diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 08:21:01 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 08:21:01 -0800 |
| commit | ac0f0ac1637075d69c82ea2a04d272f222242a3a (patch) | |
| tree | 1b296460b82c264285be00aee30dd5402129cf5e | |
| parent | e9b27748e90b0d860ad95d000de1ec3161b69cb7 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64639-0.txt | 13780 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64639-0.zip | bin | 267899 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64639-h.zip | bin | 350708 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64639-h/64639-h.htm | 12520 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64639-h/images/cover.jpg | bin | 69231 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 26300 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..4630504 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64639 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64639) diff --git a/old/64639-0.txt b/old/64639-0.txt deleted file mode 100644 index 196f4d1..0000000 --- a/old/64639-0.txt +++ /dev/null @@ -1,13780 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Régi és uj világ, by Zoltán Ambrus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Régi és uj világ - Elbeszélések - -Author: Zoltán Ambrus - -Release Date: February 26, 2021 [eBook #64639] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian National Digital Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI ÉS UJ VILÁG *** - -Ambrus Zoltán Munkái - -xvi. kötet - -RÉGI ÉS UJ VILÁG - -Ambrus Zoltán Munkái - -XVI. - -RÉGI ÉS UJ VILÁG - -ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST MDCCCCXIII - -VIII., ÜLLŐI-UT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Ambrus Zoltán - -RÉGI ÉS UJ VILÁG - -ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST MDCCCCXIII - -VIII., ÜLLŐI-UT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL - -A NAP nyomdavállalat nyomása, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 9 - - - - -HUSZÉVES HÁBORU. - - -I. - -Nottingham várának felső csarnokában, nyolc fáklya közepett, csöndesen -iddogáltak a bárók és kapitányaik. Keveset szóltak, sűrűbben ürítgették -kupáikat és néha hosszasan elhallgatták, hogyan viháncolnak és -visítoznak odalenn az udvarban, a várba fölrendelt lányok és menyecskék, -akiket már ugyancsak szorongattak a legények meg a hadnagyok. Alant -vígan voltak az emberek. Az udvarban égő rőzselángok körül tréfálkozó -nép kergetőzött s az alsó-csarnokokból, amelyekbe csak kivülről -szűrődött be világosság, mindenféle zsivaj hallatszott. Egyszerre, -valahonnan a pincék tájékáról, hosszu sikoltozás hangzott föl, mintha -valakit ölnének. „Ez leány volt“ – nevetett Sir Ramorny, a házigazda. - -Ebben a pillanatban a felső csarnok egyik világos falán roppant árnyék -futott végig. Egy óriásnak az árnyéka, aki, mikor fölemelkedett -ültőhelyéből, a fejével fölért a boltozatig. - -– Én, Percy, Northumberland grófja, – szólalt meg az óriás – esküszöm az -égre, az ég Istenére, hogy nem nyugszom addig, amig az utolsó -Westmoreland döglötten nem hever a lábamnál, meneküljön előlem akár a -poklok fenekére! - -Kiürítette kupáját s aztán leült. De példájára sorra fölemelkedett a -többi báró is, és igy esküdöztek: - -– Én, Clifford, esküszöm az élő Istenre és az ő egyszülött fiára, hogy -mindhalálig veled harcolok, Sir Northumberland, és a pokol tüzébe is -utánad lovagolok! - -– Úgy legyen üdvösségem az égben, – fogadkozott Sir Montravers – amint -megtartom eskümet, hogy mindig oldalad mellett leszek, ameddig Sir -Walter ellen harcolsz! - -– Ha Sir Walter Westmoreland-nek csak egy fattyuja is rejtőzik valahol: -előkerítem a föld alól is és kiirtom a világból! – erősködött Sir -Rothsay. - -Igy vagy ilyenformán fogadkozott, ki a szentekre, ki a háromegy istenre, -a többi báró is, mind valamennyi, szám szerint huszonheten; az ország -nagyjainak majdnem a fele. - -Sir Ramorny elégedetten simogatta hosszu, deres szakállát. - -– Megfizetek érte, Sir Walter, – szólt magában – hogy megaláztál Rőt -Vilmos előtt! - -Odalenn ekközben a szerelmes kedv lassanként elölte a tréfálkozás -lármáját. - -– Több italt a legényeknek! – adta ki a parancsot Sir Ramorny. – Akadhat -köztük, aki utoljára iszik. - -– De aztán aludják ki magukat! – szólt Clifford. – Korán kell -elindulnunk, ha virradatkor fenn akarunk lenni az Ördöghegyen. - -– És meglehet, hogy holnaputánig nem fognak aludni – szólt Montravers. – -Vadászat közben dolgunk is akadhat. - -– Majd kialuszszák magukat, ha egy kicsit megdézsmáltuk Sir Walter -vadaskertjét! – szólt Rothsay. - -Northumberland nem beszélt, csak nagyokat ivott. Közben hátradőlt a -székén és tekintetét az ajtóra függesztette. Azon az ajtón jött be -nemrég a hiradó, aki jelentette, hogy Northumberland egy legényét Sir -Walter elfogatta, rettenetesen elpáholtatta és visszaküldte az urához. - -A hallgatag óriás körül egyre szaporább lett a beszélgetés. A bárók -sokkal jobban győzték az italt, mint csatlósaik, de idő multán ők is -fölélénkültek. Sir Berkeley elbeszélte, mit látott Winchesterben, a Sir -Walter esküvőjén. - -Aztán Sir Ramorny vette át a szót. - -– Én láttam Godiwát, – mesélgetett – amint meztelenül lovagolt végig -Coventry piacán, hogy megmentse szülővárosát. Aranyhaja úgy beborította, -hogy egész alakjából nem látszott egyéb, csak az arca, lábujjainak a -hegye, meg a két keze, amint a kantárt tartotta. Ilyen a Marjory haja. -És láttam a Sir Douglas leányát, akibe az oltárnál beleszeretett az -áldozópap… akibe Calixtus érsek egy szempillantás alatt ugy beleőrült, -hogy nem eskette össze a vőlegénynyel, mert, amint később mentegetőzött, -lehetetlen volt elhinnie, hogy nem földreszállott angyal áll előtte. -Ilyen a Marjory arca… - -Northumberland ugy ütötte kupáját az asztalhoz, hogy minden edény -lehullt róla, olyan csörömpöléssel, mintha még ezek is ijedten -menekültek volna. - -– Elég! – kiáltott. – Ne halljak többet a Westmoreland-népségről! - -Hagyták. Mindenki tudta, mi baja. És mindenki örült, hogy dühében velök -tart. - -Sir Ramorny uj vedreket és még nagyobb kupákat hozatott. Aztán elülről -kezdték az ivást, mintha most érkeztek volna. És ittak, amig el nem -álmosodtak. - -Éjféltájban a bárók sorban elszökdöstek pihenni. Csak Northumberland -maradt a székén, hátradőlve s tekintetét arra az ajtóra függesztve, a -melyen a hiradó bejött. - -Végül, mikor már régen egyedül volt, ő is elbóbiskolt. - -De még reggeli szürkület előtt fölébredt. Lement a még sötét udvarra, -fölrázott álmából egy legényt, egy rocska vizet hozatott, megmosdott s -aztán megfuvatta a kürtöt. - -A kürtszó elhangzása után hosszan, elnyujtottan kiáltotta a csatlós: - -– Northumberland!… - -Ez azt jelentette, hogy Percynek a legényei álljanak talpra. Az ur -vadászni megy. - - -II. - -Mikor Sir Ramorny meghallotta, hogy Sir Walter Westmoreland -Winchesterben feleségül vette a szép Marjoryt, Sir Bruce leányát, -ugyanazt a Marjoryt, aki nemrégen letérdelt apja előtt, könyörögve, hogy -ez ne kényszerítse őt Northumberland grófjához – Sir Ramorny igy -kiáltott föl: - -– Dicsőség a magasságban Istennek! Időm elérkezett! - -Végre megtorolhatja azt a sértést, amelylyel Sir Walter a király előtt -illette. - -Eddig nem férhetett hozzá, mert Sir Walter volt az erősebb. - -Sir Walternek ugyan sok haragosa volt a bárók között; szókimondása, -ridegsége, egyezkedni nem tudó természete egyre több urat tett titkos -ellenségévé. Utját állotta nem egy olyannak, aki érdemek nélkül tört a -magasba és még többnek állott utjában, már azzal is, hogy élt. - -De Sir Walter hatalmasabb volt, mint külön-külön bármelyik ellensége. A -király is sokáig félelmetes védelmezőként állott a háta mögött. És ez a -pártfogás nem az egyetlen támasztéka volt. Baj esetén Sir Walter is -találhatott szövetségeseket az ország nagyjai között. - -Az ellenséges bárók tehát csak magukban moroghattak; összeröffenni nem -mertek ellene. - -Házassága azonban sokat változtatott ezen az állapoton. Pedig Marjory -kezével is nyert egy erős szövetségest: apósa, Sir Bruce, a skót -fegyveresek egész hadseregét adta leányának hozományul. Csakhogy ezzel a -házassággal Sir Walter elveszítette a király pártfogását. Rőt Vilmos -megkivánta, hogy hivei közül azok, akik szép nőt vezetnek oltárhoz, -először is neki házasodjanak meg. És Sir Walter tudni se akart erről. -Ahogy megesküdött, bölcs önzéssel elvitte Marjoryt, a királytól jó -messzire, fel a hegyek közé. - -Hanem, ha eljátszotta a király kegyét, nem ezzel veszítette a legtöbbet. -Még ennél is jobban csökkentette a hatalmát az, hogy házassága -felbőszítette Percyt, Northumberland grófját. - -A királyon kivül senki se volt az országban, aki annyi léleknek -parancsolt volna, mint Northumberland grófja. Egymaga több vitézzel -rendelkezett, mint tizen a bárók közül; többel, mint Sir Walter és -apósa. - -És veszedelmesebb ellenfél tudott lenni, mint a gyáva és számító király. -Rőt Vilmos az erőpróbán is mindig a hasznos békekötést kereste; a -gróffal azonban nem lehetett másképp harcolni, csak életre halálra. - -Ha rábirhatják Percyt, hogy élére álljon az ellenséges báróknak és ezek -egyesített erejét a magáéval kettőzve megindítsa a harcot, amelyet eddig -a haragosok egyike sem mert elkezdeni: ugy Sir Walternek el kell -pusztulnia. - -Már pedig az óriást úgy lehet vezetni, mint egy gyermeket. Ehhez csak az -kell, hogy tudjanak vele bánni. Meg kell keresni a könnyen sebezhető -oldalát: a büszkeségét és ennél fogva kell megcsípni, aztán el nem -ereszteni. - -És hogyha véletlen jószerencséből vagy ügyességgel sikerül egy kis -taplót is dugni a fülébe: akkor már bizonyos, hogy a harc halálos lesz. - -Sir Ramornyt, amint elképzelte a jövőt, elhallgathatatlan öröm fogta el. - -– Dicsértessék az Úr szent neve! – fohászkodott hadnagyai előtt. – Immár -elérem, amiért oly régóta imádkozom: nyakát fogom szegni Sir Walternek! - -Nem is késlekedett sokáig, hanem, mihelyt elkövetkezett a vadászatok -ideje, meghivta Sir Percyt egy kis mulatozásra. - -Nottingham urának szép vadaskertje volt és az óriás, aki hetekig -gyerekként siratta Marjory elvesztését, már belefáradt a magános -dühöngésbe. A fejedelmi vad gyanútlanul sétált bele a kelepcébe. - -Az örvendetes eseményről Sir Ramorny azonnal értesítette a bárókat. Azok -már tudták, mit céloz az összejövetel, s kevés idő multán nagy fegyveres -erővel állitottak be Nottingham várába. - -Sir Percy csak jelentéktelen kiséretet hozott magával. De most, -egyelőre, még nem is volt szükség a hadseregére, csak ő rá, magára. - -Az óriásnak nem tünt föl, hogy az urak tulságosan nagyszámu legénységgel -jelentek meg a vadászmulatságra. Reggeltől estig az erdőt járta s nem -törődött a többiekkel. - -Az urak ezalatt ugyancsak hozzáláttak a mulatozáshoz. S a legényeik -szintén. - -Ki tehetett róla, hogy ittas, garázda legények nem tartják tiszteletben -a tilost s elkalandoznak jó messzire, a szomszédos birtokra, ahol már -Sir Walter az ur? Ki tehetett róla, hogy ittas, garázda legények nap-nap -után elportyáznak nagy távolságra, az ördöghegyi erdőbe s alaposan -megdézsmálják Sir Walter vadaskertjét? - -Sir Walter Westmoreland megértette, hogy ez tulajdonképpen: kihivás. De -nem is hederitett a szemtelenkedésre; lenézte a bárókat. - -Ugy védte a vadját, ahogy szokta. Őrei lenyilazták a szökevény vadorzót; -akit elfogtak, azt leszuratta – és a mulatság folyt tovább. - -Hanem a jószerencse, ugylátszik, kegyeltjévé fogadta Sir Ramornyt. - -Mert ki tehetett róla, hogy az ittas, garázda legények minduntalan -magukkal csábították Sir Percy emberei közül hol az egyiket, hol a -másikat? - -Mikor Westmoreland meghallotta, hogy a vadorzók között, akiktől nem -tudja megtisztitani az erdejét, ott vannak a Northumberland legényei is: -összeráncolta a szemöldökét. (Nála igy fejeződött ki a legnagyobb -fölindulás.) - -Vagy ugy? Az már más! Akkor hát ez nemcsak verebek szemtelenkedése, -amire az ember ugy felel, hogy elhessegeti a tolakodó csiribiri -népséget! Ez már kihivás! Northumberland akar belekötni?… az a -Northumberland, akitől egy életre elválasztja a kölcsönös gyülölet?… -Northumberland, aki már méltó ellenfél? Akkor hát vége a csöndes -tréfálkozásnak!… és ha eddig az ártatlannak vélt kötekedésre azt az -enyelgő, vidám választ adta, hogy egyszerüen a másvilágra küldte a -megcsipett vadorzót, most már illően kell megfelelni a kihivásra!… mert -ez már kihivás! - -Kiadta a parancsot, hogy mihelyest az incselkedés megismétlődik, a -grófnak egy emberét élve kell kézrekeriteni, kerüljön a tréfa akármilyen -véres összeütközésbe, akárhány emberhalálba! - -Azon az áron, hogy a lesbenálló őrök közül vagy ötven ott hagyta a -fogát, fogtak is neki néhány eleven vadorzót. - -Sir Walter kiválasztotta a tiszta buzát a konkolyból. A konkolyt: Sir -Ramorny meg a bárók cselédeit felköttette. „Diszitsétek föl velök -fáimat!“ – mondta ki a gyászbeszédüket. De az elfogottak közt csakugyan -ott volt Sir Percynek egy embere is, s ez kivételes elbánásban -részesült. Először rogyásig jól kellett laknia vadpecsenyével s aztán -rettenetesen elverték. Mikor aztán már nem tudott mozdulni s félő volt, -hogy a sok botütéstől kiadja a páráját, Sir Walter elvitette embereivel -a nottinghami vár közelébe, de előbb meghagyta neki: - -– Ha majd föl tudsz tápászkodni s elvánszorogsz uradhoz, mondd meg neki, -hogy visszaküldtelek, mert tudom, hogy szüksége van minden egyes -szolgájára. Isten ments, hogy kisebbitsem testőrei számát! - -Northumberland tajtékzott, mikor megtudta, hogy pajzsát milyen szégyen -érte. - -– Úgy, Sir Walter?! – tombolt. – Te a cselédeimmel szemben hősködöl?! -Gyere, állj elő és vitézkedjél akkor, amikor engem is megtalálhatsz! -Félted a nyomorult vadjaidat? No hát, holnap magam megyek vadászni az -Ördöghegyre és olyan pusztitást végzek ott, hogy egész életeden át -siratni fogod! - -– Mindnyájan veled tartunk! – ujjongtak a bárók. - -– Ha jöttök, ti is mulatni fogtok, – felelt Sir Percy. – Ha nem, akkor -magam vadászok ott, két vagy három napig! - -De a bárók is ott akartak lenni, hogy „vidámabb legyen a mulatság“. Most -az egyszer nagyobb erőben vannak Percynél s a mai kivonulásukkal -megszerezhetik a gróf szövetségét mindenkorra, amig Sir Walter el nem -pusztul. - -Northumberland nem várta meg őket. Hanem a bárók is talpon voltak már, -mihelyt szürkülni kezdett. - -A sötétség valami ólomszinü homályra vált, amikor elindultak, kiki a -maga népével. Sürü ködnek mentek neki és nemsokára elvesztek egymás -elől. Sir Montravers, aki rövid vágtatás után hátranézett, a nottinghami -vár helyén csak egy kis felhő-gomolyagot pillantott meg. De a -felhő-gomolyagban tüzes pont csillogott. Fáklyafény lehetett, hanem Sir -Montraversnek ugy tetszett, mintha a Sir Ramorny vörös szemét látná. - -(Sir Ramorny, aki bölcs ember volt, csakugyan elaludta a vadászatot.) - -Mire kivilágosodott, valamennyien eljutottak az Ördöghegyet környező -erdőkbe. - -Akkorra Sir Percy és emberei már igen sok szarvast ejtettek el. - -A bárók is hozzáláttak a szórakozáshoz, de nem sokáig vigadhattak, mert -uj társaság jelent meg a vadászaton. Sir Walter egyik alvezére, a skótok -kapitánya, és maga Sir Walter három oldalról ütöttek rajta a vadorzókon. - -És a csata megkezdődött. - -A szarvasok ámulattal nézhették, ami ezután következett. Mily fordulat -Isten kegyelméből! Az emberek egymást vadászszák! - -Akkoriban se volt minduntalan hasonló mészárlás. - -Az Ördöghegy egyik határán egy megdühödött lovas száguldott, igy -orditozva: - -– Hol vagy, Northumberland? - -S a másik oldalon, egy vértől gőzölgő óriás keresgélt valakit, a -tüdejének minden erejével harsogva: - -– Hol vagy, Westmoreland? - -Kora reggeltől késő estig folyt a harc. A vaksötétben Sir Walter -seregének csak a roncsával vonult vissza várába. De a vadászok közül is -csak minden negyedik tért haza. - -Négyezer ember maradt az Ördöghegyen; ijászok és lándzsások, normannok -és angolszászok vegyest. - -Northumberland megsebesülve, véresen és sárosan került vissza a -nottinghami várba. Majdnem minden legénye ott maradt a fák közt és mégse -érhette el, hogy összeakadjon a gyülölt Sir Walterrel. Az Ördöghegy -rengetegében nem juthattak egymás közelébe. - -Hanem a bárók elérték, amit akartak. - -Ez után az első, eredménytelen összecsapás után Sir Percyt már nem -kellett biztatni. Fegyverbe szólitotta népét és a bárók haderejét a maga -seregével kettőzve, meginditotta a háborut Sir Walter és frigyesei -ellen. - -Mert Sir Walter is keresett és talált nem egy szövetségest. A -hatalmasabb bárók közül Norfolk, Sussex és Exeter az ő pártjára -állottak; s ezeken kivül még vagy tiz báró volt vele, olyanok, akik régi -ellenségei voltak Rothsaynek, Cliffordnak vagy Montraversnek. - -Kisebb összecsapások után, amelyekben hol a Sir Bruce skótjai győzték le -Sir Rothsayt, hol Montravers kényszeritette meghátrálásra a Norfolk -seregét, a két ellenséges haderő Risings közelében találkozott először. -Mind a két hadsereg erejének teljességében volt; Sir Walternek Norfolk, -Sussex és Exeter, Sir Percynek Rothsay, Montravers és Clifford voltak az -alvezérei. - -A risingsi csata, tizenhat órai elkeseredett küzdelem után, -Northumberland és szövetségeseinek győzelmével végződött; de ez a -győzelem mind a két részen sok vérbe került. Huszezer harcos maradt a -csatatéren: ijászok és lándzsások, normannok és angolszászok vegyest. - - -III. - -Northumberland és Westmoreland háboruja kerek husz évig tartott. -Időközben egyiktől is, a másiktól is elpártolt egy-egy régi szövetséges -s a régi helyére uj szövetséges lépett; de a két ellenséges sereg ereje, -amely az első ütközet idején majdnem egyforma volt, később is -meglehetősen egyforma maradt. Az örökkön harcolók sorában gyorsabban -szántott a halál, mint a békességben élők között; de a kidőlt harcosokat -pótolni uj katonák nőttek fel, ugy Northumberland seregének, mint Sir -Walternek a szolgálatára. - -Igy a szerencse hol az egyik, hol a másik ellenfélnek kedvezett. Az -egyiket is, a másikat is sok veszteség és sok vereség érte, de hogy a -háborunak mi lesz a vége, hosszu ideig bizonytalannak látszott. Csak a -második tiz év vége felé kezdett kitünni, hogy a szerencse lassankint -végképpen elpártol Sir Waltertől. - -Husz esztendőn át Sir Walter is, Sir Percy is számtalan csatát láboltak -meg. Mind a kettő sokszor megsebesült; ugy az egyiknek, mint a másiknak, -többször is be kellett pillantania a pokol tornácába, de a véletlen ugy -akarta, hogy husz esztendőn át, akárhol és akármilyen buzgón keresték -egymást a csatamezőn, sohase találkozhattak. - -– Valami rontás van benne, hogy sohase akadhattok össze, pedig mindenütt -keresitek egymást! – szólt egyszer Sir Percyhez hü embere, Sir Gournay, -három nappal a cheltenhami csata előtt, amelyben Sir Walter életét -vesztette. - -– Tudod, hü Gournay, – felelt Northumberland – én megtartom eskümet s -keresni fogom Sir Waltert egyikünk végső leheletéig… de már nem bánom, -ha sohase találom meg!… - -Sir Gournay nagyot nézett. - -Csillagfényes, szép, nyári este volt, s a vezér, aki hű kapitányával a -sátra előtt járkált, folyton az eget nézegette. - -– Nézd, hü Gournay, – magyarázgatta szavait Sir Percy, – husz esztendő -óta sok minden megváltozott. Mikor a háboru megkezdődött, Clifford, -Montravers és Rothsay voltak a szövetségeseim, most Clifford, Montravers -és Rothsay Sir Walternek a frigyesei. Husz esztendővel ezelőtt Norfolk, -Sussex és Exeter Sir Walter pártján voltak; most Norfolk, Sussex és -Exeter az én alvezéreim. Tudod, ki volt az első, aki harcra tüzelt. -Westmoreland ellen? Sir Ramorny, aki most ellenségemnek a barátja és -tanácsadója! Sőt te magad is, Gournay, aki már hét év óta hü emberem -vagy, husz esztendővel ezelőtt a Sir Walter táborában harcoltál! - -Sir Gournay közbe akart szólni: - -– De, vezér… - -– Ne mentegetőzzél, – folytatta Northumberland, – eszem ágában sincs -fölpanaszolni, hogy nem mindig voltál barátom. Idővel a barátok -ellenségekké válnak s a régi ellenségek megbékélnek egymással. Ez a -világ rendje; igy hozza magával a dolgok örök körforgása. Amazokat is -értem. Sir Ramornyt boldoggá tette, hogy leányát feleségül adhatta az -ifju Brucehoz és minden haragja elmult Sir Walternek egyetlen jó -szavára. Sir Waltert elhagyták, akik kisebb jutalmat kaptak tőle, mint -amekkorát vártak; elhagyták, akiket megbántott, méltán vagy -érdemetlenül, cselekedettel vagy szóval, néha talán nem is szóval, hanem -amikor roszkedvü volt, egy puszta tekintettel. Tőlem is szökdöstek, -akiket Sir Walter szép igéretekkel hóditott a pártjára vagy akik ugy -gondolkoztak, hogy tőlem már nem várhatnak semmit, mert már jóval többet -kaptak, mint amennyit ki tudtak érdemelni. Nem haragszom rájok. -Megváltoztak, ennyi az egész. Értem őket és megbocsátok nekik; hiszen -magam is megváltoztam. - -– Te, uram? – kétségeskedett Sir Gournay. – Te olyan vagy, mint az óriás -cser!… - -– Nagyon megváltoztam, – erősítgette Northumberland. – Husz esztendővel -ezelőtt csak szerettem és gyülöltem; most se szeretni, se gyülölni nem -tudok többé senkit. A szeretőimtől sorra elidegenedtem; a legtöbbet -megutáltam. A barátaimat jobban megismertem; ha nem bizonyultak -megvetésreméltóknak, szégyelnem kellett, hogy a gyöngeségüket vagy a -kicsinyes önzésüket előbb nem vettem észre. A legtöbben egy kis -hitszegéssel, egy kis csalárdsággal és sok kapzsisággal, egyszerüen -beállottak az ellenségeim sorába. És a gyülöletem? Valaha gyülöltem -Bruce Marjoryt, aki megvetette a szerelmemet. De ezek az érzéseim -elmultak s tudom, hogy ez a nő olyan tiszteletreméltó, mint amilyen -kevéssé tiszteletrméltók azok, akiket husz év óta megismertem. Hü -feleség, jó anya; csak egy hibája van, hogy én nem tetszettem neki. -Valaha gyülöltem Sir Waltert; de ma már mért gyülölném? Azért, mert -elhóditotta előlem, akit szeretett? Én is megtettem volna az ő helyében. -Vagy mert sértéssel felelt, mikor azt hitte, hogy csúfot űzök belőle? -Mit tehetett volna egyebet? És ő az egyetlen ember, akiben husz év óta -soha se kellett megcsalódnom, aki husz év óta még csak boszuságot se -okozott nekem. Mindig becsületes ellenség volt és én jobban szeretem a -becsületes ellenséget, mint az álnok barátot. Azt mondhatnám, hogy: ő az -egyetlen, aki husz év óta nem vétett ellenem. - -Sir Gournay hallgatott. - -– Husz év alatt mindenki annyit öregszik, hogy maga se ismer rá a régi -énjére. És husz év alatt minden megváltozott körülöttem. Hol van már a -néhai Rőt Vilmos király?! Azt hiszem, azóta már az égben is más Isten -van. - -Tekintete egyre az égbolton kalandozott. - -– Abból, ami husz év előtt volt, majdnem mindent szétfujt a szél vagy -elmosott az ár. Abból, ami husz év előtt volt, semmi se maradt meg, csak -az én esküm, meg ezek a csilagok, amelyek fölöttünk világitanak! - -A hü Gournay is föltekintett az égre, mintha meg akart volna győződni -róla, hogy a csillagok csakugyan ugyanazok-e? - -– Mindent értek, – fejezte be a beszélgetést Northumberland. – Csak azt -az egyet nem értem, hogy annak a sok ijásznak és lándzsásnak, akik husz -év óta szép sorban elhullottak… hogy ennek a kétszázezer normannak és -angol-szásznak mért kellett ifjan elpusztulnia?! - - - - -IMOGÉN. - - -I. - -Második Rodomont csak ötvenhét éves korában juthatott ősei trónjára, -mert atyját igen hosszu élettel áldotta meg a gondviselés, s az agg -király sehogy se volt rábirható, hogy fia javára lemondjon a trónról. -Minél öregebb lett, annál jobban szeretett katonásdit játszani és nem -lehetett megértetni vele, hogy már csak egy módon használhatna népének, -ha tudniillik az elevenek vezényelgetésétől visszatérne az -ólomkatonákhoz. - -Rodomont tehát attól fogva, hogy nagykoruvá lett, harminchárom esztendőn -át nem csinálhatott egyebet, csak várta, egyre várta azt a nagy napot, -amely majdan a legmagasztosabb emberi feladattal fogja megterhelni. -Minden más feladatának még a nagykorusága előtt eleget tett. Husz éves -korában feleségül vette a nem éppen szép, de minden erénynyel tündöklő -Apollónia hercegnőt, s olyan buzgón látott hozzá annak a kötelességnek a -teljesitéséhez, amelylyel népének tartozott, hogy még nem volt -huszonnégy esztendős, amikor a hitvese már a harmadik fiugyermekkel -ajándékozta meg. De miután igy kellőképpen gondoskodott róla, hogy a -fajtája fennmaradjon, örökre megelégelte a családi életet s elutazott -világot, embereket látni. - -Meddőnek nem mondható, de kissé rövid családi életéről Rodomont minden -tartózkodás nélkül szokott nyilatkozni: - -– Aminek meg kell lennie, azon én hamarosan szeretek tulesni… Ha az -ember lerázott a nyakáról minden kötelességet, derültebb lélekkel járhat -az élvezetek után… Az ember nem a maga kedvéért házasodik meg, hanem a -gyermekekért; az ember a maga kedvéért nem házasodik meg… – ezeket a -szavait idézgették. - -Bizalmasabb körben többet is mondott: - -– Az idegen országokban sok szépet ismertem meg, de a legszebbnek -mindenütt a legényéletet találtam… Az illendőség megköveteli, hogy -olykor haza nézzek, megmutassam magamat népemnek, üdvözöljem az öreg -fajankót, barackot nyomjak a gyerekek fejére, s karácsonykor vagy -ujévkor elmondjam a feleségemnek, mennyire tisztelem őt és mennyire meg -tudom érteni a szomoruságát… Husz éves korában az ember minden asszonyt -szépnek talál s ha a feleségünk jobb, mint szép, az ember hunyja be a -szemét; de én már nem vagyok husz éves s végre-valahára ki akarom -használni a fiatalságomat. - -Ki is használta, nemcsak az első fiatalságát, hanem a másodikat is, és -ötvenhét esztendős korában ugy találta, hogy még nem használta ki -eléggé. - -Amennyire az illendőség engedte, minden idejét idegen földön töltötte; -néha nem is kérdezte, mit enged meg az illendőség… a miért népe kissé -neheztelt rá. - -És harminchárom esztendőn át, attól fogva, hogy először indult utnak vig -vakációra, egészen trónralépte napjáig, csak a nőknek és a kockajátéknak -élt. - -A kockajátékért képes volt elhagyni még a legszebb asszonyok társaságát -is; s a kockajátékban nem nyerhetett annyit, hogy minden pénzét rá ne -költötte volna a szép asszonyokra. - -Otthon ezért kissé léhának tartották. - -De a természetben semmi se vész el. Nem veszett el ez a harminchárom -esztendő sem. Rodomont trónörökös az idegen országokban folytonos -szerelmeskedés és kockajáték közepett, nem közönséges életbölcseséget -szerzett. - -Ezt még azoknak is észre kellett venniök, akik a legjobban tartottak -uralkodásától. - -Attól a perctől kezdve, hogy hirt kapott az agg király haláláról, régi -cimboráit, akikkel sok éven át együtt tivornyázott, meg sem ismerte -többé. - -Nem ezek csalódtak benne a legkeservesebben. Hanem azok, akik azt -remélték, hogy mialatt a király tovább is az idegenben mulat és éli a -világát, helyette majd ők fognak uralkodni. - -Mikor az agg király, kezében egy játékkardot szorongatva, utolsót -lélekzett s követek rohantak el, hogy haza hivják a trónörököst, aki -tudtán kivül, automatice királylyá változott át: az ország nagyjai az -képzelték, hogy nemsokára egy vidám uriember fog megérkezni, aki, alig -hogy megkoronáztatta magát, siet megszabadulni az uralkodás gondjaitól, -rábizza a kormányzást a hivatott jelesekre s aztán megint tovább áll, -hogy ezentul még több pénzt költsön az idegen szépségekre. - -Hanem a hajóról az uj király alakjában olyan ember szállott ki, akit -eddig még senki se ismert. Az az örömhir, hogy az apja meghalt, -Rodomontot egyszerre megkomolyitotta. - -Ünnepies volt, mint egy temetésrendező és méltósággal teli, mint egy -tragikus szinész. - -Az üdvözlő beszédekre még csak egy kegyes fejbiccentéssel se válaszolt, -s hű, öreg miniszterét, akit ócska butorként örökölt az egész országgal -egyetemben, azzal lepte meg, mikor ez egy csomó aláirni valót helyezett -eléje: - -– Előbb majd átnézem az aktákat és csak aztán fogok intézkedni. Nem -azért vártam ilyen sokáig, hogy árnyékkirály legyek. - -És miután átnézte az aktákat, még zordabb arcot öltött. - -– Ugy látom, – szólt, – hogy az országban nagy a rendetlenség. Az -oligarchia módfelett elhatalmasodott és a nép, az istenadta nép, már nem -bir el több terhet. Nos hát én nem fogom eltűrni, hogy az oligarchia -tovább is kizsákmányolja népet. A nép érdekében semmiféle szigoru -intézkedéstől nem fogok visszariadni. Népemnek atyja és első pártfogója -vagyok. Azért meg fogom nyirbálni az oligarchák kiváltságait és a -nagybirtokokra nagy adót vetek ki. Minél nagyobb a birtok, annál -nagyobbat. - -A hű öreg miniszter azonnal a helyzet magaslatára emelkedett és igy -válaszolt: - -– Nagyon bölcsen, Sire. Az uj törvény annál hasznosabb lesz, mert a -kincstár kezdett kiapadni. És ha már az összeroskadó népen ugy se tudunk -segiteni, legalább mentsük meg a kincstárt. - -Hanem az uj törvény egy cseppet se tetszett az ország nagyjainak. - -– A népet meg kell szabaditanunk ettől a zsarnoktól – mondogatták. – A -nép érdekében semmiféle erőszakos lépéstől nem szabad visszariadnunk. - -Addig suttogták, mormolták és rebesgették ezt, mig végre egyiküknek, a -fiatal Raimondi grófnak az jutott eszébe, hogy: - -– A nép érdekében végre cselekedni kell! - -Ennek a hangosan kimondott szónak az lett a következése, hogy az ország -nagyjai, szám szerint tizenhatan, összeesküdtek Rodomont király ellen. -Elhatározták, hogy megfosztják trónjától, börtönre vetik s -visszahelyezvén jogaiba a száműzött dinasztiát, ennek utolsó -férfiivadékát, Godolfin herceget, hivják meg a trónra. - -Godolfin herceg a messzeségből nemcsak hogy élénken helyeselte ezt a -tervet, hanem irással is biztosította az összeesküvőket, hogy -kiváltságaikat tiszteletben fogja tartani és soha se felejti el, kik -azok az érdemes férfiak, akik a legtöbbet tették a nép érdekében. - -De az összesküvést fölfedezték. - -Rodomont király éktelen haragra gyult, mikor megtudta, hogy mit -forraltak ellene a hütlen országnagyok. - -– Hát van szivük ezeknek az embereknek? – panaszkodott miniszterének, -őszinte felháborodással. – Olyan hosszu várakozás után még el sem -helyezkedtem jól a trónon és már le akarnak taszitani róla?!… - -– Ha jól sejtem, Sire – tudakozódott a miniszter – felséged helyesli -véleményemet és szabad folyást enged az igazságszolgáltatásnak?!… - -– Jól sejted – felelt a király. – Sajnálom őket, mert végre ők is -emberek… de engem nem téveszt meg az, hogy az ő helyükben talán én is -ugyanazt tettem volna, amit ők cselekedtek. Előttem ugyanis csak a nép -érdeke lebeg, s azért inkább én nyakaztatom le őket, mint hogy ők -üttessék le az én fejemet. Ne gondold, mintha nagyon ragaszkodnám a -fejemehez, de erre a fejre szüksége van a népnek. - -S a birák megtudván; hogy miképpen kell szólnia az igazságos ítéletnek, -Raimondi grófot és tizenöt társát halálra ítélték. - -– Az ítélet végrehajtásával nem kell sokáig késni – utasitotta a király -hű miniszterét. – Ha bünösök is, egyszersmind szánnivalók s méltók a -részvétre; nem volna helyes, ha sokáig elkinoznák őket. A szigoruság nem -zárja ki az emberiességet. Aztán meg nem is volna célszerü, ha időt -adnál nekik arra, hogy megszökhessenek; ami biztos, az biztos, és én a -pénzt a zsebben, az asszonyt az ágyban, a halálraitéltet pedig a -koporsóban szeretem. - -– Csakis ott lesznek teljes biztonságban – vélte a hű miniszter. – Addig -nem lehetnek egészen nyugodtak; pedig régibb hü szolgálataikkal, ha -egyebet nem is, a nyugalmat bizonyára kiérdemelték. - -– Szóval, mához egy hétre, vagyis János fejvételének szent ünnepén, -reggeli hét órakor hadd szabaduljak meg ettől a kinos izgalomtól – -rendelkezett a király. – Tudod, amig élnek, folyton szánnom kell őket… -egyébre nem is tudok gondolni… s ha még sokáig tart, hogy egész nap csak -érzékenykedem, ez könnyen megárthat az egészségemnek. János fejvételének -ünnepét pedig azért ajánlom, mert a szent ember példája vigasztalni -fogja őket, s azonkivül igy ünnepiesebb szinezete lesz a -látványosságnak. - -– Kell, hogy a nép ünnepnapokon ne csak okuljon, hanem szórakozzék is. A -hasznost mindig jó összekötni a kellemessel – bölcselkedett a jeles -államférfi. - -– Ugy van, mindent a népért! – felelt a király. - -Rodomont királyt a történelem „a tapasztalt“-nak, „a bölcs“-nek és „az -előrelátó“-nak nevezi. De senki se tökéletes. - - -II. - -János fejvételének szent ünnepe előtt két nappal, a Szent Remigről -elnevezett vártorony udvarán, tizenhat lehorgasztott orru férfi -sétálgatott szótlan: Raimondi gróf meg a többi összeesküvő. Egyiküknek -se volt mondanivalója a másikhoz; mindannyian belemerültek egyazon -gondolatba, egyazon mély tóba. - -Egyszerre a várparancsnok lépett eléjök, régebben: jóbarátjuk, most: -őreik feje. - -– Jó hir, urak! – szólt. – Ő felsége, Rodomont király, legkegyelmesebben -megengedte, hogy kivégzésetek előtt mindegyikőtök, aki feleséges ember, -elbucsuzhassék a hitvesétől… és elrendelte, hogy azt a nőt, aki e célból -nálam jelentkezik, bocsássam be férjéhez. - -– A gazember! – pattogott Raimondi gróf. – Nem elég neki, hogy nyársra -huzat bennünket; azt akarja, hogy fájjon az élettől megválnunk, hogy -pacallá érzékenyedjünk, hogy az asszonysirás még keservesebbé tegye a -nagy ugrást! A gazember! - -– Készüljetek a bucsuzkodásra – folytatta a várparancsnok – s -gondoljátok meg előre, hogy mit akartok még elmondani annak, akit -özvegyen hagytok… - -– Nekem ide ne jőjjön az az asszony! – kiáltott fel Raimondi gróf. – Nem -akarom látni; nem akarok bucsuzni! Engem asszonyi könynyel nem fog -meglágyitani urad! Káromkodva akarok a vérpadra menni! - -Raimondi gróf mindvégig pattogott, dult-fult és sistergett, mint a -rakéta. - -– Nagyon félsz a bucsutól – gunyolódott a várparancsnok. – Attól -tartasz, hogy ha még egyszer ölelheted a feleségedet, sirva fogod itt -hagyni a földet. Értelek, cimbora. Mit is politizál az olyan ember, -akinek kedves és szép felesége van?!… ahelyett, hogy folyton otthon ülne -és soha el nem mozdulna a gyönyörü asszony rokolyája mellől! - -– Éppen azért, pajtás! – felelt Raimondi gróf. – A politika nem egyéb, -csak a még több pénz, a nagyon sok pénz kérdése. És az olyan szép -asszonynak, mint az enyém, nem elég a kenyér; az ilyen asszonynak -gyémánt kell! Nem sikerült az összeesküvésünk; jól van! Meghalok és -pont. De nem akarom látni az asszonyt! Engem az a vén gazember az utolsó -napomon nem fog meggyötörni! - -– Mindjárt egészen máskép fogsz beszélni – bizonykodott a foglyok -legfőbb őre – ha megtudod, hogy Imogén grófné már háromszor térpedelt le -előttem, könyörögve, hogy bocsássam be hozzád! Eddig nem teljesithettem -a kivánságát, mert a kötelességnek vaknak és süketnek kell lennie. De -mihelyt megjött a parancsolat, hogy a király legkegyelmesebben -megengedte a bucsuzkodást, rögtön követet küldtem a grófnéhoz. Holnap, -alkonyatkor, itt lesz. Remélem, nem ment el végképpen az eszed, és -teljesiteni fogod az asszonyod óhajtását. Ennyit megérdemel tőled! - -– Hát legyen! – szólalt meg Raimondi, egy kis gondolkodás után. – Ha ő -akarja, az más. De ne hidd, hogy látni fogod a megindulásomat! És ha -minden arkangyal letérdepel előttem, akkor is káromkodva megyek a -vérpadra! - -– Nem fogok látni semmit – felelt a várparancsnok. – Magatokra lesztek a -celládban és addig bucsuzkodhattok ameddig akarod. Mindig jóbarátod -voltam; most is mindent megteszek érted, amit a kötelesség nem tilt; és -jóbarátod maradok holnapután reggel hét óráig. - - -III. - -Másnap, alkonyatkor, Raimondi grófné, tetőtől talpig gyászruhában s -köpenynagyságu fekete fátyollal a feje és öltözete körül, megjelent a -vártorony kapujánál. Olyan gyönge volt, hogy két szobalány támogatta, és -annyira sirt, hogy zsebkendőjével el kellett takarnia az arcát. - -A várparancsnok rendeletére rögtön elvezették férje cellájához. - -Nagyon sokáig maradt a börtönben; közel két óra hosszat. Késő este volt, -mikor kilépett a cella ajtaján, ahol a cselédei várták. Egyre sirt, ugy -hogy a zsebkendőt le se tudta venni a szeméről; még görnyedtebben járt, -mint ahogy jött; és már olyan gyönge volt, hogy a szobaleányok alig -birták a toronyból elvonszolni. - -Közel a toronyhoz négylovas kocsi várta a grófnét és kisérőit. A négy ló -a tengerpart felé vágtatott el. Ott, mint később egy halász beszélte, a -gyászruhás nők beültek egy bárkába, amely mintha régen várta volna őket. - -Szóval, reggeli négy órakor, amikor a halálraitélteket fölkeltették, -hogy meggyónjanak – Raimondi grófnak hült helyét találták. - -Helyette Imogén grófnét találták a tábori ágyon, férjének a ruháiban. -Édesdeden aludt, mintha örökkön cella lett volna a hálóterme, s mikor -fölkeltették, mosolygott. - -Aztán nem válaszolt semmiféle kérdésre. Csak a várparancsnoknak mondott -annyit, hogy minden üldözés felesleges volna, mert férje azóta már egy -nagy hajón van, amely még ma idegen országban köt ki. - -A szörnyü esetet természetesen azonnal jelenteni kellett a királynak. -Hogy hát most már mitévők legyenek? És különösen: mit csináljanak ezzel -az asszonynyal? - -Rodomont királyt nagyon mérgessé tette, hogy az álmából felzavarták; az -első szava az volt, hogy még az érsekeket is fel fogja pofozni. De -amikor megtudta, hogy mi történt, nem gerjedt olyan rettenetes haragra, -amitől tartottak. - -Figyelmesen hallgatta végig a jelentést s aztán igy szólalt meg: - -– Hm… Igazán?… Ez lehetetlen! - -Bizonykodtak, hogy mindez szóról-szóra igaz. - -– Hm. Furcsa, ha igaz. De azt hiszem, hogy nem igaz – szólt és egy pár -percig elgondolkozott. - -– És mi baja az asszonynak? – kérdezte aztán. – Öreg vagy csunya? - -– Fiatal és szép, mint az Ezeregyéj – felelte a várparancsnok, akinek -egy kicsit viszketett a nyaka. - -– Hm. Furcsa, nagyon furcsa!… – szólt a király és megint elgondolkozott, -még hosszasabban, mint előbb. - -De végre kimondta az itéletet: - -– Az asszony öltözzék fel asszonyi ruhába. Aztán ide kell hozni hozzám: -majd kihallgatom. - -Ekközben a hű miniszter is megérkezett. Elfultan, pihegve. - -A király nem titkolózott előtte. - -– Sokféle asszonynyal volt már dolgom – szólt – de olyannal még nem, aki -az életét is kész feláldozni, csakhogy megmentse a férjét. - -Csettentett a nyelvével, mint a nagy ételismerő, aki valami különösen -izes falatot lát, és kegyelemben ezekkel a szavakkal bocsátotta el hü -miniszterét: - -– Ezt az asszonyt látnom kell. És ha szép, hát annál jobb. - - -IV. - -Imogén grófné belépett a királyhoz és mosolygott. - -– Szép, mint az Ezeregyéj – szólt magában a király – szebb, mint közülök -a legszebb; szebb, mint mind az ezeregy éj együtt. A betegnyakunak, -szerencséjére, igaza volt. Olyan szép, mint a mennyország, amelyet -Pallanzában láttam egyszer, holdfényes éjjelen, huszonöt esztendős -koromban. Szép, mint az elveszett paradicsom; szép, mint a -legabszolutabb királyság; szép, mint az ördögök menyasszonya. Olyan -szép, mint az ifjuság! De a mosolygása, az még nála is szebb! - -Egyszeriben megértette az asszonynak minden vakmerőségét. - -De Rodomont király harminchárom évig járt iskolába s nem hiába látogatta -a nők akadémiáját. - -Szigoruan kérdezte: - -– Szép asszony, micsoda urad van neked? - -– Jó uram – felelt az asszony és mosolygott. - -– Haszontalan urad van. Férfi az, aki elfogad egy asszonytól ilyen -áldozatot?! Férfi az, aki, hogy megmentse a bőrét, otthagyja a feleségét -a halálveszedelemben?! Férfi az, aki a maga életéért a kedvese életét -kivánja cserébe?! Pocsék urad van! - -– Nem. Sire. Az én jó uram erre nem is gondolt. Eszébe se jutott, hogy -az életemet féltse. Tudta, hogy nem hagy életveszedelemben. Tudta, hogy -te asszonyt soha se fogsz kivégeztetni. Tudta, hogy ha valaha asszonyt -öltél, az öleléseddel fojtottad meg, vagy megrepesztetted a szivét, -amikor elhagytad… de a vérpadra nem vitetted. - -– Hizelegsz, szép asszony; ki akarsz játszani. De nem fogsz kijátszani; -vigyázni szoktam arra, ami a hatalmamba került. És ha váratlanul -madárkát fogtam, nem vagyok olyan bolond, hogy szabadon ereszszem. Valld -meg, hogy füllentettél: ezt a csinos bókot nem az urad bocsátotta -rendelkezésedre védőfegyverül; magad eszelted ki, hogy bolonddá tégy, -hogy rászedj. - -– Az uram is tudja, hogy gáláns ember vagy. Király és lovag: nem -zsebrák, nem haramiavezér. - -– Ej, ej, milyen vakon bizik a lovagiasságomban vagy nem tudom miféle -erényeimben az az ember, aki le akart lökni a trónomról. - -– Károsnak tarthatja az uralkodásodat, gyülölhet is… mit tudom én, miért -ellenséged?! De az ellenséged se tagadhatja le, hogy ur vagy. Minden -gyerek tudja, hogy amióta élsz, az asszonyokhoz virággal szoktál -közeledni, nem bilincscsel vagy kötéllel; minden gyerek tudja, hogy nem -az az ember vagy, aki képes volna egy asszonyt lemészároltatni. Nem, -Sire. Hogy te engem hóhér és pribékek kezére adhatnál, erre az én uram -még csak nem is gondolt. - -– Ej, ej, de arra csak gondolt, hogy ha a hatalmamba kerülsz, alighanem -kedvem támad: élni a hatalmammal?! Hogy csunyán visszaélhetek ezzel a -hatalmammal?! Hogy ha igy megcsufoltok és borsot törtök az orrom alá, -megharagudhatom és boszut állhatok rajtad, ugy ahogy asszonyokon szoktam -boszut állani?! - -– Igen. Erre már gondolt. - -– Erre már gondolt, és mégis megszökött?! No hát szép urad van! -Gratulálok hozzá! Egy férfi inkább százszor hal meg, mint hogy akár csak -a kedvesét is kitegye ennek a veszélynek. És még hozzá, nem is csak a -kedvesét, hanem a feleségét! Mit is mondok?! Egy férfi inkább -felnégyelteti, kerékbe töreti, megnyuzatja magát, semhogy mindent meg ne -tegyen, csak hogy elhárithassa az ilyen veszedelmet. És ez maga dönti -bele a rá nézve megszégyenitő veszedelembe az esküdt feleségét Imogén -grófnét, azt a szép asszonyt, akit szeret! Pocsék ember, ha mondom. -Megérdemli, hogy semmi kimélettel ne legyek iránta. És hogy őszinte -legyek, megvallom, hogy akármi járhat a fejemben, a mikor szép -asszonyokat látok, csak éppen a kimélet nem!… Ha nincs kedvedre grófné, -hogy ragaszkodom ahhoz, amire jogot adtatok, csak magadra vethetsz; -tudhattad előre, hogy ha majd megjelensz előttem, ezzel a szépséggel… a -teremburáját!… nem az imádságot juttatod az eszembe! - -– Várj csak, Sire. Nem hallgattad meg végig, amit a kérdésedre felelni -akartam. Azt akartam felelni, hogy erre már, igen, gondolt az uram; -nagyon is sokat gondolt rá, tuságos sokat. Sőt eleinte szóról-szóra ugy -pattogott, ahogy most te beszélsz. És nem is képzeled, hogy a halálos -veszedelemben milyen sok időbe került, amig meg tudtam győzni. De -megnyugtattam. - -– Megnyugtattad? Ne mondd! És megnyugodott? - -– Igen, megnyugodott. - -És mivel nyugtattad meg, ha szabad kérdeznem? Mondd el kérlek. Erre már -igazán kiváncsi vagyok. - -– Azt mondtam neki: „Nevetséges! A király már nem fiatal ember; a király -már ötvenhét éves.“ - -– Ezt mondtad neki? De, menydörgettét, ha nem is vagyok fiatal ember, ha -ide s tova ötvenhét éves leszek is, azért még nem vagyok öreg!… és ha -öreg volnék is: öreg ember nem vén ember!… Mennydörgettét, -mennydörgettét, mennydörgettét! - -– Ő is ezt mondta. De én azt feleltem neki: „Ohó, ez igen nagy -különbség! Ha a király fiatal ember volna, harminc esztendős, mint te… -akkor kétségbe kellene esni, akkor beszélni se lehetne a dologról, akkor -mind a kettőnknek meg kellene halnunk, de lehetetlen volna belerohanni a -veszedelembe.“ - -– Ezt felelted neki? Érdekes! És aztán hogy folytattad? Mondhatom, égek -a vágytól hallani, hogy micsoda eszmemenettel győzted meg az urad. - -– Igy folytattam: „Mert az csakugyan borzasztó volna, ha abban a -veszedelemben forognék, hogy a király… vagy valaki, akinek a hatalmában -vagyok… mondjuk: egy harminc esztendős fiatal ember… elhárithatatlan -kényszert alkalmazva… az erőszakos ölelésével… elgyötrő, de végül -agyongyöngitő ölelésével… utóljára is rábirhatna az odaengedésre vagy -éppen a szerelemre!… mert a szerető asszony is csak asszony, végre is -csak asszony… Hát ez, igen borzasztó, szörnyü, rettenetes volna; -rágondolni is irtózat!… De ennek a borzasztó veszedelemnek én magam se -tenném ki magamat; inkább meghalnék. Én nem türném el, hogy akár -akaratom ellenére, akár a beleegyezésemmel is… mondjuk: felhasználva az -ijedtségemet… kitégy ennek a veszedelemnek: leköpnélek, ha megtennéd!… -Ha rám parancsolnál, hogy mentsem meg az életedet, nekirohanva ennek a -rémes kockázatnak – akkor se tenném meg, csak megundorodnám tőled és -leköpnélek. Csakhogy erről szó sincs. A király már nem fiatal ember; -ötvenhét éves; nincs veszedelem.“ - -– Élesen különbözteted meg a dolgokat, de nem eléggé. Folytasd. Ugy -képzelem, az uradat ez a megkülönböztetés még nem elégitette ki. - -– Nem. De aztán megmagyaráztam neki. „A királylyal szemben nem forgok -ilyen veszedelemben; a királylyal szemben nem forgok semmiféle -veszedelemben. A király nem fog bántani engem; nem is bánthat. Mert a -király az erőszakos ölelésével csak beszennyezni tudna engem és -maga-magát is beszennyezné. A király ezt nem fogja tenni. Soha. E felől -nyugodt vagyok. Ez lehetetlen.“ - -– No, ezt rosszul magyaráztad meg neki. Mert akármilyen finom a -megkülönböztetésed, én ezt nem méltatom. Ha lehetetlennek tartod, hogy -szerelemre birjalak, jól van; én megelégszem azzal is, hogy ölelni -foglak. Engem nem kétszerkettőzöl ki asszonyi furfanggal; én nem engedem -a jussomat. Ti engem megcsaltok, lóvá tesztek, kisemmiztek; helyes. De -nekem jogom van a megtorláshoz és módom is van benne, hogy a -megcsufolásért erőszakkal fizessek, mert a hatalmamban vagy. Eszem -ágában sincs lemondani erről a megtorlásról; a boszu mindig édes, de -ennél édesebb boszut nem képzelek. Mi jut eszedbe?! Királyi falat van -előttem. Egy gyönyörü asszony… egy rendkivüli asszony, aki minden -vakmerőségre kész a férfiért… egy szerető szivü, bátor asszony, aki -mindennel számot vetett és akármit beszél most, még az életét is -megkockáztatta, hogy megmenthesse az urát. Igazán királyi falat. Ilyet -még nem izleltem. Ne áltasd magadat. Ezt a királyi falatot nem fogod -hizelgéssel elravaszkodni előlem, mint a róka a sajtot a holló szája -elől. - -– Meg foglak győzni téged is, mint meggyőztem az uramat. - -– No ezt szeretném látni. - -– Meg foglak győzni. Mit kivánsz bennem? A vakmerő kis nőstény-párducot, -az ugynevezett rendkivüli asszonyt? Vagy a szép teremtést? Mondjuk: mind -a kettőt. Nos hát, mind a kettőről le fogsz mondani. Mert az egyiken -nincs hatalmad, a másikat pedig nem érdemes kivánnod. Mi izgat? A -lelkem? Vagy a hogy mondod: a rendkivüliségem? De, édes jó uram, a nők -lelkét csak ugy lehet rabságba ejteni, ha előbb teljes szabadságot adsz -neki. Ezt erőszakkal nem teheted a magadévá; a lelkemet igy nem lehet -meghóditanod… - -– Megelégszem a szép teremtéssel. A legédesebb boszuállást szerzem meg -magamnak; keresztül taposok az uradon; megbüntetlek azért, hogy -lesajnáltál; eszközévé teszlek uri gyönyörüségemnek; és ami mindezeknél -többet ér: egy édes pillanatot találok karjaidban. Ez nekem elég. - -– Hát ezt nem érdemes kivánnod. Mondom, hogy szerencsémre, nem vagy -fiatal; sehogy se lehet hatalmad rajtam. Egy márványszobrot találnál -bennem, a ki dermesztő hidegséggel viseli el, hogy beszennyezed és -megrontja az örömödet azzal, hogy szemedbe hányja az utálatát. Ez nem -volna elégtétel és az ilyen megmérgezett öröm csak egy vadállatot -elégíthet ki. De te nem vagy vadállat. Te valaki vagy, akit magadért -szerettek a nők. Hogy egygyel több vagy egygyel kevesebb szép -teremtésnek a képét helyezed-e el emlékezésednek a sirboltjába, az már -neked mindegy. És a pillanatban, esküszöm, nem volna örömöd; a hitvány -izgalmon kivül, amelyet akármelyik nő karjában megtalálhatsz, inkább -csak: keserüséged és önutálatod. Utóbb nem bocsátanád meg magadnak, hogy -lehetővé tetted, undorommal megaláznom benned a királyt és a férfit; -utóbb, lelkifurdalást éreznél, szégyenkeznél bensődben, hogy elég -gyalázatos voltál bemocskolni valami istenit, amin nem volt hatalmad. - -– Szép asszony, rendkivüli asszony, rendkivül vakmerő vagy! - -– Mit veszíthetek? Csak nyerhetek, ha sikerül benned felébresztenem a -minden indulattól ment, józan gondolkodót, a büszke embert, a nemes -urat, a királyt, az államférfit. - -– No hallod! Mi köze ehhez a politikának? - -– Mindjárt megmondom. De hogy mondhassam, előbb felelj arra a -kérdésemre: forgattad-e a történelem lapjait? - -– Nem vagyok tudós. Azért tartok tudósokat, hogy forgassák azok -helyettem. - -– Akkor kérdezd meg őket: tudnak-e olyan esetet, amilyen az enyém? -Olvastak-e a világtörténelemben olyan asszonyról, aki mindent, az életét -is kész volt feláldozni, csakhogy megmentse a férjét. - -– Tudósaim azt fogják mondani, hogy a világtörténelemben mindenre van -példa. - -– Csakugyan van egy ilyen példa. A Lady Nilhisdale esete. Hogy egészen -őszinte legyek, nekem is ez adta az eszmét. - -– No nézd, a világtörténelmi példák! - -– Az ember sok okulást meríthet belőlük. Elég az hozzá, engem a Lady -Nilhisdale példája bátorított fel és igazam volt. - -– Bizonyos vagy benne? - -– Egészen bizonyos. Neki kisebb emberrel volt dolga, mint nekem és mégis -sikerült meggyőznie a királyt. Mert ez is államférfi volt; ha nem is -olyan messzire látó, mint te. - -– Hogyan? Hát ez a te királyod eleresztette a megfogott madárkát? - -– Mintha meg se fogta volna. Azt mondta neki „Szállj tova, szállj -szaporán!“ - -– A szamár! - -– Ne mondd, mert te is ezt fogod tenni. - -– És miért tenném ezt? - -– Mert elcsititod magadban a kicsinyes boszuállás ingerét… - -– Meg minden ingert? - -– Meg minden olyan kivánságot, amelynek a kielégítése megalázna önmagad -előtt… és nem hallgatsz, csak az államférfi, a benned lakó bölcs ember -szavára. - -– Már képzelem, hogy mit javasol ez az államférfi. - -– Az államférfi igy szól: „Egy asszony, aki mindent, még az életét is -kész feláldozni, csakhogy megmentse a férjét! De hiszen ilyen asszonyok -kellenek nekem! Hogy példaként ragyogjanak a többiek előtt; hogy erős -katonákat szüljenek országomnak; hogy megszilárdítsák a család -tekintélyét. Az ilyen asszonyokat nem bántani kell, hanem dicsőíteni; az -ilyen asszonyok nevét aranybetükkel kell feljegyezni a világtörténetbe -és tanítani kell az iskolákban. Hálátlan legyek egy ilyen asszonynyal -szemben, akinek ritka, nagyon ritka esete uralkodásomat hiressé fogja -tenni!? Nem. Legyőzöm magamban az emberi gyarlóságot, nagylelkü leszek; -utjára bocsátom. Jutalmamat pedig a történelem adja meg, a a „lovagias“ -jelzővel.“ - -– Szóval azt kellene mondanom: „Jó asszony, ég veled! Siess, a hajó -nemsokára indul és férjed epedve vár, ott tul a tengeren“?! - -– Te mondád. - -Rodomont király elgondolkozott. - -Kissé hosszasan tünődött, de végre igy szólalt meg: - -– Hát eredj. Sajnálom, hogy már nem vagyok harminc esztendős. -Királynémmá tennélek. - - -V. - -Négy év multán Rodomont király, egy idegen ország vidám fővárosában, a -hispániai követ házánál egy gyönyörü asszonyt pillantott meg, akit ott -Rupertus grófnénak neveztek. - -A király nem győzte meresztgetni a szemét. - -– De hisz ez Imogén! Az én Imogénem! – álmélkodott magában. - -Megtudta, hogy Rupertus gróf özvegy asszonyt vett el feleségül és ennek -az özvegyasszonynak az első férje bizonyos Raimondi gróf volt, aki három -évvel ezelőtt leesett a lóról és kitörte a nyakát. - -– Nevetnem kell – szólt magában a király – ha meggondolom, hogy engem a -történelem „az előrelátó“-nak fog nevezni!… - -Nem szalaszthatta el a szerencsét, hogy néhány szót váltson a régi -ismerőssel és meggyőződött róla, hogy Imogén szebb, mint valaha. - -– Szép asszony, – szólt – bizonyára én is tévedtem, mert nagyon bölcs -akartam lenni és ez a Raimondi, aki nemcsak hogy kisíklott a körmeim -közül, de alaposan meg is tréfált, méltán kinevethetett. De a te -tévedésed még nagyobb. Mert te mindent, még az életedet is kész voltál -feláldozni ezért a Raimondiért. Ugyan mondd, érdemes volt-e annyira -erőlködnöd, hogy megmenthesd az életét?!… és megkockáztatnod… de hiszen -tudod! Ha szépen lefejeztetem Raimondit, egy évvel hamarább mentél volna -férjhez Rupertus grófhoz… az ifju Rupertus grófhoz, hogyha nem -csalódom?!… - -– Akkor Raimondi volt az emberem, Sire. - - - - -A PAZARLÓ ASSZONY. - - -I. - -Nagyszakállu Rodomont császárnak volt egy kancellárja, aki sehogysem -akart megbukni; valami Lanzendorf gróf. Mig az elődei alig jöttek, már -is mentek, nyilván kénytelenségből: ez a Lanzendorf gróf ott vénült meg -a trón előszobájában. Az ország fiataljai, akik abban nőttek fel, hogy – -talán öröktől fogva – mindent Lanzendorf gróf intéz, el se tudták -képzelni, micsoda világ lesz az, a mikor nem Lanzendorf gróf fogja -ellátni az államügyeket. - -De az idősebbek már alig várták ezt az uj világot. - -Sokan kivánkoztak a helyébe és még többen voltak, akik reményeik -megvalósulását a kormányváltozástól várták. Ezek az epekedők és -álmodozók nem érték be a sóvárgással és a levegő-várak épitgetésével; -minden kis és nagy követ megmozgattak a végből, hogy Lanzendorf gróf -végre-valahára otthagyja a helyét. De legügyesebb ármánykodásuk és -legkitartóbb erőlködésük is hiábavalónak bizonyult. A nagyszakállu -császár, aki különben készségesen, sőt szivesen mutatkozott hálátlannak, -ha egyik vagy másik szolgájára nem volt többé szüksége, épp olyan -rendithetetlenül ragaszkodott Lanzendorf grófhoz, mint amilyen könnyedén -kergette el régebben öreg kancellárjának számtalan elődjét. - -Hogy miért ragaszkodott a császár ilyen szivósan ehhez az egy hivéhez, -akkor derült ki, a mikor az elégedetlenek elsütötték a legnagyobb ágyut -s rábirták Ghibellin grófot, a birodalmi seregek fővezérét, hogy legyen -szószólójuk. - -Ghibellin gróf nagy tekintélynek örvendett. Gyermekkorában a császárnak -az a pajtása volt, aki a legjobb képpel viselte el a biborban született -ifjutól kapott pofonokat. Később számtalan csatában verték meg és -valamennyi csatavesztését ki tudta aknázni arra a célra, hogy fölfelé -bukjék; soha, a legcsekélyebb csatavesztés fölhasználását se mulasztotta -el. Végül annyi vereséget gyüjtött össze szép koszoruba, hogy kiküzdötte -magának a „legtapasztaltabb bajvivó“ nevet s fölvergődött a leghiresebb -stratégák közé, mert gyakrabban bizonyitotta be, mint bárki más, hogy az -elmélet neki ad igazat, s hogy haditetteinek csodálatos balsikere -voltaképpen csupa erkölcsi diadal, amelyek diszes sora csakis az ő -csodálatos hadi tudományával volt kivivható. - -Erre a tekintélyre támaszkodva, Ghibellin gróf egészen szabadon beszélt -a császárral. - -– Mindent jól megfontolva, – szólt, – arra a meggyőződésre jutottam, -hogy ezt a Lanzendorfot el kellene csapni. Ő meg az emberei már régen -jóllakhattak. Ideje, hogy végre másokra kerüljön a sor. A kormányzásban -az ilyen váltógazdaság éppen olyan szükséges, mint maga a kormányzás. -Egyre többen vannak, akik türelmetlenül várják, hogy jóllakhassanak, s -ha még sokáig nem elégited ki őket, nem állok jót róla, hogy az -általános elégedetlenség nem tör-e ki olyan forrongásban, amely már -nemcsak Lanzendorfot, hanem császári felségedet is meg fogja támadni. A -bölcseség azt javallja… nem, azt parancsolja: hogy a jóllakottak immár -vonuljanak félre és tömd be a száját azoknak, akik joggal hangoztatják, -hogy egyszer már ők is jól akarnak lakni. - -Hanem a császár igy felelt: - -– Ha én ostoba ember volnék, azt felelném neked, hogy: azért tartom meg -Lanzendorfot, mert okos ember, derék ember és önzetlenül dolgozik értem, -meg az országért. Ez tudniillik igaz. Tisztább feje van, mint nektek; -négyszemközt szólva, birodalmamban ő az egyetlen, akiről bizonyosan -tudom, hogy becsületes ember; és senki se tagadhatja, hogy nagyon sokat -tett császárotok és az ország javára, sőt folyton csak ebben fáradozik… -amit én bizony az ő helyében nem tennék meg… nem is értem, hogy miért -teszi? – a mikor semmire és senkire sincs rászorulva. De én nem vagyok -ostoba ember, hát nem igy beszélek veled. Hiába is beszélnék veled igy, -mert ti arra, hogy Lanzendorf gróf eszes, derék és önzetlen, ugy sem -adtok semmit. Fütyültök minden ilyen jó tulajdonságára… a te embereid -csak jól akarnak lakni és egyébbel nem törődnek. És van még egy másik -okom is, a miért nem beszélek igy. Tudniillik igaz, hogy Lanzendorf -eszes, derék és önzetlen, de nem igaz, hogy ezért tartom meg. Ettől még -szivesen elejteném… alkalomadtán, szükség esetén… a hála az ostobák és -gyöngék erénye. A legnyugodtabban, hidegvérrel, minden habozás nélkül -elcsapnám, ha találkoznék valaki, akitől nagyobb hasznot várhatok, mint -tőle. De ilyen ember egyelőre nincsen. Mondok neked valamit, fiam, amit -te is meg fogsz érteni, azok is, akik hozzám küldtek. Ennek a -Lanzendorfnak van egy kitünő tulajdonsága. Nem az, hogy eszes, derék és -önzetlen, hanem az, hogy nagyon gazdag, rendkivül gazdag. Jól mondod, -nemcsak ő nem éhes, már az emberei is jóllaktak. Róla bizonyos vagyok, -hogy sohase fog meglopni; azokról, akik a helyébe kivánkoznak, nem -vagyok bizonyos. Nála mindig találni fogok egy kis pénzmagot, mert neki -semmi se kell, s az embereinek se kell sok, ezek is jóllaktak. Ellenben, -ha mások kerülnének az ő és emberei helyébe, az uj alakok legelőször is -csak jóllakni igyekeznének s olyan mohón falnának, hogy nekem semmi se -maradna, évekig, talán életem végéig. Már pedig fölérheted észszel, hogy -ez mindennél fontosabb dolog, kivált a mai világban, a mikor egyre -drágább az élet s a mikor egy szegény császár oly nehezen tud megélni a -fizetéséből! Hát csak eredj vissza s mondd meg azoknak, akik küldtek, -hogy tőlem éhen halhatnak, hogy nekem éppen a jóllakott ember kell, hogy -Lanzendorf egyelőre pótolhatatlan, mert gazdagabb, mint azok, akik ki -akarják túrni a helyéből, és hogy akármilyen eszes, derék és önzetlen -ember ez a Lanzendorf, azért még se fogom elcsapni!… mindaddig, amig -komoly okom nem lesz rá, hogy elcsapjam! - - -II. - -Lanzendorf gróf életének hatvanadik évéig hozzáférhetetlen és -kifogástalan volt. - -Ekkor azonban menthetetlen ostobaságot követett el. Csak egyet. De az -ilyen ostobaságból egyetlenegy is tökéletesen elég. - -Eszébe jutott ugyanis, hogy mégis csak jó volna, ha örökös maradna -utána. - -Mikor az ember elérkezik a hatvanadik évéhez, akárhogyan élt, -föltétlenül megbánja, hogy a kétféle életmód közül nem a másikat -választotta. - -Megbánja, ha megházasodott; s megbánja, ha agglegény maradt. - -Lanzendorf gróf is megbánta, hogy nem alapitott családot, még huszonöt -vagy harminc éves korában. - -Egyet gondolt és hatvan esztendős ember létére feleségül vett egy igen -jó házból való, igen jól nevelt és igen szép kisasszonyt, aki mindössze -husz esztendős volt: valami Demonassa grófnőt. - -Alighanem ugy gondolkozott, hogy: - -– Ha már bolondot cselekszem, legalább kimulatom magam. - -Természetes, hogy Demonassa grófnő szegény volt, mint a templom egere. -Finom, illedelmes, templomjáró egérke volt, de szegény. A báli ruháján -kivül nem vitt magával más hozományt a Lanzendorf gróf házához, csak -huszonnégy darab csipkezsebkendőt, abból a fajtából valót, amelyet külön -arra a célra készitenek, hogy az öreg férjek feleségei rendre -elajándékozhassák ifju udvarlóiknak. - -Az is természetes, hogy Demonassa grófnő nem azért ment férjhez -Lanzendorf grófhoz, aki éppen háromszor annyi idős volt, mint ő, hogy -otthon ülljön s miután örökössel örvendeztette meg Lanzendorf grófot, -azután csak a rokkát pörgesse. - -Azért ment férjhez a különben elég kellemes viselkedésü és elaggottnak -éppen nem látszó öreg emberhez, hogy kiélvezhesse ennek a gazdagságát. -Hogy élhesse világát és kedvére szórakozhassék, mint a fiatal nők -szokták. - -Azt akarta, hogy ott lehessen azokon a fényes ünnepélyeken, ahová a -szegény nők nem juthatnak el, még akkor se, ha véletlenül -grófkisasszonyoknak születtek. Mulatni akart: szép ruhában járni, -nevetgélni, táncolni. Ápolni és csodáltatni akarta a szépségét, feltünni -és hóditani; hallgatni a hizelgés zenéjét. - -Vidám természetü volt, szerette a társaságot, csak a játékon, meg a -mulatságon járt az esze, fesztelen viselkedéshez szoktatták… egyébként, -legalább eleinte, nem gondolt semmi rosszra. - -Csak ott akart lenni mindenütt, ahol szórakoznak, mindenütt, ahol -megcsodálhatják. - -(És ha azok, akik megcsodálják, egyszersmind meg is kivánják, hát tehet -ő erről?!) - -Annak persze, hogy az ifju Lanzendorf grófné kedvére mulathasson, nem -volt semmi akadálya. Lanzendorf grófnak volt pénze, mint a köles és -Lanzendorf gróf nem bánta, ha a fiatal asszony ünnepelteti magát; hiszen -azért fiatal, hogy örüljön ennek. - -Hanem Lanzendorf gróf immár nem volt hibátlan. És ha nem volt hibátlan, -nem maradhatott hozzáférhetetlen. Ha pedig nem volt hozzáférhetetlen, -nem maradhatott kifogástalan sem. - -És Ghibellin gróf, akit az elégedetlenek egyre tüzeltek, ugy látta, hogy -elérkezett az az idő, a mikor ujra ráléphet a cselekvés terére. - -Mindenekelőtt magához Lanzendorf grófhoz fordult: - -– Tudod, – szólt neki, – hogy én vagyok a legjobb, az egyetlen barátod. -Azt is tudod, hogy mint öreg katona, a világért se szólnék… inkább -leharapnám a nyelvem… és ha szólok, csak a te javadért teszem… a -barátságunk követeli meg, hogy illetlenül nyilt és őszinte legyek. Hát -figyelmeztetlek barátom, hogy tulságosan sokat foglalkozol az -államügyekkel. A mig te, öreg ember lévén, nyakig bele temetkezel az -államügyekbe, az asszonyka szórakozik, hm, hm. Ne feledd el, barátom, -hogy te öreg ember vagy és a nőcske ifju, nagyon ifju, hm, hm. A nőcske -igen jókedvü; fesztelen viselkedésü és mulatni vágyó; tulságosan kedves, -tulságosan szép és tulságosan sok fiatalember zümmög körülötte, hm, hm. -Isten látja a lelkemet, hogy ezzel semmit se akarok mondani. Nem tudok -róla semmi rosszat; esküszöm, hogy semmit se tudok. Ha tudnék, akkor se -mondanám meg, inkább leharapnám a nyelvemet, mint vén katonához illik. -De figyelmeztetlek, hogy ha netalán mégis kutya volna a kertben, te vagy -az, aki ezt a legutóljára tudnád meg. Sőt, ha ilyen tulságosan sokat -foglalkozol az államügyekkel és a polgárok érdekében, akik ezt nem -érdemlik tőled, többet fáradozol, mint kellene, elannyira, hogy se -látsz, se hallasz, hát akkor bizony sohase is fogsz megtudni semmit, -akárhány kutya lesz is a kertben. A minthogy azt se tudod például, amit -az egész világ tud, hm, hm. Hogy mit tud az egész világ? Azt, hogy -ötvenezer tallért adtál az asszonykának ruhaszámláinak a kifizetésére s -az asszonyka ezen a pénzen uj ruhákat vásárolt, régi számláit nem -fizette ki, vagy mondjuk: kifizette, de adós maradt azzal, amit ujonnan -vásárolt, ugy, hogy az adóssága most is csak annyi, mint ennekelőtte. -Azért, mint igaz barátod, azt ajánlom neked, hogy foglalkozzál -kevesebbet az államügyekkel, söpörj inkább a tulajdon házad előtt. A -legjobb volna, ha egyáltalán nem foglalkoznál többé az államügyekkel; -rábizhatnád ezt már a fiatalabb erőkre. - -Lanzendorf gróf ránézett hű cimborájára és igy felelt neki: - -– Hát hogy a feleségem pazarló természetü, ez igaz. Csakugyan nem tudtam -róla, hogy uj adósságot csinált, vagy hogy a régit nem fizette ki, és -bizony rosszul tette a feleségem, hogy ezt elhallgatta előttem. De e -miatt ne fájjon a fejed és ne fájjon senkinek a feje. Majd kifizetem az -uj adósságot is. Hála Istennek, van miből; jut is, marad is. Ki költsön -szép ruhára, ha nem ő?! Gazdag ember felesége és fiatal; költhet rá, -mert módja is van benne, kedve is van hozzá. Ez csak az én dolgom. Ami -pedig a többit illeti, hát ez se tartozik rátok. Én azért vettem -feleségül, hogy örököst adjon nekem. Részem volt ebben az örömben és -hálás vagyok érte. Hogy én öreg vagyok, ő pedig fiatal, ez csakugyan -hiba; de az én hibám, nem az övé és az én hibámért nem büntethetem őt -azzal, hogy a magánosságba kényszeritsem, hogy fogságban tartsam. Miért -ne járhatna társaságba, bálokba, ünnepélyekre, ahová elmenni kedve -tartja?! Hadd szórakozzék! A szórakozásban még nincsen semmi rossz. Hogy -jókedvü? Örülök rajta! Szemrehányást kellene tennem magamnak, ha szomoru -volna. Hogy akkor is vágyódik a mulatságra, a mikor engem dolog tart -elfoglalva? – nem botránkozom meg rajta. Neki nincs elfoglaltsága és ha -sokféle mulatság érdekli, ez korának természetes, szerencsés kiváltsága. -Azon se csodálkozom, ha mások is szépnek találják, nemcsak én magam; nem -tehet róla, ha másoknak is tetszik, s azt nem foghatod rá, hogy -vadászsza ezt a tetszést… ha ráfognád, akkor se hinném el, mert: nincs -szüksége erre. Rosszat pedig… azt mondod, sőt meg is esküszöl rá… -rosszat te se tudsz róla. Akkor Hát mit akarsz? Ha semmi rosszat nem -mondhatsz róla, a legcsekélyebb rosszat se… akkor ugy találom, egy -kicsit elsietted a figyelmeztetést. És tökéletesen elég volna ennyit -felelnem neked. De tudod mit?!… hogy ne legyek kénytelen még egyszer -értekezni erről a tárgyról, többet mondok neked. Persze, ezt csak neked -mondom, a legjobb, az egyetlen barátomnak, aki inkább leharapná a -nyelvét, semhogy elárulna, a mikor mély titoktartás pecsétje alatt neki, -egyedül neki megvallom a legmélyebben rejtegetett gondolataimat, a -végből, hogy ő ezt a bizalmasságot megőrizze és magával vigye a sirba. -Másnak a világért sem mondanám el, a saját jól felfogott érdekemben, -mert más valaki kiszalaszthatná a száján… s ha ez a dolog eljutna az -asszony fülébe, ez nagyon veszedelmes lehetne rám nézve. De neked, a -legjobb, az egyetlen barátomnak elmondom. Hát tudd meg, kedves, egyetlen -barátom, hogy én alattomban, mély titokban, igazat adok azoknak, akik -ugy gondolkoznak, hogy ha egy hatvan esztendős ember husz éves leányt -vesz feleségül, ezzel olyan rettenetes hibát követ el, amely megfosztja -attól a természetes jogától, hogy szigoru biró lehessen. Azért, ha -később… netalán… Isten őrizzen meg… mégis csak megtudnál valamit: -egészen fölösleges, hogy engem felvilágosits. Ezzel csak teljesen haszon -nélkül való szenvedést okoznál nekem, a barátodnak, mert én még ebben a -legrosszabb esetben is menthetőnek találnám az asszonyt s azt hiszem… -nem tudom, de azt hiszem… hogy megbocsátanék neki. Elmondtam ezt neked, -titoktartást kérve, de leplezetlen őszinteséggel, hogy megkiméljelek -minden baráti aggodalomtól; és most kérlek, ne fáradozzál tovább ebben a -dologban, mert az államügyeket, a meddig a császár is ugy akarja, nem -szándékozom másokra bizni… majd csak elvégzem magam! - -Ghibellin gróf nagyot nézett, s aztán biztositván a kancellárt, hogy a -titok nála el van temetve, sietett elujságolni ezt a szörnyüséget az -egész udvarnak. - -– Ez a szégyenletes türelmesség, – szólt, mihelyt a császár elé jutott, -– a legnagyobb erkölcstelenség a világon. Nem tarthatod tovább ezt az -erkölcstelen embert. - -A császár gyönyörködve fürösztötte a kezét szép, hosszu, puha, selymes -szakállában. - -– Mondtam már neked, – felelt nevetve, – hogy nem azért tartom, mert -erkölcstelen, hanem azért mert gazdag. Bánom is én, hogy erkölcstelen! -Én csak azzal törődöm, hogy ez az egy, ez nem lop. Hát csak mondd meg -azoknak, akik minduntalan hozzám küldözgetnek, hogy Lanzendorfot nem -fogom elcsapni mindaddig, a mig komoly okom nem lesz rá, hogy elcsapjam! - - -III. - -Gondoskodtak róla, hogy Demonassa mindent megtudjon. Azt is, hogy mit -mondott a kancellár; azt is, hogy az udvar miképpen itélte meg ezt a -természetellenes türelmetlenséget. - -A hirhordók ugy okoskodtak, hogy ez a kis fölvilágositás semmi esetre se -fog ártani. Ha nem is buktatja meg a kancellárt, csak buzdithatja a -fiatal asszonyt. - -Igy legalább Lanzendorf semmi szin alatt se fogja kikerülni azt a -sorsot, amelyet megérdemel. Minden bizonynyal hamarabb fog bünhődni, -mintha az asszonyt semmi se bátoritja. - -És – ki tudja?! – egy kis botrány könnyen megbuktathatja a hatalmához -konokul ragaszkodó kancellárt. - -Csakhogy Demonassának, – akinek kedvére volt, hogy az ország második -asszonyaként ünnepelték, – a hir hallatára az jutott eszébe, hogy: - -– Ezek ki akarnak túrni bennünket a helyünkből! - -Demonassa éppen azon a ponton volt, hogy valami bolondot cselekedjék. - -– Csak azért se!… – szólt magában. – Ezt az örömet nem szerzem meg -nekik!… És ha belehalok is, akkor se szerzem meg nekik ezt az örömet!… -És ha szétveti is őket a düh és ha megölne is a sóvárgás, még akkor se!… - -Egy szép, fiatal, ünnepelt asszony, ha arról van szó, hogy -meggyötörhesse az irigyeit, akik a bukását lesik, mindenre képes, még a -legnagyobb önfeláldozásra is. - -Demonassa legalább képes volt minden lemondásra. Olyan görcsösen -ragaszkodott az erényéhez, hogy az udvart előbb gondolkozóba, utóbb -kétségbe ejtette. Még a kacérkodásról is letett. Még meg is komolyodott. - -Történt azonban, hogy a császárnénál egy kereskedő jelent meg, aki egy -mesés ruhaszövetet kinált megvételre. - -– Ez a legszebb ruhaszövet a világon – szólt. – Olyan szép, hogy csak -egy császárné viselheti. És olyan drága is. - -– Mennyibe kerül? kérdezte a császárné. - -A kalmár megmondta s a császárné elszörnyedt. - -– Hja, lelkem, – szólt a császárné, – én nem vagyok olyan gazdag, hogy -ezt megvehessem! Hanem tudja mit? Menjen el Lanzendorf grófnéhoz, az -talán megveszi. Annak semmi se drága. - -A kalmár nem értette meg, hogy ez csak rettenetes gúny volt. -Összecsomagolta a holmiját, megköszönte a jó tanácsot s elment a -kancellár feleségéhez. - -És Demonassa nem tudott ellentállni a mesés ruhaszövetnek. - -Valami csodálatos ruhát csináltatott belőle. Olyat, ami mindent -elhomályositott, ami eddig a világon történt… elhomályositotta mindazt, -ami volt, van és lesz… elhomályositotta magát a napot és a csillagokat -is… Legalább Demonassa ugy találta. - -És szegény! – ebben a ruhában jelent meg az udvari bálon! - -A császárné fuldoklott. - -– Most már elég volt! – kiáltott rá másnap a császárra. – Most már -repüljön ez a szemét! Most már repüljön ez a cafat! - -Hörögni kezdett; attól kellett tartani, hogy meghal. - -Rodomont megértette ezt a némának teljességgel nem mondható fájdalmat. - -A császárné tizennyolc éves korában is csunya volt, de most már öregedni -kezdett és erősen kopaszodott; Demonassának a szépsége pedig éppen most -virágzott ki a maga teljes pompájában. - -A császár végigsimitotta hosszu, selymes szakállát, egy nagyot nyelt s -aztán igy szólt: - -– Ez már sok! - -És Lanzendorf repült. - - - - -HAT ÉV. - - -I. - -Moncontour lovagot az 1777-ik év egy januári reggelén, hét és nyolc óra -között, Méricourt grófné kastélyában fogták el. - -A lovag már ébren volt s éppen öltözködött, amikor a váratlan vendégek -dörömbölni kezdtek az ajtón s kivülről valaki bekiáltott a szobába: - -– A király nevében parancsolom, nyissák föl!… - -– Tyű, teringettét! – káromkodta el magát a lovag. - -A grófnénak szeme-szája nyitva maradt ámulatában. Egy pillanatig nem -tudta, ébren van-e vagy álmodik. Aztán a szeme megmerevedett a -rémülettől; szólni akart, de a szó nem jött ki a torkán. - -– Sebaj, édes Zsófiám, – szólt a lovag nyugodtan. – Valamelyik gazember -elárulta, hogy a „Hollandi levelek“ irója én vagyok. Hát most le fognak -tartóztatni és egy pár hónapra alighanem becsuknak. De ne félj, nem -fognak fölakasztani! A könyvem ugyan egy cseppet sem tetszik az -udvarnak… az is igaz, hogy van benne egy és más, ami veszedelmesen -hasonlit a felségsértéshez… de nem azért van előkelő rokonságom, nem -azért vannak barátaim, összeköttetéseim az udvarnál és különösen nem -azért vannak derék, furfangos és pénzért serény ügyvéd-mesterek, hogy az -afféle csipős kétértelmüségeket ki ne tudják magyarázni arra, amire -akarják. - -Odakünn másodszor is fölhangzott: - -– A király parancsára! - -– Várják meg, mig a grófné felöltözik, – kiáltott ki a lovag. – -Becsületszavamat adom, hogy nem fogok megszökni. - -A grófné ész nélkül kapkodott a ruhái után. A lovag segitségére sietett. - -– Légy egészen nyugodt, – szólt gyöngéden, – olyan nyugodt, amilyen én -vagyok! Esküszöm neked, nem lesz egyéb boszuságunk, csak az, hogy egy -pár hétig nem láthatlak! - -Ujra dörömbölés. - -– Ha azonnal nem engedelmeskednek, – szólt a parancsoló hang, – -betöretem az ajtót! - -– Nincs rá szükség, – felelt a lovag. – Rendelkezésére állok. - -Kinyitotta az ajtót; a tiszt és a katonák beléptek. - -– Moncontour lovag, ön foglyom! – szólt a tiszt. - -– Amint láthatja, nem ellenkezem, – felelt a lovag. - -A tiszt bocsánatot kért a grófnétól, hogy őt is zavarnia kellett. - -– Nem járhattam el másképpen, – mentegetőzött. – Határozott parancsom -volt rá, hogy betörjek a grófnéhoz. - -A grófné csak azt kérdezte tőle: - -– Nem adhat egy pár percet?… egy negyedórát?… hogy elbucsuzzam a -lovagtól! - -– Egyetlenegy percet adhatok a grófnénak, – felelt a tiszt. - -Megcsókolták és megölelték egymást, a tiszt és a katonák előtt, hosszan, -amig egy egész perc tart. Aztán menni kellett. - -– Sebaj! – biztatta kedvesét a lovag és csókot intett neki. - -Levezették. De még az udvarból is fölkiáltott abba az ablakba, ahol a -grófné sápadozott: - -– A viszontlátásra! - -Mialatt a grófnét bátoritotta, mintha még a bosszusága is elpárolgott -volna. Szinte derülten kérdezte a tiszttől: - -– Hová visznek? - -A tiszt ridegen felelt: - -– Nem azért vagyok itt, hogy önnel társalogjak, hanem azért, hogy a -kötelességemet teljesitsem. - -Ez egy kicsit sértette. Végre is nem tolvajt fogtak el benne; a tisztnek -semmi oka rá, hogy ugy felelgessen neki, mint egy semmirekellőnek. - -A harag elhallgattatta. De ha a tekintete elárulta, hogy szeretné -levágni a tisztnek a fülét, azt már nem lehetett leolvasni az arcáról, -mintha aggodalom vagy gond bántaná. Olyan nyugodtnak látszott, mintha -bálba vagy csatába vitték volna. - -Pedig mégis furdalhatta valami. Mert amikor Páris sorompóinak a közelébe -értek, ujra megszólalt: - -– Tiszt uram, ha ön nemes ember, ugy meghallgatja a kérésemet. Nem kérem -öntől, hogy álljon szóba velem, csak azt, hogy hallgasson meg. - -Mintha egy süketnémának szólt volna. - -– Nem szeretném, – folytatta a lovag, – ha mindenki megtudná, hogy ön -engem a Méricourt grófné kastélyában fogott el. A grófné özvegy, -független, ura a tetteinek; nem róla van szó. Hanem nekem fiatal -feleségem van, aki nemsokára anya lesz. A feleségem szeret; nem is -álmodja, hogy megcsaltam, azt hiszi, Hollandiában járok. Le fogja -sujtani, ha megtudja az igazat. És éppen abban az időben van, amikor a -lelki megrázkódtatás testi veszedelemmel jár. A gyermekre is végzetes -lehet ez. És az első gyermekét várja; még nincs egy esztendeje, hogy a -feleségem. Láthatja, tiszt uram, hogy nemcsak a nemességére hivatkozom, -hanem az emberiességére is. Önnek módjában lesz ugy intézni a dolgot, -hogy a feleségem soha se tudhassa meg, hol fogtak el. Csak ezt akartam -mondani. - -– Hazugság volna, – felelte a tiszt, – ha azt mondanám, hogy sajnálom -önt. Én Choiseul de Meuse vagyok és egy Choiseul de Meuse soha semmiért -se hazudik. - -Vagy ugy? Ez az a Choiseul de Meuse, akit Moncontour lovag felesége, -amikor még d’Ormesson kisasszony volt, kétszer is kikosarazott?! Az már -más! - -– Sebaj! – szólt magában a lovag. - -Egy megvető pillantás után, amelyre Choiseul de Meuse hasonlóval felelt, -hátat forditott a tisztnek. Többet nem szóltak egymáshoz. - - -II. - -Az előkelő rokonok, a jóbarátok és az ügyvédmesterek megtették, ami -tőlük telt, de az itélet mégis szigorubban hangzott, mint a lovag várta. -Ugy szólt, hogy hat esztendőt kell eltöltenie a vincennesi Toronyban. - -És ez még csak a kisebbik baj volt. - -Mert az emberséges Choiseul de Meuse mindent elkövetett ugyan, hogy -titokban maradjon, hol fogta el Moncontour lovagot, de hiába fáradozott, -esdeklett, sőt hazudott is, ahol lehetett, – a dolognak ki kellett -tudódnia. - -Pedig Choiseul de Meuse még a hamis eskütől se riadt visza, hogy -megkimélje a fájdalomtól és a veszedelemtől azt az asszonyt, akit -szeretett. Megesküdött előtte, az oltári szentségre, hogy a hollandiai -határon fogta el a lovagot és hogy merő hazugság, amit az udvarnál -fecsegnek. A katonái is befogták a szájukat, mert szerették a tisztet és -féltek tőle. De a lovag birái, akik előtt Choiseul de Meuse nem -hazudhatott, s akik alig várták, hogy boszut állhassanak a „Hollandiai -levelek“ gonosz tréfáiért, nem voltak olyan kiméletesek, mint Choiseul -de Meuse. Minden fáradság kárba veszett; s a hamis eskü nemkülönben. - -Egy héttel azután, hogy a lovagot átszállitották a vincennesi Toronyba, -Le Noir, a várparancsnok, aki régi jó embere volt, közölte a fogolylyal, -hogy Moncontourné asszony beszélni kiván vele. - -– Megengedték, hogy találkozhassunk? – álmélkodott a lovag. - -– Ugy látszik, – felelt Le Noir, – az ön ellenségei nem voltak -elkészülve rá, hogy a felesége fölkeresheti, mert eddig nem kaptam -utasitást, hogy senkivel se beszélhet. Az ilyen esetekben pedig magam is -megengedhetem a találkozást. Hát csak éljen az alkalommal, mert lehet, -hogy holnaptól fogva senkit se bocsáthatok önhöz. - -– Eljött! – szólt magában a lovag, mialatt őrei közt lehaladt a lépcsőn. -– Nem tudna semmit?!… - -A csodálkozása nagyobb volt, mint a megilletődése. Meg volt győződve -róla, hogy Choiseul de Meuse el fogja árulni; s a grófnét várta, nem a -feleségét. - -Hanem, amikor a látogató-szobában megpillantotta a kisirt szemü -asszonyt, akit már csak néhány nap választott el az anyaságtól, olyan -meghatottságot érzett, amilyet még soha. - -Az asszony a nyakába borult és azt mondta neki: - -– Mindent tudok. Megbocsátok neked. Nagyon szeretlek. - -– Milyen jóságos vagy te, édes Juliám! – szólt a lovag, egy kissé -elérzékenyedve. - -Most tegezte életében először. - -Soha se idegenkedett a feleségétől. Őszinte vonzalomból vette el és -nemcsak azért, mert látta, hogy szerelmet keltett szegénykében. -Megbecsülte sok kitünő tulajdonságát, s szeretettel, igaz barátsággal -volt iránta. Elnézte neki, – hiszen nem tehet róla! – hogy nem tudta -fölébreszteni benne azt a szenvedélyt, amelyet nem egészen -félesztendővel a házassága után a szép grófné keltett benne életre. -Talán akkor nem is vette volna el, ha olyannak látja, mint a grófnét… -amaz szeretőnek, ez feleségnek való. - -De ha máskor is ragaszkodott hozzá, igy még soha se szerette, mint ebben -a percben, amikor, szegény, formátlanabb volt, mint valaha. - -Vigasztalni kezdte: - -– Ej, hat év nem olyan nagy idő! Még fiatalok vagyunk mind a ketten. Hat -év hamar elmulik. És meglásd, milyen hálás leszek azért, hogy most ilyen -jó vagy hozzám!… Majd meglátod, milyen boldogok leszünk még! - -Őszintén gondolta. - -– Hat évig nálad nélkül! – sirdogált az asszony. – És hat évig folyton -arra gondolnom, hogy te a börtönben vagy! - -– Ej, ez a börtön nem lesz olyan rettenetes, mint képzeled. Csak hogy -éppen nem járhatok szabadon. De itt, a várban, kedvemre sétálgathatok; a -cellám pedig tágas, szép szoba. A derék Le Noir minden kedvezést -megadott, ami megkönnyitheti a fogságomat. Olvashatok, irhatok; megkapom -a könyveimet, levelezhetek barátaimmal… Sokat fogok irni, még többet -tanulni; igyekszem tökéletességre vinni a latin, a görög és az angol -nyelvben. És munkaközben olyan hamar elmulik a nap, hogy az ember észre -se veszi. Időnkint látni foglak… Ha most találkozhattunk, találkozhatunk -később is. Eljösz, talán minden hónapban és elhozod a gyermekünket… Hat -év! Nem olyan nagy idő az! És a gondolataink mindennap együtt lesznek -néhány óráig, amig levelet irunk egymásnak. Hat év! Hamar elmulik az! -Sokat fogsz foglalkozni a gyermekünkkel s hamar elröppen a nap. Amikor -nem láthatjuk egymást, szórakozni fogsz. Talán többet fogsz szórakozni, -mint ma gondolod… - -Már féltéssel gondolt Choiseul de Meusere. - -A kisirt szemü asszony kitalálta ezt a gondolatot s végre elmosolyodott. - - -III. - -A lovag egészen őszintén beszélt; csak nem mondott el mindent. - -Nem mondta el, hogy nagyon várja a grófnét. - -De hiába várta. - -Az ellenségei nem feledkeztek meg róla, hogy a boszujok még nem -tökéletes. Három nap se mult el s Le Noir már megkapta az utasitást, -hogy Moncontour lovag senkivel se beszélhet. - -Erre már nem mondta a lovag, hogy: - -– Sebaj! - -De erős akaratu legény volt, akit a balszerencse nem egykönnyen vert le -a lábáról. - -Reménykedett benne, hogy ha a felesége nem tudja kikönyörögni, a grófné -módját fogja ejteni, hogy visszavonják a tilalmat. Elég összeköttetése -van hozzá. - -De addig se adta át magát a szomoruságnak. Szórakozást keresett és -talált a munkában. - -Tanult, olvasott, irt; dolgozni kezdett egy uj könyvön, s amikor ezt -befejezte, még egy másikon is. Mindennap hoszu leveleket irt; -gyöngédeket a feleségének és szenvedélyes hanguakat a grófnénak. És -boldogan olvasta a hozzá érkezett leveleket. Ugy a grófné, mint a -felesége leveleit. Ezek mindannyian szenvedélyes hanguak voltak. - -És eleinte csakugyan gyorsan multak a napjai. Akárhányszor annyira -belefelejtkezett a munkába, hogy csak éjszaka hagyta abba, mintha -sietnie kellene. - -Néha nevetett magában: - -– Az ostobák! Nem jutott eszükbe, hogy könyv és irószerszám is van a -világon! Nem gondoltak rá, hogy aki levelezhet a szeretteivel, nincs -egészen elzárva tőlük! És igy nem tudták megboszulni magukat, az -ostobák! - -Hanem annyi eszük mégis volt, hogy a tilalmat nem vonták vissza. -Hasztalan könyörgött a feleség, hiába ravszkodott a szerető, nem -segitett az előkelő rokonság pártfogása s kárbaveszett a jóbarátok -minden erőfeszitése. - -A grófnét nem engedték hozzá; a feleségét se láthatta többé és nem -mutathatták meg neki a gyermekét. - -Még az első esztendő se mult el, amikor egyszer felötlött neki, hogy a -grófné ritkábban ir és már nem olyan lángoló hangon, mint előbb. Olyan -lassu volt ez a változás, olyan nehezen észrevehető, hogy amikor ujra -elolvasta a régibb leveleit, már ezekben is talált valami hüvösséget, -ami előbb nem tünt föl neki. Az is csak most keltette föl a figyelmét, -hogy a grófnénak mindig kitünő oka volt rá, ha valamelyik napról -elmaradt a levele, de ezek a kitünő okok egy idő óta mind jobban -szaporodtak. - -Ez a fölfedezés majdnem fájdalmat okozott neki, mert gyanitotta s talán -kitalálta a magyarázatot. Izgatott hangon irt a grófnénak ezekről a -rossz sejtelmeiről; kedvese kissé ingerülten felelt s szemére vetette -oktalan félténykedését; aztán egy kicsit összekaptak a leveleikben; éles -megjegyzéseket tettek egymás türelmetlenségére, hálátlanságára, -önzésére, szeretetlenségére; utóbb már gunyos elmésségekkel is -boszantották egymást; majd, ismét elkomolyodva, kissé elérzékenyedve, -egymást megsajnálva, megint más hurokat kezdtek pengetni és kibékültek; -de a régi hangot soha se találták meg többé, a neheztelésükből valami -továbbra is megmaradt, mind gyakrabban tüztek össze s mind kicsinyesebb -okokból, a kibékülésben egyre kevesebb volt a lázas öröm, a szenvedély -hangjai mind több helyet engedtek a barátság hangjainak, s ha néha-néha -még a régi szólamokat használták, az iró is, az olvasó is érezte, hogy -mindez kissé hamisan hangzik. - -A lovag eleinte szinte szenvedett e miatt, de rossz érzését nagyon -enyhitette a folytonos munka, a megszokott szórakozás, a magánosság -csöndje, a béke, amelybe börtönében beleélte magát. - -Utóbb már nem tudott neheztelni a grófnéra, mert észrevette, hogy ő maga -is meghüvösödött. - -Hat év fiatalembereknek nem nagy idő; de a negyedik évtől fogva egyre -kevesebbet irtak egymásnak, s a hatodik évben Moncontour lovag csak igen -ritkán gondolt a szép grófnéra. - -Nagy változás ment benne végbe ez alatt a hat esztendő alatt. - -A felesége pontosan irt és az ő leveleinek a hangja mindig egyforma -maradt. Ez az egyformaság nagyon megnyugtatta a lovagot. Az első -esztendőben még el-elkomorodott, ha eszébe jutott Choiseul de Meuse; de -később már soha se gondolt rá, máson járt az esze. - -A felesége leveleiben egyre több szó volt a gyermekükről. És ő is mind -gyakraban gondolt a kis fiára. Megkapta az arcképét; mindennap olvasott -róla, mit csinál, hogyan erősödik. Tudta, mit gügyögött először, mikor -tanult járni, mivel szeret játszani, hova vitték, mit mondott. A hatodik -esztendő elején már irni tanitották és az első betüit elküldték az -apjának. - -A hatodik esztendőben már nem volt egyéb gondolata, csak a kis fia – és -hogy milyen lassan mulnak a napok. - -Türelmetlenül számlálta előbb a heteket, aztán a napokat, végül az -órákat. - -Egy héttel a kiszabadulása előtt egyszerre csak elmaradtak a felesége -levelei. Moncontour lovag azt hitte, hogy neki meg kell őrülnie, mert ez -a hét soha se mulik el. - - -IV. - -Mikor Moncontour lovag otthon megtudta, hogy a kis fia egy héttel -ezelőtt meghalt, hirtelen az az érzése támadt, mintha valaki hátulról, -orozva, egy iszonyu doronggal rácsapott volna a koponyájára. - -Nem akarta megérteni, mi történt. Kábultan bámult az emberekre. - -Hosszu idő telt bele, amig egészen magához tért. - -Körülnézett. Ahányszor egy uj tárgyat pillantott meg, mintha -mindannyiszor összefacsarták volna a szivét. - -Itt élt a kis fia. Ezeket a tárgyakat látta. Egyikkel-másikkal játszott -is; rajtuk van a kis keze érintése. Ott nevetgélt a napfényen. És -csacsogott, kedves hangon, – amelyet ő nem hallott soha. - -Egy egész élet mult el. Egy világ van oda. Itt valaki járt-kelt, -futkosott, mosolygott, nevetgélt, pajkoskodott, lármázott, betüket -vetett a papirosra, beszélgetett a vincennesi Torony lakójáról, csókra -nyujtotta a száját… ez a valaki ő volt, testestül-lelkestül ő maga!… és -ezt a valakit, – nem látta soha! - -Azt mondta a kisirt szemü asszonynak: - -– Nagyot vétettem ellened, de nagyon megbűnhödtem. - - - - -EGY KIS TÉVEDÉS. - - -I. - -A közvádló felhozatta a foglyot az őrszobából, kiküldte az őröket, aztán -kockára vetve, hogy gyanuba keveri magát, elszámolva még azzal is, hogy -holnap már azon a helyen állhat, ahol most a fogoly áll, igy szólt az -irnokához: - -– Raban polgártárs, kérem, hagyjon magamra ezzel az emberrel. De ne a -folyosóra menjen, hanem a benyilóba. - -Raban polgártárs nagyott nézett, s tekintete nem titkolta el, hogy -nagyon meglepőnek találja a szokatlan kivánságot. De szó nélkül -engedelmeskedett. - -A közvádló, miután meggyőződött róla, hogy Raban polgártárs jól behuzta -maga után a benyiló ajtaját, oda lépett a fogolyhoz, s ezzel a kérdéssel -támadta meg, halkan, szinte suttogó hangon: - -– Szerencsétlen, mit tettél? - -– Semmit – felelt a fogoly. – Valami borzasztó tévedés áldozata vagyok. - -– Nagyon kevés időnk van, – suttogott a közvádló. – Rimánkodom neked, -beszélj velem egészen őszintén! Akármit tettél, mondj el mindent! -Elképzelheted, hogy csak azért akarom tudni a titkodat, mert akármibe -bonyolódtál bele és akármit cselekedtél: minden áron meg akarlak -menteni. Ne hagyj a sötétben. Tisztán kell látnom… mert csak igy -tudhatom, hogy mit tegyek, hogyan mentselek meg. - -A fogoly a jobb, kezével olyan mozdulatot tett, amely világosan -kifejezte, hogy már letett minden reménységről. - -– Hagyd el!… – szólt. – Nem tudok egyebet mondani. Fogalmam sincs róla, -miért hoztak ide. Csak valami borzasztó tévedés lehet… - -– Az Isten áldjon meg, – esengett a közvádló – ne hidd, hogy a föld -leggonoszabb embere vagyok, s csak azért szólok hozzád a régi barátság -hangján, mert ki akarom csikarni a titkodat! Ne hidd, hogy tőrt vetek -eléd s csak azért akarlak vallomásra birni, hogy könnyebben végezhessek -veled! Értem, hogy senkiben sem bizol s minden szörnyüséget elképzelsz; -annyi mindent kellett megérned, oly sokszor kellett látnod, ami neked -iszonyatosnak tünik fel, hogy már semmiféle rémség nem lep meg: -hozzászoktál a borzalmakhoz. Értem, ha azt hiszed, hogy véreb lett -belőlem, de akárminek tartasz, esküszöm neked, hogy veled szemben ma is -a régi vagyok, a legjobb barátod, aki soha se felejti el, mennyi hálával -tartozik neked… A testvéred, ha akarod! Akard hát! Nézd, letérdelek -előtted és igy kérlek, higyj az eskümnek!… hidd el, hogy különb vagyok, -mint amilyennek a hir mond!… hidd el, hogy megmenteni akarlak, nem -elvesziteni!… és kérlek, könyörgök neked, légy őszinte! - -– Nem tudok egyebet mondani. Csak azt ismételhetem, hogy nem is sejtem, -miért vagyok itt. De hát mivel vádolnak? Neked tudnod kell ezt. - -– Összeesküvést fedeztek fel, mely a Barras életére tört. Azzal -vádolnak, hogy részes vagy ebben az összeesküvésben. - -– Én?! – álmélkodott a fogoly. – Én és összeesküdni?! Ugyan kikkel?! Egy -félesztendeje nem váltottam tiz szót senkivel a feleségemen meg a -gyermekeimen kivül. Csak otthon élek; valóságos remetévé lettem, aki -örül, ha nem lát embert. Összeesküdni a Barras élete ellen! De hiszen -nekem Barras vagy más zsarnok – tökéletesen mindegy! Utálom a ti -világotokat; tudni se akarok rólatok. A ti örökös marakodásotok, az a -szörnyű, esztelen vérengzés, amelyben ti a hatalmat, az érvényesülést, -vagy a kenyeret keresitek, engem undorral tölt el. Mi egyebet csináltok, -mint hogy meggyanusítjátok, megrágalmazzátok s aztán lemészároljátok -egymást, mindenkit, a ki az utatokban áll, a ki vetélytársnak látszik, a -kinek valami konc van a birtokában vagy a ki ugyanarra a koncra les, -amelyre ti?!… Mi egyebet csináltok, mint hogy nap-nap után -öltök-gyilkoltok, csak azért, hogy a másik helyet csináljon nektek vagy -hogy az a másik ki ne marjon a helyetekről?!… Mindenkire rákerül a sor -ebben az eszeveszett öldöklésben, mert ma ti faljátok fel a régieket, s -holnap uj emberek jönnek, a kik benneteket falnak fel! És ez a haza, a -szabadság, az előrehaladás nevében történik! De hát azt kivánná a haza, -a szabadság és az előrehaladás, hogy az emberek úgy pusztítsák egymást, -mint a fenevadak?! Hát bánom is én, faljátok fel egymást mindannyian, -hogy hírmondó se maradjon közületek! De én látni se akarom a ti -„közélet“-eteket, a melynek minden szép jelszó csúfjára nincs más célja, -csak: a zsákmány, meg a zsákmány, s a melyben nincs más változatosság, -mint hogy: mérgezett nyíllal, hátulról, orozva lövitek le az előttetek -törtetőket, vagy a mellettetek rohanó cimborának váratlanul kést döftök -a mellébe, vagy végre hirtelen visszalőttök arra, a kinek azt -kiáltottátok: „Utánam!!“… s a kiben joggal vagy minden alap nélkül rátok -leselkedő orgyilkost sejtetek. Több, mint két esztendeje visszahúzódtam -a ti világotokból az otthonomba; s nem érintkezem senkivel, mert -mindenkit utálok. Nem járok sehová, nem olvasok ujságot, nem nézek ki az -ablakomon az utcára, s igyekszem azokra az ártatlan gyermekes dolgokra -gondolni, a melyek nagyapáinkat foglalkoztatták, a szerencsésebb idők -embereit. „Esik, esik, pásztorlányka!…“ gyermekjátékokról álmodozom, a -mig ti folytonos öldöklésben kerestek hatalmat, sikert, kenyeret és -természetellenes kéjt. Tudod-e miből élek, több mint két éve?! Kis -szinházaknak és vásári bódéknak vidám komédiákat irok Arlekkinóról és -Kolombináról, mert arra, a mi körülöttem történik, gondolni se akarok! -És ha most itt állok előtted, ennek nem lehet más magyarázata, mint hogy -valami tévedés áldozata vagyok… összetévesztettek valakivel s nem sokat -törődnek vele, hogy ez vagy amaz pusztul-e el… vagy valaki megírigyelte -még az én nyomorult kis keresetemet is; rendes szokás szerint, -alattomban megrágalmaz és megvádol, hogy eltehessen láb alól, hogy -helyet csináljak neki, s hogy ezentúl ő irhassa azokat az ártatlan -játékokat, a melyekért most legszívesebben nekem fizetik a két -garasokat. - -– Becsületszavadra mondod, hogy nem vagy részes abban az -összeesküvésben, a mely Barrast akarta megölni? - -– Becsületszavamra mondom és ha akarod: a gyermekeim életére is, hogy -nem vagyok részes semmiféle összeesküvésben! - -– Akkor ne csüggedj. Barras kegyetlen az ellenségeivel szemben, de nem -rémlátó és nem esztelenül vérengző. Ki fogom deríteni az -ártatlanságodat, ha ez nem is lesz könnyű munka. Mert Barras azt mondja, -hogy bünösségednek a bizonyítéka a zsebében van. - -– Képtelenség. - -– Bizonyos vagy benne, hogy soha se írtál le vagy soha se mondtál róla -valamit, a mit az ellenségeid félremagyarázhatnak? - -– Bizonyos vagyok benne. Olyan keveset törődöm vele, hogy sohase -beszéltem róla senkivel; leveleket pedig nem írok. Alighanem ma, előtted -ejtettem ki először a nevét. Az a bizonyíték tehát csak valami -rágalmazó, hazug vád lehet, vagy ha az én írásomként szerepel, akkor -hamisítvány. Te magad sohase láttad ezt az iratot? - -– Nem láttam. Barras még csak igen röviden beszélt velem az ügyről. Azt -azonban tudom, hogy kik a vádlott-társaid. Várj. Megmutatom neked a -névsort. Ez téged nyomra vezethet. Meglehet a nevekből kitalálod, honnan -fúj a szél. - -A közvádló visszament iróasztalához, egy papirlapot vett elő, s lassan, -minden név után szünetet tartva, tizennyolc nevet olvasott le a -papirosról. - -A fogoly úgy bámészkodott rá, mint a ki sehogy se tudja megérteni, mit -akarnak vele. - -– Egyet se ismerek közülök – szólt aztán. – A legtöbbnek ma hallom -először a nevét. Mondom, csak tévedésből történhetett, hogy gyanuba -keveredtem. Összetévesztettek valakivel. Talán nagyon hasonlitok -valamelyik összeesküvőre, s a kém azt hitte, hogy engem lát, vagy -valamelyiknek a neve hasonlít az enyémhez; mért ne lehetne közöttük, a -kinek a vezetékneve is, a keresztneve is egyezik az enyémmel?! - -A közvádló más nézeten volt. - -– Én azt hiszem nem tévedés okozta, ha bajba keveredtél, hanem valami -nagy gonoszság áskálódik ellened. Ármány, mely el akar tenni láb alól, -mert útjában lehetsz, mert helyet kell csinálnod neki, a -hozzátartozójának, a kedvesének, nem tudom kinek. Vagy asszonyi -boszuállás. Inkább asszonyi boszuállás, mint akármi; valamelyik -elhagyott szeretőd ezerszeresen fizeti vissza, ha valaha rosszul bántál -vele. Mert Barras azt mondta nekem, hogy egy asszony árult el. - -– Egy asszony? Miféle asszony? Ki ez az asszony? - -– Hogy ki ez az asszony? Sejtelmem sincs róla, mindössze annyit tudok az -ügyről, a mit már elmondtam. De a Barras szavaira jól emlékszem. -Szóról-szóra ezt mondta: „Az összeesküvőket egy asszony játszotta a -kezemre“. Olyan asszony-e, a ki maga is részes volt, vagy olyan, a ki -csak kémszolgálatot teljesitett, – erről már nem szólt. - -– Mondom, hogy valami tévedés fojtogat. Lehet, hogy az összeesküvésben, -ha csakugyan volt ilyen, részes volt valami asszony is; lehet, hogy az -összeesküvőket ez a megbízhatatlan társuk vagy egy szoknyás kém árulta -el… de hogyan kerülök gyanúba, vagy éppen vád alá én, a ki nem tartoztam -közéjök?! Asszony!… Miféle asszonynak állhatna érdekében, hogy -elsöpörjön az utjából vagy hogy ilyen pokoli boszút álljon rajtam?! Már -régóta kivételképpen se fordulok meg leány- vagy asszony-társaságban. -Tíz esztendeje, hogy családos ember vagyok; két év óta alig mozdulok ki -az otthonomból; azelőtt se sokat érintkeztünk ismerősökkel, mindig -otthonülő életet folytattunk. Ha kimozdulok hazulról, a feleségem velem -jön. És már jó ideje, hogy még csak nem is beszélek más asszonynyal… már -tudniillik olyan asszonynyal, a ki eszembe juttatná, hogy ő asszony s -hogy én férfi vagyok. - -– Mióta házasember vagy, sohase voltak kedveseid? - -– Ugyan kérlek! Szép, jó, kedves feleségem van, akit szeretek… és hat -kis leányom, a kiknek kenyeret kell keresnem… aztán annyi dolgom, nem is -képzeled!… Örülök, ha gondoskodni tudok róluk és megszerezhetem, a mire -szükségük van. Ez az egyetlen gondolatom; az egyetlen vágyam, -igyekezetem. Nem keresek én örömet az otthonomon kivül, boldog vagyok, -ha otthon lehetek. - -– Tíz év óta soha egyetlenegyszer se csaltad meg a feleségedet? - -– Egyetlenegyszer igen. De csakis egyetlenegyszer; kétszer már nem. És -erről a jelentéktelen kalandról, a melynek sohase volt másnapja, nem -érdemes beszélni. - -– Mondd el ezt a kalandodat. Régen történt? - -– Pontosan meg tudom mondani, hogy mikor. Négy-öt nappal a legkisebb -lányom születése után; tehát éppen másfél esztendeje. Restif -könyvnyomtató mester egyik hivatalszobájában dolgoztam, a második -emeleten, az utcára néző nyitott ablaknál. Véletlenül kinéztem rajta, a -mi különben nem szokásom, mert már régóta nem igen érdekel, hogy mit -csinál a többi ember. A szemközt lévő ház második emeletének egyik, -hasonlóképpen nyitott ablakában csinos asszonyka könyökölt, a ki előbb a -járókelőket nézte, aztán elkezdett velem kacérkodni. Egyszerre egy -pamutgombolyagot dobott át a szobámba. A pamutgombolyaghoz -papiros-szeletke volt kötözve, s ezen két szó csábítgatott: „Jöjjön -fel“. Aznap jobbkedvü voltam, mint máskor. Nagy kő esett le a szivemről, -hogy a kis leány sok aggasztó jel után szerencsésen érkezett meg s nem -okozott semmi bajt; Restif mesterrel éppen akkor jó szerződést kötöttem; -a szűk utcába tavaszi napfény mosolygott be; sok nyomasztó érzés -kiállása után már nagyon szomjaztam valami kárpótlást; s aztán meg már -nem is lehetett visszavonulni… legalább szégyen nélkül nem volt rá mód. -Hát fölmentem. Ennyi az egész. - -– Akkor az asszony már megvolna. - -– Eh, ennek az asszonynak semmi oka se lehetett rá, hogy boszút álljon -rajtam! - -– Mit tudod te azt?! Azt mondod a kalandodnak nem volt másnapja. - -– Nem. A kaland után lelkifurdalást éreztem és elhatároztam, hogy el -fogok tűnni örökre. - -– Pedig megígérted neki az uj találkozót? - -– Semmit se igértem neki. Nem is volt szó erről. Sokszor látott -Restifnél; bizonyosan azt hitte, hogy akkor hí át, a mikor kedve tartja. -Én pedig egyszerűen nem mentem többet Restifhez; jobbnak láttam -elküldeni hozzá az írásaimat. - -– Ha nem is igértél semmit, azért mélyen sérthette ezt az asszonyt, hogy -nem akarod látni többé. Éppen ez az, a mit az asszonyok soha se -bocsátanak meg. Tudta, hogy ki vagy? - -– Tudhatta, mert ismert alak voltam a Restif utcájában. De biztosítalak, -hogy tévedsz. Ugy gondolkozol, mintha ez az asszony szeretett volna -engem. Szó sincs róla. Neki ez a kaland még jelentéktelenebb esemény -volt, mint nekem; mert míg nálam egyetlen kivétel, nála talán -mindennapos, legalább is megszokott valami az efféle románc. Különben -bár csak egyszer találkoztunk, jól ismerem ezt az asszonyt. Mondhatom: -tisztában vagyok vele. Mindenekelőtt sokkal jámborabb lélek, semhogy az -ilyen ördögi gonoszság kitelnék tőle. Azzal szemben sem volna képes -ilyesmire, akit a legjobban szeret s aki a legridegebben taszitotta el -magától. Inkább az érzelgésre hajlik, mint a boszuállásra. Fellengős -lélek, a ki szeret mindent, a mi szép, de még jobban szereti a -férfiakat. Az asszonyi gyöngesége határtalan; de ez a gyöngeség az -egyetlen hibája. - -– Olyan jól ismered? Tehát tudod, hogy kicsoda? - -– Tudom. Az igazi neve ebben a percben nem jut eszembe, de alighanem -hallottál róla. Egy vidéki ügyvéd felesége volt, de ettől megszöktette a -nemzetgyülés egy tagja, a ki Párisba hozta. Később összekülönbözött a -kedvesével és azóta temérdek kalandja volt. Most is ez a főfoglalkozása; -az üres óráiban pedig nagyon szerelmes regényeket ír, a melyekben sokkal -több a szerelem, mint az irodalom: Madame de Morency néven. Mondom, jól -ismerem – a könyveiből. - -– Valami kezd derengeni előttem… csakhogy ez, sajnos, éppen nem biztató -rád nézve. A nemzetgyűlésnek az a tagja, a ki Madame de Morencyt Párisba -hozta és aztán lerázta a nyakáról: Langlois-Montfort. Nos, nem -emlékszel?… csak az imént hallottad a Langlois-Montfort nevét. -Vádlott-társad; s Barras szerint: az összesküvők feje. Mondom, ez az -asszony pokoli boszút áll azokon, a kik valaha a faképnél hagyták! - -A fogoly egy pillanatig elgondolkozott. - -– Nem – szólt aztán – nem hiszem. Más fajtából való, nem abból, a melyik -halálos sértésnek találja, ha az udvarlója tovább áll. Maga is kedveli a -változatosságot, tehát megérti és megbocsátja, ha a kedvese olyan hamar -tova száll, mint a pillangó. Hallgasd ki s meg fogsz győződni róla, hogy -nem neked, hanem nekem van igazam. Rendeld ide; ürügyet könynyen találsz -rá, hogy mért hallgatod ki. - -– Ezt megtehetem… azaz, hogy… most jut eszembe!… Nem, szegény fiú, nincs -szerencséd! - -A közvádló elkáromkodta magát. - -– Mért nincs szerencsém? - -– Mert mégis csak nekem van igazam, a mikor azt mondom, hogy: ez a nő a -vádlód! És mindjárt nem fogsz vitatkozni velem, ha megtudod, hogy… A -Morency! Persze, hogy a Morency! Most már mindent értek! - -– Mit tudsz róla? Mi jutott eszedbe? - -– A Morencyt, barátom, nem hallgathatom ki. Ide s tova egy hete, hogy -nincs Párisban. Megszökött s azóta már bizonyosan eljutott Angliába, a -honnan aligha csábítjuk haza. A kedvedért semmi esetre sem fog -visszajönni. De talán jobb is ha nem jön vissza, hanem ott marad, a hol -van, Londonban, vagy ördögtársai között, a pokol fenekén. - - -II. - -Az éjszakai feketeség már sötétkékre vált s a fogoly még nem aludt. -Felbámult a magasba, börtönének ablakára, amely mögött, kivül az utcán, -időnkint munkába siető hajnali alakok haladtak el. - -A hat kis lány… azok még nyugodtan alusznak otthon. De, majd aztán, mi -lesz velök?!… - -És az a szegény asszony, aki nem vétett senkinek és nem tehet semmiről!… - -Hol reménykedett, hol kétségbeesett. - -Akármilyen bolond időket éltek, el kell-e pusztulnia, ennyire -ártatlanul?!… - -Neki, – aki a legmesszebbre huzódott a politikának nevezett -érdekharcoktól!… Neki – a remetének, aki nem keveredett bele az -általános marakodásba!… Neki – talán az egyetlen embernek – aki nem -ármánykodott, nem fenekedett, nem agyarkodott, nem küzdött, még csak nem -is orditozott senki ellen, aki senkit se gyűlölt, mert mindenkit -megvetett, aki borzadt a vérszagtól s attól az embertelenségtől, attól a -rémes öldökléstől, amely egy idő óta, ugy látszik, életszükséggé, -életföltétellé vált, aki undorodott attól a kenyértől, amelyre embervér -frecscsent!… Neki, az egyetlennek, aki félrevonult a tülekedők, a -törtetők, a verekedők, az egymásnak gáncsot vetők, az egymás torkát -fojtogatók világából, azok világából, akik lebicskázzák egymást, hogy -kiragadhassák a másik szájából a félig megrágott kenyeret!… aki soha se -akart egyebet, mint békében, csöndesen dolgozgatni, másnak nem ártó, -mást nem rontó, mást meg nem mérgező munkából élni meg!… aki megélni is -csak azért akar, hogy eltarthassa a családját! - -És ime, úgy látszik, mégis el kell puszulnia. Megöli a buta véletlen. -Valami otromba tévedés. - -Vagy azért kell meghalnia, mert egyszer, egyetlen egyszer vétett az -ellen a hűség ellen, amelylyel annak a szegény asszonynak tartoznék?! És -így nem a véletlen ront rá, hanem a nemezis?! - -De hát éppen neki kell lakolnia egy olyan megfelejtkezésért, amelyen a -többiek csak mosolyogni tudnak, abban a világban, ahol semmi se -szokottabb, közönségesebb és mindennaposabb, mint az ilyen -megfeledkezés?!… Százezer meg százezer férfi közül, akiknek legtöbbje -csak ennek a megfelejtkezésnek él, éppen neki kellene meglakolnia, neki, -aki talán mindegyiknél kevésbbé hibás?!… - -És ilyen keményen kellene lakolnia azért, amit más büntetlenül követ el -számtalanszor, vagy amiért más csak bosszúsággal, a legrosszabb esetben -családi perpatvarral bünhődik?!… Bár az a szegény asszony, az egyetlen, -aki ellen vétett, olyan örömest megbocsátana!… Bár a bűnhődése ennek a -szegény asszonynak lesz a legfájdalmasabb!… Bár a nemezis ezt a szegény -asszonyt még jobban fogja sujtani, mint őt magát, és nemcsak a -legjobban, hanem a legtovább is, talán az egész életén át?! - -Nem lázítja-e fel az értelmet, hogy _ezért_ kellene elpusztulnia?!… De -ha nem ezért pusztul el: úgy ártatlanul fog meghalni semmiért, a buta, -vak véletlen rosszakaratából, csak azért, mert a balszerencse, amely -mindig üldözte, most egész súlyával zuhan rá… éppen ő rá zuhan, noha -találhatna erre érdemesebbet is!… - -Nem, nem. Ha tévedésből kellene elvesznie, ez nagyon ostoba dolog volna. -Még ezekben a bolond időkben is tulságosan ostoba dolog. - -Az élet tiltakozott benne az ellen, hogy elhigyje, amivel a sors -fenyegetőzik. - -Hát bele lehet ebbe nyugodni?!… - -Megint reménykedni kezdett. - -Meg fogják menteni. Ki fogják deriteni az ártatlanságát. A barátja -hatalmas ember és igaz barátnak mutatkozik. - -Ha tudta volna, hogy ez a hatalmas ember azóta már a szomszédos cellában -viaskodik az álmatlansággal s azt nézi, amit ő: hogy odafenn, a -magasban, a börtönablak mint válik kékszinüről szürkévé és szürkéről -fehérré!… - - -III. - -– Nagyon melegen véded a barátodat – szólt Barras, amikor a közvádló -elmondta neki, amit Norvins de Belleval megmentésére szükségesnek -tartott. - -– Sok jót tett velem, amikor üldözött vad voltam. Mentegetném akkor is, -ha bűnösnek tudnám. De amiket elmondtam, téged is meggyőzhetne arról, -hogy ártatlan. Jól ismerem, a gyermekkora óta; maga az egyeneslelkűség -és a becsületesség. Ha részese lett volna az összeesküvésnek, nem -tagadná le. Egyebet akkor se csikarunk ki belőle; de a bűnösségét -megvallotta volna az első szóra. Mindaz, amit elfogulatlan tanúk -mondanak róla, egybehangzik a védekezésével. Kétségtelenül -megállapitható, hogy már nagyon régen visszahúzódott minden olyan -helyről, ahol a közügyek csak szóba is kerülhetnek; soha se vett részt -összejövetelekben; nincsenek cimborái; nem tartozik azok közé, akik -minduntalan összedugják a fejöket, mindig elégedetlenkednek s mindenki -ellen ármánykodnak; csak az otthonában élt; jóformán ki se mozdult -hazulról. - -– Hm. És ez bizonyossá teszi előtted, hogy ártatlan? - -– A gyermekei életére esküdött meg nekem, hogy nem vett részt semmiféle -összeesküvésben. - -– És mégis hazudott. - -– Nem esküdött volna a gyermekei életére. - -– Eh, amikor valaki másképpen már nem képes megmenteni a bőrét, -megesküszik akármire. Tudja, hogy a szavak nem ölnek. Nem, nem érdemes -beszélni erről. Értem, hogy szeretne menekülni, de előttem hiába -erősitgeti az ártatlanságát, mikor bűnösségének a bizonyitéka itt van a -zsebemben. - -– És mi ez a bizonyiték? - -– Megmondom neked, hogy nyugodtabb legyen a lelkiismereted. Kétségtelen, -hogy a Morency részese volt az ellenem szőtt összeesküvésnek; az is, -hogy az összeesküvők az ő szállásán tartották az összejöveteleiket. Mind -ez világosan kiderül a Morency levelezéséből. Nos, a Morency papirosai -között megtaláltam az összeesküvők névsorát is; ez a névsor a Morency -kezeirása és ez az áruló irás itt van a zsebemben. - -– Az összeesküvők névsora? - -– Az összeesküvők névsora. - -– Azt gyanitom, valami nagy tévedésben vagy. Norvins de Belleval nem -hazudhatott nekem. Elmondta azt is, hogy ismeri a Morencyt és volt nála -egyszer. De csak egyszer és akkor se rólad volt szó, hanem – -szerelemről. Lehet, hogy a Morency csakugyan ármánykodott ellened, de -hogy a szerelem sokkal gyakrabban foglalkoztatta, mint a politika, az -egészen bizonyos. - -– Tévedésről szó sem lehet. Az összeesküvők névsora kétségtelenül a -Morency kezeirása… - -– Ez az irás hazudhatik. A Morency talán szándékosan keverte gyanuba -azokat, akiken akármiért, talán mert megsértették, visszautasitották -vagy elhagyták, bosszut akart állani. Az ilyen asszonytól minden -kitelik. - -– Mondom, nem érdemes erről beszélni. Beszéljünk arról, ami engem jobban -érdekel. Hogy egy idő óta nagyon tüzesen védelmezed az ellenségeimet. Ez -már a harmadik eset. Őszintén szólva, nagyon különösnek találom, hogy ez -rövid időn harmadszor történik. Ha nem akarod elvesziteni a bizalmamat, -azt ajánlom, hogy ez negyedszer ne történjék. És most hagyj magamra. - -Olyan furcsán nézett a közvádlóra, hogy ennek, mialatt lement a lépcsőn, -ez a gondolata támadt: - -– A legokosabb alighanem az volna, ha egyszerűen futásnak erednék és meg -se állanék addig, amig el nem érem az angol hajót. - -De minden áron meg akarta menteni barátját. És maradt. - -Rosszul tette. Még akkor este elfogták. Nem adtak tudtára semmit, de -kitalálhatta, hogy mi történt. Megfosztották a hivatalától, s pört -inditanak ellene, azon a cimen, hogy szövetkezett Barras – tehát a -köztársaság – ellenségeivel. Barras csak azért állott szóba vele, hogy -meg ne szökjék. - -Hanem a közvádló nem élt remete-életet, mint Norvins de Belleval. Voltak -hivei, barátjai és érdektársai, akik még szerepet szántak neki. És hivei -szövetségesekre találtak a Barras ellen ármánykodókban, akik -valamennyien szabad lábon voltak, mert Barras, tévedésből, nem az -igaziakat fogatta el és csukatta le. - -A szövetségesek csakugyan ki is szabaditották emberüket. Másfél hónappal -később, közvetlenül az után, hogy kihallgatásra vitték birái elé, őrei -nem szállitották vissza börtönébe, hanem elhajtattak vele Vincennes -felé, Páris város kapujánál felmutatták a hamis, de kifogástalannak -látszó igazoló irásokat, majd álruhát adtak a fogolyra, ellátták -Angliába szóló, hamis útlevéllel, elvitték az első postakocsi-állomásra, -ahol egy hű emberük a szökevényt beültette a postakocsiba, aztán a -börtön kocsijával visszafordultak Páris felé s örökre eltüntek a -világból. - -A börtön kocsiját később megtalálták a vincennesi erdőben. Megtalálták -az igazi őröket is, felpeckelt szájjal, összekötözötten, egy párisi -korcsmában. De a vakmerő szöktetőknek nyomuk veszett. - -Barras nem is kerestette őket sokáig. Ekkor már temérdek baja volt; -lépten-nyomon ellenségre bukkant. Örült, ha elbánhatott azokkal, akik -jelentkeztek; s nem kereste azokat, akik már eltüntek. - -A szökevény szerencsésen eljutott Angliába. - -Ott megtudta, hogy időközben – még a kiszabadulása előtt – véget ért az -a pör, amelyet Barras Langlois-Montfort és társai ellen inditott. Mind a -tizennyolc vádlottat halálra itélték és kivégezték: Norvins de Bellevalt -is. - - -IV. - -Egy héttel később, amint London utcáin sétálgatott, szembe jött vele a -Morency. - -Elfordult és át akart menni az utca másik oldalára. - -De a Morency megszólitotta. - -– Savinien – kérdezte a szép asszony – miért nem akar rám ismerni és -miért néz rám igy?!… - -– Asszonyom, – felelt Savinien – annak a nőnek, aki elárulja összeesküvő -társait, hogy megmentse a tulajdon életét, talán még meg lehet -bocsátani… főképpen azért, mert: ugy kell azoknak, akik asszonyra bizzák -a titkukat!… de annak a nőnek, aki gyanuba kever, megvádol ártatlanokat, -csak azért, hogy boszut álljon rajtok, – nem tudom, miért – annak a -nőnek én nem tudok megbocsátani. - -– Megőrült?! – álmélkodott a Morency. – Miféle összeesküvésről beszél?! -Miféle árulásról?! Ártatlanokról, akiket boszuból gyanuba kevernek, -megvádolnak!… Nem értem. - -– Tagadja, hogy részes volt abban az összeesküvésben, mely Barrast meg -akarta fosztani a hatalmától?!… Tagadja, hogy amikor neszét vette a -bajnak s megszökött – már akár ijedtségből történt ez, akár azért, mert -kezdettől fogva igy tervezte – kiadta összeesküvő társait az -ellenségnek, mert áruló iratokat hagyott a lakásán?!… Tagadja, hogy… - -– Várjon… nem tudok ennyi kérdésre egyszerre felelni… Mit beszél -össze-vissza?!… Nem tagadom, hogy részes voltam az összeesküvésben; -gyűlölöm ezt a Barrast… Az is igaz, hogy megszöktem, mert a társaim -figyelmeztettek, hogy baj van… ők maguk kértek erre, amikor Barras -gyanakodni kezdett, hogy nálam tartják az összejöveteleiket… De nem -árultam el senkit… nem is értem, mért vádol ezzel… hiszen összeesküvő -társaimnak semmi bajuk!… Valamennyien szabadon járnak-kelnek, ki itt -Londonban, ki otthon Párisban!… - -– És Langlois-Montfort meg tizenhét társa?!… Köztük Norvins de Belleval, -aki nekem nemcsak a barátom volt, hanem a jóltevőm is, szinte a -testvérem?!… - -– Engem vádol a halálukkal?! De hát mit tehetek én róla, hogy Barras -elitéltette és kivégeztette őket?! - -– Norvins de Bellevalt, Langlois-Montfort-t, meg a többieket azért -végezték ki, mert az ön papirosai közt megtalálták a Barras ellen -összeesküvők névsorát s ezen az áruló papiroson, amelyen rá kellett -ismerni az ön kezeirására, tizennyolc név volt: Norvins de Belleval, -Langlois-Montfort, meg a többiek neve. - -– Ó, ó, ó!… Mily szörnyü tévedés!… De hát gondolhattam-e rá, amikor -hirtelen menekülnöm kellett, hogy micsoda irkafirkák maradnak a -lakásomon?! Ez a névsor nem az összeesküvők névsora volt, hanem azoké, -akik valaha a szeretőim voltak! - - - - -A BARÁT VIZET PRÉDIKÁL. - -Polikárp atya gyönyörü prédikációt tartott a szesz hatásáról. Dörgő -hangon ítélte el azokat, a kik, noha Isten képére vannak formálva, nem -átallják a pálinkától disznókká aljasodni, s a hivek megtisztult -lélekkel, nemes szándékban gazdagon s ajkukon Polikárp atya dicséretével -hagyták el a templomot. - -A perjel nem győzte magasztalni a jeles szónoklatot, a többi barát se -fukarkodott az elismeréssel s ez a rendkivüli hatás fölötte jókedvüvé -tette Polikárp atyát. Örömében nagyon is sokat talált behörpinteni Tokaj -borából; olyan sokat, hogy végre a refektórium asztala alá bujt s -kukorékolni kezdett, azt erősítvén, hogy ő voltaképpen kakas, a kinek -most már kutyakötelessége a hajnal közeledtét hirdetni. Nem tudták a -fejébe verni, hogy nincs a szemétdombon, s hogy voltaképpen most is csak -Polikárp atya volna; reggelig kukorékolt. - -Mikor kijózanodott, jelentkeznie kellett a perjelnél. A perjel tudtára -adta, hogy tekintettel a szónoklattal szerzett érdemre, ez egyszer -elengedi a büntetést; de a feddő szavakat természetesen nem engedhette -el s csodálkozással elegyes szemrehányással kérdezte, hogy ugyanaz az -ember, a ki oly ékes szavakat talált az iszákosság megbélyegzésére, -hogyan felejtkezhetett el magáról ilyen rettenetesen? - -– Miért ittál olyan sokat? – kérdezte. – És éppen te?!… - -Polikárp atya megvakarta a feje bubját; s csakugyan sikerült előkaparnia -a legjobb mentséget. - -– A tisztaság okáért ittam – magyarázgatta bünét. – Két rossz közül -kellett választanom, hát a kisebbik rosszat választottam. Meggyónom -neked, lelki atyám, hogy hébe-hóba, olykor elfog a kisértés, vétkezni az -asszonyi állat által, ilyenkor csak egy módot tudok elüzni a gonoszt: ha -italba fojtom. - -– Rosszul védekezel, Polikárp fiam – felelt a perjel. – A tapasztalt -pogány szerzők mindig azt erősitették s a tudósok könyvei is arra -tanitanak, hogy Ceres, Bacchus és Venus együtt járnak. Az ital nem hogy -védelmet nyujtana a testiség ellen, ellenkezőleg, testiségre csábít. - -– Igen, ha oktalanul keveset iszik az ember – felelt Polikárp atya. De -ha a kisértések közt vergődő, bölcsen, sokat iszik, akkor megfelejtkezik -mindenről, tehát a bünről is. És én ilyen jó szándékból, mondhatnám: -szent célból ittam sokat… hogy a nagyobb bűnt kiverjem a fejemből… ami -sikerült is. - -– Máskor, – ítélt a perjel – ha megint elfog a kísértés, folyamodjál -inkább az imádkozáshoz. Bizd magad a gondviselésre. Ha segít az imádság, -nem kell magadnak szemrehányást tenned; ha nem segít… még akkor is -meglesz az a mentséged, hogy a helyes uton kerested az égi kegyelmet és -ez a mentséged meg fogja szerezni a bocsánatot. De ne válaszd a bizonyos -bűnt attól való féltedben, amely bizonytalan. - -– Igenis – felelt Polikárp atya. - -És nem sokára jelentkezett, hogy ismét prédikációt szeretne tartani, -amely kivánságát természetesen örömest teljesítették. - -Ez alkalommal Polikárp atya ujból a szesz káros hatásáról szónokolt, de -most nem a pálinka, hanem a borital veszedelmeit ecsetelte élénk -szinekkel. „A sok a jóból is megárt!“ – dörögte. - -A perjelnek tetszett a beszéd. - -– Látszik, – dicsérte magában Polikárp atyát – hogy a tapasztalás és -igaz megbánás szól belőle. Őszinte szánom-bánom és hozzáértés; -mindenkinek látnia kell, hogy ez az ember tudja, mit beszél. Büne tehát -nem volt egészen hiábavaló. Ha ártott is vele magának, egyben -járatosságot szerzett arra nézve, hogy miképppen kell helyes irányba -téríteni a tapasztalatlanokat. - -S nem győzte áldani a gondviselést, mely ugy intézkedik, hogy semmi se -vesszen kárba, még a rossz se. - -De óvatosságból nem szólt Polikárp atyának. Félt, hogy Polikárp atya -elbizakodván, ugy jár, mint a multkor. - -Bölcs előrelátás volt, mert Polikárp atya, társainak hizelgő szavait -hallva, a sikerült beszéd örömére ismét nagyon sokat szedett magába -Tokaj nemes nedüjéből s alig végződött el a vacsora, máris az asztal alá -gurult. - -Ezuttal azonban nem kukorékolt, hanem bömbölt, azt állítván, hogy ő -oroszlán. - -Másnap persze felelnie kellett bünéért. - -– Miért ittál megint? – kérdezte a perjel. - -– Elkeseredésből – mentegetőzött Polikárp atya. – Mind a két lábom tele -van tyukszemmel, a melyek járásközben minduntalan kinoznak. És ez a -testi szenvedés eszembe jutatta lelki szenvedéseimet. Hogy hiába -iparkodom, nem tudok szert tenni a lelki tökéletességre. És ennek az -átkozott italnak megvan az a tulajdonsága, hogy minden szenvedést -felejtet. Minél többet iszik belőle az ember, annál jobban vigasztal. -Mikor már nagyon sokat ittam, ugy éreztem, hogy olyan erős vagyok, mint -az oroszlán, és olyan szent, mint az evangelista. Nem éreztem a -tyukszemeimet; csak az üdvözültek lelki békéjét éreztem. Ezért a néhány -percnyi szent boldogságért ittam. Én vétkem, én legnagyobb vétkem! - -– Igen, – felelt a perjel – ennek az átkozott italnak megvan a nevezett -tulajdonsága… de azért a kis mámorért mily váltságot fizetsz s mily -uzsorakamatokkal!… Néhány percnyi jóérzésért egész napi fejfájással, -testi és lelki romlással adózol. Máskor, ha lelked szenved, keress -gyógyulást az imában; ha pedig a tyukszemeid kinoznak, vágasd ki. Most -pedig, hogy jobban emlékedbe vésd tanácsomat, egy napig celládban -elmélkedel és bőjtölni fogsz. - -– Igenis – felelt Polikárp atya. - -Mikor legközelebb ujra Polikárp atyának kellett a prédikáló székben -megjelennie, a perjelnek már egy cseppet se tetszett, hogy Polikárp atya -ismét a szesz káros hatásáról dörög. - -Pedig Polikárp atya ez alkalommal a tárgynak egy eddig még nem -részletezett új fejezetét fejtegette és igen józan dolgokat mondott. Azt -magyarázta, hogy a mértékletes, de rendes borivás még veszedelmesebb, -mintha az ember nagyritkán ki-kirug a hámból, mert a méreg rendszeres -használata biztosan megőrli a testet és a lelket. - -De a perjel jól sejtett. Polikárp atya a harmadik szónoklat örömére is -átadta magát a borital élvezetének s nyilván azért, hogy a mértékletes -ivás veszedelmét kerülje, annyit nyakalt be a tokajiból, hogy végül -teljesen elázott s ismét csak az asztal alatt végezte. Ott azt -erősítgette, hogy ő nem ember, hanem szamár, amely kirug a hámból és -virradatig rugódozott, „I-á“-t kiáltozva. - -– Miért ittál újra, szerencsétlen? – kérdezte a perjel másnap, amikor -Polikárp atya, kialudván mámorát, megjelent előtte, hogy megtudja, minő -vezeklés vár rá. – Megint elő tudsz állani valami új mentséggel?! - -Már kiváncsi volt rá, hogy Polikárp atya miképpen igyekszik igazolni -menthetetlen viselkedését, mely senkinél se volt érthetetlenebb, mint -éppen annál az apostolnál, aki minden szép szavával, egész életén át -folyton a szesz ellen küzdött. - -– Tudományszomjból ittam – rögtönözte a védekezést Polikárp atya. – A -szesz kétségtelenül méreg, de a tudomány a mérget is gyógyitó szerré -tudja szelidíteni, a kellő adagolással. Mert minden Isten ajándéka. A -mérget is azért adta, hogy megismerjük, gyógyító szerré változtassuk és -hasznunkra fordítsuk. Azért ittam, hogy tapasztalatot szerezzek, hogy -megismerjem, melyik az az adag, amely a szesz mérgét gyógyító szerré -nemesíti, de sajnos, elvétettem az adagolást. - -– Hazudsz, gazember! – kiáltott a perjel. – Nem a tudományt szomjaztad -te, hanem a részegség adta mámort! De nem is kerülöd ki a méltó -büntetést, mert, ime, egy hétig eltiltalak minden husételtől! - -Sajnos, ez a szigorú büntetés se javitotta meg Polikárp atyát. Alig hogy -elmondta negyedik prédikációját, amelyben ragyogó szavakkal fejtette ki, -hogy úgy a mennyországra, mint a földi boldogságra csak azok tarthatnak -számot, akik tökéletesen meg tudják tartóztatni magukat a szesz -élvezetétől, még a legcsekélyebb mennyiségű szesz élvezetétől is – -megint leitta magát a sárga földig. - -Ezuttal azonban az asztal alatt azt mondta, hogy ő őszinte disznó, tehát -hagyják őt békében. - -És reggelig röfögött; nyilván azt képzelte, hogy sárban fekszik. - -A perjel most már nagyon haragudott. - -– Szeretném tudni, – szólt, mikor a szégyenkező Polikárp atya beállított -hozzá, bocsánatot és kegyelmet kérni – találsz-e most is valami új -mentséget?!… Miért ittál megint?!… Meg tudnád mondani? - -Polikárp atya megkaparta a feje búbját; de immár nem talált ott semmi új -mentséget. - -Olyan sokáig keresgélte a feleletet, hogy a perjel megismételte a -kérdést: - -– Miért ittál? - -A perjel hangjában annyi volt a fenyegetés, hogy Polikárp atyának -hirtelen nagy elhatározása támadt. Ha az ember nem talál elfogadható -hazugságot, nincs okosabb, mint az őszinteség. - -Behunyta a szemét és elszántan felelt: - -– Mert inni jó. - -A perjel azt hitte, hogy nem jól hall. - -– Mit mondtál? - -De Polikárp atyának a hite erős volt és ha már hozzáfogott, hát meggyónt -egészen. - -– Mert inni jó – ismételte. – A bor Isten adománya és nem vagyok az -első, aki ezt az ajándékot megbecsüli. Noé is jónak találta a bort, -azért mégis kegyelmet talált Isten előtt. És ha jó, hát nem lehet arra -való, hogy használatlan maradjon. Ha az oktalanoknak nem kell, ha -vannak, akik ott hagyják, ahol van, részvétlenül: én megiszom, -részvétből. Vagy mások élvezzék? A bűnösök? Netalán a hitetlenek? Miért -ne élvezzem én, az igaz? - -– És ezt te mondod, – szörnyűködött a perjel – te, aki oly szép -beszédekben ítélted el a részegeskedést?! - -– Én most is elítélem a részegeskedést – felelt Polikárp atya bátran. – -De az igazság isteni és az ember gyarló. És az én gyarlóságomnak megvan -az a mentsége, hogy akármilyen esendő vagyok, azért mégis az igazságért -küzdök. Ha magam elbukom is, minden csekély erőmből rajta vagyok, hogy -legalább másokat visszatartsak a bűnbeeséstől, hogy legalább másoknak -felnyissam a szemét és megmagyarázzam a tapasztalatlanoknak, milyen -romlásba vezet az ital. Már csak ezért is megérdemlem a bort. Mert a bor -néha a sátán fegyvere, amelylyel bűnbe és romlásba csábítja a gyöngét, -de a bor azért valójában, a maga jóságában, mégis csak az Isten -ajándéka, amelylyel megjutalmazza az igazságért küzdőt, a jóért buzgót, -a tisztalelküt s a mértékletest. - -– Magad mondtad, hogy a mértékletes ivás még biztosabban megőrli az -embert, mint a szórványos kicsapongás. - -– Nem őrli meg. Vagy legalább nem őrli meg jobban, mint más… mert hisz -az egész élet folyton őröl bennünket. És én ezt csak azért mondtam, hogy -az emberek ne mértéktelenkedjenek; s ha azt mondom, hogy a mértékletes -ivás is bűn, akkor beérik a mértékletességgel. - -A perjel elgondolkozott. - -– Hát eredj – szólt aztán – és hirdesd az igazságod! Talán bűnöd is a -gondviselés rendelése… Talán csak arra való, hogy annál nagyobb -tehetséggel tudd magasztalni az erényt és távol tartani másoktól a -rosszat… Mindenesetre levezekelsz valamit a bűnödből, ha – akármilyen -gyarló vagy – hathatósan tudod hirdetni az erényt, az élvezetektől -tartózkodást, a tűrni, lemondani és nélkülözni tudást, mely minden élet -és egészség forrása! - -És Polikárp atya tovább is akkora tűzzel, annyi lelkesedéssel, olyan -szép szavakkal szónokolt a szesz ellen, akkora hatással, olyan sikerrel -prédikálta a vizet, csak a vizet!… hogy nemsokára megalakíthatta az első -antialkoholista szövetséget, a Minden Szesztől Tartózkodók Egyesületét. - - - - -HOSSZU ÉLET. - -A százéves embert felkereste az ifju, aki félt a haláltól. - -– Bölcs ember hirében állsz, – szólt az ifju, – azt mondják, több vagy -száz évesnél és ez bizonyára a bölcseséged mellett bizonyit… - -– Mit kivánsz? – kérdezte az aggastyán. – Ifju vagy… tied a legnagyobb -kincs a világon… mit akarsz tőlem, akinek nincs egyebe a százévemnél?!… - -– Félek a haláltól, – felelt az ifju, – és szeretnék sokáig élni. -Eljöttem tehát, hogy tanácsot kérjek tőled. Mondd el nekem, felebaráti -szeretettel: mit kell tenni az embernek avégből, hogy sokáig élhessen? - -– Látom, hogy sajnálatraméltó vagy – szólt a százéves, – mert nem vagy -olyan fiatal, amilyennek látszol. Azért szivesen segitenék rajtad. De -lásd, noha kenyerem javát már megettem… sőt minden kenyeremet megettem, -mert most már egyáltalán nem tudom megrágni és megint csak tejen élek… -eddig még soha sem hallottam, mit tehet az ember avégből, hogy sokáig -élhessen. Azaz, hogy… most jut eszembe… ifju koromban azt hallottam -egyszer, hogy aki sokáig akar élni: imádkozzék. Próbáld meg!… -imádkozzál!… Ez ártani semmiesetre sem árt… s hátha jó a recept?!… nem -lehetetlen, hogy a magasságban lakók meghallgatják és teljesitik az -óhajtásodat. - -Az ifju hitetlenül rázta a fejét. - -– Jóllehet még fiatal vagyok, – szólt, – már is sok embert ismertem, -akik hiába imádkoztak a hosszu életért. Azért azt hiszem, a magasságban -lakók nem törődnek az ember életével; ugy látszik, a gondviselés rábizta -az emberre, hogy: a tulajdon életével csak törődjék, bajlódjék ő maga!… -ugy sincs egyéb dolga! De nem is azért jöttem, hogy ilyen receptet -kérjek tőled… az imént rosszul tettem fel a kérdést. Azt mondanád el -nekem, kérlek: mit kerüljön, mit ne tegyen az ember, hogy sokáig -élhessen? - -– Erről én még sohase gondolkoztam, – felelt a százéves. - -– Ugyan, ugyan!… – kételkedett az ifju. - -– Legalább nem emlékszem, hogy valaha gondolkoztam volna erről, – -folytatta az aggastyán. – Engem soha se érdekelt az, ami téged izgat… és -ugy találtam, hogy csak igen kevés embernek van oka rá, hogy ezzel a -kérdéssel foglalkozzék. A kivételek talán okosan cselekesznek, amikor -azon tűnődnek, ami nekik is, neked is rejtelem, de ha igen sok ember -töri ezen a fejét, annak már semmi értelme. Mert hiszen igen kevés ember -hal meg. - -– Csúfolodol velem?!… – botránkozott az ifju, – vagy meggyöngült az -elméd és már nem tudod, hogy mindenki meghal?!… - -– Igen, – magyarázta szavait a százéves, – végül mindenki meghalna, ha -ugyan hozzájuthatna ehhez a kivételes szerencséhez… De csak igen kevés -ember jut hozzá… Ugy értem, hogy: természetes halállal… a természet -rendeléséből. Vagy hogy még érthetőbben mondjam: igen kevés ember hal -meg pusztán azért, mert a gondjára bizott gép már nem tud szolgálatot -teljesiteni… mert a szervezete már nem birja tovább azt a munkát, melyet -az élet megkiván. - -– Csak nem képzeled, – kérdezte az ifju, – hogy az elemi csapások, a -balesetek, a háboru, a gyilkosság vagy más erőszak… mindez több embert -pusztit el, mint amennyi természetes halállal hal meg?!… - -– Kétségtelen, – vitatkozott a százéves, – hogy az elemi csapások, a -balesetek, meg a sokféle erőszak, mindez igen sok embert pusztit el. De -a többiek közül is csak igen kevés ember hal meg. - -– Hát mi történik velök? – álmélkodott az ifju. - -– A legtöbbet megölik a többiek, minden erőszak nélkül. Aztán igen sokan -maguk ölik meg magukat. És csak egy kis maradék hal meg. - -– Olyan sokan volnának, akiket a többiek lelketlensége öl meg, ha nem is -erőszakkal?!… - -– Ez az emberiség legnagyobb része, – felelt a százéves komolyan. – Azok -közül, akiket ma élőnek látsz, a legtöbbnek ez a sorsa. Sok embert már -előre megöltek, mert elődeiknek a lelketlenségéből félholtan jöttek a -világra. Temérdek gyermeket öl meg szülőinek gondatlansága, vagy az -oktalansága, a legtöbször e kettő együtt. A felnőttek közül azokat, -akiktől az idegen érdek, érdekszövetkezet vagy érdekhálózat, az ármány -vagy a boszuállás, leggyakrabban a haszonlesés, vagy ha csak a rideg -részvéttelenség is, elvonta az életfentartás, a táplálkozás lehetőségét, -– bizony a többiek ölték meg, ha nem is erőszakkal. Aztán azok, akiknek -a szivét repesztették meg, vagy mondjuk: akiknek az idegeit halálthozóan -gyötörték meg mások, idegenek, vagy közelállók… azok, akiket a -hatalmasabbak kegyetlen életfelfogása kergetett az öngyilkosságba… és ki -tudná elszámlálni mind az effajta eseteket?!… ezeket bizony mind a -többiek ölték meg, ha a halottakon nem is látszik meg az emberölésnek -semmi külső jele. Az öreg emberek legtöbbjét például, ugy vettem észre, -a fiatalabbak türelmetlensége, mohósága, rideglelküsége üzi, bolygatja, -izgatja és tuszkolja ki a világból… egy kis segitség vagy csak egy kis -kimélet is elég volna nekik rá, hogy sokkal tovább éljenek. Bizonyára -akad köztük, aki valaha maga is részes volt sok titkos emberölésben s -ilyennek a haldoklását látva, csak nemezisnek vagy tanuja… de majdnem -mindannyian titkos emberölés áldozatai. És a legtöbb halálesetben, ha -megkeresed a rejtőzködő okokat, megtalálod a titkos emberölést. Annak -tehát, aki sokáig óhajt élni, mindenekelőtt azt kellene tanácsolnom: -„Őrizkedjél a többi embertől, s a legjobban talán azoktól, akikhez -hajlandóságot érzesz!…“ - -– Az ember társas állat, – nyögte az ifju. - -– Igen, – folytatta az aggastyán, – ugyanabban van az ereje, amiben a -gyöngesége. De ha el is zárkózhatnál a többiektől, elbujhatsz-e magad -elől?! És magadban is veszedelmet hordasz; mert akármilyen jóindulattal -vagy különben magad iránt, a tulajdon életednek te magad vagy egyik -legnagyobb ellensége. Talán a gondolkozásodban rejtőzik, ami meg fog -ölni, talán az érzéseidben; néha a szenvedélyeidben, néha csak az -életmódodban; meglehet, a vigyázatlanságod lesz a gyilkosod, meglehet -éppen a tulságos óvatosságod. Szóval, ha nem a többiek ölnek meg, -valószinü, hogy magad fogod megölni magadat; az egyik tudatosan rontja -meg magát, a másik öntudatlanul, de az emberiségnek csak egy elenyészően -kis töredéke az, amely kikerüli mindezt a veszedelmet és természettől -hal meg. - -– Tehát abban a véleményben vagy, – tűnödött az ifju, – hogy az ember -minden ellensége közül a természetes halál a legtürelmesebb?!… - -– Igen, – magyarázgatta hitét az aggastyán, – a halál ólomlábon jár és -nemcsak nesztelenül, hanem egyszersmind nagyon lassan végzi a munkáját. -Nem siet, talán mert tudja, hogy kevés munka jut rá; ennek a nagyját -elvégzik helyette segitőtársai: az elemek is, de különösen maguk az -emberek. Azért én soha se rettegtem a kaszás csontváztól és eddig még -nem gondolkoztam arról, hogyan kellene távol tartani. Az igaz, hogy most -már ideje volna ezzel a kérdéssel is foglalkoznom. Bizony már kezdek -elgyöngülni és nemsokára egészen elöregszem. Aztán meg, miután -véletlenül – és váratlanul – sikerült kikerülnöm minden más veszedelmet, -nem is lehet rám nézve érdekesebb kérdés, minthogy miképen lehetne -elodázni a kikerülhetetlent. Ráérni ráérek, hogy gondolkozzam és -beszélgessünk és tanakodjunk róla. - -Az ifju mohón kapaszkodott bele az aggastyán türelmetlenségébe. – Látod -– szólt, – engem, amióta az eszemet tudom, majdnem folytonosan csak ez a -kérdés foglalkoztat. Az igazat megvallva, sokkal jobban félek a -csontváztól, mint az emberektől, vagy éppen magamtól… nekem nincsenek -szenvedélyeim és nincsenek veszedelmes érzületeim. Azonban, ha még -magamtól is félnem kell, – például az életmódomtól, – akkor egy okkal -több rá, hogy tanácsot kérjek a tapasztalataidtól. Te egy hosszu életen -át sokat láttál, sok embert ismertél, – olyanokat is, akiket idejekorán -megölt a többi, a tulajdon indulatuk, vigyázatlanságuk, vagy maga a -kaszás… olyanokat, akik hosszu időn át ki tudták kerülni a rájuk leső -veszedelmeket, – tudod, hogyan éltek amazok és hogyan emezek… csak az -emlékezetedet kell egy kissé megerőltetned s már leszürheted az -eseteikből azt a tanulságot, hogy miképen kell élni annak, aki sokáig -akar élni és főképen, hogy mitől tartózkodjék az ember, ha hosszu életet -óhajt. - -– Nem bánom, tanakodjunk – szólt a százéves – időm, az van bőven! És jól -mondod, ha kicsit megerőltetem az emlékzetemet, sok szép, tanulságos -eset jut az eszembe. Ezekből aztán egyesült erővel kisüthetjük, hogy -mitől kell tartózkodnod. Hát várj csak, várj csak!… - -Elgondolkozott s az ifju áhitattal leste a sok, sok tapasztalat -tanulságát. - -– Várj csak, várj csak… – kezdte az öreg – hát, tudod, egy majdnem -egészen bizonyos… az, hogy nagyon okosan teszed, ha mértékletesen -dohányzol. Egy barátomat határozottan a dohány ölte meg. A dohányzás -teljesen értelmetlen és nagyon ártalmas valami. Árt a szemnek, a -gyomornak és különösen a szivnek… mindennek, aminek csak akarod. -Ámbátor, ha jobban meggondolom a dolgot, sok betegségnek a csiráját -pusztithatja el a szájadban… de végre is… - -– Óh, ha csak ettől függne az élet vagy halál, – szólt közbe az ifju, – -akkor örökélet várna rám! Mert én sohasem dohányzom, mig te, amint -látom, ugy füstölsz, mint egy sárkány! - -– Mondom, hogy én sohase rettegtem a kaszástól s ha féltem, inkább csak -az emberektől tartottam! Aztán meg a dohányzás, ha értelmetlen valami -is, de jó, legalább annak, aki megszokta. Hm… hát sose dohányzol? -Meglehet, rosszul teszed. Ismertem embereket, akik késő vénségükig vadul -dohányoztak és másokat, akik soha se izlelték meg ezt a mérget, mégis -korán meghaltak. De azért igazad van… ezentul kevesebbet fogok -dohányozni… ideje, hogy mérsékeljem magam. És lám, lám, milyen jó -gondolat volt, hogy eljöttél hozzám tanácsot kérni!… a tanácsomnak te -ugyan nem veheted hasznát, de én magam igen… - -– Ne felejtkezzél meg rólam sem! – esengett az ifju. - -– Várj csak, várj csak!… Hát, tudod, végre eszembe jutott valami, ami -vitathatatlan… egy olyan tanács, amely kétségtelenül aranyat ér. Élj -mértékletesen a szeszes itallal! Igen sok barátom volt, akit a szesz -tett tönkre; a szesz rettenetes méreg. Árt a gyomornak, a májnak, a -vesének, az agyvelőnek… ha mértékletesen élsz vele, akkor is árt a -szivednek meg az idegrendszerednek… se szeri, se száma azoknak a -nyomoruságoknak, amelyeknek mindnek a szesz az okozója… - -– Ne folytasd! – vágott közbe az ifju, – ez a tanácsod fölösleges! Mert -én soha se élek szeszes itallal; tudom, hogy – mint már a görög bölcs -megmondta, – a viz a legjobb. - -– Fenét a legjobb! – kiáltott fel az aggastyán. – A legjobb ital az, -amelyet ebben a butykosban látsz! És minden szesz jó; azt az egyet nem -lehet letagadni, hogy jó. Öreg embernek meg éppen orvosság; öreg -embernek bor a tejecskéje. Hogy a szesz nem volna jó, azt már nem -mondhatod komolyan!… Csak veszedelmes, csak rettenetes méreg!… Ámbátor -ha jobban meggondolom a dolgot… - -– Sok betegségnek a csiráját pusztitja el az ember szájában? – kérdezte -az ifju. - -– Az is; meg még egyéb haszna is lehet, ha mérséklettel élsz vele. A sok -persze megárt belőle… ámbátor, amint tovább elgondolkozom, eszembe jut, -hogy sok barátom késő vénségig ugy ivott, mint a homok, mig mások sokan, -akik abstinensek voltak, mint te, időnek előtte, fiatalon haltak el. De -azért igazad van… és ezt a jó tanácsomat mindenesetre hasznomra -forditom… ezentul kevesebbet fogok inni. Éppen ideje… - -– Éppen ideje, hogy nekem is juttass valamit jó tanácsaidból, – -figyelmeztette az ifju a fecsegő százévest. - -– Várj csak, várj csak!… Időközben csakugyan eszembe jutott valami, -aminek már te is hasznát veheted: egy olyan tanács, amely egyszerüen -szentirás. Légy mértékletes a szerelemben! Nagyon sok embert ismertem, -akit a szerelem veszitett el; a szerelem a legnagyobb veszedelem. Az -elvetemedett leányok megmérgezhetik az egész szervezetedet; a nagyon -engedékeny asszonyok tönkre tehetik az idegrendszeredet; még a tiszta -szerelem is annyi izgalmat okoz, hogy megronthatja, beteggé teheti a -szivedet. Ámbátor, amint tovább gondolkozom, még több ember jut eszembe, -akinek a szerelem semmiféle formájában nem ártott meg, akit nem rontott -meg még a mértéktelen szerelmeskedés sem, aki késő vénségében is -szivesen mértéktelenkedett volna… és jobban megfontolva a dolgot: a -mértékletességre akkor is ráérsz, amikor a természet majd rád -kényszeriti a mértékletességet… a mértékletességet még akkor is korainak -találja az ember… én legalább ma is őszintén sajnálom, hogy a -mértékletességben kell tündökölnöm és nem a mértéktelenkedésben… - -– Ne többet erről, jó uram! – szólalt meg ujra a már kissé türelmetlen -ifju, – mert akármilyen kitünő a tanácsod, nekem nincs rá szükségem. Én -e tekintetben olyan tökéletesség vagyok, hogy például állithatnának az -ifjuság elé: maga a megtestesült bölcs mérséklet, maga a kiszámitott, -pontos mértéktartás. Azokból az örömökből, amelyekről szólsz, én csak -kávéskanalankint szedem ki a részemet: akkor és ugy, ahogyan az orvos -rendeli. A haláltól való félelmemben a legnagyobb fegyelmet kényszeritem -magamra… - -– Hopp, megvan! Most már látom, hol van a hiba! – kiáltott fel az -aggastyán örvendezve. A hiba ott van, hogy nagyon szomoru ember vagy, -tulságos sok benned a lemondás, az élet öröméből nem veszed ki eléggé a -részedet, valósággal sanyargatod magad. Ez a képzelhető -legegészségtelenebb valami; ez fél öngyilkosság. Mert a jókedv, vidámság -tartja fenn a fiatalságot; mert az öröm: élet; mert minél több a -kellemes perced, annál inkább biztositod magadnak a hosszu életet. - -– Azt hiszed, hogy bele kellene merülnöm az örömök árjába?… – kérdezte -az ifju kételkedve. – De hiszen magad is mondod, hogy ugyanazok az -élvezetek, melyek némelyik embernek nyugodt öregséget biztositanak, -másokat elveszitenek, megölnek! És amilyen kevés szerencsém van, én -bizonyosan az utóbbiak sorába kerülnék. - -– Hm, hm, ez is igaz! – tünődött az aggastyán. – Hja, a kérdésed fogas… -Mégis, azt hiszem, tulságosan óvatos vagy. A tulság semmiből se jó és a -nagy óvatosság maga is veszedelem. Aki az orvtámadástól, a bujkáló -ellenségektől való féltében mindenfelé tekintget, könnyebben csuszik el, -hamarább ütközik bele akármilyen bajba, mint aki bátran halad előre és -csak maga elé néz. Sőt, mintha azok, akik szivesen szállnak szembe bármi -veszedelemmel, nagyobb biztonságban hajóznának végig az életen és -kevesebb veszedelemmel találkoznának, mint a többiek, a félénkek, az -óvatosak, a körültekintők. Ugy látszik, a veszedelem is olyan, mint az -árnyék; ha futsz előle, utólér… fuss utána és szaladni fog előled!… -Ámbátor ismertem olyanokat is, sokat, akik addig keresték a veszedelmet, -mig végre is kitörték a nyakukat. - -– Na látod! – szólt az ifju szomoru diadallal. - -– Igaz, ez is igaz! – egyezett ki az aggastyán, a fejét bólintgatva. – -Hát keresgéljünk másutt! - -Megint elgondolkozott és aztán elégedetlenül szólalt meg: - -– Hiába erőködöm, nem találok egyebet, csak azt, amit már a bibliából is -megtanulhattál: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszu életü légy a -földön!“ Ebben az is benne van, hogy: ha egészséges szervezetet -örököltél a szüleidtől, a jégeső sem fog elpusztitani. Ámbátor ismertem -olyan ifjakat is, akiknek jégeső nélkül is sikerült elpusztulniok husz -vagy harminc esztendős korukban, jóllehet a szüleik ma is a legszebb -egészségben élnek, de nem csak ezek, hanem a dédapjuk meg a dédanyjuk -is. - -– No lám, no lám! – siránkozott az ifju. - -– Viszont, akárhonnan származol, ha fel tudtál vergődni odáig, hogy -épségben érted meg a huszadik esztendőt, csak tőled függ, hogy meddig -élsz. Mert a természet hű, türelmes, elnéző és szolgálatra kész barátod, -mert a természet, ha ki nem merited a türelmét, minden igyekezetével -rajta van, hogy javadra váljék és megsegit, ha magad is segiteni akarsz -magadon – erővel jutalmazva ezt az érdemedet; mert a természet mindent -megjavitani törekszik, ami nem fölösleges és ami hasznodat veheti, -kitart melletted. Ámbátor soha se tudod, hogy oktalanságból mivel -merited ki a türelmét; semmi sem könnyebb, mint véletlenül egyszerre -csak kimeriteni a türelmét… olyan tudatlanok vagyunk! - -Az ifju kétségbeesetten nézett a százévesre. - -– Megvallom, – szólt – az, amit mondasz, kissé zavarba ejt… Előbb is -zavarodott voltam, de a feleleteid még jobban megzavartak!… - -– Azt hiszed, – felelt az aggastyán, – engem nem zavartak meg a -kérdéseid?!… - -– Világosits fel legalább a magad esetével! – rimánkodott a sáppadozó -ifju. – Hogyan éltél te magad?… Milyen volt az életmódod?… Mit gondolsz, -minek köszönheted, hogy bár több mint száz esztendő haladt el fejed -fölött, még most is itt vagy?!… - -A százéves ismét elgondolkozott. - -– Hát tudod, – szólalt meg végre, hosszas tűnődés után, – én sokat -voltam levegőn… Persze, persze!… vannak, akik mindig a szabadban élnek -és mégis hamar elhullanak!… Aztán meg én soha se csináltam semmit, csak -szemlélődtem. Nem voltam kénytelen dolgozni s a nyugodt szemlélődés, a -természetes elszórakozás egészségesebb, mint a lázas és verejtékes -munka. Ámbátor ismertem olyanokat is, akiknek az idegeit megőrölte -pusztán az, hogy nem volt mivel foglalkozniok. Mégis… mindent jól -megfontolva… ugyhiszem… a leginkább annak köszönhetem, hogy még most is -megvagyok, hogy legzsöngébb korom óta, s talán már előbb is, minden nap -tizennégy órát aludtam. Aludni jó; aludni egészséges. Ámbátor vannak, -akik azt állitják, hogy sokat aludni sem egészséges… hogy a sokat alvás -petyhüdtté teszi az embert… lomhává az agyvelőt… elhájasodást, -izomgyengülést és még nem tudom mit okoz… Mégis… mindamellett… az az egy -bizonyos… abban az egyben meg lehet állapodni, hogy aludni jó. - -Egy kis szünetet tartott és aztán igy vetett végett a kihallgatásnak: - -– De viszont, ha számba vesszük, hogy az ember tulajdonképpen csak akkor -él, amikor ébren van, meg kell adni, hogy az én életem még nem nyult -olyan hosszura, amilyennek gondoltad. Kiszámithatod, hogy én még nem -éltem annyit, mint sok hatvan esztendős ember, aki husz éves kora óta -naponta csak hat órát aludt. - -Az ifju elrohant és a haláltól való félelmében beugrott a tengerbe. - - - - -LILLIAS. - - -I. - -_Vera Violetta – Bécsi Rollának._ - -Kedves Rollám, hogyne felelnék neked?! Neked igen. Elfelejtkezhetünk-e -arról, aki egyszer az utolsó gyűrűjét tette zálogba azért, hogy ebédet -adhasson nekünk?! Soha. - -De még neked se irhatok annyit, amennyit szeretnék. Lehetetlen ehhez -elég időt szakitanom. Az uj élet, uj földön, uj környezetben… a férjem -is megvárhatja tőlem – ekkora áldozatért! – hogy a mikor kivánja, -körülötte legyek… aztán a sok zaklatás!… elzárkózhatom az egész -világtól, de a koldusok és az ujságirók elől nem lehet elbujni. - -És képzelheted, hogy egy hét óta hány koldus és hány ujságiró ostromol! -Vera Violettát, a variétészinpad egy harmadrendü csillagát, feleségül -veszi… nem is morganatikus, hanem törvényes feleségévé teszi Mihály -nagyherceg!… Igaz, hogy Mihály nagyherceg mától fogva egyszerü polgár: -Romanovics Mihály ur, semmi egyéb… de tegnap még nagyherceg volt. Ilyen -esemény után lehet-e nyugtom az ujságiróktól? - -Akárkinek ajtót mutathatok, csak éppen nekik nem. Üvegből van a házam, -rájok nem hajigálhatok követ. És egyelőre nagy érdekem, hogy -barátságosan irjanak rólam. A férjemet ugyan nem igen érheti több baj, -mint amennyit máris önként vállalt értem, de annál inkább meg kell -kimélnem – ugy-e? – azoktól a boszuságoktól, amelyektől még -megmenthetem. - -Naphosszat faggatnak s alig győzök felelni nekik. Már százszor elmondtam -mindazt, amit a nyilvánosságnak elmondhatok. - -Azóta te is olvashattad a nyilatkozatainkat. De te ezzel nem éred be. Te -éppen azt szeretnéd tudni, amit az ujságirók előtt elhallgattam. - -Értem. Te a szerelemről másképen gondolkozol, mint a husz éves lányok; -tudod, hogy a szerelemtől csak igen kevesen őrülnek meg; s nem hiszed, -hogy ha egy nagyherceg éppen a szerelemtől akar megőrülni, ezzel -negyvenöt éves koráig vár s csak ekkor bolondul meg. Hogyan történhetett -tehát, hogy ez a vén fiu, akinek, már régen benőhetett a feje lágya s -aki a szerelemből jócskán kivehette a részét, mégis elkövette értem ezt -a – ha nem is példátlan, mindenesetre ritka – bolondságot?! - -Most hamarjában nem tudok erre feleni; sok szó, sok levélpapir kellene -hozzá, hogy megérthesd, hogyan magyarázom a dolgot – mert, végre is, ezt -magam se tudhatom bizonyosan… egy negyvenöt esztendős ember lelkébe -olyan sok minden van beirva, hogy abban a keresztül-kasul firkált -lélekben már nem könnyü olvasni. Igérem, hogy egyszer, később, ha majd -ráérek, elmondok neked apróra mindent, amit csak tudok… vagy megirom, ha -nem mondhatom el. - -Sok kérdésed közül most csak egyetlenegyre akarok feleni. Arra, hogy: -micsoda diplomáciai eljárásnak köszönhetem a szerencsémet? Miféle -furfanggal ügyeskedtem ki, micsoda asszonyi fegyverek használatával -tudtam elérni, miképpen ütöttem a vasat, hogy ki tudtam csiholni azt az -elhatározást, amelyről most az egész világ beszél? - -Azt mondhatnám: talán annak, hogy nem ármánykodtam és még csak nem is -ügyeskedtem. De szinte hallom, hogy igy kétségeskedel: „Ezt sokan -elmondhatnák magukról, akiket végül nem vett el feleségül.“ - -Hidd el, egy cseppet sem erőtettem meg magamat azért, hogy Romanovics -Mihályné legyek: egy kacsintás erejéig sem. Eszem ágában se volt, hogy -el fog venni. - -Többet mondok. Nem is helyeslem az elhatározását; nem adok igazat neki. -Neki nem lett volna szabad engem feleségül vennie. - -De visszautasithattam-e az ajánlatát? Azt hiszem, könnyü megszámlálni -azokat, akik az ilyen kisértésnek is ellent tudnak állani. Akármennyien -irigyelnek mostanában, annyira mégse vittem, hogy azt felelhettem volna -neki: „Köszönöm, de én nem megyek feleségül hozzád.“ Rám nézve, bizony, -nagy szerencse ez. A sok hányattatás, nyomorgás, vészverődés és izgalom -után: a nyugalom, a jólét. Meg a tisztább levegő: nekem már ez maga nagy -dolog. Ilyen szerencséről sohase álmodtam; nem törtem magamat érte, de -nem tagadom, két kézzel kaptam utána. Az efféle ajánlatra nem szokás azt -feleni: „Köszönöm, nem táncolok.“ - -Más kérdés… azaz nem, ez már nem kérdés… hogy ő szörnyü oktalanságot -követett el. - -Neki erre is van felelete. Amugy se volt jóban a családjával, már -régóta. Amugy se tudott volna beletörődni abba, amit megköveteltek tőle. -Kinőtt abból, hogy engedelmeskedjék és ugy akartak diktálni neki, mint a -gyermeknek. Semmiféle szolgaságra nem képes, a legdúsabb kárpótlásért -se. Egyedül is elment volna a világ végére, csakhogy messze legyen az -udvartól, ahol már minden gyülöletes volt előtte. - -De hogy épen a variété-szinpadról házasodjék! Hogy olyan nőt vegyen el, -akinek a multja, bizony, egy kissé tarka!… - -Mikor erről szóltam neki, vállat vont és csak ennyit mondott: - -– A szerelemről is, a házasságról is más nézeteim vannak, mint a -sokaságnak. Ezek a nézetek lehetnek helyesek, lehetnek helytelenek; de -senki se fog tőlük eltériteni. Ha a közfelfogás hibáztatni fog ezért a -lépésemért, azzal én nem törődöm. Magamnak házasodom, nem másoknak, és -egy cseppet se vagyok kiváncsi másoknak a véleményére. Megházasodom, -mert kedvem tartja, hogy egy ismert, megszokott, nekem kedves női arc -legyen körülöttem; és téged veszlek el, mert te vagy az, aki nekem -tetszik. Pont. - -Hát pont. Félek, egyszer nagyon meg fogja bánni, hogy egy cseppet se -törődött másoknak a véleményével. És nem nagyon reménykedem benne, hogy -ez a „juhhéja-juhé!“ örökké fog tartani. De nekem a pünkösdi királyság -is többet ér, mint az, amit otthagytam érte. Legalább lesz még egy szép -korszaka az életemnek. - -És nekem legyen eszem ő helyette?!… - -Teljesen megnyugtat és kibékit a lelkiismeretemmel az, hogy rajtam nem -fog mulni, ha nem lesz elégedett. Én minden igyekezetemmel rajta leszek, -hogy hálásnak bizonyuljak. - -Talán nem is lesz baj. A férjem önfejü, nagyon különködő, egy kissé -hóbortos is… ugy nézem, idegesebb, mint szeretném… de nagyon jó ember. -Sziveljük, kedveljük egymást; tud kedves lenni, ha akar. Kell-e több is -a hosszu együttéléshez? – nem tudom. Ebben az egyben nincsenek -tapasztalataim. - -De hát mivel ejtettem meg őt?… mivel dúltam fel a lelkét egészen az -esztelen házasságig?… mi tette, hogy éppen én vagyok az, aki neki -ennyire tetszik?… – kérdezed te, amig én folyton másról beszélek. - -Igazad van: bőven láthatott nálam szebbeket, tisztábbakat, talán még -kedvesebbeket is… és mégis!… - -Nem, Rolla, nem asszonyi ravaszkodással, nem kedveskedéssel és -kacérkodással, nem furfanggal, ármánykodással, nem cselfogásokkal és -hosszas diplomatizálással hóditottam meg őt, hanem egy régi -operaáriával. - -– Ó, ó! – hitetlenkedel, mikor ezt olvasod – hogyan, ezt a Loreley tette -volna, az énekével?!… No, ezt sohase hittem volna! - -Hogy egy percig se gondolj hazug dicsekvőnek, sietek hozzátenni: egy -régi operaáriával, amelyet nem én énekeltem. - -Az én énekemben nincs ennyi bűbáj. Ha akarod, elismerem, hogy egyáltalán -semmi bűbáj benne. - -Különben, aki énekelte, az szintén nem gondolt holmi varázslatra. Maga -az ária volt az okozója mindennek. - -Azt kivánod, ugy-e, hogy: hamar áruljam el a receptet! Valljam ki, -melyik az az ária, amelylyel nagyhercegeket lehet fogni és mindjárt -férjnek!… amelyet el se kell énekelni, ha az embernek nincsen elég szép -hangja… elég, ha másvalaki énekli s a nagyherceg mégis a mi javunkra -őrül meg!… Hol van, ugy-e, melyik operából való? - -Nem tudom megmondani. - -Láttam, hallottam egyszer ezt az operát, de a cimére nem emlékszem; -talán soha se is tudtam. Ki irta a zenéjét? – csak találgathatom. Valami -nagyon régi olasz opera lehet, amely már ide s tova egy negyedszázad óta -végképen kiment a divatból. - -Hat vagy hét esztendős lehettem, amikor egyszer az apám meg az anyám -magukkal vittek az operaházba. Szinházban akkor voltam először; a -szüleimmel: először és utoljára. Ezt az operát adták. - -Még ma is emlékszem rá, hogy az apám meg az anyám közt ültem a karzaton -és hogy az apám minduntalan rám nézett, mosolyogva azon, hogy milyen -ámulattal meresztgetem a két nagy szememet. És még ma is látom azt a -képet, amely elém tárult, amikor az ouverture elhangzása után a függöny -felgördült. Az erdő egy tisztásán hatalmas pásztortűz ég és a tűz körül -cigány-karaván ugrándozik vigan: barna képü, tarka-barka ruhás legények -és lányok, öregek és gyermekek, akik valami különös nótát énekelnek és -többször is elülről kezdik, ugy, hogy a nóta első szavai örökre -bevésődnek az emlékezetembe: - - A rőzse, ropog, a tüz lobog, - Cigányleányok boldogok; - Lobog a tüz, a tüz!… - -Az opera meséjét hiven akkor se tudtam volna elmondani. Akármennyire -érdekelt mindaz, ami a szinpadon történik, s akármennyire figyeltem, -füllel, szemmel, bizonyosan szájjal is: az egészet nem értettem meg jól. -De amit megértettem belőle, azt soha semmi se verte ki az -emlékezetemből. - -Amit már akkor – vagy lehet, hogy az emlékeimmel foglalkozva, később – -megértenem sikerült, körülbelül ennyi: - -Kóbor cigányok meglelik az erdőn egy nagyon gazdag angol gróf árva kis -leányát, aki valahogyan eltévedt. A picike grófkisasszony csodálatosan -hasonlit az egyik kis cigányleányhoz, Lilliashoz. A cigányok -levetkőztetik a kis Ellent, rongyokba bujtatják és maguknál tartják; -Lilliast pedig felöltöztetik a grófkisasszony szép ruhácskáiba, a -lelkére kötik, hogy el ne árulja őket, s elviszik a grófkisasszony -gyámjához. Nyilván azzal a számitással cselekszik ezt, hogy annak idején -Lillias jusson hozzá a kis Ellen örökségéhez és hogy ők majd pénzt, -kincseket csikarhassanak ki a tulajdon vérüktől. A gyám meg az árva -gondviselői Ellennek vélik a szép ruhába öltöztetett kis cigányporontyot -és Lillias a kastélyban nő fel, mint a gróf nagy vagyonának örököse, mig -Ellen a karavánnal marad, lassankint elfelejti a multat, a homályos -emlékeit már csak álomnak képzeli és olyan lesz, mint akármelyik -cigánylány. Idővel Lillias is ugy megváltozik, hogy senki se ismerne rá -az egykori kis cigányra. Finom, uri kisasszonynyá serdül fel és bár -tudja, hogy ő valójában nem Ellen grófkisasszony, hanem Lillias, mind -ritkábban gondol rá, hogy azok, akik őt ide hozták, nemsokára -jelentkezni fognak és majd részt kérnek a kincseiből. Már ő is csak -homályosan emlékszik arra az időre, amikor az erdőben vidáman táncolt a -tüz körül, sötét arcu legények és rongyos lányok társaságában. Pedig -rosszul érzi magát a hideg csarnokokban, az unalmas rokonok közt, kivált -ha a hozományra pályázó lordok illedelmes udvarlását kell hallgatnia. Az -életét nagyon egyhangunak találja; a kényelem nem elégiti ki, nem teszi -boldoggá; álmodozóvá válik… vár valakit, nem tudja kit, aki elvigye, nem -tudja hová… A karaván ekközben, mindig a közelből, türelmesen lesi a -prédát; azt az időt, amikor Lillias nagykoruvá lesz vagy férjhez megy -valami előkelő urhoz. De történik valami, amire a karaván nem számitott. -Volt köztük egy fiu, Sorry nevü, akiből időközben hatalmas legény lett. -Ez a Sorry mindnyájok között a legerősebb, a legügyesebb, a legfürgébb, -a legeszesebb; azért, fiatalsága ellenére, a bölcs Raven apó halála után -őt választják meg vajdának. És Sorry vajda, aki az egész karavánnal -együtt folyton lesi Lilliasnak minden lépését, beleszeret ebbe a szép -urikisasszonyba, aki az ő fajtájából való. Dühösen féltékeny azokra a -lordokra, akik a Lillias kezére pályáznak; a fogait vicsorgatja, ha azt -hallja, hogy a karaván alig várja már Lilliasnak a férhezmenetelét; -végül, nem tudom, mennyi és micsoda nehézség leküzdése után, uri ruhába -öltözik és megjelenik azokban a társaságokban, a hová az -ál-grófkiszasszony jár, hogy közelebbről és többször láthassa Lilliast. -De nem lehet árulója a rábizott ügynek; Lilliast se akarja megfosztani -attól a gazdagságtól, a melyhez hozzászokott; tudja, hogy egy -vigyázatlanul kiejtett hangos szó elárulhatja Lilliast is; azért még -Lilliasnak se szól semmiről és csak vár, folyton féltékenykedve és -reménytelenül epedve. Hanem ekkor Lilliast megkéri az indiai alkirály -fia. Lilliasnak ez a kérő se tetszik; egy sötét arcu fiatal ember -tetszik neki, aki csak messziről nézi őt, de mindig nézi. Ez az, akit -vár, hogy elvigye, nem tudja hová. Azért kosarat akar adni az alkirály -fiának, de a rokonság nem szeretné, ha Lillias elszalasztaná ezt a nagy -szerencsét és elhireszteli, hogy a grófkisasszony férjhez megy, elviszik -Indiába. Tehát arról van szó, hogy Lillias eltünjék örökre; hogy -elvigyék messzire, a hová a cigányok nem mehetnek utána. És Sorry vajda -most már nem gondol egyébbel, csak azzal, hogy mindenkorra elveszitheti -Lilliast: nem várhat tovább. Belopózik Lilliashoz és elmondja, hogy ki -ő; megvalja szerelmét és könyörög neki, hogy ne menjen Indiába az -alkirály fiával, hanem hagyjon ott mindent, gazdagságot, vőlegényt, uri -rokonságot és menjen vele, vissza, az erdőbe. Lillias megrázkódik; -sajnálja otthagyni az uri módot, de fél, hogy a cigányok bosszuállása -utoléri Indiában is. Sorry megnyugtatja. Ha elviszi a szive, ám menjen -és vigye magával minden kincsét: a cigányok nem fogják részüket -követelni; ő a vajda, ő parancsol nekik. De ha nem szereti azt az -embert, ugy jőjjön vele. Nincs szebb, mint az erdő; nincs szebb élet, -mint a cigányélet; a boldogságot nem találhatja meg a hideg -csarnokokban, csak a pásztortűz mellett. Lillias ingadozik. Ekkor Sorry -vajda leborul Lillias lábához és esdekelni kezd neki: hallgassa meg az ő -tüzes szerelmét! Mialatt esdekel és Lillias nem tudja, mit válasszon: a -gazdagságot-e, vagy azt a sötét arcú fiatalembert, akire várt? – a -czigányok, akik féltik a régóta lesett kincset, Sorry tilalma ellenére a -kastély körül ólálkodnak. Attól tartanak, hogy a vajda veszedelembe -jutott; tudatni akarják vele, hogy a közelben vannak s hogy készek -segítségére sietni; azért jelt adnak neki, s míg Sorry térdepelve eseng -Lillias lába előtt: kívülről, a park bokrai közül, felhangzik s egyre -tisztábban hallatszik a cigánynóta, az a nóta, amelyet Lillias jól -ismer. Ennek a nótának a hallatára Lilliast elfogják gyermekkorának az -emlékei; a szíve megszólal, a vére feltámad, s nem tud ellentállni annak -a vágynak, hogy minden gondolkozás nélkül odaadja magát ennek a -sötétarczú, égő tekintetű fiatalembernek, aki az ő fajtájából való. -Feleletül a könyörgő-áriára, ő is énekelni kezdi a czigánynótát: a -szabad élet, az erdő, a tűz dicséretét, aztán ráborul szerelmesére; -igen, otthagy mindent, gazdagságot, előkelő vőlegényt, úri rokonságot, s -megy vissza az erdőbe, ezzel a barna legénynyel, rongyos -czigányasszonynak. - -Hogy aztán az igazi örökös hozzájut-e az egész örökrészéhez, vagy a -karzat kedvéért a cigányokkal kiegyezik ötven százalékra?… és hogy a -megtalált igazi grófkisasszony a hosszas cigányélet után hogyan fog -viselkedni a kastélyban, vagy talán az indiai alkirály fiának oldalán?… -ezt már nem tudom, de nem is érdekel; téged sem. - -Elég az hozzá, Lillias története igy él a lelkemben, ahogyan elmondtam. -Igy emlékezem rá… vagy – mert akkor a történet egyik-másik részét nem -értettem meg s a hézagokat utóbb a képzeletemnek kellett kitöltenie – -emlékezetemnek és képzeletemnek ebben a szövedékében alakult ki előttem -Lillias regénye. Talán nem is egészen igy van abban a régi operában; azt -se bánom. - -Ez a gyermekes, együgyü, cifra képtelenségektől tarkáló mese akkor igen -nagy hatást tett rám. Az első szinházi előadás minden gyermeket -fölizgat; egy uj világot tár fel előtte; megrázkódtatja az egész -képzeletét. De más gyermeknél az uj benyomások hamarosan elsöprik a -régieket. Nekem sokáig ez maradt az egyetlen szinházi élményem. A -szüleim nemsokára meghaltak; mind a ketten ugyanabban az évben. Rövid, -boldog gyermekkor után nagyon szomoru napok virradtak rám; nem volt -többé, aki elvigyen az operaházba, és sok esztendő mult el, már nagy -leány voltam, amikor ujra szinházba kerültem. - -A régi opera melódiái pedig: Lillias sóvárgása, Sorry könyörgése meg a -cigány-nóta egyre ott zümmögtek a fülemben. Milyen mélyre fészkelődnek -lelkünkben a legelső benyomások! És a zenének micsoda bűvös -passepartout-ja van, mely megnyitja előtte a lélek minden rejtekét!… -Milyen sok mindent felejtettem el azóta! Elfelejtettem embereket, -akikkel a szerelmi mámor pillanatait éltem át; se az arcukra, se egy -szavukra, még csak a nevükre sem emlékszem többé. És ezeket az áriákat, -amelyeket egyszer hallottam, hat-hét esztendős koromban, tudni fogom, -amig csak lélekzeni fogok. - -Minél szomorubb napokat éltem át régente, minél több időt kellett -töltenem a magánosságban, kábitó, gyötrelmes munkával bibelődve: annál -gyakrabban kerestek fel ezek az édesbús melódiák, az én vigasztalóim. -Mihelyt valami megérintette a lelkemet, vagy mihelyt csend fogott körül: -ujra meg ujra besurrantak a fülembe. Éjjel, mielőtt elaludtam, hizelkedő -macskák módjára doromboltak ágyamban. És ujra meg ujra eszembe juttatták -Lillias egész regényét. Serdülő leány koromban olyan sokat gondoltam -erre, hogy tisztábban láttam magam előtt Lilliast, minden érzésével, -minden gondolatával, mint maga az opera szerzője. - -Később, természetesen ritkábban jutott eszembe ez a nagyon is regényes -történet, de valahányszor a melódiák felelevenítették emlékezetemben -Lillias alakját, egy kissé mindig elérzékenyedtem, mintha olyan valamire -gondoltam volna, ami velem magammal történt, ami nagyon, de nagyon -szomoru, ami mindenkit elbúsitana, de amire emlékezni azért mégis jól -esik. Elveszitett kedveseire gondol igy az ember. Ugy tünt fel előttem, -mintha ez a mese hozzátartoznék boldog gyermekkorom szép emlékeihez; -mintha életem egyetlen szép időszakának ez az emlékezetes szinházi est -lett volna a legnagyobb ünnepe. - -És ha Lillias története utóbb már nem foglalkoztatott olyan sokat, mint -hajdanában: mindig felizgatott, ha olykor-olykor rá kellett gondolnom. -Minden idegszálam megrezgett ilyenkor, még akkor is, amikor velem már -sokkal cudarabb dolgok estek meg, mint amik az operák hősnőivel -történnek. - -De hiszen amikor a Lilliasra való emlékezés elszomoritott és egészen a -könnyezésig meginditott: tulajdonképpen a magam sorsán érzékenyedtem el. -Lilliasban, amint vár valakit, nem tudja kit, aki elvigye, nem tudja -hová: magamra ismertem, magamat sajnáltam, magamat sirattam. - -Elképzelheted: soha se akartam beletörődni, hogy ezt a nekem kedves, -nekem szép mesét is örökre el kell veszitenem, mint mindazt, ami a -gyermekkoromban boldoggá tett; hogy amint sorra mindenről le kellett -mondanom, amit egykor az enyémnek mondhattam: azzal együtt, ami nekem -valaha kedves volt, örökre elvész a világból még ez az opera is, talán -csak azért, mert nekem tetszett. - -Attól fogva, hogy meg nem tudom keresni, amire szükségem van: éveken át -nem akartam lemondani arról, hogy egyszer majd csak ujra megtalálom -Lilliast, ha nem is a szinpadon, legalább a partiturában vagy a -szövegkönyvben. Egy időben vadásztam a régi operákra; a zenei ócskaságok -szinlapjait mindig végig néztem, a „Lillias“ és „Sorry“ neveket keresve; -átlapoztam sok ma már ismeretlen partiturát; elolvastam egy pár -hasznavehetetlenné vált szövegkönyvet, amelyeknek a cimét gyanusnak -találtam; kérdezősködtem is, azoknál, akikről föltettem, hogy utba -igazithatnak: hiába. Akiket megkérdeztem, véletlenül nem tudtak -felvilágositani. - -Végre is bele kellett nyugodnom abba a gondolatba, hogy az én operámat -az idő már régesrég és végképpen eltemette. Alighanem előbb a hazájában, -utóbb nálunk is megbukott és néhány előadás után a könyvtárba, a -zeneművek sirboltjába került. Ami engem egykor annyira megragadott, amit -én most is szépnek találok, az egy cseppet se tetszett másoknak. - -Szóval, hogy Lillias örökre eltünt a világból és a róla szóló opera -zenéjének már csak egy pár foszlánya él, az is csak az én lelkemben, -másutt nem. - -Nos, egy félesztendővel ezelőtt Mihály nagyherceg, akit akkor még igen -kevéssé ismertem, Gasteinból, ahol épen a kurája után volt, egy kis -automobil-kirándulást akart tenni a Como vidékére. A férjem meglehetősen -rabja a bridge-játéknak és hogy erről a kedves szórakozásáról még néhány -napra se kelljen lemondania, rábeszélte a rendes partnereit, köztük -Morosini grófot is, hogy menjenek vele; de meghivta az urak barátnőit -is, talán csak udvariasságból, talán a nagyobb vigasság okáért, mert az -a hölgy, akit erre az utra is elvitt magával, a legunalmasabb teremtés -minden ballettáncosnő közül a világon. - -Morosini gróf, aki a nevetségig féltékeny természetü, nem szívesen vitt -magával, de akárhogy törte a fejét, lehetetlen volt kibuvót találnia, -amit nem csodálnál, ha tudnád, micsoda használhatatlan fejről van szó. - -Ezek után képzelj egy kis olaszországi falut, annyi napsütéssel, -amennyit csak el tudsz képzelni, a falu szélén nagyobbacska vendéglőt, -amelynek az emeleten fedett verandája van, a verandán öt urat és öt -hölgyet, akik éppen most szálltak le automobiljaikról és egy kis -mosakodás után rémes étvágygyal esznek, ugy, ahogy csak fejedelmi vérből -származó urak és csak kitartott nők tudnak enni, számitsd ki, hogy az -ételeknek megfelelően hamarjában mennyi bort hajtanak le, és ne felejtsd -el, hogy az öt hölgy közül én vagyok az egyetlen, aki tisztességes -fészekből kelt ki. - -Meg kell még jegyeznem, hogy a férjem soha se iszik; kénytelenségből az -evésben is igen mértékletes; és meglehetősen szükszavu ember. De soha se -a rangjával, se a hallgatagságával nem feszélyezett senkit; nem szokott -olyan arczokat vágni, amelyeknek a látásától a többiekbe is belefagy a -szó. - -Akkor is, mialatt mi még ettünk, csak annyit mondott, hogy „egy kicsit -kinyujtóztatja a lábát“, aztán magunkra hagyott bennünket, egy -negyedóráig odalenn sétálgatott és közben néhány szót váltott a -chauffeur-ökkel, majd olyan szótlanul s olyan észrevétlenül tért vissza, -mintha maga is a chauffeur-ök egyike volna, aki valami utasitásért jött. - -Ha véletlenül nem hagy magunkra, talán előbb is, utóbb is mérsékeltük -volna magunkat; egy nagyherczeg jelenlétének rendszerint van egy kis -fékező hatása bármely társaságban. De az eltávozásával minden tekintet -alól felszabaditott bennünket, s a hogy eltünt, olyanformán éreztük -magunkat, mint azok az urak, akik az előkelő dámák kegyes visszavonulása -után végre a dohányzóba juthattak. Szóval nagyon pajkos dolgokra -terelődött a szó, s a vidámságba annyira belemelegedtünk, hogy a hangunk -akkor se szállott lejebb, amikor észrevettük, hogy ujra közöttünk ül. A -sok hirtelen lenyelt bor épen akkor kezdett hatni; talán meg se láttuk, -hogy már visszatért az asztalhoz; tudtuk, hogy nem zavarjuk, mert ha ő -maga komoly ember is, nem elrontója semmi jó tréfának, s legfeljebb -mulat rajtunk, hát ugy viselkedtünk, mint a hadnagy és főhadnagy urak -sok pezsgő után, ha az ezredes bátoritó mosolygásából megértik, hogy a -szokott hang most már nem kötelező. - -Meg kell vallanom, hogy a nagyon fűszeres társalgásban én játszottam a -vezérszerepet, és azt is, hogy az illetlenkedésnek ebben a versenyében – -mit mondjak? – bajnoki cimet szerezhettem volna. Esküszöm neked, minden -számitás nélkül, szinte öntudatlanul, őszinte pajkosságból történt. Nem -jutott eszembe, hogy ezzel magamra vonhatom a nagyherceg figyelmét. -Távol volt tőlem minden nagyralátás; nem is képzeltem, hogy a többiek -versengenek a nagyherceg érdeklődéséért; azt hittem, csak a ballerinája -számára van szeme. Sőt eleinte ugy tetszett, hogy nem is igen ügyel -ránk. - -Csak igen jókedvü voltam; nem tudom, micsoda ördög bujt belém. - -Azt hiszem, mindenki kedvesnek és elmésnek talált; nagyon jó napom volt. - -Később aztán észre kellett vennem, hogy a nagyherceg, aki messze ült -tőlem, igenis figyel rám. Eleinte komoly maradt s néha halk hangon, -egy-egy szót váltott a szomszédaival, de tekintete egyre gyakrabban -fordult felém s utóbb mosolyogva hallgatta ostobaságaimat, ugyanazzal a -derüvel és jóakarattal, amelylyel az elnéző nagybácsi mulat vásott -kishugának gagyogásán. - -De alig hogy észrevettem ezt, történt valami, ami amugy is véget vetett -a jókedvemnek. - -Amint véletlenül lepillantottam az utra, egyszerre csak azt látom, hogy -a bokrok közül egy tiz-tizenkét esztendős leányka ugrik elő, megzörgeti -azt az otromba zenélőszerszámot, amelyet talán csörgő-zörgőnek lehetne -nevezni, s aztán danolni meg táncolni kezd, nyilván azért, hogy magára -vonja a verandán ülő uraságok figyelmét s a mutatványa után néhány -fillért koldulhasson tőlük. - -Jól láthattam az arcát, s ha azt mondom, hogy nem tudom, mi volt -nagyobb: a meglepetésem-e vagy a megilletődésem, – ezzel keveset mondok. -Inkább azt kellene mondanom, hogy: megdöbbentem. Mintha magamat -pillantottam volna meg valami büvös tükörben. - -Éppen ilyen voltam abban az időben, amikor kalapokat szállitgattam haza -azoknak az igen kevéssé előkelő külvárosi hölgyeknek, akik Madame -Clémentine, az én gazdám boltjába jártak vásárolni. - -Épen ilyen rongyoska és piszkoska. Épen ilyen becsületes ostobasággal -néztem a világba. Épen ilyen ijedt, de egyszersmind kiváncsi szemmel; -épen ilyen félénk s mégis minden iránt érdeklődő tekintettel; ugyanezzel -a riadt őz-nézéssel, majd a másik percben ugyanezzel a -koldusgyermek-pillantással, amely csupa bámész figyelem, mohó kivánság -és sóvár vágyakozás. - -S nemcsak az arcza, hanem az alakja, a mozgása, még a hangja is, olyan -csodálatosan hasonlitott az én régi énemhez, hogy valami borzongás -futott végig rajtam. - -A vendéglős emberei el akarták kergetni. Intettem nekik, hogy hagyjék -békén. S mikor elvégezte a táncát, kértem a nagyherceget, engedje meg, -hogy felhivjam a verandára. Közelebbről akartam látni s megmondtam, -miért. A herczeg igent bólintott. - -De a kis rongyos egy darabig nem mert a helyéről elmozdulni. Csak amikor -a vendéglős is biztatta: „Eredj!… a nagyuraságok megengedik“ – -bátorodott odáig, hogy megindult a lépcső felé. A lépcső aljához érve -megállapodott s vissza akart fordulni; de a vendéglős emberei feltolták. - -A csodálatos hasonlatosság közelről se volt kisebb. Azt hittem, álmodom. - -– Énekelj még valamit – szóltam neki, mikor már előttem szégyenkezett. - -Nagyon félhetett, mert nem tudta, hová nézzen, s pár pillanatig csak -huzódozott. Végre neki bátorodott s két nagy szemét rám meresztve, -elkezdett énekelni. - -Képzeld, hogy a meglepetésem, a megdöbbenésem mennyire fokozódott, és -hogy pár percig micsoda izgalmat állottam ki, amikor már az első -hangjaiból hallom, hogy Lillias sóvárgását énekli! Összerezzentem, -mintha villamos ütés ért volna, s magam is kimereszthettem a szememet az -ámulattól és a megilletődéstől. Babonás lélek azt képzelhette volna, -hogy valami káprázat űz vele játékot. Én egy cseppet se vagyok babonás, -és nem történhetnék velem olyan csoda, amelynek láttára rögtön azt ne -mondjam magamban: mindez csak különös véletlen. De azért az izgalmam nem -volt kisebb. Ime, megtaláltam a rég keresett s már örökre elveszettnek -hitt Lilliast, az Ellen grófkisasszonyhoz csodálatosan hasonló Lilliast, -egy rongyos kis olasz leányban, aki szakasztott olyan, amilyen én voltam -egyszer, régen! - -– Hol tanultad ezt? Mi ez, amit énekeltél? – kérdeztem, mikor elvégezte. - -Nem tudta. - -– Énekeld el még egyszer – kértem. - -Elénekelte még egyszer, s most már, hogy felszabadultam az alól az -igézet alól, mely a nem babonás lelket is elfogja egy pillanatra a -rendkivül meglepő, a csodával határos, a libabőrt okozó dolgok láttán, -teljesen átadhattam magamat annak az örömnek, hogy ujra hallhatom azt a -dalt, amely az én szivemhez édesebben szól – mindennél a világon. - -Nem tudom elmondani neked, milyen ünnepi megilletődés fogott el, milyen -mély megindultság vett erőt rajtam, és hogy egy pár percig micsoda -érzések kergetőztek bennem. Ismét Lilliasnak éreztem magamat, aki vár -valakit, nem tudja kit, hogy elvigye, nem tudja hová; Lilliasnak, aki -egész életén át vár, vár… Eszembe jutott életemnek minden szomorusága; -életemnek egész szomorusága, egész rettenetes, vigasztalan szomorusága… -Megfelejtkeztem mindenkiről és mindenről a világon… elkezdtem sirni, -aztán zokogni… leborultam az asztalra és percekig zokogtam. - -Majdnem mindnyájan azt hitték, hogy nagyon részeg vagyok. Nem csodálom. -Szó se lehet róla, bizony jókora ellentét mutatkozott az előbb egy -cseppet se titkolt kicsapongó jókedvem, meg a közt, hogy nagyon kevéssel -utóbb olyan keservesen zokogtam, mint egy gyermek, aki apját-anyját -siratja. A dámák mosolyogva néztek. Még akkor is mosolyogtak, mikor -végre erőt vettem magamon, s fölemeltem a fejem, hogy könnyáztatta -arcomat egy kicsit megtörölgessem. - -Olyan kedvben voltam, hogy nem törődtem senkivel és semmivel. Valami -megkönnyebbülés-félét éreztem; jól esett, hogy egyszer kedvemre -kisirhattam magam. Azt mondhatnám, hogy ebben is gyönyörüséget találtam, -mint magában a dalban, amely nekem olyan szép, hogy megrikat. - -Ugy nem gondoltam a többiekkel, mintha ott se lettek volna. Nem bántam, -nevessenek vagy csináljanak akármit. - -Odavontam magamhoz a megrémült kis lányt, összecsókoltam a kis piszkos -arcát, aztán elővettem az erszényemet és ami pénz volt benne, azt mind -belegyömöszöltem a kis lány tenyerébe. - -– Nesze! – mondtam neki. – Tedd el. Vidd haza. Ez a tied. - -Elég sok pénz volt. Ezüst, arany, papir; néhány nagyobb bankjegy is. - -A kis lány szótlanul bámult rám s nem tudta, mit csináljon. Látszott -rajta, hogy ijedtség meg aggodalom viaskodik benne valami még nem -ismert, lázas örömmel. Nem mert elmenni vele; alighanem attól tartott, -hogy ebből még nagy baj lehett. De arra se tudta elhatározni magát, hogy -ne fogadja el az ajándékot; nyilván nagyon sajnálta volna, ha vissza -kell adnia. S vágyakozón tekingetett körül egy kis bátoritásért. - -Csak akor győzött benne a kapzsiság, mikor biztattam, hogy ne féljen. -Ugy szaladt el, mintha puskából lőtték volna ki, de ahogy leért az -országutra, megállapodott s a messziség biztonságából percekig -nézegetett bennünket. - -A hölgyeken észre lehetett venni, hogy holt részegnek néznek és az -ajándékot legalább is tulságosnak találják. Csak én magam nem sokaltam -azért a nagy gyönyörüségért, amelyet nekem már csak Lillias dala -szerezhetett meg. - -Morosini, aki mellettem állott természetesen a hölgyekkel tartott, s az -ajándékozás pillanatában bosszuson morogta: - -– Maga nagyon részeg. - -De ugyanakkor, az asztal másik végén, hosszu hallgatás után egyszerre -csak megszólalt a nagyherceg: - -– Nininini! Ennek a leánynak mintha szive is volna. - -És többet nem volt szó a dologról. - -Vagy tiz nappal utóbb, amikor már mindannyian ismét Gasteinban voltunk, -a nagyherceg eljött hozzám: - -– Violetta, akar-e a barátnőm lenni? – kérdezte. - -Akartam. - -Öt hónap multán közölte velem, hogy elvesz feleségül. - -Ime, kedves Rollám, ez a házasságom története. Láthatod… De a férjem -jön; most nem irhatok többet. - -_Violetta._ - - -II. - -_Vera Violetta – Bécsi Rollának._ - -Kedves Rollám! - -Hát igen. Igaz. Az ujságok nem hazudnak. Csakugyan elválunk. Hat évi -házasság után. Pedig most is sziveljük egymást. Ő, meg vagyok győződve, -ma is szeret. Én ma is tisztelem, becsülöm, vonzódom hozzá. Nem -gyülöltem meg; ma is kedvesnek találom, kedvesebbnek, mint valaha – ha -nem is hozzám valónak. Változatlan hálával gondolok rá, s a hálán kivül, -ha nem is szerelemmel, csakis barátsággal: nem nehezteléssel, haraggal -vagy ellenséges érzéssel. - -És mégse lehet másképpen. Most az egyszer igazat kell adnom neki. Abban, -hogy el kell válnia tőlem. - -Hol kezdjem, hogy megérthess? Ha más nem, legalább te… az egyetlen, aki -megérthet. - -Ott kezdem, hogy a férjem nagyon jó ember… és nem is olyan ideges, mint -képzeltem… de már nem fiatal. Már nincs abban a korban, amelyben valaki -szerelmet tud ébreszteni. - -Nem tehet róla. Én se tehetek róla. De épen azok a legnagyobb bajok, -amelyekről senki se tehet. - -Erre te azt fogod mondani, hogy én, aki szerelem nélkül mentem feleségül -egy negyvenöt éves emberhez, nem várhattam meg a férjemtől, nem -követelhettem meg tőle, hogy szerelmet tudjon ébreszteni bennem. Igazad -van. Azért erről nem is szólok többet. Csak megemlitettem, mert -fontosnak tartom. Enélkül nem történt volna meg, ami megtörtént. Ha -nincs ez az alap-baj: semmi se történhetik… akármilyen tarka multu -vagyok… vagy talán annál kevésbbé, mert tarka multu vagyok. - -Mondom, eszembe se jut szemrehányást vagy kifogást kovácsolni belőle, de -a magyarázatok közül ezt se hagyhattam ki… mert, igenis, egy dolog nem -magyarázhatná meg, ami történt, vagy mondjuk: amit tettem. Többféle -magyarázatra van szükségem, hogy megérthesd és természetesnek találd azt -a cselekedetet, amely lehetetlenné tette, hogy tovább is férj és feleség -maradjunk. - -Folytatom. Nem a szemrehányást vagy kifogást. Ami következik, megint -csak magyarázat. - -Látnom kellett, hogy a férjem nagyon megbánta azt az áldozatot, amelyre -el kellett szánnia magát, amikor a maga jószántából, igen oktalanul, -felségül vett. Igyekezett nem éreztetni velem, hogy megbánta, de látnom -kellett. - -Értem, ha megbánta, hogy feleségül vett. Enélkül is együtt maradhattunk -volna, amig kedvel, amig kedve tartja… És az áldozat igen nagy volt. Ép -olyan nagy, mint amilyen fölösleges. Akkor is azt mondtam, most is azt -mondom: eszeveszettség volt, hogy ilyen áldozatot hozott értem. S talán -nem is annyira az én kedvemért tette, hanem inkább öreggyermekes dacból, -szemben az egész világgal, amely azóta ugyancsak megboszulta magát. - -Én mindenesetre ártatlan vagyok benne, ha megtette. Én ezt soha se -kivántam; mi több: annak idején elmondtam neki az aggodalmaimat. - -Ó, azt meg kell adnom neki, hogy igyekezett nem éreztetni velem, mik -járnak a fejében! Soha se ismerte el előttem, hogy sajnálja, ami -történt… ellenkezőleg, leplezni akarta ezt az érzést, még több -figyelemmel, még nagyobb gyöngédséggel, mint amelyet valaha tanusitott. - -De akárhogy iparkodott rejtegetni a gondolatait, nem tudta eltitkolni -előlem, hogy mi az, ami a rossz óráiban foglalkoztatja. És ez még -nagyobb terhet rótt rám. A figyelmét és a gyöngédségét viszonoznom -illett, ugy-e?! A kötelesség is, a hála is ezt parancsolta. S minél -világosabban láttam, hogy titokban szenved, annál inkább kímélnem -kellett az ingerlékenységét. Annál inkább ügyelnem kellett, hogy – bár -akaratlanul – még csak ügyetlenségből se okozzak boszuságot neki. - -Pedig amugy is nehezemre esett: minden csekélységben hozzá igazodnom, -folytonosan csak alkalmazkodni és megint csak alkalmazkodni. - -A viselkedésem sohase tetszett igazán neki; más modorhoz szokott. És a -társaságunkat megválogatni se volt könnyü. Azok az emberek, akik közt -élnünk kellett, a legjobb szándékuk ellenére, minden mozdulatukkal, -minden lépésükkel bántották. Még én magam is. - -Utoljára már azt sem tudtam: kihez, hogyan, mit szóljak? Kivel szabad -érintkeznem s miképen viselkedjem az „elfogadható“ emberekkel szemben? -Hová lépjek, hogyan mozduljak, kire nézzek rá? – ugy, hogy ezzel neki ne -szerezzek se érthető kellemetlenséget, se érthetetlen izgalmat. - -Megmondom neked: furcsának, kicsinyesnek, bosszantónak találtam ezt a -szegény volt nagyurat, aki sehogy se tud egyszerü Romanovics Mihály -lenni, aki akor is egy nagyherceg szemével nézi a világot, amikor már -nem élhet nagyherceg módjára. - -Számitsd ehhez, hogy a nyugalmat meg a kényelmet már megszoktam, s ezek -jóvoltát már ép ugy nem éreztem, mint a levegőét az, aki mindig a -szabadban van. - -Mit mondjak neked?! Nagyon hiányzott a régi szabadságom. Fogolynak -éreztem magamat, mint Lillias a hideg csarnokokban. - -Még jobban is meg tudnám magyarázni a lelkiállapotomat, de minek? Te -kevésből is meg fogsz érteni. - -Elég az hozzá: cifra kalitkában laktam, de minden uj nap és minden uj -arc csak uj bosszuságot hozott neki is, nekem is. Ez utoljára engem is -nagyon idegessé tett. - -Meg kell jegyeznem: eszemben sem volt, hogy egyszer ki fogok törni. Bár -az életem, kivált az utóbbi időben, majdnem folytonos idegeskedés volt, -s bár minden uj nap mind több apró bosszuságot hozott, mindig azt -mondtam magamban: „Hálásnak kell lenned iránta.“ Nem győztem inteni -magamat: „Hálásnak kell bizonyulnod; ez a legkevesebb, amivel tartozol -neki.“ - -Annak idején megfogadtam magamban, hogy soha semmit se fogok a férjem -ellenére tenni. És fogadásomat hiven megtartottam – egészen a mult -hétig. Nem mondom, hogy ez nagy önfeláldozásomba és sok gyötrődésembe -került; de igenis, le kellett mondanom ezért sok mindenféléről, amit a -szabadság- és kényelemszeretetem, vagy mondjuk: az önzésem megkivánt -volna. - -Azt hittem, mindig igy lesz. Rajta voltam minden hálaérzetemmel, minden -bölcs átlátásommal és minden lelkierőmmel, egész türelmességemmel, hogy -ez mindig igy maradjon. Reméltem ezt és sejtelmem se volt róla, hogy a -házaséletünknek ilyen hamar vége fog szakadni. Nem számitottam rá, hogy -a magamhoz hasonlónak vannak órái, amikor hiába minden bölcs átlátás, a -véralkat kitör és pofon csufolja az észt. - -Még csak egyet kell megemlitenem, hogy egész jelentőségében lásd azt a -különben nem valami borzasztó jelenetet, amely a mult héten véget vetett -a regényünknek. - -A férjem, mielőtt elvett, igy szólt hozzám, azon a hangon, amelyben -benne van, hogy mindezt nem fogják kétszer mondani, de annál inkább jó -lesz megjegyezni: - -– Kedves Róza… (talán te se tudod, édes Rollám, hogy engem az igazi -nevemen Miller Rózának hivnak)… én az egész életen át csak egy dolgot -kérek magától. Azt, hogy soha se tegyen nevetségessé a világ előtt. Amig -ez nem történik meg, senkire se tartozik, senkinek semmi köze hozzá, -hogy mit teszek, kit veszek el… erről a lépésemről csak magamnak -tartozom számadással. De ha maga engemet valaha nevetségessé tesz a -világ előtt; akkor én ostoba fajankó vagyok, aki nem tudta, mit -cselekszik. Ezt az egyet soha se tudnám megbocsátani magának. És -magamnak sem. - -Csak annyit feleltem neki: - -– Mindig hálás leszek. - -Ugy gondoltam. Ez volt a szent elhatározásom; a fogadalmam, ha ugy -akarod… És soha, a legnagyobb mérgemben se jutott eszembe, hogy egyszer -meg fogom szegni ezt a fogadalmat, még pedig nem is nagyon sokára. - -És most már elmondhatom azt a bizonyos esetet, amely visszavisz a -variété-szinpadra. - -Mit szólsz hozzá?!… Képzeld, megint egy automobil-kirándulás és megint -Lillias! - -Hol jártunk, kikkel, mellékes. Csak annyi tartozik a dologra, hogy -nagyobb társaságban már esetefelé, a szakadó eső elől menekültünk be -nyitott gépkocsijainkról egy kis fürdőhely étkező termébe, és mert az -eső sokáig nem akart elállni, ott is vacsoráltunk. - -Rosszkedvü voltam; idegesen rosszkedvü. Utközben észrevettem, hogy a -férjem, mint már majdnem mindig, megint neheztel rám valamiért és nem -tudtam, miért. Olyan szavakat szalasztottam-e ki a szájamon, amelyek -férjemet a variété-szinpadra emlékeztették és fölingerelték, vagy a -szemem egy-két Réaumur-fokkal nagyobb melegséget árasztott valamelyik -közönbös emberre, mint amennyi ezt megillette volna? – nem tudtam -kitalálni. Nagyon bosszantott, hogy ártatlanságomban nem is sejtem az -okot s a férjem mégis elégedetlen velem; és ingerültté, durcássá, -dacossá tett az a gondolat, hogy az efféle kellemetlenség már -mindennapos. De türtőztettem magam. - -Szerencsétlenségemre, az étkező teremben voltak, akik fölismertek -bennünket – ami azokon a nyilvános helyeken, ahol hébe-hóba -megfordultunk, ritkán esett meg velünk. Egyszerre nagy sugdolózás támadt -a teremben és illetlenül kiváncsi szemek szegeződtek felénk, mint -megannyi gukker, minden tartózkodás nélkül, mereven, kitartóan. Ez a -férjemet mindig igen bántotta. Most is jól láttam rajta a hatást. Mert -bár gyermekkorában – mint a „Gerolsteini nagyhercegnő“ Paul hercegét a -komolyságra – alighanem őt is pofonokkal tanitották meg arra, hogy az -embernek hogyan kell uralkodnia az arcán, én mégis csak jobban ismerem -őt, mint más, s már a szemöldökéről is meg tudom itélni, hogy mikor -haragszik… akárhogyan titkolja. És valahányszor kiváncsian szemlélgetik, -a bosszusága oly nagy, hogy néha még a tekintetébe is kiül. Az idegen -ugyan ilyenkor is csak nyugalmat láthat az arcán, de előttem azzal se -tudja álcázni a dühét, ha a nagyon hidegvérü emberek tökéletesen nyugadt -hangján szólal meg s ezen a megtévesztő hangon többet beszél, mint -máskor, amikor jobbkedvü. - -– Már előbb is haragudott rám… most dühös az egész világra… szép -napjaink következnek! – szóltam magamban. - -El tudtam képzelni, minő jelenetek és meddig – s ez a gondolat végképen -elkeseritett. Most már én is dühös voltam az egész világra, csakhogy én -nem tudtam uralkodni a rosszkedvemen, mint ő. Engem is pofonokkal nevelt -Madame Clémentine, de nem az önuralomra. - -A társaságunkhoz tartozóknak, akiknek végre is feltünt a kedvetlenségem, -csak annyit mondtam, hogy rettenetesen fáj a fejem, s aztán sokáig nem -szóltam egy szót sem. Amazok az út fáradalmainak tulajdonitották az -idegességemet s békében hagytak. Rajnai bort ittak, még pedig elég -sokat, s rajtam kivül mindenki – mégis én részegedtem meg, nem ők. - -Mindezt azért beszélem el ilyen hosszasan, hogy egész sulyosságában lásd -az esetet. Ha előbb igen jókedvünek mutatkozom, nagyokat iszom a -többiekkel, s talán egy kicsit duhajkodom is – a botrány nem lett volna -olyan nagy s a hiba nem olyan végzetes. Azt lehetett volna mondani: nem -szoktam meg az ivást, hirtelen hajtottam le sok bort, tökrészeg lettem, -jókedvemben nagyon is bele találtam mélyedni a mulatozásba, megártott a -méregerős bor, nem tudtam, mit csinálok… De az ellentét eltitkolhatlan -rosszkedvem, sokat hangoztatott fejfájásom, idegeskedésem, szótlanságom -és a közt, ami következett, olyan nagy, olyan feltünő volt, hogy talán -leginkább ez tette a dolgot ki nem menthetővé, helyre nem hozhatóvá. - -Tehát, amig a többiek ettek és ittak, én pedig senkivel nem foglalkozva, -hangtalanul ültem a helyemen s ugy nézegettem magam elé, mint aki már -alig tudja türni a rosszullétet: a nagy étkező teremben valami -fészkelődést vettem észre. A közönségnek az a része, mely sehogy se -akart elunni bennünket, hol felénk, hol a velünk szemben lévő bejáró -felé tekintgetett, amelynek szomszédságában elkeritett emelvény volt -látható. Ezen az üres emelvényen máskor bizonyosan a zenekar szokott -játszani, mert csak hangjegytartók voltak rajta. Az egyik szomszédomnak -ugy tünt fel, mintha itt valamire készülődnének s kérdezősködött. -Megtudtuk, hogy az emelvényen néhány perc mulva vándor zenészek fognak -megjelenni s előadást tartanak, ezen a fürdőhelyen „először és -utoljára“, amiért a jelenlevőktől csak néhány fillért kérnek, a fillérek -számát rábizva „a közönség nagylelküségére“. - -A vándor zenészek nemsokára elő is kerültek: négy muzsikus meg egy -énekes. Oda néztem, remélve, hogy elszórakoztatnak s kiverik a fejemből -a rosszkedvemet; nem képzeltem, hogy ez milyen alaposan sikerül majd -nekik! - -Az első pillanatban el kellett mosolyodnom: az énekes megjelenésén. -Valami jelmez-féle volt rajta, amely egy kisé az indiai bűvészek, egy -kissé az egyiptomi papok, de leginkább a clownok öltözetére -emlékeztetett. Cirkuszi ruha és e fölött könnyü atlasz-köpeny, amelyen -fekete selyemmel kivarrott kabalisztikus jelek láthatók… Milyen maskara! - -De a derültségem csak egy pillanatig tartott: ahogy megnéztem az énekes -arcát és alakját, már elkomolyodtam. Milyen szép férfi! Milyen daliás -alak és milyen nemes tekintetü, égő, fekete szempár! Egyszerre nagyon -megsajnáltam. Ez az arc és ez a termet másféle sorsra utalta volna… és -szegénynek, egyik kis helyről a másikra kell kóborolnia, hogy filléreket -szedhessen össze az utfélen… maskarába kell öltöznie, hogy fölkelthesse -a nagyérdemü mob érdeklődését… estéről-estére tüdejeszakadtából kell -harsognia, hogy kitányérozhassa a közönség „nagylelküségé“-t, mert -hiszen ebből él, ezt koldulja! - -És eszembe jutott, hogy valaha én is igy kezdtem, mielőtt a -variété-szinpadra jutottam… mert nekem ez már szép hivatal, „szinekúra“ -volt. - -Amig a négy muzsikus valami bevezető zenét adott elő, folyton az énekest -néztem, ezt az én fajtámból való szegényt… Milyen szép ember, milyen kár -érte!… - -Már kiverte a fejemből, ami előbb olyan kitartóan foglalkoztatott. - -Aztán énekelni kezdett és a hangja mindjárt a szivembe nyilallott. -Gyönyörü bariton hangja volt, érces, férfias timbre-ű, de mégis lágy, -édes bariton hang… Csiszolatlan, nyers, igen kevéssé képzett bariton… de -nekem annál jobban tetszett. Nem jó lábon állok a művészettel s nagyon -szeretem a természetet… - -René áriáját énekelte, s amikor az „Álarcos bál“ melódiái hallatára -rosszkedvem végképen fölengedett, egyszerre rám pillantott; alighanem -észrevette, hogy figyelmesen nézem. Mért ne vallanám meg neked, hogy ez -a pillantás hatott rám?! Meg lehet becsülni a hozzánk való jóságot, -szeretetet, barátságot… viszonozhatjuk is mindezzel s ezenfelül hálával, -ragaszkodással… de vajjon ez kiöli-e belőlünk a szerelem vágyát? És ez, -aki hirtelen olyan melegen tekintett rám, szép férfi volt s az én -fajtámból való!… mert hiszen én se születtem biborban s én is tudom, mi -a kóborlás… Hirtelen megvillantak a fejemben a régi emlékeim… az első -édes csókok emlékei… s bizseregni kezdett bennem a szabadság-szeretet… a -nosztalgia a mult után… az után a mult után, amelyben nem volt -kényelmem, nem volt semmim, csak nyomoruságom… az után a mult után, -amelynek nem volt egyebe csak tüzes csókjai! - -Ó, a zene nagy keritő! - -Senki se vehette észre rajtam a hatást, az első hatást vagy tíz esztendő -óta… Eszembe jutott, hogy egy pillantással is rossz érzést okozhatok a -jóltevőmnek s hogy nem szabad hálátlannak lennem. Abban a percben, hogy -megleptem magamat, megszólalt bennem a kötelesség; azonnal másfelé -néztem s más gondolatokat kerestem. Se a szemem, se az arcom nem árult -el semmit; az előtt se, akinek a meleg tekintete az imént megtalálta az -utat a szivemhez vezető ajtóhoz és kopogtatott rajta: az énekes se -láthatott bennem mást, csak egy gyémánt-fülbevalós hölgyet, aki -egyszerüen megnézte a szegény kóbor kóklert. - -De nincs szerencsém, kedves Rollám, s akármennyire tele voltam -jószándékkal, olyan meglepetés ért, amelynek hatása alatt végképpen -elvesztettem az eszem. - -Rövid közzene után megint az énekesre került a sor és – képzeld el -megrezzenésemet, majd hirtelen felindulásomat! – már az első hangokból -hallom, hogy az én énekesem Sorry áriáját kezdi énekelni! Sorry vajda -könyörgő áriáját, azt a zenés esdeklést, amelynek a melódiája soha se -juthat eszembe, soha se zümmöghet a fülemben a nélkül, hogy meg ne -rezegtesse lelkemnek a legmélyén – az erdő, a szabadság, a cigányélet, a -tüz, a szerelem himnuszát! - -Hiábavaló volt minden jó szándékom, a fogadalmam, az a gondolat is, hogy -bünt és esztelenséget követek el: nem állhattam meg, hogy az énekesre ne -pillantsak; önkéntelenül, akaratom ellenére, valami nagyon hatalmas erő -varázslatának engedve, pillantottam oda. A tekintetünk találkozott és ez -az égő tekintet most már diadalmasan vonult be a szívembe. Mindjárt -észrevette-e a hatást? – nem tudom. Annyi bizonyos, hogy az ária -kezdetétől a végéig: csak nekem énekelt. Alighanem rögtön meglátta -rajtam, hogy ismerem az áriát és hogy nagy gyönyörüség hallgatnom; -eleinte talán csak ezért fordult felém… de később észrevehetett egyebet -is, mert az ária hatása alatt a tekintetem egy cseppet se titkolózott -többé. - -Hogyan mondjam el, mi történt velem néhány perc alatt?! Ez az ária -felkorbácsolt bennem minden érzést… a régóta mélyen alvó érzéseket is. -És Sorry vajda még nem esdekelt, csak panaszkodott Lilliasnak, amikor én -már őrülten szerelmes voltam a szép vándor énekesbe. - -Már nem láttam benne a clownt, csak az indiai bűvészt vagy még inkább az -egyiptomi papot, Isis papját. És ha clown, hát legyen clown! Csak annál -inkább az én fajtámból való. - -Milyen kár, hogy nem ismered ezt a könyörgő áriát! Ha tudnád, hogy -milyen elérzékenyitően szólal meg benne a végtelen szomoruság, milyen -szivrehatóan a szerelmes esdeklés, milyen vérperzselően a tüzes vágy s -végül, amikor Lillias a szemével már elárulja a szerelmét, milyen -magával ragadóan az ujjongó öröm – akkor megértenéd, hogy minden vérem -pezsgett, forrott s szilajul keringett ereimben. - -Ismét Lilliasnak képzeltem, éreztem magamat, Lilliasnak, akit bánatossá -tett az egyhangu élet, a hideg környezet, az unalom és a visszavágyás a -multba vagy nem tudja hová… Boldogan üztem el magamtól kellemetlen -gondolataimat: az átélt boszuságok, keserüségek és izgalmak emlékét meg -azt a reménytelenséget, hogy a jövő napokkal csak uj bosszuságok, -keserüségek és izgalmak várnak rám… Jól esett ujra cigánylánynak tudnom -magamat és látnom, hogy: igen, én vagyok az a Lillias, akinek a -szerelmét könyörgik, az a Lillias, aki vár, egyre vár, mert a szerelmet -várja!… - -És, ime, Sorry vajda állott előttem, az égő tekintetü, szép, fiatal -cigány, Sorry vajda, aki nem tűrheti, hogy a fajtájából való leányt az -urinép elvigye magával! Mert, igen, el merte árulni a komédiás, hogy -most csak nekem szól, a gyémántfülbevalós Lilliasnak… nem vette le rólam -égő tekintetét s folyton felém fordulva énekelt… a pillantása is, a -hangja is az arcába vágta az egész urinépnek, hogy vágyódik rám és a -magáénak akar… kikiáltotta, csábító, édesszavú, izgatóan férfias -baritonján, hogy az én szerelmemet könyörgi és el akar vinni magával… -nem félt az urinép bosszuállásától. - -Ellenállhatatlan erő hajtott, hogy feleljek neki. Megfelejtkeztem -mindenről és mindenkiről. Megfelejtkeztem a fogadalmamról, Romanovics -Mihályról, az egész uri társaságról s a nagyérdemü mobról… -megfelejtkeztem róla: hol vagyunk, milyen megbotránkozást és kínos -érzéseket okozok, arról is, hogy mik lesznek megfelejtkezésemnek a -következései. - -És a tekintetünk összeforrott. - -Elképzelheted előkelő barátainknak a hüledezését. Meg azt, hogy micsoda -szemeket meresztett rám a tisztelt tömeg. - -De ez még nem minden. A nagyja még csak ezután következett. - -Mikor Sorry könyörgő áriáját az ujjongó öröm hangjaival végzi, már nem -voltam magamnál. S nem elégedtem meg azzal, hogy csak a tekintetemmel -mondjak neki igent száz ember előtt… nem elégedtem meg azzal, hogy -lélekben már összeforrtam vele az egész sokaság szemeláttára – ki -kellett kiáltanom a világnak, hogy: történjék velem akármi, igen odaadom -magamat neki! Meg voltam őrülve. - -Nem védekezem előtted azzal, hogy nem voltam beszámitható állapotban. Ha -szépiteni akarnám a dolgot, azt hazudhatnám, hogy sokat ittam. Nem igaz. -Csak a szerelemtől voltam mámoros; csak a cigányvér tört ki belőlem. -Igenis, megvillant a fejemben, mielőtt elkövettem, amit többé nem lehet -jóvátenni, nemcsak megvillant a fejemben, tisztán láttam, hogy mit -cselekszem s hogy mi lesz ennek a következése, tudtam, hogy azzal, amit -tenni készülök, elrugok magamtól kényelmet, nyugalmat, jólétet, -mindent!… és mégis meg kellett tennem, amit tettem. Felelnem kellett -neki szóval is, meg kellett mondanom neki mindenki hallatára, hogy: -igenis, kész vagyok elhagyni mindent, gazdagságot, jólétet, urinépet… -megyek vele akárhová visz… ha akarja: az erdőbe, ha akarja: a vásári -bódéba!… megyek a rég várt boldogság után!… megyek ezzel a szép, ifju -cigánylegénynyel, aki az én fajtámból való! - -Az eszem ugy nyöszörgött, mint egy kis kutya… de a vérem ugy parancsolt, -mint ahogy az elemek parancsolnak. - -Ugy tünt fel előttem, mintha maga a mindeneket fentartó szerelem, mintha -maga az örökkévalóság szólitott volna. - -Varázslat hatása alatt állottam, mint Lillias; az égő tekintet és a -szivemet át meg átjáró, megreszkettető, összerázó hangok bűvölete -leigázta az akaratomat. Oda voltam az elérzékenyedéstől, a szerelmi -mámortól, a szerelmi boldogságtól. - -Szóval, mikor Sorry befejezte a könyörgő áriát, egy másik hang csendült -fel, csak ugy, mint az operában: a Lilliasé. - -Lillias a cigánynótával felel: - - A rőzse ropog, a tűz lobog, - Czigányleányok boldogok: - Lobog a tűz, a tűz!… - -Hidd el, ez egyszer, kivételképen, nagyon szépen énekeltem. A hangom -olyan fényben csengett, mint soha, az arcom lángolt s a szemem a -szerelmi odaadás tüzes sugarait szórta a kóbor énekesre. Nem törődtem -többé senkivel és semmivel a világon. - -A kóbor énekes megértett s a refraint már velem énekelte. Aztán az egész -kettőst… csak ugy, mint az operában. Azt hiszem, meghallgathattak volna -bennünket akármelyik szinházban; ami az énekművészetünkből hiányzott, -azt pótoltuk azzal, hogy az ő hangja nagyon szép és ha az én hangom nem -is valami hires, az bizonyos, hogy – mind a ketten szivből énekeltünk. - -A kettős is elhangzott; vége volt mindennek. Az idegenek közül az -ártatlanabb lelkűek tapsoltak. A nagyherceg is tapsolt. - -Sárga volt, mint a halott, de megőrizte a nyugalmát. - -Ugy tett, mint aki örül, hogy a felesége mulat, de már megelégelte a -mulatságot. Fölkelt, a karját nyujtotta s kivitt a teremből. A -társaságunk persze velünk tartott. - -Időközben az eső elállott; felültünk a kocsijainkra. - -Az úton a nagyherceg nem szólt hozzám egy szót sem. A chauffeur-rel nem -óhajtotta közölni a szándékát. - -Hanem, mihelyt magunkra maradtunk, tudtomra adta, hogy visszakaptam a -szabadságomat. - -– Azt hiszem – kérdezte – tudja, hogy el kell válnunk?! - -Csak annyit feleltem: - -– Tudom. - -Átláttam, hogy az ilyesmit nem lehet jóvátenni. - -Igy történt. - -De nem irhatok többet… nagyon sok dolgom van… Tudod, a költözködés!… -aztán meg az ujságírók nem hagynak békén… Már megint jön egy. - -A viszontlátásig üdvözöl… aki már nem Romanovics Mihályné, hanem ismét: - -_Vera Violetta._ - - - - -A BAZÁR ÉG. - - -I. - -– Mi baja, kedves Lebreton? – kérdezte Mendez a másik ujságirótól. – -Olyan piros az arca, mintha láza volna. - -– Borzalmasan részeg vagyok, – felelt Lebreton. – Egész éjszaka ittam, -rossz cimboraságban; reggel kilenckor kerültem az ágyba, s alig hogy -elaludtam, felköltött egy vidéki nagybátyám, az egyetlen, akitől -örökölhetek. Ez a vidám, sőt garázda vén fiú addig ült a nyakamon, mig -végre kénytelen-kelletlen fölkeltem és elmentem vele reggelizni, -Paillardhoz vitt és ott megint rémesen sokat ittam. Most aztán alig -állok a lábamon; ugy járok, mintha egyik dézsából a másikba lépnék, -pedig még isten tudja meddig nem fekhetek le emiatt az átkozott bazár -miatt. - -A Jean Goujon-utcai nagy bazárépület bejárója előtt állottak. Mendez, -mialatt Lebretonnal beszélt, az egymásra torlódó gépkocsikból rendre -kiszálló előkelő közönséget nézte s közben neveket irt föl a -jegyzőkönyvecskéjéből kitépett papirlapra. - -– Tudja mit? – biztatta Lebretont. – Menjen haza nyugodtan és pihenje ki -magát. Nyolcig-kilencig éppen eleget alhatik; kilenckor majd fölkeresem -és értesitem mindenről, hogy megirhassa a tudósitását. - -– Köszönöm, de lehetetlen, – felelt Lebreton. – Egy egész nagy -ujságoldalt kell telefirkálnom erről a szamárságról. - -– Persze, az ön lapja is királypárti, s mert ezt a jótékonycélu vásárt -az igazhitü arisztokrácia rendezi, önöknek legelől kell járniok a -jótékony hölgyek magasztalásában. - -– Hanem azért mégis kérni fogom a szivességét. Végignéztem a megnyitás -ceremóniáját, körülsétálok a bazárban, összeszedek egy pár megfigyelést, -hogy legelől tündökölhessek a szines leirásban, de ötkor hazaszököm. -Lesz szives és értesit, ugy-e, ha később valami nevezetes történik? - -– Rosszul teszi, ha nem megy haza mindjárt. Ilyen álmosan ugy se fog -látni semmit. - -– Többet fogok látni, mintha józan volnék. Nekem a részegség csak az -itéletemet rontja meg, a megfigyelésemet inkább élesiti. Részegen mindig -temérdek apróságot veszek észre, ami okvetlenül elkerüli a figyelmemet, -ha józan vagyok. A mámor szétszórja a figyelmet s ez a tudósításnak csak -javára válthatik. Öttől nyolcig aztán kialszom a mámoromat s már egészen -okosan fogom leirni azt, amit bolond fejjel láttam. - -– Akkor hát most már menjünk be. Mindjárt három óra s Andrea hercegnő -pontban háromkor érkezik. Nem fog ártani, ha addig jó helyet biztositunk -magunknak. - -Bementek. - - -II. - -A vásárt, melynek három, egymásután következő délután kellett volna -tartania, azért tervezték, hogy egy uj hittéritő-iskolát lehessen -alapitani s nagyobb összeg gyüljön egybe a De Propaganda Fide uj -templomának az épitési költségeihez. - -Évek hosszu sora óta először történt, hogy a párisi arisztokrácia, -amelyet a politikai események arra kényszeritettek, hogy visszavonuljon -büszkeségének fellegvárába, végre-valahára kimozdult tökéletes -elzárkózottságából s életjelt adott a nagy nyilvánosság előtt is. - -A Faubourg Saint-Germain azon a cimen, hogy olyan szent célt szolgál, -amely méltó hozzá, tüntetni kivánt a köztársasági Páris ellen. - -Tüntetni ugy, ahogy csak a Faubourg Saint-Germain tud, ha erre -nagynehezen elhatározza magát. - -A rendezőség élén a legfényesebb történelmi nevek viselői állottak s a -védő szerepet a királyi vérből származó Andrea hercegnő vállalta el. - -A terv az volt, hogy a vásárt, mely külsőségében hű mása lesz a -középkori vásároknak, mind a három napon óránként változó, legujabb -divatu mulatságokkal kötik egybe. A vásáron a Faubourg előkelő -hölgyeinek a legszebbjei fognak árusitani apró haszontalanságokat, a -mutatványos bódékban pedig a technika legujabb csodáinak a látnivalóin -kivül a szellem arisztokráciájának, az irodalmi és művészeti világnak -azok a nevezetességei fognak szerepelni, akiket a rendezőség erre a -kitüntetésre méltóknak ítél. - -Az utóbbiak olyan szerepben fognak bemutatkozni, amelyben eddig csak -bizalmas környezetük láthatta őket. A nagy költő tréfás kabarészámokkal -áll elő; a világhirü regényiró ismert szinészeket parodizál ki; a kitünő -tragikus mint átváltozó művész szerepel; a hegedüművész karmestereket -utánoz; a hires festő mint gyorsrajzoló lép föl; Páris legelső -énekművésznője utcai dalokat énekel; a nagynevü zeneköltő operettet ír -erre az alkalomra, amelyet uri műkedvelők adnak elő, a nábob egy -magánjelenetben az éhenkórász bohém alakját figurázza ki. - -A mutatványos bódékban nagy belépő-dijakat szednek. Az apró -haszontalanságokat az előkelő vásárosok a kegyes célra méregdrágán -árusítják. Köszönő mosolyt csak az kaphat a szépektől, aki fejedelmi -adománynyal járul hozzá az ünnep sikeréhez. - -Az irodalom és a művészet képviselői közül csak azokat szólitották föl a -közremüködésre, akik tanuságot tettek róla, hogy együtt éreznek az ünnep -rendezőivel. A fényes névsort kétszer is megrostálták. - -A felszólitottak természetesen mindannyian örömmel fogadták el a nekik -szánt szerepet. Akit kitüntettek, boldog volt; akit mellőzni kellett, az -irigykedve gondolt a szerencsésebbekre. - -De nemcsak a közreműködőket, a közönséget is jól megválasztották. - -Bár mindjárt a belépésért jókora adót kellett fizetni, a vásáron csak -meghivottak jelenhettek meg. A célhoz képest, sok meghivót bocsátottak -ki, de ezek szétosztása a legnagyobb körültekintéssel történt. Az -előkelő rendező urak, akik egész Párist ismerték, gondoskodtak róla, -hogy olyan férfi vagy nő, akit jó társaságban nem szokás fogadni, semmi -áron és semmiféle visszaéléssel ne juthasson jegyhez. Még a sajtó -képviselői is névre szóló meghivókat kaptak, s a bizottság mindenkiről -tudott, akinek a vásár valamelyik napján joga volt a jegyét megváltania. - -Természetes, a meghivókért nagy versengés támadt. Ilyen körülmények -között az, aki számitott rá, hogy őt is a jobb körökhöz számitsák, nem -maradhatott el. A jelentkezőket azonban alaposan megrostálták; akihez -csak a legcsekélyebb kifogás fért, udvarias, de tagadó feleletet kapott. -És minél nagyobb volt a visszautasítottak száma, annál keresettebb lett -a sokfelé hiába áhitozott meghivó. Aki joggal számithatott erre, nem -igen mulasztotta el, hogy éljen a szerencséjével, ha egyáltalán a lábára -tudott állani. - -– Soha ilyen szép közönséget! – szólt Mendez, ahogy körülsétáltak a -bazárban. - -Hadd lássa ez a kiválasztott közönség, a legkülönbek, hogy: igenis, a -Faubourg Saint-Germain még él és csak tűri, de nem ismeri el a -köztársasági Párist! - -Azért elhatározták, hogy a jótékonycélú vásár védőjét, Andrea hercegnőt -ugy fogadják, ahogyan valaha Versaillesben fogadták a királynét. - -Mintha Franciaország királynéja volna. - -Mert nekik Franciaország ma is királyság, ha a csőcselék erőszakossága -lehetetlenné teszi is, hogy a király a jogaival éljen, s az ő szemükben -Andrea hercegnő, aki legközelebb áll a királyhoz, Franciaország első -asszonya. - - -III. - -Kevéssel azután, hogy a két ujságiró felmutatta a jegyét, egy nyájas -arcu ur került eléjük, aki rendezői jelvényt viselt. - -– Nem parancsolják az urak, hogy valamiben a szolgálatukra legyek? – -szólitotta meg Mendezt. – Én részesültem abban a szerencsében, hogy a -sajtó tisztelt képviselőinek a munkáját megkönnyiteni segitsek. Kérem, -legyen olyan szives, mutasson be!… - -– Ó, nagyon köszönjük, herceg!… – dadogott Mendez. - -– Hector de Beaurepaire, – mutatkozott be a nyájas ur Lebretonnak. - -A nyájas ur karonfogta Mendezt, elvezette a két ujságirót a mutatványos -helyekre s megmutatta nekik, hogy honnan láthatnak mindent a legjobban. - -Aztán fölvezette őket a nagy csarnok karzatára, két számozott széket -mutatott nekik és igy szólt: - -– Ezeket a helyeket az urak számára tartottuk fönn; a megnyitó -szertartását innen nézhetik végig a legkényelmesebben. De ha ugy -parancsolják, hogy addig körül méltóztatnak nézni a többi helyiségekben, -erre még egy jó negyedórai idő van. A hercegnő pontban háromkor érkezik. - -Ugy parancsolták, hogy körül méltóztatnak nézni. - -– Tudja-e, ki volt ez? – szólt Mendez Lebretonhoz, mikor magukra -maradtak. – Ez Beaurepaire herceg, akinek a hetvenedik öregapját is -Beaurepaire hercegnek hivták, s akinek az ősei keresztes háborukban -foglalatoskodtak akkor, amikor az én őseimet még sehogy se hívták, mert -bőgő majmok voltak Amerika őserdőiben. - -– Rendkivül udvarias volt, – szólt Lebreton. - -– Másfajta emberek ezek, mint mi! – sóhajtott Mendez. – Ezeknek a -viselkedésük olyan, hogy azt mi sohase tudjuk eltanulni. - -– A jó nevelés teszi, – vélte Lebreton. - -– Már a vérükben van a finomság, – vitatkozott Mendez. – Különb lélekkel -születnek, mint mi, s a viselkedésnek az a finomsága, amelyet mi a -leggondosabb igyekezettel, a legnagyobb vigyázattal, a legtökéletesebb -önuralommal se tudunk tökéletesen a magunkévá tenni, náluk önkéntelen, -természetes, ösztönszerü. - -Körüljárták az egész bazárt, egy darabig csak nézelődtek és nem igen -szóltak egymáshoz, majd Mendez igy összegezte a benyomását: - -– Mindenen meglátszik, hogy a Faubourg tüntetni akar. Tüntetni akarnak a -családi kincseikkel, az izlésükkel, a gondolkozásukkal, egész szellemi -felsőbbségükkel, főképpen a szellemi felsőbbségükkel. De tehetik, és ez -a tüntetés, ha tüntetés is, meg kell adni: szép. Annál szebb, mert -senkit se bántanak vele. Veszi észre, hogy a nem közülök valót csak -azzal különböztetik meg, hogy velük szemben egy fokkal még kedvesebbek, -mint egymással szemben?… - -– Én mást veszek észre, – felelt a részeg. – Azt, hogy ez az épület egy -nagy egérfogó. - -– Tessék? – kérdezte Mendez. - -– Ugy értem, – folytatta Lebreton, – hogy csodálatosan szerencsétlenül -van épitve. Én legalább még sohase láttam ilyen eszményi tűzfészket. És -megfoghatatlan könnyelmüséggel olyan sok embert bocsátottak be, hogy ez -megcsufolása minden köteles vigyázatnak. Ha itt véletlenül tüz üt ki… -például rövidzárlat esetén, vagy ha a kinematográfos-sátorban csinál -bajt egy kipattanó szikra… innen ugyan egy egér se menekül ki. De hát ez -senkinek se jutott eszébe?! - -Mendez nevetett. - -– Ha az ember mindig ezt forgatná a fejében, soha se mehetne se bálba, -se szinházba. - -– Persze, – szólt ismét Lebreton, – ha ezt az épületet az előkelőségek a -maguk céljaira alkalmasnak találták, a hatóságot képviselő uraknak nem -juthatott eszébe, holmi tüzbiztonsági követelésekkel alkalmatlankodni – -ilyen előkelőségeknek! - -De más foglalta el a figyelmüket. Valami moraj futott végig a hölgyek és -urak tömegén. - -– Pont három! – szólt Mendez. – Andrea hercegnő megérkezett! - -S a karzati helyeikre siettek, a bevonulást nézni. - -– Látja? – fecsegett Mendez. – Ez a nyolc frakkos fiatalember… csupa -gróf és herceg… egyik se lehet több tizenhat esztendősnél… ezek az -apródokat jelentik. És mennyi lakáj a hercegnő előtt!… Nyolckaru -gyertyatartókat visznek… ahogy hajdan világitották meg az utat a királyi -vérből valóknak… A régi világ, a rokokó szellője csapja meg az embert… - -– Nem ismerik el a villamosságot, – jegyezte meg Lebreton. - -– Nézze, – folytatta Mendez, – ezek a hölgyek, akik Andrea hercegnő -uszályát viszik, a legrégibb francia nevek viselői… mind egy-egy -történelmi nevü nagyurnak a felesége… És nézze, nézze azt az óriást, két -lépésnyire az udvarhölgyek mögött!… Ez Guise herceg, Franciaország -leggazdagabb és legerősebb embere… leüti az öklével a bikát!… meg tudom -érteni, hogy egymaga képviseli az egész testőrséget… és ennek az urnak -az a büszkesége, hogy Andrea hercegnő a „szolgálattevő kamarás“ cimmel -tüntette ki!… - -Mikor a megnyitó szertartása véget ért, a két ujságíró lement a -karzatról. Mendez ugy tervelte, hogy előbb a már élénkülni kezdő vásárt -járja végig, s csak azután néz be a mutatványos sátrakba. - -Egy darabig még együtt maradtak. - -– Látta-e valaha Andrea hercegnőt közelről? – kérdezte Mendez -sétaközben. – Én láttam. Kivágott ruháiban a vállát, a karját és a -keblét is. A bőre határozottan alabástrom-fehérségü és szinte áttetsző. -Ha nem látta még, érdemes megnéznie; nem igen láthat ilyet. Minden kis -erecske meglátszik rajta, feltünően kék vonalakban. Ez a bőr -pókháló-vékonyságuvá finomodott a századok vagy ezerévek folyamán; egy -darab művelődés-történetet olvashat le róla az ember. - -Aztán hallgatag szemlélgették a vásár közönségét, erre-arra járkálva. - -– Az bizonyos, hogy az asszonyaik és leányaik gyönyörüek, – szólt végre -Lebreton. - -– Például ez a kis lány itt ni! – fecsegett ujra Mendez. – Ez egy -Rohan-kisasszony. Most lett menyasszony; a vőlegénye az a fiatalember, -akivel beszélget, Tréguier márki. Teringettét, nem sok hiányozhatik -hozzá, hogy ezek meg legyenek elégedve a sorsukkal! Mindegyik egy-egy -birodalmat mondhat a magáénak; azonkivül fiatalok, egészségesek, szépek, -kedvesek. És nézze, nézze azt a gyönyörü asszonyt! Ez Páris legragyogóbb -teremtése. Lantenac márkiné. Azt mondják róla, hogy halálosan szerelmes -Rochebaron grófba, akit most neveztek ki nagykövet-helyettesnek, nem -tudom, hová… és hogy ugyancsak flörtöl vele. Persze, a grófnak ott kell -lennie, ahol a márkiné van!… igen, az az ur az, akinek az arcát előbb -nem láthattam jól, most ráismerek!… Nini, magukra maradnak! Nézze, -nézze, hogy beleolvadnak egymásnak a tekintetébe!… Bizony isten, nem -nagyon titkolóznak! Talán ott tartanak, hogy már nem is képesek -titkolózni. Ugy látszik, elérkeztek a flört utolsó állomásához; éppen -most lehetnek az elhatározó pillanat előtt vagy – egy pár órával utána. -Becsületemre, szinte fölfalják egymást a tekintetökkel. De hát hol van -az öreg márki?! Az öreg férjek ilyenkor soha nincsenek jelen! - -Tovább sétáltak s Mendez mindenütt elragadtatással nézegette az eléje -táruló ritka látványosságot. - -– Akármi az ember meggyőződése, – folytatta, – lehetünk hivei a -társadalmi forradalomnak… legyünk szoczialisták vagy akár anarkisták… -magam is ó-radikális vagyok… de azt az egyet meg kell adni, hogy ezek az -emberek szebben tudnak élni, mint mi!… hogy ők azok, akik a legszebben -tudnak élni! Szebben tudnak élni, mint mi, és szebben tudnak meghalni. -Még meghalni is szebben tudnak! Ahogy elnézem őket, minden percben az -jut eszembe, milyen gyönyörüen tudtak meghalni ezeknek az embereknek az -ősei a nagy forradalomban, az asszonyok csak ugy, mint a férfiak! Milyen -nyugodtan néztek farkasszemet a halállal, milyen felsőbbséggel tudták -lenézni az őket lemészárló csőcselék-hordát! - -– Tudja, én azt hiszem – vitatkozott Lebreton, – hogy ez csak fenséges -szinészkedés volt. A bensejükben azért remegtek. A hiuság, vagy ha ugy -tetszik: a büszkeség sok önmegtagadásra teszi képessé az embert. Nem -akarták elárulni a megvetett, a gyülölt csőcselék előtt, hogy félnek, -reszketnek, vért izzadnak, hogy érzik a legyőzetésüket. Egyetlen -megtorlásuk a tüntető megvetés lehetett. Hadd pukkadozzanak a nyomorult -hóhérok arra a gondolatra, hogy boszuálló embertelenségük nem ér föl -hozzájuk, nem éri el a célját, mert hiszen ők nem félnek a haláltól! És -erőt vettek, nem az érzésükön, mely kétségbeesetten ragaszkodott az -élethez, hanem: a külsejükön – amiben már volt gyakorlatuk. Volt idejük -készülődni erre a fenséges szinészkedésre és jól összeszedték minden -szinészi képességüket, külsejükön való minden uralmukat, hogy szépen -szerepelhessenek, szépen játszhassanak. Beleélték magukat a szerepükbe, -mint a jó komédiás, és minden erejükkel rajta voltak, hogy a nagy -jelenetek idején kiverjék a fejükből a rettenetes valóságot. Talán az -utolsó percig reménykedtek valami csodában. Mindegyik. - -– Nem – felelt Mendez. – Nem féltek a haláltól. A gondolkozásuk tette -képessé őket arra, hogy hősiesen haljanak meg. Bölcsebb módon tudtak -gondolkozni életről-halálról, mint a csak ösztöneinek élő, műveletlen -ember; bátrabb szivvel, nagyobb magaslatról nézték le a halált. Tisztább -fejjel néztek szembe azzal a kényszerüséggel, hogy egyszer ugy is meg -kell halni, s hogy tulajdonképpen mindegy, mikor hal meg az ember, ha -már meg kell halni. A vérükben volt, abban a tömérdek csatát kiállott -vérben, hogy ne tulajdonitsanak az életnek nagyobb fontosságot, mint -amennyit érdemel, s az elmulás gondolatával nyugodtabban nézzenek -szembe, mint az állat-ember, aki csupa nyers élet-ösztön. Ez tette őket -elég erőssé arra, hogy a sakkparti mellől olyan hidegvérrel menjenek a -halálba, mintha esküvőre mennének, hogy társas-játékokkal szórakozzanak -a pokol előtornácában, hogy végig szépen éljenek. Másfajta emberek ezek, -mint mi, kedves Lebreton! Higyje el, másfajta emberek! - - -IV. - -Négy óra tájban Lebretonból kitört a részegség. - -– Nem birok tovább járkálni, – szólt a másik ujságiróhoz. – Eldülök a -fáradságtól; pihennem kell egy kicsit. - -Elváltak, azzal, hogy este kilenckor találkoznak. Mendez benézett egy -mutatványos sátorba; Lebreton pedig leült a hallnak abban a részében, -ahol pezsgőt árultak. - -Megivott egy pohár pezsgőt, abban a hiszemben, hogy ez egy kicsit föl -fogja frissiteni, s hátradőlt a karosszékén. Nyomban elaludt. - -Azt álmodta, hogy Mendezzel járkál, az esthomályban, zord -sziklahasadékok között. Egyszerre még sötétebb helyre érnek és valami -nagy, fekete barlangnyilás tátong előttük. Mendezre pillant és csak most -látja, hogy Mendeznek babérkoszoru van a fején, és hogy Mendez nem -Mendez, hanem Vergilius. Aztán megint a barlangnyilásra pillant és -észreveszi, hogy az voltaképpen egy roppant kapu, amelyen valami fölirat -olvasható. Az ő szeme nem tudja kibetüzni a föliratot, de -Vergilius-Mendez leolvassa az ismeretes szavakat: „Per me si va nella -città dolente, per me si va nell’ eterno dolore…“ Mendez-Vergilius tehát -a pokol előtornácába vezeti… - -Belépnek s megpillantják az árnyékokat. Eleinte csak sóhajtozó s halkan -nyögdécselő lelkekkel találkoznak, de utóbb rémes emberi vázalakok közé -kerülnek, akiknek fekélyrágta testét undok sebek boritják, akiknek -szeméből csurog a vér, akik a fogaikat csikorgatják, akik vadállati -hangokon üvöltöznek. - -Aztán az Apokalipszis szörnyeit látják. Szem nem látta rémeket, -csoda-borzalmakat… és hallja, amint Vergilius-Mendez suttogó hangon -magyarázza: - -– Ezek a Be Nem Telt Vágyak. Ezek a Nem Viszonzott Érzések. Ezek a -Megbénitott Törekvések. Ezek a Hasztalan Önfeláldozások. - -És aztán: - -– Ez a Párja Után Hiába Sóvárgó Szerelem. Ezek a Meg Nem Született -Gyermekek. Ez az El Nem Mondható Fájdalom. Ezek a Titkolt Szégyen -Könnyei. - -Aztán még sötétebb helyre érnek. Már nem lát semmit s mintha -füstgomolyagok csipnék a szemét. A suttogó hangot nem hallja többé; -Mendez-Vergilius eltünt. Éktelen orditozást hall, aztán rettenetes -dübörgés keletkezik, s a kétségbeesetten üvöltöző hangok egyre -siketitőbbé válnak. Egyszerre lángnyelvek csapnak el a szeme előtt. A -hirtelen kilobbanó fénynél roppant füsttengerben látja maga előtt az -egész poklot. A folyton sürüsödő, mind feketébb, fojtó párával teli, -rettenetes füstben minden emberi alakból kivetkőzött idomtalan lényeket -lát, amint vad összevisszaságban kergetőznek, egyetlen szörnyü -gomolyagba kavarodva; egymás nyakára hágva, egymást gázolva, tépve, -marva; kétségbeesetten tülekedve, birkózva, orditozva, sikoltozva, -visitozva; egymást rángatva, rázva, fojtogatva, rugdalva, taposva. - -Megdobban a szive s fölriad. - -Mi ez? Megdörzsöli a szemét. Fölébredt és még folyton maga előtt látja a -pokolt. - -Tekintete az álomképre mered és szinte megüvegesedik. A szeme kidülled… -és nem érti. - -Csak a borzalmas feketeséget látja. A mindinkább sürüsödő füsttengert, s -ebben a vadul rohanó, egymással viaskodó, verekedő, egymás hátán és -fején taposó, bömbölő és sikoltozó, eltorzult arcu, idomtalan alaku -emberi állatokat, amint egymáson keresztül gázolni iparkodnak. Orra, -szája megtelik a sürü párával; a szörnyü füst fojtogatni kezdi; köhögés -fullasztja, száraz, torkot és tüdőt kaparó, szuró köhögés. - -Egyszerre a lángnyelvek szinte megcsapják a szemét. Valami nagy -világosság támad körülötte. A részeg végre megérti. A bazár ég. - -És részegebb, mint valaha. - -Azt hiszi, nem tud a lábára állni és megint csak maga elé mered. - -– Furcsa! – szól magában. – Most meg kell halni! Ki hitte volna?! Egy -perc és ez a halál! Még egyet-kettőt köhögök, aztán megfulok… örökre -elalszom és pont! - -Megpróbálja, de nem tud mozdulni és bambán nézi a szörnyü szinjátékot. - -Látja, az elhagyott sátorból, az előkelők egész seregét, hogyan -igyekszik menekülni egy irányba, a nagy bejáró felé; hogyan torlódnak -egy roppant hustömeggé; hogyan erőlködnek ellökni, félrerugni, -leteperni, átgázolni egymást. Látja a menyasszonyt, amint -legyezőcsapásokkal akarja lefejteni karjáról a vőlegényt, aki elbotlott -s akin keresztül taposnak. Látja, hogy Beaurepaire herceg és Mendez -fojtogatják egymást. Aztán Rochebaront pillantja meg, aki Lantenac -márkinét a hajánál fogva tépi le magáról. És látja az óriást, amint -homlokon rugja Andrea hercegnőt, aki hanyatt esett és belekapaszkodott a -lábába. - -S mialatt mindezt tehetetlenül nézi, részeg fejjel azt kérdezgeti -magában: - -– Miért tülekednek ezek mind egy irányba?!… - -A kóválygó fejben hirtelen megvillan valami. - -Valahol egy ajtócskát látott, de már nem emlékszik, hogy hol. - -Összeszedi minden erejét, föltámolyog a székéről… az inai engednek. Még -egy rettenetesen nehéz erőfeszités… s az utolsó rugaszkodással, amelyre -még képes, megkockáztatja azt, ami a legesztelenebb. Nekiront a tűznek, -amerre szabad az ut. - -Hátha valahol arra van a kis ajtó?!… - -Érzi, hogy a lángok összeégetik, elfullad, elveszti az eszméletét és -összeesik… - -A kis ajtót éppen akkor törik be. - - -V. - -Százan és százan égtek össze vagy fulladtak meg a bazárban: maga Andrea -hercegnő is, hű kamarása, Guise herceg oldalán. Odaveszett a gyönyörü -Lantenac márkiné és szerelmese: az ifju Rochebaron; odaveszett a szegény -Tréguier márki és boldog menyasszonya, Rohan hercegkisasszony; -odaveszett Beaurepaire herceg, az ünnep főrendezője, s odaveszett a -derék Mendez is. - -De Lebreton megmenekült. - -Egy kicsit összeégett, hanem a sebei nem voltak halálosak. S vagy egy -félórai fáradozás után életre ébresztették. - -Mikor fölnyitotta a szemét, ugy tetszett neki, hogy csak álmodta a -tüzet. S egyre a Mendez szavai jártak a fejében: - -– Másfajta emberek ezek, mint mi; másfajta emberek! - -Mintha éppen most hallotta volna… - -A puszta telken, ahol a megmentett embereket ápolták, egy öreg ember -járt-kelt föl s alá, mint akinek már semmi dolga. - -Kétségbeesetten tördelte a kezét s halkan suttogta maga elé: - -– Margit! Édes Margitom!… - -Lantenac márki volt. - -De Lebreton nem méltatta az öreg ember fájdalmát; még nem volt egészen -eszénél. - -Bambán nézett a világba és igy motyogott kábultságában: - -– Ezek a Be Nem Telt Vágyak. Ezek a Nem Viszonzott Érzések. Ezek a -Megbénitott Törekvések. Ezek a Hasztalan Önfeláldozások. Ez a Párja Után -Hiába Sóvárgó Szerelem. Ezek a Meg Nem Született Gyermekek. Ez az El Nem -Mondható Fájdalom. Ezek a Titkolt Szégyen Könnyei. - -Senki se értette, mit motyog; de nem is törődtek vele. Érthetőnek -találták, hogy még nincs magánál. - - - - -TÉLI SPORT. - - -I. - -Január hónap közepén az Engadin leghiresebb, legszebb és legmagasabb -helyén, Saint-Maurice-ban, gondtalanul, vigan – olyan vidám lélekkel, -mintha mindannyian gyermekek volnának – mulatoznak a föld urai. - -Már december eleje óta folytonos a fejedelmi családok jövése-menése. A -szálló-tulajdonosok régóta nem láttak ilyen szapora „királynapok“-at. De -a nagyuri társaság most sokasodott el a legjobban. Mióta valamivel -bővebben hull a hó, az élni siető előkelők nem költöznek tovább, vándor -fecskék gyanánt, hanem heteket, a legtöbben hat-nyolc hetet töltenek a -hó Eldorádójában. - -Európának majdnem mindegyik udvarát képviseli egy-egy fejedelmi család. -Gyermekeikkel és sok emberből álló kiséretükkel szinte számosabban -vannak, mint a többi vendég, mint a kisebb rangu előkelőségek és a -pénzvilág conquistadorai. - -Ott van a legujabb királyságnak, Albániának első uralkodója, Theodor -(régebben Hohenstauffen Egon herceg). Ott van, inkognitóban, Solferino -gróf néven, a nagy-illyriai trónörökös, feleségével, aki most a -Montblanc hercegnője cimet viseli. Ott van: Nikolájevics Athanáz -nagyherceg és felesége, Aglája nagyhercegné, egykoron Lippe-Detmold -legszebb virága, akinek királynői szépségét még nem kezdte ki az idő. -Ott van: Asztolf porosz királyi herceg és felesége, Emanuela királyi -hercegné, meg Arvid dán koronaherceg és felesége, Mária Immaculata -koronahercegné; ott van a norfolki herceg, egész családjával, a -barcellonai gróf és leánya, Diana hercegnő; ott van Frithiof svéd herceg -és felesége, Gunda hercegasszony, Erich, a gerolsteini nagyherceg és ott -van végül két Reuss herceg is, akiket az ujságok most csak igy szoktak -emlegetni: „stb.“ vagy „és még mások is“. - -A nagyrangu uraságok délelőtt tizenegytől egyig és délután háromtól -hatig mindig sportdresszben vannak; nemcsak az urak, hanem a hölgyek is. -És a saint-maurice-i sporttér majdnem egész nap hangos az utolsó -félistenek vig lármájától. - -Saint-Maurice-ban külön pálya van a bobsleigh, s külön pálya a -skeleton-ok számára. Amig világos van, akárhonnan nézelődöl és akárhová -tekintesz: mindenütt gondtalanul játszadozó, felnőtt gyermekeket látsz; -egyfelől a bob-ok és toboggan-ok, másfelől a skeleton-ok indulnak utnak; -emitt korcsolyázókat és hockey-játékosokat látsz, amarra a ski hiveit. - -Sokszor a késő est se csöndes, s kisebb-nagyobb társaságok még éjfél -tájban is vigan szánkáznak a kitünő utakon. - -Annak, akinek a tüzelő nem ad gondot, nincs szebb, mint a tél. Semmi se -szebb és semmi se egészségesebb a télnél. - -S a föld urai, az utolsó félistenek, vigan játszadoznak. Örülnek az -életnek. - - -II. - -Ebéd után, este nyolctól kilencig, a kis hercegek közül a nagyobbacskák -találkozni szoktak a „Bob“-klub egyik nagytermében. - -Legfelső elhatározásokból történik igy. - -Hadd barátkozzanak össze egy kicsit, amig minden utógondolat nélkül -barátkozhatnak. Később ugy is egyre jobban elválasztják őket az -érdekeik. Tanulják meg idejekorán, hogy össze kell tartaniok, ha nem -akarják, hogy a népeik sorra megegyék őket. - -Most még abban a korban vannak, a mikor legkönnyebben megérthetik -egymást; a mikor kevés kell hozzá, hogy az ember barátságot kössön. - -Különböző koruak, de a legnagyobbik sem érte el még a tizenhatodik évét; -s a legkisebbik éppen tizenkét esztendős. - -Az volna a rend, hogy sohase maradjanak felügyelet nélkül. De a -különböző rendü és rangu felügyelők is emberek. Végre is, nincs -unalmasabb és kellemetlenebb társaság, mint egy nagy csapat kamasz, – -akárhonnan keltek ki. Aztán ez a legkedvezőbb idő, a mikor a bármily -cimü és rangu felügyelő ur egy kis kaland után járhat. Ha sorra -megszökdösnek, van rá egy és más mentségük és ürügyük persze még több. - -A kis hercegek most is magukban vannak, mint rendesen. Nem bánják, sőt -jobban szeretik igy. Már vannak közölni valóik, amelyeket nem szivesen -kötnek a felügyelők orrára. - -A kisebbik fiuk egyelőre diabolót játszanak. A néha táncteremnek is -használt nagy klub-szoba igen alkalmas erre a célra. - -Az egyik sarokban, belesüppedve egy roppant karosszékbe, -tizenöt-tizenhat éves, görnyedt mellü fiu ül. Az ölében nyitott könyvet -tart; olvas. - -Ezt a fiut nem szeretik a többiek s a háta mögött az Ember-nek -csufolják. - -Miért? - -Ez a fiu Pál nagyherceg. Nikolájevics Athanáz nagyhercegnek első -házasságából született harmadik fia. De a többiek ugy tudják, hogy Pál -nagyherceg az életét egy orvosnak köszönheti; s a nagyuri fiuk minden e -félét kitünően tudnak. - -A gúnyos elnevezés azt akarja mondani, hogy ez nem olyan, mint ők; ez -csak ember, egészen egyszerüen ember. - -Pál nagyherceg közelében négy nagyobbacska fiu beszélget. -Tizennégy-tizenöt esztendősök. - -– Hogyan van az, – kérdezi Amadeo herceg, a barcellonai gróf fia, a kis -svéd hercegtől, aki mindössze három nappal ezelőtt érkezett, – hogy te -csak most tanulsz meg korcsolyázni? - -– Azért nem tudok korcsolyázni, – felel a kis svéd – mert mi eddig -minden telet Cannesben töltöttünk, amióta csak megszülettem. És tudod, -hogy ott soha sincs jég. - -– Pedig nálatok, otthon – szól Albert herceg, a norfolki fia – van jég -és hó elég. De talán havat is csak most látsz először? - -A görnyedt mellü felnéz a könyvéről és odaszól a kis svédnek: - -– És egyáltalán láttad-e már valaha a hazádat? Vagy folyton csak -költöztök, amerre jobb, a szezón szerint? - -Nem felelnek neki. Már megszokták rosszakaratu, szuró szavait és -nevetésének gúnyos rikácsolását. - -A kis svéd helyett az egyik diabolo-játékos, aki éppen arra ugrál, akar -értekezni a görnyedt mellüvel. - -– Micsoda könyv van előtted? – szólitja meg. - -Hanem amaz hamarosan lerázza a nyakáról. - -– Ne nyulj hozzá; kinaiul van. Valami Marx irta. - -A diabolo-játékos odább áll. Kiderül, hogy a kiváncsiság nem gyötörte -valami tulságosan. - -A négy nagyobb fiu ezalatt tovább beszélget. - -– Rossz esztendőben jöttél ide először. - -– Miért? - -– Mert nem akar esni. Már három hete, hogy nem kaptunk havat. - -– A tavalyi is rossz esztendő volt, de az idei még rosszabb. - -– Messziről kell hozatni a havat, mert különben lehetetlen volna -fentartani a pályát. - -– És mire idehozzák, a hó nagyobb része elolvad. - -– Persze megolvasztja a nap. - -– Éjjel kellene szállitani. - -A görnyedt mellü megint megszólal: - -– Ne féljetek. Van ember, aki szállitsa. És ha a kilenctizedrésze -elolvad, van munkáskéz elég. Majd hoznak tizannyit mindenfelől. Annyi az -ember, mint a nyű. - -A norfolki fia nem állhatja meg, hogy oda ne szóljon neki: - -– Mi bajod mindig a munkás kezekkel?! Neked nem kell havat szállitanod. -Mi közöd a dologhoz és mit törődöl velük?! - -Az Ember gunyosan nevet: - -– Hát persze, akkor nem kell törődnöm velük! - -A kis svéd elbeszéli, mennyire gyönyörködteti őt ez az uj mulatság s a -másik három vitatkozni kezd, hogy melyik sport jár a legtöbb élvezettel. - -– Nekem az első a bobsleigh. - -– Nekem a skeleton. - -– Én nem tudok a sportok közül választani. Csak sport legyen. Nekem -minden sport egyformán kedves. - -Amadeónak a sportról a sportsman-ek jutnak eszébe s magasztalni kezdi -azt a merészséget és hidegvért, amelyet Arvid, a dán koronaherceg -tanusit. - -– Annyi bizonyos, – mondja a norfolki fia – hogy nincs a klubnak egy -tagja se, aki ne csodálná az ő halálmegvetését, de… - -És vitatkozva dicsérgetik, mindegyik azt, akiről igy emlékeznek meg: -„nekem ő az ideálom a sportban“. - -– Én is szenvedélyes sportsman leszek – buzdul fel egyszerre Ernő, a kis -porosz herceg. – Nincs szebb, mint szenvedélyes sportsmannek lenni. Ez a -leggyönyörübb foglalkozás. Ebben fejtheti ki az ember legjobban az -erejét és az ügyességét; ezzel vivja ki a nők bámulatát és mindenkinek a -tiszteletét; és ha az ember kiváló tud lenni a maga sportjában, -különösen, ha több sportban tud kiváló lenni, ez a legdicséretesebb -dolog a világon. - -– Hát mi az ördög lennél egyéb, mint szenvedélyes sportsman! – szól -közbe Pál nagyherceg. – Valamit mégis csak kell csinálni! Hiszen nem -fekhetel a hátadon egy egész életen át! - -– Világos, – vág vissza Albert herceg – nem lehet mindenki orvos. Még -vannak akik addig találják az életet a legszebbnek, amig az ember az -életével játszhatik. És alighanem ezek a legkülönbek. - -A görnyedt mellü nem felel. - -– Igen, veszi át a szót a norfolkitól a barcellonai – a legszebb az -életben az életveszedelem és ezt a szépséget sohase érzi át jobban az -ember, mint ilyenkor, a mikor a természet a legridegebbnek látszik, a -mikor hó takarja a veszedelmeket, a mikor a csipős hidegben, az éles, -tiszta levegőn az ember megkettőzött erőt érez magában, a mikor ha egész -nap odakinn vagyunk a szabadban, gyorsabban kering a vérünk… - -– Az élet mindig nagyon szép! – lelkesedik a fiatal svéd. - -– Igen, nagyon szép, – morog a görnyedt mellü – de csak addig, ameddig -amazok megengedik, hogy ilyen életet élj! Hanem, ha majd azok nem fogják -megengedni!… - -Nem kérdezhetik meg tőle, hogy kiket gondol, amikor „amazok“-at -emlegeti; valaki belép a terembe s azonnal magára vonja a figyelmet. - -A valaki: András, balkáni herceg, egy tizenöt éves fiatalember, az albán -király másodszülött fia. - - -III. - -– Hallottátok, mi ujság? – szól a balkáni herceg. – A nagypapát ma -délután, mikor autóján haza igyekezett, bombával felrobbantották és -megölték. Ugy szedték össze a holttestét, nem tudom, hány darabban. - -A balkáni hercegnek a teste nem remeg az izgatottságtól. Az arca meg -éppen tökéletesen nyugodt. Néha jó, ha az embernek aranyból van az -állkapcája. - -A „nagypapa“ délelőtt még Macedónia koronás királya volt. A meglepő hirt -senki se akarja elhinni. A balkáni herceget kérdésekkel rohanják meg -ifju barátai. - -– Honnan tudod? - -– Ki mondta? - -– Hiteles értesités érkezett? - -– Bizonyos, hogy nem hazugság az egész? - -– Nekem Gusztáv mondta, – feleli a balkáni herceg, – Gusztáv, az öreg -komornyik. Látta a sürgönyt. Különben már mások is beszélik. Ugy -látszik, illetékes helyről jött a sürgöny. - -Valamelyik kis diabolo-játékos Gusztáv nevének hallatára elneveti magát. -Máskor a többiek is nevetnének. Gusztáv, az öreg komornyik, szakasztott -mása Erichnek, a fiatal gerolsteini nagyhercegnek, leszámitva azt a -csekély különbséget, hogy nem őszült meg annyira, mint a fiatal -nagyherceg – és ez a bámulatos hasonlatosság a derünek olyan -kiapadhatatlan forrásává lett, amelyet a Saint-Maurice-ban időző -fiatalság nem győz eléggé méltatni. - -A diabolo-játékosokat különben ez a nagy ujság se zavarja ki -mulatságukból. Csak a nagyobb fiuk bujnak össze egy kissé tanakodni. - -– Szegény nagypapa, – szól a balkáni herceg, – neki talán jobb igy!… -Mikor az embert üvegcsövön táplálják, mikor az ember üvegcső nélkül már -nem tud élni… bizony Isten, jól járt. De nekünk most hirtelen haza kell -utaznunk a temetésére. És éppen most, amikor a legjoban mulatunk! -Micsoda malőr! Alig egy félórája, megint kövér pelyhekben hull a hó… -három hét óta először!… Milyen gyönyörü napunk lett volna holnap! Kár! - -– És éppen most, – szólal meg Pál nagyherceg – amikor otthon olyan -kedélytelen állapotok vannak! - -– Eh, – felel a balkáni herceg – először is, soha sincs az ember jobban -bebiztositva, mint közvetlenül a merényletek után… - -– És aztán farkasszemet nézni az életveszedelemmel, van-e ennél nagyobb -gyönyörüség! – gunyolódik az ember. - -Egy pár pillanatig hallgatnak. Aztán Amadeo herceg szólal meg: - -– Csak azt nem értem, hogy még nem unták meg!… Hiszen alig hogy -elkövették a merényletet, már szijjat hasitanak a hátukból! És ők ezt -jól tudják előre. Aztán meg mit érnek az önfeláldozásukkal? Nyomban uj -ember lép a meggyilkolt helyébe és semmi sem változik. - -– Hja, ők igy mulatnak! – mondja az Ember. - -– Tőled kitelik, hogy igazat adsz nekik – szól a norfolki fia. - -– Nem. Csak értem őket – vitatkozik az Ember. – Meg tudom magyarázni -magamnak, ha nem tetszik nekik, hogy vannak szerencsések, akiknek az -egész élet csak folytonos játék, és akik ezt a szerencsét az ő bőrükből -vasalják ki. Ha kinézek az ablakon, itt a hegytetőn csupa olyan embert -látok, akik örökösen csak uj meg uj játékokon törik a fejüket. -Szolgálatukba veszik a feltalálókat… még a feltalálókat is lefoglalják -maguknak… eszeljék ki, hogyan lehetne minél többet és minél -változatosabban mulatni, többet és változatosabban, mint valaha ember -mulatott. A mulatság-vágyuk telhetetlen, kielégithetetlen; minden uj -kieszelés csak uj vágyakat olt beléjük. Az igényeik sohase voltak se -mohóbbak, se határtalanabbak. Pedig a módjuk, az kevesebb, mint valaha. -És mégis, a helyett, hogy engednének a követeléseikből, a helyett, hogy -megalkudnának a körülményeikkel, az időkkel, és megadnák magukat a -kérlelhetetlen sorsnak, csak egyre telhetetlenebbek, csak egyre mohóbban -szomjazzák azokat az érzéseket, amelyeket valaha a félistenek -érezhettek, ha ugyan valaha voltak ilyenek. De, terringettét, ennyi -félistent nem tud eltartani a föld! Odalenn, a mélyben, a szurtos -emberek egyre többet izzadnak és egyre nehezebben szuszognak. Pedig -szerényebbek volnának, mint ti. Nem jut eszükbe széles jókedvükben, hogy -játékot keressenek még az életveszedelemben is; egyszerüen élni -akarnának, ha lehetne. De mig ti nem fértek meg a bőrötökben, amazokat -nem hagyják meg a bőrükben, hanem kirázzák belőle őket. Szóval, meg -tudom magyarázni magamnak, hogy ha András nagypapájának még több és még -több pénz kellett a még több játékra, a még több mulatságra, hát nem -tetszett nekik, hogy ezt a még több pénzt és még több pénzt éppen tőlük -kérte. Mit törődtek ők azzal, hogy ez nem éppen a nagypapának kellett, -akit már csak üvegcsövön lehetett táplálni?!… - -– Hagyjátok Pált – szólt a barcellonai. – Már megint kinaiul beszél. - -* - -Másnap az albán király családjával és kiséretével elutazik. A többiek -ott maradnak és már kora reggel boldogan sietnek ki a sporttérre. - -Örülnek a frissen esett hónak. - -Mintha semmi se történt volna. Egész nap hallatszik vig lármájuk a -hegytetőn s a hótakarta lejtőn sebesen siklanak lefelé a bobok és -toboggánok. - -És odalenn, a mélyben, csak dübörög, egyre dübörög valami. - - - - -AZ ÖRÖKSÉG. - - -I. - -Bojtárék a legboldogabb emberek voltak az egész Krisztinavárosban, -mindaddig a napig, amikor megtudták, hogy Bojtárné, váratlanul, egy -vagyont örökölt. - -A Krisztinaváros népessége elég nagy; meglehet, hogy sok boldog ember -lakik benne. Egyikük se lehetett boldogabb, mint Bojtárék. Szerették -egymást; volt egy gyönyörü kis leányuk; a kenyerükre bizton számithattak -s ezért a kenyérért Bojtárnak nem kellett tulságosan sokat dolgoznia. -Aztán meg csupa apró, könnyen elérhető dologra vágyakoztak s ugy -látszik, a boldogság főképpen attól függ, hogy az embernek minél több -olyan vágya legyen, amely hamar teljesedhetik. A boldogsághoz kevés -kell. - -De a boldogtalansághoz még kevesebb. - -Akkor este, mikor a közjegyző levele megérkezett s tudatta velük, hogy a -nagynéninek majdnem az egész vagyonát Bojtárné örökölte, – egy -negyedóráig részegek voltak az örömtől, különösen Bojtárné. A nagynéni -tulajdonképen csak távoli rokon volt; annyira távoli rokon, hogy lakni -is távol lakott tőlük. Alig ismerték ezt a derék öregkisasszonyt; mikor -annak idején a halála hirét hallották, meg se kellett siratniok. S a -gazdag hölgynek nagy rokonsága volt; olyan rokonai is, akik minden -tekintetben közelebb állottak hozzá, mint Bojtárék. Azért sohase -remélték ezt a szerencsét; még csak nem is gondoltak rá. Gyanitották, -remélték, hogy talán Bojtárnéról is meg fog emlékezni a végrendeletében, -de hogy Bojtárnét teszi a főörökösévé, ezt nem is álmodták. - -A meglepő ujság, a hirtelen öröm egy negyedórára mámorossá, szinte -kábulttá tette Bojtárnét, s egy darabig Bojtár is nagyon jókedvü volt, -mert az ember néha nem tudja, hogy tulajdonképen mi az, a minek ész -nélkül örvendez. Aztán még egy másfélóráig zavartalanul örültek. Miután -előbb egy kicsit agyoncsókolták a kis lányt, lefektették, – hogy soha -többé ne dédelgessék ugy, mint eddig tették. És átadták magukat az édes -álmodozásnak. Koccintottak a medve bőrére; terveket szőttek és -levegő-várakat épitettek. Két óra multán megszokták, természetesnek -találták az uj állapotot. Bojtárné nem csodálkozott többé; ugy gondolt a -végrendelkezésre, mint magától értetődő dologra; sőt ugy tetszett neki, -mintha mindig gazdagok lettek volna, mintha már gazdagon jött volna a -világra. Bojtár elrévedezett s furcsállotta, hogy már nem tud eléggé -örülni. - -Még nem mult el három óra azóta, hogy rájuk szakadt a váratlan öröm s -már megjelent házukban az a vendég, akit még nem ismertek a Gond. - -Vajjon egészen rendben van-e a végrendelet?!… És ha egészen rendben van -is, nem fogják-e megtámadni azok a rokonok, akiknek semmi esetre se fog -tetszeni?! Nem lesznek-e e miatt kellemetlenségeik, bosszantó pöreik?! - -Mikor ez eszükbe jutott, egy darabig szótlanok lettek. - -– No, gyere, ülj az ölembe! – szólt Bojtár. - -Abban, amit Bojtár kivánt, nem volt semmi szokatlan. Ha Bojtárné nem -feküdt betegen, – pedig a legegészségesebb asszonyok közé tartozott, – -minden este megtörtént, lefekvés előtt. Mióta összekeltek, leszámitva a -kis leány megérkezésének az időszakát, mindig ez volt az egyforma napok -egyforma programmjának befejező pontja. - -És most Bojtárné még se találta helyénvalónak Bojtár teljességgel nem -szokatlan kivánságának a teljesitését. Nagyon elfoglalták a gondolatai. - -– Legyen eszed, – szólt. – Már is sokkal tovább maradtunk fenn, mint -rendesen. És ne felejtsd el, hogy reggel nyolckor a közjegyzőnél kell -lennünk. Legkésőbb hat órakor fel kell kelnünk, hogy nyolcra oda érjünk. -Nagyon kevés időnk van aludni. - -– Olyan furcsa vagy! Mintha nem is örülnél. Miért gondolkoztál el ugy?!… - -– Azon gondolkoztam, hogy mit emlegeted a rokonságot?! Hát ha pör lesz, -legyen pör! Bosszantani akarsz, hogy kellemetlenségeket jósolsz?! Azt -akarod, hogy ne örüljek?! - -– Neked jutott eszedbe, hogy formahiba lehet a végrendeletben. És azóta -olyan vagy, mint akinek az orra vére folyik. - -Már veszekedtek. - -Lefeküdtek és hajnalig nem tudtak elaludni, annyira izgatták őket a -gondolataik. - -Bojtár, amikor észrevette, hogy a felesége nem alszik, egypárszor -megszólalt: - -– Ébren vagy? - -De az asszony ilyenkor ugy tett, mintha aludnék. Azt akarta, hogy -legalább az ura kipihenje magát; különben is csak zavarta volna minden, -amit nem ő maga gondol… - -Hat órakor kialudatlanul, fájós fejjel ébredtek fel. Amig a közjegyzőhöz -el nem jutottak, mind a ketten lázasak voltak. A közjegyzőtől bosszusan -jöttek el. Pedig a közjegyző nem mondott semmi aggasztót, csak éppen – -nem nyugtatta meg őket, ahogyan óhajtották. - -Egész nap majd eldőltek a fáradtságtól. A nekik nagyon szokatlan -kialudatlanság szinte beteggé tette őket. Nem volt étvágyuk s valami -nagy levertséget éreztek. Bojtár alig tudta elvégezni a hivatalos -dolgát; Bojtárné délután egy pár órát aludt s ez még idegesebbé tette. - -Még soha se foglalkoztak a kis lányukkal olyan keveset, mint ezen a -napon. A rendkivüli dolog, a fáradtságuk, a rosszkedvük természetesnek -tüntette föl előttük, hogy kivételesen rábizzák a cselédre. - -Este se tudtak szabadulni a rosszkedvüktől. Még nem volt nap, hogy ilyen -keveset szóltak volna egymáshoz. - -Alig várták, hogy kipihenhessék magukat. És vacsora után most már -Bojtárnak se jutott eszébe, hogy az ölébe hivja a feleségét. Örült, hogy -aludhatik. - -Ha tudta volna, ha csak sejti is, hogy ez a nap előképe volt a -jövőjének, hogy ezentul izgalom, sietség, idegeskedés, fáradtság, láz, -bosszuság, kialudatlanság, fejfájás és rosszkedv lesz az egész élete, – -aligha aludt volna olyan mélyen. - - -II. - -Csakugyan volt egy kis baj a végrendelettel… Formahiba ugyan nem volt -benne, hanem azért a kitagadott rokonok mégis megtámadták. Nincs az a -végrendelet, amelyet meg ne lehetne támadni, ha az ember jó ügyvédet -választ. - -A kitagadottak azzal hozakodtak elő, hogy a nagynéni már nem volt -épeszü, amikor a végrendelet kelt. - -A tanuvallomásokból és az iratokból ugyan az derült ki, hogy a nagynéni -azért tagadta ki a közelebb állókat, mert megharagudott rájok és -megutálta őket, – de ez még nem zárta ki azt, hogy ha nem is látszott -őrültnek, azért mégis őrült lehetett. - -A pör azt is valószinüvé tette, hogy a nagynéni azért tette általános -örökösévé a legritkábban látott hugát, mert ez volt az egyetlen rokon, -aki sohase boszantotta meg, aki nem lesett az örökségre, és mert a -nagynéni – ha életében, kényelemszeretetből, nem is árulta el – -halálában egy kissé meg akarta torolni, hogy a közelebb állók -meglehetősen türelmetlenül tuszkolták kifelé a világból. - -De még ez se volt bizonyiték. - -És az a kérdés, hogy hát csakugyan meghibbant elméjü volt-e a nagynéni -abban az időben, amikor a végrendeletet irta? – ez a kérdés -nyereségvágyó emberek zsákmánya lett. - -A nagynéni, mint minden öreg kisasszony, azok közé az emberek közé -tartozott, akiknek minden apró idegeskedését a holta után a -legbölcsebbek se tudják tisztára kimagyarázni. Voltak furcsaságai, -bogarai és rigolyái. Olykor, ha valaki hatni tudott a szivére, -állhatatlannak és lágylelkünek mutatkozott; máskor makacsul rideg tudott -lenni, kivált ha észrevette, hogy csak a pénzére pályáznak. - -S az ügyvédek minden követ megmozgattak, a szakértők pedig, jó pénzért, -előszedték minden bölcseségüket. - -Kikutatták, hány bolond és iszákos találkozott a végrendelkező népes -családjában, s felderitették, hogy a nagynéni kisleány korában milyen -kevéssé kedvelte a komoly szellemi munkát, s milyen kevéssé idegenkedett -a hisztériára valló, apró hazugságoktól. - -Temérdek szakértő vonult fel, akik roppant tudományt fejtettek ki, s a -nagynéniről annyi értékes megfigyelést gyüjtöttek össze, amennyinek a -segitségével őrültnek lehetne nyilvánitani magát Goethe János Farkast -is. - -Még igy is meglehetősen homályos maradt, hogy vajjon a nagynéni -csakugyan bolond fővel tagadta-e ki a felpereseket? - -De ami a dolog világosságából hiányzott, azt az ügyvédek buzgalommal -pótolták. - -S ezzel a nagy buzgalommal szemben Bojtárék nem igen tudtak védekezni. - -Eleinte tulságosan biztak ügyüknek az igazságában. Takarékoskodtak, -mikor az ügyvédválasztásról volt szó. Vonakodtak attól, hogy -megosztozkodjanak a sok örökséglesővel. Nem akartak olyan fegyvereket -használni, aminőket az ellenfeleik, akik egy cseppet se válogattak az -eszközökben. A hangulatkeltés merészebb módjaitól is megriadtak. -Elmulasztották azoknak a megtévesztett embereknek a felvilágositását, -akiknek valami befolyásuk volt a pörben. Elmulasztották a nem tiszta -fegyverekkel harcoló ellenfeleknek a megfenyegetését. Elmulasztották a -vakmerővé vált ellenségeknek a leszerelését, megrettentek attól a -gondolattól, hogy büntetőpörökkel védekezzenek. Később, mikor már -látták, hogy baj van és hogy a legokosabb volna kiegyezni, nem akarták a -jussuk nagy részét sápul adni oda az ügyvédeknek. És az utolsó napig -egyre bizakodtak ügyüknek az igazságában. - -Tizenkét évig tartott a pörösködés. Az első fórumon ők nyerték meg a -pört, a másodikon az ellenfelek, a harmadikon megint ők. De az anyaper -sok kis pert fiadzott, s utóbb az ellenfelek, perujitást csikarva ki, -elülről kezdték az egészet. És megint váltakozó szerencsével folyt a -harc. - -Ez alatt a tizenkét év alatt Bojtárék nem éltek. Korán keltek, későn -feküdtek le, s enni nem értek rá. Amikor csak tehették, a pörük dolgában -szaladgáltak, hol erre, hol arra, mindenfelé. Többet fáradtak ebben, -mint minden egyéb dolgukban, mint abban, amiből éltek. És pörük sürün -hozta az izgalmakat; alig heverték ki az egyiket, már jött a másik. -Ezeket az izgalmakat alaposan ki tudták szenvedni. Folyton a pörükről -beszéltek; folyton azon tanakodtak, hogy mit kellene tenni, s mit -mulasztottak el. Ezek a tanakodások aztán rendesen azzal végződtek, hogy -szemrehányással halmozták el egymást, s órákig veszekedtek. A kis -lányukkal foglalkozni egyre ritkábban maradt idejök; mindjobban rábizták -előbb a cselédre, aztán a kisasszonyra. Lassanként attól is elszoktak, -hogy egy-egy jó szót szóljanak egymáshoz. A szavaik mind élesebbeké -váltak; ha megharagudtak egymásra, a haragjuk tovább tartott; ha -kibékültek, mind rövidebb ideig maradtak békében. Csatáik nyomokat -hagytak lelkükben; mind hidegebb szemmel néztek egymásra; egyre -gyakrabban történt, hogy szinte idegent láttak a másikban; már többször -kerülték, mint keresték egymást. Szóharcuk néha féléjszakákon át ébren -tartotta őket. Aztán fáradtan, megtörten feküdtek le, s kialudtalanul, -fájós fejjel, leverten ébredtek föl, hogy ujra kezdjék a lázas -szaladgálást, az ujabb és ujabb izgalmakat, a folytonos idegeskedést. - -Bojtárban néha föltámadt a józanság. - -– Miért gyötörjük el egymást – kérdezte ilyenkor, – ezzel az átkozott -pörrel? Mi szükségünk erre a vagyonra, amely talán soha se lesz meg?! -Megvoltunk nélküle és boldogok voltunk: meg vagyunk nélküle ma is; mért -rontjuk meg az életünket miatta?! Mi egyebünk hiányzik, mint ez a -vagyon?! És volt idő, egy boldog idő, amikor nem is gondoltunk rá! Amink -ma hiányzik, annak hiányát valaha nem éreztük!… Nem is tudtunk róla!… - -Bojtárné vállat vont. - - -III. - -Egyformán szenvedtek e pör miatt, de nem egyformán gondoltak rá. - -Bojtár már rettegett, ha egy-egy ujabb irás érkezett: egy-egy ujabb -izgalom!… - -S megvallotta magának, hogy ha csak rajta állana, szivesen lemondana -minden követelésükről egy kis békességért. - -Bojtárnénak ellenben a szivéhez nőtt a pör. - -Ugy ragaszkodott a jogához, mint az élethez. Ez az ő igazságos -követelésük, az a természetes előrehaladásuk, amelyre minden teremtett -lény törekszik, amelyről nem mondhat le az, akiben igazi életerő van, -aki megérdemli, hogy éljen! - -Rögeszméjévé vált, hogy meg kell nyerniök ezt a pört. Nem tudott egyébre -gondolni. Nem nyughatik addig, amig meg nem nyerik. Ami az övé – az az -övé… - -Gyöngének, erélytelennek, gyámoltalannak tekintette a férjét, mióta -látta, hogy ez nem ugy gondolkozik, mint ő. - -– Ha én férfi volnék, – sóhajtozott magában. - -Ő, ő nem sajnált semmi fáradtságot és szivesen kiállott minden izgalmat, -ha a pörről volt szó. Mig a férje!… Az csupa kényelemszeretet, csupa -hanyagság, csupa erélytelenség, csupa pipogyaság! - -Meg volt győződve róla, hogy eredményesebben is védhették volna az -érdekeit, s hogy csak rajtuk mult, ha még eddig nem tudták kivivni a -sikert. És ezért a férjét okolta. Hosszas tanakodás után, közös -elhatározással tették meg minden lépésüket – s ezt a közös elhatározást -néha ő maga erőszakolta ki, – de azért minden elkövetett hibát a férje -rovására irt. Annak ezt jobban kellett volna tudnia; a férfinak -mindehhez jobban kellene értenie. - -És minél kétségesebbé vált a győzelem, minél inkább kezdte veszteni a -bizalmát, annál jobban elidegenedett a férjétől, aki, ime, nem tudja -megvédelmezni az ő jogos érdekeit! - -Tehetetlenségük érzete nem az egész világ, hanem ez ellen az ember ellen -lázitotta föl. A velök szemben sikerrel küzdő gonoszok, minthogy -eredményt értek el, tiszteletet gerjesztettek benne, szinte tetszettek -neki; de mindjobban megvetette ezt az embert, akit, ime, el lehet -tiporni!… vagy aki olyan ostoba, hogy elszenved bárminő -igazságtalanságot, mert nem akar azokkal a fegyverekkel élni, amelyekkel -az ellenfelei! - -Vad elkeseredés vett rajta erőt s néha ugy elfogta a kétségbeesés, hogy -órákig azt forgatta a fejében: nem, nem állhatja tovább ezt a hiábavaló -küzködést, ezt a vergődést, meg kell ölnie magát! - -Ezek a fellobbanások nem voltak veszedelmesek, s utánuk, kivált ha jól -kidühönghette magát, egypár napra lecsillapodott. De minden ilyen -fellobbanás után uj meg uj keserüség maradt lelkében, s a felgyülemlett -sok keserüség csakugyan valami nagy válsággal fenyegetett volna, ha az -örökös perpatvarban nem talál levezető-csatornát. - -Még most is meg-megbékéltek néha, de mind több és több órája volt, -amikor valósággal gyülölte a férjét. - -Bojtárt pedig ez a sok perpatvar még joban ingerelte, mint az a tudat, -hogy hiába küzködnek. - -Nem tudta, mit átkozzon inkább: azt az átkozott végrendeletet-e, vagy -ezt a szörnyü konogságot, amelylyel felesége sehogyan se érvényesithető -jogához ragaszkodik, ezt a minden percüket megmérgező önfejüséget, amely -annyira megrontotta az egész életüket?! - -Nem győzte káromolni magában ezt a rettenetes, oktalan, értelmetlen -rögeszmét, amely nem ad helyet semmi más gondolatnak, amely, nem birva -beletörődni a csatavesztésbe, s nem tudva lemondani arról, ami nyilván -elérhetetlen, tönkreteszi az egész fiatalságukat, megfosztja őket minden -életörömüktől. - -Lassankint benne is sorvadozni kezdett a régi szeretet. Néha sajnálta -ezt a szerencsétlent, mert látta, hogy neki is mennyi szenvedést okoz a -rögeszméje, de még többször csak felháborodni tudott ezen a magamagát is -emésztő, s maga körül mindent fölperzselő, lecsillapodni nem tudó örök -lobogáson. - -Egyre többet veszekedtek; már mindig csak veszekedtek s -torkukszakadtából kiabáltak. Mikor aztán belefáradtak a lármázásba, az -egyik is, a másik is menekült a maga szobájába, ki jobbra, ki balra. - -Mind a ketten megfeledkeztek az igazi áldozatról: a kis lányukról, a -magára hagyott szegény kis teremtésről, aki lassanként felnőtt – ebben a -pokolban. - -Talán jó iskola volt neki, amit ebben a szomoru otthonban mindennap -kellett látnia. Korán megtanulhatta, hogy az emberek hogyan csinálják -maguknak a bajt… - -Komoly, csöndes, kötelességtudó kis leány volt és – már is elnéző. -Naphosszat türelmesen dolgozgatott a tanulnivalóin, meg az apró munkáin, -s ha a szülei veszekedtek, békitgette őket. A tizennégy éves kis öregnek -szeretnie kellett ezt a két dühöngő bolondot, akik őt mindig magára -hagyták, hogy folyton szemrehányásokat vagdossanak egymás fejéhez, mert -a világ rosszul bánt velök. - -Sohase derült ki, hogy a nagynéni igazán bolond volt-e, de abban nem -lehetett kételkedni, hogy Bojtárt is, Bojtárnét is, nem ártana bevinni -valamelyik szanatóriumba, az egyiket jobbra, a másikat balra. - - -IV. - -Tizenkét év multán végképpen elvesztették a pört. - -Bojtárné, mikor megtudta ezt a rémséges ujságot, elkezdett sikoltozni, -egy félóráig ugy viselkedett, mint aki hirtelen megőrült, s végül -elájult. - -Csak nagysokára tért magához, de magához tért. - -Bojtár ellenben megkönnyebbülten sóhajtott föl: - -– No, hála istennek!… Csakhogy vége!… Akárhogy!… - -Az örökségből nem láttak egy krajcárt sem; ellenkezőleg, ráfizettek egy -csomó perköltséget. - -És ráadásul tönkretették miatta a legszebb éveiket. - -De végre lecsillapultak és – megnyugodtak. - - - - -KINOS KÖTELESSÉG. - -II. Sándor cár uralkodásának utolsó éveiben történt, hogy egy téli -reggel Kolb báró, a szentpétervári szinházak főfelügyelője és az udvar -támogatásával fentartott francia szinház intendánsa, megjelent Lenormand -kisasszony szállásán s beüzent a szinésznőhöz, hogy hivatalos ügyben -kiván szólni vele. Lenormand kisasszony azt üzente vissza, hogy szivesen -rendelkezésére áll a bárónak, ha megvárja, amig ő felöltözik; fáradjon a -szalónba. - -A várakozás meglehetősen hosszu idejét Kolb báró egyesegyedül annak -szentelte, hogy folyton fontolgatta és latolgatta, mit fog mondani. -Kinos kötelességet kellett teljesitenie. Lenormand kisasszony egy -félévvel előbb még a párisi Comédie Francaise tagja volt s Kolb bárónak -csak nagy áldozatok árán sikerült rábirnia, hogy tiz évre a -szentpétervári francia szinházhoz szerződjék. A szerződés megkötése óta -Lenormand kisasszony mindössze kétszer játszott a szentpétervári francia -szinházban; Phaedrája is, Lecouvreur Adrienneje is nagyon tetszett az -egész közönségnek, legjobban az előkelőknek… és most Kolb bárónak mégis -azzal kellett előállania, hogy nagy sajnálatára lemond a tizéves -szerződésről, minden megokolás nélkül. - -A szinésznő végre jelentkezett. S a báró, estefelé, erről a -beszélgetésről számolhatott be a főudvarmesternek: - -_Lenormand_. Ó, ó, milyen ünnepies arc! Ha nem ismerném jól, báró, és ha -nem tudnám, hogy ön üres óráiban dalköltő, azt kellene hinnem: nini, ez -az úr a szentpétervári rendőrfő, aki tudtomra adja, hogy hazatoloncolnak -Franciaországba! Vagy talán haragszik azért, hogy szives meghivására nem -siettem jelentkezni a hivatalában, hanem azt feleltem, hogy: ha a -bárónak beszéde van velem, hát csak keressen fel?!… - -_A báró_. Jobban szerettem volna, ha hozzám fárad. Igy kivánná a -hivatalos rend, állásom tekintélye… - -_Lenormand_. Ó, ó, az ön állásának a tekintélye!… De egyelőre hagyjuk -ezt. Csak arra emlékeztetem, hogy ön nekem nem feljebbvalóm és én önnek -nem vagyok cselédje, hanem, igenis, az ön szinháza az egyik szerződő fél -és én a másik… a szerződésemben pedig ilyen esetekről nincs szó. - -_A báró_. Erről sokat lehetne vitatkozni és az én felfogásom az, hogy a -meddig ön a szinház kötelékében van, köteles az intézet házirendjéhez -alkalmazkodni. A legtöbb szerződésben benne is van ez a kötelezettség -kifejezetten. Megengedem, hogy az önében nincs, de ez nem változtat -azon… Különben mindegy. Elállottam a kérésemtől s eljöttem magam, mert -én meg tudom érteni és tiszteletben tudom tartani a hölgyek idegességét, -különösen a szinházi hölgyekét. - -_Lenormand_. No, nem éppen csak ezért jött el, hanem egy kissé azért is, -mert attól tartott, hogy ha egyszerüen rideg, hivatalos levélben közli -velem a mondanivalóját, botrányt találok csapni… és ezt ön igen szeretné -elkerülni. - -_A báró_. Nem, ez eszem ágában se volt. Fel se tehetem azt, hogy -effélére tudná ragadtatni magát; nem képzelek olyan esetet… a -legrosszabb esetben is megóvná ettől a jóizlése. Aztán meg ön igen jól -tudja, hogy Oroszországban vagyunk és nem Párisban. Itt nem oly könnyü -botrányt csapni. De ha ön botrányról beszél, akkor ön tudja, hogy mit -kell mondanom és talán felmenthetne attól… - -_Lenormand_. Könnyü kitalálnom, miért jött, de nem mentem fel semmitől… -ellenkezőleg, égek a kiváncsiságtól, hogy miképen fogalmazza meg a -mondanivalóját. - -_A báró_. A legegyszerübben. Ön tisztában van vele, hogy parancsra járok -el és az érzésem ellenére csak kinos kötelességet teljesitek. Azért -olyan tisztelettel, a minőt az ön művészete megkövetelhet, de egyszerüen -tudtára adom önnek, hogy nagy sajnálatomra le kell mondanom az ön -további szerepléséről és szinházam felbontja a tizéves szerződést. -Természetesen nem zárkózom el ennek az elhatározásnak a jogi -következései elől és rajta leszek, hogy minden egyéb kivánságának -megfelelhessek, föltéve, hogy ön nem követel több kártalanitást, mint -amennyit a méltányosság megadhat. - -_Lenormand_. Köszönöm, nem kérek belőle. Önök erre az álláspontra -helyezkednek: a szinésznő elvihet mindent, amit csak összeszedhet, de -mars!… A szinésznőnek az is elég, ha jól felpakkolhat… mindig meg -szoktak elégedni vele, ha mindent összecsomagolhatnak és magukkal -vihetnek, ami a kezük ügyébe akad, az utolsó gyufatartóig… ám vigye, ami -szemének, szájának kellemes, ha nem követel tulságosan sokat és nem -akarja elvinni még a templomtornyokat is!… Csakhogy én ám nem -helyezkedem erre az álláspontra! Nekem nem kell a kártalanitás; nekem -valami egyéb kell. Önök elkergetnek engem; tudni akarom, hogy miért -kergetnek el?! A megokolást követelem! - -_A báró_. Csak kártalanitás van; megokolás nincs. - -_Lenormand_. Ön parancsra jár el s nem tudja, hogy miért küld el a -szinháztól? - -_A báró_. Nem tudom. - -_Lenormand_. Ez ugyan nem valószinü, de segithetünk a bajon. Mert én -tudom, hogy miért küldenek el és elmondom önnek. - -_A báró_. Nem akarom tudni. - -_Lenormand_. Elhiszem, hanem azért mégis elmondom. Azért küldenek el, -kedvesem… most már bátran bizalmaskodhatom önnel, most már semmiesetre -se feljebbvalóm… tehát azért dobnak ki ebrudon, mert a legutolsó udvari -estén valamelyik nagyhercegnek a kellemetlen kis csemetéjét -pofonütöttem. - -_A báró_. A nagyhercegi sarjakat nem szokás bántalmazni, akármilyen -fiatalok. - -_Lenormand_. Csakhogy ez a kellemetlen kamasz, visszaélve azzal, hogy -nem látott senkit kettőnk közelében, a nélkül, hogy a viseletemmel erre -feljogositottam volna, olyan szabadságot engedett meg magának velem -szemben, amely szabadságba nem volt kedvem beleegyezni. A személyem az -enyém; azzal én rendelkezem; arra vonatkozólag nem kötöttünk semmiféle -szerződést. - -_A báró_. A fiatalember tévedése menthető. Akármilyen kevés -élettapasztalata van, tudja azt, hogy e tekintetben nem mindenki olyan -érzékeny, amilyennek ön mutatkozik, és tudja azt is, hogy a szinésznők -az effélét, ha egyáltalán megharagusznak érte, nem szokták ennyire -szigoruan megtorolni. És bocsássa meg… semmi jogom bizalmas kérdéseket -intézni önhöz… a legkészségesebben elhiszem, hogy az ön magánélete -kizárja azt, hogy szivesen fogadta volna a fiatalember közeledését… a -mai világban már mindent megér az ember… minden társadalmi osztályban -olyan alakokat lát, a minőket régente soha… - -_Lenormand_. Mindezzel azt akarja mondani, hogy: talán nem vagyok mindig -ennyire érzékeny?! Nem hát! Nem akarom én, babám, a Nebántsvirágot -játszani; montmartrei leány vagyok én, apám!… voltak kedveseim, ha éppen -tudni akarja. - -_A báró_. De hát akkor?… - -_Lenormand_. Csakhogy azokat választom, akiket akarok, mert ez emberi -jogom. Persze, többnyire olyanokat választok, akik nem így kezdik, hanem -okosabban. És ha éppen ki akarja csikarni tőlem ezt a vallomást, azt se -titkolom el, hogy meglehet, másvalakinek, aki nekem is tetszik… nemcsak -én neki… megbocsátottam volna még ezt a közeledést is. De megtámadómat, -ezt a satnya és csúnya kamaszt visszataszítónak találtam és -felháborított az a föltevése, hogy nekem az ő kis utálatosságát a kedvem -ellenére is el kell viselnem, csak azért, mert ő egy nagyhercegnek a -csemetéje. Értse meg, lelkem, nem a nő háborodott fel bennem, még csak -nem is a művésznő, hanem az ember! Azt mondhatnám, akárminek tart is a -fiu, már csak a művészetem is megkövetelte volna, hogy előbb érdeklődjék -egy kicsit, vajjon tetszik-e nekem az ilyen közeledés?! – de nem ezt -mondom. Hanem azt, hogy: csak a szavallatomat adtam el nekik, magamat -nem! Persze, ők azt képzelik, hogy mert a trón közelében születtek, -minden az övék; úgy a dolgok, mint a személyek. A dolgok – ez az ő -tulajdonuk, s a személyek – ezek az ő szolgáik. Nos hát, én ezt nem -ismerem el! Mert én nem vagyok cseléd; én a magam ura vagyok. És ha ön -azt mondja, hogy szociálista érzelmű vagyok, vagy pláne apacs vagyok, -mihelyt valaki a személyemmel akar rendelkezni, hát azt se bánom, mert -igaz! - -_A báró_. Beláthatja, hogy ha valakiben ilyen túláradó a függetlenség -érzése, annak a helyzete egy udvari szinháznál előbb vagy utóbb -lehetetlenné válik. - -_Lenormand_. Hogyan? Hát ön a szinházak tagjaitól is megköveteli a -lojalitást és mindjárt ilyen messzemenő lojalitást követel tőlük?! Hja, -öregem, azt meg kell mondani! De jól van, azt se bánom, hogy csak most -állanak vele elő; hanem azt már megkövetelem, hogy álljanak elő vele -nyiltan! Elkergetnek, mint egy hűtlen cselédet? Jól van; de ne titkolják -el, hogy miért? Nekem nem kell ezt szégyenlenem; ne szégyeljék ők se, -hogy ha megteszik! S azért: követelem a megokolást! - -_A báró_. Szóval, botrányt akar? - -_Lenormand_. Nem, csak nem akarok más helyett szégyenkezni. Nekem nincs -titkolni valóm. Hazautazom Párisba és mindenkinek elmondom, hogy mi -történt velem Oroszországban. Ennyi az egész. De mert beszélni akarok, -nem kérek a kártalanitásból. Különben sincs rá szükségem. Megtalálom a -helyemet Párisban. - -_A báró_. Haragszik rám? - -_Lenormand_. Miért haragudnám önre? Ön csak egy szegény szolga, aki azt -teszi, amit parancsolnak neki. Hanem a gazdái bizonyosan haragudni -fognak, mert ezuttal rosszul csinálta meg az alkalmat. - -_A báró_. De, kisasszony…! - -_Lenormand_. Ne fortyanjon fel. Voltak már szárnysegédek is, akik nem -haragudtak meg az efféléért. És én valahányszor egy-egy olyan udvari -méltóságot látok, akinek nagyon sok rendjele van, mindig gyanakszom, -hogy egyik-másik rendjelet nem valami kisasszonyügyben kifejtett -érdemeiért kapta-e? Ne vágjon a szavamba. Sohase kell a szavakért -haragudni, ha az ember magáért a dologért nem haragszik. Ennek össze -kell férnie az ön állásának a tekintélyével; s ön rajta is van, hogy a -kettőt összeegyeztesse, mert hiszen, amikor önnek el kell engem -kergetnie, mert nem állottam kötélnek, ön nem mond le az udvari -méltóságáról azért, hogy ezt ne kelljen megtennie. Szóval, vállalja -velök az egyetértést, a gondolatközösséget, ha nem is segédkezett éppen -a fiatalembernek. De nem kárhoztatom érte, mert ön nagyon szegény ember. -Ha udvari méltóságot viselő, magasrangú szolga is, de mégis csak szolga. -Önnek engedelmeskednie kell. És ha azt parancsolnák önnek, hogy -mosogassa ki a bemocskolt pezsgős poharakat, akkor is engedelmeskednie -kellene. Mert az udvarnál, azokon kivül, akik a trón közelében -születtek, a többiek mind csak különböző rangú cselédek; ön legalább igy -fogja fel a dolgot. - -_A báró_. Kisasszony, ön nem méltatja az én kínos helyzetemet és -visszaél azzal, hogy a lovagiasságom még az önérzetem rovására is a -legnagyobb türelmességre kényszerít… - -_Lenormand_. Nézze, én megteszem önnek azt a szivességet, hogy minden -nehézség nélkül, a legsímábban intézheti el ezt a kellemetlen ügyet, -mert holnap már nem is hallanak rólam és a szinháznak egy kopek erejéig -sem kell bajlódnia velem. Ennek fejében ön is megteheti nekem, hogy -legalább végighallgat. Már ugyis kevés mondanivalóm van. - -_A báró_. Végighallgatom, kisasszony. - -_Lenormand_. Még csak egy vallomással állok elő és egy tanácsot adok -önnek. Amikor ön engem Párisból Szent-Pétervárra csábított, kissé -udvarolni is kezdett nekem és ezt nem hagyta abba tegnapig. Megvallom, -azt képzeltem, hogy ha ön még egy darabig olyan csinosan folytatja, -ahogyan kezdte, meg fogom hallgatni önt. De megvallom azt is: ma nagyon -örülök annak, hogy nem siettem ezzel… hogy a kalandom most történt s nem -később, évek multán, amikor talán meg kellett volna bánnom, hogy jó -szivvel voltam önhöz. Nagyon örülök ennek, mert nem szeretem azokat a -férfiakat, akik bele tudnak nyugodni a szolgaságba, akármilyen nagy -méltósággal diszített szolgaságról legyen szó. Ez volt a vallomásom. A -tanácsom pedig az, hogy: ne irjon ön dalokat! Hagyja ezt Griegnek és -Csajkovszkinak s ön csak teljesítse a kötelességét. Ön erre született s -nem a dalköltésre. - -_A báró_. Súlyosabban már nem sérthetett volna meg, de elégtételt kell -találnom abban, hogy bár a kínos kötelességek teljesítése mindig -bizonyos hősies önmegtagadást kíván, a megpróbáltatásnak még ebben a -nehéz órájában sem mondtam semmi olyast, amit ön szememre vethetne. - -_Lenormand_. Isten önnel, báró ur! - - - - -A NAGY BUCSAY. - - -I. - -Bucsay Bálint, egy évvel azután, hogy feljött Pestre, az egyetemre, -vagyis inkább a Kammon-kávéházba, olyan dicsőségnek nézett elébe, mint -Julius Caesar Galliából jövet, és olyan környezetet látott maga körül, -amilyen az ifju Bonapartét fogadta, amikor az Egyptomból visszatért -Franciaországba. A társai és egyszersmind barátai ugy tekintettek fel -rá, mint valami félistenre; az egyetemen és a kávéházakban legendákat -beszéltek róla; hirét olyanok is terjesztették, a kiket sohase látott; -és találkoztak vérmesek, akik nevének hallatára igy bizonykodtak: - -– A nemzetnek már van vezére! - -Egyelőre csak az ifjuság vezére volt, de az akkor többet jelentett, mint -mostanában. És azonkivül középpontja volt a Kammon-kávéház nagy -asztalának, ahol pénzért mutogathatta volna magát, olyan sokan jártak a -csodájára. Nemcsak lelkes ifjak, érdemes öregek is szerencsének -tartották, ha helyet foglalhattak az asztalánál; a szomszédos -asztaloknál mindig sok érdeklődő leste a szavát, s a messzebb ülők, -akikhez csak egy-egy mondata hallatszott el, minduntalan felkeresték a -tekintetükkel és sohase mulasztották el figyelmeztetni a velök mulató -vidéki vendéget: - -– Az ott a hires Bucsay! - -Ha Bucsay már husz éves korában ilyen nagy hirnek örvendett, és ha azok, -akik közelebbről ismerték, rengeteg várakozással néztek a jövője elé, -ezt csak természetesnek lehetett találni. - -Bucsay Bálint husz éves korában már mindent tudott; még azt is, amit az -egyetemen tanulnak. Neki nem volt szüksége rá, hogy eljárjon az -előadásokra; másodéves jogászkorában nagyobb készültséggel -dicsekedhetett, mint sok tanára. Minden szakhoz értett s minden tárgyról -bő ismeretekkel állhatott elő; de ebben nem volt semmi csodálatos, mert -ha nem szónokolt az ifjusági gyüléseken vagy nem tartott előadást a -Kammon-kávéházban, egész nap olvasott s egész éjjel tanult. - -De csak félig méltatta, a ki csupán élő ismerettárnak nézte ezt a sokat -igérő fiatal embert. Bucsay tele volt eszmével és tervvel. Nagyszerü -gondolatok és ennek megfelelően nagyszabásu reformok foglalkoztatták -folyton lángoló agyát; századokra szóló, nagystilű munkásság -tervezeteivel ismertette meg ámuló közönségét. Sohase fogyott ki a -mindenféle fajta, értékesebbnél értékesebb ötletből; és akármiről volt -szó, káprázatosan tudta elmondani, hogy ezen a téren mi a tennivaló. Ugy -beszélt, mint a legnagyobb szónokok; amiről szólt, az megelevenedett a -hallgató előtt. És előadásában benne volt a szinész minden -tökéletessége, anélkül, hogy szinpadiasságot vethettek volna a szemére. -Aztán érdekes arcu, szép szál legény volt, akinek a hangja képes volt -mindarra, amire a hegedü, a fuvola, az orgona, meg a mennydörgés képes, -és ugy tudott bánni ezzel a tüneményes hanggal, hogy senki sem vonhatta -ki magát szavának varázsa alól. Magával tudta volna ragadni a kávéházi -hallgatóságát – talán még a csatába is. - -És egy darabig sokan, igen sokan azt hitték, hogy Bucsay Bálint meg -fogja váltani a világot. - - -II. - -Husz éves korától negyven éves koráig Bucsay Bálint egyre gyönyörübb -dolgokat beszélt a Kammon-kávéházban. - -Egyre pazarabbul szórta a fenséges gondolatokat. Mind nagyobbszerü -tervezetekkel ismertette meg rajongó hiveit. Mind bőségesebben dőlt -belőle az ötlet, a fényes mondás, előadása mind ragyogóbbá és vakítóbbá -lett; már szinte szédültek, akik sokáig hallgatták. - -Elmondta mindenkinek, miket fog megirni, s miket fog megcsinálni. -Nyugodtan mondhatta el; más ezt ugy se tudta volna megirni, más ezt ugy -se valósíthatta volna meg. - -Egyre gyönyörübb dolgokat beszélt, de egyre kisebb közönségnek. - -Hallgatói közül mind nagyobb csapatok széledtek el mellőle, hogy miután -kigyönyörködték magukat a nagyszerü dolgokban, átadják magukat a -kicsinyességeknek, amikből meg lehet élni s amikből néha vagyont is -lehet szerezni. - -Bucsay ezalatt folyton halogatta nagy tervei megvalósítását. Volt egy -kis öröksége, amelynek a kamatai megadták a mindennapi ebédjét és a -mindennapi három-négy pikkolóját; nem volt kénytelen kicsinyes munkával -„prostituálni“ a tehetségét. A nagy dolgait pedig nem akarta megrontani -az elhamarkodással; rajongója volt a nagyszerünek, de olyan nagy -hirességgel és olyan nagy ünnepeltetés után nem is illett volna hozzá, -hogy valami közepes értékü dologgal álljon a világ elé. Nagy, tökéletes -alkotással akart megjelenni azok előtt, akik tőle mindig a legtöbbet -várták. - -A nagy, tökéletes alkotásokhoz pedig nagy idő kell és Bucsaynak egyre -kevesebb ideje volt. A gigászi alkotásokra való készülődés hamar -kifárasztotta és mind több órát vont el tőle az a fél-pihenés, hogy a -kávéházban kedvére kibeszélgethette magát azokkal a tisztelőivel, akik -kitartottak mellette. - -Ezek a tisztelők lassankint mind eltüntek, sorra, egyik a másik után: de -ujak jelentkeztek helyettük, ha kevesebben is, és Bucsay nem vette -észre, hogy közönsége az idők folyamán mind ujabb és ujabb alakokból -verődik össze. Kielégitette az, hogy mindig akadtak hallgatói és hogy a -legfiatalabb emberek még sokáig benne látták a jövő emberét. - -Már elérte a negyvenedik évét, s még folyvást találkozott egy pár -hüséges barátja, akik akármilyen bajról volt szó, állhatatosan igy -vigasztalódtak: - -– Majd ha egyszer Bucsay akcióba lép! - -– Majd megcsinálja Bucsay! - -– Ez a dolog a nagy Bucsayra vár! - -És Bucsay e közben folyton készülődött… mint a tenger fenekén a halott -normannok, akik csak várják, egyre várják, hogy mikor hangzik már fel a -csodatevő harsona, mely majd életre kelti őket, megreszkettetni a -világot a sok száz év alatt felgyülemlett iszonyu erővel. - - -III. - -Ötven éves korában Bucsay Bálint már nem volt a nagy Bucsay, csak egy -ismert kávéházi alak, akin a pincérek sokat mulattak. - -Minden ismerős elkopott mellőle. A Kammont is bezárták azóta. A régi -kávéház helyén kereskedést nyitottak s Bucsay kénytelen volt uj tanyát -keresni. - -Egyik uj kávéház se elégitette ki s talán mert egyik kávéház se tetszett -neki, nappal is, éjjel is egyik kávéházból a másikba bolyongott. - -De lehet az is, hogy azért járt ki s be, egyik kávéházból a másikba, -mert azt remélte, hogy valahol majd csak fölfedez egy-egy régi ismerőst. - -Csakhogy most már mindenki menekült előle. Nem volt senki, aki könyv -nélkül ne tudta volna minden nagyszerü tervét, minden fényes gondolatát, -még a legjobb élceit is. - -A legrégibb barátainak néha eszébe jutott, hogy Bucsayért tenni kellene -valamit. Végre is egy pár szép estét köszönhetnek neki. - -De nem volt módjukban Bucsaynak szivességet tenni, mert Bucsaynak nem -volt szüksége valami kis állásra vagy apró kölcsönökre; a pikkolóra -futotta: a vagyonkája kamataiból. Azt pedig, ami Bucsaynak kellett -volna, nem adhatták meg neki. - -Bucsaynak csak a társaság kellett volna. - -Nagyon hozzá szokott, hogy sokan hallgassák; és mindennél jobban -sinylette, hogy senki se hallgatja többé. - -Ez volt különben az egyetlen fájdalma. Mert ő maga még folyvást remélt, -még folyvást készülődött. - -Az egész világ megváltozott körülötte. Nagyszerű terveiből sokat -megvalósítottak; mások, százan, ezren. Tökéletlenebbül, mint ahogy ő -valósította volna meg, de megvalósították majdnem mindegyik eszméjét. -Még a városrendezés is ugy történt, ahogy Bucsay eszelte ki, hajdan, a -szép időkben. - -Amit meg akart írni, azt is régen megírták mások. Akik az eszméiből -hódítottak, sokkal rosszabbul írták meg a Bucsay koncepcióit, mint -ahogyan Bucsay írta volna meg ezeket: néha az elírók nevetni való -furcsaságokat sütöttek ki a Bucsay fenséges gondolataiból; de szétirták, -sőt agyonirták a Bucsay eszméit, és szépen megéltek belőle. - -És Bucsay még folyvást készülődött. Még folyvást remélt; szebbnél-szebb -dolgokat álmodott és nem csinált semmit. - - -IV. - -Most már nem remél. Túl van a hatvanon; végre is le kellett mondania az -álmai megvalósitásáról, mert érzi, hogy akármi telnék is tőle, késő!… Az -ő gondolatai, az ő ötletei nem kellenek többé senkinek. - -Átlátta, hogy egész életerejét szavakban pazarolta el. És ődöng egyik -kávéházból a másikba, azok alá az ivlámpák alá, amelyek épp ugy -elégették őt is, mint ahogy nyáron elégetik az efemeridákat. - -Néha el-elalszik a márványasztalon. - -Ilyenkor a pincérek felköltik és megmondják neki; - -– Bucsay ur, mondtuk már, hogy itt nem szabad aludni!… Bucsay ur, a -gazda nem türi, hogy valaki a kávéházban aludjék!… Bucsay ur, menjen már -haza! - - - - -A POLITIKA. - - -I. - -Árokháti Lőrinc dr. fővárosi köz- és váltó ügyvéd jól tudta, hogy ő nem -tartozik a kiváló szellemek közé, de ugy találta, hogy ha valaki az -ilyesmire magától is rájön és hamarább, mint mások, az már nem utolsó -dolog. - -– Aki öntudatosan szamár, az már nem egészen szamár, – vigasztalódott, -ha olykor-olykor erről elmélkedett. – Aki tisztában van a képessége -határaival, az már, ha nem is nagyeszü, de legalább világosfejü ember. -Tökkelütött szamár, ostoba embernek csak az mondható, aki okosabbnak -képzeli magát, mint amilyen; aki makacsul kiváló elmének tartja magát és -nem akarja elismerni, hogy ő voltaképpen együgyü fráter, még akkor se, -amikor ezt már sorra minden ismerőse felfedezte; aki legutoljára tudja -meg, hogy ő is a szamarak közé tartozik, és csak akkor tudja meg ezt, -amikor ez már általánosan ismeretes róla; aki mindaddig fenn hordja az -orrát, amig ezt bele nem üti valamibe; aki mindaddig áltatja magát, mig -egy olyan leckét nem kap, hogy erről koldul; aki csak akkor tesz szert -némi önismeretre, amikor már késő. És hány ilyen vak, semmi átlátásra -nem képes, ostoba ember szaladgál a világban! - -Ebből az elmélkedésből nemcsak megnyugvást meritett, hanem tanulságot -is. - -– Jól mondják a régi görögök, – tünődött – hogy az önismeret a -bölcsesség kezdete. Mert aki még magát se ismeri, hogyan ismerhetné meg -a külső világot?! Aki még magamagában is ismeretlen fizikai erőt -tanulmányoz, aki tulajdon gyöngeségeivel sincs tisztában, hogyan -alkalmazkodjék a környezetéhez, a körülötte lévő erőkhöz?! Már pedig az -élet művészete: ennek az alkalmazkodni tudásnak a művészete. Valóban, az -önismeret az élet művészetének az alfája. De a tételt meg is -fordithatom. Akiben megvan a mindennél szükségesebb önismeret: az élet -harcában már nem fegyvertelen; az már nem minden erő nélkül való; az a -szem, mely befelé és kifelé egyformán tisztán lát, bőségesen elég erő -arra a célra, hogy az ember boldogulhasson. - -És ezzel a rendelkezésére álló erővel bátran hozzálátott az -alkalmazkodás művészetének gyakorlásához. A helyes csapáson indult el, -mert igy okoskodott: - -– Az alkalmazkodás művészetének az első szabálya az, hogy az ember soha -se törjön nagyobbra, mint amire az ereje följogositja. S mihez kell a -legkevesebb? Mihez nem kell se kiváló értelmi erő, se nagyobb műveltség, -se szakismeret, se tudományos előkészület, se semmiféle fárasztó munka? -A képviselőséghez! Mi az, amihez tökéletesen elegendő az önismeret és az -alkalmazkodni tudás, sőt pusztán a készség is, hogy az ember hajlandó -mindenkihez és mindenhez alkalmazkodni? Egyetlenegy ilyen valami van a -világon: a képviselőség! És kinek van nagyobb szüksége rá, hogy -képviselő legyen, mint a korlátolt elméjü embernek?! Tehát: képviselő -leszek! - - -II. - -Hogy bejusson a képviselőházba, erre nem a legrövidebb utat választotta, -– mert pénze nem igen volt, – hanem a leghosszadalmasabbat, de -egyszersmind a legegyszerübbet. - -Addig járt be a Házba, előbb a karzatra, később pedig a folyosóra, mig -mindenkivel megismerkedett s az összeköttetésekből egész vagyonra valót -gyüjtött magának. - -Hosszu időn át soha, egy nap se maradt ki a Házból, ha a Ház ülést -tartott. Ő volt az első, aki megjelent, ő volt az utolsó, aki elment; a -földrengés se tarthatta volna vissza attól, hogy a folyosón -jelentkezzék. A törvényhozói kötelességet senki se értelmezte olyan -példásan, mint ez az egyszerü ember, aki még nem volt törvényhozó. -Lehetetlen volt, hogy az arca föl ne tünjék. Lehetetlen volt kikerülni a -vele való megismerkedést. Lehetetlen volt nem barátkozni vele, mert ami -egyik vagy másik képviselő urnak a nyájasságából hiányzott, azt ő a -magáéból pótolta. - -Semmiféle kitartás se hiábavaló. Árokháti Lőrinc doktor addig -izgett-mozgott, nyüzsgött, süritett és csoportosult a folyosón, mig -végre felötlött a Házban, előbb csak az ujságiróknak, de utóbb már -néhány jámborabb hazamentőnek is: - -– Nini, hát ez az Árokháti még most se képviselő?!… - -Pályafutásának első fordulójához akkor érkezett el, amikor egy -„nagyfejü“, aki ritkán szokott megfordulni a Házban, karonfogva -sétáltatta meg a folyosón s aztán be akart menni vele az ülésterembe. -Árokháti egy sokatmondó mozdulattal vonult vissza az őt meg nem illető -tisztességtől, amelynek a humorán azonban némi bánatosság csillogott át, -s a nagyfejü meglepetve dadogta: - -– Hogyan? Hát te nem vagy képviselő?!… Pedig én azt hittem!… - -Árokháti aznap egy üveg magyar pezsgőt ivott meg az eset örömére. Nem -lehetett többé kétsége afelől, hogy a feleutat már megtette azon az -ösvényen, amely a mandátumhoz vezet, s titkon érző lelke óhajtva -sejtette, hogy az ut második felét rövidebb időn fogja megtenni, mint az -elsőt. Jól sejtett. - -A megünnepelt szép napot követő két vagy három évben – tehát abban az -időszakban, amelyet a mandátummal való mátkaság időszakának nevezhetett -volna, – Árokhátin már alig lehetett észrevenni, hogy még nem képviselő. -Mindig ott lehetett látni egyik vagy másik miniszternek a kiséretében, -karonfogva járt-kelt a képviselőkkel, kérelmezett, protezsált, napjában -husszor-harmincszor harsogta el, hogy: „jó napot kivánok, kegyelmes -uram!“, tüzesen politizált, elégedetlenkedett, zajongott, kapacitált, -aggodalmasan csóválgatta a fejét, föl-fölháborodott, le-lecsillapult s – -kivált a lázasabb időszakban – hevesen vitatkozott ugy az ujságirókkal, -mint a képviselőkkel. A vitatkozás mezején azonban a legmesszebbmenő -óvatosságot tanusitotta. Mindig csak azt bizonygatta, mindig csak -amellett hevült, amit az általánosan elismert tekintélyek, a -kétségtelenül nagy eszü emberek hangoztatták, s hogy a vita hevében -valahogy bakot ne lőjjön, jól betanulta a nevesebb publicisták -vezércikkeit, amelyek okoskodásán azonban, ha a politikai szükség s -különösen valamelyik miniszter ugy kivánta, szivesen forditott egyet. - -Szóval igen megfontoltan viselkedett: és látszatra semmiben sem -különbözött a képviselőktől – csak éppen az ülésterembe nem ment be. - -Ekkor már csak egy garas ára szerencse s még egy pár garas alkotmányos -költség választotta el a képviselőségtől. - -Lehetetlen volt föl nem léptetni. Ez is megtörtént, de kisebbségben -maradt. Aztán még vagy négyszer bukott meg, de végre mégis csak -becsuszott. - -Minthogy már régóta kialakult s egyre jobban megerősödött az a -közvélemény, hogy a képviselőház nem lehet el Árokháti nélkül, -bukásainak a költségét legnagyobbrészt a pártja fedezte. Nem sikerült -kirándulásai csak csekély terhet róttak rá és megválasztása sem került -többe, semhogy minden kiadása meg ne térült volna már az első ciklusban. - -Elkészitette a mérlegét: - -– Időben egész vagyont áldoztam!… de készpénzben már kaptam is valamit… - -S ezzel elhelyezkedett az ülésteremben. - -Amint kinyujtózkodott a székében, már ott sugárzott az arcán a szent -meggyőződés, hogy ettől a széktől csak az ásó-kapa fogja elválasztani. -Nem az az ember volt, aki kicsöppenjen onnan, ahová egyszer befészkelte -magát. - - -III. - -– A mandátumot néha könnyü megszerezni, de megtartani tudni mindig -nehéz. Néha a megszerzéséhez is művészet kell, de mindig művészet és -sokkal nagyobb művészet kell a megtartásához. - -Ez a meggondolás Árokháti Lőrinc doktort arra az elhatározásra birta, -hogy továbbra is hű maradjon a rendszeréhez. - -– Az első, – szólt magában, – elhelyezkedni egy nagy fa árnyékában. És -erre a célra természetesen a legnagyobb fát kell kiválasztani. A többi -már könnyü; a többi magától megy. Az egész abból áll, hogy: tanuljunk a -nálunk okosabb embertől! - -A legnagyobb fát nem volt nehéz kiválasztania. A közvélemény akkor -meglehetős egyértelmüséggel a nagy Bozontost vallotta a Ház legélesebb -elméjének. Árokháti tehát habozás nélkül és éppen nem titkolt -lelkesedéssel csatlakozott a nagy Bozontoshoz. - -A nagy Bozontos csakugyan éleseszü, de rendkivül hiu és rendkivül -szeszélyes ember volt. Jogosan dicsekedett azzal, hogy tisztán lát, s -nem alap nélkül büszkélkedett azzal, hogy egyenes az eszejárása, de -szerette zavarossá tenni azt is, ami a legtisztábbnak tünt föl előtte, s -az elhatározásai mindig tekervényes utakra csalták, mert igaz -sugalmazója és vezetője csak a tulajdon érdeke és hatalomvágya volt, -amit ravaszkodással, a logika sima pályáján való virtuóz korcsolyázással -s felsőbbséges elméje meglepő ötleteivel igyekezett észrevétlenné tenni. -Ezenkivül cselekvésében igen érzékeny hiusága és indulatosságra, -szilajságra hajló véralkata is erősen befolyásolta, amit szintén el -tudott titkolni, mert pusztán önzésből fakadó szeszélyességét nagy -vitatkozó erejénél fogva mindig palástolnia sikerült a köz valamely -képzelt érdekével, amelyet rosszhiszemü furfangja politikai szükségnek -tudott föltüntetni. - -Árkon-bokron át kellett ugrálnia, aki követni akarta, de Árokhátit ez az -ugrabugrálás nem fárasztotta ki. A nagy Bozontos nem eszelhetett ki -olyan furfangos dolgot, hogy Árokhátinak a meggyőződése ehhez hozzá nem -idomult volna. Árokhátinak a vélekedése ugy alkalmazkodott, mint a -viasz. - -És mert nem mindenki rendelkezett ezzel a jó tulajdonsággal, a nagy -Bozontos, akit rendes viszonyok közt egész udvar csodált és magasztalt, -a zavaros, a rossz időkben olykor-olykor meglehetősen magára maradt. -Logikájának egy-egy vakmerő szaltomortáléja után leglelkesebb bámulói is -szétrebbentek mellőle. Árokháti azonban mindig kitartott mellette, jó és -rossz időben egyaránt. - -Ez a hűséges ragaszkodás szépen kifizette magát. - -Először is az, hogy jóban-rosszban rendületlen követője, párthive, -támogatója, magasztalója, legkitartóbb s legjobb embere a nagy -Bozontosnak – már bizonyos tekintélyt szerzett Árokhátinak. A nagy -állhatatlan mellett való állhatatossága tiszteletet keltett; s a mindig -félelmetesnek tartott és nagyrabecsült politikusnak a presztizséből -átsugárzott valami erre az egyszerü emberre is, aki a nagy férfiunak -leghivebb embere, s időnként egyetlen bizalmasa. - -A nagy Bozontos ugyan, olyankor, amikor ismét népes udvar ünnepelte, egy -csöppet sem csinált titkot belőle, hogy Árokhátit a világ legostobább -emberének tartja, de a nagy embernek ez a hűtlensége és hálátlansága -csak annál szebb szinben tüntette föl az Árokháti kutyahűségét és minden -önzéstől ment ragaszkodását, azt a hódolatot, amelylyel ez az eléggé nem -méltatott ember tárgyilagosan adózott a felsőbbséges szellemnek. - -Később, amikor a nagy Bozontos megtébolyodott, s félév multán meghalt, -hogy átköltözzék a nemzet legendás alakjai közé – Árokhátinak a példás -hűsége még jobban kifizette magát. - -Kitartása ekkor már következetességnek tünt föl és sokan akadtak, akik a -legendás nagy ember szellemi örökösét – minthogy más nem igen -pályázhatott erre a cimre – benne keresték s természetesen meg is -találták. - -Végre tekintélylyé nőtte ki magát. - -A szamarak létrájának mondott tiz emelet magasságu lajtorja nem olyan -megvetni való szerszám, mint amilyennek tartják: föl lehet jutni rajta -akárhová. - - -IV. - -Árokháti nem érte be azzal, hogy egy oroszlánról csak egy bőrt huzzon -le. Ha kihasználta a nagy Bozontos barátságát, rajta volt, hogy tanuljon -is tőle. - -A nagy Bozontos egyszer, kevéssel azután, hogy ifju barátját nagynehezen -végre mégis csak megválasztották, azt mondta neki: - -– Öcsém, ha örökéletü akarsz lenni a kerületedben, légy ingyen-fiskálisa -a kerületednek. Járj el minden választódnak minden ügyes-bajos dolgában, -érintkezzél velök minél gyakrabban, ne utánozz engem, hanem minél -többször tarts beszámolót, szaladgálj sokat és ha kell, revolverezz is a -kerületed és a választóid érdekében – ne félj, ugy megveted a lábadat a -kerületedben, hogy négy ökör sem tud kivontatni onnan. - -Árokháti, akinek a gondolatai mindig akörül szárnyaltak, hogy miképpen -tudná biztositani a kerületét minden baleset ellen, sohase tévesztette -szem elől ezt az életszabályt. - -Betüszerint szót fogadott a mesternek, s a szent célra még többet is -tett, mint amennyit a nagy ember ajánlott. - -Fáradhatatlanul járt-kelt, kérelmezett s ügyvédkedett a kerület és -választói érdekében; revolverezett is, ha kellett. És hogy a szava -valamivel nyomatékosabb legyen, revolverét mindig megtoldta egy-egy -lépéssel. Amelyik minisztertől vagy államtitkártól valami kérnivalója -volt, azt előbb alaposan megtámadta vagy interpellációval, vagy egy-egy -mérges hirlapi cikkecskében. - -De sohase mulasztotta el megtudakolni, hogy számithat-e pártvezére -elnézésére. - -A miniszterek és államtitkárok pedig csak az interpelláció ellen -tiltakoztak: - -– Mért nem mondod mindjárt, hogy mit akarsz?!… - -Árokháti sohasem akarta elérteni a gunyt és a világért sem ismerte volna -el, hogy az eljáráshoz bármi kifogás férhet. - -Hja, a kerület érdeke! A nép érdeke! Hát van-e ennél szentebb -kötelessége?!… - -Nem jutott eszébe, hogy voltaképpen nemcsak a kerület érdekéről van szó, -hanem egy kissé az övéről is. Mert mégis csak annak fejében fáradozik, -amiért ezek a derék emberek képviselőjükké választották és talán a -célból is, hogy ujra meg ujra megválaszszák. Nem jutott eszébe, hogyha -egyszer véletlenül nem választanák meg, egy percig sem törődnék tovább a -csengődi kerület érdekeivel. - - -V. - -Egyszer, amikor már nagy tekintélynek örvendett, valamelyik beszámolója -alkalmával, a lakomán néhány tapintatlan választó igen szerette volna -megtudakolni tőle, hogy: miképpen áll hát a dolog azzal a bizonyos -igérettel, amely a mult beszámolón hangzott el, s amelyről Csengőd város -közönsége sehogysem akar megfelejtkezni?!… - -Azt felelhette volna: - -– Bizony, atyámfiai, azt a bizonyos igéretet nem tudjuk megtartani! Nem -is képzelik, hogy milyen kevés függ tőlünk! - -De ha az igazat mondja, ezzel gyöngeséget árul el. Azért inkább -államférfiui titokzatosságba burkolózott, egyet nyelt, majd szándékosan -halk s rejtelmes értelmü nyilatkozattal ütötte el a kérdést és hogy -másra terelje a szót, azt mondotta: - -– Ejnye be jó az a rostélyos! - -Örültek, hogy jónak találja. De mégis csak visszatértek rá, ami Csengőd -város közönségét akkortájt a legjobban érdekelte, s a képviselő ur -másodszor is a rostélyoshoz menekült: - -– Ejnye be jó ez a rostélyos! - -Amikor aztán harmadszor is makacsul csak a rostélyost magasztalta, -elmondták neki, hogy a kitünő rostélyost bizonyos Mócz Péter sütötte, -aki régebben kukta volt a csengődvári grófnál, de valami -fehérnéphistória miatt kénytelen volt elhagyni a szolgálatát, hazajött -Csengődre, mert idevaló, s hogy egy pár garast szerezzen, kisegitőnek -ajánlkozott a vendéglőshöz, akit az effajta nagyobb ünnep egy kissé -mindig zavarba ejt. - -A képviselő ur elismerően bólingatott, s ezzel egyelőre elintéződött ugy -az igéret, mint a rostélyos ügye. - -Hanem egy félesztendő multán, amikor Árokháti Lőrinc képviselő ur, -tekintettel a zavaros politikai viszonyokra, ismét megjelent Csengődön -beszámolni, az ünneprendezők azzal lepték meg, hogy ez alkalommal az -egész lakomának a készitését Mócz Péterre bizták, arra a bizonyos Mócz -Péterre, akinek a rostélyosa a multkor annyira izlett a képviselő urnak. - -Árokháti hálás lélek volt, s minthogy most már senki sem emlegette az -időközben elévült igéretet, a lakoma végeztével magához hivatta és -megdicsérte Mócz Pétert. Kijelentette, hogy mindennel meg volt elégedve, -és gratulált neki a kitünően sikerült lakomához. - -Mócz Péter oda volt a boldogságtól. A holdvilágábrázatu, szerény férfiu -már tudta, hogy a szerencséje meg van alapitva. - - -VI. - -A képviselő ur dicsérete bizonyos helyi hirnevet szerzett a derék Mócz -Péternek. Ha Csengődön vagy környékén bált, lakomát, vagy bármilyen -ünnepet rendeztek, nem lehetett máshoz fordulni, mint Mócz Péterhez, aki -immár divatossá lett. Ha valaki esküvőre, keresztelőre készült, s -tartott magára valamit, ugy Mócz Pétert hivatta. - -Az ekképpen szerzett pénzzel Mócz Péter vendéglőt nyitott, amely -hirnevének erejénél fogva hamarosan lefőzte a többi csengődi kocsmát. - -Nemsokára az ipartestület képviseletébe is beválasztották, s minthogy az -ipartestület elnöke, a csengődi nagyvendéglő elszegényedett bérlője -elkeseredésében, bánatában hirtelen elhalálozott, egy pár hónappal utóbb -Mócz Péter lett az ipartestületi elnök. - -Az uj választások idején Mócz Péter már tényező volt, akivel számolni -kellett. - -Árokhátinak most már fel kellett keresnie a jeles polgárt, akit ő tett -helyi előkelőséggé. A szokásos könnyed leereszkedés nélkül s csak -választások idején észlelhető nagy szivességgel üdvözölte -fölfedezettjét, nagyokat parolázott vele, s Mócz Péter a választásra -hüségesen beszállitotta az ipartestületi szavazatokat. - -Ettől fogva Mócz Péter ugy szerepelt Csengődön, mint Árokháti egyik -főkortese. Következésképpen csak jelentkeznie kellett a csengődi kaszinó -bérletéért, s a pályázat ügye már el volt döntve. - -Hanem éppen ennek a kaszinó-bérletnek a révén, kevéssel utóbb, egy kis -baj történt a derék Mócz Péterrel. - -Zavaros idők következtek. Az erőszak összeütközött a nemzeti érzéssel s -Csengődön is nagy volt a háboruság; talán nagyobb, mint bárhol. Az -erőszak nem mulasztotta el oda is elküldeni a maga mindenre kész -követét, s ez a követ a csengődi kaszinóban ütötte föl tanyáját. Ennek -hallatára a csengődi urak bojkottálták a kaszinót. Senki se akarta látni -az erőszak emberét és megvetett alakokból álló környezetét és igy hosszu -ideig csengődi uriember nem tette be a lábát a szerencsétlen Mócz -Péterhez, aki rövid néhány hónap alatt rengeteg kárát látta az országos -háboruságnak. - -Mikor a rend helyreállott, természetesen Mócz Péterről se lehetett -megfelejtkezni. - -Végre is a nemzeti ügy martirja volt. Azonkivül főkortese a nemzeti ügy -egyik odaadó harcosának. És azok közé tartozott, akik a legnagyobb -károsodással szolgáltak rá a kártalanitásra. - -De hát hogyan kártalanitsák? - -Árokháti addig-addig szaladgált a Mócz Péter érdekében, addig-addig -informált, kérelmezett és fenyegetőzött, mig valakinek eszébe jutott, -hogy nem lehetne-e Csengődön valami gyárat állitani, amely, – mint -minden pártolást érdemlő hazai iparvállalat, – számot tarthatna az -állami segitségre? - -Megkérdezték Mócz Pétert, s a derék károsodott azt felelte, hogy ő -igenis, sikerrel tudna vezetni egy kétszersült-gyárat, amely izletes és -olcsó kétszersültet szállitana tengerészeinknek, vagy amennyiben még -nincsenek tengerészeink, már jóelőre gondoskodnék kétszersültről, -szorgalmasan készülődve addig, amikor majd lesznek tengerészeink. - -A dolog rendben volt. - -Nagy állami segitséget szavaztak meg a kétszersültgyárnak; Mócz Péter -felállitott Csengődön két óriási kemencét, amely ugy ontotta a -kétszersültet, hogy elláthatjuk vele tengerészeinket még akkor is, -amikor majd miénk lesz a Fekete-tenger, sőt a Csöndes óceán egész -partvidéke… és Mócz Péter két év alatt meggazdagodott. - -* - -Árokházi Lőrincet, amikor legutóbb jelent meg a kerületében, egy kis -meglepetés fogadta. - -– Közeledik a választás ideje, – szólt, kedveskedve veregetve meg kitünő -főkortese vállát, – hát eljöttem körülnézni. Hat cikluson át voltam -képviselő… remélem, Mócz uram, hogy most sem lesz baj? - -– Már hogyan lehetne baj?! – felelt a főkortes. – Hiszen a nagyságos ur, -hála istennek, válogathat a kerületek közül. - -– Válogathatok? Miért válogatnék? – kérdezte Árokháti elhülve. – Ugy -értem, hogy Csengődön nem lesz-e baj? - -– De isten uccse, nem fog ártani, ha a nagyságos ur jól megválasztja a -kerületet, – felelt mosolyogva Mócz uram. – Mert Csengődön most az -egyszer már csak _magam lépek fel!_ - - - - -JANCSI ÉS JULISKA. - - -I. - -Hugó, szemét lehunyva, mozdulatlanul feküdt ágyában. Anyja, aki a -konyhában mosott, azt hitte, hogy alszik. Nyitva hagyta a szobába nyiló -ajtót, hogy mindjárt meghallja, ha a beteg szól. Semmi neszt se hallott -s ha néha bekandikált a szobába, a lecsukott szem megcsalta. Már -örvendezni kezdett, hogy ez a szendergés bizonyosan a gyógyulást -jelenti. - -De Hugó nem aludt, csak gondolkozott és álmodozott. Előbb azon -gondolkozott: mi történnék most és hogyan, ha véletlenül nem betegszik -meg?!… Aztán arról álmodozott: mi lesz, ha majd meggyógyul?!… Végül -tarka-barka képeket látott, amelyek hirtelen tüntek el, mintha függöny -ereszkedett volna le eléjük; szavakat és mondatokat hallott, szavakat, -amelyeknek nem volt értelme, mondatokat, amelyek közt nem volt -összefüggés… Csakhogy ugy abban, amit gondolt, mint abban, amiről -álmodozott és a gyorsan tova illanó tarka-barka képekben is – mindenütt -ott volt, ott mosolygott vagy ott ugrált Szerafin; azok az értehetetlen -szavak is a Szerafin szavai voltak. - -Felpillantott és kiszólt az anyjához: - -– Hány óra? - -– Mindjárt félnégy – felelt az anyja s hamarosan megtörülközve, bement a -beteghez. - -Milyen későn jön ma Szerafin! – sóhajtott a kis fiu. - -– Pedig éppen ma én is nehezen várom – szólt Morvainé. – Egy kosár -kivasalt ruhát kellene haza vinni… de nem hagyhatlak magadban… az apád -meg estig nem jöhet haza. Bizony jó volna, ha már jönne az a kis leány! - -Hugónak a szemében valami különös fény csillant fel. - -– Sokáig fogsz oda maradni? kérdezte. - -Morvainé a láz jelének hitte azt a szokatlan valamit, ami a szép, nagy, -már hetek óta zavaros fekete szempárban kigyulladt. Esze ágában sem -volt, hogy kis fiából talán nem az aggodalom szól. - -– Nem, nem – felelte. – Nagyon fogok sietni, hogy minél hamarább -visszajöhessek. Igaz, hogy messze kell menni… Budára… de, ahol lehet, -villamoson megyek. Különben megkérem Szerafinkát, hogy mindenesetre -várjon meg. Máskor is itt szokott maradni hatig, félhétig is. Miért ne -tenné meg, ha megkérem?… És amig ő melletted marad, nem fogsz félni -semmitől, ugy-e?!… Észre se veszitek, olyan hamar elmulik az idő; ugy el -tudtok mulatni együtt!… Ugy-e, nem fogsz félni semmitől? - -– Nem, ma jobban vagyok, – felelt meg Hugó arra, ami az anyját -aggasztotta. - -– Nem akarsz valamit? Nem tudnál meginni egy pohár tejet? - -– Csak az órát akartam tudni, – szólt Hugó és hogy véget vessen a -beszélgetésnek, lehunyta a szemét. - -De ahogy az anyja kiment, megint felpillantott. Majd csöndesen, hogy a -mozdulata ne okozzon neszt, a jobboldalára fordult s felkönyökölt a -párnájára. Aztán, tekintetét a lefüggönyözött ablak felé meresztve, -hallgatózni kezdett; nemcsak a fülével, hanem a szemével és a szájával -is. Az ablak a folyosóra nyilt s a folyosóról minden lépés zaja -behallatszott. A negyedik emeleten sokan jártak-keltek; mialatt Hugó -egész lelkével figyelt, minden percben uj léptek hangzottak el… de -Szerafin csak nem jött; az ő cipőinek a kopogását azonnal megismerte -volna. - -Csöngettek. - -– No végre! – szólalt meg a konyhából Morvainé. - -Nem Szerafin jött, hanem a tanár ur. Morvainé, mikor kinyitotta az ajtót -s megpillantotta az előkelő urat, majd elájult hirtelen izgalmában. -Mózes a csipkebokorban nem ijedhetett meg jobban, mikor maga az Uristen -jelent meg előtte. - -Könnyü volt kitalálnia, hogy a ragyogó megjelenésü óriás csak a -professzor lehet. A háziorvos annak idején megmondta, hogy ez a -látogatás szükséges és már legközelebb okvetetlenül meg fog történni. De -napok multak el, anélkül, hogy a professzor jelentkezett volna s -Morvainé már bizakodni kezdett, hogy talán nem is fog eljönni. Hiszen -csak a legjobbat jelentheti, ha a látogatás végképpen elmarad: azt, hogy -már nem szükséges. - -Egy pillanatig ugy rémlett neki, mintha maga a Halál lépne be a lakásba. -De az a jóságos tekintet, mely már annyi haldoklót barátkoztatott meg az -elmulás gondolatával, lassanként megnyugtatta. - -A „Halál barátjá“-nak – igy nevezték el a tanárt arról a gyászról, amely -csaknem mindenhová elkisérte, mert hiszen a legtöbbször odahivták, ahol -már kétségbe kellett esni, – a nyájas nézésében, meg a kedves, zengő, -meleg hangjában volt valami mélyen megnyugtató, vagy inkább fölemelő, -földfelettien vigasztaló, valami az égi békéből. Édes csengésü, -barátságos, lágy bariton hangjában volt valami varázs, amely percekre el -tudta csititani, zsongitani a beteg fájdalmait; puha, szép keze mintha -csak arra való lett volna, hogy örökre kisimitsa a vonaglástól eltorzult -arcot; simára beretvált, szelid arcának szinte magasztos szépsége, -„sursum corda“-t mondó, biztató, jóságos pillantása és szemüvegének -bűvös ragyogása már nem is csak bátoritó és megnyugtató volt, – -kibékitett mindennel. - - -II. - -A tanár, még a konyhában, néhány szót váltott Morvainéval. Hugó fülelt, -olyan figyelemmel, amilyen csak kitelt tőle, de egy szót se érthetett -meg a beszélgetésből. A tanár halkan szólt, Morvainé pedig csak egytagu -válaszokat adott, nagyon határozatlan hangon, mintha nem tudta volna, -hogy mit feleljen a tanár ur kérdéseire. - -Bementek s a Halál barátja nyájasan köszöntötte a kis fiut: - -– Jó napot, kis barátom! - -Egyebet aztán, azokon az utasitásokon kivül, amelyeket a vizsgálat tett -szükségessé, nem is igen szólt Hugóhoz. Pedig máskor a még nem halódó -gyermekeket be-bebalzsamozta csodatevő nyájasságával; eljátszadozott -velük, mint Jézus a kisdedekkel. - -Most azonnal hozzálátott a vizsgálathoz. Morvainé nem tudta, örüljön-e -neki, vagy rettegjen e miatt, de ugy tünt fel előtte, hogy a nagyon -alapos vizsgálat egy egész örökkévalóságig tartott. Különösen a szivet -hallgatta a tanár kétségbeejtően sokáig. Ezalatt Morvainénak magának is -olyan vadul kezdett kalapálni a szive, hogy már alig állhatta meg szó -nélkül: attól félt, a tanárnak is hallania kell az ő szive dobogását s -ezt a hangot majd össze fogja zavarni a kis fiu szivének a hangjaival… -De nem mert megmukkanni. - -A vizsgálat után a Halál barátja leült az ágy mellé egy székre s még egy -darabig elnézte Hugónak az arcát, miközben efféléket kérdezgetett -Morvainétól: - -– Mit fizet ezért a lakásért? - -Hugó eleinte kiváncsi és csodálkozó pillantással viszonozta ezt a -mennyei békességet sugárzó tekintetet, amelyből szinte csepegett a -jóakarat, de utóbb az az érzése támadt, hogy ez az égi szelidség nincs -minden kutató érdeklődés nélkül s ösztönszerüen elzárkózott a -lélekvizsgálat elől: megint lehunyta a szemét. - -De ha az ablakra le is ereszkedett a zsalu, azért a tanár tekintete egy -darabig még ott maradt a lélek házikóján. - -E közben Morvainé le nem vette a szemét a Halál barátjáról. Nem látszott -azon az arcon se jó, se rossz, csak a végtelen szelidség. A szfinx arca -nem mozdulatlanabb, mint a tanáré volt. - -A szfinx egy pár pillanat óta hallgatott. Morvainét nagyon megriasztotta -ez a némaság, de nem merte zavarni gondolataiban a méltóságos urat. - -Egyszerre valami félelmetes, nagy csend támadt: az egész házban minden -nesz elhallgatott. - -– Angyal repült a szobán keresztül, – gondolta rémülten Morvainé. - -Mintha a félelmetes nagy csendben hallotta volna is az angyal szárnyának -a rebbenését. Annyira zakatolt a szive, hogy bele kellett kiabálnia ebbe -a némaságba; nem állhatta meg tovább szó nélkül. - -Mit mondhatott volna egyebet? Elkezdte apróra elbeszélni a betegség -egész történetét. A tanár, mintha nem is hallgatott volna oda, csak -bólongatott. - -Hirtelen felállott s mozdulatán látszott, hogy menni készül. Morvainé, -akinek a mondat közepén elakadt a szava, nem mert kérdezősködni. - -– Jó napot, kis barátom! – bucsuzott a tanár s a hangja olyan édesen -csengett, mintha azt énekelte volna: „In paradisum deducant te angeli…“ - -Hugó felpillantott és illedelmesen köszönt: - -– Kezét csókolom. - - -III. - -Kimentek s a konyhába érve, Morvainé betette maga után az ajtót. -Reménykedett egy biztató szóban, de hátha a tanár olyasmit akar mondani, -amit Hugónak nem szabad hallania. - -A tanár megállott s a konyhaedényeket meg a mosóteknőt nézegette. - -– Milyen szép kis fiu! – szólt, véletlenül se nézve rá arra az -asszonyra, aki most egyre az ő tekintetén csüngött. - -Mintha azt mondta volna: „Milyen kár érte!“ Morvainéból kitört a már rég -fojtogatott sirás. - -– Most már nagyon leromlott, – pityergett – elveszitette a szép szinét, -a kis teste lefogyott, a szeme se olyan csillogó, mint azelőtt, csak az -aranyhaja maradt meg… de ha látta volna a méltóságos ur, amikor még -egészséges volt!… Olyan gyönyörü volt, hogy az utcán mindenki utána -nézett… sok uri asszony, idegenek nem állhatták meg, hogy meg ne -csókolják azt a rózsás arcát… a szinháznál a szinésznők majd -megfojtották az ölelgetésükkel, a csókjaikkal… festeni nem lehetne -szebbet, amilyen volt… nemcsak én mondom, mások is mondták: az ember nem -érti, hogy egy olyan szegény asszony, mint én, hogy is tud egy ilyen -angyalt szülni!… - -– Hány esztendős? – kérdezte a tanár. - -– Kilenc… karácsonykor mult kilenc – felelt Morvainé, a könnyeit -törölgetve. - -A tanár a konyhán tul levő kis udvari szoba betett ajtaját nézte. - -– Van még egy másik szobájuk is? – kérdezte. – Vagy ott talán albérlő -lakik? - -– Nem, ez is a miénk, – felelt Morvainé és sietve nyitotta ki a sötét -kis udvari szoba ajtaját. - -A tanár előbb csak bepillantott, de aztán be is ment az oduba és -körülnézett benne. Ez a szemle nem tarthatott sokáig, mert ott ugyan nem -volt sok látnivaló. Egy ágy, amelyben most Morvai szokott aludni, a -mosdó, egy asztalka, meg egy szalmaszék. Mindez annyi helyet foglalt el, -hogy még egy második látogató már nem fért volna el a szobában. - -Morvainé örvendezve látta, hogy a tanár leül a szalmaszékre. Hátha mégis -szóra birja a szfinxet!… hátha mégis kicsikar tőle egy kis reménységet! - -– Persze, persze… – szólalt meg a Halál barátja – bizony jobb volna, ha -egy szanatóriumban lehetne elhelyezni a fiucskát! - -– Istenem, istenem!… – sóhajtozott Morvainé – az igazat megvallva, nem -is szeretném… De nem is tehetjük!… Olyan szegények vagyunk!… - -És egyszerre egészen nekiadta magát a sirásnak. - -A tanár megvárta, mig kiszepegi magát. - -– Hogyne! Hogyne!… – szólalt meg aztán, mintha olyan valakivel -beszélgetett volna, akinek a szavát nem hallani. – Ilyen szép kis fiu!… - -– És milyen okos, milyen jó!… – eredt meg Morvainéból a szó. – Olyan jó, -méltóságos uram, mint egy angyal!… Szófogadó, engedelmes… nemcsak az -idegenekkel, a szüleivel szemben is kedves, barátságos… és minden pénzt -a szüleinek ad, amit csak keres!… Más gyermek meg is lopja a szüleit… ez -a kedves egyetlenem meg mindent haza hozott!… Pedig másfél évig -mindennap tiz koronát keresett!… Csak azóta vagyunk megint szegények, -mióta ez a drága angyal megbetegedett! - -– Mindennap tiz koronát keresett? Hol? – kérdezte a tanár. - -– A Fővárosi Szinháznál, méltóságos uram! Ő játszotta a főszerepet az -„Álomtündér“-ben, egy látványos gyermekdarabban. - -– Ez a fiucska volt az Álomtündér? – érdeklődött a Halál barátja. - -– Igenis, méltóságos uram. Hiszen bizonyosan tetszett látni a darabot!… -másfél évig adták, majdnem minden este, néha délután is… - -– Láttam… és emlékszem a fiucskára… Igazán kedves volt – áradt ki a -tanárból a jóság. - -– De már előbb is játszott – folytatta Morvainé. – A „Pan Péter“ is ő -volt a Fővárosi Szinházban. Abban az időben még csak öt koronát kapott -előadásonként, de ezt a darabot is majdnem másfél évig adták… akkor -jöttek divatba a gyermekdarabok… és ez az öt korona éppen elég volt rá, -hogy ne legyek kénytelen mosást vállalni… - -– A „Pan Péter“?!… Csakugyan, annak ide s tova három éve – szólt a -tanár, egy kis elgondolkozás után. – De hiszen akkor a fiucska nem -sokkal lehetett több hat esztendősnél?!… - -– Annyi volt, amikor a szinházhoz került – felelt Morvainé. - -– De hát hogy jutottak arra a gondolatra, hogy már hat esztendős korában -a szinházhoz adják? - -– A férjem diszitő munkás… – magyarázta Morvainé – a kis fiu pedig ott -ácsorgott a szinháznál és mert olyan szép volt a lelkem, a nagy fekete -szemével, meg a vállára omló szőke fürtjeivel… mindig szép kerekre -nyirattam a haját… hát feltünt mindenkinek. A szinésznők eljátszadoztak -vele… csókolgatták, szavaltatták, énekeltették… és az egész szinháznak -látnia kellett, hogy milyen kedves, meg milyen ügyes. Ez aztán a fülébe -jutott az igazgatónak is… azt hiszem, egyszer látta, amint a kis fiuval -mókáztak… és mert éppen akkor azt forgatta a fejében, hogy elő kellene -adatnia a hires „Pan Péter“-t… - -– Értem. De nem gondoltak rá, hogy egy kicsit korán van: szinészt -faragni a kis fiuból?!… - -– Bizony gondoltam én arra, méltóságos uram, még sirtam is e miatt… De a -férjem örült, hogy a gyermek már ilyen kicsi korában is pénzt kereshet… - -– Pedig az ilyen kis fiunak olyankor már aludnia kellene, amikor a -szinházi előadás még javában tart. És ez még hagyján. De a -szinészkedéssel járó izgalmak nem gyermeknek valók… másnak sem -használnak, de a gyermeknek meg éppen könnyen megártanak. - -– Ó, méltóságos uram, neki csak büszkeség és boldogság volt a játék! Nem -is látszott ő rajta semmi baj, amig ez a betegség el nem fogta… az arca -piros volt, a kis teste meg talán nagyon is fejlett a korához képest. -Aztán meg, méltóságos uram, az olyan szegény embereknek, mint mi, nagy -sor az a sok pénz!… A férjem most is egészen elkeseredett a miatt, hogy -a kis fiu nem játszhatik. A Fővárosi Szinház megint gyermekdarabot ad… a -szerepet már ki is osztották a kis fiunak… csak meg kellett volna -gyógyulnia. És a hány nap, annyi tiz korona veszteség!… - -– Hm. Pedig arra ne is gondoljanak. A játékból egyelőre aligha lesz -valami. Elég baj, hogy a kis fiut három év óta majdnem mindennap órákon -át izgatta a szinház. Erre többet gondolni se lehet. - -– De… – de… – dadogta Morvainé. - -A tanár igy is megértette. - -– Tudja, nagyon sok függne attól, ha a gyermeket szanatóriumba lehetne -elhelyezni. Persze, persze; ez maguknak nincs módjukban. No de azért nem -kell kétségbeesni; majd csak megpróbálunk valamit. Utána fogok nézni, -hogy elhelyezhessem valamelyik gyermekkórházban. Ettől nagyon sok függ. -De addig is ügyeljen, hogy a gyermeket ne izgassa semmi. Majd beszélni -fogok a háziorvossal és gondom lesz rá, hogy elhelyezzük. - -– Ó, méltóságos uram, tegyen akármit, csak mentse meg!… Bele fog -szakadni a szivem, ha elviszik hazulról, de inkább vigyék el, csak élve -maradjon! - -– No, ne sirjon! Előre sohase kell sirni. Sirni mindig ráér az ember – -vigasztalta Morvainét a Halál barátja. - -Felkelt a szalmaszékről, elbucsuzott a jó asszonytól és kiment a -szegényes lakásból. - -Mikor a lépcsőn leért a második emeletre, az első emeletről egy kis -leány jött vele szembe: egy rövidruhás, tizenegy, legfeljebb tizenkét -esztendős kis leány, aki olyan különösen járt és főképpen olyan -különösen pillantott rá, hogy meglepetésében, akarva, nem akarva, rá -kellett néznie. Megállapitotta, hogy csinos a kölyök, hogy nagyon cifra -kalapja van és hogy ezer ördög táncol a szemében. - -– Olyan, mint egy kis szinésznő! – szólt magában a tanár. – Igazán, -nincsenek többé gyermekek! - -Nem akart utána nézni, de amint lekanyarodott az első emeleti lépcsőre, -mégis csak arra pislantott és látta, hogy a kis leány felülről visszanéz -rá. - -– Nézze meg az ember! – botránkozott a tanár. – Biz’ Isten, aszonyosan -akar viselkedni!… vagy nem is csak asszonyosan!… hanem… Uramfia!… hogy -izeg-mozog!… Ugy huzgálja azt a rongyos kis testét, mintha volna mit -huzgálnia!… No, jó vér lehet! - -Egy pillanatig valósággal zavarban volt. - -Egy ilyen tacskó!… Egy ilyen piszkos, romlott kis teremtés!… És ő, a -tudomány fejedelme, az abszolute tökéletes ember, közel volt hozzá, hogy -utána nézzen! - -De mialatt a kaputól a kocsijáig ment, már másra gondolt. - -– Pan Péter… Pan Péter… – ismételgette magában – szép szindarab… nagyon -szép szindarab! - - -IV. - -Az asszonyos viselkedésü kis leány csakugyan szinésznő volt: a Fővárosi -Szinház gyermekprimadonnája, a szegény Pan Péter egykori partnere, Antal -Szerafin. - -– Jaj, csakhogy jön, Szerafinka! – lelkendezett Morvainé, mikor a kis -szinésznő benyitott a konyhába. – Már alig várom!… Meg akarom kérni, -hogy maradjon Hugó mellett addig, amig visszajöhetek… egy kosár -fehérnemüt kell elvinnem Budára. - -– Szivesen, Lujza néni – felelt Szerafin. – Félhétig itt maradhatok… -akár hétig is… mert csak a második felvonásban jövök elő… és felöltözni… -az én nálam csak egy perc!… - -Morvainé hálából nyájaskodni akart – régies emberek módjára: - -– Jaj, be szép ma, lelkem!… Ez a kalap és ez a frizura nagyon jól áll -magának… meg az is, hogy a szél pirosra csipte ki az arcát. Különben -most mindig nagyszerü szinben van… és egy idő óta egészen -nekigömbölyödött!… Hát otthon hogy vannak? Mit csinál a papa? - -Szerafin vállat vont. - -– A papa? A papa iszik és mert iszik, nem kap szerepet. És mert nem kap -szerepet, el van keseredve és megint iszik. Azt hiszem, az Alhambrában -se lesz maradása… Hogy van Hugó? - -– Csak ugy, mint tegnap. Az imént itt volt Jánossy tanár ur és azzal -ijesztgetett, hogy be kellene vinni a kórházba. - -– Jaj, ne engedje, Lujza néni!… Az én Hugómat, kórházba!… - -– Szera! Szera! – hallatszott a szobából. - -A kis szinésznő bement a beteghez és a jó kollégák a szokott módon -üdvözölték egymást: - -– Szerbusz. - -– Szerbusz. - -– Hogy vagy? – kérdezte Szerafin. - -Hugó, aki félig felülve és a jobb könyökére támaszkodva várta a -vendéget, csak a balkezével intett: - -– Sehogy. Nem tudom. Délfelé egyszer csak az jutott eszembe, hogy talán -meg is halok. De anyám most azt mondja, hogy a kórházba akarnak vinni és -most már azt hiszem, hogy nem is vagyok beteg. Gyere már és mondd, hogy -mi ujság? - -– Ó, nagyon sok ujság van!… - -Szerafin letette a kalapját és odaült Hugó mellé az ágyra. - -A konyhába nyiló ajtó nyitva maradt. Morvainé, akinek tetőtől-talpig fel -kellett öltözködnie, hogy az utcára mehessen, odakünn minden szót -hallhatott. - -– Hát először is – kezdte Szerafin – tegnap este már félig üres ház -volt. A legöregebb szabadjegyesek mind benn voltak, de ezek is csak -immel-ámmal lelkesedtek. Az én számomat még csak megtapsolták valahogy, -de a Králik csinálhatott akármit, az mind nem hatott és egész este -háromszor se tudott kijönni. Másodszor is csak ugy jött ki, hogy egy -lélek se tapsolt, de a Schmink ur előre rugta. - -Hugónak, aki előre hajolva leste a szót, kipirult az arca a -gyönyörüségtől. - -– És tudod-e, mit mondott ma a Schmink ur a próbán?!… Mikor látta, hogy -az igazgató dul-ful, mert nem volt semmi elővétel, a Schmink ur -egyszerre csak azt mondja nekünk: „No bizony, hát azt hitte, hogy majd -ezzel a Králik-kölökkel pótolhatja a Morvait?!… Nem tudott a „Büvös -süveg“-gel várni addig, amig a Morvai meggyógyul?!“ - -Hugó mosolygott… mintha balzsamos szellők lengedezték volna körül -izgalomtól égő arcocskáját. - -– De a vastag Riza is beszélte… a tulajdon fülével hallotta, hogy az -első előadáson maga az igazgató azt mondta: „Na ja, a Morvai!… A Morvai -az „Álomtündér“-ben!… De hát honnan vegyem elő a Morvait?!…“ És elhoztam -neked az „Utcai Lapok“-at… benne van, hogy a „Büvös süveg“-et le fogják -venni a műsorról és mást kell előrántani, mert a Králik nem vált be. - -A betegnek remegett a keze, amig az ujságot átvette, mint a -pénzsóvárnak, mikor az aranynyal telt zacskó után nyul. - -– A vastag Rizáról jut eszembe… Képzeld, a Gányó Elemér, aki mostanában -mindig a vastag Riza után járt, megint udvarolni akar nekem! - -– És hogyan akart udvarolni? - -– Hítt, hogy tud a szinházban egy helyet, ahol senki se láthat meg -bennünket. De én megmondtam neki: „Te tökfejü, hát nem tudod, hogy a -Hugó az én párom?!… és hogy én a Hugóhoz hű maradok, mert olyan szép -fiu, mint a Hugó, talán nincs is a világon?!…“ Megmondtam én neki -szemébe! - -– Te, ha egészséges leszek, én ezt a Gányót pofon vágom! Olyan pofont -még nem láttál, amilyet ez a Gányó kap! - -– Jól teszed, mert ha én elmondanám neked, hogyan akart elkezdeni velem, -amikor még nem járt a Riza után, akkor nem is egy pofont kapna, hanem -akárhányat! De én nem akarok árulkodni rá, akármilyen szemtelen. És nem -is érdemes beszélni róla; egy uborkaorru kamasz, aki mindig vörös -mancsettában jár és az is szennyes!… Hanem mondok neked mást… még egy -ujságot… a legnagyobb ujságot!… és ezt szándékosan hagytam utóljára, -mert a legjobb falatot utóljára kell hagyni. Holnap egy uj, nagy -szerepet kapsz… amit szép csendesen tanulgatni fogsz… itt, az ágyban… -meg ameddig nem szabad kijönni a szobából… és a darabot akkor fogjuk -előadni, amikor meggyógyulsz! - -– Igazán? - -Hugónak olyan meleg pirosság ömlött végig az arcán s ugy kezdett -csillogni a szeme, mintha a jó hirtől máris meggyógyult volna. - -– Igen, most már bizonyos. Magától a Schmink urtól tudom, hogy holnap -elküldik neked a szerepet. Eddig nem akartam beszélni róla, mert nem -volt egészen bizonyos. Tudod, a szerep igen szép és igy iszonyu -marakodás támadt körülötte. A Králik meg a Gányó össze is pofozkodtak -miatta… - -– De hát mondd már, micsoda szerepről beszélsz! – szólt közbe Hugó, -egyszerre elrekedten. - -– Jancsi szerepéről… a „Jancsi és Juliska“ Jancsijáról. Ez a „Jancsi és -Juliska“ egy uj, nagy látványosság… az egész világon adják, óriási -sikerrel… és mi is adni fogjuk, a főszezónban… - -– Nem volt benne az ujságban… én legalább nem olvastam. - -– Nem volt benne éppen Jancsi szerepe miatt. Az igazgató egy darabig nem -tudta, hogy megvegye-e, mert nem volt Jancsija. De mégis csak megvette -és erre a Králik meg a Gányó nekiestek, hogy elhalászszák előled a -szerepet. Egyik gazságot a másik után eszelték ki és minden nap tiz -embert küldtek az igazgató nyakára. Tudod, a Gányónak van egy -unokabátyja, aki ujságiró és a Králiknak az apja portás egy -miniszternél. Én persze mindjárt megmondtam a Schmink urnak, hogy a -Juliskát csak veled játszom el; megmondtam neki: hogy „Ha nem a Hugóm -lesz a Jancsi, akkor keressenek más Juliskát!“ És az igazgató most -nagyon rám van szorulva, mert a Vörösváry mindig kibetegszik a sorozatos -előadásokból, a Pintér Janka pedig egy cseppet sem vált be. A Schmink ur -mellettünk is volt, de a Gányó unokabátyja adta a bankot, hogy: „A -Morvai már elavult, a Morvai már nem hat a közönségre“, a Králik meg -olyan hireket terjesztett, hogy: „A Morvai?… Az már egy hulla!“ De az -igazgató azt mondta a Gányóra, hogy: „Nem bánom, ha egy püspöktől hoz is -ajánlólevelet, azért még se tud semmit!“… és most, hogy a Králik -megbuktatta a „Büvös süveg“-et, elhatározta, hogy a „Jancsi és Juliska“ -a főszezónra marad, a mikorra te már bizonyosan meggyógyulsz. - -Hugó egyszerre csak elkezdett kiabálni: - -– Hallod, anyám, hallod?… Uj szerepet kapok!… Én leszek a Jancsi a -„Jancsi és Juliská“-ban. - -– Hallom, hallom! – kiabált vissza Morvainé, aki még nem készült el az -öltözködésével. – De ne izgasd magadat! A tanár ur is mondta, hogy most -semmi se árthat neked annyira, mint az izgatottság! - -– Na hát a jó ujságért kapok egy csókot az én Jancsimtól? – kérdezte -Szerafin. - -Összecsókolóztak, de Hugót ebben a pillanatban csak az uj szerep -érdekelte. - -– Te már megkaptad a Juliska szerepét? – kérdezte. - -– Én is csak holnap kapom meg – felelt Szerafin. - -– Azt se tudod, az ujságból, vagy más valahonnan, hogy mi van ebben a -szindarabban? - -– Azt tudom. Csak az, ami a mesében. - -– Én még a mesét se olvastam. - -– Ha akarod, elmondom. - -– Igen, igen, meséld el!… - -– Hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény favágó meg a -felesége és ezeknek volt két gyerekük: Jancsi és Juliska. De hiába -laktak az erdő szélén és a szegény favágó hiába vágta a fát egész nap, -azért még se volt pénze, még száraz kenyerük is kevés volt és bizony -legtöbb este mindnyájan éhesen feküdtek le. Hát egy éjszaka a szegény -favágó egyszerre csak megszólal, csendesen, hogy a gyermekek ne -ébredjenek fel és azt mondja a feleségének: „Szeretlek, kedves -feleségem!“ A felesége is csendesen szólt, hogy a szegény gyermekek ne -ébredjenek fel és azt mondta, hogy „Bizony ne szeress engem, mert én -rosszkedvü vagyok!“ A favágó megkérdezte tőle: „Ugyan, ugyan, hát mért -vagy rosszkedvü?“ Az asszony azt felelte: „Azért vagyok rosszkedvü, mert -a szegény asszonynak mindig gyereke születik; minél szegényebb, annál -több gyereke“. A favágó erre azt mondta, hogy: „Hát csak szülessen!“ – -„Igen ám, – felelt az asszony – de ennek a kettőnek se tudunk enni -adni“. A favágónak erre is volt felelete és azt mondta hogy: „Sebaj! -Jancsit és Juliskát holnap elviszszük a sürüség közepébe, mintha rőzsét -akarnánk szedni és aztán ott felejtjük őket, hogy eltévedjenek az -erdőben és ne tudjanak haza jönni. Majd csak meglesznek valahogy, ha nem -eszik meg őket a farkasok és akkor megint születhetik két gyermekünk, -akiket el tudunk tartani.“ Erre az asszony azt mondta, hogy: „Akkor hát -jól van“. Igen ám, de Jancsi és Juliska a másik ágyban nem aludtak, -hanem hallgatództak és kihallgatták, amit a szülők csöndesen beszéltek. -Juliska nagyon megijedt, de az okos Jancsi igy szólt: „Tegyünk ugy, -mintha nem hallottunk volna semmit. Majd borsót szórok el az uton és a -borsószemek után majd csak haza találunk…“ - -– Nekem ez a mese nem tetszik – szólt közbe Hugó. – Hát olyan szülők is -volnának a világon, akik a gyermekeiket kilökik az erdőbe, hogy megegyék -őket a farkasok?!… - -– Ej, hiszen csak mese! – felelt Szerafin. - -Morvainé, most már teljesen felöltözötten, megjelent az ajtóban. -Hatalmas kalap meredezett a fején s olyan diszes volt, hogy rá se -lehetett ismerni. - -– No, én megyek! – szólt. – Hát édes Szerafinkám, nagyon köszönöm, hogy -olyan szives!… Ne féljen, félhétre itthon leszek! Te pedig, lelkem, ne -izgasd magad azzal a szereppel!… - -Megcsókolta a fiát, fölvette a kosarat és menni készült. De még egyszer -visszaszólt: - -– Szerafinka, szivem, legyen olyan jó, zárja be utánam a lakás ajtaját! -Félek, hogy beszélgetés közben nem hallják meg, ha valaki benyit… s még -elemelhetnének valamit a konyhából! - - -V. - -A mese sokáig tartott. Hugó egy darabig figyelmesen hallgatta, de utóbb -lehunyta a szemét. Szerafin azt hitte, hogy el fog aludni, de hogy fel -ne zavarja a szendergéséből, nem hallgatott el; csak mesélt tovább. - -Egyszerre Hugó felpillantott rá és megszólalt: - -– Te, Szera, mondani akarok neked valamit! - -Szerafin közelebb hajolt hozzá: - -– Mit akarsz mondani, kedvesem? – kérdezte, a leggyöngédebb hangján. - -– Nézd, Szera, én néha azt hiszem, hogy nemsokára meghalok. Talán igazán -meg is halok… A tanár ma olyan furcsán nézett rám… És… és… én téged -nagyon szeretlek!… Nézd, Szera, én nem akarok meghalni addig, amig… -Szeretni akarlak!… Ugy!… Igazán!… - -A Szerafin koraérett, romlottságot sugárzó kis arcán a boldogság pirja -ömlött szerte. - -Még jobban odahajolt a kis fiuhoz és suttogva szólt hozzá, mintha attól -tartana, hogy meghallhatja valaki: - -– Nem, Hugó, te nem fogsz meghalni!… meg fogsz gyógyulni!… De ha nagyon -beteg volnál is, akkor is azt mondanám, hogy: én is szeretni akarlak! -Mert te vagy az én párom, s te leszel a párom élve, halva!… És én nem -akarom, hogy meghalj előbb. De nem fogsz meghalni, nem!… Mert te vagy az -én párom!… Te vagy a Jancsi és én a Juliska!… Igen, igen, én is szeretni -akarlak!… ugy!… igazán!… Igen, igen, igen!… - -És megcsókolta a kis fiu száját. - -Most Hugó pirult el. - -– Csakhogy… én nem tudom… – dadogta. – Én nem tudom azt, hogy… - -És majdnem sirva fakadt. - -– Én tudom!… – suttogta Szerafin. - -– Hát mondd, hát mondd, hát mondd! – könyörgött a kis fiu. - -– Tudod, az ugy van, – suttogta a kis leány – hogy először be kell -csukni a spalétát, mert sötétnek kell lenni, egészen sötétnek… olyan -sötétnek, amilyenben a favágó beszélgetett a feleségével… mert azt nem -mondtam el, hogy azok is ölelkeztek, csókolóztak… - -– És aztán?… és aztán? – lihegett Hugó. - -– Aztán sóhajtozni kell és megint csak sóhajtozni… – suttogta Szerafin. - -– Gyere hát közelebb!… Hadd csókoljalak meg!… Hadd csókoljalak meg… - -– Várj!… Mondom, hogy előbb be kell csukni a spalétát, mert sötétnek -kell lenni, egészen sötétnek… - -Mikor ezt suttogta, már ott volt az ablaknál. Előbb a függönyt -eresztette le, aztán megzörrent az ablaktábla is s a szoba teljesen -elsötétedett. - - -VI. - -A Mária fogantatásáról elnevezett gyermekkórházban – ahol sok gyermek -hal meg, sokkal több, mint amennyit az erdőben a farkasok esznek meg – -egy szép őszi napon Morvai Hugó, a halotti szentségek ájtatos felvétele -után, örökre lehunyta a szemét. - -Kiélvezett az életből mindent, amit az emberek becsben tartanak: munkát, -küzdelmet, sikert, dicsőséget, kiélvezett az életből mindent, ami szép: -veszedelmet, harcot, gyülölséget, szerelmet és a fejfájára azt irták, -hogy: „Itt nyugszik Morvai Hugó, élt 9 évet“. - - - - -MÉLY CSEND. - -Karácsony estéjén, tizenegy óra tájban, Bartelsz és Bartelszné némán -ültek egymás mellett, a tágas ebédlő teritett asztalánál. Bartelsz, -erősen nagyitó szemüvegén át, figyelmesen olvasta a „Kölnische Zeitung“ -politikai közleményeit; Bartelszné kissé szórakozottan lapozgatott egy -vastag könyvben, mely a pedagógia legujabb irányelveiről szólt. Az -asztalon egy kis karácsonyfa állott: legutolsó emléke a néhai Bartelsz -Pálnak, aki nyolc esztendős korában halt meg, roncsoló torokgyuladásban, -– régen, nagyon régen. - -Az ünnep tiszteletére a villamos függőlámpának mind a négy körtéje égett -s a pazarul világitott szobában a karácsonyfa meggyujtott gyertyácskái -olyan halványan, sápadtan pislákoltak, mint maga az emlékezet. - -Ezeken az apró, zöldes fényfoltokon találkoztak utoljára a gondolataik. - -– Ha élne!… – szólt Bartelszné, miután előbb pár percig elmerengett, a -karácsonyfát nézegetve. - -Bartelsz nem felelt, csak a kezével intett, hogy: mit olyan dolgokról -beszélni, amik már elmultak?!… Aztán előkereste az ujságot és -belemélyedt az olvasásba. - -Az asszony is elhallgatott. Megitta a teáját, becsöngette a szobaleányt, -rendeletet adott neki, s látva, hogy férjét lekötötte az olvasmány, ő is -kihozta könyvét a másik szobából. - -Vagy egy negyedóráig egyikük se szólalt meg. Pedig rendes körülmények -között nem sokszor volt alkalmuk hosszabb beszélgetésre s nagyon ritkán -történt meg, hogy esti tizenegy óra tájban Bartelsz is otthon ülhetett. -Csakis sátoros ünnepeken. Máskor Bartelsz, mihelyt lenyelte a -vacsoráját, sietett a műhelybe, ahonnan három óra előtt nem igen -térhetett haza. Ide s tova husz éve, hogy Bartelsz helyettes szerkesztő -lett egy nagy ujságnál, s azóta soha, egyszer se mulasztotta el, ami -kötelesség. - -Csak nagy ünnepeken rendelkezhetett az estéjével, amikor másnapra nem -kellett lapot csinálni. Ezeket az ünnepi estéket is a legtöbbször valami -szórakozásra használták fel; éppen csak a karácsonyt szentelték az -otthonnak. Ilyenkor Bartelsz pezsgőt vitt haza és összevásárolt minden -elképzelhető földi jót, hogy vigabban legyenek. Az igazat megvallva, -félt egy kicsit ettől a hosszu estétől. Hónapokig epedve várta az arany -szabadságot, de amikor ennek a napja már egészen közel volt, némi gondot -okozott neki, hogy a kivételesen sok időt miképpen fogja majd agyonütni? -Hogy ez sikerüljön, husvétkor szinházba mentek, pünkösdkor pedig -kirándultak a zöldbe; de a karácsonyt mégis csak otthon tölti az ember. - -Valami istentisztelet-féle volt ez nekik; akár csak misét hallgattak -volna. Természetesen az egyik mise szakasztott olyan, mint a másik, és -ha tisztességes hivő nem is unatkozik az istentisztelet idején, a -tisztességes hivő is örül, mikor a misének vége van… örül, hogy helyes -dolgot cselekedett és hogy teljesitette a kötelességét. - -Az idei karácsony semmiben se különbözött a tavalyitól, amint ez nem a -harmadévitől. Nyolctól tizig elbeszélgettek, arról, ami véletlenül -eszükbe jutott, de mindegyik inkább csak kedveskedésből hallgatta a -másikat. Bartelsznét nem érdekelte, ami a szerkesztőségben történik; és -a politika még kevésbbé. Bartelsz pedig egyébről nem tudott beszélni. -Hosszu idő óta mindennap tiz órát töltött szerkesztősége szobájának a -négy fala közt; csak az itt összefutó hirek foglalkoztatták, csak abban -a világban élt, amelyik folytonosan a nap eseményeit figyeli -madártávlatból és mégis szenvedelmes érdeklődéssel. De érezte, hogy -Bartelsznének mindez olyan messzeség, mint az északi sark jégmezői. -Azért szivesebben hallgatta az asszonyt. Csakhogy őt se igen érdekelte -az, amiről Bartelszné beszélhetett. Nem érdekelte a rokonság, nem -érdekelte semmi ismerős; még az se, ami Bartelsznénak a lelkét -foglalkoztatta, amit az asszony látott, hallott vagy olvasott. -Bartelszné tanárnő volt egy polgári leányiskolánál; napjának egy részét -férje előtt szinte ismeretlen emberek közt, olyan gondolkozás-körben s -olyan apró küzdelmek közt töltötte, amelyek Bartelsznek örökre idegenek -maradtak. Sok év óta csak egyetlenegy közös érdeklődésük volt. -Bartelszné nagyon szeretett volna igazgatónő lenni az iskolánál. Már -régen rászolgált erre az előmenetelre, az állás rövid időn harmadszor -üresedett meg, de versenytársai, tisztességes és nem tisztességes -eszközökkel, mindig lehetetlenné tették a dolgot, s előrelátható volt, -hogy most is meg fogják hiusitani. Az asszonynak ez a fel-felfakadó sebe -az embert is izgatta. De erről meg jobb volt nem beszélni. A törekvés -sikertelensége mind a kettőjüket csak idegessé tette. - -Az idén is ezt az örök kérdést tárgyalták le a leghamarább. De Bartelsz -észrevette, hogy a karácsonyi jó hangulatra veszedelmes volna, ha tovább -is bolygatják a mindenféle keserüségben bőséges ügyet, s azért átsiklott -a nap eseményeire. Aztán Bartelszné mondott el egy pár jellemző -apróságot a tanártársairól, Bartelsz pedig, hogy megtámogassa a düledező -jókedvet, ujságiró-tréfákat, ugynevezett vidám eseteket beszélt el, -amelyek csak őt magát mulattatták. - -Közben megittak egy pár pohár pezsgőt, de a pezsgő nem élénkitette fel -őket, mert egyikük se szeretett inni. - -Tiz óra felé már mind a ketten belefáradtak egymás mulattatásába. Hiába, -már régen elszoktak attól, hogy hosszasabban beszélgessenek; valójában -nem volt egymásnak mit mondaniok. - -Bartelsz a világért se vallotta volna meg magának, hogy egy kicsit, -bizony, unatkozik; szentségtörésnek tartotta volna ezt az otthonnal -szemben és éppen karácsony este!… De mind a ketten érezték, talán -jobban, mint valaha, hogy más-más gondolatvilágban élnek. - -S a legelső alkalommal sietett megkeresni a „Kölnische Zeitung“-ot. Alig -várta már, hogy a „Kölnische Zeitung“-ot élvezhesse. - -Aztán hosszu csend. Bartelsz gondolatai már valahol Angliában -kalandoztak; az asszonyé egy kissé mindenütt. - -Hiába tartotta maga előtt könyvét, egy kis idő multán nem tudta követni -az iró-pedagógust. Az érthetetlen hangulatokkal teli, kivételes nap, – -meg talán az az egy-két pohár pezsgő, – szokatlanul mélázóvá tette. -Távoli és közeli dolgok furcsán összekavarodva kergetőztek a fejében. - -És amint szórakozottan nézve el a könyve fölött, tekintete véletlenül -Bartelszre tévedt, egyszerre nagyon meglepte férjének az arca. - -– Milyen öreg már! – szólt magában, nagyon megilletődve. - -Máskor ettől a megfigyeléstől gondolata gyorsan tovarepült volna ahhoz a -fájdalmas sejtelemhez, amely évek óta a legkitartóbban foglakoztatta: - -– Akkor én is nagyon megöregedhettem… - -De nemrégiben végképp leszámolt ezzel a fájdalmas sejtelemmel. Igen, már -ő is öreg. Még csak negyvenhárom éves… több mint tiz évvel fiatalabb a -férjénél… de már ő is öreg. Néha vannak jó napjai, amikor még fiatal, -szép asszonynak látszik… néha, amikor jobbkedvü, mint rendesen, amikor -jobb szinben van, vagy esteli világitásnál, egy-egy szerencsés -öltözetben, kivált, ha sikerül kitünően fésülködnie, olyan, mint azok a -napsugaras, meleg, kora-szeptemberi délutánok, amelyeket a -legfigyelmesebb szem se tud megkülönböztetni a gyümölcshozó nyártól… de -már öreg. Mert az öregséget nem az évek száma teszi s a fiatalság nem a -még ép egészség, nem is az az idő, amig az ember fiatalnak érzi magát, -hanem az a mágnesesség, amelyet mások éreznek meg. Már öreg, mert már -nem kelt szerelmeket. - -Máskor, azelőtt, amig csak kételkedett, a fiatalság önzésével, az utolsó -fiatalság makacs, ragadozó önzésével, csak magamagára gondolt volna, ha -férje arcán véletlenül észre találja venni, amit eddig nem vett észre: a -rémes változást. Máskor csak magamagát siratta volna, ha véletlenül a -férjén is meglátja, milyen rettenetesen pusztit az öregség. - -De most már tudja, hogy igen, ő maga is megöregedett. Most már örökre -leszámolt ezzel a keserves tudattal, ha soha nem is nyugodhatik bele… - -És most váratlan megfigyelését nem az az önző gondolat váltotta fel, -villámgyorsasággal, gondolatsebességgel… hanem egy érzés, mely épp ugy -meglepte, mint az, amit hirtelen meglátott. - -Az volt az első gondolata: - -Ime, ugy vette észre ezt a rémes változást, mint az idegenek, akik -régóta nem találkoztak rohamosan pusztuló ismerősükkel és akik meglátják -azt, amit az élettárs nem vett észre, mert az ujonnan látott kép -feltünően különbözik attól, amely az emlékezetükbe vésődött, mig az -élettárs semmit se lát, mert a mindennapos változás során szeme -hozzászokott az uj képhez és elfelejtette a régit. - -Aztán az jutott eszébe: - -Hogyan lehet ez? Miért, hogy ugy látta meg a nagy változást, amint az -idegen? Egyszerüen azért, mert sok, sok év mulhatott el azóta, hogy soha -se nézte meg jól férjének az arcát. Látta, de csak ugy látta, mint a -régi butorokat, és nem ügyelt rá, amint nem nézte meg ujra a régi -butorok cirádáit; tekintetét nem érdekelték az egymásra szaporodó redők, -mint ahogy nem figyelte meg a régi butorok romlását. - -Igaz, hoszu idő óta alig-alig nézett rá. Igaz, hosszu idő óta, mikor -napjában kétszer találkoztak, alig-alig váltottak egy pár szót. Tiz éve -is lehet már… - -És hirtelen elérzékenyedett, maga se tudta, hogy miért… - -Egy szempillantás alatt eszébe jutott az egész házaséletük, majdnem -huszonöt esztendős házaséletük. Furcsa élet volt, mindenesetre. Férj és -feleség a nap nagyobbik részében egymástól távol, más-más világban; -aztán megtérnek egy fészekbe, de közben alig hogy éppen látták egymást, -akkor is jóformán csak ügyeket intéztek el. De alighanem a legtöbb -házaséletben vannak ilyen visszásságok. Hol vannak azok a házasok, akik -hosszu időn át egész nap csak egymásnak élhetnek és egymásnak is élnek?! - -Persze, a megélhetés! - -Hogy ne kelljen hiányát látnia annak a kényelemnek, amelyet a maga -számára megkivánt, nem mondhatott le arról, hogy ő maga is keressen. De -az után, ahogyan nevelték, nem is tudott volna belenyugodni abba, hogy -férjének csak az „élettársa“… no, meg a gazdasszonya, vagy éppen a -cselédje legyen. Az önérzete, az akaratereje, meg az a vágva, hogy minél -jobb sorsba küzdhessék fel magukat, megkövetelte, hogy ő is hozzálásson -ahhoz a munkához, amelyhez meg volt a képessége. Sokáig tanult, amikor -még nem tudta, hogy valamikor férjhez mehet-e, s nem azért tanult, hogy -a fáradságának semmi hasznát ne vegye. A műveltsége, a lelki élete -megkivánta a rendes elfoglaltságot. A jövőre is gondolt. Rettegett -azoknak a szegény öregasszonyoknak a sorsától, akik csak egy kis -nyugdijból éldegélnek. És ha a férje nagyon hamar talál meghalni, ugy is -dologhoz kell fognia, hogy kenyere legyen. Akkor hát jobb előbb, mint -utóbb. - -Csakhogy semmit se adnak ingyen. - -Annak, hogy ő is kenyérkeresetet vállalt, az volt az ára, hogy férj és -feleség az egész napon át csak igen kevés időt tölthettek együtt; és -nap-nap után, évszámra, hosszu időn, nem is tudhatták, meddig. Kettőjük -közül Bartelsz volt a sokkal elfoglaltabb; az ő napjából, amióta csak -ismerték egymást, mindig vagy tiz órát vett el a helyhez kötött munka. -Még igy is maradt néhány nappali órája, amikor otthon lehetett. De -ilyenkor meg az asszonynak volt dolga. Mire Bartelsz, napközben, haza -juthatott, éppen hogy megebédelhettek s az asszonyt már várta az iskola. -És mikor onnan haza jöhetett, a férje már megint a szerkesztőségben -volt. - -– Ugy vagyunk, mint a Nap meg az Éj, – mondotta Bartelsz, valamikor -régen. – Ha én jövök, te már mész. - -Ebédnél, vacsoránál egy-egy óráig beszélhettek egymással – és megint -elmult egy nap. - -Egy darabig azt hitték, hogy nemsokára majd elkövetkezik az az idő, -amikor a szerkesztőségi munka csak néhány, legfeljebb négy-öt órát fog -lekötni a Bartelsz idejéből. De ez csak szép terv maradt, amelynek a -megvalósitását egyre halogatni kellett. És mindjobban fogyott a -reménységük, hogy a szerkesztőségi munka majd csak könnyebbé válik. -Bartelsz nem haladhatott előre; örült, hogy ott maradhatott, ahol van. -Később nem is reménykedtek többé. Beletörődtek, hogy ennek igy kell -lennie. Sorsuk az, hogy: hosszasabban csak akkor lehetnek egymás -mellett, amikor alusznak; amikor ébren vannak: „oly csillagok, mik -egymást kergetik“. - -Igy volt ez már az első időktől fogva; és valószinüleg igy lesz -mindaddig, mig egyikük koporsója bezárul. - -Egyszer a szinházban egy angol bohózatot láttak, amelynek _Cox és Box_ -volt a cime. Ez a szindarab ugy kezdődik, hogy egy szállásadó asszony, -akinek a lakója szedő, a szedő szobáját kiadja még egy másik embernek -is: egy kalaposnak, abban a reményben, hogy a turpiságot egyik se fogja -megtudni, mert a szedő csak nappal, a kalapos pedig csak éjjel van -otthon. És se Cox, se Box nem is gyanitja, hogy az ő szobájában még egy -másik ember is lakik; de egyszer az egyik valami véletlenből nem a -rendes időben megy haza s a guta kerülgeti, amikor az ágyában egy alvó -embert talál, – amiből természetesen őrült kalamajka támad. - -Ezen akkor nagyon mulattak. - -– Tudod-e, – szólt Bartelsz, – hogy ez a Cox és Box mi vagyunk, te meg -én? Egy helyen lakunk, de a lakásunkat csak olyankor használjuk, amikor -a másik nincsen otthon. - -Nevettek rajta, pedig… ez nem is volt olyan mulatságos! - -Igen, egy helyen laknak; pihenőre egy vacokba térnek meg; amikor -alusznak, egymás mellett, ugyanannak a szobának a levegőjét szivják be; -de ami az igazi életük, a mi életüknek a tartalmát teszi, a mi életüknek -a küzdelme, a munkája, megfigyelése, egész változatossága, a mi -életüknek legtöbb érzése, majdnem minden elszórakozása és apró -mulatsága: azt másutt élik le – a másik nélkül. - -Csoda-e ilyen körülmények között, hogy annyi idő multán, lassankint, -észrevétlenül teljesen elszoktak egymástól?! Egy életet éltek le egymás -közelében, egymással sokszor találkozva; de egymás nélkül, más-más -utakon járva. - -Csoda-e, hogy akármilyen hosszu idő pergett le azóta, amióta -összekerültek: mégis idegent kellett látniok egymásban?! Előbb: sok lett -volna egymáshoz a mondanivalójuk, de majdnem mindent elhallgattak, mert -mire rákerülhetett a sor, hogy előálljanak a mondanivalójukkal, már -elfelejtették… Később: már nem igen volt egymásnak mit mondaniok. - -Csoda-e, hogy az történt, ami történt? - -Bartelszné nem szerelemből ment férjhez; csak éppen „becsülésből“. (Mert -azt nem szokás mondani, hogy: „józanságból“.) Azok, akiknek egyikéhez -vagy másikához szivesebben ment volna, nem vették el feleségül. Ugy -gondolkozott, hogy tovább várakoznia aligha érdemes. Bartelsz nagyon -elfogadható kérő volt. Tisztelni, becsülni kellett; sőt nemcsak -becsülni, hanem megbecsülni is. Volt annyi jövedelme, amennyivel egy -asszonyt el lehet tartani, ha ez nem tulságosan követelő: s akkor még -nem volt szó arról, hogy az asszony is kereshet. Azonkivül Bartelsz még -nem volt idős ember; az egészsége ellen se lehetett kifogás; igen derék -embernek ismerték; a megjelenése és a modora is olyan volt, hogy e miatt -a feleségének nem kellett szégyenkeznie sehol. A menyasszony -hajlandóságot érzett a vőlegény iránt; fogadkozott magában, hogy -alkalmazkodni fog a férjéhez; s ha tudta is, hogy megalkudott az -élettel, a vásárt nem találta rossznak. Elég az hozzá, a házasság -boldognak igérkezett. És Bartelszné házasságának első éveiben -lehetetlennek tartotta, hogy valaha megcsalja az urát. - -Hanem vagy tiz évvel később, kis fiának a halála után, valami nagy -idegesség fogta el. Ugy érezte, hogy az élet kárpótlással tartozik neki; -hogy többhöz van joga, mint amiben eddig része volt. És mintha -gyermekének halálával elszakadt volna az a kötelék is, amely eddig -férjéhez füzte. Találkozott egy emberrel, aki tetszett neki. Azt hitte, -hogy szereti ezt az embert és hogy csak a szerelemtől várhatja, amivel -az élet eddig adósa maradt. - -Csak jóval később tudta meg, hogy mint második és harmadik szerelme, az -első is csak érzékeinek a föllobbanása volt… hogy mikor ezt a viszonyát -valami isteni rendelkezésnek hitte, csak szép szavakkal ámitotta magát… -hogy igazán sohase volt szerelmes. Harmadik viszonyának idején már nem -áltatta semmiféle képzelgés… és ennek a harmadik embernek a házassága be -is fejezte a Bartelszné regényét. - -Ez, szegény, itt mellette, sohase sejtett semmit. Ez, szegény, maga volt -a gyanutlanság és a bizalom. Nem tünt fel neki, hogy volt idő, amikor -különösen keveset látták egymást, amikor találkozásaik még rövidebbek -voltak, mint előbb – s nem véletlenül. Amikor Bartelszné egész nap a -városban szaladgált s még több idegennel találkozott, mint azelőtt, -ennek a szegény embernek nem jutott eszébe, hogy az asszony másfelé is -járhat és nemcsak a dolga után. Amilyen sok idejét foglalta le a munka, -talán nem is tudta, hogy az asszony egy időben jóformán csak éjszaka -volt otthon. - -Nem csoda, hogy igy történt… És most mégis valami mély megbánást érez. - -Amazok elröppentek. Elvitték magukkal csókjainak emlékét; elvitték -legédesebb mosolyait és legforróbb öleléseit. Tova tüntek s ismét -belevegyültek az embertömegbe, ahonnan hirtelen előkerültek. Mintha -mindegyiket csak egy-egy percig látta volna; nemsokára már nem is -emlékszik rájok. Jöttek, meglátták, csókot kináltak neki; aztán -hamarosan megunták és itt hagyták. Elröppentek s elvitték magukkal a -második, a tüzesebb fiatalságát. Itt hagyták öregen. - -Ez, ez nem hagyta itt. Ez jött először és ez maradt utolsónak. Amikor a -csókja már nem kell másnak, senkinek a világon, ez az egy ember még most -is mellette van. - -És most is az, aki régen. Az egyetlen szövetségese, igazi társa, -jóbarátja. Az az ember, aki még ma is, öregen, fáradhatatlanul robotol -ezért a szegény kis otthonért, amelynek a kényelméből neki ugyancsak -kevés jut ki, ezért a szegény kis otthonért, amelyből ő, az asszony, a -szerelmek idején ugy sietett tova, el, el!… - -Ó, ha visszavehetné az öleléseit! Idegeneknek, már ismeretleneknek, -vándorlegényeknek juttatott öleléseit! Elpazarolt öleléseit! - -Most jutott először eszébe, hogy tulajdonképpen mégis csak meglopta azt -az öreg embert, – ha ez nem is tudja. - -Milyen öreg már! És ő, vagy negyedszázadon át a társa, még csak észre se -vette, hogy már mennyire megöregedett! Olyan keveset ügyelt rá! - -Pedig, mialatt ő folyton csak magát siratta, ime, megőrlődött, itt, a -közelében, egy másik emberélet is, egy olyan emberélet, melynek talán -minden üdülése, öröme, álma ő volt, a hűtlen asszony! - -De hát mi baja egyszerre?!… Ő, aki fiatalkorában sohase szeretett igazán -senkit sem, ő, aki szerelem nélkül ment férjhez ehhez az emberhez, mikor -ez még fiatal volt, most öregen, szeretni kezdi ezt az öreg embert?!… - -Szegény, jó, derék ember!… - -Bartelsz végre elkészült a „Kölnische Zeitung“-gal. Ahogy fölpillantott, -látta, hogy Bartelsznének a szeméből sűrün ömlik a köny. - -Nem lepődött meg. Emlékezett rá, hogy feleségének az utolsó szava az -volt: - -– Ha élne!… - -Ugy tünt fel neki, mintha Bartelszné ezt csak egy perccel előbb mondta -volna. - -Előtte is megjelent a halott gyermek képe, s csak most felelt meg a -sóhajtásra: - -– Bizony már nagy volna. Milyen örömünk volna benne! - -Aztán megint mély csend. - - - - -TEMETÉSEN. - -A lakás kicsiny s a boldogult méltóságos urnak olyan sok tisztelője -volt, hogy ezek most nem férnek be az öt apró szobába; a lépcsőházban is -sokan szoronganak. A szertartás már megkezdődött, de a lépcsőn még egyre -jelentkeznek uj meg uj alakok, akik egy pillanatra mégis csak be akarnak -kukkantani a lakásba, hogy leróhassák a kegyelet adóját. Azok közül -pedig, akik már vagy egy félóra óta izzadtak odabenn, sokan kimenekülnek -a folyosóra; némelyik levegő után kapkod, mások attól tartanak, hogy -nagyon meghülhetnek. Folytonos mozgolódás, de illedelmes csönd. - -Közel a lépcsőhöz s a lehető legmesszebb az udvarra néző folyosó nyitott -ajtajától, két öreg ur álldogál. Az egyik odatámaszkodott a lépcsőház -fekete posztóval beburkolt falához; a másik makacsul kitart amellett, -hogy tovább folytassa halk beszélgetését a jobb pozicióban lévő öreg -urral, de mindenkinek utjában van, s hol jobbra, hol balra kénytelen -kitérni, hogy helyet engedhessen a kivülről vagy belülről jövőknek. -Kényelmetlen helyzete a társalgást kissé szakgatottá teszi. - -Odabenn a nagytiszteletü ur sehogy se akar elkészülni a szónoklatával. -Kissé hosszura találta fogalmazni, nyilván azért, hogy legyen mit -válogatni belőle, ha az ujságok érdemesnek tartják a beszéd szebb -részeinek a megörökitését. Néha a lépcsőházba is kihallatszik egy-egy -szava; olyankor, amikor egy-egy költői hasonlat szakad ki hatalmas -tüdejéből. - -– Igazán, egy cseppet se látszik meg rajtad, hogy betegeskedtél – szólal -meg ujra a falnál álló öreg ur. – Soha se voltál jobb szinben, amióta -ismerlek. - -– Hagyd el, kérlek, – felel a másik – nekem már végem van! Ez az -ütőérelmeszesedés, ha az orvosok még nem is nevezik annak. De hát én se -élhetek örökké!… - -– Képzelődés, nem ütőérelmeszesedés! Hiszen valósággal fiatalodol! Ha én -kezdenék testálni, a cukorbajommal, annak már volna értelme. De látod, -én rá se gondolok… egy kicsit vigyáz magára az ember… aztán csak -megvagyok igy is valahogy. És meglehet, hogy még sokáig elhuzom. - -– Cukorbaj, ördög! Hiszen maga vagy a megtestesült egészség! És még ha -ugy volna is?! Kinél nem találnak cukrot az orvosok a mai világban?! -Régente senkinél se találtak cukrot, most mindenkinél találnak… igy -változik az orvosi divat. És egy kis cukor még hasznára válik az -embernek, mert amint mondod, az ember ügyel és nem excedál. - -– Excedálni…!… Mikor volt az!… - -A másik félreugrik, hogy utat nyisson egy gyászruhás, őszhaju hölgynek. -A társalgás megint megszakad. - -Csak akkor folytatják, mikor az öreg hölgy valahogy már bejutott a -lakásba. - -– Nem ismered?… - -– Nem. De alighanem a rokonsághoz tartozik. - -– A rokonok már rég itt lehetnének. Hiszen mindjárt félnégy! - -– Ugy látszik, a szertartásnak soha se lesz vége. - -– Ez a pap nagyon szeret beszélni. - -– Azért mégis jobb szeretem a református szertartást. A katholikusok -„Circumdederunt“-ja mindig beteggé tesz. Az embernek, akarva, nem -akarva, a halálra kell gondolnia. - -– Engem mindenféle fajta gyászszertartás összetör. Ugy elkinozza az -idegeimet, hogy napokig sinylek egy-egy temetést. És még hozzá mindig -meghülök. - -– Magam is mindannyiszor az életemet kockáztatom… - -– Azért te is eljársz a temetésekre. - -– Illik, hogy megtegyem. Ez az egyetlen ugyan, amit nem lehet -viszonozni… de aki nem tud egy kis kegyeletet tanusitani, az megérdemli, -hogy a kutya se kisérje ki a temetőbe. És nekem már gondolnom kell erre… - -– Ideje, egy kis közönséget szereznünk magunknak, nem igaz?!… - -– Hiába mosolyogsz… van benne valami. - -Hallják, hogy odabenn a pap elhallgat… ők is szünetet tartanak. Belülről -általános mozgolódás nesze hallatszik ki a lépcsőházba. - -– Ugy látszik, vége a szertartásnak. - -– Kijössz a temetőbe? Ha kijössz, gyere az én kocsimon. - -– Én bizony nem gondoltam rá… - -– Nekem ki kell mennem. A boldogult olyan sok szivességet tett nekem, -amit soha se viszonozhattam… legfőbb ideje, hogy én is megtegyek érte -valamit, ha ezzel már nem is teszek szivességet neki… Gyere velem; -elbeszélgetünk egy kicsit. - -– Az igaz, hogy már régen nem láttuk egymást… - -– A szegény Feri temetése óta. - -– Igen, egy idő óta mindig csak temetéseken találkozunk… - -A halottat kihozzák és leszállitják. A gyászoló közönség a szűk lépcsőn -csak lassan vonulhat le. Sokan óvatosságból még egy darabig fenn -maradnak a harmadik emeleten; hogy egy kicsit lehülljenek, mielőtt a -szabad levegőre érnek. Olyan meleg volt odabenn!… ugy megizzadtak!… s -künn januári hideg van. - -A két öreg ur is szándékos lassusággal halad le a lépcsőn. - -Lenn az egyik betessékeli a másikat egy csukott fiákerbe, s az ő -kocsijok is megindul a menet után. - -Aztán tovább beszélgetnek. - -A két öreg ur külsején semmi nevezetes. Fiatal hölgyek tizszer -találkozhatnának velök és tizenegyedszer is összetévesztenék őket. Két -ősz szakál; két közönséges öregember, akik nagyon hasonlitanak egymásra. - -Mindössze az különbözteti meg őket, hogy az egyik az életért való -küzdelemben csak ugy, mint előbb odafenn, a lépcsőházban, valamivel jobb -poziciót tudott szerezni, mint a másik, s ez a szerencséje meglátszik az -arcán, a tekintetén, a hanghordozásán, minden mozdulatán, a másiknak a -külsején pedig ebben a pillanatban valami árnyék borong, talán annak a -keserü tudatnak az árnyéka, hogy a barátja ezer vagy kétezer koronával -több jövedelmet élvez, mint ő – nemcsak egy-két év, hanem legalább husz -esztendő óta. - -– Az ám, – tűnődik el a tekintélyesebbik – igazán furcsa, hogy egy idő -óta mindig csak a temetéseken találkozunk!… - -– Hát az nem furcsa, – szólal meg a másik – hogy bár más utakon jártunk, -s más körben, más társaságokban éltünk, kora fiatalságunk óta -minduntalan találkoztunk, itt vagy ott, de életünknek minden uj -korszakában más-más helyen?! - -– Igazad van! Husz éves korunkban például mindig a „Tea-szalón“ cimü -mulatóhelyen találkoztunk. Te is más cimborákkal érkeztél, én is más -társasággal, de találkoztunk és abban az időben mindig csak a -„Tea-szalón“-ban találkoztunk. - -– Ma is látlak, milyen kankánokat táncoltál, amikor jókedved -kerekedett!… Arra is emlékszem, hogy a „Tea-szalón“ valamennyi vendége -közül te voltál a legjobb táncos… - -– De csak te utánad. - -– Most már egészen mindegy. - -– Aztán, ugy harminc esztendős korunkig mindig csak az éjjeli -kávéházakban találkoztunk. Soha se találkoztunk máshol, csak az éjjeli -kávéházakban. - -– Mind a ketten alaposan átmulattuk a fiatalságunkat. - -– Később… abban az időben, amikor már tul voltunk a harmincadik évünkön, -de még innen a negyvenediken… igazán különös… mindig ugyanabba a nappali -kávéházba jártunk. Neked is más társaságod volt ott, nekem is más és -mégis majdnem mindennap láttuk egymást. - -– A legfurcsább pedig az, hogy néha, amikor kávéházat változtattunk: a -te kompániád véletlenül mindig ugyanabba a kávéházba botlott be, -amelyikbe az enyém. Pedig nem kerestük egymást. - -– Sőt többször is mintha kerülni akartál volna… már vagy engem, vagy a -társaságomat. - -– Ó, kerülni nem akartalak soha!… Hanem az csakugyan sajátságos, hogy -kivételképpen se kerültünk ugyanegy társaságba, pedig az életünk -nagyobbik felét én is az alatt a tető alatt morzsoltam le, amelyik alatt -te! - -– Aztán egy darabig véletlenül se találkoztunk, soha, sehol, pedig -mindig egy városrészben, sokáig egy utcában, s három esztendeig egy -házban laktunk… és most véletlenül mindig csak a temetéseken -találkozunk. - -Megint elhallgattak. Mind a kettő arra az időszakra gondolt, amikor -véletlenül se találkoztak. Ebben az időben foglalkoztak egymással a -legtöbbet. Mindent elkövettek, a mi csak kitelhetett tőlük, hogy -egymásnak árthassanak. Szólták-szapulták, kisebbitették, gunyolták és -ócsárolták egymást: mindegyik rajta volt, hogy nevetséges alaknak -kiáltassa ki a másikat; mindegyik ármánykodott, harcolt a másik érdeke -ellen. Előbb ugy mozogtak ugyanabban az érdekkörben, mint két propeller, -amelyek egymás közelében napról-napra ugyanazt az utat futják meg a -jobbpartról a balpartig meg vissza, ujra meg ujra… és bár folyton egymás -szomszédságában vannak, valójában sohase találkoznak, semmi közük -egymáshoz; később pedig, nagy messzeségből, ugy tüzeltek egymásra, mint -két páncélos hajó. Ez az időszak, amikor véletlenül se látták egymást és -mégis folyton csak egymás ellen manővereztek, a komoly küzdelmek, a nagy -csaták időszaka volt; nekik tulajdonképpen csak ez volt: _az élet_, mert -ami előbb történt velök, az pusztán játék, szórakozás volt. - -Miért csatároztak egymás ellen olyan megátalkodottan? – most már nem -tudták volna megmondani. Miután hosszan versengtek, küzködtek, -háboruztak, – miután sokáig csak egymásra agyarkodtak, – miután hiába -keresték egymást, hogy egy kis vérengzés lehessen a dologból: uj emberek -érkeztek, akik egyformán szigoruan bántak el mind a kettőjükkel és -egyszerüen félretolták őket a csatamezőről. - -A bukásban aztán kiengesztelődtek: a közös balszerencse végre barátokká -tette őket. - -Eszükbe jutott: miért is ócsárolták egymást olyan buzgón?!… miért is -pazaroltak el annyi erőt, csak azért, hogy egymásnak kárt -okozhassanak?!… Milyen fölösleges fáradozás! Vannak most már elegen, -akik ezt szivesen elvégzik helyettük!… - -És most már nem gondolhatnak egymásra egy kis lelkifurdalás nélkül. Most -már igazán jóbarátok: olyan jóbarátok, akik nem akarnak ártani és nem -tudnak használni egymásnak, de nagyon szivesen beszélgetnek el -egymással, ha véletlenül találkoznak… kár, hogy csak nagyritkán -találkoznak s mindig csak temetéseken. - -– Tudod-e, mi jutott eszembe?! – szólal meg az egyik őszszakállu, a -mikor a kocsi befordult velük a temető kapuján. – Az a sejtelmem támad, -hogy amilyen furcsán összekerültünk mindig, még a bajban is, bár -tulajdonképpen soha se kerestük a találkozást… még itt is egymás mellé -fogunk kerülni! - -A másik végre sükségét érezte, hogy életében először őszintén szóljon -ehhez az öreg emberhez, aki már olyan régen vándorol a szeme előtt. - -– Könnyen meglehet, mert mi már nem várhatunk egyebet a világtól, csak -egy-egy diszsirhelyet. És ezek nagyobbrészt egymás mellett, egy táblában -vannak. - - - - -MEGALKUVÁS. - - -I. - -_Május 3._ - -„Ezekkel a sorokkal naplóm lezárul. Váratlan szerencsétlenség ért, amely -megöl. Meg kell halnom – szó nélkül. Nem mondom el senkinek, miért halok -meg. Minek?! - -Holnap már ez a sebesen rohanó kis folyó lesz az ágyam, ez a jéghideg, -sötétzöld viz, amely itt zúg az erkélyem alatt, s amelyre mindig -borzadozva néztem, amikor még boldog voltam. És nem törődöm többé -semmivel, semmivel.“ - -Egy héttel ezelőtt igy vagy ilyenformán fejeztem volna be a napló-irást, -ha ugyan eszembe jutott volna a naplóm. - -De egy hétig nem is gondoltam a kapcsos könyvemre. Egy egész hétig. Ami -még soha se történt meg. - -Ez is mutatja, mennyire szerencsétlen vagyok. - -Hanem azért mégsem haltam meg. Csak azért sem! - -Okosabbat gondoltam. Miért szerezném meg nekik ezt az örömöt?!… - - -II. - -_Május 4._ - -Talán igazuk van azoknak, akik képtelenül gyermekes lelkünek csufolnak s -azt jósolgatják, hogy örökre nagy gyerek fogok maradni. Egy héttel -ezelőtt még meg akartam halni; s most, esténkint, ujra elő-előveszem a -kapcsos könyvemet, mintha semmi se történt volna. - -Pedig a napló-irás igazán csak leányoknak való időtöltés. S ha engem -erről hat évi házasélet se tudott leszoktatni… ha még ezután a nagy -szerencsétlenség után is képes vagyok rá, hogy papirra tegyem a -gondolataimat – ez, meglehet, csakugyan azt jelenti, hogy született -naiva, örök gyermek vagyok, aki egy-egy percig még a halálos ágyán is -eljátszadozik, amig a játékszer ki nem esik a kezéből. - -És mégis jól esik néhány sort firkálgatnom a könyvembe. Nem tudok -meglenni anélkül, hogy valahol egészen őszinte ne legyek. És ezentul már -csak a magánosságban lehetek egészen őszinte. Az, aki elől eddig nem -titkoltam el semmit, soha se fogja megtudni, hogy fölfedeztem a -hitszegését, s hogy ez a fölfedezés halálosan megsértett. - - -III. - -_Május 5._ - -Mit tehettem volna egyebet, mint hogy élve maradok s panasz nélkül -viselem a rám mért szenvedést?! – Némán, anélkül, hogy elárulnám a -titkomat. - -Árván hagytam volna két imádott gyermeket?! Csak azért, mert a férjem -nem szeret eléggé… mert elég gyönge volt ahhoz, hogy megcsaljon egy -undok teremtéssel?!… Csak azért, mert nőnemü bestiák is vannak a -világon?! - -Nem. Élni fogok. De csak a gyermekeimnek fogok élni. Az, akinek a nevét -viselem, ezentul örökkön idegen lesz előttem. Menjen a bestiájához. - -És soha se fogja megtudni, hogy mi történt. - -Egyelőre, persze, még akkor se vághatnám az arcába, hogy mit követett -el, ha ez ki is kivánkoznék belőlem. Még tiz nap, amig hazaérkezik. -Akarva, nem akarva, némának kell maradnom addig. - -De azután se fogok lealacsonyodni odáig, hogy fölvilágositással -szolgáljak neki, hogy szemrehányással halmozzam el, hogy panaszszal -álljak elő, hogy szégyenkezzem előtte… mert hiszen, olyan furcsa a világ -berendezése, hogy ilyen esetekben a vádlónak kell szégyenkeznie! - -Az igazat megvallva, alig várom, hogy egy kicsit meggyötörhessem a -ridegségemmel, a némaságommal, a kifürkészhetetlenségemmel. Ennyi -büntetést megérdemel. - -Bizony, rászolgált nagyobb bünhődésre is. Szerencséjére, nem valami -furiával van dolga, hanem egy jobb sorsra érdemes nővel, aki, ha -elárulják, nem tud egyebet, csak szenvedni. - -De az elhatározásom, az rendithetetlen. - -Sokkal büszkébb vagyok, semhogy ebben a pontban megalkuvást ismernék. - -Majd törheti a fejét, amig kitalálja, mi választott el egymástól örökre, -ha egy fedél alatt, egymás szomszédságában maradunk is. - -Előre látom, milyen arcot vág, amikor… nem akarja elhinni s meg kell -győződnie róla, hogy az ajtó csakugyan be van zárva. - - -IV. - -_Május 6._ - -Olyan sokat sirtam, hogy már elég is volna. És a sok sirástól nem lesz -az ember okosabb. - -Csak két dolog világos előttem. Az egyik az, hogy: az uram megcsalt. A -másik, hogy: meg kell boszulnom magamat. - -Betege leszek, belehalok, ha nem állhatok boszut. - -De mit is töprenkedem ezen olyan sokáig?! Egy tüzesvérü, szenvedélyes -asszony már régen megboszulta volna magát. Megölte volna mind a kettőt; -az egyiket, azt a bestiát, mindenesetre. - -Abból, hogy olyan sokat gondolkozom ezen, ami a legtermészetesebb dolog -a világon, azt kell következtetnem, hogy a barátnőimnek, amikor jól -elrágalmaznak a hátam mögött, egy kissé igazuk van. Csakugyan nem vagyok -elég okos. - -De hiszen én nem is akarom fölfedezni a nehézkedés törvényét! - -És még erről a törvényről is kiderül, hogy nem igaz! Egy szó se igaz -belőle! - -Sok száz esztendeig minden okos ember azt hitte, hogy igaz, és utoljára -még ez se igaz! - -Hát mit ér el vele az ember, ha sok esze van?! - -És aztán, tőlem ugyan beszélhetnek ezek a szép lelkek, amit akarnak! - -Azért mégis csinosabb vagyok, mint akármelyik. - -Ahányan vannak, mindannyian letennék a haza oltárára összes elmebeli -kiválóságukat, ha ezen az áron olyan szép szájat és olyan formás -orrocskát szerezhetnének maguknak, amilyen az enyém! - - -V. - -_Május 7._ - -Tulajdonképpen leginkább azért vagyok dühös arra az urra, akinek a -nevét, ugy látszik, holtomig viselni fogom, mert az már mégis csak az -utolsó, cudar meggondolatlanság, hogy itthon felejtette a kulcsait! - -A gyalázatosság még hagyján, de ez a könnyelmüség! - -Ha nem felejti itthon a kulcsait, ugy nem jut eszembe átkutatni a -fiókjait. Meg se villan a fejemben, hogy be kellene pislantani a -kékszakállu kamrájába. És ma is a legboldogabb asszony volnék a világon. - -Lehetett volna annyi esze, hogy magával vigye a kulcsait. Megóvhatott -volna ettől a fölfedezéstől. - -Mert végre is, az meglehet, hogy a házasságtörő férjnek több mentsége -van, mint a házasságtörő asszonynak. De egy férjnek sincs joga ahhoz, -hogy ilyen szenvedést okozzon a feleségének. - -A legkevésbbé pedig annak, aki véletlenül éppen az én férjem volt. Aki -egy olyan ideált mondhatott a magáénak, amilyen én vagyok. - -Ugy látszik, minden férfi gazember. De amelyikben van még egy szikrányi -becsület, az minden figyelmességével rajta van, hogy legalább a szegény -asszony soha még csak ne is gyanithasson semmit. - -Ha a hüsége már az ördögé is, kutya kötelessége megóvni a feleség hitét, -gyermekes illuzióit. - -Az az ur is tartozott volna nekem ennyi gyöngédséggel. - - -VI. - -_Május 9._ - -A legtermészetesebb megtorlás mindenesetre a „szemet szemért, fogat -fogért.“ - -De előre elhatározni s elvből tenni meg ezt – fuj! - -Ó azért legyünk tisztában! Én önnek, uram, nem tartozom többé semmivel. -Ön nekem visszaadta, visszalökte a szabadságomat. És én, visszajutva a -teljes szabadságom birtokába, ezentul, igenis, azt teszem, amit éppen -akarok. - -Imádkozzék, uram, hogy ne kerüljön a szemem elé valaki, aki hosszabb -ismeretség után meg talál tetszeni! Mert nem lesznek aggodalmaim! - -Hanem ahhoz, hogy mindjárt ennek a megtorlásnak a szándékával nézzek -körül a világban – ehhez ujra kellene születnem. Legalább is másféle -gondolkozásba kellene belenevelkednem. - -Ön jól tudta ezt és visszaélt vele. A cudarsága tehát kétszeres… nem, ez -a cudarságát százszorossá teszi. Ez olyan, mintha megölne valakit, -akiről előre tudja, hogy nem fog védekezni. - -De vigyázzon! A mártirok kezdenek kihalni, s nekem semmi kedvem ahhoz, -hogy én zárjam be a sort! - - -VII. - -_Május 11._ - -Minél tovább gondolkozom a dolgon, annál tisztábban látom, hogy -mindennek az a nyulszáju asszony az oka, a hosszu derekával, meg a rövid -lábával. - -A férfinak mindig van egy mentsége. - -A hiusága azt mondja, hogy vannak helyzetek, amelyekből neki nem lehet -hátrálni. Hogy nevetségessé válnék, ha a Potifárnékkal szemben a József -szerepét játszaná. És a Potifárnék száma légió. - -Én ugyan ezt a férfi-hiuságot ostobaságnak tartom, de azt meg kell adni, -hogy ez a hiuság, amilyen általános, olyan érthető. - -Őszintén megvallva, nem is szeretném, ha azt, a kinek hat évig a -felesége voltam, valami Józsefnek tartanák. - -Hanem az a némber!… - -Annyi kedvese van, hogy az ember nem győz eleget csodálkozni a -férfiaknak a rossz izlésén, vagy legalább is az igénytelenségén. - -És még ez is kellett neki!… Az én emberem, akiről sohase tudom elhinni, -hogy valami nagyon utána vetette volna magát ennek a szépségnek, amely -olyan közismert, mint akár a Szent Márk-tér. - -Hiszen, ha szokásban volna vitézségi medáliákat osztogatni az -asszonyoknak is, ennek a hölgynek a bluzát teljesen beborítaná a sok -érdemrend, s még a térdén is ordó fityegne!… - -Az igaz, hogy: mit várjak egy ilyen teremtéstől?! - -Ha csak egy csepp tisztesség-érzet volna benne, azt kellett volna -mondania magában: - -– Nekem minden ujjamra van egy kedvesem, mert hiszen vadászok rájok. -Annyi van, hogy már megelégelhettem volna, ha nem volnék ezen a téren a -leghiresebb gyüjtő. Ellenben ez a szegény, szép, fiatal asszonyka buta -és becsületes. Ennek csak egy embere van. Hát nem veszem el tőle ezt az -egyet; hadd legyen neki is!… - -S éppen ellenkezőleg… talán csak azért vetett szemet erre az én ostoba -emberemre, hogy fájdalmat okozhasson nekem, akit irigyel. - -Nos, csak azért se fog diadalmaskodni! Senki se fogja látni a könyeimet. - -De addig nem leszek egészséges, a mig ezen az asszonyon meg nem boszulom -magam!… - - -VIII. - -_Május 13._ - -Sürgönyt kaptam attól az urtól, hogy holnap haza érkezik. - -No, hiszen csak gyere! - - -IX. - -_Május 15._ - -Megérkezett. Rideg, néma és kifürkészhetetlen voltam. A szeme, szája -elállott a csodálkozástól. - -Persze, minden áron faggatni akart. De annyi erőt tanusitottam, hogy -tapsolnom kell magamnak. - -Nem, uram. Azt nem éri meg, hogy magyarázatokba bocsátkozzam. Az -önérzetem kizár minden kicsinyes pörlekedést. Megvallani azt, hogy az ön -hütlensége fájdalmat okozott nekem – nem, ennyire sohase fogok -megalázkodni! - -A nap elmult s egy szóval se árultam el, hogy felfedeztem az árulását. - -Olyan ostoba képeket vágott, hogy titokban nevetnem kellett rajta. - -Kár, hogy akkor nem láthattam az arcát, amikor már vagy öt perc óta -hiába dörömbölt azon az ajtón, amelyet eddig még sohase zártak be előle. - -Szólt – nem feleltem. Hangosabban – semmi válasz. Szónokolni kezdett -odakünn, kérlelt, hizelgett, nyugtalankodott – siri csend. - -Aztán egy kis szünet. De ahogy valamennyire kifujta magát, – a -dörömbölés harmadszor is ujra kezdődik… - -Kis hijja volt, hogy el nem kacagtam magamat. - -Végre kiszóltam neki: - -– Aludni akarok! - - -X. - -_Május 16._ - -Ha a szivem nem halt volna meg egészen, megindítónak kellene találnom, -olyan kétségbeesett. - -Olyan zavart, olyan feldult, ugy nem érti az egészet, ugy nem akar hinni -a szemének. - -Meglehet, egy kicsit szineskedik is a gazember. Meg akar lágyitani. - -De ha egy kicsit szineskedik is – ez már bünbánat, vagy legalább is -gyöngédség jele. - -És annyi bizonyos, hogy egy cseppet se tetszik neki ez az uj állapot. - -Nyilván sejt valamit, s nagyon izgatja az aggodalom. - -Mintha az önvád is erősen szurkálná. Egy-egy pillantásából tisztán -láttam, hogy nem tud haragudni rám, s hogy furdalja a rossz -lelkiismeret. - -Már pedig, akit bánt a lelkiismeret – az még nem veszett el egészen. - - -XI. - -_Május 18._ - -Istenem, milyen gyönge is egy asszony! - -Nem állott meg bennem a szó; nem tudtam megőrizni a titkomat. - -Addig esdekelt, addig ingerelt, mig végre kipakoltam. - -És természetesen lefőzött. - -Megesküdött, minden szentekre, hogy azok a bizonyos levelek abból az -időből valók, amikor még nem voltam a felesége. - -Olyan szemtelen szerencséje van, hogy egy levélen sincs rajta a kelet; -véletlenül, vagy szándékosan? – de nincsen rajta. - -És sehol egy szó, sehol egy mondat, amely elárulná, hogy a levél mikor -kelt. - -Persze, hogy hazudik a gazember! Érzem, hogy hazudik. - -De amikor meglepett vele, az első percben olyan jól esett elhinnem ezt a -nyilvánvaló hazugságot, hogy elsiettem a megbocsátást. - -Most már világos előttem, hogy hazudik. Hogy ujra megcsalt, becsapott… -mit is tehetett volna egyebet?!… De ha már egyszer tökéletesen -megbocsátottam – nem kezdhetem a dolgot elülről. - - -XII. - -_Május 20._ - -Jobban meggondolva a dolgot: még ha csakugyan becsapott is… nem volt -olyan nagy gyöngeség, szinte természetes, hogy megbocsátottam neki… hogy -_neki_ megbocsátottam. - -Ha valaki, aki jó férj és jó apa, egyetlen egyszer megtántorodik – és -ugy látszik, néha még az ilyenek is megtántorodnak – a legtöbb férj -pedig egyre tántorog, tántorog… – az ilyennel szemben egyszer, egyetlen -egyszer nem is szabad szigorunak lenni. - -Illő megbocsátani neki… meg is _kell_ bocsátani neki, már csak a -gyerekek érdekében is. - -A gyerekek ezt szinte megkövetelhetik az anyától. - -Hát Isten neki!… Viselem a sorsomat megadással… viselnem is kell, mert -első meglepetésemben hamarjában annyira megbocsátottam, hogy ezt a -bocsánatot már nem vonhatom vissza. - -Hanem annak a cudar némbernek, annak már nem tudok megbocsátani! - -És esküszöm, hogy addig nem nyugszom, amig ezen a nőn meg nem boszulom -magam! Véres boszut állok a bántalomért, a megaláztatásért, ha az -életembe kerül is! - - -XIII. - -_Május 22._ - -Csodálatos nagy gyönyörüség lehet egy egészséges, alapos boszuállás. -Amikor az ember egy perc alatt megfizethet sok, sok keserves óráért; -amikor egy csapással kiadhatja magából mindazt a keserüséget, amelyek -évek során gyülemlettek föl benne, tömérdek szenvedésből, emésztő -gyötrelmekből, elfojtott gyülölségből. Ha az ember, miután évekig tűrt -sérelmeket, ostorcsapást, kegyetlenkedést, megaláztatást, s néha már -fuldoklott a tehetetlen düh fojtogató érzésétől, egy kedvező pillanatban -fölébe kerekedhetik az ellenségének és farkasszemet nézve vele, maga alá -teperheti, leköpheti, agyon pofozhatja, megsemmisitheti az életéért -reszkető, letiport halálos ellenséget!… - -Micsoda gyönyörüségeket élhetett át Monte Christo, amikor sorra boszut -állott valamennyi ellenségén, mindazokon, akik valaha nagyot vétettek -ellene s az életét kegyetlenül megrontották! - -Könyörtelen volt a boszuállásban, de hiszen a boszuállás ott kezdődik, -ha az ember eltaposhatja, széttiporhatja, megölheti a halálos -ellenséget. - -Sőt ott kezdem, hogy ha az ember hirtelen, csak ugy egyszerüen megöli az -ellenséget, az még nem igen elég boszuállásnak. Mert igy az ellenség -csak egy pillanatig szenved, talán nem is szenved, s aztán nem tud többé -semmiről. Mig mi rettenetesen sokáig gyötrődtünk… s megfizettünk-e ezért -egy fejszecsapással?! - -Igen, ha előbb porig aláztuk az ellenséget… aztán olyan rettenetesen, -olyan hosszasan elkinozhatjuk, a hogy a „Tosca“ Scarpia bárója -vallatott… és csak ezután tapossuk el a férget – ez már boszuállás! - -Csakhogy az ilyenféle boszuállásért a mai világban legalább is becsukják -az embert. (Milyen kár, hogy nem élünk a régi, szép időkben!) És én, -akármilyen kedvem volna börtönben tölteni az egész életemet, csakhogy -ezt az asszonyt megölhessem – nem zárathatom be magamat, mert gyermekeim -vannak, akiknek még szükségük van rám. - -Nélkülök!… - - -XIV. - -_Május 26._ - -Ha legalább valami nagy fájdalmat okozhatnék neki!… - -De az ilyen teremtéseknek iszonyu erejök: az érzéketlenségük. Az -ilyennek krokodil-bőre van; és sziv helyett egy darab taplót hurcol a -begyében. Az ilyennel szemben nehéz fegyvert találni. - -Erről tünődve, támadt egy eszmém, amely, ha megérik, sikerrel kecsegtet. - -Mi iránt van fogékonysága ennek a lelketlen állatnak? Hol lehetne -hozzáférni az érzékenységéhez? Hiszen olyan, mint a teknősbéka; a pajzsa -egész testét beboritja. - -Csak egy dolog iránt van érzéke: a mi kár vagy haszon. - -Maga a megtestesült kapzsiság és telhetetlen pénzszomj. - -Ha valami nagy, nagy kárt tudnék okozni neki: ezt az egyet fájdalmasnak -találná. - -Igen ám, de ha szándékosan kárt okozok neki, elmegy a biróhoz, -kártéritésre itélnek… és még nyerni talál rajtam!… - -Aztán elprédálhatom-e a gyermekeim pénzét csak azért, hogy nagyon -megboszantsam?!… - -Egyesegyedül a véletlen segithet rajtam. Egy kedvező alkalom, amikor -nagyon árthatok vagy nagy kárt okozhatok neki, a nélkül, hogy felelnem -kellene ezért. - - -XV. - -_Május 30._ - -Beteljesedett. Megboszultam magamat, de olyan alaposan, hogy utóbb egy -kicsit meg is sajnáltam azt a nyomorultat. - -Ennek a csöndes részvétnek a gyönyörüségét s azt az örömöt, hogy végre -megszabadulhattam a lelkemet elárasztó sok keserüségtől, egy isteni -sugallatnak köszönhetem. - -Gyönyörü tavaszi délután volt… kakukfű- és démutka-virággal -koszoruzottan, vidám villik táncoltak a mezőn – mondja a költő… a -Freudenau gyepén pedig telivérek futkostak – mondom én. - -Mert éppen a Derby napján történt, s mindenki sietett a versenyre… az -egész Bécs… mindenki, aki élni akar és élni tud… én is. - -Ártatlan lélekkel jelentem meg a lovak ünnepén; nem gondoltam semmi -rosszra. Az én Paulinám sem. - -Az én Paulinám sokat remélt ettől a naptól. Ezen a délután mutatták -volna be neki a tizennyolc éves Fülöp Ágost herceget, akinek a szerelmi -oktatója akart lenni, szegény!… - -És ezt a délutánt szemelte ki arra is, hogy végre-valahára átadja a -közbámulatnak hires ruhái leghiresebbikét. - -A bemutató előtt hetekig beszéltek erről a csodaruháról. A párisi -mesterek nagymestere készitette, jeles festők és más szakértők -közreműködésével. Mondhatom, se Bécs városa, se az utolsó két évtized -nem látott szebb ruhát, pedig ezen a téren a verseny soha se szünetel. -De a legnevezetesebb mégis csak az volt rajta, hogy egy kis uradalomba -került. - -Hogy ez a ruha kifizethető legyen, több embert kellett megnyuzni érte, -mint a mennyi kék rókát kell föláldozni a világ legdrágább bundájához. - -De a Paulina öreg bankárja már régen elvégezte az ehhez szükséges -előmunkálatokat; Paulina egyelőre – ameddig a csapodár vén pillangó más -virágra nem száll – minden fényűzést megengedhet magának. - -És Paulina szörnyen zsugori ugyan, de toalettre van szíve áldozni, -kivált, amikor a más zsebéből teheti. - -Szóval Paulina tündöklött, s megpillantva a Meseországból hozott ruhát, -egy pillanatra én is elvakultam. - -De a hogy utóbb magamhoz tértem, hirtelen egy fénysugár villant meg -előttem. Ez a fénysugár a boszuálló angyal lángpallosa volt… s a -megbűvölő jelenés, a boszuálló angyal, világosan láthatóan a Paulina -fehér ruhájára mutatott… - -– Köszönöm, kedves látomás! – hálálkodtam magamban. - -Az angyal idején világosított fel; még az első versenyt se futották le. -Paulina a buffet-ben ült s valami hűsítőt szürcsölgetett a nagybátyám -társaságában. Oda siettem hozzájuk s túláradó melegséggel üdvözöltem az -ellenségemet. - -– Kedves Paulinám, csakhogy végre látlak!… És milyen szép vagy!… A hír -keveset mondott!… - -Jobban udvaroltam neki, mint a nagybátyám, s közben egy nagy csésze -csokoládét hozattam, hab nélkül. Paulina gyanutlan volt, mint egy -gyermek. - -No, és… minden úgy történt, a hogy kiszámítottam. Az első hamis start -után – amikor három vagy négy túlbuzgó ló jó messzire előre szaladt, -hogy aztán vissza kelljen kullognia az indító ponthoz, több rendet -tanulni – Paulina fölállott s a messzelátójával nézte, hogy az ő lova -nincs-e a nyugtalankodók között? Én is fölkeltem a székemről, s a -csokoládés csészét a kezemben tartva bámészkodtam az indító pont felé. A -következő pillanatban a start sikerült… izgalmamban összerezzentem… és – -Uram, teremtőm! – olyan ügyetlen voltam, hogy az egész csésze csokoládét -ráöntöttem a Paulina csoda-toalettjére. - -A párisi nagymester hasonlíthatatlan kreációja egy szempillantás alatt -átváltozott Amerika térképévé. A fehér alapra a legpontosabban -rárajzolódott úgy Észak-, mint Dél-Amerika, vöröses-barna színben – -amely színárnyalatot itt stilszerünek kellett elismerni, mert az -amerikai őslakók arcszínére emlékeztetett. - -– Jézus Mária! – kiáltottam fel kitünően sikerült kétségbeeséssel, -mialatt a lovak befelé vágtattak, – édes Paulinám!… esedezem!… bocsásd -meg nekem ezt a szörnyü ügyetlenséget!… vigasztalhatatlan vagyok… Meg -tudsz-e nekem bocsátani?!… - -A szeme villanásából láttam, hogy gyanakszik. De ki bizonyithatta rám a -szándékosságot?! - -– No, ez sikerült! – pihegte megsemmisülten. - -Akármennyire gyanusított magában, mégis csak le kellett nyelnie a dühét. - -Mondhatott-e egyebet a testté vált vígasztalanságnak? Hisz olyan -kétségbeesett, olyan szerencsétlen voltam!… maga a szánom-bánom. -Sóhajtoztam, nyögtem, s a legvékonyabb, a legszendébb hangomon -sivalkodtam, mint egy kéthetes malac. Bátran visonghattam az általános -nagy zajongásban; az egyik ló éppen akkor ért be elsőnek. - -Mit tehetett volna mást?!… Azonnal el kellett tünnie… Mielőtt Fülöp -Ágost megjelent a szinen!… Mielőtt a fehér álmot megcsodálhatta az egész -közönség!… A fehér álom, a párisi szabókirály nagy mesterműve, már csak -piszkos rongy volt. - -Mikor hallottam, hogy az autója elpöfög, olyan érzésem volt, amilyen -Napoleonnak lehetett Jénánál. - -Szerettem volna belekacagni az erdőbe, mint Coeurdelion tette, mikor -megszökhetett a fogságából. Egy mázsányi súly szakadt le a szívemről. -Ujra lélekzettem. Valami csodálatosan édes kielégülést éreztem. -Megboszultam magam! - -Soha se aludtam jobban, mint ezen az éjjelen. Igaz, hogy ötheti -álmatlansággal szolgáltam rá egy kis lelkibékére, egy kis pihenésre. De -most aztán úgy aludtam, mint a tej. Mint a gyermekek. Az igazak álmát -aludtam. - - -XVI. - -_Május 31._ - -Nevetséges vagyok? Kicsinyes volt a boszuállásom? - -Istenem, de hát a mai világban nem csupa ilyen kicsinyes kielégüléshez -jut-e el minden ambiciónk, minden hosszú tervezgetésünk és minden nagy -vágyakozásunk?! - - - - -IFJUSÁG. - - -I. - -– A szinhely: Bogdán Antal és Bogdán Elemér dr. közös ügyvédi irodája, a -Váci-utca egyik legrégibb házának első emeletén. Idő: öt perccel déli -tizenkettő előtt. - -Az előszobából jobbra nyiló nagy, kétablakos udvari szobában hárman -vannak: Bulcsu Alfréd dr., az „irodavezető“ cimmel felruházott első -segéd, Seregély Pál dr., ügyvédjelölt és a gépiró-kisasszony. - -Bulcsu dr. éppen be akarja fejezni azt a levelet, amelyet már háromszor -felejtett az iróasztalán, s amely egy ismert szép asszonynak szól. -Seregély dr. egy kereseten méláz. A gépiró-kisasszony leveleket -kopogtat. – - -_Bulcsu dr._ Hány _l_-el irják azt, hogy „gyulladt“? Egy _l_-lel, mint -„Gyula“, vagy kettővel, mint „bulla“? - -_Seregély dr._ Egygyel. Különben: ahogy jól esik. „Gyullad“ is jó. - -_A kisasszony._ Az attól függ. Ha nagyobb szenvedélyt akar kifejezni, -akkor kettővel. - -_Bulcsu dr.:_ Csak nem gondolja, Micike, hogy a szivem gyuladt lángra!? -Ó!… Nem vagyok én olyan szemtelen, hogy efféléket hazudjak!… Nem. Csak -annyit hazudok neki, hogy a torkom gyuladt meg. A torkom – kész -örömmel!… De ki beszél ma szivről?! - -_A kisasszony:_ Na ja. Ez mindig hazugság volt, de azért ma is mondják. - -_Bulcsu dr.:_ Ma már nem mondják. - -_A kisasszony:_ Hát pedig szebb volt, amikor még mondták. Az emberek -akkor is csak hazudtak, csaltak, loptak, de legalább gyengédek voltak. - -_Bulcsu dr.:_ Na ja, hisz éppen ez az egész különbség! Ma nyersen -beszélünk, de legalább őszinték vagyunk. - -_Seregély dr.:_ Irja ugy, hogy: „gyúlad“ – hosszu ú-val. Igy -mindenesetre jó, s az ember kikerüli a zavart, hogy választani kelljen -az egy _l_ meg a kettő között. - -_A kisasszony:_ Annak a hölgynek bizonyosan mindegy. Egy _l_ is elég -lesz neki. - -_Bulcsu dr.:_ Ne higyje ez a nő gimnáziumot végzett és – képzelje! – a -helyesirási hibákra vadászgat a leveleimben. Ezt nevezik ma -szerelemnek!… - -(Bogdán Antal nyit be, kalappal a fején, felöltőben, esernyővel. Nem -köszön senkinek, s szótlanul megy az utcai szoba ajtaja felé. Őt se -köszönti senki, s a háta mögött a két ur összemosolyog, ahogy eltünik az -utcai szoba ajtaján át.) - -_Seregély dr.:_ Hü, hü, hü, hü, hü! - -_A kisasszony:_ Nagyon dühös lehet az öreg. - -_Bulcsu dr.:_ Drukkol, hogy ki fog kapni. - -_Seregély dr.:_ Nem is szeretnék a bőrében lenni!… - -_A kisasszony:_ Automobil!… - -_Seregély dr.:_ Ez ő!… - -(Elhallgatnak. Bulcsu dr. beletemetkezik a Törvénytárba. Seregély dr. -ráfekszik a keresetre és dühösen uszik rajta. A kisasszony gyönyörü -trillákat kopogtat ki. Két perc szünet.) - -_Egy hang_ (kivül) Itt van az apám? - -_Samu, az öreg inas:_ (az előszobában) Igenis… azaz, hogy nem tudom… el -kellett mennem… - -_A hang:_ Akkor hát mit dadog?!… És ne mászkáljon folytonosan!… - -_Samu:_ Az öreg nagyságos ur… - -(Belép Bogdán Elemér dr. Az urak felugrálnak és elébe sietnek.) - -_Bogdán Elemér dr.:_ Jó napot, jó napot!… Jó napot, Micike!… Mi ujság -urak?… Különben hagyjuk délutánra… Itt van az apám?… Csak azt akarom -kérni, délután okvetetlenül emlékeztessenek a káptalan ügyére!… Fontos -közölni valóm van és még ma este megint el kell utaznom… Pedig nagyon -fáradt vagyok: egy tour-ban jöttem Drezdából. Szóval, majd délután!… Itt -van az apám? - -_Bulcsu dr.:_ Benn van a szobájában. - -(Bogdán Elemér dr. bemegy az utcai szobába.) - -_Seregély dr.:_ Most üt le a tüzes istennyila! - -_A kisasszony:_ Szegény öreg ember! - -_Bulcsu dr.:_ Hja, a nemezis!… - - -II. - -– _Az utcai szobában_ – - -_Elemér:_ Neked irás és sürgöny nem elég. Hát itt vagyok. Pedig nem -végeztem el a dolgomat és este vissza kell utaznom. Megkimélhettél volna -ettől a kellemetlenségtől, hogy az időveszteségről ne is beszéljek. - -_Bogdán:_ Maradtál volna ott. - -_Elemér:_ Te kényszeritettél rá, hogy hazajöjjek. A leveleimnek, ugy -látszik, nem akartál hinni. Hát jól van, beszéljünk. Valahogyan meg kell -értetnem veled, hogy az elhatározásom megmásithatatlan. - -_Bogdán:_ Ostobaság. - -_Elemér:_ Nem vitatkozom. Csak tudatom veled, hogy a Prokóp-ügyet vissza -kell adnod. Még a jelenlétemben el fogod küldeni a levelet. - -_Bogdán:_ Nem magyaráznád meg, hogy miért? - -_Elemér:_ Mert ez az ügy piszkos. - -_Bogdán:_ Szeretném tudni, hogy miért volna piszkos? Ha az ügyvéd csak -olyan dolgokat vállalhatna el, amelyeknek az igazsága kétségtelen, akkor -egyáltalán nem volna szükség ügyvédekre. És biztosítalak róla, hogy -azért, mert ezt az ügyet elvállaltam, sohase fogunk az ügyvédi kamara -elé kerülni. - -_Elemér:_ Én nemcsak azokat a dolgokat kerülöm, amelyekért az ügyvédi -kamara elitéli az embert. Számtalanszor mondtam már, hogy nem akarok -tudni semmiféle olyan ügyről, amely nekem nem tetszik. Tudom, hogy te -nem vagy válogatós; de én válogatós vagyok. - -_Bogdán:_ Ha én mindig olyan válogatós lettem volna, amilyen te vagy, -akkor most ujságot árulnál az utcán. - -_Elemér:_ Meglehet. De mert nem árulok ujságot az utcán, hanem ügyvéd -vagyok és uriember, nem türök el semmi olyat, amihez kifogás fér. És ha -te annak idején egy cseppet se voltál válogatós, egy okkal több, hogy én -most mindenkinél válogatósabb legyek. - -_Bogdán:_ Csakhogy én végre is fellázadok. Évek óta mindig engedtem a -szeszélyeidnek, s minél többet engedtem, csak egyre jobban -erőszakoskodol rajtam. És mi ennek a következése? Az, hogy amióta a -társam vagy, amióta ketten dolgozunk, az iroda félannyit se jövedelmez, -mint abban az időben, amikor egyedül dolgoztam. Mondhatom, a te -ügyvédkedésednek a haszna jóval kevesebb a semminél, ami különben -természetes, mert hiszen te úr vagy s nem ügyvéd. Te ezzel persze nem -sokat törődöl; pedig ez éppen nem tréfa. Nézz bele egyszer a könyveinkbe -és el fogsz rémülni. Az iroda jövedelmezősége a legutóbbi esztendőkben -annyira megcsappant és évről-évre olyan rohamosan fogy, hogy ha tovább -is igy haladunk, nemsokára le fog olvadni a semmire. - -_Elemér:_ Nem bánom. Inkább csukjuk be a boltot, de olyan jövedelem, -amelynek a forrása piszkos, nem kell nekem. És ameddig a társad vagyok, -nem engedem, hogy visszatérj a régi keresetmódhoz. - -_Bogdán:_ Szóval, azzal az elhatározással jöttél haza, hogy megint -terrorizálni fogsz. Hogy az utolsó esetben öngyilkossággal fenyegetőzöl… -mert hiszen tartalékos huszártiszt vagy és nem tudnád elviselni, ha le -kellene mondanod a tiszti rangodról. És más efféle. Ismerem már ezt a -nótát. Elég gyakran hallottam. De most az egyszer nem fogsz -terrorizálni. Nem fogok többet beugrani. Egészen nyugodt vagyok. Több -eszed van neked annál, hogysem beváltanád a fenyegetésedet. És ha -véletlenül elmenne az eszed, még akkor se tehetnék magamnak -szemrehányást. A javadat akarom… az elszegényedésedet akarom -megakadályozni… és nem tehetek róla, ha hirtelen megőrülsz. Annyit -kiáltoztál farkast, hogy már nem hiszek a farkasban, akkor se, ha -egyszer csakugyan megjelennék… - -_Elemér:_ Nem ezzel az elhatározással jöttem. Hanem azzal, hogy -kényszeriteni foglak a kivánságom teljesitésére. És ha hirtelen -megőrülnél… ha oktalanul, érthetetlen makacsságból megmaradnál a rossz -ötleted mellett, – akkor szakitok veled. Majd meglátjuk, hogy a -klientélánk melyikünknek fog igazat adni. Mert, légy készen rá, nem -fogom eltitkolni a szakitásunk okát. És pellengérre állitalak, ha erre -kényszeritesz. - -_Bogdán:_ Ugyan?!… Pellengérre állitasz?… engem, az apádat?!… és te, -akiért!… Ejha! Ezt csakugyan nem vártam!… Lám, lám, még engem is -érhetnek meglepetések!… és aki sokáig él, mindig tanul valami ujat!… Ej, -ej, erre csakugyan nem gondoltam!… És, tessék, milyen nyugodtan, milyen -biztonsággal beszél!… Most már nem fenyegetőzik, hogy agyonlövi magát… -most már egyszerüen nekem szegezi a revolvert!… Ugy látszik, igazán -képes volna rá, hogy feláldozza az apját, nem tudom miféle hiusága -kedvéért!… Mondd, csakugyan meg tudnád tenni ezt, azok után, amiket -érted tettem?!… - -_Elemér:_ Ne kényszerits rá. Tőled függ, hogy mi történik. Szedd össze -az eszedet, ne makacskodjál és ne kényszerits bele engem abba, hogy -ezzel a végső eszközzel legyek kénytelen megmenteni a hajómat. - -_Bogdán:_ De ha minden kötél szakad, mégis csak kész vagy beledobni az -apádat a hullámokba, a megsemmisülésbe, mihelyt azt képzeled, hogy ezzel -megmented a hajódat!… Pedig a hajódat nem én akarom felforditani, hanem -te magad!… Persze, most már könnyen beszélsz velem. Azt hiszed, hogy az -anyai örökséged – amelyet szintén nekem köszönhetsz – és az, amit tőlem -kaptál, no meg az a kis hozomány, amelyet a feleséged hozott a házhoz… -hogy mindez függetlenné tett… hogy most már bátran kirughatsz, mert -többé nincs rám szükséged… De, szerencsétlen, gondold meg, lásd át, hogy -amint régente mindent csak érted tettem, most is, ma is, nem magamért, -hanem a te érdekedben, a te jóvoltodért cselekszem, ha nem is a kedved -szerint, ha az akaratod ellenére is!… Nekem nem kell semmi; nekem sohase -voltak igényeim; én mindig csak a családomnak kapartam; engem kielégít, -amennyit egy napidijas is megkeres. Ti azonban pazarul költetek, mintha -egy már elpusztíthatatlan nagy vagyon volna mögötted… mintha már -felesleges volna szaporítanod a vagyonodat… mintha az iroda jövedelme -bőven fedezné a kiadásaitokat… mintha ez az iroda ma is annyit hozna, -mint amikor még egyedül dolgoztam… amikor még nem akadékoskodtál nekem -mindenben… amikor még az előkelő körökbe való vágyakozásod, az igazán -függetlenekkel való együttélésed, a nagyzoló életfelfogásod, szóval az -uri tempóid nem akadályozták, hogy zavartalanul gyüjtsem a pénzt -halomra. Nos, én nem tudom nézni, nem tudok belenyugodni abba a -gondolatba, hogy hiába éltem, hiába dolgoztam a családomért ugy, mint -egy igavonó barom… hogy hiába voltam rideg és lelketlen – ha ugy akarod -– másokkal szemben, nem magamért, hanem csakis tiértetek… mert mindaz, -amit összekapartam, szét fog hullani… mindaz, amit olyan vészverődéssel, -kitartó munkával, folytonos izgalmak és folytonos lemondások árán -nagynehezen felépitettem, szét fog mállani! Ki figyelmeztessen, ha nem -én, hogy a romlásba rohansz?! Hogy már a vagyonodat eszed!… nem: falod!… -hogy, ha ez még egy pár évig igy tart, az iroda jövedelme nem fogja -fedezni az automobilod költségét!… hogy ha ki nem gyógyulsz vagy az -egyik, vagy a másik mániádból, vagy a pazarló dühödből, vagy a -táborszernagyi finnyásságodból, ugy tiz év mulva koldus vagy!… - -_Elemér:_ Az megtörténhetik, hogy tönkre jutok, ha elhagy a szerencsém, -de a gondolkozásomat azért mégse fogod megváltoztatni… már nem -változtathatod meg. Ugy akarok élni, ahogy magam képzelem az életet -szépnek… a magam életfelfogása szerint, ha ez nagyzolás is. Nekem nincs -okom rá, hogy ne legyek büszke, mint akár egy táborszernagy. - -_Bogdán:_ Köszönöm. Már nem tudom hányadszor dörgölöd az orromhoz, hogy -én nem lehetek büszke Nem is vagyok az. Tudod, neked könnyü. De nekem -ugyancsak viaskodnom kellett az élettel. Hát igaz, sokszor huztam -hasznot olyan ügyekből is, amelyekkel foglalkozni nem éppen öröm… és -semmi esetre se tiszta öröm… Hanem a vagyont nem adják ingyen. -Megalkudtam az élettel és ennek a következéseibe belenyugszom… Hiába, -nem lehetett nagyon finnyásnak és nagyon érzékenynek lennem!… De akárki -a szememre lobbanthatja ezt, csak te nem. Mert érted történt. - -_Elemér:_ A beleegyezésem nélkül s a tudtomon kivül történt; nem -vállalhatok érte felelősséget… sohase kérdeztél meg, helyesem-e azt a -módot, amelylyel pénzt gyüjtesz nekünk… Azért a multaddal nem is -vállalhatok közösséget. - -_Bogdán:_ Öt-hat éves korodban hiába kérdeztelek volna. És ha később, -mondjuk: tizenöt-tizenhat éves korodban, amikor már megérett az eszed, -véletlenül megtalállak kérdezni, azzal, hogy: ám válassz te magad az -örök szegénység meg a jólét, a vagyon között, a vagyonszerzés minden -kockázatával együtt: nem tudom, hogy mit feleltél volna. - -_Elemér:_ Azt, amit most. - -_Bogdán:_ Hagyd el. Erre csak azt felelem, hogy könnyü neked, most, -amikor már szépen szárazon vagy, megtagadnod a multammal minden -közösséget!… Egyelőre nem tudom, nem vagyok bizonyos benne, hogy ha nem -én lettem volna a válaszuton, hanem te: melyik utat választottad -volna?!… És azért a te saját külön, magasztos életfelfogásod nem -gerjeszt bennem semmi tiszteletet. Te egypárszor azt vágtad az arcomba, -hogy a te gondolkozásod: az erkölcsös életfelfogás. Mindenesetre azt -hangoztatod. Nos, én mélyen tisztelem az erkölcsöt, és én se ismerek -gyönyörübb dolgot, mint a tökéletes korrektséget. De könnyü szépen, a -maga ideálja szerint élnie le a maga képzelte és tervezte szép életet -annak, aki ezt a fényüzést már megengedheti magának. Aki még akkor se -tökéletesen tiszta, akkor se korrekt, amikor minden módja megvan hozzá, -hogy a legtisztábban éljen, az már csapnivaló ember. Az erkölcs!… Azon -kezdem: nem is hiszem, hogy az erkölcs háborog benned. Szeretném tudni: -micsoda erkölcstelenség volna abban, ha mi a Prokóp-ügyben eljárunk? - -_Elemér:_ Ezt nem kell magyarázni. - -_Bogdán:_ Nem is tudnád megmagyarázni. Azért, mert Prokóp nem -kifogástalan ember? - -_Elemér:_ Mondd, hogy tizenhárompróbás gazember, akivel már a puszta -érintkezés is gyanus. Nem értem, hogyan jutott eszedbe, hogyan tartottad -lehetőnek: ilyen összeköttetésbe lépni vele!… A Prokóp ügyvédjének lenni -már magában is megbélyegző dolog. - -_Bogdán:_ Mondjuk, hogy: gazember, akit a te előkelő köröd joggal -gyülöl, utál és lenéz. Mi közöm nekem ehhez?! Mi köze ehhez az -ügyvédnek?! Rám csak az tartozik, hogy magában az ügyben nincsen semmi -felháboritó; többet mondok: ebben az ügyben nincsen semmi gyanus. De -neked elég, hogy ez az ügy a Prokópé. És megmondjam, hogy miért tüzelsz -annyira ebben a jelentéktelen dologban? Mert attól tartasz, hogy a -társaságod megneheztel rád, ha megtudja, hogy az irodád elvállalta a -gyülölt Prokóp egy olyan ügyét, amelyet bárki elvállalhat… - -_Elemér:_ Semmiesetre se közömbös rám nézve, hogy mit mondanak rólam az -emberek. Nekem az nem mindegy, hogy egy olyan dolog miatt, amelyet -többféleképpen lehet kommentálni, amelyet akárhányan rosszalhatnak s -akárhányan meggyanusithatnak, megitélnek-e az emberek vagy nem itélnek -meg. Kivált ha azoknak az itéletéről van szó, akikre a legtöbbet adok. -És ez nemcsak óvatosság, hanem egyszersmind: köteles óvatosság. A -kifogástalan embernek kötelessége – magamagával szemben első kötelessége -– minden dologban ugy járni el, hogy a viselkedése még csak -félreértésekre se adhasson alkalmat. A becsülethez a tiszta lelkiismeret -nem elég. A becsületes embernek kötelessége a látszatra is ügyelni, -annál aggodalmasabban, minél korrektebb ember. Ezzel is ugy vagyunk, -mint a jól öltözködés kérdésével. A külsőt már csak azért sem szabad -elhanyagolni, mert jogos az előitélet, hogy aki tart magára valamit, aki -megbecsüli magát, az ápolja a saját személyét. - -_Bogdán:_ Mondom, hogy nem az erkölcs háborog benned, hanem a hiuság. -Nem akarod megkockáztatni, hogy emiatt valamelyik nagyuri barátod görbén -nézhessen rád vagy megszólhasson, mert csak a hiuságodnak akarsz élni, -mert csak egy örömed és egy vágyad van: minél előkelőbb társaságban -élni, minél többet szerepelni!… Az elhatározásodban csak az vezet, hogy -a társaságod azt mondja rólad: „Ez a Bogdán Elemér igazi nagyur, egészen -olyan, mint mi; gazdag, független, s ha ügyvéd is, olyan finnyás, hogy -szóba se áll a Prokópokkal, akármennyi jövedelmet kinálnak is az -irodájának, hanem kirugja őket… teheti, mert olyan nagy ur, mint mi…“ - -_Elemér:_ Tegyük fel, hogy csak ez vezet. - -_Bogdán:_ Hát erre nekem az a megjegyzésem, hogy ez csakugyan igen -nagyuri dolog, de ennek a nagyuri kedvtelésnek a vége olyan -koldusszegénység lesz, amelyben aztán hiába futkározol a nagyuri -barátaid után; azok ugyan többet rád se fognak nézni. És ez a nagyuraság -nekem nem imponál, mert ezeket a nagyuri nyilatkozatokat nem a sokat -emlegetett erkölcs diktálja, hanem csak a hiuság és a szerepelni vágyás. - -_Elemér:_ Ha kedvem van a szerepléshez: megvan hozzá minden -jogosultságom. - -_Bogdán:_ Tudom; sok pénzemben van ez a jogosultság. Csakhogy a -szerepelni vágyásod most ostobaságot diktál. Mert ostobaság: -elhanyagolni minden komoly ügyedet és sorra lemondani minden hasznos -ügyvédi munkáról. Mégis azt teszed. Egyik hasznothajtó ügyet a másik -után utasitod vissza, mihelyt attól tartasz, hogy a felednek az orra nem -fog tetszeni a barátaidnak. Pedig csupa rendes, közönséges ügyről van -szó… tisztességes ügyvédi munkáról… és nagyon jól tudod, hogy helyetted, -a te nevedben nem fogok csinálni semmi olyat, amit a kamara -rosszalhatna. De hát mi lesz ebből? Az apró-cseprő, a sablonos ügyeidből -a feleséged kalapjait se fogod kifizetni. Te persze abban reménykedel, -hogy a függetlenséged, meg az összeköttetéseid révén majd csak -kielőkelősködöd magadnak egyikét azoknak az előkelő és előkelően -fizetett állásoknak, amelyeket a legválogatottabb előkelőek számára -tartanak fenn. Nos, ebben csalódni fogsz. Ehhez te ügyetlen, léha és -lágy akaratu vagy; te csak velem szemben vagy vitéz. Mikor kiderül, hogy -nemcsak egy kis társaséletről van szó, hanem te is versengesz a zsiros -koncért, előkelő barátaid félreteszik a kedélyességet és ugy fognak -orrba boxolni, hogy arról koldulsz. Tiz év se telik belé, amig feléled a -vagyonodnak az utolsó maradékát is: aztán künn leszel az utcán, és -elmehetsz soffőrnek, mert egyébhez nem igen tudsz. Nekem hát hiába vágsz -az ostobaságodhoz ilyen rettenetesen előkelő arcot; én jól ismerlek. És -különösen hiába reszeled minduntalan az orrom alá az erkölcsöt, a -kifogástalanságot, a korrektséget, a nagyuri becsületet, a -gentlemanlikeness-t vagy nem tudom mit, mert én az erkölcsödben nem -hiszek. Semmi kétségem afelől, hogy megtennél bármilyen hasznos és -bármilyen piszkos dolgot, mihelyt bizonyos volnál benne, hogy senkise -fogja megtudni. - -_Elemér:_ Gyanusitgathatsz, ha éppen akarod. Nem vitatkozom veled. - -_Bogdán:_ A te erkölcsöd! Hát erkölcs az, hogy igy bánsz az apáddal?! -Folyton revolverrel dolgozol az apáddal szemben, aki ma is csak érted -fárad! Erkölcs az, ha a fiu azzal fenyegeti az apját, hogy pellengérre -állitja, hogy szándékosan kompromittálja, hogy kiszolgáltatja az -igazságtalan közmegvetésnek, mihelyt az apa nem enged a fiu valamelyik -szeszélyének, mihelyt az apa nem teljesiti a fiunak minden követelését?! -Tesz ilyet egy fiu az apjával szemben, ha van benne erkölcsi érzés, egy -szikrányi hálaérzet?! Nem, még akkor sem, ha az apa csakugyan rá is -szolgált volna a közmegvetésre!… nem, még akkor sem, ha az apja csak -addig volt igazi apa, amig életet adott neki! Erkölcs az, ha a fiu igy -bánik el egy olyan apával, aki akármilyen rideg és keményszivü volt az -egész világgal szemben, csak azért volt rideg és keményszivü, hogy -minden szeretetét a családjának takaritsa meg?!… aki ha nem is válogatta -meg valami nagyon finnyásan a pénzszerzés eszközeit, csak azért tette -ezt, csak azért hanyagolta el a tisztaságot, csak azért volt a maga -személyére nem kényes, megalkuvó, sok mindenre kész és ehhez képest -alázatos, hogy minél többet tehessen a családjáért, hogy a családjával -és különösen ezzel a fiuval szemben maga lehessen az önfeláldozás?!… És -én elhiszem rólad, hogy képes volnál beváltani a fenyegetésedet! Te -képes volnál szakitani velem abban a percben, mihelyt azt hiszed, hogy -már nincsen szükséged rám!… te képes volnál kompromittálni, pellengérre -állitani, megbélyegezni engem… apai gondosságomért, jótetteimért, -önfeláldozásomért szigorubb itélkezéssel fizetni, mint a minőt érdemlek… -te képes volnál örökre elrugni magadtól az apádat!… belerugni a -gyalázatba és a nyomoruságba!… felrugni, agyonrugni!… És ugyan miért? -Hogy ezzel megmentsd az életedet?!… Vagy legalább is azért, mert valami -nagy érdeked kivánja igy?… Egy milliót kapsz azért, hogy igy bánsz el -velem?!… Vagy talán egy nagy szerelem tesz ilyen dühöngővé, egy nagy -szerelem, amelyet nem birsz leküzdeni?! egy leány, akitől el akartalak -választani?!… az őrület a mentséged?!… Nem! Te józanon, minden indulat -nélkül, hidegen rugod fel az apádat, csak azért, mert a hiuságod és a -kényelemszereteted kivánja igy!… mert megszoktad az előkelő körödet, a -szereplést, a társaságodat… mert ahhoz a kényelemhez, amelyet ez nyujt -neked, minden áron ragaszkodol… mert türelmetlen vagy mindennel szemben, -amiről azt hiszed, hogy kellemetlen pillanatokat szerezhet a -hiuságodnak… mert neked csak az az élet, ha az előkelőid között -szerepelhetsz… mert engem, akiben csak örökös veszedelmet látsz, hogy -egyszer kompromittálhatlak a nagyuri barátaid előtt, a legelső -alkalommal, amikor alkalmatlannak találsz, az előkelőség parkjának a -kapuja előtt ugy kergetsz el magad mellől, ahogy egy ázott, sáros, -piszkos, büdös juhászkutyát szokás: rugással!… És még te beszélsz -erkölcsről?! - -_Elemér:_ Először is kérlek, ne kiabálj ugy! Mit gondolnak azok, -odakünn?!… Nem rólam, hanem rólad. - -_Bogdán:_ Eh, azok már rég elmentek!… És ha itt maradtak volna is: bánom -is én!… - -_Elemér:_ Másodszor, én nem beszéltem erkölcsről. Nem tehetek róla, ha -rémeket látsz. - -_Bogdán:_ Meglehet, hogy az „erkölcs“ szót, most az egyszer én -használtam először. De most is, mint mindig, elég világosan és elég -gyakran példálódzol róla. - -_Elemér:_ Harmadszor, semmi értelme, hogy veszekedjünk. Maradj te is -józan és beszéljünk nyugodtan. Miről van szó? Kétfélét akarunk és nekem -ragaszkodnom kell az akaratomhoz. Kifejtettem, hogy miért. Ez rám nézve -a társadalmi állás, a pozició, az egész jövőm kérdése. Ezzel szemben te -makacskodol. Egy rád nézve jelentéktelen ügy miatt, nem tudom mennyi -pénzért, olyan jövedelemért, amely még kétséges is, és semmi esetre se -olyan nagy, hogy érdemes volna érte hajba kapnunk. El fogod ismerni, ha -eddig megvoltunk Prokóp nélkül, ezentul is meglehetünk nélküle. Neked ez -a kétséges jövedelem még kevesebbet számit, mint nekem, mert hiszen -neked nem kell a pénz. Nekem se kell ez a pénz; elmondtam, miért nem. -Alapos okokkal hozakodtam elő, s ha téged a keresetünk csökkenése nem -tenne idegessé és félénkké… ha… meg kell mondanom… nem vált volna -annyira véreddé, második természeteddé, hogy utána nyulj minden -kinálkozó pénznek, elismernéd, hogy az én okaim sokkal többet nyomnak a -latban, mint amennyit ez a kinálkozó pénz jelent. Belőlem a józan -számitás beszél és te mivel felelsz az én kitünő okaimra?! Az érzelmek -terére játszod át a vitát és azzal argumentálsz, hogy neked köszönhetem -az egész életemet. De hát mi következik ebből? Az, hogy nekem veled -szemben nem lehet akaratom?… és hogy majd ötven éves koromban is -egyszerüen szót kell fogadnom neked, mint egy engedelmes, jó kis fiunak? -Ugy-e nem? Hát ne lovagolj azon, hogy az apám vagy és ne érzelegj. Vagy, -ha ragaszkodol ehhez az érvedhez, hát nem bánom, számoljunk le vele -egyszer s mindenkorra. Ennek az örökös hivatkozásnak egyszer véget kell -vetnem s ki kell jelentenem neked valamit; sajnálom, ha egy kissé -nyersen történik. Nem vagyunk gyermekek; magam is kinőttem abból a -korból, amikor az ember még babonás. Szóval ez az argumentumod nem hat -rám és nem kelt fel bennem semmiféle hálaérzetet. Már nem élünk abban a -világban, amikor az apa dicskoszorut fonhatott a feje köré azon a cimen, -hogy ő életet ajándékozott. Legyünk egészen őszinték. Ha életet adtál -nekem, ez nem azért történt, hogy jót tégy velem és hálára kötelezz, nem -azért történt, hogy engem életre kelts; csak azért történt, mert a -gyönyörüséget kerested, és pont. - -_Bogdán:_ Vannak apák, akik életet adnak és tovább állnak; még csak -nevet sem hagynak hátra a gyermeküknek. Elhagyhattalak volna, -kidobhattalak volna az utcára. Ha nem gondoskodom rólad, most talán az -erdőben csavarognál, vagy elpusztultál volna még gyerekkorodban. Nemcsak -az életet köszönheted nekem, hanem azt is, hogy ember lett belőled. - -_Elemér:_ Ez se azért történt, hogy szivességet tégy nekem, hanem mert -neked igy esett jól. Jól esett, hogy gondoskodhatol rólam, hogy -felnevelhetsz, hogy folytatom az életedet, hogy az ivadékod még elérheti -azt, amit te már nem érhetsz el. Ez is csak önzés. - -_Bogdán:_ Meglehet, hogy ez is csak önzés, de mindenesetre különbözik -annak az embernek az önzésétől, akinek a gyermekei ugy nőnek fel, mint a -sóska. Vannak apák, akik pazarok, ha a saját élvezeteikről van szó és -szükmarkuak a családjukkal szemben. Vannak, akik maguktól nem tagadnak -meg semmit, de amikor a gyermekeiket kell ellátniok, beérik vele, hogy -nagynehezen, ugy ahogy, kiizzadják a szegényes ellátásra, a tandijra meg -a silány ruhára valót és egyebekben nem igen törődnek az egész -pereputtyokkal. Ha véletlenül én is ilyen ember vagyok, akkor most nehéz -munkát kellene végezned, az Isten tudja hol, és nem uraskodhatnál, nem -parancsolgatnál nekem, hanem robotolnod kellene és engedelmeskedned -keménylelkü idegeneknek. De én megvontam magamtól mindent, amit csak -lehetett… lemondtam minden egyéb örömről, pedig nekem is lett volna -érzékem a mulatozás iránt… nélkülöztem, rossz cipőben jártam… harcoltam -az élettel, pedig egyedül küzködés nélkül is megélhettem volna… letettem -arról, hogy megbecsüljenek s beletörődtem mindenféle megaláztatásba… -kellemetlenkedtem, marakodtam, viaskodtam az emberekkel, pedig az -egyedüllét önzésében nyugalmat is élvezhettem volna… embertelenségeket -követtem el a gyengébbekkel szemben, könnyeket sajtoltam ki sok szemből, -pedig, ha nem sokat törődöm veletek, meglehettem volna anélkül, hogy az -izgalmak idegessé és álmatlanná tegyenek… piszkos dolgokban kotorásztam -a pénzért, ha ugy akarod… és csak azért, hogy nektek mindenetek -meglegyen, amit csak kivánhattok, hogy téged urrá nevelhesselek fel. -Attól fogva, hogy élsz, az utolsó mancsettagombodig mindenedet, amid -csak van, nekem köszönheted, mert te magad a pénzt még ma se keresed, -csak költöd. - -_Elemér:_ Legyen. Mindent neked köszönök; rendben van. Szerencse volt -rám nézve, hogy nem hanyagoltad el a családodat, hanem gondoskodtál -rólunk; elismerem az érdemeidet. Elismerem, ha akarod, azt is, hogy nem -önzésből tetted, amit tettél, hanem családias érzésből, mert jó apa -voltál. De akárhogyan történt, hogy ma az vagyok, aki vagyok… akárminek -köszönhetem a mai kedvező helyzetemet: ragaszkodom ahhoz a pozicióhoz, -amelyet ma elfoglalok; nem szándékozom lemondani róla, csak azért, hogy -a kivánságod teljesedjék; és hogy megtarthassam a poziciómat, minden -konokságod ellenére is érvényesitenem kell az akaratomat. És -érvényesiteni is fogom, bármi áron. Minek köszönhetem, mellékes, annyi -bizonyos, hogy én ma kifogástalan uri ember vagyok és az is akarok -maradni. Ezzel pedig nem fér össze a te kivánságod; tehát befejeztem a -vitát. - -_Bogdán:_ Még ezt a büszkeséget is nekem köszönheted. Én adtam meg neked -a vagyonommal a módot, hogy ilyen független, hogy ilyen nagy gentleman -lehess. A becsületedet is én szereztem meg neked, amikor keserves, -piszkos, kinos munkával vagyont kapartam össze, hogy a jólétben, a -kényelemben ne szorulj rá arra, amire én rászorultam. Becsületet -szereztem neked az én becsületem kárával, a lelkiismeretem -feláldozásával, a magam reputációjának az árán, – hogy ezt végül te vágd -az arcomba!… És annak a becsületnek a cimén, amelyet én szereztem neked, -követeled, hogy meghajoljak az akaratod előtt! - -_Elemér:_ Eh, végezzük be! (Megnézi az óráját.) Öt percig még várok. Ha -öt perc mulva se vagy hajlandó megirni Prokópnak a levelet, a többit -tulajdonitsd magadnak. - -(Egy perc szünet.) - -_Bogdán:_ És csakugyan meg tudnád tenni? - -_Elemér:_ Elég időm volt megfontolni a dolgot, amig Drezdából ide -jöttem. - -_Bogdán:_ És te beszélsz erkölcsről, te?!… Mennyivel rosszabb vagy -nálam!… Milyen lelketlen vagy! Én se voltam kiméletes az idegenekkel -szemben… De a családomat szerettem… annál jobban szerettem!… Én se -ismertem az érzelgést, de megvan az a mentségem, hogy mindent tiértetek -tettem és legalább veletek szemben nem voltam önző, hanem jó, odaadó és -önfeláldozó. Te, te csupa önzés vagy!… Puszta, meztelen önzés!… Olyan -vagy, mint az állat!… Disznó vagy!… - -_Elemér:_ Csak szavald ki magad! - -(Még egy perc szünet.) - -_Bogdán:_ Erősebb vagy nálam. Fiatal. Egy uj világból való, amely -semmivel se törődik, csak magamagával… amely keresztülgázol azokon, -akiknek a nehezen szerzett javait ajándékul kapta. - -_Elemér:_ Megirod végre? - -_Bogdán:_ Öreg vagyok már, gyengébb, semhogy kedvem lehetne háboruba -ereszkedni a legfélelmetesebb ellenségemmel: a fiammal. A háboru vége az -volna, hogy: miután tönkre mentél, eljönnél hozzám és elkunyorálnád, -amim még maradt. - -_Elemér:_ Megirod a levelet, vagy nem irod meg? - -_Bogdán:_ Diktáld. - - -III. - -– Odakünn. – - -_A kisasszony:_ Én sajnálom. - -_Seregély dr.:_ Édes Istenem, voltaképpen mindnyájan hálátlanok vagyunk -a szüleinkkel szemben!… Az egész élet csupa hálátlanság. És éppen egy -Bogdán Antallal szemben legyen hálás a principálisunk?! - -_Bulcsu dr.:_ A nemezis!… Ki miben vétkezett, abban bűnhődik. Azok a -szellemek hurcolnak el bennünket, amelyeket magunk idéztünk fel. Sokat -vétett, egy sereg nyomorult ellen, a fiáért, a fia érdekében. A fia most -boszut áll rajta, azok helyett. - - - - -UJ IDŐK. - -– Tollrajz a mai Budapestről. – - -Történik: Bécs mellett, a freudenaui lóversenytéren, október végén, -délután négy órakor. - -Nyirkos idő – mondta volna Shakspere. Az ég arculata sirós… vagy: az -égboltozatnak a szeme is, a szája is sirásra áll – mondjuk mi, szabadon -Arany János után, művészi fordulattal s azzal a hetyke merészséggel, -amely nélkül nincs ifjuság s nincs szellemi megujhodás. - -A versenypálya lucskos, a nagytribün előtt elterülő sétatér csatakos, a -fogadók lelkei borusak. - -Künn, az ezerszáz méteres inditópontnál, a kétévesek eladóversenyére -készülődnek. Kissé hosszasan, mert sok ló fut, s hol az egyik, hol a -másik idejekorán előre szalad. - -A nagytribünnek azon a részén, amely legközelebb van a Jockey-Club -tagjainak fentartott rekeszhez, tehát ahoz a helyhez, ahol a bécsi -mágnáshölgyek nagyobb csoportba verődtek, két budapesti üldögél; egy -idősebb ur és egy fiatal asszony. - -Az idősebb ur: Berzsenyi Jacques báró. A fiatal asszony: a báró -jogtanácsosának, dr. Szondy Gergelynek a felesége. - -Berzsenyi báróról a bécsiek is tudják: hogy Budapest pénzkirályainak -egyike, akinek közbejötte nélkül semmiféle pénzügyi akció nem -képzelhető, s hogy üres óráiban versenyistálló-tulajdonos. - -Dr. Szondy Gergelyné azonban pár szónyi bemutatásra szorul. - -A szép Altmann Veronka tizenhat esztendős koráig, amikor elvitték az -első báljába, nem csinált egyebet, csak kinézett az ablakon és néha -regényt olvasott. Akárhová nézett ki az ablakból, mindenütt azt látta, -amiről a regényei beszéltek: a gazdagságot. Mindig csak a gazdagságot, -kivéve, ha otthon nézett körül. Az apja, bár egy nagy banknál a vezető -állások egyikét foglalta el, talán mert léha, élhetetlen ember volt, -sohase tudott többet szerezni annál az évi huszezer koronánál, amely a -családjának az utolsó fillérig kellett a legszükségesebbre. - -Azok a gondolatok, amelyek a tizenöt éves Veronkát ablakában -foglalkoztatták, később se törlődtek ki a lelkivilágából. Veronka minden -iránt érdeklődött, ami szép, jó, nemes és főnemes, minden iránt, ami -érdekes, de egyetlen igazi szerelme, első szerelme, a gazdagság maradt. - -Tizenhat éves korától huszonnégy éves koráig szorgalmas látogatója volt -a bálozás felsőbb iskolájának. E nyolc év alatt – mint -naplófeljegyzéseiből megállapitható – huszonhét érdekes férfi iránt -érdeklődött, lelkének minden hevével, – mert lelkét, mely tele volt -finom érzéssel, megrezegtette mindaz, ami a mai szép világban uj, -megnyerő és egyéni, ifjuságra vagy más erőre valló. - -A sok érdekes férfi között találkozott néhány gazdag is, de ezek nem -pályáztak a Veronka kezére. Huszonnégy éves korában, reményvesztetten és -kissé fáradtan, férjhez ment huszonhetedik ábrándjához, dr. Szondy -Gergelyhez. Dr. Szondy nagyon elfogadható kérő volt. Harmincöt éves, -komoly és igen szorgalmas ember, aki vagyonnal még nem dicsekedhetett, -de főjellemvonásainál fogva nagy jövőre számithatott. - -Azóta Veronka nem csinál egyebet, csak élénk társaséletet él, lehetőleg -a legjobb körökben, hogy legalább láthassa a gazdagságot. A kirakat is -érdekli, ha már nem lehet törzsvendég az ékszeres boltban. - -Már nem olyan szép, mint husz éves korában, de az alakja nagyon -szerencsés, a szeme csupa lélek s a fogai gyönyörüek. Az arcvonásai nem -hidegen szabályosak, de nagyon kedvesek; a mozgásában, a beszédében s -egész megjelenésében van valami megkülönböztető, vonzó érdekesség. - -Dr. Szondy Gergelynek nem csekély munkájába kerül, hogy érdekes -megjelenésü felesége megfelelően választékos mezben jelenhessék meg egy -kissé mindenütt. Kárpótlásul megvan az az elégtétele, hogy feleségét -Budapest egyik legkellemesebb jelenségének mondják, akinek a jóizlését -még a barátnői sem tagadhatják le. - -Veronka szépségének csak egy nevezetesebb fogyatéka van. A hajszine a -sok ápolástól egy kissé tarka. De talán eredetileg is ilyen szinü volt; -Veronka már nem emlékszik rá. - -Veronka szól: - -– Igazán boldog vagyok báró ur, hogy véletlenül találkoztunk és végre -kibeszélgethetjük magunkat, mert mondhatom, ugyancsak felcsigázta a -kiváncsiságomat. Már több mint egy hónap mult el azóta, amikor jelezte, -hogy meg fog látogatni, mert igen komoly mondanivalója volna… Én várom, -várom, de hiába… és nemcsak hogy nem jön, hanem, amikor véletlenül -találkozunk, mint a mult héten, a filharmonikusoknál, ahol éppen egymás -mellé kerültünk, akkor se elégiti ki a kiváncsiságomat, hanem kitér -azzal, hogy ez a hely a legkevésbbé se alkalmas a meghitt beszélgetésre… -pedig mire való a szünet két zeneszám között, ha nem éppen erre? Mondja, -hogyan lehet egy kiváncsi asszonyt igy meggyötörni?!… De megbocsátok, -feltéve, hogy most mindent megvall, de mindent ám!… Remélem, nem fogja -azt mondani, hogy a hely vagy az idő megint nem alkalmas?! Most rá is -ér… a közelben nem ül senki, aki meghallaná, amit beszélünk… -szerencsémre az esős idő távoltartja a tömeget… kevesen vannak s igy a -báró ur ez egyszer nem szabadulhat meg tőlem, amig meg nem gyónik. - -_A báró:_ Én is örülök, hogy a kétévesek sok hamis startja végre -alkalmat ad nekem őszintén feltárnom a szivemet. Valóban igen fontos -dolgot óhajtok közölni és ha őszinte vallomásom halasztást szenvedett, -ez csakis a pénzpiac mai helyzetének tudható be, mert bizonyára a -legfájdalmasabb érzelmi ügyeknek is el kell hallgatniok, midőn a -mindennél fontosabb elintézendőkről van szó. De végre, minthogy -Csibészkirály odakünn még erősen nyugtalankodik és elég szerencsés -távolságban ülünk ezektől a bécsi hölgyismerőseimtől, akik a korláton -tul tartózkodnak, nem habozom megismertetni önt a tényállással. - -_Veronka:_ Nos, nos, nos?!… - -_A báró:_ De előbb önnek igéretet kell tennie, hogy nyiltszivüségemért -nem fog megharagudni. Mert az én lovagiasságom egyszerüen kizárja azt, -hogy én egy uriasszonynak olyasmit mondhassak, amit ez a személy magára -nézve sértőnek találhat. - -_Veronka:_ Mennyi felesleges bevezetés! Biztositom, báró ur, hogy ön -semmit, de semmit se mondhat nekem, amiért én megharagudnám. A -legrosszabb esetben, ha valami lehetetlent kivánna tőlem, röviden azt -mondanám, hogy: nem!… De addig, ugy-e, nem mondhatok nemet, amig azt se -tudom, hogy miről van szó?! - -_A báró:_ Meg kell még jegyeznem, hogy én már kedves atyja iránt is -baráti jóindulattal viseltettem és nem rajtam mult, hanem az ő saját -mulasztásán, ha ő azt a szives utbaigazitást, melyet sohase tagadtam meg -tőle, nem kérte ki elég gyakran, vagy nem tudta gyümölcsöztetni. Ezt a -jóakaratot mindig kész voltam átvinni az atyáról a leányra, amint abból -is meggyőződhetett, hogy az ön férjét neveztem ki jogtanácsosul és ha -nyiltságomat netalán nem fogja kellemesnek találni, ugy ne tulajdonitsa -ezt egyébnek, mint állandó jóakaratomnak. - -_Veronka:_ Higyje el, báró ur, hogy én imádom az őszinteséget! - -_A báró:_ Mindenek előtt tehát azt a rideg tényt kell közölnöm önnel, -hogy értésemre esett, mily hirek szállonganak. Ezek a hirek nem mondtak -se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy önt, mint jogtanácsosom nejét, -ugynevezett benső szerelmi viszony fűzné hozzám. - -_Veronka:_ Ó, báró ur, de hisz ez borzasztó! - -_A báró:_ Nem titkolom el ön előtt, hogy engem ez a hiresztelés -rendkivül kellemetlenül érintett. Nem találnék ugyan semmi szégyelni -valót abban, hogy én, mint öreg ember, egy ilyen szép asszonyt -szerelemmel füzzek magamhoz, és minthogy nem akarok jobbnak látszani, -mint amilyen vagyok, nyiltan megvallom, hogy hasonló célokért még az -áldozatoktól sem szoktam visszariadni, mert én éltesebb korom ellenére -is megőriztem ifjukori idealizmusomat. Sőt hozzáteszem, hogy például -áldott emlékezetü, boldogult nőm életében engem ez a hiresztelés a -legkevésbé sem zavart volna, mert ő, mint – fájdalom – sokáig beteg nő, -baráti elnézéssel itélte meg, sőt bizonyos büszkeséget talált benne, -hogy férjének netaláni idealizmusa a szép nők részéről tartós -méltánylásban részesül. Következésképpen, ha ez a hiresztelés néhány -évvel ezelőtt merül fel, alighanem ugy gondolkoztam volna, hogy ez a rám -nézve csupán hizelgő hiresztelés, mint olyan, mely egyedül önnek lehet -kellemetlen, rám nem is tartozik. De viszonyaim megváltoztak és -amennyire sajnálom, hogy a pletyka nem mond igazat, oly őszintén -kijelentem, hogy bizonyos okaim vannak, amelyeknél fogva a jelzett -hiresztelés rám nézve fölötte kellemetlen. - -_Veronka:_ Ó, báró ur, ön halálra ijeszt!… Hogyan, az emberek azt -beszélik?!… Ó, milyen gonosz a világ!… Istenem, ha a férjemnek is a -fülébe jutna!… Mi lesz velem?! Mi lesz velem?!… Pedig ön tudja a -legjobban, mennyire ártatlan vagyok!… De hát hogyan terjedhetett el ez a -rágalom? - -_A báró:_ Én is ezt kérdeztem magamtól és rögtön elhatároztam, hogy ki -fogom kutatni, miképpen terjedhetett el. Igen diszkrét módon ugyan, de -valóságos nyomozást léptettem életbe és képzelheti meglepetésemet, midőn -ez a nyomozás azt a sajátságos dolgot deritette ki, hogy ez a -hiresztelés senki mástól nem ered, mint öntől! - -_Veronka:_ De, báró ur, hogy mondhat nekem ilyet?! Hisz ez felháboritó! - -_A báró:_ Én is csodálkoztam és egy darabig nem tudtam megérteni, hogy -valaki, akinek semmi baja sincs, hogyan költhet egy rágalmat önmagáról, -mely végre is rossz hirbe keverheti őt, holott ő személyesen tudja a -legjobban, hogy ebből a rá nézve kompromittáló ügyből egy árva szó sem -igaz?! No, de a dolog nem is ugy történt, mintha ön, teszem fel azt, -dicsekedett volna, hogy önt szerelem füzi hozzám, hanem ugy, hogy ön -olyan szavakat ejtett el a barátnői előtt, amelyek alkalmasak voltak azt -a látszatot kelteni, mintha közöttünk meghittebb viszony volna. Az egyik -nyomozó szavai szerint ön ugy viselkedett, ugy tetszelgett nevem -emlegetésével, ugy tüntetett s olyan kétséges értelmü nyilatkozatokat -tett, mintha mindent el akart volna követni, hogy táplálékot adjon a -szállongó gyanunak, mely önt hamisan vádolta, sőt ön maga volt az, aki -saját jószántából gyanuba keverte magát és mint önkéntes kezdeményezte -egy egyénnek a megrágalmazását, aki senki más nem volt, mint ön -személyesen. - -_Veronka:_ De, báró ur, én nem tudok magamhoz térni az álmélkodástól!… -Hogy én magam tévesztettem volna meg az embereket… Hogy én magam -hitettem volna el, mintha… De hisz ez őrület!… És én nem tudom -megérteni, hogyan vádolhat ön ilyesmivel egy kifogástalan uriasszonyt?! -És hogyan tud elhinni ilyen esztelenséget?! - -_A báró:_ Tudja, a mai világban a kifogástalan uriasszonyok néha kissé -furcsák. A kifogástalanságuk mellett is kitelik tőlük bármi bolondság. -Aztán ez az esztelenség nem is olyan nagy esztelenség. Néha pusztán -azért is megtesz az ember ilyesmit, hogy a barátnői hadd pukkadozzanak -az irigységtől. - -_Veronka:_ Ön ilyen rettenetes dologgal vádol engem!… és még hozzá, hogy -gyermekes ostobaságból követtem volna el ilyesmit!… Nem, báró ur, én nem -vagyok ennyire gonosz, de ennyire naiv sem. - -_A báró:_ Magam is azt hiszem, hogy komolyabb okai voltak rá. Tudja, én -el tudom képzelni ezt a számitást egészen helyesnek. A mai világban egy -asszony igy gondolkozhatik: „Ha a társaság azt hiszi, hogy én behálóztam -ezt a nagy pénzembert, hát annál jobb. Ez engem ugy tüntet fel, hogy -nagy befolyásom van a pénzeszsákra, mindent ki tudok nála vinni, urnő -vagyok annak a hatalmasságnak az óriásbarlangjában, ahol minden nagy -érdek összefut. Mit árthat ez nekem és mit használhat?! No, használni -igen sokat használhat! Mert az emberek azt fogják mondani: ennek az -asszonynak a férje tekintély, ennek az asszonynak a férje hatalom, mert -az asszony mindent ki tud vinni a pénzkirálynál, hát bizzuk az ügyünket -mi is erre a tekintélyes emberre, akinek ilyen okos felesége van! És az -emberek talán ostromolni fogják a tekintélyes ember irodáját. Azonkivül -egy asszonyt mindig szépen ruház, egy asszonynak mindig csak reklám, ha -ilyen nagy pénzdisznók, ilyen öreg pénzdisznók hevernek a lábánál. Nincs -elegánsabb babona, mint az ilyen vén szerencsedisznó.“ Miért ne -gondolkodhatnék némelyik asszony igy, aki mindamellett, nem tudom miért, -kifogástalan akar maradni?! És szándékosan keveri hirbe magát, éppen a -férje érdekében, vagy mert a házastársak között az érdek többnyire -közös, mondjuk: a gyermekek érdekében! - -_Veronka:_ Micsoda szörnyüségeket beszél össze-vissza?! El tudja -képzelni, hogy egy asszony megkockáztassa a jó hirét, a családi élete -nyugalmát, talán az egész jövőjét az ilyen kétséges haszonért?!… - -_A báró:_ Miért ne?! Meglehet, azt mondja magában: „A férjem akkor se -tudná meg a dolgot, ha igaz volna; hogyan tudja meg hát akkor, amikor -nem is igaz?! E felől nyugton alhatom; engem ugyan semmin se fog -rajtakapni! A többiek pedig gondoljanak akármit! Mit bánom én, ha -rossznak gondolnak? Nekem elég, hogy nem vagyok rossz!“ És az asszony -igy okoskodhatik tovább: „Ugyan, kinek ártok vele, ha elhitetem a -világgal, mintha ugy volna, ahogy nincs?! Az öreg ember hozzátartozói -között nincs senki, akit ez a hiresztelés bánthatna. Áldott emlékü neje -már nem él, leányai pedig, a férjeiknél, csak örvendeni fognak, ha -értesülnek, hogy atyjuk még most is megőrizte ifjukori idealizmusát és a -szép hölgyek részéről, nem annyira szép szeméért, mint inkább előzékeny -modoráért bizonyos megbecsülésnek örvend. No és az öreg pénzdisznónak, -ha véletlenül értesitik, csupán hizeleghet nevének a pletykában való -tartós szereplése.“ És ez az okoskodás egészen helyes is volna, ha nekem -nem volnának bizonyos okaim, amelyek megnevezésétől, diszkrécióból, -tartózkodnom kell. Lehetnek ugyanis más, ha nem is éppen olyan szép nők, -mint ön, akik ugyanerre a reklámra igényt tartanak, sőt ez irányban -igénypört jelentenek be, és meg kell vallanom, bizonyos joggal. - -_Veronka:_ Báró ur, én nem tudom, hogyan tiltakozzam, hogyan utasitsam -vissza ezt a csunya vádat s még kevésbé, hogy miképen gyógyitsam ki önt -rögeszméjéből?! - -_A báró:_ Ne tegye azt, gyermekem. Mert én most már tökéletesen értem -önt, s mi több, bensőleg igazat adok önnek. Belőlem nem a neheztelés -szól, csak az ellentétes érdek. Én nem vagyok olyan elavult ember, -aminőnek netalán látszom; én meg tudom érteni az uj időket. Bizonyára én -még a régi világban nőttem fel s a régi világban a férfiak is csak -elvétve dicsekedtek el a nők kegyével; mondhatnám, csupán a -közönségesebb férfiak. Én például soha sem beszéltem volna el szerelmi -kalandjaimat; az igaz, hogy nem is igen voltak nevezetesebb kalandjaim, -mert nagyon elfoglalt a vagyonszerzés és sajátságos, de való, hogy -ifjukoromban távolról sem szerettek annyira a nők, mint öregségemben, -midőn már több társaséleti csiszoltságra tettem szert és előzékeny -modoromat is jobban megismerhették. De nem kerülhette el figyelmemet, -hogy az uj időkben a nők körében sem szokatlan a hóditásaikkal való -tüntetés és még kifogástalan nők is találkoznak, akik jól felfogott -érdekből akképen hivalkodnak, mintha nem volnának kifogástalanok, hanem -ellenkezőleg, gyümölcsöztetnék szeretetreméltóságukat, mely különben, -nem tudom miért, csupán kényelemszeretetből-e vagy más okokból is, -parlagon hever. S teszik mindezt csupán azért, mert az emlegettetést, a -hirnevet, az érdekességet, a tekintélyt, a befolyást, az -összeköttetéseket és netalán az anyagi hasznot is óhajtják. - -_Veronka:_ Báró ur, tekintse védtelenségemet! Ön nem viselkedik ugy, -ahogyan egy nagyurhoz illik. - -_A báró:_ Miért, gyermekem? Én egyszerüen meggyóntam önnek és ismétlem, -hogy eljárását meg tudom érteni, legkevésbbé sem nehézményezem s még -helyeselni is tudnám, ha ez bizonyos érdekeimmel nem ütköznék össze. Igy -azonban figyelmeztetnem kellett önt, hogy ha sulyt helyez rá, hogy -kedves férje jogtanácsosom maradjon, igyekezzék ellentétes eljárással -megcáfolni azokat a hireket, amelyeket nem meggondolatlanságának vagyok -kénytelen tulajdonitani, hanem éppen ellenkezőleg. Természetesen egészen -más volna a dolog, ha az ön részéről megszünnék a kifogástalanság: ez -esetben, magától értetően, elenyésznének a kifogásaim. - -_Veronka:_ A báró ur talán megfogadta, hogy minden percben ujra meg ujra -meg fog sérteni? - -_A báró:_ Sértheti önt, ha én valóságnak óhajtom azt, aminek az -elhiresztelése egy cseppet se sértette önt, noha egy szó sem igaz -belőle? - -_Veronka:_ Beszéljünk másról, amig a férjem előkerül, ha nem akarja, -hogy itt hagyjam és egyedül járkáljak a versenytéren, ameddig a férjemet -megtalálom. - -_A báró:_ Ne haragudjék, gyermekem. Bocsánatot kérek, ha -megharagitottam. És nézze!… gondolkozzék tovább erről a dologról! Igaz, -még egy vallomással tartozom önnek, bár most már elképzelheti, hogy -mindezt nem hozhattam elő a filharmónikus hangversenyen… - -_Veronka:_ Még szép, hogy nem száz ember előtt vádolt meg… - -_A báró:_ És gondolja el, ha én ott, halkan csevegek önnel, mindenki azt -mondta volna: „Ez a Bach egy cseppet sem érdekli a pénzkirályt; ez a -Bach már nem divat, ez a Bach egy elavult zenész, egy senki.“ Pedig Bach -ellen nekem semmi kifogásom; és hálátlanság lett volna tőlem e szegény -zenészszel szemben, akinek annyi jó álmot köszönök… Start! Csibészkirály -van elől. - -_Veronka:_ Jó startot kapott? - -_A báró_ (messzelátóján át nézi a versenyt): Kitünőt. Megszaladt a -többitől… lehetetlen, hogy ezt bármelyik behozza. Csibészkirály-t -fogadták? - -_Veronka:_ Igen. - -_A báró:_ Mondhatom, hogy már megnyerték a versenyt. - -_Veronka:_ Megérdemlem ezt a kis kárpótlást az után, hogy igy elkinzott. - -_A báró:_ Béküljön ki velem, gyermekem, és gondolkodjék tovább a -dologról. Jusson eszébe, hogy ha a látszat már ugyis ön ellen van, még -pedig saját akaratából, az már, hogy igaz vagy nem igaz, rendkivül -csekély különbség. - -_Veronka_ (nevet): Most már a báró az, aki önmagát rágalmazza… legalább -remélem, hogy rágalmazza… De éppen ideje volt, hogy önre kerüljön a sor. - - - - -KALAND. - -– _Egy unatkozó asszony naplójából._ – - - -I. - -_December._ - -Az Operában _Sámson és Delilá_-t adják. Az első emelet egyik páholyában -a közönség csak egy fiatal asszonyt láthat… akit én gyönyörünek találok. -Az öltözéke drága és izléses… senki se találná ki, hogy nem grófné, csak -egy vidéki kereskedő felesége. Pedig sokan nézik és találgatják: ki -lehet ez az uj, ismeretlen, szép arc?… A felvonásközökben a -földszintről, a páholyokból számtalan szemsugár cikázik rá; kiváncsi és -nem csak kiváncsi tekintetek. Nem kerüli el egy asszony figyelmét se; -ahány férfiszem, valamennyi minduntalan körülötte lebzsel. - -A fiatal asszony nincs egyedül. A férje mögötte kuksol, a magasabb -ülésen. Azért huzódott-e vissza, mert titokban bóbiskolni akar?… könnyen -meglehet. Reggeltől estig talpon volt s nem szokott hozzá az efféle esti -mulatsághoz. Vagy azért buvik el, mert nem szivesen mutogatja magát?… -mert ebben is tökéletes ellentéte a feleségének, akinek az az egyetlen -öröme, ha minél többen látják?… mert a sok vizsgálódó, fürkésző, -tanulmányozó, birálgató tekintet izgatja s talán bántja?… mert nem -szokott hozzá az uri társasághoz, csak a paraszt-vevőkhöz?… Mindegy. A -fiatal asszony nem bánja, ha férje a háttérbe vonul, már akármiért. Sőt -jobban szereti igy. A férj rosszul szabott, tavalyi szmókingja itt nem -állhatja ki a birálatot s a fiatal asszony ugy gondolkozik, hogy nincs -szégyenletesebb valami, mint a rossz ruha. Férjének egész megjelenése -azonnal eloszlatná érdekes inkognitóját. A szabók, ugy látszik, a -férjeknek egészen másképp dolgoznak, mint a fiatal grófoknak; a -feleséges kereskedőn, ugy látszik, a legdrágább és legsikerültebb -szmóking is szinte szégyenkezik, elszomorodik, azonnal megbetegszik s -hamarosan elsorvad. És a szmóking még hagyján. De férjének az arcában -sincsen semmi titokzatos. - -Amögött a fal mögött, amelynek árnyékába a férj visszahuzódott, a -szomszéd páholyban, magános fiatalember ül. Huszonöt-huszonhat esztendős -lehet; csinos gyerek, dus, feketehaju, a bajuszkája csókolni való. -Monoklit visel, frakkján meglátszik a párisi származás, plasztronjáról -jókora gyémánt szór szerte vakitó fénysugarakat. Arcáról, egész -alakjáról s különösen a tekintetéből lesüvölt, hogy nagyon előkelő -fészekből kellett kikelnie. - -A fiatal asszonyt ez a szemtelen tekintet ostromolja a leghevesebben s a -legkitartóbban. Micsoda ember! Mindegyik pillantása olyan vakmerő s -olyan kifejező!… azt lehetne mondani: mindent kitálaló… Az a bizonyos -levetkőztető s parancsoló tekintet… - -A fiatal asszony egy darabig nem akarja észrevenni. Ugy tesz, mintha -nagyon érdekelné az opera; a szünetekben másfelé néz s a közönséget nézi -üvegen. De az a kitartóan szemtelen tekintet egyre közelebb férkőzik -hozzá s egyszerre csak elkapja valamelyik idegszálát… amint a zenét -hallgatja, ugy tetszik neki, mintha ez a tekintet, amelyet nem lát, de -érez, hirtelen átvenné az első hegedü szerepét… a körülötte zsongó -hangok mintha át- meg átjárnák egész lelkét… akarata ellenére, nem tudja -hogyan, a pillantásuk találkozik… s aztán a szemek beszélgetnek. - -A férj a faltól nem láthatja a fiatalembert. És ha látná is!… alighanem -akkor is csak üres tekintettel nézné, nem a féltékenység dühével, -marakodásra készen. Hiszen olyan fellázitóan gyanutalan! - -Hogy féltékenynyé tegye az, amit az asszonynak csak a szeme mond, -bizonyára sohase jutna eszébe. - -A férfiak nagy érdekszövetsége meglehetősen rabbá tette az asszonyt, -átláthatatlan időkre. De az asszony szempillantását, azt mégse tudta -rabbá tenni. Az asszony tekintetére, erre az egyre nem tudott -törvényeket kényszeriteni; az asszonynak ezt az egy szabadságát nem -tudta megnyirbálni. - -És a szemek igy beszélgetnek: - -– Szép vagy. - -– Tudom. - -– Csókolnivaló. - -– Mi közöd hozzá? - -– Akarlak. - -– Soha! - -– Hazudsz. Tetszem neked. Már belém haraptál. Már érdeklődöl. - -– Nem igaz. - -– Sohase szégyeld. Arra születtél. A karjaimba fogsz esni. - -– Nem vagyok olyan könnyen szédülő. - -– Már az enyém vagy. - -– Szemtelen vagy. Rád se nézek többet. - -De mégis csak ránéz és az a szemtelen tekintet olyan kedves is tud -lenni! - -– Haragszol? – kérdi. - -– Látod, hogy nem haragszom. Nem tudok rád haragudni. Még a -szemtelenséged is hizelgő. De azért ne bizd el magadat. - -– Az enyém leszel. Csókjaim tüzének nem tudsz ellenállani. Máris jobban -szeretnéd, ha én ülnék melletted s nem az a fajankó, aki a szoknyádon -ül. - -– Nem igaz. - -– Láthatod, hogy különb legény vagyok nála. Imádni fogsz. - -– Soha! - -– Nézd, még csak a szerelmes pillantásommal ölellek körül és máris -megremegsz. Hát még ha!… - -– Elhallgatsz mindjárt!… - -– Elpirultál. - -– Szemtelen! Szemtelen! Szemtelen! - -– Kedves vagy, imádásra méltó vagy, halálra foglak csókolni! - -– Soha! - -És igy tovább… - -A fiatal asszony örökösen azt feleli, hogy: „Soha…“ De szorgalmasan -megfelel minden kérdésre… és nagyon is sokszor mondja, hogy: „Soha“. - -Mintha maga se hinné, hogy ez a „soha“ olyan bizonyos volna. És nem, nem -haragszik. Izgatja, gyönyörködteti ez a játék. Rajtakapja magát, hogy -már régen nem figyel a zenére. - -Egyszerre eszébe jut: - -– Holnap reggel hét órakor hazautazunk és ki tudja, mikor jövünk fel -megint?! Ha megtudja, ki vagyok, holnap reggel azt fogják felelni neki a -szállóban: „Már elutaztak“. Utánam jön-e olyan messzire? Ugy-e nem? Ő -maga is mindent el fog felejteni… hát mért ne játszanánk tovább?!… mikor -ez oly szórakoztató, kedves és izgató!… Mind a ketten el fogunk -felejteni mindent és pillantásaink oly nyomtalanul tünnek tova a -semmibe, mint ennek a gyémántnak a fénysugarai!… De ha mégis utánam -jönne?!… Akkor majd meglátjuk!… Még akkor is ráérek hátrálni… Addig csak -játszszunk… hisz ez oly mulatságos!… - -És ettől fogva a tekintete még kevésbbé tartózkodó. Továbbra is azt -mondja, hogy: soha… de igy: „Soha, te édes!… Soha, te kedves!…“ - -Mikor kimennek a páholyból, tudja, hogy a fiatalember nyomon követi s a -folyosón azt mondja a férjének: - -– A páholyban felejtettem valamit. - -Hirtelen visszafordul s a tekintete most már megmondja annak, aki várta, -ezt a biztatást: - -– Tetszel nekem. Kedves vagy. Gyere utánam! - -S egy pillanatra a két szem összeölelkezik. - -Aztán szól a férjének: - -– Nem, nem, itt van… már megtaláltam… - -Pár perccel később a házaspár kocsiját egy automobil követi. A szálló -előtt megáll az automobil is. De nem száll ki belőle senki. Ugy látszik, -megvárja, mig azok felhaladnak a lépcsőn s csak aztán kérdezi meg a -portástól: - -– Kik ezek? - -És ezzel a kalandnak vége. - -A fiatal asszony – az én vagyok. De ki lehet a fiatalember?!… - -Elképzelem az arcát, mikor másnap megtudta, hogy már elutaztunk… - -Azt mondhatta magában: - -– Elbolonditott!… csak játszott velem!… kinevetett!… - -És nem utazott utánam a vidékre. - -Pedig, ki tudja?… - - -II. - -_Január._ - -Ó, milyen nyomoruság egy olyan fészekben élni, ahol – az egész -városkában! – lehetetlen magamhoz való társaságot találnom!… És még -hozzá egy olyan férjnek az oldalán, aki egész nap az üzletében ül! - -Mintha azzal, hogy gondoskodik a kényelmemről és gyüjti a garast, -jóvátenne mindent: egész közönségességét s még azt is, hogy a -kenyérkereset és a vagyonszerzés cimén olyan sokat hagy egyedül! Igaz, -hogy kényelem nélkül nem igen lehet elképzelni a boldogságot… de van-e -szánalmasabb teremtés, mint az az asszony, aki egész nap nem tudja, mit -csináljon?! És mit csináljak? Beüljek én is a boltba – egy -lisztkereskedésbe! – társalogni a parasztokkal?!… És várjam, várjam… -mit?… csak az idő mulását!… mig egy pár év mulva a lisztpor ugy beeszi -magát a pórusaimba, hogy mindenki azt képzeli: „Milyen rettenetesen -puderezi magát ez a szerencsétlen asszony!…“ - -Hát álmodozom. - -És egész nap azt kérdezgetem magamtól: - -– Nem ostobaság-e ez a nagy önfeláldozás? Nem azoknak van-e igazuk, akik -csak a vágyaiknak élnek, akik csak a mámort keresik s nem törődnek -semmivel a világon, csak azzal, hogy életük ne maradjon egyhangu, szürke -és örömtelen!… - -Sokszor gondolok rá, hogy mindennek a férjem az oka. - -Egy olyan szép, érdekes és okos asszony, mint én, magához méltó, -hatalmas, érdekes és nagyeszü férjet érdemelt volna. Ha zsarnokot, ha -szultánt is… de mindenesetre kiváló lelket, előkelő embert. - -És az én férjem!… - -Akárhányszor ideges, zsémbes, veszekedő, kiállhatatlan vagyok. Néha -magam is elcsodálkozom rajta, hogy ilyenkor milyen igazságtalan tudok -lenni. És ez a szerencsétlen, mintha igazságtalanságomat valami -természetes gyengeségnek vagy éppen betegségnek tulajdonitaná, még ekkor -is a gyengédségével akar kibékiteni! Mennyire utálom ezt a gyengeséget, -amely a szelidség, a jóság és a hidegvér maszkját ölti magára! Milyen -odaadóan tudnék szeretni egy olyan embert, akinek a büntetésétől -rettegnem kellene! - -Mindig ő rá gondolok, akit csak egyszer láttam. - -Ha eszembe jut, milyen édes izgalmat szerzett nekem már az a kis játék -is!… az a kis játék, amelyet száz meg száz ember láthatott!… hogy a -puszta tekintete is nagyobb hatással volt rám, mint ennek a -szerencsétlennek a csókja!… – nem gondolhatok egyebet, mint hogy: -megcsalt, meglopott vagyok, mert ő az a hozzám való, akit megérdemeltem -volna s nem ez a szegény, aki haszonbérbe vett… neki rendelt az ég… a -természet… vagy akárhogyan nevezzem ezt a rejtelmes valamit… - -A multkor, miközben egy északi regényben lapozgattam, rokon gondolatul -ez a mondás jutott eszembe: ismeretlenem tekintetének a hatása alatt -ereimben az örökkévalóság lüktetését éreztem… - -De hát ki lehet ez az ember, aki méltó rám és hozzám való?! Ez az -idegen, aki egy pár pillantásával közelebb tudott férkőzni a szivemhez, -az idegeimhez, az egész lelkemhez, mint bárki a világon, ideszámitva azt -is, akivel évek óta élek egy fedél alatt?! - -Eh, mit törődöm a nevével! Hozzám való, tehát alighanem előkelő ember és -egész bizonyosan előkelő lélek… - -Ha fölkeresne!… - -Vajjon mért nem jön?!… Nem találja ki, hogy az unalom tengerének partján -milyen epedve várja öröktől fogva eljegyzett arája? - - -III. - -_Február._ - -Végre tudom már, hogy ki ő, az én szép ismeretlenem! - -És sajnos, nem lehet kétségem. Az arcképe benne volt minden képes -ujságban. - -Csakugyan előkelő ember. Egyike legelőkelőbb betörőinknek, azoknak, akik -alkalomadtán a gyilkosság tól se riadnak vissza. - -Most is efféle alkalomból fedezhettem fel arcképét a képes ujságokban. -Megölt egy utcai leányt, elrabolta az ékszereit, de rajtavesztett, -elfogták. - -A képen is olyan előkelő, amilyen a páholyban volt. A gyémántgombjára -ráismerek. - -Egy kicsit elszégyeltem magamat. - - - - -KEGYELEMKENYÉR. - -Sperling Antónia, volt táncosnő, most többszörös háztulajdonos -Andrássy-uti palotájának első emeletén, abban a szobában, amelyet az -özvegy Sperlingné magának foglalt le, a nevezett özvegy Sperlingné és az -öreg Stefi gróf, Antónia régi barátja, durákot játszanak. Stefi gróf már -hetvenegy éves; a szemejárása és a hanghordozása még elárulják, hogy -valaha egész sereg élősdi leskelődött és fülelt körülötte, de a külsején -egyébként már erősen meglátszik, hogy ez a sokat emlegetett ember, aki a -pazarlása nagyszerüségével tultett a mesebeli Esterházyakon, mindig -többet költött másokra, mint magára. Az özvegy Sperlingné, bár tul van a -hatvanon, nem egészen közelről nézve még most is szép asszonynak -látszik. Feltünően ápolja a személyét; az olyan hölgyek, akik -fiatalságuk legszebb éveit nagy urak társaságában töltötték, késő -öregségükben se hanyagolják el magukat. - -Játék közben az özvegy Sperlingné és Stefi gróf igy beszélgetnek: - -_Sperlingné:_ Kérem, ne csaljon! - -_Stefi gróf:_ Hallja, mama, ne mondjon ilyeneket! Maga jól tudja, hogy -én akárhányszor feltettem egy kártyára egy egész uradalmat és soha senki -se mondta, hogy csalok. Maga az első, aki folytonosan csalással vádol -engem… most, amikor durákot játszom, tiz fillérbe!… mert már nem tudok -meglenni a kártya nélkül. De hát mi vagyok én?! Csizmatisztitó vagyok -én?! - -_Sperlingné:_ Maga még csak nem is csizmatisztitó. Maga csak egy öreg -játékos, aki már csalni se tud. Csak akar csalni, de nem tud. - -_Stefi gróf_ (leteszi a kártyát): Kérem, mama, én hölgyekkel szemben -mindig udvarias vagyok, de ne tessék engem sértegetni, mert ha még -egyszer ilyet mond, én örökre kiköltözöm ebből a házból. És maga jól -tudja, hogy mi ennek a vége, mert ez már éppen ötödször fog megtörténni. -Akkor persze a Tónika utánam rohan a vendéglőbe és sirva kér bocsánatot; -maga pedig megint ki fog kapni. - -_Sperlingné:_ Nekem még a Tónika se parancsol. Különben ne -érzékenykedjék, hanem vegye fel a kártyáját és folytassuk. Mintha nem -tudná, hogy tréfálok! De magának könnyebb a lelke, ha jeleneteket -csinálhat és panaszra mehet a Tónikához. - -_Stefi gróf:_ Tudom, hogy magánál ez tréfa, de az ilyen tréfák nem az én -izlésem szerint valók és föltettem magamban, hogy le fogom erről -szoktatni. Azért nem is kártyázom tovább, a mig bocsánatot nem kér -tőlem. Már csak azért se kártyázom tovább, mert látom, hogy nagyon -szeretne tovább játszani. Csak azért se! - -_Sperlingné:_ Csak ne kiabáljon! A Tónika a szomszéd szobában alszik, és -tudja, hogy a Tónika nagyon haragszik, ha délután félnégy előtt -felköltik. - -_Stefi gróf:_ Nekem senki se parancsol. A római pápa se. - -_Sperlingné:_ Csak a Tónika. De attól aztán reszket. - -_Stefi gróf:_ No igen, a gyöngédség ez, olyan valami, ami a mama előtt -örökre érthetetlen marad. Ha szeretek kedvében járni a Tónikának, a mama -ebben csak hizelgést, félelmet, papucsot, haszonlesést s még nem tudom -miféle aljasságot lát. De hát nem ugy bántam a Tónikával mindig, mint -egy királynéval?!… Nem ugy bántam vele akkor is, a mikor még csak kis -senki volt, akit az tett valamivé, hogy én voltam a barátja?!… Mert én -gyöngéd vagyok. - -_Sperlingné:_ Ha gyöngéd, ne zavarja ki az álmából. Legyen csöndes és -kártyázzunk tovább. A csalást visszavonom. - -_Stefi gróf:_ Nem kártyázom tovább, mert felizgatott, pedig megvallom, -hogy jobban szeretnék kártyázni, mint vitatkozni a mamával. Ha büszke -akar lenni rá, csakugyan eldicsekedhetik vele, hogy az egyetlen ember a -világon, aki engem ki tud zavarni a sodromból. Én nyugodt ember vagyok, -egy cseppet se ideges, a hidegvérem közmondásos… - -_Sperlingné:_ Csak volt. - -_Stefi gróf:_ Mondhatom magának, hogy fejedelmeket láttam sáppadozni és -remegni abban a helyzetben, amelyben én olyan szilárd és nyugodt -maradtam, mint észak csillaga… Mintha csak ércből lett volna az arcom. -És mindig példaképpen emlegettek, ha az önuralomról volt szó. De a mama, -a szörnyü hidegségével és a kötekedő, gunyos, csupa lenézést kifejező, -hogy ne mondjam: a huszárhadnagyokra emlékeztető hanghordozásával -olyanokat tud mondani, amik egy olimpusi istennek is az arcába kergetnék -a vért. És ha éppen akarja, megvallhatom magának… - -_Sperlingné:_ Csak mondja ki! Ne féltsen engem. Ne legyen olyan gyöngéd. - -_Stefi gróf:_ Nos hát igen, ilyenkor néha megbánom, hogy annak idején -nem lőttem fejbe magamat. Más nem tud nekem olyat mondani, ami ezt -megbánatja velem. Csak a mama. - -_Sperlingné:_ Ej, soha se lövi magát fejbe az, aki erről beszél. Aki -fejbe lövi magát, az nem beszél. - -_Stefi gróf:_ Ez a közmondás is csak olyan igaz, mint a többi. Nálam, -igenis, csak egy asszonyi hajszálon mult. Az egész világ szinte várta -tőlem. Én magam sohase hittem volna, hogy ilyen helyzetbe jutva, még az -is megtörténhetnék, hogy nem lőném fejbe magam. És miért is ne? Soha se -féltem a haláltól; a pokoltól se, semmitől. Gyönyörü élet volt mögöttem, -hosszu élet, s mi várt rám?!… Hatvanöt éves koromig ugy éltem, mint egy -maharadzsa. Rengeteg vagyonom volt, s ami gyönyört a föld kinál, azt -mind tálcán hozták elém. Szerályt tarthattam volna; egész udvarom volt -hizelgőkből, tányérnyalókból és rabszolgákból… ha örömet találtam volna -benne, kedvemre utálhattam volna az embereket. Tetszésem szerint -élhettem az izgalmaknak és kedvteléseimnek. És a kedvteléseim mindig -uri, néha igazán nemes kedvtelések voltak. A legjobban szerettem adni, -segiteni, ajándékozni, örömet okozni, jót tenni; szórtam a pénzt, mert -jól esett az a tudat, hogy hasznára tudok lenni sok embernek, hogy azt -az átkot, mely minden nagy vagyonhoz hozzáfüződik, be tudom váltani -áldásra. Fejedelmi módon támogattam minden olyan törekvést, amely nekem -tetszett; adóztam a köznek is, ugy mint egy király s örültem, hogy -ajándékkal fejezhetem ki, mit tartok pártolásra érdemesnek. Hiu voltam, -az igaz. Szerettem, ha azt mondják rólam, hogy: kevés ilyen gavallért -látott még a világ. De ez se volt nemtelen hiuság. Szerettem szépen élni -és ez talán mégis csak menthető hiuság. Ha elszórtam az egész -vagyonomat, ez semmi esetre se volt szándékos; de ez se történhetett -volna meg, ha nem akartam volna minden cselekedetemmel megmutatni, hogy -semmire sem becsülöm a pénzt s hogy a különb dolgokat többre becsülöm. -Nem volt mit restelnem a bukásomon s nem volt mit várnom az élettől. Hát -élet ez, amikor az embernek nem maradt egyebe, mint durákot játszani?! -Egy olyan embernek, aki ugy élt, mint én! Akkor jött a Tónika és sirt, -hogy ne lőjem fejbe magam. Azt mondta: amije van, azt én adtam neki, hát -ez még megmaradt nekem. Ez szép és ez engem meghatott. Nagyon szép! – -mondtam magamban. – Tiz millió közül csak egy csinálná meg és talán soha -se az, akitől várjuk. Hát ez engem nagyon meghatott. És azt mondtam -magamban: „Ha negyven, negyvenöt, ötven, ötvenöt éves vonék, okvetlenül -fejbe lőném magam, hiába sir a Tónika. De már hatvanöt éves vagyok. Hát -érdemes azért a kevésért, ami még hátra van, öngyilkosnak lenni?! Ami -még hátra van, az már ugy se élet, az már halál, durák. Most már egészen -mindegy“. Igy volt. És az szép, amit a Tónika csinált, de az már nem -szép, hogy a mama az egész micsodát megbánatja velem. - -_Sperlingné:_ Hát ne bánja meg! Mondtam én, hogy: mért nem lőtte magát -fejbe?… Én csak azt mondtam, hogy ne lármázzon, mert a Tónika felébred. -De maga boldog, ha jeleneteket csinálhat és engem leanyósozhat. Mért? -Olyan nagy szerencsétlenség egy öreg asszonynyal durákot játszani?! És -mindig csak velem verekszik! Mi baja van velem?! Tehetek én róla, ha azt -hitte, hogy a milliói elkölthetetlenek és egy kis tőzsde-veszteség, meg -egy kis kártya-veszteség, meg egy kis számitani nem tudás, a kedvezőtlen -véletlenek egy kis összetalálkozása… és a milliók hirtelen ugy -elröppentek, mint egy szép álom!… Tehetek én erről?! Mit mondtam én -magának azóta, hogy a csalást visszavontam, ami magát sérthetné?! De -magának semmit se lehet mondani. Egy ilyen nagy embernek, aki el tudott -verni nem tudom hány milliót! Persze, aki el tudja szórni a pénzt, az -nagy ember; és a polgári takarékosság, az kicsinyesség. De ugy-e, jó -volt, hogy a Tónika nem herdálta el, amit kapott és nem tünt el, mint a -többiek, akik a maga pénzét széthurcolták a világba, hanem sarokházat -vett, és megint sarokházat vett, és mindig csak sarokházat vett?!… Mert -mégis csak jobb durákot játszani egy öregasszonynyal, mint a földben -lenni. - -_Tónika_ (benyit): Micsoda lárma ez megint? - -_Sperlingné_ (mentegetőzve): Én mondtam a grófnak… - -_Tónika_ (szemrehányó hangon): De édes Stefi, én olyan keveset kérek -magától!… és még ezt a keveset se teszi meg a kedvemért! - - - - -AZ UTOLSÓ JELENET. - -_A beteg:_ Kérem, könyörgök, mondja meg nekem az igazat! Nagy érdekem -megtudni, hogy: életben maradok-e?!… Ha meg kell halnom, jól van, de -tudni akarom… - -_Az ápoló:_ Esküszöm, asszonyom, hogy csak zuzódásokat szenvedett… - -_A beteg:_ De hiszen megmoccanni se tudok s nagy fájdalmakat érzek! -Mintha félholtra vertek volna. Bizonyosan kitörtem kezemet-lábamat… - -_Az ápoló:_ Semmije se tört el; világosan hallottam. És higyje el, -alaposan megvizsgálták. Az egyik orvos nekem is mondta, hogy néhány nap -mulva már nem lesz semmi baja. Hogy csak az ijedtség, az idegesség, meg -talán egy kis kimerültség tette, ha a vizsgálat idején félig magánkivül -volt… - -_A beteg:_ Teljesen magamon kivül voltam, amikor megvizsgáltak. Csak -akkor kezdtem magamhoz térni, amikor az orvosok már menőben voltak. -Hirtelen azt képzeltem, hogy rémes álmomnak árnyékalakjai vonulnak tova. -Csak magától tudtam meg, hogy az orvosok voltak. Hát már ez is, hogy -elvesztettem az eszméletemet!… velem sohase történt ilyesmi… És aztán, -ha nem forgok életveszedelemben, miért hagytak itt, a vendéglőben?! -Miért nem szállitanak szanatóriumba vagy kórházba?! - -_Az ápoló:_ Kis faluhelyen vagyunk, ahol se kórház, se szanatórium s -ahol ez a vendéglő az egyetlen hely, ahol ön némi ápolásban részesülhet. - -_A beteg:_ Mért nem szállitanak Drezdába?! Már nem lehetünk messzire -Drezdától. Kitalálom. Azt mondták: „Ezt már ugy se lehet megmenteni“. - -_Az ápoló:_ Ellenkezőleg, azt mondták, hogy önnek csak nyugalomra van -szüksége. Idehozták, mert közel vagyunk a vasuti állomáshoz s nem messze -a szerencsétlenség szinhelyétől… és az orvosok ugy találták, hogy ön -nagyon jó helyen van itt. Annyi bizonyos, hogy a közelben sehol se -juthatna figyelmesebb gondozáshoz. Drezdában mindenesetre több kényelmet -találna, de a forgalom még nem állt helyre s ha néhány óra mulva -helyreáll is, Drezda még gyorsvonaton is másfél óra… - -_A beteg:_ Milyen kár, hogy nem voltam magamnál, amikor megvizsgáltak! -Egy szót se értek németül, de kiolvastam volna az orvosok szeméből, hogy -mi várakozik rám. A férfiak tekintete sohase tud ugy szinlelni, mint az -asszonyoké. Maga asszony; magának nem hiszek. Csak vigasztalni akar s -nem mondja meg az igazat. Nézze, Julia… ugy-e, azt mondta, hogy Juliának -hivják?!… mondok magának valamit. Látja ezt a kis briliánt-gyürüt az -ujjamon? Huzza le!… magának adom, ha megmondja az igazat. - -_Julia:_ Asszonyom, az igazat mondtam, de ezért nem érdemlek jutalmat és -nem is merném… - -_A beteg:_ Ahá!… nem akarja elfogadni! Mert fél, hogy ha egy óra mulva -meghalok, azzal vádolhatnák, hogy meglopta a halottat! - -_Julia:_ Ó, asszonyom, bocsásson meg, de én nem vagyok olyan, aki… - -_A beteg:_ No, nem akartam megsérteni! - -_Julia:_ Remélem, egy pár nap mulva jobb véleménynyel lesz rólam. - -(Szünet.) - -_A beteg:_ Nem tudja, mi lett a komornámmal? - -_Julia:_ A sebesültek között van. - -_A beteg:_ Hol? - -_Julia:_ Egyelőre nálunk. Az épület tulsó szárnyában. - -_A beteg:_ Egyebet nem tud róla? - -_Julia:_ Ugy hallottam, eltört a lába. - -_A beteg:_ Életben marad? - -_Julia:_ Minden bizonynyal. - -_A beteg:_ Sok a sulyosan sebesült? - -_Julia:_ Huszonkettő. - -_A beteg:_ És halott? - -_Julia:_ Ugy negyven körül. - -_A beteg:_ Szörnyü… Nini, a táskám! Hogyan került ide? Igaz, könnyü volt -kitalálni, hogy az enyém, mert csak ketten ültünk a fülkében. - -_Julia:_ A kezében találták, asszonyom. A szerencsétlenség pillanatában, -ugy látszik, ki akart belőle venni valamit. - -_A beteg:_ Nézze meg, benne van-e a tárcám? A tárcában ezerkétszáz -márkának kell lennie. Nyissa csak ki. - -_Julia:_ Benne van, asszonyom. - -_A beteg:_ Milyen becsületes emberek laknak erre!… Igaz, kitől hallotta, -hogy sürgönyöztek az imprezáriómnak? - -_Julia:_ Egy vasuti embertől. - -_A beteg:_ Az állomásfőnök sürgönyzött? - -_Julia:_ Igen. - -_A beteg:_ Fölismertek? - -_Julia:_ Ki ne ismerné a világ egyik legnagyobb müvésznőjét? - -_A beteg:_ Maga is megismert volna, Julia? - -_Julia:_ Hogyne! - -_A beteg:_ Látott valaha a szinpadon? - -_Julia:_ Nyolc évvel ezelőtt, Berlinben. - -_A beteg:_ Melyik szerepemben? - -_Julia:_ Háromszor is. Láttam mint reichstadti herceget, aztán Nórában -és harmadszor, amikor Elizát, az utcai leányt játszotta. - -_A beteg:_ És tetszettem magának? - -_Julia:_ El voltam ragadtatva, mint mindenki. Talán még jobban, mint -akárki. Mennyit gondoltam azóta ezekre a szép estékre! Egyik -leglelkesebb imádója vagyok, asszonyom. - -_A beteg:_ Kár, hogy nem látott fiatalkoromban… - -_Julia:_ De, asszonyom, hiszen ön még ma is fiatal!… - -_A beteg:_ Régen volt az, Julia!… - -(Szünet.) - -_A beteg:_ Ó, Julia, ugy félek a haláltól! - -_Julia:_ De biztositom, asszonyom… - -_A beteg:_ Ne szólj! Nem hiszem el, akármit mondasz… pedig ugy szeretnék -hinni a szavaidnak! Látod, hazudtam az imént, amikor azt mondtam, hogy: -nagy érdekem tudni, mi lesz velem!… Csak a megnyugtatást szomjaztam, de -nem tudtál megnyugtatni. Egyre a vörös papokra kell gondolnom… mind -tisztábban látom őket… s most már tudom, hogy meghalok. Most már vége -minden hazugságnak… azért szólok hozzád ugy, mint a haldokló az élve -maradóhoz… mint a halálra itélt az utolsó emberhez, akit az életben lát… -mint a holtra vált, aki sir azon, hogy meg kell halnia, a viruló -élethez… mint egy szerencsétlen öreg nő, aki az utolsó perceit éli, a -fiatalhoz, aki talán részvétet érez… mert hiszen egyszer te is meg fogsz -halni, Julia!… - -_Julia:_ Ne izgassa fel magát, asszonyom és ne engedje át magát a -képzelődésnek!… hiszen semmi komoly baja!… s holnap maga is mosolyogni -fog azon, hogy ma micsoda kínokot állott ki, minden alap nélkül való -aggodalomból… Beszéljünk másról… Ha megengedi… - -_A beteg:_ Tudom, hogy meg kell halnom, Julia. Az előbb, álmomban, vörös -ruhás papokat láttam… és a mi családunkban mindig igy jelenti be magát a -halál… aki álmában vörösruhás papokat lát, annak meg kell halnia. Ki -akartam verni a fejemből ezt az álomképet, de nem lehet… egyre a vörös -papokra kell gondolnom… akárhová nézek, mindenütt csak őket látom… Meg -kell halnom, Julia, és ez borzasztó!… - -_Julia:_ Ó, asszonyom!… - -_A beteg:_ De ugy kell nekem, miért indultam utnak pénteken és még hozzá -tizenharmadikán! Egész életemben sohase játszottam és sohase utaztam -pénteken vagy tizenharmadikán, pedig senki se utazott többet, mint én és -máskor mindig játszottam, amikor csak lehetett. Nem is szivesen ültem ma -a vasutra. Hanem tegnap valami halálos fáradtságot éreztem… ugy -gondolkoztam: jobban ki kell pihennem magam… és egy kis habozás után -maradtam, mig a társulatom az imprezáriómmal már tegnap elutazott és meg -is érkezett Drezdába. Ez már a halál cselvetése volt. Csak később jutott -eszembe, hogy ma péntek s nemcsak péntek, hanem tizenharmadika is és -hogy erre az imprezárióm nem figyelmeztetett… Ugy tett, mintha ő se -gondolt volna rá… s abban maradtunk, hogy Drezdában ma este fogok -játszani először. Kétségbe voltam esve, mikor megtudtam, hogy milyen -napra virradtunk. És órákig tépelődtem: ne sürgönyözzek-e, hogy csak -holnap utazom… de a kapzsiságom végre is megejtett. Ugy kell nekem, ugy -kell nekem!… miért nem hallgattam a józanság szavára… Egyetlenegyszer -nem hallgattam rá és tessék, az életemmel kell lakolnom érte! - -_Julia:_ Ha olyan rosszul volna, mint hiszi, nem beszélgetne velem, -asszonyom. - -(Szünet.) - -_A beteg:_ Furcsának találod, hogy öreg nő létemre félek a haláltól? -Tulajdonképpen nem félek tőle… tudom, hogy nem olyan nagy dolog tulesni -rajta… még egyszer elveszitem az eszméletemet vagy elalszom és vége. De -ugy szeretnék még élni, ugy szeretnék még élni! Ha többet nem lehet: két -vagy legalább egy évet!… ha csak egy félesztendőt is! Kinevetsz?! -Mulatságosnak találod, hogy a Toricelli, az öreg Toricelli, ennyire -ragaszkodik az élethez?! Igaz, a nagyanyád, leánykorában, már a -szinpadon láthatott!… Vége minden hazugságnak, hát megvallom neked, hogy -elmultam hatvannyolc éves… igen, hatvannyolc esztendős, öreg, zörgő -csontokat vonszolok esténkint a szinpadra!… Valóságos váz vagyok már… -egy gyermeknek több teste van, mint nekem… majd látni fogod, ha majd -meghaltam, mennyire össze vagyok töpörödve… ugy fogtok felemelni, mint a -pelyhet. És ha nem volna befestve a hajam, láthatnád, hogy galambősz -vagyok. Mindegy. Azért nagyon szerencsétlen vagyok, hogy meg kell -halnom. Csak még két évet élhetnék! Csak még két évet! - -_Julia:_ Asszonyom, ne izgassa magát a beszéddel! Hamarabb tul lesz -minden bajon, ha pihenni próbál. Meg vagyok győződve, hogy mihelyt -behunyja a szemét, mindjárt elalszik… - -_A Toricelli:_ Nem, nem akarok elaludni! Élni akarok, a meddig lehet! -Mert látod, ha ennyire ragaszkodom az élethez, hogy nevetned kell -rajtam, azért van, mert eddig még nem éltem igazán! Igen, akárhogy -csodálkozol, ugy van, ha hatvannyolc éves vagyok is, eddig még nem éltem -igazán! Eddig csak törtem magam. Eddig csak dolgoztam, fáradtam, turtam -magamat előre, tanultam, izgultam, boszankodtam… törtem magamat ide-oda -utazgatással, próbával, tanitással, mérgelődéssel, izgató, fárasztó, -kimeritő játékkal… öregen is csak folyton törtem magamat, egyik helyről -a másikra vándorolva, folyton vasutazva, hajózva, soha igazi pihenéshez -nem jutva, folyton lihegve a pénzért, a minél több pénzért! És mindig -azt mondtam magamban: majd, majd!… Majd ha elég vagyonom lesz, hogy -visszavonulhatok, akkor majd élvezni fogom a fáradságom gyümölcsét! -Majd, majd! És fölélve az idegeimet, elgyötörve, elkoptatva a testemet, -a lelkemet, sok-sok pénzt szereztem az imprezárióknak, a szinészeknek, -egy sereg mindenféle szinházi embernek, a szabóknak, a vendéglősöknek, a -szolgálatomban állóknak, csak magamnak nem tudtam összegyüjteni annyit, -amennyi gazdaggá, tehát szabaddá tett volna. Majd, majd! Egyelőre még -futni és fáradni kell, hogy összegyüljön az a pénz, amely már -kényelemben eltarthat. És még vénségemre is folyton vasutaznom kellett: -próbálnom, tanulnom és tanitanom, játszanom és másnap ujra játszanom; -hatvannyolc éves koromban is nap-nap után ki kellett állanom a -szinpadra, ugrabugrálni, fáradni, izgulni, verejtékezni; hatvannyolc -éves koromban is azzal kellett biztatnom magamat, hogy: majd… majd!… -látva, sirva látva, hogy dicsőségemet mint koptatja el a szánakozás… És -mikor közel jutottam hozzá, hogy végre megpihenhessek és csak magamnak -élhessek, akkor egyszerre, hirtelen egy ostoba véletlenből meg kell -halnom! - -_Julia:_ De édes jó asszonyom… - -_A Toricelli:_ Látod, még szeretni sem értem rá!… Oda kellett adnom -magamat utálatos embereknek, hogy előbbre juthassak, és később, mikor -már szivesen maradtam volna egy-egy emberrel, akit egy-két pillanatig -szerettem, ki kellett ragadnom magamat a karjaiból, hogy próbálni, -játszani, ugrálni, izgulni, fáradni szaladjak… el kellett válnom tőle, -tova kellett sietnem, pénzt, pénzt, még több pénzt kaparni!… mint egy -megbolondult automobilnak, ugy kellett folyton száguldanom… köröskörül a -világban, mindig azzal áltatva magamat: majd, majd! Ennek persze már -régen vége. De azért még most is nagyon szeretnék élni! Mert tudod-e, mi -az élet, Julia? Nem csinálni semmit, csak nézni, nézni ezt a szép -világot, mert a világon minden gyönyörü! - -_Julia:_ Édes, jó asszonyom, kérem!… - -_A Toricelli:_ És én nem értem rá szeretni és én nem értem rá élni… nem -értem rá még enni, inni és pihenni se… és én nem értem rá semmire, nem -értem rá egy percig nyugodtan lenni, nem értem rá nézelődni… -Keresztül-kasul jártam a világot, folyton az országutat róttam, voltam a -földnek minden pontján és ebből a gyönyörü világból nem láttam egyebet, -csak a szinházakat meg a szállodákat!… - -_Julia:_ Asszonyom, kopognak… azt hiszem, az orvos… - -_A Toricelli:_ A vörös papok!… Ne ereszd be őket!… Én még élni akarok, -élni… Kegyelem! Még csak egy félesztendőt!… - - - - -MINT TOLL A SZÉLBEN. - - -I. - -_Szezón elején._ - -Miklósháza, junius 15. Kedves öregem! Látod, hogy mindig nekem van -igazam? Nem megmondtam, hogy szerencsétlenebbül már nem választhattál -volna, mint a mikor éppen Miklósháza jutott eszedbe?! Sirnál, ha látnád -a családodat ebben a fészekben, ahol az az egyetlen szórakozásunk, hogy -kibámulunk az ablakon, mert reggeltől estig folyton esik az eső. Persze, -a mikor idehoztál bennünket, te csak a vidéket láttad. Fenyves is, tó -is, – mi kellett neked egyéb?! Titokban pedig arra gondoltál, hogy itt -éppen elég messze leszünk tőled s nem vehetem zokon, ha csak minden -két-három hétben látogatsz meg bennünket. Hanem én köszönöm ezt a szép -vidéket! Az éhes embert a legszebb vidék se gyönyörködteti, – próbálj -csak panorámát mutogatni a koldusnak!… És itt egyszerüen nem kapunk -enni. Akármiért könyörgünk, azzal fizetnek ki bennünket: „Majd a -szezónban!…“ Ha tudniillik addig éhen nem halunk. - -Röviden és őszintén: ez már nem is a Balkán, ez Ázsia. Akarod tudni, mi -történt velünk tegnap? Ime. Délelőtt a bérlő azzal örvendeztetett meg, -hogy még napokig eltarthat, mig a szobámat a kivánságom szerint ujonnan -tudja berendezni, mert a butorokat nem tudom honnan kell hozatnia. Aztán -küldjön az ember foglalót, csakis a prospektusra támaszkodva! Ebédelni -csak két órakor ebédelhetünk, mert a kocsi az élelmiszerekkel csak -déltájban érkezett meg. Képzeld a két fiut! Fürödni pedig egész nap nem -fürödhetünk, mert a fürdősasszony elveszitette a kabinok kulcsait és a -lakatoslegény csak este került elő. Csak Bandi fürdött meg, mert addig -ugrált a csolnakban, mig belefordult a tóba. Szerencsére közel a parthoz -kimászhatott magától, – ezek, itt, nem is huzták volna ki. Az uj -ruhájának vége; a legjobb cipőjét se használhatja napokig. Küldhetnél -neki egy pár cipőt… erre talán csak ráérsz?! - -És aztán a társaság! Alig négy-öt család… még hozzá: a világ minden -tájékáról összeszedett legrettenetesebb emberek! - -Meg kellene őrülnöm, ha Plaveczkyné nem volna. - -Plaveczkyné az a csinos asszonyka, aki a megérkezésünk estéjén az étkező -teremben tőlünk jobbra ült, a kis leányával. A sarokasztalnál… -emlékszel?… ez a rendes asztala… vagyis most már ez a közös asztalunk… -Tudod az, akit jogos felháborodásomban a simára fésült majomnak neveztem -el!… mert ugy vettem észre, hogy nagyon kacérkodtatok egymással. Azóta -kiderült, hogy akárhogyan erőlködtél, észre se vett téged, kedves -öregem… sehogy se tud emlékezni rád… hanem én már akkor fölkeltettem az -érdeklődését és minduntalan engem nézett, mert már Budapesten is ismert -látásból és mert az egész megjelenésemből, különösen az öltözködésemből, -de a viselkedésemből is könnyü volt kitalálnia, hogy ezen az elátkozott -helyen én leszek az egyetlen társasága. - -Miklósházán mindössze ketten vagyunk, akik jobb sorsra volnának -érdemesek. Tehát azonnal rá kellett találnunk egymásra és hamar -összebarátkoztunk. Annyit meg kell adnom neked, te nagy betyár, hogy -nincs rossz izlésed. Plaveczkyné csakugyan nagyon bájos asszony. Te -bizonyosan azt mondanád, hogy elragadóan bájos. Hihetetlenül eszes, -nagyon müvelt, elmés és mulatságos. És milyen csodálatos okossággal -tudja nevelni a kis leányát! Az ő kis leánya a legjobban nevelt gyermek -az egész telepen. Természetesen nekem is mindjárt látnom kellett, hogy – -ha nem szököm meg innen és azért még se akarok remeteéletet élni, – a -rettenetes környezet, a miklósházi egyhangu élet, a hosszantartó rossz -időjárás, egyszóval minden arra utal, hogy csakis Plaveczkynéval -barátkozzam össze. Már az öltözködéséből is látni, hogy egészen más -osztályból való, mint a többi asszony. Olyan finom izléssel öltözködik, -olyan nagy gonddal, olyan előkelően, hogy ez Miklósházára szinte sok is. -Kinek?! Minden ruhájáról azt hinnéd, hogy Drecolltól való… és alig egy -hét óta tizenhét szebbnél-szebb ruhát láttam rajta!… pedig – igazán nem -hinné az ember – a legtöbb ruháját ő maga késziti. Mert, a mellett, hogy -nem kell fukarkodnia a pénzzel, kitünő gazdaasszony… ámbár mindenből -látszik, hogy nem kénytelen takarékoskodni. Egy kicsit félek is, hogy -egészen bele fogsz szeretni, mihelyt megérkezel… remélem, nemsokára… - -De téged egyelőre nem érdekelnek a Plaveczkyné ruhái, azért most nem -irok többet, csak még annyit, hogy vigyázz, mindig jól elzárd a -fürdőszobában a vizvezeték csapját, valahogy árviz ne legyen nálunk, és -hogy én itt Plaveczkyné nélkül vigasztalhatatlan volnék. Szerencsére, a -szegény Plaveczkynénak itt kell maradnia a szezón végéig. - -Csókol és vár feleséged, - -Piroska. - - -II. - -_Szezón derekán._ - -Miklósháza, julius 15. Kedves öregem! Látod, hogy mindig nekem van -igazam? Nem megmondtam, hogy szerencsésebben már nem is választhattam -volna, mint amikor éppen Miklósháza jutott eszembe?! - -A gyönyörü vidék… a pompás ellátás… a kitünő társaság, – mindezt, -együtt, sehol se találhattam volna meg ilyen kevés pénzért. - -Csak ez az utálatos Plaveczkyné ne volna! - -Hiszen láttad! Ismered. Attól tartok, jobban ismered, mint szeretném. - -A legérdekesebb a dologban az, hogy a mióta kerülöm, ugy tesz, mintha ő -kerülne engem. - -Persze, most már nem szorult rám, mint a szezón elején. Olyan sok itt az -ember, hogy még ő is talál magának társaságot. No, természetesen olyan -társaságot, amely hozzávaló. - -Azt irod: miért barátkoztam meg vele? És ha már összebarátkoztunk: miért -nem maradtam vele jó lábon? Miért árultam el, hogy elidegenedtem tőle? - -Istenem, eleinte alig volt itt ember!… Valakivel csak kellett egy pár -szót váltanom, ha nem akartam, hogy beszélni is elfelejtsek! A szezón -elején kettőnkön kivül nem jött ide fiatal nő s végre is az -öregasszonyokkal nem ülhettem össze a cselédekről meg a gyermekápolásról -vitatkozni. - -Aztán eleinte nem is mutatta ki a foga fehérét… amit jól tett, mert a -fogsora nem éppen irigyelni való. Csak később bizta el magát, amikor -nagy csapatokban kezdtek jönni az uj vendégek. - -És utoljára már lehetetlenné vált eltürnöm, hogy engem is -kompromittáljon az örökös kacérkodásával. - -Nagyon meg tudom érteni, hogy amióta hátat forditottam neki, magamra -vontam a gyülölségét. De miért nem tesz ugy, mint én, aki egyszerüen nem -törődöm vele?!… Eszébe se jut, hogy követnie kellene az én jó példámat. -Folyton csak rólam pletykál, kigyót-békát kiált rám és éjjel-nappal azon -töri a fejét, hogy mivel boszanthatna meg!… - -Világos, hogy rá se hederitek. - -De néha mégis sikerül felháboritania. Képzeld, a multkor megfogta -Sanyikát és kigyóntatta! hogyan élünk, mit csinálunk otthon? (Pedig már -egy hete nem is köszönünk egymásnak!) Az efféle is csak neki juthat -eszébe. Kivallatni egy hat éves fiucskát, – hogy hátha elejt valamit, -ami gyanuba keverheti az anyját?!… Nem, ez az asszony nem ismeri a -szégyent. - -Az igaz, hogy én már rá se tudok nézni. És terpeszkedhetik előttem -akárhogyan, még csak meg se látom. Természetesen minél nagyobb -közömbösséget mutatok, annál inkább dul-ful magában. Megölne egy kanál -vizben. - -Ugy viselkedem, mintha nem is tudnék erről. De bár nem szerzem meg neki -azt az elégtételt, hogy kizavarhatna a nyugalmamból, annyit mégis elér, -hogy a kellemetlenkedéseivel és a pletykáival alaposan megrontja -miklósházi szép napjaimat. - -És nemcsak ő maga bosszant folytonosan, hanem a porontya is. Nincs -Miklósházán, de talán az egész világon sincs vásottabb teremtés, mint ez -a kis leány. Az igaz, hogy elhanyagoltabb sincs. Az anyja már kora -reggel siet lerázni a nyakáról, hogy annál szabadabban -járhasson-kelhessen és hogy a gyermek jelenléte ne zavarhassa -flörtöléseiben. Igy aztán a gyermek folyton a mi nyakunkon ül s a világ -még nem látott ilyen pajkos kölyköt. Az egész Miklósházának valóságos -réme. Már nem merünk a terraszra ülni, mert minden percben készen -lehetünk rá, hogy Misike a háztetőről a fejünkre fog pottyanni. - -A mamája pedig ezalatt egyre flörtöl vagy öltözködik. Mindig öltözködik, -ha nem flörtölhet, pedig már az egész Miklósháza látta mind a tizenhét -rossz ruháját, amelyeket maga ábdált össze. És ha meggondolom, hogy -vannak naivak, akik ezeket a szerencsétlen holmikat párisi ruháknak -nézik. - -Azt kérdem tőled: minek megy az olyan asszony fürdőhelyre, akinek még -tisztességes ruhára se telik?! - -És azt kérdem magamtól: fukarabb-e ez az asszony, mint pazar, vagy -pazarabb, mint fukar?! Mert nem értem, hogy ennyi pénzt elszórni -mindenféle rongyra, hogyan lehet szive egy olyan asszonynak, aki annyira -fukar, hogy egyetlenegy izléses toalettért is sajnálja a pénzt?! - -Nagyon szegény lehet az istenadta!… - -Pá, kedves öregem, vár feleséged, - -Piroska. - - -III. - -_Szezón végén._ - -Miklósháza, augusztus 15. Kedves öregem! Látod, hogy mindig nekem van -igazam? Nem megmondtam, hogy szerencsétlenebbül már nem választhattál -volna, mint amikor éppen Miklósháza jutott eszedbe?! - -Nincs a világon még egy ilyen rettenetes hely… és nem fizethetsz nekem -annyi pénzt, amennyiért én még egyszer eljöjjek ide! - -Igazán nem értem, hogy tudtam itt ennyi ideig kibirni. A főszezónban még -csak hagyján… amig az emberek jönnek-mennek, az ember a pokolban is -elszórakozik valahogy. De amióta a nálam szerencsésebbek seregesen haza -menekülhettek, azóta olyan ez a hely, mint a temető. - -Képzelheted, hogy mióta a pincérek is hanyatt-homlok menekülnek, micsoda -kiszolgálásban van részünk! És milyen szörnyü ételeket sóznak ránk! -Persze, lakjunk jól a „szép vidék“-kel, ezzel a szomoru tájékkal, -amelylyel már torkig vagyok, amelyet soha többé még az álmomban sem -akarok ujra látni! - -És még ők néznek ki bennünket, a bérlőék! Mert ők már megelégeltek -bennünket, azokat az ostobákat, akik az egész szezónra előre kifizették -a lakásukat! - -Nem is hiszed, mennyit szenvedtem az utolsó két héten. Talán megőrültem -volna Plaveczkyné nélkül. - -Ez a kedves, szép, okos, mulatságos asszony eddig még csak megvigasztalt -valahogy. Örök jókedve, elméssége megenyhitette, türhetővé tette azt a -szomoru kénytelenséget, hogy a szezón végéig itt kell maradnunk. -Eltréfálkoztunk a sok kellemetlenségen; bánatomban is meg tudott -nevettetni. - -Hiszen tudod, milyen kedves asszony! Talán még kedvesebbnek találtad, -mint szeretném… no, de az utolsó látogatásod idején elég jól viselted -magad, hát Isten neki, megbocsátok!… - -Hanem abban nem volt igazad, hogy ilyen meg olyan… hogy sokat -kacérkodnék, vagy szeretne flörtölni… tudom is én már, miket mondtál -róla! - -Jó, derék aszony ez; csak eszes és mindig jókedvü. - -Veled is csak bolondozott. Kár, hogy ugrottál. És bizony nagy hibát -követtél el, amikor egy kicsit féltékenynyé tettél rá. Ezzel -megrontottad az egész főszezónomat, amely különben elég mulatságos lett -volna. - -Hogy mennyire tévedtél Plaveczkyné megitélésében, annak fényes -bizonyitéka az utolsó pár hét. Ha olyan volna, amilyennek te hitted, -bizony nem érte volna be pusztán az én társaságommal, több mint két -héten át. Mert itt mostanában az udvarlónak szinét se láthatta. - -Arról nem is szólok, hogy bár egy percre összekoccantunk és néhányszor -talán meg is bosszantottam, mindvégig kedves maradt hozzám. Hogy -pletykált volna rólam, abból egy szót se hiszek. - -Az ellensége se tagadhatja le róla, hogy nagyon kellemes, okos, müvelt, -ötletes és mindenekfelett mulatságos asszony. Azt se, hogy derék, jó -anya, aki kitünően neveli a gyermekét. És egész Miklósháza elismerte -róla, hogy amilyen kevés áldozattal, olyan ügyesen, igazán rendkivüli -izléssel tud öltözködni, csodálatosan finom izléssel. - -De hiszen nem ujság neked, hogy nagyon megszerettem és ő is engem. A -fiuk is csak addig könyörögtek, hogy: „maradjunk még!“, ameddig a kis -játszótársuk, Misike is itt volt. - -Hanem, fájdalom, tegnap már Plaveczkyné is elutazott. - -Mondhatom, mind a ketten elérzékenyedtünk, a mikor elbucsuztunk. - -– Kedves Bartáné, – szólt – remélem, otthon is látjuk egymást?!… - -Megigértem neki és amikor a vonat elvitte őket, – hiszed vagy nem hiszed -– sirva fakadtam. - -Mióta ő is itt hagyott, Miklósháza valósággal türhetetlenné vált. Szó -sincs róla, hogy még egy hétig vagy éppen tiz napig is el birnám viselni -a sok unalmat és bosszuságot, azért kérlek, jöjj értünk minél hamarább -és szabadits ki bennünket ebből a rettenetes fészekből! - -Szervusz, kedves öregem, csókol és vár feleséged, - -Piroska. - - - - -EGY SZÉP NAP. - - -I. - -Gregoricsnak reszketett a keze, amig a levelet olvasta. A szeme is -káprázott egy kicsit. Elolvasta mégegyszer: - -„A miniszter megbizásából felszólitom, hogy e hó 22-én délelőtt -hivatalos helyiségemben jelentkezni sziveskedjék. Boros, államtitkár.“ - -Átnyujtotta a feleségének: - -– Olvasd el. - -De Gregoricsné már olvasta. A levél véletlenül akkor érkezett, amikor -Gregorics az iskolában tanitott, s Gregoricsné amint megpillantotta a -boritékon a minisztérium hivatalos bélyegzőjét, azt hitte, hogy mindjárt -elájul. Nem birta türtőztetni a kiváncsiságát; felbontotta a levelet, -elolvasta s ujra leragasztotta. - -Máskor is csinált ilyesmit, de máskor restelte volna megvallani, hogy -elkövette azt a vétséget, amelyet a levéltitok megsértésének neveznek. -Most azonban olyan meghatottságot érzett, hogy a hibája is semmiségnek -tünt fel előtte s nem tetette, mintha nem tudná, hogy mi van a levélben, -csak szégyenkezve suttogta: - -– Már olvastam. - -Aztán összenéztek s egy darabig hallgattak. Egymás szeméből akarták -kiolvasni, hogy mit gondol a másik. - -Az asszony volt a bátrabb. Egy kis habozás után kimondotta, amit -Gregorics nem mert kimondani s nem mert elhinni. - -– Ez nem lehet más, csak az igazgatói kinevezés. - -– Tudod, – szólalt meg Gregorics egy kis tünődés után – ha nem ismerném -jobban az életet, magam is azt hinném. Ez a levél olyan furcsán szól… ez -a hivatalos ridegség… az, hogy egyszerüen rendelkeznek velem… végre is -én nem tartozom ahhoz a státushoz, amelyre nézve a miniszter -rendelkezése kötelező… nem tartozom azok közé, akiket bármiféle -kinevezés a miniszterium alantasaivá tett… Igaz, hogy egy állami -intézetnek is szolgáltatok munkát, de csak egyszerü megegyezés alapján, -az igazgató megbizásából, olyanformán, mint egy kereskedő, aki az -intézetnek árut szállit… És igazán azt képzelhetné az ember, hogy ha a -miniszterium valami más szolgálatot kiván tőlem, akkor az államtitkár -udvariasabban irna… mert hiszen nem tartozom neki semmiféle szolgálatot -tenni… Igy csak azzal szoktak rendelkezni, akit le akarnak kötni a -miniszterium szolgálatába, akiről fölteszik, hogy a fölajánlott -örvendetes valamivel együtt szivesen fogad el bármilyen rideg hangu -meghivást. Ez a parancsoló hang velem szemben csak akkor jogos, ha a -kinevezés következik utánna… Igen, magam is azt gondolnám, ha nem -tudnám, hogy nem történnek csodák. - -– De mért volna csoda, ha kineveznének?! – vitatkozott az asszony. – Az -állás üres… valakivel mindenesetre be fogják tölteni… ezen a téren kevés -a szakember… az a kevés is el van látva minden földi jóval… csak éppen -te nem, pedig te a legismertebb szakemberek közé tartozol… Aztán az -állást nem pályázat utján töltik be… nem lehet folyamodni érte… a -miniszterium egyszerüen választ. S te már ötven éves ember vagy… harminc -év óta sokat dolgoztál ezen a téren… érdemeid vannak… a kevés -elképzelhető jelölt közül sokan téged tartanak a legérdemesebbnek… s a -legalkalmasabbnak is, akinek a kinevezése nekik is nyereség volna… -Összeköttetéseid is vannak… mindenesetre lesznek, akik ajánlanak… az -egyetem fizikusai jól ismernek… ismernek jól a meteorológiai intézetben -is… a nagytégelyi csillagvizsgáló intézetben csak a legjobbat fogják -mondani rólad… több állami intézetnek szolgáltattál már munkát, -ismeretes, hogy mit tudsz… És nem először van szó róla, hogy erre az -állásra téged kellene kinevezni… sokan beszélik, hogy most téged fognak -kinevezni… Mért volna csoda?! - -– Ne áltasd magadat – szólt Gregorics. – Ezt a kinevezést más fogja -kijárni magának. Nem az a kérdés, hogy ki az arravaló ember, hanem az, -hogy kinek van több pártfogója. És ne felejtsd el, hogy én egy lépést se -tettem érte… - -– Elég élhetetlenség – zsémbelt Gregoricsné. – Szerencsére nem igen van -más jelölt; olyan kevés ember dolgozik ezen a téren… aki versenytársad -lehetne, az már mind jobb állásban ül. És nem mondtam neked, mit -ujságolt tegnap Doktor Köpeczyné?! Szóról-szóra igy szólt hozzám: -„Gratulálok kedvesem; biztos forrásból hallottam, hogy az alsótengelici -csillagvizsgáló intézet igazgatójává a te uradat fogják kinevezni.“ -Mondtam neki, hogy semmit se tudok róla. Erre ő azt felelte: „Nem is -nevezhetnek ki mást; mert kit neveznének ki?! Már mindenkit kineveztek -erre az állásra, aki csak szóba kerülhetett, s mindenki feljebb bukott -belőle. – Az uradat mindenki megelőzte; de végre ő rá is rákerül a sor, -mert más már nincs soron“. És tessék! Köpeczyné csak tegnap mondta ezt… -biztos forrásra hivatkozott… most meg az államtitkár magához hivat… -milyen különös találkozás! - -Gregorics elgondolkozott. Az asszony mond valamit… a szakmunkálatai már -elég ismeretesek… a miniszterium is tudhat róla, mert több állami -intézetnek szállitott már jó munkát… aki versenytársa lehetne, nem olyan -érdemes ember, mint ő… s aztán őt, aki óradijas tanár a városnál, -meghivják a miniszteriumba!… ezzel a hivatalos rövidséggel!… Milyen -furcsa!… Mégis történnek csodák?! - - -II. - -Az alsó-tengelici csillagvizsgáló intézetet még a néhai Tapolcsányi -Gedeon herceg alapitotta, a saját szórakozására, mert szenvedélyes -asztronómus volt. Fölszerelte a csillagvizsgálóját ugy, hogy ez semmiben -sem maradt mögötte a külföld leghiresebb e nemü intézeteinek; a -csillagászati tudomány óriási fejlődésével lépést tartva, egész vagyont -költött rá, hogy minden uj fölfedezést fölhasználhasson s minden uj, a -régieknél tökéletesebb műszert megszerezzen; szerződtette a legjelesebb -külföldi szakembereket; világhirü tudósokat hivott meg Tengelicre, -állandó otthont és pazar kényelmet nyujtva nekik, mint Nagy Frigyes vagy -II. Katalin cárnő az enciklopedistáknak; fiatalembereket tanittatott ki, -hogy előbb a szakembereknek segitőik legyenek és majdan ők maguk is -sikerrel vizsgálhassák a csillagokat… Szóval latifundiumának egész -jövedelmét a csillagvizsgálójára költötte és haláláig maga igazgatott az -intézetében, mert kivált hatvanöt-hetven éves korától fogva nem volt más -kedvtelése, csak az asztronómia. - -Tapolcsányi Gedeon herceg bibliai kort ért el. Száztizenhárom esztendős -volt, amikor örökre elaludt, de minthogy sohse jutott eszébe, hogy -egyszer ő is meghalhat, végrendelet hagyása nélkül hunyt el s azt az -igéretét, hogy a csillagvizsgálóját az államra fogja testálni, soha se -váltotta be. Unokája és általános örököse, Tapolcsányi Adolf herceg, már -maga is öreg ember volt, amikor a Tapolcsányi-vagyon birtokosa lett s -bár egészen másfajta csillagok iránt érdeklődött, mint a nagyapja, – a -csillagok közül ugyanis csak a minél inkább megközelithetőket kedvelte, -– mégse tartotta sürgős szükségnek, hogy csillagvizsgálóját a nemzetnek -ajándékozza. Ebben az ügyben nem tett egyéb nevezetes intézkedést, -minthogy egy pár drágább tudóst haza expediált, a csillagvizsgáló -intézet igazgatását pedig rábizta egy pár olcsó hazai erőre: -csináljanak, amit akarnak, de csak nézelődjenek tovább, hogy ébren -tarthassák a nagynevü előd, a hires, tudós Tapolcsányi Gedeon herceg -emlékének. - -Utóbb kiderült, hogy Tapolcsányi Adolf herceg bölcsen cselekedett. Mert -fia, Pál herceg, akinek egy darabig kisebb gondja is nagyobb volt a -tengelici intézetnél, olyan gyönyörüen szétszórta a roppant örökséget, -hogy utoljára nem maradt egyebe, csak a csillagvizsgálója. - -Ekkor Pál herceg egyszerre átlátta, hogy az apja és tudós szépapja mégis -csak okos emberek voltak, már csak azért is, mert egy csilagvizsgálót -nem lehet olyan könnyen eladni, mint egy aranyórát. - -De ha az embernek már nincs egyéb eladni valója, csak éppen egy -csillagvizsgálója, hát megpróbálja eladni ezt is, mert mit csináljon egy -csillagvizsgálóval az olyan ember, akinek már semmi egyebe?! - -Felajánlotta tehát az államnak megvételre. Néhány milliót kért érte; azt -az összeget, amelyben már a kamatos-kamatja is benn volt mindannak, amit -szépapja a tudományra költött. - -De nagy összeget kellett kérnie, hogy ha az alkudozást sokszor kell -elülről kezdenie, sokat engedhessen belőle. - -Mikor a minisztertanácsban először került szóba az a kérdés, hogy -megvegye-e az állam a tengelici csillagvizsgálót, a miniszterelnök igy -szólt: - -– Mi az ördögöt csinálunk mi az alsótengelici csillagvizsgálóval?! -Hiszen ott van a nagytégelyi csillagvizsgáló intézet, meg még nem tudom -melyik… azokkal se tudunk mit csinálni. - -De a földmivelésügyi miniszter aggodalmaskodott: - -– Bizonyára nekem van a legkevesebb közöm ehhez a csillagvizsgálóhoz. De -ne felejtsük el, hogy Tapolcsányi Pál herceg kedves embere éppen annak a -főhercegnek, aki a legkevésbé szokott tréfálni olyankor, amikor egy -miniszter megbosszantja. - -A közoktatásügyi miniszter lelki szemével már szinte látta, mekkorát fog -repülni, ha a főherceg megharagszik, s minthogy semmi kedve se volt -egészen a Sirius-csillagig repülni, hirtelen elhatározta, hogy már akkor -inkább csak az alsótengelici csillagvizsgálónál marad. Mégis csak jobb -lesz a Siriust onnan nézegetni, mint egészen közelről. - -Ha az ember megtalálja a kellő teleszkópot, sok ujat fedezhet fel a -világegyetemben. A miniszter is hamarosan fölfedezte, hogy ez a vásár -voltaképpen igen előnyös volna az államra nézve. - -Elhatározták, hogy lealkusznak egy milliót, s Pál herceg kapva-kapott az -ajánlaton. Mire a vásárt megkötötték, már az egész ország tudta, hogy -közoktatásunknak égető szüksége volt az alsó-tengelici csillagvizsgáló -intézetre, s hogy a kormány ügyessége ismét egy milliót mentett meg az -államnak. - -De most egy uj kérdés merült fel. Ha már megvan a csillagvizsgáló, -valamit kell csinálni vele. De mit? - -A kormány először arra az álláspontra helyezkedett, amelyre annak idején -Adolf herceg. Egyszerüen fenn kel tartani. Ki kell nevezni oda egy csomó -igazgatót meg egy pár olcsó tisztviselőt; amugy is sok protegált ember -van, akit valahová el kellene helyezni. A kinevezettek aztán -csináljanak, amit akarnak; csak legyenek ott és nézelődjenek a -csillagokba, Gedeon herceg emlékezetére. - -Hanem véletlenül egy pár jóvérü s mulatós kedvü dzsentri-fiu volt az, -akit legelőbb kellett – bárhová – elhelyezni, s az alsótengelici állami -csillagvizsgáló intézet első igazgatója és tisztviselői egy kicsit -vissza találtak élni arany szabadságukkal. Minél kevesebbet nézelődtek a -csillagokba; e helyett – minthogy a fővárostól Alsó-Tengelic -gyorsvonaton csak másfél óra – minduntalan orfeumi énekesnőket vittek ki -magukkal a csillagvizsgálóba és olyan zajos táncmulatságokat -rendszeresitettek ott Gedeon herceg emlékezetére, hogy egyszer nagy -botrány lett a dologból s a csillagvizsgáló jóvérü igazgatójának és -tisztviselőinek át kellett bukniok más, jobb, de valamivel csöndesebb -hivatalba. - -Mikor a minisztertanácsban szóba került, hogy a rendszeren változtani -kellene, megint a földmivelési miniszter oldotta meg a kérdést, mondván: - -– A tudomány nem használ, de nem is árt. Mit szólnátok hozzá, ha komoly -tudósokat küldenénk oda?! Hadd mulassák ki magukat, szegények, a maguk -csöndesebb módja szerint; ebből nem támadhat kellemetlenség. Majd -jelentéseket fognak szerkeszteni, amelyeket aztán a közoktatási -miniszterium az irattárba helyez. Az efféle jelentések még sohase -ártottak, se a kormánynak, se Magyarországnak. - -Ugy is történt. Komoly tudósokat küldtek oda igazgatónak és -tisztviselőknek, olcsó hazai erőket, akik egyelőre beérték a régi, -csekély fizetéssel. Ezekre is rájok bizták, munkálkodjanak legjobb -tudásuk és tetszésük szerint, ahogyan az egészségük kivánja. Csak éppen, -a forma kedvéért, időnként küldjenek be a miniszteriumba egy kis -jelentést arról, hogy mit figyeltek meg az égen; különben csinálhatnak -akármit. Ha semmit se csinálnak, az se lesz baj. - -A minisztériumban hangosan olvasták fel a szorgalmas fiatal tudósok első -jelentéseit. Amit jelentettek, az olyan mulatságosan érthetetlen volt, -hogy aki hallotta, annak nevettében a könnye is potyogott. Persze, -szegények, az égbolton nem figyelhettek meg kiválóan csak Magyarországot -érdeklő dolgokat, és az, hogy ők tudják-e és folytatják-e a -mesterségüket, szintén nem érdekelte az országot. Végre valami jó -léleknek eszébe jutott, hogy sohase fáraszszák magukat az urak ezeknek a -szerencsétlen jelentéseknek a kidolgozásával!… van az irattárban már -elég irat ugyis… nemsokára nem tudják, hová tenni. - -De a szorgalmas fiatal tudósoknak se volt maradásuk a tengelici -csillagvizsgálóban. Csekélylették a fizetést, s minthogy a külföldet -mégis csak érdekelték a kutatásaik, rövid idő multán valamennyinek -sikerült jobb állást szereznie s mint valami kisértetes házból, sorra -elszökdöstek a tengelici csillagvizsgálóból, hogy különb javadalmazással -folytathassák a munkájukat. - -A miniszteriumban pedig nem tetszett, hogy ennyit kell foglalkozniok a -tengelici csillagvizsgáló intézet személyi ügyeivel, s az utolsó -igazgatóváltozás idején ujra szóba került, hogy nem kellene-e a -rendszeren változtatni? És most az a felfogás kerekedett felül, hogy -mégis csak a jóvérü fiukat kellene kiküldeni oda. Ezeket nem szöktetnék -meg minduntalan a külföldi intézetek, s ezek számára ugy sincs elég -hivatal nagy Magyarországon. Csináljanak amit akarnak. Ha már nem tudnak -meglenni másképpen, még bálokat is rendezhetnek; a miniszter ehhez csak -azt a föltételt köti, hogy rendezzék a bálokat hazai, tudniillik -alsó-tengelici és nem fővárosi erőkkel. Hisz asszony, lány és -lányasszony van elég Tengelicen is. - -Igy álltak a dolgok, mikor Gregorics, fővárosi óradijas tanár, azt -kérdezgette magától, vajjon nem az a kábitó szerencse környékezi-e, hogy -ki fogják nevezni az alsó-tengelici állami csillagvizsgáló intézet -négyezer koronával javadalmazott valóságos igazgatójává?… - - -III. - -Gregoricsék aznap, amikor az államtitkár levele megérkezett, annyit -beszéltek az alsó-tengelici csillagvizsgálóról, hogy lassankint maga -Gregorics is reménykedni kezdett, s mikor este lefeküdtek, már szentül -hitte, hogy a szerencse végre bekopogtat hozzá. - -– Miért ne történnének csodák?! – kérdezgette magától. – Ha nem is -vagyok egy Schiaparelli, megtanultam, amit tudnom kell, és -lelkiismeretes, sőt kitünő munkás vagyok. Aztán ugyan ki érdemelte ki -ezt az állást régebben és jobban, mint én?! Aki versenytársam lehetne, -annak nem kell. El se tudom képzelni, hogy kit fognak kinevezni, ha én -megint nem jutok eszükbe?! Miért ne történnének csodák?! - -Gregorics nem tartozott a buzgó törtetők közé, mert fiatalabb korában – -egy párszor – megpróbálta egy kicsit előbbre tolni a szekerét, de -valahányszor megpróbálta, mindannyiszor olyan rugást kapott a sorstól, -hogy később örökre elment a kedve minden mozgolódástól. Már vagy egy -negyed százada nem járt utána, hogy az ismerősei bármit is tegyenek az -érdekében; elhanyagolta az összeköttetések és pártfogók keresését, meg a -jóbarátok kihasználását; semmit se akart, várt és remélt a jövőtől: -élhetetlen embernek tartották és joggal. - -De hát sohase történnék meg, hogy egyszer-egyszer, kivételesen, olyan -valakit neveznének ki egyik-másik állásba, akit senki se pártfogol, s -aki maga se jár utána, hogy megszerezze, amit kiérdemelt?! Olyankor se, -amikor nem igen van, kik közül választani, amikor az élhetetlennek alig -van versenytársa, amikor rá kellene terelődnie a figyelemnek, amikor az -intézkedőknek tudniok kell, hogy már régóta rajta volna a sor?! - -Ej, miért ne történnék meg ez minden félszázadban egyszer?! Nem olyan -rossz a világ, csak sok az eszkimó, kevés a fóka s bizony jobban, -hamarabb boldogulnak azok, akik a könyökükkel törnek maguknak utat! - -Nagyon izgatta a reménykedés és egész éjjel nem tudott aludni. Pedig még -egy egész napnak és egy egész éjszakának kell elmulnia, amig megtudhat -valamit! Mert huszadikán kapták meg a levelet s az államtitkár csak -huszonkettedikére rendelte magához. - -– Az is jó jel, – szólalt meg mellette Gregoricsné – hogy -huszonkettedikére hivnak. Eszedbe jutott-e, hogy ez éppen a születésed -napja? A kinevezés születésnapi ajándék lesz… - -– Nem bánnám, ha nem is lenne az, – felelt Gregorics – csak ne kellene -még egy napig várni! Kezd nagyon izgatni a dolog, holnap semmire se -leszek jó. Milyen kár, hogy elvesztek egy egész napot! - -Pedig hát ez a nap lett volna életének a legszebb napja, mert ezen a -napon csak boldogitó ábrándoknak élt. - -Reggelre kelve már mind a ketten bizonyosra vették a kinevezést. Egész -nap csak erről beszéltek s annyira beleélték magukat az igazgatóságba, -hogy apróra kiszinezték, hogyan fognak élni Tengelicen… részletesen -letárgyalták, mit fognak vásárolni az uj javadalmazásból… mi kell a -gyermekeknek… egy egész életet éltek át – képzeletben. - -Olyan bizonyosra vették a kinevezést, hogy nyiltan beszéltek a gyermekek -előtt, s később maguk a gyermekek is tréfálkoztak szüleiknek ezen az -emlékezetes, nem első, de utolsó csalódásán: - -– Tudjátok, ez aznap történt, amikor a papa igazgató volt!… - -Huszonkettedikén reggel Gregorics betámolygott az államtitkárhoz és -zöldesfehér ábrázattal várta az itéletet. - -Az államtitkár, aki már három nappal előbb aláiratta a miniszterrel azt -az okiratot, mely Szenttamásy Ferdit nevezte ki az alsó-tengelici állami -csillagvizsgáló intézet igazgatójává, – Szenttamásy Ferdi érdekes fiu és -kitünő parti volt, akit rendkivül sokan protegáltak – igy szólt az -ájuldozó Gregoricshoz: - -– Egy kis memorandumot kellene kidolgozni arról, hogy micsoda ujitások -váltak szükségesekké az alsó-tengelici csillagvizsgáló intézetben s hogy -milyen feladatokat tüzzön a miniszterium az ujonnan kinevezett igazgató, -Szenttamásy Nándor ur elé. Önt ügyes embernek mondják. Ha elvállalja ezt -a munkát, tiz napi tizkoronás napidijnak és utiköltségeinek megtéritésén -kivül kétszáz korona jutalomdijban részesitjük önt. - - -IV. - -Néhány esztendővel később, az utolsóelőtti órák egyikében, amelyeket a -gyomorfekély Gregoricsnak még megengedett, Gregoricsné aggodalmasan -kérdezgette férjét, odahajolva az ágyban fekvő beteghez: - -– Igazán, szünnek a fájdalmaid? - -– Jóformán semmi fájdalmat se érzek – felelt Gregorics. – Régen, nagyon -régen nem volt ilyen jó napom. Olyan jól, olyan erősnek, olyan boldognak -érzem magamat, mint azon a szép napon… - -És mosolyogva folytatta: - -– Tudod, azon a napon, amikor igazgató voltam!… - - - - -HALDOKLÓK. - - -I. - -A főhadnagynak a huga nyitott ajtót. - -– A papa rosszul van – szólt a leány. - -– Megint elszédült? - -– Több ez, mint szédülés. Egészen ugy volt, mint a multkor. Egy darabig, -akárhogy erőlködött, nem tudott szólni s olyan görcsösen tartotta a -kezében az ujságot, hogy nem birtuk tőle elvenni. Aztán mindenáron -beszélni akart, de csak érthetetlen szavakat dadogott. Most már jobban -van, beszélni is tud, de – rémitő volt. - -– Mit mondott az orvos? - -– Hogy egyelőre tul van a veszedelmen, de senki sem tudhatja, nem -ismétlődik-e meg a roham két vagy három nap mulva. Hogy nem lehet rá -eléggé vigyázni és óvni kell minden legcsekélyebb izgalomtól. - -– Mért nem sikkasztjátok el előle az ujságot? - -– Lehet is azt! Hiszen az ő kezébe kerül legelőször! Éjjel nagyon -keveset alszik és alig tudja megvárni a reggelt. Ma is, négy órakor már -felkelt, átment az ebédlőbe, ahol órákig elsétálgat. Hallottuk, hogy -negyedhét, félhét tájban többször kint járt az előszobában és -ki-kinyitogatta a külső ajtót; nyilván az ujságot kereste a kilincsen. -Annyi bizonyos, hogy a leány, mikor hétkor benyitott hozzá, már az ő -kezében találta. A leány nem is vette észre mindjárt, hogy aléltan -fekszik a kanapén. Csak amikor a reggelit vitte oda neki, rohant ki -hozzánk rémülten. Különben a legnagyobb figyelemmel néztem át az -ujságot, de nem találtam benne semmit. - -– Mégis abban lehetett valami, ami felizgatta. Mit csinál most? Alszik? - -– Az előbb még aludt. De meghagyta, hogy mihelyt megjössz, azonnal -küldjelek be hozzá. - -– Talán jobb lesz, ha megvárom, mig fölébred. - -– Nem, csak menj be mindjárt. Nagyon idegessé tette, hogy sokáig kellett -rád várnia. - -A beteg meghallotta, hogy odakint beszélgetnek és kiabálni kezdett -belülről. - -A tiszt bement, s olyan megváltozottnak találta az apját, hogy egyszerre -valami rég nem érzett, mély megindulás vett rajta erőt. Egy idő óta -ritkán látta az öreg urat; észre kellett vennie a facies hippocraticát. - -Gyöngéd hangon kezdett kérdezősködni: - -– Mi történt?… Mit éreztél, amikor rosszul lettél?… Jobban vagy-e már?… - -És rajta volt, hogy hamarosan megvigasztalja: - -– De hiszen már semmi bajod!… Eh, semmi se történt!… Katonadolog!… - -Leült az ágy mellé, vidámságot tettetett, egy pár perc alatt a -tökéletesen megnyugtató tünetek egész seregét fedezte fel; ekközben -jobban betakarta, ápolgatta, dajkálgatta az öreg gyermeket, s minden -szavából kiérzett a meghatottság. - -Az öreg leste s titkolt örömmel fogadta ezt a hatást. Panaszkodott, -nyögött, mindenáron sajnáltatni akarta magát. Fájdalmakat szinlelt s a -teljesen megtörtet adta, hogy a fia még betegebbnek gondolja, mint -amilyennek ő maga tartotta magát – pedig már nem lehetett volna -betegebb. - -– Hát még szeretsz egy kicsit? – kérdezte látható elégtétellel. - -És mindjárt igy folytatta, tréfás hangon, bár komolyan gondolta: - -– Szeretsz még annyira, hogy megvernél valakit a kedvemért? - -– Akár meg is ölöm, hogyha ugy kivánod! – tréfálkozott a tiszt. - -– Azt nem! – szólt komolyan az öreg. – Hanem pofozd fel! Verd meg jól! -Verd agyba-főbe! Ugy, hogy egy darabig ne tudjon megmozdulni! Ugy, hogy -jól megkéküljön! - -– Kit akarsz igy megkékiteni? – kérdezte meglepetten a fia. - -– Miklosics Nándort – suttogta az öreg. - -– Az öreg Miklosicsot? - -– Nem is olyan öreg. Hiszen együtt jártunk iskolába! - -– És miért? - -– Azt ne kérdezd. Tedd meg szó nélkül. Menj oda és pofozd fel -jobbról-balról. Aztán mondd meg neki: „Ezt az apám küldi!“ - -– De, apám, csak nem gondolod komolyan?… - -– Szóval nem teszed meg. Ha a babádat valaki a kávéházban szemügyre -veszi, ebbe az emberbe belekötsz, leütöd, összeszabdalod; de ha az -apádat gyalázzák, azt csak intézze el az apád maga! A megbénult, -haldokló öreg ember, ha elégtételt akar, hát csak szerezze meg magának!… -ugy, ahogy tudja!… olyat, amilyet tud!… - -– Nagyon jól tudod, hogy nincs igazad. Még csak az kellene, hogy téged -gyalázzanak!… Persze, hogy nem türném el! De hát ki gyalázott és hogyan? -Mit csinált ez az öreg Miklosics, hogy ennyire elfogott az indulat?!… -Mondd el és én azonnal elintézem a dolgot, biztositlak, hogy a -legteljesebb megelégedésedre! - -– Ezt a dolgot csak egyféleképen lehet elintézni. Ha nem kérdezősködöl, -hanem odamész és szó nélkül felrugod! - -– De kérlek, hogyan képzelhetsz ilyet?… Ez a Miklosics egy haldokló -aggastyán!… Öreg, beteg és nyomorék!… Ép ember korában is csak akkora -volt, mint egy hernyó és már rég óta béna… tolószéken vontatják -jobbra-balra… félig vak, vagy talán már egészen meg is vakult… - -– Hogy is ne! Csak szimulálja a látóideg sorvadást, mert sajnáltatni -akarja magát. Közönséges szivárványhártyagyuladása van. - -– Elég az hozzá, ez a Miklosics már nem ember, hanem csak egy emberi -roncs!… Hiszen ha én ehhez csak egy ujjal is hozzányulnék, akkor engem -joggal kikergetnének a világból!… Nem értem, hogyan juthatott eszedbe -ilyen szörnyüség!… és egy percig is hogyan gondolhatsz rá komolyan?… A -felindulás, ugy látszik, megfosztott a józan itélőképességedtől… Igen, -ha volna egy felnőtt fia, akkor megtehetném, hogy a kivánságodra minden -további kérdezősködés nélkül inzultálnám a fiát… bár akkor is helyesebb -volna számadásra vonni a fiut és elégtételt követelni tőle… mert hátha -nem is tudna a dologról, amint én nem tudok?!… De nincs fia, a leányát -pedig nem hivhatom ki párbajra!… - -– Tehát, mert nincsen fia, vágjam zsebre, hogy tolvajlással vádol? - -– Hol vádol tolvajlással?… Mi történt és mikor?… Mondd el már!… - -Az öreg ember a párnája alól egy összehajtogatott ujságot vett elő, -kibontotta és átnyujtotta a fiának, rábökve az ujjával az utolsó oldalon -a kishirdetések egy helyére. - -A tiszt álmélkodva olvasta: - -„PRUTYI! Ne felejtkezzél meg róla, hogy szökőévben vagyunk és hogy -sajnos, minden február huszonkilencedikén meg kell fürödnöd! Simi -tiszteltet a tengeren tulról és a közös kasszából egy kis aprópénzt kér. -A Francia Bank miatt ne aggódjál: ott már elfelejtették a dolgot!“ - -Hogy az öreg ember nagy – talán halálos – felindulásának magyarázatául -ezzel a kishirdetéssel áll elő, olyan meglepőnek és groteszknek tünt fel -a főhadnagy előtt, hogy meghatottságában és nyugtalanságában is majdnem -elmosolyodott. - -– Mi ez? – kérdezte. – Nem értem. - -– Prutyi, – szólt az öreg – ez én volnék. Az iskolában csufoltak igy. Az -első sorok azt akarják mondani, hogy tisztátalan vagyok. Egy életen át -üldözött ezzel. Egyszer, az iskolában, valamiért összeszamaraztam és -mert hamarjában nem tudott mit visszavágni, boszuból azt találta ki, -hogy nem szoktam megmosni a nyakam. A gyerekek előtt ilyesminek mindig -nagy hatása van. Ő vagyonos szülők gyermeke volt, bársony nadrágban -járatták, arany óraláncot viselt, én csak szegényesen öltözködhettem – -és ennyi elég volt rá, hogy ezt a ráfogást sohase tudjam lemosni -magamról. Később is mindig ezen az ostoba hazugságon nyargalt: a hátam -mögött mindenfelé ezt beszélte rólam és szemtől-szembe is tett erre -homályos célzásokat. Ezeket aztán, amikor az egyetemi éveinkben -egypárszor kérdőre vontam, letagadta, kimagyarázta, vagy igazságtalan, -gyerekes tréfának mondta; néha a nyakamba borult, igaz barátomnak -hazudta magát és sirva kért bocsánatot. - -– Különös, hogy az utolsó néhány évet nem számitva, minden időben sokat -érintkeztetek… - -– Egy kissé talán azért is, hogy visszaadhassuk egymásnak a kölcsönt, -mert elképzelheted, hogy a gyilkos tréfálózásban nem maradtam adósa. De -ő kezdte, a pimasz!… Persze, leginkább mégis az átkozott véletlennek -tulajdonithatom, hogy mindig egy körben kellett mozognunk. És ez a -gazember, ez a disznó, mondhatom, megrontotta az egész életemet! Ha -valamikor ezt vagy azt nem értem el, egyesegyedül neki tulajdonithatom; -ha abból, amire vágyódtam, sok nem teljesedhetett, ő tette!… ő -akadályozta meg a sikeremet itt is, ott is, a gyanusitgatásaival, a -ráfogásaival, a rágalmaival… azzal, hogy ahol csak tehette, ócsárolt, -gunyolt, kisebbitett. Mindig cipeltem magamon valami gyanut, soha se -tudva, hogy mit, mint az a szegény gyerek, akinek a hátára a másik -gyerek orozva cédulát tüzött fel, amelyet mindenki láthat, csak éppen ő -maga nem látja, hogy a hátán ezt a felirást hordja: „Szamár“. Mindazt a -gyanut, amelyet valaha el kellett viselnem, ő akasztotta rám; a -gyanusitgatásnak és a gyalázkodásnak néha egész sleppjét vonszoltam -magam után és ha bizalmatlansággal, idegenkedéssel vagy kicsinyléssel -találkoztam, ezt mind annak köszönhettem, hogy nem átallotta a -legszemtelenebb s a leghazugabb ráfogásokat hiresztelni rólam. - -– A harag alighanem igazságtalanná tesz s bizonyosan túlzod a dolgot. -Hiszen mi ezt nem is sejtettük!… pedig ha folytonosan ócsárolt és -rágalmazott volna, ahogy mondod, ahogy képzelted, egy és más okvetlenül -eljutott volna a mi fülünkbe is!… - -– A családomat csak nem traktálhattam a boszuságaimmal és a -keserüségeimmel! Aztán meg a gazember mindig óvatos volt a -rágalmazásban, kivált, amióta felnőttél, de előbb is. Hiszen én magam se -tudtam fülöncsipni a rágalmat!… nem kerülhettem szembe vele soha. -Egyetlen egyszer… de a gazember akkor is kisiklott a kezeim közül… -mindent letagadott… esküdözött, hogy ártatlan benne, hogy ő a legjobb -emberem!… És ez a hallatlan galádság, hogy most arcátlanul vágja a -szemembe, amiről akkor tudni se akart, amiről maga is azt mondta, hogy -ilyet csak a legförtelmesebb gazemberek terjeszthetnek rólam!… - -– De hát mi az! - -– A Francia Banknak volt egy vezető embere, valami Lind Simon, akivel az -igazgatóság összekülönbözött, mert azt hitték, hogy ostoba fráter, aki -szerencsétlenül dolgozik. Kitették a szürét, és ebben a zsiványban volt -annyi szemtelenség, hogy bepörölte a bankot. Már régebben én voltam az -ügyvédje… engem is becsapott, mint mindenkit… s amikor én javában -bizonyitgattam az ő igazát, egy szép napon megszökött, valószinüleg -Amerikába… mert ma is bottal ütik a nyomát. Rövidesen kiderült, hogy -valami hihetetlen ravaszsággal rettenetesen meglopta a bankot, s a pört -csak azért inditotta meg, hogy itthon mindenkit lóvá tehessen addig, -amig a külföldön végrehajthatja a körmönfont csalást. Miklosics ekkor -azt a gyanusitást bocsátotta szárnyra, hogy a zsiványt én szöktettem meg -és hogy osztozkodtunk a prédán. A banknál jól tudták, hogy ez -képtelenség, mert a furfangos zsivány, egy régi, eltitkolt -intézkedésének a segitségével, csak a szökése után, egy párisi nagy -pénzintézetnél tehette rá a kezét a bank vagyonára (a csalás olyan volt, -hogy csak egy volt igazgató követhette el), senki se gyanusithatott meg, -aki ismerte az ügyet… de a könnyenhivőkkel elhitethette, hogy gyanus -vagyok… semmi se olyan kapós, mint a rágalom. Mikor megneszeltem a -dolgot, utána jártam a lappangó gyanunak és sejtve, hogy honnan fuj a -szél, rátörtem a régi ellenségre. Mindent letagadott; esküdözött, hogy -egy szót se hallott az egész dologról; komédiázott, mintha felháborodnék -azon, hogy ilyesmit hiresztelnek rólam… rólam, akiről ő is és mindenki -tudja, hogy puritán ember vagyok! És most, több mint husz év multán, van -pofája az arcomba vágni ezt a cudar vádat! - -– Azóta bizonyosan történt köztetek valami… - -– Azóta ujra, meg ujra szemtelenkedett velem s hogy miket hiresztelt -rólam, mi mindent követett el ellenem, azt el tudom képzelni. -Egyik-másik turpisságát megtudtam, de talán a tizedrészét se annak, amit -ellenem vétett; és hogy mennyi kárt okozott nekem, az már soha se fog -kiderülni. Természetesen, én se kiméltem őt, ha róla volt szó… csak nem -nyilatkozom gyöngéden az ilyen halálos ellenségről?… mindig gyülöltük -egymást, de minél inkább mult az idő, annál inkább elmérgesedett köztünk -az a furcsa viszony, amelyet ő sokáig barátságnak akart feltüntetni. - -– Azt hiszem, nagy hibát követtél el ebben a dologban. Ha még -jogászkorodban alaposan, komolyan kiverekszed magadat vele, sok -boszuságtól kimélted volna meg magad. Egy életen át sinyled, hogy -egyszer nem voltál eléggé határozott. Hiába, vannak idegenkedések, -amelyeket nem szabad megőrizni, mert mérget halmoznak fel a -szervezetben!… és vannak versengések, amelyeket hamarosan el kell -dönteni! Erre a célra pedig a legjobb eszköz a kard. Ha akkor egyszer s -mindenkorra leszámoltál volna vele… - -– Erre magam is sokszor gondoltam később. - -– Vagy aztán, ha már ezt elmulasztottad, ne törődtél volna vele. Hagytad -volna, beszéljen és csináljon, amit akar. Végre is elunta volna, hogy -folytonosan ellened áskálódjék. - -– Ehhez nem volt elég önuralmam. - -– Pedig a legrosszabb, amit tehettél, az volt, hogy mindig számon -tartottad, mit csinál. Persze, visszalövöldöztél te is, amikor alkalmad -nyilt rá? - -– Azt nem tagadom, hogy én is sok borsot törtem az orra alá. - -– Gyónd meg, régóta nyájaskodtok már az ujságban? - -Kisült, hogy már vagy négy éve enyelegnek a kishirdetések közt. - -– Már most mit csináljunk ezzel a hullával?! – tanakodott fenhangon a -főhadnagy. – Semmit se csinálhatunk neki. Különben kár ugy a szivedre -venned a dolgot. Mit árt neked az, akármilyen aljas gyanusitást dugdos -is bele a kishirdetéseibe?! Vád az, amelyet titkos jelekbe, -hieroglifákba foglalnak?! Hiszen mintha kinai nyelven levelezne veled! -Ki tudja, hogy rólad van szó és hogy mit akar az orrod alá dörgölni?! -Idegenek számára az egész megérthetetlen… olyan ez, mintha egy gyerek a -sötétben kiölti rád a nyelvét. - -Vagy egy félórai vitatkozás után ugy látszott, hogy valamennyire mégis -csak sikerült az öreget megnyugtatnia. Megigértette az apjával, hogy -ezentul soha, egy szóval se fog felelni a konok ellenségnek, s azt is, -hogy ezután kezébe se veszi az ujságot. Aztán elment dolgára. - -Az öreg, mikor magára maradt, egy darabig eltünődött s aztán igy -sóhajtott fel: - -– Csak még addig ne haljak meg, mig még egyszer, egyetlenegyszer -megfelelek neki!… - -A felesége meg a leánya előtt eltitkolta a tervét. Félt, hogy lebeszélik -vagy kijátszszák. - -Várt. Majd csak akkor fog cselekedni, amikor amazok elalusznak. - -Egész este szótlan volt; el-elgondolkozott s néha egy-egy mosolyt -fojtott el. - -Az izgalom már hajnalban felköltötte. Felkászolódott, nagy csöndben -átvonult az ebédlőbe s ott várta meg a reggelit, sétálgatva. - -Mikor a szobalány bevitte hozzá a reggelit, egy cédulát meg két forintot -nyomott a lány kezébe. - -– Ezt a kishirdetést – szólt – nyolc órakor el fogod vinni a -kiadóhivatalba. A másik forint a tiéd, de senkinek se mondod meg, hogy -hol jártál, érted? - -Aztán ujra lefeküdt és végre valahára megnyugodva, mindjárt elaludt. - - -II. - -Másnap, reggeli nyolc óra tájban, Miklosics, tolószékéből türelmetlenül -kiabált át feleségének a másik szobába: - -– Még most se öltöztél fel? - -Miklosicsné, aki már látta az ujságot, éppen azon töprengett, hogy -miképen sikkaszthatná el a nagy kellemetlenséget. - -– Mindjárt!… - -– Meddig várjak még? – zsémbelt az aggastyán. - -Az ujságban valami nagy szerencsétlenségről volt szó; Miklosicsné azt -remélte, hogy ezzel eltéritheti férjének a figyelmét a veszedelmes -sorokról. - -– Nem, nem, a kishirdetéseket olvasd!… sürgette Miklosics. - -Miklosicsné olvasni kezdte a „Molett szőke asszonyká“-t, meg a másik -„fiatal hölgy“-et, aki előkelő, vagyonos ur ismeretségét keresi… - -– Keresd meg mindjárt Trifunáczot!… - -– Ma nincs Trifunácz. Sehol se találok Trifunáczot. - -– Azt akarod, – sirt Miklosics – hogy a vak szememmel keresgéljem meg? -Mi lehet benne, hogy nem mered felolvasni? - -Túl kellett esni rajta. S az asszony halkan olvasta: - -„TRIFUNÁCZ! Nellit és Margitot délután laktanyában várja szőke kadét és -barna főhadnagy. Gratulálok az esküvődhöz; én is ott leszek.“ - -– A gyalázatos! – suttogta aztán. - -Jól értette. Miklosics külfödön esküdött meg a feleségével és az öreg -Laszlovszky Péter egy időben azt hiresztelte, hogy vadházasságban élnek. -Nellinek őt hivták, Margitnak meg a leányukat. - -– A gazember, a disznó, a becstelen rágalmazó, az alávaló bestia! – -orditozott Miklosics – most már nem elég neki, hogy téged gyanusitgat, -most már az ártatlan kis lányunk becsületét se kiméli!… Óh, hogy nincs -fiam, aki keresztülgázoljon rajta és kitapossa a belét!… - -Aztán ujra kezdte: - -– Egy életen át üldözött!… Már az iskolában is üldözött!… És megrontotta -az egész életemet!… Ami bajom volt, mind ő okozta!… A disznó!… Az -alávaló gazember!… - -Addig orditozott, mig elfogta a roham és fuldokolni kezdett. - -Két napig volt magánkivül. De megint felgyógyult és a háboru ujra -kezdődött. - -Hol az egyik, hol a másik helyezte el a kishirdetések közé a méreggel -átitatott „kedélyeskedés“-t. Amelyik túladott a maga nadragulyáján, -vigadott a jó tréfán és azon az éjjelen édesdeden aludt, mint aki -sikerült, jó munkát végzett. - -Aztán lesték a feleletet és mindegyik, mindig belebetegedett a -feleletbe. - -Már csak hálni járt beléjök a lélek; már csak ennek éltek. De ezt -kiélvezték és ugyancsak átszenvedték. - -Megint gonosz gyermekek voltak. - -Valami hasznosra már nem voltak alkalmasak, de ártani még tudtak. - -Az ember néha hajlandó elhinni, hogy minden nagy baja magától a -természettől van. A halál, a betegség, a testi szenvedés, mind -természetes; az éhséget, a fázást, a sokféle fajta nélkülözést, mind, -mind a természet küldi ránk. - -Elfelejtjük, hogy a természet türelmes, elnéző, kegyes és a segitségre -mindig kész barátunk. - -Elfelejtjük, hogy az ember legnagyobb ellensége; az emberi ostobaság és -az emberi gonoszság. Az emberi állat. - -Ugy haltak meg, mint a leghiresebb szerelmesek: Jaufre Rudel és -Melisande, egymástól távol, de azonegy órában. - -Amint hogy az utolsó tiz évben ugy is éltek: egymást soha se látva, de -mindig egymásra gondolva. - - - - -GYŐZELMES HARC. - - -I. - -Buenos-Ayresben sok a milliomos. Argentinában a föld még zsiros, az -állatok szaporák és erősek, a bányák kiaknázatlanok. Az angol tőke csak -ugy özönlik oda, hogy minden vállalkozást elkaparintson a spanyolok, -franciák és olaszok elől. S a vállalkozás mind jól fizet: a kiaknázatlan -ezüstbányákhoz nem lehet annyi vasutat épiteni, hogy a személy- és -áruforgalom be ne váltsa a hozzáfüzött reménységeket. - -A buenos-ayresi milliomosok tehát olyan szép számmal vannak, hogy külön -klubot alapithattak. A milliomos is társas lény; a milliomosok is -rászorulnak, hogy egymáson vagy mások rovására mulassanak, még inkább, -hogy egymást lefőzhessék. - -Hogy azután a milliomosok klubjába még a milliomosoknál is nagyobb -számban jutottak be olyanok, akik még messze voltak a milliótól, de -erősen eltökélték, hogy milliomosok lesznek – ezen csak az -csodálkozhatik, aki nem ismeri a klubok természetrajzát. - -A milliomosok különben jól összefértek tehetséges tanitványaikkal. -Megelégedtek azzal, hogy egymással is gyakran találkozhatnak; örültek -rajta, hogy a milliomos-növendékekben áhitatos közönségük van; és végre -is, összejövetelük helyéről csak a közönséges embert akarták kizárni, a -milliomok született merénylőjét, azt a szunyog-rajt, amelyet oly nehéz -elriasztani s amely folyton azt zugja, zizegi az ember füle körül, hogy -ő: „Szegény! szegény!“ - -A milliomosokat kielégitette a klubjuk, de nem elégitette ki a -milliomos-növendékeket. - -Ezek igy zugolódtak: - -– Miért szorongjunk egy szük bérpalotában, mikor olyan sokan vagyunk, -akik elszántan milliomosok akarunk lenni?! Miért ne épittetnénk -magunknak hozzánk illő palotát, egy olyan gyönyörü épületet, amilyen még -sehol se volt, mikor sok tagtársunknak annyi a pénze, mint a polyva?! Ha -klub, legyen kényelmes; ha egyesülés, dolgozzunk a közjón egyesült -erővel, ki-ki a maga erejéhez képest! - -Némelyek még azt is gondolták magukban (de ezt már nem mondták el): - -– Egy sokmilliós épitkezés mindig szép üzlet. És ha ügyesen buzgólkodunk -e körül az üzlet körül, szerezhetünk mellette, ha nem is közvetlen -hasznot, legalább – hasznos barátokat, hálás hiveket, készpénzt érő -összeköttetéseket. - -S minthogy ők voltak többségben, megszavazták az épitkezést. -Kimondották, hogy a klub palotája páratlanul nagyszerü legyen, és -kiküldöttek egy végrehajtó bizottságot, melynek az volt a hivatása, hogy -minden szükségesről intézkedjék. - -A végrehajtó bizottság három tagból állt: egy vasuti vállalkozóból, -akinek a hidjai nem a kikötött anyagból épültek, egy előkelő bankárból, -aki nem szerette, ha a multját feszegették (mert azt beszélték róla, -hogy első ifjuságában kötéltáncos volt), meg egy szélütött öreg urból, -aki élelmet szállitott a buenos-ayresi kórházaknak, talán nem kell -mondani, hogy pénzért. - -Mikor felmerült a kérdés, hogy kire bizzák az épitkezést, a három urnak -ugyanegy gondolata támadt: - -– Kérjünk tanácsot Ramiro mestertől, a „Buenos-Ayres“ szerkesztőjétől. -Ramiro mester okos ember, mert aki ugy kezdi, hogy husz éves korában egy -panoráma megtekintésére hivja fel harsány szóval a piac közönségét és -ugy folytatja, hogy ötven éves korában egy virágzó vállalat élén állva -irányitja a közvéleményt, az már kiállotta az eszesség próbáját. Aztán -meg az az ember, akinek négyszázezer olvasója, tehát négyszázezer hive -van, sohase tévedhet akkorát, mint akinek senki se áll a háta mögött. - -Ramiro mester, a „Buenos-Ayres“ szerkesztője és kiadó-tulajdonosa, -kitérő feleletet adott tisztelt barátainak: - -– Igazán senkit se tudok ajánlani. Mert ismerek ugyan egy kitünő -épitőmüvészt… és ez az egyetlen, akiben én magam megbiznám… de ez, -szerencsétlenségemre, a fiam. Már pedig a fiamat csak nem ajánlhatom! A -fiam ugyan elsőrangu erő; huszonhárom éves, duzzad a tehetségtől; és ha -a tudománya annyit ér, amennyibe nekem épitőmérnöki diplomájának a -megszerzése került, akkor ilyen épitőt még nem látott a világ. De én -mindig puritán ember voltam; sohase vagyok kapható semmiféle -nepotizmusra; és inkább azonnal némuljak meg, minthogy csak egy szóval -is ajánljam a fiam. Akármennyire megtisztel tehát a bizalmuk, erre a -kérdésre én… és éppen csak én nem tudok felelni. - -A végrehajtó bizottság tagjai élénken tiltakoztak a „nepotizmus“ szó -hallatára. Meggyőződésük egész erejével szálltak sikra a szerkesztő ur -felfogása ellen; férfias nyiltsággal jelentették ki, hogy ebben az egy -dologban, legnagyobb sajnálatukra, szembe kell helyezkedniök tisztelt -barátjukkal, és bátran kitartottak amellett, hogy bármilyen harcot -inditson ellenük a buenos-ayresi közvélemény irányitója, ők bizony az -ifju Ramiróra fogják bizni az épitkezést. - -Azon a napon, mikor az ifju Ramiro aláirta a szerződést, a buenos-ayresi -kórházak élelmezésének nagyvállalkozója lakására rendelte az -üzletvezetőjét és igy szólt hozzá: - -– Szomorodott szivvel hallom, hogy kórházainkban az egészségi állapotok -nem mintaszerüek. A betegek gyógyulását a tulságosan bő táplálkozás -észrevehetően késlelteti s kivált a sok husétel nagyon hajlamossá teszi -őket a köszvényre és más betegségekre. Semmi se egészségtelenebb, mint a -táplálkozásnak a feleslege, s tapasztalásból mondhatom, hogy a gutaütést -a legtöbb esetben a tulságos táplálkozás idézi elő. Én nem veszem a -lelkemre, hogy ezek a szegény emberek is az én szomoru sorsomra -jussanak; azért mától fogva sokkal kevesebb hust kell kapniok. Remélem, -nem kell többet beszélnem; a nyelvem olyan nehezen forog, hogy ennyit is -alig birtam kinyögni!… - - -II. - -Nem telt bele hosszu idő s az ifju Ramiro palotája felépült. Számtalan -millióba került, de messziről csodájára jártak. Kivülről ugy festett, -mintha nem klubépület, hanem királyi várpalota volna; belül pedig – nem -számitva egy csekélységet, amelyről később lesz szó – mindent meg -lehetett találni benne, amit a kényelemre vágyás valaha kieszelt. - -A „Buenos-Ayres“ épitészeti szakértője megirta, hogy a világ még sohase -látott ilyen nagyszerü alkotást. Amit az ókor, középkor és ujkor -épitészete fenségeset alkotott, az mind eltörpül ahoz a csodához képest, -amelyet a legujabb kor az ifju Ramirónak köszönhet. - -Ha nem is ilyen határozott szavakkal, de mindenki csak magasztalni tudta -a milliomosok uj klubhelyiségét. Hiába keresgéltek, nem leltek benne -semmi hibát, se kivül, se belül. Az idegennek legelőször ezt a palotát -mutatták meg s az ifju Ramirót ugy emlegették, mint Argentina legnagyobb -emberét, akinek valamennyi épitészeti stilus minden szépségét sikerült -egyesitenie egyetlenegy remek alkotásban. - -Hanem az ifju Ramiro nem tudott örülni ennek a páratlan dicsőségnek. Az -ifju Ramirónak nem tetszett az, hogy a milliomosok és a -milliomos-növendékek sehogy se tudnak odaszokni az uj klubhelyiséghez. -Amilyen sürün keresték fel, hogy ujra meg ujra megbámulják, olyan rövid -ideig időztek ott. Sokan közülök beléptek más klubokkba is s odaszoktak -az ujabb tanyához; mások lelkesen magasztalva az ifju Ramiro gyönyörü -palotáját, visszaszoktak az otthonüléshez. - -Voltak, akik gyanitották, hogy mi teszi olyan borongóvá az ifju Ramiro -arcát. De nem volt, aki elő mert volna állani ezzel a sejtelmével. Senki -se akarta magára vállalni, hogy ő legyen az első, aki kiköt a hatalmas -„Buenos-Ayres“-szel. - -Végre egy kis fiu, akit az apja elvitt, hogy a többi bucsujáró között ő -is megszemlélhesse Argentina csodáját, kipattantotta a dolgot. A kis fiu -sirva fecsegte ki az utcán, hogy a mesésen szép épületből egy szükséges -mellékhelyiség hiányzik. - -Hát igen, ezt az egyet csakugyan kifelejtette az ifju Ramiro a -máskülönben oly csodás alkotásból. És annak idején senki se merte -figyelmeztetni rá, hogy erről megfeledkezett. A „Buenos-Ayres“ fiát! - -Attól lehetett tartani, hogy a kis fiu leleplezése nyomán Argentina -közvéleménye ugy fog itélni, hogy akármilyen monumentális alkotás is a -milliomosok klubja, ez mégis hiba volt… De ott volt a „Buenos-Ayres“! - -Ez a hatalmas ujság az ifju Ramiro védelmében mindjárt másnap olyan -ujságháborut inditott meg, amelynek a kis fiut végre is szét kellett -morzsolnia. - -Első cikkében bebizonyitotta, hogy a kérdéses mellékhelyiség merőben -felesleges valami és eféle óhajtás csakis egy kis fiunak az elméjében -foganhat meg, tekintve, hogy az ilyen kis fiunak még nincsen esze. - -Másnap a pszichológia nézőpontjából fejtette ki, hogy az emberek nem -azért járnak a klubba, amiért a kis fiu gondolja. - -Harmadszorra az esztétikát hajtotta a kis fiuhoz, az esztétikát, mely a -monumentális alkotásoknál nem ismer hasonló kivánságot. - -A negyedik alkalommal megvilágitotta, hogy a látszólagos megfeledkezés -voltaképpen nagystilü ujitás, amelyet az emelkedettebb szellem, a -haladottabb kor, a fejlődés törvénye követelt meg. - -Aztán hetekig bizonyitgatta, tanuvallomásokkal, hogy a kis fiut -felbérelték mellőzött műépitők. - -Végül leleplezéseket közölt a kis fiu családjáról. Kideritette, hogy a -kis fiu összes felmenői büntetett előéletüek és epileptikusok voltak. - -Minden nap közölt ezer sort az ügyről és csirájában taposta el a másik -véleményt. - - -III. - -Hanem akkor történt valami, ami egy kissé megingathatta Argentina -közvéleményét. - -Elérkezett az a nap, amikor a klubnak meg kellett tartania az évi -közgyülését. Lakomáikat és vidám összejöveteleiket a milliomosok már jó -ideje másutt rendezték; nem mintha tüntetni akartak volna a hatalmas -ujság ellen… ó nem!… hanem azon a cimen, hogy holmi apró mulatságokkal -kár volna profanizálni a monumentális épületet. De a közgyülést már még -se lehetett másutt megtartani, mert sokan azt kérdezhették volna, hogy: -mire jó hát ez a monumentális épület, ha még csak a közgyülést sem lehet -megtartani benne?!… - -A milliomosok tehát összegyülekeztek – a milliomosok is, de még nagyobb -számban a milliomos-növendékek – és amint javában helyeselték az -igazgatóság előterjesztését, a monumentális épület egyszerre csak -összeomlott, mint egy kártyavár s maga alá temetett vagy huszonöt -milliomost és kétszerannyi jeles férfit, akiket a milliótól csak ez a -váratlan szerencsétlenség üthetett el. - -Az ifju Ramiro ugyanis, aki annak idején többet foglalkozott a szép -lányokkal, mint a tanulmányaival, a korszakalkotó épitkezés alkalmával -nemcsak a kis fiu kivánalmairól talált megfelejtkezni, hanem egy elemi -szabályról is… és ki merte volna erre figyelmeztetni?! A „Buenos-Ayres“ -fiát! - -(Ime, a festőművészet nagy felsőbbsége az épitészettel szemben! A -legrosszabbul festett kép se üthet agyon senkit.) - -A „Buenos-Ayres“ másnap számitva rá, hogy a menybeli hatalmak sokat -elbirnak, türelmesek és nem fognak rácáfolni, átháritotta a felelősséget -a gondviselésre, s aztán ékes szavakkal siratta el a szerencsétlenség -áldozatait. De meghatottságában se szalasztotta el a kedvező alkalmat, -hogy még egyszer rápirithasson a már letiport kis fiura. Nem vonja ki -magát – irta – az általános gyászból, de jóleső elégtételt talál benne, -hogy ez a szomoru esemény milyen fényesen igazolja a „Buenos-Ayres-t“ -minden olvasója előtt. Végre az egész világ láthatja, hogy a felbérelt, -epileptikus kis fiunak mennyire nem volt igaza! Hát nem lett volna kár -elékteleniteni, ilyen rövid idei használatért, azt a monumentális -épületet, amely igy maga volt a tökéletesség?!… s amelyre a hálás -kortársak ugy fognak emlékezni, mint egy gyönyörü álomra?! - - - - -OVERWORKING. - -Valaki egy hajóstisztet vezetett be a társaságunkba. Alig, hogy -megismerkedtünk vele, már el is felejtettük. Nagyon kevés vizet zavart -az asztalunknál; a bemutatkozás percétől fogva a figyelmes hallgató -szerepére szoritkozott. Nálunk pedig veszedelmes vitatkozások voltak -napirenden s mindig sokan versengtünk a szavalás jogáért. Aki sohase -hangoztatta, hogy most ő tette be a garast, azt észre se vettük. - -A második vagy harmadik este azonban mégis csak meg kellett látnunk a -szótlan tengerészt. Egyikünknek-másikunknak föltünt, hogy ez a csöndes -ember mily szemmelláthatóan jól mulat a mi lármás társaságunkban. Nem -mondhattunk olyan rossz élcet vagy régi anekdótát, amelyet jóizüen meg -ne nevetett volna: akármit hallott, meglátszott az arcán, hogy neki -mindez uj és érdekes. - -Később elkisért bennünket mindenüvé. Elvittük bálba, szinházba, -mulatóhelyekre: hát hadd mulassa ki magát! Minden érdekelte és nyilván -gyönyörködtette; néhány rövid szóval, de mindenért lelkesedett! - -– Milyen gyönyörű nők, de milyen gyönyörű nők!… milyen nagyszerű -szindarab!… milyen ügyes, káprázatos látványosság!… – efféle szavakban -tört ki belőle az elragadtatás. Még a kávéházakban is csupa Eldorádót -látott. Alig tudott megválni tőlük: mindig ő ment utolsónak haza. - -Közben megtudtuk, hogy meglehetősen nehéz szolgálata van, s hogy az -élete, amig szolgálatban van, nemcsak nagyon egyhangu, hanem egy kissé -sanyaru is. Ritkán van része ilyen háromhónapos szabadságban, amely most -közénk vezette; s ez a ritka szabadság bizony már a vége felé jár. - -Akkor igazán nem csoda, ha ennyire tudja élvezni a pihenés örömét és „a -főváros minden varázsát“. (Ez a kifejezés tőle való.) De örült is minden -csekély szórakozásnak és minden közönséges látnivalónak, mint a gyerek. -Nem mint a fővárosi gyerek, hanem mint az olyan gyerek, aki az erdőben -vagy a pusztán nőtt kamaszszá. Ha egyenesen a Tűzföldről jött volna, nem -csodálhatta volna gyermekiesebb gyönyörködéssel ezt a várost, ahol – -mint magasztalással mondta – minden második ház kávéház. - -Olyankor, ha éjjel hazafelé menet, kettesben maradt valamelyikünkkel, -nem is titkolta el, mily fájó szivvel hagyja itt ezt az aranjuezi -életet. - -– Még csak egy hetem van!… még csak öt napom van!… – számlálgatta a -napokat szomoruan. - -És hogy minél alaposabban kiélvezze a még rá várakozó – oly rövid! – -gyönyörüséget: nagyokat nézett és nagyokat hallgatott, közben pedig -nagyokat huzott mindenféle szeszből, akármi került az asztalra. Ugy -ivott, ahogy csak tengerész tud inni. - -Vagy három nappal azelőtt, hogy lejárt a szabadsága és visszautazott az -állomására, az ujságok rémes hajószerencsétlenség hirét hozták, s a mi -vacsorázóasztalunknál is egész este csak erről a katasztrófáról volt -szó. - -Természetesen nem hallgattuk el műkedvelő megjegyzéseinket és nem -győztünk eléggé álmélkodni azon, hogy noha alig van nap, amely valami -új, hasznos találmányt ne hozna és noha az ember egyre jobban urává -válik az elemeknek: a hajószerencsétlenségek száma nem kevesbedik és az -emberi elme még most se tudott kieszelni semmit, aminek a segitségével, -ha a szerencsétlenséget soha se is lehet kizárni, legalább annyira -lehetne csökkenteni a veszedelmet, hogy az efféle borzalmas katasztrófa -a nagyon ritka, a kivételes esetek közé tartozzék… Még vadabbakat is -mondtunk. - -Eszünkbe se jutott, hogy megkérdezzük a köztünk ülő egyetlen szakértő -véleményét, annyira megszoktuk a szótlanságát. - -S a mi hajósunk nem jelentkezett magától. Végighallgatta odavetéseinket, -mintha egyetértene velünk, vagy mintha éppen ez a tárgy érdekelné a -legkevésbbé, megvárta, mig a vita leviharzik, aztán eljött velünk nem -tudom melyik mulatóhelyre, s egész este hallgatott és ivott. - -Csak reggel felé, amikor a kávéházban mindössze hárman-négyen maradtunk, -kivánkozott ki belőle, a mit a nagy társaságban elhallgatott, nyilván -azért, mert félt mindentől, ami a szónokláshoz hasonlitott. - -Fölhasználta az első alkalmat, amikor a beszélgetés lankadni kezdett és -ezzel a kijelentéssel lepett meg bennünket: - -– Az este, amikor a katasztrófáról volt szó, nem akartam vitatkozni, -mert attól tartottam, hogy talán untatnám a társaságot; de szeretnék -erről valamit mondani, ha ugyan érdekli az urakat. - -Ez volt az első eset, hogy nem kellett kérdezgetnünk és magától -hozakodott elő valamivel. Azért csak érdeklődést láthatott az arcunkon, -sőt talán kiváncsiságot. Figyelmünk beszédessé tette. - -– Én azt hiszem, – folytatta, – hogy a hajószerencsétlenségek száma -mindaddig nem fog csökkenni, ameddig nem lesz kisebb az emberek -kapzsisága. Mert, meg vagyok győződve, minden esetben ki lehet mutatni, -hogy a katasztrófának az alap-oka valami esztelen, könnyelmü vagy -lelketlen takarékosság volt. - -Sietett megmagyarázni, miért gondolja ezt. - -– Azok a társaságok, amelyek a tengeren a személy- és az áruforgalmat -igazgatják, mindenütt rettenetesen kihasználják az emberi munkaerőt. -Kockázatos takarékosságból, a veszedelemmel nem törődő gazdálkodással -kizsákmányolnak bennünket; visszaélnek azzal, hogy embert mindenre, -minden föltétel mellett kapni. A hajón mindig csak annyi a munkaerő, -amennyi éppen okvetlenül szükséges. Elég egy-két embernek a betegsége és -– ami ebből szükségképen következik – a többinek a nagy fáradtsága, -egyiknek-másiknak a kimerültsége – és már beáll a veszedelem. Csak egy -kis vihar, meg egy kis – minduntalan kinálkozó – véletlen kell, hogy a -katasztrófa megtörténjék. Éreztek-e valaha igen nagy kimerültséget? Ha -igen, úgy tudják, hogy van egy állapot, amikor az ember jár-kel s -olyannak látszik, mint aki ébren van, de valójában nincs magánál; az -esze nincs helyén és se a megfigyelése, se az ereje nem több, mint -amennyi egy alvajáróé. Gépiesen elvégzi a megszokott dolgát, de nem -tudja, hogy mit csinál. Tessék ebben az állapotban egy hajót vezetni, -kivált viharban! És a kimerültségnek van még egy ennél is sulyosabb -állapota: az az állapot, amikor az ember a pihenésnek, az alvásnak olyan -gyötrő szükségét érzi, hogy nem törődik többé semmivel a világon, hogy -összeomlik egész erkölcsi ereje és az elalvás gyönyörüségéért kész -odaadni az életét, nemcsak a tulajdon életét, hanem a mások életét is, -mindent. Ezt az állapotot már kevesen ismerik; még elképzelni is csak az -tudja, aki már próbálta. Én ismerem ezt az állapotot. Pedig, amint -láthatják, hatalmas testalkotásu, ép, erős, egészséges ember vagyok, aki -kibir egyet-mást. Rossz embernek sem tartom magamat. És mégis… Egyszer, -egy ilyen állapotban, előre láttam a veszedelmet, éreztem, szinte -tudtam, hogy a pokolba viszem a hajót és olyan végtelen, olyan halálos -fáradtságot, olyan kimondhatatlan, szörnyü fásultságot éreztem, ugy -szomjuhoztam a pihenést, legyen ez bár a nirvána, hogy nem tudtam többé -törődni semmivel, nem bántam a halált, nem sajnáltam senkit és semmit, -és abban a bizonyosságban, hogy egypár perc mulva el fogok pusztulni és -velem együtt el fognak pusztulni a többiek is, átadtam magamat és az -egész hajót a sorsnak, akárminek, ami jöhet, aminek jönnie kell, -csakhogy a félálomból belemerülhessek a mély álom, a teljes -öntudatlanság édes gyönyörüségébe, amelyet ebben a pillanatban a -menyországnak éreztem. Egy hajszálon függött mindnyájunk élete; a -vakszerencse tette, hogy megmenekültünk; előre láttam a hajónk -pusztulását, ugy, mint valami elkerülhetetlen bizonyosságot és mégse -volt erőm csak egy mozdulatot is tenni a veszedelemből való -kiszabadulásra, képtelen voltam ellentállni az álom vágyának. Igaz, hogy -félig már ekkor is aludtam, sőt talán nemcsak félig. - -Elbeszélte az esetet. - -Igaz, lehetett már akkor másfél vagy talán két napja is, hogy egyáltalán -nem aludtam. A rend az, hogy négy óráig teljesitünk szolgálatot s aztán -fölváltanak. Először könnyelmüségből mulasztottam el azt az időt, -amelyet az alvásnak kellett volna szánnom, korhelykedtünk. Másodszor már -idegességből nem tudtam aludni. Harmadszor azért loptam meg magamtól az -álmot, hogy szivességet tegyek egyik társamnak, aki rosszul érezte -magát, s aki helyett valakinek szolgálatot kellett tennie. Azután megint -rám került a sor. Végül amaz nagyon beteg lett, a másik társamnak pedig -– egy másik betegség következtében – egyéb munkát kellett végeznie, s -mert rendes körülmények között is mindnyájunkra szükség volt, annyira, -hogy egyszerre csak egyikünk lehetett szabad: nem volt, aki fölváltson. -Szóval, már alig álltam a lábamon s rettenetes álmosságot éreztem. De -hát nagyon kevesen voltunk!… - -Január vége felé jártunk. Szörnyü hideg volt s egyszerre vihart kaptunk. -Órákig szakadt a jeges eső s paskolt a lenge eresz alatt. Csuromviz -voltam; a jéghideg nedvesség átjárta a köpönyegemet, a ruhámat, a -bőrömet, a csontomat. Koromsötét éjszaka borult ránk; s a süvöltöző szél -folyton verdeste rajtam az ázott ruhát. Annyira fáztam, hogy vacogott a -fogam; az álmosságom kezdett leküzdhetetlenné válni. És nekem ott -kellett maradnom a poszton; vezetnem kellett a hajót. - -Eleinte csak azt vettem észre, hogy nem gondolkozom. Aztán, hogy -el-elbóbiskolok. Összeszedtem minden lelkierőmet és egyre -figyelmeztettem magamat: „Oda kell vigyáznod! Oda kell vigyáznod!“ Majd -rájöttem, hogy gépiesen ismételgetem magamban ezeket a szavakat, folyton -ismételgetem, de nem tudom, hogy ezek a szavak mit akarnak jelenteni és -hogy mire kell vigyáznom. A szemem majd leragadt az álmosságtól. -Rajtakaptam magamat, hogy nem tudok figyelni sehová, hogy öntudatlanul -teszem, amit teszek, a megszokás valami ösztönével, mint az állat és -hogy már csak hébe-hóba eszmélek. - -Azután a lelkierő valami utolsó maradványával meg-megsarkantyuztam -roskadozó eszméletemet. Mozogni igyekeztem, egy helyben állva is -lépéseket tettem, hogy ébren maradjak. De föl-fölriadva észrevettem, -hogy már félig alszom; hogy állva is el-elalszom… Még ki-kizökkentem a -szendergésből, de éreztem, hogy már nem vagyok magamnál. Mind -tartósabban ejtett hatalmába a zsibbadtság. Olykor még ostorozni akartam -magamat: „Oda kell vigyáznod!“ De már nem tudtam, mit akarok és éreztem, -hogy nem tudom, mit csinálok. Éreztem, hogy a szunnyadásom mind tovább -és tovább tart és már-már kihat az egész testemre. - -Végre megtörtem és átláttam, hogy már nem birok magammal. Hogy már nem -akarok küzdeni, hogy már nem bánok semmit, csak egy leküzdhetetlen -vágyat érzek: ledőlni és aludni! És talán már aludtam is. Még -meg-megmozdultam, de már aludtam. Valami isteni kéjérzet melegitette át -a testemet, éreztem, hogy belesüppedek a teljes öntudatlanságba… és -ugylátszik, hallucinálni kezdtem. - -Mert egyszerre két nagy zöld szemet pillantottam meg, két, merőn -rámszegzett, nagy zöld szemet. Lehet, hogy ez a két nagy zöld szem nem -volt álom; lehet, hogy a hajó egyik macskája bámészkodott rám… mert a -hajón, hogy a patkányokat pusztitgathassuk, sok macskát tartottunk. -Lehet, hogy valamelyik macskának az a szeszélye támadt, hogy egyszer -megszemlél egy igazi vihart, és éjszakai kóválygásában megállapodott -előttem, elbámulva azon, hogy: hát ez a fekete alak mit keres itt, ebben -a cudar időben?!… - -De én ezt a macskát a Részvénytársaságnak néztem és a csodálatos zöld -fényre meredve, igy orditoztam… vagy csak álmodtam, hogy orditozok: - -– Te, Részvénytársaság, te cudar Részvénytársaság, te gyalázatos -Részvénytársaság, kiszipolyozod a csontjaimból a velőt és most eljöttél, -hogy lásd a müvedet?! Merőn nézel rám, ijesztő zöld szemeddel, mert nem -akarod, hogy elaludjam, még most sem akarod engedni, hogy elaludjam?! -Hát dögölj meg, mert én csak azért is elalszom, mert én egy percnyi -alvásért odaadom az életemet, mert én nem bánok semmit, nem törődöm -senkivel, ütközzünk össze a poklokkal, azt sem bánom, én szivesen megyek -a halálba és viszem a többieket is, a hideg, jeges, fekete vizbe, a -nedves sirba, a zuhogó, fekete hullámokba, és dögölj meg mérgedben, mert -én magammal meg a többiekkel elpusztitom a hajódat is, és aztán -höröghetsz, hogy: milyen kár a pénzedért!… dögölj meg mérgedben, rám -hiába meresztgeted undok zöld szemed, én nem törődöm veled és nem -törődöm a halállal, nevetlek téged is és nevetem a halált, nekem -mindegy, ha az arcomba ugrol is, nekem mindegy, mert én aludni akarok, -aludni akarok!… - -Ebben a pillanatban valami rémes tülkölést, bugást és csöngetést -hallottam, mindenféle fényességek, fénypontok, fénycsikok, fénysávok -jelentek meg káprázó szemem előtt… és, ugy látszik, erre már -fölébredtem. Mert a vad kiabálás magamhoz téritett… egy pillanatig azt -hittem, hogy megőrülök… de aztán már teljesen az eszemnél voltam és -tisztán hallottam egy vad, durva hangnak az orditozását: - -– Gazemberek, piszkok, disznók, mit csináltok, alusztok?!… - -Egy roppant nagy hajó haladt el mellettünk, mondhatnám: egy hajszálnyi -távolságban, mert az összeütközéstől és a mi hajónk szétlocscsantásától -igazán csak egy hajszál választott el bennünket. - -Hiába adott mindenféle jelt, hiába szórt fényt és harangozott: én nem -láttam, nem hallottam, csak mentem előre, nyilegyenesen, neki a -halálnak. - -Pedig ott álltam a helyemen. Ott álltam, feketén mint a Bolygó Hollandi, -akinek a hajója némán vonul a nagy végtelenségbe. Ott álltam, teljesen -elcsigázott testtel, lélek nélkül, haszontalanul. - - - - -UJ VILÁG. - -A „Vaskapu“-szálló a nyugati pályaudvarhoz közel, egy zugutcában huzódik -meg. Nemcsak azért buvik el, mert szégyenkezik; alapos oka van rá, sőt -mindennél fontosabb üzleti érdeke, hogy rejtőzködjék, mint az ibolya. A -„Vaskapu“-szállót ugyanis nagyobbrészt csak olyanok keresik fel, akik -nem szeretik, ha látják őket, amint ki- s bejárnak a Vaskapun; ha az -üzlettulajdonos ur átköltözködnék a körutra, mindjárt be is csukhatná a -boltot, mert elvesztené összes fővárosi vendégeit, – már pedig ezekből -él. - -De azért vannak a „Vaskapu“-nak jámbor vidéki vendégei is: jókedvü -bácsik, akik teszik magukat, mintha nem tudnák, hová tévedtek, meg -gyanutlan jóhiszemüek, akik évenként kétszer-háromszor is megszállnak a -„Vaskapu“-ban, a nélkül, hogy sejtenék, hol laknak. Olykor jó falusi -alakok állongálnak a kapuban a kis fiaikkal, meg a nagy leányaikkal, – a -járókelők, a hordárok és az idejekorán felvilágositott utcagyerekek nagy -mulatságára. Ezek a derék vidékiek hivek maradnak az olcsó, nem -hivalkodó külsejü, egészen a tisztátalanságig szerény „Vaskapu“-hoz, -mert nincs más igyekezetük, csak az, hogy jó messzire elkerüljék a -veszedelmes fényüzést. És olyan mindegy nekik, hogy hol tanyáznak! -Kilenc órakor már alusznak; az éjszakai nagy jövés-menés nem kelti fel -őket, s nappal hiába nézelődnek, nem vesznek észre semmit. A nagy -bámulásban nem látnak tovább az orruknál. Csak gyermekeik meresztgetik -néha a szemöket; de ők ártatlanabbak a gyermekeiknél. - -Állandó lakója azonban, aki hónapos szobát bérel, csak egy van a -„Vaskapu“-nak: Véghváry Sebő ur, aki feleségével a harmadik emelet egy -kétágyas udvari szobájában lakik. - -Véghváry Sebő ur, mikor kibérelte a hónapos szobát, a bejelentő cédulán -ezt irta a „foglalkozás“-rovatba: istállótulajdonos. S a „Vaskapu“ -portása tudja, hogy Véghváry urnak a sportneve: Captain Luck. - -* - -Október végén, délután hat órakor, Véghváry ur és felesége otthon -vannak, a harminchármas szobában. A fiatal asszony beteg; az ajtóhoz -közelebb eső ágyban fekszik és ujságot olvas. - -Véghváry ur fölvette a felöltőjét meg a cilinderét és menni készül. - -A fiatal asszony megszólal: - -– Elmész?!… - -– El – felel Véghváry ur. - -– Nem elég nékem a többi baj?!… Még hozzá egyedül hagysz?!… – -nyügösködik a fiatal asszony. - -– Ugy beszélsz, mintha örökre el akarnék menni. - -– Ne hagyj itt! Amig itt vagy, nem félek ugy a haláltól! - -– Megint képzelődöl?! - -– Amig velem vagy, nem félek semmitől. De ha magamra maradok, nem tudok -másra gondolni. - -– Ne légy olyan gyerek. Nincs neked semmi komoly bajod. És nagyon jól -tudod, hogy el kell mennem. Összetegyem a két kezem és azt várjam, amig -a sült galamb a szájamba repül? Pénzt kell keritenem, akárhonnan. Egy -krajcárom sincs. - -– Mikor jössz vissza? - -– Mit tudom én azt?! Ha ki tudok szoritani Bergertől öt forintot, -mindjárt visszajövök. Ha nyolcig nem jövök, hozass fel magadnak -vacsorára sonkát. Tőled nem tagadják meg. - -– És akkor reggelig nem látlak? - -Véghváry vállat von. - -– Kártyázni fogsz? – faggatja tovább a felesége. - -– Mi az ördögöt csinálhatnék egyebet?! - -– Legalább csókolj meg előbb! - -Véghváry ur valami csókfélét lehel a sáppadt asszony homlokára, aztán -elpályázik. Lehalad a lépcsőn és kimegy a kapun. - -A „Vaskapu“ portása a kapuban áldogál és a szomszédos korcsma -csaposlegényével beszélget. Látja a kifelé bandukoló lakót, de nem -köszön neki. - -Véghváry ur elhalad a beszélgetők mellett. A portás a jobb -hüvelykujjával egyet bök az eltávolodó gentleman után, hunyorit és csak -annyit mond: - -– Captain Luck! - -* - -A beteg asszony tovább lapozgatja az ujságot, de egy-két perc multán -félrelöki, mert azon veszi észre magát, hogy nem tudja, mit olvas. - -Előveszi kis kézi-tükrét a rozzant éjjeli asztalkáról; és hosszan -nézegeti magát. - -Milyen sötét karikák vannak a szeme körül! Milyen sárga az arca! -Mennyivel öregebb, mint tavaly! A sok koplalás tenné? Eh, hisz azelőtt -se élt valami nagyon jó módban! Sőt azóta, néhanapján, tengeri halat -eszik és pezsgőt iszik rá. Igaz, hogy az efféle ünnepeket gyakori -böjtöléssel kell megfizetni. - -Milyen különös! Mihelyt az ura nincs mellette, már gyöngébbnek érzi -magát. Ilyenkor mindenféle aggasztó tünetet fedez fel magában. Csakugyan -tüdővészes volna?! Ej, hátha igazán csak képzelődik és ok nélkül gyötri -magát?! - -Leteszi a tükröt és tekintete az ablakra téved. Csak a szomszéd ház -tüzfalát látja ott. - -Hanem azért egy darabig ott marad a szeme. Elmélázik. Vajjon milyen -ismeretlen élet rejtőzik a mögött a tüzfal mögött? Bizony, vannak -emberek, akiknek mindenük van. - -Körülnéz a harminchármas szobában. Micsoda nyomoruságot világit meg ez a -villamos körte! - -Egy másik vaságy, ott az ablaknál. Két rosz szekrény, egy sánta asztal, -a mosdó, a fogas, két szék – és még ez se az övék! Szó sincs róla, -egészen másféle élete volna, ha annak idején hozzá megy az első -kérőjéhez, ahhoz a derék falusi doktorhoz. - -Akkor rendben és tisztességben élne. De akkor is szegény asszony volna -és – ki tudja?! – talán mindent nélkülözne. Nem volt, akit elkeseritsen -az a lépése, hogy követte ezt a kalandort. Ha a szülei még élnek, talán -nem tette volna. De csak rokonokat hagyott ott, jámbor, unalmas -embereket, akikhez nem igen ragaszkodott, akik őt nem értették s akiket -ő nem értett. Felesége lett ennek a kalandornak, mert vonzódott hozzá. -Mit tudta még akkor, hogy kicsoda ez az ember?! És mert csak a szivére -hallgatott, mert hozzákapcsolta a sorsát egy elzüllött embernek az -életéhez, akit valójában csak később ismert meg, a társadalom épp ugy -kitaszitotta magából, mintha ballépést követett volna el. Mindenki -elhuzódott tőle; a régi ismerősei elfordulnak, ha látják; akikkel most -érintkezik, szemtől-szembe lesajnálják, vagy nyiltan megvetik. Pedig ő -mindenben ártatlan; pedig ő sohase vétett senkinek, – még az illendőség -ellen se vétett. - -Igaz, a férje nem tartozik a rendes, a kifogástalan emberek közé. Miből -él? A vakszerencséből; kölcsönökből, a melyeket talán, valószinüen… -sohase fog megfizetni; alamizsnából, egy-két tehetős rokonának az -ajándékaiból… a könyöradományából, és főképpen a játékból… Leül -kártyázni, akkor is, amikor semmi pénz nincs a zsebében, ami már talán -csalás. És ő, amióta tudja, hogy kicsoda a férje, – csak egyre jobban -szereti ezt az embert. Mégis szereti; mind jobban szereti. - -Mert, ha nem tisztességes ember is, – jó férj. Neki jó férje. - -Szereti őt és jól bánik vele. Vele szemben még önzetlen is. Amilyen szép -ember, s amilyen nagy betyár, magába bolondithatott volna valami pénzes -nőt is. De a szegény leányt választotta és megmarad mellette, mert -szereti az asszonyát. - -Már hozzáromlott? Meglehet. De néha megszólal benne az állati önzés és -ilyenkor igy tanakodik: - -Ki tudja?!… Ha ahhoz a derék emberhez ment volna, akihez nem vonzódott, -aki már nem fiatal, s aki szintén nem adhatott volna neki valami nagy -kényelmet és jómódot, talán már elsorvadt volna a nagy tisztességben. -Talán már elvitte volna a tüdővész. Mig e mellett az ember mellett, aki -olyan… furcsán keriti elő az ennivalót, legalább egy igazi asszonynak az -életét éli… és – ki tudja?! – igy talán még meggyógyul!… - -Már pedig ő élni akar… igen, csak élni, élni, élni!… De hát az -erkölcs?!… Istenem, az erkölcs!… Mit vét ő az erkölcs ellen?!… Mit tehet -ő akármiről?!… - -* - -Felkönyököl a párnájára és hallgatózik. Lépéseket hallott. Nem ő az. A -valaki már elhaladt az ajtójuk mellett. - -Már nem jön. Már nem kapott pénzt. És akkor aligha kerül elő reggelig. -Nem olyan könnyü dolog az, kivárni a szerencsét, ha nincs egy koronánk -se, amelyet kockára lehetne tenni!… - -Félnyolc tájban megérkezik Bergerné. Igen, Berger csakugyan megtagadta -az öt forint kölcsönt Véghváry urtól. De az emberséges füszeresné nagyon -sajnálja a beteg asszonyt. Hozott neki sonkát, süteményt, egy kis -csuporban kitünő levest is. Még az öt forintot is odacsusztatja a -szegény ténsasszonykának. - -Mrs. Luck pironkodik, de köszönettel fogadja el a kölcsönt, s olyan jó -étvágygyal tünteti el a vacsorát, mintha már két napja nem evett volna -egy falatot se. - -Bergerné elbucsuzik. - -A beteg asszony már jobban van. - -Csak legalább ne maradna el sokáig az ura! Hiszen már pénzük is van! - -De nem tudja értesiteni a férjét. Ki tudja, hányadik kávéházban kibicel -azóta, hogy megszerezze a „szerencse-koroná“-t?! - -Unalmában ujra előveszi az ujságot. Amint szórakozottan lapozgatja, -tekintete egyszerre a sport-hirekre téved. Elmosolyodik, mert azt -olvassa, hogy a pardubici nagy akadályversenyben „indul“ Captain Luck -Polihisztor nevü ötéves lova is. Ez a Polihisztor az ő istállójuk. Az -egyetlen lovuk; az egész vagyonuk. Véghváry a ritka nagy szerencse egy -örökkön emlékezetes órájában nagyobb összeget nyert valakitől „hozomra“, -s a vesztő, hogy lerójja a tartozást, átengedte neki Polihisztort. „Az -istálló“ egy darabig lenditett valamit a Véghváry hitelén; s Captain -Luck azóta se tudta eladni egyetlen telivérét. - -Ezen a réven már szép pénzzel tartozik a trénernek s a tréner most -nyakra-főre futtatja Polihisztort, mert csak igy lehet reménysége rá, -hogy valaha hozzájuthat a követeléséhez. - -Miért ne? Néha vak tyuk is talál szemet. - -Néha a kapanyél is elsül. - -Igaz, hogy Polihisztor eddig még „a zabját se tudta megkeresni“… - -Mrs. Luck mosolyog. - -* - -Óriási dübörgés a lépcsőn. - -Beront Captain Luck, kipirultan, elfulva. - -– Polihisztor megnyerte a pardubici nagy akadályversenyt! - -A kapanyél csakugyan elsült. Hogyan történhetett ez? - -Semmi ördöngősség se volt a dologban. A pardubici hosszu és kacskaringós -pályát nem igen ismerik a zsokék. Nem csoda; minden esztendőben csak -egyszer vannak ott. De az az elhanyagolt, öreg zsoké, akit a tréner -Polihisztorra ültetett, már kiismerte magát a pardubici pályán is. -Eszeágában se volt, hogy megmutassa az utat a többieknek; különben is -Polihisztor, akarva, nem akarva, hátul kullogott. És mig a komoly -jelöltek lovasai rendre hamis utra tévedtek, s csak nagy tér- és -időveszteség után kerültek vissza a helyes utra, hogy átugrathassák az -összes akadályokat, addig az eleinte messze elmaradó, de a jó uton -haladó Polihisztor szép lassan beugrándozott és bekocogott elsőnek. - -A nagy eseménynek a puszta hire is elég volt rá, hogy Véghváry ur -felválthassa a győzelmét egy kis aprópénzre. - -Illő jutalom mellett száz korona kölcsönt szerzett egy ismerős -pincértől. - -– Ha nem volnál beteg, – szólt a feleségéhez – most elmehetnénk mulatni! - -De hiszen már egy cseppet se volt beteg! Semmi baját se érezte; az -örömhir azonnal meggyógyitotta. - -Felöltözött és elmentek mulatni. - -Mialatt lesiettek a „Vaskapu“ lépcsőjén, a beteg asszony a lépcső -tükörfalába pillantva, boldogan vette észre, hogy az arca rózsásabb és a -tekintete ragyogóbb, mint valaha, egy kicsit elgondolkozott. - -Hogy ilyesmitől függ a sorsuk!… Sőt talán az élete!… De arra gondolt, -hogy ha az, amit ők átélnek, egyáltalán lehetséges, akkor nemcsak ők, -hanem sokan, nagyon sokan bünösök. - -Ha az egész világ eltüri, megengedi, lehetővé teszi, hogy a kalandorság -néha szerencsével járjon, mig a tisztes munkának soha se juttat a száraz -kenyérnél egyebet: akkor nemcsak ők a bünösök, hanem bünös az egész -világ. - -És ezzel elaltatta a lelkiismeretét. - - - - -LULLABY. - - -I. - -A tábornok sorra látogatta rózsáit, csodálkozva, örömmel, gyönyörködve -nézegetve gyors fejlődésüket, és öreg gyermekek módjára, egy-egy -medve-mormogást hallatva, beszélgetett hozzájok: „Kis buták! Ha -tudnátok, hogy ki ápolgat, dédelget benneteket!… Ti is elforditanátok-e -tőlem gyönyörü kis orcátokat?!…“ Aztán föllépkedett a kilátóra, leült -egy padra és a várost nézte, meg a város mögött a hegyek -mozdulatlanságát. Villája a Viale dei Colli-nak azon a részén volt, mely -már közelesik a Piazzale Michelangiolo-hoz, tehát a legjobb páholyból -láthatta a testvérharcok régi szinpadát. Majdnem az egész város ott volt -a szeme előtt, abban a törpeségben, amelyet a magaslat és a távolság -minden földi dologra rábizonyit, rápirit. Középütt a Duomo olyan -kövéren, szélesen terpeszkedett el az egész város alacsonyságában, mint -a fiastyuk a csirkéi között; a többi törpeségből, a Duomotól egy kissé -balra, csak a Palazzo Vecchio tornya vált ki, mint a történelemnek egy -utolsó kiáltása. És az épületek egymásra halmozottságából egy nagy -méhkasnak a zsongása, zümmögése hallatszott ki: elmélázásában ugy tünt -föl előtte, mintha a házak is élnének és csak várnia kellene, hogy -szerte röppenjenek, mint a méhraj. Csakis a város mögött hosszan elnyuló -hegyek mozdulatlanságát és némaságát találta fenségesnek. - -Majd, amint összegubbaszkodva ült a padján s érdeklődés nélkül való, -fénytelen tekintete elfordult a várostól, hogy aztán a kertjében -csillogó szines és haszontalan üveggolyók üres hivalkodásán akadjon -fenn: akarata ellenére is hallgatnia kellett a város hangjait. -Messziről, a Cascine felől, az előkelő élet zsivajgása halk morajként is -alig-alig hatolt el hozzá, de a Miniato tájékáról mulatók zajongása -hallatszott és a tramway dübörgése, csengése minduntalan megzavarta a -környék csendjét. Mintha minden öt percben azt csilingelte volna ez az -ujra meg ujra megérkező csengő: „Én vagyok az élet! Én vagyok az élet!…“ -És lentről folytonosan hangzott valami zsongás: az az erejét vesztett -lárma, az elhaló zugás, a meghalkult morgás, a hápogóvá vált tülkölés, -az elgyöngült bugás és a tömérdek emberi zümmögés tompa összeverődése, a -város hangja. Élnek! Élnek, mozognak, sietnek, futkosnak… szeretkeznek -és gyülölködnek… ha szeretkeznek, akkor is marakodnak, ha gyülölködnek, -még jobban marakodnak, mindig csak marakodnak… aztán meghalnak és jönnek -mások, akik ujra kezdik… akik ugyanazt csinálják, amit az elődeik… akik -megint csak marakodnak… akik elülről kezdik ugyanazt az utálatos -komédiát… hogy nem unják meg egyszer!… és ez az élet. - -Azon vette észre magát, hogy egy pár perc óta az ő fejében is motoszkál, -szöszmötöl, zümmög valami hang… valami ritmus-féle… valami egyszer -hallott, meg nem figyelt, s mindjárt elfelejtett ária-hullámocska s -ebben uszkálva egy kis szöveg-roncs, valami értelmes beszédnek a roncsa, -egy szó, melynek az ő gondolataihoz semmi köze, amelynek rá nézve semmi -értelme, amely isten tudja, hogyan jutott eszébe… Figyelni kezdett s ugy -tetszett neki, mintha más valaki azt dúdolná az ő fejében: „Lullaby, -lullaby, lulla–lulla–lullaby!…“ Mi ez? S hogyan került az ő fejébe?… -Lullaby, ez angol szó és altatódalt jelent. Talán maga a szó is benne -van egy ilyen altatódalnak a szövegében s ennek a roncsa az, amit ő most -folytonosan hall… érthetetlen okból… ismeretlen, titokzatos lelki -utról?… Hol hallotta ezt valaha? Operában? szinházban? mulatóhelyen? az -utcán danolóktól? vagy egy dajkától? És ez az értelmetlenség most ugy -belecsimpajkodik az agyvelejébe, hogy nem tudja kiüzni onnan. Az egész -élő világ mélységesen közömbös előtte, és az egész élő világ őrült -lármájától, zsivajgásától el tudott menekülni, de ez a talán szemétről -szedett, talán régtől fogva hozzáragadt, magától dúdoló értelmetlenség -mégis be tudott férkőzni a fejébe, a jött-ment arcátlanságával fészket -rakott ott s most utat keres a lelkébe… És egyre, folytonosan hallotta: -„Lullaby, lullaby, lulla–lulla–lullaby!…“ - - -II. - -Öreg gazdasszonya közeledett feléje. - -Rosszat sejtett. Attól tartott, hogy a felesége hivatja s fázott ettől a -– ha kivánt, akkor mindenesetre kellemetlen – találkozástól. Ez az -asszony, aki huszonhat évi házasélet után olyan idegen tudott maradni -hozzá, hogy most, letiportságában, csak a bukottat, csak -szerencsétlensége okozóját s mindezek tetejébe fiuk gyilkosát látja -benne: ez a szegény, szerencsétlen, nyomorult, rövidlátó, szűkeszü -asszony is meghalt neki, amint meghalt az egész világ… - -Nem az kereste. - -– Tábornok ur, egy fiatalember járt itt, már többször, s mindenáron -beszélni szeretett volna a tábornok urral. Megmondtuk neki, hogy a -tábornok ur senkit se fogad, kivétel nélkül senkit. Másodszor két -ajánlólevéllel jött vissza. Harmadszor azt állitotta, hogy valami igen -fontosat akar közölni a tábornok urral… - -– Velem senki se közölhet fontosat. - -– Megmondtuk neki, de negyedszer is előkerült. És ekkor rimánkodni -kezdett, hogy adjam át a tábornok urnak ezt a levelet, mert rá nézve -életbevágó fontosságu, hogy a tábornok ur őt fogadja, s egy óra mulva -ujra el fog jönni… - -– Megmondtam, hogy senkivel se állok szóba. Ha valakit hivatok, azt -megmondom maguknak előre. De nem is hivatok senkit. Békében akarok -lenni. Pihenni akarok. - -– Bocsássa meg, tábornok ur, az ügyetlenségemet… de ez a fiatalember -olyan ágrólszakadtnak, olyan szerencsétlennek, olyan kétségbeesettnek -látszott, hogy nem tudtam megtagadni a kérését. - -A tábornok átvette a levelet és elolvasta. Ez volt benne: - -„Tábornok ur! - -Nem akarom önt zaklatni, boszantani, izgatni. Az édesanyám életére -esküszöm, hogy semmiféle kellemetlenséget nem fogok önnek okozni. - -Kéregető vagyok. De nem alamizsnát kérek. Hanem azt a kegyet, hogy egy -félóráig beszélgethessek a tábornok urral, s amit a tábornok ur önként -kegyes lesz tudtomra adni, fölhasználhassam a javamra, egy ujságcikkben. - -Ujságiró vagyok, de már hónapokkal ezelőtt elveszitettem az állásomat, -nem a magam hibájából. És azóta nem tudok keresethez jutni. Az én -cikkeimet csak akkor adják ki, ha különös érdekességük van. - -Megtudtam, amit még kevesen tudnak, hogy a tábornok ur városunkban -telepedett le. Eszembe jutott, hogy egy olyan cikk, mely az önnél tett -látogatásról szólhatna, az egész országot érdekelné. - -Az ön ügyében az akták még nincsenek lezárva. A higgadtabbak önnel -éreznek vagy legalább is függőben tartják az itéletüket. A szenvedély, -mely olyan vadságokra ragadtatta magát önnel szemben, már kidühöngte -magát, lecsillapodott. Elérkezett volna a revizió ideje. Ön, ugy -látszik, még nem tartja szükségesnek, s bizonyára nyugodtan várja a -történelem itéletét. De talán szolgálatára lehetne önnek, ha a -kételkedők, az ingadozók, s különösen a jobb meggyőződésüek -tájékoztatására, megirnám egyik nagyobb ujság közönségének, hogy most mi -foglalkoztatja önt… hogyan tölti napjait… szóval, amit jónak lát a -világnak tudtára adni… akármit, ami önről szól s amit közölni megenged. - -Tudom, hogy önnek nincs szüksége én rám, csak nekem van szükségem önre. -Nincs kibe kapaszkodnom, ha ön nem szán meg. Ha ön lerug a lábáról, mint -egy alkalmatlan kutyát, el kell pusztulnom. - -Az a rendkivüli érdekességü cikk, mely önről szólna az országnak, nekem -egy hónapi keresetet… nem: a megváltást jelentené! - -Tábornok ur! Ne rázzon le magáról! Szegény, öreg, özvegy édesanyám van, -akinek én vagyok a föntartója, a kenyérkeresője. - -_Carlo Morlini.“_ - -A tábornok elgondolkozott. - -Hm. Egy kis féregnek eszébe jutott, hogy: hátha talán mégis nemtelen -harcban ölték meg az oroszlánt? - -Lám, lám. A jövőnek, amely majd igazságot fog szolgáltatni neki, ez -talán már az első fecskéje!… - -Vagy, meglehet, az első egérke, mely rágicsálni kezdi azt a hálót, -amelybe őt befonták, leteritették, amelyben ő most mozdulatlanul -fekszik?… - -A tábornok már valami – szinte gőgös – elzárkózottságba ásta bele magát. -Halálosan sértett büszkeségének vércseppjeiből és igazsága tudatának -aranyszálaiból valami gubót szőtt maga köré, hogy ő se láthasson többé -semmit az emberek életéből, más se férhessen hozzá az ő -agyongyötörtségéhez, hogy teljesen el legyen válva az élők világától. - -De lehetséges-e, puszta akarattal, lemondani az egész világról, az élet -minden öröméről, s arról a balzsamról, gyógyitó irról, mely nemcsak a -fákban és füvekben, hanem ott rejtőzik az emberi szóban és pillantásban -is, a jóleső, a rokonérzések mágnesesen ható megnyilatkozásában? -Elkülönözheti-e magát valaki az élőktől, amig egyáltalán lélekzik? - -Tökéletes letiportságában, társadalmi megsemmisültsége sajgóan fájdalmas -s mind fájdalmasabb érzetében, élőhalott voltának tudatában, rémes -egyedülhagyottságában és sötét elzártságában a tábornok gyöngébb volt, -mint hitte. Azt hitte, hogy igazságának érzete, tiszta lelkiismerete, -lelki magasabbrendüségének a tudata s véresre mart, de még élő, hatalmas -büszkesége most már mindenkorra meg fogja óvni attól, hogy bármivel is -törődjék, aminek valami köze van az emberek életéhez, hogy még egyszer -valami vágyat érezzen az emberi szó és tekintet jóleső megnyilatkozása -után, hogy csak gondoljon is arra az undok ember-hordára, mely őt a -butaság és a gonoszság csatakiáltására patkányseregként rohanta meg és -marta össze, betegre, félholtra. - -Nem volt ilyen erős. Senki se erős egyedül. - -Már ebben a kunyoráló levélben is volt egy szó, amely megejtette. A -„revizió“ szó. - -Ha nem is hitt benne, neki a „revizió“ ugy hangzott, mint másnak a -föltámadás! - -Aztán meg az emberi nyomoruságon való szánakozást se tudta még egészen -kiirtani magából. - -Hát van valaki a világon, akinek még szüksége van rá?!… ő rá!… - -Akinek nincs kibe kapaszkodnia, csak ő belé, az élőhalottba!… - -Megtagadott volna-e a csatatéren a haldokolva esdeklő ellenséges -katonától egy korty vizet, egy segitő mozdulatot? - -És nem az-e most is, valójában, a maga lelke, tehát az Isten előtt is, -aki a csatatéren volt, mikor ugyanez az ország lelkesedéstől s a -dicsőség mámorától ittasan visszhangozta a nevét?!… - -Ez döntött. - -– Ha majd visszakerül az a fiatalember, – szólt a gazdasszonyának, – -vezessék be hozzám. - - -III. - -Egy óra multán a kis ujságiró, aki elveszitette az állását, noha nem ő -volt a hibás, szemben állott Batacchi tábornokkal, a sok csatában -győztes hadvezérrel, akit az utolsó afrikai expedició rémes balsikere -után a közvélemény vihara lesodort a cselekvés szinteréről. Azaz, hogy -inkább csak mellette állott, mint szemtől-szemben vele. A tábornok öles -ember volt, az ujságiró alacsony termetü; a tekintetüknek tehát hosszu -utat kellett megtenniök, lefelé és fölfelé, hogy találkozhassanak. - -Bizony jól mondta a gazdasszony, kissé ágrólszakadt legényke volt a -látogató. Régente gondosan összeválogatott, de már nagyon kopottas -öltözetéről leritt az egész története; sápadt, vékony arca, a csillogóan -fekete, apró szempár nagy elevenségének ellenére, csupa siralmat, gyászt -és megindultságot fejezett ki. Az egész ember olyan volt, mint a testet -öltött zokogás. - -– Ugy látom a leveléből, – szólt a tábornok, – ön olyanformán -gondolkozik, hogy ennek a szegény országnak mi ketten vagyunk a két -legszegényebb embere… vagy legalább is azok az emberei, akiket legjobban -üldöz a balszerencse. Szegényen csak szegény segit… hát támogassuk -egymást! - -Kezet nyujtott látogatójának, leültette és igy folytatta: - -– Csakhogy nekem nincs mit közölnöm a világgal. Ha kérdez, szivesen -felelek a kérdéseire; de ez az egész, amivel szolgálatára lehetek. - -– Mindenekelőtt arra kérek engedelmet, hogy megtekinthessem a házat meg -a kertet, – szólt a látogató, körülnézegetve a könyvtár-szobában, ahol a -tábornok fogadta. – A közönséget nagyon érdekelné, hogy ön most hogyan, -milyen környezetben él. - -– Amit itt talál, azt ugyan nem érdemes leirnia – felelt a tábornok. – A -kertben rózsák vannak, a szobákban könyvek és régi butorok… amint -láthatja. Lakótársam, három régi cseléden kivül, csak egy van: a -feleségem, egy folytonosan sirdogáló öregasszony, aki nem nekem hisz, -hanem az egész világnak. - -– Ez nagyon érdekes, – szólt a látogató s a kabátja külső zsebéhez -kapkodott, mintha ceruzát keresne. - -– Egyéb érdekeset aztán magamtól nem is közölhetek önnel. És tartok -tőle, hogy a kérdéseire is csak csupa olyat mondhatok, amit már hallott -vagy olvasott. - -– Ha tájékoztatna a tábornok ur a terveiről, a szándékairól… - -– Nincsenek terveim. - -– De, végre is, a tábornok ur nem nyugodhatik bele, hogy ügyében az -legyen az utolsó szó, amelyik önt a kamarában hazaárulónak bélyegezte! - -– Persze, hogy nem nyugszom bele. Csak tűröm. Az én ügyemben birák, -katonák, bajtársak itélkeztek. A legenyhébben itéltek el: nyugdijazásra… -de elitéltek. El kell viselnem. Nem lőhettem magamat főbe, mert ezzel -elismertem volna azt, amit nem ismerek el. Hát élek. Ugy, a hogy. -Napról-napra. Semmit se csinálok és mindennap ugyanezt csinálom. Ugy -látszik, ez is élet. Ha tehát ezt is el kellett viselnem, ugy sokkal -könnyebben elviselhetem, ha a kamarában egy szájhős hazaárulónak nevez. - -– Az a képviselő maga se gondolta azt, hogy a tábornok ur anyagi -érdekből cselekedett és a legostobábbakat kivéve, senki sincs, aki -elhinné ezt, de… - -– Köszönöm mindenkinek, aki elhiszi, hogy nem kaptam pénzt azért a -szerencsétlen ütközetért, amely ketté vágta a katonai karrieremet, -amelyben magam is megsebesültem, s amelyben a huszonhároméves fiam -elesett. - -– Sokan vagyunk, akik teljesen értjük a tábornok urat. Akik távol attól, -hogy efféle ostobaságokat beszéljünk, soha egy pillanatig se -kételkedtünk abban, hogy a tábornok ur intenciói a legtisztábbak, a -leghazafiasabbak, a legjobbak voltak… - -– Ne mondja! Egy pillanatig se kételkedtek benne? - -– Nem, egy pillanatig se. Mi, a higgadtabbak, tudjuk, hogy a -szerencsétlen hadjáratok élő áldozatokat is követelnek. A nemzeti -érzékenység soha se tud beletörődni abba a gondolatba, hogy a nemzetet -legyőzték, s mintha nem volna szomoru kénytelenség, hogy az egyik félnek -minden harcból legyőzöttként kell kikerülnie: a nemzet legyőzetésének a -ténye mindig bűnbak után kiált. De ahol szerencsétlenség történt, ott -hiba is történhetett. Nem okvetetlenül, de történhetett. És ha hibát -mondok, csak katonai hibát gondolok; tévedést, szerencsétlen tervet, -elvétett számitást, az előrelátásnak valami részben a hiányát. Végre is, -tévedni emberi. A tábornok ur, maga, nem is lehet elfogulatlan birája -annak, hogy nem követett-e el stratégiai hibát vagy hibákat. És, amint -emliteni méltóztatott, a tábornok ur ügyében birák, katonák, bajtársak -itélkeztek. Hogyan magyarázza a tábornok ur… hogyan történhetett a -tábornok ur szerint, hogy… ha az afrikai expedicióban nem járt el -szerencsétlen terv szerint… birái mégis elitélhették? - -– Szerintem? Hogyan történt szerintem? Szerintem ugy történt, hogy -biráimat megtévesztették az ellenségeim, akik fölhasználták a szintén -megtévesztett közvélemény erejét, és ezt kötélként hurkolva a nyakam -körül, megfojtottak. Csak rövidség kedvéért mondom, hogy: az -ellenségeim… mert inkább azt kellene mondanom, hogy: az irigyeim meg -azok, akiknek akármiképpen utjában állottam. - -– A közvélemény megtévesztése könnyü lehetett, de a biráké már sokkal -nehezebb, – vallatta a kis ujságiró az ősz tábornokot. - -– Nem volt nehéz. Jól mondja, hogy ezt a nagy nemzeti -szerencsétlenséget, amint a nemzet gyöngesége is okozhatta volna, -okozhatta hiba is. Az is okozta; a hiba, vagy jobban mondva: a bűn, mert -itt a hiba halálos vétek. Hát igen, itt mindent a bűnös ostobaság -okozott. Csakhogy a szerencsétlen terv az elvétett számitás, az -előrelátásnak akár egészben, akár csak részben való hiánya nem volt az -enyém, hanem másoké. Az én tervem jó, az én számitásom helyes, az én -előrelátásom, fájdalom, kitünő volt. Nekem nem volt teljes hatalmam. -Mindnyájunk szerencsétlenségére sokban függöttem a hadügyi -kormányzattól. Ami a tervet elrontotta, ennek az utasitására történt, -ami a számitást megzavarta, ennek a vonakodásán mult, ami a -szerencsétlenséget előidézte, ennek a csökönyössége volt. Én mindent -elkövettem, hogy a szerencsétlenséget megakadályozzam, a munkám felét az -foglalta le, hogy ujra meg ujra figyelmeztetnem kellett a nekem -parancsolókat intézkedéseiknek a veszedelmeire, föltártam előttük a -helyzetet, a legpontosabban, megjósoltam minden rám kényszeritett lépés -minden következését. Nem hallgattak rám. Beadtam a lemondásomat, hogy -elháritsam magamtól a részességet, a felelősséget; nem fogadták el, e -helyett, tudva, hogy nem szökhetem meg a csatamezőről, beparancsoltak a -halálba. Hát mentem. Igaz, hibát is követtem el; de csak magam ellen. -Nem gondoltam rá idejekorán, hogy bár a végzetes intézkedések eredetét -sokan ismerték, engem is meg lehet vádolni, engem, akinek a hasznos -szolgálatait valaha az egész ország elismerte, engem, aki ebben a -szerencsétlen hadviselésben is minden erőmmel ellene voltam a -szerencsétlen intézkedéseknek!… és hogy éppen az én nyakamba fogják -sózni a bűnbak szerepét! Nem jutott eszembe, hogy azok, akiknek a -felelősségen könnyü lett volna osztozniok, felhasználva a közvélemény -megtévedését, rám fogják háritani az ódiumot, hogy azok, akiknek a -vádlottaknak kellene lenniök, a vádlóimmá fognak átalakulni, és hogy -azok, akik mindent tudtak, s akiknek meg kellett volna védelmezniök, -magamra fognak hagyni! Hibát követtem el magam ellen, mert nem -védekeztem eléggé korán… igaz, hogy mikor a piacon üvöltözni kezdtek -ellenem, egy haldoklót kellett volna kiráncigálnom a piacra… és talán -marakodnom is kellett volna ezzel a haldoklóval… No, és aztán, mikor ez -a haldokló meghalt s az egész ország nemzeti gyászt öltött érte, akkor -már engem is eltemettek vele. Olyan természetesnek tünt fel, hogy -mindennek én vagyok az oka, tehát: majd mindent a halottra akarok -kenni!… Hát meg se kisérlettem a halottra való hivatkozást; különben is, -a fejedelmi vérből származó nemzeti szenttel való küzdelemben csak én -maradhattam alul. Ettől fogva, hogy meghalt az, akinek a mea culpa-ja -még megmenthetett volna, mindenki vállat vont, mihelyt az én ügyemről -volt szó. A többi már csak formális eljárás volt. Előterjesztettem a -védekezésemet, a bizonyitékaimat, s biráim fejcsóválva nézegették az -aktáimat; de jobban hittek a vádlóimnak meg a közvélemény orditásának, -amelyben az isten szavát keresték, mint nekem, meg a tulajdon két -szemöknek… ennyi az egész. - -– Bocsánatot kérek, tábornok ur, – jegyezte meg a gyors itélkezés -elcsapott kis napszámosa, – de szerintem önnek itt nem volna szabad -megállapodnia. Önnek nem volna szabad elbujnia a csigaházába, hanem -folytatnia kellene a küzdelmet a halottal és minden poklokkal szemben, a -katonai becsületéért, nevének a szeplőtlenségéért. Itt nem lehet szó -kiméletről senkivel és semmivel szemben. A fejedelmi vér… az országos -babona… a nemzet érzése… a kegyelet a nemzet bálványával szemben… a -halott szótlansága: ez mind semmi akkor, ha a megtámadott katonai -becsületről van szó. A birák itéltek, de a birák fölött is áll valaki, s -ez: a nép. Önnek a néphez kell appellálnia; ez kötelessége magamagával -és a történelemmel szemben. - -– A történelem majd elvégzi a dolgát nélkülem is, én pedig már nem -akarok semmit. S a néphez apelláljak, a néphez, melynek elég volt egy -sereg hazug ujsághir meg a sok kósza, részeg beszéd, hogy orkánná -fuvódjék föl ellenem és elsöpörjön?! - -– Vagy mondjuk: az európai nagy nyilvánossághoz. Az elfogulatlan -műveltekhez, a higgadtabban itélő hazafiakhoz, a jobbak -lelkiismeretéhez. Önnek erről a hadviselésről egy könyvet kellene irnia, -amelyben mindent elmondana, a legkiméletlenebb részletességgel, és -föltárná valamennyi bizonyitékát. Az igazság mindenek fölött való s -önnek haláláig védenie kell a katonai becsületét. - -– Az igazság, fiatal barátom azért született, a világra, hogy az élet -minduntalan sárba tiporja. A katonai becsületem? Azt már elvitték tőlem -és nem adhatják vissza. Itt már csak arról lehetne szó, hogy mit fognak -gondolni rólam az elfogulatlan emberek. - -– Ez is valami. - -– Nos, az elfogulatlan embereknek a véleménye nagyon megoszlanék még -akkor is, ha akár egy egész könyvtárt irnék össze a védelmemre. Annál -inkább, mert a bizonyitékaim nagyobb része: állami irás, s ezeket nem -szolgáltatnák ki nekem arra a célra, hogy megvádolhassak velök -olyanokat, akik ma hatalomban és békében élnek. A bizonyitékok egy másik -része, amely előbb az én birtokomban volt s aztán a biráim elé került, -most már szintén az archivumban pihen, s azoknak, a kik őrzik, eszük -ágában sincs, hogy tartalmukat az orrára kössék a folyton gyanusat -szimatoló s botrányhajhászó nagy nyilvánosságnak. Tehát csak egy -brosürára való – mindössze egy pamflethez elegendő – okirattal, adattal, -bizonyitékkal támogathatnám a védekezésemet, egypár magánlevéllel, -amelyeket nem akartam a biráim elé terjeszteni, mert ezt fölöslegesnek -hittem. És kellene-e tovább bizonyitgatniok, hogy hazaáruló vagyok, ha -Európa elé vinném ennek a hadviselésnek ma még talán csakugyan titkolni -való, részletes történetét, az adataimat, a védelmemet és a vádjaimat, -_szerintem_ egyesek, _szerintök_ bizonyára az ország szégyenét, -szennyesét?! Nem magam alatt vágnám-e a fát?! És miért? Hogy nem tudom -hány száz vagy ezer embernek a véleménye megváltozzék rólam! Mert -bizonyos vagyok benne, hogy a nagy többséget nem tudnám meggyőzni; de -meglehet az is, hogy még a vélemények megoszlását se tudnám elérni, s -csak egyeseknek a nézetét sikerülne megváltoztatnom. És amennyire most -torkig vagyok az emberek itéletével, bizony meglehetősen mindegy nekem, -hogy ha már mindenképpen viselnem kell sok millió ember megvetésének a -terhét, néhány száz vagy ezer enyhébben fog-e itélkezni rólam?! - -– A tábornok ur magánleveleket emlitett. Lehetséges volna az, hogy… -hajlandó volna a tábornok ur megmutatni nekem egy ilyen levelet? - -– Szivesen. Megmutathatom például a halottnak, a nemzeti szentnek egy -levelét. Ha ön csak valamennyire is emlékszik még ennek a szerencsétlen -hadviselésnek a történetére, ha ön már akkor is olvasott ujságokat, s -nem felejtkezett meg róla, hogy miről volt szó, akkor, amikor az ügyemet -tárgyalták: ezt a levelet beszédesnek fogja találni. - -Kinyitott egy szekrényt, előkereste az emlegetett iratot és átnyujtotta -a nagy nyilvánosság szerény és rendes fizetés nélkül is fürge -szolgájának. - -A kis ember izgatottan olvasta végig a történelmi érdekességü levelet s -mikor az utolsó sorokhoz ért, lelkesedéssel kiáltott föl, háromszor is: - -– Micsoda szenzáció! Micsoda szenzáció! Micsoda szenzáció! - -A tábornok rábámult. - -Hogyan? Ennek a homunkulusznak most, a levél elolvasása után nem az jut -eszébe, hogy ő vele, a szeplőtlen tisztaságában rosszhiszemüen -megvádolt, elitélt, megcsufolt, pellengérre állitott, leköpdösött -öregemberrel milyen galádság, mekkora gazság történt?! Csak az jut -eszébe, hogy ez a levél a botrány-hajhászat számára nagy érdekesség és -hogy ő ezzel néhány garast szerezhet?! - -Már kisértésben volt, hogy beleegyezzék a levél közlésébe. De most már -elment a kedve ettől. - -A homunkulusz azonban félreértette a bámuló tekintetet. - -– De biztositom, tábornok ur, – szavalt fölvillamozottan, – hogy legelső -rangu szenzáció! Ha csak arra hatalmaz föl, hogy néhány szóval -ismertethessem ennek a levélnek a tartalmát, már akkor is lázba ejtem -vele az egész hazai sajtót!… és, Istenem, ha megengedné, hogy -közzétegyem a levelet egész szövegében, a világlapoknak is foglalkozniok -kellene a cikkemmel!… Máról-holnapra nevezetes emberré tenne ez az -ujságirói remekelés! Az elcsapottságból egyszerre fölkerülnék az olasz -ujságirók legelső sorába! - -A tábornok alig akart hinni a szemének. Ennek az emberkének az ő levele, -mely olyan fényesen bizonyitja egy egész országnak a nagy megtévedését, -semmit se mond ő róla s az ő kálváriájáról! Az emberke a levélben nem -lát egyebet, csak azt, hogy felhasználható, kifacsarható, s az után, -hogy ilyen revelációnak a tanujává lett, nem érez megrendülést, -borzongást, még csak megilletődést se, hanem gyermekes önzéssel örül az -ujságnak. És egyre csak a maga kis cirkulusaival foglalkozik! - -– Eszerint, – kérdezte az ősz ember – ön meggyőzőnek találja ezt a -levelet?!… Ön szerint, ez a levél elégtételt szolgáltat nekem, ugy-e?!… - -Morlini ur (már nevezetes ember volt, hát csak adjuk meg neki, ami -megilleti), miután egy pár perc óta sokat feszengett, izgett-mozgott a -székén, nem fékezhette tovább az izgatottságát, fölugrott s idegesen -kezdett járkálni a sok néma könyv közt. - -– A tábornok ur nem is képzeli – áradozott – hogy micsoda világszenzáció -anyaga rejtőzik ebben a levélben! Egy kis tulzással azt mondhatnám, -hogy: nem is sejti, mi van ebben a levélben! Tizezrek és tizezrek -hangulatát fogjuk megváltoztatni, két-három cikkel, egy hét leforgása -alatt, ha a tábornok ur megengedi nekem ennek a levélnek a közzétételét! - -A tábornok egy kicsit elszégyelte magát. No lám, min kapja rajta magát! -Már jókora idő óta megint mint vádlott felelgetett ennek az emberkének a -vallató kérdéseire. Igazolgatta magát ez előtt az emberke előtt, akit -szánalomból eresztett magához; fölvilágositásokat adott neki, eloszlatni -iparkodott a kételyeit, fáradozott azon, hogy meggyőzze, s keresgélte a -legtöbbet kifejező feleletet, mint a vizsgálattevő gyerek, akit a tanár -sarokba szoritott. És mért tette ezt? Mert ez a kicsi ember itt a nagy -nyilvánosságot képviseli. De hát mit akar ő a nagy nyilvánosságtól? Jobb -véleményt; az igazságot. No hát most láthatja, mit várhat a nagy -nyilvánosságtól! Nem gyönge volt-e megint?!… - -– Milyen szerencsés ötlet volt, hogy ide jöttem, s hogy erőszakoltam egy -kissé az interview-t! – gratulálgatott magának Morlini ur hangosan, -miközben fesztelenül járt-kelt a szobában. – A tábornok urnak talán soha -se jutott volna eszébe, hogy közzétegye ezt a levelet… pedig hogy közzé -kell tennie, hogy kötelessége közzétenni, erről nem is lehet tanakodni… -Mind a kettőnknek szerencséje, hogy föltámadt bennem ez a kitünő -gondolat… Éreztem én ezt előre… valami nem hagyott békén… - -(Már hős volt. A sikernek a puszta reménységére, a kis Zokogás egyszerre -nagy riporterré nőtt fel önmaga előtt. A közügy egy kitünő szimatu -bajnokává.) - -– Pedig semmi kedvem hozzá, hogy közzétegyem – szólt a tábornok. - -– De igen, – erősködött Morlini ur, – mert én meg fogom győzni arról, -hogy nem is tehet másképpen. Ez a levél önnek a világ fölmentését, az -erkölcsi elégtételt, katonai becsületének a megtisztulását jelenti. -Lehet-e, szabad-e erről önnek lemondania? Nem. Miféle makacskodásból -akarna benne maradni a félreismertetésben, hogy ne mondjam: a -közmegvetésben? Nézze, tábornok ur, mikor idejöttem, ön azzal fogadott, -hogy mi vagyunk ennek a szegény országnak a két legszegényebb embere, -hát támogassuk egymást. Hozzátehette volna azt is, hogy: ebben a -pillanatban az egész országnak nemcsak a két legszegényebb, hanem -egyszersmind a két legutolsó, a két leglenézettebb embere vagyunk; de -csak az akaratunktól, a kitartásunktól függ, hogy segitsünk magunkon… -vagy hát segitsünk egymáson. Meg is fogjuk cselekedni, mindenesetre. Ön -már megtette az első lépést. Jót tett velem, amikor bebocsátott magához; -most rajtam a sor, hogy szolgálatot tegyek önnek, rámutatva a helyes -utra… Ugy vagyunk, mint a világtalan és a sánta… Ön fölemelt a hátára, -most én a jó tanácsommal vezetni fogom önt… Én ön nélkül nem tudtam -volna járni… ön nélkülem nem lát jól, de a szavam, az utbaigazitja, hogy -merre kell haladnia. Ön megalapitja a szerencsémet és én rehabilitálom -önt. - -– Ön rehabilitál engem? Hogy ön engem rehabilitál? – álmélkodott a -tábornok. - -Egy pillanatra megharagudott. - -De a haragja hamarosan elmult, mintha a kiméletlen szavak -visszatéritették volna ahhoz a rezignációhoz, melyből ez a látogatás -kizavarta. - -– Ez az emberke – gondolta – akármennyire önként és csak érdekből jött, -mégis a sok millió követe és képviselője. Nem jobb, de nem is rosszabb, -mint a többi, mint a sok millió. Sőt ez az emberke maga a sok millió. -Nem tud engem látni; mindig csak azt a helyzetet látja, amelyben vagyok. -Ez közös vonása a sokaságot alkotó millió és millió embernek. Ez a -világ. De hát mit törődjem akkor akár a ma, akár a jövő itéletével, -mikor, ha a kevesek nem is, a milliók mind ilyenek, s mikor a jövő -milliói is csak ilyenek lesznek!… - -És teljesen lecsillapultan felelt Morlini urnak: - -– Hát lássa, én ennek a rehabilitációnak olyan kevéssé érzem a -szükségét, hogy ezt a levelet, amely önt meggyőzte, összetépem, itt a -szeme előtt. - -S meg is tette, két-három olyan határozott mozdulattal, aminőt régente -nem egyszer mutatott. - -Morlini ur, meglepetésében, csak hüledezett. - -– De azt csak megengedi, – hebegte, – hogy leirjam a beszélgetésünket és -közöljem azt is, hogy ebben a levélben?… - -– Mindent megirhat, amit csak akar, – felelt a tábornok. - -Hanem, amikor Morlini ur már bucsuzkodott, elfelejtett kezet nyujtani -neki. - -– Hogyan, tábornok ur, ön most már nem nyujt nekem kezet?!… – kérdezte -Morlini ur, kissé megilletődve. - -– Már mért ne nyujtanék önnek kezet?! - -És átengedte tenyerét a Morlini ur meghatottságának. - -Aztán az ablakából nézte, hogy az emberke milyen fürgén siet ki a villa -kapuján. Kedve lett volna bucsut inteni a nagyvilág utolsó követének. - -De Morlini ur nem nézett vissza a villára; nagyon sietett. Ugy látszott, -hogy a tramway közeledő kocsiját akarja elfogni. De nem. Egy üres -fiakker után szaladt, mely lépésben kocogott az uton. Megállittatta és -beült. - -A tábornok mosolygott. - -– Már költekezik az interview bőrére! – szólt magában. - -Aztán megint kiment a kertbe, nem gondolt többé semmire, csak -dudolgatta: „Lullaby, lullaby, lulla–lulla–lullaby!…“ - - - - -A TEMETŐBEN. - -Az ismeretlen tiszt, heves szemtüzelés után, tüntetően kezdett babrálni -egy képes ujsággal, s aztán letette. Szeréna, aki már előbb néhány -szemvillanással biztositotta az ismeretlent teljes jóakaratáról, jól -láthatta a képes ujság cimét. Egypár percig várt, hogy a társasága ne -vegyen észre semmit; aztán elkérte a pincértől a lipcsei illusztrált -ujságot s átlapozta. - -Két kis ceruza-jelet talált benne, e két szó alatt: mikor, hol? - -Mikor? – ezen nem kellett törnie a fejét. De az a kérdés, hogy: hol? – -egy kis zavarba ejtette. - -A tengerparti sétauton, az egész világ előtt? – az lehetetlen. Fiume -valamelyik mellék-utcájában? Véletlenül találkozhatnék a leányaival. És -az ördögtől nem félt, de félt a leányaitól. Már nagyocskák; és milyen -kinyilt szeműek! Egy kicsit elhanyagolta és egy kicsit elkényeztette -őket. A fejére nőttek és egy idő óta mintha ellenőriznék. Ha véletlenül -meglátnák az ismeretlennel, képesek volnának utána menni s kikémlelni, -hová megy? A kisebbik már is oda súgta neki, hajmeresztő konfidenciával: - -– Szeréna, ne kacérkodjál olyan sokáig azzal a tiszttel, mert rosszat -gondolnak rólunk! - -Gyorsan kellett elhatároznia magát. Nyolcadmagával ült az abbaziai -Quarnero-kávéházban, s a társasága már készülődött. Csolnakázni akarnak. -A magános tiszt sem fog órákig várakozni. - -A képes ujságnak azon a lapján, amelyre abrakadabrákat firkálgatott, egy -temető képe volt látható. A kép szélére, mintha a kalligrafiában -gyakorolgatná magát, rárajzolta ezt a szót: Fiume, s fenn, ahol a lap -kelte és száma olvasható, bekarikázta ezt a számot: 3. Ha a tiszt nem -túlságosan ostoba, s ért egy keveset a drót nélkül való telegrafáláshoz, -ebből meg fogja érthetni, hogy holnap délután három órakor a fiumei -temetőben kell sétálgatnia. Mért éppen holnap? Mert most már öt óra felé -jár az idő. Tehát ma már nem, csak holnap, s természetesen nem később, -mint holnap. - -A temető… Szerelmi találkozóra nincs alkalmasabb hely, mint a temető. Se -veszélytelenebb. - -Másnap már két órakor útnak indult, hogy megszökhessék a leányai elől, -akiknek félkettőtől félháromig tart az angol órájuk. - -Gyönyörü októberi nap volt, egyike azoknak az őszi napoknak, amelyeken a -természet mintha még egyszer, utoljára összeszedné minden erejét, hogy -meleget áraszszon: hasonlóan ahhoz a szép asszonyhoz, aki a negyvenedik -évéhez közeledik, a rettenetes időhöz, az utolsó szerelmek idejéhez. - -Ki kellett nyitnia az ernyőjét, olyan melegen sütött a nap. S mialatt -aprókat lépegetve, lassan sétálgatott tova a halmokon, – amerre máskor -nem igen szokott járni, – azon gondolkozott, mit mondana, ha ismerőssel -találkoznék, aki talán azt kérdezi: mi jutott eszébe, hogy éppen a -temetőben sétál? Senkije se fekszik ott. - -Csakugyan, még abban is szerencsés volt, hogy sohase vesztett el se -gyermeket, se testvért, senkit, akit egy kissé szeretett, jóbarátot se. -A szülei már nagyon öregek és még ma is élnek. Még a férje is él. Mintha -a halál mindenkit kimélne, aki akár közelebbről, akár távolabbról, -hozzátartozik. - -De irigylik is sokan életének sima folyását, amint irigylik a kényelmét -és minden szenvedelmességtől, minden idegességtől ment, nyugodt -természetét! - -Ő, ő nem irigyel semmit, csak az ifjuságot. Ha még egyszer húsz -esztendős lehetne!… Azért az egy esztendőért szivesen odaadná mindazt, -ami még következik. - -Nem volt érzelgős természetü, de a magánosságban pár pillanatig -elmélázott. - -Furcsa! Még a kedveseit is mintha valami hatalom védte volna mindaddig, -amig mellette voltak. Csak akkor érte őket baj, ha elhagyták, vagy -elhagyta őket. - -Hanem alig lépett be a temetőbe, már is rájött, hogy valakiről mégis -csak megfeledkezett. Persze, az egész élet csupa felejtés; folytonos, -szakadatlan felejtés. - -Közel a bejáróhoz, az út szélén, fehér márványból való, még majdnem -egészen új sirkövet pillantott meg, s a temetőben az első név meg az -első följegyzés, a melyre a pillantása esett, ez volt: „Itt nyugszik -Teodorovics Simon, élt 37 évet.“ - -Igen, ez egy kissé az ő halottja. Ez egy kissé ő miatta halt meg. - -A férje ölte meg párbajban, ezelőtt hat évvel. - -Szegény Simon! Milyen vidám, elmés, aranyoskedvű fiu volt! Szép ember -is, de mindenekfölött szeretetreméltó. Ahol megjelent, ott azonnal derü -és jókedv ütött tanyát. Kifogyhatatlan volt a kedves tréfából, a -nevettető ötletből; fel tudta villámozni a legálmosabb környezetet; -pezsgő vidámság, dal, muzsikaszó, kacagás járt a nyomában. Mindenki -mindig csak Simont kereste; férfi, asszony, leány, mindenki őt találta a -legkedvesebb cimborának; egymaga egész társaság volt. És igen, az -asszonyok még jobban szerették, mint a lányok. - -Amellett a legjobb fiú volt a világon. Soha a tréfáival se bántott -senkit, soha se vétett semmiféle emberfiának, kivéve azokat a férjeket, -akikkel csak az történt, amit megérdemeltek. - -És most itt fekszik, a két kezét összekulcsolva szépen, mozdulatlanul! -Nem táncol többet macsicsot, – amivel annyi asszonyt nevettetett meg. - -Milyen bolond az élet! Hogy ennek a vidáman zajongó, ötletes, tréfás, -kedves embernek éppen ő miatta kellett elnémulnia! - -Miatta, akit soha még csak meg se csókolt! - -Nem különös-e, hogy a férj, akinek a golyója leteritette, joggal -lehetett volna féltékeny nem egy emberre, és mig a sok közül soha egyre -se féltékenykedett, ezt az embert, aki nem tartozott a sok közé, meg -kellett ölnie párbajban? - -Igaz, talán nem ő rajta magán mult, ha soha se lett a Simon kedvese. -Neki is nagyon tetszett ez az ember, akiért sokan rajongtak, s akit még -többen becéztek, szinte bálványoztak. Aztán akkor már régen túl volt -rajta, hogy a házasságot komolyan vegye. Eleinte kacérkodott is, még -pedig ugyancsak, az egész asszony-társaság kedveltjével, s hizelgett -volna a hiúságának, ha könnyedén elhódithatja a féltékeny -asszonykájától… később is el-elbolondoztak… de ez volt az egész. - -Mért ne vallaná meg magának, hogy: igen, amazon mult minden? A férfin. - -Akkor boszankodott is a dolgon. Nem értette a Simon viselkedését. Mindig -tisztelettudó és kedves maradt iránta; nagyon kedves, de tulságosan -tisztelettudó. Pedig lehetetlen volt észre nem vennie, hogy nem -haragudnának meg érte, ha jobban közelednék. És nem közeledett. Ugy, -hogy a viseletét szinte sértőnek találta volna bármely asszonyi önérzet. -Egy darabig nem lehetett egyebet képzelni, csak azt, hogy: talán -érdekesnek akar látszani… ügyetlen ember, aki nem veszi észre, hogy már -fölösleges minden komédiázás. - -Most már érti, ami akkor rejtelmesnek tünt föl előtte. Ez a bolondos -ember komolyan vette a kötelességét. Nem akart izgalmakat, szenvedéseket -okozni az asszonykájának, aki olyan őrülten féltette a férjét, a milyen -őrültségre csak az olasz vér képes. És ez a szerencsétlen a fejébe -vette, hogy éppen Szerénától kell féltenie az urát. Elég volt hozzá egy -semmitmondó, de elfogott pillantás, hogy otthon a legrémesebb -jelenetekkel lepje meg a szegény Simont; néha az egész szomszédság -összeszaladt a jajgatására. Utoljára a szegény Simon ugy kerülte -Szerénát, mint az ördög a tömjént; ha véletlenül mégis találkoztak s -felelnie kellett Szerénának, mialatt beszélt, mindig másfelé nézett. -Szeréna végre kezdte érteni a dolgot; nevetségesnek találta ezt az -emberpárt: vállat vont s nem foglalkozott többé velök, Simonnal se. - -És mégis éppen ennek az embernek kellett meghalnia miatta; mig a -többiek, azok, akik ölelésének és csókjainak emlékét szerte vitték a -világba, ma is vidáman szaladgálnak, ki erre, ki arra. - -Természetesen buta véletleneknek kellett összetalálkozniok ehhez is, -mint minden balesethez. - -Az egyik véletlen az volt, hogy a férje éppen akkor kapott egy évi -szabadságot. Ennek a férjnek, aki az esztendő legnagyobb részében a -messzi tengereket járja, ennek a férjnek, aki kiszolgáltatta őt annak a -sorsnak, hogy ott keresse az asszonyi boldogságot, ahol éppen találja, -ennek a férjnek, akinek a legkisebb hibája az, hogy mindig utazik, aki -csak akkor kellemes férj, ha távol van, s akkor a legkellemetlenebb, ha -megtér a családi körbe – ennek a férjnek akkor, kivételképpen, itthon -kellett lennie. - -A máskor csak nevetni való asszonykán pedig éppen akkor hatalmasodott el -legjobban a féltés őrültsége. Nem különös-e ez is? Féltékenységi -dührohamai akkor váltak mindennaposokká, amikor Szeréna már rá se nézett -a szegény Simonra. Szeréna akkor volt a legszerelmesebb Andry -kapitányba. - -Andry kapitánynak, jól emlékszik, épp azon az estén igérte meg az első -légyottot. A hajóstisztek bálján, a második négyesben. Ugyanennek a -négyesnek a vége felé történt, – Szeréna még szinte érezte a kapitány -lehelletének a forróságát, – hogy a hatodik figurában összekerült a -szegény Simonnal is, mint minden más táncossal. Az ujja hegyét nyujtotta -neki s pillantása a kapitányt kereste. De a féltékeny asszonynak, aki -folyton az urát leste, úgy rémlett, hogy titokban megszorongatták -egymásnak a kezét. Megvárta, mig a négyes véget ért, aztán Szerénához -ment és bokrétáját Szerénának az arcába vágta. Pirosabb volt, mint -bokrétájának szertehulló rózsái. - -Szeréna elsápadt és szótlanul törölte meg az arcát. - -Ha ez véletlenül olyankor történik, amikor férje a messzi tengereket -járja, Szeréna megelégedett volna azzal, hogy ennyit mondjon: - -– Angela, nagyon ostoba vagy! - -És elsimitották volna a dolgot, hogy a férj soha ne is tudjon róla. - -De a férj éppen ott ásitozott a bálteremben és Szerénát dühössé tette, -hogy éppen a férje jelenlétében kell ezt a megalázást elszenvednie. Ha ő -most békülékenynek mutatkozik, mit fog képzelni ez az ember: micsoda -jeleneteket kell neki átélnie azalatt, amig a férj a messzi tengereket -járja?! - -Igy a botránynak párbaj lett a következése s az ostoba golyónak -keresztül kellett mennie a szegény Simon testén. - -Most itt fekszik, két kezét hiábavaló imádságra kulcsolva, -mozdulatlanul. Már nem féltik senkitől. - -De Szeréna-e az oka, hogy meg kellett halnia? - -Nem. Ő, férjének a keze, meg az ostoba golyó, mind csak eszközei voltak -a véletlennek. - -Ezt a szegény embert a felesége ölte meg. A szerelmes asszony oktalan -féltékenysége és esztelen indulatossága; a szerelmes asszony -akaraterejének hiányossága, lelki fegyelmezetlensége; az a gyöngesége, -hogy nem tudott ura lenni magának; józanságának, belátásának a -fogyatékossága; az a gyerekesség, amely nem tud számot vetni -cselekedetének a következéseivel, és utoljára, de nem utolsóképpen az a -naivság, mely komolyan vesz bolondságokat. - -Bezzeg sirt, jajgatott, visitozott aztán, mikor kilyukasztva vitték haza -a férjét! - -Igazán szánni való volt a gyászában. Három esztendeig valósággal -őrjöngött a kétségbeeséstől. Szép szemét kisirta kicsinyre, s -megcsunyitotta, szinte megöregitette a fájdalom, az önvád, az -elhagyatottság, a sok szomoruság és keserüség, a folytonos szánom-bánom. - -Utóbb mégis csak elcsitult. - -És az idő mult, az idő rohant. Lassankint kiapadtak a könnyei. -Lassankint felejteni kezdett. Aztán elkövetkezett az óra, amikor nem -tudott többé egyedül maradni. Végre a mult héten férjhez ment egy -jóravaló fiatalemberhez. - -Hja, efezusi matrónákkal van tele a világ! - -Hát érdemes-e az életet komolyan venni?! - -És a szegény Simon most itt fekszik, csöndesen, szépen, illedelmesen. -Nem táncol többé macsicsot, amivel hajdan annyira fölbőszitette a -féltékeny asszonykát. Pedig most már táncolhatna, éjfélkor. Nem féltik -többé senkitől. - -Hát nem gonoszság-e gyerekes észszel komolyan venni, ami csak jókedv, -dinom-dánom, rövid, nagyon rövid ideig tartó „tréfa, terefere, tánc?“ – -ahogy a szegény Simon szokta mondani. - -Valami neszt hallott. Arra pillantott, s látta, hogy a tiszt jön. - -A tiszt annyira sietett, hogy egyszerre csak megbotlott valamiben és a -kardja hozzávágódott az egyik sirkőhöz. Szeréna észrevette, hogy a -szegény Simon sirköve volt az. - - - - -PÁLYAKEZDÉS. - -Özvegy Jurenákné gyárváros-utcai vendéglőjében a fehérabroszos asztalok -egyikénél két fiatalember eszik mohón, sakál-étvágygyal és -gépsebességgel: a Mester és a Tanitvány. A Mester huszonhárom esztendős; -a Tanitvány tizennyolc. - -Amikor az utolsó falat sajtot is lenyelték, a Mester megszólal: - -– Szoktál-e szivarozni? - -– Hogyne! – felel a Tanitvány. - -– Van egy törött trabukkóm, azt neked adom. Ragassz rá -cigaretta-papirost; talán még szelelni fog. - -Ugy tesz, mint beszél, s ő maga rágyujt egy virzsiniára. - -Az első kéjes szippantások után átadja magát a keleti kényelemnek s a -társalgás és bölcselkedés kettős örömének. A Tanitvány ezalatt a -trabukkó ujjáépitésén fárad. - -– Nos, mit szólsz a vacsorához? – kérdi a Mester. - -– Nagyon jó volt, – felel a Tanitvány. - -– Szeretem, hogy hazudsz, – gyönyörködik a Mester, – és hogy szépen, -vakmerően hazudsz. Ez is mutatja, hogy tehetséges ember vagy. Ha -tehetségtelen ember vagy, akkor kiböffented az igazat, hogy tudniillik -Magyarország áldott földjén a Jurenákné főztjénél rosszabb ételeket -sehol se találni. Vagy, ha nem is böffented ki az igazat, hát -himezel-hámozol, kertelsz, köntörfalazol. Lutheránus módra alkudozni -próbálsz és azt mondod, hogy: „elég jó volt“, mert félsz, hogy a lesujtó -itélettel sziven találsz, udvariatlanul meggyanusitod a jóizlésemet és -azt akarod, hogy az öreg kecske ostobasága is jóllakjék, de az igazság -káposztájából is megmaradjon valami. A tehetségtelen ember igy tenne. De -te nem vagy tehetségtelen ember; te föléje emelkedel a kérdésnek s az -udvariasság gyöngéjére számitó cselvetést kijátszod, kivéded egy bátor -hazugsággal, és szemtelenül kivágod magadat a kelepcéből. A vacsorát már -ugyis megetted, a dolgon már ugyse lehet változtatni, az egészről nem -érdemes csevegni, kár volna az időt erre vesztegetni. Hát hazudsz, hogy -a dologról többé ne legyen szó. Okos ember vagy; tehetséges ember vagy. - -A Tanitvány önérzetesen mosolyog s aztán szopogatni kezdi a beteg, de -már befáslizott szivart. - -– Már most, – folytatja a Mester, – mi a logikai következés abból, hogy -a Jurenákné főztje majdnem az ehetetlenségig rossz? Tehetségtelen ember -igy okoskodnék: „Az, hogy többet nem fogunk idejönni.“ De te tehetséges -ember vagy és helyesen vezeted le a logikai következést. A logikai -következés pedig az, hogy: ellenkezőleg, ezentul minden este itt fogunk -vacsorálni, mindaddig, amig nagy pénzre nem teszünk szert. - -A Tanitvány három vékony füstsugarat bocsát ki a tökéletlenül restaurált -szivar három kéményéből és öreges nyugalommal szól: - -– Képzelem, hogy vannak ennek a kosztnak jó tulajdonságai is. - -– Hogy némi táplálékot adjak gazdag képzelőtehetségednek, – értekezik -tovább a Mester, – mindjárt elmondom, hogy mik ezek a jó tulajdonságok. -Először is ez a legolcsóbb koszt Pesten. Ha volna olcsóbb is, hidd el, -hogy én felkutattam volna. Aztán, ha nem jó, hát legalább sok. Ami a -minőségből hiányzik, azt Jurenákné pazarul megtoldja a mennyiséggel. -Ekkora porciókat sehol se találsz Pesten. Azok a vendégek, akik ide -járnak, fellázadnának, ha Jurenákné kevesebbet adna nekik, viszont nem -bánják, ha akármi az, amit kapnak, csak sok legyen. Igazuk van. A gyomor -nem kérdi, hogy mit adsz neki, de nem türi, hogy megröviditsd. Végre, és -ezen kellett volna kezdenem, amint látni fogod, itt nem okvetetlenül -szükséges mindennap fizetni. Itt ismerik az embert és biznak az ember -jövőjében. Majd téged is meg fog ismerni Jurenákné; még ma megmondom -neki, hogy ha magadban jösz ide, akkor is a barátom vagy, és hogy már -holnap el lehet készülve a legrosszabbra. Egy kicsit cugos a szivarod, -mi?… - -– Sebaj, – felel a Tanitvány, – nem vagyok reumás. Szeretném én látni -azt a szivart, amelyet végig ne szivjak, ha olyan lyukas is, mint a -harisnyám! - -– Ember vagy! – fejezi ki elégedettségét a Mester. – Ha nem vág földhöz -semmiféle szivar, ez megnyugtat afelől, hogy a Jurenákné kosztja se fog -leverni a lábadról. Jegyezd meg magadnak, fiam, hogy a bölcseség kezdete -és a szerencse alapföltétele: nem törődni azzal, hogy mit eszünk, -mindaddig, amig nem duskálunk minden más földi jóban. És a bölcset, aki -kész erre a kis önmegtartóztatásra, megjutalmazza a kegyes természet. Az -ember hozzászokik még ehhez a koszthoz is, és ha hozzászokik, akkor -szereti. Nekem például más korcsmában már nem izlik ugy az étel, mint -itt; engem nem elégit ki tökéletesen semmiféle eledel, ha hiányzik -belőle a Jurenákné főztjének sajátságosan keserü zamata. De még egy -másik jutalma is van ennek a kis önmegtartóztatásnak. Sorsunk egyelőre -két véglet: rendesen a kis korcsma és ritkábban, sátoros ünnepeken, -fejedelmi bankettek. Barátom, mennyivel jobban esik a bankett, ha az -ember a Jurenákné emlőin nevelkedett!… - -– Bankettekre járni!… Erre én nem áhitozom, – szól a Tanitvány. – Nem is -tudnám, hogyan kell megenni az uri ételeket. Egyszer, még kis diák -koromban, a főispán megvendégelte fiának három-négy tanuló-társát; én is -ezek között voltam. A többiek, akármilyen furcsa dolgokat hoztak elibénk -az inasok, mindjárt kiismerték magukat, de én attól fogva, hogy a -legelőször hozott tálban szét akartam vágni a diszitést és az inasnak -kellett figyelmeztetni, hogy az nem ennivaló, alig mertem az ételekhez -hozzányulni. Soha se voltam olyan éhes, mint ez után a nagy ebéd után. - -– Majd beletanulsz. - -– Nem bánom, ha nem is tanulok bele. Nekem a fődolog az, hogy jóllakjam. -Akármi, csak elég legyen. És ha itt nem kell éppen mindennap fizetni, -akkor nekem ez a világ legjobb korcsmája. Mert, ugy látszik, még nagy -idő telik bele, mig kellőképpen el leszek látva aprópénzzel. - -– Az ember sohase lehet kellőképpen ellátva aprópénzzel. Ha majd -elérkezik az az idő, amikor már tudsz keresni, vagy pláne fizetésed -lesz, hát el is költöd. Akkor talán még jobban rászorulsz a -korcsmahitelre. - -– Csak már legalább a keresetnél tartanék! De, ugy látszik, ez még csupa -bizonytalanság. Mondd, mért nem akarsz arról beszélni, ami engem még a -korcsmahitelnél is jobban érdekel? Elolvastad azt a holmit, amit -hazulról küldtem, már vagy három hete? - -– Elolvastam. - -– Találtál benne tehetséget? - -– Találtam. Két tárca egészen rossz, hanem a harmadik: a „Luca széke“, -az már mai állapotában is kinyomtatható. Ebben már van egy kis tüz: van -benne düh, méreg, választóviz, vitriol. Egészen Mirbeau-s. Azt hiszem, -ha megjelenik valahol, otthon rá fognak ismerni az alakokra. - -A Tanitvány elpirul örömében. - -– Meglátszik rajta, hogy átélt dolog? – kérdi. - -– Meglátszik rajta, – felel a Mester. – Tudod, őszintén szólva, esküdni -mernék rá, hogy nem egészen ugy történt az eset, ahogyan leirod. A -hősnőd, a szolgabiróné, aki olyan orcátlanul viselkedik, mint egy -megbőszült cseléd, egy kicsit gyanus, és a szerelmi kaland egy cseppet -se valószinü. Hanem a szolgabiró figurája nagyon jó; ebben epe van. Ugy -képzelem, ez a szolgabiró egyszer nagyon megsértett téged; pofont igért, -vagy mi. Te aztán szépen jégre tetted a dühödet, és most, amikor -elkerülsz hazulról, megirod a szolgabirót ugy, hogy otthon bizonyosan -ráismerjenek. Mert hogy a szolgabiró felesége a szeretőd volt, az -tisztára költészet. - -A Tanitvány megint elpirul, de most már nem örömében. - -– De kérlek!… hebegi. - -– Ne tiltakozzál, – folytatja a Mester oktató hangon. – Nagyon okosan -teszed, ha másoknak nagyokat hazudsz, és különösen, ha irásban -hazudozol; ez a képzelet!… És semmi se teszi az embert olyan érdekessé, -mint a hazudozás, mert minden nyiltszivü ember szebbeket tud kitalálni, -mint a mik történnek. De előttem ne igyekezzél érdekessé tenni magadat; -én keresztül látok rajtad. Többet mondok. Ezt a történetet már én is -megirtam, és velem ugy történt a dolog, a hogy mondom. - -A Tanitvány nem bolygatja tovább ezt a részletkérdést, hanem másról -tudakozódik. - -– És a megirást milyennek találod? - -– Irni még nem tudsz, – felel a Mester, – de az a legkevesebb. Majd -megtanitlak rá, hogyan kell irni. Ennek például nyolc-tiz sort kell az -elejére irni, és nemcsak kiadható lesz, hanem mindjárt feltünő. Először -is egypár szinfolt meg egy pár bitümös frecscsentés a városkáról; mert -sötét képet kell adnod róla. Egy pár szó a levegőjéről, az egéről… azt -mondod, hogy az ege csupa foltos szürkeség… vagy azt, hogy ez az ég -ködös, fekete és tökéletesen nyugodt, mint a halál. Aztán leirod a nagy -folyóvizet; ugy látod, mintha ez a nagy folyó állna és ebben a -mozdulatlanságban valami nyomasztót, valami nyugtalanitót találsz… ha -nem is igy van, az mindegy, csak egyéni látásod szuverén jogával élsz, -és megállapitod, hogy ez a boru országa, hogy itt az egész világ -iszapszinű… És igy nyolc-tiz sorral megvan a stilszerű háttér, a -perspektiva, a történet kimélyitése, a jelképzés, az általánositásban -jelentkező erő, a művészi hatás, az igazság, még annak a kellő -magyarázata is, hogy a szolgabiróné mért viselkedik olyan arcátlanul, -mint egy megbőszült cseléd. Ebben az iszapszinű világban ez természetes. - -– És ha ezt a nyolc-tiz sornyi gallért felvarrom rá, ki tudod adni a -novellát? - -– Megirtam, hogy a fizetést kivéve, mindenről gondoskodni fogok, és ha -én egy jó cimborámnak megigérek valamit, azt többnyire megtartom, kivált -ha semmibe se kerül. Persze, nagy szerencséd, hogy éppen most indul meg -a „Budapesti Világitó Torony“ és hogy Konrád Ervin, a segédszerkesztő, -jóbarátom. Mindjárt kezdettől fogva velem együtt tagja leszel a -szerkesztőségnek. Természetesen fizetést egy darabig nem fogsz kapni és -ez sokáig eltarthat. De kapsz szinházjegyeket, másféle szabadjegyet is, -ha jut, villámos- és fürdőjegyeket mindenesetre, és a fizetésed főképpen -abból fog állani, hogy, ha nem áhitozol politikai babérokra, mindent -megirhatsz, amit akarsz. Tudod-e, mit jelent ez? Annak teszel -szivességet, akinek akarsz, aki az érdekeidet előmozditja; azt ütöd, -akit akarsz, akit ütnöd jól esik vagy aki utadban áll; azon állsz -boszut, akin akarsz, aki akármit vét ellened. A hatalmat jelenti. Mások -előbb pénzt szereznek, s aztán hatalomra törekszenek; mi tálcán kapjuk a -hatalmat s a hatalmunkkal teszünk szert pénzre. Különben később, ha már -érdemeket szereztél, kapsz egy pár forintot a tárcáidért; nemsokára, -föltéve, hogy szorgalmasan dolgozol, megkeresheted még a britannikát is. - -– Igen, de addig? - -– Egyelőre a régi ruháidban jársz, lakni a divánon fogsz s a mosóné -számláját is magamra vállalom, ha e tekintetben nem tulságosan nagyok az -igényeid. Ami pedig az élelem kérdését illeti, Jurenáknéval mindjárt -elintézzük a dolgot s előre leszámolunk azzal az esettel, ha nagyon -hamar el talál fogyni az aprópénzed. Aztán mi kell egyéb? A dohány meg a -feketekávé. A dohány a legnehezebb fejezet. De először is minduntalan -találkozik cimbora, aki kisegit, ha véletlenül nincs nálad szivar; aztán -egy-két koronával szerencsét próbálsz a bakk-asztalnál, s végre, ha -minden kötél szakad, s nem leszek éppen magam is a legnagyobb bajban, -apró, egy koronáig terjedő kölcsönökkel szivesen felsegéllek, mert ugy -nézz rám, hogy nekem, holnaputántól fogva, százhusz korona fizetésem -lesz a „Világitó Torony“-nál. A feketekávéra pedig ne legyen gondod. -Mindjárt elmegyünk a Recsky-asztalhoz; bemutatlak az Otmárnak; egy hétig -fizetni fogsz neki s aztán három hónapig nem fog háborgatni. Csak arra -figyelmeztetlek, hogy szivart ne vásárolj tőle hitelbe, mert ez az -örvény; minden elzüllés ezzel a könnyelmüséggel kezdődik. A -szivartartozás, különösen ilyen erős dohányosnál, amilyennek te -mutatkozol, iszonyu gyorsasággal tud növekedni, s ez megrenditi az ember -hitelét, tehát egész társadalmi pozicióját. No hallod, amióta ezt a -trabukkót el tudtad szivni, nem féltelek a sors viharaitól. Akinek ilyen -tüdeje van, azé a jövő. - -– Ki ez a Recsky Otmár, akiről beszéltél? - -– Ne zavard össze a dolgokat. Otmár a Firenze-kávéház éjszakai -főpincére, Recsky meg egy harmincesztendős aggastyán, élemedett, de -hires ujságiró s mindenekelőtt a Recsky-asztal megalapitója. És végül a -Recsky-asztal… de ezt már otthon is tudnod kellett volna! Aki éppen az -érettségi előtt fejezte be a tanulmányait, annak már tudnia kellene egy -kis irodalomtörténetet. - -– Mintha valamelyik ujságban olvastam volna egyetmást erről az -asztalról. - -– Hogyne olvastál volna! Mindegyikben. A Recsky-asztal Budapest -legnagyobb irói és művészi társasága. Azt mondhatnám, hogy a -Recsky-asztal az irói és művészi börze. De ezzel keveset mondanék… A -Recsky-asztal nekünk az, ami a rómaiaknak a Fórum volt. Ha a -Recsky-asztalnál okosan szerepelsz, egy-két esztendő multán kész ember -vagy. A Recsky-asztalhoz nagyon sokan járnak; minden este egész klubbot -találsz ott; ez a mi érdekeink fő-boszorkánykonyhája; ha itt félelmessé -tudod tenni magadat, mindent elérhetsz, amit csak akarsz. De nem -beszélek róla többet; majd meglátod, mert mindjárt odamegyünk. Ilyenkor, -tizenegy tájban, kezdődik ott az élet. Ámbátor a te érdekedben egy -kicsit habozok, hogy már ma elvigyelek-e oda vagy várjak holnapig? - -– Miért? - -– Mert akármilyen tehetség rejtőzik benned, a külsőd egy cseppet se vall -tehetséges emberre. Olyan alakod és arcod van, mint másnak, mint a -közönséges embereknek. És mi jogon akarsz megélni, ha éppen olyan vagy, -mint más, mint mindenki? Csak az egyéniségnek van joga az -érvényesüléshez. - -– Nem értelek. - -– Ha valaki nem közönséges ember, hanem egyéniség, a külsejében is meg -kell mutatnia, hogy ő valaki és más, mint a többiek. Holnapra okvetlenül -csinálj magadnak valami maszkot. Az egyéni külső az érvényesülésnek -legelső feltétele. Legalább is fésülködjél másképpen: ugy, ahogy senki -se szokott. Várj csak! A mellényed jó. - -– Nagyon régi. - -– Épp ez a jó benne. Ma már nem hordanak ilyen gombokat. Ezek a régi -gombkötők munkáira, a sujtásra meg a paszomántra emlékeztetik az embert. -Ezek jól jelképezik a vidéki erőt. Levegő és földszag van bennök. -Gyerünk! - -A Mester csönget és Jurenákné megjelenik. - -– Ténsasszony, – szól a Mester – ez a fiu itt Lángváry Ákos, jeles -fiatal irónk. Ugy nézzen rá, hogy nemsokára ott látja az arcképét minden -képes ujságban. Baj esetén ugy felelek érte, mint magamért. - -– Kérem, Örkényi ur, kérem. Csak minél többször legyen szerencsém… - -– Mit csinál a Juliska? – nyájaskodik Örkényi ur. – Már régen nem láttam -a szinpadon. - -(Juliska kezdő szinésznő az Uj Szinháznál és Jurenáknénak unokahuga.) - -– Bizony, már hónapok óta nem kapott jó szerepet, – panaszkodik a -vendéglősné. - -– No, rajta leszünk, hogy a Lángváry darabjában jó szerepet kapjon – -osztogatja áldását a Mester. - -Egynegyed tizenkettő. A Mester és a Tanítvány megindulnak a -Firenze-kávéház felé. - -Husz-harminc öreg ember, a városnak husz-harminc különböző helyén, -nyugodtan alszik. Nem sejtik, milyen boszuságok elviselését méri ki -rájok a sors ebben a negyedórában. Fogalmuk sincs róla, hogy nemsokára -milyen lázasan fogják őket kitessékelni a világból, hogy helyet -csináljanak két nagyétvágyu fiatalnak. - - - - -A HALDOKLÓ ELŐSZOBÁJÁBAN. - -– Történik: Héthársy Ferdinánd, volt miniszter lakásán. A lakás bérlője -a legbelső szobában kétségbeesetten viaskodik a halállal. Két ápolónő -van mellette, akik már régóta a halál pártján vannak. A betegszobához -legközelebb eső teremben a tanár urak tanácskoznak, más, alkalmasabb -téma hiányában, arról, hogy: mi az oka a mai nyomasztó gazdasági -viszonyoknak és hogy Sarah Bernhardt hány esztendős lehet? – mert a -konzilium nem tarthat rövidebb ideig egy negyedóránál és mivel üthetnék -agyon ezt az időt?! Tulnan, a szomszédos termekben, a rokonok -türelmetlenkednek, kivéve Héthársy Olivér doktor, országgyülési -képviselőt, a haldokló unokaöcscsét és általános örökösét, aki páratlan -szeretetreméltósággal végzi szomoru kötelességét, s minduntalan ki-kinéz -az előszobába, megtudni, hogy az ujságiró urak mindennel meg vannak-e -elégedve? Az előszobán tul, a konyhában, Orbánné, a gazdasszony, teát -készit a hölgyrokonoknak; az ura, Miska, a kegyelmes ur hüséges -komornyika, kivül, a cselédszobában alszik; a leánya, Zsuzsika, pedig -ki- s bejár, hol a belső termekbe, hol a konyhába, hol az előszobába, -hogy ugy a rokonok, mint az ujságiró urak minden kivánságának -megfelelhessen. Az előszobában három ujságiró: Recsky, Kanaday és -Rabonbán Endre alsóst játszik; ketten: Zimmermann és Lasztóczy Gyurka -kibicelnek. A konyakos üveget már kiüritették. A lakásnak a folyosóra -nyiló ajtaja megnyilik és az ajtónyiláson egy cilinderes ur dugja be a -fejét. – - -_A cilinderes:_ Nem volt itt Lefkovics? - -_Recsky_ (kivágja az adu-alsót): Ne nyitogassátok folyton az ajtót! Azt -hiszed, hogy a Markotányos Pincében vagy? - -_Rabonbán:_ Hogyne lett volna itt, te állat?! - -_Kanaday:_ Elutazott Pozsonyba ebédelni. - -_Lasztóczy:_ Már éppen negyedszer kell neki Lefkovics. - -_A cilinderes_ (bejön, beteszi az ajtót, de nem veszi le a kalapját. -Zimmermannhoz): Nem volt itt Lefkovics? - -_Zimmermann:_ Nincs lenn a „Sziriusz“-kávéházban? - -_A cilinderes:_ Onnan jövök. - -_Zimmermann:_ Akkor a főhadiszálláson lesz. - -_A cilinderes:_ Hol? - -_Recsky_ (Zimmermannhoz): Ne felelj neki. - -_Kanaday:_ Ne zavarj bennünket. - -_Rabonbán:_ Hordd el már egyszer az irhádat! - -_Lasztóczy:_ Mit akarsz Lefkovicscsal? Feleséged neked Lefkovics? - -_A cilinderes:_ Nála van a Vigszinház-jegy. (Zimmermannhoz.) Hol mondod? - -_Zimmermann:_ Nézz be odaát dr. Faust Jákó ügyvédhez. Ugyanezen az -emeleten. Keresd meg a cimtáblát. - -_A cilinderes:_ De én nem ismerem ezt a dr. Faust Jákót. - -_Zimmermann:_ Az mindegy. Megmondod, hogy ujságiró vagy; ez elég. Két -szobát rendezett be nekünk, ameddig az öreg meghal. Ha akarsz, ott is -aludhatsz. - -_A cilinderes:_ Miért aludjam én éppen dr. Faust Jákónál? - -_Zimmermann:_ Csak azt mondom, hogy minden jóval ellát, ha nála ütsz -tanyát. Mindennap csapra üttet egy hordó sört és vacsora után pezsgőt is -ad. Komoróczy és Pollacsek már egy hete ott laknak. - -_A cilinderes:_ De hát mi köze ennek a Faust Jákó dr.-nak az öreghez? - -_Zimmermann:_ Csak azért teszi, hogy a neve benn legyen egy pár -ujságban. - -_Kanaday:_ Ne fecsegjetek itt, hanem menjetek át. - -_Rabonbán:_ Aki részeg, annak odaát van a helye. - -_A cilinderes_ (Zimmermannhoz): Olyan vig élet van ott? - -_Zimmermann:_ Nem hallod ide Komoróczynak a kurjongatását? Magát az -ügyvédet is leitatták. - -_A cilinderes:_ Hát ti mért nem vagytok ott? - -_Zimmermann:_ Nem akarunk ugy járni, mint Lefkovics barátod, aki minden -második embernek a halálát lealuszsza az estilapról. - -_Recsky:_ Eredj már a pokolba! - -_A cilinderes:_ Akkor csakugyan oda megyek. Ez mulatságosabb lehet -minden szinháznál. - -_Rabonbán_ (Zimmermannhoz): Ne felelj neki! - -_Kanaday:_ Zsuzsika, lelkem, üljön le már egy kicsit mellém, kibicelni, -mert addig nem lesz szerencsém. - -_Zsuzsika:_ Hihihi! Ne mondjon az urfi ilyeneket. Nem vagyok én olyan. - -_A cilinderes_ (Zimmermannhoz): Nem jössz át egy kicsit? Ki tudja, hogy -még meddig él az öreg? - -_Rabonbán:_ Ne felelj neki! - -_Recsky:_ Ne felelj neki! - -_Kanaday:_ Zsuzsika, aranyom, csak egyetlen partit kibiceljen! - -_Zsuzsika:_ Hihihi! Jaj be pajkos az ifiur! - -_A cilinderes:_ Óriási! Pedig én nem is azért jöttem, hogy az öreg -halálát lessem! - -_Zimmermann:_ Azért megihatod a Jákó pezsgőjét. Hadd fogyjon! -(Kituszkolja a cilinderest.) - -_Recsky:_ Végre egyedül! (Egy uj alak nyit be a folyosóról.) - -_Az uj alak:_ No? - -_Lasztóczy:_ Hallja, maga már megint itt van? - -_Az uj alak:_ Mégis csak szeretnék beszélni a Héthársy nagyságos urral. - -_Lasztóczy:_ Nem megmondtuk, hogy hiába ácsorog itt?! Értse meg, ember, -itt nem csinálhat üzletet! A temetést már két héttel ezelőtt -megrendelték az „Első Hazai Általános Temetkezési Intézet“-nél. Ha nem -hiszi, hát kérdezze meg ott. - -_Kanaday:_ Hihetetlen! Minden kontrát elveszitek! - -_Az uj alak:_ Még nem halt meg? - -_Rabonbán:_ Magának már régen meghalt. - -(A tanárok sietve robognak át a szinen.) - -_Lasztóczy:_ Nos, tanár ur? - -_Az egyik tanár:_ Ibis, redibis… Nem fog háboruban meghalni. - -_Kanaday:_ Hát már sohasem fogok partit nyerni? - -_Recsky:_ Ugy látszik, az öreg életében már nem. - -_Zimmermann:_ Vajjon elviszi még holnapig? - -_Egy másik tanár:_ Kitelik tőle. - -(Lasztóczy és Zimmermann felsegitik az ezerpengős bundákat s a tanárok -elvonulnak.) - -_Lasztóczy:_ Maga még most is itt van? - -_A temetésrendező:_ Ezek voltak a tanárok? - -_Zimmermann:_ Élhetetlen ember, rohanjon utánuk! - -_Recsky:_ Ezekből ma még legalább négy-öt temetés néz ki. - -_A temetésrendező:_ Nem értem, mi nevetni való van egy olyan komoly -dolgon, amilyen az üzlet. Ajánlom magamat. - -_Lasztóczy:_ Hallja, maga ne ajánlja magát, mert az szemtelenség. (A -temetésrendező elsiet.) - -_Zimmermann:_ Megfogadja a jó tanácsot és fel fog kapaszkodni valamelyik -tanárnak a kocsijára. - -_Kanaday:_ Ez a halálmadár elkabalázott. - -_Recsky:_ Ugy kell annak, aki mindig itéletnapig akar játszani. Már -legfőbb ideje volna bemondani a mestereket. - -_Rabonbán:_ Csak már az öreg is bemondaná a mestereket. - -_Lasztóczy:_ Ilyen sokáig még senkisem táncoltatott meg bennünket. - -_Kanaday:_ Zsuzsika, szivem, ha idejön, adok magának egy kis ezüst -Páduai Szent Antalt. - -_A háziorvos_ (kijön az előszobába egy cigarettára): Ej, be vigan -vannak! Azt hittem, hogy a nekrológot irják idekinn. - -_Lasztóczy:_ A nekrológot?! Az már tiz év óta ki van szedve! - -_A háziorvos:_ A tudósitást akartam mondani. - -_Zimmermann:_ Abba is éppen csak az órát meg a percet kell beleszurni. - -_Recsky:_ Meddig birja még? - -_A háziorvos:_ Ki tudja azt?! Szabály szerint már régen meg kellett -volna halnia. - -_Rabonbán:_ De remélem, megteszi nekünk azt a szivességet, hogy még -éjfél előtt meghal? - -_A háziorvos:_ Nem lehetetlen, hogy megtréfálja az urakat. (Kanadayhoz): -Én a zöld ászt hivtam volna. - -_Kanaday:_ Ilyen pechem nem volt Klobusiczky halála óta. - -_Recsky:_ Mert azóta sem játszottunk ilyen sokáig. (A háziorvos eldobja -cigarettáját és visszamegy.) - -_Rabonbán:_ És akkor is a Zsuzsika hozott nekem szerencsét! - -_Zsuzsika:_ Igen, akkor ott szolgáltam! - -_Lasztóczy:_ Nem jöttök át Jákóhoz uzsonnálni? - -_Zimmermann:_ Nini, megérkezett a nevető örökös! - -_Lasztóczy:_ Éljen Pandur Pál dr., a szeretett képviselőjelöltünk, -éljen, éljen, éljen! - -_Pandur dr.:_ (belép, de nem teszi le a cilinderét és a télikabátját). -Még most sem halt meg? - -_Recsky:_ Meghal, de kergettetni nem engedi magát. - -_Pandur dr.:_ Nekem valami rettenetes előérzetem van, hogy ez az ember -nem fog meghalni és csak bolonddá tart bennünket. - -_Rabonbán:_ A gyomorrákjával? Ne nevettesse ki magát! - -_Pandur dr.:_ Másfél esztendővel ezelőtt éppen igy volt. Két hétig adta -a haldoklót és én ezalatt a két hét alatt éppen háromezer koronát -pocsékoltam el a kerületben. Háromezer koronát adok ki puszta -hangulatcsinálásra és ő meggyógyul! - -_Zimmerman:_ Hát most hogy állanak a dolgok? - -_Pandur dr.:_ Hogy álljanak? Megint nyakig benne vagyok a költekezésben! -Még meg se halt és már tizezer koronám uszik. - -_Lasztóczy:_ Pedig most nem olyan kedvezőek a kilátásai, mert ugyancsak -megrohanták a kerületet. - -_Pandur dr.:_ Nyolc jelölt és tizféle pártállás, mert Topolyay éppen -három párthoz tartozik. Minden elképzelhető pártállás, minden -elképzelhető jelölt… és meglássák ez az ember még most se fog meghalni! - -_Recsky:_ Már régen nem járt ilyen rossz idő a képviselőjelöltekre. - -_Pandur dr.:_ Csak az az egy vigasztal, hogy a többiek is költekeznek. -No, viszontlátásra! (Pandur dr. el.) - -_Kanaday:_ Fulladj meg! Amig itt sirt, még csak felvételem se volt. - -_Rabonbán:_ Nyolc jelölt és az öreg még él! Hányan lesznek, ha -véletlenül mégis meg talál halni? - -_Recsky:_ Soha se fog meghalni; soha. - -_Kanaday:_ Ezzel a paklival lehetetlen tovább játszani! Zsuzsika, -angyalom, tegye meg nekem azt a szivességet, szaladjon le a -„Sziriusz“-kávéházba és hozzon fel egy másik pakli kártyát, szép -tisztitottat! - -_Héthársy_ (kijön az előszobába, órájával a kezében): Uraim, -elvégeztetett! - -_Rabonbán:_ (felkel) Öt óra tizenöt. - -_Héthársy:_ Öt tizkor halt meg. (Visszamegy.) - -_Kanaday:_ Szépen benmaradtam a vizben! - -_Recsky:_ (Zsuzsikához) Már nem kell a kártya. (Elrohannak.) - -_Zsuzsika_ (magában): Szegény, szegény öreg kegyelmes ur!… -(Megvigasztalódva): Hanem az igaz, hogy már régen nem mulattam ilyen jól -az ujságiró urakkal!… (Rövid elgondolkozás után): Nem mulattam ilyen jól -a boldogult Klobusiczky kegyelmes ur halála óta! - - - - -A KAVICS. - - -I. - -Buchbinder ur az irodából leüzent a soffőrnek, hogy elmehet s csak este -hétkor kell jelentkeznie a Palace-hotel előtt. Az automobil -eltakarodott; Buchbinder ur még átnézte a déli lapokat, aztán lement, -fiákerbe ült és kihajtatott a ligetbe. - -Amikor a kocsija befordult a Stefánia-utra, félnégy felé járt az idő. -Odakünn, a fák között már itt-ott lengedezett egy kis szellő, de -Buchbinder urat egyre jobban bántotta a meleg. Letette a kalapját maga -mellé és folyton törölgette a homlokát. Ilyen rettenetes augusztusi -délutánokon itt csak öt óra tájban kezdődik az élet. Kocsival nagy -ritkán találkoztak s az ut külső részein magános sétáló is csak elvétve -mutatkozott. Mintha pusztaságban jártak volna. Buchbinder urnak nem -kellett attól tartania, hogy valakinek feltünhetik: milyen bőven omlik a -homlokáról, talán nem is az izzadság, hanem a verejték?!… - -A lovak, miután már kétszer kerülték meg a viztornyot, lépésben -közeledtek az Andrássy-ut felé s a kocsis megkérdezte, hogy még egyszer -megforduljon-e? - -– Nem. Haza! – riadt fel Buchbinder ur a gondolataiból. - -– A Palace-hoz? - -– Nem. Teréz-körut! – felelt Buchbinder ur és ugy nézett a kocsisra, -mint aki most ébredt fel álmából. - -Buchbinder ur tudniillik, olyankor, amikor a családja Ostendében üdült, -mindig a Palace-hotelben szokott lakni. Ott kvártélyozott ezen a nyáron -is és a kocsis, aki jól ismerte a vastag öreg urat, tudta ezt. Azt -persze nem sejthette, hogy Buchbinder urnak egy kis dolga akadt otthon, -a hat hét óta jól elzárt lakásban. (Amint a soffőr se gyanitotta, hogy -azért kapott estig szabadságot, mert a rongyos néhány száz koronáját ma -kellett volna megkapnia a milliomostól.) - -Mikor kikanyarodtak az Andrássy-utra, Buchbinder ur még egyszer -letörölte homlokáról a hideg nedvességet, aztán föltette a kalapját. És -mintha a kalapjával a lelke is visszatért volna a fejébe, a tekintete -már nem tévedezett ugy s a képe nem volt olyan bamba, mint előbb: arca -is, alakja is visszakapta azt a márványszerü merevséget, amelyről -mindenki ráismert, aki valaha látta. - -Az Andrássy-ut külső részén már sokan jöttek szembe kocsin vagy gyalog, -és Buchbinder ur a hindu bálványok szomoruan mozdulatlan tekintetével -nézte a fel-felbukkanó alakokat. Majdnem minden második ember -kalaplevéve üdvözölte. A poros egylovasokból, a könnyü gummikereküekből -és a legdiszesebb autókból is egyremásra lengett az üdvözlet a hatalmas -pénzember felé: ezt az óriási terjedelmü, élő hustömeget már messziről -föl lehetett ismerni. - -A sétálgatók közül többen sietve kapták le a kalapjukat, nagy ivben vagy -függőlegesen, de térden aluli mélységre, hogy mindenáron észrevétessék, -mennyire tisztelik azt a kitünő embert, akitől annyi függ. - -Buchbinder ur most is ugy fogadta ezt a sok üdvözlést, mint máskor. Néha -fölemelte a kezét a kalapja felé s aztán egyet legyintett lefelé, félig -lemondóan, félig elháritóan, mintha az akarná jelezni: „Ugyan, mit -háborgatnak?!“… Néha pedig még csak egy pillantással se felelt a nagy -tisztelet-nyilvánitásra – kinek-kinek érdeme szerint. - -Időnként azonban lehunyta a szemét, mintha attól tartott volna, hogy -ezen a két ablakon át valaki beleláthat a gondolataiba és ilyenkor azt -ismételgette magában: - -– Ha tudnák!… - -Arra gondolt, hogy: üdvözölné-e valaki utoljára, ha ezek tudnák, hogy ő -már elveszett ember?!… - -De vajjon csakugyan az-e? - - -II. - -A Teréz-köruton elküldte a kocsist, fölment az elhagyott lakásba, -kinyitogatta az utcai szabák ablaktábláit, s egy darabig le és fel -sétált a letakart és benaftalinozott butorok között. - -Azon gondolkozott: érdemes-e megtenni még egy utolsó kisérletet? Utána -nyuljon-e annak a szalmaszálnak? - -Nem nagyon reménykedett benne, hogy ez még megmentheti, de az életösztön -mégis furdalta, hogy ne végezzen magával addig, amig mindent meg nem -próbált. - -Kilenc utcai szobája volt s ezek közül ötnek az ablakai a körutra -nyiltak. Ebben az öt szobában kóválygott fel s alá, tanakodva, hogy -feltörje-e azt a szekrényt, vagy lemondjon erről a nem sokat igérő -kisérletről és minden egyébről? - -Azzal vádolta magát, hogy voltaképpen nem is hisz a menekülés -lehetőségében, csak még egy-két órai haladékot akar a haláltól. De hátha -mégis sokkal többet érnek a felesége ékszerei, mint képzeli?!… Számon -tartotta-e valaha, mit adott ezekért?!… Nem. Csakhogy, ha az ékszereknek -nincs sokkal nagyobb értékük, mint gyanitja, – érdemes-e a betörő -fáradságos munkáját elvégeznie, csak azért, hogy két órával később -haljon meg? - -Megállott az erkélyajtó előtt és kitekintett a pályaudvar felé. - -– Ha meggondolom, – szólt magában – hogy mint a velencei kalmárnak, -nekem is vannak hajóim, künn a tengeren… És ezek a hajók mind, -bizonyosan meg fognak érkezni!… Csakhogy nekem már későn fognak érkezni… -Nem is hajón, vasuton jön a pénz!… Nemsokára már itt lesz, ebben a -pályaudvarban!… Csakhogy én ezt már nem tudom bevárni! - -Bizony, nehezen tudott beletörődni abba a gondolatba, hogy: ha az a -pénz, amely most kisgyermekes bizalommal, de egyszersmind kisgyermekes -lassu tipegéssel közeleg feléje, már ma a birtokában volna, akkor most -nem volna semmi baja!… Mig igy egyszerüen meg kell halnia! - -És mégis igy van. Abban a pillanatban, amikor kitudódik, hogy ő, akit -nagy vagyon urának tartanak, hamarjában jelentéktelen összegeket se tud -kifizetni, összeomlik a hitele és ezzel ő felette összeomlik az egész -világ. - -Pedig már nincs mentség; már nem tudja lehetetlenné tenni, hogy ez ki ne -tudódjék; már semmit se tud kieszelni a végből, hogy ne kelljen -előállnia pénz helyett az ezreket elrémitő szörnyű meglepetéssel. Már -közelednek az egerek meg a patkányok, amelyek össze fogják rágni a mély -verembe szorult embert; az apró követelések rettenetes ármádiája -mindenfelől szorongatja; már közelről sziszegnek az undok, éhes állatok. - -Hiába minden lelemény, ürügy, nyugalmat és erőt szinlelő lélekjelenlét, -kifogyott az ügyes hazugságokból; se a tettetett ridegség, se az -ál-okokkal takarózó találékonyság, se a nagy ötletességgel felkutatott -segitőforrások nem segitenek többé rajta; már nincs menekülés. - -Csak még egy hétig tudná titkolni a mindenkit megriasztó igazságot!… -Addig okvetetlenül megérkeznék az első segitség, s ez éppen elég volna -rá, hogy talpra állhasson, hogy összeszedhesse magát és nemsokára megint -oly erőssé váljék, mint amilyen szerencséjének a delelőjén volt. - -Hányszor adott ki egyszerre, félkézből, több pénzt, mint amennyire most -szüksége volna!… Egy-két ölelésért, hiuságból, szeszélyből, még oktalan -ellágyulásból is!… De hát hitte-e valaha, hogy még ide juthat?!… - -Hát igen, borzasztóan elszámitotta magát. Nagyon is vakmerően játszott; -a milliomok áhitozása, a mohó falánkság, mely már második természete, -elfelejttette vele a legelemibb óvatosságot is; ennyire vakmerően nem -szabad játszania annak sem, aki mindenét vakmerő játékkal szerezte. - -De ezen már nem érdemes keseregni. Ostoba volt, pont. Még ő is -megengedett magának, életében egyszer, egy ostobaságot, és ez most -elvesziti. Mindenki ostoba, aki veszit. És a legnagyobb kockázata nem -sikerült. Minden elveszett. Hát vége!… ezen nincs mit tovább -filozofálni. Mindennek vége. Az életnek is. - -Mert már nincs se ereje, se kedve az életet elülről kezdeni. Ehhez már -öreg, fáradt, túlságosan kényelmes. Ha bizonyosan tudná, hogy még -egyszer eljuthat oda, ahol volt, akkor se volna hozzá kedve. Már csak -kényelemszeretetből is meg kell halnia. Már fáradt, lusta ahhoz, hogy -egy darabig szolgálni legyen kénytelen azokat, akiknek valaha a -tenyeréből adott enni. Elszokott a kellemetlenségektől, nincs már benne -a trainingben, tehát nem volna ereje hozzá, hogy el tudja viselni a -megaláztatásokat. És ha néhány évi keserves erőlködéssel, miután az -orrával szántotta a földet, miután agyongyötörte az idegeit a sok -izgalommal s a fejét a sok tanakodással, gonddal, kieszeléssel, -számitgatással, töprengéssel, ha néhány évi kinlódás árán ujra vagyont -tudna szerezni, hát érdemes-e?!… Mi hasznát venné ennek akkor, mikor már -most is öreg! Azután már eleget élt. És miután egy hosszú életet töltött -el jólétben, bőségben, kényelemben és hatalomban, most nekifeküdjék a -kinlódásnak, a megalázkodásoknak, a verejtékezésnek?! Nem! - -A családja? Hát a családja sokat fog vesziteni, annyi bizonyos. De majd -csak meglesznek valahogy. A fiai már felnőtt, jóravaló emberek; azok -majd el fogják tartani a lányokat meg az anyjukat. Amit félrelophatott, -azt már félrelopta ezeknek. Az asszonynak a rokonsága vagyonos; neki meg -a leányainak, bizony, meglehetősen keserves lesz az új állapot, de nem -maradnak kenyér nélkül. - -Mi jót várhat még az élettől? Nagyon keveset. Miért vállalná a sok -rosszat, ami bizonyosan elkövetkezik, ha a bukása után is életben -marad?! Nincs mért vállalnia. - -Túl van a hatvanon; ha szélütés érné, akkor is meg kellene halnia. Ki -tudja, hogy nem ez volna-e a végzete már nemsokára?! És akkor nem a -legokosabb, nem a legjobb-e mindjárt meghalnia? - -Meghalni – akkor, ha elmondhatjuk, hogy: az életet is alaposan -kifosztottuk – nem olyan nagy dolog. - -De a „hátha“ mégis furdalta egy kicsit. - -Hátha az ékszerek minden valószinüség ellenére megérnek annyit, amennyi -elég volna a meneküléshez? - -És mégis csak előkereste a szekrény felfeszitéséhez szükséges -szerszámokat. - -– Ha egyszer az embert üldözni kezdi a balszerencse!… – szólt magában, -miközben kissé kényszeredetten mosolygott. – Most kénytelen vagyok -betörni magamhoz! Pedig a szekrény kulcsa nálam van valahol. De hol? Mit -tudom én! Gondoltam-e valaha arra, hogy egyszer itt fogom keresni az -életemet?! - - -III. - -Jódarabig tartó fáradozás után – a betörésnek ebben a kezdetleges -módjában nem volt gyakorlata – sikerült felfeszitenie a szekrényt meg az -ékszertartó kaszettákat s megtalálta, amit keresett. Nem az életét, csak -az ékszereket. - -Mindent gondosan szemügyre vett és megbecsült – ehhez már értett – de az -egész holmi félannyit se ért, mint amennyire szüksége lett volna. - -Minél tovább vizsgálódott, kutatott, kotorászott a mindenféle ötvösmunka -és kisebb-nagyobb értéktárgy között, annál inkább meggyőződött róla, -hogy az életet már nem mentheti meg. - -Hanem időközben talált valamit, ami egy pár percre elterelte a figyelmét -erről a fődologról. - -Amint egy apróságokkal telt kaszettát vizsgált át, gyémántot, minél több -és minél nagyobb gyémántot keresgélve, sok fülbevaló, melltü, medaillon -és gyürü után egy furcsa tárgy akadt a kezébe. Egy aranyba foglalt, -mogyorónagyságu, közönséges kavics. - -Mi ez? - -Egy kavics, amelyet aranyba foglalnak és eltesznek – ez csak emlék -lehet. Valami vidám vagy érzelmes esetnek az emléke. Talán egy -elfelejtett bolondságé, amely olyan régen történt, hogy már nem is igaz. -Talán egy elfelejthetetlen eseményé, amelynek a hatásai esztendők hosszú -során át ott rejtőznek a lélek mélyén, mint ez az aranybafoglalt kavics -az ékszertartóban. - -Ki ne hallott volna efféle históriákról?! - -Egy fiatal hölgyet üldöznek. A lába gyors s már-már elmenekült az -üldözője elől, de az elhatározó percben megbotlik egy kavicsban, elesik, -az üldözőnek tehát sikerül elfognia. És most egy szép regény kezdődik, -amelynek első fejezete után az üldöző megkeresi, szivéhez szoritja és -elteszi azt, aminek élete boldogságát köszöni: a kavicsot. Aztán aranyba -foglaltatja és odaadja a fiatal hölgynek, aki időközben belenyugodott a -regényes fordulatba, örök emlékül… - -Vagy: - -Nem regény, csak románc. Egy májusi napon, vagy egy holdvilágos estén… -vagy talán egy koraőszi, meleg alkonyaton, amikor édes mélabú ül az -egész természeten s a szivek annyira megtelnek érzéssel, hogy már -csordulóban vannak… egyszerre csak felpattan a lelkek zára s akik sokáig -szerettek némán, valami boldogitó öntudatlanságban, melynek bűnszerzője -a hallgatag természet, a táj alattomos csöndje, végre megnyilatkoznak. -Megnyilatkoznak, először és utoljára, mert a fiatal hölgy megmondja az -ifjú leventének, hogy soha, soha se lehet azé, akit titokban szeret, -soha se lehet az övé. És a románc csak románc marad; kedves, szomoruan -édes hangulat, történet nélkül; egy valósággá nem vált szép mesének, egy -át nem élt álomnak az egyetlenegy foszlánya. Nincs befejezése, mert el -se kezdődött. A fiatal hölgy nem engedi, hogy az ifjú levente -megcsókolja a ruhája szegését… a szerencsétlen szerelmes fölemeli a -földről és megcsókolja a kavicsot, amelyet hölgyének kis lába tapodott… -aztán nincs tovább. Később, nagysokára, megint találkoznak egyszer… s a -szerelmes, aki nem felejtett, egy kis emlékezést könyörögve átnyujtja az -aranybafoglalt kavicsot, jeléül, hogy ő örökre ugyanaz. A hölgy elzárja -a kavicsot a drágaságai közé és nem vallja meg, hogy szivében most is -ott őrzi annak az édes-bús órának az emlékét. Egy elhaló akkord, és a -románcnak vége. - -Eh, ki gondolna ilyen gyerekségekre, amikor hallgatagon, mozdulatlanul -előtted meredezik a mindenkinél merevebb arcú halál, és láztól égő, -verejtéket izzadó arcodon ott érzed merő, mozdulatlan, rémesen nyugodt -tekintetét! - -Fölkelt az asztal mellől és igy szólt magához, épp oly hangtalanul, mint -amaz: - -– Buchbinder Guszti, neked ma meg kell halnod! - -Egy pár percig megint fel s alá sétált a naftalinos szobákban. - -De most már nemcsak az az egy gondolat foglalkoztatta. E körül a -gondolat körül, bolygóként, egy új kérdés keringett, kóválygott az -elméjében és hol ez a kérdés takarta el azt a gondolatot, hol ismét a -másik kerekedett felül. - -Nem különös-e, hogy ez a kérdés életében először, éppen akkor merül fel -előtte, amikor már a halál szine előtt áll?!… - -Pedig hát eddig még soha se jutott eszébe, hogy a felesége nem -rejteget-e valami titkot az emlékezetében. - -Buchbinder ur – ahogy mondani szokás: – boldog családi életet élt. Az a -nyugodt természetü, jólelkű, kövér asszony, aki most Ostendében a -fürdőzés és a soványitó kura ártatlan örömeit élvezi (nem is sejtve, -hogy mi készül otthon), soha se adott neki okot efajta tanakodásra vagy -éppen töprengésre. Sok gyermekkel örvendeztette meg őt; mindig békében -élt vele és mindig megelégedettnek látszott; soha se adta semmi jelét, -mintha nem szeretné eléggé Buchbinder urat, vagy hogy szive vágyai -kirepültek volna abból az aranyozott kalitkából, amelyet Buchbinder ur -sok figyelmességgel igyekezett kellemes fogsággá tenni. - -És Buchbinder ur, a sok elégtétel közül, amelyeket az élet korábban -megadott neki, éppen azt tartotta az egyik legbecsebbnek, hogy e -tekintetben nem bánthatta semmi, éppen semmi… azokban az években se, -amelyeket más házasságokban válságosaknak látott. - -Nem élt nagyon sok családi életet – az ügyei és őszintén szólva, a -szeszélyei is koronként messzire elszólitgatták – hanem amennyi családi -életben része lehetett, azt (talán azért, mert nem volt tulságosan sok), -nagyon szépnek találta. - -De tudhatta-e, hogy a felesége, valaha régen, amikor a menyasszonyává -lett, nem temetett-e el álmokat, vágyakat, reménységeket?! Hogy -későbben, amikor már a felesége volt, nem ápolt-e ábrándokat, -vonzalmakat, sóvárgásokat, ha ezek meg is maradtak puszta ábrándoknak, -ártatlan vonzalmaknak, meddő sóvárgásoknak?! Vajjon csakugyan -megmaradtak-e?… Tudhatta-e, hogy a felesége lélekben nem volt-e -hűtelen?!… hogy nem volt-e hűtelen, nemcsak félig-meddig, hanem egészen! -Hogy nem csalta-e meg valaha?!… hogy nem hordott-e magában egy vagy több -jól megőrzött titkot, esztendők hosszú során, egy életen át?!… - -És ez a kavics, emléke valaminek, amiről ő nem tud, amit ő soha se fog -megtudni!… Ez az aranybafoglalt kavics, amelyet a fiatal asszony eltett -s az öregedő asszony mindenkorra megőrzött!… - -Ez a kavics!… - -– Eh! – intézte el a kérdést fenszóval, s mintha ez az egy hang hirtelen -elűzte volna az apró lidérceket. - -Mit emészti magát még ezzel is?!… Amikor már meg kell halni!… - -Végképen felülkerekedett benne az az egy gondolat. De egy kicsit még -elmélázott. - -Aztán föleszmélve, megnézte az óráját. - -– Negyed hat – állapitotta meg magában. – Még van időm elvinni az -ékszereket a safe deposit-ba. - -Mindezt nem hagyhatja künn, az asztalon vagy a feltört szekrényben, ki -tudja, miféle idegenek szabad prédájául. El fogja vinni a bankba, hogy -odazárhassa a felesége nevén elhelyezett egyéb letétek mellé. Buchbinder -ur rendszerető ember volt. - -– Sietnem kell, hogy még ma elhelyezhessem – ösztökélte magát. – Negyed -hat… - -És arra gondolt, hogy az órája még járni fog, amikor ő maga nem fog -tudni semmiről a világon. - -Mialatt a két legnagyobb kaszettába beledugdosott mindent – valamennyi -értéktárgyat, az aranybafoglalt kavicscsal egyetemben – egy molypille -minduntalan ott röpködött az orra előtt. - -Elhessegette magától, rászólt hangosan: „Te, szamár!“… de nem -pusztitotta el. - -Ugy érezte, hogy már nincs joga eltipornia valamit, ami élő. - - -IV. - -Ugyanaz nap, esti hét óra körül, a Palace-Hotelben, Buchbinder Gusztáv -ur, miután minden ügyét elintézte, egy golyót küldött magába. - -De ebben sem volt szerencséje. Nem egészen jól találta el magát és igy -sokáig kellett kinlódnia, amig kimulhatott. - -Buchbinder urnak a lelke tehát nem repülhetett nyílegyenesen abba a -halhatatlanságba, amelyet a közgazdasági tevékenység számára tartanak -fenn, hanem egy jó darabig össze-vissza röpködött a kaoszban. - -Nagyon sok baja volt a szegény léleknek. A roppant feketeségben nem -tudta, hogy hová és meddig repüljön; vakon repült fölfelé, amig ki nem -merült, aztán fáradtan csüngesztette le szárnyait s egyszerre valami -iszonyu magasságból zuhant le. De nem ért le valahová, ahol -megnyugodhatott volna; süvitő szél ragadta magával, széditő forgatagba -került, majd hozzáverődött valamihez, ami rémes csattanással verte le -magáról. Aztán, mikor már-már azt hitte, hogy megsemmisül, kellemes -hűvösség téritette magához; mintha forrásviz hűs cseppjei csörgedeztek -volna rá és mintha ő maga is szétfolyt, szétoszlott volna ezekkel a -cseppekkel. De nem oszlott szét. Most már valami meleg áramlat ragadta -magával; észrevette, hogy langyos, kövér levegőben úszik, úszik, egyre -gyorsabban és mind sűrűbb, melegebb levegőben. Már nem is úszik, hanem -forog; forró párák csapják meg s izzó meleget árasztó örvény ragadja -magához. Érzi, hogy lefelé hull; egyre gyorsabban, kábitó sebességgel -sülyed, bukik lefelé valami szörnyü mélységbe s a másvilági cikklon ugy -pörgeti, mint ahogy az orsó pörög. Azt hiszi, szét kell mállania a -mindinkább növekvő forróságban s maga is tüzes párává válik. De ismét -magához tér. Fel akar vánszorogni, hogy folytassa utját, de fullasztóan -szük térben röpköd és minduntalan odavágódik valahová a sötétben, mint a -két ablaktábla közé szorult denevér. Majd kimerülten roskad össze és -lávafolyamba merül, amely fölött mintha a számum vonulna keresztül. -Eltikkadtan adja át magát sorsának, a láva-folyam összecsap fölötte, de -megint fölmerül, ujra az ürben találja magát, valami szürkület kezd -derengeni előtte, aztán hangokat hall, előbb csak zsongó hangokat, majd -tisztán hallja: - -– Mit akarsz, szegény lélek? - -Ez Grünbergernek, öreg üzletvezetőjének a hangja; Grünbergeré, aki -tizenöt évvel ezelőtt halt meg. De a lélek tudja, hogy nem Grünberger, -hanem angyal szól hozzá. - -Összeszedi minden erejét és végre sikerül megszólalnia: - -– Az igazságot keresem. Az egész igazságot! - -– Jó helyen jársz – felel Grünberger vagy az angyal. – Itt egyebet se -találhatsz, de ezt megtalálod! - -S a lélek azon veszi észre magát, hogy egy szinházba került, ahol -mozgóképeket lát. - -Nézi, nézi a mozgóképeket, nem lát rajtok semmi különöset, de egyszerre -feltünik előtte, hogy mindegyik mozgóképen ott van ugyanaz az alak. Ez -az alak előbb pici leányka, majd nagyobbacska, utóbb serdülő leány. -Akkor ráismer. Ez a serdülő leány az ő felesége. A felesége élete az, -amit ott lát. - -Most már nagy figyelemmel nézi a képeket. Lát jeleneteket, amelyeket -eddig nem látott soha és amelyek valahogyan mégis ismerősek neki. Az -egyik képen észreveszi önmagát is, a fiatal Buchbinder urat. - -Aztán nagyob kiváncsisággal nézi a felesége életét. Lát jeleneteket, -amelyekre ráismer és másokat, amelyeknek nem volt tanuja. - -Amazok néha meghatják; az utóbbiak olyan egyformák. - -A képeken sorra megjelennek a gyermekeik. A képeken a felesége már -öregedni kezd, már-már elvirul, s azok a jelenetek, amelyek ujaknak -tünnek fel, mind olyan egyformák! - -Uj képek, de mindinkább egyhanguak… A felesége már öreg asszony… S a -lélek felsóhajt: - -– Milyen szép, de milyen unalmas élet!… És egy kissé szomoru is. - -– Jól mondod – suttog mögötte Grünberger, az angyal. - -Aztán ismét sokszor látja a képeken önmagát; lát egy bucsuzkodó -jelenetet, amelyet mintha csak tegnap látott volna; látja a feleségét, -amint a nagy lányaival egy ismerős épület előtt sétálgat s megismeri az -ostendei Casinot; lát még egy pár képet, amelyekről mintha már olvasott -volna… aztán csattanás és sötétség. - -S a lélek ismét repül; most már megkönnyebbülten. - -A nagy feketeségben is észreveszi, hogy az angyal vele szárnyal; nem -láthatja, de tisztán hallja, hogy ugy zúg mellette, mint egy repülőgép. - -És tisztán hallja a suttogását is: - -– Nem sajnálod egy kicsit szegényt? - -– Grünberger, te megcsalsz engem! – felel a lélek. – Azt mondtad, hogy -megtalálom az egész igazságot. De az aranybafoglalt kavicsot nem láttam. - -– Meg fogod találni – sugja az angyal. – Itt minden kitudódik. Nil -occultum remanebit. - -– Grünberger, te kereskedelmi iskolába jártál, – kétségeskedik a lélek. -– Mért szólsz hozám mégis latinul? - -– Itt mindent tudunk! – felel az angyal. - -– Én csak az aranybafoglalt kavicsot akarom tudni – sóhajt a lélek. – A -többi nekem már mindegy!… - -– Azt is meg fogod tudni! – biztatja az angyal. - -– De mikor? – szorong a lélek. - -– Lehet, hogy százezer év mulva, lehet, hogy mindjárt. Attól függ, -vannak-e érdemeid? - -– Jó apa voltam, – siet dicsekedni a lélek. - -– Az a legkevesebb. Ha még az se lettél volna, akkor most nem lehetnél -velem. Eröltesd meg az emlékezetedet; hátha találhatnál egyebet is? - -A lélek hosszu elgondolkozás után csakugyan talál valamit. - -– Nem öltem meg a molypillét! – suttog. - -– Ez már valami – bátoritja az angyal. – Ez elég lehet rá, hogy az örök -kegyelem elengedjen neked százezer évet. Látsz-e már valamit? - -– Mintha valami derengene, messze, nagyon messze. - -– Akkor talán nem kell százezer évig repülnöd. - -– Olyan jó volna megpihenni! – nyöszörög a lélek. - -A zugás hirtelen elhallgat mellette. A lélek megretten. Szeretne -belekapaszkodni az angyalba, de hiába suttog: „Grünberger! Grünberger!“… -nem kap feleletet. Észreveszi, hogy már egyedül repül és egyszerre -nyugtalanitó hangokat hall. Előbb valami zizegést, halk, de félelmetes -zizegést, mintha végtelen nádas fölött repülne, aztán más hangokat is, -soha se hallott, ijesztő fütyörészést, csipogást és csicsergést, mintha -billió madár ébredezne fölötte. Aztán a zizegés is, a csipogás is -éktelen hangversenynyé erősödik, amelybe később zugó, harsogó, bömbölő -hangok keverednek; majd mintha láthatatlan harsonák siketitő harsogását -hallaná és mikor ez a hangzavar egy mennydörgésszerü, rémes dübörgés -után elhallgat, észreveszi, hogy abban a fél-szürkületben, amelyet a -hajnal derengése küld maga elé, mozdulatlan felszinü tenger fölött repül -és ennek a némasága még rémesebb, mint az a bősz hangzavar volt. Érzi, -hogy már nem birja a repülést; segitségért akarna kiáltani, de nem tud; -aztán elhagyja minden ereje és lezuhan a jéghideg habokba. - -A lélek a tenger fenekére merülve, tisztán hallja, hogy valaki, -magasból, igen magasból, azt mondja: - -– Már nem tarthat sokáig. - -Mintha egy óriási tölcséren át jutna el hozzá ez a pár szó. - -De, ime, a viz szétfolyik körülötte. Meleg fövényen fekszik s az, hogy -megpihenhet a puha homokon, még soha se ismert, kellemes érzéssel tölti -el. A balzsam hathat igy a sebeinkre. - -Valaki föléje hajol. Egy szép, kis leánykéz nyulik eléje s megmutatja -neki azt az aranybafoglalt kavicsot, amelyet nemrég helyezett el a safe -depositban. - -– Ezt keresed? – kérdi egy másvilági, zengő hang. - -– Ezt!… – nyög nagyot a lélek. - -– És nem emlékszel? Ebben a kavicsban botlott meg, régen, nagyon régen, -a jóltevőd felesége. Te foglaltattad ezt a kavicsot aranyba és te magad -tetted oda, ahol találtad. Csakhogy már ez is régen volt… egy élet mult -el azóta! - -– Hála Istennek! Hála Istennek! – suttog a lélek. - - -V. - -Buchbinder ur majdnem huszonnégy óráig vergődött, amig megtudott halni. -A halál igyekezett teljesiteni a kötelességét, de Buchbinder urat olyan -fából faragták, hogy a halál se teperte le könynyen. - -Amig viaskodtak, a halálravált ember sokat hánykolódott és gyakran -motyogott érthetetlen szavakat, mintha veszekednék és birkóznék a -halállal. A környezetének egy darabig sok baja volt vele, mert -minduntalan ugy tett, mintha ki akarna ugrani az ágyból; alig birták -féken tartani. Utóbb azonban megszelidült s már csak hangtalanul -tátogatta a száját. - -Azért meglepőnek találták, hogy egy pár pillanattal a halála előtt, -tisztán, érthetően mondta ki ezeket a szavakat: - -– Hála Istennek! Hála Istennek! - -Egy orvos meg egy apáca volt mellette, amikor meghalt. Ezek egymásra -néztek. - -– Mégis csak furcsa, – szólt az orvos, – ha valaki ahhoz, hogy meghal, -azt mondja, hogy: „Hála Istennek!“ - -– Jól mondja! – felelt az apáca. - - - - -TARTALOMJEGYZÉK - - Huszéves háboru 1 - Imogén 15 - A pazarló asszony 34 - Hat év 46 - Egy kis tévedés 57 - A barát vizet prédikál 74 - Hosszu élet 82 - Lillias 94 - A bazár ég 128 - Téli sport 143 - Az örökség 153 - Kinos kötelesség 164 - A nagy Bucsay 172 - A politika 178 - Jancsi és Juliska 191 - Mély csend 211 - Temetésen 223 - Megalkuvás 230 - Ifjuság 246 - Uj idők 264 - Kaland 275 - Kegyelemkenyér 283 - Az utolsó jelenet 289 - Mint toll a szélben 297 - Egy szép nap 305 - Haldoklók 317 - Győzelmes harc 329 - Overworking 337 - Uj világ 346 - Lullaby 354 - A temetőben 373 - Pályakezdés 381 - A haldokló előszobájában 391 - A kavics 398 - -A NAP nyomdája Budapest. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -13 |Husz estendővel |Husz esztendővel - -24 |bocsátottta |bocsátotta - -32 |hiresssé |hiressé - -39 |intkább |inkább - -60 |össszetévesztettek |összetévesztettek - -65 |össszesküvők |összesküvők - -75 |választotttam |választottam - -75 |természetsen |természetesen - -101 |gadagságtól |gazdagságtól - -108 |neg táncolni |meg táncolni - -119 |rosszkedvemen |rosszkdvemen - -132 |kiráynét |királynét - -137 |lemászárló |lemészárló - -146 |töltöttuünk |töltöttünk - -174 |átadják nagukat |átadják magukat - -181 |le-lecsillaplt |le-lecsillapult - -198 |„Pan Péter?! |„Pan Péter“?! - -256 |künnn |künn - -231 |házasálet |házasélet - -256 |szerepeleni vágyás |szerepelni vágyás - -270 |önkántes |önkéntes - -279 |„Soha, |Soha, - -280 |jóvátennee |jóvátenne - -299 |innem |innen - -358 |Morlini. |Morlini.“ - -364 |éppan |éppen - -368 |náhány garast |néhány garast] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI ÉS UJ VILÁG *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64639-0.zip b/old/64639-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index ac56e1e..0000000 --- a/old/64639-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64639-h.zip b/old/64639-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 6d9bc1b..0000000 --- a/old/64639-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64639-h/64639-h.htm b/old/64639-h/64639-h.htm deleted file mode 100644 index 3badabd..0000000 --- a/old/64639-h/64639-h.htm +++ /dev/null @@ -1,12520 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Régi és uj világ by Zoltán -Ambrus</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-indent: 0; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Régi és uj világ, by Zoltán Ambrus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<table style='min-width:0; padding:0; margin-left:0; border-collapse:collapse'> - <tr><td>Title:</td><td>Régi és uj világ</td></tr> - <tr><td></td><td>Elbeszélések</td></tr> -</table> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zoltán Ambrus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: February 26, 2021 [eBook #64639]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian National Digital Archive</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI ÉS UJ VILÁG ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_415">415</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="smcap">Ambrus Zoltán -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">xvi. kötet</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">RÉGI ÉS UJ -VILÁG</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Ambrus Zoltán Munkái</span></span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">XVI.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">RÉGI ÉS UJ -VILÁG</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCXIII<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-UT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Ambrus Zoltán</span></span></p> -<h1>RÉGI ÉS UJ VILÁG</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCXIII<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-UT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">AZ ÖSSZES JOGOK -FENTARTÁSÁVAL</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">A NAP nyomdavállalat -nyomása, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 9</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>HUSZÉVES HÁBORU.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Nottingham várának felső csarnokában, nyolc fáklya közepett, -csöndesen iddogáltak a bárók és kapitányaik. Keveset szóltak, -sűrűbben ürítgették kupáikat és néha hosszasan elhallgatták, hogyan -viháncolnak és visítoznak odalenn az udvarban, a várba fölrendelt -lányok és menyecskék, akiket már ugyancsak szorongattak a legények -meg a hadnagyok. Alant vígan voltak az emberek. Az udvarban égő -rőzselángok körül tréfálkozó nép kergetőzött s az -alsó-csarnokokból, amelyekbe csak kivülről szűrődött be világosság, -mindenféle zsivaj hallatszott. Egyszerre, valahonnan a pincék -tájékáról, hosszu sikoltozás hangzott föl, mintha valakit ölnének. -„Ez leány volt“ – nevetett Sir Ramorny, a házigazda.</p> -<p>Ebben a pillanatban a felső csarnok egyik világos falán roppant -árnyék futott végig. Egy óriásnak az árnyéka, aki, mikor -fölemelkedett ültőhelyéből, a fejével fölért a boltozatig.</p> -<p>– Én, Percy, Northumberland grófja, – szólalt meg az óriás – -esküszöm az égre, az ég Istenére, hogy nem nyugszom addig, amig az -utolsó Westmoreland döglötten nem hever a lábamnál, meneküljön -előlem akár a poklok fenekére! <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span></p> -<p>Kiürítette kupáját s aztán leült. De példájára sorra -fölemelkedett a többi báró is, és igy esküdöztek:</p> -<p>– Én, Clifford, esküszöm az élő Istenre és az ő egyszülött -fiára, hogy mindhalálig veled harcolok, Sir Northumberland, és a -pokol tüzébe is utánad lovagolok!</p> -<p>– Úgy legyen üdvösségem az égben, – fogadkozott Sir Montravers – -amint megtartom eskümet, hogy mindig oldalad mellett leszek, -ameddig Sir Walter ellen harcolsz!</p> -<p>– Ha Sir Walter Westmoreland-nek csak egy fattyuja is rejtőzik -valahol: előkerítem a föld alól is és kiirtom a világból! – -erősködött Sir Rothsay.</p> -<p>Igy vagy ilyenformán fogadkozott, ki a szentekre, ki a háromegy -istenre, a többi báró is, mind valamennyi, szám szerint -huszonheten; az ország nagyjainak majdnem a fele.</p> -<p>Sir Ramorny elégedetten simogatta hosszu, deres szakállát.</p> -<p>– Megfizetek érte, Sir Walter, – szólt magában – hogy megaláztál -Rőt Vilmos előtt!</p> -<p>Odalenn ekközben a szerelmes kedv lassanként elölte a -tréfálkozás lármáját.</p> -<p>– Több italt a legényeknek! – adta ki a parancsot Sir Ramorny. – -Akadhat köztük, aki utoljára iszik.</p> -<p>– De aztán aludják ki magukat! – szólt Clifford. – Korán kell -elindulnunk, ha virradatkor fenn akarunk lenni az Ördöghegyen.</p> -<p>– És meglehet, hogy holnaputánig nem fognak aludni – szólt -Montravers. – Vadászat közben dolgunk is akadhat.</p> -<p>– Majd kialuszszák magukat, ha egy kicsit megdézsmáltuk Sir -Walter vadaskertjét! – szólt Rothsay.</p> -<p>Northumberland nem beszélt, csak nagyokat ivott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> Közben -hátradőlt a székén és tekintetét az ajtóra függesztette. Azon az -ajtón jött be nemrég a hiradó, aki jelentette, hogy Northumberland -egy legényét Sir Walter elfogatta, rettenetesen elpáholtatta és -visszaküldte az urához.</p> -<p>A hallgatag óriás körül egyre szaporább lett a beszélgetés. A -bárók sokkal jobban győzték az italt, mint csatlósaik, de idő -multán ők is fölélénkültek. Sir Berkeley elbeszélte, mit látott -Winchesterben, a Sir Walter esküvőjén.</p> -<p>Aztán Sir Ramorny vette át a szót.</p> -<p>– Én láttam Godiwát, – mesélgetett – amint meztelenül lovagolt -végig Coventry piacán, hogy megmentse szülővárosát. Aranyhaja úgy -beborította, hogy egész alakjából nem látszott egyéb, csak az arca, -lábujjainak a hegye, meg a két keze, amint a kantárt tartotta. -Ilyen a Marjory haja. És láttam a Sir Douglas leányát, akibe az -oltárnál beleszeretett az áldozópap… akibe Calixtus érsek egy -szempillantás alatt ugy beleőrült, hogy nem eskette össze a -vőlegénynyel, mert, amint később mentegetőzött, lehetetlen volt -elhinnie, hogy nem földreszállott angyal áll előtte. Ilyen a -Marjory arca…</p> -<p>Northumberland ugy ütötte kupáját az asztalhoz, hogy minden -edény lehullt róla, olyan csörömpöléssel, mintha még ezek is -ijedten menekültek volna.</p> -<p>– Elég! – kiáltott. – Ne halljak többet a -Westmoreland-népségről!</p> -<p>Hagyták. Mindenki tudta, mi baja. És mindenki örült, hogy -dühében velök tart.</p> -<p>Sir Ramorny uj vedreket és még nagyobb kupákat hozatott. Aztán -elülről kezdték az ivást, mintha most érkeztek volna. És ittak, -amig el nem álmosodtak.</p> -<p>Éjféltájban a bárók sorban elszökdöstek pihenni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> Csak -Northumberland maradt a székén, hátradőlve s tekintetét arra az -ajtóra függesztve, a melyen a hiradó bejött.</p> -<p>Végül, mikor már régen egyedül volt, ő is elbóbiskolt.</p> -<p>De még reggeli szürkület előtt fölébredt. Lement a még sötét -udvarra, fölrázott álmából egy legényt, egy rocska vizet hozatott, -megmosdott s aztán megfuvatta a kürtöt.</p> -<p>A kürtszó elhangzása után hosszan, elnyujtottan kiáltotta a -csatlós:</p> -<p>– Northumberland!…</p> -<p>Ez azt jelentette, hogy Percynek a legényei álljanak talpra. Az -ur vadászni megy.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Mikor Sir Ramorny meghallotta, hogy Sir Walter Westmoreland -Winchesterben feleségül vette a szép Marjoryt, Sir Bruce leányát, -ugyanazt a Marjoryt, aki nemrégen letérdelt apja előtt, könyörögve, -hogy ez ne kényszerítse őt Northumberland grófjához – Sir Ramorny -igy kiáltott föl:</p> -<p>– Dicsőség a magasságban Istennek! Időm elérkezett!</p> -<p>Végre megtorolhatja azt a sértést, amelylyel Sir Walter a király -előtt illette.</p> -<p>Eddig nem férhetett hozzá, mert Sir Walter volt az erősebb.</p> -<p>Sir Walternek ugyan sok haragosa volt a bárók között; -szókimondása, ridegsége, egyezkedni nem tudó természete egyre több -urat tett titkos ellenségévé. Utját állotta nem egy olyannak, aki -érdemek nélkül tört a magasba <span class="pagenum"><a name= -"Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> és még többnek állott utjában, -már azzal is, hogy élt.</p> -<p>De Sir Walter hatalmasabb volt, mint külön-külön bármelyik -ellensége. A király is sokáig félelmetes védelmezőként állott a -háta mögött. És ez a pártfogás nem az egyetlen támasztéka volt. Baj -esetén Sir Walter is találhatott szövetségeseket az ország nagyjai -között.</p> -<p>Az ellenséges bárók tehát csak magukban moroghattak; -összeröffenni nem mertek ellene.</p> -<p>Házassága azonban sokat változtatott ezen az állapoton. Pedig -Marjory kezével is nyert egy erős szövetségest: apósa, Sir Bruce, a -skót fegyveresek egész hadseregét adta leányának hozományul. -Csakhogy ezzel a házassággal Sir Walter elveszítette a király -pártfogását. Rőt Vilmos megkivánta, hogy hivei közül azok, akik -szép nőt vezetnek oltárhoz, először is neki házasodjanak meg. És -Sir Walter tudni se akart erről. Ahogy megesküdött, bölcs önzéssel -elvitte Marjoryt, a királytól jó messzire, fel a hegyek közé.</p> -<p>Hanem, ha eljátszotta a király kegyét, nem ezzel veszítette a -legtöbbet. Még ennél is jobban csökkentette a hatalmát az, hogy -házassága felbőszítette Percyt, Northumberland grófját.</p> -<p>A királyon kivül senki se volt az országban, aki annyi léleknek -parancsolt volna, mint Northumberland grófja. Egymaga több vitézzel -rendelkezett, mint tizen a bárók közül; többel, mint Sir Walter és -apósa.</p> -<p>És veszedelmesebb ellenfél tudott lenni, mint a gyáva és számító -király. Rőt Vilmos az erőpróbán is mindig a hasznos békekötést -kereste; a gróffal azonban nem lehetett másképp harcolni, csak -életre halálra.</p> -<p>Ha rábirhatják Percyt, hogy élére álljon az ellenséges báróknak -és ezek egyesített erejét a magáéval kettőzve megindítsa a harcot, -amelyet eddig a haragosok <span class="pagenum"><a name="Page_6" -id="Page_6">-6-</a></span> egyike sem mert elkezdeni: ugy Sir -Walternek el kell pusztulnia.</p> -<p>Már pedig az óriást úgy lehet vezetni, mint egy gyermeket. Ehhez -csak az kell, hogy tudjanak vele bánni. Meg kell keresni a könnyen -sebezhető oldalát: a büszkeségét és ennél fogva kell megcsípni, -aztán el nem ereszteni.</p> -<p>És hogyha véletlen jószerencséből vagy ügyességgel sikerül egy -kis taplót is dugni a fülébe: akkor már bizonyos, hogy a harc -halálos lesz.</p> -<p>Sir Ramornyt, amint elképzelte a jövőt, elhallgathatatlan öröm -fogta el.</p> -<p>– Dicsértessék az Úr szent neve! – fohászkodott hadnagyai előtt. -– Immár elérem, amiért oly régóta imádkozom: nyakát fogom szegni -Sir Walternek!</p> -<p>Nem is késlekedett sokáig, hanem, mihelyt elkövetkezett a -vadászatok ideje, meghivta Sir Percyt egy kis mulatozásra.</p> -<p>Nottingham urának szép vadaskertje volt és az óriás, aki hetekig -gyerekként siratta Marjory elvesztését, már belefáradt a magános -dühöngésbe. A fejedelmi vad gyanútlanul sétált bele a -kelepcébe.</p> -<p>Az örvendetes eseményről Sir Ramorny azonnal értesítette a -bárókat. Azok már tudták, mit céloz az összejövetel, s kevés idő -multán nagy fegyveres erővel állitottak be Nottingham várába.</p> -<p>Sir Percy csak jelentéktelen kiséretet hozott magával. De most, -egyelőre, még nem is volt szükség a hadseregére, csak ő rá, -magára.</p> -<p>Az óriásnak nem tünt föl, hogy az urak tulságosan nagyszámu -legénységgel jelentek meg a vadászmulatságra. Reggeltől estig az -erdőt járta s nem törődött a többiekkel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>Az urak ezalatt ugyancsak hozzáláttak a mulatozáshoz. S a -legényeik szintén.</p> -<p>Ki tehetett róla, hogy ittas, garázda legények nem tartják -tiszteletben a tilost s elkalandoznak jó messzire, a szomszédos -birtokra, ahol már Sir Walter az ur? Ki tehetett róla, hogy ittas, -garázda legények nap-nap után elportyáznak nagy távolságra, az -ördöghegyi erdőbe s alaposan megdézsmálják Sir Walter -vadaskertjét?</p> -<p>Sir Walter Westmoreland megértette, hogy ez tulajdonképpen: -kihivás. De nem is hederitett a szemtelenkedésre; lenézte a -bárókat.</p> -<p>Ugy védte a vadját, ahogy szokta. Őrei lenyilazták a szökevény -vadorzót; akit elfogtak, azt leszuratta – és a mulatság folyt -tovább.</p> -<p>Hanem a jószerencse, ugylátszik, kegyeltjévé fogadta Sir -Ramornyt.</p> -<p>Mert ki tehetett róla, hogy az ittas, garázda legények -minduntalan magukkal csábították Sir Percy emberei közül hol az -egyiket, hol a másikat?</p> -<p>Mikor Westmoreland meghallotta, hogy a vadorzók között, akiktől -nem tudja megtisztitani az erdejét, ott vannak a Northumberland -legényei is: összeráncolta a szemöldökét. (Nála igy fejeződött ki a -legnagyobb fölindulás.)</p> -<p>Vagy ugy? Az már más! Akkor hát ez nemcsak verebek -szemtelenkedése, amire az ember ugy felel, hogy elhessegeti a -tolakodó csiribiri népséget! Ez már kihivás! Northumberland akar -belekötni?… az a Northumberland, akitől egy életre elválasztja a -kölcsönös gyülölet?… Northumberland, aki már méltó ellenfél? Akkor -hát vége a csöndes tréfálkozásnak!… és ha eddig az ártatlannak vélt -kötekedésre azt az enyelgő, vidám választ adta, hogy egyszerüen a -másvilágra <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> küldte a megcsipett vadorzót, most már -illően kell megfelelni a kihivásra!… mert ez már kihivás!</p> -<p>Kiadta a parancsot, hogy mihelyest az incselkedés megismétlődik, -a grófnak egy emberét élve kell kézrekeriteni, kerüljön a tréfa -akármilyen véres összeütközésbe, akárhány emberhalálba!</p> -<p>Azon az áron, hogy a lesbenálló őrök közül vagy ötven ott hagyta -a fogát, fogtak is neki néhány eleven vadorzót.</p> -<p>Sir Walter kiválasztotta a tiszta buzát a konkolyból. A -konkolyt: Sir Ramorny meg a bárók cselédeit felköttette. -„Diszitsétek föl velök fáimat!“ – mondta ki a gyászbeszédüket. De -az elfogottak közt csakugyan ott volt Sir Percynek egy embere is, s -ez kivételes elbánásban részesült. Először rogyásig jól kellett -laknia vadpecsenyével s aztán rettenetesen elverték. Mikor aztán -már nem tudott mozdulni s félő volt, hogy a sok botütéstől kiadja a -páráját, Sir Walter elvitette embereivel a nottinghami vár -közelébe, de előbb meghagyta neki:</p> -<p>– Ha majd föl tudsz tápászkodni s elvánszorogsz uradhoz, mondd -meg neki, hogy visszaküldtelek, mert tudom, hogy szüksége van -minden egyes szolgájára. Isten ments, hogy kisebbitsem testőrei -számát!</p> -<p>Northumberland tajtékzott, mikor megtudta, hogy pajzsát milyen -szégyen érte.</p> -<p>– Úgy, Sir Walter?! – tombolt. – Te a cselédeimmel szemben -hősködöl?! Gyere, állj elő és vitézkedjél akkor, amikor engem is -megtalálhatsz! Félted a nyomorult vadjaidat? No hát, holnap magam -megyek vadászni az Ördöghegyre és olyan pusztitást végzek ott, hogy -egész életeden át siratni fogod!</p> -<p>– Mindnyájan veled tartunk! – ujjongtak a bárók. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>– Ha jöttök, ti is mulatni fogtok, – felelt Sir Percy. – Ha nem, -akkor magam vadászok ott, két vagy három napig!</p> -<p>De a bárók is ott akartak lenni, hogy „vidámabb legyen a -mulatság“. Most az egyszer nagyobb erőben vannak Percynél s a mai -kivonulásukkal megszerezhetik a gróf szövetségét mindenkorra, amig -Sir Walter el nem pusztul.</p> -<p>Northumberland nem várta meg őket. Hanem a bárók is talpon -voltak már, mihelyt szürkülni kezdett.</p> -<p>A sötétség valami ólomszinü homályra vált, amikor elindultak, -kiki a maga népével. Sürü ködnek mentek neki és nemsokára elvesztek -egymás elől. Sir Montravers, aki rövid vágtatás után hátranézett, a -nottinghami vár helyén csak egy kis felhő-gomolyagot pillantott -meg. De a felhő-gomolyagban tüzes pont csillogott. Fáklyafény -lehetett, hanem Sir Montraversnek ugy tetszett, mintha a Sir -Ramorny vörös szemét látná.</p> -<p>(Sir Ramorny, aki bölcs ember volt, csakugyan elaludta a -vadászatot.)</p> -<p>Mire kivilágosodott, valamennyien eljutottak az Ördöghegyet -környező erdőkbe.</p> -<p>Akkorra Sir Percy és emberei már igen sok szarvast ejtettek -el.</p> -<p>A bárók is hozzáláttak a szórakozáshoz, de nem sokáig -vigadhattak, mert uj társaság jelent meg a vadászaton. Sir Walter -egyik alvezére, a skótok kapitánya, és maga Sir Walter három -oldalról ütöttek rajta a vadorzókon.</p> -<p>És a csata megkezdődött.</p> -<p>A szarvasok ámulattal nézhették, ami ezután következett. Mily -fordulat Isten kegyelméből! Az emberek egymást vadászszák! -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Akkoriban se volt minduntalan hasonló mészárlás.</p> -<p>Az Ördöghegy egyik határán egy megdühödött lovas száguldott, igy -orditozva:</p> -<p>– Hol vagy, Northumberland?</p> -<p>S a másik oldalon, egy vértől gőzölgő óriás keresgélt valakit, a -tüdejének minden erejével harsogva:</p> -<p>– Hol vagy, Westmoreland?</p> -<p>Kora reggeltől késő estig folyt a harc. A vaksötétben Sir Walter -seregének csak a roncsával vonult vissza várába. De a vadászok -közül is csak minden negyedik tért haza.</p> -<p>Négyezer ember maradt az Ördöghegyen; ijászok és lándzsások, -normannok és angolszászok vegyest.</p> -<p>Northumberland megsebesülve, véresen és sárosan került vissza a -nottinghami várba. Majdnem minden legénye ott maradt a fák közt és -mégse érhette el, hogy összeakadjon a gyülölt Sir Walterrel. Az -Ördöghegy rengetegében nem juthattak egymás közelébe.</p> -<p>Hanem a bárók elérték, amit akartak.</p> -<p>Ez után az első, eredménytelen összecsapás után Sir Percyt már -nem kellett biztatni. Fegyverbe szólitotta népét és a bárók -haderejét a maga seregével kettőzve, meginditotta a háborut Sir -Walter és frigyesei ellen.</p> -<p>Mert Sir Walter is keresett és talált nem egy szövetségest. A -hatalmasabb bárók közül Norfolk, Sussex és Exeter az ő pártjára -állottak; s ezeken kivül még vagy tiz báró volt vele, olyanok, akik -régi ellenségei voltak Rothsaynek, Cliffordnak vagy -Montraversnek.</p> -<p>Kisebb összecsapások után, amelyekben hol a Sir Bruce skótjai -győzték le Sir Rothsayt, hol Montravers kényszeritette -meghátrálásra a Norfolk seregét, a két ellenséges haderő Risings -közelében találkozott először. Mind a két hadsereg erejének -teljességében volt; Sir <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> Walternek Norfolk, Sussex és Exeter, Sir -Percynek Rothsay, Montravers és Clifford voltak az alvezérei.</p> -<p>A risingsi csata, tizenhat órai elkeseredett küzdelem után, -Northumberland és szövetségeseinek győzelmével végződött; de ez a -győzelem mind a két részen sok vérbe került. Huszezer harcos maradt -a csatatéren: ijászok és lándzsások, normannok és angolszászok -vegyest.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Northumberland és Westmoreland háboruja kerek husz évig tartott. -Időközben egyiktől is, a másiktól is elpártolt egy-egy régi -szövetséges s a régi helyére uj szövetséges lépett; de a két -ellenséges sereg ereje, amely az első ütközet idején majdnem -egyforma volt, később is meglehetősen egyforma maradt. Az örökkön -harcolók sorában gyorsabban szántott a halál, mint a békességben -élők között; de a kidőlt harcosokat pótolni uj katonák nőttek fel, -ugy Northumberland seregének, mint Sir Walternek a -szolgálatára.</p> -<p>Igy a szerencse hol az egyik, hol a másik ellenfélnek kedvezett. -Az egyiket is, a másikat is sok veszteség és sok vereség érte, de -hogy a háborunak mi lesz a vége, hosszu ideig bizonytalannak -látszott. Csak a második tiz év vége felé kezdett kitünni, hogy a -szerencse lassankint végképpen elpártol Sir Waltertől.</p> -<p>Husz esztendőn át Sir Walter is, Sir Percy is számtalan csatát -láboltak meg. Mind a kettő sokszor megsebesült; ugy az egyiknek, -mint a másiknak, többször is be kellett pillantania a pokol -tornácába, de a véletlen ugy akarta, hogy husz esztendőn át, -akárhol és akármilyen buzgón keresték egymást a csatamezőn, sohase -találkozhattak. <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>– Valami rontás van benne, hogy sohase akadhattok össze, pedig -mindenütt keresitek egymást! – szólt egyszer Sir Percyhez hü -embere, Sir Gournay, három nappal a cheltenhami csata előtt, -amelyben Sir Walter életét vesztette.</p> -<p>– Tudod, hü Gournay, – felelt Northumberland – én megtartom -eskümet s keresni fogom Sir Waltert egyikünk végső leheletéig… de -már nem bánom, ha sohase találom meg!…</p> -<p>Sir Gournay nagyot nézett.</p> -<p>Csillagfényes, szép, nyári este volt, s a vezér, aki hű -kapitányával a sátra előtt járkált, folyton az eget nézegette.</p> -<p>– Nézd, hü Gournay, – magyarázgatta szavait Sir Percy, – husz -esztendő óta sok minden megváltozott. Mikor a háboru megkezdődött, -Clifford, Montravers és Rothsay voltak a szövetségeseim, most -Clifford, Montravers és Rothsay Sir Walternek a frigyesei. Husz -esztendővel ezelőtt Norfolk, Sussex és Exeter Sir Walter pártján -voltak; most Norfolk, Sussex és Exeter az én alvezéreim. Tudod, ki -volt az első, aki harcra tüzelt. Westmoreland ellen? Sir Ramorny, -aki most ellenségemnek a barátja és tanácsadója! Sőt te magad is, -Gournay, aki már hét év óta hü emberem vagy, husz esztendővel -ezelőtt a Sir Walter táborában harcoltál!</p> -<p>Sir Gournay közbe akart szólni:</p> -<p>– De, vezér…</p> -<p>– Ne mentegetőzzél, – folytatta Northumberland, – eszem ágában -sincs fölpanaszolni, hogy nem mindig voltál barátom. Idővel a -barátok ellenségekké válnak s a régi ellenségek megbékélnek -egymással. Ez a világ rendje; igy hozza magával a dolgok örök -körforgása. Amazokat is értem. Sir Ramornyt boldoggá tette, hogy -leányát feleségül adhatta az ifju Brucehoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> és minden -haragja elmult Sir Walternek egyetlen jó szavára. Sir Waltert -elhagyták, akik kisebb jutalmat kaptak tőle, mint amekkorát vártak; -elhagyták, akiket megbántott, méltán vagy érdemetlenül, -cselekedettel vagy szóval, néha talán nem is szóval, hanem amikor -roszkedvü volt, egy puszta tekintettel. Tőlem is szökdöstek, akiket -Sir Walter szép igéretekkel hóditott a pártjára vagy akik ugy -gondolkoztak, hogy tőlem már nem várhatnak semmit, mert már jóval -többet kaptak, mint amennyit ki tudtak érdemelni. Nem haragszom -rájok. Megváltoztak, ennyi az egész. Értem őket és megbocsátok -nekik; hiszen magam is megváltoztam.</p> -<p>– Te, uram? – kétségeskedett Sir Gournay. – Te olyan vagy, mint -az óriás cser!…</p> -<p>– Nagyon megváltoztam, – erősítgette Northumberland. – Husz -esztendővel ezelőtt csak szerettem és gyülöltem; most se szeretni, -se gyülölni nem tudok többé senkit. A szeretőimtől sorra -elidegenedtem; a legtöbbet megutáltam. A barátaimat jobban -megismertem; ha nem bizonyultak megvetésreméltóknak, szégyelnem -kellett, hogy a gyöngeségüket vagy a kicsinyes önzésüket előbb nem -vettem észre. A legtöbben egy kis hitszegéssel, egy kis -csalárdsággal és sok kapzsisággal, egyszerüen beállottak az -ellenségeim sorába. És a gyülöletem? Valaha gyülöltem Bruce -Marjoryt, aki megvetette a szerelmemet. De ezek az érzéseim -elmultak s tudom, hogy ez a nő olyan tiszteletreméltó, mint amilyen -kevéssé tiszteletrméltók azok, akiket husz év óta megismertem. Hü -feleség, jó anya; csak egy hibája van, hogy én nem tetszettem neki. -Valaha gyülöltem Sir Waltert; de ma már mért gyülölném? Azért, mert -elhóditotta előlem, akit szeretett? Én is megtettem volna az ő -helyében. Vagy mert sértéssel felelt, mikor azt hitte, hogy csúfot -űzök belőle? Mit tehetett <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span> volna egyebet? És ő az egyetlen ember, -akiben husz év óta soha se kellett megcsalódnom, aki husz év óta -még csak boszuságot se okozott nekem. Mindig becsületes ellenség -volt és én jobban szeretem a becsületes ellenséget, mint az álnok -barátot. Azt mondhatnám, hogy: ő az egyetlen, aki husz év óta nem -vétett ellenem.</p> -<p>Sir Gournay hallgatott.</p> -<p>– Husz év alatt mindenki annyit öregszik, hogy maga se ismer rá -a régi énjére. És husz év alatt minden megváltozott körülöttem. Hol -van már a néhai Rőt Vilmos király?! Azt hiszem, azóta már az égben -is más Isten van.</p> -<p>Tekintete egyre az égbolton kalandozott.</p> -<p>– Abból, ami husz év előtt volt, majdnem mindent szétfujt a szél -vagy elmosott az ár. Abból, ami husz év előtt volt, semmi se maradt -meg, csak az én esküm, meg ezek a csilagok, amelyek fölöttünk -világitanak!</p> -<p>A hü Gournay is föltekintett az égre, mintha meg akart volna -győződni róla, hogy a csillagok csakugyan ugyanazok-e?</p> -<p>– Mindent értek, – fejezte be a beszélgetést Northumberland. – -Csak azt az egyet nem értem, hogy annak a sok ijásznak és -lándzsásnak, akik husz év óta szép sorban elhullottak… hogy ennek a -kétszázezer normannak és angol-szásznak mért kellett ifjan -elpusztulnia?!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<h2>IMOGÉN.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Második Rodomont csak ötvenhét éves korában juthatott ősei -trónjára, mert atyját igen hosszu élettel áldotta meg a -gondviselés, s az agg király sehogy se volt rábirható, hogy fia -javára lemondjon a trónról. Minél öregebb lett, annál jobban -szeretett katonásdit játszani és nem lehetett megértetni vele, hogy -már csak egy módon használhatna népének, ha tudniillik az elevenek -vezényelgetésétől visszatérne az ólomkatonákhoz.</p> -<p>Rodomont tehát attól fogva, hogy nagykoruvá lett, harminchárom -esztendőn át nem csinálhatott egyebet, csak várta, egyre várta azt -a nagy napot, amely majdan a legmagasztosabb emberi feladattal -fogja megterhelni. Minden más feladatának még a nagykorusága előtt -eleget tett. Husz éves korában feleségül vette a nem éppen szép, de -minden erénynyel tündöklő Apollónia hercegnőt, s olyan buzgón -látott hozzá annak a kötelességnek a teljesitéséhez, amelylyel -népének tartozott, hogy még nem volt huszonnégy esztendős, amikor a -hitvese már a harmadik fiugyermekkel ajándékozta meg. De miután igy -kellőképpen gondoskodott róla, hogy a fajtája fennmaradjon, örökre -megelégelte a családi életet s elutazott világot, embereket látni. -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Meddőnek nem mondható, de kissé rövid családi életéről Rodomont -minden tartózkodás nélkül szokott nyilatkozni:</p> -<p>– Aminek meg kell lennie, azon én hamarosan szeretek tulesni… Ha -az ember lerázott a nyakáról minden kötelességet, derültebb -lélekkel járhat az élvezetek után… Az ember nem a maga kedvéért -házasodik meg, hanem a gyermekekért; az ember a maga kedvéért nem -házasodik meg… – ezeket a szavait idézgették.</p> -<p>Bizalmasabb körben többet is mondott:</p> -<p>– Az idegen országokban sok szépet ismertem meg, de a -legszebbnek mindenütt a legényéletet találtam… Az illendőség -megköveteli, hogy olykor haza nézzek, megmutassam magamat népemnek, -üdvözöljem az öreg fajankót, barackot nyomjak a gyerekek fejére, s -karácsonykor vagy ujévkor elmondjam a feleségemnek, mennyire -tisztelem őt és mennyire meg tudom érteni a szomoruságát… Husz éves -korában az ember minden asszonyt szépnek talál s ha a feleségünk -jobb, mint szép, az ember hunyja be a szemét; de én már nem vagyok -husz éves s végre-valahára ki akarom használni a fiatalságomat.</p> -<p>Ki is használta, nemcsak az első fiatalságát, hanem a másodikat -is, és ötvenhét esztendős korában ugy találta, hogy még nem -használta ki eléggé.</p> -<p>Amennyire az illendőség engedte, minden idejét idegen földön -töltötte; néha nem is kérdezte, mit enged meg az illendőség… a -miért népe kissé neheztelt rá.</p> -<p>És harminchárom esztendőn át, attól fogva, hogy először indult -utnak vig vakációra, egészen trónralépte napjáig, csak a nőknek és -a kockajátéknak élt.</p> -<p>A kockajátékért képes volt elhagyni még a legszebb asszonyok -társaságát is; s a kockajátékban nem nyerhetett <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> annyit, -hogy minden pénzét rá ne költötte volna a szép asszonyokra.</p> -<p>Otthon ezért kissé léhának tartották.</p> -<p>De a természetben semmi se vész el. Nem veszett el ez a -harminchárom esztendő sem. Rodomont trónörökös az idegen -országokban folytonos szerelmeskedés és kockajáték közepett, nem -közönséges életbölcseséget szerzett.</p> -<p>Ezt még azoknak is észre kellett venniök, akik a legjobban -tartottak uralkodásától.</p> -<p>Attól a perctől kezdve, hogy hirt kapott az agg király -haláláról, régi cimboráit, akikkel sok éven át együtt tivornyázott, -meg sem ismerte többé.</p> -<p>Nem ezek csalódtak benne a legkeservesebben. Hanem azok, akik -azt remélték, hogy mialatt a király tovább is az idegenben mulat és -éli a világát, helyette majd ők fognak uralkodni.</p> -<p>Mikor az agg király, kezében egy játékkardot szorongatva, -utolsót lélekzett s követek rohantak el, hogy haza hivják a -trónörököst, aki tudtán kivül, automatice királylyá változott át: -az ország nagyjai az képzelték, hogy nemsokára egy vidám uriember -fog megérkezni, aki, alig hogy megkoronáztatta magát, siet -megszabadulni az uralkodás gondjaitól, rábizza a kormányzást a -hivatott jelesekre s aztán megint tovább áll, hogy ezentul még több -pénzt költsön az idegen szépségekre.</p> -<p>Hanem a hajóról az uj király alakjában olyan ember szállott ki, -akit eddig még senki se ismert. Az az örömhir, hogy az apja -meghalt, Rodomontot egyszerre megkomolyitotta.</p> -<p>Ünnepies volt, mint egy temetésrendező és méltósággal teli, mint -egy tragikus szinész.</p> -<p>Az üdvözlő beszédekre még csak egy kegyes fejbiccentéssel se -válaszolt, s hű, öreg miniszterét, akit <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> ócska -butorként örökölt az egész országgal egyetemben, azzal lepte meg, -mikor ez egy csomó aláirni valót helyezett eléje:</p> -<p>– Előbb majd átnézem az aktákat és csak aztán fogok intézkedni. -Nem azért vártam ilyen sokáig, hogy árnyékkirály legyek.</p> -<p>És miután átnézte az aktákat, még zordabb arcot öltött.</p> -<p>– Ugy látom, – szólt, – hogy az országban nagy a rendetlenség. -Az oligarchia módfelett elhatalmasodott és a nép, az istenadta nép, -már nem bir el több terhet. Nos hát én nem fogom eltűrni, hogy az -oligarchia tovább is kizsákmányolja népet. A nép érdekében -semmiféle szigoru intézkedéstől nem fogok visszariadni. Népemnek -atyja és első pártfogója vagyok. Azért meg fogom nyirbálni az -oligarchák kiváltságait és a nagybirtokokra nagy adót vetek ki. -Minél nagyobb a birtok, annál nagyobbat.</p> -<p>A hű öreg miniszter azonnal a helyzet magaslatára emelkedett és -igy válaszolt:</p> -<p>– Nagyon bölcsen, Sire. Az uj törvény annál hasznosabb lesz, -mert a kincstár kezdett kiapadni. És ha már az összeroskadó népen -ugy se tudunk segiteni, legalább mentsük meg a kincstárt.</p> -<p>Hanem az uj törvény egy cseppet se tetszett az ország -nagyjainak.</p> -<p>– A népet meg kell szabaditanunk ettől a zsarnoktól – -mondogatták. – A nép érdekében semmiféle erőszakos lépéstől nem -szabad visszariadnunk.</p> -<p>Addig suttogták, mormolták és rebesgették ezt, mig végre -egyiküknek, a fiatal Raimondi grófnak az jutott eszébe, hogy:</p> -<p>– A nép érdekében végre cselekedni kell!</p> -<p>Ennek a hangosan kimondott szónak az lett a következése, -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> hogy az ország nagyjai, szám szerint -tizenhatan, összeesküdtek Rodomont király ellen. Elhatározták, hogy -megfosztják trónjától, börtönre vetik s visszahelyezvén jogaiba a -száműzött dinasztiát, ennek utolsó férfiivadékát, Godolfin -herceget, hivják meg a trónra.</p> -<p>Godolfin herceg a messzeségből nemcsak hogy élénken helyeselte -ezt a tervet, hanem irással is biztosította az összeesküvőket, hogy -kiváltságaikat tiszteletben fogja tartani és soha se felejti el, -kik azok az érdemes férfiak, akik a legtöbbet tették a nép -érdekében.</p> -<p>De az összesküvést fölfedezték.</p> -<p>Rodomont király éktelen haragra gyult, mikor megtudta, hogy mit -forraltak ellene a hütlen országnagyok.</p> -<p>– Hát van szivük ezeknek az embereknek? – panaszkodott -miniszterének, őszinte felháborodással. – Olyan hosszu várakozás -után még el sem helyezkedtem jól a trónon és már le akarnak -taszitani róla?!…</p> -<p>– Ha jól sejtem, Sire – tudakozódott a miniszter – felséged -helyesli véleményemet és szabad folyást enged az -igazságszolgáltatásnak?!…</p> -<p>– Jól sejted – felelt a király. – Sajnálom őket, mert végre ők -is emberek… de engem nem téveszt meg az, hogy az ő helyükben talán -én is ugyanazt tettem volna, amit ők cselekedtek. Előttem ugyanis -csak a nép érdeke lebeg, s azért inkább én nyakaztatom le őket, -mint hogy ők üttessék le az én fejemet. Ne gondold, mintha nagyon -ragaszkodnám a fejemehez, de erre a fejre szüksége van a -népnek.</p> -<p>S a birák megtudván; hogy miképpen kell szólnia az igazságos -ítéletnek, Raimondi grófot és tizenöt társát halálra ítélték.</p> -<p>– Az ítélet végrehajtásával nem kell sokáig késni – utasitotta a -király hű miniszterét. – Ha bünösök is, egyszersmind szánnivalók s -méltók a részvétre; <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> nem volna helyes, ha sokáig elkinoznák -őket. A szigoruság nem zárja ki az emberiességet. Aztán meg nem is -volna célszerü, ha időt adnál nekik arra, hogy megszökhessenek; ami -biztos, az biztos, és én a pénzt a zsebben, az asszonyt az ágyban, -a halálraitéltet pedig a koporsóban szeretem.</p> -<p>– Csakis ott lesznek teljes biztonságban – vélte a hű miniszter. -– Addig nem lehetnek egészen nyugodtak; pedig régibb hü -szolgálataikkal, ha egyebet nem is, a nyugalmat bizonyára -kiérdemelték.</p> -<p>– Szóval, mához egy hétre, vagyis János fejvételének szent -ünnepén, reggeli hét órakor hadd szabaduljak meg ettől a kinos -izgalomtól – rendelkezett a király. – Tudod, amig élnek, folyton -szánnom kell őket… egyébre nem is tudok gondolni… s ha még sokáig -tart, hogy egész nap csak érzékenykedem, ez könnyen megárthat az -egészségemnek. János fejvételének ünnepét pedig azért ajánlom, mert -a szent ember példája vigasztalni fogja őket, s azonkivül igy -ünnepiesebb szinezete lesz a látványosságnak.</p> -<p>– Kell, hogy a nép ünnepnapokon ne csak okuljon, hanem -szórakozzék is. A hasznost mindig jó összekötni a kellemessel – -bölcselkedett a jeles államférfi.</p> -<p>– Ugy van, mindent a népért! – felelt a király.</p> -<p>Rodomont királyt a történelem „a tapasztalt“-nak, „a bölcs“-nek -és „az előrelátó“-nak nevezi. De senki se tökéletes.</p> -<h3>II.</h3> -<p>János fejvételének szent ünnepe előtt két nappal, a Szent -Remigről elnevezett vártorony udvarán, tizenhat lehorgasztott orru -férfi sétálgatott szótlan: Raimondi <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> gróf meg a többi -összeesküvő. Egyiküknek se volt mondanivalója a másikhoz; -mindannyian belemerültek egyazon gondolatba, egyazon mély tóba.</p> -<p>Egyszerre a várparancsnok lépett eléjök, régebben: jóbarátjuk, -most: őreik feje.</p> -<p>– Jó hir, urak! – szólt. – Ő felsége, Rodomont király, -legkegyelmesebben megengedte, hogy kivégzésetek előtt -mindegyikőtök, aki feleséges ember, elbucsuzhassék a hitvesétől… és -elrendelte, hogy azt a nőt, aki e célból nálam jelentkezik, -bocsássam be férjéhez.</p> -<p>– A gazember! – pattogott Raimondi gróf. – Nem elég neki, hogy -nyársra huzat bennünket; azt akarja, hogy fájjon az élettől -megválnunk, hogy pacallá érzékenyedjünk, hogy az asszonysirás még -keservesebbé tegye a nagy ugrást! A gazember!</p> -<p>– Készüljetek a bucsuzkodásra – folytatta a várparancsnok – s -gondoljátok meg előre, hogy mit akartok még elmondani annak, akit -özvegyen hagytok…</p> -<p>– Nekem ide ne jőjjön az az asszony! – kiáltott fel Raimondi -gróf. – Nem akarom látni; nem akarok bucsuzni! Engem asszonyi -könynyel nem fog meglágyitani urad! Káromkodva akarok a vérpadra -menni!</p> -<p>Raimondi gróf mindvégig pattogott, dult-fult és sistergett, mint -a rakéta.</p> -<p>– Nagyon félsz a bucsutól – gunyolódott a várparancsnok. – Attól -tartasz, hogy ha még egyszer ölelheted a feleségedet, sirva fogod -itt hagyni a földet. Értelek, cimbora. Mit is politizál az olyan -ember, akinek kedves és szép felesége van?!… ahelyett, hogy folyton -otthon ülne és soha el nem mozdulna a gyönyörü asszony rokolyája -mellől! <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Éppen azért, pajtás! – felelt Raimondi gróf. – A politika nem -egyéb, csak a még több pénz, a nagyon sok pénz kérdése. És az olyan -szép asszonynak, mint az enyém, nem elég a kenyér; az ilyen -asszonynak gyémánt kell! Nem sikerült az összeesküvésünk; jól van! -Meghalok és pont. De nem akarom látni az asszonyt! Engem az a vén -gazember az utolsó napomon nem fog meggyötörni!</p> -<p>– Mindjárt egészen máskép fogsz beszélni – bizonykodott a -foglyok legfőbb őre – ha megtudod, hogy Imogén grófné már háromszor -térpedelt le előttem, könyörögve, hogy bocsássam be hozzád! Eddig -nem teljesithettem a kivánságát, mert a kötelességnek vaknak és -süketnek kell lennie. De mihelyt megjött a parancsolat, hogy a -király legkegyelmesebben megengedte a bucsuzkodást, rögtön követet -küldtem a grófnéhoz. Holnap, alkonyatkor, itt lesz. Remélem, nem -ment el végképpen az eszed, és teljesiteni fogod az asszonyod -óhajtását. Ennyit megérdemel tőled!</p> -<p>– Hát legyen! – szólalt meg Raimondi, egy kis gondolkodás után. -– Ha ő akarja, az más. De ne hidd, hogy látni fogod a -megindulásomat! És ha minden arkangyal letérdepel előttem, akkor is -káromkodva megyek a vérpadra!</p> -<p>– Nem fogok látni semmit – felelt a várparancsnok. – Magatokra -lesztek a celládban és addig bucsuzkodhattok ameddig akarod. Mindig -jóbarátod voltam; most is mindent megteszek érted, amit a -kötelesség nem tilt; és jóbarátod maradok holnapután reggel hét -óráig. <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Másnap, alkonyatkor, Raimondi grófné, tetőtől talpig -gyászruhában s köpenynagyságu fekete fátyollal a feje és öltözete -körül, megjelent a vártorony kapujánál. Olyan gyönge volt, hogy két -szobalány támogatta, és annyira sirt, hogy zsebkendőjével el -kellett takarnia az arcát.</p> -<p>A várparancsnok rendeletére rögtön elvezették férje -cellájához.</p> -<p>Nagyon sokáig maradt a börtönben; közel két óra hosszat. Késő -este volt, mikor kilépett a cella ajtaján, ahol a cselédei várták. -Egyre sirt, ugy hogy a zsebkendőt le se tudta venni a szeméről; még -görnyedtebben járt, mint ahogy jött; és már olyan gyönge volt, hogy -a szobaleányok alig birták a toronyból elvonszolni.</p> -<p>Közel a toronyhoz négylovas kocsi várta a grófnét és kisérőit. A -négy ló a tengerpart felé vágtatott el. Ott, mint később egy halász -beszélte, a gyászruhás nők beültek egy bárkába, amely mintha régen -várta volna őket.</p> -<p>Szóval, reggeli négy órakor, amikor a halálraitélteket -fölkeltették, hogy meggyónjanak – Raimondi grófnak hült helyét -találták.</p> -<p>Helyette Imogén grófnét találták a tábori ágyon, férjének a -ruháiban. Édesdeden aludt, mintha örökkön cella lett volna a -hálóterme, s mikor fölkeltették, mosolygott.</p> -<p>Aztán nem válaszolt semmiféle kérdésre. Csak a várparancsnoknak -mondott annyit, hogy minden üldözés felesleges volna, mert férje -azóta már egy nagy hajón van, amely még ma idegen országban köt -ki.</p> -<p>A szörnyü esetet természetesen azonnal jelenteni kellett a -királynak. Hogy hát most már mitévők legyenek? <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> És -különösen: mit csináljanak ezzel az asszonynyal?</p> -<p>Rodomont királyt nagyon mérgessé tette, hogy az álmából -felzavarták; az első szava az volt, hogy még az érsekeket is fel -fogja pofozni. De amikor megtudta, hogy mi történt, nem gerjedt -olyan rettenetes haragra, amitől tartottak.</p> -<p>Figyelmesen hallgatta végig a jelentést s aztán igy szólalt -meg:</p> -<p>– Hm… Igazán?… Ez lehetetlen!</p> -<p>Bizonykodtak, hogy mindez szóról-szóra igaz.</p> -<p>– Hm. Furcsa, ha igaz. De azt hiszem, hogy nem igaz – szólt és -egy pár percig elgondolkozott.</p> -<p>– És mi baja az asszonynak? – kérdezte aztán. – Öreg vagy -csunya?</p> -<p>– Fiatal és szép, mint az Ezeregyéj – felelte a várparancsnok, -akinek egy kicsit viszketett a nyaka.</p> -<p>– Hm. Furcsa, nagyon furcsa!… – szólt a király és megint -elgondolkozott, még hosszasabban, mint előbb.</p> -<p>De végre kimondta az itéletet:</p> -<p>– Az asszony öltözzék fel asszonyi ruhába. Aztán ide kell hozni -hozzám: majd kihallgatom.</p> -<p>Ekközben a hű miniszter is megérkezett. Elfultan, pihegve.</p> -<p>A király nem titkolózott előtte.</p> -<p>– Sokféle asszonynyal volt már dolgom – szólt – de olyannal még -nem, aki az életét is kész feláldozni, csakhogy megmentse a -férjét.</p> -<p>Csettentett a nyelvével, mint a nagy ételismerő, aki valami -különösen izes falatot lát, és kegyelemben ezekkel a szavakkal -bocsátotta el hü miniszterét:</p> -<p>– Ezt az asszonyt látnom kell. És ha szép, hát annál jobb. -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Imogén grófné belépett a királyhoz és mosolygott.</p> -<p>– Szép, mint az Ezeregyéj – szólt magában a király – szebb, mint -közülök a legszebb; szebb, mint mind az ezeregy éj együtt. A -betegnyakunak, szerencséjére, igaza volt. Olyan szép, mint a -mennyország, amelyet Pallanzában láttam egyszer, holdfényes -éjjelen, huszonöt esztendős koromban. Szép, mint az elveszett -paradicsom; szép, mint a legabszolutabb királyság; szép, mint az -ördögök menyasszonya. Olyan szép, mint az ifjuság! De a mosolygása, -az még nála is szebb!</p> -<p>Egyszeriben megértette az asszonynak minden vakmerőségét.</p> -<p>De Rodomont király harminchárom évig járt iskolába s nem hiába -látogatta a nők akadémiáját.</p> -<p>Szigoruan kérdezte:</p> -<p>– Szép asszony, micsoda urad van neked?</p> -<p>– Jó uram – felelt az asszony és mosolygott.</p> -<p>– Haszontalan urad van. Férfi az, aki elfogad egy asszonytól -ilyen áldozatot?! Férfi az, aki, hogy megmentse a bőrét, otthagyja -a feleségét a halálveszedelemben?! Férfi az, aki a maga életéért a -kedvese életét kivánja cserébe?! Pocsék urad van!</p> -<p>– Nem. Sire. Az én jó uram erre nem is gondolt. Eszébe se -jutott, hogy az életemet féltse. Tudta, hogy nem hagy -életveszedelemben. Tudta, hogy te asszonyt soha se fogsz -kivégeztetni. Tudta, hogy ha valaha asszonyt öltél, az öleléseddel -fojtottad meg, vagy megrepesztetted a szivét, amikor elhagytad… de -a vérpadra nem vitetted.</p> -<p>– Hizelegsz, szép asszony; ki akarsz játszani. De nem fogsz -kijátszani; vigyázni szoktam arra, ami a hatalmamba került. És ha -váratlanul madárkát fogtam, <span class="pagenum"><a name="Page_26" -id="Page_26">-26-</a></span> nem vagyok olyan bolond, hogy szabadon -ereszszem. Valld meg, hogy füllentettél: ezt a csinos bókot nem az -urad bocsátotta rendelkezésedre védőfegyverül; magad eszelted ki, -hogy bolonddá tégy, hogy rászedj.</p> -<p>– Az uram is tudja, hogy gáláns ember vagy. Király és lovag: nem -zsebrák, nem haramiavezér.</p> -<p>– Ej, ej, milyen vakon bizik a lovagiasságomban vagy nem tudom -miféle erényeimben az az ember, aki le akart lökni a trónomról.</p> -<p>– Károsnak tarthatja az uralkodásodat, gyülölhet is… mit tudom -én, miért ellenséged?! De az ellenséged se tagadhatja le, hogy ur -vagy. Minden gyerek tudja, hogy amióta élsz, az asszonyokhoz -virággal szoktál közeledni, nem bilincscsel vagy kötéllel; minden -gyerek tudja, hogy nem az az ember vagy, aki képes volna egy -asszonyt lemészároltatni. Nem, Sire. Hogy te engem hóhér és -pribékek kezére adhatnál, erre az én uram még csak nem is -gondolt.</p> -<p>– Ej, ej, de arra csak gondolt, hogy ha a hatalmamba kerülsz, -alighanem kedvem támad: élni a hatalmammal?! Hogy csunyán -visszaélhetek ezzel a hatalmammal?! Hogy ha igy megcsufoltok és -borsot törtök az orrom alá, megharagudhatom és boszut állhatok -rajtad, ugy ahogy asszonyokon szoktam boszut állani?!</p> -<p>– Igen. Erre már gondolt.</p> -<p>– Erre már gondolt, és mégis megszökött?! No hát szép urad van! -Gratulálok hozzá! Egy férfi inkább százszor hal meg, mint hogy akár -csak a kedvesét is kitegye ennek a veszélynek. És még hozzá, nem is -csak a kedvesét, hanem a feleségét! Mit is mondok?! Egy férfi -inkább felnégyelteti, kerékbe töreti, megnyuzatja magát, semhogy -mindent meg ne tegyen, csak hogy elhárithassa az ilyen veszedelmet. -És ez maga dönti <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> bele a rá nézve megszégyenitő -veszedelembe az esküdt feleségét Imogén grófnét, azt a szép -asszonyt, akit szeret! Pocsék ember, ha mondom. Megérdemli, hogy -semmi kimélettel ne legyek iránta. És hogy őszinte legyek, -megvallom, hogy akármi járhat a fejemben, a mikor szép asszonyokat -látok, csak éppen a kimélet nem!… Ha nincs kedvedre grófné, hogy -ragaszkodom ahhoz, amire jogot adtatok, csak magadra vethetsz; -tudhattad előre, hogy ha majd megjelensz előttem, ezzel a -szépséggel… a teremburáját!… nem az imádságot juttatod az -eszembe!</p> -<p>– Várj csak, Sire. Nem hallgattad meg végig, amit a kérdésedre -felelni akartam. Azt akartam felelni, hogy erre már, igen, gondolt -az uram; nagyon is sokat gondolt rá, tuságos sokat. Sőt eleinte -szóról-szóra ugy pattogott, ahogy most te beszélsz. És nem is -képzeled, hogy a halálos veszedelemben milyen sok időbe került, -amig meg tudtam győzni. De megnyugtattam.</p> -<p>– Megnyugtattad? Ne mondd! És megnyugodott?</p> -<p>– Igen, megnyugodott.</p> -<p>És mivel nyugtattad meg, ha szabad kérdeznem? Mondd el kérlek. -Erre már igazán kiváncsi vagyok.</p> -<p>– Azt mondtam neki: „Nevetséges! A király már nem fiatal ember; -a király már ötvenhét éves.“</p> -<p>– Ezt mondtad neki? De, menydörgettét, ha nem is vagyok fiatal -ember, ha ide s tova ötvenhét éves leszek is, azért még nem vagyok -öreg!… és ha öreg volnék is: öreg ember nem vén ember!… -Mennydörgettét, mennydörgettét, mennydörgettét!</p> -<p>– Ő is ezt mondta. De én azt feleltem neki: „Ohó, ez igen nagy -különbség! Ha a király fiatal ember volna, harminc esztendős, mint -te… akkor kétségbe kellene esni, akkor beszélni se lehetne a -dologról, akkor mind <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> a kettőnknek meg kellene halnunk, de -lehetetlen volna belerohanni a veszedelembe.“</p> -<p>– Ezt felelted neki? Érdekes! És aztán hogy folytattad? -Mondhatom, égek a vágytól hallani, hogy micsoda eszmemenettel -győzted meg az urad.</p> -<p>– Igy folytattam: „Mert az csakugyan borzasztó volna, ha abban a -veszedelemben forognék, hogy a király… vagy valaki, akinek a -hatalmában vagyok… mondjuk: egy harminc esztendős fiatal ember… -elhárithatatlan kényszert alkalmazva… az erőszakos ölelésével… -elgyötrő, de végül agyongyöngitő ölelésével… utóljára is rábirhatna -az odaengedésre vagy éppen a szerelemre!… mert a szerető asszony is -csak asszony, végre is csak asszony… Hát ez, igen borzasztó, -szörnyü, rettenetes volna; rágondolni is irtózat!… De ennek a -borzasztó veszedelemnek én magam se tenném ki magamat; inkább -meghalnék. Én nem türném el, hogy akár akaratom ellenére, akár a -beleegyezésemmel is… mondjuk: felhasználva az ijedtségemet… kitégy -ennek a veszedelemnek: leköpnélek, ha megtennéd!… Ha rám -parancsolnál, hogy mentsem meg az életedet, nekirohanva ennek a -rémes kockázatnak – akkor se tenném meg, csak megundorodnám tőled -és leköpnélek. Csakhogy erről szó sincs. A király már nem fiatal -ember; ötvenhét éves; nincs veszedelem.“</p> -<p>– Élesen különbözteted meg a dolgokat, de nem eléggé. Folytasd. -Ugy képzelem, az uradat ez a megkülönböztetés még nem elégitette -ki.</p> -<p>– Nem. De aztán megmagyaráztam neki. „A királylyal szemben nem -forgok ilyen veszedelemben; a királylyal szemben nem forgok -semmiféle veszedelemben. A király nem fog bántani engem; nem is -bánthat. Mert a király az erőszakos ölelésével csak beszennyezni -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> tudna engem és maga-magát is -beszennyezné. A király ezt nem fogja tenni. Soha. E felől nyugodt -vagyok. Ez lehetetlen.“</p> -<p>– No, ezt rosszul magyaráztad meg neki. Mert akármilyen finom a -megkülönböztetésed, én ezt nem méltatom. Ha lehetetlennek tartod, -hogy szerelemre birjalak, jól van; én megelégszem azzal is, hogy -ölelni foglak. Engem nem kétszerkettőzöl ki asszonyi furfanggal; én -nem engedem a jussomat. Ti engem megcsaltok, lóvá tesztek, -kisemmiztek; helyes. De nekem jogom van a megtorláshoz és módom is -van benne, hogy a megcsufolásért erőszakkal fizessek, mert a -hatalmamban vagy. Eszem ágában sincs lemondani erről a -megtorlásról; a boszu mindig édes, de ennél édesebb boszut nem -képzelek. Mi jut eszedbe?! Királyi falat van előttem. Egy gyönyörü -asszony… egy rendkivüli asszony, aki minden vakmerőségre kész a -férfiért… egy szerető szivü, bátor asszony, aki mindennel számot -vetett és akármit beszél most, még az életét is megkockáztatta, -hogy megmenthesse az urát. Igazán királyi falat. Ilyet még nem -izleltem. Ne áltasd magadat. Ezt a királyi falatot nem fogod -hizelgéssel elravaszkodni előlem, mint a róka a sajtot a holló -szája elől.</p> -<p>– Meg foglak győzni téged is, mint meggyőztem az uramat.</p> -<p>– No ezt szeretném látni.</p> -<p>– Meg foglak győzni. Mit kivánsz bennem? A vakmerő kis -nőstény-párducot, az ugynevezett rendkivüli asszonyt? Vagy a szép -teremtést? Mondjuk: mind a kettőt. Nos hát, mind a kettőről le -fogsz mondani. Mert az egyiken nincs hatalmad, a másikat pedig nem -érdemes kivánnod. Mi izgat? A lelkem? Vagy a hogy mondod: a -rendkivüliségem? De, édes jó uram, a nők lelkét csak ugy lehet -rabságba ejteni, ha előbb <span class="pagenum"><a name="Page_30" -id="Page_30">-30-</a></span> teljes szabadságot adsz neki. Ezt -erőszakkal nem teheted a magadévá; a lelkemet igy nem lehet -meghóditanod…</p> -<p>– Megelégszem a szép teremtéssel. A legédesebb boszuállást -szerzem meg magamnak; keresztül taposok az uradon; megbüntetlek -azért, hogy lesajnáltál; eszközévé teszlek uri gyönyörüségemnek; és -ami mindezeknél többet ér: egy édes pillanatot találok karjaidban. -Ez nekem elég.</p> -<p>– Hát ezt nem érdemes kivánnod. Mondom, hogy szerencsémre, nem -vagy fiatal; sehogy se lehet hatalmad rajtam. Egy márványszobrot -találnál bennem, a ki dermesztő hidegséggel viseli el, hogy -beszennyezed és megrontja az örömödet azzal, hogy szemedbe hányja -az utálatát. Ez nem volna elégtétel és az ilyen megmérgezett öröm -csak egy vadállatot elégíthet ki. De te nem vagy vadállat. Te -valaki vagy, akit magadért szerettek a nők. Hogy egygyel több vagy -egygyel kevesebb szép teremtésnek a képét helyezed-e el -emlékezésednek a sirboltjába, az már neked mindegy. És a -pillanatban, esküszöm, nem volna örömöd; a hitvány izgalmon kivül, -amelyet akármelyik nő karjában megtalálhatsz, inkább csak: -keserüséged és önutálatod. Utóbb nem bocsátanád meg magadnak, hogy -lehetővé tetted, undorommal megaláznom benned a királyt és a -férfit; utóbb, lelkifurdalást éreznél, szégyenkeznél bensődben, -hogy elég gyalázatos voltál bemocskolni valami istenit, amin nem -volt hatalmad.</p> -<p>– Szép asszony, rendkivüli asszony, rendkivül vakmerő vagy!</p> -<p>– Mit veszíthetek? Csak nyerhetek, ha sikerül benned -felébresztenem a minden indulattól ment, józan gondolkodót, a -büszke embert, a nemes urat, a királyt, az államférfit. -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– No hallod! Mi köze ehhez a politikának?</p> -<p>– Mindjárt megmondom. De hogy mondhassam, előbb felelj arra a -kérdésemre: forgattad-e a történelem lapjait?</p> -<p>– Nem vagyok tudós. Azért tartok tudósokat, hogy forgassák azok -helyettem.</p> -<p>– Akkor kérdezd meg őket: tudnak-e olyan esetet, amilyen az -enyém? Olvastak-e a világtörténelemben olyan asszonyról, aki -mindent, az életét is kész volt feláldozni, csakhogy megmentse a -férjét.</p> -<p>– Tudósaim azt fogják mondani, hogy a világtörténelemben -mindenre van példa.</p> -<p>– Csakugyan van egy ilyen példa. A Lady Nilhisdale esete. Hogy -egészen őszinte legyek, nekem is ez adta az eszmét.</p> -<p>– No nézd, a világtörténelmi példák!</p> -<p>– Az ember sok okulást meríthet belőlük. Elég az hozzá, engem a -Lady Nilhisdale példája bátorított fel és igazam volt.</p> -<p>– Bizonyos vagy benne?</p> -<p>– Egészen bizonyos. Neki kisebb emberrel volt dolga, mint nekem -és mégis sikerült meggyőznie a királyt. Mert ez is államférfi volt; -ha nem is olyan messzire látó, mint te.</p> -<p>– Hogyan? Hát ez a te királyod eleresztette a megfogott -madárkát?</p> -<p>– Mintha meg se fogta volna. Azt mondta neki „Szállj tova, -szállj szaporán!“</p> -<p>– A szamár!</p> -<p>– Ne mondd, mert te is ezt fogod tenni.</p> -<p>– És miért tenném ezt?</p> -<p>– Mert elcsititod magadban a kicsinyes boszuállás ingerét…</p> -<p>– Meg minden ingert? <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Meg minden olyan kivánságot, amelynek a kielégítése megalázna -önmagad előtt… és nem hallgatsz, csak az államférfi, a benned lakó -bölcs ember szavára.</p> -<p>– Már képzelem, hogy mit javasol ez az államférfi.</p> -<p>– Az államférfi igy szól: „Egy asszony, aki mindent, még az -életét is kész feláldozni, csakhogy megmentse a férjét! De hiszen -ilyen asszonyok kellenek nekem! Hogy példaként ragyogjanak a -többiek előtt; hogy erős katonákat szüljenek országomnak; hogy -megszilárdítsák a család tekintélyét. Az ilyen asszonyokat nem -bántani kell, hanem dicsőíteni; az ilyen asszonyok nevét -aranybetükkel kell feljegyezni a világtörténetbe és tanítani kell -az iskolákban. Hálátlan legyek egy ilyen asszonynyal szemben, -akinek ritka, nagyon ritka esete uralkodásomat hiressé fogja -tenni!? Nem. Legyőzöm magamban az emberi gyarlóságot, nagylelkü -leszek; utjára bocsátom. Jutalmamat pedig a történelem adja meg, a -a „lovagias“ jelzővel.“</p> -<p>– Szóval azt kellene mondanom: „Jó asszony, ég veled! Siess, a -hajó nemsokára indul és férjed epedve vár, ott tul a -tengeren“?!</p> -<p>– Te mondád.</p> -<p>Rodomont király elgondolkozott.</p> -<p>Kissé hosszasan tünődött, de végre igy szólalt meg:</p> -<p>– Hát eredj. Sajnálom, hogy már nem vagyok harminc esztendős. -Királynémmá tennélek.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Négy év multán Rodomont király, egy idegen ország vidám -fővárosában, a hispániai követ házánál egy gyönyörü asszonyt -pillantott meg, akit ott Rupertus grófnénak neveztek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>A király nem győzte meresztgetni a szemét.</p> -<p>– De hisz ez Imogén! Az én Imogénem! – álmélkodott magában.</p> -<p>Megtudta, hogy Rupertus gróf özvegy asszonyt vett el feleségül -és ennek az özvegyasszonynak az első férje bizonyos Raimondi gróf -volt, aki három évvel ezelőtt leesett a lóról és kitörte a -nyakát.</p> -<p>– Nevetnem kell – szólt magában a király – ha meggondolom, hogy -engem a történelem „az előrelátó“-nak fog nevezni!…</p> -<p>Nem szalaszthatta el a szerencsét, hogy néhány szót váltson a -régi ismerőssel és meggyőződött róla, hogy Imogén szebb, mint -valaha.</p> -<p>– Szép asszony, – szólt – bizonyára én is tévedtem, mert nagyon -bölcs akartam lenni és ez a Raimondi, aki nemcsak hogy kisíklott a -körmeim közül, de alaposan meg is tréfált, méltán kinevethetett. De -a te tévedésed még nagyobb. Mert te mindent, még az életedet is -kész voltál feláldozni ezért a Raimondiért. Ugyan mondd, érdemes -volt-e annyira erőlködnöd, hogy megmenthesd az életét?!… és -megkockáztatnod… de hiszen tudod! Ha szépen lefejeztetem Raimondit, -egy évvel hamarább mentél volna férjhez Rupertus grófhoz… az ifju -Rupertus grófhoz, hogyha nem csalódom?!…</p> -<p>– Akkor Raimondi volt az emberem, Sire.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<h2>A PAZARLÓ ASSZONY.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Nagyszakállu Rodomont császárnak volt egy kancellárja, aki -sehogysem akart megbukni; valami Lanzendorf gróf. Mig az elődei -alig jöttek, már is mentek, nyilván kénytelenségből: ez a -Lanzendorf gróf ott vénült meg a trón előszobájában. Az ország -fiataljai, akik abban nőttek fel, hogy – talán öröktől fogva – -mindent Lanzendorf gróf intéz, el se tudták képzelni, micsoda világ -lesz az, a mikor nem Lanzendorf gróf fogja ellátni az -államügyeket.</p> -<p>De az idősebbek már alig várták ezt az uj világot.</p> -<p>Sokan kivánkoztak a helyébe és még többen voltak, akik reményeik -megvalósulását a kormányváltozástól várták. Ezek az epekedők és -álmodozók nem érték be a sóvárgással és a levegő-várak -épitgetésével; minden kis és nagy követ megmozgattak a végből, hogy -Lanzendorf gróf végre-valahára otthagyja a helyét. De legügyesebb -ármánykodásuk és legkitartóbb erőlködésük is hiábavalónak -bizonyult. A nagyszakállu császár, aki különben készségesen, sőt -szivesen mutatkozott hálátlannak, ha egyik vagy másik szolgájára -nem volt többé szüksége, épp olyan rendithetetlenül ragaszkodott -Lanzendorf grófhoz, mint amilyen könnyedén <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> kergette -el régebben öreg kancellárjának számtalan elődjét.</p> -<p>Hogy miért ragaszkodott a császár ilyen szivósan ehhez az egy -hivéhez, akkor derült ki, a mikor az elégedetlenek elsütötték a -legnagyobb ágyut s rábirták Ghibellin grófot, a birodalmi seregek -fővezérét, hogy legyen szószólójuk.</p> -<p>Ghibellin gróf nagy tekintélynek örvendett. Gyermekkorában a -császárnak az a pajtása volt, aki a legjobb képpel viselte el a -biborban született ifjutól kapott pofonokat. Később számtalan -csatában verték meg és valamennyi csatavesztését ki tudta aknázni -arra a célra, hogy fölfelé bukjék; soha, a legcsekélyebb -csatavesztés fölhasználását se mulasztotta el. Végül annyi -vereséget gyüjtött össze szép koszoruba, hogy kiküzdötte magának a -„legtapasztaltabb bajvivó“ nevet s fölvergődött a leghiresebb -stratégák közé, mert gyakrabban bizonyitotta be, mint bárki más, -hogy az elmélet neki ad igazat, s hogy haditetteinek csodálatos -balsikere voltaképpen csupa erkölcsi diadal, amelyek diszes sora -csakis az ő csodálatos hadi tudományával volt kivivható.</p> -<p>Erre a tekintélyre támaszkodva, Ghibellin gróf egészen szabadon -beszélt a császárral.</p> -<p>– Mindent jól megfontolva, – szólt, – arra a meggyőződésre -jutottam, hogy ezt a Lanzendorfot el kellene csapni. Ő meg az -emberei már régen jóllakhattak. Ideje, hogy végre másokra kerüljön -a sor. A kormányzásban az ilyen váltógazdaság éppen olyan -szükséges, mint maga a kormányzás. Egyre többen vannak, akik -türelmetlenül várják, hogy jóllakhassanak, s ha még sokáig nem -elégited ki őket, nem állok jót róla, hogy az általános -elégedetlenség nem tör-e ki olyan forrongásban, amely már nemcsak -Lanzendorfot, hanem <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> császári felségedet is meg fogja támadni. -A bölcseség azt javallja… nem, azt parancsolja: hogy a jóllakottak -immár vonuljanak félre és tömd be a száját azoknak, akik joggal -hangoztatják, hogy egyszer már ők is jól akarnak lakni.</p> -<p>Hanem a császár igy felelt:</p> -<p>– Ha én ostoba ember volnék, azt felelném neked, hogy: azért -tartom meg Lanzendorfot, mert okos ember, derék ember és önzetlenül -dolgozik értem, meg az országért. Ez tudniillik igaz. Tisztább feje -van, mint nektek; négyszemközt szólva, birodalmamban ő az egyetlen, -akiről bizonyosan tudom, hogy becsületes ember; és senki se -tagadhatja, hogy nagyon sokat tett császárotok és az ország javára, -sőt folyton csak ebben fáradozik… amit én bizony az ő helyében nem -tennék meg… nem is értem, hogy miért teszi? – a mikor semmire és -senkire sincs rászorulva. De én nem vagyok ostoba ember, hát nem -igy beszélek veled. Hiába is beszélnék veled igy, mert ti arra, -hogy Lanzendorf gróf eszes, derék és önzetlen, ugy sem adtok -semmit. Fütyültök minden ilyen jó tulajdonságára… a te embereid -csak jól akarnak lakni és egyébbel nem törődnek. És van még egy -másik okom is, a miért nem beszélek igy. Tudniillik igaz, hogy -Lanzendorf eszes, derék és önzetlen, de nem igaz, hogy ezért tartom -meg. Ettől még szivesen elejteném… alkalomadtán, szükség esetén… a -hála az ostobák és gyöngék erénye. A legnyugodtabban, hidegvérrel, -minden habozás nélkül elcsapnám, ha találkoznék valaki, akitől -nagyobb hasznot várhatok, mint tőle. De ilyen ember egyelőre -nincsen. Mondok neked valamit, fiam, amit te is meg fogsz érteni, -azok is, akik hozzám küldtek. Ennek a Lanzendorfnak van egy kitünő -tulajdonsága. Nem az, hogy eszes, derék és önzetlen, hanem az, hogy -nagyon gazdag, <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> rendkivül gazdag. Jól mondod, nemcsak ő -nem éhes, már az emberei is jóllaktak. Róla bizonyos vagyok, hogy -sohase fog meglopni; azokról, akik a helyébe kivánkoznak, nem -vagyok bizonyos. Nála mindig találni fogok egy kis pénzmagot, mert -neki semmi se kell, s az embereinek se kell sok, ezek is jóllaktak. -Ellenben, ha mások kerülnének az ő és emberei helyébe, az uj alakok -legelőször is csak jóllakni igyekeznének s olyan mohón falnának, -hogy nekem semmi se maradna, évekig, talán életem végéig. Már pedig -fölérheted észszel, hogy ez mindennél fontosabb dolog, kivált a mai -világban, a mikor egyre drágább az élet s a mikor egy szegény -császár oly nehezen tud megélni a fizetéséből! Hát csak eredj -vissza s mondd meg azoknak, akik küldtek, hogy tőlem éhen -halhatnak, hogy nekem éppen a jóllakott ember kell, hogy Lanzendorf -egyelőre pótolhatatlan, mert gazdagabb, mint azok, akik ki akarják -túrni a helyéből, és hogy akármilyen eszes, derék és önzetlen ember -ez a Lanzendorf, azért még se fogom elcsapni!… mindaddig, amig -komoly okom nem lesz rá, hogy elcsapjam!</p> -<h3>II.</h3> -<p>Lanzendorf gróf életének hatvanadik évéig hozzáférhetetlen és -kifogástalan volt.</p> -<p>Ekkor azonban menthetetlen ostobaságot követett el. Csak egyet. -De az ilyen ostobaságból egyetlenegy is tökéletesen elég.</p> -<p>Eszébe jutott ugyanis, hogy mégis csak jó volna, ha örökös -maradna utána.</p> -<p>Mikor az ember elérkezik a hatvanadik évéhez, akárhogyan élt, -föltétlenül megbánja, hogy a kétféle életmód közül nem a másikat -választotta. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Megbánja, ha megházasodott; s megbánja, ha agglegény maradt.</p> -<p>Lanzendorf gróf is megbánta, hogy nem alapitott családot, még -huszonöt vagy harminc éves korában.</p> -<p>Egyet gondolt és hatvan esztendős ember létére feleségül vett -egy igen jó házból való, igen jól nevelt és igen szép kisasszonyt, -aki mindössze husz esztendős volt: valami Demonassa grófnőt.</p> -<p>Alighanem ugy gondolkozott, hogy:</p> -<p>– Ha már bolondot cselekszem, legalább kimulatom magam.</p> -<p>Természetes, hogy Demonassa grófnő szegény volt, mint a templom -egere. Finom, illedelmes, templomjáró egérke volt, de szegény. A -báli ruháján kivül nem vitt magával más hozományt a Lanzendorf gróf -házához, csak huszonnégy darab csipkezsebkendőt, abból a fajtából -valót, amelyet külön arra a célra készitenek, hogy az öreg férjek -feleségei rendre elajándékozhassák ifju udvarlóiknak.</p> -<p>Az is természetes, hogy Demonassa grófnő nem azért ment férjhez -Lanzendorf grófhoz, aki éppen háromszor annyi idős volt, mint ő, -hogy otthon ülljön s miután örökössel örvendeztette meg Lanzendorf -grófot, azután csak a rokkát pörgesse.</p> -<p>Azért ment férjhez a különben elég kellemes viselkedésü és -elaggottnak éppen nem látszó öreg emberhez, hogy kiélvezhesse ennek -a gazdagságát. Hogy élhesse világát és kedvére szórakozhassék, mint -a fiatal nők szokták.</p> -<p>Azt akarta, hogy ott lehessen azokon a fényes ünnepélyeken, -ahová a szegény nők nem juthatnak el, még akkor se, ha véletlenül -grófkisasszonyoknak születtek. Mulatni akart: szép ruhában járni, -nevetgélni, <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> táncolni. Ápolni és csodáltatni akarta a -szépségét, feltünni és hóditani; hallgatni a hizelgés zenéjét.</p> -<p>Vidám természetü volt, szerette a társaságot, csak a játékon, -meg a mulatságon járt az esze, fesztelen viselkedéshez szoktatták… -egyébként, legalább eleinte, nem gondolt semmi rosszra.</p> -<p>Csak ott akart lenni mindenütt, ahol szórakoznak, mindenütt, -ahol megcsodálhatják.</p> -<p>(És ha azok, akik megcsodálják, egyszersmind meg is kivánják, -hát tehet ő erről?!)</p> -<p>Annak persze, hogy az ifju Lanzendorf grófné kedvére -mulathasson, nem volt semmi akadálya. Lanzendorf grófnak volt -pénze, mint a köles és Lanzendorf gróf nem bánta, ha a fiatal -asszony ünnepelteti magát; hiszen azért fiatal, hogy örüljön -ennek.</p> -<p>Hanem Lanzendorf gróf immár nem volt hibátlan. És ha nem volt -hibátlan, nem maradhatott hozzáférhetetlen. Ha pedig nem volt -hozzáférhetetlen, nem maradhatott kifogástalan sem.</p> -<p>És Ghibellin gróf, akit az elégedetlenek egyre tüzeltek, ugy -látta, hogy elérkezett az az idő, a mikor ujra ráléphet a cselekvés -terére.</p> -<p>Mindenekelőtt magához Lanzendorf grófhoz fordult:</p> -<p>– Tudod, – szólt neki, – hogy én vagyok a legjobb, az egyetlen -barátod. Azt is tudod, hogy mint öreg katona, a világért se -szólnék… inkább leharapnám a nyelvem… és ha szólok, csak a te -javadért teszem… a barátságunk követeli meg, hogy illetlenül nyilt -és őszinte legyek. Hát figyelmeztetlek barátom, hogy tulságosan -sokat foglalkozol az államügyekkel. A mig te, öreg ember lévén, -nyakig bele temetkezel az államügyekbe, az asszonyka szórakozik, -hm, hm. Ne feledd el, barátom, hogy te öreg ember vagy és a nőcske -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> ifju, nagyon ifju, hm, hm. A nőcske igen -jókedvü; fesztelen viselkedésü és mulatni vágyó; tulságosan kedves, -tulságosan szép és tulságosan sok fiatalember zümmög körülötte, hm, -hm. Isten látja a lelkemet, hogy ezzel semmit se akarok mondani. -Nem tudok róla semmi rosszat; esküszöm, hogy semmit se tudok. Ha -tudnék, akkor se mondanám meg, inkább leharapnám a nyelvemet, mint -vén katonához illik. De figyelmeztetlek, hogy ha netalán mégis -kutya volna a kertben, te vagy az, aki ezt a legutóljára tudnád -meg. Sőt, ha ilyen tulságosan sokat foglalkozol az államügyekkel és -a polgárok érdekében, akik ezt nem érdemlik tőled, többet -fáradozol, mint kellene, elannyira, hogy se látsz, se hallasz, hát -akkor bizony sohase is fogsz megtudni semmit, akárhány kutya lesz -is a kertben. A minthogy azt se tudod például, amit az egész világ -tud, hm, hm. Hogy mit tud az egész világ? Azt, hogy ötvenezer -tallért adtál az asszonykának ruhaszámláinak a kifizetésére s az -asszonyka ezen a pénzen uj ruhákat vásárolt, régi számláit nem -fizette ki, vagy mondjuk: kifizette, de adós maradt azzal, amit -ujonnan vásárolt, ugy, hogy az adóssága most is csak annyi, mint -ennekelőtte. Azért, mint igaz barátod, azt ajánlom neked, hogy -foglalkozzál kevesebbet az államügyekkel, söpörj inkább a tulajdon -házad előtt. A legjobb volna, ha egyáltalán nem foglalkoznál többé -az államügyekkel; rábizhatnád ezt már a fiatalabb erőkre.</p> -<p>Lanzendorf gróf ránézett hű cimborájára és igy felelt neki:</p> -<p>– Hát hogy a feleségem pazarló természetü, ez igaz. Csakugyan -nem tudtam róla, hogy uj adósságot csinált, vagy hogy a régit nem -fizette ki, és bizony rosszul tette a feleségem, hogy ezt -elhallgatta előttem. De e miatt ne fájjon a fejed és ne fájjon -senkinek a feje. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> Majd kifizetem az uj adósságot is. Hála -Istennek, van miből; jut is, marad is. Ki költsön szép ruhára, ha -nem ő?! Gazdag ember felesége és fiatal; költhet rá, mert módja is -van benne, kedve is van hozzá. Ez csak az én dolgom. Ami pedig a -többit illeti, hát ez se tartozik rátok. Én azért vettem feleségül, -hogy örököst adjon nekem. Részem volt ebben az örömben és hálás -vagyok érte. Hogy én öreg vagyok, ő pedig fiatal, ez csakugyan -hiba; de az én hibám, nem az övé és az én hibámért nem büntethetem -őt azzal, hogy a magánosságba kényszeritsem, hogy fogságban -tartsam. Miért ne járhatna társaságba, bálokba, ünnepélyekre, ahová -elmenni kedve tartja?! Hadd szórakozzék! A szórakozásban még -nincsen semmi rossz. Hogy jókedvü? Örülök rajta! Szemrehányást -kellene tennem magamnak, ha szomoru volna. Hogy akkor is vágyódik a -mulatságra, a mikor engem dolog tart elfoglalva? – nem botránkozom -meg rajta. Neki nincs elfoglaltsága és ha sokféle mulatság érdekli, -ez korának természetes, szerencsés kiváltsága. Azon se csodálkozom, -ha mások is szépnek találják, nemcsak én magam; nem tehet róla, ha -másoknak is tetszik, s azt nem foghatod rá, hogy vadászsza ezt a -tetszést… ha ráfognád, akkor se hinném el, mert: nincs szüksége -erre. Rosszat pedig… azt mondod, sőt meg is esküszöl rá… rosszat te -se tudsz róla. Akkor Hát mit akarsz? Ha semmi rosszat nem mondhatsz -róla, a legcsekélyebb rosszat se… akkor ugy találom, egy kicsit -elsietted a figyelmeztetést. És tökéletesen elég volna ennyit -felelnem neked. De tudod mit?!… hogy ne legyek kénytelen még -egyszer értekezni erről a tárgyról, többet mondok neked. Persze, -ezt csak neked mondom, a legjobb, az egyetlen barátomnak, aki -inkább leharapná a nyelvét, semhogy elárulna, a mikor mély -titoktartás pecsétje alatt neki, egyedül neki megvallom -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> a legmélyebben rejtegetett gondolataimat, -a végből, hogy ő ezt a bizalmasságot megőrizze és magával vigye a -sirba. Másnak a világért sem mondanám el, a saját jól felfogott -érdekemben, mert más valaki kiszalaszthatná a száján… s ha ez a -dolog eljutna az asszony fülébe, ez nagyon veszedelmes lehetne rám -nézve. De neked, a legjobb, az egyetlen barátomnak elmondom. Hát -tudd meg, kedves, egyetlen barátom, hogy én alattomban, mély -titokban, igazat adok azoknak, akik ugy gondolkoznak, hogy ha egy -hatvan esztendős ember husz éves leányt vesz feleségül, ezzel olyan -rettenetes hibát követ el, amely megfosztja attól a természetes -jogától, hogy szigoru biró lehessen. Azért, ha később… netalán… -Isten őrizzen meg… mégis csak megtudnál valamit: egészen -fölösleges, hogy engem felvilágosits. Ezzel csak teljesen haszon -nélkül való szenvedést okoznál nekem, a barátodnak, mert én még -ebben a legrosszabb esetben is menthetőnek találnám az asszonyt s -azt hiszem… nem tudom, de azt hiszem… hogy megbocsátanék neki. -Elmondtam ezt neked, titoktartást kérve, de leplezetlen -őszinteséggel, hogy megkiméljelek minden baráti aggodalomtól; és -most kérlek, ne fáradozzál tovább ebben a dologban, mert az -államügyeket, a meddig a császár is ugy akarja, nem szándékozom -másokra bizni… majd csak elvégzem magam!</p> -<p>Ghibellin gróf nagyot nézett, s aztán biztositván a kancellárt, -hogy a titok nála el van temetve, sietett elujságolni ezt a -szörnyüséget az egész udvarnak.</p> -<p>– Ez a szégyenletes türelmesség, – szólt, mihelyt a császár elé -jutott, – a legnagyobb erkölcstelenség a világon. Nem tarthatod -tovább ezt az erkölcstelen embert. <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>A császár gyönyörködve fürösztötte a kezét szép, hosszu, puha, -selymes szakállában.</p> -<p>– Mondtam már neked, – felelt nevetve, – hogy nem azért tartom, -mert erkölcstelen, hanem azért mert gazdag. Bánom is én, hogy -erkölcstelen! Én csak azzal törődöm, hogy ez az egy, ez nem lop. -Hát csak mondd meg azoknak, akik minduntalan hozzám küldözgetnek, -hogy Lanzendorfot nem fogom elcsapni mindaddig, a mig komoly okom -nem lesz rá, hogy elcsapjam!</p> -<h3>III.</h3> -<p>Gondoskodtak róla, hogy Demonassa mindent megtudjon. Azt is, -hogy mit mondott a kancellár; azt is, hogy az udvar miképpen itélte -meg ezt a természetellenes türelmetlenséget.</p> -<p>A hirhordók ugy okoskodtak, hogy ez a kis fölvilágositás semmi -esetre se fog ártani. Ha nem is buktatja meg a kancellárt, csak -buzdithatja a fiatal asszonyt.</p> -<p>Igy legalább Lanzendorf semmi szin alatt se fogja kikerülni azt -a sorsot, amelyet megérdemel. Minden bizonynyal hamarabb fog -bünhődni, mintha az asszonyt semmi se bátoritja.</p> -<p>És – ki tudja?! – egy kis botrány könnyen megbuktathatja a -hatalmához konokul ragaszkodó kancellárt.</p> -<p>Csakhogy Demonassának, – akinek kedvére volt, hogy az ország -második asszonyaként ünnepelték, – a hir hallatára az jutott -eszébe, hogy:</p> -<p>– Ezek ki akarnak túrni bennünket a helyünkből!</p> -<p>Demonassa éppen azon a ponton volt, hogy valami bolondot -cselekedjék. <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Csak azért se!… – szólt magában. – Ezt az örömet nem szerzem -meg nekik!… És ha belehalok is, akkor se szerzem meg nekik ezt az -örömet!… És ha szétveti is őket a düh és ha megölne is a sóvárgás, -még akkor se!…</p> -<p>Egy szép, fiatal, ünnepelt asszony, ha arról van szó, hogy -meggyötörhesse az irigyeit, akik a bukását lesik, mindenre képes, -még a legnagyobb önfeláldozásra is.</p> -<p>Demonassa legalább képes volt minden lemondásra. Olyan görcsösen -ragaszkodott az erényéhez, hogy az udvart előbb gondolkozóba, utóbb -kétségbe ejtette. Még a kacérkodásról is letett. Még meg is -komolyodott.</p> -<p>Történt azonban, hogy a császárnénál egy kereskedő jelent meg, -aki egy mesés ruhaszövetet kinált megvételre.</p> -<p>– Ez a legszebb ruhaszövet a világon – szólt. – Olyan szép, hogy -csak egy császárné viselheti. És olyan drága is.</p> -<p>– Mennyibe kerül? kérdezte a császárné.</p> -<p>A kalmár megmondta s a császárné elszörnyedt.</p> -<p>– Hja, lelkem, – szólt a császárné, – én nem vagyok olyan -gazdag, hogy ezt megvehessem! Hanem tudja mit? Menjen el Lanzendorf -grófnéhoz, az talán megveszi. Annak semmi se drága.</p> -<p>A kalmár nem értette meg, hogy ez csak rettenetes gúny volt. -Összecsomagolta a holmiját, megköszönte a jó tanácsot s elment a -kancellár feleségéhez.</p> -<p>És Demonassa nem tudott ellentállni a mesés ruhaszövetnek.</p> -<p>Valami csodálatos ruhát csináltatott belőle. Olyat, ami mindent -elhomályositott, ami eddig a világon történt… elhomályositotta -mindazt, ami volt, van és <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span> lesz… elhomályositotta magát a napot -és a csillagokat is… Legalább Demonassa ugy találta.</p> -<p>És szegény! – ebben a ruhában jelent meg az udvari bálon!</p> -<p>A császárné fuldoklott.</p> -<p>– Most már elég volt! – kiáltott rá másnap a császárra. – Most -már repüljön ez a szemét! Most már repüljön ez a cafat!</p> -<p>Hörögni kezdett; attól kellett tartani, hogy meghal.</p> -<p>Rodomont megértette ezt a némának teljességgel nem mondható -fájdalmat.</p> -<p>A császárné tizennyolc éves korában is csunya volt, de most már -öregedni kezdett és erősen kopaszodott; Demonassának a szépsége -pedig éppen most virágzott ki a maga teljes pompájában.</p> -<p>A császár végigsimitotta hosszu, selymes szakállát, egy nagyot -nyelt s aztán igy szólt:</p> -<p>– Ez már sok!</p> -<p>És Lanzendorf repült.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<h2>HAT ÉV.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Moncontour lovagot az 1777-ik év egy januári reggelén, hét és -nyolc óra között, Méricourt grófné kastélyában fogták el.</p> -<p>A lovag már ébren volt s éppen öltözködött, amikor a váratlan -vendégek dörömbölni kezdtek az ajtón s kivülről valaki bekiáltott a -szobába:</p> -<p>– A király nevében parancsolom, nyissák föl!…</p> -<p>– Tyű, teringettét! – káromkodta el magát a lovag.</p> -<p>A grófnénak szeme-szája nyitva maradt ámulatában. Egy pillanatig -nem tudta, ébren van-e vagy álmodik. Aztán a szeme megmerevedett a -rémülettől; szólni akart, de a szó nem jött ki a torkán.</p> -<p>– Sebaj, édes Zsófiám, – szólt a lovag nyugodtan. – Valamelyik -gazember elárulta, hogy a „Hollandi levelek“ irója én vagyok. Hát -most le fognak tartóztatni és egy pár hónapra alighanem becsuknak. -De ne félj, nem fognak fölakasztani! A könyvem ugyan egy cseppet -sem tetszik az udvarnak… az is igaz, hogy van benne egy és más, ami -veszedelmesen hasonlit a felségsértéshez… de nem azért van előkelő -rokonságom, nem azért vannak barátaim, összeköttetéseim az udvarnál -és különösen nem azért vannak <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> derék, furfangos és pénzért -serény ügyvéd-mesterek, hogy az afféle csipős kétértelmüségeket ki -ne tudják magyarázni arra, amire akarják.</p> -<p>Odakünn másodszor is fölhangzott:</p> -<p>– A király parancsára!</p> -<p>– Várják meg, mig a grófné felöltözik, – kiáltott ki a lovag. – -Becsületszavamat adom, hogy nem fogok megszökni.</p> -<p>A grófné ész nélkül kapkodott a ruhái után. A lovag segitségére -sietett.</p> -<p>– Légy egészen nyugodt, – szólt gyöngéden, – olyan nyugodt, -amilyen én vagyok! Esküszöm neked, nem lesz egyéb boszuságunk, csak -az, hogy egy pár hétig nem láthatlak!</p> -<p>Ujra dörömbölés.</p> -<p>– Ha azonnal nem engedelmeskednek, – szólt a parancsoló hang, – -betöretem az ajtót!</p> -<p>– Nincs rá szükség, – felelt a lovag. – Rendelkezésére -állok.</p> -<p>Kinyitotta az ajtót; a tiszt és a katonák beléptek.</p> -<p>– Moncontour lovag, ön foglyom! – szólt a tiszt.</p> -<p>– Amint láthatja, nem ellenkezem, – felelt a lovag.</p> -<p>A tiszt bocsánatot kért a grófnétól, hogy őt is zavarnia -kellett.</p> -<p>– Nem járhattam el másképpen, – mentegetőzött. – Határozott -parancsom volt rá, hogy betörjek a grófnéhoz.</p> -<p>A grófné csak azt kérdezte tőle:</p> -<p>– Nem adhat egy pár percet?… egy negyedórát?… hogy elbucsuzzam a -lovagtól!</p> -<p>– Egyetlenegy percet adhatok a grófnénak, – felelt a tiszt.</p> -<p>Megcsókolták és megölelték egymást, a tiszt és a <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> katonák -előtt, hosszan, amig egy egész perc tart. Aztán menni kellett.</p> -<p>– Sebaj! – biztatta kedvesét a lovag és csókot intett neki.</p> -<p>Levezették. De még az udvarból is fölkiáltott abba az ablakba, -ahol a grófné sápadozott:</p> -<p>– A viszontlátásra!</p> -<p>Mialatt a grófnét bátoritotta, mintha még a bosszusága is -elpárolgott volna. Szinte derülten kérdezte a tiszttől:</p> -<p>– Hová visznek?</p> -<p>A tiszt ridegen felelt:</p> -<p>– Nem azért vagyok itt, hogy önnel társalogjak, hanem azért, -hogy a kötelességemet teljesitsem.</p> -<p>Ez egy kicsit sértette. Végre is nem tolvajt fogtak el benne; a -tisztnek semmi oka rá, hogy ugy felelgessen neki, mint egy -semmirekellőnek.</p> -<p>A harag elhallgattatta. De ha a tekintete elárulta, hogy -szeretné levágni a tisztnek a fülét, azt már nem lehetett leolvasni -az arcáról, mintha aggodalom vagy gond bántaná. Olyan nyugodtnak -látszott, mintha bálba vagy csatába vitték volna.</p> -<p>Pedig mégis furdalhatta valami. Mert amikor Páris sorompóinak a -közelébe értek, ujra megszólalt:</p> -<p>– Tiszt uram, ha ön nemes ember, ugy meghallgatja a kérésemet. -Nem kérem öntől, hogy álljon szóba velem, csak azt, hogy hallgasson -meg.</p> -<p>Mintha egy süketnémának szólt volna.</p> -<p>– Nem szeretném, – folytatta a lovag, – ha mindenki megtudná, -hogy ön engem a Méricourt grófné kastélyában fogott el. A grófné -özvegy, független, ura a tetteinek; nem róla van szó. Hanem nekem -fiatal feleségem van, aki nemsokára anya lesz. A feleségem szeret; -nem is álmodja, hogy megcsaltam, <span class="pagenum"><a name= -"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> azt hiszi, Hollandiában -járok. Le fogja sujtani, ha megtudja az igazat. És éppen abban az -időben van, amikor a lelki megrázkódtatás testi veszedelemmel jár. -A gyermekre is végzetes lehet ez. És az első gyermekét várja; még -nincs egy esztendeje, hogy a feleségem. Láthatja, tiszt uram, hogy -nemcsak a nemességére hivatkozom, hanem az emberiességére is. Önnek -módjában lesz ugy intézni a dolgot, hogy a feleségem soha se -tudhassa meg, hol fogtak el. Csak ezt akartam mondani.</p> -<p>– Hazugság volna, – felelte a tiszt, – ha azt mondanám, hogy -sajnálom önt. Én Choiseul de Meuse vagyok és egy Choiseul de Meuse -soha semmiért se hazudik.</p> -<p>Vagy ugy? Ez az a Choiseul de Meuse, akit Moncontour lovag -felesége, amikor még d’Ormesson kisasszony volt, kétszer is -kikosarazott?! Az már más!</p> -<p>– Sebaj! – szólt magában a lovag.</p> -<p>Egy megvető pillantás után, amelyre Choiseul de Meuse hasonlóval -felelt, hátat forditott a tisztnek. Többet nem szóltak -egymáshoz.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Az előkelő rokonok, a jóbarátok és az ügyvédmesterek megtették, -ami tőlük telt, de az itélet mégis szigorubban hangzott, mint a -lovag várta. Ugy szólt, hogy hat esztendőt kell eltöltenie a -vincennesi Toronyban.</p> -<p>És ez még csak a kisebbik baj volt.</p> -<p>Mert az emberséges Choiseul de Meuse mindent elkövetett ugyan, -hogy titokban maradjon, hol fogta el Moncontour lovagot, de hiába -fáradozott, esdeklett, sőt hazudott is, ahol lehetett, – a dolognak -ki kellett tudódnia. <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Pedig Choiseul de Meuse még a hamis eskütől se riadt visza, hogy -megkimélje a fájdalomtól és a veszedelemtől azt az asszonyt, akit -szeretett. Megesküdött előtte, az oltári szentségre, hogy a -hollandiai határon fogta el a lovagot és hogy merő hazugság, amit -az udvarnál fecsegnek. A katonái is befogták a szájukat, mert -szerették a tisztet és féltek tőle. De a lovag birái, akik előtt -Choiseul de Meuse nem hazudhatott, s akik alig várták, hogy boszut -állhassanak a „Hollandiai levelek“ gonosz tréfáiért, nem voltak -olyan kiméletesek, mint Choiseul de Meuse. Minden fáradság kárba -veszett; s a hamis eskü nemkülönben.</p> -<p>Egy héttel azután, hogy a lovagot átszállitották a vincennesi -Toronyba, Le Noir, a várparancsnok, aki régi jó embere volt, -közölte a fogolylyal, hogy Moncontourné asszony beszélni kiván -vele.</p> -<p>– Megengedték, hogy találkozhassunk? – álmélkodott a lovag.</p> -<p>– Ugy látszik, – felelt Le Noir, – az ön ellenségei nem voltak -elkészülve rá, hogy a felesége fölkeresheti, mert eddig nem kaptam -utasitást, hogy senkivel se beszélhet. Az ilyen esetekben pedig -magam is megengedhetem a találkozást. Hát csak éljen az alkalommal, -mert lehet, hogy holnaptól fogva senkit se bocsáthatok önhöz.</p> -<p>– Eljött! – szólt magában a lovag, mialatt őrei közt lehaladt a -lépcsőn. – Nem tudna semmit?!…</p> -<p>A csodálkozása nagyobb volt, mint a megilletődése. Meg volt -győződve róla, hogy Choiseul de Meuse el fogja árulni; s a grófnét -várta, nem a feleségét.</p> -<p>Hanem, amikor a látogató-szobában megpillantotta a kisirt szemü -asszonyt, akit már csak néhány nap választott el az anyaságtól, -olyan meghatottságot érzett, amilyet még soha. <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Az asszony a nyakába borult és azt mondta neki:</p> -<p>– Mindent tudok. Megbocsátok neked. Nagyon szeretlek.</p> -<p>– Milyen jóságos vagy te, édes Juliám! – szólt a lovag, egy -kissé elérzékenyedve.</p> -<p>Most tegezte életében először.</p> -<p>Soha se idegenkedett a feleségétől. Őszinte vonzalomból vette el -és nemcsak azért, mert látta, hogy szerelmet keltett szegénykében. -Megbecsülte sok kitünő tulajdonságát, s szeretettel, igaz -barátsággal volt iránta. Elnézte neki, – hiszen nem tehet róla! – -hogy nem tudta fölébreszteni benne azt a szenvedélyt, amelyet nem -egészen félesztendővel a házassága után a szép grófné keltett benne -életre. Talán akkor nem is vette volna el, ha olyannak látja, mint -a grófnét… amaz szeretőnek, ez feleségnek való.</p> -<p>De ha máskor is ragaszkodott hozzá, igy még soha se szerette, -mint ebben a percben, amikor, szegény, formátlanabb volt, mint -valaha.</p> -<p>Vigasztalni kezdte:</p> -<p>– Ej, hat év nem olyan nagy idő! Még fiatalok vagyunk mind a -ketten. Hat év hamar elmulik. És meglásd, milyen hálás leszek -azért, hogy most ilyen jó vagy hozzám!… Majd meglátod, milyen -boldogok leszünk még!</p> -<p>Őszintén gondolta.</p> -<p>– Hat évig nálad nélkül! – sirdogált az asszony. – És hat évig -folyton arra gondolnom, hogy te a börtönben vagy!</p> -<p>– Ej, ez a börtön nem lesz olyan rettenetes, mint képzeled. Csak -hogy éppen nem járhatok szabadon. De itt, a várban, kedvemre -sétálgathatok; a cellám pedig tágas, szép szoba. A derék Le Noir -minden kedvezést megadott, ami megkönnyitheti a fogságomat. -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> Olvashatok, irhatok; megkapom a -könyveimet, levelezhetek barátaimmal… Sokat fogok irni, még többet -tanulni; igyekszem tökéletességre vinni a latin, a görög és az -angol nyelvben. És munkaközben olyan hamar elmulik a nap, hogy az -ember észre se veszi. Időnkint látni foglak… Ha most -találkozhattunk, találkozhatunk később is. Eljösz, talán minden -hónapban és elhozod a gyermekünket… Hat év! Nem olyan nagy idő az! -És a gondolataink mindennap együtt lesznek néhány óráig, amig -levelet irunk egymásnak. Hat év! Hamar elmulik az! Sokat fogsz -foglalkozni a gyermekünkkel s hamar elröppen a nap. Amikor nem -láthatjuk egymást, szórakozni fogsz. Talán többet fogsz szórakozni, -mint ma gondolod…</p> -<p>Már féltéssel gondolt Choiseul de Meusere.</p> -<p>A kisirt szemü asszony kitalálta ezt a gondolatot s végre -elmosolyodott.</p> -<h3>III.</h3> -<p>A lovag egészen őszintén beszélt; csak nem mondott el -mindent.</p> -<p>Nem mondta el, hogy nagyon várja a grófnét.</p> -<p>De hiába várta.</p> -<p>Az ellenségei nem feledkeztek meg róla, hogy a boszujok még nem -tökéletes. Három nap se mult el s Le Noir már megkapta az -utasitást, hogy Moncontour lovag senkivel se beszélhet.</p> -<p>Erre már nem mondta a lovag, hogy:</p> -<p>– Sebaj!</p> -<p>De erős akaratu legény volt, akit a balszerencse nem egykönnyen -vert le a lábáról.</p> -<p>Reménykedett benne, hogy ha a felesége nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> tudja -kikönyörögni, a grófné módját fogja ejteni, hogy visszavonják a -tilalmat. Elég összeköttetése van hozzá.</p> -<p>De addig se adta át magát a szomoruságnak. Szórakozást keresett -és talált a munkában.</p> -<p>Tanult, olvasott, irt; dolgozni kezdett egy uj könyvön, s amikor -ezt befejezte, még egy másikon is. Mindennap hoszu leveleket irt; -gyöngédeket a feleségének és szenvedélyes hanguakat a grófnénak. És -boldogan olvasta a hozzá érkezett leveleket. Ugy a grófné, mint a -felesége leveleit. Ezek mindannyian szenvedélyes hanguak -voltak.</p> -<p>És eleinte csakugyan gyorsan multak a napjai. Akárhányszor -annyira belefelejtkezett a munkába, hogy csak éjszaka hagyta abba, -mintha sietnie kellene.</p> -<p>Néha nevetett magában:</p> -<p>– Az ostobák! Nem jutott eszükbe, hogy könyv és irószerszám is -van a világon! Nem gondoltak rá, hogy aki levelezhet a -szeretteivel, nincs egészen elzárva tőlük! És igy nem tudták -megboszulni magukat, az ostobák!</p> -<p>Hanem annyi eszük mégis volt, hogy a tilalmat nem vonták vissza. -Hasztalan könyörgött a feleség, hiába ravszkodott a szerető, nem -segitett az előkelő rokonság pártfogása s kárbaveszett a jóbarátok -minden erőfeszitése.</p> -<p>A grófnét nem engedték hozzá; a feleségét se láthatta többé és -nem mutathatták meg neki a gyermekét.</p> -<p>Még az első esztendő se mult el, amikor egyszer felötlött neki, -hogy a grófné ritkábban ir és már nem olyan lángoló hangon, mint -előbb. Olyan lassu volt ez a változás, olyan nehezen észrevehető, -hogy amikor ujra elolvasta a régibb leveleit, már ezekben is talált -valami hüvösséget, ami előbb nem tünt föl neki. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> is csak -most keltette föl a figyelmét, hogy a grófnénak mindig kitünő oka -volt rá, ha valamelyik napról elmaradt a levele, de ezek a kitünő -okok egy idő óta mind jobban szaporodtak.</p> -<p>Ez a fölfedezés majdnem fájdalmat okozott neki, mert gyanitotta -s talán kitalálta a magyarázatot. Izgatott hangon irt a grófnénak -ezekről a rossz sejtelmeiről; kedvese kissé ingerülten felelt s -szemére vetette oktalan félténykedését; aztán egy kicsit -összekaptak a leveleikben; éles megjegyzéseket tettek egymás -türelmetlenségére, hálátlanságára, önzésére, szeretetlenségére; -utóbb már gunyos elmésségekkel is boszantották egymást; majd, ismét -elkomolyodva, kissé elérzékenyedve, egymást megsajnálva, megint más -hurokat kezdtek pengetni és kibékültek; de a régi hangot soha se -találták meg többé, a neheztelésükből valami továbbra is megmaradt, -mind gyakrabban tüztek össze s mind kicsinyesebb okokból, a -kibékülésben egyre kevesebb volt a lázas öröm, a szenvedély hangjai -mind több helyet engedtek a barátság hangjainak, s ha néha-néha még -a régi szólamokat használták, az iró is, az olvasó is érezte, hogy -mindez kissé hamisan hangzik.</p> -<p>A lovag eleinte szinte szenvedett e miatt, de rossz érzését -nagyon enyhitette a folytonos munka, a megszokott szórakozás, a -magánosság csöndje, a béke, amelybe börtönében beleélte magát.</p> -<p>Utóbb már nem tudott neheztelni a grófnéra, mert észrevette, -hogy ő maga is meghüvösödött.</p> -<p>Hat év fiatalembereknek nem nagy idő; de a negyedik évtől fogva -egyre kevesebbet irtak egymásnak, s a hatodik évben Moncontour -lovag csak igen ritkán gondolt a szép grófnéra.</p> -<p>Nagy változás ment benne végbe ez alatt a hat esztendő alatt. -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>A felesége pontosan irt és az ő leveleinek a hangja mindig -egyforma maradt. Ez az egyformaság nagyon megnyugtatta a lovagot. -Az első esztendőben még el-elkomorodott, ha eszébe jutott Choiseul -de Meuse; de később már soha se gondolt rá, máson járt az esze.</p> -<p>A felesége leveleiben egyre több szó volt a gyermekükről. És ő -is mind gyakraban gondolt a kis fiára. Megkapta az arcképét; -mindennap olvasott róla, mit csinál, hogyan erősödik. Tudta, mit -gügyögött először, mikor tanult járni, mivel szeret játszani, hova -vitték, mit mondott. A hatodik esztendő elején már irni tanitották -és az első betüit elküldték az apjának.</p> -<p>A hatodik esztendőben már nem volt egyéb gondolata, csak a kis -fia – és hogy milyen lassan mulnak a napok.</p> -<p>Türelmetlenül számlálta előbb a heteket, aztán a napokat, végül -az órákat.</p> -<p>Egy héttel a kiszabadulása előtt egyszerre csak elmaradtak a -felesége levelei. Moncontour lovag azt hitte, hogy neki meg kell -őrülnie, mert ez a hét soha se mulik el.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Mikor Moncontour lovag otthon megtudta, hogy a kis fia egy -héttel ezelőtt meghalt, hirtelen az az érzése támadt, mintha valaki -hátulról, orozva, egy iszonyu doronggal rácsapott volna a -koponyájára.</p> -<p>Nem akarta megérteni, mi történt. Kábultan bámult az -emberekre.</p> -<p>Hosszu idő telt bele, amig egészen magához tért.</p> -<p>Körülnézett. Ahányszor egy uj tárgyat pillantott meg, mintha -mindannyiszor összefacsarták volna a szivét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Itt élt a kis fia. Ezeket a tárgyakat látta. Egyikkel-másikkal -játszott is; rajtuk van a kis keze érintése. Ott nevetgélt a -napfényen. És csacsogott, kedves hangon, – amelyet ő nem hallott -soha.</p> -<p>Egy egész élet mult el. Egy világ van oda. Itt valaki járt-kelt, -futkosott, mosolygott, nevetgélt, pajkoskodott, lármázott, betüket -vetett a papirosra, beszélgetett a vincennesi Torony lakójáról, -csókra nyujtotta a száját… ez a valaki ő volt, testestül-lelkestül -ő maga!… és ezt a valakit, – nem látta soha!</p> -<p>Azt mondta a kisirt szemü asszonynak:</p> -<p>– Nagyot vétettem ellened, de nagyon megbűnhödtem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<h2>EGY KIS TÉVEDÉS.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>A közvádló felhozatta a foglyot az őrszobából, kiküldte az -őröket, aztán kockára vetve, hogy gyanuba keveri magát, elszámolva -még azzal is, hogy holnap már azon a helyen állhat, ahol most a -fogoly áll, igy szólt az irnokához:</p> -<p>– Raban polgártárs, kérem, hagyjon magamra ezzel az emberrel. De -ne a folyosóra menjen, hanem a benyilóba.</p> -<p>Raban polgártárs nagyott nézett, s tekintete nem titkolta el, -hogy nagyon meglepőnek találja a szokatlan kivánságot. De szó -nélkül engedelmeskedett.</p> -<p>A közvádló, miután meggyőződött róla, hogy Raban polgártárs jól -behuzta maga után a benyiló ajtaját, oda lépett a fogolyhoz, s -ezzel a kérdéssel támadta meg, halkan, szinte suttogó hangon:</p> -<p>– Szerencsétlen, mit tettél?</p> -<p>– Semmit – felelt a fogoly. – Valami borzasztó tévedés áldozata -vagyok.</p> -<p>– Nagyon kevés időnk van, – suttogott a közvádló. – Rimánkodom -neked, beszélj velem egészen őszintén! Akármit tettél, mondj el -mindent! Elképzelheted, hogy csak azért akarom tudni a titkodat, -mert akármibe bonyolódtál bele és akármit cselekedtél: minden -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> áron meg akarlak menteni. Ne hagyj a -sötétben. Tisztán kell látnom… mert csak igy tudhatom, hogy mit -tegyek, hogyan mentselek meg.</p> -<p>A fogoly a jobb, kezével olyan mozdulatot tett, amely világosan -kifejezte, hogy már letett minden reménységről.</p> -<p>– Hagyd el!… – szólt. – Nem tudok egyebet mondani. Fogalmam -sincs róla, miért hoztak ide. Csak valami borzasztó tévedés -lehet…</p> -<p>– Az Isten áldjon meg, – esengett a közvádló – ne hidd, hogy a -föld leggonoszabb embere vagyok, s csak azért szólok hozzád a régi -barátság hangján, mert ki akarom csikarni a titkodat! Ne hidd, hogy -tőrt vetek eléd s csak azért akarlak vallomásra birni, hogy -könnyebben végezhessek veled! Értem, hogy senkiben sem bizol s -minden szörnyüséget elképzelsz; annyi mindent kellett megérned, oly -sokszor kellett látnod, ami neked iszonyatosnak tünik fel, hogy már -semmiféle rémség nem lep meg: hozzászoktál a borzalmakhoz. Értem, -ha azt hiszed, hogy véreb lett belőlem, de akárminek tartasz, -esküszöm neked, hogy veled szemben ma is a régi vagyok, a legjobb -barátod, aki soha se felejti el, mennyi hálával tartozik neked… A -testvéred, ha akarod! Akard hát! Nézd, letérdelek előtted és igy -kérlek, higyj az eskümnek!… hidd el, hogy különb vagyok, mint -amilyennek a hir mond!… hidd el, hogy megmenteni akarlak, nem -elvesziteni!… és kérlek, könyörgök neked, légy őszinte!</p> -<p>– Nem tudok egyebet mondani. Csak azt ismételhetem, hogy nem is -sejtem, miért vagyok itt. De hát mivel vádolnak? Neked tudnod kell -ezt.</p> -<p>– Összeesküvést fedeztek fel, mely a Barras életére tört. Azzal -vádolnak, hogy részes vagy ebben az összeesküvésben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>– Én?! – álmélkodott a fogoly. – Én és összeesküdni?! Ugyan -kikkel?! Egy félesztendeje nem váltottam tiz szót senkivel a -feleségemen meg a gyermekeimen kivül. Csak otthon élek; valóságos -remetévé lettem, aki örül, ha nem lát embert. Összeesküdni a Barras -élete ellen! De hiszen nekem Barras vagy más zsarnok – tökéletesen -mindegy! Utálom a ti világotokat; tudni se akarok rólatok. A ti -örökös marakodásotok, az a szörnyű, esztelen vérengzés, amelyben ti -a hatalmat, az érvényesülést, vagy a kenyeret keresitek, engem -undorral tölt el. Mi egyebet csináltok, mint hogy meggyanusítjátok, -megrágalmazzátok s aztán lemészároljátok egymást, mindenkit, a ki -az utatokban áll, a ki vetélytársnak látszik, a kinek valami konc -van a birtokában vagy a ki ugyanarra a koncra les, amelyre ti?!… Mi -egyebet csináltok, mint hogy nap-nap után öltök-gyilkoltok, csak -azért, hogy a másik helyet csináljon nektek vagy hogy az a másik ki -ne marjon a helyetekről?!… Mindenkire rákerül a sor ebben az -eszeveszett öldöklésben, mert ma ti faljátok fel a régieket, s -holnap uj emberek jönnek, a kik benneteket falnak fel! És ez a -haza, a szabadság, az előrehaladás nevében történik! De hát azt -kivánná a haza, a szabadság és az előrehaladás, hogy az emberek úgy -pusztítsák egymást, mint a fenevadak?! Hát bánom is én, faljátok -fel egymást mindannyian, hogy hírmondó se maradjon közületek! De én -látni se akarom a ti „közélet“-eteket, a melynek minden szép jelszó -csúfjára nincs más célja, csak: a zsákmány, meg a zsákmány, s a -melyben nincs más változatosság, mint hogy: mérgezett nyíllal, -hátulról, orozva lövitek le az előttetek törtetőket, vagy a -mellettetek rohanó cimborának váratlanul kést döftök a mellébe, -vagy végre hirtelen visszalőttök arra, a kinek azt kiáltottátok: -„Utánam!!“… s a <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> kiben joggal vagy minden alap nélkül -rátok leselkedő orgyilkost sejtetek. Több, mint két esztendeje -visszahúzódtam a ti világotokból az otthonomba; s nem érintkezem -senkivel, mert mindenkit utálok. Nem járok sehová, nem olvasok -ujságot, nem nézek ki az ablakomon az utcára, s igyekszem azokra az -ártatlan gyermekes dolgokra gondolni, a melyek nagyapáinkat -foglalkoztatták, a szerencsésebb idők embereit. „Esik, esik, -pásztorlányka!…“ gyermekjátékokról álmodozom, a mig ti folytonos -öldöklésben kerestek hatalmat, sikert, kenyeret és természetellenes -kéjt. Tudod-e miből élek, több mint két éve?! Kis szinházaknak és -vásári bódéknak vidám komédiákat irok Arlekkinóról és Kolombináról, -mert arra, a mi körülöttem történik, gondolni se akarok! És ha most -itt állok előtted, ennek nem lehet más magyarázata, mint hogy -valami tévedés áldozata vagyok… összetévesztettek valakivel s nem -sokat törődnek vele, hogy ez vagy amaz pusztul-e el… vagy valaki -megírigyelte még az én nyomorult kis keresetemet is; rendes szokás -szerint, alattomban megrágalmaz és megvádol, hogy eltehessen láb -alól, hogy helyet csináljak neki, s hogy ezentúl ő irhassa azokat -az ártatlan játékokat, a melyekért most legszívesebben nekem -fizetik a két garasokat.</p> -<p>– Becsületszavadra mondod, hogy nem vagy részes abban az -összeesküvésben, a mely Barrast akarta megölni?</p> -<p>– Becsületszavamra mondom és ha akarod: a gyermekeim életére is, -hogy nem vagyok részes semmiféle összeesküvésben!</p> -<p>– Akkor ne csüggedj. Barras kegyetlen az ellenségeivel szemben, -de nem rémlátó és nem esztelenül vérengző. Ki fogom deríteni az -ártatlanságodat, ha ez <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> nem is lesz könnyű munka. Mert Barras azt -mondja, hogy bünösségednek a bizonyítéka a zsebében van.</p> -<p>– Képtelenség.</p> -<p>– Bizonyos vagy benne, hogy soha se írtál le vagy soha se -mondtál róla valamit, a mit az ellenségeid félremagyarázhatnak?</p> -<p>– Bizonyos vagyok benne. Olyan keveset törődöm vele, hogy sohase -beszéltem róla senkivel; leveleket pedig nem írok. Alighanem ma, -előtted ejtettem ki először a nevét. Az a bizonyíték tehát csak -valami rágalmazó, hazug vád lehet, vagy ha az én írásomként -szerepel, akkor hamisítvány. Te magad sohase láttad ezt az -iratot?</p> -<p>– Nem láttam. Barras még csak igen röviden beszélt velem az -ügyről. Azt azonban tudom, hogy kik a vádlott-társaid. Várj. -Megmutatom neked a névsort. Ez téged nyomra vezethet. Meglehet a -nevekből kitalálod, honnan fúj a szél.</p> -<p>A közvádló visszament iróasztalához, egy papirlapot vett elő, s -lassan, minden név után szünetet tartva, tizennyolc nevet olvasott -le a papirosról.</p> -<p>A fogoly úgy bámészkodott rá, mint a ki sehogy se tudja -megérteni, mit akarnak vele.</p> -<p>– Egyet se ismerek közülök – szólt aztán. – A legtöbbnek ma -hallom először a nevét. Mondom, csak tévedésből történhetett, hogy -gyanuba keveredtem. Összetévesztettek valakivel. Talán nagyon -hasonlitok valamelyik összeesküvőre, s a kém azt hitte, hogy engem -lát, vagy valamelyiknek a neve hasonlít az enyémhez; mért ne -lehetne közöttük, a kinek a vezetékneve is, a keresztneve is -egyezik az enyémmel?!</p> -<p>A közvádló más nézeten volt.</p> -<p>– Én azt hiszem nem tévedés okozta, ha bajba keveredtél, hanem -valami nagy gonoszság áskálódik <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> ellened. Ármány, mely el -akar tenni láb alól, mert útjában lehetsz, mert helyet kell -csinálnod neki, a hozzátartozójának, a kedvesének, nem tudom kinek. -Vagy asszonyi boszuállás. Inkább asszonyi boszuállás, mint akármi; -valamelyik elhagyott szeretőd ezerszeresen fizeti vissza, ha valaha -rosszul bántál vele. Mert Barras azt mondta nekem, hogy egy asszony -árult el.</p> -<p>– Egy asszony? Miféle asszony? Ki ez az asszony?</p> -<p>– Hogy ki ez az asszony? Sejtelmem sincs róla, mindössze annyit -tudok az ügyről, a mit már elmondtam. De a Barras szavaira jól -emlékszem. Szóról-szóra ezt mondta: „Az összeesküvőket egy asszony -játszotta a kezemre“. Olyan asszony-e, a ki maga is részes volt, -vagy olyan, a ki csak kémszolgálatot teljesitett, – erről már nem -szólt.</p> -<p>– Mondom, hogy valami tévedés fojtogat. Lehet, hogy az -összeesküvésben, ha csakugyan volt ilyen, részes volt valami -asszony is; lehet, hogy az összeesküvőket ez a megbízhatatlan -társuk vagy egy szoknyás kém árulta el… de hogyan kerülök gyanúba, -vagy éppen vád alá én, a ki nem tartoztam közéjök?! Asszony!… -Miféle asszonynak állhatna érdekében, hogy elsöpörjön az utjából -vagy hogy ilyen pokoli boszút álljon rajtam?! Már régóta -kivételképpen se fordulok meg leány- vagy asszony-társaságban. Tíz -esztendeje, hogy családos ember vagyok; két év óta alig mozdulok ki -az otthonomból; azelőtt se sokat érintkeztünk ismerősökkel, mindig -otthonülő életet folytattunk. Ha kimozdulok hazulról, a feleségem -velem jön. És már jó ideje, hogy még csak nem is beszélek más -asszonynyal… már tudniillik olyan asszonynyal, a ki eszembe -juttatná, hogy ő asszony s hogy én férfi vagyok.</p> -<p>– Mióta házasember vagy, sohase voltak kedveseid? <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Ugyan kérlek! Szép, jó, kedves feleségem van, akit szeretek… -és hat kis leányom, a kiknek kenyeret kell keresnem… aztán annyi -dolgom, nem is képzeled!… Örülök, ha gondoskodni tudok róluk és -megszerezhetem, a mire szükségük van. Ez az egyetlen gondolatom; az -egyetlen vágyam, igyekezetem. Nem keresek én örömet az otthonomon -kivül, boldog vagyok, ha otthon lehetek.</p> -<p>– Tíz év óta soha egyetlenegyszer se csaltad meg a -feleségedet?</p> -<p>– Egyetlenegyszer igen. De csakis egyetlenegyszer; kétszer már -nem. És erről a jelentéktelen kalandról, a melynek sohase volt -másnapja, nem érdemes beszélni.</p> -<p>– Mondd el ezt a kalandodat. Régen történt?</p> -<p>– Pontosan meg tudom mondani, hogy mikor. Négy-öt nappal a -legkisebb lányom születése után; tehát éppen másfél esztendeje. -Restif könyvnyomtató mester egyik hivatalszobájában dolgoztam, a -második emeleten, az utcára néző nyitott ablaknál. Véletlenül -kinéztem rajta, a mi különben nem szokásom, mert már régóta nem -igen érdekel, hogy mit csinál a többi ember. A szemközt lévő ház -második emeletének egyik, hasonlóképpen nyitott ablakában csinos -asszonyka könyökölt, a ki előbb a járókelőket nézte, aztán -elkezdett velem kacérkodni. Egyszerre egy pamutgombolyagot dobott -át a szobámba. A pamutgombolyaghoz papiros-szeletke volt kötözve, s -ezen két szó csábítgatott: „Jöjjön fel“. Aznap jobbkedvü voltam, -mint máskor. Nagy kő esett le a szivemről, hogy a kis leány sok -aggasztó jel után szerencsésen érkezett meg s nem okozott semmi -bajt; Restif mesterrel éppen akkor jó szerződést kötöttem; a szűk -utcába tavaszi napfény mosolygott be; sok nyomasztó érzés kiállása -után már nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> szomjaztam valami kárpótlást; s aztán meg -már nem is lehetett visszavonulni… legalább szégyen nélkül nem volt -rá mód. Hát fölmentem. Ennyi az egész.</p> -<p>– Akkor az asszony már megvolna.</p> -<p>– Eh, ennek az asszonynak semmi oka se lehetett rá, hogy boszút -álljon rajtam!</p> -<p>– Mit tudod te azt?! Azt mondod a kalandodnak nem volt -másnapja.</p> -<p>– Nem. A kaland után lelkifurdalást éreztem és elhatároztam, -hogy el fogok tűnni örökre.</p> -<p>– Pedig megígérted neki az uj találkozót?</p> -<p>– Semmit se igértem neki. Nem is volt szó erről. Sokszor látott -Restifnél; bizonyosan azt hitte, hogy akkor hí át, a mikor kedve -tartja. Én pedig egyszerűen nem mentem többet Restifhez; jobbnak -láttam elküldeni hozzá az írásaimat.</p> -<p>– Ha nem is igértél semmit, azért mélyen sérthette ezt az -asszonyt, hogy nem akarod látni többé. Éppen ez az, a mit az -asszonyok soha se bocsátanak meg. Tudta, hogy ki vagy?</p> -<p>– Tudhatta, mert ismert alak voltam a Restif utcájában. De -biztosítalak, hogy tévedsz. Ugy gondolkozol, mintha ez az asszony -szeretett volna engem. Szó sincs róla. Neki ez a kaland még -jelentéktelenebb esemény volt, mint nekem; mert míg nálam egyetlen -kivétel, nála talán mindennapos, legalább is megszokott valami az -efféle románc. Különben bár csak egyszer találkoztunk, jól ismerem -ezt az asszonyt. Mondhatom: tisztában vagyok vele. Mindenekelőtt -sokkal jámborabb lélek, semhogy az ilyen ördögi gonoszság kitelnék -tőle. Azzal szemben sem volna képes ilyesmire, akit a legjobban -szeret s aki a legridegebben taszitotta el magától. Inkább az -érzelgésre hajlik, mint a boszuállásra. Fellengős lélek, a ki -szeret mindent, a mi szép, de még jobban <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> szereti a -férfiakat. Az asszonyi gyöngesége határtalan; de ez a gyöngeség az -egyetlen hibája.</p> -<p>– Olyan jól ismered? Tehát tudod, hogy kicsoda?</p> -<p>– Tudom. Az igazi neve ebben a percben nem jut eszembe, de -alighanem hallottál róla. Egy vidéki ügyvéd felesége volt, de ettől -megszöktette a nemzetgyülés egy tagja, a ki Párisba hozta. Később -összekülönbözött a kedvesével és azóta temérdek kalandja volt. Most -is ez a főfoglalkozása; az üres óráiban pedig nagyon szerelmes -regényeket ír, a melyekben sokkal több a szerelem, mint az -irodalom: Madame de Morency néven. Mondom, jól ismerem – a -könyveiből.</p> -<p>– Valami kezd derengeni előttem… csakhogy ez, sajnos, éppen nem -biztató rád nézve. A nemzetgyűlésnek az a tagja, a ki Madame de -Morencyt Párisba hozta és aztán lerázta a nyakáról: -Langlois-Montfort. Nos, nem emlékszel?… csak az imént hallottad a -Langlois-Montfort nevét. Vádlott-társad; s Barras szerint: az -összesküvők feje. Mondom, ez az asszony pokoli boszút áll azokon, a -kik valaha a faképnél hagyták!</p> -<p>A fogoly egy pillanatig elgondolkozott.</p> -<p>– Nem – szólt aztán – nem hiszem. Más fajtából való, nem abból, -a melyik halálos sértésnek találja, ha az udvarlója tovább áll. -Maga is kedveli a változatosságot, tehát megérti és megbocsátja, ha -a kedvese olyan hamar tova száll, mint a pillangó. Hallgasd ki s -meg fogsz győződni róla, hogy nem neked, hanem nekem van igazam. -Rendeld ide; ürügyet könynyen találsz rá, hogy mért hallgatod -ki.</p> -<p>– Ezt megtehetem… azaz, hogy… most jut eszembe!… Nem, szegény -fiú, nincs szerencséd!</p> -<p>A közvádló elkáromkodta magát.</p> -<p>– Mért nincs szerencsém? <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>– Mert mégis csak nekem van igazam, a mikor azt mondom, hogy: ez -a nő a vádlód! És mindjárt nem fogsz vitatkozni velem, ha megtudod, -hogy… A Morency! Persze, hogy a Morency! Most már mindent -értek!</p> -<p>– Mit tudsz róla? Mi jutott eszedbe?</p> -<p>– A Morencyt, barátom, nem hallgathatom ki. Ide s tova egy hete, -hogy nincs Párisban. Megszökött s azóta már bizonyosan eljutott -Angliába, a honnan aligha csábítjuk haza. A kedvedért semmi esetre -sem fog visszajönni. De talán jobb is ha nem jön vissza, hanem ott -marad, a hol van, Londonban, vagy ördögtársai között, a pokol -fenekén.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Az éjszakai feketeség már sötétkékre vált s a fogoly még nem -aludt. Felbámult a magasba, börtönének ablakára, amely mögött, -kivül az utcán, időnkint munkába siető hajnali alakok haladtak -el.</p> -<p>A hat kis lány… azok még nyugodtan alusznak otthon. De, majd -aztán, mi lesz velök?!…</p> -<p>És az a szegény asszony, aki nem vétett senkinek és nem tehet -semmiről!…</p> -<p>Hol reménykedett, hol kétségbeesett.</p> -<p>Akármilyen bolond időket éltek, el kell-e pusztulnia, ennyire -ártatlanul?!…</p> -<p>Neki, – aki a legmesszebbre huzódott a politikának nevezett -érdekharcoktól!… Neki – a remetének, aki nem keveredett bele az -általános marakodásba!… Neki – talán az egyetlen embernek – aki nem -ármánykodott, nem fenekedett, nem agyarkodott, nem küzdött, még -csak nem is orditozott senki ellen, aki <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> senkit se -gyűlölt, mert mindenkit megvetett, aki borzadt a vérszagtól s attól -az embertelenségtől, attól a rémes öldökléstől, amely egy idő óta, -ugy látszik, életszükséggé, életföltétellé vált, aki undorodott -attól a kenyértől, amelyre embervér frecscsent!… Neki, az -egyetlennek, aki félrevonult a tülekedők, a törtetők, a verekedők, -az egymásnak gáncsot vetők, az egymás torkát fojtogatók világából, -azok világából, akik lebicskázzák egymást, hogy kiragadhassák a -másik szájából a félig megrágott kenyeret!… aki soha se akart -egyebet, mint békében, csöndesen dolgozgatni, másnak nem ártó, mást -nem rontó, mást meg nem mérgező munkából élni meg!… aki megélni is -csak azért akar, hogy eltarthassa a családját!</p> -<p>És ime, úgy látszik, mégis el kell puszulnia. Megöli a buta -véletlen. Valami otromba tévedés.</p> -<p>Vagy azért kell meghalnia, mert egyszer, egyetlen egyszer vétett -az ellen a hűség ellen, amelylyel annak a szegény asszonynak -tartoznék?! És így nem a véletlen ront rá, hanem a nemezis?!</p> -<p>De hát éppen neki kell lakolnia egy olyan megfelejtkezésért, -amelyen a többiek csak mosolyogni tudnak, abban a világban, ahol -semmi se szokottabb, közönségesebb és mindennaposabb, mint az ilyen -megfeledkezés?!… Százezer meg százezer férfi közül, akiknek -legtöbbje csak ennek a megfelejtkezésnek él, éppen neki kellene -meglakolnia, neki, aki talán mindegyiknél kevésbbé hibás?!…</p> -<p>És ilyen keményen kellene lakolnia azért, amit más büntetlenül -követ el számtalanszor, vagy amiért más csak bosszúsággal, a -legrosszabb esetben családi perpatvarral bünhődik?!… Bár az a -szegény asszony, az egyetlen, aki ellen vétett, olyan örömest -megbocsátana!… Bár a bűnhődése ennek a szegény asszonynak -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> lesz a legfájdalmasabb!… Bár a nemezis -ezt a szegény asszonyt még jobban fogja sujtani, mint őt magát, és -nemcsak a legjobban, hanem a legtovább is, talán az egész életén -át?!</p> -<p>Nem lázítja-e fel az értelmet, hogy <i>ezért</i> kellene -elpusztulnia?!… De ha nem ezért pusztul el: úgy ártatlanul fog -meghalni semmiért, a buta, vak véletlen rosszakaratából, csak -azért, mert a balszerencse, amely mindig üldözte, most egész -súlyával zuhan rá… éppen ő rá zuhan, noha találhatna erre -érdemesebbet is!…</p> -<p>Nem, nem. Ha tévedésből kellene elvesznie, ez nagyon ostoba -dolog volna. Még ezekben a bolond időkben is tulságosan ostoba -dolog.</p> -<p>Az élet tiltakozott benne az ellen, hogy elhigyje, amivel a sors -fenyegetőzik.</p> -<p>Hát bele lehet ebbe nyugodni?!…</p> -<p>Megint reménykedni kezdett.</p> -<p>Meg fogják menteni. Ki fogják deriteni az ártatlanságát. A -barátja hatalmas ember és igaz barátnak mutatkozik.</p> -<p>Ha tudta volna, hogy ez a hatalmas ember azóta már a szomszédos -cellában viaskodik az álmatlansággal s azt nézi, amit ő: hogy -odafenn, a magasban, a börtönablak mint válik kékszinüről szürkévé -és szürkéről fehérré!…</p> -<h3>III.</h3> -<p>– Nagyon melegen véded a barátodat – szólt Barras, amikor a -közvádló elmondta neki, amit Norvins de Belleval megmentésére -szükségesnek tartott.</p> -<p>– Sok jót tett velem, amikor üldözött vad voltam. Mentegetném -akkor is, ha bűnösnek tudnám. De amiket elmondtam, téged is -meggyőzhetne arról, hogy ártatlan. <span class="pagenum"><a name= -"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> Jól ismerem, a gyermekkora -óta; maga az egyeneslelkűség és a becsületesség. Ha részese lett -volna az összeesküvésnek, nem tagadná le. Egyebet akkor se -csikarunk ki belőle; de a bűnösségét megvallotta volna az első -szóra. Mindaz, amit elfogulatlan tanúk mondanak róla, egybehangzik -a védekezésével. Kétségtelenül megállapitható, hogy már nagyon -régen visszahúzódott minden olyan helyről, ahol a közügyek csak -szóba is kerülhetnek; soha se vett részt összejövetelekben; -nincsenek cimborái; nem tartozik azok közé, akik minduntalan -összedugják a fejöket, mindig elégedetlenkednek s mindenki ellen -ármánykodnak; csak az otthonában élt; jóformán ki se mozdult -hazulról.</p> -<p>– Hm. És ez bizonyossá teszi előtted, hogy ártatlan?</p> -<p>– A gyermekei életére esküdött meg nekem, hogy nem vett részt -semmiféle összeesküvésben.</p> -<p>– És mégis hazudott.</p> -<p>– Nem esküdött volna a gyermekei életére.</p> -<p>– Eh, amikor valaki másképpen már nem képes megmenteni a bőrét, -megesküszik akármire. Tudja, hogy a szavak nem ölnek. Nem, nem -érdemes beszélni erről. Értem, hogy szeretne menekülni, de előttem -hiába erősitgeti az ártatlanságát, mikor bűnösségének a bizonyitéka -itt van a zsebemben.</p> -<p>– És mi ez a bizonyiték?</p> -<p>– Megmondom neked, hogy nyugodtabb legyen a lelkiismereted. -Kétségtelen, hogy a Morency részese volt az ellenem szőtt -összeesküvésnek; az is, hogy az összeesküvők az ő szállásán -tartották az összejöveteleiket. Mind ez világosan kiderül a Morency -levelezéséből. Nos, a Morency papirosai között megtaláltam az -összeesküvők névsorát is; ez a névsor a Morency kezeirása és ez az -áruló irás itt van a zsebemben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Az összeesküvők névsora?</p> -<p>– Az összeesküvők névsora.</p> -<p>– Azt gyanitom, valami nagy tévedésben vagy. Norvins de Belleval -nem hazudhatott nekem. Elmondta azt is, hogy ismeri a Morencyt és -volt nála egyszer. De csak egyszer és akkor se rólad volt szó, -hanem – szerelemről. Lehet, hogy a Morency csakugyan ármánykodott -ellened, de hogy a szerelem sokkal gyakrabban foglalkoztatta, mint -a politika, az egészen bizonyos.</p> -<p>– Tévedésről szó sem lehet. Az összeesküvők névsora -kétségtelenül a Morency kezeirása…</p> -<p>– Ez az irás hazudhatik. A Morency talán szándékosan keverte -gyanuba azokat, akiken akármiért, talán mert megsértették, -visszautasitották vagy elhagyták, bosszut akart állani. Az ilyen -asszonytól minden kitelik.</p> -<p>– Mondom, nem érdemes erről beszélni. Beszéljünk arról, ami -engem jobban érdekel. Hogy egy idő óta nagyon tüzesen védelmezed az -ellenségeimet. Ez már a harmadik eset. Őszintén szólva, nagyon -különösnek találom, hogy ez rövid időn harmadszor történik. Ha nem -akarod elvesziteni a bizalmamat, azt ajánlom, hogy ez negyedszer ne -történjék. És most hagyj magamra.</p> -<p>Olyan furcsán nézett a közvádlóra, hogy ennek, mialatt lement a -lépcsőn, ez a gondolata támadt:</p> -<p>– A legokosabb alighanem az volna, ha egyszerűen futásnak -erednék és meg se állanék addig, amig el nem érem az angol -hajót.</p> -<p>De minden áron meg akarta menteni barátját. És maradt.</p> -<p>Rosszul tette. Még akkor este elfogták. Nem adtak tudtára -semmit, de kitalálhatta, hogy mi történt. Megfosztották a -hivatalától, s pört inditanak ellene, azon <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> a cimen, -hogy szövetkezett Barras – tehát a köztársaság – ellenségeivel. -Barras csak azért állott szóba vele, hogy meg ne szökjék.</p> -<p>Hanem a közvádló nem élt remete-életet, mint Norvins de -Belleval. Voltak hivei, barátjai és érdektársai, akik még szerepet -szántak neki. És hivei szövetségesekre találtak a Barras ellen -ármánykodókban, akik valamennyien szabad lábon voltak, mert Barras, -tévedésből, nem az igaziakat fogatta el és csukatta le.</p> -<p>A szövetségesek csakugyan ki is szabaditották emberüket. Másfél -hónappal később, közvetlenül az után, hogy kihallgatásra vitték -birái elé, őrei nem szállitották vissza börtönébe, hanem -elhajtattak vele Vincennes felé, Páris város kapujánál felmutatták -a hamis, de kifogástalannak látszó igazoló irásokat, majd álruhát -adtak a fogolyra, ellátták Angliába szóló, hamis útlevéllel, -elvitték az első postakocsi-állomásra, ahol egy hű emberük a -szökevényt beültette a postakocsiba, aztán a börtön kocsijával -visszafordultak Páris felé s örökre eltüntek a világból.</p> -<p>A börtön kocsiját később megtalálták a vincennesi erdőben. -Megtalálták az igazi őröket is, felpeckelt szájjal, -összekötözötten, egy párisi korcsmában. De a vakmerő szöktetőknek -nyomuk veszett.</p> -<p>Barras nem is kerestette őket sokáig. Ekkor már temérdek baja -volt; lépten-nyomon ellenségre bukkant. Örült, ha elbánhatott -azokkal, akik jelentkeztek; s nem kereste azokat, akik már -eltüntek.</p> -<p>A szökevény szerencsésen eljutott Angliába.</p> -<p>Ott megtudta, hogy időközben – még a kiszabadulása előtt – véget -ért az a pör, amelyet Barras Langlois-Montfort és társai ellen -inditott. Mind a tizennyolc vádlottat halálra itélték és -kivégezték: Norvins de Bellevalt is. <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Egy héttel később, amint London utcáin sétálgatott, szembe jött -vele a Morency.</p> -<p>Elfordult és át akart menni az utca másik oldalára.</p> -<p>De a Morency megszólitotta.</p> -<p>– Savinien – kérdezte a szép asszony – miért nem akar rám -ismerni és miért néz rám igy?!…</p> -<p>– Asszonyom, – felelt Savinien – annak a nőnek, aki elárulja -összeesküvő társait, hogy megmentse a tulajdon életét, talán még -meg lehet bocsátani… főképpen azért, mert: ugy kell azoknak, akik -asszonyra bizzák a titkukat!… de annak a nőnek, aki gyanuba kever, -megvádol ártatlanokat, csak azért, hogy boszut álljon rajtok, – nem -tudom, miért – annak a nőnek én nem tudok megbocsátani.</p> -<p>– Megőrült?! – álmélkodott a Morency. – Miféle összeesküvésről -beszél?! Miféle árulásról?! Ártatlanokról, akiket boszuból gyanuba -kevernek, megvádolnak!… Nem értem.</p> -<p>– Tagadja, hogy részes volt abban az összeesküvésben, mely -Barrast meg akarta fosztani a hatalmától?!… Tagadja, hogy amikor -neszét vette a bajnak s megszökött – már akár ijedtségből történt -ez, akár azért, mert kezdettől fogva igy tervezte – kiadta -összeesküvő társait az ellenségnek, mert áruló iratokat hagyott a -lakásán?!… Tagadja, hogy…</p> -<p>– Várjon… nem tudok ennyi kérdésre egyszerre felelni… Mit beszél -össze-vissza?!… Nem tagadom, hogy részes voltam az összeesküvésben; -gyűlölöm ezt a Barrast… Az is igaz, hogy megszöktem, mert a társaim -figyelmeztettek, hogy baj van… ők maguk kértek erre, amikor Barras -gyanakodni kezdett, hogy nálam tartják az összejöveteleiket… De nem -árultam el <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> senkit… nem is értem, mért vádol ezzel… -hiszen összeesküvő társaimnak semmi bajuk!… Valamennyien szabadon -járnak-kelnek, ki itt Londonban, ki otthon Párisban!…</p> -<p>– És Langlois-Montfort meg tizenhét társa?!… Köztük Norvins de -Belleval, aki nekem nemcsak a barátom volt, hanem a jóltevőm is, -szinte a testvérem?!…</p> -<p>– Engem vádol a halálukkal?! De hát mit tehetek én róla, hogy -Barras elitéltette és kivégeztette őket?!</p> -<p>– Norvins de Bellevalt, Langlois-Montfort-t, meg a többieket -azért végezték ki, mert az ön papirosai közt megtalálták a Barras -ellen összeesküvők névsorát s ezen az áruló papiroson, amelyen rá -kellett ismerni az ön kezeirására, tizennyolc név volt: Norvins de -Belleval, Langlois-Montfort, meg a többiek neve.</p> -<p>– Ó, ó, ó!… Mily szörnyü tévedés!… De hát gondolhattam-e rá, -amikor hirtelen menekülnöm kellett, hogy micsoda irkafirkák -maradnak a lakásomon?! Ez a névsor nem az összeesküvők névsora -volt, hanem azoké, akik valaha a szeretőim voltak!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<h2>A BARÁT VIZET PRÉDIKÁL.</h2> -<p>Polikárp atya gyönyörü prédikációt tartott a szesz hatásáról. -Dörgő hangon ítélte el azokat, a kik, noha Isten képére vannak -formálva, nem átallják a pálinkától disznókká aljasodni, s a hivek -megtisztult lélekkel, nemes szándékban gazdagon s ajkukon Polikárp -atya dicséretével hagyták el a templomot.</p> -<p>A perjel nem győzte magasztalni a jeles szónoklatot, a többi -barát se fukarkodott az elismeréssel s ez a rendkivüli hatás -fölötte jókedvüvé tette Polikárp atyát. Örömében nagyon is sokat -talált behörpinteni Tokaj borából; olyan sokat, hogy végre a -refektórium asztala alá bujt s kukorékolni kezdett, azt erősítvén, -hogy ő voltaképpen kakas, a kinek most már kutyakötelessége a -hajnal közeledtét hirdetni. Nem tudták a fejébe verni, hogy nincs a -szemétdombon, s hogy voltaképpen most is csak Polikárp atya volna; -reggelig kukorékolt.</p> -<p>Mikor kijózanodott, jelentkeznie kellett a perjelnél. A perjel -tudtára adta, hogy tekintettel a szónoklattal szerzett érdemre, ez -egyszer elengedi a büntetést; de a feddő szavakat természetesen nem -engedhette el s csodálkozással elegyes szemrehányással kérdezte, -hogy ugyanaz az ember, a ki oly ékes szavakat talált az iszákosság -megbélyegzésére, hogyan felejtkezhetett el magáról ilyen -rettenetesen? <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<p>– Miért ittál olyan sokat? – kérdezte. – És éppen te?!…</p> -<p>Polikárp atya megvakarta a feje bubját; s csakugyan sikerült -előkaparnia a legjobb mentséget.</p> -<p>– A tisztaság okáért ittam – magyarázgatta bünét. – Két rossz -közül kellett választanom, hát a kisebbik rosszat választottam. -Meggyónom neked, lelki atyám, hogy hébe-hóba, olykor elfog a -kisértés, vétkezni az asszonyi állat által, ilyenkor csak egy módot -tudok elüzni a gonoszt: ha italba fojtom.</p> -<p>– Rosszul védekezel, Polikárp fiam – felelt a perjel. – A -tapasztalt pogány szerzők mindig azt erősitették s a tudósok -könyvei is arra tanitanak, hogy Ceres, Bacchus és Venus együtt -járnak. Az ital nem hogy védelmet nyujtana a testiség ellen, -ellenkezőleg, testiségre csábít.</p> -<p>– Igen, ha oktalanul keveset iszik az ember – felelt Polikárp -atya. De ha a kisértések közt vergődő, bölcsen, sokat iszik, akkor -megfelejtkezik mindenről, tehát a bünről is. És én ilyen jó -szándékból, mondhatnám: szent célból ittam sokat… hogy a nagyobb -bűnt kiverjem a fejemből… ami sikerült is.</p> -<p>– Máskor, – ítélt a perjel – ha megint elfog a kísértés, -folyamodjál inkább az imádkozáshoz. Bizd magad a gondviselésre. Ha -segít az imádság, nem kell magadnak szemrehányást tenned; ha nem -segít… még akkor is meglesz az a mentséged, hogy a helyes uton -kerested az égi kegyelmet és ez a mentséged meg fogja szerezni a -bocsánatot. De ne válaszd a bizonyos bűnt attól való féltedben, -amely bizonytalan.</p> -<p>– Igenis – felelt Polikárp atya.</p> -<p>És nem sokára jelentkezett, hogy ismét prédikációt szeretne -tartani, amely kivánságát természetesen örömest teljesítették. -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<p>Ez alkalommal Polikárp atya ujból a szesz káros hatásáról -szónokolt, de most nem a pálinka, hanem a borital veszedelmeit -ecsetelte élénk szinekkel. „A sok a jóból is megárt!“ – -dörögte.</p> -<p>A perjelnek tetszett a beszéd.</p> -<p>– Látszik, – dicsérte magában Polikárp atyát – hogy a -tapasztalás és igaz megbánás szól belőle. Őszinte szánom-bánom és -hozzáértés; mindenkinek látnia kell, hogy ez az ember tudja, mit -beszél. Büne tehát nem volt egészen hiábavaló. Ha ártott is vele -magának, egyben járatosságot szerzett arra nézve, hogy miképppen -kell helyes irányba téríteni a tapasztalatlanokat.</p> -<p>S nem győzte áldani a gondviselést, mely ugy intézkedik, hogy -semmi se vesszen kárba, még a rossz se.</p> -<p>De óvatosságból nem szólt Polikárp atyának. Félt, hogy Polikárp -atya elbizakodván, ugy jár, mint a multkor.</p> -<p>Bölcs előrelátás volt, mert Polikárp atya, társainak hizelgő -szavait hallva, a sikerült beszéd örömére ismét nagyon sokat -szedett magába Tokaj nemes nedüjéből s alig végződött el a vacsora, -máris az asztal alá gurult.</p> -<p>Ezuttal azonban nem kukorékolt, hanem bömbölt, azt állítván, -hogy ő oroszlán.</p> -<p>Másnap persze felelnie kellett bünéért.</p> -<p>– Miért ittál megint? – kérdezte a perjel.</p> -<p>– Elkeseredésből – mentegetőzött Polikárp atya. – Mind a két -lábom tele van tyukszemmel, a melyek járásközben minduntalan -kinoznak. És ez a testi szenvedés eszembe jutatta lelki -szenvedéseimet. Hogy hiába iparkodom, nem tudok szert tenni a lelki -tökéletességre. És ennek az átkozott italnak megvan az a -tulajdonsága, hogy minden szenvedést felejtet. Minél többet iszik -belőle az ember, annál jobban vigasztal. Mikor már nagyon -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> sokat ittam, ugy éreztem, hogy olyan erős -vagyok, mint az oroszlán, és olyan szent, mint az evangelista. Nem -éreztem a tyukszemeimet; csak az üdvözültek lelki békéjét éreztem. -Ezért a néhány percnyi szent boldogságért ittam. Én vétkem, én -legnagyobb vétkem!</p> -<p>– Igen, – felelt a perjel – ennek az átkozott italnak megvan a -nevezett tulajdonsága… de azért a kis mámorért mily váltságot -fizetsz s mily uzsorakamatokkal!… Néhány percnyi jóérzésért egész -napi fejfájással, testi és lelki romlással adózol. Máskor, ha -lelked szenved, keress gyógyulást az imában; ha pedig a tyukszemeid -kinoznak, vágasd ki. Most pedig, hogy jobban emlékedbe vésd -tanácsomat, egy napig celládban elmélkedel és bőjtölni fogsz.</p> -<p>– Igenis – felelt Polikárp atya.</p> -<p>Mikor legközelebb ujra Polikárp atyának kellett a prédikáló -székben megjelennie, a perjelnek már egy cseppet se tetszett, hogy -Polikárp atya ismét a szesz káros hatásáról dörög.</p> -<p>Pedig Polikárp atya ez alkalommal a tárgynak egy eddig még nem -részletezett új fejezetét fejtegette és igen józan dolgokat -mondott. Azt magyarázta, hogy a mértékletes, de rendes borivás még -veszedelmesebb, mintha az ember nagyritkán ki-kirug a hámból, mert -a méreg rendszeres használata biztosan megőrli a testet és a -lelket.</p> -<p>De a perjel jól sejtett. Polikárp atya a harmadik szónoklat -örömére is átadta magát a borital élvezetének s nyilván azért, hogy -a mértékletes ivás veszedelmét kerülje, annyit nyakalt be a -tokajiból, hogy végül teljesen elázott s ismét csak az asztal alatt -végezte. Ott azt erősítgette, hogy ő nem ember, hanem szamár, amely -kirug a hámból és virradatig rugódozott, „I-á“-t kiáltozva. -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Miért ittál újra, szerencsétlen? – kérdezte a perjel másnap, -amikor Polikárp atya, kialudván mámorát, megjelent előtte, hogy -megtudja, minő vezeklés vár rá. – Megint elő tudsz állani valami új -mentséggel?!</p> -<p>Már kiváncsi volt rá, hogy Polikárp atya miképpen igyekszik -igazolni menthetetlen viselkedését, mely senkinél se volt -érthetetlenebb, mint éppen annál az apostolnál, aki minden szép -szavával, egész életén át folyton a szesz ellen küzdött.</p> -<p>– Tudományszomjból ittam – rögtönözte a védekezést Polikárp -atya. – A szesz kétségtelenül méreg, de a tudomány a mérget is -gyógyitó szerré tudja szelidíteni, a kellő adagolással. Mert minden -Isten ajándéka. A mérget is azért adta, hogy megismerjük, gyógyító -szerré változtassuk és hasznunkra fordítsuk. Azért ittam, hogy -tapasztalatot szerezzek, hogy megismerjem, melyik az az adag, amely -a szesz mérgét gyógyító szerré nemesíti, de sajnos, elvétettem az -adagolást.</p> -<p>– Hazudsz, gazember! – kiáltott a perjel. – Nem a tudományt -szomjaztad te, hanem a részegség adta mámort! De nem is kerülöd ki -a méltó büntetést, mert, ime, egy hétig eltiltalak minden -husételtől!</p> -<p>Sajnos, ez a szigorú büntetés se javitotta meg Polikárp atyát. -Alig hogy elmondta negyedik prédikációját, amelyben ragyogó -szavakkal fejtette ki, hogy úgy a mennyországra, mint a földi -boldogságra csak azok tarthatnak számot, akik tökéletesen meg -tudják tartóztatni magukat a szesz élvezetétől, még a legcsekélyebb -mennyiségű szesz élvezetétől is – megint leitta magát a sárga -földig.</p> -<p>Ezuttal azonban az asztal alatt azt mondta, hogy ő őszinte -disznó, tehát hagyják őt békében. <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>És reggelig röfögött; nyilván azt képzelte, hogy sárban -fekszik.</p> -<p>A perjel most már nagyon haragudott.</p> -<p>– Szeretném tudni, – szólt, mikor a szégyenkező Polikárp atya -beállított hozzá, bocsánatot és kegyelmet kérni – találsz-e most is -valami új mentséget?!… Miért ittál megint?!… Meg tudnád -mondani?</p> -<p>Polikárp atya megkaparta a feje búbját; de immár nem talált ott -semmi új mentséget.</p> -<p>Olyan sokáig keresgélte a feleletet, hogy a perjel megismételte -a kérdést:</p> -<p>– Miért ittál?</p> -<p>A perjel hangjában annyi volt a fenyegetés, hogy Polikárp -atyának hirtelen nagy elhatározása támadt. Ha az ember nem talál -elfogadható hazugságot, nincs okosabb, mint az őszinteség.</p> -<p>Behunyta a szemét és elszántan felelt:</p> -<p>– Mert inni jó.</p> -<p>A perjel azt hitte, hogy nem jól hall.</p> -<p>– Mit mondtál?</p> -<p>De Polikárp atyának a hite erős volt és ha már hozzáfogott, hát -meggyónt egészen.</p> -<p>– Mert inni jó – ismételte. – A bor Isten adománya és nem vagyok -az első, aki ezt az ajándékot megbecsüli. Noé is jónak találta a -bort, azért mégis kegyelmet talált Isten előtt. És ha jó, hát nem -lehet arra való, hogy használatlan maradjon. Ha az oktalanoknak nem -kell, ha vannak, akik ott hagyják, ahol van, részvétlenül: én -megiszom, részvétből. Vagy mások élvezzék? A bűnösök? Netalán a -hitetlenek? Miért ne élvezzem én, az igaz?</p> -<p>– És ezt te mondod, – szörnyűködött a perjel – te, aki oly szép -beszédekben ítélted el a részegeskedést?! <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Én most is elítélem a részegeskedést – felelt Polikárp atya -bátran. – De az igazság isteni és az ember gyarló. És az én -gyarlóságomnak megvan az a mentsége, hogy akármilyen esendő vagyok, -azért mégis az igazságért küzdök. Ha magam elbukom is, minden -csekély erőmből rajta vagyok, hogy legalább másokat visszatartsak a -bűnbeeséstől, hogy legalább másoknak felnyissam a szemét és -megmagyarázzam a tapasztalatlanoknak, milyen romlásba vezet az -ital. Már csak ezért is megérdemlem a bort. Mert a bor néha a sátán -fegyvere, amelylyel bűnbe és romlásba csábítja a gyöngét, de a bor -azért valójában, a maga jóságában, mégis csak az Isten ajándéka, -amelylyel megjutalmazza az igazságért küzdőt, a jóért buzgót, a -tisztalelküt s a mértékletest.</p> -<p>– Magad mondtad, hogy a mértékletes ivás még biztosabban megőrli -az embert, mint a szórványos kicsapongás.</p> -<p>– Nem őrli meg. Vagy legalább nem őrli meg jobban, mint más… -mert hisz az egész élet folyton őröl bennünket. És én ezt csak -azért mondtam, hogy az emberek ne mértéktelenkedjenek; s ha azt -mondom, hogy a mértékletes ivás is bűn, akkor beérik a -mértékletességgel.</p> -<p>A perjel elgondolkozott.</p> -<p>– Hát eredj – szólt aztán – és hirdesd az igazságod! Talán bűnöd -is a gondviselés rendelése… Talán csak arra való, hogy annál -nagyobb tehetséggel tudd magasztalni az erényt és távol tartani -másoktól a rosszat… Mindenesetre levezekelsz valamit a bűnödből, ha -– akármilyen gyarló vagy – hathatósan tudod hirdetni az erényt, az -élvezetektől tartózkodást, a tűrni, lemondani és nélkülözni tudást, -mely minden élet és egészség forrása! <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>És Polikárp atya tovább is akkora tűzzel, annyi lelkesedéssel, -olyan szép szavakkal szónokolt a szesz ellen, akkora hatással, -olyan sikerrel prédikálta a vizet, csak a vizet!… hogy nemsokára -megalakíthatta az első antialkoholista szövetséget, a Minden -Szesztől Tartózkodók Egyesületét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<h2>HOSSZU ÉLET.</h2> -<p>A százéves embert felkereste az ifju, aki félt a haláltól.</p> -<p>– Bölcs ember hirében állsz, – szólt az ifju, – azt mondják, -több vagy száz évesnél és ez bizonyára a bölcseséged mellett -bizonyit…</p> -<p>– Mit kivánsz? – kérdezte az aggastyán. – Ifju vagy… tied a -legnagyobb kincs a világon… mit akarsz tőlem, akinek nincs egyebe a -százévemnél?!…</p> -<p>– Félek a haláltól, – felelt az ifju, – és szeretnék sokáig -élni. Eljöttem tehát, hogy tanácsot kérjek tőled. Mondd el nekem, -felebaráti szeretettel: mit kell tenni az embernek avégből, hogy -sokáig élhessen?</p> -<p>– Látom, hogy sajnálatraméltó vagy – szólt a százéves, – mert -nem vagy olyan fiatal, amilyennek látszol. Azért szivesen segitenék -rajtad. De lásd, noha kenyerem javát már megettem… sőt minden -kenyeremet megettem, mert most már egyáltalán nem tudom megrágni és -megint csak tejen élek… eddig még soha sem hallottam, mit tehet az -ember avégből, hogy sokáig élhessen. Azaz, hogy… most jut eszembe… -ifju koromban azt hallottam egyszer, hogy aki sokáig akar élni: -imádkozzék. Próbáld meg!… imádkozzál!… Ez ártani semmiesetre sem -árt… s hátha jó a recept?!… nem lehetetlen, hogy a magasságban -lakók meghallgatják és teljesitik az óhajtásodat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Az ifju hitetlenül rázta a fejét.</p> -<p>– Jóllehet még fiatal vagyok, – szólt, – már is sok embert -ismertem, akik hiába imádkoztak a hosszu életért. Azért azt hiszem, -a magasságban lakók nem törődnek az ember életével; ugy látszik, a -gondviselés rábizta az emberre, hogy: a tulajdon életével csak -törődjék, bajlódjék ő maga!… ugy sincs egyéb dolga! De nem is azért -jöttem, hogy ilyen receptet kérjek tőled… az imént rosszul tettem -fel a kérdést. Azt mondanád el nekem, kérlek: mit kerüljön, mit ne -tegyen az ember, hogy sokáig élhessen?</p> -<p>– Erről én még sohase gondolkoztam, – felelt a százéves.</p> -<p>– Ugyan, ugyan!… – kételkedett az ifju.</p> -<p>– Legalább nem emlékszem, hogy valaha gondolkoztam volna erről, -– folytatta az aggastyán. – Engem soha se érdekelt az, ami téged -izgat… és ugy találtam, hogy csak igen kevés embernek van oka rá, -hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék. A kivételek talán okosan -cselekesznek, amikor azon tűnődnek, ami nekik is, neked is -rejtelem, de ha igen sok ember töri ezen a fejét, annak már semmi -értelme. Mert hiszen igen kevés ember hal meg.</p> -<p>– Csúfolodol velem?!… – botránkozott az ifju, – vagy meggyöngült -az elméd és már nem tudod, hogy mindenki meghal?!…</p> -<p>– Igen, – magyarázta szavait a százéves, – végül mindenki -meghalna, ha ugyan hozzájuthatna ehhez a kivételes szerencséhez… De -csak igen kevés ember jut hozzá… Ugy értem, hogy: természetes -halállal… a természet rendeléséből. Vagy hogy még érthetőbben -mondjam: igen kevés ember hal meg pusztán azért, mert a gondjára -bizott gép már nem tud szolgálatot teljesiteni… mert a szervezete -már nem <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> birja tovább azt a munkát, melyet az élet -megkiván.</p> -<p>– Csak nem képzeled, – kérdezte az ifju, – hogy az elemi -csapások, a balesetek, a háboru, a gyilkosság vagy más erőszak… -mindez több embert pusztit el, mint amennyi természetes halállal -hal meg?!…</p> -<p>– Kétségtelen, – vitatkozott a százéves, – hogy az elemi -csapások, a balesetek, meg a sokféle erőszak, mindez igen sok -embert pusztit el. De a többiek közül is csak igen kevés ember hal -meg.</p> -<p>– Hát mi történik velök? – álmélkodott az ifju.</p> -<p>– A legtöbbet megölik a többiek, minden erőszak nélkül. Aztán -igen sokan maguk ölik meg magukat. És csak egy kis maradék hal -meg.</p> -<p>– Olyan sokan volnának, akiket a többiek lelketlensége öl meg, -ha nem is erőszakkal?!…</p> -<p>– Ez az emberiség legnagyobb része, – felelt a százéves -komolyan. – Azok közül, akiket ma élőnek látsz, a legtöbbnek ez a -sorsa. Sok embert már előre megöltek, mert elődeiknek a -lelketlenségéből félholtan jöttek a világra. Temérdek gyermeket öl -meg szülőinek gondatlansága, vagy az oktalansága, a legtöbször e -kettő együtt. A felnőttek közül azokat, akiktől az idegen érdek, -érdekszövetkezet vagy érdekhálózat, az ármány vagy a boszuállás, -leggyakrabban a haszonlesés, vagy ha csak a rideg részvéttelenség -is, elvonta az életfentartás, a táplálkozás lehetőségét, – bizony a -többiek ölték meg, ha nem is erőszakkal. Aztán azok, akiknek a -szivét repesztették meg, vagy mondjuk: akiknek az idegeit -halálthozóan gyötörték meg mások, idegenek, vagy közelállók… azok, -akiket a hatalmasabbak kegyetlen életfelfogása kergetett az -öngyilkosságba… és ki tudná elszámlálni mind az effajta eseteket?!… -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> ezeket bizony mind a többiek ölték meg, -ha a halottakon nem is látszik meg az emberölésnek semmi külső -jele. Az öreg emberek legtöbbjét például, ugy vettem észre, a -fiatalabbak türelmetlensége, mohósága, rideglelküsége üzi, -bolygatja, izgatja és tuszkolja ki a világból… egy kis segitség -vagy csak egy kis kimélet is elég volna nekik rá, hogy sokkal -tovább éljenek. Bizonyára akad köztük, aki valaha maga is részes -volt sok titkos emberölésben s ilyennek a haldoklását látva, csak -nemezisnek vagy tanuja… de majdnem mindannyian titkos emberölés -áldozatai. És a legtöbb halálesetben, ha megkeresed a rejtőzködő -okokat, megtalálod a titkos emberölést. Annak tehát, aki sokáig -óhajt élni, mindenekelőtt azt kellene tanácsolnom: „Őrizkedjél a -többi embertől, s a legjobban talán azoktól, akikhez hajlandóságot -érzesz!…“</p> -<p>– Az ember társas állat, – nyögte az ifju.</p> -<p>– Igen, – folytatta az aggastyán, – ugyanabban van az ereje, -amiben a gyöngesége. De ha el is zárkózhatnál a többiektől, -elbujhatsz-e magad elől?! És magadban is veszedelmet hordasz; mert -akármilyen jóindulattal vagy különben magad iránt, a tulajdon -életednek te magad vagy egyik legnagyobb ellensége. Talán a -gondolkozásodban rejtőzik, ami meg fog ölni, talán az érzéseidben; -néha a szenvedélyeidben, néha csak az életmódodban; meglehet, a -vigyázatlanságod lesz a gyilkosod, meglehet éppen a tulságos -óvatosságod. Szóval, ha nem a többiek ölnek meg, valószinü, hogy -magad fogod megölni magadat; az egyik tudatosan rontja meg magát, a -másik öntudatlanul, de az emberiségnek csak egy elenyészően kis -töredéke az, amely kikerüli mindezt a veszedelmet és természettől -hal meg.</p> -<p>– Tehát abban a véleményben vagy, – tűnödött <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> az ifju, – -hogy az ember minden ellensége közül a természetes halál a -legtürelmesebb?!…</p> -<p>– Igen, – magyarázgatta hitét az aggastyán, – a halál ólomlábon -jár és nemcsak nesztelenül, hanem egyszersmind nagyon lassan végzi -a munkáját. Nem siet, talán mert tudja, hogy kevés munka jut rá; -ennek a nagyját elvégzik helyette segitőtársai: az elemek is, de -különösen maguk az emberek. Azért én soha se rettegtem a kaszás -csontváztól és eddig még nem gondolkoztam arról, hogyan kellene -távol tartani. Az igaz, hogy most már ideje volna ezzel a kérdéssel -is foglalkoznom. Bizony már kezdek elgyöngülni és nemsokára egészen -elöregszem. Aztán meg, miután véletlenül – és váratlanul – sikerült -kikerülnöm minden más veszedelmet, nem is lehet rám nézve -érdekesebb kérdés, minthogy miképen lehetne elodázni a -kikerülhetetlent. Ráérni ráérek, hogy gondolkozzam és beszélgessünk -és tanakodjunk róla.</p> -<p>Az ifju mohón kapaszkodott bele az aggastyán türelmetlenségébe. -– Látod – szólt, – engem, amióta az eszemet tudom, majdnem -folytonosan csak ez a kérdés foglalkoztat. Az igazat megvallva, -sokkal jobban félek a csontváztól, mint az emberektől, vagy éppen -magamtól… nekem nincsenek szenvedélyeim és nincsenek veszedelmes -érzületeim. Azonban, ha még magamtól is félnem kell, – például az -életmódomtól, – akkor egy okkal több rá, hogy tanácsot kérjek a -tapasztalataidtól. Te egy hosszu életen át sokat láttál, sok embert -ismertél, – olyanokat is, akiket idejekorán megölt a többi, a -tulajdon indulatuk, vigyázatlanságuk, vagy maga a kaszás… -olyanokat, akik hosszu időn át ki tudták kerülni a rájuk leső -veszedelmeket, – tudod, hogyan éltek amazok és hogyan emezek… csak -az emlékezetedet kell egy kissé megerőltetned <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> s már -leszürheted az eseteikből azt a tanulságot, hogy miképen kell élni -annak, aki sokáig akar élni és főképen, hogy mitől tartózkodjék az -ember, ha hosszu életet óhajt.</p> -<p>– Nem bánom, tanakodjunk – szólt a százéves – időm, az van -bőven! És jól mondod, ha kicsit megerőltetem az emlékzetemet, sok -szép, tanulságos eset jut az eszembe. Ezekből aztán egyesült erővel -kisüthetjük, hogy mitől kell tartózkodnod. Hát várj csak, várj -csak!…</p> -<p>Elgondolkozott s az ifju áhitattal leste a sok, sok tapasztalat -tanulságát.</p> -<p>– Várj csak, várj csak… – kezdte az öreg – hát, tudod, egy -majdnem egészen bizonyos… az, hogy nagyon okosan teszed, ha -mértékletesen dohányzol. Egy barátomat határozottan a dohány ölte -meg. A dohányzás teljesen értelmetlen és nagyon ártalmas valami. -Árt a szemnek, a gyomornak és különösen a szivnek… mindennek, -aminek csak akarod. Ámbátor, ha jobban meggondolom a dolgot, sok -betegségnek a csiráját pusztithatja el a szájadban… de végre -is…</p> -<p>– Óh, ha csak ettől függne az élet vagy halál, – szólt közbe az -ifju, – akkor örökélet várna rám! Mert én sohasem dohányzom, mig -te, amint látom, ugy füstölsz, mint egy sárkány!</p> -<p>– Mondom, hogy én sohase rettegtem a kaszástól s ha féltem, -inkább csak az emberektől tartottam! Aztán meg a dohányzás, ha -értelmetlen valami is, de jó, legalább annak, aki megszokta. Hm… -hát sose dohányzol? Meglehet, rosszul teszed. Ismertem embereket, -akik késő vénségükig vadul dohányoztak és másokat, akik soha se -izlelték meg ezt a mérget, mégis korán meghaltak. De azért igazad -van… ezentul <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> kevesebbet fogok dohányozni… ideje, hogy -mérsékeljem magam. És lám, lám, milyen jó gondolat volt, hogy -eljöttél hozzám tanácsot kérni!… a tanácsomnak te ugyan nem veheted -hasznát, de én magam igen…</p> -<p>– Ne felejtkezzél meg rólam sem! – esengett az ifju.</p> -<p>– Várj csak, várj csak!… Hát, tudod, végre eszembe jutott -valami, ami vitathatatlan… egy olyan tanács, amely kétségtelenül -aranyat ér. Élj mértékletesen a szeszes itallal! Igen sok barátom -volt, akit a szesz tett tönkre; a szesz rettenetes méreg. Árt a -gyomornak, a májnak, a vesének, az agyvelőnek… ha mértékletesen -élsz vele, akkor is árt a szivednek meg az idegrendszerednek… se -szeri, se száma azoknak a nyomoruságoknak, amelyeknek mindnek a -szesz az okozója…</p> -<p>– Ne folytasd! – vágott közbe az ifju, – ez a tanácsod -fölösleges! Mert én soha se élek szeszes itallal; tudom, hogy – -mint már a görög bölcs megmondta, – a viz a legjobb.</p> -<p>– Fenét a legjobb! – kiáltott fel az aggastyán. – A legjobb ital -az, amelyet ebben a butykosban látsz! És minden szesz jó; azt az -egyet nem lehet letagadni, hogy jó. Öreg embernek meg éppen -orvosság; öreg embernek bor a tejecskéje. Hogy a szesz nem volna -jó, azt már nem mondhatod komolyan!… Csak veszedelmes, csak -rettenetes méreg!… Ámbátor ha jobban meggondolom a dolgot…</p> -<p>– Sok betegségnek a csiráját pusztitja el az ember szájában? – -kérdezte az ifju.</p> -<p>– Az is; meg még egyéb haszna is lehet, ha mérséklettel élsz -vele. A sok persze megárt belőle… ámbátor, amint tovább -elgondolkozom, eszembe jut, <span class="pagenum"><a name="Page_89" -id="Page_89">-89-</a></span> hogy sok barátom késő vénségig ugy -ivott, mint a homok, mig mások sokan, akik abstinensek voltak, mint -te, időnek előtte, fiatalon haltak el. De azért igazad van… és ezt -a jó tanácsomat mindenesetre hasznomra forditom… ezentul kevesebbet -fogok inni. Éppen ideje…</p> -<p>– Éppen ideje, hogy nekem is juttass valamit jó tanácsaidból, – -figyelmeztette az ifju a fecsegő százévest.</p> -<p>– Várj csak, várj csak!… Időközben csakugyan eszembe jutott -valami, aminek már te is hasznát veheted: egy olyan tanács, amely -egyszerüen szentirás. Légy mértékletes a szerelemben! Nagyon sok -embert ismertem, akit a szerelem veszitett el; a szerelem a -legnagyobb veszedelem. Az elvetemedett leányok megmérgezhetik az -egész szervezetedet; a nagyon engedékeny asszonyok tönkre tehetik -az idegrendszeredet; még a tiszta szerelem is annyi izgalmat okoz, -hogy megronthatja, beteggé teheti a szivedet. Ámbátor, amint tovább -gondolkozom, még több ember jut eszembe, akinek a szerelem -semmiféle formájában nem ártott meg, akit nem rontott meg még a -mértéktelen szerelmeskedés sem, aki késő vénségében is szivesen -mértéktelenkedett volna… és jobban megfontolva a dolgot: a -mértékletességre akkor is ráérsz, amikor a természet majd rád -kényszeriti a mértékletességet… a mértékletességet még akkor is -korainak találja az ember… én legalább ma is őszintén sajnálom, -hogy a mértékletességben kell tündökölnöm és nem a -mértéktelenkedésben…</p> -<p>– Ne többet erről, jó uram! – szólalt meg ujra a már kissé -türelmetlen ifju, – mert akármilyen kitünő a tanácsod, nekem nincs -rá szükségem. Én e tekintetben olyan tökéletesség vagyok, hogy -például állithatnának az ifjuság elé: maga a megtestesült bölcs -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> mérséklet, maga a kiszámitott, pontos -mértéktartás. Azokból az örömökből, amelyekről szólsz, én csak -kávéskanalankint szedem ki a részemet: akkor és ugy, ahogyan az -orvos rendeli. A haláltól való félelmemben a legnagyobb fegyelmet -kényszeritem magamra…</p> -<p>– Hopp, megvan! Most már látom, hol van a hiba! – kiáltott fel -az aggastyán örvendezve. A hiba ott van, hogy nagyon szomoru ember -vagy, tulságos sok benned a lemondás, az élet öröméből nem veszed -ki eléggé a részedet, valósággal sanyargatod magad. Ez a képzelhető -legegészségtelenebb valami; ez fél öngyilkosság. Mert a jókedv, -vidámság tartja fenn a fiatalságot; mert az öröm: élet; mert minél -több a kellemes perced, annál inkább biztositod magadnak a hosszu -életet.</p> -<p>– Azt hiszed, hogy bele kellene merülnöm az örömök árjába?… – -kérdezte az ifju kételkedve. – De hiszen magad is mondod, hogy -ugyanazok az élvezetek, melyek némelyik embernek nyugodt öregséget -biztositanak, másokat elveszitenek, megölnek! És amilyen kevés -szerencsém van, én bizonyosan az utóbbiak sorába kerülnék.</p> -<p>– Hm, hm, ez is igaz! – tünődött az aggastyán. – Hja, a kérdésed -fogas… Mégis, azt hiszem, tulságosan óvatos vagy. A tulság semmiből -se jó és a nagy óvatosság maga is veszedelem. Aki az orvtámadástól, -a bujkáló ellenségektől való féltében mindenfelé tekintget, -könnyebben csuszik el, hamarább ütközik bele akármilyen bajba, mint -aki bátran halad előre és csak maga elé néz. Sőt, mintha azok, akik -szivesen szállnak szembe bármi veszedelemmel, nagyobb biztonságban -hajóznának végig az életen és kevesebb veszedelemmel találkoznának, -mint a többiek, a félénkek, az óvatosak, a körültekintők. Ugy -látszik, a veszedelem is <span class="pagenum"><a name="Page_91" -id="Page_91">-91-</a></span> olyan, mint az árnyék; ha futsz előle, -utólér… fuss utána és szaladni fog előled!… Ámbátor ismertem -olyanokat is, sokat, akik addig keresték a veszedelmet, mig végre -is kitörték a nyakukat.</p> -<p>– Na látod! – szólt az ifju szomoru diadallal.</p> -<p>– Igaz, ez is igaz! – egyezett ki az aggastyán, a fejét -bólintgatva. – Hát keresgéljünk másutt!</p> -<p>Megint elgondolkozott és aztán elégedetlenül szólalt meg:</p> -<p>– Hiába erőködöm, nem találok egyebet, csak azt, amit már a -bibliából is megtanulhattál: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy -hosszu életü légy a földön!“ Ebben az is benne van, hogy: ha -egészséges szervezetet örököltél a szüleidtől, a jégeső sem fog -elpusztitani. Ámbátor ismertem olyan ifjakat is, akiknek jégeső -nélkül is sikerült elpusztulniok husz vagy harminc esztendős -korukban, jóllehet a szüleik ma is a legszebb egészségben élnek, de -nem csak ezek, hanem a dédapjuk meg a dédanyjuk is.</p> -<p>– No lám, no lám! – siránkozott az ifju.</p> -<p>– Viszont, akárhonnan származol, ha fel tudtál vergődni odáig, -hogy épségben érted meg a huszadik esztendőt, csak tőled függ, hogy -meddig élsz. Mert a természet hű, türelmes, elnéző és szolgálatra -kész barátod, mert a természet, ha ki nem merited a türelmét, -minden igyekezetével rajta van, hogy javadra váljék és megsegit, ha -magad is segiteni akarsz magadon – erővel jutalmazva ezt az -érdemedet; mert a természet mindent megjavitani törekszik, ami nem -fölösleges és ami hasznodat veheti, kitart melletted. Ámbátor soha -se tudod, hogy oktalanságból mivel merited ki a türelmét; semmi sem -könnyebb, mint véletlenül egyszerre csak kimeriteni a türelmét… -olyan tudatlanok vagyunk! <span class="pagenum"><a name="Page_92" -id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>Az ifju kétségbeesetten nézett a százévesre.</p> -<p>– Megvallom, – szólt – az, amit mondasz, kissé zavarba ejt… -Előbb is zavarodott voltam, de a feleleteid még jobban -megzavartak!…</p> -<p>– Azt hiszed, – felelt az aggastyán, – engem nem zavartak meg a -kérdéseid?!…</p> -<p>– Világosits fel legalább a magad esetével! – rimánkodott a -sáppadozó ifju. – Hogyan éltél te magad?… Milyen volt az -életmódod?… Mit gondolsz, minek köszönheted, hogy bár több mint -száz esztendő haladt el fejed fölött, még most is itt vagy?!…</p> -<p>A százéves ismét elgondolkozott.</p> -<p>– Hát tudod, – szólalt meg végre, hosszas tűnődés után, – én -sokat voltam levegőn… Persze, persze!… vannak, akik mindig a -szabadban élnek és mégis hamar elhullanak!… Aztán meg én soha se -csináltam semmit, csak szemlélődtem. Nem voltam kénytelen dolgozni -s a nyugodt szemlélődés, a természetes elszórakozás egészségesebb, -mint a lázas és verejtékes munka. Ámbátor ismertem olyanokat is, -akiknek az idegeit megőrölte pusztán az, hogy nem volt mivel -foglalkozniok. Mégis… mindent jól megfontolva… ugyhiszem… a -leginkább annak köszönhetem, hogy még most is megvagyok, hogy -legzsöngébb korom óta, s talán már előbb is, minden nap tizennégy -órát aludtam. Aludni jó; aludni egészséges. Ámbátor vannak, akik -azt állitják, hogy sokat aludni sem egészséges… hogy a sokat alvás -petyhüdtté teszi az embert… lomhává az agyvelőt… elhájasodást, -izomgyengülést és még nem tudom mit okoz… Mégis… mindamellett… az -az egy bizonyos… abban az egyben meg lehet állapodni, hogy aludni -jó.</p> -<p>Egy kis szünetet tartott és aztán igy vetett végett a -kihallgatásnak: <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<p>– De viszont, ha számba vesszük, hogy az ember tulajdonképpen -csak akkor él, amikor ébren van, meg kell adni, hogy az én életem -még nem nyult olyan hosszura, amilyennek gondoltad. Kiszámithatod, -hogy én még nem éltem annyit, mint sok hatvan esztendős ember, aki -husz éves kora óta naponta csak hat órát aludt.</p> -<p>Az ifju elrohant és a haláltól való félelmében beugrott a -tengerbe.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<h2>LILLIAS.</h2> -<h3>I.</h3> -<p class="center"><i>Vera Violetta – Bécsi Rollának.</i></p> -<p>Kedves Rollám, hogyne felelnék neked?! Neked igen. -Elfelejtkezhetünk-e arról, aki egyszer az utolsó gyűrűjét tette -zálogba azért, hogy ebédet adhasson nekünk?! Soha.</p> -<p>De még neked se irhatok annyit, amennyit szeretnék. Lehetetlen -ehhez elég időt szakitanom. Az uj élet, uj földön, uj környezetben… -a férjem is megvárhatja tőlem – ekkora áldozatért! – hogy a mikor -kivánja, körülötte legyek… aztán a sok zaklatás!… elzárkózhatom az -egész világtól, de a koldusok és az ujságirók elől nem lehet -elbujni.</p> -<p>És képzelheted, hogy egy hét óta hány koldus és hány ujságiró -ostromol! Vera Violettát, a variétészinpad egy harmadrendü -csillagát, feleségül veszi… nem is morganatikus, hanem törvényes -feleségévé teszi Mihály nagyherceg!… Igaz, hogy Mihály nagyherceg -mától fogva egyszerü polgár: Romanovics Mihály ur, semmi egyéb… de -tegnap még nagyherceg volt. Ilyen esemény után lehet-e nyugtom az -ujságiróktól?</p> -<p>Akárkinek ajtót mutathatok, csak éppen nekik nem. Üvegből van a -házam, rájok nem hajigálhatok követ. És egyelőre nagy érdekem, hogy -barátságosan <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> irjanak rólam. A férjemet ugyan nem igen -érheti több baj, mint amennyit máris önként vállalt értem, de annál -inkább meg kell kimélnem – ugy-e? – azoktól a boszuságoktól, -amelyektől még megmenthetem.</p> -<p>Naphosszat faggatnak s alig győzök felelni nekik. Már százszor -elmondtam mindazt, amit a nyilvánosságnak elmondhatok.</p> -<p>Azóta te is olvashattad a nyilatkozatainkat. De te ezzel nem -éred be. Te éppen azt szeretnéd tudni, amit az ujságirók előtt -elhallgattam.</p> -<p>Értem. Te a szerelemről másképen gondolkozol, mint a husz éves -lányok; tudod, hogy a szerelemtől csak igen kevesen őrülnek meg; s -nem hiszed, hogy ha egy nagyherceg éppen a szerelemtől akar -megőrülni, ezzel negyvenöt éves koráig vár s csak ekkor bolondul -meg. Hogyan történhetett tehát, hogy ez a vén fiu, akinek, már -régen benőhetett a feje lágya s aki a szerelemből jócskán kivehette -a részét, mégis elkövette értem ezt a – ha nem is példátlan, -mindenesetre ritka – bolondságot?!</p> -<p>Most hamarjában nem tudok erre feleni; sok szó, sok levélpapir -kellene hozzá, hogy megérthesd, hogyan magyarázom a dolgot – mert, -végre is, ezt magam se tudhatom bizonyosan… egy negyvenöt esztendős -ember lelkébe olyan sok minden van beirva, hogy abban a -keresztül-kasul firkált lélekben már nem könnyü olvasni. Igérem, -hogy egyszer, később, ha majd ráérek, elmondok neked apróra -mindent, amit csak tudok… vagy megirom, ha nem mondhatom el.</p> -<p>Sok kérdésed közül most csak egyetlenegyre akarok feleni. Arra, -hogy: micsoda diplomáciai eljárásnak köszönhetem a szerencsémet? -Miféle furfanggal ügyeskedtem ki, micsoda asszonyi fegyverek -használatával tudtam elérni, miképpen ütöttem a vasat, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> ki tudtam csiholni azt az elhatározást, -amelyről most az egész világ beszél?</p> -<p>Azt mondhatnám: talán annak, hogy nem ármánykodtam és még csak -nem is ügyeskedtem. De szinte hallom, hogy igy kétségeskedel: „Ezt -sokan elmondhatnák magukról, akiket végül nem vett el -feleségül.“</p> -<p>Hidd el, egy cseppet sem erőtettem meg magamat azért, hogy -Romanovics Mihályné legyek: egy kacsintás erejéig sem. Eszem ágában -se volt, hogy el fog venni.</p> -<p>Többet mondok. Nem is helyeslem az elhatározását; nem adok -igazat neki. Neki nem lett volna szabad engem feleségül vennie.</p> -<p>De visszautasithattam-e az ajánlatát? Azt hiszem, könnyü -megszámlálni azokat, akik az ilyen kisértésnek is ellent tudnak -állani. Akármennyien irigyelnek mostanában, annyira mégse vittem, -hogy azt felelhettem volna neki: „Köszönöm, de én nem megyek -feleségül hozzád.“ Rám nézve, bizony, nagy szerencse ez. A sok -hányattatás, nyomorgás, vészverődés és izgalom után: a nyugalom, a -jólét. Meg a tisztább levegő: nekem már ez maga nagy dolog. Ilyen -szerencséről sohase álmodtam; nem törtem magamat érte, de nem -tagadom, két kézzel kaptam utána. Az efféle ajánlatra nem szokás -azt feleni: „Köszönöm, nem táncolok.“</p> -<p>Más kérdés… azaz nem, ez már nem kérdés… hogy ő szörnyü -oktalanságot követett el.</p> -<p>Neki erre is van felelete. Amugy se volt jóban a családjával, -már régóta. Amugy se tudott volna beletörődni abba, amit -megköveteltek tőle. Kinőtt abból, hogy engedelmeskedjék és ugy -akartak diktálni neki, mint a gyermeknek. Semmiféle szolgaságra nem -képes, a legdúsabb kárpótlásért se. Egyedül is elment volna -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> a világ végére, csakhogy messze legyen az -udvartól, ahol már minden gyülöletes volt előtte.</p> -<p>De hogy épen a variété-szinpadról házasodjék! Hogy olyan nőt -vegyen el, akinek a multja, bizony, egy kissé tarka!…</p> -<p>Mikor erről szóltam neki, vállat vont és csak ennyit -mondott:</p> -<p>– A szerelemről is, a házasságról is más nézeteim vannak, mint a -sokaságnak. Ezek a nézetek lehetnek helyesek, lehetnek helytelenek; -de senki se fog tőlük eltériteni. Ha a közfelfogás hibáztatni fog -ezért a lépésemért, azzal én nem törődöm. Magamnak házasodom, nem -másoknak, és egy cseppet se vagyok kiváncsi másoknak a véleményére. -Megházasodom, mert kedvem tartja, hogy egy ismert, megszokott, -nekem kedves női arc legyen körülöttem; és téged veszlek el, mert -te vagy az, aki nekem tetszik. Pont.</p> -<p>Hát pont. Félek, egyszer nagyon meg fogja bánni, hogy egy -cseppet se törődött másoknak a véleményével. És nem nagyon -reménykedem benne, hogy ez a „juhhéja-juhé!“ örökké fog tartani. De -nekem a pünkösdi királyság is többet ér, mint az, amit otthagytam -érte. Legalább lesz még egy szép korszaka az életemnek.</p> -<p>És nekem legyen eszem ő helyette?!…</p> -<p>Teljesen megnyugtat és kibékit a lelkiismeretemmel az, hogy -rajtam nem fog mulni, ha nem lesz elégedett. Én minden -igyekezetemmel rajta leszek, hogy hálásnak bizonyuljak.</p> -<p>Talán nem is lesz baj. A férjem önfejü, nagyon különködő, egy -kissé hóbortos is… ugy nézem, idegesebb, mint szeretném… de nagyon -jó ember. Sziveljük, kedveljük egymást; tud kedves lenni, ha akar. -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> Kell-e több is a hosszu együttéléshez? – -nem tudom. Ebben az egyben nincsenek tapasztalataim.</p> -<p>De hát mivel ejtettem meg őt?… mivel dúltam fel a lelkét egészen -az esztelen házasságig?… mi tette, hogy éppen én vagyok az, aki -neki ennyire tetszik?… – kérdezed te, amig én folyton másról -beszélek.</p> -<p>Igazad van: bőven láthatott nálam szebbeket, tisztábbakat, talán -még kedvesebbeket is… és mégis!…</p> -<p>Nem, Rolla, nem asszonyi ravaszkodással, nem kedveskedéssel és -kacérkodással, nem furfanggal, ármánykodással, nem cselfogásokkal -és hosszas diplomatizálással hóditottam meg őt, hanem egy régi -operaáriával.</p> -<p>– Ó, ó! – hitetlenkedel, mikor ezt olvasod – hogyan, ezt a -Loreley tette volna, az énekével?!… No, ezt sohase hittem -volna!</p> -<p>Hogy egy percig se gondolj hazug dicsekvőnek, sietek hozzátenni: -egy régi operaáriával, amelyet nem én énekeltem.</p> -<p>Az én énekemben nincs ennyi bűbáj. Ha akarod, elismerem, hogy -egyáltalán semmi bűbáj benne.</p> -<p>Különben, aki énekelte, az szintén nem gondolt holmi -varázslatra. Maga az ária volt az okozója mindennek.</p> -<p>Azt kivánod, ugy-e, hogy: hamar áruljam el a receptet! Valljam -ki, melyik az az ária, amelylyel nagyhercegeket lehet fogni és -mindjárt férjnek!… amelyet el se kell énekelni, ha az embernek -nincsen elég szép hangja… elég, ha másvalaki énekli s a nagyherceg -mégis a mi javunkra őrül meg!… Hol van, ugy-e, melyik operából -való?</p> -<p>Nem tudom megmondani.</p> -<p>Láttam, hallottam egyszer ezt az operát, de a cimére nem -emlékszem; talán soha se is tudtam. Ki <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> irta a -zenéjét? – csak találgathatom. Valami nagyon régi olasz opera -lehet, amely már ide s tova egy negyedszázad óta végképen kiment a -divatból.</p> -<p>Hat vagy hét esztendős lehettem, amikor egyszer az apám meg az -anyám magukkal vittek az operaházba. Szinházban akkor voltam -először; a szüleimmel: először és utoljára. Ezt az operát -adták.</p> -<p>Még ma is emlékszem rá, hogy az apám meg az anyám közt ültem a -karzaton és hogy az apám minduntalan rám nézett, mosolyogva azon, -hogy milyen ámulattal meresztgetem a két nagy szememet. És még ma -is látom azt a képet, amely elém tárult, amikor az ouverture -elhangzása után a függöny felgördült. Az erdő egy tisztásán -hatalmas pásztortűz ég és a tűz körül cigány-karaván ugrándozik -vigan: barna képü, tarka-barka ruhás legények és lányok, öregek és -gyermekek, akik valami különös nótát énekelnek és többször is -elülről kezdik, ugy, hogy a nóta első szavai örökre bevésődnek az -emlékezetembe:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A rőzse, ropog, a tüz -lobog,<br /></span> <span class="i0">Cigányleányok -boldogok;<br /></span> <span class="i0">Lobog a tüz, a -tüz!…<br /></span></div> -</div> -<p>Az opera meséjét hiven akkor se tudtam volna elmondani. -Akármennyire érdekelt mindaz, ami a szinpadon történik, s -akármennyire figyeltem, füllel, szemmel, bizonyosan szájjal is: az -egészet nem értettem meg jól. De amit megértettem belőle, azt soha -semmi se verte ki az emlékezetemből.</p> -<p>Amit már akkor – vagy lehet, hogy az emlékeimmel foglalkozva, -később – megértenem sikerült, körülbelül ennyi:</p> -<p>Kóbor cigányok meglelik az erdőn egy nagyon gazdag angol gróf -árva kis leányát, aki valahogyan <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> eltévedt. A picike -grófkisasszony csodálatosan hasonlit az egyik kis cigányleányhoz, -Lilliashoz. A cigányok levetkőztetik a kis Ellent, rongyokba -bujtatják és maguknál tartják; Lilliast pedig felöltöztetik a -grófkisasszony szép ruhácskáiba, a lelkére kötik, hogy el ne árulja -őket, s elviszik a grófkisasszony gyámjához. Nyilván azzal a -számitással cselekszik ezt, hogy annak idején Lillias jusson hozzá -a kis Ellen örökségéhez és hogy ők majd pénzt, kincseket -csikarhassanak ki a tulajdon vérüktől. A gyám meg az árva -gondviselői Ellennek vélik a szép ruhába öltöztetett kis -cigányporontyot és Lillias a kastélyban nő fel, mint a gróf nagy -vagyonának örököse, mig Ellen a karavánnal marad, lassankint -elfelejti a multat, a homályos emlékeit már csak álomnak képzeli és -olyan lesz, mint akármelyik cigánylány. Idővel Lillias is ugy -megváltozik, hogy senki se ismerne rá az egykori kis cigányra. -Finom, uri kisasszonynyá serdül fel és bár tudja, hogy ő valójában -nem Ellen grófkisasszony, hanem Lillias, mind ritkábban gondol rá, -hogy azok, akik őt ide hozták, nemsokára jelentkezni fognak és majd -részt kérnek a kincseiből. Már ő is csak homályosan emlékszik arra -az időre, amikor az erdőben vidáman táncolt a tüz körül, sötét arcu -legények és rongyos lányok társaságában. Pedig rosszul érzi magát a -hideg csarnokokban, az unalmas rokonok közt, kivált ha a hozományra -pályázó lordok illedelmes udvarlását kell hallgatnia. Az életét -nagyon egyhangunak találja; a kényelem nem elégiti ki, nem teszi -boldoggá; álmodozóvá válik… vár valakit, nem tudja kit, aki -elvigye, nem tudja hová… A karaván ekközben, mindig a közelből, -türelmesen lesi a prédát; azt az időt, amikor Lillias nagykoruvá -lesz vagy férjhez megy valami előkelő urhoz. De történik valami, -amire a karaván nem számitott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> Volt köztük egy fiu, -Sorry nevü, akiből időközben hatalmas legény lett. Ez a Sorry -mindnyájok között a legerősebb, a legügyesebb, a legfürgébb, a -legeszesebb; azért, fiatalsága ellenére, a bölcs Raven apó halála -után őt választják meg vajdának. És Sorry vajda, aki az egész -karavánnal együtt folyton lesi Lilliasnak minden lépését, -beleszeret ebbe a szép urikisasszonyba, aki az ő fajtájából való. -Dühösen féltékeny azokra a lordokra, akik a Lillias kezére -pályáznak; a fogait vicsorgatja, ha azt hallja, hogy a karaván alig -várja már Lilliasnak a férhezmenetelét; végül, nem tudom, mennyi és -micsoda nehézség leküzdése után, uri ruhába öltözik és megjelenik -azokban a társaságokban, a hová az ál-grófkiszasszony jár, hogy -közelebbről és többször láthassa Lilliast. De nem lehet árulója a -rábizott ügynek; Lilliast se akarja megfosztani attól a -gazdagságtól, a melyhez hozzászokott; tudja, hogy egy vigyázatlanul -kiejtett hangos szó elárulhatja Lilliast is; azért még Lilliasnak -se szól semmiről és csak vár, folyton féltékenykedve és -reménytelenül epedve. Hanem ekkor Lilliast megkéri az indiai -alkirály fia. Lilliasnak ez a kérő se tetszik; egy sötét arcu -fiatal ember tetszik neki, aki csak messziről nézi őt, de mindig -nézi. Ez az, akit vár, hogy elvigye, nem tudja hová. Azért kosarat -akar adni az alkirály fiának, de a rokonság nem szeretné, ha -Lillias elszalasztaná ezt a nagy szerencsét és elhireszteli, hogy a -grófkisasszony férjhez megy, elviszik Indiába. Tehát arról van szó, -hogy Lillias eltünjék örökre; hogy elvigyék messzire, a hová a -cigányok nem mehetnek utána. És Sorry vajda most már nem gondol -egyébbel, csak azzal, hogy mindenkorra elveszitheti Lilliast: nem -várhat tovább. Belopózik Lilliashoz és elmondja, hogy ki ő; -megvalja szerelmét és könyörög neki, hogy ne <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> menjen -Indiába az alkirály fiával, hanem hagyjon ott mindent, gazdagságot, -vőlegényt, uri rokonságot és menjen vele, vissza, az erdőbe. -Lillias megrázkódik; sajnálja otthagyni az uri módot, de fél, hogy -a cigányok bosszuállása utoléri Indiában is. Sorry megnyugtatja. Ha -elviszi a szive, ám menjen és vigye magával minden kincsét: a -cigányok nem fogják részüket követelni; ő a vajda, ő parancsol -nekik. De ha nem szereti azt az embert, ugy jőjjön vele. Nincs -szebb, mint az erdő; nincs szebb élet, mint a cigányélet; a -boldogságot nem találhatja meg a hideg csarnokokban, csak a -pásztortűz mellett. Lillias ingadozik. Ekkor Sorry vajda leborul -Lillias lábához és esdekelni kezd neki: hallgassa meg az ő tüzes -szerelmét! Mialatt esdekel és Lillias nem tudja, mit válasszon: a -gazdagságot-e, vagy azt a sötét arcú fiatalembert, akire várt? – a -czigányok, akik féltik a régóta lesett kincset, Sorry tilalma -ellenére a kastély körül ólálkodnak. Attól tartanak, hogy a vajda -veszedelembe jutott; tudatni akarják vele, hogy a közelben vannak s -hogy készek segítségére sietni; azért jelt adnak neki, s míg Sorry -térdepelve eseng Lillias lába előtt: kívülről, a park bokrai közül, -felhangzik s egyre tisztábban hallatszik a cigánynóta, az a nóta, -amelyet Lillias jól ismer. Ennek a nótának a hallatára Lilliast -elfogják gyermekkorának az emlékei; a szíve megszólal, a vére -feltámad, s nem tud ellentállni annak a vágynak, hogy minden -gondolkozás nélkül odaadja magát ennek a sötétarczú, égő tekintetű -fiatalembernek, aki az ő fajtájából való. Feleletül a -könyörgő-áriára, ő is énekelni kezdi a czigánynótát: a szabad élet, -az erdő, a tűz dicséretét, aztán ráborul szerelmesére; igen, -otthagy mindent, gazdagságot, előkelő vőlegényt, úri rokonságot, s -megy vissza az <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> erdőbe, ezzel a barna legénynyel, -rongyos czigányasszonynak.</p> -<p>Hogy aztán az igazi örökös hozzájut-e az egész örökrészéhez, -vagy a karzat kedvéért a cigányokkal kiegyezik ötven százalékra?… -és hogy a megtalált igazi grófkisasszony a hosszas cigányélet után -hogyan fog viselkedni a kastélyban, vagy talán az indiai alkirály -fiának oldalán?… ezt már nem tudom, de nem is érdekel; téged -sem.</p> -<p>Elég az hozzá, Lillias története igy él a lelkemben, ahogyan -elmondtam. Igy emlékezem rá… vagy – mert akkor a történet -egyik-másik részét nem értettem meg s a hézagokat utóbb a -képzeletemnek kellett kitöltenie – emlékezetemnek és képzeletemnek -ebben a szövedékében alakult ki előttem Lillias regénye. Talán nem -is egészen igy van abban a régi operában; azt se bánom.</p> -<p>Ez a gyermekes, együgyü, cifra képtelenségektől tarkáló mese -akkor igen nagy hatást tett rám. Az első szinházi előadás minden -gyermeket fölizgat; egy uj világot tár fel előtte; megrázkódtatja -az egész képzeletét. De más gyermeknél az uj benyomások hamarosan -elsöprik a régieket. Nekem sokáig ez maradt az egyetlen szinházi -élményem. A szüleim nemsokára meghaltak; mind a ketten ugyanabban -az évben. Rövid, boldog gyermekkor után nagyon szomoru napok -virradtak rám; nem volt többé, aki elvigyen az operaházba, és sok -esztendő mult el, már nagy leány voltam, amikor ujra szinházba -kerültem.</p> -<p>A régi opera melódiái pedig: Lillias sóvárgása, Sorry könyörgése -meg a cigány-nóta egyre ott zümmögtek a fülemben. Milyen mélyre -fészkelődnek lelkünkben a legelső benyomások! És a zenének micsoda -bűvös passepartout-ja van, mely megnyitja előtte a <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> lélek -minden rejtekét!… Milyen sok mindent felejtettem el azóta! -Elfelejtettem embereket, akikkel a szerelmi mámor pillanatait éltem -át; se az arcukra, se egy szavukra, még csak a nevükre sem -emlékszem többé. És ezeket az áriákat, amelyeket egyszer hallottam, -hat-hét esztendős koromban, tudni fogom, amig csak lélekzeni -fogok.</p> -<p>Minél szomorubb napokat éltem át régente, minél több időt -kellett töltenem a magánosságban, kábitó, gyötrelmes munkával -bibelődve: annál gyakrabban kerestek fel ezek az édesbús melódiák, -az én vigasztalóim. Mihelyt valami megérintette a lelkemet, vagy -mihelyt csend fogott körül: ujra meg ujra besurrantak a fülembe. -Éjjel, mielőtt elaludtam, hizelkedő macskák módjára doromboltak -ágyamban. És ujra meg ujra eszembe juttatták Lillias egész -regényét. Serdülő leány koromban olyan sokat gondoltam erre, hogy -tisztábban láttam magam előtt Lilliast, minden érzésével, minden -gondolatával, mint maga az opera szerzője.</p> -<p>Később, természetesen ritkábban jutott eszembe ez a nagyon is -regényes történet, de valahányszor a melódiák felelevenítették -emlékezetemben Lillias alakját, egy kissé mindig elérzékenyedtem, -mintha olyan valamire gondoltam volna, ami velem magammal történt, -ami nagyon, de nagyon szomoru, ami mindenkit elbúsitana, de amire -emlékezni azért mégis jól esik. Elveszitett kedveseire gondol igy -az ember. Ugy tünt fel előttem, mintha ez a mese hozzátartoznék -boldog gyermekkorom szép emlékeihez; mintha életem egyetlen szép -időszakának ez az emlékezetes szinházi est lett volna a legnagyobb -ünnepe.</p> -<p>És ha Lillias története utóbb már nem foglalkoztatott olyan -sokat, mint hajdanában: mindig felizgatott, ha olykor-olykor rá -kellett gondolnom. Minden <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span> idegszálam megrezgett ilyenkor, még -akkor is, amikor velem már sokkal cudarabb dolgok estek meg, mint -amik az operák hősnőivel történnek.</p> -<p>De hiszen amikor a Lilliasra való emlékezés elszomoritott és -egészen a könnyezésig meginditott: tulajdonképpen a magam sorsán -érzékenyedtem el. Lilliasban, amint vár valakit, nem tudja kit, aki -elvigye, nem tudja hová: magamra ismertem, magamat sajnáltam, -magamat sirattam.</p> -<p>Elképzelheted: soha se akartam beletörődni, hogy ezt a nekem -kedves, nekem szép mesét is örökre el kell veszitenem, mint -mindazt, ami a gyermekkoromban boldoggá tett; hogy amint sorra -mindenről le kellett mondanom, amit egykor az enyémnek mondhattam: -azzal együtt, ami nekem valaha kedves volt, örökre elvész a -világból még ez az opera is, talán csak azért, mert nekem -tetszett.</p> -<p>Attól fogva, hogy meg nem tudom keresni, amire szükségem van: -éveken át nem akartam lemondani arról, hogy egyszer majd csak ujra -megtalálom Lilliast, ha nem is a szinpadon, legalább a partiturában -vagy a szövegkönyvben. Egy időben vadásztam a régi operákra; a -zenei ócskaságok szinlapjait mindig végig néztem, a „Lillias“ és -„Sorry“ neveket keresve; átlapoztam sok ma már ismeretlen -partiturát; elolvastam egy pár hasznavehetetlenné vált -szövegkönyvet, amelyeknek a cimét gyanusnak találtam; -kérdezősködtem is, azoknál, akikről föltettem, hogy utba -igazithatnak: hiába. Akiket megkérdeztem, véletlenül nem tudtak -felvilágositani.</p> -<p>Végre is bele kellett nyugodnom abba a gondolatba, hogy az én -operámat az idő már régesrég és végképpen eltemette. Alighanem -előbb a hazájában, utóbb nálunk is megbukott és néhány előadás után -a könyvtárba, a <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> zeneművek sirboltjába került. Ami engem -egykor annyira megragadott, amit én most is szépnek találok, az egy -cseppet se tetszett másoknak.</p> -<p>Szóval, hogy Lillias örökre eltünt a világból és a róla szóló -opera zenéjének már csak egy pár foszlánya él, az is csak az én -lelkemben, másutt nem.</p> -<p>Nos, egy félesztendővel ezelőtt Mihály nagyherceg, akit akkor -még igen kevéssé ismertem, Gasteinból, ahol épen a kurája után -volt, egy kis automobil-kirándulást akart tenni a Como vidékére. A -férjem meglehetősen rabja a bridge-játéknak és hogy erről a kedves -szórakozásáról még néhány napra se kelljen lemondania, rábeszélte a -rendes partnereit, köztük Morosini grófot is, hogy menjenek vele; -de meghivta az urak barátnőit is, talán csak udvariasságból, talán -a nagyobb vigasság okáért, mert az a hölgy, akit erre az utra is -elvitt magával, a legunalmasabb teremtés minden ballettáncosnő -közül a világon.</p> -<p>Morosini gróf, aki a nevetségig féltékeny természetü, nem -szívesen vitt magával, de akárhogy törte a fejét, lehetetlen volt -kibuvót találnia, amit nem csodálnál, ha tudnád, micsoda -használhatatlan fejről van szó.</p> -<p>Ezek után képzelj egy kis olaszországi falut, annyi napsütéssel, -amennyit csak el tudsz képzelni, a falu szélén nagyobbacska -vendéglőt, amelynek az emeleten fedett verandája van, a verandán öt -urat és öt hölgyet, akik éppen most szálltak le automobiljaikról és -egy kis mosakodás után rémes étvágygyal esznek, ugy, ahogy csak -fejedelmi vérből származó urak és csak kitartott nők tudnak enni, -számitsd ki, hogy az ételeknek megfelelően hamarjában mennyi bort -hajtanak le, és ne felejtsd el, hogy az öt hölgy közül én vagyok az -egyetlen, aki tisztességes fészekből kelt ki.</p> -<p>Meg kell még jegyeznem, hogy a férjem soha se <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> iszik; -kénytelenségből az evésben is igen mértékletes; és meglehetősen -szükszavu ember. De soha se a rangjával, se a hallgatagságával nem -feszélyezett senkit; nem szokott olyan arczokat vágni, amelyeknek a -látásától a többiekbe is belefagy a szó.</p> -<p>Akkor is, mialatt mi még ettünk, csak annyit mondott, hogy „egy -kicsit kinyujtóztatja a lábát“, aztán magunkra hagyott bennünket, -egy negyedóráig odalenn sétálgatott és közben néhány szót váltott a -chauffeur-ökkel, majd olyan szótlanul s olyan észrevétlenül tért -vissza, mintha maga is a chauffeur-ök egyike volna, aki valami -utasitásért jött.</p> -<p>Ha véletlenül nem hagy magunkra, talán előbb is, utóbb is -mérsékeltük volna magunkat; egy nagyherczeg jelenlétének -rendszerint van egy kis fékező hatása bármely társaságban. De az -eltávozásával minden tekintet alól felszabaditott bennünket, s a -hogy eltünt, olyanformán éreztük magunkat, mint azok az urak, akik -az előkelő dámák kegyes visszavonulása után végre a dohányzóba -juthattak. Szóval nagyon pajkos dolgokra terelődött a szó, s a -vidámságba annyira belemelegedtünk, hogy a hangunk akkor se -szállott lejebb, amikor észrevettük, hogy ujra közöttünk ül. A sok -hirtelen lenyelt bor épen akkor kezdett hatni; talán meg se láttuk, -hogy már visszatért az asztalhoz; tudtuk, hogy nem zavarjuk, mert -ha ő maga komoly ember is, nem elrontója semmi jó tréfának, s -legfeljebb mulat rajtunk, hát ugy viselkedtünk, mint a hadnagy és -főhadnagy urak sok pezsgő után, ha az ezredes bátoritó -mosolygásából megértik, hogy a szokott hang most már nem -kötelező.</p> -<p>Meg kell vallanom, hogy a nagyon fűszeres társalgásban én -játszottam a vezérszerepet, és azt is, hogy az illetlenkedésnek -ebben a versenyében – mit <span class="pagenum"><a name="Page_108" -id="Page_108">-108-</a></span> mondjak? – bajnoki cimet -szerezhettem volna. Esküszöm neked, minden számitás nélkül, szinte -öntudatlanul, őszinte pajkosságból történt. Nem jutott eszembe, -hogy ezzel magamra vonhatom a nagyherceg figyelmét. Távol volt -tőlem minden nagyralátás; nem is képzeltem, hogy a többiek -versengenek a nagyherceg érdeklődéséért; azt hittem, csak a -ballerinája számára van szeme. Sőt eleinte ugy tetszett, hogy nem -is igen ügyel ránk.</p> -<p>Csak igen jókedvü voltam; nem tudom, micsoda ördög bujt -belém.</p> -<p>Azt hiszem, mindenki kedvesnek és elmésnek talált; nagyon jó -napom volt.</p> -<p>Később aztán észre kellett vennem, hogy a nagyherceg, aki messze -ült tőlem, igenis figyel rám. Eleinte komoly maradt s néha halk -hangon, egy-egy szót váltott a szomszédaival, de tekintete egyre -gyakrabban fordult felém s utóbb mosolyogva hallgatta -ostobaságaimat, ugyanazzal a derüvel és jóakarattal, amelylyel az -elnéző nagybácsi mulat vásott kishugának gagyogásán.</p> -<p>De alig hogy észrevettem ezt, történt valami, ami amugy is véget -vetett a jókedvemnek.</p> -<p>Amint véletlenül lepillantottam az utra, egyszerre csak azt -látom, hogy a bokrok közül egy tiz-tizenkét esztendős leányka ugrik -elő, megzörgeti azt az otromba zenélőszerszámot, amelyet talán -csörgő-zörgőnek lehetne nevezni, s aztán danolni meg táncolni kezd, -nyilván azért, hogy magára vonja a verandán ülő uraságok figyelmét -s a mutatványa után néhány fillért koldulhasson tőlük.</p> -<p>Jól láthattam az arcát, s ha azt mondom, hogy nem tudom, mi volt -nagyobb: a meglepetésem-e vagy a megilletődésem, – ezzel keveset -mondok. Inkább azt <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> kellene mondanom, hogy: megdöbbentem. -Mintha magamat pillantottam volna meg valami büvös tükörben.</p> -<p>Éppen ilyen voltam abban az időben, amikor kalapokat -szállitgattam haza azoknak az igen kevéssé előkelő külvárosi -hölgyeknek, akik Madame Clémentine, az én gazdám boltjába jártak -vásárolni.</p> -<p>Épen ilyen rongyoska és piszkoska. Épen ilyen becsületes -ostobasággal néztem a világba. Épen ilyen ijedt, de egyszersmind -kiváncsi szemmel; épen ilyen félénk s mégis minden iránt érdeklődő -tekintettel; ugyanezzel a riadt őz-nézéssel, majd a másik percben -ugyanezzel a koldusgyermek-pillantással, amely csupa bámész -figyelem, mohó kivánság és sóvár vágyakozás.</p> -<p>S nemcsak az arcza, hanem az alakja, a mozgása, még a hangja is, -olyan csodálatosan hasonlitott az én régi énemhez, hogy valami -borzongás futott végig rajtam.</p> -<p>A vendéglős emberei el akarták kergetni. Intettem nekik, hogy -hagyjék békén. S mikor elvégezte a táncát, kértem a nagyherceget, -engedje meg, hogy felhivjam a verandára. Közelebbről akartam látni -s megmondtam, miért. A herczeg igent bólintott.</p> -<p>De a kis rongyos egy darabig nem mert a helyéről elmozdulni. -Csak amikor a vendéglős is biztatta: „Eredj!… a nagyuraságok -megengedik“ – bátorodott odáig, hogy megindult a lépcső felé. A -lépcső aljához érve megállapodott s vissza akart fordulni; de a -vendéglős emberei feltolták.</p> -<p>A csodálatos hasonlatosság közelről se volt kisebb. Azt hittem, -álmodom.</p> -<p>– Énekelj még valamit – szóltam neki, mikor már előttem -szégyenkezett.</p> -<p>Nagyon félhetett, mert nem tudta, hová nézzen, s pár pillanatig -csak huzódozott. Végre neki bátorodott s két nagy szemét rám -meresztve, elkezdett énekelni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>Képzeld, hogy a meglepetésem, a megdöbbenésem mennyire -fokozódott, és hogy pár percig micsoda izgalmat állottam ki, amikor -már az első hangjaiból hallom, hogy Lillias sóvárgását énekli! -Összerezzentem, mintha villamos ütés ért volna, s magam is -kimereszthettem a szememet az ámulattól és a megilletődéstől. -Babonás lélek azt képzelhette volna, hogy valami káprázat űz vele -játékot. Én egy cseppet se vagyok babonás, és nem történhetnék -velem olyan csoda, amelynek láttára rögtön azt ne mondjam magamban: -mindez csak különös véletlen. De azért az izgalmam nem volt kisebb. -Ime, megtaláltam a rég keresett s már örökre elveszettnek hitt -Lilliast, az Ellen grófkisasszonyhoz csodálatosan hasonló Lilliast, -egy rongyos kis olasz leányban, aki szakasztott olyan, amilyen én -voltam egyszer, régen!</p> -<p>– Hol tanultad ezt? Mi ez, amit énekeltél? – kérdeztem, mikor -elvégezte.</p> -<p>Nem tudta.</p> -<p>– Énekeld el még egyszer – kértem.</p> -<p>Elénekelte még egyszer, s most már, hogy felszabadultam az alól -az igézet alól, mely a nem babonás lelket is elfogja egy pillanatra -a rendkivül meglepő, a csodával határos, a libabőrt okozó dolgok -láttán, teljesen átadhattam magamat annak az örömnek, hogy ujra -hallhatom azt a dalt, amely az én szivemhez édesebben szól – -mindennél a világon.</p> -<p>Nem tudom elmondani neked, milyen ünnepi megilletődés fogott el, -milyen mély megindultság vett erőt rajtam, és hogy egy pár percig -micsoda érzések kergetőztek bennem. Ismét Lilliasnak éreztem -magamat, aki vár valakit, nem tudja kit, hogy elvigye, nem tudja -hová; Lilliasnak, aki egész életén át vár, vár… Eszembe jutott -életemnek minden szomorusága; életemnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> egész -szomorusága, egész rettenetes, vigasztalan szomorusága… -Megfelejtkeztem mindenkiről és mindenről a világon… elkezdtem -sirni, aztán zokogni… leborultam az asztalra és percekig -zokogtam.</p> -<p>Majdnem mindnyájan azt hitték, hogy nagyon részeg vagyok. Nem -csodálom. Szó se lehet róla, bizony jókora ellentét mutatkozott az -előbb egy cseppet se titkolt kicsapongó jókedvem, meg a közt, hogy -nagyon kevéssel utóbb olyan keservesen zokogtam, mint egy gyermek, -aki apját-anyját siratja. A dámák mosolyogva néztek. Még akkor is -mosolyogtak, mikor végre erőt vettem magamon, s fölemeltem a fejem, -hogy könnyáztatta arcomat egy kicsit megtörölgessem.</p> -<p>Olyan kedvben voltam, hogy nem törődtem senkivel és semmivel. -Valami megkönnyebbülés-félét éreztem; jól esett, hogy egyszer -kedvemre kisirhattam magam. Azt mondhatnám, hogy ebben is -gyönyörüséget találtam, mint magában a dalban, amely nekem olyan -szép, hogy megrikat.</p> -<p>Ugy nem gondoltam a többiekkel, mintha ott se lettek volna. Nem -bántam, nevessenek vagy csináljanak akármit.</p> -<p>Odavontam magamhoz a megrémült kis lányt, összecsókoltam a kis -piszkos arcát, aztán elővettem az erszényemet és ami pénz volt -benne, azt mind belegyömöszöltem a kis lány tenyerébe.</p> -<p>– Nesze! – mondtam neki. – Tedd el. Vidd haza. Ez a tied.</p> -<p>Elég sok pénz volt. Ezüst, arany, papir; néhány nagyobb bankjegy -is.</p> -<p>A kis lány szótlanul bámult rám s nem tudta, mit csináljon. -Látszott rajta, hogy ijedtség meg aggodalom viaskodik benne valami -még nem ismert, lázas örömmel. Nem mert elmenni vele; alighanem -attól tartott, <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> hogy ebből még nagy baj lehett. De arra -se tudta elhatározni magát, hogy ne fogadja el az ajándékot; -nyilván nagyon sajnálta volna, ha vissza kell adnia. S vágyakozón -tekingetett körül egy kis bátoritásért.</p> -<p>Csak akor győzött benne a kapzsiság, mikor biztattam, hogy ne -féljen. Ugy szaladt el, mintha puskából lőtték volna ki, de ahogy -leért az országutra, megállapodott s a messziség biztonságából -percekig nézegetett bennünket.</p> -<p>A hölgyeken észre lehetett venni, hogy holt részegnek néznek és -az ajándékot legalább is tulságosnak találják. Csak én magam nem -sokaltam azért a nagy gyönyörüségért, amelyet nekem már csak -Lillias dala szerezhetett meg.</p> -<p>Morosini, aki mellettem állott természetesen a hölgyekkel -tartott, s az ajándékozás pillanatában bosszuson morogta:</p> -<p>– Maga nagyon részeg.</p> -<p>De ugyanakkor, az asztal másik végén, hosszu hallgatás után -egyszerre csak megszólalt a nagyherceg:</p> -<p>– Nininini! Ennek a leánynak mintha szive is volna.</p> -<p>És többet nem volt szó a dologról.</p> -<p>Vagy tiz nappal utóbb, amikor már mindannyian ismét Gasteinban -voltunk, a nagyherceg eljött hozzám:</p> -<p>– Violetta, akar-e a barátnőm lenni? – kérdezte.</p> -<p>Akartam.</p> -<p>Öt hónap multán közölte velem, hogy elvesz feleségül.</p> -<p>Ime, kedves Rollám, ez a házasságom története. Láthatod… De a -férjem jön; most nem irhatok többet.</p> -<p class="right"><i>Violetta.</i> <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p class="center"><i>Vera Violetta – Bécsi Rollának.</i></p> -<p>Kedves Rollám!</p> -<p>Hát igen. Igaz. Az ujságok nem hazudnak. Csakugyan elválunk. Hat -évi házasság után. Pedig most is sziveljük egymást. Ő, meg vagyok -győződve, ma is szeret. Én ma is tisztelem, becsülöm, vonzódom -hozzá. Nem gyülöltem meg; ma is kedvesnek találom, kedvesebbnek, -mint valaha – ha nem is hozzám valónak. Változatlan hálával -gondolok rá, s a hálán kivül, ha nem is szerelemmel, csakis -barátsággal: nem nehezteléssel, haraggal vagy ellenséges -érzéssel.</p> -<p>És mégse lehet másképpen. Most az egyszer igazat kell adnom -neki. Abban, hogy el kell válnia tőlem.</p> -<p>Hol kezdjem, hogy megérthess? Ha más nem, legalább te… az -egyetlen, aki megérthet.</p> -<p>Ott kezdem, hogy a férjem nagyon jó ember… és nem is olyan -ideges, mint képzeltem… de már nem fiatal. Már nincs abban a -korban, amelyben valaki szerelmet tud ébreszteni.</p> -<p>Nem tehet róla. Én se tehetek róla. De épen azok a legnagyobb -bajok, amelyekről senki se tehet.</p> -<p>Erre te azt fogod mondani, hogy én, aki szerelem nélkül mentem -feleségül egy negyvenöt éves emberhez, nem várhattam meg a -férjemtől, nem követelhettem meg tőle, hogy szerelmet tudjon -ébreszteni bennem. Igazad van. Azért erről nem is szólok többet. -Csak megemlitettem, mert fontosnak tartom. Enélkül nem történt -volna meg, ami megtörtént. Ha nincs ez az alap-baj: semmi se -történhetik… akármilyen tarka multu vagyok… vagy talán annál -kevésbbé, mert tarka multu vagyok. <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Mondom, eszembe se jut szemrehányást vagy kifogást kovácsolni -belőle, de a magyarázatok közül ezt se hagyhattam ki… mert, igenis, -egy dolog nem magyarázhatná meg, ami történt, vagy mondjuk: amit -tettem. Többféle magyarázatra van szükségem, hogy megérthesd és -természetesnek találd azt a cselekedetet, amely lehetetlenné tette, -hogy tovább is férj és feleség maradjunk.</p> -<p>Folytatom. Nem a szemrehányást vagy kifogást. Ami következik, -megint csak magyarázat.</p> -<p>Látnom kellett, hogy a férjem nagyon megbánta azt az áldozatot, -amelyre el kellett szánnia magát, amikor a maga jószántából, igen -oktalanul, felségül vett. Igyekezett nem éreztetni velem, hogy -megbánta, de látnom kellett.</p> -<p>Értem, ha megbánta, hogy feleségül vett. Enélkül is együtt -maradhattunk volna, amig kedvel, amig kedve tartja… És az áldozat -igen nagy volt. Ép olyan nagy, mint amilyen fölösleges. Akkor is -azt mondtam, most is azt mondom: eszeveszettség volt, hogy ilyen -áldozatot hozott értem. S talán nem is annyira az én kedvemért -tette, hanem inkább öreggyermekes dacból, szemben az egész -világgal, amely azóta ugyancsak megboszulta magát.</p> -<p>Én mindenesetre ártatlan vagyok benne, ha megtette. Én ezt soha -se kivántam; mi több: annak idején elmondtam neki az -aggodalmaimat.</p> -<p>Ó, azt meg kell adnom neki, hogy igyekezett nem éreztetni velem, -mik járnak a fejében! Soha se ismerte el előttem, hogy sajnálja, -ami történt… ellenkezőleg, leplezni akarta ezt az érzést, még több -figyelemmel, még nagyobb gyöngédséggel, mint amelyet valaha -tanusitott.</p> -<p>De akárhogy iparkodott rejtegetni a gondolatait, <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> nem -tudta eltitkolni előlem, hogy mi az, ami a rossz óráiban -foglalkoztatja. És ez még nagyobb terhet rótt rám. A figyelmét és a -gyöngédségét viszonoznom illett, ugy-e?! A kötelesség is, a hála is -ezt parancsolta. S minél világosabban láttam, hogy titokban -szenved, annál inkább kímélnem kellett az ingerlékenységét. Annál -inkább ügyelnem kellett, hogy – bár akaratlanul – még csak -ügyetlenségből se okozzak boszuságot neki.</p> -<p>Pedig amugy is nehezemre esett: minden csekélységben hozzá -igazodnom, folytonosan csak alkalmazkodni és megint csak -alkalmazkodni.</p> -<p>A viselkedésem sohase tetszett igazán neki; más modorhoz -szokott. És a társaságunkat megválogatni se volt könnyü. Azok az -emberek, akik közt élnünk kellett, a legjobb szándékuk ellenére, -minden mozdulatukkal, minden lépésükkel bántották. Még én magam -is.</p> -<p>Utoljára már azt sem tudtam: kihez, hogyan, mit szóljak? Kivel -szabad érintkeznem s miképen viselkedjem az „elfogadható“ -emberekkel szemben? Hová lépjek, hogyan mozduljak, kire nézzek rá? -– ugy, hogy ezzel neki ne szerezzek se érthető kellemetlenséget, se -érthetetlen izgalmat.</p> -<p>Megmondom neked: furcsának, kicsinyesnek, bosszantónak találtam -ezt a szegény volt nagyurat, aki sehogy se tud egyszerü Romanovics -Mihály lenni, aki akor is egy nagyherceg szemével nézi a világot, -amikor már nem élhet nagyherceg módjára.</p> -<p>Számitsd ehhez, hogy a nyugalmat meg a kényelmet már megszoktam, -s ezek jóvoltát már ép ugy nem éreztem, mint a levegőét az, aki -mindig a szabadban van.</p> -<p>Mit mondjak neked?! Nagyon hiányzott a régi szabadságom. -Fogolynak éreztem magamat, mint Lillias a hideg csarnokokban. -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Még jobban is meg tudnám magyarázni a lelkiállapotomat, de -minek? Te kevésből is meg fogsz érteni.</p> -<p>Elég az hozzá: cifra kalitkában laktam, de minden uj nap és -minden uj arc csak uj bosszuságot hozott neki is, nekem is. Ez -utoljára engem is nagyon idegessé tett.</p> -<p>Meg kell jegyeznem: eszemben sem volt, hogy egyszer ki fogok -törni. Bár az életem, kivált az utóbbi időben, majdnem folytonos -idegeskedés volt, s bár minden uj nap mind több apró bosszuságot -hozott, mindig azt mondtam magamban: „Hálásnak kell lenned iránta.“ -Nem győztem inteni magamat: „Hálásnak kell bizonyulnod; ez a -legkevesebb, amivel tartozol neki.“</p> -<p>Annak idején megfogadtam magamban, hogy soha semmit se fogok a -férjem ellenére tenni. És fogadásomat hiven megtartottam – egészen -a mult hétig. Nem mondom, hogy ez nagy önfeláldozásomba és sok -gyötrődésembe került; de igenis, le kellett mondanom ezért sok -mindenféléről, amit a szabadság- és kényelemszeretetem, vagy -mondjuk: az önzésem megkivánt volna.</p> -<p>Azt hittem, mindig igy lesz. Rajta voltam minden hálaérzetemmel, -minden bölcs átlátásommal és minden lelkierőmmel, egész -türelmességemmel, hogy ez mindig igy maradjon. Reméltem ezt és -sejtelmem se volt róla, hogy a házaséletünknek ilyen hamar vége fog -szakadni. Nem számitottam rá, hogy a magamhoz hasonlónak vannak -órái, amikor hiába minden bölcs átlátás, a véralkat kitör és pofon -csufolja az észt.</p> -<p>Még csak egyet kell megemlitenem, hogy egész jelentőségében lásd -azt a különben nem valami borzasztó jelenetet, amely a mult héten -véget vetett a regényünknek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>A férjem, mielőtt elvett, igy szólt hozzám, azon a hangon, -amelyben benne van, hogy mindezt nem fogják kétszer mondani, de -annál inkább jó lesz megjegyezni:</p> -<p>– Kedves Róza… (talán te se tudod, édes Rollám, hogy engem az -igazi nevemen Miller Rózának hivnak)… én az egész életen át csak -egy dolgot kérek magától. Azt, hogy soha se tegyen nevetségessé a -világ előtt. Amig ez nem történik meg, senkire se tartozik, -senkinek semmi köze hozzá, hogy mit teszek, kit veszek el… erről a -lépésemről csak magamnak tartozom számadással. De ha maga engemet -valaha nevetségessé tesz a világ előtt; akkor én ostoba fajankó -vagyok, aki nem tudta, mit cselekszik. Ezt az egyet soha se tudnám -megbocsátani magának. És magamnak sem.</p> -<p>Csak annyit feleltem neki:</p> -<p>– Mindig hálás leszek.</p> -<p>Ugy gondoltam. Ez volt a szent elhatározásom; a fogadalmam, ha -ugy akarod… És soha, a legnagyobb mérgemben se jutott eszembe, hogy -egyszer meg fogom szegni ezt a fogadalmat, még pedig nem is nagyon -sokára.</p> -<p>És most már elmondhatom azt a bizonyos esetet, amely visszavisz -a variété-szinpadra.</p> -<p>Mit szólsz hozzá?!… Képzeld, megint egy automobil-kirándulás és -megint Lillias!</p> -<p>Hol jártunk, kikkel, mellékes. Csak annyi tartozik a dologra, -hogy nagyobb társaságban már esetefelé, a szakadó eső elől -menekültünk be nyitott gépkocsijainkról egy kis fürdőhely étkező -termébe, és mert az eső sokáig nem akart elállni, ott is -vacsoráltunk.</p> -<p>Rosszkedvü voltam; idegesen rosszkedvü. Utközben észrevettem, -hogy a férjem, mint már majdnem mindig, megint neheztel rám -valamiért és nem tudtam, <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> miért. Olyan szavakat -szalasztottam-e ki a szájamon, amelyek férjemet a variété-szinpadra -emlékeztették és fölingerelték, vagy a szemem egy-két -Réaumur-fokkal nagyobb melegséget árasztott valamelyik közönbös -emberre, mint amennyi ezt megillette volna? – nem tudtam kitalálni. -Nagyon bosszantott, hogy ártatlanságomban nem is sejtem az okot s a -férjem mégis elégedetlen velem; és ingerültté, durcássá, dacossá -tett az a gondolat, hogy az efféle kellemetlenség már mindennapos. -De türtőztettem magam.</p> -<p>Szerencsétlenségemre, az étkező teremben voltak, akik -fölismertek bennünket – ami azokon a nyilvános helyeken, ahol -hébe-hóba megfordultunk, ritkán esett meg velünk. Egyszerre nagy -sugdolózás támadt a teremben és illetlenül kiváncsi szemek -szegeződtek felénk, mint megannyi gukker, minden tartózkodás -nélkül, mereven, kitartóan. Ez a férjemet mindig igen bántotta. -Most is jól láttam rajta a hatást. Mert bár gyermekkorában – mint a -„Gerolsteini nagyhercegnő“ Paul hercegét a komolyságra – alighanem -őt is pofonokkal tanitották meg arra, hogy az embernek hogyan kell -uralkodnia az arcán, én mégis csak jobban ismerem őt, mint más, s -már a szemöldökéről is meg tudom itélni, hogy mikor haragszik… -akárhogyan titkolja. És valahányszor kiváncsian szemlélgetik, a -bosszusága oly nagy, hogy néha még a tekintetébe is kiül. Az idegen -ugyan ilyenkor is csak nyugalmat láthat az arcán, de előttem azzal -se tudja álcázni a dühét, ha a nagyon hidegvérü emberek tökéletesen -nyugadt hangján szólal meg s ezen a megtévesztő hangon többet -beszél, mint máskor, amikor jobbkedvü.</p> -<p>– Már előbb is haragudott rám… most dühös az egész világra… szép -napjaink következnek! – szóltam magamban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>El tudtam képzelni, minő jelenetek és meddig – s ez a gondolat -végképen elkeseritett. Most már én is dühös voltam az egész -világra, csakhogy én nem tudtam uralkodni a rosszkedvemen, mint ő. -Engem is pofonokkal nevelt Madame Clémentine, de nem az -önuralomra.</p> -<p>A társaságunkhoz tartozóknak, akiknek végre is feltünt a -kedvetlenségem, csak annyit mondtam, hogy rettenetesen fáj a fejem, -s aztán sokáig nem szóltam egy szót sem. Amazok az út fáradalmainak -tulajdonitották az idegességemet s békében hagytak. Rajnai bort -ittak, még pedig elég sokat, s rajtam kivül mindenki – mégis én -részegedtem meg, nem ők.</p> -<p>Mindezt azért beszélem el ilyen hosszasan, hogy egész -sulyosságában lásd az esetet. Ha előbb igen jókedvünek mutatkozom, -nagyokat iszom a többiekkel, s talán egy kicsit duhajkodom is – a -botrány nem lett volna olyan nagy s a hiba nem olyan végzetes. Azt -lehetett volna mondani: nem szoktam meg az ivást, hirtelen -hajtottam le sok bort, tökrészeg lettem, jókedvemben nagyon is bele -találtam mélyedni a mulatozásba, megártott a méregerős bor, nem -tudtam, mit csinálok… De az ellentét eltitkolhatlan rosszkedvem, -sokat hangoztatott fejfájásom, idegeskedésem, szótlanságom és a -közt, ami következett, olyan nagy, olyan feltünő volt, hogy talán -leginkább ez tette a dolgot ki nem menthetővé, helyre nem -hozhatóvá.</p> -<p>Tehát, amig a többiek ettek és ittak, én pedig senkivel nem -foglalkozva, hangtalanul ültem a helyemen s ugy nézegettem magam -elé, mint aki már alig tudja türni a rosszullétet: a nagy étkező -teremben valami fészkelődést vettem észre. A közönségnek az a -része, mely sehogy se akart elunni bennünket, hol felénk, hol a -velünk szemben lévő bejáró felé tekintgetett, amelynek <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -szomszédságában elkeritett emelvény volt látható. Ezen az üres -emelvényen máskor bizonyosan a zenekar szokott játszani, mert csak -hangjegytartók voltak rajta. Az egyik szomszédomnak ugy tünt fel, -mintha itt valamire készülődnének s kérdezősködött. Megtudtuk, hogy -az emelvényen néhány perc mulva vándor zenészek fognak megjelenni s -előadást tartanak, ezen a fürdőhelyen „először és utoljára“, amiért -a jelenlevőktől csak néhány fillért kérnek, a fillérek számát -rábizva „a közönség nagylelküségére“.</p> -<p>A vándor zenészek nemsokára elő is kerültek: négy muzsikus meg -egy énekes. Oda néztem, remélve, hogy elszórakoztatnak s kiverik a -fejemből a rosszkedvemet; nem képzeltem, hogy ez milyen alaposan -sikerül majd nekik!</p> -<p>Az első pillanatban el kellett mosolyodnom: az énekes -megjelenésén. Valami jelmez-féle volt rajta, amely egy kisé az -indiai bűvészek, egy kissé az egyiptomi papok, de leginkább a -clownok öltözetére emlékeztetett. Cirkuszi ruha és e fölött könnyü -atlasz-köpeny, amelyen fekete selyemmel kivarrott kabalisztikus -jelek láthatók… Milyen maskara!</p> -<p>De a derültségem csak egy pillanatig tartott: ahogy megnéztem az -énekes arcát és alakját, már elkomolyodtam. Milyen szép férfi! -Milyen daliás alak és milyen nemes tekintetü, égő, fekete szempár! -Egyszerre nagyon megsajnáltam. Ez az arc és ez a termet másféle -sorsra utalta volna… és szegénynek, egyik kis helyről a másikra -kell kóborolnia, hogy filléreket szedhessen össze az utfélen… -maskarába kell öltöznie, hogy fölkelthesse a nagyérdemü mob -érdeklődését… estéről-estére tüdejeszakadtából kell harsognia, hogy -kitányérozhassa a közönség „nagylelküségé“-t, mert hiszen ebből él, -ezt koldulja! <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>És eszembe jutott, hogy valaha én is igy kezdtem, mielőtt a -variété-szinpadra jutottam… mert nekem ez már szép hivatal, -„szinekúra“ volt.</p> -<p>Amig a négy muzsikus valami bevezető zenét adott elő, folyton az -énekest néztem, ezt az én fajtámból való szegényt… Milyen szép -ember, milyen kár érte!…</p> -<p>Már kiverte a fejemből, ami előbb olyan kitartóan -foglalkoztatott.</p> -<p>Aztán énekelni kezdett és a hangja mindjárt a szivembe -nyilallott. Gyönyörü bariton hangja volt, érces, férfias timbre-ű, -de mégis lágy, édes bariton hang… Csiszolatlan, nyers, igen kevéssé -képzett bariton… de nekem annál jobban tetszett. Nem jó lábon állok -a művészettel s nagyon szeretem a természetet…</p> -<p>René áriáját énekelte, s amikor az „Álarcos bál“ melódiái -hallatára rosszkedvem végképen fölengedett, egyszerre rám -pillantott; alighanem észrevette, hogy figyelmesen nézem. Mért ne -vallanám meg neked, hogy ez a pillantás hatott rám?! Meg lehet -becsülni a hozzánk való jóságot, szeretetet, barátságot… -viszonozhatjuk is mindezzel s ezenfelül hálával, ragaszkodással… de -vajjon ez kiöli-e belőlünk a szerelem vágyát? És ez, aki hirtelen -olyan melegen tekintett rám, szép férfi volt s az én fajtámból -való!… mert hiszen én se születtem biborban s én is tudom, mi a -kóborlás… Hirtelen megvillantak a fejemben a régi emlékeim… az első -édes csókok emlékei… s bizseregni kezdett bennem a -szabadság-szeretet… a nosztalgia a mult után… az után a mult után, -amelyben nem volt kényelmem, nem volt semmim, csak nyomoruságom… az -után a mult után, amelynek nem volt egyebe csak tüzes csókjai!</p> -<p>Ó, a zene nagy keritő! <span class="pagenum"><a name="Page_122" -id="Page_122">-122-</a></span></p> -<p>Senki se vehette észre rajtam a hatást, az első hatást vagy tíz -esztendő óta… Eszembe jutott, hogy egy pillantással is rossz érzést -okozhatok a jóltevőmnek s hogy nem szabad hálátlannak lennem. Abban -a percben, hogy megleptem magamat, megszólalt bennem a kötelesség; -azonnal másfelé néztem s más gondolatokat kerestem. Se a szemem, se -az arcom nem árult el semmit; az előtt se, akinek a meleg tekintete -az imént megtalálta az utat a szivemhez vezető ajtóhoz és -kopogtatott rajta: az énekes se láthatott bennem mást, csak egy -gyémánt-fülbevalós hölgyet, aki egyszerüen megnézte a szegény kóbor -kóklert.</p> -<p>De nincs szerencsém, kedves Rollám, s akármennyire tele voltam -jószándékkal, olyan meglepetés ért, amelynek hatása alatt végképpen -elvesztettem az eszem.</p> -<p>Rövid közzene után megint az énekesre került a sor és – képzeld -el megrezzenésemet, majd hirtelen felindulásomat! – már az első -hangokból hallom, hogy az én énekesem Sorry áriáját kezdi énekelni! -Sorry vajda könyörgő áriáját, azt a zenés esdeklést, amelynek a -melódiája soha se juthat eszembe, soha se zümmöghet a fülemben a -nélkül, hogy meg ne rezegtesse lelkemnek a legmélyén – az erdő, a -szabadság, a cigányélet, a tüz, a szerelem himnuszát!</p> -<p>Hiábavaló volt minden jó szándékom, a fogadalmam, az a gondolat -is, hogy bünt és esztelenséget követek el: nem állhattam meg, hogy -az énekesre ne pillantsak; önkéntelenül, akaratom ellenére, valami -nagyon hatalmas erő varázslatának engedve, pillantottam oda. A -tekintetünk találkozott és ez az égő tekintet most már diadalmasan -vonult be a szívembe. Mindjárt észrevette-e a hatást? – nem tudom. -Annyi bizonyos, hogy az ária kezdetétől a végéig: csak nekem -énekelt. Alighanem <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> rögtön meglátta rajtam, hogy ismerem az -áriát és hogy nagy gyönyörüség hallgatnom; eleinte talán csak ezért -fordult felém… de később észrevehetett egyebet is, mert az ária -hatása alatt a tekintetem egy cseppet se titkolózott többé.</p> -<p>Hogyan mondjam el, mi történt velem néhány perc alatt?! Ez az -ária felkorbácsolt bennem minden érzést… a régóta mélyen alvó -érzéseket is. És Sorry vajda még nem esdekelt, csak panaszkodott -Lilliasnak, amikor én már őrülten szerelmes voltam a szép vándor -énekesbe.</p> -<p>Már nem láttam benne a clownt, csak az indiai bűvészt vagy még -inkább az egyiptomi papot, Isis papját. És ha clown, hát legyen -clown! Csak annál inkább az én fajtámból való.</p> -<p>Milyen kár, hogy nem ismered ezt a könyörgő áriát! Ha tudnád, -hogy milyen elérzékenyitően szólal meg benne a végtelen szomoruság, -milyen szivrehatóan a szerelmes esdeklés, milyen vérperzselően a -tüzes vágy s végül, amikor Lillias a szemével már elárulja a -szerelmét, milyen magával ragadóan az ujjongó öröm – akkor -megértenéd, hogy minden vérem pezsgett, forrott s szilajul -keringett ereimben.</p> -<p>Ismét Lilliasnak képzeltem, éreztem magamat, Lilliasnak, akit -bánatossá tett az egyhangu élet, a hideg környezet, az unalom és a -visszavágyás a multba vagy nem tudja hová… Boldogan üztem el -magamtól kellemetlen gondolataimat: az átélt boszuságok, -keserüségek és izgalmak emlékét meg azt a reménytelenséget, hogy a -jövő napokkal csak uj bosszuságok, keserüségek és izgalmak várnak -rám… Jól esett ujra cigánylánynak tudnom magamat és látnom, hogy: -igen, én vagyok az a Lillias, akinek a szerelmét könyörgik, az a -Lillias, aki vár, egyre vár, mert a szerelmet várja!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>És, ime, Sorry vajda állott előttem, az égő tekintetü, szép, -fiatal cigány, Sorry vajda, aki nem tűrheti, hogy a fajtájából való -leányt az urinép elvigye magával! Mert, igen, el merte árulni a -komédiás, hogy most csak nekem szól, a gyémántfülbevalós -Lilliasnak… nem vette le rólam égő tekintetét s folyton felém -fordulva énekelt… a pillantása is, a hangja is az arcába vágta az -egész urinépnek, hogy vágyódik rám és a magáénak akar… kikiáltotta, -csábító, édesszavú, izgatóan férfias baritonján, hogy az én -szerelmemet könyörgi és el akar vinni magával… nem félt az urinép -bosszuállásától.</p> -<p>Ellenállhatatlan erő hajtott, hogy feleljek neki. -Megfelejtkeztem mindenről és mindenkiről. Megfelejtkeztem a -fogadalmamról, Romanovics Mihályról, az egész uri társaságról s a -nagyérdemü mobról… megfelejtkeztem róla: hol vagyunk, milyen -megbotránkozást és kínos érzéseket okozok, arról is, hogy mik -lesznek megfelejtkezésemnek a következései.</p> -<p>És a tekintetünk összeforrott.</p> -<p>Elképzelheted előkelő barátainknak a hüledezését. Meg azt, hogy -micsoda szemeket meresztett rám a tisztelt tömeg.</p> -<p>De ez még nem minden. A nagyja még csak ezután következett.</p> -<p>Mikor Sorry könyörgő áriáját az ujjongó öröm hangjaival végzi, -már nem voltam magamnál. S nem elégedtem meg azzal, hogy csak a -tekintetemmel mondjak neki igent száz ember előtt… nem elégedtem -meg azzal, hogy lélekben már összeforrtam vele az egész sokaság -szemeláttára – ki kellett kiáltanom a világnak, hogy: történjék -velem akármi, igen odaadom magamat neki! Meg voltam őrülve.</p> -<p>Nem védekezem előtted azzal, hogy nem voltam <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> -beszámitható állapotban. Ha szépiteni akarnám a dolgot, azt -hazudhatnám, hogy sokat ittam. Nem igaz. Csak a szerelemtől voltam -mámoros; csak a cigányvér tört ki belőlem. Igenis, megvillant a -fejemben, mielőtt elkövettem, amit többé nem lehet jóvátenni, -nemcsak megvillant a fejemben, tisztán láttam, hogy mit cselekszem -s hogy mi lesz ennek a következése, tudtam, hogy azzal, amit tenni -készülök, elrugok magamtól kényelmet, nyugalmat, jólétet, mindent!… -és mégis meg kellett tennem, amit tettem. Felelnem kellett neki -szóval is, meg kellett mondanom neki mindenki hallatára, hogy: -igenis, kész vagyok elhagyni mindent, gazdagságot, jólétet, -urinépet… megyek vele akárhová visz… ha akarja: az erdőbe, ha -akarja: a vásári bódéba!… megyek a rég várt boldogság után!… megyek -ezzel a szép, ifju cigánylegénynyel, aki az én fajtámból való!</p> -<p>Az eszem ugy nyöszörgött, mint egy kis kutya… de a vérem ugy -parancsolt, mint ahogy az elemek parancsolnak.</p> -<p>Ugy tünt fel előttem, mintha maga a mindeneket fentartó -szerelem, mintha maga az örökkévalóság szólitott volna.</p> -<p>Varázslat hatása alatt állottam, mint Lillias; az égő tekintet -és a szivemet át meg átjáró, megreszkettető, összerázó hangok -bűvölete leigázta az akaratomat. Oda voltam az elérzékenyedéstől, a -szerelmi mámortól, a szerelmi boldogságtól.</p> -<p>Szóval, mikor Sorry befejezte a könyörgő áriát, egy másik hang -csendült fel, csak ugy, mint az operában: a Lilliasé.</p> -<p>Lillias a cigánynótával felel:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A rőzse ropog, a tűz -lobog,<br /></span> <span class="i0">Czigányleányok -boldogok:<br /></span> <span class="i0">Lobog a tűz, a -tűz!…<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Hidd el, ez egyszer, kivételképen, nagyon szépen énekeltem. A -hangom olyan fényben csengett, mint soha, az arcom lángolt s a -szemem a szerelmi odaadás tüzes sugarait szórta a kóbor énekesre. -Nem törődtem többé senkivel és semmivel a világon.</p> -<p>A kóbor énekes megértett s a refraint már velem énekelte. Aztán -az egész kettőst… csak ugy, mint az operában. Azt hiszem, -meghallgathattak volna bennünket akármelyik szinházban; ami az -énekművészetünkből hiányzott, azt pótoltuk azzal, hogy az ő hangja -nagyon szép és ha az én hangom nem is valami hires, az bizonyos, -hogy – mind a ketten szivből énekeltünk.</p> -<p>A kettős is elhangzott; vége volt mindennek. Az idegenek közül -az ártatlanabb lelkűek tapsoltak. A nagyherceg is tapsolt.</p> -<p>Sárga volt, mint a halott, de megőrizte a nyugalmát.</p> -<p>Ugy tett, mint aki örül, hogy a felesége mulat, de már -megelégelte a mulatságot. Fölkelt, a karját nyujtotta s kivitt a -teremből. A társaságunk persze velünk tartott.</p> -<p>Időközben az eső elállott; felültünk a kocsijainkra.</p> -<p>Az úton a nagyherceg nem szólt hozzám egy szót sem. A -chauffeur-rel nem óhajtotta közölni a szándékát.</p> -<p>Hanem, mihelyt magunkra maradtunk, tudtomra adta, hogy -visszakaptam a szabadságomat.</p> -<p>– Azt hiszem – kérdezte – tudja, hogy el kell válnunk?!</p> -<p>Csak annyit feleltem:</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>Átláttam, hogy az ilyesmit nem lehet jóvátenni.</p> -<p>Igy történt. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>De nem irhatok többet… nagyon sok dolgom van… Tudod, a -költözködés!… aztán meg az ujságírók nem hagynak békén… Már megint -jön egy.</p> -<p>A viszontlátásig üdvözöl… aki már nem Romanovics Mihályné, hanem -ismét:</p> -<p class="right"><i>Vera Violetta.</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<h2>A BAZÁR ÉG.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>– Mi baja, kedves Lebreton? – kérdezte Mendez a másik -ujságirótól. – Olyan piros az arca, mintha láza volna.</p> -<p>– Borzalmasan részeg vagyok, – felelt Lebreton. – Egész éjszaka -ittam, rossz cimboraságban; reggel kilenckor kerültem az ágyba, s -alig hogy elaludtam, felköltött egy vidéki nagybátyám, az egyetlen, -akitől örökölhetek. Ez a vidám, sőt garázda vén fiú addig ült a -nyakamon, mig végre kénytelen-kelletlen fölkeltem és elmentem vele -reggelizni, Paillardhoz vitt és ott megint rémesen sokat ittam. -Most aztán alig állok a lábamon; ugy járok, mintha egyik dézsából a -másikba lépnék, pedig még isten tudja meddig nem fekhetek le emiatt -az átkozott bazár miatt.</p> -<p>A Jean Goujon-utcai nagy bazárépület bejárója előtt állottak. -Mendez, mialatt Lebretonnal beszélt, az egymásra torlódó -gépkocsikból rendre kiszálló előkelő közönséget nézte s közben -neveket irt föl a jegyzőkönyvecskéjéből kitépett papirlapra.</p> -<p>– Tudja mit? – biztatta Lebretont. – Menjen haza nyugodtan és -pihenje ki magát. Nyolcig-kilencig éppen eleget alhatik; kilenckor -majd fölkeresem és értesitem mindenről, hogy megirhassa a -tudósitását. <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Köszönöm, de lehetetlen, – felelt Lebreton. – Egy egész nagy -ujságoldalt kell telefirkálnom erről a szamárságról.</p> -<p>– Persze, az ön lapja is királypárti, s mert ezt a jótékonycélu -vásárt az igazhitü arisztokrácia rendezi, önöknek legelől kell -járniok a jótékony hölgyek magasztalásában.</p> -<p>– Hanem azért mégis kérni fogom a szivességét. Végignéztem a -megnyitás ceremóniáját, körülsétálok a bazárban, összeszedek egy -pár megfigyelést, hogy legelől tündökölhessek a szines leirásban, -de ötkor hazaszököm. Lesz szives és értesit, ugy-e, ha később -valami nevezetes történik?</p> -<p>– Rosszul teszi, ha nem megy haza mindjárt. Ilyen álmosan ugy se -fog látni semmit.</p> -<p>– Többet fogok látni, mintha józan volnék. Nekem a részegség -csak az itéletemet rontja meg, a megfigyelésemet inkább élesiti. -Részegen mindig temérdek apróságot veszek észre, ami okvetlenül -elkerüli a figyelmemet, ha józan vagyok. A mámor szétszórja a -figyelmet s ez a tudósításnak csak javára válthatik. Öttől nyolcig -aztán kialszom a mámoromat s már egészen okosan fogom leirni azt, -amit bolond fejjel láttam.</p> -<p>– Akkor hát most már menjünk be. Mindjárt három óra s Andrea -hercegnő pontban háromkor érkezik. Nem fog ártani, ha addig jó -helyet biztositunk magunknak.</p> -<p>Bementek.</p> -<h3>II.</h3> -<p>A vásárt, melynek három, egymásután következő délután kellett -volna tartania, azért tervezték, hogy egy uj hittéritő-iskolát -lehessen alapitani s nagyobb összeg <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> gyüljön egybe a De -Propaganda Fide uj templomának az épitési költségeihez.</p> -<p>Évek hosszu sora óta először történt, hogy a párisi -arisztokrácia, amelyet a politikai események arra kényszeritettek, -hogy visszavonuljon büszkeségének fellegvárába, végre-valahára -kimozdult tökéletes elzárkózottságából s életjelt adott a nagy -nyilvánosság előtt is.</p> -<p>A Faubourg Saint-Germain azon a cimen, hogy olyan szent célt -szolgál, amely méltó hozzá, tüntetni kivánt a köztársasági Páris -ellen.</p> -<p>Tüntetni ugy, ahogy csak a Faubourg Saint-Germain tud, ha erre -nagynehezen elhatározza magát.</p> -<p>A rendezőség élén a legfényesebb történelmi nevek viselői -állottak s a védő szerepet a királyi vérből származó Andrea -hercegnő vállalta el.</p> -<p>A terv az volt, hogy a vásárt, mely külsőségében hű mása lesz a -középkori vásároknak, mind a három napon óránként változó, legujabb -divatu mulatságokkal kötik egybe. A vásáron a Faubourg előkelő -hölgyeinek a legszebbjei fognak árusitani apró haszontalanságokat, -a mutatványos bódékban pedig a technika legujabb csodáinak a -látnivalóin kivül a szellem arisztokráciájának, az irodalmi és -művészeti világnak azok a nevezetességei fognak szerepelni, akiket -a rendezőség erre a kitüntetésre méltóknak ítél.</p> -<p>Az utóbbiak olyan szerepben fognak bemutatkozni, amelyben eddig -csak bizalmas környezetük láthatta őket. A nagy költő tréfás -kabarészámokkal áll elő; a világhirü regényiró ismert szinészeket -parodizál ki; a kitünő tragikus mint átváltozó művész szerepel; a -hegedüművész karmestereket utánoz; a hires festő mint gyorsrajzoló -lép föl; Páris legelső énekművésznője utcai dalokat énekel; a -nagynevü zeneköltő operettet ír erre az alkalomra, amelyet uri -műkedvelők <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> adnak elő, a nábob egy magánjelenetben -az éhenkórász bohém alakját figurázza ki.</p> -<p>A mutatványos bódékban nagy belépő-dijakat szednek. Az apró -haszontalanságokat az előkelő vásárosok a kegyes célra méregdrágán -árusítják. Köszönő mosolyt csak az kaphat a szépektől, aki -fejedelmi adománynyal járul hozzá az ünnep sikeréhez.</p> -<p>Az irodalom és a művészet képviselői közül csak azokat -szólitották föl a közremüködésre, akik tanuságot tettek róla, hogy -együtt éreznek az ünnep rendezőivel. A fényes névsort kétszer is -megrostálták.</p> -<p>A felszólitottak természetesen mindannyian örömmel fogadták el a -nekik szánt szerepet. Akit kitüntettek, boldog volt; akit mellőzni -kellett, az irigykedve gondolt a szerencsésebbekre.</p> -<p>De nemcsak a közreműködőket, a közönséget is jól -megválasztották.</p> -<p>Bár mindjárt a belépésért jókora adót kellett fizetni, a vásáron -csak meghivottak jelenhettek meg. A célhoz képest, sok meghivót -bocsátottak ki, de ezek szétosztása a legnagyobb körültekintéssel -történt. Az előkelő rendező urak, akik egész Párist ismerték, -gondoskodtak róla, hogy olyan férfi vagy nő, akit jó társaságban -nem szokás fogadni, semmi áron és semmiféle visszaéléssel ne -juthasson jegyhez. Még a sajtó képviselői is névre szóló meghivókat -kaptak, s a bizottság mindenkiről tudott, akinek a vásár valamelyik -napján joga volt a jegyét megváltania.</p> -<p>Természetes, a meghivókért nagy versengés támadt. Ilyen -körülmények között az, aki számitott rá, hogy őt is a jobb körökhöz -számitsák, nem maradhatott el. A jelentkezőket azonban alaposan -megrostálták; akihez csak a legcsekélyebb kifogás fért, udvarias, -de tagadó feleletet kapott. És minél nagyobb volt a -visszautasítottak <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> száma, annál keresettebb lett a sokfelé -hiába áhitozott meghivó. Aki joggal számithatott erre, nem igen -mulasztotta el, hogy éljen a szerencséjével, ha egyáltalán a lábára -tudott állani.</p> -<p>– Soha ilyen szép közönséget! – szólt Mendez, ahogy -körülsétáltak a bazárban.</p> -<p>Hadd lássa ez a kiválasztott közönség, a legkülönbek, hogy: -igenis, a Faubourg Saint-Germain még él és csak tűri, de nem ismeri -el a köztársasági Párist!</p> -<p>Azért elhatározták, hogy a jótékonycélú vásár védőjét, Andrea -hercegnőt ugy fogadják, ahogyan valaha Versaillesben fogadták a -királynét.</p> -<p>Mintha Franciaország királynéja volna.</p> -<p>Mert nekik Franciaország ma is királyság, ha a csőcselék -erőszakossága lehetetlenné teszi is, hogy a király a jogaival -éljen, s az ő szemükben Andrea hercegnő, aki legközelebb áll a -királyhoz, Franciaország első asszonya.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Kevéssel azután, hogy a két ujságiró felmutatta a jegyét, egy -nyájas arcu ur került eléjük, aki rendezői jelvényt viselt.</p> -<p>– Nem parancsolják az urak, hogy valamiben a szolgálatukra -legyek? – szólitotta meg Mendezt. – Én részesültem abban a -szerencsében, hogy a sajtó tisztelt képviselőinek a munkáját -megkönnyiteni segitsek. Kérem, legyen olyan szives, mutasson -be!…</p> -<p>– Ó, nagyon köszönjük, herceg!… – dadogott Mendez.</p> -<p>– Hector de Beaurepaire, – mutatkozott be a nyájas ur -Lebretonnak.</p> -<p>A nyájas ur karonfogta Mendezt, elvezette a két <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> -ujságirót a mutatványos helyekre s megmutatta nekik, hogy honnan -láthatnak mindent a legjobban.</p> -<p>Aztán fölvezette őket a nagy csarnok karzatára, két számozott -széket mutatott nekik és igy szólt:</p> -<p>– Ezeket a helyeket az urak számára tartottuk fönn; a megnyitó -szertartását innen nézhetik végig a legkényelmesebben. De ha ugy -parancsolják, hogy addig körül méltóztatnak nézni a többi -helyiségekben, erre még egy jó negyedórai idő van. A hercegnő -pontban háromkor érkezik.</p> -<p>Ugy parancsolták, hogy körül méltóztatnak nézni.</p> -<p>– Tudja-e, ki volt ez? – szólt Mendez Lebretonhoz, mikor magukra -maradtak. – Ez Beaurepaire herceg, akinek a hetvenedik öregapját is -Beaurepaire hercegnek hivták, s akinek az ősei keresztes háborukban -foglalatoskodtak akkor, amikor az én őseimet még sehogy se hívták, -mert bőgő majmok voltak Amerika őserdőiben.</p> -<p>– Rendkivül udvarias volt, – szólt Lebreton.</p> -<p>– Másfajta emberek ezek, mint mi! – sóhajtott Mendez. – Ezeknek -a viselkedésük olyan, hogy azt mi sohase tudjuk eltanulni.</p> -<p>– A jó nevelés teszi, – vélte Lebreton.</p> -<p>– Már a vérükben van a finomság, – vitatkozott Mendez. – Különb -lélekkel születnek, mint mi, s a viselkedésnek az a finomsága, -amelyet mi a leggondosabb igyekezettel, a legnagyobb vigyázattal, a -legtökéletesebb önuralommal se tudunk tökéletesen a magunkévá -tenni, náluk önkéntelen, természetes, ösztönszerü.</p> -<p>Körüljárták az egész bazárt, egy darabig csak nézelődtek és nem -igen szóltak egymáshoz, majd Mendez igy összegezte a -benyomását:</p> -<p>– Mindenen meglátszik, hogy a Faubourg tüntetni <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> akar. -Tüntetni akarnak a családi kincseikkel, az izlésükkel, a -gondolkozásukkal, egész szellemi felsőbbségükkel, főképpen a -szellemi felsőbbségükkel. De tehetik, és ez a tüntetés, ha tüntetés -is, meg kell adni: szép. Annál szebb, mert senkit se bántanak vele. -Veszi észre, hogy a nem közülök valót csak azzal különböztetik meg, -hogy velük szemben egy fokkal még kedvesebbek, mint egymással -szemben?…</p> -<p>– Én mást veszek észre, – felelt a részeg. – Azt, hogy ez az -épület egy nagy egérfogó.</p> -<p>– Tessék? – kérdezte Mendez.</p> -<p>– Ugy értem, – folytatta Lebreton, – hogy csodálatosan -szerencsétlenül van épitve. Én legalább még sohase láttam ilyen -eszményi tűzfészket. És megfoghatatlan könnyelmüséggel olyan sok -embert bocsátottak be, hogy ez megcsufolása minden köteles -vigyázatnak. Ha itt véletlenül tüz üt ki… például rövidzárlat -esetén, vagy ha a kinematográfos-sátorban csinál bajt egy kipattanó -szikra… innen ugyan egy egér se menekül ki. De hát ez senkinek se -jutott eszébe?!</p> -<p>Mendez nevetett.</p> -<p>– Ha az ember mindig ezt forgatná a fejében, soha se mehetne se -bálba, se szinházba.</p> -<p>– Persze, – szólt ismét Lebreton, – ha ezt az épületet az -előkelőségek a maguk céljaira alkalmasnak találták, a hatóságot -képviselő uraknak nem juthatott eszébe, holmi tüzbiztonsági -követelésekkel alkalmatlankodni – ilyen előkelőségeknek!</p> -<p>De más foglalta el a figyelmüket. Valami moraj futott végig a -hölgyek és urak tömegén.</p> -<p>– Pont három! – szólt Mendez. – Andrea hercegnő megérkezett!</p> -<p>S a karzati helyeikre siettek, a bevonulást nézni.</p> -<p>– Látja? – fecsegett Mendez. – Ez a nyolc frakkos <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> -fiatalember… csupa gróf és herceg… egyik se lehet több tizenhat -esztendősnél… ezek az apródokat jelentik. És mennyi lakáj a -hercegnő előtt!… Nyolckaru gyertyatartókat visznek… ahogy hajdan -világitották meg az utat a királyi vérből valóknak… A régi világ, a -rokokó szellője csapja meg az embert…</p> -<p>– Nem ismerik el a villamosságot, – jegyezte meg Lebreton.</p> -<p>– Nézze, – folytatta Mendez, – ezek a hölgyek, akik Andrea -hercegnő uszályát viszik, a legrégibb francia nevek viselői… mind -egy-egy történelmi nevü nagyurnak a felesége… És nézze, nézze azt -az óriást, két lépésnyire az udvarhölgyek mögött!… Ez Guise herceg, -Franciaország leggazdagabb és legerősebb embere… leüti az öklével a -bikát!… meg tudom érteni, hogy egymaga képviseli az egész -testőrséget… és ennek az urnak az a büszkesége, hogy Andrea -hercegnő a „szolgálattevő kamarás“ cimmel tüntette ki!…</p> -<p>Mikor a megnyitó szertartása véget ért, a két ujságíró lement a -karzatról. Mendez ugy tervelte, hogy előbb a már élénkülni kezdő -vásárt járja végig, s csak azután néz be a mutatványos -sátrakba.</p> -<p>Egy darabig még együtt maradtak.</p> -<p>– Látta-e valaha Andrea hercegnőt közelről? – kérdezte Mendez -sétaközben. – Én láttam. Kivágott ruháiban a vállát, a karját és a -keblét is. A bőre határozottan alabástrom-fehérségü és szinte -áttetsző. Ha nem látta még, érdemes megnéznie; nem igen láthat -ilyet. Minden kis erecske meglátszik rajta, feltünően kék -vonalakban. Ez a bőr pókháló-vékonyságuvá finomodott a századok -vagy ezerévek folyamán; egy darab művelődés-történetet olvashat le -róla az ember.</p> -<p>Aztán hallgatag szemlélgették a vásár közönségét, erre-arra -járkálva. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>– Az bizonyos, hogy az asszonyaik és leányaik gyönyörüek, – -szólt végre Lebreton.</p> -<p>– Például ez a kis lány itt ni! – fecsegett ujra Mendez. – Ez -egy Rohan-kisasszony. Most lett menyasszony; a vőlegénye az a -fiatalember, akivel beszélget, Tréguier márki. Teringettét, nem sok -hiányozhatik hozzá, hogy ezek meg legyenek elégedve a sorsukkal! -Mindegyik egy-egy birodalmat mondhat a magáénak; azonkivül -fiatalok, egészségesek, szépek, kedvesek. És nézze, nézze azt a -gyönyörü asszonyt! Ez Páris legragyogóbb teremtése. Lantenac -márkiné. Azt mondják róla, hogy halálosan szerelmes Rochebaron -grófba, akit most neveztek ki nagykövet-helyettesnek, nem tudom, -hová… és hogy ugyancsak flörtöl vele. Persze, a grófnak ott kell -lennie, ahol a márkiné van!… igen, az az ur az, akinek az arcát -előbb nem láthattam jól, most ráismerek!… Nini, magukra maradnak! -Nézze, nézze, hogy beleolvadnak egymásnak a tekintetébe!… Bizony -isten, nem nagyon titkolóznak! Talán ott tartanak, hogy már nem is -képesek titkolózni. Ugy látszik, elérkeztek a flört utolsó -állomásához; éppen most lehetnek az elhatározó pillanat előtt vagy -– egy pár órával utána. Becsületemre, szinte fölfalják egymást a -tekintetökkel. De hát hol van az öreg márki?! Az öreg férjek -ilyenkor soha nincsenek jelen!</p> -<p>Tovább sétáltak s Mendez mindenütt elragadtatással nézegette az -eléje táruló ritka látványosságot.</p> -<p>– Akármi az ember meggyőződése, – folytatta, – lehetünk hivei a -társadalmi forradalomnak… legyünk szoczialisták vagy akár -anarkisták… magam is ó-radikális vagyok… de azt az egyet meg kell -adni, hogy ezek az emberek szebben tudnak élni, mint mi!… hogy ők -azok, akik a legszebben tudnak élni! Szebben tudnak élni, mint mi, -és szebben tudnak meghalni. Még <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> meghalni is szebben -tudnak! Ahogy elnézem őket, minden percben az jut eszembe, milyen -gyönyörüen tudtak meghalni ezeknek az embereknek az ősei a nagy -forradalomban, az asszonyok csak ugy, mint a férfiak! Milyen -nyugodtan néztek farkasszemet a halállal, milyen felsőbbséggel -tudták lenézni az őket lemészárló csőcselék-hordát!</p> -<p>– Tudja, én azt hiszem – vitatkozott Lebreton, – hogy ez csak -fenséges szinészkedés volt. A bensejükben azért remegtek. A hiuság, -vagy ha ugy tetszik: a büszkeség sok önmegtagadásra teszi képessé -az embert. Nem akarták elárulni a megvetett, a gyülölt csőcselék -előtt, hogy félnek, reszketnek, vért izzadnak, hogy érzik a -legyőzetésüket. Egyetlen megtorlásuk a tüntető megvetés lehetett. -Hadd pukkadozzanak a nyomorult hóhérok arra a gondolatra, hogy -boszuálló embertelenségük nem ér föl hozzájuk, nem éri el a célját, -mert hiszen ők nem félnek a haláltól! És erőt vettek, nem az -érzésükön, mely kétségbeesetten ragaszkodott az élethez, hanem: a -külsejükön – amiben már volt gyakorlatuk. Volt idejük készülődni -erre a fenséges szinészkedésre és jól összeszedték minden szinészi -képességüket, külsejükön való minden uralmukat, hogy szépen -szerepelhessenek, szépen játszhassanak. Beleélték magukat a -szerepükbe, mint a jó komédiás, és minden erejükkel rajta voltak, -hogy a nagy jelenetek idején kiverjék a fejükből a rettenetes -valóságot. Talán az utolsó percig reménykedtek valami csodában. -Mindegyik.</p> -<p>– Nem – felelt Mendez. – Nem féltek a haláltól. A gondolkozásuk -tette képessé őket arra, hogy hősiesen haljanak meg. Bölcsebb módon -tudtak gondolkozni életről-halálról, mint a csak ösztöneinek élő, -műveletlen ember; bátrabb szivvel, nagyobb magaslatról <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> nézték -le a halált. Tisztább fejjel néztek szembe azzal a kényszerüséggel, -hogy egyszer ugy is meg kell halni, s hogy tulajdonképpen mindegy, -mikor hal meg az ember, ha már meg kell halni. A vérükben volt, -abban a tömérdek csatát kiállott vérben, hogy ne tulajdonitsanak az -életnek nagyobb fontosságot, mint amennyit érdemel, s az elmulás -gondolatával nyugodtabban nézzenek szembe, mint az állat-ember, aki -csupa nyers élet-ösztön. Ez tette őket elég erőssé arra, hogy a -sakkparti mellől olyan hidegvérrel menjenek a halálba, mintha -esküvőre mennének, hogy társas-játékokkal szórakozzanak a pokol -előtornácában, hogy végig szépen éljenek. Másfajta emberek ezek, -mint mi, kedves Lebreton! Higyje el, másfajta emberek!</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Négy óra tájban Lebretonból kitört a részegség.</p> -<p>– Nem birok tovább járkálni, – szólt a másik ujságiróhoz. – -Eldülök a fáradságtól; pihennem kell egy kicsit.</p> -<p>Elváltak, azzal, hogy este kilenckor találkoznak. Mendez -benézett egy mutatványos sátorba; Lebreton pedig leült a hallnak -abban a részében, ahol pezsgőt árultak.</p> -<p>Megivott egy pohár pezsgőt, abban a hiszemben, hogy ez egy -kicsit föl fogja frissiteni, s hátradőlt a karosszékén. Nyomban -elaludt.</p> -<p>Azt álmodta, hogy Mendezzel járkál, az esthomályban, zord -sziklahasadékok között. Egyszerre még sötétebb helyre érnek és -valami nagy, fekete barlangnyilás tátong előttük. Mendezre pillant -és csak most látja, hogy Mendeznek babérkoszoru van a fején, és -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> hogy Mendez nem Mendez, hanem -Vergilius. Aztán megint a barlangnyilásra pillant és észreveszi, -hogy az voltaképpen egy roppant kapu, amelyen valami fölirat -olvasható. Az ő szeme nem tudja kibetüzni a föliratot, de -Vergilius-Mendez leolvassa az ismeretes szavakat: „Per me si va -nella città dolente, per me si va nell’ eterno dolore…“ -Mendez-Vergilius tehát a pokol előtornácába vezeti…</p> -<p>Belépnek s megpillantják az árnyékokat. Eleinte csak sóhajtozó s -halkan nyögdécselő lelkekkel találkoznak, de utóbb rémes emberi -vázalakok közé kerülnek, akiknek fekélyrágta testét undok sebek -boritják, akiknek szeméből csurog a vér, akik a fogaikat -csikorgatják, akik vadállati hangokon üvöltöznek.</p> -<p>Aztán az Apokalipszis szörnyeit látják. Szem nem látta rémeket, -csoda-borzalmakat… és hallja, amint Vergilius-Mendez suttogó hangon -magyarázza:</p> -<p>– Ezek a Be Nem Telt Vágyak. Ezek a Nem Viszonzott Érzések. Ezek -a Megbénitott Törekvések. Ezek a Hasztalan Önfeláldozások.</p> -<p>És aztán:</p> -<p>– Ez a Párja Után Hiába Sóvárgó Szerelem. Ezek a Meg Nem -Született Gyermekek. Ez az El Nem Mondható Fájdalom. Ezek a Titkolt -Szégyen Könnyei.</p> -<p>Aztán még sötétebb helyre érnek. Már nem lát semmit s mintha -füstgomolyagok csipnék a szemét. A suttogó hangot nem hallja többé; -Mendez-Vergilius eltünt. Éktelen orditozást hall, aztán rettenetes -dübörgés keletkezik, s a kétségbeesetten üvöltöző hangok egyre -siketitőbbé válnak. Egyszerre lángnyelvek csapnak el a szeme előtt. -A hirtelen kilobbanó fénynél roppant füsttengerben látja maga előtt -az egész poklot. A folyton sürüsödő, mind feketébb, fojtó párával -teli, rettenetes füstben minden emberi alakból kivetkőzött -idomtalan <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> lényeket lát, amint vad -összevisszaságban kergetőznek, egyetlen szörnyü gomolyagba -kavarodva; egymás nyakára hágva, egymást gázolva, tépve, marva; -kétségbeesetten tülekedve, birkózva, orditozva, sikoltozva, -visitozva; egymást rángatva, rázva, fojtogatva, rugdalva, -taposva.</p> -<p>Megdobban a szive s fölriad.</p> -<p>Mi ez? Megdörzsöli a szemét. Fölébredt és még folyton maga előtt -látja a pokolt.</p> -<p>Tekintete az álomképre mered és szinte megüvegesedik. A szeme -kidülled… és nem érti.</p> -<p>Csak a borzalmas feketeséget látja. A mindinkább sürüsödő -füsttengert, s ebben a vadul rohanó, egymással viaskodó, verekedő, -egymás hátán és fején taposó, bömbölő és sikoltozó, eltorzult arcu, -idomtalan alaku emberi állatokat, amint egymáson keresztül gázolni -iparkodnak. Orra, szája megtelik a sürü párával; a szörnyü füst -fojtogatni kezdi; köhögés fullasztja, száraz, torkot és tüdőt -kaparó, szuró köhögés.</p> -<p>Egyszerre a lángnyelvek szinte megcsapják a szemét. Valami nagy -világosság támad körülötte. A részeg végre megérti. A bazár ég.</p> -<p>És részegebb, mint valaha.</p> -<p>Azt hiszi, nem tud a lábára állni és megint csak maga elé -mered.</p> -<p>– Furcsa! – szól magában. – Most meg kell halni! Ki hitte -volna?! Egy perc és ez a halál! Még egyet-kettőt köhögök, aztán -megfulok… örökre elalszom és pont!</p> -<p>Megpróbálja, de nem tud mozdulni és bambán nézi a szörnyü -szinjátékot.</p> -<p>Látja, az elhagyott sátorból, az előkelők egész seregét, hogyan -igyekszik menekülni egy irányba, a nagy bejáró felé; hogyan -torlódnak egy roppant hustömeggé; <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> hogyan erőlködnek -ellökni, félrerugni, leteperni, átgázolni egymást. Látja a -menyasszonyt, amint legyezőcsapásokkal akarja lefejteni karjáról a -vőlegényt, aki elbotlott s akin keresztül taposnak. Látja, hogy -Beaurepaire herceg és Mendez fojtogatják egymást. Aztán Rochebaront -pillantja meg, aki Lantenac márkinét a hajánál fogva tépi le -magáról. És látja az óriást, amint homlokon rugja Andrea hercegnőt, -aki hanyatt esett és belekapaszkodott a lábába.</p> -<p>S mialatt mindezt tehetetlenül nézi, részeg fejjel azt -kérdezgeti magában:</p> -<p>– Miért tülekednek ezek mind egy irányba?!…</p> -<p>A kóválygó fejben hirtelen megvillan valami.</p> -<p>Valahol egy ajtócskát látott, de már nem emlékszik, hogy -hol.</p> -<p>Összeszedi minden erejét, föltámolyog a székéről… az inai -engednek. Még egy rettenetesen nehéz erőfeszités… s az utolsó -rugaszkodással, amelyre még képes, megkockáztatja azt, ami a -legesztelenebb. Nekiront a tűznek, amerre szabad az ut.</p> -<p>Hátha valahol arra van a kis ajtó?!…</p> -<p>Érzi, hogy a lángok összeégetik, elfullad, elveszti az -eszméletét és összeesik…</p> -<p>A kis ajtót éppen akkor törik be.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Százan és százan égtek össze vagy fulladtak meg a bazárban: maga -Andrea hercegnő is, hű kamarása, Guise herceg oldalán. Odaveszett a -gyönyörü Lantenac márkiné és szerelmese: az ifju Rochebaron; -odaveszett a szegény Tréguier márki és boldog menyasszonya, Rohan -hercegkisasszony; odaveszett Beaurepaire herceg, <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> az -ünnep főrendezője, s odaveszett a derék Mendez is.</p> -<p>De Lebreton megmenekült.</p> -<p>Egy kicsit összeégett, hanem a sebei nem voltak halálosak. S -vagy egy félórai fáradozás után életre ébresztették.</p> -<p>Mikor fölnyitotta a szemét, ugy tetszett neki, hogy csak álmodta -a tüzet. S egyre a Mendez szavai jártak a fejében:</p> -<p>– Másfajta emberek ezek, mint mi; másfajta emberek!</p> -<p>Mintha éppen most hallotta volna…</p> -<p>A puszta telken, ahol a megmentett embereket ápolták, egy öreg -ember járt-kelt föl s alá, mint akinek már semmi dolga.</p> -<p>Kétségbeesetten tördelte a kezét s halkan suttogta maga elé:</p> -<p>– Margit! Édes Margitom!…</p> -<p>Lantenac márki volt.</p> -<p>De Lebreton nem méltatta az öreg ember fájdalmát; még nem volt -egészen eszénél.</p> -<p>Bambán nézett a világba és igy motyogott kábultságában:</p> -<p>– Ezek a Be Nem Telt Vágyak. Ezek a Nem Viszonzott Érzések. Ezek -a Megbénitott Törekvések. Ezek a Hasztalan Önfeláldozások. Ez a -Párja Után Hiába Sóvárgó Szerelem. Ezek a Meg Nem Született -Gyermekek. Ez az El Nem Mondható Fájdalom. Ezek a Titkolt Szégyen -Könnyei.</p> -<p>Senki se értette, mit motyog; de nem is törődtek vele. -Érthetőnek találták, hogy még nincs magánál.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<h2>TÉLI SPORT.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Január hónap közepén az Engadin leghiresebb, legszebb és -legmagasabb helyén, Saint-Maurice-ban, gondtalanul, vigan – olyan -vidám lélekkel, mintha mindannyian gyermekek volnának – mulatoznak -a föld urai.</p> -<p>Már december eleje óta folytonos a fejedelmi családok -jövése-menése. A szálló-tulajdonosok régóta nem láttak ilyen -szapora „királynapok“-at. De a nagyuri társaság most sokasodott el -a legjobban. Mióta valamivel bővebben hull a hó, az élni siető -előkelők nem költöznek tovább, vándor fecskék gyanánt, hanem -heteket, a legtöbben hat-nyolc hetet töltenek a hó -Eldorádójában.</p> -<p>Európának majdnem mindegyik udvarát képviseli egy-egy fejedelmi -család. Gyermekeikkel és sok emberből álló kiséretükkel szinte -számosabban vannak, mint a többi vendég, mint a kisebb rangu -előkelőségek és a pénzvilág conquistadorai.</p> -<p>Ott van a legujabb királyságnak, Albániának első uralkodója, -Theodor (régebben Hohenstauffen Egon herceg). Ott van, -inkognitóban, Solferino gróf néven, a nagy-illyriai trónörökös, -feleségével, aki most a Montblanc hercegnője cimet viseli. Ott van: -Nikolájevics <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> Athanáz nagyherceg és felesége, Aglája -nagyhercegné, egykoron Lippe-Detmold legszebb virága, akinek -királynői szépségét még nem kezdte ki az idő. Ott van: Asztolf -porosz királyi herceg és felesége, Emanuela királyi hercegné, meg -Arvid dán koronaherceg és felesége, Mária Immaculata -koronahercegné; ott van a norfolki herceg, egész családjával, a -barcellonai gróf és leánya, Diana hercegnő; ott van Frithiof svéd -herceg és felesége, Gunda hercegasszony, Erich, a gerolsteini -nagyherceg és ott van végül két Reuss herceg is, akiket az ujságok -most csak igy szoktak emlegetni: „stb.“ vagy „és még mások is“.</p> -<p>A nagyrangu uraságok délelőtt tizenegytől egyig és délután -háromtól hatig mindig sportdresszben vannak; nemcsak az urak, hanem -a hölgyek is. És a saint-maurice-i sporttér majdnem egész nap -hangos az utolsó félistenek vig lármájától.</p> -<p>Saint-Maurice-ban külön pálya van a bobsleigh, s külön pálya a -skeleton-ok számára. Amig világos van, akárhonnan nézelődöl és -akárhová tekintesz: mindenütt gondtalanul játszadozó, felnőtt -gyermekeket látsz; egyfelől a bob-ok és toboggan-ok, másfelől a -skeleton-ok indulnak utnak; emitt korcsolyázókat és -hockey-játékosokat látsz, amarra a ski hiveit.</p> -<p>Sokszor a késő est se csöndes, s kisebb-nagyobb társaságok még -éjfél tájban is vigan szánkáznak a kitünő utakon.</p> -<p>Annak, akinek a tüzelő nem ad gondot, nincs szebb, mint a tél. -Semmi se szebb és semmi se egészségesebb a télnél.</p> -<p>S a föld urai, az utolsó félistenek, vigan játszadoznak. Örülnek -az életnek. <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Ebéd után, este nyolctól kilencig, a kis hercegek közül a -nagyobbacskák találkozni szoktak a „Bob“-klub egyik -nagytermében.</p> -<p>Legfelső elhatározásokból történik igy.</p> -<p>Hadd barátkozzanak össze egy kicsit, amig minden utógondolat -nélkül barátkozhatnak. Később ugy is egyre jobban elválasztják őket -az érdekeik. Tanulják meg idejekorán, hogy össze kell tartaniok, ha -nem akarják, hogy a népeik sorra megegyék őket.</p> -<p>Most még abban a korban vannak, a mikor legkönnyebben -megérthetik egymást; a mikor kevés kell hozzá, hogy az ember -barátságot kössön.</p> -<p>Különböző koruak, de a legnagyobbik sem érte el még a -tizenhatodik évét; s a legkisebbik éppen tizenkét esztendős.</p> -<p>Az volna a rend, hogy sohase maradjanak felügyelet nélkül. De a -különböző rendü és rangu felügyelők is emberek. Végre is, nincs -unalmasabb és kellemetlenebb társaság, mint egy nagy csapat kamasz, -– akárhonnan keltek ki. Aztán ez a legkedvezőbb idő, a mikor a -bármily cimü és rangu felügyelő ur egy kis kaland után járhat. Ha -sorra megszökdösnek, van rá egy és más mentségük és ürügyük persze -még több.</p> -<p>A kis hercegek most is magukban vannak, mint rendesen. Nem -bánják, sőt jobban szeretik igy. Már vannak közölni valóik, -amelyeket nem szivesen kötnek a felügyelők orrára.</p> -<p>A kisebbik fiuk egyelőre diabolót játszanak. A néha táncteremnek -is használt nagy klub-szoba igen alkalmas erre a célra.</p> -<p>Az egyik sarokban, belesüppedve egy roppant karosszékbe, -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> tizenöt-tizenhat éves, görnyedt mellü -fiu ül. Az ölében nyitott könyvet tart; olvas.</p> -<p>Ezt a fiut nem szeretik a többiek s a háta mögött az Ember-nek -csufolják.</p> -<p>Miért?</p> -<p>Ez a fiu Pál nagyherceg. Nikolájevics Athanáz nagyhercegnek első -házasságából született harmadik fia. De a többiek ugy tudják, hogy -Pál nagyherceg az életét egy orvosnak köszönheti; s a nagyuri fiuk -minden e félét kitünően tudnak.</p> -<p>A gúnyos elnevezés azt akarja mondani, hogy ez nem olyan, mint -ők; ez csak ember, egészen egyszerüen ember.</p> -<p>Pál nagyherceg közelében négy nagyobbacska fiu beszélget. -Tizennégy-tizenöt esztendősök.</p> -<p>– Hogyan van az, – kérdezi Amadeo herceg, a barcellonai gróf -fia, a kis svéd hercegtől, aki mindössze három nappal ezelőtt -érkezett, – hogy te csak most tanulsz meg korcsolyázni?</p> -<p>– Azért nem tudok korcsolyázni, – felel a kis svéd – mert mi -eddig minden telet Cannesben töltöttünk, amióta csak megszülettem. -És tudod, hogy ott soha sincs jég.</p> -<p>– Pedig nálatok, otthon – szól Albert herceg, a norfolki fia – -van jég és hó elég. De talán havat is csak most látsz először?</p> -<p>A görnyedt mellü felnéz a könyvéről és odaszól a kis -svédnek:</p> -<p>– És egyáltalán láttad-e már valaha a hazádat? Vagy folyton csak -költöztök, amerre jobb, a szezón szerint?</p> -<p>Nem felelnek neki. Már megszokták rosszakaratu, szuró szavait és -nevetésének gúnyos rikácsolását. <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p> -<p>A kis svéd helyett az egyik diabolo-játékos, aki éppen arra -ugrál, akar értekezni a görnyedt mellüvel.</p> -<p>– Micsoda könyv van előtted? – szólitja meg.</p> -<p>Hanem amaz hamarosan lerázza a nyakáról.</p> -<p>– Ne nyulj hozzá; kinaiul van. Valami Marx irta.</p> -<p>A diabolo-játékos odább áll. Kiderül, hogy a kiváncsiság nem -gyötörte valami tulságosan.</p> -<p>A négy nagyobb fiu ezalatt tovább beszélget.</p> -<p>– Rossz esztendőben jöttél ide először.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert nem akar esni. Már három hete, hogy nem kaptunk -havat.</p> -<p>– A tavalyi is rossz esztendő volt, de az idei még rosszabb.</p> -<p>– Messziről kell hozatni a havat, mert különben lehetetlen volna -fentartani a pályát.</p> -<p>– És mire idehozzák, a hó nagyobb része elolvad.</p> -<p>– Persze megolvasztja a nap.</p> -<p>– Éjjel kellene szállitani.</p> -<p>A görnyedt mellü megint megszólal:</p> -<p>– Ne féljetek. Van ember, aki szállitsa. És ha a -kilenctizedrésze elolvad, van munkáskéz elég. Majd hoznak tizannyit -mindenfelől. Annyi az ember, mint a nyű.</p> -<p>A norfolki fia nem állhatja meg, hogy oda ne szóljon neki:</p> -<p>– Mi bajod mindig a munkás kezekkel?! Neked nem kell havat -szállitanod. Mi közöd a dologhoz és mit törődöl velük?!</p> -<p>Az Ember gunyosan nevet:</p> -<p>– Hát persze, akkor nem kell törődnöm velük!</p> -<p>A kis svéd elbeszéli, mennyire gyönyörködteti őt ez az uj -mulatság s a másik három vitatkozni kezd, hogy melyik sport jár a -legtöbb élvezettel.</p> -<p>– Nekem az első a bobsleigh. <span class="pagenum"><a name= -"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Nekem a skeleton.</p> -<p>– Én nem tudok a sportok közül választani. Csak sport legyen. -Nekem minden sport egyformán kedves.</p> -<p>Amadeónak a sportról a sportsman-ek jutnak eszébe s magasztalni -kezdi azt a merészséget és hidegvért, amelyet Arvid, a dán -koronaherceg tanusit.</p> -<p>– Annyi bizonyos, – mondja a norfolki fia – hogy nincs a klubnak -egy tagja se, aki ne csodálná az ő halálmegvetését, de…</p> -<p>És vitatkozva dicsérgetik, mindegyik azt, akiről igy emlékeznek -meg: „nekem ő az ideálom a sportban“.</p> -<p>– Én is szenvedélyes sportsman leszek – buzdul fel egyszerre -Ernő, a kis porosz herceg. – Nincs szebb, mint szenvedélyes -sportsmannek lenni. Ez a leggyönyörübb foglalkozás. Ebben fejtheti -ki az ember legjobban az erejét és az ügyességét; ezzel vivja ki a -nők bámulatát és mindenkinek a tiszteletét; és ha az ember kiváló -tud lenni a maga sportjában, különösen, ha több sportban tud kiváló -lenni, ez a legdicséretesebb dolog a világon.</p> -<p>– Hát mi az ördög lennél egyéb, mint szenvedélyes sportsman! – -szól közbe Pál nagyherceg. – Valamit mégis csak kell csinálni! -Hiszen nem fekhetel a hátadon egy egész életen át!</p> -<p>– Világos, – vág vissza Albert herceg – nem lehet mindenki -orvos. Még vannak akik addig találják az életet a legszebbnek, amig -az ember az életével játszhatik. És alighanem ezek a -legkülönbek.</p> -<p>A görnyedt mellü nem felel.</p> -<p>– Igen, veszi át a szót a norfolkitól a barcellonai – a legszebb -az életben az életveszedelem és ezt a szépséget sohase érzi át -jobban az ember, mint ilyenkor, a mikor a természet a -legridegebbnek látszik, a mikor hó takarja a veszedelmeket, a mikor -a csipős hidegben, az <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> éles, tiszta levegőn az ember -megkettőzött erőt érez magában, a mikor ha egész nap odakinn -vagyunk a szabadban, gyorsabban kering a vérünk…</p> -<p>– Az élet mindig nagyon szép! – lelkesedik a fiatal svéd.</p> -<p>– Igen, nagyon szép, – morog a görnyedt mellü – de csak addig, -ameddig amazok megengedik, hogy ilyen életet élj! Hanem, ha majd -azok nem fogják megengedni!…</p> -<p>Nem kérdezhetik meg tőle, hogy kiket gondol, amikor „amazok“-at -emlegeti; valaki belép a terembe s azonnal magára vonja a -figyelmet.</p> -<p>A valaki: András, balkáni herceg, egy tizenöt éves fiatalember, -az albán király másodszülött fia.</p> -<h3>III.</h3> -<p>– Hallottátok, mi ujság? – szól a balkáni herceg. – A nagypapát -ma délután, mikor autóján haza igyekezett, bombával felrobbantották -és megölték. Ugy szedték össze a holttestét, nem tudom, hány -darabban.</p> -<p>A balkáni hercegnek a teste nem remeg az izgatottságtól. Az arca -meg éppen tökéletesen nyugodt. Néha jó, ha az embernek aranyból van -az állkapcája.</p> -<p>A „nagypapa“ délelőtt még Macedónia koronás királya volt. A -meglepő hirt senki se akarja elhinni. A balkáni herceget -kérdésekkel rohanják meg ifju barátai.</p> -<p>– Honnan tudod?</p> -<p>– Ki mondta?</p> -<p>– Hiteles értesités érkezett?</p> -<p>– Bizonyos, hogy nem hazugság az egész?</p> -<p>– Nekem Gusztáv mondta, – feleli a balkáni herceg, – Gusztáv, az -öreg komornyik. Látta a sürgönyt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> Különben már mások is -beszélik. Ugy látszik, illetékes helyről jött a sürgöny.</p> -<p>Valamelyik kis diabolo-játékos Gusztáv nevének hallatára -elneveti magát. Máskor a többiek is nevetnének. Gusztáv, az öreg -komornyik, szakasztott mása Erichnek, a fiatal gerolsteini -nagyhercegnek, leszámitva azt a csekély különbséget, hogy nem -őszült meg annyira, mint a fiatal nagyherceg – és ez a bámulatos -hasonlatosság a derünek olyan kiapadhatatlan forrásává lett, -amelyet a Saint-Maurice-ban időző fiatalság nem győz eléggé -méltatni.</p> -<p>A diabolo-játékosokat különben ez a nagy ujság se zavarja ki -mulatságukból. Csak a nagyobb fiuk bujnak össze egy kissé -tanakodni.</p> -<p>– Szegény nagypapa, – szól a balkáni herceg, – neki talán jobb -igy!… Mikor az embert üvegcsövön táplálják, mikor az ember üvegcső -nélkül már nem tud élni… bizony Isten, jól járt. De nekünk most -hirtelen haza kell utaznunk a temetésére. És éppen most, amikor a -legjoban mulatunk! Micsoda malőr! Alig egy félórája, megint kövér -pelyhekben hull a hó… három hét óta először!… Milyen gyönyörü -napunk lett volna holnap! Kár!</p> -<p>– És éppen most, – szólal meg Pál nagyherceg – amikor otthon -olyan kedélytelen állapotok vannak!</p> -<p>– Eh, – felel a balkáni herceg – először is, soha sincs az ember -jobban bebiztositva, mint közvetlenül a merényletek után…</p> -<p>– És aztán farkasszemet nézni az életveszedelemmel, van-e ennél -nagyobb gyönyörüség! – gunyolódik az ember.</p> -<p>Egy pár pillanatig hallgatnak. Aztán Amadeo herceg szólal -meg:</p> -<p>– Csak azt nem értem, hogy még nem unták <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> meg!… -Hiszen alig hogy elkövették a merényletet, már szijjat hasitanak a -hátukból! És ők ezt jól tudják előre. Aztán meg mit érnek az -önfeláldozásukkal? Nyomban uj ember lép a meggyilkolt helyébe és -semmi sem változik.</p> -<p>– Hja, ők igy mulatnak! – mondja az Ember.</p> -<p>– Tőled kitelik, hogy igazat adsz nekik – szól a norfolki -fia.</p> -<p>– Nem. Csak értem őket – vitatkozik az Ember. – Meg tudom -magyarázni magamnak, ha nem tetszik nekik, hogy vannak -szerencsések, akiknek az egész élet csak folytonos játék, és akik -ezt a szerencsét az ő bőrükből vasalják ki. Ha kinézek az ablakon, -itt a hegytetőn csupa olyan embert látok, akik örökösen csak uj meg -uj játékokon törik a fejüket. Szolgálatukba veszik a feltalálókat… -még a feltalálókat is lefoglalják maguknak… eszeljék ki, hogyan -lehetne minél többet és minél változatosabban mulatni, többet és -változatosabban, mint valaha ember mulatott. A mulatság-vágyuk -telhetetlen, kielégithetetlen; minden uj kieszelés csak uj vágyakat -olt beléjük. Az igényeik sohase voltak se mohóbbak, se -határtalanabbak. Pedig a módjuk, az kevesebb, mint valaha. És -mégis, a helyett, hogy engednének a követeléseikből, a helyett, -hogy megalkudnának a körülményeikkel, az időkkel, és megadnák -magukat a kérlelhetetlen sorsnak, csak egyre telhetetlenebbek, csak -egyre mohóbban szomjazzák azokat az érzéseket, amelyeket valaha a -félistenek érezhettek, ha ugyan valaha voltak ilyenek. De, -terringettét, ennyi félistent nem tud eltartani a föld! Odalenn, a -mélyben, a szurtos emberek egyre többet izzadnak és egyre -nehezebben szuszognak. Pedig szerényebbek volnának, mint ti. Nem -jut eszükbe széles jókedvükben, hogy játékot keressenek még az -életveszedelemben is; egyszerüen élni akarnának, ha lehetne. -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> De mig ti nem fértek meg a bőrötökben, -amazokat nem hagyják meg a bőrükben, hanem kirázzák belőle őket. -Szóval, meg tudom magyarázni magamnak, hogy ha András nagypapájának -még több és még több pénz kellett a még több játékra, a még több -mulatságra, hát nem tetszett nekik, hogy ezt a még több pénzt és -még több pénzt éppen tőlük kérte. Mit törődtek ők azzal, hogy ez -nem éppen a nagypapának kellett, akit már csak üvegcsövön lehetett -táplálni?!…</p> -<p>– Hagyjátok Pált – szólt a barcellonai. – Már megint kinaiul -beszél.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Másnap az albán király családjával és kiséretével elutazik. A -többiek ott maradnak és már kora reggel boldogan sietnek ki a -sporttérre.</p> -<p>Örülnek a frissen esett hónak.</p> -<p>Mintha semmi se történt volna. Egész nap hallatszik vig lármájuk -a hegytetőn s a hótakarta lejtőn sebesen siklanak lefelé a bobok és -toboggánok.</p> -<p>És odalenn, a mélyben, csak dübörög, egyre dübörög valami.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<h2>AZ ÖRÖKSÉG.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Bojtárék a legboldogabb emberek voltak az egész -Krisztinavárosban, mindaddig a napig, amikor megtudták, hogy -Bojtárné, váratlanul, egy vagyont örökölt.</p> -<p>A Krisztinaváros népessége elég nagy; meglehet, hogy sok boldog -ember lakik benne. Egyikük se lehetett boldogabb, mint Bojtárék. -Szerették egymást; volt egy gyönyörü kis leányuk; a kenyerükre -bizton számithattak s ezért a kenyérért Bojtárnak nem kellett -tulságosan sokat dolgoznia. Aztán meg csupa apró, könnyen elérhető -dologra vágyakoztak s ugy látszik, a boldogság főképpen attól függ, -hogy az embernek minél több olyan vágya legyen, amely hamar -teljesedhetik. A boldogsághoz kevés kell.</p> -<p>De a boldogtalansághoz még kevesebb.</p> -<p>Akkor este, mikor a közjegyző levele megérkezett s tudatta -velük, hogy a nagynéninek majdnem az egész vagyonát Bojtárné -örökölte, – egy negyedóráig részegek voltak az örömtől, különösen -Bojtárné. A nagynéni tulajdonképen csak távoli rokon volt; annyira -távoli rokon, hogy lakni is távol lakott tőlük. Alig ismerték ezt a -derék öregkisasszonyt; mikor annak idején a halála hirét hallották, -meg se kellett siratniok. S a gazdag hölgynek nagy rokonsága volt; -olyan rokonai is, akik <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> minden tekintetben közelebb állottak -hozzá, mint Bojtárék. Azért sohase remélték ezt a szerencsét; még -csak nem is gondoltak rá. Gyanitották, remélték, hogy talán -Bojtárnéról is meg fog emlékezni a végrendeletében, de hogy -Bojtárnét teszi a főörökösévé, ezt nem is álmodták.</p> -<p>A meglepő ujság, a hirtelen öröm egy negyedórára mámorossá, -szinte kábulttá tette Bojtárnét, s egy darabig Bojtár is nagyon -jókedvü volt, mert az ember néha nem tudja, hogy tulajdonképen mi -az, a minek ész nélkül örvendez. Aztán még egy másfélóráig -zavartalanul örültek. Miután előbb egy kicsit agyoncsókolták a kis -lányt, lefektették, – hogy soha többé ne dédelgessék ugy, mint -eddig tették. És átadták magukat az édes álmodozásnak. Koccintottak -a medve bőrére; terveket szőttek és levegő-várakat épitettek. Két -óra multán megszokták, természetesnek találták az uj állapotot. -Bojtárné nem csodálkozott többé; ugy gondolt a végrendelkezésre, -mint magától értetődő dologra; sőt ugy tetszett neki, mintha mindig -gazdagok lettek volna, mintha már gazdagon jött volna a világra. -Bojtár elrévedezett s furcsállotta, hogy már nem tud eléggé -örülni.</p> -<p>Még nem mult el három óra azóta, hogy rájuk szakadt a váratlan -öröm s már megjelent házukban az a vendég, akit még nem ismertek a -Gond.</p> -<p>Vajjon egészen rendben van-e a végrendelet?!… És ha egészen -rendben van is, nem fogják-e megtámadni azok a rokonok, akiknek -semmi esetre se fog tetszeni?! Nem lesznek-e e miatt -kellemetlenségeik, bosszantó pöreik?!</p> -<p>Mikor ez eszükbe jutott, egy darabig szótlanok lettek.</p> -<p>– No, gyere, ülj az ölembe! – szólt Bojtár.</p> -<p>Abban, amit Bojtár kivánt, nem volt semmi szokatlan. Ha Bojtárné -nem feküdt betegen, – pedig a <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> legegészségesebb -asszonyok közé tartozott, – minden este megtörtént, lefekvés előtt. -Mióta összekeltek, leszámitva a kis leány megérkezésének az -időszakát, mindig ez volt az egyforma napok egyforma programmjának -befejező pontja.</p> -<p>És most Bojtárné még se találta helyénvalónak Bojtár -teljességgel nem szokatlan kivánságának a teljesitését. Nagyon -elfoglalták a gondolatai.</p> -<p>– Legyen eszed, – szólt. – Már is sokkal tovább maradtunk fenn, -mint rendesen. És ne felejtsd el, hogy reggel nyolckor a -közjegyzőnél kell lennünk. Legkésőbb hat órakor fel kell kelnünk, -hogy nyolcra oda érjünk. Nagyon kevés időnk van aludni.</p> -<p>– Olyan furcsa vagy! Mintha nem is örülnél. Miért gondolkoztál -el ugy?!…</p> -<p>– Azon gondolkoztam, hogy mit emlegeted a rokonságot?! Hát ha -pör lesz, legyen pör! Bosszantani akarsz, hogy kellemetlenségeket -jósolsz?! Azt akarod, hogy ne örüljek?!</p> -<p>– Neked jutott eszedbe, hogy formahiba lehet a végrendeletben. -És azóta olyan vagy, mint akinek az orra vére folyik.</p> -<p>Már veszekedtek.</p> -<p>Lefeküdtek és hajnalig nem tudtak elaludni, annyira izgatták -őket a gondolataik.</p> -<p>Bojtár, amikor észrevette, hogy a felesége nem alszik, -egypárszor megszólalt:</p> -<p>– Ébren vagy?</p> -<p>De az asszony ilyenkor ugy tett, mintha aludnék. Azt akarta, -hogy legalább az ura kipihenje magát; különben is csak zavarta -volna minden, amit nem ő maga gondol…</p> -<p>Hat órakor kialudatlanul, fájós fejjel ébredtek fel. Amig a -közjegyzőhöz el nem jutottak, mind a ketten lázasak <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> voltak. -A közjegyzőtől bosszusan jöttek el. Pedig a közjegyző nem mondott -semmi aggasztót, csak éppen – nem nyugtatta meg őket, ahogyan -óhajtották.</p> -<p>Egész nap majd eldőltek a fáradtságtól. A nekik nagyon szokatlan -kialudatlanság szinte beteggé tette őket. Nem volt étvágyuk s -valami nagy levertséget éreztek. Bojtár alig tudta elvégezni a -hivatalos dolgát; Bojtárné délután egy pár órát aludt s ez még -idegesebbé tette.</p> -<p>Még soha se foglalkoztak a kis lányukkal olyan keveset, mint -ezen a napon. A rendkivüli dolog, a fáradtságuk, a rosszkedvük -természetesnek tüntette föl előttük, hogy kivételesen rábizzák a -cselédre.</p> -<p>Este se tudtak szabadulni a rosszkedvüktől. Még nem volt nap, -hogy ilyen keveset szóltak volna egymáshoz.</p> -<p>Alig várták, hogy kipihenhessék magukat. És vacsora után most -már Bojtárnak se jutott eszébe, hogy az ölébe hivja a feleségét. -Örült, hogy aludhatik.</p> -<p>Ha tudta volna, ha csak sejti is, hogy ez a nap előképe volt a -jövőjének, hogy ezentul izgalom, sietség, idegeskedés, fáradtság, -láz, bosszuság, kialudatlanság, fejfájás és rosszkedv lesz az egész -élete, – aligha aludt volna olyan mélyen.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Csakugyan volt egy kis baj a végrendelettel… Formahiba ugyan nem -volt benne, hanem azért a kitagadott rokonok mégis megtámadták. -Nincs az a végrendelet, amelyet meg ne lehetne támadni, ha az ember -jó ügyvédet választ.</p> -<p>A kitagadottak azzal hozakodtak elő, hogy a nagynéni már nem -volt épeszü, amikor a végrendelet kelt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>A tanuvallomásokból és az iratokból ugyan az derült ki, hogy a -nagynéni azért tagadta ki a közelebb állókat, mert megharagudott -rájok és megutálta őket, – de ez még nem zárta ki azt, hogy ha nem -is látszott őrültnek, azért mégis őrült lehetett.</p> -<p>A pör azt is valószinüvé tette, hogy a nagynéni azért tette -általános örökösévé a legritkábban látott hugát, mert ez volt az -egyetlen rokon, aki sohase boszantotta meg, aki nem lesett az -örökségre, és mert a nagynéni – ha életében, kényelemszeretetből, -nem is árulta el – halálában egy kissé meg akarta torolni, hogy a -közelebb állók meglehetősen türelmetlenül tuszkolták kifelé a -világból.</p> -<p>De még ez se volt bizonyiték.</p> -<p>És az a kérdés, hogy hát csakugyan meghibbant elméjü volt-e a -nagynéni abban az időben, amikor a végrendeletet irta? – ez a -kérdés nyereségvágyó emberek zsákmánya lett.</p> -<p>A nagynéni, mint minden öreg kisasszony, azok közé az emberek -közé tartozott, akiknek minden apró idegeskedését a holta után a -legbölcsebbek se tudják tisztára kimagyarázni. Voltak furcsaságai, -bogarai és rigolyái. Olykor, ha valaki hatni tudott a szivére, -állhatatlannak és lágylelkünek mutatkozott; máskor makacsul rideg -tudott lenni, kivált ha észrevette, hogy csak a pénzére -pályáznak.</p> -<p>S az ügyvédek minden követ megmozgattak, a szakértők pedig, jó -pénzért, előszedték minden bölcseségüket.</p> -<p>Kikutatták, hány bolond és iszákos találkozott a végrendelkező -népes családjában, s felderitették, hogy a nagynéni kisleány -korában milyen kevéssé kedvelte a komoly szellemi munkát, s milyen -kevéssé idegenkedett a hisztériára valló, apró hazugságoktól. -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p>Temérdek szakértő vonult fel, akik roppant tudományt fejtettek -ki, s a nagynéniről annyi értékes megfigyelést gyüjtöttek össze, -amennyinek a segitségével őrültnek lehetne nyilvánitani magát -Goethe János Farkast is.</p> -<p>Még igy is meglehetősen homályos maradt, hogy vajjon a nagynéni -csakugyan bolond fővel tagadta-e ki a felpereseket?</p> -<p>De ami a dolog világosságából hiányzott, azt az ügyvédek -buzgalommal pótolták.</p> -<p>S ezzel a nagy buzgalommal szemben Bojtárék nem igen tudtak -védekezni.</p> -<p>Eleinte tulságosan biztak ügyüknek az igazságában. -Takarékoskodtak, mikor az ügyvédválasztásról volt szó. Vonakodtak -attól, hogy megosztozkodjanak a sok örökséglesővel. Nem akartak -olyan fegyvereket használni, aminőket az ellenfeleik, akik egy -cseppet se válogattak az eszközökben. A hangulatkeltés merészebb -módjaitól is megriadtak. Elmulasztották azoknak a megtévesztett -embereknek a felvilágositását, akiknek valami befolyásuk volt a -pörben. Elmulasztották a nem tiszta fegyverekkel harcoló -ellenfeleknek a megfenyegetését. Elmulasztották a vakmerővé vált -ellenségeknek a leszerelését, megrettentek attól a gondolattól, -hogy büntetőpörökkel védekezzenek. Később, mikor már látták, hogy -baj van és hogy a legokosabb volna kiegyezni, nem akarták a jussuk -nagy részét sápul adni oda az ügyvédeknek. És az utolsó napig egyre -bizakodtak ügyüknek az igazságában.</p> -<p>Tizenkét évig tartott a pörösködés. Az első fórumon ők nyerték -meg a pört, a másodikon az ellenfelek, a harmadikon megint ők. De -az anyaper sok kis pert fiadzott, s utóbb az ellenfelek, perujitást -csikarva ki, <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> elülről kezdték az egészet. És megint -váltakozó szerencsével folyt a harc.</p> -<p>Ez alatt a tizenkét év alatt Bojtárék nem éltek. Korán keltek, -későn feküdtek le, s enni nem értek rá. Amikor csak tehették, a -pörük dolgában szaladgáltak, hol erre, hol arra, mindenfelé. Többet -fáradtak ebben, mint minden egyéb dolgukban, mint abban, amiből -éltek. És pörük sürün hozta az izgalmakat; alig heverték ki az -egyiket, már jött a másik. Ezeket az izgalmakat alaposan ki tudták -szenvedni. Folyton a pörükről beszéltek; folyton azon tanakodtak, -hogy mit kellene tenni, s mit mulasztottak el. Ezek a tanakodások -aztán rendesen azzal végződtek, hogy szemrehányással halmozták el -egymást, s órákig veszekedtek. A kis lányukkal foglalkozni egyre -ritkábban maradt idejök; mindjobban rábizták előbb a cselédre, -aztán a kisasszonyra. Lassanként attól is elszoktak, hogy egy-egy -jó szót szóljanak egymáshoz. A szavaik mind élesebbeké váltak; ha -megharagudtak egymásra, a haragjuk tovább tartott; ha kibékültek, -mind rövidebb ideig maradtak békében. Csatáik nyomokat hagytak -lelkükben; mind hidegebb szemmel néztek egymásra; egyre gyakrabban -történt, hogy szinte idegent láttak a másikban; már többször -kerülték, mint keresték egymást. Szóharcuk néha féléjszakákon át -ébren tartotta őket. Aztán fáradtan, megtörten feküdtek le, s -kialudtalanul, fájós fejjel, leverten ébredtek föl, hogy ujra -kezdjék a lázas szaladgálást, az ujabb és ujabb izgalmakat, a -folytonos idegeskedést.</p> -<p>Bojtárban néha föltámadt a józanság.</p> -<p>– Miért gyötörjük el egymást – kérdezte ilyenkor, – ezzel az -átkozott pörrel? Mi szükségünk erre a vagyonra, amely talán soha se -lesz meg?! Megvoltunk nélküle és boldogok voltunk: meg vagyunk -nélküle ma <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> is; mért rontjuk meg az életünket -miatta?! Mi egyebünk hiányzik, mint ez a vagyon?! És volt idő, egy -boldog idő, amikor nem is gondoltunk rá! Amink ma hiányzik, annak -hiányát valaha nem éreztük!… Nem is tudtunk róla!…</p> -<p>Bojtárné vállat vont.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Egyformán szenvedtek e pör miatt, de nem egyformán gondoltak -rá.</p> -<p>Bojtár már rettegett, ha egy-egy ujabb irás érkezett: egy-egy -ujabb izgalom!…</p> -<p>S megvallotta magának, hogy ha csak rajta állana, szivesen -lemondana minden követelésükről egy kis békességért.</p> -<p>Bojtárnénak ellenben a szivéhez nőtt a pör.</p> -<p>Ugy ragaszkodott a jogához, mint az élethez. Ez az ő igazságos -követelésük, az a természetes előrehaladásuk, amelyre minden -teremtett lény törekszik, amelyről nem mondhat le az, akiben igazi -életerő van, aki megérdemli, hogy éljen!</p> -<p>Rögeszméjévé vált, hogy meg kell nyerniök ezt a pört. Nem tudott -egyébre gondolni. Nem nyughatik addig, amig meg nem nyerik. Ami az -övé – az az övé…</p> -<p>Gyöngének, erélytelennek, gyámoltalannak tekintette a férjét, -mióta látta, hogy ez nem ugy gondolkozik, mint ő.</p> -<p>– Ha én férfi volnék, – sóhajtozott magában.</p> -<p>Ő, ő nem sajnált semmi fáradtságot és szivesen kiállott minden -izgalmat, ha a pörről volt szó. Mig <span class="pagenum"><a name= -"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> a férje!… Az csupa -kényelemszeretet, csupa hanyagság, csupa erélytelenség, csupa -pipogyaság!</p> -<p>Meg volt győződve róla, hogy eredményesebben is védhették volna -az érdekeit, s hogy csak rajtuk mult, ha még eddig nem tudták -kivivni a sikert. És ezért a férjét okolta. Hosszas tanakodás után, -közös elhatározással tették meg minden lépésüket – s ezt a közös -elhatározást néha ő maga erőszakolta ki, – de azért minden -elkövetett hibát a férje rovására irt. Annak ezt jobban kellett -volna tudnia; a férfinak mindehhez jobban kellene értenie.</p> -<p>És minél kétségesebbé vált a győzelem, minél inkább kezdte -veszteni a bizalmát, annál jobban elidegenedett a férjétől, aki, -ime, nem tudja megvédelmezni az ő jogos érdekeit!</p> -<p>Tehetetlenségük érzete nem az egész világ, hanem ez ellen az -ember ellen lázitotta föl. A velök szemben sikerrel küzdő gonoszok, -minthogy eredményt értek el, tiszteletet gerjesztettek benne, -szinte tetszettek neki; de mindjobban megvetette ezt az embert, -akit, ime, el lehet tiporni!… vagy aki olyan ostoba, hogy elszenved -bárminő igazságtalanságot, mert nem akar azokkal a fegyverekkel -élni, amelyekkel az ellenfelei!</p> -<p>Vad elkeseredés vett rajta erőt s néha ugy elfogta a -kétségbeesés, hogy órákig azt forgatta a fejében: nem, nem állhatja -tovább ezt a hiábavaló küzködést, ezt a vergődést, meg kell ölnie -magát!</p> -<p>Ezek a fellobbanások nem voltak veszedelmesek, s utánuk, kivált -ha jól kidühönghette magát, egypár napra lecsillapodott. De minden -ilyen fellobbanás után uj meg uj keserüség maradt lelkében, s a -felgyülemlett sok keserüség csakugyan valami nagy válsággal -fenyegetett volna, ha az örökös perpatvarban nem talál -levezető-csatornát. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Még most is meg-megbékéltek néha, de mind több és több órája -volt, amikor valósággal gyülölte a férjét.</p> -<p>Bojtárt pedig ez a sok perpatvar még joban ingerelte, mint az a -tudat, hogy hiába küzködnek.</p> -<p>Nem tudta, mit átkozzon inkább: azt az átkozott végrendeletet-e, -vagy ezt a szörnyü konogságot, amelylyel felesége sehogyan se -érvényesithető jogához ragaszkodik, ezt a minden percüket -megmérgező önfejüséget, amely annyira megrontotta az egész -életüket?!</p> -<p>Nem győzte káromolni magában ezt a rettenetes, oktalan, -értelmetlen rögeszmét, amely nem ad helyet semmi más gondolatnak, -amely, nem birva beletörődni a csatavesztésbe, s nem tudva -lemondani arról, ami nyilván elérhetetlen, tönkreteszi az egész -fiatalságukat, megfosztja őket minden életörömüktől.</p> -<p>Lassankint benne is sorvadozni kezdett a régi szeretet. Néha -sajnálta ezt a szerencsétlent, mert látta, hogy neki is mennyi -szenvedést okoz a rögeszméje, de még többször csak felháborodni -tudott ezen a magamagát is emésztő, s maga körül mindent -fölperzselő, lecsillapodni nem tudó örök lobogáson.</p> -<p>Egyre többet veszekedtek; már mindig csak veszekedtek s -torkukszakadtából kiabáltak. Mikor aztán belefáradtak a lármázásba, -az egyik is, a másik is menekült a maga szobájába, ki jobbra, ki -balra.</p> -<p>Mind a ketten megfeledkeztek az igazi áldozatról: a kis -lányukról, a magára hagyott szegény kis teremtésről, aki lassanként -felnőtt – ebben a pokolban.</p> -<p>Talán jó iskola volt neki, amit ebben a szomoru otthonban -mindennap kellett látnia. Korán megtanulhatta, hogy az emberek -hogyan csinálják maguknak a bajt…</p> -<p>Komoly, csöndes, kötelességtudó kis leány volt és <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> – már -is elnéző. Naphosszat türelmesen dolgozgatott a tanulnivalóin, meg -az apró munkáin, s ha a szülei veszekedtek, békitgette őket. A -tizennégy éves kis öregnek szeretnie kellett ezt a két dühöngő -bolondot, akik őt mindig magára hagyták, hogy folyton -szemrehányásokat vagdossanak egymás fejéhez, mert a világ rosszul -bánt velök.</p> -<p>Sohase derült ki, hogy a nagynéni igazán bolond volt-e, de abban -nem lehetett kételkedni, hogy Bojtárt is, Bojtárnét is, nem ártana -bevinni valamelyik szanatóriumba, az egyiket jobbra, a másikat -balra.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Tizenkét év multán végképpen elvesztették a pört.</p> -<p>Bojtárné, mikor megtudta ezt a rémséges ujságot, elkezdett -sikoltozni, egy félóráig ugy viselkedett, mint aki hirtelen -megőrült, s végül elájult.</p> -<p>Csak nagysokára tért magához, de magához tért.</p> -<p>Bojtár ellenben megkönnyebbülten sóhajtott föl:</p> -<p>– No, hála istennek!… Csakhogy vége!… Akárhogy!…</p> -<p>Az örökségből nem láttak egy krajcárt sem; ellenkezőleg, -ráfizettek egy csomó perköltséget.</p> -<p>És ráadásul tönkretették miatta a legszebb éveiket.</p> -<p>De végre lecsillapultak és – megnyugodtak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<h2>KINOS KÖTELESSÉG.</h2> -<p>II. Sándor cár uralkodásának utolsó éveiben történt, hogy egy -téli reggel Kolb báró, a szentpétervári szinházak főfelügyelője és -az udvar támogatásával fentartott francia szinház intendánsa, -megjelent Lenormand kisasszony szállásán s beüzent a szinésznőhöz, -hogy hivatalos ügyben kiván szólni vele. Lenormand kisasszony azt -üzente vissza, hogy szivesen rendelkezésére áll a bárónak, ha -megvárja, amig ő felöltözik; fáradjon a szalónba.</p> -<p>A várakozás meglehetősen hosszu idejét Kolb báró egyesegyedül -annak szentelte, hogy folyton fontolgatta és latolgatta, mit fog -mondani. Kinos kötelességet kellett teljesitenie. Lenormand -kisasszony egy félévvel előbb még a párisi Comédie Francaise tagja -volt s Kolb bárónak csak nagy áldozatok árán sikerült rábirnia, -hogy tiz évre a szentpétervári francia szinházhoz szerződjék. A -szerződés megkötése óta Lenormand kisasszony mindössze kétszer -játszott a szentpétervári francia szinházban; Phaedrája is, -Lecouvreur Adrienneje is nagyon tetszett az egész közönségnek, -legjobban az előkelőknek… és most Kolb bárónak mégis azzal kellett -előállania, hogy nagy sajnálatára lemond a tizéves szerződésről, -minden megokolás nélkül.</p> -<p>A szinésznő végre jelentkezett. S a báró, estefelé, erről a -beszélgetésről számolhatott be a főudvarmesternek: <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p><i>Lenormand</i>. Ó, ó, milyen ünnepies arc! Ha nem ismerném -jól, báró, és ha nem tudnám, hogy ön üres óráiban dalköltő, azt -kellene hinnem: nini, ez az úr a szentpétervári rendőrfő, aki -tudtomra adja, hogy hazatoloncolnak Franciaországba! Vagy talán -haragszik azért, hogy szives meghivására nem siettem jelentkezni a -hivatalában, hanem azt feleltem, hogy: ha a bárónak beszéde van -velem, hát csak keressen fel?!…</p> -<p><i>A báró</i>. Jobban szerettem volna, ha hozzám fárad. Igy -kivánná a hivatalos rend, állásom tekintélye…</p> -<p><i>Lenormand</i>. Ó, ó, az ön állásának a tekintélye!… De -egyelőre hagyjuk ezt. Csak arra emlékeztetem, hogy ön nekem nem -feljebbvalóm és én önnek nem vagyok cselédje, hanem, igenis, az ön -szinháza az egyik szerződő fél és én a másik… a szerződésemben -pedig ilyen esetekről nincs szó.</p> -<p><i>A báró</i>. Erről sokat lehetne vitatkozni és az én -felfogásom az, hogy a meddig ön a szinház kötelékében van, köteles -az intézet házirendjéhez alkalmazkodni. A legtöbb szerződésben -benne is van ez a kötelezettség kifejezetten. Megengedem, hogy az -önében nincs, de ez nem változtat azon… Különben mindegy. -Elállottam a kérésemtől s eljöttem magam, mert én meg tudom érteni -és tiszteletben tudom tartani a hölgyek idegességét, különösen a -szinházi hölgyekét.</p> -<p><i>Lenormand</i>. No, nem éppen csak ezért jött el, hanem egy -kissé azért is, mert attól tartott, hogy ha egyszerüen rideg, -hivatalos levélben közli velem a mondanivalóját, botrányt találok -csapni… és ezt ön igen szeretné elkerülni.</p> -<p><i>A báró</i>. Nem, ez eszem ágában se volt. Fel se tehetem azt, -hogy effélére tudná ragadtatni magát; nem képzelek olyan esetet… a -legrosszabb esetben is megóvná ettől a jóizlése. Aztán meg ön igen -jól tudja, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> Oroszországban vagyunk és nem Párisban. -Itt nem oly könnyü botrányt csapni. De ha ön botrányról beszél, -akkor ön tudja, hogy mit kell mondanom és talán felmenthetne -attól…</p> -<p><i>Lenormand</i>. Könnyü kitalálnom, miért jött, de nem mentem -fel semmitől… ellenkezőleg, égek a kiváncsiságtól, hogy miképen -fogalmazza meg a mondanivalóját.</p> -<p><i>A báró</i>. A legegyszerübben. Ön tisztában van vele, hogy -parancsra járok el és az érzésem ellenére csak kinos kötelességet -teljesitek. Azért olyan tisztelettel, a minőt az ön művészete -megkövetelhet, de egyszerüen tudtára adom önnek, hogy nagy -sajnálatomra le kell mondanom az ön további szerepléséről és -szinházam felbontja a tizéves szerződést. Természetesen nem -zárkózom el ennek az elhatározásnak a jogi következései elől és -rajta leszek, hogy minden egyéb kivánságának megfelelhessek, -föltéve, hogy ön nem követel több kártalanitást, mint amennyit a -méltányosság megadhat.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Köszönöm, nem kérek belőle. Önök erre az -álláspontra helyezkednek: a szinésznő elvihet mindent, amit csak -összeszedhet, de mars!… A szinésznőnek az is elég, ha jól -felpakkolhat… mindig meg szoktak elégedni vele, ha mindent -összecsomagolhatnak és magukkal vihetnek, ami a kezük ügyébe akad, -az utolsó gyufatartóig… ám vigye, ami szemének, szájának kellemes, -ha nem követel tulságosan sokat és nem akarja elvinni még a -templomtornyokat is!… Csakhogy én ám nem helyezkedem erre az -álláspontra! Nekem nem kell a kártalanitás; nekem valami egyéb -kell. Önök elkergetnek engem; tudni akarom, hogy miért kergetnek -el?! A megokolást követelem! <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p><i>A báró</i>. Csak kártalanitás van; megokolás nincs.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Ön parancsra jár el s nem tudja, hogy miért -küld el a szinháztól?</p> -<p><i>A báró</i>. Nem tudom.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Ez ugyan nem valószinü, de segithetünk a -bajon. Mert én tudom, hogy miért küldenek el és elmondom önnek.</p> -<p><i>A báró</i>. Nem akarom tudni.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Elhiszem, hanem azért mégis elmondom. Azért -küldenek el, kedvesem… most már bátran bizalmaskodhatom önnel, most -már semmiesetre se feljebbvalóm… tehát azért dobnak ki ebrudon, -mert a legutolsó udvari estén valamelyik nagyhercegnek a -kellemetlen kis csemetéjét pofonütöttem.</p> -<p><i>A báró</i>. A nagyhercegi sarjakat nem szokás bántalmazni, -akármilyen fiatalok.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Csakhogy ez a kellemetlen kamasz, visszaélve -azzal, hogy nem látott senkit kettőnk közelében, a nélkül, hogy a -viseletemmel erre feljogositottam volna, olyan szabadságot engedett -meg magának velem szemben, amely szabadságba nem volt kedvem -beleegyezni. A személyem az enyém; azzal én rendelkezem; arra -vonatkozólag nem kötöttünk semmiféle szerződést.</p> -<p><i>A báró</i>. A fiatalember tévedése menthető. Akármilyen kevés -élettapasztalata van, tudja azt, hogy e tekintetben nem mindenki -olyan érzékeny, amilyennek ön mutatkozik, és tudja azt is, hogy a -szinésznők az effélét, ha egyáltalán megharagusznak érte, nem -szokták ennyire szigoruan megtorolni. És bocsássa meg… semmi jogom -bizalmas kérdéseket intézni önhöz… a legkészségesebben elhiszem, -hogy az ön magánélete kizárja azt, hogy szivesen fogadta volna a -fiatalember közeledését… a mai világban már mindent megér az -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> ember… minden társadalmi osztályban -olyan alakokat lát, a minőket régente soha…</p> -<p><i>Lenormand</i>. Mindezzel azt akarja mondani, hogy: talán nem -vagyok mindig ennyire érzékeny?! Nem hát! Nem akarom én, babám, a -Nebántsvirágot játszani; montmartrei leány vagyok én, apám!… voltak -kedveseim, ha éppen tudni akarja.</p> -<p><i>A báró</i>. De hát akkor?…</p> -<p><i>Lenormand</i>. Csakhogy azokat választom, akiket akarok, mert -ez emberi jogom. Persze, többnyire olyanokat választok, akik nem -így kezdik, hanem okosabban. És ha éppen ki akarja csikarni tőlem -ezt a vallomást, azt se titkolom el, hogy meglehet, másvalakinek, -aki nekem is tetszik… nemcsak én neki… megbocsátottam volna még ezt -a közeledést is. De megtámadómat, ezt a satnya és csúnya kamaszt -visszataszítónak találtam és felháborított az a föltevése, hogy -nekem az ő kis utálatosságát a kedvem ellenére is el kell viselnem, -csak azért, mert ő egy nagyhercegnek a csemetéje. Értse meg, -lelkem, nem a nő háborodott fel bennem, még csak nem is a művésznő, -hanem az ember! Azt mondhatnám, akárminek tart is a fiu, már csak a -művészetem is megkövetelte volna, hogy előbb érdeklődjék egy -kicsit, vajjon tetszik-e nekem az ilyen közeledés?! – de nem ezt -mondom. Hanem azt, hogy: csak a szavallatomat adtam el nekik, -magamat nem! Persze, ők azt képzelik, hogy mert a trón közelében -születtek, minden az övék; úgy a dolgok, mint a személyek. A dolgok -– ez az ő tulajdonuk, s a személyek – ezek az ő szolgáik. Nos hát, -én ezt nem ismerem el! Mert én nem vagyok cseléd; én a magam ura -vagyok. És ha ön azt mondja, hogy szociálista érzelmű vagyok, vagy -pláne apacs vagyok, mihelyt valaki a személyemmel akar rendelkezni, -hát azt se bánom, mert igaz! <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p><i>A báró</i>. Beláthatja, hogy ha valakiben ilyen túláradó a -függetlenség érzése, annak a helyzete egy udvari szinháznál előbb -vagy utóbb lehetetlenné válik.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Hogyan? Hát ön a szinházak tagjaitól is -megköveteli a lojalitást és mindjárt ilyen messzemenő lojalitást -követel tőlük?! Hja, öregem, azt meg kell mondani! De jól van, azt -se bánom, hogy csak most állanak vele elő; hanem azt már -megkövetelem, hogy álljanak elő vele nyiltan! Elkergetnek, mint egy -hűtlen cselédet? Jól van; de ne titkolják el, hogy miért? Nekem nem -kell ezt szégyenlenem; ne szégyeljék ők se, hogy ha megteszik! S -azért: követelem a megokolást!</p> -<p><i>A báró</i>. Szóval, botrányt akar?</p> -<p><i>Lenormand</i>. Nem, csak nem akarok más helyett szégyenkezni. -Nekem nincs titkolni valóm. Hazautazom Párisba és mindenkinek -elmondom, hogy mi történt velem Oroszországban. Ennyi az egész. De -mert beszélni akarok, nem kérek a kártalanitásból. Különben sincs -rá szükségem. Megtalálom a helyemet Párisban.</p> -<p><i>A báró</i>. Haragszik rám?</p> -<p><i>Lenormand</i>. Miért haragudnám önre? Ön csak egy szegény -szolga, aki azt teszi, amit parancsolnak neki. Hanem a gazdái -bizonyosan haragudni fognak, mert ezuttal rosszul csinálta meg az -alkalmat.</p> -<p><i>A báró</i>. De, kisasszony…!</p> -<p><i>Lenormand</i>. Ne fortyanjon fel. Voltak már szárnysegédek -is, akik nem haragudtak meg az efféléért. És én valahányszor -egy-egy olyan udvari méltóságot látok, akinek nagyon sok rendjele -van, mindig gyanakszom, hogy egyik-másik rendjelet nem valami -kisasszonyügyben kifejtett érdemeiért kapta-e? Ne vágjon a -szavamba. Sohase kell a szavakért haragudni, ha az ember magáért a -dologért nem haragszik. Ennek össze kell férnie az ön állásának a -tekintélyével; s ön rajta is <span class="pagenum"><a name= -"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> van, hogy a kettőt -összeegyeztesse, mert hiszen, amikor önnek el kell engem kergetnie, -mert nem állottam kötélnek, ön nem mond le az udvari méltóságáról -azért, hogy ezt ne kelljen megtennie. Szóval, vállalja velök az -egyetértést, a gondolatközösséget, ha nem is segédkezett éppen a -fiatalembernek. De nem kárhoztatom érte, mert ön nagyon szegény -ember. Ha udvari méltóságot viselő, magasrangú szolga is, de mégis -csak szolga. Önnek engedelmeskednie kell. És ha azt parancsolnák -önnek, hogy mosogassa ki a bemocskolt pezsgős poharakat, akkor is -engedelmeskednie kellene. Mert az udvarnál, azokon kivül, akik a -trón közelében születtek, a többiek mind csak különböző rangú -cselédek; ön legalább igy fogja fel a dolgot.</p> -<p><i>A báró</i>. Kisasszony, ön nem méltatja az én kínos -helyzetemet és visszaél azzal, hogy a lovagiasságom még az -önérzetem rovására is a legnagyobb türelmességre kényszerít…</p> -<p><i>Lenormand</i>. Nézze, én megteszem önnek azt a szivességet, -hogy minden nehézség nélkül, a legsímábban intézheti el ezt a -kellemetlen ügyet, mert holnap már nem is hallanak rólam és a -szinháznak egy kopek erejéig sem kell bajlódnia velem. Ennek -fejében ön is megteheti nekem, hogy legalább végighallgat. Már -ugyis kevés mondanivalóm van.</p> -<p><i>A báró</i>. Végighallgatom, kisasszony.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Még csak egy vallomással állok elő és egy -tanácsot adok önnek. Amikor ön engem Párisból Szent-Pétervárra -csábított, kissé udvarolni is kezdett nekem és ezt nem hagyta abba -tegnapig. Megvallom, azt képzeltem, hogy ha ön még egy darabig -olyan csinosan folytatja, ahogyan kezdte, meg fogom hallgatni önt. -De megvallom azt is: ma nagyon örülök annak, hogy nem siettem -ezzel… hogy a kalandom <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> most történt s nem később, évek multán, -amikor talán meg kellett volna bánnom, hogy jó szivvel voltam -önhöz. Nagyon örülök ennek, mert nem szeretem azokat a férfiakat, -akik bele tudnak nyugodni a szolgaságba, akármilyen nagy -méltósággal diszített szolgaságról legyen szó. Ez volt a -vallomásom. A tanácsom pedig az, hogy: ne irjon ön dalokat! Hagyja -ezt Griegnek és Csajkovszkinak s ön csak teljesítse a kötelességét. -Ön erre született s nem a dalköltésre.</p> -<p><i>A báró</i>. Súlyosabban már nem sérthetett volna meg, de -elégtételt kell találnom abban, hogy bár a kínos kötelességek -teljesítése mindig bizonyos hősies önmegtagadást kíván, a -megpróbáltatásnak még ebben a nehéz órájában sem mondtam semmi -olyast, amit ön szememre vethetne.</p> -<p><i>Lenormand</i>. Isten önnel, báró ur!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<h2>A NAGY BUCSAY.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Bucsay Bálint, egy évvel azután, hogy feljött Pestre, az -egyetemre, vagyis inkább a Kammon-kávéházba, olyan dicsőségnek -nézett elébe, mint Julius Caesar Galliából jövet, és olyan -környezetet látott maga körül, amilyen az ifju Bonapartét fogadta, -amikor az Egyptomból visszatért Franciaországba. A társai és -egyszersmind barátai ugy tekintettek fel rá, mint valami -félistenre; az egyetemen és a kávéházakban legendákat beszéltek -róla; hirét olyanok is terjesztették, a kiket sohase látott; és -találkoztak vérmesek, akik nevének hallatára igy bizonykodtak:</p> -<p>– A nemzetnek már van vezére!</p> -<p>Egyelőre csak az ifjuság vezére volt, de az akkor többet -jelentett, mint mostanában. És azonkivül középpontja volt a -Kammon-kávéház nagy asztalának, ahol pénzért mutogathatta volna -magát, olyan sokan jártak a csodájára. Nemcsak lelkes ifjak, -érdemes öregek is szerencsének tartották, ha helyet foglalhattak az -asztalánál; a szomszédos asztaloknál mindig sok érdeklődő leste a -szavát, s a messzebb ülők, akikhez csak egy-egy mondata hallatszott -el, minduntalan felkeresték a tekintetükkel <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> és -sohase mulasztották el figyelmeztetni a velök mulató vidéki -vendéget:</p> -<p>– Az ott a hires Bucsay!</p> -<p>Ha Bucsay már husz éves korában ilyen nagy hirnek örvendett, és -ha azok, akik közelebbről ismerték, rengeteg várakozással néztek a -jövője elé, ezt csak természetesnek lehetett találni.</p> -<p>Bucsay Bálint husz éves korában már mindent tudott; még azt is, -amit az egyetemen tanulnak. Neki nem volt szüksége rá, hogy -eljárjon az előadásokra; másodéves jogászkorában nagyobb -készültséggel dicsekedhetett, mint sok tanára. Minden szakhoz -értett s minden tárgyról bő ismeretekkel állhatott elő; de ebben -nem volt semmi csodálatos, mert ha nem szónokolt az ifjusági -gyüléseken vagy nem tartott előadást a Kammon-kávéházban, egész nap -olvasott s egész éjjel tanult.</p> -<p>De csak félig méltatta, a ki csupán élő ismerettárnak nézte ezt -a sokat igérő fiatal embert. Bucsay tele volt eszmével és tervvel. -Nagyszerü gondolatok és ennek megfelelően nagyszabásu reformok -foglalkoztatták folyton lángoló agyát; századokra szóló, nagystilű -munkásság tervezeteivel ismertette meg ámuló közönségét. Sohase -fogyott ki a mindenféle fajta, értékesebbnél értékesebb ötletből; -és akármiről volt szó, káprázatosan tudta elmondani, hogy ezen a -téren mi a tennivaló. Ugy beszélt, mint a legnagyobb szónokok; -amiről szólt, az megelevenedett a hallgató előtt. És előadásában -benne volt a szinész minden tökéletessége, anélkül, hogy -szinpadiasságot vethettek volna a szemére. Aztán érdekes arcu, szép -szál legény volt, akinek a hangja képes volt mindarra, amire a -hegedü, a fuvola, az orgona, meg a mennydörgés képes, és ugy tudott -bánni ezzel a tüneményes hanggal, hogy senki <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> sem -vonhatta ki magát szavának varázsa alól. Magával tudta volna -ragadni a kávéházi hallgatóságát – talán még a csatába is.</p> -<p>És egy darabig sokan, igen sokan azt hitték, hogy Bucsay Bálint -meg fogja váltani a világot.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Husz éves korától negyven éves koráig Bucsay Bálint egyre -gyönyörübb dolgokat beszélt a Kammon-kávéházban.</p> -<p>Egyre pazarabbul szórta a fenséges gondolatokat. Mind -nagyobbszerü tervezetekkel ismertette meg rajongó hiveit. Mind -bőségesebben dőlt belőle az ötlet, a fényes mondás, előadása mind -ragyogóbbá és vakítóbbá lett; már szinte szédültek, akik sokáig -hallgatták.</p> -<p>Elmondta mindenkinek, miket fog megirni, s miket fog -megcsinálni. Nyugodtan mondhatta el; más ezt ugy se tudta volna -megirni, más ezt ugy se valósíthatta volna meg.</p> -<p>Egyre gyönyörübb dolgokat beszélt, de egyre kisebb -közönségnek.</p> -<p>Hallgatói közül mind nagyobb csapatok széledtek el mellőle, hogy -miután kigyönyörködték magukat a nagyszerü dolgokban, átadják -magukat a kicsinyességeknek, amikből meg lehet élni s amikből néha -vagyont is lehet szerezni.</p> -<p>Bucsay ezalatt folyton halogatta nagy tervei megvalósítását. -Volt egy kis öröksége, amelynek a kamatai megadták a mindennapi -ebédjét és a mindennapi három-négy pikkolóját; nem volt kénytelen -kicsinyes munkával „prostituálni“ a tehetségét. A nagy dolgait -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> pedig nem akarta megrontani az -elhamarkodással; rajongója volt a nagyszerünek, de olyan nagy -hirességgel és olyan nagy ünnepeltetés után nem is illett volna -hozzá, hogy valami közepes értékü dologgal álljon a világ elé. -Nagy, tökéletes alkotással akart megjelenni azok előtt, akik tőle -mindig a legtöbbet várták.</p> -<p>A nagy, tökéletes alkotásokhoz pedig nagy idő kell és Bucsaynak -egyre kevesebb ideje volt. A gigászi alkotásokra való készülődés -hamar kifárasztotta és mind több órát vont el tőle az a -fél-pihenés, hogy a kávéházban kedvére kibeszélgethette magát -azokkal a tisztelőivel, akik kitartottak mellette.</p> -<p>Ezek a tisztelők lassankint mind eltüntek, sorra, egyik a másik -után: de ujak jelentkeztek helyettük, ha kevesebben is, és Bucsay -nem vette észre, hogy közönsége az idők folyamán mind ujabb és -ujabb alakokból verődik össze. Kielégitette az, hogy mindig akadtak -hallgatói és hogy a legfiatalabb emberek még sokáig benne látták a -jövő emberét.</p> -<p>Már elérte a negyvenedik évét, s még folyvást találkozott egy -pár hüséges barátja, akik akármilyen bajról volt szó, állhatatosan -igy vigasztalódtak:</p> -<p>– Majd ha egyszer Bucsay akcióba lép!</p> -<p>– Majd megcsinálja Bucsay!</p> -<p>– Ez a dolog a nagy Bucsayra vár!</p> -<p>És Bucsay e közben folyton készülődött… mint a tenger fenekén a -halott normannok, akik csak várják, egyre várják, hogy mikor -hangzik már fel a csodatevő harsona, mely majd életre kelti őket, -megreszkettetni a világot a sok száz év alatt felgyülemlett iszonyu -erővel. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Ötven éves korában Bucsay Bálint már nem volt a nagy Bucsay, -csak egy ismert kávéházi alak, akin a pincérek sokat mulattak.</p> -<p>Minden ismerős elkopott mellőle. A Kammont is bezárták azóta. A -régi kávéház helyén kereskedést nyitottak s Bucsay kénytelen volt -uj tanyát keresni.</p> -<p>Egyik uj kávéház se elégitette ki s talán mert egyik kávéház se -tetszett neki, nappal is, éjjel is egyik kávéházból a másikba -bolyongott.</p> -<p>De lehet az is, hogy azért járt ki s be, egyik kávéházból a -másikba, mert azt remélte, hogy valahol majd csak fölfedez egy-egy -régi ismerőst.</p> -<p>Csakhogy most már mindenki menekült előle. Nem volt senki, aki -könyv nélkül ne tudta volna minden nagyszerü tervét, minden fényes -gondolatát, még a legjobb élceit is.</p> -<p>A legrégibb barátainak néha eszébe jutott, hogy Bucsayért tenni -kellene valamit. Végre is egy pár szép estét köszönhetnek neki.</p> -<p>De nem volt módjukban Bucsaynak szivességet tenni, mert -Bucsaynak nem volt szüksége valami kis állásra vagy apró -kölcsönökre; a pikkolóra futotta: a vagyonkája kamataiból. Azt -pedig, ami Bucsaynak kellett volna, nem adhatták meg neki.</p> -<p>Bucsaynak csak a társaság kellett volna.</p> -<p>Nagyon hozzá szokott, hogy sokan hallgassák; és mindennél jobban -sinylette, hogy senki se hallgatja többé.</p> -<p>Ez volt különben az egyetlen fájdalma. Mert ő maga még folyvást -remélt, még folyvást készülődött.</p> -<p>Az egész világ megváltozott körülötte. Nagyszerű terveiből sokat -megvalósítottak; mások, százan, ezren. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> -Tökéletlenebbül, mint ahogy ő valósította volna meg, de -megvalósították majdnem mindegyik eszméjét. Még a városrendezés is -ugy történt, ahogy Bucsay eszelte ki, hajdan, a szép időkben.</p> -<p>Amit meg akart írni, azt is régen megírták mások. Akik az -eszméiből hódítottak, sokkal rosszabbul írták meg a Bucsay -koncepcióit, mint ahogyan Bucsay írta volna meg ezeket: néha az -elírók nevetni való furcsaságokat sütöttek ki a Bucsay fenséges -gondolataiból; de szétirták, sőt agyonirták a Bucsay eszméit, és -szépen megéltek belőle.</p> -<p>És Bucsay még folyvást készülődött. Még folyvást remélt; -szebbnél-szebb dolgokat álmodott és nem csinált semmit.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Most már nem remél. Túl van a hatvanon; végre is le kellett -mondania az álmai megvalósitásáról, mert érzi, hogy akármi telnék -is tőle, késő!… Az ő gondolatai, az ő ötletei nem kellenek többé -senkinek.</p> -<p>Átlátta, hogy egész életerejét szavakban pazarolta el. És ődöng -egyik kávéházból a másikba, azok alá az ivlámpák alá, amelyek épp -ugy elégették őt is, mint ahogy nyáron elégetik az -efemeridákat.</p> -<p>Néha el-elalszik a márványasztalon.</p> -<p>Ilyenkor a pincérek felköltik és megmondják neki;</p> -<p>– Bucsay ur, mondtuk már, hogy itt nem szabad aludni!… Bucsay -ur, a gazda nem türi, hogy valaki a kávéházban aludjék!… Bucsay ur, -menjen már haza!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span></p> -<h2>A POLITIKA.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Árokháti Lőrinc dr. fővárosi köz- és váltó ügyvéd jól tudta, -hogy ő nem tartozik a kiváló szellemek közé, de ugy találta, hogy -ha valaki az ilyesmire magától is rájön és hamarább, mint mások, az -már nem utolsó dolog.</p> -<p>– Aki öntudatosan szamár, az már nem egészen szamár, – -vigasztalódott, ha olykor-olykor erről elmélkedett. – Aki tisztában -van a képessége határaival, az már, ha nem is nagyeszü, de legalább -világosfejü ember. Tökkelütött szamár, ostoba embernek csak az -mondható, aki okosabbnak képzeli magát, mint amilyen; aki makacsul -kiváló elmének tartja magát és nem akarja elismerni, hogy ő -voltaképpen együgyü fráter, még akkor se, amikor ezt már sorra -minden ismerőse felfedezte; aki legutoljára tudja meg, hogy ő is a -szamarak közé tartozik, és csak akkor tudja meg ezt, amikor ez már -általánosan ismeretes róla; aki mindaddig fenn hordja az orrát, -amig ezt bele nem üti valamibe; aki mindaddig áltatja magát, mig -egy olyan leckét nem kap, hogy erről koldul; aki csak akkor tesz -szert némi önismeretre, amikor már késő. És hány ilyen vak, semmi -átlátásra nem képes, ostoba ember szaladgál a világban! -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<p>Ebből az elmélkedésből nemcsak megnyugvást meritett, hanem -tanulságot is.</p> -<p>– Jól mondják a régi görögök, – tünődött – hogy az önismeret a -bölcsesség kezdete. Mert aki még magát se ismeri, hogyan ismerhetné -meg a külső világot?! Aki még magamagában is ismeretlen fizikai -erőt tanulmányoz, aki tulajdon gyöngeségeivel sincs tisztában, -hogyan alkalmazkodjék a környezetéhez, a körülötte lévő erőkhöz?! -Már pedig az élet művészete: ennek az alkalmazkodni tudásnak a -művészete. Valóban, az önismeret az élet művészetének az alfája. De -a tételt meg is fordithatom. Akiben megvan a mindennél szükségesebb -önismeret: az élet harcában már nem fegyvertelen; az már nem minden -erő nélkül való; az a szem, mely befelé és kifelé egyformán tisztán -lát, bőségesen elég erő arra a célra, hogy az ember -boldogulhasson.</p> -<p>És ezzel a rendelkezésére álló erővel bátran hozzálátott az -alkalmazkodás művészetének gyakorlásához. A helyes csapáson indult -el, mert igy okoskodott:</p> -<p>– Az alkalmazkodás művészetének az első szabálya az, hogy az -ember soha se törjön nagyobbra, mint amire az ereje följogositja. S -mihez kell a legkevesebb? Mihez nem kell se kiváló értelmi erő, se -nagyobb műveltség, se szakismeret, se tudományos előkészület, se -semmiféle fárasztó munka? A képviselőséghez! Mi az, amihez -tökéletesen elegendő az önismeret és az alkalmazkodni tudás, sőt -pusztán a készség is, hogy az ember hajlandó mindenkihez és -mindenhez alkalmazkodni? Egyetlenegy ilyen valami van a világon: a -képviselőség! És kinek van nagyobb szüksége rá, hogy képviselő -legyen, mint a korlátolt elméjü embernek?! Tehát: képviselő leszek! -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Hogy bejusson a képviselőházba, erre nem a legrövidebb utat -választotta, – mert pénze nem igen volt, – hanem a -leghosszadalmasabbat, de egyszersmind a legegyszerübbet.</p> -<p>Addig járt be a Házba, előbb a karzatra, később pedig a -folyosóra, mig mindenkivel megismerkedett s az összeköttetésekből -egész vagyonra valót gyüjtött magának.</p> -<p>Hosszu időn át soha, egy nap se maradt ki a Házból, ha a Ház -ülést tartott. Ő volt az első, aki megjelent, ő volt az utolsó, aki -elment; a földrengés se tarthatta volna vissza attól, hogy a -folyosón jelentkezzék. A törvényhozói kötelességet senki se -értelmezte olyan példásan, mint ez az egyszerü ember, aki még nem -volt törvényhozó. Lehetetlen volt, hogy az arca föl ne tünjék. -Lehetetlen volt kikerülni a vele való megismerkedést. Lehetetlen -volt nem barátkozni vele, mert ami egyik vagy másik képviselő urnak -a nyájasságából hiányzott, azt ő a magáéból pótolta.</p> -<p>Semmiféle kitartás se hiábavaló. Árokháti Lőrinc doktor addig -izgett-mozgott, nyüzsgött, süritett és csoportosult a folyosón, mig -végre felötlött a Házban, előbb csak az ujságiróknak, de utóbb már -néhány jámborabb hazamentőnek is:</p> -<p>– Nini, hát ez az Árokháti még most se képviselő?!…</p> -<p>Pályafutásának első fordulójához akkor érkezett el, amikor egy -„nagyfejü“, aki ritkán szokott megfordulni a Házban, karonfogva -sétáltatta meg a folyosón s aztán be akart menni vele az -ülésterembe. Árokháti egy sokatmondó mozdulattal vonult vissza az -őt meg nem illető tisztességtől, amelynek a humorán azonban -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> némi bánatosság csillogott át, s a -nagyfejü meglepetve dadogta:</p> -<p>– Hogyan? Hát te nem vagy képviselő?!… Pedig én azt hittem!…</p> -<p>Árokháti aznap egy üveg magyar pezsgőt ivott meg az eset -örömére. Nem lehetett többé kétsége afelől, hogy a feleutat már -megtette azon az ösvényen, amely a mandátumhoz vezet, s titkon érző -lelke óhajtva sejtette, hogy az ut második felét rövidebb időn -fogja megtenni, mint az elsőt. Jól sejtett.</p> -<p>A megünnepelt szép napot követő két vagy három évben – tehát -abban az időszakban, amelyet a mandátummal való mátkaság -időszakának nevezhetett volna, – Árokhátin már alig lehetett -észrevenni, hogy még nem képviselő. Mindig ott lehetett látni egyik -vagy másik miniszternek a kiséretében, karonfogva járt-kelt a -képviselőkkel, kérelmezett, protezsált, napjában -husszor-harmincszor harsogta el, hogy: „jó napot kivánok, kegyelmes -uram!“, tüzesen politizált, elégedetlenkedett, zajongott, -kapacitált, aggodalmasan csóválgatta a fejét, föl-fölháborodott, -le-lecsillapult s – kivált a lázasabb időszakban – hevesen -vitatkozott ugy az ujságirókkal, mint a képviselőkkel. A vitatkozás -mezején azonban a legmesszebbmenő óvatosságot tanusitotta. Mindig -csak azt bizonygatta, mindig csak amellett hevült, amit az -általánosan elismert tekintélyek, a kétségtelenül nagy eszü emberek -hangoztatták, s hogy a vita hevében valahogy bakot ne lőjjön, jól -betanulta a nevesebb publicisták vezércikkeit, amelyek okoskodásán -azonban, ha a politikai szükség s különösen valamelyik miniszter -ugy kivánta, szivesen forditott egyet.</p> -<p>Szóval igen megfontoltan viselkedett: és látszatra semmiben sem -különbözött a képviselőktől – csak éppen az ülésterembe nem ment -be. <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p>Ekkor már csak egy garas ára szerencse s még egy pár garas -alkotmányos költség választotta el a képviselőségtől.</p> -<p>Lehetetlen volt föl nem léptetni. Ez is megtörtént, de -kisebbségben maradt. Aztán még vagy négyszer bukott meg, de végre -mégis csak becsuszott.</p> -<p>Minthogy már régóta kialakult s egyre jobban megerősödött az a -közvélemény, hogy a képviselőház nem lehet el Árokháti nélkül, -bukásainak a költségét legnagyobbrészt a pártja fedezte. Nem -sikerült kirándulásai csak csekély terhet róttak rá és -megválasztása sem került többe, semhogy minden kiadása meg ne -térült volna már az első ciklusban.</p> -<p>Elkészitette a mérlegét:</p> -<p>– Időben egész vagyont áldoztam!… de készpénzben már kaptam is -valamit…</p> -<p>S ezzel elhelyezkedett az ülésteremben.</p> -<p>Amint kinyujtózkodott a székében, már ott sugárzott az arcán a -szent meggyőződés, hogy ettől a széktől csak az ásó-kapa fogja -elválasztani. Nem az az ember volt, aki kicsöppenjen onnan, ahová -egyszer befészkelte magát.</p> -<h3>III.</h3> -<p>– A mandátumot néha könnyü megszerezni, de megtartani tudni -mindig nehéz. Néha a megszerzéséhez is művészet kell, de mindig -művészet és sokkal nagyobb művészet kell a megtartásához.</p> -<p>Ez a meggondolás Árokháti Lőrinc doktort arra az elhatározásra -birta, hogy továbbra is hű maradjon a rendszeréhez.</p> -<p>– Az első, – szólt magában, – elhelyezkedni egy nagy fa -árnyékában. És erre a célra természetesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> a -legnagyobb fát kell kiválasztani. A többi már könnyü; a többi -magától megy. Az egész abból áll, hogy: tanuljunk a nálunk okosabb -embertől!</p> -<p>A legnagyobb fát nem volt nehéz kiválasztania. A közvélemény -akkor meglehetős egyértelmüséggel a nagy Bozontost vallotta a Ház -legélesebb elméjének. Árokháti tehát habozás nélkül és éppen nem -titkolt lelkesedéssel csatlakozott a nagy Bozontoshoz.</p> -<p>A nagy Bozontos csakugyan éleseszü, de rendkivül hiu és -rendkivül szeszélyes ember volt. Jogosan dicsekedett azzal, hogy -tisztán lát, s nem alap nélkül büszkélkedett azzal, hogy egyenes az -eszejárása, de szerette zavarossá tenni azt is, ami a -legtisztábbnak tünt föl előtte, s az elhatározásai mindig -tekervényes utakra csalták, mert igaz sugalmazója és vezetője csak -a tulajdon érdeke és hatalomvágya volt, amit ravaszkodással, a -logika sima pályáján való virtuóz korcsolyázással s felsőbbséges -elméje meglepő ötleteivel igyekezett észrevétlenné tenni. Ezenkivül -cselekvésében igen érzékeny hiusága és indulatosságra, szilajságra -hajló véralkata is erősen befolyásolta, amit szintén el tudott -titkolni, mert pusztán önzésből fakadó szeszélyességét nagy -vitatkozó erejénél fogva mindig palástolnia sikerült a köz valamely -képzelt érdekével, amelyet rosszhiszemü furfangja politikai -szükségnek tudott föltüntetni.</p> -<p>Árkon-bokron át kellett ugrálnia, aki követni akarta, de -Árokhátit ez az ugrabugrálás nem fárasztotta ki. A nagy Bozontos -nem eszelhetett ki olyan furfangos dolgot, hogy Árokhátinak a -meggyőződése ehhez hozzá nem idomult volna. Árokhátinak a -vélekedése ugy alkalmazkodott, mint a viasz.</p> -<p>És mert nem mindenki rendelkezett ezzel a jó tulajdonsággal, a -nagy Bozontos, akit rendes viszonyok <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> közt egész udvar csodált -és magasztalt, a zavaros, a rossz időkben olykor-olykor -meglehetősen magára maradt. Logikájának egy-egy vakmerő -szaltomortáléja után leglelkesebb bámulói is szétrebbentek mellőle. -Árokháti azonban mindig kitartott mellette, jó és rossz időben -egyaránt.</p> -<p>Ez a hűséges ragaszkodás szépen kifizette magát.</p> -<p>Először is az, hogy jóban-rosszban rendületlen követője, -párthive, támogatója, magasztalója, legkitartóbb s legjobb embere a -nagy Bozontosnak – már bizonyos tekintélyt szerzett Árokhátinak. A -nagy állhatatlan mellett való állhatatossága tiszteletet keltett; s -a mindig félelmetesnek tartott és nagyrabecsült politikusnak a -presztizséből átsugárzott valami erre az egyszerü emberre is, aki a -nagy férfiunak leghivebb embere, s időnként egyetlen bizalmasa.</p> -<p>A nagy Bozontos ugyan, olyankor, amikor ismét népes udvar -ünnepelte, egy csöppet sem csinált titkot belőle, hogy Árokhátit a -világ legostobább emberének tartja, de a nagy embernek ez a -hűtlensége és hálátlansága csak annál szebb szinben tüntette föl az -Árokháti kutyahűségét és minden önzéstől ment ragaszkodását, azt a -hódolatot, amelylyel ez az eléggé nem méltatott ember tárgyilagosan -adózott a felsőbbséges szellemnek.</p> -<p>Később, amikor a nagy Bozontos megtébolyodott, s félév multán -meghalt, hogy átköltözzék a nemzet legendás alakjai közé – -Árokhátinak a példás hűsége még jobban kifizette magát.</p> -<p>Kitartása ekkor már következetességnek tünt föl és sokan -akadtak, akik a legendás nagy ember szellemi örökösét – minthogy -más nem igen pályázhatott erre a cimre – benne keresték s -természetesen meg is találták.</p> -<p>Végre tekintélylyé nőtte ki magát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>A szamarak létrájának mondott tiz emelet magasságu lajtorja nem -olyan megvetni való szerszám, mint amilyennek tartják: föl lehet -jutni rajta akárhová.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Árokháti nem érte be azzal, hogy egy oroszlánról csak egy bőrt -huzzon le. Ha kihasználta a nagy Bozontos barátságát, rajta volt, -hogy tanuljon is tőle.</p> -<p>A nagy Bozontos egyszer, kevéssel azután, hogy ifju barátját -nagynehezen végre mégis csak megválasztották, azt mondta neki:</p> -<p>– Öcsém, ha örökéletü akarsz lenni a kerületedben, légy -ingyen-fiskálisa a kerületednek. Járj el minden választódnak minden -ügyes-bajos dolgában, érintkezzél velök minél gyakrabban, ne -utánozz engem, hanem minél többször tarts beszámolót, szaladgálj -sokat és ha kell, revolverezz is a kerületed és a választóid -érdekében – ne félj, ugy megveted a lábadat a kerületedben, hogy -négy ökör sem tud kivontatni onnan.</p> -<p>Árokháti, akinek a gondolatai mindig akörül szárnyaltak, hogy -miképpen tudná biztositani a kerületét minden baleset ellen, sohase -tévesztette szem elől ezt az életszabályt.</p> -<p>Betüszerint szót fogadott a mesternek, s a szent célra még -többet is tett, mint amennyit a nagy ember ajánlott.</p> -<p>Fáradhatatlanul járt-kelt, kérelmezett s ügyvédkedett a kerület -és választói érdekében; revolverezett is, ha kellett. És hogy a -szava valamivel nyomatékosabb legyen, revolverét mindig megtoldta -egy-egy lépéssel. Amelyik minisztertől vagy államtitkártól valami -kérnivalója volt, azt előbb alaposan megtámadta vagy -interpellációval, vagy egy-egy mérges hirlapi cikkecskében. -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<p>De sohase mulasztotta el megtudakolni, hogy számithat-e -pártvezére elnézésére.</p> -<p>A miniszterek és államtitkárok pedig csak az interpelláció ellen -tiltakoztak:</p> -<p>– Mért nem mondod mindjárt, hogy mit akarsz?!…</p> -<p>Árokháti sohasem akarta elérteni a gunyt és a világért sem -ismerte volna el, hogy az eljáráshoz bármi kifogás férhet.</p> -<p>Hja, a kerület érdeke! A nép érdeke! Hát van-e ennél szentebb -kötelessége?!…</p> -<p>Nem jutott eszébe, hogy voltaképpen nemcsak a kerület érdekéről -van szó, hanem egy kissé az övéről is. Mert mégis csak annak -fejében fáradozik, amiért ezek a derék emberek képviselőjükké -választották és talán a célból is, hogy ujra meg ujra -megválaszszák. Nem jutott eszébe, hogyha egyszer véletlenül nem -választanák meg, egy percig sem törődnék tovább a csengődi kerület -érdekeivel.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Egyszer, amikor már nagy tekintélynek örvendett, valamelyik -beszámolója alkalmával, a lakomán néhány tapintatlan választó igen -szerette volna megtudakolni tőle, hogy: miképpen áll hát a dolog -azzal a bizonyos igérettel, amely a mult beszámolón hangzott el, s -amelyről Csengőd város közönsége sehogysem akar -megfelejtkezni?!…</p> -<p>Azt felelhette volna:</p> -<p>– Bizony, atyámfiai, azt a bizonyos igéretet nem tudjuk -megtartani! Nem is képzelik, hogy milyen kevés függ tőlünk!</p> -<p>De ha az igazat mondja, ezzel gyöngeséget árul <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> el. -Azért inkább államférfiui titokzatosságba burkolózott, egyet nyelt, -majd szándékosan halk s rejtelmes értelmü nyilatkozattal ütötte el -a kérdést és hogy másra terelje a szót, azt mondotta:</p> -<p>– Ejnye be jó az a rostélyos!</p> -<p>Örültek, hogy jónak találja. De mégis csak visszatértek rá, ami -Csengőd város közönségét akkortájt a legjobban érdekelte, s a -képviselő ur másodszor is a rostélyoshoz menekült:</p> -<p>– Ejnye be jó ez a rostélyos!</p> -<p>Amikor aztán harmadszor is makacsul csak a rostélyost -magasztalta, elmondták neki, hogy a kitünő rostélyost bizonyos Mócz -Péter sütötte, aki régebben kukta volt a csengődvári grófnál, de -valami fehérnéphistória miatt kénytelen volt elhagyni a -szolgálatát, hazajött Csengődre, mert idevaló, s hogy egy pár -garast szerezzen, kisegitőnek ajánlkozott a vendéglőshöz, akit az -effajta nagyobb ünnep egy kissé mindig zavarba ejt.</p> -<p>A képviselő ur elismerően bólingatott, s ezzel egyelőre -elintéződött ugy az igéret, mint a rostélyos ügye.</p> -<p>Hanem egy félesztendő multán, amikor Árokháti Lőrinc képviselő -ur, tekintettel a zavaros politikai viszonyokra, ismét megjelent -Csengődön beszámolni, az ünneprendezők azzal lepték meg, hogy ez -alkalommal az egész lakomának a készitését Mócz Péterre bizták, -arra a bizonyos Mócz Péterre, akinek a rostélyosa a multkor annyira -izlett a képviselő urnak.</p> -<p>Árokháti hálás lélek volt, s minthogy most már senki sem -emlegette az időközben elévült igéretet, a lakoma végeztével -magához hivatta és megdicsérte Mócz Pétert. Kijelentette, hogy -mindennel meg volt elégedve, és gratulált neki a kitünően sikerült -lakomához. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Mócz Péter oda volt a boldogságtól. A holdvilágábrázatu, szerény -férfiu már tudta, hogy a szerencséje meg van alapitva.</p> -<h3>VI.</h3> -<p>A képviselő ur dicsérete bizonyos helyi hirnevet szerzett a -derék Mócz Péternek. Ha Csengődön vagy környékén bált, lakomát, -vagy bármilyen ünnepet rendeztek, nem lehetett máshoz fordulni, -mint Mócz Péterhez, aki immár divatossá lett. Ha valaki esküvőre, -keresztelőre készült, s tartott magára valamit, ugy Mócz Pétert -hivatta.</p> -<p>Az ekképpen szerzett pénzzel Mócz Péter vendéglőt nyitott, amely -hirnevének erejénél fogva hamarosan lefőzte a többi csengődi -kocsmát.</p> -<p>Nemsokára az ipartestület képviseletébe is beválasztották, s -minthogy az ipartestület elnöke, a csengődi nagyvendéglő -elszegényedett bérlője elkeseredésében, bánatában hirtelen -elhalálozott, egy pár hónappal utóbb Mócz Péter lett az -ipartestületi elnök.</p> -<p>Az uj választások idején Mócz Péter már tényező volt, akivel -számolni kellett.</p> -<p>Árokhátinak most már fel kellett keresnie a jeles polgárt, akit -ő tett helyi előkelőséggé. A szokásos könnyed leereszkedés nélkül s -csak választások idején észlelhető nagy szivességgel üdvözölte -fölfedezettjét, nagyokat parolázott vele, s Mócz Péter a -választásra hüségesen beszállitotta az ipartestületi -szavazatokat.</p> -<p>Ettől fogva Mócz Péter ugy szerepelt Csengődön, mint Árokháti -egyik főkortese. Következésképpen csak jelentkeznie kellett a -csengődi kaszinó bérletéért, s a pályázat ügye már el volt -döntve.</p> -<p>Hanem éppen ennek a kaszinó-bérletnek a révén, <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> -kevéssel utóbb, egy kis baj történt a derék Mócz Péterrel.</p> -<p>Zavaros idők következtek. Az erőszak összeütközött a nemzeti -érzéssel s Csengődön is nagy volt a háboruság; talán nagyobb, mint -bárhol. Az erőszak nem mulasztotta el oda is elküldeni a maga -mindenre kész követét, s ez a követ a csengődi kaszinóban ütötte -föl tanyáját. Ennek hallatára a csengődi urak bojkottálták a -kaszinót. Senki se akarta látni az erőszak emberét és megvetett -alakokból álló környezetét és igy hosszu ideig csengődi uriember -nem tette be a lábát a szerencsétlen Mócz Péterhez, aki rövid -néhány hónap alatt rengeteg kárát látta az országos -háboruságnak.</p> -<p>Mikor a rend helyreállott, természetesen Mócz Péterről se -lehetett megfelejtkezni.</p> -<p>Végre is a nemzeti ügy martirja volt. Azonkivül főkortese a -nemzeti ügy egyik odaadó harcosának. És azok közé tartozott, akik a -legnagyobb károsodással szolgáltak rá a kártalanitásra.</p> -<p>De hát hogyan kártalanitsák?</p> -<p>Árokháti addig-addig szaladgált a Mócz Péter érdekében, -addig-addig informált, kérelmezett és fenyegetőzött, mig valakinek -eszébe jutott, hogy nem lehetne-e Csengődön valami gyárat állitani, -amely, – mint minden pártolást érdemlő hazai iparvállalat, – számot -tarthatna az állami segitségre?</p> -<p>Megkérdezték Mócz Pétert, s a derék károsodott azt felelte, hogy -ő igenis, sikerrel tudna vezetni egy kétszersült-gyárat, amely -izletes és olcsó kétszersültet szállitana tengerészeinknek, vagy -amennyiben még nincsenek tengerészeink, már jóelőre gondoskodnék -kétszersültről, szorgalmasan készülődve addig, amikor majd lesznek -tengerészeink.</p> -<p>A dolog rendben volt. <span class="pagenum"><a name="Page_190" -id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>Nagy állami segitséget szavaztak meg a kétszersültgyárnak; Mócz -Péter felállitott Csengődön két óriási kemencét, amely ugy ontotta -a kétszersültet, hogy elláthatjuk vele tengerészeinket még akkor -is, amikor majd miénk lesz a Fekete-tenger, sőt a Csöndes óceán -egész partvidéke… és Mócz Péter két év alatt meggazdagodott.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Árokházi Lőrincet, amikor legutóbb jelent meg a kerületében, egy -kis meglepetés fogadta.</p> -<p>– Közeledik a választás ideje, – szólt, kedveskedve veregetve -meg kitünő főkortese vállát, – hát eljöttem körülnézni. Hat -cikluson át voltam képviselő… remélem, Mócz uram, hogy most sem -lesz baj?</p> -<p>– Már hogyan lehetne baj?! – felelt a főkortes. – Hiszen a -nagyságos ur, hála istennek, válogathat a kerületek közül.</p> -<p>– Válogathatok? Miért válogatnék? – kérdezte Árokháti elhülve. – -Ugy értem, hogy Csengődön nem lesz-e baj?</p> -<p>– De isten uccse, nem fog ártani, ha a nagyságos ur jól -megválasztja a kerületet, – felelt mosolyogva Mócz uram. – Mert -Csengődön most az egyszer már csak <i>magam lépek fel!</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<h2>JANCSI ÉS JULISKA.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Hugó, szemét lehunyva, mozdulatlanul feküdt ágyában. Anyja, aki -a konyhában mosott, azt hitte, hogy alszik. Nyitva hagyta a szobába -nyiló ajtót, hogy mindjárt meghallja, ha a beteg szól. Semmi neszt -se hallott s ha néha bekandikált a szobába, a lecsukott szem -megcsalta. Már örvendezni kezdett, hogy ez a szendergés bizonyosan -a gyógyulást jelenti.</p> -<p>De Hugó nem aludt, csak gondolkozott és álmodozott. Előbb azon -gondolkozott: mi történnék most és hogyan, ha véletlenül nem -betegszik meg?!… Aztán arról álmodozott: mi lesz, ha majd -meggyógyul?!… Végül tarka-barka képeket látott, amelyek hirtelen -tüntek el, mintha függöny ereszkedett volna le eléjük; szavakat és -mondatokat hallott, szavakat, amelyeknek nem volt értelme, -mondatokat, amelyek közt nem volt összefüggés… Csakhogy ugy abban, -amit gondolt, mint abban, amiről álmodozott és a gyorsan tova -illanó tarka-barka képekben is – mindenütt ott volt, ott mosolygott -vagy ott ugrált Szerafin; azok az értehetetlen szavak is a Szerafin -szavai voltak.</p> -<p>Felpillantott és kiszólt az anyjához:</p> -<p>– Hány óra? <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Mindjárt félnégy – felelt az anyja s hamarosan megtörülközve, -bement a beteghez.</p> -<p>Milyen későn jön ma Szerafin! – sóhajtott a kis fiu.</p> -<p>– Pedig éppen ma én is nehezen várom – szólt Morvainé. – Egy -kosár kivasalt ruhát kellene haza vinni… de nem hagyhatlak -magadban… az apád meg estig nem jöhet haza. Bizony jó volna, ha már -jönne az a kis leány!</p> -<p>Hugónak a szemében valami különös fény csillant fel.</p> -<p>– Sokáig fogsz oda maradni? kérdezte.</p> -<p>Morvainé a láz jelének hitte azt a szokatlan valamit, ami a -szép, nagy, már hetek óta zavaros fekete szempárban kigyulladt. -Esze ágában sem volt, hogy kis fiából talán nem az aggodalom -szól.</p> -<p>– Nem, nem – felelte. – Nagyon fogok sietni, hogy minél hamarább -visszajöhessek. Igaz, hogy messze kell menni… Budára… de, ahol -lehet, villamoson megyek. Különben megkérem Szerafinkát, hogy -mindenesetre várjon meg. Máskor is itt szokott maradni hatig, -félhétig is. Miért ne tenné meg, ha megkérem?… És amig ő melletted -marad, nem fogsz félni semmitől, ugy-e?!… Észre se veszitek, olyan -hamar elmulik az idő; ugy el tudtok mulatni együtt!… Ugy-e, nem -fogsz félni semmitől?</p> -<p>– Nem, ma jobban vagyok, – felelt meg Hugó arra, ami az anyját -aggasztotta.</p> -<p>– Nem akarsz valamit? Nem tudnál meginni egy pohár tejet?</p> -<p>– Csak az órát akartam tudni, – szólt Hugó és hogy véget vessen -a beszélgetésnek, lehunyta a szemét.</p> -<p>De ahogy az anyja kiment, megint felpillantott. Majd csöndesen, -hogy a mozdulata ne okozzon neszt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> a jobboldalára fordult s -felkönyökölt a párnájára. Aztán, tekintetét a lefüggönyözött ablak -felé meresztve, hallgatózni kezdett; nemcsak a fülével, hanem a -szemével és a szájával is. Az ablak a folyosóra nyilt s a -folyosóról minden lépés zaja behallatszott. A negyedik emeleten -sokan jártak-keltek; mialatt Hugó egész lelkével figyelt, minden -percben uj léptek hangzottak el… de Szerafin csak nem jött; az ő -cipőinek a kopogását azonnal megismerte volna.</p> -<p>Csöngettek.</p> -<p>– No végre! – szólalt meg a konyhából Morvainé.</p> -<p>Nem Szerafin jött, hanem a tanár ur. Morvainé, mikor kinyitotta -az ajtót s megpillantotta az előkelő urat, majd elájult hirtelen -izgalmában. Mózes a csipkebokorban nem ijedhetett meg jobban, mikor -maga az Uristen jelent meg előtte.</p> -<p>Könnyü volt kitalálnia, hogy a ragyogó megjelenésü óriás csak a -professzor lehet. A háziorvos annak idején megmondta, hogy ez a -látogatás szükséges és már legközelebb okvetetlenül meg fog -történni. De napok multak el, anélkül, hogy a professzor -jelentkezett volna s Morvainé már bizakodni kezdett, hogy talán nem -is fog eljönni. Hiszen csak a legjobbat jelentheti, ha a látogatás -végképpen elmarad: azt, hogy már nem szükséges.</p> -<p>Egy pillanatig ugy rémlett neki, mintha maga a Halál lépne be a -lakásba. De az a jóságos tekintet, mely már annyi haldoklót -barátkoztatott meg az elmulás gondolatával, lassanként -megnyugtatta.</p> -<p>A „Halál barátjá“-nak – igy nevezték el a tanárt arról a -gyászról, amely csaknem mindenhová elkisérte, mert hiszen a -legtöbbször odahivták, ahol már kétségbe kellett esni, – a nyájas -nézésében, meg a kedves, zengő, meleg hangjában volt valami mélyen -megnyugtató, <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> vagy inkább fölemelő, földfelettien -vigasztaló, valami az égi békéből. Édes csengésü, barátságos, lágy -bariton hangjában volt valami varázs, amely percekre el tudta -csititani, zsongitani a beteg fájdalmait; puha, szép keze mintha -csak arra való lett volna, hogy örökre kisimitsa a vonaglástól -eltorzult arcot; simára beretvált, szelid arcának szinte magasztos -szépsége, „sursum corda“-t mondó, biztató, jóságos pillantása és -szemüvegének bűvös ragyogása már nem is csak bátoritó és -megnyugtató volt, – kibékitett mindennel.</p> -<h3>II.</h3> -<p>A tanár, még a konyhában, néhány szót váltott Morvainéval. Hugó -fülelt, olyan figyelemmel, amilyen csak kitelt tőle, de egy szót se -érthetett meg a beszélgetésből. A tanár halkan szólt, Morvainé -pedig csak egytagu válaszokat adott, nagyon határozatlan hangon, -mintha nem tudta volna, hogy mit feleljen a tanár ur -kérdéseire.</p> -<p>Bementek s a Halál barátja nyájasan köszöntötte a kis fiut:</p> -<p>– Jó napot, kis barátom!</p> -<p>Egyebet aztán, azokon az utasitásokon kivül, amelyeket a -vizsgálat tett szükségessé, nem is igen szólt Hugóhoz. Pedig máskor -a még nem halódó gyermekeket be-bebalzsamozta csodatevő -nyájasságával; eljátszadozott velük, mint Jézus a kisdedekkel.</p> -<p>Most azonnal hozzálátott a vizsgálathoz. Morvainé nem tudta, -örüljön-e neki, vagy rettegjen e miatt, de ugy tünt fel előtte, -hogy a nagyon alapos vizsgálat egy egész örökkévalóságig tartott. -Különösen a szivet hallgatta a tanár kétségbeejtően sokáig. Ezalatt -Morvainénak <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> magának is olyan vadul kezdett -kalapálni a szive, hogy már alig állhatta meg szó nélkül: attól -félt, a tanárnak is hallania kell az ő szive dobogását s ezt a -hangot majd össze fogja zavarni a kis fiu szivének a hangjaival… De -nem mert megmukkanni.</p> -<p>A vizsgálat után a Halál barátja leült az ágy mellé egy székre s -még egy darabig elnézte Hugónak az arcát, miközben efféléket -kérdezgetett Morvainétól:</p> -<p>– Mit fizet ezért a lakásért?</p> -<p>Hugó eleinte kiváncsi és csodálkozó pillantással viszonozta ezt -a mennyei békességet sugárzó tekintetet, amelyből szinte csepegett -a jóakarat, de utóbb az az érzése támadt, hogy ez az égi szelidség -nincs minden kutató érdeklődés nélkül s ösztönszerüen elzárkózott a -lélekvizsgálat elől: megint lehunyta a szemét.</p> -<p>De ha az ablakra le is ereszkedett a zsalu, azért a tanár -tekintete egy darabig még ott maradt a lélek házikóján.</p> -<p>E közben Morvainé le nem vette a szemét a Halál barátjáról. Nem -látszott azon az arcon se jó, se rossz, csak a végtelen szelidség. -A szfinx arca nem mozdulatlanabb, mint a tanáré volt.</p> -<p>A szfinx egy pár pillanat óta hallgatott. Morvainét nagyon -megriasztotta ez a némaság, de nem merte zavarni gondolataiban a -méltóságos urat.</p> -<p>Egyszerre valami félelmetes, nagy csend támadt: az egész házban -minden nesz elhallgatott.</p> -<p>– Angyal repült a szobán keresztül, – gondolta rémülten -Morvainé.</p> -<p>Mintha a félelmetes nagy csendben hallotta volna is az angyal -szárnyának a rebbenését. Annyira zakatolt a szive, hogy bele -kellett kiabálnia ebbe a némaságba; nem állhatta meg tovább szó -nélkül.</p> -<p>Mit mondhatott volna egyebet? Elkezdte apróra <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> -elbeszélni a betegség egész történetét. A tanár, mintha nem is -hallgatott volna oda, csak bólongatott.</p> -<p>Hirtelen felállott s mozdulatán látszott, hogy menni készül. -Morvainé, akinek a mondat közepén elakadt a szava, nem mert -kérdezősködni.</p> -<p>– Jó napot, kis barátom! – bucsuzott a tanár s a hangja olyan -édesen csengett, mintha azt énekelte volna: „In paradisum deducant -te angeli…“</p> -<p>Hugó felpillantott és illedelmesen köszönt:</p> -<p>– Kezét csókolom.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Kimentek s a konyhába érve, Morvainé betette maga után az ajtót. -Reménykedett egy biztató szóban, de hátha a tanár olyasmit akar -mondani, amit Hugónak nem szabad hallania.</p> -<p>A tanár megállott s a konyhaedényeket meg a mosóteknőt -nézegette.</p> -<p>– Milyen szép kis fiu! – szólt, véletlenül se nézve rá arra az -asszonyra, aki most egyre az ő tekintetén csüngött.</p> -<p>Mintha azt mondta volna: „Milyen kár érte!“ Morvainéból kitört a -már rég fojtogatott sirás.</p> -<p>– Most már nagyon leromlott, – pityergett – elveszitette a szép -szinét, a kis teste lefogyott, a szeme se olyan csillogó, mint -azelőtt, csak az aranyhaja maradt meg… de ha látta volna a -méltóságos ur, amikor még egészséges volt!… Olyan gyönyörü volt, -hogy az utcán mindenki utána nézett… sok uri asszony, idegenek nem -állhatták meg, hogy meg ne csókolják azt a rózsás arcát… a -szinháznál a szinésznők majd megfojtották az ölelgetésükkel, a -csókjaikkal… festeni <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> nem lehetne szebbet, amilyen volt… -nemcsak én mondom, mások is mondták: az ember nem érti, hogy egy -olyan szegény asszony, mint én, hogy is tud egy ilyen angyalt -szülni!…</p> -<p>– Hány esztendős? – kérdezte a tanár.</p> -<p>– Kilenc… karácsonykor mult kilenc – felelt Morvainé, a könnyeit -törölgetve.</p> -<p>A tanár a konyhán tul levő kis udvari szoba betett ajtaját -nézte.</p> -<p>– Van még egy másik szobájuk is? – kérdezte. – Vagy ott talán -albérlő lakik?</p> -<p>– Nem, ez is a miénk, – felelt Morvainé és sietve nyitotta ki a -sötét kis udvari szoba ajtaját.</p> -<p>A tanár előbb csak bepillantott, de aztán be is ment az oduba és -körülnézett benne. Ez a szemle nem tarthatott sokáig, mert ott -ugyan nem volt sok látnivaló. Egy ágy, amelyben most Morvai szokott -aludni, a mosdó, egy asztalka, meg egy szalmaszék. Mindez annyi -helyet foglalt el, hogy még egy második látogató már nem fért volna -el a szobában.</p> -<p>Morvainé örvendezve látta, hogy a tanár leül a szalmaszékre. -Hátha mégis szóra birja a szfinxet!… hátha mégis kicsikar tőle egy -kis reménységet!</p> -<p>– Persze, persze… – szólalt meg a Halál barátja – bizony jobb -volna, ha egy szanatóriumban lehetne elhelyezni a fiucskát!</p> -<p>– Istenem, istenem!… – sóhajtozott Morvainé – az igazat -megvallva, nem is szeretném… De nem is tehetjük!… Olyan szegények -vagyunk!…</p> -<p>És egyszerre egészen nekiadta magát a sirásnak.</p> -<p>A tanár megvárta, mig kiszepegi magát.</p> -<p>– Hogyne! Hogyne!… – szólalt meg aztán, mintha olyan valakivel -beszélgetett volna, akinek a szavát nem hallani. – Ilyen szép kis -fiu!… <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– És milyen okos, milyen jó!… – eredt meg Morvainéból a szó. – -Olyan jó, méltóságos uram, mint egy angyal!… Szófogadó, engedelmes… -nemcsak az idegenekkel, a szüleivel szemben is kedves, barátságos… -és minden pénzt a szüleinek ad, amit csak keres!… Más gyermek meg -is lopja a szüleit… ez a kedves egyetlenem meg mindent haza -hozott!… Pedig másfél évig mindennap tiz koronát keresett!… Csak -azóta vagyunk megint szegények, mióta ez a drága angyal -megbetegedett!</p> -<p>– Mindennap tiz koronát keresett? Hol? – kérdezte a tanár.</p> -<p>– A Fővárosi Szinháznál, méltóságos uram! Ő játszotta a -főszerepet az „Álomtündér“-ben, egy látványos gyermekdarabban.</p> -<p>– Ez a fiucska volt az Álomtündér? – érdeklődött a Halál -barátja.</p> -<p>– Igenis, méltóságos uram. Hiszen bizonyosan tetszett látni a -darabot!… másfél évig adták, majdnem minden este, néha délután -is…</p> -<p>– Láttam… és emlékszem a fiucskára… Igazán kedves volt – áradt -ki a tanárból a jóság.</p> -<p>– De már előbb is játszott – folytatta Morvainé. – A „Pan Péter“ -is ő volt a Fővárosi Szinházban. Abban az időben még csak öt -koronát kapott előadásonként, de ezt a darabot is majdnem másfél -évig adták… akkor jöttek divatba a gyermekdarabok… és ez az öt -korona éppen elég volt rá, hogy ne legyek kénytelen mosást -vállalni…</p> -<p>– A „Pan Péter“?!… Csakugyan, annak ide s tova három éve – szólt -a tanár, egy kis elgondolkozás után. – De hiszen akkor a fiucska -nem sokkal lehetett több hat esztendősnél?!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>– Annyi volt, amikor a szinházhoz került – felelt Morvainé.</p> -<p>– De hát hogy jutottak arra a gondolatra, hogy már hat esztendős -korában a szinházhoz adják?</p> -<p>– A férjem diszitő munkás… – magyarázta Morvainé – a kis fiu -pedig ott ácsorgott a szinháznál és mert olyan szép volt a lelkem, -a nagy fekete szemével, meg a vállára omló szőke fürtjeivel… mindig -szép kerekre nyirattam a haját… hát feltünt mindenkinek. A -szinésznők eljátszadoztak vele… csókolgatták, szavaltatták, -énekeltették… és az egész szinháznak látnia kellett, hogy milyen -kedves, meg milyen ügyes. Ez aztán a fülébe jutott az igazgatónak -is… azt hiszem, egyszer látta, amint a kis fiuval mókáztak… és mert -éppen akkor azt forgatta a fejében, hogy elő kellene adatnia a -hires „Pan Péter“-t…</p> -<p>– Értem. De nem gondoltak rá, hogy egy kicsit korán van: -szinészt faragni a kis fiuból?!…</p> -<p>– Bizony gondoltam én arra, méltóságos uram, még sirtam is e -miatt… De a férjem örült, hogy a gyermek már ilyen kicsi korában is -pénzt kereshet…</p> -<p>– Pedig az ilyen kis fiunak olyankor már aludnia kellene, amikor -a szinházi előadás még javában tart. És ez még hagyján. De a -szinészkedéssel járó izgalmak nem gyermeknek valók… másnak sem -használnak, de a gyermeknek meg éppen könnyen megártanak.</p> -<p>– Ó, méltóságos uram, neki csak büszkeség és boldogság volt a -játék! Nem is látszott ő rajta semmi baj, amig ez a betegség el nem -fogta… az arca piros volt, a kis teste meg talán nagyon is fejlett -a korához képest. Aztán meg, méltóságos uram, az olyan szegény -embereknek, mint mi, nagy sor az a sok pénz!… A férjem most is -egészen elkeseredett a miatt, hogy a kis fiu nem játszhatik. A -Fővárosi Szinház megint gyermekdarabot <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> ad… a -szerepet már ki is osztották a kis fiunak… csak meg kellett volna -gyógyulnia. És a hány nap, annyi tiz korona veszteség!…</p> -<p>– Hm. Pedig arra ne is gondoljanak. A játékból egyelőre aligha -lesz valami. Elég baj, hogy a kis fiut három év óta majdnem -mindennap órákon át izgatta a szinház. Erre többet gondolni se -lehet.</p> -<p>– De… – de… – dadogta Morvainé.</p> -<p>A tanár igy is megértette.</p> -<p>– Tudja, nagyon sok függne attól, ha a gyermeket szanatóriumba -lehetne elhelyezni. Persze, persze; ez maguknak nincs módjukban. No -de azért nem kell kétségbeesni; majd csak megpróbálunk valamit. -Utána fogok nézni, hogy elhelyezhessem valamelyik gyermekkórházban. -Ettől nagyon sok függ. De addig is ügyeljen, hogy a gyermeket ne -izgassa semmi. Majd beszélni fogok a háziorvossal és gondom lesz -rá, hogy elhelyezzük.</p> -<p>– Ó, méltóságos uram, tegyen akármit, csak mentse meg!… Bele fog -szakadni a szivem, ha elviszik hazulról, de inkább vigyék el, csak -élve maradjon!</p> -<p>– No, ne sirjon! Előre sohase kell sirni. Sirni mindig ráér az -ember – vigasztalta Morvainét a Halál barátja.</p> -<p>Felkelt a szalmaszékről, elbucsuzott a jó asszonytól és kiment a -szegényes lakásból.</p> -<p>Mikor a lépcsőn leért a második emeletre, az első emeletről egy -kis leány jött vele szembe: egy rövidruhás, tizenegy, legfeljebb -tizenkét esztendős kis leány, aki olyan különösen járt és főképpen -olyan különösen pillantott rá, hogy meglepetésében, akarva, nem -akarva, rá kellett néznie. Megállapitotta, hogy csinos a kölyök, -hogy nagyon cifra kalapja van és hogy ezer ördög táncol a szemében. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>– Olyan, mint egy kis szinésznő! – szólt magában a tanár. – -Igazán, nincsenek többé gyermekek!</p> -<p>Nem akart utána nézni, de amint lekanyarodott az első emeleti -lépcsőre, mégis csak arra pislantott és látta, hogy a kis leány -felülről visszanéz rá.</p> -<p>– Nézze meg az ember! – botránkozott a tanár. – Biz’ Isten, -aszonyosan akar viselkedni!… vagy nem is csak asszonyosan!… hanem… -Uramfia!… hogy izeg-mozog!… Ugy huzgálja azt a rongyos kis testét, -mintha volna mit huzgálnia!… No, jó vér lehet!</p> -<p>Egy pillanatig valósággal zavarban volt.</p> -<p>Egy ilyen tacskó!… Egy ilyen piszkos, romlott kis teremtés!… És -ő, a tudomány fejedelme, az abszolute tökéletes ember, közel volt -hozzá, hogy utána nézzen!</p> -<p>De mialatt a kaputól a kocsijáig ment, már másra gondolt.</p> -<p>– Pan Péter… Pan Péter… – ismételgette magában – szép szindarab… -nagyon szép szindarab!</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Az asszonyos viselkedésü kis leány csakugyan szinésznő volt: a -Fővárosi Szinház gyermekprimadonnája, a szegény Pan Péter egykori -partnere, Antal Szerafin.</p> -<p>– Jaj, csakhogy jön, Szerafinka! – lelkendezett Morvainé, mikor -a kis szinésznő benyitott a konyhába. – Már alig várom!… Meg akarom -kérni, hogy maradjon Hugó mellett addig, amig visszajöhetek… egy -kosár fehérnemüt kell elvinnem Budára.</p> -<p>– Szivesen, Lujza néni – felelt Szerafin. – Félhétig -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> itt maradhatok… akár hétig is… mert -csak a második felvonásban jövök elő… és felöltözni… az én nálam -csak egy perc!…</p> -<p>Morvainé hálából nyájaskodni akart – régies emberek módjára:</p> -<p>– Jaj, be szép ma, lelkem!… Ez a kalap és ez a frizura nagyon -jól áll magának… meg az is, hogy a szél pirosra csipte ki az arcát. -Különben most mindig nagyszerü szinben van… és egy idő óta egészen -nekigömbölyödött!… Hát otthon hogy vannak? Mit csinál a papa?</p> -<p>Szerafin vállat vont.</p> -<p>– A papa? A papa iszik és mert iszik, nem kap szerepet. És mert -nem kap szerepet, el van keseredve és megint iszik. Azt hiszem, az -Alhambrában se lesz maradása… Hogy van Hugó?</p> -<p>– Csak ugy, mint tegnap. Az imént itt volt Jánossy tanár ur és -azzal ijesztgetett, hogy be kellene vinni a kórházba.</p> -<p>– Jaj, ne engedje, Lujza néni!… Az én Hugómat, kórházba!…</p> -<p>– Szera! Szera! – hallatszott a szobából.</p> -<p>A kis szinésznő bement a beteghez és a jó kollégák a szokott -módon üdvözölték egymást:</p> -<p>– Szerbusz.</p> -<p>– Szerbusz.</p> -<p>– Hogy vagy? – kérdezte Szerafin.</p> -<p>Hugó, aki félig felülve és a jobb könyökére támaszkodva várta a -vendéget, csak a balkezével intett:</p> -<p>– Sehogy. Nem tudom. Délfelé egyszer csak az jutott eszembe, -hogy talán meg is halok. De anyám most azt mondja, hogy a kórházba -akarnak vinni és most már azt hiszem, hogy nem is vagyok beteg. -Gyere már és mondd, hogy mi ujság? <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– Ó, nagyon sok ujság van!…</p> -<p>Szerafin letette a kalapját és odaült Hugó mellé az ágyra.</p> -<p>A konyhába nyiló ajtó nyitva maradt. Morvainé, akinek -tetőtől-talpig fel kellett öltözködnie, hogy az utcára mehessen, -odakünn minden szót hallhatott.</p> -<p>– Hát először is – kezdte Szerafin – tegnap este már félig üres -ház volt. A legöregebb szabadjegyesek mind benn voltak, de ezek is -csak immel-ámmal lelkesedtek. Az én számomat még csak megtapsolták -valahogy, de a Králik csinálhatott akármit, az mind nem hatott és -egész este háromszor se tudott kijönni. Másodszor is csak ugy jött -ki, hogy egy lélek se tapsolt, de a Schmink ur előre rugta.</p> -<p>Hugónak, aki előre hajolva leste a szót, kipirult az arca a -gyönyörüségtől.</p> -<p>– És tudod-e, mit mondott ma a Schmink ur a próbán?!… Mikor -látta, hogy az igazgató dul-ful, mert nem volt semmi elővétel, a -Schmink ur egyszerre csak azt mondja nekünk: „No bizony, hát azt -hitte, hogy majd ezzel a Králik-kölökkel pótolhatja a Morvait?!… -Nem tudott a „Büvös süveg“-gel várni addig, amig a Morvai -meggyógyul?!“</p> -<p>Hugó mosolygott… mintha balzsamos szellők lengedezték volna -körül izgalomtól égő arcocskáját.</p> -<p>– De a vastag Riza is beszélte… a tulajdon fülével hallotta, -hogy az első előadáson maga az igazgató azt mondta: „Na ja, a -Morvai!… A Morvai az „Álomtündér“-ben!… De hát honnan vegyem elő a -Morvait?!…“ És elhoztam neked az „Utcai Lapok“-at… benne van, hogy -a „Büvös süveg“-et le fogják venni a műsorról és mást kell -előrántani, mert a Králik nem vált be.</p> -<p>A betegnek remegett a keze, amig az ujságot átvette, -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> mint a pénzsóvárnak, mikor az aranynyal -telt zacskó után nyul.</p> -<p>– A vastag Rizáról jut eszembe… Képzeld, a Gányó Elemér, aki -mostanában mindig a vastag Riza után járt, megint udvarolni akar -nekem!</p> -<p>– És hogyan akart udvarolni?</p> -<p>– Hítt, hogy tud a szinházban egy helyet, ahol senki se láthat -meg bennünket. De én megmondtam neki: „Te tökfejü, hát nem tudod, -hogy a Hugó az én párom?!… és hogy én a Hugóhoz hű maradok, mert -olyan szép fiu, mint a Hugó, talán nincs is a világon?!…“ -Megmondtam én neki szemébe!</p> -<p>– Te, ha egészséges leszek, én ezt a Gányót pofon vágom! Olyan -pofont még nem láttál, amilyet ez a Gányó kap!</p> -<p>– Jól teszed, mert ha én elmondanám neked, hogyan akart -elkezdeni velem, amikor még nem járt a Riza után, akkor nem is egy -pofont kapna, hanem akárhányat! De én nem akarok árulkodni rá, -akármilyen szemtelen. És nem is érdemes beszélni róla; egy -uborkaorru kamasz, aki mindig vörös mancsettában jár és az is -szennyes!… Hanem mondok neked mást… még egy ujságot… a legnagyobb -ujságot!… és ezt szándékosan hagytam utóljára, mert a legjobb -falatot utóljára kell hagyni. Holnap egy uj, nagy szerepet kapsz… -amit szép csendesen tanulgatni fogsz… itt, az ágyban… meg ameddig -nem szabad kijönni a szobából… és a darabot akkor fogjuk előadni, -amikor meggyógyulsz!</p> -<p>– Igazán?</p> -<p>Hugónak olyan meleg pirosság ömlött végig az arcán s ugy kezdett -csillogni a szeme, mintha a jó hirtől máris meggyógyult volna.</p> -<p>– Igen, most már bizonyos. Magától a Schmink <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> urtól -tudom, hogy holnap elküldik neked a szerepet. Eddig nem akartam -beszélni róla, mert nem volt egészen bizonyos. Tudod, a szerep igen -szép és igy iszonyu marakodás támadt körülötte. A Králik meg a -Gányó össze is pofozkodtak miatta…</p> -<p>– De hát mondd már, micsoda szerepről beszélsz! – szólt közbe -Hugó, egyszerre elrekedten.</p> -<p>– Jancsi szerepéről… a „Jancsi és Juliska“ Jancsijáról. Ez a -„Jancsi és Juliska“ egy uj, nagy látványosság… az egész világon -adják, óriási sikerrel… és mi is adni fogjuk, a főszezónban…</p> -<p>– Nem volt benne az ujságban… én legalább nem olvastam.</p> -<p>– Nem volt benne éppen Jancsi szerepe miatt. Az igazgató egy -darabig nem tudta, hogy megvegye-e, mert nem volt Jancsija. De -mégis csak megvette és erre a Králik meg a Gányó nekiestek, hogy -elhalászszák előled a szerepet. Egyik gazságot a másik után -eszelték ki és minden nap tiz embert küldtek az igazgató nyakára. -Tudod, a Gányónak van egy unokabátyja, aki ujságiró és a Králiknak -az apja portás egy miniszternél. Én persze mindjárt megmondtam a -Schmink urnak, hogy a Juliskát csak veled játszom el; megmondtam -neki: hogy „Ha nem a Hugóm lesz a Jancsi, akkor keressenek más -Juliskát!“ És az igazgató most nagyon rám van szorulva, mert a -Vörösváry mindig kibetegszik a sorozatos előadásokból, a Pintér -Janka pedig egy cseppet sem vált be. A Schmink ur mellettünk is -volt, de a Gányó unokabátyja adta a bankot, hogy: „A Morvai már -elavult, a Morvai már nem hat a közönségre“, a Králik meg olyan -hireket terjesztett, hogy: „A Morvai?… Az már egy hulla!“ De az -igazgató azt mondta a Gányóra, hogy: „Nem bánom, ha egy püspöktől -hoz <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> is ajánlólevelet, azért még se tud -semmit!“… és most, hogy a Králik megbuktatta a „Büvös süveg“-et, -elhatározta, hogy a „Jancsi és Juliska“ a főszezónra marad, a -mikorra te már bizonyosan meggyógyulsz.</p> -<p>Hugó egyszerre csak elkezdett kiabálni:</p> -<p>– Hallod, anyám, hallod?… Uj szerepet kapok!… Én leszek a Jancsi -a „Jancsi és Juliská“-ban.</p> -<p>– Hallom, hallom! – kiabált vissza Morvainé, aki még nem készült -el az öltözködésével. – De ne izgasd magadat! A tanár ur is mondta, -hogy most semmi se árthat neked annyira, mint az izgatottság!</p> -<p>– Na hát a jó ujságért kapok egy csókot az én Jancsimtól? – -kérdezte Szerafin.</p> -<p>Összecsókolóztak, de Hugót ebben a pillanatban csak az uj szerep -érdekelte.</p> -<p>– Te már megkaptad a Juliska szerepét? – kérdezte.</p> -<p>– Én is csak holnap kapom meg – felelt Szerafin.</p> -<p>– Azt se tudod, az ujságból, vagy más valahonnan, hogy mi van -ebben a szindarabban?</p> -<p>– Azt tudom. Csak az, ami a mesében.</p> -<p>– Én még a mesét se olvastam.</p> -<p>– Ha akarod, elmondom.</p> -<p>– Igen, igen, meséld el!…</p> -<p>– Hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény favágó -meg a felesége és ezeknek volt két gyerekük: Jancsi és Juliska. De -hiába laktak az erdő szélén és a szegény favágó hiába vágta a fát -egész nap, azért még se volt pénze, még száraz kenyerük is kevés -volt és bizony legtöbb este mindnyájan éhesen feküdtek le. Hát egy -éjszaka a szegény favágó egyszerre csak megszólal, csendesen, hogy -a gyermekek ne ébredjenek fel és azt mondja a feleségének: -„Szeretlek, kedves feleségem!“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> A felesége is csendesen -szólt, hogy a szegény gyermekek ne ébredjenek fel és azt mondta, -hogy „Bizony ne szeress engem, mert én rosszkedvü vagyok!“ A favágó -megkérdezte tőle: „Ugyan, ugyan, hát mért vagy rosszkedvü?“ Az -asszony azt felelte: „Azért vagyok rosszkedvü, mert a szegény -asszonynak mindig gyereke születik; minél szegényebb, annál több -gyereke“. A favágó erre azt mondta, hogy: „Hát csak szülessen!“ – -„Igen ám, – felelt az asszony – de ennek a kettőnek se tudunk enni -adni“. A favágónak erre is volt felelete és azt mondta hogy: -„Sebaj! Jancsit és Juliskát holnap elviszszük a sürüség közepébe, -mintha rőzsét akarnánk szedni és aztán ott felejtjük őket, hogy -eltévedjenek az erdőben és ne tudjanak haza jönni. Majd csak -meglesznek valahogy, ha nem eszik meg őket a farkasok és akkor -megint születhetik két gyermekünk, akiket el tudunk tartani.“ Erre -az asszony azt mondta, hogy: „Akkor hát jól van“. Igen ám, de -Jancsi és Juliska a másik ágyban nem aludtak, hanem hallgatództak -és kihallgatták, amit a szülők csöndesen beszéltek. Juliska nagyon -megijedt, de az okos Jancsi igy szólt: „Tegyünk ugy, mintha nem -hallottunk volna semmit. Majd borsót szórok el az uton és a -borsószemek után majd csak haza találunk…“</p> -<p>– Nekem ez a mese nem tetszik – szólt közbe Hugó. – Hát olyan -szülők is volnának a világon, akik a gyermekeiket kilökik az -erdőbe, hogy megegyék őket a farkasok?!…</p> -<p>– Ej, hiszen csak mese! – felelt Szerafin.</p> -<p>Morvainé, most már teljesen felöltözötten, megjelent az ajtóban. -Hatalmas kalap meredezett a fején s olyan diszes volt, hogy rá se -lehetett ismerni.</p> -<p>– No, én megyek! – szólt. – Hát édes Szerafinkám, nagyon -köszönöm, hogy olyan szives!… Ne <span class="pagenum"><a name= -"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> féljen, félhétre itthon -leszek! Te pedig, lelkem, ne izgasd magad azzal a szereppel!…</p> -<p>Megcsókolta a fiát, fölvette a kosarat és menni készült. De még -egyszer visszaszólt:</p> -<p>– Szerafinka, szivem, legyen olyan jó, zárja be utánam a lakás -ajtaját! Félek, hogy beszélgetés közben nem hallják meg, ha valaki -benyit… s még elemelhetnének valamit a konyhából!</p> -<h3>V.</h3> -<p>A mese sokáig tartott. Hugó egy darabig figyelmesen hallgatta, -de utóbb lehunyta a szemét. Szerafin azt hitte, hogy el fog aludni, -de hogy fel ne zavarja a szendergéséből, nem hallgatott el; csak -mesélt tovább.</p> -<p>Egyszerre Hugó felpillantott rá és megszólalt:</p> -<p>– Te, Szera, mondani akarok neked valamit!</p> -<p>Szerafin közelebb hajolt hozzá:</p> -<p>– Mit akarsz mondani, kedvesem? – kérdezte, a leggyöngédebb -hangján.</p> -<p>– Nézd, Szera, én néha azt hiszem, hogy nemsokára meghalok. -Talán igazán meg is halok… A tanár ma olyan furcsán nézett rám… És… -és… én téged nagyon szeretlek!… Nézd, Szera, én nem akarok meghalni -addig, amig… Szeretni akarlak!… Ugy!… Igazán!…</p> -<p>A Szerafin koraérett, romlottságot sugárzó kis arcán a boldogság -pirja ömlött szerte.</p> -<p>Még jobban odahajolt a kis fiuhoz és suttogva szólt hozzá, -mintha attól tartana, hogy meghallhatja valaki:</p> -<p>– Nem, Hugó, te nem fogsz meghalni!… meg fogsz gyógyulni!… De ha -nagyon beteg volnál is, akkor is azt mondanám, hogy: én is szeretni -akarlak! Mert te vagy az én párom, s te leszel a párom élve, -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> halva!… És én nem akarom, hogy meghalj -előbb. De nem fogsz meghalni, nem!… Mert te vagy az én párom!… Te -vagy a Jancsi és én a Juliska!… Igen, igen, én is szeretni -akarlak!… ugy!… igazán!… Igen, igen, igen!…</p> -<p>És megcsókolta a kis fiu száját.</p> -<p>Most Hugó pirult el.</p> -<p>– Csakhogy… én nem tudom… – dadogta. – Én nem tudom azt, -hogy…</p> -<p>És majdnem sirva fakadt.</p> -<p>– Én tudom!… – suttogta Szerafin.</p> -<p>– Hát mondd, hát mondd, hát mondd! – könyörgött a kis fiu.</p> -<p>– Tudod, az ugy van, – suttogta a kis leány – hogy először be -kell csukni a spalétát, mert sötétnek kell lenni, egészen sötétnek… -olyan sötétnek, amilyenben a favágó beszélgetett a feleségével… -mert azt nem mondtam el, hogy azok is ölelkeztek, csókolóztak…</p> -<p>– És aztán?… és aztán? – lihegett Hugó.</p> -<p>– Aztán sóhajtozni kell és megint csak sóhajtozni… – suttogta -Szerafin.</p> -<p>– Gyere hát közelebb!… Hadd csókoljalak meg!… Hadd csókoljalak -meg…</p> -<p>– Várj!… Mondom, hogy előbb be kell csukni a spalétát, mert -sötétnek kell lenni, egészen sötétnek…</p> -<p>Mikor ezt suttogta, már ott volt az ablaknál. Előbb a függönyt -eresztette le, aztán megzörrent az ablaktábla is s a szoba teljesen -elsötétedett.</p> -<h3>VI.</h3> -<p>A Mária fogantatásáról elnevezett gyermekkórházban – ahol sok -gyermek hal meg, sokkal több, mint <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> amennyit az erdőben a -farkasok esznek meg – egy szép őszi napon Morvai Hugó, a halotti -szentségek ájtatos felvétele után, örökre lehunyta a szemét.</p> -<p>Kiélvezett az életből mindent, amit az emberek becsben tartanak: -munkát, küzdelmet, sikert, dicsőséget, kiélvezett az életből -mindent, ami szép: veszedelmet, harcot, gyülölséget, szerelmet és a -fejfájára azt irták, hogy: „Itt nyugszik Morvai Hugó, élt 9 -évet“.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<h2>MÉLY CSEND.</h2> -<p>Karácsony estéjén, tizenegy óra tájban, Bartelsz és Bartelszné -némán ültek egymás mellett, a tágas ebédlő teritett asztalánál. -Bartelsz, erősen nagyitó szemüvegén át, figyelmesen olvasta a -„Kölnische Zeitung“ politikai közleményeit; Bartelszné kissé -szórakozottan lapozgatott egy vastag könyvben, mely a pedagógia -legujabb irányelveiről szólt. Az asztalon egy kis karácsonyfa -állott: legutolsó emléke a néhai Bartelsz Pálnak, aki nyolc -esztendős korában halt meg, roncsoló torokgyuladásban, – régen, -nagyon régen.</p> -<p>Az ünnep tiszteletére a villamos függőlámpának mind a négy -körtéje égett s a pazarul világitott szobában a karácsonyfa -meggyujtott gyertyácskái olyan halványan, sápadtan pislákoltak, -mint maga az emlékezet.</p> -<p>Ezeken az apró, zöldes fényfoltokon találkoztak utoljára a -gondolataik.</p> -<p>– Ha élne!… – szólt Bartelszné, miután előbb pár percig -elmerengett, a karácsonyfát nézegetve.</p> -<p>Bartelsz nem felelt, csak a kezével intett, hogy: mit olyan -dolgokról beszélni, amik már elmultak?!… Aztán előkereste az -ujságot és belemélyedt az olvasásba.</p> -<p>Az asszony is elhallgatott. Megitta a teáját, becsöngette a -szobaleányt, rendeletet adott neki, s látva, <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> hogy -férjét lekötötte az olvasmány, ő is kihozta könyvét a másik -szobából.</p> -<p>Vagy egy negyedóráig egyikük se szólalt meg. Pedig rendes -körülmények között nem sokszor volt alkalmuk hosszabb beszélgetésre -s nagyon ritkán történt meg, hogy esti tizenegy óra tájban Bartelsz -is otthon ülhetett. Csakis sátoros ünnepeken. Máskor Bartelsz, -mihelyt lenyelte a vacsoráját, sietett a műhelybe, ahonnan három -óra előtt nem igen térhetett haza. Ide s tova husz éve, hogy -Bartelsz helyettes szerkesztő lett egy nagy ujságnál, s azóta soha, -egyszer se mulasztotta el, ami kötelesség.</p> -<p>Csak nagy ünnepeken rendelkezhetett az estéjével, amikor -másnapra nem kellett lapot csinálni. Ezeket az ünnepi estéket is a -legtöbbször valami szórakozásra használták fel; éppen csak a -karácsonyt szentelték az otthonnak. Ilyenkor Bartelsz pezsgőt vitt -haza és összevásárolt minden elképzelhető földi jót, hogy vigabban -legyenek. Az igazat megvallva, félt egy kicsit ettől a hosszu -estétől. Hónapokig epedve várta az arany szabadságot, de amikor -ennek a napja már egészen közel volt, némi gondot okozott neki, -hogy a kivételesen sok időt miképpen fogja majd agyonütni? Hogy ez -sikerüljön, husvétkor szinházba mentek, pünkösdkor pedig -kirándultak a zöldbe; de a karácsonyt mégis csak otthon tölti az -ember.</p> -<p>Valami istentisztelet-féle volt ez nekik; akár csak misét -hallgattak volna. Természetesen az egyik mise szakasztott olyan, -mint a másik, és ha tisztességes hivő nem is unatkozik az -istentisztelet idején, a tisztességes hivő is örül, mikor a misének -vége van… örül, hogy helyes dolgot cselekedett és hogy teljesitette -a kötelességét.</p> -<p>Az idei karácsony semmiben se különbözött a <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> -tavalyitól, amint ez nem a harmadévitől. Nyolctól tizig -elbeszélgettek, arról, ami véletlenül eszükbe jutott, de mindegyik -inkább csak kedveskedésből hallgatta a másikat. Bartelsznét nem -érdekelte, ami a szerkesztőségben történik; és a politika még -kevésbbé. Bartelsz pedig egyébről nem tudott beszélni. Hosszu idő -óta mindennap tiz órát töltött szerkesztősége szobájának a négy -fala közt; csak az itt összefutó hirek foglalkoztatták, csak abban -a világban élt, amelyik folytonosan a nap eseményeit figyeli -madártávlatból és mégis szenvedelmes érdeklődéssel. De érezte, hogy -Bartelsznének mindez olyan messzeség, mint az északi sark jégmezői. -Azért szivesebben hallgatta az asszonyt. Csakhogy őt se igen -érdekelte az, amiről Bartelszné beszélhetett. Nem érdekelte a -rokonság, nem érdekelte semmi ismerős; még az se, ami Bartelsznénak -a lelkét foglalkoztatta, amit az asszony látott, hallott vagy -olvasott. Bartelszné tanárnő volt egy polgári leányiskolánál; -napjának egy részét férje előtt szinte ismeretlen emberek közt, -olyan gondolkozás-körben s olyan apró küzdelmek közt töltötte, -amelyek Bartelsznek örökre idegenek maradtak. Sok év óta csak -egyetlenegy közös érdeklődésük volt. Bartelszné nagyon szeretett -volna igazgatónő lenni az iskolánál. Már régen rászolgált erre az -előmenetelre, az állás rövid időn harmadszor üresedett meg, de -versenytársai, tisztességes és nem tisztességes eszközökkel, mindig -lehetetlenné tették a dolgot, s előrelátható volt, hogy most is meg -fogják hiusitani. Az asszonynak ez a fel-felfakadó sebe az embert -is izgatta. De erről meg jobb volt nem beszélni. A törekvés -sikertelensége mind a kettőjüket csak idegessé tette.</p> -<p>Az idén is ezt az örök kérdést tárgyalták le a leghamarább. De -Bartelsz észrevette, hogy a karácsonyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> jó -hangulatra veszedelmes volna, ha tovább is bolygatják a mindenféle -keserüségben bőséges ügyet, s azért átsiklott a nap eseményeire. -Aztán Bartelszné mondott el egy pár jellemző apróságot a -tanártársairól, Bartelsz pedig, hogy megtámogassa a düledező -jókedvet, ujságiró-tréfákat, ugynevezett vidám eseteket beszélt el, -amelyek csak őt magát mulattatták.</p> -<p>Közben megittak egy pár pohár pezsgőt, de a pezsgő nem -élénkitette fel őket, mert egyikük se szeretett inni.</p> -<p>Tiz óra felé már mind a ketten belefáradtak egymás -mulattatásába. Hiába, már régen elszoktak attól, hogy hosszasabban -beszélgessenek; valójában nem volt egymásnak mit mondaniok.</p> -<p>Bartelsz a világért se vallotta volna meg magának, hogy egy -kicsit, bizony, unatkozik; szentségtörésnek tartotta volna ezt az -otthonnal szemben és éppen karácsony este!… De mind a ketten -érezték, talán jobban, mint valaha, hogy más-más gondolatvilágban -élnek.</p> -<p>S a legelső alkalommal sietett megkeresni a „Kölnische -Zeitung“-ot. Alig várta már, hogy a „Kölnische Zeitung“-ot -élvezhesse.</p> -<p>Aztán hosszu csend. Bartelsz gondolatai már valahol Angliában -kalandoztak; az asszonyé egy kissé mindenütt.</p> -<p>Hiába tartotta maga előtt könyvét, egy kis idő multán nem tudta -követni az iró-pedagógust. Az érthetetlen hangulatokkal teli, -kivételes nap, – meg talán az az egy-két pohár pezsgő, – -szokatlanul mélázóvá tette. Távoli és közeli dolgok furcsán -összekavarodva kergetőztek a fejében.</p> -<p>És amint szórakozottan nézve el a könyve fölött, <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> -tekintete véletlenül Bartelszre tévedt, egyszerre nagyon meglepte -férjének az arca.</p> -<p>– Milyen öreg már! – szólt magában, nagyon megilletődve.</p> -<p>Máskor ettől a megfigyeléstől gondolata gyorsan tovarepült volna -ahhoz a fájdalmas sejtelemhez, amely évek óta a legkitartóbban -foglakoztatta:</p> -<p>– Akkor én is nagyon megöregedhettem…</p> -<p>De nemrégiben végképp leszámolt ezzel a fájdalmas sejtelemmel. -Igen, már ő is öreg. Még csak negyvenhárom éves… több mint tiz -évvel fiatalabb a férjénél… de már ő is öreg. Néha vannak jó -napjai, amikor még fiatal, szép asszonynak látszik… néha, amikor -jobbkedvü, mint rendesen, amikor jobb szinben van, vagy esteli -világitásnál, egy-egy szerencsés öltözetben, kivált, ha sikerül -kitünően fésülködnie, olyan, mint azok a napsugaras, meleg, -kora-szeptemberi délutánok, amelyeket a legfigyelmesebb szem se tud -megkülönböztetni a gyümölcshozó nyártól… de már öreg. Mert az -öregséget nem az évek száma teszi s a fiatalság nem a még ép -egészség, nem is az az idő, amig az ember fiatalnak érzi magát, -hanem az a mágnesesség, amelyet mások éreznek meg. Már öreg, mert -már nem kelt szerelmeket.</p> -<p>Máskor, azelőtt, amig csak kételkedett, a fiatalság önzésével, -az utolsó fiatalság makacs, ragadozó önzésével, csak magamagára -gondolt volna, ha férje arcán véletlenül észre találja venni, amit -eddig nem vett észre: a rémes változást. Máskor csak magamagát -siratta volna, ha véletlenül a férjén is meglátja, milyen -rettenetesen pusztit az öregség.</p> -<p>De most már tudja, hogy igen, ő maga is megöregedett. Most már -örökre leszámolt ezzel a keserves tudattal, ha soha nem is -nyugodhatik bele… <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<p>És most váratlan megfigyelését nem az az önző gondolat váltotta -fel, villámgyorsasággal, gondolatsebességgel… hanem egy érzés, mely -épp ugy meglepte, mint az, amit hirtelen meglátott.</p> -<p>Az volt az első gondolata:</p> -<p>Ime, ugy vette észre ezt a rémes változást, mint az idegenek, -akik régóta nem találkoztak rohamosan pusztuló ismerősükkel és akik -meglátják azt, amit az élettárs nem vett észre, mert az ujonnan -látott kép feltünően különbözik attól, amely az emlékezetükbe -vésődött, mig az élettárs semmit se lát, mert a mindennapos -változás során szeme hozzászokott az uj képhez és elfelejtette a -régit.</p> -<p>Aztán az jutott eszébe:</p> -<p>Hogyan lehet ez? Miért, hogy ugy látta meg a nagy változást, -amint az idegen? Egyszerüen azért, mert sok, sok év mulhatott el -azóta, hogy soha se nézte meg jól férjének az arcát. Látta, de csak -ugy látta, mint a régi butorokat, és nem ügyelt rá, amint nem nézte -meg ujra a régi butorok cirádáit; tekintetét nem érdekelték az -egymásra szaporodó redők, mint ahogy nem figyelte meg a régi -butorok romlását.</p> -<p>Igaz, hoszu idő óta alig-alig nézett rá. Igaz, hosszu idő óta, -mikor napjában kétszer találkoztak, alig-alig váltottak egy pár -szót. Tiz éve is lehet már…</p> -<p>És hirtelen elérzékenyedett, maga se tudta, hogy miért…</p> -<p>Egy szempillantás alatt eszébe jutott az egész házaséletük, -majdnem huszonöt esztendős házaséletük. Furcsa élet volt, -mindenesetre. Férj és feleség a nap nagyobbik részében egymástól -távol, más-más világban; aztán megtérnek egy fészekbe, de közben -alig hogy éppen látták egymást, akkor is jóformán csak ügyeket -intéztek el. De alighanem a legtöbb házaséletben vannak -<span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> ilyen visszásságok. Hol vannak azok a -házasok, akik hosszu időn át egész nap csak egymásnak élhetnek és -egymásnak is élnek?!</p> -<p>Persze, a megélhetés!</p> -<p>Hogy ne kelljen hiányát látnia annak a kényelemnek, amelyet a -maga számára megkivánt, nem mondhatott le arról, hogy ő maga is -keressen. De az után, ahogyan nevelték, nem is tudott volna -belenyugodni abba, hogy férjének csak az „élettársa“… no, meg a -gazdasszonya, vagy éppen a cselédje legyen. Az önérzete, az -akaratereje, meg az a vágva, hogy minél jobb sorsba küzdhessék fel -magukat, megkövetelte, hogy ő is hozzálásson ahhoz a munkához, -amelyhez meg volt a képessége. Sokáig tanult, amikor még nem tudta, -hogy valamikor férjhez mehet-e, s nem azért tanult, hogy a -fáradságának semmi hasznát ne vegye. A műveltsége, a lelki élete -megkivánta a rendes elfoglaltságot. A jövőre is gondolt. Rettegett -azoknak a szegény öregasszonyoknak a sorsától, akik csak egy kis -nyugdijból éldegélnek. És ha a férje nagyon hamar talál meghalni, -ugy is dologhoz kell fognia, hogy kenyere legyen. Akkor hát jobb -előbb, mint utóbb.</p> -<p>Csakhogy semmit se adnak ingyen.</p> -<p>Annak, hogy ő is kenyérkeresetet vállalt, az volt az ára, hogy -férj és feleség az egész napon át csak igen kevés időt tölthettek -együtt; és nap-nap után, évszámra, hosszu időn, nem is tudhatták, -meddig. Kettőjük közül Bartelsz volt a sokkal elfoglaltabb; az ő -napjából, amióta csak ismerték egymást, mindig vagy tiz órát vett -el a helyhez kötött munka. Még igy is maradt néhány nappali órája, -amikor otthon lehetett. De ilyenkor meg az asszonynak volt dolga. -Mire Bartelsz, napközben, haza juthatott, éppen hogy -megebédelhettek s az asszonyt már várta az iskola. És mikor -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> onnan haza jöhetett, a férje már megint -a szerkesztőségben volt.</p> -<p>– Ugy vagyunk, mint a Nap meg az Éj, – mondotta Bartelsz, -valamikor régen. – Ha én jövök, te már mész.</p> -<p>Ebédnél, vacsoránál egy-egy óráig beszélhettek egymással – és -megint elmult egy nap.</p> -<p>Egy darabig azt hitték, hogy nemsokára majd elkövetkezik az az -idő, amikor a szerkesztőségi munka csak néhány, legfeljebb négy-öt -órát fog lekötni a Bartelsz idejéből. De ez csak szép terv maradt, -amelynek a megvalósitását egyre halogatni kellett. És mindjobban -fogyott a reménységük, hogy a szerkesztőségi munka majd csak -könnyebbé válik. Bartelsz nem haladhatott előre; örült, hogy ott -maradhatott, ahol van. Később nem is reménykedtek többé. -Beletörődtek, hogy ennek igy kell lennie. Sorsuk az, hogy: -hosszasabban csak akkor lehetnek egymás mellett, amikor alusznak; -amikor ébren vannak: „oly csillagok, mik egymást kergetik“.</p> -<p>Igy volt ez már az első időktől fogva; és valószinüleg igy lesz -mindaddig, mig egyikük koporsója bezárul.</p> -<p>Egyszer a szinházban egy angol bohózatot láttak, amelynek <i>Cox -és Box</i> volt a cime. Ez a szindarab ugy kezdődik, hogy egy -szállásadó asszony, akinek a lakója szedő, a szedő szobáját kiadja -még egy másik embernek is: egy kalaposnak, abban a reményben, hogy -a turpiságot egyik se fogja megtudni, mert a szedő csak nappal, a -kalapos pedig csak éjjel van otthon. És se Cox, se Box nem is -gyanitja, hogy az ő szobájában még egy másik ember is lakik; de -egyszer az egyik valami véletlenből nem a rendes időben megy haza s -a guta kerülgeti, amikor az ágyában egy alvó <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> embert -talál, – amiből természetesen őrült kalamajka támad.</p> -<p>Ezen akkor nagyon mulattak.</p> -<p>– Tudod-e, – szólt Bartelsz, – hogy ez a Cox és Box mi vagyunk, -te meg én? Egy helyen lakunk, de a lakásunkat csak olyankor -használjuk, amikor a másik nincsen otthon.</p> -<p>Nevettek rajta, pedig… ez nem is volt olyan mulatságos!</p> -<p>Igen, egy helyen laknak; pihenőre egy vacokba térnek meg; amikor -alusznak, egymás mellett, ugyanannak a szobának a levegőjét szivják -be; de ami az igazi életük, a mi életüknek a tartalmát teszi, a mi -életüknek a küzdelme, a munkája, megfigyelése, egész -változatossága, a mi életüknek legtöbb érzése, majdnem minden -elszórakozása és apró mulatsága: azt másutt élik le – a másik -nélkül.</p> -<p>Csoda-e ilyen körülmények között, hogy annyi idő multán, -lassankint, észrevétlenül teljesen elszoktak egymástól?! Egy életet -éltek le egymás közelében, egymással sokszor találkozva; de egymás -nélkül, más-más utakon járva.</p> -<p>Csoda-e, hogy akármilyen hosszu idő pergett le azóta, amióta -összekerültek: mégis idegent kellett látniok egymásban?! Előbb: sok -lett volna egymáshoz a mondanivalójuk, de majdnem mindent -elhallgattak, mert mire rákerülhetett a sor, hogy előálljanak a -mondanivalójukkal, már elfelejtették… Később: már nem igen volt -egymásnak mit mondaniok.</p> -<p>Csoda-e, hogy az történt, ami történt?</p> -<p>Bartelszné nem szerelemből ment férjhez; csak éppen -„becsülésből“. (Mert azt nem szokás mondani, hogy: „józanságból“.) -Azok, akiknek egyikéhez vagy másikához szivesebben ment volna, nem -vették el feleségül. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span> Ugy gondolkozott, hogy tovább -várakoznia aligha érdemes. Bartelsz nagyon elfogadható kérő volt. -Tisztelni, becsülni kellett; sőt nemcsak becsülni, hanem -megbecsülni is. Volt annyi jövedelme, amennyivel egy asszonyt el -lehet tartani, ha ez nem tulságosan követelő: s akkor még nem volt -szó arról, hogy az asszony is kereshet. Azonkivül Bartelsz még nem -volt idős ember; az egészsége ellen se lehetett kifogás; igen derék -embernek ismerték; a megjelenése és a modora is olyan volt, hogy e -miatt a feleségének nem kellett szégyenkeznie sehol. A menyasszony -hajlandóságot érzett a vőlegény iránt; fogadkozott magában, hogy -alkalmazkodni fog a férjéhez; s ha tudta is, hogy megalkudott az -élettel, a vásárt nem találta rossznak. Elég az hozzá, a házasság -boldognak igérkezett. És Bartelszné házasságának első éveiben -lehetetlennek tartotta, hogy valaha megcsalja az urát.</p> -<p>Hanem vagy tiz évvel később, kis fiának a halála után, valami -nagy idegesség fogta el. Ugy érezte, hogy az élet kárpótlással -tartozik neki; hogy többhöz van joga, mint amiben eddig része volt. -És mintha gyermekének halálával elszakadt volna az a kötelék is, -amely eddig férjéhez füzte. Találkozott egy emberrel, aki tetszett -neki. Azt hitte, hogy szereti ezt az embert és hogy csak a -szerelemtől várhatja, amivel az élet eddig adósa maradt.</p> -<p>Csak jóval később tudta meg, hogy mint második és harmadik -szerelme, az első is csak érzékeinek a föllobbanása volt… hogy -mikor ezt a viszonyát valami isteni rendelkezésnek hitte, csak szép -szavakkal ámitotta magát… hogy igazán sohase volt szerelmes. -Harmadik viszonyának idején már nem áltatta semmiféle képzelgés… és -ennek a harmadik embernek a házassága be is fejezte a Bartelszné -regényét. <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Ez, szegény, itt mellette, sohase sejtett semmit. Ez, szegény, -maga volt a gyanutlanság és a bizalom. Nem tünt fel neki, hogy volt -idő, amikor különösen keveset látták egymást, amikor találkozásaik -még rövidebbek voltak, mint előbb – s nem véletlenül. Amikor -Bartelszné egész nap a városban szaladgált s még több idegennel -találkozott, mint azelőtt, ennek a szegény embernek nem jutott -eszébe, hogy az asszony másfelé is járhat és nemcsak a dolga után. -Amilyen sok idejét foglalta le a munka, talán nem is tudta, hogy az -asszony egy időben jóformán csak éjszaka volt otthon.</p> -<p>Nem csoda, hogy igy történt… És most mégis valami mély megbánást -érez.</p> -<p>Amazok elröppentek. Elvitték magukkal csókjainak emlékét; -elvitték legédesebb mosolyait és legforróbb öleléseit. Tova tüntek -s ismét belevegyültek az embertömegbe, ahonnan hirtelen -előkerültek. Mintha mindegyiket csak egy-egy percig látta volna; -nemsokára már nem is emlékszik rájok. Jöttek, meglátták, csókot -kináltak neki; aztán hamarosan megunták és itt hagyták. Elröppentek -s elvitték magukkal a második, a tüzesebb fiatalságát. Itt hagyták -öregen.</p> -<p>Ez, ez nem hagyta itt. Ez jött először és ez maradt utolsónak. -Amikor a csókja már nem kell másnak, senkinek a világon, ez az egy -ember még most is mellette van.</p> -<p>És most is az, aki régen. Az egyetlen szövetségese, igazi társa, -jóbarátja. Az az ember, aki még ma is, öregen, fáradhatatlanul -robotol ezért a szegény kis otthonért, amelynek a kényelméből neki -ugyancsak kevés jut ki, ezért a szegény kis otthonért, amelyből ő, -az asszony, a szerelmek idején ugy sietett tova, el, el!…</p> -<p>Ó, ha visszavehetné az öleléseit! Idegeneknek, már <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> -ismeretleneknek, vándorlegényeknek juttatott öleléseit! Elpazarolt -öleléseit!</p> -<p>Most jutott először eszébe, hogy tulajdonképpen mégis csak -meglopta azt az öreg embert, – ha ez nem is tudja.</p> -<p>Milyen öreg már! És ő, vagy negyedszázadon át a társa, még csak -észre se vette, hogy már mennyire megöregedett! Olyan keveset -ügyelt rá!</p> -<p>Pedig, mialatt ő folyton csak magát siratta, ime, megőrlődött, -itt, a közelében, egy másik emberélet is, egy olyan emberélet, -melynek talán minden üdülése, öröme, álma ő volt, a hűtlen -asszony!</p> -<p>De hát mi baja egyszerre?!… Ő, aki fiatalkorában sohase -szeretett igazán senkit sem, ő, aki szerelem nélkül ment férjhez -ehhez az emberhez, mikor ez még fiatal volt, most öregen, szeretni -kezdi ezt az öreg embert?!…</p> -<p>Szegény, jó, derék ember!…</p> -<p>Bartelsz végre elkészült a „Kölnische Zeitung“-gal. Ahogy -fölpillantott, látta, hogy Bartelsznének a szeméből sűrün ömlik a -köny.</p> -<p>Nem lepődött meg. Emlékezett rá, hogy feleségének az utolsó -szava az volt:</p> -<p>– Ha élne!…</p> -<p>Ugy tünt fel neki, mintha Bartelszné ezt csak egy perccel előbb -mondta volna.</p> -<p>Előtte is megjelent a halott gyermek képe, s csak most felelt -meg a sóhajtásra:</p> -<p>– Bizony már nagy volna. Milyen örömünk volna benne!</p> -<p>Aztán megint mély csend.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<h2>TEMETÉSEN.</h2> -<p>A lakás kicsiny s a boldogult méltóságos urnak olyan sok -tisztelője volt, hogy ezek most nem férnek be az öt apró szobába; a -lépcsőházban is sokan szoronganak. A szertartás már megkezdődött, -de a lépcsőn még egyre jelentkeznek uj meg uj alakok, akik egy -pillanatra mégis csak be akarnak kukkantani a lakásba, hogy -leróhassák a kegyelet adóját. Azok közül pedig, akik már vagy egy -félóra óta izzadtak odabenn, sokan kimenekülnek a folyosóra; -némelyik levegő után kapkod, mások attól tartanak, hogy nagyon -meghülhetnek. Folytonos mozgolódás, de illedelmes csönd.</p> -<p>Közel a lépcsőhöz s a lehető legmesszebb az udvarra néző folyosó -nyitott ajtajától, két öreg ur álldogál. Az egyik odatámaszkodott a -lépcsőház fekete posztóval beburkolt falához; a másik makacsul -kitart amellett, hogy tovább folytassa halk beszélgetését a jobb -pozicióban lévő öreg urral, de mindenkinek utjában van, s hol -jobbra, hol balra kénytelen kitérni, hogy helyet engedhessen a -kivülről vagy belülről jövőknek. Kényelmetlen helyzete a társalgást -kissé szakgatottá teszi.</p> -<p>Odabenn a nagytiszteletü ur sehogy se akar elkészülni a -szónoklatával. Kissé hosszura találta fogalmazni, nyilván azért, -hogy legyen mit válogatni belőle, ha az ujságok érdemesnek tartják -a beszéd szebb részeinek <span class="pagenum"><a name="Page_224" -id="Page_224">-224-</a></span> a megörökitését. Néha a lépcsőházba -is kihallatszik egy-egy szava; olyankor, amikor egy-egy költői -hasonlat szakad ki hatalmas tüdejéből.</p> -<p>– Igazán, egy cseppet se látszik meg rajtad, hogy betegeskedtél -– szólal meg ujra a falnál álló öreg ur. – Soha se voltál jobb -szinben, amióta ismerlek.</p> -<p>– Hagyd el, kérlek, – felel a másik – nekem már végem van! Ez az -ütőérelmeszesedés, ha az orvosok még nem is nevezik annak. De hát -én se élhetek örökké!…</p> -<p>– Képzelődés, nem ütőérelmeszesedés! Hiszen valósággal -fiatalodol! Ha én kezdenék testálni, a cukorbajommal, annak már -volna értelme. De látod, én rá se gondolok… egy kicsit vigyáz -magára az ember… aztán csak megvagyok igy is valahogy. És meglehet, -hogy még sokáig elhuzom.</p> -<p>– Cukorbaj, ördög! Hiszen maga vagy a megtestesült egészség! És -még ha ugy volna is?! Kinél nem találnak cukrot az orvosok a mai -világban?! Régente senkinél se találtak cukrot, most mindenkinél -találnak… igy változik az orvosi divat. És egy kis cukor még -hasznára válik az embernek, mert amint mondod, az ember ügyel és -nem excedál.</p> -<p>– Excedálni…!… Mikor volt az!…</p> -<p>A másik félreugrik, hogy utat nyisson egy gyászruhás, őszhaju -hölgynek. A társalgás megint megszakad.</p> -<p>Csak akkor folytatják, mikor az öreg hölgy valahogy már bejutott -a lakásba.</p> -<p>– Nem ismered?…</p> -<p>– Nem. De alighanem a rokonsághoz tartozik.</p> -<p>– A rokonok már rég itt lehetnének. Hiszen mindjárt félnégy! -<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Ugy látszik, a szertartásnak soha se lesz vége.</p> -<p>– Ez a pap nagyon szeret beszélni.</p> -<p>– Azért mégis jobb szeretem a református szertartást. A -katholikusok „Circumdederunt“-ja mindig beteggé tesz. Az embernek, -akarva, nem akarva, a halálra kell gondolnia.</p> -<p>– Engem mindenféle fajta gyászszertartás összetör. Ugy elkinozza -az idegeimet, hogy napokig sinylek egy-egy temetést. És még hozzá -mindig meghülök.</p> -<p>– Magam is mindannyiszor az életemet kockáztatom…</p> -<p>– Azért te is eljársz a temetésekre.</p> -<p>– Illik, hogy megtegyem. Ez az egyetlen ugyan, amit nem lehet -viszonozni… de aki nem tud egy kis kegyeletet tanusitani, az -megérdemli, hogy a kutya se kisérje ki a temetőbe. És nekem már -gondolnom kell erre…</p> -<p>– Ideje, egy kis közönséget szereznünk magunknak, nem -igaz?!…</p> -<p>– Hiába mosolyogsz… van benne valami.</p> -<p>Hallják, hogy odabenn a pap elhallgat… ők is szünetet tartanak. -Belülről általános mozgolódás nesze hallatszik ki a -lépcsőházba.</p> -<p>– Ugy látszik, vége a szertartásnak.</p> -<p>– Kijössz a temetőbe? Ha kijössz, gyere az én kocsimon.</p> -<p>– Én bizony nem gondoltam rá…</p> -<p>– Nekem ki kell mennem. A boldogult olyan sok szivességet tett -nekem, amit soha se viszonozhattam… legfőbb ideje, hogy én is -megtegyek érte valamit, ha ezzel már nem is teszek szivességet -neki… Gyere velem; elbeszélgetünk egy kicsit.</p> -<p>– Az igaz, hogy már régen nem láttuk egymást… <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– A szegény Feri temetése óta.</p> -<p>– Igen, egy idő óta mindig csak temetéseken találkozunk…</p> -<p>A halottat kihozzák és leszállitják. A gyászoló közönség a szűk -lépcsőn csak lassan vonulhat le. Sokan óvatosságból még egy darabig -fenn maradnak a harmadik emeleten; hogy egy kicsit lehülljenek, -mielőtt a szabad levegőre érnek. Olyan meleg volt odabenn!… ugy -megizzadtak!… s künn januári hideg van.</p> -<p>A két öreg ur is szándékos lassusággal halad le a lépcsőn.</p> -<p>Lenn az egyik betessékeli a másikat egy csukott fiákerbe, s az ő -kocsijok is megindul a menet után.</p> -<p>Aztán tovább beszélgetnek.</p> -<p>A két öreg ur külsején semmi nevezetes. Fiatal hölgyek tizszer -találkozhatnának velök és tizenegyedszer is összetévesztenék őket. -Két ősz szakál; két közönséges öregember, akik nagyon hasonlitanak -egymásra.</p> -<p>Mindössze az különbözteti meg őket, hogy az egyik az életért -való küzdelemben csak ugy, mint előbb odafenn, a lépcsőházban, -valamivel jobb poziciót tudott szerezni, mint a másik, s ez a -szerencséje meglátszik az arcán, a tekintetén, a hanghordozásán, -minden mozdulatán, a másiknak a külsején pedig ebben a pillanatban -valami árnyék borong, talán annak a keserü tudatnak az árnyéka, -hogy a barátja ezer vagy kétezer koronával több jövedelmet élvez, -mint ő – nemcsak egy-két év, hanem legalább husz esztendő óta.</p> -<p>– Az ám, – tűnődik el a tekintélyesebbik – igazán furcsa, hogy -egy idő óta mindig csak a temetéseken találkozunk!…</p> -<p>– Hát az nem furcsa, – szólal meg a másik – hogy bár más utakon -jártunk, s más körben, más <span class="pagenum"><a name="Page_227" -id="Page_227">-227-</a></span> társaságokban éltünk, kora -fiatalságunk óta minduntalan találkoztunk, itt vagy ott, de -életünknek minden uj korszakában más-más helyen?!</p> -<p>– Igazad van! Husz éves korunkban például mindig a „Tea-szalón“ -cimü mulatóhelyen találkoztunk. Te is más cimborákkal érkeztél, én -is más társasággal, de találkoztunk és abban az időben mindig csak -a „Tea-szalón“-ban találkoztunk.</p> -<p>– Ma is látlak, milyen kankánokat táncoltál, amikor jókedved -kerekedett!… Arra is emlékszem, hogy a „Tea-szalón“ valamennyi -vendége közül te voltál a legjobb táncos…</p> -<p>– De csak te utánad.</p> -<p>– Most már egészen mindegy.</p> -<p>– Aztán, ugy harminc esztendős korunkig mindig csak az éjjeli -kávéházakban találkoztunk. Soha se találkoztunk máshol, csak az -éjjeli kávéházakban.</p> -<p>– Mind a ketten alaposan átmulattuk a fiatalságunkat.</p> -<p>– Később… abban az időben, amikor már tul voltunk a harmincadik -évünkön, de még innen a negyvenediken… igazán különös… mindig -ugyanabba a nappali kávéházba jártunk. Neked is más társaságod volt -ott, nekem is más és mégis majdnem mindennap láttuk egymást.</p> -<p>– A legfurcsább pedig az, hogy néha, amikor kávéházat -változtattunk: a te kompániád véletlenül mindig ugyanabba a -kávéházba botlott be, amelyikbe az enyém. Pedig nem kerestük -egymást.</p> -<p>– Sőt többször is mintha kerülni akartál volna… már vagy engem, -vagy a társaságomat.</p> -<p>– Ó, kerülni nem akartalak soha!… Hanem az csakugyan sajátságos, -hogy kivételképpen se kerültünk <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> ugyanegy társaságba, -pedig az életünk nagyobbik felét én is az alatt a tető alatt -morzsoltam le, amelyik alatt te!</p> -<p>– Aztán egy darabig véletlenül se találkoztunk, soha, sehol, -pedig mindig egy városrészben, sokáig egy utcában, s három -esztendeig egy házban laktunk… és most véletlenül mindig csak a -temetéseken találkozunk.</p> -<p>Megint elhallgattak. Mind a kettő arra az időszakra gondolt, -amikor véletlenül se találkoztak. Ebben az időben foglalkoztak -egymással a legtöbbet. Mindent elkövettek, a mi csak kitelhetett -tőlük, hogy egymásnak árthassanak. Szólták-szapulták, -kisebbitették, gunyolták és ócsárolták egymást: mindegyik rajta -volt, hogy nevetséges alaknak kiáltassa ki a másikat; mindegyik -ármánykodott, harcolt a másik érdeke ellen. Előbb ugy mozogtak -ugyanabban az érdekkörben, mint két propeller, amelyek egymás -közelében napról-napra ugyanazt az utat futják meg a jobbpartról a -balpartig meg vissza, ujra meg ujra… és bár folyton egymás -szomszédságában vannak, valójában sohase találkoznak, semmi közük -egymáshoz; később pedig, nagy messzeségből, ugy tüzeltek egymásra, -mint két páncélos hajó. Ez az időszak, amikor véletlenül se látták -egymást és mégis folyton csak egymás ellen manővereztek, a komoly -küzdelmek, a nagy csaták időszaka volt; nekik tulajdonképpen csak -ez volt: <i>az élet</i>, mert ami előbb történt velök, az pusztán -játék, szórakozás volt.</p> -<p>Miért csatároztak egymás ellen olyan megátalkodottan? – most már -nem tudták volna megmondani. Miután hosszan versengtek, küzködtek, -háboruztak, – miután sokáig csak egymásra agyarkodtak, – miután -hiába keresték egymást, hogy egy kis vérengzés lehessen a dologból: -uj emberek érkeztek, akik egyformán <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> szigoruan bántak el mind -a kettőjükkel és egyszerüen félretolták őket a csatamezőről.</p> -<p>A bukásban aztán kiengesztelődtek: a közös balszerencse végre -barátokká tette őket.</p> -<p>Eszükbe jutott: miért is ócsárolták egymást olyan buzgón?!… -miért is pazaroltak el annyi erőt, csak azért, hogy egymásnak kárt -okozhassanak?!… Milyen fölösleges fáradozás! Vannak most már -elegen, akik ezt szivesen elvégzik helyettük!…</p> -<p>És most már nem gondolhatnak egymásra egy kis lelkifurdalás -nélkül. Most már igazán jóbarátok: olyan jóbarátok, akik nem -akarnak ártani és nem tudnak használni egymásnak, de nagyon -szivesen beszélgetnek el egymással, ha véletlenül találkoznak… kár, -hogy csak nagyritkán találkoznak s mindig csak temetéseken.</p> -<p>– Tudod-e, mi jutott eszembe?! – szólal meg az egyik -őszszakállu, a mikor a kocsi befordult velük a temető kapuján. – Az -a sejtelmem támad, hogy amilyen furcsán összekerültünk mindig, még -a bajban is, bár tulajdonképpen soha se kerestük a találkozást… még -itt is egymás mellé fogunk kerülni!</p> -<p>A másik végre sükségét érezte, hogy életében először őszintén -szóljon ehhez az öreg emberhez, aki már olyan régen vándorol a -szeme előtt.</p> -<p>– Könnyen meglehet, mert mi már nem várhatunk egyebet a -világtól, csak egy-egy diszsirhelyet. És ezek nagyobbrészt egymás -mellett, egy táblában vannak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span></p> -<h2>MEGALKUVÁS.</h2> -<h3>I.</h3> -<p class="right"><i>Május 3.</i></p> -<p>„Ezekkel a sorokkal naplóm lezárul. Váratlan szerencsétlenség -ért, amely megöl. Meg kell halnom – szó nélkül. Nem mondom el -senkinek, miért halok meg. Minek?!</p> -<p>Holnap már ez a sebesen rohanó kis folyó lesz az ágyam, ez a -jéghideg, sötétzöld viz, amely itt zúg az erkélyem alatt, s amelyre -mindig borzadozva néztem, amikor még boldog voltam. És nem törődöm -többé semmivel, semmivel.“</p> -<p>Egy héttel ezelőtt igy vagy ilyenformán fejeztem volna be a -napló-irást, ha ugyan eszembe jutott volna a naplóm.</p> -<p>De egy hétig nem is gondoltam a kapcsos könyvemre. Egy egész -hétig. Ami még soha se történt meg.</p> -<p>Ez is mutatja, mennyire szerencsétlen vagyok.</p> -<p>Hanem azért mégsem haltam meg. Csak azért sem!</p> -<p>Okosabbat gondoltam. Miért szerezném meg nekik ezt az -örömöt?!…</p> -<h3>II.</h3> -<p class="right"><i>Május 4.</i></p> -<p>Talán igazuk van azoknak, akik képtelenül gyermekes lelkünek -csufolnak s azt jósolgatják, hogy örökre <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> nagy -gyerek fogok maradni. Egy héttel ezelőtt még meg akartam halni; s -most, esténkint, ujra elő-előveszem a kapcsos könyvemet, mintha -semmi se történt volna.</p> -<p>Pedig a napló-irás igazán csak leányoknak való időtöltés. S ha -engem erről hat évi házasélet se tudott leszoktatni… ha még ezután -a nagy szerencsétlenség után is képes vagyok rá, hogy papirra -tegyem a gondolataimat – ez, meglehet, csakugyan azt jelenti, hogy -született naiva, örök gyermek vagyok, aki egy-egy percig még a -halálos ágyán is eljátszadozik, amig a játékszer ki nem esik a -kezéből.</p> -<p>És mégis jól esik néhány sort firkálgatnom a könyvembe. Nem -tudok meglenni anélkül, hogy valahol egészen őszinte ne legyek. És -ezentul már csak a magánosságban lehetek egészen őszinte. Az, aki -elől eddig nem titkoltam el semmit, soha se fogja megtudni, hogy -fölfedeztem a hitszegését, s hogy ez a fölfedezés halálosan -megsértett.</p> -<h3>III.</h3> -<p class="right"><i>Május 5.</i></p> -<p>Mit tehettem volna egyebet, mint hogy élve maradok s panasz -nélkül viselem a rám mért szenvedést?! – Némán, anélkül, hogy -elárulnám a titkomat.</p> -<p>Árván hagytam volna két imádott gyermeket?! Csak azért, mert a -férjem nem szeret eléggé… mert elég gyönge volt ahhoz, hogy -megcsaljon egy undok teremtéssel?!… Csak azért, mert nőnemü bestiák -is vannak a világon?!</p> -<p>Nem. Élni fogok. De csak a gyermekeimnek fogok élni. Az, akinek -a nevét viselem, ezentul örökkön idegen lesz előttem. Menjen a -bestiájához.</p> -<p>És soha se fogja megtudni, hogy mi történt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Egyelőre, persze, még akkor se vághatnám az arcába, hogy mit -követett el, ha ez ki is kivánkoznék belőlem. Még tiz nap, amig -hazaérkezik. Akarva, nem akarva, némának kell maradnom addig.</p> -<p>De azután se fogok lealacsonyodni odáig, hogy fölvilágositással -szolgáljak neki, hogy szemrehányással halmozzam el, hogy panaszszal -álljak elő, hogy szégyenkezzem előtte… mert hiszen, olyan furcsa a -világ berendezése, hogy ilyen esetekben a vádlónak kell -szégyenkeznie!</p> -<p>Az igazat megvallva, alig várom, hogy egy kicsit meggyötörhessem -a ridegségemmel, a némaságommal, a kifürkészhetetlenségemmel. Ennyi -büntetést megérdemel.</p> -<p>Bizony, rászolgált nagyobb bünhődésre is. Szerencséjére, nem -valami furiával van dolga, hanem egy jobb sorsra érdemes nővel, -aki, ha elárulják, nem tud egyebet, csak szenvedni.</p> -<p>De az elhatározásom, az rendithetetlen.</p> -<p>Sokkal büszkébb vagyok, semhogy ebben a pontban megalkuvást -ismernék.</p> -<p>Majd törheti a fejét, amig kitalálja, mi választott el egymástól -örökre, ha egy fedél alatt, egymás szomszédságában maradunk is.</p> -<p>Előre látom, milyen arcot vág, amikor… nem akarja elhinni s meg -kell győződnie róla, hogy az ajtó csakugyan be van zárva.</p> -<h3>IV.</h3> -<p class="right"><i>Május 6.</i></p> -<p>Olyan sokat sirtam, hogy már elég is volna. És a sok sirástól -nem lesz az ember okosabb.</p> -<p>Csak két dolog világos előttem. Az egyik az, hogy: <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> az uram -megcsalt. A másik, hogy: meg kell boszulnom magamat.</p> -<p>Betege leszek, belehalok, ha nem állhatok boszut.</p> -<p>De mit is töprenkedem ezen olyan sokáig?! Egy tüzesvérü, -szenvedélyes asszony már régen megboszulta volna magát. Megölte -volna mind a kettőt; az egyiket, azt a bestiát, mindenesetre.</p> -<p>Abból, hogy olyan sokat gondolkozom ezen, ami a -legtermészetesebb dolog a világon, azt kell következtetnem, hogy a -barátnőimnek, amikor jól elrágalmaznak a hátam mögött, egy kissé -igazuk van. Csakugyan nem vagyok elég okos.</p> -<p>De hiszen én nem is akarom fölfedezni a nehézkedés -törvényét!</p> -<p>És még erről a törvényről is kiderül, hogy nem igaz! Egy szó se -igaz belőle!</p> -<p>Sok száz esztendeig minden okos ember azt hitte, hogy igaz, és -utoljára még ez se igaz!</p> -<p>Hát mit ér el vele az ember, ha sok esze van?!</p> -<p>És aztán, tőlem ugyan beszélhetnek ezek a szép lelkek, amit -akarnak!</p> -<p>Azért mégis csinosabb vagyok, mint akármelyik.</p> -<p>Ahányan vannak, mindannyian letennék a haza oltárára összes -elmebeli kiválóságukat, ha ezen az áron olyan szép szájat és olyan -formás orrocskát szerezhetnének maguknak, amilyen az enyém!</p> -<h3>V.</h3> -<p class="right"><i>Május 7.</i></p> -<p>Tulajdonképpen leginkább azért vagyok dühös arra az urra, akinek -a nevét, ugy látszik, holtomig viselni fogom, mert az már mégis -csak az utolsó, cudar meggondolatlanság, hogy itthon felejtette a -kulcsait! <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>A gyalázatosság még hagyján, de ez a könnyelmüség!</p> -<p>Ha nem felejti itthon a kulcsait, ugy nem jut eszembe átkutatni -a fiókjait. Meg se villan a fejemben, hogy be kellene pislantani a -kékszakállu kamrájába. És ma is a legboldogabb asszony volnék a -világon.</p> -<p>Lehetett volna annyi esze, hogy magával vigye a kulcsait. -Megóvhatott volna ettől a fölfedezéstől.</p> -<p>Mert végre is, az meglehet, hogy a házasságtörő férjnek több -mentsége van, mint a házasságtörő asszonynak. De egy férjnek sincs -joga ahhoz, hogy ilyen szenvedést okozzon a feleségének.</p> -<p>A legkevésbbé pedig annak, aki véletlenül éppen az én férjem -volt. Aki egy olyan ideált mondhatott a magáénak, amilyen én -vagyok.</p> -<p>Ugy látszik, minden férfi gazember. De amelyikben van még egy -szikrányi becsület, az minden figyelmességével rajta van, hogy -legalább a szegény asszony soha még csak ne is gyanithasson -semmit.</p> -<p>Ha a hüsége már az ördögé is, kutya kötelessége megóvni a -feleség hitét, gyermekes illuzióit.</p> -<p>Az az ur is tartozott volna nekem ennyi gyöngédséggel.</p> -<h3>VI.</h3> -<p class="right"><i>Május 9.</i></p> -<p>A legtermészetesebb megtorlás mindenesetre a „szemet szemért, -fogat fogért.“</p> -<p>De előre elhatározni s elvből tenni meg ezt – fuj!</p> -<p>Ó azért legyünk tisztában! Én önnek, uram, nem tartozom többé -semmivel. Ön nekem visszaadta, visszalökte a szabadságomat. És én, -visszajutva a teljes szabadságom birtokába, ezentul, igenis, azt -teszem, amit éppen akarok. <span class="pagenum"><a name="Page_235" -id="Page_235">-235-</a></span></p> -<p>Imádkozzék, uram, hogy ne kerüljön a szemem elé valaki, aki -hosszabb ismeretség után meg talál tetszeni! Mert nem lesznek -aggodalmaim!</p> -<p>Hanem ahhoz, hogy mindjárt ennek a megtorlásnak a szándékával -nézzek körül a világban – ehhez ujra kellene születnem. Legalább is -másféle gondolkozásba kellene belenevelkednem.</p> -<p>Ön jól tudta ezt és visszaélt vele. A cudarsága tehát kétszeres… -nem, ez a cudarságát százszorossá teszi. Ez olyan, mintha megölne -valakit, akiről előre tudja, hogy nem fog védekezni.</p> -<p>De vigyázzon! A mártirok kezdenek kihalni, s nekem semmi kedvem -ahhoz, hogy én zárjam be a sort!</p> -<h3>VII.</h3> -<p class="right"><i>Május 11.</i></p> -<p>Minél tovább gondolkozom a dolgon, annál tisztábban látom, hogy -mindennek az a nyulszáju asszony az oka, a hosszu derekával, meg a -rövid lábával.</p> -<p>A férfinak mindig van egy mentsége.</p> -<p>A hiusága azt mondja, hogy vannak helyzetek, amelyekből neki nem -lehet hátrálni. Hogy nevetségessé válnék, ha a Potifárnékkal -szemben a József szerepét játszaná. És a Potifárnék száma -légió.</p> -<p>Én ugyan ezt a férfi-hiuságot ostobaságnak tartom, de azt meg -kell adni, hogy ez a hiuság, amilyen általános, olyan érthető.</p> -<p>Őszintén megvallva, nem is szeretném, ha azt, a kinek hat évig a -felesége voltam, valami Józsefnek tartanák.</p> -<p>Hanem az a némber!…</p> -<p>Annyi kedvese van, hogy az ember nem győz eleget <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> -csodálkozni a férfiaknak a rossz izlésén, vagy legalább is az -igénytelenségén.</p> -<p>És még ez is kellett neki!… Az én emberem, akiről sohase tudom -elhinni, hogy valami nagyon utána vetette volna magát ennek a -szépségnek, amely olyan közismert, mint akár a Szent Márk-tér.</p> -<p>Hiszen, ha szokásban volna vitézségi medáliákat osztogatni az -asszonyoknak is, ennek a hölgynek a bluzát teljesen beborítaná a -sok érdemrend, s még a térdén is ordó fityegne!…</p> -<p>Az igaz, hogy: mit várjak egy ilyen teremtéstől?!</p> -<p>Ha csak egy csepp tisztesség-érzet volna benne, azt kellett -volna mondania magában:</p> -<p>– Nekem minden ujjamra van egy kedvesem, mert hiszen vadászok -rájok. Annyi van, hogy már megelégelhettem volna, ha nem volnék -ezen a téren a leghiresebb gyüjtő. Ellenben ez a szegény, szép, -fiatal asszonyka buta és becsületes. Ennek csak egy embere van. Hát -nem veszem el tőle ezt az egyet; hadd legyen neki is!…</p> -<p>S éppen ellenkezőleg… talán csak azért vetett szemet erre az én -ostoba emberemre, hogy fájdalmat okozhasson nekem, akit -irigyel.</p> -<p>Nos, csak azért se fog diadalmaskodni! Senki se fogja látni a -könyeimet.</p> -<p>De addig nem leszek egészséges, a mig ezen az asszonyon meg nem -boszulom magam!…</p> -<h3>VIII.</h3> -<p class="right"><i>Május 13.</i></p> -<p>Sürgönyt kaptam attól az urtól, hogy holnap haza érkezik.</p> -<p>No, hiszen csak gyere! <span class="pagenum"><a name="Page_237" -id="Page_237">-237-</a></span></p> -<h3>IX.</h3> -<p class="right"><i>Május 15.</i></p> -<p>Megérkezett. Rideg, néma és kifürkészhetetlen voltam. A szeme, -szája elállott a csodálkozástól.</p> -<p>Persze, minden áron faggatni akart. De annyi erőt tanusitottam, -hogy tapsolnom kell magamnak.</p> -<p>Nem, uram. Azt nem éri meg, hogy magyarázatokba bocsátkozzam. Az -önérzetem kizár minden kicsinyes pörlekedést. Megvallani azt, hogy -az ön hütlensége fájdalmat okozott nekem – nem, ennyire sohase -fogok megalázkodni!</p> -<p>A nap elmult s egy szóval se árultam el, hogy felfedeztem az -árulását.</p> -<p>Olyan ostoba képeket vágott, hogy titokban nevetnem kellett -rajta.</p> -<p>Kár, hogy akkor nem láthattam az arcát, amikor már vagy öt perc -óta hiába dörömbölt azon az ajtón, amelyet eddig még sohase zártak -be előle.</p> -<p>Szólt – nem feleltem. Hangosabban – semmi válasz. Szónokolni -kezdett odakünn, kérlelt, hizelgett, nyugtalankodott – siri -csend.</p> -<p>Aztán egy kis szünet. De ahogy valamennyire kifujta magát, – a -dörömbölés harmadszor is ujra kezdődik…</p> -<p>Kis hijja volt, hogy el nem kacagtam magamat.</p> -<p>Végre kiszóltam neki:</p> -<p>– Aludni akarok!</p> -<h3>X.</h3> -<p class="right"><i>Május 16.</i></p> -<p>Ha a szivem nem halt volna meg egészen, megindítónak kellene -találnom, olyan kétségbeesett.</p> -<p>Olyan zavart, olyan feldult, ugy nem érti az egészet, ugy nem -akar hinni a szemének. <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<p>Meglehet, egy kicsit szineskedik is a gazember. Meg akar -lágyitani.</p> -<p>De ha egy kicsit szineskedik is – ez már bünbánat, vagy legalább -is gyöngédség jele.</p> -<p>És annyi bizonyos, hogy egy cseppet se tetszik neki ez az uj -állapot.</p> -<p>Nyilván sejt valamit, s nagyon izgatja az aggodalom.</p> -<p>Mintha az önvád is erősen szurkálná. Egy-egy pillantásából -tisztán láttam, hogy nem tud haragudni rám, s hogy furdalja a rossz -lelkiismeret.</p> -<p>Már pedig, akit bánt a lelkiismeret – az még nem veszett el -egészen.</p> -<h3>XI.</h3> -<p class="right"><i>Május 18.</i></p> -<p>Istenem, milyen gyönge is egy asszony!</p> -<p>Nem állott meg bennem a szó; nem tudtam megőrizni a -titkomat.</p> -<p>Addig esdekelt, addig ingerelt, mig végre kipakoltam.</p> -<p>És természetesen lefőzött.</p> -<p>Megesküdött, minden szentekre, hogy azok a bizonyos levelek -abból az időből valók, amikor még nem voltam a felesége.</p> -<p>Olyan szemtelen szerencséje van, hogy egy levélen sincs rajta a -kelet; véletlenül, vagy szándékosan? – de nincsen rajta.</p> -<p>És sehol egy szó, sehol egy mondat, amely elárulná, hogy a levél -mikor kelt.</p> -<p>Persze, hogy hazudik a gazember! Érzem, hogy hazudik. -<span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<p>De amikor meglepett vele, az első percben olyan jól esett -elhinnem ezt a nyilvánvaló hazugságot, hogy elsiettem a -megbocsátást.</p> -<p>Most már világos előttem, hogy hazudik. Hogy ujra megcsalt, -becsapott… mit is tehetett volna egyebet?!… De ha már egyszer -tökéletesen megbocsátottam – nem kezdhetem a dolgot elülről.</p> -<h3>XII.</h3> -<p class="right"><i>Május 20.</i></p> -<p>Jobban meggondolva a dolgot: még ha csakugyan becsapott is… nem -volt olyan nagy gyöngeség, szinte természetes, hogy megbocsátottam -neki… hogy <i>neki</i> megbocsátottam.</p> -<p>Ha valaki, aki jó férj és jó apa, egyetlen egyszer megtántorodik -– és ugy látszik, néha még az ilyenek is megtántorodnak – a legtöbb -férj pedig egyre tántorog, tántorog… – az ilyennel szemben egyszer, -egyetlen egyszer nem is szabad szigorunak lenni.</p> -<p>Illő megbocsátani neki… meg is <i>kell</i> bocsátani neki, már -csak a gyerekek érdekében is.</p> -<p>A gyerekek ezt szinte megkövetelhetik az anyától.</p> -<p>Hát Isten neki!… Viselem a sorsomat megadással… viselnem is -kell, mert első meglepetésemben hamarjában annyira megbocsátottam, -hogy ezt a bocsánatot már nem vonhatom vissza.</p> -<p>Hanem annak a cudar némbernek, annak már nem tudok -megbocsátani!</p> -<p>És esküszöm, hogy addig nem nyugszom, amig ezen a nőn meg nem -boszulom magam! Véres boszut állok a bántalomért, a -megaláztatásért, ha az életembe kerül is! <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> -<h3>XIII.</h3> -<p class="right"><i>Május 22.</i></p> -<p>Csodálatos nagy gyönyörüség lehet egy egészséges, alapos -boszuállás. Amikor az ember egy perc alatt megfizethet sok, sok -keserves óráért; amikor egy csapással kiadhatja magából mindazt a -keserüséget, amelyek évek során gyülemlettek föl benne, tömérdek -szenvedésből, emésztő gyötrelmekből, elfojtott gyülölségből. Ha az -ember, miután évekig tűrt sérelmeket, ostorcsapást, -kegyetlenkedést, megaláztatást, s néha már fuldoklott a tehetetlen -düh fojtogató érzésétől, egy kedvező pillanatban fölébe -kerekedhetik az ellenségének és farkasszemet nézve vele, maga alá -teperheti, leköpheti, agyon pofozhatja, megsemmisitheti az életéért -reszkető, letiport halálos ellenséget!…</p> -<p>Micsoda gyönyörüségeket élhetett át Monte Christo, amikor sorra -boszut állott valamennyi ellenségén, mindazokon, akik valaha nagyot -vétettek ellene s az életét kegyetlenül megrontották!</p> -<p>Könyörtelen volt a boszuállásban, de hiszen a boszuállás ott -kezdődik, ha az ember eltaposhatja, széttiporhatja, megölheti a -halálos ellenséget.</p> -<p>Sőt ott kezdem, hogy ha az ember hirtelen, csak ugy egyszerüen -megöli az ellenséget, az még nem igen elég boszuállásnak. Mert igy -az ellenség csak egy pillanatig szenved, talán nem is szenved, s -aztán nem tud többé semmiről. Mig mi rettenetesen sokáig -gyötrődtünk… s megfizettünk-e ezért egy fejszecsapással?!</p> -<p>Igen, ha előbb porig aláztuk az ellenséget… aztán olyan -rettenetesen, olyan hosszasan elkinozhatjuk, a hogy a „Tosca“ -Scarpia bárója vallatott… és csak ezután tapossuk el a férget – ez -már boszuállás! <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span></p> -<p>Csakhogy az ilyenféle boszuállásért a mai világban legalább is -becsukják az embert. (Milyen kár, hogy nem élünk a régi, szép -időkben!) És én, akármilyen kedvem volna börtönben tölteni az egész -életemet, csakhogy ezt az asszonyt megölhessem – nem zárathatom be -magamat, mert gyermekeim vannak, akiknek még szükségük van rám.</p> -<p>Nélkülök!…</p> -<h3>XIV.</h3> -<p class="right"><i>Május 26.</i></p> -<p>Ha legalább valami nagy fájdalmat okozhatnék neki!…</p> -<p>De az ilyen teremtéseknek iszonyu erejök: az érzéketlenségük. Az -ilyennek krokodil-bőre van; és sziv helyett egy darab taplót hurcol -a begyében. Az ilyennel szemben nehéz fegyvert találni.</p> -<p>Erről tünődve, támadt egy eszmém, amely, ha megérik, sikerrel -kecsegtet.</p> -<p>Mi iránt van fogékonysága ennek a lelketlen állatnak? Hol -lehetne hozzáférni az érzékenységéhez? Hiszen olyan, mint a -teknősbéka; a pajzsa egész testét beboritja.</p> -<p>Csak egy dolog iránt van érzéke: a mi kár vagy haszon.</p> -<p>Maga a megtestesült kapzsiság és telhetetlen pénzszomj.</p> -<p>Ha valami nagy, nagy kárt tudnék okozni neki: ezt az egyet -fájdalmasnak találná.</p> -<p>Igen ám, de ha szándékosan kárt okozok neki, elmegy a biróhoz, -kártéritésre itélnek… és még nyerni talál rajtam!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span></p> -<p>Aztán elprédálhatom-e a gyermekeim pénzét csak azért, hogy -nagyon megboszantsam?!…</p> -<p>Egyesegyedül a véletlen segithet rajtam. Egy kedvező alkalom, -amikor nagyon árthatok vagy nagy kárt okozhatok neki, a nélkül, -hogy felelnem kellene ezért.</p> -<h3>XV.</h3> -<p class="right"><i>Május 30.</i></p> -<p>Beteljesedett. Megboszultam magamat, de olyan alaposan, hogy -utóbb egy kicsit meg is sajnáltam azt a nyomorultat.</p> -<p>Ennek a csöndes részvétnek a gyönyörüségét s azt az örömöt, hogy -végre megszabadulhattam a lelkemet elárasztó sok keserüségtől, egy -isteni sugallatnak köszönhetem.</p> -<p>Gyönyörü tavaszi délután volt… kakukfű- és démutka-virággal -koszoruzottan, vidám villik táncoltak a mezőn – mondja a költő… a -Freudenau gyepén pedig telivérek futkostak – mondom én.</p> -<p>Mert éppen a Derby napján történt, s mindenki sietett a -versenyre… az egész Bécs… mindenki, aki élni akar és élni tud… én -is.</p> -<p>Ártatlan lélekkel jelentem meg a lovak ünnepén; nem gondoltam -semmi rosszra. Az én Paulinám sem.</p> -<p>Az én Paulinám sokat remélt ettől a naptól. Ezen a délután -mutatták volna be neki a tizennyolc éves Fülöp Ágost herceget, -akinek a szerelmi oktatója akart lenni, szegény!…</p> -<p>És ezt a délutánt szemelte ki arra is, hogy végre-valahára -átadja a közbámulatnak hires ruhái leghiresebbikét.</p> -<p>A bemutató előtt hetekig beszéltek erről a csodaruháról. A -párisi mesterek nagymestere készitette, jeles <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> festők -és más szakértők közreműködésével. Mondhatom, se Bécs városa, se az -utolsó két évtized nem látott szebb ruhát, pedig ezen a téren a -verseny soha se szünetel. De a legnevezetesebb mégis csak az volt -rajta, hogy egy kis uradalomba került.</p> -<p>Hogy ez a ruha kifizethető legyen, több embert kellett megnyuzni -érte, mint a mennyi kék rókát kell föláldozni a világ legdrágább -bundájához.</p> -<p>De a Paulina öreg bankárja már régen elvégezte az ehhez -szükséges előmunkálatokat; Paulina egyelőre – ameddig a csapodár -vén pillangó más virágra nem száll – minden fényűzést megengedhet -magának.</p> -<p>És Paulina szörnyen zsugori ugyan, de toalettre van szíve -áldozni, kivált, amikor a más zsebéből teheti.</p> -<p>Szóval Paulina tündöklött, s megpillantva a Meseországból hozott -ruhát, egy pillanatra én is elvakultam.</p> -<p>De a hogy utóbb magamhoz tértem, hirtelen egy fénysugár villant -meg előttem. Ez a fénysugár a boszuálló angyal lángpallosa volt… s -a megbűvölő jelenés, a boszuálló angyal, világosan láthatóan a -Paulina fehér ruhájára mutatott…</p> -<p>– Köszönöm, kedves látomás! – hálálkodtam magamban.</p> -<p>Az angyal idején világosított fel; még az első versenyt se -futották le. Paulina a buffet-ben ült s valami hűsítőt -szürcsölgetett a nagybátyám társaságában. Oda siettem hozzájuk s -túláradó melegséggel üdvözöltem az ellenségemet.</p> -<p>– Kedves Paulinám, csakhogy végre látlak!… És milyen szép vagy!… -A hír keveset mondott!…</p> -<p>Jobban udvaroltam neki, mint a nagybátyám, s közben egy nagy -csésze csokoládét hozattam, hab nélkül. Paulina gyanutlan volt, -mint egy gyermek.</p> -<p>No, és… minden úgy történt, a hogy kiszámítottam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> Az első -hamis start után – amikor három vagy négy túlbuzgó ló jó messzire -előre szaladt, hogy aztán vissza kelljen kullognia az indító -ponthoz, több rendet tanulni – Paulina fölállott s a -messzelátójával nézte, hogy az ő lova nincs-e a nyugtalankodók -között? Én is fölkeltem a székemről, s a csokoládés csészét a -kezemben tartva bámészkodtam az indító pont felé. A következő -pillanatban a start sikerült… izgalmamban összerezzentem… és – -Uram, teremtőm! – olyan ügyetlen voltam, hogy az egész csésze -csokoládét ráöntöttem a Paulina csoda-toalettjére.</p> -<p>A párisi nagymester hasonlíthatatlan kreációja egy szempillantás -alatt átváltozott Amerika térképévé. A fehér alapra a -legpontosabban rárajzolódott úgy Észak-, mint Dél-Amerika, -vöröses-barna színben – amely színárnyalatot itt stilszerünek -kellett elismerni, mert az amerikai őslakók arcszínére -emlékeztetett.</p> -<p>– Jézus Mária! – kiáltottam fel kitünően sikerült -kétségbeeséssel, mialatt a lovak befelé vágtattak, – édes -Paulinám!… esedezem!… bocsásd meg nekem ezt a szörnyü -ügyetlenséget!… vigasztalhatatlan vagyok… Meg tudsz-e nekem -bocsátani?!…</p> -<p>A szeme villanásából láttam, hogy gyanakszik. De ki -bizonyithatta rám a szándékosságot?!</p> -<p>– No, ez sikerült! – pihegte megsemmisülten.</p> -<p>Akármennyire gyanusított magában, mégis csak le kellett nyelnie -a dühét.</p> -<p>Mondhatott-e egyebet a testté vált vígasztalanságnak? Hisz olyan -kétségbeesett, olyan szerencsétlen voltam!… maga a szánom-bánom. -Sóhajtoztam, nyögtem, s a legvékonyabb, a legszendébb hangomon -sivalkodtam, mint egy kéthetes malac. Bátran visonghattam az -általános nagy zajongásban; az egyik ló éppen akkor ért be elsőnek. -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>Mit tehetett volna mást?!… Azonnal el kellett tünnie… Mielőtt -Fülöp Ágost megjelent a szinen!… Mielőtt a fehér álmot -megcsodálhatta az egész közönség!… A fehér álom, a párisi -szabókirály nagy mesterműve, már csak piszkos rongy volt.</p> -<p>Mikor hallottam, hogy az autója elpöfög, olyan érzésem volt, -amilyen Napoleonnak lehetett Jénánál.</p> -<p>Szerettem volna belekacagni az erdőbe, mint Coeurdelion tette, -mikor megszökhetett a fogságából. Egy mázsányi súly szakadt le a -szívemről. Ujra lélekzettem. Valami csodálatosan édes kielégülést -éreztem. Megboszultam magam!</p> -<p>Soha se aludtam jobban, mint ezen az éjjelen. Igaz, hogy ötheti -álmatlansággal szolgáltam rá egy kis lelkibékére, egy kis -pihenésre. De most aztán úgy aludtam, mint a tej. Mint a gyermekek. -Az igazak álmát aludtam.</p> -<h3>XVI.</h3> -<p class="right"><i>Május 31.</i></p> -<p>Nevetséges vagyok? Kicsinyes volt a boszuállásom?</p> -<p>Istenem, de hát a mai világban nem csupa ilyen kicsinyes -kielégüléshez jut-e el minden ambiciónk, minden hosszú -tervezgetésünk és minden nagy vágyakozásunk?!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<h2>IFJUSÁG.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>– A szinhely: Bogdán Antal és Bogdán Elemér dr. közös ügyvédi -irodája, a Váci-utca egyik legrégibb házának első emeletén. Idő: öt -perccel déli tizenkettő előtt.</p> -<p>Az előszobából jobbra nyiló nagy, kétablakos udvari szobában -hárman vannak: Bulcsu Alfréd dr., az „irodavezető“ cimmel -felruházott első segéd, Seregély Pál dr., ügyvédjelölt és a -gépiró-kisasszony.</p> -<p>Bulcsu dr. éppen be akarja fejezni azt a levelet, amelyet már -háromszor felejtett az iróasztalán, s amely egy ismert szép -asszonynak szól. Seregély dr. egy kereseten méláz. A -gépiró-kisasszony leveleket kopogtat. –</p> -<p><i>Bulcsu dr.</i> Hány <i>l</i>-el irják azt, hogy „gyulladt“? -Egy <i>l</i>-lel, mint „Gyula“, vagy kettővel, mint „bulla“?</p> -<p><i>Seregély dr.</i> Egygyel. Különben: ahogy jól esik. „Gyullad“ -is jó.</p> -<p><i>A kisasszony.</i> Az attól függ. Ha nagyobb szenvedélyt akar -kifejezni, akkor kettővel.</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Csak nem gondolja, Micike, hogy a szivem -gyuladt lángra!? Ó!… Nem vagyok én olyan szemtelen, hogy efféléket -hazudjak!… Nem. Csak annyit hazudok neki, hogy a torkom gyuladt -meg. A torkom – kész örömmel!… De ki beszél ma szivről?!</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Na ja. Ez mindig hazugság volt, de azért ma -is mondják. <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Ma már nem mondják.</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Hát pedig szebb volt, amikor még mondták. -Az emberek akkor is csak hazudtak, csaltak, loptak, de legalább -gyengédek voltak.</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Na ja, hisz éppen ez az egész különbség! Ma -nyersen beszélünk, de legalább őszinték vagyunk.</p> -<p><i>Seregély dr.:</i> Irja ugy, hogy: „gyúlad“ – hosszu ú-val. -Igy mindenesetre jó, s az ember kikerüli a zavart, hogy választani -kelljen az egy <i>l</i> meg a kettő között.</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Annak a hölgynek bizonyosan mindegy. Egy -<i>l</i> is elég lesz neki.</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Ne higyje ez a nő gimnáziumot végzett és – -képzelje! – a helyesirási hibákra vadászgat a leveleimben. Ezt -nevezik ma szerelemnek!…</p> -<p>(Bogdán Antal nyit be, kalappal a fején, felöltőben, esernyővel. -Nem köszön senkinek, s szótlanul megy az utcai szoba ajtaja felé. -Őt se köszönti senki, s a háta mögött a két ur összemosolyog, ahogy -eltünik az utcai szoba ajtaján át.)</p> -<p><i>Seregély dr.:</i> Hü, hü, hü, hü, hü!</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Nagyon dühös lehet az öreg.</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Drukkol, hogy ki fog kapni.</p> -<p><i>Seregély dr.:</i> Nem is szeretnék a bőrében lenni!…</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Automobil!…</p> -<p><i>Seregély dr.:</i> Ez ő!…</p> -<p>(Elhallgatnak. Bulcsu dr. beletemetkezik a Törvénytárba. -Seregély dr. ráfekszik a keresetre és dühösen uszik rajta. A -kisasszony gyönyörü trillákat kopogtat ki. Két perc szünet.)</p> -<p><i>Egy hang</i> (kivül) Itt van az apám?</p> -<p><i>Samu, az öreg inas:</i> (az előszobában) Igenis… azaz, hogy -nem tudom… el kellett mennem… <span class="pagenum"><a name= -"Page_248" id="Page_248">-248-</a></span></p> -<p><i>A hang:</i> Akkor hát mit dadog?!… És ne mászkáljon -folytonosan!…</p> -<p><i>Samu:</i> Az öreg nagyságos ur…</p> -<p>(Belép Bogdán Elemér dr. Az urak felugrálnak és elébe -sietnek.)</p> -<p><i>Bogdán Elemér dr.:</i> Jó napot, jó napot!… Jó napot, -Micike!… Mi ujság urak?… Különben hagyjuk délutánra… Itt van az -apám?… Csak azt akarom kérni, délután okvetetlenül emlékeztessenek -a káptalan ügyére!… Fontos közölni valóm van és még ma este megint -el kell utaznom… Pedig nagyon fáradt vagyok: egy tour-ban jöttem -Drezdából. Szóval, majd délután!… Itt van az apám?</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Benn van a szobájában.</p> -<p>(Bogdán Elemér dr. bemegy az utcai szobába.)</p> -<p><i>Seregély dr.:</i> Most üt le a tüzes istennyila!</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Szegény öreg ember!</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> Hja, a nemezis!…</p> -<h3>II.</h3> -<p class="center">– <i>Az utcai szobában</i> –</p> -<p><i>Elemér:</i> Neked irás és sürgöny nem elég. Hát itt vagyok. -Pedig nem végeztem el a dolgomat és este vissza kell utaznom. -Megkimélhettél volna ettől a kellemetlenségtől, hogy az -időveszteségről ne is beszéljek.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Maradtál volna ott.</p> -<p><i>Elemér:</i> Te kényszeritettél rá, hogy hazajöjjek. A -leveleimnek, ugy látszik, nem akartál hinni. Hát jól van, -beszéljünk. Valahogyan meg kell értetnem veled, hogy az -elhatározásom megmásithatatlan.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Ostobaság. <span class="pagenum"><a name= -"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> -<p><i>Elemér:</i> Nem vitatkozom. Csak tudatom veled, hogy a -Prokóp-ügyet vissza kell adnod. Még a jelenlétemben el fogod -küldeni a levelet.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Nem magyaráznád meg, hogy miért?</p> -<p><i>Elemér:</i> Mert ez az ügy piszkos.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Szeretném tudni, hogy miért volna piszkos? Ha az -ügyvéd csak olyan dolgokat vállalhatna el, amelyeknek az igazsága -kétségtelen, akkor egyáltalán nem volna szükség ügyvédekre. És -biztosítalak róla, hogy azért, mert ezt az ügyet elvállaltam, -sohase fogunk az ügyvédi kamara elé kerülni.</p> -<p><i>Elemér:</i> Én nemcsak azokat a dolgokat kerülöm, amelyekért -az ügyvédi kamara elitéli az embert. Számtalanszor mondtam már, -hogy nem akarok tudni semmiféle olyan ügyről, amely nekem nem -tetszik. Tudom, hogy te nem vagy válogatós; de én válogatós -vagyok.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Ha én mindig olyan válogatós lettem volna, -amilyen te vagy, akkor most ujságot árulnál az utcán.</p> -<p><i>Elemér:</i> Meglehet. De mert nem árulok ujságot az utcán, -hanem ügyvéd vagyok és uriember, nem türök el semmi olyat, amihez -kifogás fér. És ha te annak idején egy cseppet se voltál válogatós, -egy okkal több, hogy én most mindenkinél válogatósabb legyek.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Csakhogy én végre is fellázadok. Évek óta mindig -engedtem a szeszélyeidnek, s minél többet engedtem, csak egyre -jobban erőszakoskodol rajtam. És mi ennek a következése? Az, hogy -amióta a társam vagy, amióta ketten dolgozunk, az iroda félannyit -se jövedelmez, mint abban az időben, amikor egyedül dolgoztam. -Mondhatom, a te ügyvédkedésednek a haszna jóval kevesebb a -semminél, ami különben természetes, mert hiszen te úr vagy s nem -ügyvéd. Te ezzel persze <span class="pagenum"><a name="Page_250" -id="Page_250">-250-</a></span> nem sokat törődöl; pedig ez éppen -nem tréfa. Nézz bele egyszer a könyveinkbe és el fogsz rémülni. Az -iroda jövedelmezősége a legutóbbi esztendőkben annyira megcsappant -és évről-évre olyan rohamosan fogy, hogy ha tovább is igy haladunk, -nemsokára le fog olvadni a semmire.</p> -<p><i>Elemér:</i> Nem bánom. Inkább csukjuk be a boltot, de olyan -jövedelem, amelynek a forrása piszkos, nem kell nekem. És ameddig a -társad vagyok, nem engedem, hogy visszatérj a régi -keresetmódhoz.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Szóval, azzal az elhatározással jöttél haza, hogy -megint terrorizálni fogsz. Hogy az utolsó esetben öngyilkossággal -fenyegetőzöl… mert hiszen tartalékos huszártiszt vagy és nem tudnád -elviselni, ha le kellene mondanod a tiszti rangodról. És más -efféle. Ismerem már ezt a nótát. Elég gyakran hallottam. De most az -egyszer nem fogsz terrorizálni. Nem fogok többet beugrani. Egészen -nyugodt vagyok. Több eszed van neked annál, hogysem beváltanád a -fenyegetésedet. És ha véletlenül elmenne az eszed, még akkor se -tehetnék magamnak szemrehányást. A javadat akarom… az -elszegényedésedet akarom megakadályozni… és nem tehetek róla, ha -hirtelen megőrülsz. Annyit kiáltoztál farkast, hogy már nem hiszek -a farkasban, akkor se, ha egyszer csakugyan megjelennék…</p> -<p><i>Elemér:</i> Nem ezzel az elhatározással jöttem. Hanem azzal, -hogy kényszeriteni foglak a kivánságom teljesitésére. És ha -hirtelen megőrülnél… ha oktalanul, érthetetlen makacsságból -megmaradnál a rossz ötleted mellett, – akkor szakitok veled. Majd -meglátjuk, hogy a klientélánk melyikünknek fog igazat adni. Mert, -légy készen rá, nem fogom eltitkolni a szakitásunk okát. És -pellengérre állitalak, ha erre kényszeritesz.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Ugyan?!… Pellengérre állitasz?… engem, -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> az apádat?!… és te, akiért!… Ejha! Ezt -csakugyan nem vártam!… Lám, lám, még engem is érhetnek -meglepetések!… és aki sokáig él, mindig tanul valami ujat!… Ej, ej, -erre csakugyan nem gondoltam!… És, tessék, milyen nyugodtan, milyen -biztonsággal beszél!… Most már nem fenyegetőzik, hogy agyonlövi -magát… most már egyszerüen nekem szegezi a revolvert!… Ugy látszik, -igazán képes volna rá, hogy feláldozza az apját, nem tudom miféle -hiusága kedvéért!… Mondd, csakugyan meg tudnád tenni ezt, azok -után, amiket érted tettem?!…</p> -<p><i>Elemér:</i> Ne kényszerits rá. Tőled függ, hogy mi történik. -Szedd össze az eszedet, ne makacskodjál és ne kényszerits bele -engem abba, hogy ezzel a végső eszközzel legyek kénytelen -megmenteni a hajómat.</p> -<p><i>Bogdán:</i> De ha minden kötél szakad, mégis csak kész vagy -beledobni az apádat a hullámokba, a megsemmisülésbe, mihelyt azt -képzeled, hogy ezzel megmented a hajódat!… Pedig a hajódat nem én -akarom felforditani, hanem te magad!… Persze, most már könnyen -beszélsz velem. Azt hiszed, hogy az anyai örökséged – amelyet -szintén nekem köszönhetsz – és az, amit tőlem kaptál, no meg az a -kis hozomány, amelyet a feleséged hozott a házhoz… hogy mindez -függetlenné tett… hogy most már bátran kirughatsz, mert többé nincs -rám szükséged… De, szerencsétlen, gondold meg, lásd át, hogy amint -régente mindent csak érted tettem, most is, ma is, nem magamért, -hanem a te érdekedben, a te jóvoltodért cselekszem, ha nem is a -kedved szerint, ha az akaratod ellenére is!… Nekem nem kell semmi; -nekem sohase voltak igényeim; én mindig csak a családomnak -kapartam; engem kielégít, amennyit egy napidijas is megkeres. Ti -azonban pazarul költetek, mintha egy már elpusztíthatatlan nagy -<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> vagyon volna mögötted… mintha már -felesleges volna szaporítanod a vagyonodat… mintha az iroda -jövedelme bőven fedezné a kiadásaitokat… mintha ez az iroda ma is -annyit hozna, mint amikor még egyedül dolgoztam… amikor még nem -akadékoskodtál nekem mindenben… amikor még az előkelő körökbe való -vágyakozásod, az igazán függetlenekkel való együttélésed, a -nagyzoló életfelfogásod, szóval az uri tempóid nem akadályozták, -hogy zavartalanul gyüjtsem a pénzt halomra. Nos, én nem tudom -nézni, nem tudok belenyugodni abba a gondolatba, hogy hiába éltem, -hiába dolgoztam a családomért ugy, mint egy igavonó barom… hogy -hiába voltam rideg és lelketlen – ha ugy akarod – másokkal szemben, -nem magamért, hanem csakis tiértetek… mert mindaz, amit -összekapartam, szét fog hullani… mindaz, amit olyan vészverődéssel, -kitartó munkával, folytonos izgalmak és folytonos lemondások árán -nagynehezen felépitettem, szét fog mállani! Ki figyelmeztessen, ha -nem én, hogy a romlásba rohansz?! Hogy már a vagyonodat eszed!… -nem: falod!… hogy, ha ez még egy pár évig igy tart, az iroda -jövedelme nem fogja fedezni az automobilod költségét!… hogy ha ki -nem gyógyulsz vagy az egyik, vagy a másik mániádból, vagy a pazarló -dühödből, vagy a táborszernagyi finnyásságodból, ugy tiz év mulva -koldus vagy!…</p> -<p><i>Elemér:</i> Az megtörténhetik, hogy tönkre jutok, ha elhagy a -szerencsém, de a gondolkozásomat azért mégse fogod megváltoztatni… -már nem változtathatod meg. Ugy akarok élni, ahogy magam képzelem -az életet szépnek… a magam életfelfogása szerint, ha ez nagyzolás -is. Nekem nincs okom rá, hogy ne legyek büszke, mint akár egy -táborszernagy.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Köszönöm. Már nem tudom hányadszor <span class= -"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> -dörgölöd az orromhoz, hogy én nem lehetek büszke Nem is vagyok az. -Tudod, neked könnyü. De nekem ugyancsak viaskodnom kellett az -élettel. Hát igaz, sokszor huztam hasznot olyan ügyekből is, -amelyekkel foglalkozni nem éppen öröm… és semmi esetre se tiszta -öröm… Hanem a vagyont nem adják ingyen. Megalkudtam az élettel és -ennek a következéseibe belenyugszom… Hiába, nem lehetett nagyon -finnyásnak és nagyon érzékenynek lennem!… De akárki a szememre -lobbanthatja ezt, csak te nem. Mert érted történt.</p> -<p><i>Elemér:</i> A beleegyezésem nélkül s a tudtomon kivül -történt; nem vállalhatok érte felelősséget… sohase kérdeztél meg, -helyesem-e azt a módot, amelylyel pénzt gyüjtesz nekünk… Azért a -multaddal nem is vállalhatok közösséget.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Öt-hat éves korodban hiába kérdeztelek volna. És -ha később, mondjuk: tizenöt-tizenhat éves korodban, amikor már -megérett az eszed, véletlenül megtalállak kérdezni, azzal, hogy: ám -válassz te magad az örök szegénység meg a jólét, a vagyon között, a -vagyonszerzés minden kockázatával együtt: nem tudom, hogy mit -feleltél volna.</p> -<p><i>Elemér:</i> Azt, amit most.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Hagyd el. Erre csak azt felelem, hogy könnyü -neked, most, amikor már szépen szárazon vagy, megtagadnod a -multammal minden közösséget!… Egyelőre nem tudom, nem vagyok -bizonyos benne, hogy ha nem én lettem volna a válaszuton, hanem te: -melyik utat választottad volna?!… És azért a te saját külön, -magasztos életfelfogásod nem gerjeszt bennem semmi tiszteletet. Te -egypárszor azt vágtad az arcomba, hogy a te gondolkozásod: az -erkölcsös életfelfogás. Mindenesetre azt hangoztatod. Nos, én -mélyen tisztelem <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> az erkölcsöt, és én se ismerek -gyönyörübb dolgot, mint a tökéletes korrektséget. De könnyü szépen, -a maga ideálja szerint élnie le a maga képzelte és tervezte szép -életet annak, aki ezt a fényüzést már megengedheti magának. Aki még -akkor se tökéletesen tiszta, akkor se korrekt, amikor minden módja -megvan hozzá, hogy a legtisztábban éljen, az már csapnivaló ember. -Az erkölcs!… Azon kezdem: nem is hiszem, hogy az erkölcs háborog -benned. Szeretném tudni: micsoda erkölcstelenség volna abban, ha mi -a Prokóp-ügyben eljárunk?</p> -<p><i>Elemér:</i> Ezt nem kell magyarázni.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Nem is tudnád megmagyarázni. Azért, mert Prokóp -nem kifogástalan ember?</p> -<p><i>Elemér:</i> Mondd, hogy tizenhárompróbás gazember, akivel már -a puszta érintkezés is gyanus. Nem értem, hogyan jutott eszedbe, -hogyan tartottad lehetőnek: ilyen összeköttetésbe lépni vele!… A -Prokóp ügyvédjének lenni már magában is megbélyegző dolog.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Mondjuk, hogy: gazember, akit a te előkelő köröd -joggal gyülöl, utál és lenéz. Mi közöm nekem ehhez?! Mi köze ehhez -az ügyvédnek?! Rám csak az tartozik, hogy magában az ügyben nincsen -semmi felháboritó; többet mondok: ebben az ügyben nincsen semmi -gyanus. De neked elég, hogy ez az ügy a Prokópé. És megmondjam, -hogy miért tüzelsz annyira ebben a jelentéktelen dologban? Mert -attól tartasz, hogy a társaságod megneheztel rád, ha megtudja, hogy -az irodád elvállalta a gyülölt Prokóp egy olyan ügyét, amelyet -bárki elvállalhat…</p> -<p><i>Elemér:</i> Semmiesetre se közömbös rám nézve, hogy mit -mondanak rólam az emberek. Nekem az nem mindegy, hogy egy olyan -dolog miatt, amelyet többféleképpen lehet kommentálni, amelyet -akárhányan <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> rosszalhatnak s akárhányan -meggyanusithatnak, megitélnek-e az emberek vagy nem itélnek meg. -Kivált ha azoknak az itéletéről van szó, akikre a legtöbbet adok. -És ez nemcsak óvatosság, hanem egyszersmind: köteles óvatosság. A -kifogástalan embernek kötelessége – magamagával szemben első -kötelessége – minden dologban ugy járni el, hogy a viselkedése még -csak félreértésekre se adhasson alkalmat. A becsülethez a tiszta -lelkiismeret nem elég. A becsületes embernek kötelessége a -látszatra is ügyelni, annál aggodalmasabban, minél korrektebb -ember. Ezzel is ugy vagyunk, mint a jól öltözködés kérdésével. A -külsőt már csak azért sem szabad elhanyagolni, mert jogos az -előitélet, hogy aki tart magára valamit, aki megbecsüli magát, az -ápolja a saját személyét.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Mondom, hogy nem az erkölcs háborog benned, hanem -a hiuság. Nem akarod megkockáztatni, hogy emiatt valamelyik nagyuri -barátod görbén nézhessen rád vagy megszólhasson, mert csak a -hiuságodnak akarsz élni, mert csak egy örömed és egy vágyad van: -minél előkelőbb társaságban élni, minél többet szerepelni!… Az -elhatározásodban csak az vezet, hogy a társaságod azt mondja rólad: -„Ez a Bogdán Elemér igazi nagyur, egészen olyan, mint mi; gazdag, -független, s ha ügyvéd is, olyan finnyás, hogy szóba se áll a -Prokópokkal, akármennyi jövedelmet kinálnak is az irodájának, hanem -kirugja őket… teheti, mert olyan nagy ur, mint mi…“</p> -<p><i>Elemér:</i> Tegyük fel, hogy csak ez vezet.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Hát erre nekem az a megjegyzésem, hogy ez -csakugyan igen nagyuri dolog, de ennek a nagyuri kedvtelésnek a -vége olyan koldusszegénység lesz, amelyben aztán hiába futkározol a -nagyuri barátaid után; azok ugyan többet rád se fognak nézni. És ez -a <span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span> nagyuraság nekem nem imponál, mert -ezeket a nagyuri nyilatkozatokat nem a sokat emlegetett erkölcs -diktálja, hanem csak a hiuság és a szerepelni vágyás.</p> -<p><i>Elemér:</i> Ha kedvem van a szerepléshez: megvan hozzá minden -jogosultságom.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Tudom; sok pénzemben van ez a jogosultság. -Csakhogy a szerepelni vágyásod most ostobaságot diktál. Mert -ostobaság: elhanyagolni minden komoly ügyedet és sorra lemondani -minden hasznos ügyvédi munkáról. Mégis azt teszed. Egyik -hasznothajtó ügyet a másik után utasitod vissza, mihelyt attól -tartasz, hogy a felednek az orra nem fog tetszeni a barátaidnak. -Pedig csupa rendes, közönséges ügyről van szó… tisztességes ügyvédi -munkáról… és nagyon jól tudod, hogy helyetted, a te nevedben nem -fogok csinálni semmi olyat, amit a kamara rosszalhatna. De hát mi -lesz ebből? Az apró-cseprő, a sablonos ügyeidből a feleséged -kalapjait se fogod kifizetni. Te persze abban reménykedel, hogy a -függetlenséged, meg az összeköttetéseid révén majd csak -kielőkelősködöd magadnak egyikét azoknak az előkelő és előkelően -fizetett állásoknak, amelyeket a legválogatottabb előkelőek számára -tartanak fenn. Nos, ebben csalódni fogsz. Ehhez te ügyetlen, léha -és lágy akaratu vagy; te csak velem szemben vagy vitéz. Mikor -kiderül, hogy nemcsak egy kis társaséletről van szó, hanem te is -versengesz a zsiros koncért, előkelő barátaid félreteszik a -kedélyességet és ugy fognak orrba boxolni, hogy arról koldulsz. Tiz -év se telik belé, amig feléled a vagyonodnak az utolsó maradékát -is: aztán künn leszel az utcán, és elmehetsz soffőrnek, mert -egyébhez nem igen tudsz. Nekem hát hiába vágsz az ostobaságodhoz -ilyen rettenetesen előkelő arcot; én jól ismerlek. És különösen -hiába reszeled minduntalan az orrom alá az erkölcsöt, a -kifogástalanságot, a korrektséget, <span class="pagenum"><a name= -"Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> a nagyuri becsületet, a -gentlemanlikeness-t vagy nem tudom mit, mert én az erkölcsödben nem -hiszek. Semmi kétségem afelől, hogy megtennél bármilyen hasznos és -bármilyen piszkos dolgot, mihelyt bizonyos volnál benne, hogy -senkise fogja megtudni.</p> -<p><i>Elemér:</i> Gyanusitgathatsz, ha éppen akarod. Nem vitatkozom -veled.</p> -<p><i>Bogdán:</i> A te erkölcsöd! Hát erkölcs az, hogy igy bánsz az -apáddal?! Folyton revolverrel dolgozol az apáddal szemben, aki ma -is csak érted fárad! Erkölcs az, ha a fiu azzal fenyegeti az apját, -hogy pellengérre állitja, hogy szándékosan kompromittálja, hogy -kiszolgáltatja az igazságtalan közmegvetésnek, mihelyt az apa nem -enged a fiu valamelyik szeszélyének, mihelyt az apa nem teljesiti a -fiunak minden követelését?! Tesz ilyet egy fiu az apjával szemben, -ha van benne erkölcsi érzés, egy szikrányi hálaérzet?! Nem, még -akkor sem, ha az apa csakugyan rá is szolgált volna a -közmegvetésre!… nem, még akkor sem, ha az apja csak addig volt -igazi apa, amig életet adott neki! Erkölcs az, ha a fiu igy bánik -el egy olyan apával, aki akármilyen rideg és keményszivü volt az -egész világgal szemben, csak azért volt rideg és keményszivü, hogy -minden szeretetét a családjának takaritsa meg?!… aki ha nem is -válogatta meg valami nagyon finnyásan a pénzszerzés eszközeit, csak -azért tette ezt, csak azért hanyagolta el a tisztaságot, csak azért -volt a maga személyére nem kényes, megalkuvó, sok mindenre kész és -ehhez képest alázatos, hogy minél többet tehessen a családjáért, -hogy a családjával és különösen ezzel a fiuval szemben maga -lehessen az önfeláldozás?!… És én elhiszem rólad, hogy képes volnál -beváltani a fenyegetésedet! Te képes volnál szakitani velem abban a -percben, mihelyt azt hiszed, hogy már nincsen szükséged rám!… te -képes <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span> volnál kompromittálni, pellengérre -állitani, megbélyegezni engem… apai gondosságomért, jótetteimért, -önfeláldozásomért szigorubb itélkezéssel fizetni, mint a minőt -érdemlek… te képes volnál örökre elrugni magadtól az apádat!… -belerugni a gyalázatba és a nyomoruságba!… felrugni, agyonrugni!… -És ugyan miért? Hogy ezzel megmentsd az életedet?!… Vagy legalább -is azért, mert valami nagy érdeked kivánja igy?… Egy milliót kapsz -azért, hogy igy bánsz el velem?!… Vagy talán egy nagy szerelem tesz -ilyen dühöngővé, egy nagy szerelem, amelyet nem birsz leküzdeni?! -egy leány, akitől el akartalak választani?!… az őrület a -mentséged?!… Nem! Te józanon, minden indulat nélkül, hidegen rugod -fel az apádat, csak azért, mert a hiuságod és a kényelemszereteted -kivánja igy!… mert megszoktad az előkelő körödet, a szereplést, a -társaságodat… mert ahhoz a kényelemhez, amelyet ez nyujt neked, -minden áron ragaszkodol… mert türelmetlen vagy mindennel szemben, -amiről azt hiszed, hogy kellemetlen pillanatokat szerezhet a -hiuságodnak… mert neked csak az az élet, ha az előkelőid között -szerepelhetsz… mert engem, akiben csak örökös veszedelmet látsz, -hogy egyszer kompromittálhatlak a nagyuri barátaid előtt, a legelső -alkalommal, amikor alkalmatlannak találsz, az előkelőség parkjának -a kapuja előtt ugy kergetsz el magad mellől, ahogy egy ázott, -sáros, piszkos, büdös juhászkutyát szokás: rugással!… És még te -beszélsz erkölcsről?!</p> -<p><i>Elemér:</i> Először is kérlek, ne kiabálj ugy! Mit gondolnak -azok, odakünn?!… Nem rólam, hanem rólad.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Eh, azok már rég elmentek!… És ha itt maradtak -volna is: bánom is én!… <span class="pagenum"><a name="Page_259" -id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p><i>Elemér:</i> Másodszor, én nem beszéltem erkölcsről. Nem -tehetek róla, ha rémeket látsz.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Meglehet, hogy az „erkölcs“ szót, most az egyszer -én használtam először. De most is, mint mindig, elég világosan és -elég gyakran példálódzol róla.</p> -<p><i>Elemér:</i> Harmadszor, semmi értelme, hogy veszekedjünk. -Maradj te is józan és beszéljünk nyugodtan. Miről van szó? Kétfélét -akarunk és nekem ragaszkodnom kell az akaratomhoz. Kifejtettem, -hogy miért. Ez rám nézve a társadalmi állás, a pozició, az egész -jövőm kérdése. Ezzel szemben te makacskodol. Egy rád nézve -jelentéktelen ügy miatt, nem tudom mennyi pénzért, olyan -jövedelemért, amely még kétséges is, és semmi esetre se olyan nagy, -hogy érdemes volna érte hajba kapnunk. El fogod ismerni, ha eddig -megvoltunk Prokóp nélkül, ezentul is meglehetünk nélküle. Neked ez -a kétséges jövedelem még kevesebbet számit, mint nekem, mert hiszen -neked nem kell a pénz. Nekem se kell ez a pénz; elmondtam, miért -nem. Alapos okokkal hozakodtam elő, s ha téged a keresetünk -csökkenése nem tenne idegessé és félénkké… ha… meg kell mondanom… -nem vált volna annyira véreddé, második természeteddé, hogy utána -nyulj minden kinálkozó pénznek, elismernéd, hogy az én okaim sokkal -többet nyomnak a latban, mint amennyit ez a kinálkozó pénz jelent. -Belőlem a józan számitás beszél és te mivel felelsz az én kitünő -okaimra?! Az érzelmek terére játszod át a vitát és azzal -argumentálsz, hogy neked köszönhetem az egész életemet. De hát mi -következik ebből? Az, hogy nekem veled szemben nem lehet akaratom?… -és hogy majd ötven éves koromban is egyszerüen szót kell fogadnom -neked, mint egy engedelmes, jó kis fiunak? Ugy-e nem? Hát ne -lovagolj azon, hogy az apám <span class="pagenum"><a name= -"Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> vagy és ne érzelegj. -Vagy, ha ragaszkodol ehhez az érvedhez, hát nem bánom, számoljunk -le vele egyszer s mindenkorra. Ennek az örökös hivatkozásnak -egyszer véget kell vetnem s ki kell jelentenem neked valamit; -sajnálom, ha egy kissé nyersen történik. Nem vagyunk gyermekek; -magam is kinőttem abból a korból, amikor az ember még babonás. -Szóval ez az argumentumod nem hat rám és nem kelt fel bennem -semmiféle hálaérzetet. Már nem élünk abban a világban, amikor az -apa dicskoszorut fonhatott a feje köré azon a cimen, hogy ő életet -ajándékozott. Legyünk egészen őszinték. Ha életet adtál nekem, ez -nem azért történt, hogy jót tégy velem és hálára kötelezz, nem -azért történt, hogy engem életre kelts; csak azért történt, mert a -gyönyörüséget kerested, és pont.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Vannak apák, akik életet adnak és tovább állnak; -még csak nevet sem hagynak hátra a gyermeküknek. Elhagyhattalak -volna, kidobhattalak volna az utcára. Ha nem gondoskodom rólad, -most talán az erdőben csavarognál, vagy elpusztultál volna még -gyerekkorodban. Nemcsak az életet köszönheted nekem, hanem azt is, -hogy ember lett belőled.</p> -<p><i>Elemér:</i> Ez se azért történt, hogy szivességet tégy nekem, -hanem mert neked igy esett jól. Jól esett, hogy gondoskodhatol -rólam, hogy felnevelhetsz, hogy folytatom az életedet, hogy az -ivadékod még elérheti azt, amit te már nem érhetsz el. Ez is csak -önzés.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Meglehet, hogy ez is csak önzés, de mindenesetre -különbözik annak az embernek az önzésétől, akinek a gyermekei ugy -nőnek fel, mint a sóska. Vannak apák, akik pazarok, ha a saját -élvezeteikről van szó és szükmarkuak a családjukkal szemben. -Vannak, akik maguktól nem tagadnak meg semmit, de amikor a -gyermekeiket kell ellátniok, beérik vele, hogy nagynehezen, -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> ugy ahogy, kiizzadják a szegényes -ellátásra, a tandijra meg a silány ruhára valót és egyebekben nem -igen törődnek az egész pereputtyokkal. Ha véletlenül én is ilyen -ember vagyok, akkor most nehéz munkát kellene végezned, az Isten -tudja hol, és nem uraskodhatnál, nem parancsolgatnál nekem, hanem -robotolnod kellene és engedelmeskedned keménylelkü idegeneknek. De -én megvontam magamtól mindent, amit csak lehetett… lemondtam minden -egyéb örömről, pedig nekem is lett volna érzékem a mulatozás iránt… -nélkülöztem, rossz cipőben jártam… harcoltam az élettel, pedig -egyedül küzködés nélkül is megélhettem volna… letettem arról, hogy -megbecsüljenek s beletörődtem mindenféle megaláztatásba… -kellemetlenkedtem, marakodtam, viaskodtam az emberekkel, pedig az -egyedüllét önzésében nyugalmat is élvezhettem volna… -embertelenségeket követtem el a gyengébbekkel szemben, könnyeket -sajtoltam ki sok szemből, pedig, ha nem sokat törődöm veletek, -meglehettem volna anélkül, hogy az izgalmak idegessé és álmatlanná -tegyenek… piszkos dolgokban kotorásztam a pénzért, ha ugy akarod… -és csak azért, hogy nektek mindenetek meglegyen, amit csak -kivánhattok, hogy téged urrá nevelhesselek fel. Attól fogva, hogy -élsz, az utolsó mancsettagombodig mindenedet, amid csak van, nekem -köszönheted, mert te magad a pénzt még ma se keresed, csak -költöd.</p> -<p><i>Elemér:</i> Legyen. Mindent neked köszönök; rendben van. -Szerencse volt rám nézve, hogy nem hanyagoltad el a családodat, -hanem gondoskodtál rólunk; elismerem az érdemeidet. Elismerem, ha -akarod, azt is, hogy nem önzésből tetted, amit tettél, hanem -családias érzésből, mert jó apa voltál. De akárhogyan történt, hogy -ma az vagyok, aki vagyok… akárminek köszönhetem a <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> mai -kedvező helyzetemet: ragaszkodom ahhoz a pozicióhoz, amelyet ma -elfoglalok; nem szándékozom lemondani róla, csak azért, hogy a -kivánságod teljesedjék; és hogy megtarthassam a poziciómat, minden -konokságod ellenére is érvényesitenem kell az akaratomat. És -érvényesiteni is fogom, bármi áron. Minek köszönhetem, mellékes, -annyi bizonyos, hogy én ma kifogástalan uri ember vagyok és az is -akarok maradni. Ezzel pedig nem fér össze a te kivánságod; tehát -befejeztem a vitát.</p> -<p><i>Bogdán:</i> Még ezt a büszkeséget is nekem köszönheted. Én -adtam meg neked a vagyonommal a módot, hogy ilyen független, hogy -ilyen nagy gentleman lehess. A becsületedet is én szereztem meg -neked, amikor keserves, piszkos, kinos munkával vagyont kapartam -össze, hogy a jólétben, a kényelemben ne szorulj rá arra, amire én -rászorultam. Becsületet szereztem neked az én becsületem kárával, a -lelkiismeretem feláldozásával, a magam reputációjának az árán, – -hogy ezt végül te vágd az arcomba!… És annak a becsületnek a cimén, -amelyet én szereztem neked, követeled, hogy meghajoljak az akaratod -előtt!</p> -<p><i>Elemér:</i> Eh, végezzük be! (Megnézi az óráját.) Öt percig -még várok. Ha öt perc mulva se vagy hajlandó megirni Prokópnak a -levelet, a többit tulajdonitsd magadnak.</p> -<p class="center">(Egy perc szünet.)</p> -<p><i>Bogdán:</i> És csakugyan meg tudnád tenni?</p> -<p><i>Elemér:</i> Elég időm volt megfontolni a dolgot, amig -Drezdából ide jöttem.</p> -<p><i>Bogdán:</i> És te beszélsz erkölcsről, te?!… Mennyivel -rosszabb vagy nálam!… Milyen lelketlen vagy! Én se voltam kiméletes -az idegenekkel szemben… De a családomat szerettem… annál jobban -szerettem!… <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> Én se ismertem az érzelgést, de megvan -az a mentségem, hogy mindent tiértetek tettem és legalább veletek -szemben nem voltam önző, hanem jó, odaadó és önfeláldozó. Te, te -csupa önzés vagy!… Puszta, meztelen önzés!… Olyan vagy, mint az -állat!… Disznó vagy!…</p> -<p><i>Elemér:</i> Csak szavald ki magad!</p> -<p class="center">(Még egy perc szünet.)</p> -<p><i>Bogdán:</i> Erősebb vagy nálam. Fiatal. Egy uj világból való, -amely semmivel se törődik, csak magamagával… amely keresztülgázol -azokon, akiknek a nehezen szerzett javait ajándékul kapta.</p> -<p><i>Elemér:</i> Megirod végre?</p> -<p><i>Bogdán:</i> Öreg vagyok már, gyengébb, semhogy kedvem lehetne -háboruba ereszkedni a legfélelmetesebb ellenségemmel: a fiammal. A -háboru vége az volna, hogy: miután tönkre mentél, eljönnél hozzám -és elkunyorálnád, amim még maradt.</p> -<p><i>Elemér:</i> Megirod a levelet, vagy nem irod meg?</p> -<p><i>Bogdán:</i> Diktáld.</p> -<h3>III.</h3> -<p class="center">– Odakünn. –</p> -<p><i>A kisasszony:</i> Én sajnálom.</p> -<p><i>Seregély dr.:</i> Édes Istenem, voltaképpen mindnyájan -hálátlanok vagyunk a szüleinkkel szemben!… Az egész élet csupa -hálátlanság. És éppen egy Bogdán Antallal szemben legyen hálás a -principálisunk?!</p> -<p><i>Bulcsu dr.:</i> A nemezis!… Ki miben vétkezett, abban -bűnhődik. Azok a szellemek hurcolnak el bennünket, amelyeket magunk -idéztünk fel. Sokat vétett, egy sereg nyomorult ellen, a fiáért, a -fia érdekében. A fia most boszut áll rajta, azok helyett.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<h2>UJ IDŐK.</h2> -<p class="center">– Tollrajz a mai Budapestről. –</p> -<p>Történik: Bécs mellett, a freudenaui lóversenytéren, október -végén, délután négy órakor.</p> -<p>Nyirkos idő – mondta volna Shakspere. Az ég arculata sirós… -vagy: az égboltozatnak a szeme is, a szája is sirásra áll – mondjuk -mi, szabadon Arany János után, művészi fordulattal s azzal a hetyke -merészséggel, amely nélkül nincs ifjuság s nincs szellemi -megujhodás.</p> -<p>A versenypálya lucskos, a nagytribün előtt elterülő sétatér -csatakos, a fogadók lelkei borusak.</p> -<p>Künn, az ezerszáz méteres inditópontnál, a kétévesek -eladóversenyére készülődnek. Kissé hosszasan, mert sok ló fut, s -hol az egyik, hol a másik idejekorán előre szalad.</p> -<p>A nagytribünnek azon a részén, amely legközelebb van a -Jockey-Club tagjainak fentartott rekeszhez, tehát ahoz a helyhez, -ahol a bécsi mágnáshölgyek nagyobb csoportba verődtek, két -budapesti üldögél; egy idősebb ur és egy fiatal asszony.</p> -<p>Az idősebb ur: Berzsenyi Jacques báró. A fiatal asszony: a báró -jogtanácsosának, dr. Szondy Gergelynek a felesége.</p> -<p>Berzsenyi báróról a bécsiek is tudják: hogy Budapest -pénzkirályainak egyike, akinek közbejötte nélkül <span class= -"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> -semmiféle pénzügyi akció nem képzelhető, s hogy üres óráiban -versenyistálló-tulajdonos.</p> -<p>Dr. Szondy Gergelyné azonban pár szónyi bemutatásra szorul.</p> -<p>A szép Altmann Veronka tizenhat esztendős koráig, amikor -elvitték az első báljába, nem csinált egyebet, csak kinézett az -ablakon és néha regényt olvasott. Akárhová nézett ki az ablakból, -mindenütt azt látta, amiről a regényei beszéltek: a gazdagságot. -Mindig csak a gazdagságot, kivéve, ha otthon nézett körül. Az apja, -bár egy nagy banknál a vezető állások egyikét foglalta el, talán -mert léha, élhetetlen ember volt, sohase tudott többet szerezni -annál az évi huszezer koronánál, amely a családjának az utolsó -fillérig kellett a legszükségesebbre.</p> -<p>Azok a gondolatok, amelyek a tizenöt éves Veronkát ablakában -foglalkoztatták, később se törlődtek ki a lelkivilágából. Veronka -minden iránt érdeklődött, ami szép, jó, nemes és főnemes, minden -iránt, ami érdekes, de egyetlen igazi szerelme, első szerelme, a -gazdagság maradt.</p> -<p>Tizenhat éves korától huszonnégy éves koráig szorgalmas -látogatója volt a bálozás felsőbb iskolájának. E nyolc év alatt – -mint naplófeljegyzéseiből megállapitható – huszonhét érdekes férfi -iránt érdeklődött, lelkének minden hevével, – mert lelkét, mely -tele volt finom érzéssel, megrezegtette mindaz, ami a mai szép -világban uj, megnyerő és egyéni, ifjuságra vagy más erőre -valló.</p> -<p>A sok érdekes férfi között találkozott néhány gazdag is, de ezek -nem pályáztak a Veronka kezére. Huszonnégy éves korában, -reményvesztetten és kissé fáradtan, férjhez ment huszonhetedik -ábrándjához, dr. Szondy Gergelyhez. Dr. Szondy nagyon elfogadható -<span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> kérő volt. Harmincöt éves, komoly és -igen szorgalmas ember, aki vagyonnal még nem dicsekedhetett, de -főjellemvonásainál fogva nagy jövőre számithatott.</p> -<p>Azóta Veronka nem csinál egyebet, csak élénk társaséletet él, -lehetőleg a legjobb körökben, hogy legalább láthassa a gazdagságot. -A kirakat is érdekli, ha már nem lehet törzsvendég az ékszeres -boltban.</p> -<p>Már nem olyan szép, mint husz éves korában, de az alakja nagyon -szerencsés, a szeme csupa lélek s a fogai gyönyörüek. Az arcvonásai -nem hidegen szabályosak, de nagyon kedvesek; a mozgásában, a -beszédében s egész megjelenésében van valami megkülönböztető, vonzó -érdekesség.</p> -<p>Dr. Szondy Gergelynek nem csekély munkájába kerül, hogy érdekes -megjelenésü felesége megfelelően választékos mezben jelenhessék meg -egy kissé mindenütt. Kárpótlásul megvan az az elégtétele, hogy -feleségét Budapest egyik legkellemesebb jelenségének mondják, -akinek a jóizlését még a barátnői sem tagadhatják le.</p> -<p>Veronka szépségének csak egy nevezetesebb fogyatéka van. A -hajszine a sok ápolástól egy kissé tarka. De talán eredetileg is -ilyen szinü volt; Veronka már nem emlékszik rá.</p> -<p>Veronka szól:</p> -<p>– Igazán boldog vagyok báró ur, hogy véletlenül találkoztunk és -végre kibeszélgethetjük magunkat, mert mondhatom, ugyancsak -felcsigázta a kiváncsiságomat. Már több mint egy hónap mult el -azóta, amikor jelezte, hogy meg fog látogatni, mert igen komoly -mondanivalója volna… Én várom, várom, de hiába… és nemcsak hogy nem -jön, hanem, amikor véletlenül találkozunk, mint a mult héten, a -filharmonikusoknál, ahol éppen egymás mellé kerültünk, akkor se -elégiti ki <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span> a kiváncsiságomat, hanem kitér azzal, -hogy ez a hely a legkevésbbé se alkalmas a meghitt beszélgetésre… -pedig mire való a szünet két zeneszám között, ha nem éppen erre? -Mondja, hogyan lehet egy kiváncsi asszonyt igy meggyötörni?!… De -megbocsátok, feltéve, hogy most mindent megvall, de mindent ám!… -Remélem, nem fogja azt mondani, hogy a hely vagy az idő megint nem -alkalmas?! Most rá is ér… a közelben nem ül senki, aki meghallaná, -amit beszélünk… szerencsémre az esős idő távoltartja a tömeget… -kevesen vannak s igy a báró ur ez egyszer nem szabadulhat meg -tőlem, amig meg nem gyónik.</p> -<p><i>A báró:</i> Én is örülök, hogy a kétévesek sok hamis startja -végre alkalmat ad nekem őszintén feltárnom a szivemet. Valóban igen -fontos dolgot óhajtok közölni és ha őszinte vallomásom halasztást -szenvedett, ez csakis a pénzpiac mai helyzetének tudható be, mert -bizonyára a legfájdalmasabb érzelmi ügyeknek is el kell -hallgatniok, midőn a mindennél fontosabb elintézendőkről van szó. -De végre, minthogy Csibészkirály odakünn még erősen nyugtalankodik -és elég szerencsés távolságban ülünk ezektől a bécsi -hölgyismerőseimtől, akik a korláton tul tartózkodnak, nem habozom -megismertetni önt a tényállással.</p> -<p><i>Veronka:</i> Nos, nos, nos?!…</p> -<p><i>A báró:</i> De előbb önnek igéretet kell tennie, hogy -nyiltszivüségemért nem fog megharagudni. Mert az én lovagiasságom -egyszerüen kizárja azt, hogy én egy uriasszonynak olyasmit -mondhassak, amit ez a személy magára nézve sértőnek találhat.</p> -<p><i>Veronka:</i> Mennyi felesleges bevezetés! Biztositom, báró -ur, hogy ön semmit, de semmit se mondhat nekem, amiért én -megharagudnám. A legrosszabb esetben, ha valami lehetetlent kivánna -tőlem, röviden azt <span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span> mondanám, hogy: nem!… De addig, ugy-e, -nem mondhatok nemet, amig azt se tudom, hogy miről van szó?!</p> -<p><i>A báró:</i> Meg kell még jegyeznem, hogy én már kedves atyja -iránt is baráti jóindulattal viseltettem és nem rajtam mult, hanem -az ő saját mulasztásán, ha ő azt a szives utbaigazitást, melyet -sohase tagadtam meg tőle, nem kérte ki elég gyakran, vagy nem tudta -gyümölcsöztetni. Ezt a jóakaratot mindig kész voltam átvinni az -atyáról a leányra, amint abból is meggyőződhetett, hogy az ön -férjét neveztem ki jogtanácsosul és ha nyiltságomat netalán nem -fogja kellemesnek találni, ugy ne tulajdonitsa ezt egyébnek, mint -állandó jóakaratomnak.</p> -<p><i>Veronka:</i> Higyje el, báró ur, hogy én imádom az -őszinteséget!</p> -<p><i>A báró:</i> Mindenek előtt tehát azt a rideg tényt kell -közölnöm önnel, hogy értésemre esett, mily hirek szállonganak. Ezek -a hirek nem mondtak se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy önt, -mint jogtanácsosom nejét, ugynevezett benső szerelmi viszony fűzné -hozzám.</p> -<p><i>Veronka:</i> Ó, báró ur, de hisz ez borzasztó!</p> -<p><i>A báró:</i> Nem titkolom el ön előtt, hogy engem ez a -hiresztelés rendkivül kellemetlenül érintett. Nem találnék ugyan -semmi szégyelni valót abban, hogy én, mint öreg ember, egy ilyen -szép asszonyt szerelemmel füzzek magamhoz, és minthogy nem akarok -jobbnak látszani, mint amilyen vagyok, nyiltan megvallom, hogy -hasonló célokért még az áldozatoktól sem szoktam visszariadni, mert -én éltesebb korom ellenére is megőriztem ifjukori idealizmusomat. -Sőt hozzáteszem, hogy például áldott emlékezetü, boldogult nőm -életében engem ez a hiresztelés a legkevésbé sem zavart volna, mert -ő, mint – fájdalom – sokáig beteg nő, baráti elnézéssel itélte meg, -sőt bizonyos büszkeséget talált benne, hogy férjének <span class= -"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> -netaláni idealizmusa a szép nők részéről tartós méltánylásban -részesül. Következésképpen, ha ez a hiresztelés néhány évvel -ezelőtt merül fel, alighanem ugy gondolkoztam volna, hogy ez a rám -nézve csupán hizelgő hiresztelés, mint olyan, mely egyedül önnek -lehet kellemetlen, rám nem is tartozik. De viszonyaim megváltoztak -és amennyire sajnálom, hogy a pletyka nem mond igazat, oly őszintén -kijelentem, hogy bizonyos okaim vannak, amelyeknél fogva a jelzett -hiresztelés rám nézve fölötte kellemetlen.</p> -<p><i>Veronka:</i> Ó, báró ur, ön halálra ijeszt!… Hogyan, az -emberek azt beszélik?!… Ó, milyen gonosz a világ!… Istenem, ha a -férjemnek is a fülébe jutna!… Mi lesz velem?! Mi lesz velem?!… -Pedig ön tudja a legjobban, mennyire ártatlan vagyok!… De hát -hogyan terjedhetett el ez a rágalom?</p> -<p><i>A báró:</i> Én is ezt kérdeztem magamtól és rögtön -elhatároztam, hogy ki fogom kutatni, miképpen terjedhetett el. Igen -diszkrét módon ugyan, de valóságos nyomozást léptettem életbe és -képzelheti meglepetésemet, midőn ez a nyomozás azt a sajátságos -dolgot deritette ki, hogy ez a hiresztelés senki mástól nem ered, -mint öntől!</p> -<p><i>Veronka:</i> De, báró ur, hogy mondhat nekem ilyet?! Hisz ez -felháboritó!</p> -<p><i>A báró:</i> Én is csodálkoztam és egy darabig nem tudtam -megérteni, hogy valaki, akinek semmi baja sincs, hogyan költhet egy -rágalmat önmagáról, mely végre is rossz hirbe keverheti őt, holott -ő személyesen tudja a legjobban, hogy ebből a rá nézve -kompromittáló ügyből egy árva szó sem igaz?! No, de a dolog nem is -ugy történt, mintha ön, teszem fel azt, dicsekedett volna, hogy önt -szerelem füzi hozzám, hanem ugy, hogy ön olyan szavakat ejtett el a -barátnői előtt, amelyek <span class="pagenum"><a name="Page_270" -id="Page_270">-270-</a></span> alkalmasak voltak azt a látszatot -kelteni, mintha közöttünk meghittebb viszony volna. Az egyik -nyomozó szavai szerint ön ugy viselkedett, ugy tetszelgett nevem -emlegetésével, ugy tüntetett s olyan kétséges értelmü -nyilatkozatokat tett, mintha mindent el akart volna követni, hogy -táplálékot adjon a szállongó gyanunak, mely önt hamisan vádolta, -sőt ön maga volt az, aki saját jószántából gyanuba keverte magát és -mint önkéntes kezdeményezte egy egyénnek a megrágalmazását, aki -senki más nem volt, mint ön személyesen.</p> -<p><i>Veronka:</i> De, báró ur, én nem tudok magamhoz térni az -álmélkodástól!… Hogy én magam tévesztettem volna meg az embereket… -Hogy én magam hitettem volna el, mintha… De hisz ez őrület!… És én -nem tudom megérteni, hogyan vádolhat ön ilyesmivel egy kifogástalan -uriasszonyt?! És hogyan tud elhinni ilyen esztelenséget?!</p> -<p><i>A báró:</i> Tudja, a mai világban a kifogástalan uriasszonyok -néha kissé furcsák. A kifogástalanságuk mellett is kitelik tőlük -bármi bolondság. Aztán ez az esztelenség nem is olyan nagy -esztelenség. Néha pusztán azért is megtesz az ember ilyesmit, hogy -a barátnői hadd pukkadozzanak az irigységtől.</p> -<p><i>Veronka:</i> Ön ilyen rettenetes dologgal vádol engem!… és -még hozzá, hogy gyermekes ostobaságból követtem volna el ilyesmit!… -Nem, báró ur, én nem vagyok ennyire gonosz, de ennyire naiv -sem.</p> -<p><i>A báró:</i> Magam is azt hiszem, hogy komolyabb okai voltak -rá. Tudja, én el tudom képzelni ezt a számitást egészen helyesnek. -A mai világban egy asszony igy gondolkozhatik: „Ha a társaság azt -hiszi, hogy én behálóztam ezt a nagy pénzembert, hát annál jobb. Ez -engem ugy tüntet fel, hogy nagy befolyásom van a pénzeszsákra, -mindent ki tudok nála vinni, urnő vagyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> annak a -hatalmasságnak az óriásbarlangjában, ahol minden nagy érdek -összefut. Mit árthat ez nekem és mit használhat?! No, használni -igen sokat használhat! Mert az emberek azt fogják mondani: ennek az -asszonynak a férje tekintély, ennek az asszonynak a férje hatalom, -mert az asszony mindent ki tud vinni a pénzkirálynál, hát bizzuk az -ügyünket mi is erre a tekintélyes emberre, akinek ilyen okos -felesége van! És az emberek talán ostromolni fogják a tekintélyes -ember irodáját. Azonkivül egy asszonyt mindig szépen ruház, egy -asszonynak mindig csak reklám, ha ilyen nagy pénzdisznók, ilyen -öreg pénzdisznók hevernek a lábánál. Nincs elegánsabb babona, mint -az ilyen vén szerencsedisznó.“ Miért ne gondolkodhatnék némelyik -asszony igy, aki mindamellett, nem tudom miért, kifogástalan akar -maradni?! És szándékosan keveri hirbe magát, éppen a férje -érdekében, vagy mert a házastársak között az érdek többnyire közös, -mondjuk: a gyermekek érdekében!</p> -<p><i>Veronka:</i> Micsoda szörnyüségeket beszél össze-vissza?! El -tudja képzelni, hogy egy asszony megkockáztassa a jó hirét, a -családi élete nyugalmát, talán az egész jövőjét az ilyen kétséges -haszonért?!…</p> -<p><i>A báró:</i> Miért ne?! Meglehet, azt mondja magában: „A -férjem akkor se tudná meg a dolgot, ha igaz volna; hogyan tudja meg -hát akkor, amikor nem is igaz?! E felől nyugton alhatom; engem -ugyan semmin se fog rajtakapni! A többiek pedig gondoljanak -akármit! Mit bánom én, ha rossznak gondolnak? Nekem elég, hogy nem -vagyok rossz!“ És az asszony igy okoskodhatik tovább: „Ugyan, kinek -ártok vele, ha elhitetem a világgal, mintha ugy volna, ahogy -nincs?! Az öreg ember hozzátartozói között nincs senki, akit ez a -hiresztelés bánthatna. Áldott emlékü neje már nem él, <span class= -"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> leányai -pedig, a férjeiknél, csak örvendeni fognak, ha értesülnek, hogy -atyjuk még most is megőrizte ifjukori idealizmusát és a szép -hölgyek részéről, nem annyira szép szeméért, mint inkább előzékeny -modoráért bizonyos megbecsülésnek örvend. No és az öreg -pénzdisznónak, ha véletlenül értesitik, csupán hizeleghet nevének a -pletykában való tartós szereplése.“ És ez az okoskodás egészen -helyes is volna, ha nekem nem volnának bizonyos okaim, amelyek -megnevezésétől, diszkrécióból, tartózkodnom kell. Lehetnek ugyanis -más, ha nem is éppen olyan szép nők, mint ön, akik ugyanerre a -reklámra igényt tartanak, sőt ez irányban igénypört jelentenek be, -és meg kell vallanom, bizonyos joggal.</p> -<p><i>Veronka:</i> Báró ur, én nem tudom, hogyan tiltakozzam, -hogyan utasitsam vissza ezt a csunya vádat s még kevésbé, hogy -miképen gyógyitsam ki önt rögeszméjéből?!</p> -<p><i>A báró:</i> Ne tegye azt, gyermekem. Mert én most már -tökéletesen értem önt, s mi több, bensőleg igazat adok önnek. -Belőlem nem a neheztelés szól, csak az ellentétes érdek. Én nem -vagyok olyan elavult ember, aminőnek netalán látszom; én meg tudom -érteni az uj időket. Bizonyára én még a régi világban nőttem fel s -a régi világban a férfiak is csak elvétve dicsekedtek el a nők -kegyével; mondhatnám, csupán a közönségesebb férfiak. Én például -soha sem beszéltem volna el szerelmi kalandjaimat; az igaz, hogy -nem is igen voltak nevezetesebb kalandjaim, mert nagyon elfoglalt a -vagyonszerzés és sajátságos, de való, hogy ifjukoromban távolról -sem szerettek annyira a nők, mint öregségemben, midőn már több -társaséleti csiszoltságra tettem szert és előzékeny modoromat is -jobban megismerhették. De nem kerülhette el figyelmemet, hogy az uj -időkben a nők körében sem szokatlan a hóditásaikkal való -<span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span> tüntetés és még kifogástalan nők is -találkoznak, akik jól felfogott érdekből akképen hivalkodnak, -mintha nem volnának kifogástalanok, hanem ellenkezőleg, -gyümölcsöztetnék szeretetreméltóságukat, mely különben, nem tudom -miért, csupán kényelemszeretetből-e vagy más okokból is, parlagon -hever. S teszik mindezt csupán azért, mert az emlegettetést, a -hirnevet, az érdekességet, a tekintélyt, a befolyást, az -összeköttetéseket és netalán az anyagi hasznot is óhajtják.</p> -<p><i>Veronka:</i> Báró ur, tekintse védtelenségemet! Ön nem -viselkedik ugy, ahogyan egy nagyurhoz illik.</p> -<p><i>A báró:</i> Miért, gyermekem? Én egyszerüen meggyóntam önnek -és ismétlem, hogy eljárását meg tudom érteni, legkevésbbé sem -nehézményezem s még helyeselni is tudnám, ha ez bizonyos -érdekeimmel nem ütköznék össze. Igy azonban figyelmeztetnem kellett -önt, hogy ha sulyt helyez rá, hogy kedves férje jogtanácsosom -maradjon, igyekezzék ellentétes eljárással megcáfolni azokat a -hireket, amelyeket nem meggondolatlanságának vagyok kénytelen -tulajdonitani, hanem éppen ellenkezőleg. Természetesen egészen más -volna a dolog, ha az ön részéről megszünnék a kifogástalanság: ez -esetben, magától értetően, elenyésznének a kifogásaim.</p> -<p><i>Veronka:</i> A báró ur talán megfogadta, hogy minden percben -ujra meg ujra meg fog sérteni?</p> -<p><i>A báró:</i> Sértheti önt, ha én valóságnak óhajtom azt, -aminek az elhiresztelése egy cseppet se sértette önt, noha egy szó -sem igaz belőle?</p> -<p><i>Veronka:</i> Beszéljünk másról, amig a férjem előkerül, ha -nem akarja, hogy itt hagyjam és egyedül járkáljak a versenytéren, -ameddig a férjemet megtalálom.</p> -<p><i>A báró:</i> Ne haragudjék, gyermekem. Bocsánatot kérek, ha -megharagitottam. És nézze!… gondolkozzék tovább erről a dologról! -Igaz, még egy vallomással <span class="pagenum"><a name="Page_274" -id="Page_274">-274-</a></span> tartozom önnek, bár most már -elképzelheti, hogy mindezt nem hozhattam elő a filharmónikus -hangversenyen…</p> -<p><i>Veronka:</i> Még szép, hogy nem száz ember előtt vádolt -meg…</p> -<p><i>A báró:</i> És gondolja el, ha én ott, halkan csevegek önnel, -mindenki azt mondta volna: „Ez a Bach egy cseppet sem érdekli a -pénzkirályt; ez a Bach már nem divat, ez a Bach egy elavult zenész, -egy senki.“ Pedig Bach ellen nekem semmi kifogásom; és hálátlanság -lett volna tőlem e szegény zenészszel szemben, akinek annyi jó -álmot köszönök… Start! Csibészkirály van elől.</p> -<p><i>Veronka:</i> Jó startot kapott?</p> -<p><i>A báró</i> (messzelátóján át nézi a versenyt): Kitünőt. -Megszaladt a többitől… lehetetlen, hogy ezt bármelyik behozza. -Csibészkirály-t fogadták?</p> -<p><i>Veronka:</i> Igen.</p> -<p><i>A báró:</i> Mondhatom, hogy már megnyerték a versenyt.</p> -<p><i>Veronka:</i> Megérdemlem ezt a kis kárpótlást az után, hogy -igy elkinzott.</p> -<p><i>A báró:</i> Béküljön ki velem, gyermekem, és gondolkodjék -tovább a dologról. Jusson eszébe, hogy ha a látszat már ugyis ön -ellen van, még pedig saját akaratából, az már, hogy igaz vagy nem -igaz, rendkivül csekély különbség.</p> -<p><i>Veronka</i> (nevet): Most már a báró az, aki önmagát -rágalmazza… legalább remélem, hogy rágalmazza… De éppen ideje volt, -hogy önre kerüljön a sor.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span></p> -<h2>KALAND.</h2> -<p class="center">– <i>Egy unatkozó asszony naplójából.</i> –</p> -<h3>I.</h3> -<p class="right"><i>December.</i></p> -<p>Az Operában <i>Sámson és Delilá</i>-t adják. Az első emelet -egyik páholyában a közönség csak egy fiatal asszonyt láthat… akit -én gyönyörünek találok. Az öltözéke drága és izléses… senki se -találná ki, hogy nem grófné, csak egy vidéki kereskedő felesége. -Pedig sokan nézik és találgatják: ki lehet ez az uj, ismeretlen, -szép arc?… A felvonásközökben a földszintről, a páholyokból -számtalan szemsugár cikázik rá; kiváncsi és nem csak kiváncsi -tekintetek. Nem kerüli el egy asszony figyelmét se; ahány -férfiszem, valamennyi minduntalan körülötte lebzsel.</p> -<p>A fiatal asszony nincs egyedül. A férje mögötte kuksol, a -magasabb ülésen. Azért huzódott-e vissza, mert titokban bóbiskolni -akar?… könnyen meglehet. Reggeltől estig talpon volt s nem szokott -hozzá az efféle esti mulatsághoz. Vagy azért buvik el, mert nem -szivesen mutogatja magát?… mert ebben is tökéletes ellentéte a -feleségének, akinek az az egyetlen öröme, ha minél többen látják?… -mert a sok vizsgálódó, fürkésző, tanulmányozó, birálgató tekintet -izgatja s talán bántja?… mert nem szokott hozzá az uri társasághoz, -<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span> csak a paraszt-vevőkhöz?… Mindegy. A -fiatal asszony nem bánja, ha férje a háttérbe vonul, már akármiért. -Sőt jobban szereti igy. A férj rosszul szabott, tavalyi szmókingja -itt nem állhatja ki a birálatot s a fiatal asszony ugy gondolkozik, -hogy nincs szégyenletesebb valami, mint a rossz ruha. Férjének -egész megjelenése azonnal eloszlatná érdekes inkognitóját. A -szabók, ugy látszik, a férjeknek egészen másképp dolgoznak, mint a -fiatal grófoknak; a feleséges kereskedőn, ugy látszik, a legdrágább -és legsikerültebb szmóking is szinte szégyenkezik, elszomorodik, -azonnal megbetegszik s hamarosan elsorvad. És a szmóking még -hagyján. De férjének az arcában sincsen semmi titokzatos.</p> -<p>Amögött a fal mögött, amelynek árnyékába a férj visszahuzódott, -a szomszéd páholyban, magános fiatalember ül. Huszonöt-huszonhat -esztendős lehet; csinos gyerek, dus, feketehaju, a bajuszkája -csókolni való. Monoklit visel, frakkján meglátszik a párisi -származás, plasztronjáról jókora gyémánt szór szerte vakitó -fénysugarakat. Arcáról, egész alakjáról s különösen a tekintetéből -lesüvölt, hogy nagyon előkelő fészekből kellett kikelnie.</p> -<p>A fiatal asszonyt ez a szemtelen tekintet ostromolja a -leghevesebben s a legkitartóbban. Micsoda ember! Mindegyik -pillantása olyan vakmerő s olyan kifejező!… azt lehetne mondani: -mindent kitálaló… Az a bizonyos levetkőztető s parancsoló -tekintet…</p> -<p>A fiatal asszony egy darabig nem akarja észrevenni. Ugy tesz, -mintha nagyon érdekelné az opera; a szünetekben másfelé néz s a -közönséget nézi üvegen. De az a kitartóan szemtelen tekintet egyre -közelebb férkőzik hozzá s egyszerre csak elkapja valamelyik -idegszálát… amint a zenét hallgatja, ugy tetszik neki, mintha ez a -tekintet, amelyet nem lát, de érez, hirtelen <span class= -"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> átvenné -az első hegedü szerepét… a körülötte zsongó hangok mintha át- meg -átjárnák egész lelkét… akarata ellenére, nem tudja hogyan, a -pillantásuk találkozik… s aztán a szemek beszélgetnek.</p> -<p>A férj a faltól nem láthatja a fiatalembert. És ha látná is!… -alighanem akkor is csak üres tekintettel nézné, nem a féltékenység -dühével, marakodásra készen. Hiszen olyan fellázitóan -gyanutalan!</p> -<p>Hogy féltékenynyé tegye az, amit az asszonynak csak a szeme -mond, bizonyára sohase jutna eszébe.</p> -<p>A férfiak nagy érdekszövetsége meglehetősen rabbá tette az -asszonyt, átláthatatlan időkre. De az asszony szempillantását, azt -mégse tudta rabbá tenni. Az asszony tekintetére, erre az egyre nem -tudott törvényeket kényszeriteni; az asszonynak ezt az egy -szabadságát nem tudta megnyirbálni.</p> -<p>És a szemek igy beszélgetnek:</p> -<p>– Szép vagy.</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Csókolnivaló.</p> -<p>– Mi közöd hozzá?</p> -<p>– Akarlak.</p> -<p>– Soha!</p> -<p>– Hazudsz. Tetszem neked. Már belém haraptál. Már -érdeklődöl.</p> -<p>– Nem igaz.</p> -<p>– Sohase szégyeld. Arra születtél. A karjaimba fogsz esni.</p> -<p>– Nem vagyok olyan könnyen szédülő.</p> -<p>– Már az enyém vagy.</p> -<p>– Szemtelen vagy. Rád se nézek többet.</p> -<p>De mégis csak ránéz és az a szemtelen tekintet olyan kedves is -tud lenni!</p> -<p>– Haragszol? – kérdi. <span class="pagenum"><a name="Page_278" -id="Page_278">-278-</a></span></p> -<p>– Látod, hogy nem haragszom. Nem tudok rád haragudni. Még a -szemtelenséged is hizelgő. De azért ne bizd el magadat.</p> -<p>– Az enyém leszel. Csókjaim tüzének nem tudsz ellenállani. Máris -jobban szeretnéd, ha én ülnék melletted s nem az a fajankó, aki a -szoknyádon ül.</p> -<p>– Nem igaz.</p> -<p>– Láthatod, hogy különb legény vagyok nála. Imádni fogsz.</p> -<p>– Soha!</p> -<p>– Nézd, még csak a szerelmes pillantásommal ölellek körül és -máris megremegsz. Hát még ha!…</p> -<p>– Elhallgatsz mindjárt!…</p> -<p>– Elpirultál.</p> -<p>– Szemtelen! Szemtelen! Szemtelen!</p> -<p>– Kedves vagy, imádásra méltó vagy, halálra foglak csókolni!</p> -<p>– Soha!</p> -<p>És igy tovább…</p> -<p>A fiatal asszony örökösen azt feleli, hogy: „Soha…“ De -szorgalmasan megfelel minden kérdésre… és nagyon is sokszor mondja, -hogy: „Soha“.</p> -<p>Mintha maga se hinné, hogy ez a „soha“ olyan bizonyos volna. És -nem, nem haragszik. Izgatja, gyönyörködteti ez a játék. Rajtakapja -magát, hogy már régen nem figyel a zenére.</p> -<p>Egyszerre eszébe jut:</p> -<p>– Holnap reggel hét órakor hazautazunk és ki tudja, mikor jövünk -fel megint?! Ha megtudja, ki vagyok, holnap reggel azt fogják -felelni neki a szállóban: „Már elutaztak“. Utánam jön-e olyan -messzire? Ugy-e nem? Ő maga is mindent el fog felejteni… hát mért -ne játszanánk tovább?!… mikor ez oly szórakoztató, kedves és -izgató!… Mind a ketten el fogunk <span class="pagenum"><a name= -"Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> felejteni mindent és -pillantásaink oly nyomtalanul tünnek tova a semmibe, mint ennek a -gyémántnak a fénysugarai!… De ha mégis utánam jönne?!… Akkor majd -meglátjuk!… Még akkor is ráérek hátrálni… Addig csak játszszunk… -hisz ez oly mulatságos!…</p> -<p>És ettől fogva a tekintete még kevésbbé tartózkodó. Továbbra is -azt mondja, hogy: soha… de igy: „Soha, te édes!… Soha, te -kedves!…“</p> -<p>Mikor kimennek a páholyból, tudja, hogy a fiatalember nyomon -követi s a folyosón azt mondja a férjének:</p> -<p>– A páholyban felejtettem valamit.</p> -<p>Hirtelen visszafordul s a tekintete most már megmondja annak, -aki várta, ezt a biztatást:</p> -<p>– Tetszel nekem. Kedves vagy. Gyere utánam!</p> -<p>S egy pillanatra a két szem összeölelkezik.</p> -<p>Aztán szól a férjének:</p> -<p>– Nem, nem, itt van… már megtaláltam…</p> -<p>Pár perccel később a házaspár kocsiját egy automobil követi. A -szálló előtt megáll az automobil is. De nem száll ki belőle senki. -Ugy látszik, megvárja, mig azok felhaladnak a lépcsőn s csak aztán -kérdezi meg a portástól:</p> -<p>– Kik ezek?</p> -<p>És ezzel a kalandnak vége.</p> -<p>A fiatal asszony – az én vagyok. De ki lehet a -fiatalember?!…</p> -<p>Elképzelem az arcát, mikor másnap megtudta, hogy már -elutaztunk…</p> -<p>Azt mondhatta magában:</p> -<p>– Elbolonditott!… csak játszott velem!… kinevetett!…</p> -<p>És nem utazott utánam a vidékre.</p> -<p>Pedig, ki tudja?… <span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p class="right"><i>Január.</i></p> -<p>Ó, milyen nyomoruság egy olyan fészekben élni, ahol – az egész -városkában! – lehetetlen magamhoz való társaságot találnom!… És még -hozzá egy olyan férjnek az oldalán, aki egész nap az üzletében -ül!</p> -<p>Mintha azzal, hogy gondoskodik a kényelmemről és gyüjti a -garast, jóvátenne mindent: egész közönségességét s még azt is, hogy -a kenyérkereset és a vagyonszerzés cimén olyan sokat hagy egyedül! -Igaz, hogy kényelem nélkül nem igen lehet elképzelni a boldogságot… -de van-e szánalmasabb teremtés, mint az az asszony, aki egész nap -nem tudja, mit csináljon?! És mit csináljak? Beüljek én is a boltba -– egy lisztkereskedésbe! – társalogni a parasztokkal?!… És várjam, -várjam… mit?… csak az idő mulását!… mig egy pár év mulva a lisztpor -ugy beeszi magát a pórusaimba, hogy mindenki azt képzeli: „Milyen -rettenetesen puderezi magát ez a szerencsétlen asszony!…“</p> -<p>Hát álmodozom.</p> -<p>És egész nap azt kérdezgetem magamtól:</p> -<p>– Nem ostobaság-e ez a nagy önfeláldozás? Nem azoknak van-e -igazuk, akik csak a vágyaiknak élnek, akik csak a mámort keresik s -nem törődnek semmivel a világon, csak azzal, hogy életük ne -maradjon egyhangu, szürke és örömtelen!…</p> -<p>Sokszor gondolok rá, hogy mindennek a férjem az oka.</p> -<p>Egy olyan szép, érdekes és okos asszony, mint én, magához méltó, -hatalmas, érdekes és nagyeszü férjet érdemelt volna. Ha zsarnokot, -ha szultánt is… de mindenesetre kiváló lelket, előkelő embert.</p> -<p>És az én férjem!… <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span></p> -<p>Akárhányszor ideges, zsémbes, veszekedő, kiállhatatlan vagyok. -Néha magam is elcsodálkozom rajta, hogy ilyenkor milyen -igazságtalan tudok lenni. És ez a szerencsétlen, mintha -igazságtalanságomat valami természetes gyengeségnek vagy éppen -betegségnek tulajdonitaná, még ekkor is a gyengédségével akar -kibékiteni! Mennyire utálom ezt a gyengeséget, amely a szelidség, a -jóság és a hidegvér maszkját ölti magára! Milyen odaadóan tudnék -szeretni egy olyan embert, akinek a büntetésétől rettegnem -kellene!</p> -<p>Mindig ő rá gondolok, akit csak egyszer láttam.</p> -<p>Ha eszembe jut, milyen édes izgalmat szerzett nekem már az a kis -játék is!… az a kis játék, amelyet száz meg száz ember láthatott!… -hogy a puszta tekintete is nagyobb hatással volt rám, mint ennek a -szerencsétlennek a csókja!… – nem gondolhatok egyebet, mint hogy: -megcsalt, meglopott vagyok, mert ő az a hozzám való, akit -megérdemeltem volna s nem ez a szegény, aki haszonbérbe vett… neki -rendelt az ég… a természet… vagy akárhogyan nevezzem ezt a -rejtelmes valamit…</p> -<p>A multkor, miközben egy északi regényben lapozgattam, rokon -gondolatul ez a mondás jutott eszembe: ismeretlenem tekintetének a -hatása alatt ereimben az örökkévalóság lüktetését éreztem…</p> -<p>De hát ki lehet ez az ember, aki méltó rám és hozzám való?! Ez -az idegen, aki egy pár pillantásával közelebb tudott férkőzni a -szivemhez, az idegeimhez, az egész lelkemhez, mint bárki a világon, -ideszámitva azt is, akivel évek óta élek egy fedél alatt?!</p> -<p>Eh, mit törődöm a nevével! Hozzám való, tehát alighanem előkelő -ember és egész bizonyosan előkelő lélek…</p> -<p>Ha fölkeresne!… <span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span></p> -<p>Vajjon mért nem jön?!… Nem találja ki, hogy az unalom tengerének -partján milyen epedve várja öröktől fogva eljegyzett arája?</p> -<h3>III.</h3> -<p class="right"><i>Február.</i></p> -<p>Végre tudom már, hogy ki ő, az én szép ismeretlenem!</p> -<p>És sajnos, nem lehet kétségem. Az arcképe benne volt minden -képes ujságban.</p> -<p>Csakugyan előkelő ember. Egyike legelőkelőbb betörőinknek, -azoknak, akik alkalomadtán a gyilkosság tól se riadnak vissza.</p> -<p>Most is efféle alkalomból fedezhettem fel arcképét a képes -ujságokban. Megölt egy utcai leányt, elrabolta az ékszereit, de -rajtavesztett, elfogták.</p> -<p>A képen is olyan előkelő, amilyen a páholyban volt. A -gyémántgombjára ráismerek.</p> -<p>Egy kicsit elszégyeltem magamat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span></p> -<h2>KEGYELEMKENYÉR.</h2> -<p>Sperling Antónia, volt táncosnő, most többszörös háztulajdonos -Andrássy-uti palotájának első emeletén, abban a szobában, amelyet -az özvegy Sperlingné magának foglalt le, a nevezett özvegy -Sperlingné és az öreg Stefi gróf, Antónia régi barátja, durákot -játszanak. Stefi gróf már hetvenegy éves; a szemejárása és a -hanghordozása még elárulják, hogy valaha egész sereg élősdi -leskelődött és fülelt körülötte, de a külsején egyébként már erősen -meglátszik, hogy ez a sokat emlegetett ember, aki a pazarlása -nagyszerüségével tultett a mesebeli Esterházyakon, mindig többet -költött másokra, mint magára. Az özvegy Sperlingné, bár tul van a -hatvanon, nem egészen közelről nézve még most is szép asszonynak -látszik. Feltünően ápolja a személyét; az olyan hölgyek, akik -fiatalságuk legszebb éveit nagy urak társaságában töltötték, késő -öregségükben se hanyagolják el magukat.</p> -<p>Játék közben az özvegy Sperlingné és Stefi gróf igy -beszélgetnek:</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Kérem, ne csaljon!</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Hallja, mama, ne mondjon ilyeneket! Maga jól -tudja, hogy én akárhányszor feltettem egy kártyára egy egész -uradalmat és soha senki se mondta, hogy csalok. Maga az első, aki -folytonosan csalással vádol engem… most, amikor durákot játszom, -tiz fillérbe!… <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= -"Page_284">-284-</a></span> mert már nem tudok meglenni a kártya -nélkül. De hát mi vagyok én?! Csizmatisztitó vagyok én?!</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Maga még csak nem is csizmatisztitó. Maga -csak egy öreg játékos, aki már csalni se tud. Csak akar csalni, de -nem tud.</p> -<p><i>Stefi gróf</i> (leteszi a kártyát): Kérem, mama, én -hölgyekkel szemben mindig udvarias vagyok, de ne tessék engem -sértegetni, mert ha még egyszer ilyet mond, én örökre kiköltözöm -ebből a házból. És maga jól tudja, hogy mi ennek a vége, mert ez -már éppen ötödször fog megtörténni. Akkor persze a Tónika utánam -rohan a vendéglőbe és sirva kér bocsánatot; maga pedig megint ki -fog kapni.</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Nekem még a Tónika se parancsol. Különben ne -érzékenykedjék, hanem vegye fel a kártyáját és folytassuk. Mintha -nem tudná, hogy tréfálok! De magának könnyebb a lelke, ha -jeleneteket csinálhat és panaszra mehet a Tónikához.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Tudom, hogy magánál ez tréfa, de az ilyen -tréfák nem az én izlésem szerint valók és föltettem magamban, hogy -le fogom erről szoktatni. Azért nem is kártyázom tovább, a mig -bocsánatot nem kér tőlem. Már csak azért se kártyázom tovább, mert -látom, hogy nagyon szeretne tovább játszani. Csak azért se!</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Csak ne kiabáljon! A Tónika a szomszéd -szobában alszik, és tudja, hogy a Tónika nagyon haragszik, ha -délután félnégy előtt felköltik.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Nekem senki se parancsol. A római pápa -se.</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Csak a Tónika. De attól aztán reszket.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> No igen, a gyöngédség ez, olyan valami, ami a -mama előtt örökre érthetetlen marad. Ha szeretek kedvében járni a -Tónikának, a mama ebben csak <span class="pagenum"><a name= -"Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> hizelgést, félelmet, -papucsot, haszonlesést s még nem tudom miféle aljasságot lát. De -hát nem ugy bántam a Tónikával mindig, mint egy királynéval?!… Nem -ugy bántam vele akkor is, a mikor még csak kis senki volt, akit az -tett valamivé, hogy én voltam a barátja?!… Mert én gyöngéd -vagyok.</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Ha gyöngéd, ne zavarja ki az álmából. Legyen -csöndes és kártyázzunk tovább. A csalást visszavonom.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Nem kártyázom tovább, mert felizgatott, pedig -megvallom, hogy jobban szeretnék kártyázni, mint vitatkozni a -mamával. Ha büszke akar lenni rá, csakugyan eldicsekedhetik vele, -hogy az egyetlen ember a világon, aki engem ki tud zavarni a -sodromból. Én nyugodt ember vagyok, egy cseppet se ideges, a -hidegvérem közmondásos…</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Csak volt.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Mondhatom magának, hogy fejedelmeket láttam -sáppadozni és remegni abban a helyzetben, amelyben én olyan szilárd -és nyugodt maradtam, mint észak csillaga… Mintha csak ércből lett -volna az arcom. És mindig példaképpen emlegettek, ha az önuralomról -volt szó. De a mama, a szörnyü hidegségével és a kötekedő, gunyos, -csupa lenézést kifejező, hogy ne mondjam: a huszárhadnagyokra -emlékeztető hanghordozásával olyanokat tud mondani, amik egy -olimpusi istennek is az arcába kergetnék a vért. És ha éppen -akarja, megvallhatom magának…</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Csak mondja ki! Ne féltsen engem. Ne legyen -olyan gyöngéd.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Nos hát igen, ilyenkor néha megbánom, hogy -annak idején nem lőttem fejbe magamat. Más nem tud nekem olyat -mondani, ami ezt megbánatja velem. Csak a mama. <span class= -"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span></p> -<p><i>Sperlingné:</i> Ej, soha se lövi magát fejbe az, aki erről -beszél. Aki fejbe lövi magát, az nem beszél.</p> -<p><i>Stefi gróf:</i> Ez a közmondás is csak olyan igaz, mint a -többi. Nálam, igenis, csak egy asszonyi hajszálon mult. Az egész -világ szinte várta tőlem. Én magam sohase hittem volna, hogy ilyen -helyzetbe jutva, még az is megtörténhetnék, hogy nem lőném fejbe -magam. És miért is ne? Soha se féltem a haláltól; a pokoltól se, -semmitől. Gyönyörü élet volt mögöttem, hosszu élet, s mi várt -rám?!… Hatvanöt éves koromig ugy éltem, mint egy maharadzsa. -Rengeteg vagyonom volt, s ami gyönyört a föld kinál, azt mind -tálcán hozták elém. Szerályt tarthattam volna; egész udvarom volt -hizelgőkből, tányérnyalókból és rabszolgákból… ha örömet találtam -volna benne, kedvemre utálhattam volna az embereket. Tetszésem -szerint élhettem az izgalmaknak és kedvteléseimnek. És a -kedvteléseim mindig uri, néha igazán nemes kedvtelések voltak. A -legjobban szerettem adni, segiteni, ajándékozni, örömet okozni, jót -tenni; szórtam a pénzt, mert jól esett az a tudat, hogy hasznára -tudok lenni sok embernek, hogy azt az átkot, mely minden nagy -vagyonhoz hozzáfüződik, be tudom váltani áldásra. Fejedelmi módon -támogattam minden olyan törekvést, amely nekem tetszett; adóztam a -köznek is, ugy mint egy király s örültem, hogy ajándékkal -fejezhetem ki, mit tartok pártolásra érdemesnek. Hiu voltam, az -igaz. Szerettem, ha azt mondják rólam, hogy: kevés ilyen gavallért -látott még a világ. De ez se volt nemtelen hiuság. Szerettem szépen -élni és ez talán mégis csak menthető hiuság. Ha elszórtam az egész -vagyonomat, ez semmi esetre se volt szándékos; de ez se -történhetett volna meg, ha nem akartam volna minden cselekedetemmel -megmutatni, hogy semmire sem becsülöm a pénzt s hogy a különb -dolgokat többre becsülöm. <span class="pagenum"><a name="Page_287" -id="Page_287">-287-</a></span> Nem volt mit restelnem a bukásomon s -nem volt mit várnom az élettől. Hát élet ez, amikor az embernek nem -maradt egyebe, mint durákot játszani?! Egy olyan embernek, aki ugy -élt, mint én! Akkor jött a Tónika és sirt, hogy ne lőjem fejbe -magam. Azt mondta: amije van, azt én adtam neki, hát ez még -megmaradt nekem. Ez szép és ez engem meghatott. Nagyon szép! – -mondtam magamban. – Tiz millió közül csak egy csinálná meg és talán -soha se az, akitől várjuk. Hát ez engem nagyon meghatott. És azt -mondtam magamban: „Ha negyven, negyvenöt, ötven, ötvenöt éves -vonék, okvetlenül fejbe lőném magam, hiába sir a Tónika. De már -hatvanöt éves vagyok. Hát érdemes azért a kevésért, ami még hátra -van, öngyilkosnak lenni?! Ami még hátra van, az már ugy se élet, az -már halál, durák. Most már egészen mindegy“. Igy volt. És az szép, -amit a Tónika csinált, de az már nem szép, hogy a mama az egész -micsodát megbánatja velem.</p> -<p><i>Sperlingné:</i> Hát ne bánja meg! Mondtam én, hogy: mért nem -lőtte magát fejbe?… Én csak azt mondtam, hogy ne lármázzon, mert a -Tónika felébred. De maga boldog, ha jeleneteket csinálhat és engem -leanyósozhat. Mért? Olyan nagy szerencsétlenség egy öreg -asszonynyal durákot játszani?! És mindig csak velem verekszik! Mi -baja van velem?! Tehetek én róla, ha azt hitte, hogy a milliói -elkölthetetlenek és egy kis tőzsde-veszteség, meg egy kis -kártya-veszteség, meg egy kis számitani nem tudás, a kedvezőtlen -véletlenek egy kis összetalálkozása… és a milliók hirtelen ugy -elröppentek, mint egy szép álom!… Tehetek én erről?! Mit mondtam én -magának azóta, hogy a csalást visszavontam, ami magát sérthetné?! -De magának semmit se lehet mondani. Egy ilyen nagy embernek, aki el -tudott verni nem tudom hány milliót! Persze, aki el tudja szórni a -pénzt, <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> az nagy ember; és a polgári -takarékosság, az kicsinyesség. De ugy-e, jó volt, hogy a Tónika nem -herdálta el, amit kapott és nem tünt el, mint a többiek, akik a -maga pénzét széthurcolták a világba, hanem sarokházat vett, és -megint sarokházat vett, és mindig csak sarokházat vett?!… Mert -mégis csak jobb durákot játszani egy öregasszonynyal, mint a -földben lenni.</p> -<p><i>Tónika</i> (benyit): Micsoda lárma ez megint?</p> -<p><i>Sperlingné</i> (mentegetőzve): Én mondtam a grófnak…</p> -<p><i>Tónika</i> (szemrehányó hangon): De édes Stefi, én olyan -keveset kérek magától!… és még ezt a keveset se teszi meg a -kedvemért!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<h2>AZ UTOLSÓ JELENET.</h2> -<p><i>A beteg:</i> Kérem, könyörgök, mondja meg nekem az igazat! -Nagy érdekem megtudni, hogy: életben maradok-e?!… Ha meg kell -halnom, jól van, de tudni akarom…</p> -<p><i>Az ápoló:</i> Esküszöm, asszonyom, hogy csak zuzódásokat -szenvedett…</p> -<p><i>A beteg:</i> De hiszen megmoccanni se tudok s nagy -fájdalmakat érzek! Mintha félholtra vertek volna. Bizonyosan -kitörtem kezemet-lábamat…</p> -<p><i>Az ápoló:</i> Semmije se tört el; világosan hallottam. És -higyje el, alaposan megvizsgálták. Az egyik orvos nekem is mondta, -hogy néhány nap mulva már nem lesz semmi baja. Hogy csak az -ijedtség, az idegesség, meg talán egy kis kimerültség tette, ha a -vizsgálat idején félig magánkivül volt…</p> -<p><i>A beteg:</i> Teljesen magamon kivül voltam, amikor -megvizsgáltak. Csak akkor kezdtem magamhoz térni, amikor az orvosok -már menőben voltak. Hirtelen azt képzeltem, hogy rémes álmomnak -árnyékalakjai vonulnak tova. Csak magától tudtam meg, hogy az -orvosok voltak. Hát már ez is, hogy elvesztettem az eszméletemet!… -velem sohase történt ilyesmi… És aztán, ha nem forgok -életveszedelemben, miért hagytak itt, a vendéglőben?! Miért nem -szállitanak szanatóriumba vagy kórházba?! <span class= -"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span></p> -<p><i>Az ápoló:</i> Kis faluhelyen vagyunk, ahol se kórház, se -szanatórium s ahol ez a vendéglő az egyetlen hely, ahol ön némi -ápolásban részesülhet.</p> -<p><i>A beteg:</i> Mért nem szállitanak Drezdába?! Már nem lehetünk -messzire Drezdától. Kitalálom. Azt mondták: „Ezt már ugy se lehet -megmenteni“.</p> -<p><i>Az ápoló:</i> Ellenkezőleg, azt mondták, hogy önnek csak -nyugalomra van szüksége. Idehozták, mert közel vagyunk a vasuti -állomáshoz s nem messze a szerencsétlenség szinhelyétől… és az -orvosok ugy találták, hogy ön nagyon jó helyen van itt. Annyi -bizonyos, hogy a közelben sehol se juthatna figyelmesebb -gondozáshoz. Drezdában mindenesetre több kényelmet találna, de a -forgalom még nem állt helyre s ha néhány óra mulva helyreáll is, -Drezda még gyorsvonaton is másfél óra…</p> -<p><i>A beteg:</i> Milyen kár, hogy nem voltam magamnál, amikor -megvizsgáltak! Egy szót se értek németül, de kiolvastam volna az -orvosok szeméből, hogy mi várakozik rám. A férfiak tekintete sohase -tud ugy szinlelni, mint az asszonyoké. Maga asszony; magának nem -hiszek. Csak vigasztalni akar s nem mondja meg az igazat. Nézze, -Julia… ugy-e, azt mondta, hogy Juliának hivják?!… mondok magának -valamit. Látja ezt a kis briliánt-gyürüt az ujjamon? Huzza le!… -magának adom, ha megmondja az igazat.</p> -<p><i>Julia:</i> Asszonyom, az igazat mondtam, de ezért nem -érdemlek jutalmat és nem is merném…</p> -<p><i>A beteg:</i> Ahá!… nem akarja elfogadni! Mert fél, hogy ha -egy óra mulva meghalok, azzal vádolhatnák, hogy meglopta a -halottat!</p> -<p><i>Julia:</i> Ó, asszonyom, bocsásson meg, de én nem vagyok -olyan, aki…</p> -<p><i>A beteg:</i> No, nem akartam megsérteni! <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span></p> -<p><i>Julia:</i> Remélem, egy pár nap mulva jobb véleménynyel lesz -rólam.</p> -<p class="center">(Szünet.)</p> -<p><i>A beteg:</i> Nem tudja, mi lett a komornámmal?</p> -<p><i>Julia:</i> A sebesültek között van.</p> -<p><i>A beteg:</i> Hol?</p> -<p><i>Julia:</i> Egyelőre nálunk. Az épület tulsó szárnyában.</p> -<p><i>A beteg:</i> Egyebet nem tud róla?</p> -<p><i>Julia:</i> Ugy hallottam, eltört a lába.</p> -<p><i>A beteg:</i> Életben marad?</p> -<p><i>Julia:</i> Minden bizonynyal.</p> -<p><i>A beteg:</i> Sok a sulyosan sebesült?</p> -<p><i>Julia:</i> Huszonkettő.</p> -<p><i>A beteg:</i> És halott?</p> -<p><i>Julia:</i> Ugy negyven körül.</p> -<p><i>A beteg:</i> Szörnyü… Nini, a táskám! Hogyan került ide? -Igaz, könnyü volt kitalálni, hogy az enyém, mert csak ketten ültünk -a fülkében.</p> -<p><i>Julia:</i> A kezében találták, asszonyom. A szerencsétlenség -pillanatában, ugy látszik, ki akart belőle venni valamit.</p> -<p><i>A beteg:</i> Nézze meg, benne van-e a tárcám? A tárcában -ezerkétszáz márkának kell lennie. Nyissa csak ki.</p> -<p><i>Julia:</i> Benne van, asszonyom.</p> -<p><i>A beteg:</i> Milyen becsületes emberek laknak erre!… Igaz, -kitől hallotta, hogy sürgönyöztek az imprezáriómnak?</p> -<p><i>Julia:</i> Egy vasuti embertől.</p> -<p><i>A beteg:</i> Az állomásfőnök sürgönyzött?</p> -<p><i>Julia:</i> Igen.</p> -<p><i>A beteg:</i> Fölismertek?</p> -<p><i>Julia:</i> Ki ne ismerné a világ egyik legnagyobb -müvésznőjét? <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span></p> -<p><i>A beteg:</i> Maga is megismert volna, Julia?</p> -<p><i>Julia:</i> Hogyne!</p> -<p><i>A beteg:</i> Látott valaha a szinpadon?</p> -<p><i>Julia:</i> Nyolc évvel ezelőtt, Berlinben.</p> -<p><i>A beteg:</i> Melyik szerepemben?</p> -<p><i>Julia:</i> Háromszor is. Láttam mint reichstadti herceget, -aztán Nórában és harmadszor, amikor Elizát, az utcai leányt -játszotta.</p> -<p><i>A beteg:</i> És tetszettem magának?</p> -<p><i>Julia:</i> El voltam ragadtatva, mint mindenki. Talán még -jobban, mint akárki. Mennyit gondoltam azóta ezekre a szép estékre! -Egyik leglelkesebb imádója vagyok, asszonyom.</p> -<p><i>A beteg:</i> Kár, hogy nem látott fiatalkoromban…</p> -<p><i>Julia:</i> De, asszonyom, hiszen ön még ma is fiatal!…</p> -<p><i>A beteg:</i> Régen volt az, Julia!…</p> -<p class="center">(Szünet.)</p> -<p><i>A beteg:</i> Ó, Julia, ugy félek a haláltól!</p> -<p><i>Julia:</i> De biztositom, asszonyom…</p> -<p><i>A beteg:</i> Ne szólj! Nem hiszem el, akármit mondasz… pedig -ugy szeretnék hinni a szavaidnak! Látod, hazudtam az imént, amikor -azt mondtam, hogy: nagy érdekem tudni, mi lesz velem!… Csak a -megnyugtatást szomjaztam, de nem tudtál megnyugtatni. Egyre a vörös -papokra kell gondolnom… mind tisztábban látom őket… s most már -tudom, hogy meghalok. Most már vége minden hazugságnak… azért -szólok hozzád ugy, mint a haldokló az élve maradóhoz… mint a -halálra itélt az utolsó emberhez, akit az életben lát… mint a -holtra vált, aki sir azon, hogy meg kell halnia, a viruló élethez… -mint egy szerencsétlen öreg nő, aki az utolsó perceit éli, a -fiatalhoz, <span class="pagenum"><a name="Page_293" id= -"Page_293">-293-</a></span> aki talán részvétet érez… mert hiszen -egyszer te is meg fogsz halni, Julia!…</p> -<p><i>Julia:</i> Ne izgassa fel magát, asszonyom és ne engedje át -magát a képzelődésnek!… hiszen semmi komoly baja!… s holnap maga is -mosolyogni fog azon, hogy ma micsoda kínokot állott ki, minden alap -nélkül való aggodalomból… Beszéljünk másról… Ha megengedi…</p> -<p><i>A beteg:</i> Tudom, hogy meg kell halnom, Julia. Az előbb, -álmomban, vörös ruhás papokat láttam… és a mi családunkban mindig -igy jelenti be magát a halál… aki álmában vörösruhás papokat lát, -annak meg kell halnia. Ki akartam verni a fejemből ezt az -álomképet, de nem lehet… egyre a vörös papokra kell gondolnom… -akárhová nézek, mindenütt csak őket látom… Meg kell halnom, Julia, -és ez borzasztó!…</p> -<p><i>Julia:</i> Ó, asszonyom!…</p> -<p><i>A beteg:</i> De ugy kell nekem, miért indultam utnak pénteken -és még hozzá tizenharmadikán! Egész életemben sohase játszottam és -sohase utaztam pénteken vagy tizenharmadikán, pedig senki se -utazott többet, mint én és máskor mindig játszottam, amikor csak -lehetett. Nem is szivesen ültem ma a vasutra. Hanem tegnap valami -halálos fáradtságot éreztem… ugy gondolkoztam: jobban ki kell -pihennem magam… és egy kis habozás után maradtam, mig a társulatom -az imprezáriómmal már tegnap elutazott és meg is érkezett Drezdába. -Ez már a halál cselvetése volt. Csak később jutott eszembe, hogy ma -péntek s nemcsak péntek, hanem tizenharmadika is és hogy erre az -imprezárióm nem figyelmeztetett… Ugy tett, mintha ő se gondolt -volna rá… s abban maradtunk, hogy Drezdában ma este fogok játszani -először. Kétségbe voltam esve, <span class="pagenum"><a name= -"Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> mikor megtudtam, hogy -milyen napra virradtunk. És órákig tépelődtem: ne sürgönyözzek-e, -hogy csak holnap utazom… de a kapzsiságom végre is megejtett. Ugy -kell nekem, ugy kell nekem!… miért nem hallgattam a józanság -szavára… Egyetlenegyszer nem hallgattam rá és tessék, az életemmel -kell lakolnom érte!</p> -<p><i>Julia:</i> Ha olyan rosszul volna, mint hiszi, nem -beszélgetne velem, asszonyom.</p> -<p class="center">(Szünet.)</p> -<p><i>A beteg:</i> Furcsának találod, hogy öreg nő létemre félek a -haláltól? Tulajdonképpen nem félek tőle… tudom, hogy nem olyan nagy -dolog tulesni rajta… még egyszer elveszitem az eszméletemet vagy -elalszom és vége. De ugy szeretnék még élni, ugy szeretnék még -élni! Ha többet nem lehet: két vagy legalább egy évet!… ha csak egy -félesztendőt is! Kinevetsz?! Mulatságosnak találod, hogy a -Toricelli, az öreg Toricelli, ennyire ragaszkodik az élethez?! -Igaz, a nagyanyád, leánykorában, már a szinpadon láthatott!… Vége -minden hazugságnak, hát megvallom neked, hogy elmultam hatvannyolc -éves… igen, hatvannyolc esztendős, öreg, zörgő csontokat vonszolok -esténkint a szinpadra!… Valóságos váz vagyok már… egy gyermeknek -több teste van, mint nekem… majd látni fogod, ha majd meghaltam, -mennyire össze vagyok töpörödve… ugy fogtok felemelni, mint a -pelyhet. És ha nem volna befestve a hajam, láthatnád, hogy -galambősz vagyok. Mindegy. Azért nagyon szerencsétlen vagyok, hogy -meg kell halnom. Csak még két évet élhetnék! Csak még két évet!</p> -<p><i>Julia:</i> Asszonyom, ne izgassa magát a beszéddel! Hamarabb -tul lesz minden bajon, ha pihenni próbál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> Meg -vagyok győződve, hogy mihelyt behunyja a szemét, mindjárt -elalszik…</p> -<p><i>A Toricelli:</i> Nem, nem akarok elaludni! Élni akarok, a -meddig lehet! Mert látod, ha ennyire ragaszkodom az élethez, hogy -nevetned kell rajtam, azért van, mert eddig még nem éltem igazán! -Igen, akárhogy csodálkozol, ugy van, ha hatvannyolc éves vagyok is, -eddig még nem éltem igazán! Eddig csak törtem magam. Eddig csak -dolgoztam, fáradtam, turtam magamat előre, tanultam, izgultam, -boszankodtam… törtem magamat ide-oda utazgatással, próbával, -tanitással, mérgelődéssel, izgató, fárasztó, kimeritő játékkal… -öregen is csak folyton törtem magamat, egyik helyről a másikra -vándorolva, folyton vasutazva, hajózva, soha igazi pihenéshez nem -jutva, folyton lihegve a pénzért, a minél több pénzért! És mindig -azt mondtam magamban: majd, majd!… Majd ha elég vagyonom lesz, hogy -visszavonulhatok, akkor majd élvezni fogom a fáradságom gyümölcsét! -Majd, majd! És fölélve az idegeimet, elgyötörve, elkoptatva a -testemet, a lelkemet, sok-sok pénzt szereztem az imprezárióknak, a -szinészeknek, egy sereg mindenféle szinházi embernek, a szabóknak, -a vendéglősöknek, a szolgálatomban állóknak, csak magamnak nem -tudtam összegyüjteni annyit, amennyi gazdaggá, tehát szabaddá tett -volna. Majd, majd! Egyelőre még futni és fáradni kell, hogy -összegyüljön az a pénz, amely már kényelemben eltarthat. És még -vénségemre is folyton vasutaznom kellett: próbálnom, tanulnom és -tanitanom, játszanom és másnap ujra játszanom; hatvannyolc éves -koromban is nap-nap után ki kellett állanom a szinpadra, -ugrabugrálni, fáradni, izgulni, verejtékezni; hatvannyolc éves -koromban is azzal kellett biztatnom magamat, hogy: majd… majd!… -látva, sirva látva, hogy dicsőségemet <span class= -"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> mint -koptatja el a szánakozás… És mikor közel jutottam hozzá, hogy végre -megpihenhessek és csak magamnak élhessek, akkor egyszerre, hirtelen -egy ostoba véletlenből meg kell halnom!</p> -<p><i>Julia:</i> De édes jó asszonyom…</p> -<p><i>A Toricelli:</i> Látod, még szeretni sem értem rá!… Oda -kellett adnom magamat utálatos embereknek, hogy előbbre juthassak, -és később, mikor már szivesen maradtam volna egy-egy emberrel, akit -egy-két pillanatig szerettem, ki kellett ragadnom magamat a -karjaiból, hogy próbálni, játszani, ugrálni, izgulni, fáradni -szaladjak… el kellett válnom tőle, tova kellett sietnem, pénzt, -pénzt, még több pénzt kaparni!… mint egy megbolondult automobilnak, -ugy kellett folyton száguldanom… köröskörül a világban, mindig -azzal áltatva magamat: majd, majd! Ennek persze már régen vége. De -azért még most is nagyon szeretnék élni! Mert tudod-e, mi az élet, -Julia? Nem csinálni semmit, csak nézni, nézni ezt a szép világot, -mert a világon minden gyönyörü!</p> -<p><i>Julia:</i> Édes, jó asszonyom, kérem!…</p> -<p><i>A Toricelli:</i> És én nem értem rá szeretni és én nem értem -rá élni… nem értem rá még enni, inni és pihenni se… és én nem értem -rá semmire, nem értem rá egy percig nyugodtan lenni, nem értem rá -nézelődni… Keresztül-kasul jártam a világot, folyton az országutat -róttam, voltam a földnek minden pontján és ebből a gyönyörü -világból nem láttam egyebet, csak a szinházakat meg a -szállodákat!…</p> -<p><i>Julia:</i> Asszonyom, kopognak… azt hiszem, az orvos…</p> -<p><i>A Toricelli:</i> A vörös papok!… Ne ereszd be őket!… Én még -élni akarok, élni… Kegyelem! Még csak egy félesztendőt!…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_297" id= -"Page_297">-297-</a></span></p> -<h2>MINT TOLL A SZÉLBEN.</h2> -<h3>I.</h3> -<p class="center"><i>Szezón elején.</i></p> -<p>Miklósháza, junius 15. Kedves öregem! Látod, hogy mindig nekem -van igazam? Nem megmondtam, hogy szerencsétlenebbül már nem -választhattál volna, mint a mikor éppen Miklósháza jutott eszedbe?! -Sirnál, ha látnád a családodat ebben a fészekben, ahol az az -egyetlen szórakozásunk, hogy kibámulunk az ablakon, mert reggeltől -estig folyton esik az eső. Persze, a mikor idehoztál bennünket, te -csak a vidéket láttad. Fenyves is, tó is, – mi kellett neked -egyéb?! Titokban pedig arra gondoltál, hogy itt éppen elég messze -leszünk tőled s nem vehetem zokon, ha csak minden két-három hétben -látogatsz meg bennünket. Hanem én köszönöm ezt a szép vidéket! Az -éhes embert a legszebb vidék se gyönyörködteti, – próbálj csak -panorámát mutogatni a koldusnak!… És itt egyszerüen nem kapunk -enni. Akármiért könyörgünk, azzal fizetnek ki bennünket: „Majd a -szezónban!…“ Ha tudniillik addig éhen nem halunk.</p> -<p>Röviden és őszintén: ez már nem is a Balkán, ez Ázsia. Akarod -tudni, mi történt velünk tegnap? Ime. Délelőtt a bérlő azzal -örvendeztetett meg, hogy még napokig eltarthat, mig a szobámat a -kivánságom szerint ujonnan tudja berendezni, mert a butorokat nem -tudom honnan kell hozatnia. Aztán küldjön az ember <span class= -"pagenum"><a name="Page_298" id="Page_298">-298-</a></span> -foglalót, csakis a prospektusra támaszkodva! Ebédelni csak két -órakor ebédelhetünk, mert a kocsi az élelmiszerekkel csak déltájban -érkezett meg. Képzeld a két fiut! Fürödni pedig egész nap nem -fürödhetünk, mert a fürdősasszony elveszitette a kabinok kulcsait -és a lakatoslegény csak este került elő. Csak Bandi fürdött meg, -mert addig ugrált a csolnakban, mig belefordult a tóba. Szerencsére -közel a parthoz kimászhatott magától, – ezek, itt, nem is huzták -volna ki. Az uj ruhájának vége; a legjobb cipőjét se használhatja -napokig. Küldhetnél neki egy pár cipőt… erre talán csak -ráérsz?!</p> -<p>És aztán a társaság! Alig négy-öt család… még hozzá: a világ -minden tájékáról összeszedett legrettenetesebb emberek!</p> -<p>Meg kellene őrülnöm, ha Plaveczkyné nem volna.</p> -<p>Plaveczkyné az a csinos asszonyka, aki a megérkezésünk estéjén -az étkező teremben tőlünk jobbra ült, a kis leányával. A -sarokasztalnál… emlékszel?… ez a rendes asztala… vagyis most már ez -a közös asztalunk… Tudod az, akit jogos felháborodásomban a simára -fésült majomnak neveztem el!… mert ugy vettem észre, hogy nagyon -kacérkodtatok egymással. Azóta kiderült, hogy akárhogyan -erőlködtél, észre se vett téged, kedves öregem… sehogy se tud -emlékezni rád… hanem én már akkor fölkeltettem az érdeklődését és -minduntalan engem nézett, mert már Budapesten is ismert látásból és -mert az egész megjelenésemből, különösen az öltözködésemből, de a -viselkedésemből is könnyü volt kitalálnia, hogy ezen az elátkozott -helyen én leszek az egyetlen társasága.</p> -<p>Miklósházán mindössze ketten vagyunk, akik jobb sorsra volnának -érdemesek. Tehát azonnal rá kellett találnunk egymásra és hamar -összebarátkoztunk. Annyit <span class="pagenum"><a name="Page_299" -id="Page_299">-299-</a></span> meg kell adnom neked, te nagy -betyár, hogy nincs rossz izlésed. Plaveczkyné csakugyan nagyon -bájos asszony. Te bizonyosan azt mondanád, hogy elragadóan bájos. -Hihetetlenül eszes, nagyon müvelt, elmés és mulatságos. És milyen -csodálatos okossággal tudja nevelni a kis leányát! Az ő kis leánya -a legjobban nevelt gyermek az egész telepen. Természetesen nekem is -mindjárt látnom kellett, hogy – ha nem szököm meg innen és azért -még se akarok remeteéletet élni, – a rettenetes környezet, a -miklósházi egyhangu élet, a hosszantartó rossz időjárás, egyszóval -minden arra utal, hogy csakis Plaveczkynéval barátkozzam össze. Már -az öltözködéséből is látni, hogy egészen más osztályból való, mint -a többi asszony. Olyan finom izléssel öltözködik, olyan nagy -gonddal, olyan előkelően, hogy ez Miklósházára szinte sok is. -Kinek?! Minden ruhájáról azt hinnéd, hogy Drecolltól való… és alig -egy hét óta tizenhét szebbnél-szebb ruhát láttam rajta!… pedig – -igazán nem hinné az ember – a legtöbb ruháját ő maga késziti. Mert, -a mellett, hogy nem kell fukarkodnia a pénzzel, kitünő -gazdaasszony… ámbár mindenből látszik, hogy nem kénytelen -takarékoskodni. Egy kicsit félek is, hogy egészen bele fogsz -szeretni, mihelyt megérkezel… remélem, nemsokára…</p> -<p>De téged egyelőre nem érdekelnek a Plaveczkyné ruhái, azért most -nem irok többet, csak még annyit, hogy vigyázz, mindig jól elzárd a -fürdőszobában a vizvezeték csapját, valahogy árviz ne legyen -nálunk, és hogy én itt Plaveczkyné nélkül vigasztalhatatlan volnék. -Szerencsére, a szegény Plaveczkynénak itt kell maradnia a szezón -végéig.</p> -<p>Csókol és vár feleséged,</p> -<p class="right">Piroska. <span class="pagenum"><a name="Page_300" -id="Page_300">-300-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p class="center"><i>Szezón derekán.</i></p> -<p>Miklósháza, julius 15. Kedves öregem! Látod, hogy mindig nekem -van igazam? Nem megmondtam, hogy szerencsésebben már nem is -választhattam volna, mint amikor éppen Miklósháza jutott -eszembe?!</p> -<p>A gyönyörü vidék… a pompás ellátás… a kitünő társaság, – -mindezt, együtt, sehol se találhattam volna meg ilyen kevés -pénzért.</p> -<p>Csak ez az utálatos Plaveczkyné ne volna!</p> -<p>Hiszen láttad! Ismered. Attól tartok, jobban ismered, mint -szeretném.</p> -<p>A legérdekesebb a dologban az, hogy a mióta kerülöm, ugy tesz, -mintha ő kerülne engem.</p> -<p>Persze, most már nem szorult rám, mint a szezón elején. Olyan -sok itt az ember, hogy még ő is talál magának társaságot. No, -természetesen olyan társaságot, amely hozzávaló.</p> -<p>Azt irod: miért barátkoztam meg vele? És ha már -összebarátkoztunk: miért nem maradtam vele jó lábon? Miért árultam -el, hogy elidegenedtem tőle?</p> -<p>Istenem, eleinte alig volt itt ember!… Valakivel csak kellett -egy pár szót váltanom, ha nem akartam, hogy beszélni is -elfelejtsek! A szezón elején kettőnkön kivül nem jött ide fiatal nő -s végre is az öregasszonyokkal nem ülhettem össze a cselédekről meg -a gyermekápolásról vitatkozni.</p> -<p>Aztán eleinte nem is mutatta ki a foga fehérét… amit jól tett, -mert a fogsora nem éppen irigyelni való. Csak később bizta el -magát, amikor nagy csapatokban kezdtek jönni az uj vendégek.</p> -<p>És utoljára már lehetetlenné vált eltürnöm, hogy engem is -kompromittáljon az örökös kacérkodásával. <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span></p> -<p>Nagyon meg tudom érteni, hogy amióta hátat forditottam neki, -magamra vontam a gyülölségét. De miért nem tesz ugy, mint én, aki -egyszerüen nem törődöm vele?!… Eszébe se jut, hogy követnie kellene -az én jó példámat. Folyton csak rólam pletykál, kigyót-békát kiált -rám és éjjel-nappal azon töri a fejét, hogy mivel boszanthatna -meg!…</p> -<p>Világos, hogy rá se hederitek.</p> -<p>De néha mégis sikerül felháboritania. Képzeld, a multkor -megfogta Sanyikát és kigyóntatta! hogyan élünk, mit csinálunk -otthon? (Pedig már egy hete nem is köszönünk egymásnak!) Az efféle -is csak neki juthat eszébe. Kivallatni egy hat éves fiucskát, – -hogy hátha elejt valamit, ami gyanuba keverheti az anyját?!… Nem, -ez az asszony nem ismeri a szégyent.</p> -<p>Az igaz, hogy én már rá se tudok nézni. És terpeszkedhetik -előttem akárhogyan, még csak meg se látom. Természetesen minél -nagyobb közömbösséget mutatok, annál inkább dul-ful magában. -Megölne egy kanál vizben.</p> -<p>Ugy viselkedem, mintha nem is tudnék erről. De bár nem szerzem -meg neki azt az elégtételt, hogy kizavarhatna a nyugalmamból, -annyit mégis elér, hogy a kellemetlenkedéseivel és a pletykáival -alaposan megrontja miklósházi szép napjaimat.</p> -<p>És nemcsak ő maga bosszant folytonosan, hanem a porontya is. -Nincs Miklósházán, de talán az egész világon sincs vásottabb -teremtés, mint ez a kis leány. Az igaz, hogy elhanyagoltabb sincs. -Az anyja már kora reggel siet lerázni a nyakáról, hogy annál -szabadabban járhasson-kelhessen és hogy a gyermek jelenléte ne -zavarhassa flörtöléseiben. Igy aztán a gyermek folyton a mi -nyakunkon ül s a világ még nem látott ilyen pajkos kölyköt. Az -egész Miklósházának valóságos réme. <span class="pagenum"><a name= -"Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> Már nem merünk a -terraszra ülni, mert minden percben készen lehetünk rá, hogy Misike -a háztetőről a fejünkre fog pottyanni.</p> -<p>A mamája pedig ezalatt egyre flörtöl vagy öltözködik. Mindig -öltözködik, ha nem flörtölhet, pedig már az egész Miklósháza látta -mind a tizenhét rossz ruháját, amelyeket maga ábdált össze. És ha -meggondolom, hogy vannak naivak, akik ezeket a szerencsétlen -holmikat párisi ruháknak nézik.</p> -<p>Azt kérdem tőled: minek megy az olyan asszony fürdőhelyre, -akinek még tisztességes ruhára se telik?!</p> -<p>És azt kérdem magamtól: fukarabb-e ez az asszony, mint pazar, -vagy pazarabb, mint fukar?! Mert nem értem, hogy ennyi pénzt -elszórni mindenféle rongyra, hogyan lehet szive egy olyan -asszonynak, aki annyira fukar, hogy egyetlenegy izléses toalettért -is sajnálja a pénzt?!</p> -<p>Nagyon szegény lehet az istenadta!…</p> -<p>Pá, kedves öregem, vár feleséged,</p> -<p class="right">Piroska.</p> -<h3>III.</h3> -<p class="center"><i>Szezón végén.</i></p> -<p>Miklósháza, augusztus 15. Kedves öregem! Látod, hogy mindig -nekem van igazam? Nem megmondtam, hogy szerencsétlenebbül már nem -választhattál volna, mint amikor éppen Miklósháza jutott -eszedbe?!</p> -<p>Nincs a világon még egy ilyen rettenetes hely… és nem fizethetsz -nekem annyi pénzt, amennyiért én még egyszer eljöjjek ide!</p> -<p>Igazán nem értem, hogy tudtam itt ennyi ideig kibirni. A -főszezónban még csak hagyján… amig az emberek jönnek-mennek, az -ember a pokolban is elszórakozik <span class="pagenum"><a name= -"Page_303" id="Page_303">-303-</a></span> valahogy. De amióta a -nálam szerencsésebbek seregesen haza menekülhettek, azóta olyan ez -a hely, mint a temető.</p> -<p>Képzelheted, hogy mióta a pincérek is hanyatt-homlok menekülnek, -micsoda kiszolgálásban van részünk! És milyen szörnyü ételeket -sóznak ránk! Persze, lakjunk jól a „szép vidék“-kel, ezzel a -szomoru tájékkal, amelylyel már torkig vagyok, amelyet soha többé -még az álmomban sem akarok ujra látni!</p> -<p>És még ők néznek ki bennünket, a bérlőék! Mert ők már -megelégeltek bennünket, azokat az ostobákat, akik az egész szezónra -előre kifizették a lakásukat!</p> -<p>Nem is hiszed, mennyit szenvedtem az utolsó két héten. Talán -megőrültem volna Plaveczkyné nélkül.</p> -<p>Ez a kedves, szép, okos, mulatságos asszony eddig még csak -megvigasztalt valahogy. Örök jókedve, elméssége megenyhitette, -türhetővé tette azt a szomoru kénytelenséget, hogy a szezón végéig -itt kell maradnunk. Eltréfálkoztunk a sok kellemetlenségen; -bánatomban is meg tudott nevettetni.</p> -<p>Hiszen tudod, milyen kedves asszony! Talán még kedvesebbnek -találtad, mint szeretném… no, de az utolsó látogatásod idején elég -jól viselted magad, hát Isten neki, megbocsátok!…</p> -<p>Hanem abban nem volt igazad, hogy ilyen meg olyan… hogy sokat -kacérkodnék, vagy szeretne flörtölni… tudom is én már, miket -mondtál róla!</p> -<p>Jó, derék aszony ez; csak eszes és mindig jókedvü.</p> -<p>Veled is csak bolondozott. Kár, hogy ugrottál. És bizony nagy -hibát követtél el, amikor egy kicsit féltékenynyé tettél rá. Ezzel -megrontottad az egész főszezónomat, amely különben elég mulatságos -lett volna.</p> -<p>Hogy mennyire tévedtél Plaveczkyné megitélésében, annak fényes -bizonyitéka az utolsó pár hét. Ha <span class="pagenum"><a name= -"Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> olyan volna, amilyennek -te hitted, bizony nem érte volna be pusztán az én társaságommal, -több mint két héten át. Mert itt mostanában az udvarlónak szinét se -láthatta.</p> -<p>Arról nem is szólok, hogy bár egy percre összekoccantunk és -néhányszor talán meg is bosszantottam, mindvégig kedves maradt -hozzám. Hogy pletykált volna rólam, abból egy szót se hiszek.</p> -<p>Az ellensége se tagadhatja le róla, hogy nagyon kellemes, okos, -müvelt, ötletes és mindenekfelett mulatságos asszony. Azt se, hogy -derék, jó anya, aki kitünően neveli a gyermekét. És egész -Miklósháza elismerte róla, hogy amilyen kevés áldozattal, olyan -ügyesen, igazán rendkivüli izléssel tud öltözködni, csodálatosan -finom izléssel.</p> -<p>De hiszen nem ujság neked, hogy nagyon megszerettem és ő is -engem. A fiuk is csak addig könyörögtek, hogy: „maradjunk még!“, -ameddig a kis játszótársuk, Misike is itt volt.</p> -<p>Hanem, fájdalom, tegnap már Plaveczkyné is elutazott.</p> -<p>Mondhatom, mind a ketten elérzékenyedtünk, a mikor -elbucsuztunk.</p> -<p>– Kedves Bartáné, – szólt – remélem, otthon is látjuk -egymást?!…</p> -<p>Megigértem neki és amikor a vonat elvitte őket, – hiszed vagy -nem hiszed – sirva fakadtam.</p> -<p>Mióta ő is itt hagyott, Miklósháza valósággal türhetetlenné -vált. Szó sincs róla, hogy még egy hétig vagy éppen tiz napig is el -birnám viselni a sok unalmat és bosszuságot, azért kérlek, jöjj -értünk minél hamarább és szabadits ki bennünket ebből a rettenetes -fészekből!</p> -<p>Szervusz, kedves öregem, csókol és vár feleséged,</p> -<p class="right">Piroska.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span></p> -<h2>EGY SZÉP NAP.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Gregoricsnak reszketett a keze, amig a levelet olvasta. A szeme -is káprázott egy kicsit. Elolvasta mégegyszer:</p> -<p>„A miniszter megbizásából felszólitom, hogy e hó 22-én délelőtt -hivatalos helyiségemben jelentkezni sziveskedjék. Boros, -államtitkár.“</p> -<p>Átnyujtotta a feleségének:</p> -<p>– Olvasd el.</p> -<p>De Gregoricsné már olvasta. A levél véletlenül akkor érkezett, -amikor Gregorics az iskolában tanitott, s Gregoricsné amint -megpillantotta a boritékon a minisztérium hivatalos bélyegzőjét, -azt hitte, hogy mindjárt elájul. Nem birta türtőztetni a -kiváncsiságát; felbontotta a levelet, elolvasta s ujra -leragasztotta.</p> -<p>Máskor is csinált ilyesmit, de máskor restelte volna megvallani, -hogy elkövette azt a vétséget, amelyet a levéltitok megsértésének -neveznek. Most azonban olyan meghatottságot érzett, hogy a hibája -is semmiségnek tünt fel előtte s nem tetette, mintha nem tudná, -hogy mi van a levélben, csak szégyenkezve suttogta:</p> -<p>– Már olvastam.</p> -<p>Aztán összenéztek s egy darabig hallgattak. Egymás szeméből -akarták kiolvasni, hogy mit gondol a másik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span></p> -<p>Az asszony volt a bátrabb. Egy kis habozás után kimondotta, amit -Gregorics nem mert kimondani s nem mert elhinni.</p> -<p>– Ez nem lehet más, csak az igazgatói kinevezés.</p> -<p>– Tudod, – szólalt meg Gregorics egy kis tünődés után – ha nem -ismerném jobban az életet, magam is azt hinném. Ez a levél olyan -furcsán szól… ez a hivatalos ridegség… az, hogy egyszerüen -rendelkeznek velem… végre is én nem tartozom ahhoz a státushoz, -amelyre nézve a miniszter rendelkezése kötelező… nem tartozom azok -közé, akiket bármiféle kinevezés a miniszterium alantasaivá tett… -Igaz, hogy egy állami intézetnek is szolgáltatok munkát, de csak -egyszerü megegyezés alapján, az igazgató megbizásából, olyanformán, -mint egy kereskedő, aki az intézetnek árut szállit… És igazán azt -képzelhetné az ember, hogy ha a miniszterium valami más szolgálatot -kiván tőlem, akkor az államtitkár udvariasabban irna… mert hiszen -nem tartozom neki semmiféle szolgálatot tenni… Igy csak azzal -szoktak rendelkezni, akit le akarnak kötni a miniszterium -szolgálatába, akiről fölteszik, hogy a fölajánlott örvendetes -valamivel együtt szivesen fogad el bármilyen rideg hangu meghivást. -Ez a parancsoló hang velem szemben csak akkor jogos, ha a kinevezés -következik utánna… Igen, magam is azt gondolnám, ha nem tudnám, -hogy nem történnek csodák.</p> -<p>– De mért volna csoda, ha kineveznének?! – vitatkozott az -asszony. – Az állás üres… valakivel mindenesetre be fogják tölteni… -ezen a téren kevés a szakember… az a kevés is el van látva minden -földi jóval… csak éppen te nem, pedig te a legismertebb szakemberek -közé tartozol… Aztán az állást nem pályázat utján töltik be… nem -lehet folyamodni érte… <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= -"Page_307">-307-</a></span> a miniszterium egyszerüen választ. S te -már ötven éves ember vagy… harminc év óta sokat dolgoztál ezen a -téren… érdemeid vannak… a kevés elképzelhető jelölt közül sokan -téged tartanak a legérdemesebbnek… s a legalkalmasabbnak is, akinek -a kinevezése nekik is nyereség volna… Összeköttetéseid is vannak… -mindenesetre lesznek, akik ajánlanak… az egyetem fizikusai jól -ismernek… ismernek jól a meteorológiai intézetben is… a nagytégelyi -csillagvizsgáló intézetben csak a legjobbat fogják mondani rólad… -több állami intézetnek szolgáltattál már munkát, ismeretes, hogy -mit tudsz… És nem először van szó róla, hogy erre az állásra téged -kellene kinevezni… sokan beszélik, hogy most téged fognak -kinevezni… Mért volna csoda?!</p> -<p>– Ne áltasd magadat – szólt Gregorics. – Ezt a kinevezést más -fogja kijárni magának. Nem az a kérdés, hogy ki az arravaló ember, -hanem az, hogy kinek van több pártfogója. És ne felejtsd el, hogy -én egy lépést se tettem érte…</p> -<p>– Elég élhetetlenség – zsémbelt Gregoricsné. – Szerencsére nem -igen van más jelölt; olyan kevés ember dolgozik ezen a téren… aki -versenytársad lehetne, az már mind jobb állásban ül. És nem mondtam -neked, mit ujságolt tegnap Doktor Köpeczyné?! Szóról-szóra igy -szólt hozzám: „Gratulálok kedvesem; biztos forrásból hallottam, -hogy az alsótengelici csillagvizsgáló intézet igazgatójává a te -uradat fogják kinevezni.“ Mondtam neki, hogy semmit se tudok róla. -Erre ő azt felelte: „Nem is nevezhetnek ki mást; mert kit -neveznének ki?! Már mindenkit kineveztek erre az állásra, aki csak -szóba kerülhetett, s mindenki feljebb bukott belőle. – Az uradat -mindenki megelőzte; de végre ő rá is rákerül a sor, mert más már -nincs soron“. És <span class="pagenum"><a name="Page_308" id= -"Page_308">-308-</a></span> tessék! Köpeczyné csak tegnap mondta -ezt… biztos forrásra hivatkozott… most meg az államtitkár magához -hivat… milyen különös találkozás!</p> -<p>Gregorics elgondolkozott. Az asszony mond valamit… a -szakmunkálatai már elég ismeretesek… a miniszterium is tudhat róla, -mert több állami intézetnek szállitott már jó munkát… aki -versenytársa lehetne, nem olyan érdemes ember, mint ő… s aztán őt, -aki óradijas tanár a városnál, meghivják a miniszteriumba!… ezzel a -hivatalos rövidséggel!… Milyen furcsa!… Mégis történnek -csodák?!</p> -<h3>II.</h3> -<p>Az alsó-tengelici csillagvizsgáló intézetet még a néhai -Tapolcsányi Gedeon herceg alapitotta, a saját szórakozására, mert -szenvedélyes asztronómus volt. Fölszerelte a csillagvizsgálóját -ugy, hogy ez semmiben sem maradt mögötte a külföld leghiresebb e -nemü intézeteinek; a csillagászati tudomány óriási fejlődésével -lépést tartva, egész vagyont költött rá, hogy minden uj fölfedezést -fölhasználhasson s minden uj, a régieknél tökéletesebb műszert -megszerezzen; szerződtette a legjelesebb külföldi szakembereket; -világhirü tudósokat hivott meg Tengelicre, állandó otthont és pazar -kényelmet nyujtva nekik, mint Nagy Frigyes vagy II. Katalin cárnő -az enciklopedistáknak; fiatalembereket tanittatott ki, hogy előbb a -szakembereknek segitőik legyenek és majdan ők maguk is sikerrel -vizsgálhassák a csillagokat… Szóval latifundiumának egész -jövedelmét a csillagvizsgálójára költötte és haláláig maga -igazgatott az intézetében, mert kivált hatvanöt-hetven éves korától -fogva nem volt más kedvtelése, csak az asztronómia. <span class= -"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p> -<p>Tapolcsányi Gedeon herceg bibliai kort ért el. Száztizenhárom -esztendős volt, amikor örökre elaludt, de minthogy sohse jutott -eszébe, hogy egyszer ő is meghalhat, végrendelet hagyása nélkül -hunyt el s azt az igéretét, hogy a csillagvizsgálóját az államra -fogja testálni, soha se váltotta be. Unokája és általános örököse, -Tapolcsányi Adolf herceg, már maga is öreg ember volt, amikor a -Tapolcsányi-vagyon birtokosa lett s bár egészen másfajta csillagok -iránt érdeklődött, mint a nagyapja, – a csillagok közül ugyanis -csak a minél inkább megközelithetőket kedvelte, – mégse tartotta -sürgős szükségnek, hogy csillagvizsgálóját a nemzetnek ajándékozza. -Ebben az ügyben nem tett egyéb nevezetes intézkedést, minthogy egy -pár drágább tudóst haza expediált, a csillagvizsgáló intézet -igazgatását pedig rábizta egy pár olcsó hazai erőre: csináljanak, -amit akarnak, de csak nézelődjenek tovább, hogy ébren tarthassák a -nagynevü előd, a hires, tudós Tapolcsányi Gedeon herceg -emlékének.</p> -<p>Utóbb kiderült, hogy Tapolcsányi Adolf herceg bölcsen -cselekedett. Mert fia, Pál herceg, akinek egy darabig kisebb gondja -is nagyobb volt a tengelici intézetnél, olyan gyönyörüen szétszórta -a roppant örökséget, hogy utoljára nem maradt egyebe, csak a -csillagvizsgálója.</p> -<p>Ekkor Pál herceg egyszerre átlátta, hogy az apja és tudós -szépapja mégis csak okos emberek voltak, már csak azért is, mert -egy csilagvizsgálót nem lehet olyan könnyen eladni, mint egy -aranyórát.</p> -<p>De ha az embernek már nincs egyéb eladni valója, csak éppen egy -csillagvizsgálója, hát megpróbálja eladni ezt is, mert mit -csináljon egy csillagvizsgálóval az olyan ember, akinek már semmi -egyebe?!</p> -<p>Felajánlotta tehát az államnak megvételre. Néhány <span class= -"pagenum"><a name="Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> milliót -kért érte; azt az összeget, amelyben már a kamatos-kamatja is benn -volt mindannak, amit szépapja a tudományra költött.</p> -<p>De nagy összeget kellett kérnie, hogy ha az alkudozást sokszor -kell elülről kezdenie, sokat engedhessen belőle.</p> -<p>Mikor a minisztertanácsban először került szóba az a kérdés, -hogy megvegye-e az állam a tengelici csillagvizsgálót, a -miniszterelnök igy szólt:</p> -<p>– Mi az ördögöt csinálunk mi az alsótengelici -csillagvizsgálóval?! Hiszen ott van a nagytégelyi csillagvizsgáló -intézet, meg még nem tudom melyik… azokkal se tudunk mit -csinálni.</p> -<p>De a földmivelésügyi miniszter aggodalmaskodott:</p> -<p>– Bizonyára nekem van a legkevesebb közöm ehhez a -csillagvizsgálóhoz. De ne felejtsük el, hogy Tapolcsányi Pál herceg -kedves embere éppen annak a főhercegnek, aki a legkevésbé szokott -tréfálni olyankor, amikor egy miniszter megbosszantja.</p> -<p>A közoktatásügyi miniszter lelki szemével már szinte látta, -mekkorát fog repülni, ha a főherceg megharagszik, s minthogy semmi -kedve se volt egészen a Sirius-csillagig repülni, hirtelen -elhatározta, hogy már akkor inkább csak az alsótengelici -csillagvizsgálónál marad. Mégis csak jobb lesz a Siriust onnan -nézegetni, mint egészen közelről.</p> -<p>Ha az ember megtalálja a kellő teleszkópot, sok ujat fedezhet -fel a világegyetemben. A miniszter is hamarosan fölfedezte, hogy ez -a vásár voltaképpen igen előnyös volna az államra nézve.</p> -<p>Elhatározták, hogy lealkusznak egy milliót, s Pál herceg -kapva-kapott az ajánlaton. Mire a vásárt megkötötték, már az egész -ország tudta, hogy közoktatásunknak égető szüksége volt az -alsó-tengelici csillagvizsgáló <span class="pagenum"><a name= -"Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> intézetre, s hogy a -kormány ügyessége ismét egy milliót mentett meg az államnak.</p> -<p>De most egy uj kérdés merült fel. Ha már megvan a -csillagvizsgáló, valamit kell csinálni vele. De mit?</p> -<p>A kormány először arra az álláspontra helyezkedett, amelyre -annak idején Adolf herceg. Egyszerüen fenn kel tartani. Ki kell -nevezni oda egy csomó igazgatót meg egy pár olcsó tisztviselőt; -amugy is sok protegált ember van, akit valahová el kellene -helyezni. A kinevezettek aztán csináljanak, amit akarnak; csak -legyenek ott és nézelődjenek a csillagokba, Gedeon herceg -emlékezetére.</p> -<p>Hanem véletlenül egy pár jóvérü s mulatós kedvü dzsentri-fiu -volt az, akit legelőbb kellett – bárhová – elhelyezni, s az -alsótengelici állami csillagvizsgáló intézet első igazgatója és -tisztviselői egy kicsit vissza találtak élni arany szabadságukkal. -Minél kevesebbet nézelődtek a csillagokba; e helyett – minthogy a -fővárostól Alsó-Tengelic gyorsvonaton csak másfél óra – minduntalan -orfeumi énekesnőket vittek ki magukkal a csillagvizsgálóba és olyan -zajos táncmulatságokat rendszeresitettek ott Gedeon herceg -emlékezetére, hogy egyszer nagy botrány lett a dologból s a -csillagvizsgáló jóvérü igazgatójának és tisztviselőinek át kellett -bukniok más, jobb, de valamivel csöndesebb hivatalba.</p> -<p>Mikor a minisztertanácsban szóba került, hogy a rendszeren -változtani kellene, megint a földmivelési miniszter oldotta meg a -kérdést, mondván:</p> -<p>– A tudomány nem használ, de nem is árt. Mit szólnátok hozzá, ha -komoly tudósokat küldenénk oda?! Hadd mulassák ki magukat, -szegények, a maguk csöndesebb módja szerint; ebből nem támadhat -kellemetlenség. Majd jelentéseket fognak szerkeszteni, amelyeket -aztán <span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span> a közoktatási miniszterium az irattárba -helyez. Az efféle jelentések még sohase ártottak, se a kormánynak, -se Magyarországnak.</p> -<p>Ugy is történt. Komoly tudósokat küldtek oda igazgatónak és -tisztviselőknek, olcsó hazai erőket, akik egyelőre beérték a régi, -csekély fizetéssel. Ezekre is rájok bizták, munkálkodjanak legjobb -tudásuk és tetszésük szerint, ahogyan az egészségük kivánja. Csak -éppen, a forma kedvéért, időnként küldjenek be a miniszteriumba egy -kis jelentést arról, hogy mit figyeltek meg az égen; különben -csinálhatnak akármit. Ha semmit se csinálnak, az se lesz baj.</p> -<p>A minisztériumban hangosan olvasták fel a szorgalmas fiatal -tudósok első jelentéseit. Amit jelentettek, az olyan mulatságosan -érthetetlen volt, hogy aki hallotta, annak nevettében a könnye is -potyogott. Persze, szegények, az égbolton nem figyelhettek meg -kiválóan csak Magyarországot érdeklő dolgokat, és az, hogy ők -tudják-e és folytatják-e a mesterségüket, szintén nem érdekelte az -országot. Végre valami jó léleknek eszébe jutott, hogy sohase -fáraszszák magukat az urak ezeknek a szerencsétlen jelentéseknek a -kidolgozásával!… van az irattárban már elég irat ugyis… nemsokára -nem tudják, hová tenni.</p> -<p>De a szorgalmas fiatal tudósoknak se volt maradásuk a tengelici -csillagvizsgálóban. Csekélylették a fizetést, s minthogy a -külföldet mégis csak érdekelték a kutatásaik, rövid idő multán -valamennyinek sikerült jobb állást szereznie s mint valami -kisértetes házból, sorra elszökdöstek a tengelici -csillagvizsgálóból, hogy különb javadalmazással folytathassák a -munkájukat.</p> -<p>A miniszteriumban pedig nem tetszett, hogy ennyit kell -foglalkozniok a tengelici csillagvizsgáló intézet személyi -ügyeivel, s az utolsó igazgatóváltozás idején <span class= -"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span> ujra -szóba került, hogy nem kellene-e a rendszeren változtatni? És most -az a felfogás kerekedett felül, hogy mégis csak a jóvérü fiukat -kellene kiküldeni oda. Ezeket nem szöktetnék meg minduntalan a -külföldi intézetek, s ezek számára ugy sincs elég hivatal nagy -Magyarországon. Csináljanak amit akarnak. Ha már nem tudnak -meglenni másképpen, még bálokat is rendezhetnek; a miniszter ehhez -csak azt a föltételt köti, hogy rendezzék a bálokat hazai, -tudniillik alsó-tengelici és nem fővárosi erőkkel. Hisz asszony, -lány és lányasszony van elég Tengelicen is.</p> -<p>Igy álltak a dolgok, mikor Gregorics, fővárosi óradijas tanár, -azt kérdezgette magától, vajjon nem az a kábitó szerencse -környékezi-e, hogy ki fogják nevezni az alsó-tengelici állami -csillagvizsgáló intézet négyezer koronával javadalmazott valóságos -igazgatójává?…</p> -<h3>III.</h3> -<p>Gregoricsék aznap, amikor az államtitkár levele megérkezett, -annyit beszéltek az alsó-tengelici csillagvizsgálóról, hogy -lassankint maga Gregorics is reménykedni kezdett, s mikor este -lefeküdtek, már szentül hitte, hogy a szerencse végre bekopogtat -hozzá.</p> -<p>– Miért ne történnének csodák?! – kérdezgette magától. – Ha nem -is vagyok egy Schiaparelli, megtanultam, amit tudnom kell, és -lelkiismeretes, sőt kitünő munkás vagyok. Aztán ugyan ki érdemelte -ki ezt az állást régebben és jobban, mint én?! Aki versenytársam -lehetne, annak nem kell. El se tudom képzelni, hogy kit fognak -kinevezni, ha én megint nem jutok eszükbe?! Miért ne történnének -csodák?!</p> -<p>Gregorics nem tartozott a buzgó törtetők közé, <span class= -"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> mert -fiatalabb korában – egy párszor – megpróbálta egy kicsit előbbre -tolni a szekerét, de valahányszor megpróbálta, mindannyiszor olyan -rugást kapott a sorstól, hogy később örökre elment a kedve minden -mozgolódástól. Már vagy egy negyed százada nem járt utána, hogy az -ismerősei bármit is tegyenek az érdekében; elhanyagolta az -összeköttetések és pártfogók keresését, meg a jóbarátok -kihasználását; semmit se akart, várt és remélt a jövőtől: -élhetetlen embernek tartották és joggal.</p> -<p>De hát sohase történnék meg, hogy egyszer-egyszer, kivételesen, -olyan valakit neveznének ki egyik-másik állásba, akit senki se -pártfogol, s aki maga se jár utána, hogy megszerezze, amit -kiérdemelt?! Olyankor se, amikor nem igen van, kik közül -választani, amikor az élhetetlennek alig van versenytársa, amikor -rá kellene terelődnie a figyelemnek, amikor az intézkedőknek -tudniok kell, hogy már régóta rajta volna a sor?!</p> -<p>Ej, miért ne történnék meg ez minden félszázadban egyszer?! Nem -olyan rossz a világ, csak sok az eszkimó, kevés a fóka s bizony -jobban, hamarabb boldogulnak azok, akik a könyökükkel törnek -maguknak utat!</p> -<p>Nagyon izgatta a reménykedés és egész éjjel nem tudott aludni. -Pedig még egy egész napnak és egy egész éjszakának kell elmulnia, -amig megtudhat valamit! Mert huszadikán kapták meg a levelet s az -államtitkár csak huszonkettedikére rendelte magához.</p> -<p>– Az is jó jel, – szólalt meg mellette Gregoricsné – hogy -huszonkettedikére hivnak. Eszedbe jutott-e, hogy ez éppen a -születésed napja? A kinevezés születésnapi ajándék lesz…</p> -<p>– Nem bánnám, ha nem is lenne az, – felelt Gregorics -<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= -"Page_315">-315-</a></span> – csak ne kellene még egy napig várni! -Kezd nagyon izgatni a dolog, holnap semmire se leszek jó. Milyen -kár, hogy elvesztek egy egész napot!</p> -<p>Pedig hát ez a nap lett volna életének a legszebb napja, mert -ezen a napon csak boldogitó ábrándoknak élt.</p> -<p>Reggelre kelve már mind a ketten bizonyosra vették a kinevezést. -Egész nap csak erről beszéltek s annyira beleélték magukat az -igazgatóságba, hogy apróra kiszinezték, hogyan fognak élni -Tengelicen… részletesen letárgyalták, mit fognak vásárolni az uj -javadalmazásból… mi kell a gyermekeknek… egy egész életet éltek át -– képzeletben.</p> -<p>Olyan bizonyosra vették a kinevezést, hogy nyiltan beszéltek a -gyermekek előtt, s később maguk a gyermekek is tréfálkoztak -szüleiknek ezen az emlékezetes, nem első, de utolsó csalódásán:</p> -<p>– Tudjátok, ez aznap történt, amikor a papa igazgató volt!…</p> -<p>Huszonkettedikén reggel Gregorics betámolygott az államtitkárhoz -és zöldesfehér ábrázattal várta az itéletet.</p> -<p>Az államtitkár, aki már három nappal előbb aláiratta a -miniszterrel azt az okiratot, mely Szenttamásy Ferdit nevezte ki az -alsó-tengelici állami csillagvizsgáló intézet igazgatójává, – -Szenttamásy Ferdi érdekes fiu és kitünő parti volt, akit rendkivül -sokan protegáltak – igy szólt az ájuldozó Gregoricshoz:</p> -<p>– Egy kis memorandumot kellene kidolgozni arról, hogy micsoda -ujitások váltak szükségesekké az alsó-tengelici csillagvizsgáló -intézetben s hogy milyen feladatokat tüzzön a miniszterium az -ujonnan kinevezett igazgató, Szenttamásy Nándor ur elé. Önt ügyes -embernek mondják. Ha elvállalja ezt a munkát, tiz <span class= -"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> napi -tizkoronás napidijnak és utiköltségeinek megtéritésén kivül kétszáz -korona jutalomdijban részesitjük önt.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Néhány esztendővel később, az utolsóelőtti órák egyikében, -amelyeket a gyomorfekély Gregoricsnak még megengedett, Gregoricsné -aggodalmasan kérdezgette férjét, odahajolva az ágyban fekvő -beteghez:</p> -<p>– Igazán, szünnek a fájdalmaid?</p> -<p>– Jóformán semmi fájdalmat se érzek – felelt Gregorics. – Régen, -nagyon régen nem volt ilyen jó napom. Olyan jól, olyan erősnek, -olyan boldognak érzem magamat, mint azon a szép napon…</p> -<p>És mosolyogva folytatta:</p> -<p>– Tudod, azon a napon, amikor igazgató voltam!…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span></p> -<h2>HALDOKLÓK.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>A főhadnagynak a huga nyitott ajtót.</p> -<p>– A papa rosszul van – szólt a leány.</p> -<p>– Megint elszédült?</p> -<p>– Több ez, mint szédülés. Egészen ugy volt, mint a multkor. Egy -darabig, akárhogy erőlködött, nem tudott szólni s olyan görcsösen -tartotta a kezében az ujságot, hogy nem birtuk tőle elvenni. Aztán -mindenáron beszélni akart, de csak érthetetlen szavakat dadogott. -Most már jobban van, beszélni is tud, de – rémitő volt.</p> -<p>– Mit mondott az orvos?</p> -<p>– Hogy egyelőre tul van a veszedelmen, de senki sem tudhatja, -nem ismétlődik-e meg a roham két vagy három nap mulva. Hogy nem -lehet rá eléggé vigyázni és óvni kell minden legcsekélyebb -izgalomtól.</p> -<p>– Mért nem sikkasztjátok el előle az ujságot?</p> -<p>– Lehet is azt! Hiszen az ő kezébe kerül legelőször! Éjjel -nagyon keveset alszik és alig tudja megvárni a reggelt. Ma is, négy -órakor már felkelt, átment az ebédlőbe, ahol órákig elsétálgat. -Hallottuk, hogy negyedhét, félhét tájban többször kint járt az -előszobában és ki-kinyitogatta a külső ajtót; nyilván az ujságot -kereste a kilincsen. Annyi bizonyos, hogy a leány, mikor hétkor -benyitott hozzá, már az ő kezében találta. A leány nem is vette -észre mindjárt, hogy aléltan fekszik a kanapén. <span class= -"pagenum"><a name="Page_318" id="Page_318">-318-</a></span> Csak -amikor a reggelit vitte oda neki, rohant ki hozzánk rémülten. -Különben a legnagyobb figyelemmel néztem át az ujságot, de nem -találtam benne semmit.</p> -<p>– Mégis abban lehetett valami, ami felizgatta. Mit csinál most? -Alszik?</p> -<p>– Az előbb még aludt. De meghagyta, hogy mihelyt megjössz, -azonnal küldjelek be hozzá.</p> -<p>– Talán jobb lesz, ha megvárom, mig fölébred.</p> -<p>– Nem, csak menj be mindjárt. Nagyon idegessé tette, hogy sokáig -kellett rád várnia.</p> -<p>A beteg meghallotta, hogy odakint beszélgetnek és kiabálni -kezdett belülről.</p> -<p>A tiszt bement, s olyan megváltozottnak találta az apját, hogy -egyszerre valami rég nem érzett, mély megindulás vett rajta erőt. -Egy idő óta ritkán látta az öreg urat; észre kellett vennie a -facies hippocraticát.</p> -<p>Gyöngéd hangon kezdett kérdezősködni:</p> -<p>– Mi történt?… Mit éreztél, amikor rosszul lettél?… Jobban -vagy-e már?…</p> -<p>És rajta volt, hogy hamarosan megvigasztalja:</p> -<p>– De hiszen már semmi bajod!… Eh, semmi se történt!… -Katonadolog!…</p> -<p>Leült az ágy mellé, vidámságot tettetett, egy pár perc alatt a -tökéletesen megnyugtató tünetek egész seregét fedezte fel; ekközben -jobban betakarta, ápolgatta, dajkálgatta az öreg gyermeket, s -minden szavából kiérzett a meghatottság.</p> -<p>Az öreg leste s titkolt örömmel fogadta ezt a hatást. -Panaszkodott, nyögött, mindenáron sajnáltatni akarta magát. -Fájdalmakat szinlelt s a teljesen megtörtet adta, hogy a fia még -betegebbnek gondolja, mint amilyennek ő maga tartotta magát – pedig -már nem lehetett volna betegebb. <span class="pagenum"><a name= -"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span></p> -<p>– Hát még szeretsz egy kicsit? – kérdezte látható -elégtétellel.</p> -<p>És mindjárt igy folytatta, tréfás hangon, bár komolyan -gondolta:</p> -<p>– Szeretsz még annyira, hogy megvernél valakit a kedvemért?</p> -<p>– Akár meg is ölöm, hogyha ugy kivánod! – tréfálkozott a -tiszt.</p> -<p>– Azt nem! – szólt komolyan az öreg. – Hanem pofozd fel! Verd -meg jól! Verd agyba-főbe! Ugy, hogy egy darabig ne tudjon -megmozdulni! Ugy, hogy jól megkéküljön!</p> -<p>– Kit akarsz igy megkékiteni? – kérdezte meglepetten a fia.</p> -<p>– Miklosics Nándort – suttogta az öreg.</p> -<p>– Az öreg Miklosicsot?</p> -<p>– Nem is olyan öreg. Hiszen együtt jártunk iskolába!</p> -<p>– És miért?</p> -<p>– Azt ne kérdezd. Tedd meg szó nélkül. Menj oda és pofozd fel -jobbról-balról. Aztán mondd meg neki: „Ezt az apám küldi!“</p> -<p>– De, apám, csak nem gondolod komolyan?…</p> -<p>– Szóval nem teszed meg. Ha a babádat valaki a kávéházban -szemügyre veszi, ebbe az emberbe belekötsz, leütöd, összeszabdalod; -de ha az apádat gyalázzák, azt csak intézze el az apád maga! A -megbénult, haldokló öreg ember, ha elégtételt akar, hát csak -szerezze meg magának!… ugy, ahogy tudja!… olyat, amilyet tud!…</p> -<p>– Nagyon jól tudod, hogy nincs igazad. Még csak az kellene, hogy -téged gyalázzanak!… Persze, hogy nem türném el! De hát ki gyalázott -és hogyan? Mit csinált ez az öreg Miklosics, hogy ennyire elfogott -az <span class="pagenum"><a name="Page_320" id= -"Page_320">-320-</a></span> indulat?!… Mondd el és én azonnal -elintézem a dolgot, biztositlak, hogy a legteljesebb -megelégedésedre!</p> -<p>– Ezt a dolgot csak egyféleképen lehet elintézni. Ha nem -kérdezősködöl, hanem odamész és szó nélkül felrugod!</p> -<p>– De kérlek, hogyan képzelhetsz ilyet?… Ez a Miklosics egy -haldokló aggastyán!… Öreg, beteg és nyomorék!… Ép ember korában is -csak akkora volt, mint egy hernyó és már rég óta béna… tolószéken -vontatják jobbra-balra… félig vak, vagy talán már egészen meg is -vakult…</p> -<p>– Hogy is ne! Csak szimulálja a látóideg sorvadást, mert -sajnáltatni akarja magát. Közönséges szivárványhártyagyuladása -van.</p> -<p>– Elég az hozzá, ez a Miklosics már nem ember, hanem csak egy -emberi roncs!… Hiszen ha én ehhez csak egy ujjal is hozzányulnék, -akkor engem joggal kikergetnének a világból!… Nem értem, hogyan -juthatott eszedbe ilyen szörnyüség!… és egy percig is hogyan -gondolhatsz rá komolyan?… A felindulás, ugy látszik, megfosztott a -józan itélőképességedtől… Igen, ha volna egy felnőtt fia, akkor -megtehetném, hogy a kivánságodra minden további kérdezősködés -nélkül inzultálnám a fiát… bár akkor is helyesebb volna számadásra -vonni a fiut és elégtételt követelni tőle… mert hátha nem is tudna -a dologról, amint én nem tudok?!… De nincs fia, a leányát pedig nem -hivhatom ki párbajra!…</p> -<p>– Tehát, mert nincsen fia, vágjam zsebre, hogy tolvajlással -vádol?</p> -<p>– Hol vádol tolvajlással?… Mi történt és mikor?… Mondd el -már!…</p> -<p>Az öreg ember a párnája alól egy összehajtogatott ujságot vett -elő, kibontotta és átnyujtotta a fiának, rábökve <span class= -"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> az -ujjával az utolsó oldalon a kishirdetések egy helyére.</p> -<p>A tiszt álmélkodva olvasta:</p> -<p>„PRUTYI! Ne felejtkezzél meg róla, hogy szökőévben vagyunk és -hogy sajnos, minden február huszonkilencedikén meg kell fürödnöd! -Simi tiszteltet a tengeren tulról és a közös kasszából egy kis -aprópénzt kér. A Francia Bank miatt ne aggódjál: ott már -elfelejtették a dolgot!“</p> -<p>Hogy az öreg ember nagy – talán halálos – felindulásának -magyarázatául ezzel a kishirdetéssel áll elő, olyan meglepőnek és -groteszknek tünt fel a főhadnagy előtt, hogy meghatottságában és -nyugtalanságában is majdnem elmosolyodott.</p> -<p>– Mi ez? – kérdezte. – Nem értem.</p> -<p>– Prutyi, – szólt az öreg – ez én volnék. Az iskolában csufoltak -igy. Az első sorok azt akarják mondani, hogy tisztátalan vagyok. -Egy életen át üldözött ezzel. Egyszer, az iskolában, valamiért -összeszamaraztam és mert hamarjában nem tudott mit visszavágni, -boszuból azt találta ki, hogy nem szoktam megmosni a nyakam. A -gyerekek előtt ilyesminek mindig nagy hatása van. Ő vagyonos szülők -gyermeke volt, bársony nadrágban járatták, arany óraláncot viselt, -én csak szegényesen öltözködhettem – és ennyi elég volt rá, hogy -ezt a ráfogást sohase tudjam lemosni magamról. Később is mindig -ezen az ostoba hazugságon nyargalt: a hátam mögött mindenfelé ezt -beszélte rólam és szemtől-szembe is tett erre homályos célzásokat. -Ezeket aztán, amikor az egyetemi éveinkben egypárszor kérdőre -vontam, letagadta, kimagyarázta, vagy igazságtalan, gyerekes -tréfának mondta; néha a nyakamba borult, igaz barátomnak hazudta -magát és sirva kért bocsánatot. <span class="pagenum"><a name= -"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span></p> -<p>– Különös, hogy az utolsó néhány évet nem számitva, minden -időben sokat érintkeztetek…</p> -<p>– Egy kissé talán azért is, hogy visszaadhassuk egymásnak a -kölcsönt, mert elképzelheted, hogy a gyilkos tréfálózásban nem -maradtam adósa. De ő kezdte, a pimasz!… Persze, leginkább mégis az -átkozott véletlennek tulajdonithatom, hogy mindig egy körben -kellett mozognunk. És ez a gazember, ez a disznó, mondhatom, -megrontotta az egész életemet! Ha valamikor ezt vagy azt nem értem -el, egyesegyedül neki tulajdonithatom; ha abból, amire vágyódtam, -sok nem teljesedhetett, ő tette!… ő akadályozta meg a sikeremet itt -is, ott is, a gyanusitgatásaival, a ráfogásaival, a rágalmaival… -azzal, hogy ahol csak tehette, ócsárolt, gunyolt, kisebbitett. -Mindig cipeltem magamon valami gyanut, soha se tudva, hogy mit, -mint az a szegény gyerek, akinek a hátára a másik gyerek orozva -cédulát tüzött fel, amelyet mindenki láthat, csak éppen ő maga nem -látja, hogy a hátán ezt a felirást hordja: „Szamár“. Mindazt a -gyanut, amelyet valaha el kellett viselnem, ő akasztotta rám; a -gyanusitgatásnak és a gyalázkodásnak néha egész sleppjét vonszoltam -magam után és ha bizalmatlansággal, idegenkedéssel vagy -kicsinyléssel találkoztam, ezt mind annak köszönhettem, hogy nem -átallotta a legszemtelenebb s a leghazugabb ráfogásokat hiresztelni -rólam.</p> -<p>– A harag alighanem igazságtalanná tesz s bizonyosan túlzod a -dolgot. Hiszen mi ezt nem is sejtettük!… pedig ha folytonosan -ócsárolt és rágalmazott volna, ahogy mondod, ahogy képzelted, egy -és más okvetlenül eljutott volna a mi fülünkbe is!…</p> -<p>– A családomat csak nem traktálhattam a boszuságaimmal és a -keserüségeimmel! Aztán meg a gazember <span class= -"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> mindig -óvatos volt a rágalmazásban, kivált, amióta felnőttél, de előbb is. -Hiszen én magam se tudtam fülöncsipni a rágalmat!… nem kerülhettem -szembe vele soha. Egyetlen egyszer… de a gazember akkor is -kisiklott a kezeim közül… mindent letagadott… esküdözött, hogy -ártatlan benne, hogy ő a legjobb emberem!… És ez a hallatlan -galádság, hogy most arcátlanul vágja a szemembe, amiről akkor tudni -se akart, amiről maga is azt mondta, hogy ilyet csak a -legförtelmesebb gazemberek terjeszthetnek rólam!…</p> -<p>– De hát mi az!</p> -<p>– A Francia Banknak volt egy vezető embere, valami Lind Simon, -akivel az igazgatóság összekülönbözött, mert azt hitték, hogy -ostoba fráter, aki szerencsétlenül dolgozik. Kitették a szürét, és -ebben a zsiványban volt annyi szemtelenség, hogy bepörölte a -bankot. Már régebben én voltam az ügyvédje… engem is becsapott, -mint mindenkit… s amikor én javában bizonyitgattam az ő igazát, egy -szép napon megszökött, valószinüleg Amerikába… mert ma is bottal -ütik a nyomát. Rövidesen kiderült, hogy valami hihetetlen -ravaszsággal rettenetesen meglopta a bankot, s a pört csak azért -inditotta meg, hogy itthon mindenkit lóvá tehessen addig, amig a -külföldön végrehajthatja a körmönfont csalást. Miklosics ekkor azt -a gyanusitást bocsátotta szárnyra, hogy a zsiványt én szöktettem -meg és hogy osztozkodtunk a prédán. A banknál jól tudták, hogy ez -képtelenség, mert a furfangos zsivány, egy régi, eltitkolt -intézkedésének a segitségével, csak a szökése után, egy párisi nagy -pénzintézetnél tehette rá a kezét a bank vagyonára (a csalás olyan -volt, hogy csak egy volt igazgató követhette el), senki se -gyanusithatott meg, aki ismerte az ügyet… de a könnyenhivőkkel -elhitethette, hogy gyanus vagyok… semmi se olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_324" id="Page_324">-324-</a></span> kapós, -mint a rágalom. Mikor megneszeltem a dolgot, utána jártam a -lappangó gyanunak és sejtve, hogy honnan fuj a szél, rátörtem a -régi ellenségre. Mindent letagadott; esküdözött, hogy egy szót se -hallott az egész dologról; komédiázott, mintha felháborodnék azon, -hogy ilyesmit hiresztelnek rólam… rólam, akiről ő is és mindenki -tudja, hogy puritán ember vagyok! És most, több mint husz év -multán, van pofája az arcomba vágni ezt a cudar vádat!</p> -<p>– Azóta bizonyosan történt köztetek valami…</p> -<p>– Azóta ujra, meg ujra szemtelenkedett velem s hogy miket -hiresztelt rólam, mi mindent követett el ellenem, azt el tudom -képzelni. Egyik-másik turpisságát megtudtam, de talán a tizedrészét -se annak, amit ellenem vétett; és hogy mennyi kárt okozott nekem, -az már soha se fog kiderülni. Természetesen, én se kiméltem őt, ha -róla volt szó… csak nem nyilatkozom gyöngéden az ilyen halálos -ellenségről?… mindig gyülöltük egymást, de minél inkább mult az -idő, annál inkább elmérgesedett köztünk az a furcsa viszony, -amelyet ő sokáig barátságnak akart feltüntetni.</p> -<p>– Azt hiszem, nagy hibát követtél el ebben a dologban. Ha még -jogászkorodban alaposan, komolyan kiverekszed magadat vele, sok -boszuságtól kimélted volna meg magad. Egy életen át sinyled, hogy -egyszer nem voltál eléggé határozott. Hiába, vannak idegenkedések, -amelyeket nem szabad megőrizni, mert mérget halmoznak fel a -szervezetben!… és vannak versengések, amelyeket hamarosan el kell -dönteni! Erre a célra pedig a legjobb eszköz a kard. Ha akkor -egyszer s mindenkorra leszámoltál volna vele…</p> -<p>– Erre magam is sokszor gondoltam később.</p> -<p>– Vagy aztán, ha már ezt elmulasztottad, ne törődtél volna vele. -Hagytad volna, beszéljen és csináljon, <span class= -"pagenum"><a name="Page_325" id="Page_325">-325-</a></span> amit -akar. Végre is elunta volna, hogy folytonosan ellened -áskálódjék.</p> -<p>– Ehhez nem volt elég önuralmam.</p> -<p>– Pedig a legrosszabb, amit tehettél, az volt, hogy mindig -számon tartottad, mit csinál. Persze, visszalövöldöztél te is, -amikor alkalmad nyilt rá?</p> -<p>– Azt nem tagadom, hogy én is sok borsot törtem az orra alá.</p> -<p>– Gyónd meg, régóta nyájaskodtok már az ujságban?</p> -<p>Kisült, hogy már vagy négy éve enyelegnek a kishirdetések -közt.</p> -<p>– Már most mit csináljunk ezzel a hullával?! – tanakodott -fenhangon a főhadnagy. – Semmit se csinálhatunk neki. Különben kár -ugy a szivedre venned a dolgot. Mit árt neked az, akármilyen aljas -gyanusitást dugdos is bele a kishirdetéseibe?! Vád az, amelyet -titkos jelekbe, hieroglifákba foglalnak?! Hiszen mintha kinai -nyelven levelezne veled! Ki tudja, hogy rólad van szó és hogy mit -akar az orrod alá dörgölni?! Idegenek számára az egész -megérthetetlen… olyan ez, mintha egy gyerek a sötétben kiölti rád a -nyelvét.</p> -<p>Vagy egy félórai vitatkozás után ugy látszott, hogy valamennyire -mégis csak sikerült az öreget megnyugtatnia. Megigértette az -apjával, hogy ezentul soha, egy szóval se fog felelni a konok -ellenségnek, s azt is, hogy ezután kezébe se veszi az ujságot. -Aztán elment dolgára.</p> -<p>Az öreg, mikor magára maradt, egy darabig eltünődött s aztán igy -sóhajtott fel:</p> -<p>– Csak még addig ne haljak meg, mig még egyszer, egyetlenegyszer -megfelelek neki!…</p> -<p>A felesége meg a leánya előtt eltitkolta a tervét. Félt, hogy -lebeszélik vagy kijátszszák. <span class="pagenum"><a name= -"Page_326" id="Page_326">-326-</a></span></p> -<p>Várt. Majd csak akkor fog cselekedni, amikor amazok -elalusznak.</p> -<p>Egész este szótlan volt; el-elgondolkozott s néha egy-egy -mosolyt fojtott el.</p> -<p>Az izgalom már hajnalban felköltötte. Felkászolódott, nagy -csöndben átvonult az ebédlőbe s ott várta meg a reggelit, -sétálgatva.</p> -<p>Mikor a szobalány bevitte hozzá a reggelit, egy cédulát meg két -forintot nyomott a lány kezébe.</p> -<p>– Ezt a kishirdetést – szólt – nyolc órakor el fogod vinni a -kiadóhivatalba. A másik forint a tiéd, de senkinek se mondod meg, -hogy hol jártál, érted?</p> -<p>Aztán ujra lefeküdt és végre valahára megnyugodva, mindjárt -elaludt.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Másnap, reggeli nyolc óra tájban, Miklosics, tolószékéből -türelmetlenül kiabált át feleségének a másik szobába:</p> -<p>– Még most se öltöztél fel?</p> -<p>Miklosicsné, aki már látta az ujságot, éppen azon töprengett, -hogy miképen sikkaszthatná el a nagy kellemetlenséget.</p> -<p>– Mindjárt!…</p> -<p>– Meddig várjak még? – zsémbelt az aggastyán.</p> -<p>Az ujságban valami nagy szerencsétlenségről volt szó; -Miklosicsné azt remélte, hogy ezzel eltéritheti férjének a -figyelmét a veszedelmes sorokról.</p> -<p>– Nem, nem, a kishirdetéseket olvasd!… sürgette Miklosics.</p> -<p>Miklosicsné olvasni kezdte a „Molett szőke asszonyká“-t, -<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= -"Page_327">-327-</a></span> meg a másik „fiatal hölgy“-et, aki -előkelő, vagyonos ur ismeretségét keresi…</p> -<p>– Keresd meg mindjárt Trifunáczot!…</p> -<p>– Ma nincs Trifunácz. Sehol se találok Trifunáczot.</p> -<p>– Azt akarod, – sirt Miklosics – hogy a vak szememmel -keresgéljem meg? Mi lehet benne, hogy nem mered felolvasni?</p> -<p>Túl kellett esni rajta. S az asszony halkan olvasta:</p> -<p>„TRIFUNÁCZ! Nellit és Margitot délután laktanyában várja szőke -kadét és barna főhadnagy. Gratulálok az esküvődhöz; én is ott -leszek.“</p> -<p>– A gyalázatos! – suttogta aztán.</p> -<p>Jól értette. Miklosics külfödön esküdött meg a feleségével és az -öreg Laszlovszky Péter egy időben azt hiresztelte, hogy -vadházasságban élnek. Nellinek őt hivták, Margitnak meg a -leányukat.</p> -<p>– A gazember, a disznó, a becstelen rágalmazó, az alávaló -bestia! – orditozott Miklosics – most már nem elég neki, hogy téged -gyanusitgat, most már az ártatlan kis lányunk becsületét se -kiméli!… Óh, hogy nincs fiam, aki keresztülgázoljon rajta és -kitapossa a belét!…</p> -<p>Aztán ujra kezdte:</p> -<p>– Egy életen át üldözött!… Már az iskolában is üldözött!… És -megrontotta az egész életemet!… Ami bajom volt, mind ő okozta!… A -disznó!… Az alávaló gazember!…</p> -<p>Addig orditozott, mig elfogta a roham és fuldokolni kezdett.</p> -<p>Két napig volt magánkivül. De megint felgyógyult és a háboru -ujra kezdődött.</p> -<p>Hol az egyik, hol a másik helyezte el a kishirdetések közé a -méreggel átitatott „kedélyeskedés“-t. Amelyik <span class= -"pagenum"><a name="Page_328" id="Page_328">-328-</a></span> -túladott a maga nadragulyáján, vigadott a jó tréfán és azon az -éjjelen édesdeden aludt, mint aki sikerült, jó munkát végzett.</p> -<p>Aztán lesték a feleletet és mindegyik, mindig belebetegedett a -feleletbe.</p> -<p>Már csak hálni járt beléjök a lélek; már csak ennek éltek. De -ezt kiélvezték és ugyancsak átszenvedték.</p> -<p>Megint gonosz gyermekek voltak.</p> -<p>Valami hasznosra már nem voltak alkalmasak, de ártani még -tudtak.</p> -<p>Az ember néha hajlandó elhinni, hogy minden nagy baja magától a -természettől van. A halál, a betegség, a testi szenvedés, mind -természetes; az éhséget, a fázást, a sokféle fajta nélkülözést, -mind, mind a természet küldi ránk.</p> -<p>Elfelejtjük, hogy a természet türelmes, elnéző, kegyes és a -segitségre mindig kész barátunk.</p> -<p>Elfelejtjük, hogy az ember legnagyobb ellensége; az emberi -ostobaság és az emberi gonoszság. Az emberi állat.</p> -<p>Ugy haltak meg, mint a leghiresebb szerelmesek: Jaufre Rudel és -Melisande, egymástól távol, de azonegy órában.</p> -<p>Amint hogy az utolsó tiz évben ugy is éltek: egymást soha se -látva, de mindig egymásra gondolva.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_329" id= -"Page_329">-329-</a></span></p> -<h2>GYŐZELMES HARC.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Buenos-Ayresben sok a milliomos. Argentinában a föld még zsiros, -az állatok szaporák és erősek, a bányák kiaknázatlanok. Az angol -tőke csak ugy özönlik oda, hogy minden vállalkozást elkaparintson a -spanyolok, franciák és olaszok elől. S a vállalkozás mind jól -fizet: a kiaknázatlan ezüstbányákhoz nem lehet annyi vasutat -épiteni, hogy a személy- és áruforgalom be ne váltsa a hozzáfüzött -reménységeket.</p> -<p>A buenos-ayresi milliomosok tehát olyan szép számmal vannak, -hogy külön klubot alapithattak. A milliomos is társas lény; a -milliomosok is rászorulnak, hogy egymáson vagy mások rovására -mulassanak, még inkább, hogy egymást lefőzhessék.</p> -<p>Hogy azután a milliomosok klubjába még a milliomosoknál is -nagyobb számban jutottak be olyanok, akik még messze voltak a -milliótól, de erősen eltökélték, hogy milliomosok lesznek – ezen -csak az csodálkozhatik, aki nem ismeri a klubok -természetrajzát.</p> -<p>A milliomosok különben jól összefértek tehetséges -tanitványaikkal. Megelégedtek azzal, hogy egymással is gyakran -találkozhatnak; örültek rajta, hogy a milliomos-növendékekben -áhitatos közönségük van; és végre is, összejövetelük helyéről csak -a közönséges embert <span class="pagenum"><a name="Page_330" id= -"Page_330">-330-</a></span> akarták kizárni, a milliomok született -merénylőjét, azt a szunyog-rajt, amelyet oly nehéz elriasztani s -amely folyton azt zugja, zizegi az ember füle körül, hogy ő: -„Szegény! szegény!“</p> -<p>A milliomosokat kielégitette a klubjuk, de nem elégitette ki a -milliomos-növendékeket.</p> -<p>Ezek igy zugolódtak:</p> -<p>– Miért szorongjunk egy szük bérpalotában, mikor olyan sokan -vagyunk, akik elszántan milliomosok akarunk lenni?! Miért ne -épittetnénk magunknak hozzánk illő palotát, egy olyan gyönyörü -épületet, amilyen még sehol se volt, mikor sok tagtársunknak annyi -a pénze, mint a polyva?! Ha klub, legyen kényelmes; ha egyesülés, -dolgozzunk a közjón egyesült erővel, ki-ki a maga erejéhez -képest!</p> -<p>Némelyek még azt is gondolták magukban (de ezt már nem mondták -el):</p> -<p>– Egy sokmilliós épitkezés mindig szép üzlet. És ha ügyesen -buzgólkodunk e körül az üzlet körül, szerezhetünk mellette, ha nem -is közvetlen hasznot, legalább – hasznos barátokat, hálás hiveket, -készpénzt érő összeköttetéseket.</p> -<p>S minthogy ők voltak többségben, megszavazták az épitkezést. -Kimondották, hogy a klub palotája páratlanul nagyszerü legyen, és -kiküldöttek egy végrehajtó bizottságot, melynek az volt a hivatása, -hogy minden szükségesről intézkedjék.</p> -<p>A végrehajtó bizottság három tagból állt: egy vasuti -vállalkozóból, akinek a hidjai nem a kikötött anyagból épültek, egy -előkelő bankárból, aki nem szerette, ha a multját feszegették (mert -azt beszélték róla, hogy első ifjuságában kötéltáncos volt), meg -egy szélütött öreg urból, aki élelmet szállitott a buenos-ayresi -kórházaknak, talán nem kell mondani, hogy pénzért. <span class= -"pagenum"><a name="Page_331" id="Page_331">-331-</a></span></p> -<p>Mikor felmerült a kérdés, hogy kire bizzák az épitkezést, a -három urnak ugyanegy gondolata támadt:</p> -<p>– Kérjünk tanácsot Ramiro mestertől, a „Buenos-Ayres“ -szerkesztőjétől. Ramiro mester okos ember, mert aki ugy kezdi, hogy -husz éves korában egy panoráma megtekintésére hivja fel harsány -szóval a piac közönségét és ugy folytatja, hogy ötven éves korában -egy virágzó vállalat élén állva irányitja a közvéleményt, az már -kiállotta az eszesség próbáját. Aztán meg az az ember, akinek -négyszázezer olvasója, tehát négyszázezer hive van, sohase tévedhet -akkorát, mint akinek senki se áll a háta mögött.</p> -<p>Ramiro mester, a „Buenos-Ayres“ szerkesztője és -kiadó-tulajdonosa, kitérő feleletet adott tisztelt barátainak:</p> -<p>– Igazán senkit se tudok ajánlani. Mert ismerek ugyan egy kitünő -épitőmüvészt… és ez az egyetlen, akiben én magam megbiznám… de ez, -szerencsétlenségemre, a fiam. Már pedig a fiamat csak nem -ajánlhatom! A fiam ugyan elsőrangu erő; huszonhárom éves, duzzad a -tehetségtől; és ha a tudománya annyit ér, amennyibe nekem -épitőmérnöki diplomájának a megszerzése került, akkor ilyen épitőt -még nem látott a világ. De én mindig puritán ember voltam; sohase -vagyok kapható semmiféle nepotizmusra; és inkább azonnal némuljak -meg, minthogy csak egy szóval is ajánljam a fiam. Akármennyire -megtisztel tehát a bizalmuk, erre a kérdésre én… és éppen csak én -nem tudok felelni.</p> -<p>A végrehajtó bizottság tagjai élénken tiltakoztak a „nepotizmus“ -szó hallatára. Meggyőződésük egész erejével szálltak sikra a -szerkesztő ur felfogása ellen; férfias nyiltsággal jelentették ki, -hogy ebben az egy dologban, legnagyobb sajnálatukra, szembe kell -helyezkedniök <span class="pagenum"><a name="Page_332" id= -"Page_332">-332-</a></span> tisztelt barátjukkal, és bátran -kitartottak amellett, hogy bármilyen harcot inditson ellenük a -buenos-ayresi közvélemény irányitója, ők bizony az ifju Ramiróra -fogják bizni az épitkezést.</p> -<p>Azon a napon, mikor az ifju Ramiro aláirta a szerződést, a -buenos-ayresi kórházak élelmezésének nagyvállalkozója lakására -rendelte az üzletvezetőjét és igy szólt hozzá:</p> -<p>– Szomorodott szivvel hallom, hogy kórházainkban az egészségi -állapotok nem mintaszerüek. A betegek gyógyulását a tulságosan bő -táplálkozás észrevehetően késlelteti s kivált a sok husétel nagyon -hajlamossá teszi őket a köszvényre és más betegségekre. Semmi se -egészségtelenebb, mint a táplálkozásnak a feleslege, s -tapasztalásból mondhatom, hogy a gutaütést a legtöbb esetben a -tulságos táplálkozás idézi elő. Én nem veszem a lelkemre, hogy ezek -a szegény emberek is az én szomoru sorsomra jussanak; azért mától -fogva sokkal kevesebb hust kell kapniok. Remélem, nem kell többet -beszélnem; a nyelvem olyan nehezen forog, hogy ennyit is alig -birtam kinyögni!…</p> -<h3>II.</h3> -<p>Nem telt bele hosszu idő s az ifju Ramiro palotája felépült. -Számtalan millióba került, de messziről csodájára jártak. Kivülről -ugy festett, mintha nem klubépület, hanem királyi várpalota volna; -belül pedig – nem számitva egy csekélységet, amelyről később lesz -szó – mindent meg lehetett találni benne, amit a kényelemre vágyás -valaha kieszelt.</p> -<p>A „Buenos-Ayres“ épitészeti szakértője megirta, hogy a világ még -sohase látott ilyen nagyszerü alkotást. <span class= -"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span> Amit az -ókor, középkor és ujkor épitészete fenségeset alkotott, az mind -eltörpül ahoz a csodához képest, amelyet a legujabb kor az ifju -Ramirónak köszönhet.</p> -<p>Ha nem is ilyen határozott szavakkal, de mindenki csak -magasztalni tudta a milliomosok uj klubhelyiségét. Hiába -keresgéltek, nem leltek benne semmi hibát, se kivül, se belül. Az -idegennek legelőször ezt a palotát mutatták meg s az ifju Ramirót -ugy emlegették, mint Argentina legnagyobb emberét, akinek -valamennyi épitészeti stilus minden szépségét sikerült egyesitenie -egyetlenegy remek alkotásban.</p> -<p>Hanem az ifju Ramiro nem tudott örülni ennek a páratlan -dicsőségnek. Az ifju Ramirónak nem tetszett az, hogy a milliomosok -és a milliomos-növendékek sehogy se tudnak odaszokni az uj -klubhelyiséghez. Amilyen sürün keresték fel, hogy ujra meg ujra -megbámulják, olyan rövid ideig időztek ott. Sokan közülök beléptek -más klubokkba is s odaszoktak az ujabb tanyához; mások lelkesen -magasztalva az ifju Ramiro gyönyörü palotáját, visszaszoktak az -otthonüléshez.</p> -<p>Voltak, akik gyanitották, hogy mi teszi olyan borongóvá az ifju -Ramiro arcát. De nem volt, aki elő mert volna állani ezzel a -sejtelmével. Senki se akarta magára vállalni, hogy ő legyen az -első, aki kiköt a hatalmas „Buenos-Ayres“-szel.</p> -<p>Végre egy kis fiu, akit az apja elvitt, hogy a többi bucsujáró -között ő is megszemlélhesse Argentina csodáját, kipattantotta a -dolgot. A kis fiu sirva fecsegte ki az utcán, hogy a mesésen szép -épületből egy szükséges mellékhelyiség hiányzik.</p> -<p>Hát igen, ezt az egyet csakugyan kifelejtette az ifju Ramiro a -máskülönben oly csodás alkotásból. És <span class= -"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> annak -idején senki se merte figyelmeztetni rá, hogy erről megfeledkezett. -A „Buenos-Ayres“ fiát!</p> -<p>Attól lehetett tartani, hogy a kis fiu leleplezése nyomán -Argentina közvéleménye ugy fog itélni, hogy akármilyen monumentális -alkotás is a milliomosok klubja, ez mégis hiba volt… De ott volt a -„Buenos-Ayres“!</p> -<p>Ez a hatalmas ujság az ifju Ramiro védelmében mindjárt másnap -olyan ujságháborut inditott meg, amelynek a kis fiut végre is szét -kellett morzsolnia.</p> -<p>Első cikkében bebizonyitotta, hogy a kérdéses mellékhelyiség -merőben felesleges valami és eféle óhajtás csakis egy kis fiunak az -elméjében foganhat meg, tekintve, hogy az ilyen kis fiunak még -nincsen esze.</p> -<p>Másnap a pszichológia nézőpontjából fejtette ki, hogy az emberek -nem azért járnak a klubba, amiért a kis fiu gondolja.</p> -<p>Harmadszorra az esztétikát hajtotta a kis fiuhoz, az esztétikát, -mely a monumentális alkotásoknál nem ismer hasonló kivánságot.</p> -<p>A negyedik alkalommal megvilágitotta, hogy a látszólagos -megfeledkezés voltaképpen nagystilü ujitás, amelyet az -emelkedettebb szellem, a haladottabb kor, a fejlődés törvénye -követelt meg.</p> -<p>Aztán hetekig bizonyitgatta, tanuvallomásokkal, hogy a kis fiut -felbérelték mellőzött műépitők.</p> -<p>Végül leleplezéseket közölt a kis fiu családjáról. Kideritette, -hogy a kis fiu összes felmenői büntetett előéletüek és -epileptikusok voltak.</p> -<p>Minden nap közölt ezer sort az ügyről és csirájában taposta el a -másik véleményt. <span class="pagenum"><a name="Page_335" id= -"Page_335">-335-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Hanem akkor történt valami, ami egy kissé megingathatta -Argentina közvéleményét.</p> -<p>Elérkezett az a nap, amikor a klubnak meg kellett tartania az -évi közgyülését. Lakomáikat és vidám összejöveteleiket a -milliomosok már jó ideje másutt rendezték; nem mintha tüntetni -akartak volna a hatalmas ujság ellen… ó nem!… hanem azon a cimen, -hogy holmi apró mulatságokkal kár volna profanizálni a monumentális -épületet. De a közgyülést már még se lehetett másutt megtartani, -mert sokan azt kérdezhették volna, hogy: mire jó hát ez a -monumentális épület, ha még csak a közgyülést sem lehet megtartani -benne?!…</p> -<p>A milliomosok tehát összegyülekeztek – a milliomosok is, de még -nagyobb számban a milliomos-növendékek – és amint javában -helyeselték az igazgatóság előterjesztését, a monumentális épület -egyszerre csak összeomlott, mint egy kártyavár s maga alá temetett -vagy huszonöt milliomost és kétszerannyi jeles férfit, akiket a -milliótól csak ez a váratlan szerencsétlenség üthetett el.</p> -<p>Az ifju Ramiro ugyanis, aki annak idején többet foglalkozott a -szép lányokkal, mint a tanulmányaival, a korszakalkotó épitkezés -alkalmával nemcsak a kis fiu kivánalmairól talált megfelejtkezni, -hanem egy elemi szabályról is… és ki merte volna erre -figyelmeztetni?! A „Buenos-Ayres“ fiát!</p> -<p>(Ime, a festőművészet nagy felsőbbsége az épitészettel szemben! -A legrosszabbul festett kép se üthet agyon senkit.)</p> -<p>A „Buenos-Ayres“ másnap számitva rá, hogy a menybeli hatalmak -sokat elbirnak, türelmesek és nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> fognak rácáfolni, -átháritotta a felelősséget a gondviselésre, s aztán ékes szavakkal -siratta el a szerencsétlenség áldozatait. De meghatottságában se -szalasztotta el a kedvező alkalmat, hogy még egyszer rápirithasson -a már letiport kis fiura. Nem vonja ki magát – irta – az általános -gyászból, de jóleső elégtételt talál benne, hogy ez a szomoru -esemény milyen fényesen igazolja a „Buenos-Ayres-t“ minden olvasója -előtt. Végre az egész világ láthatja, hogy a felbérelt, epileptikus -kis fiunak mennyire nem volt igaza! Hát nem lett volna kár -elékteleniteni, ilyen rövid idei használatért, azt a monumentális -épületet, amely igy maga volt a tökéletesség?!… s amelyre a hálás -kortársak ugy fognak emlékezni, mint egy gyönyörü álomra?!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_337" id= -"Page_337">-337-</a></span></p> -<h2>OVERWORKING.</h2> -<p>Valaki egy hajóstisztet vezetett be a társaságunkba. Alig, hogy -megismerkedtünk vele, már el is felejtettük. Nagyon kevés vizet -zavart az asztalunknál; a bemutatkozás percétől fogva a figyelmes -hallgató szerepére szoritkozott. Nálunk pedig veszedelmes -vitatkozások voltak napirenden s mindig sokan versengtünk a -szavalás jogáért. Aki sohase hangoztatta, hogy most ő tette be a -garast, azt észre se vettük.</p> -<p>A második vagy harmadik este azonban mégis csak meg kellett -látnunk a szótlan tengerészt. Egyikünknek-másikunknak föltünt, hogy -ez a csöndes ember mily szemmelláthatóan jól mulat a mi lármás -társaságunkban. Nem mondhattunk olyan rossz élcet vagy régi -anekdótát, amelyet jóizüen meg ne nevetett volna: akármit hallott, -meglátszott az arcán, hogy neki mindez uj és érdekes.</p> -<p>Később elkisért bennünket mindenüvé. Elvittük bálba, szinházba, -mulatóhelyekre: hát hadd mulassa ki magát! Minden érdekelte és -nyilván gyönyörködtette; néhány rövid szóval, de mindenért -lelkesedett!</p> -<p>– Milyen gyönyörű nők, de milyen gyönyörű nők!… milyen nagyszerű -szindarab!… milyen ügyes, káprázatos látványosság!… – efféle -szavakban tört ki belőle az elragadtatás. Még a kávéházakban is -csupa Eldorádót látott. Alig tudott megválni tőlük: mindig ő ment -utolsónak haza. <span class="pagenum"><a name="Page_338" id= -"Page_338">-338-</a></span></p> -<p>Közben megtudtuk, hogy meglehetősen nehéz szolgálata van, s hogy -az élete, amig szolgálatban van, nemcsak nagyon egyhangu, hanem egy -kissé sanyaru is. Ritkán van része ilyen háromhónapos szabadságban, -amely most közénk vezette; s ez a ritka szabadság bizony már a vége -felé jár.</p> -<p>Akkor igazán nem csoda, ha ennyire tudja élvezni a pihenés -örömét és „a főváros minden varázsát“. (Ez a kifejezés tőle való.) -De örült is minden csekély szórakozásnak és minden közönséges -látnivalónak, mint a gyerek. Nem mint a fővárosi gyerek, hanem mint -az olyan gyerek, aki az erdőben vagy a pusztán nőtt kamaszszá. Ha -egyenesen a Tűzföldről jött volna, nem csodálhatta volna -gyermekiesebb gyönyörködéssel ezt a várost, ahol – mint -magasztalással mondta – minden második ház kávéház.</p> -<p>Olyankor, ha éjjel hazafelé menet, kettesben maradt -valamelyikünkkel, nem is titkolta el, mily fájó szivvel hagyja itt -ezt az aranjuezi életet.</p> -<p>– Még csak egy hetem van!… még csak öt napom van!… – -számlálgatta a napokat szomoruan.</p> -<p>És hogy minél alaposabban kiélvezze a még rá várakozó – oly -rövid! – gyönyörüséget: nagyokat nézett és nagyokat hallgatott, -közben pedig nagyokat huzott mindenféle szeszből, akármi került az -asztalra. Ugy ivott, ahogy csak tengerész tud inni.</p> -<p>Vagy három nappal azelőtt, hogy lejárt a szabadsága és -visszautazott az állomására, az ujságok rémes hajószerencsétlenség -hirét hozták, s a mi vacsorázóasztalunknál is egész este csak erről -a katasztrófáról volt szó.</p> -<p>Természetesen nem hallgattuk el műkedvelő megjegyzéseinket és -nem győztünk eléggé álmélkodni azon, hogy noha alig van nap, amely -valami új, hasznos találmányt <span class="pagenum"><a name= -"Page_339" id="Page_339">-339-</a></span> ne hozna és noha az ember -egyre jobban urává válik az elemeknek: a hajószerencsétlenségek -száma nem kevesbedik és az emberi elme még most se tudott kieszelni -semmit, aminek a segitségével, ha a szerencsétlenséget soha se is -lehet kizárni, legalább annyira lehetne csökkenteni a veszedelmet, -hogy az efféle borzalmas katasztrófa a nagyon ritka, a kivételes -esetek közé tartozzék… Még vadabbakat is mondtunk.</p> -<p>Eszünkbe se jutott, hogy megkérdezzük a köztünk ülő egyetlen -szakértő véleményét, annyira megszoktuk a szótlanságát.</p> -<p>S a mi hajósunk nem jelentkezett magától. Végighallgatta -odavetéseinket, mintha egyetértene velünk, vagy mintha éppen ez a -tárgy érdekelné a legkevésbbé, megvárta, mig a vita leviharzik, -aztán eljött velünk nem tudom melyik mulatóhelyre, s egész este -hallgatott és ivott.</p> -<p>Csak reggel felé, amikor a kávéházban mindössze hárman-négyen -maradtunk, kivánkozott ki belőle, a mit a nagy társaságban -elhallgatott, nyilván azért, mert félt mindentől, ami a -szónokláshoz hasonlitott.</p> -<p>Fölhasználta az első alkalmat, amikor a beszélgetés lankadni -kezdett és ezzel a kijelentéssel lepett meg bennünket:</p> -<p>– Az este, amikor a katasztrófáról volt szó, nem akartam -vitatkozni, mert attól tartottam, hogy talán untatnám a társaságot; -de szeretnék erről valamit mondani, ha ugyan érdekli az urakat.</p> -<p>Ez volt az első eset, hogy nem kellett kérdezgetnünk és magától -hozakodott elő valamivel. Azért csak érdeklődést láthatott az -arcunkon, sőt talán kiváncsiságot. Figyelmünk beszédessé tette.</p> -<p>– Én azt hiszem, – folytatta, – hogy a hajószerencsétlenségek -<span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span> száma mindaddig nem fog csökkenni, -ameddig nem lesz kisebb az emberek kapzsisága. Mert, meg vagyok -győződve, minden esetben ki lehet mutatni, hogy a katasztrófának az -alap-oka valami esztelen, könnyelmü vagy lelketlen takarékosság -volt.</p> -<p>Sietett megmagyarázni, miért gondolja ezt.</p> -<p>– Azok a társaságok, amelyek a tengeren a személy- és az -áruforgalmat igazgatják, mindenütt rettenetesen kihasználják az -emberi munkaerőt. Kockázatos takarékosságból, a veszedelemmel nem -törődő gazdálkodással kizsákmányolnak bennünket; visszaélnek azzal, -hogy embert mindenre, minden föltétel mellett kapni. A hajón mindig -csak annyi a munkaerő, amennyi éppen okvetlenül szükséges. Elég -egy-két embernek a betegsége és – ami ebből szükségképen következik -– a többinek a nagy fáradtsága, egyiknek-másiknak a kimerültsége – -és már beáll a veszedelem. Csak egy kis vihar, meg egy kis – -minduntalan kinálkozó – véletlen kell, hogy a katasztrófa -megtörténjék. Éreztek-e valaha igen nagy kimerültséget? Ha igen, -úgy tudják, hogy van egy állapot, amikor az ember jár-kel s -olyannak látszik, mint aki ébren van, de valójában nincs magánál; -az esze nincs helyén és se a megfigyelése, se az ereje nem több, -mint amennyi egy alvajáróé. Gépiesen elvégzi a megszokott dolgát, -de nem tudja, hogy mit csinál. Tessék ebben az állapotban egy hajót -vezetni, kivált viharban! És a kimerültségnek van még egy ennél is -sulyosabb állapota: az az állapot, amikor az ember a pihenésnek, az -alvásnak olyan gyötrő szükségét érzi, hogy nem törődik többé -semmivel a világon, hogy összeomlik egész erkölcsi ereje és az -elalvás gyönyörüségéért kész odaadni az életét, nemcsak a tulajdon -életét, hanem a mások életét is, mindent. Ezt az állapotot már -kevesen ismerik; még <span class="pagenum"><a name="Page_341" id= -"Page_341">-341-</a></span> elképzelni is csak az tudja, aki már -próbálta. Én ismerem ezt az állapotot. Pedig, amint láthatják, -hatalmas testalkotásu, ép, erős, egészséges ember vagyok, aki kibir -egyet-mást. Rossz embernek sem tartom magamat. És mégis… Egyszer, -egy ilyen állapotban, előre láttam a veszedelmet, éreztem, szinte -tudtam, hogy a pokolba viszem a hajót és olyan végtelen, olyan -halálos fáradtságot, olyan kimondhatatlan, szörnyü fásultságot -éreztem, ugy szomjuhoztam a pihenést, legyen ez bár a nirvána, hogy -nem tudtam többé törődni semmivel, nem bántam a halált, nem -sajnáltam senkit és semmit, és abban a bizonyosságban, hogy egypár -perc mulva el fogok pusztulni és velem együtt el fognak pusztulni a -többiek is, átadtam magamat és az egész hajót a sorsnak, akárminek, -ami jöhet, aminek jönnie kell, csakhogy a félálomból -belemerülhessek a mély álom, a teljes öntudatlanság édes -gyönyörüségébe, amelyet ebben a pillanatban a menyországnak -éreztem. Egy hajszálon függött mindnyájunk élete; a vakszerencse -tette, hogy megmenekültünk; előre láttam a hajónk pusztulását, ugy, -mint valami elkerülhetetlen bizonyosságot és mégse volt erőm csak -egy mozdulatot is tenni a veszedelemből való kiszabadulásra, -képtelen voltam ellentállni az álom vágyának. Igaz, hogy félig már -ekkor is aludtam, sőt talán nemcsak félig.</p> -<p>Elbeszélte az esetet.</p> -<p>Igaz, lehetett már akkor másfél vagy talán két napja is, hogy -egyáltalán nem aludtam. A rend az, hogy négy óráig teljesitünk -szolgálatot s aztán fölváltanak. Először könnyelmüségből -mulasztottam el azt az időt, amelyet az alvásnak kellett volna -szánnom, korhelykedtünk. Másodszor már idegességből nem tudtam -aludni. Harmadszor azért loptam meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_342" id="Page_342">-342-</a></span> magamtól az álmot, hogy -szivességet tegyek egyik társamnak, aki rosszul érezte magát, s aki -helyett valakinek szolgálatot kellett tennie. Azután megint rám -került a sor. Végül amaz nagyon beteg lett, a másik társamnak pedig -– egy másik betegség következtében – egyéb munkát kellett végeznie, -s mert rendes körülmények között is mindnyájunkra szükség volt, -annyira, hogy egyszerre csak egyikünk lehetett szabad: nem volt, -aki fölváltson. Szóval, már alig álltam a lábamon s rettenetes -álmosságot éreztem. De hát nagyon kevesen voltunk!…</p> -<p>Január vége felé jártunk. Szörnyü hideg volt s egyszerre vihart -kaptunk. Órákig szakadt a jeges eső s paskolt a lenge eresz alatt. -Csuromviz voltam; a jéghideg nedvesség átjárta a köpönyegemet, a -ruhámat, a bőrömet, a csontomat. Koromsötét éjszaka borult ránk; s -a süvöltöző szél folyton verdeste rajtam az ázott ruhát. Annyira -fáztam, hogy vacogott a fogam; az álmosságom kezdett -leküzdhetetlenné válni. És nekem ott kellett maradnom a poszton; -vezetnem kellett a hajót.</p> -<p>Eleinte csak azt vettem észre, hogy nem gondolkozom. Aztán, hogy -el-elbóbiskolok. Összeszedtem minden lelkierőmet és egyre -figyelmeztettem magamat: „Oda kell vigyáznod! Oda kell vigyáznod!“ -Majd rájöttem, hogy gépiesen ismételgetem magamban ezeket a -szavakat, folyton ismételgetem, de nem tudom, hogy ezek a szavak -mit akarnak jelenteni és hogy mire kell vigyáznom. A szemem majd -leragadt az álmosságtól. Rajtakaptam magamat, hogy nem tudok -figyelni sehová, hogy öntudatlanul teszem, amit teszek, a megszokás -valami ösztönével, mint az állat és hogy már csak hébe-hóba -eszmélek.</p> -<p>Azután a lelkierő valami utolsó maradványával -meg-megsarkantyuztam roskadozó eszméletemet. Mozogni <span class= -"pagenum"><a name="Page_343" id="Page_343">-343-</a></span> -igyekeztem, egy helyben állva is lépéseket tettem, hogy ébren -maradjak. De föl-fölriadva észrevettem, hogy már félig alszom; hogy -állva is el-elalszom… Még ki-kizökkentem a szendergésből, de -éreztem, hogy már nem vagyok magamnál. Mind tartósabban ejtett -hatalmába a zsibbadtság. Olykor még ostorozni akartam magamat: „Oda -kell vigyáznod!“ De már nem tudtam, mit akarok és éreztem, hogy nem -tudom, mit csinálok. Éreztem, hogy a szunnyadásom mind tovább és -tovább tart és már-már kihat az egész testemre.</p> -<p>Végre megtörtem és átláttam, hogy már nem birok magammal. Hogy -már nem akarok küzdeni, hogy már nem bánok semmit, csak egy -leküzdhetetlen vágyat érzek: ledőlni és aludni! És talán már -aludtam is. Még meg-megmozdultam, de már aludtam. Valami isteni -kéjérzet melegitette át a testemet, éreztem, hogy belesüppedek a -teljes öntudatlanságba… és ugylátszik, hallucinálni kezdtem.</p> -<p>Mert egyszerre két nagy zöld szemet pillantottam meg, két, merőn -rámszegzett, nagy zöld szemet. Lehet, hogy ez a két nagy zöld szem -nem volt álom; lehet, hogy a hajó egyik macskája bámészkodott rám… -mert a hajón, hogy a patkányokat pusztitgathassuk, sok macskát -tartottunk. Lehet, hogy valamelyik macskának az a szeszélye támadt, -hogy egyszer megszemlél egy igazi vihart, és éjszakai kóválygásában -megállapodott előttem, elbámulva azon, hogy: hát ez a fekete alak -mit keres itt, ebben a cudar időben?!…</p> -<p>De én ezt a macskát a Részvénytársaságnak néztem és a csodálatos -zöld fényre meredve, igy orditoztam… vagy csak álmodtam, hogy -orditozok:</p> -<p>– Te, Részvénytársaság, te cudar Részvénytársaság, te gyalázatos -Részvénytársaság, kiszipolyozod <span class="pagenum"><a name= -"Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> a csontjaimból a velőt és -most eljöttél, hogy lásd a müvedet?! Merőn nézel rám, ijesztő zöld -szemeddel, mert nem akarod, hogy elaludjam, még most sem akarod -engedni, hogy elaludjam?! Hát dögölj meg, mert én csak azért is -elalszom, mert én egy percnyi alvásért odaadom az életemet, mert én -nem bánok semmit, nem törődöm senkivel, ütközzünk össze a -poklokkal, azt sem bánom, én szivesen megyek a halálba és viszem a -többieket is, a hideg, jeges, fekete vizbe, a nedves sirba, a -zuhogó, fekete hullámokba, és dögölj meg mérgedben, mert én -magammal meg a többiekkel elpusztitom a hajódat is, és aztán -höröghetsz, hogy: milyen kár a pénzedért!… dögölj meg mérgedben, -rám hiába meresztgeted undok zöld szemed, én nem törődöm veled és -nem törődöm a halállal, nevetlek téged is és nevetem a halált, -nekem mindegy, ha az arcomba ugrol is, nekem mindegy, mert én -aludni akarok, aludni akarok!…</p> -<p>Ebben a pillanatban valami rémes tülkölést, bugást és csöngetést -hallottam, mindenféle fényességek, fénypontok, fénycsikok, -fénysávok jelentek meg káprázó szemem előtt… és, ugy látszik, erre -már fölébredtem. Mert a vad kiabálás magamhoz téritett… egy -pillanatig azt hittem, hogy megőrülök… de aztán már teljesen az -eszemnél voltam és tisztán hallottam egy vad, durva hangnak az -orditozását:</p> -<p>– Gazemberek, piszkok, disznók, mit csináltok, alusztok?!…</p> -<p>Egy roppant nagy hajó haladt el mellettünk, mondhatnám: egy -hajszálnyi távolságban, mert az összeütközéstől és a mi hajónk -szétlocscsantásától igazán csak egy hajszál választott el -bennünket.</p> -<p>Hiába adott mindenféle jelt, hiába szórt fényt és harangozott: -én nem láttam, nem hallottam, csak mentem előre, nyilegyenesen, -neki a halálnak. <span class="pagenum"><a name="Page_345" id= -"Page_345">-345-</a></span></p> -<p>Pedig ott álltam a helyemen. Ott álltam, feketén mint a Bolygó -Hollandi, akinek a hajója némán vonul a nagy végtelenségbe. Ott -álltam, teljesen elcsigázott testtel, lélek nélkül, -haszontalanul.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_346" id= -"Page_346">-346-</a></span></p> -<h2>UJ VILÁG.</h2> -<p>A „Vaskapu“-szálló a nyugati pályaudvarhoz közel, egy zugutcában -huzódik meg. Nemcsak azért buvik el, mert szégyenkezik; alapos oka -van rá, sőt mindennél fontosabb üzleti érdeke, hogy rejtőzködjék, -mint az ibolya. A „Vaskapu“-szállót ugyanis nagyobbrészt csak -olyanok keresik fel, akik nem szeretik, ha látják őket, amint ki- s -bejárnak a Vaskapun; ha az üzlettulajdonos ur átköltözködnék a -körutra, mindjárt be is csukhatná a boltot, mert elvesztené összes -fővárosi vendégeit, – már pedig ezekből él.</p> -<p>De azért vannak a „Vaskapu“-nak jámbor vidéki vendégei is: -jókedvü bácsik, akik teszik magukat, mintha nem tudnák, hová -tévedtek, meg gyanutlan jóhiszemüek, akik évenként -kétszer-háromszor is megszállnak a „Vaskapu“-ban, a nélkül, hogy -sejtenék, hol laknak. Olykor jó falusi alakok állongálnak a kapuban -a kis fiaikkal, meg a nagy leányaikkal, – a járókelők, a hordárok -és az idejekorán felvilágositott utcagyerekek nagy mulatságára. -Ezek a derék vidékiek hivek maradnak az olcsó, nem hivalkodó -külsejü, egészen a tisztátalanságig szerény „Vaskapu“-hoz, mert -nincs más igyekezetük, csak az, hogy jó messzire elkerüljék a -veszedelmes fényüzést. És olyan mindegy nekik, hogy hol tanyáznak! -Kilenc órakor már alusznak; az éjszakai nagy jövés-menés nem kelti -fel <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= -"Page_347">-347-</a></span> őket, s nappal hiába nézelődnek, nem -vesznek észre semmit. A nagy bámulásban nem látnak tovább az -orruknál. Csak gyermekeik meresztgetik néha a szemöket; de ők -ártatlanabbak a gyermekeiknél.</p> -<p>Állandó lakója azonban, aki hónapos szobát bérel, csak egy van a -„Vaskapu“-nak: Véghváry Sebő ur, aki feleségével a harmadik emelet -egy kétágyas udvari szobájában lakik.</p> -<p>Véghváry Sebő ur, mikor kibérelte a hónapos szobát, a bejelentő -cédulán ezt irta a „foglalkozás“-rovatba: istállótulajdonos. S a -„Vaskapu“ portása tudja, hogy Véghváry urnak a sportneve: Captain -Luck.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Október végén, délután hat órakor, Véghváry ur és felesége -otthon vannak, a harminchármas szobában. A fiatal asszony beteg; az -ajtóhoz közelebb eső ágyban fekszik és ujságot olvas.</p> -<p>Véghváry ur fölvette a felöltőjét meg a cilinderét és menni -készül.</p> -<p>A fiatal asszony megszólal:</p> -<p>– Elmész?!…</p> -<p>– El – felel Véghváry ur.</p> -<p>– Nem elég nékem a többi baj?!… Még hozzá egyedül hagysz?!… – -nyügösködik a fiatal asszony.</p> -<p>– Ugy beszélsz, mintha örökre el akarnék menni.</p> -<p>– Ne hagyj itt! Amig itt vagy, nem félek ugy a haláltól!</p> -<p>– Megint képzelődöl?!</p> -<p>– Amig velem vagy, nem félek semmitől. De ha magamra maradok, -nem tudok másra gondolni.</p> -<p>– Ne légy olyan gyerek. Nincs neked semmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_348" id="Page_348">-348-</a></span> komoly -bajod. És nagyon jól tudod, hogy el kell mennem. Összetegyem a két -kezem és azt várjam, amig a sült galamb a szájamba repül? Pénzt -kell keritenem, akárhonnan. Egy krajcárom sincs.</p> -<p>– Mikor jössz vissza?</p> -<p>– Mit tudom én azt?! Ha ki tudok szoritani Bergertől öt -forintot, mindjárt visszajövök. Ha nyolcig nem jövök, hozass fel -magadnak vacsorára sonkát. Tőled nem tagadják meg.</p> -<p>– És akkor reggelig nem látlak?</p> -<p>Véghváry vállat von.</p> -<p>– Kártyázni fogsz? – faggatja tovább a felesége.</p> -<p>– Mi az ördögöt csinálhatnék egyebet?!</p> -<p>– Legalább csókolj meg előbb!</p> -<p>Véghváry ur valami csókfélét lehel a sáppadt asszony homlokára, -aztán elpályázik. Lehalad a lépcsőn és kimegy a kapun.</p> -<p>A „Vaskapu“ portása a kapuban áldogál és a szomszédos korcsma -csaposlegényével beszélget. Látja a kifelé bandukoló lakót, de nem -köszön neki.</p> -<p>Véghváry ur elhalad a beszélgetők mellett. A portás a jobb -hüvelykujjával egyet bök az eltávolodó gentleman után, hunyorit és -csak annyit mond:</p> -<p>– Captain Luck!</p> -<p class="center">*</p> -<p>A beteg asszony tovább lapozgatja az ujságot, de egy-két perc -multán félrelöki, mert azon veszi észre magát, hogy nem tudja, mit -olvas.</p> -<p>Előveszi kis kézi-tükrét a rozzant éjjeli asztalkáról; és -hosszan nézegeti magát.</p> -<p>Milyen sötét karikák vannak a szeme körül! Milyen sárga az arca! -Mennyivel öregebb, mint tavaly! <span class="pagenum"><a name= -"Page_349" id="Page_349">-349-</a></span> A sok koplalás tenné? Eh, -hisz azelőtt se élt valami nagyon jó módban! Sőt azóta, néhanapján, -tengeri halat eszik és pezsgőt iszik rá. Igaz, hogy az efféle -ünnepeket gyakori böjtöléssel kell megfizetni.</p> -<p>Milyen különös! Mihelyt az ura nincs mellette, már gyöngébbnek -érzi magát. Ilyenkor mindenféle aggasztó tünetet fedez fel magában. -Csakugyan tüdővészes volna?! Ej, hátha igazán csak képzelődik és ok -nélkül gyötri magát?!</p> -<p>Leteszi a tükröt és tekintete az ablakra téved. Csak a szomszéd -ház tüzfalát látja ott.</p> -<p>Hanem azért egy darabig ott marad a szeme. Elmélázik. Vajjon -milyen ismeretlen élet rejtőzik a mögött a tüzfal mögött? Bizony, -vannak emberek, akiknek mindenük van.</p> -<p>Körülnéz a harminchármas szobában. Micsoda nyomoruságot világit -meg ez a villamos körte!</p> -<p>Egy másik vaságy, ott az ablaknál. Két rosz szekrény, egy sánta -asztal, a mosdó, a fogas, két szék – és még ez se az övék! Szó -sincs róla, egészen másféle élete volna, ha annak idején hozzá megy -az első kérőjéhez, ahhoz a derék falusi doktorhoz.</p> -<p>Akkor rendben és tisztességben élne. De akkor is szegény asszony -volna és – ki tudja?! – talán mindent nélkülözne. Nem volt, akit -elkeseritsen az a lépése, hogy követte ezt a kalandort. Ha a szülei -még élnek, talán nem tette volna. De csak rokonokat hagyott ott, -jámbor, unalmas embereket, akikhez nem igen ragaszkodott, akik őt -nem értették s akiket ő nem értett. Felesége lett ennek a -kalandornak, mert vonzódott hozzá. Mit tudta még akkor, hogy -kicsoda ez az ember?! És mert csak a szivére hallgatott, mert -hozzákapcsolta a sorsát egy elzüllött embernek az életéhez, akit -valójában csak később ismert meg, a társadalom <span class= -"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> épp ugy -kitaszitotta magából, mintha ballépést követett volna el. Mindenki -elhuzódott tőle; a régi ismerősei elfordulnak, ha látják; akikkel -most érintkezik, szemtől-szembe lesajnálják, vagy nyiltan megvetik. -Pedig ő mindenben ártatlan; pedig ő sohase vétett senkinek, – még -az illendőség ellen se vétett.</p> -<p>Igaz, a férje nem tartozik a rendes, a kifogástalan emberek -közé. Miből él? A vakszerencséből; kölcsönökből, a melyeket talán, -valószinüen… sohase fog megfizetni; alamizsnából, egy-két tehetős -rokonának az ajándékaiból… a könyöradományából, és főképpen a -játékból… Leül kártyázni, akkor is, amikor semmi pénz nincs a -zsebében, ami már talán csalás. És ő, amióta tudja, hogy kicsoda a -férje, – csak egyre jobban szereti ezt az embert. Mégis szereti; -mind jobban szereti.</p> -<p>Mert, ha nem tisztességes ember is, – jó férj. Neki jó -férje.</p> -<p>Szereti őt és jól bánik vele. Vele szemben még önzetlen is. -Amilyen szép ember, s amilyen nagy betyár, magába bolondithatott -volna valami pénzes nőt is. De a szegény leányt választotta és -megmarad mellette, mert szereti az asszonyát.</p> -<p>Már hozzáromlott? Meglehet. De néha megszólal benne az állati -önzés és ilyenkor igy tanakodik:</p> -<p>Ki tudja?!… Ha ahhoz a derék emberhez ment volna, akihez nem -vonzódott, aki már nem fiatal, s aki szintén nem adhatott volna -neki valami nagy kényelmet és jómódot, talán már elsorvadt volna a -nagy tisztességben. Talán már elvitte volna a tüdővész. Mig e -mellett az ember mellett, aki olyan… furcsán keriti elő az -ennivalót, legalább egy igazi asszonynak az életét éli… és – ki -tudja?! – igy talán még meggyógyul!… <span class="pagenum"><a name= -"Page_351" id="Page_351">-351-</a></span></p> -<p>Már pedig ő élni akar… igen, csak élni, élni, élni!… De hát az -erkölcs?!… Istenem, az erkölcs!… Mit vét ő az erkölcs ellen?!… Mit -tehet ő akármiről?!…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Felkönyököl a párnájára és hallgatózik. Lépéseket hallott. Nem ő -az. A valaki már elhaladt az ajtójuk mellett.</p> -<p>Már nem jön. Már nem kapott pénzt. És akkor aligha kerül elő -reggelig. Nem olyan könnyü dolog az, kivárni a szerencsét, ha nincs -egy koronánk se, amelyet kockára lehetne tenni!…</p> -<p>Félnyolc tájban megérkezik Bergerné. Igen, Berger csakugyan -megtagadta az öt forint kölcsönt Véghváry urtól. De az emberséges -füszeresné nagyon sajnálja a beteg asszonyt. Hozott neki sonkát, -süteményt, egy kis csuporban kitünő levest is. Még az öt forintot -is odacsusztatja a szegény ténsasszonykának.</p> -<p>Mrs. Luck pironkodik, de köszönettel fogadja el a kölcsönt, s -olyan jó étvágygyal tünteti el a vacsorát, mintha már két napja nem -evett volna egy falatot se.</p> -<p>Bergerné elbucsuzik.</p> -<p>A beteg asszony már jobban van.</p> -<p>Csak legalább ne maradna el sokáig az ura! Hiszen már pénzük is -van!</p> -<p>De nem tudja értesiteni a férjét. Ki tudja, hányadik kávéházban -kibicel azóta, hogy megszerezze a „szerencse-koroná“-t?!</p> -<p>Unalmában ujra előveszi az ujságot. Amint szórakozottan -lapozgatja, tekintete egyszerre a sport-hirekre téved. -Elmosolyodik, mert azt olvassa, hogy a pardubici nagy -akadályversenyben „indul“ Captain Luck <span class= -"pagenum"><a name="Page_352" id="Page_352">-352-</a></span> -Polihisztor nevü ötéves lova is. Ez a Polihisztor az ő istállójuk. -Az egyetlen lovuk; az egész vagyonuk. Véghváry a ritka nagy -szerencse egy örökkön emlékezetes órájában nagyobb összeget nyert -valakitől „hozomra“, s a vesztő, hogy lerójja a tartozást, -átengedte neki Polihisztort. „Az istálló“ egy darabig lenditett -valamit a Véghváry hitelén; s Captain Luck azóta se tudta eladni -egyetlen telivérét.</p> -<p>Ezen a réven már szép pénzzel tartozik a trénernek s a tréner -most nyakra-főre futtatja Polihisztort, mert csak igy lehet -reménysége rá, hogy valaha hozzájuthat a követeléséhez.</p> -<p>Miért ne? Néha vak tyuk is talál szemet.</p> -<p>Néha a kapanyél is elsül.</p> -<p>Igaz, hogy Polihisztor eddig még „a zabját se tudta -megkeresni“…</p> -<p>Mrs. Luck mosolyog.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Óriási dübörgés a lépcsőn.</p> -<p>Beront Captain Luck, kipirultan, elfulva.</p> -<p>– Polihisztor megnyerte a pardubici nagy akadályversenyt!</p> -<p>A kapanyél csakugyan elsült. Hogyan történhetett ez?</p> -<p>Semmi ördöngősség se volt a dologban. A pardubici hosszu és -kacskaringós pályát nem igen ismerik a zsokék. Nem csoda; minden -esztendőben csak egyszer vannak ott. De az az elhanyagolt, öreg -zsoké, akit a tréner Polihisztorra ültetett, már kiismerte magát a -pardubici pályán is. Eszeágában se volt, hogy megmutassa az utat a -többieknek; különben is Polihisztor, akarva, nem akarva, hátul -kullogott. És mig a komoly jelöltek lovasai rendre hamis utra -tévedtek, <span class="pagenum"><a name="Page_353" id= -"Page_353">-353-</a></span> s csak nagy tér- és időveszteség után -kerültek vissza a helyes utra, hogy átugrathassák az összes -akadályokat, addig az eleinte messze elmaradó, de a jó uton haladó -Polihisztor szép lassan beugrándozott és bekocogott elsőnek.</p> -<p>A nagy eseménynek a puszta hire is elég volt rá, hogy Véghváry -ur felválthassa a győzelmét egy kis aprópénzre.</p> -<p>Illő jutalom mellett száz korona kölcsönt szerzett egy ismerős -pincértől.</p> -<p>– Ha nem volnál beteg, – szólt a feleségéhez – most elmehetnénk -mulatni!</p> -<p>De hiszen már egy cseppet se volt beteg! Semmi baját se érezte; -az örömhir azonnal meggyógyitotta.</p> -<p>Felöltözött és elmentek mulatni.</p> -<p>Mialatt lesiettek a „Vaskapu“ lépcsőjén, a beteg asszony a -lépcső tükörfalába pillantva, boldogan vette észre, hogy az arca -rózsásabb és a tekintete ragyogóbb, mint valaha, egy kicsit -elgondolkozott.</p> -<p>Hogy ilyesmitől függ a sorsuk!… Sőt talán az élete!… De arra -gondolt, hogy ha az, amit ők átélnek, egyáltalán lehetséges, akkor -nemcsak ők, hanem sokan, nagyon sokan bünösök.</p> -<p>Ha az egész világ eltüri, megengedi, lehetővé teszi, hogy a -kalandorság néha szerencsével járjon, mig a tisztes munkának soha -se juttat a száraz kenyérnél egyebet: akkor nemcsak ők a bünösök, -hanem bünös az egész világ.</p> -<p>És ezzel elaltatta a lelkiismeretét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_354" id= -"Page_354">-354-</a></span></p> -<h2>LULLABY.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>A tábornok sorra látogatta rózsáit, csodálkozva, örömmel, -gyönyörködve nézegetve gyors fejlődésüket, és öreg gyermekek -módjára, egy-egy medve-mormogást hallatva, beszélgetett hozzájok: -„Kis buták! Ha tudnátok, hogy ki ápolgat, dédelget benneteket!… Ti -is elforditanátok-e tőlem gyönyörü kis orcátokat?!…“ Aztán -föllépkedett a kilátóra, leült egy padra és a várost nézte, meg a -város mögött a hegyek mozdulatlanságát. Villája a Viale dei -Colli-nak azon a részén volt, mely már közelesik a Piazzale -Michelangiolo-hoz, tehát a legjobb páholyból láthatta a -testvérharcok régi szinpadát. Majdnem az egész város ott volt a -szeme előtt, abban a törpeségben, amelyet a magaslat és a távolság -minden földi dologra rábizonyit, rápirit. Középütt a Duomo olyan -kövéren, szélesen terpeszkedett el az egész város alacsonyságában, -mint a fiastyuk a csirkéi között; a többi törpeségből, a Duomotól -egy kissé balra, csak a Palazzo Vecchio tornya vált ki, mint a -történelemnek egy utolsó kiáltása. És az épületek egymásra -halmozottságából egy nagy méhkasnak a zsongása, zümmögése -hallatszott ki: elmélázásában ugy tünt föl előtte, mintha a házak -is élnének és csak várnia kellene, hogy szerte röppenjenek, mint a -méhraj. Csakis a város mögött hosszan elnyuló <span class= -"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> hegyek -mozdulatlanságát és némaságát találta fenségesnek.</p> -<p>Majd, amint összegubbaszkodva ült a padján s érdeklődés nélkül -való, fénytelen tekintete elfordult a várostól, hogy aztán a -kertjében csillogó szines és haszontalan üveggolyók üres -hivalkodásán akadjon fenn: akarata ellenére is hallgatnia kellett a -város hangjait. Messziről, a Cascine felől, az előkelő élet -zsivajgása halk morajként is alig-alig hatolt el hozzá, de a -Miniato tájékáról mulatók zajongása hallatszott és a tramway -dübörgése, csengése minduntalan megzavarta a környék csendjét. -Mintha minden öt percben azt csilingelte volna ez az ujra meg ujra -megérkező csengő: „Én vagyok az élet! Én vagyok az élet!…“ És -lentről folytonosan hangzott valami zsongás: az az erejét vesztett -lárma, az elhaló zugás, a meghalkult morgás, a hápogóvá vált -tülkölés, az elgyöngült bugás és a tömérdek emberi zümmögés tompa -összeverődése, a város hangja. Élnek! Élnek, mozognak, sietnek, -futkosnak… szeretkeznek és gyülölködnek… ha szeretkeznek, akkor is -marakodnak, ha gyülölködnek, még jobban marakodnak, mindig csak -marakodnak… aztán meghalnak és jönnek mások, akik ujra kezdik… akik -ugyanazt csinálják, amit az elődeik… akik megint csak marakodnak… -akik elülről kezdik ugyanazt az utálatos komédiát… hogy nem unják -meg egyszer!… és ez az élet.</p> -<p>Azon vette észre magát, hogy egy pár perc óta az ő fejében is -motoszkál, szöszmötöl, zümmög valami hang… valami ritmus-féle… -valami egyszer hallott, meg nem figyelt, s mindjárt elfelejtett -ária-hullámocska s ebben uszkálva egy kis szöveg-roncs, valami -értelmes beszédnek a roncsa, egy szó, melynek az ő gondolataihoz -semmi köze, amelynek rá nézve semmi <span class="pagenum"><a name= -"Page_356" id="Page_356">-356-</a></span> értelme, amely isten -tudja, hogyan jutott eszébe… Figyelni kezdett s ugy tetszett neki, -mintha más valaki azt dúdolná az ő fejében: „Lullaby, lullaby, -lulla–lulla–lullaby!…“ Mi ez? S hogyan került az ő fejébe?… -Lullaby, ez angol szó és altatódalt jelent. Talán maga a szó is -benne van egy ilyen altatódalnak a szövegében s ennek a roncsa az, -amit ő most folytonosan hall… érthetetlen okból… ismeretlen, -titokzatos lelki utról?… Hol hallotta ezt valaha? Operában? -szinházban? mulatóhelyen? az utcán danolóktól? vagy egy dajkától? -És ez az értelmetlenség most ugy belecsimpajkodik az agyvelejébe, -hogy nem tudja kiüzni onnan. Az egész élő világ mélységesen -közömbös előtte, és az egész élő világ őrült lármájától, -zsivajgásától el tudott menekülni, de ez a talán szemétről szedett, -talán régtől fogva hozzáragadt, magától dúdoló értelmetlenség mégis -be tudott férkőzni a fejébe, a jött-ment arcátlanságával fészket -rakott ott s most utat keres a lelkébe… És egyre, folytonosan -hallotta: „Lullaby, lullaby, lulla–lulla–lullaby!…“</p> -<h3>II.</h3> -<p>Öreg gazdasszonya közeledett feléje.</p> -<p>Rosszat sejtett. Attól tartott, hogy a felesége hivatja s fázott -ettől a – ha kivánt, akkor mindenesetre kellemetlen – -találkozástól. Ez az asszony, aki huszonhat évi házasélet után -olyan idegen tudott maradni hozzá, hogy most, letiportságában, csak -a bukottat, csak szerencsétlensége okozóját s mindezek tetejébe -fiuk gyilkosát látja benne: ez a szegény, szerencsétlen, nyomorult, -rövidlátó, szűkeszü asszony is meghalt neki, amint meghalt az egész -világ…</p> -<p>Nem az kereste. <span class="pagenum"><a name="Page_357" id= -"Page_357">-357-</a></span></p> -<p>– Tábornok ur, egy fiatalember járt itt, már többször, s -mindenáron beszélni szeretett volna a tábornok urral. Megmondtuk -neki, hogy a tábornok ur senkit se fogad, kivétel nélkül senkit. -Másodszor két ajánlólevéllel jött vissza. Harmadszor azt állitotta, -hogy valami igen fontosat akar közölni a tábornok urral…</p> -<p>– Velem senki se közölhet fontosat.</p> -<p>– Megmondtuk neki, de negyedszer is előkerült. És ekkor -rimánkodni kezdett, hogy adjam át a tábornok urnak ezt a levelet, -mert rá nézve életbevágó fontosságu, hogy a tábornok ur őt fogadja, -s egy óra mulva ujra el fog jönni…</p> -<p>– Megmondtam, hogy senkivel se állok szóba. Ha valakit hivatok, -azt megmondom maguknak előre. De nem is hivatok senkit. Békében -akarok lenni. Pihenni akarok.</p> -<p>– Bocsássa meg, tábornok ur, az ügyetlenségemet… de ez a -fiatalember olyan ágrólszakadtnak, olyan szerencsétlennek, olyan -kétségbeesettnek látszott, hogy nem tudtam megtagadni a -kérését.</p> -<p>A tábornok átvette a levelet és elolvasta. Ez volt benne:</p> -<p>„Tábornok ur!</p> -<p>Nem akarom önt zaklatni, boszantani, izgatni. Az édesanyám -életére esküszöm, hogy semmiféle kellemetlenséget nem fogok önnek -okozni.</p> -<p>Kéregető vagyok. De nem alamizsnát kérek. Hanem azt a kegyet, -hogy egy félóráig beszélgethessek a tábornok urral, s amit a -tábornok ur önként kegyes lesz tudtomra adni, fölhasználhassam a -javamra, egy ujságcikkben.</p> -<p>Ujságiró vagyok, de már hónapokkal ezelőtt elveszitettem az -állásomat, nem a magam hibájából. És <span class="pagenum"><a name= -"Page_358" id="Page_358">-358-</a></span> azóta nem tudok -keresethez jutni. Az én cikkeimet csak akkor adják ki, ha különös -érdekességük van.</p> -<p>Megtudtam, amit még kevesen tudnak, hogy a tábornok ur -városunkban telepedett le. Eszembe jutott, hogy egy olyan cikk, -mely az önnél tett látogatásról szólhatna, az egész országot -érdekelné.</p> -<p>Az ön ügyében az akták még nincsenek lezárva. A higgadtabbak -önnel éreznek vagy legalább is függőben tartják az itéletüket. A -szenvedély, mely olyan vadságokra ragadtatta magát önnel szemben, -már kidühöngte magát, lecsillapodott. Elérkezett volna a revizió -ideje. Ön, ugy látszik, még nem tartja szükségesnek, s bizonyára -nyugodtan várja a történelem itéletét. De talán szolgálatára -lehetne önnek, ha a kételkedők, az ingadozók, s különösen a jobb -meggyőződésüek tájékoztatására, megirnám egyik nagyobb ujság -közönségének, hogy most mi foglalkoztatja önt… hogyan tölti -napjait… szóval, amit jónak lát a világnak tudtára adni… akármit, -ami önről szól s amit közölni megenged.</p> -<p>Tudom, hogy önnek nincs szüksége én rám, csak nekem van -szükségem önre. Nincs kibe kapaszkodnom, ha ön nem szán meg. Ha ön -lerug a lábáról, mint egy alkalmatlan kutyát, el kell -pusztulnom.</p> -<p>Az a rendkivüli érdekességü cikk, mely önről szólna az -országnak, nekem egy hónapi keresetet… nem: a megváltást -jelentené!</p> -<p>Tábornok ur! Ne rázzon le magáról! Szegény, öreg, özvegy -édesanyám van, akinek én vagyok a föntartója, a kenyérkeresője.</p> -<p class="right"><i>Carlo Morlini.“</i></p> -<p>A tábornok elgondolkozott.</p> -<p>Hm. Egy kis féregnek eszébe jutott, hogy: hátha talán mégis -nemtelen harcban ölték meg az oroszlánt? <span class= -"pagenum"><a name="Page_359" id="Page_359">-359-</a></span></p> -<p>Lám, lám. A jövőnek, amely majd igazságot fog szolgáltatni neki, -ez talán már az első fecskéje!…</p> -<p>Vagy, meglehet, az első egérke, mely rágicsálni kezdi azt a -hálót, amelybe őt befonták, leteritették, amelyben ő most -mozdulatlanul fekszik?…</p> -<p>A tábornok már valami – szinte gőgös – elzárkózottságba ásta -bele magát. Halálosan sértett büszkeségének vércseppjeiből és -igazsága tudatának aranyszálaiból valami gubót szőtt maga köré, -hogy ő se láthasson többé semmit az emberek életéből, más se -férhessen hozzá az ő agyongyötörtségéhez, hogy teljesen el legyen -válva az élők világától.</p> -<p>De lehetséges-e, puszta akarattal, lemondani az egész világról, -az élet minden öröméről, s arról a balzsamról, gyógyitó irról, mely -nemcsak a fákban és füvekben, hanem ott rejtőzik az emberi szóban -és pillantásban is, a jóleső, a rokonérzések mágnesesen ható -megnyilatkozásában? Elkülönözheti-e magát valaki az élőktől, amig -egyáltalán lélekzik?</p> -<p>Tökéletes letiportságában, társadalmi megsemmisültsége sajgóan -fájdalmas s mind fájdalmasabb érzetében, élőhalott voltának -tudatában, rémes egyedülhagyottságában és sötét elzártságában a -tábornok gyöngébb volt, mint hitte. Azt hitte, hogy igazságának -érzete, tiszta lelkiismerete, lelki magasabbrendüségének a tudata s -véresre mart, de még élő, hatalmas büszkesége most már mindenkorra -meg fogja óvni attól, hogy bármivel is törődjék, aminek valami köze -van az emberek életéhez, hogy még egyszer valami vágyat érezzen az -emberi szó és tekintet jóleső megnyilatkozása után, hogy csak -gondoljon is arra az undok ember-hordára, mely őt a butaság és a -gonoszság csatakiáltására patkányseregként rohanta meg és marta -össze, betegre, félholtra. <span class="pagenum"><a name="Page_360" -id="Page_360">-360-</a></span></p> -<p>Nem volt ilyen erős. Senki se erős egyedül.</p> -<p>Már ebben a kunyoráló levélben is volt egy szó, amely -megejtette. A „revizió“ szó.</p> -<p>Ha nem is hitt benne, neki a „revizió“ ugy hangzott, mint másnak -a föltámadás!</p> -<p>Aztán meg az emberi nyomoruságon való szánakozást se tudta még -egészen kiirtani magából.</p> -<p>Hát van valaki a világon, akinek még szüksége van rá?!… ő -rá!…</p> -<p>Akinek nincs kibe kapaszkodnia, csak ő belé, az -élőhalottba!…</p> -<p>Megtagadott volna-e a csatatéren a haldokolva esdeklő ellenséges -katonától egy korty vizet, egy segitő mozdulatot?</p> -<p>És nem az-e most is, valójában, a maga lelke, tehát az Isten -előtt is, aki a csatatéren volt, mikor ugyanez az ország -lelkesedéstől s a dicsőség mámorától ittasan visszhangozta a -nevét?!…</p> -<p>Ez döntött.</p> -<p>– Ha majd visszakerül az a fiatalember, – szólt a -gazdasszonyának, – vezessék be hozzám.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Egy óra multán a kis ujságiró, aki elveszitette az állását, noha -nem ő volt a hibás, szemben állott Batacchi tábornokkal, a sok -csatában győztes hadvezérrel, akit az utolsó afrikai expedició -rémes balsikere után a közvélemény vihara lesodort a cselekvés -szinteréről. Azaz, hogy inkább csak mellette állott, mint -szemtől-szemben vele. A tábornok öles ember volt, az ujságiró -alacsony termetü; a tekintetüknek tehát hosszu utat <span class= -"pagenum"><a name="Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> kellett -megtenniök, lefelé és fölfelé, hogy találkozhassanak.</p> -<p>Bizony jól mondta a gazdasszony, kissé ágrólszakadt legényke -volt a látogató. Régente gondosan összeválogatott, de már nagyon -kopottas öltözetéről leritt az egész története; sápadt, vékony -arca, a csillogóan fekete, apró szempár nagy elevenségének -ellenére, csupa siralmat, gyászt és megindultságot fejezett ki. Az -egész ember olyan volt, mint a testet öltött zokogás.</p> -<p>– Ugy látom a leveléből, – szólt a tábornok, – ön olyanformán -gondolkozik, hogy ennek a szegény országnak mi ketten vagyunk a két -legszegényebb embere… vagy legalább is azok az emberei, akiket -legjobban üldöz a balszerencse. Szegényen csak szegény segit… hát -támogassuk egymást!</p> -<p>Kezet nyujtott látogatójának, leültette és igy folytatta:</p> -<p>– Csakhogy nekem nincs mit közölnöm a világgal. Ha kérdez, -szivesen felelek a kérdéseire; de ez az egész, amivel szolgálatára -lehetek.</p> -<p>– Mindenekelőtt arra kérek engedelmet, hogy megtekinthessem a -házat meg a kertet, – szólt a látogató, körülnézegetve a -könyvtár-szobában, ahol a tábornok fogadta. – A közönséget nagyon -érdekelné, hogy ön most hogyan, milyen környezetben él.</p> -<p>– Amit itt talál, azt ugyan nem érdemes leirnia – felelt a -tábornok. – A kertben rózsák vannak, a szobákban könyvek és régi -butorok… amint láthatja. Lakótársam, három régi cseléden kivül, -csak egy van: a feleségem, egy folytonosan sirdogáló öregasszony, -aki nem nekem hisz, hanem az egész világnak.</p> -<p>– Ez nagyon érdekes, – szólt a látogató s a kabátja külső -zsebéhez kapkodott, mintha ceruzát keresne.</p> -<p>– Egyéb érdekeset aztán magamtól nem is közölhetek <span class= -"pagenum"><a name="Page_362" id="Page_362">-362-</a></span> önnel. -És tartok tőle, hogy a kérdéseire is csak csupa olyat mondhatok, -amit már hallott vagy olvasott.</p> -<p>– Ha tájékoztatna a tábornok ur a terveiről, a szándékairól…</p> -<p>– Nincsenek terveim.</p> -<p>– De, végre is, a tábornok ur nem nyugodhatik bele, hogy ügyében -az legyen az utolsó szó, amelyik önt a kamarában hazaárulónak -bélyegezte!</p> -<p>– Persze, hogy nem nyugszom bele. Csak tűröm. Az én ügyemben -birák, katonák, bajtársak itélkeztek. A legenyhébben itéltek el: -nyugdijazásra… de elitéltek. El kell viselnem. Nem lőhettem magamat -főbe, mert ezzel elismertem volna azt, amit nem ismerek el. Hát -élek. Ugy, a hogy. Napról-napra. Semmit se csinálok és mindennap -ugyanezt csinálom. Ugy látszik, ez is élet. Ha tehát ezt is el -kellett viselnem, ugy sokkal könnyebben elviselhetem, ha a -kamarában egy szájhős hazaárulónak nevez.</p> -<p>– Az a képviselő maga se gondolta azt, hogy a tábornok ur anyagi -érdekből cselekedett és a legostobábbakat kivéve, senki sincs, aki -elhinné ezt, de…</p> -<p>– Köszönöm mindenkinek, aki elhiszi, hogy nem kaptam pénzt azért -a szerencsétlen ütközetért, amely ketté vágta a katonai -karrieremet, amelyben magam is megsebesültem, s amelyben a -huszonhároméves fiam elesett.</p> -<p>– Sokan vagyunk, akik teljesen értjük a tábornok urat. Akik -távol attól, hogy efféle ostobaságokat beszéljünk, soha egy -pillanatig se kételkedtünk abban, hogy a tábornok ur intenciói a -legtisztábbak, a leghazafiasabbak, a legjobbak voltak…</p> -<p>– Ne mondja! Egy pillanatig se kételkedtek benne?</p> -<p>– Nem, egy pillanatig se. Mi, a higgadtabbak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_363" id="Page_363">-363-</a></span> tudjuk, -hogy a szerencsétlen hadjáratok élő áldozatokat is követelnek. A -nemzeti érzékenység soha se tud beletörődni abba a gondolatba, hogy -a nemzetet legyőzték, s mintha nem volna szomoru kénytelenség, hogy -az egyik félnek minden harcból legyőzöttként kell kikerülnie: a -nemzet legyőzetésének a ténye mindig bűnbak után kiált. De ahol -szerencsétlenség történt, ott hiba is történhetett. Nem -okvetetlenül, de történhetett. És ha hibát mondok, csak katonai -hibát gondolok; tévedést, szerencsétlen tervet, elvétett számitást, -az előrelátásnak valami részben a hiányát. Végre is, tévedni -emberi. A tábornok ur, maga, nem is lehet elfogulatlan birája -annak, hogy nem követett-e el stratégiai hibát vagy hibákat. És, -amint emliteni méltóztatott, a tábornok ur ügyében birák, katonák, -bajtársak itélkeztek. Hogyan magyarázza a tábornok ur… hogyan -történhetett a tábornok ur szerint, hogy… ha az afrikai -expedicióban nem járt el szerencsétlen terv szerint… birái mégis -elitélhették?</p> -<p>– Szerintem? Hogyan történt szerintem? Szerintem ugy történt, -hogy biráimat megtévesztették az ellenségeim, akik fölhasználták a -szintén megtévesztett közvélemény erejét, és ezt kötélként hurkolva -a nyakam körül, megfojtottak. Csak rövidség kedvéért mondom, hogy: -az ellenségeim… mert inkább azt kellene mondanom, hogy: az irigyeim -meg azok, akiknek akármiképpen utjában állottam.</p> -<p>– A közvélemény megtévesztése könnyü lehetett, de a biráké már -sokkal nehezebb, – vallatta a kis ujságiró az ősz tábornokot.</p> -<p>– Nem volt nehéz. Jól mondja, hogy ezt a nagy nemzeti -szerencsétlenséget, amint a nemzet gyöngesége is okozhatta volna, -okozhatta hiba is. Az is okozta; a hiba, vagy jobban mondva: a bűn, -mert itt a hiba halálos <span class="pagenum"><a name="Page_364" -id="Page_364">-364-</a></span> vétek. Hát igen, itt mindent a bűnös -ostobaság okozott. Csakhogy a szerencsétlen terv az elvétett -számitás, az előrelátásnak akár egészben, akár csak részben való -hiánya nem volt az enyém, hanem másoké. Az én tervem jó, az én -számitásom helyes, az én előrelátásom, fájdalom, kitünő volt. Nekem -nem volt teljes hatalmam. Mindnyájunk szerencsétlenségére sokban -függöttem a hadügyi kormányzattól. Ami a tervet elrontotta, ennek -az utasitására történt, ami a számitást megzavarta, ennek a -vonakodásán mult, ami a szerencsétlenséget előidézte, ennek a -csökönyössége volt. Én mindent elkövettem, hogy a -szerencsétlenséget megakadályozzam, a munkám felét az foglalta le, -hogy ujra meg ujra figyelmeztetnem kellett a nekem parancsolókat -intézkedéseiknek a veszedelmeire, föltártam előttük a helyzetet, a -legpontosabban, megjósoltam minden rám kényszeritett lépés minden -következését. Nem hallgattak rám. Beadtam a lemondásomat, hogy -elháritsam magamtól a részességet, a felelősséget; nem fogadták el, -e helyett, tudva, hogy nem szökhetem meg a csatamezőről, -beparancsoltak a halálba. Hát mentem. Igaz, hibát is követtem el; -de csak magam ellen. Nem gondoltam rá idejekorán, hogy bár a -végzetes intézkedések eredetét sokan ismerték, engem is meg lehet -vádolni, engem, akinek a hasznos szolgálatait valaha az egész -ország elismerte, engem, aki ebben a szerencsétlen hadviselésben is -minden erőmmel ellene voltam a szerencsétlen intézkedéseknek!… és -hogy éppen az én nyakamba fogják sózni a bűnbak szerepét! Nem -jutott eszembe, hogy azok, akiknek a felelősségen könnyü lett volna -osztozniok, felhasználva a közvélemény megtévedését, rám fogják -háritani az ódiumot, hogy azok, akiknek a vádlottaknak kellene -lenniök, a vádlóimmá fognak átalakulni, és hogy azok, akik mindent -<span class="pagenum"><a name="Page_365" id= -"Page_365">-365-</a></span> tudtak, s akiknek meg kellett volna -védelmezniök, magamra fognak hagyni! Hibát követtem el magam ellen, -mert nem védekeztem eléggé korán… igaz, hogy mikor a piacon -üvöltözni kezdtek ellenem, egy haldoklót kellett volna -kiráncigálnom a piacra… és talán marakodnom is kellett volna ezzel -a haldoklóval… No, és aztán, mikor ez a haldokló meghalt s az egész -ország nemzeti gyászt öltött érte, akkor már engem is eltemettek -vele. Olyan természetesnek tünt fel, hogy mindennek én vagyok az -oka, tehát: majd mindent a halottra akarok kenni!… Hát meg se -kisérlettem a halottra való hivatkozást; különben is, a fejedelmi -vérből származó nemzeti szenttel való küzdelemben csak én -maradhattam alul. Ettől fogva, hogy meghalt az, akinek a mea -culpa-ja még megmenthetett volna, mindenki vállat vont, mihelyt az -én ügyemről volt szó. A többi már csak formális eljárás volt. -Előterjesztettem a védekezésemet, a bizonyitékaimat, s biráim -fejcsóválva nézegették az aktáimat; de jobban hittek a vádlóimnak -meg a közvélemény orditásának, amelyben az isten szavát keresték, -mint nekem, meg a tulajdon két szemöknek… ennyi az egész.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, tábornok ur, – jegyezte meg a gyors -itélkezés elcsapott kis napszámosa, – de szerintem önnek itt nem -volna szabad megállapodnia. Önnek nem volna szabad elbujnia a -csigaházába, hanem folytatnia kellene a küzdelmet a halottal és -minden poklokkal szemben, a katonai becsületéért, nevének a -szeplőtlenségéért. Itt nem lehet szó kiméletről senkivel és -semmivel szemben. A fejedelmi vér… az országos babona… a nemzet -érzése… a kegyelet a nemzet bálványával szemben… a halott -szótlansága: ez mind semmi akkor, ha a megtámadott katonai -becsületről van szó. A birák itéltek, de a birák fölött is áll -<span class="pagenum"><a name="Page_366" id= -"Page_366">-366-</a></span> valaki, s ez: a nép. Önnek a néphez -kell appellálnia; ez kötelessége magamagával és a történelemmel -szemben.</p> -<p>– A történelem majd elvégzi a dolgát nélkülem is, én pedig már -nem akarok semmit. S a néphez apelláljak, a néphez, melynek elég -volt egy sereg hazug ujsághir meg a sok kósza, részeg beszéd, hogy -orkánná fuvódjék föl ellenem és elsöpörjön?!</p> -<p>– Vagy mondjuk: az európai nagy nyilvánossághoz. Az elfogulatlan -műveltekhez, a higgadtabban itélő hazafiakhoz, a jobbak -lelkiismeretéhez. Önnek erről a hadviselésről egy könyvet kellene -irnia, amelyben mindent elmondana, a legkiméletlenebb -részletességgel, és föltárná valamennyi bizonyitékát. Az igazság -mindenek fölött való s önnek haláláig védenie kell a katonai -becsületét.</p> -<p>– Az igazság, fiatal barátom azért született, a világra, hogy az -élet minduntalan sárba tiporja. A katonai becsületem? Azt már -elvitték tőlem és nem adhatják vissza. Itt már csak arról lehetne -szó, hogy mit fognak gondolni rólam az elfogulatlan emberek.</p> -<p>– Ez is valami.</p> -<p>– Nos, az elfogulatlan embereknek a véleménye nagyon megoszlanék -még akkor is, ha akár egy egész könyvtárt irnék össze a védelmemre. -Annál inkább, mert a bizonyitékaim nagyobb része: állami irás, s -ezeket nem szolgáltatnák ki nekem arra a célra, hogy megvádolhassak -velök olyanokat, akik ma hatalomban és békében élnek. A -bizonyitékok egy másik része, amely előbb az én birtokomban volt s -aztán a biráim elé került, most már szintén az archivumban pihen, s -azoknak, a kik őrzik, eszük ágában sincs, hogy tartalmukat az -orrára kössék a folyton gyanusat szimatoló s botrányhajhászó nagy -nyilvánosságnak. Tehát csak egy brosürára való – mindössze egy -pamflethez elegendő – okirattal, <span class="pagenum"><a name= -"Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> adattal, bizonyitékkal -támogathatnám a védekezésemet, egypár magánlevéllel, amelyeket nem -akartam a biráim elé terjeszteni, mert ezt fölöslegesnek hittem. És -kellene-e tovább bizonyitgatniok, hogy hazaáruló vagyok, ha Európa -elé vinném ennek a hadviselésnek ma még talán csakugyan titkolni -való, részletes történetét, az adataimat, a védelmemet és a -vádjaimat, <i>szerintem</i> egyesek, <i>szerintök</i> bizonyára az -ország szégyenét, szennyesét?! Nem magam alatt vágnám-e a fát?! És -miért? Hogy nem tudom hány száz vagy ezer embernek a véleménye -megváltozzék rólam! Mert bizonyos vagyok benne, hogy a nagy -többséget nem tudnám meggyőzni; de meglehet az is, hogy még a -vélemények megoszlását se tudnám elérni, s csak egyeseknek a -nézetét sikerülne megváltoztatnom. És amennyire most torkig vagyok -az emberek itéletével, bizony meglehetősen mindegy nekem, hogy ha -már mindenképpen viselnem kell sok millió ember megvetésének a -terhét, néhány száz vagy ezer enyhébben fog-e itélkezni rólam?!</p> -<p>– A tábornok ur magánleveleket emlitett. Lehetséges volna az, -hogy… hajlandó volna a tábornok ur megmutatni nekem egy ilyen -levelet?</p> -<p>– Szivesen. Megmutathatom például a halottnak, a nemzeti -szentnek egy levelét. Ha ön csak valamennyire is emlékszik még -ennek a szerencsétlen hadviselésnek a történetére, ha ön már akkor -is olvasott ujságokat, s nem felejtkezett meg róla, hogy miről volt -szó, akkor, amikor az ügyemet tárgyalták: ezt a levelet beszédesnek -fogja találni.</p> -<p>Kinyitott egy szekrényt, előkereste az emlegetett iratot és -átnyujtotta a nagy nyilvánosság szerény és rendes fizetés nélkül is -fürge szolgájának.</p> -<p>A kis ember izgatottan olvasta végig a történelmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span> -érdekességü levelet s mikor az utolsó sorokhoz ért, lelkesedéssel -kiáltott föl, háromszor is:</p> -<p>– Micsoda szenzáció! Micsoda szenzáció! Micsoda szenzáció!</p> -<p>A tábornok rábámult.</p> -<p>Hogyan? Ennek a homunkulusznak most, a levél elolvasása után nem -az jut eszébe, hogy ő vele, a szeplőtlen tisztaságában -rosszhiszemüen megvádolt, elitélt, megcsufolt, pellengérre -állitott, leköpdösött öregemberrel milyen galádság, mekkora gazság -történt?! Csak az jut eszébe, hogy ez a levél a botrány-hajhászat -számára nagy érdekesség és hogy ő ezzel néhány garast -szerezhet?!</p> -<p>Már kisértésben volt, hogy beleegyezzék a levél közlésébe. De -most már elment a kedve ettől.</p> -<p>A homunkulusz azonban félreértette a bámuló tekintetet.</p> -<p>– De biztositom, tábornok ur, – szavalt fölvillamozottan, – hogy -legelső rangu szenzáció! Ha csak arra hatalmaz föl, hogy néhány -szóval ismertethessem ennek a levélnek a tartalmát, már akkor is -lázba ejtem vele az egész hazai sajtót!… és, Istenem, ha -megengedné, hogy közzétegyem a levelet egész szövegében, a -világlapoknak is foglalkozniok kellene a cikkemmel!… Máról-holnapra -nevezetes emberré tenne ez az ujságirói remekelés! Az -elcsapottságból egyszerre fölkerülnék az olasz ujságirók legelső -sorába!</p> -<p>A tábornok alig akart hinni a szemének. Ennek az emberkének az ő -levele, mely olyan fényesen bizonyitja egy egész országnak a nagy -megtévedését, semmit se mond ő róla s az ő kálváriájáról! Az -emberke a levélben nem lát egyebet, csak azt, hogy felhasználható, -kifacsarható, s az után, hogy ilyen revelációnak a tanujává lett, -nem érez megrendülést, borzongást, még csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> -megilletődést se, hanem gyermekes önzéssel örül az ujságnak. És -egyre csak a maga kis cirkulusaival foglalkozik!</p> -<p>– Eszerint, – kérdezte az ősz ember – ön meggyőzőnek találja ezt -a levelet?!… Ön szerint, ez a levél elégtételt szolgáltat nekem, -ugy-e?!…</p> -<p>Morlini ur (már nevezetes ember volt, hát csak adjuk meg neki, -ami megilleti), miután egy pár perc óta sokat feszengett, -izgett-mozgott a székén, nem fékezhette tovább az izgatottságát, -fölugrott s idegesen kezdett járkálni a sok néma könyv közt.</p> -<p>– A tábornok ur nem is képzeli – áradozott – hogy micsoda -világszenzáció anyaga rejtőzik ebben a levélben! Egy kis tulzással -azt mondhatnám, hogy: nem is sejti, mi van ebben a levélben! -Tizezrek és tizezrek hangulatát fogjuk megváltoztatni, két-három -cikkel, egy hét leforgása alatt, ha a tábornok ur megengedi nekem -ennek a levélnek a közzétételét!</p> -<p>A tábornok egy kicsit elszégyelte magát. No lám, min kapja rajta -magát! Már jókora idő óta megint mint vádlott felelgetett ennek az -emberkének a vallató kérdéseire. Igazolgatta magát ez előtt az -emberke előtt, akit szánalomból eresztett magához; -fölvilágositásokat adott neki, eloszlatni iparkodott a kételyeit, -fáradozott azon, hogy meggyőzze, s keresgélte a legtöbbet kifejező -feleletet, mint a vizsgálattevő gyerek, akit a tanár sarokba -szoritott. És mért tette ezt? Mert ez a kicsi ember itt a nagy -nyilvánosságot képviseli. De hát mit akar ő a nagy nyilvánosságtól? -Jobb véleményt; az igazságot. No hát most láthatja, mit várhat a -nagy nyilvánosságtól! Nem gyönge volt-e megint?!…</p> -<p>– Milyen szerencsés ötlet volt, hogy ide jöttem, s hogy -erőszakoltam egy kissé az interview-t! – gratulálgatott magának -Morlini ur hangosan, miközben fesztelenül <span class= -"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span> -járt-kelt a szobában. – A tábornok urnak talán soha se jutott volna -eszébe, hogy közzétegye ezt a levelet… pedig hogy közzé kell -tennie, hogy kötelessége közzétenni, erről nem is lehet tanakodni… -Mind a kettőnknek szerencséje, hogy föltámadt bennem ez a kitünő -gondolat… Éreztem én ezt előre… valami nem hagyott békén…</p> -<p>(Már hős volt. A sikernek a puszta reménységére, a kis Zokogás -egyszerre nagy riporterré nőtt fel önmaga előtt. A közügy egy -kitünő szimatu bajnokává.)</p> -<p>– Pedig semmi kedvem hozzá, hogy közzétegyem – szólt a -tábornok.</p> -<p>– De igen, – erősködött Morlini ur, – mert én meg fogom győzni -arról, hogy nem is tehet másképpen. Ez a levél önnek a világ -fölmentését, az erkölcsi elégtételt, katonai becsületének a -megtisztulását jelenti. Lehet-e, szabad-e erről önnek lemondania? -Nem. Miféle makacskodásból akarna benne maradni a -félreismertetésben, hogy ne mondjam: a közmegvetésben? Nézze, -tábornok ur, mikor idejöttem, ön azzal fogadott, hogy mi vagyunk -ennek a szegény országnak a két legszegényebb embere, hát -támogassuk egymást. Hozzátehette volna azt is, hogy: ebben a -pillanatban az egész országnak nemcsak a két legszegényebb, hanem -egyszersmind a két legutolsó, a két leglenézettebb embere vagyunk; -de csak az akaratunktól, a kitartásunktól függ, hogy segitsünk -magunkon… vagy hát segitsünk egymáson. Meg is fogjuk cselekedni, -mindenesetre. Ön már megtette az első lépést. Jót tett velem, -amikor bebocsátott magához; most rajtam a sor, hogy szolgálatot -tegyek önnek, rámutatva a helyes utra… Ugy vagyunk, mint a -világtalan és a sánta… Ön fölemelt a hátára, most én a jó -tanácsommal vezetni fogom önt… Én ön nélkül nem tudtam volna járni… -<span class="pagenum"><a name="Page_371" id= -"Page_371">-371-</a></span> ön nélkülem nem lát jól, de a szavam, -az utbaigazitja, hogy merre kell haladnia. Ön megalapitja a -szerencsémet és én rehabilitálom önt.</p> -<p>– Ön rehabilitál engem? Hogy ön engem rehabilitál? – álmélkodott -a tábornok.</p> -<p>Egy pillanatra megharagudott.</p> -<p>De a haragja hamarosan elmult, mintha a kiméletlen szavak -visszatéritették volna ahhoz a rezignációhoz, melyből ez a -látogatás kizavarta.</p> -<p>– Ez az emberke – gondolta – akármennyire önként és csak -érdekből jött, mégis a sok millió követe és képviselője. Nem jobb, -de nem is rosszabb, mint a többi, mint a sok millió. Sőt ez az -emberke maga a sok millió. Nem tud engem látni; mindig csak azt a -helyzetet látja, amelyben vagyok. Ez közös vonása a sokaságot -alkotó millió és millió embernek. Ez a világ. De hát mit törődjem -akkor akár a ma, akár a jövő itéletével, mikor, ha a kevesek nem -is, a milliók mind ilyenek, s mikor a jövő milliói is csak ilyenek -lesznek!…</p> -<p>És teljesen lecsillapultan felelt Morlini urnak:</p> -<p>– Hát lássa, én ennek a rehabilitációnak olyan kevéssé érzem a -szükségét, hogy ezt a levelet, amely önt meggyőzte, összetépem, itt -a szeme előtt.</p> -<p>S meg is tette, két-három olyan határozott mozdulattal, aminőt -régente nem egyszer mutatott.</p> -<p>Morlini ur, meglepetésében, csak hüledezett.</p> -<p>– De azt csak megengedi, – hebegte, – hogy leirjam a -beszélgetésünket és közöljem azt is, hogy ebben a levélben?…</p> -<p>– Mindent megirhat, amit csak akar, – felelt a tábornok.</p> -<p>Hanem, amikor Morlini ur már bucsuzkodott, elfelejtett kezet -nyujtani neki.</p> -<p>– Hogyan, tábornok ur, ön most már nem nyujt <span class= -"pagenum"><a name="Page_372" id="Page_372">-372-</a></span> nekem -kezet?!… – kérdezte Morlini ur, kissé megilletődve.</p> -<p>– Már mért ne nyujtanék önnek kezet?!</p> -<p>És átengedte tenyerét a Morlini ur meghatottságának.</p> -<p>Aztán az ablakából nézte, hogy az emberke milyen fürgén siet ki -a villa kapuján. Kedve lett volna bucsut inteni a nagyvilág utolsó -követének.</p> -<p>De Morlini ur nem nézett vissza a villára; nagyon sietett. Ugy -látszott, hogy a tramway közeledő kocsiját akarja elfogni. De nem. -Egy üres fiakker után szaladt, mely lépésben kocogott az uton. -Megállittatta és beült.</p> -<p>A tábornok mosolygott.</p> -<p>– Már költekezik az interview bőrére! – szólt magában.</p> -<p>Aztán megint kiment a kertbe, nem gondolt többé semmire, csak -dudolgatta: „Lullaby, lullaby, lulla–lulla–lullaby!…“</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_373" id= -"Page_373">-373-</a></span></p> -<h2>A TEMETŐBEN.</h2> -<p>Az ismeretlen tiszt, heves szemtüzelés után, tüntetően kezdett -babrálni egy képes ujsággal, s aztán letette. Szeréna, aki már -előbb néhány szemvillanással biztositotta az ismeretlent teljes -jóakaratáról, jól láthatta a képes ujság cimét. Egypár percig várt, -hogy a társasága ne vegyen észre semmit; aztán elkérte a pincértől -a lipcsei illusztrált ujságot s átlapozta.</p> -<p>Két kis ceruza-jelet talált benne, e két szó alatt: mikor, -hol?</p> -<p>Mikor? – ezen nem kellett törnie a fejét. De az a kérdés, hogy: -hol? – egy kis zavarba ejtette.</p> -<p>A tengerparti sétauton, az egész világ előtt? – az lehetetlen. -Fiume valamelyik mellék-utcájában? Véletlenül találkozhatnék a -leányaival. És az ördögtől nem félt, de félt a leányaitól. Már -nagyocskák; és milyen kinyilt szeműek! Egy kicsit elhanyagolta és -egy kicsit elkényeztette őket. A fejére nőttek és egy idő óta -mintha ellenőriznék. Ha véletlenül meglátnák az ismeretlennel, -képesek volnának utána menni s kikémlelni, hová megy? A kisebbik -már is oda súgta neki, hajmeresztő konfidenciával:</p> -<p>– Szeréna, ne kacérkodjál olyan sokáig azzal a tiszttel, mert -rosszat gondolnak rólunk!</p> -<p>Gyorsan kellett elhatároznia magát. Nyolcadmagával ült az -abbaziai Quarnero-kávéházban, s a társasága <span class= -"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> már -készülődött. Csolnakázni akarnak. A magános tiszt sem fog órákig -várakozni.</p> -<p>A képes ujságnak azon a lapján, amelyre abrakadabrákat -firkálgatott, egy temető képe volt látható. A kép szélére, mintha a -kalligrafiában gyakorolgatná magát, rárajzolta ezt a szót: Fiume, s -fenn, ahol a lap kelte és száma olvasható, bekarikázta ezt a -számot: 3. Ha a tiszt nem túlságosan ostoba, s ért egy keveset a -drót nélkül való telegrafáláshoz, ebből meg fogja érthetni, hogy -holnap délután három órakor a fiumei temetőben kell sétálgatnia. -Mért éppen holnap? Mert most már öt óra felé jár az idő. Tehát ma -már nem, csak holnap, s természetesen nem később, mint holnap.</p> -<p>A temető… Szerelmi találkozóra nincs alkalmasabb hely, mint a -temető. Se veszélytelenebb.</p> -<p>Másnap már két órakor útnak indult, hogy megszökhessék a leányai -elől, akiknek félkettőtől félháromig tart az angol órájuk.</p> -<p>Gyönyörü októberi nap volt, egyike azoknak az őszi napoknak, -amelyeken a természet mintha még egyszer, utoljára összeszedné -minden erejét, hogy meleget áraszszon: hasonlóan ahhoz a szép -asszonyhoz, aki a negyvenedik évéhez közeledik, a rettenetes -időhöz, az utolsó szerelmek idejéhez.</p> -<p>Ki kellett nyitnia az ernyőjét, olyan melegen sütött a nap. S -mialatt aprókat lépegetve, lassan sétálgatott tova a halmokon, – -amerre máskor nem igen szokott járni, – azon gondolkozott, mit -mondana, ha ismerőssel találkoznék, aki talán azt kérdezi: mi -jutott eszébe, hogy éppen a temetőben sétál? Senkije se fekszik -ott.</p> -<p>Csakugyan, még abban is szerencsés volt, hogy sohase vesztett el -se gyermeket, se testvért, senkit, akit egy kissé szeretett, -jóbarátot se. A szülei már nagyon <span class="pagenum"><a name= -"Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> öregek és még ma is -élnek. Még a férje is él. Mintha a halál mindenkit kimélne, aki -akár közelebbről, akár távolabbról, hozzátartozik.</p> -<p>De irigylik is sokan életének sima folyását, amint irigylik a -kényelmét és minden szenvedelmességtől, minden idegességtől ment, -nyugodt természetét!</p> -<p>Ő, ő nem irigyel semmit, csak az ifjuságot. Ha még egyszer húsz -esztendős lehetne!… Azért az egy esztendőért szivesen odaadná -mindazt, ami még következik.</p> -<p>Nem volt érzelgős természetü, de a magánosságban pár pillanatig -elmélázott.</p> -<p>Furcsa! Még a kedveseit is mintha valami hatalom védte volna -mindaddig, amig mellette voltak. Csak akkor érte őket baj, ha -elhagyták, vagy elhagyta őket.</p> -<p>Hanem alig lépett be a temetőbe, már is rájött, hogy valakiről -mégis csak megfeledkezett. Persze, az egész élet csupa felejtés; -folytonos, szakadatlan felejtés.</p> -<p>Közel a bejáróhoz, az út szélén, fehér márványból való, még -majdnem egészen új sirkövet pillantott meg, s a temetőben az első -név meg az első följegyzés, a melyre a pillantása esett, ez volt: -„Itt nyugszik Teodorovics Simon, élt 37 évet.“</p> -<p>Igen, ez egy kissé az ő halottja. Ez egy kissé ő miatta halt -meg.</p> -<p>A férje ölte meg párbajban, ezelőtt hat évvel.</p> -<p>Szegény Simon! Milyen vidám, elmés, aranyoskedvű fiu volt! Szép -ember is, de mindenekfölött szeretetreméltó. Ahol megjelent, ott -azonnal derü és jókedv ütött tanyát. Kifogyhatatlan volt a kedves -tréfából, a nevettető ötletből; fel tudta villámozni a legálmosabb -környezetet; pezsgő vidámság, dal, muzsikaszó, kacagás járt a -nyomában. Mindenki mindig csak Simont kereste; férfi, asszony, -leány, mindenki őt találta a <span class="pagenum"><a name= -"Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> legkedvesebb cimborának; -egymaga egész társaság volt. És igen, az asszonyok még jobban -szerették, mint a lányok.</p> -<p>Amellett a legjobb fiú volt a világon. Soha a tréfáival se -bántott senkit, soha se vétett semmiféle emberfiának, kivéve azokat -a férjeket, akikkel csak az történt, amit megérdemeltek.</p> -<p>És most itt fekszik, a két kezét összekulcsolva szépen, -mozdulatlanul! Nem táncol többet macsicsot, – amivel annyi asszonyt -nevettetett meg.</p> -<p>Milyen bolond az élet! Hogy ennek a vidáman zajongó, ötletes, -tréfás, kedves embernek éppen ő miatta kellett elnémulnia!</p> -<p>Miatta, akit soha még csak meg se csókolt!</p> -<p>Nem különös-e, hogy a férj, akinek a golyója leteritette, joggal -lehetett volna féltékeny nem egy emberre, és mig a sok közül soha -egyre se féltékenykedett, ezt az embert, aki nem tartozott a sok -közé, meg kellett ölnie párbajban?</p> -<p>Igaz, talán nem ő rajta magán mult, ha soha se lett a Simon -kedvese. Neki is nagyon tetszett ez az ember, akiért sokan -rajongtak, s akit még többen becéztek, szinte bálványoztak. Aztán -akkor már régen túl volt rajta, hogy a házasságot komolyan vegye. -Eleinte kacérkodott is, még pedig ugyancsak, az egész -asszony-társaság kedveltjével, s hizelgett volna a hiúságának, ha -könnyedén elhódithatja a féltékeny asszonykájától… később is -el-elbolondoztak… de ez volt az egész.</p> -<p>Mért ne vallaná meg magának, hogy: igen, amazon mult minden? A -férfin.</p> -<p>Akkor boszankodott is a dolgon. Nem értette a Simon -viselkedését. Mindig tisztelettudó és kedves maradt iránta; nagyon -kedves, de tulságosan tisztelettudó. <span class="pagenum"><a name= -"Page_377" id="Page_377">-377-</a></span> Pedig lehetetlen volt -észre nem vennie, hogy nem haragudnának meg érte, ha jobban -közelednék. És nem közeledett. Ugy, hogy a viseletét szinte -sértőnek találta volna bármely asszonyi önérzet. Egy darabig nem -lehetett egyebet képzelni, csak azt, hogy: talán érdekesnek akar -látszani… ügyetlen ember, aki nem veszi észre, hogy már fölösleges -minden komédiázás.</p> -<p>Most már érti, ami akkor rejtelmesnek tünt föl előtte. Ez a -bolondos ember komolyan vette a kötelességét. Nem akart izgalmakat, -szenvedéseket okozni az asszonykájának, aki olyan őrülten féltette -a férjét, a milyen őrültségre csak az olasz vér képes. És ez a -szerencsétlen a fejébe vette, hogy éppen Szerénától kell féltenie -az urát. Elég volt hozzá egy semmitmondó, de elfogott pillantás, -hogy otthon a legrémesebb jelenetekkel lepje meg a szegény Simont; -néha az egész szomszédság összeszaladt a jajgatására. Utoljára a -szegény Simon ugy kerülte Szerénát, mint az ördög a tömjént; ha -véletlenül mégis találkoztak s felelnie kellett Szerénának, mialatt -beszélt, mindig másfelé nézett. Szeréna végre kezdte érteni a -dolgot; nevetségesnek találta ezt az emberpárt: vállat vont s nem -foglalkozott többé velök, Simonnal se.</p> -<p>És mégis éppen ennek az embernek kellett meghalnia miatta; mig a -többiek, azok, akik ölelésének és csókjainak emlékét szerte vitték -a világba, ma is vidáman szaladgálnak, ki erre, ki arra.</p> -<p>Természetesen buta véletleneknek kellett összetalálkozniok ehhez -is, mint minden balesethez.</p> -<p>Az egyik véletlen az volt, hogy a férje éppen akkor kapott egy -évi szabadságot. Ennek a férjnek, aki az esztendő legnagyobb -részében a messzi tengereket járja, ennek a férjnek, aki -kiszolgáltatta őt annak a sorsnak, hogy ott keresse az asszonyi -boldogságot, ahol éppen <span class="pagenum"><a name="Page_378" -id="Page_378">-378-</a></span> találja, ennek a férjnek, akinek a -legkisebb hibája az, hogy mindig utazik, aki csak akkor kellemes -férj, ha távol van, s akkor a legkellemetlenebb, ha megtér a -családi körbe – ennek a férjnek akkor, kivételképpen, itthon -kellett lennie.</p> -<p>A máskor csak nevetni való asszonykán pedig éppen akkor -hatalmasodott el legjobban a féltés őrültsége. Nem különös-e ez is? -Féltékenységi dührohamai akkor váltak mindennaposokká, amikor -Szeréna már rá se nézett a szegény Simonra. Szeréna akkor volt a -legszerelmesebb Andry kapitányba.</p> -<p>Andry kapitánynak, jól emlékszik, épp azon az estén igérte meg -az első légyottot. A hajóstisztek bálján, a második négyesben. -Ugyanennek a négyesnek a vége felé történt, – Szeréna még szinte -érezte a kapitány lehelletének a forróságát, – hogy a hatodik -figurában összekerült a szegény Simonnal is, mint minden más -táncossal. Az ujja hegyét nyujtotta neki s pillantása a kapitányt -kereste. De a féltékeny asszonynak, aki folyton az urát leste, úgy -rémlett, hogy titokban megszorongatták egymásnak a kezét. Megvárta, -mig a négyes véget ért, aztán Szerénához ment és bokrétáját -Szerénának az arcába vágta. Pirosabb volt, mint bokrétájának -szertehulló rózsái.</p> -<p>Szeréna elsápadt és szótlanul törölte meg az arcát.</p> -<p>Ha ez véletlenül olyankor történik, amikor férje a messzi -tengereket járja, Szeréna megelégedett volna azzal, hogy ennyit -mondjon:</p> -<p>– Angela, nagyon ostoba vagy!</p> -<p>És elsimitották volna a dolgot, hogy a férj soha ne is tudjon -róla.</p> -<p>De a férj éppen ott ásitozott a bálteremben és Szerénát dühössé -tette, hogy éppen a férje jelenlétében kell ezt a megalázást -elszenvednie. Ha ő most békülékenynek <span class= -"pagenum"><a name="Page_379" id="Page_379">-379-</a></span> -mutatkozik, mit fog képzelni ez az ember: micsoda jeleneteket kell -neki átélnie azalatt, amig a férj a messzi tengereket járja?!</p> -<p>Igy a botránynak párbaj lett a következése s az ostoba golyónak -keresztül kellett mennie a szegény Simon testén.</p> -<p>Most itt fekszik, két kezét hiábavaló imádságra kulcsolva, -mozdulatlanul. Már nem féltik senkitől.</p> -<p>De Szeréna-e az oka, hogy meg kellett halnia?</p> -<p>Nem. Ő, férjének a keze, meg az ostoba golyó, mind csak eszközei -voltak a véletlennek.</p> -<p>Ezt a szegény embert a felesége ölte meg. A szerelmes asszony -oktalan féltékenysége és esztelen indulatossága; a szerelmes -asszony akaraterejének hiányossága, lelki fegyelmezetlensége; az a -gyöngesége, hogy nem tudott ura lenni magának; józanságának, -belátásának a fogyatékossága; az a gyerekesség, amely nem tud -számot vetni cselekedetének a következéseivel, és utoljára, de nem -utolsóképpen az a naivság, mely komolyan vesz bolondságokat.</p> -<p>Bezzeg sirt, jajgatott, visitozott aztán, mikor kilyukasztva -vitték haza a férjét!</p> -<p>Igazán szánni való volt a gyászában. Három esztendeig valósággal -őrjöngött a kétségbeeséstől. Szép szemét kisirta kicsinyre, s -megcsunyitotta, szinte megöregitette a fájdalom, az önvád, az -elhagyatottság, a sok szomoruság és keserüség, a folytonos -szánom-bánom.</p> -<p>Utóbb mégis csak elcsitult.</p> -<p>És az idő mult, az idő rohant. Lassankint kiapadtak a könnyei. -Lassankint felejteni kezdett. Aztán elkövetkezett az óra, amikor -nem tudott többé egyedül maradni. Végre a mult héten férjhez ment -egy jóravaló fiatalemberhez. <span class="pagenum"><a name= -"Page_380" id="Page_380">-380-</a></span></p> -<p>Hja, efezusi matrónákkal van tele a világ!</p> -<p>Hát érdemes-e az életet komolyan venni?!</p> -<p>És a szegény Simon most itt fekszik, csöndesen, szépen, -illedelmesen. Nem táncol többé macsicsot, amivel hajdan annyira -fölbőszitette a féltékeny asszonykát. Pedig most már táncolhatna, -éjfélkor. Nem féltik többé senkitől.</p> -<p>Hát nem gonoszság-e gyerekes észszel komolyan venni, ami csak -jókedv, dinom-dánom, rövid, nagyon rövid ideig tartó „tréfa, -terefere, tánc?“ – ahogy a szegény Simon szokta mondani.</p> -<p>Valami neszt hallott. Arra pillantott, s látta, hogy a tiszt -jön.</p> -<p>A tiszt annyira sietett, hogy egyszerre csak megbotlott -valamiben és a kardja hozzávágódott az egyik sirkőhöz. Szeréna -észrevette, hogy a szegény Simon sirköve volt az.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_381" id= -"Page_381">-381-</a></span></p> -<h2>PÁLYAKEZDÉS.</h2> -<p>Özvegy Jurenákné gyárváros-utcai vendéglőjében a fehérabroszos -asztalok egyikénél két fiatalember eszik mohón, sakál-étvágygyal és -gépsebességgel: a Mester és a Tanitvány. A Mester huszonhárom -esztendős; a Tanitvány tizennyolc.</p> -<p>Amikor az utolsó falat sajtot is lenyelték, a Mester -megszólal:</p> -<p>– Szoktál-e szivarozni?</p> -<p>– Hogyne! – felel a Tanitvány.</p> -<p>– Van egy törött trabukkóm, azt neked adom. Ragassz rá -cigaretta-papirost; talán még szelelni fog.</p> -<p>Ugy tesz, mint beszél, s ő maga rágyujt egy virzsiniára.</p> -<p>Az első kéjes szippantások után átadja magát a keleti -kényelemnek s a társalgás és bölcselkedés kettős örömének. A -Tanitvány ezalatt a trabukkó ujjáépitésén fárad.</p> -<p>– Nos, mit szólsz a vacsorához? – kérdi a Mester.</p> -<p>– Nagyon jó volt, – felel a Tanitvány.</p> -<p>– Szeretem, hogy hazudsz, – gyönyörködik a Mester, – és hogy -szépen, vakmerően hazudsz. Ez is mutatja, hogy tehetséges ember -vagy. Ha tehetségtelen ember vagy, akkor kiböffented az igazat, -hogy tudniillik Magyarország áldott földjén a Jurenákné főztjénél -rosszabb ételeket sehol se találni. Vagy, ha nem is böffented ki az -igazat, hát himezel-hámozol, kertelsz, köntörfalazol. <span class= -"pagenum"><a name="Page_382" id="Page_382">-382-</a></span> -Lutheránus módra alkudozni próbálsz és azt mondod, hogy: „elég jó -volt“, mert félsz, hogy a lesujtó itélettel sziven találsz, -udvariatlanul meggyanusitod a jóizlésemet és azt akarod, hogy az -öreg kecske ostobasága is jóllakjék, de az igazság káposztájából is -megmaradjon valami. A tehetségtelen ember igy tenne. De te nem vagy -tehetségtelen ember; te föléje emelkedel a kérdésnek s az -udvariasság gyöngéjére számitó cselvetést kijátszod, kivéded egy -bátor hazugsággal, és szemtelenül kivágod magadat a kelepcéből. A -vacsorát már ugyis megetted, a dolgon már ugyse lehet változtatni, -az egészről nem érdemes csevegni, kár volna az időt erre -vesztegetni. Hát hazudsz, hogy a dologról többé ne legyen szó. Okos -ember vagy; tehetséges ember vagy.</p> -<p>A Tanitvány önérzetesen mosolyog s aztán szopogatni kezdi a -beteg, de már befáslizott szivart.</p> -<p>– Már most, – folytatja a Mester, – mi a logikai következés -abból, hogy a Jurenákné főztje majdnem az ehetetlenségig rossz? -Tehetségtelen ember igy okoskodnék: „Az, hogy többet nem fogunk -idejönni.“ De te tehetséges ember vagy és helyesen vezeted le a -logikai következést. A logikai következés pedig az, hogy: -ellenkezőleg, ezentul minden este itt fogunk vacsorálni, mindaddig, -amig nagy pénzre nem teszünk szert.</p> -<p>A Tanitvány három vékony füstsugarat bocsát ki a tökéletlenül -restaurált szivar három kéményéből és öreges nyugalommal szól:</p> -<p>– Képzelem, hogy vannak ennek a kosztnak jó tulajdonságai -is.</p> -<p>– Hogy némi táplálékot adjak gazdag képzelőtehetségednek, – -értekezik tovább a Mester, – mindjárt elmondom, hogy mik ezek a jó -tulajdonságok. Először is ez a legolcsóbb koszt Pesten. Ha volna -olcsóbb is, <span class="pagenum"><a name="Page_383" id= -"Page_383">-383-</a></span> hidd el, hogy én felkutattam volna. -Aztán, ha nem jó, hát legalább sok. Ami a minőségből hiányzik, azt -Jurenákné pazarul megtoldja a mennyiséggel. Ekkora porciókat sehol -se találsz Pesten. Azok a vendégek, akik ide járnak, fellázadnának, -ha Jurenákné kevesebbet adna nekik, viszont nem bánják, ha akármi -az, amit kapnak, csak sok legyen. Igazuk van. A gyomor nem kérdi, -hogy mit adsz neki, de nem türi, hogy megröviditsd. Végre, és ezen -kellett volna kezdenem, amint látni fogod, itt nem okvetetlenül -szükséges mindennap fizetni. Itt ismerik az embert és biznak az -ember jövőjében. Majd téged is meg fog ismerni Jurenákné; még ma -megmondom neki, hogy ha magadban jösz ide, akkor is a barátom vagy, -és hogy már holnap el lehet készülve a legrosszabbra. Egy kicsit -cugos a szivarod, mi?…</p> -<p>– Sebaj, – felel a Tanitvány, – nem vagyok reumás. Szeretném én -látni azt a szivart, amelyet végig ne szivjak, ha olyan lyukas is, -mint a harisnyám!</p> -<p>– Ember vagy! – fejezi ki elégedettségét a Mester. – Ha nem vág -földhöz semmiféle szivar, ez megnyugtat afelől, hogy a Jurenákné -kosztja se fog leverni a lábadról. Jegyezd meg magadnak, fiam, hogy -a bölcseség kezdete és a szerencse alapföltétele: nem törődni -azzal, hogy mit eszünk, mindaddig, amig nem duskálunk minden más -földi jóban. És a bölcset, aki kész erre a kis önmegtartóztatásra, -megjutalmazza a kegyes természet. Az ember hozzászokik még ehhez a -koszthoz is, és ha hozzászokik, akkor szereti. Nekem például más -korcsmában már nem izlik ugy az étel, mint itt; engem nem elégit ki -tökéletesen semmiféle eledel, ha hiányzik belőle a Jurenákné -főztjének sajátságosan keserü zamata. De még egy másik jutalma is -van ennek a kis önmegtartóztatásnak. Sorsunk egyelőre két -<span class="pagenum"><a name="Page_384" id= -"Page_384">-384-</a></span> véglet: rendesen a kis korcsma és -ritkábban, sátoros ünnepeken, fejedelmi bankettek. Barátom, -mennyivel jobban esik a bankett, ha az ember a Jurenákné emlőin -nevelkedett!…</p> -<p>– Bankettekre járni!… Erre én nem áhitozom, – szól a Tanitvány. -– Nem is tudnám, hogyan kell megenni az uri ételeket. Egyszer, még -kis diák koromban, a főispán megvendégelte fiának három-négy -tanuló-társát; én is ezek között voltam. A többiek, akármilyen -furcsa dolgokat hoztak elibénk az inasok, mindjárt kiismerték -magukat, de én attól fogva, hogy a legelőször hozott tálban szét -akartam vágni a diszitést és az inasnak kellett figyelmeztetni, -hogy az nem ennivaló, alig mertem az ételekhez hozzányulni. Soha se -voltam olyan éhes, mint ez után a nagy ebéd után.</p> -<p>– Majd beletanulsz.</p> -<p>– Nem bánom, ha nem is tanulok bele. Nekem a fődolog az, hogy -jóllakjam. Akármi, csak elég legyen. És ha itt nem kell éppen -mindennap fizetni, akkor nekem ez a világ legjobb korcsmája. Mert, -ugy látszik, még nagy idő telik bele, mig kellőképpen el leszek -látva aprópénzzel.</p> -<p>– Az ember sohase lehet kellőképpen ellátva aprópénzzel. Ha majd -elérkezik az az idő, amikor már tudsz keresni, vagy pláne fizetésed -lesz, hát el is költöd. Akkor talán még jobban rászorulsz a -korcsmahitelre.</p> -<p>– Csak már legalább a keresetnél tartanék! De, ugy látszik, ez -még csupa bizonytalanság. Mondd, mért nem akarsz arról beszélni, -ami engem még a korcsmahitelnél is jobban érdekel? Elolvastad azt a -holmit, amit hazulról küldtem, már vagy három hete?</p> -<p>– Elolvastam.</p> -<p>– Találtál benne tehetséget?</p> -<p>– Találtam. Két tárca egészen rossz, hanem a <span class= -"pagenum"><a name="Page_385" id="Page_385">-385-</a></span> -harmadik: a „Luca széke“, az már mai állapotában is kinyomtatható. -Ebben már van egy kis tüz: van benne düh, méreg, választóviz, -vitriol. Egészen Mirbeau-s. Azt hiszem, ha megjelenik valahol, -otthon rá fognak ismerni az alakokra.</p> -<p>A Tanitvány elpirul örömében.</p> -<p>– Meglátszik rajta, hogy átélt dolog? – kérdi.</p> -<p>– Meglátszik rajta, – felel a Mester. – Tudod, őszintén szólva, -esküdni mernék rá, hogy nem egészen ugy történt az eset, ahogyan -leirod. A hősnőd, a szolgabiróné, aki olyan orcátlanul viselkedik, -mint egy megbőszült cseléd, egy kicsit gyanus, és a szerelmi kaland -egy cseppet se valószinü. Hanem a szolgabiró figurája nagyon jó; -ebben epe van. Ugy képzelem, ez a szolgabiró egyszer nagyon -megsértett téged; pofont igért, vagy mi. Te aztán szépen jégre -tetted a dühödet, és most, amikor elkerülsz hazulról, megirod a -szolgabirót ugy, hogy otthon bizonyosan ráismerjenek. Mert hogy a -szolgabiró felesége a szeretőd volt, az tisztára költészet.</p> -<p>A Tanitvány megint elpirul, de most már nem örömében.</p> -<p>– De kérlek!… hebegi.</p> -<p>– Ne tiltakozzál, – folytatja a Mester oktató hangon. – Nagyon -okosan teszed, ha másoknak nagyokat hazudsz, és különösen, ha -irásban hazudozol; ez a képzelet!… És semmi se teszi az embert -olyan érdekessé, mint a hazudozás, mert minden nyiltszivü ember -szebbeket tud kitalálni, mint a mik történnek. De előttem ne -igyekezzél érdekessé tenni magadat; én keresztül látok rajtad. -Többet mondok. Ezt a történetet már én is megirtam, és velem ugy -történt a dolog, a hogy mondom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_386" id="Page_386">-386-</a></span></p> -<p>A Tanitvány nem bolygatja tovább ezt a részletkérdést, hanem -másról tudakozódik.</p> -<p>– És a megirást milyennek találod?</p> -<p>– Irni még nem tudsz, – felel a Mester, – de az a legkevesebb. -Majd megtanitlak rá, hogyan kell irni. Ennek például nyolc-tiz sort -kell az elejére irni, és nemcsak kiadható lesz, hanem mindjárt -feltünő. Először is egypár szinfolt meg egy pár bitümös -frecscsentés a városkáról; mert sötét képet kell adnod róla. Egy -pár szó a levegőjéről, az egéről… azt mondod, hogy az ege csupa -foltos szürkeség… vagy azt, hogy ez az ég ködös, fekete és -tökéletesen nyugodt, mint a halál. Aztán leirod a nagy folyóvizet; -ugy látod, mintha ez a nagy folyó állna és ebben a -mozdulatlanságban valami nyomasztót, valami nyugtalanitót találsz… -ha nem is igy van, az mindegy, csak egyéni látásod szuverén jogával -élsz, és megállapitod, hogy ez a boru országa, hogy itt az egész -világ iszapszinű… És igy nyolc-tiz sorral megvan a stilszerű -háttér, a perspektiva, a történet kimélyitése, a jelképzés, az -általánositásban jelentkező erő, a művészi hatás, az igazság, még -annak a kellő magyarázata is, hogy a szolgabiróné mért viselkedik -olyan arcátlanul, mint egy megbőszült cseléd. Ebben az iszapszinű -világban ez természetes.</p> -<p>– És ha ezt a nyolc-tiz sornyi gallért felvarrom rá, ki tudod -adni a novellát?</p> -<p>– Megirtam, hogy a fizetést kivéve, mindenről gondoskodni fogok, -és ha én egy jó cimborámnak megigérek valamit, azt többnyire -megtartom, kivált ha semmibe se kerül. Persze, nagy szerencséd, -hogy éppen most indul meg a „Budapesti Világitó Torony“ és hogy -Konrád Ervin, a segédszerkesztő, jóbarátom. Mindjárt kezdettől -fogva velem együtt tagja leszel a szerkesztőségnek. Természetesen -fizetést egy darabig nem fogsz <span class="pagenum"><a name= -"Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> kapni és ez sokáig -eltarthat. De kapsz szinházjegyeket, másféle szabadjegyet is, ha -jut, villámos- és fürdőjegyeket mindenesetre, és a fizetésed -főképpen abból fog állani, hogy, ha nem áhitozol politikai -babérokra, mindent megirhatsz, amit akarsz. Tudod-e, mit jelent ez? -Annak teszel szivességet, akinek akarsz, aki az érdekeidet -előmozditja; azt ütöd, akit akarsz, akit ütnöd jól esik vagy aki -utadban áll; azon állsz boszut, akin akarsz, aki akármit vét -ellened. A hatalmat jelenti. Mások előbb pénzt szereznek, s aztán -hatalomra törekszenek; mi tálcán kapjuk a hatalmat s a hatalmunkkal -teszünk szert pénzre. Különben később, ha már érdemeket szereztél, -kapsz egy pár forintot a tárcáidért; nemsokára, föltéve, hogy -szorgalmasan dolgozol, megkeresheted még a britannikát is.</p> -<p>– Igen, de addig?</p> -<p>– Egyelőre a régi ruháidban jársz, lakni a divánon fogsz s a -mosóné számláját is magamra vállalom, ha e tekintetben nem -tulságosan nagyok az igényeid. Ami pedig az élelem kérdését illeti, -Jurenáknéval mindjárt elintézzük a dolgot s előre leszámolunk azzal -az esettel, ha nagyon hamar el talál fogyni az aprópénzed. Aztán mi -kell egyéb? A dohány meg a feketekávé. A dohány a legnehezebb -fejezet. De először is minduntalan találkozik cimbora, aki kisegit, -ha véletlenül nincs nálad szivar; aztán egy-két koronával -szerencsét próbálsz a bakk-asztalnál, s végre, ha minden kötél -szakad, s nem leszek éppen magam is a legnagyobb bajban, apró, egy -koronáig terjedő kölcsönökkel szivesen felsegéllek, mert ugy nézz -rám, hogy nekem, holnaputántól fogva, százhusz korona fizetésem -lesz a „Világitó Torony“-nál. A feketekávéra pedig ne legyen -gondod. Mindjárt elmegyünk a Recsky-asztalhoz; bemutatlak az -Otmárnak; egy hétig fizetni fogsz neki s aztán három <span class= -"pagenum"><a name="Page_388" id="Page_388">-388-</a></span> hónapig -nem fog háborgatni. Csak arra figyelmeztetlek, hogy szivart ne -vásárolj tőle hitelbe, mert ez az örvény; minden elzüllés ezzel a -könnyelmüséggel kezdődik. A szivartartozás, különösen ilyen erős -dohányosnál, amilyennek te mutatkozol, iszonyu gyorsasággal tud -növekedni, s ez megrenditi az ember hitelét, tehát egész társadalmi -pozicióját. No hallod, amióta ezt a trabukkót el tudtad szivni, nem -féltelek a sors viharaitól. Akinek ilyen tüdeje van, azé a -jövő.</p> -<p>– Ki ez a Recsky Otmár, akiről beszéltél?</p> -<p>– Ne zavard össze a dolgokat. Otmár a Firenze-kávéház éjszakai -főpincére, Recsky meg egy harmincesztendős aggastyán, élemedett, de -hires ujságiró s mindenekelőtt a Recsky-asztal megalapitója. És -végül a Recsky-asztal… de ezt már otthon is tudnod kellett volna! -Aki éppen az érettségi előtt fejezte be a tanulmányait, annak már -tudnia kellene egy kis irodalomtörténetet.</p> -<p>– Mintha valamelyik ujságban olvastam volna egyetmást erről az -asztalról.</p> -<p>– Hogyne olvastál volna! Mindegyikben. A Recsky-asztal Budapest -legnagyobb irói és művészi társasága. Azt mondhatnám, hogy a -Recsky-asztal az irói és művészi börze. De ezzel keveset mondanék… -A Recsky-asztal nekünk az, ami a rómaiaknak a Fórum volt. Ha a -Recsky-asztalnál okosan szerepelsz, egy-két esztendő multán kész -ember vagy. A Recsky-asztalhoz nagyon sokan járnak; minden este -egész klubbot találsz ott; ez a mi érdekeink fő-boszorkánykonyhája; -ha itt félelmessé tudod tenni magadat, mindent elérhetsz, amit csak -akarsz. De nem beszélek róla többet; majd meglátod, mert mindjárt -odamegyünk. Ilyenkor, tizenegy tájban, kezdődik ott az élet. -Ámbátor a te érdekedben <span class="pagenum"><a name="Page_389" -id="Page_389">-389-</a></span> egy kicsit habozok, hogy már ma -elvigyelek-e oda vagy várjak holnapig?</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert akármilyen tehetség rejtőzik benned, a külsőd egy cseppet -se vall tehetséges emberre. Olyan alakod és arcod van, mint másnak, -mint a közönséges embereknek. És mi jogon akarsz megélni, ha éppen -olyan vagy, mint más, mint mindenki? Csak az egyéniségnek van joga -az érvényesüléshez.</p> -<p>– Nem értelek.</p> -<p>– Ha valaki nem közönséges ember, hanem egyéniség, a külsejében -is meg kell mutatnia, hogy ő valaki és más, mint a többiek. -Holnapra okvetlenül csinálj magadnak valami maszkot. Az egyéni -külső az érvényesülésnek legelső feltétele. Legalább is fésülködjél -másképpen: ugy, ahogy senki se szokott. Várj csak! A mellényed -jó.</p> -<p>– Nagyon régi.</p> -<p>– Épp ez a jó benne. Ma már nem hordanak ilyen gombokat. Ezek a -régi gombkötők munkáira, a sujtásra meg a paszomántra emlékeztetik -az embert. Ezek jól jelképezik a vidéki erőt. Levegő és földszag -van bennök. Gyerünk!</p> -<p>A Mester csönget és Jurenákné megjelenik.</p> -<p>– Ténsasszony, – szól a Mester – ez a fiu itt Lángváry Ákos, -jeles fiatal irónk. Ugy nézzen rá, hogy nemsokára ott látja az -arcképét minden képes ujságban. Baj esetén ugy felelek érte, mint -magamért.</p> -<p>– Kérem, Örkényi ur, kérem. Csak minél többször legyen -szerencsém…</p> -<p>– Mit csinál a Juliska? – nyájaskodik Örkényi ur. – Már régen -nem láttam a szinpadon.</p> -<p>(Juliska kezdő szinésznő az Uj Szinháznál és Jurenáknénak -unokahuga.) <span class="pagenum"><a name="Page_390" id= -"Page_390">-390-</a></span></p> -<p>– Bizony, már hónapok óta nem kapott jó szerepet, – panaszkodik -a vendéglősné.</p> -<p>– No, rajta leszünk, hogy a Lángváry darabjában jó szerepet -kapjon – osztogatja áldását a Mester.</p> -<p>Egynegyed tizenkettő. A Mester és a Tanítvány megindulnak a -Firenze-kávéház felé.</p> -<p>Husz-harminc öreg ember, a városnak husz-harminc különböző -helyén, nyugodtan alszik. Nem sejtik, milyen boszuságok elviselését -méri ki rájok a sors ebben a negyedórában. Fogalmuk sincs róla, -hogy nemsokára milyen lázasan fogják őket kitessékelni a világból, -hogy helyet csináljanak két nagyétvágyu fiatalnak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_391" id= -"Page_391">-391-</a></span></p> -<h2>A HALDOKLÓ ELŐSZOBÁJÁBAN.</h2> -<p class="i0">– Történik: Héthársy Ferdinánd, volt miniszter -lakásán. A lakás bérlője a legbelső szobában kétségbeesetten -viaskodik a halállal. Két ápolónő van mellette, akik már régóta a -halál pártján vannak. A betegszobához legközelebb eső teremben a -tanár urak tanácskoznak, más, alkalmasabb téma hiányában, arról, -hogy: mi az oka a mai nyomasztó gazdasági viszonyoknak és hogy -Sarah Bernhardt hány esztendős lehet? – mert a konzilium nem -tarthat rövidebb ideig egy negyedóránál és mivel üthetnék agyon ezt -az időt?! Tulnan, a szomszédos termekben, a rokonok -türelmetlenkednek, kivéve Héthársy Olivér doktor, országgyülési -képviselőt, a haldokló unokaöcscsét és általános örökösét, aki -páratlan szeretetreméltósággal végzi szomoru kötelességét, s -minduntalan ki-kinéz az előszobába, megtudni, hogy az ujságiró urak -mindennel meg vannak-e elégedve? Az előszobán tul, a konyhában, -Orbánné, a gazdasszony, teát készit a hölgyrokonoknak; az ura, -Miska, a kegyelmes ur hüséges komornyika, kivül, a cselédszobában -alszik; a leánya, Zsuzsika, pedig ki- s bejár, hol a belső -termekbe, hol a konyhába, hol az előszobába, hogy ugy a rokonok, -mint az ujságiró urak minden kivánságának megfelelhessen. Az -előszobában három ujságiró: Recsky, Kanaday és Rabonbán Endre -alsóst játszik; ketten: Zimmermann és Lasztóczy Gyurka kibicelnek. -A konyakos üveget <span class="pagenum"><a name="Page_392" id= -"Page_392">-392-</a></span> már kiüritették. A lakásnak a folyosóra -nyiló ajtaja megnyilik és az ajtónyiláson egy cilinderes ur dugja -be a fejét. –</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Nem volt itt Lefkovics?</p> -<p><i>Recsky</i> (kivágja az adu-alsót): Ne nyitogassátok folyton -az ajtót! Azt hiszed, hogy a Markotányos Pincében vagy?</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Hogyne lett volna itt, te állat?!</p> -<p><i>Kanaday:</i> Elutazott Pozsonyba ebédelni.</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Már éppen negyedszer kell neki Lefkovics.</p> -<p><i>A cilinderes</i> (bejön, beteszi az ajtót, de nem veszi le a -kalapját. Zimmermannhoz): Nem volt itt Lefkovics?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Nincs lenn a „Sziriusz“-kávéházban?</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Onnan jövök.</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Akkor a főhadiszálláson lesz.</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Hol?</p> -<p><i>Recsky</i> (Zimmermannhoz): Ne felelj neki.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Ne zavarj bennünket.</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Hordd el már egyszer az irhádat!</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Mit akarsz Lefkovicscsal? Feleséged neked -Lefkovics?</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Nála van a Vigszinház-jegy. -(Zimmermannhoz.) Hol mondod?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Nézz be odaát dr. Faust Jákó ügyvédhez. -Ugyanezen az emeleten. Keresd meg a cimtáblát.</p> -<p><i>A cilinderes:</i> De én nem ismerem ezt a dr. Faust -Jákót.</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Az mindegy. Megmondod, hogy ujságiró vagy; ez -elég. Két szobát rendezett be nekünk, ameddig az öreg meghal. Ha -akarsz, ott is aludhatsz. <span class="pagenum"><a name="Page_393" -id="Page_393">-393-</a></span></p> -<p><i>A cilinderes:</i> Miért aludjam én éppen dr. Faust -Jákónál?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Csak azt mondom, hogy minden jóval ellát, ha -nála ütsz tanyát. Mindennap csapra üttet egy hordó sört és vacsora -után pezsgőt is ad. Komoróczy és Pollacsek már egy hete ott -laknak.</p> -<p><i>A cilinderes:</i> De hát mi köze ennek a Faust Jákó dr.-nak -az öreghez?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Csak azért teszi, hogy a neve benn legyen egy -pár ujságban.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Ne fecsegjetek itt, hanem menjetek át.</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Aki részeg, annak odaát van a helye.</p> -<p><i>A cilinderes</i> (Zimmermannhoz): Olyan vig élet van ott?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Nem hallod ide Komoróczynak a kurjongatását? -Magát az ügyvédet is leitatták.</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Hát ti mért nem vagytok ott?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Nem akarunk ugy járni, mint Lefkovics -barátod, aki minden második embernek a halálát lealuszsza az -estilapról.</p> -<p><i>Recsky:</i> Eredj már a pokolba!</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Akkor csakugyan oda megyek. Ez -mulatságosabb lehet minden szinháznál.</p> -<p><i>Rabonbán</i> (Zimmermannhoz): Ne felelj neki!</p> -<p><i>Kanaday:</i> Zsuzsika, lelkem, üljön le már egy kicsit -mellém, kibicelni, mert addig nem lesz szerencsém.</p> -<p><i>Zsuzsika:</i> Hihihi! Ne mondjon az urfi ilyeneket. Nem -vagyok én olyan.</p> -<p><i>A cilinderes</i> (Zimmermannhoz): Nem jössz át egy kicsit? Ki -tudja, hogy még meddig él az öreg?</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Ne felelj neki!</p> -<p><i>Recsky:</i> Ne felelj neki!</p> -<p><i>Kanaday:</i> Zsuzsika, aranyom, csak egyetlen partit -kibiceljen! <span class="pagenum"><a name="Page_394" id= -"Page_394">-394-</a></span></p> -<p><i>Zsuzsika:</i> Hihihi! Jaj be pajkos az ifiur!</p> -<p><i>A cilinderes:</i> Óriási! Pedig én nem is azért jöttem, hogy -az öreg halálát lessem!</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Azért megihatod a Jákó pezsgőjét. Hadd -fogyjon! (Kituszkolja a cilinderest.)</p> -<p><i>Recsky:</i> Végre egyedül! (Egy uj alak nyit be a -folyosóról.)</p> -<p><i>Az uj alak:</i> No?</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Hallja, maga már megint itt van?</p> -<p><i>Az uj alak:</i> Mégis csak szeretnék beszélni a Héthársy -nagyságos urral.</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Nem megmondtuk, hogy hiába ácsorog itt?! Értse -meg, ember, itt nem csinálhat üzletet! A temetést már két héttel -ezelőtt megrendelték az „Első Hazai Általános Temetkezési -Intézet“-nél. Ha nem hiszi, hát kérdezze meg ott.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Hihetetlen! Minden kontrát elveszitek!</p> -<p><i>Az uj alak:</i> Még nem halt meg?</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Magának már régen meghalt.</p> -<p>(A tanárok sietve robognak át a szinen.)</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Nos, tanár ur?</p> -<p><i>Az egyik tanár:</i> Ibis, redibis… Nem fog háboruban -meghalni.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Hát már sohasem fogok partit nyerni?</p> -<p><i>Recsky:</i> Ugy látszik, az öreg életében már nem.</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Vajjon elviszi még holnapig?</p> -<p><i>Egy másik tanár:</i> Kitelik tőle.</p> -<p>(Lasztóczy és Zimmermann felsegitik az ezerpengős bundákat s a -tanárok elvonulnak.)</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Maga még most is itt van?</p> -<p><i>A temetésrendező:</i> Ezek voltak a tanárok?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Élhetetlen ember, rohanjon utánuk!</p> -<p><i>Recsky:</i> Ezekből ma még legalább négy-öt temetés néz ki. -<span class="pagenum"><a name="Page_395" id= -"Page_395">-395-</a></span></p> -<p><i>A temetésrendező:</i> Nem értem, mi nevetni való van egy -olyan komoly dolgon, amilyen az üzlet. Ajánlom magamat.</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Hallja, maga ne ajánlja magát, mert az -szemtelenség. (A temetésrendező elsiet.)</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Megfogadja a jó tanácsot és fel fog -kapaszkodni valamelyik tanárnak a kocsijára.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Ez a halálmadár elkabalázott.</p> -<p><i>Recsky:</i> Ugy kell annak, aki mindig itéletnapig akar -játszani. Már legfőbb ideje volna bemondani a mestereket.</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Csak már az öreg is bemondaná a mestereket.</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Ilyen sokáig még senkisem táncoltatott meg -bennünket.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Zsuzsika, szivem, ha idejön, adok magának egy -kis ezüst Páduai Szent Antalt.</p> -<p><i>A háziorvos</i> (kijön az előszobába egy cigarettára): Ej, be -vigan vannak! Azt hittem, hogy a nekrológot irják idekinn.</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> A nekrológot?! Az már tiz év óta ki van -szedve!</p> -<p><i>A háziorvos:</i> A tudósitást akartam mondani.</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Abba is éppen csak az órát meg a percet kell -beleszurni.</p> -<p><i>Recsky:</i> Meddig birja még?</p> -<p><i>A háziorvos:</i> Ki tudja azt?! Szabály szerint már régen meg -kellett volna halnia.</p> -<p><i>Rabonbán:</i> De remélem, megteszi nekünk azt a szivességet, -hogy még éjfél előtt meghal?</p> -<p><i>A háziorvos:</i> Nem lehetetlen, hogy megtréfálja az urakat. -(Kanadayhoz): Én a zöld ászt hivtam volna.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Ilyen pechem nem volt Klobusiczky halála óta. -<span class="pagenum"><a name="Page_396" id= -"Page_396">-396-</a></span></p> -<p><i>Recsky:</i> Mert azóta sem játszottunk ilyen sokáig. (A -háziorvos eldobja cigarettáját és visszamegy.)</p> -<p><i>Rabonbán:</i> És akkor is a Zsuzsika hozott nekem -szerencsét!</p> -<p><i>Zsuzsika:</i> Igen, akkor ott szolgáltam!</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Nem jöttök át Jákóhoz uzsonnálni?</p> -<p><i>Zimmermann:</i> Nini, megérkezett a nevető örökös!</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Éljen Pandur Pál dr., a szeretett -képviselőjelöltünk, éljen, éljen, éljen!</p> -<p><i>Pandur dr.:</i> (belép, de nem teszi le a cilinderét és a -télikabátját). Még most sem halt meg?</p> -<p><i>Recsky:</i> Meghal, de kergettetni nem engedi magát.</p> -<p><i>Pandur dr.:</i> Nekem valami rettenetes előérzetem van, hogy -ez az ember nem fog meghalni és csak bolonddá tart bennünket.</p> -<p><i>Rabonbán:</i> A gyomorrákjával? Ne nevettesse ki magát!</p> -<p><i>Pandur dr.:</i> Másfél esztendővel ezelőtt éppen igy volt. -Két hétig adta a haldoklót és én ezalatt a két hét alatt éppen -háromezer koronát pocsékoltam el a kerületben. Háromezer koronát -adok ki puszta hangulatcsinálásra és ő meggyógyul!</p> -<p><i>Zimmerman:</i> Hát most hogy állanak a dolgok?</p> -<p><i>Pandur dr.:</i> Hogy álljanak? Megint nyakig benne vagyok a -költekezésben! Még meg se halt és már tizezer koronám uszik.</p> -<p><i>Lasztóczy:</i> Pedig most nem olyan kedvezőek a kilátásai, -mert ugyancsak megrohanták a kerületet.</p> -<p><i>Pandur dr.:</i> Nyolc jelölt és tizféle pártállás, mert -Topolyay éppen három párthoz tartozik. Minden elképzelhető -pártállás, minden elképzelhető jelölt… és meglássák ez az ember még -most se fog meghalni!</p> -<p><i>Recsky:</i> Már régen nem járt ilyen rossz idő a -képviselőjelöltekre. <span class="pagenum"><a name="Page_397" id= -"Page_397">-397-</a></span></p> -<p><i>Pandur dr.:</i> Csak az az egy vigasztal, hogy a többiek is -költekeznek. No, viszontlátásra! (Pandur dr. el.)</p> -<p><i>Kanaday:</i> Fulladj meg! Amig itt sirt, még csak felvételem -se volt.</p> -<p><i>Rabonbán:</i> Nyolc jelölt és az öreg még él! Hányan lesznek, -ha véletlenül mégis meg talál halni?</p> -<p><i>Recsky:</i> Soha se fog meghalni; soha.</p> -<p><i>Kanaday:</i> Ezzel a paklival lehetetlen tovább játszani! -Zsuzsika, angyalom, tegye meg nekem azt a szivességet, szaladjon le -a „Sziriusz“-kávéházba és hozzon fel egy másik pakli kártyát, szép -tisztitottat!</p> -<p><i>Héthársy</i> (kijön az előszobába, órájával a kezében): -Uraim, elvégeztetett!</p> -<p><i>Rabonbán:</i> (felkel) Öt óra tizenöt.</p> -<p><i>Héthársy:</i> Öt tizkor halt meg. (Visszamegy.)</p> -<p><i>Kanaday:</i> Szépen benmaradtam a vizben!</p> -<p><i>Recsky:</i> (Zsuzsikához) Már nem kell a kártya. -(Elrohannak.)</p> -<p><i>Zsuzsika</i> (magában): Szegény, szegény öreg kegyelmes ur!… -(Megvigasztalódva): Hanem az igaz, hogy már régen nem mulattam -ilyen jól az ujságiró urakkal!… (Rövid elgondolkozás után): Nem -mulattam ilyen jól a boldogult Klobusiczky kegyelmes ur halála -óta!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_398" id= -"Page_398">-398-</a></span></p> -<h2>A KAVICS.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Buchbinder ur az irodából leüzent a soffőrnek, hogy elmehet s -csak este hétkor kell jelentkeznie a Palace-hotel előtt. Az -automobil eltakarodott; Buchbinder ur még átnézte a déli lapokat, -aztán lement, fiákerbe ült és kihajtatott a ligetbe.</p> -<p>Amikor a kocsija befordult a Stefánia-utra, félnégy felé járt az -idő. Odakünn, a fák között már itt-ott lengedezett egy kis szellő, -de Buchbinder urat egyre jobban bántotta a meleg. Letette a -kalapját maga mellé és folyton törölgette a homlokát. Ilyen -rettenetes augusztusi délutánokon itt csak öt óra tájban kezdődik -az élet. Kocsival nagy ritkán találkoztak s az ut külső részein -magános sétáló is csak elvétve mutatkozott. Mintha pusztaságban -jártak volna. Buchbinder urnak nem kellett attól tartania, hogy -valakinek feltünhetik: milyen bőven omlik a homlokáról, talán nem -is az izzadság, hanem a verejték?!…</p> -<p>A lovak, miután már kétszer kerülték meg a viztornyot, lépésben -közeledtek az Andrássy-ut felé s a kocsis megkérdezte, hogy még -egyszer megforduljon-e?</p> -<p>– Nem. Haza! – riadt fel Buchbinder ur a gondolataiból.</p> -<p>– A Palace-hoz?</p> -<p>– Nem. Teréz-körut! – felelt Buchbinder ur és ugy nézett a -kocsisra, mint aki most ébredt fel álmából. <span class= -"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span></p> -<p>Buchbinder ur tudniillik, olyankor, amikor a családja Ostendében -üdült, mindig a Palace-hotelben szokott lakni. Ott kvártélyozott -ezen a nyáron is és a kocsis, aki jól ismerte a vastag öreg urat, -tudta ezt. Azt persze nem sejthette, hogy Buchbinder urnak egy kis -dolga akadt otthon, a hat hét óta jól elzárt lakásban. (Amint a -soffőr se gyanitotta, hogy azért kapott estig szabadságot, mert a -rongyos néhány száz koronáját ma kellett volna megkapnia a -milliomostól.)</p> -<p>Mikor kikanyarodtak az Andrássy-utra, Buchbinder ur még egyszer -letörölte homlokáról a hideg nedvességet, aztán föltette a -kalapját. És mintha a kalapjával a lelke is visszatért volna a -fejébe, a tekintete már nem tévedezett ugy s a képe nem volt olyan -bamba, mint előbb: arca is, alakja is visszakapta azt a -márványszerü merevséget, amelyről mindenki ráismert, aki valaha -látta.</p> -<p>Az Andrássy-ut külső részén már sokan jöttek szembe kocsin vagy -gyalog, és Buchbinder ur a hindu bálványok szomoruan mozdulatlan -tekintetével nézte a fel-felbukkanó alakokat. Majdnem minden -második ember kalaplevéve üdvözölte. A poros egylovasokból, a -könnyü gummikereküekből és a legdiszesebb autókból is egyremásra -lengett az üdvözlet a hatalmas pénzember felé: ezt az óriási -terjedelmü, élő hustömeget már messziről föl lehetett ismerni.</p> -<p>A sétálgatók közül többen sietve kapták le a kalapjukat, nagy -ivben vagy függőlegesen, de térden aluli mélységre, hogy mindenáron -észrevétessék, mennyire tisztelik azt a kitünő embert, akitől annyi -függ.</p> -<p>Buchbinder ur most is ugy fogadta ezt a sok üdvözlést, mint -máskor. Néha fölemelte a kezét a kalapja felé s aztán egyet -legyintett lefelé, félig lemondóan, félig elháritóan, mintha az -akarná jelezni: „Ugyan, <span class="pagenum"><a name="Page_400" -id="Page_400">-400-</a></span> mit háborgatnak?!“… Néha pedig még -csak egy pillantással se felelt a nagy tisztelet-nyilvánitásra – -kinek-kinek érdeme szerint.</p> -<p>Időnként azonban lehunyta a szemét, mintha attól tartott volna, -hogy ezen a két ablakon át valaki beleláthat a gondolataiba és -ilyenkor azt ismételgette magában:</p> -<p>– Ha tudnák!…</p> -<p>Arra gondolt, hogy: üdvözölné-e valaki utoljára, ha ezek tudnák, -hogy ő már elveszett ember?!…</p> -<p>De vajjon csakugyan az-e?</p> -<h3>II.</h3> -<p>A Teréz-köruton elküldte a kocsist, fölment az elhagyott -lakásba, kinyitogatta az utcai szabák ablaktábláit, s egy darabig -le és fel sétált a letakart és benaftalinozott butorok között.</p> -<p>Azon gondolkozott: érdemes-e megtenni még egy utolsó kisérletet? -Utána nyuljon-e annak a szalmaszálnak?</p> -<p>Nem nagyon reménykedett benne, hogy ez még megmentheti, de az -életösztön mégis furdalta, hogy ne végezzen magával addig, amig -mindent meg nem próbált.</p> -<p>Kilenc utcai szobája volt s ezek közül ötnek az ablakai a -körutra nyiltak. Ebben az öt szobában kóválygott fel s alá, -tanakodva, hogy feltörje-e azt a szekrényt, vagy lemondjon erről a -nem sokat igérő kisérletről és minden egyébről?</p> -<p>Azzal vádolta magát, hogy voltaképpen nem is hisz a menekülés -lehetőségében, csak még egy-két órai haladékot akar a haláltól. De -hátha mégis sokkal többet érnek a felesége ékszerei, mint -képzeli?!… Számon tartotta-e valaha, mit adott ezekért?!… Nem. -Csakhogy, <span class="pagenum"><a name="Page_401" id= -"Page_401">-401-</a></span> ha az ékszereknek nincs sokkal nagyobb -értékük, mint gyanitja, – érdemes-e a betörő fáradságos munkáját -elvégeznie, csak azért, hogy két órával később haljon meg?</p> -<p>Megállott az erkélyajtó előtt és kitekintett a pályaudvar -felé.</p> -<p>– Ha meggondolom, – szólt magában – hogy mint a velencei -kalmárnak, nekem is vannak hajóim, künn a tengeren… És ezek a hajók -mind, bizonyosan meg fognak érkezni!… Csakhogy nekem már későn -fognak érkezni… Nem is hajón, vasuton jön a pénz!… Nemsokára már -itt lesz, ebben a pályaudvarban!… Csakhogy én ezt már nem tudom -bevárni!</p> -<p>Bizony, nehezen tudott beletörődni abba a gondolatba, hogy: ha -az a pénz, amely most kisgyermekes bizalommal, de egyszersmind -kisgyermekes lassu tipegéssel közeleg feléje, már ma a birtokában -volna, akkor most nem volna semmi baja!… Mig igy egyszerüen meg -kell halnia!</p> -<p>És mégis igy van. Abban a pillanatban, amikor kitudódik, hogy ő, -akit nagy vagyon urának tartanak, hamarjában jelentéktelen -összegeket se tud kifizetni, összeomlik a hitele és ezzel ő felette -összeomlik az egész világ.</p> -<p>Pedig már nincs mentség; már nem tudja lehetetlenné tenni, hogy -ez ki ne tudódjék; már semmit se tud kieszelni a végből, hogy ne -kelljen előállnia pénz helyett az ezreket elrémitő szörnyű -meglepetéssel. Már közelednek az egerek meg a patkányok, amelyek -össze fogják rágni a mély verembe szorult embert; az apró -követelések rettenetes ármádiája mindenfelől szorongatja; már -közelről sziszegnek az undok, éhes állatok.</p> -<p>Hiába minden lelemény, ürügy, nyugalmat és erőt szinlelő -lélekjelenlét, kifogyott az ügyes hazugságokból; <span class= -"pagenum"><a name="Page_402" id="Page_402">-402-</a></span> se a -tettetett ridegség, se az ál-okokkal takarózó találékonyság, se a -nagy ötletességgel felkutatott segitőforrások nem segitenek többé -rajta; már nincs menekülés.</p> -<p>Csak még egy hétig tudná titkolni a mindenkit megriasztó -igazságot!… Addig okvetetlenül megérkeznék az első segitség, s ez -éppen elég volna rá, hogy talpra állhasson, hogy összeszedhesse -magát és nemsokára megint oly erőssé váljék, mint amilyen -szerencséjének a delelőjén volt.</p> -<p>Hányszor adott ki egyszerre, félkézből, több pénzt, mint -amennyire most szüksége volna!… Egy-két ölelésért, hiuságból, -szeszélyből, még oktalan ellágyulásból is!… De hát hitte-e valaha, -hogy még ide juthat?!…</p> -<p>Hát igen, borzasztóan elszámitotta magát. Nagyon is vakmerően -játszott; a milliomok áhitozása, a mohó falánkság, mely már második -természete, elfelejttette vele a legelemibb óvatosságot is; ennyire -vakmerően nem szabad játszania annak sem, aki mindenét vakmerő -játékkal szerezte.</p> -<p>De ezen már nem érdemes keseregni. Ostoba volt, pont. Még ő is -megengedett magának, életében egyszer, egy ostobaságot, és ez most -elvesziti. Mindenki ostoba, aki veszit. És a legnagyobb kockázata -nem sikerült. Minden elveszett. Hát vége!… ezen nincs mit tovább -filozofálni. Mindennek vége. Az életnek is.</p> -<p>Mert már nincs se ereje, se kedve az életet elülről kezdeni. -Ehhez már öreg, fáradt, túlságosan kényelmes. Ha bizonyosan tudná, -hogy még egyszer eljuthat oda, ahol volt, akkor se volna hozzá -kedve. Már csak kényelemszeretetből is meg kell halnia. Már fáradt, -lusta ahhoz, hogy egy darabig szolgálni legyen kénytelen azokat, -akiknek valaha a tenyeréből adott enni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_403" id="Page_403">-403-</a></span> -Elszokott a kellemetlenségektől, nincs már benne a trainingben, -tehát nem volna ereje hozzá, hogy el tudja viselni a -megaláztatásokat. És ha néhány évi keserves erőlködéssel, miután az -orrával szántotta a földet, miután agyongyötörte az idegeit a sok -izgalommal s a fejét a sok tanakodással, gonddal, kieszeléssel, -számitgatással, töprengéssel, ha néhány évi kinlódás árán ujra -vagyont tudna szerezni, hát érdemes-e?!… Mi hasznát venné ennek -akkor, mikor már most is öreg! Azután már eleget élt. És miután egy -hosszú életet töltött el jólétben, bőségben, kényelemben és -hatalomban, most nekifeküdjék a kinlódásnak, a megalázkodásoknak, a -verejtékezésnek?! Nem!</p> -<p>A családja? Hát a családja sokat fog vesziteni, annyi bizonyos. -De majd csak meglesznek valahogy. A fiai már felnőtt, jóravaló -emberek; azok majd el fogják tartani a lányokat meg az anyjukat. -Amit félrelophatott, azt már félrelopta ezeknek. Az asszonynak a -rokonsága vagyonos; neki meg a leányainak, bizony, meglehetősen -keserves lesz az új állapot, de nem maradnak kenyér nélkül.</p> -<p>Mi jót várhat még az élettől? Nagyon keveset. Miért vállalná a -sok rosszat, ami bizonyosan elkövetkezik, ha a bukása után is -életben marad?! Nincs mért vállalnia.</p> -<p>Túl van a hatvanon; ha szélütés érné, akkor is meg kellene -halnia. Ki tudja, hogy nem ez volna-e a végzete már nemsokára?! És -akkor nem a legokosabb, nem a legjobb-e mindjárt meghalnia?</p> -<p>Meghalni – akkor, ha elmondhatjuk, hogy: az életet is alaposan -kifosztottuk – nem olyan nagy dolog.</p> -<p>De a „hátha“ mégis furdalta egy kicsit.</p> -<p>Hátha az ékszerek minden valószinüség ellenére megérnek annyit, -amennyi elég volna a meneküléshez? <span class="pagenum"><a name= -"Page_404" id="Page_404">-404-</a></span></p> -<p>És mégis csak előkereste a szekrény felfeszitéséhez szükséges -szerszámokat.</p> -<p>– Ha egyszer az embert üldözni kezdi a balszerencse!… – szólt -magában, miközben kissé kényszeredetten mosolygott. – Most -kénytelen vagyok betörni magamhoz! Pedig a szekrény kulcsa nálam -van valahol. De hol? Mit tudom én! Gondoltam-e valaha arra, hogy -egyszer itt fogom keresni az életemet?!</p> -<h3>III.</h3> -<p>Jódarabig tartó fáradozás után – a betörésnek ebben a -kezdetleges módjában nem volt gyakorlata – sikerült felfeszitenie a -szekrényt meg az ékszertartó kaszettákat s megtalálta, amit -keresett. Nem az életét, csak az ékszereket.</p> -<p>Mindent gondosan szemügyre vett és megbecsült – ehhez már értett -– de az egész holmi félannyit se ért, mint amennyire szüksége lett -volna.</p> -<p>Minél tovább vizsgálódott, kutatott, kotorászott a mindenféle -ötvösmunka és kisebb-nagyobb értéktárgy között, annál inkább -meggyőződött róla, hogy az életet már nem mentheti meg.</p> -<p>Hanem időközben talált valamit, ami egy pár percre elterelte a -figyelmét erről a fődologról.</p> -<p>Amint egy apróságokkal telt kaszettát vizsgált át, gyémántot, -minél több és minél nagyobb gyémántot keresgélve, sok fülbevaló, -melltü, medaillon és gyürü után egy furcsa tárgy akadt a kezébe. -Egy aranyba foglalt, mogyorónagyságu, közönséges kavics.</p> -<p>Mi ez?</p> -<p>Egy kavics, amelyet aranyba foglalnak és eltesznek – ez csak -emlék lehet. Valami vidám vagy érzelmes esetnek az emléke. Talán -egy elfelejtett bolondságé, amely olyan régen történt, hogy már nem -is igaz. Talán <span class="pagenum"><a name="Page_405" id= -"Page_405">-405-</a></span> egy elfelejthetetlen eseményé, amelynek -a hatásai esztendők hosszú során át ott rejtőznek a lélek mélyén, -mint ez az aranybafoglalt kavics az ékszertartóban.</p> -<p>Ki ne hallott volna efféle históriákról?!</p> -<p>Egy fiatal hölgyet üldöznek. A lába gyors s már-már elmenekült -az üldözője elől, de az elhatározó percben megbotlik egy kavicsban, -elesik, az üldözőnek tehát sikerül elfognia. És most egy szép -regény kezdődik, amelynek első fejezete után az üldöző megkeresi, -szivéhez szoritja és elteszi azt, aminek élete boldogságát köszöni: -a kavicsot. Aztán aranyba foglaltatja és odaadja a fiatal hölgynek, -aki időközben belenyugodott a regényes fordulatba, örök -emlékül…</p> -<p>Vagy:</p> -<p>Nem regény, csak románc. Egy májusi napon, vagy egy holdvilágos -estén… vagy talán egy koraőszi, meleg alkonyaton, amikor édes -mélabú ül az egész természeten s a szivek annyira megtelnek -érzéssel, hogy már csordulóban vannak… egyszerre csak felpattan a -lelkek zára s akik sokáig szerettek némán, valami boldogitó -öntudatlanságban, melynek bűnszerzője a hallgatag természet, a táj -alattomos csöndje, végre megnyilatkoznak. Megnyilatkoznak, először -és utoljára, mert a fiatal hölgy megmondja az ifjú leventének, hogy -soha, soha se lehet azé, akit titokban szeret, soha se lehet az -övé. És a románc csak románc marad; kedves, szomoruan édes -hangulat, történet nélkül; egy valósággá nem vált szép mesének, egy -át nem élt álomnak az egyetlenegy foszlánya. Nincs befejezése, mert -el se kezdődött. A fiatal hölgy nem engedi, hogy az ifjú levente -megcsókolja a ruhája szegését… a szerencsétlen szerelmes fölemeli a -földről és megcsókolja a kavicsot, amelyet hölgyének kis lába -tapodott… aztán nincs tovább. Később, nagysokára, megint -találkoznak <span class="pagenum"><a name="Page_406" id= -"Page_406">-406-</a></span> egyszer… s a szerelmes, aki nem -felejtett, egy kis emlékezést könyörögve átnyujtja az -aranybafoglalt kavicsot, jeléül, hogy ő örökre ugyanaz. A hölgy -elzárja a kavicsot a drágaságai közé és nem vallja meg, hogy -szivében most is ott őrzi annak az édes-bús órának az emlékét. Egy -elhaló akkord, és a románcnak vége.</p> -<p>Eh, ki gondolna ilyen gyerekségekre, amikor hallgatagon, -mozdulatlanul előtted meredezik a mindenkinél merevebb arcú halál, -és láztól égő, verejtéket izzadó arcodon ott érzed merő, -mozdulatlan, rémesen nyugodt tekintetét!</p> -<p>Fölkelt az asztal mellől és igy szólt magához, épp oly -hangtalanul, mint amaz:</p> -<p>– Buchbinder Guszti, neked ma meg kell halnod!</p> -<p>Egy pár percig megint fel s alá sétált a naftalinos -szobákban.</p> -<p>De most már nemcsak az az egy gondolat foglalkoztatta. E körül a -gondolat körül, bolygóként, egy új kérdés keringett, kóválygott az -elméjében és hol ez a kérdés takarta el azt a gondolatot, hol ismét -a másik kerekedett felül.</p> -<p>Nem különös-e, hogy ez a kérdés életében először, éppen akkor -merül fel előtte, amikor már a halál szine előtt áll?!…</p> -<p>Pedig hát eddig még soha se jutott eszébe, hogy a felesége nem -rejteget-e valami titkot az emlékezetében.</p> -<p>Buchbinder ur – ahogy mondani szokás: – boldog családi életet -élt. Az a nyugodt természetü, jólelkű, kövér asszony, aki most -Ostendében a fürdőzés és a soványitó kura ártatlan örömeit élvezi -(nem is sejtve, hogy mi készül otthon), soha se adott neki okot -efajta tanakodásra vagy éppen töprengésre. Sok gyermekkel -örvendeztette meg őt; mindig békében élt vele és mindig -megelégedettnek látszott; soha se adta semmi jelét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_407" id="Page_407">-407-</a></span> mintha -nem szeretné eléggé Buchbinder urat, vagy hogy szive vágyai -kirepültek volna abból az aranyozott kalitkából, amelyet Buchbinder -ur sok figyelmességgel igyekezett kellemes fogsággá tenni.</p> -<p>És Buchbinder ur, a sok elégtétel közül, amelyeket az élet -korábban megadott neki, éppen azt tartotta az egyik legbecsebbnek, -hogy e tekintetben nem bánthatta semmi, éppen semmi… azokban az -években se, amelyeket más házasságokban válságosaknak látott.</p> -<p>Nem élt nagyon sok családi életet – az ügyei és őszintén szólva, -a szeszélyei is koronként messzire elszólitgatták – hanem amennyi -családi életben része lehetett, azt (talán azért, mert nem volt -tulságosan sok), nagyon szépnek találta.</p> -<p>De tudhatta-e, hogy a felesége, valaha régen, amikor a -menyasszonyává lett, nem temetett-e el álmokat, vágyakat, -reménységeket?! Hogy későbben, amikor már a felesége volt, nem -ápolt-e ábrándokat, vonzalmakat, sóvárgásokat, ha ezek meg is -maradtak puszta ábrándoknak, ártatlan vonzalmaknak, meddő -sóvárgásoknak?! Vajjon csakugyan megmaradtak-e?… Tudhatta-e, hogy a -felesége lélekben nem volt-e hűtelen?!… hogy nem volt-e hűtelen, -nemcsak félig-meddig, hanem egészen! Hogy nem csalta-e meg -valaha?!… hogy nem hordott-e magában egy vagy több jól megőrzött -titkot, esztendők hosszú során, egy életen át?!…</p> -<p>És ez a kavics, emléke valaminek, amiről ő nem tud, amit ő soha -se fog megtudni!… Ez az aranybafoglalt kavics, amelyet a fiatal -asszony eltett s az öregedő asszony mindenkorra megőrzött!…</p> -<p>Ez a kavics!…</p> -<p>– Eh! – intézte el a kérdést fenszóval, s mintha ez az egy hang -hirtelen elűzte volna az apró lidérceket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_408" id="Page_408">-408-</a></span></p> -<p>Mit emészti magát még ezzel is?!… Amikor már meg kell -halni!…</p> -<p>Végképen felülkerekedett benne az az egy gondolat. De egy kicsit -még elmélázott.</p> -<p>Aztán föleszmélve, megnézte az óráját.</p> -<p>– Negyed hat – állapitotta meg magában. – Még van időm elvinni -az ékszereket a safe deposit-ba.</p> -<p>Mindezt nem hagyhatja künn, az asztalon vagy a feltört -szekrényben, ki tudja, miféle idegenek szabad prédájául. El fogja -vinni a bankba, hogy odazárhassa a felesége nevén elhelyezett egyéb -letétek mellé. Buchbinder ur rendszerető ember volt.</p> -<p>– Sietnem kell, hogy még ma elhelyezhessem – ösztökélte magát. – -Negyed hat…</p> -<p>És arra gondolt, hogy az órája még járni fog, amikor ő maga nem -fog tudni semmiről a világon.</p> -<p>Mialatt a két legnagyobb kaszettába beledugdosott mindent – -valamennyi értéktárgyat, az aranybafoglalt kavicscsal egyetemben – -egy molypille minduntalan ott röpködött az orra előtt.</p> -<p>Elhessegette magától, rászólt hangosan: „Te, szamár!“… de nem -pusztitotta el.</p> -<p>Ugy érezte, hogy már nincs joga eltipornia valamit, ami élő.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Ugyanaz nap, esti hét óra körül, a Palace-Hotelben, Buchbinder -Gusztáv ur, miután minden ügyét elintézte, egy golyót küldött -magába.</p> -<p>De ebben sem volt szerencséje. Nem egészen jól találta el magát -és igy sokáig kellett kinlódnia, amig kimulhatott.</p> -<p>Buchbinder urnak a lelke tehát nem repülhetett <span class= -"pagenum"><a name="Page_409" id="Page_409">-409-</a></span> -nyílegyenesen abba a halhatatlanságba, amelyet a közgazdasági -tevékenység számára tartanak fenn, hanem egy jó darabig -össze-vissza röpködött a kaoszban.</p> -<p>Nagyon sok baja volt a szegény léleknek. A roppant feketeségben -nem tudta, hogy hová és meddig repüljön; vakon repült fölfelé, amig -ki nem merült, aztán fáradtan csüngesztette le szárnyait s -egyszerre valami iszonyu magasságból zuhant le. De nem ért le -valahová, ahol megnyugodhatott volna; süvitő szél ragadta magával, -széditő forgatagba került, majd hozzáverődött valamihez, ami rémes -csattanással verte le magáról. Aztán, mikor már-már azt hitte, hogy -megsemmisül, kellemes hűvösség téritette magához; mintha forrásviz -hűs cseppjei csörgedeztek volna rá és mintha ő maga is szétfolyt, -szétoszlott volna ezekkel a cseppekkel. De nem oszlott szét. Most -már valami meleg áramlat ragadta magával; észrevette, hogy langyos, -kövér levegőben úszik, úszik, egyre gyorsabban és mind sűrűbb, -melegebb levegőben. Már nem is úszik, hanem forog; forró párák -csapják meg s izzó meleget árasztó örvény ragadja magához. Érzi, -hogy lefelé hull; egyre gyorsabban, kábitó sebességgel sülyed, -bukik lefelé valami szörnyü mélységbe s a másvilági cikklon ugy -pörgeti, mint ahogy az orsó pörög. Azt hiszi, szét kell mállania a -mindinkább növekvő forróságban s maga is tüzes párává válik. De -ismét magához tér. Fel akar vánszorogni, hogy folytassa utját, de -fullasztóan szük térben röpköd és minduntalan odavágódik valahová a -sötétben, mint a két ablaktábla közé szorult denevér. Majd -kimerülten roskad össze és lávafolyamba merül, amely fölött mintha -a számum vonulna keresztül. Eltikkadtan adja át magát sorsának, a -láva-folyam összecsap fölötte, de megint fölmerül, ujra az ürben -találja magát, valami szürkület kezd derengeni előtte, <span class= -"pagenum"><a name="Page_410" id="Page_410">-410-</a></span> aztán -hangokat hall, előbb csak zsongó hangokat, majd tisztán hallja:</p> -<p>– Mit akarsz, szegény lélek?</p> -<p>Ez Grünbergernek, öreg üzletvezetőjének a hangja; Grünbergeré, -aki tizenöt évvel ezelőtt halt meg. De a lélek tudja, hogy nem -Grünberger, hanem angyal szól hozzá.</p> -<p>Összeszedi minden erejét és végre sikerül megszólalnia:</p> -<p>– Az igazságot keresem. Az egész igazságot!</p> -<p>– Jó helyen jársz – felel Grünberger vagy az angyal. – Itt -egyebet se találhatsz, de ezt megtalálod!</p> -<p>S a lélek azon veszi észre magát, hogy egy szinházba került, -ahol mozgóképeket lát.</p> -<p>Nézi, nézi a mozgóképeket, nem lát rajtok semmi különöset, de -egyszerre feltünik előtte, hogy mindegyik mozgóképen ott van -ugyanaz az alak. Ez az alak előbb pici leányka, majd nagyobbacska, -utóbb serdülő leány. Akkor ráismer. Ez a serdülő leány az ő -felesége. A felesége élete az, amit ott lát.</p> -<p>Most már nagy figyelemmel nézi a képeket. Lát jeleneteket, -amelyeket eddig nem látott soha és amelyek valahogyan mégis -ismerősek neki. Az egyik képen észreveszi önmagát is, a fiatal -Buchbinder urat.</p> -<p>Aztán nagyob kiváncsisággal nézi a felesége életét. Lát -jeleneteket, amelyekre ráismer és másokat, amelyeknek nem volt -tanuja.</p> -<p>Amazok néha meghatják; az utóbbiak olyan egyformák.</p> -<p>A képeken sorra megjelennek a gyermekeik. A képeken a felesége -már öregedni kezd, már-már elvirul, s azok a jelenetek, amelyek -ujaknak tünnek fel, mind olyan egyformák! <span class= -"pagenum"><a name="Page_411" id="Page_411">-411-</a></span></p> -<p>Uj képek, de mindinkább egyhanguak… A felesége már öreg asszony… -S a lélek felsóhajt:</p> -<p>– Milyen szép, de milyen unalmas élet!… És egy kissé szomoru -is.</p> -<p>– Jól mondod – suttog mögötte Grünberger, az angyal.</p> -<p>Aztán ismét sokszor látja a képeken önmagát; lát egy bucsuzkodó -jelenetet, amelyet mintha csak tegnap látott volna; látja a -feleségét, amint a nagy lányaival egy ismerős épület előtt sétálgat -s megismeri az ostendei Casinot; lát még egy pár képet, amelyekről -mintha már olvasott volna… aztán csattanás és sötétség.</p> -<p>S a lélek ismét repül; most már megkönnyebbülten.</p> -<p>A nagy feketeségben is észreveszi, hogy az angyal vele szárnyal; -nem láthatja, de tisztán hallja, hogy ugy zúg mellette, mint egy -repülőgép.</p> -<p>És tisztán hallja a suttogását is:</p> -<p>– Nem sajnálod egy kicsit szegényt?</p> -<p>– Grünberger, te megcsalsz engem! – felel a lélek. – Azt -mondtad, hogy megtalálom az egész igazságot. De az aranybafoglalt -kavicsot nem láttam.</p> -<p>– Meg fogod találni – sugja az angyal. – Itt minden kitudódik. -Nil occultum remanebit.</p> -<p>– Grünberger, te kereskedelmi iskolába jártál, – kétségeskedik a -lélek. – Mért szólsz hozám mégis latinul?</p> -<p>– Itt mindent tudunk! – felel az angyal.</p> -<p>– Én csak az aranybafoglalt kavicsot akarom tudni – sóhajt a -lélek. – A többi nekem már mindegy!…</p> -<p>– Azt is meg fogod tudni! – biztatja az angyal.</p> -<p>– De mikor? – szorong a lélek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_412" id="Page_412">-412-</a></span></p> -<p>– Lehet, hogy százezer év mulva, lehet, hogy mindjárt. Attól -függ, vannak-e érdemeid?</p> -<p>– Jó apa voltam, – siet dicsekedni a lélek.</p> -<p>– Az a legkevesebb. Ha még az se lettél volna, akkor most nem -lehetnél velem. Eröltesd meg az emlékezetedet; hátha találhatnál -egyebet is?</p> -<p>A lélek hosszu elgondolkozás után csakugyan talál valamit.</p> -<p>– Nem öltem meg a molypillét! – suttog.</p> -<p>– Ez már valami – bátoritja az angyal. – Ez elég lehet rá, hogy -az örök kegyelem elengedjen neked százezer évet. Látsz-e már -valamit?</p> -<p>– Mintha valami derengene, messze, nagyon messze.</p> -<p>– Akkor talán nem kell százezer évig repülnöd.</p> -<p>– Olyan jó volna megpihenni! – nyöszörög a lélek.</p> -<p>A zugás hirtelen elhallgat mellette. A lélek megretten. Szeretne -belekapaszkodni az angyalba, de hiába suttog: „Grünberger! -Grünberger!“… nem kap feleletet. Észreveszi, hogy már egyedül repül -és egyszerre nyugtalanitó hangokat hall. Előbb valami zizegést, -halk, de félelmetes zizegést, mintha végtelen nádas fölött repülne, -aztán más hangokat is, soha se hallott, ijesztő fütyörészést, -csipogást és csicsergést, mintha billió madár ébredezne fölötte. -Aztán a zizegés is, a csipogás is éktelen hangversenynyé erősödik, -amelybe később zugó, harsogó, bömbölő hangok keverednek; majd -mintha láthatatlan harsonák siketitő harsogását hallaná és mikor ez -a hangzavar egy mennydörgésszerü, rémes dübörgés után elhallgat, -észreveszi, hogy abban a fél-szürkületben, amelyet a hajnal -derengése küld maga elé, mozdulatlan felszinü tenger fölött repül -és ennek a némasága még rémesebb, mint az a bősz <span class= -"pagenum"><a name="Page_413" id="Page_413">-413-</a></span> -hangzavar volt. Érzi, hogy már nem birja a repülést; segitségért -akarna kiáltani, de nem tud; aztán elhagyja minden ereje és lezuhan -a jéghideg habokba.</p> -<p>A lélek a tenger fenekére merülve, tisztán hallja, hogy valaki, -magasból, igen magasból, azt mondja:</p> -<p>– Már nem tarthat sokáig.</p> -<p>Mintha egy óriási tölcséren át jutna el hozzá ez a pár szó.</p> -<p>De, ime, a viz szétfolyik körülötte. Meleg fövényen fekszik s -az, hogy megpihenhet a puha homokon, még soha se ismert, kellemes -érzéssel tölti el. A balzsam hathat igy a sebeinkre.</p> -<p>Valaki föléje hajol. Egy szép, kis leánykéz nyulik eléje s -megmutatja neki azt az aranybafoglalt kavicsot, amelyet nemrég -helyezett el a safe depositban.</p> -<p>– Ezt keresed? – kérdi egy másvilági, zengő hang.</p> -<p>– Ezt!… – nyög nagyot a lélek.</p> -<p>– És nem emlékszel? Ebben a kavicsban botlott meg, régen, nagyon -régen, a jóltevőd felesége. Te foglaltattad ezt a kavicsot aranyba -és te magad tetted oda, ahol találtad. Csakhogy már ez is régen -volt… egy élet mult el azóta!</p> -<p>– Hála Istennek! Hála Istennek! – suttog a lélek.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Buchbinder ur majdnem huszonnégy óráig vergődött, amig megtudott -halni. A halál igyekezett teljesiteni a kötelességét, de Buchbinder -urat olyan fából faragták, hogy a halál se teperte le könynyen.</p> -<p>Amig viaskodtak, a halálravált ember sokat hánykolódott és -gyakran motyogott érthetetlen szavakat, mintha veszekednék és -birkóznék a halállal. A környezetének egy darabig sok baja volt -vele, mert minduntalan <span class="pagenum"><a name="Page_414" id= -"Page_414">-414-</a></span> ugy tett, mintha ki akarna ugrani az -ágyból; alig birták féken tartani. Utóbb azonban megszelidült s már -csak hangtalanul tátogatta a száját.</p> -<p>Azért meglepőnek találták, hogy egy pár pillanattal a halála -előtt, tisztán, érthetően mondta ki ezeket a szavakat:</p> -<p>– Hála Istennek! Hála Istennek!</p> -<p>Egy orvos meg egy apáca volt mellette, amikor meghalt. Ezek -egymásra néztek.</p> -<p>– Mégis csak furcsa, – szólt az orvos, – ha valaki ahhoz, hogy -meghal, azt mondja, hogy: „Hála Istennek!“</p> -<p>– Jól mondja! – felelt az apáca.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_415" id= -"Page_415">-415-</a></span></p> -<h2>TARTALOMJEGYZÉK</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Huszéves háboru <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Imogén <span class="ralign"><a href= -"#Page_15">15</a></span></li> -<li>A pazarló asszony <span class="ralign"><a href= -"#Page_34">34</a></span></li> -<li>Hat év <span class="ralign"><a href= -"#Page_46">46</a></span></li> -<li>Egy kis tévedés <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>A barát vizet prédikál <span class="ralign"><a href= -"#Page_74">74</a></span></li> -<li>Hosszu élet <span class="ralign"><a href= -"#Page_82">82</a></span></li> -<li>Lillias <span class="ralign"><a href= -"#Page_94">94</a></span></li> -<li>A bazár ég <span class="ralign"><a href= -"#Page_128">128</a></span></li> -<li>Téli sport <span class="ralign"><a href= -"#Page_143">143</a></span></li> -<li>Az örökség <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>Kinos kötelesség <span class="ralign"><a href= -"#Page_164">164</a></span></li> -<li>A nagy Bucsay <span class="ralign"><a href= -"#Page_172">172</a></span></li> -<li>A politika <span class="ralign"><a href= -"#Page_178">178</a></span></li> -<li>Jancsi és Juliska <span class="ralign"><a href= -"#Page_191">191</a></span></li> -<li>Mély csend <span class="ralign"><a href= -"#Page_211">211</a></span></li> -<li>Temetésen <span class="ralign"><a href= -"#Page_223">223</a></span></li> -<li>Megalkuvás <span class="ralign"><a href= -"#Page_230">230</a></span></li> -<li>Ifjuság <span class="ralign"><a href= -"#Page_246">246</a></span></li> -<li>Uj idők <span class="ralign"><a href= -"#Page_264">264</a></span></li> -<li>Kaland <span class="ralign"><a href= -"#Page_275">275</a></span></li> -<li>Kegyelemkenyér <span class="ralign"><a href= -"#Page_283">283</a></span></li> -<li>Az utolsó jelenet <span class="ralign"><a href= -"#Page_289">289</a></span></li> -<li>Mint toll a szélben <span class="ralign"><a href= -"#Page_297">297</a></span></li> -<li>Egy szép nap <span class="ralign"><a href= -"#Page_305">305</a></span></li> -<li>Haldoklók <span class="ralign"><a href= -"#Page_317">317</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_416" id= -"Page_416">-416-</a></span></li> -<li>Győzelmes harc <span class="ralign"><a href= -"#Page_329">329</a></span></li> -<li>Overworking <span class="ralign"><a href= -"#Page_337">337</a></span></li> -<li>Uj világ <span class="ralign"><a href= -"#Page_346">346</a></span></li> -<li>Lullaby <span class="ralign"><a href= -"#Page_354">354</a></span></li> -<li>A temetőben <span class="ralign"><a href= -"#Page_373">373</a></span></li> -<li>Pályakezdés <span class="ralign"><a href= -"#Page_381">381</a></span></li> -<li>A haldokló előszobájában <span class="ralign"><a href= -"#Page_391">391</a></span></li> -<li>A kavics <span class="ralign"><a href= -"#Page_398">398</a></span></li> -</ul> -<p class="center">A NAP nyomdája Budapest.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_13">13</a></td> -<td>Husz estendővel</td> -<td>Husz esztendővel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_24">24</a></td> -<td>bocsátottta</td> -<td>bocsátotta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td> -<td>hiresssé</td> -<td>hiressé</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_39">39</a></td> -<td>intkább</td> -<td>inkább</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_60">60</a></td> -<td>össszetévesztettek</td> -<td>összetévesztettek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_65">65</a></td> -<td>össszesküvők</td> -<td>összesküvők</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_75">75</a></td> -<td>választotttam</td> -<td>választottam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_75">75</a></td> -<td>természetsen</td> -<td>természetesen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_101">101</a></td> -<td>gadagságtól</td> -<td>gazdagságtól</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_108">108</a></td> -<td>neg táncolni</td> -<td>meg táncolni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_119">119</a></td> -<td>rosszkedvemen</td> -<td>rosszkdvemen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_132">132</a></td> -<td>kiráynét</td> -<td>királynét</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_137">137</a></td> -<td>lemászárló</td> -<td>lemészárló</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td> -<td>töltöttuünk</td> -<td>töltöttünk</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_174">174</a></td> -<td>átadják nagukat</td> -<td>átadják magukat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_181">181</a></td> -<td>le-lecsillaplt</td> -<td>le-lecsillapult</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_198">198</a></td> -<td>„Pan Péter?!</td> -<td>„Pan Péter“?!</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_256">256</a></td> -<td>künnn</td> -<td>künn</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_231">231</a></td> -<td>házasálet</td> -<td>házasélet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_256">256</a></td> -<td>szerepeleni vágyás</td> -<td>szerepelni vágyás</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_270">270</a></td> -<td>önkántes</td> -<td>önkéntes</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_279">279</a></td> -<td>„Soha,</td> -<td>Soha,</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_280">280</a></td> -<td>jóvátennee</td> -<td>jóvátenne</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_299">299</a></td> -<td>innem</td> -<td>innen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_358">358</a></td> -<td>Morlini.</td> -<td>Morlini.“</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_364">364</a></td> -<td>éppan</td> -<td>éppen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_368">368</a></td> -<td>náhány garast</td> -<td>néhány garast</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI ÉS UJ VILÁG ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/64639-h/images/cover.jpg b/old/64639-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 8f66a45..0000000 --- a/old/64639-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
