fenyegetőzés, az ártatlanságuk felüvöltő, siró erősitése. A -biróság tagjai, a bazini polgárok és a többiek megrázottan ültek a -helyükön és megütödve néztek a zsidókra. Pongrác András zavarodottan -kereste, mit mondjon. Gregorovius mester azonban előrehajolt és igy -szólt: - -– Nem gondoljátok azt zsidók, magatok is, hogy felette gyanus dolog, -hogy ilyen nagy ingerültséggel tiltakoztok a vád ellen? - -Mihály magából kikelve toppantt Gregorovius mester elé. - -– Ha pedig nem tiltakoznánk felindultan, te zagyva fecsegő, – orditotta, -– akkor azt mondanád, az a gyanus, hogy nem tiltakozunk felindultan. - -A városbiró ekkor megtalálta, mit kell mondania és szigoruan -rendreutasitotta Mihályt. Gregorovius mester a biróság tagjaihoz fordult -és igy szólt: - -– Lám, az agyafurt zsidónak mindenre meg van a felelete. De én majd -megmutatom nekik, hogy az igazságot nem lehet sem eltakarni, sem -eltüntetni, sem meggyilkolni, sem eltemetni. - -Mihály bocsánatot kért, amiért elragadtatta magát. Őszintén bánta is a -hirtelenkedését. Hozzá volt szokva, hogy mindenki egy bizonyos -megbecsüléssel beszél vele. Műhelyi bőrkötényében szokott volt járni; a -testi munka szerény méltósága szokta védeni; amióta börtönben volt, -külön is elhatározta és a többieket parancsolóan rábeszélte, hogy a -tárgyaláson nyugodtan viselkedjenek. És most ő ragadtatta el magát -elsőnek. Hogyan kell helyrehozni ezt a hibát? - -– Nagyságos gróf úr! Nagytekintetű biróság! – mondta a felindulásával -küzködve. Negyedik Béla király törvénye és szabadságlevele szerint, -amelyet számos királyunk, legutóbb második Ulászló és második Lajos -király megerősitett, a magyarországi zsidók felett főbenjáró ügyekben a -nádor vagy a tárnokmester, helyettük a budai királyi várnagy itélkezik. -Minthogy itt főbenjáró váddal vádoltatunk, alázattal kérem, méltóztassék -intézkedni, hogy illetékes biránk elé kerüljünk. - -Tamás gróf szótlanul intett Gregoroviusnak. - -– Negyedik Béla király zsidótörvénye, – mondta Gregorovius mester -szárazon, – nem országos törvény, hanem kegyelmi cselekedet. Maguk a -zsidók sem állitják, hogy dicsőségesen uralkodó Ferdinánd királyunk ezt -a szabadságlevelet, ezt a királyi kegyelmi cselekedetet megerősitette -volna, amint például második Lajos király megerősitette. Ebből az -következik a jogtudomány álláspontja szerint, hogy a zsidók minden -jogukat elvesztették, a teljes jogtalanság állapotában vannak, nem -hivatkozhatnak tehát semmiféle privilégiumra, és peres eljárásban -egyáltalán nem kivánhatnak és nem követelhetnek semmit. - -A biróság tagjai komoly fejhajtással erősitették meg a vélemény -helyességét. - -– Ha ez igy, van – mondta Mihály nehéz lélekzetvétellel, – akkor a -jogtalanná vált zsidók felett érvénybe lép a római császár tulajdonjoga. -A jogtudomány tanitása az, hogy mivel Zsidóországot a római császárok -győzték le, a zsidók a római császárok utódainak birtokába jutottak. A -római császárok utóda a német nemzet szent római birodalmának -dicsőségesen uralkodó császára: Károly császár. A zsidók a császári -kamara tulajdonai. Kamaraszolgák. Alázattal kérem tehát, hogy bennünket -a római császár itélőszéke elé méltóztassék utalni. - -– Világos, – szólt erre Gregorovius mester, – hogy ennek a kivánságnak a -teljesitése már az egyszerü józan észbe is beleütköznék. Károly császár -őfelsége messze van. Ha a zsidókat az itélőszéke elé akarnánk juttatni, -az nemcsak az időnek, hanem az igazságnak is felesleges -elvesztegetésével járna, mert mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a zsidó -pénz felhasználná ezt a halasztást az igazság elhomályositására, a -vádlottak kiszabaditására, a bűnösök megmentésére. Károly császárt -egyébként Ferdinánd király képviseli. Ferdinánd királyt a bazini grófok -ő nagyságaik. Ők a zsidók felett itélkezni nem óhajtanak. Minthogy az -elkövetett szörnyü bűn azonban megtorlatlanúl nem maradhat és valakinek -itélkeznie kell, megalakúlt ez a biróság, melynek az itélkezést a bazini -gróf urak átengedik. Népitélet fogja eldönteni, mi történjék a szörnyü -bünnel vádolt zsidókkal. Ennek az eljárásnak a helyessége bibliai -példákkal, számos egyházatyának és tudós doktornak a véleményével -igazolható. És amikor a zsidók semmis ürügyek alatt a császár elé vagy -koholt jogcimen a nádor elé kivánkoznak, megsértik ezt a biróságot, mert -eleve azt vetik az arcába, hogy nem biznak a szigoru igazságszeretetében -és tiszta itélethozatalában. - -Mihály halkan sóhajtott egyet, azután azt a kérést terjesztette elő, -legyen szabad jogvédőt fogadniok, aki érdekeiket képviseli és segit -nekik az igazság kideritésében. A biróság tagjai várakozva néztek -Gregorovius mesterre. Gregorovius mester most felugrott. - -– Jogvédőt kivánnak a zsidók? – kiáltotta haragosan, – mert azt -semmiféle vádlottól nem szokás megtagadni? Azt kérdezem én erre: volt-e -jogvédő a szerencsétlen és boldogtalan Meylinger János mellett, amikor -irgalom nélkül meggyilkolták? De továbbmegyek és azt kérdezem: van-e itt -valaki, aki Meylinger Jánost, vagy gyászbaborult, örökre megszomoritott, -reménységes, szép fiuktól megfosztott szüleit képviseli? Nincs. Maguk a -zsidók sem mondhatják, hogy van. Ez nem olyan per, ahol -előterjesztésekkel, felebbezésekkel, halasztásokkal, replikákkal, -duplikákkal, csürésekkel-csavarásokkal lehet dolgozni. Itt a biróság -minden tagja egyre törekszik: az igazság kideritésére és a bűnösök -megbüntetésére. Ha tehát a zsidók nem akarják magukat eleve bünöseknek -elismerni, azt ajánlom, ne próbáljanak tovább csűrni és csavarni, hanem -éljenek azzal a joggal, amelyet a biróság megad nekik: védjék magukat a -szörnyű vád ellen, amely terheli őket. Ha ártatlanok: megvédhetik -magukat. Ha nem akarnak védekezni: beismerték a bűnösségüket. - -A városbiró erre komolyan megintette a zsidókat, ne akarjanak kibúvókkal -élni és ne sértegessék oktalan kérelmeikkel a biróságot, azután ismét -Gregorovius mesternek adta meg a szót, aki röviden elmondta a biróságnak -a gyilkosság történetét. - -– A biróság tagjai, – szólt egyebek között, – látták a szerencsétlen -áldozat holttestét. Nem feltünő-e az a gonosz szakértelem, amellyel a -számos sebet ejtették rajta és amellyel ereit felnyitották? Nos, -pénteken szokatlan vendégük érkezett a bazini zsidóknak: Zakariás zsidó -orvos és seborvos. Miért jött ide Bazinba, ahol semmi keresnivalója nem -volt? Amikor megérkezett – tanu van rá – azt mondta Mihálynak, a zsidók -előljárójának, hogy valakinek meg kell halnia. Kinek kell meghalnia? -Miért kell meghalnia? Azok után, amik történtek, nem kételkedünk benne, -hogy ebben az évben a bazini zsidókra volt kiróva az a kötelesség, hogy -keresztény vért szerezzenek és hogy Zakariás azért jött, hogy a bazini -zsidókkal együtt elvégezze azt, amit halaszthatatlan kötelességként rótt -ki rájuk a minden országhatáron át szövetkezett zsidóság. Délután látták -már megbizható tanuk, hogy egy zsidó csalogatta a kis Meylinger Jánost. -Később egy zsidó nagy csomagot vitt be a Mihály pincéjébe. Oda, vagy a -zsinagógájukba később összegyülekezett az egész zsidóság, és ekkor -történt meg a mindennél kegyetlenebb gyilkosság. Aki kétségbe vonná, -hogy a gyilkosságnak a vérvétel volt a célja, annak azt felelem: mondja -meg, hová lett akkor a vér. Sem a pincében, sem a zsinagógában semmi -nyoma. Tehát gondosan felfogták. Tehát elvitték valahová. Nemcsak -gyilkosság történt, hanem zsidó vérgyilkosság. - -A zsidók haragtól és kintól reszketve hallgatták a Gregorovius mester -szavait és néha egy-egy felhördüléssel félbeszakitották. A városbiró -megintette őket, maradjanak csendben, azután felszólitotta Zakariást, -lépjen a biróság elé. Zakariás eddig Józsefre és Ábrahámra támaszkodott -és most halkan azt felelte, hogy ha a biróság ki akarja őt hallgatni, -engedjék leülni, mert az aggkor gyengesége miatt nem tud a lábán állni. -A városbiró Tamás grófnak egy legyintésére elrendelte, hogy Zakariásnak -hozzanak széket. Zakariás leült. A biróság tagjai kényelmetlenül -nézegették. Zavarta őket a nagy öregsége, zavarta őket a hófehér haj, -amelyre megszoktak bizonyos tisztelettel tekinteni. Zakariás ezután -elmondta, hogy Bazinba ugy került, hogy Trencsénből igyekezett haza -Pozsonyba és az uton nagy gyengeség fogta el. Hogy éppen Mihályhoz tért -be, annak az a természetes oka, hogy Mihály az itteni zsidók előljárója; -feltételezhette, hogy Mihály szivesen befogadja; nem tételezhette fel -ellenben, hogy például Gregorovius mester szivesen látná. - -– Ami továbbá azt illeti, hogy én Mihálynak azt mondtam, hogy valakinek -meg kell halnia, – valóban ezt mondtam; és bizonyára meg is kell halnia -valakinek. Nekem kell meghalnom, tisztelt urak; – nagy kort éltem és -legfeljebb nehány napom van még. Ezt mondtam Mihálynak, ezt mondom most -is, Ennyi az igazság abból, amit a magiszter ur elmondott. Minden egyéb: -mese, kitalálás, álomlátás, fecsegés. Én mindezt könnyen vehetném, és ha -csak magamról lenne szó, arra se szedném össze hanyatló erőmet, hogy bár -egy szóval is feleljek rájuk. Én tőlem a nagytekintetü biróság és -akármilyen földi hatalom már csak egy pár rövid napot vehet el. De -rajtam kivül vannak itt mások is. Ezért azt mondom: én sok évtizeden át -nappal és éjjel abban fáradtam, hogy szerény tudásommal mások bajain -segitsek; akiket ingyen gyógyitottam azok között volt zsidó is, de -sokkal több volt keresztény, amint azt talán az egész vidéken tudják, de -amint a pozsonyi urak, gondolom, megerősitik. - -A két pozsonyi kiküldött szótlanul bólintott. - -– Az elmult hosszu évekre és évtizedekre hivatkozom, amikor azt -kérdezem: elgondolható-e, elképzelhető-e, feltételezhető-e, hogy én egy -ilyen élet után az öregségemet, az életem végét, az utolsó napjaimat egy -ilyen oktalan, esztelen, ostoba bünnel szennyezzem be? De a multon kivül -van jövő is. A zsidók hite épen ugy azt tartja, mint a keresztényeké, -hogy ha az ember meghal, akkor egy magasabb biróság előtt kell számot -adnia a tetteiről. Én nemsokára ez elé a magasabb biróság elé lépek. És -abban a tudatban, hogy ott kell számot adnom róla, esküszöm mindenre, -ami nekünk vagy másoknak szent: a bazini zsidók ártatlanok abban a -bünben, amelyel vádolják őket. - -Nagy csend volt. A zsidók csoportjában egy fojtott hang hallatszott, -mintha valaki felzokogott volna. Tamás gróf komor feszültséggel bámult -Zakariásra. A biróság tagjai lesütötték a szemüket, ide-oda mozogtak a -helyükön, keresgéltek valamit az asztalon vagy igazitottak valamit a -ruhájukon. Gregorovius mester azonban kiegyenesedett, mint aki harcba -akar szállni és nyugodtan megszólalt: - -– A zsidó eskü értékét mindnyájan ismerjük. Nagyon jól tudjuk, hogy a -szidó rabbinusok tanitása szerint, érdemet szerez magának az, aki a -keresztényt hamis eskűvel becsapja. - -– Nem igaz, – szólt nyugodtan Zakariás. - -– Majd erről egyébként még beszélünk. Most ami ezt a fennen dicsekedve -emlegetett multat illeti: nagy gyengesége, fogyatkozása és hibája a -kereszténységnek, hogy a zsidó doktorokat keresztény betegek közelébe -engedi. Hogy is lehet feltételezni, hogy egy zsidó segiteni akarjon egy -keresztényen? Bünt követ el az a keresztény, aki a zsidó orvost házába -ereszti. - -– Tudja-e magiszter úr, hogy ő szentségének, Kelemen pápának kicsoda az -orvosa? – kérdezte Zakariás. - -– Nem tudom. - -– De én igen: egy Mortara nevü zsidó. És nemcsak őszentsége bizta rá -egészsége gondozását zsidó orvosra, hanem zsidó orvosa volt tizedik Leó -pápának, második Gyula pápának és hatodik Sándor pápának is. - -A biróság tagjai meglepetve néztek Gregorovius mesterre. Gregorovius -mester felugrott. Kopott pergamenszinü arca tűzben égett; kis szeme -szikrázott. - -– Mindnyájan tudjuk, – mondta felhevülten, – hogy emberi gyengeségek, -könnyelmű mulasztások és bűnös elnézések következtében veszedelembe -jutott maga az egyház is és hogy az egész kereszténységet kárhozatos -hitromlás fenyegeti. Ütött az utolsó óra, hogy magunkhoz térjünk. -Ébredjünk fel, és lássuk meg, hogy minden eretnekségnek, hitszakadásnak -és az örök igazságok ellen való lázadozásnak az eredete az, hogy -megtürjük magunk között még azokat is, akik a megfeszitett Krisztus -nyilvánságos ellenségei. Ha erre egyszer ráébredtünk: vessük fel csak -egyszerű józan ésszel azt a kérdést, mi az oka annak, hogy a zsidók -olyan nagyon törekszenek az orvosi mesterségre, holott ravasz és -kegyetlen természetük sokkal inkább a kereskedésre és az uzsorára vonzza -őket? - -Zakariás elmosolyodott. Szomorú mosolygással ingatta fehér fejét, azután -melankolikus öngúnnyal csendesen odavetette Gregorovius mesternek: - -– Dat Galenus opes. - -– Igen, – szólt Gregorovius mester, – kincsekre is vágyódik a zsidó, -amelyeket adhat Galenus, vagyis az orvosi tudomány, de minden kincsnél -jobban vágyodik arra, amit az orvos legkönnyebben szerezhet meg: -keresztény vérre. Ez a zsidónak a legnagyobb, legforróbb, legégetőbb -vágya. - -– Szamár! – mondta Zakariás megfékezhetetlen, mély megvetéssel. - -Gregorovius mester egy mozdulattal elhallgattatta a városbirót, aki -közbe akart szólni. - -– Majd megfelelek én a mérges zsidónak, aki dühösen emelgeti már a -szarvát, mert érzi, hogy kezemben a tudomány taglója. – Miért vágyódik -keresztény vérre a zsidó? Egyrészt a keresztények elleni gyülöletből, -másrészt azért, mert elvakult, istentelen tudatlanságában azt hiszi, -hogy _lelki üdvösségének használ_, ha a keresztény vérnek bár egy -cseppjét elfogyasztja. Meritek tagadni, ti zsidók, hogy gyűlölitek a -kereszténységet? Meritek tagadni, hogy keresztény vérre vágyakoztok? - -A zsidók remegve figyelő csoportja felmorajlott, Zakariás pedig igy -szólt: - -– Nagytekintetű biróság, kérem, méltóztassék meggondolni, hogy a mi -szent könyveinkben, amelyekre a kereszténység is épült, nekünk még az -állati vér fogyasztása is tiltva van; és ez a vértilalom olyan szigoru -volt a zsidóságban, hogy, amint az előbb láttuk, még az Uj Testamentomba -is átment egy időre. Hogyan lehetne tehát olyan rettenetességet -elképzelni, hogy akik még az állati vértől is undorodva elfordulnak, -embervér után vágyódjanak? - -– Megmondom én, – kiáltotta Gregorovius mester. A zsidók, mikor bajba -jutnak, azt szokták mondogatni, hogy ők csak Mózes könyveihez -ragaszkodnak. De igaz-e ez nagytekintetü biróság? Hiszen én minden szem -számára láthatóan és minden fül számára hallhatóan megmutattam ezen a -helyen, hogy a zsidók _nem_ ragaszkodnak Mózes törvényeihez. Belőle -elvesznek. Hozzá hozzáadnak. Az Isten igaz ismeretétől elpártolt -zsidóság nem Mózes törvényei szerint él, hanem a rabbinusok esztelen, -izetlen, gonosz és alávaló kitalálásai szerint. Nem az Ó Testamentum az -ő szent könyvük, hanem a talmud. Ennek engedelmeskednek elvakúlt -nyomorúltak. A talmud pedig igenis, _megparancsolja_ nekik, hogy a -keresztényt öljék meg, ahol érik. - -– Nem igaz, – mondta Zakariás. - -– Nem igaz, – zudultak fel hangosan a zsidók. - -– Lesujthatnálak benneteket felmorduló zsidók, – szólt Gregorovius -mester, – magával a talmuddal Idézhetném azt, amit a talmudban Eleázár -rabbi mond, idézhetném azt, amit Majmunidesz rabbi tanit, de akkor módot -adnék nektek arra, hogy csürjetek és csavarjatok, tagadjatok és -hamisitsatok. Másképen világitok hát én rá sötétségben lappangó -utatokra. Miért kivánkozik keresztény vérre a zsidó, nagytekintetü -biróság? Rettentő oka van, de nagyon egyszerü. A zsidók megtagadták volt -Jézust és tovább vártak az igazi Messiásra. De amikor telt az idő, – -irja a tudós Teofilusz barát, aki maga is megtért zsidó – feltámadt -bennük az a félelem, hogy hátha a nazaréti Jézus, Mária fia mégis az a -Megváltó, akire apáik vártak. Az istentelen rabbik jól tudták, hogy ő -volt az, de a kevélységük és szivük keménysége nem engedte, hogy ezt -beismerjék. A zsidók azonban egyre jobban rettegtek az örök kárhozattól. -Tudjuk, hogy a legnyomorultabb lélek is sóvárog a megváltásra. Mit -gondoltak ki tehát az istentelen és esztelen rabbik, hogy a zsidókat -visszatartsák a kereszténységtől, de az üdvösségben megis részeltessék? -Nagyon jól ismerték ők Szent Pál tanitását, aki megmagyarázza, hogy -minden keresztény egy szellemi testnek a tagja, a test feje Krisztus és -a test a Krisztus testével az Oltáriszentségben tápláltatik. „Egy test -vagyunk mindnyájan, akik egy kenyérben részesülünk,“ – úgymond Szent Pál -a korintusiakhoz és efezusiakhoz irott levelében. Tudták ők azt, hogy – -mint az Úr megmondta – éltető erő hatja át a főt és a tagokat, miként a -szőllőtőt és a szőllővesszőt. Mit gondoltak már most ki az elvetemedett -rabbinusok? Ha nem lehetünk részesek Krisztus engesztelő vérében, -vegyünk akkor egy keresztényt és az ő vére által, nekünk is részünk lesz -a megváltásban. Rettentő gondolat nagytekintetü biróság, de rettentő a -zsidó gyülölet és a zsidó konokság is. Ha ezt tudjuk: megértjük-e akkor, -hogy a legyilkolt áldozat vérének semmi nyoma nincs? Bizony megértjük. -De ha tudjuk, hogy a keresztény vér erre kell nekik _saluti animarum -ipsorum judeorum_, akkor kezdjük megérteni azt is, hogy egy öreg ember, -aki gőgösködve emlegeti közeli halálát, miért tesz meg nagy utazást és -miért teszi ki magát még a legnagyobb veszedelemnek is azért, hogy -mielőtt meghalna, mégegyszer keresztény vérhez jusson. Közeledik számára -a nagy itélet. Retteg; és be akarja lopni magát az üdvözülésbe. És -bizonyára bejut érte az örök kárhozatba. – Ezt felelem a szenteskedő, -alakoskodó, tévelygő, örők kárhozatra méltó öreg zsidónak. - -Zakariás elnevette magát. Előbb türelmesen hallgatta Gregorovius -mestert, az utolsó mondatainál lehajtotta a fejét a mellére és most -halkan nevetett. A biróság tagjai megütődve néztek rá, a városbiró pedig -felszólitotta, hogy viselkedjék értelmes emberhez méltóan. - -– Bocsánatot kérek, tisztelt urak, – mondta Zakariás derülten, – de a -tudós magiszter olyan ludszárnyon bukdácsoló együgyűségeket eregetett -itt fel, hogy nem tudtam nevetés nélkül megállani. - -– Azt nem lehet mondani, hogy ezek olyan együgyüségek volnának, -Zakariás, – mondta a városbiró komolyan. - -– Már bocsánatot kérek, vagy hiszek abban, hogy Jézus a Messiás, vagy -nem. - -– Hiszel benne? kérdezte a városbiró. - -– Nem hiszek. De akkor hogyan hihetném azt, hogy egy keresztény fiu -vérének néhány cseppje elég az üdvözülésemhez? - -– Tele vagytok ti zsidók mindenféle babonával és esztelen -bübájoskodással, – mondta habozva a városbiró. - -– Lehet, hogy vannak babonáink. _Ilyen_ babonánk nincs. - -A biróság tagjai mozgolódtak. Az egyik pozsonyi kiküldött megszólalt: - -– De azt nem tagadhatjátok ti zsidók, hogy gyűlölitek a Krisztust? - -A zsidók mereven figyelő csoportja megremegett. Ábrahám rátapasztotta a -tenyerét a vonagló Ruben szájára, hogy a dacos kiabálását elfojtsa. -Zakariás lassan válaszolt: - -– Nem gyülöljük, csak nem hiszünk benne. - -– Aki nem hisz benne, az gyülöli. Akkor pedig gyűlölitek az egész -kereszténységet, amely maga a Krisztus. És a keresztények elleni -gyűlöletből akkor minden kitelik tőletek. - -– Nagytekintetű biróság, mondta Zakariás, – érzem, hogy fogynak az erőim -és hamarosan már igy ülve sem tudom tartani magamat. Amig még erőm van a -szólásra: arra kérem az urakat, ne higyjenek annak az esztelen vádnak, -amely ellenünk emeltetett, ne terheljék meg a lelküket avval, hogy -ártatlanokat elitélnek. Gondolják meg, hogy a kereszténység is a -zsidóságból keletkezett és hogy latin irók tanusága szerint a pogány -Rómában a keresztények ellen is emeltek ilyen tudatlanságból és -rosszindulatból keletkezett szörnyű vádakat. A főtisztelendő úrhoz -fordulok, erősitse meg, amit mondok. - -A bazini plébános szótlanúl intett igent. - -– Épen ezért, – mondta Zakariás, – maga az egyház volt az, amely a -zsidókat az eféle vádak ellen többször védelmébe vette. Ince pápa és -Gergely pápa ebben a bölcs nagylelkűségben annyira ment, hogy különböző -időkben pápai bullákat bocsájtottak ki, amelyekben eltiltották, hogy a -zsidók a vérvétel vádjával illettessenek. - -A városbiró meglepetve fordúlt a plébánoshoz. - -– Igaz ez, főtisztelendő ur? - -– Igaz, – felelte a plébános. - -A biróság tagjai nagyon meg voltak lepetve. Némelyek sietve cserélték ki -szomszédaikkal az észrevételeiket, mások áthajoltak az asztalon, -általános mozgolódás és felzsongó beszélgetés támadt. Gregorovius mester -az asztal bal végén, székében hátradűlve ült és fénylő diadalmosollyal -szemlélte az általános mozgolódást. Egy ideig várt, azután lassan -felállott. A beszélgetés erre elhallgatott. A csendességben Gregorovius -mester még mindig várt. Mikor a városbiró feléje hajolt, azzal, hogy -megkérdezi, mi mondanivalója van, akkor hirtelen megszólalt: - -– Most a kezemben tartalak, álnok zsidó, – mondta emelt hangon. Magad -adtad magad a kezemre, mert elvakultságodban és szemtelenségedben -merészeltél az egyházra hivatkozni. Ha te kérdeztél, majd én is -kérdezek. Kérdem, főtisztelendő úr, benne van-e a római mártirologiában -Szent Vilmos neve? Kérdezem, benne van-e Szent Werner neve? - -– Benne van, – felelte halkan a plébános. - -– Bizony benne van, – szólt Gregorovius mester. És én most a tudomány -fáklyájával kezemben meg fogom világitani a multat ugy, hogy fény -derűljön a jelenre is. - -Könyveket rakott maga elé az asztalra, felvett közülök egyet és igy -folytatta: - -– Monsa Róbert krónikás jelenti, hogy 1100-ban husvét ünnepén Bloisban -több zsidó Krisztus elleni gyülöletből megölt egy gyermeket. A -gyilkosokat Theobald, Chartres grófja tűzhalálra itélte. - -Másik könyvet vett fel és lapozott benne. - -– Az angolországi Norwichban történt, 1144-ben, hogy zsidók halálra -kinozták Szent Vilmost. – Franciaországban történt 1179-ben, hogy a -zsidók Pontoise kastélyában megöltek egy fiút, akit a párisi nép utóbb -Szent Richard néven tisztelt. – Lincolnban történt 1225-ben, hogy az -akkor éppen kilenc éves Szent Hugót a zsidók Joppinus rabbi házában -megölték. – A németországi Bacharachban történt 1287-ben husvét táján, -hogy a zsidók a tizennégy éves Szent Wernert megölték; tüskebokrok közé -dobták; ott találták meg Isten rendeléséből arrajáró katonák, akiket -csodálatos fényesség és páratlan illat vonzott a holttest felé. - -Gregorovius mester letette a könyvet. - -– Elég ez? – kérdezte nyugodtan. Mert felsorolhatnék még sok más -mártirt, akik mind a zsidók keze által pusztultak el. De áttérek a mi -korunkra, amikor az emberi nem haladása szemmel látható és amikor a -tudomány fénye elterjedt az egész világon. - -Ujabb könyvet vett fel. - -– Tirol tartományában Rinn faluban 1462-ik évben a zsidók megölték a -három éves Oxner Andrást. – De lépjünk még közelebb korunkhoz. A -Németország és Olaszország határán levő Trientben 1475. nagyhetében a -zsidók megölték a húsz hónapos Gerber Simont. Ennek a pernek minden -irata meg van. Meg vannak a zsidók vallomásai, és belőlük tudjuk, miért -kell a zsidóknak a vér és hogyan használják fel. – De tudunk mást is. -Tegyünk még egy lépést, és időben és térben ugyszólván megérkeztünk a -bazini zsidók bűnéhez. - -Lassan felvette az utolsó könyvet, a bal kezével felemelte és a jobbkeze -kifeszitett mutatóujjával rámutatott. - -– Itt van, – mondta, – a tudós Bonfinius könyve. Hol történt az a -gyilkosság, amelyet leir? Nem másutt: Nagyszombat városában. Mikor? Az -1494-ik esztendőben. Tizenkét zsidó férfi és két zsidó asszony egy nemes -ifjat ölt meg ott. A zsidókat bünükért elégették (megerősithetik a -nagyszombati urak, akik szájhagyomány utján hallhatták.) - -A két nagyszombati küldött igent intett. - -– Mit vallottak ki a zsidók Nagyszombatban, amikor kinok között kérdésre -vonattak? Miért szomjuhozzák annyira a keresztény vért? Azt mondja -Bonfinius: „Négy okát adták és vallották ennek: 1. Hogy régi hagyomány -légyen az őnáluk, hogy a keresztény vér igen hasznos a környülmetéléskor -a zsidó gyermek vérének megállitására és a sebnek gyógyulására. 2. Ha a -keresztény vérrel összveelegyitett pogácsából a zsidó eszik és abból más -személynek is ad, azt a maga szerelmére gerjeszti. 3. Mivelhogy a -zsidóknál valamint az asszonyok, ugy a férfiak is havi vérfolyást -szenvednek, nagy orvosság e nyavalyában a keresztény vérnek megivása. 4. -_Régi, de titkos törvényük_ szerint _tartoznak_ a zsidók esztendőnként -egy keresztényt megölni és annak vérével az Istennek áldozni; ez a sors -ebben az esztendőben a nagyszombati zsidókra szállott.“ Ki mondja ezt -nagytekintetü biróság? Én mondom talán? Bizony, nem én, hanem a tudós -Bonfinius. Ki vallotta ezt? A zsidók ellenségei talán? Nem, maguk a -zsidók. Régi, de titkos törvényük szerint tartoznak a zsidók -esztendőnként egy keresztényt megölni. Ki végzi el e rettentő hóhérlást? -Egyszer ez a község, máskor a másik. Egyezernégyszázhetvenötben Trient. -Éppen az a város, amelyből ez a konokul hallgató Dávid-zsidó nemrégiben -visszaérkezett. Ezernégyszázkilencvennégyben Nagyszombat: az a város, -amely felől a tettető, öreg Zakariás ide érkezik. És -ezerötszázhuszonkilencben? – Dávid meghozta a parancsot Bazinba. -Zakariás megsürgette a parancs végrehajtását, mert öreg, reszket a -haláltól és minden áron be akarja lopni magát az üdvözülésbe. A vért -kiontották. Egy részét maguk fogyasztották el, más részét tovább -küldték, hogy a rabbinusok osszák ki a zsidóságban. Akinek szeme van, az -lásson. Aki nem akar látni, az kössön mindjárt szerződést a zsidókkal, -hogy évenként elad nekik lemészárlásra egy keresztény gyermeket. Én az -én keresztény testvéreim vérét pénzen el nem adom. Én állitom, vallom és -hirdetem: ezerötszázhuszonkilencben a bazini zsidók gyilkoltak és -bizonyára méltók éppen ugy a halálra, mint a nagyszombatiak, vagy a -trientiek. - -Leült. A biróság tagjai feszült figyelemmel hallgattak; most -elkomolyodva mérlegelték azt, amit hallottak. Egy-egy halk megjegyzést -váltottak, és pillantásuk időről-időre idegenkedően, kérdően, -felelősségrevonóan tért vissza a zsidókra. A városbiró megkérdezte -Zakariást, mit tud felelni arra, amit most hallottak. Zakariás -összeroskadtan ült a székén. A nehéz bágyadtság, amely ellen eddig még -nagy erőfeszitéssel tudott védekezni, most egészen megrohanta. A két -kezével belekapaszkodott a szék karfájába, hogy le ne essen. A szemét -becsukta. A városbiró kérdésére csak egy szótlan fejrázással tudott -felelni. - -Kint alkonyodott. A városbiró összenézett a biróság tagjaival és készült -rá, hogy a tárgyalást mára berekeszti és a zsidókat visszaküldi a -börtönbe. Ekkor hirtelen előlépett Dávid. Eddig hallgatott. Komoran -nyelte fel-feltajtékzó dühét és sebesnek és összetörtnek érezte az egész -testét attól a gyötrelmes erőfeszitéstől, a mellyel nyugalmat -kényszeritett magára. Most nem birta tovább. Igy végződjék ez az első -nap? Igy menjenek vissza a sokszoros tehetetlenségbe, a tehetetlenségnek -abba a poklába, amely ez a pincebörtön itt alattuk? Odatoppant a hosszu -asztal elé és felemelt fejjel kiáltotta: - -– Városbiró úr! Főtisztelendő úr! Választ kérek erre a kérdésre: -hihető-e hogy egy zsidó épen akkor kövessen el ilyen bünt, amikor _amugy -is meg akart keresztelkedni_? - -Kis szünet támadt. Nagy csendesség. - -– Nem hihető, – mondta azután habozva a városbiró. - -– Semmiképen se hihető, – mondta felélénkülve a bazini plébános. - -– Akkor kérem a biróságot, hallgassa ki tanuként a győri püspök -őkegyelmességét. Én áldozócsütörtök előtt nála jártam. Neki -bejelentettem, hogy meg akarok keresztelkedni. Ő megigérte, hogy maga -készit elő a keresztségre és maga keresztel meg a győri székesegyházban. - -A teremben mérhetetlen elálmélkodás támadt. Dávid szavai keményen -pattogtak szerteszét, mint a puskagolyó, és amikor elhallgatott, -mindenki úgy ült vagy állt a teremben, mintha puskagolyó érte volna. -Tamás gróf hirtelen mozdulattal előrehajolt és előrehajolva bámult bele -a Dávid arcába. A biróság tagjai mintha mind fel akartak volna ugrani a -helyükről. A zsidók eltorzuló arccal néztek össze, és mindegyiknek -egy-egy felkiáltás fagyott meg az ajkán. Zakáriás is, nehezen és lassan, -felemelte fáradtan lehanyatló fejét és csodálkozva nézett Dávidra. Nagy -csendesség volt. A városbiró végre Tamás gróf felé fordult, mint aki -utbaigazitást keres. Tamás gróf komoran elgondolkodva hajtotta le a -fejét. Ekkor egyszerre rekedten kiáltó hang hallatszott. Gregorovius -mester, aki előbb megsebzett álmélkodással lendült hátra a székén, most -felugrott. - -– Meg akarsz keresztelkedni, azt mondod? – kérdezte kiáltva. - -Dávid összevont szemöldökkel, szótlanul fordult feléje. Gregorovius -mester egész testével előre hajolt és jobbkeze kinyujtott mutatóujját -Dávidra szegezte. - -– Mondd ezt utánam: Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egy fiában, ki -fogantaték Szent Lélektől, születék Szüz Máriától…! Mondd! No mondd! - -Dávid megremegett. Fuldokló lélekzetet vett. Szólásra nyitotta a száját, -és alsó ajka reszketve vált el a felső ajkától. Tamás gróf megint -előrehajolt és feszült figyelemmel meredt az ajkára. A biróság tagjai -visszafojtották a lélekzetüket, Dávid egy szédülő pillantással -végignézett rajtuk és minden arcot egyszerre látott, és az egész -testében érezte azt a feszültséget, amely a szemekből feléje sugárzik. -De a háta mögött ott voltak a zsidók. És a jelenlétüket és tekintetüket -és a gondolataikat még jobban érezte; érezte a hátgerincében és az egész -testében: hidegségként, megláncoltságként, tőrdöfésként. Dideregve zárta -ujra össze szólásra nyitott ajkát. Összeszedte minden erejét; - -– A győri püspök úr előtt akarom, – szólt dadogva, – elmondani mindazt, -ami… - -Harsogó, győzelmi kacagás hangzott fel. Gregorovius mester feszült -előrehajlottságából kiegyenesedett. - -– Nem tudta kimondani! – kiáltott a biróság felé. Ismerem én minden -ravaszságtokat, cselszövő zsidók! – Tudni kell, nagytekintetű biróság, -hogy szabad ám a zsidónak a rabbinusok tanitásai szerint meg is -keresztelkednie. A feltétel csak az, hogy a megtérése ne legyen őszinte -és hogy tovább is kárositani és megrontani törekedjék a keresztényeket. -Ha ezt tudjuk, kell-e akkor csodálkoznunk azon, hogy ez a ravasz Dávid -néhány nappal ezelőtt a győri püspök úrnak bejelentette, hogy meg akar -keresztelkedni? Vajjon miért jelentette be? Trientből jött ő akkor. -Tudta ő már nagyon jól, hogy a bazini zsidók nem halaszthatják tovább a -rájuk rótt véradó megfizetését. Hát majd megfizetjük – gondolta ravaszul -magában – de én jó előre gondoskodom róla, hogy büntetlenül maradjak. - -Dávidnak elöntötte a vér az arcát. A düh ugy lobbant fel benne, mint a -puskapor. Süket lett; az egész testét, mint valami elviselhetetlen -feszültség, egy örjöngő kérdés töltötte el: meddig fogja ez az átkozott -paprikajancsi kinozni őt a hangjával, a bölcsen kanyargó mondataival, az -egész létével. Egy dühorditással nekiugrott Gregorovius mesternek és -torkon ragadta. A teremben nagy riadalom támadt. A biróság tagjai -felugráltak, a városbiró a darabontok után kiáltott. Gregorovius mester -a Dávid keze szoritásában hörögve fuldokolt, amig Ábrahám oda nem ment -és ki nem szabaditotta. A városbiró szólni akart, de Gregorovius mester -nem engedte szóhoz jutni. Felállott és még levegő után kapkodva, kezét -fájó torkára szoritva, boldogan mondta: - -– Letéptem róla a jámbor katechumen álarcát. Mindenki megláthatta, mi -van mögötte. - -Tamás gróf hirtelen felállott, odalépett a lihegő Dávidhoz és halkan az -arcába mondta: - -– Csaló zsidó. - -Aztán megfordult és kiment. Kint besötétedett. A városbiró keményen -összeszidta Dávidot, aztán a tárgyalást mára berekesztettnek -nyilvánitotta és elrendelte, hogy a darabontok vigyék vissza a zsidókat -a börtönbe. - -A zsidók mentek vissza a sötét lépcsőkön át a börtönbe. Lehajtott fejjel -vonszolták magukat, és lehajtott, kábult fejjel ment közöttük Dávid is. -Mikor a pántos ajtóhoz értek, eszébe jutott, hogy a sötét lépcső -fordulói és kanyarulatai között megszökhetett volna. Vissza akart -fordulni, de akkor már késő volt. A darabontok betuszkolták az ajtón. -Dühös kétségbeeséssel állt meg a bezáruló ajtó előtt és haragosan -marcangolta magát azzal a váddal, hogy egyik ostobaságot a másik után -követi el. Ekkor ráütött valaki a vállára. Megfordult és szembenállott a -hosszu, sovány, szegénységtől és epekedéstől kiszáradt Jakabbal. - -– Te kutya, – mondta Jakab magánkivül, – neked köszönhetjük az egész -szerencsétlenségünket. Én megmondtam előre; pedig még nem is tudtam, -hogy a győri székesegyházba vágyódol. Kövekkel kellett volna -agyonvernünk, mint egy kutyát… - -– Elég! – szólt Dávid. - -Egy megvető legyintéssel utat akart nyitni magának. - -– Elég? – orditott fel akkor Ruben; – minden átok a fejeden. - -Dávid felé köpött és ütésre emelte fel a kezét. Dávid megragadta a -csuklóját, de ekkor más kezek ütései érték. Nem tudta, kik voltak. -Izsák? Simon? Elkeseredett haraggal dulakodott velük, József a -segitségére sietett, de Mihály és Ábrahám ekkor már szétválasztotta a -dulakodókat. A többiek mind ott álltak körülöttük. Dávid lihegve fordult -hozzájuk és mondani akart valamit. Az öreg Sámuel azonban felemelte a -kezét és elhallgattatta. - -– Menj, Dávid, – mondta. Semmi dolgunk egymással. - -Dávid körülnézett közöttük. A pincében egy homályos mécses égett. Látta, -hogy Mihály, az apósa sem akar a szemébe nézni, lesüti a szemét és -elforditja a fejét. Erre ő is magasra emelte a fejét és összeszoritott, -gőgös szájjal elindult a másik pincenyilásba. Megkereste Esztert, -megfogta a kezét és elvitte a pincenyilás legszélső zugába. Eszter, a -gyerekével a karján, szótlanul ment vele és mereven engedelmeskedett -neki. A legszélső zugban letelepedtek. Egyedül voltak ott, a többiek -közösségéből kizártan, közöttük és a többiek között szabadon maradt egy -kis terület, de ezen a területen senki nem jött át. Ők sem beszéltek a -többiekkel és velük sem beszélt senki. Később József is hozzájuk -csatlakozott, miután segitett az öreg Zakariásnak lefeküdni. Mindahárman -hallgattak és mozdulatlanul ültek, csak Eszter hajolt néha ölében alvó -fia fölé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A két mécsest a porkolábtól kapták a zsidók. Mikor Mihály először kért -volt éjszakára valami világosságot, a porkoláb kinevette és azt mondta, -hogy nagyon drága az olaj. Mihály pénzt igért neki. A porkoláb erre -elhozta a két mécsest és meglepetve nézegette a pénzt, amelyet Mihály a -kezébe nyomott. Mihály erre beszélgetni kezdett vele és megkérdezte, nem -tudna-e nekik irószert és papirost szerezni. A porkoláb megigérte, hogy -szerez és estére be is hozta az irószert és a papirost. Átvette érte a -pénzt és várakozott. Mihály erre óvatosan azt kérdezte tőle, nem lenne-e -e lehetséges, hogy ők leveleket küldjenek Pozsonyba és Bécsbe. De bizony -az nagyon lehetséges, felelte a porkoláb. Tudna e olyan megbizható -embereket találni, akik a leveleket elviszik? – kérdezte Mihály. Ha az -embereket jól megfizetik, akkor a levelek bizonyosan eljutnak oda, ahova -el kell jutniok, – felelte a porkoláb. A zsidók erre felindultan -nekiültek a levelek megirásának. A porkoláb jött és közölte, hogy az -emberek már megvannak. Mihály maga szeretett volna az emberekkel -beszélni, de a porkoláb azt mondta, hogy az emberek Tamás gróftól való -féltükben nem mernek idejönni. De csak bizzák őrá a leveleket, ő majd -átadja őket azoknak a megbizható embereknek. Mihály igy nem tudott mást -tenni, mint hogy a leveleket és a pénzt átadta a porkolábnak. A porkoláb -odakint a leveleket eltépte, a pénzt megtartotta. Félt Tamás gróftól, -aki megfenyegette azzal, hogy leütteti a fejét, ha a zsidókkal -megvesztegetteti magát, de viszont azt gondolta, hogy kár lenne a pénzt -a zsidóknál hagyni. Derült lélek volt, vidám borivó, aki nem szerette a -kinos összeütközéseket és az elkeseredett harcokat. Azt a megoldást, -amelyet választott, minden lehető megoldások között a legkitünőbbnek -találta, sokkal kitünőbbnek annál, mint ha megtagadná a zsidók kérését, -vagy mint ha Tamás grófnak adná át a leveleiket. Igy a következő -napokban még több üzenetet, levelet és megbizást vett át a zsidóktól és -ugy érezte, hogy nemcsak a törvénynek nincs nála lelkesebb szolgája, -hanem a nyomorult zsidóknak sincs nála nagyobb jótevője. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Zakariás végigfeküdt a földön és ugy érezte, hogy az az ájulás, amely -fenyegeti, most már maga a halál lesz. Rövid fekvés után azonban ismét -magához tért, és amikor evett is valamit, egészen felüdült. Józsefet -ekkor elküldte Dávidhoz, hogy Dávid ne legyen teljesen egyedül, ő pedig -odahivta maga mellé Juditot. A férfiak ekkor Sámuelt és Mihályt vették -körül, akik a leveleket irták, Zakariás pedig csendesen beszélgetett -Judittal. Eleinte óvatosan kerülték a Dávid nevét, de azután Judit -megérezte, hogy Zakariás nem haragszik Dávidra azért, mert a győri -székesegyházban meg akart keresztelkedni. Erről halkan elbeszélgettek -előbb, aztán mindketten elhallgattak. - -– Gyerekkoromban, – mondta hirtelen Judit, – én sokszor voltam -keresztény templomban. - -– Hogyan, Judit? – kérdezte Zakariás. - -– Egyszer elmentem az apácák temploma mellett és hallottam az apácákat -énekelni. És nem tudtam a vágyódásnak ellentállni és belopóztam a -templomba, hogy az éneket jobban halljam… - -– Azután mi történt Judit? Kikergettek? - -– Egyszer parasztgyerekek ki akartak kergetni, de az apácák észrevettek. - -– És? - -– És bevittek oda, ahol, egy rács mögött, ők énekeltek, és oda szabad -volt mindennap elmennem. - -– És? - -– Én akkor azt hittem, hogy az apácák asszonyok. De ők elmondták nekem, -hogy ők Krisztus menyasszonyai és hogy nincs nagyobb gyönyörűség mint -Krisztus menyasszonyának lenni. - -Zakariás a könyökére támaszkodva előrehajolt és felindultan nézett a -Judit arcába. Judit a földön ült, a két kezével átkulcsolta a térdét, a -fejét majdnem a térdére támasztotta és elgondolkozva nézett maga elé. A -mécses bágyadt fényében Zakariás csak az arca és a homloka élesen -metszett, tiszta vonalát látta. Mi van ennek a lánynak a szép homloka -mögött? Szemmel verte meg valaki: mondta az anyja. Minden betegség attól -ered, hogy a test nedvei megromlanak: mondta az apja. Lássuk csak. - -– És benned, Judit, feltámadt az a vágy, hogy te is Krisztus -menyasszonya legyél. - -– Nem, nem. Én csak énekelni szerettem volna. - -– És miért nem jártál tovább oda az apácák templomába? - -– Az apácák azt akarták, hogy a gyóntató papjuk kereszteljen meg, és én -nem mertem többé odamenni. - -– Hanem? - -Judit megrezzent, mintha álomból ébredt volna fel, zavartan -elmosolyodott és legyintett. - -– Semmi – Jobb lesz, ha megyek anyámhoz lefeküdni. - -Zakariás azonban nem engedte. Mi a titka ennek a bezárt szirmu léleknek, -mi a titka ennek a sötét szépségü szűznek, aki elájul, ha kérők jönnek -az apja házához? Gyöngéd kérdéseket tett fel, a kitérő válaszokkal nem -elégedett meg, egy-egy véletlenül kiejtett szót felragadott, és a Judit -zárkózott lelke lassan kezdett megnyilni. Zakariás szeretettel biztatta -és gyöngéden támogatta. Judit sokáig ellentállott, de végre egészen -közel hajolt Zakariáshoz a félhomályban és halkan a fülébe sugta: - -– Volt akkor egy régi cselédünk, vasmegyei öreg parasztasszony, aki -engem nagyon szeretett. Annak elmondtam, hogy nem merek többé az -apácákhoz menni, és ő sokáig könyörgött, hogy csak menjek megint. Én nem -mentem. De nemsokára nagy beteg lettem. Az öreg asszony azt mondta, hogy -ez Isten büntetése, és egyszer, amikor az anyám kiment a szobából, ő -titokban bejött és… - -– És? - -– És megkeresztelt. Szentelt vizet hozott volt a templomból, a vizet a -fejemre hintette és az Atyának, a Fiunak, a Szentlélek Istennek nevében -megkeresztelt. - -– És? - -– Én lázas voltam és alig tudtam, mi történik velem, de amikor -meggyógyúltam, és az öreg asszony boldog volt és azt mondotta, hogy ime -a szent keresztviz csodát müvelt, akkor nagyon megrettentem. Rövid -idővel azelőtt hallottam egy történetet; – hogy Rómában ugyanigy -megkereszteltek egy zsidó fiut és mikor a dolog kitudódott, maga a pápa -küldte el érte a katonáit, hogy vegyék el a szüleitől. – Sirva -könyörögtem az öreg asszonynak, hogy ne szóljon senkinek; és megeskettem -rá, hogy hallgatni fog. De… - -– De? - -– De cserébe nekem is meg kellett esküdnöm… - -– Mire? - -– Hogy legkésőbb tiz év mulva, mire husz éves leszek, elmegyek vagy a -pápához, vagy az esztergomi érsekhez, vagy ha egyikhez sem lehet, akkor -egy püspökhöz vagy egy apáthoz és elmondom neki a dolgot. Akkor a pápa, -vagy az érsek, vagy a püspök, vagy az apát kioktat majd a keresztény -hitről, és akkor elhatározhatom majd, kivánom-e, hogy ő – a pápa vagy az -apát – ujra megkereszteljen. - -– És te Judit, – kérdezte lassan Zakariás, – nagyon vágyódtál rá, hogy -a… a pápa vagy az apát megkereszteljen? - -– N… em, – felelte Judit elgondolkozva. Én… másra vágyódtam. - -– Mire? - -– Én, – mondta Judit zavart mosolygással, – énekelni szerettem volna. - -– Hogyan Judit? Hogyan függ ez össze a megkereszteléssel? Apáca -szerettél volna lenni? - -– Nem, nem, – felelte Judit határozottan. Hanem egy kereskedő, aki -Olaszországból jött, sokat beszélt arról, hogy ott szinpadok vannak, -amelyeken szinjátékokat játszanak és amelyeken énekelnek is; és hogy a -szinészek előre megtanulják a szerepüket; hogy nők is játszanak és -énekelnek. - -– És? - -– És én sohase láttam szinpadot. De az apácák templomában egyszer láttam -egy ünnepi misét. Több pap volt ott, aranyos ruhában mozogtak az oltár -körül, az apácák énekeltek, – én ennél szebbet sohase láttam; és ugy -képzeltem, hogy egy szinjáték ilyen lehet. Mert hiszen… de ez ostobaság. - -– Mi az Judit? Mit akartál mondani? - -– Azt, hogy hiszen a papok is megtanulják előre, amit mondaniok kell, és -én, ha a papokra gondoltam, egész gyerekkoromban sohase neveztem őket -papoknak, hanem magamban igy neveztem őket: a jó Isten szinészei. – Ezek -olyan gyerekes csacsiságok. - -– Hm! És igy… az egész idő alatt… arra vágyódtál, hogy…? - -– Magam se tudom, mire. Énekelni! Énekelni! Isten dicsőségére! Hogy az -emberek örüljenek neki! - -– Úgy? Hm! – Hány éves is vagy te Judit? - -– A jövö hónapban leszek húsz. - -– Igen, fiam… nézd csak… késő van már… menj most aludni. - -Judit engedelmesen felkelt, átment az anyjához és lefeküdt melléje a -földre. Zakariás a kezét az arcára szoritotta, hogy minden hangot a -szájába fojtson. A szeméből azonban feltartóztathatatlanul ömlöttek a -könnyek, és a homályban hangtalanul megint sokáig sirt. A két -pincenyilásban ekkor kezdtek a beszélgetések elcsendesedni. Nemsokára -mindenki aludt, csak Dávid volt ébren. Sorvasztó dühvel bolyongott -ide-oda a két pincenyilásban az alvók között: nem talál-e a földben, -vagy a falban vagy az ajtón valami lehetőséget arra, hogy kijusson. -Időről-időre őrjöngő vágyódással nézett fel az ablakokra; visszafojtott -lélegzettel figyelt, hogy nem hall-e valami hangot. Nem jön-e Tóbiás, -vagy másvalaki; nem hoz-e valami hirt; nem hoz-e egy ráspolyt legalább. -És a győri püspök lovas katonáinak a patkói nem csattognak-e végre -odakint a kövecses bazini utcán? Az egyik emésztő óra eltelt a másik -után, mig végre kint hajnalodni kezdett. Dávid ekkor összezuzottan -leroskadt a merev testtel alvó Eszter mellé; és ráereszkedett a halálos -fáradtság nehéz álma. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap, hétfőn, reggel Pongrác András, a városbiró Gregorovius mesterrel -együtt haladt a városháza felé. Szép, napos májusi reggel volt. A -főutcán kint állott a ház előtt az utcán és süttette magát a nappal -Neuperger János, a gazdag szücs. - -– No vallanak e a zsidók, városbiró ur? – kérdezte, amikor odaértek -hozzá. - -A városbiró Gregorovius mesterrel együtt megállott és a kérdésre -Gregorovius mester felelt: - -– Még nem vallottak, konok megátálkodottak. - -– Hát én nem is hiszem, hogy ők tették, – mondta Neuperger János. -Ismerem őket. - -Gregorovius mester heves magyarázatba fogott arról, hogy senki nem -ismerhette a zsidók babonáit és bübájosságait, amelyeket azonban ő a -biróságnak már leleplezett. De ezeket a babonákat és bübájosságokat -nemsokára meg fogja ismerni az egész világ, mert ő könyvet ir róluk, és -a könyvet a gróf ki fogja nyomattatni. Neuperger János kétkedően -felelgetett Gregorovius mesternek; egy-két járókelő megállott; nemsokára -nagy kör vette őket körül és figyelmesen hallgatta a beszélgetést. -Gregorovius mester azt magyarázta, milyen végtelen kárára van a -kereszténységnek, hogy a zsidókat eddig megtürte a maga kebelében. - -– Bazin városának csak hasznára voltak, – mondta Neuperger János -makacsul. - -– Azt mondja Neuperger uram, – kiáltotta Gregorovius mester, hogy a -zsidók hasznára voltak Bazin városának és hogy kára lenne Bazin -városának, ha egy igazságos itélet őket innen kiirtaná. Hát azt kérdezem -én először, hogy a lelki haszon, amely az igazságos kiirtásukból -származnék, nem kárpótolná-e ezt a nemes, keresztény várost minden -világi kárért? A lélek felette áll a testnek; és csak hitükben ingatag -emberek kivánhatják, hogy a hitvány haszonért a zsidókat a lelkek -általános romlására itten tovább is megtürjük. - -Körülnézett. A hallgatóság szótlanul várakozott. - -– De ha már csak a világi hasznot nézzük is, – szólt erre Gregorovius -mester megujult buzgalommal, – hát elhiheti akárki, hogy nagyobb haszon -lenne a városra a zsidók kiirtása, mint a további bünös megtürése. - -– No, már azt nem hiszem, – mondta Neuperger János. Dávid éntőlem -nagyobb áron vásárolta a prémeket, mint akárki más. Mihály is, Simon is, -Sámuel is külső országokból hoztak be ide pénzt. - -– Hát én pedig bizonyitom, amit mondtam; mert én, mint a tudományok -világában élő ember szokva vagyok hozzá, hogy semmit se állitsak -bizonyitás nélkül. – Nézzük csak. Ha a zsidókat az elkövetett bünért -méltó büntetésként halálra itélik, akkor a törvény értelmében elveszitik -minden vagyonukat is. Mi történik a házaikkal, mühelyeikkel, -szölleikkel, áruikkal és prémeikkel? Tamás gróf, akit minden -cselekedetében a tiszta igazságszeretet vezérel, ki fogja ezt az egész -szidó vagyont osztani Bazin város lakósai között, kárpótlásul azokért a -veszteségekért, amelyeket a zsidó ravaszság és gonoszság által -szenvedtek. Nem lesz ez nagyobb haszon a városra? Hát Neuperger urnak -nem lenne jobb, ha az agyafúrt Dávid zsidó helyett mindjárt maga -szállitaná le a prémeket Olaszországba? - -Neuperger János elgondolkozott, azután lassan vállatvont. A -megszaporodott hallgatóságból azonban elkiáltotta magát valaki. - -– Máglyára a zsidókkal. - -– Majd ha vallanak, – szólt Gregorovius mester csittitóan. - -– Égjenek: akár vallanak, akár nem, – kiáltotta egy másik ember. - -Gregorovius mester rosszalóan csóválta meg a fejét és intően emelte fel -a kezét: - -– Nem, barátom, ilyet nem szabad mondani. Senkit sem szabad máglyára -küldeni, csak aki bűnösnek bizonyult és a kit a biróság elitélt. A -biróságnak pedig még a zsidók felett is igazságosan kell itéletet -mondania. Mi nem vagyunk se törökök, se tatárok, itten jog és törvény -uralkodik. - -Néhány ember helyeselt és Gregorovius mester elégedetten indult Pongrác -Andrással a városháza felé. A városbiró szótlanul ment Gregorovius -mester oldalán. Sulyos gondolatok foglalkoztatták. - -– Magiszter uram, mondta végre, – feleljen meg nekem, mint jogtudós, egy -kérdésre. - -Gregorovius mester megállott és komoly készséggel fordult a városbiró -felé. - -– Én ezzel a Dávid zsidóval, – szólt a városbiró, – áldozó csütörtök -után való pénteken szerződést kötöttem, hogy megveszem tőle házát, -kertjét, szőllejét, lovait, árúit most pénteken fizetendő kétezerötszáz -magyar forinton. Már most, ha ez a Dávid a gyilkosságban bünösnek -találtatik, akkor először: érvényes-e ez a szerződés, másodszor: kinek -tartozom én a kétezerötszáz magyar forintot lefizetni? - -Gregorovius mester elgondolkozott, azután igy szólt: - -– A jogtudomány tanitásai szerint a helyzet egészen világos. _Pro -primo:_ a szerződés érvényes, mert semmi ok nincs rá, hogy egy jóhiszemű -szerződő félnek kára legyen belőle, ha a zsidók egy szörnyü bünt -követtek el. - -– Nem gondolja, magiszter uram, hogy a gróf a házat és a többit oda -találja itélni… példáúl Neuperger Jánosnak? - -– Nem teheti, mert a szerződés: szerződés. A ház városbiró uramé. Nem is -teszi, mert a gróf sohasem cselekszik jogtalan dolgot és a jogtudomány -kérdéseiben mindig az én tanácsaim szerint jár el. Ez világos. _Pro -secundo:_ kinek kell megfizetnie a kétezerötszáz magyar forintot? A -felelet erre a kérdésre attól függ, hogy a fizetés kitüzött határidején -tehát pénteken, Dávid még életben van-e. Ha életben van: neki. Ha nincs -életben, illetőleg ha főbenjáró bűnért halálra itéltetett és az itélet -végre is hajtatott, akkor senkinek. Minthogy a halálraitélt nemcsak -életét vesziti el, hanem egész vagyonát és minden jogát is, a -követelései maguktól megszünnek, épen úgy, mintha például királyi -kegyelem engedte volna őket el. - -Pongrácz András megköszönte a felvilágositást, azután továbbment -Gregorovius mesterrel a városháza felé. Az előbb nagyon megrettentette -az a gondolat, hogy a gróf Neuperger Jánosnak ajándékozhatná a Dávid -házát és most nyugodt és édes örömet érzett arra a gondolatra, hogy a -ház, a szöllő és minden egyéb elvitathatatlanul az övé, akármi történik -a zsidókkal. - -A kétezerötszáz magyar forintja minden esetre együtt lesz. De ha ezt a -pénzt nem kellene kifizetnie, akkor ujabb földet vásárolna érte. Vagy -még jobb lesz, ha ő csinálja azt, amit Gregorovius mester Neuperger -Jánosnak ajánlott: Dávid helyett ő szállit prémeket és lovakat -Olaszországba. Olasz aranyak csillantak meg a szeme előtt. Ha sok olasz -aranya lesz, akkor eljön az ideje annak is, hogy Ferdinánd király -kancelláriájában kiállitsák számára végre azt a nemesi levelet, amelynek -a cimerrajza tiz esztendő óta ragyogó arannyal és tűzvörös karminnal -annyiszor jelent meg lelki szemei előtt. Közben odaértek a városházához -és amikor a boltajtásos kapu alá bementek, Pongrác Andrásnak -eszébejutott, hogy a zsidók nemsokára ismét előtte fognak állani és hogy -idővel itéletet kell felettük mondania. Eszébe jutott, hogyan riadt itt -rá Tamás gróf azzal a gyanusitással, hogy a zsidókkal meg akarja -vesztegettetni magát. Azután arra gondolt, hogy a zsidók elitéltetése -neki hasznot hozhatna. Erre elhatározta, hogy nem néz se jobbra, se -balra, hanem részrehajlás nélkül és rendithetetlenül igazságos lesz. - -A biróság tagjai mind összegyültek, megérkezett Tamás gróf is és a -városi darabontok nemsokára behajtották a zsidókat a terembe. -Zakariásnak meg kellett engedni, hogy leüljön, mert nem tudott a lábán -állni. A zsidók köréje csoportosultak és mindnyájan elhúzódtak egy kissé -Dávidtól és Józseftől. A délelőtt tanukihallgatásra volt szánva. Elsőnek -egy ijedt kis cselédet hallgattak ki, aki azt vallotta, hogy Zakariás a -megérkezése után azt mondta Mihály nak, hogy valakinek meg kell halnia. -Zakariás melankólikusan ingatta a fejét: - -– Még egy-két napom van rá, hogy ismételjem: _nekem_ kell meghalnom. - -Azután egy reszkető fejű, folyós szemű öreg ember lépett a biróság elé -aki azt vallotta, hogy ő korán délután látta, amint egy zsidó a kis -Meylinger Jánost csalogatta. - -– Melyik volt az? – kérdezte a városbiró. Nézze meg ezeket a zsidókat, – -megismeri-e közöttük azt, aki a szegény áldozatot csalogatta? - -Az öreg ember reszkető fejjel fordult a zsidók felé és vörös szegélyü, -vizes szeme zavarodottan siklott egyikről a másikra. - -– No, melyik volt az? – kérdezte a városbiró. - -Az öreg ember zavartan mozgatta fogatlan ajkát, mintha rágna valamit. - -– Hát megismeri, vagy nem ismeri meg? – kiáltott rá a városbiró. - -Az öreg ember ekkor kinyujtotta jobbkeze bütykös mutatóujját és -rámutatott Dávidra, aki hozzá legközelebb állott, kissé eltávolodva a -többi zsidóktól. - -– Az volt az? – kérdezte a városbiró. Nézze meg jól. Vigyázzon arra, -amit mond. Hát az volt? - -– Az volt. - -Dávid bosszusan vállat vont. - -– Nagytekintetü biróság, – mondta, – én tiz tanuval tudom bizonyitani, -hogy pénteken egész délután ki nem mozdultam otthonról. - -– Milyen tanukkal? – kérdezte Gregorovius mester. - -– Például Vidra Gergellyel, a lovászommal. - -– Igen. Ezeknek a tanuknak az értékéröl majd szó lesz még, – mondotta -Gregorovius mester. - -A városbiró keményen lelkére kiabált az öreg embernek, hogy gondolja -meg, pontosan emlékszik-e rá, hogy ez volt az a zsidó. Az öreg ember a -szigoru hangtól nagyon megijedt és egyre buzgóbban mondta, hogy -bizonyosan ez volt. Ezt a tanut erre elbocsájtottak, és a következő tanu -– Mihálynak egy legénye – azt vallotta, hogy délután négy óra tájban egy -zsidó, akit Izsákban meg is jelölt, gyanus külsejű zsákot hozott a -Mihály házába és rohant le vele a pincébe. Izsák, akit előszólitottak, -erre azt mondta, hogy az, amit ő vitt, nem zsák volt, hanem olajos -tömlő, és ő azért sietett le vele a pincébe, mert közeledőben volt a -szombat előestéje, amikor a zsidóknak nem szabad többé dolgozniok. A -városbiró megkérdezte a tanut, olyan külseje volt-e annak a zsáknak vagy -tömlőnek, mintha csakugyan olaj lett volna benne. A tanu azt felelte, -hogy nem volt olyan külseje. Erre Mihály előlépett és azt mondta, hogy a -tömlő alighanem még mindig ott lesz a pincében, mert aznap már nem -használhatták fel – beállván a szombat – vasárnap pedig a zsidók már -börtönbe kerültek. Erre Gregorovius mester állott fel és kijelentette, -hogy ő maga kutatta át igen alaposan a pincét, de ott olajos tömlőnek -semmi nyomát nem találta. A tanú – fiatal legény – erre egyszerre -elsápadt, mert eszébe jutott, hogy a szomszédok a pincéből minden -könnyen elmozditható holmit elvittek, még mielőtt a bazini várnagy a -pincét lepecsételte volna. Azon habozott, szóljon-e, amikor a városbiró -azt kérdezte tőle, nem látta-e, hogy abban a zsákban, vagy tömlőben -vajjon mozog-e valami. Erre megnyugtatta a lelkiismeretét azzal, hogy -teljes határozottsággal azt mondta, hogy a zsákban vagy tömlőben nem -mozgott semmi. - -Ezután különböző tanuk jelentek meg, akik mind azt vallották, hogy -szombaton hajnaltájban mindenféle, gyanús, zsidókülsejű embereket láttak -a vár felé vivő országuton mozogni. Hogy a jelenlevő zsidók közül melyek -voltak a lopózkodók, azt nem tudták megmondani. A kutyák nagyon ugattak; -a hold épen lemenőben volt; ők csak épen álmosan kinéztek az ablakon, -hiszen nem gondolhatták, hogy a lopózkodó zsidók ilyen rettentő dolgot -követtek el. Ezután még egy-két tanu jött, aki azt vallotta, hogy -éjszaka valami sikoltást hallott a zsinagóga felől, végűl Gregorovius -mester félelmes külsejű késeket mutatott be a biróságnak. A kések egy -részéről Mihály azt vallotta, hogy nála szokták vele a szappant vágni, a -többi késről Eleazár nem tagadhatta, hogy azok az ő metszőkései. - -A városbiró ekkor azt a felszólitást intézte a zsidókhoz, szálljanak -végre magukba és könnyitsenek töredelmes vallomással a lelkükön és a -helyzetükön. A zsidók fáradtan hallgattak egy másodpercig, aztán Mihály -előlépett. - -– Az állittatik, – mondta, – hogy a szerencsétlen meggyilkoltat délután -négy óra tájban valami tömlőben vagy zsákban behozták az én pincémbe. -Kérem a negytekintetű biróságot, hallgassa ki a kis Kárász gyereket, aki -alkonyattájban még beszélt a kis Meylinger fiúval a vár felé vezető -uton, és aki el fogja mondani, hogy a kis Meylinger fiú arról -panaszkodott, hogy valami öreg asszony kicsalt tőle két ezüst huszast. - -– Figyelmet érdemel, nagytekintetű biróság, – szólt erre Gregorovius -mester, – hogy az egyetlen mentőtanu, akire a zsidók hivatkoznak, egy -tiz éves gyerek. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, milyen könnyű gyerekeket -irányitani és kitanitani, és mit ér gyerekek vallomása. Jó okaim vannak -rá, hogy azt ajánljam, hogy erről és minden egyébről döntsön a biróság a -zsidók jelenléte nélkűl. - -A városbiró erre megparancsolta, hogy a zsidókat vigyek vissza a -börtönbe Mihály azonban nem mozdult. Rángatódzó, fehér ajakkal keresett -szavakat. Azután még egy lépést tett előre, ugy, hogy egészen a biróság -asztalánál állott, és remegő hangon megszólalt: - -– Nagytekintetű urak, – mondta, – még egyszer hadd helyezzem lábuk elé -azt a könyörgést, ne higyjék el könnyű lélekkel azt a vádat, amely -ellenünk emeltetett. Ismernek bennüket régóta; egyikünket-másikunkat -gyerekkora óta. Vannak közöttünk, akiknek itt élt és itt halt meg az -apja, a nagyapja és a dédapja is. A törvényt tiszteltük; senkit nem -bántottunk; dolgoztunk, ahogy tudtunk… - -– Csaltunk, ahogy tudtunk, – szólt közbe Gregorovius mester. - -Mihály dühtől fehérre vált arccal fordult feléje, aztán lihegve gyürte -le a haragját. - -– Akármivel vádolnak bennünket, zsidókat, – mondta, – azzal nem szokás -bennünket vádolni, hogy ostobák volnánk. Hogyan lehet tehát feltételezni -rólunk, hogy ha elkövettünk volna egy ilyen borzasztó gyilkosságot, -akkor a holttestet nem igyekszünk eltüntetni, eltemetni, elégetni, hanem -odatesszük az országut mellé, hogy az első járó-kelő megtalálja. - -– Mert a sátán bujtogat benneteket, – kiáltott Gregorovius. Nagyon jól -tudjuk, hogy a gonosz lélek tulajdonságai között első helyen van a -kérkedő és kevély kihivás. Nemcsak meg akarja gyalázni, hanem meg is -akarja alázni a hivő lelkeket. Láttuk, hogy Bacharachban is tüskebokrok -közé rejtették a szerencsétlen áldozatot. Épen erről van szó: van-e elég -akaratunk, erőnk, bátorságunk és hitünk, hogy a gonosznak erre a -kihivására keresztényi, erős lélekkel megfeleljünk? - -A városbiró ujra felszólitotta a zsidókat, hogy menjenek vissza a -börtönbe. A biróság most mindent fontolóra fog venni és igazságosan fog -dönteni. Mihály egy halk sóhajtással elindult. Ekkor azonban Dávid -lépett a biróság asztala elé. - -– Én, – mondta halk, fanyar gőggel, amely inkább szólt a zsidóknak, mint -a biróság tagjainak, – én meg akarok keresztelkedni. A biróság -sziveskedjék értesiteni a győri püspök ő kegyelmességét: én alázattal -kéretem, hogy igérete szerint kereszteljen meg. - -A biróság tagjai megint idegesen kezdtek mozgolódni. A városbiró -zavarodottan pillantott Tamás gróf felé, Gregorovius mester azonban -gyorsan azt ajánlotta, hogy erről a kérelemről is a zsidók távollétében -döntsenek. A városbiró igy a zsidóknak most már teljes határozottsággal -megparancsolta, hogy minden további halogatás nélkül menjenek vissza a -börtönbe. A darabontok körülvették őket, és a zsidók lehajtott fejjel, -lassan indultak kifelé. Dávid Józseffel együtt a többiektől különváltan -ment a darabontok között. - -Amikor a zsidók kimentek, a teremben élénk és hangos vita indult meg. A -vitát Gregorovius mester irányitotta; és lassanként beleszólt a biróság -minden tagja. A gondolkodásuk nagyjában egyforma volt. A fallal -körülkeritett város fiai voltak mind; és mint az apáik, ők is a szük -város valamelyik szoros céhében élték le az életüket. A lelkük céh-lélek -volt, amelynek megvolt a nyugodt felelete a földi és a földöntúli élet -minden kérdésére. Ennek a léleknek a polgári nyugalma, -egyensulyozottsága és megbizhatósága annál ingerültebb gyűlölettel -fordult a nyugtalan, a hánykódó lelkű, a mindig utrakészülődőnek látszó -zsidók ellen, minél nehezebbé lett az élet és minél jobban csökkent az a -biztosságérzés, amelyet a céh a tagjai testi és lelki szükségleteinek -adott. A zsidók szokásai, imái, ünnepei irritálták őket; a zsidók egész -léte, amely állandóan kivüle maradt azoknak a pontosan megszabott -formáknak, amelyekben a falak közé szoritott város leélte a maga életét, -nyugtalanitotta őket; a zsidók versenye pedig, amely azonnal lázas -munkába fogott és rögtön veszedelmessé lett, mihelyt a legkisebb -lehetőséghez jutott, felbőszitette őket. Nem tudták elismerni a -szombatot ünneplő, zsinagógába járó, Krisztustagadó zsidónak semmiféle -jogát arra, hogy versenyével megnehezitse az ő életüket; őszintén és -mélyen meg voltak róla győzödve, hogy Istennek tetsző és embernek -hasznos cselekedet, ha a zsidókat kiűzik a városaikból, és ahol a -királyok vagy a grófok engedelmet adtak rá, ott hamarosan ki is űzték -őket. Amikor összeültek a bazini zsidók felett biráskodni, meg volt -bennük az a meggyőződés, hogy a zsidók minden esetre bűnösek, ha nem -ebben a bűnben, akkor száz másban, mindenekelőtt a megfeszitett Krisztus -konok tagadásában, de azután valószinüleg a szentelt ostya -megyalázásában, a szentek ócsárlásában és sok egyéb bűnben. A tudományt -és a tudomány embereit áhitatosan tisztelték, és Gregorovius mester -rendkivüli tudománya, latin és héber idézetei, a szent könyvekben való -járatossága, előttük diadalmasan megvivott hitvitája, mélységesen hatott -rájuk és tudós könyvekből szedett bizonyitékaival együtt csaknem -teljesen meggyőzte őket arról, hogy a zsidók ezt a bünt is elkövették. -De az is hatott rájuk, amit Zakariás és Mihály elmondott; a Dávid -bejelentése pedig – hogy meg akar keresztelkedni – egészen megzavarta -őket; a tanuk vallomásai sem voltak egészen meggyőzőek számukra; és igy -nem tudtak könnyen megegyezni abban, hogy hogyan kelljen már most a pert -folytatni. - -Az első kérdés az volt, teljesiteni kell-e a Dávid kérését és értesiteni -kell-e a győri püspököt. Igaz, hogy Dávid nem tudta tegnap habozás -nélkül utána mondani Gregorovius mesternek az apostoli hitvallás -szavait, de viszont meg kell gondolni, hogy még nincs is előkészitve a -megkeresztelkedésre. És igaz lehet, hogy a rabbinusok gonosz tanácsokat -adnak a keresztség után törekvő zsidóknak, – de hátha ebben az esetben a -megkeresztelkedés vágya és akarata őszinte? És nagyon felelősséges dolog -az, hogy amikor olyan szokatlan és rendkivűli dolog történik, hogy egy -zsidó meg akar keresztelkedni, hogy akkor ezt az óhajtását ne közöljék -rögtön azzal a püspökkel, aki már meg is igérte neki, hogy meg fogja -keresztelni. Gregorovius mester élénk részt vett a vitában és végül igy -szólt: - -– Vannak, akik azt mondják: nem kell értesiteni a győri püspök urat. -Vannak, akik azt mondják: értesiteni kell. Magam is azon a nézeten -vagyok, hogy értesiteni kell. Igaza van a főtisztelendő urnak: nem -szabad utjába állani annak, ha egy zsidó óhajtja a szent keresztséget. A -kérdés az: _mikor_ kell értesiteni a győri püspök urat? Nyilvánvaló, -hogy illetlen és botrányos dolog lenne, ha a szent keresztség arra -szolgálna, hogy egy épen folyamatban levő rettentő bünperben az igazság -elhomályosittassék. Hiszen az igaz hit ellenségei azt mondhatnák, hogy -ez a Dávid csak a jogos büntetés elől menekűlt a kereszténység védelme -alá, és ez kárára lenne magának az egyháznak is. Ellenben: ha az itélet -úgy szólna, hogy ártatlan volt, milyen haszon és milyen dicsőség lenne -akkor a megtérése. De viszont ha bűnösnek itéltetnék, azért akkor még -mindig kivánkozhatik a keresztség után. Megkeresztelkedhetik. És akkor -azután igazságosan el lehet dönteni, hogy a megtérésére való tekintettel -hogyan kell enyhiteni a büntetését. Előbb tehát le kell tárgyalni a -pert, _azután_ értesiteni kell a győri püspök urat. - -A biróság tagjait a Gregorovius mester szavai teljesen meggyőzték, és a -Gregorovius mester álláspontját mindenki elfogadta. De azután megint -heves vita indult meg. Arról a kérdésről kellett dönteni: bizonyitottnak -tekinthető-e a zsidók bünössége és térjen-e át a biróság az -itélethozatalra, vagy pedig szükség van-e még további tárgyalásra és az -itélethozatalt egyelőre el kell-e halasztani. Voltak, akik ugy -vélekedtek, hogy a zsidók bünössége a tanuvallomásokból, a büncselekmény -körülményeiböl és különösen a tudomány által szolgáltatott adatokból -olyan világosan kiderült, hogy nincs más hátra, mint itéletet mondani -róluk. Ezzel a vélekedéssel többen szembeszálltak; különös nyomatékkal -esett latba a bazini plébános szava, aki teljes határozottsággal -kimondotta, hogy az eddigi adatok alapján ő nem hajlandó a zsidók felett -itéletet mondani. Erre Pongrác András is felemelte a fejét és hangosan -igy szólt: - -– A zsidók bünösségét nem látom eléggé bizonyitottnak, folytatni kell a -tárgyalást. - -Ebbe igy mindenki belenyugodott és Pongrác András feltette a következő -kérdést: - -– Mi módon vezessük tovább a pert és hogyan folytassuk a tárgyalást? - -A bazini plébános azt inditványozta, hogy a biróság igyekezzék jobban -kideriteni a büncselekmény körülményeit, hallgasson ki ujabb tanukat és -hallgassa ki azokat a tanukat is, akikre a zsidók hivatkoznak. -Gregorovius mester, aki hosszabb idő óta hallgatott, most lassan -megszólalt: - -– A főtisztelendő ur azt kivánja, hallgassunk ki tanukat. De kérdezem: -hol állunk meg, ha egyszer elkezdtünk tanukat válogatás nélkül -kihallgatni? Péter-Pálkor is itt ülhetünk még és hallgathatjuk -tanulatlan emberek zagyva fecsegését. De nagyon jól tudjuk azt is, hogy -a tanukihallgatások csak arra jók, hogy elhomályositsák az igazságot. -Miért keresgéljünk tehát értelmetlen és tudatlan tanukat? Miért engedjük -húzni és halasztani ezt a pert és miért engedjük, hogy veszedelembe -jusson az igazság? Én magam is azt mondom: itéletet még nem lehet -mondani, mert a zsidók még nem vallottak. De kérdezem: ha százezer tanut -hallgatunk is ki, fognak e a zsidók vallani? Soha. Miért futkossunk -tehát korlátolt értelmű tanuk után, amikor a zsidók itt vannak kéznél. -Itéletet még nem lehet hozni, de igenis lehet és kell tanuk keresgélése -helyett a zsidókat, amint szokásos és jogos, további vallatóra fogni, s -velük szemben a szigorú vallatást alkalmazni. - -A biróság tagjai közül néhányan helyeseltek. A bazini plébános -nyugtalanul mozgolódott a helyén. Csendesen elhizó, békességes, szelid -ember volt és Gregorovius mester inditványa nagyon megrettentette, bár -az első perctől fogva érezte, hogy előbb-utóbb rákerűl a sor. - -– Alaposan meg kell fontolnunk, – mondta nyugtalanul, – hogy mi a -leghelyesebb eljárás. - -– A leghelyesebb eljárás: gyorsan határozni, – szólt Gregorovius mester. - -– Vannak egyházi tekintélyek, akik azt tartják, hogy a zsidókat nem -szabad a vérvétel vádjával illetni. - -– Milyen egyházi tekintélyek? – kérdezte Gregorovius mester hevesen. - -– Például az Ince pápa és a Gergely pápa bullája. - -Gregorovius mester kis szeme győzelmesen villant fel. - -– Jó, hogy a furfangos öreg zsidó után a tisztelendő ur megemliti ezt. -Mert főtisztelendő ur hihetőleg tudta, hogy ezek a bullák először is nem -hitelesek, másodszor pedig bennük csak az foglaltatik, hogy a zsidókat -nem szabad _igazságtalanul_ üldözni. Hát kérdezem én, igazságtalanúl -üldözzük-e mi a zsidókat, amikor egy rettenetes bünért felelősségre -vonjuk őket? - -– Nem! nem! – kiáltott a biróság néhány tagja. Kinpadra velük. - -Tamás gróf, aki eddig karosszékében hátradőlve, szótlanúl hallgatta a -vitát, most felkelt, lassan az asztal elé ment és a plébánossal szembe -fordulva megállott. A bazini plébánosnak nagyon kinos volt ez a néma -elébeállás, de összeszedte minden erejét és igy szólt: - -– Egyházi és világi tekintélyek egyaránt azon a véleményen vannak, hogy -a kinzó vallatást akkor kell elrendelni, ha a bűnösség egészen -bizonyitottnak látszik és ha feltételezhető, hogy a vádlott csak -megátalkodott makacsságból vonakodik a bünét bevallani. - -– De hát nem épen igy van-e a zsidók esetében? Vannak-e megátalkodottabb -és makacsabb bűnösök a zsidóknál? – kérdezte Gregorovius mester. - -A bazini plébános szólni akart. Gregorovius mester felállott és ünnepi -komolysággal folytatta: - -– Látom, nagytekintetű biróság, hogy még mindig vannak olyanok, akik -eltakarják a szemüket, hogy ne lássanak és befogják a fülüket, hogy ne -halljanak. Elérkezettnek látom tehát az időt arra, hogy nagyságos uram, -Tamás gróf ur engedelmével döntő fontosságú közlést tegyek. – Két tanúra -hivatkoztak itt előttünk a zsidók. Az egyik egy tiz éves gyerek volt. -Már most: nem érdemes sok szót vesztegetni arra, hogy egy gyereket -könnyű szerrel, nehány botütéssel, vagy némi édességgel rá tudok venni -arra, hogy azt vallja, amit akarok. A másik tanú volt Vidra Gergely. Ki -ez a Vidra Gergely? Ez a Vidra Gergely a Dávid zsidó szolgálatában -állott és ezt a Vidra Gergelyt maga Tamás gróf ur kapta rajta, amint -másodmagával idelopózkodott a börtönhöz, hogy segitségükre legyen a nagy -bűnükért bajba jutott zsidóknak. Ezt a Vidra Gergelyt annyira -elvakitotta a zsidó pénz és annyira megrontotta a zsidó szellem, hogy -semmi bűnbánatot nem mutatott őszinte vallomást nem tett és még azt sem -akarta megfogadni, hogy vétkes segitőkisérleteit ezentúl abba fogja -hagyni. Társa, Lindwurm Tóbiás, Mihály zsidó legénye azonban a komoly -megintésre magába szállott és a következőket vallotta: _először:_ a -zsidók azt igérték neki, hogy ha segitségükre lesz, műhelyt vásárolnak -neki és azonkivül fizetnek neki ötven magyar forintot; _másodszor:_ a -zsidók arra kérték, keressen más legényeket is, akik segitenének nekik, -ha ők jól megfizetnék a segitséget; _harmadszor:_ a zsidók arra kérték -őt, hogy vagy ő, vagy valamelyik segitőtársa csempésszen be ráspolyokat -a börtönbe, hogy a zsidók az ablakrács elreszelése után megszökhessenek; -_negyedszer:_ a zsidók arra kérték őt, hogy ha ezt elvégezte, -haladéktalanúl induljon Bécsbe, menjen el a bécsi zsidók előljárójához -és kérjen tőle segitséget a bajbajutott bazini zsidók számára. Ezt -vallotta a tettenért, de bűnbánó Lindwurm Tóbiás magának Tamás gróf -őnagyságának. - -A birói asztal körül ülő polgárok megdöbbenve csóválták a fejüket és -végűl óvatosan kérdő pillantásokkal fordultak Tamás grófhoz. Tamás gróf -egy intéssel megerősitette Gregorovius mester közléseit. - -– Ezek után pedig, – szólt Gregorovius mester, – én nekem csak néhány -kérdésem van. Kérdezem: hova vezetnének már most a tanukihallgatások? -Kérdezem: miért akartak a zsidók megszökni a börtönből, ha ártatlanoknak -érezték magukat? Kérdezem: miért kértek a zsidók segitséget a bécsi -zsidoktól, ha nem bűnösek? A feleletet adja meg ezekre a kérdésekre a -biróság lelkiismerete. - -Csend volt. A biróság tagjai elkomolyodva néztek maguk elé. Érezték azt -a nagy felelősséget, amely a szive megkeményitésére kötelezi a birót. A -bazini plébánosnak hevesen dobogott a szive az izgalomtól, de -összeszedte magát és megszólalt: - -– Nekünk keresztényi irgalmat és szeretetet kell gyakorolnunk a -legkonokabb bünösökkel szemben is és… - -Gregorovius mester hevesen dobbantott a lábával. - -– Én azonban, – kiáltotta felindultan, – irgalmat kérek a meggyilkolt -szegény áldozat számára. Én szeretet kérek nem a kereszténység -ellenségei, hanem a kereszténység számára. És bizony mondom, nem az -ellenségei döntik bajba, viszik veszedelembe, ragadják hitszakadásba a -kereszténységet, hanem a lanyha keresztények, akik, Szent Pállal szólva, -nem akarják megharcolni a hitnek szép harcát, akiknél, Szent Pállal -szólva, megvan a kegyességnek látszata, de akik megtagadják annak -erejét. - -A bazini plébánosnak kiütött a homlokán a veriték. Ott állott vele -szemben Tamás gróf, és ő tudta, hogy Tamás gróf lanyha lelkipásztornak -tartja őt, akinek a hanyagsága és gyengesége tette, hogy a luteránus -pestis már-már elharapózott a nyájában. Végigsimitotta verejtékező -homlokát és bizonytalan tekintettel odafordult Tamás gróf felé. Amikor a -Tamás gróf sötét pillantásu szemébe belenézett, mégegyszer összeszedte -magát. - -– A kinvallatás, – mondta, – nagy megpróbáltatás a nyomorúlt emberi -testnek. A bünös és az ártatlan egyformán szabadulni akar tőle. - -– Ugy értsük ezt főtisztelendő ur, – kérdezte Gregorovius mester élesen, -– hogy Isten megengedhetné, hogy ártatlanokat itéljünk el? - -A bazini plébános lesütötte a szemét és nem felelt. Gregorovius mester -várt egy ideig. Azután ég felé forditotta a szemét. - -– Ha ártatlanok, – mondta ünnepiesen, – Isten erőt fog nekik adni, hogy -elviseljék. - -Senki sem szólt. Pongrác András megkérdezte, van-e valakinek -ellenvetése. Senkinek nem volt ellenvetése, és Pongrác András a biróság -egyértelemmel hozott határozataként kimondotta, hogy a zsidókat az -igazság kideritése végett kinzó vallatás alá fogják venni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A porkoláb kinyitotta a pántos ajtót és bekiáltott, hogy Dávid jöjjön a -biróság elé. Ő egyedűl. Dávid meglepetve állott fel a földről, ahol -Eszter mellett ült és habozó reménységgel és ideges nyugtalansággal -indult kifelé. Mi történt? Mégis értesitenék a püspököt? Vagy a püspök -üzent volna? Vagy ő maga jött volna el végre? Amikor a biróság elé -lépett, rögtön látta, hogy a nyugtalanságának volt igaza és nem a -reménységének. A Tamás gróf széke üres volt; és hiányzott a bazini -plébános is, aki mikor délben hazament, betegnek érezte magát és ágyba -feküdt. A biróság tagjai egyébként teljes számmal itt voltak. Dávid -végignézett rajtuk és úgy érezte, hogy kőarcok merednek rá. A szive -fájdalmas nagyot dobbant és az arca lassan elfehéredett. - -– Utóljára szólitalak fel Dávid zsidó, – szólt Pongrác András, – hogy -töredelmes vallomással enyhitsd a bűnöd sulyát. - -Dávid még egyszer körülnézett a birái között. Kőarcok. - -– Én pedig ujra felszólitalak benneteket, – mondta szédűlve a gondolatai -száguldásától, – értesitsétek a győri püspököt, hogy meg akarok -keresztelkedni. - -A kőarcok megmozdultak. Ezt még mindig nem tudták nyugodtan hallgatni. - -– A megtérésed szándékának őszinteségét mutasd meg azzal, – szólt -hirtelen Gregorovius mester, – hogy töredelmes vallomást teszel. - -– Értesitsétek a győri püspököt, hogy meg akarok keresztelkedni. - -– A vallató szobába vele, – kiáltotta Gregorovius mester. - -– Hogy merészlitek? – csattant fel Dávid. A fejeteket ütteti le a győri -püspök. Üzenjetek a győri püspöknek, hogy meg akarok keresztelkedni. - -– Darabontok! – kiáltotta Gregorovius mester. - -A darabontok körülvették Dávidot. Dávid kitépte az egyiknek a kezéből az -alabárdot, egy másikat fejbe ütött vele, de a darabontok azután -leteperték, megkötözték és vitték le a vallató szobába. Gregorovius -mester a biróság néhány tagjával utána ment. A vallató szobában ott volt -már a selmecbányai hóhér két legénnyel, akik vállalkoztak rá, hogy -segiteni fognak neki. Átvették Dávidot és rákötözték egy alacsony padra. -Gregorovius mester megintette Dávidot, hogy valljon. Dávid, aki még -mindig nem adta meg magát, hanem tajtékozva vergődött a kötelek között, -amelyekkel lekötötték, felelet helyett az arcába köpött. Gregorovius -mester intett a selmecbányai hóhérnak, hogy fogjon munkához, egy -nagyszombati esküdt azonban megindultságtól remegő hangon ismét a -lelkére beszélt Dávidnak, adja fel ezt a megátalkodott makacsságot, ne -kényszeritse őket arra, hogy az igazság kideritése végett szivük -ellenére kemény eszközöket alkalmazzanak. - -– Te ájtatos barom, – mondta Dávid fuldokolva. Én ártatlan vagyok. - -A nagyszombati esküdt szomoruan lépett hátra néhányat, és a selmecbányai -hóhér munkához látott. Dávidot hátrakötözött kezénél fogva felhuzták egy -csigára; a két lába is össze volt kötözve, és a két lábát egy másik -csigán át lefelé huzták. Egy modori esküdt megintette Dávidot, hogy -valljon. - -– A győri püspök, majd eljön… és majd kiszabadit, – mondotta Dávid -hörögve, – akkor szijjat hasitok a hátatokból… piszkos bugrisok. - -Gregorovius mester megmozdult. - -– Valld be! – mondta. - -– Neked pedig… kopasz vén szamár, – lihegte Dávid, – lehuzom a fejedtől -a bokádig… az egész tetves bőrödet. - -A biróság tagjai nyugtalanul mozgolódtak. Gregorovius mester intett, és -a selmecbányai hóhér csendesen csavart egyet a csigákon. Dávid halkan -nyögött. A selmecbányai hóhér tovább dolgozott. Dávid ajkán ekkor a -dühnek és a fájdalomnak egy hosszu, kinban vonagló, rettenetes dühü -orditása tört ki. Az irtózatos orditás áttört a falak vastag kőkockáin; -kijutott az utcára, és az utcán ijedten álltak meg, akik hallották; -átfuródott a pincéig; a pincében elsápadtak tőle a feszült aggodalomban -várakozó zsidók, Eszter pedig levetette magát a földre és őrjöngve -szoritotta a kezét a fülére, hogy ne hallja. - -Dávid elájult. A selmecbányai hóhér gondosan és hozzáértően locsolta -vizzel, amig magához tért. Ekkor ujra felszólitották, hogy adja fel -megátalkodott makacsságát és vallja be a bünét. Dávid most nem -káromkodott és nem szitkozódott többé. Zavarodott sötét tekintettel -nézett körül, mintha keresett volna valamit, aztán komoran megrázta a -fejét. - -– Ártatlan vagyok, – mondta. - -A selmecbányai hóhér erre a hüvelykszoritót vette elő, és most ropogott -a csont, szakadt a hus és kibuggyant a vér. Dávid lihegve vergődött a -kötelek között, amelyekkel lekötötték; azután ujra kitört az ajkán a -fájdalomnak kinban vonagló, lázadó, hosszu üvöltése és elájult. Mikor -magához tért, a nagyszombati esküdt könnyes szemmel könyörgött neki, -adja fel végre ezt az átkos makacsságot és tegyen vallomást. Dávid -zavaros, sötét szemmel nézett rá és nem felelt. Igy a selmecbányai -hóhérnak ujra munkához kellett látnia. A délután haladt előre, kint -bágyadtan sütött már a nap; és érezni lehetett, hogy nemsokára jön az -alkonyat. Dávidot megint egy ájulásból locsolták fel, és a selmecbányai -hóhér ugy vélte, hogy ma már hiábavaló dolog vele foglalkozni, mert vagy -mindjárt elájul, vagy bele talál halni. Gregorovius mester vörösre -pirult arccal vizsgálta az eszméletre térő Dávidot, aztán föléje hajolt. -A Dávid szemén, a bus megvetésen és a kinzott gőgön, amely az ajka körül -volt, látta, hogy most sem vall. Odafordult a biróság tagjaihoz, akik -zavartan álldogáltak körülötte: - -– A sátán ad neki ilyen erőt, – de mi majd legyőzzük a sátánt is. - -Megparancsolta, hogy vigyék vissza Dávidot a börtönbe és hozzák ki -helyette Jakabot. A darabontok talpra állitották Dávidot. Dávid -megpróbált járni, de nem tudott. A darabontok erre elvitték a börtön -ajtajáig. A pántos ajtó kinyilott. A zsidók mind ott álltak mögötte és -sápadt arccal és égő szemmel várták, mit hoz az ajtó megnyilása. A -darabontok megpróbálták Dávidot talpraállitani. Dávid összeesett volna, -de ekkor már mellette volt József, aki támogatta, és egy felzokogással -térdrehullott előtte és a térdét átkarolta Eszter. Mihály odalépett, -hogy segitsen, de Dávid egy mozdulattal elháritotta. Beesett, vérvizes -szemmel lassan körülnézett; könnyes szemek néztek vissza rá. Felemelte -Esztert és Eszterre és Józsefre támaszkodva lassan elindult. Végigment -mindakét pincenyiláson, a legszélső zugig, amelybe elvonultak volt. -József le akarta fektetni, ő azonban megállott arccal a falnak, mintha -még tovább akart volna menni. A szája mellett a kinnak és a gőgnek két -mély vonása húzódott lefelé, szenvedő szemét félig lehunyta, de két -véres kezét hirtelen felemelte, mintha a kőkockákkal akarna harcra -kelni, és a száján egy lángoló kiáltás tört ki: - -– Halljad Izráel, az Örökkévaló, a mi Istenünk: egy. - -A kiáltás felvillant a boltivekre és betöltötte izzó harsanásával az -egész pincét. A zsidók megremegtek tőle és azután keserves sirásra -fakadtak. Dávid leroskadt a földre. Eszter zokogva térdelt melléje és -dideregve kereste a sebeit, hogy bekötözze őket. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Jakabot felvitték a biróság elé. Hosszu, sovány teste meggörnyedten -reszketett a félemtől. - -– Te vagy az a hirhedt, lelketlen uzsorás, – szólitotta meg Gregorovius -mester. - -– Szegény ember vagyok, – felelte Jakab vacogó foggal. - -– Tönkreteszed a tudatlan, jámbor népet a gaz uzsoráskodással. -Petneházyék egy jobbágya már tizenkét forintot és egy tehenet fizetett -neked _egy_ forintért, amit kölcsönadtál neki. - -– Nagy uraim, – mondta Jakab reszketve, – én nekem nincs pénzem. -Zaleszky uram megmondhatja, hogy tőle kapom azt a pénzt, amit kölcsönbe -kiadok, és neki szolgáltatom be a kamatok háromnegyed részét. - -Könyörögve fordult a biróságnak egyik bazini tagja – Zaleszky Szaniszló -– felé. A hosszu, ősz szakállát méltósággal hordó Zaleszky elvörösödött -és haragosan kiáltott rá Jakabra: - -– De én csak azt engedtem meg neked, szemtelen zsidó, hogy törvényes -kamatot számits. - -– Hiszen csak azt számitottam. Akárki kiszámithatja. - -Pongrác András ránézett Gregorovius mesterre és egy csendes pillantással -jelezte neki, hogy ennél a tárgynál nem lesz helyes tovább időzni. - -– Bűnbe viszitek ti a legjámborabb keresztényt, – mondta Gregorovius -mester. - -Azután felemelte a hangját. - -– Mondd el most nekünk, Jakab zsidó, teljes őszinteséggel, mit tudsz -arról a rettentő bünről, amelyet a bazini zsidók elkövettek. - -– Magiszter uram, – szólt Jakab reszketve, – hiszen én nem is voltam -itthon pénteken. A péntek este Szereden ért, csak szombaton reggel -jöttem haza. - -– Épp azért kérdezünk téged. Te a kegyetlen gyilkosságban nem vehettél -részt. Teneked nincs annyi okod a konok tagadásra; és különösen akkor, -ha töredelmes vallomást teszel, kegyelmesebb megitélésre is számithatsz. -– Mondd el: miért és hogyan ölték meg a bazini zsidók a kis Meylinger -Jánost. - -– Nem voltam itthon, nagy uraim. - -– Azt mondd el, amit tudsz róla. - -– Nem tudok semmit, – felelte Jakab reszketve. - -– Darabontok! Le a vallatószobába vele. - -Jakab sirva erősitette, hogy nem tud semmit, ájuldozva botorkált előre a -darabontok markai között és könyörögve fordult vissza időről-időre a -biróság tagjai felé, akik a darabontok mögött jöttek lefelé a lépcsőn. - -– Mondd el töredelmesen, amit tudsz, – szólt Gregorovius mester. - -– Nem tudok semmit, higyjék el, kegyelmes nagy urak, esküszöm az élő -Istenre, nem tudok semmit. - -A selmecbányai hóhér átvette Jakabot. Jakab kétségbeesve sirt, és amikor -a selmecbányai hóhér munkához látott, jajveszékelve könyörgött -kiméletért és irgalomért. A selmecbányai hóhér szorgalmasan dolgozott. -Kint alkonyodni kezdett. Jakab könyörgött. - -– Holnapig itt fogsz lógni, – kiáltotta Gregorovius mester magánkivül, – -ha nem teszel vallomást. – Vaszili! Csavarj egyet azon a csigán. - -Ekkor Jakab nem birta tovább. Ugy érezte, hogy az ő ártatlansága még -különb ártatlanság, mint a többieké, és hogy neki nemcsak a többiekért, -hanem a többiek miatt is kell szenvednie. A Dávid ellen való régi -gyűlöletéből még most is parázslott valami a lelkében, és miközben a -kinzás gyötrelmeit szenvedte gyenge teste, a lelkén átsajgott annak a -gondolatnak az égése, hogy ezt a szenvedést is Dávidnak köszönheti. Ha -vallomást tenne, ő megmenthetné az életét. Hogy Dáviddal mi történik, az -neki mindegy. A többiekre nézve megnyugtatta magát azzal, hogy valami -módon majd megmenekülnek ők is. De mindezek a gondolatok csak kusza -felvillanások voltak, az egész lelkét szomjasan és epedve egy gondolat -és egy vágy töltötte el: megszabadulni ettől a kinzástól akárhogyan és -akármilyen áron. - -A jajveszékelése elhallgatott. - -– Akarsz töredelmes vallomást tenni? – kiáltott rá Gregorovius mester. - -– Akarok. - -Levették a kötélről és lefektették egy padra. Gregorovius mester -lehivatta a biróságnak a felső teremben maradt tagjait is, hogy időt ne -veszitsenek. - -– Mikor hallottál először a gyilkosságról? - -Jakab fáradtan forgatta a fejét jobbra és balra. Mikor hallott először a -gyilkosságról? Itt hallott róla először a börtönben. Belenézett azokba -az arcokba, amelyek föléjehajoltak. Keseregve forgatta a fejét ujra -jobbra és balra és a biróság tagjai mögött megpillantotta a selmecbányai -hóhért. - -– Kegyelmes uraim, – mondta sirva, – könyörüljenek… - -– Mikor hallottál először a gyilkosságról? – szakitotta félbe -Gregorovius mester. – Megint lógni akarsz? – Akkor beszélj. Mikor -hallottál először a gyilkosságról? - -– Szombaton délelőtt, – felelte Jakab. - -– Hol? A zsinagógában? - -– Ott. - -– Mit mondtak a többiek? Féltek? - -– Nagyon féltek. - -– Akkor miért követték el a gyilkosságot? - -Jakab remegve habozott egy kicsit. - -– Ki követelte, hogy a gyilkosság megtörténjék? – kérdezte Gregorovius -mester. - -– Dávid, – felelte Jakab. - -– Ő hozta a parancsot? - -– Honnan? - -– Trientből. - -– Ki csalogatta a kis Meylinger gyereket? - -– Dávid. - -– Kik vettek részt a kegyetlen ölésben? - -– Csak Dávid. - -– Menteni akarod a többieket? – Vaszili! – Kik vettek részt az ölésben. - -– Nem tudom, magiszter ur. Higyje el. Én nem voltam ott. - -– Mi történt a vérrel? - -– Nem tudom. - -– Vaszili, láss munkához. - -Jakab reszketve kapaszkodott a padba, amelyen feküdt. - -– A vért… elvitték. - -– Hová? - -– Pozsony felé… nem tudok mást… hiszen én nem voltam ott. - -– Kicsoda? - -– Valamelyik gyerek. - -– Melyik? Dániel? Benjámin? - -– Azt hiszem, Dániel. - -– Te mit mondtál, amikor ezt a zsinagógában hallottad? - -– Én azt mondtam, hogy én ártatlan vagyok, Dávid viselje a -következményeit annak amit elkövetett. - -– Te is kaptál a vérből? - -– Én… nem… én… én… - -Gregorovius mester egy mozdulatot tett a hóhér felé: - -– Én… én későn jöttem, – mondta gyorsan Jakab. - -– De azt tudod, hogy a többiek mind kaptak belőle? - -– I… gen. - -Gregorovius mester kiegyenesedett. Kint leszállt az alkonyat; bent -meggyujtottak egy mécsest. Gregorovius mester megrendült, kérdő arccal -fordult a pad körül álló birákhoz, mintha azt akarná mondani, hogy -bármilyen szomoru, ugye, mindenkinek látnia kell, hogy a zsidók a -rettentő gyilkosságot csakugyan elkövették. A többiek szomoru -fejcsóválásokkal vagy komoly bólintásokkal feleltek. - -– Mára elég volt, – szólt Gregorovius mester. És most már a sátán nyakán -van a lábunk. - -A biróság tagjai azután elmentek és a városi darabontok Jakabot -visszalökdösték a börtönbe. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A pántos ajtó kinyilott és bevánszorgott rajta Jakab. A zsidók rögtön -látták az arcán, hogy mi történt. Néhányan szótlanul lehajtották a -fejüket. Ruben azonban dühtől rázottan lépett elébe és ráemelte a kezét. -Mihály megfogta a felemelt kezet. - -– Hagyd! – mondta. - -Jakab feljajdult: - -– Nem birtam, – mondta, – nem birtam. - -Senki se felelt. Jakab a felesége segitségével lefeküdt, a többiek némán -álltak egy ideig, azután lassan elszéledtek. Most senkinek se volt -mondanivalója a többiek számára. Mindenki számára rettentően világos -volt, mit jelent a Jakab gyengesége és a vallomása. Kezdettől fogva -érezték, és később egyre tisztábban látták, hogy ha kivülről nem kapnak -segitséget, egyetlenegy menekülésük lehet – talán – ha mindnyájan -állhatatosak maradnak a kinpadon is, ha közülük egyetlenegy se vallja -bűnösnek magát azért, hogy a kinzó vallatástól megszabaduljon. Ez a -bágyadt reménység most megszünt. Egyenként leültek a földre, mint a -gyászolók és imádkozni kezdtek. Az életük ugyis imádkozó élet volt. -Reggel és este mindennap a templomba mentek, az életüknek nem volt olyan -kis vagy nagy eseménye, amelyet ima ne kisért volna. De a megszokás imái -helyett most fájdalmasan hánykolódó, forrólázas imák fordultak az -Örökkévaló felé. Volt, aki csendben megszaggatta a ruháját és halotti -imákat mondott; volt, aki még háborgó könyörgésekkel tudta ostromolni az -Urat. A gyerekek nemsokára elaludtak, az asszonyok halk sirása elfáradt, -de a férfiak a félhomályban tovább mormolták élettel és halállal -küzködő, az Urral viaskodó imáikat. Az estéből éjszaka lett; az imák -halk mormolása lassan elhallgatott. A fáradt csendbe ekkor egy reszkető -kiáltás harsant bele. - -– Mit akar tőlünk az Ur? – kérdezte egy kétségbeesett felorditás. - -Az alvók felriadtak, a gyerekek sirásra fakadtak, a férfiak közül -néhányan talpraugrottak. - -– Mit akar tőlünk az Ur? – hangzott fel ujra a siró panasz. - -A férfiak elindultak a hang felé. A hang Ábrahámé volt. Ábrahám térdelve -dőlt neki a falnak. Óriási öklével a kőkockákat verte, az ökléből -kicsordult a vér, az egyik oldalon a felesége könyörgött neki, a másik -oldalon Ráchel, a lánya kapaszkodott belé. Mihály szólt hozzá, azután -Sámuel, de Ábrahám nem felelt nekik és nem hallgatott rájuk; óriási -melléből ujra lihegőbben és egyre harsogóbban szakadt fel ez az egy -kiáltás: - -– Mit akar tőlünk az Ur? - -A férfiak körülfogták, vigasztalták, Isten kiszámithatatlan -rendeléseiről beszéltek neki, azután le akarták fektetni, de Ábrahám -lerázta őket magáról. Csak amikor a lánya felállott és könnyes arcát -odatette az övéhez, akkor hanyatlott le véres ökle. Engedte, hogy -elvonják a faltól, lefeküdt és most már csak csendesen, kétségbeesetten -felsóhajtva kérdezte még egyszer: - -– Mit akar tőlünk az Ur? - -A két pincenyilásban ujra csend lett. József, aki suttogva beszélgetett -volt Zakariással, felülve fülelt az Ábrahám utolsó, sóhajtó szavára, -aztán ledőlt a könyökére és csendes melankóliával mondta: - -– Izráel örök és örökké meddő kérdése. - -Zakariás sokáig hallgatott, azután halkan mondta: - -– Te is meg akartál keresztelkedni, József. - -– Meg. - -– Miért? - -– Mert azt szeretném, ha mindenki megértené, hogy a vallások csak -fogyatékos jelképei egy örökkévaló ideának és hogy a jelentőségük -tulbecsülése hátráltatja az emberi nem haladását és tökéletesedését. - -– Hm! És mi vezesse az emberi nemet a haladás és tökéletesedés utján? - -József habozott egy kicsit, aztán csendesen felelte: - -– A filozófia. - -– Hm… hallottam, hogy te egy uj filozófiai rendszer kidolgozásával -foglalkoztál. - -József zavarodottan tekintett Zakariásra. - -– Igen, – felelte, – én tudom, hogy az ismereteim nagyon hiányosak. De -ha Dávid Győrbe költözködött volna, én elmentem volna Olaszországba és -egykét év alatt elkészültem volna talán a munka egyrészével. - -– És mi volt a terved alapgondolata? - -József álmodozva nézett maga elé. - -– Nehéz igy megmondani, bár voltak szerencsés napjaim, amikor -kristálytisztaságunak és ragyogó fehérségűnek láttam az egészet. – -Néhány egyszerü sarktételt akartam lerakni, mint egy nagy templomnak a -talapzatát és erre a néhány megmozdithatatlan és kétségbevonhatatlan -tételre ráépiteni az egész logikai épületet. Aki az alaptételt elismeri -– pedig az alaptételek kétségbevonhatatlan igazságok – kénytelen -elismerni a következtetéseket is: az épület lassu és szép emelkedését a -magasságba, az égbe, az Istenig. Meg akartam szerkeszteni az egész -mindenség logikai értelmezését olyan módon, hogy… ugy mintha… ha veszem -például Euklidesz első tételét… - -– More geometrico, – szólt közbe Zakariás. - -– Igen, – felelte József örömmel. Igy levezetni az etika törvényeit is -nehány alaptételből és megértetni az emberekkel, hogy igazi örömet csak -erkölcsös cselekedetek adhatnak. - -– Szóval az egészet az emberi nem haladására és tökéletesedésére? Nem a -magad örömére? - -– A magam örömére annyiban, hogy a munka fáradságát magamra vennem -erkölcsös cselekedet lenne. - -– De hát hiszed te azt, – fakadt ki Zakariás, – hogy az emberi nem -haladhat és tökéletesedhetik? - -– Igen, – felelte meghökkenten József. - -– Látod: _ez_ Izráel örök kérdése, örök tévedése és örök csalódása. Irva -van: nem változtathatod meg a párduc bőrét és nem változtathatod meg az -ember lelkét. És mégis: Izráel legnyomorultabb fiában, az ilyen Jakabnak -a koldusszegény lelkében is ott pislákol valami kimondhatatlan -várakozásnak az ünnepi gyertyácskája. Valami uj földet és uj eget vár. -Hus sziveket a kő szivek helyett. – Te azt mondod, hogy a Dávid forró -lángokban fellobogó lelke más, mint a tied. Nem más. Ugyanaz. Haladás és -tökéletesedés? – Te, aki hust nem ettél, mert élő állat husa volt és aki -– Judittól hallom – a szobába tévedt éjszakai bogarat gondosan kivitted -a szabad éjszakába, nem sokára mehetsz a máglyára, mert itéletbe hozzák -rólad, hogy embervért ittál. Ha ott állasz majd a máglyán és elébed lép -valaki és azt kérdezi, mit tökéletesedett és mit haladt az emberi nem -ezer év óta és kétezer év óta: mit felelsz neki? - -– Ezek, – mondotta habozva József, – ezek visszaesések. - -– De nem visszaesések. Törvényszerűségek. Tudod mi ez? Az örök -boszorkányper, csak mindig más a neve. Tudod, milyenek a -boszorkányperek? A vádlott mindent állithat, és mindent bizonyithat, -csak egyetlen egy dolgot nem: hogy boszorkányok nincsenek. Ezért azután -hiába is való minden állitása és minden bizonyitása, mert minden ellene -fordul. Az emberi nem története: boszorkányperek sorozata. És ha az -egyik boszorkányhit elmult, csinál az ember magának másikat. Amig -Izráelnak országa volt, addig ott is voltak boszorkányperek. Ha országa -lenne, lennének. A próféták nem tudták Izráelt megváltoztatni, mert -hiszen lehetetlent akartak. De amióta Izráel elszéledt a világon: -átvette és magával hurcolja a prófétáknak ezt a rettenetes örökségét, -akarja a lehetetlent, meg akarja változtatni a világot. A helyett, hogy -megpihenne, lerakná magáról vélt küldetésének irtózatos terhét és lenne -olyan, mint a többi népek, ahelyett meg akarja változtatni a földet és -ostromolja az eget és amikor a föld nem változik meg, az ég hallgat, de -közben őt máglyára küldik, akkor gyötrődve veri az öklével a kősziklát -és azt kérdezi csodálkozva és örjöngve: mit akar tőlünk az Ur? Az Ur -kérdezhetné több joggal: mit akartok tőlem, örök békétlenek, akik a -teremtés örök rendjét akarjátok megváltoztatni? – Te ne feleld azt -nekem, hogy ki akartál menni a zsidóságból és ott akarod hagyni a -kiválasztottság szép babonáját és végzetes tévedését. Mert mit ér a -kimeneteled, ha magaddal akarod vinni a tévedésnek és babonának a -lényegét: azt, hogy az embert meg lehet változtatni? Az embert szeretni -lehet, de tökéletesebbé tenni nem. Megjavitani az életet nem, csak -csendesen élvezni, ami örömet tud adni. Ah, ez kellene. Ez kellene. De -ez az, amire Izráelt nem tudja, nem tudja, nem tudja ezer máglya se -megtanitani. - -József töprengve bámult a sötétségbe. Zakariás fáradtan hallgatott. -Csendes éjszaka lett. Dávid néha felnyögött. Eszter rögtön felébredt és -aggódva hajolt fölébe, azután látta, hogy csak álmában nyög, -megtörölgette a homlokát és ujra lefeküdt a földre. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap – kedden – a rendes időben összeült a biróság és megkezdte Izsák -vallatását. Izsák alacsony, zömök ember volt, szorgalmas egyszerű elméjű -dolgozó, aki még mindig nem tudta felfogni azt a szerencsétlenséget, -amely rájuk szakadt és aki ugyszólván elálmélkodva kinlódott a -selmecbányai hóhér keze között. Egy óra mulva megadta magát és mindent -bevallott, amit kivántak tőle. Utána Simon következett. Az öreg -kardkovács hosszu ideig némán viaskodott a kinpaddal, azután nem birta -tovább, csendes rezignációval vallott be és erősitett meg mindent, amit -kivántak tőle. Végül azonban Gregorovius mester azt kérdezte tőle, ő -küldte-e el Dánielt a vérrel Pozsony felé. Erre felriadt. Dániel az ő -fia volt, tizennégyéves fiu, a legkisebbik, aki itthon volt nála, -mialatt felnőtt fiai elszéledtek az országban és a világban. Abban -reménykedett, hogy ha neki meg is kell halnia, a fia megmenekülhet. -Gregorovius mester kérdésére felkapta a fejét és felemelte a hangját. - -– Nem, – mondta kiáltva, – Dánielnek semmi dolga sem volt az egésszel. -Neki semmi köze sem volt az egészhez. - -– Ugy? – szólt Gregorovius mester. Vissza a vallató szobába. - -– Menjünk! – mondta Simon összeszoritott foggal. - -Sajgó tagokkal megfordult és dacosan indult kifelé. És ha darabokra -tépik, ki fognak-e belőle tépni egyetlen szót is a fia terhére? -Gregorovius mester elgondolkozva nézett Simon után és megszólalt: - -– Megállj! – Darabontok, vigyétek vissza a börtönbe. - -Simon visszament a börtönbe. Lent sietve maga köré gyüjtötte a férfiakat -és arra beszélte őket rá, hogy ha a kinzást nem birják és vallanak, -valljanak mindent, csak olyant ne, ami a gyerekeket és az asszonyokat -terhelné. A pántos ajtó ekkor ujra felnyilott és a porkoláb bekiáltott -rajta, hogy Dániel jöjjön a biróság elé. A Simon sápadt, öreg arca ekkor -hamuszinű lett. Dániel indulni akart, de az anyja zokogva kapaszkodott -beléje. A porkoláb türelmetlenkedett. Simon ekkor odavánszorgott a -fiához. Remegve magához szoritotta. A feje lassan lecsuklott, hogy -megkeresse a fia fülét, aztán a fia fülébe suttogta: - -– Vallj mindent, amit akarnak. Ne kinoztasd magad. - -Dániel sápadtan állott a biróság előtt. Gregorovius mester elmondta -neki, hogy a megátalkodott bűnös kinzó vallatás alá kerül; elmondotta, -milyen rettenetes, de megérdemelt gyötrelem a kinzó vallatás gyötrelme -és végül azt a reményét fejezte ki, hogy Dániel, fiatal gyerek lévén, -nem lehet olyan megátalkodott bűnös, hogy mindent itt a biróság előtt -rögtön be ne vallana és hogy a biróságot rákényszeritené arra, hogy a -kinzóvallatás jogos eszközét vele szemben is alkalmazza. Dániel -reszketett. Hallotta volt a Dávid kinorditását; látta azokat, akik a -kinzóvallatásból visszatértek; mindent bevallott tehát, amit kivántak -tőle. Megerősitette, hogy rábiztak egy edényt, amelyben a kis Meylinger -János vére volt; megerősitette, hogy az edény ezüstedény volt és héber -betűk voltak rajta, és vallotta, hogy az edényt ő elvitte Pozsony felé, -ahol az országuton már várt rá egy pozsonyi zsidó. - -– Hogy hivják azt a pozsonyi zsidót? – kérdezte Gregorovius mester. - -Dániel zavarodottan nézett Gregorovius mesterre és nem felelt. - -– Felelj őszintén, ha nem akarsz a vallató szobába kerülni, – mondta -Gregorovius mester. – Hogy hivták azt a pozsonyi zsidót? - -– Mózesnek, – felelte habozva Dániel. - -Gregorovius mester a biróság pozsonyi tagjaihoz fordult és megkérdezte, -hogy van-e Pozsonyban egy Mózes nevü zsidó. A pozsonyi polgárok -erősitették, hogy van. - -– Ime! – szólt Gregorovius mester diadalmasan. A vért azonban hiába -keresnők már Pozsonyban. Szétosztották azt már a rabbinusok az egész -zsidóságban. - -Dánielt ezzel elbocsájtották. - -Délután Sámuel vallatására került a sor. Az öreg Sámuel imádkozva -vergődött egy ideig a kinpadon, azután bevallott mindent. Utána -Ábrahámot hivatta a biróság. Az Ábrahám éjszakai lázongó kétségbeesése -ekkorra elmult. Fanyar és dühös jókedvvel lépett a biróság elé és minden -kérdésre mérges derültséggel felelt. Gregorovius mester felszólitotta, -vallja be, hogy része volt a kegyetlen gyilkosságban. - -– Bevallom, – mondta Ábrahám a széles fogait mutogatva. Magam ittam ki -az egész vért. - -– Ne hazudj. Ez nem igaz. - -– Igaz ez. Minden szombaton gyerekvért ittam, attól lettem ilyen erős. - -Gregorovius mester intette és szidta, Ábrahám azonban hajthatatlan -maradt, dühös mosolygással mondta, hogy gyerekcombokat szokott ebédelni -és vigyorogva jelentette ki, hogy egyszer megevett egy pozsonyi -tanácsurat. A városbiró elrendelte, hogy vigyék le a vallató szobába, a -darabontoknak azonban hosszú küzdelmet kellett vivniok vele, amig -megtudták kötözni. Amikor lent volt a vallatószobában és a selmecbányai -hóhér munkához látott, Gregorovius mester felszólitotta, hogy tegyen -komoly és bünbánó vallomást. - -– Mindent bevallok! – kiáltotta erre Ábrahám. – Bevallom, hogy ott volt -a magiszter is. – Ő tanitott ki rá, hogyan öljük meg a gyereket. Ő -segitett a megölésében. - -– Segitett nektek a sátán, – mondta Gregorovius mester felindultan. - -– Az is ott volt, – kiáltotta Ábrahám. Két szarva volt, lópatája volt, -karonfogva jött Gregorovius mesterrel. - -– Hallgass istentelen zsidó! – kiáltotta Gregorovius mester. – Csavard -Vaszili! - -– A magiszter tette az első vágást, – orditotta Ábrahám. A magiszter -itta az első kortyot! A magiszter lett részeg a vértől! A magiszter -táncolt egy boszorkánnyal. - -A biróság tagjai meghökkenve hallgatták Ábrahámot, Gregorovius mester -pedig megparancsolta, hogy tömjék be a száját. Ábrahám Gregorovius -mester felé forgatta a szemét és hörgő hangokat küldött még feléje -egyideig. Azután elhallgatott, és végül megadta magát és összezúzottan -vallott úgy, ahogyan kivánták tőle. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ábrahám visszavánszorgott a börtönbe. Tul volt mindenen: keserű -jókedven, dühös csúfolódáson és fájdalmas megadáson. Egyetlen vágya -volt: pihenni. De amikor a pántos ajtó felnyilt előtte és eléberohant a -felesége és a lánya, akkor, mint a hirtelen vihar, ugy támadt fel benne -egy örjöngő kétségbeesés. A tizenkétéves Ráchel egyetlen gyerekük volt; -nyolc évi házasság után született, és Ábrahám Isten kegyelmes -ajándékaként mámoros odaadásba vesző lélekkel imádta. Ő maga mindent -könnyen vett volna, és megpróbáltatásba és halálba néhány kesernyés -tréfával belenyugodott volna, de a lányának a féltése ugy rázta a -lelkét, mint a hidegrázás. Az elmult éjjel is a lányára gondolt, amikor -véresre verte az öklét a fal kőkockáin, és csak amikor a kinpad kinjai -elhatalmasodtak rajta, akkor feledkezett meg róla és mindenről, mert nem -maradt más gondolata, csak az, hogy elviselhetetlen gyötrelmeinek legyen -már végük. Most megrohanta a lelkifurdalás. Ráborult a lányára és -jajgatva és orditva vádolta magát hitványsággal, gyengeséggel, -gyávasággal; nyomorultak nyomorultjának jajveszékelte magát, akinek -hiába adott az Isten három embernyi erőt, de nincs benne egy gyereknyi -lélek se, mert nem tudott állhatatosan tűrni egy kis fájdalmat, hanem -hazug vallomással szennyezte be magát, hogy megszabaduljon a kinoktól és -a hazug vallomásával veszedelembe döntött másokat. - -– Téged Ráchel; szememnek fénye; lelkemnek lelke; akiért le kellett -volna darabokban huzatni a bőrt magamról. A szememet vágnám ki érted. És -meg tudtam feledkezni rólad. Tapossatok rám. Köpjetek ki előttem. -Ráchel! Ráchel! Úristen, Úristen, mit tettem! Mit vétettem én ellened, -hogy ezt kellett tennem? Ráchel, Ráchel! - -A tizenkét éves Ráchel zokogva vigasztalta. Köréjük gyültek a többi -asszonyok és a többi gyerekek is. A zokogás átharapózott rájuk is és -keserves jajveszékeléssé kezdett lenni. Sámuel és Mihály ekkor -megszólaltak. Az asszonyokra és a gyerekekre ráparancsoltak, hogy -hallgassanak és vigasztalni kezdték Ábrahámot. Azt mondták neki, hogy ne -gyötörje magát szemrehányásokkal. A kinzást mások se tudták elviselni, -de azért nem bűnösek. A test gyenge és erőtlen. Minden az Ur -kiszámithatatlan akaratából történik, és bele kell nyugodni az ő -végzésébe. Eleázár felült és néma figyelemmel hallgatta őket. Amióta -börtönbe kerültek, a szavát alig lehetett hallani. Merev -mozdulatlanságban ült, mintha a teste már megszünt volna élni és minden -élete tüzzel égő lelkébe menekült volna; néha sötét és vergődő imákba -sülyedt. Most felállott. Egy ideig szótlanul hallgatta, amint Sámuel és -Mihály vigasztalta Ábrahámot. De az egész teste reszketett és egyszerre -kürtharsogásu hangon megszólalt: - -– Nem a test gyenge és nem a test erőtlen. Nem a testetek gyengeségével -követitek el a bűnt, hanem a lelketek erőtlenségével, bágyadtságával és -hitványságával. Mi a test? Semmi. Pornak pora és hamunak hamuja. Mi a -lélek? Minden. Benne van a világ, ha akarjátok, befogja a végtelenséget -és az örökkévalóságot, ha tudjátok. De nem tudjátok, mert nincs meg -bennetek, soha nem volt meg bennetek az akarat és a lángolás. Miért nem -jött el még a megváltó király? Mert csak akkor jön el, ha a lelketek -nagy hatalmával kényszeriteni fogjátok arra, hogy jőjjön. Mert a -mindenség minden titkának a kulcsa benne van a lelketekben, de ti nem -tudjátok megfogni a kulcsot és kinyitni a zárat. Korhadt fából van a -lelketek, ahelyett, hogy láng volna. Piszkos, szürke jégből van a -lelketek, ahelyett, hogy égne. Forditsátok el a szemeteket végre -emberektől és dolgoktól, az egész külső világtól, amely olyan, mint a -tűnő árnyék a falon. Vonuljatok be a lelketekbe. Gyujtsátok fel a -lelketeket, hogy az egész lélek olyanná legyen, mint egyetlen fehér -lángolás. A lángoló lélek: minden. A lángoló lélek: ur a föld felett és -mestere mindennek, ami a földön tul van. A lángoló lélek: kényszeriteni -tudja a mindenséget és a mindenség urát. Hetvenhét gyémántkapu zárja el -az eget, de a lángoló léleknek egyetlen sóhajtása ugy üt át rajtuk -süvitve, mint a nyil a falevélen. Világok reszketnek meg a mennyek -urának szemöldökétől, de a lángoló lélek kézenfogja és engedelmességre -kényszeriti őt, mint apa a gyermekét. - -– Elég, – kiáltotta Sámuel. – Elég! - -– Hallgass! – mondta Mihály. – Egy szót se többet. - -Az asszonyokkal és gyerekekkel együtt ők is szótlanul hallgatták eddig -Eleázárt, de most bosszúsan közeledtek feléje. - -– Gyujtsátok fel a lelketeket, – kiáltotta Eleázár, – és röpitsétek át a -vágyát a bezárt gyémántkapukon, és kényszeritsétek őt, aki -kényszeritésre vár, hogy elküldje hozzátok a szabaditó királyt… - -– Elég, – mondta ujra Sámuel. - -Mihály karonfogta Eleázárt és megrázta; és ugy hajolt feléje, mintha rá -akarna támadni. - -– Hallgass, – mondta neki, vagy befogom a káromlással teli szádat. - -– Menj, vonulj el, hallgass, – szólt Sámuel. Nyomoruságok nyomoruságába -sülyedtünk, de nem sülyedünk olyan mélyre, hogy meghallgassuk, amint -esztelen káromlásokkal sértegeted az Istent. - -– Nem értitek a nagy titkot, – lihegte Eleázár, – a mindenség arra vár, -hogy a lelketek felgyulladjon és fehéren égő akarata megmozditsa a -megmozdithatatlant. - -– Menj, bolond, – szólt Sámuel, – ha nem akarod, hogy elhallgattassunk. - -A többiekhez fordult. - -– Ez a bolond, – mondta, – azt hiszi, – hogy lenyelte a mindenséget -minden titkával. De mi tudjuk, hogy a titkok Istennél vannak. Hogy bele -kell nyugodnunk az ő akaratába. És hogy nem szabad tűrnünk még itt sem, -hogy egy elvakult az ő szent nevét káromolja. - -– Ti vagytok a bolondok, – kiáltotta Eleázár. – Hiszen kényszeritésre -vár, és ti bolondok nem kényszerititek. - -A férfiak egy része erre hevesen rátámadt Eleázárra, hogy hallgasson. -Eleázár lázas dühvel felelgetett nekik. Végre megfogták, elvonszolták és -ellökdösték egy sarokba és ott lehajitották a földre. Eleázár haragosan -viaskodott velük, lázasan szidta őket oktalanoknak, gyáváknak és -bolondoknak, aztán a földre roskadtan elhallgatott és sötét és vergődő -imákba merült. - -Az órák csendesen haladtak előre. A börtön kimerült nyugalmába ekkor egy -zugva morajló hang hallatszott be. A városháza előtt a meleg májusi -estében összeverődött nehány ember és beszélgetni kezdett a városi -darabontokkal. Kérdezősködtek a zsidókról, néhányan vaskos tréfákat -eregettek utnak és a többiek harsányan nevettek a tréfákon. Aztán egyre -több ember gyült össze a meleg éjszakában, senki sem tudta, hogy -voltaképen miért jött, és a tömeg kezdett felizgulni a saját hangjától. - -A város eleinte nem sokat törődött volt a zsidók elfogatásával, az -egészet inkább a grófok szórakozásának tekintették és azt várták, hogy a -zsidókat legfeljebb megkinozzák egy kicsit, megsarcolják egy kicsit, -kikergetik a városból, aztán egy-két hónap mulva ujra visszafogadják -őket. Abban, hogy a zsidók csakugyan bűnösek, eleinte kevesen hittek. A -város kicsi volt; a lakosai között sokan voltak a földmivelők, akikben -nem parázslott állandóan és mindig felrobbanásra készen a céheknek a -zsidók ellen való gyűlölete. Az a néhány ember azonban, aki gyűlölte a -zsidókat, vagy aki rögtön elhitte róluk, hogy gyilkoltak, az első -perctől fogva hangosan kiabált. Akik nem gyűlölték őket, vagy nem -tartották őket bűnöseknek, vagy hallgattak, vagy néhány langyos szóval -jelezték csak a meggyőződésüket. A kiabálók igy egyre hangosabbak lettek -és egyre több ember csatlakozott hozzájuk. Hozzájuk csatlakozott a -zsidók szomszédainak egy része; és amikor elterjedt a hire annak, hogy a -grófok szét fogják osztani a zsidók vagyonát, ha a zsidókat elitéli a -biróság, a kiabálók száma ujra megszaporodott. A bazini plébános beteg -volt és ágyban feküdt. Neuperger János a vállát vonogatta és azt mondta, -rá kell bizni a biróságra, hogy igazságos itéletet hozzon. Lindwurm -Tóbiás egyik korcsmából a másikba vándorolt, nekibőszülten ivott és -elkeseredetten és sirva kiabálta, hogy a zsidók csak arra valók, hogy -válságokba vigyék az igaz ember lelkét. Amikor elterjedt a hire annak, -hogy a makacsul tagadó zsidók végre kezdenek vallani, a kétkedőket -mindenütt teljesen lekiabálták; lassanként egészen elhallgatott az a -vélemény, hogy a zsidók ártatlanok is lehetnek, a kiabálók pedig már azt -is ellentmondás nélkül kiabálhatták, hogy a zsidókat akkor is el kell -égetni, ha ebben az egy gyilkosságban nem volnának bűnösek; minthogy -azonban még ebben a gyilkosságban is bűnösek, annál inkább el kell őket -égetni. - -Abban a tömegben, amely a városháza előtt összegyült, egy-két ember -hamarosan szintén kiabálni kezdett hogy máglyára a zsidókkal. A tömeg, -amely a saját céltalan morajlásától amugy is ideges volt, nemsokára -felgyulladt ettől a kiabálástól. Nyugodt emberek, akik egyszerűen -kiváncsiságból jöttek oda a városháza elé: megnézni, mi végre gyültek -ott össze a többiek, váratlanul tomboló kiabálásba törtek ki. A tömegnek -egyre jobban tetszett a saját hangja; egyszerre mindenki megértette, -miért álldogált eddig itt a városháza előtt, és egyre dagadozóbb és -egyre haragosabb üvöltésben áradt a városháza boltozatos kapuja elé az a -követelés, hogy a zsidókat máglyára kell vinni. A darabontok ijedten -üzentek fel a városbiróért. A városbiró lejött és hangosan kihirdette, -hogy a zsidók nem fogják elkerülni méltó büntetésüket, a biróságnak -azonban jog és törvény szerint itéletet kell mondania róluk, és mielőtt -a biróság itéletet mondana, ő inkább a saját testével védi meg a -zsidókat, semhogy eltűrje, hogy bárki egy ujjal hozzájuk nyuljon. Azután -becsukatta a városháza kapuját. A tömeg kint álldogált még egy ideig, -időről időre felmorajlott még, egy párszor megdöngették a nagy kaput, -azután szétoszlottak. - -A zsidók elfogódottan figyeltek a börtönben a tömeg zugására, és amikor -a zugás egyre erősebb lett, zörögni kezdtek a pántos ajtón. Hosszu és -nyugtalan zörgetés után végre kinyilt az ajtó, és a porkoláb derülten és -biztatóan mosolygott rájuk. - -– Összegyültek az emberek, – mondta megnyugtatóan, – és azt követelik, -hogy benneteket vigyenek máglyára. De nem kell félni; – a városbiró épen -most hirdette ki, hogy törvényes itélet nélkül a hajatok szálát sem -engedi meggörbiteni. - -A zsidók kesernyésen hallgattak, a porkoláb pedig közölte velük, hogy -megint talált egy embert, aki most már bizonyosan elvinne egy levelet -Bécsbe, ha jól megfizetnék. A zsidók csüggedten irtak egy uj levelet, a -levelet átadták a porkolábnak, a porkoláb elvonult és széttépte a -levelet. Kint hallatszott még néhány kiáltás, aztán csend lett. - -József, aki csendesen beszélgetett Zakariással életről és halálról, -ekkor egy óvatos kérdéssel fordult öreg társához. Azt kérdezte tőle, -hogy ő, aki azt tartja, hogy Izráelnek le kellene ráznia magáról vélt -küldetésének rettenetes terhét végre, hogy tehát ő egy hosszu életen át -miért maradt meg mégis a zsidóságban, ahelyett, hogy könnyebbé és -nyugalmasabbá tette volna az életét az egyszerű és bölcs eltávozással. -Zakariás, aki szelid és derült kedvben volt, szótlanul nézett Józsefre, -aztán szeliden és derülten felelte: - -– Nem tudom, fiam. – Gondolkoztam már róla. Hidd el, nem tudom. - -– Én azt hiszem, – mondta József, _az_ tartja meg a zsidóságot. - -Felfelé intett, a pince ablakai felé, amelyeken át még néhány utolsó -kiáltás távoli zaja hallatszott be. - -– Micsoda? – kérdezte Zakariás. - -– Mikor Izráelnek egy kicsit jól megy a dolga, – mondta József, – akkor -elfeledkezik a multjáról és nem gondol a jővőre. Le akarja rakni -küldetésének irtózatos terhét. Különös törvényszerűsége, azt hiszem, -Izráel életének, hogy a szerencsétlenségek többnyire akkor szakadnak rá, -amikor legkevésbbé várja. Amikor teljes biztosságban érzi magát. A -biztosságban és nyugalomban Izráel már-már szétesik, mint egy oldott -kéve, már-már kényelmesen és nyugalmasan szétbomlik, már-már feladta a -külön létét. Akkor jön a szerencsétlenség, és összekovácsolja, és vassá -veri, és tüzben acéllá edzi. - -– A tűzben, – mondta Zakariás nyugodtan, – mi porrá fogunk égni. - -– De a többiek, Sámuelnek és Simonnak a fiai, akik innen távol vannak -valahol idegen országokban, és a barátaink és rokonaink és minden zsidó -közelben és távolban össze fogja szoritani a fogát és uj lélekkel telik -el és az egész lelke egy megujitott fogadalom lesz és egy holtig való -vágyódás, és azok a zsidók, akik már-már nem találták értelmét annak, -hogy zsidók, egyszerre ujra megtalálják a létüknek az értelmét, és -Izráel megy tovább a maga végzetes utján. - -– Azért, hogy valahol ujra egy máglyára találjon? – És érdemes… nem -nekem, akinek ugyis lejárt az időm, hanem nektek… érdemes nektek -fiatalon meghalnotok azért, hogy a többieket megtartsátok egy olyan -uton, amely a máglyákhoz visz? - -– Az életnek, – mondta József habozva, – önmagában nincsen értéke. - -– Semmi másnak nincs értéke, csak az életnek, – szólt hevesen Zakariás. - -József megrázta a fejét. - -– Az életnek, – ismételte, – önmagában nincs értéke. És a halál nem -lehet más, mint kapu, amelyen átlépünk, bár be van hunyva a szemünk és -nem látjuk, mi van túl a kapun. Ha elvégeztük azt, ami ránk bizatott, -nyugodtan léphetünk át rajta. - -– Ami ránk bizatott! – Hát hol maradnak a terveid? Hát nem érzed, mi -mindent hagysz itt elvégezetlenűl? Hol van a nagy munkád? Mikor éltél? - -– Ha Izráelt elnézés és barátság venné körül, jóság és szeretet, – -mondta József elgondolkozva, – akkor Izráel nemsokára bágyadt örömmel -olvadna fel a népek tengerében. Megmarad azért, mert se elnézést, se -barátságot, se jóságot, se szeretetet nem talál sehol. Nem lehet azonban -kételkedni benne, hogy a világban egy előre megszabott nagy harmónia -uralkodik és hogy minden, ami történik, egy irdatlan, egy beláthatatlan, -egy felfoghatatlan nagy terv szerint történik. Az igazságosság, a jóság -és a szeretet követelését és parancsát Izráel prófétái hirdették ki a -világnak. És Izráelnek addig kell felvérzett lábbal vándorolnia, -botorkálnia és szenvednie, addig kell kihivnia ujra meg ujra, -konoksággal is, lázongásal is, könnyelműséggel is, hittel is és -hitetlenséggel is az embereket és a nemzeteket, amig az igazságtalanság -és a gyülölet egészen el nem fogy és az igazságosság, jóság és szeretet -be nem tölti az egész világot. Akkor beleomolhat Izráel a feléje tárt -karokba. Akkor felolvadhat Izráel a szeretet lelkével eltelt népek -között. Addig nem. Ez az Izráel küldetése. És ha ezt tudja az ember, -akkor a mi halálunkat még földi értelemben sem tekintheti oktalannak és -céltalannak, mert akkor a mi halálunk is égő áldozat lesz az emberi nem -haladásáért és tökéletesedéséért. - -Zakariás megmarkolta József karját. - -– De ember! – mondta felindultan, – de boldogtalan! – hát csakugyan -hiszel abban, hogy az emberi nem haladhat és tökéletesedhetik? A -máglyára fognak vinni, ember. Nem érted, hogy amikor egy ilyen halál -előtt vagy, valósággal bűnös ez a te konok optimizmusod! Hogy merheted -vallani és mondani, amikor tudnod kell és érezned kell, hogy nemsokára, -ha ott állasz a máglyán és a fiatal életedet mindjárt porrá égetik, el -kell majd átkoznod azt a percet, amelyben Isten ilyennek teremtette az -embert. Hogy hihetsz benne? Hiszel benne? Hiszel benne? - -József elgondolkozott és lassan igent akart bólintani. Zakariás azonban -félbeszakitotta és sokáig és hevesen bizonyitotta neki, hogy a hite -végzetes, káros és bűnös hit. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az éjszaka kimerült nyugalma elmult. Kint bőséges májusi sugárzással és -tündökléssel jött fel a nap és a börtönbe bejutó sugarai úgy -ébresztették fel a zsidókat, mint a korbácsütés. A nap halad előre a -maga ragyogó utján, itt pedig kilenc órakor ujra kezdődik a vallatás. A -zsidók szorongva várakoztak. Kilenc órakor végre kinyilt a pántos ajtó, -és a porkoláb Mihályt hivta a biróság elé. A felesége és a lányai sirva -könyörögtek neki, ne kinoztassa magát, most már ugyis mindegy minden, -most már ugyis meg kell halniok mindnyájuknak, vallja hát rögtön -mindazt, amit kivánnak tőle. Mihály megigérte, hogy nem kinoztatja magát -és vallani fog. Mikor azonban a biróság előtt állott, nem tudta azt -vallani, amit kivántak tőle, hanem kétségbeesett erőfeszitéssel és -remegő, elszánt komolysággal próbálta ujra meggyőzni a biróságot, hogy ő -a többiekkel együtt ártatlan. Levitték a vallató szobába. Mihály maga -sem reménykedett benne, hogy a kinzó vallatást kibirja, de egy bánatos -kötelességérzés azt parancsolta neki, hogy kinoztatnia kell magát, amig -birja. Sokáig viaskodotta rettenetes szenvedéssel, végre azonban aléltan -megadta magát és vallott. Utána Eleázár került sorra. Eleázár extatikus -imákat mormolt. Többször elájult a selmecbányai hóhér keze között és -végre, félig önkivületben, megerősitette mindazt, a mit kivántak tőle. -Délután Ruben került sorra. A csepüszakállu kis embert a városbiró -megintette, tegyen töredelmes vallomást, tudhatja és láthatja, hogy a -tagadás nem használ semmit. Ruben az egész testében remegett és a -felszólitásra beismerés helyett éles, halk, reszkető hangon rettentő -inzultusokkal felelt. Levitték a vallató szobába, és a városbiró haragra -gyulladtan mondta a selmecbányai hóhérnek, hogy alaposan törje meg ennek -a sátántól bujtogatott, vakmerő zsidónak a szemtelenségét és -szentségkáromló kedvét. A selmecbányai hóhér munkához látott, a biróság -tagjainak egy része ott várta a vallató szobában a munka eredményét, a -munka azonban nem akart eredményt hozni. Ruben gyenge és vézna teste -néha ugy látszott, darabokra szakad a selmecbányai hóhér kezei és -szerszámai között, de Ruben nem kérte, hogy szabaditsák ki és nem -mondta, hogy vallani akar. Néha nyögve elhallgatott, egyébként azonban -állandóan beszélt mintegy a dölyf fájdalmas megszállottságában. Tajtékzó -szidalmakkal halmozta el a biróság tagjait, Edom bélpoklos fiainak, -szukák nyüves kölykeinek, mocskos és alávaló bálványimádóknak szidta -őket. Mintha a lázas kevélység görcsei rázták volna, ugy szakadozott le -az ajkáról megvető szidalom szidalom után: a biróság ellen, a babonáik -ellen, a hitük ellen és minden ellen, amit szentnek tartottak. A biróság -tagjai között voltak olyanok, akik befogták a fülüket, a többiek sértett -bosszusággal ösztökélték további erőfeszitésekre a selmecbányai hóhért. -A selmecbányai hóhér minden hozzáértését összeszedte, de Ruben kintól -fuldokolva, félig önkivületben tovább hörögte határtalan megvetésének -rekedt szidalmait. Egyszer-kétszer úgy látszott, hogy elájul; de csak -rövid aléltság volt, amely után hamar magához tért, hogy a száját ujra -egy lihegő inzultusra nyissa ki. Vele telt el az egész délután; -alkonyattájban végre elájult. Ekkor fellocsolták, visszaküldték a -börtönbe és Gregorovius mester azt mondta, hogy nem fontos, ha a -vallomása el is marad, hiszen a többiek világosan és félreérthetetlenül -megvallották, hogy ő is részt vett a gyilkosságban és a vér élvezésében. - -A biróság tagjai igy megnyugodva hazamentek. Este ujra összeverődött -néhány ember a városháza előtt és a lármájukra hamarosan megint nagy -tömeg gyült össze. A darabontok be akarták csukni a városháza kapuit, de -a tömeg ekkor nekik feszült, elsodorta őket és betódult a városháza -udvarára. Itt legtöbben nem tudták, mit csináljanak, de néhányan -odarohantak a börtönpince ablakaihoz és lekiabáltak a pincébe, hogy -máglyára a zsidókkal, akár vallanak, akár nem. Erre mindenki oda akart -menni az alacsonyan levő vasrácsos nyilásokhoz, veszedelmes tolongás -támadt, és néhány asszony és gyerek jajgatni kezdett. A városi -darabontok lassan kiszoritották a tömeget a városháza udvarából, közben -azonban a gyerekek köveket hoztak és a köveket kezdték a vasrácson át a -pincébe bedobálni. Néhányan a felnőttek közül is küvették ezt a példát, -és egy ideig a kövek csattogva zuhogtak a vasrácsra és a vasrácson át a -pincébe. A darabontok végre mindenkit kiszoritottak az udvarból. - -A zsidók riadtan hallgatták a börtönben a hirtelen feldagadó lármát, -azután a kiáltásokat, amelyek a rácson át lesziszegtek hozzájuk, azután -ijedten huzódtak el a hulló kövek elől. A kövek egy-két asszonyt és -egy-két gyereket is értek; az asszonyok és a gyerekek hangos sirásra -fakadtak, és a sirás akkor sem hallgatott el, amikor a kövek hullása -megszünt és amikor kint csend lett. A börtön homályában és szennyében, a -haláltól beárnyékoltan kinokat szenvedve, vagy kinorditásokat hallgatva -is a börtönbe zárt zsidók eddig meg tudtak maradni valami könnyező -tompaságban, valami imádkozó és kábúlt nyugalomban, és ez a tompaság és -nyugalom rá tudta parancsolni magát a néha-néha felsiró asszonyokra és -gyerekre is. Most a néma börtönbe beleorditott a külső világ. Mindaz, -ami a börtönön kivül volt, az egész ellenséges élet, a láthatatlan nagy -szörnyeteg benyujtotta most rettenetes talpát a vasrácsokon és karmolt a -karmaival. Amit hirül adott: az nem volt uj iszonyat, de a hiradás -hangos orditás volt, amelytől dideregni kezdett a lélek. Az asszonyok és -a gyerekek sirtak; a férfiak eleinte elhallgattattak egyet-egyet; de az -egyik zokogás mindig ujra felgyujtotta a másikat; a zokogások -sikoltozásokká váltak, és a kétségbeesés tébolya, mint egy forró -forgószél söpört végig az egész homályos és piszkos börtönön. Az ajkak -érthetetlen szavakat dadogtak; akik összetartoztak, nem ismerték meg -egymást; senki sem értette, mit akar a másik és senkisem hallgatott -másra, csak a saját örjöngésének a szavára; voltak, akik megtépték a -ruhájukat; voltak, akik levetették magukat a földre és a földön -fetrengtek; voltak, akik a pántos ajtót ütötték, amig véres lett a kezük -a saját ütéseiktől; és voltak, akik céltalan átkokat és türelmetlen -könyörgéseket küldtek fel a rácsos ablakon át a messzeségben valahol -kékesen fénylő holdas éjszakába. A börtön tehetetlen tombolása, amelyet -a kint tomboló harag gyujtott fel, igy hánykolódott fájdalmasan és -sokáig, amig végre néhányan kimerülten elhallgattak, mások hideg -józanságra eszméltek és ismét elcsendesitettek olyanokat, akik még -örjöngve viaskodtak saját kétségbeesésükkel, mig végre a téboly -forgószele egészen elült és mindenki pihegve pihent. A csendben és a -homályban ekkor halkan megszólalt az egyik férfi, és bánat, gyöngédség -és szeretet volt a hangjában; aztán megszólalt egy másik, és reménységes -és vigasztaló dolgokat mondott az Ur akaratáról és arról, hogy nem -csalatkozhatik az, aki benne bizik; aztán mások szólaltak meg és -mindnyájan biztató és üditő dolgokat mondtak, és a homályos és szennyes -pince lassan megtelt a bizalomnak és az áhitatnak az illatos -derengésével. Ekkor Dávid felkelt abból a zugból, ahová ismét leroskadt -volt és fájó tagokkal lassan közeledett a többiek felé. Az első csoport -előtt megállott, lassan letérdelt, hogy közel legyen hozzájuk, -meghajtotta a fejét és könnytől ázott, halk hangon mondta: - -– Kérlek, bocsássatok meg énnekem. - -A többiek megrendülten hallgattak, és az öreg Sámuel csendesen felelte: - -– Nincs minekünk mit megbocsátani neked, Dávid. Nem miattad kell nekünk -elpusztulnunk. El kell pusztulnunk azért, mert zsidók vagyunk. - -– Kérlek mégis: bocsássatok meg nekem. - -Sámuel erre sirva megölelte, és azt mondta, hogy megbocsát neki. Dávid -felállott, a kinzástól még egyre sajgó tagokkal továbbment, és minden -egyes kis csoporthoz letérdelt és nem nyugodott addig, amig mindenki meg -nem bocsátott neki. - -Másnap, csütörtökön reggel, elsőnek József került sorra. Némi szorongást -érzett, amikor a biróság elé lépett, de szelid érdeklődéssel nézte végig -ezeket a különös, ezeket a számára érthetetlen birákat, és amikor -Gregorovius mester felszólitotta, hogy hamis tudományával hivalkodó -gőgjét adja fel és tegyen vallomást, szótlanúl megrázta a fejét. -Levitték a vallató szobába. Miért nem vallok, – kérdezte ekkor magától, -– holott a többieknek megigértem, hogy nem kinoztatom magam? A magam -életét semmikép sem menthetem meg. Csak azért tehát, mert a többiek is -megkinoztatták magukat? Csak azért, mert egy különös kötelességérzés azt -mondja, hogy idegen, soha nem látott, más országokban élő zsidóknak -tartozom azzal, hogy egy ellenük is irányuló, baromi ostobaságú váddal -szembeszálljak egészen addig, amig a kinok össze nem zuzzák bennem az -emberméltóságot? Amikor már a selmecbányai hóhér keze között volt, akkor -értette meg hirtelen, hogy miért kinoztatja meg magát. Az a gondolat, -hogy épeszű és józan emberek egy másik embert igy kinozhatnak, olyan -idegen volt számára, olyan távoli, olyan megfoghatatlan, hogy az -elméjében és a lelkében ez a gondolat eddig nem tudott helyet találni. -Látta Dávidot összetörött és megtépett testtel visszatántorogni a -börtönbe; látta a többieket; és soha egy percre nem tudta azt érezni, -hogy ez a vallatás van, hogy ez a kinzás valóság. És most, amikor a -gyötrelem első nyilalásai hasitottak végig a testén, még most is szelid, -barna szemét kerekre feszitve kellett körülnéznie, hogy megértse, hogy -ez a szoba, ezek az emberek, ez az egész kegyetlen találékonyságu -berendezkedés realitás. A kinjai fokozódtak. Ekkor megrendült -kiváncsisággal hallgatózott ugyszólván önmagába és azt kérdezte magától, -meddig lehet ezt birni. Nagy meglepetésére sokkal tovább birta, mint -gondolta volna. A selmecbányai hóhér buzgón dolgozott. József végül -csendesen mondta, hogy szüntessék be a kinzást, vallani fog. Azután -szeliden vallott mindent, amit kivántak tőle. - -Utána Zakariást hozták a biróság elé és leültették egy székre, mert -állni nem tudott. Zakariás nem akart vallani, és amikor a városbiró a -kinpaddal fenyegette meg, felsőbbségesen, csendesen elmosolyodott. Csak -vigyék már; a kinpaddal ezek az ostobák pár perc alatt meg fogják ölni, -de vallomást ki nem csikarnak belőle. A városbiró el akarta rendelni, -hogy Zakariást vigyék le a vallató szobába. Ekkor azonban megszólalt -Gregorovius mester. - -– A ravasz öreg zsidó, – mondotta, – abban reménykedik, hogy ő meg fog -halni a vallatás alatt. Nem szabad azonban megengedni, hogy a ravaszság -és a gonoszág igy fölébe kerekedjék az igazságszolgáltatásnak. Azt -ajánlom tehát, hogy az agyafúrt öreg zsidó vallatását szakitsuk félbe és -hogy helyette fogassanak vallatóra az asszonyok. Azoktól könnyü szerrel -megtudhat a biróság mindent, amire szüksége van, hogy a zsidók bünének -képe teljes legyen. - -A biróság tanácskozni kezdett és Gregorovius mester lesben állva -figyelte Zakariást. Zakariás remegett és szédűlve hunyta le a szemét. A -biróság többsége hajlott arra a véleményre, hogy mivel a férfiak -egyrésze megmarad a konok tagadásban, vallatóra kell fogni az -asszonyokat. Zakariás ekkor hirtelen megszólalt: - -– Ha én vallok, akkor nem vallatjátok az asszonyokat? - -– Nem, – kiáltotta gyorsan Gregorovius mester. - -– Vallani fogok. Kérdezzetek. - -– Bevallod, – kérdezte Gregorovius mester, – hogy te hoztad a bazini -zsidóknak azt a parancsot, hogy a gyilkosságra nem lehet tovább várni, -mert a vérre szükség van? - -– Bevallom. - -– Bevallod, hogy a szerencsétlen áldozaton te tetted az első vágást? - -– Bevallom. - -Gregorovius mester kérdezett és Zakariás mindent bevallott. Zakariást -azután leküldték a pincébe. Mikor leért a pincébe és visszaroskadt a -földre, a két kezével eltakarta az arcát, és a többiek látták rajta, -hogy ő is vallott mindent, amit kivántak tőle. Dávid ekkor lassan -felállott. - -– Most ujra én kerülök sorra, – mondta. - -Eszter zokogva simult hozzá és könyörögve kérte, ne kinoztassa magát, -hanem valljon mindent, amit kivánnak tőle. Dávid égő szemmel nézett maga -elé és makacsúl rázta meg a fejét. - -– És ha izenként tépnek szét, –! - -A porkoláb nemsokára bekiáltott a börtönbe és Dávidot szólitotta. Dávid -megsimogatta és megcsókolta Esztert. Ugy érezte, hogy élve nem jön többé -vissza. Azután felemelte a fejét és elindult. Zakariás mély szánalommal -nézett utána. Tudta, hogy vissza fog jönni, és tudta, hogy vallani fog. - -Dávid sápadtan állott a biróság előtt, de sötét és bús elszántsággal -nézte végig ujra azokat az embereket, a kik róla itéletet akarnak -mondani. A városbiró felszólitotta, hogy most, amikor a többiek -mindnyájan rávallottak, tegyen ő is töredelmes vallomást. Dávid csendes -és keserű makacssággal rázta meg a fejét. Itéletet azt mondhatnak róla, -de hogy ő bünösnek vallja magát egy esztelen és becstelen vád követelése -szerint? És ha izenként tépik szét, –! Gregorovius mester ekkor -felállott és közömbös hangon azt inditványozta, hogy most, mivel a zsidó -férfiak között akadnak ilyen megátalkodott és konok bűnösök, mégis -kezdje meg a biróság az asszonyok vallatását, elsőként épen ennek a -sátánnal szövetségben álló Dávid zsidónak Eszter nevű feleségét hozatván -fel vallatás végett a börtönből. Dávid reszketni kezdett és az -elviselhetetlen haragnak egy felorditásával rávetette magát Gregorovius -mesterre. Gregorovius mester most készen várta, a darabontok -segitségével visszalökdöste a helyére és kiadta azt a parancsot a -darabontoknak, hogy hozzák fel a börtönből ennek a Dávid zsidónak a -feleségét. Dávidnak minden tagja sajgott a fájdalomtól, de ezeket a -fájdalmakat nem érezte. Csak az elviselhetetlen haragot, az -elbirhatatlan kétségbeesést, a tehetetlenségnek olyan gyötrelmét érezte, -amelynek mindjárt ki kell szakitani a szivét és ketté kell törnie az -életét. Egy darabont elindult, hogy megy a börtönbe Eszterért, Dávid -fuldokolva nyujtotta ki utána a kezét és töredezett hangon kérdezte, -hogy ha ő vall, nem bántják-e akkor az asszonyokat. A városbiró -jóindulatú férfiassággal felelte, hogy ebben bizhatik; ha ő vall, akkor -a biróság az asszonyokat, – bár szintén bűnösek – kimélni fogja arra -való tekintettel, hogy hiszen az asszony mindig csak a férfinak -engedelmeskedik, tehát az asszonyok csak másodsorban bűnösek. Dávid erre -lehajtotta a fejét és azt mondta, hogy vallani fog és lehajtott fejjel -bevallott mindent. Amikor a vallomása véget ért, Gregorovius mester -néhány halk szót váltott a biróság tagjaival és igy szólt: - -– Vedd tudomásúl, Dávid zsidó, hogy a biróság most már a ti iszonyatos -bűnötöket teljesen, tökéletesen és hiánytalanúl bizonyitottnak látja és -a holnapi napon tirólatok, bűnös bazini zsidókról, itéletet fog mondani. -De a biróság még az ilyen iszonyatos bünnel szemben sem feledkezik meg a -keresztényi irgalom parancsáról és módot akar nyujtani neked arra, hogy -tökéletes bünbánással enyhitsd a bűnöd sulyát és különösen arra, hogy -veszendő lelkedet őszinte megtéréssel megmenteni próbáld. Ezért a -biróság már most elérkezettnek látja az időt, hogy megkérdezzen: -kivánod-e felvenni a szent keresztséget? - -Dávid felemelte a fejét, bús, sötét tekintettel végignézett a biróság -tagjain és lassan megrázta a fejét. - -– Felelj Dávid zsidó, úgy, hogy mindnyájan megérthessük a szándékodat, -ugy, hogy mindnyájan megnyugtathassuk a magunk keresztény -lelkiismeretét. Kivánod felvenni a szent keresztséget, igen vagy nem? - -– Nem. - -Gregorovius mester szótlanúl fordult a biróság tagjaihoz. A biróság -tagjai méltatlankodva csóválták a fejüket, a városbiró pedig felindultan -mondta: - -– Hát csakugyan félre akartál bennünket vezetni, és be akartál bennünket -csapni? Menj hát. Menj a halálba és menj a kárhozatba, amelyet -mindenkinél jobban megérdemelsz. - -Dávid kinban és gőgben összeszoritott ajakkal hallgatott, azután -visszament a börtönbe. A börtönben elmondotta a többieknek, hogy a -biróság holnap mond róluk itéletet. A porkoláb nemsokára, némi pénzért -cserébe, derülten közölte velük azt is, hogy a vásártéren már ássák bele -a nagy oszlopokat a földbe, amelyek köré holnap majd a máglyát rakják. - -Kint meleg, májusi délután volt, és szelid kedvességéből mintha jutott -volna a börtönnek is. A zsidók csendesen pihentek, mint aki hosszu, -hosszu út fáradságát piheni ki. És a börtön egyuttal tele volt egy -elfogódott, halk készülődéssel, mint amikor valaki messzi, messzi utra -készül. A kétségbeesés viharzása egészen elült már; a lázadás szavait és -a lázadás könnyeit mindenki elzokogta volt; egész délután kevés szó -hangzott el és az mind halk és vigasztaló szó volt; és ha a pihenő -emberek kezei megmozdultak, akkor gyöngéd simogatásra mozdultak meg. -Amikor beesteledett, senki se feküdt le aludni. Mindenkinek az volt az -érzése, hogy csendesen készülődnie kell; mint a bucsuzni akarók és a -válni készülök, mindnyájan csoportokba verődtek és lassan és -észrevétlenűl, anélkűl, hogy akarták volna, mindnyájan virrasztani -kezdtek. Az anyák le akarták fektetni a gyerekeiket, de a nagyobb -gyerekek könyörögve kapaszkodtak az anyjuk ruhájába és nem akartak -lefeküdni. De fáradtak és álmosak voltak, és erre Judit, akit nagyon -szerettek, maga köré gyüjtötte öket és mesélni kezdett nekik. Született -egyszer – mondta az egyik mese – egy nagyon szép, egy napszemű kis fiú -és született ugyanakkor egy nagyon szép, egy holdszemű kislány. Meg volt -irva róluk, hogy egymáséi lesznek és mert egymástól nagyon távol éltek, -egy jóságos szellem minden születése napján megmutatta a napszemű fiunak -a holdszemű leány képét egy tükörben és megmutatta a holdszemű leánynak -a napszemű fiu képét. Amikor mindaketten felnőttek, ugyanazon a napon, -ugyanabban az órában és ugyanabban a percben elindultak egymást keresni. -Mindaketten rendkivüli kalandokon mentek át. Jártak aranyországban és -jártak ezüstországban; jártak abban az országban, ahol a kisfiuk és -kislányok a földből nőttek ki, mint a virágok és olyan szépek voltak és -ugy nőttek fel, mint a virágok és persze nem tudtak elmozdulni onnan, -ahol kivirágzottak; jártak abban az országban, ahol az emberek járni nem -tudtak, csak repülni és beszélni nem tudtak, csak énekelni. Mindenütt -marasztalták őket, de egyikük sem maradt, mert meg volt irva róluk – -mint minden fiúról és minden lányról – hogy egymáséi lesznek, és mert a -napszeműfiu csak a holdszemű lány után vágyodott és a holdszemű lány -csak a napszemű fiu után. Többször elérkeztek a biborszinű tűz -országának a határára is, de innen mindig visszafordultak, mert féltek a -tüztől. Amikor azonban mindenütt hiába keresték egymást, végül megint -visszatértek ide. A jó szellem ekkor segitségükre jött és megmutatta -őket egymásnak, és a napszemü fiú ekkor látta a holdszemű lányt és a -holdszemű lány látta a napszemű fiut, és látták, hogy egyikük áll a -biborszinű tűz országának egyik szélén, a másik áll a biborszinű tűz -országának a másik szélén, és látták, hogy találkozni csak akkor -találkozhatnak, ha egyikük áthalad a biborszinű tűz országán. Sokáig -haboztak, mert féltek a tüztől, de végre egy napon, ugyanabban az órában -és ugyanabban a percben mindaketten elindultak. Eleinte féltek; és -eleinte fájt nekik a tűz égetése, de minél jobban haladtak előre, a tűz -égetése annál kevesbbé fájt, végre mikor a tűzország kellős közepén -találkoztak, a tűz égetését már teljességgel nem érezték; inkább azt -érezték, hogy a régi életük helyett uj életet kapnak; és végre elérték -egymást, megcsókolták egymást és akkor kimondhatatlanúl boldogok voltak. - -Egy másik mese arról a királyfiról szólt, aki elindult, hogy megkeresse -a boldogságot és az élet célját és értelmét. Az élet hegyén, ahova -mindenféle kalandok után a királyfi eljutott, hatalmas szellemek -kinálták neki, hogy vezetni fogják. Ott volt egy komoly, szép angyal is; -de mikor a királyfi megtudta, hogy ez a komoly, szép angyal a -halálangyal, akkor haragosan elfordult tőle és más szellemek -kalauzolását fogadta el. A királyfit vezette előbb egy szellem, aki -minden hatalomnak az ura volt. De a királyfi nem találta meg a -boldogságot. Azután vezette egy szellem, aki a szerelem szelleme volt, -de a királyfi itt sem találta meg a boldogságot és az élet célját és -értelmét. Azután vezette a bölcseség szelleme, de a királyfi még mindig -boldogtalan volt és nem értette, mi célra és mi végre való az élet. -Közben elfáradt és megöregedett és ekkor kétségbeesetten visszatért -mégegyszer az élet hegyére. A szép angyal ott várakozott még mindig. A -királyfi kinyujtotta feléje a kezét és keserűen mondta, vezesse hát ő, -most már ugy sincs mit remélnie. És a halálangyal megfogta a kezét és -vezetni kezdte, és a királyfi egyszerre érezte, hogy megtalálja a -boldogságot és egyszerre világos lett számára az élet célja és értelme; -csak azon az egyen csodálkozott még, miért vesztegetett el annyi időt a -hiábavaló kereséssel, sajnálta, hogy elfáradt és megöregedett, ahelyett, -hogy már fiatal korában rábizta volna magát a komoly és szép angyalra, -de örült, hogy most végre mégis eljutott odáig, ment előre a -halálangyallal és nagyon, nagyon boldog volt. - -A gyerekek hallgatták a Judit meséit, azután sorra lehunyták a szemüket -és ülve elaludtak. Judit az alvókat csendesen lefektette a földöre és a -többieknek tovább mesélt. Végül a gyerekek mindnyájan aludtak. - -A férfiak a másik pincenyilásban egy csoportban ültek. Velük volt az -asszonyok nagy része is. Néha töprengve hallgattak, néha megszólalt -valamelyikük. - -– Fel van jegyezve, – mondotta Mihály, – ez a történet. Egy népnek -egyszer el kellett hagynia a hazáját. Hajókra szálltak és elindultak uj -hazát keresni. Hosszú keresés után találtak egy szigetet, amely teljesen -elhagyatott volt, de olyannak látszott, hogy nagy munkával termékennyé -lehet tenni. Ez a sziget azonban nem volt sziget. Egy irdatlan nagyságu -szörnyeteg háta volt. A szörnyeteg a tenger mélységeiben élt, de néha -feljött a tenger felszinére pihenni. Ami a szörnyetegnek rövid pihenés -volt, az az embereknek sok-sok nemzedék élete. Igy a szörnyeteg hátára a -tenger iszapot hordott, az iszapba a szálló madarak magokat ejtettek le; -az iszapból termőföld lett, rajta fű nőtt és fa nőtt, és az uj hazát -kereső nép azt hihette, hogy kemény munkával a földet termékennyé fogja -tenni. Munkához láttak tehát és verejtékesen dolgoztak, és a föld -csakugyan termést kezdett adni nekik. És amikor már egy-két nemzedék -verejtéke öntözte meg a földet és amikor a hazáját vesztett nép már -kezdte magát otthonérezni, akkor a tengeri szörnyeteg pihenőideje épen -lejárt, a szörnyeteg megrázta a hátát és lemerűlt a tenger mélységeibe. -Vele merültek le a vizbe a vetések, ligetek, szöllők és házak. -Elpusztúlt az emberek nagy része is. A kevesek, akik hajókra tudtak -menekülni, könnyes szemmel néztek arra a helyre, a hol a szigetük volt, -a tengerre, a mely mindenüket elnyelte, az apáikkal, testvéreikkel és -fiaikkal együtt és nem tudtak mondani csak ennyit: Azt hittük, -szárazföld. – Miért jegyezték fel ezt a történetet őseink? Azért, mert -Izráel története ez. Nemzedékeken át azt hiszi Izráel, hogy végre hazát -talált. Azután egyszerre minden elsülyed a lába alatt. – Hol van, amire -épitettünk? Nincsen sehol. És mi… azt hittük… szárazföld. - -A zsidók sokáig hallgattak, azután Sámuel megszólalt: - -– Mikor az Ur engedelmével Sátán elvette az Uz földjén lakó Jób fiait és -lányait, akkor megszaggatta Jób a köntösét, leborotválta fejét, földre -borult és igy szólt: _Az Ur adta, az Ur vette el, áldott legyen az Urnak -neve._ Mikor az Ur engedelmével Sátán csontjában és testében verte meg -Jóbot és undok fekéllyel boritotta el, és a felesége igy szólt hozzá: -„erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? – átkozd meg az -Istent és halj meg“, – ezt felelte neki Jób: „úgy beszélsz, mint a -bolondok; ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat ne fogadnók-e el?“ -Azután barátai jöttek Jóbhoz. És versengtek vele és a szavaikkal meg -akarták törni a Jób lelkét. És Jób lázongott és feddődött, az Ur lelke -azonban igy szólt hozzá: „Ki az, aki elhomályositja az örök rendet -tudatlan beszéddel? Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd -kérdezlek, te meg tanits engem. Hol voltál, mikor a földnek alapot -vetettem? Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-e; avagy ki huzta el -felette a mérőzsinórt? És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert? -Eljutottál-e a reggelnek forrásáig, bejártad-e a mélységnek a fenekét? -Megnyiltak-e neked a halálnak kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e? -Áttekintetted-e a föld szélességét? Melyik ut visz oda, ahol a -világosság lakik és a sötétségnek hol van a helye? Eljutottál-e a hónak -tárházához vagy a jégesőnek tárházat láttad-e? Melyik ut visz oda, hol -szétterjed a keleti szél a földön? Ki hasitott nyilást a záporesőnek és -a mennydörgő nyilásnak utat? Van-e atyja az esőnek, és ki szülte a -harmat cseppjeit? Összekötötted-e a Fiastyuk szálait; a kaszáscsillag -köteleit megoldhatod-e? A hajnalcsillagot előhozhatod-e az ő idejében, -avagy a göncölszekeret forgathatod e fiával együtt? Ismered-e az ég -törvényeit, vagy te határoztad-e meg uralmát a földön?“ Azután -továbbmondta az Úr: „_Aki pert kezd a Mindenhatóval, hazudtolja meg, és -aki Istennel feddődik, feleljen neki._“ Jób pedig töredelmesen igy -szólt: „_Ki az – mondod, aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? -Megvallom azért, hogy én nem értettem; csodáknak dolgai ezek nekem és -fel nem foghatom őket._“ - -A virasztók sokáig hallgattak, azután Simon szólalt meg: - -– Azt mondatta Ezsajás próféta szájával az Úr: „Hallgassatok rám, kik -tudjátok az igazságot; te nép, kinek szivében van törvényem. Ne féljetek -az emberek gyalázatától és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek.“ És ezt -mondta tovább: „Mint férfit, akit anyja vigasztal, akként vigasztallak -titeket én is és Jeruzsálemben vesztek vigasztalást.“ - -Ültek és hallgattak. Azután halkan ismét megszólalt valaki. Azután -imádkoztak és azután könnyeztek. Egyikükre másikukra néha rászállott egy -derengő félálom, de azután megint mindnyájan ébren voltak, virasztottak, -hogy erősitsék a lelküket és vigasztalták egymást, mint a testvérek. -Zakariás halkan váltott néha egy-egy szót Józseffel. Dávid azonban -elhúzódott a börtön legtávolibb zugába Eszterrel és itt, ahol egyedül -voltak, megkérdezte Esztertől, megbocsát-e neki és szereti-e őt. Eszter -szótlan odaadással simult hozzá és pehelykönnyű karral ölelte meg, hogy -mindenütt fájó testét ne bántsa. Dávid azonban elkinzott karjával -magához ölelte őt, és az ajkuk megint találkozott, és néma könnyek és -néma csókok között, fájdalomban és gyönyörűségben bucsuztak az élettől -és készültek a titkokkal teljes, uj utra, amelyre együtt kell lépniök. - -Emberek voltak mindnyájan, sok hibával és sok fogyatkozással -megterheltek. De most felemelte és megszépitette őket az a -kiválasztottság, amelyet a bánat ad azoknak, akik hordozzák. Életük -minden alacsonyságát és kicsinyességét lerázták magukról, és egész -fényével rajtuk ragyogott az a nemesség, amely rajta ragyog az -igazságtalanul üldözöttön és az ártatlanul szenvedőn. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Pénteken reggel a városháza előtt levő térre kitettek egy hosszu -asztalt. Az asztalt letakarták fekete posztóval; az asztal közepére -feszületet állitottak; a feszület körül gyertyák égtek. Az asztal mellé -székeket tettek a biróság tagjai számára; az asztaltól jobbra -karosszéket Tamás grófnak. Az asztal körül Tamás gróf huszárjai -négyszöget formáltak. A négyszögön túl korán gyülekezni kezdtek az -emberek. Még csak félkilencet ütött a városháza órája, amikor a tér már -zsufolásig tele volt emberekkel. Nemcsak a baziniak voltak ott – -férfiak, asszonyok és gyerekek – és nemcsak a szomszéd városokból és -falvakból jöttek át emberek, hanem voltak ott nézők egészen távoli -vidékekről is, akik a környéken jártukban meghallották, mi készül -Bazinban és eljöttek ide, hogy tanui legyenek a rendkivüli eseménynek. -Kilenc órakor a városháza boltozatos kapuja alól kivonultak a biróság -tagjai és elfoglalták a helyüket a nagy asztal mellett. Azután kijött -Tamás gróf. A biróság tagjai felállottak és csak akkor ültek le megint, -amikor Tamás gróf is elfoglalta helyét a karosszékben. A városbiró ekkor -megparancsolta, hogy a városi darabontok hozzák a biróság elé a -zsidókat. A tömeg meghalkult zugása ekkor egészen elhallgatott. A -darabontok között nemsokára kijöttek a városháza kapuján át a térre és a -biróság asztala elé a zsidók. Fáradtak voltak mind, fájdalmaktól -megtörtek, börtöntől és virrasztástól sápadtak. Világosságtól elszokott -szemük hunyorogva erőlködött az áradó napfényben, hogy szembe tudjon -nézni mindazzal, ami a kapun kilépvén elébük tárúlt. Zakariás Józsefre -támaszkodott. Az asszonyokba gyerekek kapaszkodtak; egy-két anya a -karján hozta a gyerekét. Mikor a zsidók kiléptek a kapun és lassan -megindultak a birói asztal felé, a tömegben néhány kiáltás hangzott fel -ellenük. De olyan nyomasztó volt ekkor a nagy feszültség, amely az egész -teret eltöltötte zsibbadásával, hogy az egy-két kiáltás belefulladt az -óriási mozdulatlanságba. A zsidók halálos csendben állottak oda a birói -asztal elé. A városbiró szólni készült, de a csendet ekkor lódobogás -zaja zavarta meg. A tömegben, amely belenyult a szomszéd utcákba is, -mozgás támadt; az emberek tolakodtak, hogy lássanak és hogy utat -nyissanak, és egy szomszéd utcából belelovagolt a tömegbe és lassan -haladt a birói asztal felé Ferenc gróf. Mikor odaért a négyszögbe, -amelyet a huszárok alkottak, leugrott a lováról és a lovat beküldte egy -huszárral a városháza udvarára. A városbiró karosszéket akart számára -hozatni, de ő egy mozdulattal elháritotta a szándékot és odaállt az -öccse mellé. Tamás gróf fel akart állni és át akarta neki adni a -karosszéket, ő azonban a vállánál fogva visszanyomta a helyére és -intett, hogy folytassák, ami itt elkezdődött. Ekkor megint csend lett, -de nem jött vissza többé az a mozdulatlan és dermedt csend, amely az -előbb mintha a lelkek megzsibbadásából született volna. - -A városbiró felállott és kihirdette a biróság itéletét. – A bazini -zsidók, – mondta, – bűnösnek találtattak a rettentő gyilkosságban, ezért -isteni és emberi törvények szerint, az örök igazság nevében az egész -bazini zsidóság kiirtatni rendeltetik és tűzhalálra itéltetik. Az itélet -a bazini grófok őnagyságaik megerősitésére vár. Isten legyen -mindnyájunknak irgalmas. - -Ferenc gróf öccse karosszékére támaszkodva, félrehajtott fejjel -hallgatta az itéletet. Összevont szemöldöke alól sötét tekintete ide-oda -siklott a zsidók között és a biróság tagjai között. Az elmúlt napokban a -tombolása mind lázasabbá és mind hánykolódóbbá nőtt és borba és -szentségkáromlásba fúló örjöngéssé lett. Az elmúlt éjjel a két nőt -kidobta a várból, a csatornába öntetett minden bort, ami a várban volt, -lefeküdt aludni és reggel fáradtan és keserü rosszkedvvel ébredt. -Véletlenűl meghallotta, hogy ma lesz itélet a zsidók felett; lóra ült és -idejött. Az itélet elhangzása után elgondolkozva nézett maga elé egy -ideig. Tamás gróf hátrafordult hozzá, mintha sürgetni akarná, hogy -szóljon. Ekkor összerezzent, lehajolt Tamás grófhoz és halkan mondta: - -– Csak nem gondolod, hogy én ezt az ostoba itéletet meg fogom erősiteni? - -Tamás gróf hirtelen felállott. - -– Mit akarsz tenni? – kérdezte elsápadva. - -– Valamelyik országos biróság elé utalom az egész pert. - -Tamás gróf odahajolt hozzá; halkan beszélt; de mindenki láthatta, hogy -felindult szóváltás folyik közöttük. Azok akik hozzájuk legközelebb -állottak, meghallották a Ferenc gróf első szavait, és az egész tömegen -egyszerre végigfutott az a hir, hogy a grófok nem akarják megengedni az -itélet végrehajtását és meg akarják menteni a zsidókat. Az egyik száj a -másiknak adta a hirt; a szavak lihegve és áttüzesedve haladtak tovább; a -morajlás egyre hangosabb lett és a saját hömpölygésétől nőtt mint a -hegyi görgeteg, és a tömeg egyszerre dübörgő hangu orditásba tört ki: - -– Máglyára a zsidókkal. - -Ezer ajak orditotta át a huszárok négyszögén, hogy máglyára a zsidókkal, -és ezt a haragos orditást jól hallhatóan kisérte egy másik rivalgás: - -– Le a grófokkal! A zsidók megfizették őket. - -A tömeg szélén egy helyen rövid ideig tartó kavargás támadt. Lindwurm -Tóbiás állott ott a négynapos borivástól fáradtan, elcsüggedt -tompaságban. Amikor hozzá sodródott az a hir, hogy a grófok meg akarják -menteni a zsidókat, akkor Lindwurm Tóbiás felkapta a fejét, néhány nagy -lélekzetet vett és hadonászva kiáltotta: „Nagyon jól van. A zsidók -ártatlanok.“ A körülötte állók felháborodottan akarták elhallgattatni, -azután, mert még mindig kiabált, nagyon megverték és kézről kézre -lökdösték és lábról lábra rugdosták, amig a tömegen kivül egy árokba nem -esett. A tömeg orditása ezután még hangosabb lett. Öklök emelkedtek a -levegőbe; mindenki részeg lett a tömegorditástól, amelyet a saját -hangjának érzett; öklök emelkedtek a levegőbe, és a huszárok négyszögét -egyszerre szoritani kezdte és elsöpréssel fenyegette a tömeg nyomása. - -Tamás gróf félbeszakitotta azt a felhevűlt mondatot, amely az ajkán volt -és egy erőszakos mozdulattal forditotta bátyja figyelmét a tömeg felé. - -– Hallgass oda! – mondta. - -Ferenc gróf gőgös figyelemmel hallgatózott egy kicsit, aztán -ajkbiggyesztve mondta: - -– Lóra ültetem a huszárokat és öt perc alatt szétverem ezt az egész -csőcseléket. - -Tamás gróf közelhajolt hozzá. - -– Ha ezt akarnád, – suttogta, – esküszöm neked, hogy én meg azt a -parancsot fogom adni a huszároknak, hogy téged fogjanak el. - -Ferenc gróf felvillámló szemmel nézett az öccsére. A huszároknak ekkor -már dulakodniok kellett a tömeggel, amely a zsidók felé nyomult. A -városbiró a darabontokat rendelte oda a huszárok erősitésére. A zsidók -sápadtan álltak az ingadozó négyszögben, Gregorovius mester pedig -felindulva sietett oda a grófokhoz. - -– Nagyságos uraim, – mondta, – mindnyájunkat széttépnek, ha gyorsan nem -történik valami. - -A tömeg hangja ekkor már mennydörgő orditás volt. Eltorzult arcok -kiáltoztak a két gróf felé, és öklöket ráztak feléjük. Ferenc gróf a -fivérével nézett farkasszemet. A Tamás gróf szemében a rendithetetlen -elszántság lángja égett. Ferenc gróf ekkor egy pillantást vetett az -orditozó tömegre is, aztán elbiggyesztette az ajkát, lassan vállatvont -és legyintett a kezével. - -Tamás gróf intett Gregorovius mesternek. Gregorovius mester indult -visszafelé a birói asztalhoz. Ferenc gróf leült az üresen maradt -karosszékbe és lesütött szemmel és félhangon odavetette: - -– Legalább a gyerekeket ne égessétek el. - -Tamás gróf néhány szót mondott Gregorovius mesternek. Gregorovius mester -visszasietett a birói asztalhoz, jelezte, hogy beszélni akar és heves -mozdulatokkal jelezte azt is, hogy a közlései ki fogják elégiteni a -tömeget. Nehezen és lassan csend támadt. Gregorovius mester ekkor -felemelte a hangját és igy szólt: - -– A bazini grófok őnagyságaik attól az igazságszeretettől vezérelve, -amely minden cselekedetüket irányitja, a biróság itéletét jóváhagyják, -azt helyesnek és igazságosnak ismerik el és végrehajtásának utjába semmi -gátat nem raknak. Minthogy azonban hinni lehet, hogy a zsidó -istentelenségnek, tagadásnak és gonoszságnak mételye a gyermekeket nem -fertőzte meg egészen és minthogy hinni lehet, hogy a gyermekek lelkei -még megmenthetők, őnagyságaik keresztényi szeretettől és buzgalomtól -vezéreltetve, a tíz éven aluli gyermekeknek kegyelmet adnak. Ezeket a -gyermekeket kiadják azoknak a bazini polgároknak, akik a zsidók javait -is megkapják: azzal a kötelezettséggel, hogy a gyermekeket igaz hitben, -vallásosságban és istenfélelemben neveljék fel. - -A tömegben tolakodás támadt. A városbiró kiadta a darabontoknak azt a -parancsot, hogy a zsidók közül válasszák ki a tiz éven aluli gyerekeket. -A zsidókon egy lázas feljajdulás reszketett végig. A halálra készűltek -már napok óta; előkészitették a lelküket rá, hogy mindnyájan meg fognak -halni, nagyok és kicsik egyformán. A váratlan parancs most felborzolta -és úgyszólván új irányba terelte fájdalmuk egyenletes folyását. Voltak, -akik feljajdultak arra a gondolatra, hogy a gyerekeiket meg fogják -keresztelni, de azért lemondó örömmel adták át a gyerekeiket az életnek. -Volt egy-két anya, aki semmire se gondolt, csak örjöngve szoritotta -magához a gyerekét, ugy, hogy a darabontoknak erőszakkal kellett -kitépniök a karjából. Eszter is reszketve szoritotta magához a fiát és -rémült szemmel és zokogva fordult Dávid felé. Egy darabont közeledett -hozzá. Dávid könnyes szemmel hajolt a fiára. - -– Add oda, – mondta Eszternek. Ha Isten az élet ajándékát adja neki, -talán boldog lesz általa. - -A vonakodók kezéből a darabontok kitépték már a gyerekeket. De volt egy -kislány akit türelmetlenűl és lihegve kináltak nekik. Ábrahám és a -felesége megrendűlve hallgatta a tiz éven aluli gyerekeknek szóló -kegyelmet; egy másodpercig haboztak, zokogva borultak Ráchelre, és -azután reszketve tolták oda Ráchelt a kisgyerekek közé. Ráchel sirva -akart visszafordulni hozzájuk, de ők kapkodva és dadogva tuszkolták be a -darabontok őrizete alá. - -– Tessék, urak, ezt a kislányt is, még nincsen tiz éves. - -A darabontok a gyerekek kis csoportját közrefogták. A tiz éven aluli -gyerekek összesen huszan voltak. A felnőttek és a tiz éven felüli -gyerekek összesen harmincan. A darabontok be akarták vinni a -kisgyerekeket a városháza udvarára, de a tolongás a tömegben ekkorra -heves és izgatott lökdöséssé lett, és a huszárok négyszögén át -mindenfelől viaskodástól kipirult asszonyok bujtak át a birói asztal -felé. Mindnyájan egy-egy gyereket akartak, hogy a kis ártatlanok ne -maradjanak egy percig se gondozás nélkül. A kisgyerekek körül dulakodás -támadt, mert a Dávid fiát öten is akarták, a Jakab fiát pedig nem akarta -senki. Gregorovius mester ekkor rákiáltott az asszonyokra és azt mondta -nekik, hogy a zsidók vagyonát teljesen egyformán fogják felosztani -mindazok között, akik zsidó gyereket igaz hitben felnevelnek. A -dulakodás erre megszünt, és miközben a biróság felállott és a huszárok -lassan utat kezdtek nyitni a tömegben, az asszonyok megosztoztak a -gyerekeken. - -A huszárok lassan utat nyitottak a tömegben és a zsidókat közrefogva -elindultak a vásártér felé. A zsidók mögött haladtak a biróság tagjai. A -tömeg egy ideig körülöttük tolongott még, aztán mindenki elkezdett -sietni a vásártér felé, hogy jó helyet kapjon. A zsidók fáradtan és -lehajtott fejjel mentek a huszárok között. Zakariás Józsefre és Juditra -támaszkodott. Eszter reszketve kapaszkodott Dávidba. Dávid suttogva -bátoritotta. Eszter még szorosabban hozzá kapaszkodott és azt mondta, -hogy nem fél semmitől, csak Dávid maradjon végig a közelében, nézzen rá, -ha lehet, és fogja a kezét, ha lehet. Az asszonyok egy része halkan -sirt, a férfiak imádkoztak, sápadtan és megrettenten imádkoztak a tiz -évnél idősebb gyerekek is. - -A vásártéren tiz nagy cölöp volt a földbe verve. A cölöpök mögött nagy -halmokban száraz rözsekötegek álltak. A cölöpökbe vaskarikák voltak -beleerősitve. A rőzsekötegek előtt ott állott a selmecbányai hóhér és -égő fáklyát tartott a kezében. A tömeg odaáradt a cölöpök köré és a -huszároknak előbb hátra kellett az embereket szoritaniok, hogy a -zsidóknak és a biróság tagjainak helyük jusson. A menet megállott a -cölöpök előtt. A zsidók kis csoportján ekkor egy feljajdúló zokogás -futott végig; a férfiak közül néhányan hangosan kezdtek imádkozni. A -városbiró kiadta a parancsot az itélet végrehajtására. A városi -darabontok hármanként odakötözték a zsidókat a cölöpökhöz. Eszter -reszketve kapaszkodott Dávidba. Amikor kötelekkel és láncokkal -odakötözték őket egy cölöphöz, a kötelek és láncok között megkeresték az -egymás kezét és hátraforditott fejjel keresték az egymás tekintetét, -Zakariás roskodozva ment Józseffel egy másik cölöp felé; amikor odaért, -szétnézett a májusi fénnyel csordultig megtelt reggelben és bucsuzóan, -halkan mondta Józsefnek: „Szép volt az élet. Csak az ember javithatatlan -állat.“ - -József megrázta a fejét. Zakariás, már kötelek és láncok között, feléje -forditotta a fejét és keserü megdöbbenéssel kérdezte: „Még mindig -hiszed?“ „Hiszem“, – felelte József. Zakariás megrázottan hallgatott el, -József pedig nyugodt, biztató szavakat suttogott Juditnak. Judit hófehér -arccal állott a kötelek és láncok között és lehunyta a szemét. Az -asszonyok egy része zokogott, a férfiak imája hangosabb lett. A tömeg -felindulva zugott. A tömegben ott voltak már azok is, akik között a -zsidók gyerekeit kiosztották. Az uj anyák és az uj apák magukkal hozták -a gyerekeket is. Nézzétek, – mondták nekik, – igy jár az, aki makacsul -megmarad istentelen gonoszságában. - -A zsidók mind a harmincan oda voltak már kötözve a cölöpökhöz. A -selmecbányai hóhér ekkor jelt adott, és a legényei a rőzsekötegeket -lassan odarakták és felhalmozták a cölöpök köré. Azután a selmecbányai -hóhér égő fáklyájáról meggyujtott még néhány fáklyát és ő és a legényei -egymásután gyorsan meggyujtották a rőzsehalmokat. A száraz rőzse -lángralobbant. A fellobbanó lángokkal együtt egy jajkiáltás szaladt -végig a máglyákon. A tömeg izgalma egy felorditással felelt. A lángok -magasra lobogtak, a selmecbányai hóhér és a legényei uj rőzsekötegeket -dobtak a tüzre. A tüzből hangos szóval kihalltszott a Sámuel imája: -„Mindezekért is áldassék, dicsértessék és magasztaltassék az Ur.“ -Töredezve és akadozva hatoltak át a tüzön a zsoltár szavai, amelyeket -Simon mondott hangosan: „Körülvettek engem a halál kötelei és a pokol -szorongattatásai támadtak meg engem… Az Urnak nevét segitségül hivom… az -Ur kégyelmes és igaz… Térj meg lelkem a te nyugalmadba.“ Azután a tűz -lángja körülvette és elnyelte a megkötözött embereket. A tömeg izgalma -hangosan orditott, és néhány férfi és néhány asszony izgalomtól -reszketve áttört a huszárok között, hogy a selmecbányai hóhérral és a -legényeivel együtt uj rőzsekötegeket rakjon a tüzre. A rend felborult. -Az uj anyák előrenyomultak és mutogatták a gyerekeknek a máglyát és -intették őket, hogy csak nézzék meg jól: hogy soha el ne felejtsék, mire -visz az istentelenség és a gonoszság. A tömeg zugásában ekkor egy -sikoltás hallatszott. Egy kislány kitépte magát egy asszony kezéből és -átbujva a huszárok között, előrehajtott fejjel rohant egy máglya felé. A -sárgán égő lángok között fel lehetett még ismerni Ábrahámot és -feleségét. A huszárok felbomló során át egy asszony kiabálva szaladt a -kislány után. Ráchel azonban már ott volt a máglyánál, egyetlen ugrással -bent volt a széles tűzkör közepében és térdre roskadva nyujtotta ki a -két kezét a cölöp felé. A selmecbányai hóhérnak egy legénye olyan -mozdulatot tett, mintha ki akarná menteni, de a hőség a máglyának a -közelében olyan nagy volt, hogy rögtön visszahuzódott. A térdre roskadt -Ráchelt igy elboritották a lángok. - -A tömeg ujra felzugott. Egyre több ember furakodott át a huszárok -sorfalán, hogy izgalomtól reszketve dobálja a rőzsekötegeket a tűzre. A -tűzben alig látszottak már emberi alakok. A tömegen kivűl – lóháton – -ott voltak a bazini grófok is. Ferenc gróf fanyar mosollyal nézte a -máglyákat és a tömeget. Tamás gróf mereven nézett a tűzbe. A világ -ragyogó, biztató, reggeli napsütéssel volt tele. A máglyákon ember már -nem látszott; tiz bágyadt, sárga tűzoszlop állott egymás mellett, amely -felfelé nyujtogatta füstfejét és fekete betűket rajzolt a kék égre. A -tömeg zugása aztán elhallgatott; a máglyák leégtek, és a helyükön nem -maradt más, csak por és hamu. - -Vége. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -7 |lakik Budan |lakik Budán - -23 |A ket karja |A két karja - -30 |Jó lesz- e |Jó lesz-e - -39 |az asztalodnal |az asztalodnál - -40 |es elmondta |és elmondta - -42 |idegenbe. |idegenbe.“ - -67 |város es |város és - -71 |segitségetl kérniök |segitséget kérniök - -74 |itt a tárgyalas |itt a tárgyalás - -113 |nagyon vagyódtál |nagyon vágyódtál - -126 |vagya és akarata |vágya és akarata - -153 |kezdték Abrahámot |kezdték Ábrahámot - -175 |egy csoportben |egy csoportban - -180 |Józsefre- támaszkodott |Józsefre támaszkodott] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A bazini zsidók, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A BAZINI ZSIDÓK *** - -***** This file should be named 63585-0.txt or 63585-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/3/5/8/63585/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/63585-0.zip b/old/63585-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index c9cc925..0000000 --- a/old/63585-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/63585-h.zip b/old/63585-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index b2be177..0000000 --- a/old/63585-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/63585-h/63585-h.htm b/old/63585-h/63585-h.htm deleted file mode 100644 index f292d6b..0000000 --- a/old/63585-h/63585-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5784 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A bazini zsidók by Lajos -Biró</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 { - line-height: 100%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - font-style: normal; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.dropcap { - font-size: 200%; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - font-weight: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of A bazini zsidók, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: A bazini zsidók - Regény - -Author: Lajos Biró - -Release Date: November 2, 2020 [EBook #63585] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A BAZINI ZSIDÓK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -</pre> - -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>A BAZINI ZSIDÓK</h1> -<p class="center"><span class="caption-large">REGÉNY</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">BIRÓ -LAJOS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">1921</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Copyright by John -Biro 1921.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">W. Hamburger, -Wien.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p><span class="dropcap">A</span> mohácsi csata után Szulejman -császár rövid látogatást tett Budán, a királyi palota kincseit -leküldte Sztambulba, azután összetereltette a budai zsidókat és -magával vitte őket. Ugy vélte, hogy szüksége van rájuk és hogy -birodalmának hasznára lesznek. Az erőszakkal áttelepitett zsidók -közül két fivér – Dávid és József – Baja tájékán átszökött a laza -gyűrűn, amelyet a szultán lovas katonái vontak éjszakára a zsidók -tábora köré, és eljutott a Dunáig. A két fivér itt szerzett egy -rozzant ladikot és néhány napig a Duna mocsarai között lappangott, -azután visszament Budára. Budán a városi tanács a zsidók házait -ekkorra a várnagy engedelmével kiosztotta már a város lakósai -között; a két fivér tehát egy éjjel kiásta azokat a drágaságokat, -amelyeket nemrégen elhunyt apjuk rejtett el egy utcai zendülés -idején a háza pincéjében, azután elment Tatára, onnan Sopronba és -onnan Pozsonyba. Ezekben a városokban azonban a zsidók -szorongattatva éltek, hajlott hátuak és nyomott lelküek voltak, és -a két fivérnek nem támadt kedve a maradásra. József Olaszországba -vágyódott, ahol mind a ketten eltöltöttek egy-egy évet a páduai -főiskolán, Dávid azonban azt mondta, hogy Olaszországból is mindig -visszakivánkoznék Magyarországba, épen úgy, mint ahogy -Törökországból visszakivánkozott volna, ha tehát József azt akarja, -hogy ő ne veszitse el a lelke nyugalmát, telepedjenek <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> le -Magyarországon valahol. Ugy határoztak, hogy ellátogatnak Kassára, -ahol elégedetten élt egy Izsák nevü rokonuk, akit néhány évvel -ezelőtt Lajos király nevezett ki az ottani pénzverő műhely -vezetésére; Kassa felé való útjukon azonban nem jutottak túl az -első állomáson. Reggel indultak el Pozsonyból, déltájban betértek -Bazinban az ottani kis zsidó község előljárójához, Mihályhoz, akit -ott Szappanos Mihálynak neveztek, mert nagy szappankészítő műhelye -volt. Itt megismerkedtek ennek a Szappanos Mihálynak a két -lányával, Eszterrel és Judittal; és Dávidnak úgy megtetszett -Eszter, hogy nem akart tovább menni, hanem ott maradt és nemsokára -feleségül is vette. A tizenhét éves Eszternek mély, meleg, barna -szeme volt; finom, kis orra; puha, szép szája; szelidség, melegség, -barna sugárzás és csendes hüség volt az egész lány. Ilyen maradt -asszonykorában is. Judit más volt. Hófehér az arca és kékes fekete -a haja; finoman metszett, hajlott orra volt és keskeny, hideg, szép -szája. Nagy szeme mindig olyan volt, mintha kérdezne valamit, vagy -olyan volt, mintha nagyon messzire nézne. Józseftől mindenki azt -várta, hogy vegye el Juditot, mint a bátyja Esztert; ő maga is ezt -várta magától; néha hosszu órákig beszélgetett Judittal, de nem -tudta rászánni magát, hogy megkérje. Érezte, hogy Judit sem akarná -őt. Az én szemem is olyan, gondolta sokszor, mint az övé: mindig -kérdez és sohase felel; és ha együtt vagyunk, ahelyett, hogy -egymásra néznénk, valami reménytelen messzeségbe nézünk. József így -az öregedő Márton nagy bosszuságára nem vette el Juditot, hanem a -bátyja házánál élt magányosan. Ami ennél még nagyobb baj volt, -Juditot nem lehetett <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> férjhez adni, mert ha az apja a házhoz -hozott valakit akiről azt sejtette, hogy a férjéül szántak, mély -ájulásba esett és néha hosszu órákig feküdt mozdulatlanul.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Három év mulva, május elején egy napon Dávid Trientből jött -haza, ahova lovakat és prémeket vitt le. Kora délután jött meg; -József egész délután nem zavarta; az esti istentisztelet előtt -azonban bekopogtatott hozzá. Dávid ránézett és látta, hogy rossz -hírt hoz. Eleresztette az Eszter kezét, amelyet eddig a kezében -tartott. Boldogságtól napfényes arca elborult egy kissé. Mi ujság? -– kérdezte fanyarul.</p> -<p>– A pozsonyi purgerek, – mondotta József nyugodtan, – -küldöttségben jártak a grófnál, hogy tiltsa el nekünk a posztóval -és a lovakkal való kereskedést, amint a pozsonyi zsidóknak el van -tiltva.</p> -<p>– Hogyne. – szólt Dávid a haragtól elpirulva, – csak rongyokkal -legyen szabad kereskednünk!</p> -<p>– Igen, – mondta József nyugodtan, – csak rongyokkal.</p> -<p>– És a gróf? – kérdezte Dávid visszafojtott lélegzettel.</p> -<p>– A gróf megigérte nekik.</p> -<p>Dávid szótlanul harapott bele az ajkába, és az arca lassan -elsápadt a tehetetlen dühtől. Eszter rátette a karjára a kezét, -Dávid lassan elháritotta magától ezt a csendes csillapitást és -szótlan, keserű rágódásba merült. József csendes részvéttel nézte -kínlódó bátyját és nyugodtan mondta:</p> -<p>– Ha a grófnak nem tagadtuk volna meg azt az ötszáz aranyat, -amelyet az elutazásod előtt kért, akkor a jó pozsonyi polgárok -négykézláb hagyták volna <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> el a bazini várat. Sőt azt gondolom, be se -merészkedtek volna a várba; és bizonyosra veszem, hogy a gróf -Gregorovius mesterrel megüzentette nekik, hogy olyan kedvében van, -hogy a zsidók ellen mindent lehet kérni tőle. A bazini grófok -pártfogása hatalmas pártfogás, de előbb-utóbb koldussá teszi az -embert.</p> -<p>– Én azt hittem, – szólt halkan Eszter, – hogy csak Tamás gróf -gyűlöl bennünket.</p> -<p>– Ferenc nem is gyülöl, – válaszolta József. Csak pénzt -akar.</p> -<p>Mindahárman hallgattak. Eszter néha aggódva pillantott Dávidra, -József pedig elgondolkozva és figyelmesen nézte mindakettőjüket. -Dávid végre felállott és elment Józseffel az esti istentiszteletre. -Az istentiszteletre összegyűltek a bazini zsidó férfiak mind: -összesen tizenketten. Istentisztelet előtt Mihály, a hitközség -előljárója tanácskozást tartott velük. Ferdinánd király -tárnokmestere újra kivetette a zsidó-adót a hitközségre; az új adó -kétszerese volt annak, amit az elmult évben fizettek. Most arról -volt szó, hogyan rójják ki egymás között a fizetendő összegeket. -Mihály azt ajánlotta, hogy fizesse mindenki a kétszeresét annak, -amit tavaly fizetett. Ez ellen a szegényebbek hevesen tiltakoztak, -A tiltakozók közt a legelkeseredettebb volt Jakab, egy magas, -sovány, hajlott hátu ember, aki batyuval a hátán járta a -környékbeli falvakat és aki csak a parasztokkal kereskedett.</p> -<p>– Fizessenek azok, – mondotta szikrázó szemmel, – akik olasz -bársonyruhában járnak. Ha az adót idén megkettőzték, jövőre majd -megtizszerezik, <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span> hiszen látják, hogy bazini zsidók között -milyen mágnások vannak.</p> -<p>Sámuel, a gazdag öreg borkereskedő hallgatva nézte Dávidot. -Ábrahám és Izsák, akik szegény emberek voltak, lázasan helyeseltek -Jakabnak. Dávid összeszoritott szájjal hallgatott. Mihály -közbelépett.</p> -<p>– Azt gondolom, – mondta nyugodtan, – hogy az adót azért emelték -fel, mert a budai hitközség megszünt, Budán nincs zsidó prefektus, -a király nem is lakik Budán…</p> -<p>– János király ott lakott – szólt közbe Simon, aki kardcsiszár -és páncélkovács volt és fiatalkorában Szapolyay nádor szolgálatában -állott.</p> -<p>Erre haragos felzúdulás támadt. Ruben, egy hunyorgó szemü, -csepüszakállu, hajlott orru kis szabó magánkivül rikácsolt:</p> -<p>– Mi közünk nekünk az ő tusakodásaikhoz? Mi közünk nekünk hozzá, -hogy a tisztátlanok közül kit neveznek királynak? Nekünk mindegy, -hogy kit fizetünk meg azért, hogy disznóból ne legyen ragadozó -farkassá. És az a trón, amely felé mi nézünk, messze van innen.</p> -<p>Eleazár, a község jegyzője és templomszolgája megszólalt. -Rajongó szemét felfelé emelte és a hangja reszketett a -felindulástól.</p> -<p>– De a király, – mondta éneklő, zengő, ujjongó hangon, – már -utban van, hogy a trónt elfoglalja. Hallom a lépéseit; és érzem a -jövése drága illatát. Cion reszket a várakozástól, mint a szerelmes -asszony; és az arkangyalok emelik már ajkukhoz a harsonát. -Készitsétek a lelketeket és figyeljetek, hogy készen legyetek, -amikor a kürt szava végighasit a földnek egyik végétől a földnek -másik végéig. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Összekulcsolta a kezét és lihegve hallgatott. A gyülekezetben -elfogódott csend támadt. A világ az utóbbi időben megint tele volt -nyugtalansággal; a lelkek hánykolódtak uj gondolatok sarkantyujától -és régi megszokások zablájától; a zsidók között pedig északon és -délen újra meg újra végigfutott egy lázas suttogás, hogy most… most -telik be az idő! – útban van már, közeledik már, jön már ama -megváltó király, a Messiás. A magyarországi zsidók között a régi -hit olyanná lett, mint egy távoli és halvány emlék, de az északról -idevándorolt, sápadt, vézna Eleázár a gyengéden szkeptikus -megszokást mostanában mind sűrübben felrázta extatikus vizióival. -Jön… érezni a jövése drága illatát… Hátha? – minden egeknek -mindenható ura, hátha? A bazini zsidók megborzongva meredtek maguk -elé, csak a József szelid, barna tekintete siklott jóindulatu -kiváncsisággal egyikről a másikra.</p> -<p>A beszélgetés ezután halkabban és szelidebben indult meg, de -hamarosan megint izzó vitává lett. Jakabnak a husát sorvasztotta el -az az emésztő vágy, hogy a gyerekeinek némi vagyont szerezzen; de -korlátolt elme volt és nem tudott a pénzszerzésre más módot -találni, mint azt, hogy a parasztokkal kereskedik. A Dávid és a -József felsőbbsége és nyugodt előkelősége az első perctől fogva -ingerelte őt, az a mód pedig, ahogyan pénzt kerestek és pénzt -költöttek, felszított benne minden keserű dühöt.</p> -<p>– Lovas karavánnal végigvonulni a városon! – mondta gőzölögve. -Bársony ujjasban fesziteni! Tollas kalapot a fejre, flórenci -selyemruhát az asszonyra, – azután <i>mi</i> fizessünk! Azután mi -szenvedjünk <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> érte! Vagy van a községnek előljárója, vagy -nincs!</p> -<p>Mihály tudta, hogy a vejének milyen rossz néven veszik a -szokásait, az életmódját, az öltözködését. Tudta, hogy még -Sámuelnek, a gazdag borkereskedőnek is az a meggyőződése, hogy -zsidó ember csak kopottan és alázatosan mutatkozzék mások előtt, a -háza is legyen kivülről rongyos és piszkos, – belül ragyoghat, -ahogy tud; és a ház ura otthon fejedelem lehet, ha tud. Most Dávid -felé hajolt és nyugodtan mondta:</p> -<p>– Dávid, a szerénység még senkit sem tett kisebbé. Én legjobban -szeretek abban a bőrkötényben járni, amelyet a műhelyben hordok, de -mindenkire ráhagyom, járjon, ahogy tud és ahogy jónak látja. Neked -azonban most meg kell gondolnod, hogy ha zsidó ember hibát követ -el, mindig a testvérei rovására is követi el. És meg kell -gondolnod, hogy zsidótól hiba lehet olyasmi is, ami másoknál nem -hiba. Te tulságosan sok pénzt keresel és tulságosan sok pénzt -költesz. Te nagyon is fent hordod a fejedet ott, ahol be kellene -húznunk a fejünket a nyakunk közé; és hangos lódobogással haladsz -el ott, ahol lábujjhegyen kellene járnunk. Veszedelmet hozhatsz -ránk Dávid, ezt gondold meg; ez az, amire kérünk.</p> -<p>– Mit kérünk! – kiáltotta Jakab. Követeljük! A község -parancsolja meg.</p> -<p>Halk helyeslés támadt. Dávid talpra ugrott. Lehajtott fejét -felemelte és égő szemmel nézett farkasszemet a többiekkel.</p> -<p>– Az én nagyapám, – mondta az izgalomtól akadozva, – húsz lovas -élén lovagolt Ulászló király mögött a koronázáskor. Az én dédapám -talpig bársonyban <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> és karddal az oldalán lovagolt ki a -fehérvári kapun, amikor Mátyás király Beatrix királynét hozta -Székesfehérvárról Budára. Én pedig… ha Isten úgy akarja… még különb -helyen fogok lovagolni… ha majd az egész ország hódolatát fogadja… -<i>János király oldalán</i>.</p> -<p>Simon, az öreg kardcsiszár elégedetten nézett fel Dávidra, a -többiek azonban felháborodott zúgásba törtek ki. Jakab rikácsolva -követelte, hogy Dávid felett itélkezzenek az előljárók, és Mihály -gyorsan kihírdette azt a határozatot, hogy a község előljárói -valamelyik környékbeli tudós rabbi bevonásával az itélőszékük elé -fogják idézni Dávidot. Azután mindnyájan bementek az -istentiszteletre. Bement Dávid is. Mozdulatlanul űlt a helyén, és -József látta, hogy két ajka holtan záródik össze az egész -istentisztelet alatt. Istentisztelet után szótlanul mentek -hazafelé. Hazaérve Dávid kiszólt az istállóba és meghagyta, hogy -hajnalra nyergeljék fel a legjobb hátaslovát. József várakozóan -nézett rá. Dávid nem szólt.</p> -<p>– Hova mégy? – kérdezte ekkor József.</p> -<p>– Győrbe.</p> -<p>József felemelte a fejét, azután lassu bólintással szótlanul -lehajtotta, mint aki egy mélyértelmü szót hallott és belőle mindent -megértett. Azután bementek a házba, ahol Eszter odaadástól ragyogó -és szerelemtől alázatos mosolygással jött Dávid elé.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap délben Győr város mosoni kapujánál szállt le Dávid a -lováról. Bement egy fogadóba, a lovat beállította az istállóba és ő -maga letisztogatta a port a ruhájáról. A fogadó előtt egy buggyos -ujjasu német zsoldos beszélgetett néhány borozó fuvarossal. -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> Hangosan káromkodva szidta az égieket, -amiért azt a gondolatot sugallták neki, hogy Magyarországra jöjjön. -Ő azt hitte, hogy itt lesz most legnagyobb kelete a jó katonának; – -erre nem tud gazdát találni. Kincset hord a zsebében; és itt senki -nincs, aki megvenné. Egy elefántcsontból faragott, arasznyi Diana -szobrot halászott ki a tasakjából. A fuvarosok zsírosan nevettek a -szobor meztelenségén, és az egyik tréfásan azt tanácsolta a -katonának, hogy ajánlja a kincsét megvételre Dávidnak, ő talán -megveszi. A katona rögtön elindult Dávid felé, és a fuvarosok -nevetve várták, hogyan fog a beszélgetés lefolyni. A katona -közeledett Dávidhoz.</p> -<p>– Hé zsidó! – mondta hányiveti hangon.</p> -<p>Dávid készen volt a ruhája leporolásával és kiegyenesedett. A -tekintetétől a katonának a torkán akadt a szó. Meglepetve nézte -végig Dávidot, azután szinte alázatosan folytatta:</p> -<p>– Nem venné-e meg az ur ezt itt e?</p> -<p>Dávid elutasitó mozdulatot tett és indulni készült kifelé. -Egyszerre azonban rátévedt a pillantása a kis szoborra és -megállott. Vizsgálódó tekintettel nézte végig a katonát.</p> -<p>– Te ugye a Bourbon connétable hadseregében szolgáltál? – -kérdezte lassan.</p> -<p>– No már látom, hogy az úr ért a dologhoz. Rómából hoztam én ezt -el egy kardinális palotájából, – csupa ilyen meztelenség volt ott, -– de ami ezüstből, aranyból volt, mind eladtam, – hanem az ur -tudhatja, hogy Olaszországban, meg Franciaországban több aranyat -kaphat ezért is, mint amennyit nyom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>– Adok érte egy aranyat, – mondta Dávid.</p> -<p>A katona, aki a negyedrészét sem várta az egy aranynak, boldogan -fogadta el a pénzt, és csak amikor Dávid messze járt már, kezdte a -fuvarosoknak szidni a zsidót, aki rútul becsapta és aki az élete -legjobb üzletét fogja csinálni az elefántcsont szoborral. Dávid -ekkor már a püspöki palota előtt volt. A főkaput elkerülte és egy -kerti kapun ment be az udvarra. Egy inas, akinek pénzt nyomott a -kezébe, gyorsan bejelentette a püspök titkáránál. A titkár -barátságosan fogadta, és Dávid nemsokára bejutott a püspök elé. A -püspök félretette Ovidiust, amelyet csendes örömmel szürcsölt -eddig. Derü és jóindulat volt a szemében. Kinyujtotta a balkezét -Dávid felé és Dávid olyan mélyen hajolt a kezére, mintha -megcsókolta volna.</p> -<p>– No, mi jót hoztál Dávid? Királyi névrokonod finom költő volt, -de ha az én izlésemet kérdezed, <i>ez</i> itt közelebb áll a -szivemhez.</p> -<p>Jobb kezének gyürüs mutatóujjával rákopogtatott a vörös-arany -bársonytáblás kódexre és jóindulatu, kissé felsőbbségesen kötekedő -mosolygással nézett Dávidra. Dávid hallgatott, hátha a püspöknek -kedve van Ovidiust még tovább összehasonlitgatni a zsoltáros -Dáviddal.</p> -<p>– No, mi jót hoztál Dávid?</p> -<p>– Egy előkelő hölgyet hoztam, kegyelmes nagy uram, akit igen -méltatlan fogságból szabaditottam ki.</p> -<p>A püspök tréfás megütközéssel nézett Dávidra. Dávid kivette a -zsebéből a kis elefántcsont szobrot és egy meghajlással átnyujtotta -a püspöknek.</p> -<p>– <i>Me Hercule</i>, – mondta a püspök, – igazad van. Ennél -előkelőbb hölgyet valóban nem hozhattál <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> volna. -Nézd feje tartásának a méltóságát; nézd az ölének azt a szűzi -gráciáját; nézd a csipői nemes hullámvonalát, amely egyszerre tud -simaságot mutatni, mint amilyen a selyemé és erőt, mint amilyen az -acélé. – Tudod, hogy ez remekmü, Dávid? Hol tettél szert rá?</p> -<p>– Egy német zsoldos tisztátlan kezéből váltottam át, aki két -évvel ezelőtt jutott hozzá, mikor a Bourbon connétable csapatai -Rómát kifosztották. Azt mondja, egy kardinális palotájából hozta -el.</p> -<p>A püspök gyöngéd kézzel simogatta a szobrocskát és jókedvűen -mondta:</p> -<p>– Én pedig azt mondom, hogy ez remekmü, akárhonnan hozta. Az -alkotója elsőrangu mester, akárki volt. Jól tetted, hogy -kiszabaditottad a börtöntartója piszkos kezéből. Mit fizessek érte -neked?</p> -<p>A Dávid arca feszült lett az izgalomtól és megmerevedett a -figyelemtől. Óvatosan rakta egymás mellé a szavakat.</p> -<p>– Arra kérem kegyelmességedet, fogadja el kegyesen tőlem: -jelképeként annak, hogy nagylelküségére és kegyességére bizakodva -számithat az, aki a védelmét keresi és a nyájába kivánkozik.</p> -<p>A püspök tágra nyilt szemmel nézett Dávidra, mint aki nem akarja -elhinni, amit hall. Dávid meghajtotta a fejét hogy ez a szótlan -meghajlás oszlassa el a kételkedést. A püspök letette a szobrocskát -az Ovidius-kódexre, felállott és két kezét rátette a Dávid -vállára.</p> -<p>– Dávid fiam, – mondta felsugárzó jókedvvel, – látod, ez aztán -derék dolog. Én már kezdtem attól tartani, hogy a néped ősi -nyakassága, amelyről már a próféták annyit panaszkodtak, benned is -erősebb <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> lesz, mint az a szép okosság és azok a -kiváló tehetségek, amelyekkel az istenek megajándékoztak. De látod, -most annál nagyobb az örömöm… Hát akkor átköltözöl ide hozzám -Győrbe? Mikor? Minél előbb! Egyedül? A feleségeddel?</p> -<p>– Még nem beszéltem vele, de hiszem, hogy igen.</p> -<p>– Hát csak vigyázz. Aszonyok nagyon makacsok tudnak lenni a -tévelygésben. – Én magam készitelek elő benneteket. Én magam -keresztellek meg benneteket. Mikor? Pünkösd után. A kerti házamat -neked ajándékozom. Már holnap költözködhetel. – A fiadat magaddal -hozod?</p> -<p>– Igen, kegyelmes uram. És a fivéremet.</p> -<p>– József is! No, derék, nagyon derék. Hát belátta ő is?</p> -<p>– Ő már régen kegyelmes uram! Ő azt tartja, hogy minden vallás -csak jelképe egy örökkévaló ideának, és az értéke attól függ, meg -tudjuk-e a kereteit tiszta erkölccsel tölteni.</p> -<p>A püspök mosolygó bosszusággal nézett Dávidra.</p> -<p>– Hiszen ez rosszabb eretnekség, mint zsidónak lenni. Ezt nem -kell mondani fiam. A filozófia nemes tudomány, de csak odáig szabad -mennie, a hol isteni kinyilatkoztatások megszabták a határait. -Tudod: a <i>teológia cselédlánya</i>. Majd én most már vigyázok -rátok, – csakhogy egyszer ráléptetek a helyes útra. Ülj le fiam. -Ugy! És mondd el nekem, hol jártál mostanában; és mondd el, mit -tervezel, ha ideköltözöl hozzám. Azt tudod, ugye, hogy most már sok -munka vár rád, mert rád bizom majd a pénzügyeim intézését. Hogyne! -– tudom, hogy te mindent jobban intézel majd ezentul, mint ahogy -eddig intézték. Hja, eddig <span class="pagenum"><a name="Page_15" -id="Page_15">-15-</a></span> mégse lehetett. Rossz példa lett -volna. No, mondd el, hol jártál mostanában, mit láttál?</p> -<p>– Trientben jártam, kegyelmes uram. És azt láttam, hogy a -Fuggerek palotát épitenek maguknak ott is, pedig micsoda nekik -Trient? Pihenőhely a karavánjaiknak. Határállomás Olaszország -felé.</p> -<p>A püspök elnevette magát.</p> -<p>– Dávid, Dávid! – mondta jóindulatu tréfás hangon, – ideje, hogy -átköltözködj hozzám, mert különben belebetegednél a Fuggerekbe. Láz -gyullad ki a szemedben, ha a Fugger-nevet kimondod. No, majd nálam -megmutathatod, hogy igazán versenyre tudsz-e kelni velük. Sok -pénzre van szükségem, Dávid.</p> -<p>Dávid meghajtotta a fejét. Ha a püspöknek sok pénzre van -szüksége, ő majd sok pénzt csinál. A homlokát azonban egy más -gondolat, egy sasszárnyu, merész, új, nagy gondolat felhőzte be, és -egész testében minden izom megfeszült attól az elszánt akarattól, -hogy a püspököt megnyerje nagy, uj gondolata számára.</p> -<p>– Kegyelmes uram, – mondotta, – mikor én Trientben megláttam a -Fuggerek uj palotáját, nagyon elgondolkoztam. Azután volt időm -gondolkozni Trienttől Pozsonyig.</p> -<p>– És mire jöttél rá Dávid? – kérdezte a püspök, halk és -jóindulatu felsőséggel.</p> -<p>– Arra, hogy a Fuggerek rosszul csinálják a dolgukat.</p> -<p>– No, Dávid, ezt nem lehet mondani.</p> -<p>– Rosszul csinálják. Ahova a Fuggerek lépnek, ott nem nő többé -fű. <i>Igy</i> pénzt teremteni könnyü dolog, csak ravaszság és -erőszakosság kell hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_16" -id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>– Hogyan akarnál <i>te</i> pénzt teremteni, Dávid?</p> -<p>– Ugy, kegyelmes uram, hogy <i>mindenkinek haszna legyen -belőle</i>. Ez az, amire rájöttem Trienttől Pozsonyig. Ha egyszer -kegyelmességed akaratából kicsavarjuk a Fuggerek kezéből a -bányáikat, az erdőiket, a földjeiket, a jogosítványaikat: ott, -ahová mi betesszük a lábunkat, ott mindenkinek örülnie kell. Ott -áldásnak kell fakadnia. A városi polgárokat segiteni kell, és a -parasztból nem szabad kisajtolni a velőt. A magyar paraszt olyan -állapotban van az Ulászló király korabeli lázadás óta, mint a -barom. Nem csoda, ha fele annyit sem termel, mint az olasz paraszt. -Mindent ott kell kezdeni, hogy fel kell segiteni a parasztot.</p> -<p>– Lehet, Dávid, lehet… bár én nem sokat bízom a paraszt alacsony -értelmében. De mit szólnak majd ehhez az urak?</p> -<p>– Erős király kell nekik, aki kényszeritse őket, – mondta Dávid -visszafojtott lélegzettel.</p> -<p>A püspök ránézett, azután olyan mozdulatot tett, mint aki -leleplezi a másiknak a gondolatát.</p> -<p>– Te, úgy látom, csakugyan át akarsz engem téríteni János király -hüségére, – mondta mosolygó fenyegetéssel.</p> -<p>Dávid megrezzent az örömtől, hogy a püspök ilyen derülten -fogadta a javaslatát. Felindultan mondta:</p> -<p>– Ha kegyelmességed János király mellé állna, akkor okossággal -és ügyességgel, jó szóval és pénzzel, igérettel és hatalommal -melléje lehetne téríteni az egész országot. Kegyelmességed lenne… -az első ember a király után az országban. Megint lenne egy erős -akarat, amely uralkodik; – lenne, aki parancsol, <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> tehát -lenne rend és lenne pénz; – lenne pénz, tehát lenne hadsereg; – -könnyü szerrel és véres fejjel kergetnénk vissza a törököt.</p> -<p>– Azt hiszed, a török újra jön?</p> -<p>– Bizonyosra veszem. A velencei tanácsnak jelentette is már a -konstantinápolyi követe.</p> -<p>– Akkor annál inkább Ferdinánd király mellé kell állnunk. Általa -megkapjuk a császár segítségét.</p> -<p>– De nem, kegyelmes uram, – mondta Dávid türelmetlenül, a -meggyőződése hevétől elragadtatva, – ez az óriási tévedés. A -császár el van foglalva a francia királlyal. El lesz még sok évig, -sok évtizedig foglalva, – mit tudom én, hány száz évig. A császár -nem törődik Magyarországgal; és Ferdinánd királynak csak arra kell -Magyarország, hogy Ausztriát és Stiriát védje. Magyarországnak -magát kell megvédenie. És ha János király uralkodik rajta, könnyü -is lesz megvédenie magát. Békés szomszédságban is élhet Szulejmán -császárral; mert a magyar királyt eltűri a szomszédságában a török, -de a német császárt soha.</p> -<p>A püspök töprengve nézett maga elé. Az ország sorsára gondolt, -és egyszerre az esztergomi székesegyház hatalmas kupolája jelent -meg a szeme előtt. János király mellé állni: ez az esztergomi -érsekséget jelentené. Esztergomi érseknek lenni, egy könnyen -vezethető király mellett az ország első emberének lenni, parasztok -felett és urak felett úrnak lenni: szép hatalom és nagy feladat. -Lehet, hogy a török ujra visszajön; <i>egy</i> ember bátorságán, -okosságán és erején múlhatik akkor, hogy egy sötét sorstól -megmenekül-e az ország. Néhány másodpercre az egész lelkét -eltöltötte a vezetésnek, az emberirányításnak a kemény <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> vágya, -azután éles és eleven vizióként egyszerre arcokat és tekinteteket -látott maga előtt. Dölyfös fejeket és kemény nyakakat: ezeket meg -kellene hajlítani. Gúnyos tekinteteket és sziszegve csúfolódó -szájakat: ezeket meg kellene szégyeníteni. Urakat, papokat, -éhségeket, büszkeségeket, gonoszságokat, konokságokat, – milyen -fáradságos, hálátlan, keserves, nehéz küzdelem lenne.</p> -<p>– Óh Dávid, – mondta a hirtelen bágyadtságtól elszürkülő arccal, -– együgyű barbár vagy te is, hogy ilyen dolgokon töröd a fejed, -ahelyett, hogy rábeszélnél: költözzem el végre a fagyos Duna mellől -oda, ahol Egeria nimfa adott tanácsokat Numa Pompilius királynak. -Palotát épittetnék a Coeliuson, és neked egyéb dolgod nem lenne, -mint hogy szép szobrokat vásárolj nekem; és nekem egyéb dolgom nem -lenne, mint hogy a tudatlan néptől és az erőszakos uraktól távol, -finom szellemekkel társalogjak: a szépség világában a bölcseség -nyelvén.</p> -<p>Felállott, töprengő és szórakozott arccal járt fel és le a -teremben, azután legyintett egyet.</p> -<p>– Majd meglátjuk, no majd meglátjuk Dávid.</p> -<p>Dávid még egy kisérletet tett, hogy a püspököt jobb kedvre -derítse. Megkérdezte, nem lehetne-e része abban az örömben, hogy a -Pannónia megtérítéséről szóló hősköltemény ujabb verseit -meghallhatja. A püspök évek óta dolgozott egy latin nyelvü époszon, -amelynek a hőse Szent István volt, és néha kedve tellett benne, -hogy uj hexametereit Dávidnak felolvassa. Most azonban erre sem -volt kedve. Majd máskor, mondta szórakozottan. Reméli azonban, -szólt erre Dávid, hogy a munka elég jól megy; a legutóbbi ének – a -lázadó Koppány táborba szállása <span class="pagenum"><a name= -"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> Lucifer ösztönzésére – -mintegy füllel hallhatóvá és kézzel tapinthatóvá tette a harci -lármát és az egész tábort. A munka elég jól megy, felelte röviden a -püspök. Dávid erre elhallgatott, és mikor a püspök tovább folytatta -töprengő sétáját, csendesen felállott. A püspök elmélyedve járkált -még egy ideig, azután a gondolataiból felébredve odafordult -Dávidhoz:</p> -<p>– Hát eredj, fiam, haza. És gyere minél előbb ide; itt már vár -rád majd a házad. – A grófok eleresztenek, mi? Nem tartozol nekik -semmivel?</p> -<p>– Inkább Ferenc gróf tartozik nekem ezer arannyal.</p> -<p>– No, és?</p> -<p>Dávid a vállát vonogatta és olyan mozdulatot tett, mint aki nem -tud elháritani egy veszteséget. A püspök felélénkült.</p> -<p>– De már olyan bolond dolgot ne csinálj, hogy ezer jó aranyat -csak egyszerűen ott hagysz a szenteket ócsárló Ferencnél. Tudod, -hogy ha egyszer megkereszteltelek, ezt a pénzt nem követelheted -soha többé.</p> -<p>– Hogyne tudnám, kegyelmes uram. Akit a keresztviz ért, az az -egyház törvénye szerint neofita; és újszülöttnek se követelései, se -tartozásai nem lehetnek.</p> -<p>– Jól tudod. Csak épen ugy kellett volna mondanod: a -<i>szent</i> keresztviz. No, majd megtanulod ezt is. De ha te ilyen -jól ismered a kánonjogot, akkor…</p> -<p>Elmosolyodott.</p> -<p>– Inkább azt kellene csinálnod, hogy adósságokat csinálsz, ahol -tudsz és sietve felveszel minden pénzt, amit fel tudsz venni. De -most komolyan: illetlen és helytelen dolog lenne, hogy te a szent -keresztség <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> által károsodjál. Menj el ahhoz az -istentagadó és pazarló Ferenchez és követeld tőle a pénzedet. És ha -nem akarja megfizetni, mondd meg neki, hogy a pénzt nekem igérted -és hogy én Ferdinánd király kancellárját kértem meg rá, hogy hajtsa -be számomra. A kancellár halálosan gyűlöli Ferencet, és Ferenc -tudja, hogy Ferdinánd király udvarában nem nagyon szeretik a -zabolátlan, istenkáromló szája miatt. – Hogy a kancellárhoz -fordultam: ezt fogod neki mondani, – értetted?</p> -<p>– Igen, kegyelmes uram.</p> -<p>– No, most menj fiam. És térj vissza minél előbb – családostul. -<i>Vale bene</i>.</p> -<p>A kezét nyujtotta. Dávid ráhajolt a kezére és kiment. Sietett a -fogadóhoz, felnyergelte a lovát és sebesen indult hazafelé. A gyors -ügetés jól esett annak az izgalomnak, mely forró lángokkal lobogott -az egész testében. Cselekedni szeretett volna, munkához látni; -legszivesebben mindjárt verekedni azokkal, akik az utjába akarnak -állni. Milyen lassan megy minden, milyen soká tart minden, – miért -nem lehet percek alatt elvégezni mindent, ami ahhoz kell, hogy -ráléphessen az új útra! Áthozni Győrbe Esztert, a gyereküket, -Józsefet, a holmijukat, ráadásul az ezer aranyat is a gróftól, -megkeresztelkedni azután munkához látni: most máris, rögtön! Mennyi -teendője van: rendbehozni a püspök pénzügyeit előbb. Azután -áttériteni a püspököt János király hűségére. Azután jönnek a -Fuggerek: kicsavarni a kezükből a bányáikat, a földjeiket, a -jogositványaikat. Azután erős hadsereget állitani: a fejére ütni -annak, aki az urak közül hánykolódik, és fejére ütni a töröknek is, -ha kell. Olaszországban van egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> ágyuöntő, azt ide kell -hozatni; Mohácsnál ágyuval győzött Szulejman császár, ágyuval lehet -legyőzni, – csak legyen ágyuja az embernek. Kinek van ágyuja? -Akinek pénze van. A püspök nem méltányolta eléggé az ő nagy -gondolatát; azt, amelyet Trient és Pozsony között kigondolt: úgy -kell pénzt teremteni, hogy mindenkinek haszna legyen belőle. Miért -olyan gazdagok az olasz polgárok? Mert védett városokban laknak és -szabadon kereskedhetnek. Meg kell védeni a magyar városokat is; -nagy kereskedő utakat kell megnyitni déltől északra és nyugatról -keletre; és fel kell szabadítani a parasztot. Persze erős király -kell, aki a hánykolódó urakra zablát rak. Lesz-e János király elég -erős? Mátyás király elég erős volt. Mátyás király… Hm! Mátyás -király alatt a pécsi érsek: Ernuszt Zsigmond megkeresztelt zsidó -volt. Mátyás király alatt Csáktornya várura: Ernuszt János -megkeresztelt zsidó volt. Mátyás király alatt a zágrábi érsek: Thuz -Oszvald megkeresztelt zsidó volt. Mátyás király alatt Túróc -főispánja ifjabb Ernuszt János megkeresztelt zsidó volt. Mátyás -király alatt Horvátország bánja: Thuz János megkeresztelt zsidó -volt. János király azzá lehetne, ami Mátyás király volt. Mi lesz -akkor abból az emberből, aki a királynak karja és kardja lett, aki -visszahóditja neki azt, amit elvesztett, leveri azokat, akik ellene -feltámadnak és gazdaggá teszi az országot? Gazdaggá tenni az -országot: ez a legfőbb feladat. A besztercei hegyekben egy -felhagyott ezüstbányát ujra meg kell nyitni; a máramarosi sót -Csehországba kell szállitani; Olaszországnak búza kell és ló; a -németeknek hús; – minden várost gazdaggá lehet tenni ebben az -országban és minden parasztot <span class="pagenum"><a name= -"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> jól lehet lakatni. És ezt ő -fogja véghez vinni, Dávid, Péter fia, véghez fogja vinni, ha minden -oktalanság és rosszindulat, minden tunyaság és ostobaság össze is -esküszik ellene. Az agya zugva őrölte a gondolatokat; mindig ujabb -és ujabb feladatok, ujabb és ujabb lehetőségek jutottak eszébe; és -alig vette észre, hogy besötétedett körülötte. Szeretettel elnézett -a sötét mezők felett, amelyek láthatatlan messzeségekbe vesztek az -út jobb oldalán és baloldalán, fáradtan ügető lovát lépésre fogta, -megveregette a nyakát, azután ismét lázas álmodozásba merült. Késő -este ért haza. Eszter ébren várta, azután leült vele az asztalhoz -és csendesen és derülten nézte, amint kiéhezetten enni kezd. Dávid -jóétvággyal evett, de halk feszültség nyugtalankodott a lelkében. -Az ezer feladat közül, amely rá vár, most jön az első; nem a -legkönnyebb; talán a legnehezebb: meg kell mondania Eszternek… rá -kell beszélnie Esztert. Szűkszavuan felelgetett az Eszter -kérdéseire; várt, amig lefekszenek. Akkor karjai közé vette az -asszonyt, magához ölelte és megcsókolta. Eszter hálásan símult -hozzá és boldogan adta át magát az ölelésnek. Ekkor a sötétségben, -mialatt a felesége szíve a mellén dobogott, összeszedte minden -erejét:</p> -<p>– Eszter, – sugta halkan, – szeretsz?</p> -<p>Eszter egy szorosabb öleléssel és egy halk sóhajtással -felelt:</p> -<p>– Eszter, – kérdezte tovább, – én elmegyek innen lakni. Velem -jössz?</p> -<p>– Veled.</p> -<p>– Akárhová?</p> -<p>– Akárhová.</p> -<p>Ekkor mind a két karjával átölelte, hogy az asszony <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> a karjai -között olyan lett, mint egy gyerek, akit felemelhet és elvihet, -magához szorította, mintha a testét és a lelkét át akarná -olvasztani a maga testébe és a maga lelkébe, és a fülébe súgta:</p> -<p>– Győrbe költözöm. A püspök védelme alá.</p> -<p>A két karja még szoritotta az asszony drága testét, de érezte, -hogy a két kar mindjárt bágyadtan fog lehullani. Mert az Eszter -teste a két karja között egyszerre megmerevedett. Nem állt ellent, -csak meghidegedett. A melegsége kialudt. Elhalt. Dávid érezte, hogy -hiába lenne minden erőfeszítése, ezt a melegséget most nem tudja -többé felgyujtani. Lassan kieresztette a karjai közűl az -asszonyt.</p> -<p>– Hát mit akarsz? – mondta kétségbeesve. Nem bírom tovább.</p> -<p>Az asszony hallgatott.</p> -<p>– Eszter! – szólt halkan Dávid.</p> -<p>– Igen, – hallatszott az asszony elfakult hangja a -sötétségből.</p> -<p>– Csak nem hiszed azokat az ostobaságokat, amiket ezek az -őrültek összefecsegnek? Hogy holnap jön a Messiás? – Csak nem -hiszed, hogy Istennek valami különös célja van velünk és hogy -ellene vétünk, ha keresztvíz hull a fejünkre? – Mért nem felelsz? -Mondd! Hiszed?</p> -<p>– Nem, – jött az asszony vonakodó, bágyadt hangja.</p> -<p>– Hát akkor miért ne tegyem?</p> -<p>– Ne tedd! – szakadt fel az asszony forró, könyörgő suttogó -hangja.</p> -<p>– De miért? Miért? Miért? Miért?</p> -<p>Eszter hallgatott. Miért? Ha azt úgy meg lehetne mondani. Az ősi -hit ő bennük régen kialudt. Régen <span class="pagenum"><a name= -"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> nem érezték többé, hogy az -igéret, a kegyelem és az igazság csak nekik adatott, és régen nem -érezték azt, ami az öregek között derült nyugalmu meggyőződés volt, -hogy amit ők hisznek és megtartanak, az Istentől való örök igazság, -amit mások hisznek és megtartanak, az babona és hazugság. Lehet, -hogy babona az egyik, akkor babona a másik is, és egyiknek sincs -több joga a másiknál. Miért ragaszkodtak mégis eddig a maguk -öröklött vallásához? Mert szorongatták őket érte; mert -igazságtalanságokat kellett érte elszenvedniök; mert gonosznak -érezték az erőszakot, amely hitet akart rájuk kényszeriteni, mert -ha az ősi hit bennük kialudt is, égőnek és elevennek érezték azt a -jogot, hogy vallást tegyenek róla akár ők, akik nem ragaszkodnak -hozzá többé, akár a testvéreik, akik még ragaszkodnak hozzá. És -most átmenni az elnyomóhoz? Most átpártolni az üldözőhöz? Most -igazat adni az erőszaknak, – a gonoszságnak, amely nem szűnik meg -hajszolni őket, az ostobaságnak, amely soha nem pihen meg a -csúfolásukban, a gyűlöletnek, amely nem akarja látni az -embervoltukat, az ártatlanságukat és a tisztaságukat? -Kiszolgáltatni a testvéreiket? Árulóvá lenni?</p> -<p>Eszter egy kétségbeesett öleléssel kapaszkodott hozzá -Dávidhoz.</p> -<p>– Ne tedd, – jajdult fel sírva, – ne tedd.</p> -<p>– De miért?</p> -<p>– Nem tudom, – zokogta Eszter, – nem tudom… Nem szabad elhagyni -az ártatlanokat.</p> -<p>– De mi közöm nekem hozzájuk, Eszter? Akit szeretek közülük, azt -szeretni fogom ezentúl is. És meg fogom védeni majd, ha -igazságtalanul bántani <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> akarnák. De a többiekhez: mi közöm? – mi -közöm? – mi közöm?</p> -<p>– Bántják őket.</p> -<p>– Hát védjék meg magukat, ahogy tudják, Ugy lenézik a mások -babonáit. Hát ne ragaszkodjanak a magukéhoz se. Miért legyek én -áldozata az ő makacsságuknak és az ő babonáiknak?</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Igen, miért? Ha olyan okot tudsz mondani, amelyet el lehet -fogadni, engem meggyőzhetsz. Miért?</p> -<p>Az asszony nem tudott felelni, amint soha nem tudott előtte és -soha nem tudott utána zsidó ember felelni akkor, amikor egy zsidó -ember nyugodtan felvetette azt a kérdést, hogy miféle ok tarthatná -őt vissza a józan ész és a hideg értelem nevében attól, hogy -megkeresztelkedjék.</p> -<p>– Miért dacoljak én, miért álljak én ellent? Miért tartsak én ki -egy olyan ügy mellett, amelyben nem hiszek? Miért különítsem én el -magam attól az egész országtól, amelyben élek és amelyben meg -akarok halni? Ahol élt és ahol el van temetve az apám és a nagyapám -és a dédapám? Jeruzsálem! Én nem akarok Jeruzsálembe menni, még ha -az arkangyal trombitája hina, akkor sem. Hát mit várjak én akkor? -Mit tiltakozzam én? Mit álljak én itt örökös kihivásként, – meddőn -magamnak és meddőn nekik? Én dolgozni akarok, cselekedni akarok, -segíteni akarok; – cserébe azért, hogy engednek, miért ne tenném -meg, hogy a szép győri székesegyházba járok a sötét és rút kis -bazini zsinagóga helyett? Istennek mindegy. Isten azt akarja, hogy -dolgozzam, és mindegy <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> neki, hogyan imádkozom hozzá. Nem hiszed, -hogy mindegy? Felelj: nem hiszed?</p> -<p>– De igen.</p> -<p>– Hát akkor miért ne tegyem meg?</p> -<p>– Ne tedd.</p> -<p>Dávid fáradt dühvel vetette magát neki újra a meggyőzés -munkájának. Kért és könyörgött; új és ellenállhatatlan érveket -halmozott egymásra; Eszter nem tudott ellentmondani, de mikor arra -a kérdésre kellett felelnie, meg van-e győzve és arra a kérdésre -kellett felelnie, helyesli-e tehát, hogy Dávid megkeresztelkedjék, -megrendíthétetlen makacssággal elsóhajtotta vagy elzokogta -kétségbeesett „ne tedd“-jét. Dávidot lassanként egészen kihozta a -sodrából ez a konok ellenállás. Félóra eltelt félóra után; a hangja -egyre hevesebb lett, a beszéde ingerült és sértő, az ajkáról végre -haragos és sebző szavak záporoztak az asszonyra és a két keze -felindultan szorította az asszony vállát. Eszter csendesen sírt. -Dávidra mély szégyenkezés és kínos lehűlés jött rá. Eleresztette az -asszonyt és sokáig hallgatott.</p> -<p>– Eszter! – szólalt meg azután halkan a sötétben.</p> -<p>– Igen…</p> -<p>– Én… elmegyek Győrbe. Te… tehát nem akarsz velem jönni?</p> -<p>Hosszu hallgatás következett. Dávid feszülten meredt bele a -sötétségbe; a sötétség nehéz csendje és súlyos mozdulatlansága tele -volt számára az asszony néma vivódásával. Mit fog mondani? Mi lesz -erősebb a lelkében? A sötétség súlya kezdett elviselhetetlenné -lenni. Az ólomleplet végre félrelebbentette egy leheletnél -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> könnyebb hang: két ajak kettényílása a -megszólalás előtt. Dávidnak összeszorult a szive.</p> -<p>– Én… jött az asszony haldoklóan halk hangja, – veled megyek, -akárhova mégy. De…</p> -<p>Dávidnak az öröm forróságával telt el a teste. Átölelte az -asszonyt és egy lázas csókkal szakította félbe az ajkán a mondatot. -Tudta, hogy ez jönne: de ne tedd. De ő megteszi; és az asszonyt -magával ragadja; és Eszter is látni fogja majd, hogy így volt jó és -okos és szép; látni fogja, mert hiszen mindennél jobban szereti. Ha -semmivel nem tudta Esztert meggyőzni, a szerelmükkel meg tudta -győzni. Az asszony teste azonban mereven feküdt a karjai között. -Dávid kétségbeesetten erőlködött, hogy magához melegitse, de minden -forró erőfeszitése hiábavaló volt. A könyörgő csókjai meddőek -maradtak, az asszony fagyosan és elhaltan feküdt a karjai -között.</p> -<p>Dávid másnap reggel fanyar kedvvel és halálos fáradtan ébredt. -Eszter már talpon volt, a reggeli készen állott, és a kis fiuk -vidáman játszott a harmadik szobában Józseffel. Dávid egy ideig -mozdulatlanul hevert az ágyban és az az érzése volt, hogy semmiért -a világon nem érdemes az embernek megerőltetnie magát. De azután -eszébe jutottak azok a gondolatok, amelyek tegnap, hazafelé jövet -foglalkoztatták, a fantáziája kigyulladt, és egyszerre megint forró -hullámként ömlött végig a testén a cselekvés vágya. Kiugrott az -ágyból, gyorsan felöltözködött és bement Józsefhez és a fiához. A -fiát az ölébe vette és Józsefnek röviden elmondta, mit beszélt a -püspökkel. József nyugodtan bólogatott, Eszter fakó arccal járt -kelt körülöttük. Dávid látta rajta, hogy Józseffel már beszélt a -dologról. Sietett megreggelizni, <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> hogy egyedül hagyhassa őket. -A József csendes okosságától és nyájas bölcseségétől várta, hogy -meggyőzi majd az asszonyt; hiszen József tanitotta meg -mindakettőjüket arra, hogy minden vallás csak jelképe egy -felfoghatatlan ideának és hogy őseik vallásának nincs különb rangja -más vallásoknál. Felállott.</p> -<p>– Hová mégy? – kérdezte József.</p> -<p>– A grófhoz, – felelte Dávid.</p> -<p>– Azt gondolom, – mondotta csendesen József, – hogy azért nem -kell erőltetni a dolgot. Ferdinánd király kancellárja lehet, hogy -gyülöli a grófot, de a kancellár messze van, Győr is messze van, a -gróf pedig közel van.</p> -<p>Dávid igent intett, azután elment. A lelke tele volt dacos -haraggal és keserü elszántsággal. A gróf közel van? Nagyon is közel -volt három hosszu évig és a közelsége gyakran fojtogatóvá lett. -Amikor idejöttek, Ferenc gróf a hálának és az elragadtatásnak forró -indulatát gyujtotta fel a szivében. Ferenc gróf akkoriban -egyre-másra magához hivatta őt, vagy Józsefet, leültette őket és -órák hosszat elbeszélgetett velük olasz és latin irókról, német -tudósokról, és spanyol tengeri utazásokról, Magyarországról, a -világról, életről, halálról. De időről-időre a grófnak furcsa kedve -támadt, szidta az égieket és összetörte a drága szobrokat, -amelyeket pár hete vásárolt, a feleségét hazaküldte néhány hétre a -szüleihez, kalandos nőszemélyeket csőditett a várba, és ilyenkor -estétől reggelig és reggeltől estig folyt a bor, és senkinek nem -volt jó a gróf közelébe kerülni. Ezek voltak azok az időszakok is, -amikor pénzre volt szüksége, mert ilyenkor szórta a pénzt; és -ilyenkor nem volt tanácsos <span class="pagenum"><a name="Page_29" -id="Page_29">-29-</a></span> megtagadni tőle azt, amit kivánt. -Dávidon három év sok megaláztatásának minden keserüsége -végigborzongott. Oh, ha a gróf urral ő egyszer még szembenállhatna -ugy, hogy a fejét magasra emelheti; nem is ugy, hogy ő erősebb és -hatalmasabb legyen, csak úgy, hogy a feltételek egyenlők legyenek: -ember ember ellen, ököl ököl ellen, fegyver fegyver ellen. Lázas -fantáziája egyetlen villanással elébe is rajzolt már egy ilyen -helyzetet. Igen, József mosolyogni szokott az efféle forró vágyban -nyögő bosszuálmokon; József azt mondja, hogy a tiszta erkölcs -világában élő lélek nem törekedhetik megtorlásra, mert a -megaláztatás, amely érte, nem is juthatott közelébe gondolatai -független birodalmának. Józsefnek két élete van: az egyik, amelyet -kifelé él, a másik amelyet az ideák világában él. De neki, -Dávidnak, a megaláztatások a bőrén égnek, mintha sebek volnának, és -a lelkén égnek, mintha a lelke hus és vér volna. Ő szembe akar -egyszer kerülni a kinzójával; – ha például János király jön, hogy -visszavegye az országot; és Ferenc gróf a Ferdinánd pártján lesz; a -két sereg közeledik egymás felé; akkor ő, Dávid, messziről meg -fogja ismerni a bazini grófok sólymos lobogóját… Remegő lélekkel -merült bele lázas álmának a részleteibe.</p> -<p>– Jóreggelt szomszéd, – szólt rá egy derülten dörmögő hang.</p> -<p>Dávid hideg zökkenéssel felébredt. Pongrác András szólította -meg, a városbiró, termetes, hatalmas, jókedvű ur.</p> -<p>– Jó reggelt városbiró úr, – felelte lehülten.</p> -<p>– Mi ujság szomszéd? <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Dávid ránézett a városbiró husos fejére, a vidám kis szemre, -mely a bozontos szemöldök alatt hunyorgott és a széles szájra, a -vastag bajusz alatt. Egy másodpercig még habozott. Jó lesz-e igy? -Azután lassan felelte:</p> -<p>– Egyetlen egy ujságot tudok, városbiró ur: hogy ha még mindig -kedve van rá, a házam most eladó.</p> -<p>A városbiró kis szeme felgyulladva fordult a ház felé és a házon -tul a kertek felé.</p> -<p>– Hogy adná szomszéd?</p> -<p>– A ház a kerttel, szöllővel, felszereléssel, állatokkal együtt -kétezerötszáz magyar forint. De azért ilyen olcsó, mert ezt az árat -egy héten belül készpénzben le kell fizetni.</p> -<p>– Hó… szomszéd, ki tud ennyi pénzt egy héten belül -lefizetni?</p> -<p>– Ha városbiró ur nem, akkor talán Neuperger János.</p> -<p>– No, megálljunk csak. Hát elköltözik tölünk szomszéd? Hová -megy? Csak nem az uj Indiákba? Mert oda lenne jó. Azt mondják, hogy -Károly császár spanyol katonái olyan országokat találtak ott, ahol -lapátolják az aranyat, mint nálunk a homokot.</p> -<p>A városbirónak ez volt a szerelme: messzi országokról hireket -hallani és a csodálatos hireket nyugalmasan megbeszélni. De -Dávidnak most nem volt kedve Károly császár spanyoljainak -tengerentuli felfedezéséről beszélgetni.</p> -<p>– Hát ha városbiró ur nem akarja…?</p> -<p>– Megálljunk csak. A gróf eleresztette-e már magukat? -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Most megyek hozzá.</p> -<p>– Hát ha végzett vele, nézzen be hozzám a városházára.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Dávid köszönt és tovább ment. Mikor a vár közelébe ért, dobogni -kezdett a szive. Megalázottnak érezte magát ezért a szivdobogásért. -Összeszoritotta a fogát és ökölbe szoritotta a kezét. A várkapuban -a grófnak néhány huszárja sütkérezett. Szó nélkül beeresztették -Dávidot. Dávid áthaladt a várudvaron és egy csigalépcsőn felment -Gregorovius magiszterhez, a gróf titkárához. Gregorovius -rosszkedvüen soványan, rövidlátóan hajolt az irásai fölé és fanyar -közömbösséggel fogadta Dávidot.</p> -<p>Dávid jelentette neki, hogy szeretne a gróf elé jutni.</p> -<p>– Most kelt fel, – mondta Gregorovius, – most még én se tartom -tanácsosnak, hogy elébe kerüljek. Ülj le és várj.</p> -<p>Dávid leült. Gregorovius az irásai fölé hajolt, azután felnézett -Dávidra.</p> -<p>– Hallottad, – kérdezte fanyarul, – hogy egy portugál hajós -elindult a hajójával kelet felé és nyugatról jött vissza?</p> -<p>– Hallottam, – felelte Dávid.</p> -<p>– Tehát a föld gömbalakú. Én ezt megmondtam már negyven évvel -ezelőtt, amikor a száját se nyitotta ki senki azok közül, akik most -hires emberek, mert ők előre tudták. Én megmondom most előre azt -is, mit fognak találni azok, akik a földet északról délre akarják -megkerűlni: mély örvényeket fognak találni, melyeken a viz folyton -áramlik, a föld belsején át, északról dél felé és délről észak felé -a hold különbőző <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> szakai szerint. Ez az áramlás a föld -testén át: ez tartja egyensulyban a földet, ez táplálja a -forrásokat és ez okozza a földrengéseket. Én ezt megmondom előre. -De ha majd bebizonyosodik, hogy igazam volt, akkor a doktorok, -filozófusok, fizikusok, egyetemi tudósok, akik az egész világon -összetartanak és támogatják egymást, megint fel fogják fedezni, -hogy ő kőzülük mondta meg valaki elöszőr; és a nemzetközi gonosz -összetartás megint hiressé tesz valakit, ki az <i>én</i> -gondolatomat lopta el és csinált rendszert belőle. Nekik rendszer -kell; és aki nem az ő tolvajnyelvükön beszél, az nem igazi tudós -nekik. A te József testvéred is ezt mondta, amikor átadtam neki a -nagy filozófiai munkámat, amelyben megdönthetetlen érvekkel -bizonyitom be, hogy az univerzum lényege a nedvesség és szárazság, -vagyis: akarat és erő. Azt mondta, hogy nem adhatja át és nem -ajánlhatja annak a páduai Pontecorvo nevű zsidó könyvnyomtatónak, -mert az filozófiai könyveket szokott nyomatni és az én munkámnak -nincs az a filozófiai terminológiája, amelyhez ez a Pontecorvo -hozzá van szokva. Megértettem. Nem akarja, hogy a munkám napvilágra -kerüljön. Mert ti zsidók is országról országra össze vagytok -esküdve. El akarjátok takarni a nemzetek elől az univerzum -lényegének a megismerését, hogy ti lehessetek urrá minden nemzet -felett. Én ismerlek benneteket, és József fivéred hiába vágott -nekem udvarias arcokat, én láttam: mi a véleménye a nagy munkámról. -Csakhogy nem soká fog diadalmaskodni, mert Tamás gróf segitségével -én most Bécsújhelyen kinyomatom egy másik munkámat, amelyben -bebizonyitom, hogy a Szentirásban igenis benne van, hogy a föld -gömbalakú, de másrészt <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> az egyház ellenségei hazudnak, amikor azt -próbálják elhitetni a tudatlan tömeggel, hogy a föld forog a nap -körül.</p> -<p>Dávid szórakozottan hallgatta Gregorovius mestert. Nagyon jól -ismerte már a tudományát és sokszor hallotta, amint arról -panaszkodott, hogy másoknak jut ki a hir és a tudós dicsőség, -holott ő volt az, aki egy hosszú és immár alkonyodó élet folyamán -mindent elsőként és előre mondott meg. A gróf szobái felől -nemsokára zeneszó hangzott fel; Gregorovius mester sokáig beszélt -még; azután egy keserű mozdulattal elhallgatott és görnyedt háttal -kiment. Amikor visszajött, szótlanul intett Dávidnak, hogy mehet -befelé. Dávid lassan bement a reggeliző terembe. A terem alsó végén -olasz zenészek voltak. A terem felső végén ott állott a dúsan -megteritett asztal. Az asztalfőn Ferenc gróf ült; jobbra és balra -tőle egy-egy nő. Dávid ismerte ezt a látványt. Az asztal másik -végén azonban tetőtől talpig fekete ruhában, mozdulatlan, sötét -arccal, összeráncolt homlokkal most ott ült Tamás gróf.</p> -<p>– A szentek meghallgatták az imámat, – kiáltotta Ferenc gróf -Dávid felé. Tudod-e hogy miért imádkoztam?</p> -<p>– Nem tudom, nagyságos gróf úr, – felelte Dávid.</p> -<p>– Hát azt tudod-e, hogy a trieri érsek micsoda szent kincseket -állitott ki a hallei székesegyházban?</p> -<p>– Nem tudom, nagyságos gróf úr.</p> -<p>– Nem közönséges relikviák voltak ott, szép öcsém, nem holmi -korhadt csontok, – hanem voltak ott elköltözött szentek egész -kadáverei. Volt ott Izsák ősapa testének egy hiteles darabja. Volt -ott <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> maradék abból a mannából, amely a -pusztában hullott. Voltak ott ágak Mózes égő csipkebokrából. Volt -ott egy kancsó a kánai mennyegzőből, sőt némi maradék abból a -borból is, amelyet Jézus vizből változtatott borrá. Voltak ott -tövisek Jézus töviskoszorújából és volt ott egy öklömnyi kő, amely -azok közűl a kövek közűl volt, amelyekkel Szent Stephanust halálra -kövezték. Tudod hány ezer ilyen relikvia volt ott? Kilencezer -összesen. Tudod, mit hirdettetett ki a trieri érsek – a római kuria -kardinálisa, a német birodalom választófejedelme – valamennyi -templomában? Hogy aki elzarándokol Halle városába, ott a szent -kincsek felmutatását áhitatos lélekkel végigszemléli; azután -derekasan belenyúl a bugyellárisába és kiguberálja az érsek úr -számára a pénzt, az <i>kiváló</i> bűnbocsánatot kap minden -vétkeért. Ezt tette Albrecht herceg ő eminenciája, de felkopott az -álla, mert a hallei szent kincseket kevesen bámulták meg, és a -végén a goromba, bolond wittenbergi barát, az uj Husz János olyan -mérgesen rámordult, hogy mind a kilencezer szent kincsét ijedten -dugta el az éléskamrába. De amit ő ilyen kevés dicsőséggel kezdett, -azt én teljes dicsőséggel fogom folytatni. Ügyetlen kontár volt a -trieri érsek. Izsák ősapa testének egy darabja! Mi az? Ha én szent -kiállitást rendezek, még a spanyolok is idehurcolják mindazt az -aranyat, amelyet az uj Indiákon összerabolnak. Mert én nálam -látható lesz maga az a felséges fenék, amelyet Mózes csak röptében -láthatott. Én nálam látható lesz az a legfelségesebb anyaméh, -amelyben szüzen fogantatott meg a mi…</p> -<p>Egy dördülés hallatszott. Tamás gróf egyenesedett ki és kemény -ököllel rávágott az asztalra. Szép <span class="pagenum"><a name= -"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> aszkéta arca sápadt volt, -csak mélyen ülő szeme tüzelt fivére felé. Szótlanul állott az -asztal alsó végén.</p> -<p>– Óh, bocsánat, – mondta Ferenc gróf, – nem akarom az -érzelmeidet sérteni. Foglalj helyet, látod, Psziche, itt a balomon, -mert azelőtt egyszerü tót parasztlány volt, egészen elsápadt a -haragodtól, bár Asztarte itt a jobbomon, aki azt állitja magáról, -hogy a török szultán háreméből szűzen szökött meg, a tekintetével -arra csiklandoz, hogy folytassam a lázadozásomat ellened, akiben -Mihály arkangyal képviselőjét látja. De foglalj helyet, igyunk rá -egyet és folytassuk úgy, hogy neked is kedved teljék benne.</p> -<p>Dávidhoz fordult.</p> -<p>– Mondd megátalkodott Krisztus-tagadó, tudod, miért imádkoztam -volt minden szentekhez?</p> -<p>– Nem tudom, nagyságos gróf úr.</p> -<p>– Azért imádkoztam, hogy hozzanak téged gyorsan elém, mert -szentet akarok csinálni belőled is. Egy hét óta tartom itt magamnál -a selmecbányai hóhért, hogy megértsétek: milyen illetlen, helytelen -és botrányos dolog, hogy nektek, a megfeszített Jézus tagadóinak -olyan ötszáz aranyatok van, amely után én, akinek igényem van -minden malasztra és a túlvilági üdvösségre, hiába vágyódom. Felelj -hát nekem Beliál fia és Mammon imádója, megkapom-e az ötszáz -aranyat, vagy olajba főzesselek meg, nyárson forgassalak, kóccal -tömesselek ki, egyszóval olyan szentet csináljak belőled, hogy, ha -a gyüjteményemben kiállitalak, a trieri érsek sírva fakad -szégyenletében. Felelj tisztátlan, hitetlen, szentségtagadó -zsidó.</p> -<p>Csend volt. Dávidnak a belei is reszkettek a lázadó <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> haragtól. -Eszébe jutott a József figyelmeztetése, de tajtékzó dühe minden -meggondolást elsodort.</p> -<p>– Nagyságos gróf ur, – mondta dacos alázattal, – arra kérem, -sziveskedjék visszafizetni nekem azt az ezer aranyat, amelynek a -visszafizetését már tavaly megigérte.</p> -<p>– Mit? Miiit?</p> -<p>Ferenc gróf előrehajolt és álmélkodva bámult rá Dávidra. Nem -akart hinni a fülének. Dávidnak az egész belsejét rázta már a dacos -harag.</p> -<p>– Elköltözöm a győri püspök úr védelme alá…</p> -<p>Ferenc gróf hátravetette magát a székében és elkezdett nevetni. -Harsányan, hosszan nevetett, és a nevetése olyan hosszúra nyúlt és -olyan görcsössé lett, hogy a két nő előbb ijedten fordult hozzá, -azután egyszerre feléje hajolt. Ferenc gróf hirtelen szétütött -közöttük, a nevetést abbahagyta, és az arcára olyan fájdalmas -komorság űlt rá, mintha nagy kinokat szenvedne.</p> -<p>– Elköltözöl a györi püspök úr védelme alá? És nemcsak, hogy nem -akarsz itthagyni nekem ötszáz aranyat, hanem meg én fizessek neked -ezret? Valószinűleg sürgősen is? Azonnal, mi?</p> -<p>– Azonnal, mert a győri püspök urnak megigértem, hogy ezt a -pénzt magammal viszem.</p> -<p>Ferenc gróf dölyftől rekedt hangon mondta:</p> -<p>– Hát menj, és mondd meg a győri szoknyás embernek, hogy jöjjőn -ő és próbálja behajtani ezt a pénzt, ha ugy szereti a pénzt. Mondd -meg neki, hogy akkor összekötözöm a szakállát a szakálladdal és -együtt korbácsoltatlak ki benneteket Magyarországból, és minden -csuhással összekötözök egy-egy zsidót, <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> és ahány -csuhás és ahány zsidó van Magyarországon, mindet egyszerre hajtom -ki innen.</p> -<p>Dávid nem mozdult. A torka száraz volt a felindulástól. Egy -másodpercig habozott, azután lassan, mint aki biztosan tudja, hogy -a döfése találni fog, megszólalt:</p> -<p>– A győri püspök úr nem maga akarja behajtani ezt a pénzt, mert -a behajtásra már megkérte Ferdinánd király kancellárját.</p> -<p>Ferenc gróf elsápadt. Lassan felállott és mereven nézett -Dávidra. Dávid összeszedte minden erejét, hogy farkasszemet tudjon -nézni vele, de a gróf szeme vak tekintettel meredt rá. Nem is -ránézett tulajdonképen, hanem messze, túl rajta, a győri püspököt -kereste. Ezt merészelte vele tenni a szoknyás ember? A vargaivadék? -Ezt üzenni? – egy zsidóval? – neki? Nehány hosszú, nehéz lélekzetet -vett, azután a szeme ujra meglátta Dávidot. Legyintett.</p> -<p>– Menj! – mondta halkan.</p> -<p>Dávid elment. Ferenc gróf sápadtan és szótlanúl nézett utána egy -ideig, azután intett a két nőnek, kotródjanak ki. A két nő kiment. -Ferenc gróf járkálni kezdett a teremben. Rágódva és kinlódva -járkált sokáig.</p> -<p>Tamás gróf szótlanúl nézte a bátyja gyötrődését, végre -megszólalt.</p> -<p>– Ferenc, – mondta halkan és gyöngéden, – most megaláztatás ért -és a lelked nem talál olyan gondolatra, amely megenyhitené. És -ezentúl sorra jönnek a megaláztatások, és a lelked soha meg nem -találja a nyugalmát, ha csak vissza nem térsz arra az utra, amelyet -bűnös könnyűséggel elhagytál. Te most olyan vagy, mint aki eladta a -lelkét, és ha szólásra <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> nyitod a szájadat, minden szavadból az -örök kisértő beszél. Most még felszabadithatod magad; most még -visszafordulhatsz; most még megpróbálhatsz világosan látni. Gondold -csak meg, egyszerű és józan ésszel: hogyan érhetett téged ez a -megaláztatás? Nem ugy-e, hogy a zsidókat, akik valóban a -megfeszitett Jézus ellenségei és akiknek hivő keresztényekkel való -együttélését megengedni botrányos dolog és akiket Pozsony és Sopron -és minden keresztény nemzet törekszik kiűzni a maga kebeléből, hogy -a hitetlen, konok zsidókat te ide befogadtad és a védelmed alá -vetted? Nem igy történt-e? <i>Mert</i> befogadtad őket: azért ért -<i>ez</i> a megaláztatás. De te többet tettél: te őket gyakran az -asztalodhoz ültetted, és olyan kérdésekről beszéltél velük, -amilyenekről keresztény embernek csak lelkipásztorával szabad -beszélnie, ha megnyugvást, vagy utbaigazitást keres. Nem érzed te, -hogy ezek a beszélgetések készitették elő a lelkedet az örök -kisértő számára? Nem látod te, hogy igy támad fel benned a bujaság, -a pénzszomjuság, és mind a hét főbűn? Nem világos előtted, hogy az -első megaláztatás után még sok és egyre sulyosabb és egyre nagyobb -megaláztatásnak kell jönnie? Most megint a nagy megkisértés -korszaka jött el a világra. A luteránus pestis már ide is -átharapózik. Tegnap Szentgyörgy faluban egy bibliát találtam, -amelyet ide becsempésztek és amelyből az oktalan parasztok maguk -próbálták kiolvasni az igazságot. De én azt mondom neked: hogy ha -maga a császár is gyengének bizonyult a wormsi gyűlésen a sátán -bérencével, a wittenbergi árúlóval szemben, aki százszorosan -rászolgált a Husz János sorsára, kell, hogy legyenek, akik nem -bizonyulnak gyengének. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> Én meg fogom tenni azt, amit Isten és a -Boldogságos Szűz szolgálatában megtenni kötelességem. Én ezentúl -nem mozdulok el itthonról. De a legelső kötelességem itthon az, -hogy téged megmentselek. Meg foglak menteni… rábeszéléssel vagy -erőhatalommal… egyelőre ülök az asztalodnál és várok. De a -Boldogságos Szűz segitségével meg foglak menteni.</p> -<p>Ferenc gróf eleinte állva hallgatta a fivérét, azután csendesen -leült. Tamás valamikor szerzetes akart volt lenni, de feladta ezt a -tervét, mert a magyarországi szerzetes-rendek közűl egyet sem -talált elég hitbuzgónak. Most a legforróbb vágya az, bárcsak -indulna meg már a luteránusok ellen való harc és bárcsak ő -megszerezhetné ebben a harcban a mártirkoronát. Tamás… milyen -kedves, szőke fiú volt; most milyen rajongó aszkéta-arca van. Miket -beszél össze… milyen furcsa keverék ez a beszéd… közbe kellene -szólni, ha nem valami harsogó blaszfemiával, akkor néhány hideg és -józan érvvel… De hiszen nem használna… és igazán szeretetből -történik az egész… de milyen furcsa, hogy valaki a keresztény eget -ilyen komolyan veszi, holott az Olimpuszt se lehet komolyan venni, -pedig az mennyivel szebb ég volt… milyen csodálatos szükséglete az -embernek ez az örökös kisérletezés azzal, hogy egy elfogadható eget -gondoljon ki.</p> -<p>Tamás tovább beszélt; Ferenc pedig félrehajtott fejjel, -elgondolkozva hallgatta.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Dávid lement a várból, felment a városházára és hosszu tárgyalás -után szerződést kötött a városbiróval, hogy eladja neki a házát, -kertjét és szőllőjét <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> kétezerötszáz magyar forintért és hogy a -városbiró tartozik neki ezt az összeget egy héten belül megfizetni. -Azután hazament és elmondta Józsefnek, mi történt. József szelíd -figyelemmel hallgatta végig, azután így szólt:</p> -<p>– Ha rám hallgatsz, azonnal lóra ülünk és vágtatunk Győr -felé.</p> -<p>– És az ezer arany?</p> -<p>– Itt hagyjuk.</p> -<p>– És a kétezerötszáz forint.</p> -<p>– Majd kitalálunk valamit. És ha nem, legfeljebb az is -elveszett.</p> -<p>Dávid habozott egy másodpercig, azután elöntötte a harag.</p> -<p>– Oh nem, – mondta fogcsikorgatva, – azt nem. Mitől féljek? A -gróf tudja, hogy a győri püspök védelme alatt vagyok. Tudja, hogy -ha eljön az én időm, akkor a bosszum… oh, nem félek tőle.</p> -<p>József csendesen belenyugodott abba, hogy maradjanak, és aznap -nem is történt semmi különös dolog.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap déltájban Mihályhoz, a zsidó hitközség előljárójához -betért Zakariás, a hires pozsonyi orvos. Lovon jött Trencsénből, -ahová azért hívták, hogy gyógyitsa meg a trencséni hercegnőnek egy -beteg unokahugát. Pozsonyig ekkor már meg sem akart állni, de az -erősen tűző napban olyan gyengeség vett rajta erőt, hogy ágyba -kivánkozott. Nyolcvan éves volt már és Mihálynak, aki vigyázva és -gyöngéden fektette ágyba, bágyadt mosollyal mondta: „Lejárt az időm -Mihály. Ha itt halnék meg nálad, bocsáss meg érte.“ Néhány órai -fekvés után <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> azonban annyira megüdűlt, hogy fel is -kelt. Mihály örömmel mondta neki, hogy ime mégse járt le az ideje, -de Zakariás derülten rázta meg hófehér fejét és azt felelte, hogy -legfeljebb még napokról lehet szó. Az ideje lejárt. Ma hadd -maradjon még itt, azután holnap hazamegy Pozsonyba meghalni. Később -azonban olyan jókedvűen beszélgetett Mihálylyal, hogy Mihály két -kérést terjesztett eléje. Az első az volt, hogy nem tudná-e -meggyógyitani az ő Judit lányát, aki mindig mély ájúlásba esik, ha -kérő jön a házhoz, a másik az volt, hogy nem vezetné-e a -tanácskozást valamelyik környékbeli rabbi helyett, amikor a község -előljárói itélkeznek Dávid felett. Zakariás elgondolkozott.</p> -<p>– Az ösapákról, – mondta csendesen, – meg van írva, hogy hosszú -élet után <i>elteltek az élettel</i>, azután meghaltak. Én nekem -most a halálra kellene készülnöm, és talán bűnös telhetetlenség -tölem, hogy még mindig nem tudtam eltelni az élettel. De fiatal -lányok szenvedése, fiatal férfiak dacos ágaskodása, minden, ami -élet, engem még most is mindennél jobban érdekel. És igy, ha Isten -hozzád vezérelt, én szivesen segitek nektek igazságot tenni a vőd -ügyében, és megpróbálom, hátha meg tudom gyógyitani a lányodat.</p> -<p>Megállapodtak abban, hogy Dávid felett másnap fognak itélkezni, -azután Mihály behivta a feleségét – Gunda asszonyt – és ketten -elmondtak neki Juditról mindent, amit el tudtak mondani. Gunda -asszony panaszosan mondta végűl, hogy ő azt hiszi, ezt a lányt -szemmel verte meg valaki, mire Mihály ráförmedt, ne legyen olyan -együgyü, hogy elhiszi a parasztok babonáit; tudhatná, hogy minden -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> betegség abból ered, hogy a test nedvei -valamilyen ok következtében megromlottak. Zakariás hallgatva nézett -rájuk, azután megkérdezte, Judit volt-e az, akit az előbb énekelni -hallott. Amikor megtudta, hogy ő volt, kérte, hogy küldjék be hozzá -Juditot, de ne mondják neki azt, hogy ő meg akarja gyógyitani. -Judit nemsokára bejött a szobába. Az öreg Zakariás az asztalnál űlt -egy karosszékben, előtte bor volt – Mihály legjobb bora – amelyből -néha ivott egy-egy kortyot. Leültette magával szembe Juditot és -meleg örömérzés járta át öreg testét. Milyen szép, hogy ilyen -rejtelmes sötét szépség van a világon. Mégis szép volt ez az élet. -Milyen kár volna ennek a bóditó virágzásnak meddőn elhullnia. -Beszélgetni kezdett Judittal. Judit tartózkodva felelgetett. De az -öreg Zakariás azután ezt mondta: „Nagyon szépen énekelsz Judit. -Olyan szép hangot, mint a tiéd, nem hallottam azóta, mióta -Milanóban jártam. Ott a herceg udvarában szinjátékot játszottak, és -egy szinjátékban az éj királynőjeként lépett fel egy csodálatos -hangú és rendkivüli szépségű asszony.“ Judit ekkor kitáguló szemmel -nézett Zakariásra és nemsokára mohó beszélgetésbe merült vele. -Estefelé Zakariás azt mondta Mihálynak: „Még nem tudom Mihály, mi -baja a lányodnak, de tartok tőle, hogy ha a gyógyúlását akarod, el -kell küldened magadtól valahová idegenbe.“</p> -<hr class="tb" /> -<p>Kint ragyogó májusi alkonyat volt. A nap vonakodva ereszkedett -le a nyugati hegyek mögé, az árnyékok hosszúra nőttek már, de a -világ még tele volt kicsorduló fényességgel és olyan hömpölygő jó -szaggal, amelyet mintha óriási, mennyei tömjénhintők <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> hintettek -volna el. Földek páráztak, fűvek zsendültek, akácfák illatoztak; és -a bazini várból lassan és rosszkedvüen lefelé indúlt a városba a -selmecbányai hóhér. Tetőtől talpig bőrbe volt öltözve. Szulejmán -császár ázsiai katonáin látta, milyen félelmes az ilyen sötét -bőrpáncél. A selmecbányai hóhér szerette, ha félnek tőle; ez a -félelem az előize volt annak az örömnek, amelyet akkor érzett, ha -vért látott kicsordulni a kezére adott emberi testből. Vaszilinak -hitták. Görögországi cigány-félvér volt; és gyerekkorában -végignézte egyszer, hogy török katonák hogyan kinozták sorra a -faluja embereit, mert az emberek nem akarták bevallani, hová ásták -el a pénzöket. Ezt a látványt nem tudta többé elfelejteni; -nemsokára elszökött otthonról és beállt azok közé a gyülevész -csapatok közé, amelyek a szultán rendes katonaságát kiegészitették. -Mikor a törökök Magyarországon jártak, el kellett szöknie a szultán -hadseregéből, mert megölt néhány foglyot, akit nem lett volna -szabad megölnie. Selmecbányán felfogadták hóhérnak. Nemrégiben -Pozsony város kölcsönkérte néhány napra. Amikor megint utban volt -hazafelé, a bazini gróf itt fogta azzal, hogy dolgot ad majd neki: -nehány zsidót kell a maga módján rábeszélnie, hogy ne ragaszkodjék -olyan bűnösen a pénzéhez. Napok teltek el és még mindig tétlenűl -sétált. A torkában száraz görcs támadt már és a hátán hideg -bizsergések futottak végig a vágytól, ha arra gondolt, milyen az, -mikor a kés alatt kicsordul a vér vagy a hüvelykszoritó szoritása -alatt ropog a csont és szakad a hús.</p> -<p>A selmecbányai hóhér lassan ment le a város felé. Az út szélén -sűrű galagonyabokrok voltak. A <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> hóhér megállt és -hallgatózott. A bokrokon túl két különös hang veszekedő, rikácsoló -és siró párbeszédét hallotta. Átbújt a bokrokon. Az út mellett, az -árkon túl piszkos vityiló állott; a vityiló előtt egy rút -öregasszony hajolgatott a föld felé, köveket szedett fel és a -köveket rikácsolva hajigálta egy kilencéves fiú felé. A fiú sirva -ugrált el a kövek elől és sirva kiabálta az öreg asszonynak, adja -vissza a pénzt, amelyet elvett tőle. A hóhér egy ideig szótlanúl -hallgatta a kiabálást, azután átugrott az árkon és megállott az -öregasszony és a kisfiú között. Az öreg asszony ijedten pislogott -fel a hóhérra és egyszerre remegni kezdett. A fiú bátorságra -kapott. Elmondta, hogy délben a Szent Floriánhoz cimzett fogadóba – -az a város másik végén van, Szered felé – küldte az apja két -ezüstpénzért, amellyel a fogadós tartozott neki. Ez az asszony – -mindenki tudja róla, hogy boszorkány – elcsalta tőle a pénzt, -azzal, hogy azt mondta, olyan madarat mutat neki, amilyent még -sohse látott. Mig ő a madárra várt, kicsavarta a kezéből a pénzt, -azután eltünt. De ő tudta, hogy a boszorkány hol lakik. A pénz -nélkűl nem mert hazamenni, hanem itt várt mostanig, a boszorkány -most hazajött, s ő követeli vissza a pénzét.</p> -<p>A hóhér nézett az öregasszonyra. Tekintete alatt az -öregasszonynak egészen meggörnyedt a háta és vacogni kezdett -fogatlan szája. A hóhér sokáig nézett rá, azután a fiúhoz fordult. -„Gyere be,“ mondta neki, „ide a házba, a boszorkány vissza fogja -adni a pénzedet.“</p> -<p>Az öreg asszony remegve mutatott utat a piszkos vityilóhoz. -Mindahárman bementek. A nap leszállt <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> a nyugati határhegyek mögé. -Kint sötét lett és csípő, tavaszi hűvősség támadt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap szombat volt, hetivásár napja Bazinban, és a vár felől a -város felé vivő uton vásárosok igyekeztek befelé. Az egyik kocsit -hirtelen megállitották, mert a mezőn a sűrű tövisbozót mellett egy -öregasszony jajgatva kezdett kiabálni. A férfiak leszállottak a -kocsiról, azután az asszonyok is átmentek a mezőre; azután -megállott még néhány kocsi, és a gyalogosok is odagyültek a -tövisbozót köre. A tövisbozót alatt egy kisfiú holtteste feküdt. A -két lába kötéllel volt összekötözve; a teste tele volt szurások -nyomaival, a kezén és a lábán fel voltak az erek vágva. A vásárosok -meghökkenve állták körül a kis holttestet és elszörnyedve -kérdezték, ki tehette ezt. Vért sehol nem lehetett a közelben -látni, a holttestet máshonnan kellett idehozni. Az öreg asszony azt -mondta, ő nem tudja ki követte el ezt az istentelenséget; ő nem -látott senkit; csak hajnalban látott valamiféle zsidókat erre -lopózkodni, de nem tudja, ők tették-e. Az öregasszony azután -elment. A vásárosok tanácstalanúl állták körűl a tüskebozótot; a -tömeg egyre nagyobb lett; végre valaki azt mondta, hogy a -holttestet fel kell tenni egy kocsira és be kell vinni a -városházára. Minthogy a holttestet senki nem akarta a kocsijára -felvenni, egyelőre nem történt semmi. A tömeg folytonosan nőtt, és -egyszerre egy bazini ember megismerte a kis halottat. Ez, – mondta, -– a Meylinger György Jancsi fia. Az emberek elálmélkodtak ezen a -közlésen és hangosan kiabálták, hogy értesiteni kell Meylinger -Györgyöt. Azonban senki se mozdult, a tömeg állt <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> és zúgva -beszélgetett. A vár felől jövet ekkor megjelent az országuton Tamás -gróf. Le akart menni a hetivásárra, mert rá akart csapni azokra az -árúsokra, akik ujabban mindenféle lázitó, luteránus nyomtatványokat -adtak el a hetivásáron és ezekkel a nyomtatványokkal megmérgezték a -nép lelkét. Mikor a tömeget meglátta, átjött a mezőre. Az emberek -elcsendesedtek. Levették a kalapjukat és utat nyitottak neki. Tamás -gróf meghökkenve állott meg a holttest előtt.</p> -<p>– Ki tette ezt? – kérdezte haragosan.</p> -<p>A körülötte állók sietve felelték, hogy ők nem tudják, ők a -vásárba igyekeztek, a holttest itt feküdt a tövisbozótban, egy -öregasszony talált rá, és az emberek azt beszélik, hogy -hajnaltájban zsidókat láttak erre lopózkodni. Tamás grófon a mély -megrendülés forró borzadása futott végig. Ki tette ezt? A -kereszténység ellenségei tették, azok, akiket egy vétkes lanyhaság -nagyon is sokáig tűrt a keresztény nemzetek kebelében. Csoda-e, -hogy az igaz hit megromlik és mindenütt felemeli fejét a gonosz, ha -Krisztus nyilvánságos ellenségeinek ilyen szabadságuk van? A -Németországból fenyegető hitrontás ellen a védekezés legelső és -legsürgősebb cselekedete, hogy azokkal kell leszámolni, akik nyilt -tagadással merészelnek Krisztus ellen támadni. A Boldogságos -Szűznek harcosokra van megint szüksége: oh, <i>egy</i> harcosa lesz -a Boldogságos Szűznek, aki el nem lanyhul és meg nem pihen a keserű -végig. – Összerázkodott és körűlnézett. Az emberek várakozva néztek -rá.</p> -<p>– Tegyétek fel, – mondta nekik komoran, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> ezt a -szegény áldozatot egy kocsira. Be kell vinni a városházára.</p> -<p>A holttestet most feltették a legelső kocsira, Tamás gróf -odafordult egy emberhez.</p> -<p>– Menj fel, – mondta, – a várba és mondd meg a várnagynak, hogy -tizenöt huszárral azonnal jöjjön le a városházára.</p> -<p>Az ember sietve indult a vár felé, Tamás gróf pedig a kocsi -mögött lassan ment befelé a városba. A városban a tömeg, amely -követte, még jobban megnőtt. A városháza előtt a kocsi megállott. -Tamás gróf lehivatta Pongrác Andrást, a városbirót.</p> -<p>– Városbiró úr, – mondta neki felcsendülő hangon, – ki tette -ezt?</p> -<p>A városbiró megütődve nézett a holttestre, azután megzavarodva -nézett a grófra.</p> -<p>– Ezt a szegény áldozatot, – mondta Tamás gróf, – a mezőn, egy -tövisbozótban találta Isten rendelése szerint egy öregasszony. -Elhoztuk ide. Nézze meg; és mondja meg: ki tette ezt?</p> -<p>A városbiró levett süveggel állott a gróf előtt és lassan a -homlokához emelte a kezét, hogy letörölje róla az izzadságot. A -tömegből, amely eddig hallgatva állta körűl őket, most megszólalt -egy hang:</p> -<p>– A zsidók tették.</p> -<p>Egy másik hang:</p> -<p>– Csak a zsidók munkája lehet.</p> -<p>Nehányan helyeseltek, de a tömeg egyébként hallgatott és várt. -Tamás gróf összevont szemöldökök alól nézett a városbiróra. A -városbiró zavarodottan próbálta kitalálni, hogy mit akar, de az -arcáról semmit se tudott leolvasni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>– Ki fogjuk nyomozni a bűnöst, – mondta habozva, – de el fogjuk -hallgattatni azt, aki tudatlanságból és ostobaságból ártatlanokat -vádol.</p> -<p>Tamás gróf felcsattant:</p> -<p>– Én pedig össze fogom törni azt a birót, aki lanyhaságból vagy -megvesztegetettségből futni engedi a bűnösöket.</p> -<p>A városbiró elsápadva nézett rá és nem értette, mit akar.</p> -<p>– A zsidókat azonnal el kell fogatni, – mondta Tamás gróf. Nem -tűröm, hogy a zsidó pénz munkába fogjon és megint egyszer -elhomályositsa az igazságot.</p> -<p>A tömeg halkan morajlott. A városbiró meghajtotta a fejét és -engedelmeskedett. Semmiképen sem volt az az érzése, hogy helyesen -cselekszik. De ha a gróf igy akarja? És hiszen az igazság majd -kiderűl. Bement a városháza kapuja alá és kiadta a városi -darabontoknak azt a parancsot, hogy menjenek és hozzák a -városházára a zsidó férfiakat. Tamás gróf a kocsit a holttesttel -eközben elküldte Meylinger Györgyhöz és a tömegnek megparancsolta, -hogy oszoljon szét. Azután belépett a városháza bolthajtásos kapuja -alá. A hat városi darabont indúlóban volt. Tamás gróf megállitotta -őket, megkérdezte, milyen parancsot kaptak, azután hideg haraggal -fordult a városbiróhoz:</p> -<p>– Ha csak a férfiakat fogatja el, az annyit jelent, hogy a nők -kezében szabad utja van a zsidó pénznek arra, hogy birákat -vesztegessen meg.</p> -<p>A városbiró most őszinte és becsületes dühbe jött. A gróf -harmadszor gyanusitotta meg mások előtt. Káromkodva mondta a -darabontoknak, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> hozzák be, valamennyi zsidó a városban -van; az ölbeli csecsemőt is. Tamás gróf rövid fejbólintással vette -tudomásúl a parancsot. A darabontok elmentek. Tamás gróf töprengve -járkált a kapubejárat alatt. A városbiró mérgelődve várakozott. -Tamás gróf megállott előtte:</p> -<p>– Kire tartozik a zsidókon való itélkezés? – kérdezte -komoran.</p> -<p>– Negyedik Béla király szabadságlevele szerint, amelyet utóljára -második Lajos király is megerősitett, főbenjáró ügyekben felettük a -nádor itélkezik, vagy pedig a budai király várnagy.</p> -<p>A Tamás gróf szeme komor lobogással tűzött a városbiróra. A -nádor? A budai király várnagy? Elhúzni a vizsgálatot? Nyujtani a -pert? A bűnösöket talán még utnak is inditani innen Budára? Közben -felvenni a jutalmakat az igazság eltemetéseért? Oh, odakint holtan -fekszik egy ártatlan, szegény gyermek; az igazságot, te pénzre éhes -biró: azt nem fogod megölni és eltemetni. A városbiró elvörösödött -a gróf tekintetétől, amely ujra a gyanusitás ostorcsapásaival verte -végig, és keservesen küzdött, hogy bátran és nyugodtan tudjon a -gróf szemébe nézni. Kint lódobogás hallatszott. A gróf huszárjai -érkeztek meg. Tamás gróf elfordult a városbirótól. Lázas elszántság -égett minden csontjában, a cselekvés vágyának kinzó lobogása. -Kilépett a kapu elé és gyors parancsokat adott ki huszárjainak.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A bazini zsidók istentisztelet előtt összegyűltek a -zsinagógában, hogy Dávid ügyében itélkezzenek, de nem tudták -megkezdeni a tanácskozást, mert Dávid és József hiányzott. Előbb -vártak rájuk, azután <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> értük küldtek. A küldött még nem jött -vissza, amikor a városi darabontok bejöttek a templomba és azt -mondták Mihálynak, aki elébük lépett, hogy a zsidók valamennyien -tartoznak rögtön a városházára menni. Mihály meghökkenve felelte, -hogy épen istentiszteletre készűlnek, és majd istentisztelet után -felmennek a városházára; a darabontok azonban erre gorombák lettek, -kiabálva követelték, hogy a zsidók azonnal jöjjenek és fenyegetően -emelgették az alabárdjaikat. A zsidók felzúdultak és ki akarták -szoritani a darabontokat a templomból, Mihály azonban rábeszélte -őket arra, hogy engedelmeskedjenek. A zsidók tehát -összeszedelőzködtek és a darabontokkal együtt elindultak a -városháza felé. Útközben találkoztak Tamás gróf huszárjaival. Négy -huszár átvette a zsidókat a darabontoktól, a többi huszár pedig a -darabontokkal együtt elment az asszonyokért, a gyerekekért és a -hiányzó férfiakért. A zsidók felindultan siettek a városháza felé. -A városháza előtt nagy tömeg állott. A tömeg szótlanúl fogadta -őket. A zsidók bementek a városháza kapuja alá. A kapu alatt -halvány arccal és égő szemmel állott Tamás gróf. A zsidók meg -akartak állani előtte, de ő szótlanúl intett, hogy menjenek tovább. -A zsidókat felvitték a városbiró elé.</p> -<p>– Városbiró úr, – szólt felindultan Mihály, – mit akarnak -tőlünk?</p> -<p>– Az istenfátokat, – fakadt ki Pongrác András, – sok bajom van -veletek. Jegyző úr, irja fel a nevüket. Porkoláb! Vegye át ezeket a -zsidókat.</p> -<p>– Városbiró úr, – mondta Mihály haragtól reszketve, – azt csak -megmondja, hogy miért csuknak be bennünket? <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Majd tudjátok ti már azt! Porkoláb! – le ezekkel a zsidókkal a -pincébe.</p> -<p>A zsidók vonakodtak indulni, a huszárok azonban lökdösni kezték -őket, azután kardot huztak. A zsidók erre álmélkodva és elhülve -lementek a városháza pincéjébe. Ott bezárták őket; magukra -maradtak; nemsokára azonban kinyilott az ajtó, és az ajtón -behajtották hozzájuk az asszonyokat és a gyerekeket is.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Dávid otthon volt és komor nyugalommal rendezgette az irásait. -Várta, hogy érte küldjenek a zsinagógából és fanyar elégtétellel -forgatta magában azt a dacos feleletet, melyet a küldöttnek adni -fog. József a másik szobában játszott a Dávid fiával, Eszter pedig -fakó arccal járt-kelt a házban. A külső ajtót ekkor hirtelen -felrántották; a szobákon végigrohant Vidra Gergely, egy -tizennyolcéves legény, aki három év óta volt Dávid szolgálatában. -Dávid Pestmegyéből hozta el; az apját és az anyját megölték volt a -törökök, a házukat felgyújtották, a tizenötéves fiu otthontalanúl -bolyongott volt ide-oda.</p> -<p>– Gazdám, – mondta lihegve, – nagy baj van.</p> -<p>Dávid talpra ugrott.</p> -<p>– Mi az? – kérdezte megdobbanó szivvel.</p> -<p>– Azt mondják: a zsidók megöltek egy gyereket. És a gróf -huszárjai most minden zsidót összefognak.</p> -<p>Dávid egy ugrással a szekrénynél volt, egy mozdulattal -kirántotta és zsebregyűrte azt a pénzt, amely a szekrényben volt, -azután egy másik ugrással kint volt a szobából. Csak az istállóig -juthasson el, csak lóra ülhessen. Nem érzett aggodalmat azért, hogy -Esztert és Józsefet itthagyja. Ha magával <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> akarná -őket vinni, egyikük sem menekülhetne; ha azonban ő ki tud siklani, -ő megmenti, ő kiszabaditja, ő kivágja Esztert és Józsefet, ha ezer -ördögöt kell is letipornia a szabaditásukért. A ház előtt állt, az -istálló felé fordúlt és a mellében megakadt a lélegzet. Az istálló -előtt ott állott a gróf két huszárja, és az egyik épen kardlappal -vágott végig a kocsison, aki nem akart tovább kotródni. Dávid a -kert felé fordúlt; a fák között átlátszott néhány ezüstsujtásos kék -huszárruha. A kapúban városi darabontok álltak. Dávid villámgyors, -lázas munkára kényszeritette az agyvelejét. Mit kell itt tenni? Mit -lehet itt tenni? Ekkor meglátta a bazini várnagyot, amint a kapún -át jött be, egyenesen őfelé. Erre megfordult és berohant a házba. -Maga mögött bezárta az ajtót. A lakáson végigsietett, vissza az -asztalhoz, amelynél ült, tollat vett a kezébe és két lázas sort irt -a győri püspöknek. A gróf – irta – fogságra veti őt és nyilván el -akarja vesziteni; az irgalmas Isten nevében kéri ő kegyelmességét, -jöjjön és tegyen igazságot.</p> -<p>A külső ajtón dörömbölni kezdtek.</p> -<p>– Gergely fiam, – mondta Dávid, – én megigértem, hogy telket -veszek neked, ha majd megházasodol. Nem telket: ötven holdas -birtokot vásárolok neked, ha ezt a levelet elviszed a győri -püspöknek. Tedd el, űlj lóra…</p> -<p>József lassan elindult, hogy kinyissa a bezárt ajtót. Dávid -Gergelyhez hajolt.</p> -<p>– Bizhatom benned, Gergely? Elviszed a levelet?</p> -<p>– El.</p> -<p>József kinyitotta az ajtót, a gróf huszárjai bejöttek, gyorsan -közrefogták Dávidot és Józsefet, azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> -megparancsolták Eszternek is, hogy álljon oda melléjük. Eszter -réműlten szoritotta magához a kisfiát és odaállott Dávid mellé. -Dávid megfogta az Eszter karját és haragtól fuldokolva fordult -szembe a várnaggyal.</p> -<p>– Vigyétek őket, – mondta derűlten a várnagy, – aki szökni -próbál, azt levágjátok.</p> -<p>A huszárok elindultak a foglyokkal; a várnagy ott maradt a -házban, gondosan megvizsgált mindent, némi értékes apróságot elvett -a maga számára, azután a gróf parancsa szerint lepecsetélte a -házat.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A városháza pincéjének pántos ajtaja kinyílt és a porkoláb -betolta rajta Dávidot, Józsefet és Esztert a gyerekével. A bazini -zsidók mind együtt voltak már a pincében, férfiak, nők és gyerekek, -riadt és megzavarodott csapat, amelynek a rémülete még testet se -tudott ölteni. A férfiak kérdésekkel rohanták meg Dávidot. Dávid -egy türelmetlen mozdulattal elhallgattatta őket.</p> -<p>– Egy ember beszéljen egyszerre. Mivel vádolnak bennünket?</p> -<p>– Mi semmit se tudunk, – felelte Mihály. Az asszonyok azt -beszélik, hogy mikor őket behozták, valaki azt kiabálta utánuk, -hogy ha husz zsidógyerek ég a máglyán, az se lesz elég az egy -Meylinger Jancsiért.</p> -<p>Dávid sötét és merev arccal bólintott.</p> -<p>– Igen, – mondta mozdulatlan arccal, összeszorított foggal és -odavetően, – a Meylinger György Jancsi fiát meggyilkoltan találták -a vár felé vivő országut mellett a mezőn. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Elhallgatott, mintha folytatást, vagy feleletet várna. De senki -sem szólt semmit. Dermedt, nagy csend lett. A bazini zsidókra, mint -egy fekete köd, rászállt az iszonyat. A szemek elveszve meredtek -egymásba, mintha a másiknak a szeme támasztékot, megpihenést, meleg -nyugovást adhatna a rémületnek ebben a jégsivatagában. Az asszonyok -sírni kezdtek. A gyerekek velük sírtak.</p> -<p>– Elég, – mondta Dávid fogcsikorgatva. Az asszonyok vigyék el -innen a gyerekeket. Eszter, keress helyet magadnak valahol. – Ti -pedig mondjátok meg; mit tehetünk.</p> -<p>Az asszonyok sírva elvitték a síró gyerekeket, a férfiak űzött -nyugtalansággal tanácskozni kezdtek. Az öreg Zakariás, aki fáradtan -dőlt neki a falnak, félbeszakitotta a tanácskozást.</p> -<p>– Bocsássatok meg, – mondta – én nem bírom tovább. Ha valamiben -hasznotokra lehetek, majd megmondjátok. Addig is: le akarok -pihenni.</p> -<p>Átvezettette magát a bolthajtásos pince másik részébe, az -asszonyok közé. Ott néhány köteg szalma volt a földön. Judit sietve -szétteregetett egy köteget, segitette Zakariást benne, hogy a -szalmára feküdjék, azután leült melléje a földre. Az öreg -rámosolygott, és csendesen beszélgetni kezdtek.</p> -<p>A férfiak folytatták a fuldokló sietségű tanácskozást. Dávid -komoran hallgatta őket. Mikor a többiek elhallgattak, -megszólalt:</p> -<p>– Hogy itt Bazinban lehet-e igazságra számitani, igen vagy nem, -arról most nem érdemes beszélni. Most arról kell beszélni, hogyan -jussunk segitséghez.</p> -<p>A többiek hallgattak. Dávid folytatta: <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>– Azok között a tervek között, amelyek felvetődtek, egy van, -amelyről beszélni lehet: az a terv, hogy kérjünk segitséget Báthory -István nádortól. A magyar zsidóság szerződést kötött a nádorral, és -a nádor évi négyszáz forint fizetése ellenében vállalta, hogy a -magyar zsidóságot minden igazságos ügyében támogatni fogja. Hogy a -nádor most beváltaná-e az igéretét? Lehet, hogy igen, – a jövő évi -négyszáz forint kedvéért, – négyszáz forintnál nagyobb pénzek -reményében, – ha nem esnék tulságosan terhére. Mindenesetre -megmarad az a kérdés: <i>hogyan</i> kérjük a segitséget. Buda -messze van. És ki tudja, a nádor Budán van-e.</p> -<p>A zsidók fanyar szájjal hallgattak. Senki sem tudott -ellentmondani és senki sem tudott hozzátenni a Dávid szavaihoz -semmit.</p> -<p>– Ha általában sikerül valakitől segitséget kérnünk, – folytatta -Dávid, – olyanhoz kell fordulnunk, akinek a készségére -<i>bizonyosan</i> számíthatunk.</p> -<p>– A pozsonyi zsidók! – szólt közbe Sámuel.</p> -<p>– Ugy van, a pozsonyi zsidók, – felelte Dávid. De minthogy a -pozsonyi zsidók maguk is elnyomottak és tehetetlenek, meg kell -próbálnunk, hogy mindjárt oda forduljunk, ahova a pozsonyi zsidók -is fordulnának: a bécsi zsidókhoz. A bécsi zsidók talán -kieszközölhetik Ferdinánd király kancellárjánál – mert a kancellár -halálos ellensége a bazini grófoknak – hogy Ferdinánd király -vizsgálóbiztost küldjön ki ide. Ezt megpróbálhatjuk. Mást nem. A -kérdés az, hogyan adjunk hirt a bécsi zsidóknak.</p> -<p>A meginduló beszélgetést Dávid egy türelmetlen mozdulattal -elvágta: <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Csak két lehetőség van, – mondta bosszusan. Az első az, hogy -megfizetünk valakit. Én hoztam magammal némi pénzt. Azonkivül, ami -gyürü és fülönfüggő itt van, az –.</p> -<p>Kivette a zsebéből a pénzt, lehúzott az ujjáról egy gyűrüt és az -egészet átadta Mihálynak. A többiek is megmozdultak.</p> -<p>– A legelső pedig az, hogy mindent elrejtünk itt valahol. -Eszükbe juthat, hogy ezt elfelejtették elvenni tőlünk. Olyan helyre -kell rejteni, ahonnan gyorsan magunkhoz vehetjük, ha innen máshova -vinnének.</p> -<p>Siető kutatás indult meg alkalmas rejtekhely után. Mihály -azonban rátette a Dávid vállára a kezét.</p> -<p>– Két lehetőségről beszéltél, – mondta, – és csak egyet mondtál -meg. Mi a másik?</p> -<p>Dávid körülnézett. Most megint minden szem feléje fordult Ennek -a riadt kis embercsoportnak most, bizony, bizonyosan ő a vezetője. -A bánat epekeserüsége öntötte el a lelkét. Szegény vezetettek és -szegény vezető. Már belenézett minden szempárba, amely kérdezve és -várakozva fordult feléje, és lesütötte a szemét.</p> -<p>– A másik lehetőség, – mondta halkan, – az hogy valaki… hogy én -innen megszököm és segitséget hozok.</p> -<p>Nem várt feleletre, hanem elindult, hogy végigjárja a -börtönüket. Két nagy bolthajtásos pincehelyiségbe voltak bezárva. -Az egyik oldalon volt a pántos ajtó, amelyen bejöttek; a másik -oldalon valaha szintén ajtó volt, de az ajtót befalazták. Ha ezt a -falat kibontaná az ember? Mögötte valami lépcső <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> van, amely -a torony alá vezet. De ott megint ajtó van. Dávid töprengve nézte a -falat, azután elfordult az ablakok felé. Az ablakok fent voltak az -udvar szintjén, másfél ember-magasságnyira a homokos talajtól. -Rajtuk sürü és nehéz vasrácsok. Ha az ember egy ilyen vasrácsot meg -tudna lazitani odafent, akkor kijuthatna az udvarba. Az udvarból -azután… az udvarból azután kijutna az ember valahogyan… pénzzel, -csellel, erőszakkal… csak a legközelebbi lóig, csak egyszer lóháton -legyen az ember; Dávidnak fájni kezdett a keze, amint ökölbe -szorítva a kezét tehetetlen dühvel és rettenetes vággyal nézett fel -ezekre a vasrácsos ablakokra.</p> -<p>– Ábrahám! – kiáltotta türelmetlenűl.</p> -<p>Ábrahám lassan odament hozzá. Negyven éves, derült óriás volt, -akit a balszerencse mindig üldözött és akit a jókedv soha el nem -hagyott. Féléve, amióta az utolsó szerény vállalkozásával is -kudarcot vallott, az öreg Simon szolgálatában volt. Most kiváncsian -nézett Dávidra.</p> -<p>– A válladra szeretnék állani, Ábrahám, – mondta Dávid.</p> -<p>Ábrahám készségesen tartotta a vállát.</p> -<p>– Én hordozom most a vállamon, – mondta csendesen, – a bazini -zsidók minden reménységét. Olyan is ez a reménység! Ha valaha -kitanulom a Simon gazda mesterségét, senki a világon már páncélt -nem fog hordani: én vagyok az az ember, aki ha halotti leplekkel -kereskedném, a halálangyal nyomban és azonnal beszüntetné a -tevékenységét.</p> -<p>Dávid állt az Ábrahám vállán, a két kezével belékapaszkodott a -vasrácsba és kinézett az udvarra. Az udvaron néha átment egy-egy -ember, de senkisem <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> figyelt a pinceablakokra. Dávid egy kést -kért. Feladták neki a kést és ő feszegetni kezdte a kovácsolt -vaskosár egyik ágát. A vas azonban kőbe volt eresztve, és a kés -gyorsan elpattant. Dávid látta, hogy így sohasem ér el semmit. A -kőkockákat kell meglazítani és kifejteni. A kés törött pengéjével -feszegetni kezdte az alsó kőkockákat. A kezéről lehorzsolódott a -bőr; egy ujját megvágta; véres kézzel és sajgó körömmel vájta és -tépte tovább a kőkemény vakolatot a kockák között, amig Ábrahám fel -nem szólt neki, hogy jön valaki. Ekkor leugrott és lihegve fordult -a másik pincenyilás felé. A pántos ajtó kinyílott, és a porkoláb -jött be rajta. Mögötte három legény nagy kosarakat hozott. A -porkoláb jókedvüen mosolygott, hatalmas, vörös orra alatt.</p> -<p>– Ebédidő van, – mondta derüsen. Ne mondjátok, hogy rosszul -éltek nálunk. Hanem evvel gazdálkodjatok, mert holnap délig elégnek -kell lennie.</p> -<p>A három legény letette a kosarakat. Mihály a porkolábhoz lépett. -A porkoláb azonban intett a három legénynek, hogy menjenek ki, és -maga is kiment utánuk. A pántos ajtó bezárult. A zsidók megnézték, -hogy mi van a kosarakban. Kenyér volt bennük és szalonna.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A délután lassan és tompán vonszolta magát előre. A gyerekek -éhesek voltak és sírtak. Az öreg Zakariás óvatosan megpenditette -azt a gondolatot, nem-e volna helyes legalább a kenyérből adni -nekik, de a férfiak nagy része haragos felháborodással fogadta ezt -a gondolatot márcsak azért is, mert a kenyerek a szalonnán -feküdtek. Mihály néhányadmagával sokáig dörömbölt a pántos ajtón, -de a dörömbölésre <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> nem jött felelet. Kint végre alkonyodni -kezdett és a pince elsötétedett. A bazini zsidók elhelyezkedtek a -két boltiv alatt. Az asszonyoknak és a gyerekeknek jutott némi -szalma; a gyerekek gyorsan álomba sirták magukat az anyjuk ölében. -A férfiak komor töprengésbe merülten ültek közöttük a földön, -meggörnyedt háttal és lehajló fejjel. Egyre sötétebb lett, de a -férfiak sokáig ültek még mozdulatlanul, mint a némán borongó -gyászolók. A fáradtság végre rájuk sulyosodott, és a fekete -árnyékok a sötétségben egyenként végignyultak a földön.</p> -<p>Judit elment aludni az anyja mellé; a helyét Zakariásnál József -foglalta el. Mikor a többiek elaludtak, ők ketten suttogva -beszélgettek még. A beszélgetésben aztán egyre nagyobb szünetek -álltak be. Egy hosszu szünet után József nagyon halkan, nagyon -óvatosan, a sőtétségbe belefeszülő figyelemmel megkérdezte -Zakariástól, miért hagyta ott délelőtt a tanácskozást. Fáradt volt; -igen; de nyilván más oka is volt rá: mi? Zakariás előbb hallgatott, -a sötétségben József felé fordult, mintha belenézhetne a szemébe, -aztán igen halkan felelte:</p> -<p>– Céltalannak éreztem a tanácskozást.</p> -<p>– Miért? – kérdezte József.</p> -<p>Zakariás ismét várt. Azután reszkető, öreg kézzel kinyúlt József -felé, tapogatva megkereste a fejét, lassan és gyöngéden magához -vonta és belesuttogta a fülébe:</p> -<p>– Mert itt hiába minden. Mert mi itt mindnyájan meghalunk.</p> -<p>József mozdulatlan maradt úgy, amint lehajolt Zakariáshoz. A -fülében érezte még egy ideig az öreg ember lassu, nehéz -lélekzetvételét, Zakariás aztán <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> visszahanyatlott a szalmára, -József pedig meggörnyedt testtel, borzongva bámult bele a -sötétségbe.</p> -<p>– Gondoltam erre én is, – mondta azután halkan és tördelten. De -lehetséges az, hogy akadjon biróság, amely tökéletesen ártatlan -embereket elitél? Egy olyan bűncselekményért, amelyet álmukban sem -követtek el?</p> -<p>Zakariás gyors mozdulattal felkönyökölt. A szalma zizegni -kezdett a sötétségben hirtelen mozdulatától és a szájából lihegve -hullottak József fülébe a forró szavak.</p> -<p>– <i>Mindnyájan be fogjuk vallani, hogy elkövettük</i>, – -suttogta fuldokolva.</p> -<p>József megrázkódott. Hajlott helyzetéből felült. Zakariás -visszahanyatlott a földre; és József gyors mozdulattal feléje -kapott, mintha számon akarná kérni tőle, amit mondott. Megfékezte -magát, hogy a szavai ne legyenek majd sértőek az öreg emberre, de -nem szólhatott még, amikor Zakariás kinyújtotta a két karját, mind -a két karjával magához ölelte és fiatal arcát ráhuzta ráncos, fehér -szakállas öreg arcára, amely nedves volt a könnyektől.</p> -<p>– Fiam, – sugta sírva a József fülébe, – fiam, fiam, te nem -tudod, mi a kínvallatás. Hogy az apját megölte az ember az anyjával -együtt, azt is bevallja. Nincs olyan erős lélek, amely a húsnak azt -a kínját kibírja. Én magamat nem bánom, én meghalok már, ha csak -rákötnek a kinpadra, – de benneteket hogy sajnállak, hogy -sajnállak! Ennyi fiatal szép élet, – milyen kár, – milyen kár, – -milyen kár.</p> -<p>Lassan eleresztette Józsefet és halkan sírt tovább a -sötétségben. József dermedten hallgatózott az öreg ember sirására, -aztán maga elé meredt a pince súlyos, <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> nagy -feketeségébe. A Zakariás halk sirása lassan elhallgatott; akkor -elmúlt a József borzongása is. Ez az öreg ember, aki itt fekszik -mellette, ez az aggastyán, aki olyan nagyon szereti az életet, -talán nem is él már. Ha él, vagy ha meghalt már: élet vagy halál: -igazán olyan nagy különbség, amelyért érdemes az embernek a lelkét -gyötörnie? József csendesen elgondolkozott még egy ideig, azután -lefeküdt aludni. Belehanyatlom a sötétségbe, – mondta magában, – -sötétségbe, alvásba, halálba. Nemsokára csendesen aludt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Dávid macskatalpon járt kelt az alvók között. Eszter merev -testtel feküdt a földön és álmában is vigyázva, mozdulatlanul -tartotta a karjai között a fiát. Dávid nem birta volt ki tovább a -fáradt forgolódást a földön; felugrott és lángoló vérrel és -zakatoló aggyal jártkelt az alvók között. Kint feljött a hold és -bőséges fényéből beverődött valami a pincébe is. Dávid most már -könnyebben ki tudta kerülni az alvókat, és járása siető és űzött -bolyongássá lett. Nincs innen út kifelé? Nem lehet áttörni ezen a -pántos ajtón? Nem lehet nyílást bontani ennek a sulyos falnak a -durva kövei közé? Nincs út innen kifelé? Lihegő makacssággal -vizsgálgatta végig újra az ajtót, a falakat, a befalazott ajtót és -reménytelen konoksággal bámult fel újra meg újra az ablakok vas -rácskosaraira. Néha megállott, szédülve behunyta a szemét, és a -képzelete egyszerre rohanó, lobogó képeket bontogatott ki előtte. -Gergely megérkezett Győrbe, – átadta a levelet a püspöknek, – a -püspök, ime, haragra lobban, – parancsokat ad ki, – az egész -püspöki bandérium <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> ott üget már a pozsonyi úton, – a lovak -lába itt csattog már a bazini utcákon, körülveszik a városházát, – -a püspök felemeli gyűrüs, erős kezét, nyílik a pántos ajtó és… -Kinyitotta a szemét és az ajtó felé nézett. Szédülve nyúlt a -homlokához és folytatta gyötrődő bolyongását az alvók között. Mi -volt ez? Ez nem az alvók ólmos álmának a hangja. Valaki suttog itt… -felűlről… a másik pincenyilásban az ablakból. Két ugrással bent -volt a másik pincenyilásban. Most világosan hallotta. „Gazdám, -gazdám!“ Ez a suttogó hang a Gergelyé. „Igen, – rögtön, Gergely!“ – -suttogta vissza elszoruló szivvel. Felkeltette Ábrahámot. Ábrahám -dörmögve állott fel és jókedvüen panaszolta, hogy álmában épen -szombati ebédhez volt leülőben, és ki tudja, ha ujra elalszik, -sikerül-e neki épen szombati ebédet álmodnia megint. Dávid -felkapaszkodott a vállára, megfogta a vasrácsot, a rácshoz -szorította az arcát. A rács előtt a földön feküdt Gergely. Az arcuk -majdnem összeért, csak a vasrács választotta el.</p> -<p>– Mi az Gergely? – kérdezte Dávid el-elakadó szívdobogással.</p> -<p>– Baj van, gazdám. Én rögtön indultam Győrbe, de a város minden -kijáratát a gróf huszárjai őrízték már. Elvették tőlem a levelet, -elvették a lovat, halállal fenyegettek, ha ki merek mozdulni a -városból. Most nem tudom mit csináljak.</p> -<p>Dávid úgy markolta a vasrácsot, hogy megint fájt a keze tőle, és -a cselekvés vágyának olyan görcse rohanta meg, hogy minden tagja -reszketett. De a feje egy másodperc mulva ismét hideg lett, és a -gondolatai pontosan kapcsolódtak egymásba.</p> -<p>– Félsz tőlük Gergely? – kérdezte nyugodtan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Nem félek én. De nem tudok olvasni, nem tudom, mi volt a -levélbe írva.</p> -<p>– Szerezz egy másik lovat. Ha nem tudnál: indulj el gyalog. Menj -a püspök úrhoz, mondd el neki azt, ami itt történt. Mondd el neki, -hogy én a börtönből az irgalmas Isten szerelmére kérem, jöjjön ide -ő maga és tegyen ő maga itt igazságot. Megértettél?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Menj, lovon vagy gyalog, a kertek alatt ki a trencséni útra, -onnan vágj át Szered felé és valamelyik kompon kelj át a Dunán. – -Menj. – Várj. Mit beszélnek a városban az emberek? Hiszik, hogy mi -öltük meg a Meylinger gyereket?</p> -<p>– Nem igen hiszi senki. Mostanáig hallgattam a városi darabontok -beszélgetését, nem tudtam eddig tőlük bejutni, csak most aludtak -el, – azok is nevetnek rajta. Azt mondják, Ferenc grófnak pénzre -van szüksége.</p> -<p>– Ki ölte meg? Nem hallottad?</p> -<p>– Azt nem hallottam. De a Karasz Péter Gyuri fia alkonyatban -látta még a vár felé vivő uton. A gyerek sírt, mert – azt mondta – -egy öreg boszorkány elcsalt tőle két ezüst huszast, és a pénz -nélkül nem mert hazamenni.</p> -<p>Dávid töprengve nézett a Gergely arcába. Most itt van még meleg -közelségben hozzá ez a hüséges arc, ez a becsületes két szem: – -most kell neki megmondani mindent, most kell kérni tőle mindent, -ami megmentést hozhat.</p> -<p>– Gazdám, – szólt ekkor Gergely, – én elhoztam magammal Lindwurm -Tóbiást, a Mihály gazda legényét is… <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>A Dávid ajkán halk felkiáltásban tört ki a felbuggyanó -örömujjongás. Ez, – ezt akarta kérni, – még valakit, akire -számitani lehet, – még valakit, aki segíthet. Az ujjait kidugta a -rácson, hogy megsímogassa a Gergely arcát.</p> -<p>– Köszönöm Gergely fiam, – mondta. Sohase, sohase fogom neked -elfelejteni, – Hol van Tóbiás?</p> -<p>Gergely intett és halkan füttyentett egyet, és a fal mellett, az -árnyékban odacsúszott az ablak mellé Tóbiás.</p> -<p>– Tóbiás, – mondta neki Dávid halkan, – te derék ember vagy! – -Hiszed te azt, hogy a gyilkosságot mi követtük el?</p> -<p>– Dehogy hiszem, – felelte Tóbiás halk, dörmögő, mély hangon. -Hiszem azt, hogy Tamás gróf dühöngő farkas, aki minden igaz -evangélikus keresztényt is máglyára akarna hurcolni. Én pedig az -vagyok. Luther Márton hűséges követője. Én olvastam már a bibliát, -ahogy Luther Márton leforditotta és…</p> -<p>Dávid félbeszakította.</p> -<p>– Köszönöm Tóbiás. Derék ember vagy. Ide figyelj: én itt, -Gergely legyen a tanu rá, megesküszöm, hogy ha te az igazságos -Isten nevében segitesz nekünk, hogy ebből a szorongattatásból -kiszabaduljunk, én teneked itt, vagy ahol akarod, vásárolok egy -műhelyt és adok neked azonkivül ötven magyar forintot.</p> -<p>– Köszönöm. De nem azért teszem.</p> -<p>– Tudom. De tudod: jó tettért jót várj.</p> -<p>– Igen. Mit csináljak?</p> -<p>– Két dolgot. Az egyik: keress még egy-két embert – talán a -Mihály gazda legényei közül, vagy a <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> Simon gazda legényei közül, -aki hajlandó nekünk az igazság nevében, vagy jó pénzért segíteni. -Mondd meg nekik, próbálják kikutatni, ki ölte meg a Meylinger -gyereket és mondd meg nekik, hogy éjszakánként, ugy mint ti most, -jöjjenek el ide, elmondani, amit tudnak, és meghallgatni, amit mi -kérünk. A legelső az legyen, hogy két erős ráspolyt hozzanak nekem. -Minden jó tettért és minden jó szolgálatért arannyal fizetek. Ez az -egyik. A másik: ha ezzel megvagy, ha van már egy-két embered itt, -akiben megbizhatol, rögtön indulj útnak és eredj el Bécsbe. Keresd -fel az ottani zsidók előljáróját. Mondd el neki azt, ami itt -történt, és mondd meg neki, hogy a bazini zsidók a börtönből -kiáltanak hozzá, hogy az irgalmas Isten nevében segitsen rajtuk. -Megértetted Tóbiás?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Bizhatom benned?</p> -<p>– Ha pápista volnék azt felelném, hogy…</p> -<p>Gergely félbeszakitotta:</p> -<p>– Jó lesz most innen iszkolni, – mondta halkan. Kint lódobogást -hallottam; és most beszélgetést. Istennek ajánlom, gazdám.</p> -<p>– Isten áldjon meg. Ne feledkezzetek meg rólunk.</p> -<p>A két legény eltűnt a fal árnyékában. Dávid fájó szemmel meredt -utánuk. Azután leereszkedett a sötét pincébe. Azután egy pillantást -vetett fel a holdos, szabad éjszakába.</p> -<p>A zsidók közül néhányan felébredtek volt és didergő csoportban -fogták körül a fáradt Ábrahámot. Dávid a lázas kérdésekre válaszul -elmondta nekik, amit a két legénytől hallott és elmondta nekik, -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> hogy milyen megbizásokat adott Tóbiásnak. -Arról, hogy Gergelyt a győri püspökhöz küldte, most is hallgatott. -Ez az ő titka. Ez az ő titka kell, hogy maradjon addig, amig a -püspök lovas katonáinak a patkói itt nem csattognak a városháza -körűl és a pántos, nagy ajtó fel nem nyilik a püspök gyűrűs kezének -az intésére. A kapkodva felsusogó beszélgetésben nem vett részt. -Felkereste a merev testtel alvó Esztert és lefeküdt melléje. Az -éjszaka meghidegedett. Dávid vacogó foggal hánykolódott sokáig a -fagyos földön, míg végre elaludt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Tamás gróf délelőtt visszament a várba, felköltötte a bátyját és -elmondta neki, mi történt. Ferenc gróf, aki előbb álmosan -káromkodott, mert felköltötték, most felült az ágyban, ránézett -Tamás grófra és harsányan nevetni kezdett.</p> -<p>– Ez nagyon jó, – mondta hahotázva. Ez jó munka volt. Azt is -sejtem, hogy ki csinálta. Mester a maga szakmájában.</p> -<p>– Ki csinálta? Sejted? – szólt Tamás gróf komoran. A zsidók -csinálták.</p> -<p>Ferenc gróf már ugy nevetett, hogy a könnyeit törölgette.</p> -<p>– Persze, hogy a zsidók, – mondta nevetve. A városháza pincéjébe -dugtad őket? Dávid barátom, azt hiszem, nem sajnálna most tőlem -ötszáz aranyat. De ilyen olcsón most nem szabadul meg.</p> -<p>– Semmilyen áron nem szabadul meg, – mondta megvető haraggal -Tamás gróf. Én az én keresztény testvérem vérét nem adom el -pénzen.</p> -<p>Ferenc gróf nevetett és kikiáltott, hogy jöjjön be hozzá Psziche -és Asztarte. A két nő bejött. Tamás <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> gróf megfordult és kiment. -Felkereste Gregorovius mestert és hosszasan tanácskozott vele. -Gregorovius mester azután levelet írt Pozsony város, Nagyszombat -város és Modor város tanácsához a gróf nevében. A levél előadta, -milyen kegyetlen és borzasztó gyilkosság történt itt Bazinban és -felszólította a tanácsot – Pozsony város, Nagyszombat város és -Modor város tanácsát – küldje ki sietve a tanács két tagját ide -Bazinba hogy a két becsületes és megvesztegethetetlen küldött itt -szemügyre vegye és megvizsgálja, ami történt. Róla majdan tanuságot -tegyen, ha kell; és a bűnösökről való itélkezésben bölcseségével és -igazságszeretetével támogassa azokat, akik itt itéletet fognak -mondani. A három levelet lepecsételték, és pár perc múlva a grófnak -egy-egy huszárja nyargalt velük Pozsony, Nagyszombat és Modor -felé.</p> -<p>Déltájban elhozták Tamás grófnak a Dávid levelét, amelyet -Gergelytől vettek el a huszárjai. Tamás gróf felindultan olvasta el -a levelet, azután bevitte a bátyjához.</p> -<p>– Itt van a bizonyitéka, – mondta, – a zsidók bűnösségének. Ha -ártatlanok volnának, nem keresnének máris külső segitséget. -Bűnösek!</p> -<p>– Persze, hogy bűnösek, – felelte Ferenc gróf, – ők találták ki -ezt az ökröknek való vallást, amelybe mint egy járomba, Európa -minden nemzete belehajtotta a fejét. Ezért nagyon csekély bünhődés, -ha mindannyiukat máglyára rakják. Ami engem illet, én Pszichével és -Asztarteval nemsokára elköltözködöm Törökországba, mohamedán leszek -és megpróbálom a görög istenek szellemében reformálni a -mohamedanizmust. <i>Azt</i> érdemes reformálni; <i>ennek</i> -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> a reformálásához csak egy hájfejü barát -foghat hozzá. <i>Ez</i> a Luther Márton büne, fiam, nem az, amit te -felrósz neki.</p> -<p>Tamás gróf hiába próbálta félbeszakítani. Mértéktelenül ivott és -közben égő blaszfémiákat harsogott minden ellen, ami -tiszteletreméltó és szent. Tamás gróf hiába próbálta elmondani -neki, hogyan akar a zsidók felett ítélkezni és milyen -rendelkezéseket tett eddig, Ferenc gróf minden szavába ujabb -káromlásokkal vágott bele. Erre otthagyta és átment Gregorovius -mesterhez. A magisztert felhevült munkában találta. Gregorovius -mester sovány tagjaiban hevékeny élet lüktetett. Most olyan alkalom -nyilt meg számára, amikor felragyoghat páratlan kiterjedésű tudása. -Egy csomó vastag könyvet szedett ki a könyvtárból és felhevült -szorgalommal készitett jegyzeteket. A Dávid levelét nagy örömmel -fogadta. Azután Tamás gróffal együtt lement a városházára, hogy -megtudja, mit derített ki a vizsgálat eddig a zsidók bünösségének -tisztázására. A városházáról pedig elindult a városba, hogy maga -vegyen szemügyre mindent, ami szükséges és ő maga derítsen ki -mindent, amit lehet. Tamás gróf elment megnézni a huszárjait és -megerősíteni az őrségeket.</p> -<p>Estére Ferenc gróf teljesen belemerült a borba és a boros -tombolásba. A zene szólt. Ferenc gróf levetkőztette a két nőt és -azt ígérte nekik, hogy zsidó pénzen tetőtől talpig aranybrokátba -fogja őket öltöztetni; a két nőnek azután táncolnia kellett és -szent cselekedeteket kellett parodizálnia. Mikor Tamás gróf -otthagyta a késő éjszakáig felhevülten dolgozó Gregoroviust és -bement a bátyjához, a két nő épen <span class="pagenum"><a name= -"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> azon könyörgött Ferencnek, -hogy legyen szabad már felöltözködniök. Ferenc gróf ránézett -fivérének elkomorodó arcára és nevetni kezdett.</p> -<p>– Jó, – mondta, – öltözködjetek fel. Ne vigyétek Tamást a -kisértésbe.</p> -<p>Tamás leült az asztal végére és szótlanul nézett a bátyjára. -Ferenc kötekedve nézett rá vissza és egyszerre elfintorította az -arcát.</p> -<p>– Mondd Tamás, – kiáltott bosszusan, – igazán nem látod, hogy -ezek a zsidók becsapnak bennünket?</p> -<p>Tamás megütődve nézett a bátyjára. Ferenc haragosan -kiáltotta:</p> -<p>– Most Európa lovagjai, királyai és minden nemzetei arra -készűlnek, hogy betörik egymás fejét, mert nem tudnak megegyezni -azon, hogyan kell magyarázni egy megátalkodott butaságokkal és -konokságokkal teli könyvet, amelyet ezek az átkozott zsidók ott -Palesztinában azért találtak ki, hogy megbolonditsák vele a -világot. Hogy kell magyarázni? Tűzre kell hajitani az egészet. Ki -kell hirdetni, amit a bölcs, a legbölcsebb, a kereszténység -egyetlen bölcs fejedelme, második Frigyes a sziciliai, a háremtartó -megmondott, hogy vegye tudomásúl az egész kereszténység: három nagy -világcsaló volt: az egyik Mohamed, a másik Mózes, a harmadik…</p> -<p>Tamás gróf ököllel rávágott az asztalra. Ferenc gróf nem fejezte -be a mondatot. Ivott. Azután elfanyarodva hajtotta le a fejét.</p> -<p>– Tamás, – mondta elbúsulva, – hozzál fel nekem egy-két zsidót, -hadd vallják ki, hogy csalás volt az egész, és hazugság az egész -biblia. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Mértéktelenűl ivott és egyre jobban elkomorodott.</p> -<p>– Ha a zsidók nekem bebizonyitják, hogy nincs Isten, én minden -bűnüket és tartozásukat elengedem.</p> -<p>Elsöpörte maga elől a boros kancsókat és boros poharakat, és -ráhajtotta fejét az asztalra.</p> -<p>– És ha bebizonyitják nekem, – mondta bele halkan a bortócsákba, -amelyek köré lehajtotta a fejét, – hogy van Isten: akkor nekik -ajándékozom a bazini várat és az utolsó mentegombomat is.</p> -<p>Tamás mély részvéttel nézett rá. Tudta, hogy most a panaszkodás -és a síró vivódás következik. Felállt és kiment. Ha a bűnös -zsidókkal Isten segitségével végzett, akkor ezt a tévelygő lelket -fogja visszavezetni az igaz hit ösvényére. Le akart feküdni, de -tele volt a lelke nyugtalansággal. Nem tudta, mi nyugtalanitja, -hirtelen elhatározással lement a várudvarra, lovat nyergeltetett s -pár perc mulva sietve ügetett le a hűvös éjszakában a városháza -felé. A városi darabontokat alva találta. Összeszidta őket, -átkutatta a városháza udvarát és folyosóit és nemsokára megdöbbenve -nézett bele a Gergely és Tóbiás ijedt arcába. A darabontok mind a -kettőt ismerték, és Tamás grófnak semmi kétsége sem volt arra -nézve, hogy ezek éjszakának idején mit kerestek itt a városháza -udvarán.</p> -<p>– Nem szégyelled te magadat, – mondta Gergelynek szomorúan, – -hogy keresztény ember létedre a hitetlen és bűnös zsidókon akarsz -segiteni?</p> -<p>– Az én gazdám ártatlan, – felelte Gergely dacosan.</p> -<p>– Honnan tudod? Ez a következménye annak a <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> botrányos -és bűnös dolognak, hogy keresztény emberek zsidók házában élnek. – -És te?</p> -<p>Tóbiás nagyon meg volt ijedve, mert félt tőle, hogy a gróf rájön -valamiképen, hogy ő a bibliát is olvasta már és hogy Luther Márton -hive. Akadozva felelte:</p> -<p>– Én azt gondolom, hogy hátha ártatlanok… akkor segiteni kell -nekik az igazság kideritésében.</p> -<p>– Nem a ti dolgotok az igazságot kideriteni.</p> -<p>A két legény hallgatott. A gróf azután vallatóra fogta őket, mit -kivántak tőlük a zsidók és mit igértek nekik. Gergely nem vallott -semmit, az ijedt Tóbiás azonban mindent elmondott.</p> -<p>– Látjátok, – szólt Tamás gróf, – hogyan akarja a zsidó pénz -megölni az igazságot is. Hm! Műhelyt vásárolnak neked? Hiszen ha -bűnösök és ha bűnhődni fognak, akkor mindenüket elvesztik, és én -akkor a vagyonukat ki fogom osztani a keresztények között, akiket -kiuzsoráztak és ezerszer megcsaltak. Te voltál a Mihály zsidó első -legénye? A mühelye akkor teneked jut. Miért fogadnál el tehát te -bűnös zsidó pénzt? Nem érted meg te azt egyszerű, józan eszeddel -is, hogy a zsidóknak bünöseknek kell lenniök, ha téged a bécsi -zsidókhoz akarnak küldeni segiségért, még mielőtt a per megindult -volna ellenük? Ha nem volnának bűnösek, akkor miért kellene nékik a -bécsi zsidóktól segitséget kérniök?</p> -<p>Tóbiásnak úgy tetszett, hogy ez csakugyan igy van. Ha nem -bűnösek, – miért kérnek segitséget?</p> -<p>– Esküdjetek meg most, – mondta a gróf, – hogy ezentúl semmit -sem tesztek arra, hogy a bűnös zsidóknak segitségére legyetek. -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>Tóbiás habozva megesküdött. Gergely nem akart esküdni. A gróf -Tóbiást elbocsátotta. Elrendelte, hogy a városházát ezentúl -gondosabban őrizzék, nehogy bár az udvarra is bejusson valaki. -Azután felvitte Gergelyt a várba. A várban átadta a várnagynak. A -várnagy huszonöt botot veretett Gergelyre a megátalkodottságáért, -azután becsukta a várbörtönbe, ahol bezárva is maradt egészen a -bazini zsidók perének a végéig.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap – vasárnap – sorra megérkeztek a modori, a nagyszombati -és a pozsonyi küldöttek. A városházáról a bazini tanáccsal együtt -elmentek a meggyilkolt fiú holttestét megszemlélni és -megállapitották, hogy a gyilkosság csak zsidó munka lehet. Azután -misére mentek, azután ebédre a Pongrác András házához. Ebéd után -felgyülekeztek a bazini városházára, ahol Tamás gróf parancsai -szerint megalakult az a biróság, amely itéletet volt mondandó a -zsidók felett. A biróság vezetője lett Pongrác András, tagja a -bazini tanács három kiválasztott tagja. Hozzájuk jött a hat -kiküldött, továbbá Moravek Gellért a bazini plébános, és végűl -Gregorovius Sebestyén mester, aki nagy tudományára való tekintettel -úgyszólván a vádat volt hivatva képviselni. A biróság döntéséhez a -gróf hozzájárulása volt szükséges, hogy érvényessé váljék, és Tamás -gróf egyébként kinyilatkoztatta, hogy az egész tárgyalást elejétől -végig nagy gonddal meg fogja hallgatni.</p> -<p>A biróság a bazini városháza tanácstermében foglalt helyet sötét -posztóval leteritett asztal mellett. Az asztal bal végén -Gregorovius mester ült. Mellette kisebb asztal állott amelyen -könyvek voltak <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> felhalmozva. A nagy asztalon gyertyák -égtek, és az asztal közepén feszület állott. Tamás gróf számára az -asztaltól jobbra szőnyeggel leteritett kis deszkaemelvényen -karosszéket állitottak fel. Amikor mindenki elfoglalta a helyét, -Pongrác András kiadta azt a parancsot, hogy a városi darabontok -vezessék a biróság elé a zsidókat. A terem hátsó ajtaja nemsokára -felnyilt, és a városi darabontok behajtották rajta a zsidókat. -Összesen ötvenen voltak: férfiak, nők és gyerekek. A biróság tagjai -kiváncsian vártak rájuk. A zsidók többnyire habozva és szorongva -vonultak előre a biróság asztala felé, és mindnyájan sápadtak és -ziláltak voltak: éhségtől, félelemtől, virasztástól, felindulástól. -A porkoláb jelentette a városbirónak, hogy a fogoly zsidók mind itt -vannak. A városbiró ekkor megszólalt:</p> -<p>– Bazini zsidók! Rettentő bűn vádjával terhelten jelentek meg ez -előtt a törvényszék előtt.</p> -<p>Folytatni akarta. Ekkor azonban előlépett a zsidók közül Mihály, -meghajolt a gróf felé és igy szólt:</p> -<p>– Nagyságos gróf úr, kegyes engedelmét kérem rá, hogy -mindenekelőtt egy kérést terjeszthessek elő.</p> -<p>Tamás gróf, akinek a sötét tekintete komoran kutatva siklott -végig a fogoly zsidókon, most ránézett Mihályra, azután alig -észrevehető mozdulattal engedelmet adott neki a beszédre.</p> -<p>– Minket, – mondta Mihály, – tegnap délelőtt óta tartanak itten -fogva. Ez alatt az idő alatt kétszer adtak ennünk és mind a kétszer -disznószalonnát.</p> -<p>– Na, és! – kérdezte Tamás gróf összevont szemöldökkel. -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>– Arra kérem a nagyságos grófot, kegyeskedjék elrendelni, hogy – -ha bennünket tovább is fogva tartanak – a házainkból hozathassunk -ott készen álló ételt, mert a mi törvényeink tiltják a -disznószalonna elfogyasztását.</p> -<p>Tamás gróf sötét szeme villámlani kezdett.</p> -<p>– Én, – mondta erre Mihály, – ezzel a kérelemmel nem zavartam -volna itt a tárgyalás megkezdését, de a gyerekek sirnak az éhségtől -és az asszonyok közel vannak az elájúláshoz.</p> -<p>Tamás gróf elpirult a haragtól. Megszólalt és a hangja pengett -az indulattól.</p> -<p>– Mert a szivetek átkozott keménysége még a börtön -nyomorúságában sem tud megpuhulni. Merészelsz még itt is elém állni -és kihivóan kérkedni vele, hogy nektek nem jó az az étel, amely -minden keresztény embernek jó? – Nem kaptok mást.</p> -<p>Az asszonyok közül ekkor elájult az egyik. A gyerekek sirni -kezdtek. Moravek Gellért, a bazini plébános nyugtalanúl mozgolódott -a székén. Szelid, egyszerű, kövér ember volt és nem tudott -gyereksirást hallgatni.</p> -<p>– Nagyságos gróf úr, – mondta zavarodottan, – azt kérném, -mutassuk meg tévelygő nyomorultaknak, mi az igazi keresztényi -irgalom, és azt kérném, hogy engedtessék meg nekik, lakjanak jól, -úgy, amint megátalkodott babonáik szerint jóllakni szoktak.</p> -<p>– Nagyságos gróf úr, – mondotta Gregorovius mester, – én -ugyancsak ezt kérném, már csak azért is, mert sötétségben vakoskodó -esztelenek egyébként nem esznek, és akkor a per tárgyalását ki nem -birja elgyengűlő, hitvány testük. <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Tamás gróf erre fáradt utálattal megengedte, hogy városi szolgák -menjenek el a zsidók házaiba és ottan összeszedjék azokat az -ételeket, amelyeket a zsidók megjelölnek. Az asszonyok kezdték -elmondani a városi szolgáknak, hogyan és honnan hozzanak el készen -álló ételeket; a városbiró pedig kissé megzavarodottan tekintett -Tamás grófra, mert nem tudta, folytassák-e már most a tárgyalást. -Gregorovius mester kimentette a zavarból. Felállott és igy -szólt:</p> -<p>– Addig is, amig bendőtöket megtöltitek, mondjátok meg nekem ti -gőgösködő zsidók, miért tartotok ti más asztalt és az evésnek más -rendjét, mint a keresztények? Álljatok elő, ha mertek, azzal a -tudománnyal, amellyel hivalkodni szoktatok, és lássuk meg, meg -tudtok-e állni velem szemben, aki az Anyaszentegyház tanitásaival -sujtalak le benneteket. No, ki mer kiállani közületek vitára? – -Senki? – Magatok valljátok be ezzel a hallgatással, hogy nincs -igazatok. Még azt sem tudjátok megmondani, miért nem eszitek a -disznónak jóizű és egészséges húsát?</p> -<p>A zsidók komoran és kedvetlenűl hallgatták a Gregorovius mester -felszólitását. Nem szerették a nyilvános hitvitákat, amelyekben -idöről időre részük volt és amelyekről tudták, hogy az ellenfél -benne szabadon megmondhat mindent, ők ellenben felhördülő haragra, -esetleg szitkokra és esetleg ütlegekre számithatnak, ha elmondják -azt, amit legerősebb érveiknek tartanak. A Gregorovius mester -felszólitására tehát hallgattak. A felhevült magiszter azonban -haragosan csúfolta őket, és erre egyszerre megmozdult Ruben, a -csepűszakállas kis szabó. <span class="pagenum"><a name="Page_76" -id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>– Amit nem eszünk, – mondta megvetően, – azt azért nem esszük, -mert az Úr megtiltotta. Amint az elolvasható Mózes harmadik -könyvében, ahol azt parancsolja az úr, hogy válasszuk el a tiszta -állatot a tisztátalantól, amint az Úr is elválasztott bennünket más -népektől.</p> -<p>– Ezért nem szabad disznóhúst enni?</p> -<p>– Ezért.</p> -<p>Gregorovius mester a biróság tagjai felé fordult és igy -szólt:</p> -<p>– Ime, nagytekintetű biróság, most hallottuk Ruben szabót, a -zsidók bölcs teologusát.</p> -<p>A tanács tagjai nevettek. Gregorovius mester kiegyenesedett.</p> -<p>– Én pedig, – mondta diadalmasan, – utána az igazi tudás -fényével meg fogom világitani a tévelygő zsidó sötétséget. Mert -igaz, hogy Isten eltiltotta bizonyos állatok húsának élvezését az ó -testamentumban. De <i>miért</i> tiltotta el? Ez a kérdés. -Eltiltotta, hogy a zsidókat elválassza a pogányoktól. Miért -tiltotta el őket a disznóhús evésétől? Mert az egyptusiak, mint azt -bölcs Plutarchos is irja, nagy tiszteletben tartották egyéb barom -állatok között a disznót is. Mert Ovidiusban is olvasható:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Prima Ceres avidae gavisa est -sanguine porcae<br /></span> <span class="i0">Ulta suas, merita -caede, nocentis, opes.<br /></span></div> -</div> -<p>Vagyis: Ceresz, midőn magának istenasszonyként tiszteletet -tétetett, buzájáért disznót kivánt és e kártékony állat vérével -fizettetett. <i>Ezért</i> tiltotta el az Ur akkor a disznóhús -evését. De már most: meddig tartott ez a tilalom? A zsidók -erősködve állitják, hogy tart ma is. De én őket saját mestereik -tanitásával sújtom le… Mert itt van ama sötét babonákkal -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> és esztelen tévelygésekkel teli -<i>talmud</i>, amelyet ők szentnek tartanak és amelyben benne van – -a <i>midrás</i> nevü részben – hogy maguk a rabbinusok is ugy -vélekednek, hogy midőn a Messiás el fog jönni, szabad lesz enni -azokat az állatokat, amelyek azelőtt tiltva voltak.</p> -<p>Gregorovius mester kiválasztott egy könyvet a többi közül, -felvette és igy szólt:</p> -<p>– Azt mondja itt a <i>midrás</i>: „miért hivatik a disznó -zsidóúl chazir-nak? Azért, mert eredetet veszi ettől a szótól: -<i>chazar</i>, azaz visszajövés. Mert eljő még az idő, melyben -szabad lesz a disznóhúst megenni.“</p> -<p>Gregorovius mester letette a könyvet, és lassan, de egyre -emelkedő hangon folytatta:</p> -<p>– A zsidók mestereinek tanitásaiból is kitetszik tehát, hogy a -Messiás eljővetele után a tiltott állatok fogyasztása is szabad -lesz. Mi keresztények azonban tudjuk, hogy a Messiás már eljött -ezelőtt ezerötszázhuszonkilenc évvel. Tehát: az ami az ó -szövetségben nem törvény, hanem csupán ceremónia, azaz szertartás, -az eltöröltetett. Tehát: a miénk az igazság és a világosság, a -zsidóké pedig a tévelygés és a vakoskodás.</p> -<p>A biróság tagjai elégedetten bólogattak. A zsidók fanyarúl -hallgattak. Ruben reszketve nyelte a mérget és újra meg ujra -nekikészűlt, hogy feleljen, a többiek azonban rángattak a ruháját -és kérve suttogták neki, hogy hallgasson. A Gregorovius mester -döntő érveire veszedelmes dolog lett volna felelni. Gregorovius -mester azonban folytatni akarta a vitát. Ismét felszólitotta a -zsidókat, álljanak elő a mondanivalójukkal, ha van mondanivalójuk, -azután <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> nekilendülten csúfolta őket, amiért most -a szájukat se tudják kinyitni. A zsidók komoran hallgattak és -lesütötték a szemüket. József azonban nagy érdeklődéssel nézte -Gregoroviust, és amikor a magiszter tovább szónokolt, csendesen -elmosolyodott. Furcsának találta ezt a tudós embert, aki ilyen -győzelmeket akar aratni. Gregorovius mester észrevette a József -futó mosolygását és még jobban felhevűlt. Egyenesen Józsefhez -fordult, csúfolódott azon, hogy József nagy bölcs filozofusnak -tartja magát és felszólitotta, hogy álljon hát ő elő azzal, amit -tud, ha tud valamit. József csendesen megrázta a fejét. Nem! Ekkor -azonban a városbiró is rászólt, hogy álljon elő vele, ha tud -valamit, és József egyszerre látta, hogy ezeket az embereket -érdekli az ilyenféle vita, amely őt untatja és amely a többi zsidók -számára kinos szorongás. A Gregorovius mester ujabb felszólitására -tehát előlépett és rámutatott a könyves asztalra:</p> -<p>– Itt van ezek között az új testamentum? – kérdezte -nyugodtan.</p> -<p>A zsidók szorongva nézték, mit akar; a biróság tagjai kiváncsian -várakoztak, Gregorovius mester igent intett és átadta Józsefnek az -új testamentumot. A latin forditás volt.</p> -<p>József lapozgatott benne, azután igy szólt:</p> -<p>– Itt vannak, – mondta csendesen, – az <i>Apostolok -Cselekedetei</i>. Itt irva van, hogy Jeruzsálemben összegyültek az -apostolok és a vének és elküldötték Antiochiába Barnabást és Pált, -Judást és Silást a következő üzenettel: <i>tetszett a Szent -Léleknek és nekünk, hogy több terhet rátok ne rakjunk ezeken a -szükséges dolgokon kivűl: hogy tartózkodjatok a <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> -bálványoknak áldozott dolgoktól, továbbá a vértől, a fulva holt -állattól és a paráznaságtól</i>.</p> -<p>Becsukta a könyvet és visszatette az asztalra. Mindenki nagy -figyelemmel nézett Gregorovius mesterre. Gregorovius mester -összevont szemöldökkel hajolt József felé.</p> -<p>– Vagyis azt akarod mondani, – szólt megfontoltan, mintha sulyos -töprengésre lenne szüksége, – hogy az evangélium predikáltatása -után is tiltva van az, ami azelőtt volt? Tehát csak azt lenne -szabad ennünk, amit a zsidók is esznek? Tehát ugy kellene az -állatokat levágatnunk, amint a zsidó metszők vágják?</p> -<p>József halk derűvel bólintott: Gregorovius mester hirtelen -kiegyenesedett és a hangja magasra felcsapott:</p> -<p>– Megfelelek én erre az ellenvetésedre is hamis tudományodba -belebódult zsidó, és megmagyarázom neked Mózes törvényének hármas -végét és határát, tudniillik: a Törvénynek eleven, holt és -halálthozó állapotát. Az élő vagy eleven Törvénynek ideje és -állapota tartott Mózestől fogva és kötelezte a zsidókat a -Krisztusnak haláláig. A holt Törvény attól a szempillantástól -fogva, amelyben Krisztus a keresztfán lelkét kiadta, mondván: -beteljesedett, – az evangeliumok elégséges kihirdetéséig tartott. -Végre a halált hozó Törvény az evangeliumnak kihirdetésétől tartani -fog világ végeztéig. Már most: miért rendelték a szent apostolok -ama megtartóztatást? Nagy fontos okból: az evangélium kiterjedése -végett, – hogy szép egyező békességgel lennének meg egymás között a -zsidóságból és a pogányságból megtért hivek abban az időben, -amelyben az ó törvény, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> noha immár meghalt, de halált hozó még -nem volt. Mert lehetetlen lett volna az anyaszentegyházat -plántálni, ha az apostolok ezt az alkalmas módot ki nem gondolják. -Mert ha látták volna a zsidók és mások, akik velük tartottak, hogy -az ujonnan megtértek azt eszik, amit a pogányok, méltán -gyanakodhattak volna, hogy talán a bálványozásban is velük -tartanak. Miért adatott tehát az utasitás? A pogányok miatt -adatott. Van-e azonban ma már pogányság és bálványimádás? Isten -irgalmasságából teljeséggel megszünt. Kötelesek vagyunk tehát -igenis kerülni azt, ami Isten és a természet törvényei által -tiltatik, mint például a paráznaság, de nem tartozunk elkerülni és -megvetni azt, ami hajdan csak azért tiltatott, mert a pogányság -jelensége és bélyege volt, mint példáúl a fojtott állat evése. Igy -világosodik ki számunkra a Szentirás igaz értelme, amelyet a zsidó -konokság és a rabbinusi megátalkodottság el akar csavarni a maga -kedvére.</p> -<p>A biróság tagjai megint elégedetten bólogattak, és Gregorovius -mester azzal a kérdéssel fordult Józsefhez, tud-e és merészel-e még -valamit felhozni tévelygése védelmére. József habozott egy kicsit, -azután derülten mondta, hogy nem tud. Gregorovius mester ekkor -ismét felszólitotta őt és a zsidókat mind, álljanak elő bármely -állitással vagy tétellel, Mózes öt könyvéből vagy a prófétákból -vagy bárhonnan, amivel szokásaikat, szertartásaikat, egész -vallásukat igazolni próbálják és ő vállalkozik rá, hogy mint Dávid -a parittyával, ő az igazság fegyverével kezében egy szempillantás -alatt leteriti tévelygéseik Góliátját. A szidók hallgattak. Ruben -azonban, aki percek óta dühtől elborulva mormogott <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> és -kutyánál piszkosabb ebnek, tisztátlan, mocskos bálványimadónak és -még rosszabbnak szidta magában Gregorovius mestert, hirtelen -kitépte magát a többiek kezéből és lángoló arccal odatoppant -Gregorovius mester elé:</p> -<p>– Te hazugságoknak piszkos zsákja, – mondta neki a felindúlástól -hörögve, – felelj meg hát arra, mi igértetett az igazi Messiás -eljöveteléről?</p> -<p>– Hol? – kiáltotta Gregorovius mester, – hol? Mondd meg csak a -helyet, dühöngő zsidó, és megfelelek neked.</p> -<p>– Mózes ötödik könyvében, hazugságokat csaholó, rühes kutya. -„<i>Ha az ég szélére volnál is taszitva, onnét is összegyüjt téged -az Úr, a te Istened és onnét is felvesz téged. És elhoz az Úr, a te -Istened arra a földre, melyet birtak a te atyáid.</i>“ Hol van -ennek a beteljesedése? Hol van az igazi Messiás?</p> -<p>Gregorovius mester mélyen elgondolkozva nézett a rikácsoló -Rubenre. Lehajtotta a fejét, mint aki fájdalmasan töprengeni -kénytelen. A biróság tagjai most feszűlt érdeklődéssel és némi -agodalommal néztek rá. Ruben lihegve állott előtte és haragosan -verte el magától a zsidókat, akik vissza akartak őt húzni maguk -közé. Gregorovius mester lassan felemelte a fejét és halkan -megszólalt:</p> -<p>– Hol van az igazi Messiás, azt kérdezi a mérgesen üvöltő zsidó, -holott mikor a nazaréti Jézus eljött, nemcsak össze nem gyüjttettek -a zsidók, hanem épen akkor széleszttettek el az egész világra? Meg -tudunk-e felelni a zsidó hányivetiségnak erre a követelésére? – -Kérdezzük csak meg először: igaz-e, hogy a Messiás eljövetelekor -össze kellett gyüjtetniök <span class="pagenum"><a name="Page_82" -id="Page_82">-82-</a></span> a zsidóknak az egész világból? Vegyük -a kezünkbe Hoseás profétát.</p> -<p>Felemelt egy könyvet, lapozott benne és igy szólt:</p> -<p>– Azt mondja Hoseás proféta: „Az ő találmányoknak gonoszságáért -az én házamból kivetem őket: és nem cselekszem többé, hogy -szeressem őket; gyümölcsöt semmiképen nem teremnek: hogyha nemzenek -is, megölöm az ő méhüknek legszerelmesebbit.“ Ezt jövendölte -felőlük Hoseás próféta. Hol van itt az, hogy a zsidóknak össze kell -gyüjtetniök? Bizonyára épen az ellenkezője áll itt, amint azt -akárki megértheti.</p> -<p>Gregorovius mester szünetet tartott, végignézett a biróság -tagjain, azután folytatta:</p> -<p>– De nézzük meg, mit mond Jeremiás proféta? „<i>Térjetek meg -eltévedt fiak, ugymond az Úr… és én magamhoz veszlek benneteket, -egyet a Városból, kettőt a Nemzetségből, és beviszlek Sionba.</i>“ -Hogy értsük Jeremiás profétának ezt a jóslatát? Maguk a zsidók is -megütődtek rajta, és babonaságokkal és csüréssel-csavarással teli -talmudjuk nem tehetett mást, mint hogy igy magyarázza: valamiképen -az igéretföldjére is a hatszázezerből csak ketten mentek be -(ugymint Jósue és Kaleb) akként leszen a Messiás eljövetelekor is. -Magához vesz Isten egyet a Városból és kettőt a Nemzetségből. Azaz -keveset. De ha már maguk a vakoskodó zsidók is kénytelenek -beletörni magukat ebbe a beismerésbe, akkor mi, akiket égi -világosság kalauzol, ne ismernénk fel, mi az értelme Jeremiás -próféta jóslatának? Egyet a Városból! Ki az? Gondolkozzunk csak. -Bizony megvilágosittatott és befogadtatott a Krisztus eljövetelekor -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> a Tarsus <i>városából</i> való Saulus, -aki nem volt más, mint Szent Pál apostol. És bizony -megvilágittatott és befogadtatott kettő a Nemzetségből: két egy -testvér-atyafi: Péter és András, Jakab és János. A jóslat tehát -betelt és, bizony, dühöngő zsidók, igaz következtetéssel -mondhatjuk, hogy Krisztus az igazi Messiás és nagy oktalan -esztelenség rajta kivül más valakit Messiás gyanánt várni.</p> -<p>A tanács tagjai elégedetten és felderülten helyeseltek. A -reszkető Rubent Ábrahám acélszoritású ököllel huzta hátra a zsidók -közé. Ott rárivalltak, hogy fogja be a száját.</p> -<p>– Próbáljátok csak felemelni a fejeteket, – szólt Gregorovius -mester. Elvágom az inatokat és agyonsujtlak benneteket Malakiás -prófétával, Ezekiél profétával, Jeremiás profétával, Dániel -profétával, Ezsajás profétával, Zakariás profétával, a héber -szöveggel és a kaldeai szöveggel, a grammatikával, a teólogiával és -az egyszerű józan ésszel, a Szentirással és az istentelenségeknek -és esztelenségeknek azzal a gyüjteményével, amely a talmud. Be -fogom bizonyitani, hogy minden hivalkodástok hazug, be fogom -bizonyitani, hogy tele vagytok babonákkal és bübájosságokkal, be -fogom bizonyitani, hogy még a Mózes parancsolatait se tartjátok be, -hanem hozzátesztek és elvesztek belőle, kicsavarjátok az értelmét -és meghamisitjátok.</p> -<p>Ruben tehetetlenül vonaglott az Ábrahám karjainak a -szoritásában. Ábrahám befogta a száját, de az Ábrahám rettenetes -tenyerén is áttört a tajtékzó dühének egy felhördülése.</p> -<p>– Sziszegsz kigyó? – kérdezte Gregorovius mester. Azt -állitottam, nagytekintetű biróság, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> ezek az -elveteműlt tévelygők hozzátesznek még Mózes parancsához is. -Bizonyitom… Feleljetek nekem, ti zsidók, igaz-e, hogy zavaros és -rendtartás nélkül való imáitok között van ez az ima is, amelyet -kezetek mosása után szoktatok elmondani: „áldott légy te Isten, a -mi Istenünk, a Világ Királya, aki a te parancsolataiddal -megszenteltél minket és megparancsoltad nekünk, hogy megmossuk -tisztán kezeinket?“ Feleljetek. Szoktátok-e ezt imádkozni, igen -vagy nem?</p> -<p>A zsidók hallgattak. A városbiró rájuk szólt:</p> -<p>– Feleljetek. Szoktátok? – Sámuel!</p> -<p>– Szoktuk, – mondta halkan Sámuel.</p> -<p>– Tehát szokták, – kiáltott Gregorovius. De kérlek és -kényszeritlek, mondjátok meg nekem, hol parancsolta meg ezt az -Isten? Melyik részében található ez a Szentirásnak? Én megmondom -nektek. Sehol. – Esztelen és izetlen koholmány ez is, mint -talmudjuk, kabalájuk, imaszijjaik, imaköpenyegük, minden ünnepük és -egész szertartásuk. Mit szóljunk hozzá, nagytekintetű biróság, ha -esztelen talmudjukban azt olvassuk, hogy maga az Isten is -imaszijjat és imaköpenyt visel? Ha azt olvassuk, hogy az Isten a -leviatánnal játszadozik? Ha azt olvassuk, hogy rabbinusokkal -vitatkozik és a rabbinusok rábeszéléseinek enged? Mit várjunk a -kereszténységgel szemben ilyen elvakultaktól, akik az Uristenről -nem átallanak eféle esztelen költeményeket költeni?</p> -<p>A terem hátsó részében megjelent néhány városi szolga, aki -ételeket hozott. Gregorovius mester megfékezte a maga patakzó -ékesszólását, habozott egy kicsit, azután a birósághoz fordult és -igy szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>– Eresszük el most nyomorultakat, nagytekintetű biróság, hadd -töltsék meg bendőjüket. De vegyük eszünkbe, hogy nincs a rabbinusi -esztelenségnek és a zsidó babonaságnak határa. Mert hinné-e valaki, -hogy ha majd hasukat kiüresiteni akarják, szegény bolondok, még ez -sem megy babonaság nélkül? Látom, nagytekintetű biróság, senki sem -akarja hinni. Hát itt van Németországban nyomtatott ritualéjuk; ez -mindjárt a harmadik levélen azt tanitja, hogy amikor négy ölnyire -vannak attól a helytől, ahol amaz alkalmatlan terhet lerakni -akarják, akkor állapodjanak meg. Miért? Bizony nem másért hanem -mert a bolondos, babonás zsidónak épen itt, ezen a furcsa helyen -könyörgést kell elmondania: visszatekintvén az öriző Angyalokra. -Azt mondja ilyenkor a zsidó: „Oh dicsőséges angyalok, a felséges -Istennek szolgái, őrizzetek meg engem, segitsetek meg engem, -várjatok meg engem, mig bemegyek és visszajövök.“ Mi a könyörgés -oka? Elhitetik magukkal esztelenűl babonás együgyűek, hogy ama -tiszta Lelkek, az Angyalok nem mehetnek be olyan tisztátlan helyre. -Azt hiszi a zsidó, hogy mialatt a természet elhalaszthatatlan -közrobotját elvégzi, kint várnak rá az angyalok a házikó előtt.</p> -<p>A biróság tagjai harsogva nevettek. Gregorovius mester várt, -azután igy szólt:</p> -<p>– Megmutattam őket igaz mivoltukban, nagytekintetű biróság. És -most hadd menjenek bendőjüket megtölteni.</p> -<p>A városbiró intett a zsidóknak, hogy mehetnek. A zsidók a keserű -szégyentől halálfáradtan indultak lefelé. A darabontok lekisérték -őket a pincébe, ahol szabad volt enniök. A biróság tagjai -felélénkülten <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> üdvözölték Gregorovius mestert, azután -elmentek uzsonnázni és uzsonna közben sokat nevettek a zsidókon, -különösen akkor, amikor Gregorovius mester ujabb részleteket -beszélt el a zsidók ritualéjából és talmudjából.</p> -<p>Tamás gróf ezalatt egyedűl és töprengve sétált a városháza -előtt. Mikor a biróság ismét összeűlt, és a zsidókat behajtották a -terembe, a tekintete akaratlanul is a nőkre siklott és megpihent -Juditon. Ez a gyengeség már a tárgyalás első felében is megzavarta; -most mély megszégyenűlést érzett miatta és kiadta az parancsot, -hogy a gyerekeket és a nőket, akik zajongásukkal csak hátráltatják -a tárgyalást, vigyék vissza a pincébe. A nőket és a gyerekeket erre -visszavitték a pincébe és csak a férfiak maradtak a biróság -előtt.</p> -<p>– Bazini zsidók, – szólt azután a városbiró, – hallottátok: -rettenetes bűn vádjával terhelten álltok itt előttünk. -Figyelmeztetlek benneteket: szálljatok magatokba, adjátok fel ősi -nyakasságtokat, mert az igazság ugy is ki fog derűlni és csak a -töredelmes bűnbánat enyhitheti bűnötök megitélését. Azzal -vádoltattok, hogy Meylinger György kilenc éves János fiát -kegyetlenül megöltétek, bűnös babonából vérét vettétek, a vért -cudar bűbájosságaitokra egyrészt magatok használtátok, másrészt -idegen zsidóknak tovább adtátok. – Erre a vádra kell -felelnetek.</p> -<p>A zsidók kis csoportja megremegett a felindulástól. Közülök -azonban ismét Mihály lépett elő.</p> -<p>– Én, mint ennek a községnek az előljárója, erre a rettenetes -vádra azt felelem, hogy mi a meggyilkolt fiút nem is láttuk, a -megöletéséről addig, amig bennünket ide be nem hoztak, nem is -hallottunk, <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> hogy mi az egy igaz Isten szine előtt -hajlandók vagyunk megesküdni, hogy… Az Úr szine előtt esküszöm rá, -hogy ártatlanok vagyunk.</p> -<p>Mihály elveszitette a nyugalmát és reszketve kiáltotta esküjét -felfelé, a nagy terem boltozatán túlra, valahova a magasságba. A -zsidókból kibuggyant a reszkető izgalom és a Mihály szavai után egy -harsanó dühorditás csapott fel remegő csoportjukból, bizonykodás, -eskü, könyörgés, fenyegetőzés, az ártatlanságuk felüvöltő, siró -erősitése. A biróság tagjai, a bazini polgárok és a többiek -megrázottan ültek a helyükön és megütödve néztek a zsidókra. -Pongrác András zavarodottan kereste, mit mondjon. Gregorovius -mester azonban előrehajolt és igy szólt:</p> -<p>– Nem gondoljátok azt zsidók, magatok is, hogy felette gyanus -dolog, hogy ilyen nagy ingerültséggel tiltakoztok a vád ellen?</p> -<p>Mihály magából kikelve toppantt Gregorovius mester elé.</p> -<p>– Ha pedig nem tiltakoznánk felindultan, te zagyva fecsegő, – -orditotta, – akkor azt mondanád, az a gyanus, hogy nem tiltakozunk -felindultan.</p> -<p>A városbiró ekkor megtalálta, mit kell mondania és szigoruan -rendreutasitotta Mihályt. Gregorovius mester a biróság tagjaihoz -fordult és igy szólt:</p> -<p>– Lám, az agyafurt zsidónak mindenre meg van a felelete. De én -majd megmutatom nekik, hogy az igazságot nem lehet sem eltakarni, -sem eltüntetni, sem meggyilkolni, sem eltemetni.</p> -<p>Mihály bocsánatot kért, amiért elragadtatta magát. Őszintén -bánta is a hirtelenkedését. Hozzá volt szokva, hogy mindenki egy -bizonyos megbecsüléssel beszél vele. Műhelyi bőrkötényében szokott -volt járni; <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> a testi munka szerény méltósága szokta -védeni; amióta börtönben volt, külön is elhatározta és a többieket -parancsolóan rábeszélte, hogy a tárgyaláson nyugodtan -viselkedjenek. És most ő ragadtatta el magát elsőnek. Hogyan kell -helyrehozni ezt a hibát?</p> -<p>– Nagyságos gróf úr! Nagytekintetű biróság! – mondta a -felindulásával küzködve. Negyedik Béla király törvénye és -szabadságlevele szerint, amelyet számos királyunk, legutóbb második -Ulászló és második Lajos király megerősitett, a magyarországi -zsidók felett főbenjáró ügyekben a nádor vagy a tárnokmester, -helyettük a budai királyi várnagy itélkezik. Minthogy itt főbenjáró -váddal vádoltatunk, alázattal kérem, méltóztassék intézkedni, hogy -illetékes biránk elé kerüljünk.</p> -<p>Tamás gróf szótlanul intett Gregoroviusnak.</p> -<p>– Negyedik Béla király zsidótörvénye, – mondta Gregorovius -mester szárazon, – nem országos törvény, hanem kegyelmi cselekedet. -Maguk a zsidók sem állitják, hogy dicsőségesen uralkodó Ferdinánd -királyunk ezt a szabadságlevelet, ezt a királyi kegyelmi -cselekedetet megerősitette volna, amint például második Lajos -király megerősitette. Ebből az következik a jogtudomány álláspontja -szerint, hogy a zsidók minden jogukat elvesztették, a teljes -jogtalanság állapotában vannak, nem hivatkozhatnak tehát semmiféle -privilégiumra, és peres eljárásban egyáltalán nem kivánhatnak és -nem követelhetnek semmit.</p> -<p>A biróság tagjai komoly fejhajtással erősitették meg a vélemény -helyességét.</p> -<p>– Ha ez igy, van – mondta Mihály nehéz lélekzetvétellel, – akkor -a jogtalanná vált zsidók felett <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> érvénybe lép a római császár -tulajdonjoga. A jogtudomány tanitása az, hogy mivel Zsidóországot a -római császárok győzték le, a zsidók a római császárok utódainak -birtokába jutottak. A római császárok utóda a német nemzet szent -római birodalmának dicsőségesen uralkodó császára: Károly császár. -A zsidók a császári kamara tulajdonai. Kamaraszolgák. Alázattal -kérem tehát, hogy bennünket a római császár itélőszéke elé -méltóztassék utalni.</p> -<p>– Világos, – szólt erre Gregorovius mester, – hogy ennek a -kivánságnak a teljesitése már az egyszerü józan észbe is -beleütköznék. Károly császár őfelsége messze van. Ha a zsidókat az -itélőszéke elé akarnánk juttatni, az nemcsak az időnek, hanem az -igazságnak is felesleges elvesztegetésével járna, mert mindnyájan -nagyon jól tudjuk, hogy a zsidó pénz felhasználná ezt a halasztást -az igazság elhomályositására, a vádlottak kiszabaditására, a -bűnösök megmentésére. Károly császárt egyébként Ferdinánd király -képviseli. Ferdinánd királyt a bazini grófok ő nagyságaik. Ők a -zsidók felett itélkezni nem óhajtanak. Minthogy az elkövetett -szörnyü bűn azonban megtorlatlanúl nem maradhat és valakinek -itélkeznie kell, megalakúlt ez a biróság, melynek az itélkezést a -bazini gróf urak átengedik. Népitélet fogja eldönteni, mi történjék -a szörnyü bünnel vádolt zsidókkal. Ennek az eljárásnak a helyessége -bibliai példákkal, számos egyházatyának és tudós doktornak a -véleményével igazolható. És amikor a zsidók semmis ürügyek alatt a -császár elé vagy koholt jogcimen a nádor elé kivánkoznak, megsértik -ezt a biróságot, mert eleve azt vetik az arcába, hogy nem -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> biznak a szigoru igazságszeretetében és -tiszta itélethozatalában.</p> -<p>Mihály halkan sóhajtott egyet, azután azt a kérést terjesztette -elő, legyen szabad jogvédőt fogadniok, aki érdekeiket képviseli és -segit nekik az igazság kideritésében. A biróság tagjai várakozva -néztek Gregorovius mesterre. Gregorovius mester most felugrott.</p> -<p>– Jogvédőt kivánnak a zsidók? – kiáltotta haragosan, – mert azt -semmiféle vádlottól nem szokás megtagadni? Azt kérdezem én erre: -volt-e jogvédő a szerencsétlen és boldogtalan Meylinger János -mellett, amikor irgalom nélkül meggyilkolták? De továbbmegyek és -azt kérdezem: van-e itt valaki, aki Meylinger Jánost, vagy -gyászbaborult, örökre megszomoritott, reménységes, szép fiuktól -megfosztott szüleit képviseli? Nincs. Maguk a zsidók sem -mondhatják, hogy van. Ez nem olyan per, ahol előterjesztésekkel, -felebbezésekkel, halasztásokkal, replikákkal, duplikákkal, -csürésekkel-csavarásokkal lehet dolgozni. Itt a biróság minden -tagja egyre törekszik: az igazság kideritésére és a bűnösök -megbüntetésére. Ha tehát a zsidók nem akarják magukat eleve -bünöseknek elismerni, azt ajánlom, ne próbáljanak tovább csűrni és -csavarni, hanem éljenek azzal a joggal, amelyet a biróság megad -nekik: védjék magukat a szörnyű vád ellen, amely terheli őket. Ha -ártatlanok: megvédhetik magukat. Ha nem akarnak védekezni: -beismerték a bűnösségüket.</p> -<p>A városbiró erre komolyan megintette a zsidókat, ne akarjanak -kibúvókkal élni és ne sértegessék oktalan kérelmeikkel a biróságot, -azután ismét Gregorovius <span class="pagenum"><a name="Page_91" -id="Page_91">-91-</a></span> mesternek adta meg a szót, aki röviden -elmondta a biróságnak a gyilkosság történetét.</p> -<p>– A biróság tagjai, – szólt egyebek között, – látták a -szerencsétlen áldozat holttestét. Nem feltünő-e az a gonosz -szakértelem, amellyel a számos sebet ejtették rajta és amellyel -ereit felnyitották? Nos, pénteken szokatlan vendégük érkezett a -bazini zsidóknak: Zakariás zsidó orvos és seborvos. Miért jött ide -Bazinba, ahol semmi keresnivalója nem volt? Amikor megérkezett – -tanu van rá – azt mondta Mihálynak, a zsidók előljárójának, hogy -valakinek meg kell halnia. Kinek kell meghalnia? Miért kell -meghalnia? Azok után, amik történtek, nem kételkedünk benne, hogy -ebben az évben a bazini zsidókra volt kiróva az a kötelesség, hogy -keresztény vért szerezzenek és hogy Zakariás azért jött, hogy a -bazini zsidókkal együtt elvégezze azt, amit halaszthatatlan -kötelességként rótt ki rájuk a minden országhatáron át szövetkezett -zsidóság. Délután látták már megbizható tanuk, hogy egy zsidó -csalogatta a kis Meylinger Jánost. Később egy zsidó nagy csomagot -vitt be a Mihály pincéjébe. Oda, vagy a zsinagógájukba később -összegyülekezett az egész zsidóság, és ekkor történt meg a -mindennél kegyetlenebb gyilkosság. Aki kétségbe vonná, hogy a -gyilkosságnak a vérvétel volt a célja, annak azt felelem: mondja -meg, hová lett akkor a vér. Sem a pincében, sem a zsinagógában -semmi nyoma. Tehát gondosan felfogták. Tehát elvitték valahová. -Nemcsak gyilkosság történt, hanem zsidó vérgyilkosság.</p> -<p>A zsidók haragtól és kintól reszketve hallgatták a Gregorovius -mester szavait és néha egy-egy felhördüléssel félbeszakitották. A -városbiró megintette <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> őket, maradjanak csendben, azután -felszólitotta Zakariást, lépjen a biróság elé. Zakariás eddig -Józsefre és Ábrahámra támaszkodott és most halkan azt felelte, hogy -ha a biróság ki akarja őt hallgatni, engedjék leülni, mert az -aggkor gyengesége miatt nem tud a lábán állni. A városbiró Tamás -grófnak egy legyintésére elrendelte, hogy Zakariásnak hozzanak -széket. Zakariás leült. A biróság tagjai kényelmetlenül nézegették. -Zavarta őket a nagy öregsége, zavarta őket a hófehér haj, amelyre -megszoktak bizonyos tisztelettel tekinteni. Zakariás ezután -elmondta, hogy Bazinba ugy került, hogy Trencsénből igyekezett haza -Pozsonyba és az uton nagy gyengeség fogta el. Hogy éppen Mihályhoz -tért be, annak az a természetes oka, hogy Mihály az itteni zsidók -előljárója; feltételezhette, hogy Mihály szivesen befogadja; nem -tételezhette fel ellenben, hogy például Gregorovius mester szivesen -látná.</p> -<p>– Ami továbbá azt illeti, hogy én Mihálynak azt mondtam, hogy -valakinek meg kell halnia, – valóban ezt mondtam; és bizonyára meg -is kell halnia valakinek. <em class="gesperrt">Nekem</em> kell -meghalnom, tisztelt urak; – nagy kort éltem és legfeljebb nehány -napom van még. Ezt mondtam Mihálynak, ezt mondom most is, Ennyi az -igazság abból, amit a magiszter ur elmondott. Minden egyéb: mese, -kitalálás, álomlátás, fecsegés. Én mindezt könnyen vehetném, és ha -csak magamról lenne szó, arra se szedném össze hanyatló erőmet, -hogy bár egy szóval is feleljek rájuk. Én tőlem a nagytekintetü -biróság és akármilyen földi hatalom már csak egy pár rövid napot -vehet el. De rajtam kivül vannak itt mások is. Ezért azt mondom: én -sok évtizeden át nappal és éjjel abban fáradtam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> hogy -szerény tudásommal mások bajain segitsek; akiket ingyen -gyógyitottam azok között volt zsidó is, de sokkal több volt -keresztény, amint azt talán az egész vidéken tudják, de amint a -pozsonyi urak, gondolom, megerősitik.</p> -<p>A két pozsonyi kiküldött szótlanul bólintott.</p> -<p>– Az elmult hosszu évekre és évtizedekre hivatkozom, amikor azt -kérdezem: elgondolható-e, elképzelhető-e, feltételezhető-e, hogy én -egy ilyen élet után az öregségemet, az életem végét, az utolsó -napjaimat egy ilyen oktalan, esztelen, ostoba bünnel szennyezzem -be? De a multon kivül van jövő is. A zsidók hite épen ugy azt -tartja, mint a keresztényeké, hogy ha az ember meghal, akkor egy -magasabb biróság előtt kell számot adnia a tetteiről. Én nemsokára -ez elé a magasabb biróság elé lépek. És abban a tudatban, hogy ott -kell számot adnom róla, esküszöm mindenre, ami nekünk vagy másoknak -szent: a bazini zsidók ártatlanok abban a bünben, amelyel vádolják -őket.</p> -<p>Nagy csend volt. A zsidók csoportjában egy fojtott hang -hallatszott, mintha valaki felzokogott volna. Tamás gróf komor -feszültséggel bámult Zakariásra. A biróság tagjai lesütötték a -szemüket, ide-oda mozogtak a helyükön, keresgéltek valamit az -asztalon vagy igazitottak valamit a ruhájukon. Gregorovius mester -azonban kiegyenesedett, mint aki harcba akar szállni és nyugodtan -megszólalt:</p> -<p>– A zsidó eskü értékét mindnyájan ismerjük. Nagyon jól tudjuk, -hogy a szidó rabbinusok tanitása szerint, érdemet szerez magának -az, aki a keresztényt hamis eskűvel becsapja.</p> -<p>– Nem igaz, – szólt nyugodtan Zakariás. <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Majd erről egyébként még beszélünk. Most ami ezt a fennen -dicsekedve emlegetett multat illeti: nagy gyengesége, fogyatkozása -és hibája a kereszténységnek, hogy a zsidó doktorokat keresztény -betegek közelébe engedi. Hogy is lehet feltételezni, hogy egy zsidó -segiteni akarjon egy keresztényen? Bünt követ el az a keresztény, -aki a zsidó orvost házába ereszti.</p> -<p>– Tudja-e magiszter úr, hogy ő szentségének, Kelemen pápának -kicsoda az orvosa? – kérdezte Zakariás.</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– De én igen: egy Mortara nevü zsidó. És nemcsak őszentsége -bizta rá egészsége gondozását zsidó orvosra, hanem zsidó orvosa -volt tizedik Leó pápának, második Gyula pápának és hatodik Sándor -pápának is.</p> -<p>A biróság tagjai meglepetve néztek Gregorovius mesterre. -Gregorovius mester felugrott. Kopott pergamenszinü arca tűzben -égett; kis szeme szikrázott.</p> -<p>– Mindnyájan tudjuk, – mondta felhevülten, – hogy emberi -gyengeségek, könnyelmű mulasztások és bűnös elnézések következtében -veszedelembe jutott maga az egyház is és hogy az egész -kereszténységet kárhozatos hitromlás fenyegeti. Ütött az utolsó -óra, hogy magunkhoz térjünk. Ébredjünk fel, és lássuk meg, hogy -minden eretnekségnek, hitszakadásnak és az örök igazságok ellen -való lázadozásnak az eredete az, hogy megtürjük magunk között még -azokat is, akik a megfeszitett Krisztus nyilvánságos ellenségei. Ha -erre egyszer ráébredtünk: vessük fel csak egyszerű józan ésszel azt -a kérdést, mi az oka annak, hogy a zsidók olyan nagyon törekszenek -az <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> orvosi mesterségre, holott ravasz és -kegyetlen természetük sokkal inkább a kereskedésre és az uzsorára -vonzza őket?</p> -<p>Zakariás elmosolyodott. Szomorú mosolygással ingatta fehér -fejét, azután melankolikus öngúnnyal csendesen odavetette -Gregorovius mesternek:</p> -<p>– Dat Galenus opes.</p> -<p>– Igen, – szólt Gregorovius mester, – kincsekre is vágyódik a -zsidó, amelyeket adhat Galenus, vagyis az orvosi tudomány, de -minden kincsnél jobban vágyodik arra, amit az orvos legkönnyebben -szerezhet meg: keresztény vérre. Ez a zsidónak a legnagyobb, -legforróbb, legégetőbb vágya.</p> -<p>– Szamár! – mondta Zakariás megfékezhetetlen, mély -megvetéssel.</p> -<p>Gregorovius mester egy mozdulattal elhallgattatta a városbirót, -aki közbe akart szólni.</p> -<p>– Majd megfelelek én a mérges zsidónak, aki dühösen emelgeti már -a szarvát, mert érzi, hogy kezemben a tudomány taglója. – Miért -vágyódik keresztény vérre a zsidó? Egyrészt a keresztények elleni -gyülöletből, másrészt azért, mert elvakult, istentelen -tudatlanságában azt hiszi, hogy <i>lelki üdvösségének használ</i>, -ha a keresztény vérnek bár egy cseppjét elfogyasztja. Meritek -tagadni, ti zsidók, hogy gyűlölitek a kereszténységet? Meritek -tagadni, hogy keresztény vérre vágyakoztok?</p> -<p>A zsidók remegve figyelő csoportja felmorajlott, Zakariás pedig -igy szólt:</p> -<p>– Nagytekintetű biróság, kérem, méltóztassék meggondolni, hogy a -mi szent könyveinkben, amelyekre a kereszténység is épült, nekünk -még az állati vér fogyasztása is tiltva van; és ez a vértilalom -olyan <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> szigoru volt a zsidóságban, hogy, amint -az előbb láttuk, még az Uj Testamentomba is átment egy időre. -Hogyan lehetne tehát olyan rettenetességet elképzelni, hogy akik -még az állati vértől is undorodva elfordulnak, embervér után -vágyódjanak?</p> -<p>– Megmondom én, – kiáltotta Gregorovius mester. A zsidók, mikor -bajba jutnak, azt szokták mondogatni, hogy ők csak Mózes könyveihez -ragaszkodnak. De igaz-e ez nagytekintetü biróság? Hiszen én minden -szem számára láthatóan és minden fül számára hallhatóan megmutattam -ezen a helyen, hogy a zsidók <i>nem</i> ragaszkodnak Mózes -törvényeihez. Belőle elvesznek. Hozzá hozzáadnak. Az Isten igaz -ismeretétől elpártolt zsidóság nem Mózes törvényei szerint él, -hanem a rabbinusok esztelen, izetlen, gonosz és alávaló kitalálásai -szerint. Nem az Ó Testamentum az ő szent könyvük, hanem a talmud. -Ennek engedelmeskednek elvakúlt nyomorúltak. A talmud pedig igenis, -<i>megparancsolja</i> nekik, hogy a keresztényt öljék meg, ahol -érik.</p> -<p>– Nem igaz, – mondta Zakariás.</p> -<p>– Nem igaz, – zudultak fel hangosan a zsidók.</p> -<p>– Lesujthatnálak benneteket felmorduló zsidók, – szólt -Gregorovius mester, – magával a talmuddal Idézhetném azt, amit a -talmudban Eleázár rabbi mond, idézhetném azt, amit Majmunidesz -rabbi tanit, de akkor módot adnék nektek arra, hogy csürjetek és -csavarjatok, tagadjatok és hamisitsatok. Másképen világitok hát én -rá sötétségben lappangó utatokra. Miért kivánkozik keresztény vérre -a zsidó, nagytekintetü biróság? Rettentő oka van, de nagyon -egyszerü. A zsidók megtagadták volt Jézust és tovább vártak az -igazi Messiásra. De amikor telt az idő, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> irja a -tudós Teofilusz barát, aki maga is megtért zsidó – feltámadt bennük -az a félelem, hogy hátha a nazaréti Jézus, Mária fia mégis az a -Megváltó, akire apáik vártak. Az istentelen rabbik jól tudták, hogy -ő volt az, de a kevélységük és szivük keménysége nem engedte, hogy -ezt beismerjék. A zsidók azonban egyre jobban rettegtek az örök -kárhozattól. Tudjuk, hogy a legnyomorultabb lélek is sóvárog a -megváltásra. Mit gondoltak ki tehát az istentelen és esztelen -rabbik, hogy a zsidókat visszatartsák a kereszténységtől, de az -üdvösségben megis részeltessék? Nagyon jól ismerték ők Szent Pál -tanitását, aki megmagyarázza, hogy minden keresztény egy szellemi -testnek a tagja, a test feje Krisztus és a test a Krisztus testével -az Oltáriszentségben tápláltatik. „Egy test vagyunk mindnyájan, -akik egy kenyérben részesülünk,“ – úgymond Szent Pál a -korintusiakhoz és efezusiakhoz irott levelében. Tudták ők azt, hogy -– mint az Úr megmondta – éltető erő hatja át a főt és a tagokat, -miként a szőllőtőt és a szőllővesszőt. Mit gondoltak már most ki az -elvetemedett rabbinusok? Ha nem lehetünk részesek Krisztus -engesztelő vérében, vegyünk akkor egy keresztényt és az ő vére -által, nekünk is részünk lesz a megváltásban. Rettentő gondolat -nagytekintetü biróság, de rettentő a zsidó gyülölet és a zsidó -konokság is. Ha ezt tudjuk: megértjük-e akkor, hogy a legyilkolt -áldozat vérének semmi nyoma nincs? Bizony megértjük. De ha tudjuk, -hogy a keresztény vér erre kell nekik <i>saluti animarum ipsorum -judeorum</i>, akkor kezdjük megérteni azt is, hogy egy öreg ember, -aki gőgösködve emlegeti közeli halálát, miért tesz meg nagy utazást -és miért teszi ki magát még a legnagyobb veszedelemnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> is azért, -hogy mielőtt meghalna, mégegyszer keresztény vérhez jusson. -Közeledik számára a nagy itélet. Retteg; és be akarja lopni magát -az üdvözülésbe. És bizonyára bejut érte az örök kárhozatba. – Ezt -felelem a szenteskedő, alakoskodó, tévelygő, örők kárhozatra méltó -öreg zsidónak.</p> -<p>Zakariás elnevette magát. Előbb türelmesen hallgatta Gregorovius -mestert, az utolsó mondatainál lehajtotta a fejét a mellére és most -halkan nevetett. A biróság tagjai megütődve néztek rá, a városbiró -pedig felszólitotta, hogy viselkedjék értelmes emberhez -méltóan.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, tisztelt urak, – mondta Zakariás derülten, – -de a tudós magiszter olyan ludszárnyon bukdácsoló együgyűségeket -eregetett itt fel, hogy nem tudtam nevetés nélkül megállani.</p> -<p>– Azt nem lehet mondani, hogy ezek olyan együgyüségek volnának, -Zakariás, – mondta a városbiró komolyan.</p> -<p>– Már bocsánatot kérek, vagy hiszek abban, hogy Jézus a Messiás, -vagy nem.</p> -<p>– Hiszel benne? kérdezte a városbiró.</p> -<p>– Nem hiszek. De akkor hogyan hihetném azt, hogy egy keresztény -fiu vérének néhány cseppje elég az üdvözülésemhez?</p> -<p>– Tele vagytok ti zsidók mindenféle babonával és esztelen -bübájoskodással, – mondta habozva a városbiró.</p> -<p>– Lehet, hogy vannak babonáink. <i>Ilyen</i> babonánk nincs.</p> -<p>A biróság tagjai mozgolódtak. Az egyik pozsonyi kiküldött -megszólalt: <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– De azt nem tagadhatjátok ti zsidók, hogy gyűlölitek a -Krisztust?</p> -<p>A zsidók mereven figyelő csoportja megremegett. Ábrahám -rátapasztotta a tenyerét a vonagló Ruben szájára, hogy a dacos -kiabálását elfojtsa. Zakariás lassan válaszolt:</p> -<p>– Nem gyülöljük, csak nem hiszünk benne.</p> -<p>– Aki nem hisz benne, az gyülöli. Akkor pedig gyűlölitek az -egész kereszténységet, amely maga a Krisztus. És a keresztények -elleni gyűlöletből akkor minden kitelik tőletek.</p> -<p>– Nagytekintetű biróság, mondta Zakariás, – érzem, hogy fogynak -az erőim és hamarosan már igy ülve sem tudom tartani magamat. Amig -még erőm van a szólásra: arra kérem az urakat, ne higyjenek annak -az esztelen vádnak, amely ellenünk emeltetett, ne terheljék meg a -lelküket avval, hogy ártatlanokat elitélnek. Gondolják meg, hogy a -kereszténység is a zsidóságból keletkezett és hogy latin irók -tanusága szerint a pogány Rómában a keresztények ellen is emeltek -ilyen tudatlanságból és rosszindulatból keletkezett szörnyű -vádakat. A főtisztelendő úrhoz fordulok, erősitse meg, amit -mondok.</p> -<p>A bazini plébános szótlanúl intett igent.</p> -<p>– Épen ezért, – mondta Zakariás, – maga az egyház volt az, amely -a zsidókat az eféle vádak ellen többször védelmébe vette. Ince pápa -és Gergely pápa ebben a bölcs nagylelkűségben annyira ment, hogy -különböző időkben pápai bullákat bocsájtottak ki, amelyekben -eltiltották, hogy a zsidók a vérvétel vádjával illettessenek. -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>A városbiró meglepetve fordúlt a plébánoshoz.</p> -<p>– Igaz ez, főtisztelendő ur?</p> -<p>– Igaz, – felelte a plébános.</p> -<p>A biróság tagjai nagyon meg voltak lepetve. Némelyek sietve -cserélték ki szomszédaikkal az észrevételeiket, mások áthajoltak az -asztalon, általános mozgolódás és felzsongó beszélgetés támadt. -Gregorovius mester az asztal bal végén, székében hátradűlve ült és -fénylő diadalmosollyal szemlélte az általános mozgolódást. Egy -ideig várt, azután lassan felállott. A beszélgetés erre -elhallgatott. A csendességben Gregorovius mester még mindig várt. -Mikor a városbiró feléje hajolt, azzal, hogy megkérdezi, mi -mondanivalója van, akkor hirtelen megszólalt:</p> -<p>– Most a kezemben tartalak, álnok zsidó, – mondta emelt hangon. -Magad adtad magad a kezemre, mert elvakultságodban és -szemtelenségedben merészeltél az egyházra hivatkozni. Ha te -kérdeztél, majd én is kérdezek. Kérdem, főtisztelendő úr, benne -van-e a római mártirologiában Szent Vilmos neve? Kérdezem, benne -van-e Szent Werner neve?</p> -<p>– Benne van, – felelte halkan a plébános.</p> -<p>– Bizony benne van, – szólt Gregorovius mester. És én most a -tudomány fáklyájával kezemben meg fogom világitani a multat ugy, -hogy fény derűljön a jelenre is.</p> -<p>Könyveket rakott maga elé az asztalra, felvett közülök egyet és -igy folytatta:</p> -<p>– Monsa Róbert krónikás jelenti, hogy 1100-ban husvét ünnepén -Bloisban több zsidó Krisztus elleni gyülöletből megölt egy -gyermeket. A gyilkosokat Theobald, Chartres grófja tűzhalálra -itélte.</p> -<p>Másik könyvet vett fel és lapozott benne. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Az angolországi Norwichban történt, 1144-ben, hogy zsidók -halálra kinozták Szent Vilmost. – Franciaországban történt -1179-ben, hogy a zsidók Pontoise kastélyában megöltek egy fiút, -akit a párisi nép utóbb Szent Richard néven tisztelt. – Lincolnban -történt 1225-ben, hogy az akkor éppen kilenc éves Szent Hugót a -zsidók Joppinus rabbi házában megölték. – A németországi -Bacharachban történt 1287-ben husvét táján, hogy a zsidók a -tizennégy éves Szent Wernert megölték; tüskebokrok közé dobták; ott -találták meg Isten rendeléséből arrajáró katonák, akiket csodálatos -fényesség és páratlan illat vonzott a holttest felé.</p> -<p>Gregorovius mester letette a könyvet.</p> -<p>– Elég ez? – kérdezte nyugodtan. Mert felsorolhatnék még sok más -mártirt, akik mind a zsidók keze által pusztultak el. De áttérek a -mi korunkra, amikor az emberi nem haladása szemmel látható és -amikor a tudomány fénye elterjedt az egész világon.</p> -<p>Ujabb könyvet vett fel.</p> -<p>– Tirol tartományában Rinn faluban 1462-ik évben a zsidók -megölték a három éves Oxner Andrást. – De lépjünk még közelebb -korunkhoz. A Németország és Olaszország határán levő Trientben -1475. nagyhetében a zsidók megölték a húsz hónapos Gerber Simont. -Ennek a pernek minden irata meg van. Meg vannak a zsidók -vallomásai, és belőlük tudjuk, miért kell a zsidóknak a vér és -hogyan használják fel. – De tudunk mást is. Tegyünk még egy lépést, -és időben és térben ugyszólván megérkeztünk a bazini zsidók -bűnéhez.</p> -<p>Lassan felvette az utolsó könyvet, a bal kezével <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> -felemelte és a jobbkeze kifeszitett mutatóujjával rámutatott.</p> -<p>– Itt van, – mondta, – a tudós Bonfinius könyve. Hol történt az -a gyilkosság, amelyet leir? Nem másutt: Nagyszombat városában. -Mikor? Az 1494-ik esztendőben. Tizenkét zsidó férfi és két zsidó -asszony egy nemes ifjat ölt meg ott. A zsidókat bünükért elégették -(megerősithetik a nagyszombati urak, akik szájhagyomány utján -hallhatták.)</p> -<p>A két nagyszombati küldött igent intett.</p> -<p>– Mit vallottak ki a zsidók Nagyszombatban, amikor kinok között -kérdésre vonattak? Miért szomjuhozzák annyira a keresztény vért? -Azt mondja Bonfinius: „Négy okát adták és vallották ennek: 1. Hogy -régi hagyomány légyen az őnáluk, hogy a keresztény vér igen hasznos -a környülmetéléskor a zsidó gyermek vérének megállitására és a -sebnek gyógyulására. 2. Ha a keresztény vérrel összveelegyitett -pogácsából a zsidó eszik és abból más személynek is ad, azt a maga -szerelmére gerjeszti. 3. Mivelhogy a zsidóknál valamint az -asszonyok, ugy a férfiak is havi vérfolyást szenvednek, nagy -orvosság e nyavalyában a keresztény vérnek megivása. 4. <i>Régi, de -titkos törvényük</i> szerint <i>tartoznak</i> a zsidók -esztendőnként egy keresztényt megölni és annak vérével az Istennek -áldozni; ez a sors ebben az esztendőben a nagyszombati zsidókra -szállott.“ Ki mondja ezt nagytekintetü biróság? Én mondom talán? -Bizony, nem én, hanem a tudós Bonfinius. Ki vallotta ezt? A zsidók -ellenségei talán? Nem, maguk a zsidók. Régi, de titkos törvényük -szerint tartoznak a zsidók esztendőnként egy keresztényt megölni. -Ki végzi el e rettentő hóhérlást? Egyszer ez a község, <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> máskor -a másik. Egyezernégyszázhetvenötben Trient. Éppen az a város, -amelyből ez a konokul hallgató Dávid-zsidó nemrégiben -visszaérkezett. Ezernégyszázkilencvennégyben Nagyszombat: az a -város, amely felől a tettető, öreg Zakariás ide érkezik. És -ezerötszázhuszonkilencben? – Dávid meghozta a parancsot Bazinba. -Zakariás megsürgette a parancs végrehajtását, mert öreg, reszket a -haláltól és minden áron be akarja lopni magát az üdvözülésbe. A -vért kiontották. Egy részét maguk fogyasztották el, más részét -tovább küldték, hogy a rabbinusok osszák ki a zsidóságban. Akinek -szeme van, az lásson. Aki nem akar látni, az kössön mindjárt -szerződést a zsidókkal, hogy évenként elad nekik lemészárlásra egy -keresztény gyermeket. Én az én keresztény testvéreim vérét pénzen -el nem adom. Én állitom, vallom és hirdetem: -ezerötszázhuszonkilencben a bazini zsidók gyilkoltak és bizonyára -méltók éppen ugy a halálra, mint a nagyszombatiak, vagy a -trientiek.</p> -<p>Leült. A biróság tagjai feszült figyelemmel hallgattak; most -elkomolyodva mérlegelték azt, amit hallottak. Egy-egy halk -megjegyzést váltottak, és pillantásuk időről-időre idegenkedően, -kérdően, felelősségrevonóan tért vissza a zsidókra. A városbiró -megkérdezte Zakariást, mit tud felelni arra, amit most hallottak. -Zakariás összeroskadtan ült a székén. A nehéz bágyadtság, amely -ellen eddig még nagy erőfeszitéssel tudott védekezni, most egészen -megrohanta. A két kezével belekapaszkodott a szék karfájába, hogy -le ne essen. A szemét becsukta. A városbiró kérdésére csak egy -szótlan fejrázással tudott felelni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Kint alkonyodott. A városbiró összenézett a biróság tagjaival és -készült rá, hogy a tárgyalást mára berekeszti és a zsidókat -visszaküldi a börtönbe. Ekkor hirtelen előlépett Dávid. Eddig -hallgatott. Komoran nyelte fel-feltajtékzó dühét és sebesnek és -összetörtnek érezte az egész testét attól a gyötrelmes -erőfeszitéstől, a mellyel nyugalmat kényszeritett magára. Most nem -birta tovább. Igy végződjék ez az első nap? Igy menjenek vissza a -sokszoros tehetetlenségbe, a tehetetlenségnek abba a poklába, amely -ez a pincebörtön itt alattuk? Odatoppant a hosszu asztal elé és -felemelt fejjel kiáltotta:</p> -<p>– Városbiró úr! Főtisztelendő úr! Választ kérek erre a kérdésre: -hihető-e hogy egy zsidó épen akkor kövessen el ilyen bünt, amikor -<i>amugy is meg akart keresztelkedni</i>?</p> -<p>Kis szünet támadt. Nagy csendesség.</p> -<p>– Nem hihető, – mondta azután habozva a városbiró.</p> -<p>– Semmiképen se hihető, – mondta felélénkülve a bazini -plébános.</p> -<p>– Akkor kérem a biróságot, hallgassa ki tanuként a győri püspök -őkegyelmességét. Én áldozócsütörtök előtt nála jártam. Neki -bejelentettem, hogy meg akarok keresztelkedni. Ő megigérte, hogy -maga készit elő a keresztségre és maga keresztel meg a győri -székesegyházban.</p> -<p>A teremben mérhetetlen elálmélkodás támadt. Dávid szavai -keményen pattogtak szerteszét, mint a puskagolyó, és amikor -elhallgatott, mindenki úgy ült vagy állt a teremben, mintha -puskagolyó érte volna. Tamás gróf hirtelen mozdulattal előrehajolt -és előrehajolva bámult bele a Dávid arcába. A biróság tagjai -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> mintha mind fel akartak volna ugrani a -helyükről. A zsidók eltorzuló arccal néztek össze, és mindegyiknek -egy-egy felkiáltás fagyott meg az ajkán. Zakáriás is, nehezen és -lassan, felemelte fáradtan lehanyatló fejét és csodálkozva nézett -Dávidra. Nagy csendesség volt. A városbiró végre Tamás gróf felé -fordult, mint aki utbaigazitást keres. Tamás gróf komoran -elgondolkodva hajtotta le a fejét. Ekkor egyszerre rekedten kiáltó -hang hallatszott. Gregorovius mester, aki előbb megsebzett -álmélkodással lendült hátra a székén, most felugrott.</p> -<p>– Meg akarsz keresztelkedni, azt mondod? – kérdezte kiáltva.</p> -<p>Dávid összevont szemöldökkel, szótlanul fordult feléje. -Gregorovius mester egész testével előre hajolt és jobbkeze -kinyujtott mutatóujját Dávidra szegezte.</p> -<p>– Mondd ezt utánam: Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egy -fiában, ki fogantaték Szent Lélektől, születék Szüz Máriától…! -Mondd! No mondd!</p> -<p>Dávid megremegett. Fuldokló lélekzetet vett. Szólásra nyitotta a -száját, és alsó ajka reszketve vált el a felső ajkától. Tamás gróf -megint előrehajolt és feszült figyelemmel meredt az ajkára. A -biróság tagjai visszafojtották a lélekzetüket, Dávid egy szédülő -pillantással végignézett rajtuk és minden arcot egyszerre látott, -és az egész testében érezte azt a feszültséget, amely a szemekből -feléje sugárzik. De a háta mögött ott voltak a zsidók. És a -jelenlétüket és tekintetüket és a gondolataikat még jobban érezte; -érezte a hátgerincében és az egész testében: hidegségként, -megláncoltságként, tőrdöfésként. <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> Dideregve zárta ujra -össze szólásra nyitott ajkát. Összeszedte minden erejét;</p> -<p>– A győri püspök úr előtt akarom, – szólt dadogva, – elmondani -mindazt, ami…</p> -<p>Harsogó, győzelmi kacagás hangzott fel. Gregorovius mester -feszült előrehajlottságából kiegyenesedett.</p> -<p>– Nem tudta kimondani! – kiáltott a biróság felé. Ismerem én -minden ravaszságtokat, cselszövő zsidók! – Tudni kell, -nagytekintetű biróság, hogy szabad ám a zsidónak a rabbinusok -tanitásai szerint meg is keresztelkednie. A feltétel csak az, hogy -a megtérése ne legyen őszinte és hogy tovább is kárositani és -megrontani törekedjék a keresztényeket. Ha ezt tudjuk, kell-e akkor -csodálkoznunk azon, hogy ez a ravasz Dávid néhány nappal ezelőtt a -győri püspök úrnak bejelentette, hogy meg akar keresztelkedni? -Vajjon miért jelentette be? Trientből jött ő akkor. Tudta ő már -nagyon jól, hogy a bazini zsidók nem halaszthatják tovább a rájuk -rótt véradó megfizetését. Hát majd megfizetjük – gondolta ravaszul -magában – de én jó előre gondoskodom róla, hogy büntetlenül -maradjak.</p> -<p>Dávidnak elöntötte a vér az arcát. A düh ugy lobbant fel benne, -mint a puskapor. Süket lett; az egész testét, mint valami -elviselhetetlen feszültség, egy örjöngő kérdés töltötte el: meddig -fogja ez az átkozott paprikajancsi kinozni őt a hangjával, a -bölcsen kanyargó mondataival, az egész létével. Egy dühorditással -nekiugrott Gregorovius mesternek és torkon ragadta. A teremben nagy -riadalom támadt. A biróság tagjai felugráltak, a városbiró a -darabontok után kiáltott. Gregorovius mester <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> a Dávid -keze szoritásában hörögve fuldokolt, amig Ábrahám oda nem ment és -ki nem szabaditotta. A városbiró szólni akart, de Gregorovius -mester nem engedte szóhoz jutni. Felállott és még levegő után -kapkodva, kezét fájó torkára szoritva, boldogan mondta:</p> -<p>– Letéptem róla a jámbor katechumen álarcát. Mindenki -megláthatta, mi van mögötte.</p> -<p>Tamás gróf hirtelen felállott, odalépett a lihegő Dávidhoz és -halkan az arcába mondta:</p> -<p>– Csaló zsidó.</p> -<p>Aztán megfordult és kiment. Kint besötétedett. A városbiró -keményen összeszidta Dávidot, aztán a tárgyalást mára -berekesztettnek nyilvánitotta és elrendelte, hogy a darabontok -vigyék vissza a zsidókat a börtönbe.</p> -<p>A zsidók mentek vissza a sötét lépcsőkön át a börtönbe. -Lehajtott fejjel vonszolták magukat, és lehajtott, kábult fejjel -ment közöttük Dávid is. Mikor a pántos ajtóhoz értek, eszébe -jutott, hogy a sötét lépcső fordulói és kanyarulatai között -megszökhetett volna. Vissza akart fordulni, de akkor már késő volt. -A darabontok betuszkolták az ajtón. Dühös kétségbeeséssel állt meg -a bezáruló ajtó előtt és haragosan marcangolta magát azzal a -váddal, hogy egyik ostobaságot a másik után követi el. Ekkor -ráütött valaki a vállára. Megfordult és szembenállott a hosszu, -sovány, szegénységtől és epekedéstől kiszáradt Jakabbal.</p> -<p>– Te kutya, – mondta Jakab magánkivül, – neked köszönhetjük az -egész szerencsétlenségünket. Én megmondtam előre; pedig még nem is -tudtam, <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> hogy a győri székesegyházba vágyódol. -Kövekkel kellett volna agyonvernünk, mint egy kutyát…</p> -<p>– Elég! – szólt Dávid.</p> -<p>Egy megvető legyintéssel utat akart nyitni magának.</p> -<p>– Elég? – orditott fel akkor Ruben; – minden átok a fejeden.</p> -<p>Dávid felé köpött és ütésre emelte fel a kezét. Dávid megragadta -a csuklóját, de ekkor más kezek ütései érték. Nem tudta, kik -voltak. Izsák? Simon? Elkeseredett haraggal dulakodott velük, -József a segitségére sietett, de Mihály és Ábrahám ekkor már -szétválasztotta a dulakodókat. A többiek mind ott álltak -körülöttük. Dávid lihegve fordult hozzájuk és mondani akart -valamit. Az öreg Sámuel azonban felemelte a kezét és -elhallgattatta.</p> -<p>– Menj, Dávid, – mondta. Semmi dolgunk egymással.</p> -<p>Dávid körülnézett közöttük. A pincében egy homályos mécses -égett. Látta, hogy Mihály, az apósa sem akar a szemébe nézni, -lesüti a szemét és elforditja a fejét. Erre ő is magasra emelte a -fejét és összeszoritott, gőgös szájjal elindult a másik -pincenyilásba. Megkereste Esztert, megfogta a kezét és elvitte a -pincenyilás legszélső zugába. Eszter, a gyerekével a karján, -szótlanul ment vele és mereven engedelmeskedett neki. A legszélső -zugban letelepedtek. Egyedül voltak ott, a többiek közösségéből -kizártan, közöttük és a többiek között szabadon maradt egy kis -terület, de ezen a területen senki nem jött át. Ők sem beszéltek a -többiekkel és velük sem beszélt senki. Később József is hozzájuk -csatlakozott, miután segitett az öreg Zakariásnak lefeküdni. -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> Mindahárman hallgattak és mozdulatlanul -ültek, csak Eszter hajolt néha ölében alvó fia fölé.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A két mécsest a porkolábtól kapták a zsidók. Mikor Mihály -először kért volt éjszakára valami világosságot, a porkoláb -kinevette és azt mondta, hogy nagyon drága az olaj. Mihály pénzt -igért neki. A porkoláb erre elhozta a két mécsest és meglepetve -nézegette a pénzt, amelyet Mihály a kezébe nyomott. Mihály erre -beszélgetni kezdett vele és megkérdezte, nem tudna-e nekik irószert -és papirost szerezni. A porkoláb megigérte, hogy szerez és estére -be is hozta az irószert és a papirost. Átvette érte a pénzt és -várakozott. Mihály erre óvatosan azt kérdezte tőle, nem lenne-e e -lehetséges, hogy ők leveleket küldjenek Pozsonyba és Bécsbe. De -bizony az nagyon lehetséges, felelte a porkoláb. Tudna e olyan -megbizható embereket találni, akik a leveleket elviszik? – kérdezte -Mihály. Ha az embereket jól megfizetik, akkor a levelek bizonyosan -eljutnak oda, ahova el kell jutniok, – felelte a porkoláb. A zsidók -erre felindultan nekiültek a levelek megirásának. A porkoláb jött -és közölte, hogy az emberek már megvannak. Mihály maga szeretett -volna az emberekkel beszélni, de a porkoláb azt mondta, hogy az -emberek Tamás gróftól való féltükben nem mernek idejönni. De csak -bizzák őrá a leveleket, ő majd átadja őket azoknak a megbizható -embereknek. Mihály igy nem tudott mást tenni, mint hogy a leveleket -és a pénzt átadta a porkolábnak. A porkoláb odakint a leveleket -eltépte, a pénzt megtartotta. Félt Tamás gróftól, aki megfenyegette -azzal, hogy leütteti a fejét, ha a zsidókkal megvesztegetteti -magát, de viszont azt gondolta, <span class="pagenum"><a name= -"Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> hogy kár lenne a pénzt a -zsidóknál hagyni. Derült lélek volt, vidám borivó, aki nem szerette -a kinos összeütközéseket és az elkeseredett harcokat. Azt a -megoldást, amelyet választott, minden lehető megoldások között a -legkitünőbbnek találta, sokkal kitünőbbnek annál, mint ha -megtagadná a zsidók kérését, vagy mint ha Tamás grófnak adná át a -leveleiket. Igy a következő napokban még több üzenetet, levelet és -megbizást vett át a zsidóktól és ugy érezte, hogy nemcsak a -törvénynek nincs nála lelkesebb szolgája, hanem a nyomorult -zsidóknak sincs nála nagyobb jótevője.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Zakariás végigfeküdt a földön és ugy érezte, hogy az az ájulás, -amely fenyegeti, most már maga a halál lesz. Rövid fekvés után -azonban ismét magához tért, és amikor evett is valamit, egészen -felüdült. Józsefet ekkor elküldte Dávidhoz, hogy Dávid ne legyen -teljesen egyedül, ő pedig odahivta maga mellé Juditot. A férfiak -ekkor Sámuelt és Mihályt vették körül, akik a leveleket irták, -Zakariás pedig csendesen beszélgetett Judittal. Eleinte óvatosan -kerülték a Dávid nevét, de azután Judit megérezte, hogy Zakariás -nem haragszik Dávidra azért, mert a győri székesegyházban meg akart -keresztelkedni. Erről halkan elbeszélgettek előbb, aztán mindketten -elhallgattak.</p> -<p>– Gyerekkoromban, – mondta hirtelen Judit, – én sokszor voltam -keresztény templomban.</p> -<p>– Hogyan, Judit? – kérdezte Zakariás.</p> -<p>– Egyszer elmentem az apácák temploma mellett és hallottam az -apácákat énekelni. És nem tudtam a <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> vágyódásnak ellentállni -és belopóztam a templomba, hogy az éneket jobban halljam…</p> -<p>– Azután mi történt Judit? Kikergettek?</p> -<p>– Egyszer parasztgyerekek ki akartak kergetni, de az apácák -észrevettek.</p> -<p>– És?</p> -<p>– És bevittek oda, ahol, egy rács mögött, ők énekeltek, és oda -szabad volt mindennap elmennem.</p> -<p>– És?</p> -<p>– Én akkor azt hittem, hogy az apácák asszonyok. De ők elmondták -nekem, hogy ők Krisztus menyasszonyai és hogy nincs nagyobb -gyönyörűség mint Krisztus menyasszonyának lenni.</p> -<p>Zakariás a könyökére támaszkodva előrehajolt és felindultan -nézett a Judit arcába. Judit a földön ült, a két kezével -átkulcsolta a térdét, a fejét majdnem a térdére támasztotta és -elgondolkozva nézett maga elé. A mécses bágyadt fényében Zakariás -csak az arca és a homloka élesen metszett, tiszta vonalát látta. Mi -van ennek a lánynak a szép homloka mögött? Szemmel verte meg -valaki: mondta az anyja. Minden betegség attól ered, hogy a test -nedvei megromlanak: mondta az apja. Lássuk csak.</p> -<p>– És benned, Judit, feltámadt az a vágy, hogy te is Krisztus -menyasszonya legyél.</p> -<p>– Nem, nem. Én csak énekelni szerettem volna.</p> -<p>– És miért nem jártál tovább oda az apácák templomába?</p> -<p>– Az apácák azt akarták, hogy a gyóntató papjuk kereszteljen -meg, és én nem mertem többé odamenni.</p> -<p>– Hanem?</p> -<p>Judit megrezzent, mintha álomból ébredt volna fel, zavartan -elmosolyodott és legyintett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Semmi – Jobb lesz, ha megyek anyámhoz lefeküdni.</p> -<p>Zakariás azonban nem engedte. Mi a titka ennek a bezárt szirmu -léleknek, mi a titka ennek a sötét szépségü szűznek, aki elájul, ha -kérők jönnek az apja házához? Gyöngéd kérdéseket tett fel, a kitérő -válaszokkal nem elégedett meg, egy-egy véletlenül kiejtett szót -felragadott, és a Judit zárkózott lelke lassan kezdett megnyilni. -Zakariás szeretettel biztatta és gyöngéden támogatta. Judit sokáig -ellentállott, de végre egészen közel hajolt Zakariáshoz a -félhomályban és halkan a fülébe sugta:</p> -<p>– Volt akkor egy régi cselédünk, vasmegyei öreg parasztasszony, -aki engem nagyon szeretett. Annak elmondtam, hogy nem merek többé -az apácákhoz menni, és ő sokáig könyörgött, hogy csak menjek -megint. Én nem mentem. De nemsokára nagy beteg lettem. Az öreg -asszony azt mondta, hogy ez Isten büntetése, és egyszer, amikor az -anyám kiment a szobából, ő titokban bejött és…</p> -<p>– És?</p> -<p>– És megkeresztelt. Szentelt vizet hozott volt a templomból, a -vizet a fejemre hintette és az Atyának, a Fiunak, a Szentlélek -Istennek nevében megkeresztelt.</p> -<p>– És?</p> -<p>– Én lázas voltam és alig tudtam, mi történik velem, de amikor -meggyógyúltam, és az öreg asszony boldog volt és azt mondotta, hogy -ime a szent keresztviz csodát müvelt, akkor nagyon megrettentem. -Rövid idővel azelőtt hallottam egy történetet; – hogy Rómában -ugyanigy megkereszteltek egy zsidó fiut és mikor a dolog -kitudódott, maga a pápa küldte el <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> érte a katonáit, hogy -vegyék el a szüleitől. – Sirva könyörögtem az öreg asszonynak, hogy -ne szóljon senkinek; és megeskettem rá, hogy hallgatni fog. De…</p> -<p>– De?</p> -<p>– De cserébe nekem is meg kellett esküdnöm…</p> -<p>– Mire?</p> -<p>– Hogy legkésőbb tiz év mulva, mire husz éves leszek, elmegyek -vagy a pápához, vagy az esztergomi érsekhez, vagy ha egyikhez sem -lehet, akkor egy püspökhöz vagy egy apáthoz és elmondom neki a -dolgot. Akkor a pápa, vagy az érsek, vagy a püspök, vagy az apát -kioktat majd a keresztény hitről, és akkor elhatározhatom majd, -kivánom-e, hogy ő – a pápa vagy az apát – ujra megkereszteljen.</p> -<p>– És te Judit, – kérdezte lassan Zakariás, – nagyon vágyódtál -rá, hogy a… a pápa vagy az apát megkereszteljen?</p> -<p>– N… em, – felelte Judit elgondolkozva. Én… másra vágyódtam.</p> -<p>– Mire?</p> -<p>– Én, – mondta Judit zavart mosolygással, – énekelni szerettem -volna.</p> -<p>– Hogyan Judit? Hogyan függ ez össze a megkereszteléssel? Apáca -szerettél volna lenni?</p> -<p>– Nem, nem, – felelte Judit határozottan. Hanem egy kereskedő, -aki Olaszországból jött, sokat beszélt arról, hogy ott szinpadok -vannak, amelyeken szinjátékokat játszanak és amelyeken énekelnek -is; és hogy a szinészek előre megtanulják a szerepüket; hogy nők is -játszanak és énekelnek.</p> -<p>– És?</p> -<p>– És én sohase láttam szinpadot. De az apácák <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> -templomában egyszer láttam egy ünnepi misét. Több pap volt ott, -aranyos ruhában mozogtak az oltár körül, az apácák énekeltek, – én -ennél szebbet sohase láttam; és ugy képzeltem, hogy egy szinjáték -ilyen lehet. Mert hiszen… de ez ostobaság.</p> -<p>– Mi az Judit? Mit akartál mondani?</p> -<p>– Azt, hogy hiszen a papok is megtanulják előre, amit mondaniok -kell, és én, ha a papokra gondoltam, egész gyerekkoromban sohase -neveztem őket papoknak, hanem magamban igy neveztem őket: a jó -Isten szinészei. – Ezek olyan gyerekes csacsiságok.</p> -<p>– Hm! És igy… az egész idő alatt… arra vágyódtál, hogy…?</p> -<p>– Magam se tudom, mire. Énekelni! Énekelni! Isten dicsőségére! -Hogy az emberek örüljenek neki!</p> -<p>– Úgy? Hm! – Hány éves is vagy te Judit?</p> -<p>– A jövö hónapban leszek húsz.</p> -<p>– Igen, fiam… nézd csak… késő van már… menj most aludni.</p> -<p>Judit engedelmesen felkelt, átment az anyjához és lefeküdt -melléje a földre. Zakariás a kezét az arcára szoritotta, hogy -minden hangot a szájába fojtson. A szeméből azonban -feltartóztathatatlanul ömlöttek a könnyek, és a homályban -hangtalanul megint sokáig sirt. A két pincenyilásban ekkor kezdtek -a beszélgetések elcsendesedni. Nemsokára mindenki aludt, csak Dávid -volt ébren. Sorvasztó dühvel bolyongott ide-oda a két -pincenyilásban az alvók között: nem talál-e a földben, vagy a -falban vagy az ajtón valami lehetőséget arra, hogy kijusson. -Időről-időre őrjöngő vágyódással nézett fel az ablakokra; -visszafojtott lélegzettel figyelt, hogy nem hall-e valami hangot. -Nem jön-e Tóbiás, vagy másvalaki; nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> hoz-e -valami hirt; nem hoz-e egy ráspolyt legalább. És a győri püspök -lovas katonáinak a patkói nem csattognak-e végre odakint a kövecses -bazini utcán? Az egyik emésztő óra eltelt a másik után, mig végre -kint hajnalodni kezdett. Dávid ekkor összezuzottan leroskadt a -merev testtel alvó Eszter mellé; és ráereszkedett a halálos -fáradtság nehéz álma.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap, hétfőn, reggel Pongrác András, a városbiró Gregorovius -mesterrel együtt haladt a városháza felé. Szép, napos májusi reggel -volt. A főutcán kint állott a ház előtt az utcán és süttette magát -a nappal Neuperger János, a gazdag szücs.</p> -<p>– No vallanak e a zsidók, városbiró ur? – kérdezte, amikor -odaértek hozzá.</p> -<p>A városbiró Gregorovius mesterrel együtt megállott és a kérdésre -Gregorovius mester felelt:</p> -<p>– Még nem vallottak, konok megátálkodottak.</p> -<p>– Hát én nem is hiszem, hogy ők tették, – mondta Neuperger -János. Ismerem őket.</p> -<p>Gregorovius mester heves magyarázatba fogott arról, hogy senki -nem ismerhette a zsidók babonáit és bübájosságait, amelyeket -azonban ő a biróságnak már leleplezett. De ezeket a babonákat és -bübájosságokat nemsokára meg fogja ismerni az egész világ, mert ő -könyvet ir róluk, és a könyvet a gróf ki fogja nyomattatni. -Neuperger János kétkedően felelgetett Gregorovius mesternek; -egy-két járókelő megállott; nemsokára nagy kör vette őket körül és -figyelmesen hallgatta a beszélgetést. Gregorovius mester azt -magyarázta, milyen végtelen kárára van a kereszténységnek, hogy a -zsidókat eddig megtürte a maga kebelében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Bazin városának csak hasznára voltak, – mondta Neuperger János -makacsul.</p> -<p>– Azt mondja Neuperger uram, – kiáltotta Gregorovius mester, -hogy a zsidók hasznára voltak Bazin városának és hogy kára lenne -Bazin városának, ha egy igazságos itélet őket innen kiirtaná. Hát -azt kérdezem én először, hogy a lelki haszon, amely az igazságos -kiirtásukból származnék, nem kárpótolná-e ezt a nemes, keresztény -várost minden világi kárért? A lélek felette áll a testnek; és csak -hitükben ingatag emberek kivánhatják, hogy a hitvány haszonért a -zsidókat a lelkek általános romlására itten tovább is -megtürjük.</p> -<p>Körülnézett. A hallgatóság szótlanul várakozott.</p> -<p>– De ha már csak a világi hasznot nézzük is, – szólt erre -Gregorovius mester megujult buzgalommal, – hát elhiheti akárki, -hogy nagyobb haszon lenne a városra a zsidók kiirtása, mint a -további bünös megtürése.</p> -<p>– No, már azt nem hiszem, – mondta Neuperger János. Dávid -éntőlem nagyobb áron vásárolta a prémeket, mint akárki más. Mihály -is, Simon is, Sámuel is külső országokból hoztak be ide pénzt.</p> -<p>– Hát én pedig bizonyitom, amit mondtam; mert én, mint a -tudományok világában élő ember szokva vagyok hozzá, hogy semmit se -állitsak bizonyitás nélkül. – Nézzük csak. Ha a zsidókat az -elkövetett bünért méltó büntetésként halálra itélik, akkor a -törvény értelmében elveszitik minden vagyonukat is. Mi történik a -házaikkal, mühelyeikkel, szölleikkel, áruikkal és prémeikkel? Tamás -gróf, akit minden cselekedetében a tiszta igazságszeretet vezérel, -ki fogja ezt az egész szidó vagyont osztani Bazin város -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> lakósai között, kárpótlásul azokért a -veszteségekért, amelyeket a zsidó ravaszság és gonoszság által -szenvedtek. Nem lesz ez nagyobb haszon a városra? Hát Neuperger -urnak nem lenne jobb, ha az agyafúrt Dávid zsidó helyett mindjárt -maga szállitaná le a prémeket Olaszországba?</p> -<p>Neuperger János elgondolkozott, azután lassan vállatvont. A -megszaporodott hallgatóságból azonban elkiáltotta magát valaki.</p> -<p>– Máglyára a zsidókkal.</p> -<p>– Majd ha vallanak, – szólt Gregorovius mester csittitóan.</p> -<p>– Égjenek: akár vallanak, akár nem, – kiáltotta egy másik -ember.</p> -<p>Gregorovius mester rosszalóan csóválta meg a fejét és intően -emelte fel a kezét:</p> -<p>– Nem, barátom, ilyet nem szabad mondani. Senkit sem szabad -máglyára küldeni, csak aki bűnösnek bizonyult és a kit a biróság -elitélt. A biróságnak pedig még a zsidók felett is igazságosan kell -itéletet mondania. Mi nem vagyunk se törökök, se tatárok, itten jog -és törvény uralkodik.</p> -<p>Néhány ember helyeselt és Gregorovius mester elégedetten indult -Pongrác Andrással a városháza felé. A városbiró szótlanul ment -Gregorovius mester oldalán. Sulyos gondolatok foglalkoztatták.</p> -<p>– Magiszter uram, mondta végre, – feleljen meg nekem, mint -jogtudós, egy kérdésre.</p> -<p>Gregorovius mester megállott és komoly készséggel fordult a -városbiró felé.</p> -<p>– Én ezzel a Dávid zsidóval, – szólt a városbiró, – áldozó -csütörtök után való pénteken szerződést kötöttem, hogy megveszem -tőle házát, kertjét, <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> szőllejét, lovait, árúit most pénteken -fizetendő kétezerötszáz magyar forinton. Már most, ha ez a Dávid a -gyilkosságban bünösnek találtatik, akkor először: érvényes-e ez a -szerződés, másodszor: kinek tartozom én a kétezerötszáz magyar -forintot lefizetni?</p> -<p>Gregorovius mester elgondolkozott, azután igy szólt:</p> -<p>– A jogtudomány tanitásai szerint a helyzet egészen világos. -<i>Pro primo:</i> a szerződés érvényes, mert semmi ok nincs rá, -hogy egy jóhiszemű szerződő félnek kára legyen belőle, ha a zsidók -egy szörnyü bünt követtek el.</p> -<p>– Nem gondolja, magiszter uram, hogy a gróf a házat és a többit -oda találja itélni… példáúl Neuperger Jánosnak?</p> -<p>– Nem teheti, mert a szerződés: szerződés. A ház városbiró -uramé. Nem is teszi, mert a gróf sohasem cselekszik jogtalan dolgot -és a jogtudomány kérdéseiben mindig az én tanácsaim szerint jár el. -Ez világos. <i>Pro secundo:</i> kinek kell megfizetnie a -kétezerötszáz magyar forintot? A felelet erre a kérdésre attól -függ, hogy a fizetés kitüzött határidején tehát pénteken, Dávid még -életben van-e. Ha életben van: neki. Ha nincs életben, illetőleg ha -főbenjáró bűnért halálra itéltetett és az itélet végre is -hajtatott, akkor senkinek. Minthogy a halálraitélt nemcsak életét -vesziti el, hanem egész vagyonát és minden jogát is, a követelései -maguktól megszünnek, épen úgy, mintha például királyi kegyelem -engedte volna őket el.</p> -<p>Pongrácz András megköszönte a felvilágositást, azután továbbment -Gregorovius mesterrel a városháza felé. Az előbb nagyon -megrettentette az a gondolat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> hogy a gróf Neuperger -Jánosnak ajándékozhatná a Dávid házát és most nyugodt és édes -örömet érzett arra a gondolatra, hogy a ház, a szöllő és minden -egyéb elvitathatatlanul az övé, akármi történik a zsidókkal.</p> -<p>A kétezerötszáz magyar forintja minden esetre együtt lesz. De ha -ezt a pénzt nem kellene kifizetnie, akkor ujabb földet vásárolna -érte. Vagy még jobb lesz, ha ő csinálja azt, amit Gregorovius -mester Neuperger Jánosnak ajánlott: Dávid helyett ő szállit -prémeket és lovakat Olaszországba. Olasz aranyak csillantak meg a -szeme előtt. Ha sok olasz aranya lesz, akkor eljön az ideje annak -is, hogy Ferdinánd király kancelláriájában kiállitsák számára végre -azt a nemesi levelet, amelynek a cimerrajza tiz esztendő óta -ragyogó arannyal és tűzvörös karminnal annyiszor jelent meg lelki -szemei előtt. Közben odaértek a városházához és amikor a -boltajtásos kapu alá bementek, Pongrác Andrásnak eszébejutott, hogy -a zsidók nemsokára ismét előtte fognak állani és hogy idővel -itéletet kell felettük mondania. Eszébe jutott, hogyan riadt itt rá -Tamás gróf azzal a gyanusitással, hogy a zsidókkal meg akarja -vesztegettetni magát. Azután arra gondolt, hogy a zsidók -elitéltetése neki hasznot hozhatna. Erre elhatározta, hogy nem néz -se jobbra, se balra, hanem részrehajlás nélkül és rendithetetlenül -igazságos lesz.</p> -<p>A biróság tagjai mind összegyültek, megérkezett Tamás gróf is és -a városi darabontok nemsokára behajtották a zsidókat a terembe. -Zakariásnak meg kellett engedni, hogy leüljön, mert nem tudott a -lábán állni. A zsidók köréje csoportosultak és mindnyájan -elhúzódtak egy kissé Dávidtól és Józseftől. A <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -délelőtt tanukihallgatásra volt szánva. Elsőnek egy ijedt kis -cselédet hallgattak ki, aki azt vallotta, hogy Zakariás a -megérkezése után azt mondta Mihály nak, hogy valakinek meg kell -halnia. Zakariás melankólikusan ingatta a fejét:</p> -<p>– Még egy-két napom van rá, hogy ismételjem: <i>nekem</i> kell -meghalnom.</p> -<p>Azután egy reszkető fejű, folyós szemű öreg ember lépett a -biróság elé aki azt vallotta, hogy ő korán délután látta, amint egy -zsidó a kis Meylinger Jánost csalogatta.</p> -<p>– Melyik volt az? – kérdezte a városbiró. Nézze meg ezeket a -zsidókat, – megismeri-e közöttük azt, aki a szegény áldozatot -csalogatta?</p> -<p>Az öreg ember reszkető fejjel fordult a zsidók felé és vörös -szegélyü, vizes szeme zavarodottan siklott egyikről a másikra.</p> -<p>– No, melyik volt az? – kérdezte a városbiró.</p> -<p>Az öreg ember zavartan mozgatta fogatlan ajkát, mintha rágna -valamit.</p> -<p>– Hát megismeri, vagy nem ismeri meg? – kiáltott rá a -városbiró.</p> -<p>Az öreg ember ekkor kinyujtotta jobbkeze bütykös mutatóujját és -rámutatott Dávidra, aki hozzá legközelebb állott, kissé eltávolodva -a többi zsidóktól.</p> -<p>– Az volt az? – kérdezte a városbiró. Nézze meg jól. Vigyázzon -arra, amit mond. Hát az volt?</p> -<p>– Az volt.</p> -<p>Dávid bosszusan vállat vont.</p> -<p>– Nagytekintetü biróság, – mondta, – én tiz tanuval tudom -bizonyitani, hogy pénteken egész délután ki nem mozdultam -otthonról. <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Milyen tanukkal? – kérdezte Gregorovius mester.</p> -<p>– Például Vidra Gergellyel, a lovászommal.</p> -<p>– Igen. Ezeknek a tanuknak az értékéröl majd szó lesz még, – -mondotta Gregorovius mester.</p> -<p>A városbiró keményen lelkére kiabált az öreg embernek, hogy -gondolja meg, pontosan emlékszik-e rá, hogy ez volt az a zsidó. Az -öreg ember a szigoru hangtól nagyon megijedt és egyre buzgóbban -mondta, hogy bizonyosan ez volt. Ezt a tanut erre elbocsájtottak, -és a következő tanu – Mihálynak egy legénye – azt vallotta, hogy -délután négy óra tájban egy zsidó, akit Izsákban meg is jelölt, -gyanus külsejű zsákot hozott a Mihály házába és rohant le vele a -pincébe. Izsák, akit előszólitottak, erre azt mondta, hogy az, amit -ő vitt, nem zsák volt, hanem olajos tömlő, és ő azért sietett le -vele a pincébe, mert közeledőben volt a szombat előestéje, amikor a -zsidóknak nem szabad többé dolgozniok. A városbiró megkérdezte a -tanut, olyan külseje volt-e annak a zsáknak vagy tömlőnek, mintha -csakugyan olaj lett volna benne. A tanu azt felelte, hogy nem volt -olyan külseje. Erre Mihály előlépett és azt mondta, hogy a tömlő -alighanem még mindig ott lesz a pincében, mert aznap már nem -használhatták fel – beállván a szombat – vasárnap pedig a zsidók -már börtönbe kerültek. Erre Gregorovius mester állott fel és -kijelentette, hogy ő maga kutatta át igen alaposan a pincét, de ott -olajos tömlőnek semmi nyomát nem találta. A tanú – fiatal legény – -erre egyszerre elsápadt, mert eszébe jutott, hogy a szomszédok a -pincéből minden könnyen elmozditható holmit elvittek, még mielőtt a -bazini várnagy a pincét lepecsételte <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> volna. Azon habozott, -szóljon-e, amikor a városbiró azt kérdezte tőle, nem látta-e, hogy -abban a zsákban, vagy tömlőben vajjon mozog-e valami. Erre -megnyugtatta a lelkiismeretét azzal, hogy teljes határozottsággal -azt mondta, hogy a zsákban vagy tömlőben nem mozgott semmi.</p> -<p>Ezután különböző tanuk jelentek meg, akik mind azt vallották, -hogy szombaton hajnaltájban mindenféle, gyanús, zsidókülsejű -embereket láttak a vár felé vivő országuton mozogni. Hogy a -jelenlevő zsidók közül melyek voltak a lopózkodók, azt nem tudták -megmondani. A kutyák nagyon ugattak; a hold épen lemenőben volt; ők -csak épen álmosan kinéztek az ablakon, hiszen nem gondolhatták, -hogy a lopózkodó zsidók ilyen rettentő dolgot követtek el. Ezután -még egy-két tanu jött, aki azt vallotta, hogy éjszaka valami -sikoltást hallott a zsinagóga felől, végűl Gregorovius mester -félelmes külsejű késeket mutatott be a biróságnak. A kések egy -részéről Mihály azt vallotta, hogy nála szokták vele a szappant -vágni, a többi késről Eleazár nem tagadhatta, hogy azok az ő -metszőkései.</p> -<p>A városbiró ekkor azt a felszólitást intézte a zsidókhoz, -szálljanak végre magukba és könnyitsenek töredelmes vallomással a -lelkükön és a helyzetükön. A zsidók fáradtan hallgattak egy -másodpercig, aztán Mihály előlépett.</p> -<p>– Az állittatik, – mondta, – hogy a szerencsétlen meggyilkoltat -délután négy óra tájban valami tömlőben vagy zsákban behozták az én -pincémbe. Kérem a negytekintetű biróságot, hallgassa ki a kis -Kárász gyereket, aki alkonyattájban még beszélt a kis Meylinger -fiúval a vár felé vezető uton, és aki <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> el -fogja mondani, hogy a kis Meylinger fiú arról panaszkodott, hogy -valami öreg asszony kicsalt tőle két ezüst huszast.</p> -<p>– Figyelmet érdemel, nagytekintetű biróság, – szólt erre -Gregorovius mester, – hogy az egyetlen mentőtanu, akire a zsidók -hivatkoznak, egy tiz éves gyerek. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, -milyen könnyű gyerekeket irányitani és kitanitani, és mit ér -gyerekek vallomása. Jó okaim vannak rá, hogy azt ajánljam, hogy -erről és minden egyébről döntsön a biróság a zsidók jelenléte -nélkűl.</p> -<p>A városbiró erre megparancsolta, hogy a zsidókat vigyek vissza a -börtönbe Mihály azonban nem mozdult. Rángatódzó, fehér ajakkal -keresett szavakat. Azután még egy lépést tett előre, ugy, hogy -egészen a biróság asztalánál állott, és remegő hangon -megszólalt:</p> -<p>– Nagytekintetű urak, – mondta, – még egyszer hadd helyezzem -lábuk elé azt a könyörgést, ne higyjék el könnyű lélekkel azt a -vádat, amely ellenünk emeltetett. Ismernek bennüket régóta; -egyikünket-másikunkat gyerekkora óta. Vannak közöttünk, akiknek itt -élt és itt halt meg az apja, a nagyapja és a dédapja is. A törvényt -tiszteltük; senkit nem bántottunk; dolgoztunk, ahogy tudtunk…</p> -<p>– Csaltunk, ahogy tudtunk, – szólt közbe Gregorovius mester.</p> -<p>Mihály dühtől fehérre vált arccal fordult feléje, aztán lihegve -gyürte le a haragját.</p> -<p>– Akármivel vádolnak bennünket, zsidókat, – mondta, – azzal nem -szokás bennünket vádolni, hogy ostobák volnánk. Hogyan lehet tehát -feltételezni rólunk, hogy ha elkövettünk volna egy ilyen borzasztó -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> gyilkosságot, akkor a holttestet nem -igyekszünk eltüntetni, eltemetni, elégetni, hanem odatesszük az -országut mellé, hogy az első járó-kelő megtalálja.</p> -<p>– Mert a sátán bujtogat benneteket, – kiáltott Gregorovius. -Nagyon jól tudjuk, hogy a gonosz lélek tulajdonságai között első -helyen van a kérkedő és kevély kihivás. Nemcsak meg akarja -gyalázni, hanem meg is akarja alázni a hivő lelkeket. Láttuk, hogy -Bacharachban is tüskebokrok közé rejtették a szerencsétlen -áldozatot. Épen erről van szó: van-e elég akaratunk, erőnk, -bátorságunk és hitünk, hogy a gonosznak erre a kihivására -keresztényi, erős lélekkel megfeleljünk?</p> -<p>A városbiró ujra felszólitotta a zsidókat, hogy menjenek vissza -a börtönbe. A biróság most mindent fontolóra fog venni és -igazságosan fog dönteni. Mihály egy halk sóhajtással elindult. -Ekkor azonban Dávid lépett a biróság asztala elé.</p> -<p>– Én, – mondta halk, fanyar gőggel, amely inkább szólt a -zsidóknak, mint a biróság tagjainak, – én meg akarok -keresztelkedni. A biróság sziveskedjék értesiteni a győri püspök ő -kegyelmességét: én alázattal kéretem, hogy igérete szerint -kereszteljen meg.</p> -<p>A biróság tagjai megint idegesen kezdtek mozgolódni. A városbiró -zavarodottan pillantott Tamás gróf felé, Gregorovius mester azonban -gyorsan azt ajánlotta, hogy erről a kérelemről is a zsidók -távollétében döntsenek. A városbiró igy a zsidóknak most már teljes -határozottsággal megparancsolta, hogy minden további halogatás -nélkül menjenek vissza a börtönbe. A darabontok körülvették őket, -és <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> a zsidók lehajtott fejjel, lassan -indultak kifelé. Dávid Józseffel együtt a többiektől különváltan -ment a darabontok között.</p> -<p>Amikor a zsidók kimentek, a teremben élénk és hangos vita indult -meg. A vitát Gregorovius mester irányitotta; és lassanként -beleszólt a biróság minden tagja. A gondolkodásuk nagyjában -egyforma volt. A fallal körülkeritett város fiai voltak mind; és -mint az apáik, ők is a szük város valamelyik szoros céhében élték -le az életüket. A lelkük céh-lélek volt, amelynek megvolt a nyugodt -felelete a földi és a földöntúli élet minden kérdésére. Ennek a -léleknek a polgári nyugalma, egyensulyozottsága és megbizhatósága -annál ingerültebb gyűlölettel fordult a nyugtalan, a hánykódó -lelkű, a mindig utrakészülődőnek látszó zsidók ellen, minél -nehezebbé lett az élet és minél jobban csökkent az a -biztosságérzés, amelyet a céh a tagjai testi és lelki -szükségleteinek adott. A zsidók szokásai, imái, ünnepei irritálták -őket; a zsidók egész léte, amely állandóan kivüle maradt azoknak a -pontosan megszabott formáknak, amelyekben a falak közé szoritott -város leélte a maga életét, nyugtalanitotta őket; a zsidók versenye -pedig, amely azonnal lázas munkába fogott és rögtön veszedelmessé -lett, mihelyt a legkisebb lehetőséghez jutott, felbőszitette őket. -Nem tudták elismerni a szombatot ünneplő, zsinagógába járó, -Krisztustagadó zsidónak semmiféle jogát arra, hogy versenyével -megnehezitse az ő életüket; őszintén és mélyen meg voltak róla -győzödve, hogy Istennek tetsző és embernek hasznos cselekedet, ha a -zsidókat kiűzik a városaikból, és ahol a királyok vagy a grófok -engedelmet adtak rá, ott hamarosan ki is űzték őket. Amikor -összeültek a bazini <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> zsidók felett biráskodni, meg volt -bennük az a meggyőződés, hogy a zsidók minden esetre bűnösek, ha -nem ebben a bűnben, akkor száz másban, mindenekelőtt a megfeszitett -Krisztus konok tagadásában, de azután valószinüleg a szentelt ostya -megyalázásában, a szentek ócsárlásában és sok egyéb bűnben. A -tudományt és a tudomány embereit áhitatosan tisztelték, és -Gregorovius mester rendkivüli tudománya, latin és héber idézetei, a -szent könyvekben való járatossága, előttük diadalmasan megvivott -hitvitája, mélységesen hatott rájuk és tudós könyvekből szedett -bizonyitékaival együtt csaknem teljesen meggyőzte őket arról, hogy -a zsidók ezt a bünt is elkövették. De az is hatott rájuk, amit -Zakariás és Mihály elmondott; a Dávid bejelentése pedig – hogy meg -akar keresztelkedni – egészen megzavarta őket; a tanuk vallomásai -sem voltak egészen meggyőzőek számukra; és igy nem tudtak könnyen -megegyezni abban, hogy hogyan kelljen már most a pert -folytatni.</p> -<p>Az első kérdés az volt, teljesiteni kell-e a Dávid kérését és -értesiteni kell-e a győri püspököt. Igaz, hogy Dávid nem tudta -tegnap habozás nélkül utána mondani Gregorovius mesternek az -apostoli hitvallás szavait, de viszont meg kell gondolni, hogy még -nincs is előkészitve a megkeresztelkedésre. És igaz lehet, hogy a -rabbinusok gonosz tanácsokat adnak a keresztség után törekvő -zsidóknak, – de hátha ebben az esetben a megkeresztelkedés vágya és -akarata őszinte? És nagyon felelősséges dolog az, hogy amikor olyan -szokatlan és rendkivűli dolog történik, hogy egy zsidó meg akar -keresztelkedni, hogy akkor ezt az óhajtását ne közöljék rögtön -azzal a püspökkel, <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> aki már meg is igérte neki, hogy meg -fogja keresztelni. Gregorovius mester élénk részt vett a vitában és -végül igy szólt:</p> -<p>– Vannak, akik azt mondják: nem kell értesiteni a győri püspök -urat. Vannak, akik azt mondják: értesiteni kell. Magam is azon a -nézeten vagyok, hogy értesiteni kell. Igaza van a főtisztelendő -urnak: nem szabad utjába állani annak, ha egy zsidó óhajtja a szent -keresztséget. A kérdés az: <i>mikor</i> kell értesiteni a győri -püspök urat? Nyilvánvaló, hogy illetlen és botrányos dolog lenne, -ha a szent keresztség arra szolgálna, hogy egy épen folyamatban -levő rettentő bünperben az igazság elhomályosittassék. Hiszen az -igaz hit ellenségei azt mondhatnák, hogy ez a Dávid csak a jogos -büntetés elől menekűlt a kereszténység védelme alá, és ez kárára -lenne magának az egyháznak is. Ellenben: ha az itélet úgy szólna, -hogy ártatlan volt, milyen haszon és milyen dicsőség lenne akkor a -megtérése. De viszont ha bűnösnek itéltetnék, azért akkor még -mindig kivánkozhatik a keresztség után. Megkeresztelkedhetik. És -akkor azután igazságosan el lehet dönteni, hogy a megtérésére való -tekintettel hogyan kell enyhiteni a büntetését. Előbb tehát le kell -tárgyalni a pert, <i>azután</i> értesiteni kell a győri püspök -urat.</p> -<p>A biróság tagjait a Gregorovius mester szavai teljesen -meggyőzték, és a Gregorovius mester álláspontját mindenki -elfogadta. De azután megint heves vita indult meg. Arról a -kérdésről kellett dönteni: bizonyitottnak tekinthető-e a zsidók -bünössége és térjen-e át a biróság az itélethozatalra, vagy pedig -szükség van-e még további tárgyalásra és az itélethozatalt egyelőre -el kell-e halasztani. Voltak, akik <span class="pagenum"><a name= -"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> ugy vélekedtek, hogy a -zsidók bünössége a tanuvallomásokból, a büncselekmény -körülményeiböl és különösen a tudomány által szolgáltatott -adatokból olyan világosan kiderült, hogy nincs más hátra, mint -itéletet mondani róluk. Ezzel a vélekedéssel többen szembeszálltak; -különös nyomatékkal esett latba a bazini plébános szava, aki teljes -határozottsággal kimondotta, hogy az eddigi adatok alapján ő nem -hajlandó a zsidók felett itéletet mondani. Erre Pongrác András is -felemelte a fejét és hangosan igy szólt:</p> -<p>– A zsidók bünösségét nem látom eléggé bizonyitottnak, folytatni -kell a tárgyalást.</p> -<p>Ebbe igy mindenki belenyugodott és Pongrác András feltette a -következő kérdést:</p> -<p>– Mi módon vezessük tovább a pert és hogyan folytassuk a -tárgyalást?</p> -<p>A bazini plébános azt inditványozta, hogy a biróság igyekezzék -jobban kideriteni a büncselekmény körülményeit, hallgasson ki ujabb -tanukat és hallgassa ki azokat a tanukat is, akikre a zsidók -hivatkoznak. Gregorovius mester, aki hosszabb idő óta hallgatott, -most lassan megszólalt:</p> -<p>– A főtisztelendő ur azt kivánja, hallgassunk ki tanukat. De -kérdezem: hol állunk meg, ha egyszer elkezdtünk tanukat válogatás -nélkül kihallgatni? Péter-Pálkor is itt ülhetünk még és -hallgathatjuk tanulatlan emberek zagyva fecsegését. De nagyon jól -tudjuk azt is, hogy a tanukihallgatások csak arra jók, hogy -elhomályositsák az igazságot. Miért keresgéljünk tehát értelmetlen -és tudatlan tanukat? Miért engedjük húzni és halasztani ezt a pert -és miért engedjük, hogy veszedelembe jusson az igazság? -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> Én magam is azt mondom: itéletet még -nem lehet mondani, mert a zsidók még nem vallottak. De kérdezem: ha -százezer tanut hallgatunk is ki, fognak e a zsidók vallani? Soha. -Miért futkossunk tehát korlátolt értelmű tanuk után, amikor a -zsidók itt vannak kéznél. Itéletet még nem lehet hozni, de igenis -lehet és kell tanuk keresgélése helyett a zsidókat, amint szokásos -és jogos, további vallatóra fogni, s velük szemben a szigorú -vallatást alkalmazni.</p> -<p>A biróság tagjai közül néhányan helyeseltek. A bazini plébános -nyugtalanul mozgolódott a helyén. Csendesen elhizó, békességes, -szelid ember volt és Gregorovius mester inditványa nagyon -megrettentette, bár az első perctől fogva érezte, hogy előbb-utóbb -rákerűl a sor.</p> -<p>– Alaposan meg kell fontolnunk, – mondta nyugtalanul, – hogy mi -a leghelyesebb eljárás.</p> -<p>– A leghelyesebb eljárás: gyorsan határozni, – szólt Gregorovius -mester.</p> -<p>– Vannak egyházi tekintélyek, akik azt tartják, hogy a zsidókat -nem szabad a vérvétel vádjával illetni.</p> -<p>– Milyen egyházi tekintélyek? – kérdezte Gregorovius mester -hevesen.</p> -<p>– Például az Ince pápa és a Gergely pápa bullája.</p> -<p>Gregorovius mester kis szeme győzelmesen villant fel.</p> -<p>– Jó, hogy a furfangos öreg zsidó után a tisztelendő ur -megemliti ezt. Mert főtisztelendő ur hihetőleg tudta, hogy ezek a -bullák először is nem hitelesek, másodszor pedig bennük csak az -foglaltatik, hogy a zsidókat nem szabad <i>igazságtalanul</i> -üldözni. <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> Hát kérdezem én, igazságtalanúl -üldözzük-e mi a zsidókat, amikor egy rettenetes bünért felelősségre -vonjuk őket?</p> -<p>– Nem! nem! – kiáltott a biróság néhány tagja. Kinpadra -velük.</p> -<p>Tamás gróf, aki eddig karosszékében hátradőlve, szótlanúl -hallgatta a vitát, most felkelt, lassan az asztal elé ment és a -plébánossal szembe fordulva megállott. A bazini plébánosnak nagyon -kinos volt ez a néma elébeállás, de összeszedte minden erejét és -igy szólt:</p> -<p>– Egyházi és világi tekintélyek egyaránt azon a véleményen -vannak, hogy a kinzó vallatást akkor kell elrendelni, ha a bűnösség -egészen bizonyitottnak látszik és ha feltételezhető, hogy a vádlott -csak megátalkodott makacsságból vonakodik a bünét bevallani.</p> -<p>– De hát nem épen igy van-e a zsidók esetében? Vannak-e -megátalkodottabb és makacsabb bűnösök a zsidóknál? – kérdezte -Gregorovius mester.</p> -<p>A bazini plébános szólni akart. Gregorovius mester felállott és -ünnepi komolysággal folytatta:</p> -<p>– Látom, nagytekintetű biróság, hogy még mindig vannak olyanok, -akik eltakarják a szemüket, hogy ne lássanak és befogják a fülüket, -hogy ne halljanak. Elérkezettnek látom tehát az időt arra, hogy -nagyságos uram, Tamás gróf ur engedelmével döntő fontosságú közlést -tegyek. – Két tanúra hivatkoztak itt előttünk a zsidók. Az egyik -egy tiz éves gyerek volt. Már most: nem érdemes sok szót -vesztegetni arra, hogy egy gyereket könnyű szerrel, nehány -botütéssel, vagy némi édességgel rá tudok venni arra, hogy azt -vallja, amit akarok. A <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> másik tanú volt Vidra Gergely. Ki ez a -Vidra Gergely? Ez a Vidra Gergely a Dávid zsidó szolgálatában -állott és ezt a Vidra Gergelyt maga Tamás gróf ur kapta rajta, -amint másodmagával idelopózkodott a börtönhöz, hogy segitségükre -legyen a nagy bűnükért bajba jutott zsidóknak. Ezt a Vidra Gergelyt -annyira elvakitotta a zsidó pénz és annyira megrontotta a zsidó -szellem, hogy semmi bűnbánatot nem mutatott őszinte vallomást nem -tett és még azt sem akarta megfogadni, hogy vétkes -segitőkisérleteit ezentúl abba fogja hagyni. Társa, Lindwurm -Tóbiás, Mihály zsidó legénye azonban a komoly megintésre magába -szállott és a következőket vallotta: <i>először:</i> a zsidók azt -igérték neki, hogy ha segitségükre lesz, műhelyt vásárolnak neki és -azonkivül fizetnek neki ötven magyar forintot; <i>másodszor:</i> a -zsidók arra kérték, keressen más legényeket is, akik segitenének -nekik, ha ők jól megfizetnék a segitséget; <i>harmadszor:</i> a -zsidók arra kérték őt, hogy vagy ő, vagy valamelyik segitőtársa -csempésszen be ráspolyokat a börtönbe, hogy a zsidók az ablakrács -elreszelése után megszökhessenek; <i>negyedszer:</i> a zsidók arra -kérték őt, hogy ha ezt elvégezte, haladéktalanúl induljon Bécsbe, -menjen el a bécsi zsidók előljárójához és kérjen tőle segitséget a -bajbajutott bazini zsidók számára. Ezt vallotta a tettenért, de -bűnbánó Lindwurm Tóbiás magának Tamás gróf őnagyságának.</p> -<p>A birói asztal körül ülő polgárok megdöbbenve csóválták a -fejüket és végűl óvatosan kérdő pillantásokkal fordultak Tamás -grófhoz. Tamás gróf egy intéssel megerősitette Gregorovius mester -közléseit. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Ezek után pedig, – szólt Gregorovius mester, – én nekem csak -néhány kérdésem van. Kérdezem: hova vezetnének már most a -tanukihallgatások? Kérdezem: miért akartak a zsidók megszökni a -börtönből, ha ártatlanoknak érezték magukat? Kérdezem: miért kértek -a zsidók segitséget a bécsi zsidoktól, ha nem bűnösek? A feleletet -adja meg ezekre a kérdésekre a biróság lelkiismerete.</p> -<p>Csend volt. A biróság tagjai elkomolyodva néztek maguk elé. -Érezték azt a nagy felelősséget, amely a szive megkeményitésére -kötelezi a birót. A bazini plébánosnak hevesen dobogott a szive az -izgalomtól, de összeszedte magát és megszólalt:</p> -<p>– Nekünk keresztényi irgalmat és szeretetet kell gyakorolnunk a -legkonokabb bünösökkel szemben is és…</p> -<p>Gregorovius mester hevesen dobbantott a lábával.</p> -<p>– Én azonban, – kiáltotta felindultan, – irgalmat kérek a -meggyilkolt szegény áldozat számára. Én szeretet kérek nem a -kereszténység ellenségei, hanem a kereszténység számára. És bizony -mondom, nem az ellenségei döntik bajba, viszik veszedelembe, -ragadják hitszakadásba a kereszténységet, hanem a lanyha -keresztények, akik, Szent Pállal szólva, nem akarják megharcolni a -hitnek szép harcát, akiknél, Szent Pállal szólva, megvan a -kegyességnek látszata, de akik megtagadják annak erejét.</p> -<p>A bazini plébánosnak kiütött a homlokán a veriték. Ott állott -vele szemben Tamás gróf, és ő tudta, hogy Tamás gróf lanyha -lelkipásztornak tartja őt, akinek a hanyagsága és gyengesége tette, -hogy a luteránus pestis már-már elharapózott a nyájában. -Végigsimitotta verejtékező homlokát és bizonytalan <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> -tekintettel odafordult Tamás gróf felé. Amikor a Tamás gróf sötét -pillantásu szemébe belenézett, mégegyszer összeszedte magát.</p> -<p>– A kinvallatás, – mondta, – nagy megpróbáltatás a nyomorúlt -emberi testnek. A bünös és az ártatlan egyformán szabadulni akar -tőle.</p> -<p>– Ugy értsük ezt főtisztelendő ur, – kérdezte Gregorovius mester -élesen, – hogy Isten megengedhetné, hogy ártatlanokat itéljünk -el?</p> -<p>A bazini plébános lesütötte a szemét és nem felelt. Gregorovius -mester várt egy ideig. Azután ég felé forditotta a szemét.</p> -<p>– Ha ártatlanok, – mondta ünnepiesen, – Isten erőt fog nekik -adni, hogy elviseljék.</p> -<p>Senki sem szólt. Pongrác András megkérdezte, van-e valakinek -ellenvetése. Senkinek nem volt ellenvetése, és Pongrác András a -biróság egyértelemmel hozott határozataként kimondotta, hogy a -zsidókat az igazság kideritése végett kinzó vallatás alá fogják -venni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A porkoláb kinyitotta a pántos ajtót és bekiáltott, hogy Dávid -jöjjön a biróság elé. Ő egyedűl. Dávid meglepetve állott fel a -földről, ahol Eszter mellett ült és habozó reménységgel és ideges -nyugtalansággal indult kifelé. Mi történt? Mégis értesitenék a -püspököt? Vagy a püspök üzent volna? Vagy ő maga jött volna el -végre? Amikor a biróság elé lépett, rögtön látta, hogy a -nyugtalanságának volt igaza és nem a reménységének. A Tamás gróf -széke üres volt; és hiányzott a bazini plébános is, aki mikor -délben hazament, betegnek érezte magát és ágyba feküdt. A biróság -tagjai egyébként teljes számmal itt <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> voltak. Dávid végignézett -rajtuk és úgy érezte, hogy kőarcok merednek rá. A szive fájdalmas -nagyot dobbant és az arca lassan elfehéredett.</p> -<p>– Utóljára szólitalak fel Dávid zsidó, – szólt Pongrác András, – -hogy töredelmes vallomással enyhitsd a bűnöd sulyát.</p> -<p>Dávid még egyszer körülnézett a birái között. Kőarcok.</p> -<p>– Én pedig ujra felszólitalak benneteket, – mondta szédűlve a -gondolatai száguldásától, – értesitsétek a győri püspököt, hogy meg -akarok keresztelkedni.</p> -<p>A kőarcok megmozdultak. Ezt még mindig nem tudták nyugodtan -hallgatni.</p> -<p>– A megtérésed szándékának őszinteségét mutasd meg azzal, – -szólt hirtelen Gregorovius mester, – hogy töredelmes vallomást -teszel.</p> -<p>– Értesitsétek a győri püspököt, hogy meg akarok -keresztelkedni.</p> -<p>– A vallató szobába vele, – kiáltotta Gregorovius mester.</p> -<p>– Hogy merészlitek? – csattant fel Dávid. A fejeteket ütteti le -a győri püspök. Üzenjetek a győri püspöknek, hogy meg akarok -keresztelkedni.</p> -<p>– Darabontok! – kiáltotta Gregorovius mester.</p> -<p>A darabontok körülvették Dávidot. Dávid kitépte az egyiknek a -kezéből az alabárdot, egy másikat fejbe ütött vele, de a darabontok -azután leteperték, megkötözték és vitték le a vallató szobába. -Gregorovius mester a biróság néhány tagjával utána ment. A vallató -szobában ott volt már a selmecbányai hóhér két legénnyel, akik -vállalkoztak rá, hogy segiteni fognak neki. Átvették Dávidot és -rákötözték <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> egy alacsony padra. Gregorovius mester -megintette Dávidot, hogy valljon. Dávid, aki még mindig nem adta -meg magát, hanem tajtékozva vergődött a kötelek között, amelyekkel -lekötötték, felelet helyett az arcába köpött. Gregorovius mester -intett a selmecbányai hóhérnak, hogy fogjon munkához, egy -nagyszombati esküdt azonban megindultságtól remegő hangon ismét a -lelkére beszélt Dávidnak, adja fel ezt a megátalkodott makacsságot, -ne kényszeritse őket arra, hogy az igazság kideritése végett szivük -ellenére kemény eszközöket alkalmazzanak.</p> -<p>– Te ájtatos barom, – mondta Dávid fuldokolva. Én ártatlan -vagyok.</p> -<p>A nagyszombati esküdt szomoruan lépett hátra néhányat, és a -selmecbányai hóhér munkához látott. Dávidot hátrakötözött kezénél -fogva felhuzták egy csigára; a két lába is össze volt kötözve, és a -két lábát egy másik csigán át lefelé huzták. Egy modori esküdt -megintette Dávidot, hogy valljon.</p> -<p>– A győri püspök, majd eljön… és majd kiszabadit, – mondotta -Dávid hörögve, – akkor szijjat hasitok a hátatokból… piszkos -bugrisok.</p> -<p>Gregorovius mester megmozdult.</p> -<p>– Valld be! – mondta.</p> -<p>– Neked pedig… kopasz vén szamár, – lihegte Dávid, – lehuzom a -fejedtől a bokádig… az egész tetves bőrödet.</p> -<p>A biróság tagjai nyugtalanul mozgolódtak. Gregorovius mester -intett, és a selmecbányai hóhér csendesen csavart egyet a csigákon. -Dávid halkan nyögött. A selmecbányai hóhér tovább dolgozott. Dávid -ajkán ekkor a dühnek és a fájdalomnak egy hosszu, kinban vonagló, -rettenetes dühü orditása <span class="pagenum"><a name="Page_136" -id="Page_136">-136-</a></span> tört ki. Az irtózatos orditás áttört -a falak vastag kőkockáin; kijutott az utcára, és az utcán ijedten -álltak meg, akik hallották; átfuródott a pincéig; a pincében -elsápadtak tőle a feszült aggodalomban várakozó zsidók, Eszter -pedig levetette magát a földre és őrjöngve szoritotta a kezét a -fülére, hogy ne hallja.</p> -<p>Dávid elájult. A selmecbányai hóhér gondosan és hozzáértően -locsolta vizzel, amig magához tért. Ekkor ujra felszólitották, hogy -adja fel megátalkodott makacsságát és vallja be a bünét. Dávid most -nem káromkodott és nem szitkozódott többé. Zavarodott sötét -tekintettel nézett körül, mintha keresett volna valamit, aztán -komoran megrázta a fejét.</p> -<p>– Ártatlan vagyok, – mondta.</p> -<p>A selmecbányai hóhér erre a hüvelykszoritót vette elő, és most -ropogott a csont, szakadt a hus és kibuggyant a vér. Dávid lihegve -vergődött a kötelek között, amelyekkel lekötötték; azután ujra -kitört az ajkán a fájdalomnak kinban vonagló, lázadó, hosszu -üvöltése és elájult. Mikor magához tért, a nagyszombati esküdt -könnyes szemmel könyörgött neki, adja fel végre ezt az átkos -makacsságot és tegyen vallomást. Dávid zavaros, sötét szemmel -nézett rá és nem felelt. Igy a selmecbányai hóhérnak ujra munkához -kellett látnia. A délután haladt előre, kint bágyadtan sütött már a -nap; és érezni lehetett, hogy nemsokára jön az alkonyat. Dávidot -megint egy ájulásból locsolták fel, és a selmecbányai hóhér ugy -vélte, hogy ma már hiábavaló dolog vele foglalkozni, mert vagy -mindjárt elájul, vagy bele talál halni. Gregorovius mester vörösre -pirult arccal vizsgálta az eszméletre térő Dávidot, aztán föléje -hajolt. A Dávid szemén, a bus megvetésen és a kinzott gőgön, amely -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> az ajka körül volt, látta, hogy most -sem vall. Odafordult a biróság tagjaihoz, akik zavartan álldogáltak -körülötte:</p> -<p>– A sátán ad neki ilyen erőt, – de mi majd legyőzzük a sátánt -is.</p> -<p>Megparancsolta, hogy vigyék vissza Dávidot a börtönbe és hozzák -ki helyette Jakabot. A darabontok talpra állitották Dávidot. Dávid -megpróbált járni, de nem tudott. A darabontok erre elvitték a -börtön ajtajáig. A pántos ajtó kinyilott. A zsidók mind ott álltak -mögötte és sápadt arccal és égő szemmel várták, mit hoz az ajtó -megnyilása. A darabontok megpróbálták Dávidot talpraállitani. Dávid -összeesett volna, de ekkor már mellette volt József, aki támogatta, -és egy felzokogással térdrehullott előtte és a térdét átkarolta -Eszter. Mihály odalépett, hogy segitsen, de Dávid egy mozdulattal -elháritotta. Beesett, vérvizes szemmel lassan körülnézett; könnyes -szemek néztek vissza rá. Felemelte Esztert és Eszterre és Józsefre -támaszkodva lassan elindult. Végigment mindakét pincenyiláson, a -legszélső zugig, amelybe elvonultak volt. József le akarta -fektetni, ő azonban megállott arccal a falnak, mintha még tovább -akart volna menni. A szája mellett a kinnak és a gőgnek két mély -vonása húzódott lefelé, szenvedő szemét félig lehunyta, de két -véres kezét hirtelen felemelte, mintha a kőkockákkal akarna harcra -kelni, és a száján egy lángoló kiáltás tört ki:</p> -<p>– Halljad Izráel, az Örökkévaló, a mi Istenünk: egy.</p> -<p>A kiáltás felvillant a boltivekre és betöltötte izzó -harsanásával az egész pincét. A zsidók megremegtek tőle és azután -keserves sirásra fakadtak. Dávid <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> leroskadt a földre. -Eszter zokogva térdelt melléje és dideregve kereste a sebeit, hogy -bekötözze őket.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Jakabot felvitték a biróság elé. Hosszu, sovány teste -meggörnyedten reszketett a félemtől.</p> -<p>– Te vagy az a hirhedt, lelketlen uzsorás, – szólitotta meg -Gregorovius mester.</p> -<p>– Szegény ember vagyok, – felelte Jakab vacogó foggal.</p> -<p>– Tönkreteszed a tudatlan, jámbor népet a gaz uzsoráskodással. -Petneházyék egy jobbágya már tizenkét forintot és egy tehenet -fizetett neked <i>egy</i> forintért, amit kölcsönadtál neki.</p> -<p>– Nagy uraim, – mondta Jakab reszketve, – én nekem nincs pénzem. -Zaleszky uram megmondhatja, hogy tőle kapom azt a pénzt, amit -kölcsönbe kiadok, és neki szolgáltatom be a kamatok háromnegyed -részét.</p> -<p>Könyörögve fordult a biróságnak egyik bazini tagja – Zaleszky -Szaniszló – felé. A hosszu, ősz szakállát méltósággal hordó -Zaleszky elvörösödött és haragosan kiáltott rá Jakabra:</p> -<p>– De én csak azt engedtem meg neked, szemtelen zsidó, hogy -törvényes kamatot számits.</p> -<p>– Hiszen csak azt számitottam. Akárki kiszámithatja.</p> -<p>Pongrác András ránézett Gregorovius mesterre és egy csendes -pillantással jelezte neki, hogy ennél a tárgynál nem lesz helyes -tovább időzni.</p> -<p>– Bűnbe viszitek ti a legjámborabb keresztényt, – mondta -Gregorovius mester.</p> -<p>Azután felemelte a hangját.</p> -<p>– Mondd el most nekünk, Jakab zsidó, teljes <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> -őszinteséggel, mit tudsz arról a rettentő bünről, amelyet a bazini -zsidók elkövettek.</p> -<p>– Magiszter uram, – szólt Jakab reszketve, – hiszen én nem is -voltam itthon pénteken. A péntek este Szereden ért, csak szombaton -reggel jöttem haza.</p> -<p>– Épp azért kérdezünk téged. Te a kegyetlen gyilkosságban nem -vehettél részt. Teneked nincs annyi okod a konok tagadásra; és -különösen akkor, ha töredelmes vallomást teszel, kegyelmesebb -megitélésre is számithatsz. – Mondd el: miért és hogyan ölték meg a -bazini zsidók a kis Meylinger Jánost.</p> -<p>– Nem voltam itthon, nagy uraim.</p> -<p>– Azt mondd el, amit tudsz róla.</p> -<p>– Nem tudok semmit, – felelte Jakab reszketve.</p> -<p>– Darabontok! Le a vallatószobába vele.</p> -<p>Jakab sirva erősitette, hogy nem tud semmit, ájuldozva botorkált -előre a darabontok markai között és könyörögve fordult vissza -időről-időre a biróság tagjai felé, akik a darabontok mögött jöttek -lefelé a lépcsőn.</p> -<p>– Mondd el töredelmesen, amit tudsz, – szólt Gregorovius -mester.</p> -<p>– Nem tudok semmit, higyjék el, kegyelmes nagy urak, esküszöm az -élő Istenre, nem tudok semmit.</p> -<p>A selmecbányai hóhér átvette Jakabot. Jakab kétségbeesve sirt, -és amikor a selmecbányai hóhér munkához látott, jajveszékelve -könyörgött kiméletért és irgalomért. A selmecbányai hóhér -szorgalmasan dolgozott. Kint alkonyodni kezdett. Jakab -könyörgött.</p> -<p>– Holnapig itt fogsz lógni, – kiáltotta Gregorovius <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> mester -magánkivül, – ha nem teszel vallomást. – Vaszili! Csavarj egyet -azon a csigán.</p> -<p>Ekkor Jakab nem birta tovább. Ugy érezte, hogy az ő ártatlansága -még különb ártatlanság, mint a többieké, és hogy neki nemcsak a -többiekért, hanem a többiek miatt is kell szenvednie. A Dávid ellen -való régi gyűlöletéből még most is parázslott valami a lelkében, és -miközben a kinzás gyötrelmeit szenvedte gyenge teste, a lelkén -átsajgott annak a gondolatnak az égése, hogy ezt a szenvedést is -Dávidnak köszönheti. Ha vallomást tenne, ő megmenthetné az életét. -Hogy Dáviddal mi történik, az neki mindegy. A többiekre nézve -megnyugtatta magát azzal, hogy valami módon majd megmenekülnek ők -is. De mindezek a gondolatok csak kusza felvillanások voltak, az -egész lelkét szomjasan és epedve egy gondolat és egy vágy töltötte -el: megszabadulni ettől a kinzástól akárhogyan és akármilyen -áron.</p> -<p>A jajveszékelése elhallgatott.</p> -<p>– Akarsz töredelmes vallomást tenni? – kiáltott rá Gregorovius -mester.</p> -<p>– Akarok.</p> -<p>Levették a kötélről és lefektették egy padra. Gregorovius mester -lehivatta a biróságnak a felső teremben maradt tagjait is, hogy -időt ne veszitsenek.</p> -<p>– Mikor hallottál először a gyilkosságról?</p> -<p>Jakab fáradtan forgatta a fejét jobbra és balra. Mikor hallott -először a gyilkosságról? Itt hallott róla először a börtönben. -Belenézett azokba az arcokba, amelyek föléjehajoltak. Keseregve -forgatta a fejét ujra jobbra és balra és a biróság tagjai mögött -megpillantotta a selmecbányai hóhért. <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Kegyelmes uraim, – mondta sirva, – könyörüljenek…</p> -<p>– Mikor hallottál először a gyilkosságról? – szakitotta félbe -Gregorovius mester. – Megint lógni akarsz? – Akkor beszélj. Mikor -hallottál először a gyilkosságról?</p> -<p>– Szombaton délelőtt, – felelte Jakab.</p> -<p>– Hol? A zsinagógában?</p> -<p>– Ott.</p> -<p>– Mit mondtak a többiek? Féltek?</p> -<p>– Nagyon féltek.</p> -<p>– Akkor miért követték el a gyilkosságot?</p> -<p>Jakab remegve habozott egy kicsit.</p> -<p>– Ki követelte, hogy a gyilkosság megtörténjék? – kérdezte -Gregorovius mester.</p> -<p>– Dávid, – felelte Jakab.</p> -<p>– Ő hozta a parancsot?</p> -<p>– Honnan?</p> -<p>– Trientből.</p> -<p>– Ki csalogatta a kis Meylinger gyereket?</p> -<p>– Dávid.</p> -<p>– Kik vettek részt a kegyetlen ölésben?</p> -<p>– Csak Dávid.</p> -<p>– Menteni akarod a többieket? – Vaszili! – Kik vettek részt az -ölésben.</p> -<p>– Nem tudom, magiszter ur. Higyje el. Én nem voltam ott.</p> -<p>– Mi történt a vérrel?</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– Vaszili, láss munkához.</p> -<p>Jakab reszketve kapaszkodott a padba, amelyen feküdt. -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– A vért… elvitték.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Pozsony felé… nem tudok mást… hiszen én nem voltam ott.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Valamelyik gyerek.</p> -<p>– Melyik? Dániel? Benjámin?</p> -<p>– Azt hiszem, Dániel.</p> -<p>– Te mit mondtál, amikor ezt a zsinagógában hallottad?</p> -<p>– Én azt mondtam, hogy én ártatlan vagyok, Dávid viselje a -következményeit annak amit elkövetett.</p> -<p>– Te is kaptál a vérből?</p> -<p>– Én… nem… én… én…</p> -<p>Gregorovius mester egy mozdulatot tett a hóhér felé:</p> -<p>– Én… én későn jöttem, – mondta gyorsan Jakab.</p> -<p>– De azt tudod, hogy a többiek mind kaptak belőle?</p> -<p>– I… gen.</p> -<p>Gregorovius mester kiegyenesedett. Kint leszállt az alkonyat; -bent meggyujtottak egy mécsest. Gregorovius mester megrendült, -kérdő arccal fordult a pad körül álló birákhoz, mintha azt akarná -mondani, hogy bármilyen szomoru, ugye, mindenkinek látnia kell, -hogy a zsidók a rettentő gyilkosságot csakugyan elkövették. A -többiek szomoru fejcsóválásokkal vagy komoly bólintásokkal -feleltek.</p> -<p>– Mára elég volt, – szólt Gregorovius mester. És most már a -sátán nyakán van a lábunk. <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>A biróság tagjai azután elmentek és a városi darabontok Jakabot -visszalökdösték a börtönbe.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A pántos ajtó kinyilott és bevánszorgott rajta Jakab. A zsidók -rögtön látták az arcán, hogy mi történt. Néhányan szótlanul -lehajtották a fejüket. Ruben azonban dühtől rázottan lépett elébe -és ráemelte a kezét. Mihály megfogta a felemelt kezet.</p> -<p>– Hagyd! – mondta.</p> -<p>Jakab feljajdult:</p> -<p>– Nem birtam, – mondta, – nem birtam.</p> -<p>Senki se felelt. Jakab a felesége segitségével lefeküdt, a -többiek némán álltak egy ideig, azután lassan elszéledtek. Most -senkinek se volt mondanivalója a többiek számára. Mindenki számára -rettentően világos volt, mit jelent a Jakab gyengesége és a -vallomása. Kezdettől fogva érezték, és később egyre tisztábban -látták, hogy ha kivülről nem kapnak segitséget, egyetlenegy -menekülésük lehet – talán – ha mindnyájan állhatatosak maradnak a -kinpadon is, ha közülük egyetlenegy se vallja bűnösnek magát azért, -hogy a kinzó vallatástól megszabaduljon. Ez a bágyadt reménység -most megszünt. Egyenként leültek a földre, mint a gyászolók és -imádkozni kezdtek. Az életük ugyis imádkozó élet volt. Reggel és -este mindennap a templomba mentek, az életüknek nem volt olyan kis -vagy nagy eseménye, amelyet ima ne kisért volna. De a megszokás -imái helyett most fájdalmasan hánykolódó, forrólázas imák fordultak -az Örökkévaló felé. Volt, aki csendben megszaggatta a ruháját és -halotti imákat mondott; volt, aki még háborgó könyörgésekkel tudta -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> ostromolni az Urat. A gyerekek -nemsokára elaludtak, az asszonyok halk sirása elfáradt, de a -férfiak a félhomályban tovább mormolták élettel és halállal -küzködő, az Urral viaskodó imáikat. Az estéből éjszaka lett; az -imák halk mormolása lassan elhallgatott. A fáradt csendbe ekkor egy -reszkető kiáltás harsant bele.</p> -<p>– Mit akar tőlünk az Ur? – kérdezte egy kétségbeesett -felorditás.</p> -<p>Az alvók felriadtak, a gyerekek sirásra fakadtak, a férfiak -közül néhányan talpraugrottak.</p> -<p>– Mit akar tőlünk az Ur? – hangzott fel ujra a siró panasz.</p> -<p>A férfiak elindultak a hang felé. A hang Ábrahámé volt. Ábrahám -térdelve dőlt neki a falnak. Óriási öklével a kőkockákat verte, az -ökléből kicsordult a vér, az egyik oldalon a felesége könyörgött -neki, a másik oldalon Ráchel, a lánya kapaszkodott belé. Mihály -szólt hozzá, azután Sámuel, de Ábrahám nem felelt nekik és nem -hallgatott rájuk; óriási melléből ujra lihegőbben és egyre -harsogóbban szakadt fel ez az egy kiáltás:</p> -<p>– Mit akar tőlünk az Ur?</p> -<p>A férfiak körülfogták, vigasztalták, Isten kiszámithatatlan -rendeléseiről beszéltek neki, azután le akarták fektetni, de -Ábrahám lerázta őket magáról. Csak amikor a lánya felállott és -könnyes arcát odatette az övéhez, akkor hanyatlott le véres ökle. -Engedte, hogy elvonják a faltól, lefeküdt és most már csak -csendesen, kétségbeesetten felsóhajtva kérdezte még egyszer:</p> -<p>– Mit akar tőlünk az Ur?</p> -<p>A két pincenyilásban ujra csend lett. József, aki <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> -suttogva beszélgetett volt Zakariással, felülve fülelt az Ábrahám -utolsó, sóhajtó szavára, aztán ledőlt a könyökére és csendes -melankóliával mondta:</p> -<p>– Izráel örök és örökké meddő kérdése.</p> -<p>Zakariás sokáig hallgatott, azután halkan mondta:</p> -<p>– Te is meg akartál keresztelkedni, József.</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert azt szeretném, ha mindenki megértené, hogy a vallások -csak fogyatékos jelképei egy örökkévaló ideának és hogy a -jelentőségük tulbecsülése hátráltatja az emberi nem haladását és -tökéletesedését.</p> -<p>– Hm! És mi vezesse az emberi nemet a haladás és tökéletesedés -utján?</p> -<p>József habozott egy kicsit, aztán csendesen felelte:</p> -<p>– A filozófia.</p> -<p>– Hm… hallottam, hogy te egy uj filozófiai rendszer -kidolgozásával foglalkoztál.</p> -<p>József zavarodottan tekintett Zakariásra.</p> -<p>– Igen, – felelte, – én tudom, hogy az ismereteim nagyon -hiányosak. De ha Dávid Győrbe költözködött volna, én elmentem volna -Olaszországba és egykét év alatt elkészültem volna talán a munka -egyrészével.</p> -<p>– És mi volt a terved alapgondolata?</p> -<p>József álmodozva nézett maga elé.</p> -<p>– Nehéz igy megmondani, bár voltak szerencsés napjaim, amikor -kristálytisztaságunak és ragyogó fehérségűnek láttam az egészet. – -Néhány egyszerü sarktételt akartam lerakni, mint egy nagy -templomnak <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> a talapzatát és erre a néhány -megmozdithatatlan és kétségbevonhatatlan tételre ráépiteni az egész -logikai épületet. Aki az alaptételt elismeri – pedig az alaptételek -kétségbevonhatatlan igazságok – kénytelen elismerni a -következtetéseket is: az épület lassu és szép emelkedését a -magasságba, az égbe, az Istenig. Meg akartam szerkeszteni az egész -mindenség logikai értelmezését olyan módon, hogy… ugy mintha… ha -veszem például Euklidesz első tételét…</p> -<p>– More geometrico, – szólt közbe Zakariás.</p> -<p>– Igen, – felelte József örömmel. Igy levezetni az etika -törvényeit is nehány alaptételből és megértetni az emberekkel, hogy -igazi örömet csak erkölcsös cselekedetek adhatnak.</p> -<p>– Szóval az egészet az emberi nem haladására és -tökéletesedésére? Nem a magad örömére?</p> -<p>– A magam örömére annyiban, hogy a munka fáradságát magamra -vennem erkölcsös cselekedet lenne.</p> -<p>– De hát hiszed te azt, – fakadt ki Zakariás, – hogy az emberi -nem haladhat és tökéletesedhetik?</p> -<p>– Igen, – felelte meghökkenten József.</p> -<p>– Látod: <i>ez</i> Izráel örök kérdése, örök tévedése és örök -csalódása. Irva van: nem változtathatod meg a párduc bőrét és nem -változtathatod meg az ember lelkét. És mégis: Izráel -legnyomorultabb fiában, az ilyen Jakabnak a koldusszegény lelkében -is ott pislákol valami kimondhatatlan várakozásnak az ünnepi -gyertyácskája. Valami uj földet és uj eget vár. Hus sziveket a kő -szivek helyett. – Te azt mondod, hogy a Dávid forró lángokban -fellobogó lelke más, mint a tied. Nem más. Ugyanaz. Haladás és -tökéletesedés? <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> – Te, aki hust nem ettél, mert élő -állat husa volt és aki – Judittól hallom – a szobába tévedt -éjszakai bogarat gondosan kivitted a szabad éjszakába, nem sokára -mehetsz a máglyára, mert itéletbe hozzák rólad, hogy embervért -ittál. Ha ott állasz majd a máglyán és elébed lép valaki és azt -kérdezi, mit tökéletesedett és mit haladt az emberi nem ezer év óta -és kétezer év óta: mit felelsz neki?</p> -<p>– Ezek, – mondotta habozva József, – ezek visszaesések.</p> -<p>– De nem visszaesések. Törvényszerűségek. Tudod mi ez? Az örök -boszorkányper, csak mindig más a neve. Tudod, milyenek a -boszorkányperek? A vádlott mindent állithat, és mindent -bizonyithat, csak egyetlen egy dolgot nem: hogy boszorkányok -nincsenek. Ezért azután hiába is való minden állitása és minden -bizonyitása, mert minden ellene fordul. Az emberi nem története: -boszorkányperek sorozata. És ha az egyik boszorkányhit elmult, -csinál az ember magának másikat. Amig Izráelnak országa volt, addig -ott is voltak boszorkányperek. Ha országa lenne, lennének. A -próféták nem tudták Izráelt megváltoztatni, mert hiszen lehetetlent -akartak. De amióta Izráel elszéledt a világon: átvette és magával -hurcolja a prófétáknak ezt a rettenetes örökségét, akarja a -lehetetlent, meg akarja változtatni a világot. A helyett, hogy -megpihenne, lerakná magáról vélt küldetésének irtózatos terhét és -lenne olyan, mint a többi népek, ahelyett meg akarja változtatni a -földet és ostromolja az eget és amikor a föld nem változik meg, az -ég hallgat, de közben őt máglyára küldik, akkor gyötrődve veri az -öklével a kősziklát és azt kérdezi csodálkozva és örjöngve: mit -akar <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> tőlünk az Ur? Az Ur kérdezhetné több -joggal: mit akartok tőlem, örök békétlenek, akik a teremtés örök -rendjét akarjátok megváltoztatni? – Te ne feleld azt nekem, hogy ki -akartál menni a zsidóságból és ott akarod hagyni a kiválasztottság -szép babonáját és végzetes tévedését. Mert mit ér a kimeneteled, ha -magaddal akarod vinni a tévedésnek és babonának a lényegét: azt, -hogy az embert meg lehet változtatni? Az embert szeretni lehet, de -tökéletesebbé tenni nem. Megjavitani az életet nem, csak csendesen -élvezni, ami örömet tud adni. Ah, ez kellene. Ez kellene. De ez az, -amire Izráelt nem tudja, nem tudja, nem tudja ezer máglya se -megtanitani.</p> -<p>József töprengve bámult a sötétségbe. Zakariás fáradtan -hallgatott. Csendes éjszaka lett. Dávid néha felnyögött. Eszter -rögtön felébredt és aggódva hajolt fölébe, azután látta, hogy csak -álmában nyög, megtörölgette a homlokát és ujra lefeküdt a -földre.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap – kedden – a rendes időben összeült a biróság és -megkezdte Izsák vallatását. Izsák alacsony, zömök ember volt, -szorgalmas egyszerű elméjű dolgozó, aki még mindig nem tudta -felfogni azt a szerencsétlenséget, amely rájuk szakadt és aki -ugyszólván elálmélkodva kinlódott a selmecbányai hóhér keze között. -Egy óra mulva megadta magát és mindent bevallott, amit kivántak -tőle. Utána Simon következett. Az öreg kardkovács hosszu ideig -némán viaskodott a kinpaddal, azután nem birta tovább, csendes -rezignációval vallott be és erősitett meg mindent, amit kivántak -tőle. Végül azonban Gregorovius mester azt kérdezte tőle, ő -küldte-e el Dánielt a vérrel Pozsony felé. Erre felriadt. Dániel az -ő fia volt, <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> tizennégyéves fiu, a legkisebbik, aki -itthon volt nála, mialatt felnőtt fiai elszéledtek az országban és -a világban. Abban reménykedett, hogy ha neki meg is kell halnia, a -fia megmenekülhet. Gregorovius mester kérdésére felkapta a fejét és -felemelte a hangját.</p> -<p>– Nem, – mondta kiáltva, – Dánielnek semmi dolga sem volt az -egésszel. Neki semmi köze sem volt az egészhez.</p> -<p>– Ugy? – szólt Gregorovius mester. Vissza a vallató szobába.</p> -<p>– Menjünk! – mondta Simon összeszoritott foggal.</p> -<p>Sajgó tagokkal megfordult és dacosan indult kifelé. És ha -darabokra tépik, ki fognak-e belőle tépni egyetlen szót is a fia -terhére? Gregorovius mester elgondolkozva nézett Simon után és -megszólalt:</p> -<p>– Megállj! – Darabontok, vigyétek vissza a börtönbe.</p> -<p>Simon visszament a börtönbe. Lent sietve maga köré gyüjtötte a -férfiakat és arra beszélte őket rá, hogy ha a kinzást nem birják és -vallanak, valljanak mindent, csak olyant ne, ami a gyerekeket és az -asszonyokat terhelné. A pántos ajtó ekkor ujra felnyilott és a -porkoláb bekiáltott rajta, hogy Dániel jöjjön a biróság elé. A -Simon sápadt, öreg arca ekkor hamuszinű lett. Dániel indulni akart, -de az anyja zokogva kapaszkodott beléje. A porkoláb -türelmetlenkedett. Simon ekkor odavánszorgott a fiához. Remegve -magához szoritotta. A feje lassan lecsuklott, hogy megkeresse a fia -fülét, aztán a fia fülébe suttogta: <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Vallj mindent, amit akarnak. Ne kinoztasd magad.</p> -<p>Dániel sápadtan állott a biróság előtt. Gregorovius mester -elmondta neki, hogy a megátalkodott bűnös kinzó vallatás alá kerül; -elmondotta, milyen rettenetes, de megérdemelt gyötrelem a kinzó -vallatás gyötrelme és végül azt a reményét fejezte ki, hogy Dániel, -fiatal gyerek lévén, nem lehet olyan megátalkodott bűnös, hogy -mindent itt a biróság előtt rögtön be ne vallana és hogy a -biróságot rákényszeritené arra, hogy a kinzóvallatás jogos eszközét -vele szemben is alkalmazza. Dániel reszketett. Hallotta volt a -Dávid kinorditását; látta azokat, akik a kinzóvallatásból -visszatértek; mindent bevallott tehát, amit kivántak tőle. -Megerősitette, hogy rábiztak egy edényt, amelyben a kis Meylinger -János vére volt; megerősitette, hogy az edény ezüstedény volt és -héber betűk voltak rajta, és vallotta, hogy az edényt ő elvitte -Pozsony felé, ahol az országuton már várt rá egy pozsonyi -zsidó.</p> -<p>– Hogy hivják azt a pozsonyi zsidót? – kérdezte Gregorovius -mester.</p> -<p>Dániel zavarodottan nézett Gregorovius mesterre és nem -felelt.</p> -<p>– Felelj őszintén, ha nem akarsz a vallató szobába kerülni, – -mondta Gregorovius mester. – Hogy hivták azt a pozsonyi zsidót?</p> -<p>– Mózesnek, – felelte habozva Dániel.</p> -<p>Gregorovius mester a biróság pozsonyi tagjaihoz fordult és -megkérdezte, hogy van-e Pozsonyban egy Mózes nevü zsidó. A pozsonyi -polgárok erősitették, hogy van.</p> -<p>– Ime! – szólt Gregorovius mester diadalmasan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> A vért -azonban hiába keresnők már Pozsonyban. Szétosztották azt már a -rabbinusok az egész zsidóságban.</p> -<p>Dánielt ezzel elbocsájtották.</p> -<p>Délután Sámuel vallatására került a sor. Az öreg Sámuel -imádkozva vergődött egy ideig a kinpadon, azután bevallott mindent. -Utána Ábrahámot hivatta a biróság. Az Ábrahám éjszakai lázongó -kétségbeesése ekkorra elmult. Fanyar és dühös jókedvvel lépett a -biróság elé és minden kérdésre mérges derültséggel felelt. -Gregorovius mester felszólitotta, vallja be, hogy része volt a -kegyetlen gyilkosságban.</p> -<p>– Bevallom, – mondta Ábrahám a széles fogait mutogatva. Magam -ittam ki az egész vért.</p> -<p>– Ne hazudj. Ez nem igaz.</p> -<p>– Igaz ez. Minden szombaton gyerekvért ittam, attól lettem ilyen -erős.</p> -<p>Gregorovius mester intette és szidta, Ábrahám azonban -hajthatatlan maradt, dühös mosolygással mondta, hogy gyerekcombokat -szokott ebédelni és vigyorogva jelentette ki, hogy egyszer megevett -egy pozsonyi tanácsurat. A városbiró elrendelte, hogy vigyék le a -vallató szobába, a darabontoknak azonban hosszú küzdelmet kellett -vivniok vele, amig megtudták kötözni. Amikor lent volt a -vallatószobában és a selmecbányai hóhér munkához látott, -Gregorovius mester felszólitotta, hogy tegyen komoly és bünbánó -vallomást.</p> -<p>– Mindent bevallok! – kiáltotta erre Ábrahám. – Bevallom, hogy -ott volt a magiszter is. – Ő tanitott ki rá, hogyan öljük meg a -gyereket. Ő segitett a megölésében. <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Segitett nektek a sátán, – mondta Gregorovius mester -felindultan.</p> -<p>– Az is ott volt, – kiáltotta Ábrahám. Két szarva volt, lópatája -volt, karonfogva jött Gregorovius mesterrel.</p> -<p>– Hallgass istentelen zsidó! – kiáltotta Gregorovius mester. – -Csavard Vaszili!</p> -<p>– A magiszter tette az első vágást, – orditotta Ábrahám. A -magiszter itta az első kortyot! A magiszter lett részeg a vértől! A -magiszter táncolt egy boszorkánnyal.</p> -<p>A biróság tagjai meghökkenve hallgatták Ábrahámot, Gregorovius -mester pedig megparancsolta, hogy tömjék be a száját. Ábrahám -Gregorovius mester felé forgatta a szemét és hörgő hangokat küldött -még feléje egyideig. Azután elhallgatott, és végül megadta magát és -összezúzottan vallott úgy, ahogyan kivánták tőle.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ábrahám visszavánszorgott a börtönbe. Tul volt mindenen: keserű -jókedven, dühös csúfolódáson és fájdalmas megadáson. Egyetlen vágya -volt: pihenni. De amikor a pántos ajtó felnyilt előtte és -eléberohant a felesége és a lánya, akkor, mint a hirtelen vihar, -ugy támadt fel benne egy örjöngő kétségbeesés. A tizenkétéves -Ráchel egyetlen gyerekük volt; nyolc évi házasság után született, -és Ábrahám Isten kegyelmes ajándékaként mámoros odaadásba vesző -lélekkel imádta. Ő maga mindent könnyen vett volna, és -megpróbáltatásba és halálba néhány kesernyés tréfával belenyugodott -volna, de a lányának a féltése ugy rázta a lelkét, mint a -hidegrázás. Az elmult éjjel is a lányára gondolt, amikor véresre -verte az öklét <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> a fal kőkockáin, és csak amikor a -kinpad kinjai elhatalmasodtak rajta, akkor feledkezett meg róla és -mindenről, mert nem maradt más gondolata, csak az, hogy -elviselhetetlen gyötrelmeinek legyen már végük. Most megrohanta a -lelkifurdalás. Ráborult a lányára és jajgatva és orditva vádolta -magát hitványsággal, gyengeséggel, gyávasággal; nyomorultak -nyomorultjának jajveszékelte magát, akinek hiába adott az Isten -három embernyi erőt, de nincs benne egy gyereknyi lélek se, mert -nem tudott állhatatosan tűrni egy kis fájdalmat, hanem hazug -vallomással szennyezte be magát, hogy megszabaduljon a kinoktól és -a hazug vallomásával veszedelembe döntött másokat.</p> -<p>– Téged Ráchel; szememnek fénye; lelkemnek lelke; akiért le -kellett volna darabokban huzatni a bőrt magamról. A szememet vágnám -ki érted. És meg tudtam feledkezni rólad. Tapossatok rám. Köpjetek -ki előttem. Ráchel! Ráchel! Úristen, Úristen, mit tettem! Mit -vétettem én ellened, hogy ezt kellett tennem? Ráchel, Ráchel!</p> -<p>A tizenkét éves Ráchel zokogva vigasztalta. Köréjük gyültek a -többi asszonyok és a többi gyerekek is. A zokogás átharapózott -rájuk is és keserves jajveszékeléssé kezdett lenni. Sámuel és -Mihály ekkor megszólaltak. Az asszonyokra és a gyerekekre -ráparancsoltak, hogy hallgassanak és vigasztalni kezdték Ábrahámot. -Azt mondták neki, hogy ne gyötörje magát szemrehányásokkal. A -kinzást mások se tudták elviselni, de azért nem bűnösek. A test -gyenge és erőtlen. Minden az Ur kiszámithatatlan akaratából -történik, és bele kell nyugodni az ő végzésébe. Eleázár felült és -néma figyelemmel hallgatta <span class="pagenum"><a name="Page_154" -id="Page_154">-154-</a></span> őket. Amióta börtönbe kerültek, a -szavát alig lehetett hallani. Merev mozdulatlanságban ült, mintha a -teste már megszünt volna élni és minden élete tüzzel égő lelkébe -menekült volna; néha sötét és vergődő imákba sülyedt. Most -felállott. Egy ideig szótlanul hallgatta, amint Sámuel és Mihály -vigasztalta Ábrahámot. De az egész teste reszketett és egyszerre -kürtharsogásu hangon megszólalt:</p> -<p>– Nem a test gyenge és nem a test erőtlen. Nem a testetek -gyengeségével követitek el a bűnt, hanem a lelketek erőtlenségével, -bágyadtságával és hitványságával. Mi a test? Semmi. Pornak pora és -hamunak hamuja. Mi a lélek? Minden. Benne van a világ, ha -akarjátok, befogja a végtelenséget és az örökkévalóságot, ha -tudjátok. De nem tudjátok, mert nincs meg bennetek, soha nem volt -meg bennetek az akarat és a lángolás. Miért nem jött el még a -megváltó király? Mert csak akkor jön el, ha a lelketek nagy -hatalmával kényszeriteni fogjátok arra, hogy jőjjön. Mert a -mindenség minden titkának a kulcsa benne van a lelketekben, de ti -nem tudjátok megfogni a kulcsot és kinyitni a zárat. Korhadt fából -van a lelketek, ahelyett, hogy láng volna. Piszkos, szürke jégből -van a lelketek, ahelyett, hogy égne. Forditsátok el a szemeteket -végre emberektől és dolgoktól, az egész külső világtól, amely -olyan, mint a tűnő árnyék a falon. Vonuljatok be a lelketekbe. -Gyujtsátok fel a lelketeket, hogy az egész lélek olyanná legyen, -mint egyetlen fehér lángolás. A lángoló lélek: minden. A lángoló -lélek: ur a föld felett és mestere mindennek, ami a földön tul van. -A lángoló lélek: kényszeriteni tudja a mindenséget és a mindenség -urát. Hetvenhét gyémántkapu zárja el az eget, de a lángoló -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> léleknek egyetlen sóhajtása ugy üt át -rajtuk süvitve, mint a nyil a falevélen. Világok reszketnek meg a -mennyek urának szemöldökétől, de a lángoló lélek kézenfogja és -engedelmességre kényszeriti őt, mint apa a gyermekét.</p> -<p>– Elég, – kiáltotta Sámuel. – Elég!</p> -<p>– Hallgass! – mondta Mihály. – Egy szót se többet.</p> -<p>Az asszonyokkal és gyerekekkel együtt ők is szótlanul hallgatták -eddig Eleázárt, de most bosszúsan közeledtek feléje.</p> -<p>– Gyujtsátok fel a lelketeket, – kiáltotta Eleázár, – és -röpitsétek át a vágyát a bezárt gyémántkapukon, és kényszeritsétek -őt, aki kényszeritésre vár, hogy elküldje hozzátok a szabaditó -királyt…</p> -<p>– Elég, – mondta ujra Sámuel.</p> -<p>Mihály karonfogta Eleázárt és megrázta; és ugy hajolt feléje, -mintha rá akarna támadni.</p> -<p>– Hallgass, – mondta neki, vagy befogom a káromlással teli -szádat.</p> -<p>– Menj, vonulj el, hallgass, – szólt Sámuel. Nyomoruságok -nyomoruságába sülyedtünk, de nem sülyedünk olyan mélyre, hogy -meghallgassuk, amint esztelen káromlásokkal sértegeted az -Istent.</p> -<p>– Nem értitek a nagy titkot, – lihegte Eleázár, – a mindenség -arra vár, hogy a lelketek felgyulladjon és fehéren égő akarata -megmozditsa a megmozdithatatlant.</p> -<p>– Menj, bolond, – szólt Sámuel, – ha nem akarod, hogy -elhallgattassunk.</p> -<p>A többiekhez fordult.</p> -<p>– Ez a bolond, – mondta, – azt hiszi, – hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> -lenyelte a mindenséget minden titkával. De mi tudjuk, hogy a titkok -Istennél vannak. Hogy bele kell nyugodnunk az ő akaratába. És hogy -nem szabad tűrnünk még itt sem, hogy egy elvakult az ő szent nevét -káromolja.</p> -<p>– Ti vagytok a bolondok, – kiáltotta Eleázár. – Hiszen -kényszeritésre vár, és ti bolondok nem kényszerititek.</p> -<p>A férfiak egy része erre hevesen rátámadt Eleázárra, hogy -hallgasson. Eleázár lázas dühvel felelgetett nekik. Végre -megfogták, elvonszolták és ellökdösték egy sarokba és ott -lehajitották a földre. Eleázár haragosan viaskodott velük, lázasan -szidta őket oktalanoknak, gyáváknak és bolondoknak, aztán a földre -roskadtan elhallgatott és sötét és vergődő imákba merült.</p> -<p>Az órák csendesen haladtak előre. A börtön kimerült nyugalmába -ekkor egy zugva morajló hang hallatszott be. A városháza előtt a -meleg májusi estében összeverődött nehány ember és beszélgetni -kezdett a városi darabontokkal. Kérdezősködtek a zsidókról, -néhányan vaskos tréfákat eregettek utnak és a többiek harsányan -nevettek a tréfákon. Aztán egyre több ember gyült össze a meleg -éjszakában, senki sem tudta, hogy voltaképen miért jött, és a tömeg -kezdett felizgulni a saját hangjától.</p> -<p>A város eleinte nem sokat törődött volt a zsidók elfogatásával, -az egészet inkább a grófok szórakozásának tekintették és azt -várták, hogy a zsidókat legfeljebb megkinozzák egy kicsit, -megsarcolják egy kicsit, kikergetik a városból, aztán egy-két hónap -mulva ujra visszafogadják őket. Abban, hogy a zsidók csakugyan -bűnösek, eleinte kevesen hittek. A <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> város kicsi volt; a -lakosai között sokan voltak a földmivelők, akikben nem parázslott -állandóan és mindig felrobbanásra készen a céheknek a zsidók ellen -való gyűlölete. Az a néhány ember azonban, aki gyűlölte a zsidókat, -vagy aki rögtön elhitte róluk, hogy gyilkoltak, az első perctől -fogva hangosan kiabált. Akik nem gyűlölték őket, vagy nem tartották -őket bűnöseknek, vagy hallgattak, vagy néhány langyos szóval -jelezték csak a meggyőződésüket. A kiabálók igy egyre hangosabbak -lettek és egyre több ember csatlakozott hozzájuk. Hozzájuk -csatlakozott a zsidók szomszédainak egy része; és amikor elterjedt -a hire annak, hogy a grófok szét fogják osztani a zsidók vagyonát, -ha a zsidókat elitéli a biróság, a kiabálók száma ujra -megszaporodott. A bazini plébános beteg volt és ágyban feküdt. -Neuperger János a vállát vonogatta és azt mondta, rá kell bizni a -biróságra, hogy igazságos itéletet hozzon. Lindwurm Tóbiás egyik -korcsmából a másikba vándorolt, nekibőszülten ivott és -elkeseredetten és sirva kiabálta, hogy a zsidók csak arra valók, -hogy válságokba vigyék az igaz ember lelkét. Amikor elterjedt a -hire annak, hogy a makacsul tagadó zsidók végre kezdenek vallani, a -kétkedőket mindenütt teljesen lekiabálták; lassanként egészen -elhallgatott az a vélemény, hogy a zsidók ártatlanok is lehetnek, a -kiabálók pedig már azt is ellentmondás nélkül kiabálhatták, hogy a -zsidókat akkor is el kell égetni, ha ebben az egy gyilkosságban nem -volnának bűnösek; minthogy azonban még ebben a gyilkosságban is -bűnösek, annál inkább el kell őket égetni.</p> -<p>Abban a tömegben, amely a városháza előtt összegyült, egy-két -ember hamarosan szintén kiabálni <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> kezdett hogy máglyára a -zsidókkal. A tömeg, amely a saját céltalan morajlásától amugy is -ideges volt, nemsokára felgyulladt ettől a kiabálástól. Nyugodt -emberek, akik egyszerűen kiváncsiságból jöttek oda a városháza elé: -megnézni, mi végre gyültek ott össze a többiek, váratlanul tomboló -kiabálásba törtek ki. A tömegnek egyre jobban tetszett a saját -hangja; egyszerre mindenki megértette, miért álldogált eddig itt a -városháza előtt, és egyre dagadozóbb és egyre haragosabb üvöltésben -áradt a városháza boltozatos kapuja elé az a követelés, hogy a -zsidókat máglyára kell vinni. A darabontok ijedten üzentek fel a -városbiróért. A városbiró lejött és hangosan kihirdette, hogy a -zsidók nem fogják elkerülni méltó büntetésüket, a biróságnak -azonban jog és törvény szerint itéletet kell mondania róluk, és -mielőtt a biróság itéletet mondana, ő inkább a saját testével védi -meg a zsidókat, semhogy eltűrje, hogy bárki egy ujjal hozzájuk -nyuljon. Azután becsukatta a városháza kapuját. A tömeg kint -álldogált még egy ideig, időről időre felmorajlott még, egy párszor -megdöngették a nagy kaput, azután szétoszlottak.</p> -<p>A zsidók elfogódottan figyeltek a börtönben a tömeg zugására, és -amikor a zugás egyre erősebb lett, zörögni kezdtek a pántos ajtón. -Hosszu és nyugtalan zörgetés után végre kinyilt az ajtó, és a -porkoláb derülten és biztatóan mosolygott rájuk.</p> -<p>– Összegyültek az emberek, – mondta megnyugtatóan, – és azt -követelik, hogy benneteket vigyenek máglyára. De nem kell félni; – -a városbiró épen most hirdette ki, hogy törvényes itélet nélkül a -hajatok szálát sem engedi meggörbiteni.</p> -<p>A zsidók kesernyésen hallgattak, a porkoláb pedig <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> közölte -velük, hogy megint talált egy embert, aki most már bizonyosan -elvinne egy levelet Bécsbe, ha jól megfizetnék. A zsidók csüggedten -irtak egy uj levelet, a levelet átadták a porkolábnak, a porkoláb -elvonult és széttépte a levelet. Kint hallatszott még néhány -kiáltás, aztán csend lett.</p> -<p>József, aki csendesen beszélgetett Zakariással életről és -halálról, ekkor egy óvatos kérdéssel fordult öreg társához. Azt -kérdezte tőle, hogy ő, aki azt tartja, hogy Izráelnek le kellene -ráznia magáról vélt küldetésének rettenetes terhét végre, hogy -tehát ő egy hosszu életen át miért maradt meg mégis a zsidóságban, -ahelyett, hogy könnyebbé és nyugalmasabbá tette volna az életét az -egyszerű és bölcs eltávozással. Zakariás, aki szelid és derült -kedvben volt, szótlanul nézett Józsefre, aztán szeliden és derülten -felelte:</p> -<p>– Nem tudom, fiam. – Gondolkoztam már róla. Hidd el, nem -tudom.</p> -<p>– Én azt hiszem, – mondta József, <i>az</i> tartja meg a -zsidóságot.</p> -<p>Felfelé intett, a pince ablakai felé, amelyeken át még néhány -utolsó kiáltás távoli zaja hallatszott be.</p> -<p>– Micsoda? – kérdezte Zakariás.</p> -<p>– Mikor Izráelnek egy kicsit jól megy a dolga, – mondta József, -– akkor elfeledkezik a multjáról és nem gondol a jővőre. Le akarja -rakni küldetésének irtózatos terhét. Különös törvényszerűsége, azt -hiszem, Izráel életének, hogy a szerencsétlenségek többnyire akkor -szakadnak rá, amikor legkevésbbé várja. Amikor teljes biztosságban -érzi magát. A biztosságban és nyugalomban Izráel már-már szétesik, -mint egy oldott kéve, már-már kényelmesen és <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -nyugalmasan szétbomlik, már-már feladta a külön létét. Akkor jön a -szerencsétlenség, és összekovácsolja, és vassá veri, és tüzben -acéllá edzi.</p> -<p>– A tűzben, – mondta Zakariás nyugodtan, – mi porrá fogunk -égni.</p> -<p>– De a többiek, Sámuelnek és Simonnak a fiai, akik innen távol -vannak valahol idegen országokban, és a barátaink és rokonaink és -minden zsidó közelben és távolban össze fogja szoritani a fogát és -uj lélekkel telik el és az egész lelke egy megujitott fogadalom -lesz és egy holtig való vágyódás, és azok a zsidók, akik már-már -nem találták értelmét annak, hogy zsidók, egyszerre ujra -megtalálják a létüknek az értelmét, és Izráel megy tovább a maga -végzetes utján.</p> -<p>– Azért, hogy valahol ujra egy máglyára találjon? – És érdemes… -nem nekem, akinek ugyis lejárt az időm, hanem nektek… érdemes -nektek fiatalon meghalnotok azért, hogy a többieket megtartsátok -egy olyan uton, amely a máglyákhoz visz?</p> -<p>– Az életnek, – mondta József habozva, – önmagában nincsen -értéke.</p> -<p>– Semmi másnak nincs értéke, csak az életnek, – szólt hevesen -Zakariás.</p> -<p>József megrázta a fejét.</p> -<p>– Az életnek, – ismételte, – önmagában nincs értéke. És a halál -nem lehet más, mint kapu, amelyen átlépünk, bár be van hunyva a -szemünk és nem látjuk, mi van túl a kapun. Ha elvégeztük azt, ami -ránk bizatott, nyugodtan léphetünk át rajta.</p> -<p>– Ami ránk bizatott! – Hát hol maradnak a terveid? Hát nem -érzed, mi mindent hagysz itt elvégezetlenűl? Hol van a nagy munkád? -Mikor éltél? <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Ha Izráelt elnézés és barátság venné körül, jóság és szeretet, -– mondta József elgondolkozva, – akkor Izráel nemsokára bágyadt -örömmel olvadna fel a népek tengerében. Megmarad azért, mert se -elnézést, se barátságot, se jóságot, se szeretetet nem talál sehol. -Nem lehet azonban kételkedni benne, hogy a világban egy előre -megszabott nagy harmónia uralkodik és hogy minden, ami történik, -egy irdatlan, egy beláthatatlan, egy felfoghatatlan nagy terv -szerint történik. Az igazságosság, a jóság és a szeretet -követelését és parancsát Izráel prófétái hirdették ki a világnak. -És Izráelnek addig kell felvérzett lábbal vándorolnia, botorkálnia -és szenvednie, addig kell kihivnia ujra meg ujra, konoksággal is, -lázongásal is, könnyelműséggel is, hittel is és hitetlenséggel is -az embereket és a nemzeteket, amig az igazságtalanság és a gyülölet -egészen el nem fogy és az igazságosság, jóság és szeretet be nem -tölti az egész világot. Akkor beleomolhat Izráel a feléje tárt -karokba. Akkor felolvadhat Izráel a szeretet lelkével eltelt népek -között. Addig nem. Ez az Izráel küldetése. És ha ezt tudja az -ember, akkor a mi halálunkat még földi értelemben sem tekintheti -oktalannak és céltalannak, mert akkor a mi halálunk is égő áldozat -lesz az emberi nem haladásáért és tökéletesedéséért.</p> -<p>Zakariás megmarkolta József karját.</p> -<p>– De ember! – mondta felindultan, – de boldogtalan! – hát -csakugyan hiszel abban, hogy az emberi nem haladhat és -tökéletesedhetik? A máglyára fognak vinni, ember. Nem érted, hogy -amikor egy ilyen halál előtt vagy, valósággal bűnös ez a te konok -optimizmusod! Hogy merheted vallani és mondani, amikor tudnod kell -és érezned kell, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> nemsokára, ha ott állasz a máglyán és a -fiatal életedet mindjárt porrá égetik, el kell majd átkoznod azt a -percet, amelyben Isten ilyennek teremtette az embert. Hogy hihetsz -benne? Hiszel benne? Hiszel benne?</p> -<p>József elgondolkozott és lassan igent akart bólintani. Zakariás -azonban félbeszakitotta és sokáig és hevesen bizonyitotta neki, -hogy a hite végzetes, káros és bűnös hit.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az éjszaka kimerült nyugalma elmult. Kint bőséges májusi -sugárzással és tündökléssel jött fel a nap és a börtönbe bejutó -sugarai úgy ébresztették fel a zsidókat, mint a korbácsütés. A nap -halad előre a maga ragyogó utján, itt pedig kilenc órakor ujra -kezdődik a vallatás. A zsidók szorongva várakoztak. Kilenc órakor -végre kinyilt a pántos ajtó, és a porkoláb Mihályt hivta a biróság -elé. A felesége és a lányai sirva könyörögtek neki, ne kinoztassa -magát, most már ugyis mindegy minden, most már ugyis meg kell -halniok mindnyájuknak, vallja hát rögtön mindazt, amit kivánnak -tőle. Mihály megigérte, hogy nem kinoztatja magát és vallani fog. -Mikor azonban a biróság előtt állott, nem tudta azt vallani, amit -kivántak tőle, hanem kétségbeesett erőfeszitéssel és remegő, -elszánt komolysággal próbálta ujra meggyőzni a biróságot, hogy ő a -többiekkel együtt ártatlan. Levitték a vallató szobába. Mihály maga -sem reménykedett benne, hogy a kinzó vallatást kibirja, de egy -bánatos kötelességérzés azt parancsolta neki, hogy kinoztatnia kell -magát, amig birja. Sokáig viaskodotta rettenetes szenvedéssel, -végre azonban aléltan megadta magát és vallott. Utána Eleázár -került sorra. Eleázár extatikus imákat mormolt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> -Többször elájult a selmecbányai hóhér keze között és végre, félig -önkivületben, megerősitette mindazt, a mit kivántak tőle. Délután -Ruben került sorra. A csepüszakállu kis embert a városbiró -megintette, tegyen töredelmes vallomást, tudhatja és láthatja, hogy -a tagadás nem használ semmit. Ruben az egész testében remegett és a -felszólitásra beismerés helyett éles, halk, reszkető hangon -rettentő inzultusokkal felelt. Levitték a vallató szobába, és a -városbiró haragra gyulladtan mondta a selmecbányai hóhérnek, hogy -alaposan törje meg ennek a sátántól bujtogatott, vakmerő zsidónak a -szemtelenségét és szentségkáromló kedvét. A selmecbányai hóhér -munkához látott, a biróság tagjainak egy része ott várta a vallató -szobában a munka eredményét, a munka azonban nem akart eredményt -hozni. Ruben gyenge és vézna teste néha ugy látszott, darabokra -szakad a selmecbányai hóhér kezei és szerszámai között, de Ruben -nem kérte, hogy szabaditsák ki és nem mondta, hogy vallani akar. -Néha nyögve elhallgatott, egyébként azonban állandóan beszélt -mintegy a dölyf fájdalmas megszállottságában. Tajtékzó szidalmakkal -halmozta el a biróság tagjait, Edom bélpoklos fiainak, szukák -nyüves kölykeinek, mocskos és alávaló bálványimádóknak szidta őket. -Mintha a lázas kevélység görcsei rázták volna, ugy szakadozott le -az ajkáról megvető szidalom szidalom után: a biróság ellen, a -babonáik ellen, a hitük ellen és minden ellen, amit szentnek -tartottak. A biróság tagjai között voltak olyanok, akik befogták a -fülüket, a többiek sértett bosszusággal ösztökélték további -erőfeszitésekre a selmecbányai hóhért. A selmecbányai hóhér minden -hozzáértését összeszedte, <span class="pagenum"><a name="Page_164" -id="Page_164">-164-</a></span> de Ruben kintól fuldokolva, félig -önkivületben tovább hörögte határtalan megvetésének rekedt -szidalmait. Egyszer-kétszer úgy látszott, hogy elájul; de csak -rövid aléltság volt, amely után hamar magához tért, hogy a száját -ujra egy lihegő inzultusra nyissa ki. Vele telt el az egész -délután; alkonyattájban végre elájult. Ekkor fellocsolták, -visszaküldték a börtönbe és Gregorovius mester azt mondta, hogy nem -fontos, ha a vallomása el is marad, hiszen a többiek világosan és -félreérthetetlenül megvallották, hogy ő is részt vett a -gyilkosságban és a vér élvezésében.</p> -<p>A biróság tagjai igy megnyugodva hazamentek. Este ujra -összeverődött néhány ember a városháza előtt és a lármájukra -hamarosan megint nagy tömeg gyült össze. A darabontok be akarták -csukni a városháza kapuit, de a tömeg ekkor nekik feszült, -elsodorta őket és betódult a városháza udvarára. Itt legtöbben nem -tudták, mit csináljanak, de néhányan odarohantak a börtönpince -ablakaihoz és lekiabáltak a pincébe, hogy máglyára a zsidókkal, -akár vallanak, akár nem. Erre mindenki oda akart menni az -alacsonyan levő vasrácsos nyilásokhoz, veszedelmes tolongás támadt, -és néhány asszony és gyerek jajgatni kezdett. A városi darabontok -lassan kiszoritották a tömeget a városháza udvarából, közben -azonban a gyerekek köveket hoztak és a köveket kezdték a vasrácson -át a pincébe bedobálni. Néhányan a felnőttek közül is küvették ezt -a példát, és egy ideig a kövek csattogva zuhogtak a vasrácsra és a -vasrácson át a pincébe. A darabontok végre mindenkit kiszoritottak -az udvarból.</p> -<p>A zsidók riadtan hallgatták a börtönben a hirtelen feldagadó -lármát, azután a kiáltásokat, amelyek <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> a -rácson át lesziszegtek hozzájuk, azután ijedten huzódtak el a hulló -kövek elől. A kövek egy-két asszonyt és egy-két gyereket is értek; -az asszonyok és a gyerekek hangos sirásra fakadtak, és a sirás -akkor sem hallgatott el, amikor a kövek hullása megszünt és amikor -kint csend lett. A börtön homályában és szennyében, a haláltól -beárnyékoltan kinokat szenvedve, vagy kinorditásokat hallgatva is a -börtönbe zárt zsidók eddig meg tudtak maradni valami könnyező -tompaságban, valami imádkozó és kábúlt nyugalomban, és ez a -tompaság és nyugalom rá tudta parancsolni magát a néha-néha felsiró -asszonyokra és gyerekre is. Most a néma börtönbe beleorditott a -külső világ. Mindaz, ami a börtönön kivül volt, az egész ellenséges -élet, a láthatatlan nagy szörnyeteg benyujtotta most rettenetes -talpát a vasrácsokon és karmolt a karmaival. Amit hirül adott: az -nem volt uj iszonyat, de a hiradás hangos orditás volt, amelytől -dideregni kezdett a lélek. Az asszonyok és a gyerekek sirtak; a -férfiak eleinte elhallgattattak egyet-egyet; de az egyik zokogás -mindig ujra felgyujtotta a másikat; a zokogások sikoltozásokká -váltak, és a kétségbeesés tébolya, mint egy forró forgószél söpört -végig az egész homályos és piszkos börtönön. Az ajkak érthetetlen -szavakat dadogtak; akik összetartoztak, nem ismerték meg egymást; -senki sem értette, mit akar a másik és senkisem hallgatott másra, -csak a saját örjöngésének a szavára; voltak, akik megtépték a -ruhájukat; voltak, akik levetették magukat a földre és a földön -fetrengtek; voltak, akik a pántos ajtót ütötték, amig véres lett a -kezük a saját ütéseiktől; és voltak, akik céltalan átkokat és -türelmetlen könyörgéseket <span class="pagenum"><a name="Page_166" -id="Page_166">-166-</a></span> küldtek fel a rácsos ablakon át a -messzeségben valahol kékesen fénylő holdas éjszakába. A börtön -tehetetlen tombolása, amelyet a kint tomboló harag gyujtott fel, -igy hánykolódott fájdalmasan és sokáig, amig végre néhányan -kimerülten elhallgattak, mások hideg józanságra eszméltek és ismét -elcsendesitettek olyanokat, akik még örjöngve viaskodtak saját -kétségbeesésükkel, mig végre a téboly forgószele egészen elült és -mindenki pihegve pihent. A csendben és a homályban ekkor halkan -megszólalt az egyik férfi, és bánat, gyöngédség és szeretet volt a -hangjában; aztán megszólalt egy másik, és reménységes és vigasztaló -dolgokat mondott az Ur akaratáról és arról, hogy nem csalatkozhatik -az, aki benne bizik; aztán mások szólaltak meg és mindnyájan -biztató és üditő dolgokat mondtak, és a homályos és szennyes pince -lassan megtelt a bizalomnak és az áhitatnak az illatos -derengésével. Ekkor Dávid felkelt abból a zugból, ahová ismét -leroskadt volt és fájó tagokkal lassan közeledett a többiek felé. -Az első csoport előtt megállott, lassan letérdelt, hogy közel -legyen hozzájuk, meghajtotta a fejét és könnytől ázott, halk hangon -mondta:</p> -<p>– Kérlek, bocsássatok meg énnekem.</p> -<p>A többiek megrendülten hallgattak, és az öreg Sámuel csendesen -felelte:</p> -<p>– Nincs minekünk mit megbocsátani neked, Dávid. Nem miattad kell -nekünk elpusztulnunk. El kell pusztulnunk azért, mert zsidók -vagyunk.</p> -<p>– Kérlek mégis: bocsássatok meg nekem.</p> -<p>Sámuel erre sirva megölelte, és azt mondta, hogy megbocsát neki. -Dávid felállott, a kinzástól még egyre sajgó tagokkal továbbment, -és minden egyes <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> kis csoporthoz letérdelt és nem -nyugodott addig, amig mindenki meg nem bocsátott neki.</p> -<p>Másnap, csütörtökön reggel, elsőnek József került sorra. Némi -szorongást érzett, amikor a biróság elé lépett, de szelid -érdeklődéssel nézte végig ezeket a különös, ezeket a számára -érthetetlen birákat, és amikor Gregorovius mester felszólitotta, -hogy hamis tudományával hivalkodó gőgjét adja fel és tegyen -vallomást, szótlanúl megrázta a fejét. Levitték a vallató szobába. -Miért nem vallok, – kérdezte ekkor magától, – holott a többieknek -megigértem, hogy nem kinoztatom magam? A magam életét semmikép sem -menthetem meg. Csak azért tehát, mert a többiek is megkinoztatták -magukat? Csak azért, mert egy különös kötelességérzés azt mondja, -hogy idegen, soha nem látott, más országokban élő zsidóknak -tartozom azzal, hogy egy ellenük is irányuló, baromi ostobaságú -váddal szembeszálljak egészen addig, amig a kinok össze nem zuzzák -bennem az emberméltóságot? Amikor már a selmecbányai hóhér keze -között volt, akkor értette meg hirtelen, hogy miért kinoztatja meg -magát. Az a gondolat, hogy épeszű és józan emberek egy másik embert -igy kinozhatnak, olyan idegen volt számára, olyan távoli, olyan -megfoghatatlan, hogy az elméjében és a lelkében ez a gondolat eddig -nem tudott helyet találni. Látta Dávidot összetörött és megtépett -testtel visszatántorogni a börtönbe; látta a többieket; és soha egy -percre nem tudta azt érezni, hogy ez a vallatás van, hogy ez a -kinzás valóság. És most, amikor a gyötrelem első nyilalásai -hasitottak végig a testén, még most is szelid, barna szemét kerekre -feszitve kellett körülnéznie, hogy megértse, hogy ez <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a -szoba, ezek az emberek, ez az egész kegyetlen találékonyságu -berendezkedés realitás. A kinjai fokozódtak. Ekkor megrendült -kiváncsisággal hallgatózott ugyszólván önmagába és azt kérdezte -magától, meddig lehet ezt birni. Nagy meglepetésére sokkal tovább -birta, mint gondolta volna. A selmecbányai hóhér buzgón dolgozott. -József végül csendesen mondta, hogy szüntessék be a kinzást, -vallani fog. Azután szeliden vallott mindent, amit kivántak -tőle.</p> -<p>Utána Zakariást hozták a biróság elé és leültették egy székre, -mert állni nem tudott. Zakariás nem akart vallani, és amikor a -városbiró a kinpaddal fenyegette meg, felsőbbségesen, csendesen -elmosolyodott. Csak vigyék már; a kinpaddal ezek az ostobák pár -perc alatt meg fogják ölni, de vallomást ki nem csikarnak belőle. A -városbiró el akarta rendelni, hogy Zakariást vigyék le a vallató -szobába. Ekkor azonban megszólalt Gregorovius mester.</p> -<p>– A ravasz öreg zsidó, – mondotta, – abban reménykedik, hogy ő -meg fog halni a vallatás alatt. Nem szabad azonban megengedni, hogy -a ravaszság és a gonoszág igy fölébe kerekedjék az -igazságszolgáltatásnak. Azt ajánlom tehát, hogy az agyafúrt öreg -zsidó vallatását szakitsuk félbe és hogy helyette fogassanak -vallatóra az asszonyok. Azoktól könnyü szerrel megtudhat a biróság -mindent, amire szüksége van, hogy a zsidók bünének képe teljes -legyen.</p> -<p>A biróság tanácskozni kezdett és Gregorovius mester lesben állva -figyelte Zakariást. Zakariás remegett és szédűlve hunyta le a -szemét. A biróság <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> többsége hajlott arra a véleményre, -hogy mivel a férfiak egyrésze megmarad a konok tagadásban, -vallatóra kell fogni az asszonyokat. Zakariás ekkor hirtelen -megszólalt:</p> -<p>– Ha én vallok, akkor nem vallatjátok az asszonyokat?</p> -<p>– Nem, – kiáltotta gyorsan Gregorovius mester.</p> -<p>– Vallani fogok. Kérdezzetek.</p> -<p>– Bevallod, – kérdezte Gregorovius mester, – hogy te hoztad a -bazini zsidóknak azt a parancsot, hogy a gyilkosságra nem lehet -tovább várni, mert a vérre szükség van?</p> -<p>– Bevallom.</p> -<p>– Bevallod, hogy a szerencsétlen áldozaton te tetted az első -vágást?</p> -<p>– Bevallom.</p> -<p>Gregorovius mester kérdezett és Zakariás mindent bevallott. -Zakariást azután leküldték a pincébe. Mikor leért a pincébe és -visszaroskadt a földre, a két kezével eltakarta az arcát, és a -többiek látták rajta, hogy ő is vallott mindent, amit kivántak -tőle. Dávid ekkor lassan felállott.</p> -<p>– Most ujra én kerülök sorra, – mondta.</p> -<p>Eszter zokogva simult hozzá és könyörögve kérte, ne kinoztassa -magát, hanem valljon mindent, amit kivánnak tőle. Dávid égő szemmel -nézett maga elé és makacsúl rázta meg a fejét.</p> -<p>– És ha izenként tépnek szét, –!</p> -<p>A porkoláb nemsokára bekiáltott a börtönbe és Dávidot -szólitotta. Dávid megsimogatta és megcsókolta Esztert. Ugy érezte, -hogy élve nem jön többé vissza. Azután felemelte a fejét és -elindult. Zakariás <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> mély szánalommal nézett utána. Tudta, -hogy vissza fog jönni, és tudta, hogy vallani fog.</p> -<p>Dávid sápadtan állott a biróság előtt, de sötét és bús -elszántsággal nézte végig ujra azokat az embereket, a kik róla -itéletet akarnak mondani. A városbiró felszólitotta, hogy most, -amikor a többiek mindnyájan rávallottak, tegyen ő is töredelmes -vallomást. Dávid csendes és keserű makacssággal rázta meg a fejét. -Itéletet azt mondhatnak róla, de hogy ő bünösnek vallja magát egy -esztelen és becstelen vád követelése szerint? És ha izenként tépik -szét, –! Gregorovius mester ekkor felállott és közömbös hangon azt -inditványozta, hogy most, mivel a zsidó férfiak között akadnak -ilyen megátalkodott és konok bűnösök, mégis kezdje meg a biróság az -asszonyok vallatását, elsőként épen ennek a sátánnal szövetségben -álló Dávid zsidónak Eszter nevű feleségét hozatván fel vallatás -végett a börtönből. Dávid reszketni kezdett és az elviselhetetlen -haragnak egy felorditásával rávetette magát Gregorovius mesterre. -Gregorovius mester most készen várta, a darabontok segitségével -visszalökdöste a helyére és kiadta azt a parancsot a darabontoknak, -hogy hozzák fel a börtönből ennek a Dávid zsidónak a feleségét. -Dávidnak minden tagja sajgott a fájdalomtól, de ezeket a -fájdalmakat nem érezte. Csak az elviselhetetlen haragot, az -elbirhatatlan kétségbeesést, a tehetetlenségnek olyan gyötrelmét -érezte, amelynek mindjárt ki kell szakitani a szivét és ketté kell -törnie az életét. Egy darabont elindult, hogy megy a börtönbe -Eszterért, Dávid fuldokolva nyujtotta ki utána a kezét és -töredezett hangon kérdezte, hogy ha ő vall, nem bántják-e akkor az -asszonyokat. A városbiró <span class="pagenum"><a name="Page_171" -id="Page_171">-171-</a></span> jóindulatú férfiassággal felelte, -hogy ebben bizhatik; ha ő vall, akkor a biróság az asszonyokat, – -bár szintén bűnösek – kimélni fogja arra való tekintettel, hogy -hiszen az asszony mindig csak a férfinak engedelmeskedik, tehát az -asszonyok csak másodsorban bűnösek. Dávid erre lehajtotta a fejét -és azt mondta, hogy vallani fog és lehajtott fejjel bevallott -mindent. Amikor a vallomása véget ért, Gregorovius mester néhány -halk szót váltott a biróság tagjaival és igy szólt:</p> -<p>– Vedd tudomásúl, Dávid zsidó, hogy a biróság most már a ti -iszonyatos bűnötöket teljesen, tökéletesen és hiánytalanúl -bizonyitottnak látja és a holnapi napon tirólatok, bűnös bazini -zsidókról, itéletet fog mondani. De a biróság még az ilyen -iszonyatos bünnel szemben sem feledkezik meg a keresztényi irgalom -parancsáról és módot akar nyujtani neked arra, hogy tökéletes -bünbánással enyhitsd a bűnöd sulyát és különösen arra, hogy -veszendő lelkedet őszinte megtéréssel megmenteni próbáld. Ezért a -biróság már most elérkezettnek látja az időt, hogy megkérdezzen: -kivánod-e felvenni a szent keresztséget?</p> -<p>Dávid felemelte a fejét, bús, sötét tekintettel végignézett a -biróság tagjain és lassan megrázta a fejét.</p> -<p>– Felelj Dávid zsidó, úgy, hogy mindnyájan megérthessük a -szándékodat, ugy, hogy mindnyájan megnyugtathassuk a magunk -keresztény lelkiismeretét. Kivánod felvenni a szent keresztséget, -igen vagy nem?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Gregorovius mester szótlanúl fordult a biróság tagjaihoz. A -biróság tagjai méltatlankodva csóválták <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a -fejüket, a városbiró pedig felindultan mondta:</p> -<p>– Hát csakugyan félre akartál bennünket vezetni, és be akartál -bennünket csapni? Menj hát. Menj a halálba és menj a kárhozatba, -amelyet mindenkinél jobban megérdemelsz.</p> -<p>Dávid kinban és gőgben összeszoritott ajakkal hallgatott, azután -visszament a börtönbe. A börtönben elmondotta a többieknek, hogy a -biróság holnap mond róluk itéletet. A porkoláb nemsokára, némi -pénzért cserébe, derülten közölte velük azt is, hogy a vásártéren -már ássák bele a nagy oszlopokat a földbe, amelyek köré holnap majd -a máglyát rakják.</p> -<p>Kint meleg, májusi délután volt, és szelid kedvességéből mintha -jutott volna a börtönnek is. A zsidók csendesen pihentek, mint aki -hosszu, hosszu út fáradságát piheni ki. És a börtön egyuttal tele -volt egy elfogódott, halk készülődéssel, mint amikor valaki messzi, -messzi utra készül. A kétségbeesés viharzása egészen elült már; a -lázadás szavait és a lázadás könnyeit mindenki elzokogta volt; -egész délután kevés szó hangzott el és az mind halk és vigasztaló -szó volt; és ha a pihenő emberek kezei megmozdultak, akkor gyöngéd -simogatásra mozdultak meg. Amikor beesteledett, senki se feküdt le -aludni. Mindenkinek az volt az érzése, hogy csendesen készülődnie -kell; mint a bucsuzni akarók és a válni készülök, mindnyájan -csoportokba verődtek és lassan és észrevétlenűl, anélkűl, hogy -akarták volna, mindnyájan virrasztani kezdtek. Az anyák le akarták -fektetni a gyerekeiket, de a nagyobb gyerekek könyörögve -kapaszkodtak az anyjuk ruhájába és nem akartak lefeküdni. De -fáradtak és álmosak voltak, és erre Judit, akit nagyon szerettek, -maga köré <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> gyüjtötte öket és mesélni kezdett -nekik. Született egyszer – mondta az egyik mese – egy nagyon szép, -egy napszemű kis fiú és született ugyanakkor egy nagyon szép, egy -holdszemű kislány. Meg volt irva róluk, hogy egymáséi lesznek és -mert egymástól nagyon távol éltek, egy jóságos szellem minden -születése napján megmutatta a napszemű fiunak a holdszemű leány -képét egy tükörben és megmutatta a holdszemű leánynak a napszemű -fiu képét. Amikor mindaketten felnőttek, ugyanazon a napon, -ugyanabban az órában és ugyanabban a percben elindultak egymást -keresni. Mindaketten rendkivüli kalandokon mentek át. Jártak -aranyországban és jártak ezüstországban; jártak abban az országban, -ahol a kisfiuk és kislányok a földből nőttek ki, mint a virágok és -olyan szépek voltak és ugy nőttek fel, mint a virágok és persze nem -tudtak elmozdulni onnan, ahol kivirágzottak; jártak abban az -országban, ahol az emberek járni nem tudtak, csak repülni és -beszélni nem tudtak, csak énekelni. Mindenütt marasztalták őket, de -egyikük sem maradt, mert meg volt irva róluk – mint minden fiúról -és minden lányról – hogy egymáséi lesznek, és mert a napszeműfiu -csak a holdszemű lány után vágyodott és a holdszemű lány csak a -napszemű fiu után. Többször elérkeztek a biborszinű tűz országának -a határára is, de innen mindig visszafordultak, mert féltek a -tüztől. Amikor azonban mindenütt hiába keresték egymást, végül -megint visszatértek ide. A jó szellem ekkor segitségükre jött és -megmutatta őket egymásnak, és a napszemü fiú ekkor látta a -holdszemű lányt és a holdszemű lány látta a napszemű fiut, és -látták, hogy egyikük áll a <span class="pagenum"><a name="Page_174" -id="Page_174">-174-</a></span> biborszinű tűz országának egyik -szélén, a másik áll a biborszinű tűz országának a másik szélén, és -látták, hogy találkozni csak akkor találkozhatnak, ha egyikük -áthalad a biborszinű tűz országán. Sokáig haboztak, mert féltek a -tüztől, de végre egy napon, ugyanabban az órában és ugyanabban a -percben mindaketten elindultak. Eleinte féltek; és eleinte fájt -nekik a tűz égetése, de minél jobban haladtak előre, a tűz égetése -annál kevesbbé fájt, végre mikor a tűzország kellős közepén -találkoztak, a tűz égetését már teljességgel nem érezték; inkább -azt érezték, hogy a régi életük helyett uj életet kapnak; és végre -elérték egymást, megcsókolták egymást és akkor kimondhatatlanúl -boldogok voltak.</p> -<p>Egy másik mese arról a királyfiról szólt, aki elindult, hogy -megkeresse a boldogságot és az élet célját és értelmét. Az élet -hegyén, ahova mindenféle kalandok után a királyfi eljutott, -hatalmas szellemek kinálták neki, hogy vezetni fogják. Ott volt egy -komoly, szép angyal is; de mikor a királyfi megtudta, hogy ez a -komoly, szép angyal a halálangyal, akkor haragosan elfordult tőle -és más szellemek kalauzolását fogadta el. A királyfit vezette előbb -egy szellem, aki minden hatalomnak az ura volt. De a királyfi nem -találta meg a boldogságot. Azután vezette egy szellem, aki a -szerelem szelleme volt, de a királyfi itt sem találta meg a -boldogságot és az élet célját és értelmét. Azután vezette a -bölcseség szelleme, de a királyfi még mindig boldogtalan volt és -nem értette, mi célra és mi végre való az élet. Közben elfáradt és -megöregedett és ekkor kétségbeesetten visszatért mégegyszer az élet -hegyére. A szép angyal ott várakozott még mindig. A királyfi -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> kinyujtotta feléje a kezét és keserűen -mondta, vezesse hát ő, most már ugy sincs mit remélnie. És a -halálangyal megfogta a kezét és vezetni kezdte, és a királyfi -egyszerre érezte, hogy megtalálja a boldogságot és egyszerre -világos lett számára az élet célja és értelme; csak azon az egyen -csodálkozott még, miért vesztegetett el annyi időt a hiábavaló -kereséssel, sajnálta, hogy elfáradt és megöregedett, ahelyett, hogy -már fiatal korában rábizta volna magát a komoly és szép angyalra, -de örült, hogy most végre mégis eljutott odáig, ment előre a -halálangyallal és nagyon, nagyon boldog volt.</p> -<p>A gyerekek hallgatták a Judit meséit, azután sorra lehunyták a -szemüket és ülve elaludtak. Judit az alvókat csendesen lefektette a -földöre és a többieknek tovább mesélt. Végül a gyerekek mindnyájan -aludtak.</p> -<p>A férfiak a másik pincenyilásban egy csoportban ültek. Velük -volt az asszonyok nagy része is. Néha töprengve hallgattak, néha -megszólalt valamelyikük.</p> -<p>– Fel van jegyezve, – mondotta Mihály, – ez a történet. Egy -népnek egyszer el kellett hagynia a hazáját. Hajókra szálltak és -elindultak uj hazát keresni. Hosszú keresés után találtak egy -szigetet, amely teljesen elhagyatott volt, de olyannak látszott, -hogy nagy munkával termékennyé lehet tenni. Ez a sziget azonban nem -volt sziget. Egy irdatlan nagyságu szörnyeteg háta volt. A -szörnyeteg a tenger mélységeiben élt, de néha feljött a tenger -felszinére pihenni. Ami a szörnyetegnek rövid pihenés volt, az az -embereknek sok-sok nemzedék élete. Igy a szörnyeteg hátára a tenger -iszapot hordott, az <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> iszapba a szálló madarak magokat -ejtettek le; az iszapból termőföld lett, rajta fű nőtt és fa nőtt, -és az uj hazát kereső nép azt hihette, hogy kemény munkával a -földet termékennyé fogja tenni. Munkához láttak tehát és -verejtékesen dolgoztak, és a föld csakugyan termést kezdett adni -nekik. És amikor már egy-két nemzedék verejtéke öntözte meg a -földet és amikor a hazáját vesztett nép már kezdte magát -otthonérezni, akkor a tengeri szörnyeteg pihenőideje épen lejárt, a -szörnyeteg megrázta a hátát és lemerűlt a tenger mélységeibe. Vele -merültek le a vizbe a vetések, ligetek, szöllők és házak. -Elpusztúlt az emberek nagy része is. A kevesek, akik hajókra tudtak -menekülni, könnyes szemmel néztek arra a helyre, a hol a szigetük -volt, a tengerre, a mely mindenüket elnyelte, az apáikkal, -testvéreikkel és fiaikkal együtt és nem tudtak mondani csak ennyit: -Azt hittük, szárazföld. – Miért jegyezték fel ezt a történetet -őseink? Azért, mert Izráel története ez. Nemzedékeken át azt hiszi -Izráel, hogy végre hazát talált. Azután egyszerre minden elsülyed a -lába alatt. – Hol van, amire épitettünk? Nincsen sehol. És mi… azt -hittük… szárazföld.</p> -<p>A zsidók sokáig hallgattak, azután Sámuel megszólalt:</p> -<p>– Mikor az Ur engedelmével Sátán elvette az Uz földjén lakó Jób -fiait és lányait, akkor megszaggatta Jób a köntösét, leborotválta -fejét, földre borult és igy szólt: <i>Az Ur adta, az Ur vette el, -áldott legyen az Urnak neve.</i> Mikor az Ur engedelmével Sátán -csontjában és testében verte meg Jóbot és undok fekéllyel boritotta -el, és a felesége igy szólt hozzá: „erősen állasz-e még mindig a te -feddhetetlenségedben? <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> – átkozd meg az Istent és halj meg“, – -ezt felelte neki Jób: „úgy beszélsz, mint a bolondok; ha a jót -elfogadtuk Istentől, a rosszat ne fogadnók-e el?“ Azután barátai -jöttek Jóbhoz. És versengtek vele és a szavaikkal meg akarták törni -a Jób lelkét. És Jób lázongott és feddődött, az Ur lelke azonban -igy szólt hozzá: „Ki az, aki elhomályositja az örök rendet tudatlan -beszéddel? Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd -kérdezlek, te meg tanits engem. Hol voltál, mikor a földnek alapot -vetettem? Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-e; avagy ki huzta -el felette a mérőzsinórt? És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert? -Eljutottál-e a reggelnek forrásáig, bejártad-e a mélységnek a -fenekét? Megnyiltak-e neked a halálnak kapui? A halál árnyékának -kapuit láttad-e? Áttekintetted-e a föld szélességét? Melyik ut visz -oda, ahol a világosság lakik és a sötétségnek hol van a helye? -Eljutottál-e a hónak tárházához vagy a jégesőnek tárházat láttad-e? -Melyik ut visz oda, hol szétterjed a keleti szél a földön? Ki -hasitott nyilást a záporesőnek és a mennydörgő nyilásnak utat? -Van-e atyja az esőnek, és ki szülte a harmat cseppjeit? -Összekötötted-e a Fiastyuk szálait; a kaszáscsillag köteleit -megoldhatod-e? A hajnalcsillagot előhozhatod-e az ő idejében, avagy -a göncölszekeret forgathatod e fiával együtt? Ismered-e az ég -törvényeit, vagy te határoztad-e meg uralmát a földön?“ Azután -továbbmondta az Úr: „<i>Aki pert kezd a Mindenhatóval, hazudtolja -meg, és aki Istennel feddődik, feleljen neki.</i>“ Jób pedig -töredelmesen igy szólt: „<i>Ki az – mondod, aki gáncsolja az örök -rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> én nem -értettem; csodáknak dolgai ezek nekem és fel nem foghatom -őket.</i>“</p> -<p>A virasztók sokáig hallgattak, azután Simon szólalt meg:</p> -<p>– Azt mondatta Ezsajás próféta szájával az Úr: „Hallgassatok -rám, kik tudjátok az igazságot; te nép, kinek szivében van -törvényem. Ne féljetek az emberek gyalázatától és szidalmaik miatt -kétségbe ne essetek.“ És ezt mondta tovább: „Mint férfit, akit -anyja vigasztal, akként vigasztallak titeket én is és Jeruzsálemben -vesztek vigasztalást.“</p> -<p>Ültek és hallgattak. Azután halkan ismét megszólalt valaki. -Azután imádkoztak és azután könnyeztek. Egyikükre másikukra néha -rászállott egy derengő félálom, de azután megint mindnyájan ébren -voltak, virasztottak, hogy erősitsék a lelküket és vigasztalták -egymást, mint a testvérek. Zakariás halkan váltott néha egy-egy -szót Józseffel. Dávid azonban elhúzódott a börtön legtávolibb -zugába Eszterrel és itt, ahol egyedül voltak, megkérdezte -Esztertől, megbocsát-e neki és szereti-e őt. Eszter szótlan -odaadással simult hozzá és pehelykönnyű karral ölelte meg, hogy -mindenütt fájó testét ne bántsa. Dávid azonban elkinzott karjával -magához ölelte őt, és az ajkuk megint találkozott, és néma könnyek -és néma csókok között, fájdalomban és gyönyörűségben bucsuztak az -élettől és készültek a titkokkal teljes, uj utra, amelyre együtt -kell lépniök.</p> -<p>Emberek voltak mindnyájan, sok hibával és sok fogyatkozással -megterheltek. De most felemelte és megszépitette őket az a -kiválasztottság, amelyet a bánat ad azoknak, akik hordozzák. Életük -minden alacsonyságát és kicsinyességét lerázták magukról, és egész -fényével rajtuk ragyogott az a nemesség, <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> amely -rajta ragyog az igazságtalanul üldözöttön és az ártatlanul -szenvedőn.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Pénteken reggel a városháza előtt levő térre kitettek egy hosszu -asztalt. Az asztalt letakarták fekete posztóval; az asztal közepére -feszületet állitottak; a feszület körül gyertyák égtek. Az asztal -mellé székeket tettek a biróság tagjai számára; az asztaltól jobbra -karosszéket Tamás grófnak. Az asztal körül Tamás gróf huszárjai -négyszöget formáltak. A négyszögön túl korán gyülekezni kezdtek az -emberek. Még csak félkilencet ütött a városháza órája, amikor a tér -már zsufolásig tele volt emberekkel. Nemcsak a baziniak voltak ott -– férfiak, asszonyok és gyerekek – és nemcsak a szomszéd városokból -és falvakból jöttek át emberek, hanem voltak ott nézők egészen -távoli vidékekről is, akik a környéken jártukban meghallották, mi -készül Bazinban és eljöttek ide, hogy tanui legyenek a rendkivüli -eseménynek. Kilenc órakor a városháza boltozatos kapuja alól -kivonultak a biróság tagjai és elfoglalták a helyüket a nagy asztal -mellett. Azután kijött Tamás gróf. A biróság tagjai felállottak és -csak akkor ültek le megint, amikor Tamás gróf is elfoglalta helyét -a karosszékben. A városbiró ekkor megparancsolta, hogy a városi -darabontok hozzák a biróság elé a zsidókat. A tömeg meghalkult -zugása ekkor egészen elhallgatott. A darabontok között nemsokára -kijöttek a városháza kapuján át a térre és a biróság asztala elé a -zsidók. Fáradtak voltak mind, fájdalmaktól megtörtek, börtöntől és -virrasztástól sápadtak. Világosságtól elszokott szemük hunyorogva -erőlködött az áradó napfényben, hogy szembe tudjon nézni mindazzal, -ami <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> a kapun kilépvén elébük tárúlt. -Zakariás Józsefre támaszkodott. Az asszonyokba gyerekek -kapaszkodtak; egy-két anya a karján hozta a gyerekét. Mikor a -zsidók kiléptek a kapun és lassan megindultak a birói asztal felé, -a tömegben néhány kiáltás hangzott fel ellenük. De olyan nyomasztó -volt ekkor a nagy feszültség, amely az egész teret eltöltötte -zsibbadásával, hogy az egy-két kiáltás belefulladt az óriási -mozdulatlanságba. A zsidók halálos csendben állottak oda a birói -asztal elé. A városbiró szólni készült, de a csendet ekkor -lódobogás zaja zavarta meg. A tömegben, amely belenyult a szomszéd -utcákba is, mozgás támadt; az emberek tolakodtak, hogy lássanak és -hogy utat nyissanak, és egy szomszéd utcából belelovagolt a tömegbe -és lassan haladt a birói asztal felé Ferenc gróf. Mikor odaért a -négyszögbe, amelyet a huszárok alkottak, leugrott a lováról és a -lovat beküldte egy huszárral a városháza udvarára. A városbiró -karosszéket akart számára hozatni, de ő egy mozdulattal elháritotta -a szándékot és odaállt az öccse mellé. Tamás gróf fel akart állni -és át akarta neki adni a karosszéket, ő azonban a vállánál fogva -visszanyomta a helyére és intett, hogy folytassák, ami itt -elkezdődött. Ekkor megint csend lett, de nem jött vissza többé az a -mozdulatlan és dermedt csend, amely az előbb mintha a lelkek -megzsibbadásából született volna.</p> -<p>A városbiró felállott és kihirdette a biróság itéletét. – A -bazini zsidók, – mondta, – bűnösnek találtattak a rettentő -gyilkosságban, ezért isteni és emberi törvények szerint, az örök -igazság nevében az egész bazini zsidóság kiirtatni rendeltetik és -tűzhalálra itéltetik. Az itélet a bazini grófok őnagyságaik -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> megerősitésére vár. Isten legyen -mindnyájunknak irgalmas.</p> -<p>Ferenc gróf öccse karosszékére támaszkodva, félrehajtott fejjel -hallgatta az itéletet. Összevont szemöldöke alól sötét tekintete -ide-oda siklott a zsidók között és a biróság tagjai között. Az -elmúlt napokban a tombolása mind lázasabbá és mind hánykolódóbbá -nőtt és borba és szentségkáromlásba fúló örjöngéssé lett. Az elmúlt -éjjel a két nőt kidobta a várból, a csatornába öntetett minden -bort, ami a várban volt, lefeküdt aludni és reggel fáradtan és -keserü rosszkedvvel ébredt. Véletlenűl meghallotta, hogy ma lesz -itélet a zsidók felett; lóra ült és idejött. Az itélet elhangzása -után elgondolkozva nézett maga elé egy ideig. Tamás gróf -hátrafordult hozzá, mintha sürgetni akarná, hogy szóljon. Ekkor -összerezzent, lehajolt Tamás grófhoz és halkan mondta:</p> -<p>– Csak nem gondolod, hogy én ezt az ostoba itéletet meg fogom -erősiteni?</p> -<p>Tamás gróf hirtelen felállott.</p> -<p>– Mit akarsz tenni? – kérdezte elsápadva.</p> -<p>– Valamelyik országos biróság elé utalom az egész pert.</p> -<p>Tamás gróf odahajolt hozzá; halkan beszélt; de mindenki -láthatta, hogy felindult szóváltás folyik közöttük. Azok akik -hozzájuk legközelebb állottak, meghallották a Ferenc gróf első -szavait, és az egész tömegen egyszerre végigfutott az a hir, hogy a -grófok nem akarják megengedni az itélet végrehajtását és meg -akarják menteni a zsidókat. Az egyik száj a másiknak adta a hirt; a -szavak lihegve és áttüzesedve haladtak tovább; a morajlás egyre -hangosabb lett és a saját hömpölygésétől nőtt mint a hegyi -görgeteg, <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> és a tömeg egyszerre dübörgő hangu -orditásba tört ki:</p> -<p>– Máglyára a zsidókkal.</p> -<p>Ezer ajak orditotta át a huszárok négyszögén, hogy máglyára a -zsidókkal, és ezt a haragos orditást jól hallhatóan kisérte egy -másik rivalgás:</p> -<p>– Le a grófokkal! A zsidók megfizették őket.</p> -<p>A tömeg szélén egy helyen rövid ideig tartó kavargás támadt. -Lindwurm Tóbiás állott ott a négynapos borivástól fáradtan, -elcsüggedt tompaságban. Amikor hozzá sodródott az a hir, hogy a -grófok meg akarják menteni a zsidókat, akkor Lindwurm Tóbiás -felkapta a fejét, néhány nagy lélekzetet vett és hadonászva -kiáltotta: „Nagyon jól van. A zsidók ártatlanok.“ A körülötte állók -felháborodottan akarták elhallgattatni, azután, mert még mindig -kiabált, nagyon megverték és kézről kézre lökdösték és lábról lábra -rugdosták, amig a tömegen kivül egy árokba nem esett. A tömeg -orditása ezután még hangosabb lett. Öklök emelkedtek a levegőbe; -mindenki részeg lett a tömegorditástól, amelyet a saját hangjának -érzett; öklök emelkedtek a levegőbe, és a huszárok négyszögét -egyszerre szoritani kezdte és elsöpréssel fenyegette a tömeg -nyomása.</p> -<p>Tamás gróf félbeszakitotta azt a felhevűlt mondatot, amely az -ajkán volt és egy erőszakos mozdulattal forditotta bátyja figyelmét -a tömeg felé.</p> -<p>– Hallgass oda! – mondta.</p> -<p>Ferenc gróf gőgös figyelemmel hallgatózott egy kicsit, aztán -ajkbiggyesztve mondta:</p> -<p>– Lóra ültetem a huszárokat és öt perc alatt szétverem ezt az -egész csőcseléket.</p> -<p>Tamás gróf közelhajolt hozzá. <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Ha ezt akarnád, – suttogta, – esküszöm neked, hogy én meg azt -a parancsot fogom adni a huszároknak, hogy téged fogjanak el.</p> -<p>Ferenc gróf felvillámló szemmel nézett az öccsére. A huszároknak -ekkor már dulakodniok kellett a tömeggel, amely a zsidók felé -nyomult. A városbiró a darabontokat rendelte oda a huszárok -erősitésére. A zsidók sápadtan álltak az ingadozó négyszögben, -Gregorovius mester pedig felindulva sietett oda a grófokhoz.</p> -<p>– Nagyságos uraim, – mondta, – mindnyájunkat széttépnek, ha -gyorsan nem történik valami.</p> -<p>A tömeg hangja ekkor már mennydörgő orditás volt. Eltorzult -arcok kiáltoztak a két gróf felé, és öklöket ráztak feléjük. Ferenc -gróf a fivérével nézett farkasszemet. A Tamás gróf szemében a -rendithetetlen elszántság lángja égett. Ferenc gróf ekkor egy -pillantást vetett az orditozó tömegre is, aztán elbiggyesztette az -ajkát, lassan vállatvont és legyintett a kezével.</p> -<p>Tamás gróf intett Gregorovius mesternek. Gregorovius mester -indult visszafelé a birói asztalhoz. Ferenc gróf leült az üresen -maradt karosszékbe és lesütött szemmel és félhangon odavetette:</p> -<p>– Legalább a gyerekeket ne égessétek el.</p> -<p>Tamás gróf néhány szót mondott Gregorovius mesternek. -Gregorovius mester visszasietett a birói asztalhoz, jelezte, hogy -beszélni akar és heves mozdulatokkal jelezte azt is, hogy a -közlései ki fogják elégiteni a tömeget. Nehezen és lassan csend -támadt. Gregorovius mester ekkor felemelte a hangját és igy szólt: -<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– A bazini grófok őnagyságaik attól az igazságszeretettől -vezérelve, amely minden cselekedetüket irányitja, a biróság -itéletét jóváhagyják, azt helyesnek és igazságosnak ismerik el és -végrehajtásának utjába semmi gátat nem raknak. Minthogy azonban -hinni lehet, hogy a zsidó istentelenségnek, tagadásnak és -gonoszságnak mételye a gyermekeket nem fertőzte meg egészen és -minthogy hinni lehet, hogy a gyermekek lelkei még megmenthetők, -őnagyságaik keresztényi szeretettől és buzgalomtól vezéreltetve, a -tíz éven aluli gyermekeknek kegyelmet adnak. Ezeket a gyermekeket -kiadják azoknak a bazini polgároknak, akik a zsidók javait is -megkapják: azzal a kötelezettséggel, hogy a gyermekeket igaz -hitben, vallásosságban és istenfélelemben neveljék fel.</p> -<p>A tömegben tolakodás támadt. A városbiró kiadta a darabontoknak -azt a parancsot, hogy a zsidók közül válasszák ki a tiz éven aluli -gyerekeket. A zsidókon egy lázas feljajdulás reszketett végig. A -halálra készűltek már napok óta; előkészitették a lelküket rá, hogy -mindnyájan meg fognak halni, nagyok és kicsik egyformán. A váratlan -parancs most felborzolta és úgyszólván új irányba terelte fájdalmuk -egyenletes folyását. Voltak, akik feljajdultak arra a gondolatra, -hogy a gyerekeiket meg fogják keresztelni, de azért lemondó örömmel -adták át a gyerekeiket az életnek. Volt egy-két anya, aki semmire -se gondolt, csak örjöngve szoritotta magához a gyerekét, ugy, hogy -a darabontoknak erőszakkal kellett kitépniök a karjából. Eszter is -reszketve szoritotta magához a fiát és rémült szemmel és zokogva -fordult Dávid felé. Egy darabont közeledett hozzá. Dávid könnyes -szemmel hajolt a fiára. <span class="pagenum"><a name="Page_185" -id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Add oda, – mondta Eszternek. Ha Isten az élet ajándékát adja -neki, talán boldog lesz általa.</p> -<p>A vonakodók kezéből a darabontok kitépték már a gyerekeket. De -volt egy kislány akit türelmetlenűl és lihegve kináltak nekik. -Ábrahám és a felesége megrendűlve hallgatta a tiz éven aluli -gyerekeknek szóló kegyelmet; egy másodpercig haboztak, zokogva -borultak Ráchelre, és azután reszketve tolták oda Ráchelt a -kisgyerekek közé. Ráchel sirva akart visszafordulni hozzájuk, de ők -kapkodva és dadogva tuszkolták be a darabontok őrizete alá.</p> -<p>– Tessék, urak, ezt a kislányt is, még nincsen tiz éves.</p> -<p>A darabontok a gyerekek kis csoportját közrefogták. A tiz éven -aluli gyerekek összesen huszan voltak. A felnőttek és a tiz éven -felüli gyerekek összesen harmincan. A darabontok be akarták vinni a -kisgyerekeket a városháza udvarára, de a tolongás a tömegben -ekkorra heves és izgatott lökdöséssé lett, és a huszárok négyszögén -át mindenfelől viaskodástól kipirult asszonyok bujtak át a birói -asztal felé. Mindnyájan egy-egy gyereket akartak, hogy a kis -ártatlanok ne maradjanak egy percig se gondozás nélkül. A -kisgyerekek körül dulakodás támadt, mert a Dávid fiát öten is -akarták, a Jakab fiát pedig nem akarta senki. Gregorovius mester -ekkor rákiáltott az asszonyokra és azt mondta nekik, hogy a zsidók -vagyonát teljesen egyformán fogják felosztani mindazok között, akik -zsidó gyereket igaz hitben felnevelnek. A dulakodás erre megszünt, -és miközben a biróság felállott és a huszárok lassan utat kezdtek -nyitni a tömegben, az asszonyok megosztoztak a gyerekeken. -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<p>A huszárok lassan utat nyitottak a tömegben és a zsidókat -közrefogva elindultak a vásártér felé. A zsidók mögött haladtak a -biróság tagjai. A tömeg egy ideig körülöttük tolongott még, aztán -mindenki elkezdett sietni a vásártér felé, hogy jó helyet kapjon. A -zsidók fáradtan és lehajtott fejjel mentek a huszárok között. -Zakariás Józsefre és Juditra támaszkodott. Eszter reszketve -kapaszkodott Dávidba. Dávid suttogva bátoritotta. Eszter még -szorosabban hozzá kapaszkodott és azt mondta, hogy nem fél -semmitől, csak Dávid maradjon végig a közelében, nézzen rá, ha -lehet, és fogja a kezét, ha lehet. Az asszonyok egy része halkan -sirt, a férfiak imádkoztak, sápadtan és megrettenten imádkoztak a -tiz évnél idősebb gyerekek is.</p> -<p>A vásártéren tiz nagy cölöp volt a földbe verve. A cölöpök -mögött nagy halmokban száraz rözsekötegek álltak. A cölöpökbe -vaskarikák voltak beleerősitve. A rőzsekötegek előtt ott állott a -selmecbányai hóhér és égő fáklyát tartott a kezében. A tömeg -odaáradt a cölöpök köré és a huszároknak előbb hátra kellett az -embereket szoritaniok, hogy a zsidóknak és a biróság tagjainak -helyük jusson. A menet megállott a cölöpök előtt. A zsidók kis -csoportján ekkor egy feljajdúló zokogás futott végig; a férfiak -közül néhányan hangosan kezdtek imádkozni. A városbiró kiadta a -parancsot az itélet végrehajtására. A városi darabontok hármanként -odakötözték a zsidókat a cölöpökhöz. Eszter reszketve kapaszkodott -Dávidba. Amikor kötelekkel és láncokkal odakötözték őket egy -cölöphöz, a kötelek és láncok között megkeresték az egymás kezét és -hátraforditott fejjel keresték az egymás tekintetét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> -Zakariás roskodozva ment Józseffel egy másik cölöp felé; amikor -odaért, szétnézett a májusi fénnyel csordultig megtelt reggelben és -bucsuzóan, halkan mondta Józsefnek: „Szép volt az élet. Csak az -ember javithatatlan állat.“</p> -<p>József megrázta a fejét. Zakariás, már kötelek és láncok között, -feléje forditotta a fejét és keserü megdöbbenéssel kérdezte: „Még -mindig hiszed?“ „Hiszem“, – felelte József. Zakariás megrázottan -hallgatott el, József pedig nyugodt, biztató szavakat suttogott -Juditnak. Judit hófehér arccal állott a kötelek és láncok között és -lehunyta a szemét. Az asszonyok egy része zokogott, a férfiak imája -hangosabb lett. A tömeg felindulva zugott. A tömegben ott voltak -már azok is, akik között a zsidók gyerekeit kiosztották. Az uj -anyák és az uj apák magukkal hozták a gyerekeket is. Nézzétek, – -mondták nekik, – igy jár az, aki makacsul megmarad istentelen -gonoszságában.</p> -<p>A zsidók mind a harmincan oda voltak már kötözve a cölöpökhöz. A -selmecbányai hóhér ekkor jelt adott, és a legényei a rőzsekötegeket -lassan odarakták és felhalmozták a cölöpök köré. Azután a -selmecbányai hóhér égő fáklyájáról meggyujtott még néhány fáklyát -és ő és a legényei egymásután gyorsan meggyujtották a -rőzsehalmokat. A száraz rőzse lángralobbant. A fellobbanó lángokkal -együtt egy jajkiáltás szaladt végig a máglyákon. A tömeg izgalma -egy felorditással felelt. A lángok magasra lobogtak, a selmecbányai -hóhér és a legényei uj rőzsekötegeket dobtak a tüzre. A tüzből -hangos szóval kihalltszott a Sámuel imája: „Mindezekért is -áldassék, dicsértessék és magasztaltassék az Ur.“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> -Töredezve és akadozva hatoltak át a tüzön a zsoltár szavai, -amelyeket Simon mondott hangosan: „Körülvettek engem a halál -kötelei és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem… Az Urnak -nevét segitségül hivom… az Ur kégyelmes és igaz… Térj meg lelkem a -te nyugalmadba.“ Azután a tűz lángja körülvette és elnyelte a -megkötözött embereket. A tömeg izgalma hangosan orditott, és néhány -férfi és néhány asszony izgalomtól reszketve áttört a huszárok -között, hogy a selmecbányai hóhérral és a legényeivel együtt uj -rőzsekötegeket rakjon a tüzre. A rend felborult. Az uj anyák -előrenyomultak és mutogatták a gyerekeknek a máglyát és intették -őket, hogy csak nézzék meg jól: hogy soha el ne felejtsék, mire -visz az istentelenség és a gonoszság. A tömeg zugásában ekkor egy -sikoltás hallatszott. Egy kislány kitépte magát egy asszony kezéből -és átbujva a huszárok között, előrehajtott fejjel rohant egy máglya -felé. A sárgán égő lángok között fel lehetett még ismerni Ábrahámot -és feleségét. A huszárok felbomló során át egy asszony kiabálva -szaladt a kislány után. Ráchel azonban már ott volt a máglyánál, -egyetlen ugrással bent volt a széles tűzkör közepében és térdre -roskadva nyujtotta ki a két kezét a cölöp felé. A selmecbányai -hóhérnak egy legénye olyan mozdulatot tett, mintha ki akarná -menteni, de a hőség a máglyának a közelében olyan nagy volt, hogy -rögtön visszahuzódott. A térdre roskadt Ráchelt igy elboritották a -lángok.</p> -<p>A tömeg ujra felzugott. Egyre több ember furakodott át a -huszárok sorfalán, hogy izgalomtól reszketve dobálja a -rőzsekötegeket a tűzre. A tűzben <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> alig látszottak már -emberi alakok. A tömegen kivűl – lóháton – ott voltak a bazini -grófok is. Ferenc gróf fanyar mosollyal nézte a máglyákat és a -tömeget. Tamás gróf mereven nézett a tűzbe. A világ ragyogó, -biztató, reggeli napsütéssel volt tele. A máglyákon ember már nem -látszott; tiz bágyadt, sárga tűzoszlop állott egymás mellett, amely -felfelé nyujtogatta füstfejét és fekete betűket rajzolt a kék égre. -A tömeg zugása aztán elhallgatott; a máglyák leégtek, és a helyükön -nem maradt más, csak por és hamu.</p> -<p class="center"><em class="gesperrt">Vége</em>.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_7">7</a></td> -<td>lakik Budan</td> -<td>lakik Budán</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_23">23</a></td> -<td>A ket karja</td> -<td>A két karja</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_30">30</a></td> -<td>Jó lesz- e</td> -<td>Jó lesz-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_39">39</a></td> -<td>az asztalodnal</td> -<td>az asztalodnál</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_40">40</a></td> -<td>es elmondta</td> -<td>és elmondta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_42">42</a></td> -<td>idegenbe.</td> -<td>idegenbe.“</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_67">67</a></td> -<td>város es</td> -<td>város és</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_71">71</a></td> -<td>segitségetl kérniök</td> -<td>segitséget kérniök</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_74">74</a></td> -<td>itt a tárgyalas</td> -<td>itt a tárgyalás</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_113">113</a></td> -<td>nagyon vagyódtál</td> -<td>nagyon vágyódtál</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_126">126</a></td> -<td>vagya és akarata</td> -<td>vágya és akarata</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_153">153</a></td> -<td>kezdték Abrahámot</td> -<td>kezdték Ábrahámot</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td> -<td>egy csoportben</td> -<td>egy csoportban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_180">180</a></td> -<td>Józsefre- támaszkodott</td> -<td>Józsefre támaszkodott</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A bazini zsidók, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A BAZINI ZSIDÓK *** - -***** This file should be named 63585-h.htm or 63585-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/3/5/8/63585/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> |