diff options
Diffstat (limited to 'old/67794-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67794-0.txt | 10203 |
1 files changed, 0 insertions, 10203 deletions
diff --git a/old/67794-0.txt b/old/67794-0.txt deleted file mode 100644 index a6127f1..0000000 --- a/old/67794-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10203 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A csehek Magyarországban (2. kötet), -by Miklós Jósika - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A csehek Magyarországban (2. kötet) - Korrajz első Mátyás király idejéből - -Author: Miklós Jósika - -Illustrator: László Kimnach - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: April 7, 2022 [eBook #67794] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN (2. -KÖTET) *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -11. KÖTET - -A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN - -Irta - -BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS - -II. - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN - -KORRAJZ ELSŐ MÁTYÁS KIRÁLY IDEJÉBŐL - -IRTA - -BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS - -MÁSODIK KÖTET - -KIMNACH LÁSZLÓ RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -A BORZ-KIRÁLY. - - – – a harcznak bár milyen volna, örűlök, - S több véres hadi munkákban rögzöttek eléggé. - -_Vörösmarty_. - -Komoróczit utoljára Vadna falain hagytuk. Mikor látta, hogy fészkét -tovább nem védheti, a vár rejtekén keresztül több rablóval Galgóczra -vonult; s ezen utóbbinak eleste után, melyet Rozgonyi, ki sem levén még -egészen építve, szint oly gyorsan lepett meg s foglalt el, mint Vadnát: -Komoróczi s Walgatha, dühös, de sikernélküli védelem után, az erdők -sűrűségében kerestek menedéket. - -Néhány hét múlva, a vidékben fellázadt pórnéptől seregök eltöröltetett -kétszáz híján, kik Walgathával együtt elfogattak. Csak Komoróczi, s -Angyal diák szabadulhatának meg. Több holdak múlva, éjenkint bujkálva, -jöhettek Uderszkihez Sárosra, ki egy volt a Giskra védelme, s a neve -alatt romboló seregek legelszántabb vezérei közül.[1] - -Nemsokára a csehektől birt Sárosnak sorsa is elhatároztatott: mert -Rozgonyi Sebestyén villám gyorsaságával sietett várról-várra, -győzedelemről-győzedelemre. Magyar Balázs s az egri püspök Hédervári -László osztoztak dicsőségében. - -A Hédervári-osztályban Elemér, kit gyorsaságáról sasnak neveztek, -bámulandó erőt s elszántságot fejtett ki a csehek üldözésében, Elemér -idegen volt, arczát senki sem látta: mert szent fogadás, az akkori idők -szellemében, őt tiltá sisakrostélyát fölemelni, vonásait legfeljebb hű -szolgája s néhány meghitt barátja ismerték. - -Az egri püspök seregei a Sárosból kiszabadult Uderszkit, Komoróczit s -annak hű diákját, Angyalt, mindig nyomozva üldözték a brezniczei -favárig[2] Lengyelország szélén, míg a borzasztó tanya alá érkeztek. - -Tágas völgy mélyedett itt keletre, éjszaki oldala majdnem félkört -képezett sűrű fenyvekkel borított bérczekből. Szemben, menedékes rónán -túl, halk konyulatú dombok huzódtak, keskeny völgy-keblektől -elválasztva, melyeknek nedvtelt ölébe sugár kőriserdő emelte zöld -homlokát. A várszikla, e hegyláncznak közepe táján, mint kőkar nyúlt ki -a zordon rengetegből. – Hegyfelőli részén mély árok volt, tömve hegyes -karókkal, melyek mint egy sűrű kefe borzadtak fölfelé; a többi oldala a -sziklának meredek falat képezett, melynek aljáról feltekintve, a szem -sötét faabroncsot látott, s közepéből gomolygó füstöt kigyózni fölfelé. -De azon oldalán is, melylyel e vakmerő helyzetű sziklakar a hegyen -függött, az árkon túl még majd tíz ölnyi meredekség volt. -Mászhatlanságát a rablók mesterségesen igyekeztek még ijesztőbbé tenni: -mert minden ormát, gerinczét, élezetét, párkányát, s domborúságát -vésőkkel, s csákányokkal vagdalták le. Legiszonyúbb volt tekintete -szemben az egyenes vonalban húzódó halmokkal, hol meredeksége szédített. - -Hédervári közel a sziklához ütötte fel sátrait; a tábor déli oldala a -sűrű fenyvek irányában vonult el. - -Néhány óra alatt minden készen volt, s midőn a nap fényesen s vérpirosan -ereszkedett a fenyő-tengerbe, átreszketve sudarain, melyeknek levéltőin -végsugarai szikráztak: a bajt óhajtó sereg a sátrak elé gyűlt, fejeik a -szédítő tetőhöz voltak emelve, mely nemében az éjszaki fénynek borítva, -mint korona nyugodott a kopár ormokon, látszhatólag néptelenül és némán. -Csak olykor hajtá az esti szellőfolyam a víg kurjantásokat, a zene -hangjait alá. - -A tekintet pompás volt nemcsak a mogorva szellem miatt, mely e -vadonregényes vidéken borongott, hanem azon ellentételnél fogva is, -melyet a Hédervári fényes tábora a csehek hordó-alakú sötét fészkével -képezett. - -Nemsokára vígan égtek a tüzek alant, s kondérokban, bográcsokban -recsegett az estebéd. - -A Hédervári sátra veres falaival előbbre volt a többinél feszítve; -szemben a völgy tere tisztán maradott a fenyegető várszirtig. - -A derék püspök fekete mentéjében, melynek elejéről a fényes vértet -lecsatolta már, s könnyű veres süvegben ült a sátor előtti tábori -széken. – Termete erőteljes volt, arcza nyers, és jelelt vonásaival, ősz -fürteivel s szakálával vad méltóságra s felsőségi szellemre mutatott. -Többen a sereg főnökei közől állottak körüle, részint egész -fegyverzetben, részint könnyítve már magokon, nyitott dolmányokban, -süvegekben s kalpagokban. Ezen utóbbiak közt egy nevezetes alak -különbözteté meg magát, igen közel Hédervárihoz. Tagjain fekete dolmány -s nadrág, egyszerű, de tiszta, fején alacsony nyusztkalpag, arczát -álarcz födte, vasbádogból. Egész tartásában e szembetünő lovagnak -nemesség s nyugodt erő voltak kifejezve. Mindazok, kik mellette -állottak, a sajátságos elfödözést, mint szokott dolgot, figyelemre sem -látszaták méltatni. - -– Elemér! – szólalt meg Hédervári – kegyednek álarcza alatt alkalmasint -meleget gyűjtött a mai csata; de mind a mellett egy újabb -foglalatosságra szólítom fel. - -Elemér előbbre lépett, s tiszteletteljes figyelemmel s készséggel várta -a parancsot. - -– E szirthez itt, – folytatá a hős püspök nyugodtan, – bár mászhatlan, -mindenesetre út vezet; ismerem én a darázsfészkeket! – külről, ha csak -tornyot nem emelünk melléje, bele nem férhetünk. – A kegyed leleményes -esze nem egyszer segített már ily esetekben! – halljuk véleményét. - -– Püspök úr! – mond Elemér, a vas-álarcz által kissé tompított hangon. – -Ezek a csehek jó gyomrú ficzkók! náluk évekre van eleség, mert a -kenyeret megpörkölik, s vízzel, serrel lágyítják meg szükség esetében; a -fölött sódarral, sajttal élnek, a mi mind soká eláll; az ily -kelenczeknek lépeik rakva mindig táplálattal. Gondolom, kiéheztetni -ezeket a téli gözűket nem lehet, sem kiforrázni, mint ürgéket; mert -odvaikat a sziklatetőkbe vájják. Magam is azt vélem tehát, hogy -egérutaikra szükség találnunk. Ha kegyed jóváhagyja, osztályomban -szertefektetem kopóimat: mert így nevezi kegyed e szagláló ficzkókat, -kiknek éles fülét, szemét semmi sem kerüli ki. Csak egyet lássunk e -varjak közől a fészekbe szállni, akkor kezünkben a vár! - -Hédervári kissé fontolgatá a mondottakat. – Jól van, – jegyzé meg, – de -azt tanácslom, nemes lovag, hogy gyűrűbe kerítse a vadont, mert sok -kijárója van az ily tanyának s ha egyet megleltünk is, keveset nyertünk. - -– Így, így! – szólának néhányan Hédervári körül, jóváhagyó -fejbillentéssel. - -Elemér a várra tekintett. – Ördögtanya! – kiált fel, – de nem -kézbekeríthetlen türelemmel s ügyességgel. Az én véleményem még mindig -az: hogyha csak egy bejáróját találjuk is meg e gonosz fészeknek, -mindent megnyertünk. - -– Hogyan? – kiált fel egy agg hős, barna arczczal s szabályos, bár kissé -éles vonásokkal, ki kardjára támaszkodva, eddig némán hallgatá a -tanácskozást. - -– Egyszerű a feloldás; – felelt Elemér – ezek a zsákmányosok nem -vesztenek fogat, míg kerülhetik: minden bizodalmuk váraikban s -rókalyukaikban van. Ha egybe férhetünk, s azt szétdúlhatjuk, egy -menedékkel kevesebbjük lesz, s a síkra kerülnek, – hol mi vagyunk az -urak. Ez a brezniczi kád, ott a fokon, a legerősebb fészkök, a mint -mondják. - -– Hm, – felelt az előbb szóló öreges úr – tökéletes igaz; de sátán van a -kölykökben, mert ily bödönt egy pár hét alatt összebodnárolnak! - -– Igen! – szól közbe Hédervári – míg többen voltak, tehették; de mióta -Walgathát a galgóczi ostrom után a borsodi pórhadak elfogták, s a jámbor -a budai börtönben ül; s Komoróczi, zászlóalj helyett, csak maga bódorog -egyik helyről a másikra, azóta nem oly hirtelen emelkednek a várak. – Én -Elemér véleményén vagyok. – Ez – folytatá – derék hadi tett volna kegyed -részére, lovag! - -– Lesni nem szokásom s tudomásom, püspök úr! – felelt Elemér büszkén – -ha karddal kell közéjök verni, ott vagyok helyemen. - -– Én parancsolok, kegyed tesz! – szól Hédervári hidegen. - -– Nem bérlett, – jegyzé meg az álarczos lovag nyugodt hangon – szabad -lovag vagyok, s jogaimat ismerem; – de a parancs nehezebb részére -ajánlkozom. Ha e kopó itt, – folytatá Elemér, egy sajátságos kinézésű -ficzkóra mutatva, ki közel a püspökhöz támaszkodott egy százados -fenyőhöz, – a bejárást kikutatja, miként nem kétlem: kopjásaimat az -üregbe vezetem, s ama fapártára tűzöm zászlómat. - -– Legyen! – mond Hedervári. - -Azon ember, kire Elemér mutatott, egy Dzwela nevű morva származású -férfiú volt; kalandor a szó legszigorúbb értelmében: parancsnoka olykor -egy zászlóaljnak; máskor közvitéz, ha a könnyen szerzett zsákmányt -elpazarolta; néha hirnök s kém. Különös kinézéseért a seregben, hová nem -régiben szegődött, borz-királynak nevezték. A legény mintegy harmincz -évű lehetett, szénfekete, göndör haja fejét kereken borította el, s -annak majdnem tekealakot adott, nem hasonlatlant a borz fölfelé álló -szőreihez, mely állattal pisze orra, széles szája s apró szemei miatt -úgyis meglepő családi hasonlatossága volt. - -Őt Elemér kémnek használta olykor, s Dzwela e díszes hivatalba minden -tulajdonait kifejté az ilyfajú embereknek; fáradhatlan volt, s ritkán -jött meg valami fontos tudósítás nélkül. Történt, hogy olykor a Giskra -seregei közt hetekig lappangott, a mi akkoridőben a hirtelen -összeszedett bérlettek közt, kik néha egy úrtól a másikhoz szegődtek, -könnyebben megtörténhetett, s kevesebb okot adott a gyanúra, mint -jelenben, hol ily összeelegyedés aligha kivihető lenne. - -A mi elfödött lovagunk ezt az embert soha sem szerette, mert főleg -zsákmányolás alkalmával vad kegyetlenségét tapasztalta; bár azon -rátartás neme, melylyel e portyázó a parancsot elfogadta, nem volt -ellenére. Mindenesetre Dzwela szerfelett bátor s elszánt volt s főleg a -csehek ellen igen használható. - -– Hallod-e ember? – mond Hédervári a kémhez intézve szavait – végy magad -mellé valakit, vagy eredj egyedül, a hogy akarod; ha nekem reggelig -egyikét a vár bejáróinak fölfedezed, húsz arany lesz jutalmad, s bort -adatok, a mennyiben megfürödhetsz. - -Dzwela mogorva tekintetet vetett maga körül. – Húsz arany, – mond -hidegen – jó! két embert választok ki; nem mintha szükségem volna rájok, -hanem hogy tanúim legyenek, ha mulasztottam-e el valamit a felfödözés -elősegélésére? – két legnagyobb ellenségemet a seregben. - -[Illustration: – Hallod-e ember? – mond Hédervári.] - -– Kétkednél tehát sikerén merényednek? – kérdé Elemér. - -– Hm! mi van bizonyos az életben? – felel a zömök ember. – Isten veletek -urak! reggel többet. - -Ezzel minden további beszéd s nyilatkozás nélkül, Dzwela hosszú -lépésekkel sietett a tábornak azon vége felé, hol Elemér emberei voltak. -– A nép vígan főzte estebédét, s minden a táborban élénk mozgásban volt, -a tűz recsegett, a lovak nyerítettek, a fegyver csörgött. Dzwela egy -alacsony sátor előtt állott meg. - -– Sőtér János! – kiáltott. - -Egy száraz férfiú, ingre vetkőzve, lépett ki a sátorból, arcza barna -volt, hosszú fekete szakállal s bajúszszal, tekintete vad és hideg. - -– Mi bajod borz-király? – kiáltott rá az ember megvetőleg. - -– Hédervári uram parancsából követni fogsz, a rókalyukakat kikémlelni; -jer, az utolsó táborszemnél elvárlak. - -Ezzel Dzwela, szót sem ejtvén, tovább ballagott; az utolsó sátor előtt -megállt újra. - -– Kanász Ferke! – kiáltott. - -A sátor üres volt, de a mellette lobogó tűznek közeléből egy ifjú kopjás -lépett elő. – Mit akarsz madárváz? – felelt gúnynyal – mióta keressz föl -te, borz-király? talán ölre akarsz velem menni, mint a minap, midőn -Sáros alatt zsákmányomhoz nyúltál s kopjámmal vertem széles hátadra? -jer! épen jó kedvemben vagyok. - -– Kérd az Istent, te ürgefiú, – felelt Dzwela sötéten – hogy a borzzal -feledtesse tettedet. De most egyébről van szó; vedd fegyveredet! te és -Sőtér János követni fogtok a Hédervári parancsából; tudom, jó kopók -vagytok, s a nyomra rátaláltok; annak a fakarikának ott a fellegek -sodrában fogjuk nyitját kikutatni. Gyorsan! reggelig végeznünk kell. - -– Hm! Hédervári uram jó társakat rendelt melléd, te nehéz-fejű morva ló! -– felelt a kopjás – majd szemmel tartunk, mert ebre bízták a hájat. - -– Nem ő kegyelme választott, te szarka! hanem enmagam, hogy lássátok, -igazban járok-e, vagy tinektek van igazatok, kik mindig ellenem -ingerlitek Elemér urat. - -– Ingerli őt ellened a manó, borz-király! hanem aligha túl nem jár -eszeden, s a bajúsz alatt ki nem kapta az árulót; örülj, kölyök, ha -hallgatok! gondolod, nem tudom, hogy Sáros alatt a csata hevében Giskra -uramnak egy bérlettjével találkoztál a vár árkában, s nem bántottátok -egymást? - -– Nem, oktondi! – mert eszed nem ér oda, a hova az enyém. A ficzkó, -kivel szólottam, itt a sereg közt van most: átszökött. - -– Nem láttam a jámbort, – felel a másik – s egyenkint el sem járom a -tábort, de nem hiszek neked. - -Míg ezek így beszélgettek, Sőtér János egészen fölfegyverkezve érkezett -közelükbe. - -– Minek buzogány s lőszer? – mond Dzwela – vess le mindent magadról, egy -könnyű kés elég; nem csatázni küldött az úr, hanem fülelni, azért -választottalak benneteket! – Sőtér letette fegyvereit. - -– S az úr tégedet, hosszú füleddel, borz-király! – mond Sőtér. - -Hédervári seregében példás rend volt. Elemér osztálya vak -engedelmességhez volt szokva: – ezt Hédervári úr, vagy Elemér a sas -akarja! elég volt, s a sereg akármelyike vakon hitt a parancsnak, mert -ellenkező esetben a vezérek nem értették a tréfát. - -Sőtér és Kanász Ferke, nem a legjobb kedvvel távoztak a táborból; de a -Hedervári parancsa – Isten szava volt, – mentek! - -Dzwela előttök haladott, lépteivel a rengeteg szélét követte, míg egy -nagy kanyarodást tevén, azon bérczhez ért, melynek oldalából a vár -sziklája nyúlt ki. - -– Ficzkók! – monda Dzwela – most csendesen hajoljatok le; itt kissé -megpihenünk, míg tovább mennénk. Béke legyen azonban köztünk, s ha -sikerül kutatásom, a bért megosztom veletek, mint pajtáshoz illik, de -lesz magamra gondom. – Csitt! – folytatá – hang se legyen. - -– Halljátok! – suttogá a borz-király, – nem ok nélkül gyanítom, hogy -valamelyik járásnak itt közel kell lenni. Ezek a csehek, azért, hogy mi -nem látjuk őket, szemmel tartják táborunkat, s aligha nem bujkál itt-ott -kém sátraink körül, s hírt visz rövid úton. - -Néhány percznyi pihenés után Dzwela beljebb vonult társaival az ároktól. -– Midőn a rengeteghez ért, majdnem hasoncsúszva haladtak a sűrűben, -újabban s újabban intve egymást a csendre; végre egy erdőnyíláshoz -értek. - -A kis tért, mely itt terült előttök, sűrű fenyvek övedzték; a hely -magányos volt, s hegykebel mélységébe sülyedt, mint katlan; közepén egy -csonka vastag fatörzsök látszatott, s körüle rég elhamvadt tüzelő -pernyéje. – Az eget fekete fellegek boríták, úgy hogy csak a sötétséget -már megszokott szeme a kémlőnek veheté a tárgyakat ki. – Dzwela a csonka -fához közeledett: – Ti! – mond suttogva társainak – vonuljatok hátrább, -– itt sok ember járt, mert a hely ugarrá van taposva, vizsgálódnom kell! -ha sípomat halljátok, siessetek felém. - -Sőtér és Kanász kissé hátramaradtak; nekik is gyanúsnak látszott a hely. -A két ficzkó ismeretes bátor fegyveres volt, Dzwelában soha sem bíztak -egészen, azért feltevék magokban, őt szemmel tartani. - -Egy ágbogas fenyő alá húzódtak. – Sőtér pajtás! – mond Ferke – ha a -borz-király jelt ád, egyenkint menjünk segítségére, nehogy, ha baj -leend, egyszerre érjen bennünket. - -– Jó! – felel Sőtér – én mindenesetre pisztolyt rejtettem dolmányom alá, -s késem is kéznél van; tudsz-e csiholni? - -Kanász azonnal kovát s taplót vett elő, s csiholni kezdett kése fokával, -melyet aczél helyett használt. – Ég már – add ide kanóczodat, – suttogá. - -Sőtér egy sűrűre sodrott, szurokporral hintett zsinórt nyújta oda, -melyet Kanász fúvás segedelmével meggyújtott. - -Alig pislogott vége, midőn a csonka fa mellől, hová Dzwela vonúlt, -sípjának éles hangja hangzott. - -Sőtér megindúlt. – Maradj hátra, öcsém! – mond fojtott hangon – ha -szólítlak: jer! itt a késem, én a pisztolyt veszem kezembe. – Ezzel -Sőtér vigyázva közeledett a csonka fához; alig ért oda, midőn egyszerre -minden oldalról körülfogták. - -Dzwelának szava hangzott: – Vessetek hurkot nyakukba! ne késsünk! előre! -– E felkiáltásából Dzwelának, mivel többes számban szólott, bizonyos, -hogy czimboráit elárulta, s a kétes sötétségben azt vélte, hogy Sőtér és -Ferke egyszerre jöttek közelébe. - -Sőtér azonban iszonyú káromlások közben sütötte el pisztolyát siker -nélkül, s védte magát; Dzwela torkon ragadta meg. – Ide! – kiáltott – -kössétek meg, tartsátok a másikat addig; majd azzal könnyebben -boldogulunk. - -Sőtért a földre gyúrták le. Többen voltak harmincznál a rablók. – Dzwela -a rugdalódzó- és hánykolódónak a fejét kézzel szorítá le a földhöz, míg -a többiek karjait facsarták hátra s kötözték meg. - -– Készen vagytok-e? – kiált újra Dzwela. – Úgy-e, Sőtér koma, a borz is -király országában? – Ide a másikkal. - -A fegyveresek körültekintettek. – Hol a másik? – kiáltottak fel -néhányan. - -– Kanász Ferke! elnémultál-e? – szól gúnynyal a morva – ürge te! hát -nincs szavad? – hol maradt éles torkod, zsákmányosztó? Hozzátok ide! - -De Ferke sehol sem volt. A jelenet elején a támadók hallván Dzwelát -többes számban szólani, annál kevésbbé kételkedtek, hogy az említett -kopjás kézre került, s a sötétben nem látván őt, mindegyik azt hitte, -hogy a másik tartja nyakon. - -– Ördögöt! – riadt fel Dzwela – itt kell lenni – utána gyorsan! -meglelitek, messze nem távozhatott; gyújtsatok szövétnekeket; itt a -Sőtér kanócza a földön. – Nemsokára szövétnekeket gyújtottak, s a -rengeteg világos lőn, mint a nap. A csehek ezen égő fenyőseprűkkel -kezükben valódi ördöghöz hasonlítottak. - -– Én megyek előre hírt adni! – mond a borz-király – hozzátok ezt a -ficzkót utánam. - -Dzwela egy kötélhágcsón, melyet csak a szövétnekek meggyújtásakor -lehetett kivenni, haladott a széles csonka fának sudarán feljebb, míg -tetejéhez ért, honnan a mélységbe ereszkedett alá. - -Néhányan követték őt. Sőtért, kinek száját betömték, a kötélhágcsón -vonszolták fel, míg végre mindnyájan eltűntek. - -A fellegek, veres ködbe burkolva az égő szövétnekektől, nehézkedtek a -tér fölött; halkal a világ mindig távolabb vonult, míg sötét lett és -siket a vidék. - -De vessünk egy tekintetet a híres brezniczei favár belsejébe. – A csehek -építményei történetünk korában igen nevezetesek voltak, nemcsak -tartósságára vadméltóságú, szeszélyesen nagyszerű idomaiknak, hanem azon -szinte megfoghatlan gyorsaságára is elkészülésöknek, mely mindenkit -bámulásra ragadott, s a köznépnél nemére a babonás álhiedelemnek adott -alkalmat. - -Így emelkedett a vadnai és galgóczi vár a Sajó két partján, a borsodi, -akkor sokkal terjedtebb és sűrűbb rengetegek közt, szinte -varázs-hirtelenséggel. De a leleményessége e szabad-zsákmányosoknak -délpontját érte el: a favárak, az általok egyszerűen zdwuroknak mondott -erősségek voltak, melyeket nem hibásan neveztek az akkori magyar kalózok -és portyázók rókalyukaknak. Ezek darázsfészekhez hasonlítának, számtalan -osztályaikkal és kijárásaikkal. Anyaga e sajátságos építményeknek: fa, -vas, agyag, muhar s iszap volt, melyeket csudás türelemmel oly sűrűen -tudtak összecsatolni, hogy egyetlen tömeget látszottak képezni. -Tömkelegeikben e rejtélyes vermeknek önmagok a rablók elvéthették az -útat, azon egy-két vezető nélkül, kik annak minden öblözeteit, rejtett -folyosóit, felcsapó ajtait, leereszthető kapuit s rostélyait ismerték. - -Többnyire mászhatlan szikladombokra építtettek, s mihelyt a fészek -elkészült, azonnal minden nyomát az útnak, vagy ösvénynek, ritka -béketűréssel eltörlötték; úgy, hogy a beléjök szállt őrizet a fellegből -oda hullottnak látszatott. - -Csak a földalatti útak, sziklákba vájt folyosók és lépcsők vezettek -azokba, melyeknek bejárásaik számított leleményes tehetséggel voltak -elrejtve. - -Az ily mív készítésére olykor ezrek sereglettek össze, s többnyire -néhány nap alatt készen állott. – A belső elosztás kivánt valamivel több -időt, melyet a külsőleg biztosított védkészületek paizsa alatt szoktak -bevégezni. - -Ha egy a rabló-csoportok közől ily favárba lopózhatott, a vívókat -nevette. Benn a védett üregben kényelemmel pihente ki magát; szilaj -lakomák s dobzódás közt töltötte napjait, míg valamelyik vezérnek eszébe -jutott e rabló hollókat rejtett odvaikból zsákmányra vezetni. - -Egy a legnevezetesb erősségek közől a brezniczei favár volt, négy hét -alatt Uderszkitől építve, mielőtt a legközelebb helységek létezését -gyaníthatták; mert a kit sorsa azon veszélyes sziklafal alá vezetett, -melynek tetején a kettős fagyűrű kerítkezett, annak halál volt fejére -esküdve, s az hírt odább nem vitt soha. - -Fekvése a szirtnek, melyen mint egy sötét vasabroncsos hordó emelkedett -a vár, olyanszerű volt, hogy annak semmi nemével a lőszernek ártani nem -lehetett; oldalai pedig símák, mint a tükör, s falmeredekségűek. - -Itt, e fenyegető üregnek fakérgei közt, találtak Uderszki s Komoróczi -menedéket. - -A nappalokat a vár lakói, ha az idő engedé, többnyire a védfal -gyűrűjében töltötték, vígan serezve s dalolva nyitott sátrak alatt, a -falakon gondos őrök jártak körül a földalatti sötét pokol fölött, melyet -fényes nappal is szövétnekekkel világítottak. - -Este felé azonban kerek nyílásokon át, melyekből kötélhágcsók nyúltak -le, a verem üregébe távoztak, s ott hosszú asztalok mellett ültek, vagy -szőrrel töltött vánkosokon hevertek beszélgetve, fegyvereiket -tisztogatva, vagy lakomázva. - -Így ültek néhányan a Hédervári megérkezésének estéjén egy osztályában e -földalatti tanyának. - -A terem mintegy nyolcz ölnyi hosszaságú lehetett, s majd két öl magas. -Falait sűrű gerendák bélelték körül, teteje hasonló anyagból volt, -melyet czélszerűen elosztott tizenhat oszlop támogatott. Mindegyikéből -ezeknek vas gyertyatartó rugott ki, három-három szál sárga -faggyúgyertyával ellátva. Alább roppant vasszegeken fegyverek, lótakarók -s öltözetek függöttek. – Oldalait a teremnek szőrrel tömött kerevet -folyta körül, farkas- s medvebőrökkel bevonva, s itt-ott avultszínű -szarvas- és kecskebőr vánkosok hevertek. - -Az oszlopsorok közt keskeny hosszú asztal állt, sisakokkal s pajzsokkal -ellepve, melynek felső vége hófehér abroszszal volt beterítve. Úgy -látszott, hogy az estebéd csak három vendégre van számítva, mert három -majdnem tálalakú cseréptányér állott rajta, egy fonott barna kenyér, -mellette a tágöblű kőkorsó ólomfödelével, s három durvakészületű -tölgyszék volt a tányérok elébe vonva. A gyertyák sokszorozott világától -fényesen, de mogorva színben derített teremben három férfiú ült. - -Kettőt közülük – Komoróczit és Angyal diákot – ismerünk már. Mióta velök -utoljára találkoztunk, külsejökben kevés változás történt; csakhogy -Komoróczinak vonásaiban azon durva vidorság kifejezése hibázott, mely -annak oly félelmesen visszataszító s tréfás-kegyetlen tekintetet adott; -a harmadik Uderszki volt. Mind a hárman az ablaktalan, csak felűl néhány -kéményalakú nyílással ellátott teremnek kerevetein ültek az egyik -szögletben úgy, hogy Uderszki, ki magányosan foglalt a keleti végen -helyet, ülésével a nyugatin ülő Komoróczi- és Angyaléival szögletet -képezett. - -Úgy látszott, hogy a három komoly alaknak nem sok kedve van beszélgetni. -Végre Komoróczi szólalt meg. – Adjatok ennem, czimbora, azután -lefekszem; egy hete már, hogy nem tudják szemeim, mi az álom; itt e -farkasveremben, remélem, kipihenhetem magamat. - -Uderszki magas férfiú volt, inkább karcsú, mint testes: kora mintegy -harminczöt évre mutatott. Arcza egy volt a legkellemetlenebbek közől, -apró tűztelen kék szemekkel, lapos, nagyöblű orral, fényes pofákkal s -pittyedt ajkakkal, melyeket bozontos sárga bajúsz födött el, míg -négyszegű állán a veres szakáll igen apróra volt nyírva, a mi annak -szinte sertealakot adott. - -– Az étel mindjárt érkezik, bajtárs! – felel Uderszki szárazon – nem sok -jó lesz, mert ezek a suhanczok az ebekkel étetik fel a javát; de a mi -telik. - -Alig ejté ki szavait, midőn a teremnek közepe táján, az asztallal -szemben, a nehéz pokróczkárpit kétfelé vonult, s egy öreg szolga párolgó -tállal jött be, s azt az asztalra helyzé. A három ülő felkelt a -kerevetről s szótlan foglalt helyet az asztal mellett. - -Angyal diák minden további kínálás nélkül a tálba nyúlt, mely halmozva -volt hússal s nemével a kásának vagy apróra reszelt tésztának, fénylő -zsírban úszva. - -Később Komoróczi s Uderszki is az ételhez fogtak. - -– Hm! – kiált föl egyszerre Uderszki, mintha egy rég odább font -gondolatnak most adna csak hangot. – Ki lehet az a vakmerő lovag, ki -Elemér név alatt annyi kárt tett már közöttünk? - -– Egy nyomorúlt kalandor! – felel Komoróczi megvetőleg – pénz, hír s név -nélkül; ki hallatlanul kaparkodik mindezt megszerezni magának. - -– Kegyednek, – mond Angyal diák, hamisan nevetve, míg a keményen főtt -húsnak zsírja csepegett ujjairól – mindig van egy-egy ily barátja. – -Mióta Zokolinak utat adtak a Mátyás udvarában, azóta e saskeselyű, e -titkos lovag a tizenkettedik századból, tüzé magát előnkbe. – Istenemre! -ha tollal férhetnék közelébe, nem ijednék meg tőle; de ez egy német -hősnek szelleme a mult századból – mint hallom, ki nevét sem tudja -aláirni. - -– Tollam a kard! – mond Komoróczi – csak találjam valahol! én egyszer -láttam Sáros alatt, s azóta égek a rostélyt sisakján feltolni kardommal, -mert aligha ismerőmre nem találnék alatta. - -– Hogyan? – mond Uderszki. - -E pillanatban úgy tetszett a beszélőknek, mintha szokatlan zsinatot -hallanának, melynek hangjai a szelelő kéményeken áthatottak a terembe. - -– Mi ez? – mond Angyal diák, kiejtvén a kést kezéből, míg szájából -roppant darab hús esett a tányérba. - -– Zaj, nem egyéb! – felel Uderszki – a nép kurjong oda fönn; alkalmasint -bőre szabták az esti italt. Nos, kire gyanít kegyed ama kalandor -lovagban? – folytatá hidegen, Komoróczira tekintve. - -– Tréfa! talán csalódom; – felel ez, a mindig növekvő zajra figyelmezve -– s lehet, hogy gyanításom nem igaz; mindenesetre remélem: mentől előbb -bizonyost szólhatok. – De micsoda zaj ez? – Fel! én bajt gyanítok; a -gonosz nép bizonyosan összeveszett az italon s egymást szabdalja, pedig -úgyis naponkint apad a védők száma e veszett zugolyban, hol penészt és -avat lehel a lég. - -Míg Komoróczi beszélt, az egyik ajtó, szemben az asztalnál ülőkkel, -hirtelen megnyílt, s Dzwela lépett be, utána Sőtér Jánost vezették. - -– Dzwela! – kiáltottak fel egyszerre a bennülők. - -– Itt vagyok! – mond Dzwela – s vendéget hoztam közitekbe; oldjátok fel! -– hadd mozogjon a jámbor. - -Sőtérnek azonnal feloldozták kezeit. A kopjás dühösen tekintett maga -körül, karjait nyújtóztatá, s megrázta magát. - -– Ülj le! – szólt Dzwela – s ti – folytatá, az őt követő két rablóhoz -intézve szavait, s szemével intve Komoróczinak, – tartsátok szemmel. - -Ezzel egy széket vont elő, s kínálás nélkül helyet foglalt az asztal -mellett. – Ha engeditek, – mond Sőtérre tekintve – ezen éhes ficzkót is -megkinálnám; akarsz-e enni pajtás? - -Sőtér mogorván hallgatott. - -– Iszol? – folytatá Dzwela, fölemelve a korsót s odanyújtván a -fogolynak. - -Sőtér haragosan rántotta ki a korsót kezéből, s hosszasan ivott belőle. - -– Egészségedre! – kiált fel Dzwela, mindig azon tréfával vegyült -egykedvüséggel, melylyel első megszólítása történt. – Halljátok, vezér -urak! én igéretemet megtartottam, s köztetek vagyok; veszteségem húsz -arany, melyet Hédervári igért, ha résre vezetem. - -– Potomság! – vág közbe Komoróczi, egy erszényt vetve Dzwela elébe, -melyet az azonnal keblébe rejtett. - -– Most beszélj! – szólt Uderszki. - -Dzwela a Hédervári táborának minőségét, seregeinek mennyiségét, szóval -mindent elmondott, a mit a rablóknak tudni üdvös volt. Szavait így -rekeszté be: – Ha Elemér nem volna a sereg közt, azt mondanám: együnk, -igyunk, aludjunk! – de így, férfiak! résen kell lennünk: mert ez nem az -ajtót keresi, hanem az ablakon mász a házba. - -A két vezér nevetett. - -– Tudod-e, – mond Sőtér mérgesen, Dzwelához szólva, – hogy Kanász Ferke -elugrott, s hírt vihet? - -– Tudom, – felel megvetőleg a rabló, – hogy egy óra múlva fejét gördítik -lábaink elébe. – E közben a legnagyobb étvágygyal folytatá evését; végre -fölkelt. - -– Akarsz-e még utoljára enni, Sőtér? – mond – keresztbe font karokkal -állva a megszólított előtt. - -– Nem! – felel a kérdett sötéten. - -– Emlékezel-e, hányszor bántottál meg? - -– Igen! - -– Hányszor vádoltál be Elemérnek? - -– Igen! - -– Hányszor akartad becsületemet elveszteni pajtásaim előtt? - -– Becsületedet? – mond Sőtér felkelve – nyomorult! a mi sohasem volt. - -A két melléje rendelt őr lenyomta őt újra ülésébe. - -– Hozzatok egy kötelet! – kiált Dzwela – kegyetek engedelméből! – -folytatá, Komoróczihoz s Uderszkihez fordulva, kik gúnymosolylyal -jártaták Sőtéren szemeiket. - -– Vitézek! – mond Sőtér nyers hangon – az ördög közitekbe hozott, én a -Hédervári embere vagyok: Sőtér János, s ez itt Dzwela, hasonlóul az ő -embere volt! Nektek legény kell a gátra, s nekem honom ott, hol ennem -adnak, ruháznak s fizetnek. Akarjátok-e tudni, melyikünk ér többet? én -Sőtér Jankó, vagy a borz-király? – adjatok kardot kezembe! – hadd -vonjunk ujjat együtt, s a ki megmarad, legyen a tietek. - -Uderszkinek s Komoróczinak úgy látszott, hogy az ötlet tetszik, s egy -kérdő tekintetet vetettek Dzwelára, ki homlokát vonta össze s kissé -elhalványodott. - -– Hm! – mond Angyal diák – ez a medve itt azt véli, hogy nekünk csak a -kar kell! tudod-e ficzkó, hogy Dzwela évek óta már hívünk, s bár -köztetek mulatott, mindig a mi részünkön maradt? sohasem volt ő híve -pünkösdi királyotoknak, hanem szívvel, lélekkel a mienk! – Mi hasznodat -vennénk mi neked, szegődi; ha közünkbe állanál? egy karral több vagy -kevesebb, mit sem nyom a latban! ide fő kell! – folytatá kevélyen, – -magára czélozva. - -– Függjön! – fejezé be Dzwela. – Ezzel az erszényt kivonta kebléből, s -az asztalra vetette, – én jutalmat kérek tőletek, itt a pénz, ez az -ember az enyém! - -– Mit érsz vele, Dzwela? – mond Sőtér – ha kötélen látsz függni! egy kar -s egy fő többet ér, mint egy fő magába; legyen Dzwela a fő, s leszek a -kar én! - -– Te híve vagy Hédervárinak, fiú! ismerlek, – mond Dzwela – az első -alkalommal visszaszöknél s elárulnál. – Függjön! - -– Függjön! – ismétlék mindnyájan. - -Sőtér egy ugrással az asztal mellett termett s kést ragadott fel, ezzel -hirtelen hátrább vonult s egy szögletben várta a megtámadást. – Ha meg -kell halnom! – kiált dühösen – egyitek velem jő! - -Uderszki sípba fújt, s azonnal a teremnek négy vagy öt elrejtett ajtaja -nyílt meg, és Sőtér körül volt véve; de lélekjelenlétét el nem -vesztette. - -Mielőtt hozzá férhettek volna, fölemelte a kést, s oly bámulatos -szemmértékkel vetette Dzwelára, ki előre tolakodott, hogy az a -borz-királynak arczába feneklett, mint czégér állván ki abból. A -fájdalom önkénytelen sikoltást facsart ki a kém ajkából, ki féltérdre -hullott. Sőtér roppant erővel tolván maga elől támadóit, ellenségére -rohant, s két kézzel esett fejének, iszonyúan zúzván azt a földhöz; de -szintoly hirtelen tépték őt fel a körülállók martalékjáról. - -Dzwela dühösen nézett Uderszkira. A kés a vívás közben kiesett arczából, -tátongó repedést hagyván maga után, melyből a vér özönlött; tekintete -borzasztó volt. – Kötelet ide! – hörgött magán kívül. - -– Czudar tolvaj nép! pákász kutyák, gazemberek! – ordítá Sőtér – -egytől-egyig nyárson múltok ki, csak Hédervári kezébe jussatok! te -Dzwela! akasztófán rothadsz, s a hollók vájják ki agyvelődet, gazkölyök -te! - -– Kerítsétek a kötelet nyakára! – mond Komoróczi hidegen – a ficzkó -tüzes, engem mulattat; de vágyok őt függve látni! ide az egyik -gyertyatartóra felakaszhatjátok! - -Négyen igyekeztek a kötelet a Sőtér nyaka körül fűzni, ki kezeit feszíté -a kötél s nyaka közé. - -– Kössétek hátra kezeit! – folytatá Komoróczi, fogait piszkálva. - -Nagy erővel tudták a roppant erejű ficzkónak karjait hátrafeszíteni. - -Sőtér szakadatlanul szidta magyarul, tótul, csehül a rablókat, míg a -kötelet nyaka körül kerítették. - -Néhány percz múlva az egyik gyertyatartó alján függött, zöldre, kékre -válva a büszke kopjás s lábai fel voltak zsugorodva. - -– Most adjatok bort ide s köteléket pofámra! – kiált fel Dzwela, – a -függőre bámulva. - -Még alig volt arcza félig-meddig bekötve, midőn tompa zúgás hallatszott, -melyet a földalatti erősség öblözetei rekedten visszhangzottak, s melyet -egy lövés rekesztett be. - -– Egy lövés! a keleti folyosón; – kiált fel Uderszki meglepetve – az -ellenség a vár szívében van! – Le a rostélyokkal! vonjátok meg a -lármaharangokat! – Fegyverre!! - -Iszonyú zsinat hangzott, tombolás, fegyverzörgés vad káromlásokkal -vegyülve; néhány percz múlva csattanó zuhanások ismételve. - -– Halljátok a zuhanást? – a rostélyok le vannak eresztve! – mond -Uderszki – bátran! minden menedék nyitva áll még a keletin kívül. - -– Vívatlan – mond Komoróczi – itt ne hagyjuk e jó helyet, ki tudja, -hányan vannak? - -Ezen pillanatban kondult meg a lármaharang, s lövések és kardcsörgés -hangzottak. - -Dzwela, sebének ellenére, egy kopját ragadott. - -– Oltsátok el a gyertyákat! – kiáltott Uderszki. – Utánam! - -Borzasztó recsegés hallatszott, mintha deszkák töretnének erőszakkal -össze s a terem keleti ajtaja bezuhant. - -Elemér a sas lépett be; utána nyomban Kanász Ferke s néhány kopjás -szövétnekekkel, s többen, míg a terem megtelt. - -– Üres, néma minden! – mond Elemér, – bosszúsan körültekintve. - -– Elugrott a róka! – kiált Kanász Ferke – utána! itt rejtőznek valahol. - -Előre nyomultak mindnyájan, midőn egyszerre a Sőtér testét pillanták -meg. – Ez itt Sőtér János! – riadt fel Kanász, a szövétneket kiragadván -az egyik kopjás kezéből – még meleg! – folytatá, tapogatva a függőt; – -ekkor kését vonta ki s a kötelet metszette el. - -– Vigyétek a szabadba! – kiált Elemér – utánam! - -Teremből terembe, folyosóról folyosóra léptek a felbőszült vívók, -mindenütt gerendarostélyzatok, kemény ajtók hátrálták haladásukat, -melyeket bárdokkal s fejszékkel kelletett szétzúzni. - -Az osztályok kifogyhatlanoknak látszottak; néha úgy tetszett nekik, -mintha többször lettek volna ugyanazon helyen, míg észrevették, hogy -siker nélkül bolyonganak e sötét, néma tömkelegben, melyben egy lélekre -sem találtak. - -A fészek üres volt. - - - - -A LOVAG ESKÜJE. - - _Aquila_. Ismersz-e? - _Első tanú_. Igen! - _Aquila_. Te mondod ezt! - _Junia_. Az egekre, megcsalnak, praetor! - -_Dumas Sándor._ - -Giskrának alvezérei, mint láttuk, egyik fészkükből a másikba szorultak, -míg végre buvóhelyeik romokká porlottak; de ő maga még mindig bízott -hatalmában. - -Giskra az akkori idők szellemében növekedett föl: nyers, bátor, -erőteljes lovag volt; de határokat nem igen ismert. Mikor őt Erzsébet -királyné az országba hozta, azonnal láttatá, hogy bár ritka hűséggel -ragaszkodott az özvegy királynéhoz: magát sem teszi hátra, s hatalmát, -befolyását félelmesen tudja nevelni. - -Nagy országlási bölcseség létezik abban: az erő túlhatásának jókor tudni -korlátokat vetni. Sok, minek egy ügyesen alkalmazott lépés helyes irányt -ad, válik, elhanyagolt figyelmes szemmel kisérés után, gyógyíthatlan -gonoszszá. Egy elmulasztott szava a törvénynek, egy alig észrevehető -eltérés végre nyilt törvénytelenséggé lesz; s néha a szálat kifeledőért -a vastag kötél sodratából a hajót ragadja a vész, s a horgonyok vesznek -oda. - -Giskra ismerte azon visszaélések borzasztó voltát, melyekkel őt a -védelme alatt terjeszkedő kényurak inkább gyűlöletessé, mint félelmessé -tevék; főleg azok előtt, kik csak alvezéreiről valának képesek róla -itéletet hozni, de személyesen nem ismerték. Ha ő összehasonlításokat -tud vala tenni, s egy merény ideigleni sikere őt el nem vakítja a módok -megitélésében, melyek arra vezettek: Komoróczi s mindazok, kikben -bízott, a Giskra névre annyi átkot nem hoztak volna. - -Sok körülmény összes hatása okozta, hogy ő többnyire ingerlett -állapotban volt. Ellenségesen szemközt állva egy részével a magyaroknak: -a másikat mint gyámnok pártolá, védé, segíté. - -Menedéke volt a száműzöttnek, atyja az üldözöttnek; s karja mindig -készen a lecsapásra, mint fellegben szunnyadó villám. Népétől s azoktól, -kik legközelebb viszonyban éltek vele, imádtatott. - -Ő nem gyűlölte a magyarokat; de gyűlölt egy pártot a honban, s ez a -Hunyadi-párt volt, s valahányszor ezzel volt ügye, szenvedélyes bosszú -lázasztá kedélyét. - -László halála után mindjárt össze kezdtek a Hunyadi-ház baráti -egyesekből tömeggé olvadni; s bár rejtekben tarták gyűléseiket, még sem -maradtak azok titokban előtte. Hogy más rendet akarnak behozni, Mátyást -a trónra emelni, a magyar s cseh kényurak ellen van fegyverök fenve: -halkal világos lőn előtte. – Giskra készen állott, mellette tartottak -azok, kik előbb az Erzsébet királyné, később az ifjú László pártján -voltak; s nagy serege a kalandor lovagoknak, szerencse-vadászoknak s a -magyarok közől mindazok, kik közellét, barátság vagy meggyőződés által a -Husz véleményét vették föl. - -Sötét romokban, néma erdőkben tarták ezek isteni tiszteletöket; nem -annyira félelemből, mint neméből a rejtélyességnek, mely az akkori -korban a vallás gyakorlatával örömest csatlá össze a szent titok -képzetét; s midőn szívét az Istenhez emelte, rejtett, sötét öblökbe bújt -el; de kész volt azokból kilépni, s életét, vérét vallásáért odaáldozni. -A magyar husziták egyike volt Giskrának neje, a vele -ezernégyszáznegyvenben összekelt szép és élénk Rozgonyi Anna,[3] -Rozgonyi Simonnak nővére. A lelkes nő, a helyett, hogy férjét azon -párthoz édesgetné, mely őtet oda áldozta az ismeretlen hadfinak, az ifjú -szerelem szenvedélyével csatlakozott az erős férfihoz s pártjához: -véleményét, vallását tevé sajátjává, s szívét, mint bizodalmát bírta -férjének. A szerelem sajátja: azonosítni magát szerelme tárgyával. - -Giskra nejét szenvedélylyel határos hévvel szerette, s egyetlen -gyermekét, Serenát, istenelte. - -Ez volt azon láncz, mely őt a magyar nemzethez csatlá, melynek ugyis -szokásait, nyelvét ismerte, sőt a legtöbbször öltözetét is viselte. - -Midőn Mátyásnak választását meghallotta, dühös bosszúra fakadt, esküt -tett, hogy az ifjú királynak meggyűjti baját. Annyival nagyobbra -növekedett bosszúja, midőn gyors kémei által értésére esett, hogy -Rozgonyi Sebestyén ellene s alvezérei ellen van a királytól rendeltetve. -Rozgonyi, Giskrának rokona levén, alkalmasint nem örömest vállalá e -tisztet magára, ha közöttök valaha azon szíves rokoni viszony léteznék, -mely a magyarban történetünk korában, minden belső viszályok daczára, -sok erővel bírt; – de Rozgonyi Anna a szentirás értelmében s a szó -teljes erejében, odahagyá atyját, anyját, bátyját, s követé férjét, s -úgy szólván idegen lett családjához, melynek tagjai vagy nehezteltek rá, -vagy őt fel nem foghatván, férjétőli tartásnak magyarázták azt, a mi -szerelem s női csatlakozás eredménye volt; Giskrát pedig, a ki mind -hatalmáért, mind számtalan erőszakos tetteiért irigység s bosszú tárgya -volt, gyűlölték. - -Tudnia, vagy legalább teljes valószinűséggel, gyanítnia kelletett, hogy -Rozgonyi engesztelhetlen ellensége, s azért jókor tevé készületeit. -Galgóczot s Vadnát legkevésbbé féltette, mivel minden alvezérei közt -Komoróczi és Walgatha voltak legelszántabbak s legügyesebbek. Ő az -apródból cseperedett gyermekkirályban sokkal kevesebb erőt s hatályt -gyanított, mint hogy az teljes erővel tudott volna, vezérei személyében -is, oly tapasztalt, hadnak edzett bátrak ellen sikerrel föllépni, -milyenek a cseh szabad-zsákmányzók voltak. – Ők védeni fogják magukat! -így szólt meghitteihez, – s bizonyos vagyok abban, hogy Rozgonyi nem -lesz utolsó, kinek homloka Galgócz s Vadna szirtfalain szétcsattog. - -Ezeket tehát önmagukra hagyván, több alvezéreket serkente védelemre, s -erőfejtésre; mindenütt seregeket gyűjtött, s azokat egészen a huszita -hadak szellemében fegyverkezteté föl. - -Midőn itt vele legelőször találkozunk, tanyája szűk völgyben nyúlt el. -Váraiból a szabad ég alá lépett! csarnoka vászon- s bőrből volt, s kúpja -a tavaszi lég ködös homloka. - -A sátrak s részint földalatti kunyhók a Poprád jobb partján vonultak el, -azon tájon, hol most a palocsai vár emelkedik, félig új, félig ó -falaival, de akkor helyette puszta, középmagasságú dombnál egyéb nem -vala látható. - -A domb alatt a folyam söprött el nyílsebességgel; körül a magas -bérczeken az erdők fái ifjú zölddel valának elfödve. - -Giskrának inkább egyszerű, mint pompás sátora a hegyoldalhoz volt -támasztva, közel ehhez deszkákból, – mint látszott – csak hirtelen -összerótt házacska emelkedett, melynek két, a sátor felé nyiló ablaka -üveg helyett hártyákkal volt bevonva, s tetejéből magosan emelkedett a -kereszt. - -Ezzel szemközt, de kissé alább a tábor hosszában, nyitott eresz volt -fölállítva, melynek közepében tűz lobogott, s öblében keskeny, rosszul -összeillesztett asztalkák, s egy-egy gyalulatlan lócza látszottak. - -Ezen asztalok egyikénél két kopjás ült a Giskra seregéből; előttök -sörleves párolgott, s egy nehéz cseh buchti[4] állott; mögöttük a -sörárus élete párja csipőire illesztett kezekkel bámult a kelő napra, -melynek zománcza arany karikákkal hintette el a bérczek éleit. A tavaszi -lég hidegétől pirosra kent férfiak vígan beszélgettek együtt, egy-egy -szerelmes tekintetet vetve a kihízott sör-Hébére, ki azokat hasonlókkal -viszonozá, néha beleszólva a párbeszédbe. - -– Zajácz! – mond az egyik ülő, kinek tekintete valóban haramia volt, s -arczában azon durva kegyetlenség mutatkozott, mely a huszita hadakban -oly sok kielégítésre s táplálatra talált. Fejét kerek, felhajtott -karimájú bőrsüveg födé, s testhez szoruló, majdnem pokróczdurvaságú -öltönye alatt azon bő, veres nadrágok egyike lobogott, milyeneket -Csehországban az úgynevezett hanákoknál még láthatni. – Procopra mondom -és szent Huszra! ti többet tehettetek volna; így kihagyni forráztatni -magatokat az oduból, mint ürge verméből, ez gyalázat! - -– Hallgass! – felel a másik, kinek arcza, durvasága mellett, némi -tréfaszeszélyre gyaníttatott, s öltözete, a hanák bugyogót kivéve, -majdnem hasonló volt az előbb szólóéhoz: – mit tehettünk többet? alig -voltunk négyszázan öt s több ezer ellen, s addig nem mozdultunk meg, míg -a vár füstölgő rommá nem vált! mi kell több? - -– Nos? – folytatá az előbb szóló, sörlevesét hörpölgetve – Zokolival mi -történt tovább? épen ott hagyád el beszédedet, mikor a királyhoz ment. - -– Mit mondott a király neki? azt nem tudom; – felelt a kérdett – azt -állítják, hogy kegyét elvesztette; de nem akarván őt halállal büntetni, -kiadta neki az utat: ezt egy cseh kopjástól tudom. - -– Hallottad-e világosabban, miért kellett Zokolinak bűnhödni? talán -titokban velünk tartott? hiszen mondják, rokona urunk nejének. - -– Úgyis van! – folytatá a másik. – Szilágyi tulajdon leveleit Zokolinak, -melyeket Giskrának írt, a királynak megküldötte: midőn kisült, sőt azok, -kikre a levelek átadása bízva volt, mint tanúk jelentek meg előtte, s -szemébe mondottak mindent. - -– S ő? - -– Röviden tagadta, s ármánynak nyilatkoztatá; némelyek a kínzópadot -ajánlották előbb, de ebben a király meg nem egyezett. - -– S elbocsátotta szárnyára; – ha, ha, ha! a rákot a vízbe fulasztotta. – -Úgy ide jő, nincs kétség benne; nem volna jó dolga, ha nem tenné. Szent -Huszra! nincs jobb a magunk szőrű embereknek, mint az ily lágyszívű -király! - -– Csak fejünkre ne nőjjön, Hanák sógor! - -A mit Zajácz csak félig tudott s félig gyanított, az valóban úgy -történt. - -Mátyás egyszerű öltözetben, s ismeretlenül, két hív embere kiséretében -érkezett Vadna alá, midőn már a vár alatt a csata ki volt víva. Rozgonyi -szokott élénkséggel parancsolá ostromra a sereget. Gyanította a király, -hogy a háború oly kényurak ellen, kiket a közhír inkább rablóknak -nevezett, mint vitézeknek, kegyetlen s vérengző leend, s ment azon -jogszerűségtől, mely nemes ellenek közt létezik. Komoróczi emberei -védőt, védetlent támadtak meg, s hadat a hon minden vagyonosa ellen -viseltek. Ők nemcsak öltek, gyújtogattak s pusztítottak; hanem -kegyetlenségöket azon gúny s kedvtöltés szeszélye tevé borzasztóvá, -melynek Vadnán tanúi valánk, s melyet csak bűnbeni mindennapiság, s -rögzöttség tesz képzelhetővé s megfejthetővé. - -Rozgonyi Sebestyénben hadban edzett lovagi lélek volt, világos -képzetekkel hadi rényről, az ellenség s köztei viszonyokról; de nem volt -férfiú hidegebb, számítottabb kegyetlenségű, mint ő, ha országos -gonosztevők, rendbontók, haramiák ellen vala ügye. – A diadalt ilykor -semminek sem vette. Mi dicsőséget hozhat ily hadviselés vitéz férfiúnak? -így szólott. Vad állatok ezek, kiktől szétmarczangoltatni vadászi eset, -nem harczi viszály; őket letiporni féregpusztítás, nem magas ellen -legyőzése. Irtani kell itt az elevenig, s a ledér növényt le kell a -húsig nyesni! Nemcsak mondta, de hitte is ezt. Nála nem volt kegyelem: – -a fára vele! így üdvözlé az egyes foglyot vezértől peczérig. – Kardra -hányjátok! így a többes számot. A vitézség s azon hideg elszántság, mely -a cseh szabad-zsákmányosokban annyira mindennapi volt, s mely derék -ellenben Rozgonyit bámulatra ragadá, ezen vérszomjas hienákban, ezen -emberaljban s lényszemétben csak felingerlé őt. – Ki a rablók közől -egyszer nézett a kevély vasfejű Rozgonyi szemébe, akár csatában, akár -sátora mennyezete alatt: az sem eget, sem földet nem látott többé. – -Tekintete a halál volt. - -Mátyás vezérét példaadás s a kegyelem nemességének még gonoszok ellen is -isteni voltának megismertetésével akarta, nem erejében megakasztani, -hanem büntetéseikor szelidíteni. Ez volt egyik oka megjelenésének. – -Néhány fogoly alant már a fákon függött s ezek közt Bélián, mint láttuk. -– Mátyás késett tehát, de még sem késett el egészen, s még segített, a -hol lehetett. - -Ha az emberiség s szívjóság szép sugallata s jó szándéka -teljesíthetésének reménye Mátyást fölmagasztalták, másrészt egy mély -vérző sebet hordozott meleg szívében. A legkínosb, legérzékenyebb -oldalon volt az megsértve, s lelkében kemény harcz dúlt, nemes bizodalom -s a szembetünő okoknak hódolása közt. - -Szilágyi Zokolit sohasem szerette, mert sokszor egy neme az öregnek -természetes ellene a fiatal érettségnek. Valami megszégyenítőt lát a -korosság minden elmebeli felsőségben, ha az fiatalban mutatkozik. Kevés -éltes ember van, ki e két eszmét: tapasztalás és okosság össze ne -zavarná. Ő Mátyásnak barátságában a lelkes ifjú iránt, királyhoz nem -illő magafeledést; Zokolinak visszavonultságában s szerénységében -rejtőzködést gyanított. Féltette tőle Mátyást, s azt hitte, hogy Zokoli -egész befolyását használandja, a szerénység külszíne alatt, halkal a -hatalmat keze közé ragadni, s őt, az aggot, a tanácsteljest, a -nagybefolyásút, árnyékba állítni. Végre azt hitte, hogy a tettre vágyó s -kissé fellengző levente Mátyást, gondolatlan fiatal szeszélylyel, -veszélyes hadakba, mint éretlen dicsvágya mezejére, rántja magával. - -Azért várt, és örvendetes volt előtte, midőn Zokolinak Giskrához írt -levelei kezéhez jutottak azoktól, kikre a levelek átadása bízva volt; de -a kik ármányt gyanítván, azokat a hatalmas kormányzóhoz vitték. - -Szilágyi, Mátyásnak előszeretetét ismervén Zokoli iránt, hogy minden -kedvezésnek bevágja útját s a kétszínű árulónak menekvésére minden -ösvényt elzárjon: nagy nyilvánosságot akart csinálni a dologból. -Egyrészt méltó haragból, másrészt maga előtt sem rejthető féltékenység- -és kárvágyból; azért a tettet kihirdetteté seregei közt, s a Zokoli -neve, mint árulóé, meg volt bélyegezve, mielőtt a király tudná s -hátrálhatná. - -Mátyás Vadna alá érkezvén, a mészárlásnak végett vetett, s a Zokoli -által megkimélt rabokat Budára parancsolta.[5] - -Nankelreutherné, ki női fortélya által újra felülkerekedett férjén, -diadali örömmel ült be jogaiba. Ábrahám magához tért; a kedvelt valóság -valamennyire kiderítette elméjét, de neme az őrültségnek s -búskomolyságnak megmaradott kedélyében. Amintha, ki végre felnyitá -szemeit, atyjával s Nankelreuthernéval utazott Budára, biztos kiséret -mellett. - -Mátyás királyi fönséggel ült a Rozgonyi sátrának mennyezete alatt, -mellette a vezér állt, és többen a nap hősei közől. Zokolit hivatta maga -elébe, ki már a Nankelreuther sértő szavai által fölingerelve, nemes -tartással, de hideg kimértséggel lépett a király elébe. - -– Zokoli! – mond Mátyás, szemeit azon átható tekintettel nyugtatva az -ifjú lovagon, mely bizodalmat s fönséget mutatott egyszerre – ellened -nyilvános vád van. – Bizodalmunk irántad meg nem csökkent, mi ismerünk. -– Te nyilván védended magadat azok ellen, kik honárulással vádolnak. - -Zokoli hallgatott, s tekintetében nyugodtság sugárzott; tartása nemes és -szerény volt, de megsértett önérzetét nem tudá eltitkolni -arczkifejezésében. Neki ártatlannak kellett lenni, vagy a rögzöttség -legmagasb fokán álló, megszokott gonosztevőnek, – ha ez kétszínűség -volt. - -– Ki vádlóm? uram király! s mi bűnöm? – én semmi vétekről nem tudok; de -hiszem, hogy igazságos királyom védelme alatt elégtételt nyerend -ártatlanságom – szólt végre. - -– Vádlóid ellened bizonyítnak; tehát mielőtt elégtételről lenne szó: -czáfold meg őket! – jegyzé meg a király komolyan, de szelid hangon – -hogy őket ismerni akarod, helyes! – a vádat s a bizonyítványokat tudnod -kell, hogy felelhess, s biráim itélhessenek: – Szilágyi czimborasággal s -egyetértéssel vádol a hon legártóbb, legfélelmesb ellenével, Giskrával. - -– Valóban! – mond Zokoli meglepetve, keserűn s nem minden gúny nélkül – -eddig furcsa bizonyítványait adám ragaszkodásomnak Giskrához! Vadna -füstölgő falai, csorba tornyai s tátongó rései mutatják, minő barátja -Zokoli Mihály a rablóknak s hona ellenségeinek. - -Az ifjú szavaiban, minden keserűségök mellett, egészen ki volt azon -tiszteletet fejezve, melyet fejedelme iránt nemcsak mutatott, hanem -valóban érzett is. - -– Néha – vág közbe Rozgonyi Sebestyén, kinek hite nem oly ingatlan volt, -mint a királyé – a gonosz czimboraság ellenség álarczát veszi fel, míg -álnok belsőjében barátság s vonzalom lappangnak. - -– Te mondád ezt? – kiált fel élénken Zokoli. Te, bátyám Rozgonyi -Sebestyén! – Istenemre! ne feledd soha – ezt te mondád! – Ily -alávalóságnak csak képzete sem fér becsületes keblembe, s eszméje -szétzúzná lelkemet. Ha van, kit Giskra inkább gyűlöl nálamnál, s kit -rabló csapatjai – kimondom, mert itt szólanom kell – inkább rettegnek: -legyek bűnös! – De bizonyítványokat, uram király! - -– Itt vannak! – mond Mátyás, nyilt tekintetet vetve az ifjú arczára, s -eléje tartván egy levelet – ki irása ez? - -– Az enyém! – volt a felelet, egy futó tekintet után a levélbe. - -– Ne hirtelenkedj! vizsgálat után mondd ki az itéletet magadra – jegyzé -meg a király komolyan. - -– Ez az én irásom, – ismétlé a kérdett nyugodtan, megtekintvén újra a -levelet – s a pecsét is enyém; a mit irtam, nem tagadom. De mit -bizonyíthat e levél? – én egyet sem irtam, melynek tartalma ellenem -szólhatna. - -– Olvasd! – mond a király. - -E felszólításra Zokoli a levelet olvasni kezdé: - -– Giskrának? – kiált fel hirtelen újra megfordítván a levelet, s -pecsétjét, irását megvizsgálván. – Ezt nem én irtam! ez ármány! – De meg -kell vallanom, – folytatá keserűen – hogy ügyes kéz volt, mely a hálót -szőtte. Igen, az én irásom ez, betűről-betűre, vonalról-vonalra! – -Honnan került e levél? – folytatá az ifjú büszkén és nyugodtan. - -A körülállók meg voltak e hidegség által lepetve, s kérdő tekintettel -meresztették szemeiket rá. - -– Honnan e levél? – ismétlé élénkebben – uram király; itt világ kell; ki -lehet ellenségem? - -– A levél – mond Mátyás – azoktól került, kikre azt bíztad: itt egy -másik. - -Zokoli azt is keresztül nézte. – Igen, igen! – mond – az ördög keze -ügyesebb a jókénál. Hitemre! így ismételni, így utánozni mást, nem -tudnék, ha üdvöm függne tőle! s ha akarhatnék ily alávalóságot! – S az, -a kire e leveleket bíztam, hol van? hadd jőjjön! hadd nézzek szemei -közé, s tekintetem nyiltsága sújtsa le az álnok árulót. - -A király intett kezével. Rozgonyi Sebestyén alig fékezhető bámulattal -tekintett Zokolira. – Ha – mond – e vád alól kitisztulsz, öcsém – miként -szeretem s akarom hinni, – bocsánatot kérek tőled. Így, miként te, nem -néz ki áruló, s az egekre! első volnál, ki megsértett királyoddal -szemben, ily nyugodtan tekinthetnél körül. - -– Megállj bátyám! – mond Zokoli kevélyen – megsértett önérzetnek is -megvan a maga féltékenysége; ne illess s ne kérd a bocsánatot, míg a vád -szennye terhel engemet. – Ártatlanságom fönségében a gyanú természetét -oly undoknak tartom, hogy magamat utálom, míg egy árnyéklata borong -rajtam ily nemtelenségnek, – valóságban vagy képzetben, mindegy. – A -sátor szárnyai szétváltak, s két egyszerűen öltözött férfiú lépett be. - -– Kik vagytok! – mond a király azon fönséggel, melyet az ármány s -gonoszság annyira retteg, mert nyiltság, rénytudat vegyül benne s -megvetése a gonosznak. - -– Ferke Janó nevem – felel az egyik elhalaványodva, de daczos -arczkifejezéssel, mint ki magában bízik. - -– És te? - -– Zágor Pető a nevem, s kopjás vagyok a Szilágyi Mihály uram táborában. - -– Ismeritek-e azon urat, ki nektek e leveleket adá, Giskra vezér -számára? Nézzetek körül! itt a sátorban van-e, vagy nincsen, s melyik -az? - -– Ez! – felel Ferke Janó, ujjal Zokolira mutatva – kegyelmed, uram, -emlékezni fog rám: a királyválasztás előtti estén voltam Pesten -pajtásommal Petővel kegyelmednél; a szobában György volt a gondviselő, -ott adattak a levelek kezembe. - -Zokoli rábámult, a tanú határozott hangja őt egyelőre elnémította. – Te -lettél volna nálam, s e másik itt? – mertek-e erre megesküdni? – én -sohasem láttalak benneteket. - -– Tagadhatja-e kegyelmed? – mond Zágor Pető – hogy azon este nem volt -szobájában, s György nem volt vele? hiszen az egész szobát leírhatom; -balra ágya van felvetve, s a szoba közepében czifra szőnyeggel terített -asztal áll; gyertya-, tentatartó, nád-iróeszköz volt rajta; ha eskü -szükséges, én s pajtásom készek vagyunk rá. - -– Hogy otthon voltam este, s György a szobában, és az olyan, miként -leirtad: nem tagadhatom; de téged, jó ember, nem láttalak s György sem -látott. - -– Furcsa! – mond Ferke Janó hevülve, – így tagadni az igazságot; jőjjön -György be, mondja kegyelmednek szemébe! ő is itt van. - -A király inte kezével. - -Zokoli elhallgatott, a düh s bosszúság facsarta keblét össze, marka -öklöződött s úgy tetszett neki, mintha le kellene a nyomorultakat -sujtani, kik előtte állottak, a rögzöttség szemtelenségével s a -biztosított ármány hidegségével. - -– György? – kiáltott fel végre – ő is! nem, nem hihetem! ennyire a -gonoszság, a hálátlanság nem mehet; hadd jőjjön! s merje szemembe -mondani: volt-e azon este s akkor kívüle valaki szobámban, s ha ezen -embereket ismerem-e, láttam-e valaha? - -– Nyugodtan! – inté a király – ha ártatlan vagy, a mint nem kétlem, ki -fog sülni előbb-utóbb. - -György, a Zokoli pesti gondviselője, lépett be, izmos, közép idejű -férfiú, hosszú halvány arczczal, durva vonásokkal, s rövid, göndör, -majdnem szászalakú hajzattal, s merész, hideg tekintetet vetett urára. - -Zokoli eléje lépett, egész nemességével és nyiltsággal nyugtatá szemeit -rajta; s e tekintetben annyi szelídség s oly szívszorító rejtett -szemrehányás volt, hogy a gonosz szolga ki nem állhatá, s szemeit -lesütötte, miután arczát a szégyenülés pirja futotta el. - -– Jó hogy itt vagy, szolgám György! – így szólítá meg őt szeliden – ezen -emberek azzal vádolnak, hogy előtted adtam nekik leveleket a Giskra -számára; te tudhatod legjobban, minő igaztalan ezen állítás, szólj! -szégyenítsd meg őket! - -György hallgatott, szemeit nem merte fölemelni, ajkai össze voltak -szorítva, s belküzdés tükrözé magát vonásaiban. - -– Felelj! – bátorítá a király, mély tekintetet vetve a habozóra – de -igazat! egy ember jövője, becsülete, mindene forog itt kérdésben; szólj -igazat! való-e, a mit a tanúk mondanak? - -– Való! – rebegé György. - -– Való! – kiált fel keserűn Zokoli – való? – oh, mi tehát nem való a -világon? – György! vondd szavadat vissza, légy igaz! nem, te nem lehetsz -annyira megromolva; te, kit atyám a porból emelt föl, neveltetett, -gazdagított, kinek nálam kényelmes sorsa volt, s kit leghívebb, -legigazabb szolgámnak hittelek; György! – tekints rám, ismerem-e én ezen -embereket itt? – – Oh, uram király! vessen felséged egy tekintetet e -szánandóra itt, egész alakja megczáfolja állítását. - -György magához tért. – Uram király! – mond habozva – nehéz egy -szolgának, kit ura sohasem bántott meg, sőt jótéteményekkel halmozott, -ellene föllépni, mint vádlónak; ez tett habozóvá, s fojtja torkomra -vissza a szavakat, de mit tegyek? – ő akarja, hogy szóljak: a vád igaz, -a levelek átadása előttem történt, s ezen erszény itt – folytatá, tömött -zacskót vonva ki kebléből – volt a hallgatás bére. Tagadja kegyelmed, a -mit tett, a mi nyolcz szem közt történt, minek elhallgatásáért fizetett, -nem bánom, én az igazat megmondottam. - -– Hah! – kiált fel Rozgonyi – mit szólasz erre? - -– Mit szóljak? – mond Zokoli kővé válva – szóljanak tetteim, szóljanak -azok, kikkel élek, kikkel felnövekedtem, kik gondolatimat tudják; -szóljon a király maga! és kegyed, bátyám! – én ártatlan vagyok! – Az -ármány nyiltan áll előttem: ezek itt meg vannak vesztegetve, s írásom -utánozva; de az élő Istenre! ki felettünk van, minden szó, mely engem -vádol, igaztalan! - -– A kínzópad – jegyzé meg Zágor Pető – alkalmasint megvallatná -kegyelmeddel, a mit tett! – Igaz, mi ármányt gyanítottunk, mi a -királynak hű szolgái vagyunk, s Giskra helyett Szilágyi Mihály vezérhez -vittük a leveleket. - -– Ha a király bűnösnek hisz, – mond Zokoli sötéten – vagy csak -pillanatig annak hihetett, – úgy az itélet ki van mondva! s valamint ő -hitét bennem elvesztheté, úgy én az emberekben; – de nem – e királyi -tekintetben, minden szilárdsága mellett megismerem a nagy Hunyadi -Mátyást, ki, mivel bizodalmát el nem veti, nem is ingadozik abban. -Kínzópad? – folytatá büszkén – ám legyen! Hiszed-e nyomorult? hogy a mit -nem tettem, s nem tehetnék, annak vallomását a kínzópad csikarja ki -belőlem? arra számítottak? jó, jó, – eredjetek, kicsiny lelkűek, -eredjetek! inkább ki birnám én a kinzás minden fokait állani, ha -szükség, mint valakit kínoztatni. Ártatlan vagyok! de bűn homálya föd, -míg álarczotokat le nem rántom! - -– Elég! – mond a király, Zágor Petőhöz intézvén szavait. – Ha igaz e -vád, vagy igaztalan? ki fog sülni, minő való, hogy egy Isten él! – -Tanácsodra szükség nincsen, rossz szívű ficzkó, vigyázz! ha ármányt -kohol lelked, hogy magad oda ne kerülj egykor, hová ezen ifjút szántad, -a kínzópadra. – Zokoli Mihály! – folytatá nyugodtan – az első -gonosztett, mely királyi székünk elébe jött, az, melylyel te vádoltatol. -Mi ártatlannak hiszünk: mert a pokol ármánya nagy, s ellenségeid -lehetnek, kik meg akarnak buktatni; de ha e hit lelkünkben él, s ám -éljen, mert el kellene azt jobb emberekben vesztenünk, azért -igazságosnak kell lenni a királynak. Vádlott vagy, undok gyanú terhe -nyomja válladat s közkárhoztatás súlya tipor el, neved nem tiszta többé; -– de ne legyen az út védelemre elzárva, te ki fogod magadat a vád alól -tisztítani. Az, ki barátunk volt egykor, s kit most annak nem -nevezhetünk, önbecsületünkért is szükség, hogy a legtágabb mezőt nyerje -ártatlanságának bebizonyitására. Nem börtön odvában, nem! a szabad -légben élj! elmehetsz! – A hű Zokoli lelend útat, hűségét kitűntetni, -tettek súlyával tiporni le a vád kaján szavait. – A hűtelen! ha volna e -fénylő neven ilyen, túlesnék haragunk határin. Én csak becsületszavadat -kivánom, hogy első felszólításomra visszatérendesz, hiszem, tisztán. - -A jelenlevők közt rosszaló zúgás hallatszott; a király intésére a tanúk -kiléptek. - -Mátyás élénken járt fel s alá a sátorban, végre megállapodott Rozgonyi -Sebestyén előtt. – Kishitűek! – mond nemes fölhevüléssel – mit akartok? -– hogy az első koholmány, mely egy ismert férfiú ellen emeli -sárkányfejét, legyen elég arra, hogy a ki mindig mint derék honfi s hű -polgár állott közelünkben, köznapi gonosztevőként bűnhödjék? Börtön s -kínzópad csikarja ki a fájdalomsajtolta vallomást a reszkető ajkakon? s -ha a valló ártatlan, a borzasztó kínokat ingyen viselje? Istenemre! hű -magyarjaim közepette ármányt, árulást megvetek, mert szíveik a pajzs, -mely éltemet födi. - -Zokoli föltekintett a királyra, hangja magasztalt lőn. – Nagy vagy, uram -király! – mond, – habár nekem vesznem kell is, legyen Istené a köszönet! -mert a hon élni fog, s dicső leend alattad! – De kegyességed, uram -király, fel nem old kötelességem alól. A Zokoli névnek szűz becsén gyanú -borong, vedd szent eskümet, hogy e pillanat óta Zokoli Mihály halva van. -Nevemet, mindenemet visszavetem a sorsnak! – ezen arczot itt csak akkor -látja nemes királyom s udvara, ha tisztán állhatok előtte. - -Ezzel az ifjú föltette sisakját, s leeresztvén annak rostélyát, hirtelen -eltávozott. - - - - -ELEMÉR A SAS. - - Egy ember mi csekély, de ezer tud róla beszélni, - Mint hata, mennyit tett, élte mi hasznu vala. - -_Goethe, Bajza fordít._ - -Hanák és Zajácz a Giskra tanyáján vígan folytatták beszélgetésüket. A -tavaszi légfolyam hűsen és fűszeresen lehelt a magas fák között s a -táborban zaj ébredett; jártak-keltek, s a nyitott fa-színbe többen -kezdtek gyülekezni. Ki egyet, ki mást hozott elő, mint az ily életvídám -kalandor nép. A kövér nőnek s még kövérebb férjének, ki ásítva s -nyújtózva bújt elő egy zugolyból, dolguk perczenkint szaporodott. - -Egyszerre lódobogás hallatszott s az ivók előtt egy csinos hölgy -mutatkozott: lova karcsú volt és deli készűletű, ezüstháló borította -derekát, s a nemes főn hasonló anyagból folytak le a csillámló -czafrangok. A paripa hollófekete volt, mint az éj, a hölgy arcza fehér, -mint a derület; öltözete a tavasz zöldébe szorította gyöngéden emelt, -könnyű szabású tagjait; kiséretében hat levente. Tiszteletes távolságban -haladtak ezek utána: külsejök inkább egyszerű, mint fényes, s -fegyverzetük vadászatra, nem komoly csatára számított. - -Az ivók mindnyájan felugrottak és süvegeiket emelték le. Volt valami -önkénytelen, összhangzó és szokásos e tisztelkedésben, a mi minden -feszültségtől s meglepetéstől ment vala. A hölgy kevélyen billenté meg -fejét, alig fordítva kissé arczát a köszöntőkre. Szép kék szemei, nemes -vonásai, s arany fürtei a régi cseh tündérekre emlékeztettek. – -Elhaladván, mindnyájan helyet foglaltak újra. - -– Hanák – kiált fel Zajácz – ki volt ez? - -– Az úr leánya, – felel a kopjás büszkén vetve fel ajkait. – Ugy-e, nem -sok terem ilyen!? – kár hogy az ily nép számára mint mi, csak oly vastag -Ánkák s Mázsák[6] maradnak, mint sörárusnénk amott. - -– S kik azok kiséretében? – folytatá kérdését Zajácz. - -– Lenge nép, cseh és magyar leventék: mint szolgáló ebek csaholják -körül, s engedelmeskednek minden intésére: egy szava, mosolya égbe -ragadja őket; itt naponkint gyűlnek, s jó szívvel fogadtatnak, mert -mióta Rozgonyi s Hédervári pusztítva közelgetnek, s Komoróczit -kiugratták fészkéből, azóta kedves és kivánatos itt a vendég, bárki -legyen. - -– Hm, okosan! – de mondd! – ki az ott, ki jobbján nyargal az úr -leányának, ama deli levente, párdúcz-süvegben sastollal? - -– Talafuz, a medve, miként mi nevezzük itt, – viszonzá Hanák. - -– Híréből ismerem. - -– A hír mindent gyanít, ennél Uderszki is különb legény tettre; azért -egyre felelj nekem: te nem rég jöttél a Hédervári táborából, – mondd: -mit tudsz a sasról, hogy néz ki? - -– Hogy néz ki? honnan tudjam én azt, ki sohasem láttam? A ficzkó -közvitézből lett alvezérré, s az ördöggel van czimboraságban, ennyi -igaz. Nálunk, hol még a vallásnak ereje van, Rokizána a püspök, minden -vitézsége mellett, rég megétette volna. - -– Az ördöggel czimboráz? – mondád. - -– Nincs különben; tulajdon seregében sem tudja senki, honnan került, s -ki fia. Három héttel a Vadna s Galgócz ostroma után vetődött a táborba, -s azóta, a hol megjelenik, lépteit győzedelem követi; hír hírt ér róla; -ha kopjásaink hófehér ménjét látják, azonnal futásnak erednek: nincs -győzedelem, hol az ő neve nem hangzik, nincs vívott vár, melyre az első -zászlót ő ne tűzze. - -– Ha! – mond, az asztalra verve, Hanák – csak cséplőink közé kapnók a -jámbort, majd megkalapálnók fejét a vérengző ebnek! – Hallom, a -foglyokat mind nyársra vonatja. - -– Ez nem igaz, vad mlatecz![7] a foglyok közől egyet sem ölet meg, ennek -köszönhetem, hogy itt vagyok. - -Míg ezek itt a seres kanták közt beszélgettek, Giskrának leánya gyorsan -haladott balra, s nemsokára kiért kiséretével egy tágasb völgybe, hol a -vadászat kezdődött. A kürtök rivaltak, a kirendelt hajtók már kiáltani -kezdettek a bérczek élein, midőn két lovag száguldott az úton elő. - -– Megálljatok – kiált rájok a szép hölgy – hová ily bódult sietséggel? -szóljatok? - -– Asszonyom – felelt az egyik – az Uderszki seregéből jövünk; minden el -van veszve! Brezniczét Elemér a sas felgyújtotta; Rozgonyi közelít, -negyvennyolcz óra alatt itt lehet, nekünk sietni kell. – Ezzel a -lovasok, be nem várva a feleletet, vagy újabb kérdést, tova lovagoltak a -Poprád partjai felé. - -– Elemér a sas! s mindig csak ő – mond a Giskra leánya magában. Ki lehet -ez ifjú, ki egy ezred erejével bír, s a hol van, a győzedelem nyomait -követi? Erős a hadban, kegyes a csata után, egyszerű és nagy, deli és -vitéz! ki lehet ő? – Mindig e nevet hallom két hold óta már. – Nem -lett-e a félelmes Rozgonyi név üres, puszta hang, mióta e királyi -szárnyas repül a csatákra? – Ellenség ő, igaz; de látni óhajtom! - -A hölgy, kinek itt legtitkosb gondolatit követtük, magas érzelmekben -növekedett fel. Atyjától öröklötte bájló szépségét; szenvedélyes -csatlakozó volt, mint anyja, de kevély, mint atyja. Gyáva hódolókat -látott eddig lábai előtt; ő azokat nem becsülte; szerelem keblében -idegen volt, de nem a szeretet: mert atyját s anyját imádta. Lelkét azon -regényes szellem, mely a sas név körül sugárzott, meglepte; valami új -volt az előtte: egy férfiú magasodott fel képzetében, oly színben s -alakban, minő, különössége s újsága által szükségképen hatott kevély -magasztalt kedélyére; úgy tetszett nekie, mintha e rejtélyes lovag -közelednék azon képzethez, melyet büszke lelke egy lényről fogott fel, -kit a hölgy urának nevezhetett. Valami titkos erő, melyről fogalma nem -volt, hozta azon képzetet, melyet Sasról alakított elméjében, egy más, -szétfolyó színezetű, határozatlan képpel kapcsolatba, mely emlékező -tehetségének legbensőjében emelte fel olykor magát: nem szeretve, nem -óhajtva; de jelen mégis, visszaidézhetlenül a bosszankodásig – jelen! - -Van-e boldogabb időszak? mint amaz életkorány, hol minden eszme egy -fejletlen virágkehely, melynek egyenkint látjuk leveleit bontakozni, s -szemünk színeiknek pompáját élvezi; hol gyémánt a harmatcsöpp, mely -rajtok csillog: ellenséges szörny a bogár, mely illatját iszsza; hol a -képzet egy szende tekintetből, egy égi mosolyból regényt sző; hol a -jelen egy rejtvény, a mult egy percz, a jövő a paradicsom, melynek -kapuja előtt állunk. – E boldog korban volt a leány, kinek titkát lestük -ki, kinek szeszélyes képzet-csapongásait kell ábrándhüvelyökből -kifejtenünk. - -Játéka képzetének, nem volt egyedül a két alak összeszövése, mert a kép, -mely lelkében élt, egy futólag látott alakhoz szorult. A soha nem látott -Elemérrel kezdé ezt halkkal összeolvasztani, egygyé, s ugyanazzá tenni. -A szép leányt kellemetlenül rázta fel ábrándozásából azon bizonyosság, -hogy e két alak nem egy, nem lehet egy. A milyen hihetetlennek látszik -egyelőre az ily elmesovárgás, oly természetes, oly élet- s világszerű -az. A már említett határozatlan kép talán az első volt, mely szemét -lepte meg; a másik, a nem látott, első, mely képzelődésére hatott. E -képeket az eszmék kapcsolata egyesíté, s ez okozá, hogy a kevély férfiút -kicsinylő hölgy öntudatlan és akaratlan bibelődött két alakkal, a -nélkül, hogy magának számot adna, vagy akarna adni az őt elfoglaló érzet -minőségéről. - -Néha úgy tetszett nekie, nemétől az önkénytelen önvédelemnek nógatva, -hogy Elemért, mint köznapi férfiút, szeretné megtört kevélységgel, -kilépve a képzelgés dicsövéből, lábainál látni; de volt egy más szózat -szívében, mely a gondatlanul kifejtett vágyat megczáfolta, s titkon -feddé hiúságát: hogy azt, kivel elméje megszokott társalkodni, -megalacsonyítva, köznaposítva akarja látni, vagy csak képzelni is. - -E talányos belső küzdelem a hölgynek kellemetlen volt; el akarta, el -szerette azt űzni magától. A hányszor e közvitézből lett ellenséges -alvezérnek képe merült fel agyában: az önkénytelen bámulással női -önérzete ütközött össze; s bármit gondolt belsőleg, fejét magasbra emelé -s érzette, hogy vele szemben büszkébb tudna és akarna lenni, mint -valaha. - -Míg az érdekes hölgy gondolatainak országában merengett, a követek a -Giskra sátorához érkeztek. A vezér bő reggeli mellett ült, több komoly -hadi tekintetű férfiúval; előttük húsneműek, cseh kis lepények -tejsűrűvel, nagy gömbölyű buchtik, kenyér, bor és ser állottak. - -Giskra fokonkint nevekedő haraggal hallotta a hírt; végre fölkelt, s -azon hideg komolysággal tekintett maga körül, melyet az önbizodalom ad. - -A jelenet egész hadias volt, s az ottlevők, bár könnyen, vagy félig -fegyverkezetten, egyikét látatták azon aggszerű, őshadias képeknek, -melyek minden korban megtartják érdeküket. Giskra erőteljes magas férfiú -volt, egészséges arczszíne, élénkvilágú kék szemei s alig szürkülő -tömött szőke fürtei tartós erőre mutattak, s azon férfias barnaság, mely -szabályos, bár kissé vastag vonásain borongott, a nap heve alatt érettet -bélyegzé. - -Kezeivel intett a követeknek, s azok eltávoztak. Rövid szünet után -megszólalt. – Férfiak! – mond – e csatát, s e szenvedélyes kitörését az -ifjú gyermekbitorlónak – mert hitemre! nem király ő – egyedül azoknak -köszönhetjük, kik mint Walgatha s Komoróczi, a nyílt hadi élet nemes -pályájától eltérve, mint haramiák dúltak a szomszéd megyékben. Fokról -fokra emelte őket gyors bizodalmam; gazdagok lettek és büszkék – de -gyávák; rabolni tudnak: vívni nem; buta, vad kopjások ők, nem vezérek. -Nem érezték a vihart meg, mint a gondos holló: minden mennyköve a -gyermekzsarnoknak készületlen lelte őket, szégyent hoztak a Giskra -névre. - -– Váraik romokban hevernek: merre Rozgonyi s Elemér dühöng, minden -lángban lobog. – Ezt nem vártam! – Hittem, hogy cselekesznek; de ők -keveset, vagy semmit sem tettek. Azért tegyünk mi! – a tanácskozás órája -elkondult, fegyverhez kell nyúlnunk! – Talafuz! holnap reggel indulsz, s -megtámadod Rozgonyit s Hédervárit; a cséplőket vidd magaddal. Még nem -ismerkedtek meg a magyar fők a cseh vasfejű hadaróval, a kétélű karddal, -a csatacsillaggal[8] s a lánczos buzogánynyal. – A cséplőkkel előre! nem -kell kihagyni jőni a divatból e virgoncz csapkodókat a vén Zsiska s a -két Procop idejéből. – Mi várainkba vonulunk vissza. A védelmi rendszert -rövid időre elő kell vennünk, mert nyomorult alvezéreink rosszul -gazdálkodtak előttünk. A seregnek gyorsan ki kell adni a parancsot. – -Hidegvér urak! még elég erősek vagyunk, s a gyülevész magyar hadaknak -majd megmutatjuk az utat e völgyekből ki! - -A vezérek, vevén Giskra parancsát, azonnal elszéledtek, s néhány percz -múlva élénk mozgás hullámzott a táborban; trombiták harsogtak, kürtök -rivaltak, a dob pörgött, s a zászlók szélnek fejték szárnyaikat. Giskra -sátra előtt hosszú homlok képeződött azon vad gyalogságokból, kiket a -huszita hadak óta cséplőknek neveztek. Gömbölyű sisak födte fejeiket, -bőr-öltönyeik fölött vas sodrony-ingek borúltak, rövid kard lapult -száraikhoz, s kezeikben a veszélyhozó csép volt szorítva, melynek -hadarója a nyéllel nehéz bőrszíjakkal egyesítve, elől vaskarikákkal volt -ellátva. - -A lovas seregnek nehéz lándzsái voltak s aggszerű pisztolyai -szarvasszaruágygyal s a lovakat vaslánczháló s pikkelyezett -bivalbőrtakarók födték. - -Túl már a sátrakat szedték. – Midőn Giskra nemes hölgye a tábor-utczába -vágtatott, telve találta azokat podgyászoló néppel, tehervonó lovakkal, -nehéz szekerekkel. Csak egy sátor állott még bontatlan, s nyílásából -Giskra lépett ki. Arany-sisakja már a fején csillogott s könnyű zászló -volt kezében; egyik oldalán ennek a kehely, a másikon a Husz képe. -Mellette bő veres köpenyegben, széles kétélű karddal állott a sereg -hóhéra, s körüle a számos cselédek, kik a tomboló czifra lovakat -vezették elő, minden oldalról. - -Giskra rövid beszédet tartott: emlékeztetvén vitézeit régi tetteikre. -Mindnyájan szenvedélyteljes figyelemmel hallgatták szavait. - -Egyszerre kürt rivalt; s mások mintegy felelve hangoztak. – Néhány percz -múlva egy ifju lovag hófehér ménen jelent meg; leszállott lováról, s azt -egy kopjásnak átadván, közeledett a vezérhez. Egyszerű fekete dolmány -fölött sötét-vas ing volt öltve, s oldalán súlyos kard csüngött, -rostélyos sisakának föléből magas hófehér kócsag nyúlt fel: minden -körűlállók tekintete a kevély lovagra volt szegezve. - -Végre megállott Giskra előtt s megszólalt. – Üdvöz légy, vezér! – mond. -– Egy lovag áll itt, ki bizodalommal s nyiltan közelít hozzád, s néhány -komoly szót kiván veled váltani. - -– Ki vagy? - -– Sasnak neveznek a Hédervári seregében, – felel könnyű udvariassággal a -kérdett – egy dandárnak vagyok parancsnoka. Miként látod, lovagi -bizodalommal kíséret nélkül jelentem meg előtted, nagy vezér! kiben -nemes ellenséget becsülök. Nagy érdek hoz ide; de csak egyedűl neked -nyithatom meg szívemet. - -A sas név, mihelyt a deli lovagnak ajkairól ellebbent, varázshatalmát -gyakorlá. – Valamint a csatákban rémülés követé azt: úgy itt is -ingadozás s hullámzás mutatkozott a durva cséplők sorain s naptól -barnult vezéreken. - -A köznép rendkívüli sikerrel, történetünk korában, mindig a babona -eszméjét köté össze. A mi lelki erős férfiúi bátorság természetes -eredménye volt – s ihlettséget, regényes magasztaltságot legfeljebb -magasra feszített szenvedélytől nyert: azt a varázs bűvének, vagy épen -az ördög befolyásának tulajdonították. Ezen álhiedelem s a kor butasága -néha magasb lelkekre is hatott. Az elhíresedett sasnak roppant ereje s -bátorsága elhiteté a köznéppel, hogy neki az ördöggel kell czimborázni. -Nem csuda tehát, ha megjelenésekor a babonás megütközés morgásban -jelentkezett, s magok a vezérek közt is kétes suttogás hallatszott. - -– Minő vakmerőség! – kiáltott fel Corabin, egyik jelesb vezére -Giskrának, talpig aczélban s egy arczczal, melyből kevélység és bátorság -sugárzott. - -– Istenemre! – felelt Jarozláw, egy másik alvezér, hasonló hadi -készülettel kövér arczát Sas felé fordítva – a ki az ördöggel czimborál, -többet is merhet. - -– Ide jönni! – mond az előbb szóló – a bizonyos halálra, megfoghatlan! - -– Sas? – kérdé Giskra nyugodtan, önkénytelen meglepetését hirtelen e -kevély önbizadalom hideg kifejezésévé olvasztván át. – Mi lehetne az, -mit nekem mondhatnál? Hedervárinak egy alvezére? Nem illett volna-e -inkább önmagának megjelennie, vagy illendő követséget küldenie? - -– Én nem vagyok küldetve, – felel Elemér – magam jöttem egyedül, meg nem -bízva másoktól! - -– Magad? s mi bírhatott ezen oktalan vakmerőségre? tudod-e, hogy -seregemben fejedre bér van téve? - -– Tudom! – viszonzá a lovag – de azt is tudom, hogy sehol biztosabban -nem lehetek, mint Giskrának közelében, ha magamat nagylelkűségére bízom. - -Giskrának leánya közel atyjának sátorához állott meg a lovával. – -Arczának kifejezése némi elegyét a tudnivágynak s szenvedélyes -bámulatnak mutatá. – Sas feléje fordítá fejét, s a hölgy, egy -megfoghatlan remegésnek önkénytelen engedve, azonnal megfordítá lovának -fejét s elszáguldott. - -Míg Elemér feleletre várt, a távozó hölgy után bámulva, Giskrának -elméjében egy eszme merült fel. Ezen ember – így gondolá magában – -egyedül jelenik meg előttem; tudja, hogy seregeim mennyire fel vannak -ellene bőszülve; hogy fejére bér van téve, s mégis itt van! Nem csalódás -– a félelmes Sas egyedül s önkényesen adta magát kezembe. Egy intés, s ő -fogoly, vagy halva hever lábaimnál. – De hátha megsértetett? hátha -Mátyás úgy bánt vele, mint Zokolival? kit gyáva gyanúra száműzött; ki, -ha valóban pártomra akart volna szegődni, rég itt volna. – Igen, ez az -ember nálam menedéket keres; s legyen csak egyszer seregeim közt, ez a -babonás nép annyira fogja őt imádni s követni, mennyire gyűlöli és futja -most. - -Ez Giskrának elméjében néhány rövid percz alatt megfordult, s kezével -távozást intve a körülállóknak, sátrába visszalépett; Elemér, kinek -fejével követést parancsolt, utána. - -A seregek megindultak, merre őket a vezér parancsa idézé. – Nemsokára -Giskra segédtiszteit, néhány alvezért s a szokott őröket kivéve, a sátor -elején tágult a látkör. - -A vezér szövethajlékának közepén állott meg, s előtte Elemér, -tisztelettel teljes tartással. A sátor szárnyai félre voltak vetve, s -őket az az előtt állók láthaták. - -Vezér! – mond az ifjú, leoldva kardját s távol magától egy tábori -székhez támasztván azt – én most fegyvertelen vagyok s egészen -hatalmadban; ereszszük a nyílás lepleit le, hogy szabadabban szólhassak. - -Giskra azonnal megvont egy zsinórt, s a sátor bezáródott. Magukban -voltak a hadi tekintetű férfiak, nem látva senkitől. A vezér Elemérnek -kardját vette föl s nyújtá neki vissza. – Kösd fel fegyveredet, lovag! – -mond udvariasan – mert ha nem követ, nem ellenség: úgy barát vagy és -vendégem. Foglalj e tábori széken helyet s mondd, mit akarsz? - -– Vezér! – szólt az ifjú, kardját nemes könnyűdséggel felkötve s helyet -foglalva – ismétlem, mit az előbb mondék: magam ingeréből, senkitől sem -küldetve vagyok itt! – Velem nagy méltatlanság történt a királyi -udvarnál! - -– Gyermekkirálytól mit várhatnál egyebet, lovag? - -– A királytól, csalatkozol, uram! mert lelkemre! ha e király gyermek: -ősz aggokat kellene csecsemőknek nevezni. Dicsőség a királynak! ellene -panaszom nincs. - -– Hogyan? - -– Halld tovább! nevem, mint a bűnös hamvai, szóratott a szélnek, s én -ártatlan vagyok! - -[Illustration: – Kösd fel fegyveredet, lovag!] - -– Hallatlan! s ki míve volt ez? - -– Nem tudom! a csapás egy főember kezén keresztül vert, mint az ég köve -váratlan, fejemre! nem nevezem azt is, mert ősz fejét becsülve -emberedtem; s hiszem, hogy csalatva volt ő, miként a többiek. - -– A király elébe jött a dolog, s mit tett az? - -– A mit királynak tenni kell. De azért látod, szabad vagyok, mint a -szárnyas, melynek nevét viselem. - -– S kitisztítottad-e magadat? s tudja-e azt a király? - -– Nem, vezér! sokkal mélyebben hevernek szálai a cselszövénynek, mint -hogy azoknak végét kezem megfoghatta, sokkal sűrűbben fonódtak sodrai, -mint hogy azokat széttéphette volna. - -– Nem értelek. - -– A név, melyet viselek, önteremtésem; nevet kellett adni magamnak, s -annak fényt szerezni. – A földet kirántotta az ármány alólam, – én az -égbe röpültem föl – nevem Sas! - -– Istenemre! – kiált fel Giskra – a név nem rossz! de a király, a -király? - -– E nevet ismeri! - -– Meg nem foghatom a dolgot, – mond Giskra, a szép termetű lovagra -bámulva – s nem üldöz, nem keres senki! – ellenségeid élnek, s -ismeretlen maradhattál-e mindeddig? - -– Mondd, vezér, – viszonzá Elemér – ráér-e a férfias király ennyi -zűrzavarok közt azt fürkészni, mit ő oly sokszor s nemesen megbocsátott, -vétséget s árulást személye ellen: s ha volt, ki megismert, az égre! nem -vesztettem el hitemet a magyar hűségben, engemet egy sem árult el. - -– Mi vezet tehát ide, ifjú lovag? mit akarsz itt? én tisztítsalak-e ki a -gyanú alól? – Aligha tehetem! – de megboszullak, ha akarod. – Jer -seregeim közé, osztozz diadalaimban. Ha barátod nincs, s neved porba -dült: itt e baráti kéz! s nevet is szerezhetsz magadnak. Fridrik császár -hatalmas még! semmi nincs elveszve, mert győzhetlen állok én is: s gyáva -vezéreim helyett százakat emelhetek ki vad, hadnak edzett seregeim -közől! - -Elemér felállott. – Vezér! – mond nyugodtan – őszbe vegyültek fürteid, -te nagy férfiú vagy, s az embereket ismered, mert ádáz sors romboló -vihar közben nevelt nagygyá tégedet. Ha szent fogadás nem tiltaná -sisakrostélyomat fölemelni, meggyőződhetnél, hogy arczomban egy vonal -sincs, melyből árulást s hívtelenséget olvashatnál. – Igen, seregeid -közt akarok én vívni, erős férfiú! zászlóid szárnyai alatt a dicsőség -gazdag aratását aratni; férfiúvá érni oldalad mellett! de mint híve nagy -királyomnak, kinek hűségeért és dicsőségeért minden ér feszül bennem. - -– Hogyan? – szól közbe meglepetve a vezér. – Mátyást jöttél-e dicsérni? -itt, esküdt ellensége előtt? – Király-e ő? midőn a trón igaz jogon mást -illet, s midőn azon hon, melynek hű fia vagy, az ismeretlen és -gyakorlatlan kéz alatt hanyatthomlok rohan vesztének? Nézz szemem közé: -nem az a Giskra áll-e előtted, kit Erzsébet királyné szép bizodalommal -hívott az országba, kit gazdag, hatalmas úrrá tett; s ki azon percz óta -lankadatlan, ha akarod, makacs hűséggel volt barátja az ő s fia -barátainak, és ellensége ellenségeinek? - -– Mondd, vezér! – felel Elemér – nem ismerted-e martius tizenötödikén, -ezelőtt egy évvel, Fridrik császárt magyar királynak el? - -– László halála után, igen! mert a hatalmasabban több biztosságot láték -azon honra, mely most az enyém is. - -– Ne csald meg magadat, nemes férfiú! – viszonzá Elemér – érettebb a te -lelked, mint hogy az agg Hunyadi fiában félreismernéd azon királyi -tulajdonokat, melyek oly dúsan, oly fönten mutatkoznak. - -– Hogy a gyermekben atyja lelke él, meglehet; de eddig tetteit vezérei -vitték végbe, nem ő. - -– S te mondhatod ezt? – felelt az ifjú. – Nem hagyták-e őt el a hon -legvagyonosb, leghatalmasb fejei? A bazini grófok: György és László; -Báthori István, Zápolya Imre és István, Upor, Lancz s többek.[9] - -– Ezek visszatértek, hallom, – jegyzé meg Giskra némi gúnynyal. – -Hűtlenek! itt és ott, a hová szegődtek! - -– Igen, vezér! és miként fogadá a királyi férfiú az árulókat? - -– Miként szilárd királynak árulókat, – ha azok – nem kell s nem szabad -fogadni, – felelt Giskra büszkén. - -– A megtérteket sem? – kérdé hirtelen s hevülve Elemér. – Igazad van! – -Nem a köznapi királynak, ki személyes rezzentségből gyűlöl, s méltóságát -félti a kegyelemben, mely Istentől jő. Nem, ki a hon érdekét sohasem -birja a magáé elébe tenni! de Mátyás úgy fogadta őket, miként Isten a -megtérő bűnöst; miként egy király, ki azon nagy mesterséget érti: -ellenségből barátot varázsolni. – Ő a megtérteknek kedvetlen tekintetét -királyi fönséggel s nemes nyiltsággal birja el, midőn személye s az -imádott hon közt van a kérdés. - -Giskra megütközött: lehet, hogy makacs ragaszkodása egykor adott -szavához elfogulttá tevé őt; s ő még soha nyugodtan nem tudott, vagy nem -akart a körülmények s tények lényegébe világítani. A mit az ifjú Sas, a -kézmozdulatok legnemesb kiséretében, ritka ékesen szólással tárt ki -előtte: igazságával s szembeszökő megfoghatóságával értelmét ragadta -meg. A mi itt mondatott, arra felelni, azon vitatkozni lehetett! de a -tény ingatlan magasodott fel előtte s nagyságának súlyával elnémította -őt. Elemér észrevette azon hatást, melyet szavai az agg hősnek kedélyére -tettek, s élénk szenvedélylyel folytatá: - -– Tekints magad körül, nagy vezér! mondd, mi kivetőt találsz azon -férfiúnak tettei közt, ki fellépte óta a trónra, melyet nem kért, nem -keresett, nem remélt, mint Isten tartja erős és szilárd lélekkel a -kormányt? szólj! gyermek volt-e az, ki a zűrzavarok közepette, darabolt -országban, egyszerre három oldalra lobogtatta győzedelmes zászlóit, s -vállán hordá három hadviselés gondjait; ki mint győző, szelid, nemes; -mint vezető, csüggedetlen; mint király, éber, és mindenre érő; mint -honfi, gondolatával, vérével a honé? - -– A Szilágyi sorsáról mit mondasz, ifjú – vág közbe Giskra, – nem a -vessző alól menekvő hálátlan gyermeknek boszúja volt-e, a mit az agg -érdemdús férfiúval tett, jóltevőjével, bátyjával, ki őt jóra tanácsolta? -– Úgy látszott, hogy ezen ellenvetés alkalmával a vezérnek arcza -tartalomban nyerni kezdett, mint a ki egy ellenvetés sikerében bízik. - -Elemér nyugodtan tekintett a vezérre. – Uram! – mond – Giskra, a -hatalmas, önálló, győzhetlen Giskra tevé ezen ellenvetést? nem tudná -azon vezér, ki oly régen tartja a főnökség gyeplőit erős, ingatlan -kézben: mit tesz az, minden nagy czélban, minden nemes merényben -megakasztatni s feltartóztatni az aggság kétkedése s féltékeny felsőségi -szelleme által? – Istenemre! Szilágyit sajnáltam, miként senki sem -inkább; – de azon ifjút, ki tizennyolcz évvel egy értelmi zsarnoknak -ezer lánczai alól a lélek ereje által kiemelkedik, bámultam. Őt -nagyobbnak, mint e tettkor, nem ismertem! mi lett volna hatalmából, ha e -vasfejű öregnek kényurasága, s mondjuk ki egészen: cselszövényes -beavatkozása nem tört volna meg azon erődús sziklának homlokán, melyet -egy negyedóra előtt gyermeknek neveztél? - -– Oh, mondd, hős Giskra! – folytatá Elemér magasztaltsággal – ha a mesés -Krokusz, mondáitok tündérkirálya, a sírból lépne föl s állna elődbe a -tiszteletes arczczal, ezüst szakállal, szívbelátó szemeivel, és mondaná: -Giskra! ne küldd cséplőidet azon seregre, melyet azok égnek összezúzni! -– ne vívd ama várat, melyet hősi reményben már kezeid közt tartasz! -Bocsásd bérletteidet el s fogd az ekét és szánts és vess! – Borulj a -kereszt zsámolyához, és végezd életedet szent csuklya alatt! – Tedd, mit -nem akarsz, s hagyd, minek sikerét biztos szemmértéked inkább tudja, -mint hiszi! – Mondd! tennéd-e, meghagynád-e állíttatni munkás éltedet a -pályatéren, diadal után száguldtában? – s ím! Szilágyi így tanácsolt; s -oldalánál az aggkor felsősége, a hatalom, mely kezében volt, s a rokoni -viszony, melyet érővé tudott tenni. - -Giskra mindig mélyebben merült el gondolataiban; új világ derült -agyában, s azon ifjú, kiben gyermeket vetett meg: az napon, az órában, -egyszerre mint óriás magasodott föl előtte. - -Elemér folytatá: – Annyi köteléket szét tudni tépni; ennyi korlát alól -kilépni tizennyolcz évvel, önerején; függésbe tenni a függést követelőt, -s azt, mástól megszokottat; legyőzni azon álszégyent, mely a jóltevőből -zsarnokká nyújtózó kényurat irtózik korlátaiba visszaijeszteni! – -Istenemre! midőn ez nem helyes okért történik is, óriási lelki erőre -mutat; hol az ily cselekvést a hon java teszi kötelességgé – ott a lelki -erő nagylelkűséggé emelkedik. - -– De mondd! – kiált fel Giskra mindenkép leplezni törekedvén növekedő -illetődését – törvényes tett volt-e az? - -– A szükség sürgető volt, – felelt Elemér – s azon kőszálat, mely -országot mentő tettek elébe vetett vállat, idő hiányzott hosszú úton -kérdőre vonni. Szilágyinak a hatalom kezében volt, a seregek hűségére -esküdve, a hon nagy része pártján! – itt tenni s hirtelen kellett tenni. -– Őt Mátyás megkötni, nem elveszteni akarta; Világoson vele hozzá -illőleg bántak, mindene volt, csak módja ártani nem. De egyre nem -gondoltál, vezér, a mi e tettben is Mátyásnak nemes lelkét bizonyítja; -halld: – Mi lett volna könnyebb, mint Szilágyit, kinek annyi ellensége -volt, országosan bűnösnek bélyegezni? – Gondolod, hogy nem siettek volna -a hon nagyjai a szigorú, büszke Szilágyira a felségsértés, az árulás -itéletét kimondani? – Mátyásnak egy intésébe került volna ez; de a -nagylelkű király nem akarta: gyöngédsége tiltá; inkább viselte a -felhevülés, a hálátlanság álvádját, mint hogy ősz bátyját a -közkárhoztatás súlyával terhelje! – – Nem bámulod-e őt?! - -– Valóban derék ügyvédje vagy gonosz uradnak, hű szolga! – kiált fel -némi gúnyszeszélylyel Giskra. – Szilágyi szabaddá lett – és te névtelen -lappangsz! ő a hibás szabad – te a hibátlan száműzött? - -– Az nem vagyok, sem hibátlan törvény előtt: mert a külszin ellenem van. -– De mondd, vezér! nem használt-e a tanítás az agg fővezérnek! ha nem is -mutatta ő ezt, a kevély, méltóságát érző férfiú, de, az egekre! -megismerte azon ifjúban a királyt, kinek addig parancsolni merészkedett. -– Béke hamvaival a derék ősznek! a kevi csaták s halála -Konstanczinápolyban bizonyítják engedelmességét és hűségét.[10] S te, -kevély kényúr! miért daczolsz azon királylyal, ki nyilt karokkal fogadna -seregei közt? – Nem tudnád-e te, hogy a hadi koczka forgandó, s miként -többi váraid: úgy Zólyom s a még megmaradtak ormaikra fogadhatják a -Mátyás zászlóit? - -– Ezt mered te nekem, és itt mondani? – riad fel Giskra. - -– Merem! – viszonzá nemes nyugalommal az ifjú – mert vendégednek s -barátodnak neveztél! merem: mert nincs hős, ki magát győzhetlennek tudná -nevezni! A király is vesztett már s épen vesztesége után ragadta meg az -elpártoltak szívét a hon szeretete; épen akkor irtóztak vissza veséibe -nyúlni a zaklatott országnak, s röpültek a könnyen engesztelhető vitéz, -nemes királyhoz.[11] Úgy hiszem, hogy a mit itt mondék, én a megsértett, -s miként nevezél, száműzött: nemes szándékból volt mondva. Tekints szét -az országban, agg vezér! melynek nyelvét beszéled, kenyerét eszed, -öltözete födi deli tagjaidat, melynek emlőin fejlett ki azon angyal, kit -nődnek dicsőséggel s szerelemmel nevezesz! Ki a király itt? – Az-e, ki -távolról szövi a cselt s nyugtalanító követelései által vért áraszt s a -zavart perczenkint növeli? – vagy a hon legdicsőbb férfiának méltó fia, -kit a nemzet összes szava örömriadással, egy hangon kiáltott fel -királynak? Gondolod-e, hogy a magaslelkű király nem becsüli benned a -hőst, a szavához hű lovagot? – hibázasz! – Alvezéreid tetteit s -makacsságát kárhoztatja; de a Giskra név nem fénytelen ragyog -emlékezetében. – Vezér, most az ideje, letenni a fegyvert vagy nem -letenni, oldaladon tartani és seregeiddel azon nemes királyhoz -közelíteni, ki mint barátot s bajtárst üdvözlendi a megtérőt e -gyászidőkben! – Itt állsz, vezér! hadi dicsőséged s szerencséd egész -fényében: meg nem győzettetve mindeddig senkitől, rettegett sokaktól, a -hatalommal kezedben, teljes erőben magadat védni: most nagylelkűség -lenne a lelkes Mátyásnak pártját megragadni, s mondani: Nem félelem, -király! hanem lelked fönségének megismerése hoz egy agg, dicsőségben -őszült bajnokot hozzád, olyat, kinek egyszer adott szavában bízhatol, ki -siet dicsőségedben osztozni, s a békét, rendet kivívni veled azon -honban, melynek fia vagy, s mely sorsát adta ritka bizodalommal kezedbe. - - - - -A KÉNYÚR. - - Flectere si nequeo superos. - Acheronta movebo. - -_Virgil_. - -E czikket történetünket megelőző kornak kell áldoznunk, hogy azon, -részint derült színű, részint borzasztó s nagyszerű drámán keresztül, -melynek nagyobb része legördült előttünk, minden további feltartóztatás -nélkül végig haladhassunk. - -Ulászló király idejében, ezernégyszázharmincznyolcz körül, egy hatalmas -kényúr lakott Magyarországban, Káldor Elek nevű. Vára a szepességi -hegyek közt, sűrű fenyvesekbe rejtve, magas sziklacsúcson fészkelt. -Tágas volt az és népes; de tekintete mogorva. Mint vaskorona ült a mohos -bércztetőn, s benne élénk zaj zsibongott, mert a lovag, ki ott lakott, -szenvedélyes kalandor és vadász volt, s a vigalmakat szerette. Negyvenöt -évű lehetett, s az akkori idők szellemében kis királynak tudta magát -várában. Néha a nagy Hunyadi seregeiben lobogott zászlója, s hon- s -királyért fénylett kardjának aczéla a csatákban. Ezt jókedvében tevé, s -mivel épen akarta, – de parancsot s kényszerítést nem tűrt: mert -szabadon nőtt fel ősi várában, s parancsolni tanult, nem -engedelmeskedni. - -Első neje Perényi Anna volt, ki maradék nélkül halván el, Onodi -Krisztinát vette el, harmincznyolcz éves korában; s a szép s hozzá -hajdanszerű hűséggel ragaszkodó nőtől három gyermeke lett: Kálmán, s az -ikrek: Mária és Anna. - -Káldor magas termetű, de nem kövér férfiú volt, inkább kerek, mint -hosszas képpel, sötét hajjal, lángoló barna szemekkel. Arczának -kifejezése nemét a kegyetlen vidorságnak mutatá, mely borzalomnak örül, -s melynek baj és veszély – élvezet. - -Krisztina szövetségük első éveiben e kevély durvaságot valamennyire -lejebb hangolá; s férje, újabb nősülése után, levetkőzé egyelőre azon -rabló-lovagi szellemet, mely őt félelmessé tette a vidékben. – De -egészen nem tudta őt neje megszelidíteni; s utóbb, főleg viszontorlási -egyes bajviadalokban és csatákban egész kegyetlensége kitört. A milyen -szivesnek, csatlakozónak mutatkozott fiatal neje iránt: oly daczczal -teljes és kemény volt azokhoz, a kik a csata viszonyai közt hatalmába -kerültek. - -Várfeneke az akkori kornak minden borzalmait magában foglalá: penészes -rejtekeket, hol egy hét halált okozott; kaszabörtönöket, melyeknek -aljába a belevetett összeaprítva ért le; egy vasszüzet a vár keleti -tornyában, melylyel a boszúra kitűzöttnek meg kelle ölelkezni, s mely -éles tőrökkel béllelt keblébe kínosan szorította őt halálra. - -Pazarul fizetett népének fegyverzete e kegyetlen szellemre mutatott; -mert kétélű kardokkal, buzogányokkal, lánczon függő gombbal, horgokkal -végződő nyilakkal, hogy a sebből bizonyos halál veszélye nélkül azokat -kivonni ne lehessen; s ezekhez hasonlókkal voltak ellátva. A csatákba -bőszülten s bortól nehéz fővel vezette őket. Nem ismervén, mi a -kegyelem, a foglyokat is csak azért kímélte, hogy rajtok hidegen űzhesse -számított boszúját. Várudvarán számos roppant szelindekeket tartott, -szögekkel terhelt örvökkel; ezek a rengeteget rázták fel éjjel -ugatásukkal, s a csatába követték őt, irtózatos részt véve abban. – -Ilyen volt lakköre a kevély Káldornak. Nején s gyermekein kívül egész -várában csak egyetlen ember mert nyugodtan s bátran szeme közé nézni: -Romanini nevű olasz zarándok, ki még első neje életében került hozzá, s -mondhatlan ügyességgel s tapintattal ismerte ki emberét, s hódoltatá -hatalma alá. - -Romanini ötven évű férfiú lehetett, kisded s a töredékenységig gyöngéd -alkotású; de arcza kifejezéssel teljes s néha tekintete szinte rendítő. -Magas homlokán, tiszta római nemes arczélében valami rejtélyes fönség -volt; igaz, erőtetett, de meglepő, s egészen azoknak szellemében, kik -titkos tudományok birtokosai, történetünk korában sokkal több szerencsét -tettek mint jelenben tehetnének. – E kalandor, Káldor Eleknek -szenvedélyét megértvén a csillagászatra, s kifürkészvén nagy hajlamát a -babonára, mint csillagász, ki őt tudományába szándékozott avatni, -jelentette magát nála. Okosan számított ő; – s az akkori időkben, -fensőbb szellemekkeli viszonyoknak tulajdonított szemfényvesztésekkel, -hirtelen meg tudta a kényurat nyerni. - -Ő a káldori várban otthon volt, tőle minden cseléd félt; Krisztina maga -bizonyos óvakodással társalgott vele, s bár az embert nem szívelhette: -nem merte megsérteni. - -A mogorva lovag minden üres óráját a rejtélyes olaszszal töltötte a vár -fenekében, hol rejtett, boltozatos szoba volt titkos munkálataikra -szánva. - -Itt avatta be őt a kalandor az alchimia titkaiba. Az arany készítésén s -a bölcseség kövének feltalálásában dolgoztak; s mindezek Káldornak sok -költségébe kerültek, melyeknek nagyobb részét a ravasz idegen meg tudá -magának takarni. – De nemcsak ez volt tanító óráinak tartalma: titkos -orvoslások, s a lélek- s ördögidézet minden képtelenségei gyakorlatba -hozattak; mindezt a természetes magia csudáival ismeretes csaló a -valószínüség alakjába tudta burkolni. Lassanként a lovag lelkülete -különösen képződött ki; benne a kalandor lovagi szeszélylyel, a -rejtélyesség s babona vegyült össze; s végre magát álhiedelmeibe -belebeszélte s beleálmodta. - -Neme az álszégyennek s minden babonással közös makacsságnak tiltá őt -valótlannak vallani, sőt hinni, azt is, mit siker nélkül évekig -kisértett. – Két életet élt ő: egyet, a rövidebbet, nejével s -gyermekeivel, kiket szeretett, mint a zajok közt bármi szenvedélylyel -hánykodó csendes révet, a virányborított partokat, hol néha pihenhet, s -erőt, kedvet gyűjthet újabb merényekre. Másikat várfenekében -szeszélyalkotta képzetek közt. - -Durva mindenkihez, vendégeit sem kimélé, s azokkal sértésig alkalmatlan -felsőséggel bánt; de neje egy kemény szavát nem hallá, s gyermekeit -órákig ringatta ölében. - -Kis fia Kálmán, súlyos kardját a földön vonszolta, rövid kopjáján -lovagolt; s úr volt a kisded zsarnok, kinek atyja félt kedvét szegni. - -Krisztina a vár legvégsőbb szobáiba vonult; ikerlánykái keleti kereveten -enyelgtek mellette; arczán a szép deli asszonynak gyermekei -nyájasságától feléledt anyai öröm ült, de szive vérzett. - -Olykor az együttlét suttogó óráiban, midőn a legvadabb lovag, a nőkellem -hatalma alatt szelídülve, engedelmes lesz és jámbor: szólott a szelíd nő -férjéhez, s óhajtá a szerelem édes szavaiban, őt várkörében, házi örömök -üdve közt látni mindig; s mivel vagyonuk bőven volt, s várukban királyok -lehettek: néha csak odavetve, a csend derült egét magasztalván, árulta -el féltékenységét Romanini iránt, ki, a kiküzdött napnak súlyai után, -férjétől a csendes éjjeleket orozá el. - -De mindez sikerre nem vezetett: Káldor a régi maradott, s alig telt egy -hét, nap, melyben egy beömlő gulyát a szomszéd falvakból, vagy nyerítő -ménest ne hajtottak volna kalózai az udvarba. Nem mehetett vándor -bántatlan a vár alatt; s a kereskedőket a vad lovag a harmadik megyéből -verte föl olykor: mert vára veszélyhíres lett és került mindenkitől; s -jött gazdag zsákmánynyal terhelten, a tágas termekbe hányatta a bársony, -selyem, arany s ezüst szöveteket szét. Udvarában, nejétől elkezdve az -utolsó cselédig, mindenki rablott szövetekben járt, s idegen kezek -termesztményével táplálkozott. - -Krisztina sírva öltözködött, s könyűi a keleti gyöngyök szelíd tiszta -vizével vegyültek, melyeket férje, havas nyaka s gömbölyű karjai körűl -kerített. - -Ha a zajos lakomák szűntek, síp, czimbalom, duda elnémultak, s a csendes -hold mennyei arczával kémelt a magasból a durva vár keblébe: távol a -sötét, folyosók hosszában látta Krisztina Káldort és Romaninit, bő -fekete talárban, sajátságos jegyekkel elárasztott övvel s vállszalaggal, -lenge mécses világánál haladni; ajtó ajtó után nyilt, s a két bűbájos a -várfenék tömkelegei közt tünedezett el, mint földalatti gnómok árnya. - -Ha olykor a jámbor nő magában ült, s minden kincsei közt örömtelen -életet élt s keblét fohászok emelték: Káldor részvéttel állott meg -előtte, s igyekezett édes szavakkal kínos előérzeteit lecsillapítani a -mindig bajfélt jövendőt rettegő nőnek. – De Romanini elesett angyalhoz -hasonló márványhideg vonásaival állott keresztbefont karokkal egy -szögletben, s arczának sátáni kifejezése mondani látszatott: ő az enyém! - -Igy teltek a zajos napok, titkos éjjelek. Káldor naponkint vadabb, -csatákra szomjasb lett, s éhesb siker után a várfenék sötét műhelyében: -mert künn az összeszövetkezett szomszédok mindig ébrebbekké s csatái -kétségesebbekké váltak; alant pedig, a Romanini műhelyében, a munkálatok -végtelenre nyúltak; minden álmodott siker-sugár új reményt fűzött az -előbbihez, s azon szenvedélyteljes éhességét a fürkészetnek szülé, mely -az alchimia s magia buvárjain annyira ismeretes. - -Ezernégyszázharminczkilenczedikben, aug. ötödikén, Káldor számos -bérletteit gyűjté össze, s várában kemény őrizetet hagyván, sietett a -szomszéd megyékbe, zsákmányt s kalandot szomjúzva. – Krisztina nagy -feszültségben volt, s férjétől ily szorongó szívvel még búcsút sohasem -vett. De a vad lovag is, önkénytelen előérzettől elfogódva, a szokottnál -sokkal nehezebben vált el kis gyermekeitől s nejétől, kit azonban nyájas -szavakkal igyekezett megnyugtatni. - -Romanini otthon maradt, s a várnagy élénk figyelemmel őriztette a -falakat. - -Káldor e közben gyorsan haladott seregével, csataebeinek csaholását -mélyen visszhangozták a sziklák, s merre ment, lépteit pusztulás követé. -Két hétig volt távol várától; végre a trombiták rivaltak a völgyben, s a -lovag jött, de kevesed magával, mert kemény ellenkezésre talált, s -seregeit véres főkkel verték el a várak és majorok alól. Nyolczvan -lovaggal indult, tizenkettővel tért meg, s keblében boszú s gond ült, s -új tervek alakultak. - -Szemrehányásokat tett a sorsnak s gondviselésnek: halált esküdt -ellenségeinek; mert vára rakva volt kincsekkel, s akkori időben pénzért -s jótartásért annyi bérlettet lehete fogadni, a mennyi kellett. - -Sötéten haladott Káldor úr; még a vár nem látszhatott, mert a völgynek -egy kanyarodása fedte el; szép ebeit sajnálta a dühödt vitéz, melyek a -csatában vesztek el, s csak a várban hagyottakra számolt még. - -Most meglátom, mit tudsz, Romanini? mond magában; s való-e, vagy mese -tündérhatalmad? mert hitemre! ha fegyverem nem használ többé, frigyet -kötök a pokollal, s szellemeit riasztom fel. - -Éj volt, a lég ívei meghűltek, s a tejútnak lángöve, mint szikrázó -fátyol borult a völgyön keresztül; fellege a csókáknak vonult el a vitéz -feje fölött, s az úton három nyúl ugrott keresztül szaladtában. - -Mind rossz jelek, gondolá a babonás lovag, nógatva lovát, míg a völgy -kanyarodását meghaladták, s borzasztó látvány nyilt fel előttök: a -várnak ablakai nem világítottak, mint máskor; nem csaholtak az ebek, nem -hangzott a zaj: puszta, néma volt minden; az erdő a várszikla körül el -volt perzselve; a falak födetlen állottak, s az ablakrésekből nehéz, -sűrű füst gomolygott ki. – De nem volt ijedt nép; nem segítve közelgő -szomszéd; nem jóltevő felleg, mely kérését értené, s nedves karjait -nyitná fel; – a hamvadó romok ellenségesen és hidegen állottak; néma -volt a vidék, mint az oroszlán barlangja, melyet mindenki fut és kerül. - -Káldort e szemle irtózatos képe szivén ragadta meg; minden feledve volt, -csak neje és gyermekei állottak előtte. – Élnek-e? ezt ordította, vagy -gondolta ordítani, s ment, mint a féket vesztett vihar; a keskeny -sziklaösvényen csörtetett fel, követői utána. A kapu tárva volt, sötét -öblében Káldor úrnak hű peczére nyult, kopjával a földhöz szegezve, s -körüle az ebek hevertek; merre ment, mindenütt vér és pusztulás. - -Leugrott lováról s a hágcsón rohant fel: az előcsarnok karzatain holtak -csüngöttek, az udvaron holtak, és mindenütt a halál képe irtózatosan! – -Az első teremben feküdt Romanini, mellette egy apród; Káldor sietett -előre, mint az őrült: esze távozott már, s léte átok lett; dühe némává -tette őt, nem tudott sírni, nem gondolni, csak menni előre, azon tőrbe, -melynek hegye szívében fészkelt, s haladtában mélyebben furódott -testébe. - -A harmadik szobába ért: a hold a födetlen négyszöget kaján világgal -ömleszté el, mintegy örülve a romlásnak, mely itt mindenütt terjedett. A -kárpitos ágy a lezuhanó gerendáktól össze volt zúzva, a kis gyermekek -bölcsőjének egyik vége látszott ki csak a romokból. – Káldort a rémlet -leszegezte, szemeit meresztette, s újra futott, nem látva már semmit. -Egyszerre valamibe ütközik, önkénytelen tekint oda, s megismeri nejét, a -szép Krisztinát. Arcza ép volt, a halál maga kimélte az angyali -vonásokat; de teste össze volt törve; mellette a várnagy, vérében, -súlyos buzogánynak tört nyelével kezében. - -A lovag a halottakra dőlt, míg az őt követők borzasztó csoportozatot -képeztek körüle. – «Vége mindennek! – ordított – vége!» – s elnémult. - -Így hevert ő hosszasan, míg minden jelenségeivel az őrültségnek vonták -őt el a rémítő tanyáról, s távol a hegyek közé vitték egy rejtek -falucskába, hol betegen sínlett irtózatos hagymázban, több hónapig. - -Bérlett kísérői, fegyvereit, lovait elorozva magukkal a hátramaradt -bérért, hűtlenül hagyák oda a szegényt, kinek semmije sem volt! – -Kifogyott korpája az ebeknek! - -Mikor Káldor a hosszas, kínos betegség után magához kezdett térni, s -eszméi világoltak: akkor állott sorsának iszonyúsága előtte. Könnyen meg -tudá magának az egészet fejteni, s azon pór, kinek kunyhójában ápolák, -igazolá gyanítását. – Míg tudniillik Káldor úr más megyékbe indult: -addig szomszédai, kiket oly sokszor megzaklatott, összeesküdtek ellene, -két nappal visszaérkezése előtt éjjel a várat rohanták meg; de gyanítni -lehetett, hogy az erőhöz ármány is járult, mert nem sokáig tartott a -vívás, s minden rommá omlott a bontó kezek alatt. A vár lakói közül, -miként azt közönségesen hitték a vidékben, – senki se menekedett meg, -kivévén talán egy-két álnok szolgát, kik azt piszkos bérért, ellenség -kezére játszották. – Csak azon búsultak a vívók, hogy a vár ura -megmaradt. - -De bár minden alkalmasint így történt, egyet nem tudtak a közel- s -távollevők. Káldornak egy öreg hű szolgája, ki még az Onodi-háztól -Krisztinával került a mogorva várba, az első zajra asszonyához rohant; a -szoba közepén találta azt féltérden, szétszórt hajjal, körüle -gyermekeit, kiket a bölcsőkből tépett fel ijedtében s a remegés -kábultságával szorított kebléhez. Az ablakon a láng csapott be már. - -– Vidd ezeket – mondá az öreg szolgának a vár rejtekébe, én követlek! – -s a szolga kézen fogta a kis Kálmánt, a leánykákat ölbe szorította és -sietett egy rejtek-ajtón a várfenékbe; de Krisztina nem követé őt, mert -a jövő perczben a várnagy rohant a szobába, s őt nyomban üldözők -követék. - -A szolga tudta a járást, de fejét az ijedtségben elvesztette, s -asszonyáról egészen feledkezve ért a várfenékbe. A sötét földalatti -folyosókon tapogatózva haladott tovább s a síró fiucskát őrült -sietséggel vonszolván maga után, míg távol a vártól a rejtek nyilásához -ért zordon sziklás vidékbe. - -Itt tért magához: a gyermekeket a körüle meredező szirtfalaknak egyik -üregébe vezette, jobbra azon elfödött nyilástól, melyen kilépett, kérvén -a kis Kálmánt, hogy nyugodtan legyen s ne távozzék nővéreitől. - -A gyermekek sírva bújtak össze és sírva aludtak el. – Künn dühösen -zúgott a vész, ők csendesen pihentek; kis fejecskéik körül arany -gyürűkben borult gyöngéd hajzatuk: fölöttük a jó Isten virasztott! - -Végre a várba sietett a szolga, azon reményben: hogy még asszonyát -megmenti; de többé vissza nem tért. - -A gyermekek a nedves szögletben hevertek, s a hideg éjet ott töltötték. - -A kis Kálmán ébredett fel legelőbb; a hajnal gyenge sugára világított a -szirtodúba, s ő kábultan futott ki abból, rémülten akarván kiáltozni -anyját és az öreg szolgát, de szavát az éjjeli rémülésben elvesztette -volt. – Erőködött, de hangja visszás nyikogás volt; sírva csúszott -tovább az ösvény felé, mely a bozót közt kanyarodott, midőn egyszerre -egy magas lovag csörtetett ki a sűrűből; lova horkolva állott meg a -gyermek előtt, ki eszméletét félig elvesztve hevert a földön, rémült -tekintetét emelve a lovagra. Nemsokára többen érkeztek. - -Az idegen mintegy ötven évű lehetett; állát sürű veres szakáll folyá -körül, s tekintete vad felsőségi szellemet mutatott. - -– Ki vagy? – szólt, a gyermekre tekintve, nemével a részvétnek, mely -önkénytelen emelkedett kebléből; de a gyermek szólni nem tudott. - -– Néma gyermek! – mond egyik a lovag kiséretéből, s mindnyájan tovább -ugrattak. A csoport végén egy öreg fegyveres szolga lovagolt. - -– Szegény gyermek! – mormogott az magában – itt hagyjam-e, vagy -elvigyem? – ej; mit árt? egy evővel több nem tesz különbséget; – -folytatá jó indulattal – én elviszem. Nem pórgyermek, látszik vékony -ingecskéjéből; s ki tudja, ha nem vesztek-e itt valahol szülei. Nőm, az -igaz, nincsen; de hiszen csak marad számára is valami. - -E rövid, inkább gondolt, mint mondott magánbeszéd után az öreg kopjás a -gyermeket maga elébe ültette, s gyorsan igyekezett urát utolérni. A -gyermek keblére szorította fejét, s az éltes lovaghoz símult, azon -belösztön következtében, melylyel, főleg gyermekek, megismerik azokat, -kik jóakaróik s őket szeretik. Alakja az idegennek annál kevésbbé volt -ijesztő előtte, mivel atyja udvarában többször látott ahhoz hasonlókat. - - - - -ESTI LOVAG. - - Ah, nincs oly Isten, - Ki sejtené, - Ki néma nyelvem - Megfejtené. - Kereng a tér, föld, - Az ég velem… - -_Bajza_. - -Azon éknek befeszítése után történetünk boltozatába, melyet az előbbi -czikk képez: biztosan felfoghatjuk annak fonalát. - -Míg a leirt változatos eseményeken szárnyalt képzelő tehetségünk -keresztül: háromszor ébredt álmából virágkoszorúsan az ifjú tavasz, s az -érett férfiúnyár sugárövezte homlokával, hullámzó gabnaföldjeivel. -Ugyanannyiszor bőségszarujával az ősz s halotti szemfödelével a szilárd -tél: három év telt el. Már Katarina[12] is több hold óta királyi -férjénél volt Budán; de a beteges, lanyha lelkületű nő a Mátyás magas -lelkét be nem tudá tölteni. Nem a szerelem üdvével, mint vidám nyájas -hölgy, ki férje gondolatját találja ki, s az élet borulatát a házi -örömek üdvével deríti, – de mint királyné sem vala képes azon magas -képzetnek megfelelni, melyet oly lelkes férfiú, mint Mátyás, oly ország -királynéjáról, mint hona, fogott fel elméjében. - -A király keveset mulatott Budán, mert váratlan termett hol itt, hol ott; -de mindig, mindenhol boldogító, lelketadó, tettrehevítő jelenet volt ő. -Királyi fényében, vagy ismeretlenül: lépteit áldás, irthatlan emlékezet -és siker követé. A királyné iránt egyenes nyiltszivűséget s nemét a -szánakozással vegyült csatlakozásnak bizonyítá, mely magyarosan egyenes -keblében nem tettetett volt, hanem igaz. - -Udvara a királynak ragyogó volt, s páratlan akkor egész Európában. -Milyen történeti igazság ez, oly való a nagy férfiúnak egyszerűsége is, -midőn magáéi közt, s otthonos körben mulatott. Ott a fényes s közérdekű -alkalmakkor aranytól s csillogó kövektől ragyogó, kiséretövedzett -nagyszerű Mátyásra senki sem ismerne. - -Öltözete tiszta volt mindig, s meglepő ízlésű; de egyszerű, mint minden -nagy emberé. Asztala ízes, de nem költséges; s a magyar király, az -akkori divat szerint, villa nélkül ette ebédét, oly bámulatos -tisztasággal, hogy ujja hegyeit alig érte nedv.[13] - -Mindenre ráért ő: mert idejét felosztotta. Mint fiatal, a vidor -kedvtöltésre s lovagi gyakorlatokra: olykor egyedül, néha egy-két hű -cselédtől kisértetve, kobozta fel az erdőket, vagy űzte a tágas pesti -rónákon sólymaival a szárnyas vadakat; vagy állt hótelt bérczeken -medvével, bölénynyel szemközt. - -Egy szép ifjú vadászt láttak darab idő óta Magyarországon számtalan -helységekben, ki barátságos kezet nyújtott bíró uramnak, vagy jegyzőné -asszonyomtól az odanyújtott poharat szivesen elfogadta; ki közbenjárását -igérte a király udvarában igazságos ügyben; kit hol Mátyás diáknak, hol -ifjú vadásznak, hol Székely Mátyásnak neveztek. Igérete készpénz, -közbenjárása bizonyos sikert igérő volt. Nem ismerte őt senki -közelebbről; nem tudták, honnan jött, ki volt atyja, ki boldog őt emlőin -felnevelni? de suttogták, hogy a király cselédei közt egyik a -legmegbizottabbak közől: mert szava sokat ér a királynál. – Vagy, -mondák: hogy nagyúrnak fia talán, kinek a tisztelet, bókolás terhére -esik s örül ember lenni s nagyságát feledni néha. - -Titkon sok szelíd leányka szíve vert a kedves vadászért. Hol egy ital -vizet kért, vagy pihenve fogott helyet a kapu előtti lóczán, vagy virító -kertbe lépett be: üdvöz volt ő, s emlékezetét édes, néha kínos -szívvágyak kisérték. De őt mindenki szerette. - -A szegény, ki kunyhója előtt, rongyokkal födve, emelte kisírt szemeit -éghez, mely oly kéken, oly vidormosolygón borul a szép gazdag földre, s -a dúsnak rakott csűrét, czifra cselédeit, pompás várát látta, egy eszme -merült fel agyában: miért kell a szorgalomnak sínleni, s a henyeségnek -pazar kéjben dobzódni? ha fáradtan, lankadó tagokkal készült -rozskenyerét, egyedüli estebédét elkölteni, s gyermekeit tekinté meg, -kik olykor szebbek voltak, mint a kevély kényúréi, s ép, deli tagúak, de -melyeknek izmait a szükség s sárga gond eltágították; kiknek arczaikra -verítékes munkateher éhség és sápadtságot borítottak: akkor titkon -óhajtotta, bár jönne az ifjú vadász, állna meg kunyhója előtt, s -részvevő nemes arczával, szelid szavaival békéltetné őt ki a nagyok -henye boldogságával, kik szánakozni nem tudnak; mert, hajh! nem érzik, -miként fáj a szükség. - -Volt oka óhajtani ezt, mert, mint a mesés hajdanban, egy jótevő tündér -intésére a tél felvonta lepleit, s a havas odúiban a paradicsom tavasza -virult fel: úgy tűnt el a szegénység, hol az ifjú vadász azt -megpillantotta, s hol a szükség nem gondatlanság következménye, hanem a -végzet eredménye volt; aranyai a rejtélyes ifjúnak, mint a szűzek olajos -korsója, mindig készen csúsztak a szegénység kezébe át; sohasem fogytak -ki, mert az Isten, ki azokat adta, mindig fontolva tette a jót, -segítette az érdemest s a henye gonoszt sorsának eresztette. S volt -sikere: mert nem félig, hanem egészen, czélszerűen s a baj gyökerén -segítőn munkált az adomány, a tanács, a tett. - -Jelen történetünk után öt, hat év telt el, míg halkal annyi jótett, -váratlan igazságtétel, annyi rögtöni, majdnem varázssegítség végre -sejdítteték: ki az egyszerű vadász, a már az ifjúkorból férfiúvá -emberedett s még mindig oly gyors a segítségben, oly nyájas szavakban, -oly szelid tettekben s áldást terjesztő, merre jár és kel. - -A Mátyás uralkodása alatt történt ez! – s minden bajai, háborúi közt a -zaklatott honnak, valami szelleme a hajdani aranykornak fuvalt völgyein, -bérczein s térein keresztül, s visszhangja századokon áthangzott: a -Mátyás kora volt!! - -A szelíd királyné Budán, férje gondosságából pompás udvart tartott, -semmiben fogyatkozást, hiányt nem ismert, de boldog nem volt. A -boldogság a tróntól a kunyhóig az ég ritka adománya, s főleg házassági -életben kölcsönös kiméleten, lelki rokonságon, szívnemességen alapul. A -királyné férjét minden tekintetben mérhetlen magasságban látta maga -felett; lelke nem birt utána emelkedni. A mi Mátyásból hozzáig -ereszkedett le ritka szelídséggel s lovagi udvarisággal: az csak annak -házköri valója volt; nem a nagy, bámult férfiú; nem a fénykörzött -király; nem Európa egyik legmagasabb hőse. Maradott egy szúró tövis a -beteges királyi hölgy szívében, mely neki fájdalmat okozott, s ez azon -titkos önszemrehányás volt, hogy férjéhez nem szabatott lelke, s nem -lehet oly egészen övé, önöne, mint óhajtaná. Az udvari fény terhére -volt, s ha csak tehette, annak terhelő feszét kerülte s félte. - -Ha Mátyást egyszerű dolmányában, egyik távolabb szobájában látta ülni -maga mellett, legboldogabb volt; ilyenkor a gyöngéd király mindent -került, mi az előtte már csak szelídségeért is kedves nőt -megszégyeníthetné; a mélyebb fontosságú tárgyakat mellőzvén, vele oly -dolgokról beszélt, melyeket a királyné is fel birt fogni, s néha szép -öntagadással tanácsát, véleményét kérte ki, s kirekesztőleg a szelid, -nyájas, előző férj volt. - -De ritkán s rövid időre osztozhatott a fáradhatlan, cselekvő férfiú -nejével ily örömökben, s szíve akkor is nem telt meg. Volt egy ür abban, -melyet oly egyszerű s kevés lelkiemlékű nő be nem tölthetett soha. - -Hányszor történik, hogy két, a maga körében tiszteletreméltó személyt -látunk ily lelki meghasonlásban. Választásunkban a szem többnyire az -első mozdító, s csak akkor, midőn már szeretünk, kezdjük a lelket -fürkészni, a szerelem előszeretetével s engedékenységével. S ha évek -telnek s a közellét reményeinket czáfolja: egymást vádoljuk; pedig néha -minden bajnak oka csak az, hogy nagyon szerettünk! A legtöbb ember -szerelmi viszony s házasság közt nem tud különbséget tenni. Az első: -sétálás a tavasz virányai közt; az utóbbi: egy hosszú út szárazon és -vizen, napfény s vihar közt. Biztos utitársat keresünk, de csak nyájas -társalkodót választunk többnyire. - -A királyné olykor az agg csillagásznak tündérszépségben növekedő s -viruló leányát hivatá magához, s annak ártalmatlan szelíd vigságában -hagyá tükrözni gyermekéveit, midőn a betegség magva még csirát nem -hajtott keblében, s mondhatlan vonzódás csatlá őt a szelid, nemes -gyermekhez. Tizenhat éves volt Izabella már, s mint a rét lilioma, oly -karcsú, oly emelt, s mint a liliomé, arcza oly havas, oly ifjúdon fehér -és sugárzó. De szebb volt ő a liliomnál, mert rubinok költöztek ajkaira, -s arczán a tavasz rózsái égtek gyöngéd biborban; ha, mint a liliom, nem -oly szent: – oly ragyogó, oly vidorpiros volt, mint a harmatnyitotta -rózsakehely. – A leányka is szerette a királynét. A viszony közte s a -magas helyzetű, de ezt örömest nélkülöző nő közt hasonlított ahhoz, mely -ő s Mátyás közt létezett, mert a király is egészen a gyermekévek -szellemében, mint kedves testvérét, szerette őt, s tréfált, enyelgett -vele. - -Katalinnak Budán mulatása közben darab idő óta furcsa hír szárnyalt a -várban s környékén. – Azt beszélték, hogy a Zugliget egyik keskeny -völgyének most is kivehető magányos sziklája közelében egy félig őrült, -félig józan öreg tartózkodik, ki ördöggel czimboráz. - -Mátyás sokkal felvilágosodottabb ember volt, mint hogy az ily -mende-mondáknak nevetséges voltát át ne látná; de lelkületéből -megfejthető, hogy ő szeretett mindennek gyökerére menni. A jelen esetben -azt annál szükségesbnek vélte, mivel hozzá hivatalos panaszok érkeztek -azon babonás öreg ellen, kit nyiltan ördöngösséggel vádoltak. - -A király a panaszlókat maga elé hivatván, igyekezett őket, szokott -embersége s szelídsége szerint, a vád nevetséges voltáról meggyőzni; de -a tizenötödik században az ördög beavatkozása s boszorkányság oly -megalapított balvélemények s előitéletek voltak, hogy azokat kiirtani -bármi elmefelsőségnek legnehezebb föladatai közé tartozott. Az ily okon -kezdett boszorkánytündér- s ördöngös pörök többnyire keservesen -végződtek: mert a kínpad borzasztó műszerei, akaratlan csalván ki a -hazug vallomást, ez ártatlant a máglyára vezették, hol az borzasztó -kínok közt halt meg a század szégyenére. Mátyás gyanítván, hogy -törvényes vizsgálat esetében a dolognak ily gyászos kimenetele leend: -többször megfordult titkon s ismeretlenül a Zugligetben, teljesen -meggyőződve arról, hogy végre is az ördög czimborájában egy őrültet vagy -igen is földi csalót fedezend föl. – De észrevételeit, ha tett ilyeket, -titkon tartotta s a panaszlókat ideigleni hallgatásra birta. - -Ily lovaglásból tért vissza egykor, az oláhországi vajdától nem rég -nyert gyönyörű török ménen, mely könnyű járásával, vidámságával s -erejével annyira megtetszett neki, hogy gyakrabban lovaglá roppant -ólainak bármelyik lovánál. A mostani Ráczvárosba érkezvén, lovát a -hegyoldal felé fordította, hogy a kis Izabellának, kit ő holdak óta nem -látott már, egy jóestét mondjon, s Bretizláwot magához rendelje, kivel -örömest közlötte terveit. - -A királyon fénytelen barna dolmány volt, mely csak anyagának finomsága s -deli szabása által bizonyítá az ifjú ízlést; fejét kisded zöld -bársony-kalpag födte, keskeny nyuszttal prémezve. - -Bey, a ló, melyen ült, aranypej volt, hollószín sörénynyel s farkkal, -mely mint a zászló emelkedett föl, míg a nemes fő vidoran tekintett -szét; fekete keskeny sallang s rövid szőrű medvebőr-takaró volt -készülete; a király oldalán könnyű kard csüngött, s elől nyergén -keresztül diófa-agyú, fehér csonttal, gyöngyházzal s klárisokkal -kirakott rövid lőfegyver volt fektetve. - -Így haladott Bretizláw háza felé. Mintegy kilencz óra lehetett este, s a -tavaszi égbolton Pest felől a teli hold ragyogott. Miként a király a -csillagásznak laka felé haladott: a tekintet perczenkint nyiltabbá vált. -Az alacsony házikók közől magas szilfák emelkedtek; de a Bretizláw -lakának homlokzata tisztán fehérlett előtte, a hold oldalvást borította -azt el varázs-fényével. Balra Buda emelkedett, s szemben alant a széles -Dunának szőke habjai lejtettek, s Pestnek egy-két tornya, falainak egy -része s a váczi kapu valának kivehetők. - -Már a ház közelébe érkezett, midőn a nappalian tiszta lég világában -Izabella szép mellszobrát látta az ablakból kikönyökölni. – Természete a -gyermekkornak, hogy minden hosszasb nemlátás után az alak valami -meglepőt mutat: a vonások vagy szépülnek, vagy rutulnak; a termet nyúlik -vagy domborodik, szóval: fejlődést látunk vagy sikerére vagy kárára. – -Izabella, így az ablakban könyökölve, arczával, melyet, már a király -megszokott mindig szebbnek látni, nem kevéssé lepte meg őt. Azon néhány -hold alatt, melyet Mátyás távol Budától, vagy ott, elfoglalva országos -dolgaival, töltött, a gyermekből szűz kezde fejledezni, és azon -gyermekdedség, mely még most is követelé jogait a hölgy arczában, valami -szerfelett nemes kifejezéssel jött kapcsolatba. - -Mátyás az ablakhoz lovagolt, s oldalt fordítván szép ménét, oly közel -volt Izabellához, mintha egy kereveten ülnének egymás mellett. A gyermek -már távolról megismerte a lovagot, s vidáman, mosolygó arczczal inté -kezecskéivel üdvözletét. - -– Jó estét! – mond a lovag. - -– Ez – felel a gyermek – minden tekintetben a jobbak sorában leend, mert -öt hold óta a legkedvesebb. Felségedet oly rég nem tiszteltük! de -sokszor, igen sokszor emlegettük! - -– Te szépülsz, gyermek! – mond Mátyás nyájasan, – s ha igazat olvasok -arczodból, javulsz is. Légy üdvöz nekem, kis húgom, s hadd, hogy -legelőbb is köszönjem meg neked azon vidító órákat, melyeket a -királynénak szereztél, a ki testvér gyanánt szeret. - -– Ah! – kiált fel a leányka, – a jó, az angyali királyné; egész estéket -valék szerencsés tisztelő társaságában tölteni, s oly sokat beszéltünk -együtt Prágáról, a jó csehekről, felségedről, és mindig újra -felségedről! – Szép dolog királynak lenni; de a szelíd, jó felséges -asszony kedvesen emlékezik azon időkre, midőn Mátyást, az apródot, -mindennap láthatta maga körül. - -A király egy halk sóhajt fojta el keblében. A szép Katalin – mert szelíd -s nőileg gyengéd volt alakja s arcza szép, bár szenvedő s kínos -mosolytól kisért – nem volt azon szentírási hölgy, mint Giskrának nemes -neje, a kedves Rozgonyi Anna; nem feledett ő mindent férjénél, s -félszívvel, féllélekkel Prágán, atyja házán s a durván-szíves cseheken -csüngött. - -– Itthon van-e atyád, kedvesem? – kérdé Mátyás, el akarván a beszédet -vonni oly tárgyakról, melynek édét sok üröm nélkül nem élvezheté soha. - -– Ő – felel Izabella vidáman – az ily fűszeres estéket, mikor az ég nagy -könyve tárva áll csillagbetűivel, nem hagyja tekintet nélkül: vagy -tornyában ül látcsői közt, vagy az ősz Gellért homlokán kémel a csendes -égbe fel. – A hölgy harmatújjaival fésülte a nemes ménnek -selyemsörényét, kis kezeivel veregette homlokát, s az egész jeleneten -oly regényes valami volt, hogy nem lehete a két alakot bámulás s -elragadtatás nélkül nézni. - -– Atyáddal közleni valóim vannak, jó gyermek! szeretném, ha holnap hét -óra tájban hozzám jönne. - -– Örömmel fogja tenni! – felelt a leányka – nem lesz-e szerencsénk -idebenn? – folytatá. – A toronyba szaladok, s ha ott van atyám, lehivom. - -– Maradj, – szólt a király, – beszélgessünk még egy kissé együtt. Mondd, -leányka, mit tettél, mióta nem láttalak? – szépültél, nőttél, ezt látom, -néhány csillaggal többet ismersz talán? szólj, vidámak-e még az enyémnek -sugárai? s oly közel áll-e a tiedhez, mint hajdan Prágában? - -– Oh, közel, közel, – felelt Izabella ábrándos fejbillentéssel, – -közelebb, mint valaha s tisztán ragyognak mindketten, s sugaraik néha -összekereszteznek. – A leányka elgondolkozott, maga sem tudta, miért; -egy ismeretlen érzés honolt az ő keblében, tiszta, gyermekded, vidító, -örömteljes; de vegyült egy rejtélyes vágygyal, tárgy és czél nélkül. – -Minő nemes paripa ez? – szólt végre eszmélve, végig vonván kezeit a -keleti állat hattyúnyakán. - -– És szelid, – felelt a király, – egy gyermek ülhetne hátán; mernél-e -ráülni? - -– Miért nem, – felelt Izabella szeliden. - -– Jer! – folytatá vidáman Mátyás, – tegyünk egy kisérletet, ülj ide a -nyeregbe elém. – Ezt mondván lőszerét hátravetette. - -– Ah! – kiált fel Izabella nevetve s az ötlet újságától felvidulva. – -Felséged tréfál! - -– Miért, gyermekem? – bátorság! lépj a székről a széles ablak -párkányára, majd én ide emellek; jer, Bella! – folytatá, vígan biztatva -a gyermeket, kinek a tréfa incselkedni látszatott. – Nézd, végig -eresztem a kantárt, a ló szabadon áll, mint talán egykor a damaszki -pusztán; lám, nem is mocczan, jer, jer! - -E közben Bretizláw, kinek a király jelenlétét alkalmasint valamelyik -cseléde hírül adta, a toronyból lesietett, nehány percz óta már a -szobában s a király beszédének tanuja volt. - -Az öreg hallatlan jött a szőnyeggel borított padlaton leánya mögé; a -király észrevette, – de az aggnak intésére nem árulta el jelenlétét. Az -öreg, Mátyásnak enyelgésével egyetértőleg intett, hogy biztassa -Izabellát. - -– Ah! – mond a leány, – de mit mond atyám? - -– Gyermek! mit mondana? örülni fog bátorságodon. - -– Megengedem, Bella, – szól közbe a csillagász nevetve. - -– Hát atyám itt van? – kiált fel kissé összerázkódva és elpirulva, – ha -meg kell lennie, – tevé vidáman hozzá – miért nem? - -– Várj! – szól atyja, ezzel felsegítette a gyermeket egy székre s onnan -az ablak párkányára. - -– Közelebb a lovat! – mond Izabella – kissé mégis félek. - -– Semmi baj! – felelt a király, közelebb vezetve oldalát lovának az -ablakhoz, Izabella ott állott remegve s Mátyás erős karjait nyújtá utána -s átölelte a karcsú derékot. A leányka gömbölyű karját helyzé az ifjú -vállára, fejét hajtá felé s harmatarcza Mátyásnak sűrű hajfodraira -lapult. Egy férfias emelintés után a légkönnyű alak a nyeregben ült; -karját a király nyaka körül füzé s arcza a gyermeki kor édes mosolyával -s vidámságával volt a lovagra felemelve. – Ah! – kiáltott fel a helyzet -újságától meglepetve. - -A király rövidre vonta a kantárt, megfordította a mén fejét s vágtatva -száguldott a Zugliget irányában az úton elő. - -Hasonlított a deli lovag, a bájos gyermekkel, a hold ezüstétől kéken -folyva körül, egyhez a hajdani meséskor kalandorai közől, kiknek -őserdőkben ezredes bükkök alatt egy lenge driász olvad keblökre; vagy -egy szerető hőshöz, ki tündérvárból rablotta el szerelme gyöngyét. - -[Illustration: A király rövidre vonta a kantárt.] - - - - -LÉLEKIDÉZET. - -Ő egyedül, ki nekem semmivel sem tartozik, hű maradott. - -_Delavigne_. - -Jelenj meg! jelenj meg! jelenj meg! - -_Shakespeare_. - -Néhány hét röpült el újra. Budán, Pesten minden kedély nemében a -feszültségnek s magasztaltságnak volt. Újabb győzedelmi hírek s -mozgalmak foglalák az elméket; az esetekben gazdag év haladott. – A -természet kitárta dús keblét, bő aratás reménye vidítá a népet ott, hol -virágzó kalászai távol estek a had sarlójától, mely arat, hol nem -vetett. A rétek buján zöldeltek; a borág kevély levélpompában rejtegeté -a jövő termés gyermekfürteit. A nép jó évet várt. Vidor dalok hangzottak -hegyen, völgyön; s ha néha a rekkenő hőség a szépreményt aszálylyal -fenyegeté: a fellegek összevonultak, az ég gazdag csatornái nyiltak fel -s önték az áldást a szomjú rétekre. - -Ily zivatar emelkedett egy napon a Zugliget felől sötét, sűrű -fellegekben, melyek a csererdő lombjain látszottak heverni. A lég -rekkenő volt; lanyha árja azon nemét az ólomnehezéknek önté a -szemhéjakra, mely nyári napokban honunk vidékein oly ismeretes. Egy hét -óta nem volt eső, s mindenki üdvözlé a közelgő fellegeket. A varjak -magasra szálltak fel: a lúdsereg tollázódva s gágogva emelé hosszú -nyakát ég felé s vidáman sipegett. A szél felriadt: neki dőlt a szőke -Dunának, felborzogatta a csererdőket, s a Rákos felől porfellegeket -emelt, egész Pestet sárga palástba burkolva. - -Két vándor haladott gyorsan a Zugliget felé. Arczaik keletien barnák -voltak s öltözetük egyszerű; messziről jöhettek a jámborok: mert -sarúikat por födé s öltözetük avult kinézésű volt. Az első mintegy -negyvenöt évűnek látszott, hosszú fekete szakáll födé arczának nagyobb -részét, csak egy nemesszabású orr s két élénk, szépvágású szem maradtak -födetlen. A mellette gyorsan haladó lény öreg legény volt már: bőrsüvege -alól ősz fürtök csigáztak ki: ajkát, állát rövid, majdnem fehér gyűrűkbe -gördült szakáll borítá. - -– Nem lehetünk távol már, – mond az idősb, – félóra alatt elérkezünk a -magányos házhoz. - -– Mind igaz-e, a mit mondanak, Gáspár!? – jegyzé meg a másik, – mondd -nekem, mit tudsz még azon bűvös öregről? - -– Évek óta tartózkodik itt; a Rozgonyiaktól bérlett ki egy majorházat, -melyet azok pusztulni hagytak volt; néhány cseléddel él, kik mindnyájan -mint ördögök néznek ki, – ha nem azok? A ki tanácsért folyamodik a vén -varázslóhoz, vigasz nélkül nem hagyja el őt; a vidéki betegek bucsút -járnak hozzá, s ő segít; de, mint mondják, jól megfizetteti magát. - -– Engemet egyéb bánt, szolgám; nekem boszú kell s hatalom! hogy régi -erőmmel birjak, s a galgóczi és vadnai várak helyett másokat emelhessek. -Ha Isten nem segít, kihez imádkozni nem tudok: – hitemre! a sátánnak -kötöm le lelkemet, az segítsen, vagy tanácsoljon. – De rá nem szedetem -magamat, mert én csalót gyanítok. – Ha pokolra az utat tudná, mint -mondod: miért a jutalom? a sátán gazdagon fizet. - -– Uram! nagy dolgokat beszél a nép azon csodás öregről. A hozzájuthatás -bére aligha cselédei kezére nem ragad; de hallja kegyelmed tovább. -Esténkint, – mondják, – mikor a csillagok ezredei felnyilnak az égen s a -hold emelkedik: a magányos szikla tetején áll ő, mely a Zugligetben egy -völgy fenekét képezi. De nemcsak a világló éjeken: – ha zápor olvad az -égből, ha villámárban lobog az, ha sötét, mint tűzfosztott korom: ő ott -áll: – A vihar játszik szakállával s hányja hosszú öltözetének fekete -redőit. – Félelmes őt látni ilyenkor: egy cseléde sem követi, csak a kik -történetesen pillantották meg, mondják, hogy kezeit nyújtja ki, s -érthetetlen szavakban az ördöggel s a garabonczás diákkal beszél akkor. - -– Igaz-e, hogy jósolni tud? – jegyzé meg az előbb szóló, nem minden gúny -nélkül; de nem is menten némi babonás elfogultságtól. - -– Holta óráját megmondja kegyelmednek, uram: sorsát előadja -napról-napra; a rejtett kincseket födözi fel! így mondja a nép: mi igaz -ebben, nem tudom, de… - -– De – felel az ifjabb – a kisérletet megérdemli. Mit veszthetek? ha -annyi a boszorkány az országban, hogy csak néhány héttel a Mátyás -választása előtt egyszerre hármat égettek meg Győrött, kik mindnyájan -magukra vallottak a kinzópadon: miért ne tudna ez is többet kettőnél? – -Jövőmet akarom látni; tudni, ki volt atyám és anyám! – tevé egy sóhajjal -hozzá – mert az évek hosszú sora nem mosta el egészen a gyermekkori -képeket elmémből. Oh, ha ő azt tudná! – Az ördögbe; sorsot akarok -kivívni magamnak, – fel akarom keresni Zokoli Mihályt, ki oly sokszor -csapta le a gazdag martalékot kalózaim kezéről; ki a Rozgonyi zászlóját -első ütötte fel a füstölgő Vadna rovátkaira. Fel kell őt lelnem, ha a -pokol odvaiban kullog; tőrt forgatok meg keblében! ő az én ördögöm! – Mi -a boszú, mely őt érte? – egy csepp haragom tengerében; neki izenkint -kell elpihegni átkos életét. Ilkámat akarom kézhez keríteni! Mindezekben -ördög nélkül is segíthet a vén remete, ha embere szerepének; de ha -tanácsot nem tud adni, nyakát tekerem ki! – Mit tegyek? úgy is már -menedék nincsen; mint a tévedt juhot a farkasok, úgy űznek az oláh -király emberei engemet. Kettős sövényt vont az ármány körülem, s a -kullogó kémek serege mintegy szűk utczába szorított. – Mindenütt -futottam előlük, s most itt vagyok. - -Miként a két vándor haladott, az út keskenyebbé vált, a fellegek fekete -korma mint füstár hevert a szoros torkolaton. Az ég bőgni kezdett, -villámai iszonyún világítottak. – Mintegy kilencz óra lehetett. - -Vándoraink mindig gyorsíták lépteiket. Egyszerre roppant zuhanás -hallatszott; a nehéz fellegek boltozatai összetörtek, s azok mint -szakadó tenger rohantak a völgybe alá; az erdő óriásit, mint gyönge -kalászokat söprötték le magukkal, s a völgyet elborítva, hatalmas -folyónként zúgtak, rontva és bontva mindent. Hol a felhőtömeg ketté -repedt: az ég azurja nyilt fel s a hold a magasról világította a -rombolást. Hulltában üríté ki magát a felleg, villámai Pestet s Budát -reszkettették meg. - -Vándoraink a fellegszakadás borzasztó pillanatában százados cser alatt -állottak, jó magosan a hegy oldalában. Őket a veszély, melynek ereje -szemben velek rombolt, nem érhette; de a sziveik hallhatólag dobogtak, s -karjaik az agg sudarnak kérgébe fogództak. - -– A vész iszonyú! – mond az ifjabb, – itt nem maradhatunk; jer előre, -vagy hátra. - -– Azt hiszem, – felel az idősb, bőrig ázott tagjait rázva s dideregve – -itt a gerinczen kikerülhetjük a vizet, s a majorházig érhetünk, mely -magasan fekszik a hegyoldalban, s alkalmasint a vihar által nem -szenvedett. - -– Hiszem azt! – mond a másik babonás elfogultsággal, melyet a hirtelen -vész még növelni látszatott. – Hátha a vihart az öreg kavarította? csak -lesz esze a maga lakát megkimélni. - -Megindultak, folytatva párbeszédöket; az ifjabb a bőszavú öregnek -hosszas mondataira rövid feleleteket adott; a másik pedig minden mesét -és babonát, melyet a vidékben az öregről hallott, elbeszélt -Komoróczinak, kit már nevén nevezhetünk. - -Végre a völgy kanyarodott: a vidék itt zacskóalakú volt. – Fenekét a -homály ki nem engedé venni: jobb oldalán középmagasságú bérczeken vonult -el az ösvény, melyen vándoraink haladtak; szemben a magányos lak tűnt -szemeikbe, melyről az előbb Gáspár szólott. Komoróczi az épületre -bámult, hosszú, keskeny ablaksora világítlan volt: mintegy huszonöt -ölnyi hosszaságú lehetett a majorház. Tekintete avult, kéményei -töredezettek, zsindelyfödele sokszorosan foltozott és újított. Falai -veres és hamuszín nagy koczkákra kikenve, – de a színek csak itt-ott -valának épségben. Néhány tölgy állott a ház előtt s koronáik gallyai a -zöldes, penészszel s muharral lepett födelen hevertek. - -Komoróczi nemével a vallásos elfogódásnak járatá e bűvös lakon szemeit, -mely az ég tiszta részéről világító holdnak fényében úszott, s -baljóslatú tekintetével, babonás lelkében a rablónak, minden meséit s -balhiedelmeit korának felrázta. Az öreg Gáspár hirtelen megállott a -sikamló ösvényen, melyen haladtak, lábai földbe látszottak gyökerezni, s -szemei, kidiózva öbleikből, a magányos sziklára valának szegezve, mely -mohos ékezeteivel mint csonka torony emelkedett a völgy világuló -fenekéből a bércz aljától annak közepéig. - -Éles csattanás dördült a völgyön keresztül s a villám a festői -sziklacsúcs mögött egy kevély csert repesztett ketté; kékes-veresen -lövelt a láng fel, s a fának üszkei szikrákat szórtak. - -Az öreg megragadá Komoróczi karját s a sziklára mutatott, melyhez igen -közel voltak már. Meglepetve szünteté lépteit a rabló, s valóban -borzasztó is volt, a mit látott. - -A szirttetőn egy magas alak állott: hosszú setét talár folyt le -tagjairól, s tiszteletes hószakáll nyúlt le övén alól; a félig hajtalan -fő födetlen volt, s görcsös bot a feszült jobba szorítva. Miként a -recsegő csernek lángja mögötte az erdőt fénybe borította, mint -lángszellem tünt az agg férfiú fel, fölötte hollók károgva s csattogva -kerengeltek. - -– Ott áll! – mond az öreg szolga, majdnem reszketve, – csitt! most nem -lenne üdvös hozzá közelíteni, mert párbeszédet tart a gonoszszal. - -A bűvös férfiú a villámcsapást észre sem látszott venni; arcza nyugodt -volt, s azon a mély keservnek őrültsége ült. Közelítsük meg őt, -hallgassuk ki szavait, melyeket a két vándor, távolsága miatt nem -hallhatott. - -Az aggnak ajkai körül halk vonaglás reszket, s egész tekintete oly -keserűn bús, hogy a szivet ragadja meg. - -– Szép gyermekeim! az ágy vetve; – rebegte, – nyugodjatok! nézzétek, kis -anyátok alszik már. A kárpitos ágynak patyolatfellegei össze vannak -vonulva; nem látni semmit, semmit! – Eredjetek! halljátok-e? egy – kettő -– három – négy – öt – hat – hét – nyolcz – kilencz! – – – s midőn így e -számokat sorolta elő: hangja minden utóbbinál emelkedett, s a dühös -szélnek szűnperczében a nyolcz s a kilenczet oly élénk erővel ejté ki, -hogy azt vándoraink is meghallották. - -– Én borzadok, – mond az öreg szolga. - -– Csendesen! – suttogott Komoróczi, – úgy tetszik, mintha indulna; -tartsuk szemmel. - -Valóban az agg megfordult, még egyszer nyájasan intett fejével «jó -éjtszakát!» – susogta, s a sziklán felfelé haladott, mint az álomjáró, s -oly biztosan helyezé lábait a keskeny ormokra s sziklaékezetekre, mint a -gím vagy zerge a megszokott szirteken. - -Leérvén a hegy oldalához, a magányos ház felé vevé útját, némán, -öntudatlan. - -– Kövessük! – mond Komoróczi, a jelenet különösségétől felizgatva. – Nem -tudom, mi űz; de látnom, ismernem kell őt… jer öreg! - -A remete, kivel már egykor a Gellértcsúcson találkoztunk, bevonult -lakába, melynek egyik keskeny ajtaja felpattant előtte, látatlan kéztől -vagy észrevétlen nyomástól. Vándoraink néhány percz mulva a sötét ajtó -előtt állottak. - -Hosszú szünet után, mely alatt maguk közt halkal suttogtak, Komoróczi -tőre markolatával élénken koczogtatott. – Újra szünet lőn: úgy tetszett -nekik, mintha egy kongó hosszú folyosón közeledő lépteket hallanának. -Végre megnyilt az ajtó, s egy alacsony ősz férfiú jelent meg a küszöbön. - -– Kik vagytok? mond kemény, visszaidéző hangon. - -– Vándorok! – felelt Komoróczi szokott kevélységgel s fönséggel, mely -főleg szolgai lények előtt hatását ritkán hibázza el – a vihar lepett -itt bennünket, menedéket keresünk; még lanyhádzik az eső, a fellegek -sürűdnek újra; éji nyughelyet kérünk. - -A szolga – mert az lehetett – figyelemmel szegezte szemeit az átázott -vendégekre. - -– Itt minden kóbor számára nem nyílik ajtó, – mond daczczal. - -Komoróczi valamit nyomott a beszélő markába, ki azt készen látszott az -adomány átvételére tartani. - -– Hm! – folytatá ez, az ajándék elfogadása után, – talán van mégis egy -üres szoba a bal szárnyon, hol reggelig pihenhetnek kelmetek. - -Kevésbbé bátort, mint Komoróczi, a szólónak rejtélyes megjelenése -óvakodóvá tenné, s aligha sokan az ily szárazon ajánlott puszta éji -nyughelyet elfogadták volna; de ő nem volt az az ember, kit ellenek -visszaijeszthettek. – A szállást – felel könnyedén – elfogadjuk: de mi -uraddal akarunk szólani, fontos ügyben jövünk ide, s nem üres kézzel. - -A szolgának mindinkább derültek marczona vonásai, s szelídebben -folytatá: – Kívánságtok teljesülhet, bár urunk ily későn nem örömest -fogad látogatókat. Ilykor olvas és dolgozik; azonban lépjetek beljebb, a -szobában pihenhettek, majd feleletet hozok. – Ezzel mindnyájan a lak -beljébe tüntek el, s a sötét ajtó becsapódott. - -Egy hosszú óra telhetett el, s vándorainkat újra látjuk; de nem azon -üres szobának falai közt, hová őket a lak öreg szolgája egyelőre vezeté, -hanem meglepő alakú teremben. Falai e hosszas négyszögnek szőnyegekkel -voltak borítva, melyeknek színei valaha elevenek s látszók lehettek; de -az évek súlya alatt megsötétültek, inkább szenny-, mint füsttől. A tető -barna gerendákból állott, melyeket hosszú, vastag mestergerenda tartott; -közepe tája ennek a tűzzel beléedzett ezerháromszázharminczhárom évi -számot láttatá, két oldalán kigyóalakú czikornyákkal. - -Három magas, sűrűn rostélyozott ablaka volt az aggszerű teremnek, vastag -s középök táján majdnem domború zöldes üvegkarikákkal ólom közé -szorítva. Előttük a többi készületnél valamivel újabb, durva veres -kárpitok függtek, s az igen magas hajlék ezen oldalának majdnem -sátoralakot adának. Az ablakokkal szemközti falnak színhagyott s -száltmutató szőnyegein sorban fekete táblák függöttek aranyos -jelmondatokkal, melyeknek nagy része már olvashatlan volt; tovább egy -tág kandalló a szögletben: széles párkánya különös műszerekkel volt -megrakva, részint olvasztásra, részint szűrésre s lombikozásra. - -A falak aljában ládák, magas támaszú sárga metszett szőrbársony-székek s -fiókos szekrények állottak. A terem közepében két kerek asztal, szürke, -durva posztóval födött, melyeknek elseje üres, míg a másikon három -roppant, fehér bőrbe kötött könyv vala kivehető; egyike ezen könyveknek -nehéz vaslánczokkal volt terhelve, s rajta durva készítésű lakat -csüngött; mellette szürkés, repedezett halálfő. Négyszeres kanóczú -mécses zöld rézből volt a könyvek mellé téve. Itt-ott -pergamen-tekercsek, egy tört sárga, sárkányokkal festett viaszgyertya s -kissé meggörbült, kéregfosztott vékony mogyoró-vessző hevert. - -Egy szöglethez illesztett fogasról néhány nehéz véd- és támadófegyver -csüngött; közel ehhez csillagfényű vasfegyverzet, egész készülettel, -mint: mell- és hátvas, kar- és láblapok, sisak, lándzsa, kard s egy -széles paizs, melyen három ezüst gyűrű látszatott veres mezőben egy -nyílvesszőre fűzve, az egyik oldalon, s egy tört vaskard, kék mezőben, a -másikban. - -A benyomás, melyet e rendszeretlen avult s mégis tiszta, s a mint -látszott, gondos rendben tartott bútorozás előidézett, valami elfogódást -hozott a kedélybe, s az elmének regényes és babonás táplálékot nyujtott. - -A jelen pillanatban a teremben csak három személy volt: azon rejtélyes -agg, kit a sziklán a vihar közepette pillantánk meg, s az előttünk már -ismert két vándor. - -Az öreg ház ura széles karszékben ült, közel a kandallóhoz: ősz feje -jobb vállára hanyatlott, s kevély, kemény, de szabályos vonásain neme a -kábult odaengedésnek borongott. Úgy nézett ki, mint azon szerencsétlenek -egyike, kiket a nyavalyák legsúlyosbika, s azért jelelten nehéznek -nevezett, csigázott el; s kik az ébredés lankadtságával borzadva -kezdenek eszmélni. - -Közel hozzá Komoróczi ült kerek támaszatlan székecskén, s háta mögött az -öreg Gáspár foglalt helyet. A csoportozat, a mécses halvány sugáritól -világosítva, jeles tárgyat adott volna egy festőnek, mind a hely -különössége, az alakok sajátsága, mind végre a világítás tekintetében; -mert a halkal lobogó fény az öreg szenvedőnek redőtelt képét egészen -kivilágítá, míg a két vándornak arcza árnyban volt. - -– S mit tevél? – kérdé a lak ura, egy sötét, majdnem mérges tekintetet -lövelve a kérdettre. - -Komoróczi, ki egy régebben kezdett előadást látszatott odább fűzni, -nyugodtan folytatá: - -– Midőn birtokaimat a dühös Rozgonyi feldúlta, Galgócz- s Vadnának csak -bordái meredtek kisértetien az égbe, s hű társam Walgatha fogva ült -Budán: akkor seregeim mind szerteszaladtak. Midőn később Patakból, -Sárosból, Breczniczéből kiszorultam, Giskrához siettem: mindenütt el -volt utam állva, mindenütt tőr s árulás környezett; a szolga, kit -fizettem, a bérlett, ki kenyeremen hízott; a földmívelő, kinek alacsony -répáit olykor aranynyal mértem fel; mindenki! – kiáltott a rablólovag -kínos-dühösen – odahagyott! Isten és ember! – Éhezve s szomjan, tört -tagokkal, a boszú vonaglásával zúzott keblemben, kerestem a vadont s az -éjet! – mert az embereket s a napot kellett a száműzött Komoróczinak -futni, kit az emberek csak rettegni tudtak, nem szeretni. Ezen egy itt! -szolgáim legalacsonyabbika, kire egy csataebemet nem mertem volna bízni, -ki kéményeimet s a szemetet takarította, ki ólaim szögletében vonta -magát nedves szalmán pihenni, kit lábbal rugdostam fel, ha a munka ájult -álomba fojtotta; – ezen eb itt! volt az egyetlen, ki engemet el nem -hagyott! – Komoróczi egy fájdalmas, önváddal teljes tekintetet vetett a -szolgára. - -– S Giskra, Giskra? – szólt közbe a vén varázsló, egy, a gerendás -tetőről lecsüngő kötél segítségével fölemelkedve üléséből. - -– Ő – felel a rabló megvetőleg – zólyomi várában nyujtózik!… kevély -kivívott győzedelmeire, melyeket nekem s több vezéreinek köszönhet. Ha -ha ha! – folytatá, keserűn nevetve – míg telt zsákokkal nyargaltak gyors -futáraim a felsővidéki várakba, vagy fatornyaiba, vagy táborába, s a -gazdag martalékot vitték: Istenemre! – nem volt különb ember akkor, mint -Komoróczi; míg a vándor tőzsérek tiszta vízű keleti gyöngyei égtek -szelíd tűzzel a Giskra kevély leányának hattyúnyakán: üdvöz volt akkor a -vad táborban, ki Vadnáról jött, vagy a galgóczi várból hozott hírt. Most -– – megváltozott a dolog: a szerencsés rablóvezért korona várta, a -legyőzöttet szégyen s megvetés! – Életemet vetettem a vén Giskrának oda -számtalan csatákban, mint ki a fát veti a lobogó máglya közé; hajh! -akkor ujjal mutatott rám s mondotta: – oda nézzetek, ez Komoróczi! - -– Alacsony, alacsony nyomorult! – kiált fel az öreg remete tajtékzó -ajkakkal – gyilkos, égető, nőölő, gyermekvesztő gonosz tolvaj te! – -Giskra, Giskra! magamat utálom benned; raboltam én is, de nőt, gyermeket -nem öltem! – folytatá fölegyenenesedve. – Hát a boszút kikerülnéd te -zólyomi fészkedben? – s vad táborodban bűnben rögzött vén eb, te! – sem -magyar, sem cseh, kiköpve egyik országból, émelygést okozsz a másikban; -szennyes kincsleső sárkány! pogány – kehelyimádó eretnek! – ah, ha ide -keríthetnélek, ide, ide, ide! – mert cséplőidet ismertem meg a holtak -közt váramban, s kezed nyomát. – – Az öreg hátraszédült ülésébe. Hosszú -szünet után folytatá, a kevély kényúrhoz intézve szavait: – Mit akarsz -most? űzött vad! kirablott rabló! nyomorult nyomorító! kifosztott -fosztogató! kinek egyebe nincsen a vendégfalatnál s a boszú ingerénél; -kinek födele a zivataros ég, nyughelye a rejtek, hol őt az éj érte be – -szólj, mit kivánsz te tőlem? Nézd, szegény vagyok én is. – Ah! nekem -nagy, háromszoros kincsem volt s egy angyalom! ki azt őrzé: s nekem -kevés volt, mint a kincs maga; – nézd! e sötét falak fogadtak korhadt -ölükbe. Mim van nekem, mit mással oszthatnék meg!? - -– Tudományod, tanácsod! ezt jöttem kérni, ezt keresni nálad. - -– Tudomány?! – mond az agg keserűn nevetve. – Ah! az ember mindig keres, -hisz, remél és vár, s az élet oly szegény, viharos és puszta. Az ember a -földet elhagyja vakhitében s a babona szárnyain mereng a szellemek -országán keresztül; a lég szellemeivel szól; párbeszédet tart sötét -gnómokkal, s a tűz szalamandráival fog kezet – jót tenni, vagy ártani, -élvezni vagy álmodni. – Oh, az élet szegény! szegény és koldus! – A sors -a kezet nyújtónak egy nyomorú batkát vet vigasztalására, s ki mondhatja -meg, ha a mit buzgó hiedelmében álmodik, idéz, teremt elő: valóság-e az? -nem agya-alkotta lény, igaztalan, mint a csalfa remény, s szétfolyó, -mint az éji rém, s lenge álom szilárd valóság helyett! - -– Ah! – kiált fel Komoróczi – magad kétkedel, öreg! tudományodon? s -magad tétovában vagy álom s valóság között? s nem tudod: árny-e vagy -igaz, mivel s kivel tartod éji párbeszédedet? - -– Mit tud az ember? te kevély halandó! – felelt sötéten az öreg. – -Tudod-e, hogy élsz? tudod-e, hogy a világ létezik? – mi vagy te? egy -odavetett eszme, egy lobbanó szikra a nagy mindenségben, mely lát, -gondol és képzel; s mindazt, mit lát és hisz, nem tudja: valóság-e vagy -álom? az-e ő, a minek önmagát látja? vagy egy athom, – lényeket alkotó, -– melyek nincsenek! - -– Ha hiedelemmel megelégszel tudás helyett; ha veszed úgy, mint adhatom -azt, mit egykor valónak hittem, s a mit most – magam is kétkedve -valóságán – birok: ám legyen. – Szólj, kikkel én szólok éjféli -rémórákban, míg mások pihennek; – tarts párbeszédet régen megholtakkal, -kik sírjaikból susognak fel hozzám; – a sátánt lásd borzadalmai s -hatalma közt, miként nekem jelenik meg olykor, s tégy kérdést a -jövendőnek! – Ember, ember! nincs a tudásban boldogság, nyugalom s enyh; -intelek! – ne add reményedet s elfödött jövendődet a nyomorult sivatag -valóért: a sors ajtaja, visszacsapódtában, a vizsga fejét zúzza össze. - -– Legyen! – mond Komoróczi sötéten – atyámat s anyámat akarom látni, s -két testvéremet! jövőmnek kivánok szeme közé tekinteni, a sorsot hívom -ki, jelenjék meg előttem sivár valóságában, mit bánom én!? - -– S atyád nincsen s anyád nincsen? – mond az agg elmélyedve – s két -testvért óhajtasz vissza, vad gyilkos, égető, rossz rabló te! Hát neked -is édes az elveszettek szent emlékezete? s öt közül te is egyedül állasz -a világban? s távolabb a révtől, mint én, mert ifjabb vagy! – Az öreg -fölemelkedett újra, s némán lépett el Komoróczi mellett, miként haladott -csendes kisérteti mentében, bő talárja a padlón suhogott. A teremnek -egyik szögletében egy lecsüngő zsineget rántott meg, s csendesen -folytatá útját fel s alá. - -Egyik alacsony állványon, mely üléséhez közel esett, s könyvekkel s -cseréptáblákkal volt megrakva, fövényóra állott, egészen az akkori kor -divata szerint, két, véggel egymásra fordított tölcséralakú zöld üvegből -készülve, melyeket ólompántok s oszlopok szorítának össze, az egésznek -hengeralakot adva. Annyira állott ez a rejtélyes öregtől, hogy fövénye -lefolyván a párbeszéd alatt, mely végzetének tanui valánk, már kétszer -megfordította, s úgy tevé azt most harmadszor. - -– Az óra közelg, – mond az öreg varázsló – tárva lesz a titok előttetek; -de némák s vigyázók legyetek! Sokat ne remélj! a sors fukar -vallomásaiban s koldus adományaiban: a halandónak csak sejdítést ád, azt -is szűk kézzel, tudás helyett; de fövénymagvai drága gyöngyök, ki azokat -használni tudja. – Kövessetek! - -A szóló azon asztalhoz közeledett, melyen a mécses égett s a könyvek -voltak helyezve. Fiókját húzta ki s abból egy igen vastag, sajátságos -jegyekkel czifrázott sárga viaszgyertyát kivonván, azt a mécses -lobogványánál meggyújtotta s Komoróczinak átadá; ezután a lánczczal -terhelt könyvnek lakatját nyitá föl egy kis kulcscsal, mely szíjövéről -csüngött le, s a könyvet az öreg szolgának nyújtá kezébe. Végre a -gyertyát átvevén újra, a mécses világait fújta el egyenkint. - -Egy, eddig vándorainktól észre nem vett ajtót, melyet, mint a falakat, -szőnyeg borítá, nyitott fel, s ezen által egy sötét, keskeny folyosóba -behaladott. – Kövessetek! – ismétlé s Komoróczi elől, a szolga a nehéz -könyvvel utána, követék őt. Egy percz múlva a mogorva terem néma és -sötét lőn. - -Csendesen lejtettek: az agg, a bűvös gyertyával elől, óriási gnómhoz -hasonlított; előttük s mögöttük sötét éj terült. - -Nemsokára mélybe csigázó hágcsóhoz értek: széles fokain a földalatti -nedv csillogott, s szaglásukat avult penész hatá meg. A keskeny hágcsó -alján az út jobbra kanyarodott, s az alacsony boltozat hosszan -látszatott a föld gyomrába behatni. Komoróczinak úgy tetszett, mintha -néhányszor kerülték volna már meg egy tág folyosó gyűrűjét; de némán -ment s elméje kábultan várá mindezeknek eredményét. - -Számításuk szerint, melyet az unalom s tudnivágy alkalmasint -hosszabbítottak: fél negyedórát haladtak már, midőn egy, vassal egészen -beborított ajtóhoz értek. - -Az agg vezetőnek hármas kocczantására az ajtó szárnyai kétfelé váltak, s -vándoraink magukat határozatlan körű földalatti boltban találták, -melynek tárgyai, egyetlen mécstől s az agg kezében hamvasan lobogó -gyertyától világítva, csak egyenkint s későbben fejledeztek ki. - -Néhány lépést tettek előre: a varázsló a gyertyát elfújta s így a -sötétet csak a mécses derítette kétesen. - -Lanyha füstfolyam gomolygott vándoraink körül s szaglásukat nehéz, -átható töménygőz üté meg. - -– Készen vagy-e, famulus? – kérdé az agg a terem közepe táján megállva, -míg követői különösen meglepetve vártak feleletére a famulusnak, kit a -félig derengő világban s füst közben észre nem vettek. - -– Igen! – felelt egy mély szózat, s Komoróczi közel az öreghez azon -emberre ismert, ki őt a lak ajtajánál fogadá. Fél térden volt ez s a -kérdőre emelt fővel. Később, midőn a szemek a sötéthez szoktak, már a -tárgyak is bontakoztak előttök. - -A boltozat, melyben négyen voltak, köralakú, tágas és magas volt, -közepénél valamivel mélyebben négyszögű állványon gránitból durván -vésett szobor vala kivehető, kemény jelelt vonásokkal, hasonló -valamennyire egy határistenhez a római korból; fejének tetején kékes -kisérteti lángja lobogott az egyetlen mécsesnek. A falak sötétek voltak, -s rajtok semmi ajtó vagy nyilás nem látszott; egy kerek, nehéz -faragásokkal s avult aranyozással terhelt asztalka állott jobbra a -szobortól, rajta rozsdás kard volt végig fektetve, mellette két -oldalcsont s egy roppant fövényóra, melynek durva homokja hallható -sipegéssel szemzett lefelé. A nehéz, izmos boltozatok s az egész -rejtélyes hely, épen egyszerűsége miatt, képes volt a legegykedvűebb -kedélyre hatni. - -Alja tiszta, finom fehér homok volt, sűrűn összeverve s egybefüggése -által majdnem fénylő tapaszhoz hasonlított. - -Kellő közepén e földalatti boltnak térdelt a famulus, kinek kemény, -gúnynyal vegyült arczkifejezése jelenben neki vadult s félig őrült, -félig magasztalt tekintetnek ada helyet; közelében néhány serleg és -szelencze állott s kezében szenet tartott. Körüle figyelmesb vizsgálat -után egy tágas kört lehete kivenni, a homokba szénnel rajzolva s -sajátságos betűkkel s jegyekkel terhelve. - -– Félre! – mond az öreg Komoróczinak s követőjének intve, kik azonnal a -körtől jobbra vonultak s csendesen állottak. – Te is lépj ki, – folytatá -– s a famulus kissé nehezen emelkedve föl görnyedő térdeléséből, -kilépett a körből, szemeit figyelemmel függesztvén hol a körre, hol egy -kérdő s jóváhagyást követelő tekintettel, az öregre. - -– Igen! – mond az öreg, a rozsdás egyenes kardot fölvevén az asztalról s -a kör jeleit vizsgálva, – ez a szénkör! meghintéd-e szentelt vízzel a -szenet? - -– Igen, – felelt a famulus, szemeivel kisérve a kard végét. - -Az öreg folytatá, a kör körül jártatva szemeit: – _Az üdvezítő pedig -megindulván, közöttük állott meg, s ők megismerték őt!_[14] Jól van, – -folytatá – a fecskendezés van tehát még hátra. - -– Úgy van! – felelt a famulus. - -– Add a szentelt edényt kezembe, s a rókafarkot, mely éjfélkor lövetett -s karácsony után a kilenczedik éjen vágatott le. - -A szolga úgy tőn, miként parancsolva volt: s az öreg a rókafarkat -megnedvesítvén a kezébe adott edényből, fölegyenesedett. – Valami -méltósággal teljes volt alakján, s egész megjelenése, aggszerű -vonásaival s tág talárjában, a mécses kétes fényétől alig világítva, -képes volt a tömjénfüsttől úgyis kissé kábult főket babonás félelemmel -eltölteni. - -Csendesen lépte körül a tágas kört, vigyázva helyezvén lábait a -varázsjegyek közt, nehogy azokat megcsonkítsa. Midőn mindent részletes -figyelemmel megtekintett, közel a szoborhoz megállott, s mély, majdnem -földalatti hangon így kezdé a varázst: - -_«Úr a magasban! ki erős lábbal taposod a sárkányt, s kinek angyala -tüzes karddal védi a paradicsom kapuit: te láttad a sátánt és Lucifert, -Belzebubot és Leviatant, Elimit és Astorutot, mint hulló csillagokat -leesni az égből: ím te vagy az, ki a hatalmat adtad nekem, hogy a -sárkányt lábaim elébe idézzem. Segíts! segíts! segíts, uram! Ely – Elohe -– Elohim – Elion! semmi se ártson nekünk! Segits! segíts Sebahot! – -Adonay – Jah! Saday – Tetragammaton.»_[15] - -Elvégezvén szavait, újra megkerülte a kört s folytatá rövid szünet után: - -_«Mennynek fejedelmi! nyissátok a gyémántkapukat fel, s a dicsőség -királya ki fog azokon lépni.»_ - -Az öreg elhallgatott, s egy néma hosszabb szünet lőn. - -– A munka kész! – kiáltá fel az öreg. – Föld fiai! lépjetek a körbe be, -és hallgassatok, ha inteni fogok. Bármit láttok, némán maradjatok: mert -a szó a horog, melybe a sátán a körmeit akaszthatja; s kit ő megragad, -vége van annak! – Itt nem árthat nektek semmi: az ősz szirteket, mint -könnyű kérget szétmorzsolja a gonosz; de e körnek hatásával az egész -pokol nem bír. – Famulus! nézd meg, legyöngyözött-e a homok az órában, s -éjfél van-e? – az utolsó fövény hullásával kezdődik a felszólítás. - -A famulus a kis asztalka mellé állott, s Komoróczi félelmetlenül -tekintett maga körül, míg szolgájának minden tagja reszketett. - -– Kit kivánsz látni? – kérdé az agg Komoróczihoz fordulva. - -– Atyámat! – felel élénken a kérdett. - -– Midőn a felszólítás szavait elvégeztem, – jegyzé meg a varázsló – -nevezd háromszor atyádnak nevét. - -– Nevét? – mond Komoróczi – ha azt tudnám. - -– Hogyan? hát nevét sem tudod te, s nem atyád nevét viseled? - -– Nem! – mond a rabló keserűn, – mint hét éves vesztettem el őt. - -– Mint hét éves? – kérdé nyugtalanul az öreg Komoróczira bámulva. - -A famulus megszólalt: – A föveny legördült. - -Mihelyt a famulus e szókat ejté ki: az öregnek arcza lángolni kezdett, s -feledve mindent, babonás magasztaltsággal felnyitá a könyvet, melyet a -Komoróczi szolgájától átvett; hallgatást intett, s olvasá, mi -következik: - -_«Én Julius magus, hajdani nevemmel Káldor Elek felidézlek, a mindenek -teremtője nevében, jó vagy gonosz lélek! ki a földön e férfiút fiadnak -nevezted! valóságos vagy vélt atyja, kárhozott vagy üdvezült: harmadik -felszólitásomra jelenj meg!_ – Kis szünet után emeltebb hangon folytatá: -– _Az élő Isten nevében s az Otheon, Athanatos – Issiray – Agla – -Pentagammaton szavak erejénél jelenj meg! – – szelíd és kedveltető -alakban, nem mint ijesztő; s ne merj semmit elkövetni, a mi rémítene -engemet és ezeket itt, kik a_ _Luciat Tetragammaton – On – Alpha – Omega -– Lux – Mugiens – Premoton és Timulaton szavak védelme alatt -vagyunk.»_[16] - -Míg az öreg olvasott, a Komoróczi szolgájának homlokán gyöngyözött a -veríték; fölgerjedt szeszélye ezer kisérteti alakot játszott elébe. -Végre szemeit húnyta be s ajkai vonaglottak. - -_– Jőjj! és felelj!_ – folytatá Julius magus – _minden kérdésére e -férfiúnak és nekem! adj tudósítást a multról, jelenről és jövőről!_ - -_– Ismeretlen atya! az Enga – Habdanum – Ingodum – Obu – Englabis szavak -erejénél parancsolom és mondom, és kényszerítelek! – Agla! – Agla! – -Agla! – Adonay! – Adonay! Veni! – Veni! – Veni!_[17] - -Komoróczi nyugodtan állott s szünet lőn. - -Gáspár urának karját ragadta meg, s a terem egyik szögletére mutatott. - -Komoróczi semmit sem látott, gúnymosolylyal szegzé szemét az agg -varázslóra s a megnémult szolgára. - -– _Pártos lélek!_ – mond az öreg előre lépve – _utoljára az Adonay -Tetragammaton leghatalmasabb erejű szavakra kényszerítlek! jelenj meg! -Veni! – veni! – veni!_ - -Ezen pillanatban a boltozat egyik eddig észre nem vett ajtaja felpattant -s megjelent – – – - - - - -AZ ATYA. - - Lépted s ruhád fény-származást mutatnak. - S ama nagyok közől egyikre, kiknek - Várfödte ormaik szép völgyeinkre - Lenéznek. – - -_Byron Manfred. P. Horváth Láz. ford._ - -Egy ifjú lovag; sisakrostélya föl volt emelve, s egyét láttatá azon -arczoknak, melyek nem annyira vonásaik szépsége, mint az azokból áradó -lélek fönsége által, emberien túliaknak tetszenek váratlan jelenetekben, -s az élet nagy s elhatározó pillanatiban. A nemes föveg ezüst pántjai -alól gazdag hajhullámok gördültek ki; az egyszerű barna dolmányt elől -testhez szoruló vért födte aranyozott ékalakú éllel közepében; hosszú -egyenes kard csüngött oldalán; s miként a kör előtt megállott, tekintete -mondhatlan méltósággal s nemével a szánakozó gúnynak, szállt -személyről-személyre. - -– Ki vagy? – kiált az öreg varázsló, majdnem elvesztvén lélekjelenlétét. - -– A kit szólítál, jámbor! – mond az ifjú – nem ijesztő alakban, miként -óhajtád, atyja ezen férfiúnak itt s mindnyájatoknak, kik, mint hű fiak s -igazbanjárók, bennem az atyát akarjátok megismerni. - -Komoróczi az első pillanatban sejdíté már, hogy a jelenet nem szellemi; -hogy annak anyaga földi, s ármányt gyanított; de oly vakmerő, elszánt -férfiú, mint ő, a veszélytől soha sem rettent meg. E jámbor lelket – -mormogott magában – meg kell kísértenem. – Üdvözlek, atyám! – mond, a -megjelenthez intézve szavát – első kérdésem az hozzád: minő nevet -viselsz? - -– Nemcsak atyád, birád is vagyok, rabló! – felelt nyugodtan a kérdett. – -Istenemre! kinek kénye oly véresen rombolt ártatlanokon, mint a tiéd, az -atyját megtagadta; ismerj rám, Komoróczi! a király áll előtted! - -– A király! kiáltának fel mindnyájan a legnagyobb meglepetéssel. - -Az öreg a szobor állványáig tántorgott, s annak párkányára hajtotta -fejét; Komoróczinak szolgája féltérdre rogyott; a rabló nyugodtan előre -vonta kardját. – Itt – kiált fel – egy lovagot látok, sisakkal és -karddal – a királyt nem ismerem! Mint gyermeknek egykor, az Erzsébet -név, később a Lászlóé csendült fülembe; mióta e szent nevek elhunytak, -király nincsen! – csak üldöző, ki véres karddal zaklatja ki a hon -legerősbjeit sasfészkeikből! ki a kevély várakat rontja le, s népét -palotákba költözteti! - -– Igen! – felelt a király hidegen – a rablók fészkei széthányattak; de a -nemes lovag vára, kevély tornyaival, mindenütt áll még. Az itélet órája -jelen, add fegyveredet ide s várd a biró szavait! - -– Adni? – mond Komoróczi gúnymosolylyal – még nem tekintettem oly -férfiúnak szeme közé, kinek szavára kardomat adnám oda! – Én itt benned -a királyt nem ismerem! mindenemet elrablottad, beszterczei gróf! – e -kard sajátom csak, jer s vedd ki kezemből. - -Mátyás azzal a hideg, rögtöni bátorsággal, melyet atyjától öröklött, -ragadta mellben Komoróczit s egy fordítással kardját csavarta ki -kezéből. - -A vad lovag önkénytelen tántorgott hátra, s két eddig láthatlan ajtón -betóduló fegyveresek karjai közé hanyatlott, kik őt dühös védelem után -fogták körül. - -Szótlan állott a rabló legyőzőinek aczélmarkai között, oly mondhatlan -kifejezésével a boszúnak s megvetésnek, hogy őt irtózás nélkül nézni nem -lehetett. - -Mátyás csendet intett. – Öreg! – mond, harag nélkül fordulva az agg -varázslóhoz – ismerlek: hét éve már, hogy itt vagy, neved Káldor; három -éve, hogy a hon kormányán ülök, szólj! miért nem folyamodtál hozzám? – -Téged Erzsébet idejében kiraboltak, rajtad kemény csapás történt: te -nődet s három gyermekedet vesztetted el. - -Az öreg feje keblére hanyatlott. - -– Egy fiad volt hét éves s két leánykád, úgy-e? – folytatá a király. - -Komoróczi figyelmezni kezdett. - -– Egy fiad s két leányod! mondd, öreg, hová lettek ezek! - -– Ah! – kiált fel a rabló – ha ez lehetne! – három gyermeke volt ezen -öregnek itt, s egy hét éves fia? – kinek nyakában Mária-kép csüngött, -mely ha aranyból lenne, nem maradt volna meg oly soká; – szólj! az élő -Istenre, öreg, nem úgy volt-e. - -[Illustration: – Jer, s vedd ki kezemből!] - -– Úgy! – sóhajtott fel Káldor, Komoróczira bámulva – s a kép! s a kép? – -kiáltott feszülve. - -– Tépjétek szét keblemen a dolmányt, férfiak! – mond Komoróczi őrült -magasztaltsággal, s arczában elegye a felriadt érzés- és örömnek vala -kifejezve. – Itt, itt! – szívemen a jel. – – – Oda nézzetek, emberek! -azon öreg ott! – az én atyám! - -– Fiam! – kiáltott fel Káldor, Komoróczira szegezvén kétkedő tekintetét, -s halvány arczában az öröm bibora terjedt. – Nem, nem lehet! te -Komoróczi? a vérengző rabló, a kevély, hatalmas kényúr, kinek neve a -pesti külvárosokig hangzott, s tornyait reszketteté meg? – Ha te vagy a -király, ama fénylő vérttel szíveden, nézz ide, egy rabló ez – – de fiam! -hadd őt keblemre jőni! – oh király! húsz éve már, hogy e szem sírni nem -tudott, – itt könyük gördülnek! - -– Atyám! – szól Komoróczi, az ingerültség óriási erejével hátranyomván -megfogóit s atyja térdeihez omolva. – Te vagy az én atyám! – tehát -létezik e széles világon egy élő lény, mely közel van szívemhez? – nem -árva többé a levert rabló? – – Mit akarsz te, kegyetlen ember, ki itt -magadat királynak nevezed? azért adtad-e az atyát fiának, a fiát -atyjának, hogy őket elszakítsd egymástól? – Itt vagyok, a sorssal számot -vetettem! – miként nem tudtam, mi a kegyelem, nem fogadom azt el tőled; -– de ember vagy! – neked is volt atyád, nagyobb náladnál, kit, mint -gyermek, Istennek hittem. – Engedj egy hetet nekem, hogy lehessek fiú és -ember! egy puszta, nyomorú hetet, – egyetlent! – hogy ezen öreggel -szólhassak, hogy ősz feje vállamon nyughasson, hogy őrizhessem álmát, s -kezeit illethessék ajkaim! – Húsz éve már, hogy árva vagyok! egy hetet -kérek, – s fejemet adom érte! - -A rabló dühösségében, mely kínnal s nemével a kábultan fejledező -érzékenységnek vegyült, a királyt meglepte. Vizsgáló tekintetet vetett -az öreg varázslóra, ki a Komoróczi nyakán függött, s fiának arczát -vizsgálta, magába mélyedve. – Egy fiam volt! – rebegett félőrülten -Káldor – Kálmánnak hítták őt; a gyermek szőke volt, s ha élne, most alig -lenne huszonhét éves. E férfiú volna az én fiam? – Ah, mondd! a negyven -év redőit s a hosszú szakállt mi adta neked? – hová tetted kis húgaidat? -– szólj! – mert a hit kétes bennem, s talán minden újra csak álom? - -– Ide nézz! – felelt élénken a kérdett – letépem az álszakállt -arczomról, az öröm bódulttá tesz! Ezzel álhaját és szakállát keríté le -arczáról, s egy szép ifjú állott a király előtt. - -– Fiam! – kiáltott az öreg. - -– Igen, én vagyok fiad! – oh, nézzetek ide! én ennek az embernek fia -vagyok! – a burok lezuhan szemeimről: emlékezem, hogy egykor kevély -várban laktam s tagjaimat fényes ruhák födék; egy szelíd hölgy állott -mellettem, s fürtjeimet választá kétfelé ezüst fésüvel! - -– Anyád volt! – nyögött az öreg. - -– E jelenet maradott meg eszemben, – folytatá Komoróczi – a vár fénye s -néhány roppant ebnek csaholása. - -– A csataebeké! – jegyzé meg az atya, a rabló fejét simogatva s könyűvel -ázott arczát fiának sűrű fürteire nyugtatva. - -– Emlékezem zajra, tűzre! – folytatá ez, mintegy összeszedve -emlékezetének elmosódott képeit. – Igen, egy öreg szolga ragadott fel -két gyermeket és engemet az ágyból, – füleimben egy halálsikoltás cseng -ez óráig! – E kéz, mely száz férfiút terített le, nőt nem tudott ölni: -mert ama sikoltás csengett fülembe! – Ha anyám nevében kérnétek éltemet, -odaadnám! – A rabló a végszavakat majdnem suttogva mondotta ki. - -– Anyád sikoltása volt az! – rebegte kinosan az öreg, két térdre esve s -fiát ölelve át – ah! – világos minden! minden! - -A király s a körülállók némán hallgaták a nyilatkozást. Volt valami -tündérileg igéző e jelenetben, mi a szívet ragadta meg. A kisérők -szövétnekei kisérteti fényt árasztottak e komoly kőívekre, s az egésznek -hatásteljes tekintetet adtak. - -Mátyás mély részvéttel állott a két beszélő előtt; szivében kemény -küzdés volt. – Komoróczi Isten- s emberi törvény s az örök szent igazság -következésében, százszoros halált érdemlett. Rablás, nyiltan s orozva -ölés, gyujtogatás, rendbontás; szóval: minden, a mi bűn s országos -gonosztett, őt halálra itélte. Őt komor végzet sujtá azon körbe, hol -rablóvá nőtt fel; sorsa őt némileg mentheté ugyan: de a tettek -kiáltottak. – Igy, atyja előtt állva s annak térdeit körülölelve, a vad -rabló a király szivét érdeklé, ki nem nézhette szánakodás nélkül, s -keblében hatalmas szózat kelt föl a fiú védelmére a rabló ellen. - -– Komoróczi! – mond Mátyás – teljék kívánságod: egy hetet engedek; de -egy hét múlva itélőszék előtt állandasz, s tetteidről számolni fogsz. - -– Egy hétig élek! – mond Komoróczi – akkor meghalok! – legyen úgy! – -Kérdezni akarsz engemet? – – Mit vársz te tőlem feleletül? mint a lopó -adjak számot a batkákról, melyeket az erszényből kiürítettem; a gyürűket -s karpereczeket soroljam elő, melyeket a hókezekről fejtettem le? – A -Komoróczi név széthangzik az országban! – Karddal oldalamon, mint nyilt -ellenség vívtam veled! itéljen az Isten közöttünk. - -– Nem az itélőszék előtt állasz most, – felel szelíden a király – e -percztől kezdve egy hétig a fiút akarom benned tekinteni, nem mást! -Mondd, mit tudsz sorsodról még, testvéreid élnek-e? - -– Hagyj engemet most! mit tudom én, egy hetet adtál, oh, ne csipkedd -perczeit vissza, engedd azt ezen öregnek élnem! - -– Nem leszek fukar az idővel, Komoróczi – mond Mátyás. – Te, ki az -életért esdeklőnek a perczet tagadtad meg! vedd tőlem az életet: élj! de -úgy, hogy ártani ne tudhass. - -– Élni! – kiált fel meglepetve a rabló, s szemei kétkedve voltak a -király nemes vonásaira szegezve. – Rövid szünet után folytatá: – Igen, -te a király vagy! – a rablótól halál jő: a király életet ad! – Atyám! -nézd ezen embert itt, – én gyűlöltem őt: mert mint a szirt állott -előttem, s fegyverem éle gerinczein tompult el; megvetettem: mert -gyermeknek hittem, kit ölben ringat a cselszövény s péppel édelgett a -hizelgés, s ez az ember – leggonoszabb ellenségének életet tud adni! - -– Oh királyom! – mond az öreg, a Mátyás dolmányának szárnyait -megragadva, miért kelle húsz évvel jobbkor születnem? - -– Téged kábult babonás! – mond a király méltósággal teljes tartással – -szánlak; de átkos szemfényvesztésed bűnhödésre érdemes: nem mivel -boszorkányokat hiszesz, nem, mert azok nincsenek; nem mivel az ördögöt -idézed elő: mert mélyen pokol odvaiban van az, Üdvezitőnk hatalmától -lelánczolva; – s ha meghivásodra előáll: agyad alkotta őt, s képe -képzeted réme, nem valóság. – A gyáva babonást, kit a rezgő levél -remegtet, megvetem! – De te nem magadnak ártasz csak: te a babonát -terjeszted; te a gyávákat csábítod s rossz ember vagy, pedig az Isten -jónak teremtett! Alig hihetem, hogy józan észszel ember ennyire -törpülhessen: nyomorult! te őrült vagy! - -Az öreg, a babona vakhitében, gúnynyal s tagadólag rázta fejét. – A -király egyik főemberéhez fordult: - -– Vigyétek őket még az éjjel Visegrádra; szoros felügyelet legyen rájok. -Ezen ifjúnak itt, míg jobban megismerkedünk, lánczot tegyetek kezeire, -lábaira: mert nem üdvös azoknak szabadon lenni. Ki szavát annyiszor -megszegte, mint ő, annak hitele nincs. Ezen aggot itt, tartsátok jól; -könyveit, bútorait, s mindenét, mi őt őrültségére emlékeztetné, -égessétek össze; e babonás lakot dúljátok fel; romjait hordjátok el, s -üres helyét boríttassátok kövér gyeppel be, hogy nyoma se maradjon. Árát -megfizetem én. Irtódjék emlékezete ki, miként akarnám, hogy a babona s a -buta álhiedelem veszne el s terjedne világ mindenhová. - -– Szobája e gyermekes vén ábrándozónak, – folytatá a király szelídebben -– kórház legyen; adjatok ezen ifjúnak itt dolgot, hogy a mit egyik húsz -éven elhenyélt, a másik kárt tett, – némi részben pótlódjék. – Ha -reményt nyujt egyik, vagy másik ördögből – mert, Istenemre! csak ily -nemében az ördögnek e földön hiszek – emberré válni, ha újra születtek a -jónak: akkor! – de elég! – távozzatok! - -A király parancsa szorosan teljesíttetett: másnap már Komoróczi, -atyjával Visegrádon a Salamon tornyába volt zárva. - -A zugligeti ház szétbontatott. – A minek értéke volt s babonára nem vala -használható, azt a király Visegrádra küldette az öreg Káldornak. – A lak -s az alatta terülő földalatti rejtekek s pinczék üregei a földdel -tétettek egyenlőkké. Három hét múlva a garaszolt házhelyen harmattól -csillogó gyep terjedett, s az egész lak, mint varázsvesszővel illetve, -eltűnt örökre. - -Gyanítható, hogy az öreg Káldornak cselédei közt volt, ki a király -megbizottainak a lak rejtekeit felfödözte; vagy talán épen egy -lélekidézeti jelenetet várt, hogy azt hírül adhatván, tetten érést -eszközöljön. – Akkor tájban legalább közönségesen azt hitték. - -A király az igazságtétel után kiséretével csendesen haladott a -Zugligetből ki Buda felé. Balján Galeotti lovagolt: olasz tudós s egyike -azon külföldieknek, kiket egyrészt a tudományokat kedvelő királynak -kedvezései, másrészt titkos cselszövények csaltak közelébe, s kik néha a -magyar nyiltszivűséget álnokul használták arra, hogy egy tervet -csirájában kikémlelvén, annak sikere ellen gátot emelhessenek. – -Galeotti azonban, bár nem ment áskálódásaitól, kik Mátyás előtt sokszor -törekedtek őt gyanuba hozni: dicséretes kivétel gyanánt fénylett a lenge -külföldi sereg s főleg az özönnel jövő-menő olaszok közt. Hév -ragaszkodás a király személyéhez, nyiltszivűség, s az akkori időben -nevezetes jártasság a tudományokban, főleg a csillagászatban, tevék őt -Mátyásnak leggyakrabban látott s legkedvesebb emberei egyikének. - -A fellegek a szük, de festői völgy felett elvonultak, s a lég, áthatva a -vihar utáni fűszertől, mely a virágok illatát emelé ki, tiszta volt és -ragyogó; a fák levelein a teli esőcseppek égni látszottak, s mint háború -után a csendes béke, úgy szunnyadott a szűz éj a derült, ifjudonzöldelő -természet keblén. - -A király nem volt vidám, mint soha nem, mikor igazságszeretete őt -büntetni kényszeríté. De egyéb is emésztette. – Ő Katalinban senyvedő -virágot látott, csak azért virulva, hogy keblén hervadjon el; s bár sem -a nőt ifjú heve, sem a királynét magas lelke nem szereté: föltalálta -benne a hű férj, a nemeslelkű férfiú s az ember a tárgyat, a legmélyebb, -legszínletlenebb részvétre. – A királynén, darab idő óta, veszedelmes -jelenségei mutatkoztak a tüdővésznek. Mindazok, kiket a részvevő Mátyás -neje egészségi állapotáról tudakolt ki: őt annak bizonyos kora halálával -ijesztették. – Feltehetjük ily férjről, hogy egy lényt, ki őt szerette, -ki hozzá csatlakozott, óránkint, perczenkint enyészni látni, országos -gondjai s nagy tervei közepette is fájdalommal töltötte el szívét. – -Maradékra remény nem volt így s e házasság a jövendőre nézve is -fontosságát elvesztette; de Mátyás sokkal nemesebben gondolkodott, mint -hogy valaha, csak egy tekintettel is, elárulná az iránti aggodalmát. Bár -őt orvosai bizonyossá tették, hogy Katalin képtelen a királynéi magas -nevet az anyai, szívhez szóló s boldogító nevezettel egygyé olvasztani. - -Galeotti gyakrabban volt a királylyal, mint hogy lelki állapotja előtte -titok maradhatna; de ő nem örömest pendített meg oly húrt, melynek -rezgése fájdalmas. Ment volt a művelt tudós azon szívetlenek módjától, -kik a lelkiképen szenvedő király előtt olykor elválásról s a hon javára -biztosb nősülésről ejtének szót. - -A jelen pillanatban Mátyást kedvetlennek látván, igyekezett őt -felvidítani, a nélkül, hogy tárgyakat érintene, melyek emlegetése -kedvetlenségét öregbíthetné. - -– Felséges uram! – mond az udvarias olasz, – nevezetes rejtély lenne a -megfejtésre: mennyire bűnös, következőleg büntetésre érdemes azon -babonás ördögidéző, kit felséged, megjelenése által, kirázott -fogalmából? - -A király könnyű sóhaj után lélekzetet látszék venni, mint ki mellén -feszülést érez. Szokása szerint, midőn kedves embereivel beszélgetett, -utánozhatlan nyájassággal s vidáman fordult a szólóhoz. – Lássuk, -Galeotti! – mond – mit tudna itt elválasztani s következtetni -bölcseséged? minő erkölcsi vád terhe alá jöhet egy elfacsart elméjű -babonás agg, ki jól vélve hisz el mindent, a mit a hagyomások ava -sötétség penészeként szivárogtatott a tizenkettedik századból a -jelenkorig? - -– A király, – felel Galeotti, urát francziás, a lengyel udvarból még -László idejében Magyarországig költözött modor szerint szólítván meg, – -kérdésébe, szokott elméssége s mélysége szerint, majdnem beleszőtte a -feleletet. – Valóban, én azt hiszem, hogy az öreg Káldor azon nemében -van az őrültségnek, melyet a király igen éles tapintattal lobbantott -szemére s melynek fejtegetésében a minap, midőn Janus Pannoniusszal s -Vitézzel vitatkoztunk, felséged velem egy véleményben volt. - -– Emlékezem! – a boszorkányokról volt szó, – jegyzé meg vidáman Mátyás – -Gara, Bánfi, Ujlaki is jelen voltak s az utóbbi több nevezetes pört -említett, melyekben a vádlott személyek nem mindig a kínzópadon, hanem -néha önkényt is, tettek vallomásokat. - -– A három úrral – viszonzá Galeotti nevetve – valóban nehéz e tárgyról -vitatkozni: ők az ördög hatalmában hisznek. Lélektani tekintetből az -emberi elmének ilyen ficzamlásai érdekes vizsgálatokra vezetnek. Tény, -hogy ördögczimboraság miatt vádolt személyek körülállásosan adták elő, -sőt esküvel erősítették ismeretségöket a gonoszszal; összejövetelüket a -szent-gellérti boszorkány-szabathokon[18] s több afféléket: a mi -egyenesen odamutat, hogy e neme a kábultságnak érzéki hiba s valóságos -betegség. Talán azon altató s kábító szerek sokszori használásának -következése, melyekkel ezen őrültek magukat kenni szokták; puszta csalás -semmiesetre nem; ily összehangzás tettben s vallomásban, egymással oly -távoli helyeken, a csalás eszméjével, főleg buta, babonás népben – össze -nem fér. - -– Megvallom, – felel a király – hogy én ezen előitéletet annyira -berögzöttnek hiszem, mikép gyógyítását alkalmasint későbbi századtól -várhatni csak. Azonban e jóltevő fordulatot elősegítni kötelesség. -Tudod-e Galeotti, hogy a hol ok s bizonyítványok sikernélküliek vagy -elmét s érzéki kört haladók, ott a dolgon keresztülnyúlni s a -balitéletnek utait kell elzárni? - -– Sok kormány- s életbölcseség van annak elméletében, a mit a király -mond, – viszonzá a bölcs, – de gyakorlatban, úgy vélem, egy volna a -legnehezebb feladatok közől a kivitel. - -– Úgy-e? – felel Mátyás mindig vidámabban. – Lásd, Galeotti, – én mindig -úgy hittem, hogy a munka nehéz volta s terhe emeli a siker becsét. A mi -köznapi, nem ad nemes élvezetet a léleknek. Nem nevetnél-e, ha egy -ütközetben sorban látnál kopjásaimmal állani, engemet a királyt, mint -közvitézt? – Vagy azt, ki egy csarnok tervét rendezi, mint egyszerű -napszámost, téglát hordani? – Nehéz? – hiszen ez a munka öröme! Szeret-e -bajnok gyávával vívni; s nem teszi-e kivánttá az erőfejlést a kivitel -kétsége? – De térjünk a tárgyhoz. A vakokkal például a zöld és kék szín -közti különbséget megértetni nem kis feladat volna! – Hallj egy -hasonlítást, például ha mondanám valakinek: atyafi! midőn e szilva itt -zöld, akkor lázt okoz; várj, míg kékké érik s a harmat hamva borul rá, -akkor ehetsz belőle kár nélkül. - -– Nos, – mond Galeotti – a hasonlítás találó; s az alkalmazás? - -– Utszéli; – felel a király nevetve – fejtsd meg. - -Galeotti soká gondolkodott. - -– Lásd! – kiált fel Mátyás – az emberi elme fonákságai közé tartozik, a -feloldást mindig messze keresni a tárgytól. A dolog egyszerű: – én a -helyett, hogy csak egy órát vesztenék magyarázatra buta emberekkel vagy -vásott lényekkel, őket minden további előzmény nélkül a kerttől s a -szilvától tiltanám el; azaz: a kert körül magas falat vonatnék s az -ajtóra kemény lakatot tétetnék; nem felelek róla, hogy a kerítést -áthágók egyike valamelyik szilvafán nem függne egyelőre, ha az éretlen -gyümölcs mérgétűl ezreket kellene megóvnom. - -– Még mindig elmélet áll itt előttem s a király, könnyű szavalatával, a -dolgot bővebben szükség, hogy kifejtse. A tilalom gyakorlata épen a -nehéz. - -– A hogy veszi az ember, – viszonzá Mátyás. – Mikor Erzsébet idejében -Giskra hatalmával vissza kezdett élni s barátból, gonosz alvezérei által -a hon ellenségévé változott: mennyit tanácskoztak az Erzsébet udvarában! -ki aligha meg nem unta végre a hívott vendégnek hivatlan gyakoriságát. A -Cilli gróf maga nem egyszer okoskodott, tervelt azon szabadzsákmányos -ellen, kinek terjedő híre – mint minden középszerűn túli – őt sértette. -Mi volt a következés? Giskra a felső vidékek ura lett, majdnem királyi -hatalommal s a cseh rablók főnökei a hon keblébe fészkelték magukat. Egy -gyorsan sarjadzó növény lett a háború, melyet az egyik s a másik rész -vérrel öntözött: míg a kétkedő kertész, az éles sarlót tartva kezében, -messziről számlálgatta a szívfű levelein: vágjon-e a gyökér alá, vagy -ne? Így állottak a dolgok, mikor én Budára jöttem. – Egy parancs! s az -akarat ereje s lám! több harmincz rablóvárnál romjaiban hever! Giskra -Zólyomra s fatáboraiba szorult; cséplői megapadtak, mint az aratók -száraz tél után. – Értesz-e már? - -– Valóban, – mond Galeotti, a királyra bámulva – felséged ott ragadja -meg a dolgot, hol az üstökön lehet kapni, mint az alkalmat. De bárminő -sikerrel rombolt is a Rozgonyi hada a zsákmányosok gyilkos fészkei -körül: azon ezerfejű sárkányt, melynek neve bal- s előitélet, babona s -vakhit, Istenemre! nincs emberi kéz, mely megfojthassa. - -– Ember! – szólt Mátyás az ő szokott fönségével, midőn a lélekre akart -hatni – nem tudod-e, hogy kötelesség e földön a haladás s a tökélyre -törekvés? ki mennyemet nyitnám meg s angyalaim légióit mutatnám az ég -azurjában, emelt lángoló kardokkal s hogy csak annyit akarok, a mennyit -lehet és szabad tennem? – Pillanat műve-e azon hosszú kínos út a -tökélyre, melynek vezértűzoszlopa a természet homlokán lobog? – Ezredek -tűntek el, s mi haladunk s hulltunk; s hol állunk most? – Nem századok -haladásának gyümölcse-e dolmányomnak e gombocskája, melyen egy római -imperator bámult volna egykor? – Igen! megkezdeni a munkát is érdem, -Galeotti! ha le sem győzzük a sárkányt, melyet győzhetlennek neveztél; -vagy századok sujtása töri meg szíjas életét; de orrára verjünk -mindenütt, hol veres taréja mutatkozik; körmeit vagdaljuk le, hová -hártyás lábait nyujtja s szemébe szúrjunk, hová annak igéző sugári -szédítve lövelnek. Az örökös támadó ellen örökös háborút kell folytatni -s első hátrálásakor emelt buzogánynyal, mint a fergeteg, rohanni meg őt -s üldözni kifogyhatlanul! hogy vissza ne fordulhasson; s mint a szarvas, -kit a vadász kerget a vadon tömkelegein keresztül: végre kiállva a -verítékes rohanástól, az üldöző lábai előtt rogyjék össze s kése egy -késő századnak verje agyán keresztül a haláldöfést. - -Mátyás alatt kevés aggasztó következései voltak a boszorkánypöröknek; de -sikerre vezettek; mert a vádlottra s figyelőkre inkább szégyenítők, mint -veszélyesek voltak. E nemét az ábrándozóknak a király elhatározottan -mint rossz szándékú rablókat vagy lelki betegeket s őrülteket tekintette -s így – vagy büntette a nélkül, hogy máglyán veszszenek el, vagy -kórházba záratta. De élénken s minden szugolyban üldözte s gátolta a -babonát, kifogyhatlan makacssággal inkább, mint valaha; s bátran el -lehet mondani, hogy e folytonos üldözés előkészítette útját azon jóltevő -világosságnak, mely később az ily babonákat, mint nevetség tárgyát -tekinteté, s az azzal foglalkozókat mint csalókat vagy tudatlan -kábultakat tanítá megvetni. - -Mintegy két óra lehetett éjfél után, midőn a király mindig beszélgetve -Budára érkezett. - -Reggel a felkeléskor sokan jelentek meg személye körül. Ő ezen ős udvari -tisztelkedési szokást fejedelmi fönséggel s meglepő tapintattal -gyakorlá. Valóban nevezetes vegyületét lehete ily alkalomkor látni a -nyájas feszültség nélküli beszédeknek, azon nagyra terjedő dolog- s -tervfelfogásnak s azon kellemes társalkodói könnyűségnek, mely Mátyásnak -annyira sajátja volt.[19] - -Felöltözködvén a király, reggelizett. Ezt ő többnyire valamelyik -ablakának közelében, kis asztalka mellett tevé: a reggeli gyümölcsből, -főleg fügékből s ha idő engedte, dinnyéből állott. Elvégezvén ezt, maga -elébe bocsátotta mindazokat, kiknek sürgető követeléseik voltak, vagy -kik rövid időre látogatták meg fényes udvarát. - -Jelenben egy lovagot jelentettek a királynak, ki az akkori szellemben -ismeretlen kivánt maradni, fogadás következésében; de a királynak fontos -tudósításokat hozott. - -Mátyás előparancsolta a kalandort, s a terem közepében terített -szőnyegre lépvén, fényes látogatóinak közepette nyugodtan várta a jövőt. - -Az udvari tisztek egyike az ajtót nyitotta ki s egy deli lovag jelent -meg: lépte udvari könnyűséghez s biztossághoz szokott; termete nemes és -emelt, fegyverzete fénytelen vas, de ízléssel vert s úri készületű volt; -sisakrostélya leeresztve. Így állott, szerény illedelemmel hajtván meg -magát Mátyás előtt. A jelenlevők elegyével a meglepetésnek s -tudnivágynak nyugtatták a szép termetű férfiún szemeiket. - -A lovag némán maradott s egy-két pecséttel erősített pergamen-tekercset -nyújtott át a királynak, melynek hátán, az akkori divat szerint, az író -neve is olvasható vala. - -– _Giskra!_ – kiált fel meglepetve a király. - - - - -SALAMON TORNYA. - - – – nem kerülnek mély sebeket s halált, - Ki halni tud, nincs járom erős nyakán. - Néked tenéked – – – szabadság, - Áldozik a – – – – kifolyt vér. - -_Kölcsey Ferencz._ - -Mátyás felvágta a két pecsét közti színes zsineget s legördítvén a -tekercset, annak tartalmát átfutotta. Olvasás közben arcza mindinkább -sugárzott; végre körültekintett. - -– Urak! – szól igen derült kedvvel – a nemes ismeretlen lovag nekünk -kedves tudósítást hozott; az elszakadottak rendre térnek vissza s -ellenségink barátainkká válnak! - -– Giskra! – kiáltának fel néhányan a jelenlevők közül – hihetetlen! ez -határos a varázszsal. - -– Úgy van! – folytatá Mátyás. Ő, Giskra; – birtokában a zólyomi várnak, -melyet kezei közt hagyánk,[20] s a felső vidékek nagy részének: zord -sereggel bérében s néhány vívatlan faerősségével, melyeket a Rozgonyi -emberei, gondolom, igen is ismernek; szóval: teljes erőben ellentállani! -s ím! – békekezet nyújt, lovagi bizodalommal, nemesen s hozzánk illőleg -s így elfogadhatólag. – Halljátok, urak, mit ír! Erre a király -Bretizláwnak, a csillagásznak, a pergamenlapot átnyujtá. - -– Téged, öreg, ég biztosa, illet az olvasás! – folytatá – mert nem -régiben váratlan örömet jóslál a csillagokból számomra; bár fénylő -vándoraid nem egyszer szedtek már rá! - -– Vagy mi nem értettük őket, – tevé az öreg ihletve hozzá. - -– A hogy akarod: vagy mi tehát nem tudtunk az ég tárt könyvéből olvasni. -Most igazat, kedves igazat szóltak azok; olvasd! - -A csillagász, kinek öregsége s éji vizsgálatai daczára, igen jó szemei -voltak, közelebb állott az ablakhoz s olvasá: - -«Felséges úr!» - -– Tetteim oly ismeretesek, mint hűségem Erzsébet királyné s örököse, -László iránt: sem kiemelni azokat, sem menteni ezt, nem akarom. – Midőn -a lengyel Magyarországba ütött, a helyzet tevé törvénynyé, semmit sem -mulasztani el, mi hatalmamat nevelhetné, mert fejem s birtokom forgott a -koczkán. Seregeim – nem tagadom – sok rosszat okoztak, részint akaratom -ellen, részint mivel őket olykor kényökre kelle hagynom, hogy hűségökről -bizonyos lehessek; mert ily sereggel valék csak képes a lengyeleket -többször, atyádat kétszer meggyőzni s a bevett tartományokat birni ez -óráig. – Ha László élne, híve maradnék; ő meghalt. Téged az ég csudás -végzete tett a trónra, ifjú király, s arra érdemes vagy mind hatalmad-, -mind erőd- s szelidségedért. Én az emberiség ellen vétenék, ha tovább -engedném Magyarországban dúlni seregeimet s az Isten végzése ellen -törekedném. Illőbb s igazságosb, a mit tenni akarok. – Im, király úr! -ezennel békekezet nyujtok neked s valamint atyádban a nemes ellenséget -becsültem, László bátyádban egy bajnok balsorsát könnyeztem meg: úgy -nyiltan vallom itt hódolatomat királyi tulajdonaidnak, kora -érettségednek s ritka vitézi lelkednek! Te hős erővel szertezúztad azon -kényurakat, kik pártolásom alatt, de visszaélve azzal, inséget s nyomort -árasztottak a honra. Én vagyok az egyedüli, kit meg nem győztél, ki még -szabad vagyok s neked ellent is állhatnék! – De az is vagyok, ki -jövendőd dicsőségét látom előre s égek zászlóid alatt a nemes pályán -követni tetteidet. Becsüllek, uram király! bár nem retteglek! – -Birtokomat átadom ezennel: a városokat, várakat, szóval mindent, -föltétel s egyezkedés nélkül. Személyemmel pedig parancsolj! – Éljen a -király![21] - -– Éljen! – ismétlék mindnyájan. - -– S te, derék lovag! – szólt illetődve Mátyás, az elfödött arczú ifjúhoz -intézve szavait – ily jó hír meghozója, mondd, ki vagy? A lovagi törvény -szent és tiszteletes előttem; atyám csapott lovaggá! – azért nem -kényszerítlek szólásra, ha fogadásod ellen van az; de örülnék ily hír -meghozójának vonásait láthatni. - -– Uram! – felelt a lovag, a mint látszott, szándékosan változtatott -hangon. – Éljen a király! – Ezzel tiszteletteljes meghajtás után, az -udvari rendszer ellen ugyan, a fejedelmi intés előtt, de az akkor -divatos elsőségei következésében az ily regényesen rejtélyes lovagoknak, -hirtelen eltávozott. - -– Ismeritek ezen alakot? – mond a király körültekintve. - -Mindnyájan hallgattak. - -A király a tekercset összegördítette. – Én ismerem, – szólt -nyugodt-vidáman. - -A jelenlevők arczán élénk tudnivágy vala kifejezve; a király mosolygott. -Kérdeni őt illetlen lenne, ajkairól lesték a szót. - -Mátyás hallgatott. - -– Deák Imre! – mond végre, a tárgyat röviden megszüntetve. – Te Giskrát -ismered; a csatatéren néztetek egymás szemébe: te feleletemet viended. – -Ezzel a király visszavonult s Deák vagy Zápolya Imre követé őt. - -* - -Az idő telt. Magyarországon élénk mozgás volt; a korona váltságára, mely -még mindig a császár kezében volt, egy-egy aranyat határozott az ország -egy nemes személyre, mint önkénytes adományt. A bosnyák király, a -velenczeiek s raguzaiak az üdvös czélra kezet fogtak. Túl a török -készült; a Duna ozman hajók alatt nyögött; Rozgonyi, Bátori, Zokoli -Péter fegyverben állottak, s a király, magas lelkével mindenütt jelen, -mindenütt intő ujjal, emelt karddal s átható tekintettel; Szegedről -Budára, onnan Tordára repült inkább, mint ment. Radulyt, ki ellen a -kegyetlen Wlad vívott, oláhországi vajdává tevé s Wladot Budára küldé -fogva. - -Aly bég e közben százötvenezer törökkel közeledett. Zokoli Péter állott -hirtelen összegyűjtött népével fogadására készen. - -Így viharzott a látkör Magyarország fölött, midőn több holddal a -Komoróczi elfogása után egy éjjel Visegrádban a Salamon tornyának egyik -keskeny ablakában a mécses világa derengett. A kevély várnak fényes -vitorlái az esti csillagvilágba csak szökdelő sugárokat löveltek néha; -mögöttük sűrű lombos erdő terjengett s alant a tág Duna szőnyege csendes -és néptelen. – Egy volt e szótlan éj azon álomra szenderítő nyári éjek -közől, melyek honunkban oly ismeretesek. - -A várközeli erdőben minden néma volt, csak néha, a közelgő baglyot -érezve, emelkedtek föl csattogva a varjak éji nyughelyökből; s alant a -nemes folyam csendes árjai fodorhullámokban loccsantak a partokhoz. A -Duna itt oly széles, hogy főleg, ha kissé áradásban van, terjedt -tengertóhoz hasonló s az egész vidék egy a legfestőibb tájai közől a -szép s gazdag Magyarországnak. A vár sziklacsúcson fészkel, mely -menedékes hegylánczból rúg ki. Falai s erősségei a Dunáig nyúlnak alá. A -Salamon tornya az alsó körfalnak egyik szögletét képezi. A Duna a szikla -tövében foly s azon túl mérhetlen róna nyúlik el, berkekkel falvakkal -elhintve. - -Mintegy tizenegy óra lehetett éjfél előtt, midőn kelet felől sötét -fellegek viharszárnyakon röpültek elő, s elborítván a csillagos ég -harangját, mindent fekete palástjokba kerítettek. A váczi oldalról egy -lenge sajka evezett Visegrád felé; oly keskeny volt az, hogy odvában -alig fért el két ember; de jelenben csak egy evező ült az egyik végén s -a töredékeny lélekvesztőt annyira lenyomta terhével, hogy annak orra -magasan emelkedett föl a folyam tükréből. Halkal közeledett a várnak -azon részéhez, hol a Salamon tornya áll, melyet, Pestről indulva a -Dunán, balra láthatni mai napig is az óránkint pusztuló nagyszerű romok -közt. - -A közelgő fellegek nyomása a szelet ébreszté föl, mely sípolva s dühösen -zúgott a sűrű erdőben s villámgyorsasággal kergeté a toronyvitorlákat s -szélkakasokat sarkaikban. Arczát az evezőnek nem lehete kivenni; -azonban, mennyire kissé görnyedt állásából kitetszett, koros embernek -kelle lennie. Néhány percz múlva a parthoz ért, a sajkát földbevert -czövekhez kötötte, kilépett a szárazra s szemeit egyenesen a Salamon -tornyának világított ablakára szegezte. Kezében íj volt s öve mellé két -nyílvessző szúrva; ezen kívül hóna alatt csomót vitt, melynek milétét a -sötétben nehéz lett volna megtudni. Rövid szünet után felkapaszkodott -azon sziklára, melyen a torony gyökerezett s oly állást vőn, hogy az -ablakra tekinthessen. Így időzött darabig; körüle a vihar dúlt s néha a -dülő fák zuhanása dördült meg a szomszéd bérczeken. - -– Itt bátorságban vagyok! – mormogá magában s ezzel a torony aljához ült -le s a hóna alatti csomót vette elő. Ez, közelebb vizsgálva, -kötélhágcsónak mutatkozott. A rejtélyes sajkás félretette azt s egy -vékony zsinórt vont ki kebléből s ujjával pattogtatva kisértvén annak -erejét, keményen a hágcsó végéhez kötözte; ekkor az egyik nyilvesszőt -vonta ki övéből s a zsinórnak másik végét ahhoz hurkolta. Ej! – -dörmögött – ez a zsinór igen nehéz, a vessző fel nem birja; csak jobb -lesz egyelőre a zsinórra is valami vékonyabbat kötni. Emberünk, kinek -oldalzsebei egész tárházat látszottak képezni, rövid keresgélés után egy -gombolyagfonalat húzott ki dolmánya alól; jobb kezéből azonnal motolla -vált s néhány öl fonal hirtelen le lőn kerítve. – Most – így okoskodott -magában – ezt a zsinór végéhez bogozom – így! a fonalat kétségtelenül -felbirja a nyilvessző, a fonal a zsinórt, a zsinór a lábtót. – – De, -hátha Komoróczi uram nincs magában s őrei mellette hálnak? – hogyan -akkor? – Hm! – – egy vashegyű nyilvessző nem utolsó fegyver bátor -kézben. – Teringettét! egy tövis a szilárd hölgy ujjai közt szemet -szúrhat ki! aztán őkemére is kell valamit számítani! – Elég, hogy itt -vagyok s mindenek fölött, – tevé, csattintva ujjával, hozzá – hogy az ég -elborult s egy jó hágcsóval s leleményesb fővel láthatlan ide juthaték. - -Az öregben, suttogó hangjának ellenére, ráismerünk már azon szolgára, ki -Komoróczival a Zugligetbe érkezett. – Midőn a király fegyveresei -kezeiket a rablóra tették, a hű inas a zavarban, mint kis figyelmű -személy, kilopódzott a földalatti rejtekből, s midőn nemsokára urát -vitték el fogva, annak lépteit követte titkon; később Váczon bővebb -tudósítást szerzett magának, s azonnal szabadításról kezde gondolkozni. - -Az öreg, végre elvégezvén munkáját, nehézkesen emelkedett fel -ülőhelyéből. – «Huh! – mond babonás félelemmel – ha eszembe jut, hogy -ama vén ördögborda Káldor itt van közel, összerázkódom! – de hiszen -uramnak atyja, s így nem árthat neki. – Még kissé késnem kell, mert -lépteket hallok a falon. – Csitt! – semmi! – mond magában – a dühös szél -csavargatja a tölgyeket». - -Így telhetett el negyedóra, midőn a szolga a másik nyílvesszőt kivonván -övéből s azt jól-rosszúl íjára illesztvén, a világított és mint czél, -minden tekintetben elég tág ablakra irányozta. - -* - -Míg ez a Salamon tornyán kívül történt, addig az abban mulatókat -megtekinthetjük; ketten voltak azok, egyik az öreg Káldor, ki végre -kinyerte, hogy fiának lábairól a lánczot levegyék, a másik Komoróczi. - -A szoba, mely a Salamon tornyának, a pitvarral, egész első emeletét -foglalá el: puszta, meztelen, de tisztán söprött sötét falakat -láttatott. – Egy szögletben kandalló volt, jelenben tűz nélkül, mely a -hév nyári napokban szükségtelenné vált; ezzel szemben széles fa-lócza -vonult el, melynek egyik vége a szoba szögletét tölté ki; ehhez hasonló -volt, az előbbenivel átellenben helyezve, két fenyőszék, kékre festve, -veres szívlyukakkal támaszain; egy négyszög asztal, keresztbe rótt -széles deszkalábakkal állott a szoba közepében, rajta egy serleg bor, -mécses s fél barna kenyér. - -Az egyik lóczán végignyúlva hevert az agg Káldor, álla a könyöklőnek -hústalan kezére volt támasztva; szakálla, kezét félig elfödvén, a -lóczáról függött le. Szemben vele keresztbevetett lábakkal ült Komoróczi -a másikon. - -– Mennyi ideje lehet már, hogy itt vagyunk, fiam Kálmán? – kérdé az -öreg. - -– Négy hónapja már, atyám! - -– Sok idő annak, – felel Káldor – ki a rabságot meg nem szokta; kevés, -kinek az életben megadatott, minek leginkább örül. – Fiam! nem unod-e -öreg atyádat? - -– Oh atyám! – szólt Komoróczi – nem tagadom, a király nagylelkűsége -meglepett, s kegyelemadásának első pillanatában azt hittem, hogy -jótéteménye felülhaladta várakozásomat. Most nem úgy látom. - -– Hogyan? – mond az öreg azon komor odabámulással, mely a félőrültségnek -következése. - -– Lásd, atyám! – mit vethet a király szememre? – Kegyetlenséget? – -kegyes volt-e Rozgonyi? kegyesek-e vezérei? kegyes-e ő maga? nem -sínlenek-e – miként hallottuk – Wlad és Walgatha a budai tömlöczben? ki -oly vétkes, mint én; voltam-e hibásabb azon számtalan kényuraknál, kik -rablóváraikban laktak: mint Vág-Beszterczén a Podmaniczkiak, a -Pongráczok s mások? – Én hadi fogoly vagyok legfölebb, s engemet a -király kegye, ha nem csalatkozom, örök rabsággal fenyeget. - -– S ha úgy – mit remélsz? van-e innen szabadulás? – felel az öreg – -szirt hever alattunk, s őrök mindenfelől! végre is a király kegyelmére -szorulunk! - -– Szorulni! – kiált fel Komoróczi büszkén – hah! hogy hinnem kell a -hihetetlent, hogy én valaha másra szorulhassak! – Szabadulni! ez az, a -min fárasztom eszemet holdak óta; de miként hagyjalak téged itt, öreg, a -boszúló kezek közt? hiszen te az én atyám vagy! - -– Rajtam ne aggódjál, vad gyermek, ha szabadulsz: mi gondom az életre? – -Ha még remény derülne valahonnan! – Tudod-e, fiam, a mit olykor mondál -nekem magányos óráinkban? midőn – miként ma – a mécses betegen pislogott -s az őrök a szögletekbe vonultak, mert a vész süvöltött, a szélkakas -csikorgott s a felvonóhíd deszkái a kőpárkányokhoz vergődve, -dübörgöttek; egy barlangról szóltál s egy öreg emberről s két -gyermekről; bizonyosan nővérid voltak azok. Ha ők élnének! volna, a mi -az élethez kötne; a viszontlátás pillanata! de hiszen álmok ezek! - -– Emlékezem, öreg! – tisztán; mert tudod te, hogy a gyermekévek -emlékezete eleven, mint a nap, s az agyba edzi magát irthatatlanul. A -fiatal s érett férfiú feled; a gyermeknapok üdvét egy pokla a hosszú -életküzdésnek ki nem törli az elméből. - -A férfiú, mint a látó és halló, az élet képei s viszonyai közt elágazott -életet él, ezer tárgy hat lelkére, egyik a másikat emészti fel; ő -indulatok, szenvedélyek embere, melyek ragadnak s a lelket egészen -elfoglalják; – ő él, az életre nem figyelve, sajkája a széles folyón -lebeg; de szemei nem nyugosznak annak hullámain, a tekintet a nyargaló -partokon szárnyal; – neki felednie kell! – A gyermek élve él; neki az -élet mindene, a legegyszerűbb esemény nála időszakot képez; ő nem -feledhet, mert nála kezdődik az élet. - -– A nő, – folytatá Komoróczi – melynek sikoltása hangzott fülembe, anyám -volt! – tehát volt, ki szívén hordta a vad szabadzsákmányost, ki álmát -őrizte remegő gonddal, ki sírt egy sóhaján, s mosolyára üdvözült! – -Öreg! e lehetőségnek képzete fordítja ki kedélyemet rozsdás sarkaiból, -önt írt lelkemre, mely üres és holt. – Oh, hidd, vannak pillanataim, -melyekben hiszem, talán óhajtom, mit tudom én! bár ott szunnyadnék az -anyai szíven, melynek dobogását alig tudom képzelni. Öreg, öreg! leírtad -te nekem azon angyalt, ki anyám volt, s képe elevenen van összealkotva -elmémben, a multnak élvonala s jelen leírásod forrtak össze! én őt -égben, pokolban megismerném. Testvéreimre emlékezem, mint kis bábokra, -talányos arczukkal, melyeknek vonásaik mint kétes köd keringelnek -előttem. – Tudom, mint egy álom változó jelenetét, hogy sötét barlangból -rohantam ki, szólni, kiáltani akarva s nem tudva, s engemet valami ütés -vagy szúrás – nem tudom mi – levert lábaimról, s midőn ébredtem, egy agg -lovag állott előttem; de hiszen hányszor hallád ezt már. - -– Oh beszélj! gördítsd a mult képét előmbe, új az mindig, mert – hajh! – -fejem gyenge már, a mit tegnap mondál, alig dereng előmbe. - -– Halld hát: zajos lakba jöttem én, hol sok ember járt s kelt; az -udvaron akasztottak függöttek. Néha fegyverropogás és kardcsörgés -hangzott. Én sötét ólakban, lovak körül jártam; – már itt világosb az -emlékezet – durva cselédek rugdostak lábaikkal. Egykor felragadott az -egyik s fenyegetett, hogy a vár rovátkairól a mélységbe sodor, mert föl -nem költöttem délben az ittast, s ő étlen maradott. Lábaimnál tartott, -az irtózatos, a szédítő mélység fölött! – most is borzadok. – De halld: -az ijedtség mint fagylaló zuhatag rombolt idegeimen keresztül s én, ki -néma voltam addig, érzém a hangot fejledezni torkomban és segélyért -ordítottam! – nyelvem használatát visszanyertem! - -– Keveset tudtam szólani, mert alig lehettem hét éves, – így mondák a -cselédek nekem – midőn megtaláltak. Szavam hallván, a szolga, bámulva -tekintett rám s élni hagyott. – A szózat hatalmával a serdülő kornak -vidorsága szállt keblembe; kettőzött hévvel végeztem szolgálatomat; a -vad cselédség szeretni kezdett, mert kedvökben jártam, s mert – tevé -keserűn hozzá – jobban használhatott. - -– S az úr, öreg Komoróczi Péter, figyelmes lőn irántam; mint tizenöt évű -vittem súlyos kardját az első csatába oldalamon; vakmerőségem megnyerte -szívét az öreg úrnak, elválhatlanná levék tőle. Olykor hosszú estéken -lovagomat, ki nő nélkül állott a világon – víg beszélyekkel derítettem -föl. - -– Így loptam magamat szívébe, s ő fiának fogadott s nevét adá nekem. - -– Mondd, fiam! testvéreidnek semmi hírét nem hallottad? - -– Nem, a mint oly sokszor mondottam már. Ők alkalmasint elvesztek, -miként én vesztem volna el, váratlan segítség nélkül. - -Az öreg búsan eresztette le fejét. – Igazad lehet! fejem gyenge s -feledékeny; de szólj! midőn mindenekből kifosztottak, váraid romokká -dűltek, miért nem folyamodtál az öreg Komoróczi Péterhez te s a másik -gyámfia, Walgatha? - -– Hm! – felelt Komoróczi különös tekintettel, melyben békétlen önvád s -keserű gúny vegyültek – miért? – mert átok van rajtam, atyám, s hálátlan -valék. Walgathával vígan éltük napjainkat s az öreg vitézzel keveset -gondoltunk. Ha a martalékból részt kért fukarsága, vagy tetteinket -korholta agg keménysége: mi orra alatt paczkáztunk; hiszen Vadna s -Galgócz a mienk volt, s több, ezer bérlettnél függött intésünktől. - -– Hálátlanok! – mormogá az öreg magában. - -– Lehet; – felelt hideg keménységgel Komoróczi – mit tehetek én róla? – -mint ebbel bántak velem az emberek, míg néma s buta voltam s hasznomat -nem vehették; a kegyelem kenyérhéját rágtam s az ebéd csontjairól -fejtettem fogaimmal le a sovány inadékot. – Gyűlölni tanultam az -embereket, mert haszonvágy vezeti őket. – Az a Komoróczi, ki a néma -gyermeket hagyta rugdostatni cselédeivel, bennem, – midőn hasznomat -gondolta vehetni, csak magát szerette. Higyj nekem, atyám! csak anyai -keblen s apai szem előtt szól az ember a teremtmény keblében; az idegen -szeméten csirázó növény dúsan és buján tenyészik, de nemes gyümölcsöt -nem terem. - -– S te, – szól az öreg – ki ezt mondani s gondolni tudod, játszád ki -szerencsédet kezedből? az agg Komoróczi Péter megmentette volna a hálás -gyámfiút; a hálátlan kígyót, kit keblén melengetett, feledte, s méltán! - -– Most atyám van! s szavaid a sikoltó anya alakját emelték ki a mult -sötétéből, most tudnék talán hálás lenni, öreg! – talán? – de a -szabadság az én elemem; itt e komor boltozatok alatt jó nem vagyok, nem -rossz! itt tengek, mert cselekvés nélkül hever akaratom, s átkaim e -falakat meg nem rázzák! – Lenne szalma itt: rég leereszkedtem volna -tekercsein; vagy bármi durva szövet: rég szalagokra téphetém, s szabad -volnék s hoznék szabadítást neked! itt semmi sincs, a toronyból élve nem -érnék a szirtig alá. - -– Béketürés; – mond az öreg – oh, szólj! mekkorák voltak hugaid? úgy-e -szőke gyűrűk ömlöttek fejeikre? s a kis Anna szemei kékek voltak, mint -az ég boltja, s szelidek, mint a gerle szemei? - -Komoróczi elgondolkozott. Atyjának kedvencz tárgyára már oly sokszor -felelt, s mindig újra felelt. A multnak járatlan sötétében lába már -biztos lépteket nyert; úgy tetszett neki: a mit részint emlékezete, -részint szeszélye szőtt össze, hogy az mind úgy volt a valóságban. Néha -képzelé, hogy hugainak angyal fejecskéje mosolyog rá, s a durva rabló -szívét lágyulni érzé. - -Épen készült emlékezetéből egy vigasztaló feleletet előálmodni öreg -atyja számára, midőn a toronyablaknak üvege megcsördült s egy nyílvessző -röpült külről a szobába be, s miként hulltában ívet képezett, a -Komoróczi czombjába fúródott. - -Dühösen ragadta ki azt a könnyű, de vérző sebből a rabló. – Ha! – mond – -árulók! így vesztitek el azokat, kiknek életet igértek? – s midőn -dühösen az ablak felé rohanna, a nyílvesszőn egy pergamendarabkát vett -észre. – Mi ez? – szól magában, a mécs közelében állva meg s a szelet -irását olvasva: – atyám! segedelem! halld, mi van itt írva: «Hű ebed, -Gáspár, segítséget hoz! adj jelt s egy második nyílvessző a kötélhágcsó -zsinegét röpíti a toronyba». - -– Itt nincs veszteni idő! – mond az ifjú, nem várva az öregnek -feleletét, ki kábultan emelkedett föl a kemény lóczáról s kezde az első -ijedtségből magához térni. - -Komoróczi a mécsest ragadta s az ablak előtt csóválta meg halkal; azzal -atyjának intett s mindketten oly állást vőnek, hogy a berepülő -nyílvessző őket ne érhesse. Az ifjú a lámpát állítá félre, hogy a -szélvonal el ne oltsa, s az ablakot nyitá fel. Néhány percz mulva nyíl -sivított be a nyitott ablakon; Komoróczi élénken felragadta azt s a -fonalat megtalálta végén. Közelebb lépett az ablakhoz. - -– Te vagy-e, vén Gáspár? – suttogott le. A szél dühösen rohant az -ablakon át a toronyba be, s a mécsest eloltaná, ha azt hátrább nem -állítják. - -– Én! – hangzott alulról alig érthetőleg. – Siess, uram! mert a falakon -lépteket hallok. - -– Egy kérdést még – beszél Komoróczi gyorsan le: – Atyám van itt, -megmenthetem-e? - -– Ha evezni tudsz, uram, meg! – felelt Gáspár – mert sajkámba, úgy -hiszem, csak kettő fér; én majd itt a bérczeken vesztek utat; de -gyorsan! vond a fonalat! - -A rabló azonnal húzni kezdé a fonalat fölfelé; nemsokára egy jó vastag -zsinór végét érte, s azt is feljebb vonván, végre a hágcsó nehezét kezdé -érezni; megragadta erős kézzel a zsinórt s néhány percz mulva a -kötélhágcsó első pálczafoka akadott kezébe. Azonnal megerősítette azt, -sokszorosan kerítvén körüle a zsinórt az ablak párkányához, melyet kissé -hátrafeszített, hogy közén a köteléket átvonhassa. - -– Atyám! – suttogott – az út kész; eredj, kezd meg! én követlek. - -– Eredj te előre! – felelt az öreg sötéten – ifjú vagy s majd engem -gyámolíthatsz. - -Ezen pillanatban lépteket hallának; a torony pitvarának ajtaja -csikorogva nyilt fel. - -– Siess! – kiált megrémülve az agg Káldor – már a pitvarban a poroszlók! - -– Eredj előre, atyám! - -– Nem – felel makacsul az öreg – szaladj! követlek! ha nem tehetném: -mint szabad, előbb segíthetsz rajtam is. - -– Te akartad! – mond Komoróczi nemével a békétlenségnek, a sürgető -veszélytől üzetve. – Fujd a mécsest el s jer, emelkedjél ide az -asztalra, hogy közelebb légy az ablakhoz. – Komoróczi atyját az asztalra -segítette. – Te követni fogsz – mond gyorsan – vagy visszatérek! - -E közben már a torony ajtajában csikorgott a kulcs s az őrök morgása -hallatszott. – Komoróczi az asztalról az ablakba kapaszkodott; s midőn a -torony ajtaját csörtetve tolta be a külső erőszak, már ő kívül a -kötélhágcsón volt; csak egyik keze és süvegének teteje látszott az ablak -párkányának irányában egy pillanatra; kezével az atyjáét tartá, segítve -s vonva őt maga után. - -A várnagy egyik biztosa több poroszló kiséretében rohant be. - -– Mi történik itt? – ordított ez, dühösen tekintve maga körül, míg -ketten a poroszlók közül lámpásaikat emelték föl világítva. - -Az öreg Káldor már az ablak párkányára kapaszkodott. Még egyszer -hátratekintett; hosszú szakállát dühösen kanyargatta a szél; arczának -kifejezése irtózatos volt; s miként a lámpák halvány fénye folyt el -azon: sírból felkelő rémhez hasonlított. - -– Hah! te tündér! ördöngös eb! – hová tetted fiadat? – riadott a biztos -rá. – Eltűnt Komoróczi! – ez boszorkányság! - -Az öreg, az első meglepetést használni akarván, annyi lélekjelenléttel, -mennyit az ily alkalmakkori erőfejtés nyújt, emelte egyik lábát az -ablakon ki. - -– Zúzzuk össze! – kiáltottak a poroszlók, az asztal felé rohanva, ki nem -akarván szalasztani a menekvőt kezeikből. - -Egyik, hosszú kopjáját emelte föl s az öreg nyakába döfte oly erővel, -hogy a kötélhágcsó fokait lábával kereső Káldor az ablakpárkányt, -melyhez egyik kezével fogódzott, elbocsájtván, az egyensúlyt veszté el s -hanyatthomlok zuhant a mélységbe alá. - - - - -A CSILLAGÁSZ ÉS GYERMEKE. - -Tecum vivere amem, tecum obeam libens. - -_Horatius._ - -Menni, igen, menni akarok, és gondolatim mind. - -_Klopstock._ - -Újra egy évet haladtunk; az idő, merész röptében, fontos történetek -tanúja volt, melyekben egyik főszerepet Mátyás király vitte. Mi őt, bár -itt a regényesség bájszínezetében lejtett el előttünk, meg nem -foszthatjuk egészen azon történeti kerítvénytől, mely nagyszerű -személyességét kiegészíti; e dicssugáröv híján csak félig foghatnók meg, -csak félig értenők. De a történetek viszonyainak regényünk menetelére is -majdnem közvetlen befolyásuk volt. - -Giskra már a király részén volt, szintoly elhatározottan híve adott -szava után, mint egykor Erzsébetnek.[22] - -A Mahomet zászlóját újra lobogtató ozmanok ellen gyors készületek -éledtek az egész országban; Velencze segélyt igért; a péterváradi -országgyűlés minden kaputól egy aranyat határozott.[23] A seregek -gyűltek: egy része Raguza segedelmére sietett, a másikkal a hős király -Boszniát hódoltatta meg, huszonhét várossal, s Zápolya-Deák Imrét tevé -kormányzóvá.[24] Elemér a sas, kit a Rozgonyi s Hédervári hadai közt -láttunk, később egy osztályt vezérlett Zokoli Péternek, a történetünk -elején említett Zokoli Mihály bátyjának seregében, s Ali bég ellen -vívott Futaknál; onnan a diadal után a Pongrácz hadaival -Temesvárnál.[25] - -A Sas neve oly rettentő lett a török előtt, hogy jelenléte a királyi -seregek közt a diadalt látszott biztosítani, s a fővezérek mindenkép -igyekeztek a királytól a nemes lovagot segédül kinyerni. - -Az érdek, melyet e bátor, regényes szellemű ismeretlen hősnek tettei -idéztek elő, még nagyobbodott azon állandóság által, melylyel arczát -titkolá. Csak olykor magában s meghitt barátai közt vette le a rostélyt -sisakjáról. - -Végre ezernégyszázhatvanháromban, Jaicza ostrománál[26] érte őt egy nyíl -oldalban, midőn első a vár rovátkain tűzte fel a zászlót oda. A hős -királynak s Zápolya Imrének szemeik előtt a falak ormairól hozták őt le -vállaikon az agg vitézek, kiket dicsőségre vezetett. – A királyi sátrak -egyikében vette le a sisakot a nemes főről s könnyű bársonyálarczczal -cserélte föl, melyet otthon szokott viselni. - -A seb veszélyes volt, az életben maradhatás reménye kétes. – Mátyás -látni akarta őt; a parancsnak engedni kelletett: nem volt ürügy azt -elhárítani. A látogatás másnapra halasztatott. - -A kivívott Jaicza falai közt látjuk a sebesültet egy nappal később, -törökösen párnákkal kerített s gazdag szőnyeggel borított szobában. - -Itt a dagadó kereveten elnyúlva, hősi tűz még a szép szemekben – de a -halál lankadtsága a nemes tagokon nyugszik; feje alatt veres tábori -vánkos, lepedője fénylő tigrisbőr s takarója könnyű zöld nyári köpeny. - -Feje könyökére volt nyugasztva, szemei az ajtón függöttek, s előtte az -orvos állott: egy olasz, barna arczczal, fekete szakállal s bokáig érő -redős kék selyemöltözetben, melyet derekához fekete kendő övedzett. - -Az ajtó megnyilt s a király visszaidézve kisérőit, a szobába lépett -egyedül, még a csata hevétől lángoló arczczal, egyszerű barna -dolmányában s fodros inggallérral, nyakkendő nélkül, szép keleti karddal -oldalán. - -– Elemér, – mond a király – miért ezen álarcz barátod közelében? nem -vagyok-e meghitteid sorában, kik arczodat födetlen láthatják? Te vagy! – -ki lehetne más? – te – – - -Elemér hirtelen emelte föl, hallgatást kérve, kezeit. – Mátyás szokott -élénk részvéttel sietett a fekvőhöz s ágya fejénél foglalt helyet. – -Hallgatok, – mond szeliden – makacs! – S azután részletes gondossággal -tudakozódott sebéről, szükségeiről s kezét tartá kezében. - -Elemér elfogódott, ajkain a szavak lebegtek, melyeket ki nem tudott -mondani. - -– Ne szólj! – folytatá a király – lépj homályodból ki; van-e oly vak -seregeim közt, ki hűségeden kételkedhetnék? te hű magyar ifjú! ki -életedet minden csatában odavetetted, mindenütt első, mindenütt győző! -Ne szólj, a szó fáraszt; mit mondhatnál nekem? hiszen én mindent tudok. - -Elemér nemes nyiltsággal nézett a királyra; szóló volt a tekintet, -melyet a hálás Mátyásra függesztett, s ez százszorosan s érthetőbben -mondá, mint azt szavak mondhatták: – kétkedel-e még bennem?! - -– Tevém-e azt valaha? – felelt, a kérdő nyilt tekintetét értve, a -király. – Ha hollétedet nem fürkésztem s tiltottam fürkészni: -bizodalmamat fejti az meg. Budán ismertem rád s midőn a Sas nevet -ezeríté a dicsőség viszhangja, lelkemben azon vágy ébredt: bár ő volna! -és kisért, mint elutasíthatlan rögeszme! - -Az orvos nem minden remény nélkül volt, s a következés több heti -szenvedés után bizonyította helyes számítását; a királytól ezer darab -aranyat s gyémántokkal ékesített képét Szilágyi Erzsébetnek -elefántagyarból, nyerte ajándékul.[27] - -A királynak minden kérése sikertelen maradott, hogy a regényes kalandort -valódi személyében föllépésre birja. A makacssággal határos szilárd -eltökéléssel mellőzte Elemér az egyenes feleletet. – Ha árulás gyanúja -van azon, – mond fönséggel – kit felséged ezen álarcz alatt gyanít: -minden, a mit eddig tettem, csak azt bizonyíthatja, hogy árulását -megbánta, megjavult s párvonalban áll Garával, Ujlakival s másokkal, kik -visszatértök után ragaszkodást, tetterőt és hűséget bizonyítanak; de nem -azt: hogy ártatlan! - -– Ki merne ezen kétkedni, ha én mint barátomat üdvözöllek? – mond a -király hevülve. - -– Minden ellensége királyomnak, minden irígye dicsőségemnek. De szabad-e -lovagnak esküt szegni? szabad-e arczot mutatni, melyen szenny borong, -míg nem áll tisztán, megczáfolva s a közvélemény oldja fel az anathemát? - -– S ha ez sohasem történik. - -– Él egy hit bennem! – mondá az ifjú, – van örök igazság! De elég, uram -király, – mond Elemér kissé ellankadva, – én itt mint ügyvéd szólok. - -A király e lelkület szilárdságot minden túlsága s magasztaltsága mellett -is nem tudta nem bámulni; kezet nyújta az ifjúnak: – Jól van! – mond. – -Hiszem, igen! van egy örök igazság s te tisztán fogsz előttem állani; de -bárminő néven: legközelebb szívemhez. - -A lovag arcza elfödve maradott, midőn seregei között megjelent mint -vezér már: mellén a király képével, oldalán a Harám bég kardjával, kit -személyesen fogott el megsebesülése előtt Jaicza falain.[28] - -* - -Hosszú zivatarok után a legterhesebb feltételek alatt béke köttetett -Fridrik császárral.[29] Mátyás a hon körülményeit ismerte s átlátta: -hogy jelenben nagyárú béke is nyereség. - -Igy történt, hogy a császár Mátyás királyt fiának fogadta s gyermektelen -halála esetében a korona a császárra, vagy fiai egyikére lőn szállandó: -végre, hogy a már is sír felé hanyatló Katalin meghalván, a király -másodszori nősülésről lemondott.[30] A császár, miként a következő -ezernégyszázhatvannegyedik év megbizonyítá, nem rosszul számított, mert -a szelíd Katalin márczius eleje felé átszenderült azon jobb életbe, hová -őt testi s lelki szenvedései közben titkos, édesen kínos vágy ragadá. - -A csillagász gyermeke, a kedves Izabella, a beteg királynénak perczeit -leste; ágya mellől nem mozdult s a szelid Katalin végóráinak enyhét a -szűzien deli, felvirult hölgynek köszönheté, ki egészen kifejlett -szépségével mindent felülmult, mit valaha szem elragadót, bájost és -hódítót látott s természetes szerénysége tulajdonait nemével a dicsnek -övedzé. - -A korona már kezében volt Mátyásnak. A koronázás napja márczius -huszonkilenczedikére Székesfehérvárba határozva, midőn a király nejének -veszélyes állapotjáról tudósíttatott. Sietve röpült Budára Fehérvárról; -az ünnepélyt el akarta halasztani, de a nap ki levén tűzve s annyi -idegen udvarok róla értesítve, nem teheté. A hű férj megjelenése az -utolsó örömsugár volt, mely az angyalian jámbor nőnek lelkében világolt, -– de a bájfellobbanást a halál követte. A jobb, bár egyszerűbb sorsra -született hölgy nemes férjének vállán lehelte ki életét.[31] - -Kimúlta szelid volt, mint élete: jobbja a király kezét szorította, -baljában a zokogó Izabella keze volt. Egy hirtelen rándulat után húnytak -el szemei, – s ő nem volt többé. Az utolsó vonaglásban történetesen két -kezét összevonván, a kínosan elfogódott királynak s az ájult Izabellának -kezeik egymásra estek. - -E veszteséget Mátyás erős lélekkel, de valódi, színletlen érzékenységgel -viselé. A kora kimúltat fényesen temetteté el a király; a nőt a szelíd -jóindulatú férj titkon s nem látva senkitől, sírjánál látogatá meg s -annak hideg márványára egy szánakodó s igen igen keserű köny csöppent. - -Izabella fájdalmát nehéz leírni: valami sejtés fészkelte magát keblébe, -neme a kínos előérzetnek; úgy tettszett neki, mintha önsorsát tükrözné a -kora elhúnytnak rövid életálma. A leányka szivében sok másként állott -már. Holdak teltek el, míg fájdalma enyhült valamennyire s az életöröm a -mosolyt visszaköltözteté ajkaira. De nem a hajdani vidor, gyermekien -elfogulatlan volt az; valami ábránd, magábaszállt nehézkedett ezen -angyali mosolyon s a mennyit annak derült vidámságából vont le, annyival -sokítá annak báját. - -Mióta Izabella a király keblén mint gyermek nyugodott tréfás -lovaglásakor, az idő haladott. A prágai leánykát, ki kis állacskáját -nyugasztá kezében s a sötét torony ívei alatt vitatkozott s feleselt -atyjával, senki sem ismerte volna meg benne; nem a vidor serdülő -hölgyet, ki a leánykor előestéjén a holdvilágította éjjelen, mint lenge -szellem lebegett a király lován el. Akkor is már domborodott a hókebel, -s a szép termet hullámai bájlók valának s a király szeme e fakadó -igézetre olvadt. Szíve – maga sem tudta miért – gyorsabban vert, és -soká, igen soká látta ő az angyali arczot vidor félelemmel magához -feltekinteni; érezte a selyemkarnak bársonyát nyaka körül, álmaiban -lengett körüle a szelíd termet s a kis kezek s keskeny lábacskák. - -Izabellának gyermeki szendeségét s odaengedését mondhatlan nemesség -váltá fel arczának kifejezésében. A vonások ugyanazok maradtak, de -kétesség borulatából kilépve, a hajdan nemes alakjaira emlékeztettek: a -sötét, szépvágású szemek, a keskeny egyenes orr s az egész gyönyörű -arcz, gödröcskéivel, kerek állával, derült homlokával. Őt nem lehete -bámulás nélkül tekinteni! - -Kedélye, bár nyájas és szelíd, sokkal komolyabb volt, mint azelőtt s -szívében egy kétes, talányos indulat honolt, melyről magának számot nem -tudott adni; ábránddá tevé ez őt olykor, de mélyeit nem merte fürkészni; -úgy tetszett neki, mintha alant az érzés örvényében feneketlen ür -ásítna. - -Azon estén, midőn a Mátyás nyergében láttuk, rajta nagy változás -történt. Eleintén vágyott világ végeig így ülni, a nagy király keblén -nyugvó fővel s szívéhez szorítva tartván azon férfiút, kit annyira -szeretett, imádott, a nélkül, hogy azt tudná s akarná. De alig haladott -a nemes mén kissé odább: a minden gyöngédebb lelkű hölgygyel született -illő érzete s neme az átalló elfogódásnak készté őt, a királyt -visszatérésre kérni. Ezen önkénytelen mozdulat keblében őt magát -meglepte s egy belső vitatkozása a vád- s czáfolatnak hallatá titkos -szózatát keblében. Először életében volt Mátyás több, mint lelki rokon; -– először tetszett neki, hogy illő tőle elválnia, hogy ölelése pirító, – -hogy – – – ah, de erre eszme, szó, kitétel nem volt! - -Ugyanazon érzés lepte meg az ifjú, még soha nem szerelmes királyt, s -elválásuk a ház kapujánál sokkal komolyabb, sejtőibb szellemű s -szótlanabb volt, mint azt a vidám tréfa s kedvcsapongás megfejtheté, -melylyel a lovaglás kezdődött. - -Valamint Mátyás keblében e regényes helyzetnek s mondhatlan bájú -jelenetnek édes emléke sokáig megmaradott s csak országos gondjai -közepette kezdett hátravonulni: úgy a gyermekleányka sem feledheté azt. -Alig várta, hogy lágy vánkosai közé heverhessen, hogy mécsesét -elfujhassa s az ablakon bemosolygó szelíd holdnak sugárainál ébren -álmodja újra az egész jelenetet keresztül. - -Úgy rémlett előtte, mintha sebes száguldtában az ifjú, mikor fejecskéje -oly közel esett ajkaihoz, egy könnyű csókot nyomott volna homlokára. – – -Ez máskor is történt: mert Mátyás Izabellát mint gyermeket tekinté; -mégis egy titkos érzet susogá, mintha ily csókot mások előtt a szemérem -tiltana elfogadni. Kedves képzelődései közben aludt el. Nem volt még -tiszta keblében az iránt: mit érez, mi lepte meg; s éjjel az est -jelenetei jöttek elő álmában s ott hevert újra a király karjai közt. -Körüle vész dühöngött s ő szorosan s mindig szorosabban ölelte át a -lovag derekát s a ló nyargalt majd sötét völgyeken, hogy a kövecs -szikrát szórt lábai alatt, majd széles folyókon keresztül, melyeknek -hullámai összevertek feje fölött; s ő rettegve haladott félájultan, -félkábultan, mindig ölében a deli ifjúnak s úgy tetszett neki, mintha a -király ajkai érintenék az övét s egy soha nem érzett kéjözön futna -minden idegén keresztül s midőn hevült képzete mintegy elalélva nyöge -fel az édes, ismeretlen gyönyör alatt: fölébredett. - -A selyempamlag félig letüremlett, hókeblével a kelő nap első biborsugári -enyelegtek s a lányka ajkai havas karjába voltak csókra tapadva. - -Ezen éj óta gondolkozóbb lett. Ha a király látta, a mi igen ritkán s -rövid időre történhetett csak, arczát láng borította el s önkénytelen -alakultak álmainak tündérképei lelkében. Néha gondolta, hogy futnia -kellene s őrizkednie önmagától; csak azon otthonos nevelés s örökös -foglalatosság, mely neki ritkán engede rést képzeleteivel bíbelődni, -teszi megfoghatóvá, hogy még mindig nem tudott nevet adni érzetének. -Vonzódását a királyhoz növekedni látta; de annak, mi a szerelem, -természetét nem ismerve, gyermekien engedte oda magát egy indulatnak, -mely szívében névtelen párosult azon szenvedélyességgel s képzetének -azon regényes irányzatával, mely őt oly sajátságossá, oly érdekessé -tevé. Szeretett, nem tagadá magától, sőt néha felvillant elméjében, hogy -ő a királyt nem ismerte eddig; hogy a minek őt most látja, az egészen -más s nagyobbszerű, érdekesebb, mint egykor volt gyermekkori barátja -előtte. – Igen, igen! – mond magában – ez az elme érettsége, most fel -tudom a nagy férfiúnak érdemét fogni, most méltánylani tetteit; lehet-e -őt nem bámulnom, szeretnem? – De szeretet s szerelem közt a szűzien -tiszta hölgy még nem tudta a különbséget. Az ifjuság akkor időben -országos harczokkal volt elfoglalva s bár a szép Izabella gyakran jelent -meg az udvarnál, többnyire csak a beteges királyné belső szobáiban -mulatott. Ha néha nagyobb gyülekezetben volt is, sokkal kevésbbé -ismerték őt, mint hogy a Budán megforduló ifjak közül valamelyik -elhatározottan vonulna közelébe, bár őt igen is sokan vették észre s -bámulták. Voltak azonban órái, hol indulatának természete őt aggodalomba -hozá; hol a királyné helyzetét, mint nőét, összehasonlítá sorsával; hol -eszmék merültek fel agyában, melyeket hirtelen idézett vissza, mintegy -elrettenve azon érzés hevétől s természetétől, mely szívében élt már. Ez -a titkos sejtés megvan a lélekben: a mi helytelen, annak valami jóslói -előérzete van, mely lelkünket visszatartóztatja; csak az élet viharába -kitaszítva, veszti el később ezen érzékeny rúgósságot. - -Izabellánál a király viszonya nejéhez, a nélkül, hogy tisztán tudná: -miért, egy néma tiltást képezett, melynek minősége kétes borulatban -derengett előtte. - -A királyné halála után hat holddal látta csak Mátyást, ki bármiként -iparkodott az egykori gyermekded modort elővenni, nem tudta magát abban -feltalálni. A szépség, az erkölcsi tisztaság s a hölgyi báj gyakorlák -hatalmukat; s a király rejthetetlen tisztelettel s tartózkodással -közelített azon lényhez, kit egykor ölében ringatott s az édes, -bizodalmas te néven szólított. De egyrészt a királynak akkori színletlen -keserűsége nejének halálán, másrészt neme a helyes érzetének nem engedé, -hogy Izabellával sok időt töltsön. El lehet mondani, hogy Mátyásnak azon -kínos órákban, midőn a szelíd teremtést mint neje őrangyalát látta -patyolat-redőiben az ágy melletti zsámolyon térdelni s Katalinnak -sóhajtásait lesni, valami földien túli hatotta meg keblét? -szentségtörésnek tartotta volna, földi kéjt élvezni azon éginek -közelében, kit legangyalibb foglalatosságában csak imádnia, csak -bámulnia volt szabad. - -Az öreg Bretizláv szokott nyiltszívűséggel üdvözlé a királyt. -Megjelenésekor Izabella egy ablak közelében ült s midőn jöttét hallá, -arcza lángra gyúlt, keblét emelkedni érzé; de összeszedte magát s -tisztelettel teljes udvariassággal kelt föl székéből. - -Mátyás szívig ható tekintetet vetett rá s megállott, szótlan bámulva a -hölgyre, kit a fájdalom sápadtsága s a mély gyász ezerszerte érdekesebbé -tettek, mint valaha volt. E pillanatban érezte a király legelőször -életében, hogy szeret, s neme a büszke öntudatnak dicsőíté szerelmét; -mert meg volt arról győződve, hogy sem szebb, sem nemesebb tárgyat szíve -nem választhatott. Mindez, úgyszólván, rövid percz alatt villant elméjén -keresztül; a jövőben azon hézag mélye ásított fel körüle, mely őt a -nemes angyali hölgytől választá el. - -Mióta Izabella a királyt nem látta, megbarnult az; arcza férfiasabb -volt, mint eddig; álla körül selyem-gyűrűkben kezde borulni ifjú -szakálla s tekintete mind szilárdságban, mind nemességben nyert. A leány -odahalt volna tekintetében, annyira meglepte őt ezen érdekes külső; de -egy ritka tapintat, mely neki sajátja volt, megtaláltatá vele a helyes -mértéket s a nélkül, hogy a régi, gyermekien-bizodalmas s meghitt -modorba esnék vissza, nemes, jól nevelt s nagyok társaságához szokott -illedelemmel fogadta s mulattatá nagy vendégét. Mátyás, akaratja ellen, -a hosszú estét Bretizláwnál töltötte s Izabellától igen igen nehezen -tudott megválni. - -Midőn végre eltávozott, a leányka keblét szokatlan nyomás feszíté, kínos -és édes mégis. Úgy tetszett neki, mintha akkor ébredne, mintha szólnia -nem lehetne, s az éjet jobb lenne átvirrasztani. - -Terhelve érzé magát, szeretett volna egyedül lenni; végre karszékébe -ereszkedett, ajkai körül halk reszketegség mutatkozott, szemei könyűkkel -teltek el: – ő szeretett!! s mennyei mosolya édes könyekben úszott. - -Bretizláw hosszú tekintetet vetett leányára s kezét ragadta meg. – -Izabella! – mond komoly hangon, – gyermekem! te nyugtalan vagy. – Vannak -az emberi szívnek újdon, a fiatal elme által föl nem fogható mozdulatai, -melyeknek nem bir szavak által életet, alakot adni. Azon indulat, mely -ifjú kebelben ködfoltocska, fellegpont a távolban; de méhében vihart -rejt, az aggkor előtt ismeretes. – A poroszlop alatt a síma rónán az -ellenségnek elmosódott kétes alakjai nem észrevétlenek a gyakorlott -vezér előtt. – A virágos partok szélein loccsanó hullámgyöngyökben a -közelgő vésznek nedves sörényét s víztornyait látja a hajós tapasztalt -szeme. Hallgatnom lehetne, kellene, talán még; de életem fölött magasb -hatalom gyakorolja hatását: én sorsodat s az enyémet a csillagokból -olvasom s szólnom kell. Ne csüggedj, leányom! nem örömtelen a tiéd, – -folytatá mély sóhaj után az öreg. – Hol utaidban ellenek tornyosodnak, -ott az ég csillogó szemei roszszul szerkeződnek s intenek! ezt megérteni -a vizsgáló hatalmában van: mert nem mindig kikerülhetlent jósolnak a -magas égi testek. - -A hölgy szemeit atyjára mereszté: mit fog hallani, mi az, a mi előtte -áll? nem tudta. - -Atyja szivesen szorította meg leányának kezét, ki hallhatólag érzé -szivét dobogni. - -– Emeld arczodat hozzám! – mond az öreg – nézz szemeiddel oly nyiltan, -oly bizodalommal az enyémbe, miként szoktál mindig. – Igy, Bella! – Egy -komoly szóm van hozzád. - -A leányka majdnem reszketett. - -Bretizláw oly arczkifejezéssel, melyből látható volt, mennyire bizonyos -annak valóságában, a mit mondand, nyugtatá néhány perczig tekintetét -gyermekén. – Izabella! – szólt végre, – te szeretsz. - -A hölgy arczát vér borította el, különös érzés merült fel keblében: -neheztelés neme volt az, némi könnyebbüléstől követve, mint ki előtt egy -képet takarunk fel, melyet szándékosan födve tartott; melynek -tekintetétől fél s mégis ellenállhatlan vágyat érez a leplet -szellőztetni; s ha más teszi azt: minden neheztelés mellett egy titkos -óhajtást teljesített. – – Úgy tetszett neki, mintha nehéz kő gördülne -szivén keresztül s kínos futó nyomás után újra valamivel szabadabban -lehelne. A szó ki volt mondva, a rejtély fejtve, a sötét elűzve; -keblében világlott, atyja olvasta benne, a mit a leányka érezni igen, de -megnevezni nem tudott, nem mert. - -– Te szeretsz! – ismétlé atyja. – Szereted azt, kit szeretek én is, a -legnemesebb férfiút; te szereted őt s ő imád tégedet! igen – ő is, -Bella! - -Szive le volt nyomva a hölgynek; de fájdalmán keresztül egy kéjérzet -zajlott, melynek édét, büszkeségét és boldogságát nincs toll, mely -leírni tudná. - -– Ő szeret! – folytatá a csillagász, – e tudomás emelje föl kedélyedet. -Érzésed nemes, mint az övé; őt a szerelem szintúgy meglepte, mint -tégedet; de ti mindketten egy örvény szélén álltok. Én ismerem őt; ő -szeretni fog mindig, – s épen azért, mivel őt és téged ismerlek: mertem -s kellett szólanom. Bella! ily férfiú szerelmének birtoka adjon erőt -neked róla lemondani. - -A leányka kis szünet után, mely alatt gondolatait rendezé elméjében, -atyjához közelített. – Atyám! – mond elfogódott hangon, de határozottan, -– értelek! megbocsátom neked, hogy a mi álom volt keblemben, azt te a -nyilatkozó szónak hatalmával valóvá teremtetted; megbocsátom, hogy azon -édes nyugalmat, mely lelkemben honolt, elűzted onnan s egy örvényt -nyitottál előttem, melynek mélyébe szédelegve tekintek. - -– Izabella! - -– Hadd elvégeznem, a mit mondani akarok s ne vádolj! Hidd nekem! tudom -én most, hogy szerelem volt az, a mi keblemet édes hatalmával vonzá azon -ifjúhoz, kit megismerni, méltánylani, csodálni te tanítál; de ezen érzés -szivemben a földi salak kérgétől ment volt; több barátságnál: szív-, -lélekrokonság volt az s azon szenvedélyes csatlakozás, mely egy jobb -életben létezik lélek és lélek, szellem és szellem, angyal és angyal -közt. A földi fürkésző, találgató szónak hatalma rántott le mennyemből, -melynek dicsősége felé néha egy merész pillanatot vetettem; de fénye -szemeimet elvakította, nem! én soha abba nem tekinthettem volna. Igaz s -te így akartad: mert szólottál. Atyám – én szeretek! Szerettem már -régen; de épen mivel indulatomnak neve nem volt, álltam bátorságban. - -Bretizláw meglepetve bámult leányára, kinek arcza sugárzott. - -– Szeretek! s lehet-e nem szeretnem? Te tudod atyám, hogy zsenge -koromtól óta szerettem őt. Valahányszor örültem, képe állott előttem; s -ha nagyról, szépről hallok, ő az s tettei! S te magad is, jó atyám! nem -tértél-e beszédedben mindig vissza hozzá, mint a vándorcsillag a naphoz? -s nem volt-e jövőd minden reménye kapcsolatban azon ifjúval, kit -szeretek? mint fogoly – mint apród – mint király, mindig bámultabb! – -Ah! taníts ily férfiút feledni! Mi köze érzésemnek mindazzal, mit földi -körülmények s viszonyok tolhatnának szerelmem óriása elébe? kit -gyermekből, árnyékból teremtél egyetlen szóval oly nagygyá, oly -oszlopszerűvé, hogy neked s magamnak remegni kellene tőle, ha nem volnék -Izabella s nem neveltél volna többnek, mint hölgynek. - -– Leányom! – mond komolyan a csillagász, szavaid végét várom s késem -feleletemmel; mert, Istenemre! különös szövedéke ez a mélységnek s -ábrándozásnak. Mint szemrehányás hangzik az előzmény! Jó, én nyugodtan -akarom elvárni a befejezést. - -Izabella folytatá: – Ismered-e Mátyást? Nem, te nem ismered őt, mert nem -remegnél s hagytál volna engem lelkem sugallását követni s ifjú szép -álmát fonni odább. Tőlem sem félhetél, mert én, miként ő, nemtelen -szerelmet nem érezhetek. Arczában olvasok, a mióta tudom, hogy szeretek; -rejtélyes jelek voltak nekem tekintetei, lelkes szavai, édes mosolya! – -most nyilt könyv a szem, a homlok, az ajkak. – – Ne rettegj tőle, atyám! -de ne is szólj neki, ne gyújtsd meg keblében a szövétneket, miként az -enyémben meggyújtottad azt. Szerelmemnek ura vagyok, ezt esküszöm neked, -míg annak szent titka az enyém; – de ismétlem, őrizkedj Mátyással -megtudatni, hogy szeretem! – mert ha ő azt tudná, gyanítná: – minket a -korona, te s az egész terjedt mindenség nem választana el többé, ha -Mátyást ismerem?! pedig ki ismeri őt, ha én nem? - -– Leányom! értettelek-e? – nem, nem értettelek; Bella, ki szerelmének -ura, miként állíthatja, hogy megszűnnék az lenni, ha Mátyás előtt tudva -leend szerelme? - -– Meg! – felel Izabella kevélyen. - -– Meg! s kész volnál mindent feláldozni szerelmednek? - -– Mindent! - -– Úgy nem ismertelek, gyenge leány! úgy nem vagy az, kinek hittelek. - -– Nem ismertél? Oh atyám! nem te mondottad-e mindig, hogy az emberek -szerelme a csillagokba van írva, s hogy a földi erő, mit Isten kötött -össze, föl nem oldozhatja? nem ezt mondottad-e? – s most akarod, hogy -tegyem a lehetetlent! – Tudom, mit felelhetsz nekem, hogy a csillagokban -kétkedtem néha. Igen, a hit a csillagokban kétes; de a hit a szerelemben -nem csal soha; a hol a hit megszűnik, elhalt a szerelem. Emlékezzél -önszavaidra! ki tanított a dolgokat úgy tekinteni, miként én tekintem? -nem volt-e magasztaltság egész életem? s most tagadjam meg azon -eszméket, melyek velem nőttek s véremmé váltak? – Megbocsáss, ha vannak -az életben pillanatok, melyek ihlettsége közben a halandó földiség egész -kicsinységében tűzi ki magát előnkbe; megbocsáss, ha arra emlékeztetlek, -mit a büszke férfiú oly sokszor feled: ember vagy, atyám! halandó, -határozott elméjű ember, kinek lelke azon indulatok ezrei közt, melyek -keblünket körülhullámozzák, egyetlent, egyetlen-egyet sem képes egész -mivoltában, egész mélységében felfogni, kikapni az életből; – és te a -szerelmet akarod ismerni? te korlátokat akarsz szabni egy indulatnak, -mely örök, végtelen, mint a mindenség gyűrűje; az egész természetet -folyja, s övedzi körül, azt összetartja; mely a minden, az Isten maga! - -– Leányom! csillagaitok közelléte még nem jósol szerelmet: az enyim is -közel van a nagy királyéhoz. A mi belőled szól, nem természetes, nem -való, – fellengő magasztaltság az! – s ábrándozásaid azok, melyek nem -ismerik a korlátokat! A lélek ereje jő Istentől; kiben ész s lelkület -van, az tud határokat vonni indulatinak s szokott azoknak hódolni. Ezt -tudni a való szabadság! mert önalkotta kerítvény közt kéjelg annak -lehellete, ki erejét ismeri, s abban bízik; ki magáért felelhet, az az -erős, a szabad! - -– Szabad? mondád atyám! – a szavakból annyi telik ki! – de hát nem -szabad-e többé, a ki szeret? – lehet-e nemes kebelben nemtelen szerelem? -s férhet-e nemes szerelemmel a szolgaság eszméje össze? – Vesd az égnek -szemére, hogy távola kéken mosolyg; a növényt kárhoztasd, hogy a nap -éltető sugaraitól hegyei bújnak ki, hogy vígan és zölden emelkednek a -légbe föl, nyúlnak ágakká, virágoznak, gyümölcseiket a nyár heve -aranyozza; vesd keblednek szemére, hogy lehel – a szívnek, hogy szeret! -– Ne vádolj fellengéssel engemet; a pillanat hatalma szavaimba önté a -magasztaltság erejét; de szívem a régi, érzésem való. – Gondold -helyzetemben magadat. Képzeld a nagy királyt s engemet, az egyszerű -csillagász gyermekét – tedd hozzá, hogy királysága minden fényével a -legkedvesb, mi szívemhez szól! – megfoghatsz-e? bámulod-e? ha ily -férfiútól szerettetni, ily férfiút szerethetni üdvözít! túlemel magamon! -őrültté tesz! – Szeretetében az egész honnal osztozom! – szerelme! – az -az enyém! egy és oszthatlan – az enyém egyedül, kirekesztőleg! Érted-e -ezt, atyám? – hiszen te mondád! s e kincset, sajátomat, ne tudjam -becsülni! óvni! védni! - -– Jó! ki tagadja a szerelem hatalmát; de korlátlan-e az? – nem ismer-e a -természet maga rendszert, mely határ és szabály? – Szeress! Hölgy, mily -te vagy, csak az élettel szűnik szeretni, de – – – - -– Azzal sem! – és sohasem! – vág közbe Izabella. – De te meg nem -foghatál, nem értettél engem. – Ha Mátyás megszólal; ha megtudja, hogy -szeretem; ha előmbe lép azon ifjú, kié vagyok, ki Istenem, kit -bálványozok, – s kezemet ragadja meg, s lelkes szemeit az enyémekre -függesztve kérdi: Bella, én lelkedben olvastam, szívem hölgye! életem -élete! szeretsz-e? - -– Te hallgatni fogsz! - -– Hallgatni? – tehát igaztalan lenni, ha a hallgatást Mátyás tagadólag -veszi; – s mindent megmondani, ha ő azt annak tartja, a mi valóban: néma -vallomásnak, – s ha annak veszi, pedig úgy fogja ő azt értetni: mit -akkor? – Ha szerelme föllobog: ha látom, hogy üdvét tőlem várja; ha -hatalmamban áll azt, kit lelkem teljességéből szeretek, boldogítni!? – -hidegen s keserűen vonjam-e magamat vissza? hallgassak tovább is, míg ő -eped, míg szótlanságom a halál: – egy szavam az üdvösség!? - -– Így ismered te a szerelmet – s te csak most kezdesz szeretni! – én meg -nem foghatlak! - -– Most tudom hogy szeretet, a mit éreztem; de nem most kezdek én -szeretni s ha igen: nem mondottam-e, atyám! hogy az Isten a szeretet, ki -mindentudó! – s te bámulsz, hogy midőn az Isten szállt keblembe, én őt -megismerém, – fénye, dicsősége felragyog körülem s mennye, angyali -karaival, tárva áll előttem? - -– Mit akarsz tenni, leányom? – kiált fel Bretizláw majdnem indulatosan – -szenvedélyességed elrémít engem! - -– A szerelem birtokom még, ezt mondám már atyám! – Ha Mátyással szólsz: -szűnik az lenni; lényem átolvad az övébe, én akkor övé, – ő leszek. -Szivével érzendek, agyával gondolkozom, lelkével akarok! – Mit tudok -többet neked mondani? – lelkem mélyét tártam fel előtted; – tehetek én -arról, ha annak betűit nem érted, sorain káprázó szemeid eltévednek? de -légy nyugodt s érts meg! Én távozom: teljesül, a mit akartál; – megyek, -mert csak ez tarthat meg indulataim birtokában. – Lemondani róla? nem – -én soha le nem mondok. - -Az öreg csillagász megölelte leányát. Hogy távozni fogsz, azt vártam -tőled; – szólt valamennyire könnyebbedve, – mindazokra, miket mondál, -felelhetnék neked; de arra oly pillanatot szántam, melyben az első -benyomás hevén túl leszesz s lelked nyugodtabb. Akkor aligha magad -azoknak, miket állítál, egy részét nem fogod túlságosnak vallani, a -másikon pirulni. - -– Atyám, – felel Izabella mély önérzettel, – mit e pillanatban hiszek és -vallok, azt hiendem holtig! – Gondolod-e, hogy érzésemben egy árnyéklat -legyen, melyért pirulnom kellene? – Szerelmem szentség! ez dicsőségem s -büszkeségem! – Ha nincsen erőm Mátyástól elválni, ha ő maga parancsolja -s kéri szeretve maradásomat: ne kárhoztass! – Miért akarod te a -hölgyszívet ismerni? – Igen! épen az, mit a férfiúi büszke negéd -gyöngeségnek kárhoztat bennünk, az a mi erőnk; mi szeretni születtünk, -nekünk nem szeretni annyit tesz, mint magunkat megtagadni, mint élve nem -akarni lenni! – De ha erőmbe kétkedel: tedd szerelmemet próbára! – Ki -nemes szerelemnek nemesen fel tud mindent áldozni, oh, hidd! nem gyenge -az; ki az előítéleteken elkezdve, azon álszokásokon keresztül, melyekről -az eszme s nézet minden égaljban más, egészen a valóságig, az életig -mindent fel tud áldozni! – ha ez gyenge: úgy hol az erő? – ki az erős? - -– Okoskodni tanultál tőlem, Izabella, nem szálat hasogatni; – mond -Bretizláw hidegen s majdnem gúnynyal; – szíved magvába láttam, lelkemre! -nem tudom: gyöngéd érzet vagy érzelgő ábrándozás, szerelemdüh vagy lelki -nemesség, a mi belőled szól? de annyit tudok, hogy nagy ideje távoznod! -– Készülj: még ma indulsz! - - - - -AMINHA. - - _Antonio_. - – – – Különös ujságokat mondhatok - melyekről nem is álmodhatál. - _Leonato_. - Jók-e? - _Antonio_. - A kimenetel mutatja meg; legalább - öltözetök jó, külről szépen mutatkoznak - -_Shakespeare_. - -Izabella eltávozott; atyja őt maga vitte Boroszlóra, hol egyik rokonának -gondviselésére bízta, maga pedig visszatért Budára. - -Minden, a mi túlfeszült s fellengéssel párosul, némileg a természet -szokott menetén kívül vagy túlesik, s el kell múlnia. Így okoskodott -magában a derék csillagász, s végre leánya jobb meggyőződésére számított -az első heves benyomások elmultával. - -* - -A szép Ilka, a mint azt a tőle semmi esetre el nem vitatható lelki -erőből gyaníthatjuk, melyet már volt alkalmunk tapasztalni: házikörében -a hajdani szerepet s felsőségi szellemet újra gyakorlatba hozta. – Férje -nem kevés hajlamot mutatott a féltékenységre; de a fürge nő, tudván, -hogy minden jó kezdettől függ: férjével együttlétének első pillanatait -is hasznára fordította, s felülkerekedett; azaz a helyett, hogy férjétől -engedné magát a vadnai mulatásért s azon kétes szerepért, melyet ott -játszott, kikérdeztetni, valódi asszonyi tapintattal féltékenység -álarczát vevé magára, s a derék Nabuchodonozort szalmaözvegységének -minden perczeiről szoros kérdőre vonta. Szavaitól s feleleteitől a -hitelt csintalanul megtagadta; hűtlenséggel s kevés szeretettel maga -iránt vádolván, annyira sövény közé szorítá a komoly lovagot, hogy az -minden elmésségét elővette, e gonosz gyanúpör alól kimenekedhetni. - -Ilka remekül játszotta szerepét, s lehet, hogy az akkori zivataros -időkben a hajdani, szénaevésre kárhoztatott királynak druszája nem is -mindig maradott hű azon parancshoz, mely a többiek középsőjén épen -túlesik. - -Mihelyt vette észre neje a dolognak régi emlékben létét: azonnal a -vitatkozási tárgyak, mint a tenger szélvész után, ki kezdének sikulni s -egyenleni; ő végre egészen honn találá magát. Később üres óráiban némely -dolgokon törte, a maga módja szerint, fejét, s azon tárgyakkal -bibelődött, melyeket még ama veszélyhíres várba vett űzőbe. Majdnem -bizonyosnak hitte, hogy az ifjú Wratizláw, ki már a király választása -előtt s közben sokszerűen igyekezett kegyét megnyerni, s később Vadnán -is megjelent éjjel szobájában – nem más, mint Komoróczi maga. Innen -megfejthető bizodalmatlansága Wratizláw iránt, ki mindenesetre igen -elfogadható ajánlattal közelített hozzá: a szabadulhatáséval. Mert ha -Wratizláwot valóban annak hinné, kinek az magát nevezte, oktalanság lett -volna ajánlatát, főleg oly jellemű s tapintatú nőnek, milyen Ilka volt, -el nem fogadni, ki ha sajátságainak meglepő ujságával a gonosz, -megrögzött rablóra, Komoróczira is tudott hatni, sőt ezen öntudatban, -úgy szólván, vakmerő volt: bizonyosan gondolhatta, hogy a fiatal, édelgő -cseh lovaggal még előbb czélt érend, s ezt szintúgy, mint amazt, a -szükséges korlátok közt tarthatja. - -De már jóval azelőtt, hogy Wratizláw nekie megjelent, kezdé Ilka -észrevenni, hogy sem a bozontos hajzat, sem a szem vaksága Komoróczinál -nem való; mert bár mindezen álszerek remekül készültek s az akkori idők -szellemében az ily változtatások eszközlésére elegendő csalékonysággal -bírtak: mégis Ilkának hosszabb együttléte a rablóval, észrevéteté vele -azon ellentétet, mely főleg az éles női szemet s figyelmet ki nem -kerüli, a durva lovagnak bozontos haja, szakálla, s bőrének, vonásainak -fiatal gyöngédsége közt. Ezekhez még egy sajátságos, nem könnyen -eltéveszthető kettős anyajegy a bal fülén járult, melyet Budán -Wratizláwon vett észre. - -De volt egy érzés keblében, melyről nem tudott tisztán számot adni -magának. Wratizláw, mint udvarló iránt, láttuk: elhatározott -idegenkedést érzett. Meglehet, hogy az édelgő lovagnak negélyteljes -nyájassága neki visszatetszett, vagy azon szenvedélyes csatlakozás, -melyet Ilka, főleg házassága első korában, derék férje iránt érzett, -okozta, hogy Wratizláwnak udvarlása nemcsak kellemetlen, hanem -egyáltalában alkalmatlan is volt neki. - -Ő ezen idegenkedését a pirosló cseh leventétől, mint udvarlótól, igen is -értette; de nem tudá megfejteni magának nemét a vonzódásnak e rejtélyes -személy iránt, mely őt akaratlan meglepé s faggatá. Női hiúság volt-e -itt a fenékszín, vagy önkénytelen vonzalom, mely a kedélyt néha -öntudatlan lepi meg, nem választhatá el s nem értette. – Budán sokan azt -állították, hogy Ilka és a cseh lovag közt meglepő hasonlatosság van, -főleg arczélben. Ezt Nankelreutherné kénytelen volt igaznak elismerni, -mert talán ő volt az első, ki ezen észrevételt maga tette. A -hasonlatosság neki hizelkedett, mert főleg arczéle Wratizláwnak ritka -aggszerűséggel s nemességgel birt; de minden hiuság mellett a tetszeni -szerető nőnek, jól érzette, hogy nem ez az, a mi őt Wratizláwhoz vonja. - -Még Vadnán történt egykor, hogy Komoróczinak álszakálla elválván, arcza -és szakálla közt Ilka hézagot vett észre, a mi őt az iránt, mit addig -csak hitt, szinte bizonyossá tette. – Ugyanakkor azon kétes vonzalom, -mely közte s Wratizláw közt volt, szintén átlátszott Komoróczira, ha -ennek gonosz kedélye s kegyetlen szíve Ilkát el nem idegenítnék tőle, s -azon rokonérzet nemét is, melylyel ő Wratizláw iránt viseltetett, meg -nem tompították volna. - -Kiszabadulása után Vadnáról, férje őt Budára költöztette, hol a királyi -laknak közelében, s a mindig éber szemmel őrzött budai várban nejét -mentnek hitte további veszélytől. De nem soká mulathatott ott Ilkával, -mert a király parancsára Zokoli Péter seregeihez kelle csatolni magát. - -Kevéssel elindulása előtt egy napon úti készületeit tevé a lovag. -Nankelreuther németes részletességgel rendezé el apró, kalandos életéhez -mért málháit; folytonos lélekzetben tartván bőbeszédűségét nejének, ki -elég szivesen s ügyesen segített férjének podgyászait rendbe hozni. -Miként Ilka egy darabot a másik után átadott: repedezett rézszelencze, -szép festett cserépmázzal bevonva, akadott kezébe; a nő keveset -vizsgálván azt, egykedvűleg nyujtá férjének. - -– Erre nincsen szükség, – mond Nankelreuther sajátságos mosolylyal – -tedd el édes Ilkám, hogy tartalmának egykor hasznát vehessed. - -– S mi lehet az? – kérdé a nő felébredt tudnivágygyal. - -– Nézd meg, – felelt mosolyogva a lovag. - -Ilka a szelenczét felbontotta, s egy sárga réz, pénzalakú képet lelt -abban, vékony fekete zsinórkával. - -– Mi ez? – kérdé nevetve – valami ereklye a régi időkből? – tán szerelmi -ajándék, úgy-e? Így jő az ember nyomára egykori bűneidnek. - -– Most az egyszer – jegyzé meg Nankelreuther – csalatkozol; a dolog -megfejtést kiván. Mikor gyámatyádtól megnyertem kezedet s te is -ellenkezés nélkül lettél nőmmé: e szelenczével senki sem gondolt; – -azonban egy öreg szolgálója a háznak, elmenetelünk előtt néhány órával, -kezembe adá s arra kért: hogy bármi csekélységnek látszassék is ez, -gondosan zárjam el, mert még valaha hasznát vehetem. - -– De – kiált fel Nankelreutherné – meg nem foghatom, mi fontossága -lehetne e rézbe nyomott boldogságos szűz képének, mely egykor -alkalmasint ájtatos apácza olvasóját diszesítette. – Alig mondá ki e -szavakat, midőn egyszerre egy gondolat lepte meg elméjét. – Mutasd a -képet, – szólt, hirtelen kezébe vevén az emlékjelt. Ilka figyelemmel -nézegeté azt. – Különös! – kiált fel – valóban különös! – egészen az! - -– Mi? – kérdé a lovag. - -– Semmi – felelt a nő. – Úgy tetszik nekem, mintha e képnek mását -valahol már láttam volna! – mondd! honnan került ez? - -– A ki kezembe adta, azt állítá, hogy nyakadon függött akkor, midőn -tégedet Budán gyámatyádnak ajtaja előtt leltek, s mint a babonás -szolgáló szentül hitte, valami jóltevő tündérnek ajándéka, mely neked -szerencsét hoz. - -Nankelreutherné mindig inkább mélyedett el gondolataiba. – Miért nem -szóltál előbb nekem e talizmánról, Nabuchodonozor? – mond csintalan -mosolylyal, – ki tudja, mennyi bajtól megőrizhetett volna e pénzdarab -engemet. – Miként így ábrándozva tekintett az emlékjelre, majdnem -önkénytelen mozdulattal ajkaihoz szorítá azt. – Te csekély, de egyedüli -maradványa egy anyának, ki azt talán a Szentföldről hozott olvasóról -fejtette le s tette nyakamra, légy üdvöz nekem! Oh édes lehetett a -fohász, melylyel ez történt, s lágy, gyöngéd a kedves anyai kéz, mely -ezt nyakamra kötötte. Istenemre! sohasem válok el többé ezen ereklyétől, -ez anyámtól jő! Nankelreutherné angyal volt, midőn ezt mondta, s szemei -nedvtől csillogtak. – Igaz! a gyermeki szeretetben valami nemesítő van, -mi minden arczot dicsőít. - -Ki fejti meg, hogy az önállásra annyira törekvő ember oly édesen -emlékezik a függés éveire, azon gyermekéletszakra, hol, szinte akarat -nélkül, mindent mástól várt. Mi kapocsa azon szeretetnek gyermek és -szülő közt, mely minden szerelmi viszonynál tartósabb, s legkevésbbé -vegyül azzal, mivel minden emberi indulat: önzéssel!? A természet -sugallása? – minő nyelven szól az? – A mélyebb fürkészet szinte -odavezet, hogy éltünk – folytatása szülőinkéinek, s hogy teljes önállás -nem boldogít. - -Ilka hirtelen félbeszakította beszédét, segített újra férjének, míg -minden rendben volt. Akkor a mellékszobácskába vonult, egy karszékbe -vetette magát, az ablak párkányára könyökölt s szemeit a pesti rónákon, -a zöld szigeteken s a szőke folyam nemes habjain úsztatá végig. – -Istenem! – rebegett – e csekély rézpikkely szivemet ragadta meg; minő -gondolatok merülnek föl agyamban! igen, ehhez tökéletesen hasonló azon -rézkép, melynek egykor zsinórját észrevettem a Wratizláw nyakában; -tréfásan kivontam, amuletnak vélvén azt, s ő kiragadva kezemből, -ajkaihoz voná olyan arczczal, melyet tudtam volna szeretni! s keblébe -rejté. – Ezt egy szent adta, – mondá – neve édesanya! – és ment. – Igen, -igen! most értem magamat: e pillanattól éreztem e megfoghatlan vonzódást -azon ember iránt, kit gyűlölni akartam – és szerettem. - -– Ő Komoróczi! igen, ő az! fogva Visegrádon; – folytatá a nő. – Mi -faggatja szívemet? miért e jel az én- s az ő keblén? – miért a -hasonlatosság közöttünk, mely mindenkit meglepett? – Ő fogva! – Ilka -elmélyedett; végre vígan felkiáltott: – Én a királyhoz megyek, s -kegyelmet kérek számára: igen, igen! – – Nem tudom, mi űz; de e gondolat -felvidított, boldoggá tett! én megyek. – Nankelreutherné fölkelt -székéről s megállott a szobában. – Nem, nem, mégis nem lehet! mit mond a -világ? mit férjem? – nem, nem! – S mégis űz engemet a belső hatalom! – -Mit tegyek? – Igen, ezt teszem! kiáltott fel, mintegy új ötlet -felvillanásától ingerülten. - -A jövő pillanatban halk kocczanás tevé figyelmessé – Szabad! – mond Ilka -s a csendesen nyiló ajtón egy ritka tünemény mutatkozott. - -Leány volt az, s a mint első tekintetre látszott, alig tizennyolcz évű. -Öltözete annyira különbözött az Ilkáétól s oly eredeti volt, hogy néhány -sort szükségképen kell leirására szánnunk. - -A szép, keletien szabályos főt, melyről aranyfényű szőke haj ömlött le -két gazdag tekercsben, párta neme födte, minden szalag nélkül, széles -abroncsot képezve, mely a gyönyörű kerekségű főnek hátulsó részét -kerítette körül. Nyakát sürű és sokrétűen ahhoz szoruló keleti -gyöngy-sorok majdnem egészen elfödték, s a szelid ábránd-arcznak -lángoló, világoskék szemeivel oly tekintetet adtak, mint azon aggszerű -arczoknak van, melyek régi görög szobrokon láthatók s a hajdaniság -bélyegét viselik. A test felső részét sárga, gazdagon aranynyal áttört -tunica födte, térdig érő, elől nyitva s az égszín bélést kitüntető, mely -a legkarcsúbb derékhoz zománczos mívü kövekkel terhelt övvel volt -szorítva; ujjait ezen ízlésteljes öltözetnek könyökön alól a legfinomabb -csipke födé, fellegezve a gömbölyű kart s egy részét a havas, gyűrűkkel -terhelt kezecskéknek. A felső öltözet alatt nehéz fehér fellegzett -selyemszoknya folyt alá sűrű festői redőkben s a léptek alatt suhogva. A -fehér szattyánba szorult gyermeklábaknak kissé felhajló orruk e meglepő -alaknak keleti tekintetét még jobban kiemelte. - -Ilka az érkező felé fordult s a legderültebb arczczal üdvözlé: – Aminha! -minő rég nem láttalak! így kell-e szavadnak állani? szép gyermek, ezt -igérted-e Vadnán? egy hónapja, hogy felém sem jösz! - -Aminha szelid főhajtás után a kézzel kijelölt széken foglalt helyet. – -Asszonyom! – mond – az ily kereskedő népnek, mint mi izraeliták vagyunk, -kevés ideje van látogatásokra! valóban, ha tehetném, sehol sem volnék -oly sokszor, mint itt; mert sehol nem lehetnék örömestebb. - -– Aminha! te szép vagy, mint egy piros körte, és sugárzó, mint egy -karperecz! – kezdé Ilka újra – mondd, hogy élsz? mit csinál öreg atyád? -jobbul-e? ah! én neked sokat mondhatnék, jó gyermek! mióta nem láttalak, -sok történt, a mit nők örömest közlenek barátnéikkal. - -A kelet leánya a beszélőnek kezét ragadá meg s voná ajkaihoz; de Ilka -hátrahúzta azt s egy csókkal homlokára váltá fel a leány hálakiömlését a -barátné nevezetre. - -– Nekem is sok közleni valóm van, – szól Aminha sóhajtva – s ha az én -kegyes jó asszonyomat – – – - -– Barátnémat! – igazítá ki Ilka. - -– Nem untatom – folytatá a másik: – rendre elbeszélem, a mi rajtam -utolsó együttlétünk óta történt. Atyám jobban van! Vadnai szenvedése -óta, a mint azt már többször elbeszéltem, az ábrándkomolyság sohasem -távozott tőle egészen, akkori ijedtsége őt őrültté tette; – igen! az is -volt ő, még hazajöttünk után is három holdig; de gondos felügyelet s a -kereskedés szükséges elszóródásai s fáradalmai közben ezen inkább lázas -őrjöngés, mint valódi őrültség, búskomolysággá változott át. Egyrészt -roppant veszteségünk is nevelte kedélyének ezen irányzatát; mert – bár a -jó felséges királynak szilárd rendelései következtében sok kézhez került -is, – kárunk valóban nem csekély. De néhány szerencsés bérlet s jól -sikerült vásárlások, vidám meglepetéseik által, a kereskedői bizodalmat -s reményt visszaadák atyámnak, – s ő most sokkal derültebb. Ideges -állapotjai igen ritkák s csak rövid időre lepik meg; egyébiránt egy régi -óhajtása teljesedéshez közelít, s ez őt igen boldoggá látszatik tenni. – -– – Én ara vagyok. - -– Ah! ki azon szerencsés, kinek a legszebb leányka Budán adja kezét? - -– Nephtali! – felel Aminha könnyű pirulattal s szelid vidámsággal, – ki -Vadnán is ott volt s kiről olykor beszéltünk. - -– Választásodat helybe kell hagynom, Aminha; bár – megbocsátasz -barátnédnak – ha néha vallásod sorsosaira irigykedik éretted, s -szivedet, kezedet egy nemes lovagnak óhajtaná. - -– A szegény izraelita leánynak ily magas szerencséről még álmodni sem -szabad; – felelt Aminha némi komolysággal. – Nephtali jó ifjú! Atyám azt -mondja, hogy atyja Sámuel, egy a legtehetősebb kereskedő közől a honban; -de az nekem sohasem jutott eszembe. Én őt Vadnán kedveltem meg, mikor -oly hév részt vett atyám sorsán s az enyémen, magát feledve. – Ah, akkor -a hiú leány benne azon hajdani hősök egyikét képzelé, milyenekkel tömvék -az izraelita nemzetnek történetkönyvei; egy Jozuát vagy Machabét; -szóval, úgy vélte, hogy nem rosszabb ő egy nemes lovagnál – a szegény -megvetett zsidó. – Utolsó szavaiban a szép teremtésnek mondhatlan -fájdalom vegyült, nemével a fönségnek s büszke keserűségnek. - -Ilka csendesen hallgatá őt s kezecskéit szorítá a magáéi közé. – Boldog -vagy-e? megelégedett tehát? Aminha! – mondd! - -A leánykának keblét halk sóhaj dagasztá. – Az vagyok! – felelt rövid -szünet után – miért ne lennék az? Nephtalit szeretem, lelkem -teljességéből, először életemben; s tudom, hogy én mást nem szerethetek -soha, s nem is találnék jelesbet, szorgalmasbat, s ki hozzám oly jó, oly -igen jó lenne. - -– Szivemből részt veszek boldogságodban, kedvesem, s szerencsét kivánok -neked; de örömed még sem egészen tiszta, nem egészen ment az ürömtől; -arczodról olvasom azt; szólj! mi bánt? - -– Atyámat imádom! oh egek! tízszeresen atyám ő, nem a minők ezrenkint -vannak, nem, – ő olyan, minőt ifjú személyem Ábrahámban s Jákobban -képzelt, azon aggszerű patriarchákban, kik atyák, királyok, Isten voltak -egy személyben; kiknek szavai, mint a jóslat igéi, hatottak a lélekre, s -szemök hunyorítására a hű háznép sátrait szedte fel; kiknek intő szava -után kövér nyájak s csengős, terhelt tevék mentek a pusztán; s parancsuk -a dús legelőkben egy országot teremtett, hová sátraikat feszíték ki, -melyeknek kúpja az ég volt! – Úgy, mint atyám, nem szerethetett engemet -senki. - -– Értelek! – mond Ilka s szemeiben a részvét s bámulás nemes gyöngye -csillogott. – Atyádtól nehéz elválnod; maradj mellette, sok jó ember -elfér egy födél alatt, s nálatok ez nem ritkaság, ti a zsinatot -megszoktátok. - -– Igen! – kiáltott fel a leányka magasztalva – mellette és övéi mellett! -– híven szelid hitemhez, az Ábrahám, Jákob és Mózes hitéhez! - -– Minő szokatlan hevülés emeli lelkedet, Aminha! én így nem láttalak -még; szólj barátnédnak, talán valami csetepaté történt? - -Különös ellentételt képezett Ilka, néha pórias kitételeivel, a szép -izraelita hölgynek magasztaltságával, mely szavaiból szintúgy, mint -tartásából kitűnt. De a fellengés szelleme egy árnyéklatát láttatá a -keserűségnek s ijedelemnek; vonásai azon kétes feszültséget árulták el, -mely valakit nagy s elhatározó sorsváltozás előtt szokott meglepni. - -– Nem tudom, – rebegé a leányka – mi fog velem s rajtam történni, de egy -kínos előérzet szorítja keblemet össze. – Oh Ilka! – kiált fel, -barátnéjának nyakába borulva, ki őt szivesen szorította kebléhez. – -Életemben először mertem azon nemes nőnek e bizodalmas nevet adni, ki -oly sokszor bátorított rá. Igen! korlátimba fogok, a magasztaltság e -pillanata után, visszalépni újra; de az életnek vannak szakai, hol egy -rokon lénynyel szemben úgy eltávolítunk mindent, hogy a hézag betelik, -mely helyzet és helyzet közt ásít, s az ember az emberrel marad -szemközt, s a király a koldússal fog kezet. - -[Illustration: – Atyámat imádom!] - -Ilka mindinkább bámulva tekintett a hölgyre, ki kínos hevességgel -folytatá: - -– El akarnak atyámtól ragadni! – de nem, az Isten nagy és jó – s én -vétkezem, ha búsulok s nem bízom benne s nem vagyok vidám, mint eddig. – -Ezzel Aminha igyekezett vonásainak újra azon derült kifejezést adni, -melylyel érkeztekor birtak. - -– Atyádtól! – kiált fel Ilka meglepetve – kik? talán Nephtali! - -– Nem, nem – nem ő! - -– Nem értelek, leány, nyiltan! - -– Ám legyen! – mond Aminha. – Szokásom estenkint, ha dolgom végeztem, a -házelőtti kőlóczára kiülni s az est hűsét ott élvezni. A világ oly szép! -– Néha Nephtali ül mellettem, néha kedves, jó öreg atyám; de olykor -egyedül is vagyok. – Jövőmet hímezem itt ki gyermek-észszel, s -elgondolkodom s elszórakodom. – Ilyenkor egy hirtelen megszólítás -összerázkódtat. Így történt a múlt hetekben; csendesen valék, -magányosan, gondolataimba mélyedve, midőn egyszerre egy magas száraz nőt -láttam magam előtt. Vonásainak keménysége mélyen véste be magát -emlékezetembe, én őt ezer közől kiismerném. A nő hideg, durva kezét tevé -az enyémre s azon büszke, megvető tartással, melyet a keresztény köznép -negélyez a szegény zsidókkal szemben, szólított meg: – Te férjhez akarsz -menni? – kérdé különös hangnyomattal. - -– A meglepetés képtelenné tett a feleletre. - -– Egy zsidóhoz! – folytatá a nő szembetünő gúnynyal s megvetéssel, – -azzal, oh, ti nem tudjátok azt magas csarnokaitokban! – mely úgy fáj – -oly igen keserű –! - -– Mi közöd azzal, jó asszony! – feleltem a tőlem kitelhető szelidséggel. -Kihez mehetne a zsidó leány máshoz, mint izraelitához! – – - -– A nő maga körül tekintett s hirtelen felelt megjegyzésemre oly szigorú -arczkifejezéssel, mely most is fagyot vegyít vérem közé: – Te nem fogsz -Nephtalihoz menni! – te nem vagy Ábrahám leánya! – te keresztény leány -vagy! – – Vigyázz, mert atyádat, Nephtalit s magadat a máglyára vezethet -e házasság! - -– Keresztény leány!? – kiált fel Ilka, tapsolva kezeivel s felugorva -helyéről. – Oh, ha ez volna! – kedvesem, ha ez lehetne! s mit mondott a -nő tovább? - -– Asszonyom! kegyed ennek örülni tud? – rebegett összerázkódva Aminha. – -A nő szava mint a villám csapott le mellettem; – folytatá – eszembe -jutott, mit atyám egykor Vadnán mondott őrültségében; ah igen! így -hangzottak szavai: «azt mondják, hogy ez nem az én leányom! pedig az -enyém.» – Különös összehangzás volt atyámnak azon őrült szavai s a közt, -mit ama nő mondott. – Végre magamhoz tértem; kínzóm eltűnt, távol -pillantám meg őt, arcza felém volt fordulva s keze fenyítve fölemelve. - -– Különös! valóban különös! – mond Ilka – de a szerencse megfoghatlan! -folytatá elgondolkozva – s azóta nem láttad-e őt? - -– Szerencse? – sóhajtott feszült kebellel a leány – én nem érzem ezt! – -A nőt tegnap gondoltam látni. – Ő őrült, igen! hiszen lehetetlenséget -beszélt: őrült ő! – de mégis űz valami engemet, őt megkérdezni még -egyszer. E házba láttam bemenni, nem csalódom, bizonyosan nem; oh, igen -mélyen fészkelték vonásai magukat emlékezetembe. Egy gazdag polgárnak -vittem atyám meghagyásából bársonyszövetet; Nephtali volt velem. Midőn -visszatértemben a nőt vevém észre: tekintetemet szándékosan kerülni -látszatott, csak midőn messze haladtunk el, suhant a házba be, én nem -csalódtam. - -– Szólottál-e atyádnak s Nephtalinak a dologról? - -Aminha kis szünet után felelt Ilka kérdésére: – Nem szólottam senkinek; -– a nő őrült – s miért keserítsem s zavarjam elméjét a szegény öregnek s -Nephtalinak? - -– S ide láttad őt bejőni? – kérdé Ilka. – Ki lehet? itt van jelenben egy -asszony, de csak három nap óta; ispánném egyik kis birtokomból, -Nyitrában; de ez nem az. – Ilka elgondolkozott. – Magas, mondád, és -száraz, ezelőtt néhány héttel láttad őt először? Istenemre! a dolog -különös. Ispánom valóban itt volt ezelőtt három héttel nejével, -élelemszereket szállítván ide, most neje egyedül jött. - -– Nem, nem! – nyögött Aminha összerázkódva – nem lehet az! a kit ide -belopódzni láttam, idősb, homlokát sűrű redők borítják s fürtein aggság -dere fénylik; nem ő! – a nő őrült volt s eddig talán nincs már itt. - -– Leirásod talál, – felel Ilka élénken – vonalról vonalra; de a nő nem -őrült, helyes esze van. - -– Őrült, mondom én! – kiált fel Aminha gyorsan – oh, ne fürkészszük e -talányt! – ne! – az Isten nevére, ne! Őrült volt ő, vagy nekem kelle -azzá lennem! Hibáztam, midőn őt látni akartam; vétkes vizsgaság volt az, -kisértése a sorsnak, beavatkozás a szent Isten végzeteibe! – nem, én nem -akarom őt látni! igen, engedj távoznom! most látom az örvényt ásítni -felém. Ő őrült, ismétlem! – vagy tréfát űzött velem; mindegy! én nem -akarom őt látni, most, mivel tudom, hogy itt van s mondod, hogy esze -helyén. – – Ah asszonyom; taníts fékezni indulatimat, én nem tudom, mit -akarok, elmém zavart! - -– Kedvesem! – mond Ilka érzékenyen – ha úgy lenne, mint ama nő mondotta, -– félsz-e keresztény lenni? – mitől tarthatsz? én szerencsét jóslok -neked. Igen! szükség, hogy őt lásd s vele szólj; a bizonyos rossz, ha -rossz lehetne az, mi lelkednek üdvet igér, mégis jobb mint a folytonos -remegés. - -– Jobb, jobb talán! – mond Aminha – tegyen, cselekedjék helyettem! eszem -rugóságát elvesztette! – De Isten velem van; s bármi történjék, én -Aminha maradok, az agg Ábrahám leánya! - -Ilka az ispánnét hivatá fel. Néhány percz múlva a nő belépett: Aminha -egy sikoltással dőlt Ilka karjai közé. - -– Ismered ezt itt? – kiáltott a nőre Ilka, ujjával mutatva a szép -ájultra. - - - - -AZ OROSZLÁNOK. - - De szemében a leánynak - Tiltó tűz ragyog, - – – – – – – – - – – – – – – – - Mely reményt és bátorságot - – – – – megöl. - -_Vörösmarty_. - -Mielőtt Aminhához visszatérnénk, ki ájultában márvány-szoborhoz -hasonlított, mely csak pygmaleoni szövétnekre vár, drámánk nagy -személyzetének egy része történeti fontosságú viszonyok közt lép fel. - -Fehérváron a király koronázásának fényes ünnepét ülték, melyen a már -egész Európában tisztelt, méltánylott Mátyást számtalan idegen -fejedelmek követei környezték.[32] - -A csillogó urak közt, pompás keleti öltözetökben, egy gyönyörű termetű -lovag tűnt fel nemes kérgében egyszerű fekete fegyverzetének. Sisak -rostélyzata födte arczát; de a merre ment, az ősz vitézek, a nép s -mindenki rámutatott: amoda nézzetek! az Elemér a sas! – Kerek pajzsa -fényes szíjon csüngött karján; fekete sas kék mezőben látszott azon -ketté tépett koszorú fölött, s körüle e szók: ALES AQUILA. - -A király a koronázás után Budára érkezett, kiséretében Giskra is. -Szállása ez utóbbinak Mátyásnak akkori királyi lakában volt, mely -szintén azon helyen emelkedett, hol a mostani nádor-lak áll, büszke -homlokával száz ablakból tekintve alá a vidoran s nagyszerűen sarjadozó, -egykor kisszerű Pestre.[33] - -Balszárnyában az egyemeletes sötét épületnek terjedt azon osztály, -melybe a hatalmas pártvezér Giskra szállíttatott, kit nemcsak azon vágy, -hogy királyának közelében lehessen, hozott Budára; hanem a hosszas -viszályok által szükségessé vált szabályozása is némely felsővidéki -viszonyoknak, várak- s birtokoknak. - -Egy azok közől, kiket Giskra újra kegyelmébe vagy inkább pártolása alá -fogadott, s kik iránt közbenjárását ajánlotta: Komoróczi volt és -Talafuz, ki régen már Csehországban tartózkodott s ott nagy szükségben -élt.[34] - -Komoróczi, midőn a Salamon tornyából a lenge kötélhágcsón kilépett, -nemsokára hallotta a toronyba rohanók zsibaját; kettőzött hévvel -igyekezett az ingó hágcsón visszafordulva, atyján segíteni, midőn egy -kemény ütés hátán, majd a mélységbe sodorta. A váratlan csapást a -lezuhanó megsebesített Káldor okozta, s a vad kényúrnak életébe -kerülhete; de atyja megakadván ruhájánál fogva az egyik fokon, nem -érhette őt egész súlyával; e körülmény menté meg. A lökés kábító volt, s -csak annyi veszélyekben megedzett lélekjelenlétének tulajdonítható, hogy -az első meglepetéstől felocsúdva, vállán emelte le atyját, s az öreg -szolgának segítségével a sajkába vonta. - -– Halva se birjátok őt! – ordított Komoróczi, s ezzel a testet a ladikba -végig fektette. Nem volt veszteni idő; nemsokára az evezők egyhangú -csapása, mely mindig süketebben szakasztá meg a dühöngő vésznek zaját, -bizonyítá, hogy a sajka gyorsan halad. - -[Illustration: Vállán emelte le atyját.] - -Egy-két, a sötétben a szaladókra a torony ablakából az alsó körfalból -rosszul irányzott nyíl sivított el fejük felett, s egy kopja furódott a -sajka oldalába. - -Az éj korma födte az élénk evezőket, mert az öreg Káldor meredten -nyúlván el a sajka közepén, lehetővé, sőt szükségessé tette, hogy a -szolga is evezőt ragadjon. – A romboló vész hajtotta a lenge teknőt; még -hajnalra Tolnára érkeztek s ott a hű szolga urát s annak már útközben -élet jeleit adó atyját egy régi ismerőjénél rejtette el. - -Komoróczinak nem lehetett soká mulatni. – Szolgája őt oly dolgokról -értesítette, melyekről önérdekében állott személyesen meggyőződnie. - -Atyja Komoróczinak nagy örömére Tolnán magához kezdett jőni; sebe vállán -nem volt ugyan veszedelmes, de kábultsága közben a vérvesztés -elgyengítette, s a rablólovag kénytelen volt őt rövid időre szolgájának -gondviselésére bízni; maga haladék nélkül sietett Bicskére, hol, a mint -Gáspártól hallá, védelemre számított udvarházát kedves tiszttartója s -irnoka, Angyal diák, meg tudák tartani, s Bartos és Korbel közbirtokosok -s akkori hatalmas kényurak segítségével védeni is.[35] - -Épen vigan lakomáztak Angyal diáknál a helység birái s jegyzője, midőn -egyszerre az ajtó felpattant s Komoróczi, portól s verítéktől ellepve, -állott hű emberei közt. Angyal diák Bartos és Korbel uraknak azonnal -hírt adott; Komoróczi víg estebéd után több hold óta először pihent puha -ágyban. - -Ide hozta ő később sötét éjeken atyját is, kinek egészsége meglehetősen -helyreállott már. - -Ezernégyszázötvenhatban, szeptember huszonkilenczedikén, Giskra -közbenjárása által védlevelet nyert, s azzal Nagy-Sarlóra sietett, hol -őt a királyi biztos várta, ki kemény föltételek alatt egyezségre lépett -a kevély kényúrral.[36] - -* - -Giskra, ki, mint láttuk, Budán volt, mély gyászt hordott keblében. Azon -színlelhetlen fájdalom, mely minden vonásaiból kitűnt s a király -kedélyének mostani állásával összhangzásban volt, tevé közellétét s -társaságát a Mátyás régi s legelszántabb ellenségének barátivá s -óhajtottá. Giskra, néhány holddal a király koronázása előtt, Lippán -imádott nejét vesztette el, kit minden vadsága mellett csatákban aggott -lelkének, mindig ifjú szenvedélylyel s babonás hűséggel szeretett. - -Leányának nemes vonásai emlékeztették őt a kedves nőre, főleg szemei, -melyek egészen azon báj- s szenvedélyteljes tüzűek voltak, mint anyjáé, -csakhogy tekintetök kevélyebb s önállóbb szellemű volt. - -A leány híven ragaszkodott atyjához, s miként még anyja életében sokszor -a tábor zajától sem irtózott, hogy atyja közelében lehessen: úgy most, -az imádott anya elhúnyta után, elválhatlan maradott az ősz Giskrától, s -őt Budára is elkísérte. - -Lelkével e sajátságos lénynek annyira ismeretesek vagyunk már, hogy -benne, valamint szenvedélyeiben ritka élénkséget, úgy lelkületében is -kiváló szilárdságot gyaníthatunk. Láttuk őt a Poprád festői partjain a -lenge, édelgő lovagseregtől körülkerítve hideg rátartással s nemével a -kicsinylésnek fogadni a megszokott hódolatokat. – Tanúi valánk azon -benyomásnak, melyet lelkére Elemérnek neve tett; tudjuk, miként szőtte -lelke ezen eszményi alakot ifjú éveinek egy kedves, feledhetlen -árnyalakjával össze. Regényes szelleméből megfejthető, hogy azon -ifjúnak, ki ellenségből atyjának barátjává lett, naponkint dicsőbb neve -mindinkább hevítette képzetét. Az összehasonlítás által ezen alakkal, -kit a rejtélyesség még érdekesbbé tett, szemei előtt minden kisszerű -tisztelői természetesen vesztettek. - -Csak kétszer, a Poprád mellett s Fehérváron a koronázás ünnepén, látta ő -a széptermetű lovagot, s akkor e termet, hasonlatossága által egy -másikkal, melynek emlékezete szívében élt, őt a magasztaltságig -elragadta, s mindig e ritka levente ragyogó dicsőségében állott lelke -előtt. - -Egy titkos, kétes remény, melyet büszkesége tiltott önmagának -megvallani, kísérte őt Budára, hol remélte a lovagot láthatni. De -valahányszor e gondolat lepte meg őt, mindannyiszor büszkesége ébredett -föl s néma önsértésnek találta, foglalkozni valakivel, ki őt nem keresi. - -Így gondolatiba merülve, ült ő a királyi csarnokban. Atyja víg lakomában -volt Ország Mihálynál, melyet a király jelenléte is díszesített. - -Az estebéd gyaníthatólag éjfélen túl vala haladandó, mivel csupa -férfiakból állott. – A leány oly helyzetében volt lelkének, hogy e -lakoma által okozott egyedülségnek örült s azt élvezni akarta. - -A szoba, melyben a magas hölgy kerek széken a nyitott ablak mellett ült, -nagyszerű tekintetet adott a Duna virító szigeteire, a holdfürösztött -tágas rónára s a Vízivárosnak részére, s végre egy fallal rekesztett -négyszegre, mely a Buda Pesttel szembeni oldalán terjedő kerttől -elválasztva, sima, csillámló gyeppel volt borítva.[37] Egyetlen roppant -diófa terjeszté szét hosszú s terebély árnyát abban. - -Tíz óra felé járt; alant minden néma volt, csak itt-ott lehete egy késő -mécsest látni a Víziváros alházaiban s túl a Dunán a váczi kapu -őrtornyában. A teleholdnak egy hosszú, fehér sugara hatotta a széles -folyó hullámait keresztül, melyeknek fodrain a csillagok fénye szökdelt -föl. - -Lassú suhogó léptek tevék a kémlő hölgyet figyelmessé, s szemei a -nagyszerű látványról, melyen ábrándozva úsztak keresztül, lehajlottak a -szűk rekeszre, honnan a nesz hallatszott. - -– De ki írja le meglepetését, midőn egyszerre az ablaktól balra vonuló -oldalfalazatnak eddig észre nem vett üregéből egy kevély oroszlán lépett -ki csendesen: királyi feje, arany sörényével, le volt eresztve, s bojtos -farkát mint fáradt kigyót vonta maga után. Kiérvén a négyszög közepéig, -fölemelve fejét: a sertékkel borított orr alatt tág öböl nyilt s a fogak -hófehér ékei villámlottak alóla, míg a széles, piros nyelv hosszan nyúlt -ki a nemes vadnak ásitása közben. A fő újra leereszkedett, s az -oroszlán, macska-fajának negédével csóválta farkát háta fölött, mely egy -külön állatnak látszott görcsös kanyarodásban; a hatalmas lábakat -szétfeszítette s hosszan nyujtózott több ízben, míg kevélyen s teljes -erőérzetben emelte föl újra fejét csillámló szemeivel. Végre maga körül -forogván, méltóságos lassúsággal a gyepre heveredett le, sörényes arczát -első lábaira nyugtatván. - -A jelenet borzasztó és fölséges volt egyszerre; a hölgy azon félelemmel -vegyült gyönyörrel nézte a kevély vadat, melyet veszélyes állattal -szemben a biztos helyzet ad, s mely mindig neme marad a kedélyt emelő -élvezetnek. - -Alig hevert itt az aranyszőrű állatkirály henye kénynyel, midőn rövid -bakugrásokkal karcsú nőoroszlán szökdelt elő ugyanazon rekeszből. Feje -sörénytelen volt, s a macska-fajra még inkább emlékeztetett, mint a -hímnek sörény-övezte képe; termete nyulánk és karcsú, szőre rövid s -aranyló: – kétszer körülügette a könnyű nővad a síma gyep szőnyegét, s -rövid bődülést hallatván, a másik előtt állott meg, fejét annak széles -hátára eresztette le s fogaival a hím gerinczéjeit futotta végig, míg -lábaival néha enyelegve tapintott a domború bordákra. Amaz egykedvüleg -látszatott a hízelgést fogadni, csak néha kanyarodott fel a farka, s -korbácsolta a gyepet maga körül. - -Néhány percz múlva a két állat hallható szuszogással hevert egymás -mellett s a nőoroszlánnak szép feje behúnyt szemekkel a hím vállán -nyugodott. - -A hölgy csendesen legeltette szemeit az állatpáron, melynek megjelenése -alkalmas volt őt meglepni. Tudta ugyan, hogy még a múlt évben Castriott -György, az albániai parancsnok, két oroszlánt küldött ajándékba a -királynak, melyeket az igen szeretett, s melyek őt annyira ismerték, -hogy ebekként követték lépteit. Néha a csarnok termeiben, vagy trónjának -zsámolya előtt hevertek, nem kis ijedségére a jelenlevőknek, kik tudták, -hogy ily őrizet mellett életök egy hunyorításától függ Mátyásnak: mert e -két kevély vadnak szemei mindig a királyra voltak függesztve, mintegy -intést várva.[38] De azt is tudta, hogy ezek a kertnek másik oldalán, e -czélra emelt épületben tartatnak s csak nappal eresztetnek olykor ki. - -A leány néha felsóhajtott: szíve körül fonódott azon ifjudon édes -sejtés, melyet semmi valóság nem pótol; mely az eget varázsolja le s a -jövendőt népesíti derült képekkel, melyeknek lelket mindig egy hév -képzettel festett alak ad; nemcsak az, szebb és jobb, mint a milyet a -sivatag való állít elő később; s a hölgy soha sem szebb, mint mikor így -képzeteinek mennyét szárnyalja keresztül s reményeinek zöldében fürdik. - -Egyszerre úgy tetszett neki, mintha szemben a falgerinczén egy pont -emelkednék föl, melyet néhány percz múlva nem lehet az áradó hold -fényében nem annak ismerni, a mi volt: férfiú-főnek, kerek -tigrisbőr-süvegtől födve, s barna fürtöktől körülhullámozva. - -Az első gondolat, mely a hölgyet e váratlan jelenet alkalmával meglepte, -az volt, hogy talán az állatok gondviselője akar a fal tetejéről egy -tekintetet vetni a vadakra; de volt e mindig inkább-inkább emelkedő -alaknak külsőjében valami, a mi jobbra mutatott oroszlánpeczérnél. - -A hölgy szíve gyorsabban kezdett verni. – Ki lehet ezen ember? gondolá -magában, rámeresztve szemeit. – A férfiú e pillanatban ülni látszatott a -falon s feje a hölgy felé vala fordulva; vonásait ki nem lehete venni, -de a fő képzetet ada azon álomjárókról, kiknek csendes arcza nemével a -fohászó vágynak van a holdra szegezve, s mintegy befolyásától ihletve, -tekintetök magasztalt s meredt. - -Egy új gondolat váltotta fel az előbbenit. – Ha ezen ember – mond -magában a hölgy – ama kétes alak volna, kit pár nap óta vettem a kert -aljában észre? s minap a Salamon temploma előtt, egyszerű zöld köpenybe -burkolva, csak félig látható arczczal s lángoló szemekkel, melyeknek -sugárai terhemre voltak? – Minő vakmerőség ez?! – – szemtelen tolakodás! -– tevé nemével az erőködésnek hozzá, mert akaratlan az Elemér alakja -tűnt fel elméjében, s a fiatalság gazdag szeszélye ezen emelkedő alakban -annak élvonalait gondolá feltalálni, kivel elméje örökösen bíbelődött. - -A férfiúnak helyzete a falon olyanszerű volt, hogy a hölgynek ablakát -egészen láthatta; de egyrészt a közelálló fának lecsüngő lombjai, -másrészt árnya könnyen elfödheték szemei elől az oroszlánok tekintetét. - -– Minő szemtelenség! – ismétlé magában a hölgy, s a következő perczben -látszató megvetéssel s kevélységgel arczvonásaiban vonult hátra, hogy az -ablakokat betevén, azoknak kárpitjait ereszsze le s úgy a helytelen -vizsgálatnak útját elzárja. - -De ugyanazon pillanatban látta, hogy a férfiú lebocsátkozik a falon, -kezeivel annak párkányába fogózva. - -Irtózva tekintett feléje: még a falon csüngött az; lába s a gyep közt -nem sokkal kevésb hézag lehete egy ölnél, s így az ugrás maga nem -veszélyes. – De az oroszlánok jelenléte itt bizonyos halál volt. – -Rémülés, kétség, mit kellessék tennie, s az Elemér hátra nem idézhető -alakja nyargaltak egy percz alatt a hölgy elméjén keresztül. - -A férfiú bátor ugrással e közben a rekeszbe toppant s fülét egy éles -sikoltás hatotta meg. – Látta a Giskra leányát az ablak mellett -összerogyni, ki valóban elrémült, s az ijedtség megtágítván idegeit, a -székre hanyatlott hátra. - -Bármennyire sértette őt az ifjúnak megjelenése, ki nyugodtan állott a -fal mellett, mintegy szemrehányást tevén magának azon ijedelemért, -melyet okozott: – a részvét nemes kedélyében fölülkerekedett; a hölgy -magához tért, szólni nem mert, nehogy hangja az oroszlánokat felköltse, -kik közül a nő fülelve emelte fel orrát, durva dorombolást hallatván; -míg a hím csendesen szunnyadott. – Látta, hogy az ifjú vakmerőnek arcza -az ablak felé van fordulva s őt észreveheti; a leány hirtelen -kinyujtotta karját s azon tájára a rekesznek mutatott, hol az oroszlánok -voltak, s a következő perczben élénken távozásra intett. - -Meglepetve, mind az előbb hallott dorombolástól, mind a Giskra leányának -intésétől, tekintett rá az ifjú, nem tudván jeleit megfejteni; közelebb -lépett azon terebélyes fához, melynek sudara a rekesz borzasztó lakóit s -őreit födte el. - -Egy új sikoltás hangzott s a férfiú két ölnyire állott a királyi -vadaktól, kik közelítésére fejeiket emelték fel irtózatos kifejezésével -a dühnek, s lángoló szemeiket szegezték rá. - -A pillanat borzasztó volt. – A fa, melyre kapaszkodhatott volna, az -oroszlánok közelében; – a vadak ébren. – – Hideg bátorság kellett itt, -nem menekedni; mert erre sem mód, sem idő nem volt; de védelemre vagy -halálra. - -Az ifjúnak minden fegyvere egy rövid tőr volt, melyet akaratlan s -öntudatlan tartott már kezében, míg szemei a derengő négyszeget -körülszárnyalták. – A hölgy ablaka alatt zöldre festett sűrű léczezet -nyúlt el, melyre a borágnak idegei tapadtak. - -Alig vette ezt észre a bátor ifjú: azonnal a menekvés jóltevő s bátorító -eszméje lobbant fel agyában. Mindez, a mint gyanítni lehet, rövid -pillanat műve volt. - -Az oroszlánok még hevertek, vért fagylaló bőgést hallatva. – A felugrás -néhány pillanatot kivánt; s tudta az ifjú, hogy e vad – melynek leírását -elég fogoly tatártól hallotta – a támadásra készül, mint minden állat a -macskafajból. Mindez őt hirtelen elhatározásra bírta. Bámulatra méltó -hidegvérrel ugrott jobbra, s rövid kerületet nyargalván át, az ablak -alatti zöld léczezet alá ért. - -A Giskra szép leánya a közeledőben azon alakra gondolt ismerni, mely -igen is mélyen volt szívébe vésve. Mondhatlan rémüléssel kiáltott le: – -Szerencsétlen! mit tevél? – el kell veszned! - -– Láttalak! – kiált fel az ifjú egy merész lépéssel emelkedve az első, -lábai alatt recsegő léczfokra – ha kell, meghalok! te könnyezni fogsz! - -Azonban, a mitől a hölgy méltán rettegett, megtörtént. – Az oroszlánok -az ifjúnak félreugrását észrevevén, talpon termettek, s rövid előreugrás -után leguggoltak, felemelvén orrukat, s nemét a hörgésnek hallatták. - -Elemér, kit már nevén nevezhetünk, alig ért fel lábával az első léczre, -midőn a nőoroszlán hatalmas ugrással mellette termett, s a hím, mintegy -elsőséget engedve nőtársának, guggoló helyzetéből fölegyenesedett s -méltósággal teljes léptekkel közeledett, jobbra kanyarodva s egy kis -kerületet tevén a léczrostélyzatig. - -Azonban az ugrás a távolság miatt röviden ütött ki: Elemér s a -nőoroszlán között mintegy másfélölnyi hézag lehetett. – Az ifjú hirtelen -kapaszkodott fölfelé, két lécz-sor, terhe alatt engedett, s recsegve -hullott alá. – A földtől egy ölnyire állott most a negyedik vagy ötödik -lécz-soron, inkább a borág többszörös venyige fonadékától, mint a gyenge -lécztől tartatva, bár ritka jelenléttel lábát a lécznek azon végére -helyezé, mely az oszlopba volt róva, s hol az következőleg nehezebben -törhetett el, mint közepe táján. Ezt ő, az első két lécz-sorozat -meghaladtakor, az idő rövidsége s helyzete iszonyúsága miatt vagy nem -tudta, vagy nem ért tenni. - -– Fegyvert nemes hölgy! – kiáltott fel – hogy védtelen ne haljak meg; e -tőr mitsem ér. - -– Felebb – rebegé a hölgy, szakadozó lélekzettel, lenyujtván karját, -eszméletlen s akaratlan. – – Felebb! – ismétlé – alant a halál! - -– Hah! – kiált az ifjú, megvető tekintetet vetve a két vadra, melyek -közül a hím, a nő veszteglését unván, hatalmas ugrással próbálta a hőst -leragadni magasságából – odafenn áll őrangyalom! Ezzel élénk -gyorsasággal emelkedett felebb a rostélyzaton; végre kezei a félig -elalélt, de magát bátorítni törekvő hölgynek kezeit ragadák meg. A -selyemujjaknak segítő vonása fölfelé Elemérnek minden vérét arczába -kergette. Feledve volt helyzete, feledve az oroszlánok; minden! – - -Így ért ő fel az ablak párkányáig, melyre hirtelen kapaszkodott, s -mintegy kábultan fordult a szoba felé. - -A hölgy kiszabadítá kezeit az övéiből s védve nyujtotta elő azokat; -arczában részvét, kevélység s méltó felindulása a haragnak küzdöttek. – -Itt – mond, a lehető hidegséget igyekezvén szavaiba önteni, – ment -kegyed; itt maradjon, míg segítséget hívok. - -Elemér a kedves teremtésnek kezét ragadta meg újra. – Éltem élete! – -mond – ne neheztelj! öntsd haragod mennyköveit a bűnösre, ki istennőjét -bántotta meg; adj fegyvert; hogy utat vívjak a tulsó falakig magamnak! -csak tanukat ne hívj ide, magadért, Serena! magadért ne! - -A Giskra leánya elnémult, a pillanat hatalma őt szótlanná tette. - -Úgy tetszett az ifjúnak, mintha kezét érezné a magáéban reszketni. Magán -kívül ragadva, s egy annyi évig szívében lobogó szerelemtől szépítve -keríté férfiúkarját az imádott hölgynek karcsú dereka körül. - -– Serena! – mond az igaz szerelem utánozhatlan édességével – egy életet -vetek e pillanatért oda! lelkem első szerelmét te gyujtottad meg! Ah! -ráismersz azon ifjúra, ki árnyadat kisérte, mióta látott! – bocsánat. - -– Hátra, vakmerő! – felelt a hölgy, kifejtve magát az ölelő karok közül -– ezen az úton véli a Giskra leányának szívét megnyerni? – Ha birta -volna azt, – folytatá kevélyen – most vesztené! - -– Mutass utat, hogy mehessek! adj fegyvert! vagy ezen tőrrel fúrok -ösvényt az oroszlánok szívén keresztül; csak egyet mondj! – -megbocsátasz-e? – Elemér az ablakon ereszté le lábait, s az egyiknek a -felső léczen keresett lapot. – A két oroszlán a gyepet túrta fel alant s -nyuladó nyelvvel emelte ordítva fejét rá. - -– Megálljon, – mond Serena – megálljon! vakmerősége engemet is, magát is -veszélybe hozott; ha atyám itt lelné? – nem! – egy perczig várjon, – -elmém zavart, – meg akarom menteni, igen, akarom, – de puszta -emberszeretetből, mely az ellenségnek megbocsát. - -– Serena! – kiált az ifjú, lejebb ereszkedve – mondd! nem érzesz-e -többet? – szerelmed nélkül halál az élet, itt legalább érted halok meg! - -– Nemtelen! – felelt a hölgy, nemes szelidséggel s halálsápadtan. – A -helyzet iszonyúságát s könyörülő szívemet akarja használni oly vallomás -kicsikarására, melynek csak ajándékozva s önkényt adva van érdeme. -Kegyed férfiú! – folytatá keserűn és büszkén – nem jobb a többinél! -lépjen e szobába itt, talán lelek utat, megmenteni azt, ki jószívű -részvétem közepette engemet sérteni akar. - -Elemér könnyű ugrással a szobában termett. - - - - -ÉJ. - - Egy tüzes ifjú, s egy, a kegyes ég adománya szelid lány, - Ott az erő szépség, itt szépség lészen erővé. - Félve találkoznak szemeik. - -_Vörösmarty_. - -– Arczod haragodban is szép és fönséges, mint a viharzó ég! – mond a -lovag s tekintete bámulással kémlelt a cseh szűznek nemes vonásain. - -Serena reszketett, de egy azon ártatlanság- s öntudat-előidézte -tekintetek közül, melyek magaslelkű hölgyeknek, oly igen hatalmukban -vannak, Elemért elnémította; nemével a látói elragadtatásnak állott -imádottja előtt s látszott bocsánatot kérni. – Szünet lőn; a hölgy -magához tért, hidegkevélyen intett az ifjúnak egy távolabb helyezett -székre. – Ezután a szobának az ablaktól jobbra eső ajtaját megnyitá s -gyorsan lépett ki abból. Nemsokára visszatért s újra egy, a másikkal -majdnem szemközt nyíló balra távozott el. - -Serenának lakása három szobából állott. Egyik az volt, melyben őt -Elemérrel láttuk; balra, hová utóbb bement, kisebb háló-szobácska volt; -s ezentúl keskeny, alig négy öl hosszú folyosó, mely világot csak egy, a -pesti oldalra nyiló magasan helyezett kerek ablakocskából nyert. – E -szűk köznek túlsó végét nehéz, vassal borított ajtó védte, mely egy -tágasb s hosszabb folyosóra vezetett, de mindig zárva tartatott, hogy -annál háboríthatlanabb lenne osztálya az épületnek. Mátyás jelesb -vendégeit szokta ide szállítni. Az előbb leírt bezárt folyosóból egy -terembe lehetett menni, mely az udvar felől három magas ablakból vett -világítást. Ebben Serenának nőkisérete s egy, kárpitokkal csak most -elkülönözött szegletkén két nőcseléde volt. - -Két kijárása volt tehát e korlátolt szállásnak; az egyik azon ajtó, -melyből Serenát először láttuk eltűnni jobbra, s ez tágasb szobasorra -nyilt. A szép hölgy s atyjának szállása közt négy szoba és egy hosszú -terem nyúlt; ezek közül csak az utolsóban, azaz: a teremben találtatott -kijárás tágas előszobába, hol a hatalmas egykori kényúrnak s most -királyi vezérnek apródjai s főszolgái tartózkodtak; a másik, a nőkíséret -teremén keresztül egy oldalhágcsóra. - -E helyzetből láthatni, hogy Elemér három úton távozhatott el Serenától: -a két leírt kijáráson s azon az úton, melyen a szobába jött. - -Első pillanatában a meglepetésnek Serena segítségért akart kiáltani, -vagy jobban szólva, a megmenekedettnek utat akart a távozásra nyitni; de -hideg fontolgatás ezt lehetetlenné tette. - -Elemér jelenléte nála, bármiként került oda, okot adhata félreértésre. -Mert ha a veszélytől szabadulni akarónak felkapaszkodását a léczezeten -meg lehete is fejteni, a rekeszbe jöttét bizonyosan nem, Serena hírének -kára nélkül; s így mind a két kijárás a szobából, az ifjúra nézve, -használhatlan lőn. - -A hölgy elméjén egy más gondolat is vonult keresztül. – Hátha – mond -magában, – a leányok termébe menne, tőle magától kisértetve s ott azt -mondaná, hogy Giskrával akart szólani; az apródok szobáján jött be s e -túlsó oldalon távozik? – De ezt sem lehetett semmiképen végrehajtani: az -átmenésre a Serena szobáján ily későn nem lehete megfejthető ürügyet -adni. De a nőszemélyzet is ilyenkor vagy aludt már, vagy vetkezőfélben -volt s mindnyájokat méltán meglepte volna Elemérnek megjelenése, kinek -nem lehet oka az út rövidségeért az illedelmet megsérteni, s ki arra -távozhatnék, sőt illik távoznia, merre jött. – Végre a kapaszkodás -alkalmával a ruházata is szenvedett, mely egyszerű s ízletes volt, de -nem látogatásra alkalmas, ha általán véve ily késő látogatásnak nem lett -volna lehetetlen valószínűséget adni. - -Mindezek váltakozván elméjében, arra az egyetlenre számított: ha reggel -nőcselédeit valami ürügy alatt eltávoztathatja termükből s azon a -lovagot kieresztheti. De egy egész éjtszaka hevert még e kétes remény -közt. - -Könnyen megfejthető, hogy aggodalma s azon nyomasztó indulatkeverék, -méltó harag s szánakodás közt, mely kedélyében dúlt, neki egyelőre csak -annyi időt engedett, hogy a helyzet jelen pillanatára találjon -biztosítást. Ennek következésében akarta megtudni, ha atyja visszatért-e -a lakomából! – Azért sietett ő színéből kikelt arczczal, de az -ártatlanság bátorságával előbb a négy szobán keresztül a terembe s onnan -még a Giskrát váró s unalmukat koczkákkal űző apródok szobájába, melynek -ajtaját megnyitván, azonnal megtudta: hogy atyja még nem érkezett meg. - -Szokása volt Giskrának, néha, bármi későn érkezett haza, jó éjtszakát -mondani leányának; ilyenkor pamlagán rövid negyedóráig beszélgetett. E -látogatástól tartott leginkább Serena. Midőn másodszor távozott el, -akkor hálószobájának ajtaját zárta be. Ugyanezt akará tenni a másik -szomszédszoba ajtajával is; de két okért nem cselekedhette: először, -mivel gyöngédsége erkölcsi lehetetlenséggé tette, hogy magát így minden -oldalról elzárja egy férfiúval, kire méltó oka volt neheztelni s kit, -bár közel állott szívéhez, nem ismert még; – másodszor, mivel ezen ajtó -mindig nyitva szokott lenni. - -Végre visszaérkezett szobájába, hol a lovagot a széken ülve találta. -Elemér azonnal felállt. – Nemes hölgy! – mond fojtott hangon, egészen -eltávolítván azon bizodalmas megszólítást, melyet az ingerültség -veszélyteljes pillanatai talán kimenthettek, de mely később az illedelem -vakmerő sértése lett volna. – Megbocsáthat-e azon aggodalomért, melyet a -legtiszteletreméltóbb hölgynek szereztem! – Nem, e haragtelt tekintetet -nem tűrhetem! ereszszen sorsomnak! hadd menjek azon az úton, melyen -jöttem. - -– Lovag! – mond a hölgy mondhatlan fönséggel, mely szelídséggel -párosult, – nem tagadom, hogy jelenléte kedvetlen előttem; de nem vagyok -oly kicsinyszívű, halálnak áldozni valakit önveszedelmemért. – – Mit -fogok tenni, nem tudom – de az ég sugall nekem egy szerencsés eszmét! – -Serena kissé elgondolkozott, egészen részvétlenné erőtetett tekintetet -vetvén a lovagra. – Kegyednek bátorsága vakmerőség, – folytatá, – én -utálom azt, szeretem a nagyszívűséget, – minden, a mi szívtelenség -önmagunk vagy más iránt, nem tetszik nekem; s a kegyed gondatlansága nem -használna semmit: önmagának nem, mert ha fegyvert adnék kezébe, miként -azt tehetném is, két oroszlán ellen miként védhetné magát? - -Az ifjúnak szeme nemes tűzre gyúlt s ő szólani akart. - -Serena hallgatást intett a kezével. – Nem bátorságán kétkedem kegyednek, -csak annak sikerén, – mond hidegen. – Mit vélnének végre azon halottról, -a Giskra fegyverével kezében, ki ablakaim alatt a léczezetet törte szét? - -Elemérnek keblét önkénytelen sóhaj emelé. - -– Mit tehetek? – mond. - -– Vakon s némán engedelmeskedni! – felelt a gyönyörű hölgy nemességével -s fönséggel mind arczának kifejezésében, mind tartásában. – Lépjen -kegyed e szobába! – hálószobájára mutatott. - -Ezen pillanatban lépéseket hallott a terem felől s ajtónyitást. Serena -összerázkódott, ajkait szorította egybe s arcza halvány lett, mint -halotté; kezeivel egy szék karját ragadta meg s a másikkal hirtelen -távozásra intett. Elemér egy percz alatt, a helyzet veszélyétől -előidézett élénkséggel a Serena hálószobájában termett, ki utána -tántorogva inkább mint menve, görcsös sietséggel csavarta a kulcsot az -ajtóra s rejtette azt keblébe; de nem birhatván lábait, az ajtó -közelében tágas karszékbe hanyatlott. - -A jövő perczben a másik ajtó nyílt meg s Giskra lépett be, vidámabban a -szokottnál s bortól kissé felizgatva, de kábultság nélkül. - -– Most hallom, Serena! – mond, – hogy tudakoltál; jó éjtszakát jövök -mondani, miként van, hogy még itt talállak? ma későn fekszel le. - -Serena összeszedte minden erejét, fölkelt a székről, s atyja ölelésére -ment; a pamlag előtti asztalt kissé félrébb vonta, ülésre intve – s -Giskra azon helyet foglalt. - -– Nem a legjobban érzem magamat, – rebegé a leány erőltetett hangon, – -az álmatlanságnak nincs jobb gyógyszere a virrasztásnál; azért fenn -akarok darabig még maradni. – Hát atyám miként mulatta magát? – kérdé, -nyájasan fogva meg atyjának kezét. - -– Vigan telt el az estebéd, – viszonzá ez, – a király különös jó -kedvében volt. – Az öreg Káldor története jött szóba, melyről már -beszéltem neked s kiszabadulása Visegrádról. A király igen elmésen -előadta az egész ördögidézetet, melyet a Zugligetben végig hallgatott, -félig nyilt ajtó előtt. – Galeottinak víz volt ez malmára s Garával, -Országgal s Csuporral sokat vitatkoztak s enyelegtek az ördög s -czimborája fölött. - -– Komorócziról mit szólott a király? – kérdé Serena elszórva. - -– Nevetett! – Higyjétek, – mond, – ha valahol elfognának, aligha úgy nem -tennék magam is; egyébiránt, hogy atyját halva sem hagyta Visegrád -alatt, azt szeretem. – Rövid szünet után felkiáltott: – Gonosz pára! de -a cséplők elején, vagy a vár rovátkai közt nem rossz ijesztő leend a -törökök ellen ez a Komoróczi. - -– A király jó – mond Serena, hogy valamit mondjon, – Komoróczival – vagy -az ifjú Káldorral már – úgy bánt mint Szilágyival, kinek megbocsátotta a -világosi vár elfoglalását. - -– A király, – viszonzá Giskra, – nem rosszul számít az ily -engedékenységgel; sokan vagyunk a megtértek, s túlzott keménység egyik -hibás ellen sértene mindnyájunkat. – Ő férfiú, emberbecsülő, maga feje -után jár; de baj is volna ennyi zavar közt minden tanácsadónak -véleményére hajolni! De szólj, kedvesem, hány lehet az óra? te nem jól -vagy, arczod nagyon halvány; fejed fáj, úgy-e? jó lesz valóban -lefeküdnöd, – jegyzé meg Giskra. - -– Az óra a hálószobában van – felelt Serena alig eszmélve s karját az -asztalra támasztva igyekezett félülő, félheverő helyzetéből -fölegyenesedni. - -– Maradj! te valóban rosszul vagy, kedvesem, – jegyzé meg szíves gonddal -Giskra, – majd megnézem én az órát; vagy jer fölsegítlek. - -– Köszönöm, – felel Serena, minden erejét felköltve, – jobban érzem -magamat; ne fáradjon kedves atyám, elmegyek magam. – A hölgy -fölemelkedett, a szoba közepéig haladott, de érezte, hogy kezei nem -birandják az ajtót felkulcsolni: megállott s azon lélekjelenléttel, -melyet ily körülményekben csak tisztaság s ártatlanság adhatnak, fordítá -fejét vissza: - -– Most jut eszembe, mond, nevetésre erőtetve ajkait, – hogy az óra nem -jár ma estétől óta, feledtem-e felhúzni vagy megromlott, nem tudom; -mindig haton áll. - -– Van éjfél; – mond Giskra nem gyanítva semmit, – de feküdjél le. - -Serena, atyjának egykedvűségét látván, mindinkább kezdé lélekjelenetét -visszanyerni. – Ah! – mond, kissé biztosabban lépve vissza a pamlag -felé, melyre leereszkedett s atyjának kezét fogva meg – valóban nem -vagyok álmos s azután – tevé enyelegve hozzá, – tudja-e kedves atyám, -hogy nekünk hölgyeknek, megvan a magunk szeszélye? – én ezuttal -fejecském mellett maradok, – tevé tréfás méltósággal hozzá, – s azon -nemes lovag, ki mellettem ül, tisztelni fogja a szépnem jogait! - -Giskra nevetett. – Gyermek! – mond, – mintha szegény anyádat látnám! – s -a vad pártvezérnek szemeibe egy köny lopódzott s a férfiú-kebelt, melyet -az ég villáma meg nem reszkettetett, egy halk sóhaj emelé fel. – De te -rosszul ülsz, leányom! – folytatá gondosan – vánkost hozok, maradj! – -Giskra hirtelen felkelt s néhány lépést tett a hálószoba felé. - -Serenában a vér fagygyá vált újra; nemével az indulatosságnak s -békétlenségnek, melyet a sokszorozott rémület idézett elő, kiáltott fel -ritka lélekjelenléttel: – Csak azt kérem, mely, ott ama széken áll. - -Atyja arra nézett, s egy veres kordovány aranynyal gazdagon hímzett -párnát látott, melyet a jövő pillanatban Serenának feje alá helyezett. - -A hölgy béketűrésének minden húrai feszülve voltak, de semmit sem -tehetett; mert egy elhibázott szó titkát árulhatá el. – A pillanat terhe -ólomsúlylyal nehezkedett rajta. – Istenem! – fohászkodott fel magában, – -rövidítsd e kínzó órát, mely végtelenre nyúlik! Azonban kényelmesb -helyzetbe tevé magát a pamlagon s tréfásan emelte fel szavát. – Atyám! -leányát egészen el akarja kényeztetni! elégszer feküdtem én már puszta -hevederes tábori ágyon, fejem alá gyűrt köpenyen; hiszen én a Giskra -leánya vagyok! - -Az öreg hizelegve simogatta leányának homlokát; végre fölkelt: – Jó -éjtszakát! – mond, nyájasan megcsókolva őt. Serena újult; az öreg balra -fordult s a hálószoba felé közeledett. - -Serenának minden izma reszketett; őt újra a rémület fogta körül, – -felkelt. – Parancsol-e atyám valamit? – kérdé élénken. - -– Nem, angyalom! – felelt Giskra, – csak cselédeidet akartam szólítani, -mert le kell nyugodnod; az ily virrasztás többet árt, mint használ. - -Serena karját ölté az atyjáén keresztül. – Én engedelmeskedem, – mond, a -lehetőségig titkolva nyugtalanságát, vidám nyájasságal, – lefekszem. – -Ezzel mintegy önkénytelen fordítást adván lépteinek, atyját a túlsó ajtó -felé vezeté. – Majd előszólítom nőimet; – folytatá, – jó éjtszakát, -kedves atyám! – holnap, remélem, főfájás nélkül együtt reggelizünk, – jó -éjtszakát! - -Mindezt Serena azon biztos tapintattal s magafeltalálással tevé, mely a -veszély perczeiben a hölgyek sajátja s oly természetesen, hogy atyja, a -jó éjtszakát viszonozván, gyanú nélkül távozott. - -Alig haladott el az öreg, Serena a kulcsot azonnal az ajtóra fordította, -s mintegy kifáradva azon feszültségnek nyomásától, mely kedélyét e -derült színezetű, de borzasztó kétességű jelenetek közben összefűzte, a -pamlagra rogyott. Arczán boszankodás volt olvasható, türelmetlen -békétlenséggel vegyülve. – Minő helyzet ez! – kiáltott fel magában – -hogy szabaduljak-e vakmerőtől, ki nekem ennyi nyugtalanságot okoz? – -Hevesen kelt föl, s járt fel s alá. – A hálószoba ajtajához közel -megállapodott, önkénytelen fülelve, de semmi nesz nem hallatszott, -minden néma volt körüle. - -Míg Serena atyjával beszélgetett, Elemérnek kedélye a legkínosabb -hánykódásban volt; érezte: vak szenvedélye minő kétes, sőt -becsületveszélyző körülménybe helyzé azon hölgyet, kit imádott s kit e -véletlen összejövetel után, sértett gyöngédsége közepette oly nemesnek, -oly nőileg szentnek talált, hogy szerelme ezen óra alatt éveket nőtt. -Miként szabadíthassa fel e szorongató nyomás alól szíve leányát, ezt -fontolgatá magában. - -A szoba, melyben volt, keskeny boltot képezett, góth alakú falívei ékbe -futottak össze, valaha alkalmasint levéltárnak használtatott, de a -királyválasztás óta, a lakosztályok elrendelésekor vendégszobának -fordíttatott. Falai nehéz kék szövettel voltak bevonva; a párkányzat -régi aranyozást láttatott; egy tágas veres kordovány s színes virágokkal -hímzett kerevet; Serenának patyolatfellegzett ágya, hófehér vánkosaival -s bársony-paplanával; néhány fehér és zöld támaszú s karú tágas szék; -egy nehéz, gazdagon rézzel ékesített fekete láda s két szekrény -egészíték ki az aggszerű bútorozást. - -Elemér tág karszékben foglalt helyet s dobogó szívvel fülelt a szomszéd -szobában történtekre; de egy szót sem vehetett ki s valahányszor -lépteket hallott az ajtó felé közeledni, mindannyiszor önkénytelen -tőréhez nyúlt, de mi czélra? maga sem tudta. Első gondolata volt, véget -vetni a dolognak. A szerelem hős indulatával s áldozó hevével akart újra -a rekeszbe lépni. Serenának minden ellenvetéseit mérlegbe tevé -fölfedezhetése esetével s annak következéseivel, s halála a rekeszben -kisebb rossznak tetszett neki mind magára, mind Serenára nézve. E -gondolattól űzetve voná szét a magas ablak leeresztett kárpitait; de -ijedtére látta, hogy a boltozatos szobának ablakréseit kemény vasbotok -keresztezék át. - -Minden elmésségét összeszedte egy kifogás, ürügy vagy mentség -feltalálásában, ha itt éretnék. A szerelem odaengedésével inkább -bárminek kivánt egy perczig tartatni, csak Serena erkölcse maradjon -gyanútlan. Végre lelke kissé megnyugodott, midőn rejtekét háborítlannak -látta s a lehelletet magába fojtva, ült csendesen: - -Ha minden balul üt ki, nem léphetek-e föl nyiltan Giskra előtt az -igazsággal? – igy fűzé tovább gondolatit, – nem mondhatom-e, hogy -leányát szeretem! mióta tudom, hogy él; – hogy őt látni vágytam: mivel -holnap indulni akarok, s nem tudtam magamtól megtagadni e gyönyört. -Hiszen nem akartam egyebet. – De hinni fogja-e? s mit mond Serena? – s -mégis végre is ez marad hátra! - -Ezen pillanatban a kulcs halkal fordult s Serena lépett be, intett -kezével s Elemér szótlanul követé őt a másik szobába, melybe csak most, -midőn a veszély kissé szűnni látszott, tekintett jobban körül. Tágas -volt az, két ablakkal Pest felé. Ezek egyikén jött be az ifjú. Balra -ettől kifelé hajló vastag falábakon álló pamlag vagy hosszú szék nyúlt a -fal mellett, melynek oldalait S alakú rézhorgok tarták össze, csak ülése -volt rózsaszín metszett bársonynyal borítva. A pamlag előtt asztal -állott, fölötte pedig aczél-tükör, zöld, arany s üvegkerettel; néhány -hadi jelenet olajba festve a falakon; almáriomok, székek, egy kemencze a -szegletben, s a függő lámpa valának egész készülete. - -– Kegyed, – mond Serena nyugodtan, de királynéi fönséggel, – engemet a -legterhelőbb helyzetbe hozott; fiatal gondatlanságának akarom -vizsgaságát nevezni, s nem teszek szemrehányást, – a dolog megtörtént. A -reggelt itt várja be. – Az egész nekem egy álmatlan éjtszakámban -kerülend; holnap, remélem, utat találok eltávoztatására. – Kis szünet -után vonásai kevélyebb szelleműek lőnek s némileg sértve folytatá: – -Hogy igaztalannak kelle lennem atyámhoz; hogy egy titok létezik köztem s -kegyed közt, melynek tekervényeibe önkénytelen jöttem s melynek -avatottja lenni – tevé majdnem megvetőleg hozzá – sem vágyam, sem -dicsőségem: azt meggondolni s az iránt önszivében mentséget találni, -kegyedre bízom; ezzel köztünk ez életre minden meg volt mondva! – Én -szobámba távozom, kegyed itt a pamlagon pihenhet; én virrasztani fogok, -mert kell! – egy éjtszaka nem a világ! - -Míg Serena a büntető beszélyt hallatá Elemérrel, ez több ízben akart -szólani, de kevély intése a hölgynek kényszeríté őt az egészet végig -hallgatni. Serena a hálószoba felé indult, Elemér a legmélyebb -tisztelettel, de a szenvedély merészségével állott elébe. - -– Serena! – mond fojtott hangon. – Igen én bűnös vagyok, mint hiszed! – -Megengedj, hogy ezen órában, midőn éltemből kiköltözve, magamon túl -vagyok ragadva, tegezlek, mint a hivő Istenét! – Itt lábaidnál látsz! -készen meghalni egy intésedre! vagy élni éretted s neked s az éltet mint -tekinteted ajándékát nézni! - -Serena a legszorongatóbb küzdésben volt, kétkedve: távozzék-e vagy -maradjon? arcza hideg volt s szinte kemény kifejezésű; végre megszólalt: -– Itt van kegyed, levente, akaratom ellen, – én is itt, a távozni akaró; -szóljon, mit mondhat nekem? - -Bárminő visszaidéző volt az arcz, a hang s a szó mely mondatott, Elemér -folytatá: – Bűnös vagyok, Serena! mert bűnömet nem bánom. – Te nem -volnál azon istennő, kit én imádok, ha rám neheztelnél azért, hogy e -pillanat boldogságaért egy életet adnék! – hogy haragodat nem rettegem, -én, ki az eget láttam, s az ég legszebb, legszentebb angyalát az ő -dicsőségében színről színre. - -A hang, melylyel az ifjú ezt mondá, oly szelid, oly szenvedélyteljes -volt, annyi mély s igaz tiszteletet fejezett ki, hogy Serena nemét az -elfogódásnak érzé keblén; de hirtelen ébredt föl ábrándozásából s -visszatért kevélységgel tekintett a beszélőre. – Vágyok tudni, – mond -lesújtó hidegséggel, – meddig vezet e szemtelenség? s minek leszek még -kitéve, a Giskra leánya egy katonával szemben?! - -– Nem, nem! – kiált fel az ifjú, – nem mérem én a szavak súlyát, nemes -hölgy! – nem szívedből eredtek azok; légy igazságos – szeretlek! bűn-e, -hogy arczod egébe kívánok tekinteni? – évek óta hordalak forró -keblemben, Serena! te nem tudod azt, s mióta láttalak először, nem -távozott képed egy pillantig elmémből. Sokszor jártam atyád táborában, -álruha födte tagjaimat: nem sátrait számlálni, nem cséplőinek sorait -följegyezni, – kém nem vagyok! – Láttalak! Strazniczban, észrevétlen, de -láttalak, – szemeid sugárit lestem, mint a hajós a világító torony -ragyogványát; mint az ozmán a napsötétség után első fénygyűrűjét a -királycsillagnak. - -– S miért, – mond Serena méltósággal, de önkénytelen szelidebbre olvadt -arczkifejezéssel, – miért nem lépett kegyed fel nyiltan és szabadon? – -Ki? – én nem ismerem; ha nemes lovag, vagy tettel, vagy születéssel -helyzetem magasságán: minek álruha? minek éjjeli kalandorságok? – minek -mindez? – Zárva tartja-e Giskra leányát? apácza vagyok-e mohos falak -közt? mit higyjek azon férfiúról, ki retteg nyiltan és szabadon -fellépni. - -– Szavaid büntető súlya letiporna, ha ártatlanságom érzetében nyiltan -nem emelhetném szemeim rád, nemes hölgy, – felel szeliden Elemér. – -Igen, tehettem volna mindazt, a mit szavad kifejezett; fellépheték -elődbe: főleg most, midőn királyom közelében vagy, szép leánya hű -bajnokának! De mit tartanál te azon életadó szemekkel, melyekből a -feddés halál, üdv az engesztelés, ha egy levente, születésére hozzád -hasonló, – bár lényegében tőled, te páratlan! mérhetlen távolban áll; ha -egy lovag képes lenne fogadását megmásolni? – Nekem nevem nincsen! csak -az, melyet magamnak adtam; Elemér a sasnak neveznek a harcz fiai; de -arczomat sötét rostély födi, mert szent eskü tilt fölemelni azt a világ -előtt, míg alatta vonások élnek, melyekben egy másra ismerhetne a -fondorság, kinek tiszta nevét álnok ármány a porba tiporta. - -Serenának vonásai lelkesedtek; egy eszme ébredett keblében; tekintetét -az ifjúnak hosszas elfödéstől szokatlan fehérségű képére függesztve egy -sugára az engesztelődésnek derült szép arczán. – Kegyed ama –? - -Elemér hirtelen emelte föl kezét, hallgatást intve: – Ne nevezz azon -névvel, mely ajkaidon lebeg, nemes hölgy! - -Szünet lőn, Serena gondolkozni látszatott s keblében jóltevő melegség -terjedett. – Levente! – mond szép tartással szelid hangon, – nem -tagadom, ha azon névnek birtokosa, mely most lebegett ajkaimon, nem -vonhatnám meg kegyedtől bámulásomat; s valamint nemes öntagadása, úgy -ezen agglovagi szava, tartása teljes méltánylásomat érdemli! - -– Serena! – folytatá a lovag, – egy eskü talán az indulat hevében, de a -világ legnemesb királya előtt önkényt kimondva, fegyverzett lovagtól, -diadal után s elhatározottan, nem engedi sem udvarnál föllépésemet, sem -másként, mint födött arczczal, látogatásomat atyádnál. Ne kárhoztass -engemet! csak látni akartalak én távozásom előtt s kerestem arczodat, -hol azt a mult napokban megpillantottam: nem szólni, nem szobád küszöbét -átlépni. – Hogy látsz, hogy a vonások födetlen mutatkoznak előtted; a -véletlen oka; – értesz-e már? Szerelmem éveiddel nőtt, s miként te -állasz itt a szépség teljében s dicsőségében: úgy áll szerelmem – egy -Isten erejében! – állandóságában egy kőszál! – Te tanítottál szeretni s -árva vagyok bár! lelkem mondja hogy értékedet fel tudom fogni; nem várok -tőled semmit, csak egyet: szeress! legyen szíved mélyében egy hang, egy -erecske, mely értem rezzen meg, a feledett Elemérért. - -– Elemér! – kiáltott fel Serena az indulat kitörő hevével, – én -igazságtalan valék! Istenemre! e név dicső, magasra száll, mint a sas, -mely azt kiséri. - -Az ifjú kezét ragadta meg a hölgynek: – Mit mondasz? szíved hangja-e ez? - -A hölgy gyöngéden vonta vissza kezét. - -– Serena! – folytatá az ifjú. – Haragod súlyát éreztem; engedd -bizodalmadat tapasztalnom! a nemes léleknek ezen égi gyümölcsét! te -páratlan! légy kegyes és szíved tisztaságában hivő s adj reményt nekem! - -Serena hallgatott. – Kis szünet után alig hallhatólag rebegé: – Elemér, -a kivánat nem nemes, nem lovagi, – a mi sértő benne, ám mentse az ifjú -szenvedély; de felelettel rá nem akarom kegyedet sérteni, nem magamat! - -A szerelem higgadt kedélyekben valami oly szent, oly felsőbb természetű, -hogy mindent utál, s kerül, mi rá, a szabadra, bilincseket rakhatna. A -kényszerítés eszméjétől irtózik: önkényt hajolni, vagy soha! ez az igaz -érzés jelszava. Idő, érdem, csatlakozás idézhetnek hálát s vonzódást -elő: a szerelem magamagát teremti – lesz! hogy soha se szűnjék! - -Elemér, szenvedélyétől elragadva, a helyzet szorongató voltát akarta -segédül hívni s mintegy frigyesül használni a Serena szivének -megnyerésére. Ez fájt és visszatetszett a nemes leánynak. Mivel a -szeretet ébredett keblében, – szégyenítőnek találta, annak -önkénytelenségéből valamit leróni; úgy tetszett neki, mintha szivével -inkább lenne akkor szabad, ha ezer ellenkező körülmény gátolná a -vallomást, mint most, midőn azt a sors maga látszatik előidézni. - -Serenának gyöngéd, czélzással teljes felelete s nemes tartása a -felgerjedt lovagot újra visszaidézte korlátiba. – Nemes hölgy! – mond -szeliden, – értem! – itt e helyzetben szólania nem lehet s ah! nekem az -ég annyi erőt nem adott, hogy itt állva, ily közel, elhallgathatnám, mit -évek óta csak magamnak mertem megvallani; büntetést érdemlek, Serena! ne -feleljen nekem, de engedje szavait magyaráznom, megcsalni magamat s -buvárkodnom az álhiedelemben, hogy nem idegen tőlem. Irigyelné-e a -remények egy lenge levélkéjét tőlem! a menny üdvéből ne vigyek egy -sugárt, egy üdvszikrát keblemben? én várom az itéletet ajkairól. - -– Elemér! – mond Serena nyugodtan. – Én távozom! minek e tárgyat fűzni -tovább? itt a menekvésről kell gondolkodni. – Jó éjtszakát! én -virrasztok; – folytatá harag nélkül, – ez mindaz, a mit tehetek! - -– Serena! – mond Elemér, – ne virraszszon; engedje hölgyemet őriznem, -lovagját engedje ajtaja küszöbe előtt állani s álmait védni! - -Serena hirtelen eltávozott s az ajtót bevonván, a kulcsot ráfordítá. - - - - -MENNY ÉS FÖLD. - - Nemcsak kenyérrel él az ember. - -_Biblia_. - - Nem függve – – – – örökre csalfa képen, - Nem sirván s örülvén muló álmok miatt. - -_Kölcsey_. - -Elemér egy karszékbe vetette magát; Serenának minden szavát, minden -tekintetét fölidézte lelkébe, a szenvedély reményével s remegésével hol -tágulni, hol szorulni érezvén keblét. - -Egyedülségét lovagunk merengve töltötte, hogy úgy szóljak, magába -mélyedett el. Éltének e fénypontján nem bámulandó, ha egész előbbi léte -mint legördülő tekercs bontakozott lelki szemei előtt. A szerelem -fellengésével keresett magában érdemet Serenának tetszhetni; igyekezett -hő vágyai tárgyát felékesíteni mindazzal, mit szeretni, mit becsülni -kell; az eget tűzte homlokára, s bármennyire ékesítette föl képzetében, -mint az önremekét bámuló festő, kétkedve rázta fejét és lelke mélyében -hangzott: mégsem az! még több ennél! - -Elemérben azon őserőt, azon fiatal hevet, mely minden tettéből kitűnt, -nem bámulhatjuk. A tizenötödik században azon kimért, csalódásaikból -jókor ébredt, életúnt fiatalokat, milyenek most annyian vannak, nem igen -lehete találni. - -Akkor senki sem vélte magát, a legéletölőbb csalódás után is, -feljogosítva: az egyes esetet általánosítni, mindenkorinak, -életszerűnek, elkerülhetlennek nevezni, azért, mivel rajta történt. - -A mostani komoly, életúnt fiataloknak szemökbe nevettek volna akkor; -mert az életet úgy, mint van, tűrni nem tudni szintoly gyávaság, minő -nevetséges minden ábrándozás, mely hiú képzeteken alapul. - -Két neme az ifjaknak van a legtöbb csalódásnak kitéve: az egyik, mely -önmagát, a másik, mely a világot becsüli túl. Mind a kettőnek okvetetlen -ébredni kell valaha, mert az első nem az, kinek önmagát teremté -képzetében; az utóbbinak világa pedig újra nem az, minek hitte. - -Kevés ember van, ki elég erős és bátor, a valóban több nehezéket, több -alapot találni, mint képzeteiben, s ki álmait ne sajnálná; holott minden -álom e rövid életben veszteség, s minden ébredés nyereség. - -Azért gondolkodni szerető ki nem kerülheti azon meggyőződést, hogy -többnyire az életben azok csalódnak legtöbbször, kik legtöbb hiú, -kevély, másokat kirekesztő, magukat kiváltságosító s túlbecsülő -követeléseket tesznek; kik, ha szemök felnyílik s töményt nem nyer -hiuságuk, feljajdulnak, a világot átkozzák, mely őket megcsalta, mely -rózsák helyett töviseket szórt utaikra; magukat ritkán, az egészet -mindig vádolva, végre visszavonulnak, mint elhaló vihar, a mindenségre -dörögvén megcsalott szivöknek villámait. - -A legkevesb ember teszi magát annak helyzetébe, kiről elitél. Ezért -csalódik oly gyakran, s igazságtalan, sőt kegyetlen itéleteiben; ezért -követel embertől embertúlit; önkényt, elhatározást, akaratot ott, hol -mindezeknek helyök nincsen, s hol az indulat önkénytelen. – Azért egy -serege azoknak, kik a gyengeséget gyávasággal, rossz lélekkel, -kajánsággal cserélik fel, s szerelemben, barátságban, tetterőben oly -követeléseket tesznek, melyeknek maguk megfelelni képesek nem volnának. - -Ritkának jut eszébe, ha az élet valamelyik fontosb viszonyában őt -csalódás éri: ennek természetét vizsgálni s megfontolni, ha nincs-e e -viszonyban magában valami, az emberi természetet túlfeszítő, ahhoz nem -alkalmazott, következőleg oly hiány, mely a csalódást magából e viszony -minőségéből fejti meg. – Kárhoztatnunk kell-e a világot azért, hogy az -emberi elme némely s talán a legéletbehatóbb tárgyak körül nincs egészen -tisztában? s nem bátrabb-e s értelmet mutatóbb ama nem hiú, sőt igen -valószínű remény, hogy mindezek valaha másként leendnek, s így maga a -valósága a helyesnek nem ábrándozás, csak a kerítvényben van olykor a -hiba. - -Nem látunk-e embereket, kik megfoghatlan következetlenséggel álnokká, -kétszínűekké tesznek bennünket szándékosan, s a csalódásban találják jól -magukat. Örülnek, ha szeretetet színlünk, ha barátságot mutatunk, -erőtetjük magunkat közelítésre – mely épen azért álközeledés, mivel nem -lehet akarat következménye, hanem eszméjénél fogva, a hol van, ott -önkénytelen. - -Nem látjuk-e a vetély nemes ingerét irígységgel, a gyöngédség kiméletét -kétszínűség s túlfeszített udvariság eszméjével fölcserélni? – Nem -találkozunk minden lépten emberekkel, kik oly dolgokon bámulnak, -melyeknek történniök kelletett? s egy vagy más eredményöket az -élettapasztalású figyelő árnyéklatról árnyéklatra megjósolhatá? nincs-e -igen sok emberben valami furcsa elmefonákság, mely előzményt -következménynyel, czélt móddal, akaratot szenvedélylyel vegyít össze? – -bámulhatunk-e, ha ennyi eszmezavar közt minden lépten csalódásokra -bukkanunk? – Öregek vannak, kik jelen tapasztalással fiatal éveiket -óhajtják vissza, s ifjak, kik az élet kormányát unatkozva tékozolják el, -holott évek múlva azt visszaóhajtanák, s annak emlékezetében boldogok! - -Van-e egy ember, ki fiatal korának minden tetteivel meg volna elégedve s -nem óhajtaná más elmével azt átélni? holott épen ezen óhajtásban van a -legnagyobb ellenmondás és következetlenség; mert öreg észszel, -tapasztalással – a fiatal öreg lenne, nem ifjú, s talán hiú csalódásait -s álmait óhajtaná vissza, melyeken megütközni épen azért nevetséges, -mivel mindenki csalódott, s az általánost nem tudni tűrni, gyermeki -rugdalózás. - -Elemér ha csalódott: azon keserűséget, mely a fiatal kebelben -önkénytelen merült fel minden csalódás után, visszafojtotta. – Van – -igen! van a világban való kétségtelen jó! – így vigasztalá magát. – -Nincs-e honszeretet, könyörület, nagylelkűség, igaz szerelem, -igazságérzet? – hiú szavak-e ezek azért, mivel ritkák? – A történetek -évkönyvei annyi gonosz közt gyöngyöket mutatnak, s ha magunkat jobbaknak -hiszszük másoknál s feljogosítva arra, hogy egy világ ellen panaszt -emeljünk: nem juthat-e eszünkbe azon ezrek száma, kik szintúgy, mint mi, -álmodtak, kik úgy hittek minden nagyban s nemesben, – – és csalódtak. -Sok jó csalódott, tehát sok jó van: tehát áll és él a helyes; van minden -álokoskodáson, minden viszonyon túl önnállólag jó és szent a világban. – -A nemesen született szívet csalódásai emelik, a gyávát megtörik. – Amaz -magában talál kárpótlást, s mivel találja azt: nem oly hiú azt hinni, -hogy ő egyedül a kiváló, s jobb a többinél. Lelke tágulni fog, bátran -nézend a valónak szemébe, s életét új érdek övedzendi körül, nem oly -varázsszínezetű, mint álmai, nem oly reményteremtő; de minden komolysága -mellett tartalmasabb. Az álmodó virágokat szed; illatot élvez: a -felébredt ritkábban ugyan, – de ha igen: – gyöngyöt lel, s ízes -gyümölcscsel táplálkozik. - -A kicsinyszívű megelégszik azzal, hogy az egész világ ellen pörbe száll -azért a roppant vétségért, hogy őt álmaiból, ábrándozásaiból, nevetséges -követeléseiből föl merte ébreszteni. A nagylelkű reményeinek romjain -magasodik föl, s élete hamvaiból ébred, s megy újra a küzdhomokra. Hány -életúnt ifjút látunk, ki magát minden csalódáson túl hiszi, s később -mint harmincz éves, új öncsalódásokkal bibelődik, melyek néha hatvan -éves koráig tartanak. - -Valami nemesen fenkölt van abban: nem csüggedni, hanem küzdeni. – Hiszen -az élet küzdés, s a küzdő, ha hátrál is néha, győzedelemre törekszik, s -neve, szelleme – a bátor.[39] - -Elemér sokkal érzőbb szívvel, sokkal fellengőbb becsületérzettel bírt, -mint hogy sorsának egész súlyát fel nem birta volna fogni. De ő egy -pillanatig sem hevert; élete bozóttal lepett úton vezetett, melynek -sértő töviseit letaposta s ösvényt tört magának. – Minden lépte diadal -volt, minden akadály legyőzendő ellenség s a czél, melyre törekedett, -ingatlanul előtte. A tömkeleg borulatán keresztül, a czéltól lelkéig egy -sugár tört, mely útját jegyzé ki. - -Elveszett álhiedelmek után búsongani gyávaság. A fegyvert letenni az -első seb után, nem bajnokhoz illő; – de bajnok kevés van, s a mult -álmokon pityergők száma igen nagy! – Van, a ki hiszi, hogy a testi -betegséget némán és szolgailag tűrnünk kell: – az élhetetlenség! -Találjon az elfogult erőt abban, némán tűrni; a világos eszű, bátorlelkű -halálos ágyában körömszakadtig vív betegségével, s az utolsó pillanatig -a gyógyszer fegyverét veti homlokára a halálnak, s küzdve húny el. - -Ha csalódások nem volnának, ha minden tökély helyes, jó lenne; mindenütt -előző kéz, teljesült remények, valósult álmok fogadnának: ah! minő -gyáva, minő küzdelemnélküli poréletet élnénk! – Hol akkor a győzedelem -lelket emelő érzete? – hol a nagylelkűség a szerencsétlenségben? – – -Akarnánk-e ily tánczmulatságban, ily örökös lakomában, ily mámorban -élni? és sírnánk, panaszkodnánk-e, ha a teremajtó szárnyai nyilnának s -fegyvert ragadhatnánk s ki a viharba vinne útunk, s végre annyi habozás -után egyszer mutathatnók, hogy férfiak vagyunk!? - -Bocsánat e kitérésért! melyet korszerűnek hittünk, s melyet úgy is az -olvasók legtöbbjei csak átleveleztek. - -* - -Elemér ezen s ehhez hasonló gondolatok közt virrasztotta a hosszú éjet -át; néha lábhegyen közeledett az ajtóhoz, mintha vágynék Serenának -lehelletét hallani. – Minden néma volt: Serena virrasztott, mint ő. - -Midőn első lángíveit voná a hajnal az ég kúpján keresztül s a Duna -zománcza biborban fürdött: Serena kilépett a szobából tegnapi -öltözetében; arcza halvány volt, de szép, minőnek azt még Elemér sohasem -látta. - -A hölgy rövid üdvözlés után a másik szobába vezeté Elemért s itt közlé -tervét vele. – Tíz óra tájban, – mond, – atyám az egyházba megy; akkor -talán módot találok apródjait eltávoztatni. Csak az előszobában lehessen -kegyed, onnan megszabadulhat; ha pedig az nem lehetne, nőimmel teendek -kisérletet. De, hogy minden meglepetéstől óva legyünk, cselédeimet -jobbkor beszólítom, felöltözködöm; addig legyen itt csendesen. Most még -mindnyájan alszanak a tulsó oldalon, ha fel leszek öltözködve s a szobám -rendbehozva: akkor kegyed újra visszamehet. - -Elemér a szép hölgynek kezét voná ajkaihoz, ki azt némi zavarodás után -későn huzá hátra. - -– Visszaél jóságommal! – mond Serena komolyan. - -Elemér hallgatott, de a csókot, melyet a kedves kézről orozott, egy -éveért életének nem adta volna. - -Serena a másik szobába ment s levetkőzött; végre felnyitván a folyosó -felőli ajtót, nőcselédeit szólítá. - -Rövid óra alatt ízletes öltözete fénylő, hajai rendben voltak; s míg -cselédei az ágyat megvetették, addig Serena Elemérhez lépett be, a -kulcsot az ajtóra fordítá s ujjával hallgatást intett. - -Ő reggel ájtatosságát máskor is zárt ajtók közt végezte, s ez fel nem -tűnt; de késő s magányos lefekte, s ily szokatlan kora fölkelése -nőcselédei előtt talány maradott, melyet meg nem tudtak maguknak -fejteni. Midőn később minden rendben volt, s Serena a másik szobának -félig nyitott ajtajából azt adá értésökre, hogy atyjánál fog reggelizni -s egyedül akar lenni: cselédei fejöket csóválva távoztak el; de a -nyilatkozás következésében sem maguk a szobába többé nem léptek, sem -látogatókat be nem eresztettek; maguk közt pedig, hosszas fürkészet -után, azt határozták, hogy asszonyuk valami csinos munkával akarja -atyját közelgő születési napjára meglepni. - -Serena Elemért bevezette újra a hálószobába. – Kegyed itt nyugodtan -leend, – mond – én addig igyekezni fogok módot lelni eltávoztatására. - -– Ily közel s egyedül? – kiáltott föl Elemér. - -Serena a sürgető lovagnak felkiáltásában oly elegyét találta az igaz -szerelemnek s a gyermekes békétlenségnek, hogy a helyzet minden -kétessége mellett, melyhez már kissé törődni kezdett, önkénytelen mosoly -vonult el ajkai között. – Kegyed – viszonzá – a távolban a közellétet -óhajtá; a közellétben beszélgetést, – ez vétkes elégedetlenség! tehát -nyugalom s vak engedelmesség! - -– Ah, Serena! – felelt Elemér – boldogságom túlözönlik; éltem asszonya -parancsol és én engedelmeskedhetem! – Ezzel némán maradott, s Serena -kimenvén, a kulcsot ráfordította az ajtóra. - -A hölgy egyedül volt s pamlagára vetette magát, igyekezett lelkében az -egyensúlyt helyreállítani. - -Helyzete egyetlen volt a maga nemében. Ily közel lennie egy ifjúhoz, ki -álmai országában bár otthonos rég, előtte, úgy szólván, egészen -ismeretlen volt. – Ha őt nála találnák! híre, neve örökre koczkáztatva -lenne s az ifjúnak élete veszélyben. – Serena ismerte atyját; tudta, -hogy a fegyvertelen ifjú, indulata első hevében a büszke öregnek -boszúáldozata leend, s ha ezt kikerüli is: atyja csak vér által -kivánandja az ily sértést lemosni, s így Elemér rá nézve elveszett. – -Lám oly önző a szerelem, minden fönsége mellett, hogy a hölgy, odább -fűzvén gondolatait, önkénytelen lepte meg magát azon rejlett, -hátraidézett, de létező vágyon: valaha ezen ifjút birhatni. - -Bár nevét elhallgatá, ismerte őt: tudta, kit föd az Elemér névnek -homálya s dicsősége, s a mit talán egy szerencsés ünnepelt név iránt nem -érzett, az merült föl lelke mélyéből egy férfiúért, ki ritka -öntagadással s állhatatossággal vívott új létet ki magának, s tettek -nemességében czáfolá meg az ármány nemtelenségét. - -– Igen! – mond magában – én szeretem ama csaták fiát, ki előtt önatyám -seregei reszkettek; kit a király eltiltott közeléből s mégis atyámat -békéltette ki vele; ki ellenségeit megszégyenítette s ennyi dicsőséget -mégsem hisz elégnek az álhomály födözésére, mely nevén ártatlanul -borong. - -– Magasztaltság ez? ám legyen! túlság talán? de nemes és nagyszerű, s -már azért férfiúhoz illő! – Igy volt a szép hölgy ügyvéde szíve ifjának, -s lelkébe a béke szállt, s bátorság tért abba vissza; minden félelem -megszünt; úgy tetszett, mintha aggódni rajta s őt kiszabadítani nekie -öröm és boldogság lenne. - -– Ő szeret! igen – mond magában – az a szerelem, minden őstisztaságában, -erejében és nemességében, úgy, miként én azt óhajtom a férfiúban. - -Az oroszlánok jelenése borzadalmaival előtte állott s nem tudá eléggé -bámulni hideg bátorságát azon ifjúnak, ki kész volt azoknak közepette -utat törni magának, hogy őt bajtól megmenthesse. - -Serena mondhatlan vágyat érzett magában, kitárni szivét Elemér előtt s -birtokába bevezetni őt azon gazdag szerelemnek, mely egész valóját -elfoglalta; de szemérem s hölgyi méltósága tartóztatták őt vissza. - -Azonban a reggelizés órája közelgett, s ő gondosan bezárván ajtaját, a -szobasoron keresztül atyjához sietett, kit egészen felöltözködve talált. - -– Nos, – mond Giskra – látom, vidám vagy Serena; lenyugodtál-e azonnal? - -A hölgy kikerülőleg felelt: – Nem a legjobb éjszakám volt, atyám; de -most már nincs bajom. - -– Kedvesem! – folytatá atyja – a reggeli kész; ma kevés időm lesz veled -mulatni: a király sok fontos dolgot bízott rám, s délelőtt többen jőnek -hozzám tanácskozás végett; azonban ebédkor látjuk egymást. – Ezzel az -épen akkor érkező reggelihez ültek. - -Serena komolylyá vált, bár miként igyekezett magát felderíteni. Remélte, -hogy tíz órakor atyja az egyházba megy, ájtatosságát végezni, s akkor -talán Elemér kiszabadulhat; de így atyjának honn kelletvén maradni, újra -megsemmisült reménye. - -Ha Giskra annyira el nem lett volna merülve a király által rábízott -tárgyakban, alkalmasint észrevenné azon önkénytelen elkedvetlenedést, -mely leányának mindig inkább hevülő vonalaiban olvasható volt. - -A reggeli után néhányan érkeztek Giskrához a Budán jelenlevő -országnagyok közül, s Serena búcsút vőn. - -Szobájába érkezvén, újra bezárta az ajtót s nyugtalanul járt fel s le -abban. – Kétszer is megindult, hogy a hálószobán keresztül nőcselédeihez -menjen s azokat valami ürügy alatt eltávolítsa; de nem tudott semmi -olyast kitalálni, a mivel négy, öt személyt egyszerre kimozdíthatna -helyéből; nőismerői pedig nem voltak Budán, kikhez nőcselédeket illett, -vagy lehetett volna küldeni. – Végre benyitott Elemérhez. - -– Lovag! – mond Serena komolyan – engem kinos előérzet nyom; atyám ma -itthon marad, cselédeimet el nem küldhetem, kegyednek még ma itt kell -maradni; adja az ég, hogy e hosszas nyugtalanságnak végét érjük. - -– Este – mond Elemér határozott hangon – eltávozom. Az Isten velem lesz -s bátorságom; lehet, hogy az oroszlánok más fekvést vesznek; a fa alig -van két ölnyire az ablaktól, míg oda érnek ők, addig ágaira kapaszkodom, -egyike ezeknek a tulsó falig ér; azon, ha oda férhetek, mentve vagyok. - -Az eszme kissé megnyugtatá Serenát; tudta, hogy hálószobájába senki sem -jöhet, s míg nőcselédei este ágyát megvetik, addig Elemért a szomszéd -szobába rejtheti. Emlékezett arra is, hogy az oroszlánok nem mindig a -rekeszben voltak, hanem oda csak később érkeztek, s jelenben is a falba -mélyedt barlangalakú gátorban mulattak. Egyébiránt a terepély fának -helyzetét tekintve, oly hideg bátorsággal, mint az Eleméré, hihetőnek -vélte a merény sikerét. - -Mind e mellett egy titkos szózat keblében azt súgta neki, hogy a kivitel -perczében nem lesz bátorsága, Elemér távozásában megegyezni. - -– Meglátjuk; mond Serena elmélyedve gondolataiban – de csak úgy engedem -azt történni, ha életveszélylyel nem jár, ezt előre mondom; – tevé hozzá -majdnem reszkető hangján a komolyságba rosszul burkolt részvétnek. - -– Ah! – mond Elemér hevülve, – engedje, hogy kedves legyen az élet -nekem, s én őrizni fogom azt, mint anya csecsemőjét, s óvni a -szellőcsapástól, mihelyt megszűnik csak enyém lenni. – Serena! akarja-e, -hogy éljek? - -Serena nyilt s méltósággal teljes tekintetet vetett az ifjúra, egyét -azon csak női tekinteteknek, melyek mély hódolatot idézvén elő, a -legmerészebbet korlátiba térítik, s e nyilt, őszinte, nemes tekintettel -mondá: – Akarom, Elemér! hogy kegyed éljen a hon s a király -dicsőségeért! - -– Serena! – kiált föl Elemér – s éretted! oh mondja, magáért is! E percz -az üdvösség sugára, egy gyöngy az élet gondjai között, melyet a kereső -sohasem lel meg, melyet az ég ajándékoz. Ne nehezteljen, ha e kincset -használom; ha röpülő pillanatát felfogom s levarázslom; ha kimondom, -hogy e pillanat éltem fényfoka. Serena! kelljen a jövő perczben -meghalnom bár! halld – én szeretlek! minden, a mi szerelem, vonzalom, -csatlakozás, olvaszd egy elmévé, a világ szerelmét szorítsd egy -szikrába: az enyém több, az enyém mindenem! s e minden a tiéd! - -Serena hallgatott, arczában olvasni lehetett azon lelki erőfejlést, -melybe a hallgatás került. Oh! minő boldog volt! – a szerelem egész -mennyét lehelte arczára; ha a földön üdvezülni lehetne, ő istenülve -lenne! - -Hosszú szünet lőn. Elemér némán függeszté tekintetét rá. Várt-e -feleletet? – Nem: a szerelem egy lehelettel felel, előtte a kebel nyilt -meg, melyben olvashatott, s mégis nem mert betűin elhaladni, nem mert -értelmet kiemelni belőlök; kétkedett. – Ti, kik szerettek, tudjátok: -minő boldog egy ily kétkedő! - -Végre megszólalt Serena mosolygó arczczal, hogy a beszédet a fellengés -egéből valódi hölgy-tapintattal az élet anyagiságába költöztesse. - -– Kegyed éhes úgy-e? – s egészen azon kedves otthonossággal, mely nekie -házkörében annyira sajátja volt, hozott a másik szobának egyik -szekrényéből egy szelet süteményt aranyozott négyszögű tányéron. – Ez -tegnapi, – tevé hozzá, – de szükségből megjárja. - -– Nemcsak kenyérrel él az ember! – jegyzé meg Elemér bibliai -komolysággal – s az adomány – tevé mondhatatlan szivességgel hozzá, – -Serenától jő! - -Azonnal hozzá látott a reggelihez; úgy tetszett neki, mintha étel jobb -izűen nem esett volna soha. – Önkénytelen képzelte a gyönyörű teremtést -magas várában, csipkefőkötővel a fénylő fürtökön, mellette ülni -lovagtermében, vidor vendégek közt, mint a szeretett nőjét: sóhaj emelé -keblét. – Kedves angyali Serenám! – mond – ha tudná, minő álmok -emelkednek előttem! - -Serena hallgatott. Egy eszme lepte meg: mintha Elemér őt kileste volna -gondolatiban, mintha utolérné álmaiban; mert az ő lelkében is -tündérszínekben derült fel önkénytelen a házi élet csendes üdve; ő is -főkötő alatt látta fejét s oldalánál Elemért. - -Ki a szerelmet ismeri s annak minden kicsinységben oly gazdag örömeit -élvezte, az érteni fogja, a helyzetnek minden kétessége mellett, e két -lénynek boldogságát. - -Néhány óra telt el, perczeknek mondaná az ember. Serena áldotta -ismeretlenségét Budán s atyjának gondjait, melyek őt háborítlan hagyák -átélvezni éltének legrövidebb, de legboldogabb pillanatit. Ritka -ügyességgel tudá Serena a helyes mértéket megtartani; Elemér látta, hogy -szerettetik, de nem hallotta azt, s mentől tovább volt e remek -teremtéssel, annál nagyobb, mélyebb tartózkodást érzett iránta, s -szeretete imádássá magasodott. - -E kevés óra a két ifjú lényt szíveik honába vezeté be; lelkeik nyíltak -fel; ők egymást inkább ismerték már, mint sokan, kik évekig vannak -együtt. – Ismerők, bizodalmasok, közlők lettek, s a veszélyt feledték -maguk körül; csak mikor az óra, – mely igen is gyorsan haladott a Serena -tegnapi állítása ellen – a tizenkettőt verte el, eszméltek. - -A hölgy fölkelt, atyjához sietett, s Elemér bezárva paradicsomában, -élvezé először éltében azon kedves váró-órákat, melyekben szerelmünk -tárgyának minden igéje, minden szívverése, minden lehellete, mint -tündérrajz vonult el előttünk, s minden mozdulatra szemünk az ajtóra -fordul, a kebel feszül és tágul váltva; de minden élvezet és gyönyör! - -Serena vidám volt az asztalnál, mint egy szerető; nyájas, mint az Elemér -neje álmaiban, kedves, mint a barátságból szerelemmé olvadó érzet. – -Mindenkit megvarázsolt szépsége s felmagasztalt nyájassága; Giskra -vendégei közől többen hagyák holtra szerelmesen el az asztalt, mert -Serena soha oly soká, oly enyelegve nem szólott velök. – Hm! Serena -szeretett! - -Ebéd után szobájába sietett vissza s a vendégeket magukra hagyta; csak -egy szolga követé őt felével egy szép süteménynek, melyet ozsonnára, -miként mondá, szobájába parancsolt. - -Mint Noáh hollóját, várta Elemér élte angyalát, s melléje ült, szemeiből -szívta az életet, keze haván kémlelt tekintete, s így evett vidáman, -otthon vélve magát s mindent feledve. - -De rövid ideig mulathatott Serena mellette; mert nem volt bizonyos, ha -atyjának vendégei közől nem látogatja-e meg valaki, s újra első -szobájába vonult, s ült egyedül, közel az ablakhoz s hímző munkát vett -elő. - -Mintegy öt óra lehetett délután, midőn lépteket hallott, hirtelen -fordítá hátra a kulcsot, s néhány percz múlva, nem kevés meglepetésére, -a király s atyja állottak előtte. - -Serena hirtelen rejtette el hímzését, s tisztelettel közelített a -királyhoz. - -Mátyás helyet foglalt a pamlagon. - -– Nem akartam – mond – öreg barátomat elhagyni, míg szép vendégemtől -bocsánatot nem kérek azon háborításáért, melyet az éjjel szenvedett. - -Serenának arczát vér futotta el; szólni akart; de annyira elfogódott, -hogy egy kérdő, szinte rémült tekintetnél egyebet nem viszonozhatott. - -– Valóban – folytatá enyelegve a király – kegyednek s általában a -szépségnek hatalma nagy! mert még a vérengző Nerót is meghatották -kellemei. - -– Hogyan? – kérdé Giskra, a beszéd czélzását föl nem foghatva. - -Serenának szíve halhatólag dobogott. - -– A dolog egyszerű – felelt a király nevetve. – A napokban -oroszlánaimnak, Nerónak és Poppeának, megbomlott rekeszük, s mivel azt -tegnap kiigazították, kénytelen volt az őr, hű vadaimat ezen ablak -alatti kerítés közé zárni. Ma reggel hallom, hogy az éjjel, mulatságból, -a borág léczezetét épen az ablak alatt zúzták össze. - -Serena könnyebben lélekzett, hirtelen összeszedvén magát, nem minden -habozás nélkül felelt a királynak: – Felséged valóban ujságot beszél -előttem, mert a hatalmas Nerónak haragját el kellett aludnom, bár igen -keveset nyugodtam; a veszélyes szomszédság, melyben ezután leszek, csak -most nyilatkozik előttem. - -– Ezután – jegyzé meg a király – minden csendes leend, mert a rekesz -kész levén, ezelőtt egy órával afrikai hiveim régi lakhelyökbe -költöztek. - -A hölgy szíve tágult. – Ő megszabadult! sóhajtott fel magában, s -észrevétlen egy nehéz köny gyűlt szemébe s csöppent ölébe. - -A király néhány perczig mulatott még, nyájasan beszélgetve Serenával, s -azután elbúcsúzott. - -– Giskra! – mond a király távozva – nekünk beszédünk van még együtt. - -Giskra kissé hátrább maradott. – Már tudom, – mond megcsipkedve arczát -leányának – miért levél ily otthonülő – hímzésedet láttam, – tevé -nevetve hozzá. - -– Ah! – mond Serena tréfásan – nem atyám számára készül. - -– Jó – mond Giskra, a tréfát folytatva – nem tudok semmit a dologról. - -Mihelyt a király s Giskra eltávoztak, Serena újra bezárta az ajtót, s -szárnyas örömmel nyitott be Elemérhez. – Levente! – mond élénken – -mentve van, az oroszlánokat elköltöztették a rekeszből. - -Elemér komolylyá vált. – Ah! – mond annyira örül-e Serena, hogy tőlem -megmenekszik? - -– Önző – mond Serena nem minden szenvedély nélkül. - -– S ha az vagyok, – felel Elemér – csoda-e? – Én soha boldogabb nem -voltam, mint most. - -A leány nem felelt: de szemei égtek s keble emelkedett; azonban szokott -tapintatával vissza tudá helyezni a lángoló leventét korlátiba. - -Együtt beszélgetve telt el a hosszú, de rájok nézve oly rövid délután. -Estebéd közben Elemér újra magányosan volt. - -Végre visszatért Serena; a lovag még egyszer vándorlott a szomszéd -szobába, míg kedvesének ágyát s háló készületeit rendezték el női; végre -minden csendes lőn. - -Az ifjú érezte, hogy mennie kell. A múlt napokban a telehold még -ilyenkor egész fényében ragyogott, s csak éjfél után haladt le: ez -késleltethetné. - -– Még nem engedem távozni kissé, – mond Serena – a hold teltében van s -valaki észrevehetné. - -De a hold nem világított, az eget sűrű fellegek boríták, s a két -szerelmes biztosan elhitte, hogy künn világos; s mulatott és késett, míg -az idő nyargalt. - -Elemér szenvedélylyel nyugtatá szemeit a szép hölgyön – Éltem élete! – -kiált fel – egy század gyönyörét éltem, a pillanat kristálycsöppébe -szorítva; mint álom repült el a mai nap; – mondd az egyet, Serena! nem -neheztelsz-e? - -– Nem – felelt szelíden Serena. - -– Láthatlak-e újra? oh, engedd hinnem, hogy még láthatlak! - -Serena nem felelt. - -– Semmi felelet a búcsú órájában? - -– Levente! – mond a hölgy nyugodtan – mikor Elemér a sas fölemeli a -király s a fényes udvar színe előtt sisakrostélyát: akkor megengedem, -hogy ezen órára emlékeztessen. - -Elemér magánkívül volt, szólni nem tudott, Serena kezét akarta ajkaihoz -vonni, a hölgy szelíden húzta vissza azt. – Az út nyitva! – mond -felkelve. – Isten kegyeddel lovag! – Ezzel hirtelen hálószobájába -sietett. - -Egy óra múlva Elemér a sas a Gellért csúcsán állott s a Mátyás -csarnokára nézett. Előtte egy kép csillámlott tündérszínekben: egy -szelíd nő, oroszlánok s egy kalandor, ki szívében első szerelmét hordja. - -Az ég boltjai sötétek voltak, mint a pokol; de az ifjú szívében a menny -nyílt meg. - - - - -GYERMEKSIKKASZTÓ. - - Kéz, és – – – – lesütött szemmel halad – – - – – – – – – – – – – – – – – – - Ott, hol az esti sugár gőzfátyolt úsztat – – - -_Kisfaludy Károly._ - -Nankelreuthernétől a legkétesb kimenetelű perczben váltunk el, akkor, -midőn Aminhára mutatva, e kérdéssel fogadá ispánnéját: – ismered-e ezt -itt? - -A kérdés felelet nélkül maradott egyelőre. A megszólított a legnagyobb -tétovában volt; látszott meglepetése s hogy igen is ismeri Aminhát, ki -ájulva eresztette fejét a karszék támaszára. - -Végre megszólalt a nő: – Egy kérdést, asszonyom! – mond reszkető -ajakkal. – Valóban férjhez akar-e e leány zsidóhoz menni? - -– Minden kétségen kívül, – felel Ilka, mintegy kényszeríteni akarván a -nőt, – ki e házasságtól irtózni látszatott, – hogy valljon. - -– Asszonyom! – folytatá az ispánné, – én mindent felfödözök, csak azt -kérem: Aminhát távolítsa el, mert kegyedtől várom, vallomásom után mi -történjék vele. Őt a titokba beavatnom nem lehet, mielőtt kegyednek -jóváhagyását nem nyerem. Látom, magához tér, én távozom, igyekezzék őt -megnyugtatni. - -Aminha eszmélni kezdett, szép életteljes szemeit könytől nedvesen nyitá -föl s egy elszórt tekintetet vete maga körül. - -E közben az ispánné kilépett a szobából. Nankelreuthernénak tudnivágya -nagyon fel volt ingerelve s alig várta, hogy ispánnéjával egyedül -lehessen. - -Aminha magához tért. – Hol vagyok? – rebegte, körültekintve s mintegy -számot vetve magával. – Itt, igen s kegyed, szép asszonyom velem? – -Aminha félelmesen jártatá szemeit a szobában szét. – Én álmodtam! – -folytatá nehéz sóhaj után. – Oh Isten, hála neked! hogy ő nincs itt. - -– Kedvesem! – szólt Ilka, – én befogatok s hazavitetlek; holnap hozd el -szép metszett bársonyszöveteidet; de most távozz. - -– Nem volt itt senki? – kérdé Aminha még mindig rebegő hangon. – Igen, -itt volt azon nő! – ő őrült úgy-e? – Oh asszonyom! ha tudná kegyed, minő -öldöklő előttem azon gondolat, hogy én nem az Ábrahám leánya vagyok; egy -idegen – atya, anya nélkül! Óh, mondja kegyed, hogy őrült ama nő! - -– Ragaszkodásod atyádhoz, – viszonzá Ilka érzékenyen, – szívednek -becsületére válik; de bízzál Istenben! – te, ki oly hivő, oly vallásos -vagy, akár őrült, akár józan legyen ama nő, ne rémítsd előképzetekkel -magadat. Én barátnéd vagyok, jó gyermek, szerettelek látásod első -pillanata óta; légy nyugodt, bízzál bennem, én mindent megtudok. – A baj -– folytatá könnyed mosolylyal, – a legrosszabb esetben sem nyaktörő; én -értesítlek, s azután teheted, mit ész s okosság javalnak. Most Isten -veled! - -Aminha tisztelettel szorítá az Ilka kezét szívéhez. – Úgy-e asszonyom, – -folytatá majdnem kérő hangon, – én megmaradhatok kedves jó öreg -atyámnál? s az Isten nem kivánandja, hogy Nephtalinak szívét repeszszem -meg kezem megtagadásával s hogy Istenemet másként tiszteljem, mint mióta -gondolkodni tudok, tiszteltem. - -Ilka igyekezett őt megnyugtatni s a leány csendes odabámulással -távozott. Nankelreutherné magában maradott s a felizgatott tudnivágy -élénkségével hivatá az ispánnét elé. - -Ez megjelent, asszonyának intésére helyet foglalt s nem minden aggály -nélkül így kezdé beszédét: – Ha kegyedet szerencsétlennek tudnám; ha -szép ifjúsága, vidám kedve s gazdag vagyona helyett hervadt évekkel, -fájdalomtelten s szükséget szenvedve látnám: nehéz s szívszorító lenne a -vallomás, melyet tenni akarok: – de kegyed boldog! s megbocsátja nekem, -ha álfélelemtől tartóztatva, egy titkot hallgaték el, mely rég szívemen -fekszik. – Kegyed bennem jóltevőjét látja, – folytatá az ispánné, némi -hetykeséggel tartásában, – s azt, kinek mindent köszönhet, a mivel bir, -sőt boldog házasságát is. - -– Én? – mond Ilka, – neked? – tevé büszkén hozzá. – Hogyan? – vágyok -tudni, minő bizonyítványokkal fogod ezt felvilágosítni? - -Az ispánné egyét azon tekinteteknek veté Ilkára, melyekben, bárminő -alárendelt személytől is jőjenek, valami megszégyenítő van. – Hallgasson -engemet nyugodtan ki, asszonyom és itéljen. - -– Még ezernégyszázharminczkilenczedikben – ha jól emlékezem – érkezett -férjem egykor Budára faluról, hová őt ura, Szelepcsényi Menyhért, -élelemneműkért küldötte. Késő este volt, midőn a várban a Mária-utczába -tért be a nehéz, megrakott szekér az ispáni szállásba, mely néhány -lépésnyire esett balra az emeletes Szelepcsényi-háztól. - -Hosszas zörgetés után a kapú megnyilt s a szekér az udvar durva -kövezetén gördült elő az alház belső nyitott folyosójához, hol már én -lámpával kezemben s majdnem egy ingben jöttem férjem elébe. - -– Márta! – mondá ő, – vendégeket hoztam. – Ezzel a szekérhez közeledvén, -két angyalszépségű leánykát emelt le. – Ne! vidd őket az ágyba s készíts -egy kis tejet vagy levest számukra: szegénykék éhesek és álmosak. - -– S miféle porontyok ezek? – szóltam durczásan s tágra nyitva szemeimet. - -– Nem kérdés ez most! – felelt ő gorombán, – tedd, a mit mondok, majd -elbeszélem a többit. - -Különös tekintetet vetettem férjemre s fejcsóválva czipeltem a kapálódó -gyermekeket a szobába. - -– Kendtek! – mond férjem a szekeresekhez fordulva, – tanúim lesznek -szükség idejében, hogy minő módon jutottam ezekhez a gyermekekhez? - -– Istenes úton! – felelt az egyik pórember. – Na! hiszen jótettért jót -várhat, ispán uram; az Isten megfizet kegyelmednek, hogy ott nem hagyta -veszni szegényeket. - -– Addig pedig hallgassatok! – fejezé be ő. - -Miután a szekérről holmit lerakatott, bejött a szobába, hol engemet -duzzadtan talált az ágy mellett, egy tálacska tejjel, melyből a szegény -gyermekeket etettem, kik alig lehettek két évűek. - -– Már most csak megvallod, honnan kerültek ezek a gyermekek? – mondám -kérdőleg függesztve szemeimet férjemre. - -– Magam sem tudok sokat rólok, – viszonzá ő. – Néhány órányira a sárosi -vártól, egy völgyben haladtam a terhes szekérrel; hajnal felé volt, -midőn egy sziklaüregben sajátságos hangokat hallottam, azonnal oda -siettem veszélyt gyanítva, – s ki írja le ámulatomat, midőn ott két -leánykát találtam sírva s egymást szorosan ölelve egy szögletben. - -– Nos! nem tudtad háborítlan hagyni őket? – riaszték rá, – hátha anyjuk -csak rövid időre távozott tőlük? s majd kétségbe esik, ha nem találja. - -– Mindenből azt kelle gyanítanom, – viszonzá férjem, szánakozó -tekintetet vetve a kisdedekre, – hogy valami rossz asszony szándékosan -hagyta el őket, mert nézd csak, minő finom ingecskéjük van: pórnő ilyet -nem adhat, úri asszony pedig barlangba nem teszi gyermekeit s hagyja -minden felügyelet nélkül. – Kiabáltunk eleget s vizsgálódtunk a -vidékben, de senkit sem láttunk s hallottunk. A barlang közelében pedig -számos lónyomokat vettünk észre s így nem tartottuk üdvösnek tovább -mulatni. - -– Tudod-e, – mondám én, gyanúsan tekintve hol férjemre, hol a -gyermekekre, – hogy ezek hasonlítanak hozzád? Jaj nekem megcsalatott -asszonynak! te gonosz ember! s hangosan kezdettem sírni. - -A nő itt félbenszakasztá beszédét s néhány percznyi szünet után -folytatá: – Férjem minden kitelhető módon mentegeté magát. Én -elhallgattam ugyan, de mostoha körülményeinket tekintve, nem örültem -vendégimnek; sőt a jövő perczekben mindjárt merész tervnek eszméje -merült fel agyamban, melyet első alkalommal végre is szándékoztam -hajtani. - -– Egy sötét éjjel, férjem távollétét használván, magamhoz vettem az -egyik gyermeket mély aludtában azon kosárral, melyben feküdt. -Kilopództam lakomból s egy tehetős úrnak ajtaja előtt tettem le, s -azzal, az éj homályától födözve, hirtelen távoztam. A ház urát, kit ezen -ajándékkal szerencséltettem, igen jól ismerem. - -– Férjem reggel csak az egyik gyermeket látván, szorosan kérdőre vont; -de midőn megtudta tettemet, mielőtt elárulná azt, végire akart járni, -miként fogadtatott légyen a talált gyermek? Nagy megelégedésére -hallotta, hogy a gyermektelen uraság a legnagyobb emberiséggel s -szelídséggel vette pártoló szárnyai alá a kisdedet s hogy annak igen jó -dolga van. – Ez lelkiismeretét megnyugtatá s őt hallgatásra birta. - -– Azonban a másik gyermek eltávolításának szilárdul ellenszegült, -tartván attól, hogy a mi egyszer sikerült, az másodszor rosszul üthet -ki; de őszintén megvallom: én a gyermekeket ikertestvéreknek néztem s -hittem vagy legalább hajlandó valék gyanítni, hogy talán férjem egykori -hűtlenségének élő tanúi; s a nyers férfiúnak ellenszegülése gyanúmat -nevelte. - -– Azonban férjem a kis lánykát hetekig annyira szemmel tartotta, hogy -azt semmiképen ki nem lophatám. Az elsőnek elhelyezése után mintegy két -holddal férjemnek kitelvén szolgálati éve, más urasághoz jöttünk, -ugyanahhoz, kinél kegyedet – mert nem titkolom tovább, kegyed volt azon -gyermek – tettem le. - -Ilka hirtelen haragra lobbanva emelkedett föl üléséből s kezei nyúlni -kezdettek. - -– Béketűrést, asszonyom! – folytatá a nő, míg Nankelreutherné -indulatosan járt fel s alá előtte, – hallja kegyed tovább! – Geréb úr -bennünket budai majorjába szállított ideiglen, míg falura küldhetne. Itt -szabadabban mozoghaték, s midőn férjem, ki már megengeszteltnek hitt a -gyermek iránt, falura távozott az új hely körültekintésére: egy -holdvilágtalan éjet bevártam s a gyermekkel a Vizi-város felé -megindultam a Dunapartnak hosszában, feltevén magamban, hogy azt, miként -a másikat, kosárban s aluva az első tehetősb lakost gyaníttatható ház -előtt leteszem. - -– Már több hasztalan kisérletet tettem, – folytatá a nő, – az ily -csínnal együtt járni szokott körültekintő vigyázattal; de mintha e nap -minden ellenem esküdt volna, valahányszor kosarammal egyik vagy másik -lakhoz közeledtem, mindannyiszor vagy az utczán járt valaki, vagy az éji -őr közeledett kürtjével felém. – Végre a hosszas hurczolásban a gyermek -fölébredt és sírni kezdett. Fel voltam ingerülve: részint a sok -ellenszegülő akadályok miatt, részint a gyermekre magára, ki iránt, -mióta ily nehezen tudtam tőle szabadulni, neme a gyűlölségnek emelé fel -magát lelkemben. Nehezen csillapíthatám le hosszas kézbenringatás által, -egy keskeny, sötét utczácskában; végre hazafelé indultam, magamban -szidván, átkozván terhemet, mert igen távol valék már lakomtól s majd az -utolsó házak felé kalandoztam. - -– Visszatértemben meglehetős külsejű ház tűnt szemembe; -körültekinthettem, megvonám magamat egy szögletben; – nem láttam senkit -s a gyermeket letettem egy magas ajtó előtt, melyhez lépcsők vezettek s -hirtelen elszaladtam. – Azonban a gyermek, az őszi hideg s a letevés -hirtelensége miatt, fölébredett újra, s hangosan kezdett visítani. Alig -lehettem még húsz lépésnyire a háztól, midőn az ajtót hallám nyikorogni -s hatalmas káromkodás hangzott fülembe. Ugyanazon pillanatban a túlsó -utcza végéről is lépések közeledtek. A legnagyobb rémüléssel vontam -magamat egy kirúgó fal mögé, a nélkül, hogy előre vagy hátra mernék -lépni; szívem gyorsan dobogott s homlokomon hideg veríték gyűlt. - -– Az utóbbi, mintegy harmincz-negyven lépésre tőlem, csendesen vonta meg -magát a fal mellett, s a mindig hangosabb káromkodásra fülelt. - -– Azon laknak ajtaja, mely elébe a gyermeket helyzém, valóban felnyilt, -s egy pohos férfiú lépett ki hálósüvegben, vállára vetett szűrrel; -egyébiránt a legízletesb pongyolában, mely szétnyíló szennyes ingből s -ehhez nem hasonlatlan vászonlábravalóból[40] állott; – a mint azt később -láttam. - -– Midőn a visító gyermeket megpillantotta: még hatalmasabban kezdett -káromkodni, fel s alá futott az utczán, s talán a holdvilágtalan éjnek -sötétsége, vagy fellobbant haragjátóli elfogultsága okozá, hogy engemet -észre nem vett. - -– Én e közben gombolyagba vonulva a lehelletet fojtám keblembe s minden -idegeim reszkettek, de annál hirtelenebben vette őt az éji őr szemügyre. -– Ki vagy? – rivalt ez rá, midőn már igen közel állott hozzá, -megragadván szűrének szárnyát, – megállj akasztófa! mit nyargalsz itt, -mint a veszett állat fel s alá? - -– Ej, bocsásson kend Ambrus gazda! nem ismer-e? – felelt a megszólított -mérgesen, – teringettét! ne czibálja úgy szűrömet! nem lát-e? én vagyok -Majos Mihály a molnár, a budai végről! teringettét! ereszszen! – hé -segítség! - -Majos Mihály az őt keményen tartó Ambrus gazdával vívott, nagy -erőködéssel hányva-vetve magát oly közel hozzám, hogy a viadal szelét -éreztem. - -– Én a félelemtől elnémulva guggoltam szögletemben, mindinkább tartván -attól, hogy a lármára emberek gyűlvén, tetten érnek. - -– Azonban a vasmarkú felbőszült Ambrus Majos Mihály uramnak hangjára -kissé megszelídült. – Ohó! – kend az, Mihály gazda? – mond, mint a -fülesbagoly kerítvén tágra szemeit, – mi a manót ugrál itt fel s alá az -utczán, mint az ökör a vágóhíd előtt? - -Majos uram kiszabadulván a hatalmas kezek alól, megforgatta nyakát s -megrázkódott, hogy a durva czibálás által sodrából kivett termetét -egyensúlyba hozza. – Kis szünet után káromkodással fűszerezve, előadta -az esetet, a hitetlen Ambrust a corpus delictihez vezetvén, mint férjem -mondja. - -– Hm, hm! – szól az éji őr, – most már mit tesz kend Mihály szomszéd? – -A molnár valóban szomszédja volt a derék kapásnak, kin ez éjjel az őrség -sora volt. - -– Mit tudom én? – felelt Mihály keserű haraggal. – A Dunába lököm, – -teringettét! Mit mond nőm, ha hazajő bátyjától Váczról? – pedig minden -órán várom. – De csak lelném meg azt a semmirekellő pokolfajzatot, ki -ily bajba kevert! ízenkint összeaprítanám, mint a darát! – Nem látott-e -kend senkit, szomszéd? - -– Ej, – mond Ambrus, – ki tudja, mikor tette ide a szép ajándékot? már -messze járhat. - -– Eddig még mindent hallottam s leírhatlan rémülésben voltam, de -mocczanni nem mertem. - -– Jutott nekem valami eszembe, szomszéd uram! – suttogá Ambrus. - -– Nos? – mond fülelve a másik. - -– Hátha a gazdag Ábrahám ablakába tennők? úgy sincs gyermeke a vén -Jebuzeusnak; s a minap egy kis pénzt kértem tőle kölcsön s nem akart -adni. - -– Az bizony jó lesz! – felelt Mihály, minden pohossága mellett nagyot -ugorva, – teringettét! ezért kendnek egy véka lisztje van nálam. - -– Igazán? – kiált fel Ambrus. - -– Kezet rá! igazán. De most siessünk. - -– Az utolsó párbeszédet már alig hallhatám; de láttam, hogy a két -férfiú, gondosan körültekintve, a velem szemben álló házsorok irányában -a gyermekkel megindult, ki újra, vagy ijedtében vagy aludván, egy -nyikkanást sem tett. - -– Még mindig nem mozdulhattam, sőt helyzetem perczenkint kétesb lőn, -mivel a férfiak szemben velem állapodtak meg egy igen tiszta csinos -kinézésű alház előtt, melynek ablakai alatt széles kőpárkányok nyúltak -el, ezek egyikére helyezé Majos Mihály a kosarat; az abból lecsüngő -kötelékkel az ablak vaspálczáihoz erősítve azt. - -– Ezzel a két bűnös hirtelen elillantott. – Mikor jó messze haladtak -már, kissé előre léptem, s az igen szembetűnő házat jól megjegyezvén -magamnak, hirtelen elsiettem. - -– Istenem! – kiált fel Ilka, midőn az ispánné újra félbeszakasztá -beszédét. – Tehát Aminha az én testvérem volna? – Itt önkénytelen -Komoróczi jutott eszébe. – Oh! – folytatá, – s én ki vagyok? kik -szülőink? – E történet egész elmémet felzavarta. – Gaz asszony! s ezt -ily soká tudtad te elhallgatni? – Semmirekellő! ha valamit nem néznék, -úgy összepofoználak, hogy szemed ugranék ki. - -– Asszonyom! – felel az ispánné, védőleg emelve föl kezeit s kissé -félrevonva fejét, mely történetesen igen közel esett az ily igéretek -teljesítésében fölötte gyors kezekhez. – Mit használtam volna vele? – -magam sem tudtam egyebet: csakhogy két gyermeket lelt a férjem s -előadását hol valónak, hol költeménynek tartom. - -– Utoljára még azt hiszed, hogy a te ostoba fajankó férjednek gyermekei -vagyunk!? – kiált fel Nankelreutherné lángolva. - -– Azt épen nem; – viszonzá a nő, igyekezvén lelkét előre költeni – -elejénte nem mondom, hogy ilyesmi – – – - -– Mit mondál? - -– Semmit! – felelt hirtelen a kérdett, az emelkedő kezekre tekintve. - -– Tanácslom! – fejezé be Ilka. – De ha eddig hallgattál, mi szükség volt -Aminhának szólanod s ott zavart csinálnod a háznál? – De az igaz! – nem -tudom, mi tartóztat, hogy főkötődet le nem tépem fejedről? – Ihol a szép -készség! – tulajdon testvérem zsidó, s nemsokára egy budai tőzsér lesz -sógorom! – Ügyefogyott! oktondi teremtés! – most már elveszítem -béketűrésemet! – bár, ha már így áll a dolog, fogtad volna be szádat és -hallgattál volna. - -– Ha kegyed csak negyedórányi béketűrést igér, megfejtek mindent s -kimentem magamat. - -– Hm! csak rajta! hiszen látod, milyen béketűréssel vagyok, jegyzé meg -Ilka, indulatosan járva fel s alá, míg arczában a harag s bosszúság -küzdöttek, – lehet-e az ember nyugodtabb? – kiált felcsattanva. – Na -beszélj! hát mire vársz? talán még én kérjem a bocsánatot tőled? - -– Jó! tehát ha meg kell lenni, – mond az ispánné, kissé magához térve, – -én szólok. Kegyedet s Aminhát férjem lelte; én kegyedből gazdag -birtokosnőt csináltam. – Ki tudja, volt-e atyjának annyija, mint Geréb -uramnak? – s ha csak maga lett volna, nem Aminha is – miért ne szólanék? -hiszen az öreg úr bolondja volt gyámleányának, hogy talán meg is -aranyoztatta volna. – De mindig attól tartottam, hogy a másik leányka -dolga is kikerül! ő pedig zsidónál volt. – – Mit mondottak volna az -egyházi urak? s nem tudja-e kegyed, hogy a gyermekkitevésre a budai -tanács bitófát s korbácsot rendelt! Férjem megöl, ha merek szólani. - -– De most – most – most! miért fecsegtél? ezt mondd meg nekem, -semmirekellő! – riaszt rá Ilka. - -– Miért? – azt hallottam, hogy a vén Ábrahám leányát zsidóhoz akarja -férjhez adni, ez költötte fel lelkiismeretemet. A leány meg volt -keresztelve, üdvessége az Isten kezében; – de hogy zsidóhoz menjen -férjhez, azt meg akartam gátolni. - -– Jókor! – mond Ilka, – oktondi! - -– Asszonyom! – folytatá az ispánné, – én Aminhát megintettem, de egyebet -nem szólottam, – hiba volt-e ez? - -– A mint látom, te mindenből ki tudod vágni magadat, mint férjed a -számadás alól. – Most már kész, – ki van tálalva a gyönyörű történet! – -mondd, mit tegyek? - -– Hallgassunk az egészről, asszonyom! – férjem még magának sem súgja meg -a dolgot; én a napokban haza megyek s annyiban marad. - -– Igen, s testvérem zsidóné lesz s egy keresztény lánynak zsidó -gyermekei lesznek! Istenem, Istenem! beh összezavartad fejemet. – Eredj, -hogy színedet se lássam! – holnap indulj vissza férjedhez s ne fecsegj, -azt mondom! mert pórul jársz, – ismersz! - -A nő igen örült, hogy szabadulhatott és odahagyta a szobát. - -– Itt van la a gyönyörű történet! – mond Ilka, egyedül maradván s -indulatosan dörzsölgetvén kezeit. – Az egyik testvérem a tömlöczből -szökött ki; atyját lelte meg, az öreg Káldort! tehát én Káldor Ilka -vagyok! – Ez eddig jó, bár sem testvéremmel, sem az öreg remetével, ki -ördöggel czimborál, nem vágyok közelebbi viszonyba lépni. – A másik -testvérem angyal, igaz! – de zsidó angyal! – Mint Aminhát szeretem; mint -testvéremet hogyan tűrhessem a zsidók közt?! - -Ilka elgondolkozott s kezét vállára téve járt fel s alá a szobában. – -Nem jutna-e – mond magában, toppantva kis lábával, – semmi eszedbe, Ilka -asszony! semmi jó eszme – semmi, épen semmi? – Hm, minek való az ész, ha -akkor nem segít, mikor legtöbb szükség van rá! – Hallgatni? – Igen, de -Nephtali? nem, nem, az nem lehet; de vétek is, – tudva levén előttem, -hogy keresztény leány. – Oh! te rossz asszonyi fő! – folytatá -megkopogtatva homlokát ujjával – semmi okosra nem tudnál te bukkanni? – -Ilka a pamlagra vetette magát, mormogott magában, végre felugrott. – -Helyes! – kiált fel, – ezt teszem, ennél jobbat, ha egy évig mindig -törném eszemet rajta, nem gondolnék. – Igen – természetes! – helyes! úgy -van! – neki van legtöbb esze az egész országban! mindenkit maga elé -bocsát, – s velem néha enyelgett is; – igaz, a mint illik! – – ki is -kérném magamnak másként! csak Nabuchodonozor jelenlétében. – Jól van! – -ember vagy, Ilka! – Kitálalom az egész dolgot, mindent apróra -elbeszélek: aztán főzze és süsse meg! – Én mindenesetre Nankelreutherné -maradok – – s az egész dologról nem tehetek. – Ezzel vígan kiment a -szobából s az ajtót hangosan bevágta maga után. - - - - -DZWELA ÉS ZSEBRÁKJAI. - - Kóborló cseh had él vala orvul - Szerte az országban, mint már a veszni menő légy - Döng szomorún, mikor érzi szelét az enyészetes ősznek - S szálldogal és hitvány éltét elveszteni nem fél: - Úgy ezek, érezvén Mátyás országa hatalmát, - Bolygának, rövid életöket nem nyújtani, mert az - Nem vala már lehető, de dulással tenni sulyossá - Elnyugodott falukon meg marhás puszta lakóin. - -_Vörösmarty_. - -Mátyásnak gyászéve végefelé sietett. A történetek évkönyvei följegyezték -tetteit. Egy a legnevezetesbek közől az állandó katonaság felállítása -volt: oly nagyszerű s korában hallatlan eszme, mely a hadviselésnek -egész rendszerét megváltoztatta. – Ezen évnek köszönheti ugyanis létét a -gyászszínt nevén s vassodrony-ingein viselő gyalogság, seregeinek -legbátrabbjaiból összeszedve, a fekete legio név alatt, melyet a király -maga vezérlett. Alvezérei közől abba elsőnek Elemért, a sast választá. -Már Jaiczánál elhatározta magát erre a király, hadainak -ellenszegülésétől vigyázóvá tétetve. - -Alig voltak még ennek néhány osztályai fölfegyverkezve, midőn Mátyás -kedvetlen híreket hallott, új rablásokat az ország veséiben. – Tenni -kellett, s ő ment! – A fekete legio két csapatját vette magához Elemér -vezérlete alatt. A legények alá lovakat rendelt; így haladtak siető -menetekben, alig engedve pihenést maguknak, oda, hol a mindig helyöket -változtató és cserélő rablókat remélték találhatni. - -Mióta a cseh szabadzsákmányosok kiirtása után Komoróczi atyjával, az -öreg Káldorral, Bicskére vonult, s a király engedékenységéből háborítlan -maradott gyámatyjáról rászállt birtokában, darabig csendesen élt; Angyal -diák volt bicskei tiszttartója, ki ott szintúgy csalta urát, mint -Galgóczon és Vadnán, s a birtok jövedelmének nagy részét balesetekre -félre tudta takarni. - -Komoróczinak jelleméből gyaníthatni, mikép a vad kalóznak a veszteglő -élet ínye ellen volt. Lelke ellenállhatatlan erővel ragadá őt vissza -régi szenvedélyeire; had volt eleme; de a királyi seregben a rendtől s -fenyítéktől irtózott, s azért elhatározta magában, ezen utolsó menedéket -csak akkorra hagyni, ha szabad életre s zsákmányolásra minden út el lesz -tőle zárva. – A mit azelőtt mint hatalmas kényur, ki várakkal birt, -nyiltan s közvetlen teve: azt most megfosztva mindenétől, s egyedül a -bicskei részbirtokra szorulva, csak közvetve, titokba s a legtöbbször -mások által tehette. Giskrának védelmére csak tökéletes hódolat esetében -számíthatott; mert a nemes vezérnek hűsége őszinte volt. Magára hagyatva -sokfélekép törte fejét: miként szerezhetné vissza régi hatalmát; de -pénze nem volt embereket gyűjteni maga körül, s tetteit mindenfelől -szemmel tartották. Ezen aggságában indulatinak lepte meg őt egy este -Dzwela. – Ő a brezniczei víváskor Angyal diákkal s Komoróczival együtt -megszabadult. - -Elemér üresen találván a faerősséget, Uderszkit üldözőbe vette. Néhány -órányira a rengeteg legmélyében kerítették az elszánt rablókat körül, s -a fennebb említetteken kívül alig szabadult meg néhány ember. Uderszki -maga a csatában veszett el. Dzwela a megmaradottakkal egy barlangba -rejtőzködött. - -Huszonnégyen lehettek. Az idő s folytonos kalandok annyira elrongyolták -e keveset, hogy a nép őket a cseh zsebrák szóról, mely koldust jelent, -zsebrákoknak nevezte. E kis csapat hősei mint haramiák s utonállók -tengették éltöket; míg lassanként szaporodni kezdettek. - -Mindazon martaléklesők, kiket itt-ott Rozgonyi s Hédervári a cseh -rabló-lovagoktól s kényuraktól elugrattak, hozzájuk gyűltek, s Dzwela, -ki magát főnöküknek tevé, fegyvert s eleséget gyűjtött, hol kéréssel -régi ismerőseinél, hol erőszakkal. - -Tettei nemsokára figyelmet gerjesztettek: mert iszonyú kegyetlenség, -rablási pusztítás, és gyujtogatás követék azokat.[41] E mogorva -harambasát a vidékben szintúgy, mint önseregében rettegték. – Egyszerű -kínzás nélküli fővétel a legcsekélyebb büntetés volt nála s midőn serege -együtt volt, a legszorosb fenyítéket tartá közöttük. - -Kémeitől megtudta, hogy Komoróczi Bicskén sok fegyvert rejt; mivel a -híres kényúr egy volt azok közől, kik őket még a brezniczei erősség -melletti ütközet után rablásra bátorították: álruhában egy éjjel Bicskén -termett, miként feljebb említők. - -A fölkeresett kényúr a henye életet megunván, kapva-kapott az alkalmon, -ezen rablóval kezet fogni; de a maga személyében nyiltan fellépni őt két -ok tartóztatá: először, némileg szégyeníté a Dzwela kormánya alatt űzni -kalandjait; másrészt titkon arra várt, míg Dzwelának seregei -megszaporodván, azokkal biztosabban foghat kezet, s talán idővel Dzwelát -eltevén láb alól, a kormányt kezére kerítheti, s a boldog vadnai napok -újra elő kerülnek. - -Az egyezség a két vad férfiú közt hamar meglőn: Komoróczi fegyvert -igért, Dzwela a zsákmány egy részét; de abban egyeztek meg, hogy -Komoróczi személyesen semmi csatára ne kényszeríttethessék. - -Megtörtént azonban, hogy olykor álruhában a hihetetlenségig -elváltoztatott arczczal, – bár szemén régóta már köteléket nem viselt – -némely nagyobb reményű merényben személyesen is résztvett az egykor -félelmes vezér. Angyal diák nem egyszer mulatott a Dzwela táborában, -kinek serege nőttön nőtt, míg a sok panasz a királyt elhatározá, -személyesen fejére zúzni ezen új hydrának, ki a cseh szabadzsákmányosok -korát akará előidézni és seregét rövid idő alatt hétezerig -szaporította.[42] - -Dzwela, miután Kostolán nevű faerősségből kiugratták,[43] hosszú -csapongások után a galgóczi várnak romjaiba vetette magát. - -A komor falvázak szirtlapon fészkeltek, magas meredek bérczen, s egy -szűk völgybe néztek alá, melyen a Sajó habzott keresztül; falai pusztán -állottak, csak egyik boltozatos terem daczolt az idő viszontagságával. A -saját tekintetű hadnak nagyobbrésze a romok közé telepedett; itt akarta -Dzwela egy csapatját bevárni, melyet Angyal diák vezérlete alatt, ki már -otthonos kezdett lenni seregében, zsákmányra küldött volt, s mely -Borsodnak több helységeit hamvasztá el. - -A gonosz vezér a tágas, négyszegű teremben ült cseh és morva eredetű -főnökeivel, bőrök voltak a korhadt deszkapadlóra terítve, itt képeztek -egy tág karikát: Dzwela foglalta el az első helyet, zsákon ülve, háta -mögött tizenkét, majdnem fekete arczú cseh czigány hóhérai állottak, -tágas szürke köpönyegben, magas veres süvegekben s hosszú pallossal -kezökben. - -Egy halálfő, melyet billikom helyett használt, s melynek alja durva mívű -ezüstbe volt foglalva, hevert mellette. - -Komoróczi közel a vezérhez a földön feküdt könyökre nyugasztott fővel, a -többiek mindnyájan nemével a rettegő tiszteletnek tekintettek Dzwelára, -kinek arcza egészen az egykori volt, de kifejezése még vadabb gőgre -mutatott. - -Fatálakban, vaskondérokban párolgott a durva eleség: rablott marha- és -juhhús. Az ülők körén túl több czigány hangoztatá szereit, néhány -hegedűt, egy dudát s tárogatókat. - -A falak pusztán, az ablakok üvegtelen állottak, az ülők körül cselédek, -állig torkig fölfegyverkezve, sürögtek, míg az ajtóhézagokban őrök -lejtettek, roppant szegekkel terhelt buzogányokkal. - -Az egyik szögletben a deszkapadlózat fel volt tépve s a födetlen -boltozaton tűz pislogott, míg a romokban koválygó vihar a füstöt magasra -csavarva tódította az ablakréseken ki. - -A jelenetnek borzasztó tekintete volt, melyet a sötétlő est, a durva -szóváltás, a vezér olykori vad dúdorozása s a hangászok sajátságos -zenéje még rémítőbbé tett. - -Komoróczi egy kulacsot emelt. – A visszatérő egészségeért! – kiáltott -fel – Dzwela koma! Angyal diák késik, csak baj ne legyen. - -– Hányan vagyunk itt? – kérdé Dzwela hidegen. - -– Kétezren! – felelt Komoróczi. - -– S ötezret vitt Angyal magával? – folytatá a kérdő. - -– Kellett is, – szólt egy morva alvezér, forradásos, lángoló arczczal s -nagyra szabott vonásokkal, s szemben Dzwelával – mert a mint halljuk, a -király sietve jő felénk seregeivel. - -– Itt ránk nem akad; – mond Komoróczi – mert a király Angyal diákot -üldözendi; az pedig túl jár az eszén. - -– S kegyelmed, – mond Dzwela, büszkén tekintve Komoróczira – köztünk -marad-e? Azt hiszem, hogy a multkori zsákmányból fegyvereiért adósa nem -vagyok már; ideje, hogy maga is tegyen valamit, eddig minden az én nevem -alatt történt. - -– A név keveset tesz, Dzwela! – felelt a másik – azt hiszem, a kegyedé -elég gonosz hírű már, hogy lázat kergessen az inakba! – De nem bánom, ha -megigéri, hogy Patakra megyünk, s ott újra kezünkbe kerítjük a várat. Ez -már elég sereg arra, hogy ily férfiak mint mi, hadat viseljünk puszta -rablás helyett. - -Dzwela elővette a halálfőt, s egy kőkorsóból bort töltve belé, -fölemelte. – Patakra tehát! szólt – s azután tovább! – míg ott állunk, a -hol Giskra volt. - -– Veszszen a király! – hangzott a körben. - -E pillanatban nehány zsebrák nyargalt be a terembe. – Hirnök jő! – -kiáltottak – az Angyal diák seregéből. - -– S miért nem ő maga? – mond Dzwela fölkelve. - -Nemsokára már a lókopogás hallatszott, s kis szünet után egy zömök cseh -fegyveres lépett a terembe. - -– Szólj! – riaszt rá Dzwela, ki a hirnöknek halálszínére meresztette -szemét. - -– Minden oda uram! – rebegte ez alig vehetve lélekzetet. - -– Minden?! – ordított rá Dzwela – hazudsz! - -– Angyal diák s néhány százan fogva, a többiek a csatatéren halva! - -– És te! – kiált rá a vezér. - -– Hírt meghozni jöttem, – felelt ez reszketve, s csak gyors lovam -mentett meg; a fekete sereg nyomomban van! - -– Megmentett? – mond Dzwela fagylaló hidegséggel. – Ha ha ha! – -végezzétek! – folytatá, a körüle álló hóhérokhoz intézve szavait. - -Azonnal ketten a hóhérok közől lekerítették köpenyöket, a hirnököt -nyakon ragadták s kivonszolták magukkal, míg ez rettentő erővel -igyekezett markaikból menekedni. - -– A fekete sereg nyomunkban, és ötezer elveszett!? – riadt fel -Komoróczi. – Fegyverre! lóra kiki! - -[Illustration: – Ha, ha, ha! – végezzétek!] - -– Potomság! – mond Dzwela – a hír nem igaz! ezt a gyávát itt a félelem -űzte. – Huszonnegyed magammal nem ijedtem meg: most kétezren vagyunk? – -Lóra! vezesse kegyed, Komoróczi, a sereg egy részét a völgybe, a -gyalogság foglalja el a szorost a bércz s a Sajó közt, én a többivel itt -védem magamat. A fekete seregnek első próbája ez: ujonczokkal tréfa -vívni; fel, fel! - -Többen érkeztek az őrök közől, kik mindnyájan azt a hírt hozták, hogy a -fekete sereg közeledik. - -Komoróczi fejére vonta sisakját s kirohant. – A romok között minden -iszonyú mozgásban volt, néhányan lovakat hoztak elő, mások -fegyverkeztek, míg többen ijedve szaladtak elő s hátra. - -Komoróczi lovon ült, a tárogatók harsogtak, s a sereg egy része mint -óriáskigyó kanyarodott a bércz keringő útján lefelé. Mikor a várszikla -aljára érkeztek, már az ellenséges seregnek porfellegeit vették észre -távulról. - -Félóra múlva a csapatok dühös vívásban voltak. - -A fekete legió, az Angyal diákon vett győzedelemtől hevülve, szoros -rendben vívott. Mint egy sötét kőfal haladott, visszatarthatlanul előre, -mindent eltiporva maga előtt; a legkisebb közülök majd ölnyi magasságú -volt. - -A rablók, kik eddig csak rendetlen hadakkal csatáztak, ezen iszonyú -phalanxot látván közeledni, nem tudták, minő oldalon támadják meg. Ez -volt az első rendes és gyakorlott sereg, melylyel vívtak. A tűzfegyverek -nem kerepeltek, egy roppant dördülés volt a fekete legió lövése, melytől -százan hullottak le egyszerre. Előre nyujtott kopjákkal ment a szép -gyalogság, míg rendes lövése után szétválván, mint a tűzhányó hegynek -crateréből a láva, rohant ki a könnyű lovasság hézagaiból, rémítő -pusztítást tevén a rablók közt. – Pánrettegés fogta el a vadcsoportot, -fegyvereit elvetvén, rohantak a romok közé, Komoróczi elvágva -seregeitől, néhányad magával szaladásban keresett menekvést. - -Dzwela lövészeit állította a csorba várnak rovátkai közé, s szakadatlan -lődöztetett, de a távolság miatt sikertelenűl; midőn közelebb érkeztek a -vívók, egyszerre iszonyú zápor zuhant le az égből, minden lövés kárba -ment, s a mindig sötétebb éjben már a romok közt csattogtak a fegyverek; -hátrább s hátrább vonultak a rablók, a fekete sereg vitézei mint sötét -hollók ültek a falakon. - -Egy óra múlva Dzwela, seregeinek egy részével fogva volt. - -A király a fekete ezred vasingében lépett Elemér kiséretében azon -terembe, hol nem sokkal azelőtt Dzwela s Komoróczi lakomáztak; számos -szövétnekes kisérte őt. - -– Ki ez? – mond a király egy csoportozatnál megállva, mely erőködött egy -vad tekintetű férfiút a földre nyomni. - -– Ismersz-e Dzwela? – kiált a magát bőszülten védőre egy férfiú, ki -lábát nyakára tette, a padlóra szorítva fejét – ismered-e Sőtér Jankót? - -Dzwela a kíntól csak hörögni tudott. - -– Akaszszátok őt egy gerendára! – mond a király – hogy a gonosz zsivány -mint czégér csüngjön ki a vár romjaiból. - -– Jer! – mond a Brezniczén felakasztott Sőtér, ki, mint látjuk, nem -siker nélkül vágatott le a szegről. – Én majd jobban bánok veled! - -Néhány percz múlva a vár egyik legmagasb tornyának ablakréséből hosszú -gerenda nyúlt ki, melyen Dzwela függött. A zápor a vért verhenyeges -csöppekben mosta le sebeiről.[44] - - - - -TRÓN ÉS SZERELEM. - - Édes szerelmed bájsugára - Általhat éltem alkonyára, - S bár a sors tőled messze zára, - Szent kéjre int emléke még. - -_Kisfaludy Károly._ - -A nagy király történeti fontosságú cselekvényei után, melyekről a múlt -czikkelyekben említést tettünk, a tudományok előmozdításában fáradozva, -hol Budán, hol Pozsonyban mulatott. - -Gyakorta látta ő az agg csillagászt; munkaszüneteit ott töltötte. – Míg -Izabella atyjánál volt, boldognak érezte magát Mátyás a szelíd hölgynek -közelében, ki lelkét fel birta fogni. Nem bámulhatunk, hogy, megtudván -eltávozását az atyai lakból, ürt érzett szívében, annál feszítőbbet, -minél inkább gyaníthatá az élesen látó férfiú a távozás okát. - -Mátyásnak jellemével elég alkalmunk volt e történetek sorában -megismerkedni, s gondolhatjuk, hogy ő, tökéletesen átértvén a mély -tudományú s tapasztalású öregnek czélzását, rá nem neheztelt. Érezte, -hogy leghívebb embere őt e tettével meg nem sértette. - -Szomorúságát s kedvetlenségét elfojtva, mely önkénytelen emelkedett -kedélyében, látogatta meg Bretizláwot egy napon. A csillagászt kedvencz -foglalatosságai, számításai, horoscopjai, napházai, látcsövei s -jegyzékei közt találta. Leányának elutazása óta ez vala első látogatása -a királynak öreg barátjánál, ki nem minden aggály nélkül sietett nagy -vendégének fogadására. - -– Maradjunk itt, – mond a király nyájasan, egy széket vonva a -dolgozóasztal közelébe – nekem sok közleni valóm van veled; engedi-e -időd, egy órát szentelni barátságos beszélgetésre? - -Bretizláw mélyen meghajtotta magát s a király ismételt intésére a -széken, könyvekkel s irásokkal terhelt asztala mellett, helyet foglalt. - -– Felségednek nemes körében – viszonzá az öreg udvariasan – óráimat a -legnyereségesbeknek tartom. - -– Félre minden szólásmóddal s hízelgéssel; – nyiltan atyám! én lelkemet -jöttem kitárni előtted s tanácsot kérni tőled, szívedből eredettet, nem -olyat, melyet csillagaidból olvassz. - -– A csillagok igazak! – jegyzé meg hivői magasztaltsággal az öreg. - -– Ám legyen! – Egy helyzetet az égen szerettem s megszoktam; csillagaid -hazudtak, vén jós! – én szívedre számítok, nem csillagaidra. - -– Hogyan? - -– Nem fejtem ezt meg neked; találd ki, s most egyébre térek. - -Mátyásnak, midőn a csillagokat említé, a kedves Izabella csillaga jutott -eszébe, mely, miként a vidám egykori gyermek diadali örömmel állítá, oly -közel fénylett az övéhez. - -– Bretizláw! – folytatá Mátyás rövid szünet után – nőm meghalt! te -tudod, hogy nem szerelem szőtte e viszonyt; de tudod azt is, hogy az -átszunyadott szelíd teremtés közel volt szívemhez. Ő nincs többé! s én -gondjaim s bajaim közepette egyedül állok, ifjan, forró szívvel – és -egyedül! - -A csillagász komoly tekintetet vetett a szólóra: – Dicsőségével -tetteidnek, s a téged imádó nagy hazának közepette, – Istenemre! nem -egyedül; fénylőbb kisérete e földön ma nincsen senkinek. - -Mátyás keserűn mosolygott: – Öreg! közel állok honomhoz, mert keblemben -hordom azt. – De későn érik a dicsőség gyümölcse, élő le nem -szakíthatja; – századok szűrik meg egy nagy névnek anyagát, míg világos -lesz: mi tiszta volt benne, mi salak? – A tetteket is a jövendő bírálja. -– Ha mint királyt fény köröz, s kíséretem dicsövedzett? szólj: kinek -közelében van a férfiú, az ember, az ifjú! ki szeret vagy gyűlöl; -vonzódik vagy undorodik, vágyik vagy irtózik. – Mondd! megszűntem-e -ember lenni? s midőn az egész világ szeret, e társas életben özvegy -maradjon-e lelkem s egyedül álljon? – Férfiúbarátság ezt be nem töltheti -egészen; az érzékeny szív nőkeblen pihen meg a tett súlya után, s egy -órája a szerelem odaengedésének, mondd! mivel ér fel? s tanácsolj! – Ha -a nap fáradalmai után haza térek; nincs angyalian-vidor arcz, mely -fogadjon! nincs kebel, hová érzésem heve átömöljön! nincsen szem, -melynek sugáraiból a mennyet szívjam keblembe! – A királyt egy -kerítvénye a hódolóknak övedzi! – az ember – a szeretni vágyó – pusztán -áll a világban! - -– A hon óhajtását előzé meg felséged e nyilatkozásban. Én jobb tanácsot -nem adhatnék, mint azon eszmét, mely királyomnak szavai alatt rejtőzik. -Európa fejedelmi udvaraiban nemes hölgyek vannak; a franczia király, -például, örömmel lépne leánya által a legközelebb viszonyba -felségeddel.[45] - -– Feledted-e – mond a király sötéten – békeeskümet? hogyha gyermek -nélkül hal meg nőm, második nősülésre nem lépek. - -– Nem feledtem, uram király! de hiszem, hogy Fridrik császárt rá lehetne -birni a feltételrőli lemondásra. - -– Hiszed-e azt? – kiált fel az ifjú némi hangnyomattal – úgy te nem -ismered őt! – Az egész békealkuban, az egy korona váltságának -visszaadását kivevén, nincs feltétel, melynek inkább örült, melyre -többet számított. – Ő attól soha el nem áll. - -– Most talán nem, de a jövő sokat változtathat. - -– Csalatkozol: ritkán hoz jobbat a jövendő! S vedd a dolgot úgy, a mint -áll, s miként esküm következésében kell azt venni: én a honnak királynét -nem adhatok a nélkül, hogy békeeskümet megszegjem. A dolog tehát -lehetetlen s szót sem érdemel tovább; de hidd: vannak óráim, melyekben -örülök, hogy ezen eskü nem enged hűtlennek lenni szerelmemhez. - -– Királyom! - -– Ne szakaszsz félbe; – mondd, mit vétek honom, mit esküm ellen? – ha -királynét nem adva a trónnak, nőt! – nőt Isten színe előtt csatlok -szívemhez! olyat, kit szeretek, kivel lelkem rokon, ki szívemet érti, s -ma királyné lehetne, mind szépségére, mind eszére és szívére, melyek -páratlanok! - -Bretizláw feszült komolysággal bámult maga elébe. – S ha valaha -Fridriknek szándéka változnék – szólt – azon nehéz feltét megszűnnék, -mit tennél akkor? Nemde a nemzet szólalna fel, s kívánna trónjára -királynét, ki annak méltóságára született, a honnak érdekében kívánatos -s ki előtt kevély, nemes magyar arcza pirulása nélkül, hajthassa meg -térdeit. - -– Ellenvetésed az, – felel Mátyás nyugodtan – mely a legközelebbi, s -melyet mindenki tehetne nekem. Fontosságát nem tagadom, – bár oly -állításon alapul, melynek kétességét magad megismered; de hallgass ki -engemet. – Ha tenném azt, mit előttem tettek sokan, s teendnek utánam is -számtalanok: hogy szeressek olyat, kit nem becsülhetek, s kinek -szerelmét az oltár szentsége nélkül élvezhetném, – állana ellenvetésed. -De a hölgy, ki szívemet birja, sokkal nemesebb, mint hogy ily viszonyra -léphetne bárkivel e földön. Én ismerem őt, és sokkal mélyebben -tisztelem, mint hogy valaha őt kisebbítő gondolat s vágy juthatna -eszembe. – Ő csak Isten színe előtt s lelkész keze által lehet az enyém, -lehet nőm a szó legvalódibb értelmében. – Ha ő nemes, jó és nagy, – -mondd! azon hű nemzet, mely a számüzött foglyot emelte trónjára! el -fogja-e taszítani szívétől azt, kit szeret? s gondolod-e, hogy valakinek -adhassam kezemet, ki előtt meg nem hajolhatna diadalérzettel a -legbüszkébb magyar levente térde? - -Az öreg hihetlenül rázta fejét. - -– Hátha – folytatá a király – szándékomban – a nélkül, hogy annak -tárgyát megnevezném – a hon legelőkelői már megegyeztek volna? ha többet -bíztak ezek választásomban, mint te, s ha az esztergomi érsek, s az egri -püspök maguk ajánlották lelkészi közbejövetelöket az egybekelésre? - -– Mit mond felséged? – hihetlen! a nélkül, hogy tudnák nevét annak, kit -kezével akar boldogítani: helyes volt-e az ily engedékenység? - -– Úgy van! – felel a király – ők megegyeztek, mert el tudták a királyt -az embertől választani. - -– Ha felséged megcsalódnék, – ha egy cselszövényes kigyó foglalna -királyi kebelén helyet, ki abba beincselkedte magát vétkes ármánynyal? -ha a hon, mely dicsőül királyában, pirulva fordítná el fejét nejétől. - -– Csak neveznem kellene őt, – mond az ifjú sugárzó arczczal – jámbor -öreg, Istenemre! egy nevet hallanál, melyre tenmagad, miként én és -minden, a ki ismeri, kevély lehetnél. - -Bretizláw elgondolkozott; hosszú szünet után felfogá újra a beszéd -fonalát. – Igaz, – mond – a neme a szövetségnek, melyet felséged -szándékozik kötni, a csalódás esetében nem feloldhatatlan; de megbocsát -az én legjobb királyom, ha nyiltan kimondom: épen azért nem hiszem, hogy -hölgy, kinek becsülete szent, arra léphetne. - -– Miként érted ezt? – kiált fel Mátyás pirulva – szavaid sértők; -magyarázatot adj! - -– Ha mindig csak az volna a vétkes, uram király! – felel Bretizláw -sötéten – ki bűnt követ el, s méltatlan az, ki méltánylatra érdemetlen: -akkor hinném, hogy oly férfiú, mint felséged, s egy nemes lelkű hölgy -közt oldhatlan lenne a házasság, mihelyt ez királyomnak szerelmét meg -tudta érdemelni; de néha az álszín csal; s ha Fridrik császár súlyos -föltétele valaha szűnik, az egekre! elég ember akad, ki gyanússá teendi -a legártatlanabb nőnek erkölcsét, ha annak származása büszkeségét sérti, -vagy terveinek sikerét távolítja. - -– Így ismersz te engemet, Bretizláw? – felelt nemes fönséggel a király – -gondolod-e, hogy kinek szívemet adom, azt választatlan s megfontolás -nélkül csatlom magamhoz? – Gyermekészszel s gyermekszerelemmel ez -megtörténhetik; de én férfiúnak értem, öreg, ismerem, a kit szeretek. - -– Ah! de nem változhatik-e a legjobb is? - -– Nem! – felelt Mátyás – legjobb nem változik, mert nem lenne a legjobb, -ha azt tehetné. A kit én szeretek, sohasem fog változni; kit -választottam, a fölött nincs ármánynak s cselszövénynek hatalma. - -– Mindezen feleletek királyomnak magas erényét, szép bizodalmát, nemes -jellemét bizonyítják; de ha őszinte lehetek: én e lépést nem javallom. - -– Okaid? - -– Nem tudom, hibásak-e vagy nem! de én Magyarország trónján felséged -mellett csak királynét tudok szeretni s megszenvedni. - -– Van-e trónról itt szó? ti hideg szívetlen emberek! üres-e trónotok? -nem töltöm-e azt be? minek kívánnátok ott még egy koronás főt látni, ha -az szívemtől idegen lenne!? – Oly nehéz-e nektek elhinni, hogy én is -csak ember vagyok? – – De szólj röviden nekem: helytelen-e, mit tenni -akarok, ha azzal a hon érdekének nem ártok? - -– Épen ez! – jegyzé meg a makacs öreg – s ha e házasság gyümölcsöző -leend? akkor – –? - -– Fiaim! – felelt a király büszkén – mint Hunyadiak vívjanak a hon -csatáiban; gondolom, nagyatyjuk nevével megelégedhetnek. Istenemre, a -név ér valamit! – Leányaim boldogítsanak magyar leventéket, neveljenek -bajnokfiakat s szelid anyákat! – – Rossz húrt pendítél meg, öreg! – -folytatá Mátyás a szenvedély boldogító hevével. – Egy fiú tőle! hitemre! -– a fiú bajnok lenne! Oh Bretizláw! boldogságom függ e lépéstől; -megtagadhatnád-e tőlem teljesedését? - -– Én? - -– Te! – felelt Mátyás – mert jóváhagyásod nélkül nem akarnám tenni. - -– S ki az, a kiről itéletet kell hoznom, mielőtt nevét hallanám? - -– A legnemesb hölgy Magyarországban, – felel a király. - -– A szerelem szemeiben, – mond szeliden a csillagász, ki gondolatait -olvasá az ifjúnak. - -– Minden szemben! – jó öreg! hallj engem! én nőt veszek, nem királynét, -atyám szent nevére mondom! – mert ha békeesküm tilt hölgyet emelni -királyi székem mennyezete alá: nincs isteni s emberi törvény, mely -tilthatná szívem trónjára nőt ültetni, mely tilthatna szeretni! – Szólj! -ha az, kit választék, szeretne, miként én – engemet – – nem koronámat? – -ha kezemet önkényt, – koronámat kinálva sem fogadná el? – ki nőm akarna -lenni, Hunyadiné, nem egyéb? mondd! – hibáztatnál-e még? - -Bretizláw némán tekintett a királyra. - -– Atyám! – folytatá a király magasztalt hévvel – én megtaláltam őt, mert -a szerelem előtt rejtek nincsen; fölkerestem, s ő, oh boldogság! – a -királyt visszaidézte, elhatározottan, nagylelkűen; – de Hunyadival kész -életét megosztani, – ő szavát adta a férfiúnak: a királyt nem ismeri. - -– Uram! – mond az öreg, s egy köny csillogott szemében – szeretetem -felséged iránt nincs gyöngeséggel vegyülve, szívem nem csábíthat el, -midőn eszemre van szükség; azért engedje felséged, hogy az égből nézzek -feleletet. - -– Késő; – viszonzá Mátyás – csillagaid jóslatának nem hinnék már. E -tiszteletes homlokról, e nemes vonásokból akarom az ember szavait -hallani, nem a bölcsét. - -– Legyen! – mond az öreg – királyom boldogságáért életemet adnám, s mint -ember, nem tudnám a szerető ifjút kárhoztatni, ki vágyik szíve hölgyének -ölében üdvezülni; de mint baráti névvel megtisztelt királyomtól, mint -aggott férfiú, kitől érett tanács kéretik, azt mondanám: ne tedd uram! - -– Ah! – mond Mátyás – én rád számítok! ha esküm alól felold Fridrik, te -segítni fogsz nőmet arra birni, hogy trónomat oszsza meg. - -– Soha! – rebegte a csillagász – soha! a tett meggyőződésem ellenére -van, s ha gátlani nem tudom, Istenemre! elősegítni nem fogom soha! - -– Jó, jó! – mond Mátyás keserűn. – Oh minő egyedül áll a király, midőn a -mindennapiság avából kilépve, valami újat, szokatlant akar tenni! jó! -hagyjatok magamra! – a felelet terhét elbirja vállam, s ott az igaz biró -előtt a felhők felett védendem az embert a király ellen! - -Késő estig folyt a vitatkozás. – Hol nyugodtan, hol keveset -beszélgettek; – míg végre a király búcsút vett. - -Bretizláwnak csendes vonásain komolyság ült, de szelid nemű volt az, -szemében köny csillogott; némán járt fel s alá szobájában; végre az égre -tekintett, melynek fénylő népe nyájas derűben ragyogott fölötte. – Egy -ikercsillagzatra volt a tapasztalt szem függesztve, az öreg összetette -kezét: – Oly közel! – mond ihletve. - -* - -A király az estebédnél gondolkodó volt, asztalánál Galeotti ült s Ország -Mihály, kikkel éte után majd éjfélig beszélgetett: arczán neme a -fájérzetnek vala olvasható; de valami oly csendest, oly megelégedettet -mutatott kifejezése, hogy azon jóság bélyege képének, mely őt annyira -kedveltté tevé mindenki előtt, sohasem volt úgy kijelölve látszható, -mint ezen éjjel. - -Távozásakor Galeotti megszorítá Ország Mihálynak kezét. – Uram! – mond – -a királyon valami szokatlan történt. - -– Meglehet, – felelt Ország – ma kegyelmezett meg a vadnai foglyoknak; a -kegyelem napja örömnap Mátyásnál. - - - - -A VÁCZI EGYHÁZ VILÁGA. - - A hol szilárd s gyöngéd egyesülnek, - A hol párja szelid az erősnek: - Ott az összhang igen jó. - -_Schiller_ - -Komoróczit, mint láttuk, jó szerencséje s előre látása újra megmenték: -mert midőn az egész rablósereg a hős Mátyástól összezuzatott, ő s hű -szolgája, Orosz Gáspár, kit a Zugligetben s a Salamon tornya alatt -láttunk már, Bicskére szaladtak; Angyal diák kézhez került s fogva -vitetett a budai börtönökbe. - -A király nemsokára győzedelme után Budára érkezett. – Egy napon Zokoli -Pétert jelentették; ő Zokoli Mihálynak, kit történetünk elején többször -említettünk, bátyja volt. A király megkülönböztetett nyájassággal -fogadta; több kérdést tevén előtte öcscsének sorsa felől? - -Tudta-e a király az ifjú Mihálynak hollétét? várta-e, hogy a rajta -borongó gyanúból országosan kitisztulva, föllépend-e vagy nem? csak -gyanítnunk szabad; de azt itt még nem akarjuk elhatározni. – Zokoli -Péter mindenesetre azt hitte, hogy Mátyás öcscséről szintannyit, vagy -többet is tud, mint önmaga; de nem szólott, s a kérdéseket kitérő -feleletekkel viszonozta, mint kit vagy fogadás késztet titoktartásra, -vagy időelőttinek véli annak fölfedezését. - -A derék vezérnek szilárd óvakodását a király nem látszott gáncsolni; -azonban más alkalommal egy este, bucsuzáskor vállára tevé kezét azon -bajtársi szellemű könnyedséggel, mely vitézeinek annyira meg tudta -lelkét nyerni. - -– Öcséd, Péter bátya, – így szólt, – makacs vasfejű lovag! s aligha -némely dolgokban túl nem vág elégnél. – A valódi önérzetnek nem -tulajdona azon féltékeny kényeskedés, mely őt mindeddig rejtekben -tartja. – Minek e makacs névtelenség, midőn ártatlansága bizonyos s -holléte nem titok? - -– Bizonyos lehet valami, – mond Zokoli Péter, kiben sok lelkületi -rokonság volt öcscsével, – de nem bebizonyított; ha öcsémet szent eskü -kötelezi, csak tisztán lépni királya elébe, s mondani: most szenny nem -borít, – itt vagyok! ki nevezhetné állhatatosságát makacsságnak? – Én -abban sok őslovagi szellemet látok, s ha a fiú nem hever, mint gyanítom, -s névtelen bár, de nem ismeretlen: úgy nem vádolhatom. Ha tettei itt őt -elárulták, arról nem tehet, – a mit esküje igért, híven megtartotta. - -A király elneveté magát. – Mondhatom neked, bátya! – viszonzá nyájasan, -– nagyon óhajtom azon perczet, mikor e szükségtelen rejtőzködésnek vége -leend; melyet értek s mind a mellett túlságosnak tartok. – De alig -tudom, miként lehessen az – anyagi lehetségben? – ily esetekben – -erkölcsi bizonyság elég. Ki hűségét bizonyíthatja, ott és akkor, midőn -hűtlenséggel vádoltatik, az ártatlan, erkölcsi hihetőségben. – Hallod-e, -bajnok! nekem öcséddel szólanom kell, te elő fogod őt kerítni nekem, -érts jól – őt – Mihályt! - -Zokoli Péter oly arczkifejezést láttata, melyen olvashatá a király, hogy -e megbízásnak kevés sikerét reméli. - -– Te azt hiszed, hogy meg nem jelenik parancsomra. - -– Sőt repülni fog annak teljesítésére, de – – - -– Nos! mit akartál mondani? – Nem Zokoli Mihály fog jőni, úgy-e? - -– Azt hiszem, – felel Péter komolyan, – s azon esetben elhatározásán nem -változtatunk. - -– Sapientis est consilium mutare in melius! – mond a király mosolyogva. - -– Felséges uram! – felel a bajnok, ki Mátyást igen jól ismerte s tudta, -hogy a tisztelet körén túl nem vágó tréfát szereti. – Ha az állana: én -tudnék valakit nevezni, kinek bölcseségén Európa nem kétkedik; de ki -véleményeit s elveit sem jobbra, sem rosszabbra, átalában nem szokja -változtatni; sőt az említett mondással néha gúnyértelemben él! - -– Látom, – felel a király tréfás nehezteléssel, – hogy ma semmire sem -megyek veled. – Meddig mulatsz itt? - -– Két napig, uram király! - -– Látjuk egymást, – fejezé be Mátyás bucsuzó főhajtással. - -A vezér szállására ment s ajtaja előtt egy idegen férfiút talált, -beszélve cselédeivel. - -– Ki ezen ember itt? – kérdé a hazatérő, behaladva szobáiba, egyiktől, -ki közel állott az idegenhez. - -– Ezen ember, – felelt a kérdett, – kegyeddel akar titkon szólani s -állítása szerint igen fontos és érdekes a tárgy, melyet fölfedezni jött. - -– De ki hát? - -– A budai tömlöczőrök egyike. - -– Megfoghatlan! mit keres ez ember nálam? – Jó! – bejöhet. - -Nemsokára belépett az idegen, mintegy negyvenöt évű, középtermetű, barna -képű férfiú. - -– Mi kereseted, atyafi? – mond a vezér. - -– Uram! – viszonzá suttogó hangon a tömlöczőr, a legfontosabb -fölfedezést tehetem kegyednek, de eskü alatt csak s feltételesen: – egy -embernek szabadsága s egy másiknak becsülete függ követségem sikerétől. - -– Halljuk! – mondja a vezér fölingerlett tudnivágygyal. - -– Uram! – folytatá az őr, – szavát adja-e kegyed, hogy ittlétemet el nem -árulja senkinek s arról, a mit most mondandok, ha kérésem foganat nélkül -maradna, nem fedez föl semmit? - -Zokoli kevély tekintetet vetett a szólóra. – S minő fejedelem követe -tesz nekem ily megszorító s óvakodó föltételeket a dolog tudása előtt? – -ha titkod oly félelmes, miért mondod azt épen nekem? - -– Igéri kegyed hallgatását vagy nem? – ismétlé az őr, – a dolog öcscse -ártatlanságát illeti; de esküm kötelez hallgatni a kölcsönös hallgatás -igérete híján. - -– Mit mondasz? – kiáltott fel hirtelen örömmel a vezér, – mi birhatott -téged ezen esküre? - -– Kétszáz velenczei arany jutalom a siker esetében. - -– Értelek! – ha a hallgatás becsületemmel s jobbágyi hűségemmel -összefér, igérem azt! - -– Elég! – lőn a felelet. – A budai börtönben egy fogoly van, ki – ha -kegyed, nemes vezér! becsületszavával s esküvel biztosítja -kiszabadulását s megkegyelmeztetését – eldönthetlen hitelű oklevelekkel -kész Zokoli Mihálynak ártatlanságát kivilágosítani. - -– S mi neve azon fogolynak? - -– Nincsen neve! - -Az öreg hős kissé elgondolkozott; arczát neme a magasztaltságnak -lelkesíté. – Igen! a király megteszi érettem, – mond magában s hangosan -folytatá: – Ember! ha az, a mit igérsz, való: a kétszáz aranyat még -annyival szaporítom. – Megmondhatod azon fogolynak nevemben, hogy: bár -ki legyen ő, becsületemmel merem életét, sőt szabadságát biztosítani -azon esetben, ha okleveleit látom s azoknak sikerén nem kétkedhetem. - -– Úgy ő mentve van! – mond a börtönőr, – s nekem a négyszáz arany -zsebemben! – Mikor akarja kegyed őt látni? - -– Tüstént, ezen órában! – mond Zokoli élénken. - -– Jó! – felel a másik, – én kész vagyok kegyedet hozzá kisérni. – Ezzel -mindketten sietve távoztak el. - -* - -Másnapra e párbeszéd után Budán a király udvarában nevezetes ünneplésre -készültek. – A pompás teremek nyitva voltak s bár akkor az újabb, -Mátyástól később épített királyi lak még csak tervben volt: a régi -építvények sötét ívei s bibliai képekkel ékesített tetejű teremei is -ritka szemlét nyújtának. Mindezen szobák többnyire a legértékesb keleti -szövetekkel voltak bevonva s a bútorok nagy része Bécsben és Prágában -készült; néhol a Mátyás korában Budára telepedni kezdő számos művészek -remekei is díszlettek. – A király mindennek, a mi nemzeti s ős -szokásokra emlékeztetett, nagy barátja volt; s ily szellemű vala az -ünnepély is, melyre ritka fénynyel tétettek a készületek. - -Reggel számos főemberei kíséretében kilovagolt s ily alkalommal öltözete -mindig egyszerű volt s az egész kíséret ment azon ünnepélyes fesztől, -mely tréfát s barátságos közlést távolít. – Mátyás többször megállott az -utczán, ismerőit köszöntve ablakaikban, vagy a vele találkozókkal egy -pár nyájas szót váltva. - -Az öreg Ábrahám házának kapujában állott, fején az izraelita főkendő, -vállán a halottas ing volt, fejér gyapjúszövetből, széles fekete -csíkokkal.[46] Ez imádkozási öltözete alól hosszú gyöngyszín talárja -folyt le; mellette Nephtali, kinek szilárd jellemét s nemes bátorságát -Vadnán volt alkalmunk bámulni, de kiben most aligha azon ifjúra -ismernénk, mert majd fél fővel magasb volt, mint akkor; szép, egészen -keleti szabású, tojásdad arczát, eredetét bélyegző vonásaival, sötét -szakáll folyta körűl; szemeinek világa határozottabb volt s termete -férfias; öltözete tiszta, sőt ízletes s az akkori izraeliták szellemében -jóval közelítőbb a keleti fényhez, mint jelenben. Testének felső részét -a halotti készület födé s vonásain, arczszínének minden virító egészsége -mellett, búskomolyság volt olvasható. - -– Jó reggelt, öreg sáfár! – mond a király, ráismerve Ábrahámra, – hová -ily jókor? - -– A zsinagógába, – felelt az öreg, mély tisztelettel hajtván meg magát. - -– Leányodat, – hallom, – férjhez adtad, ki a vőlegény? - -Ábrahám Nephtalira mutatott, ki egyét veté azon különösen jelentő, -meglepetéssel elegy bámuló tekinteteknek az ifjú hős királyra, melyek -nagy emberek ellenében szinte önkénytelenek. - -Mátyás tetőtől talpig mérte meg szemeivel Nephtalit. – Szeretnélek, -vőlegény! – mond vidáman, – fekete legiomban látni. – De ti béke emberei -vagytok, jámborok, s csak idegét a hadnak kovácsoljátok: a jó forgandó -pénzt. – Szerencsét, ifjú, a szép menyhez! s te öreg, említs -imádságodban. - -Mátyás kecscsel emelintett süvegén s előre vágtatott. - -– Ez egy király! – mond Nephtali, utána bámulva, – ilyenek lehettek a -bírák Izraelben valaha! - -Mátyás rövid lovaglás után hazatért, vendégei elszéledtek a pompás -teremekben s ő kérőknek s követelőknek ada kihallgatást. - -Előszobájában a királynak két apród volt: Szelepcsényi Gyula s Csupor -Ádám; mindketten csinos ifjak s mint a király udvarában minden -szolgálattevők: fényes öltözetben, melynek szövete kék bársony volt, -gazdag nagyvirágú hímzésekkel s oldalaikon gazdag jobb kardok -csüngöttek. – Szokás volt akkori időben a kardokat párosan készíteni: -úgy hogy az egyiknek külső czifrázata a bal-, másiknak jobboldalán volt; -mint az ilyen párkardokat – bár ritkán – mai napig is láthatni. Ezeket -eleinknél a fegyveres szolgák, vagy magasb helyzetű férfiaknál az -apródok jobb oldalukon viselték, hogy uraik balján lovagolván – a -kirántásra kézügyben legyenek az egyik kard eltörésének, vagy -vesztésének esetében. - -Csupor Ádám, a híres vezér Csupornak unokaöcscse, vidám ifjú volt; tele -apródi könnyelműséggel s apródi csinokkal, melyek azonban – bár sokszori -feddést szereztek neki – nemtelenségig sohasem sülyedtek. A leányok -Budán, Fejérvárott, Váczon s a hol csak az ifjú Csupor mutatkozott, -kifogyhatlanok voltak dicséretében, az öreg polgároknak nagy boszújára, -kik nem tudták eléggé őrizni tőle leányaikat. – A nélkül, hogy valaha -igazán szerelmes lett volna az alig tizenhét évi fiú: minden köténynek -nyomában volt s mindenüvé be tudta színleni magát. A történetecskéknek, -melyeket róla beszéltek, nem volt vége, a király maga is sokszor jóizűen -nevetett rajtuk; bár ezt az apród előtt sohasem tevé, igen is -hajlandónak látván őt arra, hogy ily nevetést biztatásnak tekintsen. - -Szelepcsényi Gyula sokkal szebb volt az előbbeninél, bár arczában azon -érdekes valami, a mi szenvedély-, vidámság- s bátorságból olvad össze s -a nőnemet szívén ragadja meg, hibázott. – Komoly, fontos s éjjel-nappal -helyt álló maga, szeles pajtását nem egyszer segítette ki a bajból. - -Szelepcsényi karszékben ült, míg a másik, ki épen akkor érkezett, -kalpagját felrázta, hogy prémje annál lombosabban álljon és sűrű fénylő -fekete fürteit egy aczéltükör előtt rendezé el. Ezzel két kezét -csipőjére tette s bizonyos kedvteléssel hajlongott a tükör előtt. - -– No! mit mondasz, Gyula? – nem utolsó gyerek vagyok, úgy-e? nézd! e -dolmány nem úgy ül-e csipőmön, mintha ráöntötték volna? - -– Hallod-e, Adi! – felel a másik önkénytelen mosoly vonulván el ajkai -körül, – minden szépséged mellett, mely úgy sem a hímje, többet érne egy -kis pontosság benned s pajtási figyelem! két órája, hogy itt magamban -vagyok; s csak az szerencse: hogy a király ma igen hosszas -kihallgatásokat tart. - -– Nem tudakolt-e senki? - -– Maga a király, haza jövén a lovaglásból. - -– Bene! – mond az apród. – Mit mondasz, okos úr, ezen övhez, melyet -araszszal át lehet fogni? - -– Eszednek még arasz sem kell; – viszonzá Gyula félig tréfás, félig -békétlen hangon, – most, remélem, veszteg ülsz? - -– Egy kérdést, – mond Csupor, kényelmesen helyet foglalván egy -karszékben; – mikor jött ma éjszaka a király Váczról haza, he? - -– Váczról? azt sem tudtam, hogy ott volt. Tegnap Csáki és Rozgonyi Imre -szolgáltak. - -– Hm! – folytatá a másik, – tegnap későn este – lehetett nyolcz óra – a -király Széchi Dienessel, – az érsekkel, egy könnyű kocsikában kiment a -várból. - -– Úgy-e? s honnan tudod azt? - -– Az nem kérdés, elég, hogy láttam s gondolván a rést, barnámra vetettem -magamat s mint a fergeteg nyargaltam Váczra Juditkához. - -– Azt is ismered már? nos! - -– A király kocsiját találtam közel Váczhoz. – Talán csak rám nem ismert; -pedig a lovakhoz sejt s mint tudod: Czinkos a király ajándéka. – Ej! egy -kis fekete dolmány volt rajtam, melyről a minap Kanizsai Imrének leánya -– – - -– Az a magas komlókaró? - -– Hogy jut eszedbe? a kisebbik, a barna, kivel a mult télen a lassú -lengyelben majd nyakamat törtem. - -– Hosszas történet! s mi köze annak a dolmánynyal? - -– Azt mondta, hogy abban vagyok a legszebb, heh! - -– Te mindig visszatérsz arra, a mit mondok, szépségedre; – beszéld -kalandodat. - -– Béketűrés, koma! a kaland regényes, – páh! a milyenek az enyémek -mindig. Ki van a királynál? - -– Csinos menyecske. - -– Jó! Úgy ráérek beszélni, de ki? - -– Nankelreutherné! - -– Ha ha ha! hát ez mit keres itt? - -– A manó tudja! ma a király hallatlan hosszú párbeszédeket tart; az -előbb Zokoli Péter volt benn hangos másfél óráig. - -– Az a tágbeszédű úr! – mond gúnynevetve Csupor, – s a menyecske rég -benn van-e? - -– Közel fél órája. - -– Ezért megkínzom, mihelyt hozzájuk megyek. Ugyis a német sógornak nagy -tréfája van benne, ha nejével ingerkedem. – De a dologra. Váczon azonnal -egy ismerősömhöz szállottam: lovamat elhelyezvén, kissé kémletre -indultam a biró háza körül; lehetett tizenegy óra már. – Juditka, – -gondoltam, – rég a pelyhek közt van s rólam álmodik. A mint kijöttem az -utczára, ujra láttam a király kocsiját, egyenesen a püspök Vincze -udvarába gördült be. - -– Ebben eddig semmi regényest nem találok: a király akárhányszor volt -Váczon; s Juditka minden éjjel alszik, úgy hiszem, – mond Szelepcsényi -unatkozva. - -– Ha aludnék! – teringettét! de egynek sem hiszek többé. Halld csak: a -mint a biró háza körül kullogtam, világot veszek észre a Juditka -ablakában; gondolhatod, hogy azonnal oda lopóztam. - -– Lesni? - -– Ej! a szeretőjét meglesheti akárki; de bár ne tettem volna! – Miként a -sötétes éjben, szerencsémre senkitől sem láttatva, az üres utczában -felkapaszkodom a rostélyig, mindent kivehettem. - -– Most jő a java. - -– A rossza, majd mit mondok! – nem a java! – Emlékezel-e még taval, -mikor a város végére szállítottak bennünket, a király Váczon mulatván -pár napot, látogatóul a püspöknél, szomszédunkban egy kis holdvilágképű, -pohos fiú lakott, kivel sok tréfám volt s kit néha majd kiugrattam a -bőréből. - -– Igen gyönyörű tréfák! zsinórt vontál az utczán keresztül s a jámbor a -sárba bukott s úgy nézett ki, mint amaz állat, mely a makkot eszi. - -– He he he! – igen, de megfizetett érte a pohondi, csak képzeld, -barátom! – ott látom egy rossz mécses világánál ülni Juditka mellett, -karja a leányka nyakán volt átöltve, úgy nézett ki, mint egy lőcs s a -leányka arczát a fiú kövér pofáira nyomta! – szerettem volna egyebet -nyomni a másik oldalra, – folytatá, kezével ütésre mutatva. - -– Jól esik! - -– Hm! hiszen még te is járhatsz úgy; ez a legbecsületesb emberen is -megtörténik. - -– Nos mit tettél? - -– Leszálltam kakasülőmről, egy csomó havat gyúrtam össze kezemben, -lehetett akkora, mint a fejem; ezt betolván a tág rostélyzat pálczái -közt, felfogtam jobb kézzel, a ballal az ablakot vágtam be, hogy üvege -szerteugrált s a jövő perczben a hólabdát ugy csaptam a két egybeolvadt -arcz közé, hogy a nyavalya beléjök állt. – Azzal, mint a macska talpon -voltam; s – ill a berek nád a kert! - -– Ha ha ha! – nevetett Szelepcsényi – s nem vett-e üzőbe ama járó -párnazsák? - -– Feledte, – gondolom, – legalább is azt hiszi, hogy ördöggel volt baja. -De tovább! – ez a rossza volt, halld a javát. A mint gyors lábon, -jobbra-balra ugrálva, – hogy nyomomat a sok közt eltéveszszék – -szállásom felé siettem, az egyházra tekinték. Az ablakokat szelíd világ -színezte, az ég sötét volt s az aggszerű egyház, világos ablakaival, -kisértetien bámult az éjbe. A mécses, gondolám, a nagy oltár előtt, mely -éjjel-nappal ég; azonban úgy tetszett nekem, mintha lassú orgonahang -hatná meg füleimet. – Bohó vagyok, mint egy éves zerge; de ha szent -éneket hallok, koma! szívembe szállok. – Megállottam. – Istenemre! -gondolám, mit jelenthet ez? – Tudod, hogy én, ha valaminek végére akarok -járni, nem vesztegelek; egyébiránt a vékony kordovány csizmában s könnyű -felleghajtó köpenyben kissé dideregtem is. – Ej, előre, gondolám s -halkal az egyház oldalánál suhantam el. – Mikor az ajtóhoz értem, az -zárva volt; zörgetni nem mertem; mert a nyitás kísérlete is neszt -okozott már. Hirtelen balra kanyarodtam s megkerülvén az építményt, a -nagyoltár irányában nyúló ablak előtt állottam meg. De az ablak magas -volt s a felkapaszkodás párkányára lehetetlen! - -– Nem tudtál-e valamelyikre a hársak közől mászni, melyek az egyházat -körözik? - -– Annyi eszem nekem is volt, pajtás! – s azt tettem is, de csak akkor, -mikor láttam, hogy közelebb nem férhetek az ablakhoz. Helyzetem -olyanszerű volt, hogy az ablakon át a nagy oltárt s az egyház hajójának -egy részét beláthattam. - -– Az oltáron tizenkét gyertya égett s az ékalakú boltozatról a nagy -ezüst mécses csüngött le, ötös lobogványával, melyet asszonyunk, -Szilágyi Erzsébet, ajándékozott a püspöknek. - -– Tovább, tovább! - -– Csendesen, czimbora. – Az egész jeleneten valami szent ájtatosságra -emelő volt. Az oltár előtt Széchi Dienest ismertem meg; tagjait hószin -lening födte széles redőkben, s vállain arany casula csüngött, -gyöngyökkel s kövekkel kirakva, e fölött pompás pluviale. - -– S a többi! ne öltöztesd őket rendre, ki nem állhatom részletességedet. - -– Béketűrés! öltözetlen elődbe nem vezethetem e komoly urakat; halld -tehát: fején a püspöksüveg, kezében az ezüst horgas bot; mellette állott -Vincze úr, violaszín öltözetben, mely fölébe övig érő lenge csipke-ing -volt vetve s fején négyszegű veres bársonysüveg ült. – Az oltár alsó -lépcsőjén egy hölgy állott, – mindketten ismerjük őt – de szebb talán -soha sem volt, mint ez igéző helyzetben. Úgy állott, hogy arczát egészen -kivehettem: szép sötét szemeiben aligha könnyű nem csillogott, oly -sugárzók, oly fényesek voltak azok a kétes éji világítás ellenére! - -– Nevezd meg hát! - -– Mindjárt. Öltözete fehér volt, egészen csipkékből szőve, melynek lenge -fodrozatát keleti gyöngyök keríték; ugyanazok simultak gömbölyű -karjaira, mint pereczek s nyakára mint szorítók. – A szép, tündöklő -hajzaton zsenge koszorú fénylett ezüst rózsákból; a bájló ara mellett -atyja állott. - -– Gondolom, ideje már, hogy nevét hallasd! - -– Találd ki! - -– Furcsa kivánság annyi közől. - -– A legszebb leány, a kit láttál! - -– Gara Mária? - -– Szebb! - -– Giskra Serena? - -– Följebb! - -– Ha keresztény volna, a vén Ábrahám zsidó leányát nevezném! – vagy -megállj! – – de hiszen azt elküldötte az atyja! - -– Nyomában vagy, csak találd bátran; a legszebb leány Magyarországon, -Európában, no – – – a világon, most csak kitalálod? - -– Izabella? - -– Ő, Istenemre! ő volt! felékesítve mint ara s a köny, mely talán -szemeiben csillogott, örömköny volt, mert arczán az ég nyílt meg s ajkán -az ihlettség szentsége reszketett! - -– S a vőlegény! – kiált fel Szelepcsényi meglepetve. - -– Ezt – mond Csupor, – arczban nem láthattam helyzeténél fogva; háttal -állt szemben velem. – Egyszerű barna dolmány volt rajta s termete deli, -bár a legény nem magas volt; kezében zöld bársony süveget tartott -nyusztprémezettel. - -– Mit mondasz?! – hiszen az a – – - -– Megállj, koma, ne találgasd! – vág hirtelen a Szelepcsényi szavába -Csupor, – mindenesetre a dolog titok akar maradni; s legyen! én rá nem -ismertem. – Néhány percz múlva Széchi Dienes úr rövid beszédet tartott, -hol a koszorús hölgyhöz, hol a vőlegényhez intézve szavait; mely egész, -hihetőleg igen épületes szónoklatnak, boszúmra egy hangocskáját sem -értettem. – Ezután a két szerelmesnek összetevé kezeiket s annak módja s -rende szerint megesketé őket – de – - -– Nos, mit de? - -– Koma! a dolog még sem egészen úgy ment, mint szokott: a menyasszony -jobb kezét nyújtotta oda, Széchi Dienes uram pedig a vőlegénynek bal -kezét helyezé a hölgyébe. - -– Különös! remélem, másnak ki nem fecseged? - -– Szón kívül! de neked, legrégibb kenyeres pajtásomnak, el nem -titkolhatám. - -– Hiba volt, fiú! de én hallgatok; azonban ha még egynek elmondod, bár -kinek, – – megmérkőzünk. - -– Ez el nem ijesztene! – felel hetykén Csupor; – de ha a vőlegény az, a -kit gondolok: Istenemre! érette sírig néma maradok, ha kell! - -E pillanatban nyilt meg a király belső szobájának ajtaja: -Nankelreutherné lépett ki; Mátyás nyájasan bucsúzott tőle. – Mindenek -fölött hallgatás! – mond némi komolysággal. - -Ilka mély bókolás közben távozott. Mikor a királyi szobák ajtaja -bezáródott s a nő már a másik – ettől jobbra eső – ajtónál volt: az -apródok, kik az előbbinek megnyilásakor hirtelen felugrottak, meghajták -magukat; Csupor ezt ismétlé a távozó Nankelreutherné előtt, még pedig -oly rejtélyes tréfagúnynyal, hogy a nő, ki a pajkos apródot ismerte, -ujjaival fenyegette meg s mosolyogva lépett ki. – Nemsokára többen -érkeztek az előszobába s így a délelőtt eltelt. Délre nyitott ebéd volt -s este felé azon sajátságos ünnepély kezdődött, melynek rövid leirására -a jövő czikkelyt szenteljük. - - - - -STRENA. - - Annál marad! - -_Börne_. - -Szokásban volt történetünk korában a magyar előkelőbb házaknál – főleg a -királyi udvarban – január elején nyilvános ajándékokat osztogatni. E -szokás még az első magyaroktól s a pogány korból vette eredetét; később -Jézus körülmetéltetése ünnepével jött kapcsolatba. Strenának -nevezték.[47] - -E nemzeti ünnepélyre a királyi csarnok legtágasb elfogadó terme volt -felkészítve, egy hosszas négyszög, melynek falairól gazdagon aranynyal -hímzett veres bársony-szőnyegek folytak le, festői redőkbe szedve s -mindenütt nehéz aranyzsinórokkal s rojtokkal ékesítve. A boltozatok -tetejéből több aranyozott réz és ezüst csillár függött le, melyeknek -színekkel tarkított viaszgyertyái csak az ünnepély napjának -alkonyodtakor gyújtattak meg a királyi apródok által, kik szokott égszín -bársony öltözetökben, fehér vesszőkre tekert gyújtóikkal oszták a -világot. A terem hosszabb falainak közepén szemben két tágas ajtó volt -nyitva. Ezek előtt oroszlán-kaczagányaikkal, fénylő aczélfegyverzetökben -állottak a királyi testőrök néhányai; nemsokára a gyertyák s lámpák -meggyújtattak s minden fényben ragyogott. - -A terem keskenyebb oldala balra sátrat képezett: veres, fehér és zöld -nehéz selyem-szövetből, elől tágan szétváló szárnyakkal, melyek -égszínüen voltak béllelve s szélesen aranynyal hímezve. - -A sátornak közepében három lépcsős emelvény nyúlt el s e fölött az -egyetlen darab ezüstből öntött, karnélküli királyi szék vala látható, -veres bársonyvánkosával s földig folyó arany rojtjaival. Oldalain -félkört képezett egy magas, több lépcsőből emelt állvány, a legfinomabb -zöld posztóval bevonva. Az ünnepély kezdetén ezen fokokon az ajtókon -halkal begyülő ország nagyjai foglaltak helyet. – Jobbra az egyháziak, -balra a világiak s mind a két rendbeliek közepette a Mátyás udvarában -mindig számos idegenek. – Az állvány előtt párnázott lóczasor vonult -félkörben, a magasb rendű nők számára. - -A baloldalon álló férfiak közt különösen szemünkbe tűnik egy ölnél -magasb német lovag, Holubár nevű, hőse a német tornáknak s mindeddig -győzhetlennek tartott; – kit Mátyás király maga idézett Budára, nemes -lovagi csatára.[48] – A lovagon barna bőrujjas volt, fehér selyem -virágokkal hímzett; alsó része öltözetének gyapjú szövetből készült, -melyet tágan szétváló festetlen csizmák egészítének ki, a hosszú lovagi -sarkantyúval: oldalán, fekete hímzett szíjon, nemes fegyvere lógott: -egyenes kard, keresztidomú markolattal. - -Közel ehhez az ősz Bolezláw, a százévű huszita, állott a Podjebrád -követségéből, két kisérőjével együtt, az ifjú Borissal s azon koros -lovaggal, kiket vele együtt a rejtélyes romok közt láttunk már. Kissé -távolabb Giskra, Rozgonyi Sebestyén, Magyar Balázs, Zokoli Péter valának -kivehetők, számtalan másokkal, kiknek tág s gazdag keleti öltözetökkel -szembeszökő ellentételt képezett egy karcsú lovag a trón közelében. -Elemér volt az, a sas; fején feketített aczélsisak ült leeresztett -rostélylyal, mint mindig, tetején három magas sastoll; sugár tagjait -fekete bársony-dolmány födé, míg száraira vasfegyverzet borult; -dolmányán felül a sűrű vasing volt látható: egyik megkülönböztető jele a -fekete seregnek; fénylő halálfővel mellén, mely alatt az arany -buzogányláncz vonult jobb válláról a balra, oldalán egyenes kard -csüngött. - -Az egyházi férfiakon fekete menték voltak, elől nyitva s veres -virágokkal hímezve, melyek alól ezüst vagy aranyozott mellvértek -csillámlottak s oldalaikon görbe kard lógott. - -Alig foglaltak ezek helyet, midőn a király többek kíséretében -megérkezett s a nagyszerű látványnak mintegy gyúlpontját képezé. – -Egyszerű volt öltözete kivételesen, mert máskor ily ünnepélyek -alkalmával aranytól s gyöngyöktől csillogott. Gazdához illő nyájassággal -foglalt az értékes sella curulison helyet. Jobbra tőle egy kerek, -bársonynyal borított asztal mellett Galeotti állott, a mindig tréfára s -enyelgésre szintúgy, mint komoly tárgyak vitatására kész udvarias olasz, -fekete talárban s fénylő övvel. Nyakáról három aranyláncz csüngött le, a -Mátyás, a római pápa s a nápolyi király mellképeivel. Az asztalra -roppant, majd teknőnagyságú ezüst medencze volt helyhezve, tele ujdon -ezüstpénzzel s mellette egy kisebb, gazdagon kövekkel kirakott tál arany -pénzhalommal, melybe egy onix kanál volt szúrva. - -A látvány, mely itt a király előtt bontakozott, valóban nagyszerű volt. -Szemben a sátoralakú menyezettel a terem túlsó fenekén, egy a király -mellett levőhöz hasonló, de magasabb lépcsőzet emelkedett, aranyozott -sorompó által korlátolva, úgy hogy e korlát s a királyi sátor közt tágas -hézag maradott; tömve voltak a fokok csinosan öltözött néppel; a -változatos tömegben lehete Ábrahámot, Nephtalit s Aminhát festői -öltözeteikben látni, melyek még egészen czimezék az izrael -gazdagabbjainak ekkori fényüzését. - -A király – miután a hozzájárulók néhányaival beszélgetett – Galeottihoz -fordult vidáman. – Mi itt, – mond, – a gazda vagyunk s egészen a régi -divat egyszerűségében kivántunk megjelenni, mint atyáink, kik ezen -ajándék vagy Strena-napot sátraik alatt tarták tanyáikon vagy -táboraikban. – Kezdődjék az ünnepély! - -A királylyal szemben levő aranyozott korlátok előtt középben hárfások, -cziterások és énekesek foglaltak helyet; jobbra s balra ezektől az -udvari hangászkar: hegedűikkel, czimbalmaikkal, hosszú s rövid -sípjaikkal, trombitákkal s tárogatókkal. - -Tizenkét hölgy fehér patyolatban s szintannyi fiatal férfiú fekete -selyem-öltözetekben jelent meg a terem hézagának közepében s éneklé -Árpádot a Pannonhalmán, midőn széttekintett a gazdag honban s -tigrisbőr-sátrát vonatta fel s egy szőrzsákon ülve az agg kapitányok -közt, paizsáról, melyet váltva fegyveresei féltérden tartottak előtte, -osztogatott vitézei közt görög s római pénzeket s kérte hőseit, hogy e -napot emlékezetére ünnepelnék. Éneklék: miként jöttek rendre a vésznek -edzett seregek bátrai medve- s borz-süvegeikben, vas- és fa-sisakjaikban -s fogadák az ajándékot végtelen sorban, egy egész nap és egy éjtszaka. - -Elvégződvén az ének, a trombita jelére megindult az egyik nyitott ajtón -át szép rendben követelők hosszú sora, mint tarka, színeiben változó -kigyó, a trónhoz kanyargó derékkal, míg eleje a királytól balra eső -ajtón vonult ki. – És jöttek a pohárnokok arany billikomokkal s a -tálnokok ezüst tálakkal s pinczérek tölcsérrel, a hangászok -hangszereikkel, a lovászok keféikkel – a régi szokás szerint.[49] - -A király, miként jöttek, a széles tálból mindenkinek előre nyújtott -eszközébe pénzt eresztett s valamennyien megelégedve hagyák oda a -termet. - -Míg ez így a sátor mennyezete alatt folyt s a király kifogyhatlan -nyájassággal teljesíté gyári munkáját: addig a jelenlevők tisztes -beszélgetéssel tölték idejöket, megjegyzéseiket tevén, vagy lovagi -illedelemmel szállottak le állásaikról s a nők üléseihez közeledtek. A -vidám Nankelreutherné egészen elemében látszatott lenni, mig Giskrának -tündérszépségű leánya körül nők és férfiak gyűltek. - -Túl Aminha kedvetlennek látszatott. Neme a boszúságnak fellegzé szép -vonásait, de azoknak kifejezése eltökéltségre mutatott. - -– Nephtali! – mond Aminha, – az a konyhaszemélyzet ezüst edényeivel? - -[Illustration: – Harmadszor kérdelek, Káldor Kálmán!] - -– Igen! – felel a kérdett, – a másik ott, az egyik trombitás s tartja -hangszerének tölcsérét tárva az ajándékra. - -– Nézd csak Devecserit, az udvari szabót, – mond Nankelreutherné Gara -Máriának, egy emelt termetű lelkes arczú szőke hölgynek, – ez nekünk -fontos emberünk. - -– Vágyom látni! – felel a hölgy nevetve, – minő eszközzel fogadja az -ajándékot; nekem erre sem tű, sem olló, sem ár alkalmasnak nem -tetszenek. - -– Ha csak a gyűszűvel nem? – téve hozzá nevetve Ilka. - -Devecseri Jordán zömök, piros és vidor arczú, becsületes budavári férfiú -és neje segítségével nőszabó is: az ünnepély szellemében csinosan -öltözve, de kezelése bélyegeként zöld kötővel s e mellé szúrt hatalmas -ollóval övében, léptetett halkal a királyi sátor felé, kötője alatt -valamit rejtegetvén. - -– Mi lehet annak az embernek kötője alatt? – mond a nép közt egy fiatal -szabólegény, ki gazdáját ismerte meg a közeledőben. - -– Úgy néz ki, – felel a mellette álló pohos kefeárus, – mint egy korona. - -Devecseri uram, közel érvén a királyhoz, sajátságos műszerét kivoná a -kötő alól. A vidám ollóhős feltalálta magát s a király elébe egy jókora -fatálat tartott, körülszurkálva árakkal s hosszú tőkkel, melyek annak -valójában távulról korona-alakot adtak; a tál feneke különbszínű arany, -ezüst és selyemfonal- és szövetdarabkákkal volt vékonyon kibéllelve, -melyek közt néhány tű és gyűszű is látszatott. - -A király elmosolyodott s Galeotti, ki az ünnepély alatt vidám tréfáival -s megjegyzéseivel mulattatá a királyt,[50] maga is jóizűen neveté a -furcsa ötletet, mely, miként tudá, sohasem szokta czélját a király előtt -elvéteni. - -Valóban Mátyás egy jó marok ezüst pénzt vetvén a tálba, nevetve mondá: – -Szabó gazda! te gondoskodtál róla, hogy pénzünk nyakát ne szegje -táladban, oly helyesen ágyaltál alája. - -– Felséges úr! – mond a szabó, neki bátorodva a vidám megszólítástól, – -a magyar tejfölösen szereti a káposztát. - -Mátyás azonnal elértvén a tréfát, az aranytálból néhány aranyat hintett -a Devecseri uram tálába, ki vidáman s büszkén körültekintve haladott -tovább az ajándékkal. - -A nők nevettek s az egész ünnepély igen vidor, fesztelen alakot vőn, -melynek derültségében Elemér is osztozott, Széchi Dienessel s másokkal -beszélgetvén. Giskrának leánya, ritka állhatatossággal egyetlen -tekintettel sem boldogítá az elfödött lovagot; de annak szemei a -sisakrostélyzaton keresztül a gyönyörű hölgyön csüngöttek, kinek kevély -tartása bár kissé különösnek tetszett a lovagnak, nem tudta eléggé -bámulni azon tapintatot, melylyel a büszke hölgy mindenkihez szólott, a -nélkül, hogy bárkit a legcsekélyebb merészségre is bátorítana; míg a -szinte bohó Nankelreutherné tízet is felültetett könnyű társalkodásával -s ezer kétértelmű beszédre s megjegyzésre adott okot minden ártatlansága -mellett. - -Néha a teremben frissítők hordattak tálakban s billikomokban; lehetett -ezeknek vivői közt a csintalan Csupor Ádámot látni, a nők s leányok közt -sürögve; Szelepcsényit s még több nemes apródot, udvari szolgákat s -pohárnokokat. - -Az éj jó előre haladott s a követelők még mindig jöttek; az ezüst s -arany tál újra megtöltetett s a király kifogyhatlan vidámsággal osztá -ajándékait. – Többekkel, kik hol távoztak, hol közeledtek hozzá, -nyájasan beszélgetvén s tréfálván. - -– Hallod-e, Galeotti, – mond, – hát te miért nem hozod elő -szerszámaidat? - -– Uram! – felel Galeotti, – én azok nélkül vagyok. - -– Hát könyveidet, melyekkel tárainkat gazdagítottad, semminek tartod? - -Galeotti azonnal fiának, János Márknak, inte, hogy könyveit: De homine -és De incognitis vulgo, a királyi könyvtárból hozná el.[51] - -E közben a nép halkal ritkulni kezdett, végre megérkezvén a könyvek, -Galeotti a király tréfás nógatására feltárta azokat s Mátyás halommal -megtömte lapjaikat aranynyal. - -Ezután egy nem régiben odahozott csinos kagyló aranynyal s gyöngyházzal -ékesített ládácskát nyitott fel s a jelen levő úri nők közt a nap -emlékére készített gyűrűket osztata el, a király nevével, a nap és év -számával, melyek közől, még itt-ott léteznek s láthatók honunkban -jelenben is. - -Végre a hangászok vidám zenéje véget vetett az ünnepélynek s mindenki -haza felé kezdett indulni, midőn egyszerre egy adott jelre az ajtók -bezárattak. - -Mátyás előre lépett. – Az idő, – mond, szép, teljes érczű hangon – késő -ugyan, mert jóval haladta meg az éjfélt,[52] nemes vendégeim! s ti hű -budai népem! – de a jó tettnek nem szabad késni s nekem még ma az ifjú -napot nevezetes cselekvéssel kell megnyitnom. - -A király újra intett s a sátor mögötti ajtók egyike megnyilván, egy kis -ember lépett be. – Öltözete szürke; zsinórtalan dolmány volt, -pikkelyezett bőrövvel derekához csatolva s hasonló színű nadrág. – -Látszott egész lényén azon avatagság, melyet hosszas raboskodás után -lehet észrevenni. - -Sajátságos külsője a bejöttnek a jelenlevőket meglepte; alig harmincz -évre mutató arczával, de hófehér hajával s nagy fejével, melynek szemei -a lehetőségig kerülték a más szemekkeli találkozást. - -Mátyás hosszú tekintetet vetett ezen férfiúra, kinek vonásain durva dacz -s nyerseség mutatkoztak. - -– Mi a neved, zsebrák? – mond a király egyszerre megismertetvén egyét -azon elszánt rablóknak, kik Dzwela alatt irtózást s rettegést -terjesztettek maguk körül. - -– Angyal diák! – felelt röviden a kérdett. - -A király a név hallására gondolkozni kezdett. – Angyal diák? – ismétlé, -– te a Komoróczi seregében szolgáltál; emlékezünk nevedre, melyet -többször hallottunk. - -– Igen! – felelt a kis ember, kevélyen tekintve körül széles arczával, -melyen a börtöni lég sápadtsága ült. - -– Hallod-e, diák! – folytatá Mátyás, – szerencséd, hogy Rozgonyi -Sebestyén meg nem tudta nevedet, mert aligha most együtt szólanánk! – -Ezzel a király a jelenlevő s szavait feszült figyelemmel váró -vendégekhez fordult. – Zokoli Péter vezérünk s barátunk – mond, – e -fogolynak itt biztosította életét egy feltét alatt, melyet, a mint -hiszszük az teljesített; s így bizonyossá tehetjük mi is életéről s -szabadságáról. - -A fogolynak mogorva vonásain egy villáma az örömnek vonult keresztül. - -– Tudva van kegyetek előtt, szép hölgyek! bajnokok s hű budai -polgáraink! hogy országlásunk hajnalán, a vadnai ostrom alkalmával, -egyik leventénkre, Zokoli Mihály uram ő kegyelmére, terhes vád jött -előnkbe; s annak minden körülménye s következése. – Azóta e hívünk -visszavonta magát udvarunktól, nevéről mondott le, melyre szenny borult -s esküt tőn: csak tisztán, mint a tűzön átfolyt arany, lépni fel -közelünkben fedetlen arczczal, vagy sohasem! – Ugyanez idő óta egy nemes -lovag él seregeinkben, kinek arczát senki sem látta, de ismeri tetteit s -ki itt van jelen. – – Sas! – folytatá a király, Elemérre mutatván, – -lépj közelebb! - -A lovag a király elébe jött. - -– Mi Mátyás, magyarok királya! nyilvánítjuk itt ünnepélyesen: hogy -Zokoli Mihály hű lovagunk ártatlan! - -Eleméren neme az illetődésnek tűnt fel, bár arcza födve volt, feje kissé -lehajlott s tagjain reszketeg vonaglás futott végig. - -Serenának angyali vonásait láng borította el, szemeit lesüté s föl nem -merte azokat a deli férfiúra emelni. - -– Elemér a sas! – mond Mátyás, – Zokoli Mihály! emeld föl -sisakrostélyodat s mutasd meg rég nem látott arczodat nekünk! - -Elemér födve maradott. - -– Te még kétkedsz, lovag? jó! tehát halljátok mindnyájan. - -– Ezen ember itt, Angyal diák, urának, bicskei Komoróczi Péternek -parancsára, Zokoli Mihálynak irását utánozta s tudván, hogy akkortájban -boldogemlékezetű öreg bátyánk, Szilágyi Mihály ő kegyelme, nem kedvelte -e hívünket: két levelet utasított hozzá, Zokoli Mihálynak Giskrához -irott s a kalózoktól elfogott irományait. Ártatlanságának bizonyságaul -jelenben két más levelet hozott ide, melyek szintúgy Zokoli Mihály -hívünk irása; azon napról valók s ugyanazon foglalatúak, – s kettőt -egészen ellenkező tartalmúakat mások irásával. - -Ezzel a király dolmánya kebléből négy levelet vont elő s átadta Széchi -Dienesnek, kitől a levelek a többi jelenlevők kezeibe kerültek. - -Mindnyájan, kik arról itélhettek, bámulták Angyal diáknak ügyességét, ki -a Zokoli Mihály irását vonalról vonalra utánozta; de mennyire -megütköztek, midőn az egyik levélben Zokoli Péternek, a másikban a -királynak magának irására ismertek! - -A királynak igen szép irása volt, az akkortájban divatozni kezdő újabb -alakú egyszerűbb betűk s a régi czifrább s gótizlésűek közt ő a -középútat tartotta s e sajátság miatt is levelei igen nehezen valának -utánozhatók. - -– Mit mondotok erre, urak? – kiált fel Mátyás. - -– Megfoghatatlan! – hallatszott sokaktól. - -Zokoli Péter kétkedő boszankodással, melyen valami nevetséges rezzentség -mutatkozott, nézegette tulajdon, remekül utánzott irását. – Istenemre! -ez a vesztőhelyre vihetné az embert! – szólt, újra meg újra forgatván -azt. - -– Mi levelünkben, – mond a király, végig futva még egyszer a kezében -tartott irlapot, – Podjebrád atyánkat, szomszédunkat kináljuk meg -koronánkkal. Nem kis barátság tőlünk jelen állásában a dolognak! – mit -véltek urak? – – - -Végre szünet lőn. – Hallod-e ember, – folytatá Mátyás, – azon cameleoni -kezekkel, melyek a tollat úgy forgatják, mint festő ecsetét, szabad -vagy! derék vezérünk szava szent! De a mai naptól óta – jegyezd meg jól -magadnak – írni elfeledtél! Hitemre! ha még egy sort, általad írottat, -látunk: oda jutsz, hová Dzwela s társai! – Mehetsz! - -Angyal diák fölemelkedett sarkán, egy fővel magasbnak tetszett s kevély, -kaján kifejezésű tekintetet vetvén maga körül, lassan haladott jobbra az -ajtóig, mely kinyilt, rést hagyván a távozásra. - -A teremben senki sem volt, ki többé Zokoli Mihálynak ártatlanságán -kétkednék, kinek hűségét s csatlakozását királyához, honához, minden -további felvilágosítások nélkül, az Elemér név eléggé bizonyította. - -– S most, – mond a király szíves, de méltósággal teljes hangon, – -tisztán állsz itt e díszes gyülekezetben, vágyunk bátraink s híveink -egyikének nemes vonásait látni, – emeld sisakrostélyodat fel! - -Elfödötten állott Elemér a sas s tisztelettel közeledett a királyhoz. - -– Nem Zokoli Mihály, hanem Elemér a sas van itt, – felelt nyugodtan, – -felséged előtt, fekete seregének egyik vezére, ki kész minden -pillanatban éltét s vérét adni honáért s királyáért! - -Mindnyájan rábámultak; Serena ajkait szorította össze. - -– Minő makacsság ez?! – kiált föl a király; a túlságban – ha rény -eredménye is – valami gyermekes van! ezt benned, Zokoli Mihály, nem -kerestük. Mit kivánsz még? – királyod szava s e számosak jóváhagyása s -hozzá ezen eldönthetetlen levelek!? nem elég ez? - -– Ha Zokoli Mihály, – mond Elemér komolyan, – szent fogadást tőn Isten s -királya előtt, hogy csak tisztán s gyanútlan hűségének fényében lép elő -s födi fel arczát, nem kárhoztatom őt, ha meg nem jelenik itt. - -– Hogyan? – szólt Mátyás, kétkedővé válván maga is e rejtélyes -személynek ellenében. - -Serena a legkínosabb feszültségben volt. - -– Polgári szellemben, – folytatá a fekete legio lovagja, – hiszem, hogy -Zokoli Mihály ártatlan becsülete helyre van állítva! de a lovagi czím -szentsége s tisztasága többet kiván! - -– S mi lehetne az? – kérdé a király, szinte indulatosan. - -– Isten itélete! – felelt sötéten a lovag. - -Mindnyájan elnémultak. - -– Add elő kivánságodat! – szól a király komolyan. - -– Felséged kegyessége nagy, kimélő, s a mint hiszem, Zokoli Mihály -imádni fogja azon királyt, ki alattvalója becsületének helyreállításában -nemes önszemélyében fáradozik; de hálája, ha valóban lovagi lélek lakik -benne, határtalan leend, ha fölséged utat nyitand neki, becsületét -kardjával kivívni mindazok ellen, kik abban kétkedni mernének még. Azért -minden nemes lovag lelkéből szólok, ha nagy királyomat kérem: hogy -Zokoli Mihálynak helyreállított becsületét s kivilágosodott -ártatlanságát a legnagyobb nyilvánossággal hirdettesse ki országszerte -azon hozzátétellel: hogy a becsületében sértett lovag a jövő pünkösdi -ünnepek harmadik napján, itt Budán meg fog jelenni s kész leend -élet-halálra vívni az ellen, ki hűségében hona s királya iránt -kétkednék. - -– Legyen! – mond a király. - - - - -A VÉGÓRA KÍNAI ÉS ÖRÖME. - - – – – – a halvány ajkak vonaglanak, - Érzem a szív halk verésén: - Napjaimnak állok határinál. - -_Körner_. - -Elemérnek makacssága a királynak visszatetszett ugyan, de nem tagadhatá -magától, hogy abban minden túlsága mellett, valami őslovagi van, minek -érdekét nem lehet elvitatni. - -Ő – így vélte a király – azt hiszi, mikép ellenségei s irígyei lehetnek, -kik, a míg élete tart, talán hallgatnának; de halála után, mely a hon -sokszori csatáiban oly minden pillanat eseménye lehet, azt mondhatnák: -hogy egy rabnak tanúbizonysága, kit könnyű volt megvesztegetni, mit sem -ér; s ennek ő maga, de a kegyes király és Zokoli Péter is adhatának -tulajdon kezeikkel leveleket Elemér megmentésére. Ezért – így fűzte -tovább gondolatit – volt a regényes lovag kész életét koczkára tenni, -hogy becsületének az akkori idők szellemében egész fényét visszaadhassa. - -De az oly sokszínű s vegyítékű emberekkel viszonyban élt Mátyás -lélekvizsgáló volt. Ő Elemérnek elhatározását olykor hajlandó volt egész -természetességében s valóságában méltánylani. Tudta, hogy valami -elhatározás többnyire választás következménye. – Az ember vitatkozik -önmagával, elfogad vagy elvet, végre cselekszik! – Szomorú s kissé -szégyenítő, de nem kevésbbé igaz, s a mélyebb fürkészet arra, mint -meggyőződésére, vezet, hogy mikor az ember tett és nem tevés, -elhatározás és elmulasztás közt választ: mindig a könnyebbet választja. -Mindazon hősök, kik éltöket áldozták önkényt honukért: nem választák-e -azt, a mi nemes szívöknek könnyebb volt tenni, mint nem tenni? – Bárminő -áldozatban az emberi lélek e sajátságát feltaláljuk; ki életét végzi -könnyebb a halál annak, mint az élet, s e dönthetlen igazság akkor is -áll, ha életét sajnálja s halni irtózik. - -Elemérnek könnyebb volt a födött arcz minden nélkülözését s -alkalmatlanságát eltűrni, mint adott szavát megszegni. - -A király, mint látjuk, emberét ismerte, s annak lelkületét egész eredeti -sajátságában fel tudta fogni. Végre gondolá: Pünkösd nincs oly igen -távol, s a dolognak vége lesz, mert ily világos állásban s ennyiszer -bizonyított hűség után ki merne, mint vádló, a leghíresb lovag ellen -föllépni? még pedig istenítéleti harczban, élet élet ellen. - -Hogy a király az ármány megfejtését Zokoli Pétertől, ez Angyal diáktól, -ugyanazon rabtól vette, ki őt magához kérette a budai börtönőr által, -nem szükség mondanunk. - -Mátyás tehát a csata következéseitől barátjára nézve nem tartott, s -kedélyének oly hangulatában volt, mikép mindent kedvező színben látott; -úgyis országszerte ismeretes s legtöbbször bámult engesztelhetősége s -nagylelkűsége ez évben délpontját látszott elérni. Szemeiből a férfiúvá -érett királynak csendes, óvott boldogság ragyogott. – Többször, mint -azelőtt, látták őt meghittei egyszerű álruhában kitűnni csarnokából; -hova ment? senkisem tudta, de megjöttét többnyire egy jótett, közhasznú -terv, vagy nemes elhatározás követé. - -Galeotti olykor kedvtelve legelteté szemeit a király mondhatlan nemes -kifejezésű vonásain, s fiának, vagy magában mondá: «A mi Numa -Pompiliusunk Egeriára talált, mert szemeiben üdv lobog s agyában a -termett erő nőttön nő!» - -Mátyás vidor kedvének közepette is élénk érdeket talált abban, a mások -boldogságát közleni s erre most, mint hitte, új út nyilt meg neki. -Láttuk az előbbi czikkben a Nankelreutherné hosszas mulatását a -királynál, s nem ok nélkül gyanítjuk, hogy őt Aminha sorsa vezette oda. - -A nő, szokott módja szerint, nem kevéssé mulattatva a királyt, előadta, -nemcsak a mit az ispánnétól hallott, hanem öngyanításait is a Komoróczi -s Wratizláw azonosságáról, s az iránt, mit csak nemével az undornak -tudott gondolni: hogy Komoróczi testvére. A királyt e történet, egyrészt -regényes szelleme, másrészt különössége miatt, meghatotta; azonban -felújítván elméjében a zugligeti remeténél történt lélekidézetet s az -ezt követő megismerés jelenetét s mindent, mi akkor mondatott: a dolog -egészen világos lőn előtte. - -A mint az előttünk is – kik a jelen történetet megelőző időkbe -hátratekinthetünk – világos már: hogy tudniillik a zugligeti Julius -magus volt azon kirablott lovag, kinek három gyermekét láttuk a -barlangban elhagyatva s hogy ezek Komoróczi, Ilka és Aminha voltak. A -király még akkor, midőn a zugligeti remete ellen az első panaszok -jöttek, felhányatta a budai városháznál a jegyzőkönyveket, a melyek -egyikében olvasható volt ez: - -«Káldor Elek ő kegyelme a Rozgonyiak majorját a Zugligetben átvette -lakásul: fizet per annum tizenöt vonás forintot» stb. – Ugyanakkor tudta -meg az öreg kényúrnak történetét. - -Így tehát minden világos volt. A király, Lőrincz győri püspök kedves -tárnokával s egygyel a legfényesb urak közől akkori időben, közölvén -titokban a Nankelreuthernétől hallottakat, abban egyeztek meg, hogy oly -lelkes hölgygyel, mint Aminha, némi kivételt tevén, őt ne rögtön -vezessék vissza azon anyaszentegyházba, melytől akaratlan szakadott el, -hanem igyekezzenek a szelid teremtést szívvel, lélekkel újra teremteni s -kereszténynyé tenni. - -Ábrahámot a király igazságérzete kérdőre parancsolá vonni, s ha a -keresztény leánynak eltitkolása mint szándékos bűn sülne ki rá: -szigorúan megbüntetni. Ez volt Lőrincz úrnak is akaratja. - -Az egész kényes tárgyat azonban ritka kimélettel a sír felé hanyatló -öreg bűnös s a hitéhez s a vőlegényéhez ragaszkodó nemes hölgy iránt -akarta munkába vétetni. - -Midőn a király akaratja Ábrahámnak hírül esett: nemét az őrültségnek -érezte; szívéhez szorította Aminhát, nem szólott, nem tanácsolt, nem -volt képes azt tenni. Folytonos remegés közben, mely alatt a nyolczvan -éves öregnek ritka lelki ereje meg kezdett törni, várta a lelkes -hölgynek határozatát. Nephtali, mint szent előtt, úgy állott Aminhával -szemben; a szerelem ékesen szólásával igyekezett őt arra birni, hogy ne -tegye azon nagy áldozatot egy megvetett zsidóért, melyet a hölgynek -nyilt nemes tekintete igérni s biztosítni látszott. - -Aminha hallgatott, nem hallatszott igen, sem tagadó felelet ajkairól. -Hév szorgalommal igyekezett az üdvözítő hitnek igazságait lelkébe szívni -és meggyőződni arról, mit kellessék tennie? - -A tanuló órák után Aminhának képe csendes volt és nyugodt, mint egy -szerafé. Néha ült, gondolatiba elmélyedve, könyökére nyugasztott fővel, -szép égszín szemeiben ritka fény sugárzott s kisded ujjai közt hajának -aranyfürtei gyürűdztek. – Úgy nézett ki, mint a halálra vált, kinek -halvány arczára az élet utolsó fellobogása mulékony rózsákat olvaszt, s -ki lelkével számot vetett már s a halál angyalának mosolygva nyújtja -kezét s mondja: én kész vagyok! - -Ábrahámnak valamennyire sikerült a szándékos eltitkolás gyanúját magáról -elhárítani. Erősíté: miként a gyermek az ő – a zsidónak – ajtaja elébe -tétetett, midőn jobbra-balra tőle s közel, keresztény tehetős polgárok -lakjai voltak s így természetesen azt kelle gondolnia, hogy a gyermek -izraelita. – Hogy a dolgot nem nyilvánítá, azért tette, mert a gyermeket -Isten ajándékának hitte s annak első mosolya megnyerte szívét. - -Mind való volt-e ez? s nem volt-e a gyermeken valami, a mi benne a -keresztényt elárulta volna, nem merjük állítani; de tanusítja az Ábrahám -védelme azon észt és erőt, melylyel az öreg tőzsér e veszedelmes -gyanúból ritka ügyességgel s bátorsággal ki tudta magát tisztítani, mit -– állapotját megfontolva – egyedül Nephtalinak tulajdoníthatunk. - -Mennyire el volt ez évben is Mátyás foglalva, s hogy csak rövid időre -jöhetett Budára: a történetek évkönyveiből láthatni. A jelen események -közben is sokszor el kelle távoznia. Egykor újra csarnokába érkezvén, -tudakozódott Aminha felől, feltevén magában, hogy az öreg Káldornak csak -akkor adja a dolgot tudtára, midőn Aminhát mint keresztény hölgyet -vezetheti elébe s javainak birtokába; mert kegyessége a félig semmit sem -tevő fejedelemnek annyira ment szándékában, hogy az elhunyt családnak -javait is lehetőségig akará kárpótlani. - -A felelet a király kérdésére kielégítő volt. A tanító a lelkes hölgynek -csendes figyelmét az oktatási órák közben nem tudta eléggé magasztalni, -s szívben-lélekben megtérését mint bizonyost állítá. - -A lelkész kitűzte a keresztelés napját s a királyt hítta meg -keresztatyának s Serenát keresztanyának. - -Minden már bizonyosnak tartatott, midőn egy reggel a győri püspök -kedvetlenűl lépett be a királyhoz; – épen felkelőt tartott a fejedelem – -s többen az ország nagyjai közől s ezek sorában Széchi Dienes, Hédervári -s a váczi püspök, jelen voltak. - -A király vidáman lépett az érkező elébe: – Lőrincz atyánk! mi hírt -hozasz nekünk? – kedvtelennek látszol. - -– Uram király! – felelt a tiszteletreméltó egyházi férfiú – emlékezik-e, -felséged, Ábrahám leányára, Aminhára? - -– Igen! igen! – mond a király, kinek egyik apródja épen övét csatlá be. -A minap tudakozódtunk róla; gondoljuk, az oktatás alatt figyelemmel van? - -– Igen! – mond Lőrincz úr – de minő sikerrel, gyanítja-e feleséged? - -– A legjobbról tett a lelkész bizonyossá. - -– A leány ó hite mellett akar maradni, alkalmasint atyja tanácsára; jó -lett volna őket elválasztani. - -– Atyja, – mond a király – nem szól a dologhoz, a mint ezt bizonyosan -tudjuk, s Nephtali maga kérte menyasszonyát, hogy róla mondjon le. - -– Valóban! – kiált fel Szelepcsényi Dienes – ritka öntagadás egy -zsidóban; azonban a leány keresztény; a dolog kérdést sem szenved. - -A király elgondolkozott. – Hitemre! – szólt végre – különös jelenet ez! -– Egy leány, agg magyar nemes házból, kire tisztelet s fény vár, s -mindezekről le akar mondani! – A dolog nem mindennapi; mi látni s -hallani akarjuk őt! - -– Ördög sugallása, – jegyzé meg mogorván a csatákban őszült Hédervári. - -– Ne ezt mondd! – felel a király – a hithez malaszt kell, s ily -csatlakozó lelket nyerni nem volna káros! – A mellett marad, a mit -mondottunk; mi látni akarjuk őt! - -– Mikor parancsolja, felséged? – kérdé Lőrincz úr. - -– Minél elébb! – Urak! tagadhatjátok-e, hogy e hölgynek szilárdságában -valami hősies van, a mi bámulatra ragad. - -– A hithez malaszt kell! ezt mondá, felséged, – jegyzé meg komolyan -Hédervári. - -– Igazad van, öreg úr! s ezt kérjétek Istentől számára; ha – a mint -halljuk – a tanítás óráiban figyelmes volt, úgy hiszszük, hogy a mag nem -rossz földbe esett, ha most nem is, de később nemes gyümölcsöt fog -teremni. – De egy van e körülményben, a mi némileg aggaszt; a térítő -jámbor lelkész biztatására nem akartuk az öreg Káldort tovább leányaitól -megfosztani, s azoknak életben létöket tudtára adattuk. Oly hanyatló -korban, mint az övé: az élet, órákra bizonytalan. Nem tudjuk ha magánál -kívánja-e gyermekeit látni? vagy ide siet? – válaszát minden órán -várjuk. - -Sokáig vitatkoztak s tanakodtak a teendőkön az urak, végre a király -harmadnapra tevé a határidőt, s a jelenlevőket kérte, hogy addig -mulassanak Budán. – Mindenesetre – mond – érdekes lesz a leánykát -hallanunk s talán sikerül nektek, bölcs urak, szemeit megnyitni. - -A király valóban iratott volt Káldornak. Midőn az öreg a tudósítást -vette, fia, a vad Komoróczi – mert csak e nevén nevezték s ismerték őt a -vidékben – nem volt jelen. A királyi kegyelem feltételei közt az is -volt, hogy az Ábrahámtól elrablott s itt-ott ármánynyal letartóztatott -javakat kiadja vagy árukat térítse meg. E váltság összeszerzésében -fáradozott a vad rabló-lovag. - -Lelkületéből gyaníthatjuk, hogy azt nem a legjobb kedvvel tevé; azonban -remélte, hogy így megengesztelvén s némileg eláltatván a királyt, idővel -– ha nem is oly korlátlan hatalmat, de legalább egy újan épülendő várban -– azon nemét a független kényuraságnak eléri, mely eleme volt s melylyel -semmi jutalom, semmi tisztesség fel nem ért képzetében. - -Az öreg Káldorra a hír nem egészen kedvezőleg hatott, váratlansága -megrohanta szívét. Ő remélte, hogy holta előtt láthatja még egyszer -leánykáit, kik elméjében mindig jelen voltak. A vad, oly ritkán -közelében mulató Komoróczi úgy sem töltheté be szívét. Olykor, bár nem -mindennap, mint a Zugligetben, látták őt cselédei holdvilágos éjeken -sűrű fák közé vonulni, s altató éneket rebegni gyermekeinek. - -E tévedését a szeszélynek kivevén, ő csendes volt s az őrültségnek semmi -nyoma nem látszhatott rajta, csak emlékező tehetsége csökkent. - -Hirtelen tevé készületeit, őt semmi sem tartóztathatta, Budára sietett, -meghagyván otthon, hogy fiát – megérkezvén – a történtekről tudósítsák. - -Azon napnak estéjén, melyen a király Széchi Dienessel, Lőrincz s -Hédervári urakkal beszélgetett Aminha sorsáról, érkezett meg az agg -Káldor Budára. Leányait akarta látni, s jelenlétét tudtokra adatá. - -Aminha sokat mulatott Ilkánál, feltalált testvérénél, s ritka -béketűréssel hallgatá tanácsadását, nógatását, hogy hitéről mondjon le. -– Ő mindezekre néma tekintettel az égre, vagy egy kézszorítással felelt. -Atyja megérkezése értésére esvén, a következő napon Ilkával együtt hozzá -sietett, a derék Nankelreuther kiséretében, ki semmi visszataszítót nem -talált az Aminhávali rokonságban, de Komorócziról nem akart tudni. - -Ilka s Aminha hasonlóul irtóztak a Komoróczi névtől. Mi, kik e történet -minden részleteit áttekinthetjük, nem bámulhatunk azon, ha a két hölgy -nem akarta őt látni, bár letettek minden gyűlölséget s megbocsátották az -iszonyatosnak mindazt, a mit ellenök vétett és még vétendő vala, ha -teheté. Ők azt hitték, hogy a testvéri indulat szelidségét inkább -megóvhatják így, távol tőle, mintha azon rablónak arczát látandják, ki -velök ördögien bánt. - -A királytól rendelt szállásban, középnagyságú szobában találta Ilka s -Aminha az öreg Káldort; egy nyoszolyán feküdt a beteges agg, arczában -elegye volt az örömnek s ábrándelszórtságnak; hasonlított a halálra -válthoz, ki a lelkészszel közli utolsó szavait. - -Jókor reggel volt, midőn a két hölgy a szobába lépett, az öreg Káldor -fölemelkedett valamennyire fekvő helyzetéből, s könyökére nyugasztván -fejét, kábult tekintetet vetett az ajtóra; az ablak kárpitjai le voltak -eresztve, az öreg intett s egyik cseléde szétvonta azokat. - -A szobának falai fával voltak borítva, bútorai bőrrel bevont székekből, -s rakottmívű almáriomokból s asztalokból állottak; a nyoszolya -egyszerűbb volt, s mint látszott, nem a többi bútorokhoz szabott. - -Az öregnek szemeibe könyek gyűltek, kezeit terjeszté ki. Nankelreuther a -fekvőhöz közel állott meg. – Istenemre, – ezt gondolá magában a derék -német lovag – ez embernek itt, ha poklot érdemlett is, e perczben meg -tudnék bocsátani. - -Ilka s Aminha térdeikre omlottak az agg mellé, atyjoknak jelentő, bár -elhaló vonásait vizsgálták; az öreg emlékezett gyermekeire, ők nem -atyjokra; ők ismerők, emez ismeretlen volt, s mégis a természet szava -élénk keblükben; szíveik el voltak fogódva, – atyám! – ez vala mindaz, a -mit szólhattak. - -Az öreg két kézzel szorította meg fejét Ilkának s vonta magához és -tartotta ajkaihoz szorítva sokáig; azután az Aminháét. – Nankelreuthert -nem látta, – ő semmit sem látott, csak kis leánykáit, kiket oly sokszor -altatott el, míg a vész dühöngött s az álomdalt a hollók károgták -fölötte. - -– Hogy hívnak, kedvesem? – mond, Ilkát hosszasan tekintve, – igen, az ő, -– nőm kedves vonásai ezek, és tieid is, – folytatá, Aminhához fordulva. -– Hogy hívnak benneteket? ah, az én fejem nehéz, s elmém feledékeny! -Egyitek barna volt, az idősb – igen, te vagy az! – de neved nem jut -eszembe – majd rájövök! - -– Ilkának neveznek, – felel Nankelreutherné – kedves atyám; s e lovag -itt férjem. - -Ilka folytatni akarta. - -– A név – mond az öreg – ismeretlen előttem; téged Máriának neveztek, -gondolom. – És te! szelid angyali orczáddal, igen – neked arany fürteid -voltak, te vagy az ifjabb, s neved? - -– Aminha! – mond rebegve a hölgy. - -– Nem, nem! – felel Káldor – ti rosszul tanultátok meg neveiteket, – -Mária és Anna – így! – de hiszen én csalatkozhatom, s hét év óta fejem -megnehezedett; míg remeteségemben éltem, többre tudtam emlékezni, mint -most – fiam lármás csarnokában. - -Az öreg a beszédtől kifáradva eresztette le fejét a vánkosra; Mária és -Anna! – ismétlé – hajoljatok ide. - -A leányok, mindig térden, hajták le fejeiket az öreghez. - -– Isten! – folytatá Káldor – áldd meg őket a te legjobb áldásoddal! – s -áldd meg az én fiamat, Kálmánt, s hozz nyugtot lelkébe! – Én kész -vagyok! – Mária, Anna – mond alig hallhatólag – Isten veletek! – Az öreg -Káldornak szemei húnytak be, ajkai reszkettek; végre a halál sápadtsága -borult vonásaira. – A két hölgynek idegeiben a vér fagygyá vált, – a -szavakat lesték a haldokló ajkairól; de némák maradtak azok. Néhány -percz múlva halk vonaglás mutatkozott a kékülő ajkak körül: a haldokló -kényúr susogta: – Kálmán! Mária! Anna! – s nem volt többé. - -* - -Egy hétre e szívrázó jelenet után Aminhát fényes szobában látjuk. Az -ablakok a Dunára nyíltak, a szokatlan meleggel beköszöntő tavasz zöld -lehelletével kezdé színezni a Duna szigeteinek szálas fűzeit; a Gellért -dombja bársonynyal borult már, s a zsenge füvön juhok legeltek; a nap -tisztán s magasan úszott az aggszerű Pest fölött, sugárlövellése mindent -élénk, virító fényben fürösztött. - -A szobában néhány velenczei tükör s képek voltak, egyébiránt világos -zölden borított falai körül bútor nem látszott; tölgypadlózatán nyolcz -karszék állott szabadon. A király ült egyikben, egyszerű barna -dolmányban, melynek nyitott eleje csipkés ingét láttatá; – négyet – -Széchi Dienes az esztergomi érsek, Vincze a váczi, Hédervári László az -egri s Vitéz János a váradi püspök foglaltak el szemben ezekkel; a -hatodikban Aminhát látjuk, gyönyörű keleties öltözetében, s mellette egy -magas férfiút fekete talárban, keskeny övvel; a lelkész volt ez, ki -Aminhát oktatta. Balra Ábrahám állott. - -– Kivánságod szerint – mond a király szeliden – nevelőatyád is jelen -lehet; nyilatkozz szabadon, leányom! Több hete elmult már, hogy szent s -üdvözítő vallásunk szép igazságait hallgatod, mondd! találtak-e azok -visszhangra szívedben? - -Aminha fölemelé arczát, oly angyali jósággal s szerénységgel, hogy őt -részvét nélkül nem lehet tekinteni. – Ábrahámnak tagjain halk -reszketegség zajlott keresztül, inai meg kezdettek törni. A király -intett s az öreg izraelita leereszkedett székébe. A szép hölgy -megszólalt, úgy tetszett, mintha egész bátorságát birná. – A keresztény -vallásnak – mond – szép, nemes és isteni tanításai, parancsai, igazságai -minden tiszta s érzékeny szívben visszhangra találnak! – Az örök -bölcseséget tisztelve, s imádva véstem mélyen azokat lelkembe s az -isteni férfiúra, ki nyilvánítá, mint hitem sorsosai egyikére, kevély -vagyok! - -– S mégis izraelita akarsz maradni? – jegyzé meg élénken Vitéz. – Látni, -helybenhagyni a jobbat s hiányosbat követni? - -– Tiszteld az Istent, szeresd felebarátodat: – ez összesége szelid -vallásodnak, keresztény! – mond a hölgy ihletve s helyzetének -fontosságához mért méltósággal. – Én, miként ti, tisztelem az Istent! s -szeretlek titeket. - -– De nem az Üdvözítő rendelése s szent nyilvánítása szerint – felel -Széchi Dienes. - -– Tisztelem! – folytatá Aminha, alázatosan és hivőn emelve éghez -szemeit, míg gyönyörű kezecskéit keresztbe helyzé keblére – tisztelem, -mint Ábrahám, ki kész volt fiát áldozni parancsára; mint Mózes, kinek -hatalom adatott a Verestenger hullámai közt száraz lábbal átvezetni -népét s törvényt hirdetni közötte, mely Istentől jött. - -– De a törvényt Isten maga változtatá meg, tette szelidebbé s önfia -vérével szentelé meg, – szól Vincze nyugodtan. - -Aminha hevülni kezdett. – Csodálatos emberek! mi köztünk a különbség? – -mi várjuk a messiást – a tiétek eljött; mi hiszszük, a mi volt, ezt -mondjátok ti; – ti hiszitek, a mi leend, a mi képzetünk szerint, – s a -mit talán hinni fogunk egykor. – Az idő hézag köztünk. – Ti jövendőt -éltek fogalmaink szerint, mi a multat a tiétekben. – S mi a nehezebb; a -mit mi cselekszünk – vagy a mit ti? – Itt vagyunk köztetek, – folytatá a -szép hölgy, ritka lelki erővel – űzött vadak! a Salamon egyháza -összedűlt! Jeruzsálem falai letüremlettek! s az Isten népe, kit -Kánahánban vezetett, vándor mindenhol. Ti befogadtatok, levegőt adtok és -vizet, ennyi vendégszeretetek adománya! minden egyébnek bére véres -verejték! – s e vendégbecsülő honban letapodva hever, kiujjongatva, -kigúnyolva a verejtékfürösztött vendég! – Egy gör földje nincsen! – s -azon üreget, melyet holta után foglal el, testével s életével váltja -meg! – Az igazság fut előle, homlokán a Kain-jegy, a csaló tűzbélyege; – -legyen szíve igaz vagy nem, neve zsidó!! – S ily úton, melynek alja -tövis és parázstűz, hisz és vall a szegény zsidó; hű Istenéhez és -törvényéhez a megvetett hontalan! - -A királynak szíve összeszorult, de nemes önérzetében szólalt fel: – -Aminha! tekints magad körül! – mi híjával voltál a nyugalomnak s -kényelemnek? A mi gyámatyádon történt, az idők viszályának gyümölcse, s -nem hited sorsosain egyedül, de megtörténhetik akárkin. Mondd, nem -gazdag-e vesztesége után is e tisztes öreg? nem bársony és selyem -födik-e tagjaidat? nem tárja-e karját az anyaszentegyház elődbe? s kiván -szívéhez csatolni? nem birnak-e izraelita jobbágyaink szabadalmakkal s -kiváltságokkal? s volt-e siket a király füle panaszaitok ellenében? - -– Te nagy vagy, király! – felelt a hölgy – neved él izraelben mindenha! -– Te! – oh, te az Ábrahám kebelébe jutsz, mert jó vagy és igazságos! -igaz – igaz! sok nem úgy van már, mint volt; de mondd, te nagylelkű -király! lehetnél-e boldog, ha utolsó jobbágyod szabadon gúnyolhatna, ha -gonosz nemtelen előitélet születéseddel nyomná a gyanúság, az -elkülönözöttség bélyegét homlokodra? azt hiszed-e, hogy ez szemrehányás? -oh uram király! s ti szent atyák! – nem ismeritek ti Aminhát. – Mindent -tűrök, sőt örülök tűrhetni, – csak hitemet hagyjátok meg nekem. - -– Te keresztény leány vagy! – kiált fel Hédervári, béketürését -elvesztve. – Ha a sátán karjait nyujtja utánad, kötelessége a látónak -téged azon örvény mellől felragadni, melynek párkányán szédelegsz. - -– Szeretetlen ember! – szól Aminha. – Mi kárhozatos volna hitemben? – -Hogy nem azt eszem, a mit te? – hogy imádom Istenemet, miként e jámbor -vénnek atyjai, kiket szenteknek nevezsz? – Kereszténynek születtem, azt -mondtátok ti! de izraelitának neveltettem! – A születés véletlenség, – a -nevelés által szívembe csöpögtetett igazságok az akarat s a szándék -művei. – Hol az erősb kapocs? – születni eset; a nevelés ad nemesb -életet! – születni, véletlen; lenni való! – Születünk meztelen és -pusztán, ész, elv, akarat nélkül; de mivé a nevelés által lettünk, az -önérzetet, akaraterőt önt a lélekbe! - -– Az ördög ékesszólása! – kiált fel Hédervári indulatosan emelkedve -székéből. - -– Maradj helyeden, Hédervári, s légy nyugodt, mint e tiszta szűz itt, ki -vallását s hitét védi, – mond a király. - -– Nekem hitem, mindenem! – folytatá Aminha – éltem vésze közt az oszlop, -melyhez híven ragaszkodtam. – Ti ok-emberek! keresztények! ti el -akarjátok azt tőlem ragadni? – Bíznátok-e hűtelenben, ki vallását -ellenkező meggyőződés előtt tagadja meg? – Hagyjátok azt meg nekem! – -mond, összetéve kezeit s fölkelve. – Legyen jobb a tiétek! – – Ez, a -milyen – az enyém! szívemhez van forrva! – Atyámat láttam én! haldokló -keze adta az áldást homlokomra! Nem kérdezte ő, mit hiszek? – leányát -látta csak s megáldott! – – Keresztény kéz áldott meg s én térdeimen -fogadtam azt. Szerettem a haldokló férfiút, kiről mondjátok, hogy atyám -volt! – Nézzétek ezen öreget itt a sír szélén! – ez az én atyám! – mióta -gondolok, mióta a napot ismerem s az Isten szép csillagait, nagy -világát, űzött népét: ez volt, ezt neveztem, ezt szerettem atyámnak! – -Aminha térdre ereszkedett, Ábrahámnak kezeit vonta ajkaihoz s forró -könnyei hullottak rájok. – Ezek a kezek – rebegé – tápláltak! – -elhagyhatom-e őt? – Hiszen én vagyok mindene! – ez a szegény ember -nélkülem pusztán áll a földön! – – Ábrahám feje a szelid gyermeknek -keblére hanyatlott, arczában oly fájdalmas kifejezése űlt a búnak s -kétségbeesésnek, hogy Aminha, két kezével fogván meg ősz fejét, -csendesen zokogott. - -– Tudod-e? – mond Széchi Dienes megilletődve, hogy azért szeretheted -gyámatyádat s tisztelheted, mint eddig; a keresztény vallásnak parancsa: -a hála jótevőink iránt. - -– Tudod-e makacs leány, – vág közbe indulatosan Hédervári – hogy e bűnös -megrögzöttség az igazság szoros útján a máglyára vezethet téged s ezen -ördöngös vén embert, kinek gonosz tanácsa tesz ily vakmerővé. - -– A tűzpróbán keresztül az Ábrahám kebelébe, akartad mondani, te -kegyetlen férfiú – szólt Aminha. – Kivel hite van s az Isten – az -ördögöt nem fél, nem ismer! Hitem s e jámbor öreg érlelték hűségemet -Istenemhez, honomhoz, királyomhoz; ha a máglyára vezettek s meg tudok -halni: hitem tanított arra. Én Mózest látom! – folytatá látói -magasztaltsággal – látom őt szent sugáraival homlokán a sínai hegytetőn! -látom az égő bokorral szemben, népe elején. – A tűzoszlop lobog a tenger -hullámai közt: – velem Jehova! én izraelita maradok! – vezessetek a -halálra! - -– Hát veszsz! és átok – – – - -– Megállj, Hédervári! – kiált fel a király mondhatlan fönséggel -szavaiban s tartásában. – Béke, ti szent atyák! vallásunk az -engesztelés, a türelem vallása! Nem átkot lehel, nem; – szavai -szentségét, isteni eredetét szelidség s áldás hirdetik. – Ezen igaznak -itt, hite szentség! – folytatá az elérzékenyülés rezgő hangján, Aminhára -mutatva – Isten ajándéka! ne foszszuk meg őt attól! Nemes hölgy! e nap -óta védelem alatt vagy és szabad! – egy szép előérzet mondja nekem, te -megtérendsz egykor! – – Hited sorsosai közt szükség van e tiszta -szentségére az érzelemnek; mert – tevé keserűn hozzá – sokakat közülök a -haszonvágy szennye balutakra téveszt. – Eredj nyájadba vissza! tiszteld -az Istent szíved szerint, míg malasztjának szent világa derül lelkedben. -– Emlékezzél meg imádságodban rólam! légy nemes és jó, nevelj nemzeted -közt hozzád hasonlókat! – Ti pedig, lelkiatyák, kérjetek malasztot égből -e gyermeknek. - -Ábrahám s Aminha a király lábaihoz borultak. - -– Nephtali hölgye! – mond Mátyás, szeliden emelve föl mindkettejét – -térj vissza lakodba atyáddal Ábrahámmal – béke veled. - - - - -ISTEN-ITÉLET. - - – – – – – – életre halálra. - – – Végharcz fog lenni közöttünk. - -_Vörösmarty_. - -Történetünk végéhez közelít. – Mátyás Zápolya Imrét Szepesség örökös -grófjának nevezte, kinek ott sikerült a rablók által okozott -rendetlenségeket egyensúlyba hozni. - -Mahomed a Koránra esküdt, hogy addig nem pihen, míg Európát meg nem -hódoltatja. – A király a római pápával s a velenczeiekkel tudatá a -készületeket, Zób Pétert, Disznósi Lászlót horvát-, dalmát- s tótországi -bánoknak nevezte. Nándor-Fejérvárra a védművek erősítésére roppant -mennyiségű gerendákat szállíttatott; végre pünkösd ünnepére az ország -nagyjait Budára parancsolta. - -Nagy számmal gyűltek azok össze s egy szívvel, lélekkel azt határozták, -hogy mihelyt Mahomed mozdul, azonnal az egész nemesség lóra üljön s -ezenkívül minden húsz telektől egy huszárt állítson.[53] - -Pompásan s királyi fénynyel vendégelte meg Mátyás az egybegyűlt -rendeket. Buda soha élénkebb tekintetet nem adott, mint e napokban. Az -utczák telvék valának hintókkal, czifrán felkészült lovakkal s -cselédekkel. A budai várról a Dunáig lenyúló hágcsón, mint áradozó -folyam, nem szűnt a nép fel- s alájárni. A királyi csarnok ujjongó -néppel volt körülállva, s ha Mátyás valamelyik ablaknál mutatkozott, -élénk «éljen»-kiáltások harsogtak. - -Esténkint az udvarban fényes tánczmulatság volt. A délutánokat hadi -szemlék s az akkor alakuló fekete legio gyakorlatai töltötték be. - -Végre az élénk feszültséggel várt pünkösd harmadnapja feltűnt. – -Gyönyörű tiszta idő volt, egy szellőcsapás nem ingatta meg a légíveket, -s a nap, mint gyémántlabda, úszott az ég tágas kúpján, körülsugározva -fellegtelen hézagát. - -A Salamon-utcza a legélénkebb képet mutatá. – Egy kis tért kell itt -képzelnünk, melynek egyik oldalát a Salamon egyháza magas, sötét -tornyával foglalá el; az ezzel szembe nyulót pedig építési rendszerökben -aggszerű, de csinosságukban ujdonszínezetű, hófehérre meszelt, vagy -koczkára festett épületek falazák; ablakaik rakva voltak bámulókkal. - -Hajnalban már az utczának az egyház irányában nyiló, nem nagy -kiterjedésű terén számos munkást lehete kivenni, kik a földet nehéz -ütőkkel egyengették; másokat, kik arra fénylő sárga homokot terítettek. -– Öt óra tájban reggel már a négyszegű tér ki volt egyengetve, s körüle -veres, fehér, zöld sorompók vonattak. Majd szemben az egyházzal a -sorompók mögött magas erkély emelkedett piros selyemszövetből s arany s -ezüst rojtozattal a király és nagyjai számára. Ezzel átellenben egy -kisebb, nemzeti színű szövetekkel borított alakult, hol a harcz bíráinak -volt hely szánva. A sorompókkal elkülönözött négyszeg és az egyház közt -az utcza szabadon maradott. - -Az ablakok körülbelől az ország nagyjai s a nők számára voltak nagy áron -kibérelve, kik azokat jókor foglalták el cselédeikkel. Már e -készületeket megelőző napokon a Budán és Pesten levőket élénk érdek -tartá mozgásban. - -Meg fog-e Zokoli jelenni? s lesz-e, ki ellene vívjon? – ezt kérdé egyik -a másiktól, s valamint a Zokoli megjelenésén senki sem kétkedett: úgy -mindnyájan megegyeztek abban, hogy vívó nem akad; s voltak, kik -Elemérnek vagy Zokolinak e kihívásában nemét a hetykélkedésnek találták. - -A király, igérete szerint, a Zokoli Mihály ellen koholt ármánynak -felfödözését s a derék lovag ártatlanságát, szintazon számított -nyilvánossággal terjesztette ki országszerte, mint a milyennel a néhai -Szilágyi igyekezett egykor szégyenét közhírűvé tenni; de senkiről sem -hallatszott, hogy ártatlanságán kétkednék vagy készülne Isten ítéletébe -ellenkező meggyőződését érővé tenni. - -Már halkal a csatatér elkészüléséhez közelgetett. A város bírája, zöld, -hosszú rókatorkos mentében, ezüst gombokkal, medvekalpagban, néhány -ugyanazon szellemben öltözött tanácsosoktól kísértetve, nézte a tért. -Hosszú ezüstfejű pálczájával integetve, tette nagy fontosságot jelentő -arczkifejezéssel a rendeléseket a sorompók s a fövényzés körül. - -Az üres erkélyek s a sorompók hosszában helyzett néző lóczák előtt több -úri személy a királyi udvarból járt-kelt; a csata elrendelése körül -közölve egymással vélekedését. - -Czobor Imre, egy magas szőke ifjú, szabályos vonásokkal s Csáki Tihamér -római arczéllel, mely a Csákiakban most is feltűnő családi -hasonlatosságot bizonyíta, volt ezek közt két, minden tekintetben jeles -levente. A királyi erkélybe léptek föl. - -– A látás innen igen szép! – mond Czobor – s a nap nem süt szembe. Lám -igazam volt: Perényi István tegnap azt állította, hogy a másik oldalra -kell emelni a királyi erkélyt. - -– Úgy van, Imre! – felelt Csáki. – De nem tudod-e, mi történik előbb; a -Zokoli csatája vagy Holubáré? - -– Azt hiszem, – viszonzá Czobor, – a Holubáré. - -– Miért gondolod ezt? - -– Először, mivel mindenesetre a királyé az elsőség; másodszor, mivel a -Zokoli csatája ugyis elmarad. - -– Én is véleményeden vagyok Tihamér! – felelt a másik – Zokoli vasfejű -legény; ez a kihívás valóban elmaradhata. Minek az ily dolgot unalomig -fürkészni s vontatni? - -– Én szólottam aziránt Elemérrel; ő elhatározása mellett marad, a mi -igen természetes; hogyan is vonhatná adott szavát vissza? Meglátjuk, mi -lesz a következése. - -– Semmi. - -– Akarnám! – jegyzé meg Czobor. – De jer, barátom, tekintsük meg a másik -oldalt. Az ifjak, kiindultak az erkélyből, a csatatéren keresztül -léptek. - -– A homok erős, – mond Csáki, a küzdhomokra, toppanva lábával – de én a -királyt féltem. - -– Tudod-e Csáki, hogy Holubár feltette magában: a király ellen csak -védelmiképen vívni? - -– Tudom; de azt is: hogy a mindig híreivel kész Gara megsugván ő -felségének a dolgot, Holubárnak lovagi szavát kelle esküvel erősíteni, -hogy a vívásban egész tehetségét érővé teendi.[54] - -– Hm, nagy bátorság Mátyástól! s kérdés: szabad-e ily viadalban -fejedelemnek életét koczkáztatni? – Azonban sok függ a lótól is; a -királynál jobb lovast nem ismerek. - -– Holubár óriás, s a testi erő az ily csatákban mégis lényeges; én -egyébiránt azt hiszem, mikép egy életet, mely az országé, így játékra -tenni vétek; de a nemes királyban annyi nagy tulajdon van, hogy némi -gyengeségeit eltűrhetjük, s a magyar szereti fejedelmét csataménen s -véd- s támadó fegyverrel kezében látni. - -– Nem vetted-e észre, hogy a király lóháton szerfölött magasnak látszik? -A mi a csatát illeti: bízzunk a Hunyadiak testi erejében is, László a -maga idejében hármával megvívott. - -Többen érkeztek most s rövid beszélgetés után mindnyájan az udvarba -siettek, a király ébredtét várandók, ki öltözés után az egyházba -szándékozott. A vívás nyolcz órára volt határozva. - -Mihelyt ezen urak eltávoztak, a sorompókat fegyveres nép fogta körül -annyi távolságra, hogy egymást kopjáikkal elérhették. Az ablakból -szőnyegeket s színes kendőket terítettek ki; alant a küzdhomokot -szélesen terjesztett ritkás seprűkkel egyengették. - -A város bírája a kisebbik erkélyben állott s a hozzá közeledőknek -különös megelégedéssel mutogatta a készületeket: quorum – a mint büszkén -mondá – pars magna fuit. - -A Salamon egyházának tornyában a harangok megkondultak; nemsokára a vár -fokain taraczkok dörögtek kifogyhatatlanul. A király hófehér -selyemöltözetben, mente helyett himzett palásttal vállán, közeledett, -mérhetlen sokaságtól körülfolyva, számos kíséretével az egyház felé. - -A nép száma nőttön nőtt, s már kezdének az ablakból bámulók a hon -szépeinek s nagyjainak helyet adni. - -A hölgyek mögött fiatal lovagok, serdülő ifjak állottak, beszélgetve, -ide-oda mutogatva s mindent megfejtve a kérdezőnek. - -Ezen udvarlók közt ráismerünk az egyik ablakban Csupor Ádámra, ki Gara -Máriával beszélget élénk kézmozdulatokkal kísérve szavait. Ő, mint -gyanítnunk lehet, az egyházból kilopódzott, míg társai a király -kíséretében álltak, székének mennyezete körül. - -Ha időnk volna rendre azon számtalan arczokat megtekinteni, melyek mint -dagadozó tenger terjedtek a Salamon utczájában: alkalmasint sok -ismerősre találnánk itt, mert alig volt egészséges hölgy s férfiú, ki -nem igyekezett a nagyszerű szemlének tanúja lenni. - -Mintegy félnyolczra lehetett, midőn a királyi erkélyben Ország Mihályné -jelent meg, Perényi Péternével; kíséretökben két gyönyörű alak -mutatkozott: Ország Salezia az egyik, a másik Giskra Serena. Ezen -utóbbinak a sors által – közte, Gara Mária és Ország Salezia közt – a -díjadás nemes tiszte jutott, az annyira keresett s a hölgyek által – -mint a női tiszta erény s szépség jutalma – becsült. - -A többi helyek is már meg voltak telve. A csatatéren élénk zsinat -hangzott, s az egész jelenet a legelevenebb képet láttatá. - -Mátyás a szent áldozat után a nádor csarnokába ment, hol őt Pongrácz -János és Ország Mihály fegyverkezteték föl. A király vidám volt s -kifogyhatlan a tréfákból e napon. - -Végre trombiták harsogtak, s a zsinat a csatatér körül szűnni kezdett. – -Ha a szem e változatos fényes képet körülszárnyalta: az egyház közelében -a királyi páholyból nézve, szemben, a balra eső háznak kiálló -erkélyében, egy elragadó szépségű hölgyet vehete észre; öltözete bágyadt -violaszín volt, minden hímzés nélkül; teljes, ifjúdon fényes hajzata -könnyű csigákban foly le havas vállaira; arczát lenge fátyol födte el, -de a lelkes képnek vonásai kivehetők valának. - -A közeledők által okozott por megszűnvén, a hölgy fátyolát hátravetette. -Izabella volt, a csillagász tündérleánya; arcza halvány s bánatos ajkai -körül némi reszketegség ült, mögötte atyja állott és Széchi Dienes, az -érsek. Miként arczkifejezésökből olvasni lehetett, igyekeztek a hölgyet -bátorítni s megnyugtatni. - -– Jobb volna, – mond atyja szelíden – ha haza mennél, kedvesem! féltelek -– – - -– Ah! – kiált fel Izabella – lehetek-e távol? s nem ölne-e meg a -bizonytalanság! - -A királyi erkélyben többen jelentek meg s ezek közt Lőrincz, Hédervári s -Perényi, kik állva foglalának a nők háta mögött helyet. - -A kisebb erkélyben Ország Mihály, Gara s Zób léptek föl, mint -harczbírák. Öltözetök fekete bársony-mente és dolmány volt; a dolmány -fölött ezüst mellvért tündöklött ki, fejeiken nyitott ezüst sisak ült, -kettős kerettel tetejében. - -Szünet lőn, mely alatt az egybesereglettek beszélgetési morgása -hallatszott. – Egyszerre trombita harsogott, minden szem a korlátokra -volt szegezve. – A sorompó megnyílt s egy sajátságos tekintetű lovag -vágtatott a csatatérnek közepébe. Öltözete veres bársony-dolmány és -nadrág volt, sűrű széles aranyrojtozattal terhelt, mellén és hátán a hon -czímere csüngött ezüst szövetre színes selyemmel hímezve, fején alacsony -kalpag ült farkastorokból, melynek felső párkánya körül kereken magas, -hajlongó fehér tollak voltak tűzve; kezében a nyereghez támasztott -aranyozott buzogányt tartott, csillámló kövekkel terhelt gombbal. - -Megkerülte a tért aranyhálóval borított fekete ménjével, melynek -csillogó czafrang csüngött fejéről s derekáról s rövidre vonván -kantárát, a királyi páholy felé fordult. - -– A király nevében, – mond érthető, teljes hangon – felszólítlak, derék -lovag Holubár, leventei csatára, erőt erő ellen! – Jelenj meg! - -A hírnök, – mert ez volt – ezzel újra megkerülte a tért s kiugratván a -sorompók közől, eltűnt a szem elől. - -Az egész gyülekezet feszült figyelemmel várta a felszólítás sikerét s -oly csend lőn, hogy az őrködő kopjások lépte hangzott. - -Nehéz lónak ügetése hallatszott, zördülő csörömpöléssel s a felnyílt -sorompó előtt egy fényes lovag állt meg. Paripája majd tizenhét markos -és német eredetű volt; nagy kosorrú fejét aczél-vért födte, homlokán -fordított tölcséralakú hegybe végződő; vastag derekát s lecsapott farát -hosszú, majd térdig érő, redőkben csüngő fehér és kék takaró borította. -A lovag csillámló aczél-fegyverzetben volt, melynek síkjában a -gyülekezet színvegyülete tükrözé magát; a sisak rostélyzatát aczél -gömbölyű arczfödél pótlá ki, három nyilattal. E bátornak széles válla s -ülő helyzetében is kitetsző magassága, megjelenését hatásteljessé tevé. -Hosszú dzsidával kezében ugratott a fövényre, nehézkes csataménét -csörtetve forgatván meg a tér körén; végre annak közepén megállott, -feltaszítá sisakjának arczfödelét, mely alól egy nagyidomú, de lelkes -férfiarcz tekintett ki hidegen és büszkén. - -A sorompó újra megnyílt s hézagában a bámuló szem egy deli lovagot -pillantott meg; fegyverzete fénytelen aczél volt, domború alakokkal -elhintve, – aranyozott szegélylyel, gombokkal s csatokkal. Bal oldalán -ezüst kettős kereszt csillogott s alatta karcsú derekát aranyzsinórokból -s gyöngyökből font öv keríté. - -A sisak hasonlóul aranyból volt s tetején kékes zománczú holló ült, mely -orrában arany gyűrűt tartott; rostélya le volt eresztve s a lovag kezébe -dzsida szorult. A pompás pejmént ezüst-pikkelyzet borítá el egészen, -mint kígyóbőr, simulva minden tagjaihoz s a magas kápájú nyereg alól -könnyű redőkben folyt le a veres bársony-takaró. - -A két lovag szemben állott; a később jöttnek roppant lova, minden -nagysága mellett, nemes eredetét a tagok ritka arányosságával bizonyítá. -Hőseink majdnem hasonló magasságúaknak tetszettek, bár az utóbbi deli, -karcsú volt s a szemnek kedvesebb tekintetet adott. - -Kis szünet után az arany sisak rostélya megnyílt s alóla az istenített -királynak nyílt, férfias arcza világított, vidáman és szerényen. - -Újabb szünet lőn; végre a trombita rivalt s a harmadik harsanásra a -csata megkezdetett. - -Körülnyargalták a tért a lovagok s különböző végein foglalván helyet, -sisakjaikat födék be s dzsidáikat fekteték támadásra. A nép élénk -várakozásban volt s a nők keble szorúlt, halványuló arczokat lehete -látni itt-ott, míg a férfiú-seregnek élénk harczvágyat s kedvtöltést -lehelő vonásaiban merő bátorság s erő volt kifejezve. - -Izabella halvány volt, mint a reggeli hold, keze görcsösen feszűlt az -ablak párkányára; de midőn a király könnyű paripájával vágtatott el -irányában, vonásai föléledtek, az ifjúság rózsái tértek azokra vissza s -arczának kifejezése szenvedélyt s bizodalmat árult el. - -A harczbíráknak komoly «induljatok!» szavokra az első rohanás -elkezdődött; a királynak lova gyorsabb volt s elébb haladván a küzdhely -közepénél, azon jóval túl csapott össze Holubárral, kinek dzsidája a -királynak szíve oldalába ütközött, míg Mátyás a bátor lovagnak széles -mellét középben üdvözlé. - -A csapás irtózatos volt mind a két részről s elhatározó. Holubárnak -sisakja hátrafordulván az erős lökéstől, a földre zuhant s a nemes német -lovagnak vérpirosra gyúlt arczát, sárga fürteivel dús hajzatának, -födetlen láttatá. Ugyanazon perczben a felső test hátra felé hanyatlott -s kemény erőködés után nyergében megmaradni, iszonyú csörgéssel zuhant a -homokra, oldalvást esvén jobb karjára, mely azonnal kettétört. - -A király néhány perczig ingatlan ült nyergében; ideje volt még -sisakrostélyát fölemelni, halálosan sápadt arcza meredten bámult maga -elébe, de a szörnyű ütésnek kábító ereje a jövő pillanatban erővé tevé -hatalmát, – s Mátyás lassan kihanyatlott nyergéből s fél kezével érvén a -homokra, előbb segített esésének kevesebb súlyt adni, de lábát kissé -megsértette. Azonnal talpon volt újra s rendelést tőn a német lovagnak -elvitelére s gondos ápolására. - -Megtörténvén ez, Mátyás az erkélyhez közelített s a csata díját, egy -fénylő ezüst sisakot veres, fehér, zöld strucz-tollakkal ékesítve, -fogadá el Serenától, ki azt mondhatlan kellemmel adá át. - -A lovakat félrevezették, a király a hozzá sietett Ország Mihálynak -kíséretében, az erkélybe lépett föl s annak közepében helyet foglalván, -rövid szünet után vidáman, bár kissé rekedt hangon, beszélgetett a szép -hölgyekkel. - -Túl Izabella fölkelt helyéből s atyjának kíséretében eltávozott; tagjain -szokatlan reszketegség volt, de arcza nemes büszkeségben sugárzott. - -– Ez királyi csata volt! – mond az öreg csillagász, szép leányát -vezetve. - -– Él s győzött! legyen Isten neve áldott! – szólt Izabella s többé az -ablaknál nem láttatott. - -Nemsokára cselédek jöttek a csatatérre, gereblyékkel és seprűkkel -egyengetve ki a homokot s ütőkkel veregetvén azt keményre. - -Mintegy fél óra telhetett az első viadal után, midőn a fentebb leírt -hírnök kettős czímerével újra megjelent a csatatéren s fenszóval mondá: - -– Zokoli Mihály Isten és becsület nevében felszólít mindenkit, hogy -álljon elő, ki őt királya s hona ellen hűtlennek meri nevezni; hogy -itéletében s nyílt csatában, életet élet ellen, bizonyítsa be -ártatlanságát! - -A komoly, ünnepélyes felszólítást, melynek minden szava érthető volt, a -nagy csendben trombitajel követé. - -Az egész gyülekezet némán tekintett a hirnökre. - -Ekközben a sorompó megnyílt s egyszerű bajnok, sötétzöld, zsinórtalan -dolmányban s nadrágban, fénytelen fekete vérttel mellén s fekete -leborított sisakkal, tollczifrázat nélkül, lépett a csatatérre, oldalán -erős egyenes kard csüngött. - -A hírnök az idézetet, szint azon komolysággal, mint először, ismétlé s -újra rivalt a trombita, de a sorompók közelében senki sem mutatkozott. - -Végre harmadszor emelte föl szavát, harsányul és érthetően elmondván a -felszólítást. Az egyszerű lovag nyugton állott a királyi erkélylyel -szemben, a földre szegzett tekintettel. - -Szünet lőn. – Egyszerre ujjongó kiáltás hallatszott: – Ártatlan! éljen -Zokoli Mihály! – s az egész Salamon-téren egy zúgás hangzott: – Éljen -Elemér, a sas!! - -– Emeld a rostélyt fel! – mond a király. - -– Fel! fel a rostélylyal! – zúgott minden oldalról. - -Zokoli tagadólag rázta fejét. - -A zaj kissé szűnt, midőn a trombita újra megrivalt s a sorompó előtt egy -bajnok jelent meg, intve, hogy az felnyittassék. Talpig fegyverben volt -az, vérttel, czomb- és karlapokkal; sisakja tetején egy hegyes tőr -látszott, veres, mintegy vérbe mártott véggel; tigris-kaczagány folyt le -a deli termetű, bár kissé zömök lovagnak vállairól. - -Az egybegyűlt sokaságon megütközés vala észrevehető, mely terjedő -morgásban jelentkezett. - -A hírnök azonnal távozott s a két bajnok hidegen s merészen állott -gyalog szemközt. - -A harczbírák a térre léptek le, s a bajnokok fegyverzetét s kardjaikat -vizsgálták meg. A halálra vívók esküt tőnek: hogy semmi amulet- vagy -talizmánnak birtokában nincsenek, hanem bízva erejökben s igazságukban, -állnak, mint férfiak, Isten előtt. - -Végre a bírák újra helyet foglaltak erkélyökben. - -Serena, ki mindeddig nyugodtnak látszott, a megjelent vivónak érkeztekor -elhalványult. Egyrészt a Zokoli veszedelme okozta a rémülést, másrészt -valami szégyenítő volt ezen, hihetőleg számított késésben, mely a -megjelenést nem reméltté tevén, egyszersmind a nép közfelkiáltását s -Zokoli Mihálynak ártatlanságát látszatott megczáfolni. - -Országné azonnal észrevette a Serena megütközését s igyekezett őt -megnyugtatni. Serena minden lelki erejét összeszedte s rebegő hangon -szólítá meg a szép Saleziát, ki mellette ült: - -– Ki lehet e lovag? - -A kérdett egyáltalában nem tudta kitalálni. – Alkalmasint egy azok -közől, – felelt – kik vesztét eszközlötték Zokolinak. - -A király Serenához fordult. - -– A bajnokot gyanítjuk, – mond – a küzdés mindenesetre veszélyes leend -mindkét részről; de Istené legyen a dicsőség! – az ártatlan győzend! - -Minden rendben volt. A harczbírák újra erkélyökben foglaltak helyet s az -egybegyűltek arczkifejezésén látható volt azon komolyság s részvéttel -vegyűlt feszültség, mely az isten-ítéleti csaták fontosságát jelenté. - -Végre az egyik harczbírónak ily esetekben lelket rázó szózata hangzott: -– Előre! – Isten nevében! - -A csata kezdődött. – Zokoli nyugodtan fogadta bőszült ellenének -csapásait, deli könnyűséggel vetvén eleikbe szabadon s tisztán tartott -védleteit. E hidegség az ellenséges lovagot majdnem dühössé tevé; -irtózatos vágást tőn, mely bár felfogva Zokolitól, elég erővel bírt -sisakjába hatni. A kardnak újabb emelésekor Zokolinak sisakját kelle -előbb feltaszítni homlokáról, míg a második vágást felfoghatta, de mégis -szokatlan gyakorlata s gyorsasága megelőzte azt, s álmélkodására minden -jelenlevőnek, mindig folytatá védlő rendszerét s ellenségére egy vágást -nem tőn. - -A csata majd negyedóráig siker nélkül folyt; a bajnokok hajszálnyira sem -távoztak állásaikból. - -A harczbírák pihenést parancsoltak, s a két ellenség földre szegzett -kardokkal mérte egymást, daczczal és némán. - -Jel adatott újra s a kardok villogtak. Az idegen lovag hirtelen rohanta -meg Zokolit, ki pillanatra hátrálni látszatott; de a következőben oly -hatalmasan csapott ellene fejére, hogy ez kardját leeresztve, féltérdre -zuhant, igyekezvén hirtelen fölemelt kardjával a támadó rendszert a -védelmivel felváltani. - -Zokoli újabb vágást tőn a fölemelt karra s midőn ennek következésében a -másik bajnok kardját kiejté kezéből, Zokoli fölemelte azt s visszanyújtá -neki. - -Második szünet lőn. – Végre az idegen lovag fölemelkedett s minden -erejét összeszedvén, hevesen támadta meg vívótársát, ki nevekedő -hidegséggel fogadta a sűrű csapásokat. - -A körülállók a lehelletet érzék keblökben maradozni. – Most mozdult -Zokoli; egy lépést tett az először hátráló felé s egy végső vágással -maga elébe terítette ellenségét. – A zuhanás rögtöni volt; a következő -perczben Zokoli lábát tette a fölkelni törekvőnek mellére s hosszú -egyenes kardjával a levertnek sisakrostélyát tolta fel. - -– Wratizláw! – kiált Zokoli meglepetve – Komoróczi, te vagy? – Ismerlek! - -Harsogó éljen hangzott. - -Zokoli némán tekintett halálos ellenségére. - -– Fel a rostélylyal! – hangzott újra. - -Zokoli födve maradott. – Végre megszólalt. - -– Add Istennek a tisztességet s valld meg itt a király s e fényes -gyülekezet színe előtt, hogy ártatlan vagyok! - -– Nem! – hangzott a Komoróczi hangja, melyben düh és szégyen vegyültek. - -Zokoli meredten bámult maga elébe, míg újra szólott. - -– Az Isten s becsület nevében szólítlak föl bicskei Komoróczi Péter! – -mondj igazat! halálod óráján: ártatlan vagyok-e? - -– Nem! – ismétlé a mogorva rablónak tompa hörgése. - -Ujra szünet lőn. - -– Harmadszor kérdelek, Káldor Kálmán! – mond végre Zokoli – anyád -halálsikoltására, öreg atyád nevében, ki haldokló ágyán áldott meg, – -bár távol voltál – mint hű atya fiát! ezen áldás erejére s minő igazán -szent atyád és anyád emlékezete előtted – kényszerítlek, légy igaz és -szólj! ártatlan vagyok-e? - -– Hah! – kiált fel a rabló enyhülő haraggal, mintegy önkénytelen -varázsnak engedve. – Ki adta szívem kulcsát kezedbe? – – ki tanította -meg a talizmánt vonni elő, mely hatalmának ellen nem tudok állani? – – -Igen! atyám és anyám nevében, ez az ember itt nem áruló. - -– Legyen Isten neked irgalmas, Komoróczi, ezen igaz szóért! – mond -érzékenyen Zokoli, fölemelvén sisakrostélyát s egy arczot láttatván, -mely majdnem női gyöngédségével bőrének, de férfias szilárd -kifejezésével vonásainak, az egész gyülekezetet bámulásra ragadta. – A -lovagnak lába még mindig a Komoróczi keblén nehézkedett; de tekintete -kérő- s kérdőleg volt a királyhoz emelve. - -A király intett kezével. - -Zokoli elemelte lábát a Komoróczi kebléről. - -– Vigyétek őt és ápoljátok! – szólt Mátyás. – Vedd éltedet, Komoróczi! -mely ezután a mienk, s igyekezzél, hogy örülhessünk annak. - -Komoróczi durván idézte vissza Nankelreuthert, ki oda sietett s fel -akarta segíteni. – Életemet elveheted, király úr, – mond büszkén – nem -adhatod! az az enyém! – Végre fölemelkedett, karjaiból patakzott a vér; -hideg, komor tekintetet vetett maga körül, s a sorompóhoz ingadozott, -jobb karját tartva bal kezében. - -Ott topogott lova, melyre az öreg Gáspár fölsegítette. – A rabló-lovag a -mén vékonyába ereszté csillagos sarkantyúját s mint a zivatar távozott; -nyergéből vérzsinórok ereszkedtek, nyomaira gyöngyözve, mint sebesült -szarvasnak. - - - - -A SPÁHI. - -Ha a vég jó, minden jó – Verina. – - -_Schiller_. - -Kevés mondani valónk van még. - -* - -Az isten-ítélet után három holddal a király maga kérte meg Giskra -Serenát Zokoli Mihály számára, ki a halálcsatát követő estén a királyi -csarnokban a fényes tánczmulatság víg gerjedtsége közben juttatá a -piruló Serenának eszébe azon emlékezetes éjet, mely, minden veszélye -mellett, a legboldogabb volt életében. A menyegzőt Mátyás Visegrádon -tartotta fel ritka fénynyel. - -Később Zokoli Mihályné azon érdeket fenn tudá tartani az udvarnál s -házkörében, mely őt egykor bámulttá tevé a Giskra táborában. - -A király barátsága Zokoli Mihály a sas iránt – mert e melléknevet -megtartotta – holtig állandó maradott; de kegyencz a nemes lovag sohasem -volt. - -Néhány évvel történetünk után Zokoli Mihály házának kapuja előtt, -Kis-Várdán két elaszott, majdnem éhenhaló koldus kéregetett; az Angyal -diák által megvesztegetett hamis tanúk voltak ezek. – Serena szállást -adott nekiek s ápoltatá őket halálig. - -* - -Aminha Nephtaliné lőn s örököse a gazdag Ábrahám minden vagyonának. -Férje a királyi bizodalom birtokában a legnevezetesebb kereskedő volt -korában. Aminha az öreg Káldor vagyonából az őt illető részt készpénzül -s ékszerekben kapta ki. - -A Nephtali maradékai II. József császár alatt Biedermann nevet vettek -föl, s később az egész család a keresztény hitre tért. - -* - -Nankelreutherné, mint lelkületéből gyaníthatjuk, derék férjével vígan, -könnyen úszott az élet hullámain keresztül. – Vadnai szobaleányát, ki őt -Budára követte, gazdagon kiházasította. - -Azzal a képzelettel, hogy a budai tőzsér, Nephtali – sógora, sohasem -tudott egészen kibékülni; – de Aminhát szerette s becsülte, mint minden, -a ki őt ismerte. - -* - -Történetünket követő évben, január negyedikén, a király több úrral Tolna -várában volt, a Budára kiirandó országgyűlés pontjain tanácskozandó. – A -tanács után ebédhez ültek; de a király arczán komoly felleg borongott. -Épen fölkelő-félben voltak, midőn egy levelet hoztak neki. Végig futotta -azt szemeivel s arcza örömre gyúlt. - -– Széchi! te követsz, – mond a király s belső szobáiba vonult. - -– Felségedet váratlan öröm érte! – mond az érdemes egyházi férfiú. - -A király hallgatott; egy asztal mellé leülvén, hirtelen néhány sort írt, -mert levelei rövidek voltak mindig. – Ezt vigyétek gyorsan Budára, – -mond. – Elolvashatod s azután a pecsétet nyomd rá. – Mátyás titkot -parancsolva tette ujját ajkára. – Ez az örömek egyike, – folytatá -érzékenyen, – melyeket a királyban az ember élvez! – Minő boldog nap -ez!! - -Széchi a levélből olvasta: «Nevezzétek őt nagyatyja nevére Jánosnak. – -Tizenkettedikén látlak. - -Hunyadi Mátyás.» - -* - -Angyal diák Bicskére ment, de Komoróczi, ki azelőtti csalásait megtudta, -csúfosan űzte el onnan, s végre, miután több életnemében sikertelen -próbát tőn, mint öreg köszvényes temetőőr végezte Sopronban életét. - -* - -Komoróczi a megszégyenülés által keserített boszúval tért Bicskére -vissza. Látta, hogy előbbi életnemét úgy, mint akarná, nem folytathatja, -mert rend volt a honban s éber a király. – A két rossz közt tehát a -kisebbet kellett választania véleménye szerint. A helyett, hogy otthon -nyugalomban éljen, – sebei meggyógyulván – óvakodva ugyan, de nem kevesb -szenvedélylyel folytatá kalandos életét s neve a Mátyás derék vezéreinek -csatáikban többször jő elő, mint egyes lovagé. – Ő kedve s kénye szerint -cserélt helyet és vezért; pihent vagy bajt vívott, s így azon nemét a -függetlenségnek makacsul követé, mely a Mátyás kormánya alatt igen is -szoros korlátok közé volt szorítva, s rend és törvény által féken -tartva. – Ő a szó teljes értelmében szerencsétlen volt, mert oly -országban, hol a rablás s kényuraság helyett rend kezdett uralkodni; hol -a kalózok el kezdék veszteni a lovagiság czímzetét, s a gonoszt s -rendbontót megvetés érte minden lépten az igazságos király alatt: ott a -kevély, szilaj rablólovag, színlett megtérése után is szükségképen a -kicsinyítésnek s megvetésnek egész súlyát, mint éles tőrt hordá vad s -büszke szivében. – Őt holtig Komoróczi Péternek nevezték. - -Ezernégyszázhetvenötben, a Magyar Balázs vezérlete alatt kivívott -elhatározó győzedelemnél, hol százhúszezer török veszett el, jelen volt -Komoróczi, s a sorok elején vívott a rákoczi tónál.[55] - -Este a török seregnek csekély maradványa egy szűk völgykebelben -tanyázott. Az ég fekete volt, a föld hóval födött, néhány sátor -emelkedett, a tábori tüzek füstjétől körülfolyva. – Egyikéből ezeknek -egy szilárd tekintetü ősz aga lépett ki. - -– Mi baj? – kérdé sötéten. - -A sátor előtt egy karcsu spáhi állott dzsidát tartván kezében, melynek -tetején sápadt, szakállas fő tátongott. - -– Kié a fő? – mond az aga. - -– Ez, a míg élt, – felelt nyugodtan s tekintetét büszkén a dzsida -tetejéhez irányozva a spáhi – Bicskei Komoróczi Péter volt! - -[Illustration: – Kié a fő? – mond az aga.] - - - - -JEGYZETEK. - -1: _Bonfinii_ R. Ung. Dec. III. L. 10; 525. lap. – _Fessler_ -G. d. U. V. rész 52. lap. – _Péczely_ M. t. 288. l. - -2: Uderszki éjtszaka titkon elszaladt egy más erősségbe, mely -Lengyelország szélén építtetett, s Brezniczének hivatott. _Bonfinii_ R. -U. D. III. 1. 10; 526. - -3: Rozgonyi Simon a mindenható szépség szerelem csudahatású -fegyverével próbálja a harczban győzhetlent meggyőzni, nőül adja neki -igen szép fiatal húgát gazdag ajándékkal. _Péczely_, Magy. t. 182. l. - -4: Buchti: cseh tésztanemű (Kugdlhupf). - -5: _Fessler_, G. d. U. V. r. 70. lap. - -6: Anká (Anna) – Mázsa (Mária) csehül. - -7: Mlatecz, cséplő csehül: egy neme a fegyvereseknek a -husziták korából, csépekkel ellátva, melyeknek végeit vaskarikák -szoríták. - -8: Csatacsillag (Morgenstern) tüskésgombú buzogány. - -9: _Péczely_ M. t. 290. l. – A pártos vezér. – _Fessler_, G. -d. U. V. rész, 40. lap. - -10: _Péczely_, M. t. 298. lap. – Szilágyi halála. _Fessler_, -G. d. Ung. V. rész 70. lapon. - -11: _Péczely_, M. t. 294. lap. – _Fessler_, G. d. Ung. V. -rész, 53. lap. - -12: Az egybekelés három év mulva megtörtént. – _Fessler_ -Gesch. d. Ung. V. rész, 21. lap. Katarinát a csehek Kunegundának is -nevezték. _Péczely József_, Magyarok tört. _Bonfin_, s mások. - -13: _Galeotti Martii_ de dictis et factis Mathiæ. 17. fejezet, -576. lap. - -14: Hasonlítsd Collin de Plancy. Dict. infer. Demon-Satan, -Conjuration Pacte. – Grimoir d’Honorius, Albertus magnus. Cercle. - -15: Hasonl. Collin de Plancy Dict. inf. Demon Conjuration. - -16 17: Hasonl. Collin de Plancy Dict. infer. Conjuration. - -18: Boszorkány Sabathoknak (Szombat; Sábesz; Eterle) nevezték -a régi babonás időben, több boszorkánynak összejövetelét keresztutakon -vagy hegyek ormain. - -19: Mennyire tehetségében volt a szónoklat a királynak; -Galeotti sok helyen említi, a többi közt a lengyel követek elfogadásáról -szólván. Lásd _Galeotti Martii_, de dictis et factis Mathiæ 367. l. -Mátyás királynak nyájasságáról lásd a többi közt _Galeotti_, de dictis -et factis Mathiæ 370. l. - -20: Giskra, kit Mátyás háborítlan hagyott a zólyomi várnak -birtokában. _Fessler_, Gesch. d. Ung. V. rész, 80. l. - -21: A Giskra levelét egész terjedelmében olvashatni: _Bonfin_. -R. U. Dec. III. Lib. X. 530. lap. - -22: _Fessler_, Gesch. d. Ung. V. rész 89. lap. _Péczely -József_, M. t. 299. lap. - -23: _Bonfinii_, Rer. U. Dec. IV. Lib. I. 536. _Fessler_, -Gesch. d. Ung. V. r. 118. l. - -24: _Turóczi_, Chr. P. IV. C. 65. _Péczely József_, M. t. 300. -l. - -25: _Bonfinii_, R. U. Dec. III. L. X. 531. lap. _Fessler_, -Gesch. d. Ung. 93. l. - -26: _Bonfinii_, R. U. Dec. IV. Lib. I. 537. _Fessler_, G. d. -Ung. V. rész 119. lap. _Katona_ Hist. Reg. T. XIV. 666. lap. - -27: Egy az itt említett képhez hasonló, de gyémántkerítmény -nélkül, b. Jósika Jánosnak birtokában van Erdélyben. - -28: _Bonfinii_, R. U. Dec. IV. L. I. 536. lap. _Fessler_, G. -d. U. V. r. 118. lap. - -29 30: _Bonfinii_, R. U. D. III. L. X. 533. lap. _Fessler_, -Gesch. d. U. V. r. 108–109–110–111–112–113. lap. _Péczely József_, M. t. -297. lap. - -31 32: _Bonfinii_, R. U. D. IV. L. X. 536. lap. – _Fessler_, -Gesch. d. Ung. V. rész 123. lap. - -33: Lásd _Ortelius_ redivivus et continuatus 322. lap. Wahre -Contrefactur der Städte Ofen und Pest. – A régi Budának képe a pesti -nemzeti muzeumban is látható. - -34: _Bonfinii_, R. U. Dec. III. L. X. 351. lap. _Fessler_, -Gesch. d. Ung. V. r. 91. lap. - -35 36: _Fessler_ Gesch. d. Ung. V. r. 91. lap. _Turóczi_ Chron. -P. IV. C. 65. - -37: Lásd _Ortelius_ redivivus et continuatus 322. - -38: Tudva van, hogy Mátyás királynak két jámbor oroszlána -volt, melyekről az a hagyomás, hogy ugyanazon órában szüntek élni Budán, -melyben Mátyás király Bécsben meghalt. - -A mottók a legtöbbször a regény œconomiájához tartoznak; s néha egy szó -előkészít valami jelenetet, vagy függőben tartja az olvasót, vagy -figyelmét ébreszti. – A legjelesebb regényírók e rendszert követték. – -Kissé unalmas, hogy nálunk még ilyenek fölött kétség van; de mivel van: -– említeni nem felesleges. - -A történeti s egyéb jegyzeteket a kötet végihez csatoltam, azért, hogy a -regény olvasása közben a figyelmet ne zavarják. – Kényelmesb lett volna -mindenesetre a jegyzeteket egészen kihagynom; de mivel regényem -történeti adatokon alapul, senki rossz néven nem veheti, hogy olvasómmal -láttatni akarom, hogy az ily munka fáradságba kerül; s hogy történeti -regényt szükségképen történeti adatokkal kell támogatni. Egyébiránt nem -vagyok azoknak véleményén, kik az ily jegyzeteket szükségfölöttieknek -tartják; sőt azt hiszem, hogy néha apróbb körülményeket is, ha -történetiek s érdekesek, a regénybe bele tudni szőni, érdem – – Bulwer, -a Pompeji végnapjaiban egy marék hamut, egy tört edényt, egy fölirást -tudott használni, – s hogy tudta: jegyzeteiből látjuk. - -Az olvasó úgy is ezeket, főleg ha történeti adatok, a regény átolvasása -után futja keresztül. – Ez is oly tárgy, mely felett sehol sem -vitatkoznak már; de nálunk legalább egyszer megpenditeni szükséges volt. - -39: Van egy neme az embernek, mely azt hiszi, hogy tettre -különös nagyszerű időszakok kellenek; hogy a tettre vágyó élhet oly -időkben, melyekben tenni, cselekedni nem lehet, – kényelmes mód, restség -és sopánkodások mentségére! – Olykor épen a nyugalom s béke kora hordja -méhében a nagy jövendő magvait. – Ilyenek az átmenet korai is, melyeknek -eszméje már munkásságot tesz fel. Vegyük a két kort, melyeknek egyikéből -a másikba történik az átmenet, mint két villany-vezetőt, az átmenetet, -mint a kettő közti hézagot, melyen az egyikből a másikba szivárog a -villanyfolyam, s mondjuk: lehet-e e között munkásságot, mozgás nélkül -képzelnünk? – Tekintsük a világ történeteit s merjük tagadni, hogy nem -épen az átmenetek korai voltak-e azon föld, hol az eszmék sarjai -fejlettek, hogy végre annyira erősödtek, hogy egy szilárdabb légű -időszak viharinak ellenállhatva, ők maguk adtak annak nevet, erőt s -fontosságot. Bennök ért a kor; s a kifejlés fontos szakát, kevésbbé mint -akár mit, mondhatjuk csüggesztőnek. - -Tettre akarat kell; minden korban, minden időszakban lehet tenni. Az -egyenesnek nincs szüksége külső kerítvényre, hogy tegyen s a legtöbb, a -mit állithatunk, az: hogy bizonyos korban, bizonyos emberek többet -tehetnek, mint máskor. De az egésznek eszméiből foly ki, hogy tenni -mindig lehet. Egy van azonban, a mi a tetterőt korlátolja, s az azon -balhiedelem: hogy tenni nem lehet. – Bulwer mondja: hogy jelenben sok -fiatal van, ki életunt élvezet előtt; s valóban, gyorsan látjuk ezeknek -számát szaporodni. Talán azért mutatkozik e szánandó jelenet korunkban, -hogy visszahatást idézzen elő, s a jövő kor kifejlett eszméi közé -tartozandik talán az, mely most van első leveleiben. Hogy élő s életunt -egy anomaliát, egy néma ellenmondást képez s hogy nincs kor, mely -valakit feljogosítson arra, hogy gyáván reméljen tett nélkül; ez -időszakot kivánván magához módosítani, nem magát abba bele találni; vagy -azt szeresse várni, mi lehetőség s teljesedhetés határin túl esvén, a -hold szarvaira vágyó gyermek szánandó ábrándozásai közé tartozik. - -40: Lábravaló, van egy neme a gyöngétlen gyöngédségnek, s -ehhez tartozik némely ruhaneműk elnevezése olyanokká, mik épen azt -juttatják az embernek eszébe, hogy a dolog megnevezése illetlen, holott -a valódi néven a figyelem minden további utógondolat nélkül suhanna el. -Ilyen a lábravaló angol regényekben használt elnevezése inexpressiblnek. - -41 42 43 44: Dzwela. Mit a történetekből regényemben használhattam, -vagy nem, e nevezetes rabló tekintetében az olvasható _Bonfinii_ Rer. -Ung. Dec. IV. Lib. I. 139–140–141. lap. _Fessler_, Gesch. der Ungarn -149–150–151. lap. _Péczely József_, Magyarok története, 305–306. lap. - -45: Nyugat egyik leghatalmasabb fejedelme pedig XI. Lajos, a -franczia király nem tartá kisebbségnek, leányával is megkinálni a csak -kevés nappal azelőtt özvegyen maradt Mátyást. _Péczely József_ Magyarok -történetei. 301. lap; és mások. - -46: Kevesek kedvéért, kik talán nem tudnák, jegyzem itt meg, -hogy az izraeliták halotti öltözetben szoktak a synagogába járni. - -47: Január elején Krisztus körülmetéltetése napján szokásban -volt a magyaroknál Strenát adni. _Galeotti Mar._ de dictis et factis -Mathiæ Regis Cap. XXIV. 379. lap. – Az ünnepély neve szláv eredetűnek -látszik, de valóságos gyökerére nem akadhattam. - -48: Budára jött bizonyos Holubár nevű derék lovag, erőre s -testének roppantságára bámulandó. _Galeotti Mar_. de dict. et fact. -Mathiæ R. C. XIII. 373 l. - -49: _Galeotti Mar._ de dict. et fact. Mathiæ Regis Cap. XXIV. -379. lap. - -50: _Galeotti Mar._ de dict. et fact. Mathiæ Reg. Cap. XXIV. -380. lap. - -51: _Galeotti Mar._ de dict. et fact. Mathiæ Reg. Cap. XXIV. -380. lap. - -52: _Galeotti Mar._ de dict. et fact. Mathiæ Reg. Cap. XXIV. -379. lap. - -53: _Péczely József_, Magyarok tört. 306–307. lap stb. - -54: _Galeotti Mar._ de dictis et factis Mathiæ Reg. Cap. XXIV. -373–374–375. lapon olvasható az egész Holubárrali csatának leírása. - -55: _Péczely József_. Magyarok tört. 321. lap. - - - - -TARTALOM. - - A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN. Második rész - A borz-király 5 - A lovag esküje 30 - Elemér a sas 49 - A kényúr 70 - Esti lovag 82 - Lélekidézet 95 - Az atya 117 - Salamon tornya 135 - A csillagász és gyermeke 152 - Aminha 174 - Az oroszlánok 191 - Éj 206 - Menny és föld 224 - Gyermeksikkasztó 243 - Dzwela és zsebrákjai 258 - Trón és szerelem 268 - A váczi egyház világa 278 - Strena 294 - A végóra kínai és öröme 308 - Isten-ítélet 327 - A spáhi 344 - Jegyzetek 348 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. – Hallod-e ember? – mond Hédervári 11 - 2. – Kösd fel fegyveredet, lovag! 60 - 3. A király rövidre vonta a kantárt 94 - 4. – Jer, s vedd ki kezemből! 119 - 5. – Atyámat imádom! 185 - 6. Vállán emelte le atyját 192 - 7. – Ha, ha, ha! – Végezzétek! 264 - 8. – Harmadszor kérdelek, Káldor Kálmán! 298 - 9. – Kié a fő? – mond az aga 347 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -55 |nyúlnyunk |nyúlnunk - -80 |sűrűból |sűrűből - -82 |hallotti |halotti - -133 |fogtalkozókat |foglalkozókat - -157 |de de a nap |de a nap - -157 |jó, indulatú |jóindulatú - -158 |gyermekienelfogulatlan |gyermekien elfogulatlan - -175 |Nabuchonodozort |Nabuchodonozort - -184 |kedveltem mig |kedveltem meg - -263 |visszatérő-egészségeért |visszatérő egészségeért - -287 |a a várból |a várból - -313 |Serénát |Serenát - -314 |feléséged |feleséged - -328 |valmelyik |valamelyik - -333 |szűnni kezett |szűnni kezdett - -347 |kényuraság helyet |kényuraság helyett - -352 |bámulandó. Geleotti |bámulandó. Galeotti] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN (2. -KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |