diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64619-0.txt | 2754 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64619-0.zip | bin | 64202 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64619-h.zip | bin | 168660 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64619-h/64619-h.htm | 2983 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64619-h/images/cover.jpg | bin | 100231 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 5737 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..6f6e0e0 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64619 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64619) diff --git a/old/64619-0.txt b/old/64619-0.txt deleted file mode 100644 index 65425d6..0000000 --- a/old/64619-0.txt +++ /dev/null @@ -1,2754 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Az élet diadala, by Dezso Szomory - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Az élet diadala - Novellák - -Author: Dezso Szomory - -Release Date: February 24, 2021 [eBook #64619] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian National Digital Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET DIADALA *** - -AZ ÉLET DIADALA - -SZERZŐ EGYÉB MUNKÁI: - -=Elbukottak.= _(Novellák)_. Singer és Wolfner, 1892. _(Elfogyott)_. - -=Mesekönyv.= _(Novellák)_. Grill Károly, 1898. _(Elfogyott.)_ - -=Az isteni kert.= _(Novellák)_. III. kiadás, Athenaeum, 1917. - -=A Nagyasszony.= _(Szinmű)_. Nyugat, 1910. - -=Ünnep a Dühöngőn és egyéb szerelmek.= _(Novellák)_. Nyugat, 1911. - -=A rajongó Bolzay leány.= _(Szinmű)_. Nyugat, 1911. - -=Lőrinc emléke.= _(Novellák)_. Nyugatkönyvtár, 1911. - -=Györgyike drága gyermek.= _(Szinmű)_. Nyugat, 1912. - -=Bella.= _(Szinmű)_. Singer és Wolfner, 1913. - -=Mária-Antónia.= _(Szinmű)_. II. kiadás, Singer és Wolfner, 1913. - -=A Pékné.= _(Novellák)_. II. kiadás, Athenaeum, 1916. - -=Hermelin.= _(Szinmű)_. Singer és Wolfner, 1916. - -=Les grands et les petits Moineaux.= _(Novellák)_. Alphonse Lemerre, -Paris, 1900. - -AZ ÉLET DIADALA - -NOVELLÁK - -IRTA SZOMORY DEZSŐ - -NYUGAT FOLYÓIRAT KIADÁSA BUDAPEST - -1917 - -PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN. - - - - -AZ ÉLET DIADALA - -Mikor elmentünk Glöckner Amáliáért, már vége volt uram isten, szegény -kis bús élete elmult és minden, és már csak a kórházba mentünk el érte, -sőt a hullaházba mentünk el érte, mert már ott feküdt a kert legvégén, -az utolsó épületben, türelmesen és végérvényesen, a halottak betelt -sorsa szerint. - -Egyszerű, csöndes, beteges asszony volt életében, még fiatal és már öreg -asszony, ahogy a tanár magyarázta ezt, mert a tanár sokat magyarázott, -amikor megvizsgálta egy siralmas estén és csakugyan ezt mondta, fiatal -és öreg. - -Ezt mondta és még többször mondta ezt azzal a melomán makacssággal, mely -sokáig kizengi a maga ötletét és meg-megismételgeti és visszatér rá -azokkal a «megint csak azt kell mondanom»-okkal, melyek mint a kés -vágnak bele az ember szívébe. Tudniillik még fiatal kívülről és korra -nézve is fiatal aránylag, ez volt a magyarázat, de belülről és ez a -fontos, már elaggott és fölbomlott, mint egy régi óramű, mely végkép -lejárt, valóban ez volt a magyarázat. Vagyis megint csak azt kell -mondanom, szóval vége szíveim, a legvége és vége és itt nincs már semmi -remény bizony. - -És fölénnyel is mondta ezt a tanár és azzal a kérlelhetetlen, bár -flegmatikus határozottsággal, mely annál lesujtóbb s annál imponálóbb, -hogy valami fagyos, de irigylésreméltó kiváltság benyomását teszi. -Nyugtalanul és szemlesütve úgy éreztük, hogy a tanárnak soha sincs, soha -sem volt és soha sem lehet semmi baja és betegsége és csakugyan ő az a -boldog ember, aki túl van minden testi törvényen, nyomorúságon és -hervadáson és soha el nem múlik e világról. - -Akkor kéz-kézben sírtunk. Úgy tünt, hogy ketten vagyunk ezen a földön, -akik sírunk. A Glöckner Amália leánya és én, akik együtt sirunk, -harmonikusan. A leány virult és megszépült a könyekben és megvolt -sebezve szőkén. Valamit szerettem volna mondani, ami e kínban való -egyesülést jelentette volna. De már itt nem voltak szavak. - -– Margit! – rebegtem. - -Csak a nevét rebegtem és ez volt minden, amit tudtam. És tovább sírtam -vele és a keze a kezemben volt, az ujjaknak azzal a vonagló játékával, -az egész kézfej husának és a tenyér párnájának azzal a spontán -átengedésével és beomlásával, ami szeretők között szokásos. - -– Önök boldogok, – mondta most a tanár, mint szakavatott emberbúvár, – -önök boldogok, – mondta. - -De ez nyilván csak annyit jelentett, hogy e halálos lejárat mellől -felénk fordult, fiatalokhoz, akik az élet diadala voltunk. - -– Az élet diadala vagyunk mi, – mondtam, amikor elment a tanár s mi ott -maradtunk mögötte a lépcsőházban, ahová elkisértük. - -– Te is nagyon sírsz, – felelte Margit hozzámsímulva, – holott nem is -tudom, ki vagy te e percben, gyönyörű szeretőm, nem is tudom. Neked -idegen a mama, szegény kis beteg asszony, fiatal és öreg! - -– Igaz, nekem idegen, – mondtam. – De olyan árva leszel mostan, olyan -árva, hogy már nem is tudom mondani, milyen árva. És már azt sem tudom, -miért sirok, – hebegtem elkábulva és még csak jobban sírtam. - -Ki tudja azt, miért sír az ember? A fájdalomnak megvan az az elképesztő -sajátsága, hogy minél intenzivebb, minél gyötrőbb és perzselőbb, annál -kevesebb értelme van és végül már csak magáért a fájdalomért van. Mert -az okok, melyek előidézték, észrevétlen feloldódnak benne. - -– Azért sirok, mert hogy a tanár sohasem fog meghalni, – folytattam -végkép elernyedve – és ha te nem tudod azt egyetlen szívem, ha nem -tudod, ki vagyok én, nézz meg jobban, – esdekeltem. És vajjon mit -dadogtam még? - -Valami nagyszerű értelmetlenség, valami csodálatos belső homály, ízzó és -keserves, mintegy áttüzelte az agyunkat az öntudatlanság gyönyörével. És -egymásba forrasztott testi formáinkkal, lerogyva az egymás fájdalmán, a -lelkünk rajzát nyomtattuk le könyektől nedves szájszélekre. Az egész -lépcsőház mint egy templom kongott körülöttünk és az emeletek mélye és a -falak bástyája és a lépcsősorok kőzuhatagja valami pokoli örvénynek -tünt, őrködő lámpásokkal. - -– Valahol már lehettünk együtt, – mondta Margit megremegve és azzal a -tündöklő feleszméléssel, amelyben a nő a rejtélyekhez ér. – Valahol már -lehettünk együtt, – mondta – és már rég megvolt mindaz, amit az emberek -és költők kitaláltak. Csakugyan minél jobban nézlek, úgy tünik, -megismerlek. Én azt hiszem, te valamikor az én testvérem voltál. - -És a hangja felcsuklott az örömben. A haja lobogott. És hamvas -szőkesége, csillogó árnyalatokkal, ezüstfehérnek tünt a lámpák fényében. -Így mentünk be mégegyszer a beteghez. - -– Nem kell félni, – mondtam ujjongva az ágy irányában, – nem szabad -félni, nem szabad! - -Egy sovány arc meredt elő, elmosódó körvonalakkal és szűkösen -lehatárolva a párnán és mégis hallatlanul levegősen, mintegy végtelen -felületeken. - -– Nem kell félni, – ismételtem, – a tanár a legjobbakat mondta, a tanár -azt mondta, mit mondott a tanár? – fordultam a leányhoz elakadt szavam -fonaláért. - -– Azt mondta, – hebegte Margit elfúlva, – azt mondta – és ő is -elhallgatott. - -Mert már nem tudtuk, mit mondott a tanár és nem is lehetett tudni. - -– Azt mondta, mi vagyunk az élet diadala, – feleltem, hogy mégis csak -mondjak valamit. - -De két elborult szem nézett reánk az ágyból, imhol leoldódva rólunk és -mégis reánk tapadva, a haldoklók ama frenetikus szembeszúrásával, mely -elepedve, hozzánk ragaszkodik még! Lehet-e megcsalni a haldoklókat? Ezek -keserű uzsorások, akik tudják, mit adnak oda alázatos ámításokért. - -Glöckner Amália nem mozdult. Az élet lassan lepergett benne. Az arc -soványsága szinte pillanatról-pillanatra élesebbre vált. Egészen -észrevétlen, mint valami légies festék, fénytelen sárgaság lepte el a -bőrfelületeket. Az orr megnyúlva, a merő csont vonalát mutatta, a -mozdulatlan cimpák között. A száj befelé göngyölgette az ajkakat és -hangtalan vonalával mintegy elszelte az arcot, melyből a szemek mereven -elbucsúztak. - -Olvatag közelhajlással azt kerestem, vajjon szenved-e? Az ember mindig -meghal egy kicsit abban a másikban, akit meghalni lát. Titokzatos -ösztönök a saját elmulásom problémáját kutatták ez előttem való -leáldozásban. Az élet csak épen annyi volt bennem e percben, hogy még -itt voltam az ágy előtt. De minden idegszálammal átszármazva, roncsolt -képzeletem hárfáján lázasan bemuzsikáltam magamat az utánérzés -melódiáival, pokoli plágium, hogy egy nap csakugyan az én találmányom -legyen. Vajjon szenved-e? És hol szenved és hogy szenved és hol vannak a -titkok, az elváltozások, az elvérzések, a megszakadások, a fonál vége és -a lejtő és a nagy ugrás hol van? És hol hasad föl a benső orgonamű, a -szív skálája, a tüdő harsonája a végső hörgések tremolójáig? És még sok -minden, ami rejtélyes, uram bocsáss, ami izgató. Meglehetne-e tanulni, -hogyan haljunk meg üdén? - -Már akkor tele voltam halotti dolgok kivirulásával, rothadó -tubarózsákkal, kripták mohával, nyüzsgő nekrofiliákkal és a két -halántékomon fölborult temetők lüktettek. A szivem megtelt zord -katafalk-költészetekkel, szurokba mártott festészettel, sötét -tébolyokkal, sírásó freneziákkal, szomorú fűzekkel mint a boglyák, -halottas kertekkel mint királyi parkok, tündöklő szökőkutakkal, -melyekben a víz-sugár tört csontok fölporzása volt, csillogó -szilánkmiriád egy elsárgult nap alatt valami elrettentő sivárságban. És -illatoktól áthatva s fölperzselve, szinte szédültem a szagoktól, -elhagyott várudvarok gödreitől, régi házak pincéitől, dúlt szobák keserű -almáriumaitól, hibás tömjénektől, nedves gyertyáktól, romlott gyantáktól -és szédültem templomszögletek egérmérgétől, nyirkos deszkák, tört -borostyánok, fonnyadt cserfa és babérlevelek szagától. És szédültem -kitépett fogak harmatától és titkos vérzések párolgásától, bús emberi -sorsok rongyaitól, férges selymétől és szemfedőitől, amint mindez -gőzölgőn felém sodródott, ellepett, belepett, felemelt, meglepett s mi -minden még, micsoda képek s micsoda szagok, micsoda sebek s micsoda -méretek, amik fojtogattak, micsoda skarlát felhők mint a felkéselt női -hasak, micsoda rothadó hegycsúcsok mint egy szétfröccsent óriási agy s -mi minden még, amire nem merek gondolni többé, vonagló számmal a -szeretőm kezén. - -– Nem szabad így fölkínozni magadat – hebegte Margit elfúlva e viziókon, -melyeket követni próbált zavaros bőbeszédűségemen át. – Nem szabad, nem -szabad! – tiltakozott, amint folytatni próbáltam, királyfi nem szabad! -Egyszerűen akarok szenvedni, mint egy állat, egészen egyszerűen. Mért -kinzol, mondd, amikor mi ketten még itt vagyunk egymásnak, isteni! - -– Még itt vagyunk, – fuldokoltam. - -– No igen, – lihegte. - -És amint engesztelőn lehajolt hozzám, még csak jobban vergődtem a kezén. - -Mért csakugyan, amikor itt vagyunk egymásnak! Holott valami volt e kis -sárga öreg asszony elmulásában, ami engemet is vonszolt magával. A -sorsom észrevétlen pergett az időben s rémüldözve figyelgettem behunyt -szemekkel, behunyt szemekkel, aminek csak árnyéka volt körülöttem, csak -egy néma hangja, egy rebbenése csak! Valami volt, ami keserűn megérve, a -maga bús nedvét hullatta, mint egy darab viasz, ami olvad. Sajátságos -párhuzamok e testi elfogyással, az örömeim végső csengését pengették -bennem, mint gyors kaszák, mikor vágják a nyarat. A mámorom, elapadva, -még élni akart, még élni, istenem! S amikor újra felnéztem a leányra, -oly ragyogó volt, oly lázasan szép az élet hevétől, hogy a szemem -rámeredt, elirtózva. - -– Nagyon szeretlek, – mondtam – s ezért van az, hogy minden olyan -rettenetes! - -– Te azt hiszed, én épp úgy elsárgulok, mint a mama, – felelte szelíden. - -Holott a mama már nem is volt itt akkor, bús fonnyadó mama nem is volt -itt többé, mert időközben, zord krizisei során a kórházba kellett -kisérnünk, ahol csakugyan meg is enyhült a szorgosabb ápolásban. És itt -volt egy kis fehér szobája, egy kis fehér szobája tele virággal és a -leánya arcképével, főleg a leánya arcképével, amit nagyon szeretett. -Olyan derűs arckép volt, elragadó női fej és titokzatos szemek, az -ünnepi fiatalság oly gondtalan és heves tekintetével, hogy bezengett -mindent és betöltött mindent és már nem is volt itt semmi, csak ez a -kép, virulón a napban, a kebel apró gömbjeivel kivilágítva a világra, -mint két kis ezüst lámpa rózsaszínű lánggal. És odakünn nagy fák és nagy -mezők voltak az ablak alatt és lombos lankások a láthatáron, virággal -behintett hegyi utak a távoli nyaralók sakkfiguráival és a vasút is itt -kúszott el lágy dörgéssel, mintegy a kék egek felé. - -– Most már minden jobb lesz – mondta Margit bizakodón – és mégis minden -jobb lesz, meglátod! - -És már megint mosolygott, és már megint tele volt örömmel, tervekkel, -dalokkal. S ezentúl, újra reménykedőn és kedvesen, már ismét csak -magunkról beszéltünk, a ragyogó életünkről, ami volt. Kissé kábultan e -mult napok izgalmától, betegvirrasztástól, ijjedelmektől s bizakodástól, -újra egymáshoz tértünk vissza, a mámor friss szárnycsapásán. Kigyúlva, -meddig mentünk el, micsoda határokon túl, micsoda végletekbe, ahová -testi lényünk már alig tudott követni többé s a gyönyör a létünk utolsó -szálain pendült. Valami kéjes és titkos aszkétaságban csak az egymás -életét faltuk, az egymás szemén rágódtunk mennyei elvakulásokért, az -egymás ajkán fojtogattuk egymást rajongó fulladásokig. S ami titkot csak -megfejthet az ember, amit összegyüjthet magányosságból, éjjeli -kertekből, ákácvirágzásból, erdőzúgásból, vétkekből és mártiromságból, s -amit a képzelet csak kihajíthat elérhetetlen sugárzásokban s amit a -valóság csak marcangolhat mind elértük, mind marcangoltuk, mind -fölittuk, mind fölzokogtuk s elmentünk gyermekkorunk kis éjszakáiba, -hogy úgy legyünk egymásé, ahogy még nem lehet… - -Mégis, egy éjjel, egészen biztosan tudtam, hogy valaki meghalt odaát. - -– Micsoda idegen vagyok én, – kérdeztem a leánytól – ha biztosan tudom, -hogy meghalt. Mintha ott lettem volna mellette. Mintha láttam volna. A -percet tudom, amikor meghalt. - -Csak nézett rám, rémüldözve. - -– Félek, – mondta és hallgatott. - -De a kocsiban, mellettem, lágyan morzsolta a könnyeit s olyan -szabályosan és gyönyörűen sírt, hogy a fájdalmának úgyszólván fizikai -költészete volt, valami rejtélyesen keresztényi plaszticitása, amiről a -művészek álmodoznak. Semmi sem mozdult, egy vonal nem torzult el ezen a -síró arcon, de az egész rajz élesen kivált, fiatalon és mesterien az -idegek feszültségében. Pontosan két könny jelent meg a szemek legvégén, -egy pillanatig csillogott ott, aztán legurult az arcon anélkül, hogy -szétfolyt volna, mint két apró, világos és kemény gyöngyszem, ezüst -orienssel. S rögtön két új könny jelent meg, a fölcsillanásuk hallatlan -üdeségével s elgurult a többi után, szinte tragikus időközökben. - -Igy jöttünk az utcákon át, a tömegben, a hidakon, így jöttünk. S amikor -kiértünk végre, csakugyan már nem volt sehol szegény kis Glöckner -Amália, azaz hogy a kert legvégén volt a halotti épületben. - -– Csak tessék menni, – mondta a portás, amikor bemutatkoztam s jeleztem -mi járatban vagyok. – Túl a kórosztályokon tessék menni, a negyedik -házig. Ott vannak mind a hullák. - -A leány megrázkódott. - -– Ez csak egy sötét szó – nyugtattam meg. A nyelvnek itt nincs művészete -és a szívnek hangja sincs. Itt csak betegek vannak és hullák. Az anyákat -is hulláknak hívják itten. Gyerünk tovább, szerelmem. - -És mentünk tovább a kapu alatt egy második ajtóig, mely a kertre nyilt. -A leány ment előttem. - -– Királyfi, itt zene van! – rebegte. - -Csakugyan, a tér baloldalán egy emelvényen, sűrű sorokban ültek katonai -zenészek, az éles hegedűk, sivító klárinétok, harsány rézfúvók, villámló -réztányérok lázas felfegyverkezésében és egy karcsú ember vezényelte -őket, ruganyos energiákkal, még zajosabb viharzásokra. Az egész kert, az -egész tér rengett és dörgött a táncos ritmusoktól, melyeket túlonnan, -egymás mellett szorongva beláthatatlan széksorokon, egy egész sereg -rokkant katona hallgatott, távoli csaták szomorú vándorai, idáig -vergődött emberroncsok, bepólyázott fejjel s bekötött lábakkal, a botok -és mankók merev feltüzdelésével, mint a szélverte szőlőindák a karók -szuronytömege mellett. És távolabb, polgári betegek szállingóztak elő, -sántán és keserűn és vászonzubbonyosan e táncos zenék hallatára és -meghúzódtak egy-egy fatörzset ölelve, mint elkopott faunok, akik -emlékeznek. És sápadt venériások tüntek föl sötét szárnyszegettségben, -elbúsultan és rezignáltan és mégis oly elszánt homlokkal, oly -meggyőződéses szemekkel, hogy látszott rajtok: rögtön újra kezdenék. És -soha zene nem hangzott keserűbbnek, soha zenekar nem tünt föl -tébolyodottabbnak mint itt, ahol a táncritmusok felé nyomorék lábak -torlódtak s a zenészek fürge taglejtéseire egy általános mozdulatlanság -meredt az emberi nyomor legmélyéről, végkép elernyedetten és tragikus -közömbösséggel. És a gyógyszerek illata volt rajta az egészen s titkos -kenőcsök virultak mintegy a bokrok rejtekeiben, az éther virult a -virágágyakban és a hársak sárga csokraiból a jodoform szaga hullott. - -Ájuldozva, amint Margit a karomra dőlt, alig tudtam tartani többé. Amint -fölnézett rám elborult szemekkel e zsivajban, a fehér vattasisakok és -kínos szagok között, barnás-arany szemének valami fenevad rémüldözése -volt. Nem akarta megadni magát e nyomornak, mely mégis csak lesújtotta. - -– Mondj valamit, hogy bátrabb legyek – könyörgött. – Hogy tudjak menni -tovább! - -– Mi vagyunk az élet diadala, – súgtam a fülébe s elvontam magammal -már-már a zene ritmusára, nekivadulva és letörötten. - -Oh hogyne, mi vagyunk, bár egészen alázatosan, de mi vagyunk, bár alig -van már hitem, de mi vagyunk, s most már túl voltunk a tömegen s a -zenén, kis fonnyadt füvek és satnya fák közt voltunk s új szagok jöttek, -elrettentőn. - -Megállottunk egymás mellett, elfúlva és tanácstalan, mint egy ember-pár -egy sivatagban. Néhány perc telt el, oly rettenetes hatásokkal, hogy -mind a ketten szédültünk belé. Ki tudná kifejezni azokat a -megfejthetetlen érzéseket, az érzéseknél is rejtettebb, kényesebb és -titokzatosabb elváltozásokat, melyek legfinomabb idegszálainkon remegnek -végig a lelkünk legmélyebb homályában? Micsoda ismeretlen ösztönök -sugalatában történt, micsoda rejtélye volt egymáshoz csapott vérünknek, -egymásba fonódott végzetünknek, hogy merőben öntudatlanul, de -leoldódtunk egymásról, két vadidegen ember, aki voltunk. Mi jött közénk, -hogy így hirtelen magunkra maradtunk, mindegyik külön a maga emberi -életével egy-egy más világban, egy külön sorshoz kötve. Amint rám nézett -nyilván fölismerte, ami az ő számára örökre elveszett. Amint -visszanéztem reá, még egyszer fölszívtam magamba fiatal lényének végső -ragyogását. - -– Mi van? – kérdeztem aggódva. - -– Hullaszag – felelte. - -S most ő fogta meg a kezemet. - -Akkor jött egy ember, akinek mindent elmondtam. Nyugodtan meghallgatott, -bár egy kicsit a fejét rázta, és a következőket válaszolta némi habozás -után: - -– A kisasszonynak meghalt az anyja, Glöckner Amália, ezt tudjuk és -csakugyan itt van benn a házban. De nem ajánlom, hogy most megnézzék, -mert nagyon rossz benyomást fog tenni. Több halottal van együtt és ki -kellene keresni a sok közül s ez bizonyára kínos volna. Tessék várni -holnapig. - -– Úgy van – vetette közbe egy fürge hang mögöttünk. - -Megfordultunk. Egy fiatalember ült itt a padon néhány sárga ákác között, -a megszokottság minden kényelmével és igen otthonosan, mint egy régi -vadász, aki mindig erre jár. - -– Tessék várni holnapig, – folytatta közeledve – amig szépen -felöltöztetjük és felravatalozzuk, ha parancsolják. - -– Ha parancsoljuk? – kérdeztem elámulva. - -A fiatalember mosolygott és meghajolt. - -– Tudniillik ezt nálam lehet megparancsolni, – vallotta be finoman, – -amennyiben én vagyok, kérem, a temetési vállalkozó. Nálam tessék -megparancsolni a ravatalt és a temetést, és főleg temetési rendezéseim -dús választékát ajánlom szíves figyelmükbe. Lehet minden árban, formában -és stílusban, tetszés szerint. Ha parancsolják, koszorú-kocsival vagy -anélkül, két lovas hintóval, vagy négyes fogattal, gyászlovagokkal vagy -anélkül, énekkel, pappal vagy nélkül, minden ízlésnek megfelelően. - -– Jöjjön ide, – mondtam a fiatalembernek, félrevonva magammal, hogy a -gyászoló leányt megkiméljem e részletező kinálatoktól. - -De az ifjú, belemelegedve, folytatta igen brilliánsan, a szakavatott -árúsító inytcsiklandó készségével. - -– A sírhelyet is ajánlhatom, egyszerű, közép vagy díszsírhelyet -akármelyik temetőben, talán a kerepesi-úton, ami igen elegáns, vagy -Kereszturon, ami kissé messze van, a legcélszerűbb talán itt a -szomszédos Farkasréten, ami nagyon szép hely, nagyon virágos, kedvező és -barátságos és kitünő a levegő. - -– Hallgasson, – mondtam. - -– Már be is fejeztem, – felelte udvariasan. – Majd leszek bátor -benyujtani egy költségvetést. - -Igy jöttünk minden lépésünk egy-egy új sebével, minden hang és minden -szó egy-egy újabb gyötrelmével, így jöttünk átfűtve e halálos -atmoszférák tüzétől, amelyben minden emlékünk, minden lázunk és örömünk -hirtelen elhamvadva, sohasem létezett idők illuzióinak rémlett. S így -jöttünk hallgatagon és megtépázva, kifosztva és lerongyoltan, meddő -szerelmünk elmosódott nyomorában, két szegény fiatal, két bús állat -valami rettenetes valóságban, már-már agyonfáradva, sajgó tagokkal, -porosan és elrútulva, a leragadt könnyeink nyomával, fölkínzott -érzékeinkkel, olthatatlan bűzökben így jöttünk, tündöklő leány s egy -királyfi, akik voltunk hajdan! - -Holott az ápolónő is elénk gurult derüsen és kövéren, kis fürge nő a -maga borzalmas életével végöket járó betegek körül. - -– Nem hittem, hogy meghal, komolyan, hogy meghal, – hadarta mosolyogva – -ezért nem is hívtam a kisasszonyt. A tanár is csak későbbre hitte, hogy -meghal, mert azt mondta fiatal és öreg, ezt mondta! És tegnap még olyan -vidám volt, mint egy madár egy faágon s folyton azt mondta: jaj, a -Margit leányom, be drága, be áldott jó gyermek hozzám, jaj be drága, -folyton ezt mondta, és a kisasszony arcképét mutatta és cirógatta és -csókolta, és igaz, úgy is halt meg, hogy utolsó percéig szorongatta… - -Aztán gyorsan hozta az ápolónő, a mi maradt a beteg után, elmerült -nőisége utolsó emlékeit, szívalakú selyem retiküljét, a zsebkendőjét, a -kis pénztárcáját, teletömve papirpénzzel, amit még a leányától kapott. - -És a leánya átvette ezt, csöndesen és méltósággal, mint ahogy királynői -utódok a gyémánt-tiarát veszik át, fehér kézzel és remegő áhitattal. A -zsebkendőt megcsókolta, a kis pénztárcát megsimogatta, aztán visszatette -a retikülbe s az egészet a karjára fűzve, megindult. - -– Ez az én örökségem, – mondta. - -Azontúl nem is beszéltünk többé. S amikor mégegyszer az egymás kezét -értük, éreztük, hogy utoljára van. - -– Isten vele, – dadogtam. - -– Isten vele, gyönyörű, – felelte. - -A zene még játszott, amikor átjöttünk a kerten. A karcsú ember az -emelvény szélén, egész testében kinyúlva, döfködte a levegőt egy vékony -pálcikával, mely a zenészeket csakugyan lelkesíteni látszott. Figyelmes -szemek a pálcára meredtek, tiszteletteljes tekintetekkel, valami néma s -hirtelen tanácskéréssel, amelyet rögtön követtek is. A hegedüsök, gépies -karlengésükkel finoman reagáltak a jelekre, és hűen a karnagy előtt, az -egész ügyet vezetni látszottak. Mögöttük a gordonkások, a combjuk közt -barnáló hangszereikre hajoltak, gyöngéd figyelmességgel mint kéjes barna -női testekre s mégis fel-felpillantva időnként a cikkázó pálca -irányában, melynek celluloid fényessége megcsillant a napban. Hátrább a -brácsások dolgoztak meggyőződéssel és mögöttük a fúvósok arca ijesztően -kidagadva, a merev szemek riadalmát sugározta a vezénylő felé. A -fuvolák, klárinétok, oboák és egyéb fafúvók az erdei hangok sipító -üdeségét lihegték bele az egészbe s a vonósok melodiái fölött s a -rézfúvók harsány felhőszakadásai közt, kecses majmok lombhintáját -idézték föl e hangáradatban, melyet leghátul a nagybőgősök, egész -testükben megrándulva, gyorsan alászineztek mintegy a sötét pincék és -mélységek öblös hangjaival. - -És elkábulva a rokkantak figyeltek, fehér léggömbjeikkel sápadt arcuk -fölött, s mint nagy bús madarak ültek valami felperzselt tengerparton, -ahonnan nem tudnak felrepülni többé. - - - - -MÜLHAUSEN-NÉL A SZOMORÚ TISZT - -Drága jó Klotildom, ebben a pillanatban érkezem Bécsbe. Harmadfél napig -utaztam Párisból idáig, utaztam! Valami őrült szél sodort tova a -többiekkel akik menekültek. A mozgósítás első napja volt. Ami emlékem -van, csupa idegremegés és konfuzió. A fejem forog. Testben és lélekben -összetörve, még minden tart bennem, az egész forgatag! Fölkínozva, -valami benső zúgást érzek s a vérem úgy lüktet, hogy szinte hangja van. -Itt ülök egy kis asztal előtt egy villamlámpa fényében, a Hotel -Sacherben, de vajjon csakugyan itt vagyok-e, kérdem. Mintha meg sem -érkeztem volna. Mintha még gurulnék, álmodnám, nem tudom. Késő este van -és csend van és minden harsog a csendben. A vonatok amelyeken jöttem, -fölváltva, átszállva, és a vonatok amelyek a párhuzamos sínpárokon -együtt robogtak velem, amelyek szembe jöttek, elhagytak vagy megelőztek, -mintha örökre az agyamba kalapálták volna végtelen vaggonsoraik -kerékritmikáját, egész vastömegük ütemes dübörgését, a gépeik ijedt -füttyeivel, mint a sikongó felkiáltójelek! Bepréselten, emberi datolyák -vagy malagaszőlők fürtje, az utasok az egymás leheletét szívták az -alacsony fülkék és folyosók fullasztó levegőjében, bár minden ablak -tárva volt. Érzékeny női mellemnek, noha egész szerény emelkedésű, olyan -krizisei voltak e rettenetes torlódásban, hogy följajdulva, úgy éreztem, -az egész keblem szétmorzsolódik, mint két apró opálgömb, amint rejtenék. -Elfúlva s azzal a rejtélyes energiával, mely bizonyos női féltésekből -ered, mégis csak eltudtam vergődni a vaggon lépcsőjéig, s ott kuporodtam -össze a nyilt ajtó sarkában, a hágcsón, arccal a töltésnek s a -szomszédos sínpár végtelen vasszallagjának, mely mintha együtt rohant -volna velem s lobogó fátylaimmal a szélben! Az arcomat még perzseli a -levegő, a szám sebes, a fülem gyulladt a fölkuszált hajam alatt. Olykor, -mint a villám cikázott el mellettem az éjben, kivilágított ablakai -tűzcsóvájával egy-egy vonat a szomszéd vágányon, ellenkező irányból. S -izzó gőzei és füstjei elsüvítő máglyájával oly hirtelen tört elő a -sötétben, hogy csak elkésve tudtam lehunyni a szemem. Életveszélyes -helyzetemben ilyenkor, az egész massza, az egész robaj mintegy nekem -torlódott, rajtam gurult és rajtam dörgött el, egy pillanat elkábító -lármájával valami kéjes rémületbe olvasztva. - -Ezeket a vonatokat már a háború sodorta. Ezeken már csapatok mentek. S -így jöttem magam is, e felkészülő vasfergetegben, a háború első óráiban. -No de most itt vagyok, kimerülten ugyan és megkínzott idegzettel, de itt -vagyok. No és aztán? De hiszen ha ez volna minden, minden! Más is -rohant, más is szenvedett. Ha csak erről volna szó! Ha lerogyva ide, egy -hotelszobába végre, csak arról volna szó, hogy kissé rendbeszedjem -magam, megfürödjem, kinyissam a bőröndjeimet s leüljek írni, hogy -megnyugtassalak. Mozgósítás, franciák, nemzeti téboly és pokoli -rettegések, – de hiszen képzelheted, mi lehetett ez, micsoda kép, -micsoda muzsika, micsoda Babylon, micsoda fölkavart hangyaboly -elrémítően fölnagyítva, micsoda méhkasmiriád feldöntve, a forradalmi -izzás és lárma oly szakadatlan harsogásával, mint egy permanens -orgonajáték emeletes síptömegekkel, fergetegszerű hangáradattal, s ami -betöltené az utcákat, a tereket, az egész várost, az egész végtelent, a -levegőt, az egeket! No de most vége, élek! Ha csak erről volna szó! Ha -nem rémüldöznék e néhány szál papir előtt, amely az írásomat várja. Ha -nem volna zürzavaros emlékeimen túl, rohanó embertömegeken, kigyúlt -pályaudvarokon túl, lázas visszhangok mélyén valami, ami rettenetes! Ha -nem kellene, hogy szétzúzzam a fejem! Mi történt? – kérded nyilván drága -Klotildom. Mi történt? – kérdem magam is. És elrémülve, úgy ülök itt, -egész lényemnek valami rejtélyes megkettőzöttségében, amelyből az egyik -figyeli a másikat. A másikat? Melyiket? Aki voltam? Aki vagyok? Nem -tudom. Az egész életemből úgy oldódtam ki, olyan szédülten s olyan -olthatatlan fáradsággal, mint tánc után egy forró szoknyából, mely -lehull a lábaimhoz. Itt vagyok magam mellett és magam mellett vagyok -itt! Fölgazdagodva és lerongyolva, mintegy az önmagam roncsát cipelem és -olyan csodálatos izzás vesz körül, mint távoli báltermek atmoszférája, -egész ragyogó éjszakája, amiből még maradt valami. El vagyok ragadtatva, -nem tudom micsoda borzalmaktól! És a gyönyöröm elrettent, mint egy -isteni ital egy véres szélű pohárból! Ragyogok a sötétben és egy árny -vagyok valami tündöklésben. Egy nagy némaság s egy nagy hang! Egy seb és -maga az élet! Mi történt? És fantasztikus utazásom, a hágcsón, az éjben, -a szélben és a füstben, a szemközt jövő vonatok elsöprő rohamával, -mintha csakugyan az életem végső értelmét jelentette volna. Elveszve a -térben, kihajítva és fölperzselve, csakugyan úgy tünt, hogy már nem is -vagyok a földön, míg a többiek, a tömegek, még csak készülnek a halálra! - -Ennek a leendő nagy aratásnak én vagyok az első holt kalásza. És -gyönyörű az, amint ez a készülő emberkazal felgyűjtött magához elsőnek -engemet. Érts meg, én elvesztem. Érts meg, ez az én kis szögletem ebben -a nagy háborúban. Ez az én kis szomorú életem, az egész nagy álmom, ami -volt! Mint egy csöndes virágcserép az orkán előtt, mely fákat tép ki, -egész erdőket! Én már repültem! Oly lényegtelen s oly rettenetes mégis, -nem több s nem kevesebb a magam obskurus életénél. Egy nő élete! mondaná -Maupassant. De itt van e fergeteg küszöbén ez az élet, a szédületes tér -legelején, eltaposva a legelső lépcsőfokon, mely e véres kilátásokhoz -vezet. Parányi igen, de hogy megy a szélben, hogy gurul, röpül, mint -egyetlenegy szőlőszem egy végtelen szüretből! A végzetem fölfűződik ide -ehhez a tébolyhoz. A sorsom idetapad minden titkával. Hol van a -történetíró, aki ezt meglátja valaha? Aki e nagy események körül -fölkutatja majd azokat a lázas és véres hieroglifákat, mint a -széljegyzeteket egy rettenetes biblián? Hányan lehetünk itt nők, -bekapcsolva százféle változatban, százféle tragédiákban! Hányan lehetünk -itt szétmarcangolva, nem a családi kötelékek megtépett nyomorában, nem -anyák, árvák, nővérek, özvegyek, akik sírnak, de nők, akik elvesztek s -akikről soha nem fog tudni senki! Oh istenem, írjak még, írjak?! Holott -nem lehet kitérnem. Talán sohasem beszélünk többé ebben az életben. -Talán szóval soha nem is merném. Az egyik figyeli a másikat bennem. Mit -mondjak? Boldog vagyok a rémülettől, hogy így ébren van bennem minden s -nem tudom micsoda ösztönöm az, mely a gyönyört keresi és szürcsölgeti -vissza írásközben, egy kis hotelszobában, egy kis lámpa alatt!? Nő -vagyok még, vagy nő lettem, mindegy drága szivem, itt vagyok! Úgy nézz -végig e sorokon, mintha a portrait-em lenne, most csakugyan én vagyok -itt, mégegyszer ez éjjelben, Bernay Adrienne! Neked írok, magamnak, egy -harmadiknak, oh ne is kutassuk már! Úgy írok, hogy éljek még, hogy -tartson még, úgy írok, hogy minden érzékemre megy, hogy kis titkos -rezgésekre megy, apró és rejtett borzongásokra a létem legmélyén, mint -egy hárfa húrján, amit rejtenék. Szédülök a vágytól, hogy megmondjak -mindent! Kimerült vagyok, agyongyötört vagyok s valami lázas hév van -bennem, ami kerget mégis! Félholt vagyok és egész üde, hogy írjak! -Szavak, hangok, sikolyok és zokogások úgy torlódnak az agyamban, hogy az -értelmüket szinte letörik egymáson s még ki sem fejeztem egy érzésemet, -mikor már elsöpri száz másik s amit leírnék, már meg se kezdhetem, úgy -jön utána más és más, az egész lelkem százféle fulladásban. Ne is lepődj -meg ezen a kuszaságon; máskor tudtam írni neked rendesen úgye? De most -le vagyok rogyva a betük közé, a sorokba. A vonal gyötör, amit egy-egy -szó alkot, a kép is bánt, amit visszaadnék, oly epedőn csüngök még az -értelmek realitásán. Mindattól, amit kifejeznék, még messzebb röpülök, -mint lépcsőfokokról valami nagy magosba, a szineimből még izzóbb -árnyalatokba, a szenvedélyből még lázasabb tüzekbe, a mámoromból még -nagyszerűbb egekbe, amelyeket nem ad vissza semmiféle nyelv. Ami szép -van itt, még szebbet hoz magával, ami ragyogó, még ragyogóbb, még -istenibb s az egész írásom csak arra való, hogy fölszálljak oda, ahová -senki el nem megy. Mint egy másik életből, egy másik rendeltetésből árad -és zúg föl bennem, amit olvastam és átéreztem valaha s amint így föl van -oldva bennem és föltúlozva a magam érzéséhez: mintha egy megtisztúlt -csúcsa volna, átszűrten és ujjongva, egy jobbik végzetemnek. Valami -vergődő ösztön ez, valami lappangó tradiczió egy elveszett világból… Hát -tudom én? Valami van, ami egészen új előttem, a gyötrelmek és örömeim -mélyén valami van, valami marcangoló megismerés. Holott nincs semmi -ellenőrzésem, semmi ítéletem többé. Mint egy áldozat elviseltem mindent, -és egyszerűen le vagyok sújtva a beteljesedés alatt. Egész új ízek -vannak a számban. A torkom kiszáradt rettenetes zamatoktól. A szívem itt -ver fönn, magosan. Mülhausennél ott volt a szomorú tiszt. - -Oh ott volt, ott volt, ha csak olyan egyszerű volna ez! Hol kezdjem, -hogy követni tudjál, meddig menjek vissza az események sorrendjében, -hogy jól megértsél mindent? Hiszen már eddig is, az összes apró -tényeket, melyek ezt az egész nagy találkozást alkotják, ezt az -egymásraismerést Mülhausennél, Elzászban, lépten-nyomon elsodorja előlem -éppen az a forró tartalom, amely áthevíti őket. Mint a tűz körül, -amelyhez nem lehet hozzányúlni, látod csak kertelek és ihegek. Már -mennyit írtam, hiába! Mit tudsz rólam e hisztériás lázon kívül, amelyben -itt ülök egy órája már, elkábulva és remegőn. Láz, mámor, rémület s mi -minden még, ami bizonyos érzéki emlékezések körül, mint az izzó pára -száll a nő szivében s mindent fölszít újra, mindent ami elmult -föltámaszt újra, megmozdít újra, fölkavar újra mint egy szunnyadó -gyöngyöt, micsoda mélységekben, ez mind itt van, ez mind gyötör és -elbűvöl még, a valóság oly megrázó erejével, hogy szinte szédülök a -kéjtől. Míg úgy érzem, hogy a tiszt itt van velem, a gyönyöröm éppen az, -hogy egyedül vagyok. Micsoda rettenetes ereje ez az emléknek! S micsoda -ájulat lehetett az, amelyet napok multán úgy érzek vissza, mintha még -mindég tartana! - -Légy irántam elnézéssel, drága Klotildom. Add ide nekem azt a csöndes és -áhitatos szívedet, könyörületes megértésed minden jóságával. Már ne úgy -nézz engem, mint eddig, azokkal az okos és dédelgető szemekkel, egész -tekintetednek azzal a mosolygó és elbűvölt csodálatával, mely a lelkedet -mintegy felém sugározta, a föltétel nélkül való szeretés és ragaszkodás -olthatatlanságával. Az életem idáig, ha nem vagyok szerénytelen, és -kissé a magam lénye is ha szabad mondanom, és az illuzióim önmagamról, -mert sajnos csak illuziók, talán igazolták is hajdani rajongásodat azért -a Bernay Adrienneért, aki tudott szenvedni, lemondani és felejteni -főleg, ahogy szeretni tudott, mert az a legnagyobb a nőben, amit el tud -temetni bizonyos valóságokból és micsoda áldozatok árán, ha az álmait -nem érik föl. Te tudod, ki vagyok én, hol kezdtem én, abban a bernai -kastélyban a gyönyörű apámmal, aki az anyám halála óta a posthumus -idézgetések rémes gyönyörébe esett s a tébollyal végezte. Aki az -életének szenvedélye volt, drága kis francia nő, Glory de Dijon, mint -egy rózsafaj neve, kis édesanyám, kis édesanyám ott élt vele, velünk, -továbbra is Bernán, bár már az erdőszélen pihent, két fűz alatt, egy kő -alatt a földben, de visszatért onnan, visszatért egy fantasztikus -festészet mámoros produktivitásában, mely elepedve a halált ostromolta. -Lebegő árny nagy hófehérben egyszer, vagy halotti dáma ünnepi feketében, -ahogy a képzelet ép feltámasztotta csöpögő olajszínekben óriási -vásznakra, itt tűnt föl köztünk, itt virult tovább, előbb a kis kápolna -falán, aztán az összes falakon a szobákban, minden falon és minden -szobában, a folyosókon és a tornácon, mindenütt! Százféle változatban, -százféle hangulatban, felfogásban és világításban, a holtakról festett -képek néma és védtelen panaszával az egész házat benépesítette a színek -nyüzsgésével, a különböző és mégis egyazon fejek kivirulásával, a -százfélében is egyféle arcok meredezésével s csak annál maróbban adta a -halált, hogy az élet minden hevét volt hivatva felidézni. Mint leány, -mint menyasszony, mint hitves, mint anya kisértett, mint tündér lebegett -elő egy tó közepéből, egy rózsakert mélyéről, mint királyleány tünt föl -egy regényes erkélyen, mint bálvány egy kőoszlopon, mint női isten egy -oltár fölött, fölfeszítve, tragikus meztelenségben! És a vásznak egész -erdején át, már minden lomb és minden levél az ő arca volt, az ő szeme -volt, minden fa törzse elkínozva, az ő teste mámoros kanyargásokban, a -sírból való visszatérés smaragdkő tekintetével, fagyos izzásával, amint -e képtelen és emésztő munka hosszú éveken át, már a tébolyt surolta! -Tragikus festő, még mindig idézte, kergette, hívta vissza egy -festékoceánon át az elborult agyával s aki ott rogyott le végül, az -állványának dőlve kis édesanyám csontvázképe előtt, a legrémítőbb -józanság előtt, mikor már őrült volt! - -Miért, hogy én is visszaidézgetem mostan ezt a halotti galériát, mikor -magamról írnék voltaképen! Miért hajszolom drága, gyönyörű Glory anyám -kisértetét egy végtelen arcképsorozatban a bernai kastélyfalakon, s az -apámat, aki mint egy színkovács, hasztalan kalapál egy sír előtt, mely -soha többé nem ad vissza semmit. Minden meddő, nem? és hol van az az -élet, mely végkép elmegy, mondd! s maga az élet, míg tart is, mit -jelent? Ne csodálj többé, már én nem vagyok a régi Adrienne, büszke és -méltóságos kisasszony, mint egy princesz, ragyogó, túlnőies is, hogy még -mindig leány legyen, huszonnyolc éves, hallgass! magam is alig hiszem. -Igy mult el s így fog elmulni minden, Klotild, a gyermek is a szülei -után. - -Most már csak úgy nézz, részvéttel és sajnálkozva, ezt legjobban -szeretném. Minden jó és nagy tulajdonságomért is csak sajnálkozva -nézzél, a bátorságomért is, hogy így tudtam élni árván tizennyolc éves -koromtól fogva, mikor az apám elmerült s kívüled már nem volt senkim a -világon. Akkor jött Kazy Ábris, tudod, no most ez is, hogy itt van újra -Kazy Ábris! Mit mondjak? Szerettem? nem szerettem? és hát csakugyan itt -van, vagy inkább hol van ez már, ez az egész régi történet, mint egy -sírkő beleomladozva bizonyos hősi megadásokba, csöndes és mély -rezignációkba, mint csakugyan egy kő a földbe s amelyet az ember mégse -ismer már! Mégis, ami ez volt, azt nem lehet megmondani, mert nincs reá -se hang, se szó. Ami volt, az csak azt jelenti, ami soha meg nem -történhetett, s amire az ember azt mondaná: csalódás, ha más is nem -mondaná ezt. Sebek oly mélyen, hogy már nem is látszanak. Nagy benső -gyászok úgy megsüppedve bennünk, hogy a létünk már csak belőlük hajtja -ki megmérgezett lombjait. Hát nem voltam vidám és kacagó mindig, ami a -legrettenetesebb! Két évig jártam jegyben, ha igaz, de mi volt ez akkor, -egy pillanat! Nem voltam türelmetlen. Az áhitatom még a multakhoz -kötött, tragikus szüleim emlékéhez, mint ahogy az apám maradt leláncolva -halálos hűségben az anyámhoz. Bús leányságom poézise úgy zengett -mögöttem mint egy távoli ének erdőkön át, az egész lombsűrű -szurdinájával. Még akartam hallgatni, élvezni, még meg akartam tartani, -még meg akartam óvni a házasélet kontaktusától, mely ha nem is téríti el -minden érzésemet, mégis csak más irányokba vezet. És olyan tiszta -voltam, no látod tiszta, tiszta, kiváncsiságok és nyugtalanságok nélkül, -egy igazi leány! Künn, falun nőttem fel, nagy udvarok és kertek előtt és -szabadon a fényben és a lelkem szűzi és szemérmes maradt, hogy soha -semmiféle kutatgatás nem bolygatta meg, mert minden ott volt a nyilt -titkok fönségében és minden élt és szeretett! Egy kézszorítással -beértem, egy melegebb tekintettel egyenesen szemtől-szembe, egy csókkal -ritkán, amelyhez behunytam a szemem. Ábris szép volt, komor és -hallgatag, mint egy szinész a filmen, no még mindig itt van, de milyen -furcsa, hogy így látom most, mint egy plakáton ezt a sötét gavallért a -keserű szemével! Oh, hazudott, ugy-e, de hiszen tudod, hogy hazudott, -mit hazudott, hogy gázolt végig minden álmaimon, mi volt mögötte, -micsoda nő, micsoda kötelék, micsoda sívár romantikája holmi titkos -viszonynak, elrejtett gyereknek, mi minden még, micsoda kétségbeejtő -banalitás! És csak ez volt, amit nem tudtam elviselni, Bernay Adrienne, -ezt nem, ezt a kereskedősegédi donjuanizmust, nem! Akármi mást, -akármilyen multat, nem tudom, amit akarsz, de valami bravurját a -gazságnak, ha már gazság kell, hogy legyen, valamit ami a sárban van, -nem bánom, de mégis szárnya van! Tizennyolcéves voltam, ugy-e? S hol -voltam akkor, micsoda csúcsokon! Amit otthon láttam Bernán, hajnalokat -nyáron, mint a pokol, téli reggeleket mintegy kristályüveg ragyogásban! -Ami morajt és zajt hallottam a tanyákról éjjel, a jászlak rejtélyes -melegéből, tehénbőgéssel, betlehemi legendákat! Ahogy jött kis Glory -anyám, míg élt, piros szőlőfürtökkel a hajában, a kerti szüret idején, -ahogy dalolt magyar nótákat átfinomítva a maga francia akcentusára s -olyan üdén, mint a pásztorsíp! Ahogy az apám, elmámorosodva, fölkapta s -vitte mint Atlasz a földet s apró női lábai a rózsaszínű -selyemharisnyában lelógtak a dáhliákra, a tengernyi virág közé! S ahogy -később, elborult agyával, drága ember, fölsírta hozzá a festék minden -lázát, a fájdalomban eltorzult képzelettel, ez mind, ez mind fölcsigázta -a lelkemet az élet nagy igéretéhez! Magam is elmámorosodva, micsoda -rejtélyes szépségek zengésével jártam, mint egy részeg hárfával a -szívemben, s úgy jöttem elfúlva, bizonyos alkonyatokban, elakadt -lélegzettel a gyönyörtől, hogy szinte túlrezgett rajtam minden, az egész -nagy melódia, az egész nagy tiszta extázisom végig a kerten, virágokon, -az egen, a végtelenben! - -No látod, drága Klotildom, mennyi szó, mennyi emlék s micsoda nagy -éjszaka ez! Az ember eltünt, a régi ember s egy másik jött Mülhausennél! -Ami idő eltelt kettejük között, az én időm volt, bár kikötöttem már a -túlsó parton és mentek az évek, az évek, az évek, nyomtalanul és -súlyosan. Nem, nem mondom többé mit szenvedtem, rég túl vagyok, minek? -Te láttál engem, minden hitemben szétszaggatva a sírástól véres -szemekkel, amint fizettem az illuzióimért! Te láttál engem gazdagon, -függetlenül, híres kalapjaim alatt a nagy szőke fejemmel, szinte -tündöklőn, oh a gyönyörű leány! ahogy suttogták mögöttem, Bernay -Adrienne, és aki ment, aki ment, elundorodva, aki ment! Ki volt az én -számomra többé? Senki, csak én magam már, egyedül, egyedül az öreg -komornámmal, a könyveimmel, a két kis kutyámmal, a rettenetes -éjszakáimmal, mikor úgy feküdtem le aludni, hogy minden csillárt -felgyujtottam magam körül s kinyúltam az ágyamban, mint egy ravatalon, -izzón és fagyosan a fényben. S még te voltál drága szivem, akiben -megenyhültem olykor, aki figyelted és elviselted zajos jókedveimet, a -nagy kacagásaimat, oktalan, céltalan bele a világba, az emberek arcába, -ha szembe jöttek velem az utcán és aki szerettél engem. Azontúl csak -éltem ugy-e, mint egy gyönyörű apáca, aki nagyszerű ruhákban járna és -csak páholyba az operába és dús prémekben a Váci-utcában, óh szűz apáca, -szűz apáca, holott már megvan huszonnyolc éves és aki fütyülne a -világra! - -Aztán van a világ, látod, amelyik visszafütyül és van az élet, mely nem -ad ingyen semmit, még azt az ízzó melankoliát sem, mely mindentől -elfordult már és nem kér többé semmit. És van valami, ami az életnél is -erősebb, valami nagy áradat és rettenetes mozgás, amelyről ép úgy nem -tud az ember, mint ahogy a föld nincs nyilván beavatva a maga forgása -titkaiba. És mi van még? Oh, ha tudnám! Az van, hogy az ember él és -felgyűjt magába mindent és eltaszít magától mindent és az van, hogy -mégis minden megmarad és mégis elvész minden és az van, hogy az ember -mégis csak él! És az van, hogy nincs semmi és minden ott van -nagyszerűen! És az van, hogy elmentem Párisba a kis öreg francia -komornámmal a mult hónapban. És az van, hogy hirtelen, nem lehet lakni -tovább a Hotel Friedland-ban. És az van, hogy az utcán zászlós-lobogós -katonák között, üvöltve rohannak ujjongó s keserű tömegek s a -pályaudvarokon egymást fojtogatják, menekülő idegenek, hogy egy kis -helyük legyen. És még az van, hogy Mülhausennél a szomorú tiszt ott van. - -Már most, nézd csak, a kis öreg francia nő nem akart visszajönni, többé. -«Nincs célja», mondta, «és minden még sokkal rosszabb volna», mondta, -«hát nincs igazam? Oh, nem vagyok hűtlen, de most a világ vége van és -kis vén anyóka, cseléd, vagy komorna csak azt teheti, hogy otthon marad, -ha már a hazája bajban van!» És sírt igaz, vén Marika, sokáig sírt s a -kezemet csókolta s úgy kisért még roskadozva a pályaudvarig s a nagy -nyilt peronokon végig, kis törékeny egy emberoceánban és egyszerre csak -eltünt, hiába kerestem, hívtam, kiáltgattam a nevét, az áradat -elsodorta. Már nem is bántam, annál jobb! Itt van családja s egy nap -megint, ha vége lesz, jöhet vissza, ha akar, hát nem igaz? - -S akkor már indultunk is, oh indultunk, mint egy emberi rakomány, mint a -holt masszák mint egy rengeteg hullatömeg egymásra hányva, elfúlt -lélegzettel. Fekete vaggonok, az emberi hús keserű súlyával, gőzölgő -párolgásával s bepréseltségével, végtelen kocsisorok mintegy kiduzzadt -ablakokkal mint a dinnyéskosarak, a hágcsókon szorongó emberfürtökkel, -úgy rázkódtak meg az első kerékforgásra, mintha ki akarták volna hányni -magukból ezt az egymásra csapott szállítmányt. A fülkék padozata -ropogott, a falak recsegtek s az egész végtelen kocsisor, egymásba -torlódó vastömegével, mint egy érces menydörgés harsogott, a láncok, -ütközők, rúgók, fékek és ablaküvegek felhörgő zsivajával s amelyet -elrémült női hangok túlsivítottak, mint megriadt kórus szopránjai egy -őrületes zenekar hanglávája fölött. És férfiak dörögtek kétségbeesett -vitákban. És gyermekek sírtak, mint a megkéselt angyalok, valami -tragikus monotoniában az egész vonaton végig, az éjszakában. Tükrök -betörtek csörömpölve és üvegszilánkjuk, mint a kristályzuhatag, mint egy -leomló üvegcsillár minden ragyogó darabja, mint egy ezüstpatakzás zúdult -a tragikus utasokra. S amint megállottunk minden kis állomáson, egy-egy -őrház előtt is, a nyilt pályán is gyakran s amint megindultunk újra, a -pokoli vasrengések meg-megismétlődtek újra, az egész tánc, az egész -fölfordulás, új hangok és új morajok kiséretével, őrködő lámpások -nyikorgásával a sinek mentén, szemközt jövő vonatok elsüvítő -forgatagával, távoli és közeli füttyök röpködő kérdőjeleivel, a -túlfűtött gépek lihegésével, fölperzselő gőzrobajával kavicstömegekre, -melyek fölporzottak és visszaestek, zúgva, mint a jégeső. És mindenütt -csapatok jöttek és mentek, lovak dobogtak fürge ügetésben, mélabús -szemekkel a teherkocsik mentén, ágyuk gurultak trénszekerek zörgésével -és tábori konyhák bádogcsörömpölésével, tüzérek botorkáltak nagy durva -csizmásan a sinek útvesztőiben a félhomályban, és kis hatonák loholtak -és rohantak és felkészültek és felkaptak a vonatokra fürgén, jókedvűen s -ügyesen, mint a színes majmok, kelet felől az összes állomásokon. És -füst szállt a violaszín lámpák körül a szűk perronok zajos aszfaltján, a -sok fiatal fej fölött, sok színes sapka, tüzércsákó, vértessisak fölött, -mint egy rengeteg barna fátyol rongya, százféle ornamentikában, könnyed -és elomló arabeszkben és figurában vagy tömör és maró felhőzetben, -túlsúlyosan hogy felemelkedjen s amelyből elmosódott fénylésükkel a -fegyverek csillogtak elő, a puskák némán, a kardok csörögve. És minden -perben megindult egy vonat vagy jött egy vonat s gurult tovább a -vasmasszák dörgésével, ezernyi torok vidám kiáltozásával, hazafias -énekével, föllelkesült harci készségével és eltünt az éjben, az utolsó -vaggon hátfalával e távozók mögött, mint egy nagy széles spanyolfallal, -amelyről egy vörös lámpa nézett vissza és beolvadt végül a sötétbe. És a -füstben és a gőzben és a búcsúzásokban is itt-ott és a franciás -aposztrofálásokban, szóviccekben és obszcenitásokban és a -vezényszavakban, patkódübörgésben, keréknyikorgásban, villamfényben és -fegyvercsörgésben, dalokban és vasdörgésekben, nagy füttyökben, -gőzpuffanásban és kis csengők ezüst kerepelésében volt valami -félelmetes, valami túlfütött, emberi idegzetektől, sorsoktól és -hivatottságoktól, reménytől, rettegéstől, fegyelemtől, megadástól és -lelkesedéstől áthevitett atmoszféra, mely egy mérhetetlen nyomort -kergetett, valami vihogó vérförtelem csiráit sodorta, mint egy halálos -ragály, egy pokoli métely, egy irtóztató pestis bacilluskulturáját, amit -kihánynának a szélbe, a fénybe, egy zakatoló emberiség közé! És ez a -túlfeszültség, ez a keserű izzás, az idegek minden rezgése és remegése, -mint egy rengeteg húrrendszer, melyet megtépázna a szél, átragadt a mi -vonatunkra is, a mi lelkünkre, a mi agyunkra, meggyötörve ahogy -szorongtunk, túlzsúfoltan és fulladozva, elkínzottan és kormos arccal a -fülkék mécsei alatt, mint egy üldözött karaván, mint egy kitagadott -tömeg, távoli hazák leprásai, akiket elkergetnek! Hogy jöttünk a -határra, micsoda utakon, alagutakon és fordulókon át, micsoda kerülőkkel -jöttünk, nem tudom. Egyáltalán valami rémes céltalanság volt egy -eltévedt mozdony rohanásával, visszaszökkenéseivel, hirtelen -fékezéseivel s nekilendülésével, mint az akadályugratások, ide-oda -hullámzásával, kanyargásával, el- és visszafordulgatásával, a homályt -döfködő irányváltoztatásával, eliramodásaival s hátrálásaival, amint -nyilván az útját kereste, őrült gép és csak ment és ment és gurult és -vonszolt bennünket, akik utaztunk, utaztunk valami sajátságos vakság -érzetében s nem tudtuk hová! - -Aztán mégis, egyszerre, Mülhausen volt, a határ volt, a svájci -csatlakozás reménységével. A francia Mulhouse végtelen mezősége volt, a -svájci horizonttal, álomszerű távolságokban. Mint a nyáj vágtattunk itt, -kivergődve a vaggonokból, majdnem felüdülten és megváltva a szabadban, -az alkonyat rózsaszínében, mely nyugat felől csöpögött az égre s az -egész boltozatot ellepte valami végtelen sziromhullással, mint egy -rettenetes rózsatő, kinyilva, s amelynek szára nincs! Egy véres kupola -volt fölöttünk, azzal a rejtélyes színfestéssel, amelyben a természet -oly gyakran összeolvad az emberi dolgok jellegével. Háború van! -reflektálta az ég, mint egy tükör, a földet. És tizenkét kilométernyire -voltunk bizonytalan pályaudvaroktól, a nagy utakon, az úttalan térben és -nem tudtuk merre menjünk. Mint a birkák, lihegtünk, rohanva, -tanácstalan. Valami keserű és nagyszerű vándorszinész társaság -benyomását kelthettük zürzavaros kiáltozásainkkal, a fátylainkkal, a -bőrödjeinkkel, pittoreszk züllöttségünkkel, mintegy a társadalmon kívül, -kivetve egy határszélen, ahonnan tovább menni nem lehet. Egészen biztos -volt, hogy elkéssük a csatlakozást, ami katasztrófálisnak tünt. Öreg -emberek sírtak, mint a gyermekek. Kis gyermekek elkomorodtak, mint a -vének. És az anyák haja lobogott. És valami nagy tehetetlenség terjedt. -A távolság s az út, amit még teendők voltunk, már eleve legyőzött -mindenkit. Sokan megadták magukat ez utolsó erőfeszítés előtt. Valaki -énekelt egy bőröndön ülve énekelt! azzal ez konok rezignációval, -amelyben egy mártir hal meg egy ideáért. Mégis, egy-egy csoport -elindult, egy-egy energikusabb vezetővel. Mások is, elvánszorogtak, -kimerülten és kétségbeesve, a földönfutásnak azzal a megkapó és mámoros -jajveszékelésével, azokkal a zord és drámai mozdulatokkal, melyeket, ha -a szinpadon lát az ember, nyilván hazugnak érez. - -És én is mentem és szaladtam az éjszaka elől, mely közeledett. Nagy -árnyékok támadtak. Rejtélyes hangok hallatszottak. A távolban -szakadatlan dübörgéssel katonavonatok gurultak. Egy csengő szünetlenül -csengett a mélyben. És a dülőről láttuk az úttestet, ahol hatosfogatok -gallopoztak szürke ágyuk előtt, súlyosan és könnyedén, a lovasaik -ostorcsapkodásával, mint az álomképek a homályban, mint a walkürök -porfellegekben. Holott már alig birtam tovább. Nem is a gyaloglás -merített ki néhány kilométeren át, dülőkön, mezőkön, kis kavicsos -utakon, hegynek föl és le, sőt talán nem is voltam fáradt. Te tudod -micsoda energikus vagyok, ha kell, micsoda szivós és ajkbaharapó, ha -arról van szó, hogy bírjam s ne engedjek. De itt volt valami átható -magány, mely mint a zsírt csöpögtette a lelkembe elfullasztó -melankoliáit Már nem láttam senkit magam körül, mikor az este rámborult. -Talán el is tévedtem gyors kerülgetéseim közben egy mocsaras talajon át, -a szárazabb ösvények irányában. De egyszerre csak itt állottam egyedül a -térben, amelyen denevérek suhintották át hangtalan röpködésüket. Valami -rettenetes érzés fogott el, oh nem ijjedtség, nem gyávaság, de hiszen te -ismersz engemet! Hajdan Bernán, egész éjjeleken át bolyongtam az erdőben -bagolyfiók után. De itt ez más volt, teremtőm, micsoda!? Valami -kimondhatatlan szomorúság, az estében párolgó földek nyers szagával, -távoli árnyaival és mécseivel, elsikkadt hangjaival, mint egy utolsó -szó, egy utolsó kiáltás egy vigasztalan égboltozat alatt, mely ráborult -az egész tájra, az egész végtelenre, mint egy töredezett üvegmenyezet. -És nyugat felől, egész távoli felhőszélek, a naplemente izzásából -egy-egy utolsó rubintfolttal világítottak még, mint egy messzi lámpafény -az égen! Elfúlva, minden idegem reszketett. Úgyszólván önönmagamtól -rémüldöztem, a testem súlyának valami sajátságos és ismeretlen -érzetével, mintha önmagamat kaptam volna föl, önmagamat cipelném -roskadozó vállaimon. Csakugyan minden súly rámszakadt, az életem egész -terhe még föltúlzottan a kimerültségemen, egész megsebzettségemen egy -húsz órai út alatt. Elveszve a térben, az éjben, egészen egyedül és -meghajszolva, egy megváltó gondolat nélkül, mely megnyugtathatott volna, -szülők nélkül, kötelék nélkül, egész nagy sivár életem szinte fizikai -dimenziókban adta vissza itt a maga nagy magányosságát a világon. Az -egész nagy tér kihalva s elborultan, a lelkem képe volt. Elsodorva és -vigasztalan, vajjon hová mehettem még? És elfakadtam sírva, egyedül! S -úgy jöttem tovább, vonagló szájjal, mintha valami dalt dudolnék, egy -dalt! Még órákig mentem, nem tudom. De valaki kiáltott ekkor. «Itt nem -lehet!» S egy kéz a fátylaimhoz ért. - -Oh egy kéz Klotild, egy arc, egy árny, egy ember, egy francia -katonatiszt. Mindez kis darabokban, kis részletekben, egy-egy rézgomb -fénylésével, egy kevés aranyzsinorral, egy félarccal megvilágítva, amint -egy lámpás lengett köztünk a sötétben, a zárt sorompók előtt. És -messziről Mülhausen világított távoli fényekkel, etörpülten a föld szine -fölött. És nagy zúgások hallattszottak, mint egy erdő, ha menne, ha -menne, ha elvonulna a lombsűrűje visszhangjával, vagy mint a -templomhajók mélye távoli orgonák búgásával, egy frenetikus ájtatosság -zsivajával mértföldeken át. «Itt nem lehet» ismételte a hang s akkor ott -volt a lámpa az én arcom s egy másik arc között, egészen közel két barna -szemhez, mely rámmeredt s csodált. Oh csodált, igen, rögtön az első -pillanatban. – «Valami gyémántot leltem!» mondta és nevetett. Mert az -lehettem csakugyan, valami talált ékszer, fölbukkanó tündér az éjszaka -végtelenjén, fehér fátylakban lobogó jelenség, a halvány arcával, a -könyes szemével, eltikkadva és védtelen. Így vannak nagy első percek, -amelyekben már minden benne van, egész beteljesedése a dolgoknak, mint a -befejezett sors a születésben. Ha magához von ez az árny, ha a barna -szeme fénylését elmeríti az enyémbe, ha ajkon harap, nyilván nem is -védekezem. Szédüldözve, minden fölfeszült idegem azt az utolsó érintést -várta, azt a végső fuvallatot, hogy vége legyen, hogy minden -megszakadjon bennem. Valami rejtélyes vágyam volt, aludni, meghalni, -elveszni abban az öntudatlanságban, melyet a test kínja nem kisér s -amelyből a lélek elszáll, mint egy madár! Tántorogva egy falnak dőltem. -De a lámpa lengett. Sötét tömegek pihentek, egymásra rogyva, egy vasúti -töltés mentén. A lámpa lengett. Egy darab sín, lecsiszoltan várt és -fénylett, mint egy rövid része egy végtelennek. És hortyogás -hallatszott. – «Itt fog jönni egy vonat!» – dadogtam. – «Itt fog jönni -egy vonat!» ismételte az árny az én szavaimmal, s még a hangomat is -utánozva, valami különös együttérzéssel ami meglepett. – «Oh egy vonat,» -tette hozzá enyelegőn, «de nem a mi számunkra angyal! Mi csak őrizzük -itt az útját, és hajnalban megyünk tovább, az isten tudja, hová!» S -azzal már indult is volna. A lámpás lengett. Akkor a köpenyéhez értem, -amint át volt vetve a vállán. – «Nézze csak kérem, rebegtem, segítsen -rajtam, olyan fáradt vagyok! Hogy átjussak a határon, a svájci -vonatokhoz. Nagyon hálás volnék érte!» – «Hálás!» felelte és nevetett. -És várt és hallgatott és nem mozdult és nem tudom mi volt még körülötte, -míg a többiek, az egész kis csapat, békén hortyogott a földön s a -távolból, szakadatlanul, valami heroikus zúgás hallatszott, egy-egy -mozdonyfütty sikongott az éjben, egész messze. – «Oh, segítsem! mondta -végre, de hát mit tehetek én!?» És a vállát vonogatta. Ez nem volt -gavallér a mi fogalmaink szerint, nem tigrisvadász, előtáncos, -vívóbajnok, cigánnyal busuló szolgabiró s jaj annak, aki közeledni mer! -ez nem volt Kazy Ábris, huszártiszt a mi fajtánkból, szúrós szemekkel s -aki rögtön vagdos, oh ez nem, ez nem! Még csak udvarias sem volt a maga -elunott hangjával s valami ismeretlen keservével, amint a vállát -vonogatta, de olyan emberi volt a tehetetlenségben, olyan hallatlanul -nagy, fájdalmas és őszinte, hogy megremegve néztem föl reá. A lámpás -lengett. És a két barna szemét láttam, elepedve és csillogó nedvekben. -Két különös, egészen fiatal s oly fáradt férfiszem, egészen üde és izzó -szempár a hosszú pillák alatt s mégis az agoniák tekintetével, mint -valami bús állat, ha elmered, lerogyva az igában. A homloka egészen -ráncos volt a szemöldök két íve fölött, melyek mintegy összegyűjtve -őrizték a gondokat, és az ajkakról keserűn, egy kis francia bajusz -csüngött. De az egész arc, az egész jelenség e dúlt homlok s e nagyszerű -szemek hevével tűzött át azon a rembrandtszerű világításon, amelyet -betöltött és áthevített, a megemelt lámpás fénykörében. Elbűvölve -néztem, csakugyan mint egy képet, elbűvölve és szinte megdermedve -azokban a sajátságos ösztönökben bizonyos felismerések előtt, amelyeknek -nem tud és nem akar hinni az ember, olyannyira lehetetlenek. Még néztem -és még néztem, minden részletét az arcnak s az egész arcot minden -részletével, minden súlyával, jellegével, homályával és tündöklésével, -egész kirajzolt fájdalmasságával, ijjesztő tömörségével s fantomszerű -visszatérésével a lámpás fényében, mint egyikét azoknak a fantasztikus, -fénnyel és árnyékkal küzködő színtébolyoknak, ami az apám műve volt! – -«Oh de hiszen ismerem!» dadogtam s a mellének dőltem, zokogva. - -Nem élt vissza, nem volt egyetlenegy gondolata, egy föltevése, egy -fölbátorodása, amit e látszat talán igazolhatott volna. Egész mozdulatom -olyan lázas lehetett, a hangon is olyan siralmas, az egész ájulat, -amelyben lerogytam hozzá egy távoli és rettenes világból, oly ujjongó és -rémületes, hogy nyilván megérezhette bennem azt a megsebzett -szárnycsapást amelylyel a sas hull alá. Csöndesen fölfogott, a kezének -lágy érintésével és a fejem fölé hajolva a szőke hajamat nézte, amelyről -utazókalapom lesiklott. Talán az illatát is érezte és csak nézte és -hallgatott és nyilván sajnált is, mint egy eltévedt vándort, mint egy -hazátlan kisasszonyt a vasúti töltés mentén, mint egy gyönyörű csavargót -zokogva a mellén. – «Oh de hát mit tehetek én!» mondta ismét azon az -elragadó hangján, mely egészen közel a fejemhez szinte bekuszta magát a -hajamba, meleg leheletével. – «Milyen kicsi ember vagyok, folytatta, -micsoda nyomorult, egy rezervhadnagy, mit akar? Nincs hatalmam, hova -vezessem, gyönyörű! Odaát van egy fuvaros a kis majorban, de vajjon el -tud-e jutni már? Mülhausentól Strassburgig, egy szuronyerdő minden. -Vesoul a fogát vicsorítja s vár mint egy tigris, hogy harapjon. -Petit-Croix a sötétben, az ágyuit görgeti Elzász felé az utakat -eltorlaszolva s mindent letaposva, ami él. Hallja ezt a távoli zsivajt, -ezt a halálos menetet, hallja? A hegyeken törpék vannak, óriások! a -hegyek rengenek. Merre akar menni?» – «Merre!? Merre!?» hebegtem -kétségbeesve. És akkor hirtelen: – «Itt nincs út csak a szivemig!» -lihegte. - -Akkor fölnéztem rá, megremegve a mellén, mint egy zárt kapun, mely -megnyílt. És megriadva láttam két elepedt szemét, már elborúlva -könnyben. Oh sírt, ő is sírt, Mülhausennél a szomorú tiszt, de hát -miért!? A mellének dőlve, hozzásimulva istenem, így elcsigázva, ahogy -voltam, így földúltan valami ismeretlen vágyódásban, téren és időn -kívül, valami rejtélyes önfeledtségben, vajjon mi származhatott át -belőlem, az ő ismeretlen lelkületébe? Micsoda titkos átrezgések érhették -a szívemből a szívét, micsoda titkos megsejtések s fölérzések, hogy így -meghatva bámult rám abban az olthatatlan egyesülésben, melynek nincs -nedve, csak a könny. Oh, mit mondok itt neked, Klotild! milyen -tragikusan szemérmetlen vagyok. De ez az éj, ez a magány, ez a lebegő -lámpás köztünk, ez az egész nagy ízzó atmoszféra a katonák álmával a -földön s a svájci hegyek visszhangjával míg gurult az ágyú s a fegyverek -mentek, úgy fölszította testvéri ölelésünk tüzét, mintha egy máglya égne -köztünk, úgy betöltötte üde és perzselő fényével, mint a nap mikor -ébredve föllobog az egen. Rémüldöztem és el voltam ragadtatva! - -«Jőjjön, mondta a tiszt, itt van a kút, egy nagy mohos kő, oda -leülhetünk». S levont magához s a kezemhez nyult. «Milyen furcsa!» – -mondta s megcsókolta a kezemet. S így ültünk csöndesen és sokáig -hallgattunk, kéz kézben a kövön. A kút téglafaláról, amint -nekitámaszkodtam, úgy éreztem, repkény lóg alá. S a láncos kerékről -időnként lepergett egy vízcsepp, mintegy visszatérve a mélyben alvó -felülethez. «Majd csak elmegy – szólalt meg végre, mégis csak el fog -mehetni, ne féljen, ha én nem is tudom segíteni. Majd hajnalban, mikor -világos lesz s mikor mi is elmegyünk. Addig jó, hogy itt van és pihen. -És nekem is olyan jó maga mellett!» – vallotta be csendesen. És megint -hallgatott s lágyan a kezemet szorongatta s a lámpásra meredt, mely ott -állott előttünk a földön, pirosló lángjával egy világos kör közepén. «Ez -egy idill a harc árnyékában – mondta még és nevetett, egy idill! Mintha -régi ismerősök volnánk, nem igaz?» – tette hozzá. «Igaz», feleltem -gépiesen. «Mert öt perc több, mint öt esztendő, ha utána már nincs semmi -többé – folytatta a tiszt. Öt perc gyakran az egész élet, nem igaz? -Lássa, nekem elveszett a hitem abban, hogy lehet élni rendesen». És -megint várt és hallgatott és közben eldübörgött egy vonat s megint egy -vonat s megint egy vonat a töltésen fölöttünk s az alvó csapat fölött, -mely meg se mozdult és a tiszt se bánta a vonatokat. Csak ült és -hallgatott és a lámpást nézte elmerengve, amint a gondolatait követte, -csöndes elmélyedéssel mellettem, a kezemmel a kezében, amit átengedtem, -élettelen. «Lássa, ott maradt minden, lássa, a mozgósítás első napján, -mint egy álom az ágy párnáján, ha felébred az ember. A feleségem, a két -gyerekem, a hivatalom, minden. Bevallom, fájdalom nélkül mentem el s -lemondtam róluk s az otthonomról, mint egy ábrándról, ami nem lehet! Még -az a kevés sem lehet, ami volt, az a szűkös keserű élet, ami volt, egy -szegény nő, aki főz és mos, két kis szurtos fiú, akin a pajtások -röhögnek, mert az én elviselt ruhámban jár, két kis fiú, mint két öreg! -Mégis, lássa, el kellett mennem, németek elé, akiket nem is ismerek. -Egészen biztos, hogy megölnek. Már holnap, adieu! Mert mi vagyunk az -elsők, akik rávetjük magunkat az ő határukra, az őrségükre odaát. Nem -vagyok gyáva, sőt! ha teheti, nézze meg ezt a komédiát, ha már úgy is -itt van a közelben, nézze meg, ahogy majd én repülök! Óh, dehogy nézze! -– tette hozzá nevetve, hát lehetséges!? De hol leszek én már akkor, -mikor már maga elment innen», ismételte és felsóhajtott. «Ez az utolsó -öt perc, mikor még éreztem, hogy élek» – fejezte be s a kezemet -elengedte. S azzal fel akart állni. «Maradjon!» – rebegtem. Meglepődés -nélkül, a szemét rámszegezte valami merev elragadtatással. «Még soha ez -nem volt az életemben» – mondta elepedve. «Nekem sem» – feleltem. -«Mintha értem jött volna ide!» – mondta. «Mintha várt volna itt engem» – -mondtam. «Csakugyan» – felelte. És csak nézett és csak nézett és már nem -birtam, ahogy nézett, valami eltorzult áhítattal, mint egy csodát, ami -ébred. «Esküszöm! Esküszöm!» – súgta az elharapdált szavak hevével s -alig hallottam már. Még nem hitte, hogy igaz, még nem merte hinni, hogy -itt vagyok az ő számára, elcsigázva és megsemmisülten, valami marcangoló -vággyal, hogy így az út széléről, a világ végéről belerogyjak az ő -életébe a testem súlyával, a leányságom elrémült mámorával, borzongva és -gyönyörködőn az örömtől, amit adok s amit ad! Az ájulatom oly teljes -volt s oly öntudatos mégis, hogy mintegy álmodva voltam ébren és akarat -nélkül és teljesen erőtlen, mintha holtan éltem volna valami végnélküli -életet! S amint leroskadva, a repkénybe veszett fejemmel mintegy -elnéztem magam után, egy másik Bernay Adrienne után, aki elszáll mint -egy madár, elfúlva láttam, amint egészen lassan, mind közelebb hajol -hozzám egy fej, egy egész arc jön és a szemek és a száj, mint egy kép a -bernai falakról, mint drága kis Glory anyám valami férfias -elváltozásban, mint az én tébolyom egy másik után, egy egész nagy -éjjelben egy árny! S vajjon meddig hallatszott el a sikolyom, mikor -rámborult hörögve. - -Aztán, nem tudom. Hajnaltájt zörögtem egy ablakon, a kis majorság -udvarán, a töltésen túl, odaát. A fuvaros befogott s már indultunk is. A -tiszt még jött a talyiga mellett egy darabig, a kerék küllőjét fogva le, -de a ló nekilendült az ostor alatt s vége volt, repültünk! Akkor még -nézett utánam, a porfellegben a talyiga mögött, megkövülve az út -közepén. Aztán láttam, amint hirtelen megfordul s szalad vissza a -vonatához, mely beérkezett s amelyre fölkapott ő is, mindenki, az egész -kis csapat, fürge fiatalok, kialudva s akik meghalni mentek. És ő is -nyilván, óh istenem! Nem halt meg, gondolod, még fogom látni!? Soha. Aki -éreztem a szívét a szívemen, aki éreztem rettenetes gyönyörét, amelyben -leoldódva e lét fonaláról mintegy elbúcsúzott a fénytől, óh én tudom, -vége, elveszett, isteni szerelmem, az útfélen! Óh, hol van már, hol -lehet már, szegény kis kopott hadnagy, titkos szeretőm, holott még itt -van velem s magam is hol vagyok már, holott odalenn már ébred az utca, a -reggel, minden! A lámpám fénye a szürkületbe tűz bele s az asztalomról -elvilágít a papirok fölött, hová? meddig? már nem is tudom követni. -Ifjúság, szépség, öröm, minden elmulik és csak az élet marad, az élet -meg hosszú! De mindenki számára van egy óra, öt perc vagy öt esztendő, -mindegy, és van egy bús őrszem a sorsunk fölött, melyet sodor az ár. És -egy nap ott van Mülhausennél a tiszt. Isten veled, Klotild. Bocsáss meg -nekem s ne ítélj el. Ha tudnád, mit szenvedek! Pesten nem foglak -felkeresni, te jőjj, ha akarsz látni, ha akarsz! Csak átutazom Pesten, -csak felszaladok a lakásomra azért a palettáért és festő kazettáért ami -az apám után maradt s rögtön megyek Bernára, ahol ha nagyon elunom -magam, festeni fogok. No, isten veled, mégegyszer csókollak, mégegyszer! - -Adrienne. - - - - -MEYERBEER - -Vasárnap délben volt és Talpa Kázmér zeneköltő az előszobában -várakozott. Itt szőke napfény derengett a szürke falakon s holmi -szegényes kis képeken, melyek a falakat diszítették, igen siralmasan. -Valami vidám és jóizű nyomorúság hangulata terjedt. A szomszédos -konyhában holmi bizonytalan cselédleány a tányérokat mosta, zajos -csörömpöléssel. Pirított hagymák s megperzselt mártások maró illata -szállott a zeneköltő hosszú s vékony orra köré, amelyen a cimpák -kidagadtak. Felkuszált és torzonborz fejét lappangó bánatok folyták -körül láthatatlan koszorúkkal, hervadt levelekkel. Szürkén ült itten a -napfényben és a sápadt arca világított. A szemek megriadva néztek. A -szája megtelt kesernyés ízekkel. A szíve nagy izgalmakat hömpölygetett. -Egy régi cilindert gyötörgetett keztyűs kézzel. Elavult és bő keztyűje -volt s az ujjak itt-ott kiserkedtek belőle, a rövidre nyirt körmökkel. - -Ekkor hirtelen megnyílt az ebédlő ajtaja s Rosenfeld kigurult. -Gömbölyűn, mosolygón és vidáman gurult ki, mint egy rózsaszínű hordó, -mely tele van itallal. - -– Alászolgálja – szólott Talpa Kázmér és fölállott. - -– Jónapot – felelt a gömbölyű ember rózsásan és jóindulattal. Tessék -bejönni. Tessék csak bátran bejönni. - -– Köszönöm – dadogta. - -A szoba is tele volt jóízű illatokkal, pirított hagymákkal és perzselt -mártásokkal. Az asztalon egy kétesen fehér vászonfelület olthatatlan -makulákat jelzett régi falatozásokból. A szőnyegen kenyérmorzsák -tömörültek, pihenve, mint a legázolt molytömegek. De a háttérben egy -zongora állott súlyosan és leborítva hímzett terítőkkel, holmi -virágdíszben is és két karcsú gyertyával rajta, mint egy vidáman -kikészített ravatal. A zeneköltő szeme békén megpihent rajta. A zongora -látása s a zenei képzet, mely a hangszerből fakadt, némi enyhítő -hatásokkal fujták át izzó riadalmát. - -– Köszönöm – mondotta mégegyszer s egy székre ereszkedett. A cilinderét, -a kezét is gépiesen, mint a báb, elhelyezte az ölében. Aztán alázattal -és epekedőn elmerengett a Rosenfeld arcán. - -Emez egy pillanatig nézte a zeneköltőt, valami bizonytalan és sértő -szakértelemmel. Aztán megszólalt: - -– Igen örülök, hogy eljött, – mondta – igen örülök, kedves Talpa Kázmér -úr. Mi csak afféle egyszerű népek vagyunk, de azért nem igen búsulunk, -mert nekünk is jut olykor egynémely zsírosabb falat az élet javából, -bizony. Vasárnap mindig kitünően ebédelünk, néha másfélóráig is -ebédelünk. Maga talán láthat máshol díszesebb berendezkedést, de maga -tudja jól, hogy nem minden arany, ami fénylik. Itten kissé szűken -vagyunk, igaz, de a szénánk rendben van. - -– Óh tudom – felelte szerényen és elhárítón. – Rosenfeld úr jómódú ember -hírében áll. De engem, bevallom, az effajta hivságos dolgok kevéssé -érdekelnek. Én, tetszik tudni, hegedűművész és zeneköltő vagyok. -Klytemnaestra és Abigél című operám igaz, még nem került előadásra, de -azért nem lehet tagadni, hogy én szerzettem azt. - -– A világért sem. Azt nem lehet tagadni – vetette közbe Rosenfeld -rokonszenvvel, de merőben tájékozatlanul. - -– A jövő, – folytatta Talpa Kázmér – a jövő az enyém. Azt hiszem, az -enyém – tette hozzá ösztönszerű kétkedéssel, mert elfáradt lelkületében -már-már elapadt a remény. - -– A fő az önbizalom – jegyezte meg Rosenfeld. - -– Igen – felelte kábultan. - -Egy percig hallgattak. A konyhából még egyre bezengett a tányérok -csörömpölése. Aztán Rosenfeld hirtelen kiegyenesedett zömök lábszárain. -Kopasz feje megfénylett a beözönlő napvilágban. Egy nagyot csettintve a -nyelvével, vidáman szólott: - -– Tehát ön szerelmes a leányomba, a szőke Flórikámba? - -– Igen – felelte eltikkadva. - -– Ezért jött? - -– Ezért. - -– Hogy megkérje a kezét? - -– Igen. - -– Jól meggondolta a dolgot? - -– Ezen nincs mit meggondolni – mondotta egy rideg kézmozdulattal, mely a -végső elszántságot jelezte. - -– Dehogy nincs. Maga egypárszor együtt hegedült a leányommal, akarom -mondani, hogy ő zongorázott maga meg kísérte a hegedűn. Ekkor nyilván -látta maga, hogy a leányomnak milyen gyönyörű fehér a keze, még -fehérebb, mint az az elefántcsont-billentyű, amelyet végignyomkod. A -varázslat megejtette magát. A varázslat már másokat is megejtett. De -próbáljon maga, kedves Talpa, öt percig józan és okos ember lenni s nem -holmi zeneköltő, benne az extázisban. Én, lássa, bevallom magának -őszintén, hogy a házasság komoly és bonyodalmas dolog. Nekem például -sokat kellett kinlódnom, mikor a feleségem elvált tőlem. - -– Tőlem nem fog elválni és én sem fogok elválni soha – felelte a -fiatalember lelkesen. – A szívem örökre Flórikáé! A szívem, mely tele -van szerelemmel. - -– A szerelem! – ismételte az ember a végsőkig meggömbölyödve. – A -szerelem nagyon jó. A szerelemért érdemes élni és szenvedni. Liebe ist -alles, ahogy az elvált feleségem mondta volt. Egyébként bevallom, maga -igenis konveniálna nekem. Van magában valami vidámság, hogy is mondjam, -valami kómikum, amit szivesen szemlélne az ember. Maga nem közönséges -férfiu a mélabús és nedves szemével, mint egy nyúl és a tömör hajával, -mint egy sárkefe. Tudniillik azért beszélek magával ilyen intimusan, -mert már-már vőmnek tekintem. - -Talpa Kázmér kesernyés boldogságot érzett. Ellankadt önérzete érzékenyen -szűrte át a bántó szavakat, de pihegő lelke megenyhült a ragyogó -perspektívák előtt. A mélyben Flórika világított, fehér kezével a fehér -billentyűkön. Vonzó és derűs lénye mintegy zenei képzetekben bontakozott -elő s a gyöngéd lelkének, az üde testének úgyszólván melódikus csengése -volt. Valami nagy öröm zengett, a gyönyörnek édes hárfapengése. - -Kissé elborultan s kiszáradt torokkal rebegte: - -– Köszönöm, hogy vejének tekint. És köszönöm, hogy Flórikát nekem adja. - -– Rendben van, fiatalember, – felelte Rosenfeld – egészen rendben van. -Flórika a magáé! - -S jóizűen a zeneköltő vállára csapott. - -Emez félénken magyarázgatott. - -– Havi százhatvan forintot keresek mint operai zenész. Tudniillik kissé -el vagyok kallódva ottan s az úgynevezett második hegedűk legvégiben -ülök, az utolsó széksorban, a brácsák és trombonok mögött, ahol már -mindennek vége van s az ütőhangszerek és réztányérok birodalma kezdődik. -De ez csak egyelőre van. Ez csak olyan átmeneti állapot, amíg az első -hegedűsök közül végleg elvonul valaki. Aztán keresek még vagy -ötven-hatvan forintot hegedűleckékkel. De mindennek tetejében ott van a -Klytemnaestra és Abigél! Ha ez szinre kerül, óh akkor! - -– Akkor? - -– Nem tudom – felelte ingadozva, mert pillanatnyi lendületéből ismét -visszasülyedt a reménytelenségbe. – Akkor talán én leszek az első zenész -az országban. - -– Hát erre nekem nincs szükségem – felelte a gömbölyű ember -elkomolyodva. – A leányomnak sincs szüksége erre. Legyen maga csak egy -jó, pontos zenész, aki minden este megjelenik a zenekarban és hűségesen -muzsikál. A leányomnak van csinos hozománya s nyilván jobb parthiet is -csinálhatna, de ő is kapricirozza magát, s valami művészembert akar, -mert a művész, tudja, az olyan romantikus. Maga ne törődjön semmivel, -maga csak legyen jó kis férj és nagyon boldogok lesznek. - -A zeneköltő felállott. Egy pillanatra lezárta a szemét, megborzongva. S -az ajkát öntudatlanul beszívta a foga közé. - -– Hol van Flórika kisasszony? – kérdezte enyhén és epedve. - -– Benn van a szobájában. - -– Láthatnám? - -– Most nem láthatja. Most van benn nála valaki. - -– Kicsoda? - -– No lám, már is féltékenykedik! – csattant ki a gömbölyű ember -idegesen. – Mit mondjak magának, ki van benn? Mondjam azt, hogy -Meyerbeer van benn, hogy magának imponáljon? Mit akar maga? Mit -okoskodik maga? Magáról gondoskodva van, örüljön. Maga a vőlegény, aki -szerenységre és tartózkodásra van kötelezve. Most nem láthatja, hallja. -Most ki van zárva, hogy láthassa. Jöjjön el jövő vasárnap, akkor majd -láthatja. Jöjjön ebédre. És Meyerbeert is megláthatja. - -S ezzel gyöngéden és jóindulattal kituszkolta az ajtón. - - - - -MÁNDY KÁZMÉR ÖNGYILKOSSÁGA - -_Pacem summa tennent._ - -– Önök nem tudják mi történt, mondta S. doktor, igen finom fiatalember, -– és csakugyan van itt egy látszólag rejtélyes és homályos eset, bár -minden olyan világos az életben, mégha az értelmek hiányzanak is. De mit -tudnak önök, és magam is vajjon mit tudhatok, nyomorult ember aki -vagyok, finom árnyalatokkal, mit tudhatok egy másik nyomorult ember -életéből, nyilván még finomabb árnyalatokkal? Holott mindent tudok. -Holott nagyon okos vagyok, – bővítette ki fölsóhajtva s a szavak oly -intenciójával, mintha azt mondta volna: jaj istenem irgalmazz! – Híres -okos vagyok emberi mértékkel mérve, bő agyvelő kiváló leszármazásokból, -továbbá a legtöbbet olvastam és tanultam Magyarországon, ha ugyan van -mit tanulni Magyarországon és általában amikor az alapvető logika -hiányzik. No mindegy, csakúgy odavetem, pretenzió és kötelezettség -nélkül: sokat tanultam és megfigyeltem és kisérleteztem nemcsak úgy -fölületesen mint a gépies tudósok, de bizonyos mártir-hozzáérzéssel, -izzó ellenőrzéssel és nagyszerű keserűséggel s olykor, azazhogy számos -éjszakákon, egész organizmuson, ha szabad e kifejezést használnom, csak -úgy rengett bele fölkinozva, amikor igen súlyos munkákba merülten úgy -vágtam és csaptam a könyvoldalak hullámait, mint egy hajókerék a vaskos -vizeket a tengeren. - -Ekkor azonban és nagyon helyesen, már alig hallgatták az urak, akik -körülötte ültek és szivaroztak ez elegáns vacsora után, a kisebb -szalonban. Sőt többen fel is álltak és távolodtak, elunottan. - -– Úgy beszél mint Brunetière, – mondta valaki, aki hajdan Párisban járt. - -– Annyi baj legyen, – felelte rá egy másik. - -S egy harmadik ezt mondta: - -– Úgy beszél kérem mint Faust. Akkor inkább elmegyek a Nemzeti -Szinházba, ahol a Beregit hallhatom. - -De ebben a pillanatban egy fiatal nő lépett be. - -– Oh köszönöm, nagyon jól vagyok, – fordult feléje S. doktor igen -nyájasan, holott a fiatal nő nem is kérdezett semmit, egy szót se szólt, -csak szétnézett álmosan mint egy tigris, és fáradtan kinyult egy -karosszékben az ablak mellett, mint egy agár. Mert hirtelen feltünésének -már e rövid percében is oly nagyszerűen variálta a mozdulatait, hogy a -legszínesebb képzeteket ébresztette valami romantikus állatvilágból. - -Azonban azt lehetett volna hinni, amint így hirtelen megjelent, hogy a -fiatal ember hangja vonzotta be ide. De ez csak egy homályos és röpke -impresszió volt. Az igazság az, hogy nem lehetett tudni semmit. Most már -csak úgy tünt, mintha egyszerűen egyedül akart volna lenni itten, s a -látszat az volt, hogy csak úgy betévedt ide, amint nyilván megunván a -társaságot, végigbolyongott a szobákon. - -Ez a fiatal nő leplezetlenül érdekelte S. doktort. Elmélyedő -figyelmességgel követte testi meghajlásának minden árnyalatát, kissé -fáradt helyetfoglalásának azt az egész női technikáját, amelyben a -lábszárak, a csípők, a derék és a keblek mínd közreműködtek a maguk -aláomló vonalzásával. Maga a karosszék, amelybe beleereszkedett, mintha -kilépett volna tárgybeli semlegességéből és valami sajátságos és -dekorativ nemiséget nyert e fiatal test letapadása által, mint ahogy egy -jelentéktelen agyagváza változik át, ha egy köteg virág kerül bele. - -– Ez így van, – mondta S. doktor, mert nyilván ő is erre a hasonlatra -gondolt. – Mondhatnám gyönyörű lába van, – tette hozzá, egyenesen a -nőnek fordulva, kissé hajlott fejtartással. - -– Oh! – mondta a fiatal nő, mintha valahol nagyon messze hallott volna -valami hangot. És álmatag nézte az ablakfüggönyöket és az egyik lábát, -keresztbe vetve a másikon, lágyan himbálta a levegőben. Mintha valakinek -himbálta volna, aki még ott van előtte, térden. - -– Tudniillik, be kell vallanom magának, – folytatta a fiatalember, – -őszintén be kell vallanom, hogy ma már nem az kínoz és keserít el engem -ami örökre kifürkészhetetlen, megfejthetetlen és megfoghatatlan dolog -van ezen a világon, mert ilyen amúgy is kevés van, mi van? Hanem inkább -az ejt olthatatlan kétségbeesésbe, ami mindnyájunk előtt tiszta és -világos értelmekkel ragyog. Igy például az ön lába. Mert ennek az ön -lábának például, mondjuk van, mije van? van először is dekoruma, ami -hús- és csontanyagát felemeli és idealizálja, van bizonyos formaisága, -pontosan megrajzolt, lehatárolt és merőben perszonális eredetisége, mert -hiszen tudvalevőleg nincs két egyenlő női láb a világon. Továbbá van -ennek a lábnak, anélkül hogy bővebben akarnám definiálni, mert higyje el -tíz kötetet tudnék írni róla, amilyen iramban és üzemben vagyok, tehát -van ennek a lábnak bizonyos jósága, vaksága és szerencsétlensége mint -nagyrészt minden női lábnak, s amennyiben külső díszletezése is -kifogástalannak látszik, egészben véve meglehetnék elégedve. Van rajta -egy vékony fekete selyemharisnya, minden bizonynyal mérték után -készítve, egy csöppet sűrűbb szövéssel sarkban és a sarktól fogva egy -vékony selyemszállal, mely simulékonyan követi a lábszár hajlatát mind -följebb a térden túl, ami lehet a végtelenség. Van rajta továbbá egy -bálicipő a harisnya selyméhez moduláló testvériséggel és e kettős, -könnyed burok alatt, mely szinte egymásba olvad, az ember valósággal -érzi az újjakat lepréselve, meztelenül, fehéren és laposan, mint a -zongorabillentyük. Ez a láb megy. Ez a láb érez, számít és gondolkodik. -Ez a láb emlékszik és szenved is, ha az ember hozzáadja az útakat, -amelyeket bejár. Ez a láb ringatja és kutatja az összes titkokat. Ez a -láb most bejött hozzám. S ez az, lássa, ami rettenetes. - -Ekkor a fiatal nő megmozdult egy alig látható rezdülésben. Azaz, hogy -inkább, tökéletlen mozdulatlansága még meredtebbé változott, amint két -karjával a karosszék oldalához ragadva, szinte kifeszült a támlán. A -pillák alatt, a fénylésük aranyfátyolosságával, két barna szeme -nyugtalanul nézett. S a szája megnyilt lassan és vonaglón, mint egy -kagyló, amelyben még benne él az állat. - -– Mondja csak kérem, mért adja itt elő nekem ezeket a badarságokat? – -kérdezte. – És mért nem hagy békén engem? – tette hozzá a hangjának -azzal a begyakorlott akcentusával, mely szánalmat akar kelteni. És mind -ennek mélyén, a hanyagul odavetett és félig leharapdált szavak legmélyén -és a lelke legsötétebb rejtekében valami kínzó türelmetlenség rezgett. - -Akkor, a másik nem felelt. Ez a hang, ez a sebzett modor, ez az egész -furcsa, nyugtalan és keresztényi tartalom, ami e nőből, mint egy keserű -plaszticitásból kiáradni látszott, annál inkább meghatotta, hogy nem is -védekezett ellene. Volt valami páthétikus epekedés, néma és zengzetes, -ebben az ülőhelyzetben. És volt valami távoli láthatár egész közel. És -még mindig volt valaki a lába előtt térden. És az egész kép olyan -levegős és olyan nyomott volt egyszerre, hogy nem lehetett tudni, -feloldódott-e itt a négy fal között a lámpa fényében, vagy egészen -betölti-e a teret és a fényt a maga keserű sugárzásával. - -És már nem is volt itt senki kívülök. A szomszédos ebédlőből igen élénk -hangok hallatszottak, olykor egymásba vegyülten és kiválva egymásból, az -egyforma és egyhangu érzések staccatóival, mert itt mindenki az -átterített hosszú asztal körül ült egy improvizált bakkara örömében. És -a nagyobbik teremben, mely szintén idenyilott, néhány tartózkodóbb -természetű hölgy csevegett halkan, dekoltáltan és kövéren, a hang és -modor ama keresetlen jelentéktelenségével, amelyet az ékszerek értéke -megjavít. Különben az a fárasztó csend volt, amelyet a hosszú ablaksor -dacára, az utcáról sem zavart semmi, se beszéd, se kocsizaj. És már késő -éjszaka volt. - -Némán, S. doktor felállott. Amint elhaladt a fiatal nő fauteuilja -mellett és szépen meghajolt, a szivarja füstfoszlányai a feje körül -szálltak. - -– Jobb, ha elmegyek, – mondotta. - -Aztán még állt egy percig és várt, tolakodás nélkül és szerényen és némi -alázattal is, a végzetben hivő és igen szenzibilis emberek ama szokásos -rögeszméjével, hogy nem kerülhetik el, aminek meg kell történnie. A -fiatal nő fölnézett reá. Úgy nézett föl reá, mint ahogy a falra nézett -volna, fagyos közömbösséggel. De ez az elsöprő tekintet még csak jobban -lekötötte épen annál az üres fénynél fogva, mely átviláglott benne. - -– Elviszem emlékül, – mondotta csendesen, – és elteszem a többihez. - -– Tessék? – kérdezte a hölgy. - -De válaszképen csak a két karját tárta ki s a szivarja hamuját verte le -egy ujjbillentéssel. És még mindég várta, titkon, hogy történjen valami. - -Akkor a fiatal nő, hirtelen oldalt fordult a székben. A szeme -fölcsillant, a szája megnyilt a fogak élével. Az orra büszkén és -trombitásan, mintegy fölcsapott a levegőbe s csak az alja látszott heves -cimpákkal, két apró, hosszúkás és keskeny hasadék körül, melyek az élet -hevét fújták. Olyan fiatal, ragyogó, keserű és földúlt volt e percben, -olyan dús hajzatú vad szőkeségben, olyan vibráló, bár önmérséklettel, -hogy merőben újnak tűnt, egy második jelenségnek tűnt, mely még egy -harmadikat és még számosakat sejttetett, egy egész nagy nőiséget -sejttetett, egy pazar és páratlan női természet egész titkos skáláját -sejttette, eltikkasztó igéretekkel. Rögtön mondani is akart valamit, -vonagló női szájának oly fenyegető fölkészülésével, hogy S. doktor -megriadtan figyelte. És érezte, mint egy meleg szelet, a nő forró -leheletét. Akkor gyorsan megelőzte s a szava elé vágott, a félénk -emberek ama spontán elszántságával, mellyel egy oroszlánt ragadnánk -torkon. - -– No lám, – mondta – milyen gyönyörű ez köztünk. Valami fagyos vonzalom -van. - -– Nincs semmi, – tiltakozott a fiatal hölgy, az ajkát harapva. - -– Mindent meg fog tudni és mulatni fog. - -– Esküszöm, nem érdekel, – lihegte. - -– Ez egy titok, mondjam? - -– Nem! Nem! – hebegte és már a zord szőke haját tépte. - -– Hát csak magának, – súgta a fiatal ember. – Ez ép a fagyos vonzalom -köztünk, hogy csak magának. - -– Nem, – dadogta. - -– A dolog gyötör, nézze. És kiváncsi vagyok, mit szól hozzá. S már olyan -sokat beszéltem hiába. Mi mindenről beszéltem hiába, mint ahogy a madár -énekel. Itt van egy kis tragédia finom női idegek számára. Mindig csak -magáról beszéljek? Micsoda glóriába áztattam a lábát, mint egy meleg -fürdőbe, a lábát! Azt mondtam: zongorabillentyük. Hát lássa, itt van ez -a Mándy Kázmér, aki úgy játszott fehér, csontos női lábujjakon mint egy -klaviaturán. Igaz, az életével. - -– Hallgasson, – rebegte elfulva s behunyta a szemét. - -– Maga talán nem is ismerte ezt a Mándy Kázmért. Holott ragyogó ember -volt, micsoda ember! Azt tudja, ugy-e, hogy meghalt, intencióval? - -– Tudom. - -– Egy pontos golyó, mint a kétszerkettő. No, de mért? - -– Mért? – ismételte a nő s már-már kitört zokogva. - -– Ezt senki sem tudja. A legboldogabb ember volt. Férj volt. A -legboldogabb. Mondom, senki sem tudja. - -– Senki sem tudja? – kérdezte elepedve. Maga sem? - -– Óh, én, én, – felelte gyötrődve – az más, mit mondjak magának, az más. -Én, uram isten, én nagyon figyeltem ezt az embert. És szinte kipréseltem -magamnak az életét, mint egy cédruscitromot, barnás-arany rothadással. -Abban én is tévedhetek, ami egészen világos. De hogy mért halt meg, az -egy gyermekmese, ha akarja. - -– Én nem akarok semmit – felelte kábultan. Én már rég lemondtam arról, -hogy valamit akarjak. Ami ezen a világon van, már csak innen van a -vágyaimon. Amit én akarnék, azt már ember nem is akarhatja többé. -Kezdeni elülről mégegyszer élni, hát lehet azt? Nekem is sok bajom volt -az életben. - -És még ezt mondta: - -– Maga azt nem is hiszi, mennyi bajom. - -Úgy mondta ezt valami viruló agóniában, mintegy az élet széléről. És -elképesztő kiéltsége fölött, tündöklő női arca a homlok vad -szőkeségével, szinte kimérikusnak tünt. Úgy rémlett, hogy rögtön, ez az -imádandó fej leomlik, elmegy, elgurul és minden. A szorosan zárt pillák -alól valami nedvetontó készülék gépiességével folytak a könnyei és dúsan -öntözték az ajkakat, melyek a fogak alá göngyölgetve, egy ferde és -fölkínzott vonal torz rajzát mutatták, az egész isteni női szájat, -valami haszontalan meddőségben. A melle sem pihegett szabályosan, a női -fölindultság megható és bájos ritmikájával, mely az emlőket magával -vonja. De fölzihálva, amint elfojtotta volna a fuldoklását, az egész -kebel konfuzus vonaglásokat végzett lökésszerű apró görcsökkel, valami -láthatatlan seb fölött. És a két térdét keményen összeszorította. És az -egyik lába taposta a másikat, keresztbe. - -Mi volt még itt élet, remény, jövő, fiatalság ebben a fullasztó -krizisében, amelyben a multakat úszta föl, mint egy folyót a folyása -ellen – ha lehetne azt! Elveszve vergődött, a fölidézések holt és lázas -kavargásában. Mindent akart tudni, hallani, élvezni, keserűn. És félig -ájultan már, alig leplezte többé mért volt itt ma este, mért jött, mért -helyezkedett el itt ebben a magányos sarokban, mint egy őrszem, mint egy -áldozat, mint egy szfinksz, aki az önöntitkára kíváncsi, ostoba, zord és -monumentális kirendeltségére egy sivatag közepén. A saját életére, a -saját sorsára, a saját különleges nyomorára volt kíváncsi s míg átadta -magát ennek a szándékos martiromságnak, valami ellenséges ragaszkodással -csüngött az ember ajkán és akarta, hogy beszéljen. Földúlva, minden -fogékonyságát mintegy tűhegyeken tartotta ébren. A szemével is -hallgatott, tágra nyílva a könnyek opálján át. Az orra is megnyult a -vonalak mesteri finomságával, a cimpák kitárulva, szinte szagolták a -szavakat, fölszítták a hangot s az árnyalatokat, hogy semmit el ne -veszítsen belőlük, valami marcangoló vággyal, hogy jól megértsen -mindent, az érzékei teljes fölfeszültségével. Afféle hallgató extázis -volt ez, a kínzó figyelmesség oly szélső és megriadt fokán, hogy már-már -gyönyörnek tetszett, valami elirtózott kéjnek a fájdalomban. - -Óh, a másik, kissé ijedten, ez az igazság, nem is remélte ezeket a -túlzott hatásokat. Nyilván kevesebbel is beérte volna. Elunottan ez -este, egy nagyrészt ferde és közepes társaságban itten, kissé mellőzve -is, amit szeretett különben, a magában élő ember álmatag -szenzualitásával kutatott némi fagyasztott örömök után s titkon kileste -magának ezt a különös fiatal hölgyet, mint egy jeges narancsot az asztal -gyümölcsdíszéből. Elkerülve és ugyanakkor magához is csábítva s -ingerelve, a tudatos közöny oly könnyed és mesteri játékával siklott el -fölötte az egész est folyamán, hogy csakugyan úgy tűnt, mintha regényes -jelentőségéről, egész szomorú női celebritásáról sohasem hallott volna. -Mintha sejtelme sem volna róla, honnan jön és kicsoda. De sőt raffinálta -a maga tájékozatlanságát a mindenféle homályos és szubtilis célzatok -művészi méreghintésével, nagy horizontok hirtelen fölszaggatásával és -gyors elhomályosításával, ezernyi idegszál röpke megráncigálásával, -melyek mind a nőt fűzték le olthatatlan emlékezésekhez. Óh, a nő, mint a -báb, járt, forgott, vonaglott és lihegett e dilettáns készség műélvező -mechanikáján, fölháborodva, engedve, elkábulva s reménykedve s végül -mégis csak lehullva, mint a madár a kígyó torkába, elbűvölten néhány -csepp vér szagától, mely a Mándy Kázmér homlokából folyt. - -Most hát itt volt S. doktor, igen finom fiatal ember, ahol lenni akart, -bárha kevesebb effuzióval. Ösztönszerű előkelősége némi szánalmat is -érzett, noha abban a metódusban, amelyet itt követett, aligha volt egyéb -gonoszság annál az emberi jóindulatnál, mely bizonyos magyarázatokkal és -tévhitek tisztázásával óhajt segíteni még egyre vérző lelki sebeken. - -– Itt mindenki mást hitt és mást képzelt, mint ami történt, aranymadár, -– fordult a nőhöz azzal a spontán bizalmassággal, amit az inkognito -megenged – sőt még ma is mást hisz mindenki, mert a halottak, bár nagyon -gyorsan mennek, mégis csak megállanak valahol. Mert velök számoljuk az -élőket és rajtuk ítéljük meg őket. És még valami, ami egészen bizonyos: -aki meghal önként, az életnek fordul teljes arccal s nem annak, amiről -fogalma nincs. Itt volt valami elképesztően nagyszerű a Mándy Kázmér -halálos elhatározásában. Én azt hiszem, hogy lelkesedésből lőtte agyon -magát. - -A fiatal nő kábultan emelte föl átázott arcát a könnyekben. - -– Lelkesedésből? – dadogta s öntudatlan kiásta és kifacsarta magának e -szó teljes értelmét és minden titkos vonatkozását, azzal a gyötrő -igyekvéssel, amit mindannyian éreztünk már, mikor bizonyos életbevágó -dolgaink egész szédületét egy hitvány szó fogyatékos -kifejezőképességében próbáltuk megérteni. Ő sem ment semmire, szegény -fiatal lélek, aranymadár és csak várt, fölkínozva. - -– Csakhogy ez nem olyan egyszerű, hogy készen kapja az ember – folytatta -S. doktor. Látja-e még olykor, bár eltünedezve, ezt a gyönyörü Mándy -Kázmért meggörbült háttal s látszólag megrogyva, kiélten és kizengve, -hogy aztán hirtelen kiegyenesedjék s lobogjon, mint egy fáklya? Festő és -földbirtokos, bohém és úr, független és leláncolt bizonyos beteges -hallucinációkhoz, fagyos és forró és önönmagától részeg: valami isteni -megbélyegzettség fénylett rajta, mint a sors pergő gyöngyszemeinek -sápadt oriense, hogy költőiesen szóljak, valami nagy vonás, mint egy -Tintorettón, hogy még színesebben fejezzem ki magam. Amint jött-ment, -véknyan és soványan, mindenki tudta, micsoda bivaly, micsoda régi -bíboros egy fölvirágzott dekadenciában, minden vágyakon marcangoló, -minden kéjekben túlzó, kegyetlen, ötletes, vérivó s királyi. Voltak -napjai, mikor elernyedetten, mint egy megsebzett párduc vonszolta magát, -a tekintete elepedt és zöldes fénylésével, amit nem lehetett megfogni s -amiről csak álmodni lehetett. Máskor húsz évesnek tünt, az áprilisi -virágzás minden üdeségével, mint egy feslett cherubin, valami titkos -megromlottsággal ebben a keserű fiatalságban, amelyet minden titka, -minden mámoros érzékisége, az élethez s a gyönyörhöz tapadó minden hite -és hűsége úgyszólván átvilágított a vonásaira vetített mártir-öröm -fájdalmassággal. Különösen a homloka virult, a két halántéka tiszta -fénylésével a szemöldökök finom vonala fölött, szinte egyazon -hosszúságban a pillákkal s a két szem, a legbecsesebb, amit emberi arcon -láttam valaha, azokban a szürkés-zöld nedvekben úszott, amit talán csak -Romney tudott visszaadni egynémely skót mágnásról festett portrait-in. A -száj derűs volt, mohó és kérlelhetetlen, az ajkak végének omlatag -hanyatlásával, egy ájult és megtépett száj, mint egy külön élet, mint -jajveszéklő skarlátja, bár színeveszetten, az egész arc haloványságának. -De főleg a nyakának voltak hallatlan üdeségei, nőies hajlékonyságai, -ingerlő s izmos teltségei, a bőrfelület márványszerű simaságával és -kéjesen friss szagával. S olyan két keze volt, mint egy pápának, -haldokláskor. - -– Óh, a keze! – rebegte a fiatal nő azzal a pillanatnyi -ellelkendezéssel, mely lázas szerelmek minden elmult gyönyörét, minden -emlékét s minden fájdalmát egyetlenegy lehelletben szívja vissza magába. - -Aztán, úgy látszott, nem bírja tovább. Hirtelen elszántan előre siklott -a széken, nyulánk formáinak teljes kiválásával a ruhája vékony selymei -alatt, melyek heves mozgásában megfeszültek a testén. - -– Hát Árvay Tesszát ismerte…? – kérdezte elfúlva s azzal a női -vakmerőséggel, mely mindent megkockáztat. - -– Óh, várjon csak – felelte a fiatal ember, hasonló vakmerőséggel s -valami sötét emlékezést szinlelt. – Hogy mondta e nevet? – kérdezte -angyali tájékozatlansággal. - -– Árvay Tessza – ismételte a fiatal nő tagolt és heves hangsulyozással, -hogy megtöltse ezt az öt szótagot egy egész sulyos élet tartalmával. - -– Óh, hogyne! Várjon csak. Ez volt a Mándy Kázmér híres szerelme. - -– No, lássa! – mondta élénken a nő. - -– Mit lássak? Engem, bevallom, a nő alig érdekelt ebben a pályafutásban. -A nő, Corneille óta, minden tragédiában egyforma. A nő csak önmagának -él, mint az állat. Mit jelent az: egy nő!? A nő csak egy hatás itten. A -nő, az egyetlenegy pillanat. - -– Egyetlenegy pillanat – ismételte elbódultan, valami titkos értelmeket -keresve e szavakban nyugtalan női ösztönével. - -Egy percig várt. Aztán hozzátette, a homlokán végigsimítva, a szőke -haját sepergetve: - -– Én nem tudom. Senkisem tud semmit – sóhajtott föl meggyötörve és -alázatosan. – Mégis csak egy nőért halt meg, szegény ragyogó -szerencsétlen. - -Akkor sokáig hallgattak. A szomszédos ebédlőben még mindig kártyázott -egy hősi társaság, de már felére fogyva s az előbb még élénk hangok -föltünő és jelentős decrescendójával. A másik terem üresnek látszott, a -bútorai kivilágított magányával, mint egy szinpad, ahol még senki sincs. -De a lenyomott zsöllyék homorú mélyedéseikkel jelezték elbúsultan, hogy -csak nemrég ültek bennük s micsoda súllyal! Az ablak alatt egy-egy lépés -zaja kopogott a járdán. S egészen messziről, egy távoli csengés -elszűrten jelezte az első villamost. - -Micsoda vágya támadt ekkor bizonyos szomorú vallomásokra, micsoda -kiáradó és kegyetlen vágya, amint el is fojtotta rögtön! Mi célja is -lett volna közismert régi dolgok ellamentálásának, mi célja? És akkor -csak ült, mozdulatlan és egészen egyedül. És csendesen feloldódott -magában, az emlékeiben, a fájdalmában s úgy hallgatott, mintha fürdött -volna intimus bezárkózottságában, intimus önsimogatásokkal, egy -szomszédos tükörből merengve el magán, mint ahogy egy másik életből -nézne vissza az ember. - -– Igaz is, – mondta egyszerüen – miért is érdekelné a nő, hát érdemes? - -Akkor S. doktor rögtön felelt. - -– Hát egyszer csak Kázmér eljött hozzám s azt mondta: «Van itt egy igen -furcsa leány, bolond, elszánt és sebes, mint egy zebra. És egészen -szőke. Mert az arca is szőke a haja fényétől. És csak a két szeme olyan -merev arany, mint a vadállaté.» – Másodszor ezt mondta, talán két héttel -később: «Árvay Tesszának hívják és én nem tudom, miért érzem úgy, mintha -már ismertem volna. Ez olyan kínzó és olyan gyönyörű. Mert mivel nagyon -rossz híre van, csakugyan azt gondolom folyton, hogy talán már egyszer -az én szeretőm is volt, még mielőtt éltem, valamikor.» – Mikor eljött -harmadszor, ezt mondta: «Az életem olyan pazar és dús, mintha tele -volnék aggatva szőlőfürtökkel belülről. Voltaképen olyan boldogtalan -vagyok, hogy elrémülve gondolok arra, hogy egyszer meg kell halni.» – -Végül ezt mondta: «Ez egy főispán leánya és mégis rettenetes híre van. -És mégis olyan magasról néz, amint jön a Váci-utcán, úgy fönn van a -levegőben a vadszőke fejével, mint egy jaguár egy háztetőn. Ez olyan nő, -mint a Vannozza, VI. Sándor idején. Nyilván ez az én időm is. Nézz -utána, mint híres okos. Mert én elveszem feleségül.» – Ez időtájt már -olyan dúlt volt, oly remegő és mámoros, hogy alig mertem beszámolni -neki. Híres okos! Csakugyan! De tartozom magamnak azzal, hogy bár -mindent biztosan tudtam, titkos nyomozások és információk után, mégis -olyan ijesztő kételyeim voltak, hogy soha egyszerű valóság nem tünt föl -ennyire komplikáltnak. Egy világért nem beszéltem volna. De ekkor ő, -igen csendesen és ájtatosan, az egész olvasót végigmorzsolta: «Az apja -meghalt korán, a főispán. Az anyja, valahol a vidéken, évek óta merev -combokkal ül egy karosszékben az ablak mellett és úgy néz onnan, kinyúlt -nyakkal fiatal gavallérok után, mint egy zsiráf két szem datolya után. -Van itt még egy idősebb leány, aki előbb ment férjhez, még pedig egy -katonatiszthez, aki azóta kvietált. Ezek Bécsben lak nak, valami -homályos boldogságban. Aztán van egy fiú is, a Pistu, híres kártyás és -amatőr-cigányprimás ha mágnások vannak jelen s aki szakított a család -dal. De azért ez van mint család. Már most Árvay Tessza. Egész kicsi -súlyos számlája van, holott tizenhétéves koráig nincs más adat róla, -mint hogy a táncosait halálra fárasztotta a tiszti mulatságokon, a -kőszegi kaszinóban. Csak ő táncolt s csak vele táncoltak. Valami furcsa -és enerváló módja volt a táncának, valami különös ámbra-szaga a -nyakának, szóval valami volt, amit csak ő tudott. Innen az a mohó és -dühös torlódás és tolongás körülötte, az az egész nagy, hangos gyűrű -uniformisokból a vékony s könnyed battisztruhája körül. Máskor, éjszaka, -az ablaka alá ráncigált cigányokat buzdították vidéki gavallérok tüzes -dallamokra s várták az apró fénycsóvát, egy gyufa lángját az ablak -mögött, amint az szokás vidéken. Aztán volt itt valami hirtelen -betegség, valami sötét titok a zárt függönyök mögött, hosszú hetekig. -Igaz, a leány vadszőke lénye, ájult és heves nőstényisége, egy princessz -gőgjének pávatollával, a nagy vére nyilván terhelten is, minden -föltevést igazolt. Egy-egy vakmerő szava, amint turbulens leányok -szoktak, egy-egy nyugtalan mozdulata a testi hajlékonyság bravúrjával és -mindazzal, amit szuggerál, egy-egy éjjeli sétája némi túlzott pezsgőzés -után a városszéli réten, holdfényes szénaboglyák közt és minden -rejtélyessége s lobogó furcsasága, a szédületig szította föl a jó vidéki -agyvelőket. Szóval arról volt szó, míg nyomta az ágyat, hogy elvetélt -egy ártatlant. Aztán később, mégegyszer látták, sápadtan az utcán, -mégegyszer! Aztán egy nap, egy reggel, eltünt egy huszártiszttel. Oh, ez -már így van, ez már nem vidék s nem regény, ez már kinyomozott s -ellenőrzött valóság, ezek már pontos adatok, kijegyzett nevek és számok -bécsi hotelkönyvekből, ez preciz nyolc nap Bécsben és a Semmeringen, -egyazon szobában a huszártiszttel, ez az ő két cipője a huszártiszt -bagariájával a 27-es számú szoba ajtaja előtt, ez az a bizonyos «két -reggeli a 27-esbe!», ez az ő nyolc éjszakája! Igaz, azóta nincs -huszártiszt, de vannak egyéb figurák, ide-oda húzgálva s feldöntve mint -a sakktáblákon, vannak vadászatok, autó-kirándulások, titkos mulatságok -festő-atelierekben és pálinkás fetrengések Szép-utcai külön-szobákban s -mindez itt van mellre szíva, mindez itt van nekem, bennem, mint egy -halálos öröm és egy nagyszerű seb, mint a lepra! Aztán most elindulok, -micsoda hegycsúcsokra! Tudniillik holnap van az esküvőm Tesszával. -holnap, uram Jézus.» – Ezeket mondta Mándy Kázmér, – fejezte be S. -doktor. - -És akkor, mégegyszer, csend állott be. Úgy tünt, hogy a szavak, hangok -és hangsúlyok penetráns forgatagából és az emlékekből amiket fölkavartak -mint a szél valami drága szemetet, és a vallomások és idézetek holt és -vonagló életéből egy távoli ember lebeg elő, szegény, szomorú, sápadt -fantom az átlőtt homloka sebével, mint egy rubint méccsel a sötétben. És -a képek és színek, régi báli éjjelek, holdfényes szénaboglyák és -semmeringi idillek mind itt muzsikáltak még, rég elzengett magyar nóták -keservével, vonagló gordonkák nyomorával a kisvárosi utcán, hej-haj, -drága magyar nóta, micsoda úri guszta, úri guszta! - -– Holnap van az esküvőm, – ismételte a fiatal nő. - -– Holnap van az esküvőm Tesszával, így mondta – javította ki a másik. – -És akkor láttam utoljára – tette hozzá, – vagyis élve utoljára. A -homloka virúlt, mint egy mártirnak, a szája nem tudom, micsoda zamatokon -kínlódott, már-már torz széleivel. Soha sem volt szebb, mint e percben, -földíszítve a betelt sorsa tündöklésével, mint egy régi oszlop egy -utolsó nyáron, a naplemente hulló rózsáival. Már akkor nem volt előtte -semmi, csak ez a holnap, a jövő! Egyébként minden be volt fejezve, -család, rokonság, úri körök, minden. Ezeket mind elsöpörte brutális -szakításokban. Egészen egyedül volt, kigyúlva s várt. A mátkaságának -ideje, néhány kedves hét, lepergett volt alig egy kézszorítás nélkül, -valami szándékosan túlzott tartózkodásban és szinte ájtatos tisztaságban -a leánnyal. Csak egyszer történt, mert minden részletet tudok, hogy -ajkon szaggatta, marcangolón, a fölkészülő szenvedés elbődülésével, mint -aki az első kortyot issza valami rettenetes pohárból. - -– Aztán? – kérdezte a fiatal nő, elfúlva. - -– Aztán, másnap, csakugyan megvolt az esküvője Tesszával. Híres -kisasszony, meghurcolt lány, kis titkos mama, hát mit akar, imádta és -így imádta a dühös hírével, a feslett női életével, kancacsikó -multjával, de hát mit akar, imádta! Órákon át, bezárkózva a lakásán, a -gondolatai fullasztó erejével mélyedt el battisztruhás leányságán s -ráborult minden vétkére és szerelmére, a letaposott fehér testére, mint -egy testvéri hullára, melódikus zokogással. Nagyszerű hallucinációkban -úgy ment vissza érte súrlódó táncai és magányos sétái éjjelébe, egész -viharos élete éjjelébe, hogy mintegy véres fogakkal marcangolta az -időket, amelyekben még nem ismerte, vagy ismerte már, de nyomát -vesztette! És elkínzottan, a tébolyig csigázott képzelete micsoda lázas -freskókkal falazta körül magát, micsoda márványcsarnokot emelt magának a -látományai masszivitásából, micsoda máglyát, amelyen felkúszott, mint -egy emberi hernyó isteni fájdalmakhoz, amelyekben élni fog! Soha emberi -agy és lélek nem nyílott ilyen horizontra, soha emberi vértanuság nem -készült föl ily kéjelgőn minden kínokra s minden kiélvezésre, apró -szavak idézetére, amelyek valaha másnak szóltak, jelentős tekintetekre, -melyek másfelé fordultak, a testi féltékenység minden rémes gyönyörére, -távoli éjszakák forró árnyjátékára, amint visszalobogtatták a kibomlott -hajak vadszőkeségét, a meztelen vágy iramlásán! Mind erre készült, -lássa! - -– Aztán? – kérdezte ízzón. - -– Aztán ott volt vele az első éjszakáján, végre! - -– Az első éjszakáján, – ismételte, rémüldöző emlékezéssel. - -– No úgy-e, milyen világos! Más csalódik s lehull. Ő fölszárnyalt a -legragyogóbb egekbe. Érti már most, hogy a nő csak egy hatás volt itt, -egyetlenegy pillanat, amelyben megismerte. Az élet mégis csak -egyszerűbb, gondolhatta és tisztább, mint az emberek gondolják. S úgy -föllelkesült váratlan szépségeken, hogy rögtön ment és agyonlőtte magát -ezen az első éjszakán. - -– Föllelkesült? – dadogta. - -– A nő szűz volt, nem érti? – súgta az arcába hajolva. - -Akkor, egy szó nélkül, egy hang nélkül a fiatal nő sokáig maga elé -meredt, kidülledt szemekkel. Igy ült mozdulatlanul, kinyúlt karokkal a -szék karfáján s az ujjait lassan behajtva, mint a karmokat. - -– Oh istenem! – rebegte megdermedve, mint a szfinx. - - - - -RÉGI SZENT TÖRTÉNET - - -I. - -Egy csomó kócos legény, rosszillatú és híres verekedő, baltásvitéz a -javából és ijjas és fejbeverő, zord fosztogató és foglalkozásos rabló, -mind együtt volt itt a Wellensburg várában, a feketekő tornácon, egy -nagy asztal körül, amelyre rásütött a hold. - -Mind együtt volt, mind morgott és röhögött s mind nyelte az italt egy -rézkancsóból, mely körbe járt, a leragadt szájak nedves nyomával a -csorba széleken. - -Egynémelyik már odavolt, s kinyúlt tagokkal s megdermedve, sűrűn -csuklott a hold felé. Egy másik ferde szájjal gagyogta el a mondókáit, -Zsigmond királyt gyalázván, akinek Wellensburg adót kellett hogy -fizessen. Egy harmadik, lángveres, egy kőoszlopnak dőlt s hányta az -italt magából, elbőgve, mint a szarvas. Mások aludtak már, az asztalra -ragadt fejjel. De odakünn az éjjel fehéren ragyogott. - -És a hídon túl, a fehér úton, messze, a felkavart por mint ködfátyol -lobogott egy zord lovascsapattal mely rohant. - -A paripák megnyúlva, a lovasok görbén és fegyverzetükben fényesen, -valami hangtalan riadalommal töltötték be az éjszakát, mint távoli -árnyak száguldozása, egészen zajtalan s szinte a föld felett. - -Csak amint közelebb ért e fegyveres csomó s már ott torlódott a híd -alatt a porban és a holdban, hallatszott némi tömör dübörgés, a patkók -zajával az éjben és a mélyben. És a porból, sötétből és a verejtékből, -mely elöntötte őket, egész szilaj iramlásukból mely dúsan csörgött -mostan, valami jóízű gazság illata szállott, amit e kócosok itt fenn -legott megéreztek. - -Megriadva s dülöngve is, egymást lökdösve baltásvitézek, ijjasok és -fejbeverők, sorra mind feltápászkodtak. Az asztalról súlyos koponyák -feleszméltek, sűrü és keserű pillantásokkal, mint a párducok. Ama nagy -veres kiállott a hegyoromra s ott tünt föl a fegyverének támaszkodva, -mintegy frissen föstött üstökével, ragyogva a hold alatt. - -De rögtön harsogta, a többieknek, a tornác felé: - -– A zsivány! - -S mindannyian akkor, megzavart komondorok, ugatták: - -– A gróf! - -Már ekkor a por leszállott a hegyoldal kősikátorán. A szertefoszló -ködfellegből lovak s lovasok kibontakoztak s amint tömör csomóban -átszáguldtak a hídon, a holdfény mint a folyó ezüst végigfröccsent -rajtuk. - -Néhány kófic levente tünt föl, harci nép salakja, nagy porosan és -bepáncélozva mint a teknősbéka, a fejek és lábak törpe kinyúlásával s -elevenségével az otromba vasak merevségében. - -De elől, magosan a nyeregben, ijesztőn és kegyetlenül, mint Charles -Quint, aki az oroszlánok mintaképe, hosszú lándzsájával a híd szélét -seperve, a marcona Wellensburg látszott, nagy kopasz fejével sisak -nélkül, mint egy ezüst golyóval a vállán, a kékes ragyogásban. Az arca -merev volt, kifürkészhetlen, mintegy megkövült álmokba meredő, mint egy -szfinkszpofa évezredeken át. Az orr dominált, kinyúlva mint egy kődarab, -szinte élettelen konturokba fagyva, szimat nélkül, valami megdagadt s -betelt hősiességben. A szemek, két elveszett topáz a szögbefutó -szemöldök alatt, mélyen benyomva a húsba, valami távoli kancsisággal -néztek elő egy sűrű szakál mögül, mint két sárga állati szem, az erdőn, -egy bozótból. - -A fegyveres népség némi alázattal felvihogott hozzá, amint ült hősiesen -a lova tetején s azzal az elévülhetetlen hűséggel fogadta, ami a -fegyveres rablók szolidaritása, amíg futja a zsold és van min -osztozkodni. - -Mit hoz a gróf, ez a kérdés, ha már olyan büszke most! - -Mind tolongtak a kócosok s villámgyorsan egy-egy kérdő pillantásuk -röppent a kisérő haramiák felé. Lopva fel is sandítottak a Wellensburg -nyergére, megnyúlt orral, szaglászva s mohó szemmel mind. S valami nagy -fehér árnyát láttak ottan. - -A lángvörös lökdöste a többit s morgott: - -– Rongy! Csak rongy! Üsse a kő! Valami rongy! - -Oh, rongy, persze! És a keze kinyúlt feléje. - -S akkor, rögtön, megborzongott az omlatag fehérség, hős Wellensburg -előtt, a nyergen. Enyhén panaszos hangja is hallatszott, egy kecses -nyögése, elkínzottan és üdén. A gróf legott nagyott bökött a -lándzsájával a baltások felé, no nézd csak, leprások! s dúsan feléjök is -köpött, a fogát mutatva, mint a tigris. - -Akkor mind, egyszerre hátráltak, megriadva de fitymálón is: a kampós -nyeregben, hanyat fekve, fehér vásznak rongyaiban, egy szőke leány -lihegett, félig meztelen. Nagy haja összefolyt a paripa sörényével. Már -ekkor, röhögve, valaki megismerte. Egy másik legény is a halovány -térdekre meredt, amint kinyúltak fölkarmolva s kérgesen a rongyok -között. Egy harmadik morogta a többiekért: - -– Marika… - -S mind röhögtek. - -Az udvaron, a gránitmedencéből, mohón ivott a ló, megnyúlt nyakkal s -borzongva a holdfényben. - -Wellensburg leemelte a leányt s amint szegény kis perszona, ájultan a -karjába hullott, legott a vállára is kapta és megindult vele -diadalmasan! - -Kiegyenesedve, széles lépdelgéssel mint a medve, úgy jött súlyosan és -könyedén, meg sem érezve a terhet. Kőarca elkomorodva tükrözte vissza a -lelke hevét, a vágyban elborultan. Zord óriás, akit az öröm nem kavar -föl, abban az irgalmatlan nyugalomban tünt föl, ami az oroszlánok -sajátossága, mikor a préda ott van a karmuk közt. Csak távoli kancsisága -csillogott közelebbről, a megrözött fény kegyetlen melegével. A nyakán, -az egész hátán a leány haja elömlött, letapadva, összekuszálva, egy -kevés fűvel vegyesen. - -Akkor baltások, ijjasok, szilaj verekedők mind, összebújva bámultak az -úr után, földühödve és keserűn, mert már nem röhögtek többé. No lám az -ökör, hogy viszi azt a kis cselédet, valami jó zsák arany helyett -leütött zsidóktól, hogy viszi azt a rongyos pásztorleányt, kis Marikát, -meztelenül! És morogva, csalódott kutyák, az asztalhoz gyűltek újra. S -imhol Zsigmond király helyett, immár Wellensburgot gyalázták. És újra -ittak a csorbaszélű rézkancsóból. - -De a jókedvüknek vége volt és a hold mind magasabbra szállt. - - -II. - -Odafönn a teremben, a farkasbőr nyoszolyára letette a leányt, esetlen -gyöngédséggel. - -Térdre ereszkedve, hosszan elnézte, komor áhítattal. - -És hírtelen föllelkesülve, mulattatva mint patkánnyal az oroszlán, -egészen megszelídült, ellágyult, elbárgyult e rendkívüli Wellensburg. Az -öröme kivirult valami szokatlan szédületben, amint nagy kopasz fejében -rohant a vér s a halántékát dagasztotta. Súlyos nyakláncán rántott egyet -s nagyott fújva, kancsi szemének ájult tekintetét végigsodorta egynémely -ősi arcképen a falon, elavult banditái a -Wellensburg-Schurkenbüttel-fajtának s akik zavarták mostan, angyali -zsivány! - -De Marika feleszmélt volt, noha mereven feküdt, szegény kis rongyos, -összeszorított tagokkal, mintegy megnyúlva s megvékonyodva, elsüppedt -vonalakkal, mint őszi fűben a farkasbőrön, és sírt. Egészen hangtalanul -és bájosan sírt, kicsi kerek arca elváltozása nélkül, egy mozdulat -nélkül, hevesen és szinte érzéktelenül. Mint apró üveggyöngyök követték -egymást a könyei, hihetetlen szaporasággal s amint megállottak a pillák -szélén, rögtön meg is indultak gurulva s rögtön két új köny jelent meg a -szemek szögletében. - -A gróf bámulta ezt, elragadtatva. - -– Miért sírsz? – kérdezte azzal a kéjes kegyetlenséggel, mely annál -jobban ismeri az okokat, hogy élvezi is őket. - -És heves ajkával hirtelen, a leány ajkához ért, harapva. De rögtön -hátrált is, mámorosan még, de megriadva egy pillanatra, amint a csókja -alatt, ijesztő áhítattal a Szűz nevét dadogta a leány s valami -tébolyszerű reménykedéssel, forrón és fogvacogva, menyei segítségét -hívta. - -És gyorsan lesiklott az ágy szélére, az ágy széléről a márványpadozatra. -S a Wellensburg tekintete előtt, mely elbűvölve követte már-már torz -bandzsálitással, néhány lépést jött előre, inogva, lassan, amint a benső -hév fölszédítette mind hevesebb tüzekben micsoda csúcsokra! Egész kis -léte, egész kis lénye valami nagy tisztaságban tündökölt a meztelensége -halovány színével, amelyen a zsenge bőr opálja az útak porát és sarát -viselte s két térde alázattal mutatta megkarmolt zöldesbarnaságban, a -friss föld és fű nyomát… - -És egyre csak dadogva, hebegve, elepedve, kis fohászok habzsolásával -csak jött és csak jött előre, immár időn és téren kívül, elváltozva, -megkönnyülve, egész finom kis lényének elborulásával, omlatag -szertefoszlásával, a rémületből a hit gyönyörébe szállva! És elfúlva, -szegény kis melle vonaglásával, valami néma ujjongásba kezdett. A tágra -meredt szemeknek megtisztult kéksége immár a csodát várta, a -gyönyörteljes zavar mosolyával… - -Wellensburg élvezte ezt. - -Mohón a leány felé meredve, minden mozdulatát, az árnyékát is a -kőpadozaton, minden apró sikolyát megsebzett elrezgésben, egész nagy -extázisát szinte fölszívta magába és úgy követte meglepve és mulattatva, -öntudatlan mozgások kiséretével, szédült kis lelke minden -szárnycsapását. S amint így érdeklődve, meggörbült háttal, mind előbbre -hajolva e kéjes szemlélet örömében, mint tündéri táncosnőt figyelte a -leányt, kőarca, ellágyult vonásaival, mintegy lehullatta szfinkszszerű -masszivitását s förtelmesen emberivé lett. - -Legott felállott s a falakat surolva, az alácsüngő hadirongyok -vibrálásával, a leány után lendült, lomhán és eldűlöngve. Az időt -szürcsölve, a perceket kinyujtva, azt leste, hol fogja el, hol törje le, -azt számítgatta, hogy kerítse meg épen a hit ájulatában. És fölröhögve -és lassan és a mozdulatának otromba hajlékonyságával, a karját kicsapva -mint madárfiókra, utána kapott s nem érte el. A két sárga szeme -szögbefutásával, nagy csüngő szájjal jött utána újra, némi dédelgető -szavakat selypítve, némi becéző hangok nyerítgetésével, és el is érte, -meg is érintette, el is eresztette, vérfagyasztó gyöngédséggel. - -– Marika! Marika! – morogta a falnak dőlve, magánkívül az örömtől. - -Oh kis Marika bizony, már alig hallotta ezt. Elveszve és remegőn, -valahol messze szállt már a léte fonalán, mint egy fölrántott báb egy -láthatatlan dróton. Kiválva e világból, a megváltás örömét lihegte, a -csodára meresztett kék tekintetével, amelyben a téboly derüje mint egy -nagyszerű csillagzat megjelent. És a szája, nyitva, egy apró kört -alkotott. És forró lehelete szállott: - -– Mária! Mária! Szent szűzanyám! Szerelmem! Segíts meg engem! Segíts meg -engem! - -S mint fehér árny tovasodródott. - -Még követte, még követte, még nyerített, még selypített, még nyult utána -egyszer. S egyszer még felröhögött a rendkívüli Wellensburg. Aztán mohó -kezét hirtelen a leány hajába merítette. Selymes tömegét még érezte egy -pillanatra, de rögtön egy csomó kitépett szőke hajszál mint aranyfátyol -lebegett előtte s míg elcsapkodta a szeme elől, a fehér árny meglebbent -s ott tünt föl a terem sarkában, a várablak párkányzatán, könnyedén, -zajtalan, egy futó káprázatban. - -A meztelen vállát, az üde hajlású nyakát mintegy ércbe öntötte a hold s -ébredő szépségével valami rejtélyes csillogásba fagyva tündökölt, mint -egy templomi bálvány, kiszállva az éjbe. S a hangja is, minden emberi -csengésen túl, úgy zengett föl, oly hallatlanul üdén, mint egy most -született csöngettyű. - -– Mária! Szerelmem! Segíts meg! Segíts meg! - -Alatta, a tágnyílású boltívezet alatt, a bástyák vadmentha bokrai -virultak a holdnak epedt illatokban s megtépett sziklák kőrengetegén, -mint egy ezüstszőnyeg ömlöti el a fény. A mélység körül -fölcsoportosulva, hegyóriások őrizték az éjszakát éles csúcsaik -szuronyzatával s túl rajtok, szirteken s romokon túl, a távoli völgy -tündöklő mezősége vézna kis virágokkal látszott, kis ezüst fűszálakkal a -csendben. - -– Mária! Segits meg! - -És már eltünt, lesiklott, elmúlt az ablakból, elrepült mint a madár, -tárt szárnyakon, lobogó rongyokban kis Marika, kis fehér galamb, aki -volt. Két karja látszott még kinyulva, amint kilendült az ezüst -végtelenbe. - -Valami enyhe visszhang zengte vissza elröppenő sugárzását a térben s -Wellensburg üvöltött utána megrémült rivalgással. Az ablakhoz rontva, -elfúlt bőgését éles zajok csörögték át, amint zord rugaszkodásában -homlokát a színes üvegbe vágta s a magasra tartott fáklya világában, -véres golyófejével kibámult az az éjszakába, mint megrablott óriás. - -De a fáklyaláng elsápadt abban az általános sugárzásban, amelyben az -éjjel, tündöklőn, elmerült. - -S e végtelen ragyogásban, a csillagos egek és ízzó hegyek ünnepében, -mint omlatag rózsák hullása, kis Marika lassan szállott alá, kinyúlt -tagjaival a fényben, zárt szemekkel s lobogó hajakkal, egész kicsi -lényének ezüstbe dermedt gyönyörűségével ez isteni repülésben. - -Szelíden átvonult a vadmenthák fölött, a bércek világos sivatagját -könnyedén átlebegte, az örvény fölött nyugodtan áthajózott s úgy síklott -tova kifeszült teste szent ájulatával egy csillagmiriád alatt, mintha az -égből eresztenék alá a távoli völgy kéklő mezőségére, ahol minden várta -már. - -Csakugyan, a vézna kis virágok és ezüst fűszálak megborzongva fogadták, -mint a boldogságos Szent Szűz egy leejtett liliomát és feléje hajoltak -és feléje illatoztak. - -És akkor Marika térdre esett a füvekben, a vézna a kis virágok között és -imádkozott és fohászkodott és még sokáig zokogott. - - -III. - -Nyilván úgy történt, hogy e mennyei csodában, a kigyulladt egek -káprázatában, a tündöklő tüzek patakzásában végleg elhamvadt a -Wellensburg csillagzata. - -S amikor az ablak mellől visszatántorogva, félig vakultan, remegő kezére -nézett, nem tudta, vajjon az utak pora borítja-e még vagy hanyatló élete -veti már reájok a maga szürke ködfátyolát. Szakálas arcának elevensége -újra elborult, mintegy kőrétegek alatt valami embertúli rejtélyességben -s dús orra, mint egy márványdarab, céltalan nyúlt elő a kancsi szemek -közé ékelve a terem homályában, ahol a fáklya, egy sarokba csapva, piros -füstökben lobogott. S ami zord komorság hős-zsivány alakját még -körüllebegte, mikor jött, néhány percekkel ezelőtt, egy vonagló -leánytesttel a vállán, most immár széles hullámzásban áradt körülötte, a -fáklya maró füstjével. Mind feléje szállott a füst, feléje szállott s -golyófejét bekoszorúzta tragikus koronákkal. - -Legott az ősi kardot, a legrégibb kardot, a Schurkenbüttelek hóhéri -kardját a rothadó rózsákkal, a megfagyott vér rózsáival lekapta a -falról. - -Hajdani tömör mészárlások, magányos kivégzések, fölnyársalások és -zamatos öldöklések dicső pengéjét rettenetesen megforgatta és szörnyen -sujtott maga körül homályos sejtelmek ellen, mint aki még él, még öl s -még fog ölni vagy mi, ebadta banditája! - -És üvöltött a házőrző alabárdos-kutyákért, a baltásokért, az ijjasokért, -a lángveres gazemberért, a kócos daliákért mind s a harci kürtöt oly -soká fúvatta, hogy a tülkös lelke majd belefúlt s csak nézte -gyönyörködve s szakértelemmel a kidagadt nyakát, a kidülledt szemét, a -torz arcát egy rikoltó hang mögött s készen arra, hogy rögtön -gyomronszúrja, ha abbahagyná, amíg nem int… És a régi zászlók, régi -rongyok, rothadt selyemfoszlányok sorra meglebegtek s köztük fennen -lobogott aranynarancs színeiben, gróf Wellensburg hű vazallus, rabot s -papot igázó házi lobogója! A fegyverek zúgtak a boltívezet alatt. Zord -lépések dobogtak a márványpadozaton. A köves pincék fenekéről, a -várodvak mélyéről az egész hadi népség kigurult csörögve, kis lompos -lovakon az éjbe, a hegyeken át! - -De a Konstancig futó fehér országút veszélyes volt ez éjjelen. - -A keletre tartó keresztes áradat, míg a fellegvár csőcseléke vakmerőn -belékötött, legott a tó vizének sodorta a gyülevész leventéket s a -zajos, fullánkos tumultusban valami jött-ment burgund buzogány, mint a -mennykőcsapás ledörrent a Wellensburg fejére. - -S rögtön, a rémüldöző zűrzavarban, valami megfoghatatlan bűvös csendnek -pillanatnyi varázsán át, a nagy kopasz fej, kigömbölyödve, kimagasodva, -mint vérző nap leáldozott s végiggurult a szemhatáron a tág egek -bevérzett függönyén, ahol a hajnal bujtatta elő skarlát máglyái -fénysorát. - - -IV. - -Akkor, drága kis Marika békén élt a virágos réteken, vadrózsák, jácintok -és violák illatában, mert a völgyben kerti virágok nyiltak és már -virultak tavaszkor. - -S míg őrizte a nagy fehér ludakat, melyek haloványcsőrűek voltak mint a -hattyúk s míg csöndesen elballagott mögöttük, néha-néha el is -gondolkodott, egy zöldleveles nádszálon harapdálva apró gyöngyfogaival. - -Kiengesztelődött emlékezése, zavar nélkül idézte vissza, mint egy távoli -álom furcsaságát, egy régi éjszaka zord és fönséges perceit s -megborzongva gondolt vissza a várterem sötét falára, ahonnan hajdani -sívár betyárok, egy végtelen arcképsorozatban, lenéztek reá a -farkasbőr-nyoszolyán, a szemök vörhenyes pislogásával, amint a -fáklyaláng feléjök csapódott. S a távoli legenda mélyén és messze e -kábító távlatok éjjelében, még mindig ijjesztőn s félelmetesen, de egy -csöppet elmosódva is, egy kissé megenyhülve is, a Wellensburg alakja -kisértett, elborult kőarca évszázados komorságával, a kancsal szemek -rejtélyességével, álmokba meredő keservével, a bús szemöldökök alatt. - -Mert itt, a tömérdek virág között, a tavasz derűjében, a békén vándorló -ludak mögött fehér nyakukkal a napfényben, mely szinte leringott füvekre -s virágra s lebegő aranyporával mindent behintett: a hajdani rabló -már-már elhullatta keserű masszivitását s inkább hervadtan tért vissza a -multak riadalmából, perzselő nyári illatok őszi fuvallatával, lesujtva -és fájdalmasan. - -Marika búsan emlékezett. - -S finom kis női lelke, noha aggódón s borzongón omlott vissza egész a -gróf ajkáig, a csókja harapott sebébe, mégis csak szerette s kivánta az -emlékét s kéjesen visszaélte benne egy távoli perc minden irtózatát… - -Olykor, hosszan küzködve, sokáig sírt Marika s buzgón imádkozott. - -De szapora könyei e gyöngéd fohászok közben, aligha hoztak enyhülést s -rajongó elepedését csak hézagosan töltötte be a mennyei megnyugvás -érzete. Akaratlan, öntudatlan, kék szemének réveteg tekintete valami -nagy rejtélyre tapadt s irgalmas nőisége ösztönében, megrendülve -pillantotta meg a saját elhurcolt s megkínzott teste mellett a -Wellensburg szívének vergődő szárnycsapását. - -– Mit akart? Mit akart? – kérdezte magától, hebegve. - -És angyali tekintetével hirtelen belenézett abba a nagyszerű nyomorba, -amelyben az ember, leigázva, a maga örök vágyát kergeti. S míg a letünt -lovagnak visszatérő árnya ott térdelt előtte s zokogott, Marika még -hátrált ugyan, el is húzódott, el is fordult, de azért ő is zokogott. - -Egyszer a tó napfényes vizében megpillantotta magát. - -– Ki tudja, talán szeretett, – rebegte. - -És így pergette le, immár a bánat és a szomorúság húrjain, kicsi -életének roppant emlékeit és a zavaros elandalgások percében, a homályos -gyötrődések maró unalmában, hirtelen elrepesett hős zsiványa, a nagy -Wellensburg felé s remegőn hozzásimult, lehúnyt szemekkel, odaadón. - -De az öröme gyötörte, szenvedett. Mint kicsi szűz asszonyka csendesen -átjött réteken s mezőkön, a ludak mögött emelgetve apró meztelen lábait -s a zöldleveles nádszálon harapdálva, elbúsult merengésben. - -Távoli fák lombja zöldelt a földek határán és egy egész raj fecske, -alacsony röpüléssel mintegy az örök idők végtelenségét sodorta, rengeteg -multakból szédületes jövőkbe. - -Holott az ő számára, gondolgatta, mult és jövő le van tarolva már. -Remegő odaadása sohasem lehet egyéb fájdalmas emlékezésnél. Az egész -szerelme csupa köny. - -És a füvek és virágok közül, fehéren kimagasodva, a kéklő várra -felpillantott. - -Bús magányban állott a vár odafönn, a leőrlött lét néma fönségében. Zord -falai körül, a kopár hegycsúcsok kőüllőjén, megrendítőn elzendült volt a -végzet, roppant kalapácsütése. És a merengő hegyóriások őrködőn -fölcsoportosulva, már csak vadmentha-szakálukat szegezték a térben -rohanó időknek, vándor madaraknak, szálló fellegeknek, a vár meséjét -zúgva el nyári éjek csillagfényénél: Egyszer Wellensburg szeretett… - -– Oh, Uram, irgalmazz! irgalmazz! – könyörgött Marika. - -Mert valami szokatlan hév rázta meg szegényt s irtózva, de gyönyörködve -is, a lelke végső vágya támadt, a nagy visszakivánkozás. Még küzdött, -még küzdött, de már megtörve, legyőzve. - -– Mért ne mennék el? – kérdezgette. - -És elvált a völgyek derűjétől, a kis füvektől, a vézna kis virágoktól, a -jácintoktól s a violáktól, mert itt még minden virult. És elvált a tó -nádzúgásától s a fehér ludaktól is elbúcsúzott, mint szomorú anyácska, -aki hazatér. - -És megfürdött a tóban gyönyörű fehérre. És szelíden elindult. - -S már ment az uton, gyors lépdegéléssel csak ment és ment, megadva magát -kicsi rejtélyes sorsának, valami távoli hangnak, ami hívta… Mégis, néha -elsírta magát, egy apró, éles sikolya csengett rejtélyesen az utakon át. -És meg-megállott, szőke fejét hátravetette, a nagy haja kibomlott. -Olykor, egynémely vadszederinda, tövises virágfűzér az útját állta, meg -is sebezte. Néha megbotlott és megborzongott a fekete ciprusok alatt, -ahonnan a bércek tépett éle, mint emberi profil meredt reá, egy egész -sereg kis furcsa kő, egy egész erdő vihogó törpe. - -De jött tovább, sietve, kihevülve, ijedt tekintettel az útját keresve, -habozva egy percig, a homloka verejtékét törölgetve, aztán újra -nekilendülve, helyenként kúszva már s lihegve a sziklás rengeteg -kősikátorán, de mind bátrabban, szinte kigyúlva az epedés hevében, -elváltozott arccal és megkönnyülve a napesti derengés arany párázatában, -amelyben ő maga is az utolsó percek zengésébe omlott, ízzó vonzalma -szédületén. - -És arccal a magaslatoknak, a bástyák alatt, az örvény szélét súrolva -riasztó kőszálak között, mint egy apró, elveszett felhő úszott tova a -sziklák végtelenjén s elfúltan az örömtől mind följebb tört s mind -lázasabban s egyszerre csak, mint hajdan Wellensburggal, a hídon -száguldott át, kacagva! - -És az udvaron is, a tornácokon s a lépcsőkön föl, kacagva jött, mint -szilaj menyasszony. S besiklott a hajdani terembe, fölemelt fővel -diadalmasan. - -S rögtön, mintha hallotta volna a násza zenéjét, a lázas csendben. - -A hárfák fölzúgtak, megtépázva, és ezüst kürtök zengése közben, gyönyörű -lovagok jöttek. Kékszemű apródok rózsafűzért hoztak, halovány leányok -havasi virágot. És mind kérdezték, fölzúgva ők is és a sok hang -egyszerre mind: - -– Marika, kié vagy? Kié szived? - -– A szívem, a szívem, de hiszen tudod, hogy a tiéd – felelte Marika -zokogva, a leomlása angyali hevével. - -De rögtön, a hangjának zengő visszhangjára, a lovagok fehér tömege -elrebbent s mint omlatag virágok szertefoszlása gurultak tova apródok és -halovány leányok. S a tünedező forgatagot, a zsongó szines zűrzavart -valami titkos morajlás zúgta át, valami nagy hang csendült s könyörgő -szólítgatás, mint távoli kongás, rettenetes: - -– Marika! Marika! Mért késel, szivem? - -Kereste, kutatta, figyelte s a falak mentén, sikongva, a eszeveszett -vágyódás gyönyörében, az ablakhoz rohant. - -Mégegyszer föltünt holdfényes peremén, kiegyenesedve, a homlokára -simítva le lobogó haját. Ragyogó arcával belemerült a roppant tér kéklő -rengetegébe és hallgatta és élvezte és felszívta magába a hegyek -mélyének tompa moraját, az örvényzúgást amint beletorkolt a szél s -éjjeli hörgése, mint egy egész sor harang zúgta és zengte és üvöltötte a -nagyszerű hívást: «Marika! Marika! Mért késel, szivem?» - -Mosolygón mégegyszer fölnézett az égre, de szelíd tekintete a mennyei -csodákból már nem kért semmit többé. Csak búcsúzott, köszöntött, már -mint egy más világból, ahová elmegy szeretni, meghalni. - - - - -TARTALOM - - Az élet diadala 7 - Mülhausen-nél a szomoru tiszt 21 - Meyerbeer 46 - Mándy Kázmér öngyilkossága 52 - Régi szent történet 70 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -7 |életétében |életében - -21 |MULHAUSEN-NÉL |MÜLHAUSEN-NÉL - -32 |mondta, és |mondta, «és - -33 |férfak dörögtek |férfiak dörögtek - -38 |Es elfakadtam |És elfakadtam - -41 |menni? – «Merre!? |menni?» – «Merre!? - -42 |Es megint |És megint - -43 |innen, |innen», - -58 |legboldogbb. Mondom |legboldogabb. Mondom - -75 |kis lénys |kis lénye - -75 |föld ée |föld és - -83 |menyassony |menyasszony] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET DIADALA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64619-0.zip b/old/64619-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 92b243d..0000000 --- a/old/64619-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64619-h.zip b/old/64619-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 616eb09..0000000 --- a/old/64619-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64619-h/64619-h.htm b/old/64619-h/64619-h.htm deleted file mode 100644 index 019f5f4..0000000 --- a/old/64619-h/64619-h.htm +++ /dev/null @@ -1,2983 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Az élet diadala by Dezső -Szomory</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - text-align: justify; -} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.bbox { - display: inline-block; - width: 40em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: 0; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -ul.indented { - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Az élet diadala, by Dezso Szomory</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<table style='min-width:0; padding:0; margin-left:0; border-collapse:collapse'> - <tr><td>Title:</td><td>Az élet diadala</td></tr> - <tr><td></td><td>Novellák</td></tr> -</table> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Dezso Szomory</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: February 24, 2021 [eBook #64619]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian National Digital Archive</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET DIADALA ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_85">85</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-largest">AZ ÉLET -DIADALA</span></p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<p class="center"><span class="caption-large">SZERZŐ EGYÉB -MUNKÁI:</span></p> -<ul class="lsoff indented"> -<li><b>Elbukottak.</b> <i>(Novellák)</i>. Singer és Wolfner, 1892. -<i>(Elfogyott)</i>.</li> -<li><b>Mesekönyv.</b> <i>(Novellák)</i>. Grill Károly, 1898. -<i>(Elfogyott.)</i></li> -<li><b>Az isteni kert.</b> <i>(Novellák)</i>. III. kiadás, -Athenaeum, 1917.</li> -<li><b>A Nagyasszony.</b> <i>(Szinmű)</i>. Nyugat, 1910.</li> -<li><b>Ünnep a Dühöngőn és egyéb szerelmek.</b> <i>(Novellák)</i>. -Nyugat, 1911.</li> -<li><b>A rajongó Bolzay leány.</b> <i>(Szinmű)</i>. Nyugat, -1911.</li> -<li><b>Lőrinc emléke.</b> <i>(Novellák)</i>. Nyugatkönyvtár, -1911.</li> -<li><b>Györgyike drága gyermek.</b> <i>(Szinmű)</i>. Nyugat, -1912.</li> -<li><b>Bella.</b> <i>(Szinmű)</i>. Singer és Wolfner, 1913.</li> -<li><b>Mária-Antónia.</b> <i>(Szinmű)</i>. II. kiadás, Singer és -Wolfner, 1913.</li> -<li><b>A Pékné.</b> <i>(Novellák)</i>. II. kiadás, Athenaeum, -1916.</li> -<li><b>Hermelin.</b> <i>(Szinmű)</i>. Singer és Wolfner, 1916.</li> -<li><b>Les grands et les petits Moineaux.</b> <i>(Novellák)</i>. -Alphonse Lemerre, Paris, 1900.</li> -</ul> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>AZ ÉLET DIADALA</h1> -<p class="center"><span class="caption">NOVELLÁK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA SZOMORY -DEZSŐ</span></p> -<p class="center"><span class="caption">NYUGAT FOLYÓIRAT KIADÁSA -BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1917</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">PALLAS -RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<h2>AZ ÉLET DIADALA</h2> -<p>Mikor elmentünk Glöckner Amáliáért, már vége volt uram isten, -szegény kis bús élete elmult és minden, és már csak a kórházba -mentünk el érte, sőt a hullaházba mentünk el érte, mert már ott -feküdt a kert legvégén, az utolsó épületben, türelmesen és -végérvényesen, a halottak betelt sorsa szerint.</p> -<p>Egyszerű, csöndes, beteges asszony volt életében, még fiatal és -már öreg asszony, ahogy a tanár magyarázta ezt, mert a tanár sokat -magyarázott, amikor megvizsgálta egy siralmas estén és csakugyan -ezt mondta, fiatal és öreg.</p> -<p>Ezt mondta és még többször mondta ezt azzal a melomán -makacssággal, mely sokáig kizengi a maga ötletét és -meg-megismételgeti és visszatér rá azokkal a «megint csak azt kell -mondanom»-okkal, melyek mint a kés vágnak bele az ember szívébe. -Tudniillik még fiatal kívülről és korra nézve is fiatal aránylag, -ez volt a magyarázat, de belülről és ez a fontos, már elaggott és -fölbomlott, mint egy régi óramű, mely végkép lejárt, valóban ez -volt a magyarázat. Vagyis megint csak azt kell mondanom, szóval -vége szíveim, a legvége és vége és itt nincs már semmi remény -bizony.</p> -<p>És fölénnyel is mondta ezt a tanár és azzal a kérlelhetetlen, -bár flegmatikus határozottsággal, mely annál lesujtóbb s annál -imponálóbb, hogy valami fagyos, de irigylésreméltó kiváltság -benyomását teszi. Nyugtalanul és szemlesütve úgy éreztük, hogy a -tanárnak soha sincs, soha sem volt és soha sem lehet <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> semmi baja és -betegsége és csakugyan ő az a boldog ember, aki túl van minden -testi törvényen, nyomorúságon és hervadáson és soha el nem múlik e -világról.</p> -<p>Akkor kéz-kézben sírtunk. Úgy tünt, hogy ketten vagyunk ezen a -földön, akik sírunk. A Glöckner Amália leánya és én, akik együtt -sirunk, harmonikusan. A leány virult és megszépült a könyekben és -megvolt sebezve szőkén. Valamit szerettem volna mondani, ami e -kínban való egyesülést jelentette volna. De már itt nem voltak -szavak.</p> -<p>– Margit! – rebegtem.</p> -<p>Csak a nevét rebegtem és ez volt minden, amit tudtam. És tovább -sírtam vele és a keze a kezemben volt, az ujjaknak azzal a vonagló -játékával, az egész kézfej husának és a tenyér párnájának azzal a -spontán átengedésével és beomlásával, ami szeretők között -szokásos.</p> -<p>– Önök boldogok, – mondta most a tanár, mint szakavatott -emberbúvár, – önök boldogok, – mondta.</p> -<p>De ez nyilván csak annyit jelentett, hogy e halálos lejárat -mellől felénk fordult, fiatalokhoz, akik az élet diadala -voltunk.</p> -<p>– Az élet diadala vagyunk mi, – mondtam, amikor elment a tanár s -mi ott maradtunk mögötte a lépcsőházban, ahová elkisértük.</p> -<p>– Te is nagyon sírsz, – felelte Margit hozzámsímulva, – holott -nem is tudom, ki vagy te e percben, gyönyörű szeretőm, nem is -tudom. Neked idegen a mama, szegény kis beteg asszony, fiatal és -öreg!</p> -<p>– Igaz, nekem idegen, – mondtam. – De olyan árva leszel mostan, -olyan árva, hogy már nem is tudom mondani, milyen árva. És már azt -sem tudom, miért sirok, – hebegtem elkábulva és még csak jobban -sírtam. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Ki tudja azt, miért sír az ember? A fájdalomnak megvan az az -elképesztő sajátsága, hogy minél intenzivebb, minél gyötrőbb és -perzselőbb, annál kevesebb értelme van és végül már csak magáért a -fájdalomért van. Mert az okok, melyek előidézték, észrevétlen -feloldódnak benne.</p> -<p>– Azért sirok, mert hogy a tanár sohasem fog meghalni, – -folytattam végkép elernyedve – és ha te nem tudod azt egyetlen -szívem, ha nem tudod, ki vagyok én, nézz meg jobban, – esdekeltem. -És vajjon mit dadogtam még?</p> -<p>Valami nagyszerű értelmetlenség, valami csodálatos belső homály, -ízzó és keserves, mintegy áttüzelte az agyunkat az öntudatlanság -gyönyörével. És egymásba forrasztott testi formáinkkal, lerogyva az -egymás fájdalmán, a lelkünk rajzát nyomtattuk le könyektől nedves -szájszélekre. Az egész lépcsőház mint egy templom kongott -körülöttünk és az emeletek mélye és a falak bástyája és a -lépcsősorok kőzuhatagja valami pokoli örvénynek tünt, őrködő -lámpásokkal.</p> -<p>– Valahol már lehettünk együtt, – mondta Margit megremegve és -azzal a tündöklő feleszméléssel, amelyben a nő a rejtélyekhez ér. – -Valahol már lehettünk együtt, – mondta – és már rég megvolt mindaz, -amit az emberek és költők kitaláltak. Csakugyan minél jobban -nézlek, úgy tünik, megismerlek. Én azt hiszem, te valamikor az én -testvérem voltál.</p> -<p>És a hangja felcsuklott az örömben. A haja lobogott. És hamvas -szőkesége, csillogó árnyalatokkal, ezüstfehérnek tünt a lámpák -fényében. Így mentünk be mégegyszer a beteghez.</p> -<p>– Nem kell félni, – mondtam ujjongva az ágy irányában, – nem -szabad félni, nem szabad! <span class="pagenum"><a name="Page_10" -id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Egy sovány arc meredt elő, elmosódó körvonalakkal és szűkösen -lehatárolva a párnán és mégis hallatlanul levegősen, mintegy -végtelen felületeken.</p> -<p>– Nem kell félni, – ismételtem, – a tanár a legjobbakat mondta, -a tanár azt mondta, mit mondott a tanár? – fordultam a leányhoz -elakadt szavam fonaláért.</p> -<p>– Azt mondta, – hebegte Margit elfúlva, – azt mondta – és ő is -elhallgatott.</p> -<p>Mert már nem tudtuk, mit mondott a tanár és nem is lehetett -tudni.</p> -<p>– Azt mondta, mi vagyunk az élet diadala, – feleltem, hogy mégis -csak mondjak valamit.</p> -<p>De két elborult szem nézett reánk az ágyból, imhol leoldódva -rólunk és mégis reánk tapadva, a haldoklók ama frenetikus -szembeszúrásával, mely elepedve, hozzánk ragaszkodik még! Lehet-e -megcsalni a haldoklókat? Ezek keserű uzsorások, akik tudják, mit -adnak oda alázatos ámításokért.</p> -<p>Glöckner Amália nem mozdult. Az élet lassan lepergett benne. Az -arc soványsága szinte pillanatról-pillanatra élesebbre vált. -Egészen észrevétlen, mint valami légies festék, fénytelen sárgaság -lepte el a bőrfelületeket. Az orr megnyúlva, a merő csont vonalát -mutatta, a mozdulatlan cimpák között. A száj befelé göngyölgette az -ajkakat és hangtalan vonalával mintegy elszelte az arcot, melyből a -szemek mereven elbucsúztak.</p> -<p>Olvatag közelhajlással azt kerestem, vajjon szenved-e? Az ember -mindig meghal egy kicsit abban a másikban, akit meghalni lát. -Titokzatos ösztönök a saját elmulásom problémáját kutatták ez -előttem való leáldozásban. Az élet csak épen annyi volt bennem e -percben, hogy még itt voltam az ágy előtt. De <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> minden -idegszálammal átszármazva, roncsolt képzeletem hárfáján lázasan -bemuzsikáltam magamat az utánérzés melódiáival, pokoli plágium, -hogy egy nap csakugyan az én találmányom legyen. Vajjon szenved-e? -És hol szenved és hogy szenved és hol vannak a titkok, az -elváltozások, az elvérzések, a megszakadások, a fonál vége és a -lejtő és a nagy ugrás hol van? És hol hasad föl a benső orgonamű, a -szív skálája, a tüdő harsonája a végső hörgések tremolójáig? És még -sok minden, ami rejtélyes, uram bocsáss, ami izgató. Meglehetne-e -tanulni, hogyan haljunk meg üdén?</p> -<p>Már akkor tele voltam halotti dolgok kivirulásával, rothadó -tubarózsákkal, kripták mohával, nyüzsgő nekrofiliákkal és a két -halántékomon fölborult temetők lüktettek. A szivem megtelt zord -katafalk-költészetekkel, szurokba mártott festészettel, sötét -tébolyokkal, sírásó freneziákkal, szomorú fűzekkel mint a boglyák, -halottas kertekkel mint királyi parkok, tündöklő szökőkutakkal, -melyekben a víz-sugár tört csontok fölporzása volt, csillogó -szilánkmiriád egy elsárgult nap alatt valami elrettentő -sivárságban. És illatoktól áthatva s fölperzselve, szinte szédültem -a szagoktól, elhagyott várudvarok gödreitől, régi házak pincéitől, -dúlt szobák keserű almáriumaitól, hibás tömjénektől, nedves -gyertyáktól, romlott gyantáktól és szédültem templomszögletek -egérmérgétől, nyirkos deszkák, tört borostyánok, fonnyadt cserfa és -babérlevelek szagától. És szédültem kitépett fogak harmatától és -titkos vérzések párolgásától, bús emberi sorsok rongyaitól, férges -selymétől és szemfedőitől, amint mindez gőzölgőn felém sodródott, -ellepett, belepett, felemelt, meglepett s mi minden még, micsoda -képek s micsoda szagok, micsoda sebek s micsoda méretek, amik -fojtogattak, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> micsoda skarlát felhők mint a felkéselt -női hasak, micsoda rothadó hegycsúcsok mint egy szétfröccsent -óriási agy s mi minden még, amire nem merek gondolni többé, vonagló -számmal a szeretőm kezén.</p> -<p>– Nem szabad így fölkínozni magadat – hebegte Margit elfúlva e -viziókon, melyeket követni próbált zavaros bőbeszédűségemen át. – -Nem szabad, nem szabad! – tiltakozott, amint folytatni próbáltam, -királyfi nem szabad! Egyszerűen akarok szenvedni, mint egy állat, -egészen egyszerűen. Mért kinzol, mondd, amikor mi ketten még itt -vagyunk egymásnak, isteni!</p> -<p>– Még itt vagyunk, – fuldokoltam.</p> -<p>– No igen, – lihegte.</p> -<p>És amint engesztelőn lehajolt hozzám, még csak jobban vergődtem -a kezén.</p> -<p>Mért csakugyan, amikor itt vagyunk egymásnak! Holott valami volt -e kis sárga öreg asszony elmulásában, ami engemet is vonszolt -magával. A sorsom észrevétlen pergett az időben s rémüldözve -figyelgettem behunyt szemekkel, behunyt szemekkel, aminek csak -árnyéka volt körülöttem, csak egy néma hangja, egy rebbenése csak! -Valami volt, ami keserűn megérve, a maga bús nedvét hullatta, mint -egy darab viasz, ami olvad. Sajátságos párhuzamok e testi -elfogyással, az örömeim végső csengését pengették bennem, mint -gyors kaszák, mikor vágják a nyarat. A mámorom, elapadva, még élni -akart, még élni, istenem! S amikor újra felnéztem a leányra, oly -ragyogó volt, oly lázasan szép az élet hevétől, hogy a szemem -rámeredt, elirtózva.</p> -<p>– Nagyon szeretlek, – mondtam – s ezért van az, hogy minden -olyan rettenetes! <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Te azt hiszed, én épp úgy elsárgulok, mint a mama, – felelte -szelíden.</p> -<p>Holott a mama már nem is volt itt akkor, bús fonnyadó mama nem -is volt itt többé, mert időközben, zord krizisei során a kórházba -kellett kisérnünk, ahol csakugyan meg is enyhült a szorgosabb -ápolásban. És itt volt egy kis fehér szobája, egy kis fehér szobája -tele virággal és a leánya arcképével, főleg a leánya arcképével, -amit nagyon szeretett. Olyan derűs arckép volt, elragadó női fej és -titokzatos szemek, az ünnepi fiatalság oly gondtalan és heves -tekintetével, hogy bezengett mindent és betöltött mindent és már -nem is volt itt semmi, csak ez a kép, virulón a napban, a kebel -apró gömbjeivel kivilágítva a világra, mint két kis ezüst lámpa -rózsaszínű lánggal. És odakünn nagy fák és nagy mezők voltak az -ablak alatt és lombos lankások a láthatáron, virággal behintett -hegyi utak a távoli nyaralók sakkfiguráival és a vasút is itt -kúszott el lágy dörgéssel, mintegy a kék egek felé.</p> -<p>– Most már minden jobb lesz – mondta Margit bizakodón – és mégis -minden jobb lesz, meglátod!</p> -<p>És már megint mosolygott, és már megint tele volt örömmel, -tervekkel, dalokkal. S ezentúl, újra reménykedőn és kedvesen, már -ismét csak magunkról beszéltünk, a ragyogó életünkről, ami volt. -Kissé kábultan e mult napok izgalmától, betegvirrasztástól, -ijjedelmektől s bizakodástól, újra egymáshoz tértünk vissza, a -mámor friss szárnycsapásán. Kigyúlva, meddig mentünk el, micsoda -határokon túl, micsoda végletekbe, ahová testi lényünk már alig -tudott követni többé s a gyönyör a létünk utolsó szálain pendült. -Valami kéjes és titkos aszkétaságban csak az egymás életét faltuk, -az egymás szemén rágódtunk mennyei <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> elvakulásokért, az egymás -ajkán fojtogattuk egymást rajongó fulladásokig. S ami titkot csak -megfejthet az ember, amit összegyüjthet magányosságból, éjjeli -kertekből, ákácvirágzásból, erdőzúgásból, vétkekből és -mártiromságból, s amit a képzelet csak kihajíthat elérhetetlen -sugárzásokban s amit a valóság csak marcangolhat mind elértük, mind -marcangoltuk, mind fölittuk, mind fölzokogtuk s elmentünk -gyermekkorunk kis éjszakáiba, hogy úgy legyünk egymásé, ahogy még -nem lehet…</p> -<p>Mégis, egy éjjel, egészen biztosan tudtam, hogy valaki meghalt -odaát.</p> -<p>– Micsoda idegen vagyok én, – kérdeztem a leánytól – ha biztosan -tudom, hogy meghalt. Mintha ott lettem volna mellette. Mintha -láttam volna. A percet tudom, amikor meghalt.</p> -<p>Csak nézett rám, rémüldözve.</p> -<p>– Félek, – mondta és hallgatott.</p> -<p>De a kocsiban, mellettem, lágyan morzsolta a könnyeit s olyan -szabályosan és gyönyörűen sírt, hogy a fájdalmának úgyszólván -fizikai költészete volt, valami rejtélyesen keresztényi -plaszticitása, amiről a művészek álmodoznak. Semmi sem mozdult, egy -vonal nem torzult el ezen a síró arcon, de az egész rajz élesen -kivált, fiatalon és mesterien az idegek feszültségében. Pontosan -két könny jelent meg a szemek legvégén, egy pillanatig csillogott -ott, aztán legurult az arcon anélkül, hogy szétfolyt volna, mint -két apró, világos és kemény gyöngyszem, ezüst orienssel. S rögtön -két új könny jelent meg, a fölcsillanásuk hallatlan üdeségével s -elgurult a többi után, szinte tragikus időközökben.</p> -<p>Igy jöttünk az utcákon át, a tömegben, a hidakon, így jöttünk. S -amikor kiértünk végre, csakugyan már <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> nem volt sehol szegény kis -Glöckner Amália, azaz hogy a kert legvégén volt a halotti -épületben.</p> -<p>– Csak tessék menni, – mondta a portás, amikor bemutatkoztam s -jeleztem mi járatban vagyok. – Túl a kórosztályokon tessék menni, a -negyedik házig. Ott vannak mind a hullák.</p> -<p>A leány megrázkódott.</p> -<p>– Ez csak egy sötét szó – nyugtattam meg. A nyelvnek itt nincs -művészete és a szívnek hangja sincs. Itt csak betegek vannak és -hullák. Az anyákat is hulláknak hívják itten. Gyerünk tovább, -szerelmem.</p> -<p>És mentünk tovább a kapu alatt egy második ajtóig, mely a kertre -nyilt. A leány ment előttem.</p> -<p>– Királyfi, itt zene van! – rebegte.</p> -<p>Csakugyan, a tér baloldalán egy emelvényen, sűrű sorokban ültek -katonai zenészek, az éles hegedűk, sivító klárinétok, harsány -rézfúvók, villámló réztányérok lázas felfegyverkezésében és egy -karcsú ember vezényelte őket, ruganyos energiákkal, még zajosabb -viharzásokra. Az egész kert, az egész tér rengett és dörgött a -táncos ritmusoktól, melyeket túlonnan, egymás mellett szorongva -beláthatatlan széksorokon, egy egész sereg rokkant katona -hallgatott, távoli csaták szomorú vándorai, idáig vergődött -emberroncsok, bepólyázott fejjel s bekötött lábakkal, a botok és -mankók merev feltüzdelésével, mint a szélverte szőlőindák a karók -szuronytömege mellett. És távolabb, polgári betegek szállingóztak -elő, sántán és keserűn és vászonzubbonyosan e táncos zenék -hallatára és meghúzódtak egy-egy fatörzset ölelve, mint elkopott -faunok, akik emlékeznek. És sápadt venériások tüntek föl sötét -szárnyszegettségben, elbúsultan és rezignáltan és mégis oly elszánt -homlokkal, oly meggyőződéses szemekkel, hogy látszott rajtok: -rögtön újra kezdenék. <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> És soha zene nem hangzott keserűbbnek, -soha zenekar nem tünt föl tébolyodottabbnak mint itt, ahol a -táncritmusok felé nyomorék lábak torlódtak s a zenészek fürge -taglejtéseire egy általános mozdulatlanság meredt az emberi nyomor -legmélyéről, végkép elernyedetten és tragikus közömbösséggel. És a -gyógyszerek illata volt rajta az egészen s titkos kenőcsök virultak -mintegy a bokrok rejtekeiben, az éther virult a virágágyakban és a -hársak sárga csokraiból a jodoform szaga hullott.</p> -<p>Ájuldozva, amint Margit a karomra dőlt, alig tudtam tartani -többé. Amint fölnézett rám elborult szemekkel e zsivajban, a fehér -vattasisakok és kínos szagok között, barnás-arany szemének valami -fenevad rémüldözése volt. Nem akarta megadni magát e nyomornak, -mely mégis csak lesújtotta.</p> -<p>– Mondj valamit, hogy bátrabb legyek – könyörgött. – Hogy tudjak -menni tovább!</p> -<p>– Mi vagyunk az élet diadala, – súgtam a fülébe s elvontam -magammal már-már a zene ritmusára, nekivadulva és letörötten.</p> -<p>Oh hogyne, mi vagyunk, bár egészen alázatosan, de mi vagyunk, -bár alig van már hitem, de mi vagyunk, s most már túl voltunk a -tömegen s a zenén, kis fonnyadt füvek és satnya fák közt voltunk s -új szagok jöttek, elrettentőn.</p> -<p>Megállottunk egymás mellett, elfúlva és tanácstalan, mint egy -ember-pár egy sivatagban. Néhány perc telt el, oly rettenetes -hatásokkal, hogy mind a ketten szédültünk belé. Ki tudná kifejezni -azokat a megfejthetetlen érzéseket, az érzéseknél is rejtettebb, -kényesebb és titokzatosabb elváltozásokat, melyek legfinomabb -idegszálainkon remegnek végig a lelkünk legmélyebb homályában? -Micsoda ismeretlen ösztönök <span class="pagenum"><a name="Page_17" -id="Page_17">-17-</a></span> sugalatában történt, micsoda rejtélye -volt egymáshoz csapott vérünknek, egymásba fonódott végzetünknek, -hogy merőben öntudatlanul, de leoldódtunk egymásról, két vadidegen -ember, aki voltunk. Mi jött közénk, hogy így hirtelen magunkra -maradtunk, mindegyik külön a maga emberi életével egy-egy más -világban, egy külön sorshoz kötve. Amint rám nézett nyilván -fölismerte, ami az ő számára örökre elveszett. Amint visszanéztem -reá, még egyszer fölszívtam magamba fiatal lényének végső -ragyogását.</p> -<p>– Mi van? – kérdeztem aggódva.</p> -<p>– Hullaszag – felelte.</p> -<p>S most ő fogta meg a kezemet.</p> -<p>Akkor jött egy ember, akinek mindent elmondtam. Nyugodtan -meghallgatott, bár egy kicsit a fejét rázta, és a következőket -válaszolta némi habozás után:</p> -<p>– A kisasszonynak meghalt az anyja, Glöckner Amália, ezt tudjuk -és csakugyan itt van benn a házban. De nem ajánlom, hogy most -megnézzék, mert nagyon rossz benyomást fog tenni. Több halottal van -együtt és ki kellene keresni a sok közül s ez bizonyára kínos -volna. Tessék várni holnapig.</p> -<p>– Úgy van – vetette közbe egy fürge hang mögöttünk.</p> -<p>Megfordultunk. Egy fiatalember ült itt a padon néhány sárga ákác -között, a megszokottság minden kényelmével és igen otthonosan, mint -egy régi vadász, aki mindig erre jár.</p> -<p>– Tessék várni holnapig, – folytatta közeledve – amig szépen -felöltöztetjük és felravatalozzuk, ha parancsolják.</p> -<p>– Ha parancsoljuk? – kérdeztem elámulva.</p> -<p>A fiatalember mosolygott és meghajolt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Tudniillik ezt nálam lehet megparancsolni, – vallotta be -finoman, – amennyiben én vagyok, kérem, a temetési vállalkozó. -Nálam tessék megparancsolni a ravatalt és a temetést, és főleg -temetési rendezéseim dús választékát ajánlom szíves figyelmükbe. -Lehet minden árban, formában és stílusban, tetszés szerint. Ha -parancsolják, koszorú-kocsival vagy anélkül, két lovas hintóval, -vagy négyes fogattal, gyászlovagokkal vagy anélkül, énekkel, pappal -vagy nélkül, minden ízlésnek megfelelően.</p> -<p>– Jöjjön ide, – mondtam a fiatalembernek, félrevonva magammal, -hogy a gyászoló leányt megkiméljem e részletező kinálatoktól.</p> -<p>De az ifjú, belemelegedve, folytatta igen brilliánsan, a -szakavatott árúsító inytcsiklandó készségével.</p> -<p>– A sírhelyet is ajánlhatom, egyszerű, közép vagy díszsírhelyet -akármelyik temetőben, talán a kerepesi-úton, ami igen elegáns, vagy -Kereszturon, ami kissé messze van, a legcélszerűbb talán itt a -szomszédos Farkasréten, ami nagyon szép hely, nagyon virágos, -kedvező és barátságos és kitünő a levegő.</p> -<p>– Hallgasson, – mondtam.</p> -<p>– Már be is fejeztem, – felelte udvariasan. – Majd leszek bátor -benyujtani egy költségvetést.</p> -<p>Igy jöttünk minden lépésünk egy-egy új sebével, minden hang és -minden szó egy-egy újabb gyötrelmével, így jöttünk átfűtve e -halálos atmoszférák tüzétől, amelyben minden emlékünk, minden -lázunk és örömünk hirtelen elhamvadva, sohasem létezett idők -illuzióinak rémlett. S így jöttünk hallgatagon és megtépázva, -kifosztva és lerongyoltan, meddő szerelmünk elmosódott nyomorában, -két szegény fiatal, két bús állat valami rettenetes valóságban, -már-már agyonfáradva, sajgó tagokkal, porosan és elrútulva, a -leragadt <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> könnyeink nyomával, fölkínzott -érzékeinkkel, olthatatlan bűzökben így jöttünk, tündöklő leány s -egy királyfi, akik voltunk hajdan!</p> -<p>Holott az ápolónő is elénk gurult derüsen és kövéren, kis fürge -nő a maga borzalmas életével végöket járó betegek körül.</p> -<p>– Nem hittem, hogy meghal, komolyan, hogy meghal, – hadarta -mosolyogva – ezért nem is hívtam a kisasszonyt. A tanár is csak -későbbre hitte, hogy meghal, mert azt mondta fiatal és öreg, ezt -mondta! És tegnap még olyan vidám volt, mint egy madár egy faágon s -folyton azt mondta: jaj, a Margit leányom, be drága, be áldott jó -gyermek hozzám, jaj be drága, folyton ezt mondta, és a kisasszony -arcképét mutatta és cirógatta és csókolta, és igaz, úgy is halt -meg, hogy utolsó percéig szorongatta…</p> -<p>Aztán gyorsan hozta az ápolónő, a mi maradt a beteg után, -elmerült nőisége utolsó emlékeit, szívalakú selyem retiküljét, a -zsebkendőjét, a kis pénztárcáját, teletömve papirpénzzel, amit még -a leányától kapott.</p> -<p>És a leánya átvette ezt, csöndesen és méltósággal, mint ahogy -királynői utódok a gyémánt-tiarát veszik át, fehér kézzel és remegő -áhitattal. A zsebkendőt megcsókolta, a kis pénztárcát megsimogatta, -aztán visszatette a retikülbe s az egészet a karjára fűzve, -megindult.</p> -<p>– Ez az én örökségem, – mondta.</p> -<p>Azontúl nem is beszéltünk többé. S amikor mégegyszer az egymás -kezét értük, éreztük, hogy utoljára van.</p> -<p>– Isten vele, – dadogtam.</p> -<p>– Isten vele, gyönyörű, – felelte.</p> -<p>A zene még játszott, amikor átjöttünk a kerten. A karcsú ember -az emelvény szélén, egész testében <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> kinyúlva, döfködte a levegőt -egy vékony pálcikával, mely a zenészeket csakugyan lelkesíteni -látszott. Figyelmes szemek a pálcára meredtek, tiszteletteljes -tekintetekkel, valami néma s hirtelen tanácskéréssel, amelyet -rögtön követtek is. A hegedüsök, gépies karlengésükkel finoman -reagáltak a jelekre, és hűen a karnagy előtt, az egész ügyet -vezetni látszottak. Mögöttük a gordonkások, a combjuk közt barnáló -hangszereikre hajoltak, gyöngéd figyelmességgel mint kéjes barna -női testekre s mégis fel-felpillantva időnként a cikkázó pálca -irányában, melynek celluloid fényessége megcsillant a napban. -Hátrább a brácsások dolgoztak meggyőződéssel és mögöttük a fúvósok -arca ijesztően kidagadva, a merev szemek riadalmát sugározta a -vezénylő felé. A fuvolák, klárinétok, oboák és egyéb fafúvók az -erdei hangok sipító üdeségét lihegték bele az egészbe s a vonósok -melodiái fölött s a rézfúvók harsány felhőszakadásai közt, kecses -majmok lombhintáját idézték föl e hangáradatban, melyet leghátul a -nagybőgősök, egész testükben megrándulva, gyorsan alászineztek -mintegy a sötét pincék és mélységek öblös hangjaival.</p> -<p>És elkábulva a rokkantak figyeltek, fehér léggömbjeikkel sápadt -arcuk fölött, s mint nagy bús madarak ültek valami felperzselt -tengerparton, ahonnan nem tudnak felrepülni többé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<h2>MÜLHAUSEN-NÉL A SZOMORÚ TISZT</h2> -<p>Drága jó Klotildom, ebben a pillanatban érkezem Bécsbe. -Harmadfél napig utaztam Párisból idáig, utaztam! Valami őrült szél -sodort tova a többiekkel akik menekültek. A mozgósítás első napja -volt. Ami emlékem van, csupa idegremegés és konfuzió. A fejem -forog. Testben és lélekben összetörve, még minden tart bennem, az -egész forgatag! Fölkínozva, valami benső zúgást érzek s a vérem úgy -lüktet, hogy szinte hangja van. Itt ülök egy kis asztal előtt egy -villamlámpa fényében, a Hotel Sacherben, de vajjon csakugyan itt -vagyok-e, kérdem. Mintha meg sem érkeztem volna. Mintha még -gurulnék, álmodnám, nem tudom. Késő este van és csend van és minden -harsog a csendben. A vonatok amelyeken jöttem, fölváltva, -átszállva, és a vonatok amelyek a párhuzamos sínpárokon együtt -robogtak velem, amelyek szembe jöttek, elhagytak vagy megelőztek, -mintha örökre az agyamba kalapálták volna végtelen vaggonsoraik -kerékritmikáját, egész vastömegük ütemes dübörgését, a gépeik ijedt -füttyeivel, mint a sikongó felkiáltójelek! Bepréselten, emberi -datolyák vagy malagaszőlők fürtje, az utasok az egymás leheletét -szívták az alacsony fülkék és folyosók fullasztó levegőjében, bár -minden ablak tárva volt. Érzékeny női mellemnek, noha egész szerény -emelkedésű, olyan krizisei voltak e rettenetes torlódásban, hogy -följajdulva, úgy éreztem, az egész keblem szétmorzsolódik, mint két -apró opálgömb, amint rejtenék. Elfúlva s azzal a rejtélyes -energiával, mely bizonyos női féltésekből ered, mégis csak -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> eltudtam vergődni a vaggon lépcsőjéig, s -ott kuporodtam össze a nyilt ajtó sarkában, a hágcsón, arccal a -töltésnek s a szomszédos sínpár végtelen vasszallagjának, mely -mintha együtt rohant volna velem s lobogó fátylaimmal a szélben! Az -arcomat még perzseli a levegő, a szám sebes, a fülem gyulladt a -fölkuszált hajam alatt. Olykor, mint a villám cikázott el mellettem -az éjben, kivilágított ablakai tűzcsóvájával egy-egy vonat a -szomszéd vágányon, ellenkező irányból. S izzó gőzei és füstjei -elsüvítő máglyájával oly hirtelen tört elő a sötétben, hogy csak -elkésve tudtam lehunyni a szemem. Életveszélyes helyzetemben -ilyenkor, az egész massza, az egész robaj mintegy nekem torlódott, -rajtam gurult és rajtam dörgött el, egy pillanat elkábító -lármájával valami kéjes rémületbe olvasztva.</p> -<p>Ezeket a vonatokat már a háború sodorta. Ezeken már csapatok -mentek. S így jöttem magam is, e felkészülő vasfergetegben, a -háború első óráiban. No de most itt vagyok, kimerülten ugyan és -megkínzott idegzettel, de itt vagyok. No és aztán? De hiszen ha ez -volna minden, minden! Más is rohant, más is szenvedett. Ha csak -erről volna szó! Ha lerogyva ide, egy hotelszobába végre, csak -arról volna szó, hogy kissé rendbeszedjem magam, megfürödjem, -kinyissam a bőröndjeimet s leüljek írni, hogy megnyugtassalak. -Mozgósítás, franciák, nemzeti téboly és pokoli rettegések, – de -hiszen képzelheted, mi lehetett ez, micsoda kép, micsoda muzsika, -micsoda Babylon, micsoda fölkavart hangyaboly elrémítően -fölnagyítva, micsoda méhkasmiriád feldöntve, a forradalmi izzás és -lárma oly szakadatlan harsogásával, mint egy permanens orgonajáték -emeletes síptömegekkel, fergetegszerű hangáradattal, s ami -betöltené az utcákat, a tereket, az egész várost, az egész -végtelent, a levegőt, <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> az egeket! No de most vége, élek! Ha csak -erről volna szó! Ha nem rémüldöznék e néhány szál papir előtt, -amely az írásomat várja. Ha nem volna zürzavaros emlékeimen túl, -rohanó embertömegeken, kigyúlt pályaudvarokon túl, lázas -visszhangok mélyén valami, ami rettenetes! Ha nem kellene, hogy -szétzúzzam a fejem! Mi történt? – kérded nyilván drága Klotildom. -Mi történt? – kérdem magam is. És elrémülve, úgy ülök itt, egész -lényemnek valami rejtélyes megkettőzöttségében, amelyből az egyik -figyeli a másikat. A másikat? Melyiket? Aki voltam? Aki vagyok? Nem -tudom. Az egész életemből úgy oldódtam ki, olyan szédülten s olyan -olthatatlan fáradsággal, mint tánc után egy forró szoknyából, mely -lehull a lábaimhoz. Itt vagyok magam mellett és magam mellett -vagyok itt! Fölgazdagodva és lerongyolva, mintegy az önmagam -roncsát cipelem és olyan csodálatos izzás vesz körül, mint távoli -báltermek atmoszférája, egész ragyogó éjszakája, amiből még maradt -valami. El vagyok ragadtatva, nem tudom micsoda borzalmaktól! És a -gyönyöröm elrettent, mint egy isteni ital egy véres szélű pohárból! -Ragyogok a sötétben és egy árny vagyok valami tündöklésben. Egy -nagy némaság s egy nagy hang! Egy seb és maga az élet! Mi történt? -És fantasztikus utazásom, a hágcsón, az éjben, a szélben és a -füstben, a szemközt jövő vonatok elsöprő rohamával, mintha -csakugyan az életem végső értelmét jelentette volna. Elveszve a -térben, kihajítva és fölperzselve, csakugyan úgy tünt, hogy már nem -is vagyok a földön, míg a többiek, a tömegek, még csak készülnek a -halálra!</p> -<p>Ennek a leendő nagy aratásnak én vagyok az első holt kalásza. És -gyönyörű az, amint ez a készülő emberkazal felgyűjtött magához -elsőnek engemet. Érts <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> meg, én elvesztem. Érts meg, ez az én kis -szögletem ebben a nagy háborúban. Ez az én kis szomorú életem, az -egész nagy álmom, ami volt! Mint egy csöndes virágcserép az orkán -előtt, mely fákat tép ki, egész erdőket! Én már repültem! Oly -lényegtelen s oly rettenetes mégis, nem több s nem kevesebb a magam -obskurus életénél. Egy nő élete! mondaná Maupassant. De itt van e -fergeteg küszöbén ez az élet, a szédületes tér legelején, eltaposva -a legelső lépcsőfokon, mely e véres kilátásokhoz vezet. Parányi -igen, de hogy megy a szélben, hogy gurul, röpül, mint egyetlenegy -szőlőszem egy végtelen szüretből! A végzetem fölfűződik ide ehhez a -tébolyhoz. A sorsom idetapad minden titkával. Hol van a -történetíró, aki ezt meglátja valaha? Aki e nagy események körül -fölkutatja majd azokat a lázas és véres hieroglifákat, mint a -széljegyzeteket egy rettenetes biblián? Hányan lehetünk itt nők, -bekapcsolva százféle változatban, százféle tragédiákban! Hányan -lehetünk itt szétmarcangolva, nem a családi kötelékek megtépett -nyomorában, nem anyák, árvák, nővérek, özvegyek, akik sírnak, de -nők, akik elvesztek s akikről soha nem fog tudni senki! Oh istenem, -írjak még, írjak?! Holott nem lehet kitérnem. Talán sohasem -beszélünk többé ebben az életben. Talán szóval soha nem is merném. -Az egyik figyeli a másikat bennem. Mit mondjak? Boldog vagyok a -rémülettől, hogy így ébren van bennem minden s nem tudom micsoda -ösztönöm az, mely a gyönyört keresi és szürcsölgeti vissza -írásközben, egy kis hotelszobában, egy kis lámpa alatt!? Nő vagyok -még, vagy nő lettem, mindegy drága szivem, itt vagyok! Úgy nézz -végig e sorokon, mintha a portrait-em lenne, most csakugyan én -vagyok itt, mégegyszer ez éjjelben, Bernay <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> Adrienne! -Neked írok, magamnak, egy harmadiknak, oh ne is kutassuk már! Úgy -írok, hogy éljek még, hogy tartson még, úgy írok, hogy minden -érzékemre megy, hogy kis titkos rezgésekre megy, apró és rejtett -borzongásokra a létem legmélyén, mint egy hárfa húrján, amit -rejtenék. Szédülök a vágytól, hogy megmondjak mindent! Kimerült -vagyok, agyongyötört vagyok s valami lázas hév van bennem, ami -kerget mégis! Félholt vagyok és egész üde, hogy írjak! Szavak, -hangok, sikolyok és zokogások úgy torlódnak az agyamban, hogy az -értelmüket szinte letörik egymáson s még ki sem fejeztem egy -érzésemet, mikor már elsöpri száz másik s amit leírnék, már meg se -kezdhetem, úgy jön utána más és más, az egész lelkem százféle -fulladásban. Ne is lepődj meg ezen a kuszaságon; máskor tudtam írni -neked rendesen úgye? De most le vagyok rogyva a betük közé, a -sorokba. A vonal gyötör, amit egy-egy szó alkot, a kép is bánt, -amit visszaadnék, oly epedőn csüngök még az értelmek realitásán. -Mindattól, amit kifejeznék, még messzebb röpülök, mint -lépcsőfokokról valami nagy magosba, a szineimből még izzóbb -árnyalatokba, a szenvedélyből még lázasabb tüzekbe, a mámoromból -még nagyszerűbb egekbe, amelyeket nem ad vissza semmiféle nyelv. -Ami szép van itt, még szebbet hoz magával, ami ragyogó, még -ragyogóbb, még istenibb s az egész írásom csak arra való, hogy -fölszálljak oda, ahová senki el nem megy. Mint egy másik életből, -egy másik rendeltetésből árad és zúg föl bennem, amit olvastam és -átéreztem valaha s amint így föl van oldva bennem és föltúlozva a -magam érzéséhez: mintha egy megtisztúlt csúcsa volna, átszűrten és -ujjongva, egy jobbik végzetemnek. Valami vergődő ösztön ez, valami -lappangó tradiczió <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> egy elveszett világból… Hát tudom én? -Valami van, ami egészen új előttem, a gyötrelmek és örömeim mélyén -valami van, valami marcangoló megismerés. Holott nincs semmi -ellenőrzésem, semmi ítéletem többé. Mint egy áldozat elviseltem -mindent, és egyszerűen le vagyok sújtva a beteljesedés alatt. Egész -új ízek vannak a számban. A torkom kiszáradt rettenetes zamatoktól. -A szívem itt ver fönn, magosan. Mülhausennél ott volt a szomorú -tiszt.</p> -<p>Oh ott volt, ott volt, ha csak olyan egyszerű volna ez! Hol -kezdjem, hogy követni tudjál, meddig menjek vissza az események -sorrendjében, hogy jól megértsél mindent? Hiszen már eddig is, az -összes apró tényeket, melyek ezt az egész nagy találkozást -alkotják, ezt az egymásraismerést Mülhausennél, Elzászban, -lépten-nyomon elsodorja előlem éppen az a forró tartalom, amely -áthevíti őket. Mint a tűz körül, amelyhez nem lehet hozzányúlni, -látod csak kertelek és ihegek. Már mennyit írtam, hiába! Mit tudsz -rólam e hisztériás lázon kívül, amelyben itt ülök egy órája már, -elkábulva és remegőn. Láz, mámor, rémület s mi minden még, ami -bizonyos érzéki emlékezések körül, mint az izzó pára száll a nő -szivében s mindent fölszít újra, mindent ami elmult föltámaszt -újra, megmozdít újra, fölkavar újra mint egy szunnyadó gyöngyöt, -micsoda mélységekben, ez mind itt van, ez mind gyötör és elbűvöl -még, a valóság oly megrázó erejével, hogy szinte szédülök a kéjtől. -Míg úgy érzem, hogy a tiszt itt van velem, a gyönyöröm éppen az, -hogy egyedül vagyok. Micsoda rettenetes ereje ez az emléknek! S -micsoda ájulat lehetett az, amelyet napok multán úgy érzek vissza, -mintha még mindég tartana!</p> -<p>Légy irántam elnézéssel, drága Klotildom. Add ide nekem azt a -csöndes és áhitatos szívedet, könyörületes <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> megértésed -minden jóságával. Már ne úgy nézz engem, mint eddig, azokkal az -okos és dédelgető szemekkel, egész tekintetednek azzal a mosolygó -és elbűvölt csodálatával, mely a lelkedet mintegy felém sugározta, -a föltétel nélkül való szeretés és ragaszkodás olthatatlanságával. -Az életem idáig, ha nem vagyok szerénytelen, és kissé a magam lénye -is ha szabad mondanom, és az illuzióim önmagamról, mert sajnos csak -illuziók, talán igazolták is hajdani rajongásodat azért a Bernay -Adrienneért, aki tudott szenvedni, lemondani és felejteni főleg, -ahogy szeretni tudott, mert az a legnagyobb a nőben, amit el tud -temetni bizonyos valóságokból és micsoda áldozatok árán, ha az -álmait nem érik föl. Te tudod, ki vagyok én, hol kezdtem én, abban -a bernai kastélyban a gyönyörű apámmal, aki az anyám halála óta a -posthumus idézgetések rémes gyönyörébe esett s a tébollyal végezte. -Aki az életének szenvedélye volt, drága kis francia nő, Glory de -Dijon, mint egy rózsafaj neve, kis édesanyám, kis édesanyám ott élt -vele, velünk, továbbra is Bernán, bár már az erdőszélen pihent, két -fűz alatt, egy kő alatt a földben, de visszatért onnan, visszatért -egy fantasztikus festészet mámoros produktivitásában, mely elepedve -a halált ostromolta. Lebegő árny nagy hófehérben egyszer, vagy -halotti dáma ünnepi feketében, ahogy a képzelet ép feltámasztotta -csöpögő olajszínekben óriási vásznakra, itt tűnt föl köztünk, itt -virult tovább, előbb a kis kápolna falán, aztán az összes falakon a -szobákban, minden falon és minden szobában, a folyosókon és a -tornácon, mindenütt! Százféle változatban, százféle hangulatban, -felfogásban és világításban, a holtakról festett képek néma és -védtelen panaszával az egész házat benépesítette a színek -nyüzsgésével, a különböző <span class="pagenum"><a name="Page_28" -id="Page_28">-28-</a></span> és mégis egyazon fejek kivirulásával, -a százfélében is egyféle arcok meredezésével s csak annál maróbban -adta a halált, hogy az élet minden hevét volt hivatva felidézni. -Mint leány, mint menyasszony, mint hitves, mint anya kisértett, -mint tündér lebegett elő egy tó közepéből, egy rózsakert mélyéről, -mint királyleány tünt föl egy regényes erkélyen, mint bálvány egy -kőoszlopon, mint női isten egy oltár fölött, fölfeszítve, tragikus -meztelenségben! És a vásznak egész erdején át, már minden lomb és -minden levél az ő arca volt, az ő szeme volt, minden fa törzse -elkínozva, az ő teste mámoros kanyargásokban, a sírból való -visszatérés smaragdkő tekintetével, fagyos izzásával, amint e -képtelen és emésztő munka hosszú éveken át, már a tébolyt surolta! -Tragikus festő, még mindig idézte, kergette, hívta vissza egy -festékoceánon át az elborult agyával s aki ott rogyott le végül, az -állványának dőlve kis édesanyám csontvázképe előtt, a legrémítőbb -józanság előtt, mikor már őrült volt!</p> -<p>Miért, hogy én is visszaidézgetem mostan ezt a halotti galériát, -mikor magamról írnék voltaképen! Miért hajszolom drága, gyönyörű -Glory anyám kisértetét egy végtelen arcképsorozatban a bernai -kastélyfalakon, s az apámat, aki mint egy színkovács, hasztalan -kalapál egy sír előtt, mely soha többé nem ad vissza semmit. Minden -meddő, nem? és hol van az az élet, mely végkép elmegy, mondd! s -maga az élet, míg tart is, mit jelent? Ne csodálj többé, már én nem -vagyok a régi Adrienne, büszke és méltóságos kisasszony, mint egy -princesz, ragyogó, túlnőies is, hogy még mindig leány legyen, -huszonnyolc éves, hallgass! magam is alig hiszem. Igy mult el s így -fog elmulni minden, Klotild, a gyermek is a szülei után. -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Most már csak úgy nézz, részvéttel és sajnálkozva, ezt legjobban -szeretném. Minden jó és nagy tulajdonságomért is csak sajnálkozva -nézzél, a bátorságomért is, hogy így tudtam élni árván tizennyolc -éves koromtól fogva, mikor az apám elmerült s kívüled már nem volt -senkim a világon. Akkor jött Kazy Ábris, tudod, no most ez is, hogy -itt van újra Kazy Ábris! Mit mondjak? Szerettem? nem szerettem? és -hát csakugyan itt van, vagy inkább hol van ez már, ez az egész régi -történet, mint egy sírkő beleomladozva bizonyos hősi megadásokba, -csöndes és mély rezignációkba, mint csakugyan egy kő a földbe s -amelyet az ember mégse ismer már! Mégis, ami ez volt, azt nem lehet -megmondani, mert nincs reá se hang, se szó. Ami volt, az csak azt -jelenti, ami soha meg nem történhetett, s amire az ember azt -mondaná: csalódás, ha más is nem mondaná ezt. Sebek oly mélyen, -hogy már nem is látszanak. Nagy benső gyászok úgy megsüppedve -bennünk, hogy a létünk már csak belőlük hajtja ki megmérgezett -lombjait. Hát nem voltam vidám és kacagó mindig, ami a -legrettenetesebb! Két évig jártam jegyben, ha igaz, de mi volt ez -akkor, egy pillanat! Nem voltam türelmetlen. Az áhitatom még a -multakhoz kötött, tragikus szüleim emlékéhez, mint ahogy az apám -maradt leláncolva halálos hűségben az anyámhoz. Bús leányságom -poézise úgy zengett mögöttem mint egy távoli ének erdőkön át, az -egész lombsűrű szurdinájával. Még akartam hallgatni, élvezni, még -meg akartam tartani, még meg akartam óvni a házasélet -kontaktusától, mely ha nem is téríti el minden érzésemet, mégis -csak más irányokba vezet. És olyan tiszta voltam, no látod tiszta, -tiszta, kiváncsiságok és nyugtalanságok nélkül, egy igazi leány! -Künn, falun nőttem fel, nagy <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> udvarok és kertek előtt és -szabadon a fényben és a lelkem szűzi és szemérmes maradt, hogy soha -semmiféle kutatgatás nem bolygatta meg, mert minden ott volt a -nyilt titkok fönségében és minden élt és szeretett! Egy -kézszorítással beértem, egy melegebb tekintettel egyenesen -szemtől-szembe, egy csókkal ritkán, amelyhez behunytam a szemem. -Ábris szép volt, komor és hallgatag, mint egy szinész a filmen, no -még mindig itt van, de milyen furcsa, hogy így látom most, mint egy -plakáton ezt a sötét gavallért a keserű szemével! Oh, hazudott, -ugy-e, de hiszen tudod, hogy hazudott, mit hazudott, hogy gázolt -végig minden álmaimon, mi volt mögötte, micsoda nő, micsoda -kötelék, micsoda sívár romantikája holmi titkos viszonynak, -elrejtett gyereknek, mi minden még, micsoda kétségbeejtő banalitás! -És csak ez volt, amit nem tudtam elviselni, Bernay Adrienne, ezt -nem, ezt a kereskedősegédi donjuanizmust, nem! Akármi mást, -akármilyen multat, nem tudom, amit akarsz, de valami bravurját a -gazságnak, ha már gazság kell, hogy legyen, valamit ami a sárban -van, nem bánom, de mégis szárnya van! Tizennyolcéves voltam, ugy-e? -S hol voltam akkor, micsoda csúcsokon! Amit otthon láttam Bernán, -hajnalokat nyáron, mint a pokol, téli reggeleket mintegy -kristályüveg ragyogásban! Ami morajt és zajt hallottam a tanyákról -éjjel, a jászlak rejtélyes melegéből, tehénbőgéssel, betlehemi -legendákat! Ahogy jött kis Glory anyám, míg élt, piros -szőlőfürtökkel a hajában, a kerti szüret idején, ahogy dalolt -magyar nótákat átfinomítva a maga francia akcentusára s olyan üdén, -mint a pásztorsíp! Ahogy az apám, elmámorosodva, fölkapta s vitte -mint Atlasz a földet s apró női lábai a rózsaszínű -selyemharisnyában lelógtak a dáhliákra, a tengernyi virág közé! -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> S ahogy később, elborult agyával, drága -ember, fölsírta hozzá a festék minden lázát, a fájdalomban -eltorzult képzelettel, ez mind, ez mind fölcsigázta a lelkemet az -élet nagy igéretéhez! Magam is elmámorosodva, micsoda rejtélyes -szépségek zengésével jártam, mint egy részeg hárfával a szívemben, -s úgy jöttem elfúlva, bizonyos alkonyatokban, elakadt lélegzettel a -gyönyörtől, hogy szinte túlrezgett rajtam minden, az egész nagy -melódia, az egész nagy tiszta extázisom végig a kerten, virágokon, -az egen, a végtelenben!</p> -<p>No látod, drága Klotildom, mennyi szó, mennyi emlék s micsoda -nagy éjszaka ez! Az ember eltünt, a régi ember s egy másik jött -Mülhausennél! Ami idő eltelt kettejük között, az én időm volt, bár -kikötöttem már a túlsó parton és mentek az évek, az évek, az évek, -nyomtalanul és súlyosan. Nem, nem mondom többé mit szenvedtem, rég -túl vagyok, minek? Te láttál engem, minden hitemben szétszaggatva a -sírástól véres szemekkel, amint fizettem az illuzióimért! Te láttál -engem gazdagon, függetlenül, híres kalapjaim alatt a nagy szőke -fejemmel, szinte tündöklőn, oh a gyönyörű leány! ahogy suttogták -mögöttem, Bernay Adrienne, és aki ment, aki ment, elundorodva, aki -ment! Ki volt az én számomra többé? Senki, csak én magam már, -egyedül, egyedül az öreg komornámmal, a könyveimmel, a két kis -kutyámmal, a rettenetes éjszakáimmal, mikor úgy feküdtem le aludni, -hogy minden csillárt felgyujtottam magam körül s kinyúltam az -ágyamban, mint egy ravatalon, izzón és fagyosan a fényben. S még te -voltál drága szivem, akiben megenyhültem olykor, aki figyelted és -elviselted zajos jókedveimet, a nagy kacagásaimat, oktalan, -céltalan bele a világba, az emberek arcába, <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> ha szembe -jöttek velem az utcán és aki szerettél engem. Azontúl csak éltem -ugy-e, mint egy gyönyörű apáca, aki nagyszerű ruhákban járna és -csak páholyba az operába és dús prémekben a Váci-utcában, óh szűz -apáca, szűz apáca, holott már megvan huszonnyolc éves és aki -fütyülne a világra!</p> -<p>Aztán van a világ, látod, amelyik visszafütyül és van az élet, -mely nem ad ingyen semmit, még azt az ízzó melankoliát sem, mely -mindentől elfordult már és nem kér többé semmit. És van valami, ami -az életnél is erősebb, valami nagy áradat és rettenetes mozgás, -amelyről ép úgy nem tud az ember, mint ahogy a föld nincs nyilván -beavatva a maga forgása titkaiba. És mi van még? Oh, ha tudnám! Az -van, hogy az ember él és felgyűjt magába mindent és eltaszít -magától mindent és az van, hogy mégis minden megmarad és mégis -elvész minden és az van, hogy az ember mégis csak él! És az van, -hogy nincs semmi és minden ott van nagyszerűen! És az van, hogy -elmentem Párisba a kis öreg francia komornámmal a mult hónapban. És -az van, hogy hirtelen, nem lehet lakni tovább a Hotel -Friedland-ban. És az van, hogy az utcán zászlós-lobogós katonák -között, üvöltve rohannak ujjongó s keserű tömegek s a -pályaudvarokon egymást fojtogatják, menekülő idegenek, hogy egy kis -helyük legyen. És még az van, hogy Mülhausennél a szomorú tiszt ott -van.</p> -<p>Már most, nézd csak, a kis öreg francia nő nem akart -visszajönni, többé. «Nincs célja», mondta, «és minden még sokkal -rosszabb volna», mondta, «hát nincs igazam? Oh, nem vagyok hűtlen, -de most a világ vége van és kis vén anyóka, cseléd, vagy komorna -csak azt teheti, hogy otthon marad, ha már a hazája bajban van!» És -sírt igaz, vén Marika, sokáig <span class="pagenum"><a name= -"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> sírt s a kezemet csókolta s -úgy kisért még roskadozva a pályaudvarig s a nagy nyilt peronokon -végig, kis törékeny egy emberoceánban és egyszerre csak eltünt, -hiába kerestem, hívtam, kiáltgattam a nevét, az áradat elsodorta. -Már nem is bántam, annál jobb! Itt van családja s egy nap megint, -ha vége lesz, jöhet vissza, ha akar, hát nem igaz?</p> -<p>S akkor már indultunk is, oh indultunk, mint egy emberi -rakomány, mint a holt masszák mint egy rengeteg hullatömeg egymásra -hányva, elfúlt lélegzettel. Fekete vaggonok, az emberi hús keserű -súlyával, gőzölgő párolgásával s bepréseltségével, végtelen -kocsisorok mintegy kiduzzadt ablakokkal mint a dinnyéskosarak, a -hágcsókon szorongó emberfürtökkel, úgy rázkódtak meg az első -kerékforgásra, mintha ki akarták volna hányni magukból ezt az -egymásra csapott szállítmányt. A fülkék padozata ropogott, a falak -recsegtek s az egész végtelen kocsisor, egymásba torlódó -vastömegével, mint egy érces menydörgés harsogott, a láncok, -ütközők, rúgók, fékek és ablaküvegek felhörgő zsivajával s amelyet -elrémült női hangok túlsivítottak, mint megriadt kórus szopránjai -egy őrületes zenekar hanglávája fölött. És férfiak dörögtek -kétségbeesett vitákban. És gyermekek sírtak, mint a megkéselt -angyalok, valami tragikus monotoniában az egész vonaton végig, az -éjszakában. Tükrök betörtek csörömpölve és üvegszilánkjuk, mint a -kristályzuhatag, mint egy leomló üvegcsillár minden ragyogó -darabja, mint egy ezüstpatakzás zúdult a tragikus utasokra. S amint -megállottunk minden kis állomáson, egy-egy őrház előtt is, a nyilt -pályán is gyakran s amint megindultunk újra, a pokoli vasrengések -meg-megismétlődtek újra, az egész tánc, az egész fölfordulás, új -hangok és új morajok <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> kiséretével, őrködő lámpások -nyikorgásával a sinek mentén, szemközt jövő vonatok elsüvítő -forgatagával, távoli és közeli füttyök röpködő kérdőjeleivel, a -túlfűtött gépek lihegésével, fölperzselő gőzrobajával -kavicstömegekre, melyek fölporzottak és visszaestek, zúgva, mint a -jégeső. És mindenütt csapatok jöttek és mentek, lovak dobogtak -fürge ügetésben, mélabús szemekkel a teherkocsik mentén, ágyuk -gurultak trénszekerek zörgésével és tábori konyhák -bádogcsörömpölésével, tüzérek botorkáltak nagy durva csizmásan a -sinek útvesztőiben a félhomályban, és kis hatonák loholtak és -rohantak és felkészültek és felkaptak a vonatokra fürgén, jókedvűen -s ügyesen, mint a színes majmok, kelet felől az összes állomásokon. -És füst szállt a violaszín lámpák körül a szűk perronok zajos -aszfaltján, a sok fiatal fej fölött, sok színes sapka, tüzércsákó, -vértessisak fölött, mint egy rengeteg barna fátyol rongya, százféle -ornamentikában, könnyed és elomló arabeszkben és figurában vagy -tömör és maró felhőzetben, túlsúlyosan hogy felemelkedjen s -amelyből elmosódott fénylésükkel a fegyverek csillogtak elő, a -puskák némán, a kardok csörögve. És minden perben megindult egy -vonat vagy jött egy vonat s gurult tovább a vasmasszák dörgésével, -ezernyi torok vidám kiáltozásával, hazafias énekével, föllelkesült -harci készségével és eltünt az éjben, az utolsó vaggon hátfalával e -távozók mögött, mint egy nagy széles spanyolfallal, amelyről egy -vörös lámpa nézett vissza és beolvadt végül a sötétbe. És a füstben -és a gőzben és a búcsúzásokban is itt-ott és a franciás -aposztrofálásokban, szóviccekben és obszcenitásokban és a -vezényszavakban, patkódübörgésben, keréknyikorgásban, villamfényben -és fegyvercsörgésben, dalokban és vasdörgésekben, <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> nagy -füttyökben, gőzpuffanásban és kis csengők ezüst kerepelésében volt -valami félelmetes, valami túlfütött, emberi idegzetektől, sorsoktól -és hivatottságoktól, reménytől, rettegéstől, fegyelemtől, -megadástól és lelkesedéstől áthevitett atmoszféra, mely egy -mérhetetlen nyomort kergetett, valami vihogó vérförtelem csiráit -sodorta, mint egy halálos ragály, egy pokoli métely, egy irtóztató -pestis bacilluskulturáját, amit kihánynának a szélbe, a fénybe, egy -zakatoló emberiség közé! És ez a túlfeszültség, ez a keserű izzás, -az idegek minden rezgése és remegése, mint egy rengeteg -húrrendszer, melyet megtépázna a szél, átragadt a mi vonatunkra is, -a mi lelkünkre, a mi agyunkra, meggyötörve ahogy szorongtunk, -túlzsúfoltan és fulladozva, elkínzottan és kormos arccal a fülkék -mécsei alatt, mint egy üldözött karaván, mint egy kitagadott tömeg, -távoli hazák leprásai, akiket elkergetnek! Hogy jöttünk a határra, -micsoda utakon, alagutakon és fordulókon át, micsoda kerülőkkel -jöttünk, nem tudom. Egyáltalán valami rémes céltalanság volt egy -eltévedt mozdony rohanásával, visszaszökkenéseivel, hirtelen -fékezéseivel s nekilendülésével, mint az akadályugratások, ide-oda -hullámzásával, kanyargásával, el- és visszafordulgatásával, a -homályt döfködő irányváltoztatásával, eliramodásaival s -hátrálásaival, amint nyilván az útját kereste, őrült gép és csak -ment és ment és gurult és vonszolt bennünket, akik utaztunk, -utaztunk valami sajátságos vakság érzetében s nem tudtuk hová!</p> -<p>Aztán mégis, egyszerre, Mülhausen volt, a határ volt, a svájci -csatlakozás reménységével. A francia Mulhouse végtelen mezősége -volt, a svájci horizonttal, álomszerű távolságokban. Mint a nyáj -vágtattunk itt, kivergődve a vaggonokból, majdnem felüdülten és -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> megváltva a szabadban, az alkonyat -rózsaszínében, mely nyugat felől csöpögött az égre s az egész -boltozatot ellepte valami végtelen sziromhullással, mint egy -rettenetes rózsatő, kinyilva, s amelynek szára nincs! Egy véres -kupola volt fölöttünk, azzal a rejtélyes színfestéssel, amelyben a -természet oly gyakran összeolvad az emberi dolgok jellegével. -Háború van! reflektálta az ég, mint egy tükör, a földet. És -tizenkét kilométernyire voltunk bizonytalan pályaudvaroktól, a nagy -utakon, az úttalan térben és nem tudtuk merre menjünk. Mint a -birkák, lihegtünk, rohanva, tanácstalan. Valami keserű és nagyszerű -vándorszinész társaság benyomását kelthettük zürzavaros -kiáltozásainkkal, a fátylainkkal, a bőrödjeinkkel, pittoreszk -züllöttségünkkel, mintegy a társadalmon kívül, kivetve egy -határszélen, ahonnan tovább menni nem lehet. Egészen biztos volt, -hogy elkéssük a csatlakozást, ami katasztrófálisnak tünt. Öreg -emberek sírtak, mint a gyermekek. Kis gyermekek elkomorodtak, mint -a vének. És az anyák haja lobogott. És valami nagy tehetetlenség -terjedt. A távolság s az út, amit még teendők voltunk, már eleve -legyőzött mindenkit. Sokan megadták magukat ez utolsó erőfeszítés -előtt. Valaki énekelt egy bőröndön ülve énekelt! azzal ez konok -rezignációval, amelyben egy mártir hal meg egy ideáért. Mégis, -egy-egy csoport elindult, egy-egy energikusabb vezetővel. Mások is, -elvánszorogtak, kimerülten és kétségbeesve, a földönfutásnak azzal -a megkapó és mámoros jajveszékelésével, azokkal a zord és drámai -mozdulatokkal, melyeket, ha a szinpadon lát az ember, nyilván -hazugnak érez.</p> -<p>És én is mentem és szaladtam az éjszaka elől, mely közeledett. -Nagy árnyékok támadtak. Rejtélyes hangok hallatszottak. A távolban -szakadatlan dübörgéssel katonavonatok gurultak. Egy csengő -szünetlenül <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> csengett a mélyben. És a dülőről láttuk -az úttestet, ahol hatosfogatok gallopoztak szürke ágyuk előtt, -súlyosan és könnyedén, a lovasaik ostorcsapkodásával, mint az -álomképek a homályban, mint a walkürök porfellegekben. Holott már -alig birtam tovább. Nem is a gyaloglás merített ki néhány -kilométeren át, dülőkön, mezőkön, kis kavicsos utakon, hegynek föl -és le, sőt talán nem is voltam fáradt. Te tudod micsoda energikus -vagyok, ha kell, micsoda szivós és ajkbaharapó, ha arról van szó, -hogy bírjam s ne engedjek. De itt volt valami átható magány, mely -mint a zsírt csöpögtette a lelkembe elfullasztó melankoliáit Már -nem láttam senkit magam körül, mikor az este rámborult. Talán el is -tévedtem gyors kerülgetéseim közben egy mocsaras talajon át, a -szárazabb ösvények irányában. De egyszerre csak itt állottam -egyedül a térben, amelyen denevérek suhintották át hangtalan -röpködésüket. Valami rettenetes érzés fogott el, oh nem ijjedtség, -nem gyávaság, de hiszen te ismersz engemet! Hajdan Bernán, egész -éjjeleken át bolyongtam az erdőben bagolyfiók után. De itt ez más -volt, teremtőm, micsoda!? Valami kimondhatatlan szomorúság, az -estében párolgó földek nyers szagával, távoli árnyaival és -mécseivel, elsikkadt hangjaival, mint egy utolsó szó, egy utolsó -kiáltás egy vigasztalan égboltozat alatt, mely ráborult az egész -tájra, az egész végtelenre, mint egy töredezett üvegmenyezet. És -nyugat felől, egész távoli felhőszélek, a naplemente izzásából -egy-egy utolsó rubintfolttal világítottak még, mint egy messzi -lámpafény az égen! Elfúlva, minden idegem reszketett. Úgyszólván -önönmagamtól rémüldöztem, a testem súlyának valami sajátságos és -ismeretlen érzetével, mintha önmagamat kaptam volna föl, önmagamat -cipelném roskadozó vállaimon. Csakugyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> minden -súly rámszakadt, az életem egész terhe még föltúlzottan a -kimerültségemen, egész megsebzettségemen egy húsz órai út alatt. -Elveszve a térben, az éjben, egészen egyedül és meghajszolva, egy -megváltó gondolat nélkül, mely megnyugtathatott volna, szülők -nélkül, kötelék nélkül, egész nagy sivár életem szinte fizikai -dimenziókban adta vissza itt a maga nagy magányosságát a világon. -Az egész nagy tér kihalva s elborultan, a lelkem képe volt. -Elsodorva és vigasztalan, vajjon hová mehettem még? És elfakadtam -sírva, egyedül! S úgy jöttem tovább, vonagló szájjal, mintha valami -dalt dudolnék, egy dalt! Még órákig mentem, nem tudom. De valaki -kiáltott ekkor. «Itt nem lehet!» S egy kéz a fátylaimhoz ért.</p> -<p>Oh egy kéz Klotild, egy arc, egy árny, egy ember, egy francia -katonatiszt. Mindez kis darabokban, kis részletekben, egy-egy -rézgomb fénylésével, egy kevés aranyzsinorral, egy félarccal -megvilágítva, amint egy lámpás lengett köztünk a sötétben, a zárt -sorompók előtt. És messziről Mülhausen világított távoli fényekkel, -etörpülten a föld szine fölött. És nagy zúgások hallattszottak, -mint egy erdő, ha menne, ha menne, ha elvonulna a lombsűrűje -visszhangjával, vagy mint a templomhajók mélye távoli orgonák -búgásával, egy frenetikus ájtatosság zsivajával mértföldeken át. -«Itt nem lehet» ismételte a hang s akkor ott volt a lámpa az én -arcom s egy másik arc között, egészen közel két barna szemhez, mely -rámmeredt s csodált. Oh csodált, igen, rögtön az első pillanatban. -– «Valami gyémántot leltem!» mondta és nevetett. Mert az lehettem -csakugyan, valami talált ékszer, fölbukkanó tündér az éjszaka -végtelenjén, fehér fátylakban lobogó jelenség, a halvány arcával, a -könyes szemével, eltikkadva és védtelen. Így vannak nagy első -percek, amelyekben <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> már minden benne van, egész beteljesedése -a dolgoknak, mint a befejezett sors a születésben. Ha magához von -ez az árny, ha a barna szeme fénylését elmeríti az enyémbe, ha -ajkon harap, nyilván nem is védekezem. Szédüldözve, minden -fölfeszült idegem azt az utolsó érintést várta, azt a végső -fuvallatot, hogy vége legyen, hogy minden megszakadjon bennem. -Valami rejtélyes vágyam volt, aludni, meghalni, elveszni abban az -öntudatlanságban, melyet a test kínja nem kisér s amelyből a lélek -elszáll, mint egy madár! Tántorogva egy falnak dőltem. De a lámpa -lengett. Sötét tömegek pihentek, egymásra rogyva, egy vasúti töltés -mentén. A lámpa lengett. Egy darab sín, lecsiszoltan várt és -fénylett, mint egy rövid része egy végtelennek. És hortyogás -hallatszott. – «Itt fog jönni egy vonat!» – dadogtam. – «Itt fog -jönni egy vonat!» ismételte az árny az én szavaimmal, s még a -hangomat is utánozva, valami különös együttérzéssel ami meglepett. -– «Oh egy vonat,» tette hozzá enyelegőn, «de nem a mi számunkra -angyal! Mi csak őrizzük itt az útját, és hajnalban megyünk tovább, -az isten tudja, hová!» S azzal már indult is volna. A lámpás -lengett. Akkor a köpenyéhez értem, amint át volt vetve a vállán. – -«Nézze csak kérem, rebegtem, segítsen rajtam, olyan fáradt vagyok! -Hogy átjussak a határon, a svájci vonatokhoz. Nagyon hálás volnék -érte!» – «Hálás!» felelte és nevetett. És várt és hallgatott és nem -mozdult és nem tudom mi volt még körülötte, míg a többiek, az egész -kis csapat, békén hortyogott a földön s a távolból, szakadatlanul, -valami heroikus zúgás hallatszott, egy-egy mozdonyfütty sikongott -az éjben, egész messze. – «Oh, segítsem! mondta végre, de hát mit -tehetek én!?» És a vállát vonogatta. Ez nem volt gavallér a mi -fogalmaink szerint, <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> nem tigrisvadász, előtáncos, vívóbajnok, -cigánnyal busuló szolgabiró s jaj annak, aki közeledni mer! ez nem -volt Kazy Ábris, huszártiszt a mi fajtánkból, szúrós szemekkel s -aki rögtön vagdos, oh ez nem, ez nem! Még csak udvarias sem volt a -maga elunott hangjával s valami ismeretlen keservével, amint a -vállát vonogatta, de olyan emberi volt a tehetetlenségben, olyan -hallatlanul nagy, fájdalmas és őszinte, hogy megremegve néztem föl -reá. A lámpás lengett. És a két barna szemét láttam, elepedve és -csillogó nedvekben. Két különös, egészen fiatal s oly fáradt -férfiszem, egészen üde és izzó szempár a hosszú pillák alatt s -mégis az agoniák tekintetével, mint valami bús állat, ha elmered, -lerogyva az igában. A homloka egészen ráncos volt a szemöldök két -íve fölött, melyek mintegy összegyűjtve őrizték a gondokat, és az -ajkakról keserűn, egy kis francia bajusz csüngött. De az egész arc, -az egész jelenség e dúlt homlok s e nagyszerű szemek hevével tűzött -át azon a rembrandtszerű világításon, amelyet betöltött és -áthevített, a megemelt lámpás fénykörében. Elbűvölve néztem, -csakugyan mint egy képet, elbűvölve és szinte megdermedve azokban a -sajátságos ösztönökben bizonyos felismerések előtt, amelyeknek nem -tud és nem akar hinni az ember, olyannyira lehetetlenek. Még néztem -és még néztem, minden részletét az arcnak s az egész arcot minden -részletével, minden súlyával, jellegével, homályával és -tündöklésével, egész kirajzolt fájdalmasságával, ijjesztő -tömörségével s fantomszerű visszatérésével a lámpás fényében, mint -egyikét azoknak a fantasztikus, fénnyel és árnyékkal küzködő -színtébolyoknak, ami az apám műve volt! – «Oh de hiszen ismerem!» -dadogtam s a mellének dőltem, zokogva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Nem élt vissza, nem volt egyetlenegy gondolata, egy föltevése, -egy fölbátorodása, amit e látszat talán igazolhatott volna. Egész -mozdulatom olyan lázas lehetett, a hangon is olyan siralmas, az -egész ájulat, amelyben lerogytam hozzá egy távoli és rettenes -világból, oly ujjongó és rémületes, hogy nyilván megérezhette -bennem azt a megsebzett szárnycsapást amelylyel a sas hull alá. -Csöndesen fölfogott, a kezének lágy érintésével és a fejem fölé -hajolva a szőke hajamat nézte, amelyről utazókalapom lesiklott. -Talán az illatát is érezte és csak nézte és hallgatott és nyilván -sajnált is, mint egy eltévedt vándort, mint egy hazátlan -kisasszonyt a vasúti töltés mentén, mint egy gyönyörű csavargót -zokogva a mellén. – «Oh de hát mit tehetek én!» mondta ismét azon -az elragadó hangján, mely egészen közel a fejemhez szinte bekuszta -magát a hajamba, meleg leheletével. – «Milyen kicsi ember vagyok, -folytatta, micsoda nyomorult, egy rezervhadnagy, mit akar? Nincs -hatalmam, hova vezessem, gyönyörű! Odaát van egy fuvaros a kis -majorban, de vajjon el tud-e jutni már? Mülhausentól Strassburgig, -egy szuronyerdő minden. Vesoul a fogát vicsorítja s vár mint egy -tigris, hogy harapjon. Petit-Croix a sötétben, az ágyuit görgeti -Elzász felé az utakat eltorlaszolva s mindent letaposva, ami él. -Hallja ezt a távoli zsivajt, ezt a halálos menetet, hallja? A -hegyeken törpék vannak, óriások! a hegyek rengenek. Merre akar -menni?» – «Merre!? Merre!?» hebegtem kétségbeesve. És akkor -hirtelen: – «Itt nincs út csak a szivemig!» lihegte.</p> -<p>Akkor fölnéztem rá, megremegve a mellén, mint egy zárt kapun, -mely megnyílt. És megriadva láttam két elepedt szemét, már -elborúlva könnyben. Oh sírt, ő is sírt, Mülhausennél a szomorú -tiszt, de hát miért!? <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> A mellének dőlve, hozzásimulva istenem, -így elcsigázva, ahogy voltam, így földúltan valami ismeretlen -vágyódásban, téren és időn kívül, valami rejtélyes önfeledtségben, -vajjon mi származhatott át belőlem, az ő ismeretlen lelkületébe? -Micsoda titkos átrezgések érhették a szívemből a szívét, micsoda -titkos megsejtések s fölérzések, hogy így meghatva bámult rám abban -az olthatatlan egyesülésben, melynek nincs nedve, csak a könny. Oh, -mit mondok itt neked, Klotild! milyen tragikusan szemérmetlen -vagyok. De ez az éj, ez a magány, ez a lebegő lámpás köztünk, ez az -egész nagy ízzó atmoszféra a katonák álmával a földön s a svájci -hegyek visszhangjával míg gurult az ágyú s a fegyverek mentek, úgy -fölszította testvéri ölelésünk tüzét, mintha egy máglya égne -köztünk, úgy betöltötte üde és perzselő fényével, mint a nap mikor -ébredve föllobog az egen. Rémüldöztem és el voltam ragadtatva!</p> -<p>«Jőjjön, mondta a tiszt, itt van a kút, egy nagy mohos kő, oda -leülhetünk». S levont magához s a kezemhez nyult. «Milyen furcsa!» -– mondta s megcsókolta a kezemet. S így ültünk csöndesen és sokáig -hallgattunk, kéz kézben a kövön. A kút téglafaláról, amint -nekitámaszkodtam, úgy éreztem, repkény lóg alá. S a láncos kerékről -időnként lepergett egy vízcsepp, mintegy visszatérve a mélyben alvó -felülethez. «Majd csak elmegy – szólalt meg végre, mégis csak el -fog mehetni, ne féljen, ha én nem is tudom segíteni. Majd -hajnalban, mikor világos lesz s mikor mi is elmegyünk. Addig jó, -hogy itt van és pihen. És nekem is olyan jó maga mellett!» – -vallotta be csendesen. És megint hallgatott s lágyan a kezemet -szorongatta s a lámpásra meredt, mely ott állott előttünk a földön, -pirosló lángjával egy világos kör közepén. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> «Ez egy -idill a harc árnyékában – mondta még és nevetett, egy idill! Mintha -régi ismerősök volnánk, nem igaz?» – tette hozzá. «Igaz», feleltem -gépiesen. «Mert öt perc több, mint öt esztendő, ha utána már nincs -semmi többé – folytatta a tiszt. Öt perc gyakran az egész élet, nem -igaz? Lássa, nekem elveszett a hitem abban, hogy lehet élni -rendesen». És megint várt és hallgatott és közben eldübörgött egy -vonat s megint egy vonat s megint egy vonat a töltésen fölöttünk s -az alvó csapat fölött, mely meg se mozdult és a tiszt se bánta a -vonatokat. Csak ült és hallgatott és a lámpást nézte elmerengve, -amint a gondolatait követte, csöndes elmélyedéssel mellettem, a -kezemmel a kezében, amit átengedtem, élettelen. «Lássa, ott maradt -minden, lássa, a mozgósítás első napján, mint egy álom az ágy -párnáján, ha felébred az ember. A feleségem, a két gyerekem, a -hivatalom, minden. Bevallom, fájdalom nélkül mentem el s lemondtam -róluk s az otthonomról, mint egy ábrándról, ami nem lehet! Még az a -kevés sem lehet, ami volt, az a szűkös keserű élet, ami volt, egy -szegény nő, aki főz és mos, két kis szurtos fiú, akin a pajtások -röhögnek, mert az én elviselt ruhámban jár, két kis fiú, mint két -öreg! Mégis, lássa, el kellett mennem, németek elé, akiket nem is -ismerek. Egészen biztos, hogy megölnek. Már holnap, adieu! Mert mi -vagyunk az elsők, akik rávetjük magunkat az ő határukra, az -őrségükre odaát. Nem vagyok gyáva, sőt! ha teheti, nézze meg ezt a -komédiát, ha már úgy is itt van a közelben, nézze meg, ahogy majd -én repülök! Óh, dehogy nézze! – tette hozzá nevetve, hát -lehetséges!? De hol leszek én már akkor, mikor már maga elment -innen», ismételte és felsóhajtott. «Ez az utolsó öt perc, mikor még -éreztem, hogy élek» – fejezte be s a kezemet elengedte. S azzal fel -akart <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> állni. «Maradjon!» – rebegtem. Meglepődés -nélkül, a szemét rámszegezte valami merev elragadtatással. «Még -soha ez nem volt az életemben» – mondta elepedve. «Nekem sem» – -feleltem. «Mintha értem jött volna ide!» – mondta. «Mintha várt -volna itt engem» – mondtam. «Csakugyan» – felelte. És csak nézett -és csak nézett és már nem birtam, ahogy nézett, valami eltorzult -áhítattal, mint egy csodát, ami ébred. «Esküszöm! Esküszöm!» – -súgta az elharapdált szavak hevével s alig hallottam már. Még nem -hitte, hogy igaz, még nem merte hinni, hogy itt vagyok az ő -számára, elcsigázva és megsemmisülten, valami marcangoló vággyal, -hogy így az út széléről, a világ végéről belerogyjak az ő életébe a -testem súlyával, a leányságom elrémült mámorával, borzongva és -gyönyörködőn az örömtől, amit adok s amit ad! Az ájulatom oly -teljes volt s oly öntudatos mégis, hogy mintegy álmodva voltam -ébren és akarat nélkül és teljesen erőtlen, mintha holtan éltem -volna valami végnélküli életet! S amint leroskadva, a repkénybe -veszett fejemmel mintegy elnéztem magam után, egy másik Bernay -Adrienne után, aki elszáll mint egy madár, elfúlva láttam, amint -egészen lassan, mind közelebb hajol hozzám egy fej, egy egész arc -jön és a szemek és a száj, mint egy kép a bernai falakról, mint -drága kis Glory anyám valami férfias elváltozásban, mint az én -tébolyom egy másik után, egy egész nagy éjjelben egy árny! S vajjon -meddig hallatszott el a sikolyom, mikor rámborult hörögve.</p> -<p>Aztán, nem tudom. Hajnaltájt zörögtem egy ablakon, a kis -majorság udvarán, a töltésen túl, odaát. A fuvaros befogott s már -indultunk is. A tiszt még jött a talyiga mellett egy darabig, a -kerék küllőjét fogva le, de a ló nekilendült az ostor alatt s vége -volt, repültünk! <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> Akkor még nézett utánam, a porfellegben a -talyiga mögött, megkövülve az út közepén. Aztán láttam, amint -hirtelen megfordul s szalad vissza a vonatához, mely beérkezett s -amelyre fölkapott ő is, mindenki, az egész kis csapat, fürge -fiatalok, kialudva s akik meghalni mentek. És ő is nyilván, óh -istenem! Nem halt meg, gondolod, még fogom látni!? Soha. Aki -éreztem a szívét a szívemen, aki éreztem rettenetes gyönyörét, -amelyben leoldódva e lét fonaláról mintegy elbúcsúzott a fénytől, -óh én tudom, vége, elveszett, isteni szerelmem, az útfélen! Óh, hol -van már, hol lehet már, szegény kis kopott hadnagy, titkos -szeretőm, holott még itt van velem s magam is hol vagyok már, -holott odalenn már ébred az utca, a reggel, minden! A lámpám fénye -a szürkületbe tűz bele s az asztalomról elvilágít a papirok fölött, -hová? meddig? már nem is tudom követni. Ifjúság, szépség, öröm, -minden elmulik és csak az élet marad, az élet meg hosszú! De -mindenki számára van egy óra, öt perc vagy öt esztendő, mindegy, és -van egy bús őrszem a sorsunk fölött, melyet sodor az ár. És egy nap -ott van Mülhausennél a tiszt. Isten veled, Klotild. Bocsáss meg -nekem s ne ítélj el. Ha tudnád, mit szenvedek! Pesten nem foglak -felkeresni, te jőjj, ha akarsz látni, ha akarsz! Csak átutazom -Pesten, csak felszaladok a lakásomra azért a palettáért és festő -kazettáért ami az apám után maradt s rögtön megyek Bernára, ahol ha -nagyon elunom magam, festeni fogok. No, isten veled, mégegyszer -csókollak, mégegyszer!</p> -<p class="right"><em class="gesperrt">Adrienne</em>.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<h2>MEYERBEER</h2> -<p>Vasárnap délben volt és Talpa Kázmér zeneköltő az előszobában -várakozott. Itt szőke napfény derengett a szürke falakon s holmi -szegényes kis képeken, melyek a falakat diszítették, igen -siralmasan. Valami vidám és jóizű nyomorúság hangulata terjedt. A -szomszédos konyhában holmi bizonytalan cselédleány a tányérokat -mosta, zajos csörömpöléssel. Pirított hagymák s megperzselt -mártások maró illata szállott a zeneköltő hosszú s vékony orra -köré, amelyen a cimpák kidagadtak. Felkuszált és torzonborz fejét -lappangó bánatok folyták körül láthatatlan koszorúkkal, hervadt -levelekkel. Szürkén ült itten a napfényben és a sápadt arca -világított. A szemek megriadva néztek. A szája megtelt kesernyés -ízekkel. A szíve nagy izgalmakat hömpölygetett. Egy régi cilindert -gyötörgetett keztyűs kézzel. Elavult és bő keztyűje volt s az ujjak -itt-ott kiserkedtek belőle, a rövidre nyirt körmökkel.</p> -<p>Ekkor hirtelen megnyílt az ebédlő ajtaja s Rosenfeld kigurult. -Gömbölyűn, mosolygón és vidáman gurult ki, mint egy rózsaszínű -hordó, mely tele van itallal.</p> -<p>– Alászolgálja – szólott Talpa Kázmér és fölállott.</p> -<p>– Jónapot – felelt a gömbölyű ember rózsásan és jóindulattal. -Tessék bejönni. Tessék csak bátran bejönni.</p> -<p>– Köszönöm – dadogta.</p> -<p>A szoba is tele volt jóízű illatokkal, pirított hagymákkal és -perzselt mártásokkal. Az asztalon egy kétesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> fehér -vászonfelület olthatatlan makulákat jelzett régi falatozásokból. A -szőnyegen kenyérmorzsák tömörültek, pihenve, mint a legázolt -molytömegek. De a háttérben egy zongora állott súlyosan és -leborítva hímzett terítőkkel, holmi virágdíszben is és két karcsú -gyertyával rajta, mint egy vidáman kikészített ravatal. A zeneköltő -szeme békén megpihent rajta. A zongora látása s a zenei képzet, -mely a hangszerből fakadt, némi enyhítő hatásokkal fujták át izzó -riadalmát.</p> -<p>– Köszönöm – mondotta mégegyszer s egy székre ereszkedett. A -cilinderét, a kezét is gépiesen, mint a báb, elhelyezte az ölében. -Aztán alázattal és epekedőn elmerengett a Rosenfeld arcán.</p> -<p>Emez egy pillanatig nézte a zeneköltőt, valami bizonytalan és -sértő szakértelemmel. Aztán megszólalt:</p> -<p>– Igen örülök, hogy eljött, – mondta – igen örülök, kedves Talpa -Kázmér úr. Mi csak afféle egyszerű népek vagyunk, de azért nem igen -búsulunk, mert nekünk is jut olykor egynémely zsírosabb falat az -élet javából, bizony. Vasárnap mindig kitünően ebédelünk, néha -másfélóráig is ebédelünk. Maga talán láthat máshol díszesebb -berendezkedést, de maga tudja jól, hogy nem minden arany, ami -fénylik. Itten kissé szűken vagyunk, igaz, de a szénánk rendben -van.</p> -<p>– Óh tudom – felelte szerényen és elhárítón. – Rosenfeld úr -jómódú ember hírében áll. De engem, bevallom, az effajta hivságos -dolgok kevéssé érdekelnek. Én, tetszik tudni, hegedűművész és -zeneköltő vagyok. <em class="gesperrt">Klytemnaestra és Abigél</em> -című operám igaz, még nem került előadásra, de azért nem lehet -tagadni, hogy én szerzettem azt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>– A világért sem. Azt nem lehet tagadni – vetette közbe -Rosenfeld rokonszenvvel, de merőben tájékozatlanul.</p> -<p>– A jövő, – folytatta Talpa Kázmér – a jövő az enyém. Azt -hiszem, az enyém – tette hozzá ösztönszerű kétkedéssel, mert -elfáradt lelkületében már-már elapadt a remény.</p> -<p>– A fő az önbizalom – jegyezte meg Rosenfeld.</p> -<p>– Igen – felelte kábultan.</p> -<p>Egy percig hallgattak. A konyhából még egyre bezengett a -tányérok csörömpölése. Aztán Rosenfeld hirtelen kiegyenesedett -zömök lábszárain. Kopasz feje megfénylett a beözönlő napvilágban. -Egy nagyot csettintve a nyelvével, vidáman szólott:</p> -<p>– Tehát ön szerelmes a leányomba, a szőke Flórikámba?</p> -<p>– Igen – felelte eltikkadva.</p> -<p>– Ezért jött?</p> -<p>– Ezért.</p> -<p>– Hogy megkérje a kezét?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Jól meggondolta a dolgot?</p> -<p>– Ezen nincs mit meggondolni – mondotta egy rideg -kézmozdulattal, mely a végső elszántságot jelezte.</p> -<p>– Dehogy nincs. Maga egypárszor együtt hegedült a leányommal, -akarom mondani, hogy ő zongorázott maga meg kísérte a hegedűn. -Ekkor nyilván látta maga, hogy a leányomnak milyen gyönyörű fehér a -keze, még fehérebb, mint az az elefántcsont-billentyű, amelyet -végignyomkod. A varázslat megejtette magát. A varázslat már másokat -is megejtett. De próbáljon maga, kedves Talpa, öt percig józan és -okos ember <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> lenni s nem holmi zeneköltő, benne az -extázisban. Én, lássa, bevallom magának őszintén, hogy a házasság -komoly és bonyodalmas dolog. Nekem például sokat kellett kinlódnom, -mikor a feleségem elvált tőlem.</p> -<p>– Tőlem nem fog elválni és én sem fogok elválni soha – felelte a -fiatalember lelkesen. – A szívem örökre Flórikáé! A szívem, mely -tele van szerelemmel.</p> -<p>– A szerelem! – ismételte az ember a végsőkig meggömbölyödve. – -A szerelem nagyon jó. A szerelemért érdemes élni és szenvedni. -<em class="gesperrt">Liebe ist alles</em>, ahogy az elvált -feleségem mondta volt. Egyébként bevallom, maga igenis konveniálna -nekem. Van magában valami vidámság, hogy is mondjam, valami -kómikum, amit szivesen szemlélne az ember. Maga nem közönséges -férfiu a mélabús és nedves szemével, mint egy nyúl és a tömör -hajával, mint egy sárkefe. Tudniillik azért beszélek magával ilyen -intimusan, mert már-már vőmnek tekintem.</p> -<p>Talpa Kázmér kesernyés boldogságot érzett. Ellankadt önérzete -érzékenyen szűrte át a bántó szavakat, de pihegő lelke megenyhült a -ragyogó perspektívák előtt. A mélyben Flórika világított, fehér -kezével a fehér billentyűkön. Vonzó és derűs lénye mintegy zenei -képzetekben bontakozott elő s a gyöngéd lelkének, az üde testének -úgyszólván melódikus csengése volt. Valami nagy öröm zengett, a -gyönyörnek édes hárfapengése.</p> -<p>Kissé elborultan s kiszáradt torokkal rebegte:</p> -<p>– Köszönöm, hogy vejének tekint. És köszönöm, hogy Flórikát -nekem adja.</p> -<p>– Rendben van, fiatalember, – felelte Rosenfeld – egészen -rendben van. Flórika a magáé! <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>S jóizűen a zeneköltő vállára csapott.</p> -<p>Emez félénken magyarázgatott.</p> -<p>– Havi százhatvan forintot keresek mint operai zenész. -Tudniillik kissé el vagyok kallódva ottan s az úgynevezett második -hegedűk legvégiben ülök, az utolsó széksorban, a brácsák és -trombonok mögött, ahol már mindennek vége van s az ütőhangszerek és -réztányérok birodalma kezdődik. De ez csak egyelőre van. Ez csak -olyan átmeneti állapot, amíg az első hegedűsök közül végleg elvonul -valaki. Aztán keresek még vagy ötven-hatvan forintot -hegedűleckékkel. De mindennek tetejében ott van a <em class= -"gesperrt">Klytemnaestra és Abigél</em>! Ha ez szinre kerül, óh -akkor!</p> -<p>– Akkor?</p> -<p>– Nem tudom – felelte ingadozva, mert pillanatnyi lendületéből -ismét visszasülyedt a reménytelenségbe. – Akkor talán én leszek az -első zenész az országban.</p> -<p>– Hát erre nekem nincs szükségem – felelte a gömbölyű ember -elkomolyodva. – A leányomnak sincs szüksége erre. Legyen maga csak -egy jó, pontos zenész, aki minden este megjelenik a zenekarban és -hűségesen muzsikál. A leányomnak van csinos hozománya s nyilván -jobb parthiet is csinálhatna, de ő is kapricirozza magát, s valami -művészembert akar, mert a művész, tudja, az olyan romantikus. Maga -ne törődjön semmivel, maga csak legyen jó kis férj és nagyon -boldogok lesznek.</p> -<p>A zeneköltő felállott. Egy pillanatra lezárta a szemét, -megborzongva. S az ajkát öntudatlanul beszívta a foga közé.</p> -<p>– Hol van Flórika kisasszony? – kérdezte enyhén és epedve.</p> -<p>– Benn van a szobájában. <span class="pagenum"><a name="Page_51" -id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Láthatnám?</p> -<p>– Most nem láthatja. Most van benn nála valaki.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– No lám, már is féltékenykedik! – csattant ki a gömbölyű ember -idegesen. – Mit mondjak magának, ki van benn? Mondjam azt, hogy -Meyerbeer van benn, hogy magának imponáljon? Mit akar maga? Mit -okoskodik maga? Magáról gondoskodva van, örüljön. Maga a vőlegény, -aki szerenységre és tartózkodásra van kötelezve. Most nem láthatja, -hallja. Most ki van zárva, hogy láthassa. Jöjjön el jövő vasárnap, -akkor majd láthatja. Jöjjön ebédre. És Meyerbeert is -megláthatja.</p> -<p>S ezzel gyöngéden és jóindulattal kituszkolta az ajtón.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<h2>MÁNDY KÁZMÉR ÖNGYILKOSSÁGA</h2> -<p class="right"><i>Pacem summa tennent.</i></p> -<p>– Önök nem tudják mi történt, mondta S. doktor, igen finom -fiatalember, – és csakugyan van itt egy látszólag rejtélyes és -homályos eset, bár minden olyan világos az életben, mégha az -értelmek hiányzanak is. De mit tudnak önök, és magam is vajjon mit -tudhatok, nyomorult ember aki vagyok, finom árnyalatokkal, mit -tudhatok egy másik nyomorult ember életéből, nyilván még finomabb -árnyalatokkal? Holott mindent tudok. Holott nagyon okos vagyok, – -bővítette ki fölsóhajtva s a szavak oly intenciójával, mintha azt -mondta volna: jaj istenem irgalmazz! – Híres okos vagyok emberi -mértékkel mérve, bő agyvelő kiváló leszármazásokból, továbbá a -legtöbbet olvastam és tanultam Magyarországon, ha ugyan van mit -tanulni Magyarországon és általában amikor az alapvető logika -hiányzik. No mindegy, csakúgy odavetem, pretenzió és kötelezettség -nélkül: sokat tanultam és megfigyeltem és kisérleteztem nemcsak úgy -fölületesen mint a gépies tudósok, de bizonyos -mártir-hozzáérzéssel, izzó ellenőrzéssel és nagyszerű keserűséggel -s olykor, azazhogy számos éjszakákon, egész organizmuson, ha szabad -e kifejezést használnom, csak úgy rengett bele fölkinozva, amikor -igen súlyos munkákba merülten úgy vágtam és csaptam a könyvoldalak -hullámait, mint egy hajókerék a vaskos vizeket a tengeren.</p> -<p>Ekkor azonban és nagyon helyesen, már alig hallgatták az urak, -akik körülötte ültek és szivaroztak ez elegáns vacsora után, a -kisebb szalonban. Sőt többen fel is álltak és távolodtak, -elunottan. <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Úgy beszél mint Brunetière, – mondta valaki, aki hajdan -Párisban járt.</p> -<p>– Annyi baj legyen, – felelte rá egy másik.</p> -<p>S egy harmadik ezt mondta:</p> -<p>– Úgy beszél kérem mint Faust. Akkor inkább elmegyek a Nemzeti -Szinházba, ahol a Beregit hallhatom.</p> -<p>De ebben a pillanatban egy fiatal nő lépett be.</p> -<p>– Oh köszönöm, nagyon jól vagyok, – fordult feléje S. doktor -igen nyájasan, holott a fiatal nő nem is kérdezett semmit, egy szót -se szólt, csak szétnézett álmosan mint egy tigris, és fáradtan -kinyult egy karosszékben az ablak mellett, mint egy agár. Mert -hirtelen feltünésének már e rövid percében is oly nagyszerűen -variálta a mozdulatait, hogy a legszínesebb képzeteket ébresztette -valami romantikus állatvilágból.</p> -<p>Azonban azt lehetett volna hinni, amint így hirtelen megjelent, -hogy a fiatal ember hangja vonzotta be ide. De ez csak egy homályos -és röpke impresszió volt. Az igazság az, hogy nem lehetett tudni -semmit. Most már csak úgy tünt, mintha egyszerűen egyedül akart -volna lenni itten, s a látszat az volt, hogy csak úgy betévedt ide, -amint nyilván megunván a társaságot, végigbolyongott a -szobákon.</p> -<p>Ez a fiatal nő leplezetlenül érdekelte S. doktort. Elmélyedő -figyelmességgel követte testi meghajlásának minden árnyalatát, -kissé fáradt helyetfoglalásának azt az egész női technikáját, -amelyben a lábszárak, a csípők, a derék és a keblek mínd -közreműködtek a maguk aláomló vonalzásával. Maga a karosszék, -amelybe beleereszkedett, mintha kilépett volna tárgybeli -semlegességéből és valami sajátságos és dekorativ nemiséget nyert e -fiatal test letapadása által, mint ahogy egy jelentéktelen -agyagváza változik át, ha egy köteg virág kerül bele. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>– Ez így van, – mondta S. doktor, mert nyilván ő is erre a -hasonlatra gondolt. – Mondhatnám gyönyörű lába van, – tette hozzá, -egyenesen a nőnek fordulva, kissé hajlott fejtartással.</p> -<p>– Oh! – mondta a fiatal nő, mintha valahol nagyon messze hallott -volna valami hangot. És álmatag nézte az ablakfüggönyöket és az -egyik lábát, keresztbe vetve a másikon, lágyan himbálta a -levegőben. Mintha valakinek himbálta volna, aki még ott van előtte, -térden.</p> -<p>– Tudniillik, be kell vallanom magának, – folytatta a -fiatalember, – őszintén be kell vallanom, hogy ma már nem az kínoz -és keserít el engem ami örökre kifürkészhetetlen, megfejthetetlen -és megfoghatatlan dolog van ezen a világon, mert ilyen amúgy is -kevés van, mi van? Hanem inkább az ejt olthatatlan kétségbeesésbe, -ami mindnyájunk előtt tiszta és világos értelmekkel ragyog. Igy -például az ön lába. Mert ennek az ön lábának például, mondjuk van, -mije van? van először is dekoruma, ami hús- és csontanyagát -felemeli és idealizálja, van bizonyos formaisága, pontosan -megrajzolt, lehatárolt és merőben perszonális eredetisége, mert -hiszen tudvalevőleg nincs két egyenlő női láb a világon. Továbbá -van ennek a lábnak, anélkül hogy bővebben akarnám definiálni, mert -higyje el tíz kötetet tudnék írni róla, amilyen iramban és üzemben -vagyok, tehát van ennek a lábnak bizonyos jósága, vaksága és -szerencsétlensége mint nagyrészt minden női lábnak, s amennyiben -külső díszletezése is kifogástalannak látszik, egészben véve -meglehetnék elégedve. Van rajta egy vékony fekete selyemharisnya, -minden bizonynyal mérték után készítve, egy csöppet sűrűbb -szövéssel sarkban és a sarktól fogva egy vékony selyemszállal, mely -simulékonyan követi a lábszár <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> hajlatát mind följebb a -térden túl, ami lehet a végtelenség. Van rajta továbbá egy bálicipő -a harisnya selyméhez moduláló testvériséggel és e kettős, könnyed -burok alatt, mely szinte egymásba olvad, az ember valósággal érzi -az újjakat lepréselve, meztelenül, fehéren és laposan, mint a -zongorabillentyük. Ez a láb megy. Ez a láb érez, számít és -gondolkodik. Ez a láb emlékszik és szenved is, ha az ember -hozzáadja az útakat, amelyeket bejár. Ez a láb ringatja és kutatja -az összes titkokat. Ez a láb most bejött hozzám. S ez az, lássa, -ami rettenetes.</p> -<p>Ekkor a fiatal nő megmozdult egy alig látható rezdülésben. Azaz, -hogy inkább, tökéletlen mozdulatlansága még meredtebbé változott, -amint két karjával a karosszék oldalához ragadva, szinte kifeszült -a támlán. A pillák alatt, a fénylésük aranyfátyolosságával, két -barna szeme nyugtalanul nézett. S a szája megnyilt lassan és -vonaglón, mint egy kagyló, amelyben még benne él az állat.</p> -<p>– Mondja csak kérem, mért adja itt elő nekem ezeket a -badarságokat? – kérdezte. – És mért nem hagy békén engem? – tette -hozzá a hangjának azzal a begyakorlott akcentusával, mely szánalmat -akar kelteni. És mind ennek mélyén, a hanyagul odavetett és félig -leharapdált szavak legmélyén és a lelke legsötétebb rejtekében -valami kínzó türelmetlenség rezgett.</p> -<p>Akkor, a másik nem felelt. Ez a hang, ez a sebzett modor, ez az -egész furcsa, nyugtalan és keresztényi tartalom, ami e nőből, mint -egy keserű plaszticitásból kiáradni látszott, annál inkább -meghatotta, hogy nem is védekezett ellene. Volt valami páthétikus -epekedés, néma és zengzetes, ebben az ülőhelyzetben. És volt valami -távoli láthatár egész közel. És még mindig volt valaki a lába előtt -térden. És az egész <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> kép olyan levegős és olyan nyomott volt -egyszerre, hogy nem lehetett tudni, feloldódott-e itt a négy fal -között a lámpa fényében, vagy egészen betölti-e a teret és a fényt -a maga keserű sugárzásával.</p> -<p>És már nem is volt itt senki kívülök. A szomszédos ebédlőből -igen élénk hangok hallatszottak, olykor egymásba vegyülten és -kiválva egymásból, az egyforma és egyhangu érzések staccatóival, -mert itt mindenki az átterített hosszú asztal körül ült egy -improvizált bakkara örömében. És a nagyobbik teremben, mely szintén -idenyilott, néhány tartózkodóbb természetű hölgy csevegett halkan, -dekoltáltan és kövéren, a hang és modor ama keresetlen -jelentéktelenségével, amelyet az ékszerek értéke megjavít. Különben -az a fárasztó csend volt, amelyet a hosszú ablaksor dacára, az -utcáról sem zavart semmi, se beszéd, se kocsizaj. És már késő -éjszaka volt.</p> -<p>Némán, S. doktor felállott. Amint elhaladt a fiatal nő -fauteuilja mellett és szépen meghajolt, a szivarja füstfoszlányai a -feje körül szálltak.</p> -<p>– Jobb, ha elmegyek, – mondotta.</p> -<p>Aztán még állt egy percig és várt, tolakodás nélkül és szerényen -és némi alázattal is, a végzetben hivő és igen szenzibilis emberek -ama szokásos rögeszméjével, hogy nem kerülhetik el, aminek meg kell -történnie. A fiatal nő fölnézett reá. Úgy nézett föl reá, mint -ahogy a falra nézett volna, fagyos közömbösséggel. De ez az elsöprő -tekintet még csak jobban lekötötte épen annál az üres fénynél -fogva, mely átviláglott benne.</p> -<p>– Elviszem emlékül, – mondotta csendesen, – és elteszem a -többihez.</p> -<p>– Tessék? – kérdezte a hölgy. <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> -<p>De válaszképen csak a két karját tárta ki s a szivarja hamuját -verte le egy ujjbillentéssel. És még mindég várta, titkon, hogy -történjen valami.</p> -<p>Akkor a fiatal nő, hirtelen oldalt fordult a székben. A szeme -fölcsillant, a szája megnyilt a fogak élével. Az orra büszkén és -trombitásan, mintegy fölcsapott a levegőbe s csak az alja látszott -heves cimpákkal, két apró, hosszúkás és keskeny hasadék körül, -melyek az élet hevét fújták. Olyan fiatal, ragyogó, keserű és -földúlt volt e percben, olyan dús hajzatú vad szőkeségben, olyan -vibráló, bár önmérséklettel, hogy merőben újnak tűnt, egy második -jelenségnek tűnt, mely még egy harmadikat és még számosakat -sejttetett, egy egész nagy nőiséget sejttetett, egy pazar és -páratlan női természet egész titkos skáláját sejttette, eltikkasztó -igéretekkel. Rögtön mondani is akart valamit, vonagló női szájának -oly fenyegető fölkészülésével, hogy S. doktor megriadtan figyelte. -És érezte, mint egy meleg szelet, a nő forró leheletét. Akkor -gyorsan megelőzte s a szava elé vágott, a félénk emberek ama -spontán elszántságával, mellyel egy oroszlánt ragadnánk torkon.</p> -<p>– No lám, – mondta – milyen gyönyörű ez köztünk. Valami fagyos -vonzalom van.</p> -<p>– Nincs semmi, – tiltakozott a fiatal hölgy, az ajkát -harapva.</p> -<p>– Mindent meg fog tudni és mulatni fog.</p> -<p>– Esküszöm, nem érdekel, – lihegte.</p> -<p>– Ez egy titok, mondjam?</p> -<p>– Nem! Nem! – hebegte és már a zord szőke haját tépte.</p> -<p>– Hát csak magának, – súgta a fiatal ember. – Ez ép a fagyos -vonzalom köztünk, hogy csak magának. <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– Nem, – dadogta.</p> -<p>– A dolog gyötör, nézze. És kiváncsi vagyok, mit szól hozzá. S -már olyan sokat beszéltem hiába. Mi mindenről beszéltem hiába, mint -ahogy a madár énekel. Itt van egy kis tragédia finom női idegek -számára. Mindig csak magáról beszéljek? Micsoda glóriába áztattam a -lábát, mint egy meleg fürdőbe, a lábát! Azt mondtam: -zongorabillentyük. Hát lássa, itt van ez a Mándy Kázmér, aki úgy -játszott fehér, csontos női lábujjakon mint egy klaviaturán. Igaz, -az életével.</p> -<p>– Hallgasson, – rebegte elfulva s behunyta a szemét.</p> -<p>– Maga talán nem is ismerte ezt a Mándy Kázmért. Holott ragyogó -ember volt, micsoda ember! Azt tudja, ugy-e, hogy meghalt, -intencióval?</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Egy pontos golyó, mint a kétszerkettő. No, de mért?</p> -<p>– Mért? – ismételte a nő s már-már kitört zokogva.</p> -<p>– Ezt senki sem tudja. A legboldogabb ember volt. Férj volt. A -legboldogabb. Mondom, senki sem tudja.</p> -<p>– Senki sem tudja? – kérdezte elepedve. Maga sem?</p> -<p>– Óh, én, én, – felelte gyötrődve – az más, mit mondjak magának, -az más. Én, uram isten, én nagyon figyeltem ezt az embert. És -szinte kipréseltem magamnak az életét, mint egy cédruscitromot, -barnás-arany rothadással. Abban én is tévedhetek, ami egészen -világos. De hogy mért halt meg, az egy gyermekmese, ha akarja.</p> -<p>– Én nem akarok semmit – felelte kábultan. Én már rég lemondtam -arról, hogy valamit akarjak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> Ami ezen a világon van, már -csak innen van a vágyaimon. Amit én akarnék, azt már ember nem is -akarhatja többé. Kezdeni elülről mégegyszer élni, hát lehet azt? -Nekem is sok bajom volt az életben.</p> -<p>És még ezt mondta:</p> -<p>– Maga azt nem is hiszi, mennyi bajom.</p> -<p>Úgy mondta ezt valami viruló agóniában, mintegy az élet -széléről. És elképesztő kiéltsége fölött, tündöklő női arca a -homlok vad szőkeségével, szinte kimérikusnak tünt. Úgy rémlett, -hogy rögtön, ez az imádandó fej leomlik, elmegy, elgurul és minden. -A szorosan zárt pillák alól valami nedvetontó készülék -gépiességével folytak a könnyei és dúsan öntözték az ajkakat, -melyek a fogak alá göngyölgetve, egy ferde és fölkínzott vonal torz -rajzát mutatták, az egész isteni női szájat, valami haszontalan -meddőségben. A melle sem pihegett szabályosan, a női fölindultság -megható és bájos ritmikájával, mely az emlőket magával vonja. De -fölzihálva, amint elfojtotta volna a fuldoklását, az egész kebel -konfuzus vonaglásokat végzett lökésszerű apró görcsökkel, valami -láthatatlan seb fölött. És a két térdét keményen összeszorította. -És az egyik lába taposta a másikat, keresztbe.</p> -<p>Mi volt még itt élet, remény, jövő, fiatalság ebben a fullasztó -krizisében, amelyben a multakat úszta föl, mint egy folyót a -folyása ellen – ha lehetne azt! Elveszve vergődött, a fölidézések -holt és lázas kavargásában. Mindent akart tudni, hallani, élvezni, -keserűn. És félig ájultan már, alig leplezte többé mért volt itt ma -este, mért jött, mért helyezkedett el itt ebben a magányos -sarokban, mint egy őrszem, mint egy áldozat, mint egy szfinksz, aki -az önöntitkára kíváncsi, ostoba, zord és monumentális -kirendeltségére egy sivatag közepén. A saját életére, a saját -sorsára, a saját <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> különleges nyomorára volt kíváncsi s míg -átadta magát ennek a szándékos martiromságnak, valami ellenséges -ragaszkodással csüngött az ember ajkán és akarta, hogy beszéljen. -Földúlva, minden fogékonyságát mintegy tűhegyeken tartotta ébren. A -szemével is hallgatott, tágra nyílva a könnyek opálján át. Az orra -is megnyult a vonalak mesteri finomságával, a cimpák kitárulva, -szinte szagolták a szavakat, fölszítták a hangot s az árnyalatokat, -hogy semmit el ne veszítsen belőlük, valami marcangoló vággyal, -hogy jól megértsen mindent, az érzékei teljes fölfeszültségével. -Afféle hallgató extázis volt ez, a kínzó figyelmesség oly szélső és -megriadt fokán, hogy már-már gyönyörnek tetszett, valami elirtózott -kéjnek a fájdalomban.</p> -<p>Óh, a másik, kissé ijedten, ez az igazság, nem is remélte ezeket -a túlzott hatásokat. Nyilván kevesebbel is beérte volna. Elunottan -ez este, egy nagyrészt ferde és közepes társaságban itten, kissé -mellőzve is, amit szeretett különben, a magában élő ember álmatag -szenzualitásával kutatott némi fagyasztott örömök után s titkon -kileste magának ezt a különös fiatal hölgyet, mint egy jeges -narancsot az asztal gyümölcsdíszéből. Elkerülve és ugyanakkor -magához is csábítva s ingerelve, a tudatos közöny oly könnyed és -mesteri játékával siklott el fölötte az egész est folyamán, hogy -csakugyan úgy tűnt, mintha regényes jelentőségéről, egész szomorú -női celebritásáról sohasem hallott volna. Mintha sejtelme sem volna -róla, honnan jön és kicsoda. De sőt raffinálta a maga -tájékozatlanságát a mindenféle homályos és szubtilis célzatok -művészi méreghintésével, nagy horizontok hirtelen fölszaggatásával -és gyors elhomályosításával, ezernyi idegszál röpke -megráncigálásával, melyek mind a nőt fűzték le olthatatlan -emlékezésekhez. Óh, a nő, mint a báb, járt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> forgott, -vonaglott és lihegett e dilettáns készség műélvező mechanikáján, -fölháborodva, engedve, elkábulva s reménykedve s végül mégis csak -lehullva, mint a madár a kígyó torkába, elbűvölten néhány csepp vér -szagától, mely a Mándy Kázmér homlokából folyt.</p> -<p>Most hát itt volt S. doktor, igen finom fiatal ember, ahol lenni -akart, bárha kevesebb effuzióval. Ösztönszerű előkelősége némi -szánalmat is érzett, noha abban a metódusban, amelyet itt követett, -aligha volt egyéb gonoszság annál az emberi jóindulatnál, mely -bizonyos magyarázatokkal és tévhitek tisztázásával óhajt segíteni -még egyre vérző lelki sebeken.</p> -<p>– Itt mindenki mást hitt és mást képzelt, mint ami történt, -aranymadár, – fordult a nőhöz azzal a spontán bizalmassággal, amit -az inkognito megenged – sőt még ma is mást hisz mindenki, mert a -halottak, bár nagyon gyorsan mennek, mégis csak megállanak valahol. -Mert velök számoljuk az élőket és rajtuk ítéljük meg őket. És még -valami, ami egészen bizonyos: aki meghal önként, az életnek fordul -teljes arccal s nem annak, amiről fogalma nincs. Itt volt valami -elképesztően nagyszerű a Mándy Kázmér halálos elhatározásában. Én -azt hiszem, hogy lelkesedésből lőtte agyon magát.</p> -<p>A fiatal nő kábultan emelte föl átázott arcát a könnyekben.</p> -<p>– Lelkesedésből? – dadogta s öntudatlan kiásta és kifacsarta -magának e szó teljes értelmét és minden titkos vonatkozását, azzal -a gyötrő igyekvéssel, amit mindannyian éreztünk már, mikor bizonyos -életbevágó dolgaink egész szédületét egy hitvány szó fogyatékos -kifejezőképességében próbáltuk megérteni. Ő sem ment semmire, -szegény fiatal lélek, aranymadár és csak várt, fölkínozva. -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Csakhogy ez nem olyan egyszerű, hogy készen kapja az ember – -folytatta S. doktor. Látja-e még olykor, bár eltünedezve, ezt a -gyönyörü Mándy Kázmért meggörbült háttal s látszólag megrogyva, -kiélten és kizengve, hogy aztán hirtelen kiegyenesedjék s lobogjon, -mint egy fáklya? Festő és földbirtokos, bohém és úr, független és -leláncolt bizonyos beteges hallucinációkhoz, fagyos és forró és -önönmagától részeg: valami isteni megbélyegzettség fénylett rajta, -mint a sors pergő gyöngyszemeinek sápadt oriense, hogy költőiesen -szóljak, valami nagy vonás, mint egy Tintorettón, hogy még -színesebben fejezzem ki magam. Amint jött-ment, véknyan és -soványan, mindenki tudta, micsoda bivaly, micsoda régi bíboros egy -fölvirágzott dekadenciában, minden vágyakon marcangoló, minden -kéjekben túlzó, kegyetlen, ötletes, vérivó s királyi. Voltak -napjai, mikor elernyedetten, mint egy megsebzett párduc vonszolta -magát, a tekintete elepedt és zöldes fénylésével, amit nem lehetett -megfogni s amiről csak álmodni lehetett. Máskor húsz évesnek tünt, -az áprilisi virágzás minden üdeségével, mint egy feslett cherubin, -valami titkos megromlottsággal ebben a keserű fiatalságban, amelyet -minden titka, minden mámoros érzékisége, az élethez s a gyönyörhöz -tapadó minden hite és hűsége úgyszólván átvilágított a vonásaira -vetített mártir-öröm fájdalmassággal. Különösen a homloka virult, a -két halántéka tiszta fénylésével a szemöldökök finom vonala fölött, -szinte egyazon hosszúságban a pillákkal s a két szem, a -legbecsesebb, amit emberi arcon láttam valaha, azokban a -szürkés-zöld nedvekben úszott, amit talán csak Romney tudott -visszaadni egynémely skót mágnásról festett portrait-in. A száj -derűs volt, mohó és kérlelhetetlen, az ajkak végének omlatag -hanyatlásával, egy ájult és megtépett száj, <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> mint egy -külön élet, mint jajveszéklő skarlátja, bár színeveszetten, az -egész arc haloványságának. De főleg a nyakának voltak hallatlan -üdeségei, nőies hajlékonyságai, ingerlő s izmos teltségei, a -bőrfelület márványszerű simaságával és kéjesen friss szagával. S -olyan két keze volt, mint egy pápának, haldokláskor.</p> -<p>– Óh, a keze! – rebegte a fiatal nő azzal a pillanatnyi -ellelkendezéssel, mely lázas szerelmek minden elmult gyönyörét, -minden emlékét s minden fájdalmát egyetlenegy lehelletben szívja -vissza magába.</p> -<p>Aztán, úgy látszott, nem bírja tovább. Hirtelen elszántan előre -siklott a széken, nyulánk formáinak teljes kiválásával a ruhája -vékony selymei alatt, melyek heves mozgásában megfeszültek a -testén.</p> -<p>– Hát Árvay Tesszát ismerte…? – kérdezte elfúlva s azzal a női -vakmerőséggel, mely mindent megkockáztat.</p> -<p>– Óh, várjon csak – felelte a fiatal ember, hasonló -vakmerőséggel s valami sötét emlékezést szinlelt. – Hogy mondta e -nevet? – kérdezte angyali tájékozatlansággal.</p> -<p>– Árvay Tessza – ismételte a fiatal nő tagolt és heves -hangsulyozással, hogy megtöltse ezt az öt szótagot egy egész sulyos -élet tartalmával.</p> -<p>– Óh, hogyne! Várjon csak. Ez volt a Mándy Kázmér híres -szerelme.</p> -<p>– No, lássa! – mondta élénken a nő.</p> -<p>– Mit lássak? Engem, bevallom, a nő alig érdekelt ebben a -pályafutásban. A nő, Corneille óta, minden tragédiában egyforma. A -nő csak önmagának él, mint az állat. Mit jelent az: egy nő!? A nő -csak egy hatás itten. A nő, az egyetlenegy pillanat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Egyetlenegy pillanat – ismételte elbódultan, valami titkos -értelmeket keresve e szavakban nyugtalan női ösztönével.</p> -<p>Egy percig várt. Aztán hozzátette, a homlokán végigsimítva, a -szőke haját sepergetve:</p> -<p>– Én nem tudom. Senkisem tud semmit – sóhajtott föl meggyötörve -és alázatosan. – Mégis csak egy nőért halt meg, szegény ragyogó -szerencsétlen.</p> -<p>Akkor sokáig hallgattak. A szomszédos ebédlőben még mindig -kártyázott egy hősi társaság, de már felére fogyva s az előbb még -élénk hangok föltünő és jelentős decrescendójával. A másik terem -üresnek látszott, a bútorai kivilágított magányával, mint egy -szinpad, ahol még senki sincs. De a lenyomott zsöllyék homorú -mélyedéseikkel jelezték elbúsultan, hogy csak nemrég ültek bennük s -micsoda súllyal! Az ablak alatt egy-egy lépés zaja kopogott a -járdán. S egészen messziről, egy távoli csengés elszűrten jelezte -az első villamost.</p> -<p>Micsoda vágya támadt ekkor bizonyos szomorú vallomásokra, -micsoda kiáradó és kegyetlen vágya, amint el is fojtotta rögtön! Mi -célja is lett volna közismert régi dolgok ellamentálásának, mi -célja? És akkor csak ült, mozdulatlan és egészen egyedül. És -csendesen feloldódott magában, az emlékeiben, a fájdalmában s úgy -hallgatott, mintha fürdött volna intimus bezárkózottságában, -intimus önsimogatásokkal, egy szomszédos tükörből merengve el -magán, mint ahogy egy másik életből nézne vissza az ember.</p> -<p>– Igaz is, – mondta egyszerüen – miért is érdekelné a nő, hát -érdemes?</p> -<p>Akkor S. doktor rögtön felelt.</p> -<p>– Hát egyszer csak Kázmér eljött hozzám s azt mondta: «Van itt -egy igen furcsa leány, bolond, elszánt <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> és sebes, -mint egy zebra. És egészen szőke. Mert az arca is szőke a haja -fényétől. És csak a két szeme olyan merev arany, mint a vadállaté.» -– Másodszor ezt mondta, talán két héttel később: «Árvay Tesszának -hívják és én nem tudom, miért érzem úgy, mintha már ismertem volna. -Ez olyan kínzó és olyan gyönyörű. Mert mivel nagyon rossz híre van, -csakugyan azt gondolom folyton, hogy talán már egyszer az én -szeretőm is volt, még mielőtt éltem, valamikor.» – Mikor eljött -harmadszor, ezt mondta: «Az életem olyan pazar és dús, mintha tele -volnék aggatva szőlőfürtökkel belülről. Voltaképen olyan -boldogtalan vagyok, hogy elrémülve gondolok arra, hogy egyszer meg -kell halni.» – Végül ezt mondta: «Ez egy főispán leánya és mégis -rettenetes híre van. És mégis olyan magasról néz, amint jön a -Váci-utcán, úgy fönn van a levegőben a vadszőke fejével, mint egy -jaguár egy háztetőn. Ez olyan nő, mint a Vannozza, VI. Sándor -idején. Nyilván ez az én időm is. Nézz utána, mint híres okos. Mert -én elveszem feleségül.» – Ez időtájt már olyan dúlt volt, oly -remegő és mámoros, hogy alig mertem beszámolni neki. Híres okos! -Csakugyan! De tartozom magamnak azzal, hogy bár mindent biztosan -tudtam, titkos nyomozások és információk után, mégis olyan ijesztő -kételyeim voltak, hogy soha egyszerű valóság nem tünt föl ennyire -komplikáltnak. Egy világért nem beszéltem volna. De ekkor ő, igen -csendesen és ájtatosan, az egész olvasót végigmorzsolta: «Az apja -meghalt korán, a főispán. Az anyja, valahol a vidéken, évek óta -merev combokkal ül egy karosszékben az ablak mellett és úgy néz -onnan, kinyúlt nyakkal fiatal gavallérok után, mint egy zsiráf két -szem datolya után. Van itt még egy idősebb leány, aki előbb ment -férjhez, még pedig egy <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> katonatiszthez, aki azóta kvietált. Ezek -Bécsben lak nak, valami homályos boldogságban. Aztán van egy fiú -is, a Pistu, híres kártyás és amatőr-cigányprimás ha mágnások -vannak jelen s aki szakított a család dal. De azért ez van mint -család. Már most Árvay Tessza. Egész kicsi súlyos számlája van, -holott tizenhétéves koráig nincs más adat róla, mint hogy a -táncosait halálra fárasztotta a tiszti mulatságokon, a kőszegi -kaszinóban. Csak ő táncolt s csak vele táncoltak. Valami furcsa és -enerváló módja volt a táncának, valami különös ámbra-szaga a -nyakának, szóval valami volt, amit csak ő tudott. Innen az a mohó -és dühös torlódás és tolongás körülötte, az az egész nagy, hangos -gyűrű uniformisokból a vékony s könnyed battisztruhája körül. -Máskor, éjszaka, az ablaka alá ráncigált cigányokat buzdították -vidéki gavallérok tüzes dallamokra s várták az apró fénycsóvát, egy -gyufa lángját az ablak mögött, amint az szokás vidéken. Aztán volt -itt valami hirtelen betegség, valami sötét titok a zárt függönyök -mögött, hosszú hetekig. Igaz, a leány vadszőke lénye, ájult és -heves nőstényisége, egy princessz gőgjének pávatollával, a nagy -vére nyilván terhelten is, minden föltevést igazolt. Egy-egy -vakmerő szava, amint turbulens leányok szoktak, egy-egy nyugtalan -mozdulata a testi hajlékonyság bravúrjával és mindazzal, amit -szuggerál, egy-egy éjjeli sétája némi túlzott pezsgőzés után a -városszéli réten, holdfényes szénaboglyák közt és minden -rejtélyessége s lobogó furcsasága, a szédületig szította föl a jó -vidéki agyvelőket. Szóval arról volt szó, míg nyomta az ágyat, hogy -elvetélt egy ártatlant. Aztán később, mégegyszer látták, sápadtan -az utcán, mégegyszer! Aztán egy nap, egy reggel, eltünt egy -huszártiszttel. Oh, ez már így van, ez már nem vidék s nem regény, -ez <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> már kinyomozott s ellenőrzött valóság, -ezek már pontos adatok, kijegyzett nevek és számok bécsi -hotelkönyvekből, ez preciz nyolc nap Bécsben és a Semmeringen, -egyazon szobában a huszártiszttel, ez az ő két cipője a huszártiszt -bagariájával a 27-es számú szoba ajtaja előtt, ez az a bizonyos -«két reggeli a 27-esbe!», ez az ő nyolc éjszakája! Igaz, azóta -nincs huszártiszt, de vannak egyéb figurák, ide-oda húzgálva s -feldöntve mint a sakktáblákon, vannak vadászatok, -autó-kirándulások, titkos mulatságok festő-atelierekben és pálinkás -fetrengések Szép-utcai külön-szobákban s mindez itt van mellre -szíva, mindez itt van nekem, bennem, mint egy halálos öröm és egy -nagyszerű seb, mint a lepra! Aztán most elindulok, micsoda -hegycsúcsokra! Tudniillik holnap van az esküvőm Tesszával. holnap, -uram Jézus.» – Ezeket mondta Mándy Kázmér, – fejezte be S. -doktor.</p> -<p>És akkor, mégegyszer, csend állott be. Úgy tünt, hogy a szavak, -hangok és hangsúlyok penetráns forgatagából és az emlékekből amiket -fölkavartak mint a szél valami drága szemetet, és a vallomások és -idézetek holt és vonagló életéből egy távoli ember lebeg elő, -szegény, szomorú, sápadt fantom az átlőtt homloka sebével, mint egy -rubint méccsel a sötétben. És a képek és színek, régi báli éjjelek, -holdfényes szénaboglyák és semmeringi idillek mind itt muzsikáltak -még, rég elzengett magyar nóták keservével, vonagló gordonkák -nyomorával a kisvárosi utcán, hej-haj, drága magyar nóta, micsoda -úri guszta, úri guszta!</p> -<p>– Holnap van az esküvőm, – ismételte a fiatal nő.</p> -<p>– Holnap van az esküvőm Tesszával, így mondta – javította ki a -másik. – És akkor láttam utoljára – tette hozzá, – vagyis élve -utoljára. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> A homloka virúlt, mint egy mártirnak, a -szája nem tudom, micsoda zamatokon kínlódott, már-már torz -széleivel. Soha sem volt szebb, mint e percben, földíszítve a -betelt sorsa tündöklésével, mint egy régi oszlop egy utolsó nyáron, -a naplemente hulló rózsáival. Már akkor nem volt előtte semmi, csak -ez a holnap, a jövő! Egyébként minden be volt fejezve, család, -rokonság, úri körök, minden. Ezeket mind elsöpörte brutális -szakításokban. Egészen egyedül volt, kigyúlva s várt. A -mátkaságának ideje, néhány kedves hét, lepergett volt alig egy -kézszorítás nélkül, valami szándékosan túlzott tartózkodásban és -szinte ájtatos tisztaságban a leánnyal. Csak egyszer történt, mert -minden részletet tudok, hogy ajkon szaggatta, marcangolón, a -fölkészülő szenvedés elbődülésével, mint aki az első kortyot issza -valami rettenetes pohárból.</p> -<p>– Aztán? – kérdezte a fiatal nő, elfúlva.</p> -<p>– Aztán, másnap, csakugyan megvolt az esküvője Tesszával. Híres -kisasszony, meghurcolt lány, kis titkos mama, hát mit akar, imádta -és így imádta a dühös hírével, a feslett női életével, kancacsikó -multjával, de hát mit akar, imádta! Órákon át, bezárkózva a -lakásán, a gondolatai fullasztó erejével mélyedt el battisztruhás -leányságán s ráborult minden vétkére és szerelmére, a letaposott -fehér testére, mint egy testvéri hullára, melódikus zokogással. -Nagyszerű hallucinációkban úgy ment vissza érte súrlódó táncai és -magányos sétái éjjelébe, egész viharos élete éjjelébe, hogy mintegy -véres fogakkal marcangolta az időket, amelyekben még nem ismerte, -vagy ismerte már, de nyomát vesztette! És elkínzottan, a tébolyig -csigázott képzelete micsoda lázas freskókkal falazta körül magát, -micsoda márványcsarnokot emelt magának a látományai -masszivitásából, micsoda máglyát, amelyen felkúszott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> mint egy -emberi hernyó isteni fájdalmakhoz, amelyekben élni fog! Soha emberi -agy és lélek nem nyílott ilyen horizontra, soha emberi vértanuság -nem készült föl ily kéjelgőn minden kínokra s minden kiélvezésre, -apró szavak idézetére, amelyek valaha másnak szóltak, jelentős -tekintetekre, melyek másfelé fordultak, a testi féltékenység minden -rémes gyönyörére, távoli éjszakák forró árnyjátékára, amint -visszalobogtatták a kibomlott hajak vadszőkeségét, a meztelen vágy -iramlásán! Mind erre készült, lássa!</p> -<p>– Aztán? – kérdezte ízzón.</p> -<p>– Aztán ott volt vele az első éjszakáján, végre!</p> -<p>– Az első éjszakáján, – ismételte, rémüldöző emlékezéssel.</p> -<p>– No úgy-e, milyen világos! Más csalódik s lehull. Ő -fölszárnyalt a legragyogóbb egekbe. Érti már most, hogy a nő csak -egy hatás volt itt, egyetlenegy pillanat, amelyben megismerte. Az -élet mégis csak egyszerűbb, gondolhatta és tisztább, mint az -emberek gondolják. S úgy föllelkesült váratlan szépségeken, hogy -rögtön ment és agyonlőtte magát ezen az első éjszakán.</p> -<p>– Föllelkesült? – dadogta.</p> -<p>– A nő szűz volt, nem érti? – súgta az arcába hajolva.</p> -<p>Akkor, egy szó nélkül, egy hang nélkül a fiatal nő sokáig maga -elé meredt, kidülledt szemekkel. Igy ült mozdulatlanul, kinyúlt -karokkal a szék karfáján s az ujjait lassan behajtva, mint a -karmokat.</p> -<p>– Oh istenem! – rebegte megdermedve, mint a szfinx.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<h2>RÉGI SZENT TÖRTÉNET</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Egy csomó kócos legény, rosszillatú és híres verekedő, -baltásvitéz a javából és ijjas és fejbeverő, zord fosztogató és -foglalkozásos rabló, mind együtt volt itt a Wellensburg várában, a -feketekő tornácon, egy nagy asztal körül, amelyre rásütött a -hold.</p> -<p>Mind együtt volt, mind morgott és röhögött s mind nyelte az -italt egy rézkancsóból, mely körbe járt, a leragadt szájak nedves -nyomával a csorba széleken.</p> -<p>Egynémelyik már odavolt, s kinyúlt tagokkal s megdermedve, sűrűn -csuklott a hold felé. Egy másik ferde szájjal gagyogta el a -mondókáit, Zsigmond királyt gyalázván, akinek Wellensburg adót -kellett hogy fizessen. Egy harmadik, lángveres, egy kőoszlopnak -dőlt s hányta az italt magából, elbőgve, mint a szarvas. Mások -aludtak már, az asztalra ragadt fejjel. De odakünn az éjjel fehéren -ragyogott.</p> -<p>És a hídon túl, a fehér úton, messze, a felkavart por mint -ködfátyol lobogott egy zord lovascsapattal mely rohant.</p> -<p>A paripák megnyúlva, a lovasok görbén és fegyverzetükben -fényesen, valami hangtalan riadalommal töltötték be az éjszakát, -mint távoli árnyak száguldozása, egészen zajtalan s szinte a föld -felett.</p> -<p>Csak amint közelebb ért e fegyveres csomó s már ott torlódott a -híd alatt a porban és a holdban, hallatszott némi tömör dübörgés, a -patkók zajával az éjben és a mélyben. És a porból, sötétből és a -verejtékből, mely elöntötte őket, egész szilaj iramlásukból -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> mely dúsan csörgött mostan, valami jóízű -gazság illata szállott, amit e kócosok itt fenn legott -megéreztek.</p> -<p>Megriadva s dülöngve is, egymást lökdösve baltásvitézek, ijjasok -és fejbeverők, sorra mind feltápászkodtak. Az asztalról súlyos -koponyák feleszméltek, sűrü és keserű pillantásokkal, mint a -párducok. Ama nagy veres kiállott a hegyoromra s ott tünt föl a -fegyverének támaszkodva, mintegy frissen föstött üstökével, -ragyogva a hold alatt.</p> -<p>De rögtön harsogta, a többieknek, a tornác felé:</p> -<p>– A zsivány!</p> -<p>S mindannyian akkor, megzavart komondorok, ugatták:</p> -<p>– A gróf!</p> -<p>Már ekkor a por leszállott a hegyoldal kősikátorán. A -szertefoszló ködfellegből lovak s lovasok kibontakoztak s amint -tömör csomóban átszáguldtak a hídon, a holdfény mint a folyó ezüst -végigfröccsent rajtuk.</p> -<p>Néhány kófic levente tünt föl, harci nép salakja, nagy porosan -és bepáncélozva mint a teknősbéka, a fejek és lábak törpe -kinyúlásával s elevenségével az otromba vasak merevségében.</p> -<p>De elől, magosan a nyeregben, ijesztőn és kegyetlenül, mint -Charles Quint, aki az oroszlánok mintaképe, hosszú lándzsájával a -híd szélét seperve, a marcona Wellensburg látszott, nagy kopasz -fejével sisak nélkül, mint egy ezüst golyóval a vállán, a kékes -ragyogásban. Az arca merev volt, kifürkészhetlen, mintegy megkövült -álmokba meredő, mint egy szfinkszpofa évezredeken át. Az orr -dominált, kinyúlva mint egy kődarab, szinte élettelen konturokba -fagyva, szimat nélkül, valami megdagadt s betelt hősiességben. A -szemek, két elveszett topáz a szögbefutó <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> szemöldök -alatt, mélyen benyomva a húsba, valami távoli kancsisággal néztek -elő egy sűrű szakál mögül, mint két sárga állati szem, az erdőn, -egy bozótból.</p> -<p>A fegyveres népség némi alázattal felvihogott hozzá, amint ült -hősiesen a lova tetején s azzal az elévülhetetlen hűséggel fogadta, -ami a fegyveres rablók szolidaritása, amíg futja a zsold és van min -osztozkodni.</p> -<p>Mit hoz a gróf, ez a kérdés, ha már olyan büszke most!</p> -<p>Mind tolongtak a kócosok s villámgyorsan egy-egy kérdő -pillantásuk röppent a kisérő haramiák felé. Lopva fel is -sandítottak a Wellensburg nyergére, megnyúlt orral, szaglászva s -mohó szemmel mind. S valami nagy fehér árnyát láttak ottan.</p> -<p>A lángvörös lökdöste a többit s morgott:</p> -<p>– Rongy! Csak rongy! Üsse a kő! Valami rongy!</p> -<p>Oh, rongy, persze! És a keze kinyúlt feléje.</p> -<p>S akkor, rögtön, megborzongott az omlatag fehérség, hős -Wellensburg előtt, a nyergen. Enyhén panaszos hangja is -hallatszott, egy kecses nyögése, elkínzottan és üdén. A gróf legott -nagyott bökött a lándzsájával a baltások felé, no nézd csak, -leprások! s dúsan feléjök is köpött, a fogát mutatva, mint a -tigris.</p> -<p>Akkor mind, egyszerre hátráltak, megriadva de fitymálón is: a -kampós nyeregben, hanyat fekve, fehér vásznak rongyaiban, egy szőke -leány lihegett, félig meztelen. Nagy haja összefolyt a paripa -sörényével. Már ekkor, röhögve, valaki megismerte. Egy másik legény -is a halovány térdekre meredt, amint kinyúltak fölkarmolva s -kérgesen a rongyok között. Egy harmadik morogta a többiekért:</p> -<p>– Marika…</p> -<p>S mind röhögtek. <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p>Az udvaron, a gránitmedencéből, mohón ivott a ló, megnyúlt -nyakkal s borzongva a holdfényben.</p> -<p>Wellensburg leemelte a leányt s amint szegény kis perszona, -ájultan a karjába hullott, legott a vállára is kapta és megindult -vele diadalmasan!</p> -<p>Kiegyenesedve, széles lépdelgéssel mint a medve, úgy jött -súlyosan és könyedén, meg sem érezve a terhet. Kőarca elkomorodva -tükrözte vissza a lelke hevét, a vágyban elborultan. Zord óriás, -akit az öröm nem kavar föl, abban az irgalmatlan nyugalomban tünt -föl, ami az oroszlánok sajátossága, mikor a préda ott van a karmuk -közt. Csak távoli kancsisága csillogott közelebbről, a megrözött -fény kegyetlen melegével. A nyakán, az egész hátán a leány haja -elömlött, letapadva, összekuszálva, egy kevés fűvel vegyesen.</p> -<p>Akkor baltások, ijjasok, szilaj verekedők mind, összebújva -bámultak az úr után, földühödve és keserűn, mert már nem röhögtek -többé. No lám az ökör, hogy viszi azt a kis cselédet, valami jó -zsák arany helyett leütött zsidóktól, hogy viszi azt a rongyos -pásztorleányt, kis Marikát, meztelenül! És morogva, csalódott -kutyák, az asztalhoz gyűltek újra. S imhol Zsigmond király helyett, -immár Wellensburgot gyalázták. És újra ittak a csorbaszélű -rézkancsóból.</p> -<p>De a jókedvüknek vége volt és a hold mind magasabbra szállt.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Odafönn a teremben, a farkasbőr nyoszolyára letette a leányt, -esetlen gyöngédséggel.</p> -<p>Térdre ereszkedve, hosszan elnézte, komor áhítattal. -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>És hírtelen föllelkesülve, mulattatva mint patkánnyal az -oroszlán, egészen megszelídült, ellágyult, elbárgyult e rendkívüli -Wellensburg. Az öröme kivirult valami szokatlan szédületben, amint -nagy kopasz fejében rohant a vér s a halántékát dagasztotta. Súlyos -nyakláncán rántott egyet s nagyott fújva, kancsi szemének ájult -tekintetét végigsodorta egynémely ősi arcképen a falon, elavult -banditái a Wellensburg-Schurkenbüttel-fajtának s akik zavarták -mostan, angyali zsivány!</p> -<p>De Marika feleszmélt volt, noha mereven feküdt, szegény kis -rongyos, összeszorított tagokkal, mintegy megnyúlva s -megvékonyodva, elsüppedt vonalakkal, mint őszi fűben a farkasbőrön, -és sírt. Egészen hangtalanul és bájosan sírt, kicsi kerek arca -elváltozása nélkül, egy mozdulat nélkül, hevesen és szinte -érzéktelenül. Mint apró üveggyöngyök követték egymást a könyei, -hihetetlen szaporasággal s amint megállottak a pillák szélén, -rögtön meg is indultak gurulva s rögtön két új köny jelent meg a -szemek szögletében.</p> -<p>A gróf bámulta ezt, elragadtatva.</p> -<p>– Miért sírsz? – kérdezte azzal a kéjes kegyetlenséggel, mely -annál jobban ismeri az okokat, hogy élvezi is őket.</p> -<p>És heves ajkával hirtelen, a leány ajkához ért, harapva. De -rögtön hátrált is, mámorosan még, de megriadva egy pillanatra, -amint a csókja alatt, ijesztő áhítattal a Szűz nevét dadogta a -leány s valami tébolyszerű reménykedéssel, forrón és fogvacogva, -menyei segítségét hívta.</p> -<p>És gyorsan lesiklott az ágy szélére, az ágy széléről a -márványpadozatra. S a Wellensburg tekintete előtt, mely elbűvölve -követte már-már torz bandzsálitással, néhány lépést jött előre, -inogva, lassan, amint <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> a benső hév fölszédítette mind hevesebb -tüzekben micsoda csúcsokra! Egész kis léte, egész kis lénye valami -nagy tisztaságban tündökölt a meztelensége halovány színével, -amelyen a zsenge bőr opálja az útak porát és sarát viselte s két -térde alázattal mutatta megkarmolt zöldesbarnaságban, a friss föld -és fű nyomát…</p> -<p>És egyre csak dadogva, hebegve, elepedve, kis fohászok -habzsolásával csak jött és csak jött előre, immár időn és téren -kívül, elváltozva, megkönnyülve, egész finom kis lényének -elborulásával, omlatag szertefoszlásával, a rémületből a hit -gyönyörébe szállva! És elfúlva, szegény kis melle vonaglásával, -valami néma ujjongásba kezdett. A tágra meredt szemeknek -megtisztult kéksége immár a csodát várta, a gyönyörteljes zavar -mosolyával…</p> -<p>Wellensburg élvezte ezt.</p> -<p>Mohón a leány felé meredve, minden mozdulatát, az árnyékát is a -kőpadozaton, minden apró sikolyát megsebzett elrezgésben, egész -nagy extázisát szinte fölszívta magába és úgy követte meglepve és -mulattatva, öntudatlan mozgások kiséretével, szédült kis lelke -minden szárnycsapását. S amint így érdeklődve, meggörbült háttal, -mind előbbre hajolva e kéjes szemlélet örömében, mint tündéri -táncosnőt figyelte a leányt, kőarca, ellágyult vonásaival, mintegy -lehullatta szfinkszszerű masszivitását s förtelmesen emberivé -lett.</p> -<p>Legott felállott s a falakat surolva, az alácsüngő hadirongyok -vibrálásával, a leány után lendült, lomhán és eldűlöngve. Az időt -szürcsölve, a perceket kinyujtva, azt leste, hol fogja el, hol -törje le, azt számítgatta, hogy kerítse meg épen a hit ájulatában. -És fölröhögve és lassan és a mozdulatának otromba hajlékonyságával, -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> a karját kicsapva mint madárfiókra, utána -kapott s nem érte el. A két sárga szeme szögbefutásával, nagy -csüngő szájjal jött utána újra, némi dédelgető szavakat selypítve, -némi becéző hangok nyerítgetésével, és el is érte, meg is -érintette, el is eresztette, vérfagyasztó gyöngédséggel.</p> -<p>– Marika! Marika! – morogta a falnak dőlve, magánkívül az -örömtől.</p> -<p>Oh kis Marika bizony, már alig hallotta ezt. Elveszve és -remegőn, valahol messze szállt már a léte fonalán, mint egy -fölrántott báb egy láthatatlan dróton. Kiválva e világból, a -megváltás örömét lihegte, a csodára meresztett kék tekintetével, -amelyben a téboly derüje mint egy nagyszerű csillagzat megjelent. -És a szája, nyitva, egy apró kört alkotott. És forró lehelete -szállott:</p> -<p>– Mária! Mária! Szent szűzanyám! Szerelmem! Segíts meg engem! -Segíts meg engem!</p> -<p>S mint fehér árny tovasodródott.</p> -<p>Még követte, még követte, még nyerített, még selypített, még -nyult utána egyszer. S egyszer még felröhögött a rendkívüli -Wellensburg. Aztán mohó kezét hirtelen a leány hajába merítette. -Selymes tömegét még érezte egy pillanatra, de rögtön egy csomó -kitépett szőke hajszál mint aranyfátyol lebegett előtte s míg -elcsapkodta a szeme elől, a fehér árny meglebbent s ott tünt föl a -terem sarkában, a várablak párkányzatán, könnyedén, zajtalan, egy -futó káprázatban.</p> -<p>A meztelen vállát, az üde hajlású nyakát mintegy ércbe öntötte a -hold s ébredő szépségével valami rejtélyes csillogásba fagyva -tündökölt, mint egy templomi bálvány, kiszállva az éjbe. S a hangja -is, minden emberi csengésen túl, úgy zengett föl, oly hallatlanul -üdén, mint egy most született csöngettyű. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Mária! Szerelmem! Segíts meg! Segíts meg!</p> -<p>Alatta, a tágnyílású boltívezet alatt, a bástyák vadmentha -bokrai virultak a holdnak epedt illatokban s megtépett sziklák -kőrengetegén, mint egy ezüstszőnyeg ömlöti el a fény. A mélység -körül fölcsoportosulva, hegyóriások őrizték az éjszakát éles -csúcsaik szuronyzatával s túl rajtok, szirteken s romokon túl, a -távoli völgy tündöklő mezősége vézna kis virágokkal látszott, kis -ezüst fűszálakkal a csendben.</p> -<p>– Mária! Segits meg!</p> -<p>És már eltünt, lesiklott, elmúlt az ablakból, elrepült mint a -madár, tárt szárnyakon, lobogó rongyokban kis Marika, kis fehér -galamb, aki volt. Két karja látszott még kinyulva, amint kilendült -az ezüst végtelenbe.</p> -<p>Valami enyhe visszhang zengte vissza elröppenő sugárzását a -térben s Wellensburg üvöltött utána megrémült rivalgással. Az -ablakhoz rontva, elfúlt bőgését éles zajok csörögték át, amint zord -rugaszkodásában homlokát a színes üvegbe vágta s a magasra tartott -fáklya világában, véres golyófejével kibámult az az éjszakába, mint -megrablott óriás.</p> -<p>De a fáklyaláng elsápadt abban az általános sugárzásban, -amelyben az éjjel, tündöklőn, elmerült.</p> -<p>S e végtelen ragyogásban, a csillagos egek és ízzó hegyek -ünnepében, mint omlatag rózsák hullása, kis Marika lassan szállott -alá, kinyúlt tagjaival a fényben, zárt szemekkel s lobogó hajakkal, -egész kicsi lényének ezüstbe dermedt gyönyörűségével ez isteni -repülésben.</p> -<p>Szelíden átvonult a vadmenthák fölött, a bércek világos -sivatagját könnyedén átlebegte, az örvény fölött nyugodtan -áthajózott s úgy síklott tova kifeszült teste szent ájulatával egy -csillagmiriád alatt, mintha az égből <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> eresztenék alá a távoli -völgy kéklő mezőségére, ahol minden várta már.</p> -<p>Csakugyan, a vézna kis virágok és ezüst fűszálak megborzongva -fogadták, mint a boldogságos Szent Szűz egy leejtett liliomát és -feléje hajoltak és feléje illatoztak.</p> -<p>És akkor Marika térdre esett a füvekben, a vézna a kis virágok -között és imádkozott és fohászkodott és még sokáig zokogott.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Nyilván úgy történt, hogy e mennyei csodában, a kigyulladt egek -káprázatában, a tündöklő tüzek patakzásában végleg elhamvadt a -Wellensburg csillagzata.</p> -<p>S amikor az ablak mellől visszatántorogva, félig vakultan, -remegő kezére nézett, nem tudta, vajjon az utak pora borítja-e még -vagy hanyatló élete veti már reájok a maga szürke ködfátyolát. -Szakálas arcának elevensége újra elborult, mintegy kőrétegek alatt -valami embertúli rejtélyességben s dús orra, mint egy márványdarab, -céltalan nyúlt elő a kancsi szemek közé ékelve a terem homályában, -ahol a fáklya, egy sarokba csapva, piros füstökben lobogott. S ami -zord komorság hős-zsivány alakját még körüllebegte, mikor jött, -néhány percekkel ezelőtt, egy vonagló leánytesttel a vállán, most -immár széles hullámzásban áradt körülötte, a fáklya maró füstjével. -Mind feléje szállott a füst, feléje szállott s golyófejét -bekoszorúzta tragikus koronákkal.</p> -<p>Legott az ősi kardot, a legrégibb kardot, a Schurkenbüttelek -hóhéri kardját a rothadó rózsákkal, a megfagyott vér rózsáival -lekapta a falról. <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p>Hajdani tömör mészárlások, magányos kivégzések, fölnyársalások -és zamatos öldöklések dicső pengéjét rettenetesen megforgatta és -szörnyen sujtott maga körül homályos sejtelmek ellen, mint aki még -él, még öl s még fog ölni vagy mi, ebadta banditája!</p> -<p>És üvöltött a házőrző alabárdos-kutyákért, a baltásokért, az -ijjasokért, a lángveres gazemberért, a kócos daliákért mind s a -harci kürtöt oly soká fúvatta, hogy a tülkös lelke majd belefúlt s -csak nézte gyönyörködve s szakértelemmel a kidagadt nyakát, a -kidülledt szemét, a torz arcát egy rikoltó hang mögött s készen -arra, hogy rögtön gyomronszúrja, ha abbahagyná, amíg nem int… És a -régi zászlók, régi rongyok, rothadt selyemfoszlányok sorra -meglebegtek s köztük fennen lobogott aranynarancs színeiben, gróf -Wellensburg hű vazallus, rabot s papot igázó házi lobogója! A -fegyverek zúgtak a boltívezet alatt. Zord lépések dobogtak a -márványpadozaton. A köves pincék fenekéről, a várodvak mélyéről az -egész hadi népség kigurult csörögve, kis lompos lovakon az éjbe, a -hegyeken át!</p> -<p>De a Konstancig futó fehér országút veszélyes volt ez -éjjelen.</p> -<p>A keletre tartó keresztes áradat, míg a fellegvár csőcseléke -vakmerőn belékötött, legott a tó vizének sodorta a gyülevész -leventéket s a zajos, fullánkos tumultusban valami jött-ment -burgund buzogány, mint a mennykőcsapás ledörrent a Wellensburg -fejére.</p> -<p>S rögtön, a rémüldöző zűrzavarban, valami megfoghatatlan bűvös -csendnek pillanatnyi varázsán át, a nagy kopasz fej, kigömbölyödve, -kimagasodva, mint vérző nap leáldozott s végiggurult a szemhatáron -a tág egek bevérzett függönyén, ahol a hajnal bujtatta elő skarlát -máglyái fénysorát. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Akkor, drága kis Marika békén élt a virágos réteken, vadrózsák, -jácintok és violák illatában, mert a völgyben kerti virágok nyiltak -és már virultak tavaszkor.</p> -<p>S míg őrizte a nagy fehér ludakat, melyek haloványcsőrűek voltak -mint a hattyúk s míg csöndesen elballagott mögöttük, néha-néha el -is gondolkodott, egy zöldleveles nádszálon harapdálva apró -gyöngyfogaival.</p> -<p>Kiengesztelődött emlékezése, zavar nélkül idézte vissza, mint -egy távoli álom furcsaságát, egy régi éjszaka zord és fönséges -perceit s megborzongva gondolt vissza a várterem sötét falára, -ahonnan hajdani sívár betyárok, egy végtelen arcképsorozatban, -lenéztek reá a farkasbőr-nyoszolyán, a szemök vörhenyes -pislogásával, amint a fáklyaláng feléjök csapódott. S a távoli -legenda mélyén és messze e kábító távlatok éjjelében, még mindig -ijjesztőn s félelmetesen, de egy csöppet elmosódva is, egy kissé -megenyhülve is, a Wellensburg alakja kisértett, elborult kőarca -évszázados komorságával, a kancsal szemek rejtélyességével, álmokba -meredő keservével, a bús szemöldökök alatt.</p> -<p>Mert itt, a tömérdek virág között, a tavasz derűjében, a békén -vándorló ludak mögött fehér nyakukkal a napfényben, mely szinte -leringott füvekre s virágra s lebegő aranyporával mindent -behintett: a hajdani rabló már-már elhullatta keserű masszivitását -s inkább hervadtan tért vissza a multak riadalmából, perzselő nyári -illatok őszi fuvallatával, lesujtva és fájdalmasan.</p> -<p>Marika búsan emlékezett.</p> -<p>S finom kis női lelke, noha aggódón s borzongón omlott vissza -egész a gróf ajkáig, a csókja harapott <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> sebébe, -mégis csak szerette s kivánta az emlékét s kéjesen visszaélte benne -egy távoli perc minden irtózatát…</p> -<p>Olykor, hosszan küzködve, sokáig sírt Marika s buzgón -imádkozott.</p> -<p>De szapora könyei e gyöngéd fohászok közben, aligha hoztak -enyhülést s rajongó elepedését csak hézagosan töltötte be a mennyei -megnyugvás érzete. Akaratlan, öntudatlan, kék szemének réveteg -tekintete valami nagy rejtélyre tapadt s irgalmas nőisége -ösztönében, megrendülve pillantotta meg a saját elhurcolt s -megkínzott teste mellett a Wellensburg szívének vergődő -szárnycsapását.</p> -<p>– Mit akart? Mit akart? – kérdezte magától, hebegve.</p> -<p>És angyali tekintetével hirtelen belenézett abba a nagyszerű -nyomorba, amelyben az ember, leigázva, a maga örök vágyát kergeti. -S míg a letünt lovagnak visszatérő árnya ott térdelt előtte s -zokogott, Marika még hátrált ugyan, el is húzódott, el is fordult, -de azért ő is zokogott.</p> -<p>Egyszer a tó napfényes vizében megpillantotta magát.</p> -<p>– Ki tudja, talán szeretett, – rebegte.</p> -<p>És így pergette le, immár a bánat és a szomorúság húrjain, kicsi -életének roppant emlékeit és a zavaros elandalgások percében, a -homályos gyötrődések maró unalmában, hirtelen elrepesett hős -zsiványa, a nagy Wellensburg felé s remegőn hozzásimult, lehúnyt -szemekkel, odaadón.</p> -<p>De az öröme gyötörte, szenvedett. Mint kicsi szűz asszonyka -csendesen átjött réteken s mezőkön, a ludak mögött emelgetve apró -meztelen lábait s a zöldleveles nádszálon harapdálva, elbúsult -merengésben. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>Távoli fák lombja zöldelt a földek határán és egy egész raj -fecske, alacsony röpüléssel mintegy az örök idők végtelenségét -sodorta, rengeteg multakból szédületes jövőkbe.</p> -<p>Holott az ő számára, gondolgatta, mult és jövő le van tarolva -már. Remegő odaadása sohasem lehet egyéb fájdalmas emlékezésnél. Az -egész szerelme csupa köny.</p> -<p>És a füvek és virágok közül, fehéren kimagasodva, a kéklő várra -felpillantott.</p> -<p>Bús magányban állott a vár odafönn, a leőrlött lét néma -fönségében. Zord falai körül, a kopár hegycsúcsok kőüllőjén, -megrendítőn elzendült volt a végzet, roppant kalapácsütése. És a -merengő hegyóriások őrködőn fölcsoportosulva, már csak -vadmentha-szakálukat szegezték a térben rohanó időknek, vándor -madaraknak, szálló fellegeknek, a vár meséjét zúgva el nyári éjek -csillagfényénél: Egyszer Wellensburg szeretett…</p> -<p>– Oh, Uram, irgalmazz! irgalmazz! – könyörgött Marika.</p> -<p>Mert valami szokatlan hév rázta meg szegényt s irtózva, de -gyönyörködve is, a lelke végső vágya támadt, a nagy -visszakivánkozás. Még küzdött, még küzdött, de már megtörve, -legyőzve.</p> -<p>– Mért ne mennék el? – kérdezgette.</p> -<p>És elvált a völgyek derűjétől, a kis füvektől, a vézna kis -virágoktól, a jácintoktól s a violáktól, mert itt még minden -virult. És elvált a tó nádzúgásától s a fehér ludaktól is -elbúcsúzott, mint szomorú anyácska, aki hazatér.</p> -<p>És megfürdött a tóban gyönyörű fehérre. És szelíden elindult. -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>S már ment az uton, gyors lépdegéléssel csak ment és ment, -megadva magát kicsi rejtélyes sorsának, valami távoli hangnak, ami -hívta… Mégis, néha elsírta magát, egy apró, éles sikolya csengett -rejtélyesen az utakon át. És meg-megállott, szőke fejét -hátravetette, a nagy haja kibomlott. Olykor, egynémely -vadszederinda, tövises virágfűzér az útját állta, meg is sebezte. -Néha megbotlott és megborzongott a fekete ciprusok alatt, ahonnan a -bércek tépett éle, mint emberi profil meredt reá, egy egész sereg -kis furcsa kő, egy egész erdő vihogó törpe.</p> -<p>De jött tovább, sietve, kihevülve, ijedt tekintettel az útját -keresve, habozva egy percig, a homloka verejtékét törölgetve, aztán -újra nekilendülve, helyenként kúszva már s lihegve a sziklás -rengeteg kősikátorán, de mind bátrabban, szinte kigyúlva az epedés -hevében, elváltozott arccal és megkönnyülve a napesti derengés -arany párázatában, amelyben ő maga is az utolsó percek zengésébe -omlott, ízzó vonzalma szédületén.</p> -<p>És arccal a magaslatoknak, a bástyák alatt, az örvény szélét -súrolva riasztó kőszálak között, mint egy apró, elveszett felhő -úszott tova a sziklák végtelenjén s elfúltan az örömtől mind -följebb tört s mind lázasabban s egyszerre csak, mint hajdan -Wellensburggal, a hídon száguldott át, kacagva!</p> -<p>És az udvaron is, a tornácokon s a lépcsőkön föl, kacagva jött, -mint szilaj menyasszony. S besiklott a hajdani terembe, fölemelt -fővel diadalmasan.</p> -<p>S rögtön, mintha hallotta volna a násza zenéjét, a lázas -csendben.</p> -<p>A hárfák fölzúgtak, megtépázva, és ezüst kürtök zengése közben, -gyönyörű lovagok jöttek. Kékszemű apródok rózsafűzért hoztak, -halovány leányok havasi <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> virágot. És mind kérdezték, fölzúgva ők -is és a sok hang egyszerre mind:</p> -<p>– Marika, kié vagy? Kié szived?</p> -<p>– A szívem, a szívem, de hiszen tudod, hogy a tiéd – felelte -Marika zokogva, a leomlása angyali hevével.</p> -<p>De rögtön, a hangjának zengő visszhangjára, a lovagok fehér -tömege elrebbent s mint omlatag virágok szertefoszlása gurultak -tova apródok és halovány leányok. S a tünedező forgatagot, a zsongó -szines zűrzavart valami titkos morajlás zúgta át, valami nagy hang -csendült s könyörgő szólítgatás, mint távoli kongás, -rettenetes:</p> -<p>– Marika! Marika! Mért késel, szivem?</p> -<p>Kereste, kutatta, figyelte s a falak mentén, sikongva, a -eszeveszett vágyódás gyönyörében, az ablakhoz rohant.</p> -<p>Mégegyszer föltünt holdfényes peremén, kiegyenesedve, a -homlokára simítva le lobogó haját. Ragyogó arcával belemerült a -roppant tér kéklő rengetegébe és hallgatta és élvezte és felszívta -magába a hegyek mélyének tompa moraját, az örvényzúgást amint -beletorkolt a szél s éjjeli hörgése, mint egy egész sor harang -zúgta és zengte és üvöltötte a nagyszerű hívást: «Marika! Marika! -Mért késel, szivem?»</p> -<p>Mosolygón mégegyszer fölnézett az égre, de szelíd tekintete a -mennyei csodákból már nem kért semmit többé. Csak búcsúzott, -köszöntött, már mint egy más világból, ahová elmegy szeretni, -meghalni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<h2>TARTALOM</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Az élet diadala <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li>Mülhausen-nél a szomoru tiszt <span class="ralign"><a href= -"#Page_21">21</a></span></li> -<li>Meyerbeer <span class="ralign"><a href= -"#Page_46">46</a></span></li> -<li>Mándy Kázmér öngyilkossága <span class="ralign"><a href= -"#Page_52">52</a></span></li> -<li>Régi szent történet <span class="ralign"><a href= -"#Page_70">70</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_7">7</a></td> -<td>életétében</td> -<td>életében</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_21">21</a></td> -<td>MULHAUSEN-NÉL</td> -<td>MÜLHAUSEN-NÉL</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td> -<td>mondta, és</td> -<td>mondta, «és</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_33">33</a></td> -<td>férfak dörögtek</td> -<td>férfiak dörögtek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> -<td>Es elfakadtam</td> -<td>És elfakadtam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_41">41</a></td> -<td>menni? – «Merre!?</td> -<td>menni?» – «Merre!?</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_42">42</a></td> -<td>Es megint</td> -<td>És megint</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_43">43</a></td> -<td>innen,</td> -<td>innen»,</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_58">58</a></td> -<td>legboldogbb. Mondom</td> -<td>legboldogabb. Mondom</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_75">75</a></td> -<td>kis lénys</td> -<td>kis lénye</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_75">75</a></td> -<td>föld ée</td> -<td>föld és</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_83">83</a></td> -<td>menyassony</td> -<td>menyasszony</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET DIADALA ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/64619-h/images/cover.jpg b/old/64619-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 51aeaaf..0000000 --- a/old/64619-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
