Initial commitHEADmain

5 files changed, 19707 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..d7b82bc
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,4 @@
+*.txt text eol=lf
+*.htm text eol=lf
+*.html text eol=lf
+*.md text eol=lf
diff --git a/75686-0.txt b/75686-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..f35aacc
--- /dev/null
+++ b/75686-0.txt
@@ -0,0 +1,10578 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 ***
+
+
+JÓKAI MÓR
+
+HÁTRAHAGYOTT MŰVEI
+
+A JÓKAI MÓR ÖTVENÉVES IRÓI JUBILEUMA ALKALMÁBÓL KÖZREBOCSÁTOTT NEMZETI
+DÍSZKIADÁS KIEGÉSZÍTŐ SOROZATA
+
+I. KÖTET
+
+VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT
+
+BUDAPEST
+
+RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET
+
+RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
+
+1912
+
+VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT
+
+ELBESZÉLÉSEK
+
+IRTA
+
+JÓKAI MÓR
+
+BUDAPEST
+
+RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET
+
+RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
+
+1912
+
+
+
+
+
+
+VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT.
+
+
+
+
+AZ ERÉNYT MINDIG SZERETNI KELL.
+
+A Svábhegy keletre néző oldalát egy mély hegyszakadék hasítja ketté, a
+mely valamikor járt út volt, nagy felhőszakadások vízmosásai vájták ki
+ilyen mélyre, most már egy széles, mély árok, embertől járhatatlan.
+Ennek a két oldalán fekvő telkekhez csak kerülő utakon lehet jutni.
+
+Ezelőtt néhány évtizeddel még ezek a telkek viruló szőlőkertek voltak (a
+filokszéra előtt). Csak egy telek vált ki a többi közűl, a melynek felső
+részét terebélyes fák fedték, az alsó része kopár volt, csupa kőhalmaz,
+míveletlen, alját bozót takarta.
+
+Az összeboruló fák zöldje közül egy házikó szeglete nézett ki a világba
+egy ablakával.
+
+Közel volt az én nyári lakomhoz: beláttam az udvarába. Sohasem vettem
+észre ott emberi alakot.
+
+Egyszer kiváncsi voltam megtudni, mi van ott. A kocsiúttól eltérve, csak
+egy keskeny ösvény vezetett a kerítés ajtajáig. Az pedig állandóan zárva
+volt.
+
+A kapu rácsozatán keresztül be lehetett látni az udvarra. Csupa gaz és
+bozót minden, semmi nyoma hajdani virágos kertnek. Közel a kapuhoz egy
+sárga virágú szarkával telenőtt halom oldalából egy négyszögű hegyes
+oszlop emelkedett ki, fehér homokkő volt, rajta e felírás fekete
+betűkkel: «Virtus semper diligenda.» Mit jelent ez? Figyelmeztetés ez,
+vagy tanulság?
+
+Kézen, közön át, szomszédok révén aztán megtudtam az egész megelőző
+történetet.
+
+Ez a világtól elrejtett kis lak egy fővárosi orvosé volt, a kinek egy
+kórháznál volt állása. Súlyos hivatal. Ő volt a kezelője a ragályos
+betegek osztályának.
+
+Az orvosnak felesége volt, fiatal és szép.
+
+Könnyen megérthető a gondoskodás, hogy nejét az orvos eltávolította a
+kórház közeléből, s itt e félreeső zugában a külteleknek választott
+számára lakást, a hol azok a gyilkos rémek, a kikkel ő folytonos
+küzdelemben áll, rá nem találhatnak.
+
+De más veszélyes démonok sem találhatnak rá; – a kikkel tele a világ.
+
+Reggel korán beballagott az orvos a városba, táskáját czepelve; az egész
+napot odabenn tölté, este felé, gondosan végezve magán a fertőtlenítést,
+s öltönyt változtatva, megint kisétált a svábhegyi lakására.
+
+Az asszony egész nap magára volt hagyva.
+
+Egyetlen cselédje, egy sváb paraszt nő, reggel eltávozott a szamarával a
+városi kúthoz, két puttonynyal, vizet hozni s a mészárszékből húst, a
+kofától zöldséget, a milimáristól tejet bevásárolni: az alatt be volt
+zárva a kapu, a majorosné hazatértével megindult a főzés, abba az
+úrnőnek semmi beleszólása nem volt.
+
+Semmi mulatság, szórakozás, házi foglalatosság nem volt számára.
+
+Virágos kert sem volt a háznál, annak első létföltétele, az öntöző víz:
+az hiányzott.
+
+A megelőző birtoktulajdonosnak vakmerő terve volt: kutat ásatni a
+telkén. Lefúratott harmincz öl mélységig; de vízre nem talált. A kiásott
+temérdek kő halommá nőtt, még a hegyszakadékba is jutott belőle annyi,
+hogy gátat rekesztett az alján, ennek a gödrében aztán megrekedt a nyári
+záporhordta iszap s időjártával az új talajt telenőtte a vad
+csipkebokor, a mely alulról fölhatolt a telek széléig, úgy, hogy kevés
+fáradsággal rózsalugast lehetett belőle idomítani.
+
+Ez a rózsalugas volt a magára hagyott feleségnek a kedvencz menedéke.
+
+Egész nap itt ült és horgonyolt valamit.
+
+Egyedüli olvasmánya volt az ujság. A hivatalos Közlöny, ezt hozta ki
+számára a férje mindennap. Posta még akkor a Svábhegyen nem létezett. S
+a Közlöny éppen jó erkölcsű hölgyeknek való olvasmány volt. Kirekesztve
+hasábjaiból minden regény és szerelmi kaland napihíre, a mi a képzeletet
+felszítja.
+
+Annak a lehetősége ki volt zárva, hogy a fiatal asszony valamelyik
+telekszomszédjával érintkezésbe jöhessen. Az egyik szomszédja egy óbudai
+kapás volt, a ki maga művelte a szőlejét; azzal nem lehetett egyébről
+beszélni, mint hogy nincs eső; a másik szomszédja pedig a vakok
+intézetének egy tanárja, egyházi személy, a ki csak vasárnap jött ki a
+villájába a tanítványaival: azoknak mindegy volt, hogy szép-e az a
+búskomor asszony, a ki beleénekel az ő istenes dalaikba? nem látták.
+
+A férj esténkint fáradtan jött ki a városból s kórházi élményei nem
+voltak arra valók, hogy azokkal asszonyt mulattasson.
+
+Alacsony, zömök férfi volt, rövidre nyirt szakállal (a csókja szúrt), a
+szemöldöke sűrűbb volt, mint a bajusza, az arczán nyomai látszottak a
+himlőnek. A haja illatozott valami kozmetikumtól, a mely a
+hajkihullástól véd, emlékeztet a kőrisbogárra és a szegfűszegre. A fogai
+feketék voltak a folytonos szivarozástól. Egyszóval ideálja volt egy
+férjnek a maga asszonya előtt.
+
+Az asszonynak még olvasmánya sem volt a hivatalos lapon kívül. A doktor
+elvből ellensége volt minden regénynek. Idézte Corneliust a neje előtt,
+a ki a poétákat a kerítők közé számítja.
+
+A doktor mogorva arcza híven visszatükrözte a kedélyét: házsártos,
+zsémbelődő, kötekedő volt. Semmi sem tetszett neki, a mit az asszony
+tesz. A mit beszél, abban is mindig hibát keresett, s azt nem hagyta
+megrovatlanul. Túlságos volt a takarékosságban: naponkint kiadta a
+konyhára való költséget s este beszámoltatott krajczárig a
+svábasszonynyal s pörölt vele, hogy drágán vásárol. Baromfit nem hagyott
+tartani a háznál, mert annak az élelmezése ellenőrizhetetlen. Ellenben
+az ételek dolgában finnyás volt: belekotnyeleskedett a konyhai
+állapotokba, a salátát maga készítette el. A kávét is maga főzte meg. A
+tejet különösen kifogásolta. Valami furfangos mérővel kisütötte, hogy az
+hamisítva van. A gazdasszony példálózott is előtte, hogy jó volna egy
+tehénkét hozni a házhoz: attól aztán nemcsak igazi jó tejet lehetne
+kapni, hanem a tejfölösleget el lehetne adni a Svábhegyen, abból
+beszerezni a télire való eleséget, szénát, korpát. Hallani sem akart
+róla a doktor. Pedig a gazdasszony biztosította róla, hogy nyáron át nem
+kerül a tehén semmibe: a garádon, az árokpartokon annyi fű terem, a mi
+azé, a ki learatja, hogy azzal a riskát bőven el lehet tartani. Nem!
+Tejgazdaság csak Rothschildnak való!
+
+Egy reggel galambokat fedezett fel az udvaron a doktor. Hát ezek hogy
+kerülnek ide?
+
+A gazdasszony igyekezett megnyugtatni, hogy ezeket ő (egy párt) a
+frakodligásból kapta a Schwarce Nánitól, a kinek van sok: a galambnak
+nem kell etetés, az tud magának keresni a szántóföldeken. Időjártával
+fiókáik lesznek s azok töltve nagyon jók.
+
+– Én nagyon szeretem a galambokat, – védekezék a feleség.
+
+– Azt rosszul teszi. A galamb az erkölcstelenség szimboluma. Cythere
+madara, a kitől a nők csak rosszat tanulnak.
+
+Az asszonyka addig czirógatta a doktor borotvált pofáját, hogy
+kiengesztelje, míg az meglágyult s beleegyezett, hogy maradjanak hát itt
+a galambok.
+
+S azt nagyon rosszul tette.
+
+Hiába! A férjnek fenn kell tartani az egyszer fogalmazott véleményét,
+mert az mindenesetre irányadó. A következő eset tanúbizonyság rá.
+
+Egy délelőtt az asszonyka ott dolgozott a munkáján a rózsabokor alatt, a
+mely szabadon nőtt föl az árokparton, a midőn nagy vijjongás hangja
+kelté föl a figyelmét, a mely a magas égből hangzott alá. Ijedten látta,
+hogy az ő galambját üldözi egy karvaly: egymás fölött csapongnak, ha a
+karvaly alácsap, a galamb fölrebben, hol felül van, hol alul.
+
+A hölgy elkezdett hangosan kiabálni, hogy a ragadozó madarat elriaszsza,
+sikoltásaira a sváb asszony is előrohant a konyhából, egy
+palacsintasütőt csapkodva a főzőkanállal, hogy a karvalyt elriaszsza, de
+az nem ijedt meg. Már-már körme között tartá az ártatlan galambocskát, a
+midőn egy lövés dördült el s a karvaly bukfenczezve zuhant alá éppen az
+asszonyka lábai elé.
+
+A lövés a széles árok túlsó partjáról jött; az asszonyka odafordulva egy
+férfialakot pillantott meg, a kinek az arczát meg sem jegyezheté
+magának, mert az rögtön eltűnt a bozót között s még csak egy üdvözlő
+szót sem hallatott.
+
+A gazdasszony odasietett a vadászprédát átvenni. Az asszonyka a
+hozzámenekűlt galambkát gyügyögtette.
+
+– Ez derék lövés volt, – mondá a doktorné.
+
+– Hej, sokba van annak az úrnak, hogy olyan jól tud lőni, – mondá a
+gazdasszony.
+
+– Ismeri azt az urat?
+
+– Nem ismeri ezt senki, mert senki sem találkozott még vele, de azért
+mindenki tudja, hogy itt van; a nevét sem emlegetik, csak úgy híjják,
+hogy a «svéd báró». Ott lakik szemközt abban a várrom-forma kastélyban.
+
+A doktorné csak most kezdett érdeklődni az iránt a sajátszerű épület
+iránt, a mely az átelleni hegy lankáján magasra emelkedett, s a melyet ő
+eddig egy a hajdankorból hátramaradt várromnak tartott. Egészen olyan
+volt, mint a Balaton-vidék családi váromladékai, a miket a költő
+megénekelt: magas tornya, zeg-zugos párkányai, csúcsíves ablakai,
+erkélye, lépcsősora. Tetőzete nem volt. Élő lény nem mutatkozott rajta
+soha; se zászló nem volt kitűzve az ormára.
+
+Most megtudta, hogy abban a romban egy élő ember lakik, egy előkelő úr:
+idegen.
+
+– Miféle ember lehet az?
+
+– Nem tudja azt senki, csak úgy találgatják a svábhegyiek. Valami nyolcz
+esztendeje került ide, ő építtette ezt az ócska várhoz hasonlatos
+épületet; de van neki más lakóháza is, a hol rendesen tanyázik, s onnan
+egy földalatti folyosón jár keresztül a tornyába. A kapujára nagy
+betűkkel van felírva, hogy «tilos a belépés». Egyetlen cselédje egy vén
+mindenes, ez hordja haza a gazdájának az élelmiszereket; de ezzel nem
+lehet szóba állni, mert olyan nyelven beszél, a mit errefelé senki nem
+ért. A gazdája rendeléseit írásban viszi a boltokba. A svéd báróról az a
+hit van elterjedve, hogy odahaza a maga országában agyonlőtt duellumban
+egy előkelő főurat; szerelmes história volt az! Ezért halálra itélték; a
+büntetése kikerülése végett menekült ide a mi hegyeink közé, a hol nincs
+policzáj. Itt nem háborgatja senki. Azt mondják, hogy galambpostával
+levelezik. Ha néha be kell neki menni a városba a dolgai végett, nem jár
+a rendes országúton, hanem az árkokon, vízmosásokon keresztül, s
+csónakon viteti át magát a Dunán. Mindig fegyvert hord magával. Olyan
+pisztolya van, a mivel ötször lehet egymásután lőni; a ki megszólítja,
+azt rögtön lelövi.
+
+Ennyi adat csak elég, hogy egy ismeretlen férfit érdekessé tegyen egy nő
+előtt.
+
+– Rézi asszony, azt a lelőtt madarat jó lesz nekünk elásnunk a kövek
+közé.
+
+– S nem beszélni semmit a karvalyról a doktor úr előtt.
+
+Egy rejtegetni való titka tehát már volt az asszonykának a férje előtt.
+Az féltékenynyé lehetett volna a rejtélyes szabadítóra.
+
+Egy talány férkőzött a szívébe, a mi nem hagyta nyugodni.
+
+Többet is szeretett volna megtudni a rejtélyes idegen felől a
+parasztasszonytól.
+
+– De hát mit csinál az az ember, ha egész nap nem jön elő a maga
+vadonából?
+
+– Oh, az nem vadon. Az udvara valóságos paradicsomkert. Lehet látni a
+kapuján keresztül. Minden hónapban más meg más virágok. Olyan csodálatos
+virágok, a milyeneket erre mifelénk nem is látni. Azt mondják,
+Hollandiából hozatja ládaszámra a hagymáit, gyökereit. Egész nap azokat
+kapálgatja, öntözgeti, van neki mivel. Nagy cziszternákat csináltatott,
+a mikben az esővizet felfogja. A nagy telke is csupa virágos bokor,
+azokat is mind maga oltogatja, nyesegeti.
+
+Virágok! Ezek voltak az asszonykának legkedvesebb vágyai.
+
+Hol látott ő virágokat?
+
+Az anyja szinházi páholynyitónő volt: az hordta haza a leányának azokat
+a drága szép virágokat, a miket a primadonnák a koszorúözönből a
+színpadon felejtettek.
+
+Bizony csak úgy jutott virágokhoz a leánya. Azt őrizte az anyja, mint
+egy rabot. Őrizte a szinháznak még a levegőjétől is! Ismerte jól, hogy
+mi szállong ebben a levegőben. Mikor maga fölment a napi dolgára a
+szinházba, a leányát bezárta a konyhába s ott tartá hazajöttéig. Az
+addig magában dolgozott. Minden finom kézimunkát tudott, az volt a
+mulatsága – és egyúttal keresete.
+
+A gyönyörű csipkéket, himzéseket a páholynyitónő értékesíteni tudta a
+szinházi előkelőségeknél s a mikor a leánya elkészült egy remekül
+horgonyolt paplannal, azt kisorsolták: egy huszas volt a betét, mind a
+kilenczven szám elkelt a szinháznál, művészek és szinházlátogatók
+jóvoltából; a lutrin kihúzott első szám volt a nyertes. Ennek a
+sorsjátéknak az eredménye képezte a páholynyitónő leányának az
+öltözetbeli költségét. A ruháit is maga szabta és varrta.
+
+Így ismerkedett meg a maga doktorával is.
+
+Egyszer a páholynyitónő komolyan megbetegedett: orvost kellett számára
+hivatni. A szinháznak voltak doktorai, a kik különben más téren
+praktizáltak. Fizetést nem kaptak a szinháztól, hanem csak ingyen
+zártszéket s újesztendő napján az összes tagoktól kollekta útján
+vásárolt ezüst kalamárist. Azért mindenkor híven teljesítették orvosi
+kötelességeiket a szinházhoz tartozók irányában.
+
+Az orvos egy egészen tisztaszívű leányt tanult megismerni, a leány pedig
+egy jóindulatú okos embert.
+
+A doktornak ilyen nőre volt szüksége, a kire még nem lehelt rá a
+hivalkodás rossz szelleme, a ki takarékos, hűséges: anyja betegágyánál
+kimutatta, hogy milyen önfeláldozó; a leány pedig becsülni tanulta azt a
+férfit, a ki hivatását oly lelkiismeretesen teljesíti, minden jutalom
+nélkül; sőt arra is kiterjed a figyelme, hogy ismerősei körében segélyt
+gyűjtsön a beteg nő számára, a ki betegsége idejére a fizetését
+nélkülözte.
+
+Így lett belőlük egy pár.
+
+Voltaképpen ez volt a legnagyobb uzsora, a mit valaha fizettek.
+
+Az asszonyka nem látszott azt eleinte érezni.
+
+Ránézve a házasság megváltás volt.
+
+Szűkebb börtönből tágabb börtönbe.
+
+Vannak asszonyok, a kiket a véralkat azzal a szerencsés kiváltsággal
+ruházott fel, hogy filozofálni tudnak. Össze tudják hasonlítani a
+különböző helyzeteket, a miket elcseréltek. A leány senki sem, az
+asszony már valaki.
+
+Az asszony akaratától függ, hogy a férje egyéniségében a jó
+tulajdonságokat fölfedezze.
+
+Ha a férj arcza rút, a megszokás széppé teszi. Rút férfi nincs.
+
+Ha durva, goromba, az jellemerőre mutat.
+
+Ha szerelemféltő, az szerelmének a tanújele.
+
+A doktorné, a míg leány volt, egy rokonszenvet keltő férfialakot sem
+ismert. Nem is tudta, hogy vannak fiatal lovagok a világon. Az anyja nem
+engedte, hogy egy szinpadi előadást megnézzen, pedig ingyen kaphatta
+volna.
+
+Lakószobájuk ablaka az udvarra nyilt: még az utczán sem láthatott nyalka
+suhanczot. Ránézve a doktora volt az egyedüli valaki…
+
+Ezen az eseménydús napon a doktor nagyon korán jött ki a városból.
+Kocsin hozták ki. Volt a Svábhegyen már akkor is közlekedési eszköz: a
+Krumpe János milimárinak szamaras szekere; ha valakinek az a duskálkodás
+jutott eszébe, hogy kocsin járjon a Svábhegyre, a szamárfogat
+rendelkezésére állt, az kivitte, behozta; utolsó állomása volt a
+Schaffler Miska (kurtakocsma a déli vaspálya helyén), ott leszállhatott
+a vendég s mehetett a váron keresztül Pestre. (Alagút még nem volt.)
+
+A doktort a nemzeti Opera buffó baritonistája hozta ki a szamaras
+szekéren. Annak is volt egy bogárhátú háza, nem messze a doktorétól, a
+hol télen-nyáron lakott. Azt is egy paraszt mindenesné szolgálta ki a
+deutschbrámer nemzetből. Ezt érte utól valami súlyos betegség. Addig
+természetesen nem hívattak doktort, a míg késő nem volt a segítség.
+
+Mind a mellett hetekig bírta benne tartani a lelket a jeles orvos; maga
+hordta ki számára még a patikaszereket is és nem szólt az áráról az
+énekesnek, a mi annak nagy fejvakarást okozott.
+
+De végre mégis csak halál lett a vége a hosszas betegségnek.
+
+Még akkor nem lévén temetkezési egyletek, szinházi kollekta útján
+temették el a felejthetetlen majorosnét.
+
+A buffó szerette a szójátékokat.
+
+– A majorosné felejthetetlen; de a tehénke fejhetetlen. Ki feji már most
+meg a riskát? Tudja mit, doktor, én magának adom a tehenet doktori
+sallárium meg patikakontó fejében.
+
+A doktor befelé nevetett magába egyet s nem szólt rá semmit. Ahhoz, hogy
+a szinházi orvost a művészek egy meleg kézszorítással honorálják, már
+hozzá volt szokva; hanem hogy orvosi fáradozásai jutalmául egy eleven
+tehénnek a kötőfékjét nyomják a markába, azt egészen különösnek találta.
+
+Másnap reggel aztán ott találta a kapubálványához kötve a riskát, a ki
+hangos bőgésével tudatta ottlétét. Szarvára volt kötve a czédula a
+tulajdon áthelyezésről. Ezt bizony meg kellett tartani. A szegény
+kiéhezett pára csak úgy falta a frissen aratott somkórót, a mit a Rézi
+asszony hozott eléje nyalábbal. Bekötötték az üres istállóba.
+
+Ebbe bele kellett nyugodni a doktornak.
+
+Ezzel aztán egészen megjavult a háztartás.
+
+A Rézi asszony gondoskodott a tehénke mindennapi élelmezéséről s
+egyúttal vevőket is szerzett a tejfölösleg számára a svábhegyi lakók
+között. Ez aztán időt is vett igénybe. Az asszonyka hosszabb ideig
+magára maradt. Ebben is van valami jó. A jövedelmet pedig gyarapította a
+tejpénz. Áldott rubrika az asszony számvetésében. Pénz, a miről az öreg
+nem tud semmit.
+
+Most már lehetett fennhéjázó tervre is gondolni.
+
+Ugyan mi vakmerő vágya lehet egy ilyen penészvirágnak?
+
+Hát ugyan mi? Egy új ruha. Nyári divatszerű.
+
+(Öltözetre, pucczra a férj nem vesztegeti a pénzt.)
+
+A Rézi asszony mindennap hoz haza egy csomó kutyanyelvet. (Így hítták
+akkor a valutát.)
+
+De ezt a hosszúságáról ismeretes pénzjegyet még előbb művészi
+gyümölcsöztetés útján konvertálni kellett.
+
+Miből állott a finanszirozásnak ez a neme?
+
+Az első alaptőkéből összevásároltak egy csomó színes pamukot s ezekből
+horgonyolt az asszonyka tündérujjakkal díszes paplant. A paplan
+alapszíne karmazsinpiros volt.
+
+De nemcsak egy paplant készített, hanem egyszerre kettőt.
+
+Furfangos az asszonyi ész.
+
+Az volt a terv, hogy az egyik paplant otthon eltanúlt gyakorlat szerint
+ki fogja lutrizni. Ebből kap annyi pénzt, a mennyiből az új ruha
+kelméjét beszerezheti. De mivel előrelátható, hogy a doktor (diplomás
+ember!) abba semmiképpen bele nem fog egyezni, hogy az ő hitvestársa
+kézimunkákat sorsoltasson ki: tehát erről a pénzműveletről Rézi
+asszonyon kívül senkinek sem szabad tudni. Egész nap a kisorsolandó
+himzés van munkában; a másodlat csak akkor kerül tű alá, a mikor a férj
+hazatérte közeledik estefelé.
+
+Egy kis rászedés biz ez; de hát ennyi csalfaság csak meg van engedve a
+leghűségesebb feleségnek is.
+
+A férj csak a készülőben levő paplanról vehetett tudomást, az az ő
+nevenapjára készült. Holott a már kész példány régóta megtette a maga
+körútját a kisorsolás terén; nagyon rövid körút volt: a hol elkezdődött,
+ott el is végződött. Rézi asszonynak az az ügyes gondolata támadt, hogy
+a kész munkát legelső próbára a világkerülő várúrnak küldje föl, szép
+szavakkal és pogácsákkal meghódított mindenese által. A rejtélyes ember
+aztán azt tette a kisorsolási ívvel, hogy annak mind a kilenczven számát
+teleírta a góthai almanach valamennyi celebritásainak nevével, a járandó
+pénzt és az ívet visszaküldte Rézi asszonynak, a paplant megtartotta
+magának: hiszen neki kellett azt a sorshúzáson okvetlenül megnyerni. A
+saját nevét nem írta közé.
+
+No, ha ez az ív a doktor kezébe kerül valahogy, fog ez arra felránczolt
+homlokot csinálni! Hogy került össze ennyi őrgróf és birodalmi herczeg
+hevenyében a Svábhegyen?
+
+Az asszonyka pedig megkapta az új ruháját. Fedezetül szolgált a tejpénz.
+A férjnek nem kellett látni a készülő ruhát. Majd ha fölveszi az
+asszony, el lehet vele hitetni, hogy a mama küldte a leányának.
+
+Korán reggel a Rézi asszony elindúlt a szamarával a megszokott
+körjáratára, a doktor maga készítette el a reggelit, aztán ő is bement a
+városba, a hivatalát végezni; az asszonyra rázárták a kertajtót és a
+kaput. Börtönéből ki nem osonhatott.
+
+Ámde ott volt a rózsalugas a mély árokparton.
+
+A mint magára maradt, oda vonult folytatni a munkáját a második
+paplanon.
+
+A mint ez a piros lepel megjelent a rózsalugas alatt, azonnal
+leereszkedék az átellenben levő vártorony erkélyéről egy vörös zászló: a
+karmazsinszínű kötött paplan, a mely lutri útján jutott idegen kézre.
+
+Senki sem tudhatta, hogy mi köze van ennek a két zászlónak egymáshoz?
+Csak a madarak láthattak oda s azok nem árulkodnak.
+
+A doktornak feltűnt a változás, a min a felesége kedélye megfordúlt.
+Sokkal édesebb, hízelgőbb volt hozzá, mint eddig. Mindenben a kedvét
+kereste. Ibolyákat szedett számára s azokat a gomblyukába tüzdelte. A
+doktor a tükörbe nézett: ő lett-e szebb egy idő óta? Mi változott meg
+hát? Az ibolyák titoktartók. A rózsák már nem azok.
+
+Mikor a rózsanyílás ideje eljött, egy délután azzal lepte meg a hazatérő
+doktort a felesége, hogy egy kinyílt rózsát tűzött a gomblyukába.
+
+A doktor megdöbbenve kérdezé tőle:
+
+– Hogy jutottál ehhez a rózsához?
+
+Maga a rózsa is feltűnő volt: lángpiros, nem egészen teljes, a közepén
+egy csomó aranyszín himszál vált ki a kelyhéből; a szaga kábítóan édes.
+Az embernek e rózsa láttára az a gondolata támad, hogy ez a virág
+beszélni tud.
+
+Az asszony nem jött zavarba a felelettel. Mondhatta volna azt is, hogy a
+Rézi asszony hozta.
+
+– Itt nyílik ez, a mi rózsalugasunkban.
+
+– Lehetetlen!
+
+A doktor ismerte egy évtized óta ezt a házat és telket, a régi
+tulajdonos idejéből, a kit betegsége alatt gyógyított. Nem volt annak a
+telkén soha egy virágos bokor sem. Pácziensének fájt a feje a
+rózsaillattól; talán a szíve is a rózsa emlékétől.
+
+Az asszony a férje karjába akasztotta a kezét s lejtőzve, himbálva vitte
+le magával az árokpartig, a hol a rózsalugas volt. El volt az borítva
+nyíló virágokkal, a miket tarka lepkék serege rajongott körül.
+
+A doktor elbámúlt. Még három-négy év előtt ez a lugas csipkebokor volt,
+proletárja a virágoknak, hogy lett belőle azóta virágok királynéja? A
+meghalt gazda lelke járt-e haza vezekleni? Az ojtogatta-e be a vad
+csemetéket?
+
+– Kik vagytok ti? Hogy hínak benneteket?
+
+Azok meg is feleltek rá, csakhogy azt érteni kell: hátha idegen nyelven
+beszélnek, a mit a kérdező nem hall, nem is ért.
+
+Hát ha maga az orvos nem értette is a rózsák szavát, akadt tudós, a ki
+járatos volt benne. Egy doktor, a kinek az volt az élethivatása, hogy
+öljön. Nem embereket, hanem csak bogarakat, lepkéket. Egy világhírű
+magyar entomolog, a rovar- és lepkegyűjteményeivel ellátta az egész
+művelt külföld természettani múzeumait s ezen az úton oly tekintélyes
+vagyont szerzett, hogy a Svábhegyen egy feltűnő szép, tornyos várlakot
+építtethetett magának, abban voltak elhelyezve kincseket érő rovar- és
+növénygyűjteményei. Ehhez vitte el a doktor a maga rejtélyes rózsáját
+megnevezés végett.
+
+– Nem ismeri kollega uram ezt a különös fajta rózsát?
+
+– Hogyne ismerném? Ez a hirhedett Gül Hanem, rózsák királynéja, a
+kazánliki rózsa. Ebből készítik a törökök a nagybecsű rózsaolajat. Egy
+egész vilajet népének ez ad kenyeret. Féltik is, mint a szűzeiket.
+
+– S hogyan került ez mégis a Svábhegyre?
+
+– Kétségtelenül a török uralom alatt. Itt voltak Abdurrahmán pasa idején
+a törökök mulatókertjei; bizonyítják a vízvezetékeik, a melyek mai napig
+egyedül szolgáltatják Buda várába a friss forrásvizet; csúcsíves arab
+építmények, a miknek alagútja messze benyomúl a hegy oldalába. Egy ilyen
+kertből maradt meg egy rózsabokor. A rózsa örökéletű, a hol egyszer
+gyökeret vert, onnan soha ki nem vész.
+
+– S hol lehet az az eredeti rózsatörzs?
+
+– Azt is megmondhatom. A hétházon túl – még akkor így hítták a
+«költő-utczá»-t, «tündér-utczá»-t – van a svábhegyi kőbánya: messziről
+megismerhető kopár kőfalairól, annak egy zugában van a kőbányatulajdonos
+kicsiny kertje, a melyben az ősi Gül Hanem található.
+
+A doktor megköszönte tudós kollegájának az alapos értesítést és sietett
+a jelzett kőbányát fölkeresni.
+
+Könnyen rátalált, a gazdáját jól ismerte: valamikor szembajból
+gyógyította. Most is vörösek voltak a szemei és kidülledtek.
+
+– Önnek a kertjében van ennek a rózsának a törzse?
+
+A barlanglakó nem látta a rózsát, de a szagáról ráismert.
+
+– Még tavaly itt volt, de már az idén nem látok odáig.
+
+– Kinek adott ön ojtóágat erről a rózsáról?
+
+– Oh, tudom nagyon jól. A szomszéduramnak, a ki itt ebben a várban
+lakik: a svéd bárónak.
+
+– Fiatal az az úr?
+
+– Nem tudom; fölfelé nem látok, csak lefelé.
+
+– De azt csak tudja, hogy mi czélra kérte öntől a szomszédja az
+ojtóágakat?
+
+– Oh, azt tudom, mert ő maga elmondta nekem. Hogy ez az a rózsa, a miből
+a törökök a drága rózsaolajat készítik. Ő tehát, a hol csak
+vadrózsabokrot talál a Svábhegyen, azt mind beojtja, hogy időjártával az
+egész Svábhegy gazdaggá legyen a rózsaolajtermesztésből.
+
+Most már kezdte érteni a doktor, hogy mit beszélnek a kazánliki rózsák.
+
+Még többet is meg akart tudni.
+
+Leszállt abba a mély hegyszakadékba, a mely a hegyoldalt kétfelé
+választotta. Nem volt az járható út. De a figyelmes vizsgálónak mégis
+feltűnt, hogy a meredek sziklaoldalban egyes kövek ki vannak kopva,
+egyikről a másikra át lehet lépegetni. No, de ezt a sziklaoldali ösvényt
+taposhatták gyomot, csipkebogyót szedő asszonyok is. Mégis csak elindúlt
+a nyomokon lefelé, míg egyszer rábukkant azokra a vadrózsabokrokra, a
+miknek egy-egy ága be volt ojtva kazánliki rózsába. Itt «ő» járt! De ki
+az az ő?
+
+Egyszer aztán talált valami áruló jelt.
+
+Egy kökénybokron fityegett fennakadva holmi papirosgyűrű. Ilyent
+viselnek a drága szivarkülönlegességek, mint egy övet a derekukon: ezt
+nem paraszt dobta el itten.
+
+Eldugta az aranyos papirszorítót s besietett vele a városba.
+
+Fölkereste a nagy dohánytrafikost a váczi-utczában.
+
+– Ki vásárol itten ezzel az etikettel?
+
+A trafikos aztán felvilágosította, hogy ez a fejedelmi Cuba Trexov
+ismertető jele, a minek darabja egy forint: nem is kapható másként, mint
+megrendelésre. Rendes vevőjük a svábhegyi svéd báró. Arról aztán
+elmondott a trafikos mindent, a mit a hír beszélt, hogy halálos párbaj
+miatt hagyta el hazáját; itt rejtőzik évek óta a mi budai hegyeink
+között magányos várában; kitűnő czéllövő; a karvalyt lelövi a levegőből
+magányos golyóval. Jó szerencse, hogy a mellett nőgyűlölő.
+
+Ezt az utolsót nem volt hajlandó a doktor elhinni.
+
+A kazánliki rózsák mással beszélték tele a fejét.
+
+Az a hegyszakadék nem áthághatatlan örvény a várlak és az ő háza között.
+
+Egy körülmény megerősítette a gyanúját.
+
+– Nagyon lassan készül ez a horgonyolt paplan, – mondá egyszer a
+feleségének.
+
+– Fogytán van a pamukom, – menté a dolgát az asszony.
+
+Nem akarta bevallani az új ruhát, a mi sok időt elvett.
+
+– No, majd hozok én neked pamukot, a milyen kell.
+
+És aztán hozott neki a városból mindenféle pamukgombolyagot, a minőre
+szüksége volt.
+
+(Soha senki ki nem veri a Rézi asszony fejéből azt a gyanút, hogy ezek a
+gyapotfonál-gombolyagok egy a kórházban elhalt nő hagyatékából
+származtak.)
+
+Harmadnapra a szép, vidám, piros asszony nagyon halavány lett s
+torokfájásról panaszkodott.
+
+A doktor besietett a városba s azonnal kihozta a legkitűnőbb
+specziálista orvost, a ki torokbajokban tekintély volt.
+
+Az orvos megtette a diagnózist: szigorú ápolást rendelt; a gyógyszereket
+már készen hozta magával; ismerte a férj előadása után a bajt.
+
+Eltávozásával azt mondá az asszonykának, hogy a betegsége alatt meg ne
+csókoljon valakit, mert a baja ragályos.
+
+«Valakit?» – Hát lehet ilyen lény a világon, a férjen kívül?
+
+Egy hétig mindennap kijárt a szaktudós orvos a doktor feleségéhez.
+
+De biz azt nem bírta megtartani. Hetednapra az asszony meghalt
+difteritiszben.
+
+Az új ruha jó lett halotti köntösnek.
+
+A doktor ott ásatott neki sírt a saját telkén, a kazánliki rózsákat
+kivágatta tőbül s azokbul csináltatott ágyat számára a sír fenekén. Szép
+gondolat volt tőle…
+
+Azután egy nagy obeliszket emeltetett a sírhalma fölé, ez ma is ott van,
+olvasható a kőlapon: «Virtus semper diligenda.»
+
+A szomszéd várlakó jövevény azonban nem követte másvilági útjára a szép
+asszonyt.
+
+Talán hát mégsem volt igaz, a mit a kazánliki rózsák beszéltek…
+
+
+
+
+A SZÍV TÖRVÉNYE.
+
+Előre bocsátom, hogy ez nem politikai irányczikk; hanem egy darab
+életből kikapott regény, melynél a politika csak a staffaget képezi.
+
+Az első véderőtörvényjavaslat fölötti parlamenti hadjárat alatt történt
+ez.
+
+Az ilyen törvényhozási küzdelmet inkább lehet hadjáratnak nevezni, mint
+pernek. A perben van alperes és felperes, egyiknek a kettő közül igaza
+van: a bíró itélete dönt; de a politikai vitában mind a két szemben álló
+félnek igazsága lehet, ott az ész, a meggyőződés, a közérzület, a
+hagyományos lelkesedés, az államférfiúi bölcseség, az opportunitás, a
+lojális hűség fegyverei küzdenek egymás ellenében, itélőbíró csak a nagy
+közvélemény.
+
+Az örök hazafiui eszmény volt napirenden: az önálló magyar hadsereg
+kérdése.
+
+Hol van magyar szív, mely ez eszményért ne dobogna?
+
+Felejthetik-e az átélt dicső korszakot azok, a kik abban egykor részt
+vettek? Lemondhatnak-e arról az óhajtásról, hogy még egyszer lássák
+felvonulni azt a magyar hadsereget, a mely a háromszínű lobogók alatt, a
+nemzeti indulók harsogása mellett indul tűzbe, halálba – megvédeni a
+hazát, az alkotmányt, a szabadságot és a királyi trónt, valamennyi
+ellenséggel szemben? Mit nekünk az ujabbkori hadászati találmányok:
+gyorstüzelő ágyúk, puskák, füstnélküli lőporok, szárazföldi torpedók,
+kormányzott léghajók, pánczélos gőzkocsik, a honfilelkesedés mindent
+legyőző varázshatalmával szemben! Ezt kell föléleszteni és ez nem kerül
+milliókba.
+
+Csakhogy ennek az önálló magyar hadseregnek egy nagy akadálya van, a mi
+nem hagyja magát sem agyonágyúztatni, sem agyonszónokoltatni: úgy
+hivják, hogy «statisztika».
+
+Ha a törvényhozás minden faktorai beleegyeznének, hogy állíttassék fel
+rögtön az önálló magyar hadsereg, ha a király szentesítené e törvényt,
+útját állná egy vastag könyv, a mely ott található a kaszinók
+könyvtárában (másutt nem tartogatják), a czíme «katonatiszti
+schematismus.»
+
+Ebből megtanuljuk, hogy a szent István koronája országaiban alakult
+(tehát magyar) ezredeknek tisztikarából hatvanhét százalék német,
+huszonnyolcz százalék horvát és csak öt százalék magyar. (5%).
+
+Nincsenek magyar katonatisztek a magyar hadseregnél.
+
+Hogy miért tartja magát távol a katonatiszti pályától a magyar ifjú
+nemzedék, ennek többféle okát kereshetjük.
+
+Legelső oka az, hogy a lefolyt három évtized alatt annyi új életpálya
+nyílt meg hazánkban az értelmiség előtt, mely úri életmódot kínál a
+katonatiszti gavalléros szegénységgel szemben, a régi életpályák is
+annyira kiszélesedtek: törvénytudás, technika, tanügy, közigazgatás,
+kereskedelem, ipar, földművelés, mind egész embert követelnek. Maga a
+honvédseregünk, a csendőrségünk, rendőrségünk oly erőre fejlődött, mely
+az 1848-iki honvédsereget felülmulja. Ott találjuk a fegyveres
+szolgálatra kész új nemzedékünket: a rendes hadseregnek nem jut.
+
+A másik oka a katonatiszti pálya kerülésének a katonai cœlibatus.
+
+Minden fiatal embernek ábrándja, vágya az, hogy családot alapítson,
+saját háztüzet alkosson. Ennek állja útját a kauczió-rendszer. Hogy oly
+aránytalanul sok a rendes ezredeknél a horvát tiszt, ennek egyszerű
+magyarázata az, hogy a horvát határőr-tiszteknél el van engedve a
+házassághoz való biztosíték. A horvát tisztnek kiváltsága van.
+
+De legerősebb indok a közös hadseregnél dívó német nyelv, a mi ifjainkat
+onnan elriasztja.
+
+Hát bizony németül tanulni sohasem szerettek a magyar fiúk. A tantárgyak
+között mindig ott figurált az; kalkulust is adtak belőle s az érettségi
+vizsgán a főtisztelendő úr maga examinált: «No fiacskám, mondjad, mit
+tesz németül: «az ember?» – «Das Ments.» – «Hát azt hogy mondja a német,
+hogy «a lú?» – «Der Ferd». – «Jól van fiam: hiszen tudsz te németül
+jól».
+
+A katonavilágban azonban nem elég a «das Ments», meg a «der Ferd». Ott
+még azt is meg kell tanulni a legénynek, hogy mi az a «Achse des
+Rohres». (Valljuk meg az igazat, én magam sem tudom, hogy mi az!)
+
+Hát már most ezen az abnormis állapoton akart segíteni a
+hadügyminiszter, hogy a magyar ezredeknél nincsenek magyar tisztek, a
+véderőtörvény javaslatával.
+
+Ennek az intézkedése szerint az egyéves önkéntesek tartoznak a
+szolgálati év leteltével a tiszti vizsgát letenni. A ki ezt nem teszi
+le, még egy évig tartozik szolgálni mint közlegény.
+
+Ez volt aztán a hajczihő, a mi erre a tervezetre támadt!
+
+Németül tenni le a tiszti vizsgát!
+
+A parlamenti harcz átterjedt az egyetemekre, kivonult az utczára.
+Odakinn a diákok akarták felfordítani a miniszterelnök hintaját, idebenn
+a képviselők a bársonykarszékét.
+
+S az ellenzék hatalmas erőkkel rendelkezett a kormánypárttal szemben.
+
+De valamennyi matador között legfélelmesebb volt a Malleus. (A pőröly.)
+Magas, izmos alak, veresarczú, rőtszakállú: arczkifejezése csupa kihívó
+gúny. Mikor ez felállt a baloldali második pad végéről, mindenki sietett
+be a folyosókról: érdekes előadás lesz. Élczek röppentyűi pattognak.
+Mint a carillon-játékos a harangjain, végigkalapál a Malleus az egész
+minisztersoron. Előadási modora is különös: arczjátéka, kézmozdulatai
+folyvást magyarázzák aposztrofálását. Nem marad egy helyben, két
+szomszédjának helyét is magának foglalja: az neki szükséges, előre dűl,
+hátra szökken, megfordul saját maga körül, mint egy tánczoló dervis,
+majd a karzatnak beszél, a hölgyeknek, a mágnásoknak, a diákoknak, s ha
+valami találó élczet mondott, maga kezdi el a jóízű nevetést. Nem kimél
+senkit, még a fegyvertársait sem: a nemzeti ellenzéket.
+
+Az ülések e rendkívűli törvényjavaslatnál három órán túl húzódnak: akkor
+már odahaza senki sem kap ebédet. A családos képviselők is a Szikszayba
+szorulnak Ott van egy külön asztal a számukra fenntartva, a hol
+kormánypárti és ellenzéki képviselők vegyest elhelyezkednek. Itt
+találkoztam naponkint a Malleusszal s étkezés közben folytattuk a
+napirenden levő vitát. Szomszédom volt a fal felől.
+
+(Zárjel közt megjegyzem, hogy magam is azon a nézeten voltam, hogy a
+magyar tanuló fiatalságot nem lehet arra kényszeríteni, hogy németül
+tegye le a tiszti vizsgát s ezt az ülésben is elmondtam; de az ellenzéki
+lapok nem közölték a beszédemet.)
+
+– Látod, pedig nincsen is német kommandószó az osztrák közös
+hadseregnél, – mondám én egy közös ebédnél a szomszédomnak.
+
+Végignézett rajtam azokkal a vörös karikába foglalt kiülő kék szemeivel.
+
+– Nagyon erős ez a Szikszay bikavér bora, úgy-e? – mondá.
+
+Elértettem a czélzást.
+
+Iparkodott enyhíteni:
+
+– Hátha még az én gyöngyösi aszúmat megkóstolnád!
+
+– Attól még documentummal is bebizonyítanám, hogy egész komolyan és
+józan fővel mondtam, a mit mondtam.
+
+– Nohát én holnap elhozom az ebédhez az aszúboromat, te hozd el a
+docédat.
+
+Úgy történt.
+
+Ülés után összekerültünk a vendéglői asztalnál, a hol minden vendégtárs
+számára oda volt készítve egy karcsú palaczk veres aszú, a mit a
+rátapadt pinczerozsda hitelesített.
+
+Csakugyan kitűnő ital volt. Ellenség, jóbarát mind kocczintott a
+traktáló Malleusszal.
+
+– Hátha még azt a tűzdelt bélpecsenyét élveznéd hozzá, a mit a zsenám
+készít otthon.
+
+– Rajtad függ, hogy megismertesd velem.
+
+A Malleus a fejét rázta:
+
+– Nehéz dolog az.
+
+Én nem is tudtam, hogy a Malleusnak zsenája van. Szokták a magyarok így
+nevezgetni a feleségüket. Senki sem látta őket karöltve járni a
+világban.
+
+– No, de már most add elő te az igért documentumot.
+
+Kiveszem a tárczámból.
+
+Emlékirataim között egy hajdani osztrák fővezéri ordre du bataillet
+találtam.
+
+«An den Brigadier General X. Y.
+
+Forcirte Recognoscirung.
+
+Avantgarde marschirt, chaussée à cheval. Ecclaireurs volontaires à la
+tête, Terrain sondirend, cheveaulégers, Elitetroupe mit masquirter
+Artillerie, eine Compagnie Sappeurs, zwei Bataillone Infanterie, en
+échelon formirt. Porteépées vor der Front. Insurgenten bei Remontre mit
+Pelotons chargiren, dann mit Bayonetten en colonne attaquiren, Defilée
+forciren, Plateau occupiren, eventuellen Cavallerie-Choc, Carrée
+formirend, repoussiren. Blessirte, Marodeure per Ambulance zum Lazareth
+transferiren; über Resultat per Galoppin referiren. N. N.
+General-Major.»
+
+– Ebben a napiparancsban egyetlenegy német szó nem fordul elő. Ha a
+kötőszavak és számok nem volnának benne, az ember nem tudná, hogy ez
+németül van. Aki az osztrák kommandót meg akarja érteni, annak nem elég
+németül tudni, annak francziául kell értenie.
+
+Az én tisztelt ellenfelem és barátom, a Malleus elkérte tőlem ezt a
+famosus napiparancsot.
+
+– Majd meglátod, micsoda peteket fogok én ezzel csinálni. Most pedig
+meghílak holnapra hozzám ebédre. Majd meglátod, hogy kitesz magáért az
+én zsenám.
+
+Hát biz ez a «zsena» derék, hűséges élettársa az «urának», a ki azt
+szereti, boldogítja, bajában ápolja, gazdaságát intézi, otthonát
+kedvessé teszi – és még talán a gyermekét is neveli. Csakhogy éppen az
+esküvőjüknél nem volt egyéb tanú, mint az a bizonyos «két gólya, ki ott
+kelepelt.»
+
+Akkor még nem volt kodifikálva a törvény a polgári házasságról. De
+szerető szivek voltak. A Dompfaff adta rájuk az áldást.
+
+A képviselői körökben is számos volt az ilyen kérdezés nélkül létrejött
+viszony.
+
+A törvényhozók Nesztora, az ifjú kedélyű öreg Bónis Samu talált ki a
+titkos feleségek számára egy kollektiv nevet: «Kalazánczia». Szótárba
+nem került, de akkoriban mindenki értette.
+
+Az én asztaltársam, a Malleus nem is csinált titkot a magáéból.
+
+Egyszer odakerült közénk (a Szikszay-asztalhoz) egy időközben
+megválasztott képviselő, fiatal fertálymágnás: kiállhatatlan a
+dicsekedéseivel, a mikben nagy szerepet játszottak az udvari bálok,
+kaszinói estélyek élményei, az ő kontesz tántjaival és baronesz
+niészeivel. Egész nőismeretsége a magas körökből telt ki. (Pedig az
+otthoni titkos szerelméről kortesnótát is énekeltek.)
+
+– Hallod-e pajtás, – szólt oda neki a Malleus, – elhozhatnád egyszer a
+kalazancziádat az én zsenámhoz, jól elmulatnának együtt, két képviselő
+felesége…
+
+A gavallérkolléga sohasem ült le többet az asztalunkhoz.
+
+Az ebédrehívás napján még az ülés befejezése előtt együtt távoztunk el a
+Sándor-utczai házból a Malleusszal. Földszinti házban volt a lakása
+valahol a külvárosban, egyszerű falusias kerttel. Nem szerette, hogy a
+feje fölött dobogjon még más valaki.
+
+A háziasszony ott várt bennünket a folyosón.
+
+Meglepett az egész megjelenése; egészen másnak képzeltem. Karcsú termet,
+telt idomokkal, melynek minden mozdulata előkelő modorra vall: arczáról
+csupa jóság sugárzik, szemei nyiltak, okosak, melyek zöldeskék fényét
+hosszú szempillák takargatják, arczpírján megelégedés hajnallik,
+gesztenyeszínű haja egyszerű kontyba feltűzve (az akkor divatos chignon
+nélkül). Semmi ékszert nem viselt. Öltözete egyszerű volt és ízléses.
+
+Nem lehetett több, mint harmincz éves.
+
+Nem várta be, hogy az ura bemutassa meghívott vendégét: nyájas arczczal
+jött elém, kezet nyujtva: «Ki ne ismerné önt?»
+
+Olyan szép fehér keze volt, hátrahajló, rózsaszín ujjakkal.
+
+Én bizony, félretéve minden szokásos előítéletet, megcsókoltam az elém
+nyujtott kezet.
+
+A Malleus valamit mordult; az asszony üdvözlé, eléje tartva piros
+orczáját megcsókolásra: szokás szerint. A gazda azonban túlment a
+szokáson s az asszony keze után nyult.
+
+S aztán lassan fölemelte azt a síma kezet, mintha mázsás terhet emelne,
+míg az ajkához ért, s a közben folyvást az én szemem közé nézett, mintha
+tüntetne vagy szemrehányna. Talán ez volt az első kézcsók, a mit ez az
+asszony az urától kapott.
+
+A Malleus odasúgott a fülembe: «ezt neked köszönhetem».
+
+(Majd köszönsz te nekem még többet is.)
+
+Azzal karomat nyujtám az asszonynak s egész etikettel vezettem be a
+szobába.
+
+Ez volt az elfogadó terem.
+
+Egyszerű, mint a falusi úrilakok tiszta szobája szokott lenni: szokatlan
+és előttem feltűnő volt a könyvtár, a szögletben a pianino, a falakon
+tollrajzok és aquarell-képek, lombfűrész alkotta rámákban: itt
+irodalommal, művészettel, zenével foglalkoznak.
+
+Az asszony észrevette a figyelmemet.
+
+– A fiam rajzolta e képeket; a rámáikat is ő faragta.
+
+A könyvtárnál megjegyezte, hogy a magyar költők az ő kedvencz
+olvasmányai: a többi pedig a fiának a tankönyve.
+
+A pianinón a hangjegytámlára egy Schubert-melodia volt kiterítve.
+
+– A fiam zongorázik.
+
+Kiváncsi voltam arra a reményteljes magzatra, a kiben ennyi tehetség
+egyesül.
+
+Kissé feltünőnek találtam, hogy a család gyöngye, a fiú nem siet az apja
+elé, a mikor az hazaérkezik. No, majd találkozunk az ebédnél.
+
+De ott nem volt látható. Az asztalnál csak három személyre volt terítve.
+
+Szót tettem e miatt, a mikor asztalhoz ültünk.
+
+– Hát a fiad hol van?
+
+– Oh, az nem étkezik velünk soha. Elvem, hogy a fiúnak nem szabad a
+szüleivel együtt dobzódni. Ne szokja meg a mi lakmározásunkat: a mi
+szabad szájú beszédeinket nem szükség neki meghallani. A gyerek külön
+falatozik a nevelőjével pontban déli harangszóra: egyszerű ételeket kap,
+a mik a gyomrát nem rontják el. Semmi édesség, csemege, semmi szeszes
+ital. Ráér azt megismerni, majd ha a szakálla megnő.
+
+El kellett ismernem a dietétikai rendszer helyes voltát.
+
+Az asszony aztán azt is elmondta, hogy hol van most a fia. Az ilyenkor a
+lovardában van és lovagolni tanul.
+
+Ezt egészen úrfinak nevelik.
+
+Az ebéd kitünő volt: a háziasszony kifogyhatatlan a kinálgatásban.
+
+Mellette ültem s igyekeztem őt mulattatni. Nehezen ment. Nagyon szűk
+tartomány lehetett, a melyben járatos volt. Politikáról fogalma sem
+volt. Nem birta megérteni, hogyan lehet olyan két derék embernek, mint
+én és az ő ura, a kik egymásnak jó barátai, olyan nagy társaságban, mint
+a képviselők gyűlése, egymással veszekedni? Ő még sohasem volt a
+képviselőházban; mert ő nem állhatná meg, hogy a mikor két ilyen jó
+barát odalenn a teremben egymással czivakodik, le ne kiáltson onnan a
+karzatról: «Ugyan ne bántsátok egymást! Béküljetek már ki!»
+
+Persze, hogy ez volna a legjobb. Ha a képviselők feleségei
+beleszólhatnának a vitába, nem lenne obstrukczió.
+
+De a mikor a tánczmulatságokról kezdtem el neki beszélni, az meg egészen
+idegen világ volt előtte. Föl nem birta fogni, hogyan mehet egy asszony,
+a kinek otthon minden boldogsága megvan, idegen helyekre mulatni? Neki
+elég dolgot ád a fiának a nevelése.
+
+Mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy minő okok zárják el ő előtte
+azt az ajtót, a melyen keresztül az úri társaságba be lehet lépni. Ő nem
+irigyli, de sajnálja annak a társaságnak az otthonosait.
+
+Azt hittem, hogy egy naiv, mindenben tudatlan kedélylyel találkoztam
+össze. Csalatkoztam.
+
+A fekete kávét az én barátom a verandára rendelte kiszolgáltatni.
+
+– Odakinn füstölhetünk kedvünkre: az asszonyom fejfájást kap a
+dohányfüsttől.
+
+(Ez valódi gyöngédség.)
+
+Én azt feleltem, hogy sohasem dohányzom.
+
+– Akkor hát maradj itt a feleségemmel, a míg én odakinn elszívok egy
+verginiát.
+
+Azzal magunkra hagyott kettőnket az asztalnál.
+
+A mint betette maga után az ajtót, az asszony egyszerre közelebb
+húzódott hozzám és beszédes lett.
+
+– Már most elmondhatom önnek az igazi okát, a miért a fiamat nem
+mutathatom be idegennek, a ki házunkat megtiszteli. Az én fiamnak
+nincsen neve. Már tizenkét esztendős és még nincsen megkeresztelve. Az
+apja így hívja: «te rajkó!» én pedig: «te drágám!» Ezért nem járathatjuk
+iskolába; hisz oda nem veszik be név nélkül, vallás nélkül. Ezért
+tartunk mellette nevelőt, a ki a világi tudományokba beoktatja. A
+vallást én magam ojtogatom a szívébe.
+
+Engem fölháborított ez a fölfedezés.
+
+– Ez nem maradhat így, – mondám, – ezen segíteni kell. Barátom jószívű,
+kegyedet és gyermekét igazán szereti. Az ember halandó. Egy véletlen
+sorscsapás és gyermekét itt hagyja koldusul. Nem szólt neki kegyed erről
+soha?
+
+– Nem tehettem. Értem a helyzetét. Neki oly állása van a nagyvilágban,
+mely nem engedi, hogy a szívére hallgasson. Ha megtenné azt a lépést, a
+mivel mint apa saját vérének tartozik, egyszerre hátat fordítanának neki
+eddigi jó barátai, elvtársai; eddig féltek tőle, ezután kinevetnék,
+megsemmisülne a világ gúnykohójában. Én tudom azt nagyon jól, milyen
+nagy áldozat volna az ára a mi boldogságunknak. Hallgatok és tűrök.
+
+A Malleus visszatért; rossz volt a verginia, a fekete sem ízlett. Az
+óráját nézte:
+
+– Sietnem kell; a klubban konferenczia van. Pá, zsenám! No hát pajtás,
+ugyebár különb tűzdelt bélpecsenyét tud csinálni az én zsenám, mint a
+Szikszay?
+
+A zsena sietve hagyta el a szobát. Nem akarta, hogy az ura észrevegye
+azt az áruló könycseppet, mely az utóbbi szavainál szemébe lopódzott.
+
+Mi ketten bandukoltunk a két ellenséges klub felé.
+
+– Nos, hát mit szólsz a zsenámhoz? – kérdezé tőlem útközben a Malleus.
+
+– Az egy szent.
+
+– No, ugyebár? Én is azt mondom.
+
+– Csak a feje körül hiányzik valami.
+
+– A glória?
+
+– Nem: a főkötő.
+
+Erre megállt, szembe nézett velem:
+
+– Komolyan mondod?
+
+– Mintha magad mondanád magadnak.
+
+– Rég megtettem volna én azt; de hát tudod, a társadalomnak vannak
+törvényei, a mik minden tisztességes embert köteleznek.
+
+– De a szívnek is vannak törvényei, a mik fölötte állanak a társadalom
+törvényeinek.
+
+– No, ezt a szavadat nem fogom elfelejteni.
+
+*
+
+Egyszer aztán csak vége szakadt a keserves véderővitának. A nehéz kérdés
+eldűlt, úgy a hogy.
+
+A honatyák futottak szerteszét, fürdőre, falura.
+
+Magam is elköltöztem balatonfüredi vityillómba.
+
+Egy szép nyárutói meleg napon betoppan hozzám az én kedves ellenségem, a
+Malleus, maga előtt bocsátva egy nyulánk suhanczot, huszárkadét
+egyenruhában.
+
+– Szervusz, pajtás! Elhoztam neked bemutatni a Lajos fiamat: a
+bécsujhelyi katonai akadémia növendékét.
+
+Örültem a látogatásnak; paroláztunk.
+
+A bemutatás maga mindenről értesített.
+
+«Lajos fiam.» Maga is elég.
+
+S aztán a bécsujhelyi tisztnevelő akadémiába csak törvényes szülöttet
+vesznek föl: nemesi származásból.
+
+Hát a szív törvénye mégis győzött.
+
+Igazán nyalka legény volt. Gratuláltam hozzá az apjának.
+
+Legyen hasonló a nagyapjához…
+
+A ki ezredes volt a szabadságharczban, s a fővezér hadsegéde.
+
+– No fiú, hát mutasd meg, mit tudsz! Szavald el Schiller balladáját, a
+Glockét.
+
+A kis katona poziturába vágta magát s szép csengő hangon elszavalta
+előttem a nagy költő legnehezebb költeményét, a leghelyesebb német
+kiejtéssel.
+
+Teljes elismerésemmel kellett a derék ifjút jutalmaznom.
+
+Aztán még sok mindenféléről beszélgettünk Malleus papával.
+
+Mikor búcsút vett tőlem, a fiát előre bocsátá, maga még egy szóra
+visszamaradt a szobámban.
+
+– Aztán ha majd összejösz Tisza Kálmánnal, mondd meg neki: én izenem
+általad, hogy megbántam mindazt, a mit ellene beszéltem.
+
+… A legelső dolgom az volt, a mikor Budapestre fölkerültem, hogy
+fölkeressem a generálist s átadjam neki a rám bízott izenetet.
+
+Tisza Kálmán egyet mosolygott rá, s aztán azon az ismeretes
+melancholikus hangján azt válaszolta:
+
+– Tudom én azt nagyon jól.
+
+
+
+
+UNICA.
+
+Az apát minden ember ismerte New-Yorkban.
+
+Merész mondás! «Minden ember.» A milliós lakosú világvárosban!
+
+Mégis úgy van. Ismerte öreg és gyerek, dajka és bébé, gazdag és szegény,
+férfi és nő, munkás és tengerész: egyszóval minden ember látta legalább
+egyszer a «filibasztert» (a mi francziául kiejtve: flibustier).
+
+Volt annak valóságos családi neve is: «Mnux». Hanem ezt csak úgy lehet
+kimondani, ha valaki halszálkát nyelt, s hátbaütik, hogy megszabaduljon
+tőle.
+
+Volt idő, a mikor nagyon sokan, ezren meg ezren kaptak ilyen hátbaütést,
+a mitől megtanulták a Mnux nevet kimondani. Hanem az régen volt. Azokra
+az évekre esik, a mikben a hirhedett kalandorvezér Walker (ejtsd ki
+Vóka) csinálta a forradalmakat Paraguayban, Hondurasban, Kubában,
+imitt-amott. Az volt az életföladata: forradalmat kelteni, s aztán a
+föllázadtaknak a maga flibustier csapatjaival segítségükre sietni, a
+kormány seregeit megkergetni, provizorius kormányt behelyezni, új
+papirospénzt kibocsátani s hadseregét azzal fizetni. A kimenetele
+eleinte nagy siker, a végén nagy bukás volt.
+
+A legutolsó forradalmi vállalata Hondurasban folyt le erős harczok
+mellett.
+
+Legtevékenyebb hadvezére volt Mnux, benszülött félvér. Termetre egy
+Sámson. Ezt Walker, miután egy fővárost elfoglalt, ki is nevezte
+hondurasi kormányzónak, s ezt a magas hivatalt ma is viselné Mister
+Mnux, ha a fővezérét, Walkert a hondurasi kormány csapatai le nem fogják
+s hamarosan főbe nem lövik. Így aztán neki is ugornia kellett magas
+polczáról. Valószinűleg vitt magával egy kis konvertált érczpénzt. De a
+mi bizonyos, annektált egy házastársat Hondurasból, a ki pokolbeli
+szépség lehetett. «Xiou»-nak hívták. Feleségének nevezte. Jongleuse
+volt; de azért lehetett feleség. Észak-Amerikában ötvenkétféle felekezet
+van s annak mind saját házassági törvényei, a miket alsó és még alsóbb
+házak szentesítettek. Legnépszerűbb közöttük, a melyet már nem is valami
+ház, hanem az utcza törvényczikkelyezett be, a Costermangeroké, a kik –
+ha jól sejtjük – utczaseprők. Ezeknek az egybekelési ceremoniájuk abból
+áll, hogy egy férfi meg egy nő keresztben tart egy nagy seprűt s a
+házasulandó párnak azon kell háromszor keresztülugrani. A harmadik
+ugrásnál meg van erősítve a frigy. S az ekként kötött házasság épen
+olyan tartós, szilárd és hűséges, mint a minőt polgári hivatalnok kötött
+meg s három templomban áldott meg eskű alatt a verbi divini minister.
+Valószinűleg a hondurasi menekültek házassága is ilyen lehetett. Hogy
+híven megtartották, azt majd a tények bizonyítják be.
+
+Mi lesz már most? Mi föladat vár a bukott emberekre, a kiknek a lába
+alól kicsúszott a föld?
+
+Nem szükséges valakinek bukott milliomosnak, elűzött kormányzónak,
+megvert hadvezetőnek lenni, hogy európai fogalmak szerint megtalálja a
+föladatát, a melyet a sors eléje szabott; tudja azt már manapság minden
+vigécz és kávéházi hébe, a kinek boldogsága elé akadályok gördültek,
+hogy mit tegyen? Vesz egy revolvert s közös beleegyezéssel elébb a férfi
+a hölgyet, aztán saját magát lövi agyon. Rendes megoldása a drámai
+bonyodalomnak. Hanem az új világban más fogalmak dívnak. Ott a bukott
+emberek nem dobják el maguktól az életet, hanem keresnek más életmódot.
+A ki él, az meg is él. Ott semmiféle munka nem szégyen, minden
+keresetmód tisztesség.
+
+A hondurasi elűzött kormányzó nagy hirtelen megtalálta a megillető
+helyét a nagyvilágban. Beszegődött atlétának egy czirkuszhoz, melynek
+igazgatója a mister Barnum volt. Ismeretes firma.
+
+Ketten képezték a művészpárt. A színlapon: a flibustier és a szilfid.
+
+Izgalomgerjesztő volt a művészi előadásuk.
+
+Elébb a filibaszter jött ki a porondra egy kereken járó æolodiconnal s
+aztán eltekergezte a népszerű dallamokat, a yankee doodlet s az
+oppogemot; az utóbbi még jobban tetszett. A szövege a néger népköltői
+fantázia remeke. Az opossum (kiejtve: «upaszon») felmászik a gummifára,
+hosszú farka földig lelóg, egy macska belekapaszkodik a farkába s úgy
+himbálja magát. (Budapesten is furorét csinált e népdallal a néger
+Roscius, Ira Aldridge (mondd: Ajre Eldridzs). Minden este el kellett
+neki énekelni Othello, Macbeth, Lear után ismételve: «Halljuk a paszon
+aftágembit!») A Sámson után elé lebbent a szilfid, olyan kosztümben, a
+minőben az erdei nimfát festi Ovidius Naso; felugrott tündéri
+szökeléssel a Sámson vállára, a ki már akkor a fogain egy kétöles rudat
+egyensúlyozott, melynek hegyén egy majolika hattyú lebegett, s a szilfid
+az atléta válláról felkapaszkodott a rúdra, s tündérgyorsasággal
+felmászott a hattyúig, ott leült annak a hátára, s ott szép csengő
+hangon elénekelte a Herkulese által lekintornált népszerü dalokat. A
+filibaszter ezalatt tartotta a pózna alsó végét a fogai között:
+egyensúlyozva a hattyút és a nimfát. Óriási volt a tetszés. Ez többet
+tud, mint a hajdani Sámson, mert az csak tízezer filiszteust tudott egy
+szamár állkapcsával leverni, de ez a saját állkapcsával tud tízezer
+yankeet fellelkesíteni. Végül aztán Sámson eleresztette a rudat, az
+lecsúszott a földre: a szilfid lerepült a hattyúról, s az atléta elkapta
+röptében félkézzel a bokájánál fogva, úgy vitte ki magasra emelve az
+arénából.
+
+Megnézte ezt a produkcziót minden ember, még a köztársaság elnöke is, és
+mikor kérdezték tőle, hogy ha a jövő választásoknál meg fog bukni, meg
+tudja-e csinálni, a mit a hondurasi kormányzó produkál? Azt mondta rá:
+«God bless no». Az ő szilfidje száztíz kilót képvisel.
+
+Egy sok milliomos petroleum-nábob mindennapos nézője volt e
+saltomortaléknak, ki fogadást tartott, hogy egyszer a szilfid a nyakát
+fogja törni.
+
+Barnum mester húsz dollár fellépési díjat adott minden estére a híres
+atlétapárnak, a mi elég tisztességes kereset volt.
+
+Két hónapig tartott a dicsőség; akkor félbeszakadt.
+
+Mi volt a napfogyatkozás oka?
+
+Hja, azt nem lehet elmondani.
+
+Egy napon Xiou valamit súgott a férje fülébe.
+
+E suttogó szóra a férj megcsókolta a felesége kezét, kívül is, belül is.
+Aztán nem szólt semmit, hanem vette a kalapját és sietett fel Mister
+Barnumhoz.
+
+– Mától fogva nem tartunk előadást a czirkuszban.
+
+– De sennor!
+
+– Semmi sennor, – pedlar.
+
+– Nincs ön megelégedve a gázsijával? Felemeljem?
+
+– Ha egy petroleum-király millióit nekem kinálja ön, mégsem mutogatjuk
+magunkat többet a czirkuszban.
+
+– Miből fognak önök megélni?
+
+– Kintornázni fogok az utczán.
+
+Nem beszélt többet, megfordult a sarkán, maga előtt tolta a kerekes
+æolodiconját, s eltünt a newyorki világ szeme elől.
+
+És úgy tett, a hogy mondá. Elköltözött Chicagóba. Ott kintornázott az
+utczaszegleten, a földretett kalapjába gyüjtve az alamizsnául dobott
+sixpenceket, de a pennyt sem vetette meg. A feleségét elrejtette valami
+zúgba. Megtagadott magától minden élvezetet, gint sem ivott, a
+dohányrágásról is lemondott.
+
+Valami tíz hónap mulva aztán ujra visszakerült New-Yorkba s jelentkezett
+Barnum mesternél.
+
+– No, most már megint itt vagyunk, s ha kellünk önnek, szolgálatára
+állunk.
+
+– Hogyne kellenének. Ugyan hol jártak?
+
+– Chicagóban.
+
+– És a felesége?
+
+– Az pedig Rómában.
+
+Most értette már a dolgot a mester.
+
+– Ah, ah! Hisz ön derék, gavallér ember. Ilyenkor nem engedjük a
+feleségnek, hogy akrobatikai erőművészetet gyakoroljon. Ön mintája az
+igazi férjnek.
+
+Hát persze! A kiket a costermangerok kötöttek össze.
+
+– Fiúcska vagy leányka? – kérdé a mester.
+
+– Leány.
+
+– Az jó. Művészeknél a leány szerencse, a fiú csak galiba. Van már neve?
+
+– Igen. «Unica».
+
+– Abszurdum. Hogy tudhatja ön azt?
+
+– Azt mi tudjuk.
+
+A mester kész örömmel szerződtette vissza a művészpárt, a ki azontúl még
+hirhedettebb lett. Azonfölül is mintaképei voltak a hűséges
+házastársaknak. Ketten képeztek egy egészet. Művészi fizetésük
+megengedte nekik, hogy úri életmódot folytassanak. Vettek maguknak egy
+szép villát, kerttel, a hol magukban laktak. Az Unicára nevelőnő ügyelt
+föl. Egész nap az anyja mellett volt. Xiou maga varrta a leányának a
+ruháit. Cziczomázta, kényeztette. Csak egyet tagadott meg tőle: a
+művészi élvezeteket.
+
+Tizennégy esztendős volt már Unica, és még nem látott igazi színházat,
+czirkuszt.
+
+Mikor az esti előadás ideje elérkezett, anyjának, apjának a czirkuszba
+kellett menni – munkába: – Unicát bezárták a szobájába, a hol a dajkája,
+majd a nevelőnője mesélt neki rémregéket arról a titokteljes világról, a
+melyben a pokol kisértetei fitogtatják varázsló játékaikat. Unicának nem
+volt szabad megtudni, hogy szülői komédiások; apja akrobata, anyja
+jongleuse. Még arról sem volt fogalma, hogy van egy sok ezer fejű
+embervilág, a mely őket bámulja, tapsolja. Az ő anyja mint szilfid! Ez a
+pokol! Az ő szülői az ördögök!
+
+Még tizennégy éves korában is «Unica» volt: hasonlíthatatlan.
+
+Termete pedig korán fejlett, olyan magas, mint az anyja. Más
+művész-szülők azon igyekeztek volna, hogy a csodaszép gyermeket az Olymp
+számára neveljék. Unicának nem volt szabad megtudni, hogy van Olymp,
+vannak múzsák.
+
+Hogy férfinak nem volt szabad közelíteni az Unicához, az magától
+értetődik. A férfiak mind szörnyetegek: kivéve az apát. Az félisten.
+
+A művészpár takarékosan élt, egészen elvonultan a világtól. Keresményük
+nagyrészét megtakarították: vagyont gyűjtöttek az Unica számára. Jöhet
+idő, a mikor vége lesz a művészi dicsőségnek. Minden utczaszegleten
+találni egy rongyos alakot, a ki koldul. Valamikor hirhedett művésznő
+volt: koszorúk, ékszerek hullottak a lábaihoz: palotát tartott és
+fogatokat. Majma volt és speciális színbirálója, a ki jelmezeit leírta a
+lapokban. Most koldul a mindennapi falatjáért. Senki sem emlékezik már
+rá. A delelő csillagot imádják, hulló csillag után nem kérdezősködnek.
+
+Gyermekkora óta csak e három mulatóhelyre volt szabad az Unicának
+nevelőnője kiséretében elmenni: a Hököm-színház, a hol a gyerekek
+játszanak tündérmeséket; a majomszínház, a hol igazi csimpánzok és
+orangutángok rögtönöznek komoly drámákat, aztán meg az automata-színház
+ködfátyolképeivel. Mulatságos volt az mind a három.
+
+Egyszer az Unica születésnapján (ez volt a tizennegyedik) az a kivánsága
+támadt Unicának, hogy ő szeretne már e gyerekeknek való színházak
+helyett abba a színházba elmenni, a hol az apja meg az anyja mutogatják
+művészetüket nagy közönség előtt.
+
+A nevelőnő rá hagyta magát beszélni. Hiszen nincs abban semmi eltitkolni
+való. Apa és anya nem szégyenli a mesterségét: nincs is rá semmi oka.
+
+Aztán ki tudja meg, hogy ott voltak? A Barnum czirkuszában ötezer ember
+ül tömegben, ki vesz ott észre egy leányt, a ki a legyezője mögé
+rejtegeti az arczát? Elvitte az Unicát magával a Barnum-czirkuszba.
+Hiszen csak komédia volt. De mégis csak tragédia lett ebből.
+
+Az anya szemében delej van. Ötezer emberarcz között is megtalálja rögtön
+a maga drága kincsét. A kis leány elbámult, fedetlenül hagyta az arczát,
+a mikor meglátta az apját mint Sámsont a porondon: s azután az anyját,
+selyemtrikóban, a mint fölmászik a kétöles rúdon s föllebben a hattyú
+hátára. Az egész közönség visszafojtott lélekzettel hallgat.
+
+S ebben az önkénytelen csöndességben, a mi a művészet legnagyobb
+diadala, egy sikoltó kiáltás hangzik föl: «Mamám, vigyázz!»
+
+Xiou odatekint, meglátja a leányát, kétségbeesetten kiált föl: «Unica!»
+s azzal mindenről elfeledkezve, oda akar repülni hozzá, rohan a levegőn
+át, a Sámson nem birja elkapni a kezével, a szilfid leesik és kitöri a
+nyakát.
+
+Unica ezzel a kiáltásával megölte az anyját.
+
+Az akrobata-pár mutatványának vége volt.
+
+A filibaszter gavallér ember volt. Egy szóval sem dorgálta meg a
+leányát.
+
+Mikor a felesége temetéséről hazakerült, odahívta a szobájába Unicát.
+
+– Édes leányom, – mondá neki, – anyád meghalt, többet velem nem játszik.
+Keresetünk megszünt. De neked sem fog többé ruhákat varrni. Magadnak
+kell életmódot keresned. Fiatal vagy, szép vagy. Válogathatsz, hogy mivé
+légy? Akarsz művésznő lenni? Tetszik a művészi pálya? Hozzá juthatsz.
+Énekesnő akarsz lenni? Itt van ez a halom hangjegy, ezt be kell tanulnod
+zongorára, énekhangra. Deklamálni akarsz? Itt van ez a franczia, német,
+olasz nyelvtan, ezeket végig kell tanulmányoznod, aztán a
+konzervatoriumba négy évig följárnod, beszélni, játszani tanulnod.
+Visszaijedsz tőle? Irtózol a színpadtól? Akkor ajánlok neked más
+valamit. Én korábbi éveimben, mielőtt filibaszter lettem, egy indus
+kiskirálynál voltam tetováló mester, annak az asszonyain tanultam ki a
+mesterségemet. Ha könnyű módon, minden fáradság nélkül akarsz magadnak
+életmódot szerezni, szánd el rá magad, hogy általam engedd tetováltatni
+a testedet. Ebből becsületesen és úri módon megélsz, még vagyont is
+szerzesz. Adok neked egynapi határidőt, hogy melyiket válaszd.
+
+Az egynapi határidő leteltével azt mondá Unica az apjának, hogy inkább
+engedi magát tetőtől-talpig teleszurkáltatni, mint hogy azt a sok bolond
+könyvet, hangjegyet végigtanulja.
+
+Azzal megkezdődött a munka.
+
+Három esztendeig tartott a filibaszternek, a míg az Unica minden tagját
+telerajzolta a tetováló művészet minden remekeivel.
+
+No már most el volt látva Unica egész életére teljes, tökéletes
+toalettel. Ezen a kosztümön a divat nem változtat.
+
+S bizony szép viselet volt! Leírjam? Láttuk, a kik csak férfiak vagyunk,
+annak divatjában. Bámulatos szép volt.
+
+Csak az arcza nem volt tetoválva. Az meghagyatott istennői
+tisztaságában. Azon túl napok, holdak, csillagok, karikák (de milyen
+karikák!), virágok, rózsák, tulipántok, liliomok, napraforgók, hímes
+pillangók, tarka kolibrik, kigyók, egymásba kapcsolódva, közben az
+abracadabra jelvényei, a Zodiacus égi szimbolumai, és mindez egy
+csudaszép termet eszményi tökélyű idomaira rajzolva bizarr színekben.
+
+Ahhoz is hősi elhatározás kellett, hogy egy leány azt a tízezernyi
+tűszúrást elszenvedje, s azoknak a méregporokkal, czinóberrel,
+karminnal, ultramarinnal, rézzölddel, okkerrel bedörzsölését; de még
+inkább heroinává emeli Unicát az a merész elszántság, hogy ő
+élethivatásul fogadja el apjának azt a tervét, hogy így mutogassa magát
+az egész világnak: belépti díjért.
+
+Egész takarója egy indus köpeny volt, tarka napmadár tollakból
+összerakva. Azonkívül egy hermelin-palást, a mit levetett, ha látogató
+jött.
+
+Itt Budapesten az Andrássy-út egyik palotájában volt a lakása,
+földszinti helyiségben, a hol fogadta a közönség tagjait, két forint
+belépti díj mellett. Az apja volt az impreszáriója. Nem volt ez a
+szokásos merev kiállítás, betanult helykeretben. Lehetett őt látni
+szokott napi foglalkozásában, a hogy fésülködött (dús haját koszorúba
+csavarva viselte), a hogy reggelizett, ebédelt, a mihez maga főzte az
+ételt, italt, a mint a mandolint pengette; volt egy kedves kapuczinus
+majma, azzal mindenféle játékot űzött. A majomnak négy keze van, az
+egyiken megesett, hogy indiskreciót követett el az indus kötényen. Azért
+kapott az úrnőjétől egy pofont, a néző közönségtől azonban fügét, diót.
+Különben minden a legszigorúbb illemszabályok között ment végbe. Jelen
+volt az apa, a hatalmas Herkules, a ki kész volt az illetlen
+magaviseletű látogatót az ablakon kiröpíteni. Végül maga az apa
+elmuzsikálta a kintornáján a Rákóczi-indulót, a minek gyors tempójára az
+Unica eltánczolta a négerek csárdását, s akkor aztán teljes
+tökéletességében bámulhatóvá tette virágkertté alakított isteni
+termetét.
+
+Hogy Unica évek során át megtartotta erkölcsi épségét, annak a
+legérthetőbb oka volt épen a tetováltsága. Ugyan kinek volna kedve egy
+tarka figurákkal telerajzolt hölgyet magáévá tenni? Hol akad ennek
+párja?
+
+S a tetovált hölgy arisztokrata volt, még büszkébb, mint az apja. A
+czirkuszi jongleuröket, a kaucsuk-embert, a nő-imitátort, a kötélen
+tánczolót, a kardnyelőt lenézte. Azokkal szóba sem állt. Gyémántokkal
+sem lehetett megvesztegetni. Mit csináljon ő a brilliánsokkal, a kinek
+sokkal szebb nyakéke van minden gyöngynél? Mi értéke lehet nála
+brüsszeli csipkének, selyemnek?
+
+Budapestet nagyon megszerethette, mert sokáig itt maradt. A magyar fő-
+és székváros közönsége nagyon látványkedvelő.
+
+Tudják ezt már az Oczeánon túl is.
+
+Maga a hirhedett Barnum is tudomást vett erről. Nem sajnálta a nagy
+költséget, hogy Budapesten egy saját czirkuszt építsen s azt világhírű
+látványosságaival betöltse.
+
+Unica olyan merész volt, hogy még ezt a konkurrencziát is bevárta.
+Azért, hogy a Barnum-czirkusz megnyilt, ő nem zárta be a boltot.
+
+Barnum mester látogatta meg elébb Budapestre megérkezve a filibasztert
+és leányát.
+
+– Nagyon sajnálom, – mondá, – hogy nem számíthatom önnek a leányát
+intézetem starjai közé.
+
+– Az lehetetlen. Mutatványunk nem vihető nagy közönség elé. Távolból
+minden részlet elvész. Ebben csak válogatott közönség találja élvezetét.
+
+– De hát önök előtt tárva volna a nagy közönség részvéte is, és az volna
+az igazi kincsbánya.
+
+– Mi módon?
+
+– Reprodukczió útján.
+
+– Próbáltuk azt már. Fotografiákkal, kinematoszkoppal. Gyér jövedelmet
+hajtó vállalat.
+
+– Igen, mert a fotografiában elvész az érdekesség. Az nem adja vissza a
+színeket, a fényképező gépben elvesznek a piros színek, a kék is
+elhalványul, minden rajz feketének látszik. De ha ön lefestetné a
+leányát egy művészszel, a ki a tetoválást az igazi rikító színekkel adná
+vissza, s ezt a képet számos változatban, ügyes színnyomatok útján
+bocsátaná a közönség rendelkezésére, az önnek százezreket jövedelmezne.
+Az eredeti olajfestményeket pedig mesés árakon vásárolnák.
+
+– Elképzelem, – mondá a filibaszter. – Csakhogy ennek egy nagy akadálya
+van. Hol kapok én egy olyan festőt, a kire én az Unicám lefestését, így,
+a hogy előttünk áll, rábízhassam? Az én leányom olyan ártatlan, mint Éva
+volt, mielőtt a kigyóra hallgatott. A piktorok azonban nem aszkéták. Ha
+én nekem egy ilyen képmázoló meg próbálja tapintani a kezével az én
+leányom bájait, én azt rögtön agyonütöm. Mondom, hogy agyonütöm. S úgy
+tudom, hogy Magyarországon egy agyonütött emberért még többet kell
+fizetni, mint Amerikában. Nem! Piktort nem eresztek a leányom közelébe.
+
+– No hát majd én segítek önnek ezt a skrupulusát eloszlatni.
+
+Néhány nap mulva visszajött Mnux úrhoz a mester.
+
+– Megtaláltam, a mit kerestem. Érdekes történet, a mit megtudtam,
+hallgasson ide. Felfedeztem egy természet-csodáját, a ki az én
+ritkaság-gyüjteményemnek is kincse lesz, s egyúttal önnek is elérhetővé
+teszi a czélját, egy művészt, a ki lefesti az ön leányát minden tetovált
+díszítményével együtt, és nem fogja kezével érinteni: egyedül hagyhatja
+ön őt a modelljével együtt.
+
+– Ki áll nekem arról jót?
+
+– Ő maga, a festőművész.
+
+– Hogyan állhat arról jót?
+
+– Úgy, hogy nincs neki keze: se jobb, se bal keze.
+
+– Hát akkor mivel fest?
+
+– A lábával. Az egyik lábában tartja a festékes palettáját, a másikban
+az ecsetet: két karjára támaszkodik, a miről hiányzik a kéztő. Remekül
+fest.
+
+– Hihetetlen dolog.
+
+– Művei beszélnek. De hadd mondjam el az egész történetet. A festő apja
+fiumei olasz-magyar, a felesége budapesti. A férj rajzmester, ki üres
+óráiban arczképeket fest, olcsó áron. Népszerű ember. Boldog
+házasságának első évében az Isten áldása szállt a családra. Tudvalevő,
+hogy ilyenkor az idiosyncrasia milyen csodás befolyással van a nők
+organizmusára. Az asszony vallásos volt. Fogadást tett a terzatói
+Madonnának, hogy a saját születése napján egész nap bőjtöt fog tartani,
+annak a reményében, hogy születendő gyermeke fiú lesz. Az ilyen
+születésnap pedig a magyaroknál pazar lakomával szokott megünnepeltetni.
+A menyecske állta a fogadást. Kedvencz ételeit hordták fel. Hozzájuk sem
+nyult. Végre az asztalra került a legnagyobb csábító, a sült malacz, a
+magyar konyha büszkesége. A férj addig biztatta a feleségét, a míg az rá
+hagyta magát venni, hogy kedvencz csemegéjének két elsőlábú körmöcskéjét
+megszopogassa. Hiszen nem volt az evés. Mégis az következett utána, hogy
+az idő beteltével a fiatal asszony egy egészséges fiucskának adott
+életet, de a kinek hiányzott mind a két kezefeje. Ez a büntetés a
+megszegett fogadásért. Az anya kétségbe volt esve. Előbb önmagát, azután
+a nyomorék magzatát akarta megölni. A férje lecsillapította. «Ne
+szálljunk perbe Istennel, a mit adott, köszönjük meg. Én ebből a
+nyomorék szülöttből embert fogok nevelni.» S azért is Amadeonak
+kereszteltette. És most Amadeo világhírű művész, a ki a lábával fest.
+Danae-alakjai a két világrészben kapósak. Ez fogja az ön Unicáját
+lefesteni. Nem féltheti tőle a leányát, hisz Unica csak angolul ért,
+Amadeo pedig csak olaszul és magyarul beszél.
+
+Mnux apó rá hagyta magát beszélni a vállalatra. Barnum mester bemutatta
+neki a festőművészt. Szép fiatal levente volt. Csak abban különbözött a
+rendes gavalléroktól, hogy lábaira nem czipők voltak húzva, hanem ötujju
+keztyűk. Sohasem járt gyalog. Tánczra sem használta a lábait: azok
+magasabb foglalkozásra voltak teremtve. Karjai végét a kabát zsebébe
+dugva hordta.
+
+Bizony heroizmus kellett ahhoz, a mit a nyomorék alak kivívott: óriási
+akaraterő.
+
+Az első találkozásnál megnyerte Unica szivét.
+
+Az is épen ilyen világból kitaszított, kivételes lény volt, mint ez a
+művész, a ki sehol sem találhatja párját.
+
+Sok tízezer férfit látott maga előtt körülsétálni Unica. Rá nézve azok
+mind nem voltak férfiak, csak divatruhás bábok. Egyiknél sem dobbant meg
+a szíve. Megbámulták: ott hagyták. Üres volt rá nézve az egész élő
+világ; de üres belül a szive.
+
+És most megjelent előtte egy igazi férfi, a ki legyőzte a mostoha
+sorsot.
+
+Amadeo festményéből remekmű vált. Nehéz munka volt. Az eszményi szép női
+testen kívül a mindenféle színű ábráknak felülfestése aprólékos
+kidolgozással. S az első képet követte a második és a többi, mindenféle
+álló és pihenő helyzetben. Kész vevők voltak rá s a sokszorosításért
+mesés összegeket ajánlottak a műárusok, a miken a művész és modellje
+osztozott.
+
+És az alatt, a míg a művészi munka tartott, titokban más terv is lett
+végrehajtva. Unica megtanult olaszul alattomban, Amadeo pedig angolul.
+
+Egy napon a festő fénymázos czipővel a lábán jelent meg Unica előtt. A
+leány bámuló tekintete kérdezte, mi ez?
+
+Amadeo felelt rá – angolul: «I love you».
+
+A mit a leány olaszul viszonzott: «Io t’amo» s kezét nyujtá a csonka
+bénának.
+
+Erre Amadeo előhúzta kabátja zsebéből mind a két kezét, a jobbot Unica
+felé nyujtá. A leány fölsikoltott örömében. «Neked kezed nőtt?» – kérdé
+olaszul.
+
+– Droz automata-gépész remekműve aczélból, guttaperchából. Azért
+készült, hogy neked azt mondhassam, hogy fölajánlom a kezemet.
+
+És Unica elfogadta a vaskezet. A filibaszter megáldotta a szent frigyet.
+
+És azontúl aztán Unica nem mutogatta többé a bámuló világnak csodálatos
+bájait s Amadeo nem festett a lábaival többé tetovált nimfákat.
+
+Senki sem beszélt róluk többé.
+
+
+
+
+HÁROM PÁR.
+
+(Életkép.)
+
+Mr. Barnum világhírű muzeumának egyszer egy időben három rendbeli
+vonzereje volt. Hölgy mind a három.
+
+Az első volt lady Elvira Mac-Dimon, a legmagasabb ir arisztokracziának
+kiváló sarja. Valóban legmagasabb: mivelhogy a termete – sarkas czipők
+és chignon nélkül – teljes két métert és kilencz centimétert ért el.
+Közönséges dandyk feltett czilinderrel sétálhattak el a hóna alatt. És
+aztán termetéhez képest az arányai tökéletesen szép idomúak voltak. Épen
+úgy, mintha a legügyesebb szobrász modellozta volna valamely nyilvános
+szökőkúton felállítandó Niagara nymphájának: emberentúli nagyságban.
+Azért is úgy hítták, hogy az «óriás Venus».
+
+Karcsú volt, nagyon is karcsú. Vállfűzőjének a kerülete derékban volt
+éppen két méter, a mi nem nevezhető túlságosnak, ha feljegyeznők, hogy
+feljebb és alább mily dimenziókat vett föl; de a mitől az illemszabályok
+bennünket eltiltanak. Annyit azonban el lehet mondanunk, hogy az
+öltözetének azon kiegészítő része, melyet Ó-Angliában érdemrend gyanánt
+viselnek («Hony soit, qui mal y pense») átmérőben 24, kerületben 85
+czentiméter számmal volt jegyezve: azt rendes termetű, báli toilettehez
+befűzött úrhölgy bátran viselhette volna ceinture gyanánt. Mister Barnum
+a látogatóknak szokott mutogatni egy hatalmas arany abroncsot,
+gyémántokkal kirakottat:
+
+– Mi ez, uraim és hölgyeim?
+
+– Egy diadém!
+
+– Ez nem diadém. Ez mylady Elvira Mac-Dimonnak a karperecze.
+
+A mit pedig karperecznek néztek, az volt nála a fülönfüggő.
+
+Rendkívül érdekes volt, mikor lady Elvira reggelizett.
+
+– Tudják-e, uraim és hölgyeim, mi ez az edény itt?
+
+– Jégtartó veder.
+
+– Dehogy veder: ez lady Elvira Mac-Dimon theás csészéje.
+
+– Hát az a csésze?
+
+– Ez pedig a cognacos kupiczája. Meg tudja valaki mondani ennek a sült
+madárnak a nevét?
+
+– Pulyka!
+
+– Ez nem pulyka: ez csak fürj. Hát ezt a halat ki ismeri?
+
+– Lazacz!
+
+– Dehogy lazacz: ez csak egy sardina; egynél többet lady Elvira
+reggelire sohasem fogyaszt el: ő nagyon mértékletesen él.
+
+S az ifjú hölgy még nem volt több huszonöt évesnél. A legszebb kor egy
+leány életében. Lady Elvira még leány volt. Úgy hiszem, hogy erről senki
+sem kételkedik. Erényes hajadon. Ekkora darab erényt ki volna vakmerő
+elrabolni?
+
+Az az egy hibája volt: hogy nem tudott zongorázni: a legkisebbik ujja is
+egyszerre két billentyűt nyomott le.
+
+A második nevezetes kitűnősége Barnum úr muzeumának volt: donna Lia
+Fernandez, az ó-castiliai hidalgók legrégibb nemzetségéből.
+Gazella-termet, zsiraff-termet; parányi kezek és lábak. A mellett finom
+nevelés! Tudott francziául és angolul deklamálni; énekelt minden
+operából, saját zongora- vagy gitár-kisérete mellett; tánczolt mint egy
+tündér. És a mellett véghetetlen jószivű teremtés volt, a kit semmivel
+sem lehetett megharagítani.
+
+Ez is huszonöt éves volt. A legszebb kor! A mikor egy leánynak férjhez
+kell menni.
+
+És hozzá még egyetlen örököse az elhunyt Don Diego Fernandez y Todos
+Ladrones e Santa Calamisa mexikói grandnak, a ki összes birtokát a
+leányára hagyta.
+
+Csakhogy ez az összes birtoka Don Diegonak nem állt egyébből, mint egy
+óriási nagy bolond szakállból s annak megfelelő bajuszból. Donna Liának
+akkora bajusza és szakálla volt, mint egy tambur-majornak.
+
+Ez teszi némileg érthetővé, hogy donna Liának még mindekkorig párja nem
+akadt.
+
+Pedig jó partie volt. Az a birtok, a mi a néhai atyjának alig
+jövedelmezett, mert már vége felé semmit sem kölcsönöztek a szakállára,
+ő neki évenkint háromezer dollárt hajtott. Hanem hát úgy látszik, hogy
+kiveszett a yankeekből az üzleti és vállalkozási szellem: senki sem
+akart ennek az aranygyapjúnak Jázonává lenni. Megjegyzendő, hogy donna
+Lia szakálla a legtökéletesebb aranysárga volt; gyönyörű szép szakáll,
+hullámzó, fényes, övig érő és lendületesen szétterülő, a minőről csak
+professzor Migargé proselytái álmodnak. De hát ki tudja, miért nem
+hódított vele?
+
+A harmadik nevezetessége Barnum muzeumának volt miss Palmyra Hastnix: a
+harmadév előtti philadelphiai szépségkiállítás pályadijazott hölgyeinek
+tizenegyedik számú nyertese. Ennek a megismertetésére már csakugyan két
+emberre volna szükség: egy költőre, a ki diktálja, s egy festőre, a ki
+azt lefesti. Termete – sokkal szebb, mint a milói Venusé; mert karjai is
+vannak, s a dereka olyan karcsú, hogy araszszal átfoghatni. Idomai
+(pardon! még egy szobrász is kellene) szobrászmintának valók: akár
+elülről, akár hátulról, akár oldalról nézze az ember; állva vagy ülve;
+feje fölé emelt kezekkel, vagy forrásból vizet merítő alakban; akár a
+fejét hátrafordítva, akár csípőre tett kézzel, akár vízbe ugrani kész
+poziturában; akár sphynx módon nyugvó alakban: mindenképen remekmű volt.
+Csupán a fényképeiből naponkint ötven dollár volt a bevétel, s abból 40%
+miss Palmyra osztaléka, a mi az approximativ budgetszámítás szerint
+14.000 dollárt tesz évenkint.
+
+No és a haja! Uraim! Épen olyan színű, mint a numero 2. arany; sűrű,
+tömött; ha be volt fonva és a fején átkerítve: az olyan volt, mint egy
+hármas korona; s ha ki volt bontva és leeresztve végig a termetén, az
+egy zuhatag volt eleven aranyból, selyemszálú finomított aranyból; leért
+egész a bokájáig. Az valami tündéri volt.
+
+Pedig még nem is szóltunk az arczszínéről. Ilyen koloritot nem is lehet
+elevenen képzelni: ez csak porczellánfestésben létezik. Ha egy fehér
+liliomot tűzött a keblére, minden ember azt kérdezte, mi az a _fakó_
+virág ottan?
+
+Az ajkait: no azt nem lehet megmagyarázni, hogy azok milyenek voltak?
+Miért kellett azoknak örökké mosolyogni? Hisz az úgyis konstatálva volt,
+orvosi parere mellett, hogy a két gyöngysor foga közül egy sem gyárilag
+készült. Az orr szabályos és kissé fölfelé pisze, mozgékony
+orrczimpákkal. A fülek kicsinyek, pirosak és fejhez lapulók.
+
+És végre aztán a szemek és azoknak a környezete! Mennyi egymásnak
+ellenmondó szépség! A veres hajjal disputáló szénfekete szemöldök, s a
+hosszú pillákkal árnyékolt mandulametszésű szempár.
+
+Dehogy pár! Egy-egy két különböző párból. Az egyik fekete, mint a szén,
+a minek csak a közepe égő parázs; a másik kékes-zöld, mint egy tó, a
+minek a fenekére lehat a napsugár. A kinek a tüzes fekete szem tetszik,
+ott van, eléghet benne; a kinek a kék tetszik, ott van, ujjászülethet
+benne.
+
+Csodálatos, hogy azért még sem akart senki se megégni, se ujjászületni
+miss Palmyra csodaszép szemeiben.
+
+Pedig miss Palmyra is épen huszonöt esztendős volt. A legszebb kor egy
+leány életében. A mikor már a szív megmozdul, s a költők szerint a
+virágok nyilásnak indulnak.
+
+Itt pedig már a legrosszabb akarattal sem lehetett kifogást találni.
+
+Analysáljuk az esetet.
+
+Hogyan lehet az, hogy miss Palmyrának nem akadt mindekkoráig párja?
+
+Második kombináczió. (Hogy rögtön a «másodikon» kezdjük: ennek az oka
+az, hogy az «első» eshetőséget, mint a jó erkölcs és tisztesség
+szabályaival ellenkezőt, még csak tárgyalásra sem akarjuk bocsátani.)
+Tehát a második kombináczió az, hogy akad egy vagyonilag rendezett,
+distingvált uraság, a ki kezének felajánlásával rábírja a 11-ik
+szépségdíj nyertesét a Barnum muzeumában elfoglalt bársony trónjának
+elhagyására. Hát erre nem akadt vállalkozó. Mert az mégis fatális
+állapot, hogy a mint valaki meglátja _mistress_ Brown vagy mistress
+Black kékfekete szemeit, egyszerre azt mondja magában: «Nini! Hisz ez a
+numero 11-ik szépség! Ismerem a Barnum muzeumából: megvan nálam a
+fényképe, vadászó Diána, ára volt két shilling».
+
+A harmadik kombináczió, hogy miss Palmyrának felajánlja a kezét és nevét
+egy jámbor és becsületes könyvvezetője egy en gros üzletnek; a kinek
+reggel kilencz órától délután ötig ott kell ülni a kontórban; fenntartva
+más részről a numero 11. szépség jövedelmező állását, a ki viszont este
+öt órától reggeli kilenczig van elfoglalva a Barnum-muzeumban. Ez ismét
+lehetetlennek látszik, ugyanazon okok miatt, a melyek tiltják a napnak
+és az éjnek összeházasodását.
+
+Negyedik kombináczió, a melynek esélye szerint miss Palmyra önként
+támadó szívhajlamból beleszeressen egy szerény anyagi körülmények között
+élő ifjúba s lemondjon érte a dúsan jövedelmező állásáról, s
+választottjával együtt dohánytrafikát nyisson. No hát, az ilyen mesét
+megengedheti magának egy regényíró a közönségével szemben; de
+félig-meddig tisztességes reporter ekkora vadkacsával be nem léphet
+(ajtón kidobatás terhe alatt) egy tisztességes szerkesztőségbe.
+
+«Hiszen lehet még egy kombináczió! – hallom kiáltani minden oldalról. –
+Menjen férjhez miss Palmyra egy «_rangjabeli_»-hez. Válaszszon
+élettársul egy olyan hímnemű csodát, a ki szintúgy, mint ő, Barnum
+muzeumában szerzi a jól megérdemlett dollárokat!»
+
+Nagyon helyes! Ez az igazi megoldás! Hiszen Barnum úrnak is éppen ez
+volt az eszméje.
+
+De a csodák nagymesterének nem csupán odáig terjedt a figyelme, hogy a
+numero 11-ik szépségdíj nyertesének hozzá méltó rangbeli élettársat
+keressen: atyai gondoskodása felölelte a másik két nevezetességet is.
+
+Lady Elvirának leghamarabb akadt párja: ez volt Hikkins Albatros
+esquire, más néven a kaucsuk-ember, az a csoda-alak, a ki a tagjait úgy
+ki tudta forgatni a helyeikből, hogy a térde meg a könyöke volt előre; a
+testének az alsó része előre fordulva kankant tánczolt, míg a felső
+része hátrafelé fordulva erkölcsi prédikácziót tartott. Meg hagyta magát
+kötöztetni erős kötelekkel egy karszékhez, kezénél, lábánál, derekánál
+fogva s öt percz alatt kicsúszott valamennyi kötelékből. Mikor vége volt
+a produkcziónak, akkor megjelent lady Elvira, utazó hölgynek öltözve,
+kezében egy úti táskával; fogta a kaucsuk-embert a fejénél, összecsukta
+mint egy négyágú peniczilust, s belegyűrte a pakktáskába s vitte a
+vasúti kupéba.
+
+No hát ez mintha csak férjnek lett volna teremtve lady Elvira, a
+«Colossal-Venus» számára: egy férj a pakktáskában.
+
+Ezenben megkerült donna Lia Fernandez, a szakállas szépség számára is a
+hozzá alkalmazott nevezetesség, a tetovált férfi képében. Mister Muffi
+két társával együtt a malabár szigeti vad indusok fogságába esett, a kik
+mindhármukat arra itélték, hogy az egész testük betetováltassék. Három
+esztendeig tartott a munka. Két társa mister Muffinak belehalt a kínzó
+eleventen kihímeztetésbe, ő maga kiállta. Tökéletes példány lett belőle.
+Nem volt a testének körömnyi foltja, a mi tűszurással rajzolt ábráktól
+ment maradt volna. Láthatók voltak rajta napok, holdak, csillagok,
+virágok, négylábú és szárnyas állatok s mindenféle csúszómászó hüllők és
+pillangók.
+
+Legkínosabb műtét volt az, mikor a szakállát, bajuszát szálankint
+kitépték, s annak a helyét is, művészi remeklés mellett, bedörzsölték
+kék és veres porral, úgy, hogy mister Muffinak azon a helyén, a hol más
+ember bajuszt, szakállt viselt, sárkánykígyók és delfinek voltak
+láthatók.
+
+Ezt a remekbe készült férjet szánta Barnum donna Liának. S ez nem volt
+pusztán rangtársak közötti érdekházasság. Donna Lia valóban szíve
+mélyéből megszerette a nagy nevezetességre jutott férfiut; ki ugyanazon
+világhírű muzeum kabinet-darabjai közé tartozott; elannyira, hogy
+tisztán lángoló szerelmében kész volt arra a nagy áldozatra, a melyhez
+hasonlót csak Berenice királynéról jegyez fel a Dictionnaire d’Amour:
+kész volt bajuszát, szakállát levágni.
+
+– De ördögöt vágod, – protestált a vőlegény. – Nekem így tetszel épen.
+Bajuszoddal, szakálladdal együtt. Ez a te hozományod. A nélkül el sem
+veszlek.
+
+Tehát maradt a statusquo.
+
+Legnehezebb volt olyan hírhedett férfiúra akadni, a ki a pályadíjazott
+szépség kezére méltó legyen az egyenrangúak között. Hogy még arra a
+gondolatra senki sem vetemedett rá: miszerint egyszer már rendezni
+kellene «férfiúi szépségversenyt» is, a melynél hölgyek volnának a
+pályabírák. Ennek nagy sikere lehetne! De ez különben sem ért volna
+semmit. Egy szép nő, meg egy szép férfi sehogy sem illenek össze. Itt
+is, mint a delejességnél, az ellentétek vonzzák egymást. A ki egy
+hírhedett szépségnek férje akar lenni, annak okvetlenül a csúfságával
+kell kitünni. Ezt kivánja az aisthesis. Ezért festették a klasszikus
+világban a legszebb nymphákat társaságban a legcsúfabb satyrokkal.
+
+Végre megtalálta miss Palmyra azt az ideált, a kiért rajongni lehetett.
+Ez volt a «_csontvázférfiú_». Az arcza egy halálfő. Csak a szemei
+bizonyítják, hogy él. Méltó tanulmánya az anatomusoknak. Úgy hítták,
+hogy – sehogy se hítták; az volt a neve, hogy «Skelet».
+
+Ez boldogítá csontkezével Palmyra kisasszonyt.
+
+Mister Barnum mind a három párt egyszerre házasítá ki. Ő viselte a
+lakodalom költségeit, a menyasszonyok toillettejének kiállítását; a
+szertartás után fényes vendégség következett, melyre, magas belépti
+díjak mellett, vendégek és néző publikumok is voltak hivatalosak.
+
+Az esküvők ugyanazon templomban lettek megtartva, fényes czeremónia
+mellett, semmi fatális akadály nem jött közbe: csupán donna Lia
+Fernandez és mister Muffi esketésekor mondá a szertartást végző pap:
+«Szabad önöktől kérdeznem, igen tiszteletreméltó jegyespár, hogy melyik
+önök közül a vőlegény és melyik a menyasszony?»
+
+
+
+
+A HÁROMSZINŰ KANDUR.
+
+(Kutya-macska história.)
+
+A kutya hatalmas állat a világon.
+
+Különösen Magyarországon.
+
+Kivált mikor már a bőre le van fejtve.
+
+Ez a kutyabőr még holta után is eleven.
+
+Mit mondok: eleven? Halhatatlan!
+
+Ilyen elenyészhetetlen kutyabőr birtokában volt _nemes Pugonyi Están_
+uram – Kecskeméten.
+
+Az ilyen kutyabőr másutt is a magyar hazában a különösségek közé
+tartozik. Először is – a tulajdonosának választói jogot ád (a 48-iki
+törvények értelmében), másodszor pedig – másodszor? Majd az ördög töri
+rajta a fejét, hogy mit ád neki még másodszor is!
+
+Hanem hát az ilyen kutyabőrnek a virtusára nem sokat adnak Kecskeméten.
+Választói joga van ott már minden embernek, a ki kétszobás házzal bir,
+vagy egy műhelylyel, a melyben egy legénynyel dolgozik; egyszóval, a ki
+tíz forint adót fizet a hazának. S a ki még tíz forintot sem tud letenni
+a haza oltárára, az már nem polgár, csak _gányó_, annak a malom alatt az
+országgyűlése.
+
+Hát bizony a nemes levélre való büszkeségért csak kinevették Pugonyi
+Están uramat. Régen, Dobzse László meg Lajkó király alatt érhetett az
+valamit; mikor a «kalandorok» Kecskeméten tartották az üléseiket; ma
+bizony rá sem hederít senki.
+
+No, az az egy, hogy «nemzetes uramnak» szólítják az embert. De azt a
+pusztabiró is megkapja.
+
+De még ezenkívül abban a rossz hírben is állt Pugonyi Están uram, hogy
+«tudós ember». Tudni kell azt, hogy Kecskemét egy olyan rendkívüli
+város, a hol minden ember otthon tartja az eszét. Senki sem megy a
+szomszédba kölcsönkérni egy kis «sütnivalót».
+
+Ezért lehetett az, hogy az én ott laktomban (két évig) még csak hírét
+sem hallottam, hogy egy prókátor volna a városban (negyvenezer lakos
+mellett). A kinek ott pere volt, végezte maga, vagy amikázott, de
+prókátorhoz nem ment. A mi pedig az orvosi tudományt illeti, azt
+akkoriban csak két emlékezetes alak képviselte: az egyik volt egy
+tősgyökeres magyar nevű, tudós férfiú, a ki a hozzá kerülő paciensek
+számára zsinórra fűzött recepteket tartott, s a hogy következtek, úgy
+szakított le egyet a schédákból; volt olyan betege, a ki tintaspeciest
+kapott, a mitől fekete lett a nyelve, de meggyógyult tőle. A másik
+doktort pedig a neve és termete összeállításában doktor Pohoska névvel
+látta el a közvélemény. Ez háromszor bukott meg a pesti egyetemen a
+rigorozumon; a harmadiknál azt mondta neki a dékán: «_perge asine, hic
+habes diplomam; occides homines_». Ezért nem is került soha Kecskemétre
+se cholera, se tiphus, se más czifra nyavalya. Mi az ördögöt keresett
+volna ottan? Csak egyetlen patika volt a piacz közepén, oda jártak
+délelőtt a honoratiorok _germinativát_ inni, a mit népnyelven
+_kárminativának_ hívtak (aztán meg a szép patikárusnénak udvarolni).
+
+És pedig annak, hogy a prókátor ilyen korlátolt hatáskörnek örvendett a
+nagy alföldi városban, épen nem a czivilizáczió hiánya volt az oka,
+hanem az az egészséges ethika, a melyen az ottani közélet alapult.
+Először is politikával senki sem foglalkozott (még akkor nem voltak
+képviselőválasztások) s egymás vallását mindenki tiszteletben tartá. Azt
+mondják, nem tudom, igaz-e, hogy egy régi városi statutum elrendelé,
+miszerint annak, a ki Kecskeméten vallásfelekezeti háborgást idéz elő,
+rövid úton _feje vétessék_. Szent is volt a béke. Laktak ott feles
+számmal görögök, zsidók is; de az mindegy volt; nem támadt nemzetiségi
+kérdés. Aztán mindenki azt tartá, hogy abból, a mit az Isten adott, meg
+kell élni: senki se költsön el többet, mint a mennyi pénz a zsebében
+van. Kölcsön nem kért, nem adott senki. A kinek fölöslege volt, marhát
+vett rajta. Valóságos axiomát képezett az az adoma, a melyben egy öcs
+pénzt kér kölcsön a bátyjától s ezt a választ kapja tőle: «Ha nem adok
+neked kölcsön pénzt, akkor, öcsém, csak te haragszol meg én rám; de ha
+adok, akkor majd én is megharagszom terád, te is én rám». Így aztán nem
+támadhatott processus.
+
+A mi pedig a medicina közvéleményt illeti, arra nézve a kecskeméti
+észjárás azt tartja, hogy könnyebb a nyavalyát kikerülni, mint
+keresztülgázolni rajta; annál fogva minden ember szépen elélt holtig.
+Párbajban, öngyilkosságban senki sem tette magát nevetségessé.
+
+Már most, ha a legpraktikusabb tudományok képviselőjének is ilyen kevés
+hatáskör jutott, milyen nagy elszigeteltségben kellett élni az olyan
+tudósnak, mint nemzetes Pugonyi Están uram, a ki összegyüjté a fejében a
+klasszikus és orientális nyelvek minden tudományát; értett latinul,
+görögül, zsidóul, arabusul, még törökül is; a mit a török basák írtak a
+kecskeméti, nagykőrösi birákhoz, a kegyetlen deftereket mind el tudta
+olvasni. Ellenben a németet és a francziát megvetette. Azokat nem
+tartotta érdemesnek megtanulni.
+
+Csak egy európai nyelvet tanult meg: az angolt. Bizony azt sem azért,
+hogy Shakespearet eredetiben olvashassa. Majd megtudjuk később, hogy
+miért. De azt is úgy szedte magába, a hogy az a latin helyesírás szerint
+olvasandó. Kámbridge herczeget bizony nem mondta _Kembridzs_-nek, sem
+pedig a recapitulation-t _rikepitsulesn_-nek, de azért ha jött a zsidó
+szeszfőzőnek üzleti levele Liverpoolból, azt mégis csak ő hozzá vitték
+tolmácsolás végett.
+
+Gazdasága is volt a tudós férfiúnak: szép tagban a Talfáján. Meg
+lehetett volna belőle élni tisztességesen, ha parasztmódra gazdálkodtak
+volna rajta. Hanem ő neki ebben is különös ambicziói voltak. Holmi
+ordináré rozs, kukoricza az ő vágyait ki nem elégítette, úttörő volt!
+Festő csüllenget, pirosító buzért vetett táblaszámra, a mikből magyar
+indigónak és magyar karmazsinnak kellett előtámadni. Nem az ő hibája,
+hogy a siker elmaradt.
+
+A szép szőlejét, gyümölcsösét e mellett egészen elhanyagolta. Egy régi
+pandektában azt olvasta, hogy _nihil de arbore!_ s ennek az utasítása
+nyomán mindent, a mi «fáról származik», életrövidítőnek tartott. A
+szőlőt pedig hagyta futni a földön, mint az uborkát.
+
+Odahaza a nagy-czegléd-utczai házánál ellenben egy egész legió macskát
+tartott. Azok között voltak fehér-fekete, vörös-fekete és fehér-vörös
+példányok, azután meg fehér-fekete-vörös egyéniségek. Tiszta fehér,
+fekete, czirmos és ordas nem tűretett meg közöttük. A két színben
+szerénykedők mindannyian a fi-nemhez tartoztak, a három színben pompázók
+ellenben mind a gyengédebb nemhez. Ott is megtartják a divatot. Ezekkel
+a hizelkedő, alattomos, könnyűerkölcsű lényekkel volt tele a nemzetes
+úrnál minden szoba, ott törlészkedtek a pamlagon, ott doromboltak a
+kályha-padkán, ott nyervákoltak a hiúban, ott divatlankodtak a folyosón;
+a pincze-ablakból macskafej nézett ki, a kert fáin macska koptatta a
+körmeit, s holdvilágos éjszaka olyan virtuóz éneklést míveltek, hogy
+azzal az egész utcza minden komondorát ellenmondó csaholásra ingerelték.
+Hanem ebben is szisztéma volt, tudományos alapon épült szisztéma.
+
+Kezébe akadt egyszer egy angol hirlap, az _Irish Advertiser_, melynek
+«Miscellany» rovatában ezt a figyelemreméltó közleményt olvasta: «Az
+angol társadalom legelőkelőbb tagjaiból alakult «Zoological
+Paradoxies»-társaság százezer font sterling díjat tűzött ki annak a
+megjutalmazására, a ki egy háromszínű kandurt képes előállítani.»
+
+Egy millió forint!
+
+Egy macskáért! Nem! Egy lehetetlenségért. Egy természetrajzi
+paradoxonért. Nem nyerheti azt el senki!
+
+Épen így tűzhettek volna ki pályadíjat az égszínkék georgina
+előállítására. Az is lehetetlen. Az együttnemzők egész családjában
+teljesen hiányzik az égszínkék (kivéve a «katáng»-ot, de az nem adja
+kölcsön a szirmait a georginának). A műkertészek mindent megpróbáltak:
+nem sikerült; a kék georgina díja ma is fölvétetlen.
+
+No, de egészen más a lelkes állatoknál, s a macska már az. Azokra már
+lehet hatni a képzelődés útján. Tudjuk az ó-testamentumból (s az már
+szentírás), hogy Jakab patriárka, mikor még juhászbojtár volt Lábán
+uramnál, milyen furfangosan tudott tarka bárányokat szaporítani az itató
+vályukba elhelyezett tarka vesszők praktikájával.
+
+Ez volt az alapeszme.
+
+E körül fordult azután meg Pugonyi Están uramnak az egész életrendszere.
+Mindent a macskákért.
+
+A macska-kulturának aztán az lett a következése, hogy a szomszédok
+örökös veszekedésben éltek Pugonyi urammal. Az ő macskái miatt nem
+lehetett galambot, csirkét tartani a háznál, mind elhordták.
+
+Különösen protestált ez úri passzió ellen a szomszédban lakó Liba Kis
+Jánosné asszonyom.
+
+Minthogy abban a hosszú utczában hét Kis Jánosné lakik, annálfogva a
+néphatalom mindegyiknek előneveket ajándékozott. Liba Kis Jánosné
+asszonyom azzal szolgált rá a magáéra, hogy ő visz kora tavaszszal
+leghamarább a vásárra (még pedig Londonba) fiatal libákat, a mikor
+azoknak darabjáért három forintot fizetnek. Ezt pedig igen furfangos
+módon cselekszi. Van egy nagy, hosszú félszere, a mit kívülről kertészi
+üvegháznak lehet nézni, azt télen istálló-trágyával tartják melegen. A
+félszer földjét bevetik rozszsal, az szépen kizöldül, mire a a kis libák
+kikelnek, úgy, hogy azok már januárban kész legelőt találnak maguk
+előtt; vízmedenczéjük is van, a miben lubiczkolhatnak, úgy, hogy
+nagybőjt végén, mikor más gazdasszonynak még csak sárga pelyhes libikéi
+csipognak az udvarán: Liba Kis Jánosné asszonyom «egy» napon leöleti
+valamennyit: még pedig jól ügyelve rá, hogy a lúdnak a nyaka ne felülről
+lefelé legyen megvágva, a hogy a magyarok szokták, hanem alulról
+fölfelé, a hogy az angolok szeretik.
+
+Ez a sok száz hízott lúd mind Angliába megy: Londonba.
+
+Liba Kis Jánosné asszonyom maga saját személyében szállítja el az
+árúját. Kifogad egy arra a czélra berendezett egész waggont, ott jég
+közé elrakva, szépen becsomagolja a kopasztott pecsenyének valót,
+gyorsvonatra adja fel a szállítmányát; maga is vele utazik a La Manche
+csatornáig, ott átrakják az árút a hajóra jégkamarába, melyet Londonban
+egyenesen átszállítanak a «Poultry»-ba: a baromfipiaczra, ott aztán a
+gyönyörűséges szép kecskeméti lúdpecsenye bátran versenyre hívja
+Ó-Anglia valamennyi lúdjait s becsületet szerez a hazájának. Két nap
+mulva Liba Kis Jánosné asszonyom száz vagy kétszáz guineával a kötött
+erszényében tér vissza Kecskemétre. S ezt az utat minden esztendőben
+megteszi. És mindezt a nélkül, hogy egy áldott szót tudna abból a
+nyelvből, a melyen Ira Aldridge, a szerecsen Othello magyarázta egykor
+Budapesten Shakespearet. – De hát megértik ők egymást igen jól: az
+angolok Kis Jánosné asszonyomat, a ki magyarul árulja a kövér ludait, s
+Kis Jánosné az anglust, a ki aranynyal fizet. Nem kell ide volapük.
+
+A mellett azonban Liba Kis Jánosné asszonyom nem látott Londonból
+egyebet, mint a baromfivásár vasszerkezetű bazárját, a hová földalatti
+vasuton viszik; aztán a lúdvásárló kvártélyát, a kinél egy szobát előre
+megrendelt.
+
+Ez is egy ok volt arra, hogy Pugonyi uram lenézését éreztesse a
+szomszédasszonyával.
+
+Ugyanis, mire Liba Kis Jánosné asszonyom Londonból visszaérkezik,
+akkorra már a kecskeméti gyalogjárókon tükörsima jég van. Ki tehet róla,
+ha fagy? Egyszer aztán valaki elcsúszik a jégen s eltöri a lábát. Akkor
+aztán az ujságok megtámadják a magisztrátust, akkor aztán a magisztrátus
+kiadja a rendeletet, hogy minden háziúr felvágassa a jeget a háza előtt
+– öt forint birság terhe alatt.
+
+Akkor aztán nosza neki áll minden háztulajdonos a szolgálójával együtt a
+háza előtti jégburkolatnak: az egyik koczogtatja jégvágó kapacscsal, a
+másik hirgatja lapáttal – azt az ötforintos angyalát annak a jégnek!
+
+Ebben a munkában aztán összetalálkoznak a szomszédok, különösen ha az
+egyik keletről, a másik nyugotról kezdte a jégtörést. Ilyenkor aztán
+csak kegyeskedik megszólítani a szomszédasszonyát Están úr.
+
+– No, hát mit látott Londonban, szomszédasszonyom?
+
+– Nem láttam én ott a sok házaktul semmit.
+
+– Hát a Themzén?
+
+– Ott meg a sok hajótul nem láttam semmit.
+
+Ekkor aztán Están úr előrukkol vele, hogy de ő pedig mi mindent tud
+Londonról. Olvasta a Conversations-Lexiconból. A térképe is megvan.
+Hegyiről-tövire ismer benne minden zeget-zugot. A Cityt, a Westendet, a
+Rotherhithe-t. Beszél neki a Westminster Abbeyról, meg a Hyde-parkról.
+«No, majd ha egyszer _megtermett_ az a háromszinű kandúr, akkor aztán
+együtt megyünk fel Londonba szomszédasszonynyal, majd én aztán
+megmutogatok mindent.»
+
+– Oh, hogy a pokol pusztítsa el azokat a szomszéd uram tarka macskáit!
+Ha a Filáx kutyám meg nem kergetné őket, mind elragadoznák a kis
+libáimat.
+
+– No, hát majd gondoskodom róla, hogy az én macskám el ne ragadozza a
+szomszédasszony libáját!
+
+S a mint az idő megnyilt, olyan másfélöles téglakerítést huzatott
+Pugonyi Están uram a maga és a szomszédasszonya telke között, hogy azon
+semmi macska át nem mászhatott. Eddig csak alacsony deszka-palánk
+választotta el a kertjeiket, kisvárosi szokás szerint, hogy egyik
+szomszéd a másikhoz átdiskurálhasson.
+
+Hát hiszen épen ez volt a nagyobbik ok, a miért Están úr azt a
+haszontalan költekezést tette azzal a nagy téglafallal.
+
+Mert, hogy ismét a «kutya» thémára térjünk át, van egy magyar
+példabeszéd, a mely így szól: «kutya van a kertben». Érti azt, a ki
+magyarul tud.
+
+Están úrnak volt egy nagy kamasz fia, a kinek már az érettségi vizsgát
+kellett volna letenni; Kis Jánosné asszonyomnak pedig volt egy leánya, a
+kinek – nem kellett az érettségi vizsgát letenni.
+
+A fiút hitták Palkónak, a leányt pedig Katiczának.
+
+Egy idő óta a fiú nem szeretett tanulni; az apjának bottal kellett
+hajtani a könyv után. Bezárta a kertbe: addig ki nem eresztette, a míg
+meg nem tanulta a leczkéjét. Azt követelte tőle, hogy fenhangon
+tanuljon: hadd hallja meg ő is odafenn a szobájában.
+
+Csakhogy azt azután Katicza is meghallotta.
+
+Az egyik nap a görögöt magolta a gyerek:
+
+  Ménin aide Thea peliádeo Akhilleósz
+  Ulomenén, hé mürin Akhájoisz algen ethéke,
+  Pallasz d’ifthimusz pszükhász aidi proiapszen.
+
+– Kedves egészségére! – kiáltott át a Katicza a szomszéd kertből. (Zengd
+múzsa a Peleus Achilles veszedelmes haragját, mely több akhájainak
+okozta halálát és sok előkelő hős lelket küldött korán a pokolba. _Homér
+Iliása._)
+
+A másik nap meg a zsidót hadarta:
+
+  Beresid boró Elohim et hassamájim, Tohu vabohu khüsef.
+
+(Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet.)
+
+A harmadik nap a németre került a sor:
+
+  Wakauf, wakauf du stille Natur,
+  Wakauf, wakauf du schlummernde Flur.
+
+(Ébredj fel csendes természet, ébredj alvó mező.)
+
+A Katicza alig birt gyomlálni a vetésében, mikor ezeket hallotta a
+palánkon keresztül. De bolondokat kell tanulni ezeknek a fiúknak!
+
+Aztán meg a latinra került a sor; a Palkó azzal ijesztgette el a
+verebeket a cseresznyefáról:
+
+  Szik drópáksz, ánthráksz, limáksz, kum smilace klimáksz
+  Hisz atacem, panacem, koracem filacemkve facemkve.
+
+(Ezek mind hiábavaló diákszavak, nem érdemesek a magyarázatra.)
+
+De már erre nem állotta meg a Katicza, hogy át ne kiáltson a palánkon:
+
+– Ugyan, édes Palkó, miért szidja maga olyan nagyon a mi Filaksz
+kutyánkat?
+
+A mire a diák is odament a palánkhoz. Az bizony ócska alkotmány volt
+már, egy deszka félre volt dülve a sorból; ezen a résen keresztül át
+lehetett látni, beszélgetni, sőt kezet is szorítani egyik kertből a
+másikba.
+
+– Nem a Filáksz kutyával vesződöm én, édes Katicza, hanem ezzel a kutya
+prozodiával. Tudja maga, mi az a próza?
+
+– Hogyne tudnám? Ma is sütöttem egy tepsivel. Adjak belőle? Ebéd előtt
+van maga, vagy ebéd után?
+
+– Minálunk mindig ebéd előtt van.
+
+A Katicza aztán beszaladt a kamrába, kihozott a markában két darabot
+abból a négyszögletű izéből, a mit a magyarok prózának neveznek. Nagyon
+jó az, csak gyomor kell hozzá. Átnyujtotta a deszkarésen Palkónak.
+
+– Ugyan, az Isten áldja meg, harapjon le belőle egy darabkát, hogy ott
+folytathassam, a hol maga elkezdte.
+
+Hát azt a szivességet is megtette neki Katicza.
+
+Palkó aztán mohón tömte magába a zsíros körömfaladékot.
+
+Azalatt persze hallgatott.
+
+A házikó pitvarából élesen hangzott alá Están úr orrhangja:
+
+– Paule! Cur non discis? (Palkó, mért nem tanulsz?)
+
+Pál diák aztán tele pofával gajdolá: «szik drópáksz, anthráksz,
+smiláksz…»
+
+Katicza a földre ült le, úgy nevetett.
+
+– Hát aztán mi hasznát veszi maga ennek a sok _sálemálénak_, a mit
+bemagol?
+
+– Soha sem én, sem a hetedik unokám sem veszi ennek semmi hasznát e
+világi életben; de hát be kell vágnom; mert e nélkül nem tehetem le az
+érettségi vizsgát: visszavetnek.
+
+– Hát azt az érettségi vizsgát miért kell magának letenni?
+
+– Azért, hogy a jogakadémiába átmehessek.
+
+– Hát ott mit fog csinálni? Meddig tart az?
+
+– Ott bizony az lesz, hogy utamba áll negyvenezer paragrafus s azt
+mondja: «No most vagy te eszel meg minket, vagy mi eszünk meg téged».
+Négy esztendőm van rá.
+
+– Szent atyám! Négy esztendő! Hisz akkor már a füle mögé fogja csavarni
+a bajuszát. Hát azután?
+
+– Azután háromszor rigorozálok: leteszem a doktorátust.
+
+– És azután?
+
+– Azután beállok ügyvédbojtárnak s ha három esztendeig kiállom a
+koplalást, azalatt addig kopogtatok sorba valamennyi hivatal-ajtón, míg
+valahol ott ragadok diurnistának.
+
+– S ez a vége?
+
+– Nem! A vége az, hogy onnan is kidobnak.
+
+– Hát nem nagy bolondság az magától, így rontani a termetét ezzel a sok
+förtelmes tatárnyelvvel, a min semmi jótétlélek nem beszél, mikor van
+magának annyi helyes esze, hogy úri módon megélhetne utána?
+
+– Hát honnan veszi azt maga, hogy én nekem van helyes eszem, mikor az
+apám is, a tanárom is, meg a tanfelügyelő is mind azt mondja, hogy
+válogatott nagy szamár vagyok.
+
+– Hát elnézem én azt sokszor a kerítésen keresztül, mikor maga nem veszi
+észre, hogyan ojtogatja be maga itt ebben a bozótos kertben azokat a
+vadszilvafákat s esztendőre milyen pompás őszibaraczkok, meg kajszin
+baraczkok teremnek rajta. A csipkékből gyönyörű rózsák támadnak.
+
+– Lassan beszéljen! Meg ne hallja az apám! Kitöri a nyakam, ha megtudja,
+hogy kertészhajlamaim vannak.
+
+– Bizony pedig az az első tudomány a világon. A kecskeméti gyümölcsöt
+milliókért hordják ki a külföldre, még a hulladék czefrének is akad
+vevője; de még olyan pálinkafőzőt nem láttam, a ki a fiskálisok
+czefréjét vásárolná össze. Aztán nézze csak meg azt a gyönyörű
+szőlőiskolát ott kinn a homokpusztán, a mi egy valóságos paradicsom;
+pedig még nem rég csupa homokbuczka volt. Tavaly szüretkor vitt ki
+magával az édes anyám. Ott is vannak ám diákok; de azok nem gajdolnak
+ilyen furcsa verseket, hanem olyan okosan tudnak beszélni az emberrel,
+hogy csupa gyönyörűség. Hát a maga édes apjának is van ilyen nagy darab
+homokföldje; ha maga a vinczellér-iskolában kitanulná azt a tudományt, a
+mihez hajlandósága van, olyan uraságot teremthetne rajta, hogy nem
+cserélne még a vicispánynyal sem.
+
+– Paule! Jam iterum non discis! (Palkó, már megint nem tanulsz!)
+
+– Hisz atacem, panacem…
+
+Egyszer aztán csak rájött Están úr, hogy «kutya van a kertben!»
+
+Azért emeltette azt a nagy bolond kinai falat a két szomszéd kert közé.
+
+Ér is az valamit!
+
+A Palkó felmászott a kertben a nagy körtefára: ezentúl onnan társalgott
+a szép Katiczával. Están úr arra is rájött.
+
+– Kvid fáczisz, nebulo, in arbore szedensz? (Mit csinálsz, gézengúz, a
+fán ülve?)
+
+– Tanulom a leczkémet, mint a peripatetikusok.
+
+– Azine! Azok épen sétálva tanultak.
+
+– Hát ’sz én is sétálok.
+
+Máskor meg azon kapta a Palkót, hogy a vén körtefának minden egyes idei
+hajtását beojtogatta.
+
+– Kvid fáczisz iterum kum isztó arbore? (Mit csinálsz megint azzal a
+fával?)
+
+– _Fajfát_ csinálok ebből a komisz körtéből.
+
+Az igaz, hogy komisz egy gyümölcs termett rajta, a mit úgy hínak, hogy
+«totya»-körte. Olyan az, mint a vaczkor. Őszszel úgy verik le a póznával
+a fáról: akkor feltöltik a padlásra, mikor aztán jól megfagyott, fekete
+lett, akkor ehetővé lesz. Megveszik a gyerekek, meg a napszámosok.
+
+Ezért még dühösebb lett Están úr. Hogy a lurkó el akarja rontani az ő
+szent fáját, melynek első csemetéjét Uszubu ősapánk hozta magával a
+«Körtvély»-tó mellől. Az igaz szittya totya-körtébe franczia és belga
+erkölcstelen fajokat akar beojtani. No megállj, te elfajzott korcs
+ivadék!
+
+Hát még mikor a nemesi családfának beojtásáról lett szó!
+
+A karácsonyi szent ünnep közeledett. Liba Kis Jánosné asszonyom udvarán
+rettenetes lármát csaptak a ludak, a kik Albion kedveért feláldoztattak.
+
+Ekkor történt meg Pugonyi Están uramon, hogy ő saját becses személyében
+átlátogatott Liba Kis Jánosné asszonyom házához.
+
+A polgártársnő épen nagy dologban volt.
+
+Az _ambitust_ végigülték a koppasztáshoz értő asszonyságok; ő maga
+osztályozta a tollakat, külön a begyepelyhét, meg a goromba tollat. A
+toll is nagy rubrikát képezett a gazdaságban. Csupa pehely volt minden
+ruhája tőle. Nem is eresztette be a nemes urat még a folyosóra sem, csak
+ott az utczaajtóban állt meg vele diskurálni. Divat az Kecskeméten: az
+utczaajtóban fogadás.
+
+– Jaj, kedves édes szomszéd uram, de rossz időben kegyeskedett becses
+látogatásával megtisztelni. Csupa toll az egész házam. Ezt egy nap alatt
+el kell végezni. Hajnalban indulok Londonba a ludakkal.
+
+– Nem is azért jöttem én át, – mondá Están úr, – hogy a szomszédasszonyt
+dicső műveletében feltartóztassam, hanem épen azért, mert tudom, hogy
+holnap útra fog kelni. Hát csak arra akartam barátságosan
+figyelmeztetni, hogy ha elutazik Londonba, ezúttal vigye magával a
+Katicza leányát is: az is hadd lássa meg Albion fővárosát.
+
+– Jajh, nem lehet annak itt hagyni a házat, édes szomszéduram. Most
+kelnek javában a kis zsibák. Ha nincs, a ki rájuk ügyeljen, fele a
+tojáshéjba fullad. Ezt nem lehet cselédre hagyni: ezt csak a Katicza
+érti. Aztán folyvást vigyázni rá, hogy a macska el ne kapja a kis libát.
+
+Erre a szóra méregbe jött Pugonyi Están uram.
+
+– De most nem arról van szó, hogy az én macskám kapja el a
+szomszédasszony libáját, hanem, hogy a szomszédasszony libája ragadja el
+az én macskámat.
+
+– Nem értem, nem értem. Ez nekem görögül van.
+
+– Hát hogy a karácsonyi ünnepek következvén, az én fiam áperte
+deklarálta, hogy ő nem megy légáczióba. Pedig Szlavoniába mehetne; mert
+az olyan messze van, hogy egy diák se eligálja magának.
+
+– Hát papnak neveli a fiát, szomszéduram?
+
+– Neveli ám az ördög papnak a fiát! Az enyim juriszperitusz lesz.
+
+– Hát akkor minek menne legáczióba prédikálni?
+
+– Azért, hogy ott a _dáciából_ összekereshet annyit, a mennyiből itthon
+kifizetheti a _didaktrumot_.
+
+– Hát én nem tudom, mi az a diktrum-daktrum, hanem mondok én egy igaz
+magyar szót a nemzetes úrnak, ha meg nem haragítanám vele.
+
+– Hallgatom.
+
+– Hát azt mondom én, hogy «nem eszünk annak a kutyának a fogtából, a kit
+bottal kell hajtani a nyúl után». Mit kínozza a nemzetes úr azt a
+szegény Palkó diákot azzal a sok veszekedett Hübnerrel, ha neki magának
+nincs kedve a prókátorsághoz? Miért nem adja be a vinczellér-képezdébe,
+a mihez esze is van, kedve is van, jó keze is van. Hiszen prókátor annyi
+van már a világon, hogy minden perre kettő is jut; de a jó vinczellért
+úgy keresik, mint a hogyan a három királyok a Messiást. Aztán magának a
+nemzetes uramnak is van a Falfáján egy nagy darab homokbuczkása; ha azt
+a Pál úrfi megregáloztatná, beültetné jófajta szőlővel, négy esztendő
+mulva, mikor a vinczellér-iskolát elvégezte s az önkéntes esztendőt
+leszolgálta, egy olyan kapitális birtokot venne át benne, hogy nem
+cserélne jövedelmet senki fiskálisával.
+
+Están úr csak a fejét bólongatta folyvást ez ékesszólás alatt.
+
+– Tökéletesen az én fiamnak a programmja, a mit most szomszédasszony
+elukubrált. Ő is épen ezt a kurrikulum vitaet proponálta nekem, míg jó
+el nem tángáltam. Látszik, hogy innen ered a szuggesztió.
+
+– Én ugyan soha egy szót sem váltottam az úrfival.
+
+– Maga nem, hanem a leánya.
+
+– A’ bizony meglehet.
+
+– De hát az a hiba, hogy az ilyesmi meglehet.
+
+– Nem értem, hogy mi hiba volna benne? Hogy a fiatalok egymással
+beszélgetnek, nyájaskodnak? Mink is úgy tettünk, mikor ifjak voltunk.
+Nekem is volt egy diákom leánykoromban, a ki nekem könyveket hordott
+olvasni; én meg pogácsával, túrós lepénynyel, gomolyával traktáltam; de
+biz abból semmi hiba nem lett. Engem sem strázsált az anyám: mégis
+becsületes maradtam. Jaj már annak a leánynak, a kit az anyjának kell
+őrizni! A kecskeméti leánynak hétköznap is annyi esze van, mint
+vasárnap, sátoros ünnepen meg még egy kukuriczával több. Én bizony
+szintén nem hajduskodom a leányom mögött.
+
+– Úgy volt az régen, szomszédasszony, de most más világ van. Bolond idők
+járnak. Nem nyithatok fel egy vasárnapi ujságot, hogy azt ne olvassam
+belőle, hogy egy diákgyerek, egy gimnazista összegabalyodott egy
+gyerekleánynyal s minthogy czéljukat el nem érhették: vettek egy
+revolvert, piff-paff, agyonlőtték magukat.
+
+– No, már én csak nem hagynám, hogy a leányom ilyen gyerekség miatt
+agyonlője magát.
+
+– Hát mit csinálna a szomszédasszony?
+
+– Azt mondanám neki: azért bizony meg ne gyilkoljátok egymást. Ha te is
+ilyen korán be akarod kötni a fejedet, a legény is alig várja, hogy a
+torkán akadjon az Ádám csutája, hát Isten neki: menjetek a paphoz, aztán
+húzzátok az igát!
+
+Están úr felfújta a pofáját s nagyot sodort a bajuszán.
+
+– De kettőn áll ám a vásár. Nem adják azt olyan szimpliciter, mint a
+hízott libát. Az én fiam nemes ember.
+
+– Már, édes Pugonyi Están uram, én nem tudom, hogy mi a különbség a
+nemes ember, meg a pógár ember között: mert mind a kettőnek keresztbe
+áll a szája az orra alatt; hanem azt tudom, hogy mi különbség van a
+kenyér és kenyér között?
+
+A szolgálók épen akkor hozták haza a péktől a kisült kenyereket. A Liba
+Kis Jánosné asszonyom kenyere majd kiugrott a szakajtó-kosárból, csak
+úgy ragyogott a barnapiros háta; a szép sárga gyürkéje kétfelé
+dudorodva, valósággal nevetett az emberre; a Pugonyí Están uramé meg
+fekete volt, mint az utcza-sár, lapos, keletlen; s a hol egy oldalán
+kicsorbult a záklyás tészta, annak a szederjes színe elárulta, hogy
+csupa csermelyés lisztből van sütve ez a pikhercs.
+
+– No hát tessék, nemzetes uram, mondja meg, hogy a kettőnké közül melyik
+a nemes kenyér, melyik a pugris kenyér.
+
+Están úr boszúsan kergette a _pilákat_ dolgukra.
+
+– Nem a kenyér teszi azt meg.
+
+– No hát egyéb is akad még. Én a leányommal egész fixumfertig
+stafirozást adok; s veszek neki, mikor férjhez adom, egy tanyát tízezer
+forinton. Becsülettel kerestem, takarítottam meg: gondoskodom róla. Hát
+a nemzetes úr hogy gondoskodott a fiáról? Mit ád neki?
+
+– Tudományt.
+
+– Az jó neki sóra. Hát még?
+
+– Aztán meg egy milliót.
+
+Már erre csak azzal felelt Liba Kis Jánosné, hogy nagyot kaczagott
+rajta.
+
+– Rajtam pedig ne kaczagjon, Liba Kis Jánosné asszonyom. Mert közöttünk
+van egy kis különbség. Az én predikátumom nem a ludak szerezték. A maga
+leányán holtig rajta szárad a Liba Kis Katicza. Az én fiamat pedig…
+
+De már erre Kis Jánosné asszonyomat is elfutotta a méreg.
+
+– A maga fiát pedig úgy híjják az iskolában, hogy «macskaherczeg».
+
+– Macskaherczeg?
+
+– Igenis; mert a nemzetes uramnak az a titulája városszerte, hogy
+«macskakirály».
+
+Azzal hirtelen befordult a menyecske az utczaajtón s csattanósan
+becsapta azt a jól kifizetett szomszéd előtt.
+
+Están úr alaposan le volt tromfolva.
+
+– Macskakirály! Macskakirály! – dünnyögé hazáig; még otthon sem tudta
+elfelejteni. A szobájában alig volt hová leülni; székek, kanapé, ágy,
+mind teli volt macskával. A míg ő távol volt, addig aludtak. A mint
+nyitotta az ajtót, egyszerre fölneszelt valamennyi; nyujtózkodtak, görbe
+hátat csináltak, leugráltak, oda törlészkedtek a lábához, s a mint
+végigvetette magát a pamlagon, felmásztak rá, körülülték; az egyik
+mosdott, körülkenegetve a tenyerével a pofáját, a másik dorombolt. Egy
+fekete-veres kandúrnak, ki a sötétben ült, úgy világítottak a szemei. A
+kedvencz cziczája odadusolta a fejét az ő borostás arczához.
+
+– Macskakirály! Még miattatok esem csúfságba. Az ostoba _gányó-had!
+Kukkó-nép! Tahó-fajzat!_ Mit értenek hozzá? Nekik persze a macska csak
+macska. Azt gondolják, Ful-Deákon túl nincsen világ. Majd le lesznek
+pipálva egyszerre, úgy-e cziczuskám? Azért is palotát építtetek a
+számotokra, mihelyt azt a milliót megkapom. Macskavárost alapítok. Az
+lesz a neve, hogy «Gattopolis».
+
+Két kis fia-czicza a nagy játszás közben úgy összekapaszkodott az ágy
+alatt, hogy az egyik nyervákolni kezdett. Nem restelt bebújni utánuk az
+ágy alá, igazságot tenni közöttük. A vétkest kegyes oktató szavakkal
+megfeddé: «Nem szabad a testvéreknek egymást megsérteni».
+
+A szolgáló bejött, hozta a tejet a fazékban. Azt Están úr maga szétosztá
+cseréptányérokba, az ujja hegyével megvizsgálva, hogy nem forró-e? Aztán
+a frissen sült kenyérből aprított belé, kicsiny darabkákra széttépve.
+Azt szétosztá családonkint a szoba külön plágáiba.
+
+A szolgáló még azzal az impertinens kérdéssel alkalmatlankodik, hogy
+«mit főzzünk ma ebédre?»
+
+– Hát nézz szét a kamrában, a mit találsz.
+
+A pila a kamrakulcs után tudakozódik.
+
+– Csitt! Ne lármázz!
+
+Están úr figyelmét egészen lefoglalja az a gyanús morgás, a mi a
+kályhasutban keletkezik.
+
+A kis tarka egeret fogott.
+
+De milyen egeret?
+
+Están úrnak egész czélszerűen berendezett egértenyészdéje volt. Künn a
+tanyán összefogdostatta a poczikokat, aztán idebenn befestette őket
+három színűre: a feje lett fekete, a két oldala fehér és piros. Aztán
+eleresztette a szobában. Volt ott egérlyuk elég, a hol letelepedhettek.
+
+Csakugyan egy tarka egeret fogott el a czicza.
+
+Megvan a varázslat!
+
+Még játszik is az egérrel. Biztos a siker.
+
+– Édes apám! – szólal meg a háta mögött egy hang.
+
+– Ki a’?
+
+Persze, hogy a Palkó.
+
+– No, mit akarsz?
+
+– Ha kegyeskednék édesapám kibújni onnan a padka alól.
+
+– Szamár vagy, nem tudod megérteni, hogy miben működök.
+
+– Hát csak azt akarom mondani, hogy már eligáltam: megyek, még pedig
+tüstént indulok a legáczióba; mert Szlavonia messze van.
+
+– Hm, hm. De megtértél egyszerre. Tegnap még semmi áron: ma meg már
+egyszerre tüstént.
+
+– Hát megtudtam, hogy a Katicza édes anyja elutazik karácsonyra
+Londonba, s nem akarom, hogy a Katicza becsületét behomályosítsák a
+rossz nyelvek.
+
+– No nézd az istentelent! Eddig csak szerelmes volt a pógárleányba, most
+meg már becsüli is. Hiszen te országos gonosztevő vagy!
+
+– Azért is megyek el vezekleni Szlavoniába.
+
+– No hát eredj: áldásom rád.
+
+Az ilyen ünnepi legátusnak igazán egyszerű az útikészülete. Kap egy
+mendikást úti kisérőnek, a ki viszi utána a vászonkuffert. Ebben egy
+váltani való fehérneműje van, a selyemstóla, a mit kölcsön kapott a
+kontraskribától, két rendbeli prédikáczió, meg a kredenciális. Ez jön a
+mendikás hátára. Az oldalán meg a tarisznya lóg az elemozsinával. A
+legátusnak magának csak a hosszúszárú pipára van gondja. Így aztán
+ballagnak egymás nyomában, nagy gyönyörűséggel; a hol kutat találnak,
+ott megitatnak, éjszakára betérnek a parókhiára; a legátus a pap
+vendége, a mendikás a rektoré. Fizetnek vidám adomákkal, meg új
+nótákkal. Kettejüknek sincs egy garasa. Hanem becsület: az van.
+Hazatérett aztán már nagyobb a terhük az összegyüjtött siklussal és
+kevesebb a prédikáczióval.
+
+Egy hét oda, két hét vissza: Kecskeméttől Szlavoniáig. De hát az a tíz
+falu népe, a ki egyedül képviseli a magyar vallást a horvát-szlavon
+királyságban, csak megérdemli, hogy évenkint háromszor részeltessék az
+Isten igéjében; s bizony dicséretére válik Kecskemétnek, hogy ő
+szolgáltatja a határon túl esett atyafiaknak azt a drága malasztot.
+
+A szlavoniai legátus hoz vissza magával kegyes adományokból összegyült
+kerek tizenöt forintot. Szép pénz!
+
+Új esztendő után néhány nappal került vissza a diák a szent küldetésből.
+
+Hát bizony egy karácsony és vízkereszt között végrehajtott távgyaloglás
+után az ember nem lehet valami elegáns alak. Több ruha, csizma elvásott,
+mint a mennyi siklus megmaradt.
+
+Palkót még az a baleset is érte, hogy a dárdásának feltörte a csizma a
+sarkát, az ott maradt Halason: magának kellett a hátán hazaczipelni a
+vászonkuffert.
+
+Az a vászon-kuffer olyanforma alkotmány, mint a mit a vándorló legények
+hordanak a hátukon: csakhogy egyszerű fehérítetlen vászonból készült.
+
+– No, hát megkerültél, lurkó! – üdvözlé Están úr egyetlen örökösét, a
+mint az betolta az ajtót a térdével. (Kulcsra nem nyilt az: rugni
+kellett rajta.) Tudtam, hogy nem esz meg a farkas. Rossz pénz nem vész
+el. Hát hoztál-e jó akkreditivát?
+
+– Hoztam bizony egy olyan portentumot, hogy mikor azt meglátja édes
+apám, a mestergerendáig fog ugrani örömében.
+
+Azzal elkezdte a vászon-kuffer felső leffentyűjét kioldozni.
+
+Azután belenyúlt s kihúzott belőle egy – kis, négyhetes macskát.
+
+Az még egész buta volt a bepakkolástól s csak úgy hunyorgatta az
+összehúzott szemeit, fonálvékony hangon nyivákolva.
+
+A kis állat háromszínű volt: fekete, veres, fehér.
+
+– Itt van a háromszínű kandúr! Én találtam Szlavoniában: onnan hoztam
+el.
+
+De a helyett, hogy a gerendáig ugrott volna örömében Están úr,
+kétségbeesetten kapott a taplósipkájához a két kezével:
+
+– Mit cselekedtél? Szerencsétlen! Te apagyilkos! Te hazaáruló! Hiszen
+ezáltal megfosztottad az apádat, megfosztottad Magyarországot attól a
+dicsőségtől, hogy mi teremtettük meg a háromszínű kandúrt. Átadtad a
+világhírt a horvátoknak. Mikor azt megtudják, Starcsevics nemzetiségi
+kérdést csinál belőle, Stroszmayer elkeresztelési pört indít miatta, s a
+horvát bán felülteti a hadakat ellenünk.
+
+– No de nem tudják meg. Én ezt a macskát úgy loptam.
+
+– Loptad-e?
+
+– Hát persze, hogy loptam. Macskát lopni szabad, sőt kötelesség. Ezt a
+büntető kodex is megengedi. Nem tud erről senki semmit.
+
+Están úr mégis elszomorodott.
+
+Sok éven át kedvencz rögeszméje volt már a háromszínű kandúr
+előállítása; az idén már bizonyos volt a siker felől (azokkal a tarka
+egerekkel) s ime most egy simplex parasztasszony megelőzi vele. No de
+mindegy, Amerikát sem Columbus után nevezték el, a ki felfedezte. A
+haszon oroszlánrésze mégis ide esik.
+
+– De nem fogod-e te ezt kifecsegni?
+
+– Nemesi szavamra mondom, hogy nem.
+
+– Ejh, húsz esztendős korodig nincs nemesi szavad. Esküdjél meg nekem,
+hogy nem mondod el senkinek.
+
+S azzal előkereste Verbőczyt s elmondatta Palkóval a zsidók számára
+előírt eskü-mintát végtül-végig. Ebben aztán megnyugodott.
+
+Arra azután bekövetkezett a macska-princz inaugurácziója.
+
+Az anyamacskák közül kiválasztatott egy, a ki még a dajka szerepére
+alkalmatos. A többi macskanép kikergettetett a szobából. Ennek a drága
+kincsnek Están úr ágyában csináltak helyet.
+
+– No, fiú! Arany betükkel jegyezd fel ezt a napot a kalendáriumodban.
+Mától fogva egy milliónak vagy az örököse!
+
+– Nem anticzipálna édes apám ebből a millióból egy fejelés-csizmára
+valót?
+
+– Te! Te! Epikuréus! Mindig ilyen sybaritai ábrándok körül csapong a te
+fantáziád. Tanulj már egyszer stoikus lenni. Diogenes mezitláb járt.
+
+Ez a váratlanul kedvező sorsfordulat azonban korántsem hatott
+szelidítőleg Están úr kedélyére. Sőt inkább egy démoni ötletet erősített
+meg benne. Teljes diadalának tudatában elhatározta, hogy ezt a gőgös
+ellenfelét, ezt a fehér czipójával dicsekedő, leányára nagyot tartó Liba
+Kis Jánosnét a fekete földig fogja legázolni. Majd megmutatja neki, hogy
+mit tehet egy macskakirály.
+
+Karácsonytól husvétig tizenhat hét. Odáig a háromszínű kandúr nevelése
+teljesen be van fejezve. Készítettek a számára egy rangjához illő
+fakalitkát: abban fogják Londonba elszállítani. Maga Están úr viszi a
+kincset magával, ugyanekkor fog a Liba Kis Jánosné is egy újabb
+szállítmány árúval útrakelni. Azt társul veszi maga mellé. Majd bámulni
+fog ez a tudatlan asszony-személy, mikor tapasztalni fogja, hogy az ő
+szomszédura milyen hatalmas szónoklatokat tart az angoloknak! Milyen
+becsületben részesül közöttük. S aztán, mikor egyszer kezében lesz az a
+százezer font sterling, nyakában a Society aranylánczon függő
+medaillonja: akkor érezze a maga teljes semmiségét ez a felfuvalkodott
+asszony! Lássa meg egyszerre, hogy micsoda nagy tenger választja el
+kettőjüket egymástól!
+
+Húsvét közeledtével úgy tett, mintha ő keresné a barátságát Kis
+Jánosnénak. Összebeszéltek, hogy együtt utazzanak. Az asszonyságnak is
+tetszett ez. «Majd csinálok én szomszéduramnak is helyet az én
+szállásomon. Rég ismer a gazda. Elférünk ám egy szobában is. Nem szól
+meg érte bennünket senki.»
+
+(Pedig bizony még az özvegy egészen java menyecske volt; csak a leánya
+miatt nem ment újra férjhez.)
+
+A nagy hét szépen elkövetkezett: a Palkó megint elment legáczióba, hogy
+a Katicza meg ne sértődjék; a két szülő nyugodtan pályázhatott London
+felé, az egyik a világhírű kandúrjával, a másik a lúdjaival. Megérkeztek
+nagy baj nélkül. Az özvegy rátalált a régi szállására, a szokott
+szobájába, a hol volt két ágy is: egyik a másik fölött, a hogy a hajók
+kajütjeiben szokás. – Korán reggel érkezvén meg, nem is vesztegették a
+fényes napot pihenéssel, hanem láttak a sürgős dolgaik után. Están úrnak
+nem volt maradása, sietett a macskát rejtő kaliczkával az adresszált
+helyre. Nem is volt szüksége kalauzra, hisz a zsebében volt London
+mappája: abból ő majd eligazodik.
+
+A boarding-house tulajdonosa azonban obligát kiváncsisággal tudakozódék
+a már jól ismert régi vendégénél az ujonérkezett szálló kilétéről,
+mivelhogy azt neki a rendőrhivatalnál be kell jelenteni.
+
+Az angol miszter és a magyar misziz között olyanformán folyott az
+értekezés, hogy volt egy angol-magyar s magyar-angol zsebszótáruk: a mi
+szót aztán egymással meg akartak értetni, azt leírta a kérdező egy
+palatáblára: a másik kikereste a szótárból betürendben s meg volt az
+egyetértés.
+
+A nevét maga beírta a vendégkönyvbe Están úr; a gazda azt szerette volna
+tudni, hogy mi ő? – Kis Jánosné mondá meg neki: «Ő az én szomszéduram».
+Az anglus csak az utolsó szót kereste meg a szótárban. Az «uram»-nak van
+ott tízféle értelem is adva. Kikereste a legalkalmasabbat: «husband»,
+azt írva be a bejelentési czédulába.
+
+Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a máséval ne
+törődjék. A tavaszi szállítmánynyal ugyan vigyázni kell, hogy az ember
+szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással mindenen átesett:
+mégis szép haszna maradt az utazásból.
+
+Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az utitársa előkerült volna. De
+az, a mióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott magáról. Várt
+rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a dolgot. «Itt csak nem
+hagyom a szomszéduramat, – mondá magában, – az nem volna becsület. Hátha
+valami baja történt? Hátha eltévedt ebben a nagy városban? Gyámoltalan
+ám az ilyen tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?» Fogta
+magát, felment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta
+előtte, hogy az a Society, a ki a háromszínű kandúr kedvéért alakult,
+ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem járt a Cityben.
+De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy útbaigazítják még azt
+is, a kinek nem értik a szavát. Addig adták kézről-kézre, míg eljutott
+abba a nagy palotába, a hol a rendőrsereg referál mindennap, hogy hány
+ember jött be a City huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta.[1]
+A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a nagy állattenyésztő
+társaság, a ki az ő millióját kifizeti a háromszínű kandúrért. Ott
+előmutatta Kis Jánosné az útlevelét, abból beírták a nevét egy nagy
+lajstromba. Akkor csak arra kellett várnia, a míg a nevét kiáltja a
+sheriff vagy ki a tatár?
+
+A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt mondják:
+«_Lájbekisz Dzsenuszni_», az annyit tesz, hogy Liba Kis Jánosné. A
+szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte.
+
+Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás, szépen
+rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel üdvözölte,
+megadva neki a tituláját:
+
+«Tekintetes Alelőlülő úr!»
+
+– Ah! – mondá a főhivatalnok, – Turkish woman!
+
+Azt hitte, hogy _Allah_ dicséretét zengi az asszony.
+
+Hivatta a török tolmácsot.
+
+Azzal pedig nem értették meg egymást.
+
+Liba Kis Jánosné gyorsan feltalálta magát. A falon volt egy rengeteg
+nagy térkép. Az umbrélája végével odabökött, a hol a Tisza-Duna köze
+van.
+
+Erről aztán megtudták, hogy miféle nemzet: «Höngerien wumen». Hozattak
+neki magyar tolmácsot. Jó becsületes zsidóképű ember volt. Azzal aztán
+megértették egymást. Elmondta, hogy mi hozta ide. Egy útitársát keresi,
+a ki már három nap óta elveszett. Leírta a nevét egy táblára krétával:
+_Pugonyi Están_.
+
+– _Pogány isten_, – olvasá az alderman.
+
+– Nem pogány isten az, kérem alássan, mert az jó, becsületes keresztyén
+kálvinista ember.
+
+Az alderman komolyan mutatá a felkrétázott nevet a táblán. Ide van írva
+Pugonyi Están. Arról ő nem tehet, hogy azt angolul úgy olvassák, hogy
+«pogány isten».
+
+Ismertető jelei: egy zöldre festett kaliczka, a miben egy háromszínű
+kandúr van.
+
+Mindjárt akadt gazdája! A bizony itt van bezárva, a megfigyelő
+osztályban. Egy lunatikus, a ki egy macskát hord magával s beszél valami
+olyan nyelven, a mit semmi nemzetbeli tolmács meg nem ért. Csak annyit
+vehetni ki a szavából, hogy egy millió kellene neki. Vezessék elő!
+
+Hát bizony a jámbor Pugonyi Están uramra már a kényszerzubbonyt is
+ráadták, s ha a szomszédasszonya érte nem jön, biz oda kerül a
+lunatik-azilba: mint a holdból ide esett ember.
+
+– No, itt van. Ez az! Ezt keresem! – kiáltá Lájbekisz Dzsenuszni
+asszony.
+
+De Están úr most már igazán dühös volt. Restellte, hogy ilyen
+poziturában kerül Liba Kis Jánosné szeme elé, a két keze összevarrt ujjú
+kabátba dugva. Szörnyen protestált a letartóztatása ellen, persze azon
+az angol nyelven, a mit ő tanult.
+
+– Hát miért nem beszél az úr magyarul, ha magyar? – kiálta rá a tolmács.
+
+– Azért, mert tudok angolul.
+
+– De azt itt senki sem érti.
+
+– Mert ostobák vagytok! Nem úgy ejtitek ki az angol szót, a hogy írva
+van. Én beszélem helyesen.
+
+– Már, édes pogány isten úr, «száj fairisz Rumi, ruménu vájvitu muri».
+(Si fueris Romæ, Romano vivito more.)
+
+Erre megadta magát s magyarul beszélt.
+
+Ekkor aztán levették róla a kényszerzubbonyt.
+
+– Hát mi jogon fosztottak meg engemet, szabad magyar nemest, a
+szabadságomtól, a szabad Albionban?
+
+– Azért, mert az úr nem akart érthető nyelven beszélni, nem
+engedelmeskedett a konstáblernek s engedély nélkül majomtánczoltatással
+foglalkozott a City utczáin, – magyarázá a tolmács.
+
+– Foglalkozott ám az apátok lelke majomtánczoltatással! Az a híres
+háromszínű kandúr volt, a mire százezer font sterling díjat tűzött ki a
+Zoological Paradoxies-társulat. Ez a díj engem illet, jog és törvény
+szerint.
+
+Az eleven telefon, a magyar tolmács előadá az aldermannak Están úr
+válaszát.
+
+Az alderman még egy pápaszemet tett fel az orrára. Ezt az embert jobban
+meg kell nézni.
+
+– Honnan vette miszter Pogány Isten ezt a mesét?
+
+– Ott van kinyomtatva az Irish Advertiserben.
+
+Erre valamennyi anglus, a ki jelen volt, mind elkezdett nevetni, a
+tolmács maga is alig tudott szóhoz jutni a nagy kaczagástól.
+
+– Miszter Pogány Isten, az a lap a hazugságok gyára, még a neve is
+hazugság, mert nem irlandi s nem advertiser. Ez ex professo űzi a hamis
+hír gyártását s bátran kitűzhetne egy millió font sterlinget annak, a ki
+a hirei közt egy igazat ki bir mutatni. Az a Zoological
+Paradoxies-társulat nem létezett soha.
+
+Pugonyi Están úr nagyon megvakarta erre a szóra a fejét.
+
+– Hát aztán az én háromszínű kanduromból mi lett?
+
+Erre a kérdésre a jelenlevő rendőrorvos adott választ.
+
+– Az bizony, minthogy víziszony jelei mutatkoztak rajta, rendőrorvosi
+intézkedés folytán gázzal megfojtatott. Egyébiránt mint természetrajzi
+ritkaság átadatott a zoological-múzeumnak, mely kitömeti s a bőreért
+fizet a tulajdonosnak – tizenkét shillinget.
+
+Tizenkét shilling – százezer font sterling helyett! Ez bizony erős
+devalváció. De a dicsőség mégis megvan! A háromszínű kandúr a londoni
+múzeumba kerül.
+
+– Kérek én erről czertifikátot kiadatni, hogy a háromszínű kanduromat a
+londoni zoological-múzeum megvásárolta.
+
+Az megigérték neki, hogy majd helyébe fogják küldeni, – nem megy az
+olyan hamar.
+
+– Hát már most elmehetek?
+
+– De még addig egyelőre letartóztatva marad, míg az «illetéktelen
+állatmutogatás által elkövetett kihágás miatti rendőri följelentésből
+származott ügye» le nem bonyolíttatik. Hanem ha letesz száz font
+sterling óvadékot…
+
+– Száz font sterlinget? Olyan úr nincs Kecskeméten.
+
+– De bizony csak van! – kiálta a tolmács fülébe Liba Kis Jánosné
+asszonyom, s azzal felkapva a felső rokolyáját, kihúzta az alsó kantusa
+zsebéből a kötött erszényét s oda pengetett az alderman elé az asztalra
+száz nehéz arany szoverényt. – Még nem is csappant meg az erszény.
+
+– Így rendben van.
+
+Most már csak a lakását kellett megtudni az inkattusnak, az is rögtön
+előkerült a szállásadók bejelentési czéduláiból.
+
+Mikor az alderman a tikettet szemügyre vette, egyszerre négyszegletűre
+szaladt az ábrázatja a mosolygástól: azt látta meg benne, hogy
+«husband».
+
+Odább adta a czédulát a sheriffnek, a sheriff a coronernek, a coroner a
+tolmácsnak; mindegyik nagyot mosolygott és a fejét csóválta.
+
+Az alderman legyőzte az arczán a mosolygást félig-meddig a hivatalos
+tekintély szigorával.
+
+– Missziz Lájbekisz Dzsenuszni, hiszen ha önnek miszter Pogány Isten
+husbandja, akkor nincs szükség a száz font óvadékra, seperje vissza az
+erszényébe. Elég az ön személyes kezessége, a ki tíz év óta bejegyzett
+firma a poultry-hallban. Viheti a husbandot haza.
+
+Pugonyi Están uram lisztté volt őrölve, sőt új tésztává átgyúrva.
+
+Ő akarta kincshalmazával és dicsőségével eltemetni ezt a tudatlan
+polgárnőt s most meg kellett érnie, hogy az szórja tele marokkal az
+aranyat az ő kiváltására s a míg őt, a nagy tudományossága mellett,
+lunatikusnak fogják el, addig a szomszédasszonynak, a libaárusnőnek egy
+szava elég, hogy arra őt szabadon bocsássák.
+
+Liba Kis Jánosné asszonyom szépen megköszönte az aldermannak a
+kegyességét s megigérte, hogy ő nagysága feleségének egy bödön
+lúdzsírral fog kedveskedni a legközelebbi alkalommal.
+
+– Nos hát, miszter Pogány Isten, – mondá a tolmács (az alderman szavai
+nyomán), – ő felsége, a legkecsesebb királynő országaiban az a szokás,
+hogy mikor egy dzsentlment az ő miledije a dutyiból kiszabadít, az akkor
+annak kezet csókol.
+
+Még annak is meg kellett történni, hogy Pugonyi Están uram kezet
+csókoljon Liba Kis Jánosné asszonyomnak: Albion szemeláttára.
+
+Mikor aztán hazakerültek a szállásukra (az omnibuszon a száját sem
+nyitotta fel Están úr), azt mondá a szomszédasszonyának:
+
+– Tudja-e, szomszédasszony, hogy mi az a «husband», a mit ez a fránya
+boardingos az én nácionálemba beírt?
+
+– Azt gondolom, hogy afféle _hózentráger_.
+
+– Szimbolice igenis, de etimologice azt teszi, hogy «férj». Én mint a
+maga férje vagyok bejelentve. Már most, ha azt nem akarjuk, hogy mind a
+kettőnket esmeg becsukjanak hamis bejelentésért, hamarosan szaladnunk
+kell a gretnagreeni kovácshoz és megesküdni.
+
+– Azt a bolondot csak nem teszszük. Sok volna az már nekünk, hanem ha
+akar a szomszéduram valami összeköttetésbe lépni velem, hát akkor legyen
+nászuram, én meg magának nászasszonya. A fiatalok dolga az, hogy
+szeressék egymást. A várt millió már úgyis leolvadt tizenkét shillingre.
+
+– De megmaradt a dicsőség – aztán meg a nemesi levél.
+
+– Hát tudja mit, szomszéduram, a macskabőreért már kapott tizenkét
+shillinget, a kutyabőreért adok én huszonnégyet.
+
+Están úr nagyon megorrolt ezért a szóért.
+
+– Asszonyság! Ilyen szent dolgokról nem szabad efféle frivol, profán
+hangon beszélni. Ez nem tréfa tárgya. A nemesi armális!
+
+– Nem is tréfálok, 1848 óta mindnyájan nemesek lettünk. A mi apáink is
+vérrel szerezték ezt a nemességet. Nem együtt harczolt-e Pugonyi Están
+uram édes apja az én apámmal? Ugyanabban a szolnoki ütközetben, a hol a
+Pugonyi Están uram apja egy golyót kapott a lábába, az én apám meg, mint
+huszár, levágta a maga svalizsérját.
+
+– No, ez szép szó volt szomszédasszonyomtól: «mindnyájan nemes emberek
+lettünk». Így értelmezve én is elfogadom az _egyenlőséget_; de nem abban
+az értelemben, hogy «mindnyájan egyformán parasztok lettünk».
+
+– Hát alkudjunk meg, szomszéduram. Tegyük össze, a mi jó, s oszszuk
+ketté, a mi rossz. Én is lépek egyet, szomszéduram is egyet. Mondjuk,
+hogy mindnyájan egyformán _polgárok_ lettünk.
+
+– Tyhű! Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! De már «pógár»-nak nem hagyom
+magam neveztetni! Inkább paraszt!
+
+– Hát hiszen az is becsület. A paraszt tenyere szorítja össze a kévét s
+ez a kéve a mi hazánk. Hányszor olvastam én már az ujságban azt a szót,
+hogy a «munka megnemesít». No, hát akkor a paraszt az igazi nemes ember.
+
+– Addig-addig, hogy rádisputál szomszédasszony, hogy a Palkó fiamból
+vinczellért csináljak.
+
+– Biz azt akarom én. Mit erőlteti szomszéduram, ha nincs kedve a tudós
+könyvekhez? Mit ér neki, ha keresztül ötöl-hatol a keserves iskolán, ha
+nagy kérésre, kunyorálásra, meg a képviselőnk közbenjárására áteresztik
+a vizsgákon, aztán megkapja a pecsétes levelet, a mibe mindjárt
+szalonnát takarhatna, ha volna szalonnája? Nem nagyobb nemesség-e annál
+egy darab puszta földjét az országnak gyümölcstermő paradicsommá
+átváltoztatni? Bizony, bizony mondom, szomszéduram, hogy akkor lesz ez a
+Magyarország boldog, ha a czímerében öt veres mező helyébe zöld mezőket
+fognak festeni valaha.
+
+– De már ilyen vakmerőséget mondani! Még talán az én nemesi czímeremben
+levő kardos kézbe is kertészfűrészt adna a szomszédasszony?
+
+– Azt biz én. S attul öröm és boldogság szállna szomszéduram házára.
+
+Pugonyi Están uram nem szólt többet. Elővette a tajtékpipáját, megtömte
+dohánynyal, kicsiholt, rátette az égő taplót, rácsukta az ezüstkupakot,
+kettőt szítt belőle s akkor a pipát az agyarára szorítva, azt dörmögé
+félszájszegletből:
+
+– Hun van hát az a huszonnégy shilling?
+
+*
+
+A Palkó ezalatt megjárta a maga legáczióját. Tavasz lévén, a szlavoniai
+pátriát el-eligálta előle más jobb tanulódiák, neki maradt Bergengóczia:
+ott összesepert hat forintot csupa négykrajczárosokban. Ez épen elég
+volt neki arra, hogy a zsibárusnál egy revolvert vegyen.
+
+Azzal aztán elment vizitet tenni a Katiczához.
+
+Jól nevelt leány, mikor az anyja nincs otthon, csak az ablakban szokta
+fogadni a látogató ifjút.
+
+– Bucsúzni jöttem magához, Katicza.
+
+– Hová készül?
+
+– Nagyon messze. Az apám azt mondta, hogy a mint visszajön Londonból,
+azzal a százezer font sterlinggel, engemet azonnal elküld Angliába: ott
+fogom folytatni a tanulmányaimat. Én azonban még messzebb akarok menni.
+Oda fel ni! A hol a hold tanítja a csillagokat ábéczére. Oda csak nem
+jön utánam az a sok kutya grammatika!
+
+Meg is mutatta a leánynak a beszerzett forgópisztolyt.
+
+A leányzó, bevett szokás szerint, arra kérte szíve választottját, hogy
+arra az útra őtet is vigye magával. S a hogy regényolvasott ifjú
+szerelmesekhez illik, kölcsönösen beleegyeztek, hogy a mint a szülők
+hazaérkeznek, megszerzik azoknak a drága meglepetést: kettős
+öngyilkosságukkal! Az iskolás diákok már tizenhét éves korukban megunják
+az életet. Nem a diákoknak a hibája ám ez; hanem annak az életnek.
+
+Ki volt ez csinálva szépen. A Katicza meg is stikkolta már a
+szemfödelét.
+
+Mikor aztán hazaérkezett a két szülő: Están úr oda czitálta maga elé a
+Palkó fiút, s nagy büszkeséggel vonta elő a bundája zsebéből a
+zoological-múzeum czertifikátját a kitüntetésben részesített háromszínű
+kandúrról. (Az árát nem írták bele.)
+
+– No látod, ficzkó! A tudomány meg nem csal. Ime, a háromszínű kandúr
+Anglia legfényesebb múzeumában pompázik. A díját is kifizették s én
+vettem neked rajta – ide nézz – egy pompás szép _kertészkést
+fűrészszel_.
+
+Erre a szóra aztán nyakába borult az öregnek Palkó diák, összecsókolta
+az orczáját, telesírta a gallérját – s aztán nem volt szó többé se
+Angliába, se a holdba utazásról.
+
+*
+
+Azóta elmult annyi esztendő, a mennyi szükséges, hogy a fiatal embernek
+benőjön a feje lágya s a homoki szőlő termővé legyen. S most már Liba
+Kis Jánosné asszonyom együtt jár minden évben a londoni piaczra Pugonyi
+Pálné asszonynyal, a leányával; az egyik ludakat, a másik muskotály
+szőlőket szállít az ángliusoknak. Están úr is fehér czipót eszik már
+csermelyés vakarcs helyett.
+
+Mégis jó volt azt a háromszinű kandúrt _megkölteni!_
+
+
+
+
+MELYIK A FÉRFI?
+
+Mikor a derék, becsületes Handa Péter uram a fiát Andrásnak
+kereszteltette, nem gondolta meg, hogy azt a teljes életében Handa
+Bandinak fogják nevezni, a mi egy betű különbséggel valami czivakodást
+jelent magyarul.
+
+Már az iskolában elkezdték a csufondároskodást a pajtásai, a mire
+különben a fiú maga adott okot. Az a szokása volt, hogy minden
+tanulótársának adott valami csúfnevet, a mi azon örökké rajta száradt. A
+tanítói sem menekültek meg tőle. Született csúfolódó volt. Előre ki volt
+jelölve az életszekere. Ebből ujságíró lesz, vagy képviselő – akár mind
+a kettő.
+
+A hazai tanulmányokból kinőve, mint _végzett_ ember, elutazott Angliába,
+a britt törvénykezést és parlamenti életet alaposan tanulmányozni.
+
+Ez is valami hallatlan.
+
+Hogy egy magyar ember Angliába menjen bölcsességet és szokásokat
+elsajátítani.
+
+No de hát elsajátította.
+
+Mikor Pestre visszakerült, már tökéletes angol volt. Szép arcza simára
+borotválva, haja à la Liszt Ferencz.
+
+Viselete épen megkülönböztette minden rendes embertől. Magas
+inggallérjai csodaszámba mentek, ruháinak szabása daczolt minden
+divattal, czipői fölött szarvasbőr kamáslit viselt s volt egy
+felsőkabátja, mely alól kilátszottak a frakkja szárnyai (mindig frakkot
+hordott) s ezen a kabáton csak négy gomb volt elől gyöngyházból, de azok
+olyan nagyok voltak, mint egy fagylaltos csésze. Erről mindenki ráismert
+messziről; mert ilyen a szárazföldön nem termett második.
+
+Sok női tulajdonság volt benne. Maga a hangja magas és csengő volt: hát
+még a fecsegése! Fecsegni csak nők tudnak, csak nekik van gyors szellemi
+fölfogásuk, hogy egyszerre tudjanak látni, hallani, beszélni. Ilyen
+adománynyal birt Bandi. És a mi a legkiválóbb minősítés: értett az
+emberszóláshoz. Csupa élvezet volt hallgatni az asztaltársaságban. Egy
+asszony veszett el benne.
+
+A mint az első czikkei megjelentek egy hirlapban, azok nagy feltünést
+keltettek pikáns, csípős, eddig szokatlan tenoruknál fogva, de még
+inkább merész irányzatukért. Gúny, szatira villogott soraiból;
+főfeladatának tartotta a bevett közvéleménynyel szembeszállni, olyan
+állításokkal lepni meg a közönséget, a miknek a nagy tömeg az
+ellenkezőjét vallotta. Meg mert támadni olyan ideálokat, a miket eddig a
+közérzület sérthetetleneknek tartott, s fűszerezve volt a stilusa elmés
+élczekkel, véleményét támogatták széles ismeretet eláruló idézetek, nagy
+államférfiak, világhírű czelebritások emlékezetes mondásai. Egy könyvtár
+volt a fejében. Diplomaták, művészek és művésznők neki mind modellt
+álltak. A nagy financièrekkel azt csinálta, a mit akart. A szultán
+palotáján keresztül látott, s a legtitkosabb királyi jelenetekről
+részletesen értesülve volt. Azt meg épen nagyon jól tudta, hogy hol
+vannak készülőben szenzácziós válóperek magasabb régiókban.
+
+A kiadója nagyon háládatos volt iránta: lapja terjedt. A három nyilas
+(ez volt az írói jegye) czikkei általános hatást keltettek. Tele voltak
+azok szikrázó elmésséggel, erős kifejezései _repülő szavakká_ váltak,
+harapásától, csipkedésétől félt minden jótétlélek. Azok miatt került a
+lap radikális hírbe.
+
+A konzervativ sajtó emberei próbáltak vele szembeszállni, de mind
+kudarczot vallottak. Egy szójáték elég volt az ellenség kivégzésére.
+Végre aztán egy juste milieu lap vette föl ellene a harczot, egy új
+irodalmi nagy tehetség támadt egyenesen a három nyilas lehetetlenné
+tételére, ennek az írói jegye volt a három mérleg. Ez is használta a
+kiméletlenség fegyverét: fullánk ellen fullánkot, buzogány ellen
+buzogányt. Ráolvasta Handa Bandira, hogy minden ismerete, tudákossága
+nyegleség, idézései merő hamisítványok, adatai fikcziók, azok a híres
+emberek sohasem mondták a csattanós kifejezéseket, az élczei nem
+eredetiek: föltalálhatók mind Saphir Humoristisches Conversations
+Lexiconában, az angol Punchban, a Fliegende Blätterben, a
+Kladderadatschban.
+
+Ebből azután nagy harcz lett: a két ellenfél, a nyilas és a mérleges,
+keményen egymásba harapott. A közönségnek ez rendkívül tetszett.
+Mindenki ott kezdte a lapot olvasni, a hol az ő polemiájuk foglalta el a
+rendes tárcza rovatát. Két egyenrangú szellem ragyogtatta egymást
+fölülmuló rendkívüli tehetségét.
+
+Csak jó hosszú idő mulva árulta el valaki, hogy ez a két szellemi
+gladiátor – egy és ugyanazon személy. Az egyik lapba is, a másikba is
+Handa Bandi írja azokat a gúnytól mérgezett czikkeket és perlekedik
+magamagával, csinál pártot és ellenpártot, gyakorol kritikát és
+ellenkritikát, politikai kérdések felett késhegyig menő harczot folytat,
+támad és visszaver, merész eszméket szül, s ugyanazokat kiméletlenül
+leöldösi. És mindezt egy és ugyanazon toll írja: csakhogy az egyik
+lapnak violaszín tintával ír, a másiknak alizarinzölddel.
+
+Ez a leleplezés általános szenzácziót idézett elő.
+
+Lehet rá fogadni, hogy az a _harmadik_ «valaki», a ki e leálarczozást
+cselekedte, megint csak ő maga volt, a Handa Bandi.
+
+Mi szüksége lehetett erre?
+
+Az, hogy saját lapot akart kiadni. Ismerte jól a maga közönségét.
+Tetszik az annak, ha valaki bolonddá tudja tenni, de elmésen, új
+methodussal.
+
+«Darázsfészek» volt a hetilap czíme. Illusztrált lap volt: karrikaturái
+is egész új methodust teremtettek. Tódult hozzá az előfizető sereg. A
+czíme elárulta a tartalmát, s a tartalma megfelelt a czímnek. Minden
+szám hozta egy-egy országos nagyság torzképét, kisérve a nagy ember (és
+asszony) szarkasztikus életleírásával. Nem volt ez előtt senkise szent
+és megcsíphetetlen. Jaj volt annak az alaknak, a kit állandó figurájává
+tett, az százféle változatban mulattatá az olvasó világot.
+
+Aztán mindenről értesülve volt, a mi csak darázscsípésre méltó. Zárt
+értekezletek, titkos paktumok, tervek, a mik még csak szándékban
+léteznek, eltussoltnak látszó visszaélések mind prédául estek a szatira
+közlönyének. Zárt ajtó, függöny, spanyolfal nem biztosította előtte a
+titkot, és a hol nem adta ki az árulkodás, pótolta a ráfogás. S
+legtöbbször a koholmány az igaz.
+
+Mert ehhez a mesterséghez nem elég a szellemi tehetség: élni is kell
+tudni. Együtt élni a világgal, mindenütt megjelenni és vezetni a
+_bohémet;_ éjszakákat együtt tölteni a világfutókkal. A darázsnak mézet
+is kell gyűjteni.
+
+Ez élni szerető mindenféle zseniknek voltak híres tanyáik, a hol
+naponkint, esténkint találkoztak. A _kis pipa_, a _kávéforrás_, a
+_mezítlábos_, a _politikus szatócs_, a _márványmenyasszony_, a
+_burgzsandár_, a hol a «fiatal óriások» összegyűltek, poharazás közben
+eszmeharczot vívtak, s a ki a legjobban győzte (a bort és a
+vitatkozást), az lett a champion.
+
+Egyszer aztán felszínre vetődött valami új merénylet a gasztronomia
+világában. Az eszmét Londonból hozta magával Handa Bandi. Itt talált
+vállalkozóra, a ki azt gyakorlativá tegye. Egy vendéglős éttermet
+nyitott, a melyben a felszolgáló személyzet mind leány volt; de
+férfiruhában. Rövid időn kedvencz tanyája lett az élni szeretőknek. A
+férfinak öltözött leányok természetesen férfinevet is viseltek.
+
+Illem és közerkölcsiség tekintetében semmi kifogásra nem volt helyes ok.
+Szokatlan volt s ez tetszett.
+
+A leányok elgondolhatóan mind szépek voltak.
+
+Feltünő volt közöttük egy magas karcsú alak, a ki arczban nagyon
+hasonlított Bandihoz: ha egymás mellé tették a fejüket, alig lehetett
+felismerni, melyik az egyik, melyik a másik. Annak is gesztenyeszínű
+haja volt, s à la Liszt Ferencz körülnyírva.
+
+Azt suttogták, hogy jó családból való.
+
+S igen sokszor tették így egymás mellé a fejüket.
+
+No, az még szabad.
+
+Egyszer azt mondta Bandi a leánynak:
+
+– Ide hallgass rám, _te_ Károly. (A leányoknak férfineveik voltak, s e
+néven tegezték őket.)
+
+– Hallgatok.
+
+– Én _magából_ Karolinát akarok csinálni.
+
+– Hogyan?
+
+– Úgy, hogy elveszem feleségül.
+
+– Ne tréfáljon.
+
+– Komolyan mondom.
+
+– Mit talál rajtam?
+
+– Épen azt, a mit rajta találok. Azt, hogy férfiruhában jár. Ha a
+leányok férfiruhát viselnének, mind férjhez vennék őket. Becsületemre
+mondom.
+
+A leány nagyot nevetett rajta.
+
+– Nincs azon mit nevetni, – erősíté állítását Bandi. Higyje el nekem,
+Karolina, hogy én tudom, mi a férfiúi bátorság. Ismerek férfiakat, a kik
+szembe mernek szállni kard élével, szurony hegyével; de ha egy _varrótű_
+kerül eléjük, attól elszaladnak. Ez a fegyverek legfélelmesebbike. Ez a
+férjgyilkos. Maga beéri a férfiruhával, hozzászokott már. Annak a
+divatja nem változik. Van egy kucsmája, meg egy túri süvege darutollal,
+télre-nyárra. Maga nem fogja tönkretenni a férjét divatárús kontókkal.
+Én magát szeretem úgy, a hogy most látom. No hát tegye a kezét a
+kezembe.
+
+A leány gondolkozott egy kicsit: az ajánlat egészen komoly volt, aztán
+csak lassan bele hagyta csúszni kezét a Bandiéba. A Bandi keze lágy
+volt, a leányé mint az aczél.
+
+A lakodalomhoz nem kellett nagy előkészület. Két hét szükséges az
+egyházi kihirdetéshez, ugyanannyi megkivántatik a szolgálat
+fölmondásához. Azalatt Bandi mindennapos vendége volt a Valhallenak.
+
+Ez volt a hírhedett vendéglőnek a neve: a fölszolgáló leányokat hívták
+Valküröknek.
+
+Csupán annyit kötött ki Bandi (a vendéglőssel kiegyezve), hogy a
+_Károly_ ez idő alatt másnak ne töltögessen pezsgőt, mint csupán ő neki.
+
+Ennél a házasságnál nem kellett gondoskodni a kelengyéről.
+
+A hírlapokba nem került a menyegzői szertartás leírása. Ha csak Handa
+Bandi ki nem fecsegi, hogy az eskető pap, mikor eléje járultak, azt
+kérdezte tőlük: «már most, édes gyermekeim, csak azt mondjátok meg, hogy
+melyitek a vőlegény és melyitek a menyasszony?» Mikor ez adoma nyomán
+egy régi pályatársa kérdőre fogta: «Nem is mondaná, Sir, hogy
+megházasodott» (senkivel sem volt pertu, s mindenkit Sirnek szólított),
+egész komolyan válaszolt rá: «Nem kérdezte ön, Sir».
+
+A háztartásban sem történt semmi változás. Bandinak kétszobás
+garszonlakása volt, előszobával: elegáns bútorzattal: arra sokat adott.
+Abban párosával elfértek. Kiszolgált az inas, takarított a házmesterné.
+Étkezni a korcsmába jártak, ki mikor hozzájutott, sohasem együtt. Bandi
+folytatta a rendes életmódját; Karolina ezt rendes dolognak találta. A
+ki ujságíróhoz ment feleségül, az szokjék hozzá, hogy annak az éjszaka a
+nappala.
+
+Hanem télen együtt jártak korcsolyázni. Karolinának is kedvencz sportja
+volt ez.
+
+Egyszer aztán az történt, hogy Bandi alatt leszakadt a korhadozó jég s
+Karolina szemeláttára elmerült a víz alá.
+
+Felesége sikoltozására előkerültek a mentők s kihalászták a
+vízbeesettet, életre dörzsölték, szanatoriumba vitték, nehéz beteg lett
+s mire fölgyógyult, mind a két lábára megbénult, mankóra szorult:
+kerekes székben vitték haza.
+
+– Most már nincs hátra más, mint hogy főbe lőjem magamat, – mondá a
+férfi a feleségének elkeseredetten.
+
+– Hogy mondhatsz ilyen rettenetes szót?
+
+– Nyomorékká lettem.
+
+– Dehogy lettél. Hisz megmarad a szellemed, a lelkierőd, az a te
+egyéniséged. Most fogod még igazán megmutatni, hogy mit tudsz teremteni.
+Nagy munkákat fogsz írni, a mikről annyit ábrándoztál. Én sokat éltem
+írók között, hallottam, miről beszéltek. Azonkívül olvastam is sokat.
+Elmondták, hogy volt egy hírhedett tréfaköltőjük, Nagy Ignácznak hitták,
+a ki húsz évig oda volt kárhoztatva a karszékéhez, járni képtelen, s
+azalatt írta kötetszámra legelmésebb életképeit, karrikaturáit, a mik az
+egész közönséget fölvillanyozták. Egy másik humoristánk, Pákh Albert, a
+legelső ujdonságíró és szatirikus, ifjúságától kezdve ágyban meg kádban
+töltötte az életét, s a mit azalatt írt, szikrázott és gyújtott, csupa
+életvidámság volt. Hát a németek legszellemesebb írója, Heine, nem
+«madracz-kriptában» töltötte-e el éveit, a mik alatt költeményeivel
+besugározta az egész világot? A bénának szárnyai vannak.
+
+A nagy példák fölemlítése hatott az íróra.
+
+– Aztán nem marad ez így, – biztatá őt neje; – vannak hathatós
+gyógyvízfürdők, a mik csodákat tesznek. Te vissza fogod nyerni
+épségedet. A villany helyreállít.
+
+– De azalatt elsilányodik a lapom. Ennek az éltető forrása az eleven
+napi élet, a hírhallás, a szemlélet, a mendemonda. Ez mind el van veszve
+rám nézve, ha a karszékemből meg nem mozdulhatok. Elvesztem a földet
+magam alól, ha a társaságot elvesztem.
+
+– Nem fog elveszni semmi. Én fölveszem a te ruháidat s eljárok
+mindenüvé, a hol te tárgyaidat szoktad keresni, színházba, gyűlésekre,
+korcsmákba; hiszen szokva vagyok hozzá, az volt a hivatásom. Mindent
+hazahozok neked, a mire szükséged van, én megfigyelem, följegyzem az
+adatokat, s te azokból remeket fogsz alkotni.
+
+És úgy lett, a hogy a nő mondta. Megfordult a családi életrend. A
+feleség járt el kóborolni, s a férj várt türelmesen a hazatértére.
+Karolina meghozta számára a pikáns témákat, éles biráló szemmel találta
+meg a napi élet kényes mozzanatait. A «Darázsfészek» elevenebb lett,
+mint valaha volt.
+
+Lassankint Karolina maga is kedvet kapott a férje mesterségéhez. Egy-egy
+pillangó jegyű czikkecske a lapban feltünést keltett, a mi hézagpótlónak
+lett beszúrva. Azt Karolina írta. Voltak jó ötletei s az emberszóláshoz
+úgy értett, mint nemének bármely tagja – vagy mint a férje.
+
+Egy késő este üres tarsolylyal tért haza az asszony. Nem történt semmi
+följegyzésre méltó a világban.
+
+Pedig dehogy nem történt. Nagyon is érdekes eset volt, a mit suttogva
+adtak odább. De csak suttogva. Egy nagy tekintélynek örvendő politikai
+czelebritás esete volt az, a ki képviselői állásával szertelenül
+visszaélt s megvesztegetés, zsarolás vétségével vádoltatott. De senki
+sem mert hozzányúlni. Kitünő vivó és hírhedett pisztolylövő volt. A
+mellett népszerű vezérszónok, a kinél kész a párbaj, vagy a mi még
+rosszabb, a dementi.
+
+Karolina féltette a férjét, nem avatta bele e titokba.
+
+De a mellett a férje lapját sem foszthatta meg egy ilyen nagy izgalmat
+keltő témától, melytől visszhangozni fog az egész ország.
+
+Azt tette, hogy maga írta meg a szenzácziót keltő czikket s a kisérő
+torzképet is ő rendelte meg a karrikatura-rajzolónál. Bandi nem tudott
+róla semmit. A lapja összeállítását, áttekintését munkatársára bízta. Ez
+volt Karolina.
+
+Az a czikk úgy hatott a közönségre, mint a bomba.
+
+Maga Handa Bandi is meg volt lepve általa, mikor a saját lapját kezébe
+kapta.
+
+– Ezt te írtad? Ezt a képet te rajzoltattad? – kiálta Karolinának. – Én
+sem tudnám jobban! Magamévá teszem.
+
+És talpraugrott kerekes karszékéből. De csak visszahanyatlott: még
+mindig bénák voltak a lábai.
+
+A következményekre nem sokáig kellett várni.
+
+Karolina ott ült az íróasztal előtt a dolgozószobában. A Bandi
+világoskék smokingját viselte, a milyen szintén nem volt a világon
+második. Virított.
+
+Kopogtak az ajtón: belépett két úr, állig begombolkozva, kalap és pálcza
+a kézben. Átadták a névjegyeiket.
+
+– Szerkesztő urat keressük.
+
+Karolina kitalálta, hogy mi járatban vannak.
+
+Ezek párbajsegédek.
+
+Könnyű lett volna nekik azt mondani: «Tessék a másik szobába átsétálni,
+ott találják».
+
+Azok aztán találtak volna ott egy nyomorékot, a ki a két lábára állni
+nem bir: ettől fegyveres elégtételt kérni nem lehet. Hanem ezzel aztán a
+lapja is elvesztette volna egész hatását a közönségre. Egy szerkesztő, a
+ki csak tollal harczol, szúr, vág, de sértéseiért férfimódon helyt nem
+áll, a magyar közönség előtt halott ember.
+
+Karolina összefonta a karjait a mellén, fejével daczosan hátravetette a
+hosszú haját s azt felelé:
+
+– Rendelkezésükre állok.
+
+Az urak látták, hogy emberükre akadtak.
+
+– Ön írta ezt a czikket? – kérdé a magasabbik.
+
+– Én írtam. (Nem is hazudott vele.)
+
+– Megbizónk, a ki ebben sértve van, ezért lovagias elégtételt követel.
+
+– Szolgálok vele.
+
+– Lesz szives megnevezni a segédeit.
+
+Karolina a lap két munkatársának a nevét írta föl Handa András
+névjegyére. Átadta nekik. Átvették és távoztak.
+
+Karolina értesítette a segédeit.
+
+Megállapították a föltételeket. Pisztolyra megy a dolog.
+
+Kardra nem vívhatnak, mert ahhoz le kell vetni az öltönyöket.
+
+Bandi nem tudott meg a dologról semmit.
+
+Másnap korán reggel ment végbe a párbaj a lovassági kaszárnyában.
+
+Karolina férje ismeretes kabátját viselte, azzal a négy csigaházgombbal.
+
+Az első golyóváltás befejezte a párbajt.
+
+Karolina golyója keresztülfúrta ellenfele karját, míg annak a lövege
+Karolinát mellben találta, de olyan szerencsésen, hogy egyikébe a nagy
+gyöngyházgomboknak ütődve, arról lepattant. Különben halálos lövés lett
+volna. A fenomenális gomb kicsorbult a szélén. Karolina meg sem
+tántorodott a golyó ütésétől.
+
+A hirlapok természetesen közölték a párbaj körülményeit, a segédek
+jegyzőkönyvét, a hogy ez nálunk bevett szokás. Így aztán Bandi is
+megtudta ez eseményt. A kabátja gombján esett csorba tanúja volt annak.
+Nem kell helyette másikat venni: viselheti azt diadaljelül.
+
+Ekkor tudta meg, hogy micsoda kincset bir az élettársában.
+
+De még nem tudta meg egészen.
+
+Ennek az esetnek messzeható következményei lettek.
+
+A leleplezett képviselőre sok hiba derült ki, egész bűnlajstromot
+olvastak a fejére. Karaktertelenség, hamisság, vesztegetés, simoniai
+árulás!
+
+A bukott nagyságot mindenki üldözőbe veszi. A képviselőnek a kapott
+golyó után a társadalom minden nyilai repültek a pellengérre kötött
+alakjába: nem volt maradása, le kellett mondania a mandátumáról, s
+elbujdokolnia bérczes otthonába, a hol senki sem olvas hirlapot.
+
+Handa Bandi pedig egyszerre egy nemzeti hőssé emelkedett. Ő volt a
+sárkányölő lovag, ki a korrupczió hidrájának a fejére mert taposni.
+Lapjának a közönsége mesésen fölszaporodott, s a kiadók versenyeztek
+ajánlataikkal, melyik bocsáthassa közönség elé összegyüjtött humoros
+kedvcsapongásait.
+
+Egyszerre herczeggé lett téve. Nagy szállást fogadott, konyhát tartott,
+inas, szobaleány szolgálta ki. Hanem azért a Karolina csak maradt a
+férfiruha-viselésnél. A cselédek őt tartották az «úrnak».
+
+Az _asszony_ folytatta a titkos föladatát. Féléjeken át kóborolt és
+gyüjtötte a becses anyagot Bandi számára s mikor küldetéséből
+hazakerült, akkor bedörzsölte a férje lábszárait gyógyító balzsamokkal s
+rakta a jeges borítékot a fejére. Kora hajnalban már felköltötte a férje
+s diktálta neki az álmatlan fejében kifőzött czikkét.
+
+Bandi nagy népszerűségre vergődött. S a népszerűségnek nemcsak
+ragyogása, hanem haszna is van.
+
+A porrá zúzott képviselő üresen maradt helyére őt kiáltották ki
+képviselőjelöltnek.
+
+– De furcsa lenne, ha megválasztanának képviselőnek, – mondá Karolinnak.
+
+– Én azt igen természetesnek találnám.
+
+Vannak rá esetek, hogy azt ingyen kapja meg az ember.
+
+Egyszer csak hire futamodott, hogy a választókerületből száztagú
+küldöttség jött föl a fővárosba, szeretett jelöltjük üdvözlésére.
+
+Az üdvözlésnek legalkalmasabb formája ily alkalommal a fáklyás-zene. Ez
+is bekövetkezett.
+
+No most állt elő aztán a kritikus helyzet.
+
+A csodahős két mankóval menjen tisztelői elé? Egyszerre vége lesz minden
+illuziónak.
+
+Pedig már hangzik a Rákóczi-induló, fénylik az utcza a fáklyáktól.
+
+S a mi elkerülhetetlen veszedelem, azok szónokolni fognak s
+viszonszónoklatot várnak.
+
+– Te csak maradj a karszékedben, – mondá Karolina. – Majd elvégzem én
+velük a dolgot.
+
+– Ne tégy bolondot!
+
+– Okosat fogok tenni.
+
+Azzal felölté a négygombos kabátot, fölcsapta a fejére a begyűrt angol
+kalapot s kilépett merészen az erkélyre.
+
+És aztán tartott egy olyan programmbeszédet rögtönözve, hogy azt
+egetverő tetszésvihar követte s másnap a lapok tele voltak a
+magasztalásával. Milyen zseniális ötletek! Mily merész fordulatok!
+Mennyi eredeti eszme! És különösen az a csengő _hang_, a miről Bandi, az
+asztaltársaságok szóvivője annyira ismeretes volt. A kézmozdulatai is
+mind rá vallottak. És az a négygombos kabát.
+
+Tökéletes volt a siker.
+
+S meghozta rá a diadal pálmaágát a kivívott képviselői mandátum. Bandi
+megválasztatott. Helyébe küldték a jegyzőkönyvet, a megbizást.
+
+De már most aztán be kellett vallani az igazat.
+
+A képviselőházban csak az igazi Handa András foglalhatott helyet.
+Karolina csak mint kisérője mehetett vele az országház folyosójáig. Ott
+ki kellett szállnia Bandinak kerekes zsöllyeszékéből s mankóira
+támaszkodva tipegni a törvényhozói helyére a leghátulsó padban. Ott
+leülhetett. Olyan párthoz tartozott, mely sohasem szavaz _fölállással_.
+
+Karolina pedig ment a hirlapírói karzatra, jegyzeteit csinálni.
+
+Minden szem nézte őket s minden száj azt kérdezte:
+
+«Melyik a férfi?»
+
+
+
+
+A DRÁGA KARÁCSONYI KALÁCS.
+
+(Szájhagyomány.)
+
+A ...y Barnabás az utolsó kardszakadtáig ott szolgált a fejedelem
+táborában; jelen volt a trencséni ütközetben is, a hol Rákóczinak a lova
+elbukott a kuruczsánczban, védelmezte Árva várát s egyike volt a kevés
+híveknek, a kik a fejedelmet szomorú számüzetésébe Rodostóba követték,
+innen mindenféle csalóka remények délibábjai után repdesve bevándorolta
+Francziaországot meg a Németalföldet, élvezte e közben a török
+barátságot, sorbethtel és fekete kávéval, a franczia sympathiákat,
+csinált borral és czitromvízzel s a hollandi vendégszeretetet, dupla
+sörrel és almaborral s miután mind valamennyivel elrontotta a gyomrát, a
+mint az utolsó reménység gyökere is elszakadt Rákóczi Ferencz fiának
+elhalálozásával, akkor vette észre, hogy a szakálla kezd őszülni. Egész
+addig, a míg volt mit reményleni, mindig fiatalnak képzelte magát.
+
+Ekkor aztán elővette a honvágy, azt gondolta, hogy visszatér a hazájába.
+
+Hiszen volt neki még itthon mit felkeresni. Valaha módos, vagyonos ember
+volt Magyarországon s mikor átlépte az ország határát a fejedelemmel
+együtt, akkor még fiatal feleséget hagyott itthon, meg egy kis fiút, a
+ki fapálczán lovagolt s egy még kisebb leányt, a ki a kis macskáját
+öltöztette fel kisasszonynak: annak bizony már jó tizennyolcz
+esztendeje.
+
+Meglehet, hogy azok még most is élnek.
+
+Az új király régen kegyelmet adott már a hazatérni kívánó bujdosóknak,
+soknak az elkobzott birtokát is visszaadta s lettek belőlük nyugodalmas
+hazafiak.
+
+Barnabásnak is szép birtoka volt ott a Dunántúl – hajdanában.
+
+Mikor a nemzeti ügy, a miért harczolt, hanyatlani kezdett, ő ugyan nem
+tett le a reményről, hogy az még valaha újra fel fog támadni s «lesz még
+szőlő, lágy kenyér!», hanem addig is azt a birtokot szerette volna
+valahogy a gyermekei számára megtartani. E végett valami furfangot
+gondolt ki. – Volt neki egy kedves jó czimborája, tőszomszédja a
+dunántúli birtokán, a neve helyett csak egy ✝-et teszünk ide, mivelhogy
+keresztes lovag is volt valósággal, ahhoz egy este lóháton beállított.
+Mikor magukra maradtak, azt mondta neki:
+
+– Csehül vagyunk, komám. A török megrágta a szíjat. A lengyelbe meg
+belenyertünk, mint Bertók a csíkba. «Szalad a kutya Szeged felé,
+csóválja a farkát Buda felé.»
+
+– Ez bizony baj, – mondá a jó barát, megértve belőle mindent.
+
+– Hanem hát «késő bánat, ebgondolat», – «oláh is okosabb vásár után» s
+aztán «jobb egy lámpás elől, mint kettő hátul».
+
+A jó barát ezzel mind tökéletesen egyetértett.
+
+– Annál fogva, minthogy a «nánási szentnek is maga felé hajlik a keze»,
+én pedig semmiképpen nem tudom kitagadni magamat, ha egyszer azt kérdik,
+hogy «hol voltál, mikor az ég zörgött» s utoljára is «jobb az élő kutya
+a döglött oroszlánnál…»
+
+– Igaz a’!
+
+– No hát. Én magam csak tudom, hogy mit teszek. De megint azt nem
+szeretném, hogy ha be talál ütni az idő, a mikor mindennap nagypéntek, a
+szegény feleségem meg a gyermekeim úgy maradjanak ki a birtokból, mint a
+káposztatorzsa a hóbul.
+
+– Hát mit gondolsz?
+
+– Azt gondoltam, édes czimborám, hogy ezt az én szomszéd birtokomat
+eladom teneked pro forma. Tudod, csak úgy látszatból. Zálogba adom neked
+az egészet – egy aranyért s te azt birtokodba veszed és használod kedved
+szerint, a míg én oda leszek. Így majd a fiskus nem kobozhatja azt el.
+Ha pedig egyszer elvonul a zivatar s akár így, akár amúgy visszakerülök
+erre a földre; vagy pedig ha én elpusztulok odakinn s a gyermekeim
+előállnak a nevemben, akkor az egy arany zálog visszatérítése mellett,
+te kedves czimborám, megint kiadod a birtokot. Ráállasz-e?
+
+– Hogyne állnék?
+
+– Erről azonban nem csinálhatunk formális contractust, mert ha
+megtudják, észreveszik a jámbor cselt s még magad is bajba kerülhetsz,
+hanem csak úgy rövid kézből adunk egymásnak levelet s azt mind a ketten
+jól elteszszük, hogy rá ne találjon más.
+
+Ebben szépen megmaradtak, Barnabás úr átadta a birtokát a jó barátnak,
+azt bele is statuálta nagy csendesen, a tőle kapott záloglevelet meg
+odaadta a velejárt legkedvesebb emberének, vén sáfárjának, rábízva
+erősen, hogy azzal nagy okosan igyekezzék felmenni abba a görbe
+országba, a hol most a felesége lakik kicsiny családjával, saját
+birtokocskájának falusi gerendás kastélyában s ott ezt a levelet jól
+eldugja, hogy minden bolond ember rá ne bukkanjon. Azzal ezer üdvözletet
+küldve feleségének, apró gyermekeinek, felkapott a lovára s ment
+bújdosni a világba.
+
+Szöghajú, délczeg férfi volt, mikor elment, őszbecsavarodott, törődött
+alak lett, mire visszakerült.
+
+Nem bántotta már senki itthon, azt sem kérdezték, merre járt?
+
+Annyi keserves viszontagság között soha ki nem adat a tarsolyából azt az
+egy aranyat, a mit zálogbecsképen vett át a czimborájától, vissza is
+hozta azon módon.
+
+Első dolga is az volt, hogy annak a portáját felkeresse.
+
+Kérdi a legelső hajdutól, a kit a kastély udvarán megkap: itthon van-e a
+nemzetes úr?
+
+– Tyhű, vitézlő uram! Deszkát árul az már Földváron, de milyen régen!
+
+(Deszka – a koporsó, Földvár – a sír.)
+
+– Hát ki lakja most ezt a kastélyt?
+
+Mondott aztán neki a hajdú két olyatén nevet, hogy majd kitörött bele a
+nyelve. Az egyik német volt, a másik még sokkal inkább burkus.
+Katonatiszt urak vették nőül a jó czimbora két kisasszonyát.
+
+Hát hiszen azok is szívesen látták a bujdosó vendéget; tudott az már
+minden nemzet nyelvén, eldiskurálhatott velük.
+
+Hanem azt sehogy sem akarták megérteni, hogy az a szomszéd birtok, a
+melyiken most ők gazdálkodnak, ezé a kopott uraságé legyen.
+
+– Nem szólt erről a megboldogult?
+
+– I vász nid, – volt a válasz.
+
+– Nem hagyta meg a testamentomában, hogy ezt nekem, vagy a gyermekeimnek
+vissza kell adni valaha?
+
+– I vász nid.
+
+– No Szent Ivásznid! Most vagyunk hát már ott, a hol a tót a kárászszal!
+Az pedig az én birtokom, mind, egész a körtefáig, száz ember megesküszik
+rá.
+
+Azok csak azt tudták, hogy a megboldogúlt azt úgy akvirálta.
+
+– Akvirálta ám, de csak zálogba, ideig-óráig, a mikor a zálogba adott
+aranyat visszahozom érte. Azon mód itt van most is a táskámban.
+
+Az új földesurak, nagy okosan, azt mondták erre, hogy ők bizony vissza
+is bocsátják a birtokot, csak egy akkora írást hozzon arról az
+egyezségről, mint a tenyere.
+
+– Hozok is; egybe itt leszek azonnal; megvan az az írás, jó helyt pedig,
+karsamadiner az uraknak.
+
+Azzal nem időzött tovább, hanem csörtetett fel oda Tótországba, a hol a
+feleségét a fenyveserdős völgyi lakban elhagyta; meg sem pihent, míg
+haza nem ért.
+
+Volt nagy öröm, mikor ismét egymásra találtak. A derék, hű asszony
+megvolt ugyanis jó egészségben. Termete igenis gömbölyűre talált
+megtelni.
+
+– Hej, galambom, – mondá Barnabás úr az első összeölelkezés után, –
+emlékezel-e még rá, mikor legutoljára láttalak, ölemben vittelek át a
+Vág-szigetbe. Ha akkor ott felejtettelek volna, most nem tudom, hogy
+hoználak vissza?
+
+Az asszony arcza csak még gömbölyűbb lett ettől a tréfától.
+
+– Hát a Pista gyerek hol szaladgál?
+
+– Hjaj, lelkem, a Pista gyerek már szolgabiró s a markálison jár.
+
+– Nézze az ember! Hát az Erzsi leány, az én kis aranyos leányom?
+
+– A te kis aranyos leányodnak tegnap keresztelték a második szülöttét,
+rég menyecske az már: Tury Boldinénak hívják.
+
+– No nézd! Én pedig még most is hordom a tarsolyomban azt a kis piros
+czipellőt, a mit Stambulban vettem a lábára, hogy majd jó lesz neki, ha
+visszakerülök.
+
+– Az most jó lesz a nagyobbik unokádnak!
+
+– Hát ilyen nagy volna az idő?
+
+– Bizony sok víz lefolyt azóta a Vágon.
+
+– De a vén sáfár csak megvan?
+
+– Ugyan, hova gondolsz, édes kincsem? hiszen az most már száz esztendős
+volna.
+
+– Hát az is meghalt? De csak odaadta neked elébb halála előtt azt az
+írást, a mit rábíztam, hogy őrizze meg?
+
+– Adott biz az nekem, édes lelkem, egy egész határ írást, de már akkor
+magyarázni nem tudott, a nyelvét ütötte meg a szél. Én meg diákul nem
+tudok. Ott van valamennyi a padláson: egy tele ládával. Mind ott
+találod, a mit még meg nem ettek belőle az egerek, vagy el nem hordták a
+szolgálók.
+
+– Egerek! Szolgálók! – ordítá fel rémülten Barnabás úr s egy szót sem
+vesztegetett többet a hitvesi enyelgésre, hanem rohant fel a
+padláslépcsőn, megtalálta a nagy ládát, telehányva a családi
+levéltárral: azt egyszerre kifordította a földre; a sok archæolog egér
+futott belőle szerteszéjjel: ő maga meg neki feküdt s elkezdte
+levélről-levélre sorba szedegetni a papirospetrenczét.
+
+Ebéd ideje lett, mire elkészült vele. A keresett levél nem volt az
+iratok között.
+
+Hítták ebédelni azalatt; dehogy ment! Neki állt a padlás minden
+zege-zugát felkutatni: hátha oda dugta el az iratot a sáfár? Az asszony
+maga is feljött utána a padlásra hívogatni:
+
+– Mind elhűl a leves!
+
+– Kell is nekem most a leves! Hagyjatok békében!
+
+S addig le sem került a padlásról, a míg be nem sötétedett. Nem találta
+azt az írást.
+
+– Sohse törd magadat miatta, – biztatá a jó feleség. – Más embernek a
+birtoka is elveszett már; majd csak megélünk az én szegény kis
+jószágomból, ha eddig megéltünk; a gyerekek a maguk szárnyára vannak már
+eresztve, nekünk meg nem sok kell már. Azért legyen jó kedved. Egyél,
+igyál. Nézd, mindent felhordtam, a mit hajdanában tudtam, hogy
+szerettél.
+
+Már az igaz. Úgy csak nem traktálja a császárt a maga Leibkochja, mint a
+hogy a jó magyar háziasszony meg tudja vendégelni az ő szeretett urát
+mindenféle jókkal.
+
+Az ő keze csinálta azt mind.
+
+Azt a fain, jó fonott kalácsot is, a minek még az illata is csupa életre
+gerjesztő. Éppen következett a szent karácsony ünnep, arra készült az a
+kalács.
+
+Barnabás úr kapta-félretette a gondját s hozzálátott a régóta nem ízlelt
+süteményekhez. Azt a jó, puha, fehér kalácsot csak úgy gyűrte befelé
+frissében.
+
+Az a jó asszony gyönyörködött a hazatért bújdosó derék étvágyában.
+
+– De legalább vakard le a kalácsról azt a papirost.
+
+Szokása a papirosnak, a mit a tepsibe tesznek, hozzásülni a kalács
+fenekéhez.
+
+– De gutát vakarom! Együtt jó az!
+
+A mint azonban egy új darabot akar megint törni Barnabás úr a kalácsból,
+rátekint arra a félig elmállott, barnára pörkölt papirdarabra, a mi a
+kalácshoz volt ragadva s arra csak leesik az álla ijedtében. Az volt a
+keresett zálogos levél. Ráismert a névről meg a dátumról; de a többi már
+hiányzott. A szolgáló azt találta éppen a papirládából előrántani. S
+ezzel a karácsonyi kalácscsal egyike a legszebb birtokoknak lett a régi
+család helyett két újnak átbocsátva.
+
+– No feleség, – mondá Barnabás úr, megtörölve a száját ettől a falattól,
+– drága ebédet eszik a török császár, még drágábbat a chinai császár, de
+olyan drágát, mint én ma, soha az öreg apjuk sem evett, mert én megettem
+a dunántúli dominiumomat.
+
+Ez pedig igaz történet!
+
+
+
+
+A TUDTÁNKÍVÜL BÉKEANGYAL.
+
+Ő exczellencziája özvegy Szentjóby grófné előkelő állást foglalt el a
+fővárosi magas világban.
+
+Rangfokozatát megboldogult férjétől örökölte, a ki valóságos belső
+titkos tanácsos volt, a ki bizonyosan a boldog túlvilágban is
+megtartotta a rangját; mert ott is megbecsülik az olyan embert, a ki
+titokban tudja tartani azt, a mit nem tud.
+
+Az özvegy grófné minden közhasznú, jótékony és közművelődési egyletnek
+választmányi tagja volt: adakozásgyűjtésben kifáradhatatlan. Respektálta
+is minden ember. A kapusnak ki volt adva rendeletben, hogy ha azt a
+czinóberpiros hintót meg látja állni a bejárat előtt, mondja, hogy az
+uraság elutazott kormányozhatatlan léghajóval a mennyországba.
+
+Hanem a jour fixeire distingvált társaság szokott egybegyűlni s
+termeiben a szép szellemek találkoztak.
+
+Egyszer aztán nevezetes családi események történtek a
+Szentjóby-palotában.
+
+Az első volt egy házasság. A család egyetlen sarja, egy grófkisasszony,
+férjhez ment egy ismert nevű grófhoz. A menyasszonyról azt beszélték a
+rossz nyelvek, hogy nagy rokonszenvvel viseltetik a drámai művészethez,
+férfiképviseletben, a vőlegényről pedig, hogy ugyanazt a szenvedélyt
+táplálja keblében, de nőnemű megszemélyesítésben. És így egészen
+egymáshoz illenek.
+
+A második esemény pedig volt egy gyászeset a családban, a mely rövid
+időn követte az örvendetest. A grófnőnek egy öreg nagynénje halálozott
+meg, a ki rengeteg birtokot hagyott rá örökségül. Eddigi vagyona egy
+millióval szaporodott.
+
+És ez nagyon helyes intézkedés volt a rendező sorstól, hogy a gyászeset
+követte a menyegzőt, mert ha megfordított sorrendben következnek az
+események, akkor a haláleset miatt elhalasztódik a menyegző, a hathetes
+gyász miatt, s ezalatt az ismerősök és tisztelők könnyen megtévedhettek
+volna, hogy melyik névjegyre írják a P. F.-et, melyikre a P. C.-t.
+
+A kik a hieroglifokkal ismerősök, tudni fogják, hogy a P. F. annyit
+jelent: «pour féliciter», a P. C. pedig: «pour condoler» (üdvkívánatul,
+részvétül).
+
+Nem kell hozzá nagy rosszalkodás, hogy az ember az adott esetben ezt a
+kettőt összetéveszsze.
+
+Természetesen özönlött a társaság minden rétegéből az üdvözletet és
+részvétet tanúsító névjegy a grófnéhoz; egy herendi porczellánveder
+egészen megtelt vele.
+
+A teljes gyászév leteltével aztán Szentjóby grófné illem- és
+szokásszerűnek tartá az udvariasságot viszonozni.
+
+A kik a látogató-jegyeket behajtott szegélylyel küldték föl, azok
+személyesen adták át azt a portásnak, tehát azoknak a viszonozás is
+személyesen elviendő. A ki póstán küldte, annak ugyanazon úton felelnek,
+nyomtatott válaszszal.
+
+A grófné örökség fejében még a nagynénjének régi hű cselédjét, az inasát
+is fölfogadta; a saját inasát komornyikká léptette elő, azontúl a János
+dolga volt a bakon ülni s a futószolgálatot végezni.
+
+A János jelenté, hogy a hintó előjárt.
+
+– Jól van, János. Most látogatóba megyünk. Majd én füttyentek, a hol meg
+kell állni. Vegyen magához hét vagy nyolcz darab látogató-jegyet, tegye
+a livréeje ujjhajtókájába. Én sehol sem szállok ki a hintóból, hanem
+maga ugrik le a bakról s egyet a látogatójegyekből kézbesít az illető
+portásnak vagy esetleg házmesternének, az általam megnevezett úr vagy
+asszonyság számára. Mindenik névjegynek a szélét behajtja balfelől.
+Megértette? Tudja, hol állnak a névjegyek?
+
+Hogyne értette volna? Hogyne tudná?
+
+A János aztán kikeresett nyolcz darabot azokból a névjegyekből, a melyek
+a porczellánvázában föl voltak halmozva, a legtetszetősebbeket: azok már
+be is voltak hajtva szélről, azokat a kabát ujjhajtókájába dugta s aztán
+szépen kiosztotta, a hol füttyentettek neki, megmondva a portásnak vagy
+házmesternek, hogy miféle úrnak vagy asszonyságnak szolgáltassa azt át.
+
+A grófné, elvégezve udvariassági feladatát, hazatért.
+
+Nem is sejtette, hogy micsoda zürzavart kavarintott a körjárata alatt.
+
+A János csupa idegen nevezetességek névjegyeit osztotta ki a
+látogatással megtisztelteknek. Ilyeket talált ő a porczellán-vederben e
+czélra felhalmozva, a mivel aztán csodálatos félreértések
+operett-tárgyainak szolgáltatott kidolgozásra méltó anyagot.
+
+Az első átadott névjegyet egy sokat emlegetett országos képviselő kapta
+meg, a ki híres volt az interpelláczióiról. Ez a névjegy származott a
+török konzultól «P. F.» jegyzettel. (Üdvözlet.) A honatya mindjárt
+kitalálta, mi okon jutott e megtiszteléshez. Nemrégiben lepte meg az
+összes miniszteriumot azzal az interpelláczióval, hogy mit szól hozzá,
+ha Bosznia Magyarországba bekebeleztetik: akkor az ottani mohamedán hitű
+honfitársaknak a próféta által megengedett többnejűség a Szent-István
+koronája országainak területén jogi érvényességet fog-e nyerni s a
+kétfeleségű férj gyermekei nálunk is törvényeseknek fognak-e
+elismertetni? Szándékozik-e e sok miniszter közül valamelyik e
+bizonytalan helyzet megorvoslására egy novellát a Ház elé terjeszteni? A
+mely kérdésre, egy miniszter sem lévén a Házban, a Ház elnöke azt a
+határozatot mondta ki, hogy a fontos ügy ki fog adatni az ó-gyallai
+csillagvizsgáló igazgatójának, hogy tudakozza meg a csillagok járásából,
+mi fog Boszniával történni az idők teljességében?
+
+Bizonyára ezt az interpellácziót vette szivére a magas porta konzuli
+képviselője; ennek a következménye a látogatójegy a nagyjelentőségű «P.
+F.»-fel.
+
+Nem is késett az országos szónok a jelzett látogatást még aznap
+személyesen viszonozni, legújabb szmokingját felöltve, melynek
+oldalzsebébe oly módon dugott egy zsebkendőt, hogy annak zöld csücskéje
+a zsebből kikandikált. A medzsidie-érdemrendnek a szalagja zöld. Ezt a
+gyöngéd czélzást el fogja érteni a finom tapintatú török diplomata, a
+kinek a magyarok iránti szeretete köztudomású.
+
+A nagy szónok igen szívesen fogadtatott a diplomata által. A beszélgetés
+tárgya természetesen a képviselőházi interpelláczió volt, a mely
+alkalommal nem mulasztotta el a magyar honatya az Izlám-hit iránti
+respektusának kifejezést adni, beleszőve azon hajlandóságának
+kivillanását, hogy ő maga is kész volna a sokat igérő mohamedán vallásra
+áttérni, ha az bizonyos előkészülettel nem volna összekötve.
+
+A diplomata finom szarkazmussal vágott eléje:
+
+– Ön a fejnek kopaszra borotváltatását érti, úgy-e? No, ez múlhatatlan:
+a többnejűség miatt van, hogy a sok feleség ki ne téphesse a gazdának a
+haját.
+
+– Holnaptól kezdve borotváltatni fogom a fejemet.
+
+És két hét múlva megkapta a nagy szónok a medzsidie-rendet. A mihez a
+János tévedése segítette.
+
+A második névjegytévesztés valóságos jócselekedetszámba ment. Egy a
+felső köröket régóta nyugtalanító testvéri viszálynak lett
+megszüntetője.
+
+Mind a kettő rokonszenves alak volt: a Stanczi is, meg a Blikus is (a
+gyerekkori álnevükön hítta őket mindenki). De a magas körökön kívül még
+a publikum is szerette őket. Az a publikum, mely az alagi, budapesti,
+freudenaui turfon a favoritokra és outsiderekre fogadni szokott. A két
+testvér sokat emlegetett sportsman volt. Mind a kettő versenyistállót
+tartott s futtatásaik eredményéről a napilapok referálni szoktak.
+Egyszer aztán a Stanczinak a biztos nyerőjét megelőzte fél lófejjel a
+Blikusnak a paripája. A Stanczi ezt nem tűrte békével. Óvást emelt a
+futtatás ellen. Azzal vádolta a nyertes versenytársat, hogy
+megvesztegette az ő jockeyját, hogy tartsa vissza a lovát. A
+Derby-díjról volt szó. Pör lett belőle. Tanúkat vallattak: urak,
+jurorok, jockeyk, pályabirák, virágárúsnők hívattak föl
+bizonyságtételre. A dolog elmérgesedett, a lapok is fölkapták,
+szenzácziós rovat lett belőle.
+
+Hiszen más családban is megesik, hogy osztályos testvérek egymás közt
+összevesznek, de ilyen nevezetes pöresethez rendkívüli körülményeknek
+kell találkozni. Azzal vádolni egy sportsmant, hogy jockeyt vesztegetett
+meg! Egy ilyen hercze-hurcza az egész high life-ot megeczetesítette. A
+mint egy úri estélyen ők ketten megjelentek, egyszerre félbeszakadt
+minden kedélyesség.
+
+Érezték ezt a kellemetlen helyzetet maguk a testvérek is és szívesen
+kiegyenlítették volna, de nem tudták, hogy kezdjenek hozzá; a büszkeség
+tiltá egyiknek is, a másiknak is, hogy az első lépést megtegye.
+
+Egyszer aztán egy tavaszi meeting alkalmával a Stanczi az úrlovasok
+gátversenyénél fölbukott a lovával a palánkátugratásnál, a ló lábát
+törte, a lovas pedig zúzódásokat szenvedett, a mik orvosi kezelés alá
+vétettek.
+
+Ekkor érkezett hozzá a Blikus látogatójegye a «P. C.» részvétjelzéssel.
+
+Stanczi elérzékenyült.
+
+– Hát mégis van szíve a bátyámnak, – mondá s rögtön hivatta a titkárát.
+Megbízást adott neki, hogy csomagolja össze valamennyi aktáját annak a
+keserves zsoké-proczesszusnak s vigye el a bátyjához, adja át neki,
+szünjön meg ez a kellemetlen versengés a testvérek között.
+
+És ezzel elvonult a sötét felleg a magas társaság egéről végképpen.
+
+És ezt megint a derék János jóhiszemű tévedésének lehetett érdemül
+beszámítani.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+A harmadik tévedéses látogatójegy egy nagyon szövevényes szívbeli
+viszonynak adott szerencsés kibontakozást. Az úrfi bonvivant volt, az
+úrhölgy pedig szigorú erkölcsbiráló. Egyébiránt vőlegény és menyasszony
+voltak. A menyasszony megtudta, hogy a vőlegénye egy orfeumi divának
+udvarol. Ebből összezördülés, szakítás, a jegygyűrű visszaküldése
+következett.
+
+Ez eddig rendben van. Ekkor következett azonban az a még rendesebb
+fázisa a történetnek, hogy a hirhedt starját a kis deszkának (brettli)
+magasabb regiókba emelte egy muszka impresszárió, a ki elszerződtette
+ballerina-asszolutának egy szentpétervári operetthez, a melynek
+protektora egy uráli aranybánya-tulajdonos.
+
+Ezért igazán megérdemelte a magyar szeladon, hogy «P. F.» jegyzékű
+névjegyet kapjon ünnepi ajándékul. Szerencse volt rá nézve, mert ő
+ruinálta volna magát a csábító szirén miatt.
+
+Az üdvkívánó névjegy azonban az egykori menyasszonya nevét és koronáját
+viselte. A galán megértette a dolgot, magába tért. Sietett azonnal az
+elvált jegyeséhez, lábaihoz vetette magát, megbánta bűnét, esküdött,
+hogy sohasem követi el többet!… Azzal megkapta a teljes bűnbocsánatot s
+kivívta a jegygyűrű visszacserélését.
+
+Így tett boldoggá egy szerencsétlen jegyes párt jóhiszemű tévedésével a
+becsületes János.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+Egy névjegy a fővárosi szinházak egyikének igazgatójától származott és
+egy fiatal bohémhoz tévedt, a ki szívesen látott alakja volt az előkelő
+társaságoknak, mint szellemes fölolvasó, causeur és poseur, hivatására
+tárcza- és színműíró. Legközelebb egy vígjátéka az akadémiai pályázaton
+egy szó híja, hogy el nem nyerte a kétszázaranyas jutalmat. Dicséretet
+nyert, jeligés levele fölbontatott: neve kikürtöltetett.
+
+Szentül azt hitte, hogy ehhez a sikeréhez gratulált neki az igazgató.
+Kapott az alkalmon, sietett a darabjával az üdvözletküldőhöz. Szívesen
+fogadták, a darabja huszonöt előadást ért, ő is nyert vele, a szinház
+is.
+
+Ezt is a János sütötte nyélbe.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+Ugyanegy házban lakott két ismeretes alakja a fővárosi közéletnek: az
+egyik operai énekesnő, a másik szatirikus írónő.
+
+A primadonna jóformán kihízott már az Elvirák szerepköréből. A mi
+alkalmat adott egy élczlapnak egy gunyoros kép közlésére, a melyben a
+primadonna szerelmet vall a szíve választottjának (olasz előadás volt):
+«Io t’amo, Io t’amo», mire a tenorista ijedten hőköl vissza: «Tu m’ami,
+Tu m’ami!». A művésznőnek alapos oka volt azt hinni, hogy ez a
+persiflage az átellenese gonosz ötlete volt. Annak volt egy papagálya, a
+ki (!) az udvari szoba ablakában levő kalitjából, a mint a folyosón
+megjelenni látta az énekesnőt, elkezdte hangosan kiabálni: «Tu mámi!» E
+miatt engesztelhetetlen ellenségeskedés támadt a két úrhölgy között.
+Egyszer aztán a beszédes szárnyas megczáfolta azt az állítást, hogy a
+papagályok élete száz esztendőre nyúlik; az írónő kedvencz madara
+hamarább bevégezte a magáét. Kitömették, úgy tették az ablakba.
+
+Akkor kapta az írónő azt a bizonyos látogatójegyet az énekesnő nevével
+és a «P. C.» jegyzettel. Világos volt, hogy ez a sajnálkozás a kedvencz
+madárra vonatkozik; egyéb családtag nem hiányzott. E részvétnyilatkozat
+megnyerte az írónő szívét s azontúl a hirlapok csak magasztalták az
+énekesnőt. Az ellenségekből jóbarátnők lettek.
+
+Nem sejtette senki, hogy ez a János műve volt.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+A fővárosban volt egy előkelő klub, a mely kizárólagosabb volt minden
+eddig létezőknél; a czíme ez volt: «Várurak klubja». Tagja csak olyan
+magyar nemes lehetett, a kinek a birtokán saját várkastélya volt. Ha
+lakható állapotban, az is jó. De ha várrom volt, még erősebb jogczím. Ez
+utóbbi esetben csak arra volt kötelezve a klub-tag, hogy az ősi romot
+épségben fönntartsa. Sehol a világon annyi ős várrom nem létezik, mint
+Magyarországon. Ezek hirdetik a nemzet dicső múltját és a honalkotás
+körüli érdemeit.
+
+Sajnos, hogy e dicső emlékek egy része bevándorlott idegenek kezébe
+került. Ilyen új földesúr volt az a sok milliomos vállalkozó is, a ki a
+magyar fölvidéken nagybirtokossá cseperedett föl. Derék ember volt,
+iparvállalatai ezer munkásnak adtak kenyeret. Vára is volt, teljesen
+lakható állapotban, még az ős-magyar főúr ódon bútorzatával,
+vasembereivel, vas csatakigyóival: maga is itt lakott az országban.
+Hanem egy erős akadálya volt annak a régnövesztett vágyának, hogy a
+«várurak klubjá»-ba bejuthasson. Annak az elnöke intranzigens
+arisztokrata volt. A klub alapszabályai szerint nem volt elég ahhoz a
+váruraság, ahhoz magyar nemesség is kellett, az elnök szerint pedig még
+valami más is. Az új földesúr nem is próbálta nyitogatni a bezárt
+paradicsom ajtaját. Pedig már bárói rangot is nyert – érdemeiért. De
+csak afféle birodalmi bárói rangot, a mit a várurak klubja nem
+respektál, s nem tehette ki magát egy esetleges refusenek.
+
+Ekkor jött János a maga alkalomszerű intervencziójával.
+
+Az új földesúrnak ezüst tálczán hozták föl a kilenczágú koronás
+névjegyet a várurak elnökének teljes czímzetű nevével és a «P. F.»
+jegyzettel. Ez már érthető megnyilatkozás. Az új földesúr rögtön sietett
+érintkezésbe lépni a megtisztelő dinasztával s fölajánlott neki a
+várurak klubja számára húszezer aranyat az ősi várak s azokat szegélyező
+podhrágyok helyreállítására. A melyre egyhangúlag beválasztották – még
+pedig tiszteletbeli tagnak, a mi nagy kitüntetés.
+
+Ez is jól sikerült.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+De legokosabb volt, a mit János elkövethetett, a midőn a két hátralevő
+névjegyet, a melyre az ő irástudománya szerint két asszonynév volt (némi
+megtoldással) írva, mint egymáshoz tartozókat, gombostűvel összetűzte s
+úgy kézbesítette a Bristol-vendéglő portásának.
+
+Az a két névjegy ugyanis az özvegy grófné leányáé és vejéé volt: «P. C.»
+aláírással. A nagynéne gyászesete fölötti sajnálkozás jelzése. A kinek
+pedig felküldettek, az volt a megboldogult nagynéne régi házibarátja, a
+ki abban a hitben élt, hogy miután a grófnő az elhunyt nagy birtokát
+örökölte, a házibarátot is átveheti örökségül: az uraság javakorában
+levő legényember, ha a szürke szakállát leborotváltatja s a bajúszát
+feketére kipödrögeti, senki sem mondja, hogy több negyven esztendősnél;
+a grófné pedig özvegyasszony, a kinek még igényei vannak az élethez.
+Elkezdett látogatásokat tenni s magát vacsorára ottfelejteni s a közben
+ajánlatos tulajdonságait ragyogtatni.
+
+Ekkor jutott a kezéhez az a két összetűzött névjegy a fiataloktól. «Pour
+condoler.» Megértették. Keresztülláttak a tervén, bevágták az útját.
+Azontúl aztán hagyta a szürke szakállát újra megnőni. S nem fente ki a
+bajúszát fekete kenőcscsel s nem járt el az öreg grófnéhoz szupirozni.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+És így a János a maga inaseszével egy óra alatt hét olyan okos dolgot
+hozott rendbe, a mit a hét keleti bölcsek sem intézhettek volna el
+tökéletesebben.
+
+
+
+
+A HÓHÉR KÖTELE.
+
+(Rémtörténet.)
+
+Gyuri barátunk igen jól készült, derék ifjú gentry, a ki az egyetemet
+kitünően végezte, a rigorozumon hatalmasan megállta a helyét még
+Szilágyi Dezsővel és Pulszky Gusztival szemben is. A legközelebbi
+választásoknál mint képviselő fog visszakerülni Budapestre s akkor majd
+megválik, hogy hát Szilágyi Dezső és Pulszky Guszti olyan jól meg
+tudnak-e felelni mindenre, mikor ő fogja examinálni a hajdani
+professzorait?
+
+Meg lesz pedig választva okvetetlenül, mert a mérsékelt ellenzéki
+klubban hiányzik a «negyedik» a tarokkpartienál. Apponyi nem tud,
+Horánszky nem akar, Beöthy Ákosnak elve ellen van, Fenyvessy Feri más
+mulatságot talál; egyszóval, hiányzik a negyedik. Gyuri barátunk pedig,
+a mellett, hogy a tudományokban tökéletes, még kitünő tarokkista is.
+
+Kérem, ne tessék iróniának venni. A tarokk nem kártyajáték. A tarokk
+magasabb művészet, a tarokk poézis, a tarokk drámai és vígjátéki
+alkotás, a tarokk strategia, a tarokk politika, a tarokk jellempróba, a
+tarokk prófétai ihlet, a tarokk a világnyelv.
+
+Egyszóval, az nem olyan könnyű, mint artézi kutat fúrni. (Általános
+helyeslés.)
+
+A ki ennek a jelszavait érti!
+
+Csakhogy a mult ősztől kezdve egész karácsonyig határozott nagy _pech_je
+volt Gyuri barátunknak. Mindíg veszteséggel kelt föl az asztaltól. Már
+utoljára arra a szóra fakadt, hogy «ha én muszka volnék, akkor én lennék
+az _egyetlen kozák_, a ki minden ütközet után consequenter halva maradt
+a csatatéren».
+
+A karácsony délutánt idefenn tölté a fővárosban, rangjához illő ifjú
+gentlemanek társaságában, István bácsi, kedves nagybátyja házánál, a
+kinek nevenapját megünnepelni jött le onnan a görbe felföldről.
+
+Vacsoránál kérdezi tőle István bácsi (a ki a másik szobában
+harmadmagával kaláberezett): «No, Gyuri öcsém, hát hogy _ütött be_ a
+tarokk?»
+
+– Megint _elvertek_, mint a kétfenekű dobot. Jégeső volt földindulással
+vegyest. Hallott valaha bátyám ilyeneket a tarokkozás világtörténetében?
+Kapok tíz tarokkot a kezembe, kilencz _primőrrel_. _Solot_ még sem
+mondhatok, mert két _fekete fináncz vulpes_ van mellette. Különben is
+két _összekötött ultimo_ van a táblán, azt _begombolni_ opportunusabb.
+Kérem a _talont_. Az elsőben van két _dáma_, a pirosából. Azokat hagyom
+a szent eklézsiának; a másodikban felfordúl két _király_: egy piros, meg
+egy fekete. – Éljen a köztársaság! – _Pagátot vadászok!_ Ha csak magában
+lesz is. – A harmadikban van egy _király_, meg egy _spahi_. Mind a kettő
+a _tökök_ familiájából. Négyet láttam belőle. Ez _braziliai király_.
+Kénytelen voltam visszamenni az ötödikre. Hát tudhattam én, hogy mind a
+két király _influenzás_? Kimondom a _dráj madadúrt, pagát-fogást_. Ha
+kihívó vagyok, még a _volátot_ is. Megkontrázzák a játékomat is, a
+_tuletroát_ is, a _pagát-fogást_ is: egyik jobbrul, másik balrul ráhínak
+a _kompromittált királyaimra_, s két ütéssel _bikává_ tesznek a
+_volát-kártyám_ mellett. Fizetek százhuszonnyolcz _blokkot_ háromfelé.
+Hallott ehhez hasonlót bátyám?
+
+– Soha.
+
+– De ez mind semmi ahhoz, hogy az ellenfeleim meg micsoda
+_rinoczerosz-szerencsével_ játszanak ellenem. Itt van a Muki: megtartja
+a talont, vesz ötödikre: nem rebeg semmi tarokkot, hanem kimondja a
+_trullt az ultimóval_. Én _hinterhandban odavágok_ neki egy kontrát
+tizenegy tarokkal, játéknak, ultimónak, pagátfogással vegyest. Hát nem
+megcsinálta az ultimót a maga kilencz tarokkjával az én tizenegy
+tarokkom ellenében?
+
+– Az lehetetlen.
+
+– Mindjárt kifejtem a tényállást. A Muki három szine mind a kettőnkével
+_renonsz_ volt. A Nusi három tarokkja az enyimek felett _szüperiőr_
+volt; háromszor _szürkupot_ csinált; engem háromszor _megtalált_, akkor
+a Muki levágta a _szept-majorját_, a nyolczadikra kiugratta az én
+_szüperiőrömet_ s a színemen _hazavitte_ a _bohóczot_ legvégűl.
+
+– Ez példátlan katasztrófa a tarokk történetében.
+
+– Ha így üldöz a balsors, felhagyok a tarokkal, s átmegyek a whiszthez.
+
+– Ne tedd azt, öcsécském. Inkább hódítsd vissza a szerencsédet.
+
+– Csak tudnám, merre van a frontja? A classicus szerint «fronte
+capillata, capite calva est». (Elől hajas, hátul kopasz.)
+
+– Hát arra én kommendálhatok neked egy biztos szert. Hordj a zsebedben
+egy darabot egy akasztott embernek a köteléből. Meglátod, hogy
+_mammuth_-szerencséd lesz.
+
+– Mameluk legyek, ha meg nem teszem! De hol kapok én ilyen kötéldarabot?
+
+– Hát hol másutt, mint a hóhérnál? Ezt nem árulják a galanterie-boltban.
+
+– S hol kapható ez a derék ember?
+
+– Azt is megmondhatom egész bizonyossággal. Egyszer magamnak is utána
+kellett járnom, mikor a peczérek a newfoundlandi kutyámat elfogták. A
+mester magánlakása a Ferenczvárosban van, nem messze a templomtól; hanem
+az irodája, a hol a hivatalos működését teljesíti, az kinn van a városon
+kívül, túl a gyárakon egy puszta téren álló házban, a mit mindenféle
+palánkok és korlátok vesznek körül. Ott tartják a befogott állatokat, a
+miket a pribékjei őriznek.
+
+– Odamegyek, felkeresem.
+
+– Hanem elébb vacsoráljunk meg szépen.
+
+– De hátha azalatt a hóhér lefekszik?
+
+– Dehogy fekszik! Hisz az is keresztény ember. Annál is ólmot öntenek ma
+este, s éjfélkor misére mennek. Addig te is ráérsz vele.
+
+Ezzel aztán hozzáültek a jó malaczpecsenyéhez; a mihez derekasan bevált
+a Pista bácsi saját termesztésű bakatora; megeredt a vidám adomázás; egy
+kicsit tűzbe is jött a fiatalság a politika fölött. Volt közöttük, a ki
+jól adta a kormánypártit, csak azért, hogy a többit _ugraszsza_.
+Némettel, muszkával nagyhamar elbántak; itthon a vármegyéket, odakinn
+Lengyelországot régi fényében helyreállították: Gyuri barátunk minden
+merész eszménél magához ragadta a vezérszerepet, a mi illett neki
+«rettenetes».
+
+– De csak nem mernél most elmenni a hóhérhoz egy darab kötélért, – veté
+oda a mindent megkontrázó veszedelmes Muki pajtás.
+
+– Azért is el merek! – kiáltá Gyuri, kirúgva maga alól a széket. – Ebben
+a szent perczben!
+
+– Ohó! Akkor veled megyünk mind a hárman.
+
+S a mit kimondtak, azt meg is tették. Fiakkert hozattak, nagyot,
+négyülésest, hogy útközben is folytathassák a tarokkot. A térdeikre
+terített plaid volt a kártyaasztal.
+
+Az érdemes gyepmester úr háza elé érve, becsengetett a négy ifjú, s
+bebocsátást nyert könnyű szerrel.
+
+A mester salonjában a karácsonyfa volt felállítva, égő viaszgyertyákkal
+és repülő czukorangyalkákkal. A család apraja-nagyja nagy örömben volt
+az ajándékok fölött, a miket a Jézuska hozott számukra. A legkisebbik
+sarjadék az apjának a térdén lovagolt s dicsekedve mutogatta a hajas
+babát a nagyobbik bátyjának, a kinek már széttéphetetlen képeskönyv
+mellett volt muszáj örvendezni.
+
+A szomorú hivatalú házigazda külső megjelenésére nagyon kedélyes alak.
+Sötétszőke haja, vidám piros arcza, kiborotvált álla, erőteljes termete
+valami csendes foglalkozású iparost enged sejteni, félelmes kezein kék
+és zöld köves pecsétnyomó gyűrűk.
+
+– Mit parancsolnak az urak? – kérdezé nyájas tekintettel a családi
+ünnepély közepébe betoppanó uraktól. A kicsikét a karjára emelte, mert
+az nem akart az apja öléből leszállni: erőszakosan a nyakába
+csimpajkozva mind a két karjával.
+
+Gyuri barátunk előadta az idejövetelük czélját. Ő egy darab kötelet
+szeretne jogos tulajdonává tenni, a mely már egyszer emberi igazság
+végrehajtására szolgált.
+
+A mester udvarias szavakban fejezé ki sajnálatát a fölött, hogy nagyon
+tisztelt látogatója óhajtásának azonnal eleget nem tehet. Mivelhogy a
+kérdéses tárgyat ő abba a házba, a hol a családja lakik, eltenni nem
+szokta; hanem minden egyes szomorú alkalommal odaajándékozza a
+legényeinek: azok aztán csinálnak abból maguknak némi kis
+mellékjövedelmet. Akadnak babonás emberek, a kik azt hiszik, hogy
+ilyesmi használ a fogfájásnak, meg hogy a kártyában szerencsét hoz.
+
+– S hol vannak azok a legények?
+
+– Rendesen ott tanyáznak az üzleti háznál: de ma éjjel bizonyosan mind
+az éjjeli misére mentek. Hanem ha okvetetlenül kivánja uraságod azt az
+említett tárgyat megszerezni, hagyja itt nálam a lakása czímét; én majd
+értesíteni fogom, ha kapható lesz.
+
+Gyuri barátunk ott hagyta a névjegyét, s boldog karácsonyünnepet
+kivánva, czimboráival együtt visszavonult.
+
+Ezzel a kalanddal aztán vissza kellett menni ismét a Pista bácsihoz;
+volt mit elmesélni rajta; az ifjú társaság együtt kvaterkázott reggelig;
+akkor aztán ki-ki nyugalomra hajtá fejét.
+
+Másnap Gyuri barátunknak úgy rémlett, mintha azt álmodta volna, hogy ő
+az éjjel a hóhérnál volt, s ott egy karácsonyfát látott. De bolond
+fantáziája is van az embernek álmában!
+
+Az ünnepek után Gyuri barátunk haza utazott rendén a maga hegyes-völgyes
+vármegyéjébe.
+
+Kezdődtek a nagy körvadászatok. Gyuri barátunknak ez volt a jobbik
+szenvedélye. Szomszédjában mind nagy földesurak laktak: maga is azoknak
+az osztályához tartozik. Majd itt, majd amott vívtak döntő harczot a
+nyulakkal: az elesettek száma közölve lett a hirlapok vadászati
+rovataiban.
+
+A vadászat fáradalmai után következett az uri lakoma. A lakoma után egy
+kis nemzeti ferbli: ez a vadászok játéka; ehhez nem kell tudomány, csak
+kurázsi, s annyi ember játszhatja, a hány csak az asztalhoz hozzáfér.
+
+Gyuri barátunkat még a ferblinél is üldözte a balsors. A négy disznója
+megbukott a girigári ellenében. Elijesztették 17-el, mikor neki 20-a
+volt. Ha két filkóra kóstáltatott, kapott ki két nyolczast. Ez már nem
+pech volt, hanem aszfalt!
+
+S mikor legjavában foly a munka, vágtató paripa dobogása hangzik a
+vadásztanya udvarára, s nemsokára betoppan egy marczona alak a vidám
+vadásztársaság közé. A haja, szemöldöke csupa zuzmara, a bajusza merő
+jégcsap. Rá nem lehet ismerni, a míg fel nem olvad; beszélni meg nem
+tud, úgy be van rekedve.
+
+Ez a Gyuri barátunk nagyságos mamájának a huszárja.
+
+Csak annyit tud ellihegni fujtató szavával, hogy a nagyságos asszony
+küldi általa ezt a levelet a nagyságos úrnak, lóhalálában.
+
+Gyuri barátunk felnyitja a levelet s ezt olvassa belőle:
+
+«Kedves fiam!
+
+Irtóztató dolog történt! Atyád nincs itthon. Még nem tud semmit! – Jőjj
+azonnal haza! Kétségbe vagyok esve!»
+
+Mi történhetett otthon?
+
+A levélhozó huszár nem tudott egyebet elrebegni, mint hogy a nagyságos
+asszony ma este egy táviratot kapott, melyre elkezdett szörnyen
+jajgatni, kiabálni, s őtet rögtön kergette ezzel a levéllel, hogy
+keresse föl a nagyságos ifjú urat, akárhol találja.
+
+Persze az egész czimboraság rögtön ott hagyta az egész czupász-kasszát,
+nem kérdezték többé, mi a vizi? hanem valamennyien mind «blindre»
+befogattak a szánkóikba s vágtattak a vadásztanyáról a Gyuriék
+kastélyához. A jó barátok el voltak szánva, hogy Gyuri pajtásukat, bármi
+szerencsétlenség érte is a családját, magára nem fogják hagyni.
+
+A nagyságos mama már a verandán várta türelmetlenül az érkező fiát.
+Közel volt az elájuláshoz; sőt el is dőlt egy kicsit, a mint a karjai
+közé zárhatta. Mire magához tért, már akkorra a jó barátok is
+megérkeztek.
+
+«Mi történt. Mi rémhír jött?» kérdezé minden arcz némán.
+
+– Nézd! Nézd! Ezt a táviratot! – mondá minden idegeiben reszketve a
+drága jó mama. – Most hozták stafétával.
+
+A távirat így szólt:
+
+_«Uram! A kötél készen van. Szolgálatjára áll. Kozarek budapesti
+hóhérmester.»_
+
+– Mit jelent ez a borzasztó távirat?
+
+Gyuri pajtás körülvakargatta a fejét és nagyon összehunyorította az
+ábrázatát, félre sandítva a körülálló czimborákra, a kik a mindjárt
+kitörni készülő nevetés felvont puskáival czéloztak feléje, s aztán ezt
+mondta:
+
+– Tudod, édes mama, ez – _üzleti titok!_
+
+Erre aztán következett egy általános dechargea a kaczagásnak.
+
+
+
+
+A CZÁR ALBUMA.
+
+Az orosz czárok nagy pártolói a művészetnek, különösen a képírónak.
+
+Három egymásután következő czár hagyta örökségbe a trón utódjára a mi
+zseniális művész-hazánkfiát, Zichy Mihályt, kinél jobb rajzoló jelenleg
+az egész világon nincs. Zichy Mihályt mindenütt magával hordja a czár,
+utazásaiban, medvevadászataiban: művész hazánkfia a végzetes vasuti
+katasztrófánál is együtt menekült meg a czárral a halál tornáczából. Az
+ő rajzónja örökíti meg a czár minden élményeit, még az olyant is, a
+minőnek a tablójára azt írta a czár, hogy «ayez esprit!» (legyen esze!).
+
+Egész albumokat töltenek meg művész-hazánkfia remek rajzai, s ezek mind
+a czár tulajdonát képezik. Van köztük olyan is, mely mesterséges zárral
+csukódik: kívül a táblájára nyomtatva «erotica» (szerelmes dolgok). Azok
+is művészi becsű alkotások; régi classicus felfogásban, minők a
+Pompéjiből előkerült festmények a nápolyi múzeumban.
+
+Van azután a czárnak egy nagy albuma, mely az ázsiai népek változatos
+typusait, viseletét, háztáját tartalmazza gyönyörű aquarellekben, a
+legelső orosz festőktől kiállítva. (Bolti ára ötezer rubel.) Ennek a
+példányaival csak koronás fők salonjai dicsekednek. Hisz annak magának
+kell egy könyvtári őr!
+
+Hát még a rengeteg orosz birodalom európai tartományait ismertető
+művészi albumok! És a külföldi uralkodók ünnepi ajándékai! A jubileumos
+emlékek. A főurak és egyháznagyok hódolatának tolmácsolói, miknek
+bekötési tábláinál versenyez a művésziesen préselt és köszörült maroquin
+a pazar értékü színarany táblával, melyet ó-orosz zománcz-diszítés
+tarkit: meg az egy darab malachitból és lapis lazuliból faragott
+foglalatok. S a ki e drága táblákat felnyitja, alattuk még nagyobb
+kincseket talál: világhírü mesterek remekműveit, aquarellben,
+rézkarczban, aczélmetszetben.
+
+Hát még a tömérdek fénykép-album, melyekben dicsőséges, diadalmas
+jelenetek vannak megörökítve, képekben, miknek teremtő művésze a
+napsugár volt! Flották találkozása, koronás urak díszlakomája, uralkodói
+esküvők, szoborleleplezések, (a kiváló főalak rajtuk a czár).
+
+Azután a természet ritka tüneményeit egyesítő albumok, miknek képeit a
+teleskop és mikroskop rögzítette.
+
+Közben egy-egy anatomiai, kórtani album is, a mit ha ideges hölgy
+kiváncsiságból fel talál nyitni, nagy hirtelen be is csapja.
+
+Az új czárnénak nagy élvezet az albumokat végiglapozni. A gyöngéden
+szerető hitves, a költői kedélyű nő, a fogékony lelkű népanya annyi
+megismerésre méltó képet talál ez albumokban. Talán olyanokat is, a mik
+egy kis fejcsóválásra késztik: hol járt ennek a művésznek a fantáziája?
+Mythologia az! S aztán arról ki tehet, hogy a mai világban is vannak
+hamis istenek! Sőt hamis istenasszonyok is: azok még többen!
+
+Csak egy album volt elzárva fekete, afrikai bölényszarvból készült
+ládikóba, a mihez nem lehetett a czárnőnek hozzáférni. A czár mindig
+magával hordta a kulcsát.
+
+Pedig a czárnő gyakran meglepte a czárt, mikor egyedül volt az
+album-tárában, annál a felnyitott ládikónál, a fekete bőrkötésű albumot
+kezében tartva s abban figyelmesen lapozgatva. A meglepett czár hirtelen
+betette az albumot a tartályába s rázárta a födelét.
+
+A czárnő is asszony. S az asszonynál a kiváncsiság betegség.
+
+– Mi van abban az albumban?
+
+– Az nem neked való.
+
+– Nem nőnek való?
+
+– Nem czárnőnek való.
+
+A titok spórái termékenyek. A nő, a ki titkot talál a férje szívében,
+százféle magyarázatot teremt, s a százféle mind egyféle.
+
+A czárnő szomorú lett, búskomorsága egész környezetét nyugtalanítá:
+orvosai égaljváltoztatást tanácsoltak neki: maga a czár is aggódott:
+minden gyöngédsége nem volt képes életvidámságát visszaadni a nőnek.
+
+Nem tudtak rájönni bajának a kór-okára.
+
+Egyszer aztán megvallotta a czárnak.
+
+– Nem kell nekem se olasz éghajlat, se gyógyfürdő, se csodaforrások.
+Csak az gyógyíthat meg, ha megtudom, mi van abban a fekete albumban?…
+
+A czár mélyet sóhajtott:
+
+– Azt megtudhatod; s akkor ebből a bajodból kigyógyulsz; de sokkal
+nehezebb bajt fogsz kapni utána.
+
+S a mit egy szenvedő asszony kiván, az még egy czárra nézve is
+parancsolat.
+
+A hatalmas úr előhozta a fekete albumot s odaadta a neje kezébe.
+
+Fényképek voltak benne, férfiak és nők is. Egyszerű polgári viseletben:
+némelyik rongyos is volt. A fényképek alá voltak írva a nevek és egyéb
+adatok.
+
+Az az album tartalmazta azoknak az összeesküvőknek a fényképét, a kik
+különböző időkben a czár élete ellen törekedtek, a kiket a rendőrség
+tervük végrehajtásában megakadályozott: ezt az albumot szokta a czár,
+mikor egyedül van, végignézegetni.
+
+– Most már tudod, hogy mi az a nagyobb baj?
+
+– De legalább ezentúl ketten viseljük azt…
+
+
+
+
+A GARDEDÁM.
+
+«Egyetlen garde des dames van a világon, a kire a hajadon leányt rá
+lehet bízni: a saját erénye.»
+
+Ezt a bölcs mondást örökíté meg az utókor számára nagytiszteletű és
+tudós Blätterhold Theofil uram, a ki Nagy-Frigyes korszakában a
+filologia professzora volt a göttingai egyetemen.
+
+Ennek a világhírű tudományos intézetnek minden nemzetből voltak
+látogatói: különösen angolok, a kik a tiszta latin nyelvet óhajtották
+megtanulni.
+
+Blätterhold professzor uram házánál rendesen volt két angol ifjú
+beszállásolva, a kiket különös jó ajánlólevelek segítettek ez előnyhöz.
+Mert az előny volt. Blätterhold professzor úr kosztosai mind
+eminencziával végezték a kurzust. Azonkívül erkölcsi tekintetben is
+kitűnő felügyelet alatt voltak.
+
+Ezt a felügyeletet pedig nem valami pedáns, zsémbes, élemedett
+asszonyság gyakorolta a háznál, hanem a tudós tanár egyetlen leánya,
+Izabella kisasszony.
+
+Igazi brünehildi alak: a milyennek a Nibelungen-ének illusztrátorai
+rajzolják a hősnőt.
+
+De nemcsak a gondozása volt a kisasszonyra bízva az ottlakó diákoknak,
+hanem azoknak a kalligrafiára betanítása is, a miből naponkint leczkét
+kaptak. Annál fogva a Blätterhold professzor úr egykori kosztosainak
+mind szakasztott olyan írásuk volt, mint Izabella kisasszonynak,
+ugyanolyan apró, gömbölyű gyöngyszemsorok, hogy azokról egész világi
+életükben meg lehetett tudni, hogy egykor Izabella kisasszonytól
+tanulták a szépírást.
+
+Vajjon mikor az embernek ilyen szép kéz írja eléje az exemplumot,
+lehet-e megállni, hogy azt meg ne csókolja? Meggondolandó, hogy annak a
+szép kéznek párja is van, a mely szintén tudja a leczkéjét.
+
+Különben Izabella kisasszony nem tartozott a rideg, örökké biráló
+tekintetű házi zsarnokok közé: asztal fölött ő is nevetett a diák
+pajtások egymás közötti dévánkodásain, s vasárnapokon, a mikor nem volt
+előadás, bor került az asztalra, még a gitárt is a nyakába akasztotta s
+eldanolta húrpengetés mellett, hogy egy jó férjnek az a kötelessége
+asszonya iránt: «Hallgasson szavára: Ha őt tűzbe-vízbe küldi, menni kell
+parancsolatjára. Szépen kezet csókolni, Intésére hajolni: Ha vendége
+érkezik, Őtet mulatni hagyni.»[2] A mire viszont a studiózusok dalolták
+vissza a maguk strófáját a jó háziasszony kötelességeiről.
+
+A leányán kívül még egy kamasz fia is volt a tudós professzornak; de az
+ritkán volt a társaságban látható: többnyire a lazaretumban üdült.
+Örökösen párbajozott s rendesen őtet szurkálták meg. Nem is hítták
+máskép, mint «Non est hic». (Nincs itt.)
+
+Legutoljára két fiatal angol lord-sarjadék volt a professzori ház
+kosztosa: az egyik Mac Kulmick Policrat, a másik Cleithon Edvárd.
+
+Policrat délczeg dandy volt, a ki sokkal több gondot fordított a
+nyakravalója helyes megkötésére, mint a diák-prozódia szövevényes
+szabályaira. Egész magatartása olyan volt, mint a ki meg van győződve
+róla, hogy ő mind nőkkel, mind férfiakkal szemben ellenállhatatlan.
+Kíméletet nem ismert semmi tekintetben, Westminsterből azért relegálták.
+
+A másik ifjú lord ellenben vézna, szűkmellű alak volt, a kire nagyon
+ráillett a szerénység; komolyan is vette a tanulást kora hajnaltól
+mécsgyujtásig, hogy jól fejébe verje, micsoda privilegiumuk van az
+«inis» és «entis» genitivusú szavaknak a többiek fölött.
+
+Policrat úrfit többször is lehetett látni a commerseken, mint a
+kollokviumokon. Csak a kalligrafiai leczkéken jelent meg pontosan,
+bemutatva Izabella kisasszonynak a megírt penzumát, melynek szövegét ő
+maga választotta ki Ovidius Ars Amatoriájából, s nagy gyönyörűsége volt
+a szemérmes hajadon haragos elpirulásán, a kit bántott a megértett
+csintalan szöveg; de azért belerakta a kihagyott interpunkciókat.
+
+Mind a két ifjú imádta Izabellát; de Edvárd úgy, mint a szentet,
+Policrat pedig, mint egy mithoszi istennőt. A szenttől malasztot várunk,
+az istennőtől gyönyört.
+
+Szegény kis Edvárd olyan járatlan volt abban a tudományban, hogyan kell
+egy nővel szerelmünket észrevétetni; annál gyakorlottabb viador volt
+Policrat e téren.
+
+A hízelgések, hazudozások nem vezettek czélhoz. A könyörgés – egy kis
+alamizsnáért – egy alázatos rabszolga számára: «csak egy csókot!» – mi
+ez egy mesebeli kincstárból? – Nem adták meg. Játszotta az elbúsultat;
+főbelövéssel fenyegetőzött. Kinevették vele. Aztán erősebb módszerekhez
+folyamodott, a mik sikerrel hatnak a női szívekre. Tüntetett a
+bőkezűségével, fitogtatta a gazdagságát: lakomákat rendezett imádottja
+ünneplésére, kirándulásokat vízen és szárazon. A lány megközelíthetetlen
+maradt.
+
+Egyszer aztán Izabella születésnapjára (ez volt a tizennyolczadik) egy
+drága szép gyémántos gyűrűt hozott neki hódolata jeléül. A gyémánt a
+legveszedelmesebb démon. Ennek ritka nő áll ellen.
+
+Hát ilyen ritkaság volt Izabella. Visszautasítá a szivárványszikrázó
+karbunkulust, azt mondva, hogy a gyémántos gyűrű lehull a leány ujjáról,
+ha azt nem egy karikagyűrű szorítja hozzá.
+
+A karikagyűrű az eljegyzés jelvénye.
+
+Ezt meg Policrat úrfi drágállotta.
+
+Máskor is találkozott ő már ilyen makacs ellenállással. A ki Ovidius
+Liber Metamorfozeosát tanulta, ismeri belőle a varázsló Pelis nimfa
+történetét, a ki tigrissé tud átváltozni, ha szerelmes férfi közelít
+hozzá erőszakkal. El van mondva ékes hexameterekben, hogyan kell az
+ilyen tigrissel elbánni. Azért jár az ember iskolába, hogy ezt
+megtanulja.
+
+Policrat úrfi megvesztegette Izabella szolgálóját, hogy a kisasszonya
+hálószobájának ajtaján a tolózár ütközőjének a szegeit húzza ki, hogy
+így az ajtó egy erős nyomásra felnyitható legyen. Aztán egy éjjel, jól
+felborozva czimborák társaságában, azzal a gonosz elhatározással tért
+haza, hogy a mit se hízelgés, se bőkezű pazarlás nem bírt kivívni,
+diadalra juttatja szenvedélyét férfias erőszakkal.
+
+A betörés sikerült; de hogy aztán mi történt Izabella hálószobájában,
+azt nem lehetett megtudni, mert néhány percz múlva Policrat úrfi úgy
+repűlt ki a hálókamrából az étkező szobába, hogy széket, asztalt,
+mindent felfordított, a mit útjában talált s még azonfölül az egész
+mosdótál vizet is a nyakába zúdították, hogy lucskos lett, mint a
+kiöntött ürge.
+
+S még ezzel nem érte be a haragra gyúlt Walkür, hanem azonnal
+targonczára rakatta Policrat úrfi minden czókmókját s a háziszolgával
+elszállíttatta abba a korcsmába, a hol az úrfi rendesen tanyázni
+szokott.
+
+Ezzel a szerelmes história rendén be lett volna fejezve.
+
+A tudós professzor tudomásul vette, hogy egy kosztosával kevesebb van.
+
+A rákövetkező napon a másik angol ifjú, Cleithon Edvárd késő este került
+haza, nem is vacsorált otthon. Izabella kisasszonynyal kivánt
+négyszemközt beszélni.
+
+Reszketett a felindulástól; alig bírt szavakat találni.
+
+– Drága kisasszony! Nem képzeli, milyen rosszak az emberek. Az a kiűzött
+ficzkó most azt hireszteli városszerte, hogy azért hagyta el az önök
+házát, mert eliszonyodott a kegyed fajtalan szenvedélyétől, melylyel őt
+üldözte.
+
+– És ön nem tudta a rágalmat megczáfolni, a becsületsértőt megfenyíteni?
+
+– Szavakkal ellenmondtam, de tenni képtelen vagyok. Nézze, kisasszony,
+ezeket a vézna karjaimat: az a Brontes engemet felszúr, mint egy
+pillangót a skatulyára.
+
+– Jól van, elmehet ön. Majd találok megtorlást.
+
+Azzal a szobájába ment Izabella.
+
+Magára volt hagyva.
+
+Ez undok rágalom ellen senkitől sem várhatott segélyt.
+
+Az apja legfeljebb egy secundát írhat a vétkes diáknak a testimoniumba.
+A bátyja most is maródi: ott fekszik a lazaretumban, egy szúrással a
+mellében, a mit sörházi pinczérnő miatt kapott.
+
+Van egy német közmondás, a mit nagy veszedelem idején használnak:
+«Selbst ist der Mann.» (Magad légy férfi.)
+
+No hát legyen úgy.
+
+A «Selbst» megvan, a «Mann» megjön.
+
+Leült levelet írni.
+
+Utánozta Edvárd írását; könnyű volt az.
+
+«Uram!»
+
+«Ön gyalázatosan rágalmazta előttem a hölgyet, a kit én tisztelek.»
+
+«Ezért én öntől fegyveres elégtételt kérek.»
+
+«Fegyverünk kard.»
+
+«Holnap hajnal előtt jelenjen ön meg a nürnbergi kapu előtti glacis-n, a
+hol várni fogom.»
+
+«Tanúkat nem hozunk magunkkal; egyikünk halva marad.
+
+_Lord Cleithon Edvárd_.»
+
+Azzal fogott egy lap síma itatóspapirost, azt rászorította a nedves
+írásra, hogy annak az egész szövege ott maradt megfordítva a bibulán:
+tükör elé tartva el lehetett azt olvasni.
+
+A levelet lepecsételte s rábízta az iskolaszolgára, hogy keresse fel
+vele a szokott Kneipeban Mac Kulmick urat.
+
+Ezen az éjszakán nem feküdt le aludni Izabella.
+
+Hanem előkereste a bátyja öltönyeit s azokat felvette magára. Kardot,
+barettet, köpönyeget egymás mellé rakott.
+
+S aztán lekönyökölt az asztalra s bámult a sötétségbe, várva az óra
+ütését.
+
+Elgondolkozott rajta, hogy milyen nyomorult teremtése az Istennek egy
+hajadon leány, a ki szép és erényes.
+
+Ha bűnös volna, könnyelmű, szenvedélyes: csupa öröm volna az élete. Ő
+játszanék a férfiakkal, tördelné a szíveket, kaczagna a mások
+szenvedésein, kincseket seperne össze, meglopná a mennyországot. De mert
+bűszke a női becsületére, sárba tiporják, kigúnyolják, erkölcsi halálra
+itélik.
+
+S ez ellen nincs védelem!
+
+No hát lesz.
+
+A mint a lomhán perczegő óra ütötte a hármat éjfél után, Izabella
+összekulcsolta a kezeit s elmondta reggeli imáját. Rövid volt az: «Én
+Istenem, bocsásd meg az én bűneimet. Amen!»
+
+Azzal a haját csomóba kötötte, betakarta barettel, a kardot oldalára
+köté s a köpenyt vállára keríté. Aztán észrevétlenűl elhagyta az atyai
+házat.
+
+Mikor a nürnbergi kapun kiment, még sötét volt, még nem jött el a
+találkozás ideje. Leült egy padra, a hol a bokrok eltakarták.
+
+Négy órakor megszólalt a városház harangja.
+
+Máskor álmából is fel szokott ébredni e hangra. Ma nem lehetett a
+hajnalt imával üdvözölni.
+
+Miről imádkoznék: «Uram, add, hogy ma megöljem az ellenfelemet!» – Vagy
+pedig: «Uram, add, hogy az ellenségem ma megöljön engem!»
+
+Ma nem kivánt egyebet az égtől, mint hogy virradjon már.
+
+Halavány sáv az ég alján jelenté, hogy hajnalodik.
+
+S a hajnal szürke ködében látható lett egy közeledő férfi alakja.
+
+A barettjén lengő strucztollról rá lehetett ismerni, hogy ez Policrat.
+Izabella eléje ment.
+
+Mikor közel értek egymáshoz, Izabella széttárta köpenyét. Policrat
+ráismert. Elámulva hördült fel:
+
+– Izabella!
+
+– Az a nevem.
+
+– Mit akar ön itt?
+
+– Megtorolni a gyalázatomat.
+
+– Ön leány.
+
+– A kardom férfié.
+
+– Én nem húzhatom ki a kardomat ön ellen.
+
+– Ha volt önnek bátorsága megölni a lelkemet, legyen bátorsága megölni a
+testemet is.
+
+– Mivel tehetném jóvá a bűnömet?
+
+– Találja ön ki.
+
+Policratnak a jobb szelleme sugdosott valamit, önkéntelenül elkezdte az
+egyik kezével a másiknak az ujján azt a két gyűrűt forgatni, melyek
+közül az egyik tartja a másikát, hogy le ne hulljon. Ha meg tudta volna
+hallani, a mit védszelleme, jobbik esze súgott! De nem hallotta meg;
+csak az ujjainak hegye tudott róla.
+
+– Végezzünk, uram! – kiáltá türelmetlenül a leány s kirántotta a
+kardját.
+
+– Goddam! – mormogá Policrat, – én nem vívok fehércselédekkel!
+
+– No hát nesze, te gyáva!
+
+Izabella a kard lapjával arczul üté a férfit.
+
+Erre aztán Policrat féktelen dühbe jött, ő is kardot rántott s bőszülten
+rohant megsértőjére.
+
+A düh pedig rossz tanácsadó a páros viadalban.
+
+A gyakorlott viador beleszaladt ellenfele kardjába. A szívén ment az
+keresztül. Halva maradt ott.
+
+A leány megtörülte a kardját a köpenyébe, haza ment, levetkőzött,
+lefeküdt és elaludt csöndesen. Csak délfelé kászolódott fel, a mikor
+ebédre csengettek.
+
+Egyedül találta az atyját az asztalnál. Edvárd is hiányzott.
+
+A tudós professzor elmondá a leányának a történteket.
+
+A két angol ifjú valami hölgy miatt párbajt vívott, Cleithon Edvárd
+megölte a pajtását, Mac Kulmick Policratot. Ezt ott találták halva a
+nürnbergi kapu előtti glacis-n. Zsebében meglelték Edvárd kihívó
+levelét. Ennek az alapján rögtön elfogták Cleithont és törvényszék elé
+állították. Az ifjú nem tagadta tettét; bevallotta, hogy ő ölte meg Mac
+Kulmick Policratot párviadalban.
+
+Magára vállalta a gyilkosságot!
+
+Melyik volt a nagyobb hőstett? Elkövetni azt, vagy elvállalni a bűn
+terhét?
+
+A párbaj büntetése halál. Az az ifjú, a ki irtózott az ellenfél éles
+vasától, most nem retteg a még félelmesebb vastól: a hóhér pallosától.
+
+Izabella nem szólt semmit az atyjának. Felment a törvényszékre s
+bejelenté, hogy mint tanú akar vallomást tenni a két angol ifjú
+párbaj-ügyében.
+
+Ott aztán a birák előtt elmondá az egész eseményt. Ő írta Cleithon
+Edvárd nevében a kihívó levelet Mac Kulmickhoz. Felmutatá az
+itatóspapirost a megfordított lenyomattal, mely tükör elé tartva
+tökéletesen azonos írást tüntetett fel a Policratnál talált levelével s
+bevallá nyiltan, hogy ő maga állt bosszút meggyaláztatásáért. Kéri, hogy
+őt itéljék el, ha bűnösnek találják s bocsássák szabadon az ártatlan
+ifjút, ki magát helyette föláldozni kész volt.
+
+A birák meg voltak hatva a vallomás által. Félretették a törvénykönyvet
+s itéltek a szívük szerint. Egyhangúlag fölmenték a becsület hősi
+megvédőjét.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+A krónikaíró, kitől e másfél század előtti esemény vázlatát vettük,
+azzal végzi be a történetet, hogy Izabella fölmentése után az itélőbirák
+egyikének nejévé lett. De mi szebbnek és igazságosabbnak találjuk azt a
+megoldást, hogy a hős leány a fényes elégtétel után Edvárddal csatolta
+össze az életét. Az is hős volt, a ki felajánlott önfeláldozásával a
+büszke hölgy szerelmét kiérdemelte.
+
+
+
+
+KÉT LÉGYOTT KÖZÜL MELYIKET?
+
+Csodák történnek; de csak Francziaországban.
+
+Ha például fölteszszük ezt a kérdést: kié a nagyobb hatalom a világon; a
+szerelemé-e, vagy a becsületé? Mindenünnen azt a választ fogjuk kapni: a
+szerelem a nagyobb úr. Ez a rendes állapot. Az ellenkező, az volna a
+csoda.
+
+De Cossé Arthur, Gonnor ura, egyike volt a franczia lovagvilág
+leghíresebb gavallérjainak. Csatamezőkön annyi babért szerzett a
+kardjával, a hány mirtuszt hizelgő szavával a nők világában. Jó kedvű,
+jó czimbora, ivásban, vívásban senkitől le nem győzve; várostromokban
+diadalmas, akár férfi, akár nő volt a vár ura.
+
+De egyszer még is talált egy bevehetetlen erősségre. Az volt Ceton Renée
+kisasszony szíve. Hátramaradt arczképéről itélve, mely ott látható a
+Louvre képtermében Medicis Katalin koronázási tableauján, elsőrendű
+szépség. A királynő kedvencz udvarhölgye volt; zárdában nevelték,
+szigorú erkölcsben, vallásosságban, a mihez járult – alapul –
+veleszületett női büszkesége. S ennek a jól megfundált várnak a
+betetőzését képezte az anyai gondviselés. Renée kisasszonynyal szívbeli
+viszonyokról csak a mamán keresztül lehetett beszélni. Arthur lovag
+őrülten szerelmes volt Renée kisasszonyba; de odáig még sem fokozódott
+ez a szenvedelme, hogy a kezét megkérje. A csere-kereskedés csak a
+barbár népeknél járja, kivált szerelem dolgában; czivilizált ember vagy
+fizet – vagy lop. Az utóbbi tisztességesebb.
+
+Akadt azonban egy előkelő úr, a ki elszánta magát, a drágán tartott
+szépséget ezen az áron is megszerezni. Ez volt lord O’Miora, skót követ
+a franczia királyi udvarnál. Gazdagsága rengeteg, termete óriási,
+étvágya híres, de leghíresebb a nemesi czímere, melynek paizsa fölött a
+homlok sisakfőn egy huszonnégy ágú agancs ékeskedik. Az udvari fáma azt
+susogja, hogy azok mind meg vannak érdemelve.
+
+De Cossé Arthur lovag nagyhamar értesült Ceton Renée kisasszony
+eljegyzéséről s elkeseredésében elvonult a táborba, a hol maga egy
+dandárt vezetett. A dandár Abbeville város alatt táborozott.
+
+Ceton Renée kisasszonynak, mamájával és kiséretével, Abbevillen
+keresztül kellett utaznia, hogy vőlegényével, a skót lorddal,
+egyesülhessen. Útközben a hintónak valami baja esett: ott kellett
+maradni, a míg azt a kovács helyreigazítja.
+
+Megtudta ezt De Cossé Arthur lovag, s fölhasználva az alkalmat, fényes
+lakomát rendezett az illusztris vendégek tiszteletére, a mit azok
+hálásan fogadtak. A lakoma alatt De Cossé lovag kitárhatta a szívét az
+utazó menyasszony előtt. A mamát elfoglalták a többi lovagok. A duegna
+pedig épen az ostromló szerelmes pártján volt. Megsúgta Renée
+kisasszonynak, hogy skót vőlegénye eretnek! És akkoriban épen
+elkeseredett harczok folytak az igazhivők és a hugonották között
+Francziaországban. Egy eretneket megcsalni nem bűn, sőt erény. Elfér a
+skót czimer homlokán még egy huszonötödik ág is; sőt annál szebb lesz
+tőle. A szép menyasszony szíve megnyilt a szerelmes esdeklései előtt.
+Megegyeztek benne, hogy a duegna által ártatlan port (altatót)
+kevertetnek a mama éjjeli marmeládjába, s aztán az éj csendjében odajön
+a lovag az imádottja ablaka alá lóháton; a nyeregből könnyen fölhághat
+az ablakba, s boldogságának semmi sem áll többé útjában.
+
+A paradicsom útja ki volt egyengetve.
+
+A vidám lakomát hamar befejezték; a kifáradt utasok iránti tekintetből a
+lámpákat kioltották, a tábori őröknek ki lett adva a parancsolat, hogy
+ne kiabáljanak, trombitálástól tartózkodjanak ezen az éjszakán;
+szerelmeseknek kedvező csöndesség szállt le a vidékre.
+
+E mély csöndességben léptetve közelít lóháton a vendég-kastély felé
+köpenyébe burkolva a szerelmes lovag. Egy szöglet-ablak van csak
+kivilágítva: az az ő vezércsillaga.
+
+De ugyanazon világító fény felé baktat nagy loholva egy másik lovag is.
+Egyszerre érkeznek meg az ablak alá. De Cossé lovag már fogja félkézzel
+az erkély párkányát, a midőn útját állja Beaulieu hadnagy.
+
+– Hagyd abba, colonel, veszedelem van; Coqueville kapitány háromezer
+hugonottával megrohanta Saint-Valery-Sur-Somme várát s erősen
+ostromolja; ha nem sietsz rögtön a fölmentésére, reggelre a hugonottáké
+lesz a vár.
+
+A donjon ablakából csöndesen gördült alá a lovag elé a kötélhágcsó.
+
+Odafönn vár rá a paradicsom.
+
+És Cossé lovag visszahajította a kötélhágcsót az erkélyre s kirántotta a
+kardját.
+
+«Ezt drágán fogják nekem megfizetni a hugonották! – Fuvasd meg a
+trombitákat!»
+
+S abban a nyomban megindult Saint-Valery felé; hajnalig odaért,
+szétverte Coqueville seregét, visszavette tőle az elfoglalt várat.
+
+Hanem azt a másik várat, a szép menyasszony szívét, azt elvesztette
+örökre.
+
+Ezt nevezzük a mai világban csodának.
+
+
+
+
+HÁZASSÁG GYŰLÖLETBŐL.
+
+Maga a regényczím is képtelenség!
+
+Hisz a házasság oltáristenei: Hymen és Ámor, a hűség és szeretet;
+lehet-e Erisnek házasságot szerezni, a perpatvar dæmonának?
+
+Egy nevezetes válóper okmányai tanúskodnak róla, hogy ez megtörtént a
+valóságban. Ez a híres Alliot-per.
+
+Alliot úr előkelő állást foglalt el Sztaniszló királynál, a kinél udvari
+tanácsosi s főfőbiztosi hivatalt viselt. Birtoka kevés volt, de
+jövedelme sok. Csakhogy azt nagy család fenntartására kellett
+fordítania. A legidősebb gyermeke volt Hortense kisasszony, a ki már
+huszonharmadik évében járt és még mindig pártát viselt. Pedig országos
+hírű szépségnek híresztelték s az is bizonyos volt, hogy a ki
+vőlegényéül ajánlkozik, valami nagy hozományt ugyan nem kap a leánynyal,
+de kap egy létrafokot, a min aztán feljebb haladhat az apósa hatalmas
+befolyásával, no meg talán a szép asszonya kedvéért. Az ember nem hinné,
+hogy egy szép feleség mosolygása mennyire kiegyenlíti a Sorbonne
+testimoniumában található fogyatkozásokat.
+
+Ilyen szerencsés kópénak tekintették monsieur De Pont egyetlen fiát,
+Olivért. Az apa a nancyi udvarnál udvari tanácsos volt, a fia pedig
+kanczellista az apja irodájában. Szép fiú volt, daliás termet, egészen
+alkalmas arra, hogy asszonyi fejeket elforgasson. Ez lenne méltó párja a
+szép Hortensenak.
+
+A mamák már megegyeztek, de a papák még nem.
+
+Monsieur De Pont hallani sem akart e házasságról. Mikor a felesége
+szorongatta, hogy mi kifogása van e szép frigy ellen, őszintén kimondá
+az okait:
+
+– Az, hogy mi most Alliot úrral igen jó barátságban élünk. De ha az én
+fiam elveszi az ő leányát, egyszerre halálos ellenségek leszünk s azt én
+nem akarom.
+
+Hogy mi alapja lehetett e csodálatos logikának, azt nem lehetett
+kitalálni. Úgy ismerte talán a fiát, vagy még úgyabban a
+menyasszony-jelöltet, vagy talán mind a kettőt?
+
+A nagy befolyású Alliot, a ki nagyon óhajtotta a házasság létrejöttét,
+végre a leghatályosabb eszközhöz folyamodott, hogy leányát főkötő alá
+hozza: magát Sztaniszló királyt kérte fel ügye előmozdítójául.
+
+És Sztaniszló király igen jó ember volt; nemcsak jó ember, de jó király.
+Huszonnyolcz esztendeig uralkodott királyi czímmel Nancyban és azalatt
+kiérdemelte a «jóltevő» melléknevet. Minden jövedelmét tudományos
+intézetekre, művészetre, kórházakra, monumentumokra fordította. Katonát
+nem tartott. Az ő országa háborút nem viselt. Mintaparadicsoma volt az a
+földi tartományoknak. Még adót sem fizettek benne.
+
+Hogy miként került a lengyel Leszczinszky Sztaniszló király
+Francziaországba uralkodónak, az egy olyan kuszált regényszöveg, a
+milyet csak a történelem múzsájának szabad harisnyakötés közben
+lediktálni. A még akkor «nagy» Lengyelország trónja miatt versenygett
+két megválasztott király: Sztaniszló és Ágoston. Beleavatkozott a
+dolgukba Oroszország, Svédország, Bajorország, Törökország: európai
+háború lett belőle; hol az egyiket, hol a másikat verték ki az
+országból; végre a mit Mars nem tudott keresztülvágni a kardjával,
+megoldotta a gubanczot Venus. A franczia király, XV-ik Lajos,
+belészeretett a hozzámenekült lengyel király leányába, a szép
+Leszczinszky Máriába és nőül vette. Ekkor aztán egy európai kongresszus
+olyan szépen egyenlítette ki a viszálykodás ügyét, hogy Sztaniszló
+király mondjon le a lengyel trónról Bajor Ágoston javára, kárpótlásul
+tartsa meg a királyi czímet, s hogy legyen neki min uralkodni, szakítsa
+ki a számára XV-ik Lajos Francziaországból Lotharingia és Bar
+tartományokat s fizessen a királynak évi apanázst két millió livret.
+(Hiszen apósa volt.) A jó Sztaniszló kapott az alkun. Két millió livret
+lengyel király korában sem látott soha egy rakáson. Elfogadta a
+lotharingiai királyi trónt, s a franczia nemzet belenyugodott szépen,
+hogy a hazájából egy szép tartomány lengyel birodalommá lett.
+
+Sztaniszló királynak az ős aranykorra emlékeztető uralkodását még az is
+jellemzi, hogy nem volt arisztokrácziája. Mit keresett volna a franczia
+főnemes annak a királynak az udvarában, a ki nem tart hadsereget? Nincs
+se marsall, se lájtinánt. Maga a király sem visel fényes egyenruhát,
+polgári gunyában jár-kel, s gyakran megesik rajta, hogy a palotája
+kapujában fölállított polgárőrségi strázsa útját állja s csak akkor
+ereszti be, mikor a király kigombolja a hosszú kabátját s előtünteti a
+brilliántos csillagot a mellénye baloldalán. Pedig volt idő, mikor
+Sztaniszló király hadsereget vezetett oroszok és bajorok ellen s hősi
+módon verekedett Péter czár és a németek ármádiáival szemben. Hanem hát
+Európa azt határozta, hogy tegye le a kardot, hát letette; nemcsak maga,
+hanem egy millió francziát hozzászoktatott ahhoz a gondolathoz, hogy
+ellehet a világ dicsőség és puskapor nélkül.
+
+A főnemesség helyett az ország minden filozófusai, poétái és
+szépművészei találkoztak az udvaránál. Azoknak mind biztos alkalmazást
+adott a lengyel király, azok képezték mindennapi társaságát. Ő maga is
+írt tudományos munkákat foliáns számra: ki is nyomatta. Most is
+megvannak.
+
+Rangbeli emberek egyedül a hivatalnokai voltak. Azok lehettek
+megkülönböztetve egyenruha-viseléssel, melynek kiegészítő része volt a
+gyikleső. A tudósok csak nádpálczát viseltek, s az volt az ismertető
+fokozatuk, hogy melyiknek fakóbb a parókája. Konverzácziójuk latin
+nyelven folyott. A míg a királyné élt, vacsorára is megmarasztaltattak s
+kaptak ürütokányt, haricska puliszkával és almabort meg duplasört hozzá.
+A pálinkaféléktől és boroktól a király irtózott, a mi ethnografiai
+rendkívüliség.
+
+Ehhez az áldott jó királyhoz folyamodott hathatós közbenjárása végett a
+derék Alliot udvari tanácsos. Vesse közbe magát a leánya és De Pont
+Olivér úrfi házassága nyélbeütésénél.
+
+Könnyű ezt kérelmezni, de nehéz végrehajtani.
+
+A király megteheti (mert van rá szuverén joga) azt, hogy kinevezi De
+Pont Olivért Lotharingia ellentengernagyának, de arra semmi sem
+jogosítja, hogy kinevezze Alliot Hortense kisasszony vőlegényének.
+
+Hiszen még nem is ismerik egymást: a véleményes menyasszony és vőlegény.
+Hogy lehessen őket összehozni?
+
+Eszébe jutott a királynak, hogy mialatt ő Versaillesben időzött, volt
+alkalma az udvarnál fényes bálokat látni, a miken ő rendkívüli módon
+unatkozott. Ellenben a felczifrázott hölgyek és urak teljes szabadsággal
+találkoztak, tánczoltak egymással ezeken a parádés tánczvigalmakon.
+
+Ilyen bált rendeztetett ő főlovászmesterével, a ki ehhez nagyon értett.
+Meghívatta ez ünnepélyre az Alliot- és De Pont-családokat, s a
+főudvarmesterével (ki, mielőtt féllábára megsántult, tánczmester volt)
+úgy intézteté a dolgot, hogy Olivér és Hortense a legelső menuettet
+együtt tánczolják; a királyi asztalnál pedig egymás szomszédságában
+üljék végig a vacsorát. Így azután lehetetlen, hogy egy kecsteljes
+kisasszony meg egy délczeg úrfi egymásba belé ne szeressen. A két mama
+az ifjú és leány oldala mellett foglalt helyet s figyelhetett minden
+mozzanatára a találkozásnak.
+
+Az udvari bál után azt kérdezé Alliot mama Hortense kisasszonytól, a
+mint a hordszekérben hazavitették magukat:
+
+– No, hát hogy tetszett neked az asztaltársad, Olivér?
+
+– Az a legkiállhatatlanabb ember a világon. Nem is ember, egy
+szörnyeteg. A Phæákok nemzetségéből való. Pofája Calibán mintaképe. S a
+lelke éppen olyan csúf, mint az ábrázatja. Minden szava hazugság:
+hízelgése gúny, hallgatása megvetés. A ki ennek valaha felesége lesz,
+megérdemli a martirok koszorúját vagy férjgyilkos lesz belőle.
+
+Ez nagy balsiker volt az egyik oldalról. De kiegészítésre talált az
+ellenfél részéről.
+
+– Mit szólsz a szép Hortenseról? – kérdé De Pont mama a fiától, mikor a
+bál után hazatértek.
+
+– Szép? Én csúfnak találom. Meduzafő, Erynnis pofával. Szemeiben
+orgyilkok villognak. Minden vonása gúnyt, dölyföt fejez ki; a mit mond,
+mint a Stymfalidák nyila, sebez. Tréfája viperacsípés. S mikor kedves
+akar lenni, akkor Circét látni benne, a csábító syrént. Én megfagytam az
+oldala mellett. Ha ez a nő lenne a feleségem, öngyilkossá lennék egy év
+alatt.
+
+De Pont mamának nem tetszett ez a beszéd; annál jobban helyeselte azt De
+Pont papa: «A fiúnak igaza van; én is úgy találom.»
+
+– Nem! Ezt te beszélted a fejébe! Ha te nem ingerelnéd a fiadat a
+kiszemelt mátkája ellen, rég egy pár lett volna belőlük.
+
+Ezen aztán a két házastárs kegyetlenül összeveszett.
+
+De Pont papa aztán azzal végezte az ellenzéki vitáját, hogy lefeküdt és
+nem kelt fel többet: megütötte a guta. Ezzel akarta demonstrálni, hogy
+nem ő ingerli a fiát a menyasszonya ellen.
+
+Olivér úrfi azonban az apja halála után is csak megmaradt a
+gyűlöletében.
+
+De másban nem maradhatott meg: a hivatalában.
+
+Ha nincs udvari tanácsos, nincs kanczellista.
+
+Az apa protekcziója megszünt Olivérre nézve, a saját érdeme és tehetsége
+pedig nagyon hézagos ajánlólevél lehetett.
+
+Csak a király grácziája segíthetett a sorsán.
+
+A király pedig jó ember volt, a ki a jótéteményeit szerette megtetézni.
+A ki hivatalt kért tőle, menyasszonyt is adott neki ráadásul. Olivér
+úrfinak az eddigi irnoki állás helyett számfölötti számfejtői hivatal
+lett kilátásba helyezve, ha megkéri Alliot kisasszony kezét.
+
+– Inkább egyenesen a Bicétrebe.
+
+Akkor azonnal elcsapatik.
+
+Azt sem bánja.
+
+Ekkor aztán az anyja jött elő az öreg ágyúkkal.
+
+– Ha meg nem kéred Alliot kisasszony kezét, kidoblak a házamból,
+kitagadlak a vagyonomból, a szeméten halsz meg!
+
+Ez erős fenyegetés volt.
+
+– Jól van, hát megkérem.
+
+Bizonyos volt felőle, hogy a leány részéről kosarat fog kapni. Hisz az
+első találkozásnál már annyira kifejezték egymás iránti kölcsönös
+ellenszenvüket, hogy afelől semmi kétsége nem lehetett. A leány nem volt
+a király kegyelmére szorúlva, azt nem kínálták számfölötti számfejtői
+hivatallal.
+
+Megkérte nagy keservesen Hortense kisasszony kezét, – minthogy kénytelen
+volt vele.
+
+Természetesen nem Hortense kisasszonyhoz fordúlt a leánykéréssel, hanem
+a hogy az illem és bevett szokás parancsolta, a szülőihöz. Azok nagy
+örömmel fogadták.
+
+Hortense kisasszony azonban hallani sem akart a férjhezmenésről.
+Szívgörcsöket kapott, sírt, tombolt, átkozódott, a haját tépte, ki akart
+ugrani az ablakon, csészéket, tányérokat vert a földhöz, sőt annak a
+fejéhez, a ki Olivér nevét kiejtette előtte. Utoljára megtagadta magától
+az ételt: felfogadta, hogy halálra koplalja magát.
+
+Ekkor a jó király avatkozott e kínos ügybe.
+
+Küldött Hortense kisasszonynak egy csinos menyasszonyi kelengyét:
+teljes, tökéletes kiházasítási pompát, a menyasszonyi köntöstől a
+himzett zsebkendőkig. Egyúttal kegyesen tudatá a szülőkkel, hogy a
+lakodalmi vendégséget ő fogja rendeztetni, úri fényűzéssel, s tűpénzül
+kétezer livret ajándékoz a menyasszonynak.
+
+Ennek ellenében Alliot papa kerített valahonnan egy fekete psantiért meg
+egy szürke soutanet s azt tette a leánya elé.
+
+Tessék választani!
+
+Vagy menyasszony, vagy apácza.
+
+S a mit az anyai rábeszélés és az apai fenyegetés nem tudott kivívni,
+megtették a selymek és a csipkék, kivált a himzések, a mikről Nancy
+világhírű. Ennyi pompás «lingeriet» nem lehet visszautasítani. Hisz
+utoljára is mit árt az, ha Hortense ezentúl H. P. monogrammal jegyzett
+ingeket fog viselni? Egyéb nem következik belőle.
+
+Így aztán létrejött a házasság a kölcsönös gyűlölet alapján.
+
+Az egyházi szertartást a Chapelle Ducaleban tartották meg, melynek
+fekete márványoszlopai között megannyi sarcophágok vannak elhelyezve,
+herczegek és herczegnők, kiknek márványszobrai a koporsófödélen
+feküsznek összetett kezekkel. Áhitatos látvány házasságkötő párok
+számára.
+
+Az esküvő után következett a nagyszerü menyegzői lakoma, melyben
+résztvettek a város notabilitásai, s mely késő este érte végét. Ez
+alkalommal sok bor elfogyott a számos áldomások mellett. A vendégek
+észrevették, hogy a boldog mátkapár a poharába töltött bort nagyon
+erősen keveri a nancyi savanyúvízzel, a minek sajátszerű hatása van, és
+hogy egyszer sem koczintják össze a poharaikat. A király költségére ment
+a lakodalom. Ő felsége maga otthon ült egy cervelát és egy kancsó bajor
+sör mellett.
+
+– Igazán összeillő pár! – hízelgének a vendégek a boldog szülőknek. –
+Kár, hogy némák, – ejté ki némely gonosz nyelv.
+
+– Majd megszólalnak, csak egyszer egyedül legyenek a nász-szobában, –
+biztatták azok a kétkedőket.
+
+Így szokott az lenni, s úgy szokott megfordúlni.
+
+Hiszen meg is szólaltak, a mint egyedül hagyták őket a nász-szobában. De
+a mit egymásnak mondtak, az nem volt egyéb a kölcsönös gyűlölet, útálat
+kifejezésénél.
+
+A boldog szülők, kik reggel siettek szeretett gyermekeiket üdvözölni a
+nászéj után, ott találták a szép arát az egyik szobában, a délczeg
+vőlegényt a másikban. Az asszony teljes menyasszonyi ruhájában volt,
+csak a fátyola volt összetépve, a férj pedig vőlegényi jelmezében, csak
+a nyakkendője volt szétszaggatva.
+
+Íme tehát megtörtént, a mit a szülők úgy erőltettek, s a mit a király
+előmozdított: lett Olivérből s Hortenseből férj és feleség.
+
+Azok pedig e nászéj után soha többé nem látták egymást.
+
+Olivér áttetette magát más városba, hogy még csak egy levegőt se szíjon
+a feleségével.
+
+Hortense elébb klastromba akart vonúlni; de a zárdafejedelemnő
+elutasította: férjezett nő nem lehet apácza. Akkor meg akarta magát
+mérgezni; rajtakapták, megakadályozták. Akkor aztán hazament a
+szülőihez.
+
+A két házastárs úgy gyűlölte egymást, mint az ördögöt. Pedig semmi okuk
+sem volt rá. Egyik sem szegte meg az oltár előtt tett esküjét.
+
+Egyszer aztán mégis csak találkoztak egymással – véletlenül. A touli
+«officialité» főlépcsőjén.
+
+– Mit keres itt monsieur? – kérdé Hortense.
+
+– Én a keresetlevelemet hozom – a válóperemhez. Hát ön madame?
+
+– Én szintén a válóperi keresetlevelemmel jövök.
+
+– Hisz akkor egy dologban járunk.
+
+Akkor aztán karonfogva mehettek föl nagy vídáman az elnök-vikáriushoz s
+együtt adhatták át neki a keresetleveleiket. A válás oka volt «nem
+foganatosított házasság, engesztelhetetlen gyűlölet.»
+
+Az elnök megbiztatta őket: hagyják itt az irataikat, aztán menjenek
+haza; lakjanak együtt; három hónap múlva megint jőjjenek ide; akkor
+egyházi tekintély meg fogja kísérteni a kibékéltetésüket, s ha az nem
+sikerül, kimondja az ágytól és asztaltól való elválasztatást; azzal
+megint hazamehetnek, lakhatnak külön szobákban, újabb három hónap múlva
+aztán megint előkerülhetnek, s ha válási szándékuk megmásíthatatlan,
+megkaphatják a házasságukat megsemmisítő ítéletet három hónap alatt.
+
+Ennek aztán mind a ketten nagyon megörültek. Mikor az Officialité
+kapujában elváltak, még kezet is szorítottak egymással.
+
+Már most ha Olivér jól megértette volna az elnöki utasítást, vagy ha nem
+értette is, de legalább megtartotta volna, hát minden a legszebb rendben
+folyott volna le.
+
+Azt mondták nekik, hogy «menjetek haza s lakjatok együtt a törvényszabta
+hataridőig».
+
+Olivér azt hitte, hogy ez csak olyan kegyes szólásforma.
+
+Mi a csodának lakjék a férj a feleségével együtt, ha nem szereti? Csak
+azért, hogy a szép arczát, termete bájait tükörből lesse? Hogy mikor
+alszik, egy csókot lopjon oda a vállára? Egy hideg csókot!
+
+Hagyta a feleségét hazautazni Nancyba, maga pedig ment Lunevillebe, a
+hol hivatalos állása volt.
+
+Pedig hát az egyházi kánonnak szilárd ethikai alapja van.
+
+S erre De Pont Olivér a saját eszéből is rájöhetett volna.
+
+Hogy házastársak között nincs szeretet, az lehető dolog, de hogy
+szerelemféltés ne legyen, az lehetetlen. A szerelem = virág, mely
+lehull, de a szerelemféltés = méregtoboz, mely a sziromhullás után is
+duzzad és érik.
+
+Ezt nem érezte De Pont Olivér.
+
+Kitől féltse egy férj a szép asszonyát (a szalmaözvegyét) Nancyban?!
+
+A jó becsületes Nancyban, a hol a király példájához alkalmazkodik minden
+ember; az egész udvar csupa tudósokból áll. A hol egy férfi ezt a szót
+«baiser» (csókolni) ki nem ejtené a száján, hanem ezt használja
+helyette: «embrasser» (ölelni).
+
+Egy közbejött tényről nem volt tudomása De Pont Olivérnek.
+
+A versaillesi udvar diplomácziai illendőségnek találta, hogy XV-ik Lajos
+király rendes követe által képviseltesse magát uralkodótársa, I.
+Sztaniszló király udvaránál. E feladattal Beauveau lovag bízatott meg. A
+franczia előkelő világ egyik legszeretetreméltóbb gavallérja. Ez volt az
+első és egyetlen arisztokratája Sztaniszló király udvarának. Tudós nem
+volt, hanem az asszonyokhoz alaposan értett.
+
+Hogyne ismerte volna fel ily szakértő búvár a tenger fenekén rejlő
+gyöngytermő kagylót?
+
+A harmadik törvényszék előtti megjelenést valami közbejött eset
+megakadályozta.
+
+De Pont Olivér csak megjelenhetett volna, de Alliot Hortense nem
+jöhetett el Párisból, a hová három hónap előtt félrevonult. Az az oka
+volt rá, hogy a Saint Marie Madelaine-templomban ez időtájt egy
+újszülött fiúcskát kereszteltek, a ki a Szent Sakramentomban Basile
+Amable nevet kapott, a matriculában eképen beírva: «fils naturel de
+Ferdinand Jérôme de Beauveau, et de la demoiselle Hortense Alliot.» Az
+apa maga írta bele a nevét a hivatalos lajstromba s egyúttal a következő
+igéretet adta ki hiteles okiratban:
+
+«Én Ferdinánd Jérôme de Beauveau, igérem Isten és emberek előtt, a mire
+a becsület és vallás szentül kötelez, hogy Alliot Hortense kisasszonyt,
+a mint az egyházi törvényszék állítólagos házasságát De Pont Olivér
+úrral semmisnek és érvénytelennek nyilvánítandja a folyamatban levő
+válópör alapján, azonnal hitvestársamul fogom venni. Ez azon benső
+egyetértésnek következése, mely köztem és ő közötte fönnáll, a ki
+szabad. Mi a teljes igazság szerint kereszteltük Párisban a Saint Marie
+Madelaine-templomban a fiúnkat Basile Amablenak. Istent hívom föl
+tanúnak, hogy az anyát nőül véve, a fiút törvényesíteni fogom s
+rangjához juttatom, mely őt megilleti, a mire engemet kötelez a
+becsület, a vallás s az anya és gyermeke iránti gyöngédség. Beauveau
+lovag.» Hitelesítve czímeres pecsétjével.
+
+Ez hát jó lett volna már De Pont Olivérnek. Soha még férj tisztább
+munkával férjhez nem adta a feleségét. Most már házasságtörés czímén is
+indíthatott válópört a felesége ellen.
+
+Hanem ekkor egy újabb bonyodalom következett.
+
+Az új férjjelöltnek, Beauveau lovagnak, a családja förmedt föl Ferdinánd
+Jérôme házassága ellen. Tiltakoztak s a grand chatelet elnöke, a párisi
+prevot elé vitték az ügyüket.
+
+A derék biró meg volt akadva; neki a statutumok szerint csak
+kétszázötven frankig terjedő ügyekben szabad itélkezni; az a kérdés,
+hogy ér-e egy leányosított asszony, vagy egy asszonytalanított leány 250
+frankot? A baillik és senechallok mind összeütötték a fejüket, mégsem
+bírtak tanácshoz jutni. Az ügy a parlament elé került. A korszak két
+leghíresebb ügyvéde: Loiseau és Legouvé mérkőzött meg egymással. Az
+akták halomra nőttek. Végre a parlament sem tudott egyebet határozni,
+mint hogy be kell várni a touli Officialité döntését ebben a rendkívüli
+kérdésben.
+
+Végre valahára megérkezett az egyházi törvényszék határozata, melyben
+kimondatik, hogy De Pont Olivér és Alliot Hortense hitestársak
+házasságában semmi impedimentum dirimens nem találtatik. A canonok
+Beauveau lovagot nem ismerik, csak a házasság szent sakramentumát. A
+Saint Marie Madeleine dékánja utasíttatik, hogy a keresztelési
+matrikulába új lapot vezessen be: törvényes apának De Pont Olivért,
+anyának Depontné, született Alliot Hortense asszonyt nevezve meg.
+
+Ez volt a megoldás.
+
+És így megtörtént az, hogy a gyűlölet nevelt a családfán egy új
+sarjadékot.
+
+
+
+
+ELEVEN REGÉNY.
+
+Száz év előtti hirlapból hódítottam el ezt a történetet. (Dumas Sándor
+«elhódításnak» nevezi.) A Times «Miscellany» mellékletében található,
+mely akkor jubilálta dicsőséges pályafutásának huszonötödik
+évfordulóját. – Ha a saját fantáziámmal gondoltam volna ki ezt a mesét,
+azt mondanák rám, hogy szeczesszionista vagyok.
+
+Londonban történt az eset.
+
+Még akkor nem volt se vasút, se gőzgép, se táviró.
+
+Regényírók sem voltak.
+
+Scott Walter még egy kis ügyvéd volt. Cooper Fennimor akkor tanult
+olvasni, Dickens (Boz) még nem is született.
+
+Shakespearet, Dantét hamar átolvasta az ember, az amadisokat
+(lovag-regényeket) megunta az ember, Don Quixotet könyvnélkül tudta az
+ember. Mit tehetett az ember? – Elindult eleven regényeket keresni.
+
+A Westendben volt egy klub, melynek tagjai föladatukká tették az eleven
+regények fölkutatását.
+
+A gentlemanek álöltözetben fölkeresték a londoni külvárosok
+csőcseléklakta részeit, a Whitefriarst, a Rotherhytheot; bevették
+magukat a bűzös lebujokba: ott kiszemelték maguknak a legfeltünőbb
+alakot, férfit, vagy némbert, bizalmaskodtak vele, míg kicsalták az
+élettörténetét. Azt azután otthon a klubban elmondták a társaságnak.
+
+Ezt úgy hítták maguk között, hogy «búvárharang».
+
+Találó elnevezés. Tengerfenék ez is, a hová a merész búvár alámerül,
+hogy értékes csigagyöngyöt keressen. Koczkáztatja, hogy czápára talál, a
+ki elnyeli, vagy nyolczkaru polipuszra, a ki megfojtja; de hátha épen
+egy syrénre, a kinek a karjából még nehezebb a szabadulás!
+
+A klub tagjai között a legszerencsésebb volt a gyöngyhalászatban lord
+Alb… (A cenzura miatt nem volt szabad az egész neveket kiírni hirlapi
+közleményeknél.)
+
+Öreg úr volt már: de azért korcsmaképes. Vagyonos volt és agglegény;
+jövedelme nagy részét inségesek fölsegélésére fordította. A lebujokban
+győzte az ivást és a fizetést. Törzsvendége volt a leghirhedettebb
+rotherhythei spelunkának a «Kakas-lovaghoz».
+
+Ismeretes emblema. A feleségeiktől megcsalt férjek czímerképe. Nagy
+látogatottságnak örvendett. Itt lehetett találni a legerősebb punchot, a
+legmérgesebb dohányt s a legkifestettebb leányokat. Voltak
+mellékhelyiségei is hashisevők és ópiumszivók számára. Lord Alb… csak
+szektet ivott, s másokat is azzal traktált. Aközben kereste a gyöngyöt.
+
+Néha reggelig is ott dőzsölt a lármás társaságban: élvezte az utczai
+énekesnők nyiltszívü nótáit, biztatta a boxoló matrózokat, a győztest
+megajándékozta; ha valakiben meggyuladt a pálinka, azt a magával hozott
+ellenszerrel meg tudta gyógyítani; őt nem merte senki bántalmazni, mert
+herkulesi ereje volt.
+
+Reggel felé aztán, a minek a megérkezését a hajók tülköléséről lehetett
+megtudni, mely a matrózokat hajóikra hivogatta, a lord is fölkászolódott
+és hazament. A csatorna hídjánál várt reá a gyaloghintója, abba
+belevetette magát s aludt hazáig. Fölvitték a lakásába, lefektették.
+Délfelé fölébredt, megfürdött, megborotválkozott, felöltöztette magát
+divatos manchester köntösébe, megivott egy pohár ambra elixirt. Aztán
+lóra ült, kilovagolt a Hydeparkba, az útban talált hölgyeket kecsecsen
+üdvözölve jobbra-balra. Igazi gavallér volt.
+
+Csak itt-amott mutatott rá ólmos botja végével egy policeman, társát
+figyelmeztetve: «a mynheer». A Kakaslovagnál hollandusnak czímezték a
+lordot, viselete, flegmája és ivóképessége miatt.
+
+A Hydepark kioszkjában aztán megreggelizett; ott volt a gyűlhelye a
+többi búvár uraknak; ott azután elmondta osztriga és fogolypástétom
+mellett, a mit a lebujban a vereshagymás kabeljau s az égő plumpudding
+között begyébe szedett:
+
+– No, urak, ma egy igazgyöngyöt halásztam!
+
+– Igazgyöngy! – kiáltá fel gúnyolódva lord Bel… makacs ellenfele lord
+Alb…-nak, atrobilosus ember, kinek életfeladata volt mindenkinek
+ellentmondani, mindenben kételkedni, de különös czéltáblájának tartotta
+ezt az idealista, humanista, altruista lordot, a kinek az előadásait
+igyekezett skeptikus közbeszólásaival megzavarni. – «Igazgyöngy!
+Bizonyosan afféle bourgignon.» (Így hivják a gyártott hamis gyöngyöt.)
+
+– Nem! Ez egy valóságos parangon. (Elsőrendű nagy terménye a meleagrina
+margaritiferának.)
+
+– No, majd meglássuk, hogy az én fogam alatt nem törik-e széjjel? (Ez a
+próbája az igazgyöngynek.)
+
+Lord Bel… azok közé a búvárok közé tartozott, a kik a londoni nyilvános
+házak korallgrottáiban tanulmányozzák a tengerfenéket. Ott is sok
+érdekes csiga terem.
+
+Elválhatatlan társa volt neki a skót nagybirtokos, O-Don… a kit a
+klubban úgy hivtak, hogy Bashaw. Turbánt, kaftánt, salavárit viselt,
+shorbetet ivott, csibukból pöfékelt, s hosszú ősz szakállt viselt. Senki
+sem bántotta érte: ha neki úgy tetszett.
+
+Ennek meg az volt a speciális tanulmánya, hogy a Londonban létező
+«lunatic-asyl»-okat látogatta meg: azoknak a lakói történetéből
+gyűjtötte eleven regényeit.
+
+Ezt a két urat valami közös érdek kötötte össze, a mit azonban rajtuk
+kívül senki sem ismert. Annyit lehetett tudni felőlük szorgos utánjárás
+mellett, hogy lord Bel…-nek volt valaha egy szép, fiatal leánya, a kit
+az apa egy ballépés miatt házából elűzött, a skót bashawnak pedig
+létezett egy legény fia, a ki az apai házból elszökött, s évek óta se
+leánynak, se fiúnak hirét sem hallották a bánkódó szülők. A két apa
+azokat keresi, a lord a nyilvános házakban, a Bashaw a tébolydákban.
+
+A skót főúr már annyit közölt a barátjával, hogy nyomon van: látta a
+fiát, rátalált egy «little house»-ban, (kisebb tébolyda, ingyenes,
+melyet jótékony alapítvány tart fenn.)
+
+– Bolond?
+
+– Az.
+
+– Mi a mániája?
+
+– Egész nap verseket ír.
+
+– Hát hisz az ártatlan tébolygás.
+
+– De azokat egész éjjel deklamálja, nem hagy senkit aludni.
+
+– Nem gyógyítható?
+
+– Az orvos azt mondja, hogy vagy trepanálni kell a koponyáját, vagy meg
+kell házasítani.
+
+– Csak akadjon olyan áldozat, a ki kész egy bolondhoz feleségül menni.
+
+– De mikor azzal kigyógyul. Én ismertem egy nőt, a ki feleségül ment egy
+kannibálhoz: nem félt, hogy megeszi.
+
+– Akadnak olyan némberek.
+
+A két főúr közrefogta lord Alb…-ot. Mind a hárman egy széles ottománon
+foglaltak helyet; középen lord Alb… A Bashaw keresztbe szedte a lábait
+maga alatt s nagy füstgomolyokat fújt a mesélő felé a csibukjából.
+
+– No hát lássuk azt az igazgyöngyöt.
+
+Lord Alb… hozzákezdett.
+
+– Az történt, hogy a mult éjjel ott ültem a Kakaslovagnál a szokott
+asztalom mellett, vizsgálgatva a körülöttem csivelgő asszonyi állatokat,
+a kiknek a köszöngetését nem tartottam érdemesnek figyelembe venni. Egy
+hárfás leány énekelt és muzsikált a podiumon: annak a dalait hallgattam.
+
+– Szép volt a lány? – kérdé lord Bel…
+
+– Nem tudom. Nagyon ki volt festve. Széles kalapja alól fekete haj
+omlott alá, a mi nem volt a sajátja, a szemöldökei is festve voltak,
+elől trompeuset viselt, czipőin bouffantokat, a mi nagyon testesnek
+tüntette fel. Azzal vonta magára a figyelmet, hogy hangos vitába
+keveredett egy fiatal dandyvel, a kinek nem akarta megengedni, hogy a
+mezitelen vállát megcsókolja.
+
+– Pedig az arra való úgy-e? – szólt közbe a Bashaw.
+
+– Természetesen. A leány azt kiáltotta: «Eredj! selyemruhás ember ne
+érjen hozzám: gyűlölöm a selymet, meg a bársonyt.» Én ezen
+elcsodálkoztam. Hiszen a selyem-, a bársonyruha zsebében terem az arany.
+Odamentem a czivódókhoz. A dandynek adtam egy bordalökést, a mitől az
+asztal alá kalimpázott. A leánynak szóltam: – Hát az én barchent
+jaklimnak szabad-e hozzád dörzsölődni?
+
+A leány elnevette magát: «Te már tetszel nekem, mert paraszt vagy és
+öreg vagy». – «No hát gyere az én asztalomhoz s dalolj én nekem.» –
+Kapott rajta, egy szökéssel lenn termett a magas pódiumról, pedig a
+nehéz hárfáját is emelnie kellett.
+
+– Ön nem segített neki?
+
+– De igen. A könyökét fogtam.
+
+– Pedig nem ott van a hypomoklion.
+
+Azután leült mellém az asztalomhoz s elkezdett hárfázni és dalolni.
+Csintalan románczokat énekelt, a minőket a többi hárfásnők szoktak: «Te
+madaram», mondám neki, «el tudnád-e dalolni ezeket a nótákat, ha nem
+volnál így kifestve?»
+
+– Nem tudnám.
+
+– Lehet téged kendőzetlen arczczal is látni?
+
+– Lehet.
+
+– Hol?
+
+– Otthon a szobámban.
+
+– Elvezetnél engemet a te otthonodba?
+
+– Szivesen. Itt van a lakásom mingyárt a vendéglő padlásán. Van jó
+lábad?
+
+– Hegymászó vagyok.
+
+– No, mert öt lépcsősoron kell fölkapaszkodni. Velem jöhetsz.
+
+Azzal fölkerekedett hárfástul s vezetett föl a lakására. Biz az a
+legmagasabb emeleten volt, a hol már a padlásgerendák képezik a
+plafondot, s az alacsony ablakból a háztetőre látni; de az az előnye
+volt a szobájának, hogy a vendéglő főkéménye nyult fel a szögletében s
+annál fogva nem kellett benne fűteni, mert a kémény elég meleget adott.
+Egy asztal, egy zárható szekrény, két szalmaszék, egy olajlámpás
+képezték a butorzatát; az ágyfülkében volt a nyoszolya, tarka
+kattun-függönyökkel. Egy kis szűk pitvara is volt a szobájának, a minek
+szögletében vörös világosság derengett. Az egy kis bádogkatlanból jött,
+melyben kőszén parázslott, forrón tartva a groghoz szükséges vizet, a
+mit eshetőleges vendége számára készen kellett tartani a szép
+Melusinénak.
+
+– «Melusine»? Ez bizonyosan komédiásnév, – szólt közbe lord Bel…
+
+– Természetesen. A hölgy arra kért, hogy maradjak a pitvarban, a míg ő a
+szobájába megy toilettet csinálni. Valami polczról kénes fonalat vett
+elő, azt meggyujtotta a parázsnál s bement a szobájába a lámpást
+meggyujtani. Azután még egy perczre visszatért, az üstöt a forró vízzel
+leemelni és bevinni. A bezárt ajtón keresztül nemsokára nagy
+lubiczkolást hallottam, mely elárulta, hogy a forró vizet nem annyira
+grogcsinálásra, mint alapos mosakodásra használja.
+
+– Nem leskelődött ön a kulcslyukon át? – kérdé a Bashaw.
+
+– Dehogynem. Volt azon az ajtón több judáslyuk is fúrva, de mindannyit
+hasznavehetetlenné tette a komédiásné azáltal, hogy a levetett szoknyáit
+az ajtó fölé akasztotta. Félre kellett tennem a kiváncsiságomat. Nem
+soká várakoztatott. Ismét nyilt az ajtó, s ő kitekintett a nyiláson. Én
+visszahőköltem a láttára. Ez nem az a hölgy, a kit én ide kisértem. Az
+egy magas, testes amazon volt, ez pedig egy szilfid. Fehér, lenge
+pongyola volt rajta, mely szoborszerű idomaihoz tapadt, a fekete haj
+eltünt, a helyett csaknem fehér ezüstszőke fürtök omlottak a vállaira.
+
+– Micsoda? Ezüstszőke haj? – szólt közbe lord Bel.
+
+– No igen! ezüstszőke. Ez nem olyan ritkaság az angol nőknél. Sohasem
+látott ön még ezüstszőke hajú nőt?
+
+– De igen. Láttam.
+
+– Én meglepetve rebegém: «Ön az, Melusine»? Erre ő szelíd mosolylyal
+suttogá: Most már nem vagyok Melusine. Híjon az igazi nevemen:
+«Milagrida.»
+
+– Micsoda, Milagrida? – kiálta fel hangosan lord Bel. – Hisz az spanyol
+név!
+
+– Hát mért jön, mylord, ezért haragba? Lehetett a hárfásnő spanyol
+leány. Csak nincs olyan bolond angol családapa, a ki a leányát
+Milagridának kereszteltesse.
+
+– Kérem ezt a thémát nem fejtegetni tovább.
+
+– Az egész megjelenése a leánynak meglepett. Oly karcsú volt, oly
+lengeteg; minden mozdulata csupa kellem, csupa báj, de különösen az
+arczának az átváltozása volt feltünő, a mióta azt a czudar festéket
+lemosta róla, szemei kékek voltak, miket a festett pillák feketéknek
+hazudtak, a fekete szemöldök helyén finom vékony vonalak húzódtak, arcza
+fehér volt, mint a porczellán, de bezománczozva a legtündöklőbb
+rózsaszínnel, mintha a hajnal sugározná be. Csak a jobb arczán volt
+látható egy háromszegletű fehér folt; de az is jól illett neki. Kis
+leány korában egy papagály megharapta: annak a forradása maradt ott.
+
+Erre a szóra lord Bel… izgatottan ugrott föl a helyéről.
+
+– Egy papagály harapása? – hebegé.
+
+– No igen; ezek a komisz beszélő madarak olyan gonoszindulatuak: a kire
+irigyek, azt megharapják.
+
+– Az lehetetlen! Az lehetetlen!
+
+– Csak nem akarja a papagályokat védelmébe venni?
+
+Lord Bel… a selyem zsebkendőjével törülgette izzadó homlokát.
+
+– De egy hárfajátszóné!
+
+– No hát miért nem kaphatott volna egy hárfajátszóné egy papagálytól
+harapást az arczára?
+
+– De hát honnan tudja ön, hogy az a fehér folt a leány arczán
+papagályharapásnak a helye?
+
+– Ő maga mondta el nekem.
+
+Lord Bel…-nek a szemei vérben forogtak. Oldalzsebébe nyult, kihúzta a
+bowieknifeot s annak a hosszú pengéjét kiugratta.
+
+– Ugyebár, – hörgé tompán, rekedten, – mikor az ember egy ilyen szép,
+piros női arczon egy olyan fehér foltot talál, egyszerre kedve támad azt
+megcsókolni.
+
+Eközben úgy fogta marokra a nagy kést, mintha a kedves barátjának szánna
+vele egy oldaldöfést.
+
+– No, azt én nem tenném; nem szokásom. Hanem az ujjam hegyével
+érintettem azt a fehér foltocskát, megtudandó, hogy nem a letörült fehér
+festék maradványa-e az ott? Erre adta a leány azt a fölvilágosítást.
+
+Lord Bel… abbahagyta azt a szurkálási mozdulatot a zsebkéssel, a helyett
+levágott egy darabot a rágódohány tekercséből s azt a szája szegletébe
+dugta, s aztán hanyatt dűlt a kereveten.
+
+Lord Alb… sietett még tisztábbra mosni a hárfás leányt, mint a milyen
+tisztára az maga mosakodott.
+
+– A lámpavilágnál szétnéztem a kis manzard szobában. Semmit sem találtam
+benne, a mi hasonló természetű osztályhoz tartozó némberek lakhelyeit
+diszíti. Falain nem voltak az Aretin-féle érzék-ingerlő képek, még az
+ismeretes Männeken Piss gipsz-szobra sem volt látható a szekrénykéjén.
+
+– Te kis Milagrida, úgy látszik, – mondám neki, – hogy valamikor a jobb
+társaságokban voltál otthon. Olyan finomak a kezeid.
+
+– Pedig a hárfapengetéstől megkérgesednek az ujjak hegyei. Igaz, hogy
+fiatal koromban előkelő család tagja voltam. Családi nevemet nem mondom
+meg. Az apám valamikor spanyol követ volt.
+
+– Lárifári! – rikácsolt közbe lord Bel… – Hogy lett volna spanyol követ?
+
+– Ezer bocsánat. Én tévedtem. Portugált mondott. De nekem a spanyol, meg
+a portugál mindegy.
+
+Lord Bel… a szóra egészen elvörösödött.
+
+– Ezt ön csak az én boszantásomra mondja most! – S azzal kiköpte a
+szájából a rágott dohányt.
+
+Lord Alb… nem értette, hogy mi boszankodni való lehet ezen? Azzal
+folytatá a mesélést:
+
+– Egyszerű a történet; egy fiatal leány és egy ifjú szerették egymást.
+Előkelő családok tagjai voltak mind a ketten. Boldogságuknak semmi sem
+állt az útjában, a szülők beleegyezésével jegyesek lettek. A menyegző
+napja ki volna tűzve, a jegyesek a szószékről kihirdetve, csak egy hét
+volt még hátra. Ez utolsó hét alatt történt, hogy a menyasszony atyjának
+egy majorházába beleütött a villám, s az porig leégett. Az apa és anya
+együtt kirándultak a kár megtekintésére, leányukat otthon hagyták. E
+távollét alatt érkezett meg a kastélyba a vőlegény. Volt, a ki fogadja:
+a menyasszony. Őrjöngve szerették egymást, igazán őrjöngve. A páros
+együttlét rossz tanácsadó. Az ifjú azt susogta a leány fülébe, hogy
+hiszen úgy tekintsék már egymást, mint férj és feleség. Egy szikra volt
+csak, s ettől a szikrától fel hagyta gyújtani a leány a szivét. Odaadta
+azt a kincsét, a mit vissza nem lehet venni többé. Feláldozta jövendőjét
+a pillanatért. Hát aztán mi lett velük? Az, a mi Hamlettel és Oféliával:
+«Míg hozzád nem menék, nászszal kecsegtetél.» «El is vevélek, ha hozzám
+nem jövél.» A vőlegény a pillanat gyönyöre után megutálta a
+menyasszonyát; leszidta, gyalázó szavakkal tetézte s magára hagyta;
+többé felé sem jött, s azon a napon, a melyen menyegzőjüket kellett
+volna megtartaniok, megszökött az apai háztól.
+
+– A futó bolond, – dörmögé a Bashaw, kifújva a csibukjából a szikrázó
+hamut.
+
+Lord Alb… folytatá az elbeszélést:
+
+– Ha ezzel vége lett volna a szomorú történetnek, hát ez olyan
+mindennapi eset volna, a mit nem érdemes följegyezni. Egy megszökött
+vőlegény. Gyöngyház, ha leszakad, lesz más! De az önfeledt szerelmi
+odaadásnak következései voltak a leányra nézve, a miket a termete
+elárult. Az anyai szem észrevette e változást: a leány mindent
+megvallott. Kétségbeesés jött be a házba. Az apa előtt sem lehetett
+titkolni a szerencsétlenséget. A becsületére féltékeny lord, kinek melle
+királyok érdemrendeivel volt diszítve, határtalan haragra gerjedt s
+elűzte a leányát a háztól, ki fejére ily gyalázatot hozott: egy shilling
+nélkül. Látni sem akarta többé. Az anyja irgalmasabb volt hozzá. Minden
+pénzét és az ékszereit átadta a leányának, a ki aztán Londonba menekült.
+Az apja oly kegyetlen volt, hogy londoni ismerőseinek, rokonainak
+tiltakozó leveleket írt: nehogy elűzött leányának menedéket vagy bármi
+segítséget adjanak. A leány elveszett a fővárosi nyomorultak
+számlálatlan tömegében.
+
+Lord Bel…-nak valami eshetett a szemébe, mert nagyon törülgette.
+
+– A szerencsétlen leány nemsokára megszabadult – az istenáldásától.
+Finom társaságban úgy hivják ezt, hogy istenáldása. A fölösleges emberek
+számát szaporító új gentlemannek volt annyi becsületérzete, hogy a mi
+hibát világrajöttével elkövetett, azt nagyhamar a világtól megváltával
+helyrehozza. Miss Milagrida felvehette a Melusina nevet. Utolsó pénzéből
+vett magának egy hárfát s a csapszékbe járt énekelni.
+
+– És most már abból élek, a mit a hárfámmal keresek. Szegény
+keresetforrás, de tiszta, – mondá, nagy szempilláit lesütve. –
+Czintányéromba rézpénzt dobálnak: arany, ezüst nem kerül abba soha. De
+nekem az elég. És már most azt is érteni fogja ön, miért mondtam annak a
+tolakodó dandynek, hogy hagyjon békében: utálom a bársonyt és selymet. Ő
+is mindig bársony ruhában jött hozzám, a ki boldogtalanná tett. Azóta
+irtózom a bársony érintésétől.
+
+Én kissé valószinűtlennek találtam a leány állítását.
+
+– De hát, szép Milagrida, mit csinál maga, hogyha valamely úrnak kedve
+támad magát a szállására felkisérni, a hogy ime én is felkisértem? Nem
+minden látogató engedi magát szomorú történetekkel kielégíteni. S maga
+is csak húsból és vérből van.
+
+– Oh, az ellen van énnekem egy talizmánom, a minek az igézete
+csalhatatlan. Akarja ön, hogy megmutassam?
+
+– Kérem szépen.
+
+Erre a szép Milagrida a szekrényéhez lépett, felnyitotta s kivett belőle
+egy üveg ládikát, mely selyemmel volt befedve: azt letette az ágyára.
+
+– Nézzen ön ide, – szólt, a selyemtakarót lerántva a ládikáról.
+
+Visszariadtam a látványtól.
+
+Az üvegfödél alatt egy csecsemő bebalzsamozott mumiája volt látható.
+
+– Ez az én talizmánom, – suttogá a leány; – akar ön az ágyamra feküdni,
+sire? Kettőnk között nem lesz más, csak ez a kis koporsó.
+
+Nekem a köny kicsordult a szememből.
+
+Egy utczai énekesnő, a kinek mindennapi hálótársa első, egyetlen
+szerelmének szülötte üvegkoporsóban!
+
+Odadobtam az erszényemet az asztalra.
+
+– Fogadja el tőlem, miss, e segítséget s őrizze meg továbbra is a
+tisztaságát. Gondom lesz önre. Én leszek önnek az apja.
+
+– Nem, nem! – hörgé lord Bel… – Én, én vagyok az apja! Ez az én leányom!
+
+Azzal fölugrott a kerevetről, arcza sötétvörös lett, szemeit aláfutotta
+a vér, kezével a torkához kapott, mintha a fojtogató lidérczet akarná
+eltávolítani. S egyszerre csak arczczal előre bukott, eszméletét
+vesztve.
+
+A két mylord fölemelte s lefekteté a pamlagra. Rögtön sebészért küldtek,
+az eret vágott rajta, a mire a beteg föleszmélt, de már csak megbénult
+nyelvvel tudott hebegni, lord Alb… kezét keresve jobb kezével, mely
+hideg volt, mint a jég.
+
+– Hozza ön – ide – a leányomat. – Keresse föl. – Megbocsátok neki. –
+Visszafogadom. – Örökösömmé teszem. – Egyetlen leányom. – Szegény
+Milagridám!
+
+– Sietek! Rá fogok találni!
+
+– Akkor én is sietek a fiamat idehozni a lunatic asylból; – szólt lord
+O’Don… – Tegye jóvá a bűnét, tegye boldoggá a kedvesét, s maga is
+gyógyuljon meg általa.
+
+Azzal lekapta a fogasrul a tengerikutyacsont-fogantyús bambusznád
+pálczáját s elrohant a kioszkból.
+
+Nem olyan könnyen ment lord Alb…-nak az eltávozása. Annak a kezét
+vasszorítással fogta a gutaütött ember ökle, a ki egyre rebegte e két
+szót: «Leányom! Clerc!» Az utóbbira azért volt sürgetős szüksége, hogy
+végrendeletét élőszóval tollba mondhassa neki. Másfelől meg a kioszk
+kávésa ült a lord Alb… nyakán azzal a követeléssel, hogy vitesse el
+innen azt a gentlemant, a kit a gutával megüttetett, az ő kioszkjában
+nem szabad senkinek meghalni. A felcser meg a díját követelte rajta.
+
+Lord Alb… praktikus ember volt, föl tudta osztani a föladatát. Első a
+nyavalyás lord elszállítása a lakására, ápolás alá vétele: egy
+óranegyed. Azután a clerc meghivása a testamentomtevőhöz: másik
+óranegyed. Akkor lóhalálában a Kakaslovaghoz, a leányt fölkeresni: ez jó
+félóra. De időközben egy zsibárusnál flanell janklit kell venni, mert
+bársony ruhás urat a leány magához közel nem ereszt. Onnan vissza.
+Minden kitelik másfél órából. Addig várjon a halál. Hiszen mi is elég
+soká várunk a kegyelmes úrra, várhat ő is.
+
+Így szépen fölosztva az időt, kifizette a kávést, meg a chirurgust s
+levitette a beteg mylordot a kívül várakozó sellyéjébe. Azután a lovát
+kereste, a min idejött. Azt biz’ elvitte a Bashaw a maga sietős útjára.
+Egy goddamot sem mondott rá. Ott ácsorgott egy boxcab a kocsija mellett.
+Megmondta neki, hogy hova hajtson. Míg az a hátulsó ülésbe
+felczihelődött, lord Alb… előhúzta a zsebéből a butykosát, a mi
+whiskyvel volt tele s megitatta belőle – nem a kocsist, hanem a lovat.
+Ennek azután volt sikere. A boxcab röpült, feldöntött egynéhány
+kofaállványt; de minden állomásra megérkezett jó idején. Öt perczczel a
+kiszabott idő előtt a mylord már rátalált a hárfásleányra a «Kakaslovag»
+ivótermében. Még az ajtóból kiáltott rá. A családi nevén szólította.
+
+– Miss Bel… Milagrida! Önt az édes atyja hivatja magához.
+
+– Kicsoda?
+
+– Lord Bel… Algernon, az én legkedvesebb barátom.
+
+– Mi dolga van velem a mylordnak?
+
+– Önt akarja tenni örökösévé.
+
+– Így csak nem mehetek hozzá, ebben a maskarában. Engedjen átöltöznöm.
+Hisz nem ismer rám az apám
+
+– Nincs idő rá, miss; önnek az atyja haldoklik, órái meg vannak
+számlálva.
+
+Erre a leány fölsikoltott s elkezdte a haját tépni. Már tudniillik azt a
+fekete parókát, a mit viselt. Zokogott.
+
+S ez igen czélszerű volt. A fekete paróka lehulltával előtünt az
+ezüstszőke hajzat, s a sűrű könyek lemosták az arczáról a festéket. Rá
+lehetett ismerni a Milagridára. Így aztán vihette őt magával lord Alb…,
+útközben elmondva neki a kioszkban történteket.
+
+A boxcab lova feleúton összerogyott a nyargalástól, gyalog kellett
+tovább sietniök. Felhasználták a melléksikátorokat. Elég jókor érkeztek
+meg lord Bel… szállására. A mylord utolsó óráját élte; de még
+eszméleténél volt. Hárman is voltak mellette, a kiknek feladata az volt,
+hogy utolsó óráját megnehezítsék: a clerc, a ki motyogásából a
+végrendelkezését igyekezett kiértelmezni; a káplán, a ki gyóntatta, s a
+csodadoktor, a ki hólyaghúzókat rakott a talpára, meg a mellére s
+szalmiákszeszt szagoltatott vele, a mitől a beteg nagyokat tüsszentett,
+a két különböző examinátor nagy boszuságára.
+
+Mindennek röviden véget vetett miss Milagrida megjelenése.
+
+A hárfásnő, a mint ágyban fekvő atyját megpillantotta, nagy zokogással
+rohant oda hozzá s keblére borult.
+
+Lord Bel… csak a balkezét tudta még fölemelni, a jobbja megbénult, azzal
+ölelé keblére visszatért leányát, utolsó erejével világosan ejtve ki e
+szavakat:
+
+«Leányomat nevezem ki általános örökösömmé.»
+
+Ez volt az utolsó szava, utolsó lélekzetvétele. E szavakat protokollumba
+vette a törvény embere. Tökéletes végrendelkezés volt.
+
+Szeretett leányának nem volt már más feladata, mint halálra vált
+atyjának szemeit az örök álomra lefogni.
+
+A közjegyzősegéd felszólítá a másik két urat, a káplánt és a kuruzslót,
+hogy menjenek át vele a mellékszobába, a hivatalos okiratot mint tanuk
+aláírni. Lord Alb…-ra nem reflektált, azt daróczruhájában valami
+szénhordónak nézte.
+
+Ezalatt megérkezett a Bashaw a fiával. Az őrültek gunyáját még a «Kis
+házban» fölcseréltették vele a hajdani bársony köntösével. Az orvos
+kiadta a bizonyítványt, hogy a fiatal mylord, mint teljesen felgyógyult,
+elbocsáttatik.
+
+– – Már most, ha a regényíró szabad kézből írhatná meg ennek a
+történetnek a végét, a maga szentimentális hajlamával, optimista
+felfogásával, milyen szép jelenetet festhetne ebbe a rámába! Egy apa
+halálos ágyánál térdelő leány, kit a megtért vőlegény vigasztal;
+halavány ifjú, homlokára hulló szőke hajfürtökkel; az érzékeny pár
+fölött az élő családapa, ki áldó mozdulattal teszi két kezét az ágy
+mellett térdeplők fejére; a halott apának még egyszer fölnyilnak az
+ajkai, mintha a túlvilágról sóhajtaná el az «áment».
+
+Hanem a kegyetlen krónika kötve tartja a regényíró kezét.
+
+Nem az lett a vége.
+
+A bolondokházából előhozott fiú nem volt szép. Feje simára borotválva,
+homlokán áruló diadém: egy sor fehér pont, a mit pióczacsípések hagytak
+hátra letörülhetetlen emlékül; kiülő szemei széjjel kancsalítanak;
+orrczimpái lüktetnek, arcza vigyori ránczokkal keresztülbarázdálva;
+mikor állatias kifejezésü felső ajkát fölhúzza az inyéről, két kitörött
+fog helye tünik elő. Azokat erőszakkal távolították el az orvosok, mikor
+a tébolyultat megszállta a sitophobia (ételiszony), hogy az ételt tömlőn
+keresztül vezethessék a gyomrába.
+
+Az ifjú ember egy ólálkodó dúvad sunyiságával tekintett szét a szobában.
+
+A mellékszobában látott három embert, a kik valami írással voltak
+elfoglalva.
+
+Egy ember ott állt az ablakban jó távol.
+
+Az ágyon feküdt egy halott, annak a keblére borulva sírt egy nőalak.
+
+Az ifjú apja, O’Don… lord költögeté a halottat.
+
+– Mylord! barátom! Ébredj föl! Elhoztam a leányod vőlegényét.
+
+Tehát ez az ő menyasszonya!
+
+No de régen óhajtott vele találkozni! Annak a bolondja volt.
+
+Most hát itt van! Nagyon jól van.
+
+Lassan odacsúszott az asztalhoz. Azon hevert az apjának a
+tengerikutyafogas pálczája. Ismerte jól. Abban volt egy pálczatőr, egy
+két élű dákos.
+
+Hirtelen kirántotta a tőrt s egy szökéssel ott termett a halottas ágynál
+s a tőrt markolatig döfte menyasszonya hátába, a szívén keresztül, hogy
+annak még sikoltani sem maradt ideje.
+
+Azzal visszarántotta a gyilkot s két marokra fogva a saját szívén verte
+azt keresztül, úgy vágta magát hanyatt az apja lábainál.
+
+Erre a rémlátványra az apa, a Bashaw, elkezdett elébb őrülten
+vigyorogni, majd hangos kaczagásba tört ki. Megtébolyodott.
+
+… Ez volt lord Alb…-nak az eleven regénye, a mi meg van örökítve a napi
+krónikákban.
+
+
+
+
+A KENGYELFUTÓ.
+
+Abban az időben Bécs volt a világ központja.
+
+Már tudniillik, a mit mi világnak tartunk: a meddig a mi takarónk
+nyúlik.
+
+Oda sereglett mindenki, a kinek valami elnyerni, vagy elkölteni valója
+volt.
+
+Egy ideig (hosszú ideig) ugyan czentrifugál központja is volt Bécs ennek
+a világnak. Tíz esztendeig dühöngött benne a keleti pestis. Bécs volt a
+gócza ennek az egész Európát fenyegető vésznek. Menekült belőle
+mindenki, a kinek a halál félelmes volt. Borzasztó halál, a mi ellen nem
+volt gyógyítás, szabadulás.
+
+Aztán jöttek az elemi csapások. A folyók özönvizekké áradtak. A
+császárváros palotáinak az erkélyéről csónakkal szedték le a menekülő
+uri népet.
+
+Majd meg a tűzláng pusztította végig a nagy várost. Egész negyedek égtek
+hamuvá. Menteni nem lehetett. A tüzes forgószél végtül-végig pusztította
+a várost.
+
+Ez mind Isten csapása volt. El kellett viselni.
+
+De most következett az emberek csapása.
+
+Az új királynőt, Mária Teréziát, fegyverrel támadták meg a szomszéd
+hatalmak.
+
+Bajorok, burkusok, francziák szövetkeztek ellene. Osztozni akartak a
+tartományain. Már Bécs város kapuit döngették.
+
+A királynő újszülött fiával Pozsonyba menekült.
+
+Mindenki elhagyta, csak a magyarok nem.
+
+Az az égretörő kiáltás: «Életünket és vérünket a mi királyunkért»,
+megállítá az ellenségeit, kicsikarta kezeikből a diadalt. A többit
+elmondja a történetírás.
+
+A magyar főurak aztán otthont találtak a császárvárosban. Palotákat
+építtettek és úri pompával tüntették ki magukat; a főutczákon
+kengyelfutóktól előzött aranyos hintóikat, prémdolmányos huszárjaikkal,
+bámulta a nép, s rájuk ismert a családi színeikről a libériáikon.
+
+A királyi gárdisták épen mesemondás tárgyai voltak.
+
+A gárdista mint közvitéz is tiszti rangot viselt.
+
+A magyar nemesi családok büszkeségüket találták benne, hogy
+legdélczegebb fiaikat a bécsi gárdába bevezethették. De mustrája is volt
+az a magyar fiatalságnak.
+
+De valamennyi magyar gárdista között legfeltünőbb alak volt Zarándi
+Károly. A családi neve más volt: ez csak a prædicatuma.
+
+Fia volt a Rákóczi-szabadságharcz egyik vezérének, a ki a kuruczok
+fegyverlerakásánál nagy szerepet játszott, s ezért jutalmul donáczióba
+kapta az Alföld egyik nagy latifundiumát, a rajta épült nagy kiterjedésü
+mezővárossal együtt. Hozzá kapott még feleségül egy német herczegnőt.
+Fiát a császár nevére kereszteltette, ez is volt a keresztapja. Károly
+grófot Bécsben nevelték. Kitünő tehetségű ifjú volt már növendék
+korában.
+
+A mint árvaságra jutott, a tutora installáltatta a nagy dominiumba, a
+hol megismerkedett roppant gazdagságával s azzal a meggyőződéssel
+térhetett vissza Bécsbe, hogy ő az a hatalmas ember, a kinek csak akarni
+kell valamit, az rögtön beteljesül.
+
+Akart a gárdához bejutni: befogadták.
+
+A bájos királynő kisérőjének választotta.
+
+Az udvarhölgyek rajongtak érte.
+
+Azok között a legragyogóbb szépségül volt elismerve egy nagy befolyásu
+külhatalmasság nagykövetének, Lüderitz grófnak a felesége: Leontine
+herczegnő.
+
+Alakját a herczegnőnek a halhéj pánczél, vertugadin és a bouffantok
+miatt nem lehet leírni; haját a puder, arczát a fehérítő és pirosító s a
+szépségflastromok tartják előkelő ismeretlenségben; de a hagyomány azt
+örökíté meg, hogy ő volt az udvarhölgyek legimádatraméltóbbja, a kinek
+már azért is nagyon szépnek kellett lennie, mert otkolonban fürdött.
+
+Zarándi Károly egészen belebolondult a herczegnőbe.
+
+Azonban szenvedélyének erős akadályai voltak.
+
+Nem a herczegnő férje. A kitünő diplomata, a mily tiszteletreméltó volt
+a magasabb politika terén, oly kevéssé volt eszményképe a férfinak.
+Alacsony termetét ferdére tolta el egy elrejthetetlen kinövés, féllábára
+bicczentett, s a szemeit ideges rángatózás kényszeríté pislogni.
+
+Hanem gazdag volt.
+
+A herczegnő pedig erényes és büszke.
+
+Az erénynek a legerősebb védbástyája a női büszkeség.
+
+De az erényessége mellett a raffinált kaczérságot gyakorolta Leontine
+imádói ellenében.
+
+Szabad volt Károly grófnak a herczegnőt ajándékokkal meglepni. Hozhatott
+neki drága schmuckot, beszélő papagályt, kapuczinus-majmot, nyerges
+lovat; az mind elfogadtatott. Írhatott hozzá verseket (volt költői
+tehetsége). Rendezhetett a nevenapjára tüzijátékot, karusszelt.
+Lefestethette hírneves művészszel az arczképét. Ezzel mind elnyerte a
+jogot – egy kézcsókra. No még többre is. Egy findzsa kávéra, a mibe
+Leontine herczegnő saját rózsás ujjaival rakta bele a czukrot. Károly
+gróf nagyon édesen szerette a mokkát. Még édesebbet kért. Nem! Nem! Azt
+a kávéédesítőt nem adták meg neki.
+
+Zarándi Károly gróf dúsgazdag főnemes hirében állott. Alföldi birtokait
+nem is holdakban, hanem négyszög mérföldekben taksálták. Egyszerre ezer
+tulkot hajtatott fel a pusztáiról, melyeket az akkori nagytekintélyü
+főélelmezési biztos, báró H. vett át tőle a hadsereg számára. Volt
+hitele a fiatal grófnak. A királynő rábízta a magyar nemesi gárda
+pénztárának kezelését. Bármit kívánhatott tőle az imádott hölgy, ha csak
+pénzbe került, teljesíthette.
+
+Ha lovagias vitéztettről volt szó, attól sem riadt vissza.
+
+Egyszer, egy nagyon követelt csók díjában, Leontine herczegnő azt
+kivánta, hogy a délczeg vitéz ugrasson le a paripájával az ő szeme
+láttára a bástyáról a sánczárokba. Megcselekedte. A lova tönkre ment, ő
+maga zúzódást kapott. De elnyerte a díját: a csókot.
+
+A csóktul lesz aztán az ember igazán őrült.
+
+Bölcs szokás a chinaiaknál, hogy a csókot eltiltják; minek az alvó
+démont fölébreszteni?
+
+A herczegnő szobájában volt a képek között egy porczellánra festett
+tableau, (talán Correggio remekműve), mely a hadisten Áresz találkozását
+ábrázolja a szépség istennője Cytherével. Csókolódási jelenet: Áresz, a
+fegyverzetéről itélve, afféle küraszir volt. Hátha még magyar gárdista
+lett volna! Symbolice magyarázza a képen az isteni gonosztett végét a
+két égi fiu, Hymen (a hűség jelképe), a ki fáklyáját – a föld felé
+fordítva – kioltja, és Érosz (a szerelem istenkéje), ki a maga
+szövétnekét a csókolódó pár fölé emeli magasra. Hiszen ott is kész volt
+az indok: a kiállhatatlan férj, a kis sánta és púpos vállú Hefaisztosz.
+
+Károly gróf mindig megállt az előtt a kép előtt, mikor Leontine
+herczegnőtől búcsút vett; s forró sóhajtozásai kifejezték, hogy mire
+gondol. Hát nem maguk az istenek adnak példát a halandóknak?
+
+A herczegnő mindig kinevette.
+
+Egyszer aztán komolyan vette a dolgot.
+
+A társalgó teremből nyilik a boudoir. Egy szőnyegajtó vezet hozzá, a
+melynek nincs látható zára. Egy titkos rugó nyomására nyílik fel. Ennek
+a rugónak a gépezetét meg lehet tudni azon az áron, a mit a herczegnő
+imádójának föltételül szab. Megsúgta neki ezt az árt.
+
+És megállhatta, hogy nem nevetett hozzá.
+
+Pedig az a lehetetlenség volt.
+
+– Megteszem! – mondá Zarándi Károly, s hogy eskünek vegyék az igéretét,
+térdet hajtott a tündérnő előtt. – Fogadom igaz magyar vitézi szavamra,
+hogy meglesz, a mit kivánt a herczegnő. Az a nap az «én» ünnepnapom
+lesz.
+
+Azzal elhagyta a herczegnőt, a ki azután sokáig eltöprengett fölötte,
+hogy vajjon csakugyan sikerülhet-e egy őrült szerelmesnek egy lehetetlen
+föltételt valóvá varázsolni?
+
+Hogy mi volt az a lehetetlen föltétel, azt majd csak ha a
+megvalósulásához közelít, fogjuk elárulni.
+
+A fiatal gárdista másnap rögtön szabadságolást kért a főudvarmestertől
+nehány hétre, magyarországi birtokai rendezése végett. Azt megkapta s
+azzal a saját fogatán lehajtatott a magyar fővárosba.
+
+Ugyan mit kereshetett ottan?
+
+*
+
+Magyar főváros! Hisz ez nem létezett.
+
+Volt egy Pest. Vályogból épült házak girbe-gurba utczáival, a mik igen
+kellemes tanyául szolgáltak a hízó sertéseknek. A hatvani kapu zárta be
+a védőbástyát, mely a Dunáig lekanyarult s ott befejezést nyert a
+rondellával, a mi még száz év mulva is ott díszlett, mint a magyar
+színművészet aziluma. A mostani Deák Ferencz-utczát határolta egy
+czölöpgát, sárral tapasztott sövénynyel, a mi nem a török hadak
+feltartóztatására volt kifundálva, mint inkább arra a czélra, hogy a
+zsidók be ne szökhessenek a belső városba, portékáikat házalva
+elárusítani. Az csak a palánkon kívül volt nekik megengedve. Reájuk
+lehetett ismerni a parancsolt vörös köpönyegről, a minek a baloldali
+szárnyán arasznyi sárga folt tett tanuságot.
+
+A mostani paloták helyén terjengett egy nádas, melyben jó sikerrel
+lehetett vadkacsákra vadászni; a városliget helyén farkasok, rókák
+bozótja, azon túl a futóhomok sivatag pusztája. A Dunapartot ékesítette
+levert czölöpeivel a vizafogó.
+
+Sehol egy urasági kastély.
+
+Az összeköttetést Pest és Buda között egy repülőhid tartotta fenn: a
+hajdankor remek találmánya.
+
+Budának ellenben a török háborúról tanuskodó romjai voltak.
+
+De volt azután egy újabbkori nevezetessége: a hétkerekű malom. Ez a
+hírneves hadseregélelmező biztos leleményes alkotása volt. Ő volt az
+alapvetője a manapság oly nevezetes budapesti malomiparnak.
+
+Tulajdonképen gőzmalomnak is lehetett volna már nevezni.
+
+Budának megvoltak már akkor is a forró vízforrásai. Azokat még akkor nem
+hitták fürdőknek. Ezeknek a forró vizet bugyogó forrásait használta fel
+a korszak legnagyobb nemzetgazdásza, s egy nagyszerű malmot állíttatott
+föléjük. Ez a malom aztán télen is tudott dolgozni, a mikor a dunai
+malmok be voltak fagyva a jégbe. Azért nagy híre, kelete volt széles ez
+országban. Télen minden vidékről idejöttek őröltetni.
+
+Zarándi Károly azért jött le Bécsből Budára, hogy a hétkerekű malmot
+megszerezze magának. Nagy árt adott érte cserébe: az egész nagy
+terjedelmü apai örökét, pusztáit, gulyáit, méneseit, mezővárosát.
+
+Kellett neki az a malom minden áron.
+
+A bájos Cythere istennő azt a föltételt szabta imádó Áresze elé, hogy az
+neki a nevenapjára egy szánkaversenyt rendezzen a Burg kapujától a
+Szent-István templomáig.
+
+Leontine napját pedig julius 18-ikára szabta meg a kalendárium. S a
+kánikula égi jegyében nem esik hó; a mi az alpeseken volt is, az is mind
+elolvadt már régen.
+
+De azért szánkázni mégis fogunk.
+
+Zarándi Károly neki állította a hétkerekü malmát a czukor-őrlésnek.
+Annak nem volt egyéb dolga, mint czukrot lisztté törni. Azt zsákokban
+csomagolva felszállíttatta hiencz társzekerekkel Bécsbe s elhelyeztette
+egy roppant tárházba. Mikor aztán a Leontine nevenapját megelőző éj
+bekövetkezett, akkor neki állította Bécs város valamennyi zsákhordóit a
+munkának, s mire a nap megvirradt, ott állt a széles utcza egész
+hosszában mélyen betakarva hóval. Czukorból készült hóval. A csörgős
+szán a herczegnő kapuja előtt állt. Mögötte Zarándi gróf szánkója.
+
+Az udvar és az egész előkelő világ részt vett ebben a lehetetlen
+mulatságban. Szánkózás nyár derekán.
+
+Nemcsak egész Bécs, de egész Európa viszhangozta azt a diadalt, melyben
+egy magyar gavallér vívta ki a lehetetlenség legyőzését ezzel a
+hallatlan sikerű partie de traine-nal.
+
+Derék gondolat volt! Egy vagyont áldozott fel érte. De kivívta vele a
+magyar név dicsőségét örök időkre. Ezt csinálja utánunk valaki!
+
+A fogadás meg volt nyerve.
+
+Leontine névnapja győzelemnap volt Zarándi Károly számára.
+
+Az a Correggio-kép újra föltámadt.
+
+Ámde a klasszikus istenmonda folytatását is adja e szerelmi kalandnak. A
+sánta Vulkánus nem tűrte a tréfát. Elkészítette az aczélhálót, a
+melylyel a szerelmes csábítót az egész Olymp előtt csúffá tette.
+
+És a Vulkánok még most is boszúállók.
+
+Zarándi Károlynak ez a szerelmi diadal egész vagyonába került. Nem
+maradt egyebe a budai hétkerekű malomnál. Hát hiszen ha abba beleült
+volna molnárnak s maga vámolta volna meg az őrletők zsákjait, abból is
+szépen megélhetett volna; de hát nem azt tette, hanem ott maradt
+Bécsben, és folytatta a pazarlásait, őrült szerelmeskedését, repkedett a
+fényes lámpa körül, nem gondolva rá, hogy elperzseli a szárnyait.
+
+Úgy tett, mint sokan tesznek, a kik egykor dúsgazdag urak voltak, s
+aztán mikor a vagyonukat elprédálták, a régi hitelüket használják fel.
+Magas állása volt, föltétlen bíztak benne. Ki merte volna őt
+gyanusítani, a ki oly kitünő lövő és vívó. És a kinek a kalpagján levő
+forgója ezreket ér.
+
+Egyszer aztán akadt mégis valaki, a ki ezt megtette.
+
+Nem egy hőslovag, nem egy Sámson, hanem a kis ferdevállu Lüderitz
+herczeg. Készen volt Vulkán aczélhálója.
+
+Meglátogatta Zarándi Károly grófot pompásan berendezett vöslaui
+villájában. Nagyon örültek, hogy egymást láthatják. Hisz olyan benső
+viszony volt közöttük. A tolvaj tudta, hogy mit lopott el az
+ellenfelétől, s az áldozat tudta, hogy az mibe fog kerülni a tolvajnak!
+
+Mosolyogva szorítottak kezet. Hisz a mosoly a harag számára lett
+feltalálva.
+
+De a szép asszonyon kívül egyéb okuk is volt mosolylyal álczázni az
+arczukat.
+
+A politika egén fellegek tornyosultak.
+
+Valami készült a zárt ajtók mögött.
+
+Ezt a valamit aztán a későbbi történetírás ezzel a czímmel jegyezte föl:
+«hét esztendős háború».
+
+Még most csak várandós volt a balsors.
+
+De mindenki sejtett belőle valamit.
+
+Erre volt jó az a kölcsönös mosolygás, kézszorítás.
+
+– Kedves barátom, mondá a herczeg: te felőled rossz szél fúj. Te eladtál
+gulyákat, méneseket az intendaturának, a mik már nem a te tulajdonaid.
+
+– Ez egy félreértés, a mit én majd el fogok igazítani.
+
+– Hát ez a kisebbik alkalmatlanság. De nagyobb baj is van annál. Te a
+királynétól rád bízott gárdapénztárból tetemes összeget elsinkófáltál.
+
+Zarándi elsápadt.
+
+– Ki meri azt állítani?
+
+– Nem kisebb ember, mint az új miniszter, Kaunitz, a ki most azt vette a
+fejébe, hogy a közpénztárakat sorba vizsgáltatja. A tiedből roppant
+összegek hiányzanak.
+
+– Fedezi azokat a vagyonom. Ott van a budai malmom.
+
+– Az is volna valami, ha czukrot nem őröltettél volna rajta; de most a
+miatt újra kell az egészet berendeztetni, az semmi jövedelmet nem hoz.
+El sem adhatod, mert mostani állapotában nincs rá vásárló.
+
+– Ő felsége nem fogja engedni, hogy engemet ilyen bagatelle ügy miatt
+üldözőbe vegyenek.
+
+– Tudom jól, hogy ő felségének kegyében állasz. Legtitkosabb
+rendelkezéseit te rád bízza. Be vagy avatva a kormányzás
+előmunkálataiba. Ismered a közeljövő terveit. A csapatok elhelyezéseit.
+A várak ellátásáról is értesülve vagy. Ha te ezeket az adatokat én nekem
+kiszolgáltatnád, én viszontszívesség fejében helyrepótolnám azt az
+összeget, a mi a rád bízott pénztárból hiányzik.
+
+Ez érthető beszéd volt.
+
+Zarándi Károlynak felforrt a vére.
+
+Azt az ajánlatot teszi neki az az ember, a kinek legnagyobb oka van őt
+halálba gyűlölni, hogy legyen árulóvá a saját királya, hazája ellen:
+szolgáltassa ki a haditervek részleteit az ellenséges hatalomnak, a
+miket a legfelsőbb bizalom közölt vele.
+
+S a kés a torkára volt téve.
+
+A rábízott pénztárban elkövetett sikkasztása fel van fedezve. Azt csak
+az eltékozolt pénz helyretevésével lehet elsimítani.
+
+Nem sokba kerül a megmenekülés. Egy fiók kinyitása. Egy iratcsomag
+átadása. Senki sem tudja azt meg, kettőjükön kívül.
+
+A meggyalázott férj így áll boszút a csábíton. Csinál belőle árulót.
+
+Zarándi Károly egy perczig sem tétovázott. Felállt a helyéről s
+kiutasító mozdulatra nyújtá ki karját.
+
+– Távozzék előlem az úr! Semmi szavunk egymáshoz többet.
+
+A diplomata még mindig nevetett és bizalmaskodott.
+
+– Gondold meg, hogy ha ajánlatomat elutasítod, a Fleischmarktra kerülsz.
+
+– Ott is büszkébben emelem fel az arczomat, mintha hazaárulóvá lennék.
+Nem ismerjük egymást.
+
+– No hát viszontlátásra – a Fleischmarkton.
+
+Ott állt a pellengér.
+
+Szép kis intézmény volt az akkori Bécs városában ez az
+igazságszolgáltató jelvény. Egy karcsu kőoszlop, melynek oldalairól
+vasbilincsek lógtak alá. Ide kötötték ki a czégéres bűnösöket.
+
+Zarándi Károly grófot törvény elé állították. Nem volt mentsége.
+Kiderült, hogy elsikkasztotta a rábízott nagy összeget. A miniszter
+példát akart adni. A délczeg lovagot elitélték pellengérre. A királynő
+nem adott neki kegyelmet.
+
+Végre kellett hajtatni Zarándin az itéletet. Megfosztották rangjától,
+grófi czímétől, kibilincselték a pellengérre, s ott a hóhér tépte le a
+dolmányáról az érdemrendeket, gombokat és zsinórokat, letördelte a
+sarkantyúit s nyakába akasztotta a szegény bűnösök tábláját, a nagybetűs
+szóval: «defraudator» (sikkasztó). A törvényszék heroldja felolvasta az
+összegyült sokaság előtt az ítéletet, s ketté törte a pálczáját fölötte.
+Ez alatt egyre kongott a kápolna repedt harangja: a lélekcsengetyű.
+Bizony temetés volt ez!
+
+Azután ott hagyták: alkonyatig kikötve kellett neki maradni.
+
+A köznép rokonszenvezett az elitélttel.
+
+Az uri társaság is eljött a – halottnézésre. A jó czimborák,
+fegyvertársak. Hiszen érdekes látvány volt. Egy délczeg dalia a
+pellengéren. Az előkelő világ megjelent gyaloghintóiban e ritka
+előadásra. Az a négy hordár által emelt kárpitos zsöllyeszék bizonyosan
+Vulkánt és Cytherét rejté függönyei mögött. Vulkán boszút állt Marson a
+szerelmi győzelemért. Itt van a szerencsés csábító az aczélháló alatt
+megfogva.
+
+Leontine órák hosszat ott maradt és leste a dráma változatait. Mert a
+jelenet egyre új meg új fordulatot vett.
+
+A népbeli asszonyok szánták az áldozatot, odamentek a
+pellengéroszlophoz, felálltak a talapzatára, s kinálták mindenféle
+italokkal az elitélt ifjút, narancscsal, süteménynyel: ez csak fejének
+ingatásával mutatta, hogy nem kell neki semmi.
+
+A nap forrón sütött az arczába, a feje le volt nyírva kopaszra, ki volt
+téve a piaczi legyeknek.
+
+Egy fiatal pástétomos leány azt gondolta ki, hogy lekapta egy
+kengyelfutó fejéről a tollas sipakot, a ki ott egy gyaloghintó rúdjára
+támaszkodva ácsorgott s odaszaladt vele az elitélthez, ezt a hegyes
+süveget nyomta annak a fejébe, a mivel nem csak az lett elérve, hogy a
+legyek nem csiphették; de a bámuló népség azt hihette, hogy ott a
+pellengéren egy kengyelfutó van kikötve.
+
+Rögtön akadtak többen, a kik a sipka strucztoll bokrétájának a színéről
+kitalálták, hogy azok a Lüderitz herczeg családi jelvényei. Ebből a
+gyors bécsi ész aztán arra is rájött, hogy abban a gyaloghintóban ők
+rejtőznek a függöny mögött: Leontine a férjével.
+
+Ez több volt, mint a mennyit a bécsi népkedély eltűr.
+
+Nosza a kofák elkezdték rohadt almával hajigálni minden oldalról a
+herczegi hordószéket, csúfnevekkel árasztva el a benne ülőket. A
+hordárok loholtak észnélkül a Fleischmarktról a gyaloghintóval.
+
+*
+
+Itt vége lehetne ennek a szomorú történetnek. Rendes megszokott vége. A
+testben, lélekben, vagyonban semmivé tett ifjúnak megmaradt még az
+aranyvitézkötése. Az épen elég arra, hogy valahol a Práter egyik
+bükkfájára felakaszsza vele magát. Mit választhat mást az olyan ember, a
+kit a nemességétől megfosztottak: mint ezt a paraszthalált?
+
+*
+
+Az urasági kengyelfutók azon korszakban egész czéhet képeztek.
+
+A hogy manapság a lóversenyek képezik Bécsben a legizgalmasabb
+közlátványokat, akként volt az időben a népünnepek fénypontja a
+kengyelfutó verseny.
+
+A kengyelfutóknak az volt a rendes hivataluk, hogy uraságaik hintójának
+lovai előtt szaladjanak s kereplőiket hangoztatva utat nyissanak előttük
+az utczákon tolongó sokaság között.
+
+A kengyelfutók igen jó fizetésben részesültek; de ezért gondjuknak
+kellett lenni arra, hogy testi könnyűségüket megtartsák. Nekik nem volt
+részük az urasági asztalmaradékban.
+
+Nem volt emberséges szokás ez az emberfuttatás; ámbár azt hozták föl
+mellette, hogy ez is olympi verseny.
+
+Több száz kengyelfutó nyargalt egyszerre a versenytéren. Hegyes sipkáik
+tollbokrétája szineiről lehetett látni, kinek a cselédei. Sok ezer lépés
+volt a versenypálya. Halálra fáradtan, zihálva, izzadtan érkeztek meg a
+bírói emelvényhez. Az összegyűlt sokaság biztatta őket zajos
+kiabálással: «Előre Nádasdy! Ne hagyd magad Schwarzenberg! Szorítsd
+Kaunitz! Colloredo!»
+
+A tribünön ültek a magas uraságok, hölgyeikkel, a kiknek a kengyelfutóik
+versenyeztek, s lornyónjaikkal lesték az eredményt.
+
+Valamennyi futó között elől járt a fehér-sárga tollbokrétás a Lüderitz
+herczeg színeivel. Nem is látszott kifáradtnak. Ő érkezett be
+legelsőnek. Ő nyerte el az ötszáz darab lázsiás tallért. Becsületesen
+megszolgálta.
+
+S a csengő tallérokon kívül még egyéb jutalom is várt rá. A kifáradt,
+felhevült futókat rögtön pokróczokba takarták, hogy meg ne hüljenek, s
+italul forró fekete kávét kaptak.
+
+A három elsőnek beérkezettet az a tisztesség érte, hogy herczegi és
+grófi úrasszonyaik maguk nyujták át nekik a kávés findzsát és czukros
+szelenczét.
+
+Leontine herczegnőé volt az elsőség joga.
+
+Ekkor szemben találta az isteni Leontine a győztes kengyelfutóját, eddig
+rendesen csak a feje hátulját láthatta a hintójából, mikor az a lovak
+előtt szaladt.
+
+Meglepte az a nagy hasonlatosság. Régi ismerős ábrázat! Ezek a tüzes
+szemek! Ez a csókotkövetelő száj! Csak a bajusza hiányzik.
+
+Megkinálta a kávés csészével. Azután a czukros szelenczével.
+
+– Köszönöm. Nem kérek czukrot.
+
+S nevetett hozzá.
+
+Ez a hang. Ez a nevetés egészen ismeretes volt már.
+
+Leontine odafordult a két másik herczegnőhöz s csodálkozva mondá:
+
+– Különös egy ember. Ő a legjobb futó, s czukor nélkül iszsza a kávét.
+
+
+
+
+A ZÁLOG.
+
+
+I.
+
+Mikor a gravelotte-i nagy ütközet után a francziák minden vonalon
+takarodót fúvattak: a fővezér utasítást adott a lovas-dandár
+parancsnokának, hogy a balsikert és a kényszerű visszavonulást tudassa
+Mac-Mahonnal – minden áron!
+
+Könnyű azt mondani: «minden áron»; de mikor csak egy ár van.
+Postagalamb, léghajó nem áll rendelkezésre. Az egyetlen ár: az embervér.
+
+A tábornok összehivatta az ezredek fiatal tisztjeit, a hadnagyokat,
+sous-offokat s ezt a kérdést intézte hozzájuk:
+
+– Van-e önök között valaki, a ki az _édesanyja_ arczképét viseli a
+medalyonjában?
+
+Azok nagyot néztek. – Most van-e a legjobb idő a tréfálkozásra?
+Medalyon, arckép volt mindenütt; de azokból nem került elő «maman».
+
+Végre egy huszár-alhadnagy nagy vállvonogatva előállt vele.
+
+– Nálam van olyan.
+
+Fiatal, húsz éves volt a gyerek, kicsiny kunkora bajusz volt a felső
+ajkán.
+
+– Miért nem mondta ön ezt rögtön?
+
+– Nem szükség ezt kitrombitálni.
+
+(Igaz: az anyja arczképével nem dicsekedhetik az ember, más a szeretőé!
+Azzal szokás).
+
+A medalyon nem is volt drága fémből; egyszerű teknőczhéj volt a
+borítéka. Azért, hogy ha el talál esni a vitéz, az értéktelen czölönköt
+hagyják a nyakában: ne rabolják el a csatatér hiénái.
+
+– Hát ön nagyon szereti az anyját, úgy-e, főhadnagy úr?
+
+– Alhadnagy vagyok; az anyámat nagyon szeretem.
+
+– De a hazáját még jobban szereti?
+
+– Még jobban.
+
+– Ilyen emberre van szükségem. Válaszszon ön ki maga mellé harmincz
+lovast, s azoknak az élén törje magát keresztül az ellenséges
+harczvonalon, aztán vigye el ezt a levelet Mac-Mahon tábornagynak.
+Értette – kapitány úr?
+
+– Értettem.
+
+Azzal átvette a levelet a fiatal tiszt, megfordította a lovát s elindult
+a maga harmincz emberéhez.
+
+A fiatal tisztek «Rolánd» néven hítták egymás között a fiatal tisztet.
+
+Mindjárt kalambúrt is csináltak belőle.
+
+«Mi mindnyájan Rolánd halálával fogunk meghalni.»
+
+(Mourir de la morte de Roland: annyit jelent francziául, mint «szomjan
+elpusztulni»).
+
+
+II.
+
+«Törje ön keresztül magát az ellenséges harczvonalon – harmincz lovas
+kisérőjével!»
+
+A fiatal tiszt megkisérté a lehetetlent.
+
+Felhasznált minden furfangot, hadicselt, ravaszkodást, hogy az ellenség
+figyelmét kikerülje: feneketlen útakon, görgeteges vízmosásokon
+keresztül vezette a csapatját; járhatatlan bozótokon tört keresztül,
+ingoványt gázolt át; majd meg ismét őrült vakmerőséggel vágtatott
+keresztül olyan területen, melyet a két harczoló fél ágyútekéi tartottak
+kereszttűz alatt: egy helyütt az ellenség hasonfekvő csatárlánczain
+gázolt keresztül, nekirohanva a plotontűznek: néhány huszárja ott is
+maradt. Vaktában belebukkant egy pionércsapatba, mitraljőzzel lőttek
+utána. Szájába ragadta a kardját, két kezébe a pisztolyait, sarkantyúba
+kapva a lovát: lőtt, vágott, a míg embert látott maga előtt. Egyszer
+aztán egy erdő széléhez ért. Egy perczre megállt és visszanézett: hányan
+jönnek még utána?
+
+Egy sem volt már a nyomában a kiséretéből.
+
+Füstként felkavargó porfelleg jelzé a mezőn, hogy a vitézeket oldalba
+támadta valami ellenséges lovasság.
+
+A fiatal tiszt sietett menekülni az erdőbe.
+
+Azonban az ellenség már észrevette s üldözőbe fogta. Bajor dzsidások
+voltak. Egész svadrony.
+
+Huszárjait levágták vagy elfogták. Rolánd egyedül vágtatott tovább.
+Lőttek utána sokat: a golyók ott dongtak el a füle mellett. – Nevetett
+rajtuk. – Bízott a jó telivér paripájában. Nagy egérútat nyert az
+üldözői elől.
+
+Egyszer aztán rémülve látta, hogy a hol az erdő véget ér, ott egy
+hosszan lenyuló meredélyen végződik a fensík. A szakadékos, záporvájta
+agyagfal nem mutatott semmi lejárót. Itt elfogják.
+
+A dzsidások már hurráztak diadalukban s egyre közelebb értek.
+
+Rolánd kapitány nem sokat tétovázott, vérig sarkantyuzta a lovát, s egy
+hatalmas szökéssel leugrott a meredélyről.
+
+Hát ezt a halálugrást senki sem csinálta utána.
+
+Az üldöző dzsidások rémülten rántották meg a lovaik zablyáját, mikor a
+szakadékhoz értek, s egynek sem volt kedve ily áron érni utól a
+menekülőt.
+
+Rolánd kapitány nem törte ki a nyakát, hanem a derék paripa, az ott
+maradt lábatörötten.
+
+Gyalog kellett odább futnia a kapitánynak.
+
+Az üldöző dzsidásoknak le kellett kerülni messze félmérföldnyire, a hol
+az agyagpart elsimul, hogy utána eredhessenek. Az alatt elrejtőzhetik
+valahova.
+
+A sík róna hepehupás tőzegtalaj volt, tele mocsaras tömpölyökkel,
+kedvezőtlen terep lovassági futamnak. Hanem egy emelkedettebb dombon, a
+hol bizonyosan homoktalaj volt, látszottak fák, s azok között egy veres
+cserépfedelü tanya. – Arra felé vette az útját.
+
+A tanyának eleven sövény volt a kerítése. Elől bab- és borsóföld, közte
+sárguló dinnyékkel, egy vékony szalag rózsaszín virágú baltaczim-föld,
+szárító ágasokkal, hátul káposztáskert.
+
+A kis tanya tanór-kapujában állt egy kis leány.
+
+Valami kilencz-tíz éves. Gömbölyű, mosolygó piros arcza, gödröcskékben
+végződő szája, szivalakú álla; fekete villogó szemei, a miket bozontos
+haja egészen beárnyékolt. Csak egyféle öltöny volt rajta: egy kék és
+piros csikos kalikó-ing, az is fel volt húzva elől, valami gömbölyűt
+tartott benne, talán dinnyét.
+
+– Héj, hugám! – szólt hozzá lihegve a menekülő. – Ki van itthon a
+háznál?
+
+– Hát én, ki lenne még más?
+
+– Hát a férfiak?
+
+– Mind elszaladtak a bolondok, mikor azok a gömbölyű likas golyók
+kezdtek el hullani a tanya körül. Úgy megijedtek azoktól a furcsa
+gömböktől.
+
+– Hát te nem féltél tőlük?
+
+– Nem ám. Egyet fel is vettem belőlük, a mi a dinnyeföldbe esett. Jó
+lesz póznára tűzve madárijesztőnek.
+
+Azzal kivette az inge szélébe rejtett gömbölyű tárgyat. Rolánd
+felismerte benne egyikét azoknak a régi divatú gömbölyű gránátoknak, a
+mikkel csupa udvariasság volt az ellenségre lövöldözni.
+
+– Hát te csak magad vagy a háznál?
+
+– Az ám. Még a bátyám is elszaladt, a nagy málészájú Monmon, pedig épen
+kitálaltam neki az ebédet: gombóczot fekete megygyel, azt is itt hagyta,
+sipkát, zubbonyt, faczipőt, mindent levetett, úgy futott el a nádasba.
+Mintha ott rá nem találnának, ha ide jönnének.
+
+– Pedig idejönnek. Engem üldöznek a dzsidások. Nem tudnál valahová
+elrejteni?
+
+– Jaj, lelkecském, az nem ér semmit. Akárhová rejtenélek el, csak rád
+találnának. Hanem mást mondok én neked. Itt van Monmonnak a gúnyája.
+Vesd le az aranyos ruhádat, vedd fel ezt a czondrát: aztán, ha jönnek a
+dzsidások, te ülj le a kőasztalhoz gombóczot enni s tégy úgy, mintha
+olyan hülye volnál, mint a bátyám.
+
+Rolánd tétovázott.
+
+A kis leány odahozta neki a paraszt gúnyákat.
+
+– No csak frissen. Vetkőzzél le! Ne félj, nem nézek oda.
+
+S félrefordítá az arczát, hogy ne zsenirozza az úrfit a toalettcserénél.
+
+– No! Megvan már?
+
+– Meg.
+
+A leány odafordult s összecsapta kezeit, nevetve.
+
+– No ez derék maskara volna! Hát ez a bajusz mit vétett? Hisz erről
+mindjárt rád ismernek a dzsidások, hogy úrfi vagy; parasztlegénynek
+nincs bajusza.
+
+Azzal beszaladt a szobába, hihozta az ollót.
+
+Rolándnak rá kellett magát szánnia az áldozatra. A két drága kedvencz
+lehullott az olló csikkentései alatt.
+
+– De már most ezt kár volna eldobni: tegyük bele abba a medalyonba, a mi
+a nyakadon függ, az úgy sem való a parasztgúnyához, majd én addig a
+nyakamba akasztom: ott nem látják.
+
+Rolánd átadta a leánynak a medalyont.
+
+– Ah! Ez a boldogságos Szűz anya, úgy-e? – mondá a leány, meglátva a
+benne levő arczképet.
+
+– Nem. Ez az én anyám.
+
+– Én azt hittem, hogy a «Vierge». Azzal megcsókolta a képet, beletömte a
+kunkora férfidiszt a tobozba s elrejté azt az inge alá.
+
+Hanem most már mit csináljanak a levetett katonaruhákkal, a karddal, a
+csákóval, a sarkantyús csizmával? Ha azokból valamit megtalálnak az
+üldözők, mégis csak rájönnek, hogy itt kell lenni a menekültnek.
+
+– Tudod mit? Fogd azt az ásót: eltemetjük a kertbe.
+
+– De ott rátalálnak a friss ásásra.
+
+– Ne légy te okosabb nálamnál.
+
+Azt tette a leány, hogy az ásóval kiemeltetett a földből valami öt darab
+szép telefejű káposztát; azoknak a helyébe egy hosszú gödröt ásatott
+Rolánddal; egyenruha, kard, csákó, minden elfért benne, betakarták
+földdel s a káposztafejeket megint visszaültették a helyeikre. Azok nem
+hervadnak el.
+
+No már most jöhetnek a dzsidások.
+
+Jöttek is. Lehetett hallani a szitkozódásukat, a mint a tömpölyök közt
+végigbukdácsoltak.
+
+– Te már most csak ülj le ide a kőasztalhoz, – szólt a leány, kihozva
+egy nagy cseréptálban egy rakás gombóczot, a mely csak úgy úszott a
+fekete meggylében. – Itt a kanál: egyél. Jól elkend a szád szélén a
+meggy levét, hogy szederkék legyen tőle; így lesz igazán paraszt képed.
+Aztán ha bejönnek, fel ne állj előttük. Akármit szólnak hozzád, te csak
+pofázz. Tömd a szádba a gombóczot, hogy az arczod féloldalt kidülledjen
+tőle. Mikor a paraszt eszik, akkor az nem beszél semmi nyelven. Ha
+szólsz is, csak annyit mondj, hogy «mué, ne szavion pa!»
+
+(A franczia paraszt magáról többesben beszél s «mué»-nek mondja az
+«én»-t.)
+
+– Aztán tudod: ezt az egész tál gombóczot meg kell ám enned magadnak,
+mert ha ott hagysz belőle, mindjárt gyanút fognak, hogy úrfi vagy; a
+parasztlegény nem hagy a tálban a macskák számára valót. De még utoljára
+kitörüld az ujjaddal a tál fenekét, azt is beszopd.
+
+Az üldözők e közben eljutottak a tanyához és körülfogták minden
+oldalról. Sokan voltak.
+
+A tisztjük leszállt a lováról. Derék nagybajuszu uraság volt.
+
+Ott találta a kis leányt a tanór-kapuban.
+
+Francziául szólt hozzá:
+
+– Te kis leány, nem jött ide egy huszár a tanyára?
+
+– De igen is jött; – felelt a kis leány, s aztán pergő nyelven elmondta,
+hogy itt járt biz’ az: kecskebőr duda volt a hátán, két marmotát hozott
+magával drótkaliczkában, azok úgy megugráltak, mikor dudált nekik, hogy
+csupa öröm volt nézni. – Kisült, hogy a savoyard-fiút tartja huszárnak.
+
+De az is negyednapja járt itt.
+
+– Te buksi vagy! – mondá a tiszt. – Van-e bátyád?
+
+– Ott ül a Monmon az asztalnál: eszik.
+
+A tiszt úr oda ment s vállára ütött a gombóczpusztítónak.
+
+– Héj, szitojen, nem látott ön egy huszárt idejönni?
+
+Az nagyot nyelt s ujra teletömte a száját.
+
+– Mué? Zsne szavion pa.
+
+A dzsidás tiszt erre parancsot adott a katonáinak, hogy kutassák fel az
+egész tanyát aljától tetejéig.
+
+Minden ki lett fürkészve, padlás, pincze, kémény, kút, szénás félszer,
+szalmaboglya, maga a káposztáskert is. Sehol legkisebb nyoma a
+menekültnek.
+
+Rolánd ezalatt veszteg ült a kőasztalnál és evett gombóczot.
+
+Soha életében ennél keservesebb munkája nem volt.
+
+Ötöt-hatot csak le tudott gyűrni: de az még meg sem látszott a tálon.
+Úgy tetszett, mintha ez a gombócz szaporodnék.
+
+Végre megszánta a kis leány a keserves állapotját s oda telepedve le
+mellé a padra, ő is segített neki fogyasztani a gölődényeket s feketére
+festeni száját a meggy-ízzel.
+
+A dzsidások ungorkodva kerültek elő a kutatásból: nem találtak semmi
+gyanúnyomot.
+
+– Pedig a szökevény ide menekült, láttuk jól, – mondá a főtiszt. S azzal
+odament a kis leányhoz: körülfogta hízelkedve.
+
+– Szép leánykám. Nézd csak, mit adok neked, ha kivallod, hogy hová
+rejtetted el a huszártisztet. Ezt az aranyórát lánczczal.
+
+– Hát még mit adsz? – kérdé a leány.
+
+– Neked adom ezt az erszényt. Nézd: száz arany csillog benne. Jó lesz
+neked, ha férjhez mégy. Mindjárt tanyát vehetsz belőle.
+
+– Hát ha még a strassburgi toronyórát kinálnád is ide nekem, aztán meg
+az Arthur király kincses ládáját, akkor sem tudnék neked egy huszárt
+kiadni, a kit soha sem láttam, – viszonzá a kis leány.
+
+Rolándnak hevesen dobogott a szíve. Micsoda nagy kincs rejtőzik a
+kalikóing alatt.
+
+A bajor katonák tovább kutattak.
+
+A gombóczos tál kiürült.
+
+Mikor a fenekét is kitörülték, azt mondá a kis leány Rolándnak:
+
+– Az ám a szokás a parasztoknál, hogy mikor az asztaltól fölkelnek, a
+bátya megcsókolja a hugát.
+
+– De mikor olyan fekete a szád.
+
+A kis leány aztán felkelt, egy vadszeder bokorról leszedett egy marék
+éretlen piros bogyót, azzal megdörzsölte a száját s attól aztán elmúlt
+az ajkáról a szederjesség, olyan pirosak lettek azok, mint a cseresznye.
+
+– No már most megcsókolhatlak, – mondá Rolánd.
+
+– De bátya, ha a fekete ajkamat nem csókoltad meg, most már a piros
+ajkamat nem adom oda.
+
+A dzsidások boszúsan hagyták oda a tanyát. Áldozatuk kisiklott a
+kezükből. Kénytelenek voltak visszatérni.
+
+Még azon éjjel a kis leány felkereste Rolánd utasítása nyomán azt a
+helyet, a hol a lovával leugrott a meredélyről, elhozta a holt paripáról
+a nyeregszerszámot, kantárt. Otthon a tanyán volt a bátyjának egy lova:
+azt felnyergelte, felkantározta.
+
+– No most már mehetsz az utadra, – mondá a huszártisztnek, a ki azalatt
+a felásott egyenruháját ismét felvette magára. – Itt van a medalyonod
+is.
+
+– Azt csak tartsd meg magadnál, – mondá Rolánd. – Ezt itt hagyom nálad
+_zálogban_. Majd eljövök egyszer érte és kiváltom.
+
+– Mit adsz érte?
+
+– Magamat.
+
+– Majd meglátom.
+
+– Hogy hínak hát, kedveském?
+
+– Ivonette.
+
+
+III.
+
+Hét esztendő mult el azóta. A dicsőséges csatatéri harczokat
+felváltották dicstelen szószátyárság hadjáratai.
+
+Az ördög legyen ezeknek a történetírója. Annak is büntetés lesz, a benne
+szereplőknek is.
+
+Azok közt találjuk a fiatal vicomte de Braquelardot is.
+
+Sokat emlegetett név volt. Férfiakkal, asszonyokkal való
+összeesküvéséről nevezetes alak.
+
+Mind megcsalták, mind elárulták: a csunya férfiak és a szép asszonyok
+egyaránt.
+
+Egyszer aztán megcsömörlött tőlük és valamit gondolt.
+
+De hogy mit, azt csak két meghitt czimborájával közölte.
+
+
+IV.
+
+Szép fiatal hajadon lett már a kis Ivonette.
+
+A mufti bátyja meghalt: ő rá szállt az egész gazdálkodás gondja. Elég
+nagy teher egy magányos leányra. Lett volna ugyan kérője elég; de ő
+rátartotta magát: azt mondta, hogy el van már jegyezve valakivel, annak
+a megjöttére vár.
+
+Egyszer aztán csak bekopogtatott az ajtaján, a kire várt.
+
+Rolánd volt.
+
+De milyen állapotban? Gyalog jött, poros csizmában, kopott, esőtől ázott
+öltözetben.
+
+– Hát mégis megjöttél? – kiáltá Ivonette örömrepesve.
+
+– Igen, – szólt Rolánd, apró bugyrát ledobva a földre. – Azért, hogy
+szolgálatot keressek nálad. Minden vagyonomat elvesztettem –
+könnyelműen, vétkes bolondságból. Nem akarok úgy tenni, mint mások, a
+kik ilyen esetben az életüket kioltják: én azzal akarok vezekelni, hogy
+beállok munkásnak: dolgozom és nélkülözök. Fogadj fel béresnek.
+
+– De bizony csak nem fogadlak én fel tégedet béresemnek, hanem itt van a
+zálogod, azt váltsad be, a hogy igérted: magad-magaddal, saját
+személyeddel. Férjem fogsz lenni, gazda a házamnál.
+
+Azzal magához ölelte, megcsókolta, s a mint jól tartotta, kipihentette,
+rögtön vitte magával a faluba a mairehez bejelenteni, hogy ők két hét
+mulva egybe fognak kelni.
+
+A parasztlegények, leányok nagy csúfsággal kiabáltak utána: «No ugyan
+bekötötted a fejedet egy sehonnai csavargóval.»
+
+Két hét mulva aztán felmentek ismét a mairehez, természetesen gyalog,
+törvény parancsa szerint megkötni a házasságot. A vőlegény aláírta a
+nevét a jegyzőkönyvnek; a menyasszony nem ismerte a betüket, az csak a
+keze keresztvonását hagyta ott.
+
+Akkor aztán azt mondta Rolánd Ivonettenek:
+
+– Hallod-e? Én megigértem az anyámnak, hogy ha megnősülök, akkor a
+templomba is felmegyek, az oltár előtt rám adatni a papi áldást.
+
+– Azt én is szeretném, – mondá Ivonette. – Csakhogy az pénzbe kerül s
+nekünk takarékoskodni kell. Tudod, szegények vagyunk.
+
+– Annyi pénzt tettem félre, a mennyibe ez kerül. Ne félj semmit.
+
+Mikor a templom felé mentek, feltünt Ivonettenek, hogy egész sor hintó
+foglalja el az utczát.
+
+– Ejh, most bizonyosan valami nagyúri esküvő van odabenn. Várjuk meg,
+míg annak vége lesz.
+
+– De bizony nem várunk. Az Isten házában míndnyájan egyenlők vagyunk, –
+szólt Rolánd s bevonszolta magával Ivonettet.
+
+A templom nagy pompával volt feldíszítve; tele divatruhás násznéppel
+minden pad; az oltáron viaszgyertyák égtek, a szent szobrok koszorúkkal
+voltak körülfonva.
+
+Rolánd egyenesen odavezette Ivonettet az oltár elé. Ott várt rájuk már a
+főpap, virágos kantusban, aranyos süveggel.
+
+– Hűh te! – suttogá Ivonette Rolánd fülébe, – ki fizeti meg ennek a sok
+viaszgyertyának az árát?
+
+– Csak te térdelj le szépen a vánkosra.
+
+A főpap aztán összeeskette őket teljes nagy czeremoniával, s mikor
+minden fényes szertartásnak vége szakadt, így szólt hozzájuk, kezeit
+kiterjesztve fejük fölé:
+
+– És most vicomte de Braquelard Rolánd colonel és vicomtesse de
+Braquelard Ivonette, legyetek örökre összekötve s Isten áldása legyen a
+ti házasságtokon.
+
+Az a sok fényes úri hintó mind Ivonettere és az ő férjére várt s azoknak
+a pompás nászkiséretére.
+
+*
+
+Ez a _valóságos történet_ pedig föl van jegyezve az 1877-ik év napi
+eseményeinek sorában valamennyi európai hirlap hasábjain.
+
+
+
+
+EGY RÉGI ADOMA, MELY MINDIG ÚJ MARAD.
+
+Tizennyolcz esztendeje már, hogy minden évben szerencsés vagyok a «közös
+ügyek elintézésére hivatott küldöttség» tagja lehetni. (Ne kerülgessük a
+forró kását, mondjuk ki egy szóval magyarul: «delegátus».)
+
+Egyik esztendőben Budapesten, másik esztendőben a Kaizerstadtban.
+
+Mikor Budapesten ülünk, akkor nem kapunk gázsit, tehát nekünk is
+ingyenben marad; mikor Bécsben ülünk, akkor kapunk tíz forint napidíjat:
+annálfogva ráfizetünk két-, három-, négyszáz forintot. Hogy miért
+fizetünk rá? Azt meg tudjuk mi itthon magyarázni az asszonynak. Másnak
+mi gondja rá?
+
+No, de hát megéri az, hogy kétszer egy esztendőben alkalmunk akad
+felöltözni magyar vitézeknek. Először az ünnepélyes megnyitásnál,
+másodszor az udvari ebédnél. Első alkalommal egészen magunk között, a
+másodiknál az osztrák kollégákkal tarkázva.
+
+A trónbeszéd meghallgatása után félkörbe áll a magyarság, s ő felsége
+körüljárva, mindenkihez intéz nyájas, leereszkedő szavakat.
+
+A legtöbbtől megkérdezi, hogy hány esztendeje tagja már a delegácziónak?
+
+– Tizenkét év óta felség!
+
+*
+
+Sokan fognak még ráemlékezni, hogy a mi halhatatlan emlékű Erkel
+Ferenczünk nemcsak híres zeneszerző, hanem ismeretes sakkjátékos is
+volt, a kit külföldi championok is felkerestek, hogy vele
+megmérkőzzenek. Neve a nemes sport viadoraié közé van följegyezve.
+
+Minden délután ott sakkozott a színházzal átellenes Zrinyi-kávéház
+szögletasztalánál. Szakértő közönség nézte a munkáját. A nézők közt
+legbuzgóbb volt Petrik, a Nemzeti Színház basszistája. Ő legelébb
+bevette magát a szögletbe s ott pöfékelte a szűzdohányt hosszú,
+megyfaszárú selmeczijéből.
+
+Talán nem is tudott volna Erkel olyan korrekt játszani, ha azt nem tudta
+volna, hogy Petrik nézi.
+
+Egyszer Szigligetivel sakkozott éppen Erkel, a midőn játszótársát, a
+Nemzeti Szinház titkárát sürgetős dologban szólítá el «Mózsi», azaz hogy
+«Elemér», a szinház szolgája. Mennie kellett.
+
+A félbenhagyott partie pedig nagyon érdekes volt.
+
+Erkel azt mondá a háta mögött ülő Petriknek:
+
+– Ugyan édes barátom, nem ülne le Szigligeti helyére, folytatni a
+partiet? A _fehér_ nagyon jól áll.
+
+– Szivesen, – mondá Petrik s azzal kiverte a pipáját, a széknek támasztá
+s leült Erkellel szemben.
+
+– Önön van a húzás. Fehér mozdul.
+
+Petrik sietett is megmozdulni; megfogta a _tornyot_ s egy hatalmas
+_lóugrást_ téve vele, oda plántálta azt a fekete király elé, e diadalmas
+szóval: «sakk matt».
+
+Erkel nagyot nézett rá:
+
+– Hallja Petrik, hiszen magának ideája sincs a sakkjátékról!
+
+– Nincs…
+
+– Hát akkor hogy tudja maga elnézni tíz esztendő óta, hogy mi itt
+sakkozunk mindennap?
+
+– _Tizenkettő óta._
+
+*
+
+Ez az anekdota mindig eszembe jut, valahányszor a delegáczió
+megnyittatik.
+
+… Ilyen Petrikek vagyunk mi itt egynéhányan…
+
+«Tizenkettő óta, fölség!»
+
+
+
+
+ÉPÜLETES LEVÉL  EGY OLYAN EMBERHEZ, A KI MÁR RÉGEN AKAR HÁZASODNI, CSAK
+AZT NEM TUDJA, MINT FOGJON HOZZÁ.
+
+Én, édes barátom, tulajdonképen a te ízlésedet nem ismerem, a magamét
+pedig rád disputálni nem akarom, hanem ha csakugyan oly igen
+elhatároztad magadat, hogy kiürítsd ezt a keserű pohárt, hát mondok én
+neked egy nehány fac-similét, válogass belőle.
+
+Azt előre is fölteszem rólad, hogy imádottad, mátkád, szeretőd s más
+afféléd nincsen, mert ha volna, tudnád, hol kezdjed? Elmennél a
+primáshoz, kérnél dispensatiót, vagy kihirdettetnéd magadat, vagy ha van
+valaki, a ki ellenzené házasságodat, s kedvesed szép, gazdag és jámbor,
+elszöktetnéd, ha pedig nem az, magad szöknél el. Én a példákat elődbe
+adom. Egyikre se mondom, hogy kövesd, egyikre sem, hogy ne kövesd. A
+többi a te dolgod.
+
+
+_I. Házasság követség útján._
+
+Valami nagy híres és hatalmas családnak van egy házasulandó fia, a kinek
+egy hasonló nagy, híres és hatalmas család férjhez menendő leányát kell
+nőül elvenni. Annak idejében, mikor tudniillik a kérdéses ifjú ember
+annyira ment, hogy maga fel tud öltözködni, lefestetik egy darab
+elefántcsontra, s ezzel az arczképpel valami okos ember elküldetik a
+kérdéses leányos-házhoz. A leány szülei megnézik az arczképet,
+megszámlálják a vőlegény törzsökfájának leveleit s ha nem derogál az
+ajánlat, megkérdik: hogy majoresco-e, vagy kadét? Ha kadét, legyen pap
+és ne házasodjék, ha pedig majoresco, hány esztendős?
+
+– Legszebb idejében van, három év múlva épen kilencz esztendős lesz.
+
+– Úgy épen összeillenek. A válogatható menyasszonyok egyike öt, a másik
+négy éves.
+
+S a küldöttet két kedves kis arczképpel ismertetik meg.
+
+Az egyik egy kedves kis szöszke angyalfő, ragyogó szemekkel, a másik egy
+sápadt, vánnyadt alak, gyermekarcz aggott vonásokkal.
+
+Természetes a szebbiket választja. Azután a neveiket kérdi.
+
+– Az egyik Adalgisa Eleonora Clarissa, – a másik – Uracca.
+
+A követ elsápad: – Ez az első a szebbik, nemde?
+
+– Nem, a szebbik Uracca.
+
+– Mille pardon. Ezzel a névvel haza nem mehetek, mert visszakergetnek
+vele. A másikat viszem el.
+
+És a másikat jegyzi el a vőlegénynek, mert Uracca nem szép név.
+
+
+_II. Házasság hirdetés útján._
+
+Valami olyan újságba, a mit igen sokan olvasnak, teszem fel a M.
+hirlapba, beigtat valaki, a ki a nevét nem mondja meg, egy ilyenforma
+hirdetményt:
+
+«Egy legjobb korában levő férfi, öt láb két hüvelyk magas, barna, jól
+termett, kellemes külsejü, állandó biztosított hivatalban levő, 400 pft.
+fizetéssel, 6 öl fa és 24 p. mérő gabona deputatummal, keres egy magához
+illő élettársat.
+
+Az ajánlkozó ifjú nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik és guitározni
+fenségesen tud. Az ételben nem válogatós, csupán a sárgarépát gyűlöli.
+Haragudni nem szokott és aranyérrel nem vesződik.
+
+A keresett menyasszony multja és életkora nem jön tekintet alá, hanem
+annál inkább megkivántatik, hogy legalább annyi jövedelme legyen, mint a
+vőlegénynek. Özvegyasszonyokra nézve az a kivétel áll: hogy három
+gyermeknél többet ne hozzanak magukkal.
+
+Szőkéknek elsőbbség adatik, a szeplő vagy veres haj nem tesz
+különbséget.
+
+A menyasszonynak megengedtetik: hogy se francziául, se németül ne
+beszéljen, sőt ha sehogy sem beszél, még az is jó néven vétetik.
+
+Bővebb tudomást vehetni e lapok szerkesztőségénél. N. M. K. U. czím
+alatti bérmentes levelekben.
+
+Szenzálok nem fogadtatnak el.»
+
+Egy év mulva aztán ugyanazon lapban ilyenforma hirdetés jelent meg N. M.
+K. U. úrtól:
+
+«Szeretett hitvesem házasságunk második havában hazulról eltünvén,
+ezennel a megkeseredett férj által 100 pft. jutalom tüzetik ki azon
+becsületes emberbarátnak, ki őt megtalálandja – és megtartja magának.»
+
+
+_III. Házasság asszonyért._
+
+A matyó legény kimegy az erdőre hétfőn, kihajtja a csürhét. Szombaton
+estére elfogy a kenyere, szalonnája, akkor meg visszahajtja a csürhét.
+
+A falu végén kinn áll a kapuban a keresztanyja s rákiált:
+
+– Te Ferkó! Tán nem tudsz még semmi ujságot?
+
+– Már hogy tudnék?
+
+– Látod, meghalt anyádasszony!
+
+– Hát mér’ nem mondta?
+
+– De nem addig van ám. Apád meg asszonyt hozott a házhoz.
+
+– Bizony bánom is én.
+
+– De neked hozta ám, nem magának.
+
+A legénynek eláll a szeme.
+
+– Hát még azt se tudtad, hogy megházasodtál?
+
+– Most hallom kendtül. Hát már aztán kit vettem el?
+
+– Szilvásról a Ferde Pannit.
+
+– Bárcsak legalább ismertem volna valaha.
+
+Otthon aztán kijön a vőlegény eleibe az apja egy nagy furkósbottal,
+módot talál valahogy beleköthetni a fiába, azzal végigveri istenesen s
+akkor magára hagyja látatlan feleségével, ki is menten azzal helyezi be
+magát férji jogaiba, hogy Panna lelkemet eldöngeti emberül, s ezzel
+consummálva van a házasság.
+
+Másnap a templomban aztán dicsekedve mondja el Panna a többi
+menyecskéknek, hogy az ura úgy megszerette: hogy már meg is verte jól. –
+Ferkó pedig ríva panaszkodik a pajtásainak: hogy míg ő az erdőre járt,
+itthon megházasodtak neki.
+
+
+_IV. Házasság szerződésre._
+
+Czivilizált országokban van olyan hivatal, nálunk nincs, de lehetne, a
+mit házasságszerző hivatalnak neveznek.
+
+Dolgos ember nem ér rá valakinek tizenegy hónapig szépet tenni, hogy a
+tizenkettedikben kosarat kapjon, hanem egyenesen benyit a házasságszerző
+boltba, s kéri a lajstromot.
+
+Ez a módja a feleségtalálásnak bizonyosan nem oly embernek való, a ki
+verseket szokott írni messziről imádott hölgyekhez s a tánczosnéknak
+tapsolni, hanem becsületes jövő-menő embereknek, kik egész nap a
+boltban, vagy a mázsaházban állnak, majd ide, majd oda utaznak, csak
+csizmát váltani és alunni mennek haza s szeretik, ha otthon van valaki,
+a ki gondot tud viselni a házra.
+
+A lajstrom népei közül végre megakad a szem. Az ember összejön vele.
+Tisztességes, csinos alak, nem czifra, nem ronda, fogai épek, haját nem
+festi. Jó lesz. Hanem özvegyasszony, négy gyermeke van. Ez baj. Kettőt
+boltosinasnak fog adni. Így megint jó lesz. Bizonyos időre nem köti le
+magát, holtig még kevésbbé, hanem félesztendei felmondásra igen; ha a
+férj mond fel: fizet ötszáz forintot pengőben; ha az asszony:
+ugyanannyit váltóban. A születendő ivadék férfitagjai az apánál, leányai
+az anyánál maradnak.
+
+A szolgabiró aláírja a Contractust s kész a házasság.
+
+Ha valamelyik fél megunta a másikat: nem csalja meg, hanem felmond neki
+s leteszi a bánatpénzt.
+
+Ha megcsalja: a másik mond fel, – s bánatpénzt sem fizet.
+
+
+_V. Házasság, a mibe az ember úgy jön bele, hogy maga sem veszi észre._
+
+Első hónap. Egy fiatal ember megismerkedik a háziasszonya leányával s
+rettenetesen szólja egy barátja előtt.
+
+Második hónap. Találkozik barátjával. Az kötekedve mondja neki: hogy a
+városban az a hír, mintha ő el akarná venni a háziasszonya leányát.
+
+– Mit gondolsz! Csak van szemem, – kiált fel ez haragosan.
+
+Harmadik hónap. Barátja tréfálni akar e tárgyról. «Kérem, ne szóljunk
+erről.»
+
+Negyedik hónap. A jó barát hallgat és mosolyog; az ifjú valamit akar
+mondani, de még sem mond.
+
+Ötödik hónap. A jó barát rágalmazni kezdi a kérdéses leányzót, az ifjú
+ember fölpattan és pisztolyokról beszél.
+
+Hatodik hónap. A jó barátnak van mit hallgatni az isteni hölgy virtusos
+tulajdonságairól.
+
+Hetedik hónap. A jó barát felszólíttatik: hogy legyen násznagy. – Okul
+adatik, miként a kérdéses hölgy oly szerény és engedelmes, a minőt nem
+találni többet.
+
+Nyolczadik hónap. A jó barát iszonyú pörpatvarra nyit be a házaspárhoz.
+Csak egy ember beszél, a másik hallgat. Az a másik a férj. «Papucs alatt
+vagy te pajtás», mond a jó barát. «Mint minden jó férj», felel amaz
+angyali phlegmával.
+
+
+_VI. Házasság hajtóvadászatképen._
+
+Egyszer farsang idején egy fakó szán hajtatott be az öregapám udvarába.
+
+Egy pár nemes atyámfia ült a kasban; az egyik lábát mindegyik kilógatta
+a szekér oldalán. Mert volt az atyafiaknak egy pár ősi sárga csizmája
+ezüst sarkantyúra, mely klenodium csalhatatlan hatása akként volt
+biztosítva, hogy annak felét mindkét testvérpár felhúzta a szélső lábra
+(a másik bagaria volt) s azt kinyújtva a szekér oldalán, ekkép hódíták
+meg az ablakon kinéző hajadonok szíveit, kiknek tekintetét ilyenformán,
+bármely oldalról pillanták is meg a fakó szánt, ki nem kerülheté az
+ellenállhatlan – sárga csizma.
+
+A fakó szán megállt az udvarban a kút előtt. A nemes vendégek rövid
+tanakodás után helyre cserélték a csizmáikat. A melyiknek egészen a
+sárga jutott, az ment mindig elől. Azért álltak pedig meg a kútnál, hogy
+ott a vedernél elébb szépen megmosakodtak, azután a kocsis köténye arra
+való volt, hogy abban megtörülközzenek. Így állítottak be az öreg
+apámhoz. Urambátyámnak szólították, elmondták a genealogiájokat, melyből
+menten kitünt: hogy apáról anyáról atyafiasak nemcsak ő vele, hanem az
+egész dunántúli kerülettel; azután megismerteték családi
+körülményeikkel: hogy ők osztatlan testvérek, neveik Péntek Péter,
+Péntek Pál, az apjuk is azért kereszteltette őket Péter Pálnak, hogy
+egyszerre tarthassák a névnapjukat. Az öregapjuknak hajdan félfaluja
+volt, s az a Czinderi, ki fél Somogyot bírja, egyszer beszélt velük –
+restauratiókor; hanem van Fejérben három sessiójuk – zálogban, csak pénz
+kell hozzá kiváltani, Komárom vármegye előtt pedig négy perük foly,
+melyben Magyarország egy tizenketted részét keresik, most pedig
+házasodni jöttek s kérik az öregemet: hogy legyen násznagyuk.
+
+A két ember annyira hasonlított egymáshoz, hogy az öregem mindig a
+Pétert szólította Pálnak és a Pált Péternek, s minthogy beszédközben, ha
+valami nem jutott eszébe, igen sűrűen szokta ismételni ezt a beszédfótot
+«hogy híjják?», a testvérpár mindannyiszor fölkelt a székről és felelt
+rá: «Péntek Péter, Péntek Pál.»
+
+– Hát öcsémuramék, mondá az öreg apám, igen szivesen megteszem, csak azt
+mondják meg: hogy ki lesz az a megtisztelendő hajadon, vagy leányzó,
+vagy – hogy híjják?
+
+– Péntek Péter, Péntek Pál.
+
+– Igen, de a menyasszony kicsoda?
+
+– Hát ideát a szomszédban, István urambátyánknak hajadon leánya,
+Zsuzsánna. Azt hallottuk, hogy neki is van valamicskéje.
+
+– Van biz annak. De hát – hogy hivják! – («Péntek Péter, Péntek Pál»)
+melyikük számára kérjem meg?
+
+– Hát a melyikünkhöz inkább hozzá jön.
+
+Az öregapám nagyot fújt a pipájába. – Ejnye – hogy híjják? – («Péntek
+Péter, Péntek Pál») kentek hát ketten vesznek egy feleséget.
+
+Hanem biz ezek ketten sem kellettek egy emberszámba. István úr a
+szomszédban azt kérdezte a leánykérőktől, hogy «ma adjak-é kenteken ki,
+vagy holnap?»
+
+– Már inkább csak holnap. – Felelének azok ártatlanul. Legalább még
+aznap ott vesztegelhettek.
+
+Másnap ismét nyakukba vették a világot, faluról-falura járva, sicut leo
+rugiens, és keresve, hogy kit vegyenek el?
+
+Nem tudom, kaptak-e már?
+
+
+_VII. Házasság szenzálok útján._
+
+– Nincs önnek szüksége pénzre? Szerzek.
+
+– Nem kell.
+
+– Babot, buzát, vagy gubacsot? Szolgálhatok?
+
+– Nincs rá szükségem.
+
+– Kerítek jószágot, vagy eladom, ha van.
+
+– Köszönöm.
+
+– Egy igen szép lányt tudok, fiatal, kellemes, van harminczezer
+forintja, rekommendálhatom.
+
+– Már az nem volna tréfa.
+
+Ekkor elmegy a szenzál a szép, kellemes leány családjához. Ott is úgy
+kezdi, mint emitt.
+
+– Igen szép fülönfüggőim vannak, karpereczek, keleti shawlok.
+
+– Nem veszünk.
+
+– Egy szép eladó házat tudok Pesten.
+
+– Nem kell.
+
+– Egy derék fiatalembert ajánlhatnék, jeles, mivelt fiú, hatszáz pengő
+forintos hivatalban van.
+
+– Majd meggondoljuk.
+
+S a szép leány és a derék fiatal ember összegseftölődik. Kisül ugyan,
+hogy a szép leány nem igen szép, s a derék fiatal ember nem igen derék
+ember, hanem a harminczezer forint és a hatszáz forintos hivatal megvan,
+s ez a realitás.
+
+A szenzált mindkét fél kifizeti, a többi a házaspárok gondja.
+
+Így, öcsém. Többel is szolgálhatnék, de ha te meg nem untad ezeket a
+házassági formulárékat olvasni, én mindenesetre meguntam írni, azért
+válaszsz, vagy ne válaszsz e közül a hét közül: hanem nekem hagyj békét.
+
+
+
+
+EGY MARHAVÉSZ-INSPECTIO.
+
+(Elbeszéli, a kivel megtörtént.)
+
+No, soha sem leszek többet marhadög-komiszárus.
+
+Felruháznak engem azzal a magas misszióval, hogy intézkedjem absolute
+százezrek sorsa fölött, itéljek élet és halál kérdésekben négylábu
+állatok országában, egyszóval legyek marhahaynau.
+
+Elfogadtam a nagy megtiszteltetést, s mindjárt ki is hirdettem az
+ostromállapotot, statáriumot, kordont huzattam a pacificálandó
+territorium körül, keményen megparancsolván, hogy a kordonon, se gyalog,
+se kocsin, semmiféle formátumban, qualificatióban és applicatióban,
+semmiféle állatnak a bőrit keresztülvinni nem szabad, még zsidó
+bőrtaplót sem, detto semmiféle fűféle a kordonon át ne csempésztessék.
+Végtére mindenkinek, személyválogatás nélkül, halál fejére, akár úr,
+akár paraszt légyen a gazdája, akár czímeres, akár czímertelen ökör, – a
+mint búnak ereszti a fejét, és malecontentusnak kezd mutatkozni, rögtön
+Pulver és Blei! azaz ólmos bottal fejbe ütni, aztán port a tetejibe! –
+hoc secus facturi!
+
+Egynéhány nap mulva: megnézem, mondok, hogyan hajtják végre
+parancsolatomat. Ad latus magamhoz veszem a járásbeli marhadoktort, a ki
+igen jeles capacitas, mert külföldről jött s ott tanulta a veterinariát.
+
+Mikor a szekérre felkapaszkodunk, a doktor kinevetett, hogy minek viszek
+magammal juhászbundát, czipót meg szalonnát. Hiszen meleg van, s talán
+csak éhen sem halunk Kanahán közepén. De én meg visszanevettem, mert nem
+hozott egyebet magával, mint a felesége nagykendőjét, a kit nevezett
+plédnek, meg egy táskát, tele baromnak való medicinával.
+
+Ekképen felfegyverkezve, szépen elérkezünk a kordonhoz. Látom, hogy
+vasvillás embereim ott strázsálnak pikéten. A mint hozzájuk érünk, a
+lovak elibe ugranak, megkapják a zablát s kiabálnak, hogy megálljunk
+erre-arra, mert különben belefordítnak az árokba.
+
+Megdicsértem őket. «Nagyon jól van, édes fiaim; csak őrködjetek ezentúl
+is ilyen jól, édes fiaim.»
+
+– Semmi édes fiaim, hanem ide azzal a bundával!
+
+– Micsoda! Hát zsiványok vagytok ti? És ha zsiványok vagytok, hát
+illik-e az: alkotmányos világban békés utazóktól a bundát elvenni?
+
+– Nem ér semmit az a sok beszéd. Itt a kurrens! – Azzal kivette a
+szeredásból a saját ukázomat, s azt lábbal felfordítva, kiolvassa
+belőle, hogy a kordonnál minden állat bőre irgalom nélkül
+letartóztatandó, és mivel a juhászbundában belül bőr vagyon, tehát a
+juhászbunda itt marad.
+
+– Ostobák vagytok! – kiáltottam rájuk. – Hát ki értett juhászbundát a
+bőr alatt? Én csak tudom, hogy mit értettem bőr alatt, mert a
+pronunciamentót én bocsátottam ki. Én vagyok a marhadög-komiszárus.
+
+De a paraszt egyet rántott a szűrin s azt mondta, hogy: azt akármelyik
+hunczut elmondhatja magáról, hogy ő a marhadög-komiszárus. Csak ide
+azzal a bundával! Ugyis van már itt egy határ.
+
+Teremtuccse, a bolondok megtették, hogy saját parancsolatomra lehúzták a
+bundát a nyakamból, és odadobták a többi közé a gyepre.
+
+Egy gaz ficzkó azonban megpillantá a lőcsre függesztett csikóbőrös
+kulacsomat. – Hohó! itt is van állatbőr! – Lefoglalták a kulacsot is, és
+eltették a többi zsákmány közé. – Hanem előbb vérit vették.
+
+Ezek az én embereim Angliában tanultak törvényt magyarázni.
+
+Én káromkodtam, a doktor meg nevetett, hanem csak alattomban, tenyerével
+a száját eltakarva.
+
+No megállj! menjünk csak tovább!
+
+Nemsokára kiértünk a pusztára, hol egy veszedelmes gulya volt
+megvizsgálandó. Kicsit fújt a szél, s nekem már csak elvben volt bundám.
+A doktor ironice kinálta a plédje felét.
+
+Leszálltunk a szekérről s egyenesen hozzáfogtunk a vizitáczióhoz. Hogy
+mit tapasztaltunk, azt nem beszélem el kedves barátom uramnak, mert ebéd
+után vagyok s nem akarnám, hogy a tábeldóért fizetett 1 frt 70 kr. kárba
+menjen.
+
+Hanem ad vocem ebéd. Nagyon dél volt már az idő, s minthogy meleg is
+kezdett lenni, nem annyira bunda kellene már, mint testi táplálék. A
+marhadoktor kérdezte egy ott álldogáló gulyástól, hogy van itt valami
+restauratio?
+
+– Az nincs mostanság; hanem itt van a fokosom, azzal restoráltunk
+valaha.
+
+– Nem az kell, hanem valami vendégmarasztó.
+
+– Az is van, – s előmutatott egy nagy furkósbotot, – ezt hivják nálunk
+vendégmarasztónak.
+
+– Ajh, nem az; nincs itt valahun csárdás?
+
+– Az is van, amott legel ni. – T. i. a szamarat hívták Csárdásnak.
+
+Nem állhattam tovább, majd kihúzom én a doktort a sárból, beszéljünk
+magyarul: «Ugyan földi! hol van itt a gugyori?»
+
+– Vagy úgy, a gugyori? – Ott van ni! – Mindjárt el is vezetett bennünket
+a gugyoriba, a mi annyit jelent, hogy ha van benne vendég, akkor
+vendégfogadó; ha pedig nincs, akkor sertésól.
+
+– Tessék besétálni.
+
+Az egyetlen vendégólszobában nem volt egyéb czivilizált lakosság, mint
+legyek, nagy sokaságban. Egy hosszú görbe asztalra fel volt téve egy
+nagy korsó, mellette egy darab kréta, s a krétával az asztalra különféle
+figurák pingálva, mint pl. +, ⨯, ⊙, □, mindenik ábra alatt kisebb,
+nagyobb számu verticális huzás, mint pl.|||| etcetera.
+
+A gulyás cicerone aztán megmagyarázta, hogy a gugyori korcsmáros most
+nincs idekinn, esett bőrt szállított, meg faggyut a magazinba; hanem még
+ma kijön. Addig itt a bor a korsóban, gulyások emberségére bizva; kiki
+iszik belőle, a mennyi kell, és a hányszor iszik, annyi huzást tesz a
+neve alá; mert azok a figurák megannyi érdemes pásztoremberek
+subscriptumai. Az urak is ihatnak belőle, hanem fizessenek egy piczulát
+készpénzben; kaputos vendégeknek nincs kredit.
+
+Nem tesz semmit. Leültem az asztal mellé, kenyeret, szalonnát vettem elő
+a tarisznyából, ettem, a mennyi kellett, s aztán jót húztam a közös
+kancsóból. Rossz volt, de rosszabbat is ittam én már annál.
+
+Azalatt a doktor csak járkált, és mérgesen hadakozott a legyekkel, kik
+őtet akarták megenni. Kináltam szalonnával. Azt mondta, hogy nem eszik
+eleven zsírt. Majd csak hazajön a gugyori. – De hol is marad az a
+gugyori? – Nem győzte az ajtóból nézni, hogy jön-e már a gugyori?
+
+Utoljára a gulyák adminisztrátora nem állhatta szó nélkül.
+
+– De mi baja az úrnak a korcsmárossal, hogy úgy lesi, mintha valami szép
+lány volna?
+
+– Hát ehetném! – Vallott magára a doktor.
+
+– Hiszen ha csak az a baj, – mondá a gulyás, – azon mindjárt
+segíthetünk; odakinn fő a bográcsban a jó gulyáshús; ha van az úrnak
+saját bicskája: oda ülhet mellé és ehetik velünk.
+
+Doktorom sem várta, hogy kétszer kinálják. Elővette a peneczilust,
+nagyot kanyarított a gulyás kenyeréből, neki guggolt a többiekkel együtt
+a földretett bográcsnak, és mártogatta a jó paprikás levet, és
+szedegette kifelé a jó húsos konczokat, mintha az egészet az anatomiai
+cursus alatt tanulta volna.
+
+Én nem ettem a bográcsból; jól voltam már lakva szalonnával.
+
+A pompás bankett után a doktor úr becsukta a peneczilust, elővette a
+fogpiszkálóját, s elkezdte examinálni a gulyásokat: hogy tartják meg a
+sanitätspoliczáj-rendeleteket, hogy szokták az elesett marhát
+desinficiálni, hogy a ragály tovább ne terjedjen.
+
+– Hát kit így, kit amúgy, – felelte a gulyás mester. Ha a marha nagyon
+megdöglik, akkor agyonütjük és elássuk a földbe, ha pedig csak kicsit
+döglik meg, akkor kegyelmet kap.
+
+– Micsoda kegyelmet kap?
+
+– Hát megkegyelmeztetik – bográcsban való megfőzettetésre.
+
+A marhadoktor szájából e szóra kiesett a fogpiszkáló.
+
+Tehát a mai ebéd is ilyen «begnadigt» fenevadból volt requirálva, a ki
+nem halt meg olyan nagyon, hogy halála után húsával hasznot ne tehetett
+volna még az emberiségnek.
+
+A mint ezt meghallotta az én marhadoktorom, úgy elszaladt a pusztáról
+gyalog, hogy szekéren sem birtam utólérni. Hamarább hazaért a városba
+gyalog, mint én kocsin.
+
+De nem is megy az többet marhadög-inspectióra, mióta megtanították nekik
+a desinficiálás legpraktikusabb módját.
+
+De még magam sem kivánkozom többet marhadögkomiszárosnak.
+
+
+
+
+A PRUTHI CSATA.
+
+Két ifjú indult ki Bagdadból. Mind a kettő nagyravágyó volt és ábrándos.
+Mind a kettő vagyontalan volt és elhagyatott, és még is mind a kettő
+nagyravágyó. Az egyik neve volt Mohammed, a másiké Mizzri.
+
+Útközben elesteledtek, lefeküdtek egy fügefa alá és aludtak ott.
+
+És álmában mind a kettőt meglátogatta a Mehdi, az álomlátások titkos
+szelleme és tele sugdosta füleiket távol jövendő titkokkal, miket a két
+ifjú, midőn a hajnali szélre fölébredt, elmonda egymásnak.
+
+– Engem hadseregek vezetőjének tett a Mehdi, – szólt Mohammed, – s azt
+parancsolá, hogy a merre te mégy, én az ellenkező úton indúljak el, és
+ám lássam, hogy többet ne találkozzam veled, mert az szomorú nap leend.
+
+– Jól mondá Mehdi, a mit neked mondott, – felelt Mizzri, – mert a mit
+nekem nyilváníta, ez: rövid ideig fogok élni, és mégis halhatatlan
+lészek; hamar eltemetnek, mégis megmaradok; s mikor elhamvadtam, tégedet
+ugyanazon sírba fognak eltemetni, melybe engem. Azért úgy váljunk el,
+hogy engem többé meg ne láss, és meg ne tudd soha, hova temetnek el, és
+ha megtudod, vigyázz, hogy azon helyet elkerüld.
+
+Ezután összeölelkezék a két ifjú, kezet szorítának, elbúcsúztak szépen,
+Mizzri délnek indúlt, Mohammed északnak, és soha sem látták egymást
+többé.
+
+Mizzri elbujdosott, ki tudja merre, ki tudja hová? s csak évek múlva,
+midőn szájról-szájra kelő népdalok terjedtek szét a mozlim nép között,
+mondák, hogy ezeket a halhatatlan Mizzri szerzé, a ki lakik
+cziprusberekben, rózsaligetekben, források fejénél: ki tudja, hogy
+merre?
+
+A dal mindenütt volt, csak énekesét nem találták sehol. Azután egyszer
+elhalt valahol Mizzri; szép leányok meglelték holttestét, és eltemették
+cziprusligetben, rózsaberekben, forrás fejéhez; ki tudja, mely
+országban? Soha nem is mondhatta senki, hol halt meg, eltűnt, elmúlt, és
+halála után is azt hitték róla, hogy él, s midőn szép dalait énekelték
+mindenütt az országban, senki sem hitte, hogy ő már maga mélyen alszik a
+bezöldűlt moha alatt, hanem fenn lebegett még sokáig az emlékezetben,
+mint a lement nap után az esthajnal…
+
+… Mohammed pedig Stambulba ért, meglátta ott azon fényes nagy palotát,
+melyet szeráljnak neveznek, és annak kapuja alá menvén, megkérdé az ott
+őgyelgő czifra izoglánoktól, ha nem tudnának-e valami dolgot adni?
+
+Azok kezébe adtak egy baltát s oda állították egy rakás fához, hogy
+vágja fel.
+
+Mohamed jól vágott a baltával, később karddal is tanult vágni s addig
+vágott fát és ellenséget, míg egyszer nagyvezér lett belőle. És akkor is
+baltadzsinak nevezte magát, a mi törökül annyit tesz, mint favágó.
+
+Baltadzsi Mohammed volt az összes hadseregek vezére Törökországban,
+midőn a két harczoló hős, Ak-Bik és Demir-Bash a hideg észak hegyei
+között viaskodva dulakodva jöttek le az ozmán határig, s itt a
+tönkrevert Demir-Bash átmenekült az ozmán nép közé, utána a diadalmas
+Ak-Bik.
+
+Mert «Ak-Bik»-nek nevezte a török nép Nagy Péter czárt, s e név jelent
+«Fehér bajuszt»; – «Demir-Bash» (vasfej) névvel pedig XII. Károly
+királyt tisztelé meg.
+
+Azon hírre, hogy a hatalmas északi úr karddal kezében átlépte az ozmán
+határt, a török kardok is kirepültek hüvelyeikből, s gróf Tolstoi, ki
+akkor követ volt Sztambulban, ősi szokás szerint azonnal a _héttoronyba_
+vettetett, mely héttornyú várnak egyik tornya volt arra rendeltetve,
+hogy a háborút viselő országok követeit belé zárják; a hol gróf
+Tolstoinak rövid napok alatt igen érdekes személylyel lőn alkalma
+megismerkedni, egy oly magas személylyel, a ki kétezer éves nemességének
+csalhatatlan bizonyítványát hordja magán, lévén az egy egyiptomi mumia,
+melyet a franczia követ küldött ajándékba a svéd királynak, de az úton
+elfogták, s a bölcs kajmakám, nem tudván mit csináljon vele? azt is az
+_idegen követek_ tornyába csukatta, gróf Tolstoinak valószínűleg igen
+nagy meglepetésére.
+
+A svéd király segélyt kért és tudta, hol kereskedjék? Nem fordúlt a
+hadvezérekhez, azok nem szerették a háborús világot, hanem elküldé
+vezérét, Ponyatovszkyt Sztambulba, hogy az asszonyok mindenhatóságához
+folyamodjék.
+
+A követ egy ismerősre talált a szeráljban, egy érdemes zsidó orvosra,
+ennek ismét egy ismerős hölgye volt az anya-szultánnő körében, egy még
+érdemesebb zsidónő. Pénz, szép szó és szerelem lőn segítségűl híva, s e
+három illatos virágnak lett az a keserű gyümölcse, melyet háborúnak
+neveznek.
+
+– Menj, – mondá a szultána valide fiának, – segíts _az én
+oroszlánomnak_, – így nevezte a svéd királyt, – segíts az én
+oroszlánomnak elnyelni az ellenségét.
+
+És a holdujság kezdetén kitűzték a lófarkakat a fővezéri sátor elé;
+háromszáz álgyú és husz mozsár, mik márványgolyókat hánytak, indult meg
+bivalyfogataival a táborba, a flotta kiindult a Fekete-tengerre;
+huszonhárom gálya, huszonhét gallion, harmincz galliot, hatvan firkát és
+százhúsz dereglye, miken harminczötezer fegyveres férfi volt, állt
+Ibrahim kapudánbasa vezénylete alatt; midőn e vitorlaerdő megindúlt, még
+a tenger is meghunyászkodni látszott s haragos tombolásából elcsendesült
+rögtön.
+
+A szultán saját kezével tűzte fel a viharbokrétát Mohammed Baltadzsi
+turbánjába s maga elé térdepeltetve őt és a jancsáragát, cserkesz
+Jusszufot, mindkettőnek átadta a csaták kardját, hogy megemlékezzenek rá
+és becsületére váljanak.
+
+Azzal megindult a sereg, elől a szipahik és szilihdárok ezredei,
+négyezer pattantyús, hatezer tábor-kovács és a betegek szekerei, utánok
+a pékek, tömlőhordók, markotányosok, sátorverők tömegei, ezek után a
+jancsárok és az ujoncz szegbánok hosszú öblös puskáikkal, hegyes taréjos
+kukával fejükön, amazok komoly, csatához szokott, vagdalt pofájú had,
+ezek víg, csatára vágyó, ifjú arczú népek; itt következett a nagyvezér
+testőrsége, fényes kócsagtollas leventék, drágakövekkel kirakott
+fegyverzettel, nemes, tüzes paripákon, aranytól, ezüsttől ragyogó
+gömbölyű pajzsokkal; maga Mohammed fekete berber paripán ült, melynek
+csótárján a szultáni hárem odaliszkjai remekeltek; körüle a kupolyterem
+választott vezérei, és előtte a próféta zöld zászlója, mely körűl
+csodakürtökkel trombitált négy tábori zenekar. Legvégűl jöttek a
+Karamán, Sivász, Adána, Angóra és Bozók tartományok helytartói,
+csapatjaik élén, s a fősereggel egyenközű vonalban húzódott a tatár
+fejedelem, Devlet Giráj, lovas hadaival.
+
+Így haladt előre a Pruth felé Kartál síkjain keresztűl egész Falcsi
+közeléig, itt érte őket a hír, hogy nagy Péter czár átment a Pruthon
+Czekova mellett, s Falcsi közelében áll; s a portyázó tatárok nemsokára
+rábukkantak Seremetoff kozákjaira, ki az utócsapatot vezette; s egy
+lövés a túlparton elrejtett ágyúkból, melynek golyója az őgyelgő
+csapatok közé vágott, tudósítá őket, hogy itt az ellen.
+
+A folyamról minden hajó, minden malom, a legutolsó tutaj is el volt
+takarítva, part mentiben az erdők levágva, felégetve, s túl minden halom
+megrakva Seremetoff ágyúival.
+
+A törökök itt megpihentek; leütötték sátraikat, elkezdtek sánczokat
+hányni s ágyúikat odavontatták. Oly közel állt a két tábor egymáshoz,
+hogy az esthajnal után áthallatszott, mint éneklik itt a dervisek a
+namazátot, s amott a pópák a «kyrie eleizont», s a szent énekek után
+elcsöndesülő éjben mint hallatszik az előörsök kiáltozása.
+
+Péter czár kardja még nem csorbult el a győzelmes csatáktól, mikkel a
+svéd királyt leverte, azt hivé, lágy ellenségre fog találni, ki félni
+fog annak élétől, s előre sánczolja magát, mint a ki helyébe várja a
+megtámadást.
+
+A mint azonban a hajnalcsillag leszállt, a tatár khán Derlet Giráj
+megindult csendesen lovas csapatjaival a part alatt s az orosz tábortól
+távol átúsztatott egész hadával a folyamon. Nem kellett híd, sem hajó a
+tatárnak, neki a harczi mén mindene, rajta harczol, rajta alszik, erdőn,
+pusztán, folyóvízen repűl, úszik lova hátán. Egy óra alatt a túlparton
+álltak a tatárok, itt az oroszok által összehordott malmokat és
+dereglyéket összekötözve, négy hidat vertek a folyamon, s még éjfél sem
+volt, midőn a többi seregek, ágyúikkal, lovasaikkal elkezdtek a hidakon
+átvonulni, s midőn a nap feljött, Péter czár csatarendben látta maga
+előtt az egész török sereget, túlnan csak a toparahadzsik maradtak a
+nehéz mozsarakkal és a rendezetlen segédcsapatok. A tatár khán azonban
+sem itt, sem ott nem volt látható hadseregével, ő még az éjjel eltűnt
+valamerre minden nesz nélkül.
+
+A Pruth partja mellett terül el egy hosszú mocsár, mely néhány ezer
+lépésnyi szabad tért enged a két víz között; Péter czár e térre állítá
+fel hadait, egyfelől a Pruth, másfelől a náddal benőtt ingovány által
+fedezve mindkét oldalát: csupán szemközt volt megtámadható.
+
+Az első hajnalsugárra megzendűlt a dervisek éneke, kik a reggeli
+namazátot elénekelték a sereg előtt, melyet az egész had háromszoros
+égrendítő «Allah!» ordítással végezett be, s azzal köröskörűl
+megpördűltek a dobok, a harsonák megszólaltak, s csendes haladással
+megindúlt a török tábor. Félóra alatt egészen kifejté hadcsapatait.
+Középen állt a jancsárok két dandára, tömör négyszögökbe szorítva,
+mögöttük egy emeltebb helyen látszott a nagyvezér, a válogatott
+hadakkal, két szárnyon a szipahik és szilihdárok, kiknek fejeiket nem
+látni, de köröskörűl meg lehet számlálni a lobogó zászlókat és
+lófarkakat; a mi egyébiránt csel is lehet, sok zászlót tűzni ki, hogy
+többnek lássék a sereg.
+
+Péter czár ezalatt egy hosszú földhányást foglalt el, melyet valaha a
+mocsár kiszárítására húztak a folyóig, s annak partjait ágyúkkal és
+lövészekkel rakatta meg, kétfelől állítva gránátosait, s középre a
+sisakos dragonyosokat. Hátrább egy emelt dombra huszonnégy ágyút
+vonatott fel félkörben, s csillagsánczot hányatott előtte, a
+folyampartot hosszú szekérsáncz zárta el, melyet két ezred Porkál és
+Berabási kozák őrzött.
+
+A czár és hadvezéreinek sátrai távolabb, a füzek ligeteiben voltak
+felverve, ott várta a harcz kimenetelét a czár neje, a szép és erőslelkű
+Katalin, Péter jó szelleme, kit ő egyszerű lelkész leányából emelt
+császárnévá.
+
+Egy kilőtt röppentyű volt a jel a török seregnek a támadásra; melyre
+négy oldalról a rendezetlen delyrek csoportjai rohantak elő, ékalakú
+tömegekben, miknek élén a legbátrabb, legmerészebb harczosok álltak.
+
+A szemben álló orosz sorkatonaság irtó fegyvertűzzel fogadta a
+rohanókat, sok elhullott közülök, az élők nem törődtek velök, rohantak
+előre, hanyatt-homlok, egész az ágyús árokvonalig. Itt egyszerre
+szétvált az ék elől az orosz gyalogság s engedte a rohanó tömeget
+keresztűltörni a sorokon.
+
+Mint a sziklára csapódott hullám zúzta össze magát a roham a kőfalként
+álló gránátosok fegyverein, kik apró kézbeli gránátokat hajigáltak
+közéjök, s hosszú kopjáikkal elölték a közeledőket.
+
+A delyrek elsői, az «őrjöngők» nem tágítottak a harczban, ott hullottak
+el az ellenség közepett, s még a földön fekve is Allaht kiáltoztak, és
+késeikkel vagdaltak a rajtok keresztűlgázoló dragonyosok lovaihoz. A
+hátul jövő tömeg azonban hátat adott a kartácstűz előtt s futott vissza
+a zárt sorban rohanó pánczélos lovasság előtt.
+
+Az orosz lovasság lárma nélkűl nyomúlt a futó delyrek után. A győzelem
+hite nem tette arczaikat melegebbekké. Korán is lett volna. Azok, a kik
+megkezdték a csatát, csak az ellenség söpredéke voltak. Azon ingó
+csőcselék, melyet ágyútölteléknek szokás használni, kiknek ópiumot adnak
+a harcz előtt s rábocsátják az ellenre, s engedik őket leapríttatni,
+hogy az ellenfél a harczba melegedjék, s az üldözésben kifáradva, jőjjön
+ki a csatatérre.
+
+Ekkor emelkedék ki csak egyszerre, mintegy varázsütésre, a földönfekvő
+hadsereg. A kergetett delyreket el hagyták futni nyitott soraik között,
+s pihent, próbált erővel álltak ki a dragonyosok elé.
+
+A nehéz dzsirid süvöltve repült ki a harczolók kezéből, s forgó hegyével
+átfúrta magát a pánczélokon. A második dzsirid-hajításra bomlottan tért
+vissza az orosz lovasság, s rémülten mutogatá az iszonyú repedéseket,
+miket ez ismeretlen fegyver okozott vértezetén, a legerősebb pánczélt
+úgy fúrva át, mint vékony papirlemezt.
+
+A török tábor pedig lassú, csendes léptekkel közeledett egy félhold
+alakú körben ellenei felé, s újra látszott a delyrek ékalakú
+csapatjainak összevergődése.
+
+A czár észrevevé a taktikát, hogy a törökök rendezetlen csapatjaikkal
+akarják őt kifárasztani, s hasonló ellenszert gondolt ki a fogás ellen.
+Hirtelen kiállíttatá a síkra a Parkál és Berebasi kozákokat. Seremetoff
+odavezeté a kozák hetmant a hátuk mögé felvont ágyúkhoz s megmutogatá
+neki azokat, tudatva vele, hogy ha megfutamodnak, e kartácsok torkába
+rohannak.
+
+A kozák ezredek zúgolódás nélkül fogadták e parancsot, midőn azonban a
+csatatér közepéig jutottak, kiválék a török nagyvezér kísérői közül
+Mazeppa, a ki egykor Péter czár ellen vezette őket, s eléjök nyargalva,
+rájok kiált:
+
+– Hová jöttök, kozák hősök? Nem előttetek, hanem hátatok mögött az
+ellenség!
+
+A szóra megálltak a kozák ezredek. Seremetoff buzdításul néhány ágyút
+süttetett el hátuk mögött, melyek golyói fejeik fölött zúgtak el, s
+midőn ez sem indította meg őket, rájok hajtá a dragonyosokat, hogy
+hajtsák őket előre.
+
+Most egyszerre felzúgott a török tábor, s minden oldalról Allah
+ordítással nyomúlt az orosz ellen.
+
+A kozákság még egy pillanatig tétovázott, akkor egyszerre csatarendben
+visszafordúlt, s hosszú dárdáit előre szegezve, egyenesen neki rohant a
+reá jövő dragonyos csapatokra.
+
+– Mindennek vége! – kiálta ezt látva kétségbeesetten az orosz vezér,
+azonban a fehér bajuszú hős, Ak-Bik feltevé sisakját, s kardját
+kirántva, maga a harczolók közé nyargalt; egy golyó elvitte sisakjáról a
+forgót, nem törődött vele; a hol legnagyobb volt a veszély, oda veté
+magát, s ott kell elvesznie a csata hevében, ha kapitányai erővel meg
+nem ragadják lovának zabláját, s úgy nem hurczolják el a csatatérről,
+melyen egy óra alatt nem volt más, mint a török had és az oroszok
+halottjai.
+
+A törökök ádáz rohanása néhány pillanat alatt megtöré az orosz
+csatarendet, elfoglalták az árkot, s azontúl ember-ember ellen harczolva
+nyomúltak előre. A csillagsáncz ágyúinak semmi hasznát sem lehete venni,
+mert annyira össze voltak keveredve dragonyosok és gránátosok,
+jancsárokkal, delyrekkel, szipahikkal és kozákokkal, hogy csaknem
+egyszerre ért jóbarát és ellenség az ágyúk torka elé.
+
+Csak egy mód volt még az ellenség dühét feltartani, hirtelen
+szekérsánczokat vonni a két víz között; az ágyúk magukra hagyattak, s
+néhány pillanat alatt egy lánczolat lőn keresztbe vonva szekerekből és
+spanyol sorompókból, melynek ótalma alatt újra rendbeszedheté magát az
+űzött hadsereg. A csillagsánczon a félholdas lófarkak lobogtak.
+
+A fehér bajuszú bajnok szemeiben harag villogott könnyeken keresztűl.
+
+– E lósörények helyett inkább a mi fejeinket mutogassák e sánczon,
+kopjára tűzve, – mondá s még egyszer megújítá a harczot
+végelkeseredéssel, a sáncz ellen bocsátva egyenkint felváltott ezredeit.
+
+Mindkét fél úgy küzdött, mint egy oroszlán. Hatszor foglalták el az
+oroszok az ágyús sánczolatot, hatszor verettek ki belőle ismét elleneik
+által.
+
+De különös volt, hogy a török hadak túl a sánczon sohasem üldözték őket,
+s a szekérsorompó ellen egy támadást sem intéztek.
+
+A csata el volt vesztve, de a győztes tán nem látta magát elég erősnek
+legyőzött ellenfelét üldözhetni. Csak a késő est választá el a
+harczolókat; a törököknek takarodót fuvattak, s Péter czár elhatárzá,
+hogy az éj ótalma alatt vissza fog vonulni, a mit a két víz közötti
+téren, szekérsánczainak hátrahagyásával, háborítatlanul kivihetett, s
+azután a két fejedelemségbe küldött tábornokai, Rhenne és Jonas
+dandáraival egyesülhet.
+
+A fogyó hold csak éjfél után kelt fel s midőn halavány éjjeli világát
+széthinté az avar, kietlen pusztaságon, a csillogó mocsáros vizek
+között, mint egy sötét kígyó, látszott végighúzódni az orosz sereg
+nesztelenül, dobszó nélkűl.
+
+Egyszerre, mintha a pokol hányta volna ki őket torkából, ordító lovasság
+miriádjaival népesül meg a tér. A tatár khán, Devlet Giráj áll a
+menekülők előtt. Egész nap és a mult egész éjjel utazott a tatár sereg,
+megkerülte az orosz tábort fedező mocsarat s most ott áll negyvenezer
+emberrel a visszavonulók útjában. Ak-Bik kelepczébe jutott, mind a két
+kezére jutott egy ellenség, s míg jobb keze Mohammeddel küzd, balkezének
+a khán szerez dolgot, ellenség elől és hátul, menedéke közepébe be van
+zárva, mindkét oldalán elrekesztve; mindaz, a mi előbb ótalmára
+szolgált, most veszedelmére vált, a hidatlan folyó, az úttalan mocsár, a
+szűk róna… nincs merre meneküljön! semmi, semmi tanács, csak a
+kétségbeesés!
+
+Hirtelen visszafordul, hogy elébbeni táborhelyét elfoglalhassa; a
+tüzeknél ott hagyta sátorait, hogy a törökök azt higyjék, miszerint még
+most is ott van. E sátrak sem voltak elfoglalva, s a gyönge
+tartalékcsapat, mit a szekérsánczoknál hátrahagyott, semmi támadásnak
+sem volt kitéve azalatt. A törökök megvoltak csendesen táborhelyükön;
+oly bizonyosak voltak már ellenfelök romlása felől.
+
+Péter czár kétségbeesetten zárkózék el sátorába. Vezéreinek meghagyá,
+hogy hajnal előtt mind készen legyenek, mert karddal kezökben fogják
+kivívni tán a győzedelmet, de bizonyosabban a dicsőséges halált. És az
+ideig megtiltá a hozzá bemenetelt akárkinek, bárha legkedvesebb bajnoka
+volna is az.
+
+Elbúsultan veté le magát ágyára. Tehát annyi fáradalmas év kivívott
+győzelmeinek egy éjszaka vessen véget? midőn nagysága tetőpontjára ért,
+egy lábai alatt meggördűlt kavics ejtse le az örök mélységbe? a «nagy»
+nevet, mit ész és keresztűlható lélek s országalapító győzelmek
+szereztek számára, egy _favágó_ durva keze törölje ki neve mellől? mind
+ez eredmény elmúljon, semmivé legyen, a birodalom óriási épülete az
+alapkő összetörtével ismét szétomoljon, s a nagy orosz félvilág helyén
+ujra apró czivakodó knézek nyomorék országai támadjanak, ellenségeik
+szolgái, szomszédjaik adófizetői?… Ah, ez keserű volt! A harczban és
+kitartásban edzett férfi veritékes arczczal gondolt végig ez eszméken,
+miknek rémletes vége ez volt: elveszni, menthetetlenűl elveszni.
+
+E borongásából egy szelid kéz érintése ébreszté fel; feltekinte, s a
+mint a sátornyiláson besütő hold az előtte álló alakot megvilágítá,
+őrangyalát vélte előtte állani. Valóban az volt… Katalin volt ő, az
+egyszerű evangelikus lelkész leánya, a czár hű követője, később
+koronájának részese.
+
+– Hogy jöhettél ide? – kérdé sötéten a czár. – Én megtiltám a
+hozzámjövetelt mindenkinek.
+
+– Csak bajnokaidnak tiltád meg, – szólt Katalin, – _nődnek_ nem.
+
+– Mit kivánsz tőlem?
+
+– A mit én kivánok, nemcsak magamé, hanem egész országod óhajtása az:
+tartsd meg éltedet.
+
+– Gyalázatomat? akartad mondani. Az élet ára gyalázatos fogság.
+
+– Nem az, nagy czárom, nem ismered elleneidet; vassal, ólommal gyakorta
+sikertelenül harczoltunk a török ellen, aranynyal mindig biztosan.
+
+– Még reménynek is kábaság, a mit mondasz. Látod helyzetemet.
+Ezredenként ölhetnek le bennünket, ha támadunk, s hat nap alatt éhen
+veszett el a sereg, ha várni akarunk. Hazájának legmagasabb fájára
+kellene felakasztani azt a vezért, a ki most engemet innen elbocsátana.
+
+– Bízd e gondot én reám. Törd meg egyszer nagy lelkedet, hogy annál
+erősebben emelhesd azt fel egykor s írd alá ez iratot; látod,
+tábornokaid nevei mind alatta vannak.
+
+– Mi ez?
+
+– Ne olvasd el; ha olvasnád, széttépnéd. Gondold, hogy sok megalázó,
+megszégyenítő dolog van benne, s engedd elpirulni arczodat a szégyen
+miatt: ez békeajánlat Baltadzsihoz.
+
+– Soha! – kiálta, indulatosan taszítva el magától az írást, a czár.
+
+A nő lábaihoz omolt és térdeit karolta át, indulatosan könyörögve.
+
+– Nem én értem, nem magadért, hanem országodért tedd meg ez áldozatot;
+viseltél érte sebeket testeden, viseld el ez első sebet lelkeden, később
+majd meggyógyítjuk azt.
+
+A nő heves zokogására a sátor előtt hallgató vezérek is berohantak a
+czárhoz, s lábai elé borulva könyörögtek, hogy mentse meg, ne magát, ne
+őket, hanem birodalmát, kezébe erőszakolták a tollat, kíteríték előtte
+az iratot; a czár odalépett s baljával eltakarta arczát, hogy könnye,
+hogy pirulása ne lássék, s hogy ne lássa ő sem, mi van oda írva, úgy
+jegyzé alá nevét.
+
+Ah, valóban volt oka a könynek és pirulásnak! Azon iratban az volt
+ajánlva a török fővezérnek, hogy ő diktálja a békefeltételeket.
+
+A czár aláírása után hirtelen összeszedé Katalin minden ékszereit, még
+az ujjain levő gyűrűket is lehúzta; az orosz tábornokok összerakták
+minden pénzüket, ezüst és arany pénzeket svéd és szász nyomással, s
+azokat két szekérre rakva, a kanczellár, Safirov kezére bízták s útnak
+indíták Baltadzsi táborába.
+
+A békekövet érkeztének hírére magához hivatá Baltadzsi a kiaja béget,
+Ozmán agát, s együtt olvasva a békeajánlatot, együtt megosztoztak a
+küldött kincseken.
+
+Még alig legeltetheték szemeiket a küldött ajándékokon, midőn belép a
+sátorba Ponyatovszky és Devlet Giráj, s hevesen megtámadják őket azért,
+hogy az orosz küldöttel titokban, nálok nélkül tanácskoznak.
+
+Baltadzsi egész nyugalommal felelt nekik:
+
+– A béke már el van határozva.
+
+Ponyatovszky szemeit elfutotta a vér, dühösen csapott kadjával a földre,
+s öklével fenyegetőzve szólt a nagyvezérhez:
+
+– Én tiltakozom az ellen királyom nevében.
+
+– Én pedig tiltakozom a magam nevében, – szólt Devlet Giráj.
+
+– A béke már meg van kötve, – ismétlé megilletődés nélkül Baltadzsi.
+
+– De arra tinektek nincs hatalmatok! – kiálta Ponyatovszky; – a harcz az
+én királyom harcza is, és a tatár kháné, s nélkülünk ti nem
+határozhattok; elárulhatjátok saját hazátokat, ha tetszik, mit bánom én,
+vigyen az ördög; de az én hazámat és Devlet Giráj országát nem
+adhatjátok el.
+
+– Tudom. Azt hát nem adjuk el, – viszonzá Baltadzsi szeliden.
+
+Ponyatovszky dühösen fenyegeté öklével a kiája béget:
+
+– Ozmán aga, ez a te munkád volt!
+
+– Úgy van, az enyém.
+
+– No, emlékezzél rám, majd mikor olyan rossz napod lesz, mint nekem van
+ma, akkor gondolj rá, hogy ez meg az én munkám.
+
+Azzal indulatosan hagyá el a sátort. Devlet Giráj még ott maradt.
+Legalább olyan feltételeket akart a békekötésbe diktálni, a miket a czár
+el ne fogadhasson.
+
+Ő diktálta Omer effendinek a megalázó bevezetést, melynek minden szava
+tőr és méreg. Asszóvot vissza kellett adni, Kamienska, Gamara, Tighán
+várait lerontani, minden ágyút átadni a győztesnek, Potkal és Berabás
+kozákjairól lemondani, s a svéd királyt országába bizton haza bocsátani.
+
+Egy óra mulva Safirov és Seremetoff aláírottan hozták vissza a
+békeföltételeket, a czár mindenbe beleegyezett; a két főúr kezesül
+maradt a török táborban.
+
+Déltájon csengő zenével s lobogó zászlókkal indult meg a czár serege az
+utat nyitó török sereg előtt; ágyúikat, szekereiket hátrahagyták, hátra
+a dicsőséget is, de előttük állt a jobb idők reménye, a viszontorlás
+útja.
+
+Midőn utócsapataik is kihúzódtak már a mocsár mellől, azon pillanatban
+érkezik meg XII. Károly Benderből a török táborba, és látja, mint
+menekül meg halálos ellensége a török sereg szemei láttára.
+
+A kétségbeesés haragjával ront a király a nagyvezér sátorába, ki szép
+nyugodtan sakkot játszik Ozmán agával.
+
+– Mit cselekedtél, őrült ember!? – kiált Baltadzsira.
+
+– Békét szereztem az országnak, – felel ez csendesen rokkirozva. – Mert
+meg van írva, hogy jobb a sovány béke a kövér háborunál.
+
+– Vagy őrült vagy, vagy gazember, vagy mind a kettő! – kiált Károly, s
+dühösen veti magát a szofára, melyen a nagyvezér ül, s elnyújtva csizmás
+lábait mellette, készakarva belekeveri egyik hosszú lovagsarkantyúját a
+vezér selyem kaftánjába, s akkor egy nagyot hasít rajta; a nagyvezér
+észre sem látszik azt venni.
+
+– Mit nem tehettél volna! – szól indulatosan járva alá s fel a sátorban
+a király. – Elfoghattad volna a czárt egész seregével s foglyul vihetted
+volna Sztambulba.
+
+– _Ki kormányozta volna távollétében országát?_ – szól erre Baltadzsi, s
+feleletével oly dühbe hozza a királyt, hogy az felrúgja a sakkot s
+mindenféle válogatatlan czímekkel megrakva a nagyvezért, lovára veti
+magát s visszanyargal kiséretével együtt Benderbe.
+
+A mufti a namazátra hívja a sereget, a nagyvezér főuraival nyugodtan
+megy imádkozni s mosakodni.
+
+Másnap mindjárt visszafordult seregével Edrene (Drinápoly) felé! Midőn
+oda ért, szemben találá a főkamarást, Mohammed agát. A szultán
+üdvözletét hozta számára és a tiszteletkaftányt. Baltadzsi megnyugodva
+hajtá fejét álomra. A békekötést ime a szultán is helyeselte. Reggel
+aztán ismét eljött hozzá a főkamarás s tudtára adá, hogy a kötött béke
+miatt hivatalából le van téve s számüzetett Lemnosz szigetére. Az
+üdvözletet és tiszteletkaftányt csak azért kapta, hogy annál keserűbb
+legyen a büntetés.
+
+Ozmán agát és Omer effendit lefejezték, kincseik közt megtalálták
+Katalin gyűrűjét és a svéd és szász nyomatú pénzeket. Tehát az előbbire
+nagyon hamar elkövetkezett a rossz nap, melyben Ponyatovszky mondására
+visszaemlékezhetett.
+
+Baltadzsi alig érkezett meg Lemnoszba, midőn valami különös betegség
+érte utól. Végtagjai elkezdtek megmerevülni, és semmi orvos nem
+segíthetett baján.
+
+Egy napon, hogy felvidítsák, szolgái vidám népdalokat énekeltek előtte,
+s midőn kérdezé, hogy ki szerezte azokat, mondák neki, hogy Mizzri volt
+az, a ki e szigeten halt meg és itten van eltemetve.
+
+– Úgy bizonyára nem soká én is meg fogok halni, – nyögé Baltadzsi, s
+kérte szolgáit, hogy halála napján emeljék fel a követ Mizzri sírjáról s
+fektessék őt is oda.
+
+Ez nemsokára bekövetkezett. Baltadzsi egy napon végkép megmerevült.
+Szolgái, végkívánata szerint, felemelték Mizzri sírkövét, s íme annak
+tulsó lapjára ezen szavak voltak írva:
+
+«E sírban fog egykor nyugodni Baltadzsi Mohammed; ezt jelenté ki nekem a
+Mehdi! – Mizzri, a költő.»
+
+És abba a sírba tették Baltadzsit, hogy igaza legyen a Mehdinek.[3]
+
+
+
+
+BOKÁCZIUS KALANDJAI.
+
+Előrebocsátom, miszerint nem azon Boccaccióról van szó, ki a
+tizenharmadik század szerelmes hölgyeinek és ifjainak oly meztelen
+kalandokat regélt, hanem egy tisztességes polgár hazafiról, ki Bocskay
+fejedelem idejében akarata nélkül is históriai személylyé vált furcsa
+kalandjai által, a miknek épen felöltöztetés volt a keserve.
+
+Én még mint norimbergi diákra emlékezem reá.
+
+Hiszi valaki vagy nem hiszi a lélekvándorlást? az nekem mindegy: elég,
+hogy én tudom, miszerint ezelőtt kétszáz esztendővel igen gazdag úrfi
+voltam, a kit kiküldtek külföldre tudományokat bevenni; de biz én nem
+tanultam semmit, nem is tettem soha semmi okosat egész akkori életemben,
+sőt még azokat is kicsúfoltam, a kik magukat fárasztották hiába, nem
+volt nagyobb gyönyörűségem, mint ha a tudósok parókáját telerakhattam
+kollancscsal, s egy szép lovat vagy egy agarat nem adtam volna
+valamennyi európai könyvtárért. E bűnös életmódért halálom után eléggé
+meg is lakoltam; kétszáz esztendeig laktam, mint kopogó szellem, egy
+asztalfiókban, mely egy ideig egy delnő pipereasztalát képezé, ki
+naponta hat óra hosszát ült előttem, új arczot készítve magának, s
+le-leöntözött véletlenül szagos olajjal és kendőző vizekkel, a szellemek
+pedig minden illattól irtóznak. Az aggnő halála után fölkerültem a többi
+bútorokkal együtt a padlásra, s megint sok esztendeig egyedül laktunk
+ott a szuhokkal és szellemekkel, innen egy becsületes zsibárús boltjába
+hajigáltak le s újra befestettek terpentinnel, húsz esztendeig ütötték
+rajtam a kártyát s verték hozzám a seres poharakat egy csapszékben,
+végre eltört az egyik lábam, az asztal szétmállott, tűzre rakták, így
+szabadultam ki belőle. Bűnhődésem tetőpontját azonban csak most kezdem
+eléregetni, a midőn itt ülök az íróasztal mellett és írok és olvasok és
+gyötröm magamat annak a találgatásában, hogy az ábéczé harminczkét
+betűjét hogy lehessen mindennap más meg másféleképen összehányni, mely
+gonosz mulatságot épen úgy kikaczagtam hajdan, mint most kikaczagnak
+engem mások.
+
+De ne beszéljünk az én születésem előtti dolgokról. Különben is akadhat
+ember, a ki azt mondja, hogy fele sem igaz ezeknek.
+
+Csak nagyobb hitelesség végett hoztam föl, a midőn Bokácziust le akarom
+írni, ki azon időben norimbergi diák volt.
+
+A diák nevezet és fogalom kezd lassankint eltűnni a föld színéről, mint
+a troubadourok és lovagoké, pedig kár érte. Most legfölebb arról
+ismerjük meg a diákot, hogy nagyon hangosan beszél a kávéház előtt, s
+azon versenyez, hogy ki hány vajas szarvacsot tud megenni fogadásból?
+Azon időben szép volt diáknak lenni. Szűk, testhez álló öltözetet
+viseltek, térden és könyökén kihasogatva, hogy a nyílásokon a finom
+patyolat ing kilássék. A hosszú, vállig érő hajon kicsiny kis gömbölyű
+süveg székelt, melyet saját ügyesség bírt csupán a fejen megtartani,
+hogy le ne essék, abba hosszú színes toll volt tűzve – nem íráshoz való,
+– a derekát szorító övről egyfelől a kalamáris lógott alá, másfelől meg
+a jó egyenes kard, s ha így kiment a diák az utczára, még a gyaloghintók
+is kitértek előle, mikor pedig esténkint tíz-húsz összefogózva végigment
+a norimbergi utczákon, erősen dalolva, a jó filiszterek messziről
+siettek eleve becsukni ablaktábláikat, részint becses ablakaikat,
+részint szép leányaik szemeit féltve az igézettől. A mi pedig mint
+testület illeti a diákságot, az határozottan első rangot foglalt el a
+városban; voltak ugyan ellenséges statusok, mint a mészáros-czéh, a
+dragonyos-ezred és az éji őrök, kik a fensőbbséget kétségessé tenni
+törekedtek, de a nemes ifjúság mindannyiszor győzedelmesen tért meg a
+vitából, s a kik a párisi Sorbonne történetével is ismerősek, tudhatják,
+hogy ez a collegium még a politikai mozgalmakban is mint nagyhatalmasság
+van elismerve.
+
+Nem is végezte azt a pályát hajdan az ember tizenhét éves korával;
+meglett férfiakat számlált a testület, kik szakállt, bajuszt növeltek.
+Voltak tudományokban telhetetlen férfiak, kik harminczéves korukig
+jártak az akadémiákra, s különösen a magyarországiak voltak korra s
+szakállra nézve kitünőek, mert nálunk szokás volt előbb végigtanulni a
+tizenhat iskolát Patakon vagy Nagy-Enyeden, s a kitünő tanulókat úgy
+küldték aztán gazdag patrónusok külföldi akadémiákra; valamint a
+gazdagabb családok úrfiait is kegyes tutoraik, a kik odahaza épen nem
+akartak tanulni; a miből aztán egy igen gyűlöletes példabeszéd támadt, a
+mit én itt restellek előhozni. Egyikünk-másikunk magára vehetné.
+
+Valami phlegmatico-melancholicus állatról van tudniillik szó, melyet, ha
+ide- vagy odahajtanak is, hasonlatos állat marad; diákul inkább
+elmondhatom, úgy nem érti meg minden ember: «ökröm dederunt, szamarum
+tulerunt».
+
+Azonban mindez csak allegória, mely a mi hősünket legkevésbbé sem
+illeti, mert először egyike volt a legfiatalabb tanulóknak, másodszor
+pedig a legtartósabb emlékezetű ifjú, a kinek reggeltől estig könyv
+nélkül megtanulni Ortelius redivivust annyi volt, mint nekem egyet innom
+a tudós férfiú egészségére, s írása vetekedett szépségére Franciscus de
+Páviáéval, a ki Fust uramat utczahosszat kergette, kő helyett
+foliánsokat hajigálva utána, a miért a könyvnyomtatás ördögi
+mesterségének föltalálásával elvette a szépírászok angyali kenyerét.
+
+A szépírászat ebben az időben már nagyon hanyatlófélben volt, a miért
+méltán szenvedélynek nevezhetni, ha valaki még annak fentartásán
+törekedett, mint tevé Bokácz, kinek nevéhez a latin ius-végzet különös
+megbecsülésénél fogva ragadt, a tudományos világ mintegy érdemrendet
+tűzvén az által a magukat kitüntetők emlékére, melyet hazánkban is több
+család mind e mai napig visel, mint a Véghelius, Fabricius, Fehedius et
+cætera.
+
+Itt ismerkedett meg a derék tanuló egy ifjú magyar nemessel, ki őt
+szelíd, tiszta lelkéért nagyon megszerette. A magyar ifjú rossz gazda
+volt, sokszor került zavaros állapotba, Bokáczius ilyenkor nemcsak, hogy
+megosztá vele csekély összegét, mit tanításaiból szerzett, sőt
+úgyszólván magának nem tartott meg semmit.
+
+A magyar ifjú sem feledé el a vett szívességeket, hanem iparkodott
+azokat mind tettel, mind szeretettel visszapótolni. Bokáczius kisegíti
+barátját az akadémiai vizsgálatokon a scriptores, az auctores
+ismeretével, a jó barát viszont őt segíti ki a csetepatéknál ökölnek s a
+háromélű kardnak tudományával; a jó barát tudott hatalmas, merész
+eszméket a rigorosumokban föladott thémákra, Bokáczius pedig gyönyörűen
+ki tudta azokat dolgozni latinul és görögül kettőjük számára. A magyar
+fiúnál erős volt a szív s a kar, Bokácziusnál az ész és a nyelv;
+ilyenformán egymás hiányait kölcsönösen kipótolták, a mit az egyik nem
+tudott, tudta a másik, s mint rendesen szokott lenni ellenkező véralkat,
+hajlam s tehetségekkel bíró embereknél, csaknem elválhatatlanok lőnek
+egymástól.
+
+Midőn a magyar fiú szünnapok alkalmával hazáját meglátogatni tért,
+Bokácziusunk oda is követé. Ott az idegen ifjú beleszeretett a szép
+Magyarországba, különösen pedig annak egy szépséges leányába, a ki
+testvére volt az említett jó barátnak. Hajh, ha ez is úgy szeretné őt,
+mint bátyja.
+
+Lelkesítő borozás közben ott az ősi várkastélyban gyakran előfordult a
+szó Magyarország sorsáról, mely a külföldet annyiban érdekelte akkor,
+hogy a legerősebb villongások azon időben folytak a reformatio ügye
+miatt; beleszóltak svéd s németalföldi fejedelmek. Bokáczius ilyenkor
+annyira el hagyta ragadtatni magát, hogy vérét, lelkét, mindenét
+fölajánlja azon honért, melyben egyetlen barátja született, s kivált a
+hon legszebb virágai egyikéért, a szép Ilonkáért.
+
+Ilonka sokkal szebb volt napfénynél, mint holdvilágnál, piros arczát
+inkább rendelé az ég mosolyogni, mint ábrándozni, nem is értett a
+lantveréshez, mint bájos Westphalia tündérdelnői, kik az erkélyre
+kiülnek, és úgy pengetik a guitárt, hogy hólyag támad ujjaik hegyén
+bele; de tudott kenyeret sütni, olyat, a milyenhez hasonlót Bokácz
+sohasem ízlelt.
+
+Pedig végigette egynéhány nemzet kenyerét, ismerte a híres prágai
+zsemlyéket, a mik ha megszívósodnak, nincs az a Sámson, a ki egyet
+kétfelé bírjon repeszteni; birkózott a sléziai hosszúkás, fényes hátú
+brugókkal is, miknek béle olyan tömött, mint a jóféle agyag; kóstolta a
+berlini biklát, ezt a diákoknak sóval és köménymaggal hintett ideálját,
+mely közepén föl van hasítva, s kétfelé fordítja az oldalait szépen; s
+bámulni tanulta otthon ünnepek alatt a tejjel sütött kenyeret, melynek
+beléből kevés phantasia mellett rögtön gombóczot lehet göngöríteni; – de
+mik voltak mindazok a magyar kenyérhez képest!
+
+Micsoda a magyar kenyér a világ többi kenyerei között? A mi a
+classicitas az irodalomban. Az egyszerűség, jó izlés, nemesség és
+művészet remeke az. Már rátekinteni is csupa gyönyör; kellemesen, mint
+egy napsütötte halom, melyen a grácziák honolnak, domborul magasra,
+féloldalán piros és sárguló hasadásra nyílva, hogy szintúgy mosolyog,
+mintha azt mondaná: «én vagyok az Isten igazi áldása». Ha kezedbe
+veszed, könnyű és rengő, a karéjt szelő kés csak úgy ropog benne, ha
+fölnyitod, orrodat fölüti az édes illat, mely életet s boldogságot
+párolog arczodra; hófehér belét szétfoszthatod, mint az asbestet, s
+mégis oly tömött az, hogy hézagot nem találsz benne; és ha megkóstolod,
+abban több ízt találsz, mint az ananászban, s nem panaszkodol az úrra,
+mert az mindennél jobb… Óh, a magyar kenyere nagyon jó! Talán azért is
+szeretnek bennünket olyan nagyon?
+
+Nem mondom, hogy a derék Bokácznál is csupán ez volt az eset; ő legelső
+dolognak tartotta Magyarországon Ilonka szép szemeit, mosolygó orczáját,
+úrtalan szívét; de azután következett rögtön az Ilonka keze sütötte
+kenyér, hely maradt még elég azután is a derék ifjú szívében a jó
+esperes és lelkész urak, a szabadelvű mágnások s egyéb szeretetreméltó
+személyek számára.
+
+Arról azonban ő nem szólt semmit, Ilonka pedig még annál kevesebbet,
+hogy mit gondolnak magukban egymás felől? hanemha nyilatkozatnak lehetne
+venni azt a piros, zöld és fehér lószőrből fonott gyűrűt, melyet Bokácz
+fonott nagy mesterséggel Ilonka számára, névbetűket és sziveket
+formálván azon csudálandó művészettel, s melyet Ilonka nem sajnált szép
+ujjaira fölpróbálni, a mikről senki sem mondta volna, ha ránézett, hogy
+kenyeret is tudnak dagasztani, olyan finomak és gyöngédek voltak.
+
+A szünnapok végeztével a két ifjú ismét visszautazott Norimbergbe,
+Ilonka egy kicsit megsiratta őket – azok a könnyek egyébiránt bátyjáért
+is hullhattak, – s azután elmult egy pár esztendő, a mi idő alatt sokkal
+több sóval ették a magyar kenyeret, a kiknek volt: ha ugyan igaz, hogy
+az emberek könnyeiben só van, s ha igaz, hogy az emberek könnyeznek,
+mikor szomorkodnak.
+
+A magyar ifjú azalatt visszatért hazájába, s onnan nem egyszer küldözött
+levelet elmaradt barátjának, a mi azon időben valamivel több áldozattal
+járt, mint a mióta Thurn és Taxis herczegség gondoskodik a levelek ide s
+tova szállításáról.
+
+Akkor még Magyarországon a czigány járt levéllel egyik falutól a
+másikig; messze földre társzekerektől lehetett küldeni izenetet, kik
+gyapjut – mit szállítottak egyik országból a másikba; atyafiságos
+dolgokban az ember maga ült szekérre; ha pedig nagyon sietős ügye volt,
+lovas embert tarisznyázott föl, s kezébe adva az útirendet, úgy szállítá
+odább a czéduláját.
+
+Egy öreg félszemű hajdúja volt Ilonka testvérének, a ki hébe-hóba
+levelet hordott urától Bokáczhoz. Katona volt a fiú hajdanában, azért
+ismerte a járást: el is poroszkált napjában tizenkét óra hosszat a
+nyeregben, hozzá volt már szokva.
+
+Ez a félszemű ficzkó volt a legkedvesebb tünemény Bokácz előtt; mert ez
+hozott izeneteket a kedves jó baráttól, s ez mondhatott volna
+tudósításokat Ilonka felől is, ha lett volna bátorsága Bokácznak felőle
+kérdezősködni. De ehhez rendesen csak akkor jött meg a mersze, mikor a
+félszemű posta kilovagolt a kapun.
+
+Egy napon ismét beállít a szokott posta a maga zöld kaczagányában,
+sárga, rézsarkantyús csizmával s piros csákós süvegével, s általadva
+Bokácznak egy bagariabőrbe varrott s lepecsételt csomagot, elmondá neki
+nagy súgva ura izenetét: «hogy tudniillik ezen csomagot, melyben írás
+vagyon, de titkos, rögtön vegye magához, s a nélkül, hogy valakinek
+szólna felőle valamit, menten vigye el Amsterdámba, a költség itt van
+hozzá az erszényben; hanem jól vigyázzon magára, nehogy az úton
+elfogják, mert veszedelmes írások vagynak ama tokban, melyek a svéd
+királynak szólnak magyarországi uraktól. Ha pedig elfogják, reá ne
+valljon a küldőkre. Aztán a kisasszony is izent valamit.»
+
+Bokácziusnak ez az utolsó szó valamennyi előbbit mind kiverte a fejéből.
+
+Kérdeni sem merte, hogy vajjon mit izenhetett őneki a szépséges Ilonka?
+
+De elmondá ezt a félszemű Ámor kérdezetlenül is.
+
+Azt izente, hogy ne fogadja el kegyelmed ezt a megbízást bátyjától.
+
+Bokáczius még inkább hüledezett.
+
+Mert azt állítá, hogy kegyelmed ezáltal veszedelembe jöhet, és azt ő nem
+akarja.
+
+Bokácziust csak ez a szó tette hőssé. Hiszen a veszélylyel bátran
+daczolásra semmi sem olyan jó ösztön, mint annak a tudása, hogy van egy
+imádott lény, a ki őt most félti, a ki érte remeg, imádkozik, ki őt
+reszketve várja vissza, s a büszkeség örömével fog reá gondolni, ha majd
+bátran keresztültörve minden bajon, diadalmasan visszatér!
+
+Most már Bokáczius, ha eddig ingadozott, elvállalta a veszélyes
+megbizást.
+
+Tanuságot kellett tenni azon nő előtt, a kit szeretett, férfiúi
+bátorsága felől.
+
+Szép titokban lovat vásárolt, azon elment a határig, ott lovát
+hátrahagyva, gyalog került a mocsárok felé, hogy a határőrök észre ne
+vegyék; de épen e fölösleges óvatosság által jutott a kerülgetett
+veszedelembe, mert a kalauz, ki a határig elvezette, gyanút kapott, s
+visszatértében jelentést tett felőle; ilyenformán a jámbor Bokácz csak
+azon vette észre, hogy minden oldalról üldöző lovasok közelednek feléje,
+a kik elől lehetetlen volt gyalog menekülnie.
+
+E szorongatott helyzetében arra a gondolatra jött, hogy a magával hozott
+bőrtekercset fölszakítva, a benfoglalt iratot kivette belőle, s
+elolvasta annak tartalmát.
+
+Bizonyos lehetett felőle, hogy ha azt megkapják nála, már akkor a
+fejétől búcsút vett.
+
+Mai világban könnyen segíthetett volna magán, mert egy szál
+dörzsgyufával meggyújthatta volna az egész iratot, de még ezt ekkor a
+tűzkő s kova pótolta, azzal pedig nem megy oly gyorsan a lánggerjesztés.
+Kétségbeejtő szorongatásában tehát mit tehetett egyebet, mint hogy
+széttépte apróra az egész irományt, s megrágván, lenyelte. A kik tudják,
+milyen szilárd alkatrészekből állt a papiros ezelőtt néhány száz
+esztendővel, bizonyára nem fogják tőle irigyelni ezt a vendégséget.
+
+Alig gyűrhette le az utolsó falatot, a midőn üldözői utólérték, kik is
+menten megfogták, megkötözék, s minden emberi eszközökkel gondoskodtak
+róla, hogy ártalmatlanná tegyék, úgy vitték aztán egy ló hevederéhez
+kötve vissza valamely magas kősziklai várba, ott volt egy magas
+spanyolszakállú castellanus, ki Bokácziust személy szerint ismeré, épen
+nagybátyja lévén azon filiszternek, a kinél Norimbergben szállásolt;
+tehát ez előtt még csak el sem tagadhatá magát.
+
+A spanyolszakállas nagyon örült, a midőn Bokácziust ilyen szép
+állapotban, keze, lába meglánczolva, megpillantá, s azon reményét fejezé
+ki, miszerint igen sokáig lesz egymáshoz szerencséjök.
+
+Bokácziusnak volt annyi esze, hogy magát mindenekben ártatlannak vallja,
+a mint hogy nem is találtatott nála legkisebb bizonyítványa is valamely
+vétségnek, annálfogva olyan képet csinált minden kérdésre, mint a ki el
+nem tudja gondolni, hogy miért fogták el sétálása közben.
+
+A castellanus sokat tartott arra, hogy őt spanyolnak tartják
+(Sziléziában született), nem volt elég, hogy ezt a kifejezést a képébe
+fölvette, hanem a mikor lehetett, belemennydörgött egy-egy spanyol
+kifejezést a német beszédbe, ugyanazt gyöngébbek kedvéért a folyó
+nyelvre is lefordítva s értesítve az embereket mindenről, a mi
+Spanyolországban szokás.
+
+– Ah, ah, mia vida, a tagadás könnyű, de a vallatás sem nehéz. Én voltam
+tíz esztendeig Spanyolországban, Corduában, Valenciában, Estremadurában:
+ustedes habla el espanol? non? nem beszél spanyolul? Kár! könnyebben
+megérthetnők egymást. Fabe um? tudja ön: hogy Spanyolországban hogy
+szoktak a makacs fegyenczekkel tenni, a kik vallani nem akarnak? Semmi
+sem egyszerűbb. Vestir a la Moda; felöltöztetik őket divat szerint,
+spanyol divat szerint. A kik nem akarnak az inquisitio előtt mantener
+conversation – beszédbe ereszkedni, azokat felöltöztetik spanyol
+öltözetbe. Ez igen szép öltözet; először is jön a kalpag, el sombrero,
+igen egyszerű dolog ez, egy vékony szíjjal körülkötik az ember fejét
+szorosan, akkor egy gömbölyű pálczát alája dugnak s elkezdik lassankint
+tekerni a szíjat. Biztosítom önt kedvesem, hogy öt csavarintásnál senki
+sem bír többet kiállani, az határos a pokolbeli kínszenvedéssel: a
+hatodik okvetlen gutaütés. Hanem ez csak tréfa, a csizmák, a spanyol
+csizmák sokkal komolyabb eszközök, mert a velük élés sohasem megy a
+halálig. A két térdét, kedvesem, négy deszka közé szorítják, akkor a két
+középső deszka közé egy vékony éket vernek kalapácscsal, ha nem használ
+ez, vernek utána másodikat, harmadikat egész tizenkettőig. Ez igen
+kritikus mulatság. Mondhatom önnek, sokszor láttam Spanyolországban;
+megátalkodott eretnekek esküvel állíták az ötödik-hatodik éknél, hogy az
+elkárhozottak minden kínszenvedése nevetség az övéikhez képest. De
+mindez bagatella, mia vida, mesedolog, csekély dolog. A spanyol mente a
+legtökéletesebb mindazon eszközök közt, miket a fölvilágosítás könnyebb
+eszközölhetése végett föltaláltak. Ez, caro amigo, nyers bivalybőrből
+van varrva, mely épen ráillik a vallatott egyéniségre: pontosan,
+tökéletesen, mint a leggavallérosabb dolmán. Ezen öltözetben
+odaállíttatják a vallatottat egy erősen befűtött kemencze mellé. Tudja
+ön: ez a legleleményesebb eszme. A mint a melegség a nyers bőrt áthatja,
+az kezd összehúzódni, mindig jobban-jobban összezsugorodik, az egész
+testet lassankint összeszorítja, minden erecskét, minden izmocskát nyom,
+teker, facsar; ugy-e bár, kedves barátom, ez a legeredetibb öltözet, a
+mit Spanyolországban viselnek?
+
+A jó Bokáczius mindenféle színt váltott e gyönyörű elbeszélés alatt, s a
+hideg veríték csorgott alá homlokán az elsorolt kínzószerek puszta
+elképzelésére.
+
+– No no, kedves kis barátom, – szólt a nemes castellanus, megveregetve
+az ifjú orczáját, – remélem, hogy az egész moda espánéval nem leszek
+kénytelen önt megismertetni. Az inquisitio főnöke ő méltósága tíz nap
+mulva érkezendik meg, azalatt úgy hiszem, megerősül önnek
+emlékezőtehetsége, hogy a mit most nem tud még, akkor pontosabban fogja
+elmondhatni: küldői nevét, szándékát s más egyebet. Az ideig majd egy
+csendes kis külön szobácskát rendelek ön számára, una camara hermosa, a
+hol gondolatait rendbeszedheti.
+
+A jó Bokáczius szive nagyon megkeseredék e szavakra. Tehát tíz nap mulva
+az inquisitio elnöke megérkezik, akkor őt felöltöztetik spanyolnak; nem
+volt pedig egészen bizonyos felőle, hogy jól fog-e neki illeni ez az
+idegen öltözet.
+
+Annyit azonban szentül föltett magában, hogy magyarországi barátait el
+nem árulja.
+
+Csupán egy segítség létezett rá nézve; – megölni magát éhen.
+
+Erre tíz nap elég lesz; a szándékról nem kell senkinek megtudni semmit,
+a meredek toronyablakban egész nap szoktak játszani a verebek és
+vadgalambok; Bokácziusnak minden két napra adtak egy kenyeret, azt a
+kenyeret ő szépen apróra elmorzsázva, kihintette tömlöcze sűrű
+rostélyzatán; az ég madarai eljöttek érte, elhordták szépen; sohasem
+tudta meg a tömlöcztartó, hogy a fogoly nem maga fogyasztotta azt el.
+
+Két nap így pazarlá el kenyerét. Nem is igen sajnálhatta azt a kemény,
+keletlen, ragadós süteményt, a mitől ólomgörcsöket kap az ember.
+
+Harmadnap legkínzóbb kezdett lenni ránézve az éhség, legkisebb idege
+szenvedni látszott alatta, agyát lassankint kerülgeté a véres düh, a
+mikor az élő állat kezdi elveszteni lelkét s ösztönt kap önmagát
+megmarni, a mikor a legtermészetellenibb tárgyak étvágyingerlően tünnek
+föl előtte, s elrabolják álmait.
+
+Pedig erősen föltevé magában, hogy még sem fog enni, hisz ez a dühödési
+kín csak a harmadik, negyedik nap tart az éhhalálnál, később aztán
+elveszti az idegzet küzdési erejét, a simpathicus rendszer kiszárad, a
+görcsöket halálos lankadás váltja fel, s egyszerre csak eláll a
+lélegzet, és akkor mindennek vége van.
+
+Midőn jött a porkoláb harmadnap a kenyérrel, Bokáczius mondta neki, hogy
+csak tegye le mellé és távozzék. Addig, míg a porkoláb el nem ment,
+hozzá sem nyúlt a kenyérhez. Akkor odavitte azt az ablakhoz, s megtörte,
+hogy elmorzsolva kiszórja a rostélyzaton; egy pár galambka ott turbékolt
+már a párkányon, várva a szokott étetést.
+
+De mily kisértő meglepetés várt Bokáczra, a mint a kenyeret feltörte! ez
+nem azon ragadós, gyúratlan vakarcs volt, a minővel eddig táplálták;
+ugyanazon barna agyag bár, de oly friss, puha sütemény, a minőt csak
+messze-messze innen tudnak készíteni, a kenyér haja ropogós s pirkadó
+gyürkére hasadozott, bele összenyomható és újra szétdagadó, illata
+kedvesebb az ambróziánál! És ő már két nap óta nem evett…
+
+A hidegláztól reszketve morzsolá szét a kezébe vett darabot s kihinté
+azt a rostélyon.
+
+A mint így őrjöngő sietséggel iparkodott a csábító süteményt
+elpusztítani, egyszerre egy gyűrű akad a kezébe, mely a foszló kenyérbe
+volt sütve.
+
+Ugyanazon gyűrű volt az, melyet ő kötött háromféle lószőrből, ugyanazon
+névbetűkkel és különféle czifrákkal… Mi csodálatos úton jött ez ide?
+
+Bokáczius azt hivé, hogy csak álmodik.
+
+Nagy sietve szakítá most szét az egész kenyeret s ím egy összegöngyölt
+papirosba rejtett ráspoly hullott ki belőle.
+
+A papirtekercset fölbontá, s e sorokat olvasá benne:
+
+«Kedves Bokáczius! Te nem fogadtál nékem szót, hanem bátyámnak, s ime
+ilyen kellemetlen állapotba hoztad magadat. Már most engedd, hogy innen
+kiszabadítsalak. A mint megtudtam, hogy elfogtak, rögtön elindultam
+kitudni, hová vagy bezárva? s akkor beszegődtem konyhaszolgálónak ezen
+várba. Most vedd hasznát ezen ráspolynak, melyet kenyeredbe sütve
+küldök, hogy ablakod vasait átfűrészeld. Két éjszaka e munkával készen
+lehetsz. Holnapután kenyeredben egy hosszú kötelet fogsz kapni, melyen
+tornyodból a mosókonyha kéményéig leereszkedhetel, onnan aztán az én
+gondom lesz téged tovább megszabadítani. Isten legyen veled, kivánja
+Ilonka.»
+
+Bokáczius ezer érzelmen ment keresztül. Ilonka ily merész önfeláldozásra
+volt képes ő érte! Tehát Ilonka szereti őt. És minő szerelem az!
+Konyhaszolgálónak szegődni féltett foglyáért, aljas munkákat vállalni,
+hogy őt megszabadítsa; szabadság, szerelem! Két legboldogabb eszméje az
+emberi szívnek; – nem is lehet rossz néven venni Bokácziustól, hogy míg
+e két édes eszméről gondoskodott, csaknem egészen elkölté a puha
+kenyeret, tudtán kívül, s csak akkor vette észre magát, mikor már a
+puszta héja volt a kezében. No ezt elteheti holnapra.
+
+Most újra visszatért minden életkedve. Alig várhatta az éjszakát, hogy
+szabadulási munkájához foghasson, s reggelre készen volt az egyik
+vassal. Olyan szépen elfűrészelte azt a fal mellett, hogy észre nem
+lehetne venni.
+
+Harmadnap csak estefelé érkezett a porkoláb az igért kenyérrel: de
+iparkodott késedelmét kimenteni a fogoly előtt, hogy a konyhaszolgáló
+nem süthette ki a rabkenyeret előbb, mert az inquisitor számára kellett
+kenyereket sütnie, sokat, a ki nagy kisérettel érkezett meg a várba.
+
+No, itt ugyan legfőbb idő a menekülésre.
+
+A toronyablakból is hallhatá Bokáczius, hogy a porkoláb igazat mondott;
+a várudvaron lármás őrség jött-ment; beszélgetett és csörtette kardját.
+
+Késő éjszaka lett csak egy kis csöndesség a várban. Csak akkor merte a
+kenyeret feltörni és a kötelet elővenni.
+
+Ebben a csöndben úgy tetszett Bokácziusnak, mintha valami ismerős kedves
+hang oda alant egy sokszor hallott magyar népdalt énekelne; ez a kedves
+leányka lesz, ki a menekülő foglyot ez által akarja értesíteni, hogy ha
+toronybörtönéből a hosszú pavillon tetejére leszáll, a sok kémény közül
+az igazit válaszsza.
+
+Hirtelen átráspolá az utolsó vasat is, mely még akadályára volt, s
+megerősítve a kötelet a kiálló vashorgokban, gyorsan alácsúszott rajta;
+– a háztető gerinczén óvatosan kúszva végig, behallgatózott egyenkint
+minden kéményen. Ráakadt végre az igazira. Az alól hangzott föl az
+ismerős dallam: «Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok»,
+
+Egy pillanat mulva Ilonka lábainál hevert a boldog rab ifjú, kormosan és
+füstösen, mint akárki, a ki kéményen keresztül választotta az utat.
+
+Ilonka nemcsak, hogy el nem sikoltotta magát, midőn a szerelmes ifjú a
+kürtőből aláesett, hanem még arra is figyelmezteté, hogy egy szót se
+szóljon, mert a mellékszobák tele vannak emberekkel; hanem bízza egészen
+ő reá magát és addig, míg a várból ki nem jutnak, a száját se nyissa
+föl.
+
+Legelsőbb is helyezze el magát ebbe a nagy puttonyba.
+
+Bokáczius engedelmeskedett.
+
+Ilonka azután felülre rakott egy kis szennyes ruhát, s azzal fölvette a
+puttonyt a vállára.
+
+– Az Istenért, – susogta Bokáczius, – nehéz leszek én a te gyönge
+vállaidnak.
+
+– Nem megmondtam, hogy egy szót se szólj! – súgott vissza a lány, s
+kezébe véve a gömbölyű mosófát, megindult a konyhából ki a várudvarra.
+
+Olyan délczegen lépegetett, mintha egyéb teher sem volna vállain
+ruhánál.
+
+– Istenem! – sóhajtá Bokáczius, – megszakad gyönge termete.
+
+Hogy a kapuhoz juthasson, az őrszobán kellett keresztülmennie. Három
+muskétás akkor is ébren volt és kártyázott, azok megpillantva a szép
+leánykát, elkezdtek vele kötődni.
+
+– Mi a jelszó? – kérdé az egyik útját állva.
+
+– Mit viszesz itt a puttonyban? – tudakozá a másik.
+
+– Mit hát, – szólt parasztos enyelgéssel a leányka, – három rabot, meg
+egy ágyút.
+
+– Hohó, hugám! – szólt az egyik ficzkó, – tudod-e, hogy az a
+parancsolat, hogy a mely leány itten keresztülmegy, annak egy csókot
+kell adni vámba.
+
+– No meg azt, és két ütleget, – válaszolt a leányka, s míg a katona szép
+orczájáról elrabolta a csókot, ő meg jót húzott a hátára a szapuló
+fával. Tetszett a ficzkónak mind a kettő. A jámbor Bokáczius pedig
+szerette volna szétrúgni a puttony oldalát s birkózásba elegyedni az
+egész század muskétással.
+
+Nem is állhatta meg, hogy a puttonyból ki ne dörögjön, mikor Ilonka
+kiszabadult onnan.
+
+– Igazán megcsókolt az a gaz kölyök?
+
+– Ugyan hallgass… Nem; csak a nyakamat.
+
+Most a vén kapust kellett fölverni álmából.
+
+– Hát te hová akarsz menni a várból? – dörmögött a vén medve, midőn a
+sok csengetésre felébredt.
+
+– Ruhát szapulni a patakra. No, csak nyissuk azt a kaput szaporán. Nem
+érek rá kenddel enyelegni.
+
+– Ki látta azt, éjfélben menni szapulni, he?
+
+– Éjfél biz a kend lusta szemeinek! Elaludta a hajnali harangszót.
+Ereszszen szaporán, így nem készülök el estig.
+
+A kapus aztán nyájasabb lett, megczirógatta a leányka arczát, megcsípte
+gömbölyű állacskáját, s beszélt néki szép hízelgéseket, a minőket a vén
+katonák tudnak. Bokácziusnak pedig kedve lett volna kidugni kezét a
+szennyes közül s belemarkolni a kapus deres üstökébe és megrázogatni
+emberül.
+
+– Nem nehéz ez a puttony? – kérdé a kapus nyájasan, – ne segítsek a
+patakig vinni?
+
+Ilonka hihetőleg a körmére koppintott a szapulófával az öreg
+troubadournak, mert az nagyon teremtettézett valamiért, hanem azután
+kinyitá a kaput a leány előtt, de esküvel állítá, hogy vissza nem
+bocsátja reggel előtt.
+
+A mint a váron kívül értek, Ilonka elkezdé lépteit gyorsítani, pedig a
+lejtőn lefelé még nehezebb volt terhét emelni. Bokáczius minden lépten
+kérte, hogy tegye le már. «Még nem lehet, még meglátnak», felelt a
+leányka s lihegve, fogyó erővel haladt a mellékútig, a hol a nagy
+hársfák elzárták a kilátást. Csak alig birt már odáig menni, s a mint a
+legelső kőpadhoz ért, ott összerogyott terhe alatt, s bizonyára
+Bokáczius igen helyesen cselekvék, a midőn rejtekéből kikelve, karjaira
+emelé alélt leánykáját, s úgy futott vele a határ végéig. Neki könnyebb
+volt e kedves teher.
+
+*
+
+Sok, igen sok idő mult el ez esemény után.
+
+Bokáczius uram megvénült, megkorosodott, bölcs ember lett belőle, derék
+családapa, és a mi legfőbb: Kassa városának főbirája.
+
+Lőn azonban, hogy a midőn Bocskay István, Erdély nagy fejedelme
+elfoglalná felső Magyarországot, a jó Bokáczius ismét azon helyzetbe
+találá magát, melyben évek előtt heidelbergi diák korában volt.
+
+A mit akkor kevés vérrel, gondtalanul, kalandvágyó lélekkel tett,
+ugyanabba vágott újra nyugodt észszel, feleséges és biróságos ember
+létére, s követte Bocskayt minden utaiban.
+
+Micsoda idők voltak azok? és mik nem voltak? azt itt rendetlenség volna
+emlegetni; annyi bizonyos, hogy Eger határáig úgy hítták hazánkat, hogy
+Törökország, s mikor háborúba mentünk, nem tudtuk, hogy ellenségeinket
+üssük-e vagy jóbarátainkat.
+
+Hanem a mi Bokácziusunkra nem tartoznak a háború ügyei, ő csak mint
+írástudó kisérte a fejedelmet, s a csatákból neki csak a félelme jutott.
+
+Hja, bizony az ember ötven éves korában nem érzi azt a melegséget szive
+körül, mit 18 éves korában érzett, ha ágyú és trombitaszót hall, kivált
+ha az ember családos és feleséges, és még hozzá városbiró.
+
+Egy napon meghivás érkezett a fejedelemhez a Budán székelő nagyvezértől,
+hogy jőjjön le Pest alá, a nagyúr legújabb kegyelmét átveendő.
+
+A vele volt urak nagyon aggódtak a meghiváson. A török diplomaták mindig
+ilyen tréfás úton szokták nyakukra nőtt pártfogoltjaikat kelepczébe
+ejteni, s az már eléggé kitünt, hogy Bocskay nem a törökök számára
+akarja elfoglalni Magyarországot.
+
+A fejedelem nem félt semmitől, mint tudva van, még a péntek naptól sem,
+s miután elhatározá, hogy a nagyvezér meghivását elfogadja, kiséretéül
+épen azokat az urakat nevezte ki, a kik legtöbbet figyelmeztették
+aggodalmaikra.
+
+Hogy ilyenformán Bokáczius ki nem maradhatott a kiséretből, ezt előre is
+gondolhatni, mert ha más féltette a fejedelem személyében az ország
+ügyét, jó barátját, saját bőrét, féltette azt mind együttvéve Bokáczius,
+s igen szerette volna, ha őt a fejedelem ebben a tisztességben nem
+részesíté, de a mire Bocskay azt felelte, hogy «a kegyelmed nyaka sem
+drágább, mint az enyém», s menni kellett.
+
+Reggel felé felöltözének az urak, s lóra ülve a fejedelem oldala körűl
+sereglettek, s úgy indulának meg Magyarország fővárosa felé, mely akkor
+egyszersmind Törökország határvárosa volt.
+
+A bizonytalan kimenetelű aggodalom borongott mindenki arczán, a jó
+Bokácziusnak pedig nemcsak arczán, de még kalapján is, melyre visszafelé
+tette föl a vitézkötést. Úgy is jó volt.
+
+Útközben azonban, Bokáczius a fejedelem mellett lovagolván, az történt,
+hogy az emberséges kassai biró paripája szüntelen féloldalra farolna,
+ezáltal az egész úri menetben nagy rendetlenséget mívelvén.
+
+Darab ideig nem ügyeltek erre a félszegségre, míglen a fejedelem maga
+megsokalván az alkalmatlanságot, meg nem szólítá Bokácziust.
+
+– Ugyan bizony, kegyelmed leszorít már az útról a lovával.
+
+– A bizony, – szólt Bokáczius, maga is elismervén hibáját, – nyilván ez
+is lelket lát maga előtt, mint Bálám paripája, s nem akar odább menni.
+
+A fejedelem azonban, ki az akkori időben nem tartá illendőnek, a
+lelkekre magyarázni ki valamely földi tüneményt, addig vizsgálódék
+Bokáczius körül, míglen észrevevé azon sajátságos okot, mely miatt a
+kassai biró paripája mindíg féloldalt jár. A derék férfiú tudniillik a
+nagy aggodalom közben reggel felöltözvén, elfeledett mind a két lábára
+csizmát húzni, s míg a jobb lábát ama sarkantyús paszomántos saruval
+fölfegyverzé, a bal lábán rajta feledte a kecsegeorrú papucsot, s
+minthogy a ló oldalát mindig csak a sarkantyúval döfögeté, annálfogva
+járt az féloldalt az úton.
+
+Ezt a galibát pedig ő maga észre sem vette, a míg a fejedelem nevetve
+nem figyelmezteté reá.
+
+E mulatságos véletlen azonban egyszerre derült hangulatba hozá a többi
+urakat, minden baljóslat, aggodalom szétrepült a légbe mindnyájok
+szivéből, az egy Bokácziust magát kivéve, a ki irigylette otthon maradt
+fél csizmája sorsát s óhajtá, hogy bárcsak a fejét is otthon feledhette
+volna.
+
+A fejedelem és kisérői félelem nélkül léptek az oroszlán barlangjába;
+egyik oroszlán a másikéba.
+
+A mint Bocskay naplójában írt jegyzete bizonyítja, ő maga sem volt róla
+bizonyos, hogy fog-e onnan visszatérni? de mégis elment a meghivásra.
+
+A török urak szertelen szivessége csak újabb erősség volt Bokácziusnak
+félelmeit erősbíteni.
+
+Nagyobb aggodalommal soha nem várták az ebéd végét, mint ő az elfogadási
+ünnepélynél, a midőn a magyar uraknak kétszáz tál étel fölhordását
+kellett végignézni. Csak végignézni, mondom, mert egyrészről oly sebesen
+elhordták az orraik előtt az izoglánok, hogy alig nyúlhattak hozzájok,
+másrészről pedig különös elhatározottság kellett ez ismeretlen mivoltú
+ételek megkóstolásához, ilyenekhez nem szokott embernek.
+
+Bokáczius gondolá magában nagy elbúslakodva, hogy hiszen majd a végén
+következik a fekete leves!
+
+S valóban, a mint az ebédnek vége lett, mindegyik magyar úr háta mögött
+megjelent két csausz s fölszólíták őket, hogy kövessék külön sátorukba.
+
+Ott fognak bennünket lenyakazni! gondolá magában Bokáczius, s elszánta
+magát végső órájára.
+
+A midőn pedig őt is egy külön sátorba vezették, ott a két kísérő csausz
+elővett egy szép virágos zöld selyem kaftánt, nyuszttal megbélelve, s
+azt felölté a jó Bokáczius dolmánya helyébe, olyan jól illett reá, hogy
+még a földön is húzta a végét.
+
+Így felöltözve visszavezették ismét a magyar urakat a vezér sátorába,
+kit-kit gyönyörűséges díszkaftánba öltöztetve; maga a fejedelem is
+bíborköntössel volt felruházva, aranykoronával fején.
+
+Bokáczius lelke el volt ragadtatva a dolgok ily örvendetes fordulatán,
+de csak akkor érzé ő mégis magát igazán boldognak, a mikor egyszer hátat
+fordíthatott ennek a «pestises Pestnek», a hová az ember
+testamentum-tétel nélkül be sem tehette a lábát.
+
+Mindezen példából pedig csak az a tanulság, hogy a mi veszélyben
+gyönyörűségünket találtuk ifjúkorunkban, ugyanaz vénségünkben nem akar
+ízleni, akkor egy bottal is meg mertük támadni az elefántot, most pedig
+az egér ellen is keztyűt húzunk. A kinek pedig szilárd elvei vannak, az
+ifjan könnyű szívvel, vénen szomorkodva keresi föl a fátumot, – de mégis
+fölkeresi.
+
+
+
+
+NE NYULJ HOZZÁM.
+
+
+_I. A délibáb._
+
+Mikor az izzó róna «tengerről álmodik».
+
+Egy felhő nincs az égen; a forró nyári nap hevétől összerepedezett a
+föld és hol tavaszszal széles tócsák voltak, ott most hófehér a
+felcserepedezett föld; kiverte a sziksó; környéke ripacsossá taposva
+marhanyomoktól; egyetlen növény, mely körüle tenyészik, a szikfű. A
+pusztai «Sírkút»-ból kiszáradt a víz. A puszták fia megitatná belőle a
+lovát, de a fenekét éri a vederrel. Ott átkozza magában a napot: azt a
+napot is, mely kiszítta a kútból a vizet; meg azt a napot is, a melyen
+született. Egy ital vizet nem kap messze földön a lovának.
+
+Pedig körülötte hullámzik a tenger.
+
+Egy végtelen óczeán, mely megszűkíti a láthatárt, s aztán elvész az
+égben. Hullámokat vet, mintha sietne a földet körülkerülni, olyan
+sebesen fut; olyan magas hullámokat, hogy ha hajó úsznék rajta, annak
+csak földfeletti lények lehetnének az utazói.
+
+Néha szemlátomást közelébb jön a hullámzó óczeán, látszik, hogy nyeli el
+a távolban a házakat, kunhalmokat, a szénakazalokat. Elönti az útjában
+talált várost: a tornyok, a háztetők meglátszanak a víz tükrében
+visszafelé fordítva. A kunhalomból sziget lesz, mely maga is úszik,
+libeg a hullám hátán; a tündérsziget árnyas erdők hűsébe hivogat; s a
+tündér, a ki azt lakhelyéül választotta, ábrándos kedvében elkezd
+légvárakat építeni. Átlátszó paloták körrajzai jelennek meg a tenger
+szinén, a súlyegyen minden törvényei ellen, éleikre állítva, hegyeikkel
+fordítva lefelé talapzat helyett. Ez a magyar alföldi délibáb.
+
+Az egész ég valami sápadt opálszínben látszik izzani, s a nap körül
+halavány fényudvar képződik.
+
+1849 nyarán láttam egy ilyen tündérmutatványát a természetnek a
+hortobágyi pusztán, a maga rendkívüli pompájában.
+
+Mintha gúnyolni akarta volna álmainkat, úgy építette szemem előtt a
+légvárakat egymás tetejébe.
+
+A gólyát, mely a rónán átrepül, megnagyobbítja mesés griffmadárrá.
+
+Pálmaerdőket usztat felénk.
+
+Egyszer aztán neki ered észak felől egy mérges forgószél, s a mint az
+megérinti a délibábot, egyszerre szétomlik az egész káprázat. A tenger
+eltűnik, a várak helyén ott állnak a boglyák és kunhalmok. A
+tündérsziget helyett a pusztai kiszáradt kút. Az őserdők
+összezsugorodnak hernyó-, sáskalepte fűzfákká, a tánczoló torony egy
+helyben áll a távol láthatáron. S az ég még sárgább lesz, mint azelőtt.
+
+Alszik minden. Napsütötte éj van. Csak a tücskök billiói, ezek a
+természet nihilistái, hirdetik a végtelent ellepő egyhangú szavukkal,
+hogy minden semmiből lett és ismét semmivé lesz. Segítnek hozzá.
+
+
+_II. A két jegenye._
+
+Ha a hirhedett Messzelátó-csárda udvaráról széttekint az utazó, maga
+előtt látja, nyugatnak elterülve, az ecsedi lápot, ezt az óriási
+sötétzöld szőnyeget, melynek bársony hamvasságot ád a rózsaszínben
+virágzó buja mocsári növényzet, a piros réti füzény. Szerteszéjjel apró
+pyramidok elszórva rajta; szénaboglyák és nádkúpok. Közepén keresztül
+egy sötét vonal húzódik át, a vármegye töltése, itt-ott hidakkal
+megszakgatva; fölötte, mint egy tündérregebeli szellemalak, kóborol
+egy-egy alakváltoztató árnyék: se nem felhő, se nem köd, hanem hatalmas
+szunyog-tábor: néha oszloppá magasodik fel jó kedvében, mintha
+széltölcsér volna s úgy tánczol végig a nádóczeán felett.
+
+Délnek buja kukoriczaföldek terülnek el, felváltva aranysárga tarlóktól,
+a miken hadrendbe állítva sorakoznak a földész érdemrendei, a
+búzakeresztek. S e kanaháni panoráma közepett, az országút mentében
+látszik egy bekerített zöld folt. – Folt a szó minden értelmében. A
+majtényi síkság azon darabja, a hol Pálffy vezér lerakta, a
+Rákóczi-sereg utolsó maradványaival, a fegyvert, a szathmári
+békekötéskor. Azóta erre a földfoltra nem lépett emberi láb. A fák
+felnőnek, kidülnek, ott rohadnak rajta, vad állat, vad madár tanyát ver,
+fészket rak, szaporodik benne, vadász bele nem lép, hogy kizavarja
+belőle, vándor meg nem áll mellette, hogy egy botnak valót levágjon a
+gesztjéből; az országút ott visz el mellette: az utasok mutatják
+egymásnak: «az volt az a hely», s aztán a lovak közé csapkodnak, hogy
+elveszítsék szem elől.
+
+A sík láthatáron karcsú tornyok emelkednek, azok között még Árpádkori
+ősszittya építészetű műremekek, öthegyű tornyok és tarkázott téglából
+épült templomok. Ez a darab föld itt az egyedüli soha meg nem hódított
+része Magyarországnak, a hová idegen be nem fészkelhette magát se
+erővel, se praktikával. Területét védi a víz, a föld, a lég és az emberi
+meleg vér. Még az ős vezérek egyike, a ki a földvárat építé, találta ki
+azt a nagyszerű védelmi módot, hogy a Szamost gáttal elrekesztve,
+mocsárt teremtsen maga körül.
+
+Ez a víz védelme.
+
+Földe gazdag; ha ma elpusztítják, letarolja az ellenség, egy jó évben
+helyrepótol mindent.
+
+Ez a föld védelme.
+
+S aztán nem marad itt meg a más ország lakója; mert ehhez a levegőhöz, a
+minek alkatrésze szunyog, tőzegfüst, mocsárgáz, áztatott kenderbűz,
+ember kell, a kiben úgy helyén van a lélek, mint az itt lakó tősgyökeres
+fajban; a kinek olyan meleg a vére, hogy nem fog azon se a hideglelés,
+se a félelem. Más elpusztul abban, ez pedig olyan egészséges benne, hogy
+meg nem él közte a patikárus, és minden legénye beválik katonának, s ott
+is két ember számot tesz. Ez a levegő és a tűzvér védelme.
+
+Tehát azokon a tornyokon nem lengett soha semmiféle idegen zászló. Kakas
+van a legtöbbön: egy nyakas hitfelekezet jelvénye. Az a kakas, a melyik
+megintette szent Pétert, mikor megtagadta a mesterét!
+
+De magasabban, mint valamennyi tornyot, lát az utas kiemelkedni egy
+terjedelmes zöld park közepéből két kolosszális jegenyefát. Ködben,
+alkonyatban, holdvilágnál könnyen azt hihetné az utazó, hogy az ott
+valami nagy székesegyház, kettős gót toronynyal.
+
+Hanem azt azután minden kocsis megmagyarázza neki, a ki a tájról való,
+hogy azok ott a «Virágossy-jegenyék.» Majd elmegyünk mellettük. S ha a
+kocsin négyen ülnek, akkor megkisérthetik, hogy átérik-e a derekát
+egynek-egynek? Pedig csak száz esztendős az egyik, a másik meg
+nyolczvan. S mikor aztán félnapi siető úttal elérnek a távolból
+meglátott jegenyékig, akkor csakugyan érdemesnek fogják találni, hogy
+ott pihenőt tartsanak, s ha négyen vannak, megkisértsék a vénebb
+jegenyét átmérni öllel, a mi nem sikerülend, s aztán emlékül leszakítani
+egy levelet abból a repkényből, melynek emberkar vastagságú indája
+felkapaszkodik a fa tetejéig; bele van már nőve a fa kérgébe, s
+hozzátapad, mint egy bozontos kigyó, végig benőve daróczgyapottal.
+
+Ha még aztán olyan szerencsés az utazó, hogy nemcsak a jegenyefákat
+nézheti meg, hanem az árnyékukban fekvő kastélyba is betérhet, s ott
+valamiképen, ismeretség, barátság, elvbarátság, korteskedés, poetázás,
+természetvizsgálás, háztűznézés, vadászat, jótékony adománygyüjtés, egy
+szóval valami ott maradás (csakhogy épen ne «földkóstolás») czíme alatt
+néhány napot a legkedvesebb társaságban eltölthet, ezalatt megtudhatja a
+két jegenyefa történetét, meg a mi körüle történt, a hogy azt én nekem
+is elmondták.
+
+*
+
+Tehát: valami kilenczven éve annak, mikor e díszes kastély ura ezt az
+első jegenyefát ülteté, a kastélyát környező park északkeleti
+szögletében, azon a napon, a melyen János fiát megkeresztelték: épen a
+házassága első évének az utolsó napján. A fának a neve is János lett.
+
+Mikor megkérdezték az apát, hogy minek ülteti azt a fát oda a szegletbe?
+azt felelte rá: azért, hogy a többinek elég hely maradjon.
+
+És helyes volt az elővigyázat, mert azután következett a második
+jegenyefa, az István, azután a harmadik, a Pál, a negyedik, a Gábor, meg
+az ötödik, a László, s az mind gyönyörűen díszlett egy sorban a kastély
+homlokzata előtt. Szebb homlokzatot a palotájának ennél nem kivánhat már
+egy király sem. A Lászlónál megállapodni látszott a – sétány, és sok
+ideig nőtt egymással versenyt az öt jegenyefa odakinn, épen úgy, mint az
+öt fiú benn a házban. Ép, egészséges fából voltak! Gondja is volt rá az
+elültetőnek, hogy meg ne rontsa a féreg.
+
+Egyszer aztán – huszadik esztendőre – kellett még helyet keresni egy
+hatodik csemetének az északnyugoti szögletben. Annak az ültető kertész
+apa azt a nevet adta, hogy a «Tivadar», azért hogy, ha jön a zivatar,
+hát kadencziájára találjon benne!
+
+Kertészeknek és apáknak megvan az a babonájuk, s azt el lehet nézni
+nekik, hogyha egy fát valamely gyermekük nevére elültetnek, arról azt
+hiszik, hogy a fa és a gyermek élete egymáshoz van kötve: addig él az
+egyik, a meddig a másik. Babona biz ez; de sokszor beteljesedik. Az apa,
+a ki a jegenyefákat szép sorba ültette, maga mind holtig
+gyönyörködhetett e szép, egymást kisérő pálmasorban: nem szomorítá meg
+egynek is a kiveszte. Csak az ő holta után kezdett csorba támadni a szép
+homlokdíszben. A fiak egymás után elhaltak; s a mint a név gazdáját
+eltemették, az iker-fa is utána kivánkozott: kiszáradt, kiveszett még
+abban az évben. Az utolsóelőtti fánál megfordítva történt. Azt egy
+rekkenő nyári napon tövig hasította kétfelé a villám. S azon az őszön a
+névrokon Lászlót egy hajtóvadászaton véletlenül elsült fegyver halálra
+sebesíté. Nem maradt meg, csak a legelső és legutolsó jegenye: a
+legvénebb és a legfiatalabb. – Azok aztán meg is öröködtek. – Még egy
+újabb évtized jött, s az ifjú jegenye, a Tivadar, magasságra elérte a
+bátyját, a Jánost, ha derékban karcsúbb maradt is amannál.
+
+
+_III. A két sasfiú._
+
+A János negyvenöt esztendős volt már. Ifjú korában huszártiszt: a ki
+megjárta lóháton, a svadronya élén, kétszer Párist, egyszer Nápolyt, és
+egyszer Moszkovát, s végezte, mint nyugalmazott őrnagy, mikor már a
+testében benmaradt ólom, a mit Auszterlitznál kapott emlékül, nagyon
+alkalmatlanná tette neki a lovaglást. A Tivadar pedig huszonhárom éves
+gyerek, a kit a bátyja, mint családfő és gyám akkor parancsolt haza a
+gárdistaságból, mikor a László olyan szerencsétlen halállal kimult. Nem
+lehetett az utolsó fiúnak megengedni, hogy az is a katonai pályán töltse
+el az életét.
+
+Az pedig aztán, mikor haza került, el lehet képzelni, a bécsi udvari
+élet, a gárdistai parádévilág után, mennyire nem találta magát bele a
+vármegyei életbe. A mit a bécsi katonai iskolában (és egyéb iskolákban)
+tanult, annak itt mind semmi hasznát nem vehette: az csak arra való,
+hogy felejtse el. Azért mégis kinevezte a főispán tiszteletbeli
+aljegyzőnek. Időjártával majd beleszokik. Így kezdik azt.
+
+Egy délután együtt sétálgattak a kastély udvarán a sasfiak, s
+elnézegették azt a két szál jegenyét.
+
+– Nézd, öcsém, – mondá János, – mennyi mindenféle fészek van ezeken a mi
+fáinkon? azok ottan hollófészkek. Ezek meg vércsefészkek. Amazok meg
+szarkafészkek. Csak egyféle fészek nincs rajta.
+
+– Az is van! – sietett ellentmondani Tivadar.
+
+– Hisz azt se tudod, mit akartam mondani?
+
+– Dehogy nem! Gébicsfészket akart bátyám mondani. A mit a német
+Spottvogelnek nevez. Az is van rajta. Én hallom minden este, mikor a
+többi madarak hangját utánozza, meg is tudom mutatni, hol a fészke.
+Nézzen csak a pipám szárán végig, a hová a csutorát irányozom, ott van.
+Nem hiszi? Mindjárt felmászok és lehozom.
+
+Meg is tette volna; mert a katonaiskolában úgy megtanulta a tornászatot,
+hogy fel tudott futni a fára, mint a macska; de bátyja visszatartá.
+
+– Nem gébicsfészket nélkülözök én a mi fáinkon, kedves öcsém; hanem
+emberfészket. Minden madár szaporodik rajta; csak a mi családunk pusztul
+el benne.
+
+– Hát házasodjék meg, bátyám.
+
+– Ne légy bolond! Én már kinőttem a vőlegénycsizmából. Két kapitulácziót
+kiszolgáltam Marsnak, a harmadikat csak nem kezdem el Hymennél. Most
+tanuljak bölcsőt ringatni, mikor már magamat is ringatni kell? Nem elég,
+hogy a sebhelyeim megérzik a rossz időt, még olyanokat is szerezzek, a
+mik az asszony-kedély szelét-havát megérzik? Neked való hivatal ez,
+öcsém.
+
+Erre aztán a Tivadar azt felelte, hogy elkezdett fütyörészni.
+
+János pedig csak nem eresztette ki a körme közül, hanem karonfogta s úgy
+sétáltatta maga mellett.
+
+– Az pedig már csak lehetetlen, hogy a mióta itthon vagy, valamelyikbe e
+közűl a sok szép leány közűl bele ne szerettél volna.
+
+– Persze, hogy lehetetlen.
+
+– Akkor hát minden jól van. Mikor tartsuk a kézfogót?
+
+– Hjaj, bátyám! Nem úgy megy az! Bátyám sok várostromot látott: tudja,
+mi az a «parallela» – a «sappe», a «traverse»? No hát én még most vagyok
+az első parallelánál.
+
+– Te? A gárdista? A ki megszoktad rohammal foglalni el a várat?
+
+– Hja, bátyám: vára válogatja.
+
+– Hogy híjják az ideálodat?
+
+– Úgy híjják, hogy «Ne nyulj hozzám!»
+
+– Ilyen nevet én nem ismerek sem a kalendáriumban, sem a nemesi «arany
+könyvben».
+
+– Bár én sem ismerném.
+
+– Hát ki adta neki azt a nevet, hogy «Ne nyulj hozzám?»
+
+– Mindazok, a kik nem mernek hozzá nyulni. Nem olyan leány az, bátyám,
+mint más. Mikor egy szobában vagyok vele, nem merek lélekzetet venni,
+hogy meg ne sértsem azt a levegőt, a mit az ő ajkai kilehelnek, s ha rám
+veti a szemeit, meg vagyok babonázva s elfelejtek beszélni. De úgy van
+azzal minden ember. Csak azért járok el minden úrfitársaságba, hogy
+meghalljam, dicsekedik-e valaki azzal, hogy legkisebb kegyét megnyerte
+valaha, hogy annak aztán kitörjem a nyakát. De mind olyan maródi az
+valamennyi, mint én magam vagyok. Egy se jutott hozzá közelebb az első
+parallelánál.
+
+– Ne mondd már! S mi az igazi keresztyén neve ennek a természetfölötti
+csodának?
+
+– Azt bizony bátyám is aligha nem ismeri. Kapornaky Jolánka.
+
+– Hogyne ismerném? Az anyjának udvaroltam valaha. Az is szép leány volt.
+Egyért azért mentem el katonának, mert másnak adta a kezét. Bizony
+öcsém, az nagyon erősen bekerített vár; hanem hát megpróbálunk hozzá –
+approchirozni.
+
+– Nehéz lesz az, bátyám! Aztán még ha a leány szívét meg tudnám is
+hódítani, hátra van a másik hadjárat: az apja ellen. Az öreg
+Kapornakyról rémséges dolgokat beszélnek.
+
+– Már – teszem föl?
+
+– Hogy az olyan okos ember, a kinek egész vármegye számára való esze
+van. Mikor ő, mint alispán vezeti a megyegyűlést, akkor még a főispán
+neve is «hallgass», a második alispáné: «ne szólj bele!» a többieké
+pedig: «kusti». Az beszél Bentham Jeremiásból anglusul és
+Chateaubriandból francziául, s még azt is megmondja, hogy melyik lapján
+a Corpus jurisnak van ez meg amaz.
+
+– Az igaz, hogy ő ilyen ember.
+
+– No, én meg olyan tudatlan vagyok, mint – egy gárdista.
+
+– Semmi sem könnyebb, mint erről tenni. Mikor egy tudós, meg egy
+tudatlan ember összejönnek: akkor az utóbbi azt teszi, hogy hallgat s
+engedi az előbbit beszélni. Csak a szemöldökével mutatja, meg egy-egy
+helyeslő fejbólintással, hogy tökéletesen egyetért vele. Ha valami
+nagyon hochdeutsch volt a tudatlannak, összehúzza a homlokát. Arra a
+tudós még egyszer elmondja azt neki sokkal világosabban. Akkor a
+tudatlan homloka kiderül, felnyitja a száját, meg a szempilláit: most
+már tökéletesen érti! Ha pedig valami nagy dolgot mond neki a tudós,
+akkor felkiált: «hah! nagyszerű!» Csak arra vigyázzon, hogy ő maga
+semmit se szóljon. Végül a tudós igen kellemes társalgónak fogja
+elismerni, s nagyot fog tartani a talentumairól.
+
+– Aztán azt is mondják, hogy az öreg rettenetes szigorú az erkölcs
+dolgában. Hogy a leányának még csak egy szerelmes verset sem enged
+elolvasni.
+
+– Bizony nem is lesznek attól a leányok okosabbak.
+
+– De még csak tánczolni sem engedi.
+
+– Bizony furcsa is, kedves öcsém, ha jól felveszszük a dolgot, hogy
+valakinek a leányát csak úgy kiszólítja az anyja mellől valami nagy
+siheder, derékon kapja, magához szorítja, elszalad vele, meg
+visszaszalad vele, keringelni kezd vele, rugdalódzik előtte, kergeti,
+elfogja, össze-vissza czinczálja, félholtan visszahozza s még csak azt
+sem mondja meg, hogy tréfa volt-e ez, vagy serio! Hogyha mindaz muzsika
+nélkül történnék így!
+
+– Az ám: de muzsika mellett történik. S az öreg Kapornaky házában még
+sohase szúrta bele a pallóba a czigány a bőgője szegét, hogy ott
+brugózzon. Azt mondja az öreg, hogy sehol a világon annyi pénzt ki nem
+dobálnak muzsikára, mint Magyarországon. S azt kivánja, hogy a ki olyan
+nagy bolondja a zenének, hát tanuljon maga hegedülni, hegedüljön egész
+reggelig, ha kivánja s aztán fizessen érte magának. A kártyát sem
+állhatja ki az öreg; azt mondja, hogy a kártyás dupla tolvaj: mástól
+ellopja a pénzt, magától meg az időt. A korhelységnek épen nem barátja.
+Nem akarja elhinni, hogy a fiatal bornak minden esztendőben háromszor
+kell kiforrni magát. Más bizonyos dologban pedig végtetenül puritán. Én
+pedig ezekben a bűnökben nyakig el vagyok sülyedve.
+
+– Ezen lehet segíteni, öcsém. Megjavítja az ember magát.
+
+– Nem mondom, hogy meg nem történhetik, ha van kiért? Hanem a min nem
+tudok segíteni: az a rangkülönbség. Az öreg első alispán a vármegyében,
+én meg egy substitutus supernumerarius honorarius vicenotarius.
+
+– Hát hisz ez elég hosszú titulus. Még kinőheti magát.
+
+– Aztán meg micsoda gazdag ember az hozzám képest! Én már lábán eladom a
+repczémet, neki meg még két esztendei búzája ott van a magtárban.
+
+– Már olyan földhöz ragadt szegény te sem vagy. El tudsz tartani egy
+asszonyt. S jobb az olyan férj, a ki csak egy asszonyt tud eltartani,
+mint az olyan, a ki kettőt is el tud tartani. Aztán ha egyszer én
+meghalok: mindjárt meg lesz duplázva a vagyonod.
+
+– Jaj, csak arról ne beszéljen, bátyám! Becsületes ember nem számít a
+rokonai halálára. Azt kivánom, hogy kilenczven esztendőt érjen bátyám, s
+még akkor is minden foga meglegyen. – De még aztán, ha mindez megvolna,
+hátra van egy fatális állapot. A vallás. Az öreg nagy buzgó kálvinista;
+főkurátora valamennyi zsiros szájú és zsiros kalapúnak; valóságos
+kálvinista pápa.
+
+– Hát hiszen te sem vagy pogány.
+
+– Nem ám, hanem lutheránus. Aztán tudja bátyám, hogy a mit csak a
+pánszláv iskolamesterek vétenek, azért mind nekünk kell szenvednünk, a
+jó tulajdonságainkból is himet varr ránk a zsiros szájú. A világért el
+nem merném árulni, hogy én zongorázni tudok, hogy rám ne mutassanak
+érte.
+
+– Hát, tudod? Okos ember hallgat arról, hogy milyen hitvallása van.
+
+– De hátha egy még okosabb ember támad, a ki azt megkérdezi?
+
+– Akkor azt mondod rá, hogy «jó ember vagyok s hiszek a Krisztusban».
+
+– Hisz arról ismer aztán rám! – De hát mind hiábavaló beszéd ez! Mert
+volnék bár olyan kálomista, mint Diószegi Márton esperes uram, olyan
+gazdag, mint «Tánczos Kovács», olyan előkelő, mint Reviczky Ádám és
+olyan tudós, mint Hatvani professzor,[4] mit érne az nekem mind, ha
+olyan gyáva vagyok, hogy még csak a kezét se merem megfogni a szép
+Nenyuljhozzámnak.
+
+– No hát, megállj; majd segítek én rajtad, hogy meg is csókolod a szép
+Nenyuljhozzámot, még pedig első intrádára.
+
+– Hogyan lesz az? Brachiummal exequáljuk a csókot?
+
+– Nem azt, önkényt adva és kicserélve, hiteles tanuk jelenlétében; apja,
+anyja szeme láttára és felpanaszolhatatlanul.
+
+– No, ilyet nem hallottam soha.
+
+– Elhiszem. Nem is tanítják ezt se a «Stiftben», se a gárdista
+kaszárnyában. Majd meglátod, ha rá kerül a sor.
+
+– Nagy dolog lesz.
+
+– Hanem aztán azt mondom, hogy ha én neked megszereztem az első csókot,
+akkor aztán a megtört résen láss az ostromhoz s nekem esztendő
+ilyenkorra asszonyt hozz a házhoz.
+
+Tivadar nagyot sóhajtott s azt mondta, fejét búsan csóválva: Nagyon
+rövid időt szabott, bátyám.
+
+
+_IV. A bűvös tükör._
+
+Eljött pedig Károly napja, a mit Kapornakyéknál nagy fénynyel szoktak
+megünnepelni. Az egész vármegye színe-java össze szokott gyűlni erre a
+napra annál a háznál, a melyhez a legnagyobb tisztelet és közszeretet
+volt csatolva.
+
+Minden neme a vendégszeretetnek gyakoroltatott itt; csak kettőt nem
+lehetett kapni a háznál: czigányzenét, meg kártyát.
+
+Azért mégis a legjobb mulatságok közé számították a Körtvélyesen töltött
+Károly-napokat. Az egész vármegyéből összegyűltek a szép leányok, deli
+legények, s a bohóságnak ilyenkor szabadalma van. Maga a háziúr, az
+alispán, a hogy a zöld asztalnál el tudott kormányozni egy egész
+vármegyét, hogy a többinek csak írni kellett, a mit ő diktált: úgy el
+tudta saját házánál is mulattatni az egesz vendégsereget a lakoma alatt
+kedélyes adomáival, a miket a legünnepélyesebb komoly ábrázattal adott
+elő, mintha a legáhitatosabban szomorkodnék a gyásztörténet fölött; a
+míg a társaság hangversenyt kaczag körülötte. Lakoma után pedig ő volt a
+társasjátékok rendezője. S azok fölségesen sikerültek mindig.
+Változatosság kedvéért aztán, hogy minden szívbeli vágy ki legyen
+elégítve, este felé egy kis hazardjáték is meg lett engedve.
+
+Tudniillik lutri.
+
+Előhozták a táblákat, meg a hozzájuk való négyszögletű üvegdarabkákat s
+aztán játszottak nagy pénzben: krajczárban.
+
+Nem kell tréfára venni a dolgot; a krajczár nagy pénz volt akkor. A
+jelen ivadéknak fogalma sincs arról, hogy mi volt az igazi krajczár? Az
+nem ilyen inséges krajczár volt, mint a mostani, hanem tekintélyes,
+derék érczdarab, széles és köpczös. Egy krajczárért kapott az ember fél
+zsemlyét, egy pohár pálinkát meg egy darab szalonnát hozzá: egész
+reggelit; s a jó gazdasszony, ha a koldusnak egy krajczárt adott, felet
+visszakért belőle. Még az én időmben is megvoltak ezek a becsületes
+igazi krajczárok: már akkor vastag krajczároknak hítták. Az a históriai
+hagyomány róluk: hogy dicső emlékezetű Mária Terézia királynőnk hozta
+volna őket létre. Az a kegyes szokása volt ugyanis az uralkodónőnek,
+hogy valahány kolduló barát tartotta eléje perselyét, abba mindig egy
+aranyat vetett. A királynő akkori kanczellárja (nagy Sparmeister
+lehetett!) ezért alázatos remonstrácziót tett a legmagasabb úrnő előtt,
+azt proponálva, hogy elég lenne a barátnak – egy krajczár is. A koronás
+hölgy ekkor verette azután ezeket a vastag krajczárokat; de a saját
+használatára olyanokat készíttetett, a miket kétfelé lehetett srófolni,
+úgy, hogy a belsejükben egy körmöczi arany elfért. Így osztotta azontúl
+a maga szegényei között krajczár álarcz alatt az aranyakat. Nekem is
+akadt a kezembe egynehány ilyen szétnyitható krajczár; de biz abból már
+mind kiszedték az aranyakat a – jezsuiták.
+
+A társasjátékoknál biz ott csókolódtak is; de hát nem volt az baj. Egy
+nyilván adott csók nem olyan veszedelem, mint egy titokban adott
+kézszorítás. Hanem ebben az egy dologban ravasz volt a házigazda. Tudta
+jól, hogy ez a mulatság mind a vendégei rovására megy; ő neki nem kerül
+semmibe. A szép Nenyuljhozzámtól nem kap senki még csak egy olyan
+piczike csókot sem, a mekkorát az estlepke szender szokott osztani az
+estikéknek. Úgy vigyáz az magára, hogy azt ugyan soha meg nem
+zálogolják.
+
+Megközelíthetetlen vár az!
+
+János bátya azonban gondolt ki valami stratagémát, a mi vetekedett a
+trójai ló ötletével; azt elő is vette.
+
+Volt egy rendkívül csúf ábrázatú esküdt a vármegyében, a mellett igen
+joviális ficzkó, a ki minden tréfára kész volt. Erre volt bízva a
+feladat, Pohárynak hítták. (Háry volt ugyan az igazi neve, hogy mért
+egészítették ki ekként? azt nem lehet kitalálni.)
+
+– Nekem egy új ötletem van! – szólalt fel János bátya, miután már az
+ismeretes haragszomrádokat mind végigjátszották, – a «tükör-próba».
+
+– Folyamodó adja elő alázatos indítványát, – mondá az alispán, ki nagy
+kedvelője volt e szakmában az új ötleteknek.
+
+– Hát a tükör-próba abból áll, hogy egyike az uraknak leül egy székre:
+annak a vállára illesztetik egy üres tükör-ráma, úgy hogy az ábrázatja
+kilátszik belőle. Ebbe a tükörbe nézve kell minden hölgynek a fésűjét a
+lebontott kontyába ismét visszatűzni – férfinak pedig a kibontott
+nyakkendőjét újra csokorba kötni. A ki elneveti magát, zálogot ád!
+
+– Hisz az semmi! – hangzott fel az indítványra minden oldalról a lezúgó
+ellenmondás.
+
+– Engedjük az indítványozónak kifejteni az indokait.
+
+– Nekem csak egy argumentumom van; de «ad hominem». Legyen a tükör
+Poháry esküdt barátunk.
+
+Ez egyszerre megfordította a hangulatot.
+
+– Nagyon jó lesz! Elfogadjuk!
+
+– Poháry, de eadem, esküdt úr exmittáltatik az «oculatára» – hangzott az
+alispán komoly intézkedése.
+
+Már az igaz, hogy ha valakinek hivatása volt arra, hogy az ábrázatját
+tükörül kölcsönözze oda másoknak, úgy az csak Poháry esküdt lehetett.
+Ennek minden vonása úgy mozgott, hogy ha akarta, hosszú képe volt, ha
+akarta, gömbölyű; minden satyrt egyesített magában s különösen nagy
+adománya volt abban, hogy más embernek a félszegségeit remekül tudta
+utánozni. Csakugyan megtalálta mindenki a saját képmását abban a
+rámában, a mibe Poháry feje volt foglalva, csakhogy borzalmasan
+eltorzítva; a milyen hős, hetyke, pajkos, vagy nyalka úrfi jött eléje,
+épen olyant adott ő vissza, s kivált azoknak volt jaj, a kik szép
+fiúknak tartották magukat, s ezt a deli mórikálást hű kinyomatban
+találták meg az ő ragyabunkó rút czifferblattján. Egy se állta azt meg,
+hogy el ne nevesse magát, a míg a nyakravalóját megköti csokorra s
+örömest is fizette a zálogot; tudva, hogy csók lesz annak a vége. Mert
+hiszen a hölgysereg meg még kevésbbé állta ki a próbát. A hölgyek
+különben is hajlandóbbak a nevetésre. A konty-feltűzés egynek sem
+sikerült. (Megjegyzendő, hogy ez épen ötven esztendővel ezelőtt történt,
+a mikor a hölgyek hajviselete abból állt, hogy hajukat három ágra
+befonták s azt magas «giraffe» fésűvel feltűzték: lehetett e tréfára
+meginvitálni őket minden veszedelem nélkül, a mi a mai világban már nem
+menne háztető-szétbontás nélkül.) Tehát egytől-egyig mind zálogot adott.
+Az eleven tükör a belenéző hölgynek mind mosolygó, édes, nyájas képet
+akart mutatni, a mitől még borzasztóbb lett. Nem állta azt ki senki
+nevetés nélkül. Még a háziúr maga is kijött a phlegmájából, s ember
+emlékezetére először látta és hallotta őt valaki nevetni. Ámbár az is
+csak olyan nevetés volt, hogy összeszorította az ajkait s aztán a fejét
+meg a vállát rázta s valami hangot hallatott, a mi hasonlít az apróra
+vagdalt köhögéshez. Ez is sok volt tőle.
+
+Most került a sor a hölgykoszorúból (sorshúzás szerint) a szép
+Nenyuljhozzámra.
+
+Szakasztott apja! Ezt se hallotta senki kaczagni soha, csupán mosolyogni
+látta, ha látta. Nem is arra valók voltak ezek a piczi ajkak, hogy
+kaczagásra szétvonuljanak; titkolták a rájuk bízott igaz gyöngysorokat.
+
+Jolánka odalépett a tükör elé s a játék szabálya szerint ő is kivonta
+hajából a magas czifra elefántcsont fésűt.
+
+Az elbámulás hangja zendült fel köröskörül. Az volt aztán a haj! Lágy
+aranyból, megtömörült napsugárból, térdhajlásig omló drága fonadék.
+
+Maga a tükör is úgy elámult bele, hogy elragadtatásában a szája nyitva
+maradt s a szemöldökei felszaladtak a homloka közepére. És ilyen
+elbájolt alakban még nagyobb nevetség volt rá nézni.
+
+De minden emberi lehetőséget felülmult a tükör abban a pillanatban, a
+midőn a szép Nenyuljhozzám a ráma közepébe nézve, azt a gyönyörű
+hajtekercset ismét felcsavarta a fejére, hogy a fésűvel letűzze. A többi
+hölgyeknél sehogy sem sikerült ez; mikor az ember nevet, nem tudja a
+kezét a feje fölé emelni. A tükörbeli arcz extasisban volt; szemeit az
+ég felé forgatta s ajkait üdvmosolyra vonta szét. Az egész vendégsereg
+jobbra-balra dűlt a kaczagástól.
+
+De a szép Nenyuljhozzám nem nevette el magát. Szelid komolysággal
+feltűzte a kontyot a fejére s még azután egy nyájas, lekötelező
+mosolylyal meg is köszöné a tükörnek a szíves szolgálatot.
+
+Lett riadó taps utána.
+
+– Tudom én, hogy az én Nenyuljhozzámomat nem csókolja meg senki! –
+kérkedék diadalmasan a házigazda.
+
+– Megálljunk csak, urambátyám, nem addig van az! – szólt bele Virágossy
+János. – A statutumoknak codicillusa is van, a mely ekképen szól: «ha
+pedig akad a hölgyek közül egy, a ki megállja a próbát nevetés nélkül,
+az annak a férfinak ad egy csókot, a ki szintén megállhatta, hogy
+komolynak maradjon».
+
+Lett erre nagy zendülés a fiatalság között! A kik már kinevették
+magukat, azok debaccháltak, hogy ha ők azt tudták volna, magukat a
+világért el nem röhintették volna; valamennyi Demokritból mind Heraklit
+lett volna; a kik pedig hátra voltak, szörnyen nekitürkőztek, hogy
+milyen erősen ki fogják állni a próbát, ezt tudva!
+
+De a tükör is kettőztetett igyekezettel működött s minden praktikáját
+elővette, hogy áldozatainak jó kedvet csináljon. Egy nyurga, savóképű
+patvarista azzal akart rajta kifogni, hogy felfelé forgatta a szemeit s
+a holdvilágba akart felmenekülni előle; míg aztán a tükör részéről egy
+mennydörgő prüsszentés le nem rántotta az égből, mire a fiú sírva fakadt
+s ráfogták szegényre, hogy nevet.
+
+János bácsinak is ki kellett próbálnia saját találmányát. Ő is kemény
+legény volt és igen flegmatikus kedély. Olyan erős vonásai voltak, hogy
+azokat előbb kulcscsal kellett volna felhúzni, mint az óraművet, ha azt
+akarta volna valaki, hogy nevetést mutassanak. A bajusza is hosszúra és
+hegyesre volt kifenve, a mi növeli a szilárdság kifejezését. Hanem volt
+a jobb szemöldökének egy megszokott rándulása, a mi úgy jött ki, mintha
+intene valakinek. Nem egy engedelmes szívű patvaristát kiküldött már
+ezzel a szemöldökrándítással a szobából; sőt azt mondják róla, hogy
+egyszer a templomban a legátust is kiszólítá a papi székből, hogy az oda
+ment hozzá: «hogy mit tetszik parancsolni?» A tükör szemközt intett a
+szemöldökével a közeledőnek, s János bácsi kapitulált: összeszidta a
+csúf pofáját az incselkedőnek s beadta a maga zálogát.
+
+Csak Tivadar volt még hátra: a hogy ez János részéről furfangosan ki
+lett csinálva.
+
+Erre már minden ember irigy volt. Már csak azért is, mert legszebb
+legény volt a társaságban. Aztán meg az egész játék alatt olyan komolyan
+viselte magát, hogy az valóságos botrány volt. Mintha előre gyakorolni
+akarta volna magát az ösztön leküzdésében; vagy mintha ez az egész
+körülvevő világ nem létezett volna rá nézve: olyan közönyösen viselte
+magát; csak akkor villantak nagyot a szemei, mikor a szép Nenyuljhozzám
+állt a torz-tükör elé. Annak a diadalát a magáéval tartotta azonosnak.
+
+– Dejszen grimászolhatsz az én szemem közé, – mondá, rákerülvén a sor, a
+tükörnek, – nem nevettetsz meg engemet.
+
+A tükör pedig ezúttal épen nem csinált a szemébe néző előtt
+fintorpofákat, sőt igen komolyan beszélt hozzá:
+
+– Dehogy nevettetlek én meg tégedet, kedves jó pajtásom. Ismerem a
+szívfájdalmaidat. Gyógyítsa be a te orvosságod. Recipe: oscula
+Impatientis Balsaminæ. El ne nevesd magadat: kérlek az egekre! Gondolj
+valami szomorú dologra. Gondolj rá, mikor szegény jó öreg anyád,
+nyolczvankilencz esztendős korában, oda ültetett maga mellé s megevett
+éjszakára egy tál czuspájzt, te csak vártad, hogy majd neked is ád
+belőle, de csak nem adott, hanem felfohászkodék: «látod, kedves
+Tivadarkám, milyen mulandó ez a földi élet». (S hangjában remekül
+utánozta az öreg asszonyságot.) – Vagy gondolj valami nagyszerű eszmére!
+Mikor Döbrögi fellelkesül a görögökért s elmondja a szabadsághősök vitéz
+tetteit. Gondolj Kolokotronira, gondolj Miaulisra.
+
+Tivadar erre a biztatásra sem nevetett. Pedig mint tudva van,
+legnehezebb megállni az embernek, hogy ne nevessen.
+
+Folytatta a munkáját komolyan.
+
+A nyakravaló-felkötés pedig azon időkben nem volt valami rövid
+foglalatosság. Egy hat rőf hosszúságú vékony fehér mousseline-sávot
+kellett az embernek a nyaka körül tekergetni, még pedig olyan
+ügyességgel és kiszámitással, hogy annak a két vége, utolsó kanyarodása,
+hátul a nyakcsigolyánál kerüljön össze; mert akkor a csokrot ott
+kötötték meg, nem elől. Ez studium volt.
+
+És Tivadarnak egész odáig sikerült már a műtét, hogy a két
+nyakkendővéget egymáshoz illesztheté: a tükör egészen a kezére játszott,
+komoly arczot csinált, mely összeszorított szájával, szemöldeivel maga
+Kapornaky arczvonásait mimelte: akkor megszólal a tükör, az alispán
+vontatott hangját utánozva: «viczenótárius úr, hová tette a fejét?» S
+erre mintha petárda sült volna el, a lestében elhallgató társaság úgy
+kaczagott fel egyszerre – fájdalom, vele együtt Tivadar is.
+
+A kérdésnek tudniillik az volt az előzménye, hogy egy megyegyűlésen
+Tivadar a jelentését a bevezető fej nélkül adta be az alispánnak s mikor
+az a fentebbi kérdést intézte hozzá, a saját fejéhez kapott: azt
+gondolta, azt keresik.
+
+Volt aztán nagy diadal a gyülekezetben. Ha nekem nem, neked sem! Ez
+mindig örömöt szül. A szép Nenyuljhozzám ma is csak csókolatlan marad.
+
+Tivadarnak pedig zálogot kellett adni. Odaadta az ujjáról az anyjától
+örökül kapott zafirgyűrűjét.
+
+A zálog váltságdíja csók.
+
+Tartsunk előbb egy kis értekezést a csókról.
+
+Ennek különböző népeknél különböző értéke van. Az orosz, a délszláv és
+román igen olcsón adja: ott minden üdvözlés csókkal jár, a
+legőszintébben egymásnak a szájára adva. Az angol pedig még a
+kézreejtett csókot is perhorreskálja. A franczia ki sem mondja a szót,
+hogy «valakit megcsókolni», hanem «megölelni», a mi nagy különbség. A
+német már középutat tart, azt mondja, hogy «einen Kuss in Ehren kann
+Niemand verwehren». S körülbelől ezt a felfogást követték őseink is, a
+kiknek társasjátékaiban sűrűn szerepelt a csók. De az is csak olyan
+ártatlan, tisztességes, félerőszakkal elrabolt, féltréfával engedett,
+félig elpanaszolt, egészben megbocsátott csók volt, a mi senkinek sem
+ártott meg.
+
+«Kútba estem, ki húzzon ki?»
+
+Következett rá egy csók.
+
+S még a hímpora sem hullott le tőle a virágnak, még a zománcza sem
+törődött le a lepkeszárnynak.
+
+Osculum charitatis.
+
+Két zálogot összefogott a békebiró: egy nőét és egy férfiét.
+
+«Mire legyenek elitélve?»
+
+Csókra.
+
+Ámde ez a csók a szép nemre nézve büntetés. Ez így nem volna igazság.
+
+Már pedig Kapornaky Károly a legigazságosabb biró, a ki valaha egy
+vármegyének itéletet osztott.
+
+Büntető kodexünk még akkor sem volt. A biró tartozott az «usus» szerint
+a vétség fokát a bünhődéssel összeegyeztetni.
+
+A hímnemű vétkesnek meg kell szolgálni a csókot azzal, hogy előbb
+tartozik egy verset készíteni vezeklő társához, s azután még azt a
+verset egy tetszése szerinti melódiára elénekelni.
+
+Rettenetes itélet!
+
+Az is kegyetlenkedés, valakitől azt kivánni, hogy verset mondjon, ha az
+nem kenyere; de még hozzá, hogy el is énekelje a saját kompozicziójára!
+Ez már csak az akkori idők kemény büntetésekhez szokott szigorában leli
+igazolását.
+
+Lehetett itt hallani aztán gyöngynél gyöngyebb sonetteket és
+madrigálokat. Az újabbkori népdal-félét akkoriban nem vették még be a jó
+társaságba, hanem azok helyett a félig olasz, félig német modorú dalok
+uralkodtak: «Isten hozzád, te csendes ház». – «Gyöngyöm, Minkám, meg
+kell válnom.» – «Fakadj piros ro-o-o-ózsa, fakadj csendesen.» – A «Ha a
+nap végső sugárinál» dallama épen dreyschrittes walzermelódia volt.
+Eféléket aztán ki kellett adni mindenkinek magából, a hogy Isten tudnia
+megadta, kántorbassusban, fistulaténorban, hamis hangon, félig
+elnevetve, félig belesülve, fütytyel kitoldva, a hol a magasan kezdett
+nótát hanggal nem érték. Minden embernek megvolt az az elégtétele, hogy
+a másik rovására nevethetett. És senki nem neheztelt meg érte.
+
+A zálogbirónak nagy lélekbuvárlati ismeretekre volt ez alkalommal
+szüksége. Tudnia kellett, hogy miként válogassa össze párjával a
+zálogokat, hogy a bünhődő felek a rájuk mért büntetéssel meg legyenek
+elégedve. Mert nem mindegy az embernek, hogy ki legyen a bűntársa?
+
+Legutóljára hagyatott Tivadar. Neki egy szép parázsszemű barna fiatal
+özvegy jutott zálogban elmarasztalt társul, a kiről csendes titokban
+tudva volt, hogy a szép ifjú iránt nem érzéketlen.
+
+– No öcsém, – mondá a háziúr, – halljuk azt a szép verset, meg azt a
+szép nótát hozzá.
+
+A szép özvegy biztató mosolygással tekinte felé.
+
+De Tivadar nem látta a szép özvegyet, mert az ő tekintete mind ott járt
+a szép, csókolatlan maradt Nenyuljhozzám arczán.
+
+– Soha életemben se csináltam én verset, urambátyám. Éneklésről pedig
+kevesebb fogalmam van, mint egy pávának.
+
+Erre a többiek mind neki estek, hogy hát nekik sem mesterségük az, egyik
+se volt se kántor, se komédiás! Ha nekik nem tört bele a derekuk,
+próbálja meg ő is.
+
+– Ha te nevettél mi rajtunk, most mi is nevessünk te rajtad.
+
+– Én nem nevettem ti rajtatok! Tanum rá Jolánka kisasszony, hogy még
+csak el se mosolyodtam.
+
+Erre aztán a szép Nenyuljhozzám lett egyszerre lángvörössé! Micsoda
+goromba érintés volt ez! Kimondani, hogy ők egymás szeme közé néztek oly
+hosszasan s hogy azalatt rájok nézve nem létezett a világ.
+
+Meg is kapta érte a méltó büntetését, mert Jolánka kisasszony nem hogy
+mellette tanúskodott volna, hanem kiszaladt a szobából, a szép özvegy
+pedig megharagudott, odament a tükörül szerepelt esküdthöz s annak
+ragyás ábrázatjára nyomott egy egészséges csókot.
+
+– Én a magam zálogáért megfizettem, már most az az úr ám lássa, hogyan
+váltja ki a magáét?
+
+Az az úr pedig nem látszott többet törődni a zálogban hagyott
+gyűrűjével.
+
+Mikor aztán a társaság oszolni kezdett, s kiki a maga szánkóját
+eléjáratva, sorba búcsúzott a háziaktól, az alispán megfogá a távozni
+készülő Tivadar kezét.
+
+– Öcsém! A mit én egyszer itéltem, azt én meg nem másítom soha. A míg
+nekem egyet nem énekelsz, addig a gyűrűdet vissza nem adom.
+
+– Urambátyám! – felelt erre vissza Tivadar. – A mit én egyszer
+kimondtam, azt én meg nem másítom soha. Ha nem adja vissza a gyűrűmet,
+tartsa meg addig, a míg ennél a háznál lakodalom nem lesz, akkor majd
+éneklek én is valamit.
+
+Hanem már akkor ott állt a szánkója az ambitus alatt, s a másik perczben
+már vágtatott vele a négy csöngős paripa, hogy se látója, se hallója nem
+volt többé annak a hatásnak, a mit vakmerő huszárrohamával az ellenséges
+táborban elkövetett.
+
+
+_V. A vak koldus dala._
+
+A Károly-napi eset után sokáig nem mutogatta magát Tivadar a világban.
+Otthon ült a tanyáján, s ha észrevette messziről, hogy vendég közeledik,
+lóra kapott, elment hazulról s haza sem került elébb, mint a mikor
+gondolta, hogy a látogatója megunhatta magát egyedül és odább állt.
+
+Egyszer mégis otthon lepte a János bátyja. Nem jött a rendes országúton,
+hanem a gyümölcsös felül került gyalog.
+
+Tivadar a kertben volt, nem vette észre a közeledőt. A kertész a
+rózsákat bontogatta ki épen téli burkaikból.
+
+Jánost messziről meglepé egy szép, erélyes férfihangon énekelt dal,
+melynek ez volt a szövege:
+
+  Nézz tükörbe, s mindjárt lészen
+  Szemed előtt rózsa készen:
+  De a tükör rózsáinál
+  Százszor szebb az originál.
+
+(Ez a dal később a Szamos mentén közkedvességű lett. Hej, sok szép leány
+ablaka alatt énekelték azt! Sok szív keserűségének szerzett az enyhülést
+valaha!)
+
+– Ejnye, öcsém, de szépen tudsz énekelni! A verset is te csináltad
+hozzá? – szólt János bátya, kibukkanva a sűrű bokor közül.
+
+– Én énekelnék? – szólt a meglepett öccs. – Van eszembe! S még verset is
+csinálni! Az kellene még!
+
+– Hát ki énekel itt olyan szépen?
+
+– Én nem hallottam. Bizonyosan a kertész.
+
+– Te daloltál, Miska?
+
+– Igenis, tens uram.
+
+A ficzkó konvenczióba hazudott. Pedig olyan hangja volt, mint a
+fűrésznek meg a ráspolynak együtt.
+
+– No hát jól van.
+
+Azzal bementek a házba.
+
+János nem hozta elő a szép Nenyuljhozzámot.
+
+Egyszer aztán csak maga Tivadar kezdette el körülkerülgetni.
+
+– Bátyám! Nem szokott ezen a vidéken valami nagy-nagy árvíz lenni?
+Akkora, hogy a Kapornakyék ereszéig érjen? Hogy az ember úgy mehessen
+életveszélylyel a jég között csónakkal odáig s aztán úgy szedhesse le a
+háztetőről a végveszedelemben levőket?
+
+– Árvíz itt, öcsém, minden esztendőben van. De akkora, a milyent te
+kivánsz, az én emlékezetemre még nem volt.
+
+– Hát valami nagy zsiványbanda nem jár-e ezen a vidéken, hogy mikor azok
+megtámadják a Kapornaky-kastélyt, az ember oda rohanhasson a hátukra,
+szétverje őket s úgy mentse ki a szerelmesét a halálos veszedelemből?
+
+– Nincs ezen a tájon rablóbanda, édes öcsém, a mióta a nagybányaiak
+Pintye Gregort agyonlőtték, annak pedig van száz esztendeje. S azóta
+senki sem jelentette magát erre az üresen maradt állomásra.
+
+– Hát nem tudna nekem, bátyám, olyan embert komendálni, kettőt, hármat,
+vagy ötöt, hatot, a kinek kedve volna velem egy szál kardra kijönni s
+megverekedni azért, hogy a kedvesemnek a lába nyomába mert lépni?
+
+– Nincs itt olyan, kedves öcsém, mert a ki itt duellumra kihív valakit,
+azt bolondnak tartják, s a ki kimegy vele, még nagyobb bolondnak; hanem
+ha olyan igen nagyon akarsz verekedni, eredj el Csengerbe, mikor
+sokadalom van, aztán kiáltsd el magadat, hogy tyukodi vagy: s mindjárt
+kapsz ott embert, a ki összekapaszkodik veled, a hány csak kell.
+
+– De hát ha se tűzből, se vízből, se rablókézből nem szabadíthatják ki
+az imádottakat, se kardot nem törhetnek érte, ugyan mit csinálnak ebben
+a kenderszagú országban az emberek, ha be akarják bizonyítani egy szép
+lánynak azt, hogy szeretik?
+
+– Odamennek hozzá és megkérik feleségül.
+
+– Üm! Bátyám se tud egyebet, mint tréfálni, mikor az ember valami okosat
+akar megtudni.
+
+– Nem tréfálok én, öcsém.
+
+– No hát mondja azt, hogy Argyrus királyfi felment az üveghegyre egy
+patkolatlan lovon, azt elhiszem; mondja azt, hogy báró De Manx halálra
+csiklandozta a medvét, azt elhiszem; hogy Háry János pogácsát süttetett
+magának a királynéval: azt se ellenzem meg; de hogy oda lépjen emberi
+halandó teremtés a Nenyuljhozzám elé azzal a szóval, hogy «kisasszony!
+én magát…» Tyhű! Dehogy jön ki a számon. Beszéljünk másról. Megkezdték
+már a gyapjunyírást.
+
+S aztán átvitték a diskurzust a juhászatra; többet azon a napon nem is
+beszéltek asszonyi nemen levő teremtésről.
+
+Aztán csak szépen telt az idő megint. Tivadarról hordták a hírt János
+bátyjának az ösmerősök, hogy az alighanem a csökmei sárkányt keresi a
+mocsárban; vagy pedig hamis huszasokat készít odahaza; az sem épen
+lehetetlen, hogy a moldvai «fekete vajda» elásott kincseit puhatolja a
+Szamos partja mentében; mert nem látni azt másutt, mint olyan helyeken,
+a hol ember hozzá nem fér.
+
+Már szépen kitavaszodott. Egy délután János úr udvarán elkezdi valaki
+énekelni azt a nótát, hogy «Nézz tükörbe, s mindjárt lészen Szemed előtt
+rózsa készen».
+
+«Ezt» a hangot már ismerte. «Boldi» hangja volt az, a vak koldusé.
+
+Abban az időben Magyarország nádorának az a jótékony gyöngéd eszméje
+támadt, hogy az országból összegyüjteté a vakokat, Pesten intézetet
+alapított a számukra, ott a tehetetlenjét holtig való ápolásra
+elvállalták, a fiatalját pedig kitanították szépen művészmódra énekelni,
+akkor adtak neki egy guitárt, s azzal tisztességes kenyér volt adva a
+kezébe s hajlék a feje fölé. A magyar szereti a szép dalt; a vándor vak
+énekesek elhelyezték magukat ki ide, ki oda: mindegyiknek jutott egy
+vidék, egy vármegye, a hol szivesen látott vendégei voltak minden
+kastélynak és gunyhónak. Ezek voltak a magyar nép Minnesängerei. Ezek
+hordták a lágyító dalt fájdalmas szivektől aczélkemény szivekhez s
+gyakran apró tréfás történetkéket versbe szedve dalolgattak az
+udvarokon, a miknek az alapmeséjét a beavatottak ismerték, s a miket a
+kigúnyolt fél azzal torolt vissza, hogy ellendalt készített s ő is
+betanította azt a vak énekesnek s visszaküldte vele a bosszantóihoz.
+Egész énekes-harczot folytattak általuk ritmusokban és kadencziákban.
+
+A Szamos mentének Boldi volt a vak énekese.
+
+János úr végighallgatta tőle a dalt, a mit a vak olyan szépen tudott
+énekelni. Ő nem látott soha se rózsát, se tükröt, se szép leányt, mégis
+olyan érzéssel tudott róluk dalolni.
+
+– Kitől tanultad ezt a nótát, Boldi? – kérdé tőle János úr.
+
+– Hát a Tivadar úrtól. Ő tanított meg rá. Nékem ő csinálta ezt a dalt.
+Ugy-e, de szép?
+
+– Nagyon szép, Boldi; kapsz is érte tőlem egy tallér borravalót. De már
+most tedd meg a kedvemért azt, hogy eredj át Körtvélyesre; állíts be a
+Kapornakyék udvarába, s dalold el ezt a nótát. Meglásd, hogy ott is üti
+érte a markodat egy tallér.
+
+Kétszer se kellett ezt a vak énekesnek mondani. A kapott tallérra
+ráköpködött a markában, s azzal leereszté azt a biztos csizmaszárba,
+hátára vetette a guitárját s vezettette magát a fiúval nagy sietve.
+
+Másnap délben megint ott volt János úr udvarában a vak dallos. Ragyogó
+arczczal jött, s előre nyújtá az összeszorított markát. Mikor
+kinyitotta, dicsekedve mondá:
+
+– Itt a másik tallér!
+
+János úr kötekedni akart vele:
+
+– Nem tallér az, Boldi, hanem kétgarasos. Bolonddá tettek vele.
+
+A vak dalos nevetett.
+
+– Hát azt hiszi a tens úr, hogy az én tenyerem nem ismeri meg a
+különbséget a réz meg az ezüst között? hogy az ujjam hegye nem tudja
+elolvasni, mi van a pénzre nyomtatva? Tallér biz ez, még pedig koronás:
+Mária Terézia királyunk képe van rajta. (A régi magyar sokat tartott
+arra, hogy Mária Teréziát királyunknak nevezze.) Aztán a ki ezt adta,
+nem tesz az bolonddá e világon senkit, a drága angyali szépség!
+
+– Hát hogy tudod te, hogy angyali szépség? Hisz nem láttad!
+
+– A hangjából látom! Mikor az megszólal, úgy áll előttem, mintha
+világítana. Ha viaszkom volna, ki tudnám az arczát csinálni belőle.
+
+– No, én adok neked viaszkot, csináld ki. Üveg alá teszszük. Hanem előbb
+eredj vissza a Tivadar öcsémhez, s mutasd meg neki a tallért, a mit
+kaptál.
+
+– De meg is mutatom! Áldja meg a Jézus az olyan jó embert, a ki olyan
+szép nótát tanít a szegény vak koldusnak, a mi tallérokat hoz. «De a
+tükör rózsáinál Százszor szebb az originál.»
+
+Még a távol mezőről is hangzott a dal refrainje, a hol már senki sem
+fizetett érte, se nem tapsolt rája.
+
+
+_VI. Vestigia terrent._
+
+Az előre mentek nyomai ijesztenek.
+
+Tudniillik, hogy a mesebeli rókát az ijesztette vissza az oroszlán
+fejedelmi barlangjának a látogatásától, hogy csupa befelé menő
+lábnyomokat látott, kifelé jövőt egyet sem; a Kapornaky-kastély
+látogatóit pedig ellenkezőleg az, hogy még addig minden leánykérő a hogy
+bement, úgy ki is jött; ott nem marasztották.
+
+Az első kisérlet sikerült. Soha az utóbb támadt poéták közül százaranyos
+pályadíjnak (mit vak pályabirák osztogatnak) a kitüntetett úgy meg nem
+örült, mint Tivadar annak az egy tallérnak, melyet nyoszolyólyányul
+meghivott két múzsája aratott a szegény vak pályázónak. Másnap már ott
+volt János bátyjánál, jó négyes fogatával, s azzal a jó reggel
+kivánással lepte meg, hogy «most már jőjjön bátyám násznagyomnak».
+
+Annak sem kellett azt kétszer mondani; az is rögtön befogatta a maga
+négyesét. Jó, saját nevelésű mének voltak. Tudniillik az minden
+illedelem ellen volna, hogy a násznagy és a præsumtiv vőlegény ne két
+külön fogaton menjenek.
+
+Mikor aztán a tornáczba kiállva, dicsérgetnék és bírálgatnák egymás
+lovait: ime érkezik a harmadiknak az udvarra egy új négyes fogat,
+melynek tulajdonosában egyszerre megismerték a Bánkódy Simit.
+
+János úr nagyon megörült neki:
+
+– Legalább nem marad szégyenbe a jó reine claude pálinkám!
+
+János bátya maga nem ivott semmi égetett italt, hanem a vendégei számára
+tartott ilyen ritkaságképen gyártott finom szeszt, a mit a királynői
+gyümölcsből főztek. Ezúttal azonban Tivadar sem nyult hozzá, azt mondta,
+hogy mikor az ember leánykérőbe megy, akkor nem szabad pálinkát innia:
+még ma pipa sem volt a szájában.
+
+A Bánkódy Simi fogata gyönyörű szép négy almáspej volt: telivér állatok;
+azok még csak szóba sem álltak a másik két négyes kollégáival. Tudták,
+hogy ők arisztokraták. Az úrfi is nyalka legény volt: a legnagyobb
+birtok tulajdonosa a környékben, s az anyja báróné, tehát ő maga
+félmágnás, s az is nagy dolog.
+
+– Hozott Isten! – üdvözlé a háziúr az érkező vendéget, a ki nyilván csak
+egy baráti köszöntésre tért be errejártában; s mindjárt vitte az
+asztalkához, megkinálva az aranyszinű nedvvel.
+
+– Köszönöm, ma nem iszom pálinkát. Még ma pipa sem volt a számban.
+
+– Tán bizony leánykérőbe mégy?
+
+– Olyanformán van.
+
+– Aztán hová?
+
+– Hát csak ide – a szomszédba.
+
+– Kapornakyékhoz?
+
+– Körülbelül. Jobb azt az embernek nem hiresztelni; mert hátha kosarat
+kap.
+
+Bánkódy Simi csak azért hajtatott be, hogy megmutassa az új négyes
+fogatát s megdicsértesse magát érte. Nem is mulatott sokáig.
+
+– Aztán ne kivánjatok szerencsét. Vadásznak, leánykérőnek nem szabad azt
+kivánni.
+
+Úgy se kivántak.
+
+A mint elhajtatott, azt mondá Tivadar nagy búsan:
+
+– No, ha te nem iszol, hát majd iszom én. S azzal bújában a szájának
+vitte az egész szalmafonatos butykost.
+
+– Mit akarsz? – rivalt rá János bátya, erővel kicsavarva kezéből az
+öngyilkosságra szánt fegyvert. – Elment az eszed?
+
+– Megjött! Csak nem megyek tán duettben leányt kérni?
+
+– Hát te megijedsz a versenytárstól? Gavallér vagy, katona voltál,
+mindig kerested, hogy kit vágj le? most itt van. S te megretirálsz?
+
+– Hja, bátyám, a leánykérés nem olyan, mint a párbaj. A párbajnál, ha
+bizonyosan tudja is az ember, hogy az ellenfele jobb vívó, hogy
+összevágja, helyt áll neki. A leánykérés olyan, mint a lóverseny. Az
+ember meglátja, hogy a másiknak jobb paripája van: megfizeti a
+bánatpénzt s visszalép, s ezért senki sem nevezi gyávának. Már pedig ha
+csak a lovainkat összehasonlítja is valaki, első látásra megmondja, hogy
+az övéi zsibói ménes ivadék, az enyéim pedig csak mezőről fogottak:
+amazok a menyasszonyt vinni valók.
+
+– Nem a lóról, hanem a rajta ülőről van itt most szó.
+
+– Akkor is enyém a bánatpénz-fizetés. Mennyivel szebb, jobb, okosabb,
+gazdagabb fiú Simi nálamnál? S aztán még az apja alapítványt is tett a
+debreczeni kollegiumban hat árva diák ellátására. Bizony kifogatom én a
+lovaimat!
+
+S nem lehetett többet lelket verni belé. Azt mondta, hogy hazamegy. Alig
+lehetett rávenni, hogy várja meg az ebédet.
+
+Épen hozzá akartak ülni nagy búval-bánattal a gyásztorhoz, a midőn újra
+hangzik az udvaron a vendégbejelentő négyes csengés-bongás, s a kisietők
+bámulatára a ma reggeli telivér fogat hajtat be az udvarra: maga a Simi
+a hintóban. Az ostorhegyes kétszer is megbotlott a sima úton.
+
+– Sánta ez a te ostorhegyesed, Simi, – mondá neki János úr.
+
+– Az nem sánta. Hanem én sántítok mind a négy lábamra.
+
+– Mi lelt?
+
+– Az, hogy kitették a szűrömet az ajtón.
+
+– Ugyan ne mondd. Hogy lehet az?
+
+– Nagyon simán van. Az öreg úr meghallgatta a kérésemet, megdicsért,
+megszorongatott, le is ültetett; hanem aztán egy kis nehézséget
+gördített elém, tudniillik, hogy vajjon a leánya mit szól hozzá?
+Audiatur et altera pars. Halljuk a másik félt is!
+
+– Hát aztán hogyan volt az? – kérdé Tivadar nagy mohón.
+
+– «Infandum renovare jubes… dolorem.» Mondhatlan fájdalmak felújítását
+kivánod tőlem; de ha téged mulattat, hát elmondom, hogy megy az ilyen
+szomorú szertartás végbe. Hát bekoczogtatok, azt mondják: «Tessék!»
+Belépek. Ott találom a mamát a pamlagon, könyvet olvasva, a kisasszonyt
+az ablakon, rámán himezve; meghajtom magamat, leültetnek, kalapomat a
+térdem közé veszem.
+
+– Ugyan ne mondj el minden bolondságot.
+
+– De ha mindent meg akarsz tudni, hát ezt is csak hallgasd meg. – Aztán
+elkezdünk róla beszélni, hogy milyen régen nem volt már eső. A tavaszi
+nem kelhet ki. Ebbe a kisasszony nem szól bele. Folyvást stikkol.
+Belékötök. Mi lesz abból? Dohányzacskó. – S ki lesz az a szerencsés, a
+ki abból dohányozni fog? – Az nem tudatik. – Hogyan lehet az? – Ez a
+dohányzacskó a vármegyeházán fog kilutriztatni, s a begyűlt összeg a
+megyebeli vak koldusok között fog kiosztatni. – Úgy én megrakom mind a
+kilenczven számot, elnyerem a dohányzacskót, s leszek a kisasszonynak
+vakja is, koldusa is, ha a kisasszony is lesz nekem vakvezetőm az életen
+keresztül.
+
+– No, ezt furfangosan gondoltad ki, – fohászkodék fel Tivadar
+irígykedve.
+
+– Kárbaveszett fáradság volt! Minden felelet helyett elkezdett az előtte
+álló virágcseberrel babrálni. «Ugyan az Isten áldja meg, adjon legalább
+egy szál virágot, ha már élő szóval feleletet nem ád.» Akkor aztán
+kiválasztott a számomra egy – nenyuljhozzámot. «Ez azt teszi, hogy
+elmehetek?» – Ekkor az anyja is beszélt. «Nem akar ez férjhez menni
+soha.» – A leány azt mondta rá: «Ti vagytok az okai ketten; nekem olyan
+jó apám és olyan jó anyám van, s engemet olyan nagyon szeretnek, hogy
+nem tudok tőlük megválni.» – «De mi majd egyszer meghalunk», mondá az
+anya. «Akkor én már vén leány leszek, senkinek sem lesz rám többé
+gondja: alapítok egy kálvinista zárdát s abban magam körül gyüjtök
+minden otthon maradt leányt a környékből.» – Denique én megkaptam a
+kosarat, nem is volt egyéb dolgom, mint hogy megfordítottam a
+kocsirudat. Az öreg úrnak, a ki a kocsimig kisért, azt mondtam, hogy
+majd a sédriákon elvégezzük a függőben levő ügyet: nehogy a cselédek
+valamit észrevegyenek. De az istentelenek, akárhogyan óvakodtam, mégis
+becsempésztek a kocsi-ülés alá egy csinos kis «kosárkát», tele sárga
+violával. No már most, Tivadar öcsém, megtudtad, hogy miképen kap
+halandó ember kosarat?
+
+Most aztán már Simi «ivott». Ebéd végével le volt öblítve a búja. Azt
+mondta: gyöngyház! ha leszakad, lesz más!
+
+A mint a boldogtalanul járt kérő odább ment, János bátya karon fogta
+Tivadart s azt súgta neki: no öcsém, be vannak fogva a lovaink.
+
+– Mi czélra vannak befogva?
+
+– Arra, hogy visszajövet selyemkendő legyen a szerszámjukra kötve.
+
+– Csak nem gondol arra bátyám, hogy «én» most oda menjek leánykérőbe, a
+honnan «ezt» kikosarazták?
+
+– No te ugyan derék katona vagy, még akkor sem mersz a csatatérre lépni,
+mikor már az ellenség elfutott.
+
+– De a ki annyival jobb volt, szebb volt nálamnál s mégis megbukott,
+hogy merjek én annak a nyomán elindulni?
+
+János bátya egy szót se szólt többet Tivadar öcscse biztatására, hanem
+felkapta, nyalábra vette; minden rugkapálózása daczára levitte a
+kocsihoz, bedobta az ülésbe, melléje ugrott, lefogta a két kezét, hogy
+el ne szabadulhasson s azzal rákiáltott a kocsisra: «hajts!»
+
+Így szoktak tenni a huszárok!
+
+A kocsi pedig nem állt meg, csak a Kapornakyék kastélya udvarán. Ott
+aztán az őrnagy bátya kiadta a napiparancsot.
+
+«Egy, kettő, három! Az első rohammal beveszed a leány szívét; a
+másodikkal megostromolod az apja sánczait, a harmadiknál kapitulácziót
+követelsz kényre-kegyre. Nekem vagy győzve, vagy halva jőjj vissza!»
+
+
+_VII. A rózsa rózsája._
+
+Sok katonán megesett az már, hogy a míg benne nem volt az ütközetben,
+tetőtől talpig szív volt, úgy reszketett tőle, s mikor aztán egyszerre
+belekeveredett, senki se volt nálánál vitézebb.
+
+A mint a cselédektől megtudták a megérkezők, hogy Jolánka a parkban
+sétál egyedül, az alispán pedig odafenn van a szobájában – rablóbanda
+nem intézheti ügyesebben a támadást, mint a hogy ők foganatosították.
+János bátya ment az alispánhoz, Tivadar pedig elfoglalta a parkot.
+
+Tavasz idő volt; a park minden útjain nyiltak a rózsák, tarka
+csoportokban, egész lugosokat képezve, rózsasövények, rózsaerdők! De
+Tivadar úgy volt vele igazán, mint az egyszeri ember, a ki nem látta a
+fátul az erdőt; ő nem látta a rózsától a rózsaerdőt. Attól az egy
+rózsától, a ki szemközt jött rá. A szép Jolánka egyedül sétált a rózsák
+között, s egy letört százlevelű volt a kezében.
+
+Tivadar el volt rá szánva, hogy ha elfut előle, utána fog szaladni,
+megkeríti és elfogja.
+
+Nem volt rá szükség. Az, a mint meglátta őt, sietteté lépteit, hogy
+hamarább találkozzék vele. S még ő szólítá meg.
+
+– Ah ön itt van? Azt hallottam, hogy elment Amerikába.
+
+– Csakugyan ott voltam kisasszony. Folyvást Amerikáról írt könyveket
+olvastam s nagyon megszerettem azt a világrészt.
+
+– S mit szeretett meg rajta olyan nagyon?
+
+– Leginkább tetszett nekem az a szokás, hogy ha valaki Amerikában egy
+hölgynek udvarol, azt tartozik elvenni. A törvény igen szigorú e
+tekintetben. Házassági ajánlatnak tekinti azt is, hogyha egy férfi egy
+szál rózsát kér egy hölgytől.
+
+Jolánka nem felelt rá semmit, nagy dolga volt vele, hogy a kezében
+tartott rózsáról leszedje a töviseket.
+
+– Hejh, ha ez az enyém lehetne! – sóhajta fel Tivadar, Jolánka keze után
+nyulva.
+
+– Hát hiszen önnek adom, – szólt Jolánka, odanyújtva a «kezét».
+
+– A rózsát?
+
+– A rózsát «is».
+
+El is lett azután ez a kéz halmozva csókkal: s attól a percztől fogva,
+hogy a kezét meg hagyta csókolni, nem is volt többé a szép Jolánka
+«Nenyuljhozzám».
+
+Tivadar odatűzte a gomblyukába a rózsát, s nem volt most már nálánál
+büszkébb, kevélyebb, elbizakodottabb ember a kerek földön.
+
+Elfuthatott most már a szép Jolánka: fogva volt már. Mehetett már
+megvallani az anyjának rózsapiros arczczal, hogy elvesztette – a virág
+nevét.
+
+Tivadar pedig nagy sebességgel végigjárta a park kanyargó útjait, mint a
+ki nagyszerű szónoklatra készül. Hátra volt a nehezebb feladat: az
+alispánt is rábírni, hogy legyen egy pillanatig vele együtt Amerikában!
+Nehéz sor! De a rózsa rózsája erőt adott hozzá.
+
+
+_VIII. A szigorú apa._
+
+Mikor már Tivadar elég sok tulipántágyon keresztülgázolt s nagy
+mennyiségű virágcserepet felforgatott, a mik elég szerencsétlenek voltak
+vele szemközt találkozni, a míg ő a legtökéletesebb leánykérési
+szónoklatot kifőzi fejében: akkor sietett fel elszánt lélekkel a
+kastélyba.
+
+Minden ostromnál az a legnehezítőbb körülmény, hogy az ember sohasem
+tudja, mire várja az ellenség?
+
+Tivadar rohamterve, szónoki remeke egészen ahhoz volt készítve, hogy az
+alispánt majd egyedül kapja a dolgozó szobájában. S mikor tudakozódott
+utána, akkor azt mondták neki, hogy odabenn van a szobájában; csak
+tessék besétálni.
+
+Tivadar együtt találta az apát, az anyát, a leányát, meg a János bátyját
+is. Már most hol van az a szónoklat! Egy ige se látott abból napvilágot!
+
+– No öcsém, te ugyan sokára jösz elő a gyűrűdet kiváltani! – Előzé meg
+az alispán. – Azóta már csak tanulhattál be valami szép nótát. Addig
+vissza nem kapod ám.
+
+– Tudok biz én szép nótát is, urambátyám, – szólt Tivadar, bátorságnak
+okáért a gomblyukába tűzött rózsára szegezve szemeit. – El is énekelem
+igen szívesen; de a gyűrűmet mégsem viszem el; mert én azt itt akarom
+hagyni – Jolánka kisasszony jegygyűrüjeül.
+
+Megtörtént! Benne volt a tűzben.
+
+Az alispán komoly, ünnepélyes képet csinált.
+
+– Öcsém uram! Ez fontos nyilatkozat. Én a leányom kérője irányában igen
+szigorú vagyok. Nagy követeléseim vannak, s azok kiterjeszkednek a
+«jellemre, szellemi képzettségre, rangra, vagyoni állásra és a vallás
+dolgára is».
+
+No ez szép lesz, gondolá magában Tivadar, ha most itt ezekből a
+tárgyakból megczenzeálnak! S valami olyan gondolatja támadt, hogy talán
+jó volna eldobni a puskát a búzavetésbe és elfutni a kukoriczásba? – A
+rózsájára tekintett s az azt mondta neki, hogy ne féljen. A rózsa nem
+csal.
+
+– Legelőször is a jellem dolgát illetőleg, – szólt az alispán, –
+megkövetelem a leányom kérőjétől, hogy soha kriminalitásért börtönözve
+ne lett légyen.
+
+Tivadar nagyot lélegzett. Attól tartott, hogy holmi gárdistakori
+csapodárság után fognak inquirálni.
+
+– Jajh, urambátyám, nem csuktak engemet még karczerba se soha, még diák
+koromba se.
+
+János bátya nagyot intett neki a szemöldökével, ezúttal öntudatosan,
+hogy ne feleljen többet, mint a mennyit kérdeznek. Megérdemelte volna
+egyszer-másszor.
+
+– Azután jön a szellemi képzettség. Én szigorúan megkivánom a leányom
+kérőjétől, hogy írni, olvasni tudjon; a kétszerkettőt ismerje és
+legalább magyarul hiba nélkül beszéljen.
+
+– Hiszen, urambátyám, még just is végeztem, otthon vannak a
+bizonyítványaim.
+
+János bátya nagyon rángatta a szemöldökét: – jó lesz azokkal nem
+dicsekedni! Sok megfordított «s» betű fordul elő a classificatio
+rubrikáiban.
+
+– Azután jön a «rang». Azt okvetetlenül megkívánom attól, a ki előttem
+kérőnek föllép, hogy jobbágyi vagy cselédi osztályhoz ne tartozzék.
+
+– De már az meg épen nem vagyok, inkább magamnak van harmincz cselédem.
+S vagyok a vármegyén vicenotárius!
+
+(A mellékneveket elhagyta.)
+
+– Azután a vagyoni állás. Ez is nagyon megfontolandó. Én a leendő vőmtől
+megkivánom, hogy legalább annyi birtoka legyen, a mennyit egy
+jobbágytelek képez.
+
+– Akkor én herczeg vagyok! – tört ki Tivadarból a büszkeség. – Épen most
+kaptam az idei repczetermésért negyvenezer forintot. Itt van a
+zsebemben.
+
+– Végül hagytam a legnehezebb skrupulusomat. Ez a vallás. Tudni fogja
+uramöcsém, hogy én arra nagyon sokat adok.
+
+No most itt van az a szikla, a min hajótörést szenvedek, gondolá magában
+Tivadar. A többi csak sziréndal volt, arra való, hogy a szegény hajóst
+belecsalogassa az örvénybe.
+
+– Hát én megkivánom szigorúan a leendő vejemtől, hogy vallására nézve a
+«thúgok» vagy «phansigárok» felekezetéhez ne tartozzék, a kik a
+vendégeiket megfojtogatják.
+
+Most már egészen tisztában volt a helyzetével Tivadar.
+
+– Dehogy fojtom én meg a vendégemet, ha csak borba nem! – s azzal
+odarohant az alispánhoz, hogy a kezét fiúi tisztelettel megcsókolja.
+
+– Lassan, lassan, – csitítá őt Kapornaky. – Még ez csak a külső vár
+volt. Hátra van ám a fellegvár. Nem elég az én tetszésemet megnyerni; az
+a nehezebbik kérdés, hogy hát a leányom szeret-e?
+
+– De már ezen a kérdésen túl vagyok.
+
+– Hogyan tudod?
+
+Tivadar kivonta a kebléből a kapott rózsát. Spanyol királynő nem
+dicsekedett büszkébben a római pápától kapott aranyrózsával, mint ő
+ezzel.
+
+– Ezt a rózsát Jolánka kisasszony ajándékozta nekem s aztán kegyelmes
+volt bűnbocsánatot adni, hogy a kezét megcsókoltam érte.
+
+Az alispán leányára tekintett, azt ugyan nem láthatta meg, mert az arcza
+el volt rejtve az anyja főkötője mögé. De hát «qui tacet, consentit». A
+hallgatás is vallomás.
+
+– No ha azt tette, akkor csakugyan a tied, – szólt kezét nyujtva
+Tivadarnak; s aztán lett a szobában általános nevetésből és zokogásból
+támadó szép harmónia.
+
+János úr ráveregetett az öcscse vállára. Jól viselte magát! De ugyan
+nagy munka is volt.
+
+– De még ezzel mind nem ütjük ám el a dolgot, – mondá Kapornaky. – Nekem
+még mindig tartozol egy nótával. Az itélet ki van mondva. A míg azt el
+nem dúdolod, addig a gyűrűd zálogban marad.
+
+Tivadarnak pedig akármikor több kedve volt a danoláshoz, mint most.
+Valami úgy összeszorította a torkát, hogy egy hang nem jött ki rajta. A
+szíve úgy tele volt érzéssel, hogy az agyának egy gondolatja sem maradt
+meg. Csak nézett nagy holdkórosan a szép Jolánka szemébe.
+
+Egyszer aztán maga a leány adta a szájába a dal kezdetét, elkezdte azt,
+a maga édes, galambnevetéshez hasonló hangján.
+
+«Nézz a tükörbe.»
+
+Erre aztán Tivadar is felszívelte magát s szép bariton hangjával
+kontrázva a kedvesnek, kiegészíté a duettet, hogy végül minden ember
+tapsolt neki.
+
+– Itt van a gyűrűd, – mondá a szigorú itélőbiró.
+
+– De a kiváltott záloghoz még egy csók is szokott járni.
+
+– Hát az természetes.
+
+A másik pillanatban már aztán ott volt a térdén Jolánka előtt a
+szerencsét kérő s megkapta a csókot.
+
+És aztán mikor az újjára vonta a kedvesnek amaz emlékezetes gyűrűt, nem
+állhatta meg, hogy meg ne kérdezze tőle, kis kezét kezei közt tartva: az
+első tegezés szent kiváltságával:
+
+– Ugyan mondd meg, édes: mi volt az, a mit meg tudtál rajtam szeretni?
+
+A leány megsugta:
+
+– Az, hogy megvártad, hogy én kérjelek meg téged.
+
+
+_IX. Az «egy» jegenyefa._
+
+Nem valami különös történet biz ez: csak az a nevezetes benne, hogy
+emléke megmaradt annyi emberöltő időn keresztül. Nincsenek már sehol
+azok az emberek, a kik krajczárban lutriztak, s aranynyal volt telve a
+láda-fiókjuk; sem a félénk ifjak, a kik bálványozottukhoz fölnézni sem
+mertek, sem a hölgyek, a kik – zsiráfhajzatot viseltek. – Csak a délibáb
+van még meg.
+
+A Messzelátó-csárda udvaráról még most is meglátszik a távolból
+felmagasló egyetlen jegenyefa. Ágai közt madársereg fészkel; árnya alatt
+boldog, nagyszámú család virágzik. A másik szálfa elment rég a névtársa
+után.
+
+Néha, a földtündér jó kedvében, a délibáb körülrezgi a vidéket, s
+olyankor mind a hat jegenyefát felmutatja a láthatáron; kiemelkednek az
+álmodott tengerből s árnyékuk megduplázza a csalóka képet.
+
+– Ime a Virágossyak jegenyefái! De közel látszanak! – mondja a
+gazdaember, a ki ezt látja.
+
+– Eső lesz holnapután, – mond reá a másik.
+
+A távol rónáról felhangzik a tilinkó búskomor dala.
+
+– A Virágossy-nóta! de messze elhangzik!
+
+– Tartós jó eső lesz.
+
+S aztán elmondják a hat jegenyefa és a Virágossy-nóta történetét annak,
+a ki még nem tudja.
+
+
+
+
+JASKA ÉS JAKSA.
+
+Volt nekem két ismerősöm; az egyiket hítták Jaska Ferencznek, a másikat
+Jaksa Ferencznek.
+
+Ferencz, a Jaska, ez nagy gavallér volt és poéta, írt verseket és
+váltókat, a verseket nem igen fogadták el a szerkesztők, a váltókat de
+igen a zsidók, ismerték őt igen jól a masamód-kisasszonyok, meg a
+tipografos nimphák, nemkülönben a kávéházak és czukrászhivatalok Hébéi,
+a kiket főfő studiuma tárgyául választott. Egyébiránt szép fekete haja
+volt, a mit fodrozva viselt, csinos barkója és sajátságosan imposant
+görbe orra.
+
+Ferencz, a Jaksa, ez pedig ügyvéd volt, emberséges váltóügyvéd és semmi
+más, írt pereket és exequált váltókat, nem járt sem kávéházba, sem
+czukorfogyasztó kioszkba, kerülte a fiatal fehérszemélyeket, mint a kik
+a törvény által semmi jogérvényes cselekedetre nincsenek feljogosítva, a
+divatra különben nem sokat adott, shawl nyakkendőt viselt nyáron is és
+fehér kalapot télen, a szakállát körül meghagyta, s a haja szőke volt és
+mindig kurtára lenyirva.
+
+Ez a két becsületes ember az egész életet megkeserítette egymásra nézve,
+az által, hogy a neveik oly fataliter hasonlítottak egymáshoz.
+
+Majd a csizmadia hozott Jaksa úrhoz olyan szűk csizmákat, hogy a szemei
+dülledtek ki bele, a mint felhúzta, s mire harmadnap megtudta, hogy az
+nem neki volt szánva, már akkorra két új tyúkszemet kapott tőle.
+
+Majd meg Jaska úr elegáns garzon szállásának előszobájába takarítottak
+fel távolléte alatt kilencz mázsa kőszenet, a mit Jaksa úr rendelt meg
+takarékosságból téli fűtőnek, s a mi a dandy hírét iszonyúan
+compromittálta, a parquettáját pedig tönkretette.
+
+Egyszer-egyszer mindenféle vad ismeretlen pinczér fogta el az utczán
+Jaksa urat, hogy azt a kis tartozást, a mivel ekkor meg ekkor adós
+maradt, ne sajnálja már megtéríteni, másszor meg Jaska urat támadták meg
+pervesztes cliensek s felvilágosítást kéregettek tőle.
+
+Ha versek jelentek meg néha Jaska úrtól, ha Jaksa urat kinevezték valami
+csődhöz perügyelőnek, azok a fatális szedők mindig összetévesztették a
+két nevet, a min aztán Jaksa úr épen olyan dühös volt, ha gratuláltak
+neki, hogy ugyan szép verseket kezd írni; mint Jaska úr, hogyha jöttek
+hozzá mindenféle nyúlbőrös ügyfelek s megértették vele, hogy nekik
+miféle igénypereik vannak az illető csődtömeg irányában.
+
+Ez rettenetes élet volt! rettenetes! Jaska azon dühöngött, hogy mint
+tarthatják őt annak a fisléderben járó prókátornak, azzal a kopott
+fejjel, azzal a prózai ábrázattal? Jaksát meg az hozta méregbe, hogy
+mint lehet őt összetéveszteni azzal a nap- és holdlopó poétával? a ki
+egyebet sem tesz, mint a leányok után szaladgál. Mind a kettő szelid,
+barátságos ember volt, de mikor összetévesztették őket s egyiket a
+másikon keresték, akkor tűzbe jött mindegyik s kikergették az embert a
+házból.
+
+Egy este Jaska úr nagyúri vigalomba volt meghíva, mely alkalomra ujdonat
+uj frakkot rendelt meg a legelegánsabb szabóművésznél. Az visszaizent,
+hogy igenis, meglesz, már munkában is van. A vigalom napján délután még
+egyszer oda küldte az inasát, hogy meglegyen am a frakk. A szabó
+visszaüzent, hogy igen is, meglesz a kaczabajka.
+
+«De bolond _neolog_ ez a szabó, gondolá magában Jaska; kaczabajkának
+nevezi el a frakkot; különben ártatlan dolog, hadd tegye.»
+
+Estefelé egészen fel volt már öltözve a dandy, csak a frakk hiányzott
+még: pedig itt volt már az idő; «eredj, sürgesd azt a szabót!» riasztá
+el az inasát. Az inas futott, szemben találkozott épen a szabóval. Hozza
+már a kaczabajkát!
+
+– Ugyan megvárakoztatott, a bérkocsi is itt vár már régen: adja hamar
+azt a frakkot.
+
+– Itt van az a kaczabajka.
+
+Hát a mint felölti, nyakig esik a prémes azurkabátba, a körme hegye sem
+látszik ki a hosszú ujjakból.
+
+– Mi a hetvenhét ménkő ez?
+
+– Hát a mit meg tetszett rendelni az útra!
+
+– Kicsoda? Én?
+
+– Igen is, Jaksa úr.
+
+Jaska úr pedig fogá a kaczabajkát és a szabót, egymáshoz veré mind a
+kettőt és kihajítá az ajtón s dühödten ordítá, frizuráját tépve: «Ezt a
+Jaksát én megölöm!»
+
+Másszor Jaksa úr ül odahaza és nagy sietve dolgozik valami replikán, a
+mit még ma be kell adni; mikor belép hozzá egy felgyűrkőzött fiú, fekete
+foltos ujjakkal és ábrázattal, elől valami ujságlapból rögtönzött
+köténynyel.
+
+– Kérem a _manuskript_.
+
+– Mi kell neked?
+
+– A folytatás a «_kisasszony_ és a _páfiántól_.»
+
+– Bolondokházából szöktél ide?
+
+– Kérem, nem, hanem az a novella, a hol a kisasszonyt megszabadítja a
+báfián.
+
+– Szabadítsd meg te magadat most mindjárt innen, mert kettéharaplak; nem
+írok én novellát! a ki áldotta!
+
+A gyerek szaladt esze nélkül a nyomdába vissza, Jaksa úr pedig leült
+irni, de mérgében összeteremtettézte a tekintetes törvényszéket, s míg
+azt vakargatná kifelé a tollkéssel, megint nyitják az ajtót, bejönnek
+ketten, hárman, idegen, profánus pofák, nézegetnek széjjel a szobában,
+alig látszanak őt észrevenni. Egy közülök spanyolviaszkot vesz elő, meg
+pecsétnyomót, a másik hosszú lineázott papirost tesz le az asztalra s
+kalamárist húz ki a zsebéből.
+
+– Nini, mit akarnak az urak itten?
+
+– Sajnáljuk. Szomorú kötelesség. Kénytelenek vagyunk vele. Egy kis
+_biztosítási végrehajtás;_ valami lejárt váltócska miatt.
+
+– Micsoda? Én ellenem?
+
+– Igen is; – uraságod nemde Jaska Ferencz?
+
+– Én Jaksa Ferencz vagyok.
+
+– Igen, igen, Jaska. Itt kívül az ajtóra van irva a táblán.
+
+– Mi van ott írva a táblán?
+
+– Uraságod becses neve.
+
+– Hozzák be! Olvassa ön. Silabizálja egyenkint, J, A, K, S, A: jax! most
+silabizálja a váltó alá írt nevet: J, A, S, K, jask! Hát egy dolog ez?
+
+A hivatalos személyzet egy darabig várakozik, végre átlátja, hogy itt
+még sem lehet lepecsételni holmit.
+
+– Hát ez az úr más? Hm, hm. Nem tetszik tudni, hogy hol lakik?
+
+– Nem tudom, nem ismerem, nem hallottam róla soha. Nagy a világ,
+keressék benne, bizonyosan ott lesz.
+
+Jaksa úr leül és ír és rájuk se néz többet, hanem a mint elmentek,
+felugrik, feldönti a kalamárist, eltöri a szék lábát s dühödten ordít:
+«Én ezt a Jaskát pörbe fogom!»
+
+Egyszer Jaska úr valami imádottját nevenapján meg akarta lepni egy
+pompás köpenyeggel, a mit Bécsben rendelt meg. A bepecsételt skatulya
+megérkezik a vasúton pontosan napjára, Jaska úr örömében öt pengőt ad a
+vasúti colporteurnek, azzal fiakert vesz, viszi a skatulyát
+imádottjához, s mikor felbontják azt, hát tele van sült tökkel, a mit a
+Jaksa úr édes anyja küldött a fiának csemegéül Váczról.
+
+Majd meg Jaksa úr sürgeti a dokumentumokat, a mikre nagy szüksége van a
+perben; mikor már körmére égett a dolog, akkor hozzák a levelet a
+postáról; nagy gonosz paksaméta, még bérmentve sincsen, kell érte
+fizetni egy forint harminczkét krajczárt, s mikor felbontja: van benne
+egy halom vers, a mit valami _jótékony albumszerkesztő_ küld vissza a
+tisztelt szerzőnek.
+
+Jaska úr prænumeratiót nyit az összes munkáira, szétküldözi az iveket
+valamennyi ismerőjének. A beküldési határnapon megjelen Szegedről egy
+hajdani urabátyja, s mondja, hogy különben is örül őt újra láthatni, de
+egyébiránt is kénytelen volt őt meglátogatni. (Ez bizonyosan hozott vagy
+ötven előfizetőt.) Azzal a bátyámuram leül s elkezdi beszélni, hogy van
+neki egy kis jószága, az tulajdonképen félig-meddig zálog; most előáll
+egy ember, ki akarja váltani; de ő nem engedi; mert pro primo ez a
+paragraphus, pro secundo ez az oklevél neki kedvezményt nyujt, aztán meg
+a felperes nem tudja a genealogiáját deducálni rendi szerint, mert az
+illető atyja meg nagyatyja így meg amúgy az ő hetvenhetedik nagynénjének
+ilyen olyan unokaöcscse volt, de itt volt, ott volt, sehol sem volt, nem
+is született, mégis megholt; – a jámbor dandyt majd a hideg leli már a
+rettentő bonyolódott história miatt, mikor a végin kisül, hogy hát
+_elvállalná-e uramöcsém ezt a szép processust_?
+
+– Hisz én nem vagyok prókátor!
+
+– Nem-e? Pedig én ott olvastam a nevét a Friebeisz kalendáriumában.
+
+– Az _más ember_. Annak a nevében előtte áll a _K_ az _S_-nek!
+
+A bátyámuram még zúgolódik, hogy hát miért nem ő az? Persze, hogy az
+előfizetési ívvel régen ablakot ragasztottak be.
+
+Majd megint, mikor a dandy nyolcz órakor jött haza az urak báljából,
+alszik szép csendesen, rajta ütnek tíz óra tájban s felránczigálják
+kezénél-lábánál fogva, hogy az Istenért, ne alugyék már, dél lesz;
+elkésik a tárgyalásról s az ügyfelét elmarasztalják kontumácziába! míg
+ugyanakkor a jámbor ügyvéd harmadszori sürgető levélre lélekszakadva
+vágtat ki a Tehén-utczába, hogy ott felkeressen egy numero ennyi és
+ennyi alatt lakó asszonyságot, a ki őt számtalanszor kereste, s megtudja
+tőle azt a fontos dolgot, hogy az a _Bábi_, a ki a gróf Rükkmakkéknál
+volt pesztonka, most a Két szív-utczában szobaleány.
+
+A quiproquo mindig több-több oldalát kezdte mutogatni.
+
+Jaska úr kapott meghívást szüretre a kőbányába olyan nevű asszonyságtól,
+a kit még nem ismert; gondolá: ez _új kaland_! felöltözött arszlánosan,
+haját felbodoríttatá, kibérkocsizott félórányira s mikor bemutatja magát
+a házi asszonyságnak, hogy ő Jaska Ferencz, az mérgesen támad rá az
+inasára: «_Hát te szamár, kinek vitted a meghivó levelet, he_»?
+
+De viszont Jaksa úrhoz tör be máskor egy torzonborz egyéniség s megáll
+nagy mérgesen az iróasztal előtt s azt mondja neki: Tudja-e az úr, ki
+vagyok én?
+
+– Tudja a patvar!
+
+– Én vagyok Trifulszky.
+
+– Nem bánom én, ha Quadrifulszky is.
+
+– De ez nem tréfa, hallja az úr, hanem ha az úr még egyszer beteszi a
+feleségemhez a lábát, hát leütöm a derekát.
+
+Jaksa uramat is elhagyja erre a türelem, megfogja a hivatlan vendég
+gallérát, s mire felvilágosulnak a tévedésről, akkorra kiszedtek egy
+csomó hajat egymás üstökéből.
+
+Egyszer épen arra ijed fel a szerencsétlen ügyvéd, hogy egy éltes
+asszonyság benyit hozzá, karján valami siró portékát emelve, a mit a
+költők szerelmi zálognak is szoktak nevezni, pedig arra ugyan nem adnak
+semmit a zálogházban.
+
+– Alásszolgája.
+
+– Alásszolgája.
+
+– Kegyed légyen ugy-e bár Jaska _vagy_ Jaksa úr.
+
+– Már vagy az egyik, vagy a másik én vagyok.
+
+– Tetszik-e emlékezni arra a szegény Luizára?
+
+– Bizony nem tetszik én nekem.
+
+– No lássa, Jaska, vagy Jaksa úr, ez nem szép öntől. Nem olyan nagy
+mesterség ám egy ilyen ügyes városi gavallérnak egy szegény fiatal
+tizenhat esztendős leányka fejét elbolondítani, a kinek sem atyja, sem
+anyja nincsen, a ki őt a csábítástól megőrizhesse. Ön azt igérte
+szegénynek, hogy el fogja venni, csak azt várja, hogy nagykorú legyen.
+Az elhitte mézes-mázos szavait és ime most örök életére szerencsétlen
+lett ön miatt, s ön még csak tudni sem akar felőle; ez nem szép, ez nem
+illendő, nem becsületes emberhez való dolog, tisztelt Jaska vagy Jaksa
+úr.
+
+Az ügyvéd nyugodt szívvel felelt:
+
+– Tisztelt asszonyság, kezdem én érteni a dolgot. A bűnös én nem vagyok,
+de jól ismerem, hogy kicsoda! Magam is érzékeny részt veszek az illető
+szomorúságában, tessék rám bízni az ügyet, majd én rajta leszek, hogy
+teljes elégtételt szerezzek a megszomorodott ügyfélnek.
+
+Jaksa úr kapott az alkalmon, hogy fatális név-másának egy gonosz pert
+akaszthasson a nyakába. Eleinte csak a bosszú ösztönözte erre; s akkor
+úgy torkára szorította Jaska úrnak a hurkot, hogy már-már nem maradt
+annak egyéb alternativája, mint vagy nőül venni az elcsábított leányt,
+vagy főbelőni magát. Később azonban, a mint az ügyvéd megismerte ifjú
+védenczét, ki bukása után is oly szelid ártatlan lélekkel birt; átérzé
+annak szenvedéseit, mit a leányka oly néma türelemmel hordozott; akkor
+mindig lanyhábban fogta az ügyet, s végre egészen elveszté a pert. Jaska
+úr nem tud semmit a leányról.
+
+Az öreg asszonyság, ki Luizának szállást adott irgalomból, dühödten
+rohant az ügyvéd szállására.
+
+– Az úr szamár, az úr gazember; az úr készakarva elvesztette a pert!
+
+– Dehogy vesztettem. Így van ez jól.
+
+– Hogy volna jól! Jaska vagy Jaksa úr nem veszi nőül a leányt.
+
+– Sőt Jaska vagy Jaksa úr nőül fogja venni.
+
+– Kicsoda?
+
+– Hát én. – Az a másik nem érdemli őt meg. A gyermek is az enyim lesz.
+Egy betű előbb, vagy hátrább, ugyebár nem nagy különbség?
+
+És úgy tett, a hogy beszéle. Elvette pervesztett cliensét s nyert benne
+egy igen jó s hűséges és háladatos nőt, a ki egész életét paradicsommá
+tette s a kit Jaska úr méltán irigyelhetett tőle később; nem csupán
+azért, mert jó és hű nő volt, mert hiszen jó és hű nő annyi van a
+világon, hogy azt számba sem vehetni, de még inkább azért, hogy Luizát e
+házasság után egy nagynénje örökösévé tette, s most Jaksa úrnak emeletes
+háza van.
+
+És ennélfogva most még jobban dühösködnek egymásra, mint valaha.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Egy nap alatt 150 ezer kocsi és 900 ezer gyalogos.]
+
+[Footnote 2: Ez egyike a legrégibb nótáknak, a miket egykor hallottam.
+
+_J. M._]
+
+[Footnote 3: Hausner-Purgstall, Geschichte des osm. Reiches.]
+
+[Footnote 4: Mindazon időkben, idők közelében élt nevezetességek:
+Diószegi híres szónok és megalapítója a magyar füvészetnek; «Tánczos
+Kovács» felgazdagodott bérlő, kiről a nép azt hiresztelte, hogy a tündér
+hordta neki a kincseit, a kivel minden éjfélkor tánczolnia kellett;
+Reviczky Ádám köznemes ifjúból emelkedett gyorsan Magyarország
+kanczellárjává, és Hatvani tanár, a bűvészmondakör hőse.
+
+_J. M._]
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+  Az erényt mindig szeretni kell  3
+  A szív törvénye  20
+  Unica  32
+  Három pár  46
+  A háromszinű kandur  54
+  Melyik a férfi?  86
+  A drága karácsonyi kalács  99
+  A tudtánkívül békeangyal  106
+  A hóhér kötele  115
+  A czár albuma  123
+  A gardedám  126
+  Két légyott közül melyiket?  135
+  Házasság gyűlöletből  138
+  Eleven regény  150
+  A kengyelfutó  166
+  A zálog  179
+  Egy régi adoma, mely mindig új marad  191
+  Épületes levél  193
+  Egy marhavész-inspectio  201
+  A pruthi csata  206
+  Bokáczius kalandjai  221
+  Ne nyulj hozzám  241
+  Jaska és Jaksa  280
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 ***
diff --git a/75686-h/75686-h.htm b/75686-h/75686-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..300a55f
--- /dev/null
+++ b/75686-h/75686-h.htm
@@ -0,0 +1,9112 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Van még új a nap alatt by Mór Jókai | Project
+Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+hr.tb {width: 25%;}
+
+.pagenum {
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.summary {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+ margin: auto;
+ font-size: 90%;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.footnotes {
+ border: dashed 1px;
+}
+
+.footnote {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+}
+
+.footnote .label {
+ position: absolute;
+ right: 84%;
+ text-align: right;
+}
+
+.fnanchor {
+ vertical-align: super;
+ font-size: .8em;
+ text-decoration: none;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+/*  text-indent: 0; */
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.25em;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-largest">JÓKAI
+MÓR<br /></span> <span class="caption-large">HÁTRAHAGYOTT
+MŰVEI</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">A JÓKAI MÓR ÖTVENÉVES IRÓI
+JUBILEUMA ALKALMÁBÓL KÖZREBOCSÁTOTT NEMZETI DÍSZKIADÁS KIEGÉSZÍTŐ
+SOROZATA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">I. KÖTET</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">VAN MÉG ÚJ A NAP
+ALATT</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI
+INTÉZET<br />
+RÉSZVÉNYTÁRSASÁG</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">1912</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT</h1>
+<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI
+INTÉZET<br />
+RÉSZVÉNYTÁRSASÁG</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">1912</span></p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br />
+-1-</a></span></p>
+<p class="center"><span class="caption-largest">VAN MÉG ÚJ A NAP
+ALATT.</span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id=
+"Page_2">-2-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br />
+-3-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>AZ ERÉNYT MINDIG SZERETNI KELL.</h2>
+</div>
+<p>A Svábhegy keletre néző oldalát egy mély hegyszakadék hasítja
+ketté, a mely valamikor járt út volt, nagy felhőszakadások
+vízmosásai vájták ki ilyen mélyre, most már egy széles, mély árok,
+embertől járhatatlan. Ennek a két oldalán fekvő telkekhez csak
+kerülő utakon lehet jutni.</p>
+<p>Ezelőtt néhány évtizeddel még ezek a telkek viruló szőlőkertek
+voltak (a filokszéra előtt). Csak egy telek vált ki a többi közűl,
+a melynek felső részét terebélyes fák fedték, az alsó része kopár
+volt, csupa kőhalmaz, míveletlen, alját bozót takarta.</p>
+<p>Az összeboruló fák zöldje közül egy házikó szeglete nézett ki a
+világba egy ablakával.</p>
+<p>Közel volt az én nyári lakomhoz: beláttam az udvarába. Sohasem
+vettem észre ott emberi alakot.</p>
+<p>Egyszer kiváncsi voltam megtudni, mi van ott. A kocsiúttól
+eltérve, csak egy keskeny ösvény vezetett a kerítés ajtajáig. Az
+pedig állandóan zárva volt.</p>
+<p>A kapu rácsozatán keresztül be lehetett látni az udvarra. Csupa
+gaz és bozót minden, semmi nyoma hajdani virágos kertnek. Közel a
+kapuhoz egy sárga virágú szarkával telenőtt halom oldalából egy
+négyszögű hegyes oszlop emelkedett ki, fehér homokkő volt, rajta e
+felírás fekete betűkkel: «Virtus semper diligenda.» Mit jelent ez?
+Figyelmeztetés ez, vagy tanulság?</p>
+<p>Kézen, közön át, szomszédok révén aztán megtudtam az egész
+megelőző történetet. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id=
+"Page_4">-4-</a></span></p>
+<p>Ez a világtól elrejtett kis lak egy fővárosi orvosé volt, a
+kinek egy kórháznál volt állása. Súlyos hivatal. Ő volt a kezelője
+a ragályos betegek osztályának.</p>
+<p>Az orvosnak felesége volt, fiatal és szép.</p>
+<p>Könnyen megérthető a gondoskodás, hogy nejét az orvos
+eltávolította a kórház közeléből, s itt e félreeső zugában a
+külteleknek választott számára lakást, a hol azok a gyilkos rémek,
+a kikkel ő folytonos küzdelemben áll, rá nem találhatnak.</p>
+<p>De más veszélyes démonok sem találhatnak rá; – a kikkel tele a
+világ.</p>
+<p>Reggel korán beballagott az orvos a városba, táskáját czepelve;
+az egész napot odabenn tölté, este felé, gondosan végezve magán a
+fertőtlenítést, s öltönyt változtatva, megint kisétált a svábhegyi
+lakására.</p>
+<p>Az asszony egész nap magára volt hagyva.</p>
+<p>Egyetlen cselédje, egy sváb paraszt nő, reggel eltávozott a
+szamarával a városi kúthoz, két puttonynyal, vizet hozni s a
+mészárszékből húst, a kofától zöldséget, a milimáristól tejet
+bevásárolni: az alatt be volt zárva a kapu, a majorosné
+hazatértével megindult a főzés, abba az úrnőnek semmi beleszólása
+nem volt.</p>
+<p>Semmi mulatság, szórakozás, házi foglalatosság nem volt
+számára.</p>
+<p>Virágos kert sem volt a háznál, annak első létföltétele, az
+öntöző víz: az hiányzott.</p>
+<p>A megelőző birtoktulajdonosnak vakmerő terve volt: kutat ásatni
+a telkén. Lefúratott harmincz öl mélységig; de vízre nem talált. A
+kiásott temérdek kő halommá nőtt, még a hegyszakadékba is jutott
+belőle annyi, hogy gátat rekesztett az alján, ennek a gödrében
+aztán megrekedt a nyári záporhordta iszap s időjártával az új
+talajt telenőtte a vad csipkebokor, a mely alulról fölhatolt a
+telek széléig, úgy, hogy kevés fáradsággal rózsalugast lehetett
+belőle idomítani. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span></p>
+<p>Ez a rózsalugas volt a magára hagyott feleségnek a kedvencz
+menedéke.</p>
+<p>Egész nap itt ült és horgonyolt valamit.</p>
+<p>Egyedüli olvasmánya volt az ujság. A hivatalos Közlöny, ezt
+hozta ki számára a férje mindennap. Posta még akkor a Svábhegyen
+nem létezett. S a Közlöny éppen jó erkölcsű hölgyeknek való
+olvasmány volt. Kirekesztve hasábjaiból minden regény és szerelmi
+kaland napihíre, a mi a képzeletet felszítja.</p>
+<p>Annak a lehetősége ki volt zárva, hogy a fiatal asszony
+valamelyik telekszomszédjával érintkezésbe jöhessen. Az egyik
+szomszédja egy óbudai kapás volt, a ki maga művelte a szőlejét;
+azzal nem lehetett egyébről beszélni, mint hogy nincs eső; a másik
+szomszédja pedig a vakok intézetének egy tanárja, egyházi személy,
+a ki csak vasárnap jött ki a villájába a tanítványaival: azoknak
+mindegy volt, hogy szép-e az a búskomor asszony, a ki beleénekel az
+ő istenes dalaikba? nem látták.</p>
+<p>A férj esténkint fáradtan jött ki a városból s kórházi élményei
+nem voltak arra valók, hogy azokkal asszonyt mulattasson.</p>
+<p>Alacsony, zömök férfi volt, rövidre nyirt szakállal (a csókja
+szúrt), a szemöldöke sűrűbb volt, mint a bajusza, az arczán nyomai
+látszottak a himlőnek. A haja illatozott valami kozmetikumtól, a
+mely a hajkihullástól véd, emlékeztet a kőrisbogárra és a
+szegfűszegre. A fogai feketék voltak a folytonos szivarozástól.
+Egyszóval ideálja volt egy férjnek a maga asszonya előtt.</p>
+<p>Az asszonynak még olvasmánya sem volt a hivatalos lapon kívül. A
+doktor elvből ellensége volt minden regénynek. Idézte Corneliust a
+neje előtt, a ki a poétákat a kerítők közé számítja.</p>
+<p>A doktor mogorva arcza híven visszatükrözte a kedélyét:
+házsártos, zsémbelődő, kötekedő volt. Semmi sem tetszett neki, a
+mit az asszony tesz. A mit beszél, abban is mindig hibát keresett,
+s azt nem hagyta megrovatlanul. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Túlságos volt a
+takarékosságban: naponkint kiadta a konyhára való költséget s este
+beszámoltatott krajczárig a svábasszonynyal s pörölt vele, hogy
+drágán vásárol. Baromfit nem hagyott tartani a háznál, mert annak
+az élelmezése ellenőrizhetetlen. Ellenben az ételek dolgában
+finnyás volt: belekotnyeleskedett a konyhai állapotokba, a salátát
+maga készítette el. A kávét is maga főzte meg. A tejet különösen
+kifogásolta. Valami furfangos mérővel kisütötte, hogy az hamisítva
+van. A gazdasszony példálózott is előtte, hogy jó volna egy
+tehénkét hozni a házhoz: attól aztán nemcsak igazi jó tejet lehetne
+kapni, hanem a tejfölösleget el lehetne adni a Svábhegyen, abból
+beszerezni a télire való eleséget, szénát, korpát. Hallani sem
+akart róla a doktor. Pedig a gazdasszony biztosította róla, hogy
+nyáron át nem kerül a tehén semmibe: a garádon, az árokpartokon
+annyi fű terem, a mi azé, a ki learatja, hogy azzal a riskát bőven
+el lehet tartani. Nem! Tejgazdaság csak Rothschildnak való!</p>
+<p>Egy reggel galambokat fedezett fel az udvaron a doktor. Hát ezek
+hogy kerülnek ide?</p>
+<p>A gazdasszony igyekezett megnyugtatni, hogy ezeket ő (egy párt)
+a frakodligásból kapta a Schwarce Nánitól, a kinek van sok: a
+galambnak nem kell etetés, az tud magának keresni a szántóföldeken.
+Időjártával fiókáik lesznek s azok töltve nagyon jók.</p>
+<p>– Én nagyon szeretem a galambokat, – védekezék a feleség.</p>
+<p>– Azt rosszul teszi. A galamb az erkölcstelenség szimboluma.
+Cythere madara, a kitől a nők csak rosszat tanulnak.</p>
+<p>Az asszonyka addig czirógatta a doktor borotvált pofáját, hogy
+kiengesztelje, míg az meglágyult s beleegyezett, hogy maradjanak
+hát itt a galambok.</p>
+<p>S azt nagyon rosszul tette.</p>
+<p>Hiába! A férjnek fenn kell tartani az egyszer fogalmazott
+<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span>
+véleményét, mert az mindenesetre irányadó. A következő eset
+tanúbizonyság rá.</p>
+<p>Egy délelőtt az asszonyka ott dolgozott a munkáján a rózsabokor
+alatt, a mely szabadon nőtt föl az árokparton, a midőn nagy
+vijjongás hangja kelté föl a figyelmét, a mely a magas égből
+hangzott alá. Ijedten látta, hogy az ő galambját üldözi egy
+karvaly: egymás fölött csapongnak, ha a karvaly alácsap, a galamb
+fölrebben, hol felül van, hol alul.</p>
+<p>A hölgy elkezdett hangosan kiabálni, hogy a ragadozó madarat
+elriaszsza, sikoltásaira a sváb asszony is előrohant a konyhából,
+egy palacsintasütőt csapkodva a főzőkanállal, hogy a karvalyt
+elriaszsza, de az nem ijedt meg. Már-már körme között tartá az
+ártatlan galambocskát, a midőn egy lövés dördült el s a karvaly
+bukfenczezve zuhant alá éppen az asszonyka lábai elé.</p>
+<p>A lövés a széles árok túlsó partjáról jött; az asszonyka
+odafordulva egy férfialakot pillantott meg, a kinek az arczát meg
+sem jegyezheté magának, mert az rögtön eltűnt a bozót között s még
+csak egy üdvözlő szót sem hallatott.</p>
+<p>A gazdasszony odasietett a vadászprédát átvenni. Az asszonyka a
+hozzámenekűlt galambkát gyügyögtette.</p>
+<p>– Ez derék lövés volt, – mondá a doktorné.</p>
+<p>– Hej, sokba van annak az úrnak, hogy olyan jól tud lőni, –
+mondá a gazdasszony.</p>
+<p>– Ismeri azt az urat?</p>
+<p>– Nem ismeri ezt senki, mert senki sem találkozott még vele, de
+azért mindenki tudja, hogy itt van; a nevét sem emlegetik, csak úgy
+híjják, hogy a «svéd báró». Ott lakik szemközt abban a várrom-forma
+kastélyban.</p>
+<p>A doktorné csak most kezdett érdeklődni az iránt a sajátszerű
+épület iránt, a mely az átelleni hegy lankáján magasra emelkedett,
+s a melyet ő eddig egy a hajdankorból hátramaradt várromnak
+tartott. Egészen olyan <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=
+"Page_8">-8-</a></span> volt, mint a Balaton-vidék családi
+váromladékai, a miket a költő megénekelt: magas tornya, zeg-zugos
+párkányai, csúcsíves ablakai, erkélye, lépcsősora. Tetőzete nem
+volt. Élő lény nem mutatkozott rajta soha; se zászló nem volt
+kitűzve az ormára.</p>
+<p>Most megtudta, hogy abban a romban egy élő ember lakik, egy
+előkelő úr: idegen.</p>
+<p>– Miféle ember lehet az?</p>
+<p>– Nem tudja azt senki, csak úgy találgatják a svábhegyiek.
+Valami nyolcz esztendeje került ide, ő építtette ezt az ócska
+várhoz hasonlatos épületet; de van neki más lakóháza is, a hol
+rendesen tanyázik, s onnan egy földalatti folyosón jár keresztül a
+tornyába. A kapujára nagy betűkkel van felírva, hogy «tilos a
+belépés». Egyetlen cselédje egy vén mindenes, ez hordja haza a
+gazdájának az élelmiszereket; de ezzel nem lehet szóba állni, mert
+olyan nyelven beszél, a mit errefelé senki nem ért. A gazdája
+rendeléseit írásban viszi a boltokba. A svéd báróról az a hit van
+elterjedve, hogy odahaza a maga országában agyonlőtt duellumban egy
+előkelő főurat; szerelmes história volt az! Ezért halálra itélték;
+a büntetése kikerülése végett menekült ide a mi hegyeink közé, a
+hol nincs policzáj. Itt nem háborgatja senki. Azt mondják, hogy
+galambpostával levelezik. Ha néha be kell neki menni a városba a
+dolgai végett, nem jár a rendes országúton, hanem az árkokon,
+vízmosásokon keresztül, s csónakon viteti át magát a Dunán. Mindig
+fegyvert hord magával. Olyan pisztolya van, a mivel ötször lehet
+egymásután lőni; a ki megszólítja, azt rögtön lelövi.</p>
+<p>Ennyi adat csak elég, hogy egy ismeretlen férfit érdekessé
+tegyen egy nő előtt.</p>
+<p>– Rézi asszony, azt a lelőtt madarat jó lesz nekünk elásnunk a
+kövek közé.</p>
+<p>– S nem beszélni semmit a karvalyról a doktor úr előtt.
+<span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
+"Page_9">-9-</a></span></p>
+<p>Egy rejtegetni való titka tehát már volt az asszonykának a férje
+előtt. Az féltékenynyé lehetett volna a rejtélyes szabadítóra.</p>
+<p>Egy talány férkőzött a szívébe, a mi nem hagyta nyugodni.</p>
+<p>Többet is szeretett volna megtudni a rejtélyes idegen felől a
+parasztasszonytól.</p>
+<p>– De hát mit csinál az az ember, ha egész nap nem jön elő a maga
+vadonából?</p>
+<p>– Oh, az nem vadon. Az udvara valóságos paradicsomkert. Lehet
+látni a kapuján keresztül. Minden hónapban más meg más virágok.
+Olyan csodálatos virágok, a milyeneket erre mifelénk nem is látni.
+Azt mondják, Hollandiából hozatja ládaszámra a hagymáit, gyökereit.
+Egész nap azokat kapálgatja, öntözgeti, van neki mivel. Nagy
+cziszternákat csináltatott, a mikben az esővizet felfogja. A nagy
+telke is csupa virágos bokor, azokat is mind maga oltogatja,
+nyesegeti.</p>
+<p>Virágok! Ezek voltak az asszonykának legkedvesebb vágyai.</p>
+<p>Hol látott ő virágokat?</p>
+<p>Az anyja szinházi páholynyitónő volt: az hordta haza a leányának
+azokat a drága szép virágokat, a miket a primadonnák a
+koszorúözönből a színpadon felejtettek.</p>
+<p>Bizony csak úgy jutott virágokhoz a leánya. Azt őrizte az anyja,
+mint egy rabot. Őrizte a szinháznak még a levegőjétől is! Ismerte
+jól, hogy mi szállong ebben a levegőben. Mikor maga fölment a napi
+dolgára a szinházba, a leányát bezárta a konyhába s ott tartá
+hazajöttéig. Az addig magában dolgozott. Minden finom kézimunkát
+tudott, az volt a mulatsága – és egyúttal keresete.</p>
+<p>A gyönyörű csipkéket, himzéseket a páholynyitónő értékesíteni
+tudta a szinházi előkelőségeknél s a mikor a leánya elkészült egy
+remekül horgonyolt paplannal, azt kisorsolták: egy huszas volt a
+betét, mind a kilenczven <span class="pagenum"><a name="Page_10"
+id="Page_10">-10-</a></span> szám elkelt a szinháznál, művészek és
+szinházlátogatók jóvoltából; a lutrin kihúzott első szám volt a
+nyertes. Ennek a sorsjátéknak az eredménye képezte a páholynyitónő
+leányának az öltözetbeli költségét. A ruháit is maga szabta és
+varrta.</p>
+<p>Így ismerkedett meg a maga doktorával is.</p>
+<p>Egyszer a páholynyitónő komolyan megbetegedett: orvost kellett
+számára hivatni. A szinháznak voltak doktorai, a kik különben más
+téren praktizáltak. Fizetést nem kaptak a szinháztól, hanem csak
+ingyen zártszéket s újesztendő napján az összes tagoktól kollekta
+útján vásárolt ezüst kalamárist. Azért mindenkor híven
+teljesítették orvosi kötelességeiket a szinházhoz tartozók
+irányában.</p>
+<p>Az orvos egy egészen tisztaszívű leányt tanult megismerni, a
+leány pedig egy jóindulatú okos embert.</p>
+<p>A doktornak ilyen nőre volt szüksége, a kire még nem lehelt rá a
+hivalkodás rossz szelleme, a ki takarékos, hűséges: anyja
+betegágyánál kimutatta, hogy milyen önfeláldozó; a leány pedig
+becsülni tanulta azt a férfit, a ki hivatását oly lelkiismeretesen
+teljesíti, minden jutalom nélkül; sőt arra is kiterjed a figyelme,
+hogy ismerősei körében segélyt gyűjtsön a beteg nő számára, a ki
+betegsége idejére a fizetését nélkülözte.</p>
+<p>Így lett belőlük egy pár.</p>
+<p>Voltaképpen ez volt a legnagyobb uzsora, a mit valaha
+fizettek.</p>
+<p>Az asszonyka nem látszott azt eleinte érezni.</p>
+<p>Ránézve a házasság megváltás volt.</p>
+<p>Szűkebb börtönből tágabb börtönbe.</p>
+<p>Vannak asszonyok, a kiket a véralkat azzal a szerencsés
+kiváltsággal ruházott fel, hogy filozofálni tudnak. Össze tudják
+hasonlítani a különböző helyzeteket, a miket elcseréltek. A leány
+senki sem, az asszony már valaki.</p>
+<p>Az asszony akaratától függ, hogy a férje egyéniségében a jó
+tulajdonságokat fölfedezze. <span class="pagenum"><a name="Page_11"
+id="Page_11">-11-</a></span></p>
+<p>Ha a férj arcza rút, a megszokás széppé teszi. Rút férfi
+nincs.</p>
+<p>Ha durva, goromba, az jellemerőre mutat.</p>
+<p>Ha szerelemféltő, az szerelmének a tanújele.</p>
+<p>A doktorné, a míg leány volt, egy rokonszenvet keltő férfialakot
+sem ismert. Nem is tudta, hogy vannak fiatal lovagok a világon. Az
+anyja nem engedte, hogy egy szinpadi előadást megnézzen, pedig
+ingyen kaphatta volna.</p>
+<p>Lakószobájuk ablaka az udvarra nyilt: még az utczán sem
+láthatott nyalka suhanczot. Ránézve a doktora volt az egyedüli
+valaki…</p>
+<p>Ezen az eseménydús napon a doktor nagyon korán jött ki a
+városból. Kocsin hozták ki. Volt a Svábhegyen már akkor is
+közlekedési eszköz: a Krumpe János milimárinak szamaras szekere; ha
+valakinek az a duskálkodás jutott eszébe, hogy kocsin járjon a
+Svábhegyre, a szamárfogat rendelkezésére állt, az kivitte, behozta;
+utolsó állomása volt a Schaffler Miska (kurtakocsma a déli vaspálya
+helyén), ott leszállhatott a vendég s mehetett a váron keresztül
+Pestre. (Alagút még nem volt.)</p>
+<p>A doktort a nemzeti Opera buffó baritonistája hozta ki a
+szamaras szekéren. Annak is volt egy bogárhátú háza, nem messze a
+doktorétól, a hol télen-nyáron lakott. Azt is egy paraszt
+mindenesné szolgálta ki a deutschbrámer nemzetből. Ezt érte utól
+valami súlyos betegség. Addig természetesen nem hívattak doktort, a
+míg késő nem volt a segítség.</p>
+<p>Mind a mellett hetekig bírta benne tartani a lelket a jeles
+orvos; maga hordta ki számára még a patikaszereket is és nem szólt
+az áráról az énekesnek, a mi annak nagy fejvakarást okozott.</p>
+<p>De végre mégis csak halál lett a vége a hosszas betegségnek.</p>
+<p>Még akkor nem lévén temetkezési egyletek, szinházi kollekta
+útján temették el a felejthetetlen majorosnét. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p>
+<p>A buffó szerette a szójátékokat.</p>
+<p>– A majorosné felejthetetlen; de a tehénke fejhetetlen. Ki feji
+már most meg a riskát? Tudja mit, doktor, én magának adom a tehenet
+doktori sallárium meg patikakontó fejében.</p>
+<p>A doktor befelé nevetett magába egyet s nem szólt rá semmit.
+Ahhoz, hogy a szinházi orvost a művészek egy meleg kézszorítással
+honorálják, már hozzá volt szokva; hanem hogy orvosi fáradozásai
+jutalmául egy eleven tehénnek a kötőfékjét nyomják a markába, azt
+egészen különösnek találta.</p>
+<p>Másnap reggel aztán ott találta a kapubálványához kötve a
+riskát, a ki hangos bőgésével tudatta ottlétét. Szarvára volt kötve
+a czédula a tulajdon áthelyezésről. Ezt bizony meg kellett tartani.
+A szegény kiéhezett pára csak úgy falta a frissen aratott somkórót,
+a mit a Rézi asszony hozott eléje nyalábbal. Bekötötték az üres
+istállóba.</p>
+<p>Ebbe bele kellett nyugodni a doktornak.</p>
+<p>Ezzel aztán egészen megjavult a háztartás.</p>
+<p>A Rézi asszony gondoskodott a tehénke mindennapi élelmezéséről s
+egyúttal vevőket is szerzett a tejfölösleg számára a svábhegyi
+lakók között. Ez aztán időt is vett igénybe. Az asszonyka hosszabb
+ideig magára maradt. Ebben is van valami jó. A jövedelmet pedig
+gyarapította a tejpénz. Áldott rubrika az asszony számvetésében.
+Pénz, a miről az öreg nem tud semmit.</p>
+<p>Most már lehetett fennhéjázó tervre is gondolni.</p>
+<p>Ugyan mi vakmerő vágya lehet egy ilyen penészvirágnak?</p>
+<p>Hát ugyan mi? Egy új ruha. Nyári divatszerű.</p>
+<p>(Öltözetre, pucczra a férj nem vesztegeti a pénzt.)</p>
+<p>A Rézi asszony mindennap hoz haza egy csomó kutyanyelvet. (Így
+hítták akkor a valutát.)</p>
+<p>De ezt a hosszúságáról ismeretes pénzjegyet még előbb művészi
+gyümölcsöztetés útján konvertálni kellett. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p>
+<p>Miből állott a finanszirozásnak ez a neme?</p>
+<p>Az első alaptőkéből összevásároltak egy csomó színes pamukot s
+ezekből horgonyolt az asszonyka tündérujjakkal díszes paplant. A
+paplan alapszíne karmazsinpiros volt.</p>
+<p>De nemcsak egy paplant készített, hanem egyszerre kettőt.</p>
+<p>Furfangos az asszonyi ész.</p>
+<p>Az volt a terv, hogy az egyik paplant otthon eltanúlt gyakorlat
+szerint ki fogja lutrizni. Ebből kap annyi pénzt, a mennyiből az új
+ruha kelméjét beszerezheti. De mivel előrelátható, hogy a doktor
+(diplomás ember!) abba semmiképpen bele nem fog egyezni, hogy az ő
+hitvestársa kézimunkákat sorsoltasson ki: tehát erről a
+pénzműveletről Rézi asszonyon kívül senkinek sem szabad tudni.
+Egész nap a kisorsolandó himzés van munkában; a másodlat csak akkor
+kerül tű alá, a mikor a férj hazatérte közeledik estefelé.</p>
+<p>Egy kis rászedés biz ez; de hát ennyi csalfaság csak meg van
+engedve a leghűségesebb feleségnek is.</p>
+<p>A férj csak a készülőben levő paplanról vehetett tudomást, az az
+ő nevenapjára készült. Holott a már kész példány régóta megtette a
+maga körútját a kisorsolás terén; nagyon rövid körút volt: a hol
+elkezdődött, ott el is végződött. Rézi asszonynak az az ügyes
+gondolata támadt, hogy a kész munkát legelső próbára a világkerülő
+várúrnak küldje föl, szép szavakkal és pogácsákkal meghódított
+mindenese által. A rejtélyes ember aztán azt tette a kisorsolási
+ívvel, hogy annak mind a kilenczven számát teleírta a góthai
+almanach valamennyi celebritásainak nevével, a járandó pénzt és az
+ívet visszaküldte Rézi asszonynak, a paplant megtartotta magának:
+hiszen neki kellett azt a sorshúzáson okvetlenül megnyerni. A saját
+nevét nem írta közé.</p>
+<p>No, ha ez az ív a doktor kezébe kerül valahogy, fog ez arra
+felránczolt homlokot csinálni! Hogy került <span class=
+"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> össze
+ennyi őrgróf és birodalmi herczeg hevenyében a Svábhegyen?</p>
+<p>Az asszonyka pedig megkapta az új ruháját. Fedezetül szolgált a
+tejpénz. A férjnek nem kellett látni a készülő ruhát. Majd ha
+fölveszi az asszony, el lehet vele hitetni, hogy a mama küldte a
+leányának.</p>
+<p>Korán reggel a Rézi asszony elindúlt a szamarával a megszokott
+körjáratára, a doktor maga készítette el a reggelit, aztán ő is
+bement a városba, a hivatalát végezni; az asszonyra rázárták a
+kertajtót és a kaput. Börtönéből ki nem osonhatott.</p>
+<p>Ámde ott volt a rózsalugas a mély árokparton.</p>
+<p>A mint magára maradt, oda vonult folytatni a munkáját a második
+paplanon.</p>
+<p>A mint ez a piros lepel megjelent a rózsalugas alatt, azonnal
+leereszkedék az átellenben levő vártorony erkélyéről egy vörös
+zászló: a karmazsinszínű kötött paplan, a mely lutri útján jutott
+idegen kézre.</p>
+<p>Senki sem tudhatta, hogy mi köze van ennek a két zászlónak
+egymáshoz? Csak a madarak láthattak oda s azok nem árulkodnak.</p>
+<p>A doktornak feltűnt a változás, a min a felesége kedélye
+megfordúlt. Sokkal édesebb, hízelgőbb volt hozzá, mint eddig.
+Mindenben a kedvét kereste. Ibolyákat szedett számára s azokat a
+gomblyukába tüzdelte. A doktor a tükörbe nézett: ő lett-e szebb egy
+idő óta? Mi változott meg hát? Az ibolyák titoktartók. A rózsák már
+nem azok.</p>
+<p>Mikor a rózsanyílás ideje eljött, egy délután azzal lepte meg a
+hazatérő doktort a felesége, hogy egy kinyílt rózsát tűzött a
+gomblyukába.</p>
+<p>A doktor megdöbbenve kérdezé tőle:</p>
+<p>– Hogy jutottál ehhez a rózsához?</p>
+<p>Maga a rózsa is feltűnő volt: lángpiros, nem egészen teljes, a
+közepén egy csomó aranyszín himszál vált ki a kelyhéből; a szaga
+kábítóan édes. Az embernek e <span class="pagenum"><a name=
+"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> rózsa láttára az a gondolata
+támad, hogy ez a virág beszélni tud.</p>
+<p>Az asszony nem jött zavarba a felelettel. Mondhatta volna azt
+is, hogy a Rézi asszony hozta.</p>
+<p>– Itt nyílik ez, a mi rózsalugasunkban.</p>
+<p>– Lehetetlen!</p>
+<p>A doktor ismerte egy évtized óta ezt a házat és telket, a régi
+tulajdonos idejéből, a kit betegsége alatt gyógyított. Nem volt
+annak a telkén soha egy virágos bokor sem. Pácziensének fájt a feje
+a rózsaillattól; talán a szíve is a rózsa emlékétől.</p>
+<p>Az asszony a férje karjába akasztotta a kezét s lejtőzve,
+himbálva vitte le magával az árokpartig, a hol a rózsalugas volt.
+El volt az borítva nyíló virágokkal, a miket tarka lepkék serege
+rajongott körül.</p>
+<p>A doktor elbámúlt. Még három-négy év előtt ez a lugas
+csipkebokor volt, proletárja a virágoknak, hogy lett belőle azóta
+virágok királynéja? A meghalt gazda lelke járt-e haza vezekleni? Az
+ojtogatta-e be a vad csemetéket?</p>
+<p>– Kik vagytok ti? Hogy hínak benneteket?</p>
+<p>Azok meg is feleltek rá, csakhogy azt érteni kell: hátha idegen
+nyelven beszélnek, a mit a kérdező nem hall, nem is ért.</p>
+<p>Hát ha maga az orvos nem értette is a rózsák szavát, akadt
+tudós, a ki járatos volt benne. Egy doktor, a kinek az volt az
+élethivatása, hogy öljön. Nem embereket, hanem csak bogarakat,
+lepkéket. Egy világhírű magyar entomolog, a rovar- és
+lepkegyűjteményeivel ellátta az egész művelt külföld természettani
+múzeumait s ezen az úton oly tekintélyes vagyont szerzett, hogy a
+Svábhegyen egy feltűnő szép, tornyos várlakot építtethetett
+magának, abban voltak elhelyezve kincseket érő rovar- és
+növénygyűjteményei. Ehhez vitte el a doktor a maga rejtélyes
+rózsáját megnevezés végett.</p>
+<p>– Nem ismeri kollega uram ezt a különös fajta rózsát?
+<span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
+"Page_16">-16-</a></span></p>
+<p>– Hogyne ismerném? Ez a hirhedett Gül Hanem, rózsák királynéja,
+a kazánliki rózsa. Ebből készítik a törökök a nagybecsű
+rózsaolajat. Egy egész vilajet népének ez ad kenyeret. Féltik is,
+mint a szűzeiket.</p>
+<p>– S hogyan került ez mégis a Svábhegyre?</p>
+<p>– Kétségtelenül a török uralom alatt. Itt voltak Abdurrahmán
+pasa idején a törökök mulatókertjei; bizonyítják a vízvezetékeik, a
+melyek mai napig egyedül szolgáltatják Buda várába a friss
+forrásvizet; csúcsíves arab építmények, a miknek alagútja messze
+benyomúl a hegy oldalába. Egy ilyen kertből maradt meg egy
+rózsabokor. A rózsa örökéletű, a hol egyszer gyökeret vert, onnan
+soha ki nem vész.</p>
+<p>– S hol lehet az az eredeti rózsatörzs?</p>
+<p>– Azt is megmondhatom. A hétházon túl – még akkor így hítták a
+«költő-utczá»-t, «tündér-utczá»-t – van a svábhegyi kőbánya:
+messziről megismerhető kopár kőfalairól, annak egy zugában van a
+kőbányatulajdonos kicsiny kertje, a melyben az ősi Gül Hanem
+található.</p>
+<p>A doktor megköszönte tudós kollegájának az alapos értesítést és
+sietett a jelzett kőbányát fölkeresni.</p>
+<p>Könnyen rátalált, a gazdáját jól ismerte: valamikor szembajból
+gyógyította. Most is vörösek voltak a szemei és kidülledtek.</p>
+<p>– Önnek a kertjében van ennek a rózsának a törzse?</p>
+<p>A barlanglakó nem látta a rózsát, de a szagáról ráismert.</p>
+<p>– Még tavaly itt volt, de már az idén nem látok odáig.</p>
+<p>– Kinek adott ön ojtóágat erről a rózsáról?</p>
+<p>– Oh, tudom nagyon jól. A szomszéduramnak, a ki itt ebben a
+várban lakik: a svéd bárónak.</p>
+<p>– Fiatal az az úr?</p>
+<p>– Nem tudom; fölfelé nem látok, csak lefelé. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p>
+<p>– De azt csak tudja, hogy mi czélra kérte öntől a szomszédja az
+ojtóágakat?</p>
+<p>– Oh, azt tudom, mert ő maga elmondta nekem. Hogy ez az a rózsa,
+a miből a törökök a drága rózsaolajat készítik. Ő tehát, a hol csak
+vadrózsabokrot talál a Svábhegyen, azt mind beojtja, hogy
+időjártával az egész Svábhegy gazdaggá legyen a
+rózsaolajtermesztésből.</p>
+<p>Most már kezdte érteni a doktor, hogy mit beszélnek a kazánliki
+rózsák.</p>
+<p>Még többet is meg akart tudni.</p>
+<p>Leszállt abba a mély hegyszakadékba, a mely a hegyoldalt kétfelé
+választotta. Nem volt az járható út. De a figyelmes vizsgálónak
+mégis feltűnt, hogy a meredek sziklaoldalban egyes kövek ki vannak
+kopva, egyikről a másikra át lehet lépegetni. No, de ezt a
+sziklaoldali ösvényt taposhatták gyomot, csipkebogyót szedő
+asszonyok is. Mégis csak elindúlt a nyomokon lefelé, míg egyszer
+rábukkant azokra a vadrózsabokrokra, a miknek egy-egy ága be volt
+ojtva kazánliki rózsába. Itt «ő» járt! De ki az az ő?</p>
+<p>Egyszer aztán talált valami áruló jelt.</p>
+<p>Egy kökénybokron fityegett fennakadva holmi papirosgyűrű. Ilyent
+viselnek a drága szivarkülönlegességek, mint egy övet a derekukon:
+ezt nem paraszt dobta el itten.</p>
+<p>Eldugta az aranyos papirszorítót s besietett vele a városba.</p>
+<p>Fölkereste a nagy dohánytrafikost a váczi-utczában.</p>
+<p>– Ki vásárol itten ezzel az etikettel?</p>
+<p>A trafikos aztán felvilágosította, hogy ez a fejedelmi Cuba
+Trexov ismertető jele, a minek darabja egy forint: nem is kapható
+másként, mint megrendelésre. Rendes vevőjük a svábhegyi svéd báró.
+Arról aztán elmondott a trafikos mindent, a mit a hír beszélt, hogy
+halálos párbaj miatt hagyta el hazáját; itt rejtőzik évek óta a mi
+budai <span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span> hegyeink között magányos várában; kitűnő
+czéllövő; a karvalyt lelövi a levegőből magányos golyóval. Jó
+szerencse, hogy a mellett nőgyűlölő.</p>
+<p>Ezt az utolsót nem volt hajlandó a doktor elhinni.</p>
+<p>A kazánliki rózsák mással beszélték tele a fejét.</p>
+<p>Az a hegyszakadék nem áthághatatlan örvény a várlak és az ő háza
+között.</p>
+<p>Egy körülmény megerősítette a gyanúját.</p>
+<p>– Nagyon lassan készül ez a horgonyolt paplan, – mondá egyszer a
+feleségének.</p>
+<p>– Fogytán van a pamukom, – menté a dolgát az asszony.</p>
+<p>Nem akarta bevallani az új ruhát, a mi sok időt elvett.</p>
+<p>– No, majd hozok én neked pamukot, a milyen kell.</p>
+<p>És aztán hozott neki a városból mindenféle pamukgombolyagot, a
+minőre szüksége volt.</p>
+<p>(Soha senki ki nem veri a Rézi asszony fejéből azt a gyanút,
+hogy ezek a gyapotfonál-gombolyagok egy a kórházban elhalt nő
+hagyatékából származtak.)</p>
+<p>Harmadnapra a szép, vidám, piros asszony nagyon halavány lett s
+torokfájásról panaszkodott.</p>
+<p>A doktor besietett a városba s azonnal kihozta a legkitűnőbb
+specziálista orvost, a ki torokbajokban tekintély volt.</p>
+<p>Az orvos megtette a diagnózist: szigorú ápolást rendelt; a
+gyógyszereket már készen hozta magával; ismerte a férj előadása
+után a bajt.</p>
+<p>Eltávozásával azt mondá az asszonykának, hogy a betegsége alatt
+meg ne csókoljon valakit, mert a baja ragályos.</p>
+<p>«Valakit?» – Hát lehet ilyen lény a világon, a férjen kívül?</p>
+<p>Egy hétig mindennap kijárt a szaktudós orvos a doktor
+feleségéhez.</p>
+<p>De biz azt nem bírta megtartani. Hetednapra az asszony meghalt
+difteritiszben. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
+"Page_19">-19-</a></span></p>
+<p>Az új ruha jó lett halotti köntösnek.</p>
+<p>A doktor ott ásatott neki sírt a saját telkén, a kazánliki
+rózsákat kivágatta tőbül s azokbul csináltatott ágyat számára a sír
+fenekén. Szép gondolat volt tőle…</p>
+<p>Azután egy nagy obeliszket emeltetett a sírhalma fölé, ez ma is
+ott van, olvasható a kőlapon: «Virtus semper diligenda.»</p>
+<p>A szomszéd várlakó jövevény azonban nem követte másvilági útjára
+a szép asszonyt.</p>
+<p>Talán hát mégsem volt igaz, a mit a kazánliki rózsák
+beszéltek…</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A SZÍV TÖRVÉNYE.</h2>
+</div>
+<p>Előre bocsátom, hogy ez nem politikai irányczikk; hanem egy
+darab életből kikapott regény, melynél a politika csak a staffaget
+képezi.</p>
+<p>Az első véderőtörvényjavaslat fölötti parlamenti hadjárat alatt
+történt ez.</p>
+<p>Az ilyen törvényhozási küzdelmet inkább lehet hadjáratnak
+nevezni, mint pernek. A perben van alperes és felperes, egyiknek a
+kettő közül igaza van: a bíró itélete dönt; de a politikai vitában
+mind a két szemben álló félnek igazsága lehet, ott az ész, a
+meggyőződés, a közérzület, a hagyományos lelkesedés, az
+államférfiúi bölcseség, az opportunitás, a lojális hűség fegyverei
+küzdenek egymás ellenében, itélőbíró csak a nagy közvélemény.</p>
+<p>Az örök hazafiui eszmény volt napirenden: az önálló magyar
+hadsereg kérdése.</p>
+<p>Hol van magyar szív, mely ez eszményért ne dobogna?</p>
+<p>Felejthetik-e az átélt dicső korszakot azok, a kik abban egykor
+részt vettek? Lemondhatnak-e arról az óhajtásról, hogy még egyszer
+lássák felvonulni azt a magyar hadsereget, a mely a háromszínű
+lobogók alatt, a nemzeti indulók harsogása mellett indul tűzbe,
+halálba – megvédeni a hazát, az alkotmányt, a szabadságot és a
+királyi trónt, valamennyi ellenséggel szemben? Mit nekünk az
+ujabbkori hadászati találmányok: gyorstüzelő ágyúk, puskák,
+füstnélküli lőporok, szárazföldi <span class="pagenum"><a name=
+"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> torpedók, kormányzott
+léghajók, pánczélos gőzkocsik, a honfilelkesedés mindent legyőző
+varázshatalmával szemben! Ezt kell föléleszteni és ez nem kerül
+milliókba.</p>
+<p>Csakhogy ennek az önálló magyar hadseregnek egy nagy akadálya
+van, a mi nem hagyja magát sem agyonágyúztatni, sem
+agyonszónokoltatni: úgy hivják, hogy «statisztika».</p>
+<p>Ha a törvényhozás minden faktorai beleegyeznének, hogy
+állíttassék fel rögtön az önálló magyar hadsereg, ha a király
+szentesítené e törvényt, útját állná egy vastag könyv, a mely ott
+található a kaszinók könyvtárában (másutt nem tartogatják), a czíme
+«katonatiszti schematismus.»</p>
+<p>Ebből megtanuljuk, hogy a szent István koronája országaiban
+alakult (tehát magyar) ezredeknek tisztikarából hatvanhét százalék
+német, huszonnyolcz százalék horvát és csak öt százalék magyar.
+(5%).</p>
+<p>Nincsenek magyar katonatisztek a magyar hadseregnél.</p>
+<p>Hogy miért tartja magát távol a katonatiszti pályától a magyar
+ifjú nemzedék, ennek többféle okát kereshetjük.</p>
+<p>Legelső oka az, hogy a lefolyt három évtized alatt annyi új
+életpálya nyílt meg hazánkban az értelmiség előtt, mely úri
+életmódot kínál a katonatiszti gavalléros szegénységgel szemben, a
+régi életpályák is annyira kiszélesedtek: törvénytudás, technika,
+tanügy, közigazgatás, kereskedelem, ipar, földművelés, mind egész
+embert követelnek. Maga a honvédseregünk, a csendőrségünk,
+rendőrségünk oly erőre fejlődött, mely az 1848-iki honvédsereget
+felülmulja. Ott találjuk a fegyveres szolgálatra kész új
+nemzedékünket: a rendes hadseregnek nem jut.</p>
+<p>A másik oka a katonatiszti pálya kerülésének a katonai
+cœlibatus.</p>
+<p>Minden fiatal embernek ábrándja, vágya az, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> családot
+alapítson, saját háztüzet alkosson. Ennek állja útját a
+kauczió-rendszer. Hogy oly aránytalanul sok a rendes ezredeknél a
+horvát tiszt, ennek egyszerű magyarázata az, hogy a horvát
+határőr-tiszteknél el van engedve a házassághoz való biztosíték. A
+horvát tisztnek kiváltsága van.</p>
+<p>De legerősebb indok a közös hadseregnél dívó német nyelv, a mi
+ifjainkat onnan elriasztja.</p>
+<p>Hát bizony németül tanulni sohasem szerettek a magyar fiúk. A
+tantárgyak között mindig ott figurált az; kalkulust is adtak belőle
+s az érettségi vizsgán a főtisztelendő úr maga examinált: «No
+fiacskám, mondjad, mit tesz németül: «az ember?» – «Das Ments.» –
+«Hát azt hogy mondja a német, hogy «a lú?» – «Der Ferd». – «Jól van
+fiam: hiszen tudsz te németül jól».</p>
+<p>A katonavilágban azonban nem elég a «das Ments», meg a «der
+Ferd». Ott még azt is meg kell tanulni a legénynek, hogy mi az a
+«Achse des Rohres». (Valljuk meg az igazat, én magam sem tudom,
+hogy mi az!)</p>
+<p>Hát már most ezen az abnormis állapoton akart segíteni a
+hadügyminiszter, hogy a magyar ezredeknél nincsenek magyar tisztek,
+a véderőtörvény javaslatával.</p>
+<p>Ennek az intézkedése szerint az egyéves önkéntesek tartoznak a
+szolgálati év leteltével a tiszti vizsgát letenni. A ki ezt nem
+teszi le, még egy évig tartozik szolgálni mint közlegény.</p>
+<p>Ez volt aztán a hajczihő, a mi erre a tervezetre támadt!</p>
+<p>Németül tenni le a tiszti vizsgát!</p>
+<p>A parlamenti harcz átterjedt az egyetemekre, kivonult az
+utczára. Odakinn a diákok akarták felfordítani a miniszterelnök
+hintaját, idebenn a képviselők a bársonykarszékét.</p>
+<p>S az ellenzék hatalmas erőkkel rendelkezett a kormánypárttal
+szemben.</p>
+<p>De valamennyi matador között legfélelmesebb volt a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> Malleus.
+(A pőröly.) Magas, izmos alak, veresarczú, rőtszakállú:
+arczkifejezése csupa kihívó gúny. Mikor ez felállt a baloldali
+második pad végéről, mindenki sietett be a folyosókról: érdekes
+előadás lesz. Élczek röppentyűi pattognak. Mint a carillon-játékos
+a harangjain, végigkalapál a Malleus az egész minisztersoron.
+Előadási modora is különös: arczjátéka, kézmozdulatai folyvást
+magyarázzák aposztrofálását. Nem marad egy helyben, két
+szomszédjának helyét is magának foglalja: az neki szükséges, előre
+dűl, hátra szökken, megfordul saját maga körül, mint egy tánczoló
+dervis, majd a karzatnak beszél, a hölgyeknek, a mágnásoknak, a
+diákoknak, s ha valami találó élczet mondott, maga kezdi el a jóízű
+nevetést. Nem kimél senkit, még a fegyvertársait sem: a nemzeti
+ellenzéket.</p>
+<p>Az ülések e rendkívűli törvényjavaslatnál három órán túl
+húzódnak: akkor már odahaza senki sem kap ebédet. A családos
+képviselők is a Szikszayba szorulnak Ott van egy külön asztal a
+számukra fenntartva, a hol kormánypárti és ellenzéki képviselők
+vegyest elhelyezkednek. Itt találkoztam naponkint a Malleusszal s
+étkezés közben folytattuk a napirenden levő vitát. Szomszédom volt
+a fal felől.</p>
+<p>(Zárjel közt megjegyzem, hogy magam is azon a nézeten voltam,
+hogy a magyar tanuló fiatalságot nem lehet arra kényszeríteni, hogy
+németül tegye le a tiszti vizsgát s ezt az ülésben is elmondtam; de
+az ellenzéki lapok nem közölték a beszédemet.)</p>
+<p>– Látod, pedig nincsen is német kommandószó az osztrák közös
+hadseregnél, – mondám én egy közös ebédnél a szomszédomnak.</p>
+<p>Végignézett rajtam azokkal a vörös karikába foglalt kiülő kék
+szemeivel.</p>
+<p>– Nagyon erős ez a Szikszay bikavér bora, úgy-e? – mondá.</p>
+<p>Elértettem a czélzást. <span class="pagenum"><a name="Page_24"
+id="Page_24">-24-</a></span></p>
+<p>Iparkodott enyhíteni:</p>
+<p>– Hátha még az én gyöngyösi aszúmat megkóstolnád!</p>
+<p>– Attól még documentummal is bebizonyítanám, hogy egész komolyan
+és józan fővel mondtam, a mit mondtam.</p>
+<p>– Nohát én holnap elhozom az ebédhez az aszúboromat, te hozd el
+a docédat.</p>
+<p>Úgy történt.</p>
+<p>Ülés után összekerültünk a vendéglői asztalnál, a hol minden
+vendégtárs számára oda volt készítve egy karcsú palaczk veres aszú,
+a mit a rátapadt pinczerozsda hitelesített.</p>
+<p>Csakugyan kitűnő ital volt. Ellenség, jóbarát mind kocczintott a
+traktáló Malleusszal.</p>
+<p>– Hátha még azt a tűzdelt bélpecsenyét élveznéd hozzá, a mit a
+zsenám készít otthon.</p>
+<p>– Rajtad függ, hogy megismertesd velem.</p>
+<p>A Malleus a fejét rázta:</p>
+<p>– Nehéz dolog az.</p>
+<p>Én nem is tudtam, hogy a Malleusnak zsenája van. Szokták a
+magyarok így nevezgetni a feleségüket. Senki sem látta őket
+karöltve járni a világban.</p>
+<p>– No, de már most add elő te az igért documentumot.</p>
+<p>Kiveszem a tárczámból.</p>
+<p>Emlékirataim között egy hajdani osztrák fővezéri ordre du
+bataillet találtam.</p>
+<p>«An den Brigadier General X. Y.</p>
+<p>Forcirte Recognoscirung.</p>
+<p>Avantgarde marschirt, chaussée à cheval. Ecclaireurs volontaires
+à la tête, Terrain sondirend, cheveaulégers, Elitetroupe mit
+masquirter Artillerie, eine Compagnie Sappeurs, zwei Bataillone
+Infanterie, en échelon formirt. Porteépées vor der Front.
+Insurgenten bei Remontre mit Pelotons chargiren, dann mit
+Bayonetten <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> en colonne attaquiren, Defilée forciren,
+Plateau occupiren, eventuellen Cavallerie-Choc, Carrée formirend,
+repoussiren. Blessirte, Marodeure per Ambulance zum Lazareth
+transferiren; über Resultat per Galoppin referiren. N. N.
+General-Major.»</p>
+<p>– Ebben a napiparancsban egyetlenegy német szó nem fordul elő.
+Ha a kötőszavak és számok nem volnának benne, az ember nem tudná,
+hogy ez németül van. Aki az osztrák kommandót meg akarja érteni,
+annak nem elég németül tudni, annak francziául kell értenie.</p>
+<p>Az én tisztelt ellenfelem és barátom, a Malleus elkérte tőlem
+ezt a famosus napiparancsot.</p>
+<p>– Majd meglátod, micsoda peteket fogok én ezzel csinálni. Most
+pedig meghílak holnapra hozzám ebédre. Majd meglátod, hogy kitesz
+magáért az én zsenám.</p>
+<p>Hát biz ez a «zsena» derék, hűséges élettársa az «urának», a ki
+azt szereti, boldogítja, bajában ápolja, gazdaságát intézi,
+otthonát kedvessé teszi – és még talán a gyermekét is neveli.
+Csakhogy éppen az esküvőjüknél nem volt egyéb tanú, mint az a
+bizonyos «két gólya, ki ott kelepelt.»</p>
+<p>Akkor még nem volt kodifikálva a törvény a polgári házasságról.
+De szerető szivek voltak. A Dompfaff adta rájuk az áldást.</p>
+<p>A képviselői körökben is számos volt az ilyen kérdezés nélkül
+létrejött viszony.</p>
+<p>A törvényhozók Nesztora, az ifjú kedélyű öreg Bónis Samu talált
+ki a titkos feleségek számára egy kollektiv nevet: «Kalazánczia».
+Szótárba nem került, de akkoriban mindenki értette.</p>
+<p>Az én asztaltársam, a Malleus nem is csinált titkot a
+magáéból.</p>
+<p>Egyszer odakerült közénk (a Szikszay-asztalhoz) egy időközben
+megválasztott képviselő, fiatal fertálymágnás: kiállhatatlan a
+dicsekedéseivel, a mikben nagy szerepet <span class=
+"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> játszottak
+az udvari bálok, kaszinói estélyek élményei, az ő kontesz
+tántjaival és baronesz niészeivel. Egész nőismeretsége a magas
+körökből telt ki. (Pedig az otthoni titkos szerelméről kortesnótát
+is énekeltek.)</p>
+<p>– Hallod-e pajtás, – szólt oda neki a Malleus, – elhozhatnád
+egyszer a kalazancziádat az én zsenámhoz, jól elmulatnának együtt,
+két képviselő felesége…</p>
+<p>A gavallérkolléga sohasem ült le többet az asztalunkhoz.</p>
+<p>Az ebédrehívás napján még az ülés befejezése előtt együtt
+távoztunk el a Sándor-utczai házból a Malleusszal. Földszinti
+házban volt a lakása valahol a külvárosban, egyszerű falusias
+kerttel. Nem szerette, hogy a feje fölött dobogjon még más
+valaki.</p>
+<p>A háziasszony ott várt bennünket a folyosón.</p>
+<p>Meglepett az egész megjelenése; egészen másnak képzeltem. Karcsú
+termet, telt idomokkal, melynek minden mozdulata előkelő modorra
+vall: arczáról csupa jóság sugárzik, szemei nyiltak, okosak, melyek
+zöldeskék fényét hosszú szempillák takargatják, arczpírján
+megelégedés hajnallik, gesztenyeszínű haja egyszerű kontyba
+feltűzve (az akkor divatos chignon nélkül). Semmi ékszert nem
+viselt. Öltözete egyszerű volt és ízléses.</p>
+<p>Nem lehetett több, mint harmincz éves.</p>
+<p>Nem várta be, hogy az ura bemutassa meghívott vendégét: nyájas
+arczczal jött elém, kezet nyujtva: «Ki ne ismerné önt?»</p>
+<p>Olyan szép fehér keze volt, hátrahajló, rózsaszín ujjakkal.</p>
+<p>Én bizony, félretéve minden szokásos előítéletet, megcsókoltam
+az elém nyujtott kezet.</p>
+<p>A Malleus valamit mordult; az asszony üdvözlé, eléje tartva
+piros orczáját megcsókolásra: szokás szerint. A gazda azonban
+túlment a szokáson s az asszony keze után nyult. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p>
+<p>S aztán lassan fölemelte azt a síma kezet, mintha mázsás terhet
+emelne, míg az ajkához ért, s a közben folyvást az én szemem közé
+nézett, mintha tüntetne vagy szemrehányna. Talán ez volt az első
+kézcsók, a mit ez az asszony az urától kapott.</p>
+<p>A Malleus odasúgott a fülembe: «ezt neked köszönhetem».</p>
+<p>(Majd köszönsz te nekem még többet is.)</p>
+<p>Azzal karomat nyujtám az asszonynak s egész etikettel vezettem
+be a szobába.</p>
+<p>Ez volt az elfogadó terem.</p>
+<p>Egyszerű, mint a falusi úrilakok tiszta szobája szokott lenni:
+szokatlan és előttem feltűnő volt a könyvtár, a szögletben a
+pianino, a falakon tollrajzok és aquarell-képek, lombfűrész alkotta
+rámákban: itt irodalommal, művészettel, zenével foglalkoznak.</p>
+<p>Az asszony észrevette a figyelmemet.</p>
+<p>– A fiam rajzolta e képeket; a rámáikat is ő faragta.</p>
+<p>A könyvtárnál megjegyezte, hogy a magyar költők az ő kedvencz
+olvasmányai: a többi pedig a fiának a tankönyve.</p>
+<p>A pianinón a hangjegytámlára egy Schubert-melodia volt
+kiterítve.</p>
+<p>– A fiam zongorázik.</p>
+<p>Kiváncsi voltam arra a reményteljes magzatra, a kiben ennyi
+tehetség egyesül.</p>
+<p>Kissé feltünőnek találtam, hogy a család gyöngye, a fiú nem siet
+az apja elé, a mikor az hazaérkezik. No, majd találkozunk az
+ebédnél.</p>
+<p>De ott nem volt látható. Az asztalnál csak három személyre volt
+terítve.</p>
+<p>Szót tettem e miatt, a mikor asztalhoz ültünk.</p>
+<p>– Hát a fiad hol van?</p>
+<p>– Oh, az nem étkezik velünk soha. Elvem, hogy a fiúnak nem
+szabad a szüleivel együtt dobzódni. Ne szokja meg a mi
+lakmározásunkat: a mi szabad szájú beszédeinket <span class=
+"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> nem
+szükség neki meghallani. A gyerek külön falatozik a nevelőjével
+pontban déli harangszóra: egyszerű ételeket kap, a mik a gyomrát
+nem rontják el. Semmi édesség, csemege, semmi szeszes ital. Ráér
+azt megismerni, majd ha a szakálla megnő.</p>
+<p>El kellett ismernem a dietétikai rendszer helyes voltát.</p>
+<p>Az asszony aztán azt is elmondta, hogy hol van most a fia. Az
+ilyenkor a lovardában van és lovagolni tanul.</p>
+<p>Ezt egészen úrfinak nevelik.</p>
+<p>Az ebéd kitünő volt: a háziasszony kifogyhatatlan a
+kinálgatásban.</p>
+<p>Mellette ültem s igyekeztem őt mulattatni. Nehezen ment. Nagyon
+szűk tartomány lehetett, a melyben járatos volt. Politikáról
+fogalma sem volt. Nem birta megérteni, hogyan lehet olyan két derék
+embernek, mint én és az ő ura, a kik egymásnak jó barátai, olyan
+nagy társaságban, mint a képviselők gyűlése, egymással veszekedni?
+Ő még sohasem volt a képviselőházban; mert ő nem állhatná meg, hogy
+a mikor két ilyen jó barát odalenn a teremben egymással czivakodik,
+le ne kiáltson onnan a karzatról: «Ugyan ne bántsátok egymást!
+Béküljetek már ki!»</p>
+<p>Persze, hogy ez volna a legjobb. Ha a képviselők feleségei
+beleszólhatnának a vitába, nem lenne obstrukczió.</p>
+<p>De a mikor a tánczmulatságokról kezdtem el neki beszélni, az meg
+egészen idegen világ volt előtte. Föl nem birta fogni, hogyan mehet
+egy asszony, a kinek otthon minden boldogsága megvan, idegen
+helyekre mulatni? Neki elég dolgot ád a fiának a nevelése.</p>
+<p>Mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy minő okok zárják el ő
+előtte azt az ajtót, a melyen keresztül az úri társaságba be lehet
+lépni. Ő nem irigyli, de sajnálja annak a társaságnak az
+otthonosait.</p>
+<p>Azt hittem, hogy egy naiv, mindenben tudatlan kedélylyel
+találkoztam össze. Csalatkoztam. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p>
+<p>A fekete kávét az én barátom a verandára rendelte
+kiszolgáltatni.</p>
+<p>– Odakinn füstölhetünk kedvünkre: az asszonyom fejfájást kap a
+dohányfüsttől.</p>
+<p>(Ez valódi gyöngédség.)</p>
+<p>Én azt feleltem, hogy sohasem dohányzom.</p>
+<p>– Akkor hát maradj itt a feleségemmel, a míg én odakinn elszívok
+egy verginiát.</p>
+<p>Azzal magunkra hagyott kettőnket az asztalnál.</p>
+<p>A mint betette maga után az ajtót, az asszony egyszerre közelebb
+húzódott hozzám és beszédes lett.</p>
+<p>– Már most elmondhatom önnek az igazi okát, a miért a fiamat nem
+mutathatom be idegennek, a ki házunkat megtiszteli. Az én fiamnak
+nincsen neve. Már tizenkét esztendős és még nincsen megkeresztelve.
+Az apja így hívja: «te rajkó!» én pedig: «te drágám!» Ezért nem
+járathatjuk iskolába; hisz oda nem veszik be név nélkül, vallás
+nélkül. Ezért tartunk mellette nevelőt, a ki a világi tudományokba
+beoktatja. A vallást én magam ojtogatom a szívébe.</p>
+<p>Engem fölháborított ez a fölfedezés.</p>
+<p>– Ez nem maradhat így, – mondám, – ezen segíteni kell. Barátom
+jószívű, kegyedet és gyermekét igazán szereti. Az ember halandó.
+Egy véletlen sorscsapás és gyermekét itt hagyja koldusul. Nem szólt
+neki kegyed erről soha?</p>
+<p>– Nem tehettem. Értem a helyzetét. Neki oly állása van a
+nagyvilágban, mely nem engedi, hogy a szívére hallgasson. Ha
+megtenné azt a lépést, a mivel mint apa saját vérének tartozik,
+egyszerre hátat fordítanának neki eddigi jó barátai, elvtársai;
+eddig féltek tőle, ezután kinevetnék, megsemmisülne a világ
+gúnykohójában. Én tudom azt nagyon jól, milyen nagy áldozat volna
+az ára a mi boldogságunknak. Hallgatok és tűrök.</p>
+<p>A Malleus visszatért; rossz volt a verginia, a fekete sem
+ízlett. Az óráját nézte: <span class="pagenum"><a name="Page_30"
+id="Page_30">-30-</a></span></p>
+<p>– Sietnem kell; a klubban konferenczia van. Pá, zsenám! No hát
+pajtás, ugyebár különb tűzdelt bélpecsenyét tud csinálni az én
+zsenám, mint a Szikszay?</p>
+<p>A zsena sietve hagyta el a szobát. Nem akarta, hogy az ura
+észrevegye azt az áruló könycseppet, mely az utóbbi szavainál
+szemébe lopódzott.</p>
+<p>Mi ketten bandukoltunk a két ellenséges klub felé.</p>
+<p>– Nos, hát mit szólsz a zsenámhoz? – kérdezé tőlem útközben a
+Malleus.</p>
+<p>– Az egy szent.</p>
+<p>– No, ugyebár? Én is azt mondom.</p>
+<p>– Csak a feje körül hiányzik valami.</p>
+<p>– A glória?</p>
+<p>– Nem: a főkötő.</p>
+<p>Erre megállt, szembe nézett velem:</p>
+<p>– Komolyan mondod?</p>
+<p>– Mintha magad mondanád magadnak.</p>
+<p>– Rég megtettem volna én azt; de hát tudod, a társadalomnak
+vannak törvényei, a mik minden tisztességes embert köteleznek.</p>
+<p>– De a szívnek is vannak törvényei, a mik fölötte állanak a
+társadalom törvényeinek.</p>
+<p>– No, ezt a szavadat nem fogom elfelejteni.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Egyszer aztán csak vége szakadt a keserves véderővitának. A
+nehéz kérdés eldűlt, úgy a hogy.</p>
+<p>A honatyák futottak szerteszét, fürdőre, falura.</p>
+<p>Magam is elköltöztem balatonfüredi vityillómba.</p>
+<p>Egy szép nyárutói meleg napon betoppan hozzám az én kedves
+ellenségem, a Malleus, maga előtt bocsátva egy nyulánk suhanczot,
+huszárkadét egyenruhában.</p>
+<p>– Szervusz, pajtás! Elhoztam neked bemutatni a Lajos fiamat: a
+bécsujhelyi katonai akadémia növendékét.</p>
+<p>Örültem a látogatásnak; paroláztunk. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p>
+<p>A bemutatás maga mindenről értesített.</p>
+<p>«Lajos fiam.» Maga is elég.</p>
+<p>S aztán a bécsujhelyi tisztnevelő akadémiába csak törvényes
+szülöttet vesznek föl: nemesi származásból.</p>
+<p>Hát a szív törvénye mégis győzött.</p>
+<p>Igazán nyalka legény volt. Gratuláltam hozzá az apjának.</p>
+<p>Legyen hasonló a nagyapjához…</p>
+<p>A ki ezredes volt a szabadságharczban, s a fővezér
+hadsegéde.</p>
+<p>– No fiú, hát mutasd meg, mit tudsz! Szavald el Schiller
+balladáját, a Glockét.</p>
+<p>A kis katona poziturába vágta magát s szép csengő hangon
+elszavalta előttem a nagy költő legnehezebb költeményét, a
+leghelyesebb német kiejtéssel.</p>
+<p>Teljes elismerésemmel kellett a derék ifjút jutalmaznom.</p>
+<p>Aztán még sok mindenféléről beszélgettünk Malleus papával.</p>
+<p>Mikor búcsút vett tőlem, a fiát előre bocsátá, maga még egy
+szóra visszamaradt a szobámban.</p>
+<p>– Aztán ha majd összejösz Tisza Kálmánnal, mondd meg neki: én
+izenem általad, hogy megbántam mindazt, a mit ellene beszéltem.</p>
+<p>… A legelső dolgom az volt, a mikor Budapestre fölkerültem, hogy
+fölkeressem a generálist s átadjam neki a rám bízott izenetet.</p>
+<p>Tisza Kálmán egyet mosolygott rá, s aztán azon az ismeretes
+melancholikus hangján azt válaszolta:</p>
+<p>– Tudom én azt nagyon jól.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>UNICA.</h2>
+</div>
+<p>Az apát minden ember ismerte New-Yorkban.</p>
+<p>Merész mondás! «Minden ember.» A milliós lakosú
+világvárosban!</p>
+<p>Mégis úgy van. Ismerte öreg és gyerek, dajka és bébé, gazdag és
+szegény, férfi és nő, munkás és tengerész: egyszóval minden ember
+látta legalább egyszer a «filibasztert» (a mi francziául kiejtve:
+flibustier).</p>
+<p>Volt annak valóságos családi neve is: «Mnux». Hanem ezt csak úgy
+lehet kimondani, ha valaki halszálkát nyelt, s hátbaütik, hogy
+megszabaduljon tőle.</p>
+<p>Volt idő, a mikor nagyon sokan, ezren meg ezren kaptak ilyen
+hátbaütést, a mitől megtanulták a Mnux nevet kimondani. Hanem az
+régen volt. Azokra az évekre esik, a mikben a hirhedett
+kalandorvezér Walker (ejtsd ki Vóka) csinálta a forradalmakat
+Paraguayban, Hondurasban, Kubában, imitt-amott. Az volt az
+életföladata: forradalmat kelteni, s aztán a föllázadtaknak a maga
+flibustier csapatjaival segítségükre sietni, a kormány seregeit
+megkergetni, provizorius kormányt behelyezni, új papirospénzt
+kibocsátani s hadseregét azzal fizetni. A kimenetele eleinte nagy
+siker, a végén nagy bukás volt.</p>
+<p>A legutolsó forradalmi vállalata Hondurasban folyt le erős
+harczok mellett.</p>
+<p>Legtevékenyebb hadvezére volt Mnux, benszülött félvér. Termetre
+egy Sámson. Ezt Walker, miután egy fővárost <span class=
+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> elfoglalt,
+ki is nevezte hondurasi kormányzónak, s ezt a magas hivatalt ma is
+viselné Mister Mnux, ha a fővezérét, Walkert a hondurasi kormány
+csapatai le nem fogják s hamarosan főbe nem lövik. Így aztán neki
+is ugornia kellett magas polczáról. Valószinűleg vitt magával egy
+kis konvertált érczpénzt. De a mi bizonyos, annektált egy
+házastársat Hondurasból, a ki pokolbeli szépség lehetett.
+«Xiou»-nak hívták. Feleségének nevezte. Jongleuse volt; de azért
+lehetett feleség. Észak-Amerikában ötvenkétféle felekezet van s
+annak mind saját házassági törvényei, a miket alsó és még alsóbb
+házak szentesítettek. Legnépszerűbb közöttük, a melyet már nem is
+valami ház, hanem az utcza törvényczikkelyezett be, a
+Costermangeroké, a kik – ha jól sejtjük – utczaseprők. Ezeknek az
+egybekelési ceremoniájuk abból áll, hogy egy férfi meg egy nő
+keresztben tart egy nagy seprűt s a házasulandó párnak azon kell
+háromszor keresztülugrani. A harmadik ugrásnál meg van erősítve a
+frigy. S az ekként kötött házasság épen olyan tartós, szilárd és
+hűséges, mint a minőt polgári hivatalnok kötött meg s három
+templomban áldott meg eskű alatt a verbi divini minister.
+Valószinűleg a hondurasi menekültek házassága is ilyen lehetett.
+Hogy híven megtartották, azt majd a tények bizonyítják be.</p>
+<p>Mi lesz már most? Mi föladat vár a bukott emberekre, a kiknek a
+lába alól kicsúszott a föld?</p>
+<p>Nem szükséges valakinek bukott milliomosnak, elűzött
+kormányzónak, megvert hadvezetőnek lenni, hogy európai fogalmak
+szerint megtalálja a föladatát, a melyet a sors eléje szabott;
+tudja azt már manapság minden vigécz és kávéházi hébe, a kinek
+boldogsága elé akadályok gördültek, hogy mit tegyen? Vesz egy
+revolvert s közös beleegyezéssel elébb a férfi a hölgyet, aztán
+saját magát lövi agyon. Rendes megoldása a drámai bonyodalomnak.
+Hanem az új világban más fogalmak dívnak. Ott a bukott emberek nem
+dobják el maguktól <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
+"Page_34">-34-</a></span> az életet, hanem keresnek más életmódot.
+A ki él, az meg is él. Ott semmiféle munka nem szégyen, minden
+keresetmód tisztesség.</p>
+<p>A hondurasi elűzött kormányzó nagy hirtelen megtalálta a
+megillető helyét a nagyvilágban. Beszegődött atlétának egy
+czirkuszhoz, melynek igazgatója a mister Barnum volt. Ismeretes
+firma.</p>
+<p>Ketten képezték a művészpárt. A színlapon: a flibustier és a
+szilfid.</p>
+<p>Izgalomgerjesztő volt a művészi előadásuk.</p>
+<p>Elébb a filibaszter jött ki a porondra egy kereken járó
+æolodiconnal s aztán eltekergezte a népszerű dallamokat, a yankee
+doodlet s az oppogemot; az utóbbi még jobban tetszett. A szövege a
+néger népköltői fantázia remeke. Az opossum (kiejtve: «upaszon»)
+felmászik a gummifára, hosszú farka földig lelóg, egy macska
+belekapaszkodik a farkába s úgy himbálja magát. (Budapesten is
+furorét csinált e népdallal a néger Roscius, Ira Aldridge (mondd:
+Ajre Eldridzs). Minden este el kellett neki énekelni Othello,
+Macbeth, Lear után ismételve: «Halljuk a paszon aftágembit!») A
+Sámson után elé lebbent a szilfid, olyan kosztümben, a minőben az
+erdei nimfát festi Ovidius Naso; felugrott tündéri szökeléssel a
+Sámson vállára, a ki már akkor a fogain egy kétöles rudat
+egyensúlyozott, melynek hegyén egy majolika hattyú lebegett, s a
+szilfid az atléta válláról felkapaszkodott a rúdra, s
+tündérgyorsasággal felmászott a hattyúig, ott leült annak a hátára,
+s ott szép csengő hangon elénekelte a Herkulese által lekintornált
+népszerü dalokat. A filibaszter ezalatt tartotta a pózna alsó végét
+a fogai között: egyensúlyozva a hattyút és a nimfát. Óriási volt a
+tetszés. Ez többet tud, mint a hajdani Sámson, mert az csak tízezer
+filiszteust tudott egy szamár állkapcsával leverni, de ez a saját
+állkapcsával tud tízezer yankeet fellelkesíteni. Végül aztán Sámson
+eleresztette a rudat, az lecsúszott a földre: a szilfid lerepült a
+hattyúról, s <span class="pagenum"><a name="Page_35" id=
+"Page_35">-35-</a></span> az atléta elkapta röptében félkézzel a
+bokájánál fogva, úgy vitte ki magasra emelve az arénából.</p>
+<p>Megnézte ezt a produkcziót minden ember, még a köztársaság
+elnöke is, és mikor kérdezték tőle, hogy ha a jövő választásoknál
+meg fog bukni, meg tudja-e csinálni, a mit a hondurasi kormányzó
+produkál? Azt mondta rá: «God bless no». Az ő szilfidje száztíz
+kilót képvisel.</p>
+<p>Egy sok milliomos petroleum-nábob mindennapos nézője volt e
+saltomortaléknak, ki fogadást tartott, hogy egyszer a szilfid a
+nyakát fogja törni.</p>
+<p>Barnum mester húsz dollár fellépési díjat adott minden estére a
+híres atlétapárnak, a mi elég tisztességes kereset volt.</p>
+<p>Két hónapig tartott a dicsőség; akkor félbeszakadt.</p>
+<p>Mi volt a napfogyatkozás oka?</p>
+<p>Hja, azt nem lehet elmondani.</p>
+<p>Egy napon Xiou valamit súgott a férje fülébe.</p>
+<p>E suttogó szóra a férj megcsókolta a felesége kezét, kívül is,
+belül is. Aztán nem szólt semmit, hanem vette a kalapját és sietett
+fel Mister Barnumhoz.</p>
+<p>– Mától fogva nem tartunk előadást a czirkuszban.</p>
+<p>– De sennor!</p>
+<p>– Semmi sennor, – pedlar.</p>
+<p>– Nincs ön megelégedve a gázsijával? Felemeljem?</p>
+<p>– Ha egy petroleum-király millióit nekem kinálja ön, mégsem
+mutogatjuk magunkat többet a czirkuszban.</p>
+<p>– Miből fognak önök megélni?</p>
+<p>– Kintornázni fogok az utczán.</p>
+<p>Nem beszélt többet, megfordult a sarkán, maga előtt tolta a
+kerekes æolodiconját, s eltünt a newyorki világ szeme elől.</p>
+<p>És úgy tett, a hogy mondá. Elköltözött Chicagóba. Ott
+kintornázott az utczaszegleten, a földretett kalapjába gyüjtve az
+alamizsnául dobott sixpenceket, de a pennyt sem vetette meg. A
+feleségét elrejtette valami <span class="pagenum"><a name="Page_36"
+id="Page_36">-36-</a></span> zúgba. Megtagadott magától minden
+élvezetet, gint sem ivott, a dohányrágásról is lemondott.</p>
+<p>Valami tíz hónap mulva aztán ujra visszakerült New-Yorkba s
+jelentkezett Barnum mesternél.</p>
+<p>– No, most már megint itt vagyunk, s ha kellünk önnek,
+szolgálatára állunk.</p>
+<p>– Hogyne kellenének. Ugyan hol jártak?</p>
+<p>– Chicagóban.</p>
+<p>– És a felesége?</p>
+<p>– Az pedig Rómában.</p>
+<p>Most értette már a dolgot a mester.</p>
+<p>– Ah, ah! Hisz ön derék, gavallér ember. Ilyenkor nem engedjük a
+feleségnek, hogy akrobatikai erőművészetet gyakoroljon. Ön mintája
+az igazi férjnek.</p>
+<p>Hát persze! A kiket a costermangerok kötöttek össze.</p>
+<p>– Fiúcska vagy leányka? – kérdé a mester.</p>
+<p>– Leány.</p>
+<p>– Az jó. Művészeknél a leány szerencse, a fiú csak galiba. Van
+már neve?</p>
+<p>– Igen. «Unica».</p>
+<p>– Abszurdum. Hogy tudhatja ön azt?</p>
+<p>– Azt mi tudjuk.</p>
+<p>A mester kész örömmel szerződtette vissza a művészpárt, a ki
+azontúl még hirhedettebb lett. Azonfölül is mintaképei voltak a
+hűséges házastársaknak. Ketten képeztek egy egészet. Művészi
+fizetésük megengedte nekik, hogy úri életmódot folytassanak. Vettek
+maguknak egy szép villát, kerttel, a hol magukban laktak. Az
+Unicára nevelőnő ügyelt föl. Egész nap az anyja mellett volt. Xiou
+maga varrta a leányának a ruháit. Cziczomázta, kényeztette. Csak
+egyet tagadott meg tőle: a művészi élvezeteket.</p>
+<p>Tizennégy esztendős volt már Unica, és még nem látott igazi
+színházat, czirkuszt.</p>
+<p>Mikor az esti előadás ideje elérkezett, anyjának, apjának a
+czirkuszba kellett menni – munkába: – Unicát <span class=
+"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> bezárták a
+szobájába, a hol a dajkája, majd a nevelőnője mesélt neki
+rémregéket arról a titokteljes világról, a melyben a pokol
+kisértetei fitogtatják varázsló játékaikat. Unicának nem volt
+szabad megtudni, hogy szülői komédiások; apja akrobata, anyja
+jongleuse. Még arról sem volt fogalma, hogy van egy sok ezer fejű
+embervilág, a mely őket bámulja, tapsolja. Az ő anyja mint szilfid!
+Ez a pokol! Az ő szülői az ördögök!</p>
+<p>Még tizennégy éves korában is «Unica» volt:
+hasonlíthatatlan.</p>
+<p>Termete pedig korán fejlett, olyan magas, mint az anyja. Más
+művész-szülők azon igyekeztek volna, hogy a csodaszép gyermeket az
+Olymp számára neveljék. Unicának nem volt szabad megtudni, hogy van
+Olymp, vannak múzsák.</p>
+<p>Hogy férfinak nem volt szabad közelíteni az Unicához, az magától
+értetődik. A férfiak mind szörnyetegek: kivéve az apát. Az
+félisten.</p>
+<p>A művészpár takarékosan élt, egészen elvonultan a világtól.
+Keresményük nagyrészét megtakarították: vagyont gyűjtöttek az Unica
+számára. Jöhet idő, a mikor vége lesz a művészi dicsőségnek. Minden
+utczaszegleten találni egy rongyos alakot, a ki koldul. Valamikor
+hirhedett művésznő volt: koszorúk, ékszerek hullottak a lábaihoz:
+palotát tartott és fogatokat. Majma volt és speciális színbirálója,
+a ki jelmezeit leírta a lapokban. Most koldul a mindennapi
+falatjáért. Senki sem emlékezik már rá. A delelő csillagot imádják,
+hulló csillag után nem kérdezősködnek.</p>
+<p>Gyermekkora óta csak e három mulatóhelyre volt szabad az
+Unicának nevelőnője kiséretében elmenni: a Hököm-színház, a hol a
+gyerekek játszanak tündérmeséket; a majomszínház, a hol igazi
+csimpánzok és orangutángok rögtönöznek komoly drámákat, aztán meg
+az automata-színház ködfátyolképeivel. Mulatságos volt az mind a
+három. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span></p>
+<p>Egyszer az Unica születésnapján (ez volt a tizennegyedik) az a
+kivánsága támadt Unicának, hogy ő szeretne már e gyerekeknek való
+színházak helyett abba a színházba elmenni, a hol az apja meg az
+anyja mutogatják művészetüket nagy közönség előtt.</p>
+<p>A nevelőnő rá hagyta magát beszélni. Hiszen nincs abban semmi
+eltitkolni való. Apa és anya nem szégyenli a mesterségét: nincs is
+rá semmi oka.</p>
+<p>Aztán ki tudja meg, hogy ott voltak? A Barnum czirkuszában
+ötezer ember ül tömegben, ki vesz ott észre egy leányt, a ki a
+legyezője mögé rejtegeti az arczát? Elvitte az Unicát magával a
+Barnum-czirkuszba. Hiszen csak komédia volt. De mégis csak tragédia
+lett ebből.</p>
+<p>Az anya szemében delej van. Ötezer emberarcz között is
+megtalálja rögtön a maga drága kincsét. A kis leány elbámult,
+fedetlenül hagyta az arczát, a mikor meglátta az apját mint Sámsont
+a porondon: s azután az anyját, selyemtrikóban, a mint fölmászik a
+kétöles rúdon s föllebben a hattyú hátára. Az egész közönség
+visszafojtott lélekzettel hallgat.</p>
+<p>S ebben az önkénytelen csöndességben, a mi a művészet legnagyobb
+diadala, egy sikoltó kiáltás hangzik föl: «Mamám, vigyázz!»</p>
+<p>Xiou odatekint, meglátja a leányát, kétségbeesetten kiált föl:
+«Unica!» s azzal mindenről elfeledkezve, oda akar repülni hozzá,
+rohan a levegőn át, a Sámson nem birja elkapni a kezével, a szilfid
+leesik és kitöri a nyakát.</p>
+<p>Unica ezzel a kiáltásával megölte az anyját.</p>
+<p>Az akrobata-pár mutatványának vége volt.</p>
+<p>A filibaszter gavallér ember volt. Egy szóval sem dorgálta meg a
+leányát.</p>
+<p>Mikor a felesége temetéséről hazakerült, odahívta a szobájába
+Unicát.</p>
+<p>– Édes leányom, – mondá neki, – anyád meghalt, többet velem nem
+játszik. Keresetünk megszünt. De <span class="pagenum"><a name=
+"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> neked sem fog többé ruhákat
+varrni. Magadnak kell életmódot keresned. Fiatal vagy, szép vagy.
+Válogathatsz, hogy mivé légy? Akarsz művésznő lenni? Tetszik a
+művészi pálya? Hozzá juthatsz. Énekesnő akarsz lenni? Itt van ez a
+halom hangjegy, ezt be kell tanulnod zongorára, énekhangra.
+Deklamálni akarsz? Itt van ez a franczia, német, olasz nyelvtan,
+ezeket végig kell tanulmányoznod, aztán a konzervatoriumba négy
+évig följárnod, beszélni, játszani tanulnod. Visszaijedsz tőle?
+Irtózol a színpadtól? Akkor ajánlok neked más valamit. Én korábbi
+éveimben, mielőtt filibaszter lettem, egy indus kiskirálynál voltam
+tetováló mester, annak az asszonyain tanultam ki a mesterségemet.
+Ha könnyű módon, minden fáradság nélkül akarsz magadnak életmódot
+szerezni, szánd el rá magad, hogy általam engedd tetováltatni a
+testedet. Ebből becsületesen és úri módon megélsz, még vagyont is
+szerzesz. Adok neked egynapi határidőt, hogy melyiket válaszd.</p>
+<p>Az egynapi határidő leteltével azt mondá Unica az apjának, hogy
+inkább engedi magát tetőtől-talpig teleszurkáltatni, mint hogy azt
+a sok bolond könyvet, hangjegyet végigtanulja.</p>
+<p>Azzal megkezdődött a munka.</p>
+<p>Három esztendeig tartott a filibaszternek, a míg az Unica minden
+tagját telerajzolta a tetováló művészet minden remekeivel.</p>
+<p>No már most el volt látva Unica egész életére teljes, tökéletes
+toalettel. Ezen a kosztümön a divat nem változtat.</p>
+<p>S bizony szép viselet volt! Leírjam? Láttuk, a kik csak férfiak
+vagyunk, annak divatjában. Bámulatos szép volt.</p>
+<p>Csak az arcza nem volt tetoválva. Az meghagyatott istennői
+tisztaságában. Azon túl napok, holdak, csillagok, karikák (de
+milyen karikák!), virágok, rózsák, tulipántok, liliomok,
+napraforgók, hímes pillangók, tarka <span class="pagenum"><a name=
+"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> kolibrik, kigyók, egymásba
+kapcsolódva, közben az abracadabra jelvényei, a Zodiacus égi
+szimbolumai, és mindez egy csudaszép termet eszményi tökélyű
+idomaira rajzolva bizarr színekben.</p>
+<p>Ahhoz is hősi elhatározás kellett, hogy egy leány azt a
+tízezernyi tűszúrást elszenvedje, s azoknak a méregporokkal,
+czinóberrel, karminnal, ultramarinnal, rézzölddel, okkerrel
+bedörzsölését; de még inkább heroinává emeli Unicát az a merész
+elszántság, hogy ő élethivatásul fogadja el apjának azt a tervét,
+hogy így mutogassa magát az egész világnak: belépti díjért.</p>
+<p>Egész takarója egy indus köpeny volt, tarka napmadár tollakból
+összerakva. Azonkívül egy hermelin-palást, a mit levetett, ha
+látogató jött.</p>
+<p>Itt Budapesten az Andrássy-út egyik palotájában volt a lakása,
+földszinti helyiségben, a hol fogadta a közönség tagjait, két
+forint belépti díj mellett. Az apja volt az impreszáriója. Nem volt
+ez a szokásos merev kiállítás, betanult helykeretben. Lehetett őt
+látni szokott napi foglalkozásában, a hogy fésülködött (dús haját
+koszorúba csavarva viselte), a hogy reggelizett, ebédelt, a mihez
+maga főzte az ételt, italt, a mint a mandolint pengette; volt egy
+kedves kapuczinus majma, azzal mindenféle játékot űzött. A majomnak
+négy keze van, az egyiken megesett, hogy indiskreciót követett el
+az indus kötényen. Azért kapott az úrnőjétől egy pofont, a néző
+közönségtől azonban fügét, diót. Különben minden a legszigorúbb
+illemszabályok között ment végbe. Jelen volt az apa, a hatalmas
+Herkules, a ki kész volt az illetlen magaviseletű látogatót az
+ablakon kiröpíteni. Végül maga az apa elmuzsikálta a kintornáján a
+Rákóczi-indulót, a minek gyors tempójára az Unica eltánczolta a
+négerek csárdását, s akkor aztán teljes tökéletességében
+bámulhatóvá tette virágkertté alakított isteni termetét.</p>
+<p>Hogy Unica évek során át megtartotta erkölcsi épségét,
+<span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span> annak a legérthetőbb oka volt épen a
+tetováltsága. Ugyan kinek volna kedve egy tarka figurákkal
+telerajzolt hölgyet magáévá tenni? Hol akad ennek párja?</p>
+<p>S a tetovált hölgy arisztokrata volt, még büszkébb, mint az
+apja. A czirkuszi jongleuröket, a kaucsuk-embert, a nő-imitátort, a
+kötélen tánczolót, a kardnyelőt lenézte. Azokkal szóba sem állt.
+Gyémántokkal sem lehetett megvesztegetni. Mit csináljon ő a
+brilliánsokkal, a kinek sokkal szebb nyakéke van minden gyöngynél?
+Mi értéke lehet nála brüsszeli csipkének, selyemnek?</p>
+<p>Budapestet nagyon megszerethette, mert sokáig itt maradt. A
+magyar fő- és székváros közönsége nagyon látványkedvelő.</p>
+<p>Tudják ezt már az Oczeánon túl is.</p>
+<p>Maga a hirhedett Barnum is tudomást vett erről. Nem sajnálta a
+nagy költséget, hogy Budapesten egy saját czirkuszt építsen s azt
+világhírű látványosságaival betöltse.</p>
+<p>Unica olyan merész volt, hogy még ezt a konkurrencziát is
+bevárta. Azért, hogy a Barnum-czirkusz megnyilt, ő nem zárta be a
+boltot.</p>
+<p>Barnum mester látogatta meg elébb Budapestre megérkezve a
+filibasztert és leányát.</p>
+<p>– Nagyon sajnálom, – mondá, – hogy nem számíthatom önnek a
+leányát intézetem starjai közé.</p>
+<p>– Az lehetetlen. Mutatványunk nem vihető nagy közönség elé.
+Távolból minden részlet elvész. Ebben csak válogatott közönség
+találja élvezetét.</p>
+<p>– De hát önök előtt tárva volna a nagy közönség részvéte is, és
+az volna az igazi kincsbánya.</p>
+<p>– Mi módon?</p>
+<p>– Reprodukczió útján.</p>
+<p>– Próbáltuk azt már. Fotografiákkal, kinematoszkoppal. Gyér
+jövedelmet hajtó vállalat. <span class="pagenum"><a name="Page_42"
+id="Page_42">-42-</a></span></p>
+<p>– Igen, mert a fotografiában elvész az érdekesség. Az nem adja
+vissza a színeket, a fényképező gépben elvesznek a piros színek, a
+kék is elhalványul, minden rajz feketének látszik. De ha ön
+lefestetné a leányát egy művészszel, a ki a tetoválást az igazi
+rikító színekkel adná vissza, s ezt a képet számos változatban,
+ügyes színnyomatok útján bocsátaná a közönség rendelkezésére, az
+önnek százezreket jövedelmezne. Az eredeti olajfestményeket pedig
+mesés árakon vásárolnák.</p>
+<p>– Elképzelem, – mondá a filibaszter. – Csakhogy ennek egy nagy
+akadálya van. Hol kapok én egy olyan festőt, a kire én az Unicám
+lefestését, így, a hogy előttünk áll, rábízhassam? Az én leányom
+olyan ártatlan, mint Éva volt, mielőtt a kigyóra hallgatott. A
+piktorok azonban nem aszkéták. Ha én nekem egy ilyen képmázoló meg
+próbálja tapintani a kezével az én leányom bájait, én azt rögtön
+agyonütöm. Mondom, hogy agyonütöm. S úgy tudom, hogy Magyarországon
+egy agyonütött emberért még többet kell fizetni, mint Amerikában.
+Nem! Piktort nem eresztek a leányom közelébe.</p>
+<p>– No hát majd én segítek önnek ezt a skrupulusát eloszlatni.</p>
+<p>Néhány nap mulva visszajött Mnux úrhoz a mester.</p>
+<p>– Megtaláltam, a mit kerestem. Érdekes történet, a mit
+megtudtam, hallgasson ide. Felfedeztem egy természet-csodáját, a ki
+az én ritkaság-gyüjteményemnek is kincse lesz, s egyúttal önnek is
+elérhetővé teszi a czélját, egy művészt, a ki lefesti az ön leányát
+minden tetovált díszítményével együtt, és nem fogja kezével
+érinteni: egyedül hagyhatja ön őt a modelljével együtt.</p>
+<p>– Ki áll nekem arról jót?</p>
+<p>– Ő maga, a festőművész.</p>
+<p>– Hogyan állhat arról jót?</p>
+<p>– Úgy, hogy nincs neki keze: se jobb, se bal keze.</p>
+<p>– Hát akkor mivel fest? <span class="pagenum"><a name="Page_43"
+id="Page_43">-43-</a></span></p>
+<p>– A lábával. Az egyik lábában tartja a festékes palettáját, a
+másikban az ecsetet: két karjára támaszkodik, a miről hiányzik a
+kéztő. Remekül fest.</p>
+<p>– Hihetetlen dolog.</p>
+<p>– Művei beszélnek. De hadd mondjam el az egész történetet. A
+festő apja fiumei olasz-magyar, a felesége budapesti. A férj
+rajzmester, ki üres óráiban arczképeket fest, olcsó áron. Népszerű
+ember. Boldog házasságának első évében az Isten áldása szállt a
+családra. Tudvalevő, hogy ilyenkor az idiosyncrasia milyen csodás
+befolyással van a nők organizmusára. Az asszony vallásos volt.
+Fogadást tett a terzatói Madonnának, hogy a saját születése napján
+egész nap bőjtöt fog tartani, annak a reményében, hogy születendő
+gyermeke fiú lesz. Az ilyen születésnap pedig a magyaroknál pazar
+lakomával szokott megünnepeltetni. A menyecske állta a fogadást.
+Kedvencz ételeit hordták fel. Hozzájuk sem nyult. Végre az asztalra
+került a legnagyobb csábító, a sült malacz, a magyar konyha
+büszkesége. A férj addig biztatta a feleségét, a míg az rá hagyta
+magát venni, hogy kedvencz csemegéjének két elsőlábú körmöcskéjét
+megszopogassa. Hiszen nem volt az evés. Mégis az következett utána,
+hogy az idő beteltével a fiatal asszony egy egészséges fiucskának
+adott életet, de a kinek hiányzott mind a két kezefeje. Ez a
+büntetés a megszegett fogadásért. Az anya kétségbe volt esve. Előbb
+önmagát, azután a nyomorék magzatát akarta megölni. A férje
+lecsillapította. «Ne szálljunk perbe Istennel, a mit adott,
+köszönjük meg. Én ebből a nyomorék szülöttből embert fogok
+nevelni.» S azért is Amadeonak kereszteltette. És most Amadeo
+világhírű művész, a ki a lábával fest. Danae-alakjai a két
+világrészben kapósak. Ez fogja az ön Unicáját lefesteni. Nem
+féltheti tőle a leányát, hisz Unica csak angolul ért, Amadeo pedig
+csak olaszul és magyarul beszél.</p>
+<p>Mnux apó rá hagyta magát beszélni a vállalatra. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Barnum
+mester bemutatta neki a festőművészt. Szép fiatal levente volt.
+Csak abban különbözött a rendes gavalléroktól, hogy lábaira nem
+czipők voltak húzva, hanem ötujju keztyűk. Sohasem járt gyalog.
+Tánczra sem használta a lábait: azok magasabb foglalkozásra voltak
+teremtve. Karjai végét a kabát zsebébe dugva hordta.</p>
+<p>Bizony heroizmus kellett ahhoz, a mit a nyomorék alak kivívott:
+óriási akaraterő.</p>
+<p>Az első találkozásnál megnyerte Unica szivét.</p>
+<p>Az is épen ilyen világból kitaszított, kivételes lény volt, mint
+ez a művész, a ki sehol sem találhatja párját.</p>
+<p>Sok tízezer férfit látott maga előtt körülsétálni Unica. Rá
+nézve azok mind nem voltak férfiak, csak divatruhás bábok. Egyiknél
+sem dobbant meg a szíve. Megbámulták: ott hagyták. Üres volt rá
+nézve az egész élő világ; de üres belül a szive.</p>
+<p>És most megjelent előtte egy igazi férfi, a ki legyőzte a
+mostoha sorsot.</p>
+<p>Amadeo festményéből remekmű vált. Nehéz munka volt. Az eszményi
+szép női testen kívül a mindenféle színű ábráknak felülfestése
+aprólékos kidolgozással. S az első képet követte a második és a
+többi, mindenféle álló és pihenő helyzetben. Kész vevők voltak rá s
+a sokszorosításért mesés összegeket ajánlottak a műárusok, a miken
+a művész és modellje osztozott.</p>
+<p>És az alatt, a míg a művészi munka tartott, titokban más terv is
+lett végrehajtva. Unica megtanult olaszul alattomban, Amadeo pedig
+angolul.</p>
+<p>Egy napon a festő fénymázos czipővel a lábán jelent meg Unica
+előtt. A leány bámuló tekintete kérdezte, mi ez?</p>
+<p>Amadeo felelt rá – angolul: «I love you».</p>
+<p>A mit a leány olaszul viszonzott: «Io t’amo» s kezét nyujtá a
+csonka bénának.</p>
+<p>Erre Amadeo előhúzta kabátja zsebéből mind a két <span class=
+"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> kezét, a
+jobbot Unica felé nyujtá. A leány fölsikoltott örömében. «Neked
+kezed nőtt?» – kérdé olaszul.</p>
+<p>– Droz automata-gépész remekműve aczélból, guttaperchából. Azért
+készült, hogy neked azt mondhassam, hogy fölajánlom a kezemet.</p>
+<p>És Unica elfogadta a vaskezet. A filibaszter megáldotta a szent
+frigyet.</p>
+<p>És azontúl aztán Unica nem mutogatta többé a bámuló világnak
+csodálatos bájait s Amadeo nem festett a lábaival többé tetovált
+nimfákat.</p>
+<p>Senki sem beszélt róluk többé.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>HÁROM PÁR.</h2>
+</div>
+<p class="summary">(Életkép.)</p>
+<p>Mr. Barnum világhírű muzeumának egyszer egy időben három
+rendbeli vonzereje volt. Hölgy mind a három.</p>
+<p>Az első volt lady Elvira Mac-Dimon, a legmagasabb ir
+arisztokracziának kiváló sarja. Valóban legmagasabb: mivelhogy a
+termete – sarkas czipők és chignon nélkül – teljes két métert és
+kilencz centimétert ért el. Közönséges dandyk feltett czilinderrel
+sétálhattak el a hóna alatt. És aztán termetéhez képest az arányai
+tökéletesen szép idomúak voltak. Épen úgy, mintha a legügyesebb
+szobrász modellozta volna valamely nyilvános szökőkúton
+felállítandó Niagara nymphájának: emberentúli nagyságban. Azért is
+úgy hítták, hogy az «óriás Venus».</p>
+<p>Karcsú volt, nagyon is karcsú. Vállfűzőjének a kerülete derékban
+volt éppen két méter, a mi nem nevezhető túlságosnak, ha
+feljegyeznők, hogy feljebb és alább mily dimenziókat vett föl; de a
+mitől az illemszabályok bennünket eltiltanak. Annyit azonban el
+lehet mondanunk, hogy az öltözetének azon kiegészítő része, melyet
+Ó-Angliában érdemrend gyanánt viselnek («Hony soit, qui mal y
+pense») átmérőben 24, kerületben 85 czentiméter számmal volt
+jegyezve: azt rendes termetű, báli toilettehez befűzött úrhölgy
+bátran viselhette volna ceinture gyanánt. Mister Barnum a
+látogatóknak szokott <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
+"Page_47">-47-</a></span> mutogatni egy hatalmas arany abroncsot,
+gyémántokkal kirakottat:</p>
+<p>– Mi ez, uraim és hölgyeim?</p>
+<p>– Egy diadém!</p>
+<p>– Ez nem diadém. Ez mylady Elvira Mac-Dimonnak a karperecze.</p>
+<p>A mit pedig karperecznek néztek, az volt nála a fülönfüggő.</p>
+<p>Rendkívül érdekes volt, mikor lady Elvira reggelizett.</p>
+<p>– Tudják-e, uraim és hölgyeim, mi ez az edény itt?</p>
+<p>– Jégtartó veder.</p>
+<p>– Dehogy veder: ez lady Elvira Mac-Dimon theás csészéje.</p>
+<p>– Hát az a csésze?</p>
+<p>– Ez pedig a cognacos kupiczája. Meg tudja valaki mondani ennek
+a sült madárnak a nevét?</p>
+<p>– Pulyka!</p>
+<p>– Ez nem pulyka: ez csak fürj. Hát ezt a halat ki ismeri?</p>
+<p>– Lazacz!</p>
+<p>– Dehogy lazacz: ez csak egy sardina; egynél többet lady Elvira
+reggelire sohasem fogyaszt el: ő nagyon mértékletesen él.</p>
+<p>S az ifjú hölgy még nem volt több huszonöt évesnél. A legszebb
+kor egy leány életében. Lady Elvira még leány volt. Úgy hiszem,
+hogy erről senki sem kételkedik. Erényes hajadon. Ekkora darab
+erényt ki volna vakmerő elrabolni?</p>
+<p>Az az egy hibája volt: hogy nem tudott zongorázni: a legkisebbik
+ujja is egyszerre két billentyűt nyomott le.</p>
+<p>A második nevezetes kitűnősége Barnum úr muzeumának volt: donna
+Lia Fernandez, az ó-castiliai hidalgók legrégibb nemzetségéből.
+Gazella-termet, zsiraff-termet; parányi kezek és lábak. A mellett
+finom nevelés! Tudott francziául és angolul deklamálni; énekelt
+minden operából, saját zongora- vagy gitár-kisérete <span class=
+"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> mellett;
+tánczolt mint egy tündér. És a mellett véghetetlen jószivű teremtés
+volt, a kit semmivel sem lehetett megharagítani.</p>
+<p>Ez is huszonöt éves volt. A legszebb kor! A mikor egy leánynak
+férjhez kell menni.</p>
+<p>És hozzá még egyetlen örököse az elhunyt Don Diego Fernandez y
+Todos Ladrones e Santa Calamisa mexikói grandnak, a ki összes
+birtokát a leányára hagyta.</p>
+<p>Csakhogy ez az összes birtoka Don Diegonak nem állt egyébből,
+mint egy óriási nagy bolond szakállból s annak megfelelő bajuszból.
+Donna Liának akkora bajusza és szakálla volt, mint egy
+tambur-majornak.</p>
+<p>Ez teszi némileg érthetővé, hogy donna Liának még mindekkorig
+párja nem akadt.</p>
+<p>Pedig jó partie volt. Az a birtok, a mi a néhai atyjának alig
+jövedelmezett, mert már vége felé semmit sem kölcsönöztek a
+szakállára, ő neki évenkint háromezer dollárt hajtott. Hanem hát
+úgy látszik, hogy kiveszett a yankeekből az üzleti és vállalkozási
+szellem: senki sem akart ennek az aranygyapjúnak Jázonává lenni.
+Megjegyzendő, hogy donna Lia szakálla a legtökéletesebb aranysárga
+volt; gyönyörű szép szakáll, hullámzó, fényes, övig érő és
+lendületesen szétterülő, a minőről csak professzor Migargé
+proselytái álmodnak. De hát ki tudja, miért nem hódított vele?</p>
+<p>A harmadik nevezetessége Barnum muzeumának volt miss Palmyra
+Hastnix: a harmadév előtti philadelphiai szépségkiállítás
+pályadijazott hölgyeinek tizenegyedik számú nyertese. Ennek a
+megismertetésére már csakugyan két emberre volna szükség: egy
+költőre, a ki diktálja, s egy festőre, a ki azt lefesti. Termete –
+sokkal szebb, mint a milói Venusé; mert karjai is vannak, s a
+dereka olyan karcsú, hogy araszszal átfoghatni. Idomai (pardon! még
+egy szobrász is kellene) szobrászmintának valók: akár elülről, akár
+hátulról, akár oldalról nézze az ember; állva vagy ülve; feje fölé
+emelt <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
+"Page_49">-49-</a></span> kezekkel, vagy forrásból vizet merítő
+alakban; akár a fejét hátrafordítva, akár csípőre tett kézzel, akár
+vízbe ugrani kész poziturában; akár sphynx módon nyugvó alakban:
+mindenképen remekmű volt. Csupán a fényképeiből naponkint ötven
+dollár volt a bevétel, s abból 40% miss Palmyra osztaléka, a mi az
+approximativ budgetszámítás szerint 14.000 dollárt tesz
+évenkint.</p>
+<p>No és a haja! Uraim! Épen olyan színű, mint a numero 2. arany;
+sűrű, tömött; ha be volt fonva és a fején átkerítve: az olyan volt,
+mint egy hármas korona; s ha ki volt bontva és leeresztve végig a
+termetén, az egy zuhatag volt eleven aranyból, selyemszálú
+finomított aranyból; leért egész a bokájáig. Az valami tündéri
+volt.</p>
+<p>Pedig még nem is szóltunk az arczszínéről. Ilyen koloritot nem
+is lehet elevenen képzelni: ez csak porczellánfestésben létezik. Ha
+egy fehér liliomot tűzött a keblére, minden ember azt kérdezte, mi
+az a <i>fakó</i> virág ottan?</p>
+<p>Az ajkait: no azt nem lehet megmagyarázni, hogy azok milyenek
+voltak? Miért kellett azoknak örökké mosolyogni? Hisz az úgyis
+konstatálva volt, orvosi parere mellett, hogy a két gyöngysor foga
+közül egy sem gyárilag készült. Az orr szabályos és kissé fölfelé
+pisze, mozgékony orrczimpákkal. A fülek kicsinyek, pirosak és
+fejhez lapulók.</p>
+<p>És végre aztán a szemek és azoknak a környezete! Mennyi
+egymásnak ellenmondó szépség! A veres hajjal disputáló szénfekete
+szemöldök, s a hosszú pillákkal árnyékolt mandulametszésű
+szempár.</p>
+<p>Dehogy pár! Egy-egy két különböző párból. Az egyik fekete, mint
+a szén, a minek csak a közepe égő parázs; a másik kékes-zöld, mint
+egy tó, a minek a fenekére lehat a napsugár. A kinek a tüzes fekete
+szem tetszik, ott van, eléghet benne; a kinek a kék tetszik, ott
+van, ujjászülethet benne. <span class="pagenum"><a name="Page_50"
+id="Page_50">-50-</a></span></p>
+<p>Csodálatos, hogy azért még sem akart senki se megégni, se
+ujjászületni miss Palmyra csodaszép szemeiben.</p>
+<p>Pedig miss Palmyra is épen huszonöt esztendős volt. A legszebb
+kor egy leány életében. A mikor már a szív megmozdul, s a költők
+szerint a virágok nyilásnak indulnak.</p>
+<p>Itt pedig már a legrosszabb akarattal sem lehetett kifogást
+találni.</p>
+<p>Analysáljuk az esetet.</p>
+<p>Hogyan lehet az, hogy miss Palmyrának nem akadt mindekkoráig
+párja?</p>
+<p>Második kombináczió. (Hogy rögtön a «másodikon» kezdjük: ennek
+az oka az, hogy az «első» eshetőséget, mint a jó erkölcs és
+tisztesség szabályaival ellenkezőt, még csak tárgyalásra sem
+akarjuk bocsátani.) Tehát a második kombináczió az, hogy akad egy
+vagyonilag rendezett, distingvált uraság, a ki kezének
+felajánlásával rábírja a 11-ik szépségdíj nyertesét a Barnum
+muzeumában elfoglalt bársony trónjának elhagyására. Hát erre nem
+akadt vállalkozó. Mert az mégis fatális állapot, hogy a mint valaki
+meglátja <i>mistress</i> Brown vagy mistress Black kékfekete
+szemeit, egyszerre azt mondja magában: «Nini! Hisz ez a numero
+11-ik szépség! Ismerem a Barnum muzeumából: megvan nálam a
+fényképe, vadászó Diána, ára volt két shilling».</p>
+<p>A harmadik kombináczió, hogy miss Palmyrának felajánlja a kezét
+és nevét egy jámbor és becsületes könyvvezetője egy en gros
+üzletnek; a kinek reggel kilencz órától délután ötig ott kell ülni
+a kontórban; fenntartva más részről a numero 11. szépség
+jövedelmező állását, a ki viszont este öt órától reggeli kilenczig
+van elfoglalva a Barnum-muzeumban. Ez ismét lehetetlennek látszik,
+ugyanazon okok miatt, a melyek tiltják a napnak és az éjnek
+összeházasodását.</p>
+<p>Negyedik kombináczió, a melynek esélye szerint miss Palmyra
+önként támadó szívhajlamból beleszeressen egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> szerény
+anyagi körülmények között élő ifjúba s lemondjon érte a dúsan
+jövedelmező állásáról, s választottjával együtt dohánytrafikát
+nyisson. No hát, az ilyen mesét megengedheti magának egy regényíró
+a közönségével szemben; de félig-meddig tisztességes reporter
+ekkora vadkacsával be nem léphet (ajtón kidobatás terhe alatt) egy
+tisztességes szerkesztőségbe.</p>
+<p>«Hiszen lehet még egy kombináczió! – hallom kiáltani minden
+oldalról. – Menjen férjhez miss Palmyra egy
+«<i>rangjabeli</i>»-hez. Válaszszon élettársul egy olyan hímnemű
+csodát, a ki szintúgy, mint ő, Barnum muzeumában szerzi a jól
+megérdemlett dollárokat!»</p>
+<p>Nagyon helyes! Ez az igazi megoldás! Hiszen Barnum úrnak is
+éppen ez volt az eszméje.</p>
+<p>De a csodák nagymesterének nem csupán odáig terjedt a figyelme,
+hogy a numero 11-ik szépségdíj nyertesének hozzá méltó rangbeli
+élettársat keressen: atyai gondoskodása felölelte a másik két
+nevezetességet is.</p>
+<p>Lady Elvirának leghamarabb akadt párja: ez volt Hikkins Albatros
+esquire, más néven a kaucsuk-ember, az a csoda-alak, a ki a tagjait
+úgy ki tudta forgatni a helyeikből, hogy a térde meg a könyöke volt
+előre; a testének az alsó része előre fordulva kankant tánczolt,
+míg a felső része hátrafelé fordulva erkölcsi prédikácziót tartott.
+Meg hagyta magát kötöztetni erős kötelekkel egy karszékhez,
+kezénél, lábánál, derekánál fogva s öt percz alatt kicsúszott
+valamennyi kötelékből. Mikor vége volt a produkcziónak, akkor
+megjelent lady Elvira, utazó hölgynek öltözve, kezében egy úti
+táskával; fogta a kaucsuk-embert a fejénél, összecsukta mint egy
+négyágú peniczilust, s belegyűrte a pakktáskába s vitte a vasúti
+kupéba.</p>
+<p>No hát ez mintha csak férjnek lett volna teremtve lady Elvira, a
+«Colossal-Venus» számára: egy férj a pakktáskában.</p>
+<p>Ezenben megkerült donna Lia Fernandez, a szakállas <span class=
+"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> szépség
+számára is a hozzá alkalmazott nevezetesség, a tetovált férfi
+képében. Mister Muffi két társával együtt a malabár szigeti vad
+indusok fogságába esett, a kik mindhármukat arra itélték, hogy az
+egész testük betetováltassék. Három esztendeig tartott a munka. Két
+társa mister Muffinak belehalt a kínzó eleventen kihímeztetésbe, ő
+maga kiállta. Tökéletes példány lett belőle. Nem volt a testének
+körömnyi foltja, a mi tűszurással rajzolt ábráktól ment maradt
+volna. Láthatók voltak rajta napok, holdak, csillagok, virágok,
+négylábú és szárnyas állatok s mindenféle csúszómászó hüllők és
+pillangók.</p>
+<p>Legkínosabb műtét volt az, mikor a szakállát, bajuszát
+szálankint kitépték, s annak a helyét is, művészi remeklés mellett,
+bedörzsölték kék és veres porral, úgy, hogy mister Muffinak azon a
+helyén, a hol más ember bajuszt, szakállt viselt, sárkánykígyók és
+delfinek voltak láthatók.</p>
+<p>Ezt a remekbe készült férjet szánta Barnum donna Liának. S ez
+nem volt pusztán rangtársak közötti érdekházasság. Donna Lia
+valóban szíve mélyéből megszerette a nagy nevezetességre jutott
+férfiut; ki ugyanazon világhírű muzeum kabinet-darabjai közé
+tartozott; elannyira, hogy tisztán lángoló szerelmében kész volt
+arra a nagy áldozatra, a melyhez hasonlót csak Berenice királynéról
+jegyez fel a Dictionnaire d’Amour: kész volt bajuszát, szakállát
+levágni.</p>
+<p>– De ördögöt vágod, – protestált a vőlegény. – Nekem így tetszel
+épen. Bajuszoddal, szakálladdal együtt. Ez a te hozományod. A
+nélkül el sem veszlek.</p>
+<p>Tehát maradt a statusquo.</p>
+<p>Legnehezebb volt olyan hírhedett férfiúra akadni, a ki a
+pályadíjazott szépség kezére méltó legyen az egyenrangúak között.
+Hogy még arra a gondolatra senki sem vetemedett rá: miszerint
+egyszer már rendezni kellene «férfiúi szépségversenyt» is, a
+melynél hölgyek volnának <span class="pagenum"><a name="Page_53"
+id="Page_53">-53-</a></span> a pályabírák. Ennek nagy sikere
+lehetne! De ez különben sem ért volna semmit. Egy szép nő, meg egy
+szép férfi sehogy sem illenek össze. Itt is, mint a delejességnél,
+az ellentétek vonzzák egymást. A ki egy hírhedett szépségnek férje
+akar lenni, annak okvetlenül a csúfságával kell kitünni. Ezt
+kivánja az aisthesis. Ezért festették a klasszikus világban a
+legszebb nymphákat társaságban a legcsúfabb satyrokkal.</p>
+<p>Végre megtalálta miss Palmyra azt az ideált, a kiért rajongni
+lehetett. Ez volt a «<i>csontvázférfiú</i>». Az arcza egy halálfő.
+Csak a szemei bizonyítják, hogy él. Méltó tanulmánya az
+anatomusoknak. Úgy hítták, hogy – sehogy se hítták; az volt a neve,
+hogy «Skelet».</p>
+<p>Ez boldogítá csontkezével Palmyra kisasszonyt.</p>
+<p>Mister Barnum mind a három párt egyszerre házasítá ki. Ő viselte
+a lakodalom költségeit, a menyasszonyok toillettejének kiállítását;
+a szertartás után fényes vendégség következett, melyre, magas
+belépti díjak mellett, vendégek és néző publikumok is voltak
+hivatalosak.</p>
+<p>Az esküvők ugyanazon templomban lettek megtartva, fényes
+czeremónia mellett, semmi fatális akadály nem jött közbe: csupán
+donna Lia Fernandez és mister Muffi esketésekor mondá a szertartást
+végző pap: «Szabad önöktől kérdeznem, igen tiszteletreméltó
+jegyespár, hogy melyik önök közül a vőlegény és melyik a
+menyasszony?»</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A HÁROMSZINŰ KANDUR.</h2>
+</div>
+<p class="summary">(Kutya-macska história.)</p>
+<p>A kutya hatalmas állat a világon.</p>
+<p>Különösen Magyarországon.</p>
+<p>Kivált mikor már a bőre le van fejtve.</p>
+<p>Ez a kutyabőr még holta után is eleven.</p>
+<p>Mit mondok: eleven? Halhatatlan!</p>
+<p>Ilyen elenyészhetetlen kutyabőr birtokában volt <i>nemes Pugonyi
+Están</i> uram – Kecskeméten.</p>
+<p>Az ilyen kutyabőr másutt is a magyar hazában a különösségek közé
+tartozik. Először is – a tulajdonosának választói jogot ád (a
+48-iki törvények értelmében), másodszor pedig – másodszor? Majd az
+ördög töri rajta a fejét, hogy mit ád neki még másodszor is!</p>
+<p>Hanem hát az ilyen kutyabőrnek a virtusára nem sokat adnak
+Kecskeméten. Választói joga van ott már minden embernek, a ki
+kétszobás házzal bir, vagy egy műhelylyel, a melyben egy legénynyel
+dolgozik; egyszóval, a ki tíz forint adót fizet a hazának. S a ki
+még tíz forintot sem tud letenni a haza oltárára, az már nem
+polgár, csak <i>gányó</i>, annak a malom alatt az
+országgyűlése.</p>
+<p>Hát bizony a nemes levélre való büszkeségért csak kinevették
+Pugonyi Están uramat. Régen, Dobzse László meg Lajkó király alatt
+érhetett az valamit; mikor a «kalandorok» Kecskeméten tartották az
+üléseiket; ma bizony rá sem hederít senki. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p>
+<p>No, az az egy, hogy «nemzetes uramnak» szólítják az embert. De
+azt a pusztabiró is megkapja.</p>
+<p>De még ezenkívül abban a rossz hírben is állt Pugonyi Están
+uram, hogy «tudós ember». Tudni kell azt, hogy Kecskemét egy olyan
+rendkívüli város, a hol minden ember otthon tartja az eszét. Senki
+sem megy a szomszédba kölcsönkérni egy kis «sütnivalót».</p>
+<p>Ezért lehetett az, hogy az én ott laktomban (két évig) még csak
+hírét sem hallottam, hogy egy prókátor volna a városban
+(negyvenezer lakos mellett). A kinek ott pere volt, végezte maga,
+vagy amikázott, de prókátorhoz nem ment. A mi pedig az orvosi
+tudományt illeti, azt akkoriban csak két emlékezetes alak
+képviselte: az egyik volt egy tősgyökeres magyar nevű, tudós
+férfiú, a ki a hozzá kerülő paciensek számára zsinórra fűzött
+recepteket tartott, s a hogy következtek, úgy szakított le egyet a
+schédákból; volt olyan betege, a ki tintaspeciest kapott, a mitől
+fekete lett a nyelve, de meggyógyult tőle. A másik doktort pedig a
+neve és termete összeállításában doktor Pohoska névvel látta el a
+közvélemény. Ez háromszor bukott meg a pesti egyetemen a
+rigorozumon; a harmadiknál azt mondta neki a dékán: «<i>perge
+asine, hic habes diplomam; occides homines</i>». Ezért nem is
+került soha Kecskemétre se cholera, se tiphus, se más czifra
+nyavalya. Mi az ördögöt keresett volna ottan? Csak egyetlen patika
+volt a piacz közepén, oda jártak délelőtt a honoratiorok
+<i>germinativát</i> inni, a mit népnyelven <i>kárminativának</i>
+hívtak (aztán meg a szép patikárusnénak udvarolni).</p>
+<p>És pedig annak, hogy a prókátor ilyen korlátolt hatáskörnek
+örvendett a nagy alföldi városban, épen nem a czivilizáczió hiánya
+volt az oka, hanem az az egészséges ethika, a melyen az ottani
+közélet alapult. Először is politikával senki sem foglalkozott (még
+akkor nem voltak képviselőválasztások) s egymás vallását mindenki
+tiszteletben tartá. Azt mondják, nem tudom, igaz-e, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> hogy egy
+régi városi statutum elrendelé, miszerint annak, a ki Kecskeméten
+vallásfelekezeti háborgást idéz elő, rövid úton <i>feje
+vétessék</i>. Szent is volt a béke. Laktak ott feles számmal
+görögök, zsidók is; de az mindegy volt; nem támadt nemzetiségi
+kérdés. Aztán mindenki azt tartá, hogy abból, a mit az Isten adott,
+meg kell élni: senki se költsön el többet, mint a mennyi pénz a
+zsebében van. Kölcsön nem kért, nem adott senki. A kinek fölöslege
+volt, marhát vett rajta. Valóságos axiomát képezett az az adoma, a
+melyben egy öcs pénzt kér kölcsön a bátyjától s ezt a választ kapja
+tőle: «Ha nem adok neked kölcsön pénzt, akkor, öcsém, csak te
+haragszol meg én rám; de ha adok, akkor majd én is megharagszom
+terád, te is én rám». Így aztán nem támadhatott processus.</p>
+<p>A mi pedig a medicina közvéleményt illeti, arra nézve a
+kecskeméti észjárás azt tartja, hogy könnyebb a nyavalyát
+kikerülni, mint keresztülgázolni rajta; annál fogva minden ember
+szépen elélt holtig. Párbajban, öngyilkosságban senki sem tette
+magát nevetségessé.</p>
+<p>Már most, ha a legpraktikusabb tudományok képviselőjének is
+ilyen kevés hatáskör jutott, milyen nagy elszigeteltségben kellett
+élni az olyan tudósnak, mint nemzetes Pugonyi Están uram, a ki
+összegyüjté a fejében a klasszikus és orientális nyelvek minden
+tudományát; értett latinul, görögül, zsidóul, arabusul, még törökül
+is; a mit a török basák írtak a kecskeméti, nagykőrösi birákhoz, a
+kegyetlen deftereket mind el tudta olvasni. Ellenben a németet és a
+francziát megvetette. Azokat nem tartotta érdemesnek
+megtanulni.</p>
+<p>Csak egy európai nyelvet tanult meg: az angolt. Bizony azt sem
+azért, hogy Shakespearet eredetiben olvashassa. Majd megtudjuk
+később, hogy miért. De azt is úgy szedte magába, a hogy az a latin
+helyesírás szerint olvasandó. Kámbridge herczeget bizony nem mondta
+<i>Kembridzs</i>-nek, sem pedig a recapitulation-t <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span>
+<i>rikepitsulesn</i>-nek, de azért ha jött a zsidó szeszfőzőnek
+üzleti levele Liverpoolból, azt mégis csak ő hozzá vitték
+tolmácsolás végett.</p>
+<p>Gazdasága is volt a tudós férfiúnak: szép tagban a Talfáján. Meg
+lehetett volna belőle élni tisztességesen, ha parasztmódra
+gazdálkodtak volna rajta. Hanem ő neki ebben is különös ambicziói
+voltak. Holmi ordináré rozs, kukoricza az ő vágyait ki nem
+elégítette, úttörő volt! Festő csüllenget, pirosító buzért vetett
+táblaszámra, a mikből magyar indigónak és magyar karmazsinnak
+kellett előtámadni. Nem az ő hibája, hogy a siker elmaradt.</p>
+<p>A szép szőlejét, gyümölcsösét e mellett egészen elhanyagolta.
+Egy régi pandektában azt olvasta, hogy <i>nihil de arbore!</i> s
+ennek az utasítása nyomán mindent, a mi «fáról származik»,
+életrövidítőnek tartott. A szőlőt pedig hagyta futni a földön, mint
+az uborkát.</p>
+<p>Odahaza a nagy-czegléd-utczai házánál ellenben egy egész legió
+macskát tartott. Azok között voltak fehér-fekete, vörös-fekete és
+fehér-vörös példányok, azután meg fehér-fekete-vörös egyéniségek.
+Tiszta fehér, fekete, czirmos és ordas nem tűretett meg közöttük. A
+két színben szerénykedők mindannyian a fi-nemhez tartoztak, a három
+színben pompázók ellenben mind a gyengédebb nemhez. Ott is
+megtartják a divatot. Ezekkel a hizelkedő, alattomos,
+könnyűerkölcsű lényekkel volt tele a nemzetes úrnál minden szoba,
+ott törlészkedtek a pamlagon, ott doromboltak a kályha-padkán, ott
+nyervákoltak a hiúban, ott divatlankodtak a folyosón; a
+pincze-ablakból macskafej nézett ki, a kert fáin macska koptatta a
+körmeit, s holdvilágos éjszaka olyan virtuóz éneklést míveltek,
+hogy azzal az egész utcza minden komondorát ellenmondó csaholásra
+ingerelték. Hanem ebben is szisztéma volt, tudományos alapon épült
+szisztéma.</p>
+<p>Kezébe akadt egyszer egy angol hirlap, az <i>Irish
+Advertiser</i>, <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span> melynek «Miscellany» rovatában ezt a
+figyelemreméltó közleményt olvasta: «Az angol társadalom
+legelőkelőbb tagjaiból alakult «Zoological Paradoxies»-társaság
+százezer font sterling díjat tűzött ki annak a megjutalmazására, a
+ki egy háromszínű kandurt képes előállítani.»</p>
+<p>Egy millió forint!</p>
+<p>Egy macskáért! Nem! Egy lehetetlenségért. Egy természetrajzi
+paradoxonért. Nem nyerheti azt el senki!</p>
+<p>Épen így tűzhettek volna ki pályadíjat az égszínkék georgina
+előállítására. Az is lehetetlen. Az együttnemzők egész családjában
+teljesen hiányzik az égszínkék (kivéve a «katáng»-ot, de az nem
+adja kölcsön a szirmait a georginának). A műkertészek mindent
+megpróbáltak: nem sikerült; a kék georgina díja ma is
+fölvétetlen.</p>
+<p>No, de egészen más a lelkes állatoknál, s a macska már az.
+Azokra már lehet hatni a képzelődés útján. Tudjuk az
+ó-testamentumból (s az már szentírás), hogy Jakab patriárka, mikor
+még juhászbojtár volt Lábán uramnál, milyen furfangosan tudott
+tarka bárányokat szaporítani az itató vályukba elhelyezett tarka
+vesszők praktikájával.</p>
+<p>Ez volt az alapeszme.</p>
+<p>E körül fordult azután meg Pugonyi Están uramnak az egész
+életrendszere. Mindent a macskákért.</p>
+<p>A macska-kulturának aztán az lett a következése, hogy a
+szomszédok örökös veszekedésben éltek Pugonyi urammal. Az ő macskái
+miatt nem lehetett galambot, csirkét tartani a háznál, mind
+elhordták.</p>
+<p>Különösen protestált ez úri passzió ellen a szomszédban lakó
+Liba Kis Jánosné asszonyom.</p>
+<p>Minthogy abban a hosszú utczában hét Kis Jánosné lakik,
+annálfogva a néphatalom mindegyiknek előneveket ajándékozott. Liba
+Kis Jánosné asszonyom azzal szolgált rá a magáéra, hogy ő visz kora
+tavaszszal leghamarább <span class="pagenum"><a name="Page_59" id=
+"Page_59">-59-</a></span> a vásárra (még pedig Londonba) fiatal
+libákat, a mikor azoknak darabjáért három forintot fizetnek. Ezt
+pedig igen furfangos módon cselekszi. Van egy nagy, hosszú
+félszere, a mit kívülről kertészi üvegháznak lehet nézni, azt télen
+istálló-trágyával tartják melegen. A félszer földjét bevetik
+rozszsal, az szépen kizöldül, mire a a kis libák kikelnek, úgy,
+hogy azok már januárban kész legelőt találnak maguk előtt;
+vízmedenczéjük is van, a miben lubiczkolhatnak, úgy, hogy nagybőjt
+végén, mikor más gazdasszonynak még csak sárga pelyhes libikéi
+csipognak az udvarán: Liba Kis Jánosné asszonyom «egy» napon
+leöleti valamennyit: még pedig jól ügyelve rá, hogy a lúdnak a
+nyaka ne felülről lefelé legyen megvágva, a hogy a magyarok
+szokták, hanem alulról fölfelé, a hogy az angolok szeretik.</p>
+<p>Ez a sok száz hízott lúd mind Angliába megy: Londonba.</p>
+<p>Liba Kis Jánosné asszonyom maga saját személyében szállítja el
+az árúját. Kifogad egy arra a czélra berendezett egész waggont, ott
+jég közé elrakva, szépen becsomagolja a kopasztott pecsenyének
+valót, gyorsvonatra adja fel a szállítmányát; maga is vele utazik a
+La Manche csatornáig, ott átrakják az árút a hajóra jégkamarába,
+melyet Londonban egyenesen átszállítanak a «Poultry»-ba: a
+baromfipiaczra, ott aztán a gyönyörűséges szép kecskeméti
+lúdpecsenye bátran versenyre hívja Ó-Anglia valamennyi lúdjait s
+becsületet szerez a hazájának. Két nap mulva Liba Kis Jánosné
+asszonyom száz vagy kétszáz guineával a kötött erszényében tér
+vissza Kecskemétre. S ezt az utat minden esztendőben megteszi. És
+mindezt a nélkül, hogy egy áldott szót tudna abból a nyelvből, a
+melyen Ira Aldridge, a szerecsen Othello magyarázta egykor
+Budapesten Shakespearet. – De hát megértik ők egymást igen jól: az
+angolok Kis Jánosné asszonyomat, a ki magyarul árulja a kövér
+ludait, s Kis Jánosné az anglust, a ki aranynyal fizet. Nem kell
+ide volapük. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span></p>
+<p>A mellett azonban Liba Kis Jánosné asszonyom nem látott
+Londonból egyebet, mint a baromfivásár vasszerkezetű bazárját, a
+hová földalatti vasuton viszik; aztán a lúdvásárló kvártélyát, a
+kinél egy szobát előre megrendelt.</p>
+<p>Ez is egy ok volt arra, hogy Pugonyi uram lenézését éreztesse a
+szomszédasszonyával.</p>
+<p>Ugyanis, mire Liba Kis Jánosné asszonyom Londonból
+visszaérkezik, akkorra már a kecskeméti gyalogjárókon tükörsima jég
+van. Ki tehet róla, ha fagy? Egyszer aztán valaki elcsúszik a jégen
+s eltöri a lábát. Akkor aztán az ujságok megtámadják a
+magisztrátust, akkor aztán a magisztrátus kiadja a rendeletet, hogy
+minden háziúr felvágassa a jeget a háza előtt – öt forint birság
+terhe alatt.</p>
+<p>Akkor aztán nosza neki áll minden háztulajdonos a szolgálójával
+együtt a háza előtti jégburkolatnak: az egyik koczogtatja jégvágó
+kapacscsal, a másik hirgatja lapáttal – azt az ötforintos angyalát
+annak a jégnek!</p>
+<p>Ebben a munkában aztán összetalálkoznak a szomszédok, különösen
+ha az egyik keletről, a másik nyugotról kezdte a jégtörést.
+Ilyenkor aztán csak kegyeskedik megszólítani a szomszédasszonyát
+Están úr.</p>
+<p>– No, hát mit látott Londonban, szomszédasszonyom?</p>
+<p>– Nem láttam én ott a sok házaktul semmit.</p>
+<p>– Hát a Themzén?</p>
+<p>– Ott meg a sok hajótul nem láttam semmit.</p>
+<p>Ekkor aztán Están úr előrukkol vele, hogy de ő pedig mi mindent
+tud Londonról. Olvasta a Conversations-Lexiconból. A térképe is
+megvan. Hegyiről-tövire ismer benne minden zeget-zugot. A Cityt, a
+Westendet, a Rotherhithe-t. Beszél neki a Westminster Abbeyról, meg
+a Hyde-parkról. «No, majd ha egyszer <i>megtermett</i> az a
+háromszinű kandúr, akkor aztán együtt megyünk fel Londonba
+szomszédasszonynyal, majd én aztán megmutogatok mindent.»
+<span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span></p>
+<p>– Oh, hogy a pokol pusztítsa el azokat a szomszéd uram tarka
+macskáit! Ha a Filáx kutyám meg nem kergetné őket, mind
+elragadoznák a kis libáimat.</p>
+<p>– No, hát majd gondoskodom róla, hogy az én macskám el ne
+ragadozza a szomszédasszony libáját!</p>
+<p>S a mint az idő megnyilt, olyan másfélöles téglakerítést
+huzatott Pugonyi Están uram a maga és a szomszédasszonya telke
+között, hogy azon semmi macska át nem mászhatott. Eddig csak
+alacsony deszka-palánk választotta el a kertjeiket, kisvárosi
+szokás szerint, hogy egyik szomszéd a másikhoz
+átdiskurálhasson.</p>
+<p>Hát hiszen épen ez volt a nagyobbik ok, a miért Están úr azt a
+haszontalan költekezést tette azzal a nagy téglafallal.</p>
+<p>Mert, hogy ismét a «kutya» thémára térjünk át, van egy magyar
+példabeszéd, a mely így szól: «kutya van a kertben». Érti azt, a ki
+magyarul tud.</p>
+<p>Están úrnak volt egy nagy kamasz fia, a kinek már az érettségi
+vizsgát kellett volna letenni; Kis Jánosné asszonyomnak pedig volt
+egy leánya, a kinek – nem kellett az érettségi vizsgát letenni.</p>
+<p>A fiút hitták Palkónak, a leányt pedig Katiczának.</p>
+<p>Egy idő óta a fiú nem szeretett tanulni; az apjának bottal
+kellett hajtani a könyv után. Bezárta a kertbe: addig ki nem
+eresztette, a míg meg nem tanulta a leczkéjét. Azt követelte tőle,
+hogy fenhangon tanuljon: hadd hallja meg ő is odafenn a
+szobájában.</p>
+<p>Csakhogy azt azután Katicza is meghallotta.</p>
+<p>Az egyik nap a görögöt magolta a gyerek:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Ménin aide Thea peliádeo
+Akhilleósz<br /></span> <span class="i0">Ulomenén, hé mürin
+Akhájoisz algen ethéke,<br /></span> <span class="i0">Pallasz
+d’ifthimusz pszükhász aidi proiapszen.<br /></span></div>
+</div>
+<p>– Kedves egészségére! – kiáltott át a Katicza a szomszéd
+kertből. (Zengd múzsa a Peleus Achilles veszedelmes haragját, mely
+több akhájainak okozta halálát <span class="pagenum"><a name=
+"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> és sok előkelő hős lelket
+küldött korán a pokolba. <i>Homér Iliása.</i>)</p>
+<p>A másik nap meg a zsidót hadarta:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Beresid boró Elohim et
+hassamájim, Tohu vabohu khüsef.<br /></span></div>
+</div>
+<p>(Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet.)</p>
+<p>A harmadik nap a németre került a sor:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Wakauf, wakauf du stille
+Natur,<br /></span> <span class="i0">Wakauf, wakauf du schlummernde
+Flur.<br /></span></div>
+</div>
+<p>(Ébredj fel csendes természet, ébredj alvó mező.)</p>
+<p>A Katicza alig birt gyomlálni a vetésében, mikor ezeket hallotta
+a palánkon keresztül. De bolondokat kell tanulni ezeknek a
+fiúknak!</p>
+<p>Aztán meg a latinra került a sor; a Palkó azzal ijesztgette el a
+verebeket a cseresznyefáról:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Szik drópáksz, ánthráksz,
+limáksz, kum smilace klimáksz<br /></span> <span class="i0">Hisz
+atacem, panacem, koracem filacemkve facemkve.<br /></span></div>
+</div>
+<p>(Ezek mind hiábavaló diákszavak, nem érdemesek a
+magyarázatra.)</p>
+<p>De már erre nem állotta meg a Katicza, hogy át ne kiáltson a
+palánkon:</p>
+<p>– Ugyan, édes Palkó, miért szidja maga olyan nagyon a mi Filaksz
+kutyánkat?</p>
+<p>A mire a diák is odament a palánkhoz. Az bizony ócska alkotmány
+volt már, egy deszka félre volt dülve a sorból; ezen a résen
+keresztül át lehetett látni, beszélgetni, sőt kezet is szorítani
+egyik kertből a másikba.</p>
+<p>– Nem a Filáksz kutyával vesződöm én, édes Katicza, hanem ezzel
+a kutya prozodiával. Tudja maga, mi az a próza?</p>
+<p>– Hogyne tudnám? Ma is sütöttem egy tepsivel. Adjak belőle? Ebéd
+előtt van maga, vagy ebéd után?</p>
+<p>– Minálunk mindig ebéd előtt van.</p>
+<p>A Katicza aztán beszaladt a kamrába, kihozott a markában két
+darabot abból a négyszögletű izéből, a mit <span class=
+"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> a magyarok
+prózának neveznek. Nagyon jó az, csak gyomor kell hozzá.
+Átnyujtotta a deszkarésen Palkónak.</p>
+<p>– Ugyan, az Isten áldja meg, harapjon le belőle egy darabkát,
+hogy ott folytathassam, a hol maga elkezdte.</p>
+<p>Hát azt a szivességet is megtette neki Katicza.</p>
+<p>Palkó aztán mohón tömte magába a zsíros körömfaladékot.</p>
+<p>Azalatt persze hallgatott.</p>
+<p>A házikó pitvarából élesen hangzott alá Están úr orrhangja:</p>
+<p>– Paule! Cur non discis? (Palkó, mért nem tanulsz?)</p>
+<p>Pál diák aztán tele pofával gajdolá: «szik drópáksz, anthráksz,
+smiláksz…»</p>
+<p>Katicza a földre ült le, úgy nevetett.</p>
+<p>– Hát aztán mi hasznát veszi maga ennek a sok
+<i>sálemálénak</i>, a mit bemagol?</p>
+<p>– Soha sem én, sem a hetedik unokám sem veszi ennek semmi
+hasznát e világi életben; de hát be kell vágnom; mert e nélkül nem
+tehetem le az érettségi vizsgát: visszavetnek.</p>
+<p>– Hát azt az érettségi vizsgát miért kell magának letenni?</p>
+<p>– Azért, hogy a jogakadémiába átmehessek.</p>
+<p>– Hát ott mit fog csinálni? Meddig tart az?</p>
+<p>– Ott bizony az lesz, hogy utamba áll negyvenezer paragrafus s
+azt mondja: «No most vagy te eszel meg minket, vagy mi eszünk meg
+téged». Négy esztendőm van rá.</p>
+<p>– Szent atyám! Négy esztendő! Hisz akkor már a füle mögé fogja
+csavarni a bajuszát. Hát azután?</p>
+<p>– Azután háromszor rigorozálok: leteszem a doktorátust.</p>
+<p>– És azután?</p>
+<p>– Azután beállok ügyvédbojtárnak s ha három esztendeig
+<span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span> kiállom a koplalást, azalatt addig
+kopogtatok sorba valamennyi hivatal-ajtón, míg valahol ott ragadok
+diurnistának.</p>
+<p>– S ez a vége?</p>
+<p>– Nem! A vége az, hogy onnan is kidobnak.</p>
+<p>– Hát nem nagy bolondság az magától, így rontani a termetét
+ezzel a sok förtelmes tatárnyelvvel, a min semmi jótétlélek nem
+beszél, mikor van magának annyi helyes esze, hogy úri módon
+megélhetne utána?</p>
+<p>– Hát honnan veszi azt maga, hogy én nekem van helyes eszem,
+mikor az apám is, a tanárom is, meg a tanfelügyelő is mind azt
+mondja, hogy válogatott nagy szamár vagyok.</p>
+<p>– Hát elnézem én azt sokszor a kerítésen keresztül, mikor maga
+nem veszi észre, hogyan ojtogatja be maga itt ebben a bozótos
+kertben azokat a vadszilvafákat s esztendőre milyen pompás
+őszibaraczkok, meg kajszin baraczkok teremnek rajta. A csipkékből
+gyönyörű rózsák támadnak.</p>
+<p>– Lassan beszéljen! Meg ne hallja az apám! Kitöri a nyakam, ha
+megtudja, hogy kertészhajlamaim vannak.</p>
+<p>– Bizony pedig az az első tudomány a világon. A kecskeméti
+gyümölcsöt milliókért hordják ki a külföldre, még a hulladék
+czefrének is akad vevője; de még olyan pálinkafőzőt nem láttam, a
+ki a fiskálisok czefréjét vásárolná össze. Aztán nézze csak meg azt
+a gyönyörű szőlőiskolát ott kinn a homokpusztán, a mi egy valóságos
+paradicsom; pedig még nem rég csupa homokbuczka volt. Tavaly
+szüretkor vitt ki magával az édes anyám. Ott is vannak ám diákok;
+de azok nem gajdolnak ilyen furcsa verseket, hanem olyan okosan
+tudnak beszélni az emberrel, hogy csupa gyönyörűség. Hát a maga
+édes apjának is van ilyen nagy darab homokföldje; ha maga a
+vinczellér-iskolában kitanulná azt a tudományt, a mihez
+hajlandósága van, olyan uraságot <span class="pagenum"><a name=
+"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> teremthetne rajta, hogy nem
+cserélne még a vicispánynyal sem.</p>
+<p>– Paule! Jam iterum non discis! (Palkó, már megint nem
+tanulsz!)</p>
+<p>– Hisz atacem, panacem…</p>
+<p>Egyszer aztán csak rájött Están úr, hogy «kutya van a
+kertben!»</p>
+<p>Azért emeltette azt a nagy bolond kinai falat a két szomszéd
+kert közé.</p>
+<p>Ér is az valamit!</p>
+<p>A Palkó felmászott a kertben a nagy körtefára: ezentúl onnan
+társalgott a szép Katiczával. Están úr arra is rájött.</p>
+<p>– Kvid fáczisz, nebulo, in arbore szedensz? (Mit csinálsz,
+gézengúz, a fán ülve?)</p>
+<p>– Tanulom a leczkémet, mint a peripatetikusok.</p>
+<p>– Azine! Azok épen sétálva tanultak.</p>
+<p>– Hát ’sz én is sétálok.</p>
+<p>Máskor meg azon kapta a Palkót, hogy a vén körtefának minden
+egyes idei hajtását beojtogatta.</p>
+<p>– Kvid fáczisz iterum kum isztó arbore? (Mit csinálsz megint
+azzal a fával?)</p>
+<p>– <i>Fajfát</i> csinálok ebből a komisz körtéből.</p>
+<p>Az igaz, hogy komisz egy gyümölcs termett rajta, a mit úgy
+hínak, hogy «totya»-körte. Olyan az, mint a vaczkor. Őszszel úgy
+verik le a póznával a fáról: akkor feltöltik a padlásra, mikor
+aztán jól megfagyott, fekete lett, akkor ehetővé lesz. Megveszik a
+gyerekek, meg a napszámosok.</p>
+<p>Ezért még dühösebb lett Están úr. Hogy a lurkó el akarja rontani
+az ő szent fáját, melynek első csemetéjét Uszubu ősapánk hozta
+magával a «Körtvély»-tó mellől. Az igaz szittya totya-körtébe
+franczia és belga erkölcstelen fajokat akar beojtani. No megállj,
+te elfajzott korcs ivadék!</p>
+<p>Hát még mikor a nemesi családfának beojtásáról lett szó!
+<span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
+"Page_66">-66-</a></span></p>
+<p>A karácsonyi szent ünnep közeledett. Liba Kis Jánosné asszonyom
+udvarán rettenetes lármát csaptak a ludak, a kik Albion kedveért
+feláldoztattak.</p>
+<p>Ekkor történt meg Pugonyi Están uramon, hogy ő saját becses
+személyében átlátogatott Liba Kis Jánosné asszonyom házához.</p>
+<p>A polgártársnő épen nagy dologban volt.</p>
+<p>Az <i>ambitust</i> végigülték a koppasztáshoz értő asszonyságok;
+ő maga osztályozta a tollakat, külön a begyepelyhét, meg a goromba
+tollat. A toll is nagy rubrikát képezett a gazdaságban. Csupa
+pehely volt minden ruhája tőle. Nem is eresztette be a nemes urat
+még a folyosóra sem, csak ott az utczaajtóban állt meg vele
+diskurálni. Divat az Kecskeméten: az utczaajtóban fogadás.</p>
+<p>– Jaj, kedves édes szomszéd uram, de rossz időben kegyeskedett
+becses látogatásával megtisztelni. Csupa toll az egész házam. Ezt
+egy nap alatt el kell végezni. Hajnalban indulok Londonba a
+ludakkal.</p>
+<p>– Nem is azért jöttem én át, – mondá Están úr, – hogy a
+szomszédasszonyt dicső műveletében feltartóztassam, hanem épen
+azért, mert tudom, hogy holnap útra fog kelni. Hát csak arra
+akartam barátságosan figyelmeztetni, hogy ha elutazik Londonba,
+ezúttal vigye magával a Katicza leányát is: az is hadd lássa meg
+Albion fővárosát.</p>
+<p>– Jajh, nem lehet annak itt hagyni a házat, édes szomszéduram.
+Most kelnek javában a kis zsibák. Ha nincs, a ki rájuk ügyeljen,
+fele a tojáshéjba fullad. Ezt nem lehet cselédre hagyni: ezt csak a
+Katicza érti. Aztán folyvást vigyázni rá, hogy a macska el ne kapja
+a kis libát.</p>
+<p>Erre a szóra méregbe jött Pugonyi Están uram.</p>
+<p>– De most nem arról van szó, hogy az én macskám kapja el a
+szomszédasszony libáját, hanem, hogy a szomszédasszony libája
+ragadja el az én macskámat. <span class="pagenum"><a name="Page_67"
+id="Page_67">-67-</a></span></p>
+<p>– Nem értem, nem értem. Ez nekem görögül van.</p>
+<p>– Hát hogy a karácsonyi ünnepek következvén, az én fiam áperte
+deklarálta, hogy ő nem megy légáczióba. Pedig Szlavoniába mehetne;
+mert az olyan messze van, hogy egy diák se eligálja magának.</p>
+<p>– Hát papnak neveli a fiát, szomszéduram?</p>
+<p>– Neveli ám az ördög papnak a fiát! Az enyim juriszperitusz
+lesz.</p>
+<p>– Hát akkor minek menne legáczióba prédikálni?</p>
+<p>– Azért, hogy ott a <i>dáciából</i> összekereshet annyit, a
+mennyiből itthon kifizetheti a <i>didaktrumot</i>.</p>
+<p>– Hát én nem tudom, mi az a diktrum-daktrum, hanem mondok én egy
+igaz magyar szót a nemzetes úrnak, ha meg nem haragítanám vele.</p>
+<p>– Hallgatom.</p>
+<p>– Hát azt mondom én, hogy «nem eszünk annak a kutyának a
+fogtából, a kit bottal kell hajtani a nyúl után». Mit kínozza a
+nemzetes úr azt a szegény Palkó diákot azzal a sok veszekedett
+Hübnerrel, ha neki magának nincs kedve a prókátorsághoz? Miért nem
+adja be a vinczellér-képezdébe, a mihez esze is van, kedve is van,
+jó keze is van. Hiszen prókátor annyi van már a világon, hogy
+minden perre kettő is jut; de a jó vinczellért úgy keresik, mint a
+hogyan a három királyok a Messiást. Aztán magának a nemzetes
+uramnak is van a Falfáján egy nagy darab homokbuczkása; ha azt a
+Pál úrfi megregáloztatná, beültetné jófajta szőlővel, négy esztendő
+mulva, mikor a vinczellér-iskolát elvégezte s az önkéntes esztendőt
+leszolgálta, egy olyan kapitális birtokot venne át benne, hogy nem
+cserélne jövedelmet senki fiskálisával.</p>
+<p>Están úr csak a fejét bólongatta folyvást ez ékesszólás
+alatt.</p>
+<p>– Tökéletesen az én fiamnak a programmja, a mit most
+szomszédasszony elukubrált. Ő is épen ezt a kurrikulum vitaet
+proponálta nekem, míg jó el <span class="pagenum"><a name="Page_68"
+id="Page_68">-68-</a></span> nem tángáltam. Látszik, hogy innen
+ered a szuggesztió.</p>
+<p>– Én ugyan soha egy szót sem váltottam az úrfival.</p>
+<p>– Maga nem, hanem a leánya.</p>
+<p>– A’ bizony meglehet.</p>
+<p>– De hát az a hiba, hogy az ilyesmi meglehet.</p>
+<p>– Nem értem, hogy mi hiba volna benne? Hogy a fiatalok egymással
+beszélgetnek, nyájaskodnak? Mink is úgy tettünk, mikor ifjak
+voltunk. Nekem is volt egy diákom leánykoromban, a ki nekem
+könyveket hordott olvasni; én meg pogácsával, túrós lepénynyel,
+gomolyával traktáltam; de biz abból semmi hiba nem lett. Engem sem
+strázsált az anyám: mégis becsületes maradtam. Jaj már annak a
+leánynak, a kit az anyjának kell őrizni! A kecskeméti leánynak
+hétköznap is annyi esze van, mint vasárnap, sátoros ünnepen meg még
+egy kukuriczával több. Én bizony szintén nem hajduskodom a leányom
+mögött.</p>
+<p>– Úgy volt az régen, szomszédasszony, de most más világ van.
+Bolond idők járnak. Nem nyithatok fel egy vasárnapi ujságot, hogy
+azt ne olvassam belőle, hogy egy diákgyerek, egy gimnazista
+összegabalyodott egy gyerekleánynyal s minthogy czéljukat el nem
+érhették: vettek egy revolvert, piff-paff, agyonlőtték magukat.</p>
+<p>– No, már én csak nem hagynám, hogy a leányom ilyen gyerekség
+miatt agyonlője magát.</p>
+<p>– Hát mit csinálna a szomszédasszony?</p>
+<p>– Azt mondanám neki: azért bizony meg ne gyilkoljátok egymást.
+Ha te is ilyen korán be akarod kötni a fejedet, a legény is alig
+várja, hogy a torkán akadjon az Ádám csutája, hát Isten neki:
+menjetek a paphoz, aztán húzzátok az igát!</p>
+<p>Están úr felfújta a pofáját s nagyot sodort a bajuszán.</p>
+<p>– De kettőn áll ám a vásár. Nem adják azt olyan szimpliciter,
+mint a hízott libát. Az én fiam nemes ember. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p>
+<p>– Már, édes Pugonyi Están uram, én nem tudom, hogy mi a
+különbség a nemes ember, meg a pógár ember között: mert mind a
+kettőnek keresztbe áll a szája az orra alatt; hanem azt tudom, hogy
+mi különbség van a kenyér és kenyér között?</p>
+<p>A szolgálók épen akkor hozták haza a péktől a kisült kenyereket.
+A Liba Kis Jánosné asszonyom kenyere majd kiugrott a
+szakajtó-kosárból, csak úgy ragyogott a barnapiros háta; a szép
+sárga gyürkéje kétfelé dudorodva, valósággal nevetett az emberre; a
+Pugonyí Están uramé meg fekete volt, mint az utcza-sár, lapos,
+keletlen; s a hol egy oldalán kicsorbult a záklyás tészta, annak a
+szederjes színe elárulta, hogy csupa csermelyés lisztből van sütve
+ez a pikhercs.</p>
+<p>– No hát tessék, nemzetes uram, mondja meg, hogy a kettőnké
+közül melyik a nemes kenyér, melyik a pugris kenyér.</p>
+<p>Están úr boszúsan kergette a <i>pilákat</i> dolgukra.</p>
+<p>– Nem a kenyér teszi azt meg.</p>
+<p>– No hát egyéb is akad még. Én a leányommal egész fixumfertig
+stafirozást adok; s veszek neki, mikor férjhez adom, egy tanyát
+tízezer forinton. Becsülettel kerestem, takarítottam meg:
+gondoskodom róla. Hát a nemzetes úr hogy gondoskodott a fiáról? Mit
+ád neki?</p>
+<p>– Tudományt.</p>
+<p>– Az jó neki sóra. Hát még?</p>
+<p>– Aztán meg egy milliót.</p>
+<p>Már erre csak azzal felelt Liba Kis Jánosné, hogy nagyot
+kaczagott rajta.</p>
+<p>– Rajtam pedig ne kaczagjon, Liba Kis Jánosné asszonyom. Mert
+közöttünk van egy kis különbség. Az én predikátumom nem a ludak
+szerezték. A maga leányán holtig rajta szárad a Liba Kis Katicza.
+Az én fiamat pedig…</p>
+<p>De már erre Kis Jánosné asszonyomat is elfutotta a méreg.
+<span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span></p>
+<p>– A maga fiát pedig úgy híjják az iskolában, hogy
+«macskaherczeg».</p>
+<p>– Macskaherczeg?</p>
+<p>– Igenis; mert a nemzetes uramnak az a titulája városszerte,
+hogy «macskakirály».</p>
+<p>Azzal hirtelen befordult a menyecske az utczaajtón s csattanósan
+becsapta azt a jól kifizetett szomszéd előtt.</p>
+<p>Están úr alaposan le volt tromfolva.</p>
+<p>– Macskakirály! Macskakirály! – dünnyögé hazáig; még otthon sem
+tudta elfelejteni. A szobájában alig volt hová leülni; székek,
+kanapé, ágy, mind teli volt macskával. A míg ő távol volt, addig
+aludtak. A mint nyitotta az ajtót, egyszerre fölneszelt valamennyi;
+nyujtózkodtak, görbe hátat csináltak, leugráltak, oda törlészkedtek
+a lábához, s a mint végigvetette magát a pamlagon, felmásztak rá,
+körülülték; az egyik mosdott, körülkenegetve a tenyerével a
+pofáját, a másik dorombolt. Egy fekete-veres kandúrnak, ki a
+sötétben ült, úgy világítottak a szemei. A kedvencz cziczája
+odadusolta a fejét az ő borostás arczához.</p>
+<p>– Macskakirály! Még miattatok esem csúfságba. Az ostoba
+<i>gányó-had! Kukkó-nép! Tahó-fajzat!</i> Mit értenek hozzá? Nekik
+persze a macska csak macska. Azt gondolják, Ful-Deákon túl nincsen
+világ. Majd le lesznek pipálva egyszerre, úgy-e cziczuskám? Azért
+is palotát építtetek a számotokra, mihelyt azt a milliót megkapom.
+Macskavárost alapítok. Az lesz a neve, hogy «Gattopolis».</p>
+<p>Két kis fia-czicza a nagy játszás közben úgy összekapaszkodott
+az ágy alatt, hogy az egyik nyervákolni kezdett. Nem restelt
+bebújni utánuk az ágy alá, igazságot tenni közöttük. A vétkest
+kegyes oktató szavakkal megfeddé: «Nem szabad a testvéreknek
+egymást megsérteni».</p>
+<p>A szolgáló bejött, hozta a tejet a fazékban. Azt Están úr maga
+szétosztá cseréptányérokba, az ujja hegyével <span class=
+"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span>
+megvizsgálva, hogy nem forró-e? Aztán a frissen sült kenyérből
+aprított belé, kicsiny darabkákra széttépve. Azt szétosztá
+családonkint a szoba külön plágáiba.</p>
+<p>A szolgáló még azzal az impertinens kérdéssel alkalmatlankodik,
+hogy «mit főzzünk ma ebédre?»</p>
+<p>– Hát nézz szét a kamrában, a mit találsz.</p>
+<p>A pila a kamrakulcs után tudakozódik.</p>
+<p>– Csitt! Ne lármázz!</p>
+<p>Están úr figyelmét egészen lefoglalja az a gyanús morgás, a mi a
+kályhasutban keletkezik.</p>
+<p>A kis tarka egeret fogott.</p>
+<p>De milyen egeret?</p>
+<p>Están úrnak egész czélszerűen berendezett egértenyészdéje volt.
+Künn a tanyán összefogdostatta a poczikokat, aztán idebenn
+befestette őket három színűre: a feje lett fekete, a két oldala
+fehér és piros. Aztán eleresztette a szobában. Volt ott egérlyuk
+elég, a hol letelepedhettek.</p>
+<p>Csakugyan egy tarka egeret fogott el a czicza.</p>
+<p>Megvan a varázslat!</p>
+<p>Még játszik is az egérrel. Biztos a siker.</p>
+<p>– Édes apám! – szólal meg a háta mögött egy hang.</p>
+<p>– Ki a’?</p>
+<p>Persze, hogy a Palkó.</p>
+<p>– No, mit akarsz?</p>
+<p>– Ha kegyeskednék édesapám kibújni onnan a padka alól.</p>
+<p>– Szamár vagy, nem tudod megérteni, hogy miben működök.</p>
+<p>– Hát csak azt akarom mondani, hogy már eligáltam: megyek, még
+pedig tüstént indulok a legáczióba; mert Szlavonia messze van.</p>
+<p>– Hm, hm. De megtértél egyszerre. Tegnap még semmi áron: ma meg
+már egyszerre tüstént.</p>
+<p>– Hát megtudtam, hogy a Katicza édes anyja elutazik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span>
+karácsonyra Londonba, s nem akarom, hogy a Katicza becsületét
+behomályosítsák a rossz nyelvek.</p>
+<p>– No nézd az istentelent! Eddig csak szerelmes volt a
+pógárleányba, most meg már becsüli is. Hiszen te országos
+gonosztevő vagy!</p>
+<p>– Azért is megyek el vezekleni Szlavoniába.</p>
+<p>– No hát eredj: áldásom rád.</p>
+<p>Az ilyen ünnepi legátusnak igazán egyszerű az útikészülete. Kap
+egy mendikást úti kisérőnek, a ki viszi utána a vászonkuffert.
+Ebben egy váltani való fehérneműje van, a selyemstóla, a mit
+kölcsön kapott a kontraskribától, két rendbeli prédikáczió, meg a
+kredenciális. Ez jön a mendikás hátára. Az oldalán meg a tarisznya
+lóg az elemozsinával. A legátusnak magának csak a hosszúszárú
+pipára van gondja. Így aztán ballagnak egymás nyomában, nagy
+gyönyörűséggel; a hol kutat találnak, ott megitatnak, éjszakára
+betérnek a parókhiára; a legátus a pap vendége, a mendikás a
+rektoré. Fizetnek vidám adomákkal, meg új nótákkal. Kettejüknek
+sincs egy garasa. Hanem becsület: az van. Hazatérett aztán már
+nagyobb a terhük az összegyüjtött siklussal és kevesebb a
+prédikáczióval.</p>
+<p>Egy hét oda, két hét vissza: Kecskeméttől Szlavoniáig. De hát az
+a tíz falu népe, a ki egyedül képviseli a magyar vallást a
+horvát-szlavon királyságban, csak megérdemli, hogy évenkint
+háromszor részeltessék az Isten igéjében; s bizony dicséretére
+válik Kecskemétnek, hogy ő szolgáltatja a határon túl esett
+atyafiaknak azt a drága malasztot.</p>
+<p>A szlavoniai legátus hoz vissza magával kegyes adományokból
+összegyült kerek tizenöt forintot. Szép pénz!</p>
+<p>Új esztendő után néhány nappal került vissza a diák a szent
+küldetésből.</p>
+<p>Hát bizony egy karácsony és vízkereszt között végrehajtott
+távgyaloglás után az ember nem lehet valami <span class=
+"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> elegáns
+alak. Több ruha, csizma elvásott, mint a mennyi siklus
+megmaradt.</p>
+<p>Palkót még az a baleset is érte, hogy a dárdásának feltörte a
+csizma a sarkát, az ott maradt Halason: magának kellett a hátán
+hazaczipelni a vászonkuffert.</p>
+<p>Az a vászon-kuffer olyanforma alkotmány, mint a mit a vándorló
+legények hordanak a hátukon: csakhogy egyszerű fehérítetlen
+vászonból készült.</p>
+<p>– No, hát megkerültél, lurkó! – üdvözlé Están úr egyetlen
+örökösét, a mint az betolta az ajtót a térdével. (Kulcsra nem nyilt
+az: rugni kellett rajta.) Tudtam, hogy nem esz meg a farkas. Rossz
+pénz nem vész el. Hát hoztál-e jó akkreditivát?</p>
+<p>– Hoztam bizony egy olyan portentumot, hogy mikor azt meglátja
+édes apám, a mestergerendáig fog ugrani örömében.</p>
+<p>Azzal elkezdte a vászon-kuffer felső leffentyűjét kioldozni.</p>
+<p>Azután belenyúlt s kihúzott belőle egy – kis, négyhetes
+macskát.</p>
+<p>Az még egész buta volt a bepakkolástól s csak úgy hunyorgatta az
+összehúzott szemeit, fonálvékony hangon nyivákolva.</p>
+<p>A kis állat háromszínű volt: fekete, veres, fehér.</p>
+<p>– Itt van a háromszínű kandúr! Én találtam Szlavoniában: onnan
+hoztam el.</p>
+<p>De a helyett, hogy a gerendáig ugrott volna örömében Están úr,
+kétségbeesetten kapott a taplósipkájához a két kezével:</p>
+<p>– Mit cselekedtél? Szerencsétlen! Te apagyilkos! Te hazaáruló!
+Hiszen ezáltal megfosztottad az apádat, megfosztottad
+Magyarországot attól a dicsőségtől, hogy mi teremtettük meg a
+háromszínű kandúrt. Átadtad a világhírt a horvátoknak. Mikor azt
+megtudják, Starcsevics nemzetiségi kérdést csinál belőle,
+Stroszmayer elkeresztelési <span class="pagenum"><a name="Page_74"
+id="Page_74">-74-</a></span> pört indít miatta, s a horvát bán
+felülteti a hadakat ellenünk.</p>
+<p>– No de nem tudják meg. Én ezt a macskát úgy loptam.</p>
+<p>– Loptad-e?</p>
+<p>– Hát persze, hogy loptam. Macskát lopni szabad, sőt kötelesség.
+Ezt a büntető kodex is megengedi. Nem tud erről senki semmit.</p>
+<p>Están úr mégis elszomorodott.</p>
+<p>Sok éven át kedvencz rögeszméje volt már a háromszínű kandúr
+előállítása; az idén már bizonyos volt a siker felől (azokkal a
+tarka egerekkel) s ime most egy simplex parasztasszony megelőzi
+vele. No de mindegy, Amerikát sem Columbus után nevezték el, a ki
+felfedezte. A haszon oroszlánrésze mégis ide esik.</p>
+<p>– De nem fogod-e te ezt kifecsegni?</p>
+<p>– Nemesi szavamra mondom, hogy nem.</p>
+<p>– Ejh, húsz esztendős korodig nincs nemesi szavad. Esküdjél meg
+nekem, hogy nem mondod el senkinek.</p>
+<p>S azzal előkereste Verbőczyt s elmondatta Palkóval a zsidók
+számára előírt eskü-mintát végtül-végig. Ebben aztán
+megnyugodott.</p>
+<p>Arra azután bekövetkezett a macska-princz inaugurácziója.</p>
+<p>Az anyamacskák közül kiválasztatott egy, a ki még a dajka
+szerepére alkalmatos. A többi macskanép kikergettetett a szobából.
+Ennek a drága kincsnek Están úr ágyában csináltak helyet.</p>
+<p>– No, fiú! Arany betükkel jegyezd fel ezt a napot a
+kalendáriumodban. Mától fogva egy milliónak vagy az örököse!</p>
+<p>– Nem anticzipálna édes apám ebből a millióból egy
+fejelés-csizmára valót?</p>
+<p>– Te! Te! Epikuréus! Mindig ilyen sybaritai ábrándok körül
+csapong a te fantáziád. Tanulj már egyszer stoikus lenni. Diogenes
+mezitláb járt. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
+"Page_75">-75-</a></span></p>
+<p>Ez a váratlanul kedvező sorsfordulat azonban korántsem hatott
+szelidítőleg Están úr kedélyére. Sőt inkább egy démoni ötletet
+erősített meg benne. Teljes diadalának tudatában elhatározta, hogy
+ezt a gőgös ellenfelét, ezt a fehér czipójával dicsekedő, leányára
+nagyot tartó Liba Kis Jánosnét a fekete földig fogja legázolni.
+Majd megmutatja neki, hogy mit tehet egy macskakirály.</p>
+<p>Karácsonytól husvétig tizenhat hét. Odáig a háromszínű kandúr
+nevelése teljesen be van fejezve. Készítettek a számára egy
+rangjához illő fakalitkát: abban fogják Londonba elszállítani. Maga
+Están úr viszi a kincset magával, ugyanekkor fog a Liba Kis Jánosné
+is egy újabb szállítmány árúval útrakelni. Azt társul veszi maga
+mellé. Majd bámulni fog ez a tudatlan asszony-személy, mikor
+tapasztalni fogja, hogy az ő szomszédura milyen hatalmas
+szónoklatokat tart az angoloknak! Milyen becsületben részesül
+közöttük. S aztán, mikor egyszer kezében lesz az a százezer font
+sterling, nyakában a Society aranylánczon függő medaillonja: akkor
+érezze a maga teljes semmiségét ez a felfuvalkodott asszony! Lássa
+meg egyszerre, hogy micsoda nagy tenger választja el kettőjüket
+egymástól!</p>
+<p>Húsvét közeledtével úgy tett, mintha ő keresné a barátságát Kis
+Jánosnénak. Összebeszéltek, hogy együtt utazzanak. Az asszonyságnak
+is tetszett ez. «Majd csinálok én szomszéduramnak is helyet az én
+szállásomon. Rég ismer a gazda. Elférünk ám egy szobában is. Nem
+szól meg érte bennünket senki.»</p>
+<p>(Pedig bizony még az özvegy egészen java menyecske volt; csak a
+leánya miatt nem ment újra férjhez.)</p>
+<p>A nagy hét szépen elkövetkezett: a Palkó megint elment
+legáczióba, hogy a Katicza meg ne sértődjék; a két szülő nyugodtan
+pályázhatott London felé, az egyik a világhírű kandúrjával, a másik
+a lúdjaival. Megérkeztek nagy baj nélkül. Az özvegy rátalált a régi
+szállására, a szokott szobájába, a hol volt két ágy is: egyik
+<span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
+"Page_76">-76-</a></span> a másik fölött, a hogy a hajók
+kajütjeiben szokás. – Korán reggel érkezvén meg, nem is
+vesztegették a fényes napot pihenéssel, hanem láttak a sürgős
+dolgaik után. Están úrnak nem volt maradása, sietett a macskát
+rejtő kaliczkával az adresszált helyre. Nem is volt szüksége
+kalauzra, hisz a zsebében volt London mappája: abból ő majd
+eligazodik.</p>
+<p>A boarding-house tulajdonosa azonban obligát kiváncsisággal
+tudakozódék a már jól ismert régi vendégénél az ujonérkezett szálló
+kilétéről, mivelhogy azt neki a rendőrhivatalnál be kell
+jelenteni.</p>
+<p>Az angol miszter és a magyar misziz között olyanformán folyott
+az értekezés, hogy volt egy angol-magyar s magyar-angol
+zsebszótáruk: a mi szót aztán egymással meg akartak értetni, azt
+leírta a kérdező egy palatáblára: a másik kikereste a szótárból
+betürendben s meg volt az egyetértés.</p>
+<p>A nevét maga beírta a vendégkönyvbe Están úr; a gazda azt
+szerette volna tudni, hogy mi ő? – Kis Jánosné mondá meg neki: «Ő
+az én szomszéduram». Az anglus csak az utolsó szót kereste meg a
+szótárban. Az «uram»-nak van ott tízféle értelem is adva. Kikereste
+a legalkalmasabbat: «husband», azt írva be a bejelentési
+czédulába.</p>
+<p>Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a
+máséval ne törődjék. A tavaszi szállítmánynyal ugyan vigyázni kell,
+hogy az ember szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással
+mindenen átesett: mégis szép haszna maradt az utazásból.</p>
+<p>Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az utitársa előkerült
+volna. De az, a mióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott
+magáról. Várt rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a
+dolgot. «Itt csak nem hagyom a szomszéduramat, – mondá magában, –
+az nem volna becsület. Hátha valami baja történt? Hátha eltévedt
+ebben a nagy városban? Gyámoltalan ám az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> ilyen
+tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?» Fogta magát,
+felment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta
+előtte, hogy az a Society, a ki a háromszínű kandúr kedvéért
+alakult, ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem
+járt a Cityben. De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy
+útbaigazítják még azt is, a kinek nem értik a szavát. Addig adták
+kézről-kézre, míg eljutott abba a nagy palotába, a hol a
+rendőrsereg referál mindennap, hogy hány ember jött be a City
+huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta.<a name=
+"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class=
+"fnanchor">1)</a> A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a
+nagy állattenyésztő társaság, a ki az ő millióját kifizeti a
+háromszínű kandúrért. Ott előmutatta Kis Jánosné az útlevelét,
+abból beírták a nevét egy nagy lajstromba. Akkor csak arra kellett
+várnia, a míg a nevét kiáltja a sheriff vagy ki a tatár?</p>
+<p>A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt
+mondják: «<i>Lájbekisz Dzsenuszni</i>», az annyit tesz, hogy Liba
+Kis Jánosné. A szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte.</p>
+<p>Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás,
+szépen rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel
+üdvözölte, megadva neki a tituláját:</p>
+<p>«Tekintetes Alelőlülő úr!»</p>
+<p>– Ah! – mondá a főhivatalnok, – Turkish woman!</p>
+<p>Azt hitte, hogy <i>Allah</i> dicséretét zengi az asszony.</p>
+<p>Hivatta a török tolmácsot.</p>
+<p>Azzal pedig nem értették meg egymást.</p>
+<p>Liba Kis Jánosné gyorsan feltalálta magát. A falon volt egy
+rengeteg nagy térkép. Az umbrélája végével odabökött, a hol a
+Tisza-Duna köze van.</p>
+<p>Erről aztán megtudták, hogy miféle nemzet: «Höngerien wumen».
+Hozattak neki magyar tolmácsot. Jó <span class="pagenum"><a name=
+"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> becsületes zsidóképű ember
+volt. Azzal aztán megértették egymást. Elmondta, hogy mi hozta ide.
+Egy útitársát keresi, a ki már három nap óta elveszett. Leírta a
+nevét egy táblára krétával: <i>Pugonyi Están</i>.</p>
+<p>– <i>Pogány isten</i>, – olvasá az alderman.</p>
+<p>– Nem pogány isten az, kérem alássan, mert az jó, becsületes
+keresztyén kálvinista ember.</p>
+<p>Az alderman komolyan mutatá a felkrétázott nevet a táblán. Ide
+van írva Pugonyi Están. Arról ő nem tehet, hogy azt angolul úgy
+olvassák, hogy «pogány isten».</p>
+<p>Ismertető jelei: egy zöldre festett kaliczka, a miben egy
+háromszínű kandúr van.</p>
+<p>Mindjárt akadt gazdája! A bizony itt van bezárva, a megfigyelő
+osztályban. Egy lunatikus, a ki egy macskát hord magával s beszél
+valami olyan nyelven, a mit semmi nemzetbeli tolmács meg nem ért.
+Csak annyit vehetni ki a szavából, hogy egy millió kellene neki.
+Vezessék elő!</p>
+<p>Hát bizony a jámbor Pugonyi Están uramra már a kényszerzubbonyt
+is ráadták, s ha a szomszédasszonya érte nem jön, biz oda kerül a
+lunatik-azilba: mint a holdból ide esett ember.</p>
+<p>– No, itt van. Ez az! Ezt keresem! – kiáltá Lájbekisz Dzsenuszni
+asszony.</p>
+<p>De Están úr most már igazán dühös volt. Restellte, hogy ilyen
+poziturában kerül Liba Kis Jánosné szeme elé, a két keze összevarrt
+ujjú kabátba dugva. Szörnyen protestált a letartóztatása ellen,
+persze azon az angol nyelven, a mit ő tanult.</p>
+<p>– Hát miért nem beszél az úr magyarul, ha magyar? – kiálta rá a
+tolmács.</p>
+<p>– Azért, mert tudok angolul.</p>
+<p>– De azt itt senki sem érti.</p>
+<p>– Mert ostobák vagytok! Nem úgy ejtitek ki az angol szót, a hogy
+írva van. Én beszélem helyesen.</p>
+<p>– Már, édes pogány isten úr, «száj fairisz Rumi, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> ruménu
+vájvitu muri». (Si fueris Romæ, Romano vivito more.)</p>
+<p>Erre megadta magát s magyarul beszélt.</p>
+<p>Ekkor aztán levették róla a kényszerzubbonyt.</p>
+<p>– Hát mi jogon fosztottak meg engemet, szabad magyar nemest, a
+szabadságomtól, a szabad Albionban?</p>
+<p>– Azért, mert az úr nem akart érthető nyelven beszélni, nem
+engedelmeskedett a konstáblernek s engedély nélkül
+majomtánczoltatással foglalkozott a City utczáin, – magyarázá a
+tolmács.</p>
+<p>– Foglalkozott ám az apátok lelke majomtánczoltatással! Az a
+híres háromszínű kandúr volt, a mire százezer font sterling díjat
+tűzött ki a Zoological Paradoxies-társulat. Ez a díj engem illet,
+jog és törvény szerint.</p>
+<p>Az eleven telefon, a magyar tolmács előadá az aldermannak Están
+úr válaszát.</p>
+<p>Az alderman még egy pápaszemet tett fel az orrára. Ezt az embert
+jobban meg kell nézni.</p>
+<p>– Honnan vette miszter Pogány Isten ezt a mesét?</p>
+<p>– Ott van kinyomtatva az Irish Advertiserben.</p>
+<p>Erre valamennyi anglus, a ki jelen volt, mind elkezdett nevetni,
+a tolmács maga is alig tudott szóhoz jutni a nagy kaczagástól.</p>
+<p>– Miszter Pogány Isten, az a lap a hazugságok gyára, még a neve
+is hazugság, mert nem irlandi s nem advertiser. Ez ex professo űzi
+a hamis hír gyártását s bátran kitűzhetne egy millió font
+sterlinget annak, a ki a hirei közt egy igazat ki bir mutatni. Az a
+Zoological Paradoxies-társulat nem létezett soha.</p>
+<p>Pugonyi Están úr nagyon megvakarta erre a szóra a fejét.</p>
+<p>– Hát aztán az én háromszínű kanduromból mi lett?</p>
+<p>Erre a kérdésre a jelenlevő rendőrorvos adott választ.</p>
+<p>– Az bizony, minthogy víziszony jelei mutatkoztak rajta,
+rendőrorvosi intézkedés folytán gázzal megfojtatott. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> Egyébiránt
+mint természetrajzi ritkaság átadatott a zoological-múzeumnak, mely
+kitömeti s a bőreért fizet a tulajdonosnak – tizenkét
+shillinget.</p>
+<p>Tizenkét shilling – százezer font sterling helyett! Ez bizony
+erős devalváció. De a dicsőség mégis megvan! A háromszínű kandúr a
+londoni múzeumba kerül.</p>
+<p>– Kérek én erről czertifikátot kiadatni, hogy a háromszínű
+kanduromat a londoni zoological-múzeum megvásárolta.</p>
+<p>Az megigérték neki, hogy majd helyébe fogják küldeni, – nem megy
+az olyan hamar.</p>
+<p>– Hát már most elmehetek?</p>
+<p>– De még addig egyelőre letartóztatva marad, míg az
+«illetéktelen állatmutogatás által elkövetett kihágás miatti
+rendőri följelentésből származott ügye» le nem bonyolíttatik. Hanem
+ha letesz száz font sterling óvadékot…</p>
+<p>– Száz font sterlinget? Olyan úr nincs Kecskeméten.</p>
+<p>– De bizony csak van! – kiálta a tolmács fülébe Liba Kis Jánosné
+asszonyom, s azzal felkapva a felső rokolyáját, kihúzta az alsó
+kantusa zsebéből a kötött erszényét s oda pengetett az alderman elé
+az asztalra száz nehéz arany szoverényt. – Még nem is csappant meg
+az erszény.</p>
+<p>– Így rendben van.</p>
+<p>Most már csak a lakását kellett megtudni az inkattusnak, az is
+rögtön előkerült a szállásadók bejelentési czéduláiból.</p>
+<p>Mikor az alderman a tikettet szemügyre vette, egyszerre
+négyszegletűre szaladt az ábrázatja a mosolygástól: azt látta meg
+benne, hogy «husband».</p>
+<p>Odább adta a czédulát a sheriffnek, a sheriff a coronernek, a
+coroner a tolmácsnak; mindegyik nagyot mosolygott és a fejét
+csóválta.</p>
+<p>Az alderman legyőzte az arczán a mosolygást félig-meddig a
+hivatalos tekintély szigorával. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p>
+<p>– Missziz Lájbekisz Dzsenuszni, hiszen ha önnek miszter Pogány
+Isten husbandja, akkor nincs szükség a száz font óvadékra, seperje
+vissza az erszényébe. Elég az ön személyes kezessége, a ki tíz év
+óta bejegyzett firma a poultry-hallban. Viheti a husbandot
+haza.</p>
+<p>Pugonyi Están uram lisztté volt őrölve, sőt új tésztává
+átgyúrva.</p>
+<p>Ő akarta kincshalmazával és dicsőségével eltemetni ezt a
+tudatlan polgárnőt s most meg kellett érnie, hogy az szórja tele
+marokkal az aranyat az ő kiváltására s a míg őt, a nagy
+tudományossága mellett, lunatikusnak fogják el, addig a
+szomszédasszonynak, a libaárusnőnek egy szava elég, hogy arra őt
+szabadon bocsássák.</p>
+<p>Liba Kis Jánosné asszonyom szépen megköszönte az aldermannak a
+kegyességét s megigérte, hogy ő nagysága feleségének egy bödön
+lúdzsírral fog kedveskedni a legközelebbi alkalommal.</p>
+<p>– Nos hát, miszter Pogány Isten, – mondá a tolmács (az alderman
+szavai nyomán), – ő felsége, a legkecsesebb királynő országaiban az
+a szokás, hogy mikor egy dzsentlment az ő miledije a dutyiból
+kiszabadít, az akkor annak kezet csókol.</p>
+<p>Még annak is meg kellett történni, hogy Pugonyi Están uram kezet
+csókoljon Liba Kis Jánosné asszonyomnak: Albion szemeláttára.</p>
+<p>Mikor aztán hazakerültek a szállásukra (az omnibuszon a száját
+sem nyitotta fel Están úr), azt mondá a szomszédasszonyának:</p>
+<p>– Tudja-e, szomszédasszony, hogy mi az a «husband», a mit ez a
+fránya boardingos az én nácionálemba beírt?</p>
+<p>– Azt gondolom, hogy afféle <i>hózentráger</i>.</p>
+<p>– Szimbolice igenis, de etimologice azt teszi, hogy «férj». Én
+mint a maga férje vagyok bejelentve. Már most, ha azt nem akarjuk,
+hogy mind a kettőnket esmeg becsukjanak hamis bejelentésért,
+hamarosan szaladnunk kell a gretnagreeni kovácshoz és megesküdni.
+<span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
+"Page_82">-82-</a></span></p>
+<p>– Azt a bolondot csak nem teszszük. Sok volna az már nekünk,
+hanem ha akar a szomszéduram valami összeköttetésbe lépni velem,
+hát akkor legyen nászuram, én meg magának nászasszonya. A fiatalok
+dolga az, hogy szeressék egymást. A várt millió már úgyis leolvadt
+tizenkét shillingre.</p>
+<p>– De megmaradt a dicsőség – aztán meg a nemesi levél.</p>
+<p>– Hát tudja mit, szomszéduram, a macskabőreért már kapott
+tizenkét shillinget, a kutyabőreért adok én huszonnégyet.</p>
+<p>Están úr nagyon megorrolt ezért a szóért.</p>
+<p>– Asszonyság! Ilyen szent dolgokról nem szabad efféle frivol,
+profán hangon beszélni. Ez nem tréfa tárgya. A nemesi armális!</p>
+<p>– Nem is tréfálok, 1848 óta mindnyájan nemesek lettünk. A mi
+apáink is vérrel szerezték ezt a nemességet. Nem együtt harczolt-e
+Pugonyi Están uram édes apja az én apámmal? Ugyanabban a szolnoki
+ütközetben, a hol a Pugonyi Están uram apja egy golyót kapott a
+lábába, az én apám meg, mint huszár, levágta a maga
+svalizsérját.</p>
+<p>– No, ez szép szó volt szomszédasszonyomtól: «mindnyájan nemes
+emberek lettünk». Így értelmezve én is elfogadom az
+<i>egyenlőséget</i>; de nem abban az értelemben, hogy «mindnyájan
+egyformán parasztok lettünk».</p>
+<p>– Hát alkudjunk meg, szomszéduram. Tegyük össze, a mi jó, s
+oszszuk ketté, a mi rossz. Én is lépek egyet, szomszéduram is
+egyet. Mondjuk, hogy mindnyájan egyformán <i>polgárok</i>
+lettünk.</p>
+<p>– Tyhű! Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! De már «pógár»-nak nem
+hagyom magam neveztetni! Inkább paraszt!</p>
+<p>– Hát hiszen az is becsület. A paraszt tenyere szorítja össze a
+kévét s ez a kéve a mi hazánk. Hányszor olvastam én már az ujságban
+azt a szót, hogy a «munka <span class="pagenum"><a name="Page_83"
+id="Page_83">-83-</a></span> megnemesít». No, hát akkor a paraszt
+az igazi nemes ember.</p>
+<p>– Addig-addig, hogy rádisputál szomszédasszony, hogy a Palkó
+fiamból vinczellért csináljak.</p>
+<p>– Biz azt akarom én. Mit erőlteti szomszéduram, ha nincs kedve a
+tudós könyvekhez? Mit ér neki, ha keresztül ötöl-hatol a keserves
+iskolán, ha nagy kérésre, kunyorálásra, meg a képviselőnk
+közbenjárására áteresztik a vizsgákon, aztán megkapja a pecsétes
+levelet, a mibe mindjárt szalonnát takarhatna, ha volna szalonnája?
+Nem nagyobb nemesség-e annál egy darab puszta földjét az országnak
+gyümölcstermő paradicsommá átváltoztatni? Bizony, bizony mondom,
+szomszéduram, hogy akkor lesz ez a Magyarország boldog, ha a
+czímerében öt veres mező helyébe zöld mezőket fognak festeni
+valaha.</p>
+<p>– De már ilyen vakmerőséget mondani! Még talán az én nemesi
+czímeremben levő kardos kézbe is kertészfűrészt adna a
+szomszédasszony?</p>
+<p>– Azt biz én. S attul öröm és boldogság szállna szomszéduram
+házára.</p>
+<p>Pugonyi Están uram nem szólt többet. Elővette a tajtékpipáját,
+megtömte dohánynyal, kicsiholt, rátette az égő taplót, rácsukta az
+ezüstkupakot, kettőt szítt belőle s akkor a pipát az agyarára
+szorítva, azt dörmögé félszájszegletből:</p>
+<p>– Hun van hát az a huszonnégy shilling?</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A Palkó ezalatt megjárta a maga legáczióját. Tavasz lévén, a
+szlavoniai pátriát el-eligálta előle más jobb tanulódiák, neki
+maradt Bergengóczia: ott összesepert hat forintot csupa
+négykrajczárosokban. Ez épen elég volt neki arra, hogy a
+zsibárusnál egy revolvert vegyen.</p>
+<p>Azzal aztán elment vizitet tenni a Katiczához.</p>
+<p>Jól nevelt leány, mikor az anyja nincs otthon, csak az ablakban
+szokta fogadni a látogató ifjút. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p>
+<p>– Bucsúzni jöttem magához, Katicza.</p>
+<p>– Hová készül?</p>
+<p>– Nagyon messze. Az apám azt mondta, hogy a mint visszajön
+Londonból, azzal a százezer font sterlinggel, engemet azonnal
+elküld Angliába: ott fogom folytatni a tanulmányaimat. Én azonban
+még messzebb akarok menni. Oda fel ni! A hol a hold tanítja a
+csillagokat ábéczére. Oda csak nem jön utánam az a sok kutya
+grammatika!</p>
+<p>Meg is mutatta a leánynak a beszerzett forgópisztolyt.</p>
+<p>A leányzó, bevett szokás szerint, arra kérte szíve
+választottját, hogy arra az útra őtet is vigye magával. S a hogy
+regényolvasott ifjú szerelmesekhez illik, kölcsönösen beleegyeztek,
+hogy a mint a szülők hazaérkeznek, megszerzik azoknak a drága
+meglepetést: kettős öngyilkosságukkal! Az iskolás diákok már
+tizenhét éves korukban megunják az életet. Nem a diákoknak a hibája
+ám ez; hanem annak az életnek.</p>
+<p>Ki volt ez csinálva szépen. A Katicza meg is stikkolta már a
+szemfödelét.</p>
+<p>Mikor aztán hazaérkezett a két szülő: Están úr oda czitálta maga
+elé a Palkó fiút, s nagy büszkeséggel vonta elő a bundája zsebéből
+a zoological-múzeum czertifikátját a kitüntetésben részesített
+háromszínű kandúrról. (Az árát nem írták bele.)</p>
+<p>– No látod, ficzkó! A tudomány meg nem csal. Ime, a háromszínű
+kandúr Anglia legfényesebb múzeumában pompázik. A díját is
+kifizették s én vettem neked rajta – ide nézz – egy pompás szép
+<i>kertészkést fűrészszel</i>.</p>
+<p>Erre a szóra aztán nyakába borult az öregnek Palkó diák,
+összecsókolta az orczáját, telesírta a gallérját – s aztán nem volt
+szó többé se Angliába, se a holdba utazásról.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
+"Page_85">-85-</a></span></p>
+<p>Azóta elmult annyi esztendő, a mennyi szükséges, hogy a fiatal
+embernek benőjön a feje lágya s a homoki szőlő termővé legyen. S
+most már Liba Kis Jánosné asszonyom együtt jár minden évben a
+londoni piaczra Pugonyi Pálné asszonynyal, a leányával; az egyik
+ludakat, a másik muskotály szőlőket szállít az ángliusoknak. Están
+úr is fehér czipót eszik már csermelyés vakarcs helyett.</p>
+<p>Mégis jó volt azt a háromszinű kandúrt <i>megkölteni!</i></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>MELYIK A FÉRFI?</h2>
+</div>
+<p>Mikor a derék, becsületes Handa Péter uram a fiát Andrásnak
+kereszteltette, nem gondolta meg, hogy azt a teljes életében Handa
+Bandinak fogják nevezni, a mi egy betű különbséggel valami
+czivakodást jelent magyarul.</p>
+<p>Már az iskolában elkezdték a csufondároskodást a pajtásai, a
+mire különben a fiú maga adott okot. Az a szokása volt, hogy minden
+tanulótársának adott valami csúfnevet, a mi azon örökké rajta
+száradt. A tanítói sem menekültek meg tőle. Született csúfolódó
+volt. Előre ki volt jelölve az életszekere. Ebből ujságíró lesz,
+vagy képviselő – akár mind a kettő.</p>
+<p>A hazai tanulmányokból kinőve, mint <i>végzett</i> ember,
+elutazott Angliába, a britt törvénykezést és parlamenti életet
+alaposan tanulmányozni.</p>
+<p>Ez is valami hallatlan.</p>
+<p>Hogy egy magyar ember Angliába menjen bölcsességet és szokásokat
+elsajátítani.</p>
+<p>No de hát elsajátította.</p>
+<p>Mikor Pestre visszakerült, már tökéletes angol volt. Szép arcza
+simára borotválva, haja à la Liszt Ferencz.</p>
+<p>Viselete épen megkülönböztette minden rendes embertől. Magas
+inggallérjai csodaszámba mentek, ruháinak szabása daczolt minden
+divattal, czipői fölött szarvasbőr kamáslit viselt s volt egy
+felsőkabátja, mely alól kilátszottak a frakkja szárnyai (mindig
+frakkot <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> hordott) s ezen a kabáton csak négy gomb
+volt elől gyöngyházból, de azok olyan nagyok voltak, mint egy
+fagylaltos csésze. Erről mindenki ráismert messziről; mert ilyen a
+szárazföldön nem termett második.</p>
+<p>Sok női tulajdonság volt benne. Maga a hangja magas és csengő
+volt: hát még a fecsegése! Fecsegni csak nők tudnak, csak nekik van
+gyors szellemi fölfogásuk, hogy egyszerre tudjanak látni, hallani,
+beszélni. Ilyen adománynyal birt Bandi. És a mi a legkiválóbb
+minősítés: értett az emberszóláshoz. Csupa élvezet volt hallgatni
+az asztaltársaságban. Egy asszony veszett el benne.</p>
+<p>A mint az első czikkei megjelentek egy hirlapban, azok nagy
+feltünést keltettek pikáns, csípős, eddig szokatlan tenoruknál
+fogva, de még inkább merész irányzatukért. Gúny, szatira villogott
+soraiból; főfeladatának tartotta a bevett közvéleménynyel
+szembeszállni, olyan állításokkal lepni meg a közönséget, a miknek
+a nagy tömeg az ellenkezőjét vallotta. Meg mert támadni olyan
+ideálokat, a miket eddig a közérzület sérthetetleneknek tartott, s
+fűszerezve volt a stilusa elmés élczekkel, véleményét támogatták
+széles ismeretet eláruló idézetek, nagy államférfiak, világhírű
+czelebritások emlékezetes mondásai. Egy könyvtár volt a fejében.
+Diplomaták, művészek és művésznők neki mind modellt álltak. A nagy
+financièrekkel azt csinálta, a mit akart. A szultán palotáján
+keresztül látott, s a legtitkosabb királyi jelenetekről részletesen
+értesülve volt. Azt meg épen nagyon jól tudta, hogy hol vannak
+készülőben szenzácziós válóperek magasabb régiókban.</p>
+<p>A kiadója nagyon háládatos volt iránta: lapja terjedt. A három
+nyilas (ez volt az írói jegye) czikkei általános hatást keltettek.
+Tele voltak azok szikrázó elmésséggel, erős kifejezései <i>repülő
+szavakká</i> váltak, harapásától, csipkedésétől félt minden
+jótétlélek. Azok miatt került a lap radikális hírbe. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p>
+<p>A konzervativ sajtó emberei próbáltak vele szembeszállni, de
+mind kudarczot vallottak. Egy szójáték elég volt az ellenség
+kivégzésére. Végre aztán egy juste milieu lap vette föl ellene a
+harczot, egy új irodalmi nagy tehetség támadt egyenesen a három
+nyilas lehetetlenné tételére, ennek az írói jegye volt a három
+mérleg. Ez is használta a kiméletlenség fegyverét: fullánk ellen
+fullánkot, buzogány ellen buzogányt. Ráolvasta Handa Bandira, hogy
+minden ismerete, tudákossága nyegleség, idézései merő
+hamisítványok, adatai fikcziók, azok a híres emberek sohasem
+mondták a csattanós kifejezéseket, az élczei nem eredetiek:
+föltalálhatók mind Saphir Humoristisches Conversations Lexiconában,
+az angol Punchban, a Fliegende Blätterben, a Kladderadatschban.</p>
+<p>Ebből azután nagy harcz lett: a két ellenfél, a nyilas és a
+mérleges, keményen egymásba harapott. A közönségnek ez rendkívül
+tetszett. Mindenki ott kezdte a lapot olvasni, a hol az ő
+polemiájuk foglalta el a rendes tárcza rovatát. Két egyenrangú
+szellem ragyogtatta egymást fölülmuló rendkívüli tehetségét.</p>
+<p>Csak jó hosszú idő mulva árulta el valaki, hogy ez a két
+szellemi gladiátor – egy és ugyanazon személy. Az egyik lapba is, a
+másikba is Handa Bandi írja azokat a gúnytól mérgezett czikkeket és
+perlekedik magamagával, csinál pártot és ellenpártot, gyakorol
+kritikát és ellenkritikát, politikai kérdések felett késhegyig menő
+harczot folytat, támad és visszaver, merész eszméket szül, s
+ugyanazokat kiméletlenül leöldösi. És mindezt egy és ugyanazon toll
+írja: csakhogy az egyik lapnak violaszín tintával ír, a másiknak
+alizarinzölddel.</p>
+<p>Ez a leleplezés általános szenzácziót idézett elő.</p>
+<p>Lehet rá fogadni, hogy az a <i>harmadik</i> «valaki», a ki e
+leálarczozást cselekedte, megint csak ő maga volt, a Handa Bandi.
+<span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
+"Page_89">-89-</a></span></p>
+<p>Mi szüksége lehetett erre?</p>
+<p>Az, hogy saját lapot akart kiadni. Ismerte jól a maga
+közönségét. Tetszik az annak, ha valaki bolonddá tudja tenni, de
+elmésen, új methodussal.</p>
+<p>«Darázsfészek» volt a hetilap czíme. Illusztrált lap volt:
+karrikaturái is egész új methodust teremtettek. Tódult hozzá az
+előfizető sereg. A czíme elárulta a tartalmát, s a tartalma
+megfelelt a czímnek. Minden szám hozta egy-egy országos nagyság
+torzképét, kisérve a nagy ember (és asszony) szarkasztikus
+életleírásával. Nem volt ez előtt senkise szent és megcsíphetetlen.
+Jaj volt annak az alaknak, a kit állandó figurájává tett, az
+százféle változatban mulattatá az olvasó világot.</p>
+<p>Aztán mindenről értesülve volt, a mi csak darázscsípésre méltó.
+Zárt értekezletek, titkos paktumok, tervek, a mik még csak
+szándékban léteznek, eltussoltnak látszó visszaélések mind prédául
+estek a szatira közlönyének. Zárt ajtó, függöny, spanyolfal nem
+biztosította előtte a titkot, és a hol nem adta ki az árulkodás,
+pótolta a ráfogás. S legtöbbször a koholmány az igaz.</p>
+<p>Mert ehhez a mesterséghez nem elég a szellemi tehetség: élni is
+kell tudni. Együtt élni a világgal, mindenütt megjelenni és vezetni
+a <i>bohémet;</i> éjszakákat együtt tölteni a világfutókkal. A
+darázsnak mézet is kell gyűjteni.</p>
+<p>Ez élni szerető mindenféle zseniknek voltak híres tanyáik, a hol
+naponkint, esténkint találkoztak. A <i>kis pipa</i>, a
+<i>kávéforrás</i>, a <i>mezítlábos</i>, a <i>politikus szatócs</i>,
+a <i>márványmenyasszony</i>, a <i>burgzsandár</i>, a hol a «fiatal
+óriások» összegyűltek, poharazás közben eszmeharczot vívtak, s a ki
+a legjobban győzte (a bort és a vitatkozást), az lett a
+champion.</p>
+<p>Egyszer aztán felszínre vetődött valami új merénylet a
+gasztronomia világában. Az eszmét Londonból hozta magával Handa
+Bandi. Itt talált vállalkozóra, a ki azt gyakorlativá tegye. Egy
+vendéglős éttermet nyitott, a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> melyben a felszolgáló
+személyzet mind leány volt; de férfiruhában. Rövid időn kedvencz
+tanyája lett az élni szeretőknek. A férfinak öltözött leányok
+természetesen férfinevet is viseltek.</p>
+<p>Illem és közerkölcsiség tekintetében semmi kifogásra nem volt
+helyes ok. Szokatlan volt s ez tetszett.</p>
+<p>A leányok elgondolhatóan mind szépek voltak.</p>
+<p>Feltünő volt közöttük egy magas karcsú alak, a ki arczban nagyon
+hasonlított Bandihoz: ha egymás mellé tették a fejüket, alig
+lehetett felismerni, melyik az egyik, melyik a másik. Annak is
+gesztenyeszínű haja volt, s à la Liszt Ferencz körülnyírva.</p>
+<p>Azt suttogták, hogy jó családból való.</p>
+<p>S igen sokszor tették így egymás mellé a fejüket.</p>
+<p>No, az még szabad.</p>
+<p>Egyszer azt mondta Bandi a leánynak:</p>
+<p>– Ide hallgass rám, <i>te</i> Károly. (A leányoknak férfineveik
+voltak, s e néven tegezték őket.)</p>
+<p>– Hallgatok.</p>
+<p>– Én <i>magából</i> Karolinát akarok csinálni.</p>
+<p>– Hogyan?</p>
+<p>– Úgy, hogy elveszem feleségül.</p>
+<p>– Ne tréfáljon.</p>
+<p>– Komolyan mondom.</p>
+<p>– Mit talál rajtam?</p>
+<p>– Épen azt, a mit rajta találok. Azt, hogy férfiruhában jár. Ha
+a leányok férfiruhát viselnének, mind férjhez vennék őket.
+Becsületemre mondom.</p>
+<p>A leány nagyot nevetett rajta.</p>
+<p>– Nincs azon mit nevetni, – erősíté állítását Bandi. Higyje el
+nekem, Karolina, hogy én tudom, mi a férfiúi bátorság. Ismerek
+férfiakat, a kik szembe mernek szállni kard élével, szurony
+hegyével; de ha egy <i>varrótű</i> kerül eléjük, attól elszaladnak.
+Ez a fegyverek legfélelmesebbike. Ez a férjgyilkos. Maga beéri a
+férfiruhával, hozzászokott már. Annak a divatja nem változik. Van
+<span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
+"Page_91">-91-</a></span> egy kucsmája, meg egy túri süvege
+darutollal, télre-nyárra. Maga nem fogja tönkretenni a férjét
+divatárús kontókkal. Én magát szeretem úgy, a hogy most látom. No
+hát tegye a kezét a kezembe.</p>
+<p>A leány gondolkozott egy kicsit: az ajánlat egészen komoly volt,
+aztán csak lassan bele hagyta csúszni kezét a Bandiéba. A Bandi
+keze lágy volt, a leányé mint az aczél.</p>
+<p>A lakodalomhoz nem kellett nagy előkészület. Két hét szükséges
+az egyházi kihirdetéshez, ugyanannyi megkivántatik a szolgálat
+fölmondásához. Azalatt Bandi mindennapos vendége volt a
+Valhallenak.</p>
+<p>Ez volt a hírhedett vendéglőnek a neve: a fölszolgáló leányokat
+hívták Valküröknek.</p>
+<p>Csupán annyit kötött ki Bandi (a vendéglőssel kiegyezve), hogy a
+<i>Károly</i> ez idő alatt másnak ne töltögessen pezsgőt, mint
+csupán ő neki.</p>
+<p>Ennél a házasságnál nem kellett gondoskodni a kelengyéről.</p>
+<p>A hírlapokba nem került a menyegzői szertartás leírása. Ha csak
+Handa Bandi ki nem fecsegi, hogy az eskető pap, mikor eléje
+járultak, azt kérdezte tőlük: «már most, édes gyermekeim, csak azt
+mondjátok meg, hogy melyitek a vőlegény és melyitek a menyasszony?»
+Mikor ez adoma nyomán egy régi pályatársa kérdőre fogta: «Nem is
+mondaná, Sir, hogy megházasodott» (senkivel sem volt pertu, s
+mindenkit Sirnek szólított), egész komolyan válaszolt rá: «Nem
+kérdezte ön, Sir».</p>
+<p>A háztartásban sem történt semmi változás. Bandinak kétszobás
+garszonlakása volt, előszobával: elegáns bútorzattal: arra sokat
+adott. Abban párosával elfértek. Kiszolgált az inas, takarított a
+házmesterné. Étkezni a korcsmába jártak, ki mikor hozzájutott,
+sohasem együtt. Bandi folytatta a rendes életmódját; Karolina ezt
+rendes dolognak találta. A ki ujságíróhoz ment feleségül, az
+szokjék hozzá, hogy annak az éjszaka a nappala. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p>
+<p>Hanem télen együtt jártak korcsolyázni. Karolinának is kedvencz
+sportja volt ez.</p>
+<p>Egyszer aztán az történt, hogy Bandi alatt leszakadt a korhadozó
+jég s Karolina szemeláttára elmerült a víz alá.</p>
+<p>Felesége sikoltozására előkerültek a mentők s kihalászták a
+vízbeesettet, életre dörzsölték, szanatoriumba vitték, nehéz beteg
+lett s mire fölgyógyult, mind a két lábára megbénult, mankóra
+szorult: kerekes székben vitték haza.</p>
+<p>– Most már nincs hátra más, mint hogy főbe lőjem magamat, –
+mondá a férfi a feleségének elkeseredetten.</p>
+<p>– Hogy mondhatsz ilyen rettenetes szót?</p>
+<p>– Nyomorékká lettem.</p>
+<p>– Dehogy lettél. Hisz megmarad a szellemed, a lelkierőd, az a te
+egyéniséged. Most fogod még igazán megmutatni, hogy mit tudsz
+teremteni. Nagy munkákat fogsz írni, a mikről annyit ábrándoztál.
+Én sokat éltem írók között, hallottam, miről beszéltek. Azonkívül
+olvastam is sokat. Elmondták, hogy volt egy hírhedett
+tréfaköltőjük, Nagy Ignácznak hitták, a ki húsz évig oda volt
+kárhoztatva a karszékéhez, járni képtelen, s azalatt írta
+kötetszámra legelmésebb életképeit, karrikaturáit, a mik az egész
+közönséget fölvillanyozták. Egy másik humoristánk, Pákh Albert, a
+legelső ujdonságíró és szatirikus, ifjúságától kezdve ágyban meg
+kádban töltötte az életét, s a mit azalatt írt, szikrázott és
+gyújtott, csupa életvidámság volt. Hát a németek legszellemesebb
+írója, Heine, nem «madracz-kriptában» töltötte-e el éveit, a mik
+alatt költeményeivel besugározta az egész világot? A bénának
+szárnyai vannak.</p>
+<p>A nagy példák fölemlítése hatott az íróra.</p>
+<p>– Aztán nem marad ez így, – biztatá őt neje; – vannak hathatós
+gyógyvízfürdők, a mik csodákat tesznek. Te vissza fogod nyerni
+épségedet. A villany helyreállít. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p>
+<p>– De azalatt elsilányodik a lapom. Ennek az éltető forrása az
+eleven napi élet, a hírhallás, a szemlélet, a mendemonda. Ez mind
+el van veszve rám nézve, ha a karszékemből meg nem mozdulhatok.
+Elvesztem a földet magam alól, ha a társaságot elvesztem.</p>
+<p>– Nem fog elveszni semmi. Én fölveszem a te ruháidat s eljárok
+mindenüvé, a hol te tárgyaidat szoktad keresni, színházba,
+gyűlésekre, korcsmákba; hiszen szokva vagyok hozzá, az volt a
+hivatásom. Mindent hazahozok neked, a mire szükséged van, én
+megfigyelem, följegyzem az adatokat, s te azokból remeket fogsz
+alkotni.</p>
+<p>És úgy lett, a hogy a nő mondta. Megfordult a családi életrend.
+A feleség járt el kóborolni, s a férj várt türelmesen a
+hazatértére. Karolina meghozta számára a pikáns témákat, éles
+biráló szemmel találta meg a napi élet kényes mozzanatait. A
+«Darázsfészek» elevenebb lett, mint valaha volt.</p>
+<p>Lassankint Karolina maga is kedvet kapott a férje mesterségéhez.
+Egy-egy pillangó jegyű czikkecske a lapban feltünést keltett, a mi
+hézagpótlónak lett beszúrva. Azt Karolina írta. Voltak jó ötletei s
+az emberszóláshoz úgy értett, mint nemének bármely tagja – vagy
+mint a férje.</p>
+<p>Egy késő este üres tarsolylyal tért haza az asszony. Nem történt
+semmi följegyzésre méltó a világban.</p>
+<p>Pedig dehogy nem történt. Nagyon is érdekes eset volt, a mit
+suttogva adtak odább. De csak suttogva. Egy nagy tekintélynek
+örvendő politikai czelebritás esete volt az, a ki képviselői
+állásával szertelenül visszaélt s megvesztegetés, zsarolás
+vétségével vádoltatott. De senki sem mert hozzányúlni. Kitünő vivó
+és hírhedett pisztolylövő volt. A mellett népszerű vezérszónok, a
+kinél kész a párbaj, vagy a mi még rosszabb, a dementi.</p>
+<p>Karolina féltette a férjét, nem avatta bele e titokba.</p>
+<p>De a mellett a férje lapját sem foszthatta meg egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> ilyen nagy
+izgalmat keltő témától, melytől visszhangozni fog az egész
+ország.</p>
+<p>Azt tette, hogy maga írta meg a szenzácziót keltő czikket s a
+kisérő torzképet is ő rendelte meg a karrikatura-rajzolónál. Bandi
+nem tudott róla semmit. A lapja összeállítását, áttekintését
+munkatársára bízta. Ez volt Karolina.</p>
+<p>Az a czikk úgy hatott a közönségre, mint a bomba.</p>
+<p>Maga Handa Bandi is meg volt lepve általa, mikor a saját lapját
+kezébe kapta.</p>
+<p>– Ezt te írtad? Ezt a képet te rajzoltattad? – kiálta
+Karolinának. – Én sem tudnám jobban! Magamévá teszem.</p>
+<p>És talpraugrott kerekes karszékéből. De csak visszahanyatlott:
+még mindig bénák voltak a lábai.</p>
+<p>A következményekre nem sokáig kellett várni.</p>
+<p>Karolina ott ült az íróasztal előtt a dolgozószobában. A Bandi
+világoskék smokingját viselte, a milyen szintén nem volt a világon
+második. Virított.</p>
+<p>Kopogtak az ajtón: belépett két úr, állig begombolkozva, kalap
+és pálcza a kézben. Átadták a névjegyeiket.</p>
+<p>– Szerkesztő urat keressük.</p>
+<p>Karolina kitalálta, hogy mi járatban vannak.</p>
+<p>Ezek párbajsegédek.</p>
+<p>Könnyű lett volna nekik azt mondani: «Tessék a másik szobába
+átsétálni, ott találják».</p>
+<p>Azok aztán találtak volna ott egy nyomorékot, a ki a két lábára
+állni nem bir: ettől fegyveres elégtételt kérni nem lehet. Hanem
+ezzel aztán a lapja is elvesztette volna egész hatását a
+közönségre. Egy szerkesztő, a ki csak tollal harczol, szúr, vág, de
+sértéseiért férfimódon helyt nem áll, a magyar közönség előtt
+halott ember.</p>
+<p>Karolina összefonta a karjait a mellén, fejével daczosan
+hátravetette a hosszú haját s azt felelé:</p>
+<p>– Rendelkezésükre állok. <span class="pagenum"><a name="Page_95"
+id="Page_95">-95-</a></span></p>
+<p>Az urak látták, hogy emberükre akadtak.</p>
+<p>– Ön írta ezt a czikket? – kérdé a magasabbik.</p>
+<p>– Én írtam. (Nem is hazudott vele.)</p>
+<p>– Megbizónk, a ki ebben sértve van, ezért lovagias elégtételt
+követel.</p>
+<p>– Szolgálok vele.</p>
+<p>– Lesz szives megnevezni a segédeit.</p>
+<p>Karolina a lap két munkatársának a nevét írta föl Handa András
+névjegyére. Átadta nekik. Átvették és távoztak.</p>
+<p>Karolina értesítette a segédeit.</p>
+<p>Megállapították a föltételeket. Pisztolyra megy a dolog.</p>
+<p>Kardra nem vívhatnak, mert ahhoz le kell vetni az
+öltönyöket.</p>
+<p>Bandi nem tudott meg a dologról semmit.</p>
+<p>Másnap korán reggel ment végbe a párbaj a lovassági
+kaszárnyában.</p>
+<p>Karolina férje ismeretes kabátját viselte, azzal a négy
+csigaházgombbal.</p>
+<p>Az első golyóváltás befejezte a párbajt.</p>
+<p>Karolina golyója keresztülfúrta ellenfele karját, míg annak a
+lövege Karolinát mellben találta, de olyan szerencsésen, hogy
+egyikébe a nagy gyöngyházgomboknak ütődve, arról lepattant.
+Különben halálos lövés lett volna. A fenomenális gomb kicsorbult a
+szélén. Karolina meg sem tántorodott a golyó ütésétől.</p>
+<p>A hirlapok természetesen közölték a párbaj körülményeit, a
+segédek jegyzőkönyvét, a hogy ez nálunk bevett szokás. Így aztán
+Bandi is megtudta ez eseményt. A kabátja gombján esett csorba
+tanúja volt annak. Nem kell helyette másikat venni: viselheti azt
+diadaljelül.</p>
+<p>Ekkor tudta meg, hogy micsoda kincset bir az élettársában.</p>
+<p>De még nem tudta meg egészen.</p>
+<p>Ennek az esetnek messzeható következményei lettek. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p>
+<p>A leleplezett képviselőre sok hiba derült ki, egész
+bűnlajstromot olvastak a fejére. Karaktertelenség, hamisság,
+vesztegetés, simoniai árulás!</p>
+<p>A bukott nagyságot mindenki üldözőbe veszi. A képviselőnek a
+kapott golyó után a társadalom minden nyilai repültek a pellengérre
+kötött alakjába: nem volt maradása, le kellett mondania a
+mandátumáról, s elbujdokolnia bérczes otthonába, a hol senki sem
+olvas hirlapot.</p>
+<p>Handa Bandi pedig egyszerre egy nemzeti hőssé emelkedett. Ő volt
+a sárkányölő lovag, ki a korrupczió hidrájának a fejére mert
+taposni. Lapjának a közönsége mesésen fölszaporodott, s a kiadók
+versenyeztek ajánlataikkal, melyik bocsáthassa közönség elé
+összegyüjtött humoros kedvcsapongásait.</p>
+<p>Egyszerre herczeggé lett téve. Nagy szállást fogadott, konyhát
+tartott, inas, szobaleány szolgálta ki. Hanem azért a Karolina csak
+maradt a férfiruha-viselésnél. A cselédek őt tartották az
+«úrnak».</p>
+<p>Az <i>asszony</i> folytatta a titkos föladatát. Féléjeken át
+kóborolt és gyüjtötte a becses anyagot Bandi számára s mikor
+küldetéséből hazakerült, akkor bedörzsölte a férje lábszárait
+gyógyító balzsamokkal s rakta a jeges borítékot a fejére. Kora
+hajnalban már felköltötte a férje s diktálta neki az álmatlan
+fejében kifőzött czikkét.</p>
+<p>Bandi nagy népszerűségre vergődött. S a népszerűségnek nemcsak
+ragyogása, hanem haszna is van.</p>
+<p>A porrá zúzott képviselő üresen maradt helyére őt kiáltották ki
+képviselőjelöltnek.</p>
+<p>– De furcsa lenne, ha megválasztanának képviselőnek, – mondá
+Karolinnak.</p>
+<p>– Én azt igen természetesnek találnám.</p>
+<p>Vannak rá esetek, hogy azt ingyen kapja meg az ember.</p>
+<p>Egyszer csak hire futamodott, hogy a választókerületből
+<span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
+"Page_97">-97-</a></span> száztagú küldöttség jött föl a fővárosba,
+szeretett jelöltjük üdvözlésére.</p>
+<p>Az üdvözlésnek legalkalmasabb formája ily alkalommal a
+fáklyás-zene. Ez is bekövetkezett.</p>
+<p>No most állt elő aztán a kritikus helyzet.</p>
+<p>A csodahős két mankóval menjen tisztelői elé? Egyszerre vége
+lesz minden illuziónak.</p>
+<p>Pedig már hangzik a Rákóczi-induló, fénylik az utcza a
+fáklyáktól.</p>
+<p>S a mi elkerülhetetlen veszedelem, azok szónokolni fognak s
+viszonszónoklatot várnak.</p>
+<p>– Te csak maradj a karszékedben, – mondá Karolina. – Majd
+elvégzem én velük a dolgot.</p>
+<p>– Ne tégy bolondot!</p>
+<p>– Okosat fogok tenni.</p>
+<p>Azzal felölté a négygombos kabátot, fölcsapta a fejére a begyűrt
+angol kalapot s kilépett merészen az erkélyre.</p>
+<p>És aztán tartott egy olyan programmbeszédet rögtönözve, hogy azt
+egetverő tetszésvihar követte s másnap a lapok tele voltak a
+magasztalásával. Milyen zseniális ötletek! Mily merész fordulatok!
+Mennyi eredeti eszme! És különösen az a csengő <i>hang</i>, a miről
+Bandi, az asztaltársaságok szóvivője annyira ismeretes volt. A
+kézmozdulatai is mind rá vallottak. És az a négygombos kabát.</p>
+<p>Tökéletes volt a siker.</p>
+<p>S meghozta rá a diadal pálmaágát a kivívott képviselői mandátum.
+Bandi megválasztatott. Helyébe küldték a jegyzőkönyvet, a
+megbizást.</p>
+<p>De már most aztán be kellett vallani az igazat.</p>
+<p>A képviselőházban csak az igazi Handa András foglalhatott
+helyet. Karolina csak mint kisérője mehetett vele az országház
+folyosójáig. Ott ki kellett szállnia Bandinak kerekes
+zsöllyeszékéből s mankóira támaszkodva tipegni a törvényhozói
+helyére a leghátulsó padban. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> Ott leülhetett. Olyan
+párthoz tartozott, mely sohasem szavaz <i>fölállással</i>.</p>
+<p>Karolina pedig ment a hirlapírói karzatra, jegyzeteit
+csinálni.</p>
+<p>Minden szem nézte őket s minden száj azt kérdezte:</p>
+<p>«Melyik a férfi?»</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
+"Page_99">-99-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A DRÁGA KARÁCSONYI KALÁCS.</h2>
+</div>
+<p class="summary">(Szájhagyomány.)</p>
+<p>A ...y Barnabás az utolsó kardszakadtáig ott szolgált a
+fejedelem táborában; jelen volt a trencséni ütközetben is, a hol
+Rákóczinak a lova elbukott a kuruczsánczban, védelmezte Árva várát
+s egyike volt a kevés híveknek, a kik a fejedelmet szomorú
+számüzetésébe Rodostóba követték, innen mindenféle csalóka remények
+délibábjai után repdesve bevándorolta Francziaországot meg a
+Németalföldet, élvezte e közben a török barátságot, sorbethtel és
+fekete kávéval, a franczia sympathiákat, csinált borral és
+czitromvízzel s a hollandi vendégszeretetet, dupla sörrel és
+almaborral s miután mind valamennyivel elrontotta a gyomrát, a mint
+az utolsó reménység gyökere is elszakadt Rákóczi Ferencz fiának
+elhalálozásával, akkor vette észre, hogy a szakálla kezd őszülni.
+Egész addig, a míg volt mit reményleni, mindig fiatalnak képzelte
+magát.</p>
+<p>Ekkor aztán elővette a honvágy, azt gondolta, hogy visszatér a
+hazájába.</p>
+<p>Hiszen volt neki még itthon mit felkeresni. Valaha módos,
+vagyonos ember volt Magyarországon s mikor átlépte az ország
+határát a fejedelemmel együtt, akkor még fiatal feleséget hagyott
+itthon, meg egy kis fiút, a ki fapálczán lovagolt s egy még kisebb
+leányt, a ki a kis macskáját öltöztette fel kisasszonynak: annak
+bizony már jó tizennyolcz esztendeje. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p>
+<p>Meglehet, hogy azok még most is élnek.</p>
+<p>Az új király régen kegyelmet adott már a hazatérni kívánó
+bujdosóknak, soknak az elkobzott birtokát is visszaadta s lettek
+belőlük nyugodalmas hazafiak.</p>
+<p>Barnabásnak is szép birtoka volt ott a Dunántúl –
+hajdanában.</p>
+<p>Mikor a nemzeti ügy, a miért harczolt, hanyatlani kezdett, ő
+ugyan nem tett le a reményről, hogy az még valaha újra fel fog
+támadni s «lesz még szőlő, lágy kenyér!», hanem addig is azt a
+birtokot szerette volna valahogy a gyermekei számára megtartani. E
+végett valami furfangot gondolt ki. – Volt neki egy kedves jó
+czimborája, tőszomszédja a dunántúli birtokán, a neve helyett csak
+egy ✝-et teszünk ide, mivelhogy keresztes lovag is volt valósággal,
+ahhoz egy este lóháton beállított. Mikor magukra maradtak, azt
+mondta neki:</p>
+<p>– Csehül vagyunk, komám. A török megrágta a szíjat. A lengyelbe
+meg belenyertünk, mint Bertók a csíkba. «Szalad a kutya Szeged
+felé, csóválja a farkát Buda felé.»</p>
+<p>– Ez bizony baj, – mondá a jó barát, megértve belőle
+mindent.</p>
+<p>– Hanem hát «késő bánat, ebgondolat», – «oláh is okosabb vásár
+után» s aztán «jobb egy lámpás elől, mint kettő hátul».</p>
+<p>A jó barát ezzel mind tökéletesen egyetértett.</p>
+<p>– Annál fogva, minthogy a «nánási szentnek is maga felé hajlik a
+keze», én pedig semmiképpen nem tudom kitagadni magamat, ha egyszer
+azt kérdik, hogy «hol voltál, mikor az ég zörgött» s utoljára is
+«jobb az élő kutya a döglött oroszlánnál…»</p>
+<p>– Igaz a’!</p>
+<p>– No hát. Én magam csak tudom, hogy mit teszek. De megint azt
+nem szeretném, hogy ha be talál ütni az idő, a mikor mindennap
+nagypéntek, a szegény feleségem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> meg a gyermekeim úgy
+maradjanak ki a birtokból, mint a káposztatorzsa a hóbul.</p>
+<p>– Hát mit gondolsz?</p>
+<p>– Azt gondoltam, édes czimborám, hogy ezt az én szomszéd
+birtokomat eladom teneked pro forma. Tudod, csak úgy látszatból.
+Zálogba adom neked az egészet – egy aranyért s te azt birtokodba
+veszed és használod kedved szerint, a míg én oda leszek. Így majd a
+fiskus nem kobozhatja azt el. Ha pedig egyszer elvonul a zivatar s
+akár így, akár amúgy visszakerülök erre a földre; vagy pedig ha én
+elpusztulok odakinn s a gyermekeim előállnak a nevemben, akkor az
+egy arany zálog visszatérítése mellett, te kedves czimborám, megint
+kiadod a birtokot. Ráállasz-e?</p>
+<p>– Hogyne állnék?</p>
+<p>– Erről azonban nem csinálhatunk formális contractust, mert ha
+megtudják, észreveszik a jámbor cselt s még magad is bajba
+kerülhetsz, hanem csak úgy rövid kézből adunk egymásnak levelet s
+azt mind a ketten jól elteszszük, hogy rá ne találjon más.</p>
+<p>Ebben szépen megmaradtak, Barnabás úr átadta a birtokát a jó
+barátnak, azt bele is statuálta nagy csendesen, a tőle kapott
+záloglevelet meg odaadta a velejárt legkedvesebb emberének, vén
+sáfárjának, rábízva erősen, hogy azzal nagy okosan igyekezzék
+felmenni abba a görbe országba, a hol most a felesége lakik kicsiny
+családjával, saját birtokocskájának falusi gerendás kastélyában s
+ott ezt a levelet jól eldugja, hogy minden bolond ember rá ne
+bukkanjon. Azzal ezer üdvözletet küldve feleségének, apró
+gyermekeinek, felkapott a lovára s ment bújdosni a világba.</p>
+<p>Szöghajú, délczeg férfi volt, mikor elment, őszbecsavarodott,
+törődött alak lett, mire visszakerült.</p>
+<p>Nem bántotta már senki itthon, azt sem kérdezték, merre
+járt?</p>
+<p>Annyi keserves viszontagság között soha ki nem adat <span class=
+"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> a
+tarsolyából azt az egy aranyat, a mit zálogbecsképen vett át a
+czimborájától, vissza is hozta azon módon.</p>
+<p>Első dolga is az volt, hogy annak a portáját felkeresse.</p>
+<p>Kérdi a legelső hajdutól, a kit a kastély udvarán megkap: itthon
+van-e a nemzetes úr?</p>
+<p>– Tyhű, vitézlő uram! Deszkát árul az már Földváron, de milyen
+régen!</p>
+<p>(Deszka – a koporsó, Földvár – a sír.)</p>
+<p>– Hát ki lakja most ezt a kastélyt?</p>
+<p>Mondott aztán neki a hajdú két olyatén nevet, hogy majd kitörött
+bele a nyelve. Az egyik német volt, a másik még sokkal inkább
+burkus. Katonatiszt urak vették nőül a jó czimbora két
+kisasszonyát.</p>
+<p>Hát hiszen azok is szívesen látták a bujdosó vendéget; tudott az
+már minden nemzet nyelvén, eldiskurálhatott velük.</p>
+<p>Hanem azt sehogy sem akarták megérteni, hogy az a szomszéd
+birtok, a melyiken most ők gazdálkodnak, ezé a kopott uraságé
+legyen.</p>
+<p>– Nem szólt erről a megboldogult?</p>
+<p>– I vász nid, – volt a válasz.</p>
+<p>– Nem hagyta meg a testamentomában, hogy ezt nekem, vagy a
+gyermekeimnek vissza kell adni valaha?</p>
+<p>– I vász nid.</p>
+<p>– No Szent Ivásznid! Most vagyunk hát már ott, a hol a tót a
+kárászszal! Az pedig az én birtokom, mind, egész a körtefáig, száz
+ember megesküszik rá.</p>
+<p>Azok csak azt tudták, hogy a megboldogúlt azt úgy akvirálta.</p>
+<p>– Akvirálta ám, de csak zálogba, ideig-óráig, a mikor a zálogba
+adott aranyat visszahozom érte. Azon mód itt van most is a
+táskámban.</p>
+<p>Az új földesurak, nagy okosan, azt mondták erre, hogy ők bizony
+vissza is bocsátják a birtokot, csak egy akkora írást hozzon arról
+az egyezségről, mint a tenyere. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p>
+<p>– Hozok is; egybe itt leszek azonnal; megvan az az írás, jó
+helyt pedig, karsamadiner az uraknak.</p>
+<p>Azzal nem időzött tovább, hanem csörtetett fel oda Tótországba,
+a hol a feleségét a fenyveserdős völgyi lakban elhagyta; meg sem
+pihent, míg haza nem ért.</p>
+<p>Volt nagy öröm, mikor ismét egymásra találtak. A derék, hű
+asszony megvolt ugyanis jó egészségben. Termete igenis gömbölyűre
+talált megtelni.</p>
+<p>– Hej, galambom, – mondá Barnabás úr az első összeölelkezés
+után, – emlékezel-e még rá, mikor legutoljára láttalak, ölemben
+vittelek át a Vág-szigetbe. Ha akkor ott felejtettelek volna, most
+nem tudom, hogy hoználak vissza?</p>
+<p>Az asszony arcza csak még gömbölyűbb lett ettől a tréfától.</p>
+<p>– Hát a Pista gyerek hol szaladgál?</p>
+<p>– Hjaj, lelkem, a Pista gyerek már szolgabiró s a markálison
+jár.</p>
+<p>– Nézze az ember! Hát az Erzsi leány, az én kis aranyos
+leányom?</p>
+<p>– A te kis aranyos leányodnak tegnap keresztelték a második
+szülöttét, rég menyecske az már: Tury Boldinénak hívják.</p>
+<p>– No nézd! Én pedig még most is hordom a tarsolyomban azt a kis
+piros czipellőt, a mit Stambulban vettem a lábára, hogy majd jó
+lesz neki, ha visszakerülök.</p>
+<p>– Az most jó lesz a nagyobbik unokádnak!</p>
+<p>– Hát ilyen nagy volna az idő?</p>
+<p>– Bizony sok víz lefolyt azóta a Vágon.</p>
+<p>– De a vén sáfár csak megvan?</p>
+<p>– Ugyan, hova gondolsz, édes kincsem? hiszen az most már száz
+esztendős volna.</p>
+<p>– Hát az is meghalt? De csak odaadta neked elébb halála előtt
+azt az írást, a mit rábíztam, hogy őrizze meg?</p>
+<p>– Adott biz az nekem, édes lelkem, egy egész határ <span class=
+"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> írást,
+de már akkor magyarázni nem tudott, a nyelvét ütötte meg a szél. Én
+meg diákul nem tudok. Ott van valamennyi a padláson: egy tele
+ládával. Mind ott találod, a mit még meg nem ettek belőle az
+egerek, vagy el nem hordták a szolgálók.</p>
+<p>– Egerek! Szolgálók! – ordítá fel rémülten Barnabás úr s egy
+szót sem vesztegetett többet a hitvesi enyelgésre, hanem rohant fel
+a padláslépcsőn, megtalálta a nagy ládát, telehányva a családi
+levéltárral: azt egyszerre kifordította a földre; a sok archæolog
+egér futott belőle szerteszéjjel: ő maga meg neki feküdt s elkezdte
+levélről-levélre sorba szedegetni a papirospetrenczét.</p>
+<p>Ebéd ideje lett, mire elkészült vele. A keresett levél nem volt
+az iratok között.</p>
+<p>Hítták ebédelni azalatt; dehogy ment! Neki állt a padlás minden
+zege-zugát felkutatni: hátha oda dugta el az iratot a sáfár? Az
+asszony maga is feljött utána a padlásra hívogatni:</p>
+<p>– Mind elhűl a leves!</p>
+<p>– Kell is nekem most a leves! Hagyjatok békében!</p>
+<p>S addig le sem került a padlásról, a míg be nem sötétedett. Nem
+találta azt az írást.</p>
+<p>– Sohse törd magadat miatta, – biztatá a jó feleség. – Más
+embernek a birtoka is elveszett már; majd csak megélünk az én
+szegény kis jószágomból, ha eddig megéltünk; a gyerekek a maguk
+szárnyára vannak már eresztve, nekünk meg nem sok kell már. Azért
+legyen jó kedved. Egyél, igyál. Nézd, mindent felhordtam, a mit
+hajdanában tudtam, hogy szerettél.</p>
+<p>Már az igaz. Úgy csak nem traktálja a császárt a maga
+Leibkochja, mint a hogy a jó magyar háziasszony meg tudja
+vendégelni az ő szeretett urát mindenféle jókkal.</p>
+<p>Az ő keze csinálta azt mind.</p>
+<p>Azt a fain, jó fonott kalácsot is, a minek még az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> illata
+is csupa életre gerjesztő. Éppen következett a szent karácsony
+ünnep, arra készült az a kalács.</p>
+<p>Barnabás úr kapta-félretette a gondját s hozzálátott a régóta
+nem ízlelt süteményekhez. Azt a jó, puha, fehér kalácsot csak úgy
+gyűrte befelé frissében.</p>
+<p>Az a jó asszony gyönyörködött a hazatért bújdosó derék
+étvágyában.</p>
+<p>– De legalább vakard le a kalácsról azt a papirost.</p>
+<p>Szokása a papirosnak, a mit a tepsibe tesznek, hozzásülni a
+kalács fenekéhez.</p>
+<p>– De gutát vakarom! Együtt jó az!</p>
+<p>A mint azonban egy új darabot akar megint törni Barnabás úr a
+kalácsból, rátekint arra a félig elmállott, barnára pörkölt
+papirdarabra, a mi a kalácshoz volt ragadva s arra csak leesik az
+álla ijedtében. Az volt a keresett zálogos levél. Ráismert a névről
+meg a dátumról; de a többi már hiányzott. A szolgáló azt találta
+éppen a papirládából előrántani. S ezzel a karácsonyi kalácscsal
+egyike a legszebb birtokoknak lett a régi család helyett két újnak
+átbocsátva.</p>
+<p>– No feleség, – mondá Barnabás úr, megtörölve a száját ettől a
+falattól, – drága ebédet eszik a török császár, még drágábbat a
+chinai császár, de olyan drágát, mint én ma, soha az öreg apjuk sem
+evett, mert én megettem a dunántúli dominiumomat.</p>
+<p>Ez pedig igaz történet!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
+"Page_106">-106-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A TUDTÁNKÍVÜL BÉKEANGYAL.</h2>
+</div>
+<p>Ő exczellencziája özvegy Szentjóby grófné előkelő állást foglalt
+el a fővárosi magas világban.</p>
+<p>Rangfokozatát megboldogult férjétől örökölte, a ki valóságos
+belső titkos tanácsos volt, a ki bizonyosan a boldog túlvilágban is
+megtartotta a rangját; mert ott is megbecsülik az olyan embert, a
+ki titokban tudja tartani azt, a mit nem tud.</p>
+<p>Az özvegy grófné minden közhasznú, jótékony és közművelődési
+egyletnek választmányi tagja volt: adakozásgyűjtésben
+kifáradhatatlan. Respektálta is minden ember. A kapusnak ki volt
+adva rendeletben, hogy ha azt a czinóberpiros hintót meg látja
+állni a bejárat előtt, mondja, hogy az uraság elutazott
+kormányozhatatlan léghajóval a mennyországba.</p>
+<p>Hanem a jour fixeire distingvált társaság szokott egybegyűlni s
+termeiben a szép szellemek találkoztak.</p>
+<p>Egyszer aztán nevezetes családi események történtek a
+Szentjóby-palotában.</p>
+<p>Az első volt egy házasság. A család egyetlen sarja, egy
+grófkisasszony, férjhez ment egy ismert nevű grófhoz. A
+menyasszonyról azt beszélték a rossz nyelvek, hogy nagy
+rokonszenvvel viseltetik a drámai művészethez, férfiképviseletben,
+a vőlegényről pedig, hogy ugyanazt a szenvedélyt táplálja keblében,
+de nőnemű megszemélyesítésben. És így egészen egymáshoz
+illenek.</p>
+<p>A második esemény pedig volt egy gyászeset a családban,
+<span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
+"Page_107">-107-</a></span> a mely rövid időn követte az
+örvendetest. A grófnőnek egy öreg nagynénje halálozott meg, a ki
+rengeteg birtokot hagyott rá örökségül. Eddigi vagyona egy
+millióval szaporodott.</p>
+<p>És ez nagyon helyes intézkedés volt a rendező sorstól, hogy a
+gyászeset követte a menyegzőt, mert ha megfordított sorrendben
+következnek az események, akkor a haláleset miatt elhalasztódik a
+menyegző, a hathetes gyász miatt, s ezalatt az ismerősök és
+tisztelők könnyen megtévedhettek volna, hogy melyik névjegyre írják
+a P. F.-et, melyikre a P. C.-t.</p>
+<p>A kik a hieroglifokkal ismerősök, tudni fogják, hogy a P. F.
+annyit jelent: «pour féliciter», a P. C. pedig: «pour condoler»
+(üdvkívánatul, részvétül).</p>
+<p>Nem kell hozzá nagy rosszalkodás, hogy az ember az adott esetben
+ezt a kettőt összetéveszsze.</p>
+<p>Természetesen özönlött a társaság minden rétegéből az üdvözletet
+és részvétet tanúsító névjegy a grófnéhoz; egy herendi
+porczellánveder egészen megtelt vele.</p>
+<p>A teljes gyászév leteltével aztán Szentjóby grófné illem- és
+szokásszerűnek tartá az udvariasságot viszonozni.</p>
+<p>A kik a látogató-jegyeket behajtott szegélylyel küldték föl,
+azok személyesen adták át azt a portásnak, tehát azoknak a
+viszonozás is személyesen elviendő. A ki póstán küldte, annak
+ugyanazon úton felelnek, nyomtatott válaszszal.</p>
+<p>A grófné örökség fejében még a nagynénjének régi hű cselédjét,
+az inasát is fölfogadta; a saját inasát komornyikká léptette elő,
+azontúl a János dolga volt a bakon ülni s a futószolgálatot
+végezni.</p>
+<p>A János jelenté, hogy a hintó előjárt.</p>
+<p>– Jól van, János. Most látogatóba megyünk. Majd én füttyentek, a
+hol meg kell állni. Vegyen magához hét vagy nyolcz darab
+látogató-jegyet, tegye a livréeje ujjhajtókájába. Én sehol sem
+szállok ki a hintóból, <span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
+"Page_108">-108-</a></span> hanem maga ugrik le a bakról s egyet a
+látogatójegyekből kézbesít az illető portásnak vagy esetleg
+házmesternének, az általam megnevezett úr vagy asszonyság számára.
+Mindenik névjegynek a szélét behajtja balfelől. Megértette? Tudja,
+hol állnak a névjegyek?</p>
+<p>Hogyne értette volna? Hogyne tudná?</p>
+<p>A János aztán kikeresett nyolcz darabot azokból a névjegyekből,
+a melyek a porczellánvázában föl voltak halmozva, a
+legtetszetősebbeket: azok már be is voltak hajtva szélről, azokat a
+kabát ujjhajtókájába dugta s aztán szépen kiosztotta, a hol
+füttyentettek neki, megmondva a portásnak vagy házmesternek, hogy
+miféle úrnak vagy asszonyságnak szolgáltassa azt át.</p>
+<p>A grófné, elvégezve udvariassági feladatát, hazatért.</p>
+<p>Nem is sejtette, hogy micsoda zürzavart kavarintott a körjárata
+alatt.</p>
+<p>A János csupa idegen nevezetességek névjegyeit osztotta ki a
+látogatással megtisztelteknek. Ilyeket talált ő a
+porczellán-vederben e czélra felhalmozva, a mivel aztán csodálatos
+félreértések operett-tárgyainak szolgáltatott kidolgozásra méltó
+anyagot.</p>
+<p>Az első átadott névjegyet egy sokat emlegetett országos
+képviselő kapta meg, a ki híres volt az interpelláczióiról. Ez a
+névjegy származott a török konzultól «P. F.» jegyzettel.
+(Üdvözlet.) A honatya mindjárt kitalálta, mi okon jutott e
+megtiszteléshez. Nemrégiben lepte meg az összes miniszteriumot
+azzal az interpelláczióval, hogy mit szól hozzá, ha Bosznia
+Magyarországba bekebeleztetik: akkor az ottani mohamedán hitű
+honfitársaknak a próféta által megengedett többnejűség a
+Szent-István koronája országainak területén jogi érvényességet
+fog-e nyerni s a kétfeleségű férj gyermekei nálunk is
+törvényeseknek fognak-e elismertetni? Szándékozik-e e sok miniszter
+közül valamelyik e bizonytalan helyzet megorvoslására egy novellát
+a Ház elé terjeszteni? A mely kérdésre, egy miniszter <span class=
+"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> sem
+lévén a Házban, a Ház elnöke azt a határozatot mondta ki, hogy a
+fontos ügy ki fog adatni az ó-gyallai csillagvizsgáló
+igazgatójának, hogy tudakozza meg a csillagok járásából, mi fog
+Boszniával történni az idők teljességében?</p>
+<p>Bizonyára ezt az interpellácziót vette szivére a magas porta
+konzuli képviselője; ennek a következménye a látogatójegy a
+nagyjelentőségű «P. F.»-fel.</p>
+<p>Nem is késett az országos szónok a jelzett látogatást még aznap
+személyesen viszonozni, legújabb szmokingját felöltve, melynek
+oldalzsebébe oly módon dugott egy zsebkendőt, hogy annak zöld
+csücskéje a zsebből kikandikált. A medzsidie-érdemrendnek a
+szalagja zöld. Ezt a gyöngéd czélzást el fogja érteni a finom
+tapintatú török diplomata, a kinek a magyarok iránti szeretete
+köztudomású.</p>
+<p>A nagy szónok igen szívesen fogadtatott a diplomata által. A
+beszélgetés tárgya természetesen a képviselőházi interpelláczió
+volt, a mely alkalommal nem mulasztotta el a magyar honatya az
+Izlám-hit iránti respektusának kifejezést adni, beleszőve azon
+hajlandóságának kivillanását, hogy ő maga is kész volna a sokat
+igérő mohamedán vallásra áttérni, ha az bizonyos előkészülettel nem
+volna összekötve.</p>
+<p>A diplomata finom szarkazmussal vágott eléje:</p>
+<p>– Ön a fejnek kopaszra borotváltatását érti, úgy-e? No, ez
+múlhatatlan: a többnejűség miatt van, hogy a sok feleség ki ne
+téphesse a gazdának a haját.</p>
+<p>– Holnaptól kezdve borotváltatni fogom a fejemet.</p>
+<p>És két hét múlva megkapta a nagy szónok a medzsidie-rendet. A
+mihez a János tévedése segítette.</p>
+<p>A második névjegytévesztés valóságos jócselekedetszámba ment.
+Egy a felső köröket régóta nyugtalanító testvéri viszálynak lett
+megszüntetője.</p>
+<p>Mind a kettő rokonszenves alak volt: a Stanczi is, meg a Blikus
+is (a gyerekkori álnevükön hítta őket <span class=
+"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span>
+mindenki). De a magas körökön kívül még a publikum is szerette
+őket. Az a publikum, mely az alagi, budapesti, freudenaui turfon a
+favoritokra és outsiderekre fogadni szokott. A két testvér sokat
+emlegetett sportsman volt. Mind a kettő versenyistállót tartott s
+futtatásaik eredményéről a napilapok referálni szoktak. Egyszer
+aztán a Stanczinak a biztos nyerőjét megelőzte fél lófejjel a
+Blikusnak a paripája. A Stanczi ezt nem tűrte békével. Óvást emelt
+a futtatás ellen. Azzal vádolta a nyertes versenytársat, hogy
+megvesztegette az ő jockeyját, hogy tartsa vissza a lovát. A
+Derby-díjról volt szó. Pör lett belőle. Tanúkat vallattak: urak,
+jurorok, jockeyk, pályabirák, virágárúsnők hívattak föl
+bizonyságtételre. A dolog elmérgesedett, a lapok is fölkapták,
+szenzácziós rovat lett belőle.</p>
+<p>Hiszen más családban is megesik, hogy osztályos testvérek egymás
+közt összevesznek, de ilyen nevezetes pöresethez rendkívüli
+körülményeknek kell találkozni. Azzal vádolni egy sportsmant, hogy
+jockeyt vesztegetett meg! Egy ilyen hercze-hurcza az egész high
+life-ot megeczetesítette. A mint egy úri estélyen ők ketten
+megjelentek, egyszerre félbeszakadt minden kedélyesség.</p>
+<p>Érezték ezt a kellemetlen helyzetet maguk a testvérek is és
+szívesen kiegyenlítették volna, de nem tudták, hogy kezdjenek
+hozzá; a büszkeség tiltá egyiknek is, a másiknak is, hogy az első
+lépést megtegye.</p>
+<p>Egyszer aztán egy tavaszi meeting alkalmával a Stanczi az
+úrlovasok gátversenyénél fölbukott a lovával a palánkátugratásnál,
+a ló lábát törte, a lovas pedig zúzódásokat szenvedett, a mik
+orvosi kezelés alá vétettek.</p>
+<p>Ekkor érkezett hozzá a Blikus látogatójegye a «P. C.»
+részvétjelzéssel.</p>
+<p>Stanczi elérzékenyült.</p>
+<p>– Hát mégis van szíve a bátyámnak, – mondá s <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> rögtön
+hivatta a titkárát. Megbízást adott neki, hogy csomagolja össze
+valamennyi aktáját annak a keserves zsoké-proczesszusnak s vigye el
+a bátyjához, adja át neki, szünjön meg ez a kellemetlen versengés a
+testvérek között.</p>
+<p>És ezzel elvonult a sötét felleg a magas társaság egéről
+végképpen.</p>
+<p>És ezt megint a derék János jóhiszemű tévedésének lehetett
+érdemül beszámítani.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>A harmadik tévedéses látogatójegy egy nagyon szövevényes
+szívbeli viszonynak adott szerencsés kibontakozást. Az úrfi
+bonvivant volt, az úrhölgy pedig szigorú erkölcsbiráló. Egyébiránt
+vőlegény és menyasszony voltak. A menyasszony megtudta, hogy a
+vőlegénye egy orfeumi divának udvarol. Ebből összezördülés,
+szakítás, a jegygyűrű visszaküldése következett.</p>
+<p>Ez eddig rendben van. Ekkor következett azonban az a még
+rendesebb fázisa a történetnek, hogy a hirhedt starját a kis
+deszkának (brettli) magasabb regiókba emelte egy muszka
+impresszárió, a ki elszerződtette ballerina-asszolutának egy
+szentpétervári operetthez, a melynek protektora egy uráli
+aranybánya-tulajdonos.</p>
+<p>Ezért igazán megérdemelte a magyar szeladon, hogy «P. F.»
+jegyzékű névjegyet kapjon ünnepi ajándékul. Szerencse volt rá
+nézve, mert ő ruinálta volna magát a csábító szirén miatt.</p>
+<p>Az üdvkívánó névjegy azonban az egykori menyasszonya nevét és
+koronáját viselte. A galán megértette a dolgot, magába tért.
+Sietett azonnal az elvált jegyeséhez, lábaihoz vetette magát,
+megbánta bűnét, esküdött, hogy sohasem követi el többet!… Azzal
+megkapta a teljes bűnbocsánatot s kivívta a jegygyűrű
+visszacserélését.</p>
+<p>Így tett boldoggá egy szerencsétlen jegyes párt jóhiszemű
+tévedésével a becsületes János.</p>
+<hr class="tb" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span></p>
+<p>Egy névjegy a fővárosi szinházak egyikének igazgatójától
+származott és egy fiatal bohémhoz tévedt, a ki szívesen látott
+alakja volt az előkelő társaságoknak, mint szellemes fölolvasó,
+causeur és poseur, hivatására tárcza- és színműíró. Legközelebb egy
+vígjátéka az akadémiai pályázaton egy szó híja, hogy el nem nyerte
+a kétszázaranyas jutalmat. Dicséretet nyert, jeligés levele
+fölbontatott: neve kikürtöltetett.</p>
+<p>Szentül azt hitte, hogy ehhez a sikeréhez gratulált neki az
+igazgató. Kapott az alkalmon, sietett a darabjával az
+üdvözletküldőhöz. Szívesen fogadták, a darabja huszonöt előadást
+ért, ő is nyert vele, a szinház is.</p>
+<p>Ezt is a János sütötte nyélbe.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>Ugyanegy házban lakott két ismeretes alakja a fővárosi
+közéletnek: az egyik operai énekesnő, a másik szatirikus írónő.</p>
+<p>A primadonna jóformán kihízott már az Elvirák szerepköréből. A
+mi alkalmat adott egy élczlapnak egy gunyoros kép közlésére, a
+melyben a primadonna szerelmet vall a szíve választottjának (olasz
+előadás volt): «Io t’amo, Io t’amo», mire a tenorista ijedten hőköl
+vissza: «Tu m’ami, Tu m’ami!». A művésznőnek alapos oka volt azt
+hinni, hogy ez a persiflage az átellenese gonosz ötlete volt. Annak
+volt egy papagálya, a ki (!) az udvari szoba ablakában levő
+kalitjából, a mint a folyosón megjelenni látta az énekesnőt,
+elkezdte hangosan kiabálni: «Tu mámi!» E miatt engesztelhetetlen
+ellenségeskedés támadt a két úrhölgy között. Egyszer aztán a
+beszédes szárnyas megczáfolta azt az állítást, hogy a papagályok
+élete száz esztendőre nyúlik; az írónő kedvencz madara hamarább
+bevégezte a magáét. Kitömették, úgy tették az ablakba.</p>
+<p>Akkor kapta az írónő azt a bizonyos látogatójegyet az énekesnő
+nevével és a «P. C.» jegyzettel. Világos volt, hogy ez a
+sajnálkozás a kedvencz madárra vonatkozik; egyéb családtag nem
+hiányzott. E részvétnyilatkozat <span class="pagenum"><a name=
+"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> megnyerte az írónő szívét
+s azontúl a hirlapok csak magasztalták az énekesnőt. Az
+ellenségekből jóbarátnők lettek.</p>
+<p>Nem sejtette senki, hogy ez a János műve volt.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>A fővárosban volt egy előkelő klub, a mely kizárólagosabb volt
+minden eddig létezőknél; a czíme ez volt: «Várurak klubja». Tagja
+csak olyan magyar nemes lehetett, a kinek a birtokán saját
+várkastélya volt. Ha lakható állapotban, az is jó. De ha várrom
+volt, még erősebb jogczím. Ez utóbbi esetben csak arra volt
+kötelezve a klub-tag, hogy az ősi romot épségben fönntartsa. Sehol
+a világon annyi ős várrom nem létezik, mint Magyarországon. Ezek
+hirdetik a nemzet dicső múltját és a honalkotás körüli
+érdemeit.</p>
+<p>Sajnos, hogy e dicső emlékek egy része bevándorlott idegenek
+kezébe került. Ilyen új földesúr volt az a sok milliomos vállalkozó
+is, a ki a magyar fölvidéken nagybirtokossá cseperedett föl. Derék
+ember volt, iparvállalatai ezer munkásnak adtak kenyeret. Vára is
+volt, teljesen lakható állapotban, még az ős-magyar főúr ódon
+bútorzatával, vasembereivel, vas csatakigyóival: maga is itt lakott
+az országban. Hanem egy erős akadálya volt annak a régnövesztett
+vágyának, hogy a «várurak klubjá»-ba bejuthasson. Annak az elnöke
+intranzigens arisztokrata volt. A klub alapszabályai szerint nem
+volt elég ahhoz a váruraság, ahhoz magyar nemesség is kellett, az
+elnök szerint pedig még valami más is. Az új földesúr nem is
+próbálta nyitogatni a bezárt paradicsom ajtaját. Pedig már bárói
+rangot is nyert – érdemeiért. De csak afféle birodalmi bárói
+rangot, a mit a várurak klubja nem respektál, s nem tehette ki
+magát egy esetleges refusenek.</p>
+<p>Ekkor jött János a maga alkalomszerű intervencziójával.</p>
+<p>Az új földesúrnak ezüst tálczán hozták föl a kilenczágú koronás
+névjegyet a várurak elnökének teljes czímzetű <span class=
+"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> nevével
+és a «P. F.» jegyzettel. Ez már érthető megnyilatkozás. Az új
+földesúr rögtön sietett érintkezésbe lépni a megtisztelő
+dinasztával s fölajánlott neki a várurak klubja számára húszezer
+aranyat az ősi várak s azokat szegélyező podhrágyok
+helyreállítására. A melyre egyhangúlag beválasztották – még pedig
+tiszteletbeli tagnak, a mi nagy kitüntetés.</p>
+<p>Ez is jól sikerült.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>De legokosabb volt, a mit János elkövethetett, a midőn a két
+hátralevő névjegyet, a melyre az ő irástudománya szerint két
+asszonynév volt (némi megtoldással) írva, mint egymáshoz
+tartozókat, gombostűvel összetűzte s úgy kézbesítette a
+Bristol-vendéglő portásának.</p>
+<p>Az a két névjegy ugyanis az özvegy grófné leányáé és vejéé volt:
+«P. C.» aláírással. A nagynéne gyászesete fölötti sajnálkozás
+jelzése. A kinek pedig felküldettek, az volt a megboldogult
+nagynéne régi házibarátja, a ki abban a hitben élt, hogy miután a
+grófnő az elhunyt nagy birtokát örökölte, a házibarátot is átveheti
+örökségül: az uraság javakorában levő legényember, ha a szürke
+szakállát leborotváltatja s a bajúszát feketére kipödrögeti, senki
+sem mondja, hogy több negyven esztendősnél; a grófné pedig
+özvegyasszony, a kinek még igényei vannak az élethez. Elkezdett
+látogatásokat tenni s magát vacsorára ottfelejteni s a közben
+ajánlatos tulajdonságait ragyogtatni.</p>
+<p>Ekkor jutott a kezéhez az a két összetűzött névjegy a
+fiataloktól. «Pour condoler.» Megértették. Keresztülláttak a
+tervén, bevágták az útját. Azontúl aztán hagyta a szürke szakállát
+újra megnőni. S nem fente ki a bajúszát fekete kenőcscsel s nem
+járt el az öreg grófnéhoz szupirozni.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>És így a János a maga inaseszével egy óra alatt hét olyan okos
+dolgot hozott rendbe, a mit a hét keleti bölcsek sem intézhettek
+volna el tökéletesebben.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
+"Page_115">-115-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A HÓHÉR KÖTELE.</h2>
+</div>
+<p class="summary">(Rémtörténet.)</p>
+<p>Gyuri barátunk igen jól készült, derék ifjú gentry, a ki az
+egyetemet kitünően végezte, a rigorozumon hatalmasan megállta a
+helyét még Szilágyi Dezsővel és Pulszky Gusztival szemben is. A
+legközelebbi választásoknál mint képviselő fog visszakerülni
+Budapestre s akkor majd megválik, hogy hát Szilágyi Dezső és
+Pulszky Guszti olyan jól meg tudnak-e felelni mindenre, mikor ő
+fogja examinálni a hajdani professzorait?</p>
+<p>Meg lesz pedig választva okvetetlenül, mert a mérsékelt
+ellenzéki klubban hiányzik a «negyedik» a tarokkpartienál. Apponyi
+nem tud, Horánszky nem akar, Beöthy Ákosnak elve ellen van,
+Fenyvessy Feri más mulatságot talál; egyszóval, hiányzik a
+negyedik. Gyuri barátunk pedig, a mellett, hogy a tudományokban
+tökéletes, még kitünő tarokkista is.</p>
+<p>Kérem, ne tessék iróniának venni. A tarokk nem kártyajáték. A
+tarokk magasabb művészet, a tarokk poézis, a tarokk drámai és
+vígjátéki alkotás, a tarokk strategia, a tarokk politika, a tarokk
+jellempróba, a tarokk prófétai ihlet, a tarokk a világnyelv.</p>
+<p>Egyszóval, az nem olyan könnyű, mint artézi kutat fúrni.
+(Általános helyeslés.)</p>
+<p>A ki ennek a jelszavait érti!</p>
+<p>Csakhogy a mult ősztől kezdve egész karácsonyig határozott nagy
+<i>pech</i>je volt Gyuri barátunknak. Mindíg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span>
+veszteséggel kelt föl az asztaltól. Már utoljára arra a szóra
+fakadt, hogy «ha én muszka volnék, akkor én lennék az <i>egyetlen
+kozák</i>, a ki minden ütközet után consequenter halva maradt a
+csatatéren».</p>
+<p>A karácsony délutánt idefenn tölté a fővárosban, rangjához illő
+ifjú gentlemanek társaságában, István bácsi, kedves nagybátyja
+házánál, a kinek nevenapját megünnepelni jött le onnan a görbe
+felföldről.</p>
+<p>Vacsoránál kérdezi tőle István bácsi (a ki a másik szobában
+harmadmagával kaláberezett): «No, Gyuri öcsém, hát hogy <i>ütött
+be</i> a tarokk?»</p>
+<p>– Megint <i>elvertek</i>, mint a kétfenekű dobot. Jégeső volt
+földindulással vegyest. Hallott valaha bátyám ilyeneket a
+tarokkozás világtörténetében? Kapok tíz tarokkot a kezembe, kilencz
+<i>primőrrel</i>. <i>Solot</i> még sem mondhatok, mert két
+<i>fekete fináncz vulpes</i> van mellette. Különben is két
+<i>összekötött ultimo</i> van a táblán, azt <i>begombolni</i>
+opportunusabb. Kérem a <i>talont</i>. Az elsőben van két
+<i>dáma</i>, a pirosából. Azokat hagyom a szent eklézsiának; a
+másodikban felfordúl két <i>király</i>: egy piros, meg egy fekete.
+– Éljen a köztársaság! – <i>Pagátot vadászok!</i> Ha csak magában
+lesz is. – A harmadikban van egy <i>király</i>, meg egy
+<i>spahi</i>. Mind a kettő a <i>tökök</i> familiájából. Négyet
+láttam belőle. Ez <i>braziliai király</i>. Kénytelen voltam
+visszamenni az ötödikre. Hát tudhattam én, hogy mind a két király
+<i>influenzás</i>? Kimondom a <i>dráj madadúrt, pagát-fogást</i>.
+Ha kihívó vagyok, még a <i>volátot</i> is. Megkontrázzák a
+játékomat is, a <i>tuletroát</i> is, a <i>pagát-fogást</i> is:
+egyik jobbrul, másik balrul ráhínak a <i>kompromittált
+királyaimra</i>, s két ütéssel <i>bikává</i> tesznek a
+<i>volát-kártyám</i> mellett. Fizetek százhuszonnyolcz
+<i>blokkot</i> háromfelé. Hallott ehhez hasonlót bátyám?</p>
+<p>– Soha.</p>
+<p>– De ez mind semmi ahhoz, hogy az ellenfeleim meg micsoda
+<i>rinoczerosz-szerencsével</i> játszanak ellenem. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> Itt van
+a Muki: megtartja a talont, vesz ötödikre: nem rebeg semmi
+tarokkot, hanem kimondja a <i>trullt az ultimóval</i>. Én
+<i>hinterhandban odavágok</i> neki egy kontrát tizenegy tarokkal,
+játéknak, ultimónak, pagátfogással vegyest. Hát nem megcsinálta az
+ultimót a maga kilencz tarokkjával az én tizenegy tarokkom
+ellenében?</p>
+<p>– Az lehetetlen.</p>
+<p>– Mindjárt kifejtem a tényállást. A Muki három szine mind a
+kettőnkével <i>renonsz</i> volt. A Nusi három tarokkja az enyimek
+felett <i>szüperiőr</i> volt; háromszor <i>szürkupot</i> csinált;
+engem háromszor <i>megtalált</i>, akkor a Muki levágta a
+<i>szept-majorját</i>, a nyolczadikra kiugratta az én
+<i>szüperiőrömet</i> s a színemen <i>hazavitte</i> a
+<i>bohóczot</i> legvégűl.</p>
+<p>– Ez példátlan katasztrófa a tarokk történetében.</p>
+<p>– Ha így üldöz a balsors, felhagyok a tarokkal, s átmegyek a
+whiszthez.</p>
+<p>– Ne tedd azt, öcsécském. Inkább hódítsd vissza a
+szerencsédet.</p>
+<p>– Csak tudnám, merre van a frontja? A classicus szerint «fronte
+capillata, capite calva est». (Elől hajas, hátul kopasz.)</p>
+<p>– Hát arra én kommendálhatok neked egy biztos szert. Hordj a
+zsebedben egy darabot egy akasztott embernek a köteléből. Meglátod,
+hogy <i>mammuth</i>-szerencséd lesz.</p>
+<p>– Mameluk legyek, ha meg nem teszem! De hol kapok én ilyen
+kötéldarabot?</p>
+<p>– Hát hol másutt, mint a hóhérnál? Ezt nem árulják a
+galanterie-boltban.</p>
+<p>– S hol kapható ez a derék ember?</p>
+<p>– Azt is megmondhatom egész bizonyossággal. Egyszer magamnak is
+utána kellett járnom, mikor a peczérek a newfoundlandi kutyámat
+elfogták. A mester magánlakása a Ferenczvárosban van, nem messze a
+<span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
+"Page_118">-118-</a></span> templomtól; hanem az irodája, a hol a
+hivatalos működését teljesíti, az kinn van a városon kívül, túl a
+gyárakon egy puszta téren álló házban, a mit mindenféle palánkok és
+korlátok vesznek körül. Ott tartják a befogott állatokat, a miket a
+pribékjei őriznek.</p>
+<p>– Odamegyek, felkeresem.</p>
+<p>– Hanem elébb vacsoráljunk meg szépen.</p>
+<p>– De hátha azalatt a hóhér lefekszik?</p>
+<p>– Dehogy fekszik! Hisz az is keresztény ember. Annál is ólmot
+öntenek ma este, s éjfélkor misére mennek. Addig te is ráérsz
+vele.</p>
+<p>Ezzel aztán hozzáültek a jó malaczpecsenyéhez; a mihez derekasan
+bevált a Pista bácsi saját termesztésű bakatora; megeredt a vidám
+adomázás; egy kicsit tűzbe is jött a fiatalság a politika fölött.
+Volt közöttük, a ki jól adta a kormánypártit, csak azért, hogy a
+többit <i>ugraszsza</i>. Némettel, muszkával nagyhamar elbántak;
+itthon a vármegyéket, odakinn Lengyelországot régi fényében
+helyreállították: Gyuri barátunk minden merész eszménél magához
+ragadta a vezérszerepet, a mi illett neki «rettenetes».</p>
+<p>– De csak nem mernél most elmenni a hóhérhoz egy darab kötélért,
+– veté oda a mindent megkontrázó veszedelmes Muki pajtás.</p>
+<p>– Azért is el merek! – kiáltá Gyuri, kirúgva maga alól a széket.
+– Ebben a szent perczben!</p>
+<p>– Ohó! Akkor veled megyünk mind a hárman.</p>
+<p>S a mit kimondtak, azt meg is tették. Fiakkert hozattak, nagyot,
+négyülésest, hogy útközben is folytathassák a tarokkot. A térdeikre
+terített plaid volt a kártyaasztal.</p>
+<p>Az érdemes gyepmester úr háza elé érve, becsengetett a négy
+ifjú, s bebocsátást nyert könnyű szerrel.</p>
+<p>A mester salonjában a karácsonyfa volt felállítva, égő
+viaszgyertyákkal és repülő czukorangyalkákkal. A család
+apraja-nagyja nagy örömben volt az ajándékok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> fölött,
+a miket a Jézuska hozott számukra. A legkisebbik sarjadék az
+apjának a térdén lovagolt s dicsekedve mutogatta a hajas babát a
+nagyobbik bátyjának, a kinek már széttéphetetlen képeskönyv mellett
+volt muszáj örvendezni.</p>
+<p>A szomorú hivatalú házigazda külső megjelenésére nagyon kedélyes
+alak. Sötétszőke haja, vidám piros arcza, kiborotvált álla,
+erőteljes termete valami csendes foglalkozású iparost enged
+sejteni, félelmes kezein kék és zöld köves pecsétnyomó gyűrűk.</p>
+<p>– Mit parancsolnak az urak? – kérdezé nyájas tekintettel a
+családi ünnepély közepébe betoppanó uraktól. A kicsikét a karjára
+emelte, mert az nem akart az apja öléből leszállni: erőszakosan a
+nyakába csimpajkozva mind a két karjával.</p>
+<p>Gyuri barátunk előadta az idejövetelük czélját. Ő egy darab
+kötelet szeretne jogos tulajdonává tenni, a mely már egyszer emberi
+igazság végrehajtására szolgált.</p>
+<p>A mester udvarias szavakban fejezé ki sajnálatát a fölött, hogy
+nagyon tisztelt látogatója óhajtásának azonnal eleget nem tehet.
+Mivelhogy a kérdéses tárgyat ő abba a házba, a hol a családja
+lakik, eltenni nem szokta; hanem minden egyes szomorú alkalommal
+odaajándékozza a legényeinek: azok aztán csinálnak abból maguknak
+némi kis mellékjövedelmet. Akadnak babonás emberek, a kik azt
+hiszik, hogy ilyesmi használ a fogfájásnak, meg hogy a kártyában
+szerencsét hoz.</p>
+<p>– S hol vannak azok a legények?</p>
+<p>– Rendesen ott tanyáznak az üzleti háznál: de ma éjjel
+bizonyosan mind az éjjeli misére mentek. Hanem ha okvetetlenül
+kivánja uraságod azt az említett tárgyat megszerezni, hagyja itt
+nálam a lakása czímét; én majd értesíteni fogom, ha kapható
+lesz.</p>
+<p>Gyuri barátunk ott hagyta a névjegyét, s boldog karácsonyünnepet
+kivánva, czimboráival együtt visszavonult. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p>
+<p>Ezzel a kalanddal aztán vissza kellett menni ismét a Pista
+bácsihoz; volt mit elmesélni rajta; az ifjú társaság együtt
+kvaterkázott reggelig; akkor aztán ki-ki nyugalomra hajtá
+fejét.</p>
+<p>Másnap Gyuri barátunknak úgy rémlett, mintha azt álmodta volna,
+hogy ő az éjjel a hóhérnál volt, s ott egy karácsonyfát látott. De
+bolond fantáziája is van az embernek álmában!</p>
+<p>Az ünnepek után Gyuri barátunk haza utazott rendén a maga
+hegyes-völgyes vármegyéjébe.</p>
+<p>Kezdődtek a nagy körvadászatok. Gyuri barátunknak ez volt a
+jobbik szenvedélye. Szomszédjában mind nagy földesurak laktak: maga
+is azoknak az osztályához tartozik. Majd itt, majd amott vívtak
+döntő harczot a nyulakkal: az elesettek száma közölve lett a
+hirlapok vadászati rovataiban.</p>
+<p>A vadászat fáradalmai után következett az uri lakoma. A lakoma
+után egy kis nemzeti ferbli: ez a vadászok játéka; ehhez nem kell
+tudomány, csak kurázsi, s annyi ember játszhatja, a hány csak az
+asztalhoz hozzáfér.</p>
+<p>Gyuri barátunkat még a ferblinél is üldözte a balsors. A négy
+disznója megbukott a girigári ellenében. Elijesztették 17-el, mikor
+neki 20-a volt. Ha két filkóra kóstáltatott, kapott ki két
+nyolczast. Ez már nem pech volt, hanem aszfalt!</p>
+<p>S mikor legjavában foly a munka, vágtató paripa dobogása hangzik
+a vadásztanya udvarára, s nemsokára betoppan egy marczona alak a
+vidám vadásztársaság közé. A haja, szemöldöke csupa zuzmara, a
+bajusza merő jégcsap. Rá nem lehet ismerni, a míg fel nem olvad;
+beszélni meg nem tud, úgy be van rekedve.</p>
+<p>Ez a Gyuri barátunk nagyságos mamájának a huszárja.</p>
+<p>Csak annyit tud ellihegni fujtató szavával, hogy a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span>
+nagyságos asszony küldi általa ezt a levelet a nagyságos úrnak,
+lóhalálában.</p>
+<p>Gyuri barátunk felnyitja a levelet s ezt olvassa belőle:</p>
+<p>«Kedves fiam!</p>
+<p>Irtóztató dolog történt! Atyád nincs itthon. Még nem tud semmit!
+– Jőjj azonnal haza! Kétségbe vagyok esve!»</p>
+<p>Mi történhetett otthon?</p>
+<p>A levélhozó huszár nem tudott egyebet elrebegni, mint hogy a
+nagyságos asszony ma este egy táviratot kapott, melyre elkezdett
+szörnyen jajgatni, kiabálni, s őtet rögtön kergette ezzel a
+levéllel, hogy keresse föl a nagyságos ifjú urat, akárhol
+találja.</p>
+<p>Persze az egész czimboraság rögtön ott hagyta az egész
+czupász-kasszát, nem kérdezték többé, mi a vizi? hanem valamennyien
+mind «blindre» befogattak a szánkóikba s vágtattak a vadásztanyáról
+a Gyuriék kastélyához. A jó barátok el voltak szánva, hogy Gyuri
+pajtásukat, bármi szerencsétlenség érte is a családját, magára nem
+fogják hagyni.</p>
+<p>A nagyságos mama már a verandán várta türelmetlenül az érkező
+fiát. Közel volt az elájuláshoz; sőt el is dőlt egy kicsit, a mint
+a karjai közé zárhatta. Mire magához tért, már akkorra a jó barátok
+is megérkeztek.</p>
+<p>«Mi történt. Mi rémhír jött?» kérdezé minden arcz némán.</p>
+<p>– Nézd! Nézd! Ezt a táviratot! – mondá minden idegeiben
+reszketve a drága jó mama. – Most hozták stafétával.</p>
+<p>A távirat így szólt:</p>
+<p><i>«Uram! A kötél készen van. Szolgálatjára áll. Kozarek
+budapesti hóhérmester.»</i></p>
+<p>– Mit jelent ez a borzasztó távirat?</p>
+<p>Gyuri pajtás körülvakargatta a fejét és nagyon összehunyorította
+<span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
+"Page_122">-122-</a></span> az ábrázatát, félre sandítva a
+körülálló czimborákra, a kik a mindjárt kitörni készülő nevetés
+felvont puskáival czéloztak feléje, s aztán ezt mondta:</p>
+<p>– Tudod, édes mama, ez – <i>üzleti titok!</i></p>
+<p>Erre aztán következett egy általános dechargea a
+kaczagásnak.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
+"Page_123">-123-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A CZÁR ALBUMA.</h2>
+</div>
+<p>Az orosz czárok nagy pártolói a művészetnek, különösen a
+képírónak.</p>
+<p>Három egymásután következő czár hagyta örökségbe a trón utódjára
+a mi zseniális művész-hazánkfiát, Zichy Mihályt, kinél jobb rajzoló
+jelenleg az egész világon nincs. Zichy Mihályt mindenütt magával
+hordja a czár, utazásaiban, medvevadászataiban: művész hazánkfia a
+végzetes vasuti katasztrófánál is együtt menekült meg a czárral a
+halál tornáczából. Az ő rajzónja örökíti meg a czár minden
+élményeit, még az olyant is, a minőnek a tablójára azt írta a czár,
+hogy «ayez esprit!» (legyen esze!).</p>
+<p>Egész albumokat töltenek meg művész-hazánkfia remek rajzai, s
+ezek mind a czár tulajdonát képezik. Van köztük olyan is, mely
+mesterséges zárral csukódik: kívül a táblájára nyomtatva «erotica»
+(szerelmes dolgok). Azok is művészi becsű alkotások; régi classicus
+felfogásban, minők a Pompéjiből előkerült festmények a nápolyi
+múzeumban.</p>
+<p>Van azután a czárnak egy nagy albuma, mely az ázsiai népek
+változatos typusait, viseletét, háztáját tartalmazza gyönyörű
+aquarellekben, a legelső orosz festőktől kiállítva. (Bolti ára
+ötezer rubel.) Ennek a példányaival csak koronás fők salonjai
+dicsekednek. Hisz annak magának kell egy könyvtári őr!</p>
+<p>Hát még a rengeteg orosz birodalom európai tartományait
+<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span> ismertető művészi albumok! És a
+külföldi uralkodók ünnepi ajándékai! A jubileumos emlékek. A főurak
+és egyháznagyok hódolatának tolmácsolói, miknek bekötési tábláinál
+versenyez a művésziesen préselt és köszörült maroquin a pazar
+értékü színarany táblával, melyet ó-orosz zománcz-diszítés tarkit:
+meg az egy darab malachitból és lapis lazuliból faragott
+foglalatok. S a ki e drága táblákat felnyitja, alattuk még nagyobb
+kincseket talál: világhírü mesterek remekműveit, aquarellben,
+rézkarczban, aczélmetszetben.</p>
+<p>Hát még a tömérdek fénykép-album, melyekben dicsőséges,
+diadalmas jelenetek vannak megörökítve, képekben, miknek teremtő
+művésze a napsugár volt! Flották találkozása, koronás urak
+díszlakomája, uralkodói esküvők, szoborleleplezések, (a kiváló
+főalak rajtuk a czár).</p>
+<p>Azután a természet ritka tüneményeit egyesítő albumok, miknek
+képeit a teleskop és mikroskop rögzítette.</p>
+<p>Közben egy-egy anatomiai, kórtani album is, a mit ha ideges
+hölgy kiváncsiságból fel talál nyitni, nagy hirtelen be is
+csapja.</p>
+<p>Az új czárnénak nagy élvezet az albumokat végiglapozni. A
+gyöngéden szerető hitves, a költői kedélyű nő, a fogékony lelkű
+népanya annyi megismerésre méltó képet talál ez albumokban. Talán
+olyanokat is, a mik egy kis fejcsóválásra késztik: hol járt ennek a
+művésznek a fantáziája? Mythologia az! S aztán arról ki tehet, hogy
+a mai világban is vannak hamis istenek! Sőt hamis istenasszonyok
+is: azok még többen!</p>
+<p>Csak egy album volt elzárva fekete, afrikai bölényszarvból
+készült ládikóba, a mihez nem lehetett a czárnőnek hozzáférni. A
+czár mindig magával hordta a kulcsát.</p>
+<p>Pedig a czárnő gyakran meglepte a czárt, mikor egyedül volt az
+album-tárában, annál a felnyitott ládikónál, a fekete bőrkötésű
+albumot kezében tartva s abban figyelmesen lapozgatva. A meglepett
+czár hirtelen betette az albumot a tartályába s rázárta a födelét.
+<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span></p>
+<p>A czárnő is asszony. S az asszonynál a kiváncsiság betegség.</p>
+<p>– Mi van abban az albumban?</p>
+<p>– Az nem neked való.</p>
+<p>– Nem nőnek való?</p>
+<p>– Nem czárnőnek való.</p>
+<p>A titok spórái termékenyek. A nő, a ki titkot talál a férje
+szívében, százféle magyarázatot teremt, s a százféle mind
+egyféle.</p>
+<p>A czárnő szomorú lett, búskomorsága egész környezetét
+nyugtalanítá: orvosai égaljváltoztatást tanácsoltak neki: maga a
+czár is aggódott: minden gyöngédsége nem volt képes életvidámságát
+visszaadni a nőnek.</p>
+<p>Nem tudtak rájönni bajának a kór-okára.</p>
+<p>Egyszer aztán megvallotta a czárnak.</p>
+<p>– Nem kell nekem se olasz éghajlat, se gyógyfürdő, se
+csodaforrások. Csak az gyógyíthat meg, ha megtudom, mi van abban a
+fekete albumban?…</p>
+<p>A czár mélyet sóhajtott:</p>
+<p>– Azt megtudhatod; s akkor ebből a bajodból kigyógyulsz; de
+sokkal nehezebb bajt fogsz kapni utána.</p>
+<p>S a mit egy szenvedő asszony kiván, az még egy czárra nézve is
+parancsolat.</p>
+<p>A hatalmas úr előhozta a fekete albumot s odaadta a neje
+kezébe.</p>
+<p>Fényképek voltak benne, férfiak és nők is. Egyszerű polgári
+viseletben: némelyik rongyos is volt. A fényképek alá voltak írva a
+nevek és egyéb adatok.</p>
+<p>Az az album tartalmazta azoknak az összeesküvőknek a fényképét,
+a kik különböző időkben a czár élete ellen törekedtek, a kiket a
+rendőrség tervük végrehajtásában megakadályozott: ezt az albumot
+szokta a czár, mikor egyedül van, végignézegetni.</p>
+<p>– Most már tudod, hogy mi az a nagyobb baj?</p>
+<p>– De legalább ezentúl ketten viseljük azt…</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
+"Page_126">-126-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A GARDEDÁM.</h2>
+</div>
+<p>«Egyetlen garde des dames van a világon, a kire a hajadon leányt
+rá lehet bízni: a saját erénye.»</p>
+<p>Ezt a bölcs mondást örökíté meg az utókor számára nagytiszteletű
+és tudós Blätterhold Theofil uram, a ki Nagy-Frigyes korszakában a
+filologia professzora volt a göttingai egyetemen.</p>
+<p>Ennek a világhírű tudományos intézetnek minden nemzetből voltak
+látogatói: különösen angolok, a kik a tiszta latin nyelvet
+óhajtották megtanulni.</p>
+<p>Blätterhold professzor uram házánál rendesen volt két angol ifjú
+beszállásolva, a kiket különös jó ajánlólevelek segítettek ez
+előnyhöz. Mert az előny volt. Blätterhold professzor úr kosztosai
+mind eminencziával végezték a kurzust. Azonkívül erkölcsi
+tekintetben is kitűnő felügyelet alatt voltak.</p>
+<p>Ezt a felügyeletet pedig nem valami pedáns, zsémbes, élemedett
+asszonyság gyakorolta a háznál, hanem a tudós tanár egyetlen
+leánya, Izabella kisasszony.</p>
+<p>Igazi brünehildi alak: a milyennek a Nibelungen-ének
+illusztrátorai rajzolják a hősnőt.</p>
+<p>De nemcsak a gondozása volt a kisasszonyra bízva az ottlakó
+diákoknak, hanem azoknak a kalligrafiára betanítása is, a miből
+naponkint leczkét kaptak. Annál fogva a Blätterhold professzor úr
+egykori kosztosainak mind szakasztott olyan írásuk volt, mint
+Izabella kisasszonynak, ugyanolyan apró, gömbölyű gyöngyszemsorok,
+<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span> hogy azokról egész világi életükben meg
+lehetett tudni, hogy egykor Izabella kisasszonytól tanulták a
+szépírást.</p>
+<p>Vajjon mikor az embernek ilyen szép kéz írja eléje az
+exemplumot, lehet-e megállni, hogy azt meg ne csókolja?
+Meggondolandó, hogy annak a szép kéznek párja is van, a mely
+szintén tudja a leczkéjét.</p>
+<p>Különben Izabella kisasszony nem tartozott a rideg, örökké
+biráló tekintetű házi zsarnokok közé: asztal fölött ő is nevetett a
+diák pajtások egymás közötti dévánkodásain, s vasárnapokon, a mikor
+nem volt előadás, bor került az asztalra, még a gitárt is a nyakába
+akasztotta s eldanolta húrpengetés mellett, hogy egy jó férjnek az
+a kötelessége asszonya iránt: «Hallgasson szavára: Ha őt
+tűzbe-vízbe küldi, menni kell parancsolatjára. Szépen kezet
+csókolni, Intésére hajolni: Ha vendége érkezik, Őtet mulatni
+hagyni.»<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href=
+"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> A mire viszont a studiózusok
+dalolták vissza a maguk strófáját a jó háziasszony
+kötelességeiről.</p>
+<p>A leányán kívül még egy kamasz fia is volt a tudós
+professzornak; de az ritkán volt a társaságban látható: többnyire a
+lazaretumban üdült. Örökösen párbajozott s rendesen őtet szurkálták
+meg. Nem is hítták máskép, mint «Non est hic». (Nincs itt.)</p>
+<p>Legutoljára két fiatal angol lord-sarjadék volt a professzori
+ház kosztosa: az egyik Mac Kulmick Policrat, a másik Cleithon
+Edvárd.</p>
+<p>Policrat délczeg dandy volt, a ki sokkal több gondot fordított a
+nyakravalója helyes megkötésére, mint a diák-prozódia szövevényes
+szabályaira. Egész magatartása olyan volt, mint a ki meg van
+győződve róla, hogy ő mind nőkkel, mind férfiakkal szemben
+ellenállhatatlan. Kíméletet nem ismert semmi tekintetben,
+Westminsterből azért relegálták. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p>
+<p>A másik ifjú lord ellenben vézna, szűkmellű alak volt, a kire
+nagyon ráillett a szerénység; komolyan is vette a tanulást kora
+hajnaltól mécsgyujtásig, hogy jól fejébe verje, micsoda
+privilegiumuk van az «inis» és «entis» genitivusú szavaknak a
+többiek fölött.</p>
+<p>Policrat úrfit többször is lehetett látni a commerseken, mint a
+kollokviumokon. Csak a kalligrafiai leczkéken jelent meg pontosan,
+bemutatva Izabella kisasszonynak a megírt penzumát, melynek
+szövegét ő maga választotta ki Ovidius Ars Amatoriájából, s nagy
+gyönyörűsége volt a szemérmes hajadon haragos elpirulásán, a kit
+bántott a megértett csintalan szöveg; de azért belerakta a
+kihagyott interpunkciókat.</p>
+<p>Mind a két ifjú imádta Izabellát; de Edvárd úgy, mint a szentet,
+Policrat pedig, mint egy mithoszi istennőt. A szenttől malasztot
+várunk, az istennőtől gyönyört.</p>
+<p>Szegény kis Edvárd olyan járatlan volt abban a tudományban,
+hogyan kell egy nővel szerelmünket észrevétetni; annál
+gyakorlottabb viador volt Policrat e téren.</p>
+<p>A hízelgések, hazudozások nem vezettek czélhoz. A könyörgés –
+egy kis alamizsnáért – egy alázatos rabszolga számára: «csak egy
+csókot!» – mi ez egy mesebeli kincstárból? – Nem adták meg.
+Játszotta az elbúsultat; főbelövéssel fenyegetőzött. Kinevették
+vele. Aztán erősebb módszerekhez folyamodott, a mik sikerrel hatnak
+a női szívekre. Tüntetett a bőkezűségével, fitogtatta a
+gazdagságát: lakomákat rendezett imádottja ünneplésére,
+kirándulásokat vízen és szárazon. A lány megközelíthetetlen
+maradt.</p>
+<p>Egyszer aztán Izabella születésnapjára (ez volt a
+tizennyolczadik) egy drága szép gyémántos gyűrűt hozott neki
+hódolata jeléül. A gyémánt a legveszedelmesebb démon. Ennek ritka
+nő áll ellen.</p>
+<p>Hát ilyen ritkaság volt Izabella. Visszautasítá a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span>
+szivárványszikrázó karbunkulust, azt mondva, hogy a gyémántos gyűrű
+lehull a leány ujjáról, ha azt nem egy karikagyűrű szorítja
+hozzá.</p>
+<p>A karikagyűrű az eljegyzés jelvénye.</p>
+<p>Ezt meg Policrat úrfi drágállotta.</p>
+<p>Máskor is találkozott ő már ilyen makacs ellenállással. A ki
+Ovidius Liber Metamorfozeosát tanulta, ismeri belőle a varázsló
+Pelis nimfa történetét, a ki tigrissé tud átváltozni, ha szerelmes
+férfi közelít hozzá erőszakkal. El van mondva ékes hexameterekben,
+hogyan kell az ilyen tigrissel elbánni. Azért jár az ember
+iskolába, hogy ezt megtanulja.</p>
+<p>Policrat úrfi megvesztegette Izabella szolgálóját, hogy a
+kisasszonya hálószobájának ajtaján a tolózár ütközőjének a szegeit
+húzza ki, hogy így az ajtó egy erős nyomásra felnyitható legyen.
+Aztán egy éjjel, jól felborozva czimborák társaságában, azzal a
+gonosz elhatározással tért haza, hogy a mit se hízelgés, se bőkezű
+pazarlás nem bírt kivívni, diadalra juttatja szenvedélyét férfias
+erőszakkal.</p>
+<p>A betörés sikerült; de hogy aztán mi történt Izabella
+hálószobájában, azt nem lehetett megtudni, mert néhány percz múlva
+Policrat úrfi úgy repűlt ki a hálókamrából az étkező szobába, hogy
+széket, asztalt, mindent felfordított, a mit útjában talált s még
+azonfölül az egész mosdótál vizet is a nyakába zúdították, hogy
+lucskos lett, mint a kiöntött ürge.</p>
+<p>S még ezzel nem érte be a haragra gyúlt Walkür, hanem azonnal
+targonczára rakatta Policrat úrfi minden czókmókját s a
+háziszolgával elszállíttatta abba a korcsmába, a hol az úrfi
+rendesen tanyázni szokott.</p>
+<p>Ezzel a szerelmes história rendén be lett volna fejezve.</p>
+<p>A tudós professzor tudomásul vette, hogy egy kosztosával
+kevesebb van.</p>
+<p>A rákövetkező napon a másik angol ifjú, Cleithon <span class=
+"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> Edvárd
+késő este került haza, nem is vacsorált otthon. Izabella
+kisasszonynyal kivánt négyszemközt beszélni.</p>
+<p>Reszketett a felindulástól; alig bírt szavakat találni.</p>
+<p>– Drága kisasszony! Nem képzeli, milyen rosszak az emberek. Az a
+kiűzött ficzkó most azt hireszteli városszerte, hogy azért hagyta
+el az önök házát, mert eliszonyodott a kegyed fajtalan
+szenvedélyétől, melylyel őt üldözte.</p>
+<p>– És ön nem tudta a rágalmat megczáfolni, a becsületsértőt
+megfenyíteni?</p>
+<p>– Szavakkal ellenmondtam, de tenni képtelen vagyok. Nézze,
+kisasszony, ezeket a vézna karjaimat: az a Brontes engemet felszúr,
+mint egy pillangót a skatulyára.</p>
+<p>– Jól van, elmehet ön. Majd találok megtorlást.</p>
+<p>Azzal a szobájába ment Izabella.</p>
+<p>Magára volt hagyva.</p>
+<p>Ez undok rágalom ellen senkitől sem várhatott segélyt.</p>
+<p>Az apja legfeljebb egy secundát írhat a vétkes diáknak a
+testimoniumba. A bátyja most is maródi: ott fekszik a lazaretumban,
+egy szúrással a mellében, a mit sörházi pinczérnő miatt kapott.</p>
+<p>Van egy német közmondás, a mit nagy veszedelem idején
+használnak: «Selbst ist der Mann.» (Magad légy férfi.)</p>
+<p>No hát legyen úgy.</p>
+<p>A «Selbst» megvan, a «Mann» megjön.</p>
+<p>Leült levelet írni.</p>
+<p>Utánozta Edvárd írását; könnyű volt az.</p>
+<p>«Uram!»</p>
+<p>«Ön gyalázatosan rágalmazta előttem a hölgyet, a kit én
+tisztelek.»</p>
+<p>«Ezért én öntől fegyveres elégtételt kérek.»</p>
+<p>«Fegyverünk kard.» <span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
+"Page_131">-131-</a></span></p>
+<p>«Holnap hajnal előtt jelenjen ön meg a nürnbergi kapu előtti
+glacis-n, a hol várni fogom.»</p>
+<p>«Tanúkat nem hozunk magunkkal; egyikünk halva marad.</p>
+<p class="right"><i>Lord Cleithon Edvárd</i>.»</p>
+<p>Azzal fogott egy lap síma itatóspapirost, azt rászorította a
+nedves írásra, hogy annak az egész szövege ott maradt megfordítva a
+bibulán: tükör elé tartva el lehetett azt olvasni.</p>
+<p>A levelet lepecsételte s rábízta az iskolaszolgára, hogy keresse
+fel vele a szokott Kneipeban Mac Kulmick urat.</p>
+<p>Ezen az éjszakán nem feküdt le aludni Izabella.</p>
+<p>Hanem előkereste a bátyja öltönyeit s azokat felvette magára.
+Kardot, barettet, köpönyeget egymás mellé rakott.</p>
+<p>S aztán lekönyökölt az asztalra s bámult a sötétségbe, várva az
+óra ütését.</p>
+<p>Elgondolkozott rajta, hogy milyen nyomorult teremtése az
+Istennek egy hajadon leány, a ki szép és erényes.</p>
+<p>Ha bűnös volna, könnyelmű, szenvedélyes: csupa öröm volna az
+élete. Ő játszanék a férfiakkal, tördelné a szíveket, kaczagna a
+mások szenvedésein, kincseket seperne össze, meglopná a
+mennyországot. De mert bűszke a női becsületére, sárba tiporják,
+kigúnyolják, erkölcsi halálra itélik.</p>
+<p>S ez ellen nincs védelem!</p>
+<p>No hát lesz.</p>
+<p>A mint a lomhán perczegő óra ütötte a hármat éjfél után,
+Izabella összekulcsolta a kezeit s elmondta reggeli imáját. Rövid
+volt az: «Én Istenem, bocsásd meg az én bűneimet. Amen!»</p>
+<p>Azzal a haját csomóba kötötte, betakarta barettel, a kardot
+oldalára köté s a köpenyt vállára keríté. Aztán észrevétlenűl
+elhagyta az atyai házat.</p>
+<p>Mikor a nürnbergi kapun kiment, még sötét volt, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> még nem
+jött el a találkozás ideje. Leült egy padra, a hol a bokrok
+eltakarták.</p>
+<p>Négy órakor megszólalt a városház harangja.</p>
+<p>Máskor álmából is fel szokott ébredni e hangra. Ma nem lehetett
+a hajnalt imával üdvözölni.</p>
+<p>Miről imádkoznék: «Uram, add, hogy ma megöljem az ellenfelemet!»
+– Vagy pedig: «Uram, add, hogy az ellenségem ma megöljön
+engem!»</p>
+<p>Ma nem kivánt egyebet az égtől, mint hogy virradjon már.</p>
+<p>Halavány sáv az ég alján jelenté, hogy hajnalodik.</p>
+<p>S a hajnal szürke ködében látható lett egy közeledő férfi
+alakja.</p>
+<p>A barettjén lengő strucztollról rá lehetett ismerni, hogy ez
+Policrat. Izabella eléje ment.</p>
+<p>Mikor közel értek egymáshoz, Izabella széttárta köpenyét.
+Policrat ráismert. Elámulva hördült fel:</p>
+<p>– Izabella!</p>
+<p>– Az a nevem.</p>
+<p>– Mit akar ön itt?</p>
+<p>– Megtorolni a gyalázatomat.</p>
+<p>– Ön leány.</p>
+<p>– A kardom férfié.</p>
+<p>– Én nem húzhatom ki a kardomat ön ellen.</p>
+<p>– Ha volt önnek bátorsága megölni a lelkemet, legyen bátorsága
+megölni a testemet is.</p>
+<p>– Mivel tehetném jóvá a bűnömet?</p>
+<p>– Találja ön ki.</p>
+<p>Policratnak a jobb szelleme sugdosott valamit, önkéntelenül
+elkezdte az egyik kezével a másiknak az ujján azt a két gyűrűt
+forgatni, melyek közül az egyik tartja a másikát, hogy le ne
+hulljon. Ha meg tudta volna hallani, a mit védszelleme, jobbik esze
+súgott! De nem hallotta meg; csak az ujjainak hegye tudott
+róla.</p>
+<p>– Végezzünk, uram! – kiáltá türelmetlenül a leány s kirántotta a
+kardját. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span></p>
+<p>– Goddam! – mormogá Policrat, – én nem vívok
+fehércselédekkel!</p>
+<p>– No hát nesze, te gyáva!</p>
+<p>Izabella a kard lapjával arczul üté a férfit.</p>
+<p>Erre aztán Policrat féktelen dühbe jött, ő is kardot rántott s
+bőszülten rohant megsértőjére.</p>
+<p>A düh pedig rossz tanácsadó a páros viadalban.</p>
+<p>A gyakorlott viador beleszaladt ellenfele kardjába. A szívén
+ment az keresztül. Halva maradt ott.</p>
+<p>A leány megtörülte a kardját a köpenyébe, haza ment,
+levetkőzött, lefeküdt és elaludt csöndesen. Csak délfelé
+kászolódott fel, a mikor ebédre csengettek.</p>
+<p>Egyedül találta az atyját az asztalnál. Edvárd is hiányzott.</p>
+<p>A tudós professzor elmondá a leányának a történteket.</p>
+<p>A két angol ifjú valami hölgy miatt párbajt vívott, Cleithon
+Edvárd megölte a pajtását, Mac Kulmick Policratot. Ezt ott találták
+halva a nürnbergi kapu előtti glacis-n. Zsebében meglelték Edvárd
+kihívó levelét. Ennek az alapján rögtön elfogták Cleithont és
+törvényszék elé állították. Az ifjú nem tagadta tettét; bevallotta,
+hogy ő ölte meg Mac Kulmick Policratot párviadalban.</p>
+<p>Magára vállalta a gyilkosságot!</p>
+<p>Melyik volt a nagyobb hőstett? Elkövetni azt, vagy elvállalni a
+bűn terhét?</p>
+<p>A párbaj büntetése halál. Az az ifjú, a ki irtózott az ellenfél
+éles vasától, most nem retteg a még félelmesebb vastól: a hóhér
+pallosától.</p>
+<p>Izabella nem szólt semmit az atyjának. Felment a törvényszékre s
+bejelenté, hogy mint tanú akar vallomást tenni a két angol ifjú
+párbaj-ügyében.</p>
+<p>Ott aztán a birák előtt elmondá az egész eseményt. Ő írta
+Cleithon Edvárd nevében a kihívó levelet Mac Kulmickhoz. Felmutatá
+az itatóspapirost a megfordított <span class="pagenum"><a name=
+"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> lenyomattal, mely tükör
+elé tartva tökéletesen azonos írást tüntetett fel a Policratnál
+talált levelével s bevallá nyiltan, hogy ő maga állt bosszút
+meggyaláztatásáért. Kéri, hogy őt itéljék el, ha bűnösnek találják
+s bocsássák szabadon az ártatlan ifjút, ki magát helyette
+föláldozni kész volt.</p>
+<p>A birák meg voltak hatva a vallomás által. Félretették a
+törvénykönyvet s itéltek a szívük szerint. Egyhangúlag fölmenték a
+becsület hősi megvédőjét.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>A krónikaíró, kitől e másfél század előtti esemény vázlatát
+vettük, azzal végzi be a történetet, hogy Izabella fölmentése után
+az itélőbirák egyikének nejévé lett. De mi szebbnek és
+igazságosabbnak találjuk azt a megoldást, hogy a hős leány a fényes
+elégtétel után Edvárddal csatolta össze az életét. Az is hős volt,
+a ki felajánlott önfeláldozásával a büszke hölgy szerelmét
+kiérdemelte.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>KÉT LÉGYOTT KÖZÜL MELYIKET?</h2>
+</div>
+<p>Csodák történnek; de csak Francziaországban.</p>
+<p>Ha például fölteszszük ezt a kérdést: kié a nagyobb hatalom a
+világon; a szerelemé-e, vagy a becsületé? Mindenünnen azt a választ
+fogjuk kapni: a szerelem a nagyobb úr. Ez a rendes állapot. Az
+ellenkező, az volna a csoda.</p>
+<p>De Cossé Arthur, Gonnor ura, egyike volt a franczia lovagvilág
+leghíresebb gavallérjainak. Csatamezőkön annyi babért szerzett a
+kardjával, a hány mirtuszt hizelgő szavával a nők világában. Jó
+kedvű, jó czimbora, ivásban, vívásban senkitől le nem győzve;
+várostromokban diadalmas, akár férfi, akár nő volt a vár ura.</p>
+<p>De egyszer még is talált egy bevehetetlen erősségre. Az volt
+Ceton Renée kisasszony szíve. Hátramaradt arczképéről itélve, mely
+ott látható a Louvre képtermében Medicis Katalin koronázási
+tableauján, elsőrendű szépség. A királynő kedvencz udvarhölgye
+volt; zárdában nevelték, szigorú erkölcsben, vallásosságban, a
+mihez járult – alapul – veleszületett női büszkesége. S ennek a jól
+megfundált várnak a betetőzését képezte az anyai gondviselés. Renée
+kisasszonynyal szívbeli viszonyokról csak a mamán keresztül
+lehetett beszélni. Arthur lovag őrülten szerelmes volt Renée
+kisasszonyba; de odáig még sem fokozódott ez a szenvedelme, hogy a
+kezét megkérje. A csere-kereskedés csak a barbár népeknél járja,
+kivált szerelem dolgában; czivilizált ember vagy fizet – vagy lop.
+Az utóbbi tisztességesebb. <span class="pagenum"><a name="Page_136"
+id="Page_136">-136-</a></span></p>
+<p>Akadt azonban egy előkelő úr, a ki elszánta magát, a drágán
+tartott szépséget ezen az áron is megszerezni. Ez volt lord
+O’Miora, skót követ a franczia királyi udvarnál. Gazdagsága
+rengeteg, termete óriási, étvágya híres, de leghíresebb a nemesi
+czímere, melynek paizsa fölött a homlok sisakfőn egy huszonnégy ágú
+agancs ékeskedik. Az udvari fáma azt susogja, hogy azok mind meg
+vannak érdemelve.</p>
+<p>De Cossé Arthur lovag nagyhamar értesült Ceton Renée kisasszony
+eljegyzéséről s elkeseredésében elvonult a táborba, a hol maga egy
+dandárt vezetett. A dandár Abbeville város alatt táborozott.</p>
+<p>Ceton Renée kisasszonynak, mamájával és kiséretével, Abbevillen
+keresztül kellett utaznia, hogy vőlegényével, a skót lorddal,
+egyesülhessen. Útközben a hintónak valami baja esett: ott kellett
+maradni, a míg azt a kovács helyreigazítja.</p>
+<p>Megtudta ezt De Cossé Arthur lovag, s fölhasználva az alkalmat,
+fényes lakomát rendezett az illusztris vendégek tiszteletére, a mit
+azok hálásan fogadtak. A lakoma alatt De Cossé lovag kitárhatta a
+szívét az utazó menyasszony előtt. A mamát elfoglalták a többi
+lovagok. A duegna pedig épen az ostromló szerelmes pártján volt.
+Megsúgta Renée kisasszonynak, hogy skót vőlegénye eretnek! És
+akkoriban épen elkeseredett harczok folytak az igazhivők és a
+hugonották között Francziaországban. Egy eretneket megcsalni nem
+bűn, sőt erény. Elfér a skót czimer homlokán még egy huszonötödik
+ág is; sőt annál szebb lesz tőle. A szép menyasszony szíve megnyilt
+a szerelmes esdeklései előtt. Megegyeztek benne, hogy a duegna
+által ártatlan port (altatót) kevertetnek a mama éjjeli
+marmeládjába, s aztán az éj csendjében odajön a lovag az imádottja
+ablaka alá lóháton; a nyeregből könnyen fölhághat az ablakba, s
+boldogságának semmi sem áll többé útjában.</p>
+<p>A paradicsom útja ki volt egyengetve. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p>
+<p>A vidám lakomát hamar befejezték; a kifáradt utasok iránti
+tekintetből a lámpákat kioltották, a tábori őröknek ki lett adva a
+parancsolat, hogy ne kiabáljanak, trombitálástól tartózkodjanak
+ezen az éjszakán; szerelmeseknek kedvező csöndesség szállt le a
+vidékre.</p>
+<p>E mély csöndességben léptetve közelít lóháton a vendég-kastély
+felé köpenyébe burkolva a szerelmes lovag. Egy szöglet-ablak van
+csak kivilágítva: az az ő vezércsillaga.</p>
+<p>De ugyanazon világító fény felé baktat nagy loholva egy másik
+lovag is. Egyszerre érkeznek meg az ablak alá. De Cossé lovag már
+fogja félkézzel az erkély párkányát, a midőn útját állja Beaulieu
+hadnagy.</p>
+<p>– Hagyd abba, colonel, veszedelem van; Coqueville kapitány
+háromezer hugonottával megrohanta Saint-Valery-Sur-Somme várát s
+erősen ostromolja; ha nem sietsz rögtön a fölmentésére, reggelre a
+hugonottáké lesz a vár.</p>
+<p>A donjon ablakából csöndesen gördült alá a lovag elé a
+kötélhágcsó.</p>
+<p>Odafönn vár rá a paradicsom.</p>
+<p>És Cossé lovag visszahajította a kötélhágcsót az erkélyre s
+kirántotta a kardját.</p>
+<p>«Ezt drágán fogják nekem megfizetni a hugonották! – Fuvasd meg a
+trombitákat!»</p>
+<p>S abban a nyomban megindult Saint-Valery felé; hajnalig odaért,
+szétverte Coqueville seregét, visszavette tőle az elfoglalt
+várat.</p>
+<p>Hanem azt a másik várat, a szép menyasszony szívét, azt
+elvesztette örökre.</p>
+<p>Ezt nevezzük a mai világban csodának.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
+"Page_138">-138-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>HÁZASSÁG GYŰLÖLETBŐL.</h2>
+</div>
+<p>Maga a regényczím is képtelenség!</p>
+<p>Hisz a házasság oltáristenei: Hymen és Ámor, a hűség és
+szeretet; lehet-e Erisnek házasságot szerezni, a perpatvar
+dæmonának?</p>
+<p>Egy nevezetes válóper okmányai tanúskodnak róla, hogy ez
+megtörtént a valóságban. Ez a híres Alliot-per.</p>
+<p>Alliot úr előkelő állást foglalt el Sztaniszló királynál, a
+kinél udvari tanácsosi s főfőbiztosi hivatalt viselt. Birtoka kevés
+volt, de jövedelme sok. Csakhogy azt nagy család fenntartására
+kellett fordítania. A legidősebb gyermeke volt Hortense kisasszony,
+a ki már huszonharmadik évében járt és még mindig pártát viselt.
+Pedig országos hírű szépségnek híresztelték s az is bizonyos volt,
+hogy a ki vőlegényéül ajánlkozik, valami nagy hozományt ugyan nem
+kap a leánynyal, de kap egy létrafokot, a min aztán feljebb
+haladhat az apósa hatalmas befolyásával, no meg talán a szép
+asszonya kedvéért. Az ember nem hinné, hogy egy szép feleség
+mosolygása mennyire kiegyenlíti a Sorbonne testimoniumában
+található fogyatkozásokat.</p>
+<p>Ilyen szerencsés kópénak tekintették monsieur De Pont egyetlen
+fiát, Olivért. Az apa a nancyi udvarnál udvari tanácsos volt, a fia
+pedig kanczellista az apja irodájában. Szép fiú volt, daliás
+termet, egészen alkalmas arra, hogy asszonyi fejeket elforgasson.
+Ez lenne méltó párja a szép Hortensenak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p>
+<p>A mamák már megegyeztek, de a papák még nem.</p>
+<p>Monsieur De Pont hallani sem akart e házasságról. Mikor a
+felesége szorongatta, hogy mi kifogása van e szép frigy ellen,
+őszintén kimondá az okait:</p>
+<p>– Az, hogy mi most Alliot úrral igen jó barátságban élünk. De ha
+az én fiam elveszi az ő leányát, egyszerre halálos ellenségek
+leszünk s azt én nem akarom.</p>
+<p>Hogy mi alapja lehetett e csodálatos logikának, azt nem lehetett
+kitalálni. Úgy ismerte talán a fiát, vagy még úgyabban a
+menyasszony-jelöltet, vagy talán mind a kettőt?</p>
+<p>A nagy befolyású Alliot, a ki nagyon óhajtotta a házasság
+létrejöttét, végre a leghatályosabb eszközhöz folyamodott, hogy
+leányát főkötő alá hozza: magát Sztaniszló királyt kérte fel ügye
+előmozdítójául.</p>
+<p>És Sztaniszló király igen jó ember volt; nemcsak jó ember, de jó
+király. Huszonnyolcz esztendeig uralkodott királyi czímmel Nancyban
+és azalatt kiérdemelte a «jóltevő» melléknevet. Minden jövedelmét
+tudományos intézetekre, művészetre, kórházakra, monumentumokra
+fordította. Katonát nem tartott. Az ő országa háborút nem viselt.
+Mintaparadicsoma volt az a földi tartományoknak. Még adót sem
+fizettek benne.</p>
+<p>Hogy miként került a lengyel Leszczinszky Sztaniszló király
+Francziaországba uralkodónak, az egy olyan kuszált regényszöveg, a
+milyet csak a történelem múzsájának szabad harisnyakötés közben
+lediktálni. A még akkor «nagy» Lengyelország trónja miatt
+versenygett két megválasztott király: Sztaniszló és Ágoston.
+Beleavatkozott a dolgukba Oroszország, Svédország, Bajorország,
+Törökország: európai háború lett belőle; hol az egyiket, hol a
+másikat verték ki az országból; végre a mit Mars nem tudott
+keresztülvágni a kardjával, megoldotta a gubanczot Venus. A
+franczia király, XV-ik Lajos, belészeretett a hozzámenekült lengyel
+király leányába, a szép Leszczinszky Máriába és nőül vette.
+<span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
+"Page_140">-140-</a></span> Ekkor aztán egy európai kongresszus
+olyan szépen egyenlítette ki a viszálykodás ügyét, hogy Sztaniszló
+király mondjon le a lengyel trónról Bajor Ágoston javára,
+kárpótlásul tartsa meg a királyi czímet, s hogy legyen neki min
+uralkodni, szakítsa ki a számára XV-ik Lajos Francziaországból
+Lotharingia és Bar tartományokat s fizessen a királynak évi
+apanázst két millió livret. (Hiszen apósa volt.) A jó Sztaniszló
+kapott az alkun. Két millió livret lengyel király korában sem
+látott soha egy rakáson. Elfogadta a lotharingiai királyi trónt, s
+a franczia nemzet belenyugodott szépen, hogy a hazájából egy szép
+tartomány lengyel birodalommá lett.</p>
+<p>Sztaniszló királynak az ős aranykorra emlékeztető uralkodását
+még az is jellemzi, hogy nem volt arisztokrácziája. Mit keresett
+volna a franczia főnemes annak a királynak az udvarában, a ki nem
+tart hadsereget? Nincs se marsall, se lájtinánt. Maga a király sem
+visel fényes egyenruhát, polgári gunyában jár-kel, s gyakran
+megesik rajta, hogy a palotája kapujában fölállított polgárőrségi
+strázsa útját állja s csak akkor ereszti be, mikor a király
+kigombolja a hosszú kabátját s előtünteti a brilliántos csillagot a
+mellénye baloldalán. Pedig volt idő, mikor Sztaniszló király
+hadsereget vezetett oroszok és bajorok ellen s hősi módon
+verekedett Péter czár és a németek ármádiáival szemben. Hanem hát
+Európa azt határozta, hogy tegye le a kardot, hát letette; nemcsak
+maga, hanem egy millió francziát hozzászoktatott ahhoz a
+gondolathoz, hogy ellehet a világ dicsőség és puskapor nélkül.</p>
+<p>A főnemesség helyett az ország minden filozófusai, poétái és
+szépművészei találkoztak az udvaránál. Azoknak mind biztos
+alkalmazást adott a lengyel király, azok képezték mindennapi
+társaságát. Ő maga is írt tudományos munkákat foliáns számra: ki is
+nyomatta. Most is megvannak. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p>
+<p>Rangbeli emberek egyedül a hivatalnokai voltak. Azok lehettek
+megkülönböztetve egyenruha-viseléssel, melynek kiegészítő része
+volt a gyikleső. A tudósok csak nádpálczát viseltek, s az volt az
+ismertető fokozatuk, hogy melyiknek fakóbb a parókája.
+Konverzácziójuk latin nyelven folyott. A míg a királyné élt,
+vacsorára is megmarasztaltattak s kaptak ürütokányt, haricska
+puliszkával és almabort meg duplasört hozzá. A pálinkaféléktől és
+boroktól a király irtózott, a mi ethnografiai rendkívüliség.</p>
+<p>Ehhez az áldott jó királyhoz folyamodott hathatós közbenjárása
+végett a derék Alliot udvari tanácsos. Vesse közbe magát a leánya
+és De Pont Olivér úrfi házassága nyélbeütésénél.</p>
+<p>Könnyű ezt kérelmezni, de nehéz végrehajtani.</p>
+<p>A király megteheti (mert van rá szuverén joga) azt, hogy
+kinevezi De Pont Olivért Lotharingia ellentengernagyának, de arra
+semmi sem jogosítja, hogy kinevezze Alliot Hortense kisasszony
+vőlegényének.</p>
+<p>Hiszen még nem is ismerik egymást: a véleményes menyasszony és
+vőlegény. Hogy lehessen őket összehozni?</p>
+<p>Eszébe jutott a királynak, hogy mialatt ő Versaillesben időzött,
+volt alkalma az udvarnál fényes bálokat látni, a miken ő rendkívüli
+módon unatkozott. Ellenben a felczifrázott hölgyek és urak teljes
+szabadsággal találkoztak, tánczoltak egymással ezeken a parádés
+tánczvigalmakon.</p>
+<p>Ilyen bált rendeztetett ő főlovászmesterével, a ki ehhez nagyon
+értett. Meghívatta ez ünnepélyre az Alliot- és De Pont-családokat,
+s a főudvarmesterével (ki, mielőtt féllábára megsántult,
+tánczmester volt) úgy intézteté a dolgot, hogy Olivér és Hortense a
+legelső menuettet együtt tánczolják; a királyi asztalnál pedig
+egymás szomszédságában üljék végig a vacsorát. Így azután
+lehetetlen, hogy egy kecsteljes kisasszony meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> egy
+délczeg úrfi egymásba belé ne szeressen. A két mama az ifjú és
+leány oldala mellett foglalt helyet s figyelhetett minden
+mozzanatára a találkozásnak.</p>
+<p>Az udvari bál után azt kérdezé Alliot mama Hortense
+kisasszonytól, a mint a hordszekérben hazavitették magukat:</p>
+<p>– No, hát hogy tetszett neked az asztaltársad, Olivér?</p>
+<p>– Az a legkiállhatatlanabb ember a világon. Nem is ember, egy
+szörnyeteg. A Phæákok nemzetségéből való. Pofája Calibán mintaképe.
+S a lelke éppen olyan csúf, mint az ábrázatja. Minden szava
+hazugság: hízelgése gúny, hallgatása megvetés. A ki ennek valaha
+felesége lesz, megérdemli a martirok koszorúját vagy férjgyilkos
+lesz belőle.</p>
+<p>Ez nagy balsiker volt az egyik oldalról. De kiegészítésre talált
+az ellenfél részéről.</p>
+<p>– Mit szólsz a szép Hortenseról? – kérdé De Pont mama a fiától,
+mikor a bál után hazatértek.</p>
+<p>– Szép? Én csúfnak találom. Meduzafő, Erynnis pofával. Szemeiben
+orgyilkok villognak. Minden vonása gúnyt, dölyföt fejez ki; a mit
+mond, mint a Stymfalidák nyila, sebez. Tréfája viperacsípés. S
+mikor kedves akar lenni, akkor Circét látni benne, a csábító
+syrént. Én megfagytam az oldala mellett. Ha ez a nő lenne a
+feleségem, öngyilkossá lennék egy év alatt.</p>
+<p>De Pont mamának nem tetszett ez a beszéd; annál jobban
+helyeselte azt De Pont papa: «A fiúnak igaza van; én is úgy
+találom.»</p>
+<p>– Nem! Ezt te beszélted a fejébe! Ha te nem ingerelnéd a fiadat
+a kiszemelt mátkája ellen, rég egy pár lett volna belőlük.</p>
+<p>Ezen aztán a két házastárs kegyetlenül összeveszett.</p>
+<p>De Pont papa aztán azzal végezte az ellenzéki vitáját, hogy
+lefeküdt és nem kelt fel többet: megütötte a guta. Ezzel akarta
+demonstrálni, hogy nem ő ingerli a fiát a menyasszonya ellen.
+<span class="pagenum"><a name="Page_143" id=
+"Page_143">-143-</a></span></p>
+<p>Olivér úrfi azonban az apja halála után is csak megmaradt a
+gyűlöletében.</p>
+<p>De másban nem maradhatott meg: a hivatalában.</p>
+<p>Ha nincs udvari tanácsos, nincs kanczellista.</p>
+<p>Az apa protekcziója megszünt Olivérre nézve, a saját érdeme és
+tehetsége pedig nagyon hézagos ajánlólevél lehetett.</p>
+<p>Csak a király grácziája segíthetett a sorsán.</p>
+<p>A király pedig jó ember volt, a ki a jótéteményeit szerette
+megtetézni. A ki hivatalt kért tőle, menyasszonyt is adott neki
+ráadásul. Olivér úrfinak az eddigi irnoki állás helyett számfölötti
+számfejtői hivatal lett kilátásba helyezve, ha megkéri Alliot
+kisasszony kezét.</p>
+<p>– Inkább egyenesen a Bicétrebe.</p>
+<p>Akkor azonnal elcsapatik.</p>
+<p>Azt sem bánja.</p>
+<p>Ekkor aztán az anyja jött elő az öreg ágyúkkal.</p>
+<p>– Ha meg nem kéred Alliot kisasszony kezét, kidoblak a házamból,
+kitagadlak a vagyonomból, a szeméten halsz meg!</p>
+<p>Ez erős fenyegetés volt.</p>
+<p>– Jól van, hát megkérem.</p>
+<p>Bizonyos volt felőle, hogy a leány részéről kosarat fog kapni.
+Hisz az első találkozásnál már annyira kifejezték egymás iránti
+kölcsönös ellenszenvüket, hogy afelől semmi kétsége nem lehetett. A
+leány nem volt a király kegyelmére szorúlva, azt nem kínálták
+számfölötti számfejtői hivatallal.</p>
+<p>Megkérte nagy keservesen Hortense kisasszony kezét, – minthogy
+kénytelen volt vele.</p>
+<p>Természetesen nem Hortense kisasszonyhoz fordúlt a
+leánykéréssel, hanem a hogy az illem és bevett szokás parancsolta,
+a szülőihöz. Azok nagy örömmel fogadták.</p>
+<p>Hortense kisasszony azonban hallani sem akart a férjhezmenésről.
+Szívgörcsöket kapott, sírt, tombolt, átkozódott, a haját tépte, ki
+akart ugrani az ablakon, <span class="pagenum"><a name="Page_144"
+id="Page_144">-144-</a></span> csészéket, tányérokat vert a
+földhöz, sőt annak a fejéhez, a ki Olivér nevét kiejtette előtte.
+Utoljára megtagadta magától az ételt: felfogadta, hogy halálra
+koplalja magát.</p>
+<p>Ekkor a jó király avatkozott e kínos ügybe.</p>
+<p>Küldött Hortense kisasszonynak egy csinos menyasszonyi
+kelengyét: teljes, tökéletes kiházasítási pompát, a menyasszonyi
+köntöstől a himzett zsebkendőkig. Egyúttal kegyesen tudatá a
+szülőkkel, hogy a lakodalmi vendégséget ő fogja rendeztetni, úri
+fényűzéssel, s tűpénzül kétezer livret ajándékoz a
+menyasszonynak.</p>
+<p>Ennek ellenében Alliot papa kerített valahonnan egy fekete
+psantiért meg egy szürke soutanet s azt tette a leánya elé.</p>
+<p>Tessék választani!</p>
+<p>Vagy menyasszony, vagy apácza.</p>
+<p>S a mit az anyai rábeszélés és az apai fenyegetés nem tudott
+kivívni, megtették a selymek és a csipkék, kivált a himzések, a
+mikről Nancy világhírű. Ennyi pompás «lingeriet» nem lehet
+visszautasítani. Hisz utoljára is mit árt az, ha Hortense ezentúl
+H. P. monogrammal jegyzett ingeket fog viselni? Egyéb nem
+következik belőle.</p>
+<p>Így aztán létrejött a házasság a kölcsönös gyűlölet alapján.</p>
+<p>Az egyházi szertartást a Chapelle Ducaleban tartották meg,
+melynek fekete márványoszlopai között megannyi sarcophágok vannak
+elhelyezve, herczegek és herczegnők, kiknek márványszobrai a
+koporsófödélen feküsznek összetett kezekkel. Áhitatos látvány
+házasságkötő párok számára.</p>
+<p>Az esküvő után következett a nagyszerü menyegzői lakoma, melyben
+résztvettek a város notabilitásai, s mely késő este érte végét. Ez
+alkalommal sok bor elfogyott a számos áldomások mellett. A vendégek
+észrevették, hogy a boldog mátkapár a poharába töltött bort
+<span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
+"Page_145">-145-</a></span> nagyon erősen keveri a nancyi
+savanyúvízzel, a minek sajátszerű hatása van, és hogy egyszer sem
+koczintják össze a poharaikat. A király költségére ment a
+lakodalom. Ő felsége maga otthon ült egy cervelát és egy kancsó
+bajor sör mellett.</p>
+<p>– Igazán összeillő pár! – hízelgének a vendégek a boldog
+szülőknek. – Kár, hogy némák, – ejté ki némely gonosz nyelv.</p>
+<p>– Majd megszólalnak, csak egyszer egyedül legyenek a
+nász-szobában, – biztatták azok a kétkedőket.</p>
+<p>Így szokott az lenni, s úgy szokott megfordúlni.</p>
+<p>Hiszen meg is szólaltak, a mint egyedül hagyták őket a
+nász-szobában. De a mit egymásnak mondtak, az nem volt egyéb a
+kölcsönös gyűlölet, útálat kifejezésénél.</p>
+<p>A boldog szülők, kik reggel siettek szeretett gyermekeiket
+üdvözölni a nászéj után, ott találták a szép arát az egyik
+szobában, a délczeg vőlegényt a másikban. Az asszony teljes
+menyasszonyi ruhájában volt, csak a fátyola volt összetépve, a férj
+pedig vőlegényi jelmezében, csak a nyakkendője volt
+szétszaggatva.</p>
+<p>Íme tehát megtörtént, a mit a szülők úgy erőltettek, s a mit a
+király előmozdított: lett Olivérből s Hortenseből férj és
+feleség.</p>
+<p>Azok pedig e nászéj után soha többé nem látták egymást.</p>
+<p>Olivér áttetette magát más városba, hogy még csak egy levegőt se
+szíjon a feleségével.</p>
+<p>Hortense elébb klastromba akart vonúlni; de a zárdafejedelemnő
+elutasította: férjezett nő nem lehet apácza. Akkor meg akarta magát
+mérgezni; rajtakapták, megakadályozták. Akkor aztán hazament a
+szülőihez.</p>
+<p>A két házastárs úgy gyűlölte egymást, mint az ördögöt. Pedig
+semmi okuk sem volt rá. Egyik sem szegte meg az oltár előtt tett
+esküjét.</p>
+<p>Egyszer aztán mégis csak találkoztak egymással – véletlenül. A
+touli «officialité» főlépcsőjén. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p>
+<p>– Mit keres itt monsieur? – kérdé Hortense.</p>
+<p>– Én a keresetlevelemet hozom – a válóperemhez. Hát ön
+madame?</p>
+<p>– Én szintén a válóperi keresetlevelemmel jövök.</p>
+<p>– Hisz akkor egy dologban járunk.</p>
+<p>Akkor aztán karonfogva mehettek föl nagy vídáman az
+elnök-vikáriushoz s együtt adhatták át neki a keresetleveleiket. A
+válás oka volt «nem foganatosított házasság, engesztelhetetlen
+gyűlölet.»</p>
+<p>Az elnök megbiztatta őket: hagyják itt az irataikat, aztán
+menjenek haza; lakjanak együtt; három hónap múlva megint jőjjenek
+ide; akkor egyházi tekintély meg fogja kísérteni a
+kibékéltetésüket, s ha az nem sikerül, kimondja az ágytól és
+asztaltól való elválasztatást; azzal megint hazamehetnek, lakhatnak
+külön szobákban, újabb három hónap múlva aztán megint
+előkerülhetnek, s ha válási szándékuk megmásíthatatlan,
+megkaphatják a házasságukat megsemmisítő ítéletet három hónap
+alatt.</p>
+<p>Ennek aztán mind a ketten nagyon megörültek. Mikor az
+Officialité kapujában elváltak, még kezet is szorítottak
+egymással.</p>
+<p>Már most ha Olivér jól megértette volna az elnöki utasítást,
+vagy ha nem értette is, de legalább megtartotta volna, hát minden a
+legszebb rendben folyott volna le.</p>
+<p>Azt mondták nekik, hogy «menjetek haza s lakjatok együtt a
+törvényszabta hataridőig».</p>
+<p>Olivér azt hitte, hogy ez csak olyan kegyes szólásforma.</p>
+<p>Mi a csodának lakjék a férj a feleségével együtt, ha nem
+szereti? Csak azért, hogy a szép arczát, termete bájait tükörből
+lesse? Hogy mikor alszik, egy csókot lopjon oda a vállára? Egy
+hideg csókot!</p>
+<p>Hagyta a feleségét hazautazni Nancyba, maga pedig ment
+Lunevillebe, a hol hivatalos állása volt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p>
+<p>Pedig hát az egyházi kánonnak szilárd ethikai alapja van.</p>
+<p>S erre De Pont Olivér a saját eszéből is rájöhetett volna.</p>
+<p>Hogy házastársak között nincs szeretet, az lehető dolog, de hogy
+szerelemféltés ne legyen, az lehetetlen. A szerelem = virág, mely
+lehull, de a szerelemféltés = méregtoboz, mely a sziromhullás után
+is duzzad és érik.</p>
+<p>Ezt nem érezte De Pont Olivér.</p>
+<p>Kitől féltse egy férj a szép asszonyát (a szalmaözvegyét)
+Nancyban?!</p>
+<p>A jó becsületes Nancyban, a hol a király példájához
+alkalmazkodik minden ember; az egész udvar csupa tudósokból áll. A
+hol egy férfi ezt a szót «baiser» (csókolni) ki nem ejtené a
+száján, hanem ezt használja helyette: «embrasser» (ölelni).</p>
+<p>Egy közbejött tényről nem volt tudomása De Pont Olivérnek.</p>
+<p>A versaillesi udvar diplomácziai illendőségnek találta, hogy
+XV-ik Lajos király rendes követe által képviseltesse magát
+uralkodótársa, I. Sztaniszló király udvaránál. E feladattal
+Beauveau lovag bízatott meg. A franczia előkelő világ egyik
+legszeretetreméltóbb gavallérja. Ez volt az első és egyetlen
+arisztokratája Sztaniszló király udvarának. Tudós nem volt, hanem
+az asszonyokhoz alaposan értett.</p>
+<p>Hogyne ismerte volna fel ily szakértő búvár a tenger fenekén
+rejlő gyöngytermő kagylót?</p>
+<p>A harmadik törvényszék előtti megjelenést valami közbejött eset
+megakadályozta.</p>
+<p>De Pont Olivér csak megjelenhetett volna, de Alliot Hortense nem
+jöhetett el Párisból, a hová három hónap előtt félrevonult. Az az
+oka volt rá, hogy a Saint Marie Madelaine-templomban ez időtájt egy
+újszülött fiúcskát kereszteltek, a ki a Szent Sakramentomban
+<span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
+"Page_148">-148-</a></span> Basile Amable nevet kapott, a
+matriculában eképen beírva: «fils naturel de Ferdinand Jérôme de
+Beauveau, et de la demoiselle Hortense Alliot.» Az apa maga írta
+bele a nevét a hivatalos lajstromba s egyúttal a következő igéretet
+adta ki hiteles okiratban:</p>
+<p>«Én Ferdinánd Jérôme de Beauveau, igérem Isten és emberek előtt,
+a mire a becsület és vallás szentül kötelez, hogy Alliot Hortense
+kisasszonyt, a mint az egyházi törvényszék állítólagos házasságát
+De Pont Olivér úrral semmisnek és érvénytelennek nyilvánítandja a
+folyamatban levő válópör alapján, azonnal hitvestársamul fogom
+venni. Ez azon benső egyetértésnek következése, mely köztem és ő
+közötte fönnáll, a ki szabad. Mi a teljes igazság szerint
+kereszteltük Párisban a Saint Marie Madelaine-templomban a fiúnkat
+Basile Amablenak. Istent hívom föl tanúnak, hogy az anyát nőül
+véve, a fiút törvényesíteni fogom s rangjához juttatom, mely őt
+megilleti, a mire engemet kötelez a becsület, a vallás s az anya és
+gyermeke iránti gyöngédség. Beauveau lovag.» Hitelesítve czímeres
+pecsétjével.</p>
+<p>Ez hát jó lett volna már De Pont Olivérnek. Soha még férj
+tisztább munkával férjhez nem adta a feleségét. Most már
+házasságtörés czímén is indíthatott válópört a felesége ellen.</p>
+<p>Hanem ekkor egy újabb bonyodalom következett.</p>
+<p>Az új férjjelöltnek, Beauveau lovagnak, a családja förmedt föl
+Ferdinánd Jérôme házassága ellen. Tiltakoztak s a grand chatelet
+elnöke, a párisi prevot elé vitték az ügyüket.</p>
+<p>A derék biró meg volt akadva; neki a statutumok szerint csak
+kétszázötven frankig terjedő ügyekben szabad itélkezni; az a
+kérdés, hogy ér-e egy leányosított asszony, vagy egy
+asszonytalanított leány 250 frankot? A baillik és senechallok mind
+összeütötték a fejüket, mégsem bírtak tanácshoz jutni. Az ügy a
+parlament <span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
+"Page_149">-149-</a></span> elé került. A korszak két leghíresebb
+ügyvéde: Loiseau és Legouvé mérkőzött meg egymással. Az akták
+halomra nőttek. Végre a parlament sem tudott egyebet határozni,
+mint hogy be kell várni a touli Officialité döntését ebben a
+rendkívüli kérdésben.</p>
+<p>Végre valahára megérkezett az egyházi törvényszék határozata,
+melyben kimondatik, hogy De Pont Olivér és Alliot Hortense
+hitestársak házasságában semmi impedimentum dirimens nem
+találtatik. A canonok Beauveau lovagot nem ismerik, csak a házasság
+szent sakramentumát. A Saint Marie Madeleine dékánja utasíttatik,
+hogy a keresztelési matrikulába új lapot vezessen be: törvényes
+apának De Pont Olivért, anyának Depontné, született Alliot Hortense
+asszonyt nevezve meg.</p>
+<p>Ez volt a megoldás.</p>
+<p>És így megtörtént az, hogy a gyűlölet nevelt a családfán egy új
+sarjadékot.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
+"Page_150">-150-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ELEVEN REGÉNY.</h2>
+</div>
+<p>Száz év előtti hirlapból hódítottam el ezt a történetet. (Dumas
+Sándor «elhódításnak» nevezi.) A Times «Miscellany» mellékletében
+található, mely akkor jubilálta dicsőséges pályafutásának
+huszonötödik évfordulóját. – Ha a saját fantáziámmal gondoltam
+volna ki ezt a mesét, azt mondanák rám, hogy szeczesszionista
+vagyok.</p>
+<p>Londonban történt az eset.</p>
+<p>Még akkor nem volt se vasút, se gőzgép, se táviró.</p>
+<p>Regényírók sem voltak.</p>
+<p>Scott Walter még egy kis ügyvéd volt. Cooper Fennimor akkor
+tanult olvasni, Dickens (Boz) még nem is született.</p>
+<p>Shakespearet, Dantét hamar átolvasta az ember, az amadisokat
+(lovag-regényeket) megunta az ember, Don Quixotet könyvnélkül tudta
+az ember. Mit tehetett az ember? – Elindult eleven regényeket
+keresni.</p>
+<p>A Westendben volt egy klub, melynek tagjai föladatukká tették az
+eleven regények fölkutatását.</p>
+<p>A gentlemanek álöltözetben fölkeresték a londoni külvárosok
+csőcseléklakta részeit, a Whitefriarst, a Rotherhytheot; bevették
+magukat a bűzös lebujokba: ott kiszemelték maguknak a legfeltünőbb
+alakot, férfit, vagy némbert, bizalmaskodtak vele, míg kicsalták az
+élettörténetét. Azt azután otthon a klubban elmondták a
+társaságnak.</p>
+<p>Ezt úgy hítták maguk között, hogy «búvárharang». <span class=
+"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p>
+<p>Találó elnevezés. Tengerfenék ez is, a hová a merész búvár
+alámerül, hogy értékes csigagyöngyöt keressen. Koczkáztatja, hogy
+czápára talál, a ki elnyeli, vagy nyolczkaru polipuszra, a ki
+megfojtja; de hátha épen egy syrénre, a kinek a karjából még
+nehezebb a szabadulás!</p>
+<p>A klub tagjai között a legszerencsésebb volt a gyöngyhalászatban
+lord Alb… (A cenzura miatt nem volt szabad az egész neveket kiírni
+hirlapi közleményeknél.)</p>
+<p>Öreg úr volt már: de azért korcsmaképes. Vagyonos volt és
+agglegény; jövedelme nagy részét inségesek fölsegélésére
+fordította. A lebujokban győzte az ivást és a fizetést.
+Törzsvendége volt a leghirhedettebb rotherhythei spelunkának a
+«Kakas-lovaghoz».</p>
+<p>Ismeretes emblema. A feleségeiktől megcsalt férjek czímerképe.
+Nagy látogatottságnak örvendett. Itt lehetett találni a legerősebb
+punchot, a legmérgesebb dohányt s a legkifestettebb leányokat.
+Voltak mellékhelyiségei is hashisevők és ópiumszivók számára. Lord
+Alb… csak szektet ivott, s másokat is azzal traktált. Aközben
+kereste a gyöngyöt.</p>
+<p>Néha reggelig is ott dőzsölt a lármás társaságban: élvezte az
+utczai énekesnők nyiltszívü nótáit, biztatta a boxoló matrózokat, a
+győztest megajándékozta; ha valakiben meggyuladt a pálinka, azt a
+magával hozott ellenszerrel meg tudta gyógyítani; őt nem merte
+senki bántalmazni, mert herkulesi ereje volt.</p>
+<p>Reggel felé aztán, a minek a megérkezését a hajók tülköléséről
+lehetett megtudni, mely a matrózokat hajóikra hivogatta, a lord is
+fölkászolódott és hazament. A csatorna hídjánál várt reá a
+gyaloghintója, abba belevetette magát s aludt hazáig. Fölvitték a
+lakásába, lefektették. Délfelé fölébredt, megfürdött,
+megborotválkozott, felöltöztette magát divatos manchester
+köntösébe, megivott egy pohár ambra elixirt. Aztán lóra ült,
+kilovagolt a Hydeparkba, az útban talált hölgyeket kecsecsen
+üdvözölve jobbra-balra. Igazi gavallér volt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p>
+<p>Csak itt-amott mutatott rá ólmos botja végével egy policeman,
+társát figyelmeztetve: «a mynheer». A Kakaslovagnál hollandusnak
+czímezték a lordot, viselete, flegmája és ivóképessége miatt.</p>
+<p>A Hydepark kioszkjában aztán megreggelizett; ott volt a
+gyűlhelye a többi búvár uraknak; ott azután elmondta osztriga és
+fogolypástétom mellett, a mit a lebujban a vereshagymás kabeljau s
+az égő plumpudding között begyébe szedett:</p>
+<p>– No, urak, ma egy igazgyöngyöt halásztam!</p>
+<p>– Igazgyöngy! – kiáltá fel gúnyolódva lord Bel… makacs ellenfele
+lord Alb…-nak, atrobilosus ember, kinek életfeladata volt
+mindenkinek ellentmondani, mindenben kételkedni, de különös
+czéltáblájának tartotta ezt az idealista, humanista, altruista
+lordot, a kinek az előadásait igyekezett skeptikus közbeszólásaival
+megzavarni. – «Igazgyöngy! Bizonyosan afféle bourgignon.» (Így
+hivják a gyártott hamis gyöngyöt.)</p>
+<p>– Nem! Ez egy valóságos parangon. (Elsőrendű nagy terménye a
+meleagrina margaritiferának.)</p>
+<p>– No, majd meglássuk, hogy az én fogam alatt nem törik-e
+széjjel? (Ez a próbája az igazgyöngynek.)</p>
+<p>Lord Bel… azok közé a búvárok közé tartozott, a kik a londoni
+nyilvános házak korallgrottáiban tanulmányozzák a tengerfenéket.
+Ott is sok érdekes csiga terem.</p>
+<p>Elválhatatlan társa volt neki a skót nagybirtokos, O-Don… a kit
+a klubban úgy hivtak, hogy Bashaw. Turbánt, kaftánt, salavárit
+viselt, shorbetet ivott, csibukból pöfékelt, s hosszú ősz szakállt
+viselt. Senki sem bántotta érte: ha neki úgy tetszett.</p>
+<p>Ennek meg az volt a speciális tanulmánya, hogy a Londonban
+létező «lunatic-asyl»-okat látogatta meg: azoknak a lakói
+történetéből gyűjtötte eleven regényeit.</p>
+<p>Ezt a két urat valami közös érdek kötötte össze, a mit azonban
+rajtuk kívül senki sem ismert. Annyit lehetett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> tudni
+felőlük szorgos utánjárás mellett, hogy lord Bel…-nek volt valaha
+egy szép, fiatal leánya, a kit az apa egy ballépés miatt házából
+elűzött, a skót bashawnak pedig létezett egy legény fia, a ki az
+apai házból elszökött, s évek óta se leánynak, se fiúnak hirét sem
+hallották a bánkódó szülők. A két apa azokat keresi, a lord a
+nyilvános házakban, a Bashaw a tébolydákban.</p>
+<p>A skót főúr már annyit közölt a barátjával, hogy nyomon van:
+látta a fiát, rátalált egy «little house»-ban, (kisebb tébolyda,
+ingyenes, melyet jótékony alapítvány tart fenn.)</p>
+<p>– Bolond?</p>
+<p>– Az.</p>
+<p>– Mi a mániája?</p>
+<p>– Egész nap verseket ír.</p>
+<p>– Hát hisz az ártatlan tébolygás.</p>
+<p>– De azokat egész éjjel deklamálja, nem hagy senkit aludni.</p>
+<p>– Nem gyógyítható?</p>
+<p>– Az orvos azt mondja, hogy vagy trepanálni kell a koponyáját,
+vagy meg kell házasítani.</p>
+<p>– Csak akadjon olyan áldozat, a ki kész egy bolondhoz feleségül
+menni.</p>
+<p>– De mikor azzal kigyógyul. Én ismertem egy nőt, a ki feleségül
+ment egy kannibálhoz: nem félt, hogy megeszi.</p>
+<p>– Akadnak olyan némberek.</p>
+<p>A két főúr közrefogta lord Alb…-ot. Mind a hárman egy széles
+ottománon foglaltak helyet; középen lord Alb… A Bashaw keresztbe
+szedte a lábait maga alatt s nagy füstgomolyokat fújt a mesélő felé
+a csibukjából.</p>
+<p>– No hát lássuk azt az igazgyöngyöt.</p>
+<p>Lord Alb… hozzákezdett.</p>
+<p>– Az történt, hogy a mult éjjel ott ültem a Kakaslovagnál a
+szokott asztalom mellett, vizsgálgatva a körülöttem csivelgő
+asszonyi állatokat, a kiknek a köszöngetését <span class=
+"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> nem
+tartottam érdemesnek figyelembe venni. Egy hárfás leány énekelt és
+muzsikált a podiumon: annak a dalait hallgattam.</p>
+<p>– Szép volt a lány? – kérdé lord Bel…</p>
+<p>– Nem tudom. Nagyon ki volt festve. Széles kalapja alól fekete
+haj omlott alá, a mi nem volt a sajátja, a szemöldökei is festve
+voltak, elől trompeuset viselt, czipőin bouffantokat, a mi nagyon
+testesnek tüntette fel. Azzal vonta magára a figyelmet, hogy hangos
+vitába keveredett egy fiatal dandyvel, a kinek nem akarta
+megengedni, hogy a mezitelen vállát megcsókolja.</p>
+<p>– Pedig az arra való úgy-e? – szólt közbe a Bashaw.</p>
+<p>– Természetesen. A leány azt kiáltotta: «Eredj! selyemruhás
+ember ne érjen hozzám: gyűlölöm a selymet, meg a bársonyt.» Én ezen
+elcsodálkoztam. Hiszen a selyem-, a bársonyruha zsebében terem az
+arany. Odamentem a czivódókhoz. A dandynek adtam egy bordalökést, a
+mitől az asztal alá kalimpázott. A leánynak szóltam: – Hát az én
+barchent jaklimnak szabad-e hozzád dörzsölődni?</p>
+<p>A leány elnevette magát: «Te már tetszel nekem, mert paraszt
+vagy és öreg vagy». – «No hát gyere az én asztalomhoz s dalolj én
+nekem.» – Kapott rajta, egy szökéssel lenn termett a magas
+pódiumról, pedig a nehéz hárfáját is emelnie kellett.</p>
+<p>– Ön nem segített neki?</p>
+<p>– De igen. A könyökét fogtam.</p>
+<p>– Pedig nem ott van a hypomoklion.</p>
+<p>Azután leült mellém az asztalomhoz s elkezdett hárfázni és
+dalolni. Csintalan románczokat énekelt, a minőket a többi hárfásnők
+szoktak: «Te madaram», mondám neki, «el tudnád-e dalolni ezeket a
+nótákat, ha nem volnál így kifestve?»</p>
+<p>– Nem tudnám.</p>
+<p>– Lehet téged kendőzetlen arczczal is látni?</p>
+<p>– Lehet. <span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span></p>
+<p>– Hol?</p>
+<p>– Otthon a szobámban.</p>
+<p>– Elvezetnél engemet a te otthonodba?</p>
+<p>– Szivesen. Itt van a lakásom mingyárt a vendéglő padlásán. Van
+jó lábad?</p>
+<p>– Hegymászó vagyok.</p>
+<p>– No, mert öt lépcsősoron kell fölkapaszkodni. Velem
+jöhetsz.</p>
+<p>Azzal fölkerekedett hárfástul s vezetett föl a lakására. Biz az
+a legmagasabb emeleten volt, a hol már a padlásgerendák képezik a
+plafondot, s az alacsony ablakból a háztetőre látni; de az az
+előnye volt a szobájának, hogy a vendéglő főkéménye nyult fel a
+szögletében s annál fogva nem kellett benne fűteni, mert a kémény
+elég meleget adott. Egy asztal, egy zárható szekrény, két
+szalmaszék, egy olajlámpás képezték a butorzatát; az ágyfülkében
+volt a nyoszolya, tarka kattun-függönyökkel. Egy kis szűk pitvara
+is volt a szobájának, a minek szögletében vörös világosság
+derengett. Az egy kis bádogkatlanból jött, melyben kőszén
+parázslott, forrón tartva a groghoz szükséges vizet, a mit
+eshetőleges vendége számára készen kellett tartani a szép
+Melusinénak.</p>
+<p>– «Melusine»? Ez bizonyosan komédiásnév, – szólt közbe lord
+Bel…</p>
+<p>– Természetesen. A hölgy arra kért, hogy maradjak a pitvarban, a
+míg ő a szobájába megy toilettet csinálni. Valami polczról kénes
+fonalat vett elő, azt meggyujtotta a parázsnál s bement a szobájába
+a lámpást meggyujtani. Azután még egy perczre visszatért, az üstöt
+a forró vízzel leemelni és bevinni. A bezárt ajtón keresztül
+nemsokára nagy lubiczkolást hallottam, mely elárulta, hogy a forró
+vizet nem annyira grogcsinálásra, mint alapos mosakodásra
+használja.</p>
+<p>– Nem leskelődött ön a kulcslyukon át? – kérdé a Bashaw.
+<span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
+"Page_156">-156-</a></span></p>
+<p>– Dehogynem. Volt azon az ajtón több judáslyuk is fúrva, de
+mindannyit hasznavehetetlenné tette a komédiásné azáltal, hogy a
+levetett szoknyáit az ajtó fölé akasztotta. Félre kellett tennem a
+kiváncsiságomat. Nem soká várakoztatott. Ismét nyilt az ajtó, s ő
+kitekintett a nyiláson. Én visszahőköltem a láttára. Ez nem az a
+hölgy, a kit én ide kisértem. Az egy magas, testes amazon volt, ez
+pedig egy szilfid. Fehér, lenge pongyola volt rajta, mely
+szoborszerű idomaihoz tapadt, a fekete haj eltünt, a helyett
+csaknem fehér ezüstszőke fürtök omlottak a vállaira.</p>
+<p>– Micsoda? Ezüstszőke haj? – szólt közbe lord Bel.</p>
+<p>– No igen! ezüstszőke. Ez nem olyan ritkaság az angol nőknél.
+Sohasem látott ön még ezüstszőke hajú nőt?</p>
+<p>– De igen. Láttam.</p>
+<p>– Én meglepetve rebegém: «Ön az, Melusine»? Erre ő szelíd
+mosolylyal suttogá: Most már nem vagyok Melusine. Híjon az igazi
+nevemen: «Milagrida.»</p>
+<p>– Micsoda, Milagrida? – kiálta fel hangosan lord Bel. – Hisz az
+spanyol név!</p>
+<p>– Hát mért jön, mylord, ezért haragba? Lehetett a hárfásnő
+spanyol leány. Csak nincs olyan bolond angol családapa, a ki a
+leányát Milagridának kereszteltesse.</p>
+<p>– Kérem ezt a thémát nem fejtegetni tovább.</p>
+<p>– Az egész megjelenése a leánynak meglepett. Oly karcsú volt,
+oly lengeteg; minden mozdulata csupa kellem, csupa báj, de
+különösen az arczának az átváltozása volt feltünő, a mióta azt a
+czudar festéket lemosta róla, szemei kékek voltak, miket a festett
+pillák feketéknek hazudtak, a fekete szemöldök helyén finom vékony
+vonalak húzódtak, arcza fehér volt, mint a porczellán, de
+bezománczozva a legtündöklőbb rózsaszínnel, mintha a hajnal
+sugározná be. Csak a jobb arczán volt látható egy háromszegletű
+fehér folt; de az is jól illett neki. Kis leány korában egy
+papagály megharapta: annak a forradása maradt ott. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p>
+<p>Erre a szóra lord Bel… izgatottan ugrott föl a helyéről.</p>
+<p>– Egy papagály harapása? – hebegé.</p>
+<p>– No igen; ezek a komisz beszélő madarak olyan gonoszindulatuak:
+a kire irigyek, azt megharapják.</p>
+<p>– Az lehetetlen! Az lehetetlen!</p>
+<p>– Csak nem akarja a papagályokat védelmébe venni?</p>
+<p>Lord Bel… a selyem zsebkendőjével törülgette izzadó
+homlokát.</p>
+<p>– De egy hárfajátszóné!</p>
+<p>– No hát miért nem kaphatott volna egy hárfajátszóné egy
+papagálytól harapást az arczára?</p>
+<p>– De hát honnan tudja ön, hogy az a fehér folt a leány arczán
+papagályharapásnak a helye?</p>
+<p>– Ő maga mondta el nekem.</p>
+<p>Lord Bel…-nek a szemei vérben forogtak. Oldalzsebébe nyult,
+kihúzta a bowieknifeot s annak a hosszú pengéjét kiugratta.</p>
+<p>– Ugyebár, – hörgé tompán, rekedten, – mikor az ember egy ilyen
+szép, piros női arczon egy olyan fehér foltot talál, egyszerre
+kedve támad azt megcsókolni.</p>
+<p>Eközben úgy fogta marokra a nagy kést, mintha a kedves
+barátjának szánna vele egy oldaldöfést.</p>
+<p>– No, azt én nem tenném; nem szokásom. Hanem az ujjam hegyével
+érintettem azt a fehér foltocskát, megtudandó, hogy nem a letörült
+fehér festék maradványa-e az ott? Erre adta a leány azt a
+fölvilágosítást.</p>
+<p>Lord Bel… abbahagyta azt a szurkálási mozdulatot a zsebkéssel, a
+helyett levágott egy darabot a rágódohány tekercséből s azt a szája
+szegletébe dugta, s aztán hanyatt dűlt a kereveten.</p>
+<p>Lord Alb… sietett még tisztábbra mosni a hárfás leányt, mint a
+milyen tisztára az maga mosakodott.</p>
+<p>– A lámpavilágnál szétnéztem a kis manzard szobában. Semmit sem
+találtam benne, a mi hasonló természetű osztályhoz tartozó némberek
+lakhelyeit diszíti. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span> Falain nem voltak az Aretin-féle
+érzék-ingerlő képek, még az ismeretes Männeken Piss gipsz-szobra
+sem volt látható a szekrénykéjén.</p>
+<p>– Te kis Milagrida, úgy látszik, – mondám neki, – hogy valamikor
+a jobb társaságokban voltál otthon. Olyan finomak a kezeid.</p>
+<p>– Pedig a hárfapengetéstől megkérgesednek az ujjak hegyei. Igaz,
+hogy fiatal koromban előkelő család tagja voltam. Családi nevemet
+nem mondom meg. Az apám valamikor spanyol követ volt.</p>
+<p>– Lárifári! – rikácsolt közbe lord Bel… – Hogy lett volna
+spanyol követ?</p>
+<p>– Ezer bocsánat. Én tévedtem. Portugált mondott. De nekem a
+spanyol, meg a portugál mindegy.</p>
+<p>Lord Bel… a szóra egészen elvörösödött.</p>
+<p>– Ezt ön csak az én boszantásomra mondja most! – S azzal kiköpte
+a szájából a rágott dohányt.</p>
+<p>Lord Alb… nem értette, hogy mi boszankodni való lehet ezen?
+Azzal folytatá a mesélést:</p>
+<p>– Egyszerű a történet; egy fiatal leány és egy ifjú szerették
+egymást. Előkelő családok tagjai voltak mind a ketten.
+Boldogságuknak semmi sem állt az útjában, a szülők beleegyezésével
+jegyesek lettek. A menyegző napja ki volna tűzve, a jegyesek a
+szószékről kihirdetve, csak egy hét volt még hátra. Ez utolsó hét
+alatt történt, hogy a menyasszony atyjának egy majorházába
+beleütött a villám, s az porig leégett. Az apa és anya együtt
+kirándultak a kár megtekintésére, leányukat otthon hagyták. E
+távollét alatt érkezett meg a kastélyba a vőlegény. Volt, a ki
+fogadja: a menyasszony. Őrjöngve szerették egymást, igazán
+őrjöngve. A páros együttlét rossz tanácsadó. Az ifjú azt susogta a
+leány fülébe, hogy hiszen úgy tekintsék már egymást, mint férj és
+feleség. Egy szikra volt csak, s ettől a szikrától fel hagyta
+gyújtani a leány a szivét. Odaadta azt a kincsét, a mit vissza nem
+lehet venni többé. Feláldozta jövendőjét a pillanatért.
+<span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
+"Page_159">-159-</a></span> Hát aztán mi lett velük? Az, a mi
+Hamlettel és Oféliával: «Míg hozzád nem menék, nászszal
+kecsegtetél.» «El is vevélek, ha hozzám nem jövél.» A vőlegény a
+pillanat gyönyöre után megutálta a menyasszonyát; leszidta, gyalázó
+szavakkal tetézte s magára hagyta; többé felé sem jött, s azon a
+napon, a melyen menyegzőjüket kellett volna megtartaniok,
+megszökött az apai háztól.</p>
+<p>– A futó bolond, – dörmögé a Bashaw, kifújva a csibukjából a
+szikrázó hamut.</p>
+<p>Lord Alb… folytatá az elbeszélést:</p>
+<p>– Ha ezzel vége lett volna a szomorú történetnek, hát ez olyan
+mindennapi eset volna, a mit nem érdemes följegyezni. Egy
+megszökött vőlegény. Gyöngyház, ha leszakad, lesz más! De az
+önfeledt szerelmi odaadásnak következései voltak a leányra nézve, a
+miket a termete elárult. Az anyai szem észrevette e változást: a
+leány mindent megvallott. Kétségbeesés jött be a házba. Az apa
+előtt sem lehetett titkolni a szerencsétlenséget. A becsületére
+féltékeny lord, kinek melle királyok érdemrendeivel volt diszítve,
+határtalan haragra gerjedt s elűzte a leányát a háztól, ki fejére
+ily gyalázatot hozott: egy shilling nélkül. Látni sem akarta többé.
+Az anyja irgalmasabb volt hozzá. Minden pénzét és az ékszereit
+átadta a leányának, a ki aztán Londonba menekült. Az apja oly
+kegyetlen volt, hogy londoni ismerőseinek, rokonainak tiltakozó
+leveleket írt: nehogy elűzött leányának menedéket vagy bármi
+segítséget adjanak. A leány elveszett a fővárosi nyomorultak
+számlálatlan tömegében.</p>
+<p>Lord Bel…-nak valami eshetett a szemébe, mert nagyon
+törülgette.</p>
+<p>– A szerencsétlen leány nemsokára megszabadult – az
+istenáldásától. Finom társaságban úgy hivják ezt, hogy istenáldása.
+A fölösleges emberek számát szaporító új gentlemannek volt annyi
+becsületérzete, hogy a <span class="pagenum"><a name="Page_160" id=
+"Page_160">-160-</a></span> mi hibát világrajöttével elkövetett,
+azt nagyhamar a világtól megváltával helyrehozza. Miss Milagrida
+felvehette a Melusina nevet. Utolsó pénzéből vett magának egy
+hárfát s a csapszékbe járt énekelni.</p>
+<p>– És most már abból élek, a mit a hárfámmal keresek. Szegény
+keresetforrás, de tiszta, – mondá, nagy szempilláit lesütve. –
+Czintányéromba rézpénzt dobálnak: arany, ezüst nem kerül abba soha.
+De nekem az elég. És már most azt is érteni fogja ön, miért mondtam
+annak a tolakodó dandynek, hogy hagyjon békében: utálom a bársonyt
+és selymet. Ő is mindig bársony ruhában jött hozzám, a ki
+boldogtalanná tett. Azóta irtózom a bársony érintésétől.</p>
+<p>Én kissé valószinűtlennek találtam a leány állítását.</p>
+<p>– De hát, szép Milagrida, mit csinál maga, hogyha valamely úrnak
+kedve támad magát a szállására felkisérni, a hogy ime én is
+felkisértem? Nem minden látogató engedi magát szomorú történetekkel
+kielégíteni. S maga is csak húsból és vérből van.</p>
+<p>– Oh, az ellen van énnekem egy talizmánom, a minek az igézete
+csalhatatlan. Akarja ön, hogy megmutassam?</p>
+<p>– Kérem szépen.</p>
+<p>Erre a szép Milagrida a szekrényéhez lépett, felnyitotta s
+kivett belőle egy üveg ládikát, mely selyemmel volt befedve: azt
+letette az ágyára.</p>
+<p>– Nézzen ön ide, – szólt, a selyemtakarót lerántva a
+ládikáról.</p>
+<p>Visszariadtam a látványtól.</p>
+<p>Az üvegfödél alatt egy csecsemő bebalzsamozott mumiája volt
+látható.</p>
+<p>– Ez az én talizmánom, – suttogá a leány; – akar ön az ágyamra
+feküdni, sire? Kettőnk között nem lesz más, csak ez a kis
+koporsó.</p>
+<p>Nekem a köny kicsordult a szememből.</p>
+<p>Egy utczai énekesnő, a kinek mindennapi hálótársa első, egyetlen
+szerelmének szülötte üvegkoporsóban! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p>
+<p>Odadobtam az erszényemet az asztalra.</p>
+<p>– Fogadja el tőlem, miss, e segítséget s őrizze meg továbbra is
+a tisztaságát. Gondom lesz önre. Én leszek önnek az apja.</p>
+<p>– Nem, nem! – hörgé lord Bel… – Én, én vagyok az apja! Ez az én
+leányom!</p>
+<p>Azzal fölugrott a kerevetről, arcza sötétvörös lett, szemeit
+aláfutotta a vér, kezével a torkához kapott, mintha a fojtogató
+lidérczet akarná eltávolítani. S egyszerre csak arczczal előre
+bukott, eszméletét vesztve.</p>
+<p>A két mylord fölemelte s lefekteté a pamlagra. Rögtön sebészért
+küldtek, az eret vágott rajta, a mire a beteg föleszmélt, de már
+csak megbénult nyelvvel tudott hebegni, lord Alb… kezét keresve
+jobb kezével, mely hideg volt, mint a jég.</p>
+<p>– Hozza ön – ide – a leányomat. – Keresse föl. – Megbocsátok
+neki. – Visszafogadom. – Örökösömmé teszem. – Egyetlen leányom. –
+Szegény Milagridám!</p>
+<p>– Sietek! Rá fogok találni!</p>
+<p>– Akkor én is sietek a fiamat idehozni a lunatic asylból; –
+szólt lord O’Don… – Tegye jóvá a bűnét, tegye boldoggá a kedvesét,
+s maga is gyógyuljon meg általa.</p>
+<p>Azzal lekapta a fogasrul a tengerikutyacsont-fogantyús
+bambusznád pálczáját s elrohant a kioszkból.</p>
+<p>Nem olyan könnyen ment lord Alb…-nak az eltávozása. Annak a
+kezét vasszorítással fogta a gutaütött ember ökle, a ki egyre
+rebegte e két szót: «Leányom! Clerc!» Az utóbbira azért volt
+sürgetős szüksége, hogy végrendeletét élőszóval tollba mondhassa
+neki. Másfelől meg a kioszk kávésa ült a lord Alb… nyakán azzal a
+követeléssel, hogy vitesse el innen azt a gentlemant, a kit a
+gutával megüttetett, az ő kioszkjában nem szabad senkinek meghalni.
+A felcser meg a díját követelte rajta. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p>
+<p>Lord Alb… praktikus ember volt, föl tudta osztani a föladatát.
+Első a nyavalyás lord elszállítása a lakására, ápolás alá vétele:
+egy óranegyed. Azután a clerc meghivása a testamentomtevőhöz: másik
+óranegyed. Akkor lóhalálában a Kakaslovaghoz, a leányt fölkeresni:
+ez jó félóra. De időközben egy zsibárusnál flanell janklit kell
+venni, mert bársony ruhás urat a leány magához közel nem ereszt.
+Onnan vissza. Minden kitelik másfél órából. Addig várjon a halál.
+Hiszen mi is elég soká várunk a kegyelmes úrra, várhat ő is.</p>
+<p>Így szépen fölosztva az időt, kifizette a kávést, meg a
+chirurgust s levitette a beteg mylordot a kívül várakozó
+sellyéjébe. Azután a lovát kereste, a min idejött. Azt biz’ elvitte
+a Bashaw a maga sietős útjára. Egy goddamot sem mondott rá. Ott
+ácsorgott egy boxcab a kocsija mellett. Megmondta neki, hogy hova
+hajtson. Míg az a hátulsó ülésbe felczihelődött, lord Alb… előhúzta
+a zsebéből a butykosát, a mi whiskyvel volt tele s megitatta belőle
+– nem a kocsist, hanem a lovat. Ennek azután volt sikere. A boxcab
+röpült, feldöntött egynéhány kofaállványt; de minden állomásra
+megérkezett jó idején. Öt perczczel a kiszabott idő előtt a mylord
+már rátalált a hárfásleányra a «Kakaslovag» ivótermében. Még az
+ajtóból kiáltott rá. A családi nevén szólította.</p>
+<p>– Miss Bel… Milagrida! Önt az édes atyja hivatja magához.</p>
+<p>– Kicsoda?</p>
+<p>– Lord Bel… Algernon, az én legkedvesebb barátom.</p>
+<p>– Mi dolga van velem a mylordnak?</p>
+<p>– Önt akarja tenni örökösévé.</p>
+<p>– Így csak nem mehetek hozzá, ebben a maskarában. Engedjen
+átöltöznöm. Hisz nem ismer rám az apám</p>
+<p>– Nincs idő rá, miss; önnek az atyja haldoklik, órái meg vannak
+számlálva. <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span></p>
+<p>Erre a leány fölsikoltott s elkezdte a haját tépni. Már
+tudniillik azt a fekete parókát, a mit viselt. Zokogott.</p>
+<p>S ez igen czélszerű volt. A fekete paróka lehulltával előtünt az
+ezüstszőke hajzat, s a sűrű könyek lemosták az arczáról a festéket.
+Rá lehetett ismerni a Milagridára. Így aztán vihette őt magával
+lord Alb…, útközben elmondva neki a kioszkban történteket.</p>
+<p>A boxcab lova feleúton összerogyott a nyargalástól, gyalog
+kellett tovább sietniök. Felhasználták a melléksikátorokat. Elég
+jókor érkeztek meg lord Bel… szállására. A mylord utolsó óráját
+élte; de még eszméleténél volt. Hárman is voltak mellette, a kiknek
+feladata az volt, hogy utolsó óráját megnehezítsék: a clerc, a ki
+motyogásából a végrendelkezését igyekezett kiértelmezni; a káplán,
+a ki gyóntatta, s a csodadoktor, a ki hólyaghúzókat rakott a
+talpára, meg a mellére s szalmiákszeszt szagoltatott vele, a mitől
+a beteg nagyokat tüsszentett, a két különböző examinátor nagy
+boszuságára.</p>
+<p>Mindennek röviden véget vetett miss Milagrida megjelenése.</p>
+<p>A hárfásnő, a mint ágyban fekvő atyját megpillantotta, nagy
+zokogással rohant oda hozzá s keblére borult.</p>
+<p>Lord Bel… csak a balkezét tudta még fölemelni, a jobbja
+megbénult, azzal ölelé keblére visszatért leányát, utolsó erejével
+világosan ejtve ki e szavakat:</p>
+<p>«Leányomat nevezem ki általános örökösömmé.»</p>
+<p>Ez volt az utolsó szava, utolsó lélekzetvétele. E szavakat
+protokollumba vette a törvény embere. Tökéletes végrendelkezés
+volt.</p>
+<p>Szeretett leányának nem volt már más feladata, mint halálra vált
+atyjának szemeit az örök álomra lefogni.</p>
+<p>A közjegyzősegéd felszólítá a másik két urat, a káplánt és a
+kuruzslót, hogy menjenek át vele a mellékszobába, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> a
+hivatalos okiratot mint tanuk aláírni. Lord Alb…-ra nem reflektált,
+azt daróczruhájában valami szénhordónak nézte.</p>
+<p>Ezalatt megérkezett a Bashaw a fiával. Az őrültek gunyáját még a
+«Kis házban» fölcseréltették vele a hajdani bársony köntösével. Az
+orvos kiadta a bizonyítványt, hogy a fiatal mylord, mint teljesen
+felgyógyult, elbocsáttatik.</p>
+<p>– – Már most, ha a regényíró szabad kézből írhatná meg ennek a
+történetnek a végét, a maga szentimentális hajlamával, optimista
+felfogásával, milyen szép jelenetet festhetne ebbe a rámába! Egy
+apa halálos ágyánál térdelő leány, kit a megtért vőlegény
+vigasztal; halavány ifjú, homlokára hulló szőke hajfürtökkel; az
+érzékeny pár fölött az élő családapa, ki áldó mozdulattal teszi két
+kezét az ágy mellett térdeplők fejére; a halott apának még egyszer
+fölnyilnak az ajkai, mintha a túlvilágról sóhajtaná el az
+«áment».</p>
+<p>Hanem a kegyetlen krónika kötve tartja a regényíró kezét.</p>
+<p>Nem az lett a vége.</p>
+<p>A bolondokházából előhozott fiú nem volt szép. Feje simára
+borotválva, homlokán áruló diadém: egy sor fehér pont, a mit
+pióczacsípések hagytak hátra letörülhetetlen emlékül; kiülő szemei
+széjjel kancsalítanak; orrczimpái lüktetnek, arcza vigyori
+ránczokkal keresztülbarázdálva; mikor állatias kifejezésü felső
+ajkát fölhúzza az inyéről, két kitörött fog helye tünik elő. Azokat
+erőszakkal távolították el az orvosok, mikor a tébolyultat
+megszállta a sitophobia (ételiszony), hogy az ételt tömlőn
+keresztül vezethessék a gyomrába.</p>
+<p>Az ifjú ember egy ólálkodó dúvad sunyiságával tekintett szét a
+szobában.</p>
+<p>A mellékszobában látott három embert, a kik valami írással
+voltak elfoglalva.</p>
+<p>Egy ember ott állt az ablakban jó távol. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p>
+<p>Az ágyon feküdt egy halott, annak a keblére borulva sírt egy
+nőalak.</p>
+<p>Az ifjú apja, O’Don… lord költögeté a halottat.</p>
+<p>– Mylord! barátom! Ébredj föl! Elhoztam a leányod
+vőlegényét.</p>
+<p>Tehát ez az ő menyasszonya!</p>
+<p>No de régen óhajtott vele találkozni! Annak a bolondja volt.</p>
+<p>Most hát itt van! Nagyon jól van.</p>
+<p>Lassan odacsúszott az asztalhoz. Azon hevert az apjának a
+tengerikutyafogas pálczája. Ismerte jól. Abban volt egy pálczatőr,
+egy két élű dákos.</p>
+<p>Hirtelen kirántotta a tőrt s egy szökéssel ott termett a
+halottas ágynál s a tőrt markolatig döfte menyasszonya hátába, a
+szívén keresztül, hogy annak még sikoltani sem maradt ideje.</p>
+<p>Azzal visszarántotta a gyilkot s két marokra fogva a saját
+szívén verte azt keresztül, úgy vágta magát hanyatt az apja
+lábainál.</p>
+<p>Erre a rémlátványra az apa, a Bashaw, elkezdett elébb őrülten
+vigyorogni, majd hangos kaczagásba tört ki. Megtébolyodott.</p>
+<p>… Ez volt lord Alb…-nak az eleven regénye, a mi meg van örökítve
+a napi krónikákban.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
+"Page_166">-166-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A KENGYELFUTÓ.</h2>
+</div>
+<p>Abban az időben Bécs volt a világ központja.</p>
+<p>Már tudniillik, a mit mi világnak tartunk: a meddig a mi
+takarónk nyúlik.</p>
+<p>Oda sereglett mindenki, a kinek valami elnyerni, vagy elkölteni
+valója volt.</p>
+<p>Egy ideig (hosszú ideig) ugyan czentrifugál központja is volt
+Bécs ennek a világnak. Tíz esztendeig dühöngött benne a keleti
+pestis. Bécs volt a gócza ennek az egész Európát fenyegető vésznek.
+Menekült belőle mindenki, a kinek a halál félelmes volt. Borzasztó
+halál, a mi ellen nem volt gyógyítás, szabadulás.</p>
+<p>Aztán jöttek az elemi csapások. A folyók özönvizekké áradtak. A
+császárváros palotáinak az erkélyéről csónakkal szedték le a
+menekülő uri népet.</p>
+<p>Majd meg a tűzláng pusztította végig a nagy várost. Egész
+negyedek égtek hamuvá. Menteni nem lehetett. A tüzes forgószél
+végtül-végig pusztította a várost.</p>
+<p>Ez mind Isten csapása volt. El kellett viselni.</p>
+<p>De most következett az emberek csapása.</p>
+<p>Az új királynőt, Mária Teréziát, fegyverrel támadták meg a
+szomszéd hatalmak.</p>
+<p>Bajorok, burkusok, francziák szövetkeztek ellene. Osztozni
+akartak a tartományain. Már Bécs város kapuit döngették.</p>
+<p>A királynő újszülött fiával Pozsonyba menekült.</p>
+<p>Mindenki elhagyta, csak a magyarok nem. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p>
+<p>Az az égretörő kiáltás: «Életünket és vérünket a mi
+királyunkért», megállítá az ellenségeit, kicsikarta kezeikből a
+diadalt. A többit elmondja a történetírás.</p>
+<p>A magyar főurak aztán otthont találtak a császárvárosban.
+Palotákat építtettek és úri pompával tüntették ki magukat; a
+főutczákon kengyelfutóktól előzött aranyos hintóikat, prémdolmányos
+huszárjaikkal, bámulta a nép, s rájuk ismert a családi színeikről a
+libériáikon.</p>
+<p>A királyi gárdisták épen mesemondás tárgyai voltak.</p>
+<p>A gárdista mint közvitéz is tiszti rangot viselt.</p>
+<p>A magyar nemesi családok büszkeségüket találták benne, hogy
+legdélczegebb fiaikat a bécsi gárdába bevezethették. De mustrája is
+volt az a magyar fiatalságnak.</p>
+<p>De valamennyi magyar gárdista között legfeltünőbb alak volt
+Zarándi Károly. A családi neve más volt: ez csak a prædicatuma.</p>
+<p>Fia volt a Rákóczi-szabadságharcz egyik vezérének, a ki a
+kuruczok fegyverlerakásánál nagy szerepet játszott, s ezért
+jutalmul donáczióba kapta az Alföld egyik nagy latifundiumát, a
+rajta épült nagy kiterjedésü mezővárossal együtt. Hozzá kapott még
+feleségül egy német herczegnőt. Fiát a császár nevére
+kereszteltette, ez is volt a keresztapja. Károly grófot Bécsben
+nevelték. Kitünő tehetségű ifjú volt már növendék korában.</p>
+<p>A mint árvaságra jutott, a tutora installáltatta a nagy
+dominiumba, a hol megismerkedett roppant gazdagságával s azzal a
+meggyőződéssel térhetett vissza Bécsbe, hogy ő az a hatalmas ember,
+a kinek csak akarni kell valamit, az rögtön beteljesül.</p>
+<p>Akart a gárdához bejutni: befogadták.</p>
+<p>A bájos királynő kisérőjének választotta.</p>
+<p>Az udvarhölgyek rajongtak érte.</p>
+<p>Azok között a legragyogóbb szépségül volt elismerve egy nagy
+befolyásu külhatalmasság nagykövetének, Lüderitz grófnak a
+felesége: Leontine herczegnő.</p>
+<p>Alakját a herczegnőnek a halhéj pánczél, vertugadin <span class=
+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> és a
+bouffantok miatt nem lehet leírni; haját a puder, arczát a fehérítő
+és pirosító s a szépségflastromok tartják előkelő ismeretlenségben;
+de a hagyomány azt örökíté meg, hogy ő volt az udvarhölgyek
+legimádatraméltóbbja, a kinek már azért is nagyon szépnek kellett
+lennie, mert otkolonban fürdött.</p>
+<p>Zarándi Károly egészen belebolondult a herczegnőbe.</p>
+<p>Azonban szenvedélyének erős akadályai voltak.</p>
+<p>Nem a herczegnő férje. A kitünő diplomata, a mily
+tiszteletreméltó volt a magasabb politika terén, oly kevéssé volt
+eszményképe a férfinak. Alacsony termetét ferdére tolta el egy
+elrejthetetlen kinövés, féllábára bicczentett, s a szemeit ideges
+rángatózás kényszeríté pislogni.</p>
+<p>Hanem gazdag volt.</p>
+<p>A herczegnő pedig erényes és büszke.</p>
+<p>Az erénynek a legerősebb védbástyája a női büszkeség.</p>
+<p>De az erényessége mellett a raffinált kaczérságot gyakorolta
+Leontine imádói ellenében.</p>
+<p>Szabad volt Károly grófnak a herczegnőt ajándékokkal meglepni.
+Hozhatott neki drága schmuckot, beszélő papagályt,
+kapuczinus-majmot, nyerges lovat; az mind elfogadtatott. Írhatott
+hozzá verseket (volt költői tehetsége). Rendezhetett a nevenapjára
+tüzijátékot, karusszelt. Lefestethette hírneves művészszel az
+arczképét. Ezzel mind elnyerte a jogot – egy kézcsókra. No még
+többre is. Egy findzsa kávéra, a mibe Leontine herczegnő saját
+rózsás ujjaival rakta bele a czukrot. Károly gróf nagyon édesen
+szerette a mokkát. Még édesebbet kért. Nem! Nem! Azt a kávéédesítőt
+nem adták meg neki.</p>
+<p>Zarándi Károly gróf dúsgazdag főnemes hirében állott. Alföldi
+birtokait nem is holdakban, hanem négyszög mérföldekben taksálták.
+Egyszerre ezer tulkot hajtatott fel a pusztáiról, melyeket az
+akkori nagytekintélyü főélelmezési biztos, báró H. vett át tőle a
+hadsereg számára. Volt hitele a fiatal grófnak. A királynő rábízta
+<span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
+"Page_169">-169-</a></span> a magyar nemesi gárda pénztárának
+kezelését. Bármit kívánhatott tőle az imádott hölgy, ha csak pénzbe
+került, teljesíthette.</p>
+<p>Ha lovagias vitéztettről volt szó, attól sem riadt vissza.</p>
+<p>Egyszer, egy nagyon követelt csók díjában, Leontine herczegnő
+azt kivánta, hogy a délczeg vitéz ugrasson le a paripájával az ő
+szeme láttára a bástyáról a sánczárokba. Megcselekedte. A lova
+tönkre ment, ő maga zúzódást kapott. De elnyerte a díját: a
+csókot.</p>
+<p>A csóktul lesz aztán az ember igazán őrült.</p>
+<p>Bölcs szokás a chinaiaknál, hogy a csókot eltiltják; minek az
+alvó démont fölébreszteni?</p>
+<p>A herczegnő szobájában volt a képek között egy porczellánra
+festett tableau, (talán Correggio remekműve), mely a hadisten Áresz
+találkozását ábrázolja a szépség istennője Cytherével. Csókolódási
+jelenet: Áresz, a fegyverzetéről itélve, afféle küraszir volt.
+Hátha még magyar gárdista lett volna! Symbolice magyarázza a képen
+az isteni gonosztett végét a két égi fiu, Hymen (a hűség jelképe),
+a ki fáklyáját – a föld felé fordítva – kioltja, és Érosz (a
+szerelem istenkéje), ki a maga szövétnekét a csókolódó pár fölé
+emeli magasra. Hiszen ott is kész volt az indok: a kiállhatatlan
+férj, a kis sánta és púpos vállú Hefaisztosz.</p>
+<p>Károly gróf mindig megállt az előtt a kép előtt, mikor Leontine
+herczegnőtől búcsút vett; s forró sóhajtozásai kifejezték, hogy
+mire gondol. Hát nem maguk az istenek adnak példát a
+halandóknak?</p>
+<p>A herczegnő mindig kinevette.</p>
+<p>Egyszer aztán komolyan vette a dolgot.</p>
+<p>A társalgó teremből nyilik a boudoir. Egy szőnyegajtó vezet
+hozzá, a melynek nincs látható zára. Egy titkos rugó nyomására
+nyílik fel. Ennek a rugónak a gépezetét meg lehet tudni azon az
+áron, a mit a herczegnő imádójának föltételül szab. Megsúgta neki
+ezt az árt. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
+"Page_170">-170-</a></span></p>
+<p>És megállhatta, hogy nem nevetett hozzá.</p>
+<p>Pedig az a lehetetlenség volt.</p>
+<p>– Megteszem! – mondá Zarándi Károly, s hogy eskünek vegyék az
+igéretét, térdet hajtott a tündérnő előtt. – Fogadom igaz magyar
+vitézi szavamra, hogy meglesz, a mit kivánt a herczegnő. Az a nap
+az «én» ünnepnapom lesz.</p>
+<p>Azzal elhagyta a herczegnőt, a ki azután sokáig eltöprengett
+fölötte, hogy vajjon csakugyan sikerülhet-e egy őrült szerelmesnek
+egy lehetetlen föltételt valóvá varázsolni?</p>
+<p>Hogy mi volt az a lehetetlen föltétel, azt majd csak ha a
+megvalósulásához közelít, fogjuk elárulni.</p>
+<p>A fiatal gárdista másnap rögtön szabadságolást kért a
+főudvarmestertől nehány hétre, magyarországi birtokai rendezése
+végett. Azt megkapta s azzal a saját fogatán lehajtatott a magyar
+fővárosba.</p>
+<p>Ugyan mit kereshetett ottan?</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Magyar főváros! Hisz ez nem létezett.</p>
+<p>Volt egy Pest. Vályogból épült házak girbe-gurba utczáival, a
+mik igen kellemes tanyául szolgáltak a hízó sertéseknek. A hatvani
+kapu zárta be a védőbástyát, mely a Dunáig lekanyarult s ott
+befejezést nyert a rondellával, a mi még száz év mulva is ott
+díszlett, mint a magyar színművészet aziluma. A mostani Deák
+Ferencz-utczát határolta egy czölöpgát, sárral tapasztott
+sövénynyel, a mi nem a török hadak feltartóztatására volt
+kifundálva, mint inkább arra a czélra, hogy a zsidók be ne
+szökhessenek a belső városba, portékáikat házalva elárusítani. Az
+csak a palánkon kívül volt nekik megengedve. Reájuk lehetett
+ismerni a parancsolt vörös köpönyegről, a minek a baloldali
+szárnyán arasznyi sárga folt tett tanuságot.</p>
+<p>A mostani paloták helyén terjengett egy nádas, melyben jó
+sikerrel lehetett vadkacsákra vadászni; a városliget <span class=
+"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> helyén
+farkasok, rókák bozótja, azon túl a futóhomok sivatag pusztája. A
+Dunapartot ékesítette levert czölöpeivel a vizafogó.</p>
+<p>Sehol egy urasági kastély.</p>
+<p>Az összeköttetést Pest és Buda között egy repülőhid tartotta
+fenn: a hajdankor remek találmánya.</p>
+<p>Budának ellenben a török háborúról tanuskodó romjai voltak.</p>
+<p>De volt azután egy újabbkori nevezetessége: a hétkerekű malom.
+Ez a hírneves hadseregélelmező biztos leleményes alkotása volt. Ő
+volt az alapvetője a manapság oly nevezetes budapesti
+malomiparnak.</p>
+<p>Tulajdonképen gőzmalomnak is lehetett volna már nevezni.</p>
+<p>Budának megvoltak már akkor is a forró vízforrásai. Azokat még
+akkor nem hitták fürdőknek. Ezeknek a forró vizet bugyogó forrásait
+használta fel a korszak legnagyobb nemzetgazdásza, s egy nagyszerű
+malmot állíttatott föléjük. Ez a malom aztán télen is tudott
+dolgozni, a mikor a dunai malmok be voltak fagyva a jégbe. Azért
+nagy híre, kelete volt széles ez országban. Télen minden vidékről
+idejöttek őröltetni.</p>
+<p>Zarándi Károly azért jött le Bécsből Budára, hogy a hétkerekű
+malmot megszerezze magának. Nagy árt adott érte cserébe: az egész
+nagy terjedelmü apai örökét, pusztáit, gulyáit, méneseit,
+mezővárosát.</p>
+<p>Kellett neki az a malom minden áron.</p>
+<p>A bájos Cythere istennő azt a föltételt szabta imádó Áresze elé,
+hogy az neki a nevenapjára egy szánkaversenyt rendezzen a Burg
+kapujától a Szent-István templomáig.</p>
+<p>Leontine napját pedig julius 18-ikára szabta meg a kalendárium.
+S a kánikula égi jegyében nem esik hó; a mi az alpeseken volt is,
+az is mind elolvadt már régen.</p>
+<p>De azért szánkázni mégis fogunk. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p>
+<p>Zarándi Károly neki állította a hétkerekü malmát a
+czukor-őrlésnek. Annak nem volt egyéb dolga, mint czukrot lisztté
+törni. Azt zsákokban csomagolva felszállíttatta hiencz
+társzekerekkel Bécsbe s elhelyeztette egy roppant tárházba. Mikor
+aztán a Leontine nevenapját megelőző éj bekövetkezett, akkor neki
+állította Bécs város valamennyi zsákhordóit a munkának, s mire a
+nap megvirradt, ott állt a széles utcza egész hosszában mélyen
+betakarva hóval. Czukorból készült hóval. A csörgős szán a
+herczegnő kapuja előtt állt. Mögötte Zarándi gróf szánkója.</p>
+<p>Az udvar és az egész előkelő világ részt vett ebben a lehetetlen
+mulatságban. Szánkózás nyár derekán.</p>
+<p>Nemcsak egész Bécs, de egész Európa viszhangozta azt a diadalt,
+melyben egy magyar gavallér vívta ki a lehetetlenség legyőzését
+ezzel a hallatlan sikerű partie de traine-nal.</p>
+<p>Derék gondolat volt! Egy vagyont áldozott fel érte. De kivívta
+vele a magyar név dicsőségét örök időkre. Ezt csinálja utánunk
+valaki!</p>
+<p>A fogadás meg volt nyerve.</p>
+<p>Leontine névnapja győzelemnap volt Zarándi Károly számára.</p>
+<p>Az a Correggio-kép újra föltámadt.</p>
+<p>Ámde a klasszikus istenmonda folytatását is adja e szerelmi
+kalandnak. A sánta Vulkánus nem tűrte a tréfát. Elkészítette az
+aczélhálót, a melylyel a szerelmes csábítót az egész Olymp előtt
+csúffá tette.</p>
+<p>És a Vulkánok még most is boszúállók.</p>
+<p>Zarándi Károlynak ez a szerelmi diadal egész vagyonába került.
+Nem maradt egyebe a budai hétkerekű malomnál. Hát hiszen ha abba
+beleült volna molnárnak s maga vámolta volna meg az őrletők
+zsákjait, abból is szépen megélhetett volna; de hát nem azt tette,
+hanem ott maradt Bécsben, és folytatta a pazarlásait, őrült
+szerelmeskedését, repkedett a fényes lámpa körül, nem gondolva rá,
+hogy elperzseli a szárnyait. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p>
+<p>Úgy tett, mint sokan tesznek, a kik egykor dúsgazdag urak
+voltak, s aztán mikor a vagyonukat elprédálták, a régi hitelüket
+használják fel. Magas állása volt, föltétlen bíztak benne. Ki merte
+volna őt gyanusítani, a ki oly kitünő lövő és vívó. És a kinek a
+kalpagján levő forgója ezreket ér.</p>
+<p>Egyszer aztán akadt mégis valaki, a ki ezt megtette.</p>
+<p>Nem egy hőslovag, nem egy Sámson, hanem a kis ferdevállu
+Lüderitz herczeg. Készen volt Vulkán aczélhálója.</p>
+<p>Meglátogatta Zarándi Károly grófot pompásan berendezett vöslaui
+villájában. Nagyon örültek, hogy egymást láthatják. Hisz olyan
+benső viszony volt közöttük. A tolvaj tudta, hogy mit lopott el az
+ellenfelétől, s az áldozat tudta, hogy az mibe fog kerülni a
+tolvajnak!</p>
+<p>Mosolyogva szorítottak kezet. Hisz a mosoly a harag számára lett
+feltalálva.</p>
+<p>De a szép asszonyon kívül egyéb okuk is volt mosolylyal álczázni
+az arczukat.</p>
+<p>A politika egén fellegek tornyosultak.</p>
+<p>Valami készült a zárt ajtók mögött.</p>
+<p>Ezt a valamit aztán a későbbi történetírás ezzel a czímmel
+jegyezte föl: «hét esztendős háború».</p>
+<p>Még most csak várandós volt a balsors.</p>
+<p>De mindenki sejtett belőle valamit.</p>
+<p>Erre volt jó az a kölcsönös mosolygás, kézszorítás.</p>
+<p>– Kedves barátom, mondá a herczeg: te felőled rossz szél fúj. Te
+eladtál gulyákat, méneseket az intendaturának, a mik már nem a te
+tulajdonaid.</p>
+<p>– Ez egy félreértés, a mit én majd el fogok igazítani.</p>
+<p>– Hát ez a kisebbik alkalmatlanság. De nagyobb baj is van annál.
+Te a királynétól rád bízott gárdapénztárból tetemes összeget
+elsinkófáltál.</p>
+<p>Zarándi elsápadt.</p>
+<p>– Ki meri azt állítani?</p>
+<p>– Nem kisebb ember, mint az új miniszter, Kaunitz, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> a ki
+most azt vette a fejébe, hogy a közpénztárakat sorba vizsgáltatja.
+A tiedből roppant összegek hiányzanak.</p>
+<p>– Fedezi azokat a vagyonom. Ott van a budai malmom.</p>
+<p>– Az is volna valami, ha czukrot nem őröltettél volna rajta; de
+most a miatt újra kell az egészet berendeztetni, az semmi
+jövedelmet nem hoz. El sem adhatod, mert mostani állapotában nincs
+rá vásárló.</p>
+<p>– Ő felsége nem fogja engedni, hogy engemet ilyen bagatelle ügy
+miatt üldözőbe vegyenek.</p>
+<p>– Tudom jól, hogy ő felségének kegyében állasz. Legtitkosabb
+rendelkezéseit te rád bízza. Be vagy avatva a kormányzás
+előmunkálataiba. Ismered a közeljövő terveit. A csapatok
+elhelyezéseit. A várak ellátásáról is értesülve vagy. Ha te ezeket
+az adatokat én nekem kiszolgáltatnád, én viszontszívesség fejében
+helyrepótolnám azt az összeget, a mi a rád bízott pénztárból
+hiányzik.</p>
+<p>Ez érthető beszéd volt.</p>
+<p>Zarándi Károlynak felforrt a vére.</p>
+<p>Azt az ajánlatot teszi neki az az ember, a kinek legnagyobb oka
+van őt halálba gyűlölni, hogy legyen árulóvá a saját királya,
+hazája ellen: szolgáltassa ki a haditervek részleteit az ellenséges
+hatalomnak, a miket a legfelsőbb bizalom közölt vele.</p>
+<p>S a kés a torkára volt téve.</p>
+<p>A rábízott pénztárban elkövetett sikkasztása fel van fedezve.
+Azt csak az eltékozolt pénz helyretevésével lehet elsimítani.</p>
+<p>Nem sokba kerül a megmenekülés. Egy fiók kinyitása. Egy
+iratcsomag átadása. Senki sem tudja azt meg, kettőjükön kívül.</p>
+<p>A meggyalázott férj így áll boszút a csábíton. Csinál belőle
+árulót.</p>
+<p>Zarándi Károly egy perczig sem tétovázott. Felállt a helyéről s
+kiutasító mozdulatra nyújtá ki karját. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p>
+<p>– Távozzék előlem az úr! Semmi szavunk egymáshoz többet.</p>
+<p>A diplomata még mindig nevetett és bizalmaskodott.</p>
+<p>– Gondold meg, hogy ha ajánlatomat elutasítod, a Fleischmarktra
+kerülsz.</p>
+<p>– Ott is büszkébben emelem fel az arczomat, mintha hazaárulóvá
+lennék. Nem ismerjük egymást.</p>
+<p>– No hát viszontlátásra – a Fleischmarkton.</p>
+<p>Ott állt a pellengér.</p>
+<p>Szép kis intézmény volt az akkori Bécs városában ez az
+igazságszolgáltató jelvény. Egy karcsu kőoszlop, melynek oldalairól
+vasbilincsek lógtak alá. Ide kötötték ki a czégéres bűnösöket.</p>
+<p>Zarándi Károly grófot törvény elé állították. Nem volt mentsége.
+Kiderült, hogy elsikkasztotta a rábízott nagy összeget. A miniszter
+példát akart adni. A délczeg lovagot elitélték pellengérre. A
+királynő nem adott neki kegyelmet.</p>
+<p>Végre kellett hajtatni Zarándin az itéletet. Megfosztották
+rangjától, grófi czímétől, kibilincselték a pellengérre, s ott a
+hóhér tépte le a dolmányáról az érdemrendeket, gombokat és
+zsinórokat, letördelte a sarkantyúit s nyakába akasztotta a szegény
+bűnösök tábláját, a nagybetűs szóval: «defraudator» (sikkasztó). A
+törvényszék heroldja felolvasta az összegyült sokaság előtt az
+ítéletet, s ketté törte a pálczáját fölötte. Ez alatt egyre kongott
+a kápolna repedt harangja: a lélekcsengetyű. Bizony temetés volt
+ez!</p>
+<p>Azután ott hagyták: alkonyatig kikötve kellett neki maradni.</p>
+<p>A köznép rokonszenvezett az elitélttel.</p>
+<p>Az uri társaság is eljött a – halottnézésre. A jó czimborák,
+fegyvertársak. Hiszen érdekes látvány volt. Egy délczeg dalia a
+pellengéren. Az előkelő világ megjelent gyaloghintóiban e ritka
+előadásra. Az a négy hordár által emelt kárpitos zsöllyeszék
+bizonyosan Vulkánt <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span> és Cytherét rejté függönyei mögött.
+Vulkán boszút állt Marson a szerelmi győzelemért. Itt van a
+szerencsés csábító az aczélháló alatt megfogva.</p>
+<p>Leontine órák hosszat ott maradt és leste a dráma változatait.
+Mert a jelenet egyre új meg új fordulatot vett.</p>
+<p>A népbeli asszonyok szánták az áldozatot, odamentek a
+pellengéroszlophoz, felálltak a talapzatára, s kinálták mindenféle
+italokkal az elitélt ifjút, narancscsal, süteménynyel: ez csak
+fejének ingatásával mutatta, hogy nem kell neki semmi.</p>
+<p>A nap forrón sütött az arczába, a feje le volt nyírva kopaszra,
+ki volt téve a piaczi legyeknek.</p>
+<p>Egy fiatal pástétomos leány azt gondolta ki, hogy lekapta egy
+kengyelfutó fejéről a tollas sipakot, a ki ott egy gyaloghintó
+rúdjára támaszkodva ácsorgott s odaszaladt vele az elitélthez, ezt
+a hegyes süveget nyomta annak a fejébe, a mivel nem csak az lett
+elérve, hogy a legyek nem csiphették; de a bámuló népség azt
+hihette, hogy ott a pellengéren egy kengyelfutó van kikötve.</p>
+<p>Rögtön akadtak többen, a kik a sipka strucztoll bokrétájának a
+színéről kitalálták, hogy azok a Lüderitz herczeg családi
+jelvényei. Ebből a gyors bécsi ész aztán arra is rájött, hogy abban
+a gyaloghintóban ők rejtőznek a függöny mögött: Leontine a
+férjével.</p>
+<p>Ez több volt, mint a mennyit a bécsi népkedély eltűr.</p>
+<p>Nosza a kofák elkezdték rohadt almával hajigálni minden oldalról
+a herczegi hordószéket, csúfnevekkel árasztva el a benne ülőket. A
+hordárok loholtak észnélkül a Fleischmarktról a gyaloghintóval.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Itt vége lehetne ennek a szomorú történetnek. Rendes megszokott
+vége. A testben, lélekben, vagyonban semmivé tett ifjúnak megmaradt
+még az aranyvitézkötése. <span class="pagenum"><a name="Page_177"
+id="Page_177">-177-</a></span> Az épen elég arra, hogy valahol a
+Práter egyik bükkfájára felakaszsza vele magát. Mit választhat mást
+az olyan ember, a kit a nemességétől megfosztottak: mint ezt a
+paraszthalált?</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Az urasági kengyelfutók azon korszakban egész czéhet
+képeztek.</p>
+<p>A hogy manapság a lóversenyek képezik Bécsben a legizgalmasabb
+közlátványokat, akként volt az időben a népünnepek fénypontja a
+kengyelfutó verseny.</p>
+<p>A kengyelfutóknak az volt a rendes hivataluk, hogy uraságaik
+hintójának lovai előtt szaladjanak s kereplőiket hangoztatva utat
+nyissanak előttük az utczákon tolongó sokaság között.</p>
+<p>A kengyelfutók igen jó fizetésben részesültek; de ezért
+gondjuknak kellett lenni arra, hogy testi könnyűségüket megtartsák.
+Nekik nem volt részük az urasági asztalmaradékban.</p>
+<p>Nem volt emberséges szokás ez az emberfuttatás; ámbár azt hozták
+föl mellette, hogy ez is olympi verseny.</p>
+<p>Több száz kengyelfutó nyargalt egyszerre a versenytéren. Hegyes
+sipkáik tollbokrétája szineiről lehetett látni, kinek a cselédei.
+Sok ezer lépés volt a versenypálya. Halálra fáradtan, zihálva,
+izzadtan érkeztek meg a bírói emelvényhez. Az összegyűlt sokaság
+biztatta őket zajos kiabálással: «Előre Nádasdy! Ne hagyd magad
+Schwarzenberg! Szorítsd Kaunitz! Colloredo!»</p>
+<p>A tribünön ültek a magas uraságok, hölgyeikkel, a kiknek a
+kengyelfutóik versenyeztek, s lornyónjaikkal lesték az
+eredményt.</p>
+<p>Valamennyi futó között elől járt a fehér-sárga tollbokrétás a
+Lüderitz herczeg színeivel. Nem is látszott kifáradtnak. Ő érkezett
+be legelsőnek. Ő nyerte el az ötszáz darab lázsiás tallért.
+Becsületesen megszolgálta.</p>
+<p>S a csengő tallérokon kívül még egyéb jutalom is <span class=
+"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> várt
+rá. A kifáradt, felhevült futókat rögtön pokróczokba takarták, hogy
+meg ne hüljenek, s italul forró fekete kávét kaptak.</p>
+<p>A három elsőnek beérkezettet az a tisztesség érte, hogy herczegi
+és grófi úrasszonyaik maguk nyujták át nekik a kávés findzsát és
+czukros szelenczét.</p>
+<p>Leontine herczegnőé volt az elsőség joga.</p>
+<p>Ekkor szemben találta az isteni Leontine a győztes
+kengyelfutóját, eddig rendesen csak a feje hátulját láthatta a
+hintójából, mikor az a lovak előtt szaladt.</p>
+<p>Meglepte az a nagy hasonlatosság. Régi ismerős ábrázat! Ezek a
+tüzes szemek! Ez a csókotkövetelő száj! Csak a bajusza
+hiányzik.</p>
+<p>Megkinálta a kávés csészével. Azután a czukros szelenczével.</p>
+<p>– Köszönöm. Nem kérek czukrot.</p>
+<p>S nevetett hozzá.</p>
+<p>Ez a hang. Ez a nevetés egészen ismeretes volt már.</p>
+<p>Leontine odafordult a két másik herczegnőhöz s csodálkozva
+mondá:</p>
+<p>– Különös egy ember. Ő a legjobb futó, s czukor nélkül iszsza a
+kávét.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
+"Page_179">-179-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A ZÁLOG.</h2>
+</div>
+<h3>I.</h3>
+<p>Mikor a gravelotte-i nagy ütközet után a francziák minden
+vonalon takarodót fúvattak: a fővezér utasítást adott a
+lovas-dandár parancsnokának, hogy a balsikert és a kényszerű
+visszavonulást tudassa Mac-Mahonnal – minden áron!</p>
+<p>Könnyű azt mondani: «minden áron»; de mikor csak egy ár van.
+Postagalamb, léghajó nem áll rendelkezésre. Az egyetlen ár: az
+embervér.</p>
+<p>A tábornok összehivatta az ezredek fiatal tisztjeit, a
+hadnagyokat, sous-offokat s ezt a kérdést intézte hozzájuk:</p>
+<p>– Van-e önök között valaki, a ki az <i>édesanyja</i> arczképét
+viseli a medalyonjában?</p>
+<p>Azok nagyot néztek. – Most van-e a legjobb idő a tréfálkozásra?
+Medalyon, arckép volt mindenütt; de azokból nem került elő
+«maman».</p>
+<p>Végre egy huszár-alhadnagy nagy vállvonogatva előállt vele.</p>
+<p>– Nálam van olyan.</p>
+<p>Fiatal, húsz éves volt a gyerek, kicsiny kunkora bajusz volt a
+felső ajkán.</p>
+<p>– Miért nem mondta ön ezt rögtön?</p>
+<p>– Nem szükség ezt kitrombitálni.</p>
+<p>(Igaz: az anyja arczképével nem dicsekedhetik az ember, más a
+szeretőé! Azzal szokás). <span class="pagenum"><a name="Page_180"
+id="Page_180">-180-</a></span></p>
+<p>A medalyon nem is volt drága fémből; egyszerű teknőczhéj volt a
+borítéka. Azért, hogy ha el talál esni a vitéz, az értéktelen
+czölönköt hagyják a nyakában: ne rabolják el a csatatér hiénái.</p>
+<p>– Hát ön nagyon szereti az anyját, úgy-e, főhadnagy úr?</p>
+<p>– Alhadnagy vagyok; az anyámat nagyon szeretem.</p>
+<p>– De a hazáját még jobban szereti?</p>
+<p>– Még jobban.</p>
+<p>– Ilyen emberre van szükségem. Válaszszon ön ki maga mellé
+harmincz lovast, s azoknak az élén törje magát keresztül az
+ellenséges harczvonalon, aztán vigye el ezt a levelet Mac-Mahon
+tábornagynak. Értette – kapitány úr?</p>
+<p>– Értettem.</p>
+<p>Azzal átvette a levelet a fiatal tiszt, megfordította a lovát s
+elindult a maga harmincz emberéhez.</p>
+<p>A fiatal tisztek «Rolánd» néven hítták egymás között a fiatal
+tisztet.</p>
+<p>Mindjárt kalambúrt is csináltak belőle.</p>
+<p>«Mi mindnyájan Rolánd halálával fogunk meghalni.»</p>
+<p>(Mourir de la morte de Roland: annyit jelent francziául, mint
+«szomjan elpusztulni»).</p>
+<h3>II.</h3>
+<p>«Törje ön keresztül magát az ellenséges harczvonalon – harmincz
+lovas kisérőjével!»</p>
+<p>A fiatal tiszt megkisérté a lehetetlent.</p>
+<p>Felhasznált minden furfangot, hadicselt, ravaszkodást, hogy az
+ellenség figyelmét kikerülje: feneketlen útakon, görgeteges
+vízmosásokon keresztül vezette a csapatját; járhatatlan bozótokon
+tört keresztül, ingoványt gázolt át; majd meg ismét őrült
+vakmerőséggel vágtatott keresztül olyan területen, melyet a két
+harczoló fél ágyútekéi tartottak kereszttűz alatt: egy helyütt az
+<span class="pagenum"><a name="Page_181" id=
+"Page_181">-181-</a></span> ellenség hasonfekvő csatárlánczain
+gázolt keresztül, nekirohanva a plotontűznek: néhány huszárja ott
+is maradt. Vaktában belebukkant egy pionércsapatba, mitraljőzzel
+lőttek utána. Szájába ragadta a kardját, két kezébe a pisztolyait,
+sarkantyúba kapva a lovát: lőtt, vágott, a míg embert látott maga
+előtt. Egyszer aztán egy erdő széléhez ért. Egy perczre megállt és
+visszanézett: hányan jönnek még utána?</p>
+<p>Egy sem volt már a nyomában a kiséretéből.</p>
+<p>Füstként felkavargó porfelleg jelzé a mezőn, hogy a vitézeket
+oldalba támadta valami ellenséges lovasság.</p>
+<p>A fiatal tiszt sietett menekülni az erdőbe.</p>
+<p>Azonban az ellenség már észrevette s üldözőbe fogta. Bajor
+dzsidások voltak. Egész svadrony.</p>
+<p>Huszárjait levágták vagy elfogták. Rolánd egyedül vágtatott
+tovább. Lőttek utána sokat: a golyók ott dongtak el a füle mellett.
+– Nevetett rajtuk. – Bízott a jó telivér paripájában. Nagy egérútat
+nyert az üldözői elől.</p>
+<p>Egyszer aztán rémülve látta, hogy a hol az erdő véget ér, ott
+egy hosszan lenyuló meredélyen végződik a fensík. A szakadékos,
+záporvájta agyagfal nem mutatott semmi lejárót. Itt elfogják.</p>
+<p>A dzsidások már hurráztak diadalukban s egyre közelebb
+értek.</p>
+<p>Rolánd kapitány nem sokat tétovázott, vérig sarkantyuzta a
+lovát, s egy hatalmas szökéssel leugrott a meredélyről.</p>
+<p>Hát ezt a halálugrást senki sem csinálta utána.</p>
+<p>Az üldöző dzsidások rémülten rántották meg a lovaik zablyáját,
+mikor a szakadékhoz értek, s egynek sem volt kedve ily áron érni
+utól a menekülőt.</p>
+<p>Rolánd kapitány nem törte ki a nyakát, hanem a derék paripa, az
+ott maradt lábatörötten.</p>
+<p>Gyalog kellett odább futnia a kapitánynak.</p>
+<p>Az üldöző dzsidásoknak le kellett kerülni messze
+félmérföldnyire, <span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
+"Page_182">-182-</a></span> a hol az agyagpart elsimul, hogy utána
+eredhessenek. Az alatt elrejtőzhetik valahova.</p>
+<p>A sík róna hepehupás tőzegtalaj volt, tele mocsaras
+tömpölyökkel, kedvezőtlen terep lovassági futamnak. Hanem egy
+emelkedettebb dombon, a hol bizonyosan homoktalaj volt, látszottak
+fák, s azok között egy veres cserépfedelü tanya. – Arra felé vette
+az útját.</p>
+<p>A tanyának eleven sövény volt a kerítése. Elől bab- és
+borsóföld, közte sárguló dinnyékkel, egy vékony szalag rózsaszín
+virágú baltaczim-föld, szárító ágasokkal, hátul káposztáskert.</p>
+<p>A kis tanya tanór-kapujában állt egy kis leány.</p>
+<p>Valami kilencz-tíz éves. Gömbölyű, mosolygó piros arcza,
+gödröcskékben végződő szája, szivalakú álla; fekete villogó szemei,
+a miket bozontos haja egészen beárnyékolt. Csak egyféle öltöny volt
+rajta: egy kék és piros csikos kalikó-ing, az is fel volt húzva
+elől, valami gömbölyűt tartott benne, talán dinnyét.</p>
+<p>– Héj, hugám! – szólt hozzá lihegve a menekülő. – Ki van itthon
+a háznál?</p>
+<p>– Hát én, ki lenne még más?</p>
+<p>– Hát a férfiak?</p>
+<p>– Mind elszaladtak a bolondok, mikor azok a gömbölyű likas
+golyók kezdtek el hullani a tanya körül. Úgy megijedtek azoktól a
+furcsa gömböktől.</p>
+<p>– Hát te nem féltél tőlük?</p>
+<p>– Nem ám. Egyet fel is vettem belőlük, a mi a dinnyeföldbe
+esett. Jó lesz póznára tűzve madárijesztőnek.</p>
+<p>Azzal kivette az inge szélébe rejtett gömbölyű tárgyat. Rolánd
+felismerte benne egyikét azoknak a régi divatú gömbölyű
+gránátoknak, a mikkel csupa udvariasság volt az ellenségre
+lövöldözni.</p>
+<p>– Hát te csak magad vagy a háznál?</p>
+<p>– Az ám. Még a bátyám is elszaladt, a nagy málészájú Monmon,
+pedig épen kitálaltam neki az ebédet: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span>
+gombóczot fekete megygyel, azt is itt hagyta, sipkát, zubbonyt,
+faczipőt, mindent levetett, úgy futott el a nádasba. Mintha ott rá
+nem találnának, ha ide jönnének.</p>
+<p>– Pedig idejönnek. Engem üldöznek a dzsidások. Nem tudnál
+valahová elrejteni?</p>
+<p>– Jaj, lelkecském, az nem ér semmit. Akárhová rejtenélek el,
+csak rád találnának. Hanem mást mondok én neked. Itt van Monmonnak
+a gúnyája. Vesd le az aranyos ruhádat, vedd fel ezt a czondrát:
+aztán, ha jönnek a dzsidások, te ülj le a kőasztalhoz gombóczot
+enni s tégy úgy, mintha olyan hülye volnál, mint a bátyám.</p>
+<p>Rolánd tétovázott.</p>
+<p>A kis leány odahozta neki a paraszt gúnyákat.</p>
+<p>– No csak frissen. Vetkőzzél le! Ne félj, nem nézek oda.</p>
+<p>S félrefordítá az arczát, hogy ne zsenirozza az úrfit a
+toalettcserénél.</p>
+<p>– No! Megvan már?</p>
+<p>– Meg.</p>
+<p>A leány odafordult s összecsapta kezeit, nevetve.</p>
+<p>– No ez derék maskara volna! Hát ez a bajusz mit vétett? Hisz
+erről mindjárt rád ismernek a dzsidások, hogy úrfi vagy;
+parasztlegénynek nincs bajusza.</p>
+<p>Azzal beszaladt a szobába, hihozta az ollót.</p>
+<p>Rolándnak rá kellett magát szánnia az áldozatra. A két drága
+kedvencz lehullott az olló csikkentései alatt.</p>
+<p>– De már most ezt kár volna eldobni: tegyük bele abba a
+medalyonba, a mi a nyakadon függ, az úgy sem való a
+parasztgúnyához, majd én addig a nyakamba akasztom: ott nem
+látják.</p>
+<p>Rolánd átadta a leánynak a medalyont.</p>
+<p>– Ah! Ez a boldogságos Szűz anya, úgy-e? – mondá a leány,
+meglátva a benne levő arczképet. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p>
+<p>– Nem. Ez az én anyám.</p>
+<p>– Én azt hittem, hogy a «Vierge». Azzal megcsókolta a képet,
+beletömte a kunkora férfidiszt a tobozba s elrejté azt az inge
+alá.</p>
+<p>Hanem most már mit csináljanak a levetett katonaruhákkal, a
+karddal, a csákóval, a sarkantyús csizmával? Ha azokból valamit
+megtalálnak az üldözők, mégis csak rájönnek, hogy itt kell lenni a
+menekültnek.</p>
+<p>– Tudod mit? Fogd azt az ásót: eltemetjük a kertbe.</p>
+<p>– De ott rátalálnak a friss ásásra.</p>
+<p>– Ne légy te okosabb nálamnál.</p>
+<p>Azt tette a leány, hogy az ásóval kiemeltetett a földből valami
+öt darab szép telefejű káposztát; azoknak a helyébe egy hosszú
+gödröt ásatott Rolánddal; egyenruha, kard, csákó, minden elfért
+benne, betakarták földdel s a káposztafejeket megint visszaültették
+a helyeikre. Azok nem hervadnak el.</p>
+<p>No már most jöhetnek a dzsidások.</p>
+<p>Jöttek is. Lehetett hallani a szitkozódásukat, a mint a
+tömpölyök közt végigbukdácsoltak.</p>
+<p>– Te már most csak ülj le ide a kőasztalhoz, – szólt a leány,
+kihozva egy nagy cseréptálban egy rakás gombóczot, a mely csak úgy
+úszott a fekete meggylében. – Itt a kanál: egyél. Jól elkend a szád
+szélén a meggy levét, hogy szederkék legyen tőle; így lesz igazán
+paraszt képed. Aztán ha bejönnek, fel ne állj előttük. Akármit
+szólnak hozzád, te csak pofázz. Tömd a szádba a gombóczot, hogy az
+arczod féloldalt kidülledjen tőle. Mikor a paraszt eszik, akkor az
+nem beszél semmi nyelven. Ha szólsz is, csak annyit mondj, hogy
+«mué, ne szavion pa!»</p>
+<p>(A franczia paraszt magáról többesben beszél s «mué»-nek mondja
+az «én»-t.)</p>
+<p>– Aztán tudod: ezt az egész tál gombóczot meg kell ám enned
+magadnak, mert ha ott hagysz belőle, mindjárt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> gyanút
+fognak, hogy úrfi vagy; a parasztlegény nem hagy a tálban a macskák
+számára valót. De még utoljára kitörüld az ujjaddal a tál fenekét,
+azt is beszopd.</p>
+<p>Az üldözők e közben eljutottak a tanyához és körülfogták minden
+oldalról. Sokan voltak.</p>
+<p>A tisztjük leszállt a lováról. Derék nagybajuszu uraság
+volt.</p>
+<p>Ott találta a kis leányt a tanór-kapuban.</p>
+<p>Francziául szólt hozzá:</p>
+<p>– Te kis leány, nem jött ide egy huszár a tanyára?</p>
+<p>– De igen is jött; – felelt a kis leány, s aztán pergő nyelven
+elmondta, hogy itt járt biz’ az: kecskebőr duda volt a hátán, két
+marmotát hozott magával drótkaliczkában, azok úgy megugráltak,
+mikor dudált nekik, hogy csupa öröm volt nézni. – Kisült, hogy a
+savoyard-fiút tartja huszárnak.</p>
+<p>De az is negyednapja járt itt.</p>
+<p>– Te buksi vagy! – mondá a tiszt. – Van-e bátyád?</p>
+<p>– Ott ül a Monmon az asztalnál: eszik.</p>
+<p>A tiszt úr oda ment s vállára ütött a gombóczpusztítónak.</p>
+<p>– Héj, szitojen, nem látott ön egy huszárt idejönni?</p>
+<p>Az nagyot nyelt s ujra teletömte a száját.</p>
+<p>– Mué? Zsne szavion pa.</p>
+<p>A dzsidás tiszt erre parancsot adott a katonáinak, hogy kutassák
+fel az egész tanyát aljától tetejéig.</p>
+<p>Minden ki lett fürkészve, padlás, pincze, kémény, kút, szénás
+félszer, szalmaboglya, maga a káposztáskert is. Sehol legkisebb
+nyoma a menekültnek.</p>
+<p>Rolánd ezalatt veszteg ült a kőasztalnál és evett gombóczot.</p>
+<p>Soha életében ennél keservesebb munkája nem volt.</p>
+<p>Ötöt-hatot csak le tudott gyűrni: de az még meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> sem
+látszott a tálon. Úgy tetszett, mintha ez a gombócz
+szaporodnék.</p>
+<p>Végre megszánta a kis leány a keserves állapotját s oda
+telepedve le mellé a padra, ő is segített neki fogyasztani a
+gölődényeket s feketére festeni száját a meggy-ízzel.</p>
+<p>A dzsidások ungorkodva kerültek elő a kutatásból: nem találtak
+semmi gyanúnyomot.</p>
+<p>– Pedig a szökevény ide menekült, láttuk jól, – mondá a főtiszt.
+S azzal odament a kis leányhoz: körülfogta hízelkedve.</p>
+<p>– Szép leánykám. Nézd csak, mit adok neked, ha kivallod, hogy
+hová rejtetted el a huszártisztet. Ezt az aranyórát lánczczal.</p>
+<p>– Hát még mit adsz? – kérdé a leány.</p>
+<p>– Neked adom ezt az erszényt. Nézd: száz arany csillog benne. Jó
+lesz neked, ha férjhez mégy. Mindjárt tanyát vehetsz belőle.</p>
+<p>– Hát ha még a strassburgi toronyórát kinálnád is ide nekem,
+aztán meg az Arthur király kincses ládáját, akkor sem tudnék neked
+egy huszárt kiadni, a kit soha sem láttam, – viszonzá a kis
+leány.</p>
+<p>Rolándnak hevesen dobogott a szíve. Micsoda nagy kincs rejtőzik
+a kalikóing alatt.</p>
+<p>A bajor katonák tovább kutattak.</p>
+<p>A gombóczos tál kiürült.</p>
+<p>Mikor a fenekét is kitörülték, azt mondá a kis leány
+Rolándnak:</p>
+<p>– Az ám a szokás a parasztoknál, hogy mikor az asztaltól
+fölkelnek, a bátya megcsókolja a hugát.</p>
+<p>– De mikor olyan fekete a szád.</p>
+<p>A kis leány aztán felkelt, egy vadszeder bokorról leszedett egy
+marék éretlen piros bogyót, azzal megdörzsölte a száját s attól
+aztán elmúlt az ajkáról a szederjesség, olyan pirosak lettek azok,
+mint a cseresznye.</p>
+<p>– No már most megcsókolhatlak, – mondá Rolánd. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p>
+<p>– De bátya, ha a fekete ajkamat nem csókoltad meg, most már a
+piros ajkamat nem adom oda.</p>
+<p>A dzsidások boszúsan hagyták oda a tanyát. Áldozatuk kisiklott a
+kezükből. Kénytelenek voltak visszatérni.</p>
+<p>Még azon éjjel a kis leány felkereste Rolánd utasítása nyomán
+azt a helyet, a hol a lovával leugrott a meredélyről, elhozta a
+holt paripáról a nyeregszerszámot, kantárt. Otthon a tanyán volt a
+bátyjának egy lova: azt felnyergelte, felkantározta.</p>
+<p>– No most már mehetsz az utadra, – mondá a huszártisztnek, a ki
+azalatt a felásott egyenruháját ismét felvette magára. – Itt van a
+medalyonod is.</p>
+<p>– Azt csak tartsd meg magadnál, – mondá Rolánd. – Ezt itt hagyom
+nálad <i>zálogban</i>. Majd eljövök egyszer érte és kiváltom.</p>
+<p>– Mit adsz érte?</p>
+<p>– Magamat.</p>
+<p>– Majd meglátom.</p>
+<p>– Hogy hínak hát, kedveském?</p>
+<p>– Ivonette.</p>
+<h3>III.</h3>
+<p>Hét esztendő mult el azóta. A dicsőséges csatatéri harczokat
+felváltották dicstelen szószátyárság hadjáratai.</p>
+<p>Az ördög legyen ezeknek a történetírója. Annak is büntetés lesz,
+a benne szereplőknek is.</p>
+<p>Azok közt találjuk a fiatal vicomte de Braquelardot is.</p>
+<p>Sokat emlegetett név volt. Férfiakkal, asszonyokkal való
+összeesküvéséről nevezetes alak.</p>
+<p>Mind megcsalták, mind elárulták: a csunya férfiak és a szép
+asszonyok egyaránt.</p>
+<p>Egyszer aztán megcsömörlött tőlük és valamit gondolt.</p>
+<p>De hogy mit, azt csak két meghitt czimborájával közölte.
+<span class="pagenum"><a name="Page_188" id=
+"Page_188">-188-</a></span></p>
+<h3>IV.</h3>
+<p>Szép fiatal hajadon lett már a kis Ivonette.</p>
+<p>A mufti bátyja meghalt: ő rá szállt az egész gazdálkodás gondja.
+Elég nagy teher egy magányos leányra. Lett volna ugyan kérője elég;
+de ő rátartotta magát: azt mondta, hogy el van már jegyezve
+valakivel, annak a megjöttére vár.</p>
+<p>Egyszer aztán csak bekopogtatott az ajtaján, a kire várt.</p>
+<p>Rolánd volt.</p>
+<p>De milyen állapotban? Gyalog jött, poros csizmában, kopott,
+esőtől ázott öltözetben.</p>
+<p>– Hát mégis megjöttél? – kiáltá Ivonette örömrepesve.</p>
+<p>– Igen, – szólt Rolánd, apró bugyrát ledobva a földre. – Azért,
+hogy szolgálatot keressek nálad. Minden vagyonomat elvesztettem –
+könnyelműen, vétkes bolondságból. Nem akarok úgy tenni, mint mások,
+a kik ilyen esetben az életüket kioltják: én azzal akarok
+vezekelni, hogy beállok munkásnak: dolgozom és nélkülözök. Fogadj
+fel béresnek.</p>
+<p>– De bizony csak nem fogadlak én fel tégedet béresemnek, hanem
+itt van a zálogod, azt váltsad be, a hogy igérted: magad-magaddal,
+saját személyeddel. Férjem fogsz lenni, gazda a házamnál.</p>
+<p>Azzal magához ölelte, megcsókolta, s a mint jól tartotta,
+kipihentette, rögtön vitte magával a faluba a mairehez bejelenteni,
+hogy ők két hét mulva egybe fognak kelni.</p>
+<p>A parasztlegények, leányok nagy csúfsággal kiabáltak utána: «No
+ugyan bekötötted a fejedet egy sehonnai csavargóval.»</p>
+<p>Két hét mulva aztán felmentek ismét a mairehez, természetesen
+gyalog, törvény parancsa szerint megkötni a házasságot. A vőlegény
+aláírta a nevét a jegyzőkönyvnek; <span class="pagenum"><a name=
+"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> a menyasszony nem ismerte
+a betüket, az csak a keze keresztvonását hagyta ott.</p>
+<p>Akkor aztán azt mondta Rolánd Ivonettenek:</p>
+<p>– Hallod-e? Én megigértem az anyámnak, hogy ha megnősülök, akkor
+a templomba is felmegyek, az oltár előtt rám adatni a papi
+áldást.</p>
+<p>– Azt én is szeretném, – mondá Ivonette. – Csakhogy az pénzbe
+kerül s nekünk takarékoskodni kell. Tudod, szegények vagyunk.</p>
+<p>– Annyi pénzt tettem félre, a mennyibe ez kerül. Ne félj
+semmit.</p>
+<p>Mikor a templom felé mentek, feltünt Ivonettenek, hogy egész sor
+hintó foglalja el az utczát.</p>
+<p>– Ejh, most bizonyosan valami nagyúri esküvő van odabenn. Várjuk
+meg, míg annak vége lesz.</p>
+<p>– De bizony nem várunk. Az Isten házában míndnyájan egyenlők
+vagyunk, – szólt Rolánd s bevonszolta magával Ivonettet.</p>
+<p>A templom nagy pompával volt feldíszítve; tele divatruhás
+násznéppel minden pad; az oltáron viaszgyertyák égtek, a szent
+szobrok koszorúkkal voltak körülfonva.</p>
+<p>Rolánd egyenesen odavezette Ivonettet az oltár elé. Ott várt
+rájuk már a főpap, virágos kantusban, aranyos süveggel.</p>
+<p>– Hűh te! – suttogá Ivonette Rolánd fülébe, – ki fizeti meg
+ennek a sok viaszgyertyának az árát?</p>
+<p>– Csak te térdelj le szépen a vánkosra.</p>
+<p>A főpap aztán összeeskette őket teljes nagy czeremoniával, s
+mikor minden fényes szertartásnak vége szakadt, így szólt hozzájuk,
+kezeit kiterjesztve fejük fölé:</p>
+<p>– És most vicomte de Braquelard Rolánd colonel és vicomtesse de
+Braquelard Ivonette, legyetek örökre összekötve s Isten áldása
+legyen a ti házasságtokon. <span class="pagenum"><a name="Page_190"
+id="Page_190">-190-</a></span></p>
+<p>Az a sok fényes úri hintó mind Ivonettere és az ő férjére várt s
+azoknak a pompás nászkiséretére.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Ez a <i>valóságos történet</i> pedig föl van jegyezve az 1877-ik
+év napi eseményeinek sorában valamennyi európai hirlap
+hasábjain.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
+"Page_191">-191-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EGY RÉGI ADOMA, MELY MINDIG ÚJ MARAD.</h2>
+</div>
+<p>Tizennyolcz esztendeje már, hogy minden évben szerencsés vagyok
+a «közös ügyek elintézésére hivatott küldöttség» tagja lehetni. (Ne
+kerülgessük a forró kását, mondjuk ki egy szóval magyarul:
+«delegátus».)</p>
+<p>Egyik esztendőben Budapesten, másik esztendőben a
+Kaizerstadtban.</p>
+<p>Mikor Budapesten ülünk, akkor nem kapunk gázsit, tehát nekünk is
+ingyenben marad; mikor Bécsben ülünk, akkor kapunk tíz forint
+napidíjat: annálfogva ráfizetünk két-, három-, négyszáz forintot.
+Hogy miért fizetünk rá? Azt meg tudjuk mi itthon magyarázni az
+asszonynak. Másnak mi gondja rá?</p>
+<p>No, de hát megéri az, hogy kétszer egy esztendőben alkalmunk
+akad felöltözni magyar vitézeknek. Először az ünnepélyes
+megnyitásnál, másodszor az udvari ebédnél. Első alkalommal egészen
+magunk között, a másodiknál az osztrák kollégákkal tarkázva.</p>
+<p>A trónbeszéd meghallgatása után félkörbe áll a magyarság, s ő
+felsége körüljárva, mindenkihez intéz nyájas, leereszkedő
+szavakat.</p>
+<p>A legtöbbtől megkérdezi, hogy hány esztendeje tagja már a
+delegácziónak?</p>
+<p>– Tizenkét év óta felség!</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Sokan fognak még ráemlékezni, hogy a mi halhatatlan emlékű Erkel
+Ferenczünk nemcsak híres zeneszerző, hanem ismeretes sakkjátékos is
+volt, a kit külföldi championok <span class="pagenum"><a name=
+"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> is felkerestek, hogy vele
+megmérkőzzenek. Neve a nemes sport viadoraié közé van
+följegyezve.</p>
+<p>Minden délután ott sakkozott a színházzal átellenes
+Zrinyi-kávéház szögletasztalánál. Szakértő közönség nézte a
+munkáját. A nézők közt legbuzgóbb volt Petrik, a Nemzeti Színház
+basszistája. Ő legelébb bevette magát a szögletbe s ott pöfékelte a
+szűzdohányt hosszú, megyfaszárú selmeczijéből.</p>
+<p>Talán nem is tudott volna Erkel olyan korrekt játszani, ha azt
+nem tudta volna, hogy Petrik nézi.</p>
+<p>Egyszer Szigligetivel sakkozott éppen Erkel, a midőn
+játszótársát, a Nemzeti Szinház titkárát sürgetős dologban szólítá
+el «Mózsi», azaz hogy «Elemér», a szinház szolgája. Mennie
+kellett.</p>
+<p>A félbenhagyott partie pedig nagyon érdekes volt.</p>
+<p>Erkel azt mondá a háta mögött ülő Petriknek:</p>
+<p>– Ugyan édes barátom, nem ülne le Szigligeti helyére, folytatni
+a partiet? A <i>fehér</i> nagyon jól áll.</p>
+<p>– Szivesen, – mondá Petrik s azzal kiverte a pipáját, a széknek
+támasztá s leült Erkellel szemben.</p>
+<p>– Önön van a húzás. Fehér mozdul.</p>
+<p>Petrik sietett is megmozdulni; megfogta a <i>tornyot</i> s egy
+hatalmas <i>lóugrást</i> téve vele, oda plántálta azt a fekete
+király elé, e diadalmas szóval: «sakk matt».</p>
+<p>Erkel nagyot nézett rá:</p>
+<p>– Hallja Petrik, hiszen magának ideája sincs a sakkjátékról!</p>
+<p>– Nincs…</p>
+<p>– Hát akkor hogy tudja maga elnézni tíz esztendő óta, hogy mi
+itt sakkozunk mindennap?</p>
+<p>– <i>Tizenkettő óta.</i></p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Ez az anekdota mindig eszembe jut, valahányszor a delegáczió
+megnyittatik.</p>
+<p>… Ilyen Petrikek vagyunk mi itt egynéhányan…</p>
+<p>«Tizenkettő óta, fölség!»</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id=
+"Page_193">-193-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>ÉPÜLETES LEVÉL<br />
+<span class="smaller">EGY OLYAN EMBERHEZ, A KI MÁR RÉGEN AKAR
+HÁZASODNI, CSAK AZT NEM TUDJA, MINT FOGJON HOZZÁ</span>.</h2>
+</div>
+<p>Én, édes barátom, tulajdonképen a te ízlésedet nem ismerem, a
+magamét pedig rád disputálni nem akarom, hanem ha csakugyan oly
+igen elhatároztad magadat, hogy kiürítsd ezt a keserű pohárt, hát
+mondok én neked egy nehány fac-similét, válogass belőle.</p>
+<p>Azt előre is fölteszem rólad, hogy imádottad, mátkád, szeretőd s
+más afféléd nincsen, mert ha volna, tudnád, hol kezdjed? Elmennél a
+primáshoz, kérnél dispensatiót, vagy kihirdettetnéd magadat, vagy
+ha van valaki, a ki ellenzené házasságodat, s kedvesed szép, gazdag
+és jámbor, elszöktetnéd, ha pedig nem az, magad szöknél el. Én a
+példákat elődbe adom. Egyikre se mondom, hogy kövesd, egyikre sem,
+hogy ne kövesd. A többi a te dolgod.</p>
+<h3><i>I. Házasság követség útján.</i></h3>
+<p>Valami nagy híres és hatalmas családnak van egy házasulandó fia,
+a kinek egy hasonló nagy, híres és hatalmas család férjhez menendő
+leányát kell nőül elvenni. Annak idejében, mikor tudniillik a
+kérdéses ifjú ember annyira ment, hogy maga fel tud öltözködni,
+lefestetik egy darab elefántcsontra, s ezzel az arczképpel valami
+okos ember elküldetik a kérdéses leányos-házhoz. A leány szülei
+megnézik az arczképet, megszámlálják a vőlegény törzsökfájának
+leveleit s ha nem derogál <span class="pagenum"><a name="Page_194"
+id="Page_194">-194-</a></span> az ajánlat, megkérdik: hogy
+majoresco-e, vagy kadét? Ha kadét, legyen pap és ne házasodjék, ha
+pedig majoresco, hány esztendős?</p>
+<p>– Legszebb idejében van, három év múlva épen kilencz esztendős
+lesz.</p>
+<p>– Úgy épen összeillenek. A válogatható menyasszonyok egyike öt,
+a másik négy éves.</p>
+<p>S a küldöttet két kedves kis arczképpel ismertetik meg.</p>
+<p>Az egyik egy kedves kis szöszke angyalfő, ragyogó szemekkel, a
+másik egy sápadt, vánnyadt alak, gyermekarcz aggott vonásokkal.</p>
+<p>Természetes a szebbiket választja. Azután a neveiket kérdi.</p>
+<p>– Az egyik Adalgisa Eleonora Clarissa, – a másik – Uracca.</p>
+<p>A követ elsápad: – Ez az első a szebbik, nemde?</p>
+<p>– Nem, a szebbik Uracca.</p>
+<p>– Mille pardon. Ezzel a névvel haza nem mehetek, mert
+visszakergetnek vele. A másikat viszem el.</p>
+<p>És a másikat jegyzi el a vőlegénynek, mert Uracca nem szép
+név.</p>
+<h3><i>II. Házasság hirdetés útján.</i></h3>
+<p>Valami olyan újságba, a mit igen sokan olvasnak, teszem fel a M.
+hirlapba, beigtat valaki, a ki a nevét nem mondja meg, egy
+ilyenforma hirdetményt:</p>
+<p>«Egy legjobb korában levő férfi, öt láb két hüvelyk magas,
+barna, jól termett, kellemes külsejü, állandó biztosított
+hivatalban levő, 400 pft. fizetéssel, 6 öl fa és 24 p. mérő gabona
+deputatummal, keres egy magához illő élettársat.</p>
+<p>Az ajánlkozó ifjú nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik és
+guitározni fenségesen tud. Az ételben nem válogatós, csupán a
+sárgarépát gyűlöli. Haragudni nem szokott és aranyérrel nem
+vesződik. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
+"Page_195">-195-</a></span></p>
+<p>A keresett menyasszony multja és életkora nem jön tekintet alá,
+hanem annál inkább megkivántatik, hogy legalább annyi jövedelme
+legyen, mint a vőlegénynek. Özvegyasszonyokra nézve az a kivétel
+áll: hogy három gyermeknél többet ne hozzanak magukkal.</p>
+<p>Szőkéknek elsőbbség adatik, a szeplő vagy veres haj nem tesz
+különbséget.</p>
+<p>A menyasszonynak megengedtetik: hogy se francziául, se németül
+ne beszéljen, sőt ha sehogy sem beszél, még az is jó néven
+vétetik.</p>
+<p>Bővebb tudomást vehetni e lapok szerkesztőségénél. N. M. K. U.
+czím alatti bérmentes levelekben.</p>
+<p>Szenzálok nem fogadtatnak el.»</p>
+<p>Egy év mulva aztán ugyanazon lapban ilyenforma hirdetés jelent
+meg N. M. K. U. úrtól:</p>
+<p>«Szeretett hitvesem házasságunk második havában hazulról
+eltünvén, ezennel a megkeseredett férj által 100 pft. jutalom
+tüzetik ki azon becsületes emberbarátnak, ki őt megtalálandja – és
+megtartja magának.»</p>
+<h3><i>III. Házasság asszonyért.</i></h3>
+<p>A matyó legény kimegy az erdőre hétfőn, kihajtja a csürhét.
+Szombaton estére elfogy a kenyere, szalonnája, akkor meg
+visszahajtja a csürhét.</p>
+<p>A falu végén kinn áll a kapuban a keresztanyja s rákiált:</p>
+<p>– Te Ferkó! Tán nem tudsz még semmi ujságot?</p>
+<p>– Már hogy tudnék?</p>
+<p>– Látod, meghalt anyádasszony!</p>
+<p>– Hát mér’ nem mondta?</p>
+<p>– De nem addig van ám. Apád meg asszonyt hozott a házhoz.</p>
+<p>– Bizony bánom is én.</p>
+<p>– De neked hozta ám, nem magának.</p>
+<p>A legénynek eláll a szeme. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p>
+<p>– Hát még azt se tudtad, hogy megházasodtál?</p>
+<p>– Most hallom kendtül. Hát már aztán kit vettem el?</p>
+<p>– Szilvásról a Ferde Pannit.</p>
+<p>– Bárcsak legalább ismertem volna valaha.</p>
+<p>Otthon aztán kijön a vőlegény eleibe az apja egy nagy
+furkósbottal, módot talál valahogy beleköthetni a fiába, azzal
+végigveri istenesen s akkor magára hagyja látatlan feleségével, ki
+is menten azzal helyezi be magát férji jogaiba, hogy Panna lelkemet
+eldöngeti emberül, s ezzel consummálva van a házasság.</p>
+<p>Másnap a templomban aztán dicsekedve mondja el Panna a többi
+menyecskéknek, hogy az ura úgy megszerette: hogy már meg is verte
+jól. – Ferkó pedig ríva panaszkodik a pajtásainak: hogy míg ő az
+erdőre járt, itthon megházasodtak neki.</p>
+<h3><i>IV. Házasság szerződésre.</i></h3>
+<p>Czivilizált országokban van olyan hivatal, nálunk nincs, de
+lehetne, a mit házasságszerző hivatalnak neveznek.</p>
+<p>Dolgos ember nem ér rá valakinek tizenegy hónapig szépet tenni,
+hogy a tizenkettedikben kosarat kapjon, hanem egyenesen benyit a
+házasságszerző boltba, s kéri a lajstromot.</p>
+<p>Ez a módja a feleségtalálásnak bizonyosan nem oly embernek való,
+a ki verseket szokott írni messziről imádott hölgyekhez s a
+tánczosnéknak tapsolni, hanem becsületes jövő-menő embereknek, kik
+egész nap a boltban, vagy a mázsaházban állnak, majd ide, majd oda
+utaznak, csak csizmát váltani és alunni mennek haza s szeretik, ha
+otthon van valaki, a ki gondot tud viselni a házra.</p>
+<p>A lajstrom népei közül végre megakad a szem. Az ember összejön
+vele. Tisztességes, csinos alak, nem czifra, nem ronda, fogai épek,
+haját nem festi. Jó lesz. Hanem özvegyasszony, négy gyermeke van.
+Ez baj. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
+"Page_197">-197-</a></span> Kettőt boltosinasnak fog adni. Így
+megint jó lesz. Bizonyos időre nem köti le magát, holtig még
+kevésbbé, hanem félesztendei felmondásra igen; ha a férj mond fel:
+fizet ötszáz forintot pengőben; ha az asszony: ugyanannyit
+váltóban. A születendő ivadék férfitagjai az apánál, leányai az
+anyánál maradnak.</p>
+<p>A szolgabiró aláírja a Contractust s kész a házasság.</p>
+<p>Ha valamelyik fél megunta a másikat: nem csalja meg, hanem
+felmond neki s leteszi a bánatpénzt.</p>
+<p>Ha megcsalja: a másik mond fel, – s bánatpénzt sem fizet.</p>
+<h3><i>V. Házasság, a mibe az ember úgy jön bele, hogy maga sem
+veszi észre.</i></h3>
+<p>Első hónap. Egy fiatal ember megismerkedik a háziasszonya
+leányával s rettenetesen szólja egy barátja előtt.</p>
+<p>Második hónap. Találkozik barátjával. Az kötekedve mondja neki:
+hogy a városban az a hír, mintha ő el akarná venni a háziasszonya
+leányát.</p>
+<p>– Mit gondolsz! Csak van szemem, – kiált fel ez haragosan.</p>
+<p>Harmadik hónap. Barátja tréfálni akar e tárgyról. «Kérem, ne
+szóljunk erről.»</p>
+<p>Negyedik hónap. A jó barát hallgat és mosolyog; az ifjú valamit
+akar mondani, de még sem mond.</p>
+<p>Ötödik hónap. A jó barát rágalmazni kezdi a kérdéses leányzót,
+az ifjú ember fölpattan és pisztolyokról beszél.</p>
+<p>Hatodik hónap. A jó barátnak van mit hallgatni az isteni hölgy
+virtusos tulajdonságairól.</p>
+<p>Hetedik hónap. A jó barát felszólíttatik: hogy legyen násznagy.
+– Okul adatik, miként a kérdéses hölgy oly szerény és engedelmes, a
+minőt nem találni többet.</p>
+<p>Nyolczadik hónap. A jó barát iszonyú pörpatvarra nyit be a
+házaspárhoz. Csak egy ember beszél, a másik hallgat. Az a másik a
+férj. «Papucs alatt vagy te <span class="pagenum"><a name=
+"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> pajtás», mond a jó barát.
+«Mint minden jó férj», felel amaz angyali phlegmával.</p>
+<h3><i>VI. Házasság hajtóvadászatképen.</i></h3>
+<p>Egyszer farsang idején egy fakó szán hajtatott be az öregapám
+udvarába.</p>
+<p>Egy pár nemes atyámfia ült a kasban; az egyik lábát mindegyik
+kilógatta a szekér oldalán. Mert volt az atyafiaknak egy pár ősi
+sárga csizmája ezüst sarkantyúra, mely klenodium csalhatatlan
+hatása akként volt biztosítva, hogy annak felét mindkét testvérpár
+felhúzta a szélső lábra (a másik bagaria volt) s azt kinyújtva a
+szekér oldalán, ekkép hódíták meg az ablakon kinéző hajadonok
+szíveit, kiknek tekintetét ilyenformán, bármely oldalról pillanták
+is meg a fakó szánt, ki nem kerülheté az ellenállhatlan – sárga
+csizma.</p>
+<p>A fakó szán megállt az udvarban a kút előtt. A nemes vendégek
+rövid tanakodás után helyre cserélték a csizmáikat. A melyiknek
+egészen a sárga jutott, az ment mindig elől. Azért álltak pedig meg
+a kútnál, hogy ott a vedernél elébb szépen megmosakodtak, azután a
+kocsis köténye arra való volt, hogy abban megtörülközzenek. Így
+állítottak be az öreg apámhoz. Urambátyámnak szólították, elmondták
+a genealogiájokat, melyből menten kitünt: hogy apáról anyáról
+atyafiasak nemcsak ő vele, hanem az egész dunántúli kerülettel;
+azután megismerteték családi körülményeikkel: hogy ők osztatlan
+testvérek, neveik Péntek Péter, Péntek Pál, az apjuk is azért
+kereszteltette őket Péter Pálnak, hogy egyszerre tarthassák a
+névnapjukat. Az öregapjuknak hajdan félfaluja volt, s az a
+Czinderi, ki fél Somogyot bírja, egyszer beszélt velük –
+restauratiókor; hanem van Fejérben három sessiójuk – zálogban, csak
+pénz kell hozzá kiváltani, Komárom vármegye előtt pedig négy perük
+foly, melyben Magyarország egy tizenketted részét <span class=
+"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span>
+keresik, most pedig házasodni jöttek s kérik az öregemet: hogy
+legyen násznagyuk.</p>
+<p>A két ember annyira hasonlított egymáshoz, hogy az öregem mindig
+a Pétert szólította Pálnak és a Pált Péternek, s minthogy
+beszédközben, ha valami nem jutott eszébe, igen sűrűen szokta
+ismételni ezt a beszédfótot «hogy híjják?», a testvérpár
+mindannyiszor fölkelt a székről és felelt rá: «Péntek Péter, Péntek
+Pál.»</p>
+<p>– Hát öcsémuramék, mondá az öreg apám, igen szivesen megteszem,
+csak azt mondják meg: hogy ki lesz az a megtisztelendő hajadon,
+vagy leányzó, vagy – hogy híjják?</p>
+<p>– Péntek Péter, Péntek Pál.</p>
+<p>– Igen, de a menyasszony kicsoda?</p>
+<p>– Hát ideát a szomszédban, István urambátyánknak hajadon leánya,
+Zsuzsánna. Azt hallottuk, hogy neki is van valamicskéje.</p>
+<p>– Van biz annak. De hát – hogy hivják! – («Péntek Péter, Péntek
+Pál») melyikük számára kérjem meg?</p>
+<p>– Hát a melyikünkhöz inkább hozzá jön.</p>
+<p>Az öregapám nagyot fújt a pipájába. – Ejnye – hogy híjják? –
+(«Péntek Péter, Péntek Pál») kentek hát ketten vesznek egy
+feleséget.</p>
+<p>Hanem biz ezek ketten sem kellettek egy emberszámba. István úr a
+szomszédban azt kérdezte a leánykérőktől, hogy «ma adjak-é kenteken
+ki, vagy holnap?»</p>
+<p>– Már inkább csak holnap. – Felelének azok ártatlanul. Legalább
+még aznap ott vesztegelhettek.</p>
+<p>Másnap ismét nyakukba vették a világot, faluról-falura járva,
+sicut leo rugiens, és keresve, hogy kit vegyenek el?</p>
+<p>Nem tudom, kaptak-e már?</p>
+<h3><i>VII. Házasság szenzálok útján.</i></h3>
+<p>– Nincs önnek szüksége pénzre? Szerzek.</p>
+<p>– Nem kell. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span></p>
+<p>– Babot, buzát, vagy gubacsot? Szolgálhatok?</p>
+<p>– Nincs rá szükségem.</p>
+<p>– Kerítek jószágot, vagy eladom, ha van.</p>
+<p>– Köszönöm.</p>
+<p>– Egy igen szép lányt tudok, fiatal, kellemes, van harminczezer
+forintja, rekommendálhatom.</p>
+<p>– Már az nem volna tréfa.</p>
+<p>Ekkor elmegy a szenzál a szép, kellemes leány családjához. Ott
+is úgy kezdi, mint emitt.</p>
+<p>– Igen szép fülönfüggőim vannak, karpereczek, keleti
+shawlok.</p>
+<p>– Nem veszünk.</p>
+<p>– Egy szép eladó házat tudok Pesten.</p>
+<p>– Nem kell.</p>
+<p>– Egy derék fiatalembert ajánlhatnék, jeles, mivelt fiú, hatszáz
+pengő forintos hivatalban van.</p>
+<p>– Majd meggondoljuk.</p>
+<p>S a szép leány és a derék fiatal ember összegseftölődik. Kisül
+ugyan, hogy a szép leány nem igen szép, s a derék fiatal ember nem
+igen derék ember, hanem a harminczezer forint és a hatszáz forintos
+hivatal megvan, s ez a realitás.</p>
+<p>A szenzált mindkét fél kifizeti, a többi a házaspárok
+gondja.</p>
+<p>Így, öcsém. Többel is szolgálhatnék, de ha te meg nem untad
+ezeket a házassági formulárékat olvasni, én mindenesetre meguntam
+írni, azért válaszsz, vagy ne válaszsz e közül a hét közül: hanem
+nekem hagyj békét.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
+"Page_201">-201-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>EGY MARHAVÉSZ-INSPECTIO.</h2>
+</div>
+<p class="summary">(Elbeszéli, a kivel megtörtént.)</p>
+<p>No, soha sem leszek többet marhadög-komiszárus.</p>
+<p>Felruháznak engem azzal a magas misszióval, hogy intézkedjem
+absolute százezrek sorsa fölött, itéljek élet és halál kérdésekben
+négylábu állatok országában, egyszóval legyek marhahaynau.</p>
+<p>Elfogadtam a nagy megtiszteltetést, s mindjárt ki is hirdettem
+az ostromállapotot, statáriumot, kordont huzattam a pacificálandó
+territorium körül, keményen megparancsolván, hogy a kordonon, se
+gyalog, se kocsin, semmiféle formátumban, qualificatióban és
+applicatióban, semmiféle állatnak a bőrit keresztülvinni nem
+szabad, még zsidó bőrtaplót sem, detto semmiféle fűféle a kordonon
+át ne csempésztessék. Végtére mindenkinek, személyválogatás nélkül,
+halál fejére, akár úr, akár paraszt légyen a gazdája, akár
+czímeres, akár czímertelen ökör, – a mint búnak ereszti a fejét, és
+malecontentusnak kezd mutatkozni, rögtön Pulver és Blei! azaz ólmos
+bottal fejbe ütni, aztán port a tetejibe! – hoc secus facturi!</p>
+<p>Egynéhány nap mulva: megnézem, mondok, hogyan hajtják végre
+parancsolatomat. Ad latus magamhoz veszem a járásbeli marhadoktort,
+a ki igen jeles capacitas, mert külföldről jött s ott tanulta a
+veterinariát.</p>
+<p>Mikor a szekérre felkapaszkodunk, a doktor kinevetett, hogy
+minek viszek magammal juhászbundát, czipót meg szalonnát. Hiszen
+meleg van, s talán csak éhen sem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> halunk Kanahán közepén.
+De én meg visszanevettem, mert nem hozott egyebet magával, mint a
+felesége nagykendőjét, a kit nevezett plédnek, meg egy táskát, tele
+baromnak való medicinával.</p>
+<p>Ekképen felfegyverkezve, szépen elérkezünk a kordonhoz. Látom,
+hogy vasvillás embereim ott strázsálnak pikéten. A mint hozzájuk
+érünk, a lovak elibe ugranak, megkapják a zablát s kiabálnak, hogy
+megálljunk erre-arra, mert különben belefordítnak az árokba.</p>
+<p>Megdicsértem őket. «Nagyon jól van, édes fiaim; csak őrködjetek
+ezentúl is ilyen jól, édes fiaim.»</p>
+<p>– Semmi édes fiaim, hanem ide azzal a bundával!</p>
+<p>– Micsoda! Hát zsiványok vagytok ti? És ha zsiványok vagytok,
+hát illik-e az: alkotmányos világban békés utazóktól a bundát
+elvenni?</p>
+<p>– Nem ér semmit az a sok beszéd. Itt a kurrens! – Azzal kivette
+a szeredásból a saját ukázomat, s azt lábbal felfordítva, kiolvassa
+belőle, hogy a kordonnál minden állat bőre irgalom nélkül
+letartóztatandó, és mivel a juhászbundában belül bőr vagyon, tehát
+a juhászbunda itt marad.</p>
+<p>– Ostobák vagytok! – kiáltottam rájuk. – Hát ki értett
+juhászbundát a bőr alatt? Én csak tudom, hogy mit értettem bőr
+alatt, mert a pronunciamentót én bocsátottam ki. Én vagyok a
+marhadög-komiszárus.</p>
+<p>De a paraszt egyet rántott a szűrin s azt mondta, hogy: azt
+akármelyik hunczut elmondhatja magáról, hogy ő a
+marhadög-komiszárus. Csak ide azzal a bundával! Ugyis van már itt
+egy határ.</p>
+<p>Teremtuccse, a bolondok megtették, hogy saját parancsolatomra
+lehúzták a bundát a nyakamból, és odadobták a többi közé a
+gyepre.</p>
+<p>Egy gaz ficzkó azonban megpillantá a lőcsre függesztett
+csikóbőrös kulacsomat. – Hohó! itt is van állatbőr! – Lefoglalták a
+kulacsot is, és eltették a többi zsákmány közé. – Hanem előbb vérit
+vették. <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
+"Page_203">-203-</a></span></p>
+<p>Ezek az én embereim Angliában tanultak törvényt magyarázni.</p>
+<p>Én káromkodtam, a doktor meg nevetett, hanem csak alattomban,
+tenyerével a száját eltakarva.</p>
+<p>No megállj! menjünk csak tovább!</p>
+<p>Nemsokára kiértünk a pusztára, hol egy veszedelmes gulya volt
+megvizsgálandó. Kicsit fújt a szél, s nekem már csak elvben volt
+bundám. A doktor ironice kinálta a plédje felét.</p>
+<p>Leszálltunk a szekérről s egyenesen hozzáfogtunk a
+vizitáczióhoz. Hogy mit tapasztaltunk, azt nem beszélem el kedves
+barátom uramnak, mert ebéd után vagyok s nem akarnám, hogy a
+tábeldóért fizetett 1 frt 70 kr. kárba menjen.</p>
+<p>Hanem ad vocem ebéd. Nagyon dél volt már az idő, s minthogy
+meleg is kezdett lenni, nem annyira bunda kellene már, mint testi
+táplálék. A marhadoktor kérdezte egy ott álldogáló gulyástól, hogy
+van itt valami restauratio?</p>
+<p>– Az nincs mostanság; hanem itt van a fokosom, azzal
+restoráltunk valaha.</p>
+<p>– Nem az kell, hanem valami vendégmarasztó.</p>
+<p>– Az is van, – s előmutatott egy nagy furkósbotot, – ezt hivják
+nálunk vendégmarasztónak.</p>
+<p>– Ajh, nem az; nincs itt valahun csárdás?</p>
+<p>– Az is van, amott legel ni. – T. i. a szamarat hívták
+Csárdásnak.</p>
+<p>Nem állhattam tovább, majd kihúzom én a doktort a sárból,
+beszéljünk magyarul: «Ugyan földi! hol van itt a gugyori?»</p>
+<p>– Vagy úgy, a gugyori? – Ott van ni! – Mindjárt el is vezetett
+bennünket a gugyoriba, a mi annyit jelent, hogy ha van benne
+vendég, akkor vendégfogadó; ha pedig nincs, akkor sertésól.</p>
+<p>– Tessék besétálni.</p>
+<p>Az egyetlen vendégólszobában nem volt egyéb czivilizált
+<span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
+"Page_204">-204-</a></span> lakosság, mint legyek, nagy sokaságban.
+Egy hosszú görbe asztalra fel volt téve egy nagy korsó, mellette
+egy darab kréta, s a krétával az asztalra különféle figurák
+pingálva, mint pl. +, ⨯, ⊙, □, mindenik ábra alatt kisebb, nagyobb
+számu verticális huzás, mint pl.|||| etcetera.</p>
+<p>A gulyás cicerone aztán megmagyarázta, hogy a gugyori korcsmáros
+most nincs idekinn, esett bőrt szállított, meg faggyut a magazinba;
+hanem még ma kijön. Addig itt a bor a korsóban, gulyások
+emberségére bizva; kiki iszik belőle, a mennyi kell, és a hányszor
+iszik, annyi huzást tesz a neve alá; mert azok a figurák megannyi
+érdemes pásztoremberek subscriptumai. Az urak is ihatnak belőle,
+hanem fizessenek egy piczulát készpénzben; kaputos vendégeknek
+nincs kredit.</p>
+<p>Nem tesz semmit. Leültem az asztal mellé, kenyeret, szalonnát
+vettem elő a tarisznyából, ettem, a mennyi kellett, s aztán jót
+húztam a közös kancsóból. Rossz volt, de rosszabbat is ittam én már
+annál.</p>
+<p>Azalatt a doktor csak járkált, és mérgesen hadakozott a
+legyekkel, kik őtet akarták megenni. Kináltam szalonnával. Azt
+mondta, hogy nem eszik eleven zsírt. Majd csak hazajön a gugyori. –
+De hol is marad az a gugyori? – Nem győzte az ajtóból nézni, hogy
+jön-e már a gugyori?</p>
+<p>Utoljára a gulyák adminisztrátora nem állhatta szó nélkül.</p>
+<p>– De mi baja az úrnak a korcsmárossal, hogy úgy lesi, mintha
+valami szép lány volna?</p>
+<p>– Hát ehetném! – Vallott magára a doktor.</p>
+<p>– Hiszen ha csak az a baj, – mondá a gulyás, – azon mindjárt
+segíthetünk; odakinn fő a bográcsban a jó gulyáshús; ha van az
+úrnak saját bicskája: oda ülhet mellé és ehetik velünk.</p>
+<p>Doktorom sem várta, hogy kétszer kinálják. Elővette a
+peneczilust, nagyot kanyarított a gulyás kenyeréből, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> neki
+guggolt a többiekkel együtt a földretett bográcsnak, és mártogatta
+a jó paprikás levet, és szedegette kifelé a jó húsos konczokat,
+mintha az egészet az anatomiai cursus alatt tanulta volna.</p>
+<p>Én nem ettem a bográcsból; jól voltam már lakva szalonnával.</p>
+<p>A pompás bankett után a doktor úr becsukta a peneczilust,
+elővette a fogpiszkálóját, s elkezdte examinálni a gulyásokat: hogy
+tartják meg a sanitätspoliczáj-rendeleteket, hogy szokták az
+elesett marhát desinficiálni, hogy a ragály tovább ne
+terjedjen.</p>
+<p>– Hát kit így, kit amúgy, – felelte a gulyás mester. Ha a marha
+nagyon megdöglik, akkor agyonütjük és elássuk a földbe, ha pedig
+csak kicsit döglik meg, akkor kegyelmet kap.</p>
+<p>– Micsoda kegyelmet kap?</p>
+<p>– Hát megkegyelmeztetik – bográcsban való megfőzettetésre.</p>
+<p>A marhadoktor szájából e szóra kiesett a fogpiszkáló.</p>
+<p>Tehát a mai ebéd is ilyen «begnadigt» fenevadból volt
+requirálva, a ki nem halt meg olyan nagyon, hogy halála után
+húsával hasznot ne tehetett volna még az emberiségnek.</p>
+<p>A mint ezt meghallotta az én marhadoktorom, úgy elszaladt a
+pusztáról gyalog, hogy szekéren sem birtam utólérni. Hamarább
+hazaért a városba gyalog, mint én kocsin.</p>
+<p>De nem is megy az többet marhadög-inspectióra, mióta
+megtanították nekik a desinficiálás legpraktikusabb módját.</p>
+<p>De még magam sem kivánkozom többet marhadögkomiszárosnak.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A PRUTHI CSATA.</h2>
+</div>
+<p>Két ifjú indult ki Bagdadból. Mind a kettő nagyravágyó volt és
+ábrándos. Mind a kettő vagyontalan volt és elhagyatott, és még is
+mind a kettő nagyravágyó. Az egyik neve volt Mohammed, a másiké
+Mizzri.</p>
+<p>Útközben elesteledtek, lefeküdtek egy fügefa alá és aludtak
+ott.</p>
+<p>És álmában mind a kettőt meglátogatta a Mehdi, az álomlátások
+titkos szelleme és tele sugdosta füleiket távol jövendő titkokkal,
+miket a két ifjú, midőn a hajnali szélre fölébredt, elmonda
+egymásnak.</p>
+<p>– Engem hadseregek vezetőjének tett a Mehdi, – szólt Mohammed, –
+s azt parancsolá, hogy a merre te mégy, én az ellenkező úton
+indúljak el, és ám lássam, hogy többet ne találkozzam veled, mert
+az szomorú nap leend.</p>
+<p>– Jól mondá Mehdi, a mit neked mondott, – felelt Mizzri, – mert
+a mit nekem nyilváníta, ez: rövid ideig fogok élni, és mégis
+halhatatlan lészek; hamar eltemetnek, mégis megmaradok; s mikor
+elhamvadtam, tégedet ugyanazon sírba fognak eltemetni, melybe
+engem. Azért úgy váljunk el, hogy engem többé meg ne láss, és meg
+ne tudd soha, hova temetnek el, és ha megtudod, vigyázz, hogy azon
+helyet elkerüld.</p>
+<p>Ezután összeölelkezék a két ifjú, kezet szorítának, elbúcsúztak
+szépen, Mizzri délnek indúlt, Mohammed északnak, és soha sem látták
+egymást többé. <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span></p>
+<p>Mizzri elbujdosott, ki tudja merre, ki tudja hová? s csak évek
+múlva, midőn szájról-szájra kelő népdalok terjedtek szét a mozlim
+nép között, mondák, hogy ezeket a halhatatlan Mizzri szerzé, a ki
+lakik cziprusberekben, rózsaligetekben, források fejénél: ki tudja,
+hogy merre?</p>
+<p>A dal mindenütt volt, csak énekesét nem találták sehol. Azután
+egyszer elhalt valahol Mizzri; szép leányok meglelték holttestét,
+és eltemették cziprusligetben, rózsaberekben, forrás fejéhez; ki
+tudja, mely országban? Soha nem is mondhatta senki, hol halt meg,
+eltűnt, elmúlt, és halála után is azt hitték róla, hogy él, s midőn
+szép dalait énekelték mindenütt az országban, senki sem hitte, hogy
+ő már maga mélyen alszik a bezöldűlt moha alatt, hanem fenn
+lebegett még sokáig az emlékezetben, mint a lement nap után az
+esthajnal…</p>
+<p>… Mohammed pedig Stambulba ért, meglátta ott azon fényes nagy
+palotát, melyet szeráljnak neveznek, és annak kapuja alá menvén,
+megkérdé az ott őgyelgő czifra izoglánoktól, ha nem tudnának-e
+valami dolgot adni?</p>
+<p>Azok kezébe adtak egy baltát s oda állították egy rakás fához,
+hogy vágja fel.</p>
+<p>Mohamed jól vágott a baltával, később karddal is tanult vágni s
+addig vágott fát és ellenséget, míg egyszer nagyvezér lett belőle.
+És akkor is baltadzsinak nevezte magát, a mi törökül annyit tesz,
+mint favágó.</p>
+<p>Baltadzsi Mohammed volt az összes hadseregek vezére
+Törökországban, midőn a két harczoló hős, Ak-Bik és Demir-Bash a
+hideg észak hegyei között viaskodva dulakodva jöttek le az ozmán
+határig, s itt a tönkrevert Demir-Bash átmenekült az ozmán nép
+közé, utána a diadalmas Ak-Bik.</p>
+<p>Mert «Ak-Bik»-nek nevezte a török nép Nagy Péter czárt, s e név
+jelent «Fehér bajuszt»; – «Demir-Bash» (vasfej) névvel pedig XII.
+Károly királyt tisztelé meg. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p>
+<p>Azon hírre, hogy a hatalmas északi úr karddal kezében átlépte az
+ozmán határt, a török kardok is kirepültek hüvelyeikből, s gróf
+Tolstoi, ki akkor követ volt Sztambulban, ősi szokás szerint
+azonnal a <i>héttoronyba</i> vettetett, mely héttornyú várnak egyik
+tornya volt arra rendeltetve, hogy a háborút viselő országok
+követeit belé zárják; a hol gróf Tolstoinak rövid napok alatt igen
+érdekes személylyel lőn alkalma megismerkedni, egy oly magas
+személylyel, a ki kétezer éves nemességének csalhatatlan
+bizonyítványát hordja magán, lévén az egy egyiptomi mumia, melyet a
+franczia követ küldött ajándékba a svéd királynak, de az úton
+elfogták, s a bölcs kajmakám, nem tudván mit csináljon vele? azt is
+az <i>idegen követek</i> tornyába csukatta, gróf Tolstoinak
+valószínűleg igen nagy meglepetésére.</p>
+<p>A svéd király segélyt kért és tudta, hol kereskedjék? Nem
+fordúlt a hadvezérekhez, azok nem szerették a háborús világot,
+hanem elküldé vezérét, Ponyatovszkyt Sztambulba, hogy az asszonyok
+mindenhatóságához folyamodjék.</p>
+<p>A követ egy ismerősre talált a szeráljban, egy érdemes zsidó
+orvosra, ennek ismét egy ismerős hölgye volt az anya-szultánnő
+körében, egy még érdemesebb zsidónő. Pénz, szép szó és szerelem lőn
+segítségűl híva, s e három illatos virágnak lett az a keserű
+gyümölcse, melyet háborúnak neveznek.</p>
+<p>– Menj, – mondá a szultána valide fiának, – segíts <i>az én
+oroszlánomnak</i>, – így nevezte a svéd királyt, – segíts az én
+oroszlánomnak elnyelni az ellenségét.</p>
+<p>És a holdujság kezdetén kitűzték a lófarkakat a fővezéri sátor
+elé; háromszáz álgyú és husz mozsár, mik márványgolyókat hánytak,
+indult meg bivalyfogataival a táborba, a flotta kiindult a
+Fekete-tengerre; huszonhárom gálya, huszonhét gallion, harmincz
+galliot, hatvan firkát és százhúsz dereglye, miken harminczötezer
+<span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
+"Page_209">-209-</a></span> fegyveres férfi volt, állt Ibrahim
+kapudánbasa vezénylete alatt; midőn e vitorlaerdő megindúlt, még a
+tenger is meghunyászkodni látszott s haragos tombolásából
+elcsendesült rögtön.</p>
+<p>A szultán saját kezével tűzte fel a viharbokrétát Mohammed
+Baltadzsi turbánjába s maga elé térdepeltetve őt és a jancsáragát,
+cserkesz Jusszufot, mindkettőnek átadta a csaták kardját, hogy
+megemlékezzenek rá és becsületére váljanak.</p>
+<p>Azzal megindult a sereg, elől a szipahik és szilihdárok ezredei,
+négyezer pattantyús, hatezer tábor-kovács és a betegek szekerei,
+utánok a pékek, tömlőhordók, markotányosok, sátorverők tömegei,
+ezek után a jancsárok és az ujoncz szegbánok hosszú öblös
+puskáikkal, hegyes taréjos kukával fejükön, amazok komoly, csatához
+szokott, vagdalt pofájú had, ezek víg, csatára vágyó, ifjú arczú
+népek; itt következett a nagyvezér testőrsége, fényes kócsagtollas
+leventék, drágakövekkel kirakott fegyverzettel, nemes, tüzes
+paripákon, aranytól, ezüsttől ragyogó gömbölyű pajzsokkal; maga
+Mohammed fekete berber paripán ült, melynek csótárján a szultáni
+hárem odaliszkjai remekeltek; körüle a kupolyterem választott
+vezérei, és előtte a próféta zöld zászlója, mely körűl
+csodakürtökkel trombitált négy tábori zenekar. Legvégűl jöttek a
+Karamán, Sivász, Adána, Angóra és Bozók tartományok helytartói,
+csapatjaik élén, s a fősereggel egyenközű vonalban húzódott a tatár
+fejedelem, Devlet Giráj, lovas hadaival.</p>
+<p>Így haladt előre a Pruth felé Kartál síkjain keresztűl egész
+Falcsi közeléig, itt érte őket a hír, hogy nagy Péter czár átment a
+Pruthon Czekova mellett, s Falcsi közelében áll; s a portyázó
+tatárok nemsokára rábukkantak Seremetoff kozákjaira, ki az
+utócsapatot vezette; s egy lövés a túlparton elrejtett ágyúkból,
+melynek golyója az őgyelgő csapatok közé vágott, tudósítá őket,
+hogy itt az ellen. <span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
+"Page_210">-210-</a></span></p>
+<p>A folyamról minden hajó, minden malom, a legutolsó tutaj is el
+volt takarítva, part mentiben az erdők levágva, felégetve, s túl
+minden halom megrakva Seremetoff ágyúival.</p>
+<p>A törökök itt megpihentek; leütötték sátraikat, elkezdtek
+sánczokat hányni s ágyúikat odavontatták. Oly közel állt a két
+tábor egymáshoz, hogy az esthajnal után áthallatszott, mint éneklik
+itt a dervisek a namazátot, s amott a pópák a «kyrie eleizont», s a
+szent énekek után elcsöndesülő éjben mint hallatszik az előörsök
+kiáltozása.</p>
+<p>Péter czár kardja még nem csorbult el a győzelmes csatáktól,
+mikkel a svéd királyt leverte, azt hivé, lágy ellenségre fog
+találni, ki félni fog annak élétől, s előre sánczolja magát, mint a
+ki helyébe várja a megtámadást.</p>
+<p>A mint azonban a hajnalcsillag leszállt, a tatár khán Derlet
+Giráj megindult csendesen lovas csapatjaival a part alatt s az
+orosz tábortól távol átúsztatott egész hadával a folyamon. Nem
+kellett híd, sem hajó a tatárnak, neki a harczi mén mindene, rajta
+harczol, rajta alszik, erdőn, pusztán, folyóvízen repűl, úszik lova
+hátán. Egy óra alatt a túlparton álltak a tatárok, itt az oroszok
+által összehordott malmokat és dereglyéket összekötözve, négy hidat
+vertek a folyamon, s még éjfél sem volt, midőn a többi seregek,
+ágyúikkal, lovasaikkal elkezdtek a hidakon átvonulni, s midőn a nap
+feljött, Péter czár csatarendben látta maga előtt az egész török
+sereget, túlnan csak a toparahadzsik maradtak a nehéz mozsarakkal
+és a rendezetlen segédcsapatok. A tatár khán azonban sem itt, sem
+ott nem volt látható hadseregével, ő még az éjjel eltűnt valamerre
+minden nesz nélkül.</p>
+<p>A Pruth partja mellett terül el egy hosszú mocsár, mely néhány
+ezer lépésnyi szabad tért enged a két víz között; Péter czár e
+térre állítá fel hadait, egyfelől a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> Pruth, másfelől a náddal
+benőtt ingovány által fedezve mindkét oldalát: csupán szemközt volt
+megtámadható.</p>
+<p>Az első hajnalsugárra megzendűlt a dervisek éneke, kik a reggeli
+namazátot elénekelték a sereg előtt, melyet az egész had
+háromszoros égrendítő «Allah!» ordítással végezett be, s azzal
+köröskörűl megpördűltek a dobok, a harsonák megszólaltak, s csendes
+haladással megindúlt a török tábor. Félóra alatt egészen kifejté
+hadcsapatait. Középen állt a jancsárok két dandára, tömör
+négyszögökbe szorítva, mögöttük egy emeltebb helyen látszott a
+nagyvezér, a válogatott hadakkal, két szárnyon a szipahik és
+szilihdárok, kiknek fejeiket nem látni, de köröskörűl meg lehet
+számlálni a lobogó zászlókat és lófarkakat; a mi egyébiránt csel is
+lehet, sok zászlót tűzni ki, hogy többnek lássék a sereg.</p>
+<p>Péter czár ezalatt egy hosszú földhányást foglalt el, melyet
+valaha a mocsár kiszárítására húztak a folyóig, s annak partjait
+ágyúkkal és lövészekkel rakatta meg, kétfelől állítva gránátosait,
+s középre a sisakos dragonyosokat. Hátrább egy emelt dombra
+huszonnégy ágyút vonatott fel félkörben, s csillagsánczot hányatott
+előtte, a folyampartot hosszú szekérsáncz zárta el, melyet két
+ezred Porkál és Berabási kozák őrzött.</p>
+<p>A czár és hadvezéreinek sátrai távolabb, a füzek ligeteiben
+voltak felverve, ott várta a harcz kimenetelét a czár neje, a szép
+és erőslelkű Katalin, Péter jó szelleme, kit ő egyszerű lelkész
+leányából emelt császárnévá.</p>
+<p>Egy kilőtt röppentyű volt a jel a török seregnek a támadásra;
+melyre négy oldalról a rendezetlen delyrek csoportjai rohantak elő,
+ékalakú tömegekben, miknek élén a legbátrabb, legmerészebb
+harczosok álltak.</p>
+<p>A szemben álló orosz sorkatonaság irtó fegyvertűzzel fogadta a
+rohanókat, sok elhullott közülök, az élők nem törődtek velök,
+rohantak előre, hanyatt-homlok, egész az ágyús árokvonalig. Itt
+egyszerre szétvált az ék elől <span class="pagenum"><a name=
+"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> az orosz gyalogság s
+engedte a rohanó tömeget keresztűltörni a sorokon.</p>
+<p>Mint a sziklára csapódott hullám zúzta össze magát a roham a
+kőfalként álló gránátosok fegyverein, kik apró kézbeli gránátokat
+hajigáltak közéjök, s hosszú kopjáikkal elölték a közeledőket.</p>
+<p>A delyrek elsői, az «őrjöngők» nem tágítottak a harczban, ott
+hullottak el az ellenség közepett, s még a földön fekve is Allaht
+kiáltoztak, és késeikkel vagdaltak a rajtok keresztűlgázoló
+dragonyosok lovaihoz. A hátul jövő tömeg azonban hátat adott a
+kartácstűz előtt s futott vissza a zárt sorban rohanó pánczélos
+lovasság előtt.</p>
+<p>Az orosz lovasság lárma nélkűl nyomúlt a futó delyrek után. A
+győzelem hite nem tette arczaikat melegebbekké. Korán is lett
+volna. Azok, a kik megkezdték a csatát, csak az ellenség söpredéke
+voltak. Azon ingó csőcselék, melyet ágyútölteléknek szokás
+használni, kiknek ópiumot adnak a harcz előtt s rábocsátják az
+ellenre, s engedik őket leapríttatni, hogy az ellenfél a harczba
+melegedjék, s az üldözésben kifáradva, jőjjön ki a csatatérre.</p>
+<p>Ekkor emelkedék ki csak egyszerre, mintegy varázsütésre, a
+földönfekvő hadsereg. A kergetett delyreket el hagyták futni
+nyitott soraik között, s pihent, próbált erővel álltak ki a
+dragonyosok elé.</p>
+<p>A nehéz dzsirid süvöltve repült ki a harczolók kezéből, s forgó
+hegyével átfúrta magát a pánczélokon. A második dzsirid-hajításra
+bomlottan tért vissza az orosz lovasság, s rémülten mutogatá az
+iszonyú repedéseket, miket ez ismeretlen fegyver okozott
+vértezetén, a legerősebb pánczélt úgy fúrva át, mint vékony
+papirlemezt.</p>
+<p>A török tábor pedig lassú, csendes léptekkel közeledett egy
+félhold alakú körben ellenei felé, s újra látszott a delyrek
+ékalakú csapatjainak összevergődése. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p>
+<p>A czár észrevevé a taktikát, hogy a törökök rendezetlen
+csapatjaikkal akarják őt kifárasztani, s hasonló ellenszert gondolt
+ki a fogás ellen. Hirtelen kiállíttatá a síkra a Parkál és Berebasi
+kozákokat. Seremetoff odavezeté a kozák hetmant a hátuk mögé
+felvont ágyúkhoz s megmutogatá neki azokat, tudatva vele, hogy ha
+megfutamodnak, e kartácsok torkába rohannak.</p>
+<p>A kozák ezredek zúgolódás nélkül fogadták e parancsot, midőn
+azonban a csatatér közepéig jutottak, kiválék a török nagyvezér
+kísérői közül Mazeppa, a ki egykor Péter czár ellen vezette őket, s
+eléjök nyargalva, rájok kiált:</p>
+<p>– Hová jöttök, kozák hősök? Nem előttetek, hanem hátatok mögött
+az ellenség!</p>
+<p>A szóra megálltak a kozák ezredek. Seremetoff buzdításul néhány
+ágyút süttetett el hátuk mögött, melyek golyói fejeik fölött zúgtak
+el, s midőn ez sem indította meg őket, rájok hajtá a dragonyosokat,
+hogy hajtsák őket előre.</p>
+<p>Most egyszerre felzúgott a török tábor, s minden oldalról Allah
+ordítással nyomúlt az orosz ellen.</p>
+<p>A kozákság még egy pillanatig tétovázott, akkor egyszerre
+csatarendben visszafordúlt, s hosszú dárdáit előre szegezve,
+egyenesen neki rohant a reá jövő dragonyos csapatokra.</p>
+<p>– Mindennek vége! – kiálta ezt látva kétségbeesetten az orosz
+vezér, azonban a fehér bajuszú hős, Ak-Bik feltevé sisakját, s
+kardját kirántva, maga a harczolók közé nyargalt; egy golyó elvitte
+sisakjáról a forgót, nem törődött vele; a hol legnagyobb volt a
+veszély, oda veté magát, s ott kell elvesznie a csata hevében, ha
+kapitányai erővel meg nem ragadják lovának zabláját, s úgy nem
+hurczolják el a csatatérről, melyen egy óra alatt nem volt más,
+mint a török had és az oroszok halottjai.</p>
+<p>A törökök ádáz rohanása néhány pillanat alatt megtöré
+<span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
+"Page_214">-214-</a></span> az orosz csatarendet, elfoglalták az
+árkot, s azontúl ember-ember ellen harczolva nyomúltak előre. A
+csillagsáncz ágyúinak semmi hasznát sem lehete venni, mert annyira
+össze voltak keveredve dragonyosok és gránátosok, jancsárokkal,
+delyrekkel, szipahikkal és kozákokkal, hogy csaknem egyszerre ért
+jóbarát és ellenség az ágyúk torka elé.</p>
+<p>Csak egy mód volt még az ellenség dühét feltartani, hirtelen
+szekérsánczokat vonni a két víz között; az ágyúk magukra hagyattak,
+s néhány pillanat alatt egy lánczolat lőn keresztbe vonva
+szekerekből és spanyol sorompókból, melynek ótalma alatt újra
+rendbeszedheté magát az űzött hadsereg. A csillagsánczon a
+félholdas lófarkak lobogtak.</p>
+<p>A fehér bajuszú bajnok szemeiben harag villogott könnyeken
+keresztűl.</p>
+<p>– E lósörények helyett inkább a mi fejeinket mutogassák e
+sánczon, kopjára tűzve, – mondá s még egyszer megújítá a harczot
+végelkeseredéssel, a sáncz ellen bocsátva egyenkint felváltott
+ezredeit.</p>
+<p>Mindkét fél úgy küzdött, mint egy oroszlán. Hatszor foglalták el
+az oroszok az ágyús sánczolatot, hatszor verettek ki belőle ismét
+elleneik által.</p>
+<p>De különös volt, hogy a török hadak túl a sánczon sohasem
+üldözték őket, s a szekérsorompó ellen egy támadást sem
+intéztek.</p>
+<p>A csata el volt vesztve, de a győztes tán nem látta magát elég
+erősnek legyőzött ellenfelét üldözhetni. Csak a késő est választá
+el a harczolókat; a törököknek takarodót fuvattak, s Péter czár
+elhatárzá, hogy az éj ótalma alatt vissza fog vonulni, a mit a két
+víz közötti téren, szekérsánczainak hátrahagyásával, háborítatlanul
+kivihetett, s azután a két fejedelemségbe küldött tábornokai,
+Rhenne és Jonas dandáraival egyesülhet.</p>
+<p>A fogyó hold csak éjfél után kelt fel s midőn halavány éjjeli
+világát széthinté az avar, kietlen pusztaságon, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> a
+csillogó mocsáros vizek között, mint egy sötét kígyó, látszott
+végighúzódni az orosz sereg nesztelenül, dobszó nélkűl.</p>
+<p>Egyszerre, mintha a pokol hányta volna ki őket torkából, ordító
+lovasság miriádjaival népesül meg a tér. A tatár khán, Devlet Giráj
+áll a menekülők előtt. Egész nap és a mult egész éjjel utazott a
+tatár sereg, megkerülte az orosz tábort fedező mocsarat s most ott
+áll negyvenezer emberrel a visszavonulók útjában. Ak-Bik kelepczébe
+jutott, mind a két kezére jutott egy ellenség, s míg jobb keze
+Mohammeddel küzd, balkezének a khán szerez dolgot, ellenség elől és
+hátul, menedéke közepébe be van zárva, mindkét oldalán elrekesztve;
+mindaz, a mi előbb ótalmára szolgált, most veszedelmére vált, a
+hidatlan folyó, az úttalan mocsár, a szűk róna… nincs merre
+meneküljön! semmi, semmi tanács, csak a kétségbeesés!</p>
+<p>Hirtelen visszafordul, hogy elébbeni táborhelyét elfoglalhassa;
+a tüzeknél ott hagyta sátorait, hogy a törökök azt higyjék,
+miszerint még most is ott van. E sátrak sem voltak elfoglalva, s a
+gyönge tartalékcsapat, mit a szekérsánczoknál hátrahagyott, semmi
+támadásnak sem volt kitéve azalatt. A törökök megvoltak csendesen
+táborhelyükön; oly bizonyosak voltak már ellenfelök romlása
+felől.</p>
+<p>Péter czár kétségbeesetten zárkózék el sátorába. Vezéreinek
+meghagyá, hogy hajnal előtt mind készen legyenek, mert karddal
+kezökben fogják kivívni tán a győzedelmet, de bizonyosabban a
+dicsőséges halált. És az ideig megtiltá a hozzá bemenetelt
+akárkinek, bárha legkedvesebb bajnoka volna is az.</p>
+<p>Elbúsultan veté le magát ágyára. Tehát annyi fáradalmas év
+kivívott győzelmeinek egy éjszaka vessen véget? midőn nagysága
+tetőpontjára ért, egy lábai alatt meggördűlt kavics ejtse le az
+örök mélységbe? a «nagy» nevet, mit ész és keresztűlható lélek s
+országalapító <span class="pagenum"><a name="Page_216" id=
+"Page_216">-216-</a></span> győzelmek szereztek számára, egy
+<i>favágó</i> durva keze törölje ki neve mellől? mind ez eredmény
+elmúljon, semmivé legyen, a birodalom óriási épülete az alapkő
+összetörtével ismét szétomoljon, s a nagy orosz félvilág helyén
+ujra apró czivakodó knézek nyomorék országai támadjanak,
+ellenségeik szolgái, szomszédjaik adófizetői?… Ah, ez keserű volt!
+A harczban és kitartásban edzett férfi veritékes arczczal gondolt
+végig ez eszméken, miknek rémletes vége ez volt: elveszni,
+menthetetlenűl elveszni.</p>
+<p>E borongásából egy szelid kéz érintése ébreszté fel; feltekinte,
+s a mint a sátornyiláson besütő hold az előtte álló alakot
+megvilágítá, őrangyalát vélte előtte állani. Valóban az volt…
+Katalin volt ő, az egyszerű evangelikus lelkész leánya, a czár hű
+követője, később koronájának részese.</p>
+<p>– Hogy jöhettél ide? – kérdé sötéten a czár. – Én megtiltám a
+hozzámjövetelt mindenkinek.</p>
+<p>– Csak bajnokaidnak tiltád meg, – szólt Katalin, – <i>nődnek</i>
+nem.</p>
+<p>– Mit kivánsz tőlem?</p>
+<p>– A mit én kivánok, nemcsak magamé, hanem egész országod
+óhajtása az: tartsd meg éltedet.</p>
+<p>– Gyalázatomat? akartad mondani. Az élet ára gyalázatos
+fogság.</p>
+<p>– Nem az, nagy czárom, nem ismered elleneidet; vassal, ólommal
+gyakorta sikertelenül harczoltunk a török ellen, aranynyal mindig
+biztosan.</p>
+<p>– Még reménynek is kábaság, a mit mondasz. Látod helyzetemet.
+Ezredenként ölhetnek le bennünket, ha támadunk, s hat nap alatt
+éhen veszett el a sereg, ha várni akarunk. Hazájának legmagasabb
+fájára kellene felakasztani azt a vezért, a ki most engemet innen
+elbocsátana.</p>
+<p>– Bízd e gondot én reám. Törd meg egyszer nagy lelkedet, hogy
+annál erősebben emelhesd azt fel egykor <span class=
+"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> s írd
+alá ez iratot; látod, tábornokaid nevei mind alatta vannak.</p>
+<p>– Mi ez?</p>
+<p>– Ne olvasd el; ha olvasnád, széttépnéd. Gondold, hogy sok
+megalázó, megszégyenítő dolog van benne, s engedd elpirulni
+arczodat a szégyen miatt: ez békeajánlat Baltadzsihoz.</p>
+<p>– Soha! – kiálta, indulatosan taszítva el magától az írást, a
+czár.</p>
+<p>A nő lábaihoz omolt és térdeit karolta át, indulatosan
+könyörögve.</p>
+<p>– Nem én értem, nem magadért, hanem országodért tedd meg ez
+áldozatot; viseltél érte sebeket testeden, viseld el ez első sebet
+lelkeden, később majd meggyógyítjuk azt.</p>
+<p>A nő heves zokogására a sátor előtt hallgató vezérek is
+berohantak a czárhoz, s lábai elé borulva könyörögtek, hogy mentse
+meg, ne magát, ne őket, hanem birodalmát, kezébe erőszakolták a
+tollat, kíteríték előtte az iratot; a czár odalépett s baljával
+eltakarta arczát, hogy könnye, hogy pirulása ne lássék, s hogy ne
+lássa ő sem, mi van oda írva, úgy jegyzé alá nevét.</p>
+<p>Ah, valóban volt oka a könynek és pirulásnak! Azon iratban az
+volt ajánlva a török fővezérnek, hogy ő diktálja a
+békefeltételeket.</p>
+<p>A czár aláírása után hirtelen összeszedé Katalin minden
+ékszereit, még az ujjain levő gyűrűket is lehúzta; az orosz
+tábornokok összerakták minden pénzüket, ezüst és arany pénzeket
+svéd és szász nyomással, s azokat két szekérre rakva, a kanczellár,
+Safirov kezére bízták s útnak indíták Baltadzsi táborába.</p>
+<p>A békekövet érkeztének hírére magához hivatá Baltadzsi a kiaja
+béget, Ozmán agát, s együtt olvasva a békeajánlatot, együtt
+megosztoztak a küldött kincseken.</p>
+<p>Még alig legeltetheték szemeiket a küldött ajándékokon,
+<span class="pagenum"><a name="Page_218" id=
+"Page_218">-218-</a></span> midőn belép a sátorba Ponyatovszky és
+Devlet Giráj, s hevesen megtámadják őket azért, hogy az orosz
+küldöttel titokban, nálok nélkül tanácskoznak.</p>
+<p>Baltadzsi egész nyugalommal felelt nekik:</p>
+<p>– A béke már el van határozva.</p>
+<p>Ponyatovszky szemeit elfutotta a vér, dühösen csapott kadjával a
+földre, s öklével fenyegetőzve szólt a nagyvezérhez:</p>
+<p>– Én tiltakozom az ellen királyom nevében.</p>
+<p>– Én pedig tiltakozom a magam nevében, – szólt Devlet Giráj.</p>
+<p>– A béke már meg van kötve, – ismétlé megilletődés nélkül
+Baltadzsi.</p>
+<p>– De arra tinektek nincs hatalmatok! – kiálta Ponyatovszky; – a
+harcz az én királyom harcza is, és a tatár kháné, s nélkülünk ti
+nem határozhattok; elárulhatjátok saját hazátokat, ha tetszik, mit
+bánom én, vigyen az ördög; de az én hazámat és Devlet Giráj
+országát nem adhatjátok el.</p>
+<p>– Tudom. Azt hát nem adjuk el, – viszonzá Baltadzsi
+szeliden.</p>
+<p>Ponyatovszky dühösen fenyegeté öklével a kiája béget:</p>
+<p>– Ozmán aga, ez a te munkád volt!</p>
+<p>– Úgy van, az enyém.</p>
+<p>– No, emlékezzél rám, majd mikor olyan rossz napod lesz, mint
+nekem van ma, akkor gondolj rá, hogy ez meg az én munkám.</p>
+<p>Azzal indulatosan hagyá el a sátort. Devlet Giráj még ott
+maradt. Legalább olyan feltételeket akart a békekötésbe diktálni, a
+miket a czár el ne fogadhasson.</p>
+<p>Ő diktálta Omer effendinek a megalázó bevezetést, melynek minden
+szava tőr és méreg. Asszóvot vissza kellett adni, Kamienska,
+Gamara, Tighán várait lerontani, minden ágyút átadni a győztesnek,
+Potkal és Berabás <span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span> kozákjairól lemondani, s a svéd királyt
+országába bizton haza bocsátani.</p>
+<p>Egy óra mulva Safirov és Seremetoff aláírottan hozták vissza a
+békeföltételeket, a czár mindenbe beleegyezett; a két főúr kezesül
+maradt a török táborban.</p>
+<p>Déltájon csengő zenével s lobogó zászlókkal indult meg a czár
+serege az utat nyitó török sereg előtt; ágyúikat, szekereiket
+hátrahagyták, hátra a dicsőséget is, de előttük állt a jobb idők
+reménye, a viszontorlás útja.</p>
+<p>Midőn utócsapataik is kihúzódtak már a mocsár mellől, azon
+pillanatban érkezik meg XII. Károly Benderből a török táborba, és
+látja, mint menekül meg halálos ellensége a török sereg szemei
+láttára.</p>
+<p>A kétségbeesés haragjával ront a király a nagyvezér sátorába, ki
+szép nyugodtan sakkot játszik Ozmán agával.</p>
+<p>– Mit cselekedtél, őrült ember!? – kiált Baltadzsira.</p>
+<p>– Békét szereztem az országnak, – felel ez csendesen rokkirozva.
+– Mert meg van írva, hogy jobb a sovány béke a kövér háborunál.</p>
+<p>– Vagy őrült vagy, vagy gazember, vagy mind a kettő! – kiált
+Károly, s dühösen veti magát a szofára, melyen a nagyvezér ül, s
+elnyújtva csizmás lábait mellette, készakarva belekeveri egyik
+hosszú lovagsarkantyúját a vezér selyem kaftánjába, s akkor egy
+nagyot hasít rajta; a nagyvezér észre sem látszik azt venni.</p>
+<p>– Mit nem tehettél volna! – szól indulatosan járva alá s fel a
+sátorban a király. – Elfoghattad volna a czárt egész seregével s
+foglyul vihetted volna Sztambulba.</p>
+<p>– <i>Ki kormányozta volna távollétében országát?</i> – szól erre
+Baltadzsi, s feleletével oly dühbe hozza a királyt, hogy az
+felrúgja a sakkot s mindenféle válogatatlan czímekkel megrakva a
+nagyvezért, lovára veti magát s visszanyargal kiséretével együtt
+Benderbe.</p>
+<p>A mufti a namazátra hívja a sereget, a nagyvezér főuraival
+nyugodtan megy imádkozni s mosakodni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p>
+<p>Másnap mindjárt visszafordult seregével Edrene (Drinápoly) felé!
+Midőn oda ért, szemben találá a főkamarást, Mohammed agát. A
+szultán üdvözletét hozta számára és a tiszteletkaftányt. Baltadzsi
+megnyugodva hajtá fejét álomra. A békekötést ime a szultán is
+helyeselte. Reggel aztán ismét eljött hozzá a főkamarás s tudtára
+adá, hogy a kötött béke miatt hivatalából le van téve s számüzetett
+Lemnosz szigetére. Az üdvözletet és tiszteletkaftányt csak azért
+kapta, hogy annál keserűbb legyen a büntetés.</p>
+<p>Ozmán agát és Omer effendit lefejezték, kincseik közt
+megtalálták Katalin gyűrűjét és a svéd és szász nyomatú pénzeket.
+Tehát az előbbire nagyon hamar elkövetkezett a rossz nap, melyben
+Ponyatovszky mondására visszaemlékezhetett.</p>
+<p>Baltadzsi alig érkezett meg Lemnoszba, midőn valami különös
+betegség érte utól. Végtagjai elkezdtek megmerevülni, és semmi
+orvos nem segíthetett baján.</p>
+<p>Egy napon, hogy felvidítsák, szolgái vidám népdalokat énekeltek
+előtte, s midőn kérdezé, hogy ki szerezte azokat, mondák neki, hogy
+Mizzri volt az, a ki e szigeten halt meg és itten van
+eltemetve.</p>
+<p>– Úgy bizonyára nem soká én is meg fogok halni, – nyögé
+Baltadzsi, s kérte szolgáit, hogy halála napján emeljék fel a követ
+Mizzri sírjáról s fektessék őt is oda.</p>
+<p>Ez nemsokára bekövetkezett. Baltadzsi egy napon végkép
+megmerevült. Szolgái, végkívánata szerint, felemelték Mizzri
+sírkövét, s íme annak tulsó lapjára ezen szavak voltak írva:</p>
+<p>«E sírban fog egykor nyugodni Baltadzsi Mohammed; ezt jelenté ki
+nekem a Mehdi! – Mizzri, a költő.»</p>
+<p>És abba a sírba tették Baltadzsit, hogy igaza legyen a
+Mehdinek.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href=
+"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id=
+"Page_221">-221-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>BOKÁCZIUS KALANDJAI.</h2>
+</div>
+<p>Előrebocsátom, miszerint nem azon Boccaccióról van szó, ki a
+tizenharmadik század szerelmes hölgyeinek és ifjainak oly meztelen
+kalandokat regélt, hanem egy tisztességes polgár hazafiról, ki
+Bocskay fejedelem idejében akarata nélkül is históriai személylyé
+vált furcsa kalandjai által, a miknek épen felöltöztetés volt a
+keserve.</p>
+<p>Én még mint norimbergi diákra emlékezem reá.</p>
+<p>Hiszi valaki vagy nem hiszi a lélekvándorlást? az nekem mindegy:
+elég, hogy én tudom, miszerint ezelőtt kétszáz esztendővel igen
+gazdag úrfi voltam, a kit kiküldtek külföldre tudományokat bevenni;
+de biz én nem tanultam semmit, nem is tettem soha semmi okosat
+egész akkori életemben, sőt még azokat is kicsúfoltam, a kik
+magukat fárasztották hiába, nem volt nagyobb gyönyörűségem, mint ha
+a tudósok parókáját telerakhattam kollancscsal, s egy szép lovat
+vagy egy agarat nem adtam volna valamennyi európai könyvtárért. E
+bűnös életmódért halálom után eléggé meg is lakoltam; kétszáz
+esztendeig laktam, mint kopogó szellem, egy asztalfiókban, mely egy
+ideig egy delnő pipereasztalát képezé, ki naponta hat óra hosszát
+ült előttem, új arczot készítve magának, s le-leöntözött véletlenül
+szagos olajjal és kendőző vizekkel, a szellemek pedig minden
+illattól irtóznak. Az aggnő halála után fölkerültem a többi
+bútorokkal együtt a padlásra, s <span class="pagenum"><a name=
+"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> megint sok esztendeig
+egyedül laktunk ott a szuhokkal és szellemekkel, innen egy
+becsületes zsibárús boltjába hajigáltak le s újra befestettek
+terpentinnel, húsz esztendeig ütötték rajtam a kártyát s verték
+hozzám a seres poharakat egy csapszékben, végre eltört az egyik
+lábam, az asztal szétmállott, tűzre rakták, így szabadultam ki
+belőle. Bűnhődésem tetőpontját azonban csak most kezdem eléregetni,
+a midőn itt ülök az íróasztal mellett és írok és olvasok és gyötröm
+magamat annak a találgatásában, hogy az ábéczé harminczkét betűjét
+hogy lehessen mindennap más meg másféleképen összehányni, mely
+gonosz mulatságot épen úgy kikaczagtam hajdan, mint most
+kikaczagnak engem mások.</p>
+<p>De ne beszéljünk az én születésem előtti dolgokról. Különben is
+akadhat ember, a ki azt mondja, hogy fele sem igaz ezeknek.</p>
+<p>Csak nagyobb hitelesség végett hoztam föl, a midőn Bokácziust le
+akarom írni, ki azon időben norimbergi diák volt.</p>
+<p>A diák nevezet és fogalom kezd lassankint eltűnni a föld
+színéről, mint a troubadourok és lovagoké, pedig kár érte. Most
+legfölebb arról ismerjük meg a diákot, hogy nagyon hangosan beszél
+a kávéház előtt, s azon versenyez, hogy ki hány vajas szarvacsot
+tud megenni fogadásból? Azon időben szép volt diáknak lenni. Szűk,
+testhez álló öltözetet viseltek, térden és könyökén kihasogatva,
+hogy a nyílásokon a finom patyolat ing kilássék. A hosszú, vállig
+érő hajon kicsiny kis gömbölyű süveg székelt, melyet saját ügyesség
+bírt csupán a fejen megtartani, hogy le ne essék, abba hosszú
+színes toll volt tűzve – nem íráshoz való, – a derekát szorító
+övről egyfelől a kalamáris lógott alá, másfelől meg a jó egyenes
+kard, s ha így kiment a diák az utczára, még a gyaloghintók is
+kitértek előle, mikor pedig esténkint tíz-húsz összefogózva
+végigment a norimbergi utczákon, erősen dalolva, a jó filiszterek
+messziről <span class="pagenum"><a name="Page_223" id=
+"Page_223">-223-</a></span> siettek eleve becsukni ablaktábláikat,
+részint becses ablakaikat, részint szép leányaik szemeit féltve az
+igézettől. A mi pedig mint testület illeti a diákságot, az
+határozottan első rangot foglalt el a városban; voltak ugyan
+ellenséges statusok, mint a mészáros-czéh, a dragonyos-ezred és az
+éji őrök, kik a fensőbbséget kétségessé tenni törekedtek, de a
+nemes ifjúság mindannyiszor győzedelmesen tért meg a vitából, s a
+kik a párisi Sorbonne történetével is ismerősek, tudhatják, hogy ez
+a collegium még a politikai mozgalmakban is mint nagyhatalmasság
+van elismerve.</p>
+<p>Nem is végezte azt a pályát hajdan az ember tizenhét éves
+korával; meglett férfiakat számlált a testület, kik szakállt,
+bajuszt növeltek. Voltak tudományokban telhetetlen férfiak, kik
+harminczéves korukig jártak az akadémiákra, s különösen a
+magyarországiak voltak korra s szakállra nézve kitünőek, mert
+nálunk szokás volt előbb végigtanulni a tizenhat iskolát Patakon
+vagy Nagy-Enyeden, s a kitünő tanulókat úgy küldték aztán gazdag
+patrónusok külföldi akadémiákra; valamint a gazdagabb családok
+úrfiait is kegyes tutoraik, a kik odahaza épen nem akartak tanulni;
+a miből aztán egy igen gyűlöletes példabeszéd támadt, a mit én itt
+restellek előhozni. Egyikünk-másikunk magára vehetné.</p>
+<p>Valami phlegmatico-melancholicus állatról van tudniillik szó,
+melyet, ha ide- vagy odahajtanak is, hasonlatos állat marad; diákul
+inkább elmondhatom, úgy nem érti meg minden ember: «ökröm dederunt,
+szamarum tulerunt».</p>
+<p>Azonban mindez csak allegória, mely a mi hősünket legkevésbbé
+sem illeti, mert először egyike volt a legfiatalabb tanulóknak,
+másodszor pedig a legtartósabb emlékezetű ifjú, a kinek reggeltől
+estig könyv nélkül megtanulni Ortelius redivivust annyi volt, mint
+nekem egyet innom a tudós férfiú egészségére, s írása vetekedett
+szépségére Franciscus de Páviáéval, a ki Fust uramat <span class=
+"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span>
+utczahosszat kergette, kő helyett foliánsokat hajigálva utána, a
+miért a könyvnyomtatás ördögi mesterségének föltalálásával elvette
+a szépírászok angyali kenyerét.</p>
+<p>A szépírászat ebben az időben már nagyon hanyatlófélben volt, a
+miért méltán szenvedélynek nevezhetni, ha valaki még annak
+fentartásán törekedett, mint tevé Bokácz, kinek nevéhez a latin
+ius-végzet különös megbecsülésénél fogva ragadt, a tudományos világ
+mintegy érdemrendet tűzvén az által a magukat kitüntetők emlékére,
+melyet hazánkban is több család mind e mai napig visel, mint a
+Véghelius, Fabricius, Fehedius et cætera.</p>
+<p>Itt ismerkedett meg a derék tanuló egy ifjú magyar nemessel, ki
+őt szelíd, tiszta lelkéért nagyon megszerette. A magyar ifjú rossz
+gazda volt, sokszor került zavaros állapotba, Bokáczius ilyenkor
+nemcsak, hogy megosztá vele csekély összegét, mit tanításaiból
+szerzett, sőt úgyszólván magának nem tartott meg semmit.</p>
+<p>A magyar ifjú sem feledé el a vett szívességeket, hanem
+iparkodott azokat mind tettel, mind szeretettel visszapótolni.
+Bokáczius kisegíti barátját az akadémiai vizsgálatokon a
+scriptores, az auctores ismeretével, a jó barát viszont őt segíti
+ki a csetepatéknál ökölnek s a háromélű kardnak tudományával; a jó
+barát tudott hatalmas, merész eszméket a rigorosumokban föladott
+thémákra, Bokáczius pedig gyönyörűen ki tudta azokat dolgozni
+latinul és görögül kettőjük számára. A magyar fiúnál erős volt a
+szív s a kar, Bokácziusnál az ész és a nyelv; ilyenformán egymás
+hiányait kölcsönösen kipótolták, a mit az egyik nem tudott, tudta a
+másik, s mint rendesen szokott lenni ellenkező véralkat, hajlam s
+tehetségekkel bíró embereknél, csaknem elválhatatlanok lőnek
+egymástól.</p>
+<p>Midőn a magyar fiú szünnapok alkalmával hazáját meglátogatni
+tért, Bokácziusunk oda is követé. Ott az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> idegen
+ifjú beleszeretett a szép Magyarországba, különösen pedig annak egy
+szépséges leányába, a ki testvére volt az említett jó barátnak.
+Hajh, ha ez is úgy szeretné őt, mint bátyja.</p>
+<p>Lelkesítő borozás közben ott az ősi várkastélyban gyakran
+előfordult a szó Magyarország sorsáról, mely a külföldet annyiban
+érdekelte akkor, hogy a legerősebb villongások azon időben folytak
+a reformatio ügye miatt; beleszóltak svéd s németalföldi
+fejedelmek. Bokáczius ilyenkor annyira el hagyta ragadtatni magát,
+hogy vérét, lelkét, mindenét fölajánlja azon honért, melyben
+egyetlen barátja született, s kivált a hon legszebb virágai
+egyikéért, a szép Ilonkáért.</p>
+<p>Ilonka sokkal szebb volt napfénynél, mint holdvilágnál, piros
+arczát inkább rendelé az ég mosolyogni, mint ábrándozni, nem is
+értett a lantveréshez, mint bájos Westphalia tündérdelnői, kik az
+erkélyre kiülnek, és úgy pengetik a guitárt, hogy hólyag támad
+ujjaik hegyén bele; de tudott kenyeret sütni, olyat, a milyenhez
+hasonlót Bokácz sohasem ízlelt.</p>
+<p>Pedig végigette egynéhány nemzet kenyerét, ismerte a híres
+prágai zsemlyéket, a mik ha megszívósodnak, nincs az a Sámson, a ki
+egyet kétfelé bírjon repeszteni; birkózott a sléziai hosszúkás,
+fényes hátú brugókkal is, miknek béle olyan tömött, mint a jóféle
+agyag; kóstolta a berlini biklát, ezt a diákoknak sóval és
+köménymaggal hintett ideálját, mely közepén föl van hasítva, s
+kétfelé fordítja az oldalait szépen; s bámulni tanulta otthon
+ünnepek alatt a tejjel sütött kenyeret, melynek beléből kevés
+phantasia mellett rögtön gombóczot lehet göngöríteni; – de mik
+voltak mindazok a magyar kenyérhez képest!</p>
+<p>Micsoda a magyar kenyér a világ többi kenyerei között? A mi a
+classicitas az irodalomban. Az egyszerűség, jó izlés, nemesség és
+művészet remeke az. Már rátekinteni is csupa gyönyör; kellemesen,
+mint egy <span class="pagenum"><a name="Page_226" id=
+"Page_226">-226-</a></span> napsütötte halom, melyen a grácziák
+honolnak, domborul magasra, féloldalán piros és sárguló hasadásra
+nyílva, hogy szintúgy mosolyog, mintha azt mondaná: «én vagyok az
+Isten igazi áldása». Ha kezedbe veszed, könnyű és rengő, a karéjt
+szelő kés csak úgy ropog benne, ha fölnyitod, orrodat fölüti az
+édes illat, mely életet s boldogságot párolog arczodra; hófehér
+belét szétfoszthatod, mint az asbestet, s mégis oly tömött az, hogy
+hézagot nem találsz benne; és ha megkóstolod, abban több ízt
+találsz, mint az ananászban, s nem panaszkodol az úrra, mert az
+mindennél jobb… Óh, a magyar kenyere nagyon jó! Talán azért is
+szeretnek bennünket olyan nagyon?</p>
+<p>Nem mondom, hogy a derék Bokácznál is csupán ez volt az eset; ő
+legelső dolognak tartotta Magyarországon Ilonka szép szemeit,
+mosolygó orczáját, úrtalan szívét; de azután következett rögtön az
+Ilonka keze sütötte kenyér, hely maradt még elég azután is a derék
+ifjú szívében a jó esperes és lelkész urak, a szabadelvű mágnások s
+egyéb szeretetreméltó személyek számára.</p>
+<p>Arról azonban ő nem szólt semmit, Ilonka pedig még annál
+kevesebbet, hogy mit gondolnak magukban egymás felől? hanemha
+nyilatkozatnak lehetne venni azt a piros, zöld és fehér lószőrből
+fonott gyűrűt, melyet Bokácz fonott nagy mesterséggel Ilonka
+számára, névbetűket és sziveket formálván azon csudálandó
+művészettel, s melyet Ilonka nem sajnált szép ujjaira fölpróbálni,
+a mikről senki sem mondta volna, ha ránézett, hogy kenyeret is
+tudnak dagasztani, olyan finomak és gyöngédek voltak.</p>
+<p>A szünnapok végeztével a két ifjú ismét visszautazott
+Norimbergbe, Ilonka egy kicsit megsiratta őket – azok a könnyek
+egyébiránt bátyjáért is hullhattak, – s azután elmult egy pár
+esztendő, a mi idő alatt sokkal több sóval ették a magyar kenyeret,
+a kiknek volt: ha ugyan igaz, hogy az emberek könnyeiben só van,
+<span class="pagenum"><a name="Page_227" id=
+"Page_227">-227-</a></span> s ha igaz, hogy az emberek könnyeznek,
+mikor szomorkodnak.</p>
+<p>A magyar ifjú azalatt visszatért hazájába, s onnan nem egyszer
+küldözött levelet elmaradt barátjának, a mi azon időben valamivel
+több áldozattal járt, mint a mióta Thurn és Taxis herczegség
+gondoskodik a levelek ide s tova szállításáról.</p>
+<p>Akkor még Magyarországon a czigány járt levéllel egyik falutól a
+másikig; messze földre társzekerektől lehetett küldeni izenetet,
+kik gyapjut – mit szállítottak egyik országból a másikba;
+atyafiságos dolgokban az ember maga ült szekérre; ha pedig nagyon
+sietős ügye volt, lovas embert tarisznyázott föl, s kezébe adva az
+útirendet, úgy szállítá odább a czéduláját.</p>
+<p>Egy öreg félszemű hajdúja volt Ilonka testvérének, a ki
+hébe-hóba levelet hordott urától Bokáczhoz. Katona volt a fiú
+hajdanában, azért ismerte a járást: el is poroszkált napjában
+tizenkét óra hosszat a nyeregben, hozzá volt már szokva.</p>
+<p>Ez a félszemű ficzkó volt a legkedvesebb tünemény Bokácz előtt;
+mert ez hozott izeneteket a kedves jó baráttól, s ez mondhatott
+volna tudósításokat Ilonka felől is, ha lett volna bátorsága
+Bokácznak felőle kérdezősködni. De ehhez rendesen csak akkor jött
+meg a mersze, mikor a félszemű posta kilovagolt a kapun.</p>
+<p>Egy napon ismét beállít a szokott posta a maga zöld
+kaczagányában, sárga, rézsarkantyús csizmával s piros csákós
+süvegével, s általadva Bokácznak egy bagariabőrbe varrott s
+lepecsételt csomagot, elmondá neki nagy súgva ura izenetét: «hogy
+tudniillik ezen csomagot, melyben írás vagyon, de titkos, rögtön
+vegye magához, s a nélkül, hogy valakinek szólna felőle valamit,
+menten vigye el Amsterdámba, a költség itt van hozzá az erszényben;
+hanem jól vigyázzon magára, nehogy az úton elfogják, mert
+veszedelmes írások vagynak ama tokban, melyek a svéd királynak
+szólnak magyarországi <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
+"Page_228">-228-</a></span> uraktól. Ha pedig elfogják, reá ne
+valljon a küldőkre. Aztán a kisasszony is izent valamit.»</p>
+<p>Bokácziusnak ez az utolsó szó valamennyi előbbit mind kiverte a
+fejéből.</p>
+<p>Kérdeni sem merte, hogy vajjon mit izenhetett őneki a szépséges
+Ilonka?</p>
+<p>De elmondá ezt a félszemű Ámor kérdezetlenül is.</p>
+<p>Azt izente, hogy ne fogadja el kegyelmed ezt a megbízást
+bátyjától.</p>
+<p>Bokáczius még inkább hüledezett.</p>
+<p>Mert azt állítá, hogy kegyelmed ezáltal veszedelembe jöhet, és
+azt ő nem akarja.</p>
+<p>Bokácziust csak ez a szó tette hőssé. Hiszen a veszélylyel
+bátran daczolásra semmi sem olyan jó ösztön, mint annak a tudása,
+hogy van egy imádott lény, a ki őt most félti, a ki érte remeg,
+imádkozik, ki őt reszketve várja vissza, s a büszkeség örömével fog
+reá gondolni, ha majd bátran keresztültörve minden bajon,
+diadalmasan visszatér!</p>
+<p>Most már Bokáczius, ha eddig ingadozott, elvállalta a veszélyes
+megbizást.</p>
+<p>Tanuságot kellett tenni azon nő előtt, a kit szeretett, férfiúi
+bátorsága felől.</p>
+<p>Szép titokban lovat vásárolt, azon elment a határig, ott lovát
+hátrahagyva, gyalog került a mocsárok felé, hogy a határőrök észre
+ne vegyék; de épen e fölösleges óvatosság által jutott a
+kerülgetett veszedelembe, mert a kalauz, ki a határig elvezette,
+gyanút kapott, s visszatértében jelentést tett felőle; ilyenformán
+a jámbor Bokácz csak azon vette észre, hogy minden oldalról üldöző
+lovasok közelednek feléje, a kik elől lehetetlen volt gyalog
+menekülnie.</p>
+<p>E szorongatott helyzetében arra a gondolatra jött, hogy a
+magával hozott bőrtekercset fölszakítva, a benfoglalt iratot
+kivette belőle, s elolvasta annak tartalmát. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p>
+<p>Bizonyos lehetett felőle, hogy ha azt megkapják nála, már akkor
+a fejétől búcsút vett.</p>
+<p>Mai világban könnyen segíthetett volna magán, mert egy szál
+dörzsgyufával meggyújthatta volna az egész iratot, de még ezt ekkor
+a tűzkő s kova pótolta, azzal pedig nem megy oly gyorsan a
+lánggerjesztés. Kétségbeejtő szorongatásában tehát mit tehetett
+egyebet, mint hogy széttépte apróra az egész irományt, s megrágván,
+lenyelte. A kik tudják, milyen szilárd alkatrészekből állt a
+papiros ezelőtt néhány száz esztendővel, bizonyára nem fogják tőle
+irigyelni ezt a vendégséget.</p>
+<p>Alig gyűrhette le az utolsó falatot, a midőn üldözői utólérték,
+kik is menten megfogták, megkötözék, s minden emberi eszközökkel
+gondoskodtak róla, hogy ártalmatlanná tegyék, úgy vitték aztán egy
+ló hevederéhez kötve vissza valamely magas kősziklai várba, ott
+volt egy magas spanyolszakállú castellanus, ki Bokácziust személy
+szerint ismeré, épen nagybátyja lévén azon filiszternek, a kinél
+Norimbergben szállásolt; tehát ez előtt még csak el sem tagadhatá
+magát.</p>
+<p>A spanyolszakállas nagyon örült, a midőn Bokácziust ilyen szép
+állapotban, keze, lába meglánczolva, megpillantá, s azon reményét
+fejezé ki, miszerint igen sokáig lesz egymáshoz szerencséjök.</p>
+<p>Bokácziusnak volt annyi esze, hogy magát mindenekben ártatlannak
+vallja, a mint hogy nem is találtatott nála legkisebb bizonyítványa
+is valamely vétségnek, annálfogva olyan képet csinált minden
+kérdésre, mint a ki el nem tudja gondolni, hogy miért fogták el
+sétálása közben.</p>
+<p>A castellanus sokat tartott arra, hogy őt spanyolnak tartják
+(Sziléziában született), nem volt elég, hogy ezt a kifejezést a
+képébe fölvette, hanem a mikor lehetett, belemennydörgött egy-egy
+spanyol kifejezést a német beszédbe, ugyanazt gyöngébbek kedvéért a
+folyó nyelvre is lefordítva s értesítve az embereket mindenről, a
+mi Spanyolországban szokás. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p>
+<p>– Ah, ah, mia vida, a tagadás könnyű, de a vallatás sem nehéz.
+Én voltam tíz esztendeig Spanyolországban, Corduában, Valenciában,
+Estremadurában: ustedes habla el espanol? non? nem beszél
+spanyolul? Kár! könnyebben megérthetnők egymást. Fabe um? tudja ön:
+hogy Spanyolországban hogy szoktak a makacs fegyenczekkel tenni, a
+kik vallani nem akarnak? Semmi sem egyszerűbb. Vestir a la Moda;
+felöltöztetik őket divat szerint, spanyol divat szerint. A kik nem
+akarnak az inquisitio előtt mantener conversation – beszédbe
+ereszkedni, azokat felöltöztetik spanyol öltözetbe. Ez igen szép
+öltözet; először is jön a kalpag, el sombrero, igen egyszerű dolog
+ez, egy vékony szíjjal körülkötik az ember fejét szorosan, akkor
+egy gömbölyű pálczát alája dugnak s elkezdik lassankint tekerni a
+szíjat. Biztosítom önt kedvesem, hogy öt csavarintásnál senki sem
+bír többet kiállani, az határos a pokolbeli kínszenvedéssel: a
+hatodik okvetlen gutaütés. Hanem ez csak tréfa, a csizmák, a
+spanyol csizmák sokkal komolyabb eszközök, mert a velük élés
+sohasem megy a halálig. A két térdét, kedvesem, négy deszka közé
+szorítják, akkor a két középső deszka közé egy vékony éket vernek
+kalapácscsal, ha nem használ ez, vernek utána másodikat, harmadikat
+egész tizenkettőig. Ez igen kritikus mulatság. Mondhatom önnek,
+sokszor láttam Spanyolországban; megátalkodott eretnekek esküvel
+állíták az ötödik-hatodik éknél, hogy az elkárhozottak minden
+kínszenvedése nevetség az övéikhez képest. De mindez bagatella, mia
+vida, mesedolog, csekély dolog. A spanyol mente a legtökéletesebb
+mindazon eszközök közt, miket a fölvilágosítás könnyebb
+eszközölhetése végett föltaláltak. Ez, caro amigo, nyers
+bivalybőrből van varrva, mely épen ráillik a vallatott egyéniségre:
+pontosan, tökéletesen, mint a leggavallérosabb dolmán. Ezen
+öltözetben odaállíttatják a vallatottat egy erősen befűtött
+kemencze mellé. Tudja ön: <span class="pagenum"><a name="Page_231"
+id="Page_231">-231-</a></span> ez a legleleményesebb eszme. A mint
+a melegség a nyers bőrt áthatja, az kezd összehúzódni, mindig
+jobban-jobban összezsugorodik, az egész testet lassankint
+összeszorítja, minden erecskét, minden izmocskát nyom, teker,
+facsar; ugy-e bár, kedves barátom, ez a legeredetibb öltözet, a mit
+Spanyolországban viselnek?</p>
+<p>A jó Bokáczius mindenféle színt váltott e gyönyörű elbeszélés
+alatt, s a hideg veríték csorgott alá homlokán az elsorolt
+kínzószerek puszta elképzelésére.</p>
+<p>– No no, kedves kis barátom, – szólt a nemes castellanus,
+megveregetve az ifjú orczáját, – remélem, hogy az egész moda
+espánéval nem leszek kénytelen önt megismertetni. Az inquisitio
+főnöke ő méltósága tíz nap mulva érkezendik meg, azalatt úgy
+hiszem, megerősül önnek emlékezőtehetsége, hogy a mit most nem tud
+még, akkor pontosabban fogja elmondhatni: küldői nevét, szándékát s
+más egyebet. Az ideig majd egy csendes kis külön szobácskát
+rendelek ön számára, una camara hermosa, a hol gondolatait
+rendbeszedheti.</p>
+<p>A jó Bokáczius szive nagyon megkeseredék e szavakra. Tehát tíz
+nap mulva az inquisitio elnöke megérkezik, akkor őt felöltöztetik
+spanyolnak; nem volt pedig egészen bizonyos felőle, hogy jól fog-e
+neki illeni ez az idegen öltözet.</p>
+<p>Annyit azonban szentül föltett magában, hogy magyarországi
+barátait el nem árulja.</p>
+<p>Csupán egy segítség létezett rá nézve; – megölni magát éhen.</p>
+<p>Erre tíz nap elég lesz; a szándékról nem kell senkinek megtudni
+semmit, a meredek toronyablakban egész nap szoktak játszani a
+verebek és vadgalambok; Bokácziusnak minden két napra adtak egy
+kenyeret, azt a kenyeret ő szépen apróra elmorzsázva, kihintette
+tömlöcze sűrű rostélyzatán; az ég madarai eljöttek érte, elhordták
+szépen; sohasem tudta meg a tömlöcztartó, hogy a fogoly nem maga
+fogyasztotta azt el. <span class="pagenum"><a name="Page_232" id=
+"Page_232">-232-</a></span></p>
+<p>Két nap így pazarlá el kenyerét. Nem is igen sajnálhatta azt a
+kemény, keletlen, ragadós süteményt, a mitől ólomgörcsöket kap az
+ember.</p>
+<p>Harmadnap legkínzóbb kezdett lenni ránézve az éhség, legkisebb
+idege szenvedni látszott alatta, agyát lassankint kerülgeté a véres
+düh, a mikor az élő állat kezdi elveszteni lelkét s ösztönt kap
+önmagát megmarni, a mikor a legtermészetellenibb tárgyak
+étvágyingerlően tünnek föl előtte, s elrabolják álmait.</p>
+<p>Pedig erősen föltevé magában, hogy még sem fog enni, hisz ez a
+dühödési kín csak a harmadik, negyedik nap tart az éhhalálnál,
+később aztán elveszti az idegzet küzdési erejét, a simpathicus
+rendszer kiszárad, a görcsöket halálos lankadás váltja fel, s
+egyszerre csak eláll a lélegzet, és akkor mindennek vége van.</p>
+<p>Midőn jött a porkoláb harmadnap a kenyérrel, Bokáczius mondta
+neki, hogy csak tegye le mellé és távozzék. Addig, míg a porkoláb
+el nem ment, hozzá sem nyúlt a kenyérhez. Akkor odavitte azt az
+ablakhoz, s megtörte, hogy elmorzsolva kiszórja a rostélyzaton; egy
+pár galambka ott turbékolt már a párkányon, várva a szokott
+étetést.</p>
+<p>De mily kisértő meglepetés várt Bokáczra, a mint a kenyeret
+feltörte! ez nem azon ragadós, gyúratlan vakarcs volt, a minővel
+eddig táplálták; ugyanazon barna agyag bár, de oly friss, puha
+sütemény, a minőt csak messze-messze innen tudnak készíteni, a
+kenyér haja ropogós s pirkadó gyürkére hasadozott, bele
+összenyomható és újra szétdagadó, illata kedvesebb az ambróziánál!
+És ő már két nap óta nem evett…</p>
+<p>A hidegláztól reszketve morzsolá szét a kezébe vett darabot s
+kihinté azt a rostélyon.</p>
+<p>A mint így őrjöngő sietséggel iparkodott a csábító süteményt
+elpusztítani, egyszerre egy gyűrű akad a kezébe, mely a foszló
+kenyérbe volt sütve.</p>
+<p>Ugyanazon gyűrű volt az, melyet ő kötött háromféle <span class=
+"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span>
+lószőrből, ugyanazon névbetűkkel és különféle czifrákkal… Mi
+csodálatos úton jött ez ide?</p>
+<p>Bokáczius azt hivé, hogy csak álmodik.</p>
+<p>Nagy sietve szakítá most szét az egész kenyeret s ím egy
+összegöngyölt papirosba rejtett ráspoly hullott ki belőle.</p>
+<p>A papirtekercset fölbontá, s e sorokat olvasá benne:</p>
+<p>«Kedves Bokáczius! Te nem fogadtál nékem szót, hanem bátyámnak,
+s ime ilyen kellemetlen állapotba hoztad magadat. Már most engedd,
+hogy innen kiszabadítsalak. A mint megtudtam, hogy elfogtak, rögtön
+elindultam kitudni, hová vagy bezárva? s akkor beszegődtem
+konyhaszolgálónak ezen várba. Most vedd hasznát ezen ráspolynak,
+melyet kenyeredbe sütve küldök, hogy ablakod vasait átfűrészeld.
+Két éjszaka e munkával készen lehetsz. Holnapután kenyeredben egy
+hosszú kötelet fogsz kapni, melyen tornyodból a mosókonyha
+kéményéig leereszkedhetel, onnan aztán az én gondom lesz téged
+tovább megszabadítani. Isten legyen veled, kivánja Ilonka.»</p>
+<p>Bokáczius ezer érzelmen ment keresztül. Ilonka ily merész
+önfeláldozásra volt képes ő érte! Tehát Ilonka szereti őt. És minő
+szerelem az! Konyhaszolgálónak szegődni féltett foglyáért, aljas
+munkákat vállalni, hogy őt megszabadítsa; szabadság, szerelem! Két
+legboldogabb eszméje az emberi szívnek; – nem is lehet rossz néven
+venni Bokácziustól, hogy míg e két édes eszméről gondoskodott,
+csaknem egészen elkölté a puha kenyeret, tudtán kívül, s csak akkor
+vette észre magát, mikor már a puszta héja volt a kezében. No ezt
+elteheti holnapra.</p>
+<p>Most újra visszatért minden életkedve. Alig várhatta az
+éjszakát, hogy szabadulási munkájához foghasson, s reggelre készen
+volt az egyik vassal. Olyan szépen elfűrészelte azt a fal mellett,
+hogy észre nem lehetne venni. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p>
+<p>Harmadnap csak estefelé érkezett a porkoláb az igért kenyérrel:
+de iparkodott késedelmét kimenteni a fogoly előtt, hogy a
+konyhaszolgáló nem süthette ki a rabkenyeret előbb, mert az
+inquisitor számára kellett kenyereket sütnie, sokat, a ki nagy
+kisérettel érkezett meg a várba.</p>
+<p>No, itt ugyan legfőbb idő a menekülésre.</p>
+<p>A toronyablakból is hallhatá Bokáczius, hogy a porkoláb igazat
+mondott; a várudvaron lármás őrség jött-ment; beszélgetett és
+csörtette kardját.</p>
+<p>Késő éjszaka lett csak egy kis csöndesség a várban. Csak akkor
+merte a kenyeret feltörni és a kötelet elővenni.</p>
+<p>Ebben a csöndben úgy tetszett Bokácziusnak, mintha valami
+ismerős kedves hang oda alant egy sokszor hallott magyar népdalt
+énekelne; ez a kedves leányka lesz, ki a menekülő foglyot ez által
+akarja értesíteni, hogy ha toronybörtönéből a hosszú pavillon
+tetejére leszáll, a sok kémény közül az igazit válaszsza.</p>
+<p>Hirtelen átráspolá az utolsó vasat is, mely még akadályára volt,
+s megerősítve a kötelet a kiálló vashorgokban, gyorsan alácsúszott
+rajta; – a háztető gerinczén óvatosan kúszva végig, behallgatózott
+egyenkint minden kéményen. Ráakadt végre az igazira. Az alól
+hangzott föl az ismerős dallam: «Rab vagyok, rab vagyok,
+szabadulást várok»,</p>
+<p>Egy pillanat mulva Ilonka lábainál hevert a boldog rab ifjú,
+kormosan és füstösen, mint akárki, a ki kéményen keresztül
+választotta az utat.</p>
+<p>Ilonka nemcsak, hogy el nem sikoltotta magát, midőn a szerelmes
+ifjú a kürtőből aláesett, hanem még arra is figyelmezteté, hogy egy
+szót se szóljon, mert a mellékszobák tele vannak emberekkel; hanem
+bízza egészen ő reá magát és addig, míg a várból ki nem jutnak, a
+száját se nyissa föl.</p>
+<p>Legelsőbb is helyezze el magát ebbe a nagy puttonyba.
+<span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
+"Page_235">-235-</a></span></p>
+<p>Bokáczius engedelmeskedett.</p>
+<p>Ilonka azután felülre rakott egy kis szennyes ruhát, s azzal
+fölvette a puttonyt a vállára.</p>
+<p>– Az Istenért, – susogta Bokáczius, – nehéz leszek én a te
+gyönge vállaidnak.</p>
+<p>– Nem megmondtam, hogy egy szót se szólj! – súgott vissza a
+lány, s kezébe véve a gömbölyű mosófát, megindult a konyhából ki a
+várudvarra.</p>
+<p>Olyan délczegen lépegetett, mintha egyéb teher sem volna vállain
+ruhánál.</p>
+<p>– Istenem! – sóhajtá Bokáczius, – megszakad gyönge termete.</p>
+<p>Hogy a kapuhoz juthasson, az őrszobán kellett keresztülmennie.
+Három muskétás akkor is ébren volt és kártyázott, azok megpillantva
+a szép leánykát, elkezdtek vele kötődni.</p>
+<p>– Mi a jelszó? – kérdé az egyik útját állva.</p>
+<p>– Mit viszesz itt a puttonyban? – tudakozá a másik.</p>
+<p>– Mit hát, – szólt parasztos enyelgéssel a leányka, – három
+rabot, meg egy ágyút.</p>
+<p>– Hohó, hugám! – szólt az egyik ficzkó, – tudod-e, hogy az a
+parancsolat, hogy a mely leány itten keresztülmegy, annak egy
+csókot kell adni vámba.</p>
+<p>– No meg azt, és két ütleget, – válaszolt a leányka, s míg a
+katona szép orczájáról elrabolta a csókot, ő meg jót húzott a
+hátára a szapuló fával. Tetszett a ficzkónak mind a kettő. A jámbor
+Bokáczius pedig szerette volna szétrúgni a puttony oldalát s
+birkózásba elegyedni az egész század muskétással.</p>
+<p>Nem is állhatta meg, hogy a puttonyból ki ne dörögjön, mikor
+Ilonka kiszabadult onnan.</p>
+<p>– Igazán megcsókolt az a gaz kölyök?</p>
+<p>– Ugyan hallgass… Nem; csak a nyakamat.</p>
+<p>Most a vén kapust kellett fölverni álmából.</p>
+<p>– Hát te hová akarsz menni a várból? – dörmögött a vén medve,
+midőn a sok csengetésre felébredt. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p>
+<p>– Ruhát szapulni a patakra. No, csak nyissuk azt a kaput
+szaporán. Nem érek rá kenddel enyelegni.</p>
+<p>– Ki látta azt, éjfélben menni szapulni, he?</p>
+<p>– Éjfél biz a kend lusta szemeinek! Elaludta a hajnali
+harangszót. Ereszszen szaporán, így nem készülök el estig.</p>
+<p>A kapus aztán nyájasabb lett, megczirógatta a leányka arczát,
+megcsípte gömbölyű állacskáját, s beszélt néki szép hízelgéseket, a
+minőket a vén katonák tudnak. Bokácziusnak pedig kedve lett volna
+kidugni kezét a szennyes közül s belemarkolni a kapus deres
+üstökébe és megrázogatni emberül.</p>
+<p>– Nem nehéz ez a puttony? – kérdé a kapus nyájasan, – ne
+segítsek a patakig vinni?</p>
+<p>Ilonka hihetőleg a körmére koppintott a szapulófával az öreg
+troubadournak, mert az nagyon teremtettézett valamiért, hanem
+azután kinyitá a kaput a leány előtt, de esküvel állítá, hogy
+vissza nem bocsátja reggel előtt.</p>
+<p>A mint a váron kívül értek, Ilonka elkezdé lépteit gyorsítani,
+pedig a lejtőn lefelé még nehezebb volt terhét emelni. Bokáczius
+minden lépten kérte, hogy tegye le már. «Még nem lehet, még
+meglátnak», felelt a leányka s lihegve, fogyó erővel haladt a
+mellékútig, a hol a nagy hársfák elzárták a kilátást. Csak alig
+birt már odáig menni, s a mint a legelső kőpadhoz ért, ott
+összerogyott terhe alatt, s bizonyára Bokáczius igen helyesen
+cselekvék, a midőn rejtekéből kikelve, karjaira emelé alélt
+leánykáját, s úgy futott vele a határ végéig. Neki könnyebb volt e
+kedves teher.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Sok, igen sok idő mult el ez esemény után.</p>
+<p>Bokáczius uram megvénült, megkorosodott, bölcs ember lett
+belőle, derék családapa, és a mi legfőbb: Kassa városának főbirája.
+<span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
+"Page_237">-237-</a></span></p>
+<p>Lőn azonban, hogy a midőn Bocskay István, Erdély nagy fejedelme
+elfoglalná felső Magyarországot, a jó Bokáczius ismét azon
+helyzetbe találá magát, melyben évek előtt heidelbergi diák korában
+volt.</p>
+<p>A mit akkor kevés vérrel, gondtalanul, kalandvágyó lélekkel
+tett, ugyanabba vágott újra nyugodt észszel, feleséges és biróságos
+ember létére, s követte Bocskayt minden utaiban.</p>
+<p>Micsoda idők voltak azok? és mik nem voltak? azt itt
+rendetlenség volna emlegetni; annyi bizonyos, hogy Eger határáig
+úgy hítták hazánkat, hogy Törökország, s mikor háborúba mentünk,
+nem tudtuk, hogy ellenségeinket üssük-e vagy jóbarátainkat.</p>
+<p>Hanem a mi Bokácziusunkra nem tartoznak a háború ügyei, ő csak
+mint írástudó kisérte a fejedelmet, s a csatákból neki csak a
+félelme jutott.</p>
+<p>Hja, bizony az ember ötven éves korában nem érzi azt a
+melegséget szive körül, mit 18 éves korában érzett, ha ágyú és
+trombitaszót hall, kivált ha az ember családos és feleséges, és még
+hozzá városbiró.</p>
+<p>Egy napon meghivás érkezett a fejedelemhez a Budán székelő
+nagyvezértől, hogy jőjjön le Pest alá, a nagyúr legújabb kegyelmét
+átveendő.</p>
+<p>A vele volt urak nagyon aggódtak a meghiváson. A török
+diplomaták mindig ilyen tréfás úton szokták nyakukra nőtt
+pártfogoltjaikat kelepczébe ejteni, s az már eléggé kitünt, hogy
+Bocskay nem a törökök számára akarja elfoglalni Magyarországot.</p>
+<p>A fejedelem nem félt semmitől, mint tudva van, még a péntek
+naptól sem, s miután elhatározá, hogy a nagyvezér meghivását
+elfogadja, kiséretéül épen azokat az urakat nevezte ki, a kik
+legtöbbet figyelmeztették aggodalmaikra.</p>
+<p>Hogy ilyenformán Bokáczius ki nem maradhatott a kiséretből, ezt
+előre is gondolhatni, mert ha más féltette a fejedelem személyében
+az ország ügyét, jó barátját, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> saját bőrét, féltette azt
+mind együttvéve Bokáczius, s igen szerette volna, ha őt a fejedelem
+ebben a tisztességben nem részesíté, de a mire Bocskay azt felelte,
+hogy «a kegyelmed nyaka sem drágább, mint az enyém», s menni
+kellett.</p>
+<p>Reggel felé felöltözének az urak, s lóra ülve a fejedelem oldala
+körűl sereglettek, s úgy indulának meg Magyarország fővárosa felé,
+mely akkor egyszersmind Törökország határvárosa volt.</p>
+<p>A bizonytalan kimenetelű aggodalom borongott mindenki arczán, a
+jó Bokácziusnak pedig nemcsak arczán, de még kalapján is, melyre
+visszafelé tette föl a vitézkötést. Úgy is jó volt.</p>
+<p>Útközben azonban, Bokáczius a fejedelem mellett lovagolván, az
+történt, hogy az emberséges kassai biró paripája szüntelen
+féloldalra farolna, ezáltal az egész úri menetben nagy
+rendetlenséget mívelvén.</p>
+<p>Darab ideig nem ügyeltek erre a félszegségre, míglen a fejedelem
+maga megsokalván az alkalmatlanságot, meg nem szólítá
+Bokácziust.</p>
+<p>– Ugyan bizony, kegyelmed leszorít már az útról a lovával.</p>
+<p>– A bizony, – szólt Bokáczius, maga is elismervén hibáját, –
+nyilván ez is lelket lát maga előtt, mint Bálám paripája, s nem
+akar odább menni.</p>
+<p>A fejedelem azonban, ki az akkori időben nem tartá illendőnek, a
+lelkekre magyarázni ki valamely földi tüneményt, addig vizsgálódék
+Bokáczius körül, míglen észrevevé azon sajátságos okot, mely miatt
+a kassai biró paripája mindíg féloldalt jár. A derék férfiú
+tudniillik a nagy aggodalom közben reggel felöltözvén, elfeledett
+mind a két lábára csizmát húzni, s míg a jobb lábát ama sarkantyús
+paszomántos saruval fölfegyverzé, a bal lábán rajta feledte a
+kecsegeorrú papucsot, s minthogy a ló oldalát mindig csak a
+sarkantyúval döfögeté, annálfogva járt az féloldalt az úton.
+<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
+"Page_239">-239-</a></span></p>
+<p>Ezt a galibát pedig ő maga észre sem vette, a míg a fejedelem
+nevetve nem figyelmezteté reá.</p>
+<p>E mulatságos véletlen azonban egyszerre derült hangulatba hozá a
+többi urakat, minden baljóslat, aggodalom szétrepült a légbe
+mindnyájok szivéből, az egy Bokácziust magát kivéve, a ki
+irigylette otthon maradt fél csizmája sorsát s óhajtá, hogy bárcsak
+a fejét is otthon feledhette volna.</p>
+<p>A fejedelem és kisérői félelem nélkül léptek az oroszlán
+barlangjába; egyik oroszlán a másikéba.</p>
+<p>A mint Bocskay naplójában írt jegyzete bizonyítja, ő maga sem
+volt róla bizonyos, hogy fog-e onnan visszatérni? de mégis elment a
+meghivásra.</p>
+<p>A török urak szertelen szivessége csak újabb erősség volt
+Bokácziusnak félelmeit erősbíteni.</p>
+<p>Nagyobb aggodalommal soha nem várták az ebéd végét, mint ő az
+elfogadási ünnepélynél, a midőn a magyar uraknak kétszáz tál étel
+fölhordását kellett végignézni. Csak végignézni, mondom, mert
+egyrészről oly sebesen elhordták az orraik előtt az izoglánok, hogy
+alig nyúlhattak hozzájok, másrészről pedig különös elhatározottság
+kellett ez ismeretlen mivoltú ételek megkóstolásához, ilyenekhez
+nem szokott embernek.</p>
+<p>Bokáczius gondolá magában nagy elbúslakodva, hogy hiszen majd a
+végén következik a fekete leves!</p>
+<p>S valóban, a mint az ebédnek vége lett, mindegyik magyar úr háta
+mögött megjelent két csausz s fölszólíták őket, hogy kövessék külön
+sátorukba.</p>
+<p>Ott fognak bennünket lenyakazni! gondolá magában Bokáczius, s
+elszánta magát végső órájára.</p>
+<p>A midőn pedig őt is egy külön sátorba vezették, ott a két kísérő
+csausz elővett egy szép virágos zöld selyem kaftánt, nyuszttal
+megbélelve, s azt felölté a jó Bokáczius dolmánya helyébe, olyan
+jól illett reá, hogy még a földön is húzta a végét.</p>
+<p>Így felöltözve visszavezették ismét a magyar urakat <span class=
+"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> a vezér
+sátorába, kit-kit gyönyörűséges díszkaftánba öltöztetve; maga a
+fejedelem is bíborköntössel volt felruházva, aranykoronával
+fején.</p>
+<p>Bokáczius lelke el volt ragadtatva a dolgok ily örvendetes
+fordulatán, de csak akkor érzé ő mégis magát igazán boldognak, a
+mikor egyszer hátat fordíthatott ennek a «pestises Pestnek», a hová
+az ember testamentum-tétel nélkül be sem tehette a lábát.</p>
+<p>Mindezen példából pedig csak az a tanulság, hogy a mi veszélyben
+gyönyörűségünket találtuk ifjúkorunkban, ugyanaz vénségünkben nem
+akar ízleni, akkor egy bottal is meg mertük támadni az elefántot,
+most pedig az egér ellen is keztyűt húzunk. A kinek pedig szilárd
+elvei vannak, az ifjan könnyű szívvel, vénen szomorkodva keresi föl
+a fátumot, – de mégis fölkeresi.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
+"Page_241">-241-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>NE NYULJ HOZZÁM.</h2>
+</div>
+<h3><i>I. A délibáb.</i></h3>
+<p>Mikor az izzó róna «tengerről álmodik».</p>
+<p>Egy felhő nincs az égen; a forró nyári nap hevétől
+összerepedezett a föld és hol tavaszszal széles tócsák voltak, ott
+most hófehér a felcserepedezett föld; kiverte a sziksó; környéke
+ripacsossá taposva marhanyomoktól; egyetlen növény, mely körüle
+tenyészik, a szikfű. A pusztai «Sírkút»-ból kiszáradt a víz. A
+puszták fia megitatná belőle a lovát, de a fenekét éri a vederrel.
+Ott átkozza magában a napot: azt a napot is, mely kiszítta a kútból
+a vizet; meg azt a napot is, a melyen született. Egy ital vizet nem
+kap messze földön a lovának.</p>
+<p>Pedig körülötte hullámzik a tenger.</p>
+<p>Egy végtelen óczeán, mely megszűkíti a láthatárt, s aztán elvész
+az égben. Hullámokat vet, mintha sietne a földet körülkerülni,
+olyan sebesen fut; olyan magas hullámokat, hogy ha hajó úsznék
+rajta, annak csak földfeletti lények lehetnének az utazói.</p>
+<p>Néha szemlátomást közelébb jön a hullámzó óczeán, látszik, hogy
+nyeli el a távolban a házakat, kunhalmokat, a szénakazalokat.
+Elönti az útjában talált várost: a tornyok, a háztetők meglátszanak
+a víz tükrében visszafelé fordítva. A kunhalomból sziget lesz, mely
+maga is úszik, libeg a hullám hátán; a tündérsziget árnyas erdők
+hűsébe hivogat; s a tündér, a ki azt lakhelyéül <span class=
+"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span>
+választotta, ábrándos kedvében elkezd légvárakat építeni. Átlátszó
+paloták körrajzai jelennek meg a tenger szinén, a súlyegyen minden
+törvényei ellen, éleikre állítva, hegyeikkel fordítva lefelé
+talapzat helyett. Ez a magyar alföldi délibáb.</p>
+<p>Az egész ég valami sápadt opálszínben látszik izzani, s a nap
+körül halavány fényudvar képződik.</p>
+<p>1849 nyarán láttam egy ilyen tündérmutatványát a természetnek a
+hortobágyi pusztán, a maga rendkívüli pompájában.</p>
+<p>Mintha gúnyolni akarta volna álmainkat, úgy építette szemem
+előtt a légvárakat egymás tetejébe.</p>
+<p>A gólyát, mely a rónán átrepül, megnagyobbítja mesés
+griffmadárrá.</p>
+<p>Pálmaerdőket usztat felénk.</p>
+<p>Egyszer aztán neki ered észak felől egy mérges forgószél, s a
+mint az megérinti a délibábot, egyszerre szétomlik az egész
+káprázat. A tenger eltűnik, a várak helyén ott állnak a boglyák és
+kunhalmok. A tündérsziget helyett a pusztai kiszáradt kút. Az
+őserdők összezsugorodnak hernyó-, sáskalepte fűzfákká, a tánczoló
+torony egy helyben áll a távol láthatáron. S az ég még sárgább
+lesz, mint azelőtt.</p>
+<p>Alszik minden. Napsütötte éj van. Csak a tücskök billiói, ezek a
+természet nihilistái, hirdetik a végtelent ellepő egyhangú
+szavukkal, hogy minden semmiből lett és ismét semmivé lesz.
+Segítnek hozzá.</p>
+<h3><i>II. A két jegenye.</i></h3>
+<p>Ha a hirhedett Messzelátó-csárda udvaráról széttekint az utazó,
+maga előtt látja, nyugatnak elterülve, az ecsedi lápot, ezt az
+óriási sötétzöld szőnyeget, melynek bársony hamvasságot ád a
+rózsaszínben virágzó buja mocsári növényzet, a piros réti füzény.
+Szerteszéjjel apró pyramidok elszórva rajta; szénaboglyák és
+nádkúpok. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id=
+"Page_243">-243-</a></span> Közepén keresztül egy sötét vonal
+húzódik át, a vármegye töltése, itt-ott hidakkal megszakgatva;
+fölötte, mint egy tündérregebeli szellemalak, kóborol egy-egy
+alakváltoztató árnyék: se nem felhő, se nem köd, hanem hatalmas
+szunyog-tábor: néha oszloppá magasodik fel jó kedvében, mintha
+széltölcsér volna s úgy tánczol végig a nádóczeán felett.</p>
+<p>Délnek buja kukoriczaföldek terülnek el, felváltva aranysárga
+tarlóktól, a miken hadrendbe állítva sorakoznak a földész
+érdemrendei, a búzakeresztek. S e kanaháni panoráma közepett, az
+országút mentében látszik egy bekerített zöld folt. – Folt a szó
+minden értelmében. A majtényi síkság azon darabja, a hol Pálffy
+vezér lerakta, a Rákóczi-sereg utolsó maradványaival, a fegyvert, a
+szathmári békekötéskor. Azóta erre a földfoltra nem lépett emberi
+láb. A fák felnőnek, kidülnek, ott rohadnak rajta, vad állat, vad
+madár tanyát ver, fészket rak, szaporodik benne, vadász bele nem
+lép, hogy kizavarja belőle, vándor meg nem áll mellette, hogy egy
+botnak valót levágjon a gesztjéből; az országút ott visz el
+mellette: az utasok mutatják egymásnak: «az volt az a hely», s
+aztán a lovak közé csapkodnak, hogy elveszítsék szem elől.</p>
+<p>A sík láthatáron karcsú tornyok emelkednek, azok között még
+Árpádkori ősszittya építészetű műremekek, öthegyű tornyok és
+tarkázott téglából épült templomok. Ez a darab föld itt az egyedüli
+soha meg nem hódított része Magyarországnak, a hová idegen be nem
+fészkelhette magát se erővel, se praktikával. Területét védi a víz,
+a föld, a lég és az emberi meleg vér. Még az ős vezérek egyike, a
+ki a földvárat építé, találta ki azt a nagyszerű védelmi módot,
+hogy a Szamost gáttal elrekesztve, mocsárt teremtsen maga
+körül.</p>
+<p>Ez a víz védelme.</p>
+<p>Földe gazdag; ha ma elpusztítják, letarolja az ellenség, egy jó
+évben helyrepótol mindent. <span class="pagenum"><a name="Page_244"
+id="Page_244">-244-</a></span></p>
+<p>Ez a föld védelme.</p>
+<p>S aztán nem marad itt meg a más ország lakója; mert ehhez a
+levegőhöz, a minek alkatrésze szunyog, tőzegfüst, mocsárgáz,
+áztatott kenderbűz, ember kell, a kiben úgy helyén van a lélek,
+mint az itt lakó tősgyökeres fajban; a kinek olyan meleg a vére,
+hogy nem fog azon se a hideglelés, se a félelem. Más elpusztul
+abban, ez pedig olyan egészséges benne, hogy meg nem él közte a
+patikárus, és minden legénye beválik katonának, s ott is két ember
+számot tesz. Ez a levegő és a tűzvér védelme.</p>
+<p>Tehát azokon a tornyokon nem lengett soha semmiféle idegen
+zászló. Kakas van a legtöbbön: egy nyakas hitfelekezet jelvénye. Az
+a kakas, a melyik megintette szent Pétert, mikor megtagadta a
+mesterét!</p>
+<p>De magasabban, mint valamennyi tornyot, lát az utas kiemelkedni
+egy terjedelmes zöld park közepéből két kolosszális jegenyefát.
+Ködben, alkonyatban, holdvilágnál könnyen azt hihetné az utazó,
+hogy az ott valami nagy székesegyház, kettős gót toronynyal.</p>
+<p>Hanem azt azután minden kocsis megmagyarázza neki, a ki a tájról
+való, hogy azok ott a «Virágossy-jegenyék.» Majd elmegyünk
+mellettük. S ha a kocsin négyen ülnek, akkor megkisérthetik, hogy
+átérik-e a derekát egynek-egynek? Pedig csak száz esztendős az
+egyik, a másik meg nyolczvan. S mikor aztán félnapi siető úttal
+elérnek a távolból meglátott jegenyékig, akkor csakugyan érdemesnek
+fogják találni, hogy ott pihenőt tartsanak, s ha négyen vannak,
+megkisértsék a vénebb jegenyét átmérni öllel, a mi nem sikerülend,
+s aztán emlékül leszakítani egy levelet abból a repkényből, melynek
+emberkar vastagságú indája felkapaszkodik a fa tetejéig; bele van
+már nőve a fa kérgébe, s hozzátapad, mint egy bozontos kigyó, végig
+benőve daróczgyapottal.</p>
+<p>Ha még aztán olyan szerencsés az utazó, hogy nemcsak
+<span class="pagenum"><a name="Page_245" id=
+"Page_245">-245-</a></span> a jegenyefákat nézheti meg, hanem az
+árnyékukban fekvő kastélyba is betérhet, s ott valamiképen,
+ismeretség, barátság, elvbarátság, korteskedés, poetázás,
+természetvizsgálás, háztűznézés, vadászat, jótékony adománygyüjtés,
+egy szóval valami ott maradás (csakhogy épen ne «földkóstolás»)
+czíme alatt néhány napot a legkedvesebb társaságban eltölthet,
+ezalatt megtudhatja a két jegenyefa történetét, meg a mi körüle
+történt, a hogy azt én nekem is elmondták.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Tehát: valami kilenczven éve annak, mikor e díszes kastély ura
+ezt az első jegenyefát ülteté, a kastélyát környező park
+északkeleti szögletében, azon a napon, a melyen János fiát
+megkeresztelték: épen a házassága első évének az utolsó napján. A
+fának a neve is János lett.</p>
+<p>Mikor megkérdezték az apát, hogy minek ülteti azt a fát oda a
+szegletbe? azt felelte rá: azért, hogy a többinek elég hely
+maradjon.</p>
+<p>És helyes volt az elővigyázat, mert azután következett a második
+jegenyefa, az István, azután a harmadik, a Pál, a negyedik, a
+Gábor, meg az ötödik, a László, s az mind gyönyörűen díszlett egy
+sorban a kastély homlokzata előtt. Szebb homlokzatot a palotájának
+ennél nem kivánhat már egy király sem. A Lászlónál megállapodni
+látszott a – sétány, és sok ideig nőtt egymással versenyt az öt
+jegenyefa odakinn, épen úgy, mint az öt fiú benn a házban. Ép,
+egészséges fából voltak! Gondja is volt rá az elültetőnek, hogy meg
+ne rontsa a féreg.</p>
+<p>Egyszer aztán – huszadik esztendőre – kellett még helyet keresni
+egy hatodik csemetének az északnyugoti szögletben. Annak az ültető
+kertész apa azt a nevet adta, hogy a «Tivadar», azért hogy, ha jön
+a zivatar, hát kadencziájára találjon benne! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p>
+<p>Kertészeknek és apáknak megvan az a babonájuk, s azt el lehet
+nézni nekik, hogyha egy fát valamely gyermekük nevére elültetnek,
+arról azt hiszik, hogy a fa és a gyermek élete egymáshoz van kötve:
+addig él az egyik, a meddig a másik. Babona biz ez; de sokszor
+beteljesedik. Az apa, a ki a jegenyefákat szép sorba ültette, maga
+mind holtig gyönyörködhetett e szép, egymást kisérő pálmasorban:
+nem szomorítá meg egynek is a kiveszte. Csak az ő holta után
+kezdett csorba támadni a szép homlokdíszben. A fiak egymás után
+elhaltak; s a mint a név gazdáját eltemették, az iker-fa is utána
+kivánkozott: kiszáradt, kiveszett még abban az évben. Az
+utolsóelőtti fánál megfordítva történt. Azt egy rekkenő nyári napon
+tövig hasította kétfelé a villám. S azon az őszön a névrokon
+Lászlót egy hajtóvadászaton véletlenül elsült fegyver halálra
+sebesíté. Nem maradt meg, csak a legelső és legutolsó jegenye: a
+legvénebb és a legfiatalabb. – Azok aztán meg is öröködtek. – Még
+egy újabb évtized jött, s az ifjú jegenye, a Tivadar, magasságra
+elérte a bátyját, a Jánost, ha derékban karcsúbb maradt is
+amannál.</p>
+<h3><i>III. A két sasfiú.</i></h3>
+<p>A János negyvenöt esztendős volt már. Ifjú korában huszártiszt:
+a ki megjárta lóháton, a svadronya élén, kétszer Párist, egyszer
+Nápolyt, és egyszer Moszkovát, s végezte, mint nyugalmazott őrnagy,
+mikor már a testében benmaradt ólom, a mit Auszterlitznál kapott
+emlékül, nagyon alkalmatlanná tette neki a lovaglást. A Tivadar
+pedig huszonhárom éves gyerek, a kit a bátyja, mint családfő és
+gyám akkor parancsolt haza a gárdistaságból, mikor a László olyan
+szerencsétlen halállal kimult. Nem lehetett az utolsó fiúnak
+megengedni, hogy az is a katonai pályán töltse el az életét.</p>
+<p>Az pedig aztán, mikor haza került, el lehet képzelni,
+<span class="pagenum"><a name="Page_247" id=
+"Page_247">-247-</a></span> a bécsi udvari élet, a gárdistai
+parádévilág után, mennyire nem találta magát bele a vármegyei
+életbe. A mit a bécsi katonai iskolában (és egyéb iskolákban)
+tanult, annak itt mind semmi hasznát nem vehette: az csak arra
+való, hogy felejtse el. Azért mégis kinevezte a főispán
+tiszteletbeli aljegyzőnek. Időjártával majd beleszokik. Így kezdik
+azt.</p>
+<p>Egy délután együtt sétálgattak a kastély udvarán a sasfiak, s
+elnézegették azt a két szál jegenyét.</p>
+<p>– Nézd, öcsém, – mondá János, – mennyi mindenféle fészek van
+ezeken a mi fáinkon? azok ottan hollófészkek. Ezek meg
+vércsefészkek. Amazok meg szarkafészkek. Csak egyféle fészek nincs
+rajta.</p>
+<p>– Az is van! – sietett ellentmondani Tivadar.</p>
+<p>– Hisz azt se tudod, mit akartam mondani?</p>
+<p>– Dehogy nem! Gébicsfészket akart bátyám mondani. A mit a német
+Spottvogelnek nevez. Az is van rajta. Én hallom minden este, mikor
+a többi madarak hangját utánozza, meg is tudom mutatni, hol a
+fészke. Nézzen csak a pipám szárán végig, a hová a csutorát
+irányozom, ott van. Nem hiszi? Mindjárt felmászok és lehozom.</p>
+<p>Meg is tette volna; mert a katonaiskolában úgy megtanulta a
+tornászatot, hogy fel tudott futni a fára, mint a macska; de bátyja
+visszatartá.</p>
+<p>– Nem gébicsfészket nélkülözök én a mi fáinkon, kedves öcsém;
+hanem emberfészket. Minden madár szaporodik rajta; csak a mi
+családunk pusztul el benne.</p>
+<p>– Hát házasodjék meg, bátyám.</p>
+<p>– Ne légy bolond! Én már kinőttem a vőlegénycsizmából. Két
+kapitulácziót kiszolgáltam Marsnak, a harmadikat csak nem kezdem el
+Hymennél. Most tanuljak bölcsőt ringatni, mikor már magamat is
+ringatni kell? Nem elég, hogy a sebhelyeim megérzik a rossz időt,
+még olyanokat is szerezzek, a mik az asszony-kedély szelét-havát
+megérzik? Neked való hivatal ez, öcsém. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span></p>
+<p>Erre aztán a Tivadar azt felelte, hogy elkezdett
+fütyörészni.</p>
+<p>János pedig csak nem eresztette ki a körme közül, hanem
+karonfogta s úgy sétáltatta maga mellett.</p>
+<p>– Az pedig már csak lehetetlen, hogy a mióta itthon vagy,
+valamelyikbe e közűl a sok szép leány közűl bele ne szerettél
+volna.</p>
+<p>– Persze, hogy lehetetlen.</p>
+<p>– Akkor hát minden jól van. Mikor tartsuk a kézfogót?</p>
+<p>– Hjaj, bátyám! Nem úgy megy az! Bátyám sok várostromot látott:
+tudja, mi az a «parallela» – a «sappe», a «traverse»? No hát én még
+most vagyok az első parallelánál.</p>
+<p>– Te? A gárdista? A ki megszoktad rohammal foglalni el a
+várat?</p>
+<p>– Hja, bátyám: vára válogatja.</p>
+<p>– Hogy híjják az ideálodat?</p>
+<p>– Úgy híjják, hogy «Ne nyulj hozzám!»</p>
+<p>– Ilyen nevet én nem ismerek sem a kalendáriumban, sem a nemesi
+«arany könyvben».</p>
+<p>– Bár én sem ismerném.</p>
+<p>– Hát ki adta neki azt a nevet, hogy «Ne nyulj hozzám?»</p>
+<p>– Mindazok, a kik nem mernek hozzá nyulni. Nem olyan leány az,
+bátyám, mint más. Mikor egy szobában vagyok vele, nem merek
+lélekzetet venni, hogy meg ne sértsem azt a levegőt, a mit az ő
+ajkai kilehelnek, s ha rám veti a szemeit, meg vagyok babonázva s
+elfelejtek beszélni. De úgy van azzal minden ember. Csak azért
+járok el minden úrfitársaságba, hogy meghalljam, dicsekedik-e
+valaki azzal, hogy legkisebb kegyét megnyerte valaha, hogy annak
+aztán kitörjem a nyakát. De mind olyan maródi az valamennyi, mint
+én magam vagyok. Egy se jutott hozzá közelebb az első parallelánál.
+<span class="pagenum"><a name="Page_249" id=
+"Page_249">-249-</a></span></p>
+<p>– Ne mondd már! S mi az igazi keresztyén neve ennek a
+természetfölötti csodának?</p>
+<p>– Azt bizony bátyám is aligha nem ismeri. Kapornaky Jolánka.</p>
+<p>– Hogyne ismerném? Az anyjának udvaroltam valaha. Az is szép
+leány volt. Egyért azért mentem el katonának, mert másnak adta a
+kezét. Bizony öcsém, az nagyon erősen bekerített vár; hanem hát
+megpróbálunk hozzá – approchirozni.</p>
+<p>– Nehéz lesz az, bátyám! Aztán még ha a leány szívét meg tudnám
+is hódítani, hátra van a másik hadjárat: az apja ellen. Az öreg
+Kapornakyról rémséges dolgokat beszélnek.</p>
+<p>– Már – teszem föl?</p>
+<p>– Hogy az olyan okos ember, a kinek egész vármegye számára való
+esze van. Mikor ő, mint alispán vezeti a megyegyűlést, akkor még a
+főispán neve is «hallgass», a második alispáné: «ne szólj bele!» a
+többieké pedig: «kusti». Az beszél Bentham Jeremiásból anglusul és
+Chateaubriandból francziául, s még azt is megmondja, hogy melyik
+lapján a Corpus jurisnak van ez meg amaz.</p>
+<p>– Az igaz, hogy ő ilyen ember.</p>
+<p>– No, én meg olyan tudatlan vagyok, mint – egy gárdista.</p>
+<p>– Semmi sem könnyebb, mint erről tenni. Mikor egy tudós, meg egy
+tudatlan ember összejönnek: akkor az utóbbi azt teszi, hogy hallgat
+s engedi az előbbit beszélni. Csak a szemöldökével mutatja, meg
+egy-egy helyeslő fejbólintással, hogy tökéletesen egyetért vele. Ha
+valami nagyon hochdeutsch volt a tudatlannak, összehúzza a
+homlokát. Arra a tudós még egyszer elmondja azt neki sokkal
+világosabban. Akkor a tudatlan homloka kiderül, felnyitja a száját,
+meg a szempilláit: most már tökéletesen érti! Ha pedig valami nagy
+dolgot mond neki a tudós, akkor felkiált: «hah! nagyszerű!» Csak
+<span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
+"Page_250">-250-</a></span> arra vigyázzon, hogy ő maga semmit se
+szóljon. Végül a tudós igen kellemes társalgónak fogja elismerni, s
+nagyot fog tartani a talentumairól.</p>
+<p>– Aztán azt is mondják, hogy az öreg rettenetes szigorú az
+erkölcs dolgában. Hogy a leányának még csak egy szerelmes verset
+sem enged elolvasni.</p>
+<p>– Bizony nem is lesznek attól a leányok okosabbak.</p>
+<p>– De még csak tánczolni sem engedi.</p>
+<p>– Bizony furcsa is, kedves öcsém, ha jól felveszszük a dolgot,
+hogy valakinek a leányát csak úgy kiszólítja az anyja mellől valami
+nagy siheder, derékon kapja, magához szorítja, elszalad vele, meg
+visszaszalad vele, keringelni kezd vele, rugdalódzik előtte,
+kergeti, elfogja, össze-vissza czinczálja, félholtan visszahozza s
+még csak azt sem mondja meg, hogy tréfa volt-e ez, vagy serio!
+Hogyha mindaz muzsika nélkül történnék így!</p>
+<p>– Az ám: de muzsika mellett történik. S az öreg Kapornaky
+házában még sohase szúrta bele a pallóba a czigány a bőgője szegét,
+hogy ott brugózzon. Azt mondja az öreg, hogy sehol a világon annyi
+pénzt ki nem dobálnak muzsikára, mint Magyarországon. S azt
+kivánja, hogy a ki olyan nagy bolondja a zenének, hát tanuljon maga
+hegedülni, hegedüljön egész reggelig, ha kivánja s aztán fizessen
+érte magának. A kártyát sem állhatja ki az öreg; azt mondja, hogy a
+kártyás dupla tolvaj: mástól ellopja a pénzt, magától meg az időt.
+A korhelységnek épen nem barátja. Nem akarja elhinni, hogy a fiatal
+bornak minden esztendőben háromszor kell kiforrni magát. Más
+bizonyos dologban pedig végtetenül puritán. Én pedig ezekben a
+bűnökben nyakig el vagyok sülyedve.</p>
+<p>– Ezen lehet segíteni, öcsém. Megjavítja az ember magát.</p>
+<p>– Nem mondom, hogy meg nem történhetik, ha van kiért? Hanem a
+min nem tudok segíteni: az a rangkülönbség. Az öreg első alispán a
+vármegyében, én <span class="pagenum"><a name="Page_251" id=
+"Page_251">-251-</a></span> meg egy substitutus supernumerarius
+honorarius vicenotarius.</p>
+<p>– Hát hisz ez elég hosszú titulus. Még kinőheti magát.</p>
+<p>– Aztán meg micsoda gazdag ember az hozzám képest! Én már lábán
+eladom a repczémet, neki meg még két esztendei búzája ott van a
+magtárban.</p>
+<p>– Már olyan földhöz ragadt szegény te sem vagy. El tudsz tartani
+egy asszonyt. S jobb az olyan férj, a ki csak egy asszonyt tud
+eltartani, mint az olyan, a ki kettőt is el tud tartani. Aztán ha
+egyszer én meghalok: mindjárt meg lesz duplázva a vagyonod.</p>
+<p>– Jaj, csak arról ne beszéljen, bátyám! Becsületes ember nem
+számít a rokonai halálára. Azt kivánom, hogy kilenczven esztendőt
+érjen bátyám, s még akkor is minden foga meglegyen. – De még aztán,
+ha mindez megvolna, hátra van egy fatális állapot. A vallás. Az
+öreg nagy buzgó kálvinista; főkurátora valamennyi zsiros szájú és
+zsiros kalapúnak; valóságos kálvinista pápa.</p>
+<p>– Hát hiszen te sem vagy pogány.</p>
+<p>– Nem ám, hanem lutheránus. Aztán tudja bátyám, hogy a mit csak
+a pánszláv iskolamesterek vétenek, azért mind nekünk kell
+szenvednünk, a jó tulajdonságainkból is himet varr ránk a zsiros
+szájú. A világért el nem merném árulni, hogy én zongorázni tudok,
+hogy rám ne mutassanak érte.</p>
+<p>– Hát, tudod? Okos ember hallgat arról, hogy milyen hitvallása
+van.</p>
+<p>– De hátha egy még okosabb ember támad, a ki azt megkérdezi?</p>
+<p>– Akkor azt mondod rá, hogy «jó ember vagyok s hiszek a
+Krisztusban».</p>
+<p>– Hisz arról ismer aztán rám! – De hát mind hiábavaló beszéd ez!
+Mert volnék bár olyan kálomista, mint Diószegi Márton esperes uram,
+olyan gazdag, mint «Tánczos Kovács», olyan előkelő, mint Reviczky
+Ádám <span class="pagenum"><a name="Page_252" id=
+"Page_252">-252-</a></span> és olyan tudós, mint Hatvani
+professzor,<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href=
+"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> mit érne az nekem mind, ha
+olyan gyáva vagyok, hogy még csak a kezét se merem megfogni a szép
+Nenyuljhozzámnak.</p>
+<p>– No hát, megállj; majd segítek én rajtad, hogy meg is csókolod
+a szép Nenyuljhozzámot, még pedig első intrádára.</p>
+<p>– Hogyan lesz az? Brachiummal exequáljuk a csókot?</p>
+<p>– Nem azt, önkényt adva és kicserélve, hiteles tanuk
+jelenlétében; apja, anyja szeme láttára és
+felpanaszolhatatlanul.</p>
+<p>– No, ilyet nem hallottam soha.</p>
+<p>– Elhiszem. Nem is tanítják ezt se a «Stiftben», se a gárdista
+kaszárnyában. Majd meglátod, ha rá kerül a sor.</p>
+<p>– Nagy dolog lesz.</p>
+<p>– Hanem aztán azt mondom, hogy ha én neked megszereztem az első
+csókot, akkor aztán a megtört résen láss az ostromhoz s nekem
+esztendő ilyenkorra asszonyt hozz a házhoz.</p>
+<p>Tivadar nagyot sóhajtott s azt mondta, fejét búsan csóválva:
+Nagyon rövid időt szabott, bátyám.</p>
+<h3><i>IV. A bűvös tükör.</i></h3>
+<p>Eljött pedig Károly napja, a mit Kapornakyéknál nagy fénynyel
+szoktak megünnepelni. Az egész vármegye színe-java össze szokott
+gyűlni erre a napra annál a háznál, a melyhez a legnagyobb
+tisztelet és közszeretet volt csatolva. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p>
+<p>Minden neme a vendégszeretetnek gyakoroltatott itt; csak kettőt
+nem lehetett kapni a háznál: czigányzenét, meg kártyát.</p>
+<p>Azért mégis a legjobb mulatságok közé számították a Körtvélyesen
+töltött Károly-napokat. Az egész vármegyéből összegyűltek a szép
+leányok, deli legények, s a bohóságnak ilyenkor szabadalma van.
+Maga a háziúr, az alispán, a hogy a zöld asztalnál el tudott
+kormányozni egy egész vármegyét, hogy a többinek csak írni kellett,
+a mit ő diktált: úgy el tudta saját házánál is mulattatni az egesz
+vendégsereget a lakoma alatt kedélyes adomáival, a miket a
+legünnepélyesebb komoly ábrázattal adott elő, mintha a
+legáhitatosabban szomorkodnék a gyásztörténet fölött; a míg a
+társaság hangversenyt kaczag körülötte. Lakoma után pedig ő volt a
+társasjátékok rendezője. S azok fölségesen sikerültek mindig.
+Változatosság kedvéért aztán, hogy minden szívbeli vágy ki legyen
+elégítve, este felé egy kis hazardjáték is meg lett engedve.</p>
+<p>Tudniillik lutri.</p>
+<p>Előhozták a táblákat, meg a hozzájuk való négyszögletű
+üvegdarabkákat s aztán játszottak nagy pénzben: krajczárban.</p>
+<p>Nem kell tréfára venni a dolgot; a krajczár nagy pénz volt
+akkor. A jelen ivadéknak fogalma sincs arról, hogy mi volt az igazi
+krajczár? Az nem ilyen inséges krajczár volt, mint a mostani, hanem
+tekintélyes, derék érczdarab, széles és köpczös. Egy krajczárért
+kapott az ember fél zsemlyét, egy pohár pálinkát meg egy darab
+szalonnát hozzá: egész reggelit; s a jó gazdasszony, ha a koldusnak
+egy krajczárt adott, felet visszakért belőle. Még az én időmben is
+megvoltak ezek a becsületes igazi krajczárok: már akkor vastag
+krajczároknak hítták. Az a históriai hagyomány róluk: hogy dicső
+emlékezetű Mária Terézia királynőnk hozta volna őket létre. Az a
+kegyes szokása volt ugyanis az uralkodónőnek, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> hogy
+valahány kolduló barát tartotta eléje perselyét, abba mindig egy
+aranyat vetett. A királynő akkori kanczellárja (nagy Sparmeister
+lehetett!) ezért alázatos remonstrácziót tett a legmagasabb úrnő
+előtt, azt proponálva, hogy elég lenne a barátnak – egy krajczár
+is. A koronás hölgy ekkor verette azután ezeket a vastag
+krajczárokat; de a saját használatára olyanokat készíttetett, a
+miket kétfelé lehetett srófolni, úgy, hogy a belsejükben egy
+körmöczi arany elfért. Így osztotta azontúl a maga szegényei között
+krajczár álarcz alatt az aranyakat. Nekem is akadt a kezembe
+egynehány ilyen szétnyitható krajczár; de biz abból már mind
+kiszedték az aranyakat a – jezsuiták.</p>
+<p>A társasjátékoknál biz ott csókolódtak is; de hát nem volt az
+baj. Egy nyilván adott csók nem olyan veszedelem, mint egy titokban
+adott kézszorítás. Hanem ebben az egy dologban ravasz volt a
+házigazda. Tudta jól, hogy ez a mulatság mind a vendégei rovására
+megy; ő neki nem kerül semmibe. A szép Nenyuljhozzámtól nem kap
+senki még csak egy olyan piczike csókot sem, a mekkorát az estlepke
+szender szokott osztani az estikéknek. Úgy vigyáz az magára, hogy
+azt ugyan soha meg nem zálogolják.</p>
+<p>Megközelíthetetlen vár az!</p>
+<p>János bátya azonban gondolt ki valami stratagémát, a mi
+vetekedett a trójai ló ötletével; azt elő is vette.</p>
+<p>Volt egy rendkívül csúf ábrázatú esküdt a vármegyében, a mellett
+igen joviális ficzkó, a ki minden tréfára kész volt. Erre volt
+bízva a feladat, Pohárynak hítták. (Háry volt ugyan az igazi neve,
+hogy mért egészítették ki ekként? azt nem lehet kitalálni.)</p>
+<p>– Nekem egy új ötletem van! – szólalt fel János bátya, miután
+már az ismeretes haragszomrádokat mind végigjátszották, – a
+«tükör-próba».</p>
+<p>– Folyamodó adja elő alázatos indítványát, – mondá <span class=
+"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> az
+alispán, ki nagy kedvelője volt e szakmában az új ötleteknek.</p>
+<p>– Hát a tükör-próba abból áll, hogy egyike az uraknak leül egy
+székre: annak a vállára illesztetik egy üres tükör-ráma, úgy hogy
+az ábrázatja kilátszik belőle. Ebbe a tükörbe nézve kell minden
+hölgynek a fésűjét a lebontott kontyába ismét visszatűzni –
+férfinak pedig a kibontott nyakkendőjét újra csokorba kötni. A ki
+elneveti magát, zálogot ád!</p>
+<p>– Hisz az semmi! – hangzott fel az indítványra minden oldalról a
+lezúgó ellenmondás.</p>
+<p>– Engedjük az indítványozónak kifejteni az indokait.</p>
+<p>– Nekem csak egy argumentumom van; de «ad hominem». Legyen a
+tükör Poháry esküdt barátunk.</p>
+<p>Ez egyszerre megfordította a hangulatot.</p>
+<p>– Nagyon jó lesz! Elfogadjuk!</p>
+<p>– Poháry, de eadem, esküdt úr exmittáltatik az «oculatára» –
+hangzott az alispán komoly intézkedése.</p>
+<p>Már az igaz, hogy ha valakinek hivatása volt arra, hogy az
+ábrázatját tükörül kölcsönözze oda másoknak, úgy az csak Poháry
+esküdt lehetett. Ennek minden vonása úgy mozgott, hogy ha akarta,
+hosszú képe volt, ha akarta, gömbölyű; minden satyrt egyesített
+magában s különösen nagy adománya volt abban, hogy más embernek a
+félszegségeit remekül tudta utánozni. Csakugyan megtalálta mindenki
+a saját képmását abban a rámában, a mibe Poháry feje volt foglalva,
+csakhogy borzalmasan eltorzítva; a milyen hős, hetyke, pajkos, vagy
+nyalka úrfi jött eléje, épen olyant adott ő vissza, s kivált
+azoknak volt jaj, a kik szép fiúknak tartották magukat, s ezt a
+deli mórikálást hű kinyomatban találták meg az ő ragyabunkó rút
+czifferblattján. Egy se állta azt meg, hogy el ne nevesse magát, a
+míg a nyakravalóját megköti csokorra s örömest is fizette a
+zálogot; tudva, hogy csók lesz annak a vége. Mert hiszen a
+hölgysereg meg még kevésbbé állta ki a próbát. A hölgyek
+<span class="pagenum"><a name="Page_256" id=
+"Page_256">-256-</a></span> különben is hajlandóbbak a nevetésre. A
+konty-feltűzés egynek sem sikerült. (Megjegyzendő, hogy ez épen
+ötven esztendővel ezelőtt történt, a mikor a hölgyek hajviselete
+abból állt, hogy hajukat három ágra befonták s azt magas «giraffe»
+fésűvel feltűzték: lehetett e tréfára meginvitálni őket minden
+veszedelem nélkül, a mi a mai világban már nem menne
+háztető-szétbontás nélkül.) Tehát egytől-egyig mind zálogot adott.
+Az eleven tükör a belenéző hölgynek mind mosolygó, édes, nyájas
+képet akart mutatni, a mitől még borzasztóbb lett. Nem állta azt ki
+senki nevetés nélkül. Még a háziúr maga is kijött a phlegmájából, s
+ember emlékezetére először látta és hallotta őt valaki nevetni.
+Ámbár az is csak olyan nevetés volt, hogy összeszorította az ajkait
+s aztán a fejét meg a vállát rázta s valami hangot hallatott, a mi
+hasonlít az apróra vagdalt köhögéshez. Ez is sok volt tőle.</p>
+<p>Most került a sor a hölgykoszorúból (sorshúzás szerint) a szép
+Nenyuljhozzámra.</p>
+<p>Szakasztott apja! Ezt se hallotta senki kaczagni soha, csupán
+mosolyogni látta, ha látta. Nem is arra valók voltak ezek a piczi
+ajkak, hogy kaczagásra szétvonuljanak; titkolták a rájuk bízott
+igaz gyöngysorokat.</p>
+<p>Jolánka odalépett a tükör elé s a játék szabálya szerint ő is
+kivonta hajából a magas czifra elefántcsont fésűt.</p>
+<p>Az elbámulás hangja zendült fel köröskörül. Az volt aztán a haj!
+Lágy aranyból, megtömörült napsugárból, térdhajlásig omló drága
+fonadék.</p>
+<p>Maga a tükör is úgy elámult bele, hogy elragadtatásában a szája
+nyitva maradt s a szemöldökei felszaladtak a homloka közepére. És
+ilyen elbájolt alakban még nagyobb nevetség volt rá nézni.</p>
+<p>De minden emberi lehetőséget felülmult a tükör abban a
+pillanatban, a midőn a szép Nenyuljhozzám a ráma közepébe nézve,
+azt a gyönyörű hajtekercset ismét felcsavarta <span class=
+"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> a
+fejére, hogy a fésűvel letűzze. A többi hölgyeknél sehogy sem
+sikerült ez; mikor az ember nevet, nem tudja a kezét a feje fölé
+emelni. A tükörbeli arcz extasisban volt; szemeit az ég felé
+forgatta s ajkait üdvmosolyra vonta szét. Az egész vendégsereg
+jobbra-balra dűlt a kaczagástól.</p>
+<p>De a szép Nenyuljhozzám nem nevette el magát. Szelid
+komolysággal feltűzte a kontyot a fejére s még azután egy nyájas,
+lekötelező mosolylyal meg is köszöné a tükörnek a szíves
+szolgálatot.</p>
+<p>Lett riadó taps utána.</p>
+<p>– Tudom én, hogy az én Nenyuljhozzámomat nem csókolja meg senki!
+– kérkedék diadalmasan a házigazda.</p>
+<p>– Megálljunk csak, urambátyám, nem addig van az! – szólt bele
+Virágossy János. – A statutumoknak codicillusa is van, a mely
+ekképen szól: «ha pedig akad a hölgyek közül egy, a ki megállja a
+próbát nevetés nélkül, az annak a férfinak ad egy csókot, a ki
+szintén megállhatta, hogy komolynak maradjon».</p>
+<p>Lett erre nagy zendülés a fiatalság között! A kik már kinevették
+magukat, azok debaccháltak, hogy ha ők azt tudták volna, magukat a
+világért el nem röhintették volna; valamennyi Demokritból mind
+Heraklit lett volna; a kik pedig hátra voltak, szörnyen
+nekitürkőztek, hogy milyen erősen ki fogják állni a próbát, ezt
+tudva!</p>
+<p>De a tükör is kettőztetett igyekezettel működött s minden
+praktikáját elővette, hogy áldozatainak jó kedvet csináljon. Egy
+nyurga, savóképű patvarista azzal akart rajta kifogni, hogy felfelé
+forgatta a szemeit s a holdvilágba akart felmenekülni előle; míg
+aztán a tükör részéről egy mennydörgő prüsszentés le nem rántotta
+az égből, mire a fiú sírva fakadt s ráfogták szegényre, hogy
+nevet.</p>
+<p>János bácsinak is ki kellett próbálnia saját találmányát.
+<span class="pagenum"><a name="Page_258" id=
+"Page_258">-258-</a></span> Ő is kemény legény volt és igen
+flegmatikus kedély. Olyan erős vonásai voltak, hogy azokat előbb
+kulcscsal kellett volna felhúzni, mint az óraművet, ha azt akarta
+volna valaki, hogy nevetést mutassanak. A bajusza is hosszúra és
+hegyesre volt kifenve, a mi növeli a szilárdság kifejezését. Hanem
+volt a jobb szemöldökének egy megszokott rándulása, a mi úgy jött
+ki, mintha intene valakinek. Nem egy engedelmes szívű patvaristát
+kiküldött már ezzel a szemöldökrándítással a szobából; sőt azt
+mondják róla, hogy egyszer a templomban a legátust is kiszólítá a
+papi székből, hogy az oda ment hozzá: «hogy mit tetszik
+parancsolni?» A tükör szemközt intett a szemöldökével a
+közeledőnek, s János bácsi kapitulált: összeszidta a csúf pofáját
+az incselkedőnek s beadta a maga zálogát.</p>
+<p>Csak Tivadar volt még hátra: a hogy ez János részéről
+furfangosan ki lett csinálva.</p>
+<p>Erre már minden ember irigy volt. Már csak azért is, mert
+legszebb legény volt a társaságban. Aztán meg az egész játék alatt
+olyan komolyan viselte magát, hogy az valóságos botrány volt.
+Mintha előre gyakorolni akarta volna magát az ösztön leküzdésében;
+vagy mintha ez az egész körülvevő világ nem létezett volna rá
+nézve: olyan közönyösen viselte magát; csak akkor villantak nagyot
+a szemei, mikor a szép Nenyuljhozzám állt a torz-tükör elé. Annak a
+diadalát a magáéval tartotta azonosnak.</p>
+<p>– Dejszen grimászolhatsz az én szemem közé, – mondá, rákerülvén
+a sor, a tükörnek, – nem nevettetsz meg engemet.</p>
+<p>A tükör pedig ezúttal épen nem csinált a szemébe néző előtt
+fintorpofákat, sőt igen komolyan beszélt hozzá:</p>
+<p>– Dehogy nevettetlek én meg tégedet, kedves jó pajtásom. Ismerem
+a szívfájdalmaidat. Gyógyítsa be a te orvosságod. Recipe: oscula
+Impatientis Balsaminæ. El <span class="pagenum"><a name="Page_259"
+id="Page_259">-259-</a></span> ne nevesd magadat: kérlek az egekre!
+Gondolj valami szomorú dologra. Gondolj rá, mikor szegény jó öreg
+anyád, nyolczvankilencz esztendős korában, oda ültetett maga mellé
+s megevett éjszakára egy tál czuspájzt, te csak vártad, hogy majd
+neked is ád belőle, de csak nem adott, hanem felfohászkodék:
+«látod, kedves Tivadarkám, milyen mulandó ez a földi élet». (S
+hangjában remekül utánozta az öreg asszonyságot.) – Vagy gondolj
+valami nagyszerű eszmére! Mikor Döbrögi fellelkesül a görögökért s
+elmondja a szabadsághősök vitéz tetteit. Gondolj Kolokotronira,
+gondolj Miaulisra.</p>
+<p>Tivadar erre a biztatásra sem nevetett. Pedig mint tudva van,
+legnehezebb megállni az embernek, hogy ne nevessen.</p>
+<p>Folytatta a munkáját komolyan.</p>
+<p>A nyakravaló-felkötés pedig azon időkben nem volt valami rövid
+foglalatosság. Egy hat rőf hosszúságú vékony fehér mousseline-sávot
+kellett az embernek a nyaka körül tekergetni, még pedig olyan
+ügyességgel és kiszámitással, hogy annak a két vége, utolsó
+kanyarodása, hátul a nyakcsigolyánál kerüljön össze; mert akkor a
+csokrot ott kötötték meg, nem elől. Ez studium volt.</p>
+<p>És Tivadarnak egész odáig sikerült már a műtét, hogy a két
+nyakkendővéget egymáshoz illesztheté: a tükör egészen a kezére
+játszott, komoly arczot csinált, mely összeszorított szájával,
+szemöldeivel maga Kapornaky arczvonásait mimelte: akkor megszólal a
+tükör, az alispán vontatott hangját utánozva: «viczenótárius úr,
+hová tette a fejét?» S erre mintha petárda sült volna el, a
+lestében elhallgató társaság úgy kaczagott fel egyszerre –
+fájdalom, vele együtt Tivadar is.</p>
+<p>A kérdésnek tudniillik az volt az előzménye, hogy egy
+megyegyűlésen Tivadar a jelentését a bevezető fej nélkül adta be az
+alispánnak s mikor az a fentebbi kérdést intézte hozzá, a saját
+fejéhez kapott: azt gondolta, azt keresik. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p>
+<p>Volt aztán nagy diadal a gyülekezetben. Ha nekem nem, neked sem!
+Ez mindig örömöt szül. A szép Nenyuljhozzám ma is csak csókolatlan
+marad.</p>
+<p>Tivadarnak pedig zálogot kellett adni. Odaadta az ujjáról az
+anyjától örökül kapott zafirgyűrűjét.</p>
+<p>A zálog váltságdíja csók.</p>
+<p>Tartsunk előbb egy kis értekezést a csókról.</p>
+<p>Ennek különböző népeknél különböző értéke van. Az orosz, a
+délszláv és román igen olcsón adja: ott minden üdvözlés csókkal
+jár, a legőszintébben egymásnak a szájára adva. Az angol pedig még
+a kézreejtett csókot is perhorreskálja. A franczia ki sem mondja a
+szót, hogy «valakit megcsókolni», hanem «megölelni», a mi nagy
+különbség. A német már középutat tart, azt mondja, hogy «einen Kuss
+in Ehren kann Niemand verwehren». S körülbelől ezt a felfogást
+követték őseink is, a kiknek társasjátékaiban sűrűn szerepelt a
+csók. De az is csak olyan ártatlan, tisztességes, félerőszakkal
+elrabolt, féltréfával engedett, félig elpanaszolt, egészben
+megbocsátott csók volt, a mi senkinek sem ártott meg.</p>
+<p>«Kútba estem, ki húzzon ki?»</p>
+<p>Következett rá egy csók.</p>
+<p>S még a hímpora sem hullott le tőle a virágnak, még a zománcza
+sem törődött le a lepkeszárnynak.</p>
+<p>Osculum charitatis.</p>
+<p>Két zálogot összefogott a békebiró: egy nőét és egy férfiét.</p>
+<p>«Mire legyenek elitélve?»</p>
+<p>Csókra.</p>
+<p>Ámde ez a csók a szép nemre nézve büntetés. Ez így nem volna
+igazság.</p>
+<p>Már pedig Kapornaky Károly a legigazságosabb biró, a ki valaha
+egy vármegyének itéletet osztott.</p>
+<p>Büntető kodexünk még akkor sem volt. A biró tartozott az «usus»
+szerint a vétség fokát a bünhődéssel összeegyeztetni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span></p>
+<p>A hímnemű vétkesnek meg kell szolgálni a csókot azzal, hogy
+előbb tartozik egy verset készíteni vezeklő társához, s azután még
+azt a verset egy tetszése szerinti melódiára elénekelni.</p>
+<p>Rettenetes itélet!</p>
+<p>Az is kegyetlenkedés, valakitől azt kivánni, hogy verset
+mondjon, ha az nem kenyere; de még hozzá, hogy el is énekelje a
+saját kompozicziójára! Ez már csak az akkori idők kemény
+büntetésekhez szokott szigorában leli igazolását.</p>
+<p>Lehetett itt hallani aztán gyöngynél gyöngyebb sonetteket és
+madrigálokat. Az újabbkori népdal-félét akkoriban nem vették még be
+a jó társaságba, hanem azok helyett a félig olasz, félig német
+modorú dalok uralkodtak: «Isten hozzád, te csendes ház». –
+«Gyöngyöm, Minkám, meg kell válnom.» – «Fakadj piros ro-o-o-ózsa,
+fakadj csendesen.» – A «Ha a nap végső sugárinál» dallama épen
+dreyschrittes walzermelódia volt. Eféléket aztán ki kellett adni
+mindenkinek magából, a hogy Isten tudnia megadta, kántorbassusban,
+fistulaténorban, hamis hangon, félig elnevetve, félig belesülve,
+fütytyel kitoldva, a hol a magasan kezdett nótát hanggal nem érték.
+Minden embernek megvolt az az elégtétele, hogy a másik rovására
+nevethetett. És senki nem neheztelt meg érte.</p>
+<p>A zálogbirónak nagy lélekbuvárlati ismeretekre volt ez
+alkalommal szüksége. Tudnia kellett, hogy miként válogassa össze
+párjával a zálogokat, hogy a bünhődő felek a rájuk mért büntetéssel
+meg legyenek elégedve. Mert nem mindegy az embernek, hogy ki legyen
+a bűntársa?</p>
+<p>Legutóljára hagyatott Tivadar. Neki egy szép parázsszemű barna
+fiatal özvegy jutott zálogban elmarasztalt társul, a kiről csendes
+titokban tudva volt, hogy a szép ifjú iránt nem érzéketlen.</p>
+<p>– No öcsém, – mondá a háziúr, – halljuk azt a szép verset, meg
+azt a szép nótát hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_262"
+id="Page_262">-262-</a></span></p>
+<p>A szép özvegy biztató mosolygással tekinte felé.</p>
+<p>De Tivadar nem látta a szép özvegyet, mert az ő tekintete mind
+ott járt a szép, csókolatlan maradt Nenyuljhozzám arczán.</p>
+<p>– Soha életemben se csináltam én verset, urambátyám. Éneklésről
+pedig kevesebb fogalmam van, mint egy pávának.</p>
+<p>Erre a többiek mind neki estek, hogy hát nekik sem mesterségük
+az, egyik se volt se kántor, se komédiás! Ha nekik nem tört bele a
+derekuk, próbálja meg ő is.</p>
+<p>– Ha te nevettél mi rajtunk, most mi is nevessünk te rajtad.</p>
+<p>– Én nem nevettem ti rajtatok! Tanum rá Jolánka kisasszony, hogy
+még csak el se mosolyodtam.</p>
+<p>Erre aztán a szép Nenyuljhozzám lett egyszerre lángvörössé!
+Micsoda goromba érintés volt ez! Kimondani, hogy ők egymás szeme
+közé néztek oly hosszasan s hogy azalatt rájok nézve nem létezett a
+világ.</p>
+<p>Meg is kapta érte a méltó büntetését, mert Jolánka kisasszony
+nem hogy mellette tanúskodott volna, hanem kiszaladt a szobából, a
+szép özvegy pedig megharagudott, odament a tükörül szerepelt
+esküdthöz s annak ragyás ábrázatjára nyomott egy egészséges
+csókot.</p>
+<p>– Én a magam zálogáért megfizettem, már most az az úr ám lássa,
+hogyan váltja ki a magáét?</p>
+<p>Az az úr pedig nem látszott többet törődni a zálogban hagyott
+gyűrűjével.</p>
+<p>Mikor aztán a társaság oszolni kezdett, s kiki a maga szánkóját
+eléjáratva, sorba búcsúzott a háziaktól, az alispán megfogá a
+távozni készülő Tivadar kezét.</p>
+<p>– Öcsém! A mit én egyszer itéltem, azt én meg nem másítom soha.
+A míg nekem egyet nem énekelsz, addig a gyűrűdet vissza nem
+adom.</p>
+<p>– Urambátyám! – felelt erre vissza Tivadar. – A mit én egyszer
+kimondtam, azt én meg nem másítom soha. Ha nem adja vissza a
+gyűrűmet, tartsa meg addig, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> a míg ennél a háznál
+lakodalom nem lesz, akkor majd éneklek én is valamit.</p>
+<p>Hanem már akkor ott állt a szánkója az ambitus alatt, s a másik
+perczben már vágtatott vele a négy csöngős paripa, hogy se látója,
+se hallója nem volt többé annak a hatásnak, a mit vakmerő
+huszárrohamával az ellenséges táborban elkövetett.</p>
+<h3><i>V. A vak koldus dala.</i></h3>
+<p>A Károly-napi eset után sokáig nem mutogatta magát Tivadar a
+világban. Otthon ült a tanyáján, s ha észrevette messziről, hogy
+vendég közeledik, lóra kapott, elment hazulról s haza sem került
+elébb, mint a mikor gondolta, hogy a látogatója megunhatta magát
+egyedül és odább állt.</p>
+<p>Egyszer mégis otthon lepte a János bátyja. Nem jött a rendes
+országúton, hanem a gyümölcsös felül került gyalog.</p>
+<p>Tivadar a kertben volt, nem vette észre a közeledőt. A kertész a
+rózsákat bontogatta ki épen téli burkaikból.</p>
+<p>Jánost messziről meglepé egy szép, erélyes férfihangon énekelt
+dal, melynek ez volt a szövege:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Nézz tükörbe, s mindjárt
+lészen<br /></span> <span class="i0">Szemed előtt rózsa
+készen:<br /></span> <span class="i0">De a tükör
+rózsáinál<br /></span> <span class="i0">Százszor szebb az
+originál.<br /></span></div>
+</div>
+<p>(Ez a dal később a Szamos mentén közkedvességű lett. Hej, sok
+szép leány ablaka alatt énekelték azt! Sok szív keserűségének
+szerzett az enyhülést valaha!)</p>
+<p>– Ejnye, öcsém, de szépen tudsz énekelni! A verset is te
+csináltad hozzá? – szólt János bátya, kibukkanva a sűrű bokor
+közül.</p>
+<p>– Én énekelnék? – szólt a meglepett öccs. – Van eszembe! S még
+verset is csinálni! Az kellene még! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_264" id="Page_264">-264-</a></span></p>
+<p>– Hát ki énekel itt olyan szépen?</p>
+<p>– Én nem hallottam. Bizonyosan a kertész.</p>
+<p>– Te daloltál, Miska?</p>
+<p>– Igenis, tens uram.</p>
+<p>A ficzkó konvenczióba hazudott. Pedig olyan hangja volt, mint a
+fűrésznek meg a ráspolynak együtt.</p>
+<p>– No hát jól van.</p>
+<p>Azzal bementek a házba.</p>
+<p>János nem hozta elő a szép Nenyuljhozzámot.</p>
+<p>Egyszer aztán csak maga Tivadar kezdette el körülkerülgetni.</p>
+<p>– Bátyám! Nem szokott ezen a vidéken valami nagy-nagy árvíz
+lenni? Akkora, hogy a Kapornakyék ereszéig érjen? Hogy az ember úgy
+mehessen életveszélylyel a jég között csónakkal odáig s aztán úgy
+szedhesse le a háztetőről a végveszedelemben levőket?</p>
+<p>– Árvíz itt, öcsém, minden esztendőben van. De akkora, a milyent
+te kivánsz, az én emlékezetemre még nem volt.</p>
+<p>– Hát valami nagy zsiványbanda nem jár-e ezen a vidéken, hogy
+mikor azok megtámadják a Kapornaky-kastélyt, az ember oda
+rohanhasson a hátukra, szétverje őket s úgy mentse ki a szerelmesét
+a halálos veszedelemből?</p>
+<p>– Nincs ezen a tájon rablóbanda, édes öcsém, a mióta a
+nagybányaiak Pintye Gregort agyonlőtték, annak pedig van száz
+esztendeje. S azóta senki sem jelentette magát erre az üresen
+maradt állomásra.</p>
+<p>– Hát nem tudna nekem, bátyám, olyan embert komendálni, kettőt,
+hármat, vagy ötöt, hatot, a kinek kedve volna velem egy szál kardra
+kijönni s megverekedni azért, hogy a kedvesemnek a lába nyomába
+mert lépni?</p>
+<p>– Nincs itt olyan, kedves öcsém, mert a ki itt duellumra kihív
+valakit, azt bolondnak tartják, s a ki kimegy vele, még nagyobb
+bolondnak; hanem ha olyan <span class="pagenum"><a name="Page_265"
+id="Page_265">-265-</a></span> igen nagyon akarsz verekedni, eredj
+el Csengerbe, mikor sokadalom van, aztán kiáltsd el magadat, hogy
+tyukodi vagy: s mindjárt kapsz ott embert, a ki összekapaszkodik
+veled, a hány csak kell.</p>
+<p>– De hát ha se tűzből, se vízből, se rablókézből nem
+szabadíthatják ki az imádottakat, se kardot nem törhetnek érte,
+ugyan mit csinálnak ebben a kenderszagú országban az emberek, ha be
+akarják bizonyítani egy szép lánynak azt, hogy szeretik?</p>
+<p>– Odamennek hozzá és megkérik feleségül.</p>
+<p>– Üm! Bátyám se tud egyebet, mint tréfálni, mikor az ember
+valami okosat akar megtudni.</p>
+<p>– Nem tréfálok én, öcsém.</p>
+<p>– No hát mondja azt, hogy Argyrus királyfi felment az üveghegyre
+egy patkolatlan lovon, azt elhiszem; mondja azt, hogy báró De Manx
+halálra csiklandozta a medvét, azt elhiszem; hogy Háry János
+pogácsát süttetett magának a királynéval: azt se ellenzem meg; de
+hogy oda lépjen emberi halandó teremtés a Nenyuljhozzám elé azzal a
+szóval, hogy «kisasszony! én magát…» Tyhű! Dehogy jön ki a számon.
+Beszéljünk másról. Megkezdték már a gyapjunyírást.</p>
+<p>S aztán átvitték a diskurzust a juhászatra; többet azon a napon
+nem is beszéltek asszonyi nemen levő teremtésről.</p>
+<p>Aztán csak szépen telt az idő megint. Tivadarról hordták a hírt
+János bátyjának az ösmerősök, hogy az alighanem a csökmei sárkányt
+keresi a mocsárban; vagy pedig hamis huszasokat készít odahaza; az
+sem épen lehetetlen, hogy a moldvai «fekete vajda» elásott kincseit
+puhatolja a Szamos partja mentében; mert nem látni azt másutt, mint
+olyan helyeken, a hol ember hozzá nem fér.</p>
+<p>Már szépen kitavaszodott. Egy délután János úr udvarán elkezdi
+valaki énekelni azt a nótát, hogy «Nézz tükörbe, s mindjárt lészen
+Szemed előtt rózsa készen». <span class="pagenum"><a name=
+"Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p>
+<p>«Ezt» a hangot már ismerte. «Boldi» hangja volt az, a vak
+koldusé.</p>
+<p>Abban az időben Magyarország nádorának az a jótékony gyöngéd
+eszméje támadt, hogy az országból összegyüjteté a vakokat, Pesten
+intézetet alapított a számukra, ott a tehetetlenjét holtig való
+ápolásra elvállalták, a fiatalját pedig kitanították szépen
+művészmódra énekelni, akkor adtak neki egy guitárt, s azzal
+tisztességes kenyér volt adva a kezébe s hajlék a feje fölé. A
+magyar szereti a szép dalt; a vándor vak énekesek elhelyezték
+magukat ki ide, ki oda: mindegyiknek jutott egy vidék, egy
+vármegye, a hol szivesen látott vendégei voltak minden kastélynak
+és gunyhónak. Ezek voltak a magyar nép Minnesängerei. Ezek hordták
+a lágyító dalt fájdalmas szivektől aczélkemény szivekhez s gyakran
+apró tréfás történetkéket versbe szedve dalolgattak az udvarokon, a
+miknek az alapmeséjét a beavatottak ismerték, s a miket a kigúnyolt
+fél azzal torolt vissza, hogy ellendalt készített s ő is
+betanította azt a vak énekesnek s visszaküldte vele a
+bosszantóihoz. Egész énekes-harczot folytattak általuk ritmusokban
+és kadencziákban.</p>
+<p>A Szamos mentének Boldi volt a vak énekese.</p>
+<p>János úr végighallgatta tőle a dalt, a mit a vak olyan szépen
+tudott énekelni. Ő nem látott soha se rózsát, se tükröt, se szép
+leányt, mégis olyan érzéssel tudott róluk dalolni.</p>
+<p>– Kitől tanultad ezt a nótát, Boldi? – kérdé tőle János úr.</p>
+<p>– Hát a Tivadar úrtól. Ő tanított meg rá. Nékem ő csinálta ezt a
+dalt. Ugy-e, de szép?</p>
+<p>– Nagyon szép, Boldi; kapsz is érte tőlem egy tallér borravalót.
+De már most tedd meg a kedvemért azt, hogy eredj át Körtvélyesre;
+állíts be a Kapornakyék udvarába, s dalold el ezt a nótát. Meglásd,
+hogy ott is üti érte a markodat egy tallér. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p>
+<p>Kétszer se kellett ezt a vak énekesnek mondani. A kapott
+tallérra ráköpködött a markában, s azzal leereszté azt a biztos
+csizmaszárba, hátára vetette a guitárját s vezettette magát a
+fiúval nagy sietve.</p>
+<p>Másnap délben megint ott volt János úr udvarában a vak dallos.
+Ragyogó arczczal jött, s előre nyújtá az összeszorított markát.
+Mikor kinyitotta, dicsekedve mondá:</p>
+<p>– Itt a másik tallér!</p>
+<p>János úr kötekedni akart vele:</p>
+<p>– Nem tallér az, Boldi, hanem kétgarasos. Bolonddá tettek
+vele.</p>
+<p>A vak dalos nevetett.</p>
+<p>– Hát azt hiszi a tens úr, hogy az én tenyerem nem ismeri meg a
+különbséget a réz meg az ezüst között? hogy az ujjam hegye nem
+tudja elolvasni, mi van a pénzre nyomtatva? Tallér biz ez, még
+pedig koronás: Mária Terézia királyunk képe van rajta. (A régi
+magyar sokat tartott arra, hogy Mária Teréziát királyunknak
+nevezze.) Aztán a ki ezt adta, nem tesz az bolonddá e világon
+senkit, a drága angyali szépség!</p>
+<p>– Hát hogy tudod te, hogy angyali szépség? Hisz nem láttad!</p>
+<p>– A hangjából látom! Mikor az megszólal, úgy áll előttem, mintha
+világítana. Ha viaszkom volna, ki tudnám az arczát csinálni
+belőle.</p>
+<p>– No, én adok neked viaszkot, csináld ki. Üveg alá teszszük.
+Hanem előbb eredj vissza a Tivadar öcsémhez, s mutasd meg neki a
+tallért, a mit kaptál.</p>
+<p>– De meg is mutatom! Áldja meg a Jézus az olyan jó embert, a ki
+olyan szép nótát tanít a szegény vak koldusnak, a mi tallérokat
+hoz. «De a tükör rózsáinál Százszor szebb az originál.»</p>
+<p>Még a távol mezőről is hangzott a dal refrainje, a hol már senki
+sem fizetett érte, se nem tapsolt rája. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span></p>
+<h3><i>VI. Vestigia terrent.</i></h3>
+<p>Az előre mentek nyomai ijesztenek.</p>
+<p>Tudniillik, hogy a mesebeli rókát az ijesztette vissza az
+oroszlán fejedelmi barlangjának a látogatásától, hogy csupa befelé
+menő lábnyomokat látott, kifelé jövőt egyet sem; a
+Kapornaky-kastély látogatóit pedig ellenkezőleg az, hogy még addig
+minden leánykérő a hogy bement, úgy ki is jött; ott nem
+marasztották.</p>
+<p>Az első kisérlet sikerült. Soha az utóbb támadt poéták közül
+százaranyos pályadíjnak (mit vak pályabirák osztogatnak) a
+kitüntetett úgy meg nem örült, mint Tivadar annak az egy tallérnak,
+melyet nyoszolyólyányul meghivott két múzsája aratott a szegény vak
+pályázónak. Másnap már ott volt János bátyjánál, jó négyes
+fogatával, s azzal a jó reggel kivánással lepte meg, hogy «most már
+jőjjön bátyám násznagyomnak».</p>
+<p>Annak sem kellett azt kétszer mondani; az is rögtön befogatta a
+maga négyesét. Jó, saját nevelésű mének voltak. Tudniillik az
+minden illedelem ellen volna, hogy a násznagy és a præsumtiv
+vőlegény ne két külön fogaton menjenek.</p>
+<p>Mikor aztán a tornáczba kiállva, dicsérgetnék és bírálgatnák
+egymás lovait: ime érkezik a harmadiknak az udvarra egy új négyes
+fogat, melynek tulajdonosában egyszerre megismerték a Bánkódy
+Simit.</p>
+<p>János úr nagyon megörült neki:</p>
+<p>– Legalább nem marad szégyenbe a jó reine claude pálinkám!</p>
+<p>János bátya maga nem ivott semmi égetett italt, hanem a vendégei
+számára tartott ilyen ritkaságképen gyártott finom szeszt, a mit a
+királynői gyümölcsből főztek. Ezúttal azonban Tivadar sem nyult
+hozzá, azt mondta, hogy mikor az ember leánykérőbe megy, akkor nem
+szabad pálinkát innia: még ma pipa sem volt a szájában.
+<span class="pagenum"><a name="Page_269" id=
+"Page_269">-269-</a></span></p>
+<p>A Bánkódy Simi fogata gyönyörű szép négy almáspej volt: telivér
+állatok; azok még csak szóba sem álltak a másik két négyes
+kollégáival. Tudták, hogy ők arisztokraták. Az úrfi is nyalka
+legény volt: a legnagyobb birtok tulajdonosa a környékben, s az
+anyja báróné, tehát ő maga félmágnás, s az is nagy dolog.</p>
+<p>– Hozott Isten! – üdvözlé a háziúr az érkező vendéget, a ki
+nyilván csak egy baráti köszöntésre tért be errejártában; s
+mindjárt vitte az asztalkához, megkinálva az aranyszinű
+nedvvel.</p>
+<p>– Köszönöm, ma nem iszom pálinkát. Még ma pipa sem volt a
+számban.</p>
+<p>– Tán bizony leánykérőbe mégy?</p>
+<p>– Olyanformán van.</p>
+<p>– Aztán hová?</p>
+<p>– Hát csak ide – a szomszédba.</p>
+<p>– Kapornakyékhoz?</p>
+<p>– Körülbelül. Jobb azt az embernek nem hiresztelni; mert hátha
+kosarat kap.</p>
+<p>Bánkódy Simi csak azért hajtatott be, hogy megmutassa az új
+négyes fogatát s megdicsértesse magát érte. Nem is mulatott
+sokáig.</p>
+<p>– Aztán ne kivánjatok szerencsét. Vadásznak, leánykérőnek nem
+szabad azt kivánni.</p>
+<p>Úgy se kivántak.</p>
+<p>A mint elhajtatott, azt mondá Tivadar nagy búsan:</p>
+<p>– No, ha te nem iszol, hát majd iszom én. S azzal bújában a
+szájának vitte az egész szalmafonatos butykost.</p>
+<p>– Mit akarsz? – rivalt rá János bátya, erővel kicsavarva kezéből
+az öngyilkosságra szánt fegyvert. – Elment az eszed?</p>
+<p>– Megjött! Csak nem megyek tán duettben leányt kérni?</p>
+<p>– Hát te megijedsz a versenytárstól? Gavallér vagy, katona
+voltál, mindig kerested, hogy kit vágj le? most itt van. S te
+megretirálsz? <span class="pagenum"><a name="Page_270" id=
+"Page_270">-270-</a></span></p>
+<p>– Hja, bátyám, a leánykérés nem olyan, mint a párbaj. A
+párbajnál, ha bizonyosan tudja is az ember, hogy az ellenfele jobb
+vívó, hogy összevágja, helyt áll neki. A leánykérés olyan, mint a
+lóverseny. Az ember meglátja, hogy a másiknak jobb paripája van:
+megfizeti a bánatpénzt s visszalép, s ezért senki sem nevezi
+gyávának. Már pedig ha csak a lovainkat összehasonlítja is valaki,
+első látásra megmondja, hogy az övéi zsibói ménes ivadék, az enyéim
+pedig csak mezőről fogottak: amazok a menyasszonyt vinni valók.</p>
+<p>– Nem a lóról, hanem a rajta ülőről van itt most szó.</p>
+<p>– Akkor is enyém a bánatpénz-fizetés. Mennyivel szebb, jobb,
+okosabb, gazdagabb fiú Simi nálamnál? S aztán még az apja
+alapítványt is tett a debreczeni kollegiumban hat árva diák
+ellátására. Bizony kifogatom én a lovaimat!</p>
+<p>S nem lehetett többet lelket verni belé. Azt mondta, hogy
+hazamegy. Alig lehetett rávenni, hogy várja meg az ebédet.</p>
+<p>Épen hozzá akartak ülni nagy búval-bánattal a gyásztorhoz, a
+midőn újra hangzik az udvaron a vendégbejelentő négyes
+csengés-bongás, s a kisietők bámulatára a ma reggeli telivér fogat
+hajtat be az udvarra: maga a Simi a hintóban. Az ostorhegyes
+kétszer is megbotlott a sima úton.</p>
+<p>– Sánta ez a te ostorhegyesed, Simi, – mondá neki János úr.</p>
+<p>– Az nem sánta. Hanem én sántítok mind a négy lábamra.</p>
+<p>– Mi lelt?</p>
+<p>– Az, hogy kitették a szűrömet az ajtón.</p>
+<p>– Ugyan ne mondd. Hogy lehet az?</p>
+<p>– Nagyon simán van. Az öreg úr meghallgatta a kérésemet,
+megdicsért, megszorongatott, le is ültetett; hanem aztán egy kis
+nehézséget gördített elém, tudniillik, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> hogy
+vajjon a leánya mit szól hozzá? Audiatur et altera pars. Halljuk a
+másik félt is!</p>
+<p>– Hát aztán hogyan volt az? – kérdé Tivadar nagy mohón.</p>
+<p>– «Infandum renovare jubes… dolorem.» Mondhatlan fájdalmak
+felújítását kivánod tőlem; de ha téged mulattat, hát elmondom, hogy
+megy az ilyen szomorú szertartás végbe. Hát bekoczogtatok, azt
+mondják: «Tessék!» Belépek. Ott találom a mamát a pamlagon, könyvet
+olvasva, a kisasszonyt az ablakon, rámán himezve; meghajtom
+magamat, leültetnek, kalapomat a térdem közé veszem.</p>
+<p>– Ugyan ne mondj el minden bolondságot.</p>
+<p>– De ha mindent meg akarsz tudni, hát ezt is csak hallgasd meg.
+– Aztán elkezdünk róla beszélni, hogy milyen régen nem volt már
+eső. A tavaszi nem kelhet ki. Ebbe a kisasszony nem szól bele.
+Folyvást stikkol. Belékötök. Mi lesz abból? Dohányzacskó. – S ki
+lesz az a szerencsés, a ki abból dohányozni fog? – Az nem tudatik.
+– Hogyan lehet az? – Ez a dohányzacskó a vármegyeházán fog
+kilutriztatni, s a begyűlt összeg a megyebeli vak koldusok között
+fog kiosztatni. – Úgy én megrakom mind a kilenczven számot,
+elnyerem a dohányzacskót, s leszek a kisasszonynak vakja is,
+koldusa is, ha a kisasszony is lesz nekem vakvezetőm az életen
+keresztül.</p>
+<p>– No, ezt furfangosan gondoltad ki, – fohászkodék fel Tivadar
+irígykedve.</p>
+<p>– Kárbaveszett fáradság volt! Minden felelet helyett elkezdett
+az előtte álló virágcseberrel babrálni. «Ugyan az Isten áldja meg,
+adjon legalább egy szál virágot, ha már élő szóval feleletet nem
+ád.» Akkor aztán kiválasztott a számomra egy – nenyuljhozzámot. «Ez
+azt teszi, hogy elmehetek?» – Ekkor az anyja is beszélt. «Nem akar
+ez férjhez menni soha.» – A leány azt mondta rá: «Ti vagytok az
+okai ketten; nekem olyan <span class="pagenum"><a name="Page_272"
+id="Page_272">-272-</a></span> jó apám és olyan jó anyám van, s
+engemet olyan nagyon szeretnek, hogy nem tudok tőlük megválni.» –
+«De mi majd egyszer meghalunk», mondá az anya. «Akkor én már vén
+leány leszek, senkinek sem lesz rám többé gondja: alapítok egy
+kálvinista zárdát s abban magam körül gyüjtök minden otthon maradt
+leányt a környékből.» – Denique én megkaptam a kosarat, nem is volt
+egyéb dolgom, mint hogy megfordítottam a kocsirudat. Az öreg úrnak,
+a ki a kocsimig kisért, azt mondtam, hogy majd a sédriákon
+elvégezzük a függőben levő ügyet: nehogy a cselédek valamit
+észrevegyenek. De az istentelenek, akárhogyan óvakodtam, mégis
+becsempésztek a kocsi-ülés alá egy csinos kis «kosárkát», tele
+sárga violával. No már most, Tivadar öcsém, megtudtad, hogy miképen
+kap halandó ember kosarat?</p>
+<p>Most aztán már Simi «ivott». Ebéd végével le volt öblítve a
+búja. Azt mondta: gyöngyház! ha leszakad, lesz más!</p>
+<p>A mint a boldogtalanul járt kérő odább ment, János bátya karon
+fogta Tivadart s azt súgta neki: no öcsém, be vannak fogva a
+lovaink.</p>
+<p>– Mi czélra vannak befogva?</p>
+<p>– Arra, hogy visszajövet selyemkendő legyen a szerszámjukra
+kötve.</p>
+<p>– Csak nem gondol arra bátyám, hogy «én» most oda menjek
+leánykérőbe, a honnan «ezt» kikosarazták?</p>
+<p>– No te ugyan derék katona vagy, még akkor sem mersz a
+csatatérre lépni, mikor már az ellenség elfutott.</p>
+<p>– De a ki annyival jobb volt, szebb volt nálamnál s mégis
+megbukott, hogy merjek én annak a nyomán elindulni?</p>
+<p>János bátya egy szót se szólt többet Tivadar öcscse biztatására,
+hanem felkapta, nyalábra vette; minden rugkapálózása daczára
+levitte a kocsihoz, bedobta az ülésbe, melléje ugrott, lefogta a
+két kezét, hogy el ne szabadulhasson s azzal rákiáltott a kocsisra:
+«hajts!» <span class="pagenum"><a name="Page_273" id=
+"Page_273">-273-</a></span></p>
+<p>Így szoktak tenni a huszárok!</p>
+<p>A kocsi pedig nem állt meg, csak a Kapornakyék kastélya udvarán.
+Ott aztán az őrnagy bátya kiadta a napiparancsot.</p>
+<p>«Egy, kettő, három! Az első rohammal beveszed a leány szívét; a
+másodikkal megostromolod az apja sánczait, a harmadiknál
+kapitulácziót követelsz kényre-kegyre. Nekem vagy győzve, vagy
+halva jőjj vissza!»</p>
+<h3><i>VII. A rózsa rózsája.</i></h3>
+<p>Sok katonán megesett az már, hogy a míg benne nem volt az
+ütközetben, tetőtől talpig szív volt, úgy reszketett tőle, s mikor
+aztán egyszerre belekeveredett, senki se volt nálánál vitézebb.</p>
+<p>A mint a cselédektől megtudták a megérkezők, hogy Jolánka a
+parkban sétál egyedül, az alispán pedig odafenn van a szobájában –
+rablóbanda nem intézheti ügyesebben a támadást, mint a hogy ők
+foganatosították. János bátya ment az alispánhoz, Tivadar pedig
+elfoglalta a parkot.</p>
+<p>Tavasz idő volt; a park minden útjain nyiltak a rózsák, tarka
+csoportokban, egész lugosokat képezve, rózsasövények, rózsaerdők!
+De Tivadar úgy volt vele igazán, mint az egyszeri ember, a ki nem
+látta a fátul az erdőt; ő nem látta a rózsától a rózsaerdőt. Attól
+az egy rózsától, a ki szemközt jött rá. A szép Jolánka egyedül
+sétált a rózsák között, s egy letört százlevelű volt a kezében.</p>
+<p>Tivadar el volt rá szánva, hogy ha elfut előle, utána fog
+szaladni, megkeríti és elfogja.</p>
+<p>Nem volt rá szükség. Az, a mint meglátta őt, sietteté lépteit,
+hogy hamarább találkozzék vele. S még ő szólítá meg.</p>
+<p>– Ah ön itt van? Azt hallottam, hogy elment Amerikába.</p>
+<p>– Csakugyan ott voltam kisasszony. Folyvást Amerikáról
+<span class="pagenum"><a name="Page_274" id=
+"Page_274">-274-</a></span> írt könyveket olvastam s nagyon
+megszerettem azt a világrészt.</p>
+<p>– S mit szeretett meg rajta olyan nagyon?</p>
+<p>– Leginkább tetszett nekem az a szokás, hogy ha valaki
+Amerikában egy hölgynek udvarol, azt tartozik elvenni. A törvény
+igen szigorú e tekintetben. Házassági ajánlatnak tekinti azt is,
+hogyha egy férfi egy szál rózsát kér egy hölgytől.</p>
+<p>Jolánka nem felelt rá semmit, nagy dolga volt vele, hogy a
+kezében tartott rózsáról leszedje a töviseket.</p>
+<p>– Hejh, ha ez az enyém lehetne! – sóhajta fel Tivadar, Jolánka
+keze után nyulva.</p>
+<p>– Hát hiszen önnek adom, – szólt Jolánka, odanyújtva a
+«kezét».</p>
+<p>– A rózsát?</p>
+<p>– A rózsát «is».</p>
+<p>El is lett azután ez a kéz halmozva csókkal: s attól a percztől
+fogva, hogy a kezét meg hagyta csókolni, nem is volt többé a szép
+Jolánka «Nenyuljhozzám».</p>
+<p>Tivadar odatűzte a gomblyukába a rózsát, s nem volt most már
+nálánál büszkébb, kevélyebb, elbizakodottabb ember a kerek
+földön.</p>
+<p>Elfuthatott most már a szép Jolánka: fogva volt már. Mehetett
+már megvallani az anyjának rózsapiros arczczal, hogy elvesztette –
+a virág nevét.</p>
+<p>Tivadar pedig nagy sebességgel végigjárta a park kanyargó
+útjait, mint a ki nagyszerű szónoklatra készül. Hátra volt a
+nehezebb feladat: az alispánt is rábírni, hogy legyen egy
+pillanatig vele együtt Amerikában! Nehéz sor! De a rózsa rózsája
+erőt adott hozzá.</p>
+<h3><i>VIII. A szigorú apa.</i></h3>
+<p>Mikor már Tivadar elég sok tulipántágyon keresztülgázolt s nagy
+mennyiségű virágcserepet felforgatott, a mik elég szerencsétlenek
+voltak vele szemközt találkozni, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> a míg ő a legtökéletesebb
+leánykérési szónoklatot kifőzi fejében: akkor sietett fel elszánt
+lélekkel a kastélyba.</p>
+<p>Minden ostromnál az a legnehezítőbb körülmény, hogy az ember
+sohasem tudja, mire várja az ellenség?</p>
+<p>Tivadar rohamterve, szónoki remeke egészen ahhoz volt készítve,
+hogy az alispánt majd egyedül kapja a dolgozó szobájában. S mikor
+tudakozódott utána, akkor azt mondták neki, hogy odabenn van a
+szobájában; csak tessék besétálni.</p>
+<p>Tivadar együtt találta az apát, az anyát, a leányát, meg a János
+bátyját is. Már most hol van az a szónoklat! Egy ige se látott
+abból napvilágot!</p>
+<p>– No öcsém, te ugyan sokára jösz elő a gyűrűdet kiváltani! –
+Előzé meg az alispán. – Azóta már csak tanulhattál be valami szép
+nótát. Addig vissza nem kapod ám.</p>
+<p>– Tudok biz én szép nótát is, urambátyám, – szólt Tivadar,
+bátorságnak okáért a gomblyukába tűzött rózsára szegezve szemeit. –
+El is énekelem igen szívesen; de a gyűrűmet mégsem viszem el; mert
+én azt itt akarom hagyni – Jolánka kisasszony jegygyűrüjeül.</p>
+<p>Megtörtént! Benne volt a tűzben.</p>
+<p>Az alispán komoly, ünnepélyes képet csinált.</p>
+<p>– Öcsém uram! Ez fontos nyilatkozat. Én a leányom kérője
+irányában igen szigorú vagyok. Nagy követeléseim vannak, s azok
+kiterjeszkednek a «jellemre, szellemi képzettségre, rangra, vagyoni
+állásra és a vallás dolgára is».</p>
+<p>No ez szép lesz, gondolá magában Tivadar, ha most itt ezekből a
+tárgyakból megczenzeálnak! S valami olyan gondolatja támadt, hogy
+talán jó volna eldobni a puskát a búzavetésbe és elfutni a
+kukoriczásba? – A rózsájára tekintett s az azt mondta neki, hogy ne
+féljen. A rózsa nem csal.</p>
+<p>– Legelőször is a jellem dolgát illetőleg, – szólt az alispán, –
+megkövetelem a leányom kérőjétől, hogy soha kriminalitásért
+börtönözve ne lett légyen. <span class="pagenum"><a name="Page_276"
+id="Page_276">-276-</a></span></p>
+<p>Tivadar nagyot lélegzett. Attól tartott, hogy holmi gárdistakori
+csapodárság után fognak inquirálni.</p>
+<p>– Jajh, urambátyám, nem csuktak engemet még karczerba se soha,
+még diák koromba se.</p>
+<p>János bátya nagyot intett neki a szemöldökével, ezúttal
+öntudatosan, hogy ne feleljen többet, mint a mennyit kérdeznek.
+Megérdemelte volna egyszer-másszor.</p>
+<p>– Azután jön a szellemi képzettség. Én szigorúan megkivánom a
+leányom kérőjétől, hogy írni, olvasni tudjon; a kétszerkettőt
+ismerje és legalább magyarul hiba nélkül beszéljen.</p>
+<p>– Hiszen, urambátyám, még just is végeztem, otthon vannak a
+bizonyítványaim.</p>
+<p>János bátya nagyon rángatta a szemöldökét: – jó lesz azokkal nem
+dicsekedni! Sok megfordított «s» betű fordul elő a classificatio
+rubrikáiban.</p>
+<p>– Azután jön a «rang». Azt okvetetlenül megkívánom attól, a ki
+előttem kérőnek föllép, hogy jobbágyi vagy cselédi osztályhoz ne
+tartozzék.</p>
+<p>– De már az meg épen nem vagyok, inkább magamnak van harmincz
+cselédem. S vagyok a vármegyén vicenotárius!</p>
+<p>(A mellékneveket elhagyta.)</p>
+<p>– Azután a vagyoni állás. Ez is nagyon megfontolandó. Én a
+leendő vőmtől megkivánom, hogy legalább annyi birtoka legyen, a
+mennyit egy jobbágytelek képez.</p>
+<p>– Akkor én herczeg vagyok! – tört ki Tivadarból a büszkeség. –
+Épen most kaptam az idei repczetermésért negyvenezer forintot. Itt
+van a zsebemben.</p>
+<p>– Végül hagytam a legnehezebb skrupulusomat. Ez a vallás. Tudni
+fogja uramöcsém, hogy én arra nagyon sokat adok.</p>
+<p>No most itt van az a szikla, a min hajótörést szenvedek, gondolá
+magában Tivadar. A többi csak sziréndal volt, arra való, hogy a
+szegény hajóst belecsalogassa az örvénybe. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p>
+<p>– Hát én megkivánom szigorúan a leendő vejemtől, hogy vallására
+nézve a «thúgok» vagy «phansigárok» felekezetéhez ne tartozzék, a
+kik a vendégeiket megfojtogatják.</p>
+<p>Most már egészen tisztában volt a helyzetével Tivadar.</p>
+<p>– Dehogy fojtom én meg a vendégemet, ha csak borba nem! – s
+azzal odarohant az alispánhoz, hogy a kezét fiúi tisztelettel
+megcsókolja.</p>
+<p>– Lassan, lassan, – csitítá őt Kapornaky. – Még ez csak a külső
+vár volt. Hátra van ám a fellegvár. Nem elég az én tetszésemet
+megnyerni; az a nehezebbik kérdés, hogy hát a leányom szeret-e?</p>
+<p>– De már ezen a kérdésen túl vagyok.</p>
+<p>– Hogyan tudod?</p>
+<p>Tivadar kivonta a kebléből a kapott rózsát. Spanyol királynő nem
+dicsekedett büszkébben a római pápától kapott aranyrózsával, mint ő
+ezzel.</p>
+<p>– Ezt a rózsát Jolánka kisasszony ajándékozta nekem s aztán
+kegyelmes volt bűnbocsánatot adni, hogy a kezét megcsókoltam
+érte.</p>
+<p>Az alispán leányára tekintett, azt ugyan nem láthatta meg, mert
+az arcza el volt rejtve az anyja főkötője mögé. De hát «qui tacet,
+consentit». A hallgatás is vallomás.</p>
+<p>– No ha azt tette, akkor csakugyan a tied, – szólt kezét nyujtva
+Tivadarnak; s aztán lett a szobában általános nevetésből és
+zokogásból támadó szép harmónia.</p>
+<p>János úr ráveregetett az öcscse vállára. Jól viselte magát! De
+ugyan nagy munka is volt.</p>
+<p>– De még ezzel mind nem ütjük ám el a dolgot, – mondá Kapornaky.
+– Nekem még mindig tartozol egy nótával. Az itélet ki van mondva. A
+míg azt el nem dúdolod, addig a gyűrűd zálogban marad.</p>
+<p>Tivadarnak pedig akármikor több kedve volt a danoláshoz, mint
+most. Valami úgy összeszorította a torkát, hogy egy hang nem jött
+ki rajta. A szíve úgy tele volt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> érzéssel, hogy az agyának
+egy gondolatja sem maradt meg. Csak nézett nagy holdkórosan a szép
+Jolánka szemébe.</p>
+<p>Egyszer aztán maga a leány adta a szájába a dal kezdetét,
+elkezdte azt, a maga édes, galambnevetéshez hasonló hangján.</p>
+<p>«Nézz a tükörbe.»</p>
+<p>Erre aztán Tivadar is felszívelte magát s szép bariton hangjával
+kontrázva a kedvesnek, kiegészíté a duettet, hogy végül minden
+ember tapsolt neki.</p>
+<p>– Itt van a gyűrűd, – mondá a szigorú itélőbiró.</p>
+<p>– De a kiváltott záloghoz még egy csók is szokott járni.</p>
+<p>– Hát az természetes.</p>
+<p>A másik pillanatban már aztán ott volt a térdén Jolánka előtt a
+szerencsét kérő s megkapta a csókot.</p>
+<p>És aztán mikor az újjára vonta a kedvesnek amaz emlékezetes
+gyűrűt, nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze tőle, kis kezét
+kezei közt tartva: az első tegezés szent kiváltságával:</p>
+<p>– Ugyan mondd meg, édes: mi volt az, a mit meg tudtál rajtam
+szeretni?</p>
+<p>A leány megsugta:</p>
+<p>– Az, hogy megvártad, hogy én kérjelek meg téged.</p>
+<h3><i>IX. Az «egy» jegenyefa.</i></h3>
+<p>Nem valami különös történet biz ez: csak az a nevezetes benne,
+hogy emléke megmaradt annyi emberöltő időn keresztül. Nincsenek már
+sehol azok az emberek, a kik krajczárban lutriztak, s aranynyal
+volt telve a láda-fiókjuk; sem a félénk ifjak, a kik
+bálványozottukhoz fölnézni sem mertek, sem a hölgyek, a kik –
+zsiráfhajzatot viseltek. – Csak a délibáb van még meg.</p>
+<p>A Messzelátó-csárda udvaráról még most is meglátszik a távolból
+felmagasló egyetlen jegenyefa. Ágai közt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span>
+madársereg fészkel; árnya alatt boldog, nagyszámú család virágzik.
+A másik szálfa elment rég a névtársa után.</p>
+<p>Néha, a földtündér jó kedvében, a délibáb körülrezgi a vidéket,
+s olyankor mind a hat jegenyefát felmutatja a láthatáron;
+kiemelkednek az álmodott tengerből s árnyékuk megduplázza a csalóka
+képet.</p>
+<p>– Ime a Virágossyak jegenyefái! De közel látszanak! – mondja a
+gazdaember, a ki ezt látja.</p>
+<p>– Eső lesz holnapután, – mond reá a másik.</p>
+<p>A távol rónáról felhangzik a tilinkó búskomor dala.</p>
+<p>– A Virágossy-nóta! de messze elhangzik!</p>
+<p>– Tartós jó eső lesz.</p>
+<p>S aztán elmondják a hat jegenyefa és a Virágossy-nóta történetét
+annak, a ki még nem tudja.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_280" id=
+"Page_280">-280-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>JASKA ÉS JAKSA.</h2>
+</div>
+<p>Volt nekem két ismerősöm; az egyiket hítták Jaska Ferencznek, a
+másikat Jaksa Ferencznek.</p>
+<p>Ferencz, a Jaska, ez nagy gavallér volt és poéta, írt verseket
+és váltókat, a verseket nem igen fogadták el a szerkesztők, a
+váltókat de igen a zsidók, ismerték őt igen jól a
+masamód-kisasszonyok, meg a tipografos nimphák, nemkülönben a
+kávéházak és czukrászhivatalok Hébéi, a kiket főfő studiuma
+tárgyául választott. Egyébiránt szép fekete haja volt, a mit
+fodrozva viselt, csinos barkója és sajátságosan imposant görbe
+orra.</p>
+<p>Ferencz, a Jaksa, ez pedig ügyvéd volt, emberséges váltóügyvéd
+és semmi más, írt pereket és exequált váltókat, nem járt sem
+kávéházba, sem czukorfogyasztó kioszkba, kerülte a fiatal
+fehérszemélyeket, mint a kik a törvény által semmi jogérvényes
+cselekedetre nincsenek feljogosítva, a divatra különben nem sokat
+adott, shawl nyakkendőt viselt nyáron is és fehér kalapot télen, a
+szakállát körül meghagyta, s a haja szőke volt és mindig kurtára
+lenyirva.</p>
+<p>Ez a két becsületes ember az egész életet megkeserítette
+egymásra nézve, az által, hogy a neveik oly fataliter hasonlítottak
+egymáshoz.</p>
+<p>Majd a csizmadia hozott Jaksa úrhoz olyan szűk csizmákat, hogy a
+szemei dülledtek ki bele, a mint felhúzta, s mire harmadnap
+megtudta, hogy az nem neki volt szánva, már akkorra két új
+tyúkszemet kapott tőle. <span class="pagenum"><a name="Page_281"
+id="Page_281">-281-</a></span></p>
+<p>Majd meg Jaska úr elegáns garzon szállásának előszobájába
+takarítottak fel távolléte alatt kilencz mázsa kőszenet, a mit
+Jaksa úr rendelt meg takarékosságból téli fűtőnek, s a mi a dandy
+hírét iszonyúan compromittálta, a parquettáját pedig
+tönkretette.</p>
+<p>Egyszer-egyszer mindenféle vad ismeretlen pinczér fogta el az
+utczán Jaksa urat, hogy azt a kis tartozást, a mivel ekkor meg
+ekkor adós maradt, ne sajnálja már megtéríteni, másszor meg Jaska
+urat támadták meg pervesztes cliensek s felvilágosítást kéregettek
+tőle.</p>
+<p>Ha versek jelentek meg néha Jaska úrtól, ha Jaksa urat
+kinevezték valami csődhöz perügyelőnek, azok a fatális szedők
+mindig összetévesztették a két nevet, a min aztán Jaksa úr épen
+olyan dühös volt, ha gratuláltak neki, hogy ugyan szép verseket
+kezd írni; mint Jaska úr, hogyha jöttek hozzá mindenféle nyúlbőrös
+ügyfelek s megértették vele, hogy nekik miféle igénypereik vannak
+az illető csődtömeg irányában.</p>
+<p>Ez rettenetes élet volt! rettenetes! Jaska azon dühöngött, hogy
+mint tarthatják őt annak a fisléderben járó prókátornak, azzal a
+kopott fejjel, azzal a prózai ábrázattal? Jaksát meg az hozta
+méregbe, hogy mint lehet őt összetéveszteni azzal a nap- és
+holdlopó poétával? a ki egyebet sem tesz, mint a leányok után
+szaladgál. Mind a kettő szelid, barátságos ember volt, de mikor
+összetévesztették őket s egyiket a másikon keresték, akkor tűzbe
+jött mindegyik s kikergették az embert a házból.</p>
+<p>Egy este Jaska úr nagyúri vigalomba volt meghíva, mely alkalomra
+ujdonat uj frakkot rendelt meg a legelegánsabb szabóművésznél. Az
+visszaizent, hogy igenis, meglesz, már munkában is van. A vigalom
+napján délután még egyszer oda küldte az inasát, hogy meglegyen am
+a frakk. A szabó visszaüzent, hogy igen is, meglesz a kaczabajka.
+<span class="pagenum"><a name="Page_282" id=
+"Page_282">-282-</a></span></p>
+<p>«De bolond <i>neolog</i> ez a szabó, gondolá magában Jaska;
+kaczabajkának nevezi el a frakkot; különben ártatlan dolog, hadd
+tegye.»</p>
+<p>Estefelé egészen fel volt már öltözve a dandy, csak a frakk
+hiányzott még: pedig itt volt már az idő; «eredj, sürgesd azt a
+szabót!» riasztá el az inasát. Az inas futott, szemben találkozott
+épen a szabóval. Hozza már a kaczabajkát!</p>
+<p>– Ugyan megvárakoztatott, a bérkocsi is itt vár már régen: adja
+hamar azt a frakkot.</p>
+<p>– Itt van az a kaczabajka.</p>
+<p>Hát a mint felölti, nyakig esik a prémes azurkabátba, a körme
+hegye sem látszik ki a hosszú ujjakból.</p>
+<p>– Mi a hetvenhét ménkő ez?</p>
+<p>– Hát a mit meg tetszett rendelni az útra!</p>
+<p>– Kicsoda? Én?</p>
+<p>– Igen is, Jaksa úr.</p>
+<p>Jaska úr pedig fogá a kaczabajkát és a szabót, egymáshoz veré
+mind a kettőt és kihajítá az ajtón s dühödten ordítá, frizuráját
+tépve: «Ezt a Jaksát én megölöm!»</p>
+<p>Másszor Jaksa úr ül odahaza és nagy sietve dolgozik valami
+replikán, a mit még ma be kell adni; mikor belép hozzá egy
+felgyűrkőzött fiú, fekete foltos ujjakkal és ábrázattal, elől
+valami ujságlapból rögtönzött köténynyel.</p>
+<p>– Kérem a <i>manuskript</i>.</p>
+<p>– Mi kell neked?</p>
+<p>– A folytatás a «<i>kisasszony</i> és a <i>páfiántól</i>.»</p>
+<p>– Bolondokházából szöktél ide?</p>
+<p>– Kérem, nem, hanem az a novella, a hol a kisasszonyt
+megszabadítja a báfián.</p>
+<p>– Szabadítsd meg te magadat most mindjárt innen, mert
+kettéharaplak; nem írok én novellát! a ki áldotta!</p>
+<p>A gyerek szaladt esze nélkül a nyomdába vissza, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> Jaksa
+úr pedig leült irni, de mérgében összeteremtettézte a tekintetes
+törvényszéket, s míg azt vakargatná kifelé a tollkéssel, megint
+nyitják az ajtót, bejönnek ketten, hárman, idegen, profánus pofák,
+nézegetnek széjjel a szobában, alig látszanak őt észrevenni. Egy
+közülök spanyolviaszkot vesz elő, meg pecsétnyomót, a másik hosszú
+lineázott papirost tesz le az asztalra s kalamárist húz ki a
+zsebéből.</p>
+<p>– Nini, mit akarnak az urak itten?</p>
+<p>– Sajnáljuk. Szomorú kötelesség. Kénytelenek vagyunk vele. Egy
+kis <i>biztosítási végrehajtás;</i> valami lejárt váltócska
+miatt.</p>
+<p>– Micsoda? Én ellenem?</p>
+<p>– Igen is; – uraságod nemde Jaska Ferencz?</p>
+<p>– Én Jaksa Ferencz vagyok.</p>
+<p>– Igen, igen, Jaska. Itt kívül az ajtóra van irva a táblán.</p>
+<p>– Mi van ott írva a táblán?</p>
+<p>– Uraságod becses neve.</p>
+<p>– Hozzák be! Olvassa ön. Silabizálja egyenkint, J, A, K, S, A:
+jax! most silabizálja a váltó alá írt nevet: J, A, S, K, jask! Hát
+egy dolog ez?</p>
+<p>A hivatalos személyzet egy darabig várakozik, végre átlátja,
+hogy itt még sem lehet lepecsételni holmit.</p>
+<p>– Hát ez az úr más? Hm, hm. Nem tetszik tudni, hogy hol
+lakik?</p>
+<p>– Nem tudom, nem ismerem, nem hallottam róla soha. Nagy a világ,
+keressék benne, bizonyosan ott lesz.</p>
+<p>Jaksa úr leül és ír és rájuk se néz többet, hanem a mint
+elmentek, felugrik, feldönti a kalamárist, eltöri a szék lábát s
+dühödten ordít: «Én ezt a Jaskát pörbe fogom!»</p>
+<p>Egyszer Jaska úr valami imádottját nevenapján meg akarta lepni
+egy pompás köpenyeggel, a mit Bécsben rendelt meg. A bepecsételt
+skatulya megérkezik a vasúton pontosan napjára, Jaska úr örömében
+öt pengőt <span class="pagenum"><a name="Page_284" id=
+"Page_284">-284-</a></span> ad a vasúti colporteurnek, azzal
+fiakert vesz, viszi a skatulyát imádottjához, s mikor felbontják
+azt, hát tele van sült tökkel, a mit a Jaksa úr édes anyja küldött
+a fiának csemegéül Váczról.</p>
+<p>Majd meg Jaksa úr sürgeti a dokumentumokat, a mikre nagy
+szüksége van a perben; mikor már körmére égett a dolog, akkor
+hozzák a levelet a postáról; nagy gonosz paksaméta, még bérmentve
+sincsen, kell érte fizetni egy forint harminczkét krajczárt, s
+mikor felbontja: van benne egy halom vers, a mit valami <i>jótékony
+albumszerkesztő</i> küld vissza a tisztelt szerzőnek.</p>
+<p>Jaska úr prænumeratiót nyit az összes munkáira, szétküldözi az
+iveket valamennyi ismerőjének. A beküldési határnapon megjelen
+Szegedről egy hajdani urabátyja, s mondja, hogy különben is örül őt
+újra láthatni, de egyébiránt is kénytelen volt őt meglátogatni. (Ez
+bizonyosan hozott vagy ötven előfizetőt.) Azzal a bátyámuram leül s
+elkezdi beszélni, hogy van neki egy kis jószága, az tulajdonképen
+félig-meddig zálog; most előáll egy ember, ki akarja váltani; de ő
+nem engedi; mert pro primo ez a paragraphus, pro secundo ez az
+oklevél neki kedvezményt nyujt, aztán meg a felperes nem tudja a
+genealogiáját deducálni rendi szerint, mert az illető atyja meg
+nagyatyja így meg amúgy az ő hetvenhetedik nagynénjének ilyen olyan
+unokaöcscse volt, de itt volt, ott volt, sehol sem volt, nem is
+született, mégis megholt; – a jámbor dandyt majd a hideg leli már a
+rettentő bonyolódott história miatt, mikor a végin kisül, hogy hát
+<i>elvállalná-e uramöcsém ezt a szép processust</i>?</p>
+<p>– Hisz én nem vagyok prókátor!</p>
+<p>– Nem-e? Pedig én ott olvastam a nevét a Friebeisz
+kalendáriumában.</p>
+<p>– Az <i>más ember</i>. Annak a nevében előtte áll a <i>K</i> az
+<i>S</i>-nek! <span class="pagenum"><a name="Page_285" id=
+"Page_285">-285-</a></span></p>
+<p>A bátyámuram még zúgolódik, hogy hát miért nem ő az? Persze,
+hogy az előfizetési ívvel régen ablakot ragasztottak be.</p>
+<p>Majd megint, mikor a dandy nyolcz órakor jött haza az urak
+báljából, alszik szép csendesen, rajta ütnek tíz óra tájban s
+felránczigálják kezénél-lábánál fogva, hogy az Istenért, ne alugyék
+már, dél lesz; elkésik a tárgyalásról s az ügyfelét elmarasztalják
+kontumácziába! míg ugyanakkor a jámbor ügyvéd harmadszori sürgető
+levélre lélekszakadva vágtat ki a Tehén-utczába, hogy ott
+felkeressen egy numero ennyi és ennyi alatt lakó asszonyságot, a ki
+őt számtalanszor kereste, s megtudja tőle azt a fontos dolgot, hogy
+az a <i>Bábi</i>, a ki a gróf Rükkmakkéknál volt pesztonka, most a
+Két szív-utczában szobaleány.</p>
+<p>A quiproquo mindig több-több oldalát kezdte mutogatni.</p>
+<p>Jaska úr kapott meghívást szüretre a kőbányába olyan nevű
+asszonyságtól, a kit még nem ismert; gondolá: ez <i>új kaland</i>!
+felöltözött arszlánosan, haját felbodoríttatá, kibérkocsizott
+félórányira s mikor bemutatja magát a házi asszonyságnak, hogy ő
+Jaska Ferencz, az mérgesen támad rá az inasára: «<i>Hát te szamár,
+kinek vitted a meghivó levelet, he</i>»?</p>
+<p>De viszont Jaksa úrhoz tör be máskor egy torzonborz egyéniség s
+megáll nagy mérgesen az iróasztal előtt s azt mondja neki: Tudja-e
+az úr, ki vagyok én?</p>
+<p>– Tudja a patvar!</p>
+<p>– Én vagyok Trifulszky.</p>
+<p>– Nem bánom én, ha Quadrifulszky is.</p>
+<p>– De ez nem tréfa, hallja az úr, hanem ha az úr még egyszer
+beteszi a feleségemhez a lábát, hát leütöm a derekát.</p>
+<p>Jaksa uramat is elhagyja erre a türelem, megfogja a hivatlan
+vendég gallérát, s mire felvilágosulnak a tévedésről, akkorra
+kiszedtek egy csomó hajat egymás üstökéből. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span></p>
+<p>Egyszer épen arra ijed fel a szerencsétlen ügyvéd, hogy egy
+éltes asszonyság benyit hozzá, karján valami siró portékát emelve,
+a mit a költők szerelmi zálognak is szoktak nevezni, pedig arra
+ugyan nem adnak semmit a zálogházban.</p>
+<p>– Alásszolgája.</p>
+<p>– Alásszolgája.</p>
+<p>– Kegyed légyen ugy-e bár Jaska <i>vagy</i> Jaksa úr.</p>
+<p>– Már vagy az egyik, vagy a másik én vagyok.</p>
+<p>– Tetszik-e emlékezni arra a szegény Luizára?</p>
+<p>– Bizony nem tetszik én nekem.</p>
+<p>– No lássa, Jaska, vagy Jaksa úr, ez nem szép öntől. Nem olyan
+nagy mesterség ám egy ilyen ügyes városi gavallérnak egy szegény
+fiatal tizenhat esztendős leányka fejét elbolondítani, a kinek sem
+atyja, sem anyja nincsen, a ki őt a csábítástól megőrizhesse. Ön
+azt igérte szegénynek, hogy el fogja venni, csak azt várja, hogy
+nagykorú legyen. Az elhitte mézes-mázos szavait és ime most örök
+életére szerencsétlen lett ön miatt, s ön még csak tudni sem akar
+felőle; ez nem szép, ez nem illendő, nem becsületes emberhez való
+dolog, tisztelt Jaska vagy Jaksa úr.</p>
+<p>Az ügyvéd nyugodt szívvel felelt:</p>
+<p>– Tisztelt asszonyság, kezdem én érteni a dolgot. A bűnös én nem
+vagyok, de jól ismerem, hogy kicsoda! Magam is érzékeny részt
+veszek az illető szomorúságában, tessék rám bízni az ügyet, majd én
+rajta leszek, hogy teljes elégtételt szerezzek a megszomorodott
+ügyfélnek.</p>
+<p>Jaksa úr kapott az alkalmon, hogy fatális név-másának egy gonosz
+pert akaszthasson a nyakába. Eleinte csak a bosszú ösztönözte erre;
+s akkor úgy torkára szorította Jaska úrnak a hurkot, hogy már-már
+nem maradt annak egyéb alternativája, mint vagy nőül venni az
+elcsábított leányt, vagy főbelőni magát. Később azonban, a mint az
+ügyvéd megismerte ifjú védenczét, ki <span class="pagenum"><a name=
+"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> bukása után is oly szelid
+ártatlan lélekkel birt; átérzé annak szenvedéseit, mit a leányka
+oly néma türelemmel hordozott; akkor mindig lanyhábban fogta az
+ügyet, s végre egészen elveszté a pert. Jaska úr nem tud semmit a
+leányról.</p>
+<p>Az öreg asszonyság, ki Luizának szállást adott irgalomból,
+dühödten rohant az ügyvéd szállására.</p>
+<p>– Az úr szamár, az úr gazember; az úr készakarva elvesztette a
+pert!</p>
+<p>– Dehogy vesztettem. Így van ez jól.</p>
+<p>– Hogy volna jól! Jaska vagy Jaksa úr nem veszi nőül a
+leányt.</p>
+<p>– Sőt Jaska vagy Jaksa úr nőül fogja venni.</p>
+<p>– Kicsoda?</p>
+<p>– Hát én. – Az a másik nem érdemli őt meg. A gyermek is az enyim
+lesz. Egy betű előbb, vagy hátrább, ugyebár nem nagy különbség?</p>
+<p>És úgy tett, a hogy beszéle. Elvette pervesztett cliensét s
+nyert benne egy igen jó s hűséges és háladatos nőt, a ki egész
+életét paradicsommá tette s a kit Jaska úr méltán irigyelhetett
+tőle később; nem csupán azért, mert jó és hű nő volt, mert hiszen
+jó és hű nő annyi van a világon, hogy azt számba sem vehetni, de
+még inkább azért, hogy Luizát e házasság után egy nagynénje
+örökösévé tette, s most Jaksa úrnak emeletes háza van.</p>
+<p>És ennélfogva most még jobban dühösködnek egymásra, mint
+valaha.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="footnotes">
+<h2>Lábjegyzetek.</h2>
+<div class="footnote">
+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Egy nap alatt 150
+ezer kocsi és 900 ezer gyalogos.</p>
+<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=
+"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Ez egyike a
+legrégibb nótáknak, a miket egykor hallottam.</p>
+<p class="right"><i>J. M.</i></p>
+<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href=
+"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Hausner-Purgstall,
+Geschichte des osm. Reiches.</p>
+<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href=
+"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Mindazon időkben,
+idők közelében élt nevezetességek: Diószegi híres szónok és
+megalapítója a magyar füvészetnek; «Tánczos Kovács» felgazdagodott
+bérlő, kiről a nép azt hiresztelte, hogy a tündér hordta neki a
+kincseit, a kivel minden éjfélkor tánczolnia kellett; Reviczky Ádám
+köznemes ifjúból emelkedett gyorsan Magyarország kanczellárjává, és
+Hatvani tanár, a bűvészmondakör hőse.</p>
+<p class="right"><i>J. M.</i></p>
+</div>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id=
+"Page_288">-288-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TARTALOM.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li>Az erényt mindig szeretni kell <span class="ralign"><a href=
+"#Page_3">3</a></span></li>
+<li>A szív törvénye <span class="ralign"><a href=
+"#Page_20">20</a></span></li>
+<li>Unica <span class="ralign"><a href=
+"#Page_32">32</a></span></li>
+<li>Három pár <span class="ralign"><a href=
+"#Page_46">46</a></span></li>
+<li>A háromszinű kandur <span class="ralign"><a href=
+"#Page_54">54</a></span></li>
+<li>Melyik a férfi? <span class="ralign"><a href=
+"#Page_86">86</a></span></li>
+<li>A drága karácsonyi kalács <span class="ralign"><a href=
+"#Page_99">99</a></span></li>
+<li>A tudtánkívül békeangyal <span class="ralign"><a href=
+"#Page_106">106</a></span></li>
+<li>A hóhér kötele <span class="ralign"><a href=
+"#Page_115">115</a></span></li>
+<li>A czár albuma <span class="ralign"><a href=
+"#Page_123">123</a></span></li>
+<li>A gardedám <span class="ralign"><a href=
+"#Page_126">126</a></span></li>
+<li>Két légyott közül melyiket? <span class="ralign"><a href=
+"#Page_135">135</a></span></li>
+<li>Házasság gyűlöletből <span class="ralign"><a href=
+"#Page_138">138</a></span></li>
+<li>Eleven regény <span class="ralign"><a href=
+"#Page_150">150</a></span></li>
+<li>A kengyelfutó <span class="ralign"><a href=
+"#Page_166">166</a></span></li>
+<li>A zálog <span class="ralign"><a href=
+"#Page_179">179</a></span></li>
+<li>Egy régi adoma, mely mindig új marad <span class=
+"ralign"><a href="#Page_191">191</a></span></li>
+<li>Épületes levél <span class="ralign"><a href=
+"#Page_193">193</a></span></li>
+<li>Egy marhavész-inspectio <span class="ralign"><a href=
+"#Page_201">201</a></span></li>
+<li>A pruthi csata <span class="ralign"><a href=
+"#Page_206">206</a></span></li>
+<li>Bokáczius kalandjai <span class="ralign"><a href=
+"#Page_221">221</a></span></li>
+<li>Ne nyulj hozzám <span class="ralign"><a href=
+"#Page_241">241</a></span></li>
+<li>Jaska és Jaksa <span class="ralign"><a href=
+"#Page_280">280</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 ***</div>
+</body>
+</html>
+
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..b5dba15
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this book outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..bab0c3f
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for
+book #75686 (https://www.gutenberg.org/ebooks/75686)