diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | 75686-0.txt | 10578 | ||||
| -rw-r--r-- | 75686-h/75686-h.htm | 9112 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
5 files changed, 19707 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/75686-0.txt b/75686-0.txt new file mode 100644 index 0000000..f35aacc --- /dev/null +++ b/75686-0.txt @@ -0,0 +1,10578 @@ + +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 *** + + +JÓKAI MÓR + +HÁTRAHAGYOTT MŰVEI + +A JÓKAI MÓR ÖTVENÉVES IRÓI JUBILEUMA ALKALMÁBÓL KÖZREBOCSÁTOTT NEMZETI +DÍSZKIADÁS KIEGÉSZÍTŐ SOROZATA + +I. KÖTET + +VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT + +BUDAPEST + +RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET + +RÉSZVÉNYTÁRSASÁG + +1912 + +VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT + +ELBESZÉLÉSEK + +IRTA + +JÓKAI MÓR + +BUDAPEST + +RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET + +RÉSZVÉNYTÁRSASÁG + +1912 + + + + + + +VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT. + + + + +AZ ERÉNYT MINDIG SZERETNI KELL. + +A Svábhegy keletre néző oldalát egy mély hegyszakadék hasítja ketté, a +mely valamikor járt út volt, nagy felhőszakadások vízmosásai vájták ki +ilyen mélyre, most már egy széles, mély árok, embertől járhatatlan. +Ennek a két oldalán fekvő telkekhez csak kerülő utakon lehet jutni. + +Ezelőtt néhány évtizeddel még ezek a telkek viruló szőlőkertek voltak (a +filokszéra előtt). Csak egy telek vált ki a többi közűl, a melynek felső +részét terebélyes fák fedték, az alsó része kopár volt, csupa kőhalmaz, +míveletlen, alját bozót takarta. + +Az összeboruló fák zöldje közül egy házikó szeglete nézett ki a világba +egy ablakával. + +Közel volt az én nyári lakomhoz: beláttam az udvarába. Sohasem vettem +észre ott emberi alakot. + +Egyszer kiváncsi voltam megtudni, mi van ott. A kocsiúttól eltérve, csak +egy keskeny ösvény vezetett a kerítés ajtajáig. Az pedig állandóan zárva +volt. + +A kapu rácsozatán keresztül be lehetett látni az udvarra. Csupa gaz és +bozót minden, semmi nyoma hajdani virágos kertnek. Közel a kapuhoz egy +sárga virágú szarkával telenőtt halom oldalából egy négyszögű hegyes +oszlop emelkedett ki, fehér homokkő volt, rajta e felírás fekete +betűkkel: «Virtus semper diligenda.» Mit jelent ez? Figyelmeztetés ez, +vagy tanulság? + +Kézen, közön át, szomszédok révén aztán megtudtam az egész megelőző +történetet. + +Ez a világtól elrejtett kis lak egy fővárosi orvosé volt, a kinek egy +kórháznál volt állása. Súlyos hivatal. Ő volt a kezelője a ragályos +betegek osztályának. + +Az orvosnak felesége volt, fiatal és szép. + +Könnyen megérthető a gondoskodás, hogy nejét az orvos eltávolította a +kórház közeléből, s itt e félreeső zugában a külteleknek választott +számára lakást, a hol azok a gyilkos rémek, a kikkel ő folytonos +küzdelemben áll, rá nem találhatnak. + +De más veszélyes démonok sem találhatnak rá; – a kikkel tele a világ. + +Reggel korán beballagott az orvos a városba, táskáját czepelve; az egész +napot odabenn tölté, este felé, gondosan végezve magán a fertőtlenítést, +s öltönyt változtatva, megint kisétált a svábhegyi lakására. + +Az asszony egész nap magára volt hagyva. + +Egyetlen cselédje, egy sváb paraszt nő, reggel eltávozott a szamarával a +városi kúthoz, két puttonynyal, vizet hozni s a mészárszékből húst, a +kofától zöldséget, a milimáristól tejet bevásárolni: az alatt be volt +zárva a kapu, a majorosné hazatértével megindult a főzés, abba az +úrnőnek semmi beleszólása nem volt. + +Semmi mulatság, szórakozás, házi foglalatosság nem volt számára. + +Virágos kert sem volt a háznál, annak első létföltétele, az öntöző víz: +az hiányzott. + +A megelőző birtoktulajdonosnak vakmerő terve volt: kutat ásatni a +telkén. Lefúratott harmincz öl mélységig; de vízre nem talált. A kiásott +temérdek kő halommá nőtt, még a hegyszakadékba is jutott belőle annyi, +hogy gátat rekesztett az alján, ennek a gödrében aztán megrekedt a nyári +záporhordta iszap s időjártával az új talajt telenőtte a vad +csipkebokor, a mely alulról fölhatolt a telek széléig, úgy, hogy kevés +fáradsággal rózsalugast lehetett belőle idomítani. + +Ez a rózsalugas volt a magára hagyott feleségnek a kedvencz menedéke. + +Egész nap itt ült és horgonyolt valamit. + +Egyedüli olvasmánya volt az ujság. A hivatalos Közlöny, ezt hozta ki +számára a férje mindennap. Posta még akkor a Svábhegyen nem létezett. S +a Közlöny éppen jó erkölcsű hölgyeknek való olvasmány volt. Kirekesztve +hasábjaiból minden regény és szerelmi kaland napihíre, a mi a képzeletet +felszítja. + +Annak a lehetősége ki volt zárva, hogy a fiatal asszony valamelyik +telekszomszédjával érintkezésbe jöhessen. Az egyik szomszédja egy óbudai +kapás volt, a ki maga művelte a szőlejét; azzal nem lehetett egyébről +beszélni, mint hogy nincs eső; a másik szomszédja pedig a vakok +intézetének egy tanárja, egyházi személy, a ki csak vasárnap jött ki a +villájába a tanítványaival: azoknak mindegy volt, hogy szép-e az a +búskomor asszony, a ki beleénekel az ő istenes dalaikba? nem látták. + +A férj esténkint fáradtan jött ki a városból s kórházi élményei nem +voltak arra valók, hogy azokkal asszonyt mulattasson. + +Alacsony, zömök férfi volt, rövidre nyirt szakállal (a csókja szúrt), a +szemöldöke sűrűbb volt, mint a bajusza, az arczán nyomai látszottak a +himlőnek. A haja illatozott valami kozmetikumtól, a mely a +hajkihullástól véd, emlékeztet a kőrisbogárra és a szegfűszegre. A fogai +feketék voltak a folytonos szivarozástól. Egyszóval ideálja volt egy +férjnek a maga asszonya előtt. + +Az asszonynak még olvasmánya sem volt a hivatalos lapon kívül. A doktor +elvből ellensége volt minden regénynek. Idézte Corneliust a neje előtt, +a ki a poétákat a kerítők közé számítja. + +A doktor mogorva arcza híven visszatükrözte a kedélyét: házsártos, +zsémbelődő, kötekedő volt. Semmi sem tetszett neki, a mit az asszony +tesz. A mit beszél, abban is mindig hibát keresett, s azt nem hagyta +megrovatlanul. Túlságos volt a takarékosságban: naponkint kiadta a +konyhára való költséget s este beszámoltatott krajczárig a +svábasszonynyal s pörölt vele, hogy drágán vásárol. Baromfit nem hagyott +tartani a háznál, mert annak az élelmezése ellenőrizhetetlen. Ellenben +az ételek dolgában finnyás volt: belekotnyeleskedett a konyhai +állapotokba, a salátát maga készítette el. A kávét is maga főzte meg. A +tejet különösen kifogásolta. Valami furfangos mérővel kisütötte, hogy az +hamisítva van. A gazdasszony példálózott is előtte, hogy jó volna egy +tehénkét hozni a házhoz: attól aztán nemcsak igazi jó tejet lehetne +kapni, hanem a tejfölösleget el lehetne adni a Svábhegyen, abból +beszerezni a télire való eleséget, szénát, korpát. Hallani sem akart +róla a doktor. Pedig a gazdasszony biztosította róla, hogy nyáron át nem +kerül a tehén semmibe: a garádon, az árokpartokon annyi fű terem, a mi +azé, a ki learatja, hogy azzal a riskát bőven el lehet tartani. Nem! +Tejgazdaság csak Rothschildnak való! + +Egy reggel galambokat fedezett fel az udvaron a doktor. Hát ezek hogy +kerülnek ide? + +A gazdasszony igyekezett megnyugtatni, hogy ezeket ő (egy párt) a +frakodligásból kapta a Schwarce Nánitól, a kinek van sok: a galambnak +nem kell etetés, az tud magának keresni a szántóföldeken. Időjártával +fiókáik lesznek s azok töltve nagyon jók. + +– Én nagyon szeretem a galambokat, – védekezék a feleség. + +– Azt rosszul teszi. A galamb az erkölcstelenség szimboluma. Cythere +madara, a kitől a nők csak rosszat tanulnak. + +Az asszonyka addig czirógatta a doktor borotvált pofáját, hogy +kiengesztelje, míg az meglágyult s beleegyezett, hogy maradjanak hát itt +a galambok. + +S azt nagyon rosszul tette. + +Hiába! A férjnek fenn kell tartani az egyszer fogalmazott véleményét, +mert az mindenesetre irányadó. A következő eset tanúbizonyság rá. + +Egy délelőtt az asszonyka ott dolgozott a munkáján a rózsabokor alatt, a +mely szabadon nőtt föl az árokparton, a midőn nagy vijjongás hangja +kelté föl a figyelmét, a mely a magas égből hangzott alá. Ijedten látta, +hogy az ő galambját üldözi egy karvaly: egymás fölött csapongnak, ha a +karvaly alácsap, a galamb fölrebben, hol felül van, hol alul. + +A hölgy elkezdett hangosan kiabálni, hogy a ragadozó madarat elriaszsza, +sikoltásaira a sváb asszony is előrohant a konyhából, egy +palacsintasütőt csapkodva a főzőkanállal, hogy a karvalyt elriaszsza, de +az nem ijedt meg. Már-már körme között tartá az ártatlan galambocskát, a +midőn egy lövés dördült el s a karvaly bukfenczezve zuhant alá éppen az +asszonyka lábai elé. + +A lövés a széles árok túlsó partjáról jött; az asszonyka odafordulva egy +férfialakot pillantott meg, a kinek az arczát meg sem jegyezheté +magának, mert az rögtön eltűnt a bozót között s még csak egy üdvözlő +szót sem hallatott. + +A gazdasszony odasietett a vadászprédát átvenni. Az asszonyka a +hozzámenekűlt galambkát gyügyögtette. + +– Ez derék lövés volt, – mondá a doktorné. + +– Hej, sokba van annak az úrnak, hogy olyan jól tud lőni, – mondá a +gazdasszony. + +– Ismeri azt az urat? + +– Nem ismeri ezt senki, mert senki sem találkozott még vele, de azért +mindenki tudja, hogy itt van; a nevét sem emlegetik, csak úgy híjják, +hogy a «svéd báró». Ott lakik szemközt abban a várrom-forma kastélyban. + +A doktorné csak most kezdett érdeklődni az iránt a sajátszerű épület +iránt, a mely az átelleni hegy lankáján magasra emelkedett, s a melyet ő +eddig egy a hajdankorból hátramaradt várromnak tartott. Egészen olyan +volt, mint a Balaton-vidék családi váromladékai, a miket a költő +megénekelt: magas tornya, zeg-zugos párkányai, csúcsíves ablakai, +erkélye, lépcsősora. Tetőzete nem volt. Élő lény nem mutatkozott rajta +soha; se zászló nem volt kitűzve az ormára. + +Most megtudta, hogy abban a romban egy élő ember lakik, egy előkelő úr: +idegen. + +– Miféle ember lehet az? + +– Nem tudja azt senki, csak úgy találgatják a svábhegyiek. Valami nyolcz +esztendeje került ide, ő építtette ezt az ócska várhoz hasonlatos +épületet; de van neki más lakóháza is, a hol rendesen tanyázik, s onnan +egy földalatti folyosón jár keresztül a tornyába. A kapujára nagy +betűkkel van felírva, hogy «tilos a belépés». Egyetlen cselédje egy vén +mindenes, ez hordja haza a gazdájának az élelmiszereket; de ezzel nem +lehet szóba állni, mert olyan nyelven beszél, a mit errefelé senki nem +ért. A gazdája rendeléseit írásban viszi a boltokba. A svéd báróról az a +hit van elterjedve, hogy odahaza a maga országában agyonlőtt duellumban +egy előkelő főurat; szerelmes história volt az! Ezért halálra itélték; a +büntetése kikerülése végett menekült ide a mi hegyeink közé, a hol nincs +policzáj. Itt nem háborgatja senki. Azt mondják, hogy galambpostával +levelezik. Ha néha be kell neki menni a városba a dolgai végett, nem jár +a rendes országúton, hanem az árkokon, vízmosásokon keresztül, s +csónakon viteti át magát a Dunán. Mindig fegyvert hord magával. Olyan +pisztolya van, a mivel ötször lehet egymásután lőni; a ki megszólítja, +azt rögtön lelövi. + +Ennyi adat csak elég, hogy egy ismeretlen férfit érdekessé tegyen egy nő +előtt. + +– Rézi asszony, azt a lelőtt madarat jó lesz nekünk elásnunk a kövek +közé. + +– S nem beszélni semmit a karvalyról a doktor úr előtt. + +Egy rejtegetni való titka tehát már volt az asszonykának a férje előtt. +Az féltékenynyé lehetett volna a rejtélyes szabadítóra. + +Egy talány férkőzött a szívébe, a mi nem hagyta nyugodni. + +Többet is szeretett volna megtudni a rejtélyes idegen felől a +parasztasszonytól. + +– De hát mit csinál az az ember, ha egész nap nem jön elő a maga +vadonából? + +– Oh, az nem vadon. Az udvara valóságos paradicsomkert. Lehet látni a +kapuján keresztül. Minden hónapban más meg más virágok. Olyan csodálatos +virágok, a milyeneket erre mifelénk nem is látni. Azt mondják, +Hollandiából hozatja ládaszámra a hagymáit, gyökereit. Egész nap azokat +kapálgatja, öntözgeti, van neki mivel. Nagy cziszternákat csináltatott, +a mikben az esővizet felfogja. A nagy telke is csupa virágos bokor, +azokat is mind maga oltogatja, nyesegeti. + +Virágok! Ezek voltak az asszonykának legkedvesebb vágyai. + +Hol látott ő virágokat? + +Az anyja szinházi páholynyitónő volt: az hordta haza a leányának azokat +a drága szép virágokat, a miket a primadonnák a koszorúözönből a +színpadon felejtettek. + +Bizony csak úgy jutott virágokhoz a leánya. Azt őrizte az anyja, mint +egy rabot. Őrizte a szinháznak még a levegőjétől is! Ismerte jól, hogy +mi szállong ebben a levegőben. Mikor maga fölment a napi dolgára a +szinházba, a leányát bezárta a konyhába s ott tartá hazajöttéig. Az +addig magában dolgozott. Minden finom kézimunkát tudott, az volt a +mulatsága – és egyúttal keresete. + +A gyönyörű csipkéket, himzéseket a páholynyitónő értékesíteni tudta a +szinházi előkelőségeknél s a mikor a leánya elkészült egy remekül +horgonyolt paplannal, azt kisorsolták: egy huszas volt a betét, mind a +kilenczven szám elkelt a szinháznál, művészek és szinházlátogatók +jóvoltából; a lutrin kihúzott első szám volt a nyertes. Ennek a +sorsjátéknak az eredménye képezte a páholynyitónő leányának az +öltözetbeli költségét. A ruháit is maga szabta és varrta. + +Így ismerkedett meg a maga doktorával is. + +Egyszer a páholynyitónő komolyan megbetegedett: orvost kellett számára +hivatni. A szinháznak voltak doktorai, a kik különben más téren +praktizáltak. Fizetést nem kaptak a szinháztól, hanem csak ingyen +zártszéket s újesztendő napján az összes tagoktól kollekta útján +vásárolt ezüst kalamárist. Azért mindenkor híven teljesítették orvosi +kötelességeiket a szinházhoz tartozók irányában. + +Az orvos egy egészen tisztaszívű leányt tanult megismerni, a leány pedig +egy jóindulatú okos embert. + +A doktornak ilyen nőre volt szüksége, a kire még nem lehelt rá a +hivalkodás rossz szelleme, a ki takarékos, hűséges: anyja betegágyánál +kimutatta, hogy milyen önfeláldozó; a leány pedig becsülni tanulta azt a +férfit, a ki hivatását oly lelkiismeretesen teljesíti, minden jutalom +nélkül; sőt arra is kiterjed a figyelme, hogy ismerősei körében segélyt +gyűjtsön a beteg nő számára, a ki betegsége idejére a fizetését +nélkülözte. + +Így lett belőlük egy pár. + +Voltaképpen ez volt a legnagyobb uzsora, a mit valaha fizettek. + +Az asszonyka nem látszott azt eleinte érezni. + +Ránézve a házasság megváltás volt. + +Szűkebb börtönből tágabb börtönbe. + +Vannak asszonyok, a kiket a véralkat azzal a szerencsés kiváltsággal +ruházott fel, hogy filozofálni tudnak. Össze tudják hasonlítani a +különböző helyzeteket, a miket elcseréltek. A leány senki sem, az +asszony már valaki. + +Az asszony akaratától függ, hogy a férje egyéniségében a jó +tulajdonságokat fölfedezze. + +Ha a férj arcza rút, a megszokás széppé teszi. Rút férfi nincs. + +Ha durva, goromba, az jellemerőre mutat. + +Ha szerelemféltő, az szerelmének a tanújele. + +A doktorné, a míg leány volt, egy rokonszenvet keltő férfialakot sem +ismert. Nem is tudta, hogy vannak fiatal lovagok a világon. Az anyja nem +engedte, hogy egy szinpadi előadást megnézzen, pedig ingyen kaphatta +volna. + +Lakószobájuk ablaka az udvarra nyilt: még az utczán sem láthatott nyalka +suhanczot. Ránézve a doktora volt az egyedüli valaki… + +Ezen az eseménydús napon a doktor nagyon korán jött ki a városból. +Kocsin hozták ki. Volt a Svábhegyen már akkor is közlekedési eszköz: a +Krumpe János milimárinak szamaras szekere; ha valakinek az a duskálkodás +jutott eszébe, hogy kocsin járjon a Svábhegyre, a szamárfogat +rendelkezésére állt, az kivitte, behozta; utolsó állomása volt a +Schaffler Miska (kurtakocsma a déli vaspálya helyén), ott leszállhatott +a vendég s mehetett a váron keresztül Pestre. (Alagút még nem volt.) + +A doktort a nemzeti Opera buffó baritonistája hozta ki a szamaras +szekéren. Annak is volt egy bogárhátú háza, nem messze a doktorétól, a +hol télen-nyáron lakott. Azt is egy paraszt mindenesné szolgálta ki a +deutschbrámer nemzetből. Ezt érte utól valami súlyos betegség. Addig +természetesen nem hívattak doktort, a míg késő nem volt a segítség. + +Mind a mellett hetekig bírta benne tartani a lelket a jeles orvos; maga +hordta ki számára még a patikaszereket is és nem szólt az áráról az +énekesnek, a mi annak nagy fejvakarást okozott. + +De végre mégis csak halál lett a vége a hosszas betegségnek. + +Még akkor nem lévén temetkezési egyletek, szinházi kollekta útján +temették el a felejthetetlen majorosnét. + +A buffó szerette a szójátékokat. + +– A majorosné felejthetetlen; de a tehénke fejhetetlen. Ki feji már most +meg a riskát? Tudja mit, doktor, én magának adom a tehenet doktori +sallárium meg patikakontó fejében. + +A doktor befelé nevetett magába egyet s nem szólt rá semmit. Ahhoz, hogy +a szinházi orvost a művészek egy meleg kézszorítással honorálják, már +hozzá volt szokva; hanem hogy orvosi fáradozásai jutalmául egy eleven +tehénnek a kötőfékjét nyomják a markába, azt egészen különösnek találta. + +Másnap reggel aztán ott találta a kapubálványához kötve a riskát, a ki +hangos bőgésével tudatta ottlétét. Szarvára volt kötve a czédula a +tulajdon áthelyezésről. Ezt bizony meg kellett tartani. A szegény +kiéhezett pára csak úgy falta a frissen aratott somkórót, a mit a Rézi +asszony hozott eléje nyalábbal. Bekötötték az üres istállóba. + +Ebbe bele kellett nyugodni a doktornak. + +Ezzel aztán egészen megjavult a háztartás. + +A Rézi asszony gondoskodott a tehénke mindennapi élelmezéséről s +egyúttal vevőket is szerzett a tejfölösleg számára a svábhegyi lakók +között. Ez aztán időt is vett igénybe. Az asszonyka hosszabb ideig +magára maradt. Ebben is van valami jó. A jövedelmet pedig gyarapította a +tejpénz. Áldott rubrika az asszony számvetésében. Pénz, a miről az öreg +nem tud semmit. + +Most már lehetett fennhéjázó tervre is gondolni. + +Ugyan mi vakmerő vágya lehet egy ilyen penészvirágnak? + +Hát ugyan mi? Egy új ruha. Nyári divatszerű. + +(Öltözetre, pucczra a férj nem vesztegeti a pénzt.) + +A Rézi asszony mindennap hoz haza egy csomó kutyanyelvet. (Így hítták +akkor a valutát.) + +De ezt a hosszúságáról ismeretes pénzjegyet még előbb művészi +gyümölcsöztetés útján konvertálni kellett. + +Miből állott a finanszirozásnak ez a neme? + +Az első alaptőkéből összevásároltak egy csomó színes pamukot s ezekből +horgonyolt az asszonyka tündérujjakkal díszes paplant. A paplan +alapszíne karmazsinpiros volt. + +De nemcsak egy paplant készített, hanem egyszerre kettőt. + +Furfangos az asszonyi ész. + +Az volt a terv, hogy az egyik paplant otthon eltanúlt gyakorlat szerint +ki fogja lutrizni. Ebből kap annyi pénzt, a mennyiből az új ruha +kelméjét beszerezheti. De mivel előrelátható, hogy a doktor (diplomás +ember!) abba semmiképpen bele nem fog egyezni, hogy az ő hitvestársa +kézimunkákat sorsoltasson ki: tehát erről a pénzműveletről Rézi +asszonyon kívül senkinek sem szabad tudni. Egész nap a kisorsolandó +himzés van munkában; a másodlat csak akkor kerül tű alá, a mikor a férj +hazatérte közeledik estefelé. + +Egy kis rászedés biz ez; de hát ennyi csalfaság csak meg van engedve a +leghűségesebb feleségnek is. + +A férj csak a készülőben levő paplanról vehetett tudomást, az az ő +nevenapjára készült. Holott a már kész példány régóta megtette a maga +körútját a kisorsolás terén; nagyon rövid körút volt: a hol elkezdődött, +ott el is végződött. Rézi asszonynak az az ügyes gondolata támadt, hogy +a kész munkát legelső próbára a világkerülő várúrnak küldje föl, szép +szavakkal és pogácsákkal meghódított mindenese által. A rejtélyes ember +aztán azt tette a kisorsolási ívvel, hogy annak mind a kilenczven számát +teleírta a góthai almanach valamennyi celebritásainak nevével, a járandó +pénzt és az ívet visszaküldte Rézi asszonynak, a paplant megtartotta +magának: hiszen neki kellett azt a sorshúzáson okvetlenül megnyerni. A +saját nevét nem írta közé. + +No, ha ez az ív a doktor kezébe kerül valahogy, fog ez arra felránczolt +homlokot csinálni! Hogy került össze ennyi őrgróf és birodalmi herczeg +hevenyében a Svábhegyen? + +Az asszonyka pedig megkapta az új ruháját. Fedezetül szolgált a tejpénz. +A férjnek nem kellett látni a készülő ruhát. Majd ha fölveszi az +asszony, el lehet vele hitetni, hogy a mama küldte a leányának. + +Korán reggel a Rézi asszony elindúlt a szamarával a megszokott +körjáratára, a doktor maga készítette el a reggelit, aztán ő is bement a +városba, a hivatalát végezni; az asszonyra rázárták a kertajtót és a +kaput. Börtönéből ki nem osonhatott. + +Ámde ott volt a rózsalugas a mély árokparton. + +A mint magára maradt, oda vonult folytatni a munkáját a második +paplanon. + +A mint ez a piros lepel megjelent a rózsalugas alatt, azonnal +leereszkedék az átellenben levő vártorony erkélyéről egy vörös zászló: a +karmazsinszínű kötött paplan, a mely lutri útján jutott idegen kézre. + +Senki sem tudhatta, hogy mi köze van ennek a két zászlónak egymáshoz? +Csak a madarak láthattak oda s azok nem árulkodnak. + +A doktornak feltűnt a változás, a min a felesége kedélye megfordúlt. +Sokkal édesebb, hízelgőbb volt hozzá, mint eddig. Mindenben a kedvét +kereste. Ibolyákat szedett számára s azokat a gomblyukába tüzdelte. A +doktor a tükörbe nézett: ő lett-e szebb egy idő óta? Mi változott meg +hát? Az ibolyák titoktartók. A rózsák már nem azok. + +Mikor a rózsanyílás ideje eljött, egy délután azzal lepte meg a hazatérő +doktort a felesége, hogy egy kinyílt rózsát tűzött a gomblyukába. + +A doktor megdöbbenve kérdezé tőle: + +– Hogy jutottál ehhez a rózsához? + +Maga a rózsa is feltűnő volt: lángpiros, nem egészen teljes, a közepén +egy csomó aranyszín himszál vált ki a kelyhéből; a szaga kábítóan édes. +Az embernek e rózsa láttára az a gondolata támad, hogy ez a virág +beszélni tud. + +Az asszony nem jött zavarba a felelettel. Mondhatta volna azt is, hogy a +Rézi asszony hozta. + +– Itt nyílik ez, a mi rózsalugasunkban. + +– Lehetetlen! + +A doktor ismerte egy évtized óta ezt a házat és telket, a régi +tulajdonos idejéből, a kit betegsége alatt gyógyított. Nem volt annak a +telkén soha egy virágos bokor sem. Pácziensének fájt a feje a +rózsaillattól; talán a szíve is a rózsa emlékétől. + +Az asszony a férje karjába akasztotta a kezét s lejtőzve, himbálva vitte +le magával az árokpartig, a hol a rózsalugas volt. El volt az borítva +nyíló virágokkal, a miket tarka lepkék serege rajongott körül. + +A doktor elbámúlt. Még három-négy év előtt ez a lugas csipkebokor volt, +proletárja a virágoknak, hogy lett belőle azóta virágok királynéja? A +meghalt gazda lelke járt-e haza vezekleni? Az ojtogatta-e be a vad +csemetéket? + +– Kik vagytok ti? Hogy hínak benneteket? + +Azok meg is feleltek rá, csakhogy azt érteni kell: hátha idegen nyelven +beszélnek, a mit a kérdező nem hall, nem is ért. + +Hát ha maga az orvos nem értette is a rózsák szavát, akadt tudós, a ki +járatos volt benne. Egy doktor, a kinek az volt az élethivatása, hogy +öljön. Nem embereket, hanem csak bogarakat, lepkéket. Egy világhírű +magyar entomolog, a rovar- és lepkegyűjteményeivel ellátta az egész +művelt külföld természettani múzeumait s ezen az úton oly tekintélyes +vagyont szerzett, hogy a Svábhegyen egy feltűnő szép, tornyos várlakot +építtethetett magának, abban voltak elhelyezve kincseket érő rovar- és +növénygyűjteményei. Ehhez vitte el a doktor a maga rejtélyes rózsáját +megnevezés végett. + +– Nem ismeri kollega uram ezt a különös fajta rózsát? + +– Hogyne ismerném? Ez a hirhedett Gül Hanem, rózsák királynéja, a +kazánliki rózsa. Ebből készítik a törökök a nagybecsű rózsaolajat. Egy +egész vilajet népének ez ad kenyeret. Féltik is, mint a szűzeiket. + +– S hogyan került ez mégis a Svábhegyre? + +– Kétségtelenül a török uralom alatt. Itt voltak Abdurrahmán pasa idején +a törökök mulatókertjei; bizonyítják a vízvezetékeik, a melyek mai napig +egyedül szolgáltatják Buda várába a friss forrásvizet; csúcsíves arab +építmények, a miknek alagútja messze benyomúl a hegy oldalába. Egy ilyen +kertből maradt meg egy rózsabokor. A rózsa örökéletű, a hol egyszer +gyökeret vert, onnan soha ki nem vész. + +– S hol lehet az az eredeti rózsatörzs? + +– Azt is megmondhatom. A hétházon túl – még akkor így hítták a +«költő-utczá»-t, «tündér-utczá»-t – van a svábhegyi kőbánya: messziről +megismerhető kopár kőfalairól, annak egy zugában van a kőbányatulajdonos +kicsiny kertje, a melyben az ősi Gül Hanem található. + +A doktor megköszönte tudós kollegájának az alapos értesítést és sietett +a jelzett kőbányát fölkeresni. + +Könnyen rátalált, a gazdáját jól ismerte: valamikor szembajból +gyógyította. Most is vörösek voltak a szemei és kidülledtek. + +– Önnek a kertjében van ennek a rózsának a törzse? + +A barlanglakó nem látta a rózsát, de a szagáról ráismert. + +– Még tavaly itt volt, de már az idén nem látok odáig. + +– Kinek adott ön ojtóágat erről a rózsáról? + +– Oh, tudom nagyon jól. A szomszéduramnak, a ki itt ebben a várban +lakik: a svéd bárónak. + +– Fiatal az az úr? + +– Nem tudom; fölfelé nem látok, csak lefelé. + +– De azt csak tudja, hogy mi czélra kérte öntől a szomszédja az +ojtóágakat? + +– Oh, azt tudom, mert ő maga elmondta nekem. Hogy ez az a rózsa, a miből +a törökök a drága rózsaolajat készítik. Ő tehát, a hol csak +vadrózsabokrot talál a Svábhegyen, azt mind beojtja, hogy időjártával az +egész Svábhegy gazdaggá legyen a rózsaolajtermesztésből. + +Most már kezdte érteni a doktor, hogy mit beszélnek a kazánliki rózsák. + +Még többet is meg akart tudni. + +Leszállt abba a mély hegyszakadékba, a mely a hegyoldalt kétfelé +választotta. Nem volt az járható út. De a figyelmes vizsgálónak mégis +feltűnt, hogy a meredek sziklaoldalban egyes kövek ki vannak kopva, +egyikről a másikra át lehet lépegetni. No, de ezt a sziklaoldali ösvényt +taposhatták gyomot, csipkebogyót szedő asszonyok is. Mégis csak elindúlt +a nyomokon lefelé, míg egyszer rábukkant azokra a vadrózsabokrokra, a +miknek egy-egy ága be volt ojtva kazánliki rózsába. Itt «ő» járt! De ki +az az ő? + +Egyszer aztán talált valami áruló jelt. + +Egy kökénybokron fityegett fennakadva holmi papirosgyűrű. Ilyent +viselnek a drága szivarkülönlegességek, mint egy övet a derekukon: ezt +nem paraszt dobta el itten. + +Eldugta az aranyos papirszorítót s besietett vele a városba. + +Fölkereste a nagy dohánytrafikost a váczi-utczában. + +– Ki vásárol itten ezzel az etikettel? + +A trafikos aztán felvilágosította, hogy ez a fejedelmi Cuba Trexov +ismertető jele, a minek darabja egy forint: nem is kapható másként, mint +megrendelésre. Rendes vevőjük a svábhegyi svéd báró. Arról aztán +elmondott a trafikos mindent, a mit a hír beszélt, hogy halálos párbaj +miatt hagyta el hazáját; itt rejtőzik évek óta a mi budai hegyeink +között magányos várában; kitűnő czéllövő; a karvalyt lelövi a levegőből +magányos golyóval. Jó szerencse, hogy a mellett nőgyűlölő. + +Ezt az utolsót nem volt hajlandó a doktor elhinni. + +A kazánliki rózsák mással beszélték tele a fejét. + +Az a hegyszakadék nem áthághatatlan örvény a várlak és az ő háza között. + +Egy körülmény megerősítette a gyanúját. + +– Nagyon lassan készül ez a horgonyolt paplan, – mondá egyszer a +feleségének. + +– Fogytán van a pamukom, – menté a dolgát az asszony. + +Nem akarta bevallani az új ruhát, a mi sok időt elvett. + +– No, majd hozok én neked pamukot, a milyen kell. + +És aztán hozott neki a városból mindenféle pamukgombolyagot, a minőre +szüksége volt. + +(Soha senki ki nem veri a Rézi asszony fejéből azt a gyanút, hogy ezek a +gyapotfonál-gombolyagok egy a kórházban elhalt nő hagyatékából +származtak.) + +Harmadnapra a szép, vidám, piros asszony nagyon halavány lett s +torokfájásról panaszkodott. + +A doktor besietett a városba s azonnal kihozta a legkitűnőbb +specziálista orvost, a ki torokbajokban tekintély volt. + +Az orvos megtette a diagnózist: szigorú ápolást rendelt; a gyógyszereket +már készen hozta magával; ismerte a férj előadása után a bajt. + +Eltávozásával azt mondá az asszonykának, hogy a betegsége alatt meg ne +csókoljon valakit, mert a baja ragályos. + +«Valakit?» – Hát lehet ilyen lény a világon, a férjen kívül? + +Egy hétig mindennap kijárt a szaktudós orvos a doktor feleségéhez. + +De biz azt nem bírta megtartani. Hetednapra az asszony meghalt +difteritiszben. + +Az új ruha jó lett halotti köntösnek. + +A doktor ott ásatott neki sírt a saját telkén, a kazánliki rózsákat +kivágatta tőbül s azokbul csináltatott ágyat számára a sír fenekén. Szép +gondolat volt tőle… + +Azután egy nagy obeliszket emeltetett a sírhalma fölé, ez ma is ott van, +olvasható a kőlapon: «Virtus semper diligenda.» + +A szomszéd várlakó jövevény azonban nem követte másvilági útjára a szép +asszonyt. + +Talán hát mégsem volt igaz, a mit a kazánliki rózsák beszéltek… + + + + +A SZÍV TÖRVÉNYE. + +Előre bocsátom, hogy ez nem politikai irányczikk; hanem egy darab +életből kikapott regény, melynél a politika csak a staffaget képezi. + +Az első véderőtörvényjavaslat fölötti parlamenti hadjárat alatt történt +ez. + +Az ilyen törvényhozási küzdelmet inkább lehet hadjáratnak nevezni, mint +pernek. A perben van alperes és felperes, egyiknek a kettő közül igaza +van: a bíró itélete dönt; de a politikai vitában mind a két szemben álló +félnek igazsága lehet, ott az ész, a meggyőződés, a közérzület, a +hagyományos lelkesedés, az államférfiúi bölcseség, az opportunitás, a +lojális hűség fegyverei küzdenek egymás ellenében, itélőbíró csak a nagy +közvélemény. + +Az örök hazafiui eszmény volt napirenden: az önálló magyar hadsereg +kérdése. + +Hol van magyar szív, mely ez eszményért ne dobogna? + +Felejthetik-e az átélt dicső korszakot azok, a kik abban egykor részt +vettek? Lemondhatnak-e arról az óhajtásról, hogy még egyszer lássák +felvonulni azt a magyar hadsereget, a mely a háromszínű lobogók alatt, a +nemzeti indulók harsogása mellett indul tűzbe, halálba – megvédeni a +hazát, az alkotmányt, a szabadságot és a királyi trónt, valamennyi +ellenséggel szemben? Mit nekünk az ujabbkori hadászati találmányok: +gyorstüzelő ágyúk, puskák, füstnélküli lőporok, szárazföldi torpedók, +kormányzott léghajók, pánczélos gőzkocsik, a honfilelkesedés mindent +legyőző varázshatalmával szemben! Ezt kell föléleszteni és ez nem kerül +milliókba. + +Csakhogy ennek az önálló magyar hadseregnek egy nagy akadálya van, a mi +nem hagyja magát sem agyonágyúztatni, sem agyonszónokoltatni: úgy +hivják, hogy «statisztika». + +Ha a törvényhozás minden faktorai beleegyeznének, hogy állíttassék fel +rögtön az önálló magyar hadsereg, ha a király szentesítené e törvényt, +útját állná egy vastag könyv, a mely ott található a kaszinók +könyvtárában (másutt nem tartogatják), a czíme «katonatiszti +schematismus.» + +Ebből megtanuljuk, hogy a szent István koronája országaiban alakult +(tehát magyar) ezredeknek tisztikarából hatvanhét százalék német, +huszonnyolcz százalék horvát és csak öt százalék magyar. (5%). + +Nincsenek magyar katonatisztek a magyar hadseregnél. + +Hogy miért tartja magát távol a katonatiszti pályától a magyar ifjú +nemzedék, ennek többféle okát kereshetjük. + +Legelső oka az, hogy a lefolyt három évtized alatt annyi új életpálya +nyílt meg hazánkban az értelmiség előtt, mely úri életmódot kínál a +katonatiszti gavalléros szegénységgel szemben, a régi életpályák is +annyira kiszélesedtek: törvénytudás, technika, tanügy, közigazgatás, +kereskedelem, ipar, földművelés, mind egész embert követelnek. Maga a +honvédseregünk, a csendőrségünk, rendőrségünk oly erőre fejlődött, mely +az 1848-iki honvédsereget felülmulja. Ott találjuk a fegyveres +szolgálatra kész új nemzedékünket: a rendes hadseregnek nem jut. + +A másik oka a katonatiszti pálya kerülésének a katonai cœlibatus. + +Minden fiatal embernek ábrándja, vágya az, hogy családot alapítson, +saját háztüzet alkosson. Ennek állja útját a kauczió-rendszer. Hogy oly +aránytalanul sok a rendes ezredeknél a horvát tiszt, ennek egyszerű +magyarázata az, hogy a horvát határőr-tiszteknél el van engedve a +házassághoz való biztosíték. A horvát tisztnek kiváltsága van. + +De legerősebb indok a közös hadseregnél dívó német nyelv, a mi ifjainkat +onnan elriasztja. + +Hát bizony németül tanulni sohasem szerettek a magyar fiúk. A tantárgyak +között mindig ott figurált az; kalkulust is adtak belőle s az érettségi +vizsgán a főtisztelendő úr maga examinált: «No fiacskám, mondjad, mit +tesz németül: «az ember?» – «Das Ments.» – «Hát azt hogy mondja a német, +hogy «a lú?» – «Der Ferd». – «Jól van fiam: hiszen tudsz te németül +jól». + +A katonavilágban azonban nem elég a «das Ments», meg a «der Ferd». Ott +még azt is meg kell tanulni a legénynek, hogy mi az a «Achse des +Rohres». (Valljuk meg az igazat, én magam sem tudom, hogy mi az!) + +Hát már most ezen az abnormis állapoton akart segíteni a +hadügyminiszter, hogy a magyar ezredeknél nincsenek magyar tisztek, a +véderőtörvény javaslatával. + +Ennek az intézkedése szerint az egyéves önkéntesek tartoznak a +szolgálati év leteltével a tiszti vizsgát letenni. A ki ezt nem teszi +le, még egy évig tartozik szolgálni mint közlegény. + +Ez volt aztán a hajczihő, a mi erre a tervezetre támadt! + +Németül tenni le a tiszti vizsgát! + +A parlamenti harcz átterjedt az egyetemekre, kivonult az utczára. +Odakinn a diákok akarták felfordítani a miniszterelnök hintaját, idebenn +a képviselők a bársonykarszékét. + +S az ellenzék hatalmas erőkkel rendelkezett a kormánypárttal szemben. + +De valamennyi matador között legfélelmesebb volt a Malleus. (A pőröly.) +Magas, izmos alak, veresarczú, rőtszakállú: arczkifejezése csupa kihívó +gúny. Mikor ez felállt a baloldali második pad végéről, mindenki sietett +be a folyosókról: érdekes előadás lesz. Élczek röppentyűi pattognak. +Mint a carillon-játékos a harangjain, végigkalapál a Malleus az egész +minisztersoron. Előadási modora is különös: arczjátéka, kézmozdulatai +folyvást magyarázzák aposztrofálását. Nem marad egy helyben, két +szomszédjának helyét is magának foglalja: az neki szükséges, előre dűl, +hátra szökken, megfordul saját maga körül, mint egy tánczoló dervis, +majd a karzatnak beszél, a hölgyeknek, a mágnásoknak, a diákoknak, s ha +valami találó élczet mondott, maga kezdi el a jóízű nevetést. Nem kimél +senkit, még a fegyvertársait sem: a nemzeti ellenzéket. + +Az ülések e rendkívűli törvényjavaslatnál három órán túl húzódnak: akkor +már odahaza senki sem kap ebédet. A családos képviselők is a Szikszayba +szorulnak Ott van egy külön asztal a számukra fenntartva, a hol +kormánypárti és ellenzéki képviselők vegyest elhelyezkednek. Itt +találkoztam naponkint a Malleusszal s étkezés közben folytattuk a +napirenden levő vitát. Szomszédom volt a fal felől. + +(Zárjel közt megjegyzem, hogy magam is azon a nézeten voltam, hogy a +magyar tanuló fiatalságot nem lehet arra kényszeríteni, hogy németül +tegye le a tiszti vizsgát s ezt az ülésben is elmondtam; de az ellenzéki +lapok nem közölték a beszédemet.) + +– Látod, pedig nincsen is német kommandószó az osztrák közös +hadseregnél, – mondám én egy közös ebédnél a szomszédomnak. + +Végignézett rajtam azokkal a vörös karikába foglalt kiülő kék szemeivel. + +– Nagyon erős ez a Szikszay bikavér bora, úgy-e? – mondá. + +Elértettem a czélzást. + +Iparkodott enyhíteni: + +– Hátha még az én gyöngyösi aszúmat megkóstolnád! + +– Attól még documentummal is bebizonyítanám, hogy egész komolyan és +józan fővel mondtam, a mit mondtam. + +– Nohát én holnap elhozom az ebédhez az aszúboromat, te hozd el a +docédat. + +Úgy történt. + +Ülés után összekerültünk a vendéglői asztalnál, a hol minden vendégtárs +számára oda volt készítve egy karcsú palaczk veres aszú, a mit a +rátapadt pinczerozsda hitelesített. + +Csakugyan kitűnő ital volt. Ellenség, jóbarát mind kocczintott a +traktáló Malleusszal. + +– Hátha még azt a tűzdelt bélpecsenyét élveznéd hozzá, a mit a zsenám +készít otthon. + +– Rajtad függ, hogy megismertesd velem. + +A Malleus a fejét rázta: + +– Nehéz dolog az. + +Én nem is tudtam, hogy a Malleusnak zsenája van. Szokták a magyarok így +nevezgetni a feleségüket. Senki sem látta őket karöltve járni a +világban. + +– No, de már most add elő te az igért documentumot. + +Kiveszem a tárczámból. + +Emlékirataim között egy hajdani osztrák fővezéri ordre du bataillet +találtam. + +«An den Brigadier General X. Y. + +Forcirte Recognoscirung. + +Avantgarde marschirt, chaussée à cheval. Ecclaireurs volontaires à la +tête, Terrain sondirend, cheveaulégers, Elitetroupe mit masquirter +Artillerie, eine Compagnie Sappeurs, zwei Bataillone Infanterie, en +échelon formirt. Porteépées vor der Front. Insurgenten bei Remontre mit +Pelotons chargiren, dann mit Bayonetten en colonne attaquiren, Defilée +forciren, Plateau occupiren, eventuellen Cavallerie-Choc, Carrée +formirend, repoussiren. Blessirte, Marodeure per Ambulance zum Lazareth +transferiren; über Resultat per Galoppin referiren. N. N. +General-Major.» + +– Ebben a napiparancsban egyetlenegy német szó nem fordul elő. Ha a +kötőszavak és számok nem volnának benne, az ember nem tudná, hogy ez +németül van. Aki az osztrák kommandót meg akarja érteni, annak nem elég +németül tudni, annak francziául kell értenie. + +Az én tisztelt ellenfelem és barátom, a Malleus elkérte tőlem ezt a +famosus napiparancsot. + +– Majd meglátod, micsoda peteket fogok én ezzel csinálni. Most pedig +meghílak holnapra hozzám ebédre. Majd meglátod, hogy kitesz magáért az +én zsenám. + +Hát biz ez a «zsena» derék, hűséges élettársa az «urának», a ki azt +szereti, boldogítja, bajában ápolja, gazdaságát intézi, otthonát +kedvessé teszi – és még talán a gyermekét is neveli. Csakhogy éppen az +esküvőjüknél nem volt egyéb tanú, mint az a bizonyos «két gólya, ki ott +kelepelt.» + +Akkor még nem volt kodifikálva a törvény a polgári házasságról. De +szerető szivek voltak. A Dompfaff adta rájuk az áldást. + +A képviselői körökben is számos volt az ilyen kérdezés nélkül létrejött +viszony. + +A törvényhozók Nesztora, az ifjú kedélyű öreg Bónis Samu talált ki a +titkos feleségek számára egy kollektiv nevet: «Kalazánczia». Szótárba +nem került, de akkoriban mindenki értette. + +Az én asztaltársam, a Malleus nem is csinált titkot a magáéból. + +Egyszer odakerült közénk (a Szikszay-asztalhoz) egy időközben +megválasztott képviselő, fiatal fertálymágnás: kiállhatatlan a +dicsekedéseivel, a mikben nagy szerepet játszottak az udvari bálok, +kaszinói estélyek élményei, az ő kontesz tántjaival és baronesz +niészeivel. Egész nőismeretsége a magas körökből telt ki. (Pedig az +otthoni titkos szerelméről kortesnótát is énekeltek.) + +– Hallod-e pajtás, – szólt oda neki a Malleus, – elhozhatnád egyszer a +kalazancziádat az én zsenámhoz, jól elmulatnának együtt, két képviselő +felesége… + +A gavallérkolléga sohasem ült le többet az asztalunkhoz. + +Az ebédrehívás napján még az ülés befejezése előtt együtt távoztunk el a +Sándor-utczai házból a Malleusszal. Földszinti házban volt a lakása +valahol a külvárosban, egyszerű falusias kerttel. Nem szerette, hogy a +feje fölött dobogjon még más valaki. + +A háziasszony ott várt bennünket a folyosón. + +Meglepett az egész megjelenése; egészen másnak képzeltem. Karcsú termet, +telt idomokkal, melynek minden mozdulata előkelő modorra vall: arczáról +csupa jóság sugárzik, szemei nyiltak, okosak, melyek zöldeskék fényét +hosszú szempillák takargatják, arczpírján megelégedés hajnallik, +gesztenyeszínű haja egyszerű kontyba feltűzve (az akkor divatos chignon +nélkül). Semmi ékszert nem viselt. Öltözete egyszerű volt és ízléses. + +Nem lehetett több, mint harmincz éves. + +Nem várta be, hogy az ura bemutassa meghívott vendégét: nyájas arczczal +jött elém, kezet nyujtva: «Ki ne ismerné önt?» + +Olyan szép fehér keze volt, hátrahajló, rózsaszín ujjakkal. + +Én bizony, félretéve minden szokásos előítéletet, megcsókoltam az elém +nyujtott kezet. + +A Malleus valamit mordult; az asszony üdvözlé, eléje tartva piros +orczáját megcsókolásra: szokás szerint. A gazda azonban túlment a +szokáson s az asszony keze után nyult. + +S aztán lassan fölemelte azt a síma kezet, mintha mázsás terhet emelne, +míg az ajkához ért, s a közben folyvást az én szemem közé nézett, mintha +tüntetne vagy szemrehányna. Talán ez volt az első kézcsók, a mit ez az +asszony az urától kapott. + +A Malleus odasúgott a fülembe: «ezt neked köszönhetem». + +(Majd köszönsz te nekem még többet is.) + +Azzal karomat nyujtám az asszonynak s egész etikettel vezettem be a +szobába. + +Ez volt az elfogadó terem. + +Egyszerű, mint a falusi úrilakok tiszta szobája szokott lenni: szokatlan +és előttem feltűnő volt a könyvtár, a szögletben a pianino, a falakon +tollrajzok és aquarell-képek, lombfűrész alkotta rámákban: itt +irodalommal, művészettel, zenével foglalkoznak. + +Az asszony észrevette a figyelmemet. + +– A fiam rajzolta e képeket; a rámáikat is ő faragta. + +A könyvtárnál megjegyezte, hogy a magyar költők az ő kedvencz +olvasmányai: a többi pedig a fiának a tankönyve. + +A pianinón a hangjegytámlára egy Schubert-melodia volt kiterítve. + +– A fiam zongorázik. + +Kiváncsi voltam arra a reményteljes magzatra, a kiben ennyi tehetség +egyesül. + +Kissé feltünőnek találtam, hogy a család gyöngye, a fiú nem siet az apja +elé, a mikor az hazaérkezik. No, majd találkozunk az ebédnél. + +De ott nem volt látható. Az asztalnál csak három személyre volt terítve. + +Szót tettem e miatt, a mikor asztalhoz ültünk. + +– Hát a fiad hol van? + +– Oh, az nem étkezik velünk soha. Elvem, hogy a fiúnak nem szabad a +szüleivel együtt dobzódni. Ne szokja meg a mi lakmározásunkat: a mi +szabad szájú beszédeinket nem szükség neki meghallani. A gyerek külön +falatozik a nevelőjével pontban déli harangszóra: egyszerű ételeket kap, +a mik a gyomrát nem rontják el. Semmi édesség, csemege, semmi szeszes +ital. Ráér azt megismerni, majd ha a szakálla megnő. + +El kellett ismernem a dietétikai rendszer helyes voltát. + +Az asszony aztán azt is elmondta, hogy hol van most a fia. Az ilyenkor a +lovardában van és lovagolni tanul. + +Ezt egészen úrfinak nevelik. + +Az ebéd kitünő volt: a háziasszony kifogyhatatlan a kinálgatásban. + +Mellette ültem s igyekeztem őt mulattatni. Nehezen ment. Nagyon szűk +tartomány lehetett, a melyben járatos volt. Politikáról fogalma sem +volt. Nem birta megérteni, hogyan lehet olyan két derék embernek, mint +én és az ő ura, a kik egymásnak jó barátai, olyan nagy társaságban, mint +a képviselők gyűlése, egymással veszekedni? Ő még sohasem volt a +képviselőházban; mert ő nem állhatná meg, hogy a mikor két ilyen jó +barát odalenn a teremben egymással czivakodik, le ne kiáltson onnan a +karzatról: «Ugyan ne bántsátok egymást! Béküljetek már ki!» + +Persze, hogy ez volna a legjobb. Ha a képviselők feleségei +beleszólhatnának a vitába, nem lenne obstrukczió. + +De a mikor a tánczmulatságokról kezdtem el neki beszélni, az meg egészen +idegen világ volt előtte. Föl nem birta fogni, hogyan mehet egy asszony, +a kinek otthon minden boldogsága megvan, idegen helyekre mulatni? Neki +elég dolgot ád a fiának a nevelése. + +Mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy minő okok zárják el ő előtte +azt az ajtót, a melyen keresztül az úri társaságba be lehet lépni. Ő nem +irigyli, de sajnálja annak a társaságnak az otthonosait. + +Azt hittem, hogy egy naiv, mindenben tudatlan kedélylyel találkoztam +össze. Csalatkoztam. + +A fekete kávét az én barátom a verandára rendelte kiszolgáltatni. + +– Odakinn füstölhetünk kedvünkre: az asszonyom fejfájást kap a +dohányfüsttől. + +(Ez valódi gyöngédség.) + +Én azt feleltem, hogy sohasem dohányzom. + +– Akkor hát maradj itt a feleségemmel, a míg én odakinn elszívok egy +verginiát. + +Azzal magunkra hagyott kettőnket az asztalnál. + +A mint betette maga után az ajtót, az asszony egyszerre közelebb +húzódott hozzám és beszédes lett. + +– Már most elmondhatom önnek az igazi okát, a miért a fiamat nem +mutathatom be idegennek, a ki házunkat megtiszteli. Az én fiamnak +nincsen neve. Már tizenkét esztendős és még nincsen megkeresztelve. Az +apja így hívja: «te rajkó!» én pedig: «te drágám!» Ezért nem járathatjuk +iskolába; hisz oda nem veszik be név nélkül, vallás nélkül. Ezért +tartunk mellette nevelőt, a ki a világi tudományokba beoktatja. A +vallást én magam ojtogatom a szívébe. + +Engem fölháborított ez a fölfedezés. + +– Ez nem maradhat így, – mondám, – ezen segíteni kell. Barátom jószívű, +kegyedet és gyermekét igazán szereti. Az ember halandó. Egy véletlen +sorscsapás és gyermekét itt hagyja koldusul. Nem szólt neki kegyed erről +soha? + +– Nem tehettem. Értem a helyzetét. Neki oly állása van a nagyvilágban, +mely nem engedi, hogy a szívére hallgasson. Ha megtenné azt a lépést, a +mivel mint apa saját vérének tartozik, egyszerre hátat fordítanának neki +eddigi jó barátai, elvtársai; eddig féltek tőle, ezután kinevetnék, +megsemmisülne a világ gúnykohójában. Én tudom azt nagyon jól, milyen +nagy áldozat volna az ára a mi boldogságunknak. Hallgatok és tűrök. + +A Malleus visszatért; rossz volt a verginia, a fekete sem ízlett. Az +óráját nézte: + +– Sietnem kell; a klubban konferenczia van. Pá, zsenám! No hát pajtás, +ugyebár különb tűzdelt bélpecsenyét tud csinálni az én zsenám, mint a +Szikszay? + +A zsena sietve hagyta el a szobát. Nem akarta, hogy az ura észrevegye +azt az áruló könycseppet, mely az utóbbi szavainál szemébe lopódzott. + +Mi ketten bandukoltunk a két ellenséges klub felé. + +– Nos, hát mit szólsz a zsenámhoz? – kérdezé tőlem útközben a Malleus. + +– Az egy szent. + +– No, ugyebár? Én is azt mondom. + +– Csak a feje körül hiányzik valami. + +– A glória? + +– Nem: a főkötő. + +Erre megállt, szembe nézett velem: + +– Komolyan mondod? + +– Mintha magad mondanád magadnak. + +– Rég megtettem volna én azt; de hát tudod, a társadalomnak vannak +törvényei, a mik minden tisztességes embert köteleznek. + +– De a szívnek is vannak törvényei, a mik fölötte állanak a társadalom +törvényeinek. + +– No, ezt a szavadat nem fogom elfelejteni. + +* + +Egyszer aztán csak vége szakadt a keserves véderővitának. A nehéz kérdés +eldűlt, úgy a hogy. + +A honatyák futottak szerteszét, fürdőre, falura. + +Magam is elköltöztem balatonfüredi vityillómba. + +Egy szép nyárutói meleg napon betoppan hozzám az én kedves ellenségem, a +Malleus, maga előtt bocsátva egy nyulánk suhanczot, huszárkadét +egyenruhában. + +– Szervusz, pajtás! Elhoztam neked bemutatni a Lajos fiamat: a +bécsujhelyi katonai akadémia növendékét. + +Örültem a látogatásnak; paroláztunk. + +A bemutatás maga mindenről értesített. + +«Lajos fiam.» Maga is elég. + +S aztán a bécsujhelyi tisztnevelő akadémiába csak törvényes szülöttet +vesznek föl: nemesi származásból. + +Hát a szív törvénye mégis győzött. + +Igazán nyalka legény volt. Gratuláltam hozzá az apjának. + +Legyen hasonló a nagyapjához… + +A ki ezredes volt a szabadságharczban, s a fővezér hadsegéde. + +– No fiú, hát mutasd meg, mit tudsz! Szavald el Schiller balladáját, a +Glockét. + +A kis katona poziturába vágta magát s szép csengő hangon elszavalta +előttem a nagy költő legnehezebb költeményét, a leghelyesebb német +kiejtéssel. + +Teljes elismerésemmel kellett a derék ifjút jutalmaznom. + +Aztán még sok mindenféléről beszélgettünk Malleus papával. + +Mikor búcsút vett tőlem, a fiát előre bocsátá, maga még egy szóra +visszamaradt a szobámban. + +– Aztán ha majd összejösz Tisza Kálmánnal, mondd meg neki: én izenem +általad, hogy megbántam mindazt, a mit ellene beszéltem. + +… A legelső dolgom az volt, a mikor Budapestre fölkerültem, hogy +fölkeressem a generálist s átadjam neki a rám bízott izenetet. + +Tisza Kálmán egyet mosolygott rá, s aztán azon az ismeretes +melancholikus hangján azt válaszolta: + +– Tudom én azt nagyon jól. + + + + +UNICA. + +Az apát minden ember ismerte New-Yorkban. + +Merész mondás! «Minden ember.» A milliós lakosú világvárosban! + +Mégis úgy van. Ismerte öreg és gyerek, dajka és bébé, gazdag és szegény, +férfi és nő, munkás és tengerész: egyszóval minden ember látta legalább +egyszer a «filibasztert» (a mi francziául kiejtve: flibustier). + +Volt annak valóságos családi neve is: «Mnux». Hanem ezt csak úgy lehet +kimondani, ha valaki halszálkát nyelt, s hátbaütik, hogy megszabaduljon +tőle. + +Volt idő, a mikor nagyon sokan, ezren meg ezren kaptak ilyen hátbaütést, +a mitől megtanulták a Mnux nevet kimondani. Hanem az régen volt. Azokra +az évekre esik, a mikben a hirhedett kalandorvezér Walker (ejtsd ki +Vóka) csinálta a forradalmakat Paraguayban, Hondurasban, Kubában, +imitt-amott. Az volt az életföladata: forradalmat kelteni, s aztán a +föllázadtaknak a maga flibustier csapatjaival segítségükre sietni, a +kormány seregeit megkergetni, provizorius kormányt behelyezni, új +papirospénzt kibocsátani s hadseregét azzal fizetni. A kimenetele +eleinte nagy siker, a végén nagy bukás volt. + +A legutolsó forradalmi vállalata Hondurasban folyt le erős harczok +mellett. + +Legtevékenyebb hadvezére volt Mnux, benszülött félvér. Termetre egy +Sámson. Ezt Walker, miután egy fővárost elfoglalt, ki is nevezte +hondurasi kormányzónak, s ezt a magas hivatalt ma is viselné Mister +Mnux, ha a fővezérét, Walkert a hondurasi kormány csapatai le nem fogják +s hamarosan főbe nem lövik. Így aztán neki is ugornia kellett magas +polczáról. Valószinűleg vitt magával egy kis konvertált érczpénzt. De a +mi bizonyos, annektált egy házastársat Hondurasból, a ki pokolbeli +szépség lehetett. «Xiou»-nak hívták. Feleségének nevezte. Jongleuse +volt; de azért lehetett feleség. Észak-Amerikában ötvenkétféle felekezet +van s annak mind saját házassági törvényei, a miket alsó és még alsóbb +házak szentesítettek. Legnépszerűbb közöttük, a melyet már nem is valami +ház, hanem az utcza törvényczikkelyezett be, a Costermangeroké, a kik – +ha jól sejtjük – utczaseprők. Ezeknek az egybekelési ceremoniájuk abból +áll, hogy egy férfi meg egy nő keresztben tart egy nagy seprűt s a +házasulandó párnak azon kell háromszor keresztülugrani. A harmadik +ugrásnál meg van erősítve a frigy. S az ekként kötött házasság épen +olyan tartós, szilárd és hűséges, mint a minőt polgári hivatalnok kötött +meg s három templomban áldott meg eskű alatt a verbi divini minister. +Valószinűleg a hondurasi menekültek házassága is ilyen lehetett. Hogy +híven megtartották, azt majd a tények bizonyítják be. + +Mi lesz már most? Mi föladat vár a bukott emberekre, a kiknek a lába +alól kicsúszott a föld? + +Nem szükséges valakinek bukott milliomosnak, elűzött kormányzónak, +megvert hadvezetőnek lenni, hogy európai fogalmak szerint megtalálja a +föladatát, a melyet a sors eléje szabott; tudja azt már manapság minden +vigécz és kávéházi hébe, a kinek boldogsága elé akadályok gördültek, +hogy mit tegyen? Vesz egy revolvert s közös beleegyezéssel elébb a férfi +a hölgyet, aztán saját magát lövi agyon. Rendes megoldása a drámai +bonyodalomnak. Hanem az új világban más fogalmak dívnak. Ott a bukott +emberek nem dobják el maguktól az életet, hanem keresnek más életmódot. +A ki él, az meg is él. Ott semmiféle munka nem szégyen, minden +keresetmód tisztesség. + +A hondurasi elűzött kormányzó nagy hirtelen megtalálta a megillető +helyét a nagyvilágban. Beszegődött atlétának egy czirkuszhoz, melynek +igazgatója a mister Barnum volt. Ismeretes firma. + +Ketten képezték a művészpárt. A színlapon: a flibustier és a szilfid. + +Izgalomgerjesztő volt a művészi előadásuk. + +Elébb a filibaszter jött ki a porondra egy kereken járó æolodiconnal s +aztán eltekergezte a népszerű dallamokat, a yankee doodlet s az +oppogemot; az utóbbi még jobban tetszett. A szövege a néger népköltői +fantázia remeke. Az opossum (kiejtve: «upaszon») felmászik a gummifára, +hosszú farka földig lelóg, egy macska belekapaszkodik a farkába s úgy +himbálja magát. (Budapesten is furorét csinált e népdallal a néger +Roscius, Ira Aldridge (mondd: Ajre Eldridzs). Minden este el kellett +neki énekelni Othello, Macbeth, Lear után ismételve: «Halljuk a paszon +aftágembit!») A Sámson után elé lebbent a szilfid, olyan kosztümben, a +minőben az erdei nimfát festi Ovidius Naso; felugrott tündéri +szökeléssel a Sámson vállára, a ki már akkor a fogain egy kétöles rudat +egyensúlyozott, melynek hegyén egy majolika hattyú lebegett, s a szilfid +az atléta válláról felkapaszkodott a rúdra, s tündérgyorsasággal +felmászott a hattyúig, ott leült annak a hátára, s ott szép csengő +hangon elénekelte a Herkulese által lekintornált népszerü dalokat. A +filibaszter ezalatt tartotta a pózna alsó végét a fogai között: +egyensúlyozva a hattyút és a nimfát. Óriási volt a tetszés. Ez többet +tud, mint a hajdani Sámson, mert az csak tízezer filiszteust tudott egy +szamár állkapcsával leverni, de ez a saját állkapcsával tud tízezer +yankeet fellelkesíteni. Végül aztán Sámson eleresztette a rudat, az +lecsúszott a földre: a szilfid lerepült a hattyúról, s az atléta elkapta +röptében félkézzel a bokájánál fogva, úgy vitte ki magasra emelve az +arénából. + +Megnézte ezt a produkcziót minden ember, még a köztársaság elnöke is, és +mikor kérdezték tőle, hogy ha a jövő választásoknál meg fog bukni, meg +tudja-e csinálni, a mit a hondurasi kormányzó produkál? Azt mondta rá: +«God bless no». Az ő szilfidje száztíz kilót képvisel. + +Egy sok milliomos petroleum-nábob mindennapos nézője volt e +saltomortaléknak, ki fogadást tartott, hogy egyszer a szilfid a nyakát +fogja törni. + +Barnum mester húsz dollár fellépési díjat adott minden estére a híres +atlétapárnak, a mi elég tisztességes kereset volt. + +Két hónapig tartott a dicsőség; akkor félbeszakadt. + +Mi volt a napfogyatkozás oka? + +Hja, azt nem lehet elmondani. + +Egy napon Xiou valamit súgott a férje fülébe. + +E suttogó szóra a férj megcsókolta a felesége kezét, kívül is, belül is. +Aztán nem szólt semmit, hanem vette a kalapját és sietett fel Mister +Barnumhoz. + +– Mától fogva nem tartunk előadást a czirkuszban. + +– De sennor! + +– Semmi sennor, – pedlar. + +– Nincs ön megelégedve a gázsijával? Felemeljem? + +– Ha egy petroleum-király millióit nekem kinálja ön, mégsem mutogatjuk +magunkat többet a czirkuszban. + +– Miből fognak önök megélni? + +– Kintornázni fogok az utczán. + +Nem beszélt többet, megfordult a sarkán, maga előtt tolta a kerekes +æolodiconját, s eltünt a newyorki világ szeme elől. + +És úgy tett, a hogy mondá. Elköltözött Chicagóba. Ott kintornázott az +utczaszegleten, a földretett kalapjába gyüjtve az alamizsnául dobott +sixpenceket, de a pennyt sem vetette meg. A feleségét elrejtette valami +zúgba. Megtagadott magától minden élvezetet, gint sem ivott, a +dohányrágásról is lemondott. + +Valami tíz hónap mulva aztán ujra visszakerült New-Yorkba s jelentkezett +Barnum mesternél. + +– No, most már megint itt vagyunk, s ha kellünk önnek, szolgálatára +állunk. + +– Hogyne kellenének. Ugyan hol jártak? + +– Chicagóban. + +– És a felesége? + +– Az pedig Rómában. + +Most értette már a dolgot a mester. + +– Ah, ah! Hisz ön derék, gavallér ember. Ilyenkor nem engedjük a +feleségnek, hogy akrobatikai erőművészetet gyakoroljon. Ön mintája az +igazi férjnek. + +Hát persze! A kiket a costermangerok kötöttek össze. + +– Fiúcska vagy leányka? – kérdé a mester. + +– Leány. + +– Az jó. Művészeknél a leány szerencse, a fiú csak galiba. Van már neve? + +– Igen. «Unica». + +– Abszurdum. Hogy tudhatja ön azt? + +– Azt mi tudjuk. + +A mester kész örömmel szerződtette vissza a művészpárt, a ki azontúl még +hirhedettebb lett. Azonfölül is mintaképei voltak a hűséges +házastársaknak. Ketten képeztek egy egészet. Művészi fizetésük +megengedte nekik, hogy úri életmódot folytassanak. Vettek maguknak egy +szép villát, kerttel, a hol magukban laktak. Az Unicára nevelőnő ügyelt +föl. Egész nap az anyja mellett volt. Xiou maga varrta a leányának a +ruháit. Cziczomázta, kényeztette. Csak egyet tagadott meg tőle: a +művészi élvezeteket. + +Tizennégy esztendős volt már Unica, és még nem látott igazi színházat, +czirkuszt. + +Mikor az esti előadás ideje elérkezett, anyjának, apjának a czirkuszba +kellett menni – munkába: – Unicát bezárták a szobájába, a hol a dajkája, +majd a nevelőnője mesélt neki rémregéket arról a titokteljes világról, a +melyben a pokol kisértetei fitogtatják varázsló játékaikat. Unicának nem +volt szabad megtudni, hogy szülői komédiások; apja akrobata, anyja +jongleuse. Még arról sem volt fogalma, hogy van egy sok ezer fejű +embervilág, a mely őket bámulja, tapsolja. Az ő anyja mint szilfid! Ez a +pokol! Az ő szülői az ördögök! + +Még tizennégy éves korában is «Unica» volt: hasonlíthatatlan. + +Termete pedig korán fejlett, olyan magas, mint az anyja. Más +művész-szülők azon igyekeztek volna, hogy a csodaszép gyermeket az Olymp +számára neveljék. Unicának nem volt szabad megtudni, hogy van Olymp, +vannak múzsák. + +Hogy férfinak nem volt szabad közelíteni az Unicához, az magától +értetődik. A férfiak mind szörnyetegek: kivéve az apát. Az félisten. + +A művészpár takarékosan élt, egészen elvonultan a világtól. Keresményük +nagyrészét megtakarították: vagyont gyűjtöttek az Unica számára. Jöhet +idő, a mikor vége lesz a művészi dicsőségnek. Minden utczaszegleten +találni egy rongyos alakot, a ki koldul. Valamikor hirhedett művésznő +volt: koszorúk, ékszerek hullottak a lábaihoz: palotát tartott és +fogatokat. Majma volt és speciális színbirálója, a ki jelmezeit leírta a +lapokban. Most koldul a mindennapi falatjáért. Senki sem emlékezik már +rá. A delelő csillagot imádják, hulló csillag után nem kérdezősködnek. + +Gyermekkora óta csak e három mulatóhelyre volt szabad az Unicának +nevelőnője kiséretében elmenni: a Hököm-színház, a hol a gyerekek +játszanak tündérmeséket; a majomszínház, a hol igazi csimpánzok és +orangutángok rögtönöznek komoly drámákat, aztán meg az automata-színház +ködfátyolképeivel. Mulatságos volt az mind a három. + +Egyszer az Unica születésnapján (ez volt a tizennegyedik) az a kivánsága +támadt Unicának, hogy ő szeretne már e gyerekeknek való színházak +helyett abba a színházba elmenni, a hol az apja meg az anyja mutogatják +művészetüket nagy közönség előtt. + +A nevelőnő rá hagyta magát beszélni. Hiszen nincs abban semmi eltitkolni +való. Apa és anya nem szégyenli a mesterségét: nincs is rá semmi oka. + +Aztán ki tudja meg, hogy ott voltak? A Barnum czirkuszában ötezer ember +ül tömegben, ki vesz ott észre egy leányt, a ki a legyezője mögé +rejtegeti az arczát? Elvitte az Unicát magával a Barnum-czirkuszba. +Hiszen csak komédia volt. De mégis csak tragédia lett ebből. + +Az anya szemében delej van. Ötezer emberarcz között is megtalálja rögtön +a maga drága kincsét. A kis leány elbámult, fedetlenül hagyta az arczát, +a mikor meglátta az apját mint Sámsont a porondon: s azután az anyját, +selyemtrikóban, a mint fölmászik a kétöles rúdon s föllebben a hattyú +hátára. Az egész közönség visszafojtott lélekzettel hallgat. + +S ebben az önkénytelen csöndességben, a mi a művészet legnagyobb +diadala, egy sikoltó kiáltás hangzik föl: «Mamám, vigyázz!» + +Xiou odatekint, meglátja a leányát, kétségbeesetten kiált föl: «Unica!» +s azzal mindenről elfeledkezve, oda akar repülni hozzá, rohan a levegőn +át, a Sámson nem birja elkapni a kezével, a szilfid leesik és kitöri a +nyakát. + +Unica ezzel a kiáltásával megölte az anyját. + +Az akrobata-pár mutatványának vége volt. + +A filibaszter gavallér ember volt. Egy szóval sem dorgálta meg a +leányát. + +Mikor a felesége temetéséről hazakerült, odahívta a szobájába Unicát. + +– Édes leányom, – mondá neki, – anyád meghalt, többet velem nem játszik. +Keresetünk megszünt. De neked sem fog többé ruhákat varrni. Magadnak +kell életmódot keresned. Fiatal vagy, szép vagy. Válogathatsz, hogy mivé +légy? Akarsz művésznő lenni? Tetszik a művészi pálya? Hozzá juthatsz. +Énekesnő akarsz lenni? Itt van ez a halom hangjegy, ezt be kell tanulnod +zongorára, énekhangra. Deklamálni akarsz? Itt van ez a franczia, német, +olasz nyelvtan, ezeket végig kell tanulmányoznod, aztán a +konzervatoriumba négy évig följárnod, beszélni, játszani tanulnod. +Visszaijedsz tőle? Irtózol a színpadtól? Akkor ajánlok neked más +valamit. Én korábbi éveimben, mielőtt filibaszter lettem, egy indus +kiskirálynál voltam tetováló mester, annak az asszonyain tanultam ki a +mesterségemet. Ha könnyű módon, minden fáradság nélkül akarsz magadnak +életmódot szerezni, szánd el rá magad, hogy általam engedd tetováltatni +a testedet. Ebből becsületesen és úri módon megélsz, még vagyont is +szerzesz. Adok neked egynapi határidőt, hogy melyiket válaszd. + +Az egynapi határidő leteltével azt mondá Unica az apjának, hogy inkább +engedi magát tetőtől-talpig teleszurkáltatni, mint hogy azt a sok bolond +könyvet, hangjegyet végigtanulja. + +Azzal megkezdődött a munka. + +Három esztendeig tartott a filibaszternek, a míg az Unica minden tagját +telerajzolta a tetováló művészet minden remekeivel. + +No már most el volt látva Unica egész életére teljes, tökéletes +toalettel. Ezen a kosztümön a divat nem változtat. + +S bizony szép viselet volt! Leírjam? Láttuk, a kik csak férfiak vagyunk, +annak divatjában. Bámulatos szép volt. + +Csak az arcza nem volt tetoválva. Az meghagyatott istennői +tisztaságában. Azon túl napok, holdak, csillagok, karikák (de milyen +karikák!), virágok, rózsák, tulipántok, liliomok, napraforgók, hímes +pillangók, tarka kolibrik, kigyók, egymásba kapcsolódva, közben az +abracadabra jelvényei, a Zodiacus égi szimbolumai, és mindez egy +csudaszép termet eszményi tökélyű idomaira rajzolva bizarr színekben. + +Ahhoz is hősi elhatározás kellett, hogy egy leány azt a tízezernyi +tűszúrást elszenvedje, s azoknak a méregporokkal, czinóberrel, +karminnal, ultramarinnal, rézzölddel, okkerrel bedörzsölését; de még +inkább heroinává emeli Unicát az a merész elszántság, hogy ő +élethivatásul fogadja el apjának azt a tervét, hogy így mutogassa magát +az egész világnak: belépti díjért. + +Egész takarója egy indus köpeny volt, tarka napmadár tollakból +összerakva. Azonkívül egy hermelin-palást, a mit levetett, ha látogató +jött. + +Itt Budapesten az Andrássy-út egyik palotájában volt a lakása, +földszinti helyiségben, a hol fogadta a közönség tagjait, két forint +belépti díj mellett. Az apja volt az impreszáriója. Nem volt ez a +szokásos merev kiállítás, betanult helykeretben. Lehetett őt látni +szokott napi foglalkozásában, a hogy fésülködött (dús haját koszorúba +csavarva viselte), a hogy reggelizett, ebédelt, a mihez maga főzte az +ételt, italt, a mint a mandolint pengette; volt egy kedves kapuczinus +majma, azzal mindenféle játékot űzött. A majomnak négy keze van, az +egyiken megesett, hogy indiskreciót követett el az indus kötényen. Azért +kapott az úrnőjétől egy pofont, a néző közönségtől azonban fügét, diót. +Különben minden a legszigorúbb illemszabályok között ment végbe. Jelen +volt az apa, a hatalmas Herkules, a ki kész volt az illetlen +magaviseletű látogatót az ablakon kiröpíteni. Végül maga az apa +elmuzsikálta a kintornáján a Rákóczi-indulót, a minek gyors tempójára az +Unica eltánczolta a négerek csárdását, s akkor aztán teljes +tökéletességében bámulhatóvá tette virágkertté alakított isteni +termetét. + +Hogy Unica évek során át megtartotta erkölcsi épségét, annak a +legérthetőbb oka volt épen a tetováltsága. Ugyan kinek volna kedve egy +tarka figurákkal telerajzolt hölgyet magáévá tenni? Hol akad ennek +párja? + +S a tetovált hölgy arisztokrata volt, még büszkébb, mint az apja. A +czirkuszi jongleuröket, a kaucsuk-embert, a nő-imitátort, a kötélen +tánczolót, a kardnyelőt lenézte. Azokkal szóba sem állt. Gyémántokkal +sem lehetett megvesztegetni. Mit csináljon ő a brilliánsokkal, a kinek +sokkal szebb nyakéke van minden gyöngynél? Mi értéke lehet nála +brüsszeli csipkének, selyemnek? + +Budapestet nagyon megszerethette, mert sokáig itt maradt. A magyar fő- +és székváros közönsége nagyon látványkedvelő. + +Tudják ezt már az Oczeánon túl is. + +Maga a hirhedett Barnum is tudomást vett erről. Nem sajnálta a nagy +költséget, hogy Budapesten egy saját czirkuszt építsen s azt világhírű +látványosságaival betöltse. + +Unica olyan merész volt, hogy még ezt a konkurrencziát is bevárta. +Azért, hogy a Barnum-czirkusz megnyilt, ő nem zárta be a boltot. + +Barnum mester látogatta meg elébb Budapestre megérkezve a filibasztert +és leányát. + +– Nagyon sajnálom, – mondá, – hogy nem számíthatom önnek a leányát +intézetem starjai közé. + +– Az lehetetlen. Mutatványunk nem vihető nagy közönség elé. Távolból +minden részlet elvész. Ebben csak válogatott közönség találja élvezetét. + +– De hát önök előtt tárva volna a nagy közönség részvéte is, és az volna +az igazi kincsbánya. + +– Mi módon? + +– Reprodukczió útján. + +– Próbáltuk azt már. Fotografiákkal, kinematoszkoppal. Gyér jövedelmet +hajtó vállalat. + +– Igen, mert a fotografiában elvész az érdekesség. Az nem adja vissza a +színeket, a fényképező gépben elvesznek a piros színek, a kék is +elhalványul, minden rajz feketének látszik. De ha ön lefestetné a +leányát egy művészszel, a ki a tetoválást az igazi rikító színekkel adná +vissza, s ezt a képet számos változatban, ügyes színnyomatok útján +bocsátaná a közönség rendelkezésére, az önnek százezreket jövedelmezne. +Az eredeti olajfestményeket pedig mesés árakon vásárolnák. + +– Elképzelem, – mondá a filibaszter. – Csakhogy ennek egy nagy akadálya +van. Hol kapok én egy olyan festőt, a kire én az Unicám lefestését, így, +a hogy előttünk áll, rábízhassam? Az én leányom olyan ártatlan, mint Éva +volt, mielőtt a kigyóra hallgatott. A piktorok azonban nem aszkéták. Ha +én nekem egy ilyen képmázoló meg próbálja tapintani a kezével az én +leányom bájait, én azt rögtön agyonütöm. Mondom, hogy agyonütöm. S úgy +tudom, hogy Magyarországon egy agyonütött emberért még többet kell +fizetni, mint Amerikában. Nem! Piktort nem eresztek a leányom közelébe. + +– No hát majd én segítek önnek ezt a skrupulusát eloszlatni. + +Néhány nap mulva visszajött Mnux úrhoz a mester. + +– Megtaláltam, a mit kerestem. Érdekes történet, a mit megtudtam, +hallgasson ide. Felfedeztem egy természet-csodáját, a ki az én +ritkaság-gyüjteményemnek is kincse lesz, s egyúttal önnek is elérhetővé +teszi a czélját, egy művészt, a ki lefesti az ön leányát minden tetovált +díszítményével együtt, és nem fogja kezével érinteni: egyedül hagyhatja +ön őt a modelljével együtt. + +– Ki áll nekem arról jót? + +– Ő maga, a festőművész. + +– Hogyan állhat arról jót? + +– Úgy, hogy nincs neki keze: se jobb, se bal keze. + +– Hát akkor mivel fest? + +– A lábával. Az egyik lábában tartja a festékes palettáját, a másikban +az ecsetet: két karjára támaszkodik, a miről hiányzik a kéztő. Remekül +fest. + +– Hihetetlen dolog. + +– Művei beszélnek. De hadd mondjam el az egész történetet. A festő apja +fiumei olasz-magyar, a felesége budapesti. A férj rajzmester, ki üres +óráiban arczképeket fest, olcsó áron. Népszerű ember. Boldog +házasságának első évében az Isten áldása szállt a családra. Tudvalevő, +hogy ilyenkor az idiosyncrasia milyen csodás befolyással van a nők +organizmusára. Az asszony vallásos volt. Fogadást tett a terzatói +Madonnának, hogy a saját születése napján egész nap bőjtöt fog tartani, +annak a reményében, hogy születendő gyermeke fiú lesz. Az ilyen +születésnap pedig a magyaroknál pazar lakomával szokott megünnepeltetni. +A menyecske állta a fogadást. Kedvencz ételeit hordták fel. Hozzájuk sem +nyult. Végre az asztalra került a legnagyobb csábító, a sült malacz, a +magyar konyha büszkesége. A férj addig biztatta a feleségét, a míg az rá +hagyta magát venni, hogy kedvencz csemegéjének két elsőlábú körmöcskéjét +megszopogassa. Hiszen nem volt az evés. Mégis az következett utána, hogy +az idő beteltével a fiatal asszony egy egészséges fiucskának adott +életet, de a kinek hiányzott mind a két kezefeje. Ez a büntetés a +megszegett fogadásért. Az anya kétségbe volt esve. Előbb önmagát, azután +a nyomorék magzatát akarta megölni. A férje lecsillapította. «Ne +szálljunk perbe Istennel, a mit adott, köszönjük meg. Én ebből a +nyomorék szülöttből embert fogok nevelni.» S azért is Amadeonak +kereszteltette. És most Amadeo világhírű művész, a ki a lábával fest. +Danae-alakjai a két világrészben kapósak. Ez fogja az ön Unicáját +lefesteni. Nem féltheti tőle a leányát, hisz Unica csak angolul ért, +Amadeo pedig csak olaszul és magyarul beszél. + +Mnux apó rá hagyta magát beszélni a vállalatra. Barnum mester bemutatta +neki a festőművészt. Szép fiatal levente volt. Csak abban különbözött a +rendes gavalléroktól, hogy lábaira nem czipők voltak húzva, hanem ötujju +keztyűk. Sohasem járt gyalog. Tánczra sem használta a lábait: azok +magasabb foglalkozásra voltak teremtve. Karjai végét a kabát zsebébe +dugva hordta. + +Bizony heroizmus kellett ahhoz, a mit a nyomorék alak kivívott: óriási +akaraterő. + +Az első találkozásnál megnyerte Unica szivét. + +Az is épen ilyen világból kitaszított, kivételes lény volt, mint ez a +művész, a ki sehol sem találhatja párját. + +Sok tízezer férfit látott maga előtt körülsétálni Unica. Rá nézve azok +mind nem voltak férfiak, csak divatruhás bábok. Egyiknél sem dobbant meg +a szíve. Megbámulták: ott hagyták. Üres volt rá nézve az egész élő +világ; de üres belül a szive. + +És most megjelent előtte egy igazi férfi, a ki legyőzte a mostoha +sorsot. + +Amadeo festményéből remekmű vált. Nehéz munka volt. Az eszményi szép női +testen kívül a mindenféle színű ábráknak felülfestése aprólékos +kidolgozással. S az első képet követte a második és a többi, mindenféle +álló és pihenő helyzetben. Kész vevők voltak rá s a sokszorosításért +mesés összegeket ajánlottak a műárusok, a miken a művész és modellje +osztozott. + +És az alatt, a míg a művészi munka tartott, titokban más terv is lett +végrehajtva. Unica megtanult olaszul alattomban, Amadeo pedig angolul. + +Egy napon a festő fénymázos czipővel a lábán jelent meg Unica előtt. A +leány bámuló tekintete kérdezte, mi ez? + +Amadeo felelt rá – angolul: «I love you». + +A mit a leány olaszul viszonzott: «Io t’amo» s kezét nyujtá a csonka +bénának. + +Erre Amadeo előhúzta kabátja zsebéből mind a két kezét, a jobbot Unica +felé nyujtá. A leány fölsikoltott örömében. «Neked kezed nőtt?» – kérdé +olaszul. + +– Droz automata-gépész remekműve aczélból, guttaperchából. Azért +készült, hogy neked azt mondhassam, hogy fölajánlom a kezemet. + +És Unica elfogadta a vaskezet. A filibaszter megáldotta a szent frigyet. + +És azontúl aztán Unica nem mutogatta többé a bámuló világnak csodálatos +bájait s Amadeo nem festett a lábaival többé tetovált nimfákat. + +Senki sem beszélt róluk többé. + + + + +HÁROM PÁR. + +(Életkép.) + +Mr. Barnum világhírű muzeumának egyszer egy időben három rendbeli +vonzereje volt. Hölgy mind a három. + +Az első volt lady Elvira Mac-Dimon, a legmagasabb ir arisztokracziának +kiváló sarja. Valóban legmagasabb: mivelhogy a termete – sarkas czipők +és chignon nélkül – teljes két métert és kilencz centimétert ért el. +Közönséges dandyk feltett czilinderrel sétálhattak el a hóna alatt. És +aztán termetéhez képest az arányai tökéletesen szép idomúak voltak. Épen +úgy, mintha a legügyesebb szobrász modellozta volna valamely nyilvános +szökőkúton felállítandó Niagara nymphájának: emberentúli nagyságban. +Azért is úgy hítták, hogy az «óriás Venus». + +Karcsú volt, nagyon is karcsú. Vállfűzőjének a kerülete derékban volt +éppen két méter, a mi nem nevezhető túlságosnak, ha feljegyeznők, hogy +feljebb és alább mily dimenziókat vett föl; de a mitől az illemszabályok +bennünket eltiltanak. Annyit azonban el lehet mondanunk, hogy az +öltözetének azon kiegészítő része, melyet Ó-Angliában érdemrend gyanánt +viselnek («Hony soit, qui mal y pense») átmérőben 24, kerületben 85 +czentiméter számmal volt jegyezve: azt rendes termetű, báli toilettehez +befűzött úrhölgy bátran viselhette volna ceinture gyanánt. Mister Barnum +a látogatóknak szokott mutogatni egy hatalmas arany abroncsot, +gyémántokkal kirakottat: + +– Mi ez, uraim és hölgyeim? + +– Egy diadém! + +– Ez nem diadém. Ez mylady Elvira Mac-Dimonnak a karperecze. + +A mit pedig karperecznek néztek, az volt nála a fülönfüggő. + +Rendkívül érdekes volt, mikor lady Elvira reggelizett. + +– Tudják-e, uraim és hölgyeim, mi ez az edény itt? + +– Jégtartó veder. + +– Dehogy veder: ez lady Elvira Mac-Dimon theás csészéje. + +– Hát az a csésze? + +– Ez pedig a cognacos kupiczája. Meg tudja valaki mondani ennek a sült +madárnak a nevét? + +– Pulyka! + +– Ez nem pulyka: ez csak fürj. Hát ezt a halat ki ismeri? + +– Lazacz! + +– Dehogy lazacz: ez csak egy sardina; egynél többet lady Elvira +reggelire sohasem fogyaszt el: ő nagyon mértékletesen él. + +S az ifjú hölgy még nem volt több huszonöt évesnél. A legszebb kor egy +leány életében. Lady Elvira még leány volt. Úgy hiszem, hogy erről senki +sem kételkedik. Erényes hajadon. Ekkora darab erényt ki volna vakmerő +elrabolni? + +Az az egy hibája volt: hogy nem tudott zongorázni: a legkisebbik ujja is +egyszerre két billentyűt nyomott le. + +A második nevezetes kitűnősége Barnum úr muzeumának volt: donna Lia +Fernandez, az ó-castiliai hidalgók legrégibb nemzetségéből. +Gazella-termet, zsiraff-termet; parányi kezek és lábak. A mellett finom +nevelés! Tudott francziául és angolul deklamálni; énekelt minden +operából, saját zongora- vagy gitár-kisérete mellett; tánczolt mint egy +tündér. És a mellett véghetetlen jószivű teremtés volt, a kit semmivel +sem lehetett megharagítani. + +Ez is huszonöt éves volt. A legszebb kor! A mikor egy leánynak férjhez +kell menni. + +És hozzá még egyetlen örököse az elhunyt Don Diego Fernandez y Todos +Ladrones e Santa Calamisa mexikói grandnak, a ki összes birtokát a +leányára hagyta. + +Csakhogy ez az összes birtoka Don Diegonak nem állt egyébből, mint egy +óriási nagy bolond szakállból s annak megfelelő bajuszból. Donna Liának +akkora bajusza és szakálla volt, mint egy tambur-majornak. + +Ez teszi némileg érthetővé, hogy donna Liának még mindekkorig párja nem +akadt. + +Pedig jó partie volt. Az a birtok, a mi a néhai atyjának alig +jövedelmezett, mert már vége felé semmit sem kölcsönöztek a szakállára, +ő neki évenkint háromezer dollárt hajtott. Hanem hát úgy látszik, hogy +kiveszett a yankeekből az üzleti és vállalkozási szellem: senki sem +akart ennek az aranygyapjúnak Jázonává lenni. Megjegyzendő, hogy donna +Lia szakálla a legtökéletesebb aranysárga volt; gyönyörű szép szakáll, +hullámzó, fényes, övig érő és lendületesen szétterülő, a minőről csak +professzor Migargé proselytái álmodnak. De hát ki tudja, miért nem +hódított vele? + +A harmadik nevezetessége Barnum muzeumának volt miss Palmyra Hastnix: a +harmadév előtti philadelphiai szépségkiállítás pályadijazott hölgyeinek +tizenegyedik számú nyertese. Ennek a megismertetésére már csakugyan két +emberre volna szükség: egy költőre, a ki diktálja, s egy festőre, a ki +azt lefesti. Termete – sokkal szebb, mint a milói Venusé; mert karjai is +vannak, s a dereka olyan karcsú, hogy araszszal átfoghatni. Idomai +(pardon! még egy szobrász is kellene) szobrászmintának valók: akár +elülről, akár hátulról, akár oldalról nézze az ember; állva vagy ülve; +feje fölé emelt kezekkel, vagy forrásból vizet merítő alakban; akár a +fejét hátrafordítva, akár csípőre tett kézzel, akár vízbe ugrani kész +poziturában; akár sphynx módon nyugvó alakban: mindenképen remekmű volt. +Csupán a fényképeiből naponkint ötven dollár volt a bevétel, s abból 40% +miss Palmyra osztaléka, a mi az approximativ budgetszámítás szerint +14.000 dollárt tesz évenkint. + +No és a haja! Uraim! Épen olyan színű, mint a numero 2. arany; sűrű, +tömött; ha be volt fonva és a fején átkerítve: az olyan volt, mint egy +hármas korona; s ha ki volt bontva és leeresztve végig a termetén, az +egy zuhatag volt eleven aranyból, selyemszálú finomított aranyból; leért +egész a bokájáig. Az valami tündéri volt. + +Pedig még nem is szóltunk az arczszínéről. Ilyen koloritot nem is lehet +elevenen képzelni: ez csak porczellánfestésben létezik. Ha egy fehér +liliomot tűzött a keblére, minden ember azt kérdezte, mi az a _fakó_ +virág ottan? + +Az ajkait: no azt nem lehet megmagyarázni, hogy azok milyenek voltak? +Miért kellett azoknak örökké mosolyogni? Hisz az úgyis konstatálva volt, +orvosi parere mellett, hogy a két gyöngysor foga közül egy sem gyárilag +készült. Az orr szabályos és kissé fölfelé pisze, mozgékony +orrczimpákkal. A fülek kicsinyek, pirosak és fejhez lapulók. + +És végre aztán a szemek és azoknak a környezete! Mennyi egymásnak +ellenmondó szépség! A veres hajjal disputáló szénfekete szemöldök, s a +hosszú pillákkal árnyékolt mandulametszésű szempár. + +Dehogy pár! Egy-egy két különböző párból. Az egyik fekete, mint a szén, +a minek csak a közepe égő parázs; a másik kékes-zöld, mint egy tó, a +minek a fenekére lehat a napsugár. A kinek a tüzes fekete szem tetszik, +ott van, eléghet benne; a kinek a kék tetszik, ott van, ujjászülethet +benne. + +Csodálatos, hogy azért még sem akart senki se megégni, se ujjászületni +miss Palmyra csodaszép szemeiben. + +Pedig miss Palmyra is épen huszonöt esztendős volt. A legszebb kor egy +leány életében. A mikor már a szív megmozdul, s a költők szerint a +virágok nyilásnak indulnak. + +Itt pedig már a legrosszabb akarattal sem lehetett kifogást találni. + +Analysáljuk az esetet. + +Hogyan lehet az, hogy miss Palmyrának nem akadt mindekkoráig párja? + +Második kombináczió. (Hogy rögtön a «másodikon» kezdjük: ennek az oka +az, hogy az «első» eshetőséget, mint a jó erkölcs és tisztesség +szabályaival ellenkezőt, még csak tárgyalásra sem akarjuk bocsátani.) +Tehát a második kombináczió az, hogy akad egy vagyonilag rendezett, +distingvált uraság, a ki kezének felajánlásával rábírja a 11-ik +szépségdíj nyertesét a Barnum muzeumában elfoglalt bársony trónjának +elhagyására. Hát erre nem akadt vállalkozó. Mert az mégis fatális +állapot, hogy a mint valaki meglátja _mistress_ Brown vagy mistress +Black kékfekete szemeit, egyszerre azt mondja magában: «Nini! Hisz ez a +numero 11-ik szépség! Ismerem a Barnum muzeumából: megvan nálam a +fényképe, vadászó Diána, ára volt két shilling». + +A harmadik kombináczió, hogy miss Palmyrának felajánlja a kezét és nevét +egy jámbor és becsületes könyvvezetője egy en gros üzletnek; a kinek +reggel kilencz órától délután ötig ott kell ülni a kontórban; fenntartva +más részről a numero 11. szépség jövedelmező állását, a ki viszont este +öt órától reggeli kilenczig van elfoglalva a Barnum-muzeumban. Ez ismét +lehetetlennek látszik, ugyanazon okok miatt, a melyek tiltják a napnak +és az éjnek összeházasodását. + +Negyedik kombináczió, a melynek esélye szerint miss Palmyra önként +támadó szívhajlamból beleszeressen egy szerény anyagi körülmények között +élő ifjúba s lemondjon érte a dúsan jövedelmező állásáról, s +választottjával együtt dohánytrafikát nyisson. No hát, az ilyen mesét +megengedheti magának egy regényíró a közönségével szemben; de +félig-meddig tisztességes reporter ekkora vadkacsával be nem léphet +(ajtón kidobatás terhe alatt) egy tisztességes szerkesztőségbe. + +«Hiszen lehet még egy kombináczió! – hallom kiáltani minden oldalról. – +Menjen férjhez miss Palmyra egy «_rangjabeli_»-hez. Válaszszon +élettársul egy olyan hímnemű csodát, a ki szintúgy, mint ő, Barnum +muzeumában szerzi a jól megérdemlett dollárokat!» + +Nagyon helyes! Ez az igazi megoldás! Hiszen Barnum úrnak is éppen ez +volt az eszméje. + +De a csodák nagymesterének nem csupán odáig terjedt a figyelme, hogy a +numero 11-ik szépségdíj nyertesének hozzá méltó rangbeli élettársat +keressen: atyai gondoskodása felölelte a másik két nevezetességet is. + +Lady Elvirának leghamarabb akadt párja: ez volt Hikkins Albatros +esquire, más néven a kaucsuk-ember, az a csoda-alak, a ki a tagjait úgy +ki tudta forgatni a helyeikből, hogy a térde meg a könyöke volt előre; a +testének az alsó része előre fordulva kankant tánczolt, míg a felső +része hátrafelé fordulva erkölcsi prédikácziót tartott. Meg hagyta magát +kötöztetni erős kötelekkel egy karszékhez, kezénél, lábánál, derekánál +fogva s öt percz alatt kicsúszott valamennyi kötelékből. Mikor vége volt +a produkcziónak, akkor megjelent lady Elvira, utazó hölgynek öltözve, +kezében egy úti táskával; fogta a kaucsuk-embert a fejénél, összecsukta +mint egy négyágú peniczilust, s belegyűrte a pakktáskába s vitte a +vasúti kupéba. + +No hát ez mintha csak férjnek lett volna teremtve lady Elvira, a +«Colossal-Venus» számára: egy férj a pakktáskában. + +Ezenben megkerült donna Lia Fernandez, a szakállas szépség számára is a +hozzá alkalmazott nevezetesség, a tetovált férfi képében. Mister Muffi +két társával együtt a malabár szigeti vad indusok fogságába esett, a kik +mindhármukat arra itélték, hogy az egész testük betetováltassék. Három +esztendeig tartott a munka. Két társa mister Muffinak belehalt a kínzó +eleventen kihímeztetésbe, ő maga kiállta. Tökéletes példány lett belőle. +Nem volt a testének körömnyi foltja, a mi tűszurással rajzolt ábráktól +ment maradt volna. Láthatók voltak rajta napok, holdak, csillagok, +virágok, négylábú és szárnyas állatok s mindenféle csúszómászó hüllők és +pillangók. + +Legkínosabb műtét volt az, mikor a szakállát, bajuszát szálankint +kitépték, s annak a helyét is, művészi remeklés mellett, bedörzsölték +kék és veres porral, úgy, hogy mister Muffinak azon a helyén, a hol más +ember bajuszt, szakállt viselt, sárkánykígyók és delfinek voltak +láthatók. + +Ezt a remekbe készült férjet szánta Barnum donna Liának. S ez nem volt +pusztán rangtársak közötti érdekházasság. Donna Lia valóban szíve +mélyéből megszerette a nagy nevezetességre jutott férfiut; ki ugyanazon +világhírű muzeum kabinet-darabjai közé tartozott; elannyira, hogy +tisztán lángoló szerelmében kész volt arra a nagy áldozatra, a melyhez +hasonlót csak Berenice királynéról jegyez fel a Dictionnaire d’Amour: +kész volt bajuszát, szakállát levágni. + +– De ördögöt vágod, – protestált a vőlegény. – Nekem így tetszel épen. +Bajuszoddal, szakálladdal együtt. Ez a te hozományod. A nélkül el sem +veszlek. + +Tehát maradt a statusquo. + +Legnehezebb volt olyan hírhedett férfiúra akadni, a ki a pályadíjazott +szépség kezére méltó legyen az egyenrangúak között. Hogy még arra a +gondolatra senki sem vetemedett rá: miszerint egyszer már rendezni +kellene «férfiúi szépségversenyt» is, a melynél hölgyek volnának a +pályabírák. Ennek nagy sikere lehetne! De ez különben sem ért volna +semmit. Egy szép nő, meg egy szép férfi sehogy sem illenek össze. Itt +is, mint a delejességnél, az ellentétek vonzzák egymást. A ki egy +hírhedett szépségnek férje akar lenni, annak okvetlenül a csúfságával +kell kitünni. Ezt kivánja az aisthesis. Ezért festették a klasszikus +világban a legszebb nymphákat társaságban a legcsúfabb satyrokkal. + +Végre megtalálta miss Palmyra azt az ideált, a kiért rajongni lehetett. +Ez volt a «_csontvázférfiú_». Az arcza egy halálfő. Csak a szemei +bizonyítják, hogy él. Méltó tanulmánya az anatomusoknak. Úgy hítták, +hogy – sehogy se hítták; az volt a neve, hogy «Skelet». + +Ez boldogítá csontkezével Palmyra kisasszonyt. + +Mister Barnum mind a három párt egyszerre házasítá ki. Ő viselte a +lakodalom költségeit, a menyasszonyok toillettejének kiállítását; a +szertartás után fényes vendégség következett, melyre, magas belépti +díjak mellett, vendégek és néző publikumok is voltak hivatalosak. + +Az esküvők ugyanazon templomban lettek megtartva, fényes czeremónia +mellett, semmi fatális akadály nem jött közbe: csupán donna Lia +Fernandez és mister Muffi esketésekor mondá a szertartást végző pap: +«Szabad önöktől kérdeznem, igen tiszteletreméltó jegyespár, hogy melyik +önök közül a vőlegény és melyik a menyasszony?» + + + + +A HÁROMSZINŰ KANDUR. + +(Kutya-macska história.) + +A kutya hatalmas állat a világon. + +Különösen Magyarországon. + +Kivált mikor már a bőre le van fejtve. + +Ez a kutyabőr még holta után is eleven. + +Mit mondok: eleven? Halhatatlan! + +Ilyen elenyészhetetlen kutyabőr birtokában volt _nemes Pugonyi Están_ +uram – Kecskeméten. + +Az ilyen kutyabőr másutt is a magyar hazában a különösségek közé +tartozik. Először is – a tulajdonosának választói jogot ád (a 48-iki +törvények értelmében), másodszor pedig – másodszor? Majd az ördög töri +rajta a fejét, hogy mit ád neki még másodszor is! + +Hanem hát az ilyen kutyabőrnek a virtusára nem sokat adnak Kecskeméten. +Választói joga van ott már minden embernek, a ki kétszobás házzal bir, +vagy egy műhelylyel, a melyben egy legénynyel dolgozik; egyszóval, a ki +tíz forint adót fizet a hazának. S a ki még tíz forintot sem tud letenni +a haza oltárára, az már nem polgár, csak _gányó_, annak a malom alatt az +országgyűlése. + +Hát bizony a nemes levélre való büszkeségért csak kinevették Pugonyi +Están uramat. Régen, Dobzse László meg Lajkó király alatt érhetett az +valamit; mikor a «kalandorok» Kecskeméten tartották az üléseiket; ma +bizony rá sem hederít senki. + +No, az az egy, hogy «nemzetes uramnak» szólítják az embert. De azt a +pusztabiró is megkapja. + +De még ezenkívül abban a rossz hírben is állt Pugonyi Están uram, hogy +«tudós ember». Tudni kell azt, hogy Kecskemét egy olyan rendkívüli +város, a hol minden ember otthon tartja az eszét. Senki sem megy a +szomszédba kölcsönkérni egy kis «sütnivalót». + +Ezért lehetett az, hogy az én ott laktomban (két évig) még csak hírét +sem hallottam, hogy egy prókátor volna a városban (negyvenezer lakos +mellett). A kinek ott pere volt, végezte maga, vagy amikázott, de +prókátorhoz nem ment. A mi pedig az orvosi tudományt illeti, azt +akkoriban csak két emlékezetes alak képviselte: az egyik volt egy +tősgyökeres magyar nevű, tudós férfiú, a ki a hozzá kerülő paciensek +számára zsinórra fűzött recepteket tartott, s a hogy következtek, úgy +szakított le egyet a schédákból; volt olyan betege, a ki tintaspeciest +kapott, a mitől fekete lett a nyelve, de meggyógyult tőle. A másik +doktort pedig a neve és termete összeállításában doktor Pohoska névvel +látta el a közvélemény. Ez háromszor bukott meg a pesti egyetemen a +rigorozumon; a harmadiknál azt mondta neki a dékán: «_perge asine, hic +habes diplomam; occides homines_». Ezért nem is került soha Kecskemétre +se cholera, se tiphus, se más czifra nyavalya. Mi az ördögöt keresett +volna ottan? Csak egyetlen patika volt a piacz közepén, oda jártak +délelőtt a honoratiorok _germinativát_ inni, a mit népnyelven +_kárminativának_ hívtak (aztán meg a szép patikárusnénak udvarolni). + +És pedig annak, hogy a prókátor ilyen korlátolt hatáskörnek örvendett a +nagy alföldi városban, épen nem a czivilizáczió hiánya volt az oka, +hanem az az egészséges ethika, a melyen az ottani közélet alapult. +Először is politikával senki sem foglalkozott (még akkor nem voltak +képviselőválasztások) s egymás vallását mindenki tiszteletben tartá. Azt +mondják, nem tudom, igaz-e, hogy egy régi városi statutum elrendelé, +miszerint annak, a ki Kecskeméten vallásfelekezeti háborgást idéz elő, +rövid úton _feje vétessék_. Szent is volt a béke. Laktak ott feles +számmal görögök, zsidók is; de az mindegy volt; nem támadt nemzetiségi +kérdés. Aztán mindenki azt tartá, hogy abból, a mit az Isten adott, meg +kell élni: senki se költsön el többet, mint a mennyi pénz a zsebében +van. Kölcsön nem kért, nem adott senki. A kinek fölöslege volt, marhát +vett rajta. Valóságos axiomát képezett az az adoma, a melyben egy öcs +pénzt kér kölcsön a bátyjától s ezt a választ kapja tőle: «Ha nem adok +neked kölcsön pénzt, akkor, öcsém, csak te haragszol meg én rám; de ha +adok, akkor majd én is megharagszom terád, te is én rám». Így aztán nem +támadhatott processus. + +A mi pedig a medicina közvéleményt illeti, arra nézve a kecskeméti +észjárás azt tartja, hogy könnyebb a nyavalyát kikerülni, mint +keresztülgázolni rajta; annál fogva minden ember szépen elélt holtig. +Párbajban, öngyilkosságban senki sem tette magát nevetségessé. + +Már most, ha a legpraktikusabb tudományok képviselőjének is ilyen kevés +hatáskör jutott, milyen nagy elszigeteltségben kellett élni az olyan +tudósnak, mint nemzetes Pugonyi Están uram, a ki összegyüjté a fejében a +klasszikus és orientális nyelvek minden tudományát; értett latinul, +görögül, zsidóul, arabusul, még törökül is; a mit a török basák írtak a +kecskeméti, nagykőrösi birákhoz, a kegyetlen deftereket mind el tudta +olvasni. Ellenben a németet és a francziát megvetette. Azokat nem +tartotta érdemesnek megtanulni. + +Csak egy európai nyelvet tanult meg: az angolt. Bizony azt sem azért, +hogy Shakespearet eredetiben olvashassa. Majd megtudjuk később, hogy +miért. De azt is úgy szedte magába, a hogy az a latin helyesírás szerint +olvasandó. Kámbridge herczeget bizony nem mondta _Kembridzs_-nek, sem +pedig a recapitulation-t _rikepitsulesn_-nek, de azért ha jött a zsidó +szeszfőzőnek üzleti levele Liverpoolból, azt mégis csak ő hozzá vitték +tolmácsolás végett. + +Gazdasága is volt a tudós férfiúnak: szép tagban a Talfáján. Meg +lehetett volna belőle élni tisztességesen, ha parasztmódra gazdálkodtak +volna rajta. Hanem ő neki ebben is különös ambicziói voltak. Holmi +ordináré rozs, kukoricza az ő vágyait ki nem elégítette, úttörő volt! +Festő csüllenget, pirosító buzért vetett táblaszámra, a mikből magyar +indigónak és magyar karmazsinnak kellett előtámadni. Nem az ő hibája, +hogy a siker elmaradt. + +A szép szőlejét, gyümölcsösét e mellett egészen elhanyagolta. Egy régi +pandektában azt olvasta, hogy _nihil de arbore!_ s ennek az utasítása +nyomán mindent, a mi «fáról származik», életrövidítőnek tartott. A +szőlőt pedig hagyta futni a földön, mint az uborkát. + +Odahaza a nagy-czegléd-utczai házánál ellenben egy egész legió macskát +tartott. Azok között voltak fehér-fekete, vörös-fekete és fehér-vörös +példányok, azután meg fehér-fekete-vörös egyéniségek. Tiszta fehér, +fekete, czirmos és ordas nem tűretett meg közöttük. A két színben +szerénykedők mindannyian a fi-nemhez tartoztak, a három színben pompázók +ellenben mind a gyengédebb nemhez. Ott is megtartják a divatot. Ezekkel +a hizelkedő, alattomos, könnyűerkölcsű lényekkel volt tele a nemzetes +úrnál minden szoba, ott törlészkedtek a pamlagon, ott doromboltak a +kályha-padkán, ott nyervákoltak a hiúban, ott divatlankodtak a folyosón; +a pincze-ablakból macskafej nézett ki, a kert fáin macska koptatta a +körmeit, s holdvilágos éjszaka olyan virtuóz éneklést míveltek, hogy +azzal az egész utcza minden komondorát ellenmondó csaholásra ingerelték. +Hanem ebben is szisztéma volt, tudományos alapon épült szisztéma. + +Kezébe akadt egyszer egy angol hirlap, az _Irish Advertiser_, melynek +«Miscellany» rovatában ezt a figyelemreméltó közleményt olvasta: «Az +angol társadalom legelőkelőbb tagjaiból alakult «Zoological +Paradoxies»-társaság százezer font sterling díjat tűzött ki annak a +megjutalmazására, a ki egy háromszínű kandurt képes előállítani.» + +Egy millió forint! + +Egy macskáért! Nem! Egy lehetetlenségért. Egy természetrajzi +paradoxonért. Nem nyerheti azt el senki! + +Épen így tűzhettek volna ki pályadíjat az égszínkék georgina +előállítására. Az is lehetetlen. Az együttnemzők egész családjában +teljesen hiányzik az égszínkék (kivéve a «katáng»-ot, de az nem adja +kölcsön a szirmait a georginának). A műkertészek mindent megpróbáltak: +nem sikerült; a kék georgina díja ma is fölvétetlen. + +No, de egészen más a lelkes állatoknál, s a macska már az. Azokra már +lehet hatni a képzelődés útján. Tudjuk az ó-testamentumból (s az már +szentírás), hogy Jakab patriárka, mikor még juhászbojtár volt Lábán +uramnál, milyen furfangosan tudott tarka bárányokat szaporítani az itató +vályukba elhelyezett tarka vesszők praktikájával. + +Ez volt az alapeszme. + +E körül fordult azután meg Pugonyi Están uramnak az egész életrendszere. +Mindent a macskákért. + +A macska-kulturának aztán az lett a következése, hogy a szomszédok +örökös veszekedésben éltek Pugonyi urammal. Az ő macskái miatt nem +lehetett galambot, csirkét tartani a háznál, mind elhordták. + +Különösen protestált ez úri passzió ellen a szomszédban lakó Liba Kis +Jánosné asszonyom. + +Minthogy abban a hosszú utczában hét Kis Jánosné lakik, annálfogva a +néphatalom mindegyiknek előneveket ajándékozott. Liba Kis Jánosné +asszonyom azzal szolgált rá a magáéra, hogy ő visz kora tavaszszal +leghamarább a vásárra (még pedig Londonba) fiatal libákat, a mikor +azoknak darabjáért három forintot fizetnek. Ezt pedig igen furfangos +módon cselekszi. Van egy nagy, hosszú félszere, a mit kívülről kertészi +üvegháznak lehet nézni, azt télen istálló-trágyával tartják melegen. A +félszer földjét bevetik rozszsal, az szépen kizöldül, mire a a kis libák +kikelnek, úgy, hogy azok már januárban kész legelőt találnak maguk +előtt; vízmedenczéjük is van, a miben lubiczkolhatnak, úgy, hogy +nagybőjt végén, mikor más gazdasszonynak még csak sárga pelyhes libikéi +csipognak az udvarán: Liba Kis Jánosné asszonyom «egy» napon leöleti +valamennyit: még pedig jól ügyelve rá, hogy a lúdnak a nyaka ne felülről +lefelé legyen megvágva, a hogy a magyarok szokták, hanem alulról +fölfelé, a hogy az angolok szeretik. + +Ez a sok száz hízott lúd mind Angliába megy: Londonba. + +Liba Kis Jánosné asszonyom maga saját személyében szállítja el az +árúját. Kifogad egy arra a czélra berendezett egész waggont, ott jég +közé elrakva, szépen becsomagolja a kopasztott pecsenyének valót, +gyorsvonatra adja fel a szállítmányát; maga is vele utazik a La Manche +csatornáig, ott átrakják az árút a hajóra jégkamarába, melyet Londonban +egyenesen átszállítanak a «Poultry»-ba: a baromfipiaczra, ott aztán a +gyönyörűséges szép kecskeméti lúdpecsenye bátran versenyre hívja +Ó-Anglia valamennyi lúdjait s becsületet szerez a hazájának. Két nap +mulva Liba Kis Jánosné asszonyom száz vagy kétszáz guineával a kötött +erszényében tér vissza Kecskemétre. S ezt az utat minden esztendőben +megteszi. És mindezt a nélkül, hogy egy áldott szót tudna abból a +nyelvből, a melyen Ira Aldridge, a szerecsen Othello magyarázta egykor +Budapesten Shakespearet. – De hát megértik ők egymást igen jól: az +angolok Kis Jánosné asszonyomat, a ki magyarul árulja a kövér ludait, s +Kis Jánosné az anglust, a ki aranynyal fizet. Nem kell ide volapük. + +A mellett azonban Liba Kis Jánosné asszonyom nem látott Londonból +egyebet, mint a baromfivásár vasszerkezetű bazárját, a hová földalatti +vasuton viszik; aztán a lúdvásárló kvártélyát, a kinél egy szobát előre +megrendelt. + +Ez is egy ok volt arra, hogy Pugonyi uram lenézését éreztesse a +szomszédasszonyával. + +Ugyanis, mire Liba Kis Jánosné asszonyom Londonból visszaérkezik, +akkorra már a kecskeméti gyalogjárókon tükörsima jég van. Ki tehet róla, +ha fagy? Egyszer aztán valaki elcsúszik a jégen s eltöri a lábát. Akkor +aztán az ujságok megtámadják a magisztrátust, akkor aztán a magisztrátus +kiadja a rendeletet, hogy minden háziúr felvágassa a jeget a háza előtt +– öt forint birság terhe alatt. + +Akkor aztán nosza neki áll minden háztulajdonos a szolgálójával együtt a +háza előtti jégburkolatnak: az egyik koczogtatja jégvágó kapacscsal, a +másik hirgatja lapáttal – azt az ötforintos angyalát annak a jégnek! + +Ebben a munkában aztán összetalálkoznak a szomszédok, különösen ha az +egyik keletről, a másik nyugotról kezdte a jégtörést. Ilyenkor aztán +csak kegyeskedik megszólítani a szomszédasszonyát Están úr. + +– No, hát mit látott Londonban, szomszédasszonyom? + +– Nem láttam én ott a sok házaktul semmit. + +– Hát a Themzén? + +– Ott meg a sok hajótul nem láttam semmit. + +Ekkor aztán Están úr előrukkol vele, hogy de ő pedig mi mindent tud +Londonról. Olvasta a Conversations-Lexiconból. A térképe is megvan. +Hegyiről-tövire ismer benne minden zeget-zugot. A Cityt, a Westendet, a +Rotherhithe-t. Beszél neki a Westminster Abbeyról, meg a Hyde-parkról. +«No, majd ha egyszer _megtermett_ az a háromszinű kandúr, akkor aztán +együtt megyünk fel Londonba szomszédasszonynyal, majd én aztán +megmutogatok mindent.» + +– Oh, hogy a pokol pusztítsa el azokat a szomszéd uram tarka macskáit! +Ha a Filáx kutyám meg nem kergetné őket, mind elragadoznák a kis +libáimat. + +– No, hát majd gondoskodom róla, hogy az én macskám el ne ragadozza a +szomszédasszony libáját! + +S a mint az idő megnyilt, olyan másfélöles téglakerítést huzatott +Pugonyi Están uram a maga és a szomszédasszonya telke között, hogy azon +semmi macska át nem mászhatott. Eddig csak alacsony deszka-palánk +választotta el a kertjeiket, kisvárosi szokás szerint, hogy egyik +szomszéd a másikhoz átdiskurálhasson. + +Hát hiszen épen ez volt a nagyobbik ok, a miért Están úr azt a +haszontalan költekezést tette azzal a nagy téglafallal. + +Mert, hogy ismét a «kutya» thémára térjünk át, van egy magyar +példabeszéd, a mely így szól: «kutya van a kertben». Érti azt, a ki +magyarul tud. + +Están úrnak volt egy nagy kamasz fia, a kinek már az érettségi vizsgát +kellett volna letenni; Kis Jánosné asszonyomnak pedig volt egy leánya, a +kinek – nem kellett az érettségi vizsgát letenni. + +A fiút hitták Palkónak, a leányt pedig Katiczának. + +Egy idő óta a fiú nem szeretett tanulni; az apjának bottal kellett +hajtani a könyv után. Bezárta a kertbe: addig ki nem eresztette, a míg +meg nem tanulta a leczkéjét. Azt követelte tőle, hogy fenhangon +tanuljon: hadd hallja meg ő is odafenn a szobájában. + +Csakhogy azt azután Katicza is meghallotta. + +Az egyik nap a görögöt magolta a gyerek: + + Ménin aide Thea peliádeo Akhilleósz + Ulomenén, hé mürin Akhájoisz algen ethéke, + Pallasz d’ifthimusz pszükhász aidi proiapszen. + +– Kedves egészségére! – kiáltott át a Katicza a szomszéd kertből. (Zengd +múzsa a Peleus Achilles veszedelmes haragját, mely több akhájainak +okozta halálát és sok előkelő hős lelket küldött korán a pokolba. _Homér +Iliása._) + +A másik nap meg a zsidót hadarta: + + Beresid boró Elohim et hassamájim, Tohu vabohu khüsef. + +(Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet.) + +A harmadik nap a németre került a sor: + + Wakauf, wakauf du stille Natur, + Wakauf, wakauf du schlummernde Flur. + +(Ébredj fel csendes természet, ébredj alvó mező.) + +A Katicza alig birt gyomlálni a vetésében, mikor ezeket hallotta a +palánkon keresztül. De bolondokat kell tanulni ezeknek a fiúknak! + +Aztán meg a latinra került a sor; a Palkó azzal ijesztgette el a +verebeket a cseresznyefáról: + + Szik drópáksz, ánthráksz, limáksz, kum smilace klimáksz + Hisz atacem, panacem, koracem filacemkve facemkve. + +(Ezek mind hiábavaló diákszavak, nem érdemesek a magyarázatra.) + +De már erre nem állotta meg a Katicza, hogy át ne kiáltson a palánkon: + +– Ugyan, édes Palkó, miért szidja maga olyan nagyon a mi Filaksz +kutyánkat? + +A mire a diák is odament a palánkhoz. Az bizony ócska alkotmány volt +már, egy deszka félre volt dülve a sorból; ezen a résen keresztül át +lehetett látni, beszélgetni, sőt kezet is szorítani egyik kertből a +másikba. + +– Nem a Filáksz kutyával vesződöm én, édes Katicza, hanem ezzel a kutya +prozodiával. Tudja maga, mi az a próza? + +– Hogyne tudnám? Ma is sütöttem egy tepsivel. Adjak belőle? Ebéd előtt +van maga, vagy ebéd után? + +– Minálunk mindig ebéd előtt van. + +A Katicza aztán beszaladt a kamrába, kihozott a markában két darabot +abból a négyszögletű izéből, a mit a magyarok prózának neveznek. Nagyon +jó az, csak gyomor kell hozzá. Átnyujtotta a deszkarésen Palkónak. + +– Ugyan, az Isten áldja meg, harapjon le belőle egy darabkát, hogy ott +folytathassam, a hol maga elkezdte. + +Hát azt a szivességet is megtette neki Katicza. + +Palkó aztán mohón tömte magába a zsíros körömfaladékot. + +Azalatt persze hallgatott. + +A házikó pitvarából élesen hangzott alá Están úr orrhangja: + +– Paule! Cur non discis? (Palkó, mért nem tanulsz?) + +Pál diák aztán tele pofával gajdolá: «szik drópáksz, anthráksz, +smiláksz…» + +Katicza a földre ült le, úgy nevetett. + +– Hát aztán mi hasznát veszi maga ennek a sok _sálemálénak_, a mit +bemagol? + +– Soha sem én, sem a hetedik unokám sem veszi ennek semmi hasznát e +világi életben; de hát be kell vágnom; mert e nélkül nem tehetem le az +érettségi vizsgát: visszavetnek. + +– Hát azt az érettségi vizsgát miért kell magának letenni? + +– Azért, hogy a jogakadémiába átmehessek. + +– Hát ott mit fog csinálni? Meddig tart az? + +– Ott bizony az lesz, hogy utamba áll negyvenezer paragrafus s azt +mondja: «No most vagy te eszel meg minket, vagy mi eszünk meg téged». +Négy esztendőm van rá. + +– Szent atyám! Négy esztendő! Hisz akkor már a füle mögé fogja csavarni +a bajuszát. Hát azután? + +– Azután háromszor rigorozálok: leteszem a doktorátust. + +– És azután? + +– Azután beállok ügyvédbojtárnak s ha három esztendeig kiállom a +koplalást, azalatt addig kopogtatok sorba valamennyi hivatal-ajtón, míg +valahol ott ragadok diurnistának. + +– S ez a vége? + +– Nem! A vége az, hogy onnan is kidobnak. + +– Hát nem nagy bolondság az magától, így rontani a termetét ezzel a sok +förtelmes tatárnyelvvel, a min semmi jótétlélek nem beszél, mikor van +magának annyi helyes esze, hogy úri módon megélhetne utána? + +– Hát honnan veszi azt maga, hogy én nekem van helyes eszem, mikor az +apám is, a tanárom is, meg a tanfelügyelő is mind azt mondja, hogy +válogatott nagy szamár vagyok. + +– Hát elnézem én azt sokszor a kerítésen keresztül, mikor maga nem veszi +észre, hogyan ojtogatja be maga itt ebben a bozótos kertben azokat a +vadszilvafákat s esztendőre milyen pompás őszibaraczkok, meg kajszin +baraczkok teremnek rajta. A csipkékből gyönyörű rózsák támadnak. + +– Lassan beszéljen! Meg ne hallja az apám! Kitöri a nyakam, ha megtudja, +hogy kertészhajlamaim vannak. + +– Bizony pedig az az első tudomány a világon. A kecskeméti gyümölcsöt +milliókért hordják ki a külföldre, még a hulladék czefrének is akad +vevője; de még olyan pálinkafőzőt nem láttam, a ki a fiskálisok +czefréjét vásárolná össze. Aztán nézze csak meg azt a gyönyörű +szőlőiskolát ott kinn a homokpusztán, a mi egy valóságos paradicsom; +pedig még nem rég csupa homokbuczka volt. Tavaly szüretkor vitt ki +magával az édes anyám. Ott is vannak ám diákok; de azok nem gajdolnak +ilyen furcsa verseket, hanem olyan okosan tudnak beszélni az emberrel, +hogy csupa gyönyörűség. Hát a maga édes apjának is van ilyen nagy darab +homokföldje; ha maga a vinczellér-iskolában kitanulná azt a tudományt, a +mihez hajlandósága van, olyan uraságot teremthetne rajta, hogy nem +cserélne még a vicispánynyal sem. + +– Paule! Jam iterum non discis! (Palkó, már megint nem tanulsz!) + +– Hisz atacem, panacem… + +Egyszer aztán csak rájött Están úr, hogy «kutya van a kertben!» + +Azért emeltette azt a nagy bolond kinai falat a két szomszéd kert közé. + +Ér is az valamit! + +A Palkó felmászott a kertben a nagy körtefára: ezentúl onnan társalgott +a szép Katiczával. Están úr arra is rájött. + +– Kvid fáczisz, nebulo, in arbore szedensz? (Mit csinálsz, gézengúz, a +fán ülve?) + +– Tanulom a leczkémet, mint a peripatetikusok. + +– Azine! Azok épen sétálva tanultak. + +– Hát ’sz én is sétálok. + +Máskor meg azon kapta a Palkót, hogy a vén körtefának minden egyes idei +hajtását beojtogatta. + +– Kvid fáczisz iterum kum isztó arbore? (Mit csinálsz megint azzal a +fával?) + +– _Fajfát_ csinálok ebből a komisz körtéből. + +Az igaz, hogy komisz egy gyümölcs termett rajta, a mit úgy hínak, hogy +«totya»-körte. Olyan az, mint a vaczkor. Őszszel úgy verik le a póznával +a fáról: akkor feltöltik a padlásra, mikor aztán jól megfagyott, fekete +lett, akkor ehetővé lesz. Megveszik a gyerekek, meg a napszámosok. + +Ezért még dühösebb lett Están úr. Hogy a lurkó el akarja rontani az ő +szent fáját, melynek első csemetéjét Uszubu ősapánk hozta magával a +«Körtvély»-tó mellől. Az igaz szittya totya-körtébe franczia és belga +erkölcstelen fajokat akar beojtani. No megállj, te elfajzott korcs +ivadék! + +Hát még mikor a nemesi családfának beojtásáról lett szó! + +A karácsonyi szent ünnep közeledett. Liba Kis Jánosné asszonyom udvarán +rettenetes lármát csaptak a ludak, a kik Albion kedveért feláldoztattak. + +Ekkor történt meg Pugonyi Están uramon, hogy ő saját becses személyében +átlátogatott Liba Kis Jánosné asszonyom házához. + +A polgártársnő épen nagy dologban volt. + +Az _ambitust_ végigülték a koppasztáshoz értő asszonyságok; ő maga +osztályozta a tollakat, külön a begyepelyhét, meg a goromba tollat. A +toll is nagy rubrikát képezett a gazdaságban. Csupa pehely volt minden +ruhája tőle. Nem is eresztette be a nemes urat még a folyosóra sem, csak +ott az utczaajtóban állt meg vele diskurálni. Divat az Kecskeméten: az +utczaajtóban fogadás. + +– Jaj, kedves édes szomszéd uram, de rossz időben kegyeskedett becses +látogatásával megtisztelni. Csupa toll az egész házam. Ezt egy nap alatt +el kell végezni. Hajnalban indulok Londonba a ludakkal. + +– Nem is azért jöttem én át, – mondá Están úr, – hogy a szomszédasszonyt +dicső műveletében feltartóztassam, hanem épen azért, mert tudom, hogy +holnap útra fog kelni. Hát csak arra akartam barátságosan +figyelmeztetni, hogy ha elutazik Londonba, ezúttal vigye magával a +Katicza leányát is: az is hadd lássa meg Albion fővárosát. + +– Jajh, nem lehet annak itt hagyni a házat, édes szomszéduram. Most +kelnek javában a kis zsibák. Ha nincs, a ki rájuk ügyeljen, fele a +tojáshéjba fullad. Ezt nem lehet cselédre hagyni: ezt csak a Katicza +érti. Aztán folyvást vigyázni rá, hogy a macska el ne kapja a kis libát. + +Erre a szóra méregbe jött Pugonyi Están uram. + +– De most nem arról van szó, hogy az én macskám kapja el a +szomszédasszony libáját, hanem, hogy a szomszédasszony libája ragadja el +az én macskámat. + +– Nem értem, nem értem. Ez nekem görögül van. + +– Hát hogy a karácsonyi ünnepek következvén, az én fiam áperte +deklarálta, hogy ő nem megy légáczióba. Pedig Szlavoniába mehetne; mert +az olyan messze van, hogy egy diák se eligálja magának. + +– Hát papnak neveli a fiát, szomszéduram? + +– Neveli ám az ördög papnak a fiát! Az enyim juriszperitusz lesz. + +– Hát akkor minek menne legáczióba prédikálni? + +– Azért, hogy ott a _dáciából_ összekereshet annyit, a mennyiből itthon +kifizetheti a _didaktrumot_. + +– Hát én nem tudom, mi az a diktrum-daktrum, hanem mondok én egy igaz +magyar szót a nemzetes úrnak, ha meg nem haragítanám vele. + +– Hallgatom. + +– Hát azt mondom én, hogy «nem eszünk annak a kutyának a fogtából, a kit +bottal kell hajtani a nyúl után». Mit kínozza a nemzetes úr azt a +szegény Palkó diákot azzal a sok veszekedett Hübnerrel, ha neki magának +nincs kedve a prókátorsághoz? Miért nem adja be a vinczellér-képezdébe, +a mihez esze is van, kedve is van, jó keze is van. Hiszen prókátor annyi +van már a világon, hogy minden perre kettő is jut; de a jó vinczellért +úgy keresik, mint a hogyan a három királyok a Messiást. Aztán magának a +nemzetes uramnak is van a Falfáján egy nagy darab homokbuczkása; ha azt +a Pál úrfi megregáloztatná, beültetné jófajta szőlővel, négy esztendő +mulva, mikor a vinczellér-iskolát elvégezte s az önkéntes esztendőt +leszolgálta, egy olyan kapitális birtokot venne át benne, hogy nem +cserélne jövedelmet senki fiskálisával. + +Están úr csak a fejét bólongatta folyvást ez ékesszólás alatt. + +– Tökéletesen az én fiamnak a programmja, a mit most szomszédasszony +elukubrált. Ő is épen ezt a kurrikulum vitaet proponálta nekem, míg jó +el nem tángáltam. Látszik, hogy innen ered a szuggesztió. + +– Én ugyan soha egy szót sem váltottam az úrfival. + +– Maga nem, hanem a leánya. + +– A’ bizony meglehet. + +– De hát az a hiba, hogy az ilyesmi meglehet. + +– Nem értem, hogy mi hiba volna benne? Hogy a fiatalok egymással +beszélgetnek, nyájaskodnak? Mink is úgy tettünk, mikor ifjak voltunk. +Nekem is volt egy diákom leánykoromban, a ki nekem könyveket hordott +olvasni; én meg pogácsával, túrós lepénynyel, gomolyával traktáltam; de +biz abból semmi hiba nem lett. Engem sem strázsált az anyám: mégis +becsületes maradtam. Jaj már annak a leánynak, a kit az anyjának kell +őrizni! A kecskeméti leánynak hétköznap is annyi esze van, mint +vasárnap, sátoros ünnepen meg még egy kukuriczával több. Én bizony +szintén nem hajduskodom a leányom mögött. + +– Úgy volt az régen, szomszédasszony, de most más világ van. Bolond idők +járnak. Nem nyithatok fel egy vasárnapi ujságot, hogy azt ne olvassam +belőle, hogy egy diákgyerek, egy gimnazista összegabalyodott egy +gyerekleánynyal s minthogy czéljukat el nem érhették: vettek egy +revolvert, piff-paff, agyonlőtték magukat. + +– No, már én csak nem hagynám, hogy a leányom ilyen gyerekség miatt +agyonlője magát. + +– Hát mit csinálna a szomszédasszony? + +– Azt mondanám neki: azért bizony meg ne gyilkoljátok egymást. Ha te is +ilyen korán be akarod kötni a fejedet, a legény is alig várja, hogy a +torkán akadjon az Ádám csutája, hát Isten neki: menjetek a paphoz, aztán +húzzátok az igát! + +Están úr felfújta a pofáját s nagyot sodort a bajuszán. + +– De kettőn áll ám a vásár. Nem adják azt olyan szimpliciter, mint a +hízott libát. Az én fiam nemes ember. + +– Már, édes Pugonyi Están uram, én nem tudom, hogy mi a különbség a +nemes ember, meg a pógár ember között: mert mind a kettőnek keresztbe +áll a szája az orra alatt; hanem azt tudom, hogy mi különbség van a +kenyér és kenyér között? + +A szolgálók épen akkor hozták haza a péktől a kisült kenyereket. A Liba +Kis Jánosné asszonyom kenyere majd kiugrott a szakajtó-kosárból, csak +úgy ragyogott a barnapiros háta; a szép sárga gyürkéje kétfelé +dudorodva, valósággal nevetett az emberre; a Pugonyí Están uramé meg +fekete volt, mint az utcza-sár, lapos, keletlen; s a hol egy oldalán +kicsorbult a záklyás tészta, annak a szederjes színe elárulta, hogy +csupa csermelyés lisztből van sütve ez a pikhercs. + +– No hát tessék, nemzetes uram, mondja meg, hogy a kettőnké közül melyik +a nemes kenyér, melyik a pugris kenyér. + +Están úr boszúsan kergette a _pilákat_ dolgukra. + +– Nem a kenyér teszi azt meg. + +– No hát egyéb is akad még. Én a leányommal egész fixumfertig +stafirozást adok; s veszek neki, mikor férjhez adom, egy tanyát tízezer +forinton. Becsülettel kerestem, takarítottam meg: gondoskodom róla. Hát +a nemzetes úr hogy gondoskodott a fiáról? Mit ád neki? + +– Tudományt. + +– Az jó neki sóra. Hát még? + +– Aztán meg egy milliót. + +Már erre csak azzal felelt Liba Kis Jánosné, hogy nagyot kaczagott +rajta. + +– Rajtam pedig ne kaczagjon, Liba Kis Jánosné asszonyom. Mert közöttünk +van egy kis különbség. Az én predikátumom nem a ludak szerezték. A maga +leányán holtig rajta szárad a Liba Kis Katicza. Az én fiamat pedig… + +De már erre Kis Jánosné asszonyomat is elfutotta a méreg. + +– A maga fiát pedig úgy híjják az iskolában, hogy «macskaherczeg». + +– Macskaherczeg? + +– Igenis; mert a nemzetes uramnak az a titulája városszerte, hogy +«macskakirály». + +Azzal hirtelen befordult a menyecske az utczaajtón s csattanósan +becsapta azt a jól kifizetett szomszéd előtt. + +Están úr alaposan le volt tromfolva. + +– Macskakirály! Macskakirály! – dünnyögé hazáig; még otthon sem tudta +elfelejteni. A szobájában alig volt hová leülni; székek, kanapé, ágy, +mind teli volt macskával. A míg ő távol volt, addig aludtak. A mint +nyitotta az ajtót, egyszerre fölneszelt valamennyi; nyujtózkodtak, görbe +hátat csináltak, leugráltak, oda törlészkedtek a lábához, s a mint +végigvetette magát a pamlagon, felmásztak rá, körülülték; az egyik +mosdott, körülkenegetve a tenyerével a pofáját, a másik dorombolt. Egy +fekete-veres kandúrnak, ki a sötétben ült, úgy világítottak a szemei. A +kedvencz cziczája odadusolta a fejét az ő borostás arczához. + +– Macskakirály! Még miattatok esem csúfságba. Az ostoba _gányó-had! +Kukkó-nép! Tahó-fajzat!_ Mit értenek hozzá? Nekik persze a macska csak +macska. Azt gondolják, Ful-Deákon túl nincsen világ. Majd le lesznek +pipálva egyszerre, úgy-e cziczuskám? Azért is palotát építtetek a +számotokra, mihelyt azt a milliót megkapom. Macskavárost alapítok. Az +lesz a neve, hogy «Gattopolis». + +Két kis fia-czicza a nagy játszás közben úgy összekapaszkodott az ágy +alatt, hogy az egyik nyervákolni kezdett. Nem restelt bebújni utánuk az +ágy alá, igazságot tenni közöttük. A vétkest kegyes oktató szavakkal +megfeddé: «Nem szabad a testvéreknek egymást megsérteni». + +A szolgáló bejött, hozta a tejet a fazékban. Azt Están úr maga szétosztá +cseréptányérokba, az ujja hegyével megvizsgálva, hogy nem forró-e? Aztán +a frissen sült kenyérből aprított belé, kicsiny darabkákra széttépve. +Azt szétosztá családonkint a szoba külön plágáiba. + +A szolgáló még azzal az impertinens kérdéssel alkalmatlankodik, hogy +«mit főzzünk ma ebédre?» + +– Hát nézz szét a kamrában, a mit találsz. + +A pila a kamrakulcs után tudakozódik. + +– Csitt! Ne lármázz! + +Están úr figyelmét egészen lefoglalja az a gyanús morgás, a mi a +kályhasutban keletkezik. + +A kis tarka egeret fogott. + +De milyen egeret? + +Están úrnak egész czélszerűen berendezett egértenyészdéje volt. Künn a +tanyán összefogdostatta a poczikokat, aztán idebenn befestette őket +három színűre: a feje lett fekete, a két oldala fehér és piros. Aztán +eleresztette a szobában. Volt ott egérlyuk elég, a hol letelepedhettek. + +Csakugyan egy tarka egeret fogott el a czicza. + +Megvan a varázslat! + +Még játszik is az egérrel. Biztos a siker. + +– Édes apám! – szólal meg a háta mögött egy hang. + +– Ki a’? + +Persze, hogy a Palkó. + +– No, mit akarsz? + +– Ha kegyeskednék édesapám kibújni onnan a padka alól. + +– Szamár vagy, nem tudod megérteni, hogy miben működök. + +– Hát csak azt akarom mondani, hogy már eligáltam: megyek, még pedig +tüstént indulok a legáczióba; mert Szlavonia messze van. + +– Hm, hm. De megtértél egyszerre. Tegnap még semmi áron: ma meg már +egyszerre tüstént. + +– Hát megtudtam, hogy a Katicza édes anyja elutazik karácsonyra +Londonba, s nem akarom, hogy a Katicza becsületét behomályosítsák a +rossz nyelvek. + +– No nézd az istentelent! Eddig csak szerelmes volt a pógárleányba, most +meg már becsüli is. Hiszen te országos gonosztevő vagy! + +– Azért is megyek el vezekleni Szlavoniába. + +– No hát eredj: áldásom rád. + +Az ilyen ünnepi legátusnak igazán egyszerű az útikészülete. Kap egy +mendikást úti kisérőnek, a ki viszi utána a vászonkuffert. Ebben egy +váltani való fehérneműje van, a selyemstóla, a mit kölcsön kapott a +kontraskribától, két rendbeli prédikáczió, meg a kredenciális. Ez jön a +mendikás hátára. Az oldalán meg a tarisznya lóg az elemozsinával. A +legátusnak magának csak a hosszúszárú pipára van gondja. Így aztán +ballagnak egymás nyomában, nagy gyönyörűséggel; a hol kutat találnak, +ott megitatnak, éjszakára betérnek a parókhiára; a legátus a pap +vendége, a mendikás a rektoré. Fizetnek vidám adomákkal, meg új +nótákkal. Kettejüknek sincs egy garasa. Hanem becsület: az van. +Hazatérett aztán már nagyobb a terhük az összegyüjtött siklussal és +kevesebb a prédikáczióval. + +Egy hét oda, két hét vissza: Kecskeméttől Szlavoniáig. De hát az a tíz +falu népe, a ki egyedül képviseli a magyar vallást a horvát-szlavon +királyságban, csak megérdemli, hogy évenkint háromszor részeltessék az +Isten igéjében; s bizony dicséretére válik Kecskemétnek, hogy ő +szolgáltatja a határon túl esett atyafiaknak azt a drága malasztot. + +A szlavoniai legátus hoz vissza magával kegyes adományokból összegyült +kerek tizenöt forintot. Szép pénz! + +Új esztendő után néhány nappal került vissza a diák a szent küldetésből. + +Hát bizony egy karácsony és vízkereszt között végrehajtott távgyaloglás +után az ember nem lehet valami elegáns alak. Több ruha, csizma elvásott, +mint a mennyi siklus megmaradt. + +Palkót még az a baleset is érte, hogy a dárdásának feltörte a csizma a +sarkát, az ott maradt Halason: magának kellett a hátán hazaczipelni a +vászonkuffert. + +Az a vászon-kuffer olyanforma alkotmány, mint a mit a vándorló legények +hordanak a hátukon: csakhogy egyszerű fehérítetlen vászonból készült. + +– No, hát megkerültél, lurkó! – üdvözlé Están úr egyetlen örökösét, a +mint az betolta az ajtót a térdével. (Kulcsra nem nyilt az: rugni +kellett rajta.) Tudtam, hogy nem esz meg a farkas. Rossz pénz nem vész +el. Hát hoztál-e jó akkreditivát? + +– Hoztam bizony egy olyan portentumot, hogy mikor azt meglátja édes +apám, a mestergerendáig fog ugrani örömében. + +Azzal elkezdte a vászon-kuffer felső leffentyűjét kioldozni. + +Azután belenyúlt s kihúzott belőle egy – kis, négyhetes macskát. + +Az még egész buta volt a bepakkolástól s csak úgy hunyorgatta az +összehúzott szemeit, fonálvékony hangon nyivákolva. + +A kis állat háromszínű volt: fekete, veres, fehér. + +– Itt van a háromszínű kandúr! Én találtam Szlavoniában: onnan hoztam +el. + +De a helyett, hogy a gerendáig ugrott volna örömében Están úr, +kétségbeesetten kapott a taplósipkájához a két kezével: + +– Mit cselekedtél? Szerencsétlen! Te apagyilkos! Te hazaáruló! Hiszen +ezáltal megfosztottad az apádat, megfosztottad Magyarországot attól a +dicsőségtől, hogy mi teremtettük meg a háromszínű kandúrt. Átadtad a +világhírt a horvátoknak. Mikor azt megtudják, Starcsevics nemzetiségi +kérdést csinál belőle, Stroszmayer elkeresztelési pört indít miatta, s a +horvát bán felülteti a hadakat ellenünk. + +– No de nem tudják meg. Én ezt a macskát úgy loptam. + +– Loptad-e? + +– Hát persze, hogy loptam. Macskát lopni szabad, sőt kötelesség. Ezt a +büntető kodex is megengedi. Nem tud erről senki semmit. + +Están úr mégis elszomorodott. + +Sok éven át kedvencz rögeszméje volt már a háromszínű kandúr +előállítása; az idén már bizonyos volt a siker felől (azokkal a tarka +egerekkel) s ime most egy simplex parasztasszony megelőzi vele. No de +mindegy, Amerikát sem Columbus után nevezték el, a ki felfedezte. A +haszon oroszlánrésze mégis ide esik. + +– De nem fogod-e te ezt kifecsegni? + +– Nemesi szavamra mondom, hogy nem. + +– Ejh, húsz esztendős korodig nincs nemesi szavad. Esküdjél meg nekem, +hogy nem mondod el senkinek. + +S azzal előkereste Verbőczyt s elmondatta Palkóval a zsidók számára +előírt eskü-mintát végtül-végig. Ebben aztán megnyugodott. + +Arra azután bekövetkezett a macska-princz inaugurácziója. + +Az anyamacskák közül kiválasztatott egy, a ki még a dajka szerepére +alkalmatos. A többi macskanép kikergettetett a szobából. Ennek a drága +kincsnek Están úr ágyában csináltak helyet. + +– No, fiú! Arany betükkel jegyezd fel ezt a napot a kalendáriumodban. +Mától fogva egy milliónak vagy az örököse! + +– Nem anticzipálna édes apám ebből a millióból egy fejelés-csizmára +valót? + +– Te! Te! Epikuréus! Mindig ilyen sybaritai ábrándok körül csapong a te +fantáziád. Tanulj már egyszer stoikus lenni. Diogenes mezitláb járt. + +Ez a váratlanul kedvező sorsfordulat azonban korántsem hatott +szelidítőleg Están úr kedélyére. Sőt inkább egy démoni ötletet erősített +meg benne. Teljes diadalának tudatában elhatározta, hogy ezt a gőgös +ellenfelét, ezt a fehér czipójával dicsekedő, leányára nagyot tartó Liba +Kis Jánosnét a fekete földig fogja legázolni. Majd megmutatja neki, hogy +mit tehet egy macskakirály. + +Karácsonytól husvétig tizenhat hét. Odáig a háromszínű kandúr nevelése +teljesen be van fejezve. Készítettek a számára egy rangjához illő +fakalitkát: abban fogják Londonba elszállítani. Maga Están úr viszi a +kincset magával, ugyanekkor fog a Liba Kis Jánosné is egy újabb +szállítmány árúval útrakelni. Azt társul veszi maga mellé. Majd bámulni +fog ez a tudatlan asszony-személy, mikor tapasztalni fogja, hogy az ő +szomszédura milyen hatalmas szónoklatokat tart az angoloknak! Milyen +becsületben részesül közöttük. S aztán, mikor egyszer kezében lesz az a +százezer font sterling, nyakában a Society aranylánczon függő +medaillonja: akkor érezze a maga teljes semmiségét ez a felfuvalkodott +asszony! Lássa meg egyszerre, hogy micsoda nagy tenger választja el +kettőjüket egymástól! + +Húsvét közeledtével úgy tett, mintha ő keresné a barátságát Kis +Jánosnénak. Összebeszéltek, hogy együtt utazzanak. Az asszonyságnak is +tetszett ez. «Majd csinálok én szomszéduramnak is helyet az én +szállásomon. Rég ismer a gazda. Elférünk ám egy szobában is. Nem szól +meg érte bennünket senki.» + +(Pedig bizony még az özvegy egészen java menyecske volt; csak a leánya +miatt nem ment újra férjhez.) + +A nagy hét szépen elkövetkezett: a Palkó megint elment legáczióba, hogy +a Katicza meg ne sértődjék; a két szülő nyugodtan pályázhatott London +felé, az egyik a világhírű kandúrjával, a másik a lúdjaival. Megérkeztek +nagy baj nélkül. Az özvegy rátalált a régi szállására, a szokott +szobájába, a hol volt két ágy is: egyik a másik fölött, a hogy a hajók +kajütjeiben szokás. – Korán reggel érkezvén meg, nem is vesztegették a +fényes napot pihenéssel, hanem láttak a sürgős dolgaik után. Están úrnak +nem volt maradása, sietett a macskát rejtő kaliczkával az adresszált +helyre. Nem is volt szüksége kalauzra, hisz a zsebében volt London +mappája: abból ő majd eligazodik. + +A boarding-house tulajdonosa azonban obligát kiváncsisággal tudakozódék +a már jól ismert régi vendégénél az ujonérkezett szálló kilétéről, +mivelhogy azt neki a rendőrhivatalnál be kell jelenteni. + +Az angol miszter és a magyar misziz között olyanformán folyott az +értekezés, hogy volt egy angol-magyar s magyar-angol zsebszótáruk: a mi +szót aztán egymással meg akartak értetni, azt leírta a kérdező egy +palatáblára: a másik kikereste a szótárból betürendben s meg volt az +egyetértés. + +A nevét maga beírta a vendégkönyvbe Están úr; a gazda azt szerette volna +tudni, hogy mi ő? – Kis Jánosné mondá meg neki: «Ő az én szomszéduram». +Az anglus csak az utolsó szót kereste meg a szótárban. Az «uram»-nak van +ott tízféle értelem is adva. Kikereste a legalkalmasabbat: «husband», +azt írva be a bejelentési czédulába. + +Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a máséval ne +törődjék. A tavaszi szállítmánynyal ugyan vigyázni kell, hogy az ember +szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással mindenen átesett: +mégis szép haszna maradt az utazásból. + +Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az utitársa előkerült volna. De +az, a mióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott magáról. Várt +rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a dolgot. «Itt csak nem +hagyom a szomszéduramat, – mondá magában, – az nem volna becsület. Hátha +valami baja történt? Hátha eltévedt ebben a nagy városban? Gyámoltalan +ám az ilyen tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?» Fogta +magát, felment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta +előtte, hogy az a Society, a ki a háromszínű kandúr kedvéért alakult, +ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem járt a Cityben. +De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy útbaigazítják még azt +is, a kinek nem értik a szavát. Addig adták kézről-kézre, míg eljutott +abba a nagy palotába, a hol a rendőrsereg referál mindennap, hogy hány +ember jött be a City huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta.[1] +A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a nagy állattenyésztő +társaság, a ki az ő millióját kifizeti a háromszínű kandúrért. Ott +előmutatta Kis Jánosné az útlevelét, abból beírták a nevét egy nagy +lajstromba. Akkor csak arra kellett várnia, a míg a nevét kiáltja a +sheriff vagy ki a tatár? + +A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt mondják: +«_Lájbekisz Dzsenuszni_», az annyit tesz, hogy Liba Kis Jánosné. A +szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte. + +Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás, szépen +rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel üdvözölte, +megadva neki a tituláját: + +«Tekintetes Alelőlülő úr!» + +– Ah! – mondá a főhivatalnok, – Turkish woman! + +Azt hitte, hogy _Allah_ dicséretét zengi az asszony. + +Hivatta a török tolmácsot. + +Azzal pedig nem értették meg egymást. + +Liba Kis Jánosné gyorsan feltalálta magát. A falon volt egy rengeteg +nagy térkép. Az umbrélája végével odabökött, a hol a Tisza-Duna köze +van. + +Erről aztán megtudták, hogy miféle nemzet: «Höngerien wumen». Hozattak +neki magyar tolmácsot. Jó becsületes zsidóképű ember volt. Azzal aztán +megértették egymást. Elmondta, hogy mi hozta ide. Egy útitársát keresi, +a ki már három nap óta elveszett. Leírta a nevét egy táblára krétával: +_Pugonyi Están_. + +– _Pogány isten_, – olvasá az alderman. + +– Nem pogány isten az, kérem alássan, mert az jó, becsületes keresztyén +kálvinista ember. + +Az alderman komolyan mutatá a felkrétázott nevet a táblán. Ide van írva +Pugonyi Están. Arról ő nem tehet, hogy azt angolul úgy olvassák, hogy +«pogány isten». + +Ismertető jelei: egy zöldre festett kaliczka, a miben egy háromszínű +kandúr van. + +Mindjárt akadt gazdája! A bizony itt van bezárva, a megfigyelő +osztályban. Egy lunatikus, a ki egy macskát hord magával s beszél valami +olyan nyelven, a mit semmi nemzetbeli tolmács meg nem ért. Csak annyit +vehetni ki a szavából, hogy egy millió kellene neki. Vezessék elő! + +Hát bizony a jámbor Pugonyi Están uramra már a kényszerzubbonyt is +ráadták, s ha a szomszédasszonya érte nem jön, biz oda kerül a +lunatik-azilba: mint a holdból ide esett ember. + +– No, itt van. Ez az! Ezt keresem! – kiáltá Lájbekisz Dzsenuszni +asszony. + +De Están úr most már igazán dühös volt. Restellte, hogy ilyen +poziturában kerül Liba Kis Jánosné szeme elé, a két keze összevarrt ujjú +kabátba dugva. Szörnyen protestált a letartóztatása ellen, persze azon +az angol nyelven, a mit ő tanult. + +– Hát miért nem beszél az úr magyarul, ha magyar? – kiálta rá a tolmács. + +– Azért, mert tudok angolul. + +– De azt itt senki sem érti. + +– Mert ostobák vagytok! Nem úgy ejtitek ki az angol szót, a hogy írva +van. Én beszélem helyesen. + +– Már, édes pogány isten úr, «száj fairisz Rumi, ruménu vájvitu muri». +(Si fueris Romæ, Romano vivito more.) + +Erre megadta magát s magyarul beszélt. + +Ekkor aztán levették róla a kényszerzubbonyt. + +– Hát mi jogon fosztottak meg engemet, szabad magyar nemest, a +szabadságomtól, a szabad Albionban? + +– Azért, mert az úr nem akart érthető nyelven beszélni, nem +engedelmeskedett a konstáblernek s engedély nélkül majomtánczoltatással +foglalkozott a City utczáin, – magyarázá a tolmács. + +– Foglalkozott ám az apátok lelke majomtánczoltatással! Az a híres +háromszínű kandúr volt, a mire százezer font sterling díjat tűzött ki a +Zoological Paradoxies-társulat. Ez a díj engem illet, jog és törvény +szerint. + +Az eleven telefon, a magyar tolmács előadá az aldermannak Están úr +válaszát. + +Az alderman még egy pápaszemet tett fel az orrára. Ezt az embert jobban +meg kell nézni. + +– Honnan vette miszter Pogány Isten ezt a mesét? + +– Ott van kinyomtatva az Irish Advertiserben. + +Erre valamennyi anglus, a ki jelen volt, mind elkezdett nevetni, a +tolmács maga is alig tudott szóhoz jutni a nagy kaczagástól. + +– Miszter Pogány Isten, az a lap a hazugságok gyára, még a neve is +hazugság, mert nem irlandi s nem advertiser. Ez ex professo űzi a hamis +hír gyártását s bátran kitűzhetne egy millió font sterlinget annak, a ki +a hirei közt egy igazat ki bir mutatni. Az a Zoological +Paradoxies-társulat nem létezett soha. + +Pugonyi Están úr nagyon megvakarta erre a szóra a fejét. + +– Hát aztán az én háromszínű kanduromból mi lett? + +Erre a kérdésre a jelenlevő rendőrorvos adott választ. + +– Az bizony, minthogy víziszony jelei mutatkoztak rajta, rendőrorvosi +intézkedés folytán gázzal megfojtatott. Egyébiránt mint természetrajzi +ritkaság átadatott a zoological-múzeumnak, mely kitömeti s a bőreért +fizet a tulajdonosnak – tizenkét shillinget. + +Tizenkét shilling – százezer font sterling helyett! Ez bizony erős +devalváció. De a dicsőség mégis megvan! A háromszínű kandúr a londoni +múzeumba kerül. + +– Kérek én erről czertifikátot kiadatni, hogy a háromszínű kanduromat a +londoni zoological-múzeum megvásárolta. + +Az megigérték neki, hogy majd helyébe fogják küldeni, – nem megy az +olyan hamar. + +– Hát már most elmehetek? + +– De még addig egyelőre letartóztatva marad, míg az «illetéktelen +állatmutogatás által elkövetett kihágás miatti rendőri följelentésből +származott ügye» le nem bonyolíttatik. Hanem ha letesz száz font +sterling óvadékot… + +– Száz font sterlinget? Olyan úr nincs Kecskeméten. + +– De bizony csak van! – kiálta a tolmács fülébe Liba Kis Jánosné +asszonyom, s azzal felkapva a felső rokolyáját, kihúzta az alsó kantusa +zsebéből a kötött erszényét s oda pengetett az alderman elé az asztalra +száz nehéz arany szoverényt. – Még nem is csappant meg az erszény. + +– Így rendben van. + +Most már csak a lakását kellett megtudni az inkattusnak, az is rögtön +előkerült a szállásadók bejelentési czéduláiból. + +Mikor az alderman a tikettet szemügyre vette, egyszerre négyszegletűre +szaladt az ábrázatja a mosolygástól: azt látta meg benne, hogy +«husband». + +Odább adta a czédulát a sheriffnek, a sheriff a coronernek, a coroner a +tolmácsnak; mindegyik nagyot mosolygott és a fejét csóválta. + +Az alderman legyőzte az arczán a mosolygást félig-meddig a hivatalos +tekintély szigorával. + +– Missziz Lájbekisz Dzsenuszni, hiszen ha önnek miszter Pogány Isten +husbandja, akkor nincs szükség a száz font óvadékra, seperje vissza az +erszényébe. Elég az ön személyes kezessége, a ki tíz év óta bejegyzett +firma a poultry-hallban. Viheti a husbandot haza. + +Pugonyi Están uram lisztté volt őrölve, sőt új tésztává átgyúrva. + +Ő akarta kincshalmazával és dicsőségével eltemetni ezt a tudatlan +polgárnőt s most meg kellett érnie, hogy az szórja tele marokkal az +aranyat az ő kiváltására s a míg őt, a nagy tudományossága mellett, +lunatikusnak fogják el, addig a szomszédasszonynak, a libaárusnőnek egy +szava elég, hogy arra őt szabadon bocsássák. + +Liba Kis Jánosné asszonyom szépen megköszönte az aldermannak a +kegyességét s megigérte, hogy ő nagysága feleségének egy bödön +lúdzsírral fog kedveskedni a legközelebbi alkalommal. + +– Nos hát, miszter Pogány Isten, – mondá a tolmács (az alderman szavai +nyomán), – ő felsége, a legkecsesebb királynő országaiban az a szokás, +hogy mikor egy dzsentlment az ő miledije a dutyiból kiszabadít, az akkor +annak kezet csókol. + +Még annak is meg kellett történni, hogy Pugonyi Están uram kezet +csókoljon Liba Kis Jánosné asszonyomnak: Albion szemeláttára. + +Mikor aztán hazakerültek a szállásukra (az omnibuszon a száját sem +nyitotta fel Están úr), azt mondá a szomszédasszonyának: + +– Tudja-e, szomszédasszony, hogy mi az a «husband», a mit ez a fránya +boardingos az én nácionálemba beírt? + +– Azt gondolom, hogy afféle _hózentráger_. + +– Szimbolice igenis, de etimologice azt teszi, hogy «férj». Én mint a +maga férje vagyok bejelentve. Már most, ha azt nem akarjuk, hogy mind a +kettőnket esmeg becsukjanak hamis bejelentésért, hamarosan szaladnunk +kell a gretnagreeni kovácshoz és megesküdni. + +– Azt a bolondot csak nem teszszük. Sok volna az már nekünk, hanem ha +akar a szomszéduram valami összeköttetésbe lépni velem, hát akkor legyen +nászuram, én meg magának nászasszonya. A fiatalok dolga az, hogy +szeressék egymást. A várt millió már úgyis leolvadt tizenkét shillingre. + +– De megmaradt a dicsőség – aztán meg a nemesi levél. + +– Hát tudja mit, szomszéduram, a macskabőreért már kapott tizenkét +shillinget, a kutyabőreért adok én huszonnégyet. + +Están úr nagyon megorrolt ezért a szóért. + +– Asszonyság! Ilyen szent dolgokról nem szabad efféle frivol, profán +hangon beszélni. Ez nem tréfa tárgya. A nemesi armális! + +– Nem is tréfálok, 1848 óta mindnyájan nemesek lettünk. A mi apáink is +vérrel szerezték ezt a nemességet. Nem együtt harczolt-e Pugonyi Están +uram édes apja az én apámmal? Ugyanabban a szolnoki ütközetben, a hol a +Pugonyi Están uram apja egy golyót kapott a lábába, az én apám meg, mint +huszár, levágta a maga svalizsérját. + +– No, ez szép szó volt szomszédasszonyomtól: «mindnyájan nemes emberek +lettünk». Így értelmezve én is elfogadom az _egyenlőséget_; de nem abban +az értelemben, hogy «mindnyájan egyformán parasztok lettünk». + +– Hát alkudjunk meg, szomszéduram. Tegyük össze, a mi jó, s oszszuk +ketté, a mi rossz. Én is lépek egyet, szomszéduram is egyet. Mondjuk, +hogy mindnyájan egyformán _polgárok_ lettünk. + +– Tyhű! Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! De már «pógár»-nak nem hagyom +magam neveztetni! Inkább paraszt! + +– Hát hiszen az is becsület. A paraszt tenyere szorítja össze a kévét s +ez a kéve a mi hazánk. Hányszor olvastam én már az ujságban azt a szót, +hogy a «munka megnemesít». No, hát akkor a paraszt az igazi nemes ember. + +– Addig-addig, hogy rádisputál szomszédasszony, hogy a Palkó fiamból +vinczellért csináljak. + +– Biz azt akarom én. Mit erőlteti szomszéduram, ha nincs kedve a tudós +könyvekhez? Mit ér neki, ha keresztül ötöl-hatol a keserves iskolán, ha +nagy kérésre, kunyorálásra, meg a képviselőnk közbenjárására áteresztik +a vizsgákon, aztán megkapja a pecsétes levelet, a mibe mindjárt +szalonnát takarhatna, ha volna szalonnája? Nem nagyobb nemesség-e annál +egy darab puszta földjét az országnak gyümölcstermő paradicsommá +átváltoztatni? Bizony, bizony mondom, szomszéduram, hogy akkor lesz ez a +Magyarország boldog, ha a czímerében öt veres mező helyébe zöld mezőket +fognak festeni valaha. + +– De már ilyen vakmerőséget mondani! Még talán az én nemesi czímeremben +levő kardos kézbe is kertészfűrészt adna a szomszédasszony? + +– Azt biz én. S attul öröm és boldogság szállna szomszéduram házára. + +Pugonyi Están uram nem szólt többet. Elővette a tajtékpipáját, megtömte +dohánynyal, kicsiholt, rátette az égő taplót, rácsukta az ezüstkupakot, +kettőt szítt belőle s akkor a pipát az agyarára szorítva, azt dörmögé +félszájszegletből: + +– Hun van hát az a huszonnégy shilling? + +* + +A Palkó ezalatt megjárta a maga legáczióját. Tavasz lévén, a szlavoniai +pátriát el-eligálta előle más jobb tanulódiák, neki maradt Bergengóczia: +ott összesepert hat forintot csupa négykrajczárosokban. Ez épen elég +volt neki arra, hogy a zsibárusnál egy revolvert vegyen. + +Azzal aztán elment vizitet tenni a Katiczához. + +Jól nevelt leány, mikor az anyja nincs otthon, csak az ablakban szokta +fogadni a látogató ifjút. + +– Bucsúzni jöttem magához, Katicza. + +– Hová készül? + +– Nagyon messze. Az apám azt mondta, hogy a mint visszajön Londonból, +azzal a százezer font sterlinggel, engemet azonnal elküld Angliába: ott +fogom folytatni a tanulmányaimat. Én azonban még messzebb akarok menni. +Oda fel ni! A hol a hold tanítja a csillagokat ábéczére. Oda csak nem +jön utánam az a sok kutya grammatika! + +Meg is mutatta a leánynak a beszerzett forgópisztolyt. + +A leányzó, bevett szokás szerint, arra kérte szíve választottját, hogy +arra az útra őtet is vigye magával. S a hogy regényolvasott ifjú +szerelmesekhez illik, kölcsönösen beleegyeztek, hogy a mint a szülők +hazaérkeznek, megszerzik azoknak a drága meglepetést: kettős +öngyilkosságukkal! Az iskolás diákok már tizenhét éves korukban megunják +az életet. Nem a diákoknak a hibája ám ez; hanem annak az életnek. + +Ki volt ez csinálva szépen. A Katicza meg is stikkolta már a +szemfödelét. + +Mikor aztán hazaérkezett a két szülő: Están úr oda czitálta maga elé a +Palkó fiút, s nagy büszkeséggel vonta elő a bundája zsebéből a +zoological-múzeum czertifikátját a kitüntetésben részesített háromszínű +kandúrról. (Az árát nem írták bele.) + +– No látod, ficzkó! A tudomány meg nem csal. Ime, a háromszínű kandúr +Anglia legfényesebb múzeumában pompázik. A díját is kifizették s én +vettem neked rajta – ide nézz – egy pompás szép _kertészkést +fűrészszel_. + +Erre a szóra aztán nyakába borult az öregnek Palkó diák, összecsókolta +az orczáját, telesírta a gallérját – s aztán nem volt szó többé se +Angliába, se a holdba utazásról. + +* + +Azóta elmult annyi esztendő, a mennyi szükséges, hogy a fiatal embernek +benőjön a feje lágya s a homoki szőlő termővé legyen. S most már Liba +Kis Jánosné asszonyom együtt jár minden évben a londoni piaczra Pugonyi +Pálné asszonynyal, a leányával; az egyik ludakat, a másik muskotály +szőlőket szállít az ángliusoknak. Están úr is fehér czipót eszik már +csermelyés vakarcs helyett. + +Mégis jó volt azt a háromszinű kandúrt _megkölteni!_ + + + + +MELYIK A FÉRFI? + +Mikor a derék, becsületes Handa Péter uram a fiát Andrásnak +kereszteltette, nem gondolta meg, hogy azt a teljes életében Handa +Bandinak fogják nevezni, a mi egy betű különbséggel valami czivakodást +jelent magyarul. + +Már az iskolában elkezdték a csufondároskodást a pajtásai, a mire +különben a fiú maga adott okot. Az a szokása volt, hogy minden +tanulótársának adott valami csúfnevet, a mi azon örökké rajta száradt. A +tanítói sem menekültek meg tőle. Született csúfolódó volt. Előre ki volt +jelölve az életszekere. Ebből ujságíró lesz, vagy képviselő – akár mind +a kettő. + +A hazai tanulmányokból kinőve, mint _végzett_ ember, elutazott Angliába, +a britt törvénykezést és parlamenti életet alaposan tanulmányozni. + +Ez is valami hallatlan. + +Hogy egy magyar ember Angliába menjen bölcsességet és szokásokat +elsajátítani. + +No de hát elsajátította. + +Mikor Pestre visszakerült, már tökéletes angol volt. Szép arcza simára +borotválva, haja à la Liszt Ferencz. + +Viselete épen megkülönböztette minden rendes embertől. Magas +inggallérjai csodaszámba mentek, ruháinak szabása daczolt minden +divattal, czipői fölött szarvasbőr kamáslit viselt s volt egy +felsőkabátja, mely alól kilátszottak a frakkja szárnyai (mindig frakkot +hordott) s ezen a kabáton csak négy gomb volt elől gyöngyházból, de azok +olyan nagyok voltak, mint egy fagylaltos csésze. Erről mindenki ráismert +messziről; mert ilyen a szárazföldön nem termett második. + +Sok női tulajdonság volt benne. Maga a hangja magas és csengő volt: hát +még a fecsegése! Fecsegni csak nők tudnak, csak nekik van gyors szellemi +fölfogásuk, hogy egyszerre tudjanak látni, hallani, beszélni. Ilyen +adománynyal birt Bandi. És a mi a legkiválóbb minősítés: értett az +emberszóláshoz. Csupa élvezet volt hallgatni az asztaltársaságban. Egy +asszony veszett el benne. + +A mint az első czikkei megjelentek egy hirlapban, azok nagy feltünést +keltettek pikáns, csípős, eddig szokatlan tenoruknál fogva, de még +inkább merész irányzatukért. Gúny, szatira villogott soraiból; +főfeladatának tartotta a bevett közvéleménynyel szembeszállni, olyan +állításokkal lepni meg a közönséget, a miknek a nagy tömeg az +ellenkezőjét vallotta. Meg mert támadni olyan ideálokat, a miket eddig a +közérzület sérthetetleneknek tartott, s fűszerezve volt a stilusa elmés +élczekkel, véleményét támogatták széles ismeretet eláruló idézetek, nagy +államférfiak, világhírű czelebritások emlékezetes mondásai. Egy könyvtár +volt a fejében. Diplomaták, művészek és művésznők neki mind modellt +álltak. A nagy financièrekkel azt csinálta, a mit akart. A szultán +palotáján keresztül látott, s a legtitkosabb királyi jelenetekről +részletesen értesülve volt. Azt meg épen nagyon jól tudta, hogy hol +vannak készülőben szenzácziós válóperek magasabb régiókban. + +A kiadója nagyon háládatos volt iránta: lapja terjedt. A három nyilas +(ez volt az írói jegye) czikkei általános hatást keltettek. Tele voltak +azok szikrázó elmésséggel, erős kifejezései _repülő szavakká_ váltak, +harapásától, csipkedésétől félt minden jótétlélek. Azok miatt került a +lap radikális hírbe. + +A konzervativ sajtó emberei próbáltak vele szembeszállni, de mind +kudarczot vallottak. Egy szójáték elég volt az ellenség kivégzésére. +Végre aztán egy juste milieu lap vette föl ellene a harczot, egy új +irodalmi nagy tehetség támadt egyenesen a három nyilas lehetetlenné +tételére, ennek az írói jegye volt a három mérleg. Ez is használta a +kiméletlenség fegyverét: fullánk ellen fullánkot, buzogány ellen +buzogányt. Ráolvasta Handa Bandira, hogy minden ismerete, tudákossága +nyegleség, idézései merő hamisítványok, adatai fikcziók, azok a híres +emberek sohasem mondták a csattanós kifejezéseket, az élczei nem +eredetiek: föltalálhatók mind Saphir Humoristisches Conversations +Lexiconában, az angol Punchban, a Fliegende Blätterben, a +Kladderadatschban. + +Ebből azután nagy harcz lett: a két ellenfél, a nyilas és a mérleges, +keményen egymásba harapott. A közönségnek ez rendkívül tetszett. +Mindenki ott kezdte a lapot olvasni, a hol az ő polemiájuk foglalta el a +rendes tárcza rovatát. Két egyenrangú szellem ragyogtatta egymást +fölülmuló rendkívüli tehetségét. + +Csak jó hosszú idő mulva árulta el valaki, hogy ez a két szellemi +gladiátor – egy és ugyanazon személy. Az egyik lapba is, a másikba is +Handa Bandi írja azokat a gúnytól mérgezett czikkeket és perlekedik +magamagával, csinál pártot és ellenpártot, gyakorol kritikát és +ellenkritikát, politikai kérdések felett késhegyig menő harczot folytat, +támad és visszaver, merész eszméket szül, s ugyanazokat kiméletlenül +leöldösi. És mindezt egy és ugyanazon toll írja: csakhogy az egyik +lapnak violaszín tintával ír, a másiknak alizarinzölddel. + +Ez a leleplezés általános szenzácziót idézett elő. + +Lehet rá fogadni, hogy az a _harmadik_ «valaki», a ki e leálarczozást +cselekedte, megint csak ő maga volt, a Handa Bandi. + +Mi szüksége lehetett erre? + +Az, hogy saját lapot akart kiadni. Ismerte jól a maga közönségét. +Tetszik az annak, ha valaki bolonddá tudja tenni, de elmésen, új +methodussal. + +«Darázsfészek» volt a hetilap czíme. Illusztrált lap volt: karrikaturái +is egész új methodust teremtettek. Tódult hozzá az előfizető sereg. A +czíme elárulta a tartalmát, s a tartalma megfelelt a czímnek. Minden +szám hozta egy-egy országos nagyság torzképét, kisérve a nagy ember (és +asszony) szarkasztikus életleírásával. Nem volt ez előtt senkise szent +és megcsíphetetlen. Jaj volt annak az alaknak, a kit állandó figurájává +tett, az százféle változatban mulattatá az olvasó világot. + +Aztán mindenről értesülve volt, a mi csak darázscsípésre méltó. Zárt +értekezletek, titkos paktumok, tervek, a mik még csak szándékban +léteznek, eltussoltnak látszó visszaélések mind prédául estek a szatira +közlönyének. Zárt ajtó, függöny, spanyolfal nem biztosította előtte a +titkot, és a hol nem adta ki az árulkodás, pótolta a ráfogás. S +legtöbbször a koholmány az igaz. + +Mert ehhez a mesterséghez nem elég a szellemi tehetség: élni is kell +tudni. Együtt élni a világgal, mindenütt megjelenni és vezetni a +_bohémet;_ éjszakákat együtt tölteni a világfutókkal. A darázsnak mézet +is kell gyűjteni. + +Ez élni szerető mindenféle zseniknek voltak híres tanyáik, a hol +naponkint, esténkint találkoztak. A _kis pipa_, a _kávéforrás_, a +_mezítlábos_, a _politikus szatócs_, a _márványmenyasszony_, a +_burgzsandár_, a hol a «fiatal óriások» összegyűltek, poharazás közben +eszmeharczot vívtak, s a ki a legjobban győzte (a bort és a +vitatkozást), az lett a champion. + +Egyszer aztán felszínre vetődött valami új merénylet a gasztronomia +világában. Az eszmét Londonból hozta magával Handa Bandi. Itt talált +vállalkozóra, a ki azt gyakorlativá tegye. Egy vendéglős éttermet +nyitott, a melyben a felszolgáló személyzet mind leány volt; de +férfiruhában. Rövid időn kedvencz tanyája lett az élni szeretőknek. A +férfinak öltözött leányok természetesen férfinevet is viseltek. + +Illem és közerkölcsiség tekintetében semmi kifogásra nem volt helyes ok. +Szokatlan volt s ez tetszett. + +A leányok elgondolhatóan mind szépek voltak. + +Feltünő volt közöttük egy magas karcsú alak, a ki arczban nagyon +hasonlított Bandihoz: ha egymás mellé tették a fejüket, alig lehetett +felismerni, melyik az egyik, melyik a másik. Annak is gesztenyeszínű +haja volt, s à la Liszt Ferencz körülnyírva. + +Azt suttogták, hogy jó családból való. + +S igen sokszor tették így egymás mellé a fejüket. + +No, az még szabad. + +Egyszer azt mondta Bandi a leánynak: + +– Ide hallgass rám, _te_ Károly. (A leányoknak férfineveik voltak, s e +néven tegezték őket.) + +– Hallgatok. + +– Én _magából_ Karolinát akarok csinálni. + +– Hogyan? + +– Úgy, hogy elveszem feleségül. + +– Ne tréfáljon. + +– Komolyan mondom. + +– Mit talál rajtam? + +– Épen azt, a mit rajta találok. Azt, hogy férfiruhában jár. Ha a +leányok férfiruhát viselnének, mind férjhez vennék őket. Becsületemre +mondom. + +A leány nagyot nevetett rajta. + +– Nincs azon mit nevetni, – erősíté állítását Bandi. Higyje el nekem, +Karolina, hogy én tudom, mi a férfiúi bátorság. Ismerek férfiakat, a kik +szembe mernek szállni kard élével, szurony hegyével; de ha egy _varrótű_ +kerül eléjük, attól elszaladnak. Ez a fegyverek legfélelmesebbike. Ez a +férjgyilkos. Maga beéri a férfiruhával, hozzászokott már. Annak a +divatja nem változik. Van egy kucsmája, meg egy túri süvege darutollal, +télre-nyárra. Maga nem fogja tönkretenni a férjét divatárús kontókkal. +Én magát szeretem úgy, a hogy most látom. No hát tegye a kezét a +kezembe. + +A leány gondolkozott egy kicsit: az ajánlat egészen komoly volt, aztán +csak lassan bele hagyta csúszni kezét a Bandiéba. A Bandi keze lágy +volt, a leányé mint az aczél. + +A lakodalomhoz nem kellett nagy előkészület. Két hét szükséges az +egyházi kihirdetéshez, ugyanannyi megkivántatik a szolgálat +fölmondásához. Azalatt Bandi mindennapos vendége volt a Valhallenak. + +Ez volt a hírhedett vendéglőnek a neve: a fölszolgáló leányokat hívták +Valküröknek. + +Csupán annyit kötött ki Bandi (a vendéglőssel kiegyezve), hogy a +_Károly_ ez idő alatt másnak ne töltögessen pezsgőt, mint csupán ő neki. + +Ennél a házasságnál nem kellett gondoskodni a kelengyéről. + +A hírlapokba nem került a menyegzői szertartás leírása. Ha csak Handa +Bandi ki nem fecsegi, hogy az eskető pap, mikor eléje járultak, azt +kérdezte tőlük: «már most, édes gyermekeim, csak azt mondjátok meg, hogy +melyitek a vőlegény és melyitek a menyasszony?» Mikor ez adoma nyomán +egy régi pályatársa kérdőre fogta: «Nem is mondaná, Sir, hogy +megházasodott» (senkivel sem volt pertu, s mindenkit Sirnek szólított), +egész komolyan válaszolt rá: «Nem kérdezte ön, Sir». + +A háztartásban sem történt semmi változás. Bandinak kétszobás +garszonlakása volt, előszobával: elegáns bútorzattal: arra sokat adott. +Abban párosával elfértek. Kiszolgált az inas, takarított a házmesterné. +Étkezni a korcsmába jártak, ki mikor hozzájutott, sohasem együtt. Bandi +folytatta a rendes életmódját; Karolina ezt rendes dolognak találta. A +ki ujságíróhoz ment feleségül, az szokjék hozzá, hogy annak az éjszaka a +nappala. + +Hanem télen együtt jártak korcsolyázni. Karolinának is kedvencz sportja +volt ez. + +Egyszer aztán az történt, hogy Bandi alatt leszakadt a korhadozó jég s +Karolina szemeláttára elmerült a víz alá. + +Felesége sikoltozására előkerültek a mentők s kihalászták a +vízbeesettet, életre dörzsölték, szanatoriumba vitték, nehéz beteg lett +s mire fölgyógyult, mind a két lábára megbénult, mankóra szorult: +kerekes székben vitték haza. + +– Most már nincs hátra más, mint hogy főbe lőjem magamat, – mondá a +férfi a feleségének elkeseredetten. + +– Hogy mondhatsz ilyen rettenetes szót? + +– Nyomorékká lettem. + +– Dehogy lettél. Hisz megmarad a szellemed, a lelkierőd, az a te +egyéniséged. Most fogod még igazán megmutatni, hogy mit tudsz teremteni. +Nagy munkákat fogsz írni, a mikről annyit ábrándoztál. Én sokat éltem +írók között, hallottam, miről beszéltek. Azonkívül olvastam is sokat. +Elmondták, hogy volt egy hírhedett tréfaköltőjük, Nagy Ignácznak hitták, +a ki húsz évig oda volt kárhoztatva a karszékéhez, járni képtelen, s +azalatt írta kötetszámra legelmésebb életképeit, karrikaturáit, a mik az +egész közönséget fölvillanyozták. Egy másik humoristánk, Pákh Albert, a +legelső ujdonságíró és szatirikus, ifjúságától kezdve ágyban meg kádban +töltötte az életét, s a mit azalatt írt, szikrázott és gyújtott, csupa +életvidámság volt. Hát a németek legszellemesebb írója, Heine, nem +«madracz-kriptában» töltötte-e el éveit, a mik alatt költeményeivel +besugározta az egész világot? A bénának szárnyai vannak. + +A nagy példák fölemlítése hatott az íróra. + +– Aztán nem marad ez így, – biztatá őt neje; – vannak hathatós +gyógyvízfürdők, a mik csodákat tesznek. Te vissza fogod nyerni +épségedet. A villany helyreállít. + +– De azalatt elsilányodik a lapom. Ennek az éltető forrása az eleven +napi élet, a hírhallás, a szemlélet, a mendemonda. Ez mind el van veszve +rám nézve, ha a karszékemből meg nem mozdulhatok. Elvesztem a földet +magam alól, ha a társaságot elvesztem. + +– Nem fog elveszni semmi. Én fölveszem a te ruháidat s eljárok +mindenüvé, a hol te tárgyaidat szoktad keresni, színházba, gyűlésekre, +korcsmákba; hiszen szokva vagyok hozzá, az volt a hivatásom. Mindent +hazahozok neked, a mire szükséged van, én megfigyelem, följegyzem az +adatokat, s te azokból remeket fogsz alkotni. + +És úgy lett, a hogy a nő mondta. Megfordult a családi életrend. A +feleség járt el kóborolni, s a férj várt türelmesen a hazatértére. +Karolina meghozta számára a pikáns témákat, éles biráló szemmel találta +meg a napi élet kényes mozzanatait. A «Darázsfészek» elevenebb lett, +mint valaha volt. + +Lassankint Karolina maga is kedvet kapott a férje mesterségéhez. Egy-egy +pillangó jegyű czikkecske a lapban feltünést keltett, a mi hézagpótlónak +lett beszúrva. Azt Karolina írta. Voltak jó ötletei s az emberszóláshoz +úgy értett, mint nemének bármely tagja – vagy mint a férje. + +Egy késő este üres tarsolylyal tért haza az asszony. Nem történt semmi +följegyzésre méltó a világban. + +Pedig dehogy nem történt. Nagyon is érdekes eset volt, a mit suttogva +adtak odább. De csak suttogva. Egy nagy tekintélynek örvendő politikai +czelebritás esete volt az, a ki képviselői állásával szertelenül +visszaélt s megvesztegetés, zsarolás vétségével vádoltatott. De senki +sem mert hozzányúlni. Kitünő vivó és hírhedett pisztolylövő volt. A +mellett népszerű vezérszónok, a kinél kész a párbaj, vagy a mi még +rosszabb, a dementi. + +Karolina féltette a férjét, nem avatta bele e titokba. + +De a mellett a férje lapját sem foszthatta meg egy ilyen nagy izgalmat +keltő témától, melytől visszhangozni fog az egész ország. + +Azt tette, hogy maga írta meg a szenzácziót keltő czikket s a kisérő +torzképet is ő rendelte meg a karrikatura-rajzolónál. Bandi nem tudott +róla semmit. A lapja összeállítását, áttekintését munkatársára bízta. Ez +volt Karolina. + +Az a czikk úgy hatott a közönségre, mint a bomba. + +Maga Handa Bandi is meg volt lepve általa, mikor a saját lapját kezébe +kapta. + +– Ezt te írtad? Ezt a képet te rajzoltattad? – kiálta Karolinának. – Én +sem tudnám jobban! Magamévá teszem. + +És talpraugrott kerekes karszékéből. De csak visszahanyatlott: még +mindig bénák voltak a lábai. + +A következményekre nem sokáig kellett várni. + +Karolina ott ült az íróasztal előtt a dolgozószobában. A Bandi +világoskék smokingját viselte, a milyen szintén nem volt a világon +második. Virított. + +Kopogtak az ajtón: belépett két úr, állig begombolkozva, kalap és pálcza +a kézben. Átadták a névjegyeiket. + +– Szerkesztő urat keressük. + +Karolina kitalálta, hogy mi járatban vannak. + +Ezek párbajsegédek. + +Könnyű lett volna nekik azt mondani: «Tessék a másik szobába átsétálni, +ott találják». + +Azok aztán találtak volna ott egy nyomorékot, a ki a két lábára állni +nem bir: ettől fegyveres elégtételt kérni nem lehet. Hanem ezzel aztán a +lapja is elvesztette volna egész hatását a közönségre. Egy szerkesztő, a +ki csak tollal harczol, szúr, vág, de sértéseiért férfimódon helyt nem +áll, a magyar közönség előtt halott ember. + +Karolina összefonta a karjait a mellén, fejével daczosan hátravetette a +hosszú haját s azt felelé: + +– Rendelkezésükre állok. + +Az urak látták, hogy emberükre akadtak. + +– Ön írta ezt a czikket? – kérdé a magasabbik. + +– Én írtam. (Nem is hazudott vele.) + +– Megbizónk, a ki ebben sértve van, ezért lovagias elégtételt követel. + +– Szolgálok vele. + +– Lesz szives megnevezni a segédeit. + +Karolina a lap két munkatársának a nevét írta föl Handa András +névjegyére. Átadta nekik. Átvették és távoztak. + +Karolina értesítette a segédeit. + +Megállapították a föltételeket. Pisztolyra megy a dolog. + +Kardra nem vívhatnak, mert ahhoz le kell vetni az öltönyöket. + +Bandi nem tudott meg a dologról semmit. + +Másnap korán reggel ment végbe a párbaj a lovassági kaszárnyában. + +Karolina férje ismeretes kabátját viselte, azzal a négy csigaházgombbal. + +Az első golyóváltás befejezte a párbajt. + +Karolina golyója keresztülfúrta ellenfele karját, míg annak a lövege +Karolinát mellben találta, de olyan szerencsésen, hogy egyikébe a nagy +gyöngyházgomboknak ütődve, arról lepattant. Különben halálos lövés lett +volna. A fenomenális gomb kicsorbult a szélén. Karolina meg sem +tántorodott a golyó ütésétől. + +A hirlapok természetesen közölték a párbaj körülményeit, a segédek +jegyzőkönyvét, a hogy ez nálunk bevett szokás. Így aztán Bandi is +megtudta ez eseményt. A kabátja gombján esett csorba tanúja volt annak. +Nem kell helyette másikat venni: viselheti azt diadaljelül. + +Ekkor tudta meg, hogy micsoda kincset bir az élettársában. + +De még nem tudta meg egészen. + +Ennek az esetnek messzeható következményei lettek. + +A leleplezett képviselőre sok hiba derült ki, egész bűnlajstromot +olvastak a fejére. Karaktertelenség, hamisság, vesztegetés, simoniai +árulás! + +A bukott nagyságot mindenki üldözőbe veszi. A képviselőnek a kapott +golyó után a társadalom minden nyilai repültek a pellengérre kötött +alakjába: nem volt maradása, le kellett mondania a mandátumáról, s +elbujdokolnia bérczes otthonába, a hol senki sem olvas hirlapot. + +Handa Bandi pedig egyszerre egy nemzeti hőssé emelkedett. Ő volt a +sárkányölő lovag, ki a korrupczió hidrájának a fejére mert taposni. +Lapjának a közönsége mesésen fölszaporodott, s a kiadók versenyeztek +ajánlataikkal, melyik bocsáthassa közönség elé összegyüjtött humoros +kedvcsapongásait. + +Egyszerre herczeggé lett téve. Nagy szállást fogadott, konyhát tartott, +inas, szobaleány szolgálta ki. Hanem azért a Karolina csak maradt a +férfiruha-viselésnél. A cselédek őt tartották az «úrnak». + +Az _asszony_ folytatta a titkos föladatát. Féléjeken át kóborolt és +gyüjtötte a becses anyagot Bandi számára s mikor küldetéséből +hazakerült, akkor bedörzsölte a férje lábszárait gyógyító balzsamokkal s +rakta a jeges borítékot a fejére. Kora hajnalban már felköltötte a férje +s diktálta neki az álmatlan fejében kifőzött czikkét. + +Bandi nagy népszerűségre vergődött. S a népszerűségnek nemcsak +ragyogása, hanem haszna is van. + +A porrá zúzott képviselő üresen maradt helyére őt kiáltották ki +képviselőjelöltnek. + +– De furcsa lenne, ha megválasztanának képviselőnek, – mondá Karolinnak. + +– Én azt igen természetesnek találnám. + +Vannak rá esetek, hogy azt ingyen kapja meg az ember. + +Egyszer csak hire futamodott, hogy a választókerületből száztagú +küldöttség jött föl a fővárosba, szeretett jelöltjük üdvözlésére. + +Az üdvözlésnek legalkalmasabb formája ily alkalommal a fáklyás-zene. Ez +is bekövetkezett. + +No most állt elő aztán a kritikus helyzet. + +A csodahős két mankóval menjen tisztelői elé? Egyszerre vége lesz minden +illuziónak. + +Pedig már hangzik a Rákóczi-induló, fénylik az utcza a fáklyáktól. + +S a mi elkerülhetetlen veszedelem, azok szónokolni fognak s +viszonszónoklatot várnak. + +– Te csak maradj a karszékedben, – mondá Karolina. – Majd elvégzem én +velük a dolgot. + +– Ne tégy bolondot! + +– Okosat fogok tenni. + +Azzal felölté a négygombos kabátot, fölcsapta a fejére a begyűrt angol +kalapot s kilépett merészen az erkélyre. + +És aztán tartott egy olyan programmbeszédet rögtönözve, hogy azt +egetverő tetszésvihar követte s másnap a lapok tele voltak a +magasztalásával. Milyen zseniális ötletek! Mily merész fordulatok! +Mennyi eredeti eszme! És különösen az a csengő _hang_, a miről Bandi, az +asztaltársaságok szóvivője annyira ismeretes volt. A kézmozdulatai is +mind rá vallottak. És az a négygombos kabát. + +Tökéletes volt a siker. + +S meghozta rá a diadal pálmaágát a kivívott képviselői mandátum. Bandi +megválasztatott. Helyébe küldték a jegyzőkönyvet, a megbizást. + +De már most aztán be kellett vallani az igazat. + +A képviselőházban csak az igazi Handa András foglalhatott helyet. +Karolina csak mint kisérője mehetett vele az országház folyosójáig. Ott +ki kellett szállnia Bandinak kerekes zsöllyeszékéből s mankóira +támaszkodva tipegni a törvényhozói helyére a leghátulsó padban. Ott +leülhetett. Olyan párthoz tartozott, mely sohasem szavaz _fölállással_. + +Karolina pedig ment a hirlapírói karzatra, jegyzeteit csinálni. + +Minden szem nézte őket s minden száj azt kérdezte: + +«Melyik a férfi?» + + + + +A DRÁGA KARÁCSONYI KALÁCS. + +(Szájhagyomány.) + +A ...y Barnabás az utolsó kardszakadtáig ott szolgált a fejedelem +táborában; jelen volt a trencséni ütközetben is, a hol Rákóczinak a lova +elbukott a kuruczsánczban, védelmezte Árva várát s egyike volt a kevés +híveknek, a kik a fejedelmet szomorú számüzetésébe Rodostóba követték, +innen mindenféle csalóka remények délibábjai után repdesve bevándorolta +Francziaországot meg a Németalföldet, élvezte e közben a török +barátságot, sorbethtel és fekete kávéval, a franczia sympathiákat, +csinált borral és czitromvízzel s a hollandi vendégszeretetet, dupla +sörrel és almaborral s miután mind valamennyivel elrontotta a gyomrát, a +mint az utolsó reménység gyökere is elszakadt Rákóczi Ferencz fiának +elhalálozásával, akkor vette észre, hogy a szakálla kezd őszülni. Egész +addig, a míg volt mit reményleni, mindig fiatalnak képzelte magát. + +Ekkor aztán elővette a honvágy, azt gondolta, hogy visszatér a hazájába. + +Hiszen volt neki még itthon mit felkeresni. Valaha módos, vagyonos ember +volt Magyarországon s mikor átlépte az ország határát a fejedelemmel +együtt, akkor még fiatal feleséget hagyott itthon, meg egy kis fiút, a +ki fapálczán lovagolt s egy még kisebb leányt, a ki a kis macskáját +öltöztette fel kisasszonynak: annak bizony már jó tizennyolcz +esztendeje. + +Meglehet, hogy azok még most is élnek. + +Az új király régen kegyelmet adott már a hazatérni kívánó bujdosóknak, +soknak az elkobzott birtokát is visszaadta s lettek belőlük nyugodalmas +hazafiak. + +Barnabásnak is szép birtoka volt ott a Dunántúl – hajdanában. + +Mikor a nemzeti ügy, a miért harczolt, hanyatlani kezdett, ő ugyan nem +tett le a reményről, hogy az még valaha újra fel fog támadni s «lesz még +szőlő, lágy kenyér!», hanem addig is azt a birtokot szerette volna +valahogy a gyermekei számára megtartani. E végett valami furfangot +gondolt ki. – Volt neki egy kedves jó czimborája, tőszomszédja a +dunántúli birtokán, a neve helyett csak egy ✝-et teszünk ide, mivelhogy +keresztes lovag is volt valósággal, ahhoz egy este lóháton beállított. +Mikor magukra maradtak, azt mondta neki: + +– Csehül vagyunk, komám. A török megrágta a szíjat. A lengyelbe meg +belenyertünk, mint Bertók a csíkba. «Szalad a kutya Szeged felé, +csóválja a farkát Buda felé.» + +– Ez bizony baj, – mondá a jó barát, megértve belőle mindent. + +– Hanem hát «késő bánat, ebgondolat», – «oláh is okosabb vásár után» s +aztán «jobb egy lámpás elől, mint kettő hátul». + +A jó barát ezzel mind tökéletesen egyetértett. + +– Annál fogva, minthogy a «nánási szentnek is maga felé hajlik a keze», +én pedig semmiképpen nem tudom kitagadni magamat, ha egyszer azt kérdik, +hogy «hol voltál, mikor az ég zörgött» s utoljára is «jobb az élő kutya +a döglött oroszlánnál…» + +– Igaz a’! + +– No hát. Én magam csak tudom, hogy mit teszek. De megint azt nem +szeretném, hogy ha be talál ütni az idő, a mikor mindennap nagypéntek, a +szegény feleségem meg a gyermekeim úgy maradjanak ki a birtokból, mint a +káposztatorzsa a hóbul. + +– Hát mit gondolsz? + +– Azt gondoltam, édes czimborám, hogy ezt az én szomszéd birtokomat +eladom teneked pro forma. Tudod, csak úgy látszatból. Zálogba adom neked +az egészet – egy aranyért s te azt birtokodba veszed és használod kedved +szerint, a míg én oda leszek. Így majd a fiskus nem kobozhatja azt el. +Ha pedig egyszer elvonul a zivatar s akár így, akár amúgy visszakerülök +erre a földre; vagy pedig ha én elpusztulok odakinn s a gyermekeim +előállnak a nevemben, akkor az egy arany zálog visszatérítése mellett, +te kedves czimborám, megint kiadod a birtokot. Ráállasz-e? + +– Hogyne állnék? + +– Erről azonban nem csinálhatunk formális contractust, mert ha +megtudják, észreveszik a jámbor cselt s még magad is bajba kerülhetsz, +hanem csak úgy rövid kézből adunk egymásnak levelet s azt mind a ketten +jól elteszszük, hogy rá ne találjon más. + +Ebben szépen megmaradtak, Barnabás úr átadta a birtokát a jó barátnak, +azt bele is statuálta nagy csendesen, a tőle kapott záloglevelet meg +odaadta a velejárt legkedvesebb emberének, vén sáfárjának, rábízva +erősen, hogy azzal nagy okosan igyekezzék felmenni abba a görbe +országba, a hol most a felesége lakik kicsiny családjával, saját +birtokocskájának falusi gerendás kastélyában s ott ezt a levelet jól +eldugja, hogy minden bolond ember rá ne bukkanjon. Azzal ezer üdvözletet +küldve feleségének, apró gyermekeinek, felkapott a lovára s ment +bújdosni a világba. + +Szöghajú, délczeg férfi volt, mikor elment, őszbecsavarodott, törődött +alak lett, mire visszakerült. + +Nem bántotta már senki itthon, azt sem kérdezték, merre járt? + +Annyi keserves viszontagság között soha ki nem adat a tarsolyából azt az +egy aranyat, a mit zálogbecsképen vett át a czimborájától, vissza is +hozta azon módon. + +Első dolga is az volt, hogy annak a portáját felkeresse. + +Kérdi a legelső hajdutól, a kit a kastély udvarán megkap: itthon van-e a +nemzetes úr? + +– Tyhű, vitézlő uram! Deszkát árul az már Földváron, de milyen régen! + +(Deszka – a koporsó, Földvár – a sír.) + +– Hát ki lakja most ezt a kastélyt? + +Mondott aztán neki a hajdú két olyatén nevet, hogy majd kitörött bele a +nyelve. Az egyik német volt, a másik még sokkal inkább burkus. +Katonatiszt urak vették nőül a jó czimbora két kisasszonyát. + +Hát hiszen azok is szívesen látták a bujdosó vendéget; tudott az már +minden nemzet nyelvén, eldiskurálhatott velük. + +Hanem azt sehogy sem akarták megérteni, hogy az a szomszéd birtok, a +melyiken most ők gazdálkodnak, ezé a kopott uraságé legyen. + +– Nem szólt erről a megboldogult? + +– I vász nid, – volt a válasz. + +– Nem hagyta meg a testamentomában, hogy ezt nekem, vagy a gyermekeimnek +vissza kell adni valaha? + +– I vász nid. + +– No Szent Ivásznid! Most vagyunk hát már ott, a hol a tót a kárászszal! +Az pedig az én birtokom, mind, egész a körtefáig, száz ember megesküszik +rá. + +Azok csak azt tudták, hogy a megboldogúlt azt úgy akvirálta. + +– Akvirálta ám, de csak zálogba, ideig-óráig, a mikor a zálogba adott +aranyat visszahozom érte. Azon mód itt van most is a táskámban. + +Az új földesurak, nagy okosan, azt mondták erre, hogy ők bizony vissza +is bocsátják a birtokot, csak egy akkora írást hozzon arról az +egyezségről, mint a tenyere. + +– Hozok is; egybe itt leszek azonnal; megvan az az írás, jó helyt pedig, +karsamadiner az uraknak. + +Azzal nem időzött tovább, hanem csörtetett fel oda Tótországba, a hol a +feleségét a fenyveserdős völgyi lakban elhagyta; meg sem pihent, míg +haza nem ért. + +Volt nagy öröm, mikor ismét egymásra találtak. A derék, hű asszony +megvolt ugyanis jó egészségben. Termete igenis gömbölyűre talált +megtelni. + +– Hej, galambom, – mondá Barnabás úr az első összeölelkezés után, – +emlékezel-e még rá, mikor legutoljára láttalak, ölemben vittelek át a +Vág-szigetbe. Ha akkor ott felejtettelek volna, most nem tudom, hogy +hoználak vissza? + +Az asszony arcza csak még gömbölyűbb lett ettől a tréfától. + +– Hát a Pista gyerek hol szaladgál? + +– Hjaj, lelkem, a Pista gyerek már szolgabiró s a markálison jár. + +– Nézze az ember! Hát az Erzsi leány, az én kis aranyos leányom? + +– A te kis aranyos leányodnak tegnap keresztelték a második szülöttét, +rég menyecske az már: Tury Boldinénak hívják. + +– No nézd! Én pedig még most is hordom a tarsolyomban azt a kis piros +czipellőt, a mit Stambulban vettem a lábára, hogy majd jó lesz neki, ha +visszakerülök. + +– Az most jó lesz a nagyobbik unokádnak! + +– Hát ilyen nagy volna az idő? + +– Bizony sok víz lefolyt azóta a Vágon. + +– De a vén sáfár csak megvan? + +– Ugyan, hova gondolsz, édes kincsem? hiszen az most már száz esztendős +volna. + +– Hát az is meghalt? De csak odaadta neked elébb halála előtt azt az +írást, a mit rábíztam, hogy őrizze meg? + +– Adott biz az nekem, édes lelkem, egy egész határ írást, de már akkor +magyarázni nem tudott, a nyelvét ütötte meg a szél. Én meg diákul nem +tudok. Ott van valamennyi a padláson: egy tele ládával. Mind ott +találod, a mit még meg nem ettek belőle az egerek, vagy el nem hordták a +szolgálók. + +– Egerek! Szolgálók! – ordítá fel rémülten Barnabás úr s egy szót sem +vesztegetett többet a hitvesi enyelgésre, hanem rohant fel a +padláslépcsőn, megtalálta a nagy ládát, telehányva a családi +levéltárral: azt egyszerre kifordította a földre; a sok archæolog egér +futott belőle szerteszéjjel: ő maga meg neki feküdt s elkezdte +levélről-levélre sorba szedegetni a papirospetrenczét. + +Ebéd ideje lett, mire elkészült vele. A keresett levél nem volt az +iratok között. + +Hítták ebédelni azalatt; dehogy ment! Neki állt a padlás minden +zege-zugát felkutatni: hátha oda dugta el az iratot a sáfár? Az asszony +maga is feljött utána a padlásra hívogatni: + +– Mind elhűl a leves! + +– Kell is nekem most a leves! Hagyjatok békében! + +S addig le sem került a padlásról, a míg be nem sötétedett. Nem találta +azt az írást. + +– Sohse törd magadat miatta, – biztatá a jó feleség. – Más embernek a +birtoka is elveszett már; majd csak megélünk az én szegény kis +jószágomból, ha eddig megéltünk; a gyerekek a maguk szárnyára vannak már +eresztve, nekünk meg nem sok kell már. Azért legyen jó kedved. Egyél, +igyál. Nézd, mindent felhordtam, a mit hajdanában tudtam, hogy +szerettél. + +Már az igaz. Úgy csak nem traktálja a császárt a maga Leibkochja, mint a +hogy a jó magyar háziasszony meg tudja vendégelni az ő szeretett urát +mindenféle jókkal. + +Az ő keze csinálta azt mind. + +Azt a fain, jó fonott kalácsot is, a minek még az illata is csupa életre +gerjesztő. Éppen következett a szent karácsony ünnep, arra készült az a +kalács. + +Barnabás úr kapta-félretette a gondját s hozzálátott a régóta nem ízlelt +süteményekhez. Azt a jó, puha, fehér kalácsot csak úgy gyűrte befelé +frissében. + +Az a jó asszony gyönyörködött a hazatért bújdosó derék étvágyában. + +– De legalább vakard le a kalácsról azt a papirost. + +Szokása a papirosnak, a mit a tepsibe tesznek, hozzásülni a kalács +fenekéhez. + +– De gutát vakarom! Együtt jó az! + +A mint azonban egy új darabot akar megint törni Barnabás úr a kalácsból, +rátekint arra a félig elmállott, barnára pörkölt papirdarabra, a mi a +kalácshoz volt ragadva s arra csak leesik az álla ijedtében. Az volt a +keresett zálogos levél. Ráismert a névről meg a dátumról; de a többi már +hiányzott. A szolgáló azt találta éppen a papirládából előrántani. S +ezzel a karácsonyi kalácscsal egyike a legszebb birtokoknak lett a régi +család helyett két újnak átbocsátva. + +– No feleség, – mondá Barnabás úr, megtörölve a száját ettől a falattól, +– drága ebédet eszik a török császár, még drágábbat a chinai császár, de +olyan drágát, mint én ma, soha az öreg apjuk sem evett, mert én megettem +a dunántúli dominiumomat. + +Ez pedig igaz történet! + + + + +A TUDTÁNKÍVÜL BÉKEANGYAL. + +Ő exczellencziája özvegy Szentjóby grófné előkelő állást foglalt el a +fővárosi magas világban. + +Rangfokozatát megboldogult férjétől örökölte, a ki valóságos belső +titkos tanácsos volt, a ki bizonyosan a boldog túlvilágban is +megtartotta a rangját; mert ott is megbecsülik az olyan embert, a ki +titokban tudja tartani azt, a mit nem tud. + +Az özvegy grófné minden közhasznú, jótékony és közművelődési egyletnek +választmányi tagja volt: adakozásgyűjtésben kifáradhatatlan. Respektálta +is minden ember. A kapusnak ki volt adva rendeletben, hogy ha azt a +czinóberpiros hintót meg látja állni a bejárat előtt, mondja, hogy az +uraság elutazott kormányozhatatlan léghajóval a mennyországba. + +Hanem a jour fixeire distingvált társaság szokott egybegyűlni s +termeiben a szép szellemek találkoztak. + +Egyszer aztán nevezetes családi események történtek a +Szentjóby-palotában. + +Az első volt egy házasság. A család egyetlen sarja, egy grófkisasszony, +férjhez ment egy ismert nevű grófhoz. A menyasszonyról azt beszélték a +rossz nyelvek, hogy nagy rokonszenvvel viseltetik a drámai művészethez, +férfiképviseletben, a vőlegényről pedig, hogy ugyanazt a szenvedélyt +táplálja keblében, de nőnemű megszemélyesítésben. És így egészen +egymáshoz illenek. + +A második esemény pedig volt egy gyászeset a családban, a mely rövid +időn követte az örvendetest. A grófnőnek egy öreg nagynénje halálozott +meg, a ki rengeteg birtokot hagyott rá örökségül. Eddigi vagyona egy +millióval szaporodott. + +És ez nagyon helyes intézkedés volt a rendező sorstól, hogy a gyászeset +követte a menyegzőt, mert ha megfordított sorrendben következnek az +események, akkor a haláleset miatt elhalasztódik a menyegző, a hathetes +gyász miatt, s ezalatt az ismerősök és tisztelők könnyen megtévedhettek +volna, hogy melyik névjegyre írják a P. F.-et, melyikre a P. C.-t. + +A kik a hieroglifokkal ismerősök, tudni fogják, hogy a P. F. annyit +jelent: «pour féliciter», a P. C. pedig: «pour condoler» (üdvkívánatul, +részvétül). + +Nem kell hozzá nagy rosszalkodás, hogy az ember az adott esetben ezt a +kettőt összetéveszsze. + +Természetesen özönlött a társaság minden rétegéből az üdvözletet és +részvétet tanúsító névjegy a grófnéhoz; egy herendi porczellánveder +egészen megtelt vele. + +A teljes gyászév leteltével aztán Szentjóby grófné illem- és +szokásszerűnek tartá az udvariasságot viszonozni. + +A kik a látogató-jegyeket behajtott szegélylyel küldték föl, azok +személyesen adták át azt a portásnak, tehát azoknak a viszonozás is +személyesen elviendő. A ki póstán küldte, annak ugyanazon úton felelnek, +nyomtatott válaszszal. + +A grófné örökség fejében még a nagynénjének régi hű cselédjét, az inasát +is fölfogadta; a saját inasát komornyikká léptette elő, azontúl a János +dolga volt a bakon ülni s a futószolgálatot végezni. + +A János jelenté, hogy a hintó előjárt. + +– Jól van, János. Most látogatóba megyünk. Majd én füttyentek, a hol meg +kell állni. Vegyen magához hét vagy nyolcz darab látogató-jegyet, tegye +a livréeje ujjhajtókájába. Én sehol sem szállok ki a hintóból, hanem +maga ugrik le a bakról s egyet a látogatójegyekből kézbesít az illető +portásnak vagy esetleg házmesternének, az általam megnevezett úr vagy +asszonyság számára. Mindenik névjegynek a szélét behajtja balfelől. +Megértette? Tudja, hol állnak a névjegyek? + +Hogyne értette volna? Hogyne tudná? + +A János aztán kikeresett nyolcz darabot azokból a névjegyekből, a melyek +a porczellánvázában föl voltak halmozva, a legtetszetősebbeket: azok már +be is voltak hajtva szélről, azokat a kabát ujjhajtókájába dugta s aztán +szépen kiosztotta, a hol füttyentettek neki, megmondva a portásnak vagy +házmesternek, hogy miféle úrnak vagy asszonyságnak szolgáltassa azt át. + +A grófné, elvégezve udvariassági feladatát, hazatért. + +Nem is sejtette, hogy micsoda zürzavart kavarintott a körjárata alatt. + +A János csupa idegen nevezetességek névjegyeit osztotta ki a +látogatással megtisztelteknek. Ilyeket talált ő a porczellán-vederben e +czélra felhalmozva, a mivel aztán csodálatos félreértések +operett-tárgyainak szolgáltatott kidolgozásra méltó anyagot. + +Az első átadott névjegyet egy sokat emlegetett országos képviselő kapta +meg, a ki híres volt az interpelláczióiról. Ez a névjegy származott a +török konzultól «P. F.» jegyzettel. (Üdvözlet.) A honatya mindjárt +kitalálta, mi okon jutott e megtiszteléshez. Nemrégiben lepte meg az +összes miniszteriumot azzal az interpelláczióval, hogy mit szól hozzá, +ha Bosznia Magyarországba bekebeleztetik: akkor az ottani mohamedán hitű +honfitársaknak a próféta által megengedett többnejűség a Szent-István +koronája országainak területén jogi érvényességet fog-e nyerni s a +kétfeleségű férj gyermekei nálunk is törvényeseknek fognak-e +elismertetni? Szándékozik-e e sok miniszter közül valamelyik e +bizonytalan helyzet megorvoslására egy novellát a Ház elé terjeszteni? A +mely kérdésre, egy miniszter sem lévén a Házban, a Ház elnöke azt a +határozatot mondta ki, hogy a fontos ügy ki fog adatni az ó-gyallai +csillagvizsgáló igazgatójának, hogy tudakozza meg a csillagok járásából, +mi fog Boszniával történni az idők teljességében? + +Bizonyára ezt az interpellácziót vette szivére a magas porta konzuli +képviselője; ennek a következménye a látogatójegy a nagyjelentőségű «P. +F.»-fel. + +Nem is késett az országos szónok a jelzett látogatást még aznap +személyesen viszonozni, legújabb szmokingját felöltve, melynek +oldalzsebébe oly módon dugott egy zsebkendőt, hogy annak zöld csücskéje +a zsebből kikandikált. A medzsidie-érdemrendnek a szalagja zöld. Ezt a +gyöngéd czélzást el fogja érteni a finom tapintatú török diplomata, a +kinek a magyarok iránti szeretete köztudomású. + +A nagy szónok igen szívesen fogadtatott a diplomata által. A beszélgetés +tárgya természetesen a képviselőházi interpelláczió volt, a mely +alkalommal nem mulasztotta el a magyar honatya az Izlám-hit iránti +respektusának kifejezést adni, beleszőve azon hajlandóságának +kivillanását, hogy ő maga is kész volna a sokat igérő mohamedán vallásra +áttérni, ha az bizonyos előkészülettel nem volna összekötve. + +A diplomata finom szarkazmussal vágott eléje: + +– Ön a fejnek kopaszra borotváltatását érti, úgy-e? No, ez múlhatatlan: +a többnejűség miatt van, hogy a sok feleség ki ne téphesse a gazdának a +haját. + +– Holnaptól kezdve borotváltatni fogom a fejemet. + +És két hét múlva megkapta a nagy szónok a medzsidie-rendet. A mihez a +János tévedése segítette. + +A második névjegytévesztés valóságos jócselekedetszámba ment. Egy a +felső köröket régóta nyugtalanító testvéri viszálynak lett +megszüntetője. + +Mind a kettő rokonszenves alak volt: a Stanczi is, meg a Blikus is (a +gyerekkori álnevükön hítta őket mindenki). De a magas körökön kívül még +a publikum is szerette őket. Az a publikum, mely az alagi, budapesti, +freudenaui turfon a favoritokra és outsiderekre fogadni szokott. A két +testvér sokat emlegetett sportsman volt. Mind a kettő versenyistállót +tartott s futtatásaik eredményéről a napilapok referálni szoktak. +Egyszer aztán a Stanczinak a biztos nyerőjét megelőzte fél lófejjel a +Blikusnak a paripája. A Stanczi ezt nem tűrte békével. Óvást emelt a +futtatás ellen. Azzal vádolta a nyertes versenytársat, hogy +megvesztegette az ő jockeyját, hogy tartsa vissza a lovát. A +Derby-díjról volt szó. Pör lett belőle. Tanúkat vallattak: urak, +jurorok, jockeyk, pályabirák, virágárúsnők hívattak föl +bizonyságtételre. A dolog elmérgesedett, a lapok is fölkapták, +szenzácziós rovat lett belőle. + +Hiszen más családban is megesik, hogy osztályos testvérek egymás közt +összevesznek, de ilyen nevezetes pöresethez rendkívüli körülményeknek +kell találkozni. Azzal vádolni egy sportsmant, hogy jockeyt vesztegetett +meg! Egy ilyen hercze-hurcza az egész high life-ot megeczetesítette. A +mint egy úri estélyen ők ketten megjelentek, egyszerre félbeszakadt +minden kedélyesség. + +Érezték ezt a kellemetlen helyzetet maguk a testvérek is és szívesen +kiegyenlítették volna, de nem tudták, hogy kezdjenek hozzá; a büszkeség +tiltá egyiknek is, a másiknak is, hogy az első lépést megtegye. + +Egyszer aztán egy tavaszi meeting alkalmával a Stanczi az úrlovasok +gátversenyénél fölbukott a lovával a palánkátugratásnál, a ló lábát +törte, a lovas pedig zúzódásokat szenvedett, a mik orvosi kezelés alá +vétettek. + +Ekkor érkezett hozzá a Blikus látogatójegye a «P. C.» részvétjelzéssel. + +Stanczi elérzékenyült. + +– Hát mégis van szíve a bátyámnak, – mondá s rögtön hivatta a titkárát. +Megbízást adott neki, hogy csomagolja össze valamennyi aktáját annak a +keserves zsoké-proczesszusnak s vigye el a bátyjához, adja át neki, +szünjön meg ez a kellemetlen versengés a testvérek között. + +És ezzel elvonult a sötét felleg a magas társaság egéről végképpen. + +És ezt megint a derék János jóhiszemű tévedésének lehetett érdemül +beszámítani. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A harmadik tévedéses látogatójegy egy nagyon szövevényes szívbeli +viszonynak adott szerencsés kibontakozást. Az úrfi bonvivant volt, az +úrhölgy pedig szigorú erkölcsbiráló. Egyébiránt vőlegény és menyasszony +voltak. A menyasszony megtudta, hogy a vőlegénye egy orfeumi divának +udvarol. Ebből összezördülés, szakítás, a jegygyűrű visszaküldése +következett. + +Ez eddig rendben van. Ekkor következett azonban az a még rendesebb +fázisa a történetnek, hogy a hirhedt starját a kis deszkának (brettli) +magasabb regiókba emelte egy muszka impresszárió, a ki elszerződtette +ballerina-asszolutának egy szentpétervári operetthez, a melynek +protektora egy uráli aranybánya-tulajdonos. + +Ezért igazán megérdemelte a magyar szeladon, hogy «P. F.» jegyzékű +névjegyet kapjon ünnepi ajándékul. Szerencse volt rá nézve, mert ő +ruinálta volna magát a csábító szirén miatt. + +Az üdvkívánó névjegy azonban az egykori menyasszonya nevét és koronáját +viselte. A galán megértette a dolgot, magába tért. Sietett azonnal az +elvált jegyeséhez, lábaihoz vetette magát, megbánta bűnét, esküdött, +hogy sohasem követi el többet!… Azzal megkapta a teljes bűnbocsánatot s +kivívta a jegygyűrű visszacserélését. + +Így tett boldoggá egy szerencsétlen jegyes párt jóhiszemű tévedésével a +becsületes János. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Egy névjegy a fővárosi szinházak egyikének igazgatójától származott és +egy fiatal bohémhoz tévedt, a ki szívesen látott alakja volt az előkelő +társaságoknak, mint szellemes fölolvasó, causeur és poseur, hivatására +tárcza- és színműíró. Legközelebb egy vígjátéka az akadémiai pályázaton +egy szó híja, hogy el nem nyerte a kétszázaranyas jutalmat. Dicséretet +nyert, jeligés levele fölbontatott: neve kikürtöltetett. + +Szentül azt hitte, hogy ehhez a sikeréhez gratulált neki az igazgató. +Kapott az alkalmon, sietett a darabjával az üdvözletküldőhöz. Szívesen +fogadták, a darabja huszonöt előadást ért, ő is nyert vele, a szinház +is. + +Ezt is a János sütötte nyélbe. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Ugyanegy házban lakott két ismeretes alakja a fővárosi közéletnek: az +egyik operai énekesnő, a másik szatirikus írónő. + +A primadonna jóformán kihízott már az Elvirák szerepköréből. A mi +alkalmat adott egy élczlapnak egy gunyoros kép közlésére, a melyben a +primadonna szerelmet vall a szíve választottjának (olasz előadás volt): +«Io t’amo, Io t’amo», mire a tenorista ijedten hőköl vissza: «Tu m’ami, +Tu m’ami!». A művésznőnek alapos oka volt azt hinni, hogy ez a +persiflage az átellenese gonosz ötlete volt. Annak volt egy papagálya, a +ki (!) az udvari szoba ablakában levő kalitjából, a mint a folyosón +megjelenni látta az énekesnőt, elkezdte hangosan kiabálni: «Tu mámi!» E +miatt engesztelhetetlen ellenségeskedés támadt a két úrhölgy között. +Egyszer aztán a beszédes szárnyas megczáfolta azt az állítást, hogy a +papagályok élete száz esztendőre nyúlik; az írónő kedvencz madara +hamarább bevégezte a magáét. Kitömették, úgy tették az ablakba. + +Akkor kapta az írónő azt a bizonyos látogatójegyet az énekesnő nevével +és a «P. C.» jegyzettel. Világos volt, hogy ez a sajnálkozás a kedvencz +madárra vonatkozik; egyéb családtag nem hiányzott. E részvétnyilatkozat +megnyerte az írónő szívét s azontúl a hirlapok csak magasztalták az +énekesnőt. Az ellenségekből jóbarátnők lettek. + +Nem sejtette senki, hogy ez a János műve volt. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A fővárosban volt egy előkelő klub, a mely kizárólagosabb volt minden +eddig létezőknél; a czíme ez volt: «Várurak klubja». Tagja csak olyan +magyar nemes lehetett, a kinek a birtokán saját várkastélya volt. Ha +lakható állapotban, az is jó. De ha várrom volt, még erősebb jogczím. Ez +utóbbi esetben csak arra volt kötelezve a klub-tag, hogy az ősi romot +épségben fönntartsa. Sehol a világon annyi ős várrom nem létezik, mint +Magyarországon. Ezek hirdetik a nemzet dicső múltját és a honalkotás +körüli érdemeit. + +Sajnos, hogy e dicső emlékek egy része bevándorlott idegenek kezébe +került. Ilyen új földesúr volt az a sok milliomos vállalkozó is, a ki a +magyar fölvidéken nagybirtokossá cseperedett föl. Derék ember volt, +iparvállalatai ezer munkásnak adtak kenyeret. Vára is volt, teljesen +lakható állapotban, még az ős-magyar főúr ódon bútorzatával, +vasembereivel, vas csatakigyóival: maga is itt lakott az országban. +Hanem egy erős akadálya volt annak a régnövesztett vágyának, hogy a +«várurak klubjá»-ba bejuthasson. Annak az elnöke intranzigens +arisztokrata volt. A klub alapszabályai szerint nem volt elég ahhoz a +váruraság, ahhoz magyar nemesség is kellett, az elnök szerint pedig még +valami más is. Az új földesúr nem is próbálta nyitogatni a bezárt +paradicsom ajtaját. Pedig már bárói rangot is nyert – érdemeiért. De +csak afféle birodalmi bárói rangot, a mit a várurak klubja nem +respektál, s nem tehette ki magát egy esetleges refusenek. + +Ekkor jött János a maga alkalomszerű intervencziójával. + +Az új földesúrnak ezüst tálczán hozták föl a kilenczágú koronás +névjegyet a várurak elnökének teljes czímzetű nevével és a «P. F.» +jegyzettel. Ez már érthető megnyilatkozás. Az új földesúr rögtön sietett +érintkezésbe lépni a megtisztelő dinasztával s fölajánlott neki a +várurak klubja számára húszezer aranyat az ősi várak s azokat szegélyező +podhrágyok helyreállítására. A melyre egyhangúlag beválasztották – még +pedig tiszteletbeli tagnak, a mi nagy kitüntetés. + +Ez is jól sikerült. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +De legokosabb volt, a mit János elkövethetett, a midőn a két hátralevő +névjegyet, a melyre az ő irástudománya szerint két asszonynév volt (némi +megtoldással) írva, mint egymáshoz tartozókat, gombostűvel összetűzte s +úgy kézbesítette a Bristol-vendéglő portásának. + +Az a két névjegy ugyanis az özvegy grófné leányáé és vejéé volt: «P. C.» +aláírással. A nagynéne gyászesete fölötti sajnálkozás jelzése. A kinek +pedig felküldettek, az volt a megboldogult nagynéne régi házibarátja, a +ki abban a hitben élt, hogy miután a grófnő az elhunyt nagy birtokát +örökölte, a házibarátot is átveheti örökségül: az uraság javakorában +levő legényember, ha a szürke szakállát leborotváltatja s a bajúszát +feketére kipödrögeti, senki sem mondja, hogy több negyven esztendősnél; +a grófné pedig özvegyasszony, a kinek még igényei vannak az élethez. +Elkezdett látogatásokat tenni s magát vacsorára ottfelejteni s a közben +ajánlatos tulajdonságait ragyogtatni. + +Ekkor jutott a kezéhez az a két összetűzött névjegy a fiataloktól. «Pour +condoler.» Megértették. Keresztülláttak a tervén, bevágták az útját. +Azontúl aztán hagyta a szürke szakállát újra megnőni. S nem fente ki a +bajúszát fekete kenőcscsel s nem járt el az öreg grófnéhoz szupirozni. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +És így a János a maga inaseszével egy óra alatt hét olyan okos dolgot +hozott rendbe, a mit a hét keleti bölcsek sem intézhettek volna el +tökéletesebben. + + + + +A HÓHÉR KÖTELE. + +(Rémtörténet.) + +Gyuri barátunk igen jól készült, derék ifjú gentry, a ki az egyetemet +kitünően végezte, a rigorozumon hatalmasan megállta a helyét még +Szilágyi Dezsővel és Pulszky Gusztival szemben is. A legközelebbi +választásoknál mint képviselő fog visszakerülni Budapestre s akkor majd +megválik, hogy hát Szilágyi Dezső és Pulszky Guszti olyan jól meg +tudnak-e felelni mindenre, mikor ő fogja examinálni a hajdani +professzorait? + +Meg lesz pedig választva okvetetlenül, mert a mérsékelt ellenzéki +klubban hiányzik a «negyedik» a tarokkpartienál. Apponyi nem tud, +Horánszky nem akar, Beöthy Ákosnak elve ellen van, Fenyvessy Feri más +mulatságot talál; egyszóval, hiányzik a negyedik. Gyuri barátunk pedig, +a mellett, hogy a tudományokban tökéletes, még kitünő tarokkista is. + +Kérem, ne tessék iróniának venni. A tarokk nem kártyajáték. A tarokk +magasabb művészet, a tarokk poézis, a tarokk drámai és vígjátéki +alkotás, a tarokk strategia, a tarokk politika, a tarokk jellempróba, a +tarokk prófétai ihlet, a tarokk a világnyelv. + +Egyszóval, az nem olyan könnyű, mint artézi kutat fúrni. (Általános +helyeslés.) + +A ki ennek a jelszavait érti! + +Csakhogy a mult ősztől kezdve egész karácsonyig határozott nagy _pech_je +volt Gyuri barátunknak. Mindíg veszteséggel kelt föl az asztaltól. Már +utoljára arra a szóra fakadt, hogy «ha én muszka volnék, akkor én lennék +az _egyetlen kozák_, a ki minden ütközet után consequenter halva maradt +a csatatéren». + +A karácsony délutánt idefenn tölté a fővárosban, rangjához illő ifjú +gentlemanek társaságában, István bácsi, kedves nagybátyja házánál, a +kinek nevenapját megünnepelni jött le onnan a görbe felföldről. + +Vacsoránál kérdezi tőle István bácsi (a ki a másik szobában +harmadmagával kaláberezett): «No, Gyuri öcsém, hát hogy _ütött be_ a +tarokk?» + +– Megint _elvertek_, mint a kétfenekű dobot. Jégeső volt földindulással +vegyest. Hallott valaha bátyám ilyeneket a tarokkozás világtörténetében? +Kapok tíz tarokkot a kezembe, kilencz _primőrrel_. _Solot_ még sem +mondhatok, mert két _fekete fináncz vulpes_ van mellette. Különben is +két _összekötött ultimo_ van a táblán, azt _begombolni_ opportunusabb. +Kérem a _talont_. Az elsőben van két _dáma_, a pirosából. Azokat hagyom +a szent eklézsiának; a másodikban felfordúl két _király_: egy piros, meg +egy fekete. – Éljen a köztársaság! – _Pagátot vadászok!_ Ha csak magában +lesz is. – A harmadikban van egy _király_, meg egy _spahi_. Mind a kettő +a _tökök_ familiájából. Négyet láttam belőle. Ez _braziliai király_. +Kénytelen voltam visszamenni az ötödikre. Hát tudhattam én, hogy mind a +két király _influenzás_? Kimondom a _dráj madadúrt, pagát-fogást_. Ha +kihívó vagyok, még a _volátot_ is. Megkontrázzák a játékomat is, a +_tuletroát_ is, a _pagát-fogást_ is: egyik jobbrul, másik balrul ráhínak +a _kompromittált királyaimra_, s két ütéssel _bikává_ tesznek a +_volát-kártyám_ mellett. Fizetek százhuszonnyolcz _blokkot_ háromfelé. +Hallott ehhez hasonlót bátyám? + +– Soha. + +– De ez mind semmi ahhoz, hogy az ellenfeleim meg micsoda +_rinoczerosz-szerencsével_ játszanak ellenem. Itt van a Muki: megtartja +a talont, vesz ötödikre: nem rebeg semmi tarokkot, hanem kimondja a +_trullt az ultimóval_. Én _hinterhandban odavágok_ neki egy kontrát +tizenegy tarokkal, játéknak, ultimónak, pagátfogással vegyest. Hát nem +megcsinálta az ultimót a maga kilencz tarokkjával az én tizenegy +tarokkom ellenében? + +– Az lehetetlen. + +– Mindjárt kifejtem a tényállást. A Muki három szine mind a kettőnkével +_renonsz_ volt. A Nusi három tarokkja az enyimek felett _szüperiőr_ +volt; háromszor _szürkupot_ csinált; engem háromszor _megtalált_, akkor +a Muki levágta a _szept-majorját_, a nyolczadikra kiugratta az én +_szüperiőrömet_ s a színemen _hazavitte_ a _bohóczot_ legvégűl. + +– Ez példátlan katasztrófa a tarokk történetében. + +– Ha így üldöz a balsors, felhagyok a tarokkal, s átmegyek a whiszthez. + +– Ne tedd azt, öcsécském. Inkább hódítsd vissza a szerencsédet. + +– Csak tudnám, merre van a frontja? A classicus szerint «fronte +capillata, capite calva est». (Elől hajas, hátul kopasz.) + +– Hát arra én kommendálhatok neked egy biztos szert. Hordj a zsebedben +egy darabot egy akasztott embernek a köteléből. Meglátod, hogy +_mammuth_-szerencséd lesz. + +– Mameluk legyek, ha meg nem teszem! De hol kapok én ilyen kötéldarabot? + +– Hát hol másutt, mint a hóhérnál? Ezt nem árulják a galanterie-boltban. + +– S hol kapható ez a derék ember? + +– Azt is megmondhatom egész bizonyossággal. Egyszer magamnak is utána +kellett járnom, mikor a peczérek a newfoundlandi kutyámat elfogták. A +mester magánlakása a Ferenczvárosban van, nem messze a templomtól; hanem +az irodája, a hol a hivatalos működését teljesíti, az kinn van a városon +kívül, túl a gyárakon egy puszta téren álló házban, a mit mindenféle +palánkok és korlátok vesznek körül. Ott tartják a befogott állatokat, a +miket a pribékjei őriznek. + +– Odamegyek, felkeresem. + +– Hanem elébb vacsoráljunk meg szépen. + +– De hátha azalatt a hóhér lefekszik? + +– Dehogy fekszik! Hisz az is keresztény ember. Annál is ólmot öntenek ma +este, s éjfélkor misére mennek. Addig te is ráérsz vele. + +Ezzel aztán hozzáültek a jó malaczpecsenyéhez; a mihez derekasan bevált +a Pista bácsi saját termesztésű bakatora; megeredt a vidám adomázás; egy +kicsit tűzbe is jött a fiatalság a politika fölött. Volt közöttük, a ki +jól adta a kormánypártit, csak azért, hogy a többit _ugraszsza_. +Némettel, muszkával nagyhamar elbántak; itthon a vármegyéket, odakinn +Lengyelországot régi fényében helyreállították: Gyuri barátunk minden +merész eszménél magához ragadta a vezérszerepet, a mi illett neki +«rettenetes». + +– De csak nem mernél most elmenni a hóhérhoz egy darab kötélért, – veté +oda a mindent megkontrázó veszedelmes Muki pajtás. + +– Azért is el merek! – kiáltá Gyuri, kirúgva maga alól a széket. – Ebben +a szent perczben! + +– Ohó! Akkor veled megyünk mind a hárman. + +S a mit kimondtak, azt meg is tették. Fiakkert hozattak, nagyot, +négyülésest, hogy útközben is folytathassák a tarokkot. A térdeikre +terített plaid volt a kártyaasztal. + +Az érdemes gyepmester úr háza elé érve, becsengetett a négy ifjú, s +bebocsátást nyert könnyű szerrel. + +A mester salonjában a karácsonyfa volt felállítva, égő viaszgyertyákkal +és repülő czukorangyalkákkal. A család apraja-nagyja nagy örömben volt +az ajándékok fölött, a miket a Jézuska hozott számukra. A legkisebbik +sarjadék az apjának a térdén lovagolt s dicsekedve mutogatta a hajas +babát a nagyobbik bátyjának, a kinek már széttéphetetlen képeskönyv +mellett volt muszáj örvendezni. + +A szomorú hivatalú házigazda külső megjelenésére nagyon kedélyes alak. +Sötétszőke haja, vidám piros arcza, kiborotvált álla, erőteljes termete +valami csendes foglalkozású iparost enged sejteni, félelmes kezein kék +és zöld köves pecsétnyomó gyűrűk. + +– Mit parancsolnak az urak? – kérdezé nyájas tekintettel a családi +ünnepély közepébe betoppanó uraktól. A kicsikét a karjára emelte, mert +az nem akart az apja öléből leszállni: erőszakosan a nyakába +csimpajkozva mind a két karjával. + +Gyuri barátunk előadta az idejövetelük czélját. Ő egy darab kötelet +szeretne jogos tulajdonává tenni, a mely már egyszer emberi igazság +végrehajtására szolgált. + +A mester udvarias szavakban fejezé ki sajnálatát a fölött, hogy nagyon +tisztelt látogatója óhajtásának azonnal eleget nem tehet. Mivelhogy a +kérdéses tárgyat ő abba a házba, a hol a családja lakik, eltenni nem +szokta; hanem minden egyes szomorú alkalommal odaajándékozza a +legényeinek: azok aztán csinálnak abból maguknak némi kis +mellékjövedelmet. Akadnak babonás emberek, a kik azt hiszik, hogy +ilyesmi használ a fogfájásnak, meg hogy a kártyában szerencsét hoz. + +– S hol vannak azok a legények? + +– Rendesen ott tanyáznak az üzleti háznál: de ma éjjel bizonyosan mind +az éjjeli misére mentek. Hanem ha okvetetlenül kivánja uraságod azt az +említett tárgyat megszerezni, hagyja itt nálam a lakása czímét; én majd +értesíteni fogom, ha kapható lesz. + +Gyuri barátunk ott hagyta a névjegyét, s boldog karácsonyünnepet +kivánva, czimboráival együtt visszavonult. + +Ezzel a kalanddal aztán vissza kellett menni ismét a Pista bácsihoz; +volt mit elmesélni rajta; az ifjú társaság együtt kvaterkázott reggelig; +akkor aztán ki-ki nyugalomra hajtá fejét. + +Másnap Gyuri barátunknak úgy rémlett, mintha azt álmodta volna, hogy ő +az éjjel a hóhérnál volt, s ott egy karácsonyfát látott. De bolond +fantáziája is van az embernek álmában! + +Az ünnepek után Gyuri barátunk haza utazott rendén a maga hegyes-völgyes +vármegyéjébe. + +Kezdődtek a nagy körvadászatok. Gyuri barátunknak ez volt a jobbik +szenvedélye. Szomszédjában mind nagy földesurak laktak: maga is azoknak +az osztályához tartozik. Majd itt, majd amott vívtak döntő harczot a +nyulakkal: az elesettek száma közölve lett a hirlapok vadászati +rovataiban. + +A vadászat fáradalmai után következett az uri lakoma. A lakoma után egy +kis nemzeti ferbli: ez a vadászok játéka; ehhez nem kell tudomány, csak +kurázsi, s annyi ember játszhatja, a hány csak az asztalhoz hozzáfér. + +Gyuri barátunkat még a ferblinél is üldözte a balsors. A négy disznója +megbukott a girigári ellenében. Elijesztették 17-el, mikor neki 20-a +volt. Ha két filkóra kóstáltatott, kapott ki két nyolczast. Ez már nem +pech volt, hanem aszfalt! + +S mikor legjavában foly a munka, vágtató paripa dobogása hangzik a +vadásztanya udvarára, s nemsokára betoppan egy marczona alak a vidám +vadásztársaság közé. A haja, szemöldöke csupa zuzmara, a bajusza merő +jégcsap. Rá nem lehet ismerni, a míg fel nem olvad; beszélni meg nem +tud, úgy be van rekedve. + +Ez a Gyuri barátunk nagyságos mamájának a huszárja. + +Csak annyit tud ellihegni fujtató szavával, hogy a nagyságos asszony +küldi általa ezt a levelet a nagyságos úrnak, lóhalálában. + +Gyuri barátunk felnyitja a levelet s ezt olvassa belőle: + +«Kedves fiam! + +Irtóztató dolog történt! Atyád nincs itthon. Még nem tud semmit! – Jőjj +azonnal haza! Kétségbe vagyok esve!» + +Mi történhetett otthon? + +A levélhozó huszár nem tudott egyebet elrebegni, mint hogy a nagyságos +asszony ma este egy táviratot kapott, melyre elkezdett szörnyen +jajgatni, kiabálni, s őtet rögtön kergette ezzel a levéllel, hogy +keresse föl a nagyságos ifjú urat, akárhol találja. + +Persze az egész czimboraság rögtön ott hagyta az egész czupász-kasszát, +nem kérdezték többé, mi a vizi? hanem valamennyien mind «blindre» +befogattak a szánkóikba s vágtattak a vadásztanyáról a Gyuriék +kastélyához. A jó barátok el voltak szánva, hogy Gyuri pajtásukat, bármi +szerencsétlenség érte is a családját, magára nem fogják hagyni. + +A nagyságos mama már a verandán várta türelmetlenül az érkező fiát. +Közel volt az elájuláshoz; sőt el is dőlt egy kicsit, a mint a karjai +közé zárhatta. Mire magához tért, már akkorra a jó barátok is +megérkeztek. + +«Mi történt. Mi rémhír jött?» kérdezé minden arcz némán. + +– Nézd! Nézd! Ezt a táviratot! – mondá minden idegeiben reszketve a +drága jó mama. – Most hozták stafétával. + +A távirat így szólt: + +_«Uram! A kötél készen van. Szolgálatjára áll. Kozarek budapesti +hóhérmester.»_ + +– Mit jelent ez a borzasztó távirat? + +Gyuri pajtás körülvakargatta a fejét és nagyon összehunyorította az +ábrázatát, félre sandítva a körülálló czimborákra, a kik a mindjárt +kitörni készülő nevetés felvont puskáival czéloztak feléje, s aztán ezt +mondta: + +– Tudod, édes mama, ez – _üzleti titok!_ + +Erre aztán következett egy általános dechargea a kaczagásnak. + + + + +A CZÁR ALBUMA. + +Az orosz czárok nagy pártolói a művészetnek, különösen a képírónak. + +Három egymásután következő czár hagyta örökségbe a trón utódjára a mi +zseniális művész-hazánkfiát, Zichy Mihályt, kinél jobb rajzoló jelenleg +az egész világon nincs. Zichy Mihályt mindenütt magával hordja a czár, +utazásaiban, medvevadászataiban: művész hazánkfia a végzetes vasuti +katasztrófánál is együtt menekült meg a czárral a halál tornáczából. Az +ő rajzónja örökíti meg a czár minden élményeit, még az olyant is, a +minőnek a tablójára azt írta a czár, hogy «ayez esprit!» (legyen esze!). + +Egész albumokat töltenek meg művész-hazánkfia remek rajzai, s ezek mind +a czár tulajdonát képezik. Van köztük olyan is, mely mesterséges zárral +csukódik: kívül a táblájára nyomtatva «erotica» (szerelmes dolgok). Azok +is művészi becsű alkotások; régi classicus felfogásban, minők a +Pompéjiből előkerült festmények a nápolyi múzeumban. + +Van azután a czárnak egy nagy albuma, mely az ázsiai népek változatos +typusait, viseletét, háztáját tartalmazza gyönyörű aquarellekben, a +legelső orosz festőktől kiállítva. (Bolti ára ötezer rubel.) Ennek a +példányaival csak koronás fők salonjai dicsekednek. Hisz annak magának +kell egy könyvtári őr! + +Hát még a rengeteg orosz birodalom európai tartományait ismertető +művészi albumok! És a külföldi uralkodók ünnepi ajándékai! A jubileumos +emlékek. A főurak és egyháznagyok hódolatának tolmácsolói, miknek +bekötési tábláinál versenyez a művésziesen préselt és köszörült maroquin +a pazar értékü színarany táblával, melyet ó-orosz zománcz-diszítés +tarkit: meg az egy darab malachitból és lapis lazuliból faragott +foglalatok. S a ki e drága táblákat felnyitja, alattuk még nagyobb +kincseket talál: világhírü mesterek remekműveit, aquarellben, +rézkarczban, aczélmetszetben. + +Hát még a tömérdek fénykép-album, melyekben dicsőséges, diadalmas +jelenetek vannak megörökítve, képekben, miknek teremtő művésze a +napsugár volt! Flották találkozása, koronás urak díszlakomája, uralkodói +esküvők, szoborleleplezések, (a kiváló főalak rajtuk a czár). + +Azután a természet ritka tüneményeit egyesítő albumok, miknek képeit a +teleskop és mikroskop rögzítette. + +Közben egy-egy anatomiai, kórtani album is, a mit ha ideges hölgy +kiváncsiságból fel talál nyitni, nagy hirtelen be is csapja. + +Az új czárnénak nagy élvezet az albumokat végiglapozni. A gyöngéden +szerető hitves, a költői kedélyű nő, a fogékony lelkű népanya annyi +megismerésre méltó képet talál ez albumokban. Talán olyanokat is, a mik +egy kis fejcsóválásra késztik: hol járt ennek a művésznek a fantáziája? +Mythologia az! S aztán arról ki tehet, hogy a mai világban is vannak +hamis istenek! Sőt hamis istenasszonyok is: azok még többen! + +Csak egy album volt elzárva fekete, afrikai bölényszarvból készült +ládikóba, a mihez nem lehetett a czárnőnek hozzáférni. A czár mindig +magával hordta a kulcsát. + +Pedig a czárnő gyakran meglepte a czárt, mikor egyedül volt az +album-tárában, annál a felnyitott ládikónál, a fekete bőrkötésű albumot +kezében tartva s abban figyelmesen lapozgatva. A meglepett czár hirtelen +betette az albumot a tartályába s rázárta a födelét. + +A czárnő is asszony. S az asszonynál a kiváncsiság betegség. + +– Mi van abban az albumban? + +– Az nem neked való. + +– Nem nőnek való? + +– Nem czárnőnek való. + +A titok spórái termékenyek. A nő, a ki titkot talál a férje szívében, +százféle magyarázatot teremt, s a százféle mind egyféle. + +A czárnő szomorú lett, búskomorsága egész környezetét nyugtalanítá: +orvosai égaljváltoztatást tanácsoltak neki: maga a czár is aggódott: +minden gyöngédsége nem volt képes életvidámságát visszaadni a nőnek. + +Nem tudtak rájönni bajának a kór-okára. + +Egyszer aztán megvallotta a czárnak. + +– Nem kell nekem se olasz éghajlat, se gyógyfürdő, se csodaforrások. +Csak az gyógyíthat meg, ha megtudom, mi van abban a fekete albumban?… + +A czár mélyet sóhajtott: + +– Azt megtudhatod; s akkor ebből a bajodból kigyógyulsz; de sokkal +nehezebb bajt fogsz kapni utána. + +S a mit egy szenvedő asszony kiván, az még egy czárra nézve is +parancsolat. + +A hatalmas úr előhozta a fekete albumot s odaadta a neje kezébe. + +Fényképek voltak benne, férfiak és nők is. Egyszerű polgári viseletben: +némelyik rongyos is volt. A fényképek alá voltak írva a nevek és egyéb +adatok. + +Az az album tartalmazta azoknak az összeesküvőknek a fényképét, a kik +különböző időkben a czár élete ellen törekedtek, a kiket a rendőrség +tervük végrehajtásában megakadályozott: ezt az albumot szokta a czár, +mikor egyedül van, végignézegetni. + +– Most már tudod, hogy mi az a nagyobb baj? + +– De legalább ezentúl ketten viseljük azt… + + + + +A GARDEDÁM. + +«Egyetlen garde des dames van a világon, a kire a hajadon leányt rá +lehet bízni: a saját erénye.» + +Ezt a bölcs mondást örökíté meg az utókor számára nagytiszteletű és +tudós Blätterhold Theofil uram, a ki Nagy-Frigyes korszakában a +filologia professzora volt a göttingai egyetemen. + +Ennek a világhírű tudományos intézetnek minden nemzetből voltak +látogatói: különösen angolok, a kik a tiszta latin nyelvet óhajtották +megtanulni. + +Blätterhold professzor uram házánál rendesen volt két angol ifjú +beszállásolva, a kiket különös jó ajánlólevelek segítettek ez előnyhöz. +Mert az előny volt. Blätterhold professzor úr kosztosai mind +eminencziával végezték a kurzust. Azonkívül erkölcsi tekintetben is +kitűnő felügyelet alatt voltak. + +Ezt a felügyeletet pedig nem valami pedáns, zsémbes, élemedett +asszonyság gyakorolta a háznál, hanem a tudós tanár egyetlen leánya, +Izabella kisasszony. + +Igazi brünehildi alak: a milyennek a Nibelungen-ének illusztrátorai +rajzolják a hősnőt. + +De nemcsak a gondozása volt a kisasszonyra bízva az ottlakó diákoknak, +hanem azoknak a kalligrafiára betanítása is, a miből naponkint leczkét +kaptak. Annál fogva a Blätterhold professzor úr egykori kosztosainak +mind szakasztott olyan írásuk volt, mint Izabella kisasszonynak, +ugyanolyan apró, gömbölyű gyöngyszemsorok, hogy azokról egész világi +életükben meg lehetett tudni, hogy egykor Izabella kisasszonytól +tanulták a szépírást. + +Vajjon mikor az embernek ilyen szép kéz írja eléje az exemplumot, +lehet-e megállni, hogy azt meg ne csókolja? Meggondolandó, hogy annak a +szép kéznek párja is van, a mely szintén tudja a leczkéjét. + +Különben Izabella kisasszony nem tartozott a rideg, örökké biráló +tekintetű házi zsarnokok közé: asztal fölött ő is nevetett a diák +pajtások egymás közötti dévánkodásain, s vasárnapokon, a mikor nem volt +előadás, bor került az asztalra, még a gitárt is a nyakába akasztotta s +eldanolta húrpengetés mellett, hogy egy jó férjnek az a kötelessége +asszonya iránt: «Hallgasson szavára: Ha őt tűzbe-vízbe küldi, menni kell +parancsolatjára. Szépen kezet csókolni, Intésére hajolni: Ha vendége +érkezik, Őtet mulatni hagyni.»[2] A mire viszont a studiózusok dalolták +vissza a maguk strófáját a jó háziasszony kötelességeiről. + +A leányán kívül még egy kamasz fia is volt a tudós professzornak; de az +ritkán volt a társaságban látható: többnyire a lazaretumban üdült. +Örökösen párbajozott s rendesen őtet szurkálták meg. Nem is hítták +máskép, mint «Non est hic». (Nincs itt.) + +Legutoljára két fiatal angol lord-sarjadék volt a professzori ház +kosztosa: az egyik Mac Kulmick Policrat, a másik Cleithon Edvárd. + +Policrat délczeg dandy volt, a ki sokkal több gondot fordított a +nyakravalója helyes megkötésére, mint a diák-prozódia szövevényes +szabályaira. Egész magatartása olyan volt, mint a ki meg van győződve +róla, hogy ő mind nőkkel, mind férfiakkal szemben ellenállhatatlan. +Kíméletet nem ismert semmi tekintetben, Westminsterből azért relegálták. + +A másik ifjú lord ellenben vézna, szűkmellű alak volt, a kire nagyon +ráillett a szerénység; komolyan is vette a tanulást kora hajnaltól +mécsgyujtásig, hogy jól fejébe verje, micsoda privilegiumuk van az +«inis» és «entis» genitivusú szavaknak a többiek fölött. + +Policrat úrfit többször is lehetett látni a commerseken, mint a +kollokviumokon. Csak a kalligrafiai leczkéken jelent meg pontosan, +bemutatva Izabella kisasszonynak a megírt penzumát, melynek szövegét ő +maga választotta ki Ovidius Ars Amatoriájából, s nagy gyönyörűsége volt +a szemérmes hajadon haragos elpirulásán, a kit bántott a megértett +csintalan szöveg; de azért belerakta a kihagyott interpunkciókat. + +Mind a két ifjú imádta Izabellát; de Edvárd úgy, mint a szentet, +Policrat pedig, mint egy mithoszi istennőt. A szenttől malasztot várunk, +az istennőtől gyönyört. + +Szegény kis Edvárd olyan járatlan volt abban a tudományban, hogyan kell +egy nővel szerelmünket észrevétetni; annál gyakorlottabb viador volt +Policrat e téren. + +A hízelgések, hazudozások nem vezettek czélhoz. A könyörgés – egy kis +alamizsnáért – egy alázatos rabszolga számára: «csak egy csókot!» – mi +ez egy mesebeli kincstárból? – Nem adták meg. Játszotta az elbúsultat; +főbelövéssel fenyegetőzött. Kinevették vele. Aztán erősebb módszerekhez +folyamodott, a mik sikerrel hatnak a női szívekre. Tüntetett a +bőkezűségével, fitogtatta a gazdagságát: lakomákat rendezett imádottja +ünneplésére, kirándulásokat vízen és szárazon. A lány megközelíthetetlen +maradt. + +Egyszer aztán Izabella születésnapjára (ez volt a tizennyolczadik) egy +drága szép gyémántos gyűrűt hozott neki hódolata jeléül. A gyémánt a +legveszedelmesebb démon. Ennek ritka nő áll ellen. + +Hát ilyen ritkaság volt Izabella. Visszautasítá a szivárványszikrázó +karbunkulust, azt mondva, hogy a gyémántos gyűrű lehull a leány ujjáról, +ha azt nem egy karikagyűrű szorítja hozzá. + +A karikagyűrű az eljegyzés jelvénye. + +Ezt meg Policrat úrfi drágállotta. + +Máskor is találkozott ő már ilyen makacs ellenállással. A ki Ovidius +Liber Metamorfozeosát tanulta, ismeri belőle a varázsló Pelis nimfa +történetét, a ki tigrissé tud átváltozni, ha szerelmes férfi közelít +hozzá erőszakkal. El van mondva ékes hexameterekben, hogyan kell az +ilyen tigrissel elbánni. Azért jár az ember iskolába, hogy ezt +megtanulja. + +Policrat úrfi megvesztegette Izabella szolgálóját, hogy a kisasszonya +hálószobájának ajtaján a tolózár ütközőjének a szegeit húzza ki, hogy +így az ajtó egy erős nyomásra felnyitható legyen. Aztán egy éjjel, jól +felborozva czimborák társaságában, azzal a gonosz elhatározással tért +haza, hogy a mit se hízelgés, se bőkezű pazarlás nem bírt kivívni, +diadalra juttatja szenvedélyét férfias erőszakkal. + +A betörés sikerült; de hogy aztán mi történt Izabella hálószobájában, +azt nem lehetett megtudni, mert néhány percz múlva Policrat úrfi úgy +repűlt ki a hálókamrából az étkező szobába, hogy széket, asztalt, +mindent felfordított, a mit útjában talált s még azonfölül az egész +mosdótál vizet is a nyakába zúdították, hogy lucskos lett, mint a +kiöntött ürge. + +S még ezzel nem érte be a haragra gyúlt Walkür, hanem azonnal +targonczára rakatta Policrat úrfi minden czókmókját s a háziszolgával +elszállíttatta abba a korcsmába, a hol az úrfi rendesen tanyázni +szokott. + +Ezzel a szerelmes história rendén be lett volna fejezve. + +A tudós professzor tudomásul vette, hogy egy kosztosával kevesebb van. + +A rákövetkező napon a másik angol ifjú, Cleithon Edvárd késő este került +haza, nem is vacsorált otthon. Izabella kisasszonynyal kivánt +négyszemközt beszélni. + +Reszketett a felindulástól; alig bírt szavakat találni. + +– Drága kisasszony! Nem képzeli, milyen rosszak az emberek. Az a kiűzött +ficzkó most azt hireszteli városszerte, hogy azért hagyta el az önök +házát, mert eliszonyodott a kegyed fajtalan szenvedélyétől, melylyel őt +üldözte. + +– És ön nem tudta a rágalmat megczáfolni, a becsületsértőt megfenyíteni? + +– Szavakkal ellenmondtam, de tenni képtelen vagyok. Nézze, kisasszony, +ezeket a vézna karjaimat: az a Brontes engemet felszúr, mint egy +pillangót a skatulyára. + +– Jól van, elmehet ön. Majd találok megtorlást. + +Azzal a szobájába ment Izabella. + +Magára volt hagyva. + +Ez undok rágalom ellen senkitől sem várhatott segélyt. + +Az apja legfeljebb egy secundát írhat a vétkes diáknak a testimoniumba. +A bátyja most is maródi: ott fekszik a lazaretumban, egy szúrással a +mellében, a mit sörházi pinczérnő miatt kapott. + +Van egy német közmondás, a mit nagy veszedelem idején használnak: +«Selbst ist der Mann.» (Magad légy férfi.) + +No hát legyen úgy. + +A «Selbst» megvan, a «Mann» megjön. + +Leült levelet írni. + +Utánozta Edvárd írását; könnyű volt az. + +«Uram!» + +«Ön gyalázatosan rágalmazta előttem a hölgyet, a kit én tisztelek.» + +«Ezért én öntől fegyveres elégtételt kérek.» + +«Fegyverünk kard.» + +«Holnap hajnal előtt jelenjen ön meg a nürnbergi kapu előtti glacis-n, a +hol várni fogom.» + +«Tanúkat nem hozunk magunkkal; egyikünk halva marad. + +_Lord Cleithon Edvárd_.» + +Azzal fogott egy lap síma itatóspapirost, azt rászorította a nedves +írásra, hogy annak az egész szövege ott maradt megfordítva a bibulán: +tükör elé tartva el lehetett azt olvasni. + +A levelet lepecsételte s rábízta az iskolaszolgára, hogy keresse fel +vele a szokott Kneipeban Mac Kulmick urat. + +Ezen az éjszakán nem feküdt le aludni Izabella. + +Hanem előkereste a bátyja öltönyeit s azokat felvette magára. Kardot, +barettet, köpönyeget egymás mellé rakott. + +S aztán lekönyökölt az asztalra s bámult a sötétségbe, várva az óra +ütését. + +Elgondolkozott rajta, hogy milyen nyomorult teremtése az Istennek egy +hajadon leány, a ki szép és erényes. + +Ha bűnös volna, könnyelmű, szenvedélyes: csupa öröm volna az élete. Ő +játszanék a férfiakkal, tördelné a szíveket, kaczagna a mások +szenvedésein, kincseket seperne össze, meglopná a mennyországot. De mert +bűszke a női becsületére, sárba tiporják, kigúnyolják, erkölcsi halálra +itélik. + +S ez ellen nincs védelem! + +No hát lesz. + +A mint a lomhán perczegő óra ütötte a hármat éjfél után, Izabella +összekulcsolta a kezeit s elmondta reggeli imáját. Rövid volt az: «Én +Istenem, bocsásd meg az én bűneimet. Amen!» + +Azzal a haját csomóba kötötte, betakarta barettel, a kardot oldalára +köté s a köpenyt vállára keríté. Aztán észrevétlenűl elhagyta az atyai +házat. + +Mikor a nürnbergi kapun kiment, még sötét volt, még nem jött el a +találkozás ideje. Leült egy padra, a hol a bokrok eltakarták. + +Négy órakor megszólalt a városház harangja. + +Máskor álmából is fel szokott ébredni e hangra. Ma nem lehetett a +hajnalt imával üdvözölni. + +Miről imádkoznék: «Uram, add, hogy ma megöljem az ellenfelemet!» – Vagy +pedig: «Uram, add, hogy az ellenségem ma megöljön engem!» + +Ma nem kivánt egyebet az égtől, mint hogy virradjon már. + +Halavány sáv az ég alján jelenté, hogy hajnalodik. + +S a hajnal szürke ködében látható lett egy közeledő férfi alakja. + +A barettjén lengő strucztollról rá lehetett ismerni, hogy ez Policrat. +Izabella eléje ment. + +Mikor közel értek egymáshoz, Izabella széttárta köpenyét. Policrat +ráismert. Elámulva hördült fel: + +– Izabella! + +– Az a nevem. + +– Mit akar ön itt? + +– Megtorolni a gyalázatomat. + +– Ön leány. + +– A kardom férfié. + +– Én nem húzhatom ki a kardomat ön ellen. + +– Ha volt önnek bátorsága megölni a lelkemet, legyen bátorsága megölni a +testemet is. + +– Mivel tehetném jóvá a bűnömet? + +– Találja ön ki. + +Policratnak a jobb szelleme sugdosott valamit, önkéntelenül elkezdte az +egyik kezével a másiknak az ujján azt a két gyűrűt forgatni, melyek +közül az egyik tartja a másikát, hogy le ne hulljon. Ha meg tudta volna +hallani, a mit védszelleme, jobbik esze súgott! De nem hallotta meg; +csak az ujjainak hegye tudott róla. + +– Végezzünk, uram! – kiáltá türelmetlenül a leány s kirántotta a +kardját. + +– Goddam! – mormogá Policrat, – én nem vívok fehércselédekkel! + +– No hát nesze, te gyáva! + +Izabella a kard lapjával arczul üté a férfit. + +Erre aztán Policrat féktelen dühbe jött, ő is kardot rántott s bőszülten +rohant megsértőjére. + +A düh pedig rossz tanácsadó a páros viadalban. + +A gyakorlott viador beleszaladt ellenfele kardjába. A szívén ment az +keresztül. Halva maradt ott. + +A leány megtörülte a kardját a köpenyébe, haza ment, levetkőzött, +lefeküdt és elaludt csöndesen. Csak délfelé kászolódott fel, a mikor +ebédre csengettek. + +Egyedül találta az atyját az asztalnál. Edvárd is hiányzott. + +A tudós professzor elmondá a leányának a történteket. + +A két angol ifjú valami hölgy miatt párbajt vívott, Cleithon Edvárd +megölte a pajtását, Mac Kulmick Policratot. Ezt ott találták halva a +nürnbergi kapu előtti glacis-n. Zsebében meglelték Edvárd kihívó +levelét. Ennek az alapján rögtön elfogták Cleithont és törvényszék elé +állították. Az ifjú nem tagadta tettét; bevallotta, hogy ő ölte meg Mac +Kulmick Policratot párviadalban. + +Magára vállalta a gyilkosságot! + +Melyik volt a nagyobb hőstett? Elkövetni azt, vagy elvállalni a bűn +terhét? + +A párbaj büntetése halál. Az az ifjú, a ki irtózott az ellenfél éles +vasától, most nem retteg a még félelmesebb vastól: a hóhér pallosától. + +Izabella nem szólt semmit az atyjának. Felment a törvényszékre s +bejelenté, hogy mint tanú akar vallomást tenni a két angol ifjú +párbaj-ügyében. + +Ott aztán a birák előtt elmondá az egész eseményt. Ő írta Cleithon +Edvárd nevében a kihívó levelet Mac Kulmickhoz. Felmutatá az +itatóspapirost a megfordított lenyomattal, mely tükör elé tartva +tökéletesen azonos írást tüntetett fel a Policratnál talált levelével s +bevallá nyiltan, hogy ő maga állt bosszút meggyaláztatásáért. Kéri, hogy +őt itéljék el, ha bűnösnek találják s bocsássák szabadon az ártatlan +ifjút, ki magát helyette föláldozni kész volt. + +A birák meg voltak hatva a vallomás által. Félretették a törvénykönyvet +s itéltek a szívük szerint. Egyhangúlag fölmenték a becsület hősi +megvédőjét. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A krónikaíró, kitől e másfél század előtti esemény vázlatát vettük, +azzal végzi be a történetet, hogy Izabella fölmentése után az itélőbirák +egyikének nejévé lett. De mi szebbnek és igazságosabbnak találjuk azt a +megoldást, hogy a hős leány a fényes elégtétel után Edvárddal csatolta +össze az életét. Az is hős volt, a ki felajánlott önfeláldozásával a +büszke hölgy szerelmét kiérdemelte. + + + + +KÉT LÉGYOTT KÖZÜL MELYIKET? + +Csodák történnek; de csak Francziaországban. + +Ha például fölteszszük ezt a kérdést: kié a nagyobb hatalom a világon; a +szerelemé-e, vagy a becsületé? Mindenünnen azt a választ fogjuk kapni: a +szerelem a nagyobb úr. Ez a rendes állapot. Az ellenkező, az volna a +csoda. + +De Cossé Arthur, Gonnor ura, egyike volt a franczia lovagvilág +leghíresebb gavallérjainak. Csatamezőkön annyi babért szerzett a +kardjával, a hány mirtuszt hizelgő szavával a nők világában. Jó kedvű, +jó czimbora, ivásban, vívásban senkitől le nem győzve; várostromokban +diadalmas, akár férfi, akár nő volt a vár ura. + +De egyszer még is talált egy bevehetetlen erősségre. Az volt Ceton Renée +kisasszony szíve. Hátramaradt arczképéről itélve, mely ott látható a +Louvre képtermében Medicis Katalin koronázási tableauján, elsőrendű +szépség. A királynő kedvencz udvarhölgye volt; zárdában nevelték, +szigorú erkölcsben, vallásosságban, a mihez járult – alapul – +veleszületett női büszkesége. S ennek a jól megfundált várnak a +betetőzését képezte az anyai gondviselés. Renée kisasszonynyal szívbeli +viszonyokról csak a mamán keresztül lehetett beszélni. Arthur lovag +őrülten szerelmes volt Renée kisasszonyba; de odáig még sem fokozódott +ez a szenvedelme, hogy a kezét megkérje. A csere-kereskedés csak a +barbár népeknél járja, kivált szerelem dolgában; czivilizált ember vagy +fizet – vagy lop. Az utóbbi tisztességesebb. + +Akadt azonban egy előkelő úr, a ki elszánta magát, a drágán tartott +szépséget ezen az áron is megszerezni. Ez volt lord O’Miora, skót követ +a franczia királyi udvarnál. Gazdagsága rengeteg, termete óriási, +étvágya híres, de leghíresebb a nemesi czímere, melynek paizsa fölött a +homlok sisakfőn egy huszonnégy ágú agancs ékeskedik. Az udvari fáma azt +susogja, hogy azok mind meg vannak érdemelve. + +De Cossé Arthur lovag nagyhamar értesült Ceton Renée kisasszony +eljegyzéséről s elkeseredésében elvonult a táborba, a hol maga egy +dandárt vezetett. A dandár Abbeville város alatt táborozott. + +Ceton Renée kisasszonynak, mamájával és kiséretével, Abbevillen +keresztül kellett utaznia, hogy vőlegényével, a skót lorddal, +egyesülhessen. Útközben a hintónak valami baja esett: ott kellett +maradni, a míg azt a kovács helyreigazítja. + +Megtudta ezt De Cossé Arthur lovag, s fölhasználva az alkalmat, fényes +lakomát rendezett az illusztris vendégek tiszteletére, a mit azok +hálásan fogadtak. A lakoma alatt De Cossé lovag kitárhatta a szívét az +utazó menyasszony előtt. A mamát elfoglalták a többi lovagok. A duegna +pedig épen az ostromló szerelmes pártján volt. Megsúgta Renée +kisasszonynak, hogy skót vőlegénye eretnek! És akkoriban épen +elkeseredett harczok folytak az igazhivők és a hugonották között +Francziaországban. Egy eretneket megcsalni nem bűn, sőt erény. Elfér a +skót czimer homlokán még egy huszonötödik ág is; sőt annál szebb lesz +tőle. A szép menyasszony szíve megnyilt a szerelmes esdeklései előtt. +Megegyeztek benne, hogy a duegna által ártatlan port (altatót) +kevertetnek a mama éjjeli marmeládjába, s aztán az éj csendjében odajön +a lovag az imádottja ablaka alá lóháton; a nyeregből könnyen fölhághat +az ablakba, s boldogságának semmi sem áll többé útjában. + +A paradicsom útja ki volt egyengetve. + +A vidám lakomát hamar befejezték; a kifáradt utasok iránti tekintetből a +lámpákat kioltották, a tábori őröknek ki lett adva a parancsolat, hogy +ne kiabáljanak, trombitálástól tartózkodjanak ezen az éjszakán; +szerelmeseknek kedvező csöndesség szállt le a vidékre. + +E mély csöndességben léptetve közelít lóháton a vendég-kastély felé +köpenyébe burkolva a szerelmes lovag. Egy szöglet-ablak van csak +kivilágítva: az az ő vezércsillaga. + +De ugyanazon világító fény felé baktat nagy loholva egy másik lovag is. +Egyszerre érkeznek meg az ablak alá. De Cossé lovag már fogja félkézzel +az erkély párkányát, a midőn útját állja Beaulieu hadnagy. + +– Hagyd abba, colonel, veszedelem van; Coqueville kapitány háromezer +hugonottával megrohanta Saint-Valery-Sur-Somme várát s erősen +ostromolja; ha nem sietsz rögtön a fölmentésére, reggelre a hugonottáké +lesz a vár. + +A donjon ablakából csöndesen gördült alá a lovag elé a kötélhágcsó. + +Odafönn vár rá a paradicsom. + +És Cossé lovag visszahajította a kötélhágcsót az erkélyre s kirántotta a +kardját. + +«Ezt drágán fogják nekem megfizetni a hugonották! – Fuvasd meg a +trombitákat!» + +S abban a nyomban megindult Saint-Valery felé; hajnalig odaért, +szétverte Coqueville seregét, visszavette tőle az elfoglalt várat. + +Hanem azt a másik várat, a szép menyasszony szívét, azt elvesztette +örökre. + +Ezt nevezzük a mai világban csodának. + + + + +HÁZASSÁG GYŰLÖLETBŐL. + +Maga a regényczím is képtelenség! + +Hisz a házasság oltáristenei: Hymen és Ámor, a hűség és szeretet; +lehet-e Erisnek házasságot szerezni, a perpatvar dæmonának? + +Egy nevezetes válóper okmányai tanúskodnak róla, hogy ez megtörtént a +valóságban. Ez a híres Alliot-per. + +Alliot úr előkelő állást foglalt el Sztaniszló királynál, a kinél udvari +tanácsosi s főfőbiztosi hivatalt viselt. Birtoka kevés volt, de +jövedelme sok. Csakhogy azt nagy család fenntartására kellett +fordítania. A legidősebb gyermeke volt Hortense kisasszony, a ki már +huszonharmadik évében járt és még mindig pártát viselt. Pedig országos +hírű szépségnek híresztelték s az is bizonyos volt, hogy a ki +vőlegényéül ajánlkozik, valami nagy hozományt ugyan nem kap a leánynyal, +de kap egy létrafokot, a min aztán feljebb haladhat az apósa hatalmas +befolyásával, no meg talán a szép asszonya kedvéért. Az ember nem hinné, +hogy egy szép feleség mosolygása mennyire kiegyenlíti a Sorbonne +testimoniumában található fogyatkozásokat. + +Ilyen szerencsés kópénak tekintették monsieur De Pont egyetlen fiát, +Olivért. Az apa a nancyi udvarnál udvari tanácsos volt, a fia pedig +kanczellista az apja irodájában. Szép fiú volt, daliás termet, egészen +alkalmas arra, hogy asszonyi fejeket elforgasson. Ez lenne méltó párja a +szép Hortensenak. + +A mamák már megegyeztek, de a papák még nem. + +Monsieur De Pont hallani sem akart e házasságról. Mikor a felesége +szorongatta, hogy mi kifogása van e szép frigy ellen, őszintén kimondá +az okait: + +– Az, hogy mi most Alliot úrral igen jó barátságban élünk. De ha az én +fiam elveszi az ő leányát, egyszerre halálos ellenségek leszünk s azt én +nem akarom. + +Hogy mi alapja lehetett e csodálatos logikának, azt nem lehetett +kitalálni. Úgy ismerte talán a fiát, vagy még úgyabban a +menyasszony-jelöltet, vagy talán mind a kettőt? + +A nagy befolyású Alliot, a ki nagyon óhajtotta a házasság létrejöttét, +végre a leghatályosabb eszközhöz folyamodott, hogy leányát főkötő alá +hozza: magát Sztaniszló királyt kérte fel ügye előmozdítójául. + +És Sztaniszló király igen jó ember volt; nemcsak jó ember, de jó király. +Huszonnyolcz esztendeig uralkodott királyi czímmel Nancyban és azalatt +kiérdemelte a «jóltevő» melléknevet. Minden jövedelmét tudományos +intézetekre, művészetre, kórházakra, monumentumokra fordította. Katonát +nem tartott. Az ő országa háborút nem viselt. Mintaparadicsoma volt az a +földi tartományoknak. Még adót sem fizettek benne. + +Hogy miként került a lengyel Leszczinszky Sztaniszló király +Francziaországba uralkodónak, az egy olyan kuszált regényszöveg, a +milyet csak a történelem múzsájának szabad harisnyakötés közben +lediktálni. A még akkor «nagy» Lengyelország trónja miatt versenygett +két megválasztott király: Sztaniszló és Ágoston. Beleavatkozott a +dolgukba Oroszország, Svédország, Bajorország, Törökország: európai +háború lett belőle; hol az egyiket, hol a másikat verték ki az +országból; végre a mit Mars nem tudott keresztülvágni a kardjával, +megoldotta a gubanczot Venus. A franczia király, XV-ik Lajos, +belészeretett a hozzámenekült lengyel király leányába, a szép +Leszczinszky Máriába és nőül vette. Ekkor aztán egy európai kongresszus +olyan szépen egyenlítette ki a viszálykodás ügyét, hogy Sztaniszló +király mondjon le a lengyel trónról Bajor Ágoston javára, kárpótlásul +tartsa meg a királyi czímet, s hogy legyen neki min uralkodni, szakítsa +ki a számára XV-ik Lajos Francziaországból Lotharingia és Bar +tartományokat s fizessen a királynak évi apanázst két millió livret. +(Hiszen apósa volt.) A jó Sztaniszló kapott az alkun. Két millió livret +lengyel király korában sem látott soha egy rakáson. Elfogadta a +lotharingiai királyi trónt, s a franczia nemzet belenyugodott szépen, +hogy a hazájából egy szép tartomány lengyel birodalommá lett. + +Sztaniszló királynak az ős aranykorra emlékeztető uralkodását még az is +jellemzi, hogy nem volt arisztokrácziája. Mit keresett volna a franczia +főnemes annak a királynak az udvarában, a ki nem tart hadsereget? Nincs +se marsall, se lájtinánt. Maga a király sem visel fényes egyenruhát, +polgári gunyában jár-kel, s gyakran megesik rajta, hogy a palotája +kapujában fölállított polgárőrségi strázsa útját állja s csak akkor +ereszti be, mikor a király kigombolja a hosszú kabátját s előtünteti a +brilliántos csillagot a mellénye baloldalán. Pedig volt idő, mikor +Sztaniszló király hadsereget vezetett oroszok és bajorok ellen s hősi +módon verekedett Péter czár és a németek ármádiáival szemben. Hanem hát +Európa azt határozta, hogy tegye le a kardot, hát letette; nemcsak maga, +hanem egy millió francziát hozzászoktatott ahhoz a gondolathoz, hogy +ellehet a világ dicsőség és puskapor nélkül. + +A főnemesség helyett az ország minden filozófusai, poétái és +szépművészei találkoztak az udvaránál. Azoknak mind biztos alkalmazást +adott a lengyel király, azok képezték mindennapi társaságát. Ő maga is +írt tudományos munkákat foliáns számra: ki is nyomatta. Most is +megvannak. + +Rangbeli emberek egyedül a hivatalnokai voltak. Azok lehettek +megkülönböztetve egyenruha-viseléssel, melynek kiegészítő része volt a +gyikleső. A tudósok csak nádpálczát viseltek, s az volt az ismertető +fokozatuk, hogy melyiknek fakóbb a parókája. Konverzácziójuk latin +nyelven folyott. A míg a királyné élt, vacsorára is megmarasztaltattak s +kaptak ürütokányt, haricska puliszkával és almabort meg duplasört hozzá. +A pálinkaféléktől és boroktól a király irtózott, a mi ethnografiai +rendkívüliség. + +Ehhez az áldott jó királyhoz folyamodott hathatós közbenjárása végett a +derék Alliot udvari tanácsos. Vesse közbe magát a leánya és De Pont +Olivér úrfi házassága nyélbeütésénél. + +Könnyű ezt kérelmezni, de nehéz végrehajtani. + +A király megteheti (mert van rá szuverén joga) azt, hogy kinevezi De +Pont Olivért Lotharingia ellentengernagyának, de arra semmi sem +jogosítja, hogy kinevezze Alliot Hortense kisasszony vőlegényének. + +Hiszen még nem is ismerik egymást: a véleményes menyasszony és vőlegény. +Hogy lehessen őket összehozni? + +Eszébe jutott a királynak, hogy mialatt ő Versaillesben időzött, volt +alkalma az udvarnál fényes bálokat látni, a miken ő rendkívüli módon +unatkozott. Ellenben a felczifrázott hölgyek és urak teljes szabadsággal +találkoztak, tánczoltak egymással ezeken a parádés tánczvigalmakon. + +Ilyen bált rendeztetett ő főlovászmesterével, a ki ehhez nagyon értett. +Meghívatta ez ünnepélyre az Alliot- és De Pont-családokat, s a +főudvarmesterével (ki, mielőtt féllábára megsántult, tánczmester volt) +úgy intézteté a dolgot, hogy Olivér és Hortense a legelső menuettet +együtt tánczolják; a királyi asztalnál pedig egymás szomszédságában +üljék végig a vacsorát. Így azután lehetetlen, hogy egy kecsteljes +kisasszony meg egy délczeg úrfi egymásba belé ne szeressen. A két mama +az ifjú és leány oldala mellett foglalt helyet s figyelhetett minden +mozzanatára a találkozásnak. + +Az udvari bál után azt kérdezé Alliot mama Hortense kisasszonytól, a +mint a hordszekérben hazavitették magukat: + +– No, hát hogy tetszett neked az asztaltársad, Olivér? + +– Az a legkiállhatatlanabb ember a világon. Nem is ember, egy +szörnyeteg. A Phæákok nemzetségéből való. Pofája Calibán mintaképe. S a +lelke éppen olyan csúf, mint az ábrázatja. Minden szava hazugság: +hízelgése gúny, hallgatása megvetés. A ki ennek valaha felesége lesz, +megérdemli a martirok koszorúját vagy férjgyilkos lesz belőle. + +Ez nagy balsiker volt az egyik oldalról. De kiegészítésre talált az +ellenfél részéről. + +– Mit szólsz a szép Hortenseról? – kérdé De Pont mama a fiától, mikor a +bál után hazatértek. + +– Szép? Én csúfnak találom. Meduzafő, Erynnis pofával. Szemeiben +orgyilkok villognak. Minden vonása gúnyt, dölyföt fejez ki; a mit mond, +mint a Stymfalidák nyila, sebez. Tréfája viperacsípés. S mikor kedves +akar lenni, akkor Circét látni benne, a csábító syrént. Én megfagytam az +oldala mellett. Ha ez a nő lenne a feleségem, öngyilkossá lennék egy év +alatt. + +De Pont mamának nem tetszett ez a beszéd; annál jobban helyeselte azt De +Pont papa: «A fiúnak igaza van; én is úgy találom.» + +– Nem! Ezt te beszélted a fejébe! Ha te nem ingerelnéd a fiadat a +kiszemelt mátkája ellen, rég egy pár lett volna belőlük. + +Ezen aztán a két házastárs kegyetlenül összeveszett. + +De Pont papa aztán azzal végezte az ellenzéki vitáját, hogy lefeküdt és +nem kelt fel többet: megütötte a guta. Ezzel akarta demonstrálni, hogy +nem ő ingerli a fiát a menyasszonya ellen. + +Olivér úrfi azonban az apja halála után is csak megmaradt a +gyűlöletében. + +De másban nem maradhatott meg: a hivatalában. + +Ha nincs udvari tanácsos, nincs kanczellista. + +Az apa protekcziója megszünt Olivérre nézve, a saját érdeme és tehetsége +pedig nagyon hézagos ajánlólevél lehetett. + +Csak a király grácziája segíthetett a sorsán. + +A király pedig jó ember volt, a ki a jótéteményeit szerette megtetézni. +A ki hivatalt kért tőle, menyasszonyt is adott neki ráadásul. Olivér +úrfinak az eddigi irnoki állás helyett számfölötti számfejtői hivatal +lett kilátásba helyezve, ha megkéri Alliot kisasszony kezét. + +– Inkább egyenesen a Bicétrebe. + +Akkor azonnal elcsapatik. + +Azt sem bánja. + +Ekkor aztán az anyja jött elő az öreg ágyúkkal. + +– Ha meg nem kéred Alliot kisasszony kezét, kidoblak a házamból, +kitagadlak a vagyonomból, a szeméten halsz meg! + +Ez erős fenyegetés volt. + +– Jól van, hát megkérem. + +Bizonyos volt felőle, hogy a leány részéről kosarat fog kapni. Hisz az +első találkozásnál már annyira kifejezték egymás iránti kölcsönös +ellenszenvüket, hogy afelől semmi kétsége nem lehetett. A leány nem volt +a király kegyelmére szorúlva, azt nem kínálták számfölötti számfejtői +hivatallal. + +Megkérte nagy keservesen Hortense kisasszony kezét, – minthogy kénytelen +volt vele. + +Természetesen nem Hortense kisasszonyhoz fordúlt a leánykéréssel, hanem +a hogy az illem és bevett szokás parancsolta, a szülőihöz. Azok nagy +örömmel fogadták. + +Hortense kisasszony azonban hallani sem akart a férjhezmenésről. +Szívgörcsöket kapott, sírt, tombolt, átkozódott, a haját tépte, ki akart +ugrani az ablakon, csészéket, tányérokat vert a földhöz, sőt annak a +fejéhez, a ki Olivér nevét kiejtette előtte. Utoljára megtagadta magától +az ételt: felfogadta, hogy halálra koplalja magát. + +Ekkor a jó király avatkozott e kínos ügybe. + +Küldött Hortense kisasszonynak egy csinos menyasszonyi kelengyét: +teljes, tökéletes kiházasítási pompát, a menyasszonyi köntöstől a +himzett zsebkendőkig. Egyúttal kegyesen tudatá a szülőkkel, hogy a +lakodalmi vendégséget ő fogja rendeztetni, úri fényűzéssel, s tűpénzül +kétezer livret ajándékoz a menyasszonynak. + +Ennek ellenében Alliot papa kerített valahonnan egy fekete psantiért meg +egy szürke soutanet s azt tette a leánya elé. + +Tessék választani! + +Vagy menyasszony, vagy apácza. + +S a mit az anyai rábeszélés és az apai fenyegetés nem tudott kivívni, +megtették a selymek és a csipkék, kivált a himzések, a mikről Nancy +világhírű. Ennyi pompás «lingeriet» nem lehet visszautasítani. Hisz +utoljára is mit árt az, ha Hortense ezentúl H. P. monogrammal jegyzett +ingeket fog viselni? Egyéb nem következik belőle. + +Így aztán létrejött a házasság a kölcsönös gyűlölet alapján. + +Az egyházi szertartást a Chapelle Ducaleban tartották meg, melynek +fekete márványoszlopai között megannyi sarcophágok vannak elhelyezve, +herczegek és herczegnők, kiknek márványszobrai a koporsófödélen +feküsznek összetett kezekkel. Áhitatos látvány házasságkötő párok +számára. + +Az esküvő után következett a nagyszerü menyegzői lakoma, melyben +résztvettek a város notabilitásai, s mely késő este érte végét. Ez +alkalommal sok bor elfogyott a számos áldomások mellett. A vendégek +észrevették, hogy a boldog mátkapár a poharába töltött bort nagyon +erősen keveri a nancyi savanyúvízzel, a minek sajátszerű hatása van, és +hogy egyszer sem koczintják össze a poharaikat. A király költségére ment +a lakodalom. Ő felsége maga otthon ült egy cervelát és egy kancsó bajor +sör mellett. + +– Igazán összeillő pár! – hízelgének a vendégek a boldog szülőknek. – +Kár, hogy némák, – ejté ki némely gonosz nyelv. + +– Majd megszólalnak, csak egyszer egyedül legyenek a nász-szobában, – +biztatták azok a kétkedőket. + +Így szokott az lenni, s úgy szokott megfordúlni. + +Hiszen meg is szólaltak, a mint egyedül hagyták őket a nász-szobában. De +a mit egymásnak mondtak, az nem volt egyéb a kölcsönös gyűlölet, útálat +kifejezésénél. + +A boldog szülők, kik reggel siettek szeretett gyermekeiket üdvözölni a +nászéj után, ott találták a szép arát az egyik szobában, a délczeg +vőlegényt a másikban. Az asszony teljes menyasszonyi ruhájában volt, +csak a fátyola volt összetépve, a férj pedig vőlegényi jelmezében, csak +a nyakkendője volt szétszaggatva. + +Íme tehát megtörtént, a mit a szülők úgy erőltettek, s a mit a király +előmozdított: lett Olivérből s Hortenseből férj és feleség. + +Azok pedig e nászéj után soha többé nem látták egymást. + +Olivér áttetette magát más városba, hogy még csak egy levegőt se szíjon +a feleségével. + +Hortense elébb klastromba akart vonúlni; de a zárdafejedelemnő +elutasította: férjezett nő nem lehet apácza. Akkor meg akarta magát +mérgezni; rajtakapták, megakadályozták. Akkor aztán hazament a +szülőihez. + +A két házastárs úgy gyűlölte egymást, mint az ördögöt. Pedig semmi okuk +sem volt rá. Egyik sem szegte meg az oltár előtt tett esküjét. + +Egyszer aztán mégis csak találkoztak egymással – véletlenül. A touli +«officialité» főlépcsőjén. + +– Mit keres itt monsieur? – kérdé Hortense. + +– Én a keresetlevelemet hozom – a válóperemhez. Hát ön madame? + +– Én szintén a válóperi keresetlevelemmel jövök. + +– Hisz akkor egy dologban járunk. + +Akkor aztán karonfogva mehettek föl nagy vídáman az elnök-vikáriushoz s +együtt adhatták át neki a keresetleveleiket. A válás oka volt «nem +foganatosított házasság, engesztelhetetlen gyűlölet.» + +Az elnök megbiztatta őket: hagyják itt az irataikat, aztán menjenek +haza; lakjanak együtt; három hónap múlva megint jőjjenek ide; akkor +egyházi tekintély meg fogja kísérteni a kibékéltetésüket, s ha az nem +sikerül, kimondja az ágytól és asztaltól való elválasztatást; azzal +megint hazamehetnek, lakhatnak külön szobákban, újabb három hónap múlva +aztán megint előkerülhetnek, s ha válási szándékuk megmásíthatatlan, +megkaphatják a házasságukat megsemmisítő ítéletet három hónap alatt. + +Ennek aztán mind a ketten nagyon megörültek. Mikor az Officialité +kapujában elváltak, még kezet is szorítottak egymással. + +Már most ha Olivér jól megértette volna az elnöki utasítást, vagy ha nem +értette is, de legalább megtartotta volna, hát minden a legszebb rendben +folyott volna le. + +Azt mondták nekik, hogy «menjetek haza s lakjatok együtt a törvényszabta +hataridőig». + +Olivér azt hitte, hogy ez csak olyan kegyes szólásforma. + +Mi a csodának lakjék a férj a feleségével együtt, ha nem szereti? Csak +azért, hogy a szép arczát, termete bájait tükörből lesse? Hogy mikor +alszik, egy csókot lopjon oda a vállára? Egy hideg csókot! + +Hagyta a feleségét hazautazni Nancyba, maga pedig ment Lunevillebe, a +hol hivatalos állása volt. + +Pedig hát az egyházi kánonnak szilárd ethikai alapja van. + +S erre De Pont Olivér a saját eszéből is rájöhetett volna. + +Hogy házastársak között nincs szeretet, az lehető dolog, de hogy +szerelemféltés ne legyen, az lehetetlen. A szerelem = virág, mely +lehull, de a szerelemféltés = méregtoboz, mely a sziromhullás után is +duzzad és érik. + +Ezt nem érezte De Pont Olivér. + +Kitől féltse egy férj a szép asszonyát (a szalmaözvegyét) Nancyban?! + +A jó becsületes Nancyban, a hol a király példájához alkalmazkodik minden +ember; az egész udvar csupa tudósokból áll. A hol egy férfi ezt a szót +«baiser» (csókolni) ki nem ejtené a száján, hanem ezt használja +helyette: «embrasser» (ölelni). + +Egy közbejött tényről nem volt tudomása De Pont Olivérnek. + +A versaillesi udvar diplomácziai illendőségnek találta, hogy XV-ik Lajos +király rendes követe által képviseltesse magát uralkodótársa, I. +Sztaniszló király udvaránál. E feladattal Beauveau lovag bízatott meg. A +franczia előkelő világ egyik legszeretetreméltóbb gavallérja. Ez volt az +első és egyetlen arisztokratája Sztaniszló király udvarának. Tudós nem +volt, hanem az asszonyokhoz alaposan értett. + +Hogyne ismerte volna fel ily szakértő búvár a tenger fenekén rejlő +gyöngytermő kagylót? + +A harmadik törvényszék előtti megjelenést valami közbejött eset +megakadályozta. + +De Pont Olivér csak megjelenhetett volna, de Alliot Hortense nem +jöhetett el Párisból, a hová három hónap előtt félrevonult. Az az oka +volt rá, hogy a Saint Marie Madelaine-templomban ez időtájt egy +újszülött fiúcskát kereszteltek, a ki a Szent Sakramentomban Basile +Amable nevet kapott, a matriculában eképen beírva: «fils naturel de +Ferdinand Jérôme de Beauveau, et de la demoiselle Hortense Alliot.» Az +apa maga írta bele a nevét a hivatalos lajstromba s egyúttal a következő +igéretet adta ki hiteles okiratban: + +«Én Ferdinánd Jérôme de Beauveau, igérem Isten és emberek előtt, a mire +a becsület és vallás szentül kötelez, hogy Alliot Hortense kisasszonyt, +a mint az egyházi törvényszék állítólagos házasságát De Pont Olivér +úrral semmisnek és érvénytelennek nyilvánítandja a folyamatban levő +válópör alapján, azonnal hitvestársamul fogom venni. Ez azon benső +egyetértésnek következése, mely köztem és ő közötte fönnáll, a ki +szabad. Mi a teljes igazság szerint kereszteltük Párisban a Saint Marie +Madelaine-templomban a fiúnkat Basile Amablenak. Istent hívom föl +tanúnak, hogy az anyát nőül véve, a fiút törvényesíteni fogom s +rangjához juttatom, mely őt megilleti, a mire engemet kötelez a +becsület, a vallás s az anya és gyermeke iránti gyöngédség. Beauveau +lovag.» Hitelesítve czímeres pecsétjével. + +Ez hát jó lett volna már De Pont Olivérnek. Soha még férj tisztább +munkával férjhez nem adta a feleségét. Most már házasságtörés czímén is +indíthatott válópört a felesége ellen. + +Hanem ekkor egy újabb bonyodalom következett. + +Az új férjjelöltnek, Beauveau lovagnak, a családja förmedt föl Ferdinánd +Jérôme házassága ellen. Tiltakoztak s a grand chatelet elnöke, a párisi +prevot elé vitték az ügyüket. + +A derék biró meg volt akadva; neki a statutumok szerint csak +kétszázötven frankig terjedő ügyekben szabad itélkezni; az a kérdés, +hogy ér-e egy leányosított asszony, vagy egy asszonytalanított leány 250 +frankot? A baillik és senechallok mind összeütötték a fejüket, mégsem +bírtak tanácshoz jutni. Az ügy a parlament elé került. A korszak két +leghíresebb ügyvéde: Loiseau és Legouvé mérkőzött meg egymással. Az +akták halomra nőttek. Végre a parlament sem tudott egyebet határozni, +mint hogy be kell várni a touli Officialité döntését ebben a rendkívüli +kérdésben. + +Végre valahára megérkezett az egyházi törvényszék határozata, melyben +kimondatik, hogy De Pont Olivér és Alliot Hortense hitestársak +házasságában semmi impedimentum dirimens nem találtatik. A canonok +Beauveau lovagot nem ismerik, csak a házasság szent sakramentumát. A +Saint Marie Madeleine dékánja utasíttatik, hogy a keresztelési +matrikulába új lapot vezessen be: törvényes apának De Pont Olivért, +anyának Depontné, született Alliot Hortense asszonyt nevezve meg. + +Ez volt a megoldás. + +És így megtörtént az, hogy a gyűlölet nevelt a családfán egy új +sarjadékot. + + + + +ELEVEN REGÉNY. + +Száz év előtti hirlapból hódítottam el ezt a történetet. (Dumas Sándor +«elhódításnak» nevezi.) A Times «Miscellany» mellékletében található, +mely akkor jubilálta dicsőséges pályafutásának huszonötödik +évfordulóját. – Ha a saját fantáziámmal gondoltam volna ki ezt a mesét, +azt mondanák rám, hogy szeczesszionista vagyok. + +Londonban történt az eset. + +Még akkor nem volt se vasút, se gőzgép, se táviró. + +Regényírók sem voltak. + +Scott Walter még egy kis ügyvéd volt. Cooper Fennimor akkor tanult +olvasni, Dickens (Boz) még nem is született. + +Shakespearet, Dantét hamar átolvasta az ember, az amadisokat +(lovag-regényeket) megunta az ember, Don Quixotet könyvnélkül tudta az +ember. Mit tehetett az ember? – Elindult eleven regényeket keresni. + +A Westendben volt egy klub, melynek tagjai föladatukká tették az eleven +regények fölkutatását. + +A gentlemanek álöltözetben fölkeresték a londoni külvárosok +csőcseléklakta részeit, a Whitefriarst, a Rotherhytheot; bevették +magukat a bűzös lebujokba: ott kiszemelték maguknak a legfeltünőbb +alakot, férfit, vagy némbert, bizalmaskodtak vele, míg kicsalták az +élettörténetét. Azt azután otthon a klubban elmondták a társaságnak. + +Ezt úgy hítták maguk között, hogy «búvárharang». + +Találó elnevezés. Tengerfenék ez is, a hová a merész búvár alámerül, +hogy értékes csigagyöngyöt keressen. Koczkáztatja, hogy czápára talál, a +ki elnyeli, vagy nyolczkaru polipuszra, a ki megfojtja; de hátha épen +egy syrénre, a kinek a karjából még nehezebb a szabadulás! + +A klub tagjai között a legszerencsésebb volt a gyöngyhalászatban lord +Alb… (A cenzura miatt nem volt szabad az egész neveket kiírni hirlapi +közleményeknél.) + +Öreg úr volt már: de azért korcsmaképes. Vagyonos volt és agglegény; +jövedelme nagy részét inségesek fölsegélésére fordította. A lebujokban +győzte az ivást és a fizetést. Törzsvendége volt a leghirhedettebb +rotherhythei spelunkának a «Kakas-lovaghoz». + +Ismeretes emblema. A feleségeiktől megcsalt férjek czímerképe. Nagy +látogatottságnak örvendett. Itt lehetett találni a legerősebb punchot, a +legmérgesebb dohányt s a legkifestettebb leányokat. Voltak +mellékhelyiségei is hashisevők és ópiumszivók számára. Lord Alb… csak +szektet ivott, s másokat is azzal traktált. Aközben kereste a gyöngyöt. + +Néha reggelig is ott dőzsölt a lármás társaságban: élvezte az utczai +énekesnők nyiltszívü nótáit, biztatta a boxoló matrózokat, a győztest +megajándékozta; ha valakiben meggyuladt a pálinka, azt a magával hozott +ellenszerrel meg tudta gyógyítani; őt nem merte senki bántalmazni, mert +herkulesi ereje volt. + +Reggel felé aztán, a minek a megérkezését a hajók tülköléséről lehetett +megtudni, mely a matrózokat hajóikra hivogatta, a lord is fölkászolódott +és hazament. A csatorna hídjánál várt reá a gyaloghintója, abba +belevetette magát s aludt hazáig. Fölvitték a lakásába, lefektették. +Délfelé fölébredt, megfürdött, megborotválkozott, felöltöztette magát +divatos manchester köntösébe, megivott egy pohár ambra elixirt. Aztán +lóra ült, kilovagolt a Hydeparkba, az útban talált hölgyeket kecsecsen +üdvözölve jobbra-balra. Igazi gavallér volt. + +Csak itt-amott mutatott rá ólmos botja végével egy policeman, társát +figyelmeztetve: «a mynheer». A Kakaslovagnál hollandusnak czímezték a +lordot, viselete, flegmája és ivóképessége miatt. + +A Hydepark kioszkjában aztán megreggelizett; ott volt a gyűlhelye a +többi búvár uraknak; ott azután elmondta osztriga és fogolypástétom +mellett, a mit a lebujban a vereshagymás kabeljau s az égő plumpudding +között begyébe szedett: + +– No, urak, ma egy igazgyöngyöt halásztam! + +– Igazgyöngy! – kiáltá fel gúnyolódva lord Bel… makacs ellenfele lord +Alb…-nak, atrobilosus ember, kinek életfeladata volt mindenkinek +ellentmondani, mindenben kételkedni, de különös czéltáblájának tartotta +ezt az idealista, humanista, altruista lordot, a kinek az előadásait +igyekezett skeptikus közbeszólásaival megzavarni. – «Igazgyöngy! +Bizonyosan afféle bourgignon.» (Így hivják a gyártott hamis gyöngyöt.) + +– Nem! Ez egy valóságos parangon. (Elsőrendű nagy terménye a meleagrina +margaritiferának.) + +– No, majd meglássuk, hogy az én fogam alatt nem törik-e széjjel? (Ez a +próbája az igazgyöngynek.) + +Lord Bel… azok közé a búvárok közé tartozott, a kik a londoni nyilvános +házak korallgrottáiban tanulmányozzák a tengerfenéket. Ott is sok +érdekes csiga terem. + +Elválhatatlan társa volt neki a skót nagybirtokos, O-Don… a kit a +klubban úgy hivtak, hogy Bashaw. Turbánt, kaftánt, salavárit viselt, +shorbetet ivott, csibukból pöfékelt, s hosszú ősz szakállt viselt. Senki +sem bántotta érte: ha neki úgy tetszett. + +Ennek meg az volt a speciális tanulmánya, hogy a Londonban létező +«lunatic-asyl»-okat látogatta meg: azoknak a lakói történetéből +gyűjtötte eleven regényeit. + +Ezt a két urat valami közös érdek kötötte össze, a mit azonban rajtuk +kívül senki sem ismert. Annyit lehetett tudni felőlük szorgos utánjárás +mellett, hogy lord Bel…-nek volt valaha egy szép, fiatal leánya, a kit +az apa egy ballépés miatt házából elűzött, a skót bashawnak pedig +létezett egy legény fia, a ki az apai házból elszökött, s évek óta se +leánynak, se fiúnak hirét sem hallották a bánkódó szülők. A két apa +azokat keresi, a lord a nyilvános házakban, a Bashaw a tébolydákban. + +A skót főúr már annyit közölt a barátjával, hogy nyomon van: látta a +fiát, rátalált egy «little house»-ban, (kisebb tébolyda, ingyenes, +melyet jótékony alapítvány tart fenn.) + +– Bolond? + +– Az. + +– Mi a mániája? + +– Egész nap verseket ír. + +– Hát hisz az ártatlan tébolygás. + +– De azokat egész éjjel deklamálja, nem hagy senkit aludni. + +– Nem gyógyítható? + +– Az orvos azt mondja, hogy vagy trepanálni kell a koponyáját, vagy meg +kell házasítani. + +– Csak akadjon olyan áldozat, a ki kész egy bolondhoz feleségül menni. + +– De mikor azzal kigyógyul. Én ismertem egy nőt, a ki feleségül ment egy +kannibálhoz: nem félt, hogy megeszi. + +– Akadnak olyan némberek. + +A két főúr közrefogta lord Alb…-ot. Mind a hárman egy széles ottománon +foglaltak helyet; középen lord Alb… A Bashaw keresztbe szedte a lábait +maga alatt s nagy füstgomolyokat fújt a mesélő felé a csibukjából. + +– No hát lássuk azt az igazgyöngyöt. + +Lord Alb… hozzákezdett. + +– Az történt, hogy a mult éjjel ott ültem a Kakaslovagnál a szokott +asztalom mellett, vizsgálgatva a körülöttem csivelgő asszonyi állatokat, +a kiknek a köszöngetését nem tartottam érdemesnek figyelembe venni. Egy +hárfás leány énekelt és muzsikált a podiumon: annak a dalait hallgattam. + +– Szép volt a lány? – kérdé lord Bel… + +– Nem tudom. Nagyon ki volt festve. Széles kalapja alól fekete haj +omlott alá, a mi nem volt a sajátja, a szemöldökei is festve voltak, +elől trompeuset viselt, czipőin bouffantokat, a mi nagyon testesnek +tüntette fel. Azzal vonta magára a figyelmet, hogy hangos vitába +keveredett egy fiatal dandyvel, a kinek nem akarta megengedni, hogy a +mezitelen vállát megcsókolja. + +– Pedig az arra való úgy-e? – szólt közbe a Bashaw. + +– Természetesen. A leány azt kiáltotta: «Eredj! selyemruhás ember ne +érjen hozzám: gyűlölöm a selymet, meg a bársonyt.» Én ezen +elcsodálkoztam. Hiszen a selyem-, a bársonyruha zsebében terem az arany. +Odamentem a czivódókhoz. A dandynek adtam egy bordalökést, a mitől az +asztal alá kalimpázott. A leánynak szóltam: – Hát az én barchent +jaklimnak szabad-e hozzád dörzsölődni? + +A leány elnevette magát: «Te már tetszel nekem, mert paraszt vagy és +öreg vagy». – «No hát gyere az én asztalomhoz s dalolj én nekem.» – +Kapott rajta, egy szökéssel lenn termett a magas pódiumról, pedig a +nehéz hárfáját is emelnie kellett. + +– Ön nem segített neki? + +– De igen. A könyökét fogtam. + +– Pedig nem ott van a hypomoklion. + +Azután leült mellém az asztalomhoz s elkezdett hárfázni és dalolni. +Csintalan románczokat énekelt, a minőket a többi hárfásnők szoktak: «Te +madaram», mondám neki, «el tudnád-e dalolni ezeket a nótákat, ha nem +volnál így kifestve?» + +– Nem tudnám. + +– Lehet téged kendőzetlen arczczal is látni? + +– Lehet. + +– Hol? + +– Otthon a szobámban. + +– Elvezetnél engemet a te otthonodba? + +– Szivesen. Itt van a lakásom mingyárt a vendéglő padlásán. Van jó +lábad? + +– Hegymászó vagyok. + +– No, mert öt lépcsősoron kell fölkapaszkodni. Velem jöhetsz. + +Azzal fölkerekedett hárfástul s vezetett föl a lakására. Biz az a +legmagasabb emeleten volt, a hol már a padlásgerendák képezik a +plafondot, s az alacsony ablakból a háztetőre látni; de az az előnye +volt a szobájának, hogy a vendéglő főkéménye nyult fel a szögletében s +annál fogva nem kellett benne fűteni, mert a kémény elég meleget adott. +Egy asztal, egy zárható szekrény, két szalmaszék, egy olajlámpás +képezték a butorzatát; az ágyfülkében volt a nyoszolya, tarka +kattun-függönyökkel. Egy kis szűk pitvara is volt a szobájának, a minek +szögletében vörös világosság derengett. Az egy kis bádogkatlanból jött, +melyben kőszén parázslott, forrón tartva a groghoz szükséges vizet, a +mit eshetőleges vendége számára készen kellett tartani a szép +Melusinénak. + +– «Melusine»? Ez bizonyosan komédiásnév, – szólt közbe lord Bel… + +– Természetesen. A hölgy arra kért, hogy maradjak a pitvarban, a míg ő a +szobájába megy toilettet csinálni. Valami polczról kénes fonalat vett +elő, azt meggyujtotta a parázsnál s bement a szobájába a lámpást +meggyujtani. Azután még egy perczre visszatért, az üstöt a forró vízzel +leemelni és bevinni. A bezárt ajtón keresztül nemsokára nagy +lubiczkolást hallottam, mely elárulta, hogy a forró vizet nem annyira +grogcsinálásra, mint alapos mosakodásra használja. + +– Nem leskelődött ön a kulcslyukon át? – kérdé a Bashaw. + +– Dehogynem. Volt azon az ajtón több judáslyuk is fúrva, de mindannyit +hasznavehetetlenné tette a komédiásné azáltal, hogy a levetett szoknyáit +az ajtó fölé akasztotta. Félre kellett tennem a kiváncsiságomat. Nem +soká várakoztatott. Ismét nyilt az ajtó, s ő kitekintett a nyiláson. Én +visszahőköltem a láttára. Ez nem az a hölgy, a kit én ide kisértem. Az +egy magas, testes amazon volt, ez pedig egy szilfid. Fehér, lenge +pongyola volt rajta, mely szoborszerű idomaihoz tapadt, a fekete haj +eltünt, a helyett csaknem fehér ezüstszőke fürtök omlottak a vállaira. + +– Micsoda? Ezüstszőke haj? – szólt közbe lord Bel. + +– No igen! ezüstszőke. Ez nem olyan ritkaság az angol nőknél. Sohasem +látott ön még ezüstszőke hajú nőt? + +– De igen. Láttam. + +– Én meglepetve rebegém: «Ön az, Melusine»? Erre ő szelíd mosolylyal +suttogá: Most már nem vagyok Melusine. Híjon az igazi nevemen: +«Milagrida.» + +– Micsoda, Milagrida? – kiálta fel hangosan lord Bel. – Hisz az spanyol +név! + +– Hát mért jön, mylord, ezért haragba? Lehetett a hárfásnő spanyol +leány. Csak nincs olyan bolond angol családapa, a ki a leányát +Milagridának kereszteltesse. + +– Kérem ezt a thémát nem fejtegetni tovább. + +– Az egész megjelenése a leánynak meglepett. Oly karcsú volt, oly +lengeteg; minden mozdulata csupa kellem, csupa báj, de különösen az +arczának az átváltozása volt feltünő, a mióta azt a czudar festéket +lemosta róla, szemei kékek voltak, miket a festett pillák feketéknek +hazudtak, a fekete szemöldök helyén finom vékony vonalak húzódtak, arcza +fehér volt, mint a porczellán, de bezománczozva a legtündöklőbb +rózsaszínnel, mintha a hajnal sugározná be. Csak a jobb arczán volt +látható egy háromszegletű fehér folt; de az is jól illett neki. Kis +leány korában egy papagály megharapta: annak a forradása maradt ott. + +Erre a szóra lord Bel… izgatottan ugrott föl a helyéről. + +– Egy papagály harapása? – hebegé. + +– No igen; ezek a komisz beszélő madarak olyan gonoszindulatuak: a kire +irigyek, azt megharapják. + +– Az lehetetlen! Az lehetetlen! + +– Csak nem akarja a papagályokat védelmébe venni? + +Lord Bel… a selyem zsebkendőjével törülgette izzadó homlokát. + +– De egy hárfajátszóné! + +– No hát miért nem kaphatott volna egy hárfajátszóné egy papagálytól +harapást az arczára? + +– De hát honnan tudja ön, hogy az a fehér folt a leány arczán +papagályharapásnak a helye? + +– Ő maga mondta el nekem. + +Lord Bel…-nek a szemei vérben forogtak. Oldalzsebébe nyult, kihúzta a +bowieknifeot s annak a hosszú pengéjét kiugratta. + +– Ugyebár, – hörgé tompán, rekedten, – mikor az ember egy ilyen szép, +piros női arczon egy olyan fehér foltot talál, egyszerre kedve támad azt +megcsókolni. + +Eközben úgy fogta marokra a nagy kést, mintha a kedves barátjának szánna +vele egy oldaldöfést. + +– No, azt én nem tenném; nem szokásom. Hanem az ujjam hegyével +érintettem azt a fehér foltocskát, megtudandó, hogy nem a letörült fehér +festék maradványa-e az ott? Erre adta a leány azt a fölvilágosítást. + +Lord Bel… abbahagyta azt a szurkálási mozdulatot a zsebkéssel, a helyett +levágott egy darabot a rágódohány tekercséből s azt a szája szegletébe +dugta, s aztán hanyatt dűlt a kereveten. + +Lord Alb… sietett még tisztábbra mosni a hárfás leányt, mint a milyen +tisztára az maga mosakodott. + +– A lámpavilágnál szétnéztem a kis manzard szobában. Semmit sem találtam +benne, a mi hasonló természetű osztályhoz tartozó némberek lakhelyeit +diszíti. Falain nem voltak az Aretin-féle érzék-ingerlő képek, még az +ismeretes Männeken Piss gipsz-szobra sem volt látható a szekrénykéjén. + +– Te kis Milagrida, úgy látszik, – mondám neki, – hogy valamikor a jobb +társaságokban voltál otthon. Olyan finomak a kezeid. + +– Pedig a hárfapengetéstől megkérgesednek az ujjak hegyei. Igaz, hogy +fiatal koromban előkelő család tagja voltam. Családi nevemet nem mondom +meg. Az apám valamikor spanyol követ volt. + +– Lárifári! – rikácsolt közbe lord Bel… – Hogy lett volna spanyol követ? + +– Ezer bocsánat. Én tévedtem. Portugált mondott. De nekem a spanyol, meg +a portugál mindegy. + +Lord Bel… a szóra egészen elvörösödött. + +– Ezt ön csak az én boszantásomra mondja most! – S azzal kiköpte a +szájából a rágott dohányt. + +Lord Alb… nem értette, hogy mi boszankodni való lehet ezen? Azzal +folytatá a mesélést: + +– Egyszerű a történet; egy fiatal leány és egy ifjú szerették egymást. +Előkelő családok tagjai voltak mind a ketten. Boldogságuknak semmi sem +állt az útjában, a szülők beleegyezésével jegyesek lettek. A menyegző +napja ki volna tűzve, a jegyesek a szószékről kihirdetve, csak egy hét +volt még hátra. Ez utolsó hét alatt történt, hogy a menyasszony atyjának +egy majorházába beleütött a villám, s az porig leégett. Az apa és anya +együtt kirándultak a kár megtekintésére, leányukat otthon hagyták. E +távollét alatt érkezett meg a kastélyba a vőlegény. Volt, a ki fogadja: +a menyasszony. Őrjöngve szerették egymást, igazán őrjöngve. A páros +együttlét rossz tanácsadó. Az ifjú azt susogta a leány fülébe, hogy +hiszen úgy tekintsék már egymást, mint férj és feleség. Egy szikra volt +csak, s ettől a szikrától fel hagyta gyújtani a leány a szivét. Odaadta +azt a kincsét, a mit vissza nem lehet venni többé. Feláldozta jövendőjét +a pillanatért. Hát aztán mi lett velük? Az, a mi Hamlettel és Oféliával: +«Míg hozzád nem menék, nászszal kecsegtetél.» «El is vevélek, ha hozzám +nem jövél.» A vőlegény a pillanat gyönyöre után megutálta a +menyasszonyát; leszidta, gyalázó szavakkal tetézte s magára hagyta; +többé felé sem jött, s azon a napon, a melyen menyegzőjüket kellett +volna megtartaniok, megszökött az apai háztól. + +– A futó bolond, – dörmögé a Bashaw, kifújva a csibukjából a szikrázó +hamut. + +Lord Alb… folytatá az elbeszélést: + +– Ha ezzel vége lett volna a szomorú történetnek, hát ez olyan +mindennapi eset volna, a mit nem érdemes följegyezni. Egy megszökött +vőlegény. Gyöngyház, ha leszakad, lesz más! De az önfeledt szerelmi +odaadásnak következései voltak a leányra nézve, a miket a termete +elárult. Az anyai szem észrevette e változást: a leány mindent +megvallott. Kétségbeesés jött be a házba. Az apa előtt sem lehetett +titkolni a szerencsétlenséget. A becsületére féltékeny lord, kinek melle +királyok érdemrendeivel volt diszítve, határtalan haragra gerjedt s +elűzte a leányát a háztól, ki fejére ily gyalázatot hozott: egy shilling +nélkül. Látni sem akarta többé. Az anyja irgalmasabb volt hozzá. Minden +pénzét és az ékszereit átadta a leányának, a ki aztán Londonba menekült. +Az apja oly kegyetlen volt, hogy londoni ismerőseinek, rokonainak +tiltakozó leveleket írt: nehogy elűzött leányának menedéket vagy bármi +segítséget adjanak. A leány elveszett a fővárosi nyomorultak +számlálatlan tömegében. + +Lord Bel…-nak valami eshetett a szemébe, mert nagyon törülgette. + +– A szerencsétlen leány nemsokára megszabadult – az istenáldásától. +Finom társaságban úgy hivják ezt, hogy istenáldása. A fölösleges emberek +számát szaporító új gentlemannek volt annyi becsületérzete, hogy a mi +hibát világrajöttével elkövetett, azt nagyhamar a világtól megváltával +helyrehozza. Miss Milagrida felvehette a Melusina nevet. Utolsó pénzéből +vett magának egy hárfát s a csapszékbe járt énekelni. + +– És most már abból élek, a mit a hárfámmal keresek. Szegény +keresetforrás, de tiszta, – mondá, nagy szempilláit lesütve. – +Czintányéromba rézpénzt dobálnak: arany, ezüst nem kerül abba soha. De +nekem az elég. És már most azt is érteni fogja ön, miért mondtam annak a +tolakodó dandynek, hogy hagyjon békében: utálom a bársonyt és selymet. Ő +is mindig bársony ruhában jött hozzám, a ki boldogtalanná tett. Azóta +irtózom a bársony érintésétől. + +Én kissé valószinűtlennek találtam a leány állítását. + +– De hát, szép Milagrida, mit csinál maga, hogyha valamely úrnak kedve +támad magát a szállására felkisérni, a hogy ime én is felkisértem? Nem +minden látogató engedi magát szomorú történetekkel kielégíteni. S maga +is csak húsból és vérből van. + +– Oh, az ellen van énnekem egy talizmánom, a minek az igézete +csalhatatlan. Akarja ön, hogy megmutassam? + +– Kérem szépen. + +Erre a szép Milagrida a szekrényéhez lépett, felnyitotta s kivett belőle +egy üveg ládikát, mely selyemmel volt befedve: azt letette az ágyára. + +– Nézzen ön ide, – szólt, a selyemtakarót lerántva a ládikáról. + +Visszariadtam a látványtól. + +Az üvegfödél alatt egy csecsemő bebalzsamozott mumiája volt látható. + +– Ez az én talizmánom, – suttogá a leány; – akar ön az ágyamra feküdni, +sire? Kettőnk között nem lesz más, csak ez a kis koporsó. + +Nekem a köny kicsordult a szememből. + +Egy utczai énekesnő, a kinek mindennapi hálótársa első, egyetlen +szerelmének szülötte üvegkoporsóban! + +Odadobtam az erszényemet az asztalra. + +– Fogadja el tőlem, miss, e segítséget s őrizze meg továbbra is a +tisztaságát. Gondom lesz önre. Én leszek önnek az apja. + +– Nem, nem! – hörgé lord Bel… – Én, én vagyok az apja! Ez az én leányom! + +Azzal fölugrott a kerevetről, arcza sötétvörös lett, szemeit aláfutotta +a vér, kezével a torkához kapott, mintha a fojtogató lidérczet akarná +eltávolítani. S egyszerre csak arczczal előre bukott, eszméletét +vesztve. + +A két mylord fölemelte s lefekteté a pamlagra. Rögtön sebészért küldtek, +az eret vágott rajta, a mire a beteg föleszmélt, de már csak megbénult +nyelvvel tudott hebegni, lord Alb… kezét keresve jobb kezével, mely +hideg volt, mint a jég. + +– Hozza ön – ide – a leányomat. – Keresse föl. – Megbocsátok neki. – +Visszafogadom. – Örökösömmé teszem. – Egyetlen leányom. – Szegény +Milagridám! + +– Sietek! Rá fogok találni! + +– Akkor én is sietek a fiamat idehozni a lunatic asylból; – szólt lord +O’Don… – Tegye jóvá a bűnét, tegye boldoggá a kedvesét, s maga is +gyógyuljon meg általa. + +Azzal lekapta a fogasrul a tengerikutyacsont-fogantyús bambusznád +pálczáját s elrohant a kioszkból. + +Nem olyan könnyen ment lord Alb…-nak az eltávozása. Annak a kezét +vasszorítással fogta a gutaütött ember ökle, a ki egyre rebegte e két +szót: «Leányom! Clerc!» Az utóbbira azért volt sürgetős szüksége, hogy +végrendeletét élőszóval tollba mondhassa neki. Másfelől meg a kioszk +kávésa ült a lord Alb… nyakán azzal a követeléssel, hogy vitesse el +innen azt a gentlemant, a kit a gutával megüttetett, az ő kioszkjában +nem szabad senkinek meghalni. A felcser meg a díját követelte rajta. + +Lord Alb… praktikus ember volt, föl tudta osztani a föladatát. Első a +nyavalyás lord elszállítása a lakására, ápolás alá vétele: egy +óranegyed. Azután a clerc meghivása a testamentomtevőhöz: másik +óranegyed. Akkor lóhalálában a Kakaslovaghoz, a leányt fölkeresni: ez jó +félóra. De időközben egy zsibárusnál flanell janklit kell venni, mert +bársony ruhás urat a leány magához közel nem ereszt. Onnan vissza. +Minden kitelik másfél órából. Addig várjon a halál. Hiszen mi is elég +soká várunk a kegyelmes úrra, várhat ő is. + +Így szépen fölosztva az időt, kifizette a kávést, meg a chirurgust s +levitette a beteg mylordot a kívül várakozó sellyéjébe. Azután a lovát +kereste, a min idejött. Azt biz’ elvitte a Bashaw a maga sietős útjára. +Egy goddamot sem mondott rá. Ott ácsorgott egy boxcab a kocsija mellett. +Megmondta neki, hogy hova hajtson. Míg az a hátulsó ülésbe +felczihelődött, lord Alb… előhúzta a zsebéből a butykosát, a mi +whiskyvel volt tele s megitatta belőle – nem a kocsist, hanem a lovat. +Ennek azután volt sikere. A boxcab röpült, feldöntött egynéhány +kofaállványt; de minden állomásra megérkezett jó idején. Öt perczczel a +kiszabott idő előtt a mylord már rátalált a hárfásleányra a «Kakaslovag» +ivótermében. Még az ajtóból kiáltott rá. A családi nevén szólította. + +– Miss Bel… Milagrida! Önt az édes atyja hivatja magához. + +– Kicsoda? + +– Lord Bel… Algernon, az én legkedvesebb barátom. + +– Mi dolga van velem a mylordnak? + +– Önt akarja tenni örökösévé. + +– Így csak nem mehetek hozzá, ebben a maskarában. Engedjen átöltöznöm. +Hisz nem ismer rám az apám + +– Nincs idő rá, miss; önnek az atyja haldoklik, órái meg vannak +számlálva. + +Erre a leány fölsikoltott s elkezdte a haját tépni. Már tudniillik azt a +fekete parókát, a mit viselt. Zokogott. + +S ez igen czélszerű volt. A fekete paróka lehulltával előtünt az +ezüstszőke hajzat, s a sűrű könyek lemosták az arczáról a festéket. Rá +lehetett ismerni a Milagridára. Így aztán vihette őt magával lord Alb…, +útközben elmondva neki a kioszkban történteket. + +A boxcab lova feleúton összerogyott a nyargalástól, gyalog kellett +tovább sietniök. Felhasználták a melléksikátorokat. Elég jókor érkeztek +meg lord Bel… szállására. A mylord utolsó óráját élte; de még +eszméleténél volt. Hárman is voltak mellette, a kiknek feladata az volt, +hogy utolsó óráját megnehezítsék: a clerc, a ki motyogásából a +végrendelkezését igyekezett kiértelmezni; a káplán, a ki gyóntatta, s a +csodadoktor, a ki hólyaghúzókat rakott a talpára, meg a mellére s +szalmiákszeszt szagoltatott vele, a mitől a beteg nagyokat tüsszentett, +a két különböző examinátor nagy boszuságára. + +Mindennek röviden véget vetett miss Milagrida megjelenése. + +A hárfásnő, a mint ágyban fekvő atyját megpillantotta, nagy zokogással +rohant oda hozzá s keblére borult. + +Lord Bel… csak a balkezét tudta még fölemelni, a jobbja megbénult, azzal +ölelé keblére visszatért leányát, utolsó erejével világosan ejtve ki e +szavakat: + +«Leányomat nevezem ki általános örökösömmé.» + +Ez volt az utolsó szava, utolsó lélekzetvétele. E szavakat protokollumba +vette a törvény embere. Tökéletes végrendelkezés volt. + +Szeretett leányának nem volt már más feladata, mint halálra vált +atyjának szemeit az örök álomra lefogni. + +A közjegyzősegéd felszólítá a másik két urat, a káplánt és a kuruzslót, +hogy menjenek át vele a mellékszobába, a hivatalos okiratot mint tanuk +aláírni. Lord Alb…-ra nem reflektált, azt daróczruhájában valami +szénhordónak nézte. + +Ezalatt megérkezett a Bashaw a fiával. Az őrültek gunyáját még a «Kis +házban» fölcseréltették vele a hajdani bársony köntösével. Az orvos +kiadta a bizonyítványt, hogy a fiatal mylord, mint teljesen felgyógyult, +elbocsáttatik. + +– – Már most, ha a regényíró szabad kézből írhatná meg ennek a +történetnek a végét, a maga szentimentális hajlamával, optimista +felfogásával, milyen szép jelenetet festhetne ebbe a rámába! Egy apa +halálos ágyánál térdelő leány, kit a megtért vőlegény vigasztal; +halavány ifjú, homlokára hulló szőke hajfürtökkel; az érzékeny pár +fölött az élő családapa, ki áldó mozdulattal teszi két kezét az ágy +mellett térdeplők fejére; a halott apának még egyszer fölnyilnak az +ajkai, mintha a túlvilágról sóhajtaná el az «áment». + +Hanem a kegyetlen krónika kötve tartja a regényíró kezét. + +Nem az lett a vége. + +A bolondokházából előhozott fiú nem volt szép. Feje simára borotválva, +homlokán áruló diadém: egy sor fehér pont, a mit pióczacsípések hagytak +hátra letörülhetetlen emlékül; kiülő szemei széjjel kancsalítanak; +orrczimpái lüktetnek, arcza vigyori ránczokkal keresztülbarázdálva; +mikor állatias kifejezésü felső ajkát fölhúzza az inyéről, két kitörött +fog helye tünik elő. Azokat erőszakkal távolították el az orvosok, mikor +a tébolyultat megszállta a sitophobia (ételiszony), hogy az ételt tömlőn +keresztül vezethessék a gyomrába. + +Az ifjú ember egy ólálkodó dúvad sunyiságával tekintett szét a szobában. + +A mellékszobában látott három embert, a kik valami írással voltak +elfoglalva. + +Egy ember ott állt az ablakban jó távol. + +Az ágyon feküdt egy halott, annak a keblére borulva sírt egy nőalak. + +Az ifjú apja, O’Don… lord költögeté a halottat. + +– Mylord! barátom! Ébredj föl! Elhoztam a leányod vőlegényét. + +Tehát ez az ő menyasszonya! + +No de régen óhajtott vele találkozni! Annak a bolondja volt. + +Most hát itt van! Nagyon jól van. + +Lassan odacsúszott az asztalhoz. Azon hevert az apjának a +tengerikutyafogas pálczája. Ismerte jól. Abban volt egy pálczatőr, egy +két élű dákos. + +Hirtelen kirántotta a tőrt s egy szökéssel ott termett a halottas ágynál +s a tőrt markolatig döfte menyasszonya hátába, a szívén keresztül, hogy +annak még sikoltani sem maradt ideje. + +Azzal visszarántotta a gyilkot s két marokra fogva a saját szívén verte +azt keresztül, úgy vágta magát hanyatt az apja lábainál. + +Erre a rémlátványra az apa, a Bashaw, elkezdett elébb őrülten +vigyorogni, majd hangos kaczagásba tört ki. Megtébolyodott. + +… Ez volt lord Alb…-nak az eleven regénye, a mi meg van örökítve a napi +krónikákban. + + + + +A KENGYELFUTÓ. + +Abban az időben Bécs volt a világ központja. + +Már tudniillik, a mit mi világnak tartunk: a meddig a mi takarónk +nyúlik. + +Oda sereglett mindenki, a kinek valami elnyerni, vagy elkölteni valója +volt. + +Egy ideig (hosszú ideig) ugyan czentrifugál központja is volt Bécs ennek +a világnak. Tíz esztendeig dühöngött benne a keleti pestis. Bécs volt a +gócza ennek az egész Európát fenyegető vésznek. Menekült belőle +mindenki, a kinek a halál félelmes volt. Borzasztó halál, a mi ellen nem +volt gyógyítás, szabadulás. + +Aztán jöttek az elemi csapások. A folyók özönvizekké áradtak. A +császárváros palotáinak az erkélyéről csónakkal szedték le a menekülő +uri népet. + +Majd meg a tűzláng pusztította végig a nagy várost. Egész negyedek égtek +hamuvá. Menteni nem lehetett. A tüzes forgószél végtül-végig pusztította +a várost. + +Ez mind Isten csapása volt. El kellett viselni. + +De most következett az emberek csapása. + +Az új királynőt, Mária Teréziát, fegyverrel támadták meg a szomszéd +hatalmak. + +Bajorok, burkusok, francziák szövetkeztek ellene. Osztozni akartak a +tartományain. Már Bécs város kapuit döngették. + +A királynő újszülött fiával Pozsonyba menekült. + +Mindenki elhagyta, csak a magyarok nem. + +Az az égretörő kiáltás: «Életünket és vérünket a mi királyunkért», +megállítá az ellenségeit, kicsikarta kezeikből a diadalt. A többit +elmondja a történetírás. + +A magyar főurak aztán otthont találtak a császárvárosban. Palotákat +építtettek és úri pompával tüntették ki magukat; a főutczákon +kengyelfutóktól előzött aranyos hintóikat, prémdolmányos huszárjaikkal, +bámulta a nép, s rájuk ismert a családi színeikről a libériáikon. + +A királyi gárdisták épen mesemondás tárgyai voltak. + +A gárdista mint közvitéz is tiszti rangot viselt. + +A magyar nemesi családok büszkeségüket találták benne, hogy +legdélczegebb fiaikat a bécsi gárdába bevezethették. De mustrája is volt +az a magyar fiatalságnak. + +De valamennyi magyar gárdista között legfeltünőbb alak volt Zarándi +Károly. A családi neve más volt: ez csak a prædicatuma. + +Fia volt a Rákóczi-szabadságharcz egyik vezérének, a ki a kuruczok +fegyverlerakásánál nagy szerepet játszott, s ezért jutalmul donáczióba +kapta az Alföld egyik nagy latifundiumát, a rajta épült nagy kiterjedésü +mezővárossal együtt. Hozzá kapott még feleségül egy német herczegnőt. +Fiát a császár nevére kereszteltette, ez is volt a keresztapja. Károly +grófot Bécsben nevelték. Kitünő tehetségű ifjú volt már növendék +korában. + +A mint árvaságra jutott, a tutora installáltatta a nagy dominiumba, a +hol megismerkedett roppant gazdagságával s azzal a meggyőződéssel +térhetett vissza Bécsbe, hogy ő az a hatalmas ember, a kinek csak akarni +kell valamit, az rögtön beteljesül. + +Akart a gárdához bejutni: befogadták. + +A bájos királynő kisérőjének választotta. + +Az udvarhölgyek rajongtak érte. + +Azok között a legragyogóbb szépségül volt elismerve egy nagy befolyásu +külhatalmasság nagykövetének, Lüderitz grófnak a felesége: Leontine +herczegnő. + +Alakját a herczegnőnek a halhéj pánczél, vertugadin és a bouffantok +miatt nem lehet leírni; haját a puder, arczát a fehérítő és pirosító s a +szépségflastromok tartják előkelő ismeretlenségben; de a hagyomány azt +örökíté meg, hogy ő volt az udvarhölgyek legimádatraméltóbbja, a kinek +már azért is nagyon szépnek kellett lennie, mert otkolonban fürdött. + +Zarándi Károly egészen belebolondult a herczegnőbe. + +Azonban szenvedélyének erős akadályai voltak. + +Nem a herczegnő férje. A kitünő diplomata, a mily tiszteletreméltó volt +a magasabb politika terén, oly kevéssé volt eszményképe a férfinak. +Alacsony termetét ferdére tolta el egy elrejthetetlen kinövés, féllábára +bicczentett, s a szemeit ideges rángatózás kényszeríté pislogni. + +Hanem gazdag volt. + +A herczegnő pedig erényes és büszke. + +Az erénynek a legerősebb védbástyája a női büszkeség. + +De az erényessége mellett a raffinált kaczérságot gyakorolta Leontine +imádói ellenében. + +Szabad volt Károly grófnak a herczegnőt ajándékokkal meglepni. Hozhatott +neki drága schmuckot, beszélő papagályt, kapuczinus-majmot, nyerges +lovat; az mind elfogadtatott. Írhatott hozzá verseket (volt költői +tehetsége). Rendezhetett a nevenapjára tüzijátékot, karusszelt. +Lefestethette hírneves művészszel az arczképét. Ezzel mind elnyerte a +jogot – egy kézcsókra. No még többre is. Egy findzsa kávéra, a mibe +Leontine herczegnő saját rózsás ujjaival rakta bele a czukrot. Károly +gróf nagyon édesen szerette a mokkát. Még édesebbet kért. Nem! Nem! Azt +a kávéédesítőt nem adták meg neki. + +Zarándi Károly gróf dúsgazdag főnemes hirében állott. Alföldi birtokait +nem is holdakban, hanem négyszög mérföldekben taksálták. Egyszerre ezer +tulkot hajtatott fel a pusztáiról, melyeket az akkori nagytekintélyü +főélelmezési biztos, báró H. vett át tőle a hadsereg számára. Volt +hitele a fiatal grófnak. A királynő rábízta a magyar nemesi gárda +pénztárának kezelését. Bármit kívánhatott tőle az imádott hölgy, ha csak +pénzbe került, teljesíthette. + +Ha lovagias vitéztettről volt szó, attól sem riadt vissza. + +Egyszer, egy nagyon követelt csók díjában, Leontine herczegnő azt +kivánta, hogy a délczeg vitéz ugrasson le a paripájával az ő szeme +láttára a bástyáról a sánczárokba. Megcselekedte. A lova tönkre ment, ő +maga zúzódást kapott. De elnyerte a díját: a csókot. + +A csóktul lesz aztán az ember igazán őrült. + +Bölcs szokás a chinaiaknál, hogy a csókot eltiltják; minek az alvó +démont fölébreszteni? + +A herczegnő szobájában volt a képek között egy porczellánra festett +tableau, (talán Correggio remekműve), mely a hadisten Áresz találkozását +ábrázolja a szépség istennője Cytherével. Csókolódási jelenet: Áresz, a +fegyverzetéről itélve, afféle küraszir volt. Hátha még magyar gárdista +lett volna! Symbolice magyarázza a képen az isteni gonosztett végét a +két égi fiu, Hymen (a hűség jelképe), a ki fáklyáját – a föld felé +fordítva – kioltja, és Érosz (a szerelem istenkéje), ki a maga +szövétnekét a csókolódó pár fölé emeli magasra. Hiszen ott is kész volt +az indok: a kiállhatatlan férj, a kis sánta és púpos vállú Hefaisztosz. + +Károly gróf mindig megállt az előtt a kép előtt, mikor Leontine +herczegnőtől búcsút vett; s forró sóhajtozásai kifejezték, hogy mire +gondol. Hát nem maguk az istenek adnak példát a halandóknak? + +A herczegnő mindig kinevette. + +Egyszer aztán komolyan vette a dolgot. + +A társalgó teremből nyilik a boudoir. Egy szőnyegajtó vezet hozzá, a +melynek nincs látható zára. Egy titkos rugó nyomására nyílik fel. Ennek +a rugónak a gépezetét meg lehet tudni azon az áron, a mit a herczegnő +imádójának föltételül szab. Megsúgta neki ezt az árt. + +És megállhatta, hogy nem nevetett hozzá. + +Pedig az a lehetetlenség volt. + +– Megteszem! – mondá Zarándi Károly, s hogy eskünek vegyék az igéretét, +térdet hajtott a tündérnő előtt. – Fogadom igaz magyar vitézi szavamra, +hogy meglesz, a mit kivánt a herczegnő. Az a nap az «én» ünnepnapom +lesz. + +Azzal elhagyta a herczegnőt, a ki azután sokáig eltöprengett fölötte, +hogy vajjon csakugyan sikerülhet-e egy őrült szerelmesnek egy lehetetlen +föltételt valóvá varázsolni? + +Hogy mi volt az a lehetetlen föltétel, azt majd csak ha a +megvalósulásához közelít, fogjuk elárulni. + +A fiatal gárdista másnap rögtön szabadságolást kért a főudvarmestertől +nehány hétre, magyarországi birtokai rendezése végett. Azt megkapta s +azzal a saját fogatán lehajtatott a magyar fővárosba. + +Ugyan mit kereshetett ottan? + +* + +Magyar főváros! Hisz ez nem létezett. + +Volt egy Pest. Vályogból épült házak girbe-gurba utczáival, a mik igen +kellemes tanyául szolgáltak a hízó sertéseknek. A hatvani kapu zárta be +a védőbástyát, mely a Dunáig lekanyarult s ott befejezést nyert a +rondellával, a mi még száz év mulva is ott díszlett, mint a magyar +színművészet aziluma. A mostani Deák Ferencz-utczát határolta egy +czölöpgát, sárral tapasztott sövénynyel, a mi nem a török hadak +feltartóztatására volt kifundálva, mint inkább arra a czélra, hogy a +zsidók be ne szökhessenek a belső városba, portékáikat házalva +elárusítani. Az csak a palánkon kívül volt nekik megengedve. Reájuk +lehetett ismerni a parancsolt vörös köpönyegről, a minek a baloldali +szárnyán arasznyi sárga folt tett tanuságot. + +A mostani paloták helyén terjengett egy nádas, melyben jó sikerrel +lehetett vadkacsákra vadászni; a városliget helyén farkasok, rókák +bozótja, azon túl a futóhomok sivatag pusztája. A Dunapartot ékesítette +levert czölöpeivel a vizafogó. + +Sehol egy urasági kastély. + +Az összeköttetést Pest és Buda között egy repülőhid tartotta fenn: a +hajdankor remek találmánya. + +Budának ellenben a török háborúról tanuskodó romjai voltak. + +De volt azután egy újabbkori nevezetessége: a hétkerekű malom. Ez a +hírneves hadseregélelmező biztos leleményes alkotása volt. Ő volt az +alapvetője a manapság oly nevezetes budapesti malomiparnak. + +Tulajdonképen gőzmalomnak is lehetett volna már nevezni. + +Budának megvoltak már akkor is a forró vízforrásai. Azokat még akkor nem +hitták fürdőknek. Ezeknek a forró vizet bugyogó forrásait használta fel +a korszak legnagyobb nemzetgazdásza, s egy nagyszerű malmot állíttatott +föléjük. Ez a malom aztán télen is tudott dolgozni, a mikor a dunai +malmok be voltak fagyva a jégbe. Azért nagy híre, kelete volt széles ez +országban. Télen minden vidékről idejöttek őröltetni. + +Zarándi Károly azért jött le Bécsből Budára, hogy a hétkerekű malmot +megszerezze magának. Nagy árt adott érte cserébe: az egész nagy +terjedelmü apai örökét, pusztáit, gulyáit, méneseit, mezővárosát. + +Kellett neki az a malom minden áron. + +A bájos Cythere istennő azt a föltételt szabta imádó Áresze elé, hogy az +neki a nevenapjára egy szánkaversenyt rendezzen a Burg kapujától a +Szent-István templomáig. + +Leontine napját pedig julius 18-ikára szabta meg a kalendárium. S a +kánikula égi jegyében nem esik hó; a mi az alpeseken volt is, az is mind +elolvadt már régen. + +De azért szánkázni mégis fogunk. + +Zarándi Károly neki állította a hétkerekü malmát a czukor-őrlésnek. +Annak nem volt egyéb dolga, mint czukrot lisztté törni. Azt zsákokban +csomagolva felszállíttatta hiencz társzekerekkel Bécsbe s elhelyeztette +egy roppant tárházba. Mikor aztán a Leontine nevenapját megelőző éj +bekövetkezett, akkor neki állította Bécs város valamennyi zsákhordóit a +munkának, s mire a nap megvirradt, ott állt a széles utcza egész +hosszában mélyen betakarva hóval. Czukorból készült hóval. A csörgős +szán a herczegnő kapuja előtt állt. Mögötte Zarándi gróf szánkója. + +Az udvar és az egész előkelő világ részt vett ebben a lehetetlen +mulatságban. Szánkózás nyár derekán. + +Nemcsak egész Bécs, de egész Európa viszhangozta azt a diadalt, melyben +egy magyar gavallér vívta ki a lehetetlenség legyőzését ezzel a +hallatlan sikerű partie de traine-nal. + +Derék gondolat volt! Egy vagyont áldozott fel érte. De kivívta vele a +magyar név dicsőségét örök időkre. Ezt csinálja utánunk valaki! + +A fogadás meg volt nyerve. + +Leontine névnapja győzelemnap volt Zarándi Károly számára. + +Az a Correggio-kép újra föltámadt. + +Ámde a klasszikus istenmonda folytatását is adja e szerelmi kalandnak. A +sánta Vulkánus nem tűrte a tréfát. Elkészítette az aczélhálót, a +melylyel a szerelmes csábítót az egész Olymp előtt csúffá tette. + +És a Vulkánok még most is boszúállók. + +Zarándi Károlynak ez a szerelmi diadal egész vagyonába került. Nem +maradt egyebe a budai hétkerekű malomnál. Hát hiszen ha abba beleült +volna molnárnak s maga vámolta volna meg az őrletők zsákjait, abból is +szépen megélhetett volna; de hát nem azt tette, hanem ott maradt +Bécsben, és folytatta a pazarlásait, őrült szerelmeskedését, repkedett a +fényes lámpa körül, nem gondolva rá, hogy elperzseli a szárnyait. + +Úgy tett, mint sokan tesznek, a kik egykor dúsgazdag urak voltak, s +aztán mikor a vagyonukat elprédálták, a régi hitelüket használják fel. +Magas állása volt, föltétlen bíztak benne. Ki merte volna őt +gyanusítani, a ki oly kitünő lövő és vívó. És a kinek a kalpagján levő +forgója ezreket ér. + +Egyszer aztán akadt mégis valaki, a ki ezt megtette. + +Nem egy hőslovag, nem egy Sámson, hanem a kis ferdevállu Lüderitz +herczeg. Készen volt Vulkán aczélhálója. + +Meglátogatta Zarándi Károly grófot pompásan berendezett vöslaui +villájában. Nagyon örültek, hogy egymást láthatják. Hisz olyan benső +viszony volt közöttük. A tolvaj tudta, hogy mit lopott el az +ellenfelétől, s az áldozat tudta, hogy az mibe fog kerülni a tolvajnak! + +Mosolyogva szorítottak kezet. Hisz a mosoly a harag számára lett +feltalálva. + +De a szép asszonyon kívül egyéb okuk is volt mosolylyal álczázni az +arczukat. + +A politika egén fellegek tornyosultak. + +Valami készült a zárt ajtók mögött. + +Ezt a valamit aztán a későbbi történetírás ezzel a czímmel jegyezte föl: +«hét esztendős háború». + +Még most csak várandós volt a balsors. + +De mindenki sejtett belőle valamit. + +Erre volt jó az a kölcsönös mosolygás, kézszorítás. + +– Kedves barátom, mondá a herczeg: te felőled rossz szél fúj. Te eladtál +gulyákat, méneseket az intendaturának, a mik már nem a te tulajdonaid. + +– Ez egy félreértés, a mit én majd el fogok igazítani. + +– Hát ez a kisebbik alkalmatlanság. De nagyobb baj is van annál. Te a +királynétól rád bízott gárdapénztárból tetemes összeget elsinkófáltál. + +Zarándi elsápadt. + +– Ki meri azt állítani? + +– Nem kisebb ember, mint az új miniszter, Kaunitz, a ki most azt vette a +fejébe, hogy a közpénztárakat sorba vizsgáltatja. A tiedből roppant +összegek hiányzanak. + +– Fedezi azokat a vagyonom. Ott van a budai malmom. + +– Az is volna valami, ha czukrot nem őröltettél volna rajta; de most a +miatt újra kell az egészet berendeztetni, az semmi jövedelmet nem hoz. +El sem adhatod, mert mostani állapotában nincs rá vásárló. + +– Ő felsége nem fogja engedni, hogy engemet ilyen bagatelle ügy miatt +üldözőbe vegyenek. + +– Tudom jól, hogy ő felségének kegyében állasz. Legtitkosabb +rendelkezéseit te rád bízza. Be vagy avatva a kormányzás +előmunkálataiba. Ismered a közeljövő terveit. A csapatok elhelyezéseit. +A várak ellátásáról is értesülve vagy. Ha te ezeket az adatokat én nekem +kiszolgáltatnád, én viszontszívesség fejében helyrepótolnám azt az +összeget, a mi a rád bízott pénztárból hiányzik. + +Ez érthető beszéd volt. + +Zarándi Károlynak felforrt a vére. + +Azt az ajánlatot teszi neki az az ember, a kinek legnagyobb oka van őt +halálba gyűlölni, hogy legyen árulóvá a saját királya, hazája ellen: +szolgáltassa ki a haditervek részleteit az ellenséges hatalomnak, a +miket a legfelsőbb bizalom közölt vele. + +S a kés a torkára volt téve. + +A rábízott pénztárban elkövetett sikkasztása fel van fedezve. Azt csak +az eltékozolt pénz helyretevésével lehet elsimítani. + +Nem sokba kerül a megmenekülés. Egy fiók kinyitása. Egy iratcsomag +átadása. Senki sem tudja azt meg, kettőjükön kívül. + +A meggyalázott férj így áll boszút a csábíton. Csinál belőle árulót. + +Zarándi Károly egy perczig sem tétovázott. Felállt a helyéről s +kiutasító mozdulatra nyújtá ki karját. + +– Távozzék előlem az úr! Semmi szavunk egymáshoz többet. + +A diplomata még mindig nevetett és bizalmaskodott. + +– Gondold meg, hogy ha ajánlatomat elutasítod, a Fleischmarktra kerülsz. + +– Ott is büszkébben emelem fel az arczomat, mintha hazaárulóvá lennék. +Nem ismerjük egymást. + +– No hát viszontlátásra – a Fleischmarkton. + +Ott állt a pellengér. + +Szép kis intézmény volt az akkori Bécs városában ez az +igazságszolgáltató jelvény. Egy karcsu kőoszlop, melynek oldalairól +vasbilincsek lógtak alá. Ide kötötték ki a czégéres bűnösöket. + +Zarándi Károly grófot törvény elé állították. Nem volt mentsége. +Kiderült, hogy elsikkasztotta a rábízott nagy összeget. A miniszter +példát akart adni. A délczeg lovagot elitélték pellengérre. A királynő +nem adott neki kegyelmet. + +Végre kellett hajtatni Zarándin az itéletet. Megfosztották rangjától, +grófi czímétől, kibilincselték a pellengérre, s ott a hóhér tépte le a +dolmányáról az érdemrendeket, gombokat és zsinórokat, letördelte a +sarkantyúit s nyakába akasztotta a szegény bűnösök tábláját, a nagybetűs +szóval: «defraudator» (sikkasztó). A törvényszék heroldja felolvasta az +összegyült sokaság előtt az ítéletet, s ketté törte a pálczáját fölötte. +Ez alatt egyre kongott a kápolna repedt harangja: a lélekcsengetyű. +Bizony temetés volt ez! + +Azután ott hagyták: alkonyatig kikötve kellett neki maradni. + +A köznép rokonszenvezett az elitélttel. + +Az uri társaság is eljött a – halottnézésre. A jó czimborák, +fegyvertársak. Hiszen érdekes látvány volt. Egy délczeg dalia a +pellengéren. Az előkelő világ megjelent gyaloghintóiban e ritka +előadásra. Az a négy hordár által emelt kárpitos zsöllyeszék bizonyosan +Vulkánt és Cytherét rejté függönyei mögött. Vulkán boszút állt Marson a +szerelmi győzelemért. Itt van a szerencsés csábító az aczélháló alatt +megfogva. + +Leontine órák hosszat ott maradt és leste a dráma változatait. Mert a +jelenet egyre új meg új fordulatot vett. + +A népbeli asszonyok szánták az áldozatot, odamentek a +pellengéroszlophoz, felálltak a talapzatára, s kinálták mindenféle +italokkal az elitélt ifjút, narancscsal, süteménynyel: ez csak fejének +ingatásával mutatta, hogy nem kell neki semmi. + +A nap forrón sütött az arczába, a feje le volt nyírva kopaszra, ki volt +téve a piaczi legyeknek. + +Egy fiatal pástétomos leány azt gondolta ki, hogy lekapta egy +kengyelfutó fejéről a tollas sipakot, a ki ott egy gyaloghintó rúdjára +támaszkodva ácsorgott s odaszaladt vele az elitélthez, ezt a hegyes +süveget nyomta annak a fejébe, a mivel nem csak az lett elérve, hogy a +legyek nem csiphették; de a bámuló népség azt hihette, hogy ott a +pellengéren egy kengyelfutó van kikötve. + +Rögtön akadtak többen, a kik a sipka strucztoll bokrétájának a színéről +kitalálták, hogy azok a Lüderitz herczeg családi jelvényei. Ebből a +gyors bécsi ész aztán arra is rájött, hogy abban a gyaloghintóban ők +rejtőznek a függöny mögött: Leontine a férjével. + +Ez több volt, mint a mennyit a bécsi népkedély eltűr. + +Nosza a kofák elkezdték rohadt almával hajigálni minden oldalról a +herczegi hordószéket, csúfnevekkel árasztva el a benne ülőket. A +hordárok loholtak észnélkül a Fleischmarktról a gyaloghintóval. + +* + +Itt vége lehetne ennek a szomorú történetnek. Rendes megszokott vége. A +testben, lélekben, vagyonban semmivé tett ifjúnak megmaradt még az +aranyvitézkötése. Az épen elég arra, hogy valahol a Práter egyik +bükkfájára felakaszsza vele magát. Mit választhat mást az olyan ember, a +kit a nemességétől megfosztottak: mint ezt a paraszthalált? + +* + +Az urasági kengyelfutók azon korszakban egész czéhet képeztek. + +A hogy manapság a lóversenyek képezik Bécsben a legizgalmasabb +közlátványokat, akként volt az időben a népünnepek fénypontja a +kengyelfutó verseny. + +A kengyelfutóknak az volt a rendes hivataluk, hogy uraságaik hintójának +lovai előtt szaladjanak s kereplőiket hangoztatva utat nyissanak előttük +az utczákon tolongó sokaság között. + +A kengyelfutók igen jó fizetésben részesültek; de ezért gondjuknak +kellett lenni arra, hogy testi könnyűségüket megtartsák. Nekik nem volt +részük az urasági asztalmaradékban. + +Nem volt emberséges szokás ez az emberfuttatás; ámbár azt hozták föl +mellette, hogy ez is olympi verseny. + +Több száz kengyelfutó nyargalt egyszerre a versenytéren. Hegyes sipkáik +tollbokrétája szineiről lehetett látni, kinek a cselédei. Sok ezer lépés +volt a versenypálya. Halálra fáradtan, zihálva, izzadtan érkeztek meg a +bírói emelvényhez. Az összegyűlt sokaság biztatta őket zajos +kiabálással: «Előre Nádasdy! Ne hagyd magad Schwarzenberg! Szorítsd +Kaunitz! Colloredo!» + +A tribünön ültek a magas uraságok, hölgyeikkel, a kiknek a kengyelfutóik +versenyeztek, s lornyónjaikkal lesték az eredményt. + +Valamennyi futó között elől járt a fehér-sárga tollbokrétás a Lüderitz +herczeg színeivel. Nem is látszott kifáradtnak. Ő érkezett be +legelsőnek. Ő nyerte el az ötszáz darab lázsiás tallért. Becsületesen +megszolgálta. + +S a csengő tallérokon kívül még egyéb jutalom is várt rá. A kifáradt, +felhevült futókat rögtön pokróczokba takarták, hogy meg ne hüljenek, s +italul forró fekete kávét kaptak. + +A három elsőnek beérkezettet az a tisztesség érte, hogy herczegi és +grófi úrasszonyaik maguk nyujták át nekik a kávés findzsát és czukros +szelenczét. + +Leontine herczegnőé volt az elsőség joga. + +Ekkor szemben találta az isteni Leontine a győztes kengyelfutóját, eddig +rendesen csak a feje hátulját láthatta a hintójából, mikor az a lovak +előtt szaladt. + +Meglepte az a nagy hasonlatosság. Régi ismerős ábrázat! Ezek a tüzes +szemek! Ez a csókotkövetelő száj! Csak a bajusza hiányzik. + +Megkinálta a kávés csészével. Azután a czukros szelenczével. + +– Köszönöm. Nem kérek czukrot. + +S nevetett hozzá. + +Ez a hang. Ez a nevetés egészen ismeretes volt már. + +Leontine odafordult a két másik herczegnőhöz s csodálkozva mondá: + +– Különös egy ember. Ő a legjobb futó, s czukor nélkül iszsza a kávét. + + + + +A ZÁLOG. + + +I. + +Mikor a gravelotte-i nagy ütközet után a francziák minden vonalon +takarodót fúvattak: a fővezér utasítást adott a lovas-dandár +parancsnokának, hogy a balsikert és a kényszerű visszavonulást tudassa +Mac-Mahonnal – minden áron! + +Könnyű azt mondani: «minden áron»; de mikor csak egy ár van. +Postagalamb, léghajó nem áll rendelkezésre. Az egyetlen ár: az embervér. + +A tábornok összehivatta az ezredek fiatal tisztjeit, a hadnagyokat, +sous-offokat s ezt a kérdést intézte hozzájuk: + +– Van-e önök között valaki, a ki az _édesanyja_ arczképét viseli a +medalyonjában? + +Azok nagyot néztek. – Most van-e a legjobb idő a tréfálkozásra? +Medalyon, arckép volt mindenütt; de azokból nem került elő «maman». + +Végre egy huszár-alhadnagy nagy vállvonogatva előállt vele. + +– Nálam van olyan. + +Fiatal, húsz éves volt a gyerek, kicsiny kunkora bajusz volt a felső +ajkán. + +– Miért nem mondta ön ezt rögtön? + +– Nem szükség ezt kitrombitálni. + +(Igaz: az anyja arczképével nem dicsekedhetik az ember, más a szeretőé! +Azzal szokás). + +A medalyon nem is volt drága fémből; egyszerű teknőczhéj volt a +borítéka. Azért, hogy ha el talál esni a vitéz, az értéktelen czölönköt +hagyják a nyakában: ne rabolják el a csatatér hiénái. + +– Hát ön nagyon szereti az anyját, úgy-e, főhadnagy úr? + +– Alhadnagy vagyok; az anyámat nagyon szeretem. + +– De a hazáját még jobban szereti? + +– Még jobban. + +– Ilyen emberre van szükségem. Válaszszon ön ki maga mellé harmincz +lovast, s azoknak az élén törje magát keresztül az ellenséges +harczvonalon, aztán vigye el ezt a levelet Mac-Mahon tábornagynak. +Értette – kapitány úr? + +– Értettem. + +Azzal átvette a levelet a fiatal tiszt, megfordította a lovát s elindult +a maga harmincz emberéhez. + +A fiatal tisztek «Rolánd» néven hítták egymás között a fiatal tisztet. + +Mindjárt kalambúrt is csináltak belőle. + +«Mi mindnyájan Rolánd halálával fogunk meghalni.» + +(Mourir de la morte de Roland: annyit jelent francziául, mint «szomjan +elpusztulni»). + + +II. + +«Törje ön keresztül magát az ellenséges harczvonalon – harmincz lovas +kisérőjével!» + +A fiatal tiszt megkisérté a lehetetlent. + +Felhasznált minden furfangot, hadicselt, ravaszkodást, hogy az ellenség +figyelmét kikerülje: feneketlen útakon, görgeteges vízmosásokon +keresztül vezette a csapatját; járhatatlan bozótokon tört keresztül, +ingoványt gázolt át; majd meg ismét őrült vakmerőséggel vágtatott +keresztül olyan területen, melyet a két harczoló fél ágyútekéi tartottak +kereszttűz alatt: egy helyütt az ellenség hasonfekvő csatárlánczain +gázolt keresztül, nekirohanva a plotontűznek: néhány huszárja ott is +maradt. Vaktában belebukkant egy pionércsapatba, mitraljőzzel lőttek +utána. Szájába ragadta a kardját, két kezébe a pisztolyait, sarkantyúba +kapva a lovát: lőtt, vágott, a míg embert látott maga előtt. Egyszer +aztán egy erdő széléhez ért. Egy perczre megállt és visszanézett: hányan +jönnek még utána? + +Egy sem volt már a nyomában a kiséretéből. + +Füstként felkavargó porfelleg jelzé a mezőn, hogy a vitézeket oldalba +támadta valami ellenséges lovasság. + +A fiatal tiszt sietett menekülni az erdőbe. + +Azonban az ellenség már észrevette s üldözőbe fogta. Bajor dzsidások +voltak. Egész svadrony. + +Huszárjait levágták vagy elfogták. Rolánd egyedül vágtatott tovább. +Lőttek utána sokat: a golyók ott dongtak el a füle mellett. – Nevetett +rajtuk. – Bízott a jó telivér paripájában. Nagy egérútat nyert az +üldözői elől. + +Egyszer aztán rémülve látta, hogy a hol az erdő véget ér, ott egy +hosszan lenyuló meredélyen végződik a fensík. A szakadékos, záporvájta +agyagfal nem mutatott semmi lejárót. Itt elfogják. + +A dzsidások már hurráztak diadalukban s egyre közelebb értek. + +Rolánd kapitány nem sokat tétovázott, vérig sarkantyuzta a lovát, s egy +hatalmas szökéssel leugrott a meredélyről. + +Hát ezt a halálugrást senki sem csinálta utána. + +Az üldöző dzsidások rémülten rántották meg a lovaik zablyáját, mikor a +szakadékhoz értek, s egynek sem volt kedve ily áron érni utól a +menekülőt. + +Rolánd kapitány nem törte ki a nyakát, hanem a derék paripa, az ott +maradt lábatörötten. + +Gyalog kellett odább futnia a kapitánynak. + +Az üldöző dzsidásoknak le kellett kerülni messze félmérföldnyire, a hol +az agyagpart elsimul, hogy utána eredhessenek. Az alatt elrejtőzhetik +valahova. + +A sík róna hepehupás tőzegtalaj volt, tele mocsaras tömpölyökkel, +kedvezőtlen terep lovassági futamnak. Hanem egy emelkedettebb dombon, a +hol bizonyosan homoktalaj volt, látszottak fák, s azok között egy veres +cserépfedelü tanya. – Arra felé vette az útját. + +A tanyának eleven sövény volt a kerítése. Elől bab- és borsóföld, közte +sárguló dinnyékkel, egy vékony szalag rózsaszín virágú baltaczim-föld, +szárító ágasokkal, hátul káposztáskert. + +A kis tanya tanór-kapujában állt egy kis leány. + +Valami kilencz-tíz éves. Gömbölyű, mosolygó piros arcza, gödröcskékben +végződő szája, szivalakú álla; fekete villogó szemei, a miket bozontos +haja egészen beárnyékolt. Csak egyféle öltöny volt rajta: egy kék és +piros csikos kalikó-ing, az is fel volt húzva elől, valami gömbölyűt +tartott benne, talán dinnyét. + +– Héj, hugám! – szólt hozzá lihegve a menekülő. – Ki van itthon a +háznál? + +– Hát én, ki lenne még más? + +– Hát a férfiak? + +– Mind elszaladtak a bolondok, mikor azok a gömbölyű likas golyók +kezdtek el hullani a tanya körül. Úgy megijedtek azoktól a furcsa +gömböktől. + +– Hát te nem féltél tőlük? + +– Nem ám. Egyet fel is vettem belőlük, a mi a dinnyeföldbe esett. Jó +lesz póznára tűzve madárijesztőnek. + +Azzal kivette az inge szélébe rejtett gömbölyű tárgyat. Rolánd +felismerte benne egyikét azoknak a régi divatú gömbölyű gránátoknak, a +mikkel csupa udvariasság volt az ellenségre lövöldözni. + +– Hát te csak magad vagy a háznál? + +– Az ám. Még a bátyám is elszaladt, a nagy málészájú Monmon, pedig épen +kitálaltam neki az ebédet: gombóczot fekete megygyel, azt is itt hagyta, +sipkát, zubbonyt, faczipőt, mindent levetett, úgy futott el a nádasba. +Mintha ott rá nem találnának, ha ide jönnének. + +– Pedig idejönnek. Engem üldöznek a dzsidások. Nem tudnál valahová +elrejteni? + +– Jaj, lelkecském, az nem ér semmit. Akárhová rejtenélek el, csak rád +találnának. Hanem mást mondok én neked. Itt van Monmonnak a gúnyája. +Vesd le az aranyos ruhádat, vedd fel ezt a czondrát: aztán, ha jönnek a +dzsidások, te ülj le a kőasztalhoz gombóczot enni s tégy úgy, mintha +olyan hülye volnál, mint a bátyám. + +Rolánd tétovázott. + +A kis leány odahozta neki a paraszt gúnyákat. + +– No csak frissen. Vetkőzzél le! Ne félj, nem nézek oda. + +S félrefordítá az arczát, hogy ne zsenirozza az úrfit a toalettcserénél. + +– No! Megvan már? + +– Meg. + +A leány odafordult s összecsapta kezeit, nevetve. + +– No ez derék maskara volna! Hát ez a bajusz mit vétett? Hisz erről +mindjárt rád ismernek a dzsidások, hogy úrfi vagy; parasztlegénynek +nincs bajusza. + +Azzal beszaladt a szobába, hihozta az ollót. + +Rolándnak rá kellett magát szánnia az áldozatra. A két drága kedvencz +lehullott az olló csikkentései alatt. + +– De már most ezt kár volna eldobni: tegyük bele abba a medalyonba, a mi +a nyakadon függ, az úgy sem való a parasztgúnyához, majd én addig a +nyakamba akasztom: ott nem látják. + +Rolánd átadta a leánynak a medalyont. + +– Ah! Ez a boldogságos Szűz anya, úgy-e? – mondá a leány, meglátva a +benne levő arczképet. + +– Nem. Ez az én anyám. + +– Én azt hittem, hogy a «Vierge». Azzal megcsókolta a képet, beletömte a +kunkora férfidiszt a tobozba s elrejté azt az inge alá. + +Hanem most már mit csináljanak a levetett katonaruhákkal, a karddal, a +csákóval, a sarkantyús csizmával? Ha azokból valamit megtalálnak az +üldözők, mégis csak rájönnek, hogy itt kell lenni a menekültnek. + +– Tudod mit? Fogd azt az ásót: eltemetjük a kertbe. + +– De ott rátalálnak a friss ásásra. + +– Ne légy te okosabb nálamnál. + +Azt tette a leány, hogy az ásóval kiemeltetett a földből valami öt darab +szép telefejű káposztát; azoknak a helyébe egy hosszú gödröt ásatott +Rolánddal; egyenruha, kard, csákó, minden elfért benne, betakarták +földdel s a káposztafejeket megint visszaültették a helyeikre. Azok nem +hervadnak el. + +No már most jöhetnek a dzsidások. + +Jöttek is. Lehetett hallani a szitkozódásukat, a mint a tömpölyök közt +végigbukdácsoltak. + +– Te már most csak ülj le ide a kőasztalhoz, – szólt a leány, kihozva +egy nagy cseréptálban egy rakás gombóczot, a mely csak úgy úszott a +fekete meggylében. – Itt a kanál: egyél. Jól elkend a szád szélén a +meggy levét, hogy szederkék legyen tőle; így lesz igazán paraszt képed. +Aztán ha bejönnek, fel ne állj előttük. Akármit szólnak hozzád, te csak +pofázz. Tömd a szádba a gombóczot, hogy az arczod féloldalt kidülledjen +tőle. Mikor a paraszt eszik, akkor az nem beszél semmi nyelven. Ha +szólsz is, csak annyit mondj, hogy «mué, ne szavion pa!» + +(A franczia paraszt magáról többesben beszél s «mué»-nek mondja az +«én»-t.) + +– Aztán tudod: ezt az egész tál gombóczot meg kell ám enned magadnak, +mert ha ott hagysz belőle, mindjárt gyanút fognak, hogy úrfi vagy; a +parasztlegény nem hagy a tálban a macskák számára valót. De még utoljára +kitörüld az ujjaddal a tál fenekét, azt is beszopd. + +Az üldözők e közben eljutottak a tanyához és körülfogták minden +oldalról. Sokan voltak. + +A tisztjük leszállt a lováról. Derék nagybajuszu uraság volt. + +Ott találta a kis leányt a tanór-kapuban. + +Francziául szólt hozzá: + +– Te kis leány, nem jött ide egy huszár a tanyára? + +– De igen is jött; – felelt a kis leány, s aztán pergő nyelven elmondta, +hogy itt járt biz’ az: kecskebőr duda volt a hátán, két marmotát hozott +magával drótkaliczkában, azok úgy megugráltak, mikor dudált nekik, hogy +csupa öröm volt nézni. – Kisült, hogy a savoyard-fiút tartja huszárnak. + +De az is negyednapja járt itt. + +– Te buksi vagy! – mondá a tiszt. – Van-e bátyád? + +– Ott ül a Monmon az asztalnál: eszik. + +A tiszt úr oda ment s vállára ütött a gombóczpusztítónak. + +– Héj, szitojen, nem látott ön egy huszárt idejönni? + +Az nagyot nyelt s ujra teletömte a száját. + +– Mué? Zsne szavion pa. + +A dzsidás tiszt erre parancsot adott a katonáinak, hogy kutassák fel az +egész tanyát aljától tetejéig. + +Minden ki lett fürkészve, padlás, pincze, kémény, kút, szénás félszer, +szalmaboglya, maga a káposztáskert is. Sehol legkisebb nyoma a +menekültnek. + +Rolánd ezalatt veszteg ült a kőasztalnál és evett gombóczot. + +Soha életében ennél keservesebb munkája nem volt. + +Ötöt-hatot csak le tudott gyűrni: de az még meg sem látszott a tálon. +Úgy tetszett, mintha ez a gombócz szaporodnék. + +Végre megszánta a kis leány a keserves állapotját s oda telepedve le +mellé a padra, ő is segített neki fogyasztani a gölődényeket s feketére +festeni száját a meggy-ízzel. + +A dzsidások ungorkodva kerültek elő a kutatásból: nem találtak semmi +gyanúnyomot. + +– Pedig a szökevény ide menekült, láttuk jól, – mondá a főtiszt. S azzal +odament a kis leányhoz: körülfogta hízelkedve. + +– Szép leánykám. Nézd csak, mit adok neked, ha kivallod, hogy hová +rejtetted el a huszártisztet. Ezt az aranyórát lánczczal. + +– Hát még mit adsz? – kérdé a leány. + +– Neked adom ezt az erszényt. Nézd: száz arany csillog benne. Jó lesz +neked, ha férjhez mégy. Mindjárt tanyát vehetsz belőle. + +– Hát ha még a strassburgi toronyórát kinálnád is ide nekem, aztán meg +az Arthur király kincses ládáját, akkor sem tudnék neked egy huszárt +kiadni, a kit soha sem láttam, – viszonzá a kis leány. + +Rolándnak hevesen dobogott a szíve. Micsoda nagy kincs rejtőzik a +kalikóing alatt. + +A bajor katonák tovább kutattak. + +A gombóczos tál kiürült. + +Mikor a fenekét is kitörülték, azt mondá a kis leány Rolándnak: + +– Az ám a szokás a parasztoknál, hogy mikor az asztaltól fölkelnek, a +bátya megcsókolja a hugát. + +– De mikor olyan fekete a szád. + +A kis leány aztán felkelt, egy vadszeder bokorról leszedett egy marék +éretlen piros bogyót, azzal megdörzsölte a száját s attól aztán elmúlt +az ajkáról a szederjesség, olyan pirosak lettek azok, mint a cseresznye. + +– No már most megcsókolhatlak, – mondá Rolánd. + +– De bátya, ha a fekete ajkamat nem csókoltad meg, most már a piros +ajkamat nem adom oda. + +A dzsidások boszúsan hagyták oda a tanyát. Áldozatuk kisiklott a +kezükből. Kénytelenek voltak visszatérni. + +Még azon éjjel a kis leány felkereste Rolánd utasítása nyomán azt a +helyet, a hol a lovával leugrott a meredélyről, elhozta a holt paripáról +a nyeregszerszámot, kantárt. Otthon a tanyán volt a bátyjának egy lova: +azt felnyergelte, felkantározta. + +– No most már mehetsz az utadra, – mondá a huszártisztnek, a ki azalatt +a felásott egyenruháját ismét felvette magára. – Itt van a medalyonod +is. + +– Azt csak tartsd meg magadnál, – mondá Rolánd. – Ezt itt hagyom nálad +_zálogban_. Majd eljövök egyszer érte és kiváltom. + +– Mit adsz érte? + +– Magamat. + +– Majd meglátom. + +– Hogy hínak hát, kedveském? + +– Ivonette. + + +III. + +Hét esztendő mult el azóta. A dicsőséges csatatéri harczokat +felváltották dicstelen szószátyárság hadjáratai. + +Az ördög legyen ezeknek a történetírója. Annak is büntetés lesz, a benne +szereplőknek is. + +Azok közt találjuk a fiatal vicomte de Braquelardot is. + +Sokat emlegetett név volt. Férfiakkal, asszonyokkal való +összeesküvéséről nevezetes alak. + +Mind megcsalták, mind elárulták: a csunya férfiak és a szép asszonyok +egyaránt. + +Egyszer aztán megcsömörlött tőlük és valamit gondolt. + +De hogy mit, azt csak két meghitt czimborájával közölte. + + +IV. + +Szép fiatal hajadon lett már a kis Ivonette. + +A mufti bátyja meghalt: ő rá szállt az egész gazdálkodás gondja. Elég +nagy teher egy magányos leányra. Lett volna ugyan kérője elég; de ő +rátartotta magát: azt mondta, hogy el van már jegyezve valakivel, annak +a megjöttére vár. + +Egyszer aztán csak bekopogtatott az ajtaján, a kire várt. + +Rolánd volt. + +De milyen állapotban? Gyalog jött, poros csizmában, kopott, esőtől ázott +öltözetben. + +– Hát mégis megjöttél? – kiáltá Ivonette örömrepesve. + +– Igen, – szólt Rolánd, apró bugyrát ledobva a földre. – Azért, hogy +szolgálatot keressek nálad. Minden vagyonomat elvesztettem – +könnyelműen, vétkes bolondságból. Nem akarok úgy tenni, mint mások, a +kik ilyen esetben az életüket kioltják: én azzal akarok vezekelni, hogy +beállok munkásnak: dolgozom és nélkülözök. Fogadj fel béresnek. + +– De bizony csak nem fogadlak én fel tégedet béresemnek, hanem itt van a +zálogod, azt váltsad be, a hogy igérted: magad-magaddal, saját +személyeddel. Férjem fogsz lenni, gazda a házamnál. + +Azzal magához ölelte, megcsókolta, s a mint jól tartotta, kipihentette, +rögtön vitte magával a faluba a mairehez bejelenteni, hogy ők két hét +mulva egybe fognak kelni. + +A parasztlegények, leányok nagy csúfsággal kiabáltak utána: «No ugyan +bekötötted a fejedet egy sehonnai csavargóval.» + +Két hét mulva aztán felmentek ismét a mairehez, természetesen gyalog, +törvény parancsa szerint megkötni a házasságot. A vőlegény aláírta a +nevét a jegyzőkönyvnek; a menyasszony nem ismerte a betüket, az csak a +keze keresztvonását hagyta ott. + +Akkor aztán azt mondta Rolánd Ivonettenek: + +– Hallod-e? Én megigértem az anyámnak, hogy ha megnősülök, akkor a +templomba is felmegyek, az oltár előtt rám adatni a papi áldást. + +– Azt én is szeretném, – mondá Ivonette. – Csakhogy az pénzbe kerül s +nekünk takarékoskodni kell. Tudod, szegények vagyunk. + +– Annyi pénzt tettem félre, a mennyibe ez kerül. Ne félj semmit. + +Mikor a templom felé mentek, feltünt Ivonettenek, hogy egész sor hintó +foglalja el az utczát. + +– Ejh, most bizonyosan valami nagyúri esküvő van odabenn. Várjuk meg, +míg annak vége lesz. + +– De bizony nem várunk. Az Isten házában míndnyájan egyenlők vagyunk, – +szólt Rolánd s bevonszolta magával Ivonettet. + +A templom nagy pompával volt feldíszítve; tele divatruhás násznéppel +minden pad; az oltáron viaszgyertyák égtek, a szent szobrok koszorúkkal +voltak körülfonva. + +Rolánd egyenesen odavezette Ivonettet az oltár elé. Ott várt rájuk már a +főpap, virágos kantusban, aranyos süveggel. + +– Hűh te! – suttogá Ivonette Rolánd fülébe, – ki fizeti meg ennek a sok +viaszgyertyának az árát? + +– Csak te térdelj le szépen a vánkosra. + +A főpap aztán összeeskette őket teljes nagy czeremoniával, s mikor +minden fényes szertartásnak vége szakadt, így szólt hozzájuk, kezeit +kiterjesztve fejük fölé: + +– És most vicomte de Braquelard Rolánd colonel és vicomtesse de +Braquelard Ivonette, legyetek örökre összekötve s Isten áldása legyen a +ti házasságtokon. + +Az a sok fényes úri hintó mind Ivonettere és az ő férjére várt s azoknak +a pompás nászkiséretére. + +* + +Ez a _valóságos történet_ pedig föl van jegyezve az 1877-ik év napi +eseményeinek sorában valamennyi európai hirlap hasábjain. + + + + +EGY RÉGI ADOMA, MELY MINDIG ÚJ MARAD. + +Tizennyolcz esztendeje már, hogy minden évben szerencsés vagyok a «közös +ügyek elintézésére hivatott küldöttség» tagja lehetni. (Ne kerülgessük a +forró kását, mondjuk ki egy szóval magyarul: «delegátus».) + +Egyik esztendőben Budapesten, másik esztendőben a Kaizerstadtban. + +Mikor Budapesten ülünk, akkor nem kapunk gázsit, tehát nekünk is +ingyenben marad; mikor Bécsben ülünk, akkor kapunk tíz forint napidíjat: +annálfogva ráfizetünk két-, három-, négyszáz forintot. Hogy miért +fizetünk rá? Azt meg tudjuk mi itthon magyarázni az asszonynak. Másnak +mi gondja rá? + +No, de hát megéri az, hogy kétszer egy esztendőben alkalmunk akad +felöltözni magyar vitézeknek. Először az ünnepélyes megnyitásnál, +másodszor az udvari ebédnél. Első alkalommal egészen magunk között, a +másodiknál az osztrák kollégákkal tarkázva. + +A trónbeszéd meghallgatása után félkörbe áll a magyarság, s ő felsége +körüljárva, mindenkihez intéz nyájas, leereszkedő szavakat. + +A legtöbbtől megkérdezi, hogy hány esztendeje tagja már a delegácziónak? + +– Tizenkét év óta felség! + +* + +Sokan fognak még ráemlékezni, hogy a mi halhatatlan emlékű Erkel +Ferenczünk nemcsak híres zeneszerző, hanem ismeretes sakkjátékos is +volt, a kit külföldi championok is felkerestek, hogy vele +megmérkőzzenek. Neve a nemes sport viadoraié közé van följegyezve. + +Minden délután ott sakkozott a színházzal átellenes Zrinyi-kávéház +szögletasztalánál. Szakértő közönség nézte a munkáját. A nézők közt +legbuzgóbb volt Petrik, a Nemzeti Színház basszistája. Ő legelébb +bevette magát a szögletbe s ott pöfékelte a szűzdohányt hosszú, +megyfaszárú selmeczijéből. + +Talán nem is tudott volna Erkel olyan korrekt játszani, ha azt nem tudta +volna, hogy Petrik nézi. + +Egyszer Szigligetivel sakkozott éppen Erkel, a midőn játszótársát, a +Nemzeti Szinház titkárát sürgetős dologban szólítá el «Mózsi», azaz hogy +«Elemér», a szinház szolgája. Mennie kellett. + +A félbenhagyott partie pedig nagyon érdekes volt. + +Erkel azt mondá a háta mögött ülő Petriknek: + +– Ugyan édes barátom, nem ülne le Szigligeti helyére, folytatni a +partiet? A _fehér_ nagyon jól áll. + +– Szivesen, – mondá Petrik s azzal kiverte a pipáját, a széknek támasztá +s leült Erkellel szemben. + +– Önön van a húzás. Fehér mozdul. + +Petrik sietett is megmozdulni; megfogta a _tornyot_ s egy hatalmas +_lóugrást_ téve vele, oda plántálta azt a fekete király elé, e diadalmas +szóval: «sakk matt». + +Erkel nagyot nézett rá: + +– Hallja Petrik, hiszen magának ideája sincs a sakkjátékról! + +– Nincs… + +– Hát akkor hogy tudja maga elnézni tíz esztendő óta, hogy mi itt +sakkozunk mindennap? + +– _Tizenkettő óta._ + +* + +Ez az anekdota mindig eszembe jut, valahányszor a delegáczió +megnyittatik. + +… Ilyen Petrikek vagyunk mi itt egynéhányan… + +«Tizenkettő óta, fölség!» + + + + +ÉPÜLETES LEVÉL EGY OLYAN EMBERHEZ, A KI MÁR RÉGEN AKAR HÁZASODNI, CSAK +AZT NEM TUDJA, MINT FOGJON HOZZÁ. + +Én, édes barátom, tulajdonképen a te ízlésedet nem ismerem, a magamét +pedig rád disputálni nem akarom, hanem ha csakugyan oly igen +elhatároztad magadat, hogy kiürítsd ezt a keserű pohárt, hát mondok én +neked egy nehány fac-similét, válogass belőle. + +Azt előre is fölteszem rólad, hogy imádottad, mátkád, szeretőd s más +afféléd nincsen, mert ha volna, tudnád, hol kezdjed? Elmennél a +primáshoz, kérnél dispensatiót, vagy kihirdettetnéd magadat, vagy ha van +valaki, a ki ellenzené házasságodat, s kedvesed szép, gazdag és jámbor, +elszöktetnéd, ha pedig nem az, magad szöknél el. Én a példákat elődbe +adom. Egyikre se mondom, hogy kövesd, egyikre sem, hogy ne kövesd. A +többi a te dolgod. + + +_I. Házasság követség útján._ + +Valami nagy híres és hatalmas családnak van egy házasulandó fia, a kinek +egy hasonló nagy, híres és hatalmas család férjhez menendő leányát kell +nőül elvenni. Annak idejében, mikor tudniillik a kérdéses ifjú ember +annyira ment, hogy maga fel tud öltözködni, lefestetik egy darab +elefántcsontra, s ezzel az arczképpel valami okos ember elküldetik a +kérdéses leányos-házhoz. A leány szülei megnézik az arczképet, +megszámlálják a vőlegény törzsökfájának leveleit s ha nem derogál az +ajánlat, megkérdik: hogy majoresco-e, vagy kadét? Ha kadét, legyen pap +és ne házasodjék, ha pedig majoresco, hány esztendős? + +– Legszebb idejében van, három év múlva épen kilencz esztendős lesz. + +– Úgy épen összeillenek. A válogatható menyasszonyok egyike öt, a másik +négy éves. + +S a küldöttet két kedves kis arczképpel ismertetik meg. + +Az egyik egy kedves kis szöszke angyalfő, ragyogó szemekkel, a másik egy +sápadt, vánnyadt alak, gyermekarcz aggott vonásokkal. + +Természetes a szebbiket választja. Azután a neveiket kérdi. + +– Az egyik Adalgisa Eleonora Clarissa, – a másik – Uracca. + +A követ elsápad: – Ez az első a szebbik, nemde? + +– Nem, a szebbik Uracca. + +– Mille pardon. Ezzel a névvel haza nem mehetek, mert visszakergetnek +vele. A másikat viszem el. + +És a másikat jegyzi el a vőlegénynek, mert Uracca nem szép név. + + +_II. Házasság hirdetés útján._ + +Valami olyan újságba, a mit igen sokan olvasnak, teszem fel a M. +hirlapba, beigtat valaki, a ki a nevét nem mondja meg, egy ilyenforma +hirdetményt: + +«Egy legjobb korában levő férfi, öt láb két hüvelyk magas, barna, jól +termett, kellemes külsejü, állandó biztosított hivatalban levő, 400 pft. +fizetéssel, 6 öl fa és 24 p. mérő gabona deputatummal, keres egy magához +illő élettársat. + +Az ajánlkozó ifjú nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik és guitározni +fenségesen tud. Az ételben nem válogatós, csupán a sárgarépát gyűlöli. +Haragudni nem szokott és aranyérrel nem vesződik. + +A keresett menyasszony multja és életkora nem jön tekintet alá, hanem +annál inkább megkivántatik, hogy legalább annyi jövedelme legyen, mint a +vőlegénynek. Özvegyasszonyokra nézve az a kivétel áll: hogy három +gyermeknél többet ne hozzanak magukkal. + +Szőkéknek elsőbbség adatik, a szeplő vagy veres haj nem tesz +különbséget. + +A menyasszonynak megengedtetik: hogy se francziául, se németül ne +beszéljen, sőt ha sehogy sem beszél, még az is jó néven vétetik. + +Bővebb tudomást vehetni e lapok szerkesztőségénél. N. M. K. U. czím +alatti bérmentes levelekben. + +Szenzálok nem fogadtatnak el.» + +Egy év mulva aztán ugyanazon lapban ilyenforma hirdetés jelent meg N. M. +K. U. úrtól: + +«Szeretett hitvesem házasságunk második havában hazulról eltünvén, +ezennel a megkeseredett férj által 100 pft. jutalom tüzetik ki azon +becsületes emberbarátnak, ki őt megtalálandja – és megtartja magának.» + + +_III. Házasság asszonyért._ + +A matyó legény kimegy az erdőre hétfőn, kihajtja a csürhét. Szombaton +estére elfogy a kenyere, szalonnája, akkor meg visszahajtja a csürhét. + +A falu végén kinn áll a kapuban a keresztanyja s rákiált: + +– Te Ferkó! Tán nem tudsz még semmi ujságot? + +– Már hogy tudnék? + +– Látod, meghalt anyádasszony! + +– Hát mér’ nem mondta? + +– De nem addig van ám. Apád meg asszonyt hozott a házhoz. + +– Bizony bánom is én. + +– De neked hozta ám, nem magának. + +A legénynek eláll a szeme. + +– Hát még azt se tudtad, hogy megházasodtál? + +– Most hallom kendtül. Hát már aztán kit vettem el? + +– Szilvásról a Ferde Pannit. + +– Bárcsak legalább ismertem volna valaha. + +Otthon aztán kijön a vőlegény eleibe az apja egy nagy furkósbottal, +módot talál valahogy beleköthetni a fiába, azzal végigveri istenesen s +akkor magára hagyja látatlan feleségével, ki is menten azzal helyezi be +magát férji jogaiba, hogy Panna lelkemet eldöngeti emberül, s ezzel +consummálva van a házasság. + +Másnap a templomban aztán dicsekedve mondja el Panna a többi +menyecskéknek, hogy az ura úgy megszerette: hogy már meg is verte jól. – +Ferkó pedig ríva panaszkodik a pajtásainak: hogy míg ő az erdőre járt, +itthon megházasodtak neki. + + +_IV. Házasság szerződésre._ + +Czivilizált országokban van olyan hivatal, nálunk nincs, de lehetne, a +mit házasságszerző hivatalnak neveznek. + +Dolgos ember nem ér rá valakinek tizenegy hónapig szépet tenni, hogy a +tizenkettedikben kosarat kapjon, hanem egyenesen benyit a házasságszerző +boltba, s kéri a lajstromot. + +Ez a módja a feleségtalálásnak bizonyosan nem oly embernek való, a ki +verseket szokott írni messziről imádott hölgyekhez s a tánczosnéknak +tapsolni, hanem becsületes jövő-menő embereknek, kik egész nap a +boltban, vagy a mázsaházban állnak, majd ide, majd oda utaznak, csak +csizmát váltani és alunni mennek haza s szeretik, ha otthon van valaki, +a ki gondot tud viselni a házra. + +A lajstrom népei közül végre megakad a szem. Az ember összejön vele. +Tisztességes, csinos alak, nem czifra, nem ronda, fogai épek, haját nem +festi. Jó lesz. Hanem özvegyasszony, négy gyermeke van. Ez baj. Kettőt +boltosinasnak fog adni. Így megint jó lesz. Bizonyos időre nem köti le +magát, holtig még kevésbbé, hanem félesztendei felmondásra igen; ha a +férj mond fel: fizet ötszáz forintot pengőben; ha az asszony: +ugyanannyit váltóban. A születendő ivadék férfitagjai az apánál, leányai +az anyánál maradnak. + +A szolgabiró aláírja a Contractust s kész a házasság. + +Ha valamelyik fél megunta a másikat: nem csalja meg, hanem felmond neki +s leteszi a bánatpénzt. + +Ha megcsalja: a másik mond fel, – s bánatpénzt sem fizet. + + +_V. Házasság, a mibe az ember úgy jön bele, hogy maga sem veszi észre._ + +Első hónap. Egy fiatal ember megismerkedik a háziasszonya leányával s +rettenetesen szólja egy barátja előtt. + +Második hónap. Találkozik barátjával. Az kötekedve mondja neki: hogy a +városban az a hír, mintha ő el akarná venni a háziasszonya leányát. + +– Mit gondolsz! Csak van szemem, – kiált fel ez haragosan. + +Harmadik hónap. Barátja tréfálni akar e tárgyról. «Kérem, ne szóljunk +erről.» + +Negyedik hónap. A jó barát hallgat és mosolyog; az ifjú valamit akar +mondani, de még sem mond. + +Ötödik hónap. A jó barát rágalmazni kezdi a kérdéses leányzót, az ifjú +ember fölpattan és pisztolyokról beszél. + +Hatodik hónap. A jó barátnak van mit hallgatni az isteni hölgy virtusos +tulajdonságairól. + +Hetedik hónap. A jó barát felszólíttatik: hogy legyen násznagy. – Okul +adatik, miként a kérdéses hölgy oly szerény és engedelmes, a minőt nem +találni többet. + +Nyolczadik hónap. A jó barát iszonyú pörpatvarra nyit be a házaspárhoz. +Csak egy ember beszél, a másik hallgat. Az a másik a férj. «Papucs alatt +vagy te pajtás», mond a jó barát. «Mint minden jó férj», felel amaz +angyali phlegmával. + + +_VI. Házasság hajtóvadászatképen._ + +Egyszer farsang idején egy fakó szán hajtatott be az öregapám udvarába. + +Egy pár nemes atyámfia ült a kasban; az egyik lábát mindegyik kilógatta +a szekér oldalán. Mert volt az atyafiaknak egy pár ősi sárga csizmája +ezüst sarkantyúra, mely klenodium csalhatatlan hatása akként volt +biztosítva, hogy annak felét mindkét testvérpár felhúzta a szélső lábra +(a másik bagaria volt) s azt kinyújtva a szekér oldalán, ekkép hódíták +meg az ablakon kinéző hajadonok szíveit, kiknek tekintetét ilyenformán, +bármely oldalról pillanták is meg a fakó szánt, ki nem kerülheté az +ellenállhatlan – sárga csizma. + +A fakó szán megállt az udvarban a kút előtt. A nemes vendégek rövid +tanakodás után helyre cserélték a csizmáikat. A melyiknek egészen a +sárga jutott, az ment mindig elől. Azért álltak pedig meg a kútnál, hogy +ott a vedernél elébb szépen megmosakodtak, azután a kocsis köténye arra +való volt, hogy abban megtörülközzenek. Így állítottak be az öreg +apámhoz. Urambátyámnak szólították, elmondták a genealogiájokat, melyből +menten kitünt: hogy apáról anyáról atyafiasak nemcsak ő vele, hanem az +egész dunántúli kerülettel; azután megismerteték családi +körülményeikkel: hogy ők osztatlan testvérek, neveik Péntek Péter, +Péntek Pál, az apjuk is azért kereszteltette őket Péter Pálnak, hogy +egyszerre tarthassák a névnapjukat. Az öregapjuknak hajdan félfaluja +volt, s az a Czinderi, ki fél Somogyot bírja, egyszer beszélt velük – +restauratiókor; hanem van Fejérben három sessiójuk – zálogban, csak pénz +kell hozzá kiváltani, Komárom vármegye előtt pedig négy perük foly, +melyben Magyarország egy tizenketted részét keresik, most pedig +házasodni jöttek s kérik az öregemet: hogy legyen násznagyuk. + +A két ember annyira hasonlított egymáshoz, hogy az öregem mindig a +Pétert szólította Pálnak és a Pált Péternek, s minthogy beszédközben, ha +valami nem jutott eszébe, igen sűrűen szokta ismételni ezt a beszédfótot +«hogy híjják?», a testvérpár mindannyiszor fölkelt a székről és felelt +rá: «Péntek Péter, Péntek Pál.» + +– Hát öcsémuramék, mondá az öreg apám, igen szivesen megteszem, csak azt +mondják meg: hogy ki lesz az a megtisztelendő hajadon, vagy leányzó, +vagy – hogy híjják? + +– Péntek Péter, Péntek Pál. + +– Igen, de a menyasszony kicsoda? + +– Hát ideát a szomszédban, István urambátyánknak hajadon leánya, +Zsuzsánna. Azt hallottuk, hogy neki is van valamicskéje. + +– Van biz annak. De hát – hogy hivják! – («Péntek Péter, Péntek Pál») +melyikük számára kérjem meg? + +– Hát a melyikünkhöz inkább hozzá jön. + +Az öregapám nagyot fújt a pipájába. – Ejnye – hogy híjják? – («Péntek +Péter, Péntek Pál») kentek hát ketten vesznek egy feleséget. + +Hanem biz ezek ketten sem kellettek egy emberszámba. István úr a +szomszédban azt kérdezte a leánykérőktől, hogy «ma adjak-é kenteken ki, +vagy holnap?» + +– Már inkább csak holnap. – Felelének azok ártatlanul. Legalább még +aznap ott vesztegelhettek. + +Másnap ismét nyakukba vették a világot, faluról-falura járva, sicut leo +rugiens, és keresve, hogy kit vegyenek el? + +Nem tudom, kaptak-e már? + + +_VII. Házasság szenzálok útján._ + +– Nincs önnek szüksége pénzre? Szerzek. + +– Nem kell. + +– Babot, buzát, vagy gubacsot? Szolgálhatok? + +– Nincs rá szükségem. + +– Kerítek jószágot, vagy eladom, ha van. + +– Köszönöm. + +– Egy igen szép lányt tudok, fiatal, kellemes, van harminczezer +forintja, rekommendálhatom. + +– Már az nem volna tréfa. + +Ekkor elmegy a szenzál a szép, kellemes leány családjához. Ott is úgy +kezdi, mint emitt. + +– Igen szép fülönfüggőim vannak, karpereczek, keleti shawlok. + +– Nem veszünk. + +– Egy szép eladó házat tudok Pesten. + +– Nem kell. + +– Egy derék fiatalembert ajánlhatnék, jeles, mivelt fiú, hatszáz pengő +forintos hivatalban van. + +– Majd meggondoljuk. + +S a szép leány és a derék fiatal ember összegseftölődik. Kisül ugyan, +hogy a szép leány nem igen szép, s a derék fiatal ember nem igen derék +ember, hanem a harminczezer forint és a hatszáz forintos hivatal megvan, +s ez a realitás. + +A szenzált mindkét fél kifizeti, a többi a házaspárok gondja. + +Így, öcsém. Többel is szolgálhatnék, de ha te meg nem untad ezeket a +házassági formulárékat olvasni, én mindenesetre meguntam írni, azért +válaszsz, vagy ne válaszsz e közül a hét közül: hanem nekem hagyj békét. + + + + +EGY MARHAVÉSZ-INSPECTIO. + +(Elbeszéli, a kivel megtörtént.) + +No, soha sem leszek többet marhadög-komiszárus. + +Felruháznak engem azzal a magas misszióval, hogy intézkedjem absolute +százezrek sorsa fölött, itéljek élet és halál kérdésekben négylábu +állatok országában, egyszóval legyek marhahaynau. + +Elfogadtam a nagy megtiszteltetést, s mindjárt ki is hirdettem az +ostromállapotot, statáriumot, kordont huzattam a pacificálandó +territorium körül, keményen megparancsolván, hogy a kordonon, se gyalog, +se kocsin, semmiféle formátumban, qualificatióban és applicatióban, +semmiféle állatnak a bőrit keresztülvinni nem szabad, még zsidó +bőrtaplót sem, detto semmiféle fűféle a kordonon át ne csempésztessék. +Végtére mindenkinek, személyválogatás nélkül, halál fejére, akár úr, +akár paraszt légyen a gazdája, akár czímeres, akár czímertelen ökör, – a +mint búnak ereszti a fejét, és malecontentusnak kezd mutatkozni, rögtön +Pulver és Blei! azaz ólmos bottal fejbe ütni, aztán port a tetejibe! – +hoc secus facturi! + +Egynéhány nap mulva: megnézem, mondok, hogyan hajtják végre +parancsolatomat. Ad latus magamhoz veszem a járásbeli marhadoktort, a ki +igen jeles capacitas, mert külföldről jött s ott tanulta a veterinariát. + +Mikor a szekérre felkapaszkodunk, a doktor kinevetett, hogy minek viszek +magammal juhászbundát, czipót meg szalonnát. Hiszen meleg van, s talán +csak éhen sem halunk Kanahán közepén. De én meg visszanevettem, mert nem +hozott egyebet magával, mint a felesége nagykendőjét, a kit nevezett +plédnek, meg egy táskát, tele baromnak való medicinával. + +Ekképen felfegyverkezve, szépen elérkezünk a kordonhoz. Látom, hogy +vasvillás embereim ott strázsálnak pikéten. A mint hozzájuk érünk, a +lovak elibe ugranak, megkapják a zablát s kiabálnak, hogy megálljunk +erre-arra, mert különben belefordítnak az árokba. + +Megdicsértem őket. «Nagyon jól van, édes fiaim; csak őrködjetek ezentúl +is ilyen jól, édes fiaim.» + +– Semmi édes fiaim, hanem ide azzal a bundával! + +– Micsoda! Hát zsiványok vagytok ti? És ha zsiványok vagytok, hát +illik-e az: alkotmányos világban békés utazóktól a bundát elvenni? + +– Nem ér semmit az a sok beszéd. Itt a kurrens! – Azzal kivette a +szeredásból a saját ukázomat, s azt lábbal felfordítva, kiolvassa +belőle, hogy a kordonnál minden állat bőre irgalom nélkül +letartóztatandó, és mivel a juhászbundában belül bőr vagyon, tehát a +juhászbunda itt marad. + +– Ostobák vagytok! – kiáltottam rájuk. – Hát ki értett juhászbundát a +bőr alatt? Én csak tudom, hogy mit értettem bőr alatt, mert a +pronunciamentót én bocsátottam ki. Én vagyok a marhadög-komiszárus. + +De a paraszt egyet rántott a szűrin s azt mondta, hogy: azt akármelyik +hunczut elmondhatja magáról, hogy ő a marhadög-komiszárus. Csak ide +azzal a bundával! Ugyis van már itt egy határ. + +Teremtuccse, a bolondok megtették, hogy saját parancsolatomra lehúzták a +bundát a nyakamból, és odadobták a többi közé a gyepre. + +Egy gaz ficzkó azonban megpillantá a lőcsre függesztett csikóbőrös +kulacsomat. – Hohó! itt is van állatbőr! – Lefoglalták a kulacsot is, és +eltették a többi zsákmány közé. – Hanem előbb vérit vették. + +Ezek az én embereim Angliában tanultak törvényt magyarázni. + +Én káromkodtam, a doktor meg nevetett, hanem csak alattomban, tenyerével +a száját eltakarva. + +No megállj! menjünk csak tovább! + +Nemsokára kiértünk a pusztára, hol egy veszedelmes gulya volt +megvizsgálandó. Kicsit fújt a szél, s nekem már csak elvben volt bundám. +A doktor ironice kinálta a plédje felét. + +Leszálltunk a szekérről s egyenesen hozzáfogtunk a vizitáczióhoz. Hogy +mit tapasztaltunk, azt nem beszélem el kedves barátom uramnak, mert ebéd +után vagyok s nem akarnám, hogy a tábeldóért fizetett 1 frt 70 kr. kárba +menjen. + +Hanem ad vocem ebéd. Nagyon dél volt már az idő, s minthogy meleg is +kezdett lenni, nem annyira bunda kellene már, mint testi táplálék. A +marhadoktor kérdezte egy ott álldogáló gulyástól, hogy van itt valami +restauratio? + +– Az nincs mostanság; hanem itt van a fokosom, azzal restoráltunk +valaha. + +– Nem az kell, hanem valami vendégmarasztó. + +– Az is van, – s előmutatott egy nagy furkósbotot, – ezt hivják nálunk +vendégmarasztónak. + +– Ajh, nem az; nincs itt valahun csárdás? + +– Az is van, amott legel ni. – T. i. a szamarat hívták Csárdásnak. + +Nem állhattam tovább, majd kihúzom én a doktort a sárból, beszéljünk +magyarul: «Ugyan földi! hol van itt a gugyori?» + +– Vagy úgy, a gugyori? – Ott van ni! – Mindjárt el is vezetett bennünket +a gugyoriba, a mi annyit jelent, hogy ha van benne vendég, akkor +vendégfogadó; ha pedig nincs, akkor sertésól. + +– Tessék besétálni. + +Az egyetlen vendégólszobában nem volt egyéb czivilizált lakosság, mint +legyek, nagy sokaságban. Egy hosszú görbe asztalra fel volt téve egy +nagy korsó, mellette egy darab kréta, s a krétával az asztalra különféle +figurák pingálva, mint pl. +, ⨯, ⊙, □, mindenik ábra alatt kisebb, +nagyobb számu verticális huzás, mint pl.|||| etcetera. + +A gulyás cicerone aztán megmagyarázta, hogy a gugyori korcsmáros most +nincs idekinn, esett bőrt szállított, meg faggyut a magazinba; hanem még +ma kijön. Addig itt a bor a korsóban, gulyások emberségére bizva; kiki +iszik belőle, a mennyi kell, és a hányszor iszik, annyi huzást tesz a +neve alá; mert azok a figurák megannyi érdemes pásztoremberek +subscriptumai. Az urak is ihatnak belőle, hanem fizessenek egy piczulát +készpénzben; kaputos vendégeknek nincs kredit. + +Nem tesz semmit. Leültem az asztal mellé, kenyeret, szalonnát vettem elő +a tarisznyából, ettem, a mennyi kellett, s aztán jót húztam a közös +kancsóból. Rossz volt, de rosszabbat is ittam én már annál. + +Azalatt a doktor csak járkált, és mérgesen hadakozott a legyekkel, kik +őtet akarták megenni. Kináltam szalonnával. Azt mondta, hogy nem eszik +eleven zsírt. Majd csak hazajön a gugyori. – De hol is marad az a +gugyori? – Nem győzte az ajtóból nézni, hogy jön-e már a gugyori? + +Utoljára a gulyák adminisztrátora nem állhatta szó nélkül. + +– De mi baja az úrnak a korcsmárossal, hogy úgy lesi, mintha valami szép +lány volna? + +– Hát ehetném! – Vallott magára a doktor. + +– Hiszen ha csak az a baj, – mondá a gulyás, – azon mindjárt +segíthetünk; odakinn fő a bográcsban a jó gulyáshús; ha van az úrnak +saját bicskája: oda ülhet mellé és ehetik velünk. + +Doktorom sem várta, hogy kétszer kinálják. Elővette a peneczilust, +nagyot kanyarított a gulyás kenyeréből, neki guggolt a többiekkel együtt +a földretett bográcsnak, és mártogatta a jó paprikás levet, és +szedegette kifelé a jó húsos konczokat, mintha az egészet az anatomiai +cursus alatt tanulta volna. + +Én nem ettem a bográcsból; jól voltam már lakva szalonnával. + +A pompás bankett után a doktor úr becsukta a peneczilust, elővette a +fogpiszkálóját, s elkezdte examinálni a gulyásokat: hogy tartják meg a +sanitätspoliczáj-rendeleteket, hogy szokták az elesett marhát +desinficiálni, hogy a ragály tovább ne terjedjen. + +– Hát kit így, kit amúgy, – felelte a gulyás mester. Ha a marha nagyon +megdöglik, akkor agyonütjük és elássuk a földbe, ha pedig csak kicsit +döglik meg, akkor kegyelmet kap. + +– Micsoda kegyelmet kap? + +– Hát megkegyelmeztetik – bográcsban való megfőzettetésre. + +A marhadoktor szájából e szóra kiesett a fogpiszkáló. + +Tehát a mai ebéd is ilyen «begnadigt» fenevadból volt requirálva, a ki +nem halt meg olyan nagyon, hogy halála után húsával hasznot ne tehetett +volna még az emberiségnek. + +A mint ezt meghallotta az én marhadoktorom, úgy elszaladt a pusztáról +gyalog, hogy szekéren sem birtam utólérni. Hamarább hazaért a városba +gyalog, mint én kocsin. + +De nem is megy az többet marhadög-inspectióra, mióta megtanították nekik +a desinficiálás legpraktikusabb módját. + +De még magam sem kivánkozom többet marhadögkomiszárosnak. + + + + +A PRUTHI CSATA. + +Két ifjú indult ki Bagdadból. Mind a kettő nagyravágyó volt és ábrándos. +Mind a kettő vagyontalan volt és elhagyatott, és még is mind a kettő +nagyravágyó. Az egyik neve volt Mohammed, a másiké Mizzri. + +Útközben elesteledtek, lefeküdtek egy fügefa alá és aludtak ott. + +És álmában mind a kettőt meglátogatta a Mehdi, az álomlátások titkos +szelleme és tele sugdosta füleiket távol jövendő titkokkal, miket a két +ifjú, midőn a hajnali szélre fölébredt, elmonda egymásnak. + +– Engem hadseregek vezetőjének tett a Mehdi, – szólt Mohammed, – s azt +parancsolá, hogy a merre te mégy, én az ellenkező úton indúljak el, és +ám lássam, hogy többet ne találkozzam veled, mert az szomorú nap leend. + +– Jól mondá Mehdi, a mit neked mondott, – felelt Mizzri, – mert a mit +nekem nyilváníta, ez: rövid ideig fogok élni, és mégis halhatatlan +lészek; hamar eltemetnek, mégis megmaradok; s mikor elhamvadtam, tégedet +ugyanazon sírba fognak eltemetni, melybe engem. Azért úgy váljunk el, +hogy engem többé meg ne láss, és meg ne tudd soha, hova temetnek el, és +ha megtudod, vigyázz, hogy azon helyet elkerüld. + +Ezután összeölelkezék a két ifjú, kezet szorítának, elbúcsúztak szépen, +Mizzri délnek indúlt, Mohammed északnak, és soha sem látták egymást +többé. + +Mizzri elbujdosott, ki tudja merre, ki tudja hová? s csak évek múlva, +midőn szájról-szájra kelő népdalok terjedtek szét a mozlim nép között, +mondák, hogy ezeket a halhatatlan Mizzri szerzé, a ki lakik +cziprusberekben, rózsaligetekben, források fejénél: ki tudja, hogy +merre? + +A dal mindenütt volt, csak énekesét nem találták sehol. Azután egyszer +elhalt valahol Mizzri; szép leányok meglelték holttestét, és eltemették +cziprusligetben, rózsaberekben, forrás fejéhez; ki tudja, mely +országban? Soha nem is mondhatta senki, hol halt meg, eltűnt, elmúlt, és +halála után is azt hitték róla, hogy él, s midőn szép dalait énekelték +mindenütt az országban, senki sem hitte, hogy ő már maga mélyen alszik a +bezöldűlt moha alatt, hanem fenn lebegett még sokáig az emlékezetben, +mint a lement nap után az esthajnal… + +… Mohammed pedig Stambulba ért, meglátta ott azon fényes nagy palotát, +melyet szeráljnak neveznek, és annak kapuja alá menvén, megkérdé az ott +őgyelgő czifra izoglánoktól, ha nem tudnának-e valami dolgot adni? + +Azok kezébe adtak egy baltát s oda állították egy rakás fához, hogy +vágja fel. + +Mohamed jól vágott a baltával, később karddal is tanult vágni s addig +vágott fát és ellenséget, míg egyszer nagyvezér lett belőle. És akkor is +baltadzsinak nevezte magát, a mi törökül annyit tesz, mint favágó. + +Baltadzsi Mohammed volt az összes hadseregek vezére Törökországban, +midőn a két harczoló hős, Ak-Bik és Demir-Bash a hideg észak hegyei +között viaskodva dulakodva jöttek le az ozmán határig, s itt a +tönkrevert Demir-Bash átmenekült az ozmán nép közé, utána a diadalmas +Ak-Bik. + +Mert «Ak-Bik»-nek nevezte a török nép Nagy Péter czárt, s e név jelent +«Fehér bajuszt»; – «Demir-Bash» (vasfej) névvel pedig XII. Károly +királyt tisztelé meg. + +Azon hírre, hogy a hatalmas északi úr karddal kezében átlépte az ozmán +határt, a török kardok is kirepültek hüvelyeikből, s gróf Tolstoi, ki +akkor követ volt Sztambulban, ősi szokás szerint azonnal a _héttoronyba_ +vettetett, mely héttornyú várnak egyik tornya volt arra rendeltetve, +hogy a háborút viselő országok követeit belé zárják; a hol gróf +Tolstoinak rövid napok alatt igen érdekes személylyel lőn alkalma +megismerkedni, egy oly magas személylyel, a ki kétezer éves nemességének +csalhatatlan bizonyítványát hordja magán, lévén az egy egyiptomi mumia, +melyet a franczia követ küldött ajándékba a svéd királynak, de az úton +elfogták, s a bölcs kajmakám, nem tudván mit csináljon vele? azt is az +_idegen követek_ tornyába csukatta, gróf Tolstoinak valószínűleg igen +nagy meglepetésére. + +A svéd király segélyt kért és tudta, hol kereskedjék? Nem fordúlt a +hadvezérekhez, azok nem szerették a háborús világot, hanem elküldé +vezérét, Ponyatovszkyt Sztambulba, hogy az asszonyok mindenhatóságához +folyamodjék. + +A követ egy ismerősre talált a szeráljban, egy érdemes zsidó orvosra, +ennek ismét egy ismerős hölgye volt az anya-szultánnő körében, egy még +érdemesebb zsidónő. Pénz, szép szó és szerelem lőn segítségűl híva, s e +három illatos virágnak lett az a keserű gyümölcse, melyet háborúnak +neveznek. + +– Menj, – mondá a szultána valide fiának, – segíts _az én +oroszlánomnak_, – így nevezte a svéd királyt, – segíts az én +oroszlánomnak elnyelni az ellenségét. + +És a holdujság kezdetén kitűzték a lófarkakat a fővezéri sátor elé; +háromszáz álgyú és husz mozsár, mik márványgolyókat hánytak, indult meg +bivalyfogataival a táborba, a flotta kiindult a Fekete-tengerre; +huszonhárom gálya, huszonhét gallion, harmincz galliot, hatvan firkát és +százhúsz dereglye, miken harminczötezer fegyveres férfi volt, állt +Ibrahim kapudánbasa vezénylete alatt; midőn e vitorlaerdő megindúlt, még +a tenger is meghunyászkodni látszott s haragos tombolásából elcsendesült +rögtön. + +A szultán saját kezével tűzte fel a viharbokrétát Mohammed Baltadzsi +turbánjába s maga elé térdepeltetve őt és a jancsáragát, cserkesz +Jusszufot, mindkettőnek átadta a csaták kardját, hogy megemlékezzenek rá +és becsületére váljanak. + +Azzal megindult a sereg, elől a szipahik és szilihdárok ezredei, +négyezer pattantyús, hatezer tábor-kovács és a betegek szekerei, utánok +a pékek, tömlőhordók, markotányosok, sátorverők tömegei, ezek után a +jancsárok és az ujoncz szegbánok hosszú öblös puskáikkal, hegyes taréjos +kukával fejükön, amazok komoly, csatához szokott, vagdalt pofájú had, +ezek víg, csatára vágyó, ifjú arczú népek; itt következett a nagyvezér +testőrsége, fényes kócsagtollas leventék, drágakövekkel kirakott +fegyverzettel, nemes, tüzes paripákon, aranytól, ezüsttől ragyogó +gömbölyű pajzsokkal; maga Mohammed fekete berber paripán ült, melynek +csótárján a szultáni hárem odaliszkjai remekeltek; körüle a kupolyterem +választott vezérei, és előtte a próféta zöld zászlója, mely körűl +csodakürtökkel trombitált négy tábori zenekar. Legvégűl jöttek a +Karamán, Sivász, Adána, Angóra és Bozók tartományok helytartói, +csapatjaik élén, s a fősereggel egyenközű vonalban húzódott a tatár +fejedelem, Devlet Giráj, lovas hadaival. + +Így haladt előre a Pruth felé Kartál síkjain keresztűl egész Falcsi +közeléig, itt érte őket a hír, hogy nagy Péter czár átment a Pruthon +Czekova mellett, s Falcsi közelében áll; s a portyázó tatárok nemsokára +rábukkantak Seremetoff kozákjaira, ki az utócsapatot vezette; s egy +lövés a túlparton elrejtett ágyúkból, melynek golyója az őgyelgő +csapatok közé vágott, tudósítá őket, hogy itt az ellen. + +A folyamról minden hajó, minden malom, a legutolsó tutaj is el volt +takarítva, part mentiben az erdők levágva, felégetve, s túl minden halom +megrakva Seremetoff ágyúival. + +A törökök itt megpihentek; leütötték sátraikat, elkezdtek sánczokat +hányni s ágyúikat odavontatták. Oly közel állt a két tábor egymáshoz, +hogy az esthajnal után áthallatszott, mint éneklik itt a dervisek a +namazátot, s amott a pópák a «kyrie eleizont», s a szent énekek után +elcsöndesülő éjben mint hallatszik az előörsök kiáltozása. + +Péter czár kardja még nem csorbult el a győzelmes csatáktól, mikkel a +svéd királyt leverte, azt hivé, lágy ellenségre fog találni, ki félni +fog annak élétől, s előre sánczolja magát, mint a ki helyébe várja a +megtámadást. + +A mint azonban a hajnalcsillag leszállt, a tatár khán Derlet Giráj +megindult csendesen lovas csapatjaival a part alatt s az orosz tábortól +távol átúsztatott egész hadával a folyamon. Nem kellett híd, sem hajó a +tatárnak, neki a harczi mén mindene, rajta harczol, rajta alszik, erdőn, +pusztán, folyóvízen repűl, úszik lova hátán. Egy óra alatt a túlparton +álltak a tatárok, itt az oroszok által összehordott malmokat és +dereglyéket összekötözve, négy hidat vertek a folyamon, s még éjfél sem +volt, midőn a többi seregek, ágyúikkal, lovasaikkal elkezdtek a hidakon +átvonulni, s midőn a nap feljött, Péter czár csatarendben látta maga +előtt az egész török sereget, túlnan csak a toparahadzsik maradtak a +nehéz mozsarakkal és a rendezetlen segédcsapatok. A tatár khán azonban +sem itt, sem ott nem volt látható hadseregével, ő még az éjjel eltűnt +valamerre minden nesz nélkül. + +A Pruth partja mellett terül el egy hosszú mocsár, mely néhány ezer +lépésnyi szabad tért enged a két víz között; Péter czár e térre állítá +fel hadait, egyfelől a Pruth, másfelől a náddal benőtt ingovány által +fedezve mindkét oldalát: csupán szemközt volt megtámadható. + +Az első hajnalsugárra megzendűlt a dervisek éneke, kik a reggeli +namazátot elénekelték a sereg előtt, melyet az egész had háromszoros +égrendítő «Allah!» ordítással végezett be, s azzal köröskörűl +megpördűltek a dobok, a harsonák megszólaltak, s csendes haladással +megindúlt a török tábor. Félóra alatt egészen kifejté hadcsapatait. +Középen állt a jancsárok két dandára, tömör négyszögökbe szorítva, +mögöttük egy emeltebb helyen látszott a nagyvezér, a válogatott +hadakkal, két szárnyon a szipahik és szilihdárok, kiknek fejeiket nem +látni, de köröskörűl meg lehet számlálni a lobogó zászlókat és +lófarkakat; a mi egyébiránt csel is lehet, sok zászlót tűzni ki, hogy +többnek lássék a sereg. + +Péter czár ezalatt egy hosszú földhányást foglalt el, melyet valaha a +mocsár kiszárítására húztak a folyóig, s annak partjait ágyúkkal és +lövészekkel rakatta meg, kétfelől állítva gránátosait, s középre a +sisakos dragonyosokat. Hátrább egy emelt dombra huszonnégy ágyút +vonatott fel félkörben, s csillagsánczot hányatott előtte, a +folyampartot hosszú szekérsáncz zárta el, melyet két ezred Porkál és +Berabási kozák őrzött. + +A czár és hadvezéreinek sátrai távolabb, a füzek ligeteiben voltak +felverve, ott várta a harcz kimenetelét a czár neje, a szép és erőslelkű +Katalin, Péter jó szelleme, kit ő egyszerű lelkész leányából emelt +császárnévá. + +Egy kilőtt röppentyű volt a jel a török seregnek a támadásra; melyre +négy oldalról a rendezetlen delyrek csoportjai rohantak elő, ékalakú +tömegekben, miknek élén a legbátrabb, legmerészebb harczosok álltak. + +A szemben álló orosz sorkatonaság irtó fegyvertűzzel fogadta a +rohanókat, sok elhullott közülök, az élők nem törődtek velök, rohantak +előre, hanyatt-homlok, egész az ágyús árokvonalig. Itt egyszerre +szétvált az ék elől az orosz gyalogság s engedte a rohanó tömeget +keresztűltörni a sorokon. + +Mint a sziklára csapódott hullám zúzta össze magát a roham a kőfalként +álló gránátosok fegyverein, kik apró kézbeli gránátokat hajigáltak +közéjök, s hosszú kopjáikkal elölték a közeledőket. + +A delyrek elsői, az «őrjöngők» nem tágítottak a harczban, ott hullottak +el az ellenség közepett, s még a földön fekve is Allaht kiáltoztak, és +késeikkel vagdaltak a rajtok keresztűlgázoló dragonyosok lovaihoz. A +hátul jövő tömeg azonban hátat adott a kartácstűz előtt s futott vissza +a zárt sorban rohanó pánczélos lovasság előtt. + +Az orosz lovasság lárma nélkűl nyomúlt a futó delyrek után. A győzelem +hite nem tette arczaikat melegebbekké. Korán is lett volna. Azok, a kik +megkezdték a csatát, csak az ellenség söpredéke voltak. Azon ingó +csőcselék, melyet ágyútölteléknek szokás használni, kiknek ópiumot adnak +a harcz előtt s rábocsátják az ellenre, s engedik őket leapríttatni, +hogy az ellenfél a harczba melegedjék, s az üldözésben kifáradva, jőjjön +ki a csatatérre. + +Ekkor emelkedék ki csak egyszerre, mintegy varázsütésre, a földönfekvő +hadsereg. A kergetett delyreket el hagyták futni nyitott soraik között, +s pihent, próbált erővel álltak ki a dragonyosok elé. + +A nehéz dzsirid süvöltve repült ki a harczolók kezéből, s forgó hegyével +átfúrta magát a pánczélokon. A második dzsirid-hajításra bomlottan tért +vissza az orosz lovasság, s rémülten mutogatá az iszonyú repedéseket, +miket ez ismeretlen fegyver okozott vértezetén, a legerősebb pánczélt +úgy fúrva át, mint vékony papirlemezt. + +A török tábor pedig lassú, csendes léptekkel közeledett egy félhold +alakú körben ellenei felé, s újra látszott a delyrek ékalakú +csapatjainak összevergődése. + +A czár észrevevé a taktikát, hogy a törökök rendezetlen csapatjaikkal +akarják őt kifárasztani, s hasonló ellenszert gondolt ki a fogás ellen. +Hirtelen kiállíttatá a síkra a Parkál és Berebasi kozákokat. Seremetoff +odavezeté a kozák hetmant a hátuk mögé felvont ágyúkhoz s megmutogatá +neki azokat, tudatva vele, hogy ha megfutamodnak, e kartácsok torkába +rohannak. + +A kozák ezredek zúgolódás nélkül fogadták e parancsot, midőn azonban a +csatatér közepéig jutottak, kiválék a török nagyvezér kísérői közül +Mazeppa, a ki egykor Péter czár ellen vezette őket, s eléjök nyargalva, +rájok kiált: + +– Hová jöttök, kozák hősök? Nem előttetek, hanem hátatok mögött az +ellenség! + +A szóra megálltak a kozák ezredek. Seremetoff buzdításul néhány ágyút +süttetett el hátuk mögött, melyek golyói fejeik fölött zúgtak el, s +midőn ez sem indította meg őket, rájok hajtá a dragonyosokat, hogy +hajtsák őket előre. + +Most egyszerre felzúgott a török tábor, s minden oldalról Allah +ordítással nyomúlt az orosz ellen. + +A kozákság még egy pillanatig tétovázott, akkor egyszerre csatarendben +visszafordúlt, s hosszú dárdáit előre szegezve, egyenesen neki rohant a +reá jövő dragonyos csapatokra. + +– Mindennek vége! – kiálta ezt látva kétségbeesetten az orosz vezér, +azonban a fehér bajuszú hős, Ak-Bik feltevé sisakját, s kardját +kirántva, maga a harczolók közé nyargalt; egy golyó elvitte sisakjáról a +forgót, nem törődött vele; a hol legnagyobb volt a veszély, oda veté +magát, s ott kell elvesznie a csata hevében, ha kapitányai erővel meg +nem ragadják lovának zabláját, s úgy nem hurczolják el a csatatérről, +melyen egy óra alatt nem volt más, mint a török had és az oroszok +halottjai. + +A törökök ádáz rohanása néhány pillanat alatt megtöré az orosz +csatarendet, elfoglalták az árkot, s azontúl ember-ember ellen harczolva +nyomúltak előre. A csillagsáncz ágyúinak semmi hasznát sem lehete venni, +mert annyira össze voltak keveredve dragonyosok és gránátosok, +jancsárokkal, delyrekkel, szipahikkal és kozákokkal, hogy csaknem +egyszerre ért jóbarát és ellenség az ágyúk torka elé. + +Csak egy mód volt még az ellenség dühét feltartani, hirtelen +szekérsánczokat vonni a két víz között; az ágyúk magukra hagyattak, s +néhány pillanat alatt egy lánczolat lőn keresztbe vonva szekerekből és +spanyol sorompókból, melynek ótalma alatt újra rendbeszedheté magát az +űzött hadsereg. A csillagsánczon a félholdas lófarkak lobogtak. + +A fehér bajuszú bajnok szemeiben harag villogott könnyeken keresztűl. + +– E lósörények helyett inkább a mi fejeinket mutogassák e sánczon, +kopjára tűzve, – mondá s még egyszer megújítá a harczot +végelkeseredéssel, a sáncz ellen bocsátva egyenkint felváltott ezredeit. + +Mindkét fél úgy küzdött, mint egy oroszlán. Hatszor foglalták el az +oroszok az ágyús sánczolatot, hatszor verettek ki belőle ismét elleneik +által. + +De különös volt, hogy a török hadak túl a sánczon sohasem üldözték őket, +s a szekérsorompó ellen egy támadást sem intéztek. + +A csata el volt vesztve, de a győztes tán nem látta magát elég erősnek +legyőzött ellenfelét üldözhetni. Csak a késő est választá el a +harczolókat; a törököknek takarodót fuvattak, s Péter czár elhatárzá, +hogy az éj ótalma alatt vissza fog vonulni, a mit a két víz közötti +téren, szekérsánczainak hátrahagyásával, háborítatlanul kivihetett, s +azután a két fejedelemségbe küldött tábornokai, Rhenne és Jonas +dandáraival egyesülhet. + +A fogyó hold csak éjfél után kelt fel s midőn halavány éjjeli világát +széthinté az avar, kietlen pusztaságon, a csillogó mocsáros vizek +között, mint egy sötét kígyó, látszott végighúzódni az orosz sereg +nesztelenül, dobszó nélkűl. + +Egyszerre, mintha a pokol hányta volna ki őket torkából, ordító lovasság +miriádjaival népesül meg a tér. A tatár khán, Devlet Giráj áll a +menekülők előtt. Egész nap és a mult egész éjjel utazott a tatár sereg, +megkerülte az orosz tábort fedező mocsarat s most ott áll negyvenezer +emberrel a visszavonulók útjában. Ak-Bik kelepczébe jutott, mind a két +kezére jutott egy ellenség, s míg jobb keze Mohammeddel küzd, balkezének +a khán szerez dolgot, ellenség elől és hátul, menedéke közepébe be van +zárva, mindkét oldalán elrekesztve; mindaz, a mi előbb ótalmára +szolgált, most veszedelmére vált, a hidatlan folyó, az úttalan mocsár, a +szűk róna… nincs merre meneküljön! semmi, semmi tanács, csak a +kétségbeesés! + +Hirtelen visszafordul, hogy elébbeni táborhelyét elfoglalhassa; a +tüzeknél ott hagyta sátorait, hogy a törökök azt higyjék, miszerint még +most is ott van. E sátrak sem voltak elfoglalva, s a gyönge +tartalékcsapat, mit a szekérsánczoknál hátrahagyott, semmi támadásnak +sem volt kitéve azalatt. A törökök megvoltak csendesen táborhelyükön; +oly bizonyosak voltak már ellenfelök romlása felől. + +Péter czár kétségbeesetten zárkózék el sátorába. Vezéreinek meghagyá, +hogy hajnal előtt mind készen legyenek, mert karddal kezökben fogják +kivívni tán a győzedelmet, de bizonyosabban a dicsőséges halált. És az +ideig megtiltá a hozzá bemenetelt akárkinek, bárha legkedvesebb bajnoka +volna is az. + +Elbúsultan veté le magát ágyára. Tehát annyi fáradalmas év kivívott +győzelmeinek egy éjszaka vessen véget? midőn nagysága tetőpontjára ért, +egy lábai alatt meggördűlt kavics ejtse le az örök mélységbe? a «nagy» +nevet, mit ész és keresztűlható lélek s országalapító győzelmek +szereztek számára, egy _favágó_ durva keze törölje ki neve mellől? mind +ez eredmény elmúljon, semmivé legyen, a birodalom óriási épülete az +alapkő összetörtével ismét szétomoljon, s a nagy orosz félvilág helyén +ujra apró czivakodó knézek nyomorék országai támadjanak, ellenségeik +szolgái, szomszédjaik adófizetői?… Ah, ez keserű volt! A harczban és +kitartásban edzett férfi veritékes arczczal gondolt végig ez eszméken, +miknek rémletes vége ez volt: elveszni, menthetetlenűl elveszni. + +E borongásából egy szelid kéz érintése ébreszté fel; feltekinte, s a +mint a sátornyiláson besütő hold az előtte álló alakot megvilágítá, +őrangyalát vélte előtte állani. Valóban az volt… Katalin volt ő, az +egyszerű evangelikus lelkész leánya, a czár hű követője, később +koronájának részese. + +– Hogy jöhettél ide? – kérdé sötéten a czár. – Én megtiltám a +hozzámjövetelt mindenkinek. + +– Csak bajnokaidnak tiltád meg, – szólt Katalin, – _nődnek_ nem. + +– Mit kivánsz tőlem? + +– A mit én kivánok, nemcsak magamé, hanem egész országod óhajtása az: +tartsd meg éltedet. + +– Gyalázatomat? akartad mondani. Az élet ára gyalázatos fogság. + +– Nem az, nagy czárom, nem ismered elleneidet; vassal, ólommal gyakorta +sikertelenül harczoltunk a török ellen, aranynyal mindig biztosan. + +– Még reménynek is kábaság, a mit mondasz. Látod helyzetemet. +Ezredenként ölhetnek le bennünket, ha támadunk, s hat nap alatt éhen +veszett el a sereg, ha várni akarunk. Hazájának legmagasabb fájára +kellene felakasztani azt a vezért, a ki most engemet innen elbocsátana. + +– Bízd e gondot én reám. Törd meg egyszer nagy lelkedet, hogy annál +erősebben emelhesd azt fel egykor s írd alá ez iratot; látod, +tábornokaid nevei mind alatta vannak. + +– Mi ez? + +– Ne olvasd el; ha olvasnád, széttépnéd. Gondold, hogy sok megalázó, +megszégyenítő dolog van benne, s engedd elpirulni arczodat a szégyen +miatt: ez békeajánlat Baltadzsihoz. + +– Soha! – kiálta, indulatosan taszítva el magától az írást, a czár. + +A nő lábaihoz omolt és térdeit karolta át, indulatosan könyörögve. + +– Nem én értem, nem magadért, hanem országodért tedd meg ez áldozatot; +viseltél érte sebeket testeden, viseld el ez első sebet lelkeden, később +majd meggyógyítjuk azt. + +A nő heves zokogására a sátor előtt hallgató vezérek is berohantak a +czárhoz, s lábai elé borulva könyörögtek, hogy mentse meg, ne magát, ne +őket, hanem birodalmát, kezébe erőszakolták a tollat, kíteríték előtte +az iratot; a czár odalépett s baljával eltakarta arczát, hogy könnye, +hogy pirulása ne lássék, s hogy ne lássa ő sem, mi van oda írva, úgy +jegyzé alá nevét. + +Ah, valóban volt oka a könynek és pirulásnak! Azon iratban az volt +ajánlva a török fővezérnek, hogy ő diktálja a békefeltételeket. + +A czár aláírása után hirtelen összeszedé Katalin minden ékszereit, még +az ujjain levő gyűrűket is lehúzta; az orosz tábornokok összerakták +minden pénzüket, ezüst és arany pénzeket svéd és szász nyomással, s +azokat két szekérre rakva, a kanczellár, Safirov kezére bízták s útnak +indíták Baltadzsi táborába. + +A békekövet érkeztének hírére magához hivatá Baltadzsi a kiaja béget, +Ozmán agát, s együtt olvasva a békeajánlatot, együtt megosztoztak a +küldött kincseken. + +Még alig legeltetheték szemeiket a küldött ajándékokon, midőn belép a +sátorba Ponyatovszky és Devlet Giráj, s hevesen megtámadják őket azért, +hogy az orosz küldöttel titokban, nálok nélkül tanácskoznak. + +Baltadzsi egész nyugalommal felelt nekik: + +– A béke már el van határozva. + +Ponyatovszky szemeit elfutotta a vér, dühösen csapott kadjával a földre, +s öklével fenyegetőzve szólt a nagyvezérhez: + +– Én tiltakozom az ellen királyom nevében. + +– Én pedig tiltakozom a magam nevében, – szólt Devlet Giráj. + +– A béke már meg van kötve, – ismétlé megilletődés nélkül Baltadzsi. + +– De arra tinektek nincs hatalmatok! – kiálta Ponyatovszky; – a harcz az +én királyom harcza is, és a tatár kháné, s nélkülünk ti nem +határozhattok; elárulhatjátok saját hazátokat, ha tetszik, mit bánom én, +vigyen az ördög; de az én hazámat és Devlet Giráj országát nem +adhatjátok el. + +– Tudom. Azt hát nem adjuk el, – viszonzá Baltadzsi szeliden. + +Ponyatovszky dühösen fenyegeté öklével a kiája béget: + +– Ozmán aga, ez a te munkád volt! + +– Úgy van, az enyém. + +– No, emlékezzél rám, majd mikor olyan rossz napod lesz, mint nekem van +ma, akkor gondolj rá, hogy ez meg az én munkám. + +Azzal indulatosan hagyá el a sátort. Devlet Giráj még ott maradt. +Legalább olyan feltételeket akart a békekötésbe diktálni, a miket a czár +el ne fogadhasson. + +Ő diktálta Omer effendinek a megalázó bevezetést, melynek minden szava +tőr és méreg. Asszóvot vissza kellett adni, Kamienska, Gamara, Tighán +várait lerontani, minden ágyút átadni a győztesnek, Potkal és Berabás +kozákjairól lemondani, s a svéd királyt országába bizton haza bocsátani. + +Egy óra mulva Safirov és Seremetoff aláírottan hozták vissza a +békeföltételeket, a czár mindenbe beleegyezett; a két főúr kezesül +maradt a török táborban. + +Déltájon csengő zenével s lobogó zászlókkal indult meg a czár serege az +utat nyitó török sereg előtt; ágyúikat, szekereiket hátrahagyták, hátra +a dicsőséget is, de előttük állt a jobb idők reménye, a viszontorlás +útja. + +Midőn utócsapataik is kihúzódtak már a mocsár mellől, azon pillanatban +érkezik meg XII. Károly Benderből a török táborba, és látja, mint +menekül meg halálos ellensége a török sereg szemei láttára. + +A kétségbeesés haragjával ront a király a nagyvezér sátorába, ki szép +nyugodtan sakkot játszik Ozmán agával. + +– Mit cselekedtél, őrült ember!? – kiált Baltadzsira. + +– Békét szereztem az országnak, – felel ez csendesen rokkirozva. – Mert +meg van írva, hogy jobb a sovány béke a kövér háborunál. + +– Vagy őrült vagy, vagy gazember, vagy mind a kettő! – kiált Károly, s +dühösen veti magát a szofára, melyen a nagyvezér ül, s elnyújtva csizmás +lábait mellette, készakarva belekeveri egyik hosszú lovagsarkantyúját a +vezér selyem kaftánjába, s akkor egy nagyot hasít rajta; a nagyvezér +észre sem látszik azt venni. + +– Mit nem tehettél volna! – szól indulatosan járva alá s fel a sátorban +a király. – Elfoghattad volna a czárt egész seregével s foglyul vihetted +volna Sztambulba. + +– _Ki kormányozta volna távollétében országát?_ – szól erre Baltadzsi, s +feleletével oly dühbe hozza a királyt, hogy az felrúgja a sakkot s +mindenféle válogatatlan czímekkel megrakva a nagyvezért, lovára veti +magát s visszanyargal kiséretével együtt Benderbe. + +A mufti a namazátra hívja a sereget, a nagyvezér főuraival nyugodtan +megy imádkozni s mosakodni. + +Másnap mindjárt visszafordult seregével Edrene (Drinápoly) felé! Midőn +oda ért, szemben találá a főkamarást, Mohammed agát. A szultán +üdvözletét hozta számára és a tiszteletkaftányt. Baltadzsi megnyugodva +hajtá fejét álomra. A békekötést ime a szultán is helyeselte. Reggel +aztán ismét eljött hozzá a főkamarás s tudtára adá, hogy a kötött béke +miatt hivatalából le van téve s számüzetett Lemnosz szigetére. Az +üdvözletet és tiszteletkaftányt csak azért kapta, hogy annál keserűbb +legyen a büntetés. + +Ozmán agát és Omer effendit lefejezték, kincseik közt megtalálták +Katalin gyűrűjét és a svéd és szász nyomatú pénzeket. Tehát az előbbire +nagyon hamar elkövetkezett a rossz nap, melyben Ponyatovszky mondására +visszaemlékezhetett. + +Baltadzsi alig érkezett meg Lemnoszba, midőn valami különös betegség +érte utól. Végtagjai elkezdtek megmerevülni, és semmi orvos nem +segíthetett baján. + +Egy napon, hogy felvidítsák, szolgái vidám népdalokat énekeltek előtte, +s midőn kérdezé, hogy ki szerezte azokat, mondák neki, hogy Mizzri volt +az, a ki e szigeten halt meg és itten van eltemetve. + +– Úgy bizonyára nem soká én is meg fogok halni, – nyögé Baltadzsi, s +kérte szolgáit, hogy halála napján emeljék fel a követ Mizzri sírjáról s +fektessék őt is oda. + +Ez nemsokára bekövetkezett. Baltadzsi egy napon végkép megmerevült. +Szolgái, végkívánata szerint, felemelték Mizzri sírkövét, s íme annak +tulsó lapjára ezen szavak voltak írva: + +«E sírban fog egykor nyugodni Baltadzsi Mohammed; ezt jelenté ki nekem a +Mehdi! – Mizzri, a költő.» + +És abba a sírba tették Baltadzsit, hogy igaza legyen a Mehdinek.[3] + + + + +BOKÁCZIUS KALANDJAI. + +Előrebocsátom, miszerint nem azon Boccaccióról van szó, ki a +tizenharmadik század szerelmes hölgyeinek és ifjainak oly meztelen +kalandokat regélt, hanem egy tisztességes polgár hazafiról, ki Bocskay +fejedelem idejében akarata nélkül is históriai személylyé vált furcsa +kalandjai által, a miknek épen felöltöztetés volt a keserve. + +Én még mint norimbergi diákra emlékezem reá. + +Hiszi valaki vagy nem hiszi a lélekvándorlást? az nekem mindegy: elég, +hogy én tudom, miszerint ezelőtt kétszáz esztendővel igen gazdag úrfi +voltam, a kit kiküldtek külföldre tudományokat bevenni; de biz én nem +tanultam semmit, nem is tettem soha semmi okosat egész akkori életemben, +sőt még azokat is kicsúfoltam, a kik magukat fárasztották hiába, nem +volt nagyobb gyönyörűségem, mint ha a tudósok parókáját telerakhattam +kollancscsal, s egy szép lovat vagy egy agarat nem adtam volna +valamennyi európai könyvtárért. E bűnös életmódért halálom után eléggé +meg is lakoltam; kétszáz esztendeig laktam, mint kopogó szellem, egy +asztalfiókban, mely egy ideig egy delnő pipereasztalát képezé, ki +naponta hat óra hosszát ült előttem, új arczot készítve magának, s +le-leöntözött véletlenül szagos olajjal és kendőző vizekkel, a szellemek +pedig minden illattól irtóznak. Az aggnő halála után fölkerültem a többi +bútorokkal együtt a padlásra, s megint sok esztendeig egyedül laktunk +ott a szuhokkal és szellemekkel, innen egy becsületes zsibárús boltjába +hajigáltak le s újra befestettek terpentinnel, húsz esztendeig ütötték +rajtam a kártyát s verték hozzám a seres poharakat egy csapszékben, +végre eltört az egyik lábam, az asztal szétmállott, tűzre rakták, így +szabadultam ki belőle. Bűnhődésem tetőpontját azonban csak most kezdem +eléregetni, a midőn itt ülök az íróasztal mellett és írok és olvasok és +gyötröm magamat annak a találgatásában, hogy az ábéczé harminczkét +betűjét hogy lehessen mindennap más meg másféleképen összehányni, mely +gonosz mulatságot épen úgy kikaczagtam hajdan, mint most kikaczagnak +engem mások. + +De ne beszéljünk az én születésem előtti dolgokról. Különben is akadhat +ember, a ki azt mondja, hogy fele sem igaz ezeknek. + +Csak nagyobb hitelesség végett hoztam föl, a midőn Bokácziust le akarom +írni, ki azon időben norimbergi diák volt. + +A diák nevezet és fogalom kezd lassankint eltűnni a föld színéről, mint +a troubadourok és lovagoké, pedig kár érte. Most legfölebb arról +ismerjük meg a diákot, hogy nagyon hangosan beszél a kávéház előtt, s +azon versenyez, hogy ki hány vajas szarvacsot tud megenni fogadásból? +Azon időben szép volt diáknak lenni. Szűk, testhez álló öltözetet +viseltek, térden és könyökén kihasogatva, hogy a nyílásokon a finom +patyolat ing kilássék. A hosszú, vállig érő hajon kicsiny kis gömbölyű +süveg székelt, melyet saját ügyesség bírt csupán a fejen megtartani, +hogy le ne essék, abba hosszú színes toll volt tűzve – nem íráshoz való, +– a derekát szorító övről egyfelől a kalamáris lógott alá, másfelől meg +a jó egyenes kard, s ha így kiment a diák az utczára, még a gyaloghintók +is kitértek előle, mikor pedig esténkint tíz-húsz összefogózva végigment +a norimbergi utczákon, erősen dalolva, a jó filiszterek messziről +siettek eleve becsukni ablaktábláikat, részint becses ablakaikat, +részint szép leányaik szemeit féltve az igézettől. A mi pedig mint +testület illeti a diákságot, az határozottan első rangot foglalt el a +városban; voltak ugyan ellenséges statusok, mint a mészáros-czéh, a +dragonyos-ezred és az éji őrök, kik a fensőbbséget kétségessé tenni +törekedtek, de a nemes ifjúság mindannyiszor győzedelmesen tért meg a +vitából, s a kik a párisi Sorbonne történetével is ismerősek, tudhatják, +hogy ez a collegium még a politikai mozgalmakban is mint nagyhatalmasság +van elismerve. + +Nem is végezte azt a pályát hajdan az ember tizenhét éves korával; +meglett férfiakat számlált a testület, kik szakállt, bajuszt növeltek. +Voltak tudományokban telhetetlen férfiak, kik harminczéves korukig +jártak az akadémiákra, s különösen a magyarországiak voltak korra s +szakállra nézve kitünőek, mert nálunk szokás volt előbb végigtanulni a +tizenhat iskolát Patakon vagy Nagy-Enyeden, s a kitünő tanulókat úgy +küldték aztán gazdag patrónusok külföldi akadémiákra; valamint a +gazdagabb családok úrfiait is kegyes tutoraik, a kik odahaza épen nem +akartak tanulni; a miből aztán egy igen gyűlöletes példabeszéd támadt, a +mit én itt restellek előhozni. Egyikünk-másikunk magára vehetné. + +Valami phlegmatico-melancholicus állatról van tudniillik szó, melyet, ha +ide- vagy odahajtanak is, hasonlatos állat marad; diákul inkább +elmondhatom, úgy nem érti meg minden ember: «ökröm dederunt, szamarum +tulerunt». + +Azonban mindez csak allegória, mely a mi hősünket legkevésbbé sem +illeti, mert először egyike volt a legfiatalabb tanulóknak, másodszor +pedig a legtartósabb emlékezetű ifjú, a kinek reggeltől estig könyv +nélkül megtanulni Ortelius redivivust annyi volt, mint nekem egyet innom +a tudós férfiú egészségére, s írása vetekedett szépségére Franciscus de +Páviáéval, a ki Fust uramat utczahosszat kergette, kő helyett +foliánsokat hajigálva utána, a miért a könyvnyomtatás ördögi +mesterségének föltalálásával elvette a szépírászok angyali kenyerét. + +A szépírászat ebben az időben már nagyon hanyatlófélben volt, a miért +méltán szenvedélynek nevezhetni, ha valaki még annak fentartásán +törekedett, mint tevé Bokácz, kinek nevéhez a latin ius-végzet különös +megbecsülésénél fogva ragadt, a tudományos világ mintegy érdemrendet +tűzvén az által a magukat kitüntetők emlékére, melyet hazánkban is több +család mind e mai napig visel, mint a Véghelius, Fabricius, Fehedius et +cætera. + +Itt ismerkedett meg a derék tanuló egy ifjú magyar nemessel, ki őt +szelíd, tiszta lelkéért nagyon megszerette. A magyar ifjú rossz gazda +volt, sokszor került zavaros állapotba, Bokáczius ilyenkor nemcsak, hogy +megosztá vele csekély összegét, mit tanításaiból szerzett, sőt +úgyszólván magának nem tartott meg semmit. + +A magyar ifjú sem feledé el a vett szívességeket, hanem iparkodott +azokat mind tettel, mind szeretettel visszapótolni. Bokáczius kisegíti +barátját az akadémiai vizsgálatokon a scriptores, az auctores +ismeretével, a jó barát viszont őt segíti ki a csetepatéknál ökölnek s a +háromélű kardnak tudományával; a jó barát tudott hatalmas, merész +eszméket a rigorosumokban föladott thémákra, Bokáczius pedig gyönyörűen +ki tudta azokat dolgozni latinul és görögül kettőjük számára. A magyar +fiúnál erős volt a szív s a kar, Bokácziusnál az ész és a nyelv; +ilyenformán egymás hiányait kölcsönösen kipótolták, a mit az egyik nem +tudott, tudta a másik, s mint rendesen szokott lenni ellenkező véralkat, +hajlam s tehetségekkel bíró embereknél, csaknem elválhatatlanok lőnek +egymástól. + +Midőn a magyar fiú szünnapok alkalmával hazáját meglátogatni tért, +Bokácziusunk oda is követé. Ott az idegen ifjú beleszeretett a szép +Magyarországba, különösen pedig annak egy szépséges leányába, a ki +testvére volt az említett jó barátnak. Hajh, ha ez is úgy szeretné őt, +mint bátyja. + +Lelkesítő borozás közben ott az ősi várkastélyban gyakran előfordult a +szó Magyarország sorsáról, mely a külföldet annyiban érdekelte akkor, +hogy a legerősebb villongások azon időben folytak a reformatio ügye +miatt; beleszóltak svéd s németalföldi fejedelmek. Bokáczius ilyenkor +annyira el hagyta ragadtatni magát, hogy vérét, lelkét, mindenét +fölajánlja azon honért, melyben egyetlen barátja született, s kivált a +hon legszebb virágai egyikéért, a szép Ilonkáért. + +Ilonka sokkal szebb volt napfénynél, mint holdvilágnál, piros arczát +inkább rendelé az ég mosolyogni, mint ábrándozni, nem is értett a +lantveréshez, mint bájos Westphalia tündérdelnői, kik az erkélyre +kiülnek, és úgy pengetik a guitárt, hogy hólyag támad ujjaik hegyén +bele; de tudott kenyeret sütni, olyat, a milyenhez hasonlót Bokácz +sohasem ízlelt. + +Pedig végigette egynéhány nemzet kenyerét, ismerte a híres prágai +zsemlyéket, a mik ha megszívósodnak, nincs az a Sámson, a ki egyet +kétfelé bírjon repeszteni; birkózott a sléziai hosszúkás, fényes hátú +brugókkal is, miknek béle olyan tömött, mint a jóféle agyag; kóstolta a +berlini biklát, ezt a diákoknak sóval és köménymaggal hintett ideálját, +mely közepén föl van hasítva, s kétfelé fordítja az oldalait szépen; s +bámulni tanulta otthon ünnepek alatt a tejjel sütött kenyeret, melynek +beléből kevés phantasia mellett rögtön gombóczot lehet göngöríteni; – de +mik voltak mindazok a magyar kenyérhez képest! + +Micsoda a magyar kenyér a világ többi kenyerei között? A mi a +classicitas az irodalomban. Az egyszerűség, jó izlés, nemesség és +művészet remeke az. Már rátekinteni is csupa gyönyör; kellemesen, mint +egy napsütötte halom, melyen a grácziák honolnak, domborul magasra, +féloldalán piros és sárguló hasadásra nyílva, hogy szintúgy mosolyog, +mintha azt mondaná: «én vagyok az Isten igazi áldása». Ha kezedbe +veszed, könnyű és rengő, a karéjt szelő kés csak úgy ropog benne, ha +fölnyitod, orrodat fölüti az édes illat, mely életet s boldogságot +párolog arczodra; hófehér belét szétfoszthatod, mint az asbestet, s +mégis oly tömött az, hogy hézagot nem találsz benne; és ha megkóstolod, +abban több ízt találsz, mint az ananászban, s nem panaszkodol az úrra, +mert az mindennél jobb… Óh, a magyar kenyere nagyon jó! Talán azért is +szeretnek bennünket olyan nagyon? + +Nem mondom, hogy a derék Bokácznál is csupán ez volt az eset; ő legelső +dolognak tartotta Magyarországon Ilonka szép szemeit, mosolygó orczáját, +úrtalan szívét; de azután következett rögtön az Ilonka keze sütötte +kenyér, hely maradt még elég azután is a derék ifjú szívében a jó +esperes és lelkész urak, a szabadelvű mágnások s egyéb szeretetreméltó +személyek számára. + +Arról azonban ő nem szólt semmit, Ilonka pedig még annál kevesebbet, +hogy mit gondolnak magukban egymás felől? hanemha nyilatkozatnak lehetne +venni azt a piros, zöld és fehér lószőrből fonott gyűrűt, melyet Bokácz +fonott nagy mesterséggel Ilonka számára, névbetűket és sziveket +formálván azon csudálandó művészettel, s melyet Ilonka nem sajnált szép +ujjaira fölpróbálni, a mikről senki sem mondta volna, ha ránézett, hogy +kenyeret is tudnak dagasztani, olyan finomak és gyöngédek voltak. + +A szünnapok végeztével a két ifjú ismét visszautazott Norimbergbe, +Ilonka egy kicsit megsiratta őket – azok a könnyek egyébiránt bátyjáért +is hullhattak, – s azután elmult egy pár esztendő, a mi idő alatt sokkal +több sóval ették a magyar kenyeret, a kiknek volt: ha ugyan igaz, hogy +az emberek könnyeiben só van, s ha igaz, hogy az emberek könnyeznek, +mikor szomorkodnak. + +A magyar ifjú azalatt visszatért hazájába, s onnan nem egyszer küldözött +levelet elmaradt barátjának, a mi azon időben valamivel több áldozattal +járt, mint a mióta Thurn és Taxis herczegség gondoskodik a levelek ide s +tova szállításáról. + +Akkor még Magyarországon a czigány járt levéllel egyik falutól a +másikig; messze földre társzekerektől lehetett küldeni izenetet, kik +gyapjut – mit szállítottak egyik országból a másikba; atyafiságos +dolgokban az ember maga ült szekérre; ha pedig nagyon sietős ügye volt, +lovas embert tarisznyázott föl, s kezébe adva az útirendet, úgy szállítá +odább a czéduláját. + +Egy öreg félszemű hajdúja volt Ilonka testvérének, a ki hébe-hóba +levelet hordott urától Bokáczhoz. Katona volt a fiú hajdanában, azért +ismerte a járást: el is poroszkált napjában tizenkét óra hosszat a +nyeregben, hozzá volt már szokva. + +Ez a félszemű ficzkó volt a legkedvesebb tünemény Bokácz előtt; mert ez +hozott izeneteket a kedves jó baráttól, s ez mondhatott volna +tudósításokat Ilonka felől is, ha lett volna bátorsága Bokácznak felőle +kérdezősködni. De ehhez rendesen csak akkor jött meg a mersze, mikor a +félszemű posta kilovagolt a kapun. + +Egy napon ismét beállít a szokott posta a maga zöld kaczagányában, +sárga, rézsarkantyús csizmával s piros csákós süvegével, s általadva +Bokácznak egy bagariabőrbe varrott s lepecsételt csomagot, elmondá neki +nagy súgva ura izenetét: «hogy tudniillik ezen csomagot, melyben írás +vagyon, de titkos, rögtön vegye magához, s a nélkül, hogy valakinek +szólna felőle valamit, menten vigye el Amsterdámba, a költség itt van +hozzá az erszényben; hanem jól vigyázzon magára, nehogy az úton +elfogják, mert veszedelmes írások vagynak ama tokban, melyek a svéd +királynak szólnak magyarországi uraktól. Ha pedig elfogják, reá ne +valljon a küldőkre. Aztán a kisasszony is izent valamit.» + +Bokácziusnak ez az utolsó szó valamennyi előbbit mind kiverte a fejéből. + +Kérdeni sem merte, hogy vajjon mit izenhetett őneki a szépséges Ilonka? + +De elmondá ezt a félszemű Ámor kérdezetlenül is. + +Azt izente, hogy ne fogadja el kegyelmed ezt a megbízást bátyjától. + +Bokáczius még inkább hüledezett. + +Mert azt állítá, hogy kegyelmed ezáltal veszedelembe jöhet, és azt ő nem +akarja. + +Bokácziust csak ez a szó tette hőssé. Hiszen a veszélylyel bátran +daczolásra semmi sem olyan jó ösztön, mint annak a tudása, hogy van egy +imádott lény, a ki őt most félti, a ki érte remeg, imádkozik, ki őt +reszketve várja vissza, s a büszkeség örömével fog reá gondolni, ha majd +bátran keresztültörve minden bajon, diadalmasan visszatér! + +Most már Bokáczius, ha eddig ingadozott, elvállalta a veszélyes +megbizást. + +Tanuságot kellett tenni azon nő előtt, a kit szeretett, férfiúi +bátorsága felől. + +Szép titokban lovat vásárolt, azon elment a határig, ott lovát +hátrahagyva, gyalog került a mocsárok felé, hogy a határőrök észre ne +vegyék; de épen e fölösleges óvatosság által jutott a kerülgetett +veszedelembe, mert a kalauz, ki a határig elvezette, gyanút kapott, s +visszatértében jelentést tett felőle; ilyenformán a jámbor Bokácz csak +azon vette észre, hogy minden oldalról üldöző lovasok közelednek feléje, +a kik elől lehetetlen volt gyalog menekülnie. + +E szorongatott helyzetében arra a gondolatra jött, hogy a magával hozott +bőrtekercset fölszakítva, a benfoglalt iratot kivette belőle, s +elolvasta annak tartalmát. + +Bizonyos lehetett felőle, hogy ha azt megkapják nála, már akkor a +fejétől búcsút vett. + +Mai világban könnyen segíthetett volna magán, mert egy szál +dörzsgyufával meggyújthatta volna az egész iratot, de még ezt ekkor a +tűzkő s kova pótolta, azzal pedig nem megy oly gyorsan a lánggerjesztés. +Kétségbeejtő szorongatásában tehát mit tehetett egyebet, mint hogy +széttépte apróra az egész irományt, s megrágván, lenyelte. A kik tudják, +milyen szilárd alkatrészekből állt a papiros ezelőtt néhány száz +esztendővel, bizonyára nem fogják tőle irigyelni ezt a vendégséget. + +Alig gyűrhette le az utolsó falatot, a midőn üldözői utólérték, kik is +menten megfogták, megkötözék, s minden emberi eszközökkel gondoskodtak +róla, hogy ártalmatlanná tegyék, úgy vitték aztán egy ló hevederéhez +kötve vissza valamely magas kősziklai várba, ott volt egy magas +spanyolszakállú castellanus, ki Bokácziust személy szerint ismeré, épen +nagybátyja lévén azon filiszternek, a kinél Norimbergben szállásolt; +tehát ez előtt még csak el sem tagadhatá magát. + +A spanyolszakállas nagyon örült, a midőn Bokácziust ilyen szép +állapotban, keze, lába meglánczolva, megpillantá, s azon reményét fejezé +ki, miszerint igen sokáig lesz egymáshoz szerencséjök. + +Bokácziusnak volt annyi esze, hogy magát mindenekben ártatlannak vallja, +a mint hogy nem is találtatott nála legkisebb bizonyítványa is valamely +vétségnek, annálfogva olyan képet csinált minden kérdésre, mint a ki el +nem tudja gondolni, hogy miért fogták el sétálása közben. + +A castellanus sokat tartott arra, hogy őt spanyolnak tartják +(Sziléziában született), nem volt elég, hogy ezt a kifejezést a képébe +fölvette, hanem a mikor lehetett, belemennydörgött egy-egy spanyol +kifejezést a német beszédbe, ugyanazt gyöngébbek kedvéért a folyó +nyelvre is lefordítva s értesítve az embereket mindenről, a mi +Spanyolországban szokás. + +– Ah, ah, mia vida, a tagadás könnyű, de a vallatás sem nehéz. Én voltam +tíz esztendeig Spanyolországban, Corduában, Valenciában, Estremadurában: +ustedes habla el espanol? non? nem beszél spanyolul? Kár! könnyebben +megérthetnők egymást. Fabe um? tudja ön: hogy Spanyolországban hogy +szoktak a makacs fegyenczekkel tenni, a kik vallani nem akarnak? Semmi +sem egyszerűbb. Vestir a la Moda; felöltöztetik őket divat szerint, +spanyol divat szerint. A kik nem akarnak az inquisitio előtt mantener +conversation – beszédbe ereszkedni, azokat felöltöztetik spanyol +öltözetbe. Ez igen szép öltözet; először is jön a kalpag, el sombrero, +igen egyszerű dolog ez, egy vékony szíjjal körülkötik az ember fejét +szorosan, akkor egy gömbölyű pálczát alája dugnak s elkezdik lassankint +tekerni a szíjat. Biztosítom önt kedvesem, hogy öt csavarintásnál senki +sem bír többet kiállani, az határos a pokolbeli kínszenvedéssel: a +hatodik okvetlen gutaütés. Hanem ez csak tréfa, a csizmák, a spanyol +csizmák sokkal komolyabb eszközök, mert a velük élés sohasem megy a +halálig. A két térdét, kedvesem, négy deszka közé szorítják, akkor a két +középső deszka közé egy vékony éket vernek kalapácscsal, ha nem használ +ez, vernek utána másodikat, harmadikat egész tizenkettőig. Ez igen +kritikus mulatság. Mondhatom önnek, sokszor láttam Spanyolországban; +megátalkodott eretnekek esküvel állíták az ötödik-hatodik éknél, hogy az +elkárhozottak minden kínszenvedése nevetség az övéikhez képest. De +mindez bagatella, mia vida, mesedolog, csekély dolog. A spanyol mente a +legtökéletesebb mindazon eszközök közt, miket a fölvilágosítás könnyebb +eszközölhetése végett föltaláltak. Ez, caro amigo, nyers bivalybőrből +van varrva, mely épen ráillik a vallatott egyéniségre: pontosan, +tökéletesen, mint a leggavallérosabb dolmán. Ezen öltözetben +odaállíttatják a vallatottat egy erősen befűtött kemencze mellé. Tudja +ön: ez a legleleményesebb eszme. A mint a melegség a nyers bőrt áthatja, +az kezd összehúzódni, mindig jobban-jobban összezsugorodik, az egész +testet lassankint összeszorítja, minden erecskét, minden izmocskát nyom, +teker, facsar; ugy-e bár, kedves barátom, ez a legeredetibb öltözet, a +mit Spanyolországban viselnek? + +A jó Bokáczius mindenféle színt váltott e gyönyörű elbeszélés alatt, s a +hideg veríték csorgott alá homlokán az elsorolt kínzószerek puszta +elképzelésére. + +– No no, kedves kis barátom, – szólt a nemes castellanus, megveregetve +az ifjú orczáját, – remélem, hogy az egész moda espánéval nem leszek +kénytelen önt megismertetni. Az inquisitio főnöke ő méltósága tíz nap +mulva érkezendik meg, azalatt úgy hiszem, megerősül önnek +emlékezőtehetsége, hogy a mit most nem tud még, akkor pontosabban fogja +elmondhatni: küldői nevét, szándékát s más egyebet. Az ideig majd egy +csendes kis külön szobácskát rendelek ön számára, una camara hermosa, a +hol gondolatait rendbeszedheti. + +A jó Bokáczius szive nagyon megkeseredék e szavakra. Tehát tíz nap mulva +az inquisitio elnöke megérkezik, akkor őt felöltöztetik spanyolnak; nem +volt pedig egészen bizonyos felőle, hogy jól fog-e neki illeni ez az +idegen öltözet. + +Annyit azonban szentül föltett magában, hogy magyarországi barátait el +nem árulja. + +Csupán egy segítség létezett rá nézve; – megölni magát éhen. + +Erre tíz nap elég lesz; a szándékról nem kell senkinek megtudni semmit, +a meredek toronyablakban egész nap szoktak játszani a verebek és +vadgalambok; Bokácziusnak minden két napra adtak egy kenyeret, azt a +kenyeret ő szépen apróra elmorzsázva, kihintette tömlöcze sűrű +rostélyzatán; az ég madarai eljöttek érte, elhordták szépen; sohasem +tudta meg a tömlöcztartó, hogy a fogoly nem maga fogyasztotta azt el. + +Két nap így pazarlá el kenyerét. Nem is igen sajnálhatta azt a kemény, +keletlen, ragadós süteményt, a mitől ólomgörcsöket kap az ember. + +Harmadnap legkínzóbb kezdett lenni ránézve az éhség, legkisebb idege +szenvedni látszott alatta, agyát lassankint kerülgeté a véres düh, a +mikor az élő állat kezdi elveszteni lelkét s ösztönt kap önmagát +megmarni, a mikor a legtermészetellenibb tárgyak étvágyingerlően tünnek +föl előtte, s elrabolják álmait. + +Pedig erősen föltevé magában, hogy még sem fog enni, hisz ez a dühödési +kín csak a harmadik, negyedik nap tart az éhhalálnál, később aztán +elveszti az idegzet küzdési erejét, a simpathicus rendszer kiszárad, a +görcsöket halálos lankadás váltja fel, s egyszerre csak eláll a +lélegzet, és akkor mindennek vége van. + +Midőn jött a porkoláb harmadnap a kenyérrel, Bokáczius mondta neki, hogy +csak tegye le mellé és távozzék. Addig, míg a porkoláb el nem ment, +hozzá sem nyúlt a kenyérhez. Akkor odavitte azt az ablakhoz, s megtörte, +hogy elmorzsolva kiszórja a rostélyzaton; egy pár galambka ott turbékolt +már a párkányon, várva a szokott étetést. + +De mily kisértő meglepetés várt Bokáczra, a mint a kenyeret feltörte! ez +nem azon ragadós, gyúratlan vakarcs volt, a minővel eddig táplálták; +ugyanazon barna agyag bár, de oly friss, puha sütemény, a minőt csak +messze-messze innen tudnak készíteni, a kenyér haja ropogós s pirkadó +gyürkére hasadozott, bele összenyomható és újra szétdagadó, illata +kedvesebb az ambróziánál! És ő már két nap óta nem evett… + +A hidegláztól reszketve morzsolá szét a kezébe vett darabot s kihinté +azt a rostélyon. + +A mint így őrjöngő sietséggel iparkodott a csábító süteményt +elpusztítani, egyszerre egy gyűrű akad a kezébe, mely a foszló kenyérbe +volt sütve. + +Ugyanazon gyűrű volt az, melyet ő kötött háromféle lószőrből, ugyanazon +névbetűkkel és különféle czifrákkal… Mi csodálatos úton jött ez ide? + +Bokáczius azt hivé, hogy csak álmodik. + +Nagy sietve szakítá most szét az egész kenyeret s ím egy összegöngyölt +papirosba rejtett ráspoly hullott ki belőle. + +A papirtekercset fölbontá, s e sorokat olvasá benne: + +«Kedves Bokáczius! Te nem fogadtál nékem szót, hanem bátyámnak, s ime +ilyen kellemetlen állapotba hoztad magadat. Már most engedd, hogy innen +kiszabadítsalak. A mint megtudtam, hogy elfogtak, rögtön elindultam +kitudni, hová vagy bezárva? s akkor beszegődtem konyhaszolgálónak ezen +várba. Most vedd hasznát ezen ráspolynak, melyet kenyeredbe sütve +küldök, hogy ablakod vasait átfűrészeld. Két éjszaka e munkával készen +lehetsz. Holnapután kenyeredben egy hosszú kötelet fogsz kapni, melyen +tornyodból a mosókonyha kéményéig leereszkedhetel, onnan aztán az én +gondom lesz téged tovább megszabadítani. Isten legyen veled, kivánja +Ilonka.» + +Bokáczius ezer érzelmen ment keresztül. Ilonka ily merész önfeláldozásra +volt képes ő érte! Tehát Ilonka szereti őt. És minő szerelem az! +Konyhaszolgálónak szegődni féltett foglyáért, aljas munkákat vállalni, +hogy őt megszabadítsa; szabadság, szerelem! Két legboldogabb eszméje az +emberi szívnek; – nem is lehet rossz néven venni Bokácziustól, hogy míg +e két édes eszméről gondoskodott, csaknem egészen elkölté a puha +kenyeret, tudtán kívül, s csak akkor vette észre magát, mikor már a +puszta héja volt a kezében. No ezt elteheti holnapra. + +Most újra visszatért minden életkedve. Alig várhatta az éjszakát, hogy +szabadulási munkájához foghasson, s reggelre készen volt az egyik +vassal. Olyan szépen elfűrészelte azt a fal mellett, hogy észre nem +lehetne venni. + +Harmadnap csak estefelé érkezett a porkoláb az igért kenyérrel: de +iparkodott késedelmét kimenteni a fogoly előtt, hogy a konyhaszolgáló +nem süthette ki a rabkenyeret előbb, mert az inquisitor számára kellett +kenyereket sütnie, sokat, a ki nagy kisérettel érkezett meg a várba. + +No, itt ugyan legfőbb idő a menekülésre. + +A toronyablakból is hallhatá Bokáczius, hogy a porkoláb igazat mondott; +a várudvaron lármás őrség jött-ment; beszélgetett és csörtette kardját. + +Késő éjszaka lett csak egy kis csöndesség a várban. Csak akkor merte a +kenyeret feltörni és a kötelet elővenni. + +Ebben a csöndben úgy tetszett Bokácziusnak, mintha valami ismerős kedves +hang oda alant egy sokszor hallott magyar népdalt énekelne; ez a kedves +leányka lesz, ki a menekülő foglyot ez által akarja értesíteni, hogy ha +toronybörtönéből a hosszú pavillon tetejére leszáll, a sok kémény közül +az igazit válaszsza. + +Hirtelen átráspolá az utolsó vasat is, mely még akadályára volt, s +megerősítve a kötelet a kiálló vashorgokban, gyorsan alácsúszott rajta; +– a háztető gerinczén óvatosan kúszva végig, behallgatózott egyenkint +minden kéményen. Ráakadt végre az igazira. Az alól hangzott föl az +ismerős dallam: «Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok», + +Egy pillanat mulva Ilonka lábainál hevert a boldog rab ifjú, kormosan és +füstösen, mint akárki, a ki kéményen keresztül választotta az utat. + +Ilonka nemcsak, hogy el nem sikoltotta magát, midőn a szerelmes ifjú a +kürtőből aláesett, hanem még arra is figyelmezteté, hogy egy szót se +szóljon, mert a mellékszobák tele vannak emberekkel; hanem bízza egészen +ő reá magát és addig, míg a várból ki nem jutnak, a száját se nyissa +föl. + +Legelsőbb is helyezze el magát ebbe a nagy puttonyba. + +Bokáczius engedelmeskedett. + +Ilonka azután felülre rakott egy kis szennyes ruhát, s azzal fölvette a +puttonyt a vállára. + +– Az Istenért, – susogta Bokáczius, – nehéz leszek én a te gyönge +vállaidnak. + +– Nem megmondtam, hogy egy szót se szólj! – súgott vissza a lány, s +kezébe véve a gömbölyű mosófát, megindult a konyhából ki a várudvarra. + +Olyan délczegen lépegetett, mintha egyéb teher sem volna vállain +ruhánál. + +– Istenem! – sóhajtá Bokáczius, – megszakad gyönge termete. + +Hogy a kapuhoz juthasson, az őrszobán kellett keresztülmennie. Három +muskétás akkor is ébren volt és kártyázott, azok megpillantva a szép +leánykát, elkezdtek vele kötődni. + +– Mi a jelszó? – kérdé az egyik útját állva. + +– Mit viszesz itt a puttonyban? – tudakozá a másik. + +– Mit hát, – szólt parasztos enyelgéssel a leányka, – három rabot, meg +egy ágyút. + +– Hohó, hugám! – szólt az egyik ficzkó, – tudod-e, hogy az a +parancsolat, hogy a mely leány itten keresztülmegy, annak egy csókot +kell adni vámba. + +– No meg azt, és két ütleget, – válaszolt a leányka, s míg a katona szép +orczájáról elrabolta a csókot, ő meg jót húzott a hátára a szapuló +fával. Tetszett a ficzkónak mind a kettő. A jámbor Bokáczius pedig +szerette volna szétrúgni a puttony oldalát s birkózásba elegyedni az +egész század muskétással. + +Nem is állhatta meg, hogy a puttonyból ki ne dörögjön, mikor Ilonka +kiszabadult onnan. + +– Igazán megcsókolt az a gaz kölyök? + +– Ugyan hallgass… Nem; csak a nyakamat. + +Most a vén kapust kellett fölverni álmából. + +– Hát te hová akarsz menni a várból? – dörmögött a vén medve, midőn a +sok csengetésre felébredt. + +– Ruhát szapulni a patakra. No, csak nyissuk azt a kaput szaporán. Nem +érek rá kenddel enyelegni. + +– Ki látta azt, éjfélben menni szapulni, he? + +– Éjfél biz a kend lusta szemeinek! Elaludta a hajnali harangszót. +Ereszszen szaporán, így nem készülök el estig. + +A kapus aztán nyájasabb lett, megczirógatta a leányka arczát, megcsípte +gömbölyű állacskáját, s beszélt néki szép hízelgéseket, a minőket a vén +katonák tudnak. Bokácziusnak pedig kedve lett volna kidugni kezét a +szennyes közül s belemarkolni a kapus deres üstökébe és megrázogatni +emberül. + +– Nem nehéz ez a puttony? – kérdé a kapus nyájasan, – ne segítsek a +patakig vinni? + +Ilonka hihetőleg a körmére koppintott a szapulófával az öreg +troubadournak, mert az nagyon teremtettézett valamiért, hanem azután +kinyitá a kaput a leány előtt, de esküvel állítá, hogy vissza nem +bocsátja reggel előtt. + +A mint a váron kívül értek, Ilonka elkezdé lépteit gyorsítani, pedig a +lejtőn lefelé még nehezebb volt terhét emelni. Bokáczius minden lépten +kérte, hogy tegye le már. «Még nem lehet, még meglátnak», felelt a +leányka s lihegve, fogyó erővel haladt a mellékútig, a hol a nagy +hársfák elzárták a kilátást. Csak alig birt már odáig menni, s a mint a +legelső kőpadhoz ért, ott összerogyott terhe alatt, s bizonyára +Bokáczius igen helyesen cselekvék, a midőn rejtekéből kikelve, karjaira +emelé alélt leánykáját, s úgy futott vele a határ végéig. Neki könnyebb +volt e kedves teher. + +* + +Sok, igen sok idő mult el ez esemény után. + +Bokáczius uram megvénült, megkorosodott, bölcs ember lett belőle, derék +családapa, és a mi legfőbb: Kassa városának főbirája. + +Lőn azonban, hogy a midőn Bocskay István, Erdély nagy fejedelme +elfoglalná felső Magyarországot, a jó Bokáczius ismét azon helyzetbe +találá magát, melyben évek előtt heidelbergi diák korában volt. + +A mit akkor kevés vérrel, gondtalanul, kalandvágyó lélekkel tett, +ugyanabba vágott újra nyugodt észszel, feleséges és biróságos ember +létére, s követte Bocskayt minden utaiban. + +Micsoda idők voltak azok? és mik nem voltak? azt itt rendetlenség volna +emlegetni; annyi bizonyos, hogy Eger határáig úgy hítták hazánkat, hogy +Törökország, s mikor háborúba mentünk, nem tudtuk, hogy ellenségeinket +üssük-e vagy jóbarátainkat. + +Hanem a mi Bokácziusunkra nem tartoznak a háború ügyei, ő csak mint +írástudó kisérte a fejedelmet, s a csatákból neki csak a félelme jutott. + +Hja, bizony az ember ötven éves korában nem érzi azt a melegséget szive +körül, mit 18 éves korában érzett, ha ágyú és trombitaszót hall, kivált +ha az ember családos és feleséges, és még hozzá városbiró. + +Egy napon meghivás érkezett a fejedelemhez a Budán székelő nagyvezértől, +hogy jőjjön le Pest alá, a nagyúr legújabb kegyelmét átveendő. + +A vele volt urak nagyon aggódtak a meghiváson. A török diplomaták mindig +ilyen tréfás úton szokták nyakukra nőtt pártfogoltjaikat kelepczébe +ejteni, s az már eléggé kitünt, hogy Bocskay nem a törökök számára +akarja elfoglalni Magyarországot. + +A fejedelem nem félt semmitől, mint tudva van, még a péntek naptól sem, +s miután elhatározá, hogy a nagyvezér meghivását elfogadja, kiséretéül +épen azokat az urakat nevezte ki, a kik legtöbbet figyelmeztették +aggodalmaikra. + +Hogy ilyenformán Bokáczius ki nem maradhatott a kiséretből, ezt előre is +gondolhatni, mert ha más féltette a fejedelem személyében az ország +ügyét, jó barátját, saját bőrét, féltette azt mind együttvéve Bokáczius, +s igen szerette volna, ha őt a fejedelem ebben a tisztességben nem +részesíté, de a mire Bocskay azt felelte, hogy «a kegyelmed nyaka sem +drágább, mint az enyém», s menni kellett. + +Reggel felé felöltözének az urak, s lóra ülve a fejedelem oldala körűl +sereglettek, s úgy indulának meg Magyarország fővárosa felé, mely akkor +egyszersmind Törökország határvárosa volt. + +A bizonytalan kimenetelű aggodalom borongott mindenki arczán, a jó +Bokácziusnak pedig nemcsak arczán, de még kalapján is, melyre visszafelé +tette föl a vitézkötést. Úgy is jó volt. + +Útközben azonban, Bokáczius a fejedelem mellett lovagolván, az történt, +hogy az emberséges kassai biró paripája szüntelen féloldalra farolna, +ezáltal az egész úri menetben nagy rendetlenséget mívelvén. + +Darab ideig nem ügyeltek erre a félszegségre, míglen a fejedelem maga +megsokalván az alkalmatlanságot, meg nem szólítá Bokácziust. + +– Ugyan bizony, kegyelmed leszorít már az útról a lovával. + +– A bizony, – szólt Bokáczius, maga is elismervén hibáját, – nyilván ez +is lelket lát maga előtt, mint Bálám paripája, s nem akar odább menni. + +A fejedelem azonban, ki az akkori időben nem tartá illendőnek, a +lelkekre magyarázni ki valamely földi tüneményt, addig vizsgálódék +Bokáczius körül, míglen észrevevé azon sajátságos okot, mely miatt a +kassai biró paripája mindíg féloldalt jár. A derék férfiú tudniillik a +nagy aggodalom közben reggel felöltözvén, elfeledett mind a két lábára +csizmát húzni, s míg a jobb lábát ama sarkantyús paszomántos saruval +fölfegyverzé, a bal lábán rajta feledte a kecsegeorrú papucsot, s +minthogy a ló oldalát mindig csak a sarkantyúval döfögeté, annálfogva +járt az féloldalt az úton. + +Ezt a galibát pedig ő maga észre sem vette, a míg a fejedelem nevetve +nem figyelmezteté reá. + +E mulatságos véletlen azonban egyszerre derült hangulatba hozá a többi +urakat, minden baljóslat, aggodalom szétrepült a légbe mindnyájok +szivéből, az egy Bokácziust magát kivéve, a ki irigylette otthon maradt +fél csizmája sorsát s óhajtá, hogy bárcsak a fejét is otthon feledhette +volna. + +A fejedelem és kisérői félelem nélkül léptek az oroszlán barlangjába; +egyik oroszlán a másikéba. + +A mint Bocskay naplójában írt jegyzete bizonyítja, ő maga sem volt róla +bizonyos, hogy fog-e onnan visszatérni? de mégis elment a meghivásra. + +A török urak szertelen szivessége csak újabb erősség volt Bokácziusnak +félelmeit erősbíteni. + +Nagyobb aggodalommal soha nem várták az ebéd végét, mint ő az elfogadási +ünnepélynél, a midőn a magyar uraknak kétszáz tál étel fölhordását +kellett végignézni. Csak végignézni, mondom, mert egyrészről oly sebesen +elhordták az orraik előtt az izoglánok, hogy alig nyúlhattak hozzájok, +másrészről pedig különös elhatározottság kellett ez ismeretlen mivoltú +ételek megkóstolásához, ilyenekhez nem szokott embernek. + +Bokáczius gondolá magában nagy elbúslakodva, hogy hiszen majd a végén +következik a fekete leves! + +S valóban, a mint az ebédnek vége lett, mindegyik magyar úr háta mögött +megjelent két csausz s fölszólíták őket, hogy kövessék külön sátorukba. + +Ott fognak bennünket lenyakazni! gondolá magában Bokáczius, s elszánta +magát végső órájára. + +A midőn pedig őt is egy külön sátorba vezették, ott a két kísérő csausz +elővett egy szép virágos zöld selyem kaftánt, nyuszttal megbélelve, s +azt felölté a jó Bokáczius dolmánya helyébe, olyan jól illett reá, hogy +még a földön is húzta a végét. + +Így felöltözve visszavezették ismét a magyar urakat a vezér sátorába, +kit-kit gyönyörűséges díszkaftánba öltöztetve; maga a fejedelem is +bíborköntössel volt felruházva, aranykoronával fején. + +Bokáczius lelke el volt ragadtatva a dolgok ily örvendetes fordulatán, +de csak akkor érzé ő mégis magát igazán boldognak, a mikor egyszer hátat +fordíthatott ennek a «pestises Pestnek», a hová az ember +testamentum-tétel nélkül be sem tehette a lábát. + +Mindezen példából pedig csak az a tanulság, hogy a mi veszélyben +gyönyörűségünket találtuk ifjúkorunkban, ugyanaz vénségünkben nem akar +ízleni, akkor egy bottal is meg mertük támadni az elefántot, most pedig +az egér ellen is keztyűt húzunk. A kinek pedig szilárd elvei vannak, az +ifjan könnyű szívvel, vénen szomorkodva keresi föl a fátumot, – de mégis +fölkeresi. + + + + +NE NYULJ HOZZÁM. + + +_I. A délibáb._ + +Mikor az izzó róna «tengerről álmodik». + +Egy felhő nincs az égen; a forró nyári nap hevétől összerepedezett a +föld és hol tavaszszal széles tócsák voltak, ott most hófehér a +felcserepedezett föld; kiverte a sziksó; környéke ripacsossá taposva +marhanyomoktól; egyetlen növény, mely körüle tenyészik, a szikfű. A +pusztai «Sírkút»-ból kiszáradt a víz. A puszták fia megitatná belőle a +lovát, de a fenekét éri a vederrel. Ott átkozza magában a napot: azt a +napot is, mely kiszítta a kútból a vizet; meg azt a napot is, a melyen +született. Egy ital vizet nem kap messze földön a lovának. + +Pedig körülötte hullámzik a tenger. + +Egy végtelen óczeán, mely megszűkíti a láthatárt, s aztán elvész az +égben. Hullámokat vet, mintha sietne a földet körülkerülni, olyan +sebesen fut; olyan magas hullámokat, hogy ha hajó úsznék rajta, annak +csak földfeletti lények lehetnének az utazói. + +Néha szemlátomást közelébb jön a hullámzó óczeán, látszik, hogy nyeli el +a távolban a házakat, kunhalmokat, a szénakazalokat. Elönti az útjában +talált várost: a tornyok, a háztetők meglátszanak a víz tükrében +visszafelé fordítva. A kunhalomból sziget lesz, mely maga is úszik, +libeg a hullám hátán; a tündérsziget árnyas erdők hűsébe hivogat; s a +tündér, a ki azt lakhelyéül választotta, ábrándos kedvében elkezd +légvárakat építeni. Átlátszó paloták körrajzai jelennek meg a tenger +szinén, a súlyegyen minden törvényei ellen, éleikre állítva, hegyeikkel +fordítva lefelé talapzat helyett. Ez a magyar alföldi délibáb. + +Az egész ég valami sápadt opálszínben látszik izzani, s a nap körül +halavány fényudvar képződik. + +1849 nyarán láttam egy ilyen tündérmutatványát a természetnek a +hortobágyi pusztán, a maga rendkívüli pompájában. + +Mintha gúnyolni akarta volna álmainkat, úgy építette szemem előtt a +légvárakat egymás tetejébe. + +A gólyát, mely a rónán átrepül, megnagyobbítja mesés griffmadárrá. + +Pálmaerdőket usztat felénk. + +Egyszer aztán neki ered észak felől egy mérges forgószél, s a mint az +megérinti a délibábot, egyszerre szétomlik az egész káprázat. A tenger +eltűnik, a várak helyén ott állnak a boglyák és kunhalmok. A +tündérsziget helyett a pusztai kiszáradt kút. Az őserdők +összezsugorodnak hernyó-, sáskalepte fűzfákká, a tánczoló torony egy +helyben áll a távol láthatáron. S az ég még sárgább lesz, mint azelőtt. + +Alszik minden. Napsütötte éj van. Csak a tücskök billiói, ezek a +természet nihilistái, hirdetik a végtelent ellepő egyhangú szavukkal, +hogy minden semmiből lett és ismét semmivé lesz. Segítnek hozzá. + + +_II. A két jegenye._ + +Ha a hirhedett Messzelátó-csárda udvaráról széttekint az utazó, maga +előtt látja, nyugatnak elterülve, az ecsedi lápot, ezt az óriási +sötétzöld szőnyeget, melynek bársony hamvasságot ád a rózsaszínben +virágzó buja mocsári növényzet, a piros réti füzény. Szerteszéjjel apró +pyramidok elszórva rajta; szénaboglyák és nádkúpok. Közepén keresztül +egy sötét vonal húzódik át, a vármegye töltése, itt-ott hidakkal +megszakgatva; fölötte, mint egy tündérregebeli szellemalak, kóborol +egy-egy alakváltoztató árnyék: se nem felhő, se nem köd, hanem hatalmas +szunyog-tábor: néha oszloppá magasodik fel jó kedvében, mintha +széltölcsér volna s úgy tánczol végig a nádóczeán felett. + +Délnek buja kukoriczaföldek terülnek el, felváltva aranysárga tarlóktól, +a miken hadrendbe állítva sorakoznak a földész érdemrendei, a +búzakeresztek. S e kanaháni panoráma közepett, az országút mentében +látszik egy bekerített zöld folt. – Folt a szó minden értelmében. A +majtényi síkság azon darabja, a hol Pálffy vezér lerakta, a +Rákóczi-sereg utolsó maradványaival, a fegyvert, a szathmári +békekötéskor. Azóta erre a földfoltra nem lépett emberi láb. A fák +felnőnek, kidülnek, ott rohadnak rajta, vad állat, vad madár tanyát ver, +fészket rak, szaporodik benne, vadász bele nem lép, hogy kizavarja +belőle, vándor meg nem áll mellette, hogy egy botnak valót levágjon a +gesztjéből; az országút ott visz el mellette: az utasok mutatják +egymásnak: «az volt az a hely», s aztán a lovak közé csapkodnak, hogy +elveszítsék szem elől. + +A sík láthatáron karcsú tornyok emelkednek, azok között még Árpádkori +ősszittya építészetű műremekek, öthegyű tornyok és tarkázott téglából +épült templomok. Ez a darab föld itt az egyedüli soha meg nem hódított +része Magyarországnak, a hová idegen be nem fészkelhette magát se +erővel, se praktikával. Területét védi a víz, a föld, a lég és az emberi +meleg vér. Még az ős vezérek egyike, a ki a földvárat építé, találta ki +azt a nagyszerű védelmi módot, hogy a Szamost gáttal elrekesztve, +mocsárt teremtsen maga körül. + +Ez a víz védelme. + +Földe gazdag; ha ma elpusztítják, letarolja az ellenség, egy jó évben +helyrepótol mindent. + +Ez a föld védelme. + +S aztán nem marad itt meg a más ország lakója; mert ehhez a levegőhöz, a +minek alkatrésze szunyog, tőzegfüst, mocsárgáz, áztatott kenderbűz, +ember kell, a kiben úgy helyén van a lélek, mint az itt lakó tősgyökeres +fajban; a kinek olyan meleg a vére, hogy nem fog azon se a hideglelés, +se a félelem. Más elpusztul abban, ez pedig olyan egészséges benne, hogy +meg nem él közte a patikárus, és minden legénye beválik katonának, s ott +is két ember számot tesz. Ez a levegő és a tűzvér védelme. + +Tehát azokon a tornyokon nem lengett soha semmiféle idegen zászló. Kakas +van a legtöbbön: egy nyakas hitfelekezet jelvénye. Az a kakas, a melyik +megintette szent Pétert, mikor megtagadta a mesterét! + +De magasabban, mint valamennyi tornyot, lát az utas kiemelkedni egy +terjedelmes zöld park közepéből két kolosszális jegenyefát. Ködben, +alkonyatban, holdvilágnál könnyen azt hihetné az utazó, hogy az ott +valami nagy székesegyház, kettős gót toronynyal. + +Hanem azt azután minden kocsis megmagyarázza neki, a ki a tájról való, +hogy azok ott a «Virágossy-jegenyék.» Majd elmegyünk mellettük. S ha a +kocsin négyen ülnek, akkor megkisérthetik, hogy átérik-e a derekát +egynek-egynek? Pedig csak száz esztendős az egyik, a másik meg +nyolczvan. S mikor aztán félnapi siető úttal elérnek a távolból +meglátott jegenyékig, akkor csakugyan érdemesnek fogják találni, hogy +ott pihenőt tartsanak, s ha négyen vannak, megkisértsék a vénebb +jegenyét átmérni öllel, a mi nem sikerülend, s aztán emlékül leszakítani +egy levelet abból a repkényből, melynek emberkar vastagságú indája +felkapaszkodik a fa tetejéig; bele van már nőve a fa kérgébe, s +hozzátapad, mint egy bozontos kigyó, végig benőve daróczgyapottal. + +Ha még aztán olyan szerencsés az utazó, hogy nemcsak a jegenyefákat +nézheti meg, hanem az árnyékukban fekvő kastélyba is betérhet, s ott +valamiképen, ismeretség, barátság, elvbarátság, korteskedés, poetázás, +természetvizsgálás, háztűznézés, vadászat, jótékony adománygyüjtés, egy +szóval valami ott maradás (csakhogy épen ne «földkóstolás») czíme alatt +néhány napot a legkedvesebb társaságban eltölthet, ezalatt megtudhatja a +két jegenyefa történetét, meg a mi körüle történt, a hogy azt én nekem +is elmondták. + +* + +Tehát: valami kilenczven éve annak, mikor e díszes kastély ura ezt az +első jegenyefát ülteté, a kastélyát környező park északkeleti +szögletében, azon a napon, a melyen János fiát megkeresztelték: épen a +házassága első évének az utolsó napján. A fának a neve is János lett. + +Mikor megkérdezték az apát, hogy minek ülteti azt a fát oda a szegletbe? +azt felelte rá: azért, hogy a többinek elég hely maradjon. + +És helyes volt az elővigyázat, mert azután következett a második +jegenyefa, az István, azután a harmadik, a Pál, a negyedik, a Gábor, meg +az ötödik, a László, s az mind gyönyörűen díszlett egy sorban a kastély +homlokzata előtt. Szebb homlokzatot a palotájának ennél nem kivánhat már +egy király sem. A Lászlónál megállapodni látszott a – sétány, és sok +ideig nőtt egymással versenyt az öt jegenyefa odakinn, épen úgy, mint az +öt fiú benn a házban. Ép, egészséges fából voltak! Gondja is volt rá az +elültetőnek, hogy meg ne rontsa a féreg. + +Egyszer aztán – huszadik esztendőre – kellett még helyet keresni egy +hatodik csemetének az északnyugoti szögletben. Annak az ültető kertész +apa azt a nevet adta, hogy a «Tivadar», azért hogy, ha jön a zivatar, +hát kadencziájára találjon benne! + +Kertészeknek és apáknak megvan az a babonájuk, s azt el lehet nézni +nekik, hogyha egy fát valamely gyermekük nevére elültetnek, arról azt +hiszik, hogy a fa és a gyermek élete egymáshoz van kötve: addig él az +egyik, a meddig a másik. Babona biz ez; de sokszor beteljesedik. Az apa, +a ki a jegenyefákat szép sorba ültette, maga mind holtig +gyönyörködhetett e szép, egymást kisérő pálmasorban: nem szomorítá meg +egynek is a kiveszte. Csak az ő holta után kezdett csorba támadni a szép +homlokdíszben. A fiak egymás után elhaltak; s a mint a név gazdáját +eltemették, az iker-fa is utána kivánkozott: kiszáradt, kiveszett még +abban az évben. Az utolsóelőtti fánál megfordítva történt. Azt egy +rekkenő nyári napon tövig hasította kétfelé a villám. S azon az őszön a +névrokon Lászlót egy hajtóvadászaton véletlenül elsült fegyver halálra +sebesíté. Nem maradt meg, csak a legelső és legutolsó jegenye: a +legvénebb és a legfiatalabb. – Azok aztán meg is öröködtek. – Még egy +újabb évtized jött, s az ifjú jegenye, a Tivadar, magasságra elérte a +bátyját, a Jánost, ha derékban karcsúbb maradt is amannál. + + +_III. A két sasfiú._ + +A János negyvenöt esztendős volt már. Ifjú korában huszártiszt: a ki +megjárta lóháton, a svadronya élén, kétszer Párist, egyszer Nápolyt, és +egyszer Moszkovát, s végezte, mint nyugalmazott őrnagy, mikor már a +testében benmaradt ólom, a mit Auszterlitznál kapott emlékül, nagyon +alkalmatlanná tette neki a lovaglást. A Tivadar pedig huszonhárom éves +gyerek, a kit a bátyja, mint családfő és gyám akkor parancsolt haza a +gárdistaságból, mikor a László olyan szerencsétlen halállal kimult. Nem +lehetett az utolsó fiúnak megengedni, hogy az is a katonai pályán töltse +el az életét. + +Az pedig aztán, mikor haza került, el lehet képzelni, a bécsi udvari +élet, a gárdistai parádévilág után, mennyire nem találta magát bele a +vármegyei életbe. A mit a bécsi katonai iskolában (és egyéb iskolákban) +tanult, annak itt mind semmi hasznát nem vehette: az csak arra való, +hogy felejtse el. Azért mégis kinevezte a főispán tiszteletbeli +aljegyzőnek. Időjártával majd beleszokik. Így kezdik azt. + +Egy délután együtt sétálgattak a kastély udvarán a sasfiak, s +elnézegették azt a két szál jegenyét. + +– Nézd, öcsém, – mondá János, – mennyi mindenféle fészek van ezeken a mi +fáinkon? azok ottan hollófészkek. Ezek meg vércsefészkek. Amazok meg +szarkafészkek. Csak egyféle fészek nincs rajta. + +– Az is van! – sietett ellentmondani Tivadar. + +– Hisz azt se tudod, mit akartam mondani? + +– Dehogy nem! Gébicsfészket akart bátyám mondani. A mit a német +Spottvogelnek nevez. Az is van rajta. Én hallom minden este, mikor a +többi madarak hangját utánozza, meg is tudom mutatni, hol a fészke. +Nézzen csak a pipám szárán végig, a hová a csutorát irányozom, ott van. +Nem hiszi? Mindjárt felmászok és lehozom. + +Meg is tette volna; mert a katonaiskolában úgy megtanulta a tornászatot, +hogy fel tudott futni a fára, mint a macska; de bátyja visszatartá. + +– Nem gébicsfészket nélkülözök én a mi fáinkon, kedves öcsém; hanem +emberfészket. Minden madár szaporodik rajta; csak a mi családunk pusztul +el benne. + +– Hát házasodjék meg, bátyám. + +– Ne légy bolond! Én már kinőttem a vőlegénycsizmából. Két kapitulácziót +kiszolgáltam Marsnak, a harmadikat csak nem kezdem el Hymennél. Most +tanuljak bölcsőt ringatni, mikor már magamat is ringatni kell? Nem elég, +hogy a sebhelyeim megérzik a rossz időt, még olyanokat is szerezzek, a +mik az asszony-kedély szelét-havát megérzik? Neked való hivatal ez, +öcsém. + +Erre aztán a Tivadar azt felelte, hogy elkezdett fütyörészni. + +János pedig csak nem eresztette ki a körme közül, hanem karonfogta s úgy +sétáltatta maga mellett. + +– Az pedig már csak lehetetlen, hogy a mióta itthon vagy, valamelyikbe e +közűl a sok szép leány közűl bele ne szerettél volna. + +– Persze, hogy lehetetlen. + +– Akkor hát minden jól van. Mikor tartsuk a kézfogót? + +– Hjaj, bátyám! Nem úgy megy az! Bátyám sok várostromot látott: tudja, +mi az a «parallela» – a «sappe», a «traverse»? No hát én még most vagyok +az első parallelánál. + +– Te? A gárdista? A ki megszoktad rohammal foglalni el a várat? + +– Hja, bátyám: vára válogatja. + +– Hogy híjják az ideálodat? + +– Úgy híjják, hogy «Ne nyulj hozzám!» + +– Ilyen nevet én nem ismerek sem a kalendáriumban, sem a nemesi «arany +könyvben». + +– Bár én sem ismerném. + +– Hát ki adta neki azt a nevet, hogy «Ne nyulj hozzám?» + +– Mindazok, a kik nem mernek hozzá nyulni. Nem olyan leány az, bátyám, +mint más. Mikor egy szobában vagyok vele, nem merek lélekzetet venni, +hogy meg ne sértsem azt a levegőt, a mit az ő ajkai kilehelnek, s ha rám +veti a szemeit, meg vagyok babonázva s elfelejtek beszélni. De úgy van +azzal minden ember. Csak azért járok el minden úrfitársaságba, hogy +meghalljam, dicsekedik-e valaki azzal, hogy legkisebb kegyét megnyerte +valaha, hogy annak aztán kitörjem a nyakát. De mind olyan maródi az +valamennyi, mint én magam vagyok. Egy se jutott hozzá közelebb az első +parallelánál. + +– Ne mondd már! S mi az igazi keresztyén neve ennek a természetfölötti +csodának? + +– Azt bizony bátyám is aligha nem ismeri. Kapornaky Jolánka. + +– Hogyne ismerném? Az anyjának udvaroltam valaha. Az is szép leány volt. +Egyért azért mentem el katonának, mert másnak adta a kezét. Bizony +öcsém, az nagyon erősen bekerített vár; hanem hát megpróbálunk hozzá – +approchirozni. + +– Nehéz lesz az, bátyám! Aztán még ha a leány szívét meg tudnám is +hódítani, hátra van a másik hadjárat: az apja ellen. Az öreg +Kapornakyról rémséges dolgokat beszélnek. + +– Már – teszem föl? + +– Hogy az olyan okos ember, a kinek egész vármegye számára való esze +van. Mikor ő, mint alispán vezeti a megyegyűlést, akkor még a főispán +neve is «hallgass», a második alispáné: «ne szólj bele!» a többieké +pedig: «kusti». Az beszél Bentham Jeremiásból anglusul és +Chateaubriandból francziául, s még azt is megmondja, hogy melyik lapján +a Corpus jurisnak van ez meg amaz. + +– Az igaz, hogy ő ilyen ember. + +– No, én meg olyan tudatlan vagyok, mint – egy gárdista. + +– Semmi sem könnyebb, mint erről tenni. Mikor egy tudós, meg egy +tudatlan ember összejönnek: akkor az utóbbi azt teszi, hogy hallgat s +engedi az előbbit beszélni. Csak a szemöldökével mutatja, meg egy-egy +helyeslő fejbólintással, hogy tökéletesen egyetért vele. Ha valami +nagyon hochdeutsch volt a tudatlannak, összehúzza a homlokát. Arra a +tudós még egyszer elmondja azt neki sokkal világosabban. Akkor a +tudatlan homloka kiderül, felnyitja a száját, meg a szempilláit: most +már tökéletesen érti! Ha pedig valami nagy dolgot mond neki a tudós, +akkor felkiált: «hah! nagyszerű!» Csak arra vigyázzon, hogy ő maga +semmit se szóljon. Végül a tudós igen kellemes társalgónak fogja +elismerni, s nagyot fog tartani a talentumairól. + +– Aztán azt is mondják, hogy az öreg rettenetes szigorú az erkölcs +dolgában. Hogy a leányának még csak egy szerelmes verset sem enged +elolvasni. + +– Bizony nem is lesznek attól a leányok okosabbak. + +– De még csak tánczolni sem engedi. + +– Bizony furcsa is, kedves öcsém, ha jól felveszszük a dolgot, hogy +valakinek a leányát csak úgy kiszólítja az anyja mellől valami nagy +siheder, derékon kapja, magához szorítja, elszalad vele, meg +visszaszalad vele, keringelni kezd vele, rugdalódzik előtte, kergeti, +elfogja, össze-vissza czinczálja, félholtan visszahozza s még csak azt +sem mondja meg, hogy tréfa volt-e ez, vagy serio! Hogyha mindaz muzsika +nélkül történnék így! + +– Az ám: de muzsika mellett történik. S az öreg Kapornaky házában még +sohase szúrta bele a pallóba a czigány a bőgője szegét, hogy ott +brugózzon. Azt mondja az öreg, hogy sehol a világon annyi pénzt ki nem +dobálnak muzsikára, mint Magyarországon. S azt kivánja, hogy a ki olyan +nagy bolondja a zenének, hát tanuljon maga hegedülni, hegedüljön egész +reggelig, ha kivánja s aztán fizessen érte magának. A kártyát sem +állhatja ki az öreg; azt mondja, hogy a kártyás dupla tolvaj: mástól +ellopja a pénzt, magától meg az időt. A korhelységnek épen nem barátja. +Nem akarja elhinni, hogy a fiatal bornak minden esztendőben háromszor +kell kiforrni magát. Más bizonyos dologban pedig végtetenül puritán. Én +pedig ezekben a bűnökben nyakig el vagyok sülyedve. + +– Ezen lehet segíteni, öcsém. Megjavítja az ember magát. + +– Nem mondom, hogy meg nem történhetik, ha van kiért? Hanem a min nem +tudok segíteni: az a rangkülönbség. Az öreg első alispán a vármegyében, +én meg egy substitutus supernumerarius honorarius vicenotarius. + +– Hát hisz ez elég hosszú titulus. Még kinőheti magát. + +– Aztán meg micsoda gazdag ember az hozzám képest! Én már lábán eladom a +repczémet, neki meg még két esztendei búzája ott van a magtárban. + +– Már olyan földhöz ragadt szegény te sem vagy. El tudsz tartani egy +asszonyt. S jobb az olyan férj, a ki csak egy asszonyt tud eltartani, +mint az olyan, a ki kettőt is el tud tartani. Aztán ha egyszer én +meghalok: mindjárt meg lesz duplázva a vagyonod. + +– Jaj, csak arról ne beszéljen, bátyám! Becsületes ember nem számít a +rokonai halálára. Azt kivánom, hogy kilenczven esztendőt érjen bátyám, s +még akkor is minden foga meglegyen. – De még aztán, ha mindez megvolna, +hátra van egy fatális állapot. A vallás. Az öreg nagy buzgó kálvinista; +főkurátora valamennyi zsiros szájú és zsiros kalapúnak; valóságos +kálvinista pápa. + +– Hát hiszen te sem vagy pogány. + +– Nem ám, hanem lutheránus. Aztán tudja bátyám, hogy a mit csak a +pánszláv iskolamesterek vétenek, azért mind nekünk kell szenvednünk, a +jó tulajdonságainkból is himet varr ránk a zsiros szájú. A világért el +nem merném árulni, hogy én zongorázni tudok, hogy rám ne mutassanak +érte. + +– Hát, tudod? Okos ember hallgat arról, hogy milyen hitvallása van. + +– De hátha egy még okosabb ember támad, a ki azt megkérdezi? + +– Akkor azt mondod rá, hogy «jó ember vagyok s hiszek a Krisztusban». + +– Hisz arról ismer aztán rám! – De hát mind hiábavaló beszéd ez! Mert +volnék bár olyan kálomista, mint Diószegi Márton esperes uram, olyan +gazdag, mint «Tánczos Kovács», olyan előkelő, mint Reviczky Ádám és +olyan tudós, mint Hatvani professzor,[4] mit érne az nekem mind, ha +olyan gyáva vagyok, hogy még csak a kezét se merem megfogni a szép +Nenyuljhozzámnak. + +– No hát, megállj; majd segítek én rajtad, hogy meg is csókolod a szép +Nenyuljhozzámot, még pedig első intrádára. + +– Hogyan lesz az? Brachiummal exequáljuk a csókot? + +– Nem azt, önkényt adva és kicserélve, hiteles tanuk jelenlétében; apja, +anyja szeme láttára és felpanaszolhatatlanul. + +– No, ilyet nem hallottam soha. + +– Elhiszem. Nem is tanítják ezt se a «Stiftben», se a gárdista +kaszárnyában. Majd meglátod, ha rá kerül a sor. + +– Nagy dolog lesz. + +– Hanem aztán azt mondom, hogy ha én neked megszereztem az első csókot, +akkor aztán a megtört résen láss az ostromhoz s nekem esztendő +ilyenkorra asszonyt hozz a házhoz. + +Tivadar nagyot sóhajtott s azt mondta, fejét búsan csóválva: Nagyon +rövid időt szabott, bátyám. + + +_IV. A bűvös tükör._ + +Eljött pedig Károly napja, a mit Kapornakyéknál nagy fénynyel szoktak +megünnepelni. Az egész vármegye színe-java össze szokott gyűlni erre a +napra annál a háznál, a melyhez a legnagyobb tisztelet és közszeretet +volt csatolva. + +Minden neme a vendégszeretetnek gyakoroltatott itt; csak kettőt nem +lehetett kapni a háznál: czigányzenét, meg kártyát. + +Azért mégis a legjobb mulatságok közé számították a Körtvélyesen töltött +Károly-napokat. Az egész vármegyéből összegyűltek a szép leányok, deli +legények, s a bohóságnak ilyenkor szabadalma van. Maga a háziúr, az +alispán, a hogy a zöld asztalnál el tudott kormányozni egy egész +vármegyét, hogy a többinek csak írni kellett, a mit ő diktált: úgy el +tudta saját házánál is mulattatni az egesz vendégsereget a lakoma alatt +kedélyes adomáival, a miket a legünnepélyesebb komoly ábrázattal adott +elő, mintha a legáhitatosabban szomorkodnék a gyásztörténet fölött; a +míg a társaság hangversenyt kaczag körülötte. Lakoma után pedig ő volt a +társasjátékok rendezője. S azok fölségesen sikerültek mindig. +Változatosság kedvéért aztán, hogy minden szívbeli vágy ki legyen +elégítve, este felé egy kis hazardjáték is meg lett engedve. + +Tudniillik lutri. + +Előhozták a táblákat, meg a hozzájuk való négyszögletű üvegdarabkákat s +aztán játszottak nagy pénzben: krajczárban. + +Nem kell tréfára venni a dolgot; a krajczár nagy pénz volt akkor. A +jelen ivadéknak fogalma sincs arról, hogy mi volt az igazi krajczár? Az +nem ilyen inséges krajczár volt, mint a mostani, hanem tekintélyes, +derék érczdarab, széles és köpczös. Egy krajczárért kapott az ember fél +zsemlyét, egy pohár pálinkát meg egy darab szalonnát hozzá: egész +reggelit; s a jó gazdasszony, ha a koldusnak egy krajczárt adott, felet +visszakért belőle. Még az én időmben is megvoltak ezek a becsületes +igazi krajczárok: már akkor vastag krajczároknak hítták. Az a históriai +hagyomány róluk: hogy dicső emlékezetű Mária Terézia királynőnk hozta +volna őket létre. Az a kegyes szokása volt ugyanis az uralkodónőnek, +hogy valahány kolduló barát tartotta eléje perselyét, abba mindig egy +aranyat vetett. A királynő akkori kanczellárja (nagy Sparmeister +lehetett!) ezért alázatos remonstrácziót tett a legmagasabb úrnő előtt, +azt proponálva, hogy elég lenne a barátnak – egy krajczár is. A koronás +hölgy ekkor verette azután ezeket a vastag krajczárokat; de a saját +használatára olyanokat készíttetett, a miket kétfelé lehetett srófolni, +úgy, hogy a belsejükben egy körmöczi arany elfért. Így osztotta azontúl +a maga szegényei között krajczár álarcz alatt az aranyakat. Nekem is +akadt a kezembe egynehány ilyen szétnyitható krajczár; de biz abból már +mind kiszedték az aranyakat a – jezsuiták. + +A társasjátékoknál biz ott csókolódtak is; de hát nem volt az baj. Egy +nyilván adott csók nem olyan veszedelem, mint egy titokban adott +kézszorítás. Hanem ebben az egy dologban ravasz volt a házigazda. Tudta +jól, hogy ez a mulatság mind a vendégei rovására megy; ő neki nem kerül +semmibe. A szép Nenyuljhozzámtól nem kap senki még csak egy olyan +piczike csókot sem, a mekkorát az estlepke szender szokott osztani az +estikéknek. Úgy vigyáz az magára, hogy azt ugyan soha meg nem +zálogolják. + +Megközelíthetetlen vár az! + +János bátya azonban gondolt ki valami stratagémát, a mi vetekedett a +trójai ló ötletével; azt elő is vette. + +Volt egy rendkívül csúf ábrázatú esküdt a vármegyében, a mellett igen +joviális ficzkó, a ki minden tréfára kész volt. Erre volt bízva a +feladat, Pohárynak hítták. (Háry volt ugyan az igazi neve, hogy mért +egészítették ki ekként? azt nem lehet kitalálni.) + +– Nekem egy új ötletem van! – szólalt fel János bátya, miután már az +ismeretes haragszomrádokat mind végigjátszották, – a «tükör-próba». + +– Folyamodó adja elő alázatos indítványát, – mondá az alispán, ki nagy +kedvelője volt e szakmában az új ötleteknek. + +– Hát a tükör-próba abból áll, hogy egyike az uraknak leül egy székre: +annak a vállára illesztetik egy üres tükör-ráma, úgy hogy az ábrázatja +kilátszik belőle. Ebbe a tükörbe nézve kell minden hölgynek a fésűjét a +lebontott kontyába ismét visszatűzni – férfinak pedig a kibontott +nyakkendőjét újra csokorba kötni. A ki elneveti magát, zálogot ád! + +– Hisz az semmi! – hangzott fel az indítványra minden oldalról a lezúgó +ellenmondás. + +– Engedjük az indítványozónak kifejteni az indokait. + +– Nekem csak egy argumentumom van; de «ad hominem». Legyen a tükör +Poháry esküdt barátunk. + +Ez egyszerre megfordította a hangulatot. + +– Nagyon jó lesz! Elfogadjuk! + +– Poháry, de eadem, esküdt úr exmittáltatik az «oculatára» – hangzott az +alispán komoly intézkedése. + +Már az igaz, hogy ha valakinek hivatása volt arra, hogy az ábrázatját +tükörül kölcsönözze oda másoknak, úgy az csak Poháry esküdt lehetett. +Ennek minden vonása úgy mozgott, hogy ha akarta, hosszú képe volt, ha +akarta, gömbölyű; minden satyrt egyesített magában s különösen nagy +adománya volt abban, hogy más embernek a félszegségeit remekül tudta +utánozni. Csakugyan megtalálta mindenki a saját képmását abban a +rámában, a mibe Poháry feje volt foglalva, csakhogy borzalmasan +eltorzítva; a milyen hős, hetyke, pajkos, vagy nyalka úrfi jött eléje, +épen olyant adott ő vissza, s kivált azoknak volt jaj, a kik szép +fiúknak tartották magukat, s ezt a deli mórikálást hű kinyomatban +találták meg az ő ragyabunkó rút czifferblattján. Egy se állta azt meg, +hogy el ne nevesse magát, a míg a nyakravalóját megköti csokorra s +örömest is fizette a zálogot; tudva, hogy csók lesz annak a vége. Mert +hiszen a hölgysereg meg még kevésbbé állta ki a próbát. A hölgyek +különben is hajlandóbbak a nevetésre. A konty-feltűzés egynek sem +sikerült. (Megjegyzendő, hogy ez épen ötven esztendővel ezelőtt történt, +a mikor a hölgyek hajviselete abból állt, hogy hajukat három ágra +befonták s azt magas «giraffe» fésűvel feltűzték: lehetett e tréfára +meginvitálni őket minden veszedelem nélkül, a mi a mai világban már nem +menne háztető-szétbontás nélkül.) Tehát egytől-egyig mind zálogot adott. +Az eleven tükör a belenéző hölgynek mind mosolygó, édes, nyájas képet +akart mutatni, a mitől még borzasztóbb lett. Nem állta azt ki senki +nevetés nélkül. Még a háziúr maga is kijött a phlegmájából, s ember +emlékezetére először látta és hallotta őt valaki nevetni. Ámbár az is +csak olyan nevetés volt, hogy összeszorította az ajkait s aztán a fejét +meg a vállát rázta s valami hangot hallatott, a mi hasonlít az apróra +vagdalt köhögéshez. Ez is sok volt tőle. + +Most került a sor a hölgykoszorúból (sorshúzás szerint) a szép +Nenyuljhozzámra. + +Szakasztott apja! Ezt se hallotta senki kaczagni soha, csupán mosolyogni +látta, ha látta. Nem is arra valók voltak ezek a piczi ajkak, hogy +kaczagásra szétvonuljanak; titkolták a rájuk bízott igaz gyöngysorokat. + +Jolánka odalépett a tükör elé s a játék szabálya szerint ő is kivonta +hajából a magas czifra elefántcsont fésűt. + +Az elbámulás hangja zendült fel köröskörül. Az volt aztán a haj! Lágy +aranyból, megtömörült napsugárból, térdhajlásig omló drága fonadék. + +Maga a tükör is úgy elámult bele, hogy elragadtatásában a szája nyitva +maradt s a szemöldökei felszaladtak a homloka közepére. És ilyen +elbájolt alakban még nagyobb nevetség volt rá nézni. + +De minden emberi lehetőséget felülmult a tükör abban a pillanatban, a +midőn a szép Nenyuljhozzám a ráma közepébe nézve, azt a gyönyörű +hajtekercset ismét felcsavarta a fejére, hogy a fésűvel letűzze. A többi +hölgyeknél sehogy sem sikerült ez; mikor az ember nevet, nem tudja a +kezét a feje fölé emelni. A tükörbeli arcz extasisban volt; szemeit az +ég felé forgatta s ajkait üdvmosolyra vonta szét. Az egész vendégsereg +jobbra-balra dűlt a kaczagástól. + +De a szép Nenyuljhozzám nem nevette el magát. Szelid komolysággal +feltűzte a kontyot a fejére s még azután egy nyájas, lekötelező +mosolylyal meg is köszöné a tükörnek a szíves szolgálatot. + +Lett riadó taps utána. + +– Tudom én, hogy az én Nenyuljhozzámomat nem csókolja meg senki! – +kérkedék diadalmasan a házigazda. + +– Megálljunk csak, urambátyám, nem addig van az! – szólt bele Virágossy +János. – A statutumoknak codicillusa is van, a mely ekképen szól: «ha +pedig akad a hölgyek közül egy, a ki megállja a próbát nevetés nélkül, +az annak a férfinak ad egy csókot, a ki szintén megállhatta, hogy +komolynak maradjon». + +Lett erre nagy zendülés a fiatalság között! A kik már kinevették +magukat, azok debaccháltak, hogy ha ők azt tudták volna, magukat a +világért el nem röhintették volna; valamennyi Demokritból mind Heraklit +lett volna; a kik pedig hátra voltak, szörnyen nekitürkőztek, hogy +milyen erősen ki fogják állni a próbát, ezt tudva! + +De a tükör is kettőztetett igyekezettel működött s minden praktikáját +elővette, hogy áldozatainak jó kedvet csináljon. Egy nyurga, savóképű +patvarista azzal akart rajta kifogni, hogy felfelé forgatta a szemeit s +a holdvilágba akart felmenekülni előle; míg aztán a tükör részéről egy +mennydörgő prüsszentés le nem rántotta az égből, mire a fiú sírva fakadt +s ráfogták szegényre, hogy nevet. + +János bácsinak is ki kellett próbálnia saját találmányát. Ő is kemény +legény volt és igen flegmatikus kedély. Olyan erős vonásai voltak, hogy +azokat előbb kulcscsal kellett volna felhúzni, mint az óraművet, ha azt +akarta volna valaki, hogy nevetést mutassanak. A bajusza is hosszúra és +hegyesre volt kifenve, a mi növeli a szilárdság kifejezését. Hanem volt +a jobb szemöldökének egy megszokott rándulása, a mi úgy jött ki, mintha +intene valakinek. Nem egy engedelmes szívű patvaristát kiküldött már +ezzel a szemöldökrándítással a szobából; sőt azt mondják róla, hogy +egyszer a templomban a legátust is kiszólítá a papi székből, hogy az oda +ment hozzá: «hogy mit tetszik parancsolni?» A tükör szemközt intett a +szemöldökével a közeledőnek, s János bácsi kapitulált: összeszidta a +csúf pofáját az incselkedőnek s beadta a maga zálogát. + +Csak Tivadar volt még hátra: a hogy ez János részéről furfangosan ki +lett csinálva. + +Erre már minden ember irigy volt. Már csak azért is, mert legszebb +legény volt a társaságban. Aztán meg az egész játék alatt olyan komolyan +viselte magát, hogy az valóságos botrány volt. Mintha előre gyakorolni +akarta volna magát az ösztön leküzdésében; vagy mintha ez az egész +körülvevő világ nem létezett volna rá nézve: olyan közönyösen viselte +magát; csak akkor villantak nagyot a szemei, mikor a szép Nenyuljhozzám +állt a torz-tükör elé. Annak a diadalát a magáéval tartotta azonosnak. + +– Dejszen grimászolhatsz az én szemem közé, – mondá, rákerülvén a sor, a +tükörnek, – nem nevettetsz meg engemet. + +A tükör pedig ezúttal épen nem csinált a szemébe néző előtt +fintorpofákat, sőt igen komolyan beszélt hozzá: + +– Dehogy nevettetlek én meg tégedet, kedves jó pajtásom. Ismerem a +szívfájdalmaidat. Gyógyítsa be a te orvosságod. Recipe: oscula +Impatientis Balsaminæ. El ne nevesd magadat: kérlek az egekre! Gondolj +valami szomorú dologra. Gondolj rá, mikor szegény jó öreg anyád, +nyolczvankilencz esztendős korában, oda ültetett maga mellé s megevett +éjszakára egy tál czuspájzt, te csak vártad, hogy majd neked is ád +belőle, de csak nem adott, hanem felfohászkodék: «látod, kedves +Tivadarkám, milyen mulandó ez a földi élet». (S hangjában remekül +utánozta az öreg asszonyságot.) – Vagy gondolj valami nagyszerű eszmére! +Mikor Döbrögi fellelkesül a görögökért s elmondja a szabadsághősök vitéz +tetteit. Gondolj Kolokotronira, gondolj Miaulisra. + +Tivadar erre a biztatásra sem nevetett. Pedig mint tudva van, +legnehezebb megállni az embernek, hogy ne nevessen. + +Folytatta a munkáját komolyan. + +A nyakravaló-felkötés pedig azon időkben nem volt valami rövid +foglalatosság. Egy hat rőf hosszúságú vékony fehér mousseline-sávot +kellett az embernek a nyaka körül tekergetni, még pedig olyan +ügyességgel és kiszámitással, hogy annak a két vége, utolsó kanyarodása, +hátul a nyakcsigolyánál kerüljön össze; mert akkor a csokrot ott +kötötték meg, nem elől. Ez studium volt. + +És Tivadarnak egész odáig sikerült már a műtét, hogy a két +nyakkendővéget egymáshoz illesztheté: a tükör egészen a kezére játszott, +komoly arczot csinált, mely összeszorított szájával, szemöldeivel maga +Kapornaky arczvonásait mimelte: akkor megszólal a tükör, az alispán +vontatott hangját utánozva: «viczenótárius úr, hová tette a fejét?» S +erre mintha petárda sült volna el, a lestében elhallgató társaság úgy +kaczagott fel egyszerre – fájdalom, vele együtt Tivadar is. + +A kérdésnek tudniillik az volt az előzménye, hogy egy megyegyűlésen +Tivadar a jelentését a bevezető fej nélkül adta be az alispánnak s mikor +az a fentebbi kérdést intézte hozzá, a saját fejéhez kapott: azt +gondolta, azt keresik. + +Volt aztán nagy diadal a gyülekezetben. Ha nekem nem, neked sem! Ez +mindig örömöt szül. A szép Nenyuljhozzám ma is csak csókolatlan marad. + +Tivadarnak pedig zálogot kellett adni. Odaadta az ujjáról az anyjától +örökül kapott zafirgyűrűjét. + +A zálog váltságdíja csók. + +Tartsunk előbb egy kis értekezést a csókról. + +Ennek különböző népeknél különböző értéke van. Az orosz, a délszláv és +román igen olcsón adja: ott minden üdvözlés csókkal jár, a +legőszintébben egymásnak a szájára adva. Az angol pedig még a +kézreejtett csókot is perhorreskálja. A franczia ki sem mondja a szót, +hogy «valakit megcsókolni», hanem «megölelni», a mi nagy különbség. A +német már középutat tart, azt mondja, hogy «einen Kuss in Ehren kann +Niemand verwehren». S körülbelől ezt a felfogást követték őseink is, a +kiknek társasjátékaiban sűrűn szerepelt a csók. De az is csak olyan +ártatlan, tisztességes, félerőszakkal elrabolt, féltréfával engedett, +félig elpanaszolt, egészben megbocsátott csók volt, a mi senkinek sem +ártott meg. + +«Kútba estem, ki húzzon ki?» + +Következett rá egy csók. + +S még a hímpora sem hullott le tőle a virágnak, még a zománcza sem +törődött le a lepkeszárnynak. + +Osculum charitatis. + +Két zálogot összefogott a békebiró: egy nőét és egy férfiét. + +«Mire legyenek elitélve?» + +Csókra. + +Ámde ez a csók a szép nemre nézve büntetés. Ez így nem volna igazság. + +Már pedig Kapornaky Károly a legigazságosabb biró, a ki valaha egy +vármegyének itéletet osztott. + +Büntető kodexünk még akkor sem volt. A biró tartozott az «usus» szerint +a vétség fokát a bünhődéssel összeegyeztetni. + +A hímnemű vétkesnek meg kell szolgálni a csókot azzal, hogy előbb +tartozik egy verset készíteni vezeklő társához, s azután még azt a +verset egy tetszése szerinti melódiára elénekelni. + +Rettenetes itélet! + +Az is kegyetlenkedés, valakitől azt kivánni, hogy verset mondjon, ha az +nem kenyere; de még hozzá, hogy el is énekelje a saját kompozicziójára! +Ez már csak az akkori idők kemény büntetésekhez szokott szigorában leli +igazolását. + +Lehetett itt hallani aztán gyöngynél gyöngyebb sonetteket és +madrigálokat. Az újabbkori népdal-félét akkoriban nem vették még be a jó +társaságba, hanem azok helyett a félig olasz, félig német modorú dalok +uralkodtak: «Isten hozzád, te csendes ház». – «Gyöngyöm, Minkám, meg +kell válnom.» – «Fakadj piros ro-o-o-ózsa, fakadj csendesen.» – A «Ha a +nap végső sugárinál» dallama épen dreyschrittes walzermelódia volt. +Eféléket aztán ki kellett adni mindenkinek magából, a hogy Isten tudnia +megadta, kántorbassusban, fistulaténorban, hamis hangon, félig +elnevetve, félig belesülve, fütytyel kitoldva, a hol a magasan kezdett +nótát hanggal nem érték. Minden embernek megvolt az az elégtétele, hogy +a másik rovására nevethetett. És senki nem neheztelt meg érte. + +A zálogbirónak nagy lélekbuvárlati ismeretekre volt ez alkalommal +szüksége. Tudnia kellett, hogy miként válogassa össze párjával a +zálogokat, hogy a bünhődő felek a rájuk mért büntetéssel meg legyenek +elégedve. Mert nem mindegy az embernek, hogy ki legyen a bűntársa? + +Legutóljára hagyatott Tivadar. Neki egy szép parázsszemű barna fiatal +özvegy jutott zálogban elmarasztalt társul, a kiről csendes titokban +tudva volt, hogy a szép ifjú iránt nem érzéketlen. + +– No öcsém, – mondá a háziúr, – halljuk azt a szép verset, meg azt a +szép nótát hozzá. + +A szép özvegy biztató mosolygással tekinte felé. + +De Tivadar nem látta a szép özvegyet, mert az ő tekintete mind ott járt +a szép, csókolatlan maradt Nenyuljhozzám arczán. + +– Soha életemben se csináltam én verset, urambátyám. Éneklésről pedig +kevesebb fogalmam van, mint egy pávának. + +Erre a többiek mind neki estek, hogy hát nekik sem mesterségük az, egyik +se volt se kántor, se komédiás! Ha nekik nem tört bele a derekuk, +próbálja meg ő is. + +– Ha te nevettél mi rajtunk, most mi is nevessünk te rajtad. + +– Én nem nevettem ti rajtatok! Tanum rá Jolánka kisasszony, hogy még +csak el se mosolyodtam. + +Erre aztán a szép Nenyuljhozzám lett egyszerre lángvörössé! Micsoda +goromba érintés volt ez! Kimondani, hogy ők egymás szeme közé néztek oly +hosszasan s hogy azalatt rájok nézve nem létezett a világ. + +Meg is kapta érte a méltó büntetését, mert Jolánka kisasszony nem hogy +mellette tanúskodott volna, hanem kiszaladt a szobából, a szép özvegy +pedig megharagudott, odament a tükörül szerepelt esküdthöz s annak +ragyás ábrázatjára nyomott egy egészséges csókot. + +– Én a magam zálogáért megfizettem, már most az az úr ám lássa, hogyan +váltja ki a magáét? + +Az az úr pedig nem látszott többet törődni a zálogban hagyott +gyűrűjével. + +Mikor aztán a társaság oszolni kezdett, s kiki a maga szánkóját +eléjáratva, sorba búcsúzott a háziaktól, az alispán megfogá a távozni +készülő Tivadar kezét. + +– Öcsém! A mit én egyszer itéltem, azt én meg nem másítom soha. A míg +nekem egyet nem énekelsz, addig a gyűrűdet vissza nem adom. + +– Urambátyám! – felelt erre vissza Tivadar. – A mit én egyszer +kimondtam, azt én meg nem másítom soha. Ha nem adja vissza a gyűrűmet, +tartsa meg addig, a míg ennél a háznál lakodalom nem lesz, akkor majd +éneklek én is valamit. + +Hanem már akkor ott állt a szánkója az ambitus alatt, s a másik perczben +már vágtatott vele a négy csöngős paripa, hogy se látója, se hallója nem +volt többé annak a hatásnak, a mit vakmerő huszárrohamával az ellenséges +táborban elkövetett. + + +_V. A vak koldus dala._ + +A Károly-napi eset után sokáig nem mutogatta magát Tivadar a világban. +Otthon ült a tanyáján, s ha észrevette messziről, hogy vendég közeledik, +lóra kapott, elment hazulról s haza sem került elébb, mint a mikor +gondolta, hogy a látogatója megunhatta magát egyedül és odább állt. + +Egyszer mégis otthon lepte a János bátyja. Nem jött a rendes országúton, +hanem a gyümölcsös felül került gyalog. + +Tivadar a kertben volt, nem vette észre a közeledőt. A kertész a +rózsákat bontogatta ki épen téli burkaikból. + +Jánost messziről meglepé egy szép, erélyes férfihangon énekelt dal, +melynek ez volt a szövege: + + Nézz tükörbe, s mindjárt lészen + Szemed előtt rózsa készen: + De a tükör rózsáinál + Százszor szebb az originál. + +(Ez a dal később a Szamos mentén közkedvességű lett. Hej, sok szép leány +ablaka alatt énekelték azt! Sok szív keserűségének szerzett az enyhülést +valaha!) + +– Ejnye, öcsém, de szépen tudsz énekelni! A verset is te csináltad +hozzá? – szólt János bátya, kibukkanva a sűrű bokor közül. + +– Én énekelnék? – szólt a meglepett öccs. – Van eszembe! S még verset is +csinálni! Az kellene még! + +– Hát ki énekel itt olyan szépen? + +– Én nem hallottam. Bizonyosan a kertész. + +– Te daloltál, Miska? + +– Igenis, tens uram. + +A ficzkó konvenczióba hazudott. Pedig olyan hangja volt, mint a +fűrésznek meg a ráspolynak együtt. + +– No hát jól van. + +Azzal bementek a házba. + +János nem hozta elő a szép Nenyuljhozzámot. + +Egyszer aztán csak maga Tivadar kezdette el körülkerülgetni. + +– Bátyám! Nem szokott ezen a vidéken valami nagy-nagy árvíz lenni? +Akkora, hogy a Kapornakyék ereszéig érjen? Hogy az ember úgy mehessen +életveszélylyel a jég között csónakkal odáig s aztán úgy szedhesse le a +háztetőről a végveszedelemben levőket? + +– Árvíz itt, öcsém, minden esztendőben van. De akkora, a milyent te +kivánsz, az én emlékezetemre még nem volt. + +– Hát valami nagy zsiványbanda nem jár-e ezen a vidéken, hogy mikor azok +megtámadják a Kapornaky-kastélyt, az ember oda rohanhasson a hátukra, +szétverje őket s úgy mentse ki a szerelmesét a halálos veszedelemből? + +– Nincs ezen a tájon rablóbanda, édes öcsém, a mióta a nagybányaiak +Pintye Gregort agyonlőtték, annak pedig van száz esztendeje. S azóta +senki sem jelentette magát erre az üresen maradt állomásra. + +– Hát nem tudna nekem, bátyám, olyan embert komendálni, kettőt, hármat, +vagy ötöt, hatot, a kinek kedve volna velem egy szál kardra kijönni s +megverekedni azért, hogy a kedvesemnek a lába nyomába mert lépni? + +– Nincs itt olyan, kedves öcsém, mert a ki itt duellumra kihív valakit, +azt bolondnak tartják, s a ki kimegy vele, még nagyobb bolondnak; hanem +ha olyan igen nagyon akarsz verekedni, eredj el Csengerbe, mikor +sokadalom van, aztán kiáltsd el magadat, hogy tyukodi vagy: s mindjárt +kapsz ott embert, a ki összekapaszkodik veled, a hány csak kell. + +– De hát ha se tűzből, se vízből, se rablókézből nem szabadíthatják ki +az imádottakat, se kardot nem törhetnek érte, ugyan mit csinálnak ebben +a kenderszagú országban az emberek, ha be akarják bizonyítani egy szép +lánynak azt, hogy szeretik? + +– Odamennek hozzá és megkérik feleségül. + +– Üm! Bátyám se tud egyebet, mint tréfálni, mikor az ember valami okosat +akar megtudni. + +– Nem tréfálok én, öcsém. + +– No hát mondja azt, hogy Argyrus királyfi felment az üveghegyre egy +patkolatlan lovon, azt elhiszem; mondja azt, hogy báró De Manx halálra +csiklandozta a medvét, azt elhiszem; hogy Háry János pogácsát süttetett +magának a királynéval: azt se ellenzem meg; de hogy oda lépjen emberi +halandó teremtés a Nenyuljhozzám elé azzal a szóval, hogy «kisasszony! +én magát…» Tyhű! Dehogy jön ki a számon. Beszéljünk másról. Megkezdték +már a gyapjunyírást. + +S aztán átvitték a diskurzust a juhászatra; többet azon a napon nem is +beszéltek asszonyi nemen levő teremtésről. + +Aztán csak szépen telt az idő megint. Tivadarról hordták a hírt János +bátyjának az ösmerősök, hogy az alighanem a csökmei sárkányt keresi a +mocsárban; vagy pedig hamis huszasokat készít odahaza; az sem épen +lehetetlen, hogy a moldvai «fekete vajda» elásott kincseit puhatolja a +Szamos partja mentében; mert nem látni azt másutt, mint olyan helyeken, +a hol ember hozzá nem fér. + +Már szépen kitavaszodott. Egy délután János úr udvarán elkezdi valaki +énekelni azt a nótát, hogy «Nézz tükörbe, s mindjárt lészen Szemed előtt +rózsa készen». + +«Ezt» a hangot már ismerte. «Boldi» hangja volt az, a vak koldusé. + +Abban az időben Magyarország nádorának az a jótékony gyöngéd eszméje +támadt, hogy az országból összegyüjteté a vakokat, Pesten intézetet +alapított a számukra, ott a tehetetlenjét holtig való ápolásra +elvállalták, a fiatalját pedig kitanították szépen művészmódra énekelni, +akkor adtak neki egy guitárt, s azzal tisztességes kenyér volt adva a +kezébe s hajlék a feje fölé. A magyar szereti a szép dalt; a vándor vak +énekesek elhelyezték magukat ki ide, ki oda: mindegyiknek jutott egy +vidék, egy vármegye, a hol szivesen látott vendégei voltak minden +kastélynak és gunyhónak. Ezek voltak a magyar nép Minnesängerei. Ezek +hordták a lágyító dalt fájdalmas szivektől aczélkemény szivekhez s +gyakran apró tréfás történetkéket versbe szedve dalolgattak az +udvarokon, a miknek az alapmeséjét a beavatottak ismerték, s a miket a +kigúnyolt fél azzal torolt vissza, hogy ellendalt készített s ő is +betanította azt a vak énekesnek s visszaküldte vele a bosszantóihoz. +Egész énekes-harczot folytattak általuk ritmusokban és kadencziákban. + +A Szamos mentének Boldi volt a vak énekese. + +János úr végighallgatta tőle a dalt, a mit a vak olyan szépen tudott +énekelni. Ő nem látott soha se rózsát, se tükröt, se szép leányt, mégis +olyan érzéssel tudott róluk dalolni. + +– Kitől tanultad ezt a nótát, Boldi? – kérdé tőle János úr. + +– Hát a Tivadar úrtól. Ő tanított meg rá. Nékem ő csinálta ezt a dalt. +Ugy-e, de szép? + +– Nagyon szép, Boldi; kapsz is érte tőlem egy tallér borravalót. De már +most tedd meg a kedvemért azt, hogy eredj át Körtvélyesre; állíts be a +Kapornakyék udvarába, s dalold el ezt a nótát. Meglásd, hogy ott is üti +érte a markodat egy tallér. + +Kétszer se kellett ezt a vak énekesnek mondani. A kapott tallérra +ráköpködött a markában, s azzal leereszté azt a biztos csizmaszárba, +hátára vetette a guitárját s vezettette magát a fiúval nagy sietve. + +Másnap délben megint ott volt János úr udvarában a vak dallos. Ragyogó +arczczal jött, s előre nyújtá az összeszorított markát. Mikor +kinyitotta, dicsekedve mondá: + +– Itt a másik tallér! + +János úr kötekedni akart vele: + +– Nem tallér az, Boldi, hanem kétgarasos. Bolonddá tettek vele. + +A vak dalos nevetett. + +– Hát azt hiszi a tens úr, hogy az én tenyerem nem ismeri meg a +különbséget a réz meg az ezüst között? hogy az ujjam hegye nem tudja +elolvasni, mi van a pénzre nyomtatva? Tallér biz ez, még pedig koronás: +Mária Terézia királyunk képe van rajta. (A régi magyar sokat tartott +arra, hogy Mária Teréziát királyunknak nevezze.) Aztán a ki ezt adta, +nem tesz az bolonddá e világon senkit, a drága angyali szépség! + +– Hát hogy tudod te, hogy angyali szépség? Hisz nem láttad! + +– A hangjából látom! Mikor az megszólal, úgy áll előttem, mintha +világítana. Ha viaszkom volna, ki tudnám az arczát csinálni belőle. + +– No, én adok neked viaszkot, csináld ki. Üveg alá teszszük. Hanem előbb +eredj vissza a Tivadar öcsémhez, s mutasd meg neki a tallért, a mit +kaptál. + +– De meg is mutatom! Áldja meg a Jézus az olyan jó embert, a ki olyan +szép nótát tanít a szegény vak koldusnak, a mi tallérokat hoz. «De a +tükör rózsáinál Százszor szebb az originál.» + +Még a távol mezőről is hangzott a dal refrainje, a hol már senki sem +fizetett érte, se nem tapsolt rája. + + +_VI. Vestigia terrent._ + +Az előre mentek nyomai ijesztenek. + +Tudniillik, hogy a mesebeli rókát az ijesztette vissza az oroszlán +fejedelmi barlangjának a látogatásától, hogy csupa befelé menő +lábnyomokat látott, kifelé jövőt egyet sem; a Kapornaky-kastély +látogatóit pedig ellenkezőleg az, hogy még addig minden leánykérő a hogy +bement, úgy ki is jött; ott nem marasztották. + +Az első kisérlet sikerült. Soha az utóbb támadt poéták közül százaranyos +pályadíjnak (mit vak pályabirák osztogatnak) a kitüntetett úgy meg nem +örült, mint Tivadar annak az egy tallérnak, melyet nyoszolyólyányul +meghivott két múzsája aratott a szegény vak pályázónak. Másnap már ott +volt János bátyjánál, jó négyes fogatával, s azzal a jó reggel +kivánással lepte meg, hogy «most már jőjjön bátyám násznagyomnak». + +Annak sem kellett azt kétszer mondani; az is rögtön befogatta a maga +négyesét. Jó, saját nevelésű mének voltak. Tudniillik az minden +illedelem ellen volna, hogy a násznagy és a præsumtiv vőlegény ne két +külön fogaton menjenek. + +Mikor aztán a tornáczba kiállva, dicsérgetnék és bírálgatnák egymás +lovait: ime érkezik a harmadiknak az udvarra egy új négyes fogat, +melynek tulajdonosában egyszerre megismerték a Bánkódy Simit. + +János úr nagyon megörült neki: + +– Legalább nem marad szégyenbe a jó reine claude pálinkám! + +János bátya maga nem ivott semmi égetett italt, hanem a vendégei számára +tartott ilyen ritkaságképen gyártott finom szeszt, a mit a királynői +gyümölcsből főztek. Ezúttal azonban Tivadar sem nyult hozzá, azt mondta, +hogy mikor az ember leánykérőbe megy, akkor nem szabad pálinkát innia: +még ma pipa sem volt a szájában. + +A Bánkódy Simi fogata gyönyörű szép négy almáspej volt: telivér állatok; +azok még csak szóba sem álltak a másik két négyes kollégáival. Tudták, +hogy ők arisztokraták. Az úrfi is nyalka legény volt: a legnagyobb +birtok tulajdonosa a környékben, s az anyja báróné, tehát ő maga +félmágnás, s az is nagy dolog. + +– Hozott Isten! – üdvözlé a háziúr az érkező vendéget, a ki nyilván csak +egy baráti köszöntésre tért be errejártában; s mindjárt vitte az +asztalkához, megkinálva az aranyszinű nedvvel. + +– Köszönöm, ma nem iszom pálinkát. Még ma pipa sem volt a számban. + +– Tán bizony leánykérőbe mégy? + +– Olyanformán van. + +– Aztán hová? + +– Hát csak ide – a szomszédba. + +– Kapornakyékhoz? + +– Körülbelül. Jobb azt az embernek nem hiresztelni; mert hátha kosarat +kap. + +Bánkódy Simi csak azért hajtatott be, hogy megmutassa az új négyes +fogatát s megdicsértesse magát érte. Nem is mulatott sokáig. + +– Aztán ne kivánjatok szerencsét. Vadásznak, leánykérőnek nem szabad azt +kivánni. + +Úgy se kivántak. + +A mint elhajtatott, azt mondá Tivadar nagy búsan: + +– No, ha te nem iszol, hát majd iszom én. S azzal bújában a szájának +vitte az egész szalmafonatos butykost. + +– Mit akarsz? – rivalt rá János bátya, erővel kicsavarva kezéből az +öngyilkosságra szánt fegyvert. – Elment az eszed? + +– Megjött! Csak nem megyek tán duettben leányt kérni? + +– Hát te megijedsz a versenytárstól? Gavallér vagy, katona voltál, +mindig kerested, hogy kit vágj le? most itt van. S te megretirálsz? + +– Hja, bátyám, a leánykérés nem olyan, mint a párbaj. A párbajnál, ha +bizonyosan tudja is az ember, hogy az ellenfele jobb vívó, hogy +összevágja, helyt áll neki. A leánykérés olyan, mint a lóverseny. Az +ember meglátja, hogy a másiknak jobb paripája van: megfizeti a +bánatpénzt s visszalép, s ezért senki sem nevezi gyávának. Már pedig ha +csak a lovainkat összehasonlítja is valaki, első látásra megmondja, hogy +az övéi zsibói ménes ivadék, az enyéim pedig csak mezőről fogottak: +amazok a menyasszonyt vinni valók. + +– Nem a lóról, hanem a rajta ülőről van itt most szó. + +– Akkor is enyém a bánatpénz-fizetés. Mennyivel szebb, jobb, okosabb, +gazdagabb fiú Simi nálamnál? S aztán még az apja alapítványt is tett a +debreczeni kollegiumban hat árva diák ellátására. Bizony kifogatom én a +lovaimat! + +S nem lehetett többet lelket verni belé. Azt mondta, hogy hazamegy. Alig +lehetett rávenni, hogy várja meg az ebédet. + +Épen hozzá akartak ülni nagy búval-bánattal a gyásztorhoz, a midőn újra +hangzik az udvaron a vendégbejelentő négyes csengés-bongás, s a kisietők +bámulatára a ma reggeli telivér fogat hajtat be az udvarra: maga a Simi +a hintóban. Az ostorhegyes kétszer is megbotlott a sima úton. + +– Sánta ez a te ostorhegyesed, Simi, – mondá neki János úr. + +– Az nem sánta. Hanem én sántítok mind a négy lábamra. + +– Mi lelt? + +– Az, hogy kitették a szűrömet az ajtón. + +– Ugyan ne mondd. Hogy lehet az? + +– Nagyon simán van. Az öreg úr meghallgatta a kérésemet, megdicsért, +megszorongatott, le is ültetett; hanem aztán egy kis nehézséget +gördített elém, tudniillik, hogy vajjon a leánya mit szól hozzá? +Audiatur et altera pars. Halljuk a másik félt is! + +– Hát aztán hogyan volt az? – kérdé Tivadar nagy mohón. + +– «Infandum renovare jubes… dolorem.» Mondhatlan fájdalmak felújítását +kivánod tőlem; de ha téged mulattat, hát elmondom, hogy megy az ilyen +szomorú szertartás végbe. Hát bekoczogtatok, azt mondják: «Tessék!» +Belépek. Ott találom a mamát a pamlagon, könyvet olvasva, a kisasszonyt +az ablakon, rámán himezve; meghajtom magamat, leültetnek, kalapomat a +térdem közé veszem. + +– Ugyan ne mondj el minden bolondságot. + +– De ha mindent meg akarsz tudni, hát ezt is csak hallgasd meg. – Aztán +elkezdünk róla beszélni, hogy milyen régen nem volt már eső. A tavaszi +nem kelhet ki. Ebbe a kisasszony nem szól bele. Folyvást stikkol. +Belékötök. Mi lesz abból? Dohányzacskó. – S ki lesz az a szerencsés, a +ki abból dohányozni fog? – Az nem tudatik. – Hogyan lehet az? – Ez a +dohányzacskó a vármegyeházán fog kilutriztatni, s a begyűlt összeg a +megyebeli vak koldusok között fog kiosztatni. – Úgy én megrakom mind a +kilenczven számot, elnyerem a dohányzacskót, s leszek a kisasszonynak +vakja is, koldusa is, ha a kisasszony is lesz nekem vakvezetőm az életen +keresztül. + +– No, ezt furfangosan gondoltad ki, – fohászkodék fel Tivadar +irígykedve. + +– Kárbaveszett fáradság volt! Minden felelet helyett elkezdett az előtte +álló virágcseberrel babrálni. «Ugyan az Isten áldja meg, adjon legalább +egy szál virágot, ha már élő szóval feleletet nem ád.» Akkor aztán +kiválasztott a számomra egy – nenyuljhozzámot. «Ez azt teszi, hogy +elmehetek?» – Ekkor az anyja is beszélt. «Nem akar ez férjhez menni +soha.» – A leány azt mondta rá: «Ti vagytok az okai ketten; nekem olyan +jó apám és olyan jó anyám van, s engemet olyan nagyon szeretnek, hogy +nem tudok tőlük megválni.» – «De mi majd egyszer meghalunk», mondá az +anya. «Akkor én már vén leány leszek, senkinek sem lesz rám többé +gondja: alapítok egy kálvinista zárdát s abban magam körül gyüjtök +minden otthon maradt leányt a környékből.» – Denique én megkaptam a +kosarat, nem is volt egyéb dolgom, mint hogy megfordítottam a +kocsirudat. Az öreg úrnak, a ki a kocsimig kisért, azt mondtam, hogy +majd a sédriákon elvégezzük a függőben levő ügyet: nehogy a cselédek +valamit észrevegyenek. De az istentelenek, akárhogyan óvakodtam, mégis +becsempésztek a kocsi-ülés alá egy csinos kis «kosárkát», tele sárga +violával. No már most, Tivadar öcsém, megtudtad, hogy miképen kap +halandó ember kosarat? + +Most aztán már Simi «ivott». Ebéd végével le volt öblítve a búja. Azt +mondta: gyöngyház! ha leszakad, lesz más! + +A mint a boldogtalanul járt kérő odább ment, János bátya karon fogta +Tivadart s azt súgta neki: no öcsém, be vannak fogva a lovaink. + +– Mi czélra vannak befogva? + +– Arra, hogy visszajövet selyemkendő legyen a szerszámjukra kötve. + +– Csak nem gondol arra bátyám, hogy «én» most oda menjek leánykérőbe, a +honnan «ezt» kikosarazták? + +– No te ugyan derék katona vagy, még akkor sem mersz a csatatérre lépni, +mikor már az ellenség elfutott. + +– De a ki annyival jobb volt, szebb volt nálamnál s mégis megbukott, +hogy merjek én annak a nyomán elindulni? + +János bátya egy szót se szólt többet Tivadar öcscse biztatására, hanem +felkapta, nyalábra vette; minden rugkapálózása daczára levitte a +kocsihoz, bedobta az ülésbe, melléje ugrott, lefogta a két kezét, hogy +el ne szabadulhasson s azzal rákiáltott a kocsisra: «hajts!» + +Így szoktak tenni a huszárok! + +A kocsi pedig nem állt meg, csak a Kapornakyék kastélya udvarán. Ott +aztán az őrnagy bátya kiadta a napiparancsot. + +«Egy, kettő, három! Az első rohammal beveszed a leány szívét; a +másodikkal megostromolod az apja sánczait, a harmadiknál kapitulácziót +követelsz kényre-kegyre. Nekem vagy győzve, vagy halva jőjj vissza!» + + +_VII. A rózsa rózsája._ + +Sok katonán megesett az már, hogy a míg benne nem volt az ütközetben, +tetőtől talpig szív volt, úgy reszketett tőle, s mikor aztán egyszerre +belekeveredett, senki se volt nálánál vitézebb. + +A mint a cselédektől megtudták a megérkezők, hogy Jolánka a parkban +sétál egyedül, az alispán pedig odafenn van a szobájában – rablóbanda +nem intézheti ügyesebben a támadást, mint a hogy ők foganatosították. +János bátya ment az alispánhoz, Tivadar pedig elfoglalta a parkot. + +Tavasz idő volt; a park minden útjain nyiltak a rózsák, tarka +csoportokban, egész lugosokat képezve, rózsasövények, rózsaerdők! De +Tivadar úgy volt vele igazán, mint az egyszeri ember, a ki nem látta a +fátul az erdőt; ő nem látta a rózsától a rózsaerdőt. Attól az egy +rózsától, a ki szemközt jött rá. A szép Jolánka egyedül sétált a rózsák +között, s egy letört százlevelű volt a kezében. + +Tivadar el volt rá szánva, hogy ha elfut előle, utána fog szaladni, +megkeríti és elfogja. + +Nem volt rá szükség. Az, a mint meglátta őt, sietteté lépteit, hogy +hamarább találkozzék vele. S még ő szólítá meg. + +– Ah ön itt van? Azt hallottam, hogy elment Amerikába. + +– Csakugyan ott voltam kisasszony. Folyvást Amerikáról írt könyveket +olvastam s nagyon megszerettem azt a világrészt. + +– S mit szeretett meg rajta olyan nagyon? + +– Leginkább tetszett nekem az a szokás, hogy ha valaki Amerikában egy +hölgynek udvarol, azt tartozik elvenni. A törvény igen szigorú e +tekintetben. Házassági ajánlatnak tekinti azt is, hogyha egy férfi egy +szál rózsát kér egy hölgytől. + +Jolánka nem felelt rá semmit, nagy dolga volt vele, hogy a kezében +tartott rózsáról leszedje a töviseket. + +– Hejh, ha ez az enyém lehetne! – sóhajta fel Tivadar, Jolánka keze után +nyulva. + +– Hát hiszen önnek adom, – szólt Jolánka, odanyújtva a «kezét». + +– A rózsát? + +– A rózsát «is». + +El is lett azután ez a kéz halmozva csókkal: s attól a percztől fogva, +hogy a kezét meg hagyta csókolni, nem is volt többé a szép Jolánka +«Nenyuljhozzám». + +Tivadar odatűzte a gomblyukába a rózsát, s nem volt most már nálánál +büszkébb, kevélyebb, elbizakodottabb ember a kerek földön. + +Elfuthatott most már a szép Jolánka: fogva volt már. Mehetett már +megvallani az anyjának rózsapiros arczczal, hogy elvesztette – a virág +nevét. + +Tivadar pedig nagy sebességgel végigjárta a park kanyargó útjait, mint a +ki nagyszerű szónoklatra készül. Hátra volt a nehezebb feladat: az +alispánt is rábírni, hogy legyen egy pillanatig vele együtt Amerikában! +Nehéz sor! De a rózsa rózsája erőt adott hozzá. + + +_VIII. A szigorú apa._ + +Mikor már Tivadar elég sok tulipántágyon keresztülgázolt s nagy +mennyiségű virágcserepet felforgatott, a mik elég szerencsétlenek voltak +vele szemközt találkozni, a míg ő a legtökéletesebb leánykérési +szónoklatot kifőzi fejében: akkor sietett fel elszánt lélekkel a +kastélyba. + +Minden ostromnál az a legnehezítőbb körülmény, hogy az ember sohasem +tudja, mire várja az ellenség? + +Tivadar rohamterve, szónoki remeke egészen ahhoz volt készítve, hogy az +alispánt majd egyedül kapja a dolgozó szobájában. S mikor tudakozódott +utána, akkor azt mondták neki, hogy odabenn van a szobájában; csak +tessék besétálni. + +Tivadar együtt találta az apát, az anyát, a leányát, meg a János bátyját +is. Már most hol van az a szónoklat! Egy ige se látott abból napvilágot! + +– No öcsém, te ugyan sokára jösz elő a gyűrűdet kiváltani! – Előzé meg +az alispán. – Azóta már csak tanulhattál be valami szép nótát. Addig +vissza nem kapod ám. + +– Tudok biz én szép nótát is, urambátyám, – szólt Tivadar, bátorságnak +okáért a gomblyukába tűzött rózsára szegezve szemeit. – El is énekelem +igen szívesen; de a gyűrűmet mégsem viszem el; mert én azt itt akarom +hagyni – Jolánka kisasszony jegygyűrüjeül. + +Megtörtént! Benne volt a tűzben. + +Az alispán komoly, ünnepélyes képet csinált. + +– Öcsém uram! Ez fontos nyilatkozat. Én a leányom kérője irányában igen +szigorú vagyok. Nagy követeléseim vannak, s azok kiterjeszkednek a +«jellemre, szellemi képzettségre, rangra, vagyoni állásra és a vallás +dolgára is». + +No ez szép lesz, gondolá magában Tivadar, ha most itt ezekből a +tárgyakból megczenzeálnak! S valami olyan gondolatja támadt, hogy talán +jó volna eldobni a puskát a búzavetésbe és elfutni a kukoriczásba? – A +rózsájára tekintett s az azt mondta neki, hogy ne féljen. A rózsa nem +csal. + +– Legelőször is a jellem dolgát illetőleg, – szólt az alispán, – +megkövetelem a leányom kérőjétől, hogy soha kriminalitásért börtönözve +ne lett légyen. + +Tivadar nagyot lélegzett. Attól tartott, hogy holmi gárdistakori +csapodárság után fognak inquirálni. + +– Jajh, urambátyám, nem csuktak engemet még karczerba se soha, még diák +koromba se. + +János bátya nagyot intett neki a szemöldökével, ezúttal öntudatosan, +hogy ne feleljen többet, mint a mennyit kérdeznek. Megérdemelte volna +egyszer-másszor. + +– Azután jön a szellemi képzettség. Én szigorúan megkivánom a leányom +kérőjétől, hogy írni, olvasni tudjon; a kétszerkettőt ismerje és +legalább magyarul hiba nélkül beszéljen. + +– Hiszen, urambátyám, még just is végeztem, otthon vannak a +bizonyítványaim. + +János bátya nagyon rángatta a szemöldökét: – jó lesz azokkal nem +dicsekedni! Sok megfordított «s» betű fordul elő a classificatio +rubrikáiban. + +– Azután jön a «rang». Azt okvetetlenül megkívánom attól, a ki előttem +kérőnek föllép, hogy jobbágyi vagy cselédi osztályhoz ne tartozzék. + +– De már az meg épen nem vagyok, inkább magamnak van harmincz cselédem. +S vagyok a vármegyén vicenotárius! + +(A mellékneveket elhagyta.) + +– Azután a vagyoni állás. Ez is nagyon megfontolandó. Én a leendő vőmtől +megkivánom, hogy legalább annyi birtoka legyen, a mennyit egy +jobbágytelek képez. + +– Akkor én herczeg vagyok! – tört ki Tivadarból a büszkeség. – Épen most +kaptam az idei repczetermésért negyvenezer forintot. Itt van a +zsebemben. + +– Végül hagytam a legnehezebb skrupulusomat. Ez a vallás. Tudni fogja +uramöcsém, hogy én arra nagyon sokat adok. + +No most itt van az a szikla, a min hajótörést szenvedek, gondolá magában +Tivadar. A többi csak sziréndal volt, arra való, hogy a szegény hajóst +belecsalogassa az örvénybe. + +– Hát én megkivánom szigorúan a leendő vejemtől, hogy vallására nézve a +«thúgok» vagy «phansigárok» felekezetéhez ne tartozzék, a kik a +vendégeiket megfojtogatják. + +Most már egészen tisztában volt a helyzetével Tivadar. + +– Dehogy fojtom én meg a vendégemet, ha csak borba nem! – s azzal +odarohant az alispánhoz, hogy a kezét fiúi tisztelettel megcsókolja. + +– Lassan, lassan, – csitítá őt Kapornaky. – Még ez csak a külső vár +volt. Hátra van ám a fellegvár. Nem elég az én tetszésemet megnyerni; az +a nehezebbik kérdés, hogy hát a leányom szeret-e? + +– De már ezen a kérdésen túl vagyok. + +– Hogyan tudod? + +Tivadar kivonta a kebléből a kapott rózsát. Spanyol királynő nem +dicsekedett büszkébben a római pápától kapott aranyrózsával, mint ő +ezzel. + +– Ezt a rózsát Jolánka kisasszony ajándékozta nekem s aztán kegyelmes +volt bűnbocsánatot adni, hogy a kezét megcsókoltam érte. + +Az alispán leányára tekintett, azt ugyan nem láthatta meg, mert az arcza +el volt rejtve az anyja főkötője mögé. De hát «qui tacet, consentit». A +hallgatás is vallomás. + +– No ha azt tette, akkor csakugyan a tied, – szólt kezét nyujtva +Tivadarnak; s aztán lett a szobában általános nevetésből és zokogásból +támadó szép harmónia. + +János úr ráveregetett az öcscse vállára. Jól viselte magát! De ugyan +nagy munka is volt. + +– De még ezzel mind nem ütjük ám el a dolgot, – mondá Kapornaky. – Nekem +még mindig tartozol egy nótával. Az itélet ki van mondva. A míg azt el +nem dúdolod, addig a gyűrűd zálogban marad. + +Tivadarnak pedig akármikor több kedve volt a danoláshoz, mint most. +Valami úgy összeszorította a torkát, hogy egy hang nem jött ki rajta. A +szíve úgy tele volt érzéssel, hogy az agyának egy gondolatja sem maradt +meg. Csak nézett nagy holdkórosan a szép Jolánka szemébe. + +Egyszer aztán maga a leány adta a szájába a dal kezdetét, elkezdte azt, +a maga édes, galambnevetéshez hasonló hangján. + +«Nézz a tükörbe.» + +Erre aztán Tivadar is felszívelte magát s szép bariton hangjával +kontrázva a kedvesnek, kiegészíté a duettet, hogy végül minden ember +tapsolt neki. + +– Itt van a gyűrűd, – mondá a szigorú itélőbiró. + +– De a kiváltott záloghoz még egy csók is szokott járni. + +– Hát az természetes. + +A másik pillanatban már aztán ott volt a térdén Jolánka előtt a +szerencsét kérő s megkapta a csókot. + +És aztán mikor az újjára vonta a kedvesnek amaz emlékezetes gyűrűt, nem +állhatta meg, hogy meg ne kérdezze tőle, kis kezét kezei közt tartva: az +első tegezés szent kiváltságával: + +– Ugyan mondd meg, édes: mi volt az, a mit meg tudtál rajtam szeretni? + +A leány megsugta: + +– Az, hogy megvártad, hogy én kérjelek meg téged. + + +_IX. Az «egy» jegenyefa._ + +Nem valami különös történet biz ez: csak az a nevezetes benne, hogy +emléke megmaradt annyi emberöltő időn keresztül. Nincsenek már sehol +azok az emberek, a kik krajczárban lutriztak, s aranynyal volt telve a +láda-fiókjuk; sem a félénk ifjak, a kik bálványozottukhoz fölnézni sem +mertek, sem a hölgyek, a kik – zsiráfhajzatot viseltek. – Csak a délibáb +van még meg. + +A Messzelátó-csárda udvaráról még most is meglátszik a távolból +felmagasló egyetlen jegenyefa. Ágai közt madársereg fészkel; árnya alatt +boldog, nagyszámú család virágzik. A másik szálfa elment rég a névtársa +után. + +Néha, a földtündér jó kedvében, a délibáb körülrezgi a vidéket, s +olyankor mind a hat jegenyefát felmutatja a láthatáron; kiemelkednek az +álmodott tengerből s árnyékuk megduplázza a csalóka képet. + +– Ime a Virágossyak jegenyefái! De közel látszanak! – mondja a +gazdaember, a ki ezt látja. + +– Eső lesz holnapután, – mond reá a másik. + +A távol rónáról felhangzik a tilinkó búskomor dala. + +– A Virágossy-nóta! de messze elhangzik! + +– Tartós jó eső lesz. + +S aztán elmondják a hat jegenyefa és a Virágossy-nóta történetét annak, +a ki még nem tudja. + + + + +JASKA ÉS JAKSA. + +Volt nekem két ismerősöm; az egyiket hítták Jaska Ferencznek, a másikat +Jaksa Ferencznek. + +Ferencz, a Jaska, ez nagy gavallér volt és poéta, írt verseket és +váltókat, a verseket nem igen fogadták el a szerkesztők, a váltókat de +igen a zsidók, ismerték őt igen jól a masamód-kisasszonyok, meg a +tipografos nimphák, nemkülönben a kávéházak és czukrászhivatalok Hébéi, +a kiket főfő studiuma tárgyául választott. Egyébiránt szép fekete haja +volt, a mit fodrozva viselt, csinos barkója és sajátságosan imposant +görbe orra. + +Ferencz, a Jaksa, ez pedig ügyvéd volt, emberséges váltóügyvéd és semmi +más, írt pereket és exequált váltókat, nem járt sem kávéházba, sem +czukorfogyasztó kioszkba, kerülte a fiatal fehérszemélyeket, mint a kik +a törvény által semmi jogérvényes cselekedetre nincsenek feljogosítva, a +divatra különben nem sokat adott, shawl nyakkendőt viselt nyáron is és +fehér kalapot télen, a szakállát körül meghagyta, s a haja szőke volt és +mindig kurtára lenyirva. + +Ez a két becsületes ember az egész életet megkeserítette egymásra nézve, +az által, hogy a neveik oly fataliter hasonlítottak egymáshoz. + +Majd a csizmadia hozott Jaksa úrhoz olyan szűk csizmákat, hogy a szemei +dülledtek ki bele, a mint felhúzta, s mire harmadnap megtudta, hogy az +nem neki volt szánva, már akkorra két új tyúkszemet kapott tőle. + +Majd meg Jaska úr elegáns garzon szállásának előszobájába takarítottak +fel távolléte alatt kilencz mázsa kőszenet, a mit Jaksa úr rendelt meg +takarékosságból téli fűtőnek, s a mi a dandy hírét iszonyúan +compromittálta, a parquettáját pedig tönkretette. + +Egyszer-egyszer mindenféle vad ismeretlen pinczér fogta el az utczán +Jaksa urat, hogy azt a kis tartozást, a mivel ekkor meg ekkor adós +maradt, ne sajnálja már megtéríteni, másszor meg Jaska urat támadták meg +pervesztes cliensek s felvilágosítást kéregettek tőle. + +Ha versek jelentek meg néha Jaska úrtól, ha Jaksa urat kinevezték valami +csődhöz perügyelőnek, azok a fatális szedők mindig összetévesztették a +két nevet, a min aztán Jaksa úr épen olyan dühös volt, ha gratuláltak +neki, hogy ugyan szép verseket kezd írni; mint Jaska úr, hogyha jöttek +hozzá mindenféle nyúlbőrös ügyfelek s megértették vele, hogy nekik +miféle igénypereik vannak az illető csődtömeg irányában. + +Ez rettenetes élet volt! rettenetes! Jaska azon dühöngött, hogy mint +tarthatják őt annak a fisléderben járó prókátornak, azzal a kopott +fejjel, azzal a prózai ábrázattal? Jaksát meg az hozta méregbe, hogy +mint lehet őt összetéveszteni azzal a nap- és holdlopó poétával? a ki +egyebet sem tesz, mint a leányok után szaladgál. Mind a kettő szelid, +barátságos ember volt, de mikor összetévesztették őket s egyiket a +másikon keresték, akkor tűzbe jött mindegyik s kikergették az embert a +házból. + +Egy este Jaska úr nagyúri vigalomba volt meghíva, mely alkalomra ujdonat +uj frakkot rendelt meg a legelegánsabb szabóművésznél. Az visszaizent, +hogy igenis, meglesz, már munkában is van. A vigalom napján délután még +egyszer oda küldte az inasát, hogy meglegyen am a frakk. A szabó +visszaüzent, hogy igen is, meglesz a kaczabajka. + +«De bolond _neolog_ ez a szabó, gondolá magában Jaska; kaczabajkának +nevezi el a frakkot; különben ártatlan dolog, hadd tegye.» + +Estefelé egészen fel volt már öltözve a dandy, csak a frakk hiányzott +még: pedig itt volt már az idő; «eredj, sürgesd azt a szabót!» riasztá +el az inasát. Az inas futott, szemben találkozott épen a szabóval. Hozza +már a kaczabajkát! + +– Ugyan megvárakoztatott, a bérkocsi is itt vár már régen: adja hamar +azt a frakkot. + +– Itt van az a kaczabajka. + +Hát a mint felölti, nyakig esik a prémes azurkabátba, a körme hegye sem +látszik ki a hosszú ujjakból. + +– Mi a hetvenhét ménkő ez? + +– Hát a mit meg tetszett rendelni az útra! + +– Kicsoda? Én? + +– Igen is, Jaksa úr. + +Jaska úr pedig fogá a kaczabajkát és a szabót, egymáshoz veré mind a +kettőt és kihajítá az ajtón s dühödten ordítá, frizuráját tépve: «Ezt a +Jaksát én megölöm!» + +Másszor Jaksa úr ül odahaza és nagy sietve dolgozik valami replikán, a +mit még ma be kell adni; mikor belép hozzá egy felgyűrkőzött fiú, fekete +foltos ujjakkal és ábrázattal, elől valami ujságlapból rögtönzött +köténynyel. + +– Kérem a _manuskript_. + +– Mi kell neked? + +– A folytatás a «_kisasszony_ és a _páfiántól_.» + +– Bolondokházából szöktél ide? + +– Kérem, nem, hanem az a novella, a hol a kisasszonyt megszabadítja a +báfián. + +– Szabadítsd meg te magadat most mindjárt innen, mert kettéharaplak; nem +írok én novellát! a ki áldotta! + +A gyerek szaladt esze nélkül a nyomdába vissza, Jaksa úr pedig leült +irni, de mérgében összeteremtettézte a tekintetes törvényszéket, s míg +azt vakargatná kifelé a tollkéssel, megint nyitják az ajtót, bejönnek +ketten, hárman, idegen, profánus pofák, nézegetnek széjjel a szobában, +alig látszanak őt észrevenni. Egy közülök spanyolviaszkot vesz elő, meg +pecsétnyomót, a másik hosszú lineázott papirost tesz le az asztalra s +kalamárist húz ki a zsebéből. + +– Nini, mit akarnak az urak itten? + +– Sajnáljuk. Szomorú kötelesség. Kénytelenek vagyunk vele. Egy kis +_biztosítási végrehajtás;_ valami lejárt váltócska miatt. + +– Micsoda? Én ellenem? + +– Igen is; – uraságod nemde Jaska Ferencz? + +– Én Jaksa Ferencz vagyok. + +– Igen, igen, Jaska. Itt kívül az ajtóra van irva a táblán. + +– Mi van ott írva a táblán? + +– Uraságod becses neve. + +– Hozzák be! Olvassa ön. Silabizálja egyenkint, J, A, K, S, A: jax! most +silabizálja a váltó alá írt nevet: J, A, S, K, jask! Hát egy dolog ez? + +A hivatalos személyzet egy darabig várakozik, végre átlátja, hogy itt +még sem lehet lepecsételni holmit. + +– Hát ez az úr más? Hm, hm. Nem tetszik tudni, hogy hol lakik? + +– Nem tudom, nem ismerem, nem hallottam róla soha. Nagy a világ, +keressék benne, bizonyosan ott lesz. + +Jaksa úr leül és ír és rájuk se néz többet, hanem a mint elmentek, +felugrik, feldönti a kalamárist, eltöri a szék lábát s dühödten ordít: +«Én ezt a Jaskát pörbe fogom!» + +Egyszer Jaska úr valami imádottját nevenapján meg akarta lepni egy +pompás köpenyeggel, a mit Bécsben rendelt meg. A bepecsételt skatulya +megérkezik a vasúton pontosan napjára, Jaska úr örömében öt pengőt ad a +vasúti colporteurnek, azzal fiakert vesz, viszi a skatulyát +imádottjához, s mikor felbontják azt, hát tele van sült tökkel, a mit a +Jaksa úr édes anyja küldött a fiának csemegéül Váczról. + +Majd meg Jaksa úr sürgeti a dokumentumokat, a mikre nagy szüksége van a +perben; mikor már körmére égett a dolog, akkor hozzák a levelet a +postáról; nagy gonosz paksaméta, még bérmentve sincsen, kell érte +fizetni egy forint harminczkét krajczárt, s mikor felbontja: van benne +egy halom vers, a mit valami _jótékony albumszerkesztő_ küld vissza a +tisztelt szerzőnek. + +Jaska úr prænumeratiót nyit az összes munkáira, szétküldözi az iveket +valamennyi ismerőjének. A beküldési határnapon megjelen Szegedről egy +hajdani urabátyja, s mondja, hogy különben is örül őt újra láthatni, de +egyébiránt is kénytelen volt őt meglátogatni. (Ez bizonyosan hozott vagy +ötven előfizetőt.) Azzal a bátyámuram leül s elkezdi beszélni, hogy van +neki egy kis jószága, az tulajdonképen félig-meddig zálog; most előáll +egy ember, ki akarja váltani; de ő nem engedi; mert pro primo ez a +paragraphus, pro secundo ez az oklevél neki kedvezményt nyujt, aztán meg +a felperes nem tudja a genealogiáját deducálni rendi szerint, mert az +illető atyja meg nagyatyja így meg amúgy az ő hetvenhetedik nagynénjének +ilyen olyan unokaöcscse volt, de itt volt, ott volt, sehol sem volt, nem +is született, mégis megholt; – a jámbor dandyt majd a hideg leli már a +rettentő bonyolódott história miatt, mikor a végin kisül, hogy hát +_elvállalná-e uramöcsém ezt a szép processust_? + +– Hisz én nem vagyok prókátor! + +– Nem-e? Pedig én ott olvastam a nevét a Friebeisz kalendáriumában. + +– Az _más ember_. Annak a nevében előtte áll a _K_ az _S_-nek! + +A bátyámuram még zúgolódik, hogy hát miért nem ő az? Persze, hogy az +előfizetési ívvel régen ablakot ragasztottak be. + +Majd megint, mikor a dandy nyolcz órakor jött haza az urak báljából, +alszik szép csendesen, rajta ütnek tíz óra tájban s felránczigálják +kezénél-lábánál fogva, hogy az Istenért, ne alugyék már, dél lesz; +elkésik a tárgyalásról s az ügyfelét elmarasztalják kontumácziába! míg +ugyanakkor a jámbor ügyvéd harmadszori sürgető levélre lélekszakadva +vágtat ki a Tehén-utczába, hogy ott felkeressen egy numero ennyi és +ennyi alatt lakó asszonyságot, a ki őt számtalanszor kereste, s megtudja +tőle azt a fontos dolgot, hogy az a _Bábi_, a ki a gróf Rükkmakkéknál +volt pesztonka, most a Két szív-utczában szobaleány. + +A quiproquo mindig több-több oldalát kezdte mutogatni. + +Jaska úr kapott meghívást szüretre a kőbányába olyan nevű asszonyságtól, +a kit még nem ismert; gondolá: ez _új kaland_! felöltözött arszlánosan, +haját felbodoríttatá, kibérkocsizott félórányira s mikor bemutatja magát +a házi asszonyságnak, hogy ő Jaska Ferencz, az mérgesen támad rá az +inasára: «_Hát te szamár, kinek vitted a meghivó levelet, he_»? + +De viszont Jaksa úrhoz tör be máskor egy torzonborz egyéniség s megáll +nagy mérgesen az iróasztal előtt s azt mondja neki: Tudja-e az úr, ki +vagyok én? + +– Tudja a patvar! + +– Én vagyok Trifulszky. + +– Nem bánom én, ha Quadrifulszky is. + +– De ez nem tréfa, hallja az úr, hanem ha az úr még egyszer beteszi a +feleségemhez a lábát, hát leütöm a derekát. + +Jaksa uramat is elhagyja erre a türelem, megfogja a hivatlan vendég +gallérát, s mire felvilágosulnak a tévedésről, akkorra kiszedtek egy +csomó hajat egymás üstökéből. + +Egyszer épen arra ijed fel a szerencsétlen ügyvéd, hogy egy éltes +asszonyság benyit hozzá, karján valami siró portékát emelve, a mit a +költők szerelmi zálognak is szoktak nevezni, pedig arra ugyan nem adnak +semmit a zálogházban. + +– Alásszolgája. + +– Alásszolgája. + +– Kegyed légyen ugy-e bár Jaska _vagy_ Jaksa úr. + +– Már vagy az egyik, vagy a másik én vagyok. + +– Tetszik-e emlékezni arra a szegény Luizára? + +– Bizony nem tetszik én nekem. + +– No lássa, Jaska, vagy Jaksa úr, ez nem szép öntől. Nem olyan nagy +mesterség ám egy ilyen ügyes városi gavallérnak egy szegény fiatal +tizenhat esztendős leányka fejét elbolondítani, a kinek sem atyja, sem +anyja nincsen, a ki őt a csábítástól megőrizhesse. Ön azt igérte +szegénynek, hogy el fogja venni, csak azt várja, hogy nagykorú legyen. +Az elhitte mézes-mázos szavait és ime most örök életére szerencsétlen +lett ön miatt, s ön még csak tudni sem akar felőle; ez nem szép, ez nem +illendő, nem becsületes emberhez való dolog, tisztelt Jaska vagy Jaksa +úr. + +Az ügyvéd nyugodt szívvel felelt: + +– Tisztelt asszonyság, kezdem én érteni a dolgot. A bűnös én nem vagyok, +de jól ismerem, hogy kicsoda! Magam is érzékeny részt veszek az illető +szomorúságában, tessék rám bízni az ügyet, majd én rajta leszek, hogy +teljes elégtételt szerezzek a megszomorodott ügyfélnek. + +Jaksa úr kapott az alkalmon, hogy fatális név-másának egy gonosz pert +akaszthasson a nyakába. Eleinte csak a bosszú ösztönözte erre; s akkor +úgy torkára szorította Jaska úrnak a hurkot, hogy már-már nem maradt +annak egyéb alternativája, mint vagy nőül venni az elcsábított leányt, +vagy főbelőni magát. Később azonban, a mint az ügyvéd megismerte ifjú +védenczét, ki bukása után is oly szelid ártatlan lélekkel birt; átérzé +annak szenvedéseit, mit a leányka oly néma türelemmel hordozott; akkor +mindig lanyhábban fogta az ügyet, s végre egészen elveszté a pert. Jaska +úr nem tud semmit a leányról. + +Az öreg asszonyság, ki Luizának szállást adott irgalomból, dühödten +rohant az ügyvéd szállására. + +– Az úr szamár, az úr gazember; az úr készakarva elvesztette a pert! + +– Dehogy vesztettem. Így van ez jól. + +– Hogy volna jól! Jaska vagy Jaksa úr nem veszi nőül a leányt. + +– Sőt Jaska vagy Jaksa úr nőül fogja venni. + +– Kicsoda? + +– Hát én. – Az a másik nem érdemli őt meg. A gyermek is az enyim lesz. +Egy betű előbb, vagy hátrább, ugyebár nem nagy különbség? + +És úgy tett, a hogy beszéle. Elvette pervesztett cliensét s nyert benne +egy igen jó s hűséges és háladatos nőt, a ki egész életét paradicsommá +tette s a kit Jaska úr méltán irigyelhetett tőle később; nem csupán +azért, mert jó és hű nő volt, mert hiszen jó és hű nő annyi van a +világon, hogy azt számba sem vehetni, de még inkább azért, hogy Luizát e +házasság után egy nagynénje örökösévé tette, s most Jaksa úrnak emeletes +háza van. + +És ennélfogva most még jobban dühösködnek egymásra, mint valaha. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Egy nap alatt 150 ezer kocsi és 900 ezer gyalogos.] + +[Footnote 2: Ez egyike a legrégibb nótáknak, a miket egykor hallottam. + +_J. M._] + +[Footnote 3: Hausner-Purgstall, Geschichte des osm. Reiches.] + +[Footnote 4: Mindazon időkben, idők közelében élt nevezetességek: +Diószegi híres szónok és megalapítója a magyar füvészetnek; «Tánczos +Kovács» felgazdagodott bérlő, kiről a nép azt hiresztelte, hogy a tündér +hordta neki a kincseit, a kivel minden éjfélkor tánczolnia kellett; +Reviczky Ádám köznemes ifjúból emelkedett gyorsan Magyarország +kanczellárjává, és Hatvani tanár, a bűvészmondakör hőse. + +_J. M._] + + + + +TARTALOM. + + Az erényt mindig szeretni kell 3 + A szív törvénye 20 + Unica 32 + Három pár 46 + A háromszinű kandur 54 + Melyik a férfi? 86 + A drága karácsonyi kalács 99 + A tudtánkívül békeangyal 106 + A hóhér kötele 115 + A czár albuma 123 + A gardedám 126 + Két légyott közül melyiket? 135 + Házasság gyűlöletből 138 + Eleven regény 150 + A kengyelfutó 166 + A zálog 179 + Egy régi adoma, mely mindig új marad 191 + Épületes levél 193 + Egy marhavész-inspectio 201 + A pruthi csata 206 + Bokáczius kalandjai 221 + Ne nyulj hozzám 241 + Jaska és Jaksa 280 + + + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 *** diff --git a/75686-h/75686-h.htm b/75686-h/75686-h.htm new file mode 100644 index 0000000..300a55f --- /dev/null +++ b/75686-h/75686-h.htm @@ -0,0 +1,9112 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Van még új a nap alatt by Mór Jókai | Project +Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h2 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +.pagenum { + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.summary { + text-align: center; + text-indent: 0; + margin: auto; + font-size: 90%; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p class="center"><span class="caption-largest">JÓKAI +MÓR<br /></span> <span class="caption-large">HÁTRAHAGYOTT +MŰVEI</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">A JÓKAI MÓR ÖTVENÉVES IRÓI +JUBILEUMA ALKALMÁBÓL KÖZREBOCSÁTOTT NEMZETI DÍSZKIADÁS KIEGÉSZÍTŐ +SOROZATA</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">I. KÖTET</span></p> +<p class="center"><span class="caption">VAN MÉG ÚJ A NAP +ALATT</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI +INTÉZET<br /> +RÉSZVÉNYTÁRSASÁG</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1912</span></p> +<hr class="chap" /> +<h1>VAN MÉG ÚJ A NAP ALATT</h1> +<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI +INTÉZET<br /> +RÉSZVÉNYTÁRSASÁG</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1912</span></p> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br /> +-1-</a></span></p> +<p class="center"><span class="caption-largest">VAN MÉG ÚJ A NAP +ALATT.</span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= +"Page_2">-2-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> +-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>AZ ERÉNYT MINDIG SZERETNI KELL.</h2> +</div> +<p>A Svábhegy keletre néző oldalát egy mély hegyszakadék hasítja +ketté, a mely valamikor járt út volt, nagy felhőszakadások +vízmosásai vájták ki ilyen mélyre, most már egy széles, mély árok, +embertől járhatatlan. Ennek a két oldalán fekvő telkekhez csak +kerülő utakon lehet jutni.</p> +<p>Ezelőtt néhány évtizeddel még ezek a telkek viruló szőlőkertek +voltak (a filokszéra előtt). Csak egy telek vált ki a többi közűl, +a melynek felső részét terebélyes fák fedték, az alsó része kopár +volt, csupa kőhalmaz, míveletlen, alját bozót takarta.</p> +<p>Az összeboruló fák zöldje közül egy házikó szeglete nézett ki a +világba egy ablakával.</p> +<p>Közel volt az én nyári lakomhoz: beláttam az udvarába. Sohasem +vettem észre ott emberi alakot.</p> +<p>Egyszer kiváncsi voltam megtudni, mi van ott. A kocsiúttól +eltérve, csak egy keskeny ösvény vezetett a kerítés ajtajáig. Az +pedig állandóan zárva volt.</p> +<p>A kapu rácsozatán keresztül be lehetett látni az udvarra. Csupa +gaz és bozót minden, semmi nyoma hajdani virágos kertnek. Közel a +kapuhoz egy sárga virágú szarkával telenőtt halom oldalából egy +négyszögű hegyes oszlop emelkedett ki, fehér homokkő volt, rajta e +felírás fekete betűkkel: «Virtus semper diligenda.» Mit jelent ez? +Figyelmeztetés ez, vagy tanulság?</p> +<p>Kézen, közön át, szomszédok révén aztán megtudtam az egész +megelőző történetet. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<p>Ez a világtól elrejtett kis lak egy fővárosi orvosé volt, a +kinek egy kórháznál volt állása. Súlyos hivatal. Ő volt a kezelője +a ragályos betegek osztályának.</p> +<p>Az orvosnak felesége volt, fiatal és szép.</p> +<p>Könnyen megérthető a gondoskodás, hogy nejét az orvos +eltávolította a kórház közeléből, s itt e félreeső zugában a +külteleknek választott számára lakást, a hol azok a gyilkos rémek, +a kikkel ő folytonos küzdelemben áll, rá nem találhatnak.</p> +<p>De más veszélyes démonok sem találhatnak rá; – a kikkel tele a +világ.</p> +<p>Reggel korán beballagott az orvos a városba, táskáját czepelve; +az egész napot odabenn tölté, este felé, gondosan végezve magán a +fertőtlenítést, s öltönyt változtatva, megint kisétált a svábhegyi +lakására.</p> +<p>Az asszony egész nap magára volt hagyva.</p> +<p>Egyetlen cselédje, egy sváb paraszt nő, reggel eltávozott a +szamarával a városi kúthoz, két puttonynyal, vizet hozni s a +mészárszékből húst, a kofától zöldséget, a milimáristól tejet +bevásárolni: az alatt be volt zárva a kapu, a majorosné +hazatértével megindult a főzés, abba az úrnőnek semmi beleszólása +nem volt.</p> +<p>Semmi mulatság, szórakozás, házi foglalatosság nem volt +számára.</p> +<p>Virágos kert sem volt a háznál, annak első létföltétele, az +öntöző víz: az hiányzott.</p> +<p>A megelőző birtoktulajdonosnak vakmerő terve volt: kutat ásatni +a telkén. Lefúratott harmincz öl mélységig; de vízre nem talált. A +kiásott temérdek kő halommá nőtt, még a hegyszakadékba is jutott +belőle annyi, hogy gátat rekesztett az alján, ennek a gödrében +aztán megrekedt a nyári záporhordta iszap s időjártával az új +talajt telenőtte a vad csipkebokor, a mely alulról fölhatolt a +telek széléig, úgy, hogy kevés fáradsággal rózsalugast lehetett +belőle idomítani. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<p>Ez a rózsalugas volt a magára hagyott feleségnek a kedvencz +menedéke.</p> +<p>Egész nap itt ült és horgonyolt valamit.</p> +<p>Egyedüli olvasmánya volt az ujság. A hivatalos Közlöny, ezt +hozta ki számára a férje mindennap. Posta még akkor a Svábhegyen +nem létezett. S a Közlöny éppen jó erkölcsű hölgyeknek való +olvasmány volt. Kirekesztve hasábjaiból minden regény és szerelmi +kaland napihíre, a mi a képzeletet felszítja.</p> +<p>Annak a lehetősége ki volt zárva, hogy a fiatal asszony +valamelyik telekszomszédjával érintkezésbe jöhessen. Az egyik +szomszédja egy óbudai kapás volt, a ki maga művelte a szőlejét; +azzal nem lehetett egyébről beszélni, mint hogy nincs eső; a másik +szomszédja pedig a vakok intézetének egy tanárja, egyházi személy, +a ki csak vasárnap jött ki a villájába a tanítványaival: azoknak +mindegy volt, hogy szép-e az a búskomor asszony, a ki beleénekel az +ő istenes dalaikba? nem látták.</p> +<p>A férj esténkint fáradtan jött ki a városból s kórházi élményei +nem voltak arra valók, hogy azokkal asszonyt mulattasson.</p> +<p>Alacsony, zömök férfi volt, rövidre nyirt szakállal (a csókja +szúrt), a szemöldöke sűrűbb volt, mint a bajusza, az arczán nyomai +látszottak a himlőnek. A haja illatozott valami kozmetikumtól, a +mely a hajkihullástól véd, emlékeztet a kőrisbogárra és a +szegfűszegre. A fogai feketék voltak a folytonos szivarozástól. +Egyszóval ideálja volt egy férjnek a maga asszonya előtt.</p> +<p>Az asszonynak még olvasmánya sem volt a hivatalos lapon kívül. A +doktor elvből ellensége volt minden regénynek. Idézte Corneliust a +neje előtt, a ki a poétákat a kerítők közé számítja.</p> +<p>A doktor mogorva arcza híven visszatükrözte a kedélyét: +házsártos, zsémbelődő, kötekedő volt. Semmi sem tetszett neki, a +mit az asszony tesz. A mit beszél, abban is mindig hibát keresett, +s azt nem hagyta megrovatlanul. <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Túlságos volt a +takarékosságban: naponkint kiadta a konyhára való költséget s este +beszámoltatott krajczárig a svábasszonynyal s pörölt vele, hogy +drágán vásárol. Baromfit nem hagyott tartani a háznál, mert annak +az élelmezése ellenőrizhetetlen. Ellenben az ételek dolgában +finnyás volt: belekotnyeleskedett a konyhai állapotokba, a salátát +maga készítette el. A kávét is maga főzte meg. A tejet különösen +kifogásolta. Valami furfangos mérővel kisütötte, hogy az hamisítva +van. A gazdasszony példálózott is előtte, hogy jó volna egy +tehénkét hozni a házhoz: attól aztán nemcsak igazi jó tejet lehetne +kapni, hanem a tejfölösleget el lehetne adni a Svábhegyen, abból +beszerezni a télire való eleséget, szénát, korpát. Hallani sem +akart róla a doktor. Pedig a gazdasszony biztosította róla, hogy +nyáron át nem kerül a tehén semmibe: a garádon, az árokpartokon +annyi fű terem, a mi azé, a ki learatja, hogy azzal a riskát bőven +el lehet tartani. Nem! Tejgazdaság csak Rothschildnak való!</p> +<p>Egy reggel galambokat fedezett fel az udvaron a doktor. Hát ezek +hogy kerülnek ide?</p> +<p>A gazdasszony igyekezett megnyugtatni, hogy ezeket ő (egy párt) +a frakodligásból kapta a Schwarce Nánitól, a kinek van sok: a +galambnak nem kell etetés, az tud magának keresni a szántóföldeken. +Időjártával fiókáik lesznek s azok töltve nagyon jók.</p> +<p>– Én nagyon szeretem a galambokat, – védekezék a feleség.</p> +<p>– Azt rosszul teszi. A galamb az erkölcstelenség szimboluma. +Cythere madara, a kitől a nők csak rosszat tanulnak.</p> +<p>Az asszonyka addig czirógatta a doktor borotvált pofáját, hogy +kiengesztelje, míg az meglágyult s beleegyezett, hogy maradjanak +hát itt a galambok.</p> +<p>S azt nagyon rosszul tette.</p> +<p>Hiába! A férjnek fenn kell tartani az egyszer fogalmazott +<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> +véleményét, mert az mindenesetre irányadó. A következő eset +tanúbizonyság rá.</p> +<p>Egy délelőtt az asszonyka ott dolgozott a munkáján a rózsabokor +alatt, a mely szabadon nőtt föl az árokparton, a midőn nagy +vijjongás hangja kelté föl a figyelmét, a mely a magas égből +hangzott alá. Ijedten látta, hogy az ő galambját üldözi egy +karvaly: egymás fölött csapongnak, ha a karvaly alácsap, a galamb +fölrebben, hol felül van, hol alul.</p> +<p>A hölgy elkezdett hangosan kiabálni, hogy a ragadozó madarat +elriaszsza, sikoltásaira a sváb asszony is előrohant a konyhából, +egy palacsintasütőt csapkodva a főzőkanállal, hogy a karvalyt +elriaszsza, de az nem ijedt meg. Már-már körme között tartá az +ártatlan galambocskát, a midőn egy lövés dördült el s a karvaly +bukfenczezve zuhant alá éppen az asszonyka lábai elé.</p> +<p>A lövés a széles árok túlsó partjáról jött; az asszonyka +odafordulva egy férfialakot pillantott meg, a kinek az arczát meg +sem jegyezheté magának, mert az rögtön eltűnt a bozót között s még +csak egy üdvözlő szót sem hallatott.</p> +<p>A gazdasszony odasietett a vadászprédát átvenni. Az asszonyka a +hozzámenekűlt galambkát gyügyögtette.</p> +<p>– Ez derék lövés volt, – mondá a doktorné.</p> +<p>– Hej, sokba van annak az úrnak, hogy olyan jól tud lőni, – +mondá a gazdasszony.</p> +<p>– Ismeri azt az urat?</p> +<p>– Nem ismeri ezt senki, mert senki sem találkozott még vele, de +azért mindenki tudja, hogy itt van; a nevét sem emlegetik, csak úgy +híjják, hogy a «svéd báró». Ott lakik szemközt abban a várrom-forma +kastélyban.</p> +<p>A doktorné csak most kezdett érdeklődni az iránt a sajátszerű +épület iránt, a mely az átelleni hegy lankáján magasra emelkedett, +s a melyet ő eddig egy a hajdankorból hátramaradt várromnak +tartott. Egészen olyan <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= +"Page_8">-8-</a></span> volt, mint a Balaton-vidék családi +váromladékai, a miket a költő megénekelt: magas tornya, zeg-zugos +párkányai, csúcsíves ablakai, erkélye, lépcsősora. Tetőzete nem +volt. Élő lény nem mutatkozott rajta soha; se zászló nem volt +kitűzve az ormára.</p> +<p>Most megtudta, hogy abban a romban egy élő ember lakik, egy +előkelő úr: idegen.</p> +<p>– Miféle ember lehet az?</p> +<p>– Nem tudja azt senki, csak úgy találgatják a svábhegyiek. +Valami nyolcz esztendeje került ide, ő építtette ezt az ócska +várhoz hasonlatos épületet; de van neki más lakóháza is, a hol +rendesen tanyázik, s onnan egy földalatti folyosón jár keresztül a +tornyába. A kapujára nagy betűkkel van felírva, hogy «tilos a +belépés». Egyetlen cselédje egy vén mindenes, ez hordja haza a +gazdájának az élelmiszereket; de ezzel nem lehet szóba állni, mert +olyan nyelven beszél, a mit errefelé senki nem ért. A gazdája +rendeléseit írásban viszi a boltokba. A svéd báróról az a hit van +elterjedve, hogy odahaza a maga országában agyonlőtt duellumban egy +előkelő főurat; szerelmes história volt az! Ezért halálra itélték; +a büntetése kikerülése végett menekült ide a mi hegyeink közé, a +hol nincs policzáj. Itt nem háborgatja senki. Azt mondják, hogy +galambpostával levelezik. Ha néha be kell neki menni a városba a +dolgai végett, nem jár a rendes országúton, hanem az árkokon, +vízmosásokon keresztül, s csónakon viteti át magát a Dunán. Mindig +fegyvert hord magával. Olyan pisztolya van, a mivel ötször lehet +egymásután lőni; a ki megszólítja, azt rögtön lelövi.</p> +<p>Ennyi adat csak elég, hogy egy ismeretlen férfit érdekessé +tegyen egy nő előtt.</p> +<p>– Rézi asszony, azt a lelőtt madarat jó lesz nekünk elásnunk a +kövek közé.</p> +<p>– S nem beszélni semmit a karvalyról a doktor úr előtt. +<span class="pagenum"><a name="Page_9" id= +"Page_9">-9-</a></span></p> +<p>Egy rejtegetni való titka tehát már volt az asszonykának a férje +előtt. Az féltékenynyé lehetett volna a rejtélyes szabadítóra.</p> +<p>Egy talány férkőzött a szívébe, a mi nem hagyta nyugodni.</p> +<p>Többet is szeretett volna megtudni a rejtélyes idegen felől a +parasztasszonytól.</p> +<p>– De hát mit csinál az az ember, ha egész nap nem jön elő a maga +vadonából?</p> +<p>– Oh, az nem vadon. Az udvara valóságos paradicsomkert. Lehet +látni a kapuján keresztül. Minden hónapban más meg más virágok. +Olyan csodálatos virágok, a milyeneket erre mifelénk nem is látni. +Azt mondják, Hollandiából hozatja ládaszámra a hagymáit, gyökereit. +Egész nap azokat kapálgatja, öntözgeti, van neki mivel. Nagy +cziszternákat csináltatott, a mikben az esővizet felfogja. A nagy +telke is csupa virágos bokor, azokat is mind maga oltogatja, +nyesegeti.</p> +<p>Virágok! Ezek voltak az asszonykának legkedvesebb vágyai.</p> +<p>Hol látott ő virágokat?</p> +<p>Az anyja szinházi páholynyitónő volt: az hordta haza a leányának +azokat a drága szép virágokat, a miket a primadonnák a +koszorúözönből a színpadon felejtettek.</p> +<p>Bizony csak úgy jutott virágokhoz a leánya. Azt őrizte az anyja, +mint egy rabot. Őrizte a szinháznak még a levegőjétől is! Ismerte +jól, hogy mi szállong ebben a levegőben. Mikor maga fölment a napi +dolgára a szinházba, a leányát bezárta a konyhába s ott tartá +hazajöttéig. Az addig magában dolgozott. Minden finom kézimunkát +tudott, az volt a mulatsága – és egyúttal keresete.</p> +<p>A gyönyörű csipkéket, himzéseket a páholynyitónő értékesíteni +tudta a szinházi előkelőségeknél s a mikor a leánya elkészült egy +remekül horgonyolt paplannal, azt kisorsolták: egy huszas volt a +betét, mind a kilenczven <span class="pagenum"><a name="Page_10" +id="Page_10">-10-</a></span> szám elkelt a szinháznál, művészek és +szinházlátogatók jóvoltából; a lutrin kihúzott első szám volt a +nyertes. Ennek a sorsjátéknak az eredménye képezte a páholynyitónő +leányának az öltözetbeli költségét. A ruháit is maga szabta és +varrta.</p> +<p>Így ismerkedett meg a maga doktorával is.</p> +<p>Egyszer a páholynyitónő komolyan megbetegedett: orvost kellett +számára hivatni. A szinháznak voltak doktorai, a kik különben más +téren praktizáltak. Fizetést nem kaptak a szinháztól, hanem csak +ingyen zártszéket s újesztendő napján az összes tagoktól kollekta +útján vásárolt ezüst kalamárist. Azért mindenkor híven +teljesítették orvosi kötelességeiket a szinházhoz tartozók +irányában.</p> +<p>Az orvos egy egészen tisztaszívű leányt tanult megismerni, a +leány pedig egy jóindulatú okos embert.</p> +<p>A doktornak ilyen nőre volt szüksége, a kire még nem lehelt rá a +hivalkodás rossz szelleme, a ki takarékos, hűséges: anyja +betegágyánál kimutatta, hogy milyen önfeláldozó; a leány pedig +becsülni tanulta azt a férfit, a ki hivatását oly lelkiismeretesen +teljesíti, minden jutalom nélkül; sőt arra is kiterjed a figyelme, +hogy ismerősei körében segélyt gyűjtsön a beteg nő számára, a ki +betegsége idejére a fizetését nélkülözte.</p> +<p>Így lett belőlük egy pár.</p> +<p>Voltaképpen ez volt a legnagyobb uzsora, a mit valaha +fizettek.</p> +<p>Az asszonyka nem látszott azt eleinte érezni.</p> +<p>Ránézve a házasság megváltás volt.</p> +<p>Szűkebb börtönből tágabb börtönbe.</p> +<p>Vannak asszonyok, a kiket a véralkat azzal a szerencsés +kiváltsággal ruházott fel, hogy filozofálni tudnak. Össze tudják +hasonlítani a különböző helyzeteket, a miket elcseréltek. A leány +senki sem, az asszony már valaki.</p> +<p>Az asszony akaratától függ, hogy a férje egyéniségében a jó +tulajdonságokat fölfedezze. <span class="pagenum"><a name="Page_11" +id="Page_11">-11-</a></span></p> +<p>Ha a férj arcza rút, a megszokás széppé teszi. Rút férfi +nincs.</p> +<p>Ha durva, goromba, az jellemerőre mutat.</p> +<p>Ha szerelemféltő, az szerelmének a tanújele.</p> +<p>A doktorné, a míg leány volt, egy rokonszenvet keltő férfialakot +sem ismert. Nem is tudta, hogy vannak fiatal lovagok a világon. Az +anyja nem engedte, hogy egy szinpadi előadást megnézzen, pedig +ingyen kaphatta volna.</p> +<p>Lakószobájuk ablaka az udvarra nyilt: még az utczán sem +láthatott nyalka suhanczot. Ránézve a doktora volt az egyedüli +valaki…</p> +<p>Ezen az eseménydús napon a doktor nagyon korán jött ki a +városból. Kocsin hozták ki. Volt a Svábhegyen már akkor is +közlekedési eszköz: a Krumpe János milimárinak szamaras szekere; ha +valakinek az a duskálkodás jutott eszébe, hogy kocsin járjon a +Svábhegyre, a szamárfogat rendelkezésére állt, az kivitte, behozta; +utolsó állomása volt a Schaffler Miska (kurtakocsma a déli vaspálya +helyén), ott leszállhatott a vendég s mehetett a váron keresztül +Pestre. (Alagút még nem volt.)</p> +<p>A doktort a nemzeti Opera buffó baritonistája hozta ki a +szamaras szekéren. Annak is volt egy bogárhátú háza, nem messze a +doktorétól, a hol télen-nyáron lakott. Azt is egy paraszt +mindenesné szolgálta ki a deutschbrámer nemzetből. Ezt érte utól +valami súlyos betegség. Addig természetesen nem hívattak doktort, a +míg késő nem volt a segítség.</p> +<p>Mind a mellett hetekig bírta benne tartani a lelket a jeles +orvos; maga hordta ki számára még a patikaszereket is és nem szólt +az áráról az énekesnek, a mi annak nagy fejvakarást okozott.</p> +<p>De végre mégis csak halál lett a vége a hosszas betegségnek.</p> +<p>Még akkor nem lévén temetkezési egyletek, szinházi kollekta +útján temették el a felejthetetlen majorosnét. <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>A buffó szerette a szójátékokat.</p> +<p>– A majorosné felejthetetlen; de a tehénke fejhetetlen. Ki feji +már most meg a riskát? Tudja mit, doktor, én magának adom a tehenet +doktori sallárium meg patikakontó fejében.</p> +<p>A doktor befelé nevetett magába egyet s nem szólt rá semmit. +Ahhoz, hogy a szinházi orvost a művészek egy meleg kézszorítással +honorálják, már hozzá volt szokva; hanem hogy orvosi fáradozásai +jutalmául egy eleven tehénnek a kötőfékjét nyomják a markába, azt +egészen különösnek találta.</p> +<p>Másnap reggel aztán ott találta a kapubálványához kötve a +riskát, a ki hangos bőgésével tudatta ottlétét. Szarvára volt kötve +a czédula a tulajdon áthelyezésről. Ezt bizony meg kellett tartani. +A szegény kiéhezett pára csak úgy falta a frissen aratott somkórót, +a mit a Rézi asszony hozott eléje nyalábbal. Bekötötték az üres +istállóba.</p> +<p>Ebbe bele kellett nyugodni a doktornak.</p> +<p>Ezzel aztán egészen megjavult a háztartás.</p> +<p>A Rézi asszony gondoskodott a tehénke mindennapi élelmezéséről s +egyúttal vevőket is szerzett a tejfölösleg számára a svábhegyi +lakók között. Ez aztán időt is vett igénybe. Az asszonyka hosszabb +ideig magára maradt. Ebben is van valami jó. A jövedelmet pedig +gyarapította a tejpénz. Áldott rubrika az asszony számvetésében. +Pénz, a miről az öreg nem tud semmit.</p> +<p>Most már lehetett fennhéjázó tervre is gondolni.</p> +<p>Ugyan mi vakmerő vágya lehet egy ilyen penészvirágnak?</p> +<p>Hát ugyan mi? Egy új ruha. Nyári divatszerű.</p> +<p>(Öltözetre, pucczra a férj nem vesztegeti a pénzt.)</p> +<p>A Rézi asszony mindennap hoz haza egy csomó kutyanyelvet. (Így +hítták akkor a valutát.)</p> +<p>De ezt a hosszúságáról ismeretes pénzjegyet még előbb művészi +gyümölcsöztetés útján konvertálni kellett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> +<p>Miből állott a finanszirozásnak ez a neme?</p> +<p>Az első alaptőkéből összevásároltak egy csomó színes pamukot s +ezekből horgonyolt az asszonyka tündérujjakkal díszes paplant. A +paplan alapszíne karmazsinpiros volt.</p> +<p>De nemcsak egy paplant készített, hanem egyszerre kettőt.</p> +<p>Furfangos az asszonyi ész.</p> +<p>Az volt a terv, hogy az egyik paplant otthon eltanúlt gyakorlat +szerint ki fogja lutrizni. Ebből kap annyi pénzt, a mennyiből az új +ruha kelméjét beszerezheti. De mivel előrelátható, hogy a doktor +(diplomás ember!) abba semmiképpen bele nem fog egyezni, hogy az ő +hitvestársa kézimunkákat sorsoltasson ki: tehát erről a +pénzműveletről Rézi asszonyon kívül senkinek sem szabad tudni. +Egész nap a kisorsolandó himzés van munkában; a másodlat csak akkor +kerül tű alá, a mikor a férj hazatérte közeledik estefelé.</p> +<p>Egy kis rászedés biz ez; de hát ennyi csalfaság csak meg van +engedve a leghűségesebb feleségnek is.</p> +<p>A férj csak a készülőben levő paplanról vehetett tudomást, az az +ő nevenapjára készült. Holott a már kész példány régóta megtette a +maga körútját a kisorsolás terén; nagyon rövid körút volt: a hol +elkezdődött, ott el is végződött. Rézi asszonynak az az ügyes +gondolata támadt, hogy a kész munkát legelső próbára a világkerülő +várúrnak küldje föl, szép szavakkal és pogácsákkal meghódított +mindenese által. A rejtélyes ember aztán azt tette a kisorsolási +ívvel, hogy annak mind a kilenczven számát teleírta a góthai +almanach valamennyi celebritásainak nevével, a járandó pénzt és az +ívet visszaküldte Rézi asszonynak, a paplant megtartotta magának: +hiszen neki kellett azt a sorshúzáson okvetlenül megnyerni. A saját +nevét nem írta közé.</p> +<p>No, ha ez az ív a doktor kezébe kerül valahogy, fog ez arra +felránczolt homlokot csinálni! Hogy került <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> össze +ennyi őrgróf és birodalmi herczeg hevenyében a Svábhegyen?</p> +<p>Az asszonyka pedig megkapta az új ruháját. Fedezetül szolgált a +tejpénz. A férjnek nem kellett látni a készülő ruhát. Majd ha +fölveszi az asszony, el lehet vele hitetni, hogy a mama küldte a +leányának.</p> +<p>Korán reggel a Rézi asszony elindúlt a szamarával a megszokott +körjáratára, a doktor maga készítette el a reggelit, aztán ő is +bement a városba, a hivatalát végezni; az asszonyra rázárták a +kertajtót és a kaput. Börtönéből ki nem osonhatott.</p> +<p>Ámde ott volt a rózsalugas a mély árokparton.</p> +<p>A mint magára maradt, oda vonult folytatni a munkáját a második +paplanon.</p> +<p>A mint ez a piros lepel megjelent a rózsalugas alatt, azonnal +leereszkedék az átellenben levő vártorony erkélyéről egy vörös +zászló: a karmazsinszínű kötött paplan, a mely lutri útján jutott +idegen kézre.</p> +<p>Senki sem tudhatta, hogy mi köze van ennek a két zászlónak +egymáshoz? Csak a madarak láthattak oda s azok nem árulkodnak.</p> +<p>A doktornak feltűnt a változás, a min a felesége kedélye +megfordúlt. Sokkal édesebb, hízelgőbb volt hozzá, mint eddig. +Mindenben a kedvét kereste. Ibolyákat szedett számára s azokat a +gomblyukába tüzdelte. A doktor a tükörbe nézett: ő lett-e szebb egy +idő óta? Mi változott meg hát? Az ibolyák titoktartók. A rózsák már +nem azok.</p> +<p>Mikor a rózsanyílás ideje eljött, egy délután azzal lepte meg a +hazatérő doktort a felesége, hogy egy kinyílt rózsát tűzött a +gomblyukába.</p> +<p>A doktor megdöbbenve kérdezé tőle:</p> +<p>– Hogy jutottál ehhez a rózsához?</p> +<p>Maga a rózsa is feltűnő volt: lángpiros, nem egészen teljes, a +közepén egy csomó aranyszín himszál vált ki a kelyhéből; a szaga +kábítóan édes. Az embernek e <span class="pagenum"><a name= +"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> rózsa láttára az a gondolata +támad, hogy ez a virág beszélni tud.</p> +<p>Az asszony nem jött zavarba a felelettel. Mondhatta volna azt +is, hogy a Rézi asszony hozta.</p> +<p>– Itt nyílik ez, a mi rózsalugasunkban.</p> +<p>– Lehetetlen!</p> +<p>A doktor ismerte egy évtized óta ezt a házat és telket, a régi +tulajdonos idejéből, a kit betegsége alatt gyógyított. Nem volt +annak a telkén soha egy virágos bokor sem. Pácziensének fájt a feje +a rózsaillattól; talán a szíve is a rózsa emlékétől.</p> +<p>Az asszony a férje karjába akasztotta a kezét s lejtőzve, +himbálva vitte le magával az árokpartig, a hol a rózsalugas volt. +El volt az borítva nyíló virágokkal, a miket tarka lepkék serege +rajongott körül.</p> +<p>A doktor elbámúlt. Még három-négy év előtt ez a lugas +csipkebokor volt, proletárja a virágoknak, hogy lett belőle azóta +virágok királynéja? A meghalt gazda lelke járt-e haza vezekleni? Az +ojtogatta-e be a vad csemetéket?</p> +<p>– Kik vagytok ti? Hogy hínak benneteket?</p> +<p>Azok meg is feleltek rá, csakhogy azt érteni kell: hátha idegen +nyelven beszélnek, a mit a kérdező nem hall, nem is ért.</p> +<p>Hát ha maga az orvos nem értette is a rózsák szavát, akadt +tudós, a ki járatos volt benne. Egy doktor, a kinek az volt az +élethivatása, hogy öljön. Nem embereket, hanem csak bogarakat, +lepkéket. Egy világhírű magyar entomolog, a rovar- és +lepkegyűjteményeivel ellátta az egész művelt külföld természettani +múzeumait s ezen az úton oly tekintélyes vagyont szerzett, hogy a +Svábhegyen egy feltűnő szép, tornyos várlakot építtethetett +magának, abban voltak elhelyezve kincseket érő rovar- és +növénygyűjteményei. Ehhez vitte el a doktor a maga rejtélyes +rózsáját megnevezés végett.</p> +<p>– Nem ismeri kollega uram ezt a különös fajta rózsát? +<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<p>– Hogyne ismerném? Ez a hirhedett Gül Hanem, rózsák királynéja, +a kazánliki rózsa. Ebből készítik a törökök a nagybecsű +rózsaolajat. Egy egész vilajet népének ez ad kenyeret. Féltik is, +mint a szűzeiket.</p> +<p>– S hogyan került ez mégis a Svábhegyre?</p> +<p>– Kétségtelenül a török uralom alatt. Itt voltak Abdurrahmán +pasa idején a törökök mulatókertjei; bizonyítják a vízvezetékeik, a +melyek mai napig egyedül szolgáltatják Buda várába a friss +forrásvizet; csúcsíves arab építmények, a miknek alagútja messze +benyomúl a hegy oldalába. Egy ilyen kertből maradt meg egy +rózsabokor. A rózsa örökéletű, a hol egyszer gyökeret vert, onnan +soha ki nem vész.</p> +<p>– S hol lehet az az eredeti rózsatörzs?</p> +<p>– Azt is megmondhatom. A hétházon túl – még akkor így hítták a +«költő-utczá»-t, «tündér-utczá»-t – van a svábhegyi kőbánya: +messziről megismerhető kopár kőfalairól, annak egy zugában van a +kőbányatulajdonos kicsiny kertje, a melyben az ősi Gül Hanem +található.</p> +<p>A doktor megköszönte tudós kollegájának az alapos értesítést és +sietett a jelzett kőbányát fölkeresni.</p> +<p>Könnyen rátalált, a gazdáját jól ismerte: valamikor szembajból +gyógyította. Most is vörösek voltak a szemei és kidülledtek.</p> +<p>– Önnek a kertjében van ennek a rózsának a törzse?</p> +<p>A barlanglakó nem látta a rózsát, de a szagáról ráismert.</p> +<p>– Még tavaly itt volt, de már az idén nem látok odáig.</p> +<p>– Kinek adott ön ojtóágat erről a rózsáról?</p> +<p>– Oh, tudom nagyon jól. A szomszéduramnak, a ki itt ebben a +várban lakik: a svéd bárónak.</p> +<p>– Fiatal az az úr?</p> +<p>– Nem tudom; fölfelé nem látok, csak lefelé. <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> +<p>– De azt csak tudja, hogy mi czélra kérte öntől a szomszédja az +ojtóágakat?</p> +<p>– Oh, azt tudom, mert ő maga elmondta nekem. Hogy ez az a rózsa, +a miből a törökök a drága rózsaolajat készítik. Ő tehát, a hol csak +vadrózsabokrot talál a Svábhegyen, azt mind beojtja, hogy +időjártával az egész Svábhegy gazdaggá legyen a +rózsaolajtermesztésből.</p> +<p>Most már kezdte érteni a doktor, hogy mit beszélnek a kazánliki +rózsák.</p> +<p>Még többet is meg akart tudni.</p> +<p>Leszállt abba a mély hegyszakadékba, a mely a hegyoldalt kétfelé +választotta. Nem volt az járható út. De a figyelmes vizsgálónak +mégis feltűnt, hogy a meredek sziklaoldalban egyes kövek ki vannak +kopva, egyikről a másikra át lehet lépegetni. No, de ezt a +sziklaoldali ösvényt taposhatták gyomot, csipkebogyót szedő +asszonyok is. Mégis csak elindúlt a nyomokon lefelé, míg egyszer +rábukkant azokra a vadrózsabokrokra, a miknek egy-egy ága be volt +ojtva kazánliki rózsába. Itt «ő» járt! De ki az az ő?</p> +<p>Egyszer aztán talált valami áruló jelt.</p> +<p>Egy kökénybokron fityegett fennakadva holmi papirosgyűrű. Ilyent +viselnek a drága szivarkülönlegességek, mint egy övet a derekukon: +ezt nem paraszt dobta el itten.</p> +<p>Eldugta az aranyos papirszorítót s besietett vele a városba.</p> +<p>Fölkereste a nagy dohánytrafikost a váczi-utczában.</p> +<p>– Ki vásárol itten ezzel az etikettel?</p> +<p>A trafikos aztán felvilágosította, hogy ez a fejedelmi Cuba +Trexov ismertető jele, a minek darabja egy forint: nem is kapható +másként, mint megrendelésre. Rendes vevőjük a svábhegyi svéd báró. +Arról aztán elmondott a trafikos mindent, a mit a hír beszélt, hogy +halálos párbaj miatt hagyta el hazáját; itt rejtőzik évek óta a mi +budai <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span> hegyeink között magányos várában; kitűnő +czéllövő; a karvalyt lelövi a levegőből magányos golyóval. Jó +szerencse, hogy a mellett nőgyűlölő.</p> +<p>Ezt az utolsót nem volt hajlandó a doktor elhinni.</p> +<p>A kazánliki rózsák mással beszélték tele a fejét.</p> +<p>Az a hegyszakadék nem áthághatatlan örvény a várlak és az ő háza +között.</p> +<p>Egy körülmény megerősítette a gyanúját.</p> +<p>– Nagyon lassan készül ez a horgonyolt paplan, – mondá egyszer a +feleségének.</p> +<p>– Fogytán van a pamukom, – menté a dolgát az asszony.</p> +<p>Nem akarta bevallani az új ruhát, a mi sok időt elvett.</p> +<p>– No, majd hozok én neked pamukot, a milyen kell.</p> +<p>És aztán hozott neki a városból mindenféle pamukgombolyagot, a +minőre szüksége volt.</p> +<p>(Soha senki ki nem veri a Rézi asszony fejéből azt a gyanút, +hogy ezek a gyapotfonál-gombolyagok egy a kórházban elhalt nő +hagyatékából származtak.)</p> +<p>Harmadnapra a szép, vidám, piros asszony nagyon halavány lett s +torokfájásról panaszkodott.</p> +<p>A doktor besietett a városba s azonnal kihozta a legkitűnőbb +specziálista orvost, a ki torokbajokban tekintély volt.</p> +<p>Az orvos megtette a diagnózist: szigorú ápolást rendelt; a +gyógyszereket már készen hozta magával; ismerte a férj előadása +után a bajt.</p> +<p>Eltávozásával azt mondá az asszonykának, hogy a betegsége alatt +meg ne csókoljon valakit, mert a baja ragályos.</p> +<p>«Valakit?» – Hát lehet ilyen lény a világon, a férjen kívül?</p> +<p>Egy hétig mindennap kijárt a szaktudós orvos a doktor +feleségéhez.</p> +<p>De biz azt nem bírta megtartani. Hetednapra az asszony meghalt +difteritiszben. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span></p> +<p>Az új ruha jó lett halotti köntösnek.</p> +<p>A doktor ott ásatott neki sírt a saját telkén, a kazánliki +rózsákat kivágatta tőbül s azokbul csináltatott ágyat számára a sír +fenekén. Szép gondolat volt tőle…</p> +<p>Azután egy nagy obeliszket emeltetett a sírhalma fölé, ez ma is +ott van, olvasható a kőlapon: «Virtus semper diligenda.»</p> +<p>A szomszéd várlakó jövevény azonban nem követte másvilági útjára +a szép asszonyt.</p> +<p>Talán hát mégsem volt igaz, a mit a kazánliki rózsák +beszéltek…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZÍV TÖRVÉNYE.</h2> +</div> +<p>Előre bocsátom, hogy ez nem politikai irányczikk; hanem egy +darab életből kikapott regény, melynél a politika csak a staffaget +képezi.</p> +<p>Az első véderőtörvényjavaslat fölötti parlamenti hadjárat alatt +történt ez.</p> +<p>Az ilyen törvényhozási küzdelmet inkább lehet hadjáratnak +nevezni, mint pernek. A perben van alperes és felperes, egyiknek a +kettő közül igaza van: a bíró itélete dönt; de a politikai vitában +mind a két szemben álló félnek igazsága lehet, ott az ész, a +meggyőződés, a közérzület, a hagyományos lelkesedés, az +államférfiúi bölcseség, az opportunitás, a lojális hűség fegyverei +küzdenek egymás ellenében, itélőbíró csak a nagy közvélemény.</p> +<p>Az örök hazafiui eszmény volt napirenden: az önálló magyar +hadsereg kérdése.</p> +<p>Hol van magyar szív, mely ez eszményért ne dobogna?</p> +<p>Felejthetik-e az átélt dicső korszakot azok, a kik abban egykor +részt vettek? Lemondhatnak-e arról az óhajtásról, hogy még egyszer +lássák felvonulni azt a magyar hadsereget, a mely a háromszínű +lobogók alatt, a nemzeti indulók harsogása mellett indul tűzbe, +halálba – megvédeni a hazát, az alkotmányt, a szabadságot és a +királyi trónt, valamennyi ellenséggel szemben? Mit nekünk az +ujabbkori hadászati találmányok: gyorstüzelő ágyúk, puskák, +füstnélküli lőporok, szárazföldi <span class="pagenum"><a name= +"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> torpedók, kormányzott +léghajók, pánczélos gőzkocsik, a honfilelkesedés mindent legyőző +varázshatalmával szemben! Ezt kell föléleszteni és ez nem kerül +milliókba.</p> +<p>Csakhogy ennek az önálló magyar hadseregnek egy nagy akadálya +van, a mi nem hagyja magát sem agyonágyúztatni, sem +agyonszónokoltatni: úgy hivják, hogy «statisztika».</p> +<p>Ha a törvényhozás minden faktorai beleegyeznének, hogy +állíttassék fel rögtön az önálló magyar hadsereg, ha a király +szentesítené e törvényt, útját állná egy vastag könyv, a mely ott +található a kaszinók könyvtárában (másutt nem tartogatják), a czíme +«katonatiszti schematismus.»</p> +<p>Ebből megtanuljuk, hogy a szent István koronája országaiban +alakult (tehát magyar) ezredeknek tisztikarából hatvanhét százalék +német, huszonnyolcz százalék horvát és csak öt százalék magyar. +(5%).</p> +<p>Nincsenek magyar katonatisztek a magyar hadseregnél.</p> +<p>Hogy miért tartja magát távol a katonatiszti pályától a magyar +ifjú nemzedék, ennek többféle okát kereshetjük.</p> +<p>Legelső oka az, hogy a lefolyt három évtized alatt annyi új +életpálya nyílt meg hazánkban az értelmiség előtt, mely úri +életmódot kínál a katonatiszti gavalléros szegénységgel szemben, a +régi életpályák is annyira kiszélesedtek: törvénytudás, technika, +tanügy, közigazgatás, kereskedelem, ipar, földművelés, mind egész +embert követelnek. Maga a honvédseregünk, a csendőrségünk, +rendőrségünk oly erőre fejlődött, mely az 1848-iki honvédsereget +felülmulja. Ott találjuk a fegyveres szolgálatra kész új +nemzedékünket: a rendes hadseregnek nem jut.</p> +<p>A másik oka a katonatiszti pálya kerülésének a katonai +cœlibatus.</p> +<p>Minden fiatal embernek ábrándja, vágya az, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> családot +alapítson, saját háztüzet alkosson. Ennek állja útját a +kauczió-rendszer. Hogy oly aránytalanul sok a rendes ezredeknél a +horvát tiszt, ennek egyszerű magyarázata az, hogy a horvát +határőr-tiszteknél el van engedve a házassághoz való biztosíték. A +horvát tisztnek kiváltsága van.</p> +<p>De legerősebb indok a közös hadseregnél dívó német nyelv, a mi +ifjainkat onnan elriasztja.</p> +<p>Hát bizony németül tanulni sohasem szerettek a magyar fiúk. A +tantárgyak között mindig ott figurált az; kalkulust is adtak belőle +s az érettségi vizsgán a főtisztelendő úr maga examinált: «No +fiacskám, mondjad, mit tesz németül: «az ember?» – «Das Ments.» – +«Hát azt hogy mondja a német, hogy «a lú?» – «Der Ferd». – «Jól van +fiam: hiszen tudsz te németül jól».</p> +<p>A katonavilágban azonban nem elég a «das Ments», meg a «der +Ferd». Ott még azt is meg kell tanulni a legénynek, hogy mi az a +«Achse des Rohres». (Valljuk meg az igazat, én magam sem tudom, +hogy mi az!)</p> +<p>Hát már most ezen az abnormis állapoton akart segíteni a +hadügyminiszter, hogy a magyar ezredeknél nincsenek magyar tisztek, +a véderőtörvény javaslatával.</p> +<p>Ennek az intézkedése szerint az egyéves önkéntesek tartoznak a +szolgálati év leteltével a tiszti vizsgát letenni. A ki ezt nem +teszi le, még egy évig tartozik szolgálni mint közlegény.</p> +<p>Ez volt aztán a hajczihő, a mi erre a tervezetre támadt!</p> +<p>Németül tenni le a tiszti vizsgát!</p> +<p>A parlamenti harcz átterjedt az egyetemekre, kivonult az +utczára. Odakinn a diákok akarták felfordítani a miniszterelnök +hintaját, idebenn a képviselők a bársonykarszékét.</p> +<p>S az ellenzék hatalmas erőkkel rendelkezett a kormánypárttal +szemben.</p> +<p>De valamennyi matador között legfélelmesebb volt a <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> Malleus. +(A pőröly.) Magas, izmos alak, veresarczú, rőtszakállú: +arczkifejezése csupa kihívó gúny. Mikor ez felállt a baloldali +második pad végéről, mindenki sietett be a folyosókról: érdekes +előadás lesz. Élczek röppentyűi pattognak. Mint a carillon-játékos +a harangjain, végigkalapál a Malleus az egész minisztersoron. +Előadási modora is különös: arczjátéka, kézmozdulatai folyvást +magyarázzák aposztrofálását. Nem marad egy helyben, két +szomszédjának helyét is magának foglalja: az neki szükséges, előre +dűl, hátra szökken, megfordul saját maga körül, mint egy tánczoló +dervis, majd a karzatnak beszél, a hölgyeknek, a mágnásoknak, a +diákoknak, s ha valami találó élczet mondott, maga kezdi el a jóízű +nevetést. Nem kimél senkit, még a fegyvertársait sem: a nemzeti +ellenzéket.</p> +<p>Az ülések e rendkívűli törvényjavaslatnál három órán túl +húzódnak: akkor már odahaza senki sem kap ebédet. A családos +képviselők is a Szikszayba szorulnak Ott van egy külön asztal a +számukra fenntartva, a hol kormánypárti és ellenzéki képviselők +vegyest elhelyezkednek. Itt találkoztam naponkint a Malleusszal s +étkezés közben folytattuk a napirenden levő vitát. Szomszédom volt +a fal felől.</p> +<p>(Zárjel közt megjegyzem, hogy magam is azon a nézeten voltam, +hogy a magyar tanuló fiatalságot nem lehet arra kényszeríteni, hogy +németül tegye le a tiszti vizsgát s ezt az ülésben is elmondtam; de +az ellenzéki lapok nem közölték a beszédemet.)</p> +<p>– Látod, pedig nincsen is német kommandószó az osztrák közös +hadseregnél, – mondám én egy közös ebédnél a szomszédomnak.</p> +<p>Végignézett rajtam azokkal a vörös karikába foglalt kiülő kék +szemeivel.</p> +<p>– Nagyon erős ez a Szikszay bikavér bora, úgy-e? – mondá.</p> +<p>Elértettem a czélzást. <span class="pagenum"><a name="Page_24" +id="Page_24">-24-</a></span></p> +<p>Iparkodott enyhíteni:</p> +<p>– Hátha még az én gyöngyösi aszúmat megkóstolnád!</p> +<p>– Attól még documentummal is bebizonyítanám, hogy egész komolyan +és józan fővel mondtam, a mit mondtam.</p> +<p>– Nohát én holnap elhozom az ebédhez az aszúboromat, te hozd el +a docédat.</p> +<p>Úgy történt.</p> +<p>Ülés után összekerültünk a vendéglői asztalnál, a hol minden +vendégtárs számára oda volt készítve egy karcsú palaczk veres aszú, +a mit a rátapadt pinczerozsda hitelesített.</p> +<p>Csakugyan kitűnő ital volt. Ellenség, jóbarát mind kocczintott a +traktáló Malleusszal.</p> +<p>– Hátha még azt a tűzdelt bélpecsenyét élveznéd hozzá, a mit a +zsenám készít otthon.</p> +<p>– Rajtad függ, hogy megismertesd velem.</p> +<p>A Malleus a fejét rázta:</p> +<p>– Nehéz dolog az.</p> +<p>Én nem is tudtam, hogy a Malleusnak zsenája van. Szokták a +magyarok így nevezgetni a feleségüket. Senki sem látta őket +karöltve járni a világban.</p> +<p>– No, de már most add elő te az igért documentumot.</p> +<p>Kiveszem a tárczámból.</p> +<p>Emlékirataim között egy hajdani osztrák fővezéri ordre du +bataillet találtam.</p> +<p>«An den Brigadier General X. Y.</p> +<p>Forcirte Recognoscirung.</p> +<p>Avantgarde marschirt, chaussée à cheval. Ecclaireurs volontaires +à la tête, Terrain sondirend, cheveaulégers, Elitetroupe mit +masquirter Artillerie, eine Compagnie Sappeurs, zwei Bataillone +Infanterie, en échelon formirt. Porteépées vor der Front. +Insurgenten bei Remontre mit Pelotons chargiren, dann mit +Bayonetten <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> en colonne attaquiren, Defilée forciren, +Plateau occupiren, eventuellen Cavallerie-Choc, Carrée formirend, +repoussiren. Blessirte, Marodeure per Ambulance zum Lazareth +transferiren; über Resultat per Galoppin referiren. N. N. +General-Major.»</p> +<p>– Ebben a napiparancsban egyetlenegy német szó nem fordul elő. +Ha a kötőszavak és számok nem volnának benne, az ember nem tudná, +hogy ez németül van. Aki az osztrák kommandót meg akarja érteni, +annak nem elég németül tudni, annak francziául kell értenie.</p> +<p>Az én tisztelt ellenfelem és barátom, a Malleus elkérte tőlem +ezt a famosus napiparancsot.</p> +<p>– Majd meglátod, micsoda peteket fogok én ezzel csinálni. Most +pedig meghílak holnapra hozzám ebédre. Majd meglátod, hogy kitesz +magáért az én zsenám.</p> +<p>Hát biz ez a «zsena» derék, hűséges élettársa az «urának», a ki +azt szereti, boldogítja, bajában ápolja, gazdaságát intézi, +otthonát kedvessé teszi – és még talán a gyermekét is neveli. +Csakhogy éppen az esküvőjüknél nem volt egyéb tanú, mint az a +bizonyos «két gólya, ki ott kelepelt.»</p> +<p>Akkor még nem volt kodifikálva a törvény a polgári házasságról. +De szerető szivek voltak. A Dompfaff adta rájuk az áldást.</p> +<p>A képviselői körökben is számos volt az ilyen kérdezés nélkül +létrejött viszony.</p> +<p>A törvényhozók Nesztora, az ifjú kedélyű öreg Bónis Samu talált +ki a titkos feleségek számára egy kollektiv nevet: «Kalazánczia». +Szótárba nem került, de akkoriban mindenki értette.</p> +<p>Az én asztaltársam, a Malleus nem is csinált titkot a +magáéból.</p> +<p>Egyszer odakerült közénk (a Szikszay-asztalhoz) egy időközben +megválasztott képviselő, fiatal fertálymágnás: kiállhatatlan a +dicsekedéseivel, a mikben nagy szerepet <span class= +"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> játszottak +az udvari bálok, kaszinói estélyek élményei, az ő kontesz +tántjaival és baronesz niészeivel. Egész nőismeretsége a magas +körökből telt ki. (Pedig az otthoni titkos szerelméről kortesnótát +is énekeltek.)</p> +<p>– Hallod-e pajtás, – szólt oda neki a Malleus, – elhozhatnád +egyszer a kalazancziádat az én zsenámhoz, jól elmulatnának együtt, +két képviselő felesége…</p> +<p>A gavallérkolléga sohasem ült le többet az asztalunkhoz.</p> +<p>Az ebédrehívás napján még az ülés befejezése előtt együtt +távoztunk el a Sándor-utczai házból a Malleusszal. Földszinti +házban volt a lakása valahol a külvárosban, egyszerű falusias +kerttel. Nem szerette, hogy a feje fölött dobogjon még más +valaki.</p> +<p>A háziasszony ott várt bennünket a folyosón.</p> +<p>Meglepett az egész megjelenése; egészen másnak képzeltem. Karcsú +termet, telt idomokkal, melynek minden mozdulata előkelő modorra +vall: arczáról csupa jóság sugárzik, szemei nyiltak, okosak, melyek +zöldeskék fényét hosszú szempillák takargatják, arczpírján +megelégedés hajnallik, gesztenyeszínű haja egyszerű kontyba +feltűzve (az akkor divatos chignon nélkül). Semmi ékszert nem +viselt. Öltözete egyszerű volt és ízléses.</p> +<p>Nem lehetett több, mint harmincz éves.</p> +<p>Nem várta be, hogy az ura bemutassa meghívott vendégét: nyájas +arczczal jött elém, kezet nyujtva: «Ki ne ismerné önt?»</p> +<p>Olyan szép fehér keze volt, hátrahajló, rózsaszín ujjakkal.</p> +<p>Én bizony, félretéve minden szokásos előítéletet, megcsókoltam +az elém nyujtott kezet.</p> +<p>A Malleus valamit mordult; az asszony üdvözlé, eléje tartva +piros orczáját megcsókolásra: szokás szerint. A gazda azonban +túlment a szokáson s az asszony keze után nyult. <span class= +"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> +<p>S aztán lassan fölemelte azt a síma kezet, mintha mázsás terhet +emelne, míg az ajkához ért, s a közben folyvást az én szemem közé +nézett, mintha tüntetne vagy szemrehányna. Talán ez volt az első +kézcsók, a mit ez az asszony az urától kapott.</p> +<p>A Malleus odasúgott a fülembe: «ezt neked köszönhetem».</p> +<p>(Majd köszönsz te nekem még többet is.)</p> +<p>Azzal karomat nyujtám az asszonynak s egész etikettel vezettem +be a szobába.</p> +<p>Ez volt az elfogadó terem.</p> +<p>Egyszerű, mint a falusi úrilakok tiszta szobája szokott lenni: +szokatlan és előttem feltűnő volt a könyvtár, a szögletben a +pianino, a falakon tollrajzok és aquarell-képek, lombfűrész alkotta +rámákban: itt irodalommal, művészettel, zenével foglalkoznak.</p> +<p>Az asszony észrevette a figyelmemet.</p> +<p>– A fiam rajzolta e képeket; a rámáikat is ő faragta.</p> +<p>A könyvtárnál megjegyezte, hogy a magyar költők az ő kedvencz +olvasmányai: a többi pedig a fiának a tankönyve.</p> +<p>A pianinón a hangjegytámlára egy Schubert-melodia volt +kiterítve.</p> +<p>– A fiam zongorázik.</p> +<p>Kiváncsi voltam arra a reményteljes magzatra, a kiben ennyi +tehetség egyesül.</p> +<p>Kissé feltünőnek találtam, hogy a család gyöngye, a fiú nem siet +az apja elé, a mikor az hazaérkezik. No, majd találkozunk az +ebédnél.</p> +<p>De ott nem volt látható. Az asztalnál csak három személyre volt +terítve.</p> +<p>Szót tettem e miatt, a mikor asztalhoz ültünk.</p> +<p>– Hát a fiad hol van?</p> +<p>– Oh, az nem étkezik velünk soha. Elvem, hogy a fiúnak nem +szabad a szüleivel együtt dobzódni. Ne szokja meg a mi +lakmározásunkat: a mi szabad szájú beszédeinket <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> nem +szükség neki meghallani. A gyerek külön falatozik a nevelőjével +pontban déli harangszóra: egyszerű ételeket kap, a mik a gyomrát +nem rontják el. Semmi édesség, csemege, semmi szeszes ital. Ráér +azt megismerni, majd ha a szakálla megnő.</p> +<p>El kellett ismernem a dietétikai rendszer helyes voltát.</p> +<p>Az asszony aztán azt is elmondta, hogy hol van most a fia. Az +ilyenkor a lovardában van és lovagolni tanul.</p> +<p>Ezt egészen úrfinak nevelik.</p> +<p>Az ebéd kitünő volt: a háziasszony kifogyhatatlan a +kinálgatásban.</p> +<p>Mellette ültem s igyekeztem őt mulattatni. Nehezen ment. Nagyon +szűk tartomány lehetett, a melyben járatos volt. Politikáról +fogalma sem volt. Nem birta megérteni, hogyan lehet olyan két derék +embernek, mint én és az ő ura, a kik egymásnak jó barátai, olyan +nagy társaságban, mint a képviselők gyűlése, egymással veszekedni? +Ő még sohasem volt a képviselőházban; mert ő nem állhatná meg, hogy +a mikor két ilyen jó barát odalenn a teremben egymással czivakodik, +le ne kiáltson onnan a karzatról: «Ugyan ne bántsátok egymást! +Béküljetek már ki!»</p> +<p>Persze, hogy ez volna a legjobb. Ha a képviselők feleségei +beleszólhatnának a vitába, nem lenne obstrukczió.</p> +<p>De a mikor a tánczmulatságokról kezdtem el neki beszélni, az meg +egészen idegen világ volt előtte. Föl nem birta fogni, hogyan mehet +egy asszony, a kinek otthon minden boldogsága megvan, idegen +helyekre mulatni? Neki elég dolgot ád a fiának a nevelése.</p> +<p>Mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy minő okok zárják el ő +előtte azt az ajtót, a melyen keresztül az úri társaságba be lehet +lépni. Ő nem irigyli, de sajnálja annak a társaságnak az +otthonosait.</p> +<p>Azt hittem, hogy egy naiv, mindenben tudatlan kedélylyel +találkoztam össze. Csalatkoztam. <span class="pagenum"><a name= +"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> +<p>A fekete kávét az én barátom a verandára rendelte +kiszolgáltatni.</p> +<p>– Odakinn füstölhetünk kedvünkre: az asszonyom fejfájást kap a +dohányfüsttől.</p> +<p>(Ez valódi gyöngédség.)</p> +<p>Én azt feleltem, hogy sohasem dohányzom.</p> +<p>– Akkor hát maradj itt a feleségemmel, a míg én odakinn elszívok +egy verginiát.</p> +<p>Azzal magunkra hagyott kettőnket az asztalnál.</p> +<p>A mint betette maga után az ajtót, az asszony egyszerre közelebb +húzódott hozzám és beszédes lett.</p> +<p>– Már most elmondhatom önnek az igazi okát, a miért a fiamat nem +mutathatom be idegennek, a ki házunkat megtiszteli. Az én fiamnak +nincsen neve. Már tizenkét esztendős és még nincsen megkeresztelve. +Az apja így hívja: «te rajkó!» én pedig: «te drágám!» Ezért nem +járathatjuk iskolába; hisz oda nem veszik be név nélkül, vallás +nélkül. Ezért tartunk mellette nevelőt, a ki a világi tudományokba +beoktatja. A vallást én magam ojtogatom a szívébe.</p> +<p>Engem fölháborított ez a fölfedezés.</p> +<p>– Ez nem maradhat így, – mondám, – ezen segíteni kell. Barátom +jószívű, kegyedet és gyermekét igazán szereti. Az ember halandó. +Egy véletlen sorscsapás és gyermekét itt hagyja koldusul. Nem szólt +neki kegyed erről soha?</p> +<p>– Nem tehettem. Értem a helyzetét. Neki oly állása van a +nagyvilágban, mely nem engedi, hogy a szívére hallgasson. Ha +megtenné azt a lépést, a mivel mint apa saját vérének tartozik, +egyszerre hátat fordítanának neki eddigi jó barátai, elvtársai; +eddig féltek tőle, ezután kinevetnék, megsemmisülne a világ +gúnykohójában. Én tudom azt nagyon jól, milyen nagy áldozat volna +az ára a mi boldogságunknak. Hallgatok és tűrök.</p> +<p>A Malleus visszatért; rossz volt a verginia, a fekete sem +ízlett. Az óráját nézte: <span class="pagenum"><a name="Page_30" +id="Page_30">-30-</a></span></p> +<p>– Sietnem kell; a klubban konferenczia van. Pá, zsenám! No hát +pajtás, ugyebár különb tűzdelt bélpecsenyét tud csinálni az én +zsenám, mint a Szikszay?</p> +<p>A zsena sietve hagyta el a szobát. Nem akarta, hogy az ura +észrevegye azt az áruló könycseppet, mely az utóbbi szavainál +szemébe lopódzott.</p> +<p>Mi ketten bandukoltunk a két ellenséges klub felé.</p> +<p>– Nos, hát mit szólsz a zsenámhoz? – kérdezé tőlem útközben a +Malleus.</p> +<p>– Az egy szent.</p> +<p>– No, ugyebár? Én is azt mondom.</p> +<p>– Csak a feje körül hiányzik valami.</p> +<p>– A glória?</p> +<p>– Nem: a főkötő.</p> +<p>Erre megállt, szembe nézett velem:</p> +<p>– Komolyan mondod?</p> +<p>– Mintha magad mondanád magadnak.</p> +<p>– Rég megtettem volna én azt; de hát tudod, a társadalomnak +vannak törvényei, a mik minden tisztességes embert köteleznek.</p> +<p>– De a szívnek is vannak törvényei, a mik fölötte állanak a +társadalom törvényeinek.</p> +<p>– No, ezt a szavadat nem fogom elfelejteni.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Egyszer aztán csak vége szakadt a keserves véderővitának. A +nehéz kérdés eldűlt, úgy a hogy.</p> +<p>A honatyák futottak szerteszét, fürdőre, falura.</p> +<p>Magam is elköltöztem balatonfüredi vityillómba.</p> +<p>Egy szép nyárutói meleg napon betoppan hozzám az én kedves +ellenségem, a Malleus, maga előtt bocsátva egy nyulánk suhanczot, +huszárkadét egyenruhában.</p> +<p>– Szervusz, pajtás! Elhoztam neked bemutatni a Lajos fiamat: a +bécsujhelyi katonai akadémia növendékét.</p> +<p>Örültem a látogatásnak; paroláztunk. <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> +<p>A bemutatás maga mindenről értesített.</p> +<p>«Lajos fiam.» Maga is elég.</p> +<p>S aztán a bécsujhelyi tisztnevelő akadémiába csak törvényes +szülöttet vesznek föl: nemesi származásból.</p> +<p>Hát a szív törvénye mégis győzött.</p> +<p>Igazán nyalka legény volt. Gratuláltam hozzá az apjának.</p> +<p>Legyen hasonló a nagyapjához…</p> +<p>A ki ezredes volt a szabadságharczban, s a fővezér +hadsegéde.</p> +<p>– No fiú, hát mutasd meg, mit tudsz! Szavald el Schiller +balladáját, a Glockét.</p> +<p>A kis katona poziturába vágta magát s szép csengő hangon +elszavalta előttem a nagy költő legnehezebb költeményét, a +leghelyesebb német kiejtéssel.</p> +<p>Teljes elismerésemmel kellett a derék ifjút jutalmaznom.</p> +<p>Aztán még sok mindenféléről beszélgettünk Malleus papával.</p> +<p>Mikor búcsút vett tőlem, a fiát előre bocsátá, maga még egy +szóra visszamaradt a szobámban.</p> +<p>– Aztán ha majd összejösz Tisza Kálmánnal, mondd meg neki: én +izenem általad, hogy megbántam mindazt, a mit ellene beszéltem.</p> +<p>… A legelső dolgom az volt, a mikor Budapestre fölkerültem, hogy +fölkeressem a generálist s átadjam neki a rám bízott izenetet.</p> +<p>Tisza Kálmán egyet mosolygott rá, s aztán azon az ismeretes +melancholikus hangján azt válaszolta:</p> +<p>– Tudom én azt nagyon jól.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>UNICA.</h2> +</div> +<p>Az apát minden ember ismerte New-Yorkban.</p> +<p>Merész mondás! «Minden ember.» A milliós lakosú +világvárosban!</p> +<p>Mégis úgy van. Ismerte öreg és gyerek, dajka és bébé, gazdag és +szegény, férfi és nő, munkás és tengerész: egyszóval minden ember +látta legalább egyszer a «filibasztert» (a mi francziául kiejtve: +flibustier).</p> +<p>Volt annak valóságos családi neve is: «Mnux». Hanem ezt csak úgy +lehet kimondani, ha valaki halszálkát nyelt, s hátbaütik, hogy +megszabaduljon tőle.</p> +<p>Volt idő, a mikor nagyon sokan, ezren meg ezren kaptak ilyen +hátbaütést, a mitől megtanulták a Mnux nevet kimondani. Hanem az +régen volt. Azokra az évekre esik, a mikben a hirhedett +kalandorvezér Walker (ejtsd ki Vóka) csinálta a forradalmakat +Paraguayban, Hondurasban, Kubában, imitt-amott. Az volt az +életföladata: forradalmat kelteni, s aztán a föllázadtaknak a maga +flibustier csapatjaival segítségükre sietni, a kormány seregeit +megkergetni, provizorius kormányt behelyezni, új papirospénzt +kibocsátani s hadseregét azzal fizetni. A kimenetele eleinte nagy +siker, a végén nagy bukás volt.</p> +<p>A legutolsó forradalmi vállalata Hondurasban folyt le erős +harczok mellett.</p> +<p>Legtevékenyebb hadvezére volt Mnux, benszülött félvér. Termetre +egy Sámson. Ezt Walker, miután egy fővárost <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> elfoglalt, +ki is nevezte hondurasi kormányzónak, s ezt a magas hivatalt ma is +viselné Mister Mnux, ha a fővezérét, Walkert a hondurasi kormány +csapatai le nem fogják s hamarosan főbe nem lövik. Így aztán neki +is ugornia kellett magas polczáról. Valószinűleg vitt magával egy +kis konvertált érczpénzt. De a mi bizonyos, annektált egy +házastársat Hondurasból, a ki pokolbeli szépség lehetett. +«Xiou»-nak hívták. Feleségének nevezte. Jongleuse volt; de azért +lehetett feleség. Észak-Amerikában ötvenkétféle felekezet van s +annak mind saját házassági törvényei, a miket alsó és még alsóbb +házak szentesítettek. Legnépszerűbb közöttük, a melyet már nem is +valami ház, hanem az utcza törvényczikkelyezett be, a +Costermangeroké, a kik – ha jól sejtjük – utczaseprők. Ezeknek az +egybekelési ceremoniájuk abból áll, hogy egy férfi meg egy nő +keresztben tart egy nagy seprűt s a házasulandó párnak azon kell +háromszor keresztülugrani. A harmadik ugrásnál meg van erősítve a +frigy. S az ekként kötött házasság épen olyan tartós, szilárd és +hűséges, mint a minőt polgári hivatalnok kötött meg s három +templomban áldott meg eskű alatt a verbi divini minister. +Valószinűleg a hondurasi menekültek házassága is ilyen lehetett. +Hogy híven megtartották, azt majd a tények bizonyítják be.</p> +<p>Mi lesz már most? Mi föladat vár a bukott emberekre, a kiknek a +lába alól kicsúszott a föld?</p> +<p>Nem szükséges valakinek bukott milliomosnak, elűzött +kormányzónak, megvert hadvezetőnek lenni, hogy európai fogalmak +szerint megtalálja a föladatát, a melyet a sors eléje szabott; +tudja azt már manapság minden vigécz és kávéházi hébe, a kinek +boldogsága elé akadályok gördültek, hogy mit tegyen? Vesz egy +revolvert s közös beleegyezéssel elébb a férfi a hölgyet, aztán +saját magát lövi agyon. Rendes megoldása a drámai bonyodalomnak. +Hanem az új világban más fogalmak dívnak. Ott a bukott emberek nem +dobják el maguktól <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> az életet, hanem keresnek más életmódot. +A ki él, az meg is él. Ott semmiféle munka nem szégyen, minden +keresetmód tisztesség.</p> +<p>A hondurasi elűzött kormányzó nagy hirtelen megtalálta a +megillető helyét a nagyvilágban. Beszegődött atlétának egy +czirkuszhoz, melynek igazgatója a mister Barnum volt. Ismeretes +firma.</p> +<p>Ketten képezték a művészpárt. A színlapon: a flibustier és a +szilfid.</p> +<p>Izgalomgerjesztő volt a művészi előadásuk.</p> +<p>Elébb a filibaszter jött ki a porondra egy kereken járó +æolodiconnal s aztán eltekergezte a népszerű dallamokat, a yankee +doodlet s az oppogemot; az utóbbi még jobban tetszett. A szövege a +néger népköltői fantázia remeke. Az opossum (kiejtve: «upaszon») +felmászik a gummifára, hosszú farka földig lelóg, egy macska +belekapaszkodik a farkába s úgy himbálja magát. (Budapesten is +furorét csinált e népdallal a néger Roscius, Ira Aldridge (mondd: +Ajre Eldridzs). Minden este el kellett neki énekelni Othello, +Macbeth, Lear után ismételve: «Halljuk a paszon aftágembit!») A +Sámson után elé lebbent a szilfid, olyan kosztümben, a minőben az +erdei nimfát festi Ovidius Naso; felugrott tündéri szökeléssel a +Sámson vállára, a ki már akkor a fogain egy kétöles rudat +egyensúlyozott, melynek hegyén egy majolika hattyú lebegett, s a +szilfid az atléta válláról felkapaszkodott a rúdra, s +tündérgyorsasággal felmászott a hattyúig, ott leült annak a hátára, +s ott szép csengő hangon elénekelte a Herkulese által lekintornált +népszerü dalokat. A filibaszter ezalatt tartotta a pózna alsó végét +a fogai között: egyensúlyozva a hattyút és a nimfát. Óriási volt a +tetszés. Ez többet tud, mint a hajdani Sámson, mert az csak tízezer +filiszteust tudott egy szamár állkapcsával leverni, de ez a saját +állkapcsával tud tízezer yankeet fellelkesíteni. Végül aztán Sámson +eleresztette a rudat, az lecsúszott a földre: a szilfid lerepült a +hattyúról, s <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span> az atléta elkapta röptében félkézzel a +bokájánál fogva, úgy vitte ki magasra emelve az arénából.</p> +<p>Megnézte ezt a produkcziót minden ember, még a köztársaság +elnöke is, és mikor kérdezték tőle, hogy ha a jövő választásoknál +meg fog bukni, meg tudja-e csinálni, a mit a hondurasi kormányzó +produkál? Azt mondta rá: «God bless no». Az ő szilfidje száztíz +kilót képvisel.</p> +<p>Egy sok milliomos petroleum-nábob mindennapos nézője volt e +saltomortaléknak, ki fogadást tartott, hogy egyszer a szilfid a +nyakát fogja törni.</p> +<p>Barnum mester húsz dollár fellépési díjat adott minden estére a +híres atlétapárnak, a mi elég tisztességes kereset volt.</p> +<p>Két hónapig tartott a dicsőség; akkor félbeszakadt.</p> +<p>Mi volt a napfogyatkozás oka?</p> +<p>Hja, azt nem lehet elmondani.</p> +<p>Egy napon Xiou valamit súgott a férje fülébe.</p> +<p>E suttogó szóra a férj megcsókolta a felesége kezét, kívül is, +belül is. Aztán nem szólt semmit, hanem vette a kalapját és sietett +fel Mister Barnumhoz.</p> +<p>– Mától fogva nem tartunk előadást a czirkuszban.</p> +<p>– De sennor!</p> +<p>– Semmi sennor, – pedlar.</p> +<p>– Nincs ön megelégedve a gázsijával? Felemeljem?</p> +<p>– Ha egy petroleum-király millióit nekem kinálja ön, mégsem +mutogatjuk magunkat többet a czirkuszban.</p> +<p>– Miből fognak önök megélni?</p> +<p>– Kintornázni fogok az utczán.</p> +<p>Nem beszélt többet, megfordult a sarkán, maga előtt tolta a +kerekes æolodiconját, s eltünt a newyorki világ szeme elől.</p> +<p>És úgy tett, a hogy mondá. Elköltözött Chicagóba. Ott +kintornázott az utczaszegleten, a földretett kalapjába gyüjtve az +alamizsnául dobott sixpenceket, de a pennyt sem vetette meg. A +feleségét elrejtette valami <span class="pagenum"><a name="Page_36" +id="Page_36">-36-</a></span> zúgba. Megtagadott magától minden +élvezetet, gint sem ivott, a dohányrágásról is lemondott.</p> +<p>Valami tíz hónap mulva aztán ujra visszakerült New-Yorkba s +jelentkezett Barnum mesternél.</p> +<p>– No, most már megint itt vagyunk, s ha kellünk önnek, +szolgálatára állunk.</p> +<p>– Hogyne kellenének. Ugyan hol jártak?</p> +<p>– Chicagóban.</p> +<p>– És a felesége?</p> +<p>– Az pedig Rómában.</p> +<p>Most értette már a dolgot a mester.</p> +<p>– Ah, ah! Hisz ön derék, gavallér ember. Ilyenkor nem engedjük a +feleségnek, hogy akrobatikai erőművészetet gyakoroljon. Ön mintája +az igazi férjnek.</p> +<p>Hát persze! A kiket a costermangerok kötöttek össze.</p> +<p>– Fiúcska vagy leányka? – kérdé a mester.</p> +<p>– Leány.</p> +<p>– Az jó. Művészeknél a leány szerencse, a fiú csak galiba. Van +már neve?</p> +<p>– Igen. «Unica».</p> +<p>– Abszurdum. Hogy tudhatja ön azt?</p> +<p>– Azt mi tudjuk.</p> +<p>A mester kész örömmel szerződtette vissza a művészpárt, a ki +azontúl még hirhedettebb lett. Azonfölül is mintaképei voltak a +hűséges házastársaknak. Ketten képeztek egy egészet. Művészi +fizetésük megengedte nekik, hogy úri életmódot folytassanak. Vettek +maguknak egy szép villát, kerttel, a hol magukban laktak. Az +Unicára nevelőnő ügyelt föl. Egész nap az anyja mellett volt. Xiou +maga varrta a leányának a ruháit. Cziczomázta, kényeztette. Csak +egyet tagadott meg tőle: a művészi élvezeteket.</p> +<p>Tizennégy esztendős volt már Unica, és még nem látott igazi +színházat, czirkuszt.</p> +<p>Mikor az esti előadás ideje elérkezett, anyjának, apjának a +czirkuszba kellett menni – munkába: – Unicát <span class= +"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> bezárták a +szobájába, a hol a dajkája, majd a nevelőnője mesélt neki +rémregéket arról a titokteljes világról, a melyben a pokol +kisértetei fitogtatják varázsló játékaikat. Unicának nem volt +szabad megtudni, hogy szülői komédiások; apja akrobata, anyja +jongleuse. Még arról sem volt fogalma, hogy van egy sok ezer fejű +embervilág, a mely őket bámulja, tapsolja. Az ő anyja mint szilfid! +Ez a pokol! Az ő szülői az ördögök!</p> +<p>Még tizennégy éves korában is «Unica» volt: +hasonlíthatatlan.</p> +<p>Termete pedig korán fejlett, olyan magas, mint az anyja. Más +művész-szülők azon igyekeztek volna, hogy a csodaszép gyermeket az +Olymp számára neveljék. Unicának nem volt szabad megtudni, hogy van +Olymp, vannak múzsák.</p> +<p>Hogy férfinak nem volt szabad közelíteni az Unicához, az magától +értetődik. A férfiak mind szörnyetegek: kivéve az apát. Az +félisten.</p> +<p>A művészpár takarékosan élt, egészen elvonultan a világtól. +Keresményük nagyrészét megtakarították: vagyont gyűjtöttek az Unica +számára. Jöhet idő, a mikor vége lesz a művészi dicsőségnek. Minden +utczaszegleten találni egy rongyos alakot, a ki koldul. Valamikor +hirhedett művésznő volt: koszorúk, ékszerek hullottak a lábaihoz: +palotát tartott és fogatokat. Majma volt és speciális színbirálója, +a ki jelmezeit leírta a lapokban. Most koldul a mindennapi +falatjáért. Senki sem emlékezik már rá. A delelő csillagot imádják, +hulló csillag után nem kérdezősködnek.</p> +<p>Gyermekkora óta csak e három mulatóhelyre volt szabad az +Unicának nevelőnője kiséretében elmenni: a Hököm-színház, a hol a +gyerekek játszanak tündérmeséket; a majomszínház, a hol igazi +csimpánzok és orangutángok rögtönöznek komoly drámákat, aztán meg +az automata-színház ködfátyolképeivel. Mulatságos volt az mind a +három. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span></p> +<p>Egyszer az Unica születésnapján (ez volt a tizennegyedik) az a +kivánsága támadt Unicának, hogy ő szeretne már e gyerekeknek való +színházak helyett abba a színházba elmenni, a hol az apja meg az +anyja mutogatják művészetüket nagy közönség előtt.</p> +<p>A nevelőnő rá hagyta magát beszélni. Hiszen nincs abban semmi +eltitkolni való. Apa és anya nem szégyenli a mesterségét: nincs is +rá semmi oka.</p> +<p>Aztán ki tudja meg, hogy ott voltak? A Barnum czirkuszában +ötezer ember ül tömegben, ki vesz ott észre egy leányt, a ki a +legyezője mögé rejtegeti az arczát? Elvitte az Unicát magával a +Barnum-czirkuszba. Hiszen csak komédia volt. De mégis csak tragédia +lett ebből.</p> +<p>Az anya szemében delej van. Ötezer emberarcz között is +megtalálja rögtön a maga drága kincsét. A kis leány elbámult, +fedetlenül hagyta az arczát, a mikor meglátta az apját mint Sámsont +a porondon: s azután az anyját, selyemtrikóban, a mint fölmászik a +kétöles rúdon s föllebben a hattyú hátára. Az egész közönség +visszafojtott lélekzettel hallgat.</p> +<p>S ebben az önkénytelen csöndességben, a mi a művészet legnagyobb +diadala, egy sikoltó kiáltás hangzik föl: «Mamám, vigyázz!»</p> +<p>Xiou odatekint, meglátja a leányát, kétségbeesetten kiált föl: +«Unica!» s azzal mindenről elfeledkezve, oda akar repülni hozzá, +rohan a levegőn át, a Sámson nem birja elkapni a kezével, a szilfid +leesik és kitöri a nyakát.</p> +<p>Unica ezzel a kiáltásával megölte az anyját.</p> +<p>Az akrobata-pár mutatványának vége volt.</p> +<p>A filibaszter gavallér ember volt. Egy szóval sem dorgálta meg a +leányát.</p> +<p>Mikor a felesége temetéséről hazakerült, odahívta a szobájába +Unicát.</p> +<p>– Édes leányom, – mondá neki, – anyád meghalt, többet velem nem +játszik. Keresetünk megszünt. De <span class="pagenum"><a name= +"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> neked sem fog többé ruhákat +varrni. Magadnak kell életmódot keresned. Fiatal vagy, szép vagy. +Válogathatsz, hogy mivé légy? Akarsz művésznő lenni? Tetszik a +művészi pálya? Hozzá juthatsz. Énekesnő akarsz lenni? Itt van ez a +halom hangjegy, ezt be kell tanulnod zongorára, énekhangra. +Deklamálni akarsz? Itt van ez a franczia, német, olasz nyelvtan, +ezeket végig kell tanulmányoznod, aztán a konzervatoriumba négy +évig följárnod, beszélni, játszani tanulnod. Visszaijedsz tőle? +Irtózol a színpadtól? Akkor ajánlok neked más valamit. Én korábbi +éveimben, mielőtt filibaszter lettem, egy indus kiskirálynál voltam +tetováló mester, annak az asszonyain tanultam ki a mesterségemet. +Ha könnyű módon, minden fáradság nélkül akarsz magadnak életmódot +szerezni, szánd el rá magad, hogy általam engedd tetováltatni a +testedet. Ebből becsületesen és úri módon megélsz, még vagyont is +szerzesz. Adok neked egynapi határidőt, hogy melyiket válaszd.</p> +<p>Az egynapi határidő leteltével azt mondá Unica az apjának, hogy +inkább engedi magát tetőtől-talpig teleszurkáltatni, mint hogy azt +a sok bolond könyvet, hangjegyet végigtanulja.</p> +<p>Azzal megkezdődött a munka.</p> +<p>Három esztendeig tartott a filibaszternek, a míg az Unica minden +tagját telerajzolta a tetováló művészet minden remekeivel.</p> +<p>No már most el volt látva Unica egész életére teljes, tökéletes +toalettel. Ezen a kosztümön a divat nem változtat.</p> +<p>S bizony szép viselet volt! Leírjam? Láttuk, a kik csak férfiak +vagyunk, annak divatjában. Bámulatos szép volt.</p> +<p>Csak az arcza nem volt tetoválva. Az meghagyatott istennői +tisztaságában. Azon túl napok, holdak, csillagok, karikák (de +milyen karikák!), virágok, rózsák, tulipántok, liliomok, +napraforgók, hímes pillangók, tarka <span class="pagenum"><a name= +"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> kolibrik, kigyók, egymásba +kapcsolódva, közben az abracadabra jelvényei, a Zodiacus égi +szimbolumai, és mindez egy csudaszép termet eszményi tökélyű +idomaira rajzolva bizarr színekben.</p> +<p>Ahhoz is hősi elhatározás kellett, hogy egy leány azt a +tízezernyi tűszúrást elszenvedje, s azoknak a méregporokkal, +czinóberrel, karminnal, ultramarinnal, rézzölddel, okkerrel +bedörzsölését; de még inkább heroinává emeli Unicát az a merész +elszántság, hogy ő élethivatásul fogadja el apjának azt a tervét, +hogy így mutogassa magát az egész világnak: belépti díjért.</p> +<p>Egész takarója egy indus köpeny volt, tarka napmadár tollakból +összerakva. Azonkívül egy hermelin-palást, a mit levetett, ha +látogató jött.</p> +<p>Itt Budapesten az Andrássy-út egyik palotájában volt a lakása, +földszinti helyiségben, a hol fogadta a közönség tagjait, két +forint belépti díj mellett. Az apja volt az impreszáriója. Nem volt +ez a szokásos merev kiállítás, betanult helykeretben. Lehetett őt +látni szokott napi foglalkozásában, a hogy fésülködött (dús haját +koszorúba csavarva viselte), a hogy reggelizett, ebédelt, a mihez +maga főzte az ételt, italt, a mint a mandolint pengette; volt egy +kedves kapuczinus majma, azzal mindenféle játékot űzött. A majomnak +négy keze van, az egyiken megesett, hogy indiskreciót követett el +az indus kötényen. Azért kapott az úrnőjétől egy pofont, a néző +közönségtől azonban fügét, diót. Különben minden a legszigorúbb +illemszabályok között ment végbe. Jelen volt az apa, a hatalmas +Herkules, a ki kész volt az illetlen magaviseletű látogatót az +ablakon kiröpíteni. Végül maga az apa elmuzsikálta a kintornáján a +Rákóczi-indulót, a minek gyors tempójára az Unica eltánczolta a +négerek csárdását, s akkor aztán teljes tökéletességében +bámulhatóvá tette virágkertté alakított isteni termetét.</p> +<p>Hogy Unica évek során át megtartotta erkölcsi épségét, +<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span> annak a legérthetőbb oka volt épen a +tetováltsága. Ugyan kinek volna kedve egy tarka figurákkal +telerajzolt hölgyet magáévá tenni? Hol akad ennek párja?</p> +<p>S a tetovált hölgy arisztokrata volt, még büszkébb, mint az +apja. A czirkuszi jongleuröket, a kaucsuk-embert, a nő-imitátort, a +kötélen tánczolót, a kardnyelőt lenézte. Azokkal szóba sem állt. +Gyémántokkal sem lehetett megvesztegetni. Mit csináljon ő a +brilliánsokkal, a kinek sokkal szebb nyakéke van minden gyöngynél? +Mi értéke lehet nála brüsszeli csipkének, selyemnek?</p> +<p>Budapestet nagyon megszerethette, mert sokáig itt maradt. A +magyar fő- és székváros közönsége nagyon látványkedvelő.</p> +<p>Tudják ezt már az Oczeánon túl is.</p> +<p>Maga a hirhedett Barnum is tudomást vett erről. Nem sajnálta a +nagy költséget, hogy Budapesten egy saját czirkuszt építsen s azt +világhírű látványosságaival betöltse.</p> +<p>Unica olyan merész volt, hogy még ezt a konkurrencziát is +bevárta. Azért, hogy a Barnum-czirkusz megnyilt, ő nem zárta be a +boltot.</p> +<p>Barnum mester látogatta meg elébb Budapestre megérkezve a +filibasztert és leányát.</p> +<p>– Nagyon sajnálom, – mondá, – hogy nem számíthatom önnek a +leányát intézetem starjai közé.</p> +<p>– Az lehetetlen. Mutatványunk nem vihető nagy közönség elé. +Távolból minden részlet elvész. Ebben csak válogatott közönség +találja élvezetét.</p> +<p>– De hát önök előtt tárva volna a nagy közönség részvéte is, és +az volna az igazi kincsbánya.</p> +<p>– Mi módon?</p> +<p>– Reprodukczió útján.</p> +<p>– Próbáltuk azt már. Fotografiákkal, kinematoszkoppal. Gyér +jövedelmet hajtó vállalat. <span class="pagenum"><a name="Page_42" +id="Page_42">-42-</a></span></p> +<p>– Igen, mert a fotografiában elvész az érdekesség. Az nem adja +vissza a színeket, a fényképező gépben elvesznek a piros színek, a +kék is elhalványul, minden rajz feketének látszik. De ha ön +lefestetné a leányát egy művészszel, a ki a tetoválást az igazi +rikító színekkel adná vissza, s ezt a képet számos változatban, +ügyes színnyomatok útján bocsátaná a közönség rendelkezésére, az +önnek százezreket jövedelmezne. Az eredeti olajfestményeket pedig +mesés árakon vásárolnák.</p> +<p>– Elképzelem, – mondá a filibaszter. – Csakhogy ennek egy nagy +akadálya van. Hol kapok én egy olyan festőt, a kire én az Unicám +lefestését, így, a hogy előttünk áll, rábízhassam? Az én leányom +olyan ártatlan, mint Éva volt, mielőtt a kigyóra hallgatott. A +piktorok azonban nem aszkéták. Ha én nekem egy ilyen képmázoló meg +próbálja tapintani a kezével az én leányom bájait, én azt rögtön +agyonütöm. Mondom, hogy agyonütöm. S úgy tudom, hogy Magyarországon +egy agyonütött emberért még többet kell fizetni, mint Amerikában. +Nem! Piktort nem eresztek a leányom közelébe.</p> +<p>– No hát majd én segítek önnek ezt a skrupulusát eloszlatni.</p> +<p>Néhány nap mulva visszajött Mnux úrhoz a mester.</p> +<p>– Megtaláltam, a mit kerestem. Érdekes történet, a mit +megtudtam, hallgasson ide. Felfedeztem egy természet-csodáját, a ki +az én ritkaság-gyüjteményemnek is kincse lesz, s egyúttal önnek is +elérhetővé teszi a czélját, egy művészt, a ki lefesti az ön leányát +minden tetovált díszítményével együtt, és nem fogja kezével +érinteni: egyedül hagyhatja ön őt a modelljével együtt.</p> +<p>– Ki áll nekem arról jót?</p> +<p>– Ő maga, a festőművész.</p> +<p>– Hogyan állhat arról jót?</p> +<p>– Úgy, hogy nincs neki keze: se jobb, se bal keze.</p> +<p>– Hát akkor mivel fest? <span class="pagenum"><a name="Page_43" +id="Page_43">-43-</a></span></p> +<p>– A lábával. Az egyik lábában tartja a festékes palettáját, a +másikban az ecsetet: két karjára támaszkodik, a miről hiányzik a +kéztő. Remekül fest.</p> +<p>– Hihetetlen dolog.</p> +<p>– Művei beszélnek. De hadd mondjam el az egész történetet. A +festő apja fiumei olasz-magyar, a felesége budapesti. A férj +rajzmester, ki üres óráiban arczképeket fest, olcsó áron. Népszerű +ember. Boldog házasságának első évében az Isten áldása szállt a +családra. Tudvalevő, hogy ilyenkor az idiosyncrasia milyen csodás +befolyással van a nők organizmusára. Az asszony vallásos volt. +Fogadást tett a terzatói Madonnának, hogy a saját születése napján +egész nap bőjtöt fog tartani, annak a reményében, hogy születendő +gyermeke fiú lesz. Az ilyen születésnap pedig a magyaroknál pazar +lakomával szokott megünnepeltetni. A menyecske állta a fogadást. +Kedvencz ételeit hordták fel. Hozzájuk sem nyult. Végre az asztalra +került a legnagyobb csábító, a sült malacz, a magyar konyha +büszkesége. A férj addig biztatta a feleségét, a míg az rá hagyta +magát venni, hogy kedvencz csemegéjének két elsőlábú körmöcskéjét +megszopogassa. Hiszen nem volt az evés. Mégis az következett utána, +hogy az idő beteltével a fiatal asszony egy egészséges fiucskának +adott életet, de a kinek hiányzott mind a két kezefeje. Ez a +büntetés a megszegett fogadásért. Az anya kétségbe volt esve. Előbb +önmagát, azután a nyomorék magzatát akarta megölni. A férje +lecsillapította. «Ne szálljunk perbe Istennel, a mit adott, +köszönjük meg. Én ebből a nyomorék szülöttből embert fogok +nevelni.» S azért is Amadeonak kereszteltette. És most Amadeo +világhírű művész, a ki a lábával fest. Danae-alakjai a két +világrészben kapósak. Ez fogja az ön Unicáját lefesteni. Nem +féltheti tőle a leányát, hisz Unica csak angolul ért, Amadeo pedig +csak olaszul és magyarul beszél.</p> +<p>Mnux apó rá hagyta magát beszélni a vállalatra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Barnum +mester bemutatta neki a festőművészt. Szép fiatal levente volt. +Csak abban különbözött a rendes gavalléroktól, hogy lábaira nem +czipők voltak húzva, hanem ötujju keztyűk. Sohasem járt gyalog. +Tánczra sem használta a lábait: azok magasabb foglalkozásra voltak +teremtve. Karjai végét a kabát zsebébe dugva hordta.</p> +<p>Bizony heroizmus kellett ahhoz, a mit a nyomorék alak kivívott: +óriási akaraterő.</p> +<p>Az első találkozásnál megnyerte Unica szivét.</p> +<p>Az is épen ilyen világból kitaszított, kivételes lény volt, mint +ez a művész, a ki sehol sem találhatja párját.</p> +<p>Sok tízezer férfit látott maga előtt körülsétálni Unica. Rá +nézve azok mind nem voltak férfiak, csak divatruhás bábok. Egyiknél +sem dobbant meg a szíve. Megbámulták: ott hagyták. Üres volt rá +nézve az egész élő világ; de üres belül a szive.</p> +<p>És most megjelent előtte egy igazi férfi, a ki legyőzte a +mostoha sorsot.</p> +<p>Amadeo festményéből remekmű vált. Nehéz munka volt. Az eszményi +szép női testen kívül a mindenféle színű ábráknak felülfestése +aprólékos kidolgozással. S az első képet követte a második és a +többi, mindenféle álló és pihenő helyzetben. Kész vevők voltak rá s +a sokszorosításért mesés összegeket ajánlottak a műárusok, a miken +a művész és modellje osztozott.</p> +<p>És az alatt, a míg a művészi munka tartott, titokban más terv is +lett végrehajtva. Unica megtanult olaszul alattomban, Amadeo pedig +angolul.</p> +<p>Egy napon a festő fénymázos czipővel a lábán jelent meg Unica +előtt. A leány bámuló tekintete kérdezte, mi ez?</p> +<p>Amadeo felelt rá – angolul: «I love you».</p> +<p>A mit a leány olaszul viszonzott: «Io t’amo» s kezét nyujtá a +csonka bénának.</p> +<p>Erre Amadeo előhúzta kabátja zsebéből mind a két <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> kezét, a +jobbot Unica felé nyujtá. A leány fölsikoltott örömében. «Neked +kezed nőtt?» – kérdé olaszul.</p> +<p>– Droz automata-gépész remekműve aczélból, guttaperchából. Azért +készült, hogy neked azt mondhassam, hogy fölajánlom a kezemet.</p> +<p>És Unica elfogadta a vaskezet. A filibaszter megáldotta a szent +frigyet.</p> +<p>És azontúl aztán Unica nem mutogatta többé a bámuló világnak +csodálatos bájait s Amadeo nem festett a lábaival többé tetovált +nimfákat.</p> +<p>Senki sem beszélt róluk többé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HÁROM PÁR.</h2> +</div> +<p class="summary">(Életkép.)</p> +<p>Mr. Barnum világhírű muzeumának egyszer egy időben három +rendbeli vonzereje volt. Hölgy mind a három.</p> +<p>Az első volt lady Elvira Mac-Dimon, a legmagasabb ir +arisztokracziának kiváló sarja. Valóban legmagasabb: mivelhogy a +termete – sarkas czipők és chignon nélkül – teljes két métert és +kilencz centimétert ért el. Közönséges dandyk feltett czilinderrel +sétálhattak el a hóna alatt. És aztán termetéhez képest az arányai +tökéletesen szép idomúak voltak. Épen úgy, mintha a legügyesebb +szobrász modellozta volna valamely nyilvános szökőkúton +felállítandó Niagara nymphájának: emberentúli nagyságban. Azért is +úgy hítták, hogy az «óriás Venus».</p> +<p>Karcsú volt, nagyon is karcsú. Vállfűzőjének a kerülete derékban +volt éppen két méter, a mi nem nevezhető túlságosnak, ha +feljegyeznők, hogy feljebb és alább mily dimenziókat vett föl; de a +mitől az illemszabályok bennünket eltiltanak. Annyit azonban el +lehet mondanunk, hogy az öltözetének azon kiegészítő része, melyet +Ó-Angliában érdemrend gyanánt viselnek («Hony soit, qui mal y +pense») átmérőben 24, kerületben 85 czentiméter számmal volt +jegyezve: azt rendes termetű, báli toilettehez befűzött úrhölgy +bátran viselhette volna ceinture gyanánt. Mister Barnum a +látogatóknak szokott <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span> mutogatni egy hatalmas arany abroncsot, +gyémántokkal kirakottat:</p> +<p>– Mi ez, uraim és hölgyeim?</p> +<p>– Egy diadém!</p> +<p>– Ez nem diadém. Ez mylady Elvira Mac-Dimonnak a karperecze.</p> +<p>A mit pedig karperecznek néztek, az volt nála a fülönfüggő.</p> +<p>Rendkívül érdekes volt, mikor lady Elvira reggelizett.</p> +<p>– Tudják-e, uraim és hölgyeim, mi ez az edény itt?</p> +<p>– Jégtartó veder.</p> +<p>– Dehogy veder: ez lady Elvira Mac-Dimon theás csészéje.</p> +<p>– Hát az a csésze?</p> +<p>– Ez pedig a cognacos kupiczája. Meg tudja valaki mondani ennek +a sült madárnak a nevét?</p> +<p>– Pulyka!</p> +<p>– Ez nem pulyka: ez csak fürj. Hát ezt a halat ki ismeri?</p> +<p>– Lazacz!</p> +<p>– Dehogy lazacz: ez csak egy sardina; egynél többet lady Elvira +reggelire sohasem fogyaszt el: ő nagyon mértékletesen él.</p> +<p>S az ifjú hölgy még nem volt több huszonöt évesnél. A legszebb +kor egy leány életében. Lady Elvira még leány volt. Úgy hiszem, +hogy erről senki sem kételkedik. Erényes hajadon. Ekkora darab +erényt ki volna vakmerő elrabolni?</p> +<p>Az az egy hibája volt: hogy nem tudott zongorázni: a legkisebbik +ujja is egyszerre két billentyűt nyomott le.</p> +<p>A második nevezetes kitűnősége Barnum úr muzeumának volt: donna +Lia Fernandez, az ó-castiliai hidalgók legrégibb nemzetségéből. +Gazella-termet, zsiraff-termet; parányi kezek és lábak. A mellett +finom nevelés! Tudott francziául és angolul deklamálni; énekelt +minden operából, saját zongora- vagy gitár-kisérete <span class= +"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> mellett; +tánczolt mint egy tündér. És a mellett véghetetlen jószivű teremtés +volt, a kit semmivel sem lehetett megharagítani.</p> +<p>Ez is huszonöt éves volt. A legszebb kor! A mikor egy leánynak +férjhez kell menni.</p> +<p>És hozzá még egyetlen örököse az elhunyt Don Diego Fernandez y +Todos Ladrones e Santa Calamisa mexikói grandnak, a ki összes +birtokát a leányára hagyta.</p> +<p>Csakhogy ez az összes birtoka Don Diegonak nem állt egyébből, +mint egy óriási nagy bolond szakállból s annak megfelelő bajuszból. +Donna Liának akkora bajusza és szakálla volt, mint egy +tambur-majornak.</p> +<p>Ez teszi némileg érthetővé, hogy donna Liának még mindekkorig +párja nem akadt.</p> +<p>Pedig jó partie volt. Az a birtok, a mi a néhai atyjának alig +jövedelmezett, mert már vége felé semmit sem kölcsönöztek a +szakállára, ő neki évenkint háromezer dollárt hajtott. Hanem hát +úgy látszik, hogy kiveszett a yankeekből az üzleti és vállalkozási +szellem: senki sem akart ennek az aranygyapjúnak Jázonává lenni. +Megjegyzendő, hogy donna Lia szakálla a legtökéletesebb aranysárga +volt; gyönyörű szép szakáll, hullámzó, fényes, övig érő és +lendületesen szétterülő, a minőről csak professzor Migargé +proselytái álmodnak. De hát ki tudja, miért nem hódított vele?</p> +<p>A harmadik nevezetessége Barnum muzeumának volt miss Palmyra +Hastnix: a harmadév előtti philadelphiai szépségkiállítás +pályadijazott hölgyeinek tizenegyedik számú nyertese. Ennek a +megismertetésére már csakugyan két emberre volna szükség: egy +költőre, a ki diktálja, s egy festőre, a ki azt lefesti. Termete – +sokkal szebb, mint a milói Venusé; mert karjai is vannak, s a +dereka olyan karcsú, hogy araszszal átfoghatni. Idomai (pardon! még +egy szobrász is kellene) szobrászmintának valók: akár elülről, akár +hátulról, akár oldalról nézze az ember; állva vagy ülve; feje fölé +emelt <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= +"Page_49">-49-</a></span> kezekkel, vagy forrásból vizet merítő +alakban; akár a fejét hátrafordítva, akár csípőre tett kézzel, akár +vízbe ugrani kész poziturában; akár sphynx módon nyugvó alakban: +mindenképen remekmű volt. Csupán a fényképeiből naponkint ötven +dollár volt a bevétel, s abból 40% miss Palmyra osztaléka, a mi az +approximativ budgetszámítás szerint 14.000 dollárt tesz +évenkint.</p> +<p>No és a haja! Uraim! Épen olyan színű, mint a numero 2. arany; +sűrű, tömött; ha be volt fonva és a fején átkerítve: az olyan volt, +mint egy hármas korona; s ha ki volt bontva és leeresztve végig a +termetén, az egy zuhatag volt eleven aranyból, selyemszálú +finomított aranyból; leért egész a bokájáig. Az valami tündéri +volt.</p> +<p>Pedig még nem is szóltunk az arczszínéről. Ilyen koloritot nem +is lehet elevenen képzelni: ez csak porczellánfestésben létezik. Ha +egy fehér liliomot tűzött a keblére, minden ember azt kérdezte, mi +az a <i>fakó</i> virág ottan?</p> +<p>Az ajkait: no azt nem lehet megmagyarázni, hogy azok milyenek +voltak? Miért kellett azoknak örökké mosolyogni? Hisz az úgyis +konstatálva volt, orvosi parere mellett, hogy a két gyöngysor foga +közül egy sem gyárilag készült. Az orr szabályos és kissé fölfelé +pisze, mozgékony orrczimpákkal. A fülek kicsinyek, pirosak és +fejhez lapulók.</p> +<p>És végre aztán a szemek és azoknak a környezete! Mennyi +egymásnak ellenmondó szépség! A veres hajjal disputáló szénfekete +szemöldök, s a hosszú pillákkal árnyékolt mandulametszésű +szempár.</p> +<p>Dehogy pár! Egy-egy két különböző párból. Az egyik fekete, mint +a szén, a minek csak a közepe égő parázs; a másik kékes-zöld, mint +egy tó, a minek a fenekére lehat a napsugár. A kinek a tüzes fekete +szem tetszik, ott van, eléghet benne; a kinek a kék tetszik, ott +van, ujjászülethet benne. <span class="pagenum"><a name="Page_50" +id="Page_50">-50-</a></span></p> +<p>Csodálatos, hogy azért még sem akart senki se megégni, se +ujjászületni miss Palmyra csodaszép szemeiben.</p> +<p>Pedig miss Palmyra is épen huszonöt esztendős volt. A legszebb +kor egy leány életében. A mikor már a szív megmozdul, s a költők +szerint a virágok nyilásnak indulnak.</p> +<p>Itt pedig már a legrosszabb akarattal sem lehetett kifogást +találni.</p> +<p>Analysáljuk az esetet.</p> +<p>Hogyan lehet az, hogy miss Palmyrának nem akadt mindekkoráig +párja?</p> +<p>Második kombináczió. (Hogy rögtön a «másodikon» kezdjük: ennek +az oka az, hogy az «első» eshetőséget, mint a jó erkölcs és +tisztesség szabályaival ellenkezőt, még csak tárgyalásra sem +akarjuk bocsátani.) Tehát a második kombináczió az, hogy akad egy +vagyonilag rendezett, distingvált uraság, a ki kezének +felajánlásával rábírja a 11-ik szépségdíj nyertesét a Barnum +muzeumában elfoglalt bársony trónjának elhagyására. Hát erre nem +akadt vállalkozó. Mert az mégis fatális állapot, hogy a mint valaki +meglátja <i>mistress</i> Brown vagy mistress Black kékfekete +szemeit, egyszerre azt mondja magában: «Nini! Hisz ez a numero +11-ik szépség! Ismerem a Barnum muzeumából: megvan nálam a +fényképe, vadászó Diána, ára volt két shilling».</p> +<p>A harmadik kombináczió, hogy miss Palmyrának felajánlja a kezét +és nevét egy jámbor és becsületes könyvvezetője egy en gros +üzletnek; a kinek reggel kilencz órától délután ötig ott kell ülni +a kontórban; fenntartva más részről a numero 11. szépség +jövedelmező állását, a ki viszont este öt órától reggeli kilenczig +van elfoglalva a Barnum-muzeumban. Ez ismét lehetetlennek látszik, +ugyanazon okok miatt, a melyek tiltják a napnak és az éjnek +összeházasodását.</p> +<p>Negyedik kombináczió, a melynek esélye szerint miss Palmyra +önként támadó szívhajlamból beleszeressen egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> szerény +anyagi körülmények között élő ifjúba s lemondjon érte a dúsan +jövedelmező állásáról, s választottjával együtt dohánytrafikát +nyisson. No hát, az ilyen mesét megengedheti magának egy regényíró +a közönségével szemben; de félig-meddig tisztességes reporter +ekkora vadkacsával be nem léphet (ajtón kidobatás terhe alatt) egy +tisztességes szerkesztőségbe.</p> +<p>«Hiszen lehet még egy kombináczió! – hallom kiáltani minden +oldalról. – Menjen férjhez miss Palmyra egy +«<i>rangjabeli</i>»-hez. Válaszszon élettársul egy olyan hímnemű +csodát, a ki szintúgy, mint ő, Barnum muzeumában szerzi a jól +megérdemlett dollárokat!»</p> +<p>Nagyon helyes! Ez az igazi megoldás! Hiszen Barnum úrnak is +éppen ez volt az eszméje.</p> +<p>De a csodák nagymesterének nem csupán odáig terjedt a figyelme, +hogy a numero 11-ik szépségdíj nyertesének hozzá méltó rangbeli +élettársat keressen: atyai gondoskodása felölelte a másik két +nevezetességet is.</p> +<p>Lady Elvirának leghamarabb akadt párja: ez volt Hikkins Albatros +esquire, más néven a kaucsuk-ember, az a csoda-alak, a ki a tagjait +úgy ki tudta forgatni a helyeikből, hogy a térde meg a könyöke volt +előre; a testének az alsó része előre fordulva kankant tánczolt, +míg a felső része hátrafelé fordulva erkölcsi prédikácziót tartott. +Meg hagyta magát kötöztetni erős kötelekkel egy karszékhez, +kezénél, lábánál, derekánál fogva s öt percz alatt kicsúszott +valamennyi kötelékből. Mikor vége volt a produkcziónak, akkor +megjelent lady Elvira, utazó hölgynek öltözve, kezében egy úti +táskával; fogta a kaucsuk-embert a fejénél, összecsukta mint egy +négyágú peniczilust, s belegyűrte a pakktáskába s vitte a vasúti +kupéba.</p> +<p>No hát ez mintha csak férjnek lett volna teremtve lady Elvira, a +«Colossal-Venus» számára: egy férj a pakktáskában.</p> +<p>Ezenben megkerült donna Lia Fernandez, a szakállas <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> szépség +számára is a hozzá alkalmazott nevezetesség, a tetovált férfi +képében. Mister Muffi két társával együtt a malabár szigeti vad +indusok fogságába esett, a kik mindhármukat arra itélték, hogy az +egész testük betetováltassék. Három esztendeig tartott a munka. Két +társa mister Muffinak belehalt a kínzó eleventen kihímeztetésbe, ő +maga kiállta. Tökéletes példány lett belőle. Nem volt a testének +körömnyi foltja, a mi tűszurással rajzolt ábráktól ment maradt +volna. Láthatók voltak rajta napok, holdak, csillagok, virágok, +négylábú és szárnyas állatok s mindenféle csúszómászó hüllők és +pillangók.</p> +<p>Legkínosabb műtét volt az, mikor a szakállát, bajuszát +szálankint kitépték, s annak a helyét is, művészi remeklés mellett, +bedörzsölték kék és veres porral, úgy, hogy mister Muffinak azon a +helyén, a hol más ember bajuszt, szakállt viselt, sárkánykígyók és +delfinek voltak láthatók.</p> +<p>Ezt a remekbe készült férjet szánta Barnum donna Liának. S ez +nem volt pusztán rangtársak közötti érdekházasság. Donna Lia +valóban szíve mélyéből megszerette a nagy nevezetességre jutott +férfiut; ki ugyanazon világhírű muzeum kabinet-darabjai közé +tartozott; elannyira, hogy tisztán lángoló szerelmében kész volt +arra a nagy áldozatra, a melyhez hasonlót csak Berenice királynéról +jegyez fel a Dictionnaire d’Amour: kész volt bajuszát, szakállát +levágni.</p> +<p>– De ördögöt vágod, – protestált a vőlegény. – Nekem így tetszel +épen. Bajuszoddal, szakálladdal együtt. Ez a te hozományod. A +nélkül el sem veszlek.</p> +<p>Tehát maradt a statusquo.</p> +<p>Legnehezebb volt olyan hírhedett férfiúra akadni, a ki a +pályadíjazott szépség kezére méltó legyen az egyenrangúak között. +Hogy még arra a gondolatra senki sem vetemedett rá: miszerint +egyszer már rendezni kellene «férfiúi szépségversenyt» is, a +melynél hölgyek volnának <span class="pagenum"><a name="Page_53" +id="Page_53">-53-</a></span> a pályabírák. Ennek nagy sikere +lehetne! De ez különben sem ért volna semmit. Egy szép nő, meg egy +szép férfi sehogy sem illenek össze. Itt is, mint a delejességnél, +az ellentétek vonzzák egymást. A ki egy hírhedett szépségnek férje +akar lenni, annak okvetlenül a csúfságával kell kitünni. Ezt +kivánja az aisthesis. Ezért festették a klasszikus világban a +legszebb nymphákat társaságban a legcsúfabb satyrokkal.</p> +<p>Végre megtalálta miss Palmyra azt az ideált, a kiért rajongni +lehetett. Ez volt a «<i>csontvázférfiú</i>». Az arcza egy halálfő. +Csak a szemei bizonyítják, hogy él. Méltó tanulmánya az +anatomusoknak. Úgy hítták, hogy – sehogy se hítták; az volt a neve, +hogy «Skelet».</p> +<p>Ez boldogítá csontkezével Palmyra kisasszonyt.</p> +<p>Mister Barnum mind a három párt egyszerre házasítá ki. Ő viselte +a lakodalom költségeit, a menyasszonyok toillettejének kiállítását; +a szertartás után fényes vendégség következett, melyre, magas +belépti díjak mellett, vendégek és néző publikumok is voltak +hivatalosak.</p> +<p>Az esküvők ugyanazon templomban lettek megtartva, fényes +czeremónia mellett, semmi fatális akadály nem jött közbe: csupán +donna Lia Fernandez és mister Muffi esketésekor mondá a szertartást +végző pap: «Szabad önöktől kérdeznem, igen tiszteletreméltó +jegyespár, hogy melyik önök közül a vőlegény és melyik a +menyasszony?»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A HÁROMSZINŰ KANDUR.</h2> +</div> +<p class="summary">(Kutya-macska história.)</p> +<p>A kutya hatalmas állat a világon.</p> +<p>Különösen Magyarországon.</p> +<p>Kivált mikor már a bőre le van fejtve.</p> +<p>Ez a kutyabőr még holta után is eleven.</p> +<p>Mit mondok: eleven? Halhatatlan!</p> +<p>Ilyen elenyészhetetlen kutyabőr birtokában volt <i>nemes Pugonyi +Están</i> uram – Kecskeméten.</p> +<p>Az ilyen kutyabőr másutt is a magyar hazában a különösségek közé +tartozik. Először is – a tulajdonosának választói jogot ád (a +48-iki törvények értelmében), másodszor pedig – másodszor? Majd az +ördög töri rajta a fejét, hogy mit ád neki még másodszor is!</p> +<p>Hanem hát az ilyen kutyabőrnek a virtusára nem sokat adnak +Kecskeméten. Választói joga van ott már minden embernek, a ki +kétszobás házzal bir, vagy egy műhelylyel, a melyben egy legénynyel +dolgozik; egyszóval, a ki tíz forint adót fizet a hazának. S a ki +még tíz forintot sem tud letenni a haza oltárára, az már nem +polgár, csak <i>gányó</i>, annak a malom alatt az +országgyűlése.</p> +<p>Hát bizony a nemes levélre való büszkeségért csak kinevették +Pugonyi Están uramat. Régen, Dobzse László meg Lajkó király alatt +érhetett az valamit; mikor a «kalandorok» Kecskeméten tartották az +üléseiket; ma bizony rá sem hederít senki. <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> +<p>No, az az egy, hogy «nemzetes uramnak» szólítják az embert. De +azt a pusztabiró is megkapja.</p> +<p>De még ezenkívül abban a rossz hírben is állt Pugonyi Están +uram, hogy «tudós ember». Tudni kell azt, hogy Kecskemét egy olyan +rendkívüli város, a hol minden ember otthon tartja az eszét. Senki +sem megy a szomszédba kölcsönkérni egy kis «sütnivalót».</p> +<p>Ezért lehetett az, hogy az én ott laktomban (két évig) még csak +hírét sem hallottam, hogy egy prókátor volna a városban +(negyvenezer lakos mellett). A kinek ott pere volt, végezte maga, +vagy amikázott, de prókátorhoz nem ment. A mi pedig az orvosi +tudományt illeti, azt akkoriban csak két emlékezetes alak +képviselte: az egyik volt egy tősgyökeres magyar nevű, tudós +férfiú, a ki a hozzá kerülő paciensek számára zsinórra fűzött +recepteket tartott, s a hogy következtek, úgy szakított le egyet a +schédákból; volt olyan betege, a ki tintaspeciest kapott, a mitől +fekete lett a nyelve, de meggyógyult tőle. A másik doktort pedig a +neve és termete összeállításában doktor Pohoska névvel látta el a +közvélemény. Ez háromszor bukott meg a pesti egyetemen a +rigorozumon; a harmadiknál azt mondta neki a dékán: «<i>perge +asine, hic habes diplomam; occides homines</i>». Ezért nem is +került soha Kecskemétre se cholera, se tiphus, se más czifra +nyavalya. Mi az ördögöt keresett volna ottan? Csak egyetlen patika +volt a piacz közepén, oda jártak délelőtt a honoratiorok +<i>germinativát</i> inni, a mit népnyelven <i>kárminativának</i> +hívtak (aztán meg a szép patikárusnénak udvarolni).</p> +<p>És pedig annak, hogy a prókátor ilyen korlátolt hatáskörnek +örvendett a nagy alföldi városban, épen nem a czivilizáczió hiánya +volt az oka, hanem az az egészséges ethika, a melyen az ottani +közélet alapult. Először is politikával senki sem foglalkozott (még +akkor nem voltak képviselőválasztások) s egymás vallását mindenki +tiszteletben tartá. Azt mondják, nem tudom, igaz-e, <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> hogy egy +régi városi statutum elrendelé, miszerint annak, a ki Kecskeméten +vallásfelekezeti háborgást idéz elő, rövid úton <i>feje +vétessék</i>. Szent is volt a béke. Laktak ott feles számmal +görögök, zsidók is; de az mindegy volt; nem támadt nemzetiségi +kérdés. Aztán mindenki azt tartá, hogy abból, a mit az Isten adott, +meg kell élni: senki se költsön el többet, mint a mennyi pénz a +zsebében van. Kölcsön nem kért, nem adott senki. A kinek fölöslege +volt, marhát vett rajta. Valóságos axiomát képezett az az adoma, a +melyben egy öcs pénzt kér kölcsön a bátyjától s ezt a választ kapja +tőle: «Ha nem adok neked kölcsön pénzt, akkor, öcsém, csak te +haragszol meg én rám; de ha adok, akkor majd én is megharagszom +terád, te is én rám». Így aztán nem támadhatott processus.</p> +<p>A mi pedig a medicina közvéleményt illeti, arra nézve a +kecskeméti észjárás azt tartja, hogy könnyebb a nyavalyát +kikerülni, mint keresztülgázolni rajta; annál fogva minden ember +szépen elélt holtig. Párbajban, öngyilkosságban senki sem tette +magát nevetségessé.</p> +<p>Már most, ha a legpraktikusabb tudományok képviselőjének is +ilyen kevés hatáskör jutott, milyen nagy elszigeteltségben kellett +élni az olyan tudósnak, mint nemzetes Pugonyi Están uram, a ki +összegyüjté a fejében a klasszikus és orientális nyelvek minden +tudományát; értett latinul, görögül, zsidóul, arabusul, még törökül +is; a mit a török basák írtak a kecskeméti, nagykőrösi birákhoz, a +kegyetlen deftereket mind el tudta olvasni. Ellenben a németet és a +francziát megvetette. Azokat nem tartotta érdemesnek +megtanulni.</p> +<p>Csak egy európai nyelvet tanult meg: az angolt. Bizony azt sem +azért, hogy Shakespearet eredetiben olvashassa. Majd megtudjuk +később, hogy miért. De azt is úgy szedte magába, a hogy az a latin +helyesírás szerint olvasandó. Kámbridge herczeget bizony nem mondta +<i>Kembridzs</i>-nek, sem pedig a recapitulation-t <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> +<i>rikepitsulesn</i>-nek, de azért ha jött a zsidó szeszfőzőnek +üzleti levele Liverpoolból, azt mégis csak ő hozzá vitték +tolmácsolás végett.</p> +<p>Gazdasága is volt a tudós férfiúnak: szép tagban a Talfáján. Meg +lehetett volna belőle élni tisztességesen, ha parasztmódra +gazdálkodtak volna rajta. Hanem ő neki ebben is különös ambicziói +voltak. Holmi ordináré rozs, kukoricza az ő vágyait ki nem +elégítette, úttörő volt! Festő csüllenget, pirosító buzért vetett +táblaszámra, a mikből magyar indigónak és magyar karmazsinnak +kellett előtámadni. Nem az ő hibája, hogy a siker elmaradt.</p> +<p>A szép szőlejét, gyümölcsösét e mellett egészen elhanyagolta. +Egy régi pandektában azt olvasta, hogy <i>nihil de arbore!</i> s +ennek az utasítása nyomán mindent, a mi «fáról származik», +életrövidítőnek tartott. A szőlőt pedig hagyta futni a földön, mint +az uborkát.</p> +<p>Odahaza a nagy-czegléd-utczai házánál ellenben egy egész legió +macskát tartott. Azok között voltak fehér-fekete, vörös-fekete és +fehér-vörös példányok, azután meg fehér-fekete-vörös egyéniségek. +Tiszta fehér, fekete, czirmos és ordas nem tűretett meg közöttük. A +két színben szerénykedők mindannyian a fi-nemhez tartoztak, a három +színben pompázók ellenben mind a gyengédebb nemhez. Ott is +megtartják a divatot. Ezekkel a hizelkedő, alattomos, +könnyűerkölcsű lényekkel volt tele a nemzetes úrnál minden szoba, +ott törlészkedtek a pamlagon, ott doromboltak a kályha-padkán, ott +nyervákoltak a hiúban, ott divatlankodtak a folyosón; a +pincze-ablakból macskafej nézett ki, a kert fáin macska koptatta a +körmeit, s holdvilágos éjszaka olyan virtuóz éneklést míveltek, +hogy azzal az egész utcza minden komondorát ellenmondó csaholásra +ingerelték. Hanem ebben is szisztéma volt, tudományos alapon épült +szisztéma.</p> +<p>Kezébe akadt egyszer egy angol hirlap, az <i>Irish +Advertiser</i>, <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span> melynek «Miscellany» rovatában ezt a +figyelemreméltó közleményt olvasta: «Az angol társadalom +legelőkelőbb tagjaiból alakult «Zoological Paradoxies»-társaság +százezer font sterling díjat tűzött ki annak a megjutalmazására, a +ki egy háromszínű kandurt képes előállítani.»</p> +<p>Egy millió forint!</p> +<p>Egy macskáért! Nem! Egy lehetetlenségért. Egy természetrajzi +paradoxonért. Nem nyerheti azt el senki!</p> +<p>Épen így tűzhettek volna ki pályadíjat az égszínkék georgina +előállítására. Az is lehetetlen. Az együttnemzők egész családjában +teljesen hiányzik az égszínkék (kivéve a «katáng»-ot, de az nem +adja kölcsön a szirmait a georginának). A műkertészek mindent +megpróbáltak: nem sikerült; a kék georgina díja ma is +fölvétetlen.</p> +<p>No, de egészen más a lelkes állatoknál, s a macska már az. +Azokra már lehet hatni a képzelődés útján. Tudjuk az +ó-testamentumból (s az már szentírás), hogy Jakab patriárka, mikor +még juhászbojtár volt Lábán uramnál, milyen furfangosan tudott +tarka bárányokat szaporítani az itató vályukba elhelyezett tarka +vesszők praktikájával.</p> +<p>Ez volt az alapeszme.</p> +<p>E körül fordult azután meg Pugonyi Están uramnak az egész +életrendszere. Mindent a macskákért.</p> +<p>A macska-kulturának aztán az lett a következése, hogy a +szomszédok örökös veszekedésben éltek Pugonyi urammal. Az ő macskái +miatt nem lehetett galambot, csirkét tartani a háznál, mind +elhordták.</p> +<p>Különösen protestált ez úri passzió ellen a szomszédban lakó +Liba Kis Jánosné asszonyom.</p> +<p>Minthogy abban a hosszú utczában hét Kis Jánosné lakik, +annálfogva a néphatalom mindegyiknek előneveket ajándékozott. Liba +Kis Jánosné asszonyom azzal szolgált rá a magáéra, hogy ő visz kora +tavaszszal leghamarább <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span> a vásárra (még pedig Londonba) fiatal +libákat, a mikor azoknak darabjáért három forintot fizetnek. Ezt +pedig igen furfangos módon cselekszi. Van egy nagy, hosszú +félszere, a mit kívülről kertészi üvegháznak lehet nézni, azt télen +istálló-trágyával tartják melegen. A félszer földjét bevetik +rozszsal, az szépen kizöldül, mire a a kis libák kikelnek, úgy, +hogy azok már januárban kész legelőt találnak maguk előtt; +vízmedenczéjük is van, a miben lubiczkolhatnak, úgy, hogy nagybőjt +végén, mikor más gazdasszonynak még csak sárga pelyhes libikéi +csipognak az udvarán: Liba Kis Jánosné asszonyom «egy» napon +leöleti valamennyit: még pedig jól ügyelve rá, hogy a lúdnak a +nyaka ne felülről lefelé legyen megvágva, a hogy a magyarok +szokták, hanem alulról fölfelé, a hogy az angolok szeretik.</p> +<p>Ez a sok száz hízott lúd mind Angliába megy: Londonba.</p> +<p>Liba Kis Jánosné asszonyom maga saját személyében szállítja el +az árúját. Kifogad egy arra a czélra berendezett egész waggont, ott +jég közé elrakva, szépen becsomagolja a kopasztott pecsenyének +valót, gyorsvonatra adja fel a szállítmányát; maga is vele utazik a +La Manche csatornáig, ott átrakják az árút a hajóra jégkamarába, +melyet Londonban egyenesen átszállítanak a «Poultry»-ba: a +baromfipiaczra, ott aztán a gyönyörűséges szép kecskeméti +lúdpecsenye bátran versenyre hívja Ó-Anglia valamennyi lúdjait s +becsületet szerez a hazájának. Két nap mulva Liba Kis Jánosné +asszonyom száz vagy kétszáz guineával a kötött erszényében tér +vissza Kecskemétre. S ezt az utat minden esztendőben megteszi. És +mindezt a nélkül, hogy egy áldott szót tudna abból a nyelvből, a +melyen Ira Aldridge, a szerecsen Othello magyarázta egykor +Budapesten Shakespearet. – De hát megértik ők egymást igen jól: az +angolok Kis Jánosné asszonyomat, a ki magyarul árulja a kövér +ludait, s Kis Jánosné az anglust, a ki aranynyal fizet. Nem kell +ide volapük. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<p>A mellett azonban Liba Kis Jánosné asszonyom nem látott +Londonból egyebet, mint a baromfivásár vasszerkezetű bazárját, a +hová földalatti vasuton viszik; aztán a lúdvásárló kvártélyát, a +kinél egy szobát előre megrendelt.</p> +<p>Ez is egy ok volt arra, hogy Pugonyi uram lenézését éreztesse a +szomszédasszonyával.</p> +<p>Ugyanis, mire Liba Kis Jánosné asszonyom Londonból +visszaérkezik, akkorra már a kecskeméti gyalogjárókon tükörsima jég +van. Ki tehet róla, ha fagy? Egyszer aztán valaki elcsúszik a jégen +s eltöri a lábát. Akkor aztán az ujságok megtámadják a +magisztrátust, akkor aztán a magisztrátus kiadja a rendeletet, hogy +minden háziúr felvágassa a jeget a háza előtt – öt forint birság +terhe alatt.</p> +<p>Akkor aztán nosza neki áll minden háztulajdonos a szolgálójával +együtt a háza előtti jégburkolatnak: az egyik koczogtatja jégvágó +kapacscsal, a másik hirgatja lapáttal – azt az ötforintos angyalát +annak a jégnek!</p> +<p>Ebben a munkában aztán összetalálkoznak a szomszédok, különösen +ha az egyik keletről, a másik nyugotról kezdte a jégtörést. +Ilyenkor aztán csak kegyeskedik megszólítani a szomszédasszonyát +Están úr.</p> +<p>– No, hát mit látott Londonban, szomszédasszonyom?</p> +<p>– Nem láttam én ott a sok házaktul semmit.</p> +<p>– Hát a Themzén?</p> +<p>– Ott meg a sok hajótul nem láttam semmit.</p> +<p>Ekkor aztán Están úr előrukkol vele, hogy de ő pedig mi mindent +tud Londonról. Olvasta a Conversations-Lexiconból. A térképe is +megvan. Hegyiről-tövire ismer benne minden zeget-zugot. A Cityt, a +Westendet, a Rotherhithe-t. Beszél neki a Westminster Abbeyról, meg +a Hyde-parkról. «No, majd ha egyszer <i>megtermett</i> az a +háromszinű kandúr, akkor aztán együtt megyünk fel Londonba +szomszédasszonynyal, majd én aztán megmutogatok mindent.» +<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span></p> +<p>– Oh, hogy a pokol pusztítsa el azokat a szomszéd uram tarka +macskáit! Ha a Filáx kutyám meg nem kergetné őket, mind +elragadoznák a kis libáimat.</p> +<p>– No, hát majd gondoskodom róla, hogy az én macskám el ne +ragadozza a szomszédasszony libáját!</p> +<p>S a mint az idő megnyilt, olyan másfélöles téglakerítést +huzatott Pugonyi Están uram a maga és a szomszédasszonya telke +között, hogy azon semmi macska át nem mászhatott. Eddig csak +alacsony deszka-palánk választotta el a kertjeiket, kisvárosi +szokás szerint, hogy egyik szomszéd a másikhoz +átdiskurálhasson.</p> +<p>Hát hiszen épen ez volt a nagyobbik ok, a miért Están úr azt a +haszontalan költekezést tette azzal a nagy téglafallal.</p> +<p>Mert, hogy ismét a «kutya» thémára térjünk át, van egy magyar +példabeszéd, a mely így szól: «kutya van a kertben». Érti azt, a ki +magyarul tud.</p> +<p>Están úrnak volt egy nagy kamasz fia, a kinek már az érettségi +vizsgát kellett volna letenni; Kis Jánosné asszonyomnak pedig volt +egy leánya, a kinek – nem kellett az érettségi vizsgát letenni.</p> +<p>A fiút hitták Palkónak, a leányt pedig Katiczának.</p> +<p>Egy idő óta a fiú nem szeretett tanulni; az apjának bottal +kellett hajtani a könyv után. Bezárta a kertbe: addig ki nem +eresztette, a míg meg nem tanulta a leczkéjét. Azt követelte tőle, +hogy fenhangon tanuljon: hadd hallja meg ő is odafenn a +szobájában.</p> +<p>Csakhogy azt azután Katicza is meghallotta.</p> +<p>Az egyik nap a görögöt magolta a gyerek:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ménin aide Thea peliádeo +Akhilleósz<br /></span> <span class="i0">Ulomenén, hé mürin +Akhájoisz algen ethéke,<br /></span> <span class="i0">Pallasz +d’ifthimusz pszükhász aidi proiapszen.<br /></span></div> +</div> +<p>– Kedves egészségére! – kiáltott át a Katicza a szomszéd +kertből. (Zengd múzsa a Peleus Achilles veszedelmes haragját, mely +több akhájainak okozta halálát <span class="pagenum"><a name= +"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> és sok előkelő hős lelket +küldött korán a pokolba. <i>Homér Iliása.</i>)</p> +<p>A másik nap meg a zsidót hadarta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Beresid boró Elohim et +hassamájim, Tohu vabohu khüsef.<br /></span></div> +</div> +<p>(Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet.)</p> +<p>A harmadik nap a németre került a sor:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Wakauf, wakauf du stille +Natur,<br /></span> <span class="i0">Wakauf, wakauf du schlummernde +Flur.<br /></span></div> +</div> +<p>(Ébredj fel csendes természet, ébredj alvó mező.)</p> +<p>A Katicza alig birt gyomlálni a vetésében, mikor ezeket hallotta +a palánkon keresztül. De bolondokat kell tanulni ezeknek a +fiúknak!</p> +<p>Aztán meg a latinra került a sor; a Palkó azzal ijesztgette el a +verebeket a cseresznyefáról:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Szik drópáksz, ánthráksz, +limáksz, kum smilace klimáksz<br /></span> <span class="i0">Hisz +atacem, panacem, koracem filacemkve facemkve.<br /></span></div> +</div> +<p>(Ezek mind hiábavaló diákszavak, nem érdemesek a +magyarázatra.)</p> +<p>De már erre nem állotta meg a Katicza, hogy át ne kiáltson a +palánkon:</p> +<p>– Ugyan, édes Palkó, miért szidja maga olyan nagyon a mi Filaksz +kutyánkat?</p> +<p>A mire a diák is odament a palánkhoz. Az bizony ócska alkotmány +volt már, egy deszka félre volt dülve a sorból; ezen a résen +keresztül át lehetett látni, beszélgetni, sőt kezet is szorítani +egyik kertből a másikba.</p> +<p>– Nem a Filáksz kutyával vesződöm én, édes Katicza, hanem ezzel +a kutya prozodiával. Tudja maga, mi az a próza?</p> +<p>– Hogyne tudnám? Ma is sütöttem egy tepsivel. Adjak belőle? Ebéd +előtt van maga, vagy ebéd után?</p> +<p>– Minálunk mindig ebéd előtt van.</p> +<p>A Katicza aztán beszaladt a kamrába, kihozott a markában két +darabot abból a négyszögletű izéből, a mit <span class= +"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> a magyarok +prózának neveznek. Nagyon jó az, csak gyomor kell hozzá. +Átnyujtotta a deszkarésen Palkónak.</p> +<p>– Ugyan, az Isten áldja meg, harapjon le belőle egy darabkát, +hogy ott folytathassam, a hol maga elkezdte.</p> +<p>Hát azt a szivességet is megtette neki Katicza.</p> +<p>Palkó aztán mohón tömte magába a zsíros körömfaladékot.</p> +<p>Azalatt persze hallgatott.</p> +<p>A házikó pitvarából élesen hangzott alá Están úr orrhangja:</p> +<p>– Paule! Cur non discis? (Palkó, mért nem tanulsz?)</p> +<p>Pál diák aztán tele pofával gajdolá: «szik drópáksz, anthráksz, +smiláksz…»</p> +<p>Katicza a földre ült le, úgy nevetett.</p> +<p>– Hát aztán mi hasznát veszi maga ennek a sok +<i>sálemálénak</i>, a mit bemagol?</p> +<p>– Soha sem én, sem a hetedik unokám sem veszi ennek semmi +hasznát e világi életben; de hát be kell vágnom; mert e nélkül nem +tehetem le az érettségi vizsgát: visszavetnek.</p> +<p>– Hát azt az érettségi vizsgát miért kell magának letenni?</p> +<p>– Azért, hogy a jogakadémiába átmehessek.</p> +<p>– Hát ott mit fog csinálni? Meddig tart az?</p> +<p>– Ott bizony az lesz, hogy utamba áll negyvenezer paragrafus s +azt mondja: «No most vagy te eszel meg minket, vagy mi eszünk meg +téged». Négy esztendőm van rá.</p> +<p>– Szent atyám! Négy esztendő! Hisz akkor már a füle mögé fogja +csavarni a bajuszát. Hát azután?</p> +<p>– Azután háromszor rigorozálok: leteszem a doktorátust.</p> +<p>– És azután?</p> +<p>– Azután beállok ügyvédbojtárnak s ha három esztendeig +<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span> kiállom a koplalást, azalatt addig +kopogtatok sorba valamennyi hivatal-ajtón, míg valahol ott ragadok +diurnistának.</p> +<p>– S ez a vége?</p> +<p>– Nem! A vége az, hogy onnan is kidobnak.</p> +<p>– Hát nem nagy bolondság az magától, így rontani a termetét +ezzel a sok förtelmes tatárnyelvvel, a min semmi jótétlélek nem +beszél, mikor van magának annyi helyes esze, hogy úri módon +megélhetne utána?</p> +<p>– Hát honnan veszi azt maga, hogy én nekem van helyes eszem, +mikor az apám is, a tanárom is, meg a tanfelügyelő is mind azt +mondja, hogy válogatott nagy szamár vagyok.</p> +<p>– Hát elnézem én azt sokszor a kerítésen keresztül, mikor maga +nem veszi észre, hogyan ojtogatja be maga itt ebben a bozótos +kertben azokat a vadszilvafákat s esztendőre milyen pompás +őszibaraczkok, meg kajszin baraczkok teremnek rajta. A csipkékből +gyönyörű rózsák támadnak.</p> +<p>– Lassan beszéljen! Meg ne hallja az apám! Kitöri a nyakam, ha +megtudja, hogy kertészhajlamaim vannak.</p> +<p>– Bizony pedig az az első tudomány a világon. A kecskeméti +gyümölcsöt milliókért hordják ki a külföldre, még a hulladék +czefrének is akad vevője; de még olyan pálinkafőzőt nem láttam, a +ki a fiskálisok czefréjét vásárolná össze. Aztán nézze csak meg azt +a gyönyörű szőlőiskolát ott kinn a homokpusztán, a mi egy valóságos +paradicsom; pedig még nem rég csupa homokbuczka volt. Tavaly +szüretkor vitt ki magával az édes anyám. Ott is vannak ám diákok; +de azok nem gajdolnak ilyen furcsa verseket, hanem olyan okosan +tudnak beszélni az emberrel, hogy csupa gyönyörűség. Hát a maga +édes apjának is van ilyen nagy darab homokföldje; ha maga a +vinczellér-iskolában kitanulná azt a tudományt, a mihez +hajlandósága van, olyan uraságot <span class="pagenum"><a name= +"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> teremthetne rajta, hogy nem +cserélne még a vicispánynyal sem.</p> +<p>– Paule! Jam iterum non discis! (Palkó, már megint nem +tanulsz!)</p> +<p>– Hisz atacem, panacem…</p> +<p>Egyszer aztán csak rájött Están úr, hogy «kutya van a +kertben!»</p> +<p>Azért emeltette azt a nagy bolond kinai falat a két szomszéd +kert közé.</p> +<p>Ér is az valamit!</p> +<p>A Palkó felmászott a kertben a nagy körtefára: ezentúl onnan +társalgott a szép Katiczával. Están úr arra is rájött.</p> +<p>– Kvid fáczisz, nebulo, in arbore szedensz? (Mit csinálsz, +gézengúz, a fán ülve?)</p> +<p>– Tanulom a leczkémet, mint a peripatetikusok.</p> +<p>– Azine! Azok épen sétálva tanultak.</p> +<p>– Hát ’sz én is sétálok.</p> +<p>Máskor meg azon kapta a Palkót, hogy a vén körtefának minden +egyes idei hajtását beojtogatta.</p> +<p>– Kvid fáczisz iterum kum isztó arbore? (Mit csinálsz megint +azzal a fával?)</p> +<p>– <i>Fajfát</i> csinálok ebből a komisz körtéből.</p> +<p>Az igaz, hogy komisz egy gyümölcs termett rajta, a mit úgy +hínak, hogy «totya»-körte. Olyan az, mint a vaczkor. Őszszel úgy +verik le a póznával a fáról: akkor feltöltik a padlásra, mikor +aztán jól megfagyott, fekete lett, akkor ehetővé lesz. Megveszik a +gyerekek, meg a napszámosok.</p> +<p>Ezért még dühösebb lett Están úr. Hogy a lurkó el akarja rontani +az ő szent fáját, melynek első csemetéjét Uszubu ősapánk hozta +magával a «Körtvély»-tó mellől. Az igaz szittya totya-körtébe +franczia és belga erkölcstelen fajokat akar beojtani. No megállj, +te elfajzott korcs ivadék!</p> +<p>Hát még mikor a nemesi családfának beojtásáról lett szó! +<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span></p> +<p>A karácsonyi szent ünnep közeledett. Liba Kis Jánosné asszonyom +udvarán rettenetes lármát csaptak a ludak, a kik Albion kedveért +feláldoztattak.</p> +<p>Ekkor történt meg Pugonyi Están uramon, hogy ő saját becses +személyében átlátogatott Liba Kis Jánosné asszonyom házához.</p> +<p>A polgártársnő épen nagy dologban volt.</p> +<p>Az <i>ambitust</i> végigülték a koppasztáshoz értő asszonyságok; +ő maga osztályozta a tollakat, külön a begyepelyhét, meg a goromba +tollat. A toll is nagy rubrikát képezett a gazdaságban. Csupa +pehely volt minden ruhája tőle. Nem is eresztette be a nemes urat +még a folyosóra sem, csak ott az utczaajtóban állt meg vele +diskurálni. Divat az Kecskeméten: az utczaajtóban fogadás.</p> +<p>– Jaj, kedves édes szomszéd uram, de rossz időben kegyeskedett +becses látogatásával megtisztelni. Csupa toll az egész házam. Ezt +egy nap alatt el kell végezni. Hajnalban indulok Londonba a +ludakkal.</p> +<p>– Nem is azért jöttem én át, – mondá Están úr, – hogy a +szomszédasszonyt dicső műveletében feltartóztassam, hanem épen +azért, mert tudom, hogy holnap útra fog kelni. Hát csak arra +akartam barátságosan figyelmeztetni, hogy ha elutazik Londonba, +ezúttal vigye magával a Katicza leányát is: az is hadd lássa meg +Albion fővárosát.</p> +<p>– Jajh, nem lehet annak itt hagyni a házat, édes szomszéduram. +Most kelnek javában a kis zsibák. Ha nincs, a ki rájuk ügyeljen, +fele a tojáshéjba fullad. Ezt nem lehet cselédre hagyni: ezt csak a +Katicza érti. Aztán folyvást vigyázni rá, hogy a macska el ne kapja +a kis libát.</p> +<p>Erre a szóra méregbe jött Pugonyi Están uram.</p> +<p>– De most nem arról van szó, hogy az én macskám kapja el a +szomszédasszony libáját, hanem, hogy a szomszédasszony libája +ragadja el az én macskámat. <span class="pagenum"><a name="Page_67" +id="Page_67">-67-</a></span></p> +<p>– Nem értem, nem értem. Ez nekem görögül van.</p> +<p>– Hát hogy a karácsonyi ünnepek következvén, az én fiam áperte +deklarálta, hogy ő nem megy légáczióba. Pedig Szlavoniába mehetne; +mert az olyan messze van, hogy egy diák se eligálja magának.</p> +<p>– Hát papnak neveli a fiát, szomszéduram?</p> +<p>– Neveli ám az ördög papnak a fiát! Az enyim juriszperitusz +lesz.</p> +<p>– Hát akkor minek menne legáczióba prédikálni?</p> +<p>– Azért, hogy ott a <i>dáciából</i> összekereshet annyit, a +mennyiből itthon kifizetheti a <i>didaktrumot</i>.</p> +<p>– Hát én nem tudom, mi az a diktrum-daktrum, hanem mondok én egy +igaz magyar szót a nemzetes úrnak, ha meg nem haragítanám vele.</p> +<p>– Hallgatom.</p> +<p>– Hát azt mondom én, hogy «nem eszünk annak a kutyának a +fogtából, a kit bottal kell hajtani a nyúl után». Mit kínozza a +nemzetes úr azt a szegény Palkó diákot azzal a sok veszekedett +Hübnerrel, ha neki magának nincs kedve a prókátorsághoz? Miért nem +adja be a vinczellér-képezdébe, a mihez esze is van, kedve is van, +jó keze is van. Hiszen prókátor annyi van már a világon, hogy +minden perre kettő is jut; de a jó vinczellért úgy keresik, mint a +hogyan a három királyok a Messiást. Aztán magának a nemzetes +uramnak is van a Falfáján egy nagy darab homokbuczkása; ha azt a +Pál úrfi megregáloztatná, beültetné jófajta szőlővel, négy esztendő +mulva, mikor a vinczellér-iskolát elvégezte s az önkéntes esztendőt +leszolgálta, egy olyan kapitális birtokot venne át benne, hogy nem +cserélne jövedelmet senki fiskálisával.</p> +<p>Están úr csak a fejét bólongatta folyvást ez ékesszólás +alatt.</p> +<p>– Tökéletesen az én fiamnak a programmja, a mit most +szomszédasszony elukubrált. Ő is épen ezt a kurrikulum vitaet +proponálta nekem, míg jó el <span class="pagenum"><a name="Page_68" +id="Page_68">-68-</a></span> nem tángáltam. Látszik, hogy innen +ered a szuggesztió.</p> +<p>– Én ugyan soha egy szót sem váltottam az úrfival.</p> +<p>– Maga nem, hanem a leánya.</p> +<p>– A’ bizony meglehet.</p> +<p>– De hát az a hiba, hogy az ilyesmi meglehet.</p> +<p>– Nem értem, hogy mi hiba volna benne? Hogy a fiatalok egymással +beszélgetnek, nyájaskodnak? Mink is úgy tettünk, mikor ifjak +voltunk. Nekem is volt egy diákom leánykoromban, a ki nekem +könyveket hordott olvasni; én meg pogácsával, túrós lepénynyel, +gomolyával traktáltam; de biz abból semmi hiba nem lett. Engem sem +strázsált az anyám: mégis becsületes maradtam. Jaj már annak a +leánynak, a kit az anyjának kell őrizni! A kecskeméti leánynak +hétköznap is annyi esze van, mint vasárnap, sátoros ünnepen meg még +egy kukuriczával több. Én bizony szintén nem hajduskodom a leányom +mögött.</p> +<p>– Úgy volt az régen, szomszédasszony, de most más világ van. +Bolond idők járnak. Nem nyithatok fel egy vasárnapi ujságot, hogy +azt ne olvassam belőle, hogy egy diákgyerek, egy gimnazista +összegabalyodott egy gyerekleánynyal s minthogy czéljukat el nem +érhették: vettek egy revolvert, piff-paff, agyonlőtték magukat.</p> +<p>– No, már én csak nem hagynám, hogy a leányom ilyen gyerekség +miatt agyonlője magát.</p> +<p>– Hát mit csinálna a szomszédasszony?</p> +<p>– Azt mondanám neki: azért bizony meg ne gyilkoljátok egymást. +Ha te is ilyen korán be akarod kötni a fejedet, a legény is alig +várja, hogy a torkán akadjon az Ádám csutája, hát Isten neki: +menjetek a paphoz, aztán húzzátok az igát!</p> +<p>Están úr felfújta a pofáját s nagyot sodort a bajuszán.</p> +<p>– De kettőn áll ám a vásár. Nem adják azt olyan szimpliciter, +mint a hízott libát. Az én fiam nemes ember. <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> +<p>– Már, édes Pugonyi Están uram, én nem tudom, hogy mi a +különbség a nemes ember, meg a pógár ember között: mert mind a +kettőnek keresztbe áll a szája az orra alatt; hanem azt tudom, hogy +mi különbség van a kenyér és kenyér között?</p> +<p>A szolgálók épen akkor hozták haza a péktől a kisült kenyereket. +A Liba Kis Jánosné asszonyom kenyere majd kiugrott a +szakajtó-kosárból, csak úgy ragyogott a barnapiros háta; a szép +sárga gyürkéje kétfelé dudorodva, valósággal nevetett az emberre; a +Pugonyí Están uramé meg fekete volt, mint az utcza-sár, lapos, +keletlen; s a hol egy oldalán kicsorbult a záklyás tészta, annak a +szederjes színe elárulta, hogy csupa csermelyés lisztből van sütve +ez a pikhercs.</p> +<p>– No hát tessék, nemzetes uram, mondja meg, hogy a kettőnké +közül melyik a nemes kenyér, melyik a pugris kenyér.</p> +<p>Están úr boszúsan kergette a <i>pilákat</i> dolgukra.</p> +<p>– Nem a kenyér teszi azt meg.</p> +<p>– No hát egyéb is akad még. Én a leányommal egész fixumfertig +stafirozást adok; s veszek neki, mikor férjhez adom, egy tanyát +tízezer forinton. Becsülettel kerestem, takarítottam meg: +gondoskodom róla. Hát a nemzetes úr hogy gondoskodott a fiáról? Mit +ád neki?</p> +<p>– Tudományt.</p> +<p>– Az jó neki sóra. Hát még?</p> +<p>– Aztán meg egy milliót.</p> +<p>Már erre csak azzal felelt Liba Kis Jánosné, hogy nagyot +kaczagott rajta.</p> +<p>– Rajtam pedig ne kaczagjon, Liba Kis Jánosné asszonyom. Mert +közöttünk van egy kis különbség. Az én predikátumom nem a ludak +szerezték. A maga leányán holtig rajta szárad a Liba Kis Katicza. +Az én fiamat pedig…</p> +<p>De már erre Kis Jánosné asszonyomat is elfutotta a méreg. +<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<p>– A maga fiát pedig úgy híjják az iskolában, hogy +«macskaherczeg».</p> +<p>– Macskaherczeg?</p> +<p>– Igenis; mert a nemzetes uramnak az a titulája városszerte, +hogy «macskakirály».</p> +<p>Azzal hirtelen befordult a menyecske az utczaajtón s csattanósan +becsapta azt a jól kifizetett szomszéd előtt.</p> +<p>Están úr alaposan le volt tromfolva.</p> +<p>– Macskakirály! Macskakirály! – dünnyögé hazáig; még otthon sem +tudta elfelejteni. A szobájában alig volt hová leülni; székek, +kanapé, ágy, mind teli volt macskával. A míg ő távol volt, addig +aludtak. A mint nyitotta az ajtót, egyszerre fölneszelt valamennyi; +nyujtózkodtak, görbe hátat csináltak, leugráltak, oda törlészkedtek +a lábához, s a mint végigvetette magát a pamlagon, felmásztak rá, +körülülték; az egyik mosdott, körülkenegetve a tenyerével a +pofáját, a másik dorombolt. Egy fekete-veres kandúrnak, ki a +sötétben ült, úgy világítottak a szemei. A kedvencz cziczája +odadusolta a fejét az ő borostás arczához.</p> +<p>– Macskakirály! Még miattatok esem csúfságba. Az ostoba +<i>gányó-had! Kukkó-nép! Tahó-fajzat!</i> Mit értenek hozzá? Nekik +persze a macska csak macska. Azt gondolják, Ful-Deákon túl nincsen +világ. Majd le lesznek pipálva egyszerre, úgy-e cziczuskám? Azért +is palotát építtetek a számotokra, mihelyt azt a milliót megkapom. +Macskavárost alapítok. Az lesz a neve, hogy «Gattopolis».</p> +<p>Két kis fia-czicza a nagy játszás közben úgy összekapaszkodott +az ágy alatt, hogy az egyik nyervákolni kezdett. Nem restelt +bebújni utánuk az ágy alá, igazságot tenni közöttük. A vétkest +kegyes oktató szavakkal megfeddé: «Nem szabad a testvéreknek +egymást megsérteni».</p> +<p>A szolgáló bejött, hozta a tejet a fazékban. Azt Están úr maga +szétosztá cseréptányérokba, az ujja hegyével <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> +megvizsgálva, hogy nem forró-e? Aztán a frissen sült kenyérből +aprított belé, kicsiny darabkákra széttépve. Azt szétosztá +családonkint a szoba külön plágáiba.</p> +<p>A szolgáló még azzal az impertinens kérdéssel alkalmatlankodik, +hogy «mit főzzünk ma ebédre?»</p> +<p>– Hát nézz szét a kamrában, a mit találsz.</p> +<p>A pila a kamrakulcs után tudakozódik.</p> +<p>– Csitt! Ne lármázz!</p> +<p>Están úr figyelmét egészen lefoglalja az a gyanús morgás, a mi a +kályhasutban keletkezik.</p> +<p>A kis tarka egeret fogott.</p> +<p>De milyen egeret?</p> +<p>Están úrnak egész czélszerűen berendezett egértenyészdéje volt. +Künn a tanyán összefogdostatta a poczikokat, aztán idebenn +befestette őket három színűre: a feje lett fekete, a két oldala +fehér és piros. Aztán eleresztette a szobában. Volt ott egérlyuk +elég, a hol letelepedhettek.</p> +<p>Csakugyan egy tarka egeret fogott el a czicza.</p> +<p>Megvan a varázslat!</p> +<p>Még játszik is az egérrel. Biztos a siker.</p> +<p>– Édes apám! – szólal meg a háta mögött egy hang.</p> +<p>– Ki a’?</p> +<p>Persze, hogy a Palkó.</p> +<p>– No, mit akarsz?</p> +<p>– Ha kegyeskednék édesapám kibújni onnan a padka alól.</p> +<p>– Szamár vagy, nem tudod megérteni, hogy miben működök.</p> +<p>– Hát csak azt akarom mondani, hogy már eligáltam: megyek, még +pedig tüstént indulok a legáczióba; mert Szlavonia messze van.</p> +<p>– Hm, hm. De megtértél egyszerre. Tegnap még semmi áron: ma meg +már egyszerre tüstént.</p> +<p>– Hát megtudtam, hogy a Katicza édes anyja elutazik <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> +karácsonyra Londonba, s nem akarom, hogy a Katicza becsületét +behomályosítsák a rossz nyelvek.</p> +<p>– No nézd az istentelent! Eddig csak szerelmes volt a +pógárleányba, most meg már becsüli is. Hiszen te országos +gonosztevő vagy!</p> +<p>– Azért is megyek el vezekleni Szlavoniába.</p> +<p>– No hát eredj: áldásom rád.</p> +<p>Az ilyen ünnepi legátusnak igazán egyszerű az útikészülete. Kap +egy mendikást úti kisérőnek, a ki viszi utána a vászonkuffert. +Ebben egy váltani való fehérneműje van, a selyemstóla, a mit +kölcsön kapott a kontraskribától, két rendbeli prédikáczió, meg a +kredenciális. Ez jön a mendikás hátára. Az oldalán meg a tarisznya +lóg az elemozsinával. A legátusnak magának csak a hosszúszárú +pipára van gondja. Így aztán ballagnak egymás nyomában, nagy +gyönyörűséggel; a hol kutat találnak, ott megitatnak, éjszakára +betérnek a parókhiára; a legátus a pap vendége, a mendikás a +rektoré. Fizetnek vidám adomákkal, meg új nótákkal. Kettejüknek +sincs egy garasa. Hanem becsület: az van. Hazatérett aztán már +nagyobb a terhük az összegyüjtött siklussal és kevesebb a +prédikáczióval.</p> +<p>Egy hét oda, két hét vissza: Kecskeméttől Szlavoniáig. De hát az +a tíz falu népe, a ki egyedül képviseli a magyar vallást a +horvát-szlavon királyságban, csak megérdemli, hogy évenkint +háromszor részeltessék az Isten igéjében; s bizony dicséretére +válik Kecskemétnek, hogy ő szolgáltatja a határon túl esett +atyafiaknak azt a drága malasztot.</p> +<p>A szlavoniai legátus hoz vissza magával kegyes adományokból +összegyült kerek tizenöt forintot. Szép pénz!</p> +<p>Új esztendő után néhány nappal került vissza a diák a szent +küldetésből.</p> +<p>Hát bizony egy karácsony és vízkereszt között végrehajtott +távgyaloglás után az ember nem lehet valami <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> elegáns +alak. Több ruha, csizma elvásott, mint a mennyi siklus +megmaradt.</p> +<p>Palkót még az a baleset is érte, hogy a dárdásának feltörte a +csizma a sarkát, az ott maradt Halason: magának kellett a hátán +hazaczipelni a vászonkuffert.</p> +<p>Az a vászon-kuffer olyanforma alkotmány, mint a mit a vándorló +legények hordanak a hátukon: csakhogy egyszerű fehérítetlen +vászonból készült.</p> +<p>– No, hát megkerültél, lurkó! – üdvözlé Están úr egyetlen +örökösét, a mint az betolta az ajtót a térdével. (Kulcsra nem nyilt +az: rugni kellett rajta.) Tudtam, hogy nem esz meg a farkas. Rossz +pénz nem vész el. Hát hoztál-e jó akkreditivát?</p> +<p>– Hoztam bizony egy olyan portentumot, hogy mikor azt meglátja +édes apám, a mestergerendáig fog ugrani örömében.</p> +<p>Azzal elkezdte a vászon-kuffer felső leffentyűjét kioldozni.</p> +<p>Azután belenyúlt s kihúzott belőle egy – kis, négyhetes +macskát.</p> +<p>Az még egész buta volt a bepakkolástól s csak úgy hunyorgatta az +összehúzott szemeit, fonálvékony hangon nyivákolva.</p> +<p>A kis állat háromszínű volt: fekete, veres, fehér.</p> +<p>– Itt van a háromszínű kandúr! Én találtam Szlavoniában: onnan +hoztam el.</p> +<p>De a helyett, hogy a gerendáig ugrott volna örömében Están úr, +kétségbeesetten kapott a taplósipkájához a két kezével:</p> +<p>– Mit cselekedtél? Szerencsétlen! Te apagyilkos! Te hazaáruló! +Hiszen ezáltal megfosztottad az apádat, megfosztottad +Magyarországot attól a dicsőségtől, hogy mi teremtettük meg a +háromszínű kandúrt. Átadtad a világhírt a horvátoknak. Mikor azt +megtudják, Starcsevics nemzetiségi kérdést csinál belőle, +Stroszmayer elkeresztelési <span class="pagenum"><a name="Page_74" +id="Page_74">-74-</a></span> pört indít miatta, s a horvát bán +felülteti a hadakat ellenünk.</p> +<p>– No de nem tudják meg. Én ezt a macskát úgy loptam.</p> +<p>– Loptad-e?</p> +<p>– Hát persze, hogy loptam. Macskát lopni szabad, sőt kötelesség. +Ezt a büntető kodex is megengedi. Nem tud erről senki semmit.</p> +<p>Están úr mégis elszomorodott.</p> +<p>Sok éven át kedvencz rögeszméje volt már a háromszínű kandúr +előállítása; az idén már bizonyos volt a siker felől (azokkal a +tarka egerekkel) s ime most egy simplex parasztasszony megelőzi +vele. No de mindegy, Amerikát sem Columbus után nevezték el, a ki +felfedezte. A haszon oroszlánrésze mégis ide esik.</p> +<p>– De nem fogod-e te ezt kifecsegni?</p> +<p>– Nemesi szavamra mondom, hogy nem.</p> +<p>– Ejh, húsz esztendős korodig nincs nemesi szavad. Esküdjél meg +nekem, hogy nem mondod el senkinek.</p> +<p>S azzal előkereste Verbőczyt s elmondatta Palkóval a zsidók +számára előírt eskü-mintát végtül-végig. Ebben aztán +megnyugodott.</p> +<p>Arra azután bekövetkezett a macska-princz inaugurácziója.</p> +<p>Az anyamacskák közül kiválasztatott egy, a ki még a dajka +szerepére alkalmatos. A többi macskanép kikergettetett a szobából. +Ennek a drága kincsnek Están úr ágyában csináltak helyet.</p> +<p>– No, fiú! Arany betükkel jegyezd fel ezt a napot a +kalendáriumodban. Mától fogva egy milliónak vagy az örököse!</p> +<p>– Nem anticzipálna édes apám ebből a millióból egy +fejelés-csizmára valót?</p> +<p>– Te! Te! Epikuréus! Mindig ilyen sybaritai ábrándok körül +csapong a te fantáziád. Tanulj már egyszer stoikus lenni. Diogenes +mezitláb járt. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>Ez a váratlanul kedvező sorsfordulat azonban korántsem hatott +szelidítőleg Están úr kedélyére. Sőt inkább egy démoni ötletet +erősített meg benne. Teljes diadalának tudatában elhatározta, hogy +ezt a gőgös ellenfelét, ezt a fehér czipójával dicsekedő, leányára +nagyot tartó Liba Kis Jánosnét a fekete földig fogja legázolni. +Majd megmutatja neki, hogy mit tehet egy macskakirály.</p> +<p>Karácsonytól husvétig tizenhat hét. Odáig a háromszínű kandúr +nevelése teljesen be van fejezve. Készítettek a számára egy +rangjához illő fakalitkát: abban fogják Londonba elszállítani. Maga +Están úr viszi a kincset magával, ugyanekkor fog a Liba Kis Jánosné +is egy újabb szállítmány árúval útrakelni. Azt társul veszi maga +mellé. Majd bámulni fog ez a tudatlan asszony-személy, mikor +tapasztalni fogja, hogy az ő szomszédura milyen hatalmas +szónoklatokat tart az angoloknak! Milyen becsületben részesül +közöttük. S aztán, mikor egyszer kezében lesz az a százezer font +sterling, nyakában a Society aranylánczon függő medaillonja: akkor +érezze a maga teljes semmiségét ez a felfuvalkodott asszony! Lássa +meg egyszerre, hogy micsoda nagy tenger választja el kettőjüket +egymástól!</p> +<p>Húsvét közeledtével úgy tett, mintha ő keresné a barátságát Kis +Jánosnénak. Összebeszéltek, hogy együtt utazzanak. Az asszonyságnak +is tetszett ez. «Majd csinálok én szomszéduramnak is helyet az én +szállásomon. Rég ismer a gazda. Elférünk ám egy szobában is. Nem +szól meg érte bennünket senki.»</p> +<p>(Pedig bizony még az özvegy egészen java menyecske volt; csak a +leánya miatt nem ment újra férjhez.)</p> +<p>A nagy hét szépen elkövetkezett: a Palkó megint elment +legáczióba, hogy a Katicza meg ne sértődjék; a két szülő nyugodtan +pályázhatott London felé, az egyik a világhírű kandúrjával, a másik +a lúdjaival. Megérkeztek nagy baj nélkül. Az özvegy rátalált a régi +szállására, a szokott szobájába, a hol volt két ágy is: egyik +<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span> a másik fölött, a hogy a hajók +kajütjeiben szokás. – Korán reggel érkezvén meg, nem is +vesztegették a fényes napot pihenéssel, hanem láttak a sürgős +dolgaik után. Están úrnak nem volt maradása, sietett a macskát +rejtő kaliczkával az adresszált helyre. Nem is volt szüksége +kalauzra, hisz a zsebében volt London mappája: abból ő majd +eligazodik.</p> +<p>A boarding-house tulajdonosa azonban obligát kiváncsisággal +tudakozódék a már jól ismert régi vendégénél az ujonérkezett szálló +kilétéről, mivelhogy azt neki a rendőrhivatalnál be kell +jelenteni.</p> +<p>Az angol miszter és a magyar misziz között olyanformán folyott +az értekezés, hogy volt egy angol-magyar s magyar-angol +zsebszótáruk: a mi szót aztán egymással meg akartak értetni, azt +leírta a kérdező egy palatáblára: a másik kikereste a szótárból +betürendben s meg volt az egyetértés.</p> +<p>A nevét maga beírta a vendégkönyvbe Están úr; a gazda azt +szerette volna tudni, hogy mi ő? – Kis Jánosné mondá meg neki: «Ő +az én szomszéduram». Az anglus csak az utolsó szót kereste meg a +szótárban. Az «uram»-nak van ott tízféle értelem is adva. Kikereste +a legalkalmasabbat: «husband», azt írva be a bejelentési +czédulába.</p> +<p>Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a +máséval ne törődjék. A tavaszi szállítmánynyal ugyan vigyázni kell, +hogy az ember szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással +mindenen átesett: mégis szép haszna maradt az utazásból.</p> +<p>Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az utitársa előkerült +volna. De az, a mióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott +magáról. Várt rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a +dolgot. «Itt csak nem hagyom a szomszéduramat, – mondá magában, – +az nem volna becsület. Hátha valami baja történt? Hátha eltévedt +ebben a nagy városban? Gyámoltalan ám az <span class= +"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> ilyen +tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?» Fogta magát, +felment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta +előtte, hogy az a Society, a ki a háromszínű kandúr kedvéért +alakult, ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem +járt a Cityben. De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy +útbaigazítják még azt is, a kinek nem értik a szavát. Addig adták +kézről-kézre, míg eljutott abba a nagy palotába, a hol a +rendőrsereg referál mindennap, hogy hány ember jött be a City +huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta.<a name= +"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class= +"fnanchor">1)</a> A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a +nagy állattenyésztő társaság, a ki az ő millióját kifizeti a +háromszínű kandúrért. Ott előmutatta Kis Jánosné az útlevelét, +abból beírták a nevét egy nagy lajstromba. Akkor csak arra kellett +várnia, a míg a nevét kiáltja a sheriff vagy ki a tatár?</p> +<p>A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt +mondják: «<i>Lájbekisz Dzsenuszni</i>», az annyit tesz, hogy Liba +Kis Jánosné. A szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte.</p> +<p>Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás, +szépen rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel +üdvözölte, megadva neki a tituláját:</p> +<p>«Tekintetes Alelőlülő úr!»</p> +<p>– Ah! – mondá a főhivatalnok, – Turkish woman!</p> +<p>Azt hitte, hogy <i>Allah</i> dicséretét zengi az asszony.</p> +<p>Hivatta a török tolmácsot.</p> +<p>Azzal pedig nem értették meg egymást.</p> +<p>Liba Kis Jánosné gyorsan feltalálta magát. A falon volt egy +rengeteg nagy térkép. Az umbrélája végével odabökött, a hol a +Tisza-Duna köze van.</p> +<p>Erről aztán megtudták, hogy miféle nemzet: «Höngerien wumen». +Hozattak neki magyar tolmácsot. Jó <span class="pagenum"><a name= +"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> becsületes zsidóképű ember +volt. Azzal aztán megértették egymást. Elmondta, hogy mi hozta ide. +Egy útitársát keresi, a ki már három nap óta elveszett. Leírta a +nevét egy táblára krétával: <i>Pugonyi Están</i>.</p> +<p>– <i>Pogány isten</i>, – olvasá az alderman.</p> +<p>– Nem pogány isten az, kérem alássan, mert az jó, becsületes +keresztyén kálvinista ember.</p> +<p>Az alderman komolyan mutatá a felkrétázott nevet a táblán. Ide +van írva Pugonyi Están. Arról ő nem tehet, hogy azt angolul úgy +olvassák, hogy «pogány isten».</p> +<p>Ismertető jelei: egy zöldre festett kaliczka, a miben egy +háromszínű kandúr van.</p> +<p>Mindjárt akadt gazdája! A bizony itt van bezárva, a megfigyelő +osztályban. Egy lunatikus, a ki egy macskát hord magával s beszél +valami olyan nyelven, a mit semmi nemzetbeli tolmács meg nem ért. +Csak annyit vehetni ki a szavából, hogy egy millió kellene neki. +Vezessék elő!</p> +<p>Hát bizony a jámbor Pugonyi Están uramra már a kényszerzubbonyt +is ráadták, s ha a szomszédasszonya érte nem jön, biz oda kerül a +lunatik-azilba: mint a holdból ide esett ember.</p> +<p>– No, itt van. Ez az! Ezt keresem! – kiáltá Lájbekisz Dzsenuszni +asszony.</p> +<p>De Están úr most már igazán dühös volt. Restellte, hogy ilyen +poziturában kerül Liba Kis Jánosné szeme elé, a két keze összevarrt +ujjú kabátba dugva. Szörnyen protestált a letartóztatása ellen, +persze azon az angol nyelven, a mit ő tanult.</p> +<p>– Hát miért nem beszél az úr magyarul, ha magyar? – kiálta rá a +tolmács.</p> +<p>– Azért, mert tudok angolul.</p> +<p>– De azt itt senki sem érti.</p> +<p>– Mert ostobák vagytok! Nem úgy ejtitek ki az angol szót, a hogy +írva van. Én beszélem helyesen.</p> +<p>– Már, édes pogány isten úr, «száj fairisz Rumi, <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> ruménu +vájvitu muri». (Si fueris Romæ, Romano vivito more.)</p> +<p>Erre megadta magát s magyarul beszélt.</p> +<p>Ekkor aztán levették róla a kényszerzubbonyt.</p> +<p>– Hát mi jogon fosztottak meg engemet, szabad magyar nemest, a +szabadságomtól, a szabad Albionban?</p> +<p>– Azért, mert az úr nem akart érthető nyelven beszélni, nem +engedelmeskedett a konstáblernek s engedély nélkül +majomtánczoltatással foglalkozott a City utczáin, – magyarázá a +tolmács.</p> +<p>– Foglalkozott ám az apátok lelke majomtánczoltatással! Az a +híres háromszínű kandúr volt, a mire százezer font sterling díjat +tűzött ki a Zoological Paradoxies-társulat. Ez a díj engem illet, +jog és törvény szerint.</p> +<p>Az eleven telefon, a magyar tolmács előadá az aldermannak Están +úr válaszát.</p> +<p>Az alderman még egy pápaszemet tett fel az orrára. Ezt az embert +jobban meg kell nézni.</p> +<p>– Honnan vette miszter Pogány Isten ezt a mesét?</p> +<p>– Ott van kinyomtatva az Irish Advertiserben.</p> +<p>Erre valamennyi anglus, a ki jelen volt, mind elkezdett nevetni, +a tolmács maga is alig tudott szóhoz jutni a nagy kaczagástól.</p> +<p>– Miszter Pogány Isten, az a lap a hazugságok gyára, még a neve +is hazugság, mert nem irlandi s nem advertiser. Ez ex professo űzi +a hamis hír gyártását s bátran kitűzhetne egy millió font +sterlinget annak, a ki a hirei közt egy igazat ki bir mutatni. Az a +Zoological Paradoxies-társulat nem létezett soha.</p> +<p>Pugonyi Están úr nagyon megvakarta erre a szóra a fejét.</p> +<p>– Hát aztán az én háromszínű kanduromból mi lett?</p> +<p>Erre a kérdésre a jelenlevő rendőrorvos adott választ.</p> +<p>– Az bizony, minthogy víziszony jelei mutatkoztak rajta, +rendőrorvosi intézkedés folytán gázzal megfojtatott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> Egyébiránt +mint természetrajzi ritkaság átadatott a zoological-múzeumnak, mely +kitömeti s a bőreért fizet a tulajdonosnak – tizenkét +shillinget.</p> +<p>Tizenkét shilling – százezer font sterling helyett! Ez bizony +erős devalváció. De a dicsőség mégis megvan! A háromszínű kandúr a +londoni múzeumba kerül.</p> +<p>– Kérek én erről czertifikátot kiadatni, hogy a háromszínű +kanduromat a londoni zoological-múzeum megvásárolta.</p> +<p>Az megigérték neki, hogy majd helyébe fogják küldeni, – nem megy +az olyan hamar.</p> +<p>– Hát már most elmehetek?</p> +<p>– De még addig egyelőre letartóztatva marad, míg az +«illetéktelen állatmutogatás által elkövetett kihágás miatti +rendőri följelentésből származott ügye» le nem bonyolíttatik. Hanem +ha letesz száz font sterling óvadékot…</p> +<p>– Száz font sterlinget? Olyan úr nincs Kecskeméten.</p> +<p>– De bizony csak van! – kiálta a tolmács fülébe Liba Kis Jánosné +asszonyom, s azzal felkapva a felső rokolyáját, kihúzta az alsó +kantusa zsebéből a kötött erszényét s oda pengetett az alderman elé +az asztalra száz nehéz arany szoverényt. – Még nem is csappant meg +az erszény.</p> +<p>– Így rendben van.</p> +<p>Most már csak a lakását kellett megtudni az inkattusnak, az is +rögtön előkerült a szállásadók bejelentési czéduláiból.</p> +<p>Mikor az alderman a tikettet szemügyre vette, egyszerre +négyszegletűre szaladt az ábrázatja a mosolygástól: azt látta meg +benne, hogy «husband».</p> +<p>Odább adta a czédulát a sheriffnek, a sheriff a coronernek, a +coroner a tolmácsnak; mindegyik nagyot mosolygott és a fejét +csóválta.</p> +<p>Az alderman legyőzte az arczán a mosolygást félig-meddig a +hivatalos tekintély szigorával. <span class="pagenum"><a name= +"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> +<p>– Missziz Lájbekisz Dzsenuszni, hiszen ha önnek miszter Pogány +Isten husbandja, akkor nincs szükség a száz font óvadékra, seperje +vissza az erszényébe. Elég az ön személyes kezessége, a ki tíz év +óta bejegyzett firma a poultry-hallban. Viheti a husbandot +haza.</p> +<p>Pugonyi Están uram lisztté volt őrölve, sőt új tésztává +átgyúrva.</p> +<p>Ő akarta kincshalmazával és dicsőségével eltemetni ezt a +tudatlan polgárnőt s most meg kellett érnie, hogy az szórja tele +marokkal az aranyat az ő kiváltására s a míg őt, a nagy +tudományossága mellett, lunatikusnak fogják el, addig a +szomszédasszonynak, a libaárusnőnek egy szava elég, hogy arra őt +szabadon bocsássák.</p> +<p>Liba Kis Jánosné asszonyom szépen megköszönte az aldermannak a +kegyességét s megigérte, hogy ő nagysága feleségének egy bödön +lúdzsírral fog kedveskedni a legközelebbi alkalommal.</p> +<p>– Nos hát, miszter Pogány Isten, – mondá a tolmács (az alderman +szavai nyomán), – ő felsége, a legkecsesebb királynő országaiban az +a szokás, hogy mikor egy dzsentlment az ő miledije a dutyiból +kiszabadít, az akkor annak kezet csókol.</p> +<p>Még annak is meg kellett történni, hogy Pugonyi Están uram kezet +csókoljon Liba Kis Jánosné asszonyomnak: Albion szemeláttára.</p> +<p>Mikor aztán hazakerültek a szállásukra (az omnibuszon a száját +sem nyitotta fel Están úr), azt mondá a szomszédasszonyának:</p> +<p>– Tudja-e, szomszédasszony, hogy mi az a «husband», a mit ez a +fránya boardingos az én nácionálemba beírt?</p> +<p>– Azt gondolom, hogy afféle <i>hózentráger</i>.</p> +<p>– Szimbolice igenis, de etimologice azt teszi, hogy «férj». Én +mint a maga férje vagyok bejelentve. Már most, ha azt nem akarjuk, +hogy mind a kettőnket esmeg becsukjanak hamis bejelentésért, +hamarosan szaladnunk kell a gretnagreeni kovácshoz és megesküdni. +<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span></p> +<p>– Azt a bolondot csak nem teszszük. Sok volna az már nekünk, +hanem ha akar a szomszéduram valami összeköttetésbe lépni velem, +hát akkor legyen nászuram, én meg magának nászasszonya. A fiatalok +dolga az, hogy szeressék egymást. A várt millió már úgyis leolvadt +tizenkét shillingre.</p> +<p>– De megmaradt a dicsőség – aztán meg a nemesi levél.</p> +<p>– Hát tudja mit, szomszéduram, a macskabőreért már kapott +tizenkét shillinget, a kutyabőreért adok én huszonnégyet.</p> +<p>Están úr nagyon megorrolt ezért a szóért.</p> +<p>– Asszonyság! Ilyen szent dolgokról nem szabad efféle frivol, +profán hangon beszélni. Ez nem tréfa tárgya. A nemesi armális!</p> +<p>– Nem is tréfálok, 1848 óta mindnyájan nemesek lettünk. A mi +apáink is vérrel szerezték ezt a nemességet. Nem együtt harczolt-e +Pugonyi Están uram édes apja az én apámmal? Ugyanabban a szolnoki +ütközetben, a hol a Pugonyi Están uram apja egy golyót kapott a +lábába, az én apám meg, mint huszár, levágta a maga +svalizsérját.</p> +<p>– No, ez szép szó volt szomszédasszonyomtól: «mindnyájan nemes +emberek lettünk». Így értelmezve én is elfogadom az +<i>egyenlőséget</i>; de nem abban az értelemben, hogy «mindnyájan +egyformán parasztok lettünk».</p> +<p>– Hát alkudjunk meg, szomszéduram. Tegyük össze, a mi jó, s +oszszuk ketté, a mi rossz. Én is lépek egyet, szomszéduram is +egyet. Mondjuk, hogy mindnyájan egyformán <i>polgárok</i> +lettünk.</p> +<p>– Tyhű! Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! De már «pógár»-nak nem +hagyom magam neveztetni! Inkább paraszt!</p> +<p>– Hát hiszen az is becsület. A paraszt tenyere szorítja össze a +kévét s ez a kéve a mi hazánk. Hányszor olvastam én már az ujságban +azt a szót, hogy a «munka <span class="pagenum"><a name="Page_83" +id="Page_83">-83-</a></span> megnemesít». No, hát akkor a paraszt +az igazi nemes ember.</p> +<p>– Addig-addig, hogy rádisputál szomszédasszony, hogy a Palkó +fiamból vinczellért csináljak.</p> +<p>– Biz azt akarom én. Mit erőlteti szomszéduram, ha nincs kedve a +tudós könyvekhez? Mit ér neki, ha keresztül ötöl-hatol a keserves +iskolán, ha nagy kérésre, kunyorálásra, meg a képviselőnk +közbenjárására áteresztik a vizsgákon, aztán megkapja a pecsétes +levelet, a mibe mindjárt szalonnát takarhatna, ha volna szalonnája? +Nem nagyobb nemesség-e annál egy darab puszta földjét az országnak +gyümölcstermő paradicsommá átváltoztatni? Bizony, bizony mondom, +szomszéduram, hogy akkor lesz ez a Magyarország boldog, ha a +czímerében öt veres mező helyébe zöld mezőket fognak festeni +valaha.</p> +<p>– De már ilyen vakmerőséget mondani! Még talán az én nemesi +czímeremben levő kardos kézbe is kertészfűrészt adna a +szomszédasszony?</p> +<p>– Azt biz én. S attul öröm és boldogság szállna szomszéduram +házára.</p> +<p>Pugonyi Están uram nem szólt többet. Elővette a tajtékpipáját, +megtömte dohánynyal, kicsiholt, rátette az égő taplót, rácsukta az +ezüstkupakot, kettőt szítt belőle s akkor a pipát az agyarára +szorítva, azt dörmögé félszájszegletből:</p> +<p>– Hun van hát az a huszonnégy shilling?</p> +<p class="center">*</p> +<p>A Palkó ezalatt megjárta a maga legáczióját. Tavasz lévén, a +szlavoniai pátriát el-eligálta előle más jobb tanulódiák, neki +maradt Bergengóczia: ott összesepert hat forintot csupa +négykrajczárosokban. Ez épen elég volt neki arra, hogy a +zsibárusnál egy revolvert vegyen.</p> +<p>Azzal aztán elment vizitet tenni a Katiczához.</p> +<p>Jól nevelt leány, mikor az anyja nincs otthon, csak az ablakban +szokta fogadni a látogató ifjút. <span class="pagenum"><a name= +"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> +<p>– Bucsúzni jöttem magához, Katicza.</p> +<p>– Hová készül?</p> +<p>– Nagyon messze. Az apám azt mondta, hogy a mint visszajön +Londonból, azzal a százezer font sterlinggel, engemet azonnal +elküld Angliába: ott fogom folytatni a tanulmányaimat. Én azonban +még messzebb akarok menni. Oda fel ni! A hol a hold tanítja a +csillagokat ábéczére. Oda csak nem jön utánam az a sok kutya +grammatika!</p> +<p>Meg is mutatta a leánynak a beszerzett forgópisztolyt.</p> +<p>A leányzó, bevett szokás szerint, arra kérte szíve +választottját, hogy arra az útra őtet is vigye magával. S a hogy +regényolvasott ifjú szerelmesekhez illik, kölcsönösen beleegyeztek, +hogy a mint a szülők hazaérkeznek, megszerzik azoknak a drága +meglepetést: kettős öngyilkosságukkal! Az iskolás diákok már +tizenhét éves korukban megunják az életet. Nem a diákoknak a hibája +ám ez; hanem annak az életnek.</p> +<p>Ki volt ez csinálva szépen. A Katicza meg is stikkolta már a +szemfödelét.</p> +<p>Mikor aztán hazaérkezett a két szülő: Están úr oda czitálta maga +elé a Palkó fiút, s nagy büszkeséggel vonta elő a bundája zsebéből +a zoological-múzeum czertifikátját a kitüntetésben részesített +háromszínű kandúrról. (Az árát nem írták bele.)</p> +<p>– No látod, ficzkó! A tudomány meg nem csal. Ime, a háromszínű +kandúr Anglia legfényesebb múzeumában pompázik. A díját is +kifizették s én vettem neked rajta – ide nézz – egy pompás szép +<i>kertészkést fűrészszel</i>.</p> +<p>Erre a szóra aztán nyakába borult az öregnek Palkó diák, +összecsókolta az orczáját, telesírta a gallérját – s aztán nem volt +szó többé se Angliába, se a holdba utazásról.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span></p> +<p>Azóta elmult annyi esztendő, a mennyi szükséges, hogy a fiatal +embernek benőjön a feje lágya s a homoki szőlő termővé legyen. S +most már Liba Kis Jánosné asszonyom együtt jár minden évben a +londoni piaczra Pugonyi Pálné asszonynyal, a leányával; az egyik +ludakat, a másik muskotály szőlőket szállít az ángliusoknak. Están +úr is fehér czipót eszik már csermelyés vakarcs helyett.</p> +<p>Mégis jó volt azt a háromszinű kandúrt <i>megkölteni!</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MELYIK A FÉRFI?</h2> +</div> +<p>Mikor a derék, becsületes Handa Péter uram a fiát Andrásnak +kereszteltette, nem gondolta meg, hogy azt a teljes életében Handa +Bandinak fogják nevezni, a mi egy betű különbséggel valami +czivakodást jelent magyarul.</p> +<p>Már az iskolában elkezdték a csufondároskodást a pajtásai, a +mire különben a fiú maga adott okot. Az a szokása volt, hogy minden +tanulótársának adott valami csúfnevet, a mi azon örökké rajta +száradt. A tanítói sem menekültek meg tőle. Született csúfolódó +volt. Előre ki volt jelölve az életszekere. Ebből ujságíró lesz, +vagy képviselő – akár mind a kettő.</p> +<p>A hazai tanulmányokból kinőve, mint <i>végzett</i> ember, +elutazott Angliába, a britt törvénykezést és parlamenti életet +alaposan tanulmányozni.</p> +<p>Ez is valami hallatlan.</p> +<p>Hogy egy magyar ember Angliába menjen bölcsességet és szokásokat +elsajátítani.</p> +<p>No de hát elsajátította.</p> +<p>Mikor Pestre visszakerült, már tökéletes angol volt. Szép arcza +simára borotválva, haja à la Liszt Ferencz.</p> +<p>Viselete épen megkülönböztette minden rendes embertől. Magas +inggallérjai csodaszámba mentek, ruháinak szabása daczolt minden +divattal, czipői fölött szarvasbőr kamáslit viselt s volt egy +felsőkabátja, mely alól kilátszottak a frakkja szárnyai (mindig +frakkot <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span> hordott) s ezen a kabáton csak négy gomb +volt elől gyöngyházból, de azok olyan nagyok voltak, mint egy +fagylaltos csésze. Erről mindenki ráismert messziről; mert ilyen a +szárazföldön nem termett második.</p> +<p>Sok női tulajdonság volt benne. Maga a hangja magas és csengő +volt: hát még a fecsegése! Fecsegni csak nők tudnak, csak nekik van +gyors szellemi fölfogásuk, hogy egyszerre tudjanak látni, hallani, +beszélni. Ilyen adománynyal birt Bandi. És a mi a legkiválóbb +minősítés: értett az emberszóláshoz. Csupa élvezet volt hallgatni +az asztaltársaságban. Egy asszony veszett el benne.</p> +<p>A mint az első czikkei megjelentek egy hirlapban, azok nagy +feltünést keltettek pikáns, csípős, eddig szokatlan tenoruknál +fogva, de még inkább merész irányzatukért. Gúny, szatira villogott +soraiból; főfeladatának tartotta a bevett közvéleménynyel +szembeszállni, olyan állításokkal lepni meg a közönséget, a miknek +a nagy tömeg az ellenkezőjét vallotta. Meg mert támadni olyan +ideálokat, a miket eddig a közérzület sérthetetleneknek tartott, s +fűszerezve volt a stilusa elmés élczekkel, véleményét támogatták +széles ismeretet eláruló idézetek, nagy államférfiak, világhírű +czelebritások emlékezetes mondásai. Egy könyvtár volt a fejében. +Diplomaták, művészek és művésznők neki mind modellt álltak. A nagy +financièrekkel azt csinálta, a mit akart. A szultán palotáján +keresztül látott, s a legtitkosabb királyi jelenetekről részletesen +értesülve volt. Azt meg épen nagyon jól tudta, hogy hol vannak +készülőben szenzácziós válóperek magasabb régiókban.</p> +<p>A kiadója nagyon háládatos volt iránta: lapja terjedt. A három +nyilas (ez volt az írói jegye) czikkei általános hatást keltettek. +Tele voltak azok szikrázó elmésséggel, erős kifejezései <i>repülő +szavakká</i> váltak, harapásától, csipkedésétől félt minden +jótétlélek. Azok miatt került a lap radikális hírbe. <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> +<p>A konzervativ sajtó emberei próbáltak vele szembeszállni, de +mind kudarczot vallottak. Egy szójáték elég volt az ellenség +kivégzésére. Végre aztán egy juste milieu lap vette föl ellene a +harczot, egy új irodalmi nagy tehetség támadt egyenesen a három +nyilas lehetetlenné tételére, ennek az írói jegye volt a három +mérleg. Ez is használta a kiméletlenség fegyverét: fullánk ellen +fullánkot, buzogány ellen buzogányt. Ráolvasta Handa Bandira, hogy +minden ismerete, tudákossága nyegleség, idézései merő +hamisítványok, adatai fikcziók, azok a híres emberek sohasem +mondták a csattanós kifejezéseket, az élczei nem eredetiek: +föltalálhatók mind Saphir Humoristisches Conversations Lexiconában, +az angol Punchban, a Fliegende Blätterben, a Kladderadatschban.</p> +<p>Ebből azután nagy harcz lett: a két ellenfél, a nyilas és a +mérleges, keményen egymásba harapott. A közönségnek ez rendkívül +tetszett. Mindenki ott kezdte a lapot olvasni, a hol az ő +polemiájuk foglalta el a rendes tárcza rovatát. Két egyenrangú +szellem ragyogtatta egymást fölülmuló rendkívüli tehetségét.</p> +<p>Csak jó hosszú idő mulva árulta el valaki, hogy ez a két +szellemi gladiátor – egy és ugyanazon személy. Az egyik lapba is, a +másikba is Handa Bandi írja azokat a gúnytól mérgezett czikkeket és +perlekedik magamagával, csinál pártot és ellenpártot, gyakorol +kritikát és ellenkritikát, politikai kérdések felett késhegyig menő +harczot folytat, támad és visszaver, merész eszméket szül, s +ugyanazokat kiméletlenül leöldösi. És mindezt egy és ugyanazon toll +írja: csakhogy az egyik lapnak violaszín tintával ír, a másiknak +alizarinzölddel.</p> +<p>Ez a leleplezés általános szenzácziót idézett elő.</p> +<p>Lehet rá fogadni, hogy az a <i>harmadik</i> «valaki», a ki e +leálarczozást cselekedte, megint csak ő maga volt, a Handa Bandi. +<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<p>Mi szüksége lehetett erre?</p> +<p>Az, hogy saját lapot akart kiadni. Ismerte jól a maga +közönségét. Tetszik az annak, ha valaki bolonddá tudja tenni, de +elmésen, új methodussal.</p> +<p>«Darázsfészek» volt a hetilap czíme. Illusztrált lap volt: +karrikaturái is egész új methodust teremtettek. Tódult hozzá az +előfizető sereg. A czíme elárulta a tartalmát, s a tartalma +megfelelt a czímnek. Minden szám hozta egy-egy országos nagyság +torzképét, kisérve a nagy ember (és asszony) szarkasztikus +életleírásával. Nem volt ez előtt senkise szent és megcsíphetetlen. +Jaj volt annak az alaknak, a kit állandó figurájává tett, az +százféle változatban mulattatá az olvasó világot.</p> +<p>Aztán mindenről értesülve volt, a mi csak darázscsípésre méltó. +Zárt értekezletek, titkos paktumok, tervek, a mik még csak +szándékban léteznek, eltussoltnak látszó visszaélések mind prédául +estek a szatira közlönyének. Zárt ajtó, függöny, spanyolfal nem +biztosította előtte a titkot, és a hol nem adta ki az árulkodás, +pótolta a ráfogás. S legtöbbször a koholmány az igaz.</p> +<p>Mert ehhez a mesterséghez nem elég a szellemi tehetség: élni is +kell tudni. Együtt élni a világgal, mindenütt megjelenni és vezetni +a <i>bohémet;</i> éjszakákat együtt tölteni a világfutókkal. A +darázsnak mézet is kell gyűjteni.</p> +<p>Ez élni szerető mindenféle zseniknek voltak híres tanyáik, a hol +naponkint, esténkint találkoztak. A <i>kis pipa</i>, a +<i>kávéforrás</i>, a <i>mezítlábos</i>, a <i>politikus szatócs</i>, +a <i>márványmenyasszony</i>, a <i>burgzsandár</i>, a hol a «fiatal +óriások» összegyűltek, poharazás közben eszmeharczot vívtak, s a ki +a legjobban győzte (a bort és a vitatkozást), az lett a +champion.</p> +<p>Egyszer aztán felszínre vetődött valami új merénylet a +gasztronomia világában. Az eszmét Londonból hozta magával Handa +Bandi. Itt talált vállalkozóra, a ki azt gyakorlativá tegye. Egy +vendéglős éttermet nyitott, a <span class="pagenum"><a name= +"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> melyben a felszolgáló +személyzet mind leány volt; de férfiruhában. Rövid időn kedvencz +tanyája lett az élni szeretőknek. A férfinak öltözött leányok +természetesen férfinevet is viseltek.</p> +<p>Illem és közerkölcsiség tekintetében semmi kifogásra nem volt +helyes ok. Szokatlan volt s ez tetszett.</p> +<p>A leányok elgondolhatóan mind szépek voltak.</p> +<p>Feltünő volt közöttük egy magas karcsú alak, a ki arczban nagyon +hasonlított Bandihoz: ha egymás mellé tették a fejüket, alig +lehetett felismerni, melyik az egyik, melyik a másik. Annak is +gesztenyeszínű haja volt, s à la Liszt Ferencz körülnyírva.</p> +<p>Azt suttogták, hogy jó családból való.</p> +<p>S igen sokszor tették így egymás mellé a fejüket.</p> +<p>No, az még szabad.</p> +<p>Egyszer azt mondta Bandi a leánynak:</p> +<p>– Ide hallgass rám, <i>te</i> Károly. (A leányoknak férfineveik +voltak, s e néven tegezték őket.)</p> +<p>– Hallgatok.</p> +<p>– Én <i>magából</i> Karolinát akarok csinálni.</p> +<p>– Hogyan?</p> +<p>– Úgy, hogy elveszem feleségül.</p> +<p>– Ne tréfáljon.</p> +<p>– Komolyan mondom.</p> +<p>– Mit talál rajtam?</p> +<p>– Épen azt, a mit rajta találok. Azt, hogy férfiruhában jár. Ha +a leányok férfiruhát viselnének, mind férjhez vennék őket. +Becsületemre mondom.</p> +<p>A leány nagyot nevetett rajta.</p> +<p>– Nincs azon mit nevetni, – erősíté állítását Bandi. Higyje el +nekem, Karolina, hogy én tudom, mi a férfiúi bátorság. Ismerek +férfiakat, a kik szembe mernek szállni kard élével, szurony +hegyével; de ha egy <i>varrótű</i> kerül eléjük, attól elszaladnak. +Ez a fegyverek legfélelmesebbike. Ez a férjgyilkos. Maga beéri a +férfiruhával, hozzászokott már. Annak a divatja nem változik. Van +<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> egy kucsmája, meg egy túri süvege +darutollal, télre-nyárra. Maga nem fogja tönkretenni a férjét +divatárús kontókkal. Én magát szeretem úgy, a hogy most látom. No +hát tegye a kezét a kezembe.</p> +<p>A leány gondolkozott egy kicsit: az ajánlat egészen komoly volt, +aztán csak lassan bele hagyta csúszni kezét a Bandiéba. A Bandi +keze lágy volt, a leányé mint az aczél.</p> +<p>A lakodalomhoz nem kellett nagy előkészület. Két hét szükséges +az egyházi kihirdetéshez, ugyanannyi megkivántatik a szolgálat +fölmondásához. Azalatt Bandi mindennapos vendége volt a +Valhallenak.</p> +<p>Ez volt a hírhedett vendéglőnek a neve: a fölszolgáló leányokat +hívták Valküröknek.</p> +<p>Csupán annyit kötött ki Bandi (a vendéglőssel kiegyezve), hogy a +<i>Károly</i> ez idő alatt másnak ne töltögessen pezsgőt, mint +csupán ő neki.</p> +<p>Ennél a házasságnál nem kellett gondoskodni a kelengyéről.</p> +<p>A hírlapokba nem került a menyegzői szertartás leírása. Ha csak +Handa Bandi ki nem fecsegi, hogy az eskető pap, mikor eléje +járultak, azt kérdezte tőlük: «már most, édes gyermekeim, csak azt +mondjátok meg, hogy melyitek a vőlegény és melyitek a menyasszony?» +Mikor ez adoma nyomán egy régi pályatársa kérdőre fogta: «Nem is +mondaná, Sir, hogy megházasodott» (senkivel sem volt pertu, s +mindenkit Sirnek szólított), egész komolyan válaszolt rá: «Nem +kérdezte ön, Sir».</p> +<p>A háztartásban sem történt semmi változás. Bandinak kétszobás +garszonlakása volt, előszobával: elegáns bútorzattal: arra sokat +adott. Abban párosával elfértek. Kiszolgált az inas, takarított a +házmesterné. Étkezni a korcsmába jártak, ki mikor hozzájutott, +sohasem együtt. Bandi folytatta a rendes életmódját; Karolina ezt +rendes dolognak találta. A ki ujságíróhoz ment feleségül, az +szokjék hozzá, hogy annak az éjszaka a nappala. <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> +<p>Hanem télen együtt jártak korcsolyázni. Karolinának is kedvencz +sportja volt ez.</p> +<p>Egyszer aztán az történt, hogy Bandi alatt leszakadt a korhadozó +jég s Karolina szemeláttára elmerült a víz alá.</p> +<p>Felesége sikoltozására előkerültek a mentők s kihalászták a +vízbeesettet, életre dörzsölték, szanatoriumba vitték, nehéz beteg +lett s mire fölgyógyult, mind a két lábára megbénult, mankóra +szorult: kerekes székben vitték haza.</p> +<p>– Most már nincs hátra más, mint hogy főbe lőjem magamat, – +mondá a férfi a feleségének elkeseredetten.</p> +<p>– Hogy mondhatsz ilyen rettenetes szót?</p> +<p>– Nyomorékká lettem.</p> +<p>– Dehogy lettél. Hisz megmarad a szellemed, a lelkierőd, az a te +egyéniséged. Most fogod még igazán megmutatni, hogy mit tudsz +teremteni. Nagy munkákat fogsz írni, a mikről annyit ábrándoztál. +Én sokat éltem írók között, hallottam, miről beszéltek. Azonkívül +olvastam is sokat. Elmondták, hogy volt egy hírhedett +tréfaköltőjük, Nagy Ignácznak hitták, a ki húsz évig oda volt +kárhoztatva a karszékéhez, járni képtelen, s azalatt írta +kötetszámra legelmésebb életképeit, karrikaturáit, a mik az egész +közönséget fölvillanyozták. Egy másik humoristánk, Pákh Albert, a +legelső ujdonságíró és szatirikus, ifjúságától kezdve ágyban meg +kádban töltötte az életét, s a mit azalatt írt, szikrázott és +gyújtott, csupa életvidámság volt. Hát a németek legszellemesebb +írója, Heine, nem «madracz-kriptában» töltötte-e el éveit, a mik +alatt költeményeivel besugározta az egész világot? A bénának +szárnyai vannak.</p> +<p>A nagy példák fölemlítése hatott az íróra.</p> +<p>– Aztán nem marad ez így, – biztatá őt neje; – vannak hathatós +gyógyvízfürdők, a mik csodákat tesznek. Te vissza fogod nyerni +épségedet. A villany helyreállít. <span class="pagenum"><a name= +"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> +<p>– De azalatt elsilányodik a lapom. Ennek az éltető forrása az +eleven napi élet, a hírhallás, a szemlélet, a mendemonda. Ez mind +el van veszve rám nézve, ha a karszékemből meg nem mozdulhatok. +Elvesztem a földet magam alól, ha a társaságot elvesztem.</p> +<p>– Nem fog elveszni semmi. Én fölveszem a te ruháidat s eljárok +mindenüvé, a hol te tárgyaidat szoktad keresni, színházba, +gyűlésekre, korcsmákba; hiszen szokva vagyok hozzá, az volt a +hivatásom. Mindent hazahozok neked, a mire szükséged van, én +megfigyelem, följegyzem az adatokat, s te azokból remeket fogsz +alkotni.</p> +<p>És úgy lett, a hogy a nő mondta. Megfordult a családi életrend. +A feleség járt el kóborolni, s a férj várt türelmesen a +hazatértére. Karolina meghozta számára a pikáns témákat, éles +biráló szemmel találta meg a napi élet kényes mozzanatait. A +«Darázsfészek» elevenebb lett, mint valaha volt.</p> +<p>Lassankint Karolina maga is kedvet kapott a férje mesterségéhez. +Egy-egy pillangó jegyű czikkecske a lapban feltünést keltett, a mi +hézagpótlónak lett beszúrva. Azt Karolina írta. Voltak jó ötletei s +az emberszóláshoz úgy értett, mint nemének bármely tagja – vagy +mint a férje.</p> +<p>Egy késő este üres tarsolylyal tért haza az asszony. Nem történt +semmi följegyzésre méltó a világban.</p> +<p>Pedig dehogy nem történt. Nagyon is érdekes eset volt, a mit +suttogva adtak odább. De csak suttogva. Egy nagy tekintélynek +örvendő politikai czelebritás esete volt az, a ki képviselői +állásával szertelenül visszaélt s megvesztegetés, zsarolás +vétségével vádoltatott. De senki sem mert hozzányúlni. Kitünő vivó +és hírhedett pisztolylövő volt. A mellett népszerű vezérszónok, a +kinél kész a párbaj, vagy a mi még rosszabb, a dementi.</p> +<p>Karolina féltette a férjét, nem avatta bele e titokba.</p> +<p>De a mellett a férje lapját sem foszthatta meg egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> ilyen nagy +izgalmat keltő témától, melytől visszhangozni fog az egész +ország.</p> +<p>Azt tette, hogy maga írta meg a szenzácziót keltő czikket s a +kisérő torzképet is ő rendelte meg a karrikatura-rajzolónál. Bandi +nem tudott róla semmit. A lapja összeállítását, áttekintését +munkatársára bízta. Ez volt Karolina.</p> +<p>Az a czikk úgy hatott a közönségre, mint a bomba.</p> +<p>Maga Handa Bandi is meg volt lepve általa, mikor a saját lapját +kezébe kapta.</p> +<p>– Ezt te írtad? Ezt a képet te rajzoltattad? – kiálta +Karolinának. – Én sem tudnám jobban! Magamévá teszem.</p> +<p>És talpraugrott kerekes karszékéből. De csak visszahanyatlott: +még mindig bénák voltak a lábai.</p> +<p>A következményekre nem sokáig kellett várni.</p> +<p>Karolina ott ült az íróasztal előtt a dolgozószobában. A Bandi +világoskék smokingját viselte, a milyen szintén nem volt a világon +második. Virított.</p> +<p>Kopogtak az ajtón: belépett két úr, állig begombolkozva, kalap +és pálcza a kézben. Átadták a névjegyeiket.</p> +<p>– Szerkesztő urat keressük.</p> +<p>Karolina kitalálta, hogy mi járatban vannak.</p> +<p>Ezek párbajsegédek.</p> +<p>Könnyű lett volna nekik azt mondani: «Tessék a másik szobába +átsétálni, ott találják».</p> +<p>Azok aztán találtak volna ott egy nyomorékot, a ki a két lábára +állni nem bir: ettől fegyveres elégtételt kérni nem lehet. Hanem +ezzel aztán a lapja is elvesztette volna egész hatását a +közönségre. Egy szerkesztő, a ki csak tollal harczol, szúr, vág, de +sértéseiért férfimódon helyt nem áll, a magyar közönség előtt +halott ember.</p> +<p>Karolina összefonta a karjait a mellén, fejével daczosan +hátravetette a hosszú haját s azt felelé:</p> +<p>– Rendelkezésükre állok. <span class="pagenum"><a name="Page_95" +id="Page_95">-95-</a></span></p> +<p>Az urak látták, hogy emberükre akadtak.</p> +<p>– Ön írta ezt a czikket? – kérdé a magasabbik.</p> +<p>– Én írtam. (Nem is hazudott vele.)</p> +<p>– Megbizónk, a ki ebben sértve van, ezért lovagias elégtételt +követel.</p> +<p>– Szolgálok vele.</p> +<p>– Lesz szives megnevezni a segédeit.</p> +<p>Karolina a lap két munkatársának a nevét írta föl Handa András +névjegyére. Átadta nekik. Átvették és távoztak.</p> +<p>Karolina értesítette a segédeit.</p> +<p>Megállapították a föltételeket. Pisztolyra megy a dolog.</p> +<p>Kardra nem vívhatnak, mert ahhoz le kell vetni az +öltönyöket.</p> +<p>Bandi nem tudott meg a dologról semmit.</p> +<p>Másnap korán reggel ment végbe a párbaj a lovassági +kaszárnyában.</p> +<p>Karolina férje ismeretes kabátját viselte, azzal a négy +csigaházgombbal.</p> +<p>Az első golyóváltás befejezte a párbajt.</p> +<p>Karolina golyója keresztülfúrta ellenfele karját, míg annak a +lövege Karolinát mellben találta, de olyan szerencsésen, hogy +egyikébe a nagy gyöngyházgomboknak ütődve, arról lepattant. +Különben halálos lövés lett volna. A fenomenális gomb kicsorbult a +szélén. Karolina meg sem tántorodott a golyó ütésétől.</p> +<p>A hirlapok természetesen közölték a párbaj körülményeit, a +segédek jegyzőkönyvét, a hogy ez nálunk bevett szokás. Így aztán +Bandi is megtudta ez eseményt. A kabátja gombján esett csorba +tanúja volt annak. Nem kell helyette másikat venni: viselheti azt +diadaljelül.</p> +<p>Ekkor tudta meg, hogy micsoda kincset bir az élettársában.</p> +<p>De még nem tudta meg egészen.</p> +<p>Ennek az esetnek messzeható következményei lettek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> +<p>A leleplezett képviselőre sok hiba derült ki, egész +bűnlajstromot olvastak a fejére. Karaktertelenség, hamisság, +vesztegetés, simoniai árulás!</p> +<p>A bukott nagyságot mindenki üldözőbe veszi. A képviselőnek a +kapott golyó után a társadalom minden nyilai repültek a pellengérre +kötött alakjába: nem volt maradása, le kellett mondania a +mandátumáról, s elbujdokolnia bérczes otthonába, a hol senki sem +olvas hirlapot.</p> +<p>Handa Bandi pedig egyszerre egy nemzeti hőssé emelkedett. Ő volt +a sárkányölő lovag, ki a korrupczió hidrájának a fejére mert +taposni. Lapjának a közönsége mesésen fölszaporodott, s a kiadók +versenyeztek ajánlataikkal, melyik bocsáthassa közönség elé +összegyüjtött humoros kedvcsapongásait.</p> +<p>Egyszerre herczeggé lett téve. Nagy szállást fogadott, konyhát +tartott, inas, szobaleány szolgálta ki. Hanem azért a Karolina csak +maradt a férfiruha-viselésnél. A cselédek őt tartották az +«úrnak».</p> +<p>Az <i>asszony</i> folytatta a titkos föladatát. Féléjeken át +kóborolt és gyüjtötte a becses anyagot Bandi számára s mikor +küldetéséből hazakerült, akkor bedörzsölte a férje lábszárait +gyógyító balzsamokkal s rakta a jeges borítékot a fejére. Kora +hajnalban már felköltötte a férje s diktálta neki az álmatlan +fejében kifőzött czikkét.</p> +<p>Bandi nagy népszerűségre vergődött. S a népszerűségnek nemcsak +ragyogása, hanem haszna is van.</p> +<p>A porrá zúzott képviselő üresen maradt helyére őt kiáltották ki +képviselőjelöltnek.</p> +<p>– De furcsa lenne, ha megválasztanának képviselőnek, – mondá +Karolinnak.</p> +<p>– Én azt igen természetesnek találnám.</p> +<p>Vannak rá esetek, hogy azt ingyen kapja meg az ember.</p> +<p>Egyszer csak hire futamodott, hogy a választókerületből +<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span> száztagú küldöttség jött föl a fővárosba, +szeretett jelöltjük üdvözlésére.</p> +<p>Az üdvözlésnek legalkalmasabb formája ily alkalommal a +fáklyás-zene. Ez is bekövetkezett.</p> +<p>No most állt elő aztán a kritikus helyzet.</p> +<p>A csodahős két mankóval menjen tisztelői elé? Egyszerre vége +lesz minden illuziónak.</p> +<p>Pedig már hangzik a Rákóczi-induló, fénylik az utcza a +fáklyáktól.</p> +<p>S a mi elkerülhetetlen veszedelem, azok szónokolni fognak s +viszonszónoklatot várnak.</p> +<p>– Te csak maradj a karszékedben, – mondá Karolina. – Majd +elvégzem én velük a dolgot.</p> +<p>– Ne tégy bolondot!</p> +<p>– Okosat fogok tenni.</p> +<p>Azzal felölté a négygombos kabátot, fölcsapta a fejére a begyűrt +angol kalapot s kilépett merészen az erkélyre.</p> +<p>És aztán tartott egy olyan programmbeszédet rögtönözve, hogy azt +egetverő tetszésvihar követte s másnap a lapok tele voltak a +magasztalásával. Milyen zseniális ötletek! Mily merész fordulatok! +Mennyi eredeti eszme! És különösen az a csengő <i>hang</i>, a miről +Bandi, az asztaltársaságok szóvivője annyira ismeretes volt. A +kézmozdulatai is mind rá vallottak. És az a négygombos kabát.</p> +<p>Tökéletes volt a siker.</p> +<p>S meghozta rá a diadal pálmaágát a kivívott képviselői mandátum. +Bandi megválasztatott. Helyébe küldték a jegyzőkönyvet, a +megbizást.</p> +<p>De már most aztán be kellett vallani az igazat.</p> +<p>A képviselőházban csak az igazi Handa András foglalhatott +helyet. Karolina csak mint kisérője mehetett vele az országház +folyosójáig. Ott ki kellett szállnia Bandinak kerekes +zsöllyeszékéből s mankóira támaszkodva tipegni a törvényhozói +helyére a leghátulsó padban. <span class="pagenum"><a name= +"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> Ott leülhetett. Olyan +párthoz tartozott, mely sohasem szavaz <i>fölállással</i>.</p> +<p>Karolina pedig ment a hirlapírói karzatra, jegyzeteit +csinálni.</p> +<p>Minden szem nézte őket s minden száj azt kérdezte:</p> +<p>«Melyik a férfi?»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A DRÁGA KARÁCSONYI KALÁCS.</h2> +</div> +<p class="summary">(Szájhagyomány.)</p> +<p>A ...y Barnabás az utolsó kardszakadtáig ott szolgált a +fejedelem táborában; jelen volt a trencséni ütközetben is, a hol +Rákóczinak a lova elbukott a kuruczsánczban, védelmezte Árva várát +s egyike volt a kevés híveknek, a kik a fejedelmet szomorú +számüzetésébe Rodostóba követték, innen mindenféle csalóka remények +délibábjai után repdesve bevándorolta Francziaországot meg a +Németalföldet, élvezte e közben a török barátságot, sorbethtel és +fekete kávéval, a franczia sympathiákat, csinált borral és +czitromvízzel s a hollandi vendégszeretetet, dupla sörrel és +almaborral s miután mind valamennyivel elrontotta a gyomrát, a mint +az utolsó reménység gyökere is elszakadt Rákóczi Ferencz fiának +elhalálozásával, akkor vette észre, hogy a szakálla kezd őszülni. +Egész addig, a míg volt mit reményleni, mindig fiatalnak képzelte +magát.</p> +<p>Ekkor aztán elővette a honvágy, azt gondolta, hogy visszatér a +hazájába.</p> +<p>Hiszen volt neki még itthon mit felkeresni. Valaha módos, +vagyonos ember volt Magyarországon s mikor átlépte az ország +határát a fejedelemmel együtt, akkor még fiatal feleséget hagyott +itthon, meg egy kis fiút, a ki fapálczán lovagolt s egy még kisebb +leányt, a ki a kis macskáját öltöztette fel kisasszonynak: annak +bizony már jó tizennyolcz esztendeje. <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> +<p>Meglehet, hogy azok még most is élnek.</p> +<p>Az új király régen kegyelmet adott már a hazatérni kívánó +bujdosóknak, soknak az elkobzott birtokát is visszaadta s lettek +belőlük nyugodalmas hazafiak.</p> +<p>Barnabásnak is szép birtoka volt ott a Dunántúl – +hajdanában.</p> +<p>Mikor a nemzeti ügy, a miért harczolt, hanyatlani kezdett, ő +ugyan nem tett le a reményről, hogy az még valaha újra fel fog +támadni s «lesz még szőlő, lágy kenyér!», hanem addig is azt a +birtokot szerette volna valahogy a gyermekei számára megtartani. E +végett valami furfangot gondolt ki. – Volt neki egy kedves jó +czimborája, tőszomszédja a dunántúli birtokán, a neve helyett csak +egy ✝-et teszünk ide, mivelhogy keresztes lovag is volt valósággal, +ahhoz egy este lóháton beállított. Mikor magukra maradtak, azt +mondta neki:</p> +<p>– Csehül vagyunk, komám. A török megrágta a szíjat. A lengyelbe +meg belenyertünk, mint Bertók a csíkba. «Szalad a kutya Szeged +felé, csóválja a farkát Buda felé.»</p> +<p>– Ez bizony baj, – mondá a jó barát, megértve belőle +mindent.</p> +<p>– Hanem hát «késő bánat, ebgondolat», – «oláh is okosabb vásár +után» s aztán «jobb egy lámpás elől, mint kettő hátul».</p> +<p>A jó barát ezzel mind tökéletesen egyetértett.</p> +<p>– Annál fogva, minthogy a «nánási szentnek is maga felé hajlik a +keze», én pedig semmiképpen nem tudom kitagadni magamat, ha egyszer +azt kérdik, hogy «hol voltál, mikor az ég zörgött» s utoljára is +«jobb az élő kutya a döglött oroszlánnál…»</p> +<p>– Igaz a’!</p> +<p>– No hát. Én magam csak tudom, hogy mit teszek. De megint azt +nem szeretném, hogy ha be talál ütni az idő, a mikor mindennap +nagypéntek, a szegény feleségem <span class="pagenum"><a name= +"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> meg a gyermekeim úgy +maradjanak ki a birtokból, mint a káposztatorzsa a hóbul.</p> +<p>– Hát mit gondolsz?</p> +<p>– Azt gondoltam, édes czimborám, hogy ezt az én szomszéd +birtokomat eladom teneked pro forma. Tudod, csak úgy látszatból. +Zálogba adom neked az egészet – egy aranyért s te azt birtokodba +veszed és használod kedved szerint, a míg én oda leszek. Így majd a +fiskus nem kobozhatja azt el. Ha pedig egyszer elvonul a zivatar s +akár így, akár amúgy visszakerülök erre a földre; vagy pedig ha én +elpusztulok odakinn s a gyermekeim előállnak a nevemben, akkor az +egy arany zálog visszatérítése mellett, te kedves czimborám, megint +kiadod a birtokot. Ráállasz-e?</p> +<p>– Hogyne állnék?</p> +<p>– Erről azonban nem csinálhatunk formális contractust, mert ha +megtudják, észreveszik a jámbor cselt s még magad is bajba +kerülhetsz, hanem csak úgy rövid kézből adunk egymásnak levelet s +azt mind a ketten jól elteszszük, hogy rá ne találjon más.</p> +<p>Ebben szépen megmaradtak, Barnabás úr átadta a birtokát a jó +barátnak, azt bele is statuálta nagy csendesen, a tőle kapott +záloglevelet meg odaadta a velejárt legkedvesebb emberének, vén +sáfárjának, rábízva erősen, hogy azzal nagy okosan igyekezzék +felmenni abba a görbe országba, a hol most a felesége lakik kicsiny +családjával, saját birtokocskájának falusi gerendás kastélyában s +ott ezt a levelet jól eldugja, hogy minden bolond ember rá ne +bukkanjon. Azzal ezer üdvözletet küldve feleségének, apró +gyermekeinek, felkapott a lovára s ment bújdosni a világba.</p> +<p>Szöghajú, délczeg férfi volt, mikor elment, őszbecsavarodott, +törődött alak lett, mire visszakerült.</p> +<p>Nem bántotta már senki itthon, azt sem kérdezték, merre +járt?</p> +<p>Annyi keserves viszontagság között soha ki nem adat <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> a +tarsolyából azt az egy aranyat, a mit zálogbecsképen vett át a +czimborájától, vissza is hozta azon módon.</p> +<p>Első dolga is az volt, hogy annak a portáját felkeresse.</p> +<p>Kérdi a legelső hajdutól, a kit a kastély udvarán megkap: itthon +van-e a nemzetes úr?</p> +<p>– Tyhű, vitézlő uram! Deszkát árul az már Földváron, de milyen +régen!</p> +<p>(Deszka – a koporsó, Földvár – a sír.)</p> +<p>– Hát ki lakja most ezt a kastélyt?</p> +<p>Mondott aztán neki a hajdú két olyatén nevet, hogy majd kitörött +bele a nyelve. Az egyik német volt, a másik még sokkal inkább +burkus. Katonatiszt urak vették nőül a jó czimbora két +kisasszonyát.</p> +<p>Hát hiszen azok is szívesen látták a bujdosó vendéget; tudott az +már minden nemzet nyelvén, eldiskurálhatott velük.</p> +<p>Hanem azt sehogy sem akarták megérteni, hogy az a szomszéd +birtok, a melyiken most ők gazdálkodnak, ezé a kopott uraságé +legyen.</p> +<p>– Nem szólt erről a megboldogult?</p> +<p>– I vász nid, – volt a válasz.</p> +<p>– Nem hagyta meg a testamentomában, hogy ezt nekem, vagy a +gyermekeimnek vissza kell adni valaha?</p> +<p>– I vász nid.</p> +<p>– No Szent Ivásznid! Most vagyunk hát már ott, a hol a tót a +kárászszal! Az pedig az én birtokom, mind, egész a körtefáig, száz +ember megesküszik rá.</p> +<p>Azok csak azt tudták, hogy a megboldogúlt azt úgy akvirálta.</p> +<p>– Akvirálta ám, de csak zálogba, ideig-óráig, a mikor a zálogba +adott aranyat visszahozom érte. Azon mód itt van most is a +táskámban.</p> +<p>Az új földesurak, nagy okosan, azt mondták erre, hogy ők bizony +vissza is bocsátják a birtokot, csak egy akkora írást hozzon arról +az egyezségről, mint a tenyere. <span class="pagenum"><a name= +"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> +<p>– Hozok is; egybe itt leszek azonnal; megvan az az írás, jó +helyt pedig, karsamadiner az uraknak.</p> +<p>Azzal nem időzött tovább, hanem csörtetett fel oda Tótországba, +a hol a feleségét a fenyveserdős völgyi lakban elhagyta; meg sem +pihent, míg haza nem ért.</p> +<p>Volt nagy öröm, mikor ismét egymásra találtak. A derék, hű +asszony megvolt ugyanis jó egészségben. Termete igenis gömbölyűre +talált megtelni.</p> +<p>– Hej, galambom, – mondá Barnabás úr az első összeölelkezés +után, – emlékezel-e még rá, mikor legutoljára láttalak, ölemben +vittelek át a Vág-szigetbe. Ha akkor ott felejtettelek volna, most +nem tudom, hogy hoználak vissza?</p> +<p>Az asszony arcza csak még gömbölyűbb lett ettől a tréfától.</p> +<p>– Hát a Pista gyerek hol szaladgál?</p> +<p>– Hjaj, lelkem, a Pista gyerek már szolgabiró s a markálison +jár.</p> +<p>– Nézze az ember! Hát az Erzsi leány, az én kis aranyos +leányom?</p> +<p>– A te kis aranyos leányodnak tegnap keresztelték a második +szülöttét, rég menyecske az már: Tury Boldinénak hívják.</p> +<p>– No nézd! Én pedig még most is hordom a tarsolyomban azt a kis +piros czipellőt, a mit Stambulban vettem a lábára, hogy majd jó +lesz neki, ha visszakerülök.</p> +<p>– Az most jó lesz a nagyobbik unokádnak!</p> +<p>– Hát ilyen nagy volna az idő?</p> +<p>– Bizony sok víz lefolyt azóta a Vágon.</p> +<p>– De a vén sáfár csak megvan?</p> +<p>– Ugyan, hova gondolsz, édes kincsem? hiszen az most már száz +esztendős volna.</p> +<p>– Hát az is meghalt? De csak odaadta neked elébb halála előtt +azt az írást, a mit rábíztam, hogy őrizze meg?</p> +<p>– Adott biz az nekem, édes lelkem, egy egész határ <span class= +"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> írást, +de már akkor magyarázni nem tudott, a nyelvét ütötte meg a szél. Én +meg diákul nem tudok. Ott van valamennyi a padláson: egy tele +ládával. Mind ott találod, a mit még meg nem ettek belőle az +egerek, vagy el nem hordták a szolgálók.</p> +<p>– Egerek! Szolgálók! – ordítá fel rémülten Barnabás úr s egy +szót sem vesztegetett többet a hitvesi enyelgésre, hanem rohant fel +a padláslépcsőn, megtalálta a nagy ládát, telehányva a családi +levéltárral: azt egyszerre kifordította a földre; a sok archæolog +egér futott belőle szerteszéjjel: ő maga meg neki feküdt s elkezdte +levélről-levélre sorba szedegetni a papirospetrenczét.</p> +<p>Ebéd ideje lett, mire elkészült vele. A keresett levél nem volt +az iratok között.</p> +<p>Hítták ebédelni azalatt; dehogy ment! Neki állt a padlás minden +zege-zugát felkutatni: hátha oda dugta el az iratot a sáfár? Az +asszony maga is feljött utána a padlásra hívogatni:</p> +<p>– Mind elhűl a leves!</p> +<p>– Kell is nekem most a leves! Hagyjatok békében!</p> +<p>S addig le sem került a padlásról, a míg be nem sötétedett. Nem +találta azt az írást.</p> +<p>– Sohse törd magadat miatta, – biztatá a jó feleség. – Más +embernek a birtoka is elveszett már; majd csak megélünk az én +szegény kis jószágomból, ha eddig megéltünk; a gyerekek a maguk +szárnyára vannak már eresztve, nekünk meg nem sok kell már. Azért +legyen jó kedved. Egyél, igyál. Nézd, mindent felhordtam, a mit +hajdanában tudtam, hogy szerettél.</p> +<p>Már az igaz. Úgy csak nem traktálja a császárt a maga +Leibkochja, mint a hogy a jó magyar háziasszony meg tudja +vendégelni az ő szeretett urát mindenféle jókkal.</p> +<p>Az ő keze csinálta azt mind.</p> +<p>Azt a fain, jó fonott kalácsot is, a minek még az <span class= +"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> illata +is csupa életre gerjesztő. Éppen következett a szent karácsony +ünnep, arra készült az a kalács.</p> +<p>Barnabás úr kapta-félretette a gondját s hozzálátott a régóta +nem ízlelt süteményekhez. Azt a jó, puha, fehér kalácsot csak úgy +gyűrte befelé frissében.</p> +<p>Az a jó asszony gyönyörködött a hazatért bújdosó derék +étvágyában.</p> +<p>– De legalább vakard le a kalácsról azt a papirost.</p> +<p>Szokása a papirosnak, a mit a tepsibe tesznek, hozzásülni a +kalács fenekéhez.</p> +<p>– De gutát vakarom! Együtt jó az!</p> +<p>A mint azonban egy új darabot akar megint törni Barnabás úr a +kalácsból, rátekint arra a félig elmállott, barnára pörkölt +papirdarabra, a mi a kalácshoz volt ragadva s arra csak leesik az +álla ijedtében. Az volt a keresett zálogos levél. Ráismert a névről +meg a dátumról; de a többi már hiányzott. A szolgáló azt találta +éppen a papirládából előrántani. S ezzel a karácsonyi kalácscsal +egyike a legszebb birtokoknak lett a régi család helyett két újnak +átbocsátva.</p> +<p>– No feleség, – mondá Barnabás úr, megtörölve a száját ettől a +falattól, – drága ebédet eszik a török császár, még drágábbat a +chinai császár, de olyan drágát, mint én ma, soha az öreg apjuk sem +evett, mert én megettem a dunántúli dominiumomat.</p> +<p>Ez pedig igaz történet!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A TUDTÁNKÍVÜL BÉKEANGYAL.</h2> +</div> +<p>Ő exczellencziája özvegy Szentjóby grófné előkelő állást foglalt +el a fővárosi magas világban.</p> +<p>Rangfokozatát megboldogult férjétől örökölte, a ki valóságos +belső titkos tanácsos volt, a ki bizonyosan a boldog túlvilágban is +megtartotta a rangját; mert ott is megbecsülik az olyan embert, a +ki titokban tudja tartani azt, a mit nem tud.</p> +<p>Az özvegy grófné minden közhasznú, jótékony és közművelődési +egyletnek választmányi tagja volt: adakozásgyűjtésben +kifáradhatatlan. Respektálta is minden ember. A kapusnak ki volt +adva rendeletben, hogy ha azt a czinóberpiros hintót meg látja +állni a bejárat előtt, mondja, hogy az uraság elutazott +kormányozhatatlan léghajóval a mennyországba.</p> +<p>Hanem a jour fixeire distingvált társaság szokott egybegyűlni s +termeiben a szép szellemek találkoztak.</p> +<p>Egyszer aztán nevezetes családi események történtek a +Szentjóby-palotában.</p> +<p>Az első volt egy házasság. A család egyetlen sarja, egy +grófkisasszony, férjhez ment egy ismert nevű grófhoz. A +menyasszonyról azt beszélték a rossz nyelvek, hogy nagy +rokonszenvvel viseltetik a drámai művészethez, férfiképviseletben, +a vőlegényről pedig, hogy ugyanazt a szenvedélyt táplálja keblében, +de nőnemű megszemélyesítésben. És így egészen egymáshoz +illenek.</p> +<p>A második esemény pedig volt egy gyászeset a családban, +<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> a mely rövid időn követte az +örvendetest. A grófnőnek egy öreg nagynénje halálozott meg, a ki +rengeteg birtokot hagyott rá örökségül. Eddigi vagyona egy +millióval szaporodott.</p> +<p>És ez nagyon helyes intézkedés volt a rendező sorstól, hogy a +gyászeset követte a menyegzőt, mert ha megfordított sorrendben +következnek az események, akkor a haláleset miatt elhalasztódik a +menyegző, a hathetes gyász miatt, s ezalatt az ismerősök és +tisztelők könnyen megtévedhettek volna, hogy melyik névjegyre írják +a P. F.-et, melyikre a P. C.-t.</p> +<p>A kik a hieroglifokkal ismerősök, tudni fogják, hogy a P. F. +annyit jelent: «pour féliciter», a P. C. pedig: «pour condoler» +(üdvkívánatul, részvétül).</p> +<p>Nem kell hozzá nagy rosszalkodás, hogy az ember az adott esetben +ezt a kettőt összetéveszsze.</p> +<p>Természetesen özönlött a társaság minden rétegéből az üdvözletet +és részvétet tanúsító névjegy a grófnéhoz; egy herendi +porczellánveder egészen megtelt vele.</p> +<p>A teljes gyászév leteltével aztán Szentjóby grófné illem- és +szokásszerűnek tartá az udvariasságot viszonozni.</p> +<p>A kik a látogató-jegyeket behajtott szegélylyel küldték föl, +azok személyesen adták át azt a portásnak, tehát azoknak a +viszonozás is személyesen elviendő. A ki póstán küldte, annak +ugyanazon úton felelnek, nyomtatott válaszszal.</p> +<p>A grófné örökség fejében még a nagynénjének régi hű cselédjét, +az inasát is fölfogadta; a saját inasát komornyikká léptette elő, +azontúl a János dolga volt a bakon ülni s a futószolgálatot +végezni.</p> +<p>A János jelenté, hogy a hintó előjárt.</p> +<p>– Jól van, János. Most látogatóba megyünk. Majd én füttyentek, a +hol meg kell állni. Vegyen magához hét vagy nyolcz darab +látogató-jegyet, tegye a livréeje ujjhajtókájába. Én sehol sem +szállok ki a hintóból, <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= +"Page_108">-108-</a></span> hanem maga ugrik le a bakról s egyet a +látogatójegyekből kézbesít az illető portásnak vagy esetleg +házmesternének, az általam megnevezett úr vagy asszonyság számára. +Mindenik névjegynek a szélét behajtja balfelől. Megértette? Tudja, +hol állnak a névjegyek?</p> +<p>Hogyne értette volna? Hogyne tudná?</p> +<p>A János aztán kikeresett nyolcz darabot azokból a névjegyekből, +a melyek a porczellánvázában föl voltak halmozva, a +legtetszetősebbeket: azok már be is voltak hajtva szélről, azokat a +kabát ujjhajtókájába dugta s aztán szépen kiosztotta, a hol +füttyentettek neki, megmondva a portásnak vagy házmesternek, hogy +miféle úrnak vagy asszonyságnak szolgáltassa azt át.</p> +<p>A grófné, elvégezve udvariassági feladatát, hazatért.</p> +<p>Nem is sejtette, hogy micsoda zürzavart kavarintott a körjárata +alatt.</p> +<p>A János csupa idegen nevezetességek névjegyeit osztotta ki a +látogatással megtisztelteknek. Ilyeket talált ő a +porczellán-vederben e czélra felhalmozva, a mivel aztán csodálatos +félreértések operett-tárgyainak szolgáltatott kidolgozásra méltó +anyagot.</p> +<p>Az első átadott névjegyet egy sokat emlegetett országos +képviselő kapta meg, a ki híres volt az interpelláczióiról. Ez a +névjegy származott a török konzultól «P. F.» jegyzettel. +(Üdvözlet.) A honatya mindjárt kitalálta, mi okon jutott e +megtiszteléshez. Nemrégiben lepte meg az összes miniszteriumot +azzal az interpelláczióval, hogy mit szól hozzá, ha Bosznia +Magyarországba bekebeleztetik: akkor az ottani mohamedán hitű +honfitársaknak a próféta által megengedett többnejűség a +Szent-István koronája országainak területén jogi érvényességet +fog-e nyerni s a kétfeleségű férj gyermekei nálunk is +törvényeseknek fognak-e elismertetni? Szándékozik-e e sok miniszter +közül valamelyik e bizonytalan helyzet megorvoslására egy novellát +a Ház elé terjeszteni? A mely kérdésre, egy miniszter <span class= +"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> sem +lévén a Házban, a Ház elnöke azt a határozatot mondta ki, hogy a +fontos ügy ki fog adatni az ó-gyallai csillagvizsgáló +igazgatójának, hogy tudakozza meg a csillagok járásából, mi fog +Boszniával történni az idők teljességében?</p> +<p>Bizonyára ezt az interpellácziót vette szivére a magas porta +konzuli képviselője; ennek a következménye a látogatójegy a +nagyjelentőségű «P. F.»-fel.</p> +<p>Nem is késett az országos szónok a jelzett látogatást még aznap +személyesen viszonozni, legújabb szmokingját felöltve, melynek +oldalzsebébe oly módon dugott egy zsebkendőt, hogy annak zöld +csücskéje a zsebből kikandikált. A medzsidie-érdemrendnek a +szalagja zöld. Ezt a gyöngéd czélzást el fogja érteni a finom +tapintatú török diplomata, a kinek a magyarok iránti szeretete +köztudomású.</p> +<p>A nagy szónok igen szívesen fogadtatott a diplomata által. A +beszélgetés tárgya természetesen a képviselőházi interpelláczió +volt, a mely alkalommal nem mulasztotta el a magyar honatya az +Izlám-hit iránti respektusának kifejezést adni, beleszőve azon +hajlandóságának kivillanását, hogy ő maga is kész volna a sokat +igérő mohamedán vallásra áttérni, ha az bizonyos előkészülettel nem +volna összekötve.</p> +<p>A diplomata finom szarkazmussal vágott eléje:</p> +<p>– Ön a fejnek kopaszra borotváltatását érti, úgy-e? No, ez +múlhatatlan: a többnejűség miatt van, hogy a sok feleség ki ne +téphesse a gazdának a haját.</p> +<p>– Holnaptól kezdve borotváltatni fogom a fejemet.</p> +<p>És két hét múlva megkapta a nagy szónok a medzsidie-rendet. A +mihez a János tévedése segítette.</p> +<p>A második névjegytévesztés valóságos jócselekedetszámba ment. +Egy a felső köröket régóta nyugtalanító testvéri viszálynak lett +megszüntetője.</p> +<p>Mind a kettő rokonszenves alak volt: a Stanczi is, meg a Blikus +is (a gyerekkori álnevükön hítta őket <span class= +"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> +mindenki). De a magas körökön kívül még a publikum is szerette +őket. Az a publikum, mely az alagi, budapesti, freudenaui turfon a +favoritokra és outsiderekre fogadni szokott. A két testvér sokat +emlegetett sportsman volt. Mind a kettő versenyistállót tartott s +futtatásaik eredményéről a napilapok referálni szoktak. Egyszer +aztán a Stanczinak a biztos nyerőjét megelőzte fél lófejjel a +Blikusnak a paripája. A Stanczi ezt nem tűrte békével. Óvást emelt +a futtatás ellen. Azzal vádolta a nyertes versenytársat, hogy +megvesztegette az ő jockeyját, hogy tartsa vissza a lovát. A +Derby-díjról volt szó. Pör lett belőle. Tanúkat vallattak: urak, +jurorok, jockeyk, pályabirák, virágárúsnők hívattak föl +bizonyságtételre. A dolog elmérgesedett, a lapok is fölkapták, +szenzácziós rovat lett belőle.</p> +<p>Hiszen más családban is megesik, hogy osztályos testvérek egymás +közt összevesznek, de ilyen nevezetes pöresethez rendkívüli +körülményeknek kell találkozni. Azzal vádolni egy sportsmant, hogy +jockeyt vesztegetett meg! Egy ilyen hercze-hurcza az egész high +life-ot megeczetesítette. A mint egy úri estélyen ők ketten +megjelentek, egyszerre félbeszakadt minden kedélyesség.</p> +<p>Érezték ezt a kellemetlen helyzetet maguk a testvérek is és +szívesen kiegyenlítették volna, de nem tudták, hogy kezdjenek +hozzá; a büszkeség tiltá egyiknek is, a másiknak is, hogy az első +lépést megtegye.</p> +<p>Egyszer aztán egy tavaszi meeting alkalmával a Stanczi az +úrlovasok gátversenyénél fölbukott a lovával a palánkátugratásnál, +a ló lábát törte, a lovas pedig zúzódásokat szenvedett, a mik +orvosi kezelés alá vétettek.</p> +<p>Ekkor érkezett hozzá a Blikus látogatójegye a «P. C.» +részvétjelzéssel.</p> +<p>Stanczi elérzékenyült.</p> +<p>– Hát mégis van szíve a bátyámnak, – mondá s <span class= +"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> rögtön +hivatta a titkárát. Megbízást adott neki, hogy csomagolja össze +valamennyi aktáját annak a keserves zsoké-proczesszusnak s vigye el +a bátyjához, adja át neki, szünjön meg ez a kellemetlen versengés a +testvérek között.</p> +<p>És ezzel elvonult a sötét felleg a magas társaság egéről +végképpen.</p> +<p>És ezt megint a derék János jóhiszemű tévedésének lehetett +érdemül beszámítani.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A harmadik tévedéses látogatójegy egy nagyon szövevényes +szívbeli viszonynak adott szerencsés kibontakozást. Az úrfi +bonvivant volt, az úrhölgy pedig szigorú erkölcsbiráló. Egyébiránt +vőlegény és menyasszony voltak. A menyasszony megtudta, hogy a +vőlegénye egy orfeumi divának udvarol. Ebből összezördülés, +szakítás, a jegygyűrű visszaküldése következett.</p> +<p>Ez eddig rendben van. Ekkor következett azonban az a még +rendesebb fázisa a történetnek, hogy a hirhedt starját a kis +deszkának (brettli) magasabb regiókba emelte egy muszka +impresszárió, a ki elszerződtette ballerina-asszolutának egy +szentpétervári operetthez, a melynek protektora egy uráli +aranybánya-tulajdonos.</p> +<p>Ezért igazán megérdemelte a magyar szeladon, hogy «P. F.» +jegyzékű névjegyet kapjon ünnepi ajándékul. Szerencse volt rá +nézve, mert ő ruinálta volna magát a csábító szirén miatt.</p> +<p>Az üdvkívánó névjegy azonban az egykori menyasszonya nevét és +koronáját viselte. A galán megértette a dolgot, magába tért. +Sietett azonnal az elvált jegyeséhez, lábaihoz vetette magát, +megbánta bűnét, esküdött, hogy sohasem követi el többet!… Azzal +megkapta a teljes bűnbocsánatot s kivívta a jegygyűrű +visszacserélését.</p> +<p>Így tett boldoggá egy szerencsétlen jegyes párt jóhiszemű +tévedésével a becsületes János.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span></p> +<p>Egy névjegy a fővárosi szinházak egyikének igazgatójától +származott és egy fiatal bohémhoz tévedt, a ki szívesen látott +alakja volt az előkelő társaságoknak, mint szellemes fölolvasó, +causeur és poseur, hivatására tárcza- és színműíró. Legközelebb egy +vígjátéka az akadémiai pályázaton egy szó híja, hogy el nem nyerte +a kétszázaranyas jutalmat. Dicséretet nyert, jeligés levele +fölbontatott: neve kikürtöltetett.</p> +<p>Szentül azt hitte, hogy ehhez a sikeréhez gratulált neki az +igazgató. Kapott az alkalmon, sietett a darabjával az +üdvözletküldőhöz. Szívesen fogadták, a darabja huszonöt előadást +ért, ő is nyert vele, a szinház is.</p> +<p>Ezt is a János sütötte nyélbe.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Ugyanegy házban lakott két ismeretes alakja a fővárosi +közéletnek: az egyik operai énekesnő, a másik szatirikus írónő.</p> +<p>A primadonna jóformán kihízott már az Elvirák szerepköréből. A +mi alkalmat adott egy élczlapnak egy gunyoros kép közlésére, a +melyben a primadonna szerelmet vall a szíve választottjának (olasz +előadás volt): «Io t’amo, Io t’amo», mire a tenorista ijedten hőköl +vissza: «Tu m’ami, Tu m’ami!». A művésznőnek alapos oka volt azt +hinni, hogy ez a persiflage az átellenese gonosz ötlete volt. Annak +volt egy papagálya, a ki (!) az udvari szoba ablakában levő +kalitjából, a mint a folyosón megjelenni látta az énekesnőt, +elkezdte hangosan kiabálni: «Tu mámi!» E miatt engesztelhetetlen +ellenségeskedés támadt a két úrhölgy között. Egyszer aztán a +beszédes szárnyas megczáfolta azt az állítást, hogy a papagályok +élete száz esztendőre nyúlik; az írónő kedvencz madara hamarább +bevégezte a magáét. Kitömették, úgy tették az ablakba.</p> +<p>Akkor kapta az írónő azt a bizonyos látogatójegyet az énekesnő +nevével és a «P. C.» jegyzettel. Világos volt, hogy ez a +sajnálkozás a kedvencz madárra vonatkozik; egyéb családtag nem +hiányzott. E részvétnyilatkozat <span class="pagenum"><a name= +"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> megnyerte az írónő szívét +s azontúl a hirlapok csak magasztalták az énekesnőt. Az +ellenségekből jóbarátnők lettek.</p> +<p>Nem sejtette senki, hogy ez a János műve volt.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A fővárosban volt egy előkelő klub, a mely kizárólagosabb volt +minden eddig létezőknél; a czíme ez volt: «Várurak klubja». Tagja +csak olyan magyar nemes lehetett, a kinek a birtokán saját +várkastélya volt. Ha lakható állapotban, az is jó. De ha várrom +volt, még erősebb jogczím. Ez utóbbi esetben csak arra volt +kötelezve a klub-tag, hogy az ősi romot épségben fönntartsa. Sehol +a világon annyi ős várrom nem létezik, mint Magyarországon. Ezek +hirdetik a nemzet dicső múltját és a honalkotás körüli +érdemeit.</p> +<p>Sajnos, hogy e dicső emlékek egy része bevándorlott idegenek +kezébe került. Ilyen új földesúr volt az a sok milliomos vállalkozó +is, a ki a magyar fölvidéken nagybirtokossá cseperedett föl. Derék +ember volt, iparvállalatai ezer munkásnak adtak kenyeret. Vára is +volt, teljesen lakható állapotban, még az ős-magyar főúr ódon +bútorzatával, vasembereivel, vas csatakigyóival: maga is itt lakott +az országban. Hanem egy erős akadálya volt annak a régnövesztett +vágyának, hogy a «várurak klubjá»-ba bejuthasson. Annak az elnöke +intranzigens arisztokrata volt. A klub alapszabályai szerint nem +volt elég ahhoz a váruraság, ahhoz magyar nemesség is kellett, az +elnök szerint pedig még valami más is. Az új földesúr nem is +próbálta nyitogatni a bezárt paradicsom ajtaját. Pedig már bárói +rangot is nyert – érdemeiért. De csak afféle birodalmi bárói +rangot, a mit a várurak klubja nem respektál, s nem tehette ki +magát egy esetleges refusenek.</p> +<p>Ekkor jött János a maga alkalomszerű intervencziójával.</p> +<p>Az új földesúrnak ezüst tálczán hozták föl a kilenczágú koronás +névjegyet a várurak elnökének teljes czímzetű <span class= +"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> nevével +és a «P. F.» jegyzettel. Ez már érthető megnyilatkozás. Az új +földesúr rögtön sietett érintkezésbe lépni a megtisztelő +dinasztával s fölajánlott neki a várurak klubja számára húszezer +aranyat az ősi várak s azokat szegélyező podhrágyok +helyreállítására. A melyre egyhangúlag beválasztották – még pedig +tiszteletbeli tagnak, a mi nagy kitüntetés.</p> +<p>Ez is jól sikerült.</p> +<hr class="tb" /> +<p>De legokosabb volt, a mit János elkövethetett, a midőn a két +hátralevő névjegyet, a melyre az ő irástudománya szerint két +asszonynév volt (némi megtoldással) írva, mint egymáshoz +tartozókat, gombostűvel összetűzte s úgy kézbesítette a +Bristol-vendéglő portásának.</p> +<p>Az a két névjegy ugyanis az özvegy grófné leányáé és vejéé volt: +«P. C.» aláírással. A nagynéne gyászesete fölötti sajnálkozás +jelzése. A kinek pedig felküldettek, az volt a megboldogult +nagynéne régi házibarátja, a ki abban a hitben élt, hogy miután a +grófnő az elhunyt nagy birtokát örökölte, a házibarátot is átveheti +örökségül: az uraság javakorában levő legényember, ha a szürke +szakállát leborotváltatja s a bajúszát feketére kipödrögeti, senki +sem mondja, hogy több negyven esztendősnél; a grófné pedig +özvegyasszony, a kinek még igényei vannak az élethez. Elkezdett +látogatásokat tenni s magát vacsorára ottfelejteni s a közben +ajánlatos tulajdonságait ragyogtatni.</p> +<p>Ekkor jutott a kezéhez az a két összetűzött névjegy a +fiataloktól. «Pour condoler.» Megértették. Keresztülláttak a +tervén, bevágták az útját. Azontúl aztán hagyta a szürke szakállát +újra megnőni. S nem fente ki a bajúszát fekete kenőcscsel s nem +járt el az öreg grófnéhoz szupirozni.</p> +<hr class="tb" /> +<p>És így a János a maga inaseszével egy óra alatt hét olyan okos +dolgot hozott rendbe, a mit a hét keleti bölcsek sem intézhettek +volna el tökéletesebben.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A HÓHÉR KÖTELE.</h2> +</div> +<p class="summary">(Rémtörténet.)</p> +<p>Gyuri barátunk igen jól készült, derék ifjú gentry, a ki az +egyetemet kitünően végezte, a rigorozumon hatalmasan megállta a +helyét még Szilágyi Dezsővel és Pulszky Gusztival szemben is. A +legközelebbi választásoknál mint képviselő fog visszakerülni +Budapestre s akkor majd megválik, hogy hát Szilágyi Dezső és +Pulszky Guszti olyan jól meg tudnak-e felelni mindenre, mikor ő +fogja examinálni a hajdani professzorait?</p> +<p>Meg lesz pedig választva okvetetlenül, mert a mérsékelt +ellenzéki klubban hiányzik a «negyedik» a tarokkpartienál. Apponyi +nem tud, Horánszky nem akar, Beöthy Ákosnak elve ellen van, +Fenyvessy Feri más mulatságot talál; egyszóval, hiányzik a +negyedik. Gyuri barátunk pedig, a mellett, hogy a tudományokban +tökéletes, még kitünő tarokkista is.</p> +<p>Kérem, ne tessék iróniának venni. A tarokk nem kártyajáték. A +tarokk magasabb művészet, a tarokk poézis, a tarokk drámai és +vígjátéki alkotás, a tarokk strategia, a tarokk politika, a tarokk +jellempróba, a tarokk prófétai ihlet, a tarokk a világnyelv.</p> +<p>Egyszóval, az nem olyan könnyű, mint artézi kutat fúrni. +(Általános helyeslés.)</p> +<p>A ki ennek a jelszavait érti!</p> +<p>Csakhogy a mult ősztől kezdve egész karácsonyig határozott nagy +<i>pech</i>je volt Gyuri barátunknak. Mindíg <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> +veszteséggel kelt föl az asztaltól. Már utoljára arra a szóra +fakadt, hogy «ha én muszka volnék, akkor én lennék az <i>egyetlen +kozák</i>, a ki minden ütközet után consequenter halva maradt a +csatatéren».</p> +<p>A karácsony délutánt idefenn tölté a fővárosban, rangjához illő +ifjú gentlemanek társaságában, István bácsi, kedves nagybátyja +házánál, a kinek nevenapját megünnepelni jött le onnan a görbe +felföldről.</p> +<p>Vacsoránál kérdezi tőle István bácsi (a ki a másik szobában +harmadmagával kaláberezett): «No, Gyuri öcsém, hát hogy <i>ütött +be</i> a tarokk?»</p> +<p>– Megint <i>elvertek</i>, mint a kétfenekű dobot. Jégeső volt +földindulással vegyest. Hallott valaha bátyám ilyeneket a +tarokkozás világtörténetében? Kapok tíz tarokkot a kezembe, kilencz +<i>primőrrel</i>. <i>Solot</i> még sem mondhatok, mert két +<i>fekete fináncz vulpes</i> van mellette. Különben is két +<i>összekötött ultimo</i> van a táblán, azt <i>begombolni</i> +opportunusabb. Kérem a <i>talont</i>. Az elsőben van két +<i>dáma</i>, a pirosából. Azokat hagyom a szent eklézsiának; a +másodikban felfordúl két <i>király</i>: egy piros, meg egy fekete. +– Éljen a köztársaság! – <i>Pagátot vadászok!</i> Ha csak magában +lesz is. – A harmadikban van egy <i>király</i>, meg egy +<i>spahi</i>. Mind a kettő a <i>tökök</i> familiájából. Négyet +láttam belőle. Ez <i>braziliai király</i>. Kénytelen voltam +visszamenni az ötödikre. Hát tudhattam én, hogy mind a két király +<i>influenzás</i>? Kimondom a <i>dráj madadúrt, pagát-fogást</i>. +Ha kihívó vagyok, még a <i>volátot</i> is. Megkontrázzák a +játékomat is, a <i>tuletroát</i> is, a <i>pagát-fogást</i> is: +egyik jobbrul, másik balrul ráhínak a <i>kompromittált +királyaimra</i>, s két ütéssel <i>bikává</i> tesznek a +<i>volát-kártyám</i> mellett. Fizetek százhuszonnyolcz +<i>blokkot</i> háromfelé. Hallott ehhez hasonlót bátyám?</p> +<p>– Soha.</p> +<p>– De ez mind semmi ahhoz, hogy az ellenfeleim meg micsoda +<i>rinoczerosz-szerencsével</i> játszanak ellenem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> Itt van +a Muki: megtartja a talont, vesz ötödikre: nem rebeg semmi +tarokkot, hanem kimondja a <i>trullt az ultimóval</i>. Én +<i>hinterhandban odavágok</i> neki egy kontrát tizenegy tarokkal, +játéknak, ultimónak, pagátfogással vegyest. Hát nem megcsinálta az +ultimót a maga kilencz tarokkjával az én tizenegy tarokkom +ellenében?</p> +<p>– Az lehetetlen.</p> +<p>– Mindjárt kifejtem a tényállást. A Muki három szine mind a +kettőnkével <i>renonsz</i> volt. A Nusi három tarokkja az enyimek +felett <i>szüperiőr</i> volt; háromszor <i>szürkupot</i> csinált; +engem háromszor <i>megtalált</i>, akkor a Muki levágta a +<i>szept-majorját</i>, a nyolczadikra kiugratta az én +<i>szüperiőrömet</i> s a színemen <i>hazavitte</i> a +<i>bohóczot</i> legvégűl.</p> +<p>– Ez példátlan katasztrófa a tarokk történetében.</p> +<p>– Ha így üldöz a balsors, felhagyok a tarokkal, s átmegyek a +whiszthez.</p> +<p>– Ne tedd azt, öcsécském. Inkább hódítsd vissza a +szerencsédet.</p> +<p>– Csak tudnám, merre van a frontja? A classicus szerint «fronte +capillata, capite calva est». (Elől hajas, hátul kopasz.)</p> +<p>– Hát arra én kommendálhatok neked egy biztos szert. Hordj a +zsebedben egy darabot egy akasztott embernek a köteléből. Meglátod, +hogy <i>mammuth</i>-szerencséd lesz.</p> +<p>– Mameluk legyek, ha meg nem teszem! De hol kapok én ilyen +kötéldarabot?</p> +<p>– Hát hol másutt, mint a hóhérnál? Ezt nem árulják a +galanterie-boltban.</p> +<p>– S hol kapható ez a derék ember?</p> +<p>– Azt is megmondhatom egész bizonyossággal. Egyszer magamnak is +utána kellett járnom, mikor a peczérek a newfoundlandi kutyámat +elfogták. A mester magánlakása a Ferenczvárosban van, nem messze a +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> templomtól; hanem az irodája, a hol a +hivatalos működését teljesíti, az kinn van a városon kívül, túl a +gyárakon egy puszta téren álló házban, a mit mindenféle palánkok és +korlátok vesznek körül. Ott tartják a befogott állatokat, a miket a +pribékjei őriznek.</p> +<p>– Odamegyek, felkeresem.</p> +<p>– Hanem elébb vacsoráljunk meg szépen.</p> +<p>– De hátha azalatt a hóhér lefekszik?</p> +<p>– Dehogy fekszik! Hisz az is keresztény ember. Annál is ólmot +öntenek ma este, s éjfélkor misére mennek. Addig te is ráérsz +vele.</p> +<p>Ezzel aztán hozzáültek a jó malaczpecsenyéhez; a mihez derekasan +bevált a Pista bácsi saját termesztésű bakatora; megeredt a vidám +adomázás; egy kicsit tűzbe is jött a fiatalság a politika fölött. +Volt közöttük, a ki jól adta a kormánypártit, csak azért, hogy a +többit <i>ugraszsza</i>. Némettel, muszkával nagyhamar elbántak; +itthon a vármegyéket, odakinn Lengyelországot régi fényében +helyreállították: Gyuri barátunk minden merész eszménél magához +ragadta a vezérszerepet, a mi illett neki «rettenetes».</p> +<p>– De csak nem mernél most elmenni a hóhérhoz egy darab kötélért, +– veté oda a mindent megkontrázó veszedelmes Muki pajtás.</p> +<p>– Azért is el merek! – kiáltá Gyuri, kirúgva maga alól a széket. +– Ebben a szent perczben!</p> +<p>– Ohó! Akkor veled megyünk mind a hárman.</p> +<p>S a mit kimondtak, azt meg is tették. Fiakkert hozattak, nagyot, +négyülésest, hogy útközben is folytathassák a tarokkot. A térdeikre +terített plaid volt a kártyaasztal.</p> +<p>Az érdemes gyepmester úr háza elé érve, becsengetett a négy +ifjú, s bebocsátást nyert könnyű szerrel.</p> +<p>A mester salonjában a karácsonyfa volt felállítva, égő +viaszgyertyákkal és repülő czukorangyalkákkal. A család +apraja-nagyja nagy örömben volt az ajándékok <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> fölött, +a miket a Jézuska hozott számukra. A legkisebbik sarjadék az +apjának a térdén lovagolt s dicsekedve mutogatta a hajas babát a +nagyobbik bátyjának, a kinek már széttéphetetlen képeskönyv mellett +volt muszáj örvendezni.</p> +<p>A szomorú hivatalú házigazda külső megjelenésére nagyon kedélyes +alak. Sötétszőke haja, vidám piros arcza, kiborotvált álla, +erőteljes termete valami csendes foglalkozású iparost enged +sejteni, félelmes kezein kék és zöld köves pecsétnyomó gyűrűk.</p> +<p>– Mit parancsolnak az urak? – kérdezé nyájas tekintettel a +családi ünnepély közepébe betoppanó uraktól. A kicsikét a karjára +emelte, mert az nem akart az apja öléből leszállni: erőszakosan a +nyakába csimpajkozva mind a két karjával.</p> +<p>Gyuri barátunk előadta az idejövetelük czélját. Ő egy darab +kötelet szeretne jogos tulajdonává tenni, a mely már egyszer emberi +igazság végrehajtására szolgált.</p> +<p>A mester udvarias szavakban fejezé ki sajnálatát a fölött, hogy +nagyon tisztelt látogatója óhajtásának azonnal eleget nem tehet. +Mivelhogy a kérdéses tárgyat ő abba a házba, a hol a családja +lakik, eltenni nem szokta; hanem minden egyes szomorú alkalommal +odaajándékozza a legényeinek: azok aztán csinálnak abból maguknak +némi kis mellékjövedelmet. Akadnak babonás emberek, a kik azt +hiszik, hogy ilyesmi használ a fogfájásnak, meg hogy a kártyában +szerencsét hoz.</p> +<p>– S hol vannak azok a legények?</p> +<p>– Rendesen ott tanyáznak az üzleti háznál: de ma éjjel +bizonyosan mind az éjjeli misére mentek. Hanem ha okvetetlenül +kivánja uraságod azt az említett tárgyat megszerezni, hagyja itt +nálam a lakása czímét; én majd értesíteni fogom, ha kapható +lesz.</p> +<p>Gyuri barátunk ott hagyta a névjegyét, s boldog karácsonyünnepet +kivánva, czimboráival együtt visszavonult. <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> +<p>Ezzel a kalanddal aztán vissza kellett menni ismét a Pista +bácsihoz; volt mit elmesélni rajta; az ifjú társaság együtt +kvaterkázott reggelig; akkor aztán ki-ki nyugalomra hajtá +fejét.</p> +<p>Másnap Gyuri barátunknak úgy rémlett, mintha azt álmodta volna, +hogy ő az éjjel a hóhérnál volt, s ott egy karácsonyfát látott. De +bolond fantáziája is van az embernek álmában!</p> +<p>Az ünnepek után Gyuri barátunk haza utazott rendén a maga +hegyes-völgyes vármegyéjébe.</p> +<p>Kezdődtek a nagy körvadászatok. Gyuri barátunknak ez volt a +jobbik szenvedélye. Szomszédjában mind nagy földesurak laktak: maga +is azoknak az osztályához tartozik. Majd itt, majd amott vívtak +döntő harczot a nyulakkal: az elesettek száma közölve lett a +hirlapok vadászati rovataiban.</p> +<p>A vadászat fáradalmai után következett az uri lakoma. A lakoma +után egy kis nemzeti ferbli: ez a vadászok játéka; ehhez nem kell +tudomány, csak kurázsi, s annyi ember játszhatja, a hány csak az +asztalhoz hozzáfér.</p> +<p>Gyuri barátunkat még a ferblinél is üldözte a balsors. A négy +disznója megbukott a girigári ellenében. Elijesztették 17-el, mikor +neki 20-a volt. Ha két filkóra kóstáltatott, kapott ki két +nyolczast. Ez már nem pech volt, hanem aszfalt!</p> +<p>S mikor legjavában foly a munka, vágtató paripa dobogása hangzik +a vadásztanya udvarára, s nemsokára betoppan egy marczona alak a +vidám vadásztársaság közé. A haja, szemöldöke csupa zuzmara, a +bajusza merő jégcsap. Rá nem lehet ismerni, a míg fel nem olvad; +beszélni meg nem tud, úgy be van rekedve.</p> +<p>Ez a Gyuri barátunk nagyságos mamájának a huszárja.</p> +<p>Csak annyit tud ellihegni fujtató szavával, hogy a <span class= +"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> +nagyságos asszony küldi általa ezt a levelet a nagyságos úrnak, +lóhalálában.</p> +<p>Gyuri barátunk felnyitja a levelet s ezt olvassa belőle:</p> +<p>«Kedves fiam!</p> +<p>Irtóztató dolog történt! Atyád nincs itthon. Még nem tud semmit! +– Jőjj azonnal haza! Kétségbe vagyok esve!»</p> +<p>Mi történhetett otthon?</p> +<p>A levélhozó huszár nem tudott egyebet elrebegni, mint hogy a +nagyságos asszony ma este egy táviratot kapott, melyre elkezdett +szörnyen jajgatni, kiabálni, s őtet rögtön kergette ezzel a +levéllel, hogy keresse föl a nagyságos ifjú urat, akárhol +találja.</p> +<p>Persze az egész czimboraság rögtön ott hagyta az egész +czupász-kasszát, nem kérdezték többé, mi a vizi? hanem valamennyien +mind «blindre» befogattak a szánkóikba s vágtattak a vadásztanyáról +a Gyuriék kastélyához. A jó barátok el voltak szánva, hogy Gyuri +pajtásukat, bármi szerencsétlenség érte is a családját, magára nem +fogják hagyni.</p> +<p>A nagyságos mama már a verandán várta türelmetlenül az érkező +fiát. Közel volt az elájuláshoz; sőt el is dőlt egy kicsit, a mint +a karjai közé zárhatta. Mire magához tért, már akkorra a jó barátok +is megérkeztek.</p> +<p>«Mi történt. Mi rémhír jött?» kérdezé minden arcz némán.</p> +<p>– Nézd! Nézd! Ezt a táviratot! – mondá minden idegeiben +reszketve a drága jó mama. – Most hozták stafétával.</p> +<p>A távirat így szólt:</p> +<p><i>«Uram! A kötél készen van. Szolgálatjára áll. Kozarek +budapesti hóhérmester.»</i></p> +<p>– Mit jelent ez a borzasztó távirat?</p> +<p>Gyuri pajtás körülvakargatta a fejét és nagyon összehunyorította +<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span> az ábrázatát, félre sandítva a +körülálló czimborákra, a kik a mindjárt kitörni készülő nevetés +felvont puskáival czéloztak feléje, s aztán ezt mondta:</p> +<p>– Tudod, édes mama, ez – <i>üzleti titok!</i></p> +<p>Erre aztán következett egy általános dechargea a +kaczagásnak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A CZÁR ALBUMA.</h2> +</div> +<p>Az orosz czárok nagy pártolói a művészetnek, különösen a +képírónak.</p> +<p>Három egymásután következő czár hagyta örökségbe a trón utódjára +a mi zseniális művész-hazánkfiát, Zichy Mihályt, kinél jobb rajzoló +jelenleg az egész világon nincs. Zichy Mihályt mindenütt magával +hordja a czár, utazásaiban, medvevadászataiban: művész hazánkfia a +végzetes vasuti katasztrófánál is együtt menekült meg a czárral a +halál tornáczából. Az ő rajzónja örökíti meg a czár minden +élményeit, még az olyant is, a minőnek a tablójára azt írta a czár, +hogy «ayez esprit!» (legyen esze!).</p> +<p>Egész albumokat töltenek meg művész-hazánkfia remek rajzai, s +ezek mind a czár tulajdonát képezik. Van köztük olyan is, mely +mesterséges zárral csukódik: kívül a táblájára nyomtatva «erotica» +(szerelmes dolgok). Azok is művészi becsű alkotások; régi classicus +felfogásban, minők a Pompéjiből előkerült festmények a nápolyi +múzeumban.</p> +<p>Van azután a czárnak egy nagy albuma, mely az ázsiai népek +változatos typusait, viseletét, háztáját tartalmazza gyönyörű +aquarellekben, a legelső orosz festőktől kiállítva. (Bolti ára +ötezer rubel.) Ennek a példányaival csak koronás fők salonjai +dicsekednek. Hisz annak magának kell egy könyvtári őr!</p> +<p>Hát még a rengeteg orosz birodalom európai tartományait +<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span> ismertető művészi albumok! És a +külföldi uralkodók ünnepi ajándékai! A jubileumos emlékek. A főurak +és egyháznagyok hódolatának tolmácsolói, miknek bekötési tábláinál +versenyez a művésziesen préselt és köszörült maroquin a pazar +értékü színarany táblával, melyet ó-orosz zománcz-diszítés tarkit: +meg az egy darab malachitból és lapis lazuliból faragott +foglalatok. S a ki e drága táblákat felnyitja, alattuk még nagyobb +kincseket talál: világhírü mesterek remekműveit, aquarellben, +rézkarczban, aczélmetszetben.</p> +<p>Hát még a tömérdek fénykép-album, melyekben dicsőséges, +diadalmas jelenetek vannak megörökítve, képekben, miknek teremtő +művésze a napsugár volt! Flották találkozása, koronás urak +díszlakomája, uralkodói esküvők, szoborleleplezések, (a kiváló +főalak rajtuk a czár).</p> +<p>Azután a természet ritka tüneményeit egyesítő albumok, miknek +képeit a teleskop és mikroskop rögzítette.</p> +<p>Közben egy-egy anatomiai, kórtani album is, a mit ha ideges +hölgy kiváncsiságból fel talál nyitni, nagy hirtelen be is +csapja.</p> +<p>Az új czárnénak nagy élvezet az albumokat végiglapozni. A +gyöngéden szerető hitves, a költői kedélyű nő, a fogékony lelkű +népanya annyi megismerésre méltó képet talál ez albumokban. Talán +olyanokat is, a mik egy kis fejcsóválásra késztik: hol járt ennek a +művésznek a fantáziája? Mythologia az! S aztán arról ki tehet, hogy +a mai világban is vannak hamis istenek! Sőt hamis istenasszonyok +is: azok még többen!</p> +<p>Csak egy album volt elzárva fekete, afrikai bölényszarvból +készült ládikóba, a mihez nem lehetett a czárnőnek hozzáférni. A +czár mindig magával hordta a kulcsát.</p> +<p>Pedig a czárnő gyakran meglepte a czárt, mikor egyedül volt az +album-tárában, annál a felnyitott ládikónál, a fekete bőrkötésű +albumot kezében tartva s abban figyelmesen lapozgatva. A meglepett +czár hirtelen betette az albumot a tartályába s rázárta a födelét. +<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span></p> +<p>A czárnő is asszony. S az asszonynál a kiváncsiság betegség.</p> +<p>– Mi van abban az albumban?</p> +<p>– Az nem neked való.</p> +<p>– Nem nőnek való?</p> +<p>– Nem czárnőnek való.</p> +<p>A titok spórái termékenyek. A nő, a ki titkot talál a férje +szívében, százféle magyarázatot teremt, s a százféle mind +egyféle.</p> +<p>A czárnő szomorú lett, búskomorsága egész környezetét +nyugtalanítá: orvosai égaljváltoztatást tanácsoltak neki: maga a +czár is aggódott: minden gyöngédsége nem volt képes életvidámságát +visszaadni a nőnek.</p> +<p>Nem tudtak rájönni bajának a kór-okára.</p> +<p>Egyszer aztán megvallotta a czárnak.</p> +<p>– Nem kell nekem se olasz éghajlat, se gyógyfürdő, se +csodaforrások. Csak az gyógyíthat meg, ha megtudom, mi van abban a +fekete albumban?…</p> +<p>A czár mélyet sóhajtott:</p> +<p>– Azt megtudhatod; s akkor ebből a bajodból kigyógyulsz; de +sokkal nehezebb bajt fogsz kapni utána.</p> +<p>S a mit egy szenvedő asszony kiván, az még egy czárra nézve is +parancsolat.</p> +<p>A hatalmas úr előhozta a fekete albumot s odaadta a neje +kezébe.</p> +<p>Fényképek voltak benne, férfiak és nők is. Egyszerű polgári +viseletben: némelyik rongyos is volt. A fényképek alá voltak írva a +nevek és egyéb adatok.</p> +<p>Az az album tartalmazta azoknak az összeesküvőknek a fényképét, +a kik különböző időkben a czár élete ellen törekedtek, a kiket a +rendőrség tervük végrehajtásában megakadályozott: ezt az albumot +szokta a czár, mikor egyedül van, végignézegetni.</p> +<p>– Most már tudod, hogy mi az a nagyobb baj?</p> +<p>– De legalább ezentúl ketten viseljük azt…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A GARDEDÁM.</h2> +</div> +<p>«Egyetlen garde des dames van a világon, a kire a hajadon leányt +rá lehet bízni: a saját erénye.»</p> +<p>Ezt a bölcs mondást örökíté meg az utókor számára nagytiszteletű +és tudós Blätterhold Theofil uram, a ki Nagy-Frigyes korszakában a +filologia professzora volt a göttingai egyetemen.</p> +<p>Ennek a világhírű tudományos intézetnek minden nemzetből voltak +látogatói: különösen angolok, a kik a tiszta latin nyelvet +óhajtották megtanulni.</p> +<p>Blätterhold professzor uram házánál rendesen volt két angol ifjú +beszállásolva, a kiket különös jó ajánlólevelek segítettek ez +előnyhöz. Mert az előny volt. Blätterhold professzor úr kosztosai +mind eminencziával végezték a kurzust. Azonkívül erkölcsi +tekintetben is kitűnő felügyelet alatt voltak.</p> +<p>Ezt a felügyeletet pedig nem valami pedáns, zsémbes, élemedett +asszonyság gyakorolta a háznál, hanem a tudós tanár egyetlen +leánya, Izabella kisasszony.</p> +<p>Igazi brünehildi alak: a milyennek a Nibelungen-ének +illusztrátorai rajzolják a hősnőt.</p> +<p>De nemcsak a gondozása volt a kisasszonyra bízva az ottlakó +diákoknak, hanem azoknak a kalligrafiára betanítása is, a miből +naponkint leczkét kaptak. Annál fogva a Blätterhold professzor úr +egykori kosztosainak mind szakasztott olyan írásuk volt, mint +Izabella kisasszonynak, ugyanolyan apró, gömbölyű gyöngyszemsorok, +<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span> hogy azokról egész világi életükben meg +lehetett tudni, hogy egykor Izabella kisasszonytól tanulták a +szépírást.</p> +<p>Vajjon mikor az embernek ilyen szép kéz írja eléje az +exemplumot, lehet-e megállni, hogy azt meg ne csókolja? +Meggondolandó, hogy annak a szép kéznek párja is van, a mely +szintén tudja a leczkéjét.</p> +<p>Különben Izabella kisasszony nem tartozott a rideg, örökké +biráló tekintetű házi zsarnokok közé: asztal fölött ő is nevetett a +diák pajtások egymás közötti dévánkodásain, s vasárnapokon, a mikor +nem volt előadás, bor került az asztalra, még a gitárt is a nyakába +akasztotta s eldanolta húrpengetés mellett, hogy egy jó férjnek az +a kötelessége asszonya iránt: «Hallgasson szavára: Ha őt +tűzbe-vízbe küldi, menni kell parancsolatjára. Szépen kezet +csókolni, Intésére hajolni: Ha vendége érkezik, Őtet mulatni +hagyni.»<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= +"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> A mire viszont a studiózusok +dalolták vissza a maguk strófáját a jó háziasszony +kötelességeiről.</p> +<p>A leányán kívül még egy kamasz fia is volt a tudós +professzornak; de az ritkán volt a társaságban látható: többnyire a +lazaretumban üdült. Örökösen párbajozott s rendesen őtet szurkálták +meg. Nem is hítták máskép, mint «Non est hic». (Nincs itt.)</p> +<p>Legutoljára két fiatal angol lord-sarjadék volt a professzori +ház kosztosa: az egyik Mac Kulmick Policrat, a másik Cleithon +Edvárd.</p> +<p>Policrat délczeg dandy volt, a ki sokkal több gondot fordított a +nyakravalója helyes megkötésére, mint a diák-prozódia szövevényes +szabályaira. Egész magatartása olyan volt, mint a ki meg van +győződve róla, hogy ő mind nőkkel, mind férfiakkal szemben +ellenállhatatlan. Kíméletet nem ismert semmi tekintetben, +Westminsterből azért relegálták. <span class="pagenum"><a name= +"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<p>A másik ifjú lord ellenben vézna, szűkmellű alak volt, a kire +nagyon ráillett a szerénység; komolyan is vette a tanulást kora +hajnaltól mécsgyujtásig, hogy jól fejébe verje, micsoda +privilegiumuk van az «inis» és «entis» genitivusú szavaknak a +többiek fölött.</p> +<p>Policrat úrfit többször is lehetett látni a commerseken, mint a +kollokviumokon. Csak a kalligrafiai leczkéken jelent meg pontosan, +bemutatva Izabella kisasszonynak a megírt penzumát, melynek +szövegét ő maga választotta ki Ovidius Ars Amatoriájából, s nagy +gyönyörűsége volt a szemérmes hajadon haragos elpirulásán, a kit +bántott a megértett csintalan szöveg; de azért belerakta a +kihagyott interpunkciókat.</p> +<p>Mind a két ifjú imádta Izabellát; de Edvárd úgy, mint a szentet, +Policrat pedig, mint egy mithoszi istennőt. A szenttől malasztot +várunk, az istennőtől gyönyört.</p> +<p>Szegény kis Edvárd olyan járatlan volt abban a tudományban, +hogyan kell egy nővel szerelmünket észrevétetni; annál +gyakorlottabb viador volt Policrat e téren.</p> +<p>A hízelgések, hazudozások nem vezettek czélhoz. A könyörgés – +egy kis alamizsnáért – egy alázatos rabszolga számára: «csak egy +csókot!» – mi ez egy mesebeli kincstárból? – Nem adták meg. +Játszotta az elbúsultat; főbelövéssel fenyegetőzött. Kinevették +vele. Aztán erősebb módszerekhez folyamodott, a mik sikerrel hatnak +a női szívekre. Tüntetett a bőkezűségével, fitogtatta a +gazdagságát: lakomákat rendezett imádottja ünneplésére, +kirándulásokat vízen és szárazon. A lány megközelíthetetlen +maradt.</p> +<p>Egyszer aztán Izabella születésnapjára (ez volt a +tizennyolczadik) egy drága szép gyémántos gyűrűt hozott neki +hódolata jeléül. A gyémánt a legveszedelmesebb démon. Ennek ritka +nő áll ellen.</p> +<p>Hát ilyen ritkaság volt Izabella. Visszautasítá a <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> +szivárványszikrázó karbunkulust, azt mondva, hogy a gyémántos gyűrű +lehull a leány ujjáról, ha azt nem egy karikagyűrű szorítja +hozzá.</p> +<p>A karikagyűrű az eljegyzés jelvénye.</p> +<p>Ezt meg Policrat úrfi drágállotta.</p> +<p>Máskor is találkozott ő már ilyen makacs ellenállással. A ki +Ovidius Liber Metamorfozeosát tanulta, ismeri belőle a varázsló +Pelis nimfa történetét, a ki tigrissé tud átváltozni, ha szerelmes +férfi közelít hozzá erőszakkal. El van mondva ékes hexameterekben, +hogyan kell az ilyen tigrissel elbánni. Azért jár az ember +iskolába, hogy ezt megtanulja.</p> +<p>Policrat úrfi megvesztegette Izabella szolgálóját, hogy a +kisasszonya hálószobájának ajtaján a tolózár ütközőjének a szegeit +húzza ki, hogy így az ajtó egy erős nyomásra felnyitható legyen. +Aztán egy éjjel, jól felborozva czimborák társaságában, azzal a +gonosz elhatározással tért haza, hogy a mit se hízelgés, se bőkezű +pazarlás nem bírt kivívni, diadalra juttatja szenvedélyét férfias +erőszakkal.</p> +<p>A betörés sikerült; de hogy aztán mi történt Izabella +hálószobájában, azt nem lehetett megtudni, mert néhány percz múlva +Policrat úrfi úgy repűlt ki a hálókamrából az étkező szobába, hogy +széket, asztalt, mindent felfordított, a mit útjában talált s még +azonfölül az egész mosdótál vizet is a nyakába zúdították, hogy +lucskos lett, mint a kiöntött ürge.</p> +<p>S még ezzel nem érte be a haragra gyúlt Walkür, hanem azonnal +targonczára rakatta Policrat úrfi minden czókmókját s a +háziszolgával elszállíttatta abba a korcsmába, a hol az úrfi +rendesen tanyázni szokott.</p> +<p>Ezzel a szerelmes história rendén be lett volna fejezve.</p> +<p>A tudós professzor tudomásul vette, hogy egy kosztosával +kevesebb van.</p> +<p>A rákövetkező napon a másik angol ifjú, Cleithon <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> Edvárd +késő este került haza, nem is vacsorált otthon. Izabella +kisasszonynyal kivánt négyszemközt beszélni.</p> +<p>Reszketett a felindulástól; alig bírt szavakat találni.</p> +<p>– Drága kisasszony! Nem képzeli, milyen rosszak az emberek. Az a +kiűzött ficzkó most azt hireszteli városszerte, hogy azért hagyta +el az önök házát, mert eliszonyodott a kegyed fajtalan +szenvedélyétől, melylyel őt üldözte.</p> +<p>– És ön nem tudta a rágalmat megczáfolni, a becsületsértőt +megfenyíteni?</p> +<p>– Szavakkal ellenmondtam, de tenni képtelen vagyok. Nézze, +kisasszony, ezeket a vézna karjaimat: az a Brontes engemet felszúr, +mint egy pillangót a skatulyára.</p> +<p>– Jól van, elmehet ön. Majd találok megtorlást.</p> +<p>Azzal a szobájába ment Izabella.</p> +<p>Magára volt hagyva.</p> +<p>Ez undok rágalom ellen senkitől sem várhatott segélyt.</p> +<p>Az apja legfeljebb egy secundát írhat a vétkes diáknak a +testimoniumba. A bátyja most is maródi: ott fekszik a lazaretumban, +egy szúrással a mellében, a mit sörházi pinczérnő miatt kapott.</p> +<p>Van egy német közmondás, a mit nagy veszedelem idején +használnak: «Selbst ist der Mann.» (Magad légy férfi.)</p> +<p>No hát legyen úgy.</p> +<p>A «Selbst» megvan, a «Mann» megjön.</p> +<p>Leült levelet írni.</p> +<p>Utánozta Edvárd írását; könnyű volt az.</p> +<p>«Uram!»</p> +<p>«Ön gyalázatosan rágalmazta előttem a hölgyet, a kit én +tisztelek.»</p> +<p>«Ezért én öntől fegyveres elégtételt kérek.»</p> +<p>«Fegyverünk kard.» <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<p>«Holnap hajnal előtt jelenjen ön meg a nürnbergi kapu előtti +glacis-n, a hol várni fogom.»</p> +<p>«Tanúkat nem hozunk magunkkal; egyikünk halva marad.</p> +<p class="right"><i>Lord Cleithon Edvárd</i>.»</p> +<p>Azzal fogott egy lap síma itatóspapirost, azt rászorította a +nedves írásra, hogy annak az egész szövege ott maradt megfordítva a +bibulán: tükör elé tartva el lehetett azt olvasni.</p> +<p>A levelet lepecsételte s rábízta az iskolaszolgára, hogy keresse +fel vele a szokott Kneipeban Mac Kulmick urat.</p> +<p>Ezen az éjszakán nem feküdt le aludni Izabella.</p> +<p>Hanem előkereste a bátyja öltönyeit s azokat felvette magára. +Kardot, barettet, köpönyeget egymás mellé rakott.</p> +<p>S aztán lekönyökölt az asztalra s bámult a sötétségbe, várva az +óra ütését.</p> +<p>Elgondolkozott rajta, hogy milyen nyomorult teremtése az +Istennek egy hajadon leány, a ki szép és erényes.</p> +<p>Ha bűnös volna, könnyelmű, szenvedélyes: csupa öröm volna az +élete. Ő játszanék a férfiakkal, tördelné a szíveket, kaczagna a +mások szenvedésein, kincseket seperne össze, meglopná a +mennyországot. De mert bűszke a női becsületére, sárba tiporják, +kigúnyolják, erkölcsi halálra itélik.</p> +<p>S ez ellen nincs védelem!</p> +<p>No hát lesz.</p> +<p>A mint a lomhán perczegő óra ütötte a hármat éjfél után, +Izabella összekulcsolta a kezeit s elmondta reggeli imáját. Rövid +volt az: «Én Istenem, bocsásd meg az én bűneimet. Amen!»</p> +<p>Azzal a haját csomóba kötötte, betakarta barettel, a kardot +oldalára köté s a köpenyt vállára keríté. Aztán észrevétlenűl +elhagyta az atyai házat.</p> +<p>Mikor a nürnbergi kapun kiment, még sötét volt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> még nem +jött el a találkozás ideje. Leült egy padra, a hol a bokrok +eltakarták.</p> +<p>Négy órakor megszólalt a városház harangja.</p> +<p>Máskor álmából is fel szokott ébredni e hangra. Ma nem lehetett +a hajnalt imával üdvözölni.</p> +<p>Miről imádkoznék: «Uram, add, hogy ma megöljem az ellenfelemet!» +– Vagy pedig: «Uram, add, hogy az ellenségem ma megöljön +engem!»</p> +<p>Ma nem kivánt egyebet az égtől, mint hogy virradjon már.</p> +<p>Halavány sáv az ég alján jelenté, hogy hajnalodik.</p> +<p>S a hajnal szürke ködében látható lett egy közeledő férfi +alakja.</p> +<p>A barettjén lengő strucztollról rá lehetett ismerni, hogy ez +Policrat. Izabella eléje ment.</p> +<p>Mikor közel értek egymáshoz, Izabella széttárta köpenyét. +Policrat ráismert. Elámulva hördült fel:</p> +<p>– Izabella!</p> +<p>– Az a nevem.</p> +<p>– Mit akar ön itt?</p> +<p>– Megtorolni a gyalázatomat.</p> +<p>– Ön leány.</p> +<p>– A kardom férfié.</p> +<p>– Én nem húzhatom ki a kardomat ön ellen.</p> +<p>– Ha volt önnek bátorsága megölni a lelkemet, legyen bátorsága +megölni a testemet is.</p> +<p>– Mivel tehetném jóvá a bűnömet?</p> +<p>– Találja ön ki.</p> +<p>Policratnak a jobb szelleme sugdosott valamit, önkéntelenül +elkezdte az egyik kezével a másiknak az ujján azt a két gyűrűt +forgatni, melyek közül az egyik tartja a másikát, hogy le ne +hulljon. Ha meg tudta volna hallani, a mit védszelleme, jobbik esze +súgott! De nem hallotta meg; csak az ujjainak hegye tudott +róla.</p> +<p>– Végezzünk, uram! – kiáltá türelmetlenül a leány s kirántotta a +kardját. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>– Goddam! – mormogá Policrat, – én nem vívok +fehércselédekkel!</p> +<p>– No hát nesze, te gyáva!</p> +<p>Izabella a kard lapjával arczul üté a férfit.</p> +<p>Erre aztán Policrat féktelen dühbe jött, ő is kardot rántott s +bőszülten rohant megsértőjére.</p> +<p>A düh pedig rossz tanácsadó a páros viadalban.</p> +<p>A gyakorlott viador beleszaladt ellenfele kardjába. A szívén +ment az keresztül. Halva maradt ott.</p> +<p>A leány megtörülte a kardját a köpenyébe, haza ment, +levetkőzött, lefeküdt és elaludt csöndesen. Csak délfelé +kászolódott fel, a mikor ebédre csengettek.</p> +<p>Egyedül találta az atyját az asztalnál. Edvárd is hiányzott.</p> +<p>A tudós professzor elmondá a leányának a történteket.</p> +<p>A két angol ifjú valami hölgy miatt párbajt vívott, Cleithon +Edvárd megölte a pajtását, Mac Kulmick Policratot. Ezt ott találták +halva a nürnbergi kapu előtti glacis-n. Zsebében meglelték Edvárd +kihívó levelét. Ennek az alapján rögtön elfogták Cleithont és +törvényszék elé állították. Az ifjú nem tagadta tettét; bevallotta, +hogy ő ölte meg Mac Kulmick Policratot párviadalban.</p> +<p>Magára vállalta a gyilkosságot!</p> +<p>Melyik volt a nagyobb hőstett? Elkövetni azt, vagy elvállalni a +bűn terhét?</p> +<p>A párbaj büntetése halál. Az az ifjú, a ki irtózott az ellenfél +éles vasától, most nem retteg a még félelmesebb vastól: a hóhér +pallosától.</p> +<p>Izabella nem szólt semmit az atyjának. Felment a törvényszékre s +bejelenté, hogy mint tanú akar vallomást tenni a két angol ifjú +párbaj-ügyében.</p> +<p>Ott aztán a birák előtt elmondá az egész eseményt. Ő írta +Cleithon Edvárd nevében a kihívó levelet Mac Kulmickhoz. Felmutatá +az itatóspapirost a megfordított <span class="pagenum"><a name= +"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> lenyomattal, mely tükör +elé tartva tökéletesen azonos írást tüntetett fel a Policratnál +talált levelével s bevallá nyiltan, hogy ő maga állt bosszút +meggyaláztatásáért. Kéri, hogy őt itéljék el, ha bűnösnek találják +s bocsássák szabadon az ártatlan ifjút, ki magát helyette +föláldozni kész volt.</p> +<p>A birák meg voltak hatva a vallomás által. Félretették a +törvénykönyvet s itéltek a szívük szerint. Egyhangúlag fölmenték a +becsület hősi megvédőjét.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A krónikaíró, kitől e másfél század előtti esemény vázlatát +vettük, azzal végzi be a történetet, hogy Izabella fölmentése után +az itélőbirák egyikének nejévé lett. De mi szebbnek és +igazságosabbnak találjuk azt a megoldást, hogy a hős leány a fényes +elégtétel után Edvárddal csatolta össze az életét. Az is hős volt, +a ki felajánlott önfeláldozásával a büszke hölgy szerelmét +kiérdemelte.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KÉT LÉGYOTT KÖZÜL MELYIKET?</h2> +</div> +<p>Csodák történnek; de csak Francziaországban.</p> +<p>Ha például fölteszszük ezt a kérdést: kié a nagyobb hatalom a +világon; a szerelemé-e, vagy a becsületé? Mindenünnen azt a választ +fogjuk kapni: a szerelem a nagyobb úr. Ez a rendes állapot. Az +ellenkező, az volna a csoda.</p> +<p>De Cossé Arthur, Gonnor ura, egyike volt a franczia lovagvilág +leghíresebb gavallérjainak. Csatamezőkön annyi babért szerzett a +kardjával, a hány mirtuszt hizelgő szavával a nők világában. Jó +kedvű, jó czimbora, ivásban, vívásban senkitől le nem győzve; +várostromokban diadalmas, akár férfi, akár nő volt a vár ura.</p> +<p>De egyszer még is talált egy bevehetetlen erősségre. Az volt +Ceton Renée kisasszony szíve. Hátramaradt arczképéről itélve, mely +ott látható a Louvre képtermében Medicis Katalin koronázási +tableauján, elsőrendű szépség. A királynő kedvencz udvarhölgye +volt; zárdában nevelték, szigorú erkölcsben, vallásosságban, a +mihez járult – alapul – veleszületett női büszkesége. S ennek a jól +megfundált várnak a betetőzését képezte az anyai gondviselés. Renée +kisasszonynyal szívbeli viszonyokról csak a mamán keresztül +lehetett beszélni. Arthur lovag őrülten szerelmes volt Renée +kisasszonyba; de odáig még sem fokozódott ez a szenvedelme, hogy a +kezét megkérje. A csere-kereskedés csak a barbár népeknél járja, +kivált szerelem dolgában; czivilizált ember vagy fizet – vagy lop. +Az utóbbi tisztességesebb. <span class="pagenum"><a name="Page_136" +id="Page_136">-136-</a></span></p> +<p>Akadt azonban egy előkelő úr, a ki elszánta magát, a drágán +tartott szépséget ezen az áron is megszerezni. Ez volt lord +O’Miora, skót követ a franczia királyi udvarnál. Gazdagsága +rengeteg, termete óriási, étvágya híres, de leghíresebb a nemesi +czímere, melynek paizsa fölött a homlok sisakfőn egy huszonnégy ágú +agancs ékeskedik. Az udvari fáma azt susogja, hogy azok mind meg +vannak érdemelve.</p> +<p>De Cossé Arthur lovag nagyhamar értesült Ceton Renée kisasszony +eljegyzéséről s elkeseredésében elvonult a táborba, a hol maga egy +dandárt vezetett. A dandár Abbeville város alatt táborozott.</p> +<p>Ceton Renée kisasszonynak, mamájával és kiséretével, Abbevillen +keresztül kellett utaznia, hogy vőlegényével, a skót lorddal, +egyesülhessen. Útközben a hintónak valami baja esett: ott kellett +maradni, a míg azt a kovács helyreigazítja.</p> +<p>Megtudta ezt De Cossé Arthur lovag, s fölhasználva az alkalmat, +fényes lakomát rendezett az illusztris vendégek tiszteletére, a mit +azok hálásan fogadtak. A lakoma alatt De Cossé lovag kitárhatta a +szívét az utazó menyasszony előtt. A mamát elfoglalták a többi +lovagok. A duegna pedig épen az ostromló szerelmes pártján volt. +Megsúgta Renée kisasszonynak, hogy skót vőlegénye eretnek! És +akkoriban épen elkeseredett harczok folytak az igazhivők és a +hugonották között Francziaországban. Egy eretneket megcsalni nem +bűn, sőt erény. Elfér a skót czimer homlokán még egy huszonötödik +ág is; sőt annál szebb lesz tőle. A szép menyasszony szíve megnyilt +a szerelmes esdeklései előtt. Megegyeztek benne, hogy a duegna +által ártatlan port (altatót) kevertetnek a mama éjjeli +marmeládjába, s aztán az éj csendjében odajön a lovag az imádottja +ablaka alá lóháton; a nyeregből könnyen fölhághat az ablakba, s +boldogságának semmi sem áll többé útjában.</p> +<p>A paradicsom útja ki volt egyengetve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> +<p>A vidám lakomát hamar befejezték; a kifáradt utasok iránti +tekintetből a lámpákat kioltották, a tábori őröknek ki lett adva a +parancsolat, hogy ne kiabáljanak, trombitálástól tartózkodjanak +ezen az éjszakán; szerelmeseknek kedvező csöndesség szállt le a +vidékre.</p> +<p>E mély csöndességben léptetve közelít lóháton a vendég-kastély +felé köpenyébe burkolva a szerelmes lovag. Egy szöglet-ablak van +csak kivilágítva: az az ő vezércsillaga.</p> +<p>De ugyanazon világító fény felé baktat nagy loholva egy másik +lovag is. Egyszerre érkeznek meg az ablak alá. De Cossé lovag már +fogja félkézzel az erkély párkányát, a midőn útját állja Beaulieu +hadnagy.</p> +<p>– Hagyd abba, colonel, veszedelem van; Coqueville kapitány +háromezer hugonottával megrohanta Saint-Valery-Sur-Somme várát s +erősen ostromolja; ha nem sietsz rögtön a fölmentésére, reggelre a +hugonottáké lesz a vár.</p> +<p>A donjon ablakából csöndesen gördült alá a lovag elé a +kötélhágcsó.</p> +<p>Odafönn vár rá a paradicsom.</p> +<p>És Cossé lovag visszahajította a kötélhágcsót az erkélyre s +kirántotta a kardját.</p> +<p>«Ezt drágán fogják nekem megfizetni a hugonották! – Fuvasd meg a +trombitákat!»</p> +<p>S abban a nyomban megindult Saint-Valery felé; hajnalig odaért, +szétverte Coqueville seregét, visszavette tőle az elfoglalt +várat.</p> +<p>Hanem azt a másik várat, a szép menyasszony szívét, azt +elvesztette örökre.</p> +<p>Ezt nevezzük a mai világban csodának.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HÁZASSÁG GYŰLÖLETBŐL.</h2> +</div> +<p>Maga a regényczím is képtelenség!</p> +<p>Hisz a házasság oltáristenei: Hymen és Ámor, a hűség és +szeretet; lehet-e Erisnek házasságot szerezni, a perpatvar +dæmonának?</p> +<p>Egy nevezetes válóper okmányai tanúskodnak róla, hogy ez +megtörtént a valóságban. Ez a híres Alliot-per.</p> +<p>Alliot úr előkelő állást foglalt el Sztaniszló királynál, a +kinél udvari tanácsosi s főfőbiztosi hivatalt viselt. Birtoka kevés +volt, de jövedelme sok. Csakhogy azt nagy család fenntartására +kellett fordítania. A legidősebb gyermeke volt Hortense kisasszony, +a ki már huszonharmadik évében járt és még mindig pártát viselt. +Pedig országos hírű szépségnek híresztelték s az is bizonyos volt, +hogy a ki vőlegényéül ajánlkozik, valami nagy hozományt ugyan nem +kap a leánynyal, de kap egy létrafokot, a min aztán feljebb +haladhat az apósa hatalmas befolyásával, no meg talán a szép +asszonya kedvéért. Az ember nem hinné, hogy egy szép feleség +mosolygása mennyire kiegyenlíti a Sorbonne testimoniumában +található fogyatkozásokat.</p> +<p>Ilyen szerencsés kópénak tekintették monsieur De Pont egyetlen +fiát, Olivért. Az apa a nancyi udvarnál udvari tanácsos volt, a fia +pedig kanczellista az apja irodájában. Szép fiú volt, daliás +termet, egészen alkalmas arra, hogy asszonyi fejeket elforgasson. +Ez lenne méltó párja a szép Hortensenak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> +<p>A mamák már megegyeztek, de a papák még nem.</p> +<p>Monsieur De Pont hallani sem akart e házasságról. Mikor a +felesége szorongatta, hogy mi kifogása van e szép frigy ellen, +őszintén kimondá az okait:</p> +<p>– Az, hogy mi most Alliot úrral igen jó barátságban élünk. De ha +az én fiam elveszi az ő leányát, egyszerre halálos ellenségek +leszünk s azt én nem akarom.</p> +<p>Hogy mi alapja lehetett e csodálatos logikának, azt nem lehetett +kitalálni. Úgy ismerte talán a fiát, vagy még úgyabban a +menyasszony-jelöltet, vagy talán mind a kettőt?</p> +<p>A nagy befolyású Alliot, a ki nagyon óhajtotta a házasság +létrejöttét, végre a leghatályosabb eszközhöz folyamodott, hogy +leányát főkötő alá hozza: magát Sztaniszló királyt kérte fel ügye +előmozdítójául.</p> +<p>És Sztaniszló király igen jó ember volt; nemcsak jó ember, de jó +király. Huszonnyolcz esztendeig uralkodott királyi czímmel Nancyban +és azalatt kiérdemelte a «jóltevő» melléknevet. Minden jövedelmét +tudományos intézetekre, művészetre, kórházakra, monumentumokra +fordította. Katonát nem tartott. Az ő országa háborút nem viselt. +Mintaparadicsoma volt az a földi tartományoknak. Még adót sem +fizettek benne.</p> +<p>Hogy miként került a lengyel Leszczinszky Sztaniszló király +Francziaországba uralkodónak, az egy olyan kuszált regényszöveg, a +milyet csak a történelem múzsájának szabad harisnyakötés közben +lediktálni. A még akkor «nagy» Lengyelország trónja miatt +versenygett két megválasztott király: Sztaniszló és Ágoston. +Beleavatkozott a dolgukba Oroszország, Svédország, Bajorország, +Törökország: európai háború lett belőle; hol az egyiket, hol a +másikat verték ki az országból; végre a mit Mars nem tudott +keresztülvágni a kardjával, megoldotta a gubanczot Venus. A +franczia király, XV-ik Lajos, belészeretett a hozzámenekült lengyel +király leányába, a szép Leszczinszky Máriába és nőül vette. +<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= +"Page_140">-140-</a></span> Ekkor aztán egy európai kongresszus +olyan szépen egyenlítette ki a viszálykodás ügyét, hogy Sztaniszló +király mondjon le a lengyel trónról Bajor Ágoston javára, +kárpótlásul tartsa meg a királyi czímet, s hogy legyen neki min +uralkodni, szakítsa ki a számára XV-ik Lajos Francziaországból +Lotharingia és Bar tartományokat s fizessen a királynak évi +apanázst két millió livret. (Hiszen apósa volt.) A jó Sztaniszló +kapott az alkun. Két millió livret lengyel király korában sem +látott soha egy rakáson. Elfogadta a lotharingiai királyi trónt, s +a franczia nemzet belenyugodott szépen, hogy a hazájából egy szép +tartomány lengyel birodalommá lett.</p> +<p>Sztaniszló királynak az ős aranykorra emlékeztető uralkodását +még az is jellemzi, hogy nem volt arisztokrácziája. Mit keresett +volna a franczia főnemes annak a királynak az udvarában, a ki nem +tart hadsereget? Nincs se marsall, se lájtinánt. Maga a király sem +visel fényes egyenruhát, polgári gunyában jár-kel, s gyakran +megesik rajta, hogy a palotája kapujában fölállított polgárőrségi +strázsa útját állja s csak akkor ereszti be, mikor a király +kigombolja a hosszú kabátját s előtünteti a brilliántos csillagot a +mellénye baloldalán. Pedig volt idő, mikor Sztaniszló király +hadsereget vezetett oroszok és bajorok ellen s hősi módon +verekedett Péter czár és a németek ármádiáival szemben. Hanem hát +Európa azt határozta, hogy tegye le a kardot, hát letette; nemcsak +maga, hanem egy millió francziát hozzászoktatott ahhoz a +gondolathoz, hogy ellehet a világ dicsőség és puskapor nélkül.</p> +<p>A főnemesség helyett az ország minden filozófusai, poétái és +szépművészei találkoztak az udvaránál. Azoknak mind biztos +alkalmazást adott a lengyel király, azok képezték mindennapi +társaságát. Ő maga is írt tudományos munkákat foliáns számra: ki is +nyomatta. Most is megvannak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> +<p>Rangbeli emberek egyedül a hivatalnokai voltak. Azok lehettek +megkülönböztetve egyenruha-viseléssel, melynek kiegészítő része +volt a gyikleső. A tudósok csak nádpálczát viseltek, s az volt az +ismertető fokozatuk, hogy melyiknek fakóbb a parókája. +Konverzácziójuk latin nyelven folyott. A míg a királyné élt, +vacsorára is megmarasztaltattak s kaptak ürütokányt, haricska +puliszkával és almabort meg duplasört hozzá. A pálinkaféléktől és +boroktól a király irtózott, a mi ethnografiai rendkívüliség.</p> +<p>Ehhez az áldott jó királyhoz folyamodott hathatós közbenjárása +végett a derék Alliot udvari tanácsos. Vesse közbe magát a leánya +és De Pont Olivér úrfi házassága nyélbeütésénél.</p> +<p>Könnyű ezt kérelmezni, de nehéz végrehajtani.</p> +<p>A király megteheti (mert van rá szuverén joga) azt, hogy +kinevezi De Pont Olivért Lotharingia ellentengernagyának, de arra +semmi sem jogosítja, hogy kinevezze Alliot Hortense kisasszony +vőlegényének.</p> +<p>Hiszen még nem is ismerik egymást: a véleményes menyasszony és +vőlegény. Hogy lehessen őket összehozni?</p> +<p>Eszébe jutott a királynak, hogy mialatt ő Versaillesben időzött, +volt alkalma az udvarnál fényes bálokat látni, a miken ő rendkívüli +módon unatkozott. Ellenben a felczifrázott hölgyek és urak teljes +szabadsággal találkoztak, tánczoltak egymással ezeken a parádés +tánczvigalmakon.</p> +<p>Ilyen bált rendeztetett ő főlovászmesterével, a ki ehhez nagyon +értett. Meghívatta ez ünnepélyre az Alliot- és De Pont-családokat, +s a főudvarmesterével (ki, mielőtt féllábára megsántult, +tánczmester volt) úgy intézteté a dolgot, hogy Olivér és Hortense a +legelső menuettet együtt tánczolják; a királyi asztalnál pedig +egymás szomszédságában üljék végig a vacsorát. Így azután +lehetetlen, hogy egy kecsteljes kisasszony meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> egy +délczeg úrfi egymásba belé ne szeressen. A két mama az ifjú és +leány oldala mellett foglalt helyet s figyelhetett minden +mozzanatára a találkozásnak.</p> +<p>Az udvari bál után azt kérdezé Alliot mama Hortense +kisasszonytól, a mint a hordszekérben hazavitették magukat:</p> +<p>– No, hát hogy tetszett neked az asztaltársad, Olivér?</p> +<p>– Az a legkiállhatatlanabb ember a világon. Nem is ember, egy +szörnyeteg. A Phæákok nemzetségéből való. Pofája Calibán mintaképe. +S a lelke éppen olyan csúf, mint az ábrázatja. Minden szava +hazugság: hízelgése gúny, hallgatása megvetés. A ki ennek valaha +felesége lesz, megérdemli a martirok koszorúját vagy férjgyilkos +lesz belőle.</p> +<p>Ez nagy balsiker volt az egyik oldalról. De kiegészítésre talált +az ellenfél részéről.</p> +<p>– Mit szólsz a szép Hortenseról? – kérdé De Pont mama a fiától, +mikor a bál után hazatértek.</p> +<p>– Szép? Én csúfnak találom. Meduzafő, Erynnis pofával. Szemeiben +orgyilkok villognak. Minden vonása gúnyt, dölyföt fejez ki; a mit +mond, mint a Stymfalidák nyila, sebez. Tréfája viperacsípés. S +mikor kedves akar lenni, akkor Circét látni benne, a csábító +syrént. Én megfagytam az oldala mellett. Ha ez a nő lenne a +feleségem, öngyilkossá lennék egy év alatt.</p> +<p>De Pont mamának nem tetszett ez a beszéd; annál jobban +helyeselte azt De Pont papa: «A fiúnak igaza van; én is úgy +találom.»</p> +<p>– Nem! Ezt te beszélted a fejébe! Ha te nem ingerelnéd a fiadat +a kiszemelt mátkája ellen, rég egy pár lett volna belőlük.</p> +<p>Ezen aztán a két házastárs kegyetlenül összeveszett.</p> +<p>De Pont papa aztán azzal végezte az ellenzéki vitáját, hogy +lefeküdt és nem kelt fel többet: megütötte a guta. Ezzel akarta +demonstrálni, hogy nem ő ingerli a fiát a menyasszonya ellen. +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span></p> +<p>Olivér úrfi azonban az apja halála után is csak megmaradt a +gyűlöletében.</p> +<p>De másban nem maradhatott meg: a hivatalában.</p> +<p>Ha nincs udvari tanácsos, nincs kanczellista.</p> +<p>Az apa protekcziója megszünt Olivérre nézve, a saját érdeme és +tehetsége pedig nagyon hézagos ajánlólevél lehetett.</p> +<p>Csak a király grácziája segíthetett a sorsán.</p> +<p>A király pedig jó ember volt, a ki a jótéteményeit szerette +megtetézni. A ki hivatalt kért tőle, menyasszonyt is adott neki +ráadásul. Olivér úrfinak az eddigi irnoki állás helyett számfölötti +számfejtői hivatal lett kilátásba helyezve, ha megkéri Alliot +kisasszony kezét.</p> +<p>– Inkább egyenesen a Bicétrebe.</p> +<p>Akkor azonnal elcsapatik.</p> +<p>Azt sem bánja.</p> +<p>Ekkor aztán az anyja jött elő az öreg ágyúkkal.</p> +<p>– Ha meg nem kéred Alliot kisasszony kezét, kidoblak a házamból, +kitagadlak a vagyonomból, a szeméten halsz meg!</p> +<p>Ez erős fenyegetés volt.</p> +<p>– Jól van, hát megkérem.</p> +<p>Bizonyos volt felőle, hogy a leány részéről kosarat fog kapni. +Hisz az első találkozásnál már annyira kifejezték egymás iránti +kölcsönös ellenszenvüket, hogy afelől semmi kétsége nem lehetett. A +leány nem volt a király kegyelmére szorúlva, azt nem kínálták +számfölötti számfejtői hivatallal.</p> +<p>Megkérte nagy keservesen Hortense kisasszony kezét, – minthogy +kénytelen volt vele.</p> +<p>Természetesen nem Hortense kisasszonyhoz fordúlt a +leánykéréssel, hanem a hogy az illem és bevett szokás parancsolta, +a szülőihöz. Azok nagy örömmel fogadták.</p> +<p>Hortense kisasszony azonban hallani sem akart a férjhezmenésről. +Szívgörcsöket kapott, sírt, tombolt, átkozódott, a haját tépte, ki +akart ugrani az ablakon, <span class="pagenum"><a name="Page_144" +id="Page_144">-144-</a></span> csészéket, tányérokat vert a +földhöz, sőt annak a fejéhez, a ki Olivér nevét kiejtette előtte. +Utoljára megtagadta magától az ételt: felfogadta, hogy halálra +koplalja magát.</p> +<p>Ekkor a jó király avatkozott e kínos ügybe.</p> +<p>Küldött Hortense kisasszonynak egy csinos menyasszonyi +kelengyét: teljes, tökéletes kiházasítási pompát, a menyasszonyi +köntöstől a himzett zsebkendőkig. Egyúttal kegyesen tudatá a +szülőkkel, hogy a lakodalmi vendégséget ő fogja rendeztetni, úri +fényűzéssel, s tűpénzül kétezer livret ajándékoz a +menyasszonynak.</p> +<p>Ennek ellenében Alliot papa kerített valahonnan egy fekete +psantiért meg egy szürke soutanet s azt tette a leánya elé.</p> +<p>Tessék választani!</p> +<p>Vagy menyasszony, vagy apácza.</p> +<p>S a mit az anyai rábeszélés és az apai fenyegetés nem tudott +kivívni, megtették a selymek és a csipkék, kivált a himzések, a +mikről Nancy világhírű. Ennyi pompás «lingeriet» nem lehet +visszautasítani. Hisz utoljára is mit árt az, ha Hortense ezentúl +H. P. monogrammal jegyzett ingeket fog viselni? Egyéb nem +következik belőle.</p> +<p>Így aztán létrejött a házasság a kölcsönös gyűlölet alapján.</p> +<p>Az egyházi szertartást a Chapelle Ducaleban tartották meg, +melynek fekete márványoszlopai között megannyi sarcophágok vannak +elhelyezve, herczegek és herczegnők, kiknek márványszobrai a +koporsófödélen feküsznek összetett kezekkel. Áhitatos látvány +házasságkötő párok számára.</p> +<p>Az esküvő után következett a nagyszerü menyegzői lakoma, melyben +résztvettek a város notabilitásai, s mely késő este érte végét. Ez +alkalommal sok bor elfogyott a számos áldomások mellett. A vendégek +észrevették, hogy a boldog mátkapár a poharába töltött bort +<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span> nagyon erősen keveri a nancyi +savanyúvízzel, a minek sajátszerű hatása van, és hogy egyszer sem +koczintják össze a poharaikat. A király költségére ment a +lakodalom. Ő felsége maga otthon ült egy cervelát és egy kancsó +bajor sör mellett.</p> +<p>– Igazán összeillő pár! – hízelgének a vendégek a boldog +szülőknek. – Kár, hogy némák, – ejté ki némely gonosz nyelv.</p> +<p>– Majd megszólalnak, csak egyszer egyedül legyenek a +nász-szobában, – biztatták azok a kétkedőket.</p> +<p>Így szokott az lenni, s úgy szokott megfordúlni.</p> +<p>Hiszen meg is szólaltak, a mint egyedül hagyták őket a +nász-szobában. De a mit egymásnak mondtak, az nem volt egyéb a +kölcsönös gyűlölet, útálat kifejezésénél.</p> +<p>A boldog szülők, kik reggel siettek szeretett gyermekeiket +üdvözölni a nászéj után, ott találták a szép arát az egyik +szobában, a délczeg vőlegényt a másikban. Az asszony teljes +menyasszonyi ruhájában volt, csak a fátyola volt összetépve, a férj +pedig vőlegényi jelmezében, csak a nyakkendője volt +szétszaggatva.</p> +<p>Íme tehát megtörtént, a mit a szülők úgy erőltettek, s a mit a +király előmozdított: lett Olivérből s Hortenseből férj és +feleség.</p> +<p>Azok pedig e nászéj után soha többé nem látták egymást.</p> +<p>Olivér áttetette magát más városba, hogy még csak egy levegőt se +szíjon a feleségével.</p> +<p>Hortense elébb klastromba akart vonúlni; de a zárdafejedelemnő +elutasította: férjezett nő nem lehet apácza. Akkor meg akarta magát +mérgezni; rajtakapták, megakadályozták. Akkor aztán hazament a +szülőihez.</p> +<p>A két házastárs úgy gyűlölte egymást, mint az ördögöt. Pedig +semmi okuk sem volt rá. Egyik sem szegte meg az oltár előtt tett +esküjét.</p> +<p>Egyszer aztán mégis csak találkoztak egymással – véletlenül. A +touli «officialité» főlépcsőjén. <span class="pagenum"><a name= +"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> +<p>– Mit keres itt monsieur? – kérdé Hortense.</p> +<p>– Én a keresetlevelemet hozom – a válóperemhez. Hát ön +madame?</p> +<p>– Én szintén a válóperi keresetlevelemmel jövök.</p> +<p>– Hisz akkor egy dologban járunk.</p> +<p>Akkor aztán karonfogva mehettek föl nagy vídáman az +elnök-vikáriushoz s együtt adhatták át neki a keresetleveleiket. A +válás oka volt «nem foganatosított házasság, engesztelhetetlen +gyűlölet.»</p> +<p>Az elnök megbiztatta őket: hagyják itt az irataikat, aztán +menjenek haza; lakjanak együtt; három hónap múlva megint jőjjenek +ide; akkor egyházi tekintély meg fogja kísérteni a +kibékéltetésüket, s ha az nem sikerül, kimondja az ágytól és +asztaltól való elválasztatást; azzal megint hazamehetnek, lakhatnak +külön szobákban, újabb három hónap múlva aztán megint +előkerülhetnek, s ha válási szándékuk megmásíthatatlan, +megkaphatják a házasságukat megsemmisítő ítéletet három hónap +alatt.</p> +<p>Ennek aztán mind a ketten nagyon megörültek. Mikor az +Officialité kapujában elváltak, még kezet is szorítottak +egymással.</p> +<p>Már most ha Olivér jól megértette volna az elnöki utasítást, +vagy ha nem értette is, de legalább megtartotta volna, hát minden a +legszebb rendben folyott volna le.</p> +<p>Azt mondták nekik, hogy «menjetek haza s lakjatok együtt a +törvényszabta hataridőig».</p> +<p>Olivér azt hitte, hogy ez csak olyan kegyes szólásforma.</p> +<p>Mi a csodának lakjék a férj a feleségével együtt, ha nem +szereti? Csak azért, hogy a szép arczát, termete bájait tükörből +lesse? Hogy mikor alszik, egy csókot lopjon oda a vállára? Egy +hideg csókot!</p> +<p>Hagyta a feleségét hazautazni Nancyba, maga pedig ment +Lunevillebe, a hol hivatalos állása volt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p> +<p>Pedig hát az egyházi kánonnak szilárd ethikai alapja van.</p> +<p>S erre De Pont Olivér a saját eszéből is rájöhetett volna.</p> +<p>Hogy házastársak között nincs szeretet, az lehető dolog, de hogy +szerelemféltés ne legyen, az lehetetlen. A szerelem = virág, mely +lehull, de a szerelemféltés = méregtoboz, mely a sziromhullás után +is duzzad és érik.</p> +<p>Ezt nem érezte De Pont Olivér.</p> +<p>Kitől féltse egy férj a szép asszonyát (a szalmaözvegyét) +Nancyban?!</p> +<p>A jó becsületes Nancyban, a hol a király példájához +alkalmazkodik minden ember; az egész udvar csupa tudósokból áll. A +hol egy férfi ezt a szót «baiser» (csókolni) ki nem ejtené a +száján, hanem ezt használja helyette: «embrasser» (ölelni).</p> +<p>Egy közbejött tényről nem volt tudomása De Pont Olivérnek.</p> +<p>A versaillesi udvar diplomácziai illendőségnek találta, hogy +XV-ik Lajos király rendes követe által képviseltesse magát +uralkodótársa, I. Sztaniszló király udvaránál. E feladattal +Beauveau lovag bízatott meg. A franczia előkelő világ egyik +legszeretetreméltóbb gavallérja. Ez volt az első és egyetlen +arisztokratája Sztaniszló király udvarának. Tudós nem volt, hanem +az asszonyokhoz alaposan értett.</p> +<p>Hogyne ismerte volna fel ily szakértő búvár a tenger fenekén +rejlő gyöngytermő kagylót?</p> +<p>A harmadik törvényszék előtti megjelenést valami közbejött eset +megakadályozta.</p> +<p>De Pont Olivér csak megjelenhetett volna, de Alliot Hortense nem +jöhetett el Párisból, a hová három hónap előtt félrevonult. Az az +oka volt rá, hogy a Saint Marie Madelaine-templomban ez időtájt egy +újszülött fiúcskát kereszteltek, a ki a Szent Sakramentomban +<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span> Basile Amable nevet kapott, a +matriculában eképen beírva: «fils naturel de Ferdinand Jérôme de +Beauveau, et de la demoiselle Hortense Alliot.» Az apa maga írta +bele a nevét a hivatalos lajstromba s egyúttal a következő igéretet +adta ki hiteles okiratban:</p> +<p>«Én Ferdinánd Jérôme de Beauveau, igérem Isten és emberek előtt, +a mire a becsület és vallás szentül kötelez, hogy Alliot Hortense +kisasszonyt, a mint az egyházi törvényszék állítólagos házasságát +De Pont Olivér úrral semmisnek és érvénytelennek nyilvánítandja a +folyamatban levő válópör alapján, azonnal hitvestársamul fogom +venni. Ez azon benső egyetértésnek következése, mely köztem és ő +közötte fönnáll, a ki szabad. Mi a teljes igazság szerint +kereszteltük Párisban a Saint Marie Madelaine-templomban a fiúnkat +Basile Amablenak. Istent hívom föl tanúnak, hogy az anyát nőül +véve, a fiút törvényesíteni fogom s rangjához juttatom, mely őt +megilleti, a mire engemet kötelez a becsület, a vallás s az anya és +gyermeke iránti gyöngédség. Beauveau lovag.» Hitelesítve czímeres +pecsétjével.</p> +<p>Ez hát jó lett volna már De Pont Olivérnek. Soha még férj +tisztább munkával férjhez nem adta a feleségét. Most már +házasságtörés czímén is indíthatott válópört a felesége ellen.</p> +<p>Hanem ekkor egy újabb bonyodalom következett.</p> +<p>Az új férjjelöltnek, Beauveau lovagnak, a családja förmedt föl +Ferdinánd Jérôme házassága ellen. Tiltakoztak s a grand chatelet +elnöke, a párisi prevot elé vitték az ügyüket.</p> +<p>A derék biró meg volt akadva; neki a statutumok szerint csak +kétszázötven frankig terjedő ügyekben szabad itélkezni; az a +kérdés, hogy ér-e egy leányosított asszony, vagy egy +asszonytalanított leány 250 frankot? A baillik és senechallok mind +összeütötték a fejüket, mégsem bírtak tanácshoz jutni. Az ügy a +parlament <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> elé került. A korszak két leghíresebb +ügyvéde: Loiseau és Legouvé mérkőzött meg egymással. Az akták +halomra nőttek. Végre a parlament sem tudott egyebet határozni, +mint hogy be kell várni a touli Officialité döntését ebben a +rendkívüli kérdésben.</p> +<p>Végre valahára megérkezett az egyházi törvényszék határozata, +melyben kimondatik, hogy De Pont Olivér és Alliot Hortense +hitestársak házasságában semmi impedimentum dirimens nem +találtatik. A canonok Beauveau lovagot nem ismerik, csak a házasság +szent sakramentumát. A Saint Marie Madeleine dékánja utasíttatik, +hogy a keresztelési matrikulába új lapot vezessen be: törvényes +apának De Pont Olivért, anyának Depontné, született Alliot Hortense +asszonyt nevezve meg.</p> +<p>Ez volt a megoldás.</p> +<p>És így megtörtént az, hogy a gyűlölet nevelt a családfán egy új +sarjadékot.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ELEVEN REGÉNY.</h2> +</div> +<p>Száz év előtti hirlapból hódítottam el ezt a történetet. (Dumas +Sándor «elhódításnak» nevezi.) A Times «Miscellany» mellékletében +található, mely akkor jubilálta dicsőséges pályafutásának +huszonötödik évfordulóját. – Ha a saját fantáziámmal gondoltam +volna ki ezt a mesét, azt mondanák rám, hogy szeczesszionista +vagyok.</p> +<p>Londonban történt az eset.</p> +<p>Még akkor nem volt se vasút, se gőzgép, se táviró.</p> +<p>Regényírók sem voltak.</p> +<p>Scott Walter még egy kis ügyvéd volt. Cooper Fennimor akkor +tanult olvasni, Dickens (Boz) még nem is született.</p> +<p>Shakespearet, Dantét hamar átolvasta az ember, az amadisokat +(lovag-regényeket) megunta az ember, Don Quixotet könyvnélkül tudta +az ember. Mit tehetett az ember? – Elindult eleven regényeket +keresni.</p> +<p>A Westendben volt egy klub, melynek tagjai föladatukká tették az +eleven regények fölkutatását.</p> +<p>A gentlemanek álöltözetben fölkeresték a londoni külvárosok +csőcseléklakta részeit, a Whitefriarst, a Rotherhytheot; bevették +magukat a bűzös lebujokba: ott kiszemelték maguknak a legfeltünőbb +alakot, férfit, vagy némbert, bizalmaskodtak vele, míg kicsalták az +élettörténetét. Azt azután otthon a klubban elmondták a +társaságnak.</p> +<p>Ezt úgy hítták maguk között, hogy «búvárharang». <span class= +"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> +<p>Találó elnevezés. Tengerfenék ez is, a hová a merész búvár +alámerül, hogy értékes csigagyöngyöt keressen. Koczkáztatja, hogy +czápára talál, a ki elnyeli, vagy nyolczkaru polipuszra, a ki +megfojtja; de hátha épen egy syrénre, a kinek a karjából még +nehezebb a szabadulás!</p> +<p>A klub tagjai között a legszerencsésebb volt a gyöngyhalászatban +lord Alb… (A cenzura miatt nem volt szabad az egész neveket kiírni +hirlapi közleményeknél.)</p> +<p>Öreg úr volt már: de azért korcsmaképes. Vagyonos volt és +agglegény; jövedelme nagy részét inségesek fölsegélésére +fordította. A lebujokban győzte az ivást és a fizetést. +Törzsvendége volt a leghirhedettebb rotherhythei spelunkának a +«Kakas-lovaghoz».</p> +<p>Ismeretes emblema. A feleségeiktől megcsalt férjek czímerképe. +Nagy látogatottságnak örvendett. Itt lehetett találni a legerősebb +punchot, a legmérgesebb dohányt s a legkifestettebb leányokat. +Voltak mellékhelyiségei is hashisevők és ópiumszivók számára. Lord +Alb… csak szektet ivott, s másokat is azzal traktált. Aközben +kereste a gyöngyöt.</p> +<p>Néha reggelig is ott dőzsölt a lármás társaságban: élvezte az +utczai énekesnők nyiltszívü nótáit, biztatta a boxoló matrózokat, a +győztest megajándékozta; ha valakiben meggyuladt a pálinka, azt a +magával hozott ellenszerrel meg tudta gyógyítani; őt nem merte +senki bántalmazni, mert herkulesi ereje volt.</p> +<p>Reggel felé aztán, a minek a megérkezését a hajók tülköléséről +lehetett megtudni, mely a matrózokat hajóikra hivogatta, a lord is +fölkászolódott és hazament. A csatorna hídjánál várt reá a +gyaloghintója, abba belevetette magát s aludt hazáig. Fölvitték a +lakásába, lefektették. Délfelé fölébredt, megfürdött, +megborotválkozott, felöltöztette magát divatos manchester +köntösébe, megivott egy pohár ambra elixirt. Aztán lóra ült, +kilovagolt a Hydeparkba, az útban talált hölgyeket kecsecsen +üdvözölve jobbra-balra. Igazi gavallér volt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> +<p>Csak itt-amott mutatott rá ólmos botja végével egy policeman, +társát figyelmeztetve: «a mynheer». A Kakaslovagnál hollandusnak +czímezték a lordot, viselete, flegmája és ivóképessége miatt.</p> +<p>A Hydepark kioszkjában aztán megreggelizett; ott volt a +gyűlhelye a többi búvár uraknak; ott azután elmondta osztriga és +fogolypástétom mellett, a mit a lebujban a vereshagymás kabeljau s +az égő plumpudding között begyébe szedett:</p> +<p>– No, urak, ma egy igazgyöngyöt halásztam!</p> +<p>– Igazgyöngy! – kiáltá fel gúnyolódva lord Bel… makacs ellenfele +lord Alb…-nak, atrobilosus ember, kinek életfeladata volt +mindenkinek ellentmondani, mindenben kételkedni, de különös +czéltáblájának tartotta ezt az idealista, humanista, altruista +lordot, a kinek az előadásait igyekezett skeptikus közbeszólásaival +megzavarni. – «Igazgyöngy! Bizonyosan afféle bourgignon.» (Így +hivják a gyártott hamis gyöngyöt.)</p> +<p>– Nem! Ez egy valóságos parangon. (Elsőrendű nagy terménye a +meleagrina margaritiferának.)</p> +<p>– No, majd meglássuk, hogy az én fogam alatt nem törik-e +széjjel? (Ez a próbája az igazgyöngynek.)</p> +<p>Lord Bel… azok közé a búvárok közé tartozott, a kik a londoni +nyilvános házak korallgrottáiban tanulmányozzák a tengerfenéket. +Ott is sok érdekes csiga terem.</p> +<p>Elválhatatlan társa volt neki a skót nagybirtokos, O-Don… a kit +a klubban úgy hivtak, hogy Bashaw. Turbánt, kaftánt, salavárit +viselt, shorbetet ivott, csibukból pöfékelt, s hosszú ősz szakállt +viselt. Senki sem bántotta érte: ha neki úgy tetszett.</p> +<p>Ennek meg az volt a speciális tanulmánya, hogy a Londonban +létező «lunatic-asyl»-okat látogatta meg: azoknak a lakói +történetéből gyűjtötte eleven regényeit.</p> +<p>Ezt a két urat valami közös érdek kötötte össze, a mit azonban +rajtuk kívül senki sem ismert. Annyit lehetett <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> tudni +felőlük szorgos utánjárás mellett, hogy lord Bel…-nek volt valaha +egy szép, fiatal leánya, a kit az apa egy ballépés miatt házából +elűzött, a skót bashawnak pedig létezett egy legény fia, a ki az +apai házból elszökött, s évek óta se leánynak, se fiúnak hirét sem +hallották a bánkódó szülők. A két apa azokat keresi, a lord a +nyilvános házakban, a Bashaw a tébolydákban.</p> +<p>A skót főúr már annyit közölt a barátjával, hogy nyomon van: +látta a fiát, rátalált egy «little house»-ban, (kisebb tébolyda, +ingyenes, melyet jótékony alapítvány tart fenn.)</p> +<p>– Bolond?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Mi a mániája?</p> +<p>– Egész nap verseket ír.</p> +<p>– Hát hisz az ártatlan tébolygás.</p> +<p>– De azokat egész éjjel deklamálja, nem hagy senkit aludni.</p> +<p>– Nem gyógyítható?</p> +<p>– Az orvos azt mondja, hogy vagy trepanálni kell a koponyáját, +vagy meg kell házasítani.</p> +<p>– Csak akadjon olyan áldozat, a ki kész egy bolondhoz feleségül +menni.</p> +<p>– De mikor azzal kigyógyul. Én ismertem egy nőt, a ki feleségül +ment egy kannibálhoz: nem félt, hogy megeszi.</p> +<p>– Akadnak olyan némberek.</p> +<p>A két főúr közrefogta lord Alb…-ot. Mind a hárman egy széles +ottománon foglaltak helyet; középen lord Alb… A Bashaw keresztbe +szedte a lábait maga alatt s nagy füstgomolyokat fújt a mesélő felé +a csibukjából.</p> +<p>– No hát lássuk azt az igazgyöngyöt.</p> +<p>Lord Alb… hozzákezdett.</p> +<p>– Az történt, hogy a mult éjjel ott ültem a Kakaslovagnál a +szokott asztalom mellett, vizsgálgatva a körülöttem csivelgő +asszonyi állatokat, a kiknek a köszöngetését <span class= +"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> nem +tartottam érdemesnek figyelembe venni. Egy hárfás leány énekelt és +muzsikált a podiumon: annak a dalait hallgattam.</p> +<p>– Szép volt a lány? – kérdé lord Bel…</p> +<p>– Nem tudom. Nagyon ki volt festve. Széles kalapja alól fekete +haj omlott alá, a mi nem volt a sajátja, a szemöldökei is festve +voltak, elől trompeuset viselt, czipőin bouffantokat, a mi nagyon +testesnek tüntette fel. Azzal vonta magára a figyelmet, hogy hangos +vitába keveredett egy fiatal dandyvel, a kinek nem akarta +megengedni, hogy a mezitelen vállát megcsókolja.</p> +<p>– Pedig az arra való úgy-e? – szólt közbe a Bashaw.</p> +<p>– Természetesen. A leány azt kiáltotta: «Eredj! selyemruhás +ember ne érjen hozzám: gyűlölöm a selymet, meg a bársonyt.» Én ezen +elcsodálkoztam. Hiszen a selyem-, a bársonyruha zsebében terem az +arany. Odamentem a czivódókhoz. A dandynek adtam egy bordalökést, a +mitől az asztal alá kalimpázott. A leánynak szóltam: – Hát az én +barchent jaklimnak szabad-e hozzád dörzsölődni?</p> +<p>A leány elnevette magát: «Te már tetszel nekem, mert paraszt +vagy és öreg vagy». – «No hát gyere az én asztalomhoz s dalolj én +nekem.» – Kapott rajta, egy szökéssel lenn termett a magas +pódiumról, pedig a nehéz hárfáját is emelnie kellett.</p> +<p>– Ön nem segített neki?</p> +<p>– De igen. A könyökét fogtam.</p> +<p>– Pedig nem ott van a hypomoklion.</p> +<p>Azután leült mellém az asztalomhoz s elkezdett hárfázni és +dalolni. Csintalan románczokat énekelt, a minőket a többi hárfásnők +szoktak: «Te madaram», mondám neki, «el tudnád-e dalolni ezeket a +nótákat, ha nem volnál így kifestve?»</p> +<p>– Nem tudnám.</p> +<p>– Lehet téged kendőzetlen arczczal is látni?</p> +<p>– Lehet. <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span></p> +<p>– Hol?</p> +<p>– Otthon a szobámban.</p> +<p>– Elvezetnél engemet a te otthonodba?</p> +<p>– Szivesen. Itt van a lakásom mingyárt a vendéglő padlásán. Van +jó lábad?</p> +<p>– Hegymászó vagyok.</p> +<p>– No, mert öt lépcsősoron kell fölkapaszkodni. Velem +jöhetsz.</p> +<p>Azzal fölkerekedett hárfástul s vezetett föl a lakására. Biz az +a legmagasabb emeleten volt, a hol már a padlásgerendák képezik a +plafondot, s az alacsony ablakból a háztetőre látni; de az az +előnye volt a szobájának, hogy a vendéglő főkéménye nyult fel a +szögletében s annál fogva nem kellett benne fűteni, mert a kémény +elég meleget adott. Egy asztal, egy zárható szekrény, két +szalmaszék, egy olajlámpás képezték a butorzatát; az ágyfülkében +volt a nyoszolya, tarka kattun-függönyökkel. Egy kis szűk pitvara +is volt a szobájának, a minek szögletében vörös világosság +derengett. Az egy kis bádogkatlanból jött, melyben kőszén +parázslott, forrón tartva a groghoz szükséges vizet, a mit +eshetőleges vendége számára készen kellett tartani a szép +Melusinénak.</p> +<p>– «Melusine»? Ez bizonyosan komédiásnév, – szólt közbe lord +Bel…</p> +<p>– Természetesen. A hölgy arra kért, hogy maradjak a pitvarban, a +míg ő a szobájába megy toilettet csinálni. Valami polczról kénes +fonalat vett elő, azt meggyujtotta a parázsnál s bement a szobájába +a lámpást meggyujtani. Azután még egy perczre visszatért, az üstöt +a forró vízzel leemelni és bevinni. A bezárt ajtón keresztül +nemsokára nagy lubiczkolást hallottam, mely elárulta, hogy a forró +vizet nem annyira grogcsinálásra, mint alapos mosakodásra +használja.</p> +<p>– Nem leskelődött ön a kulcslyukon át? – kérdé a Bashaw. +<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span></p> +<p>– Dehogynem. Volt azon az ajtón több judáslyuk is fúrva, de +mindannyit hasznavehetetlenné tette a komédiásné azáltal, hogy a +levetett szoknyáit az ajtó fölé akasztotta. Félre kellett tennem a +kiváncsiságomat. Nem soká várakoztatott. Ismét nyilt az ajtó, s ő +kitekintett a nyiláson. Én visszahőköltem a láttára. Ez nem az a +hölgy, a kit én ide kisértem. Az egy magas, testes amazon volt, ez +pedig egy szilfid. Fehér, lenge pongyola volt rajta, mely +szoborszerű idomaihoz tapadt, a fekete haj eltünt, a helyett +csaknem fehér ezüstszőke fürtök omlottak a vállaira.</p> +<p>– Micsoda? Ezüstszőke haj? – szólt közbe lord Bel.</p> +<p>– No igen! ezüstszőke. Ez nem olyan ritkaság az angol nőknél. +Sohasem látott ön még ezüstszőke hajú nőt?</p> +<p>– De igen. Láttam.</p> +<p>– Én meglepetve rebegém: «Ön az, Melusine»? Erre ő szelíd +mosolylyal suttogá: Most már nem vagyok Melusine. Híjon az igazi +nevemen: «Milagrida.»</p> +<p>– Micsoda, Milagrida? – kiálta fel hangosan lord Bel. – Hisz az +spanyol név!</p> +<p>– Hát mért jön, mylord, ezért haragba? Lehetett a hárfásnő +spanyol leány. Csak nincs olyan bolond angol családapa, a ki a +leányát Milagridának kereszteltesse.</p> +<p>– Kérem ezt a thémát nem fejtegetni tovább.</p> +<p>– Az egész megjelenése a leánynak meglepett. Oly karcsú volt, +oly lengeteg; minden mozdulata csupa kellem, csupa báj, de +különösen az arczának az átváltozása volt feltünő, a mióta azt a +czudar festéket lemosta róla, szemei kékek voltak, miket a festett +pillák feketéknek hazudtak, a fekete szemöldök helyén finom vékony +vonalak húzódtak, arcza fehér volt, mint a porczellán, de +bezománczozva a legtündöklőbb rózsaszínnel, mintha a hajnal +sugározná be. Csak a jobb arczán volt látható egy háromszegletű +fehér folt; de az is jól illett neki. Kis leány korában egy +papagály megharapta: annak a forradása maradt ott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> +<p>Erre a szóra lord Bel… izgatottan ugrott föl a helyéről.</p> +<p>– Egy papagály harapása? – hebegé.</p> +<p>– No igen; ezek a komisz beszélő madarak olyan gonoszindulatuak: +a kire irigyek, azt megharapják.</p> +<p>– Az lehetetlen! Az lehetetlen!</p> +<p>– Csak nem akarja a papagályokat védelmébe venni?</p> +<p>Lord Bel… a selyem zsebkendőjével törülgette izzadó +homlokát.</p> +<p>– De egy hárfajátszóné!</p> +<p>– No hát miért nem kaphatott volna egy hárfajátszóné egy +papagálytól harapást az arczára?</p> +<p>– De hát honnan tudja ön, hogy az a fehér folt a leány arczán +papagályharapásnak a helye?</p> +<p>– Ő maga mondta el nekem.</p> +<p>Lord Bel…-nek a szemei vérben forogtak. Oldalzsebébe nyult, +kihúzta a bowieknifeot s annak a hosszú pengéjét kiugratta.</p> +<p>– Ugyebár, – hörgé tompán, rekedten, – mikor az ember egy ilyen +szép, piros női arczon egy olyan fehér foltot talál, egyszerre +kedve támad azt megcsókolni.</p> +<p>Eközben úgy fogta marokra a nagy kést, mintha a kedves +barátjának szánna vele egy oldaldöfést.</p> +<p>– No, azt én nem tenném; nem szokásom. Hanem az ujjam hegyével +érintettem azt a fehér foltocskát, megtudandó, hogy nem a letörült +fehér festék maradványa-e az ott? Erre adta a leány azt a +fölvilágosítást.</p> +<p>Lord Bel… abbahagyta azt a szurkálási mozdulatot a zsebkéssel, a +helyett levágott egy darabot a rágódohány tekercséből s azt a szája +szegletébe dugta, s aztán hanyatt dűlt a kereveten.</p> +<p>Lord Alb… sietett még tisztábbra mosni a hárfás leányt, mint a +milyen tisztára az maga mosakodott.</p> +<p>– A lámpavilágnál szétnéztem a kis manzard szobában. Semmit sem +találtam benne, a mi hasonló természetű osztályhoz tartozó némberek +lakhelyeit diszíti. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span> Falain nem voltak az Aretin-féle +érzék-ingerlő képek, még az ismeretes Männeken Piss gipsz-szobra +sem volt látható a szekrénykéjén.</p> +<p>– Te kis Milagrida, úgy látszik, – mondám neki, – hogy valamikor +a jobb társaságokban voltál otthon. Olyan finomak a kezeid.</p> +<p>– Pedig a hárfapengetéstől megkérgesednek az ujjak hegyei. Igaz, +hogy fiatal koromban előkelő család tagja voltam. Családi nevemet +nem mondom meg. Az apám valamikor spanyol követ volt.</p> +<p>– Lárifári! – rikácsolt közbe lord Bel… – Hogy lett volna +spanyol követ?</p> +<p>– Ezer bocsánat. Én tévedtem. Portugált mondott. De nekem a +spanyol, meg a portugál mindegy.</p> +<p>Lord Bel… a szóra egészen elvörösödött.</p> +<p>– Ezt ön csak az én boszantásomra mondja most! – S azzal kiköpte +a szájából a rágott dohányt.</p> +<p>Lord Alb… nem értette, hogy mi boszankodni való lehet ezen? +Azzal folytatá a mesélést:</p> +<p>– Egyszerű a történet; egy fiatal leány és egy ifjú szerették +egymást. Előkelő családok tagjai voltak mind a ketten. +Boldogságuknak semmi sem állt az útjában, a szülők beleegyezésével +jegyesek lettek. A menyegző napja ki volna tűzve, a jegyesek a +szószékről kihirdetve, csak egy hét volt még hátra. Ez utolsó hét +alatt történt, hogy a menyasszony atyjának egy majorházába +beleütött a villám, s az porig leégett. Az apa és anya együtt +kirándultak a kár megtekintésére, leányukat otthon hagyták. E +távollét alatt érkezett meg a kastélyba a vőlegény. Volt, a ki +fogadja: a menyasszony. Őrjöngve szerették egymást, igazán +őrjöngve. A páros együttlét rossz tanácsadó. Az ifjú azt susogta a +leány fülébe, hogy hiszen úgy tekintsék már egymást, mint férj és +feleség. Egy szikra volt csak, s ettől a szikrától fel hagyta +gyújtani a leány a szivét. Odaadta azt a kincsét, a mit vissza nem +lehet venni többé. Feláldozta jövendőjét a pillanatért. +<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span> Hát aztán mi lett velük? Az, a mi +Hamlettel és Oféliával: «Míg hozzád nem menék, nászszal +kecsegtetél.» «El is vevélek, ha hozzám nem jövél.» A vőlegény a +pillanat gyönyöre után megutálta a menyasszonyát; leszidta, gyalázó +szavakkal tetézte s magára hagyta; többé felé sem jött, s azon a +napon, a melyen menyegzőjüket kellett volna megtartaniok, +megszökött az apai háztól.</p> +<p>– A futó bolond, – dörmögé a Bashaw, kifújva a csibukjából a +szikrázó hamut.</p> +<p>Lord Alb… folytatá az elbeszélést:</p> +<p>– Ha ezzel vége lett volna a szomorú történetnek, hát ez olyan +mindennapi eset volna, a mit nem érdemes följegyezni. Egy +megszökött vőlegény. Gyöngyház, ha leszakad, lesz más! De az +önfeledt szerelmi odaadásnak következései voltak a leányra nézve, a +miket a termete elárult. Az anyai szem észrevette e változást: a +leány mindent megvallott. Kétségbeesés jött be a házba. Az apa +előtt sem lehetett titkolni a szerencsétlenséget. A becsületére +féltékeny lord, kinek melle királyok érdemrendeivel volt diszítve, +határtalan haragra gerjedt s elűzte a leányát a háztól, ki fejére +ily gyalázatot hozott: egy shilling nélkül. Látni sem akarta többé. +Az anyja irgalmasabb volt hozzá. Minden pénzét és az ékszereit +átadta a leányának, a ki aztán Londonba menekült. Az apja oly +kegyetlen volt, hogy londoni ismerőseinek, rokonainak tiltakozó +leveleket írt: nehogy elűzött leányának menedéket vagy bármi +segítséget adjanak. A leány elveszett a fővárosi nyomorultak +számlálatlan tömegében.</p> +<p>Lord Bel…-nak valami eshetett a szemébe, mert nagyon +törülgette.</p> +<p>– A szerencsétlen leány nemsokára megszabadult – az +istenáldásától. Finom társaságban úgy hivják ezt, hogy istenáldása. +A fölösleges emberek számát szaporító új gentlemannek volt annyi +becsületérzete, hogy a <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> mi hibát világrajöttével elkövetett, +azt nagyhamar a világtól megváltával helyrehozza. Miss Milagrida +felvehette a Melusina nevet. Utolsó pénzéből vett magának egy +hárfát s a csapszékbe járt énekelni.</p> +<p>– És most már abból élek, a mit a hárfámmal keresek. Szegény +keresetforrás, de tiszta, – mondá, nagy szempilláit lesütve. – +Czintányéromba rézpénzt dobálnak: arany, ezüst nem kerül abba soha. +De nekem az elég. És már most azt is érteni fogja ön, miért mondtam +annak a tolakodó dandynek, hogy hagyjon békében: utálom a bársonyt +és selymet. Ő is mindig bársony ruhában jött hozzám, a ki +boldogtalanná tett. Azóta irtózom a bársony érintésétől.</p> +<p>Én kissé valószinűtlennek találtam a leány állítását.</p> +<p>– De hát, szép Milagrida, mit csinál maga, hogyha valamely úrnak +kedve támad magát a szállására felkisérni, a hogy ime én is +felkisértem? Nem minden látogató engedi magát szomorú történetekkel +kielégíteni. S maga is csak húsból és vérből van.</p> +<p>– Oh, az ellen van énnekem egy talizmánom, a minek az igézete +csalhatatlan. Akarja ön, hogy megmutassam?</p> +<p>– Kérem szépen.</p> +<p>Erre a szép Milagrida a szekrényéhez lépett, felnyitotta s +kivett belőle egy üveg ládikát, mely selyemmel volt befedve: azt +letette az ágyára.</p> +<p>– Nézzen ön ide, – szólt, a selyemtakarót lerántva a +ládikáról.</p> +<p>Visszariadtam a látványtól.</p> +<p>Az üvegfödél alatt egy csecsemő bebalzsamozott mumiája volt +látható.</p> +<p>– Ez az én talizmánom, – suttogá a leány; – akar ön az ágyamra +feküdni, sire? Kettőnk között nem lesz más, csak ez a kis +koporsó.</p> +<p>Nekem a köny kicsordult a szememből.</p> +<p>Egy utczai énekesnő, a kinek mindennapi hálótársa első, egyetlen +szerelmének szülötte üvegkoporsóban! <span class="pagenum"><a name= +"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> +<p>Odadobtam az erszényemet az asztalra.</p> +<p>– Fogadja el tőlem, miss, e segítséget s őrizze meg továbbra is +a tisztaságát. Gondom lesz önre. Én leszek önnek az apja.</p> +<p>– Nem, nem! – hörgé lord Bel… – Én, én vagyok az apja! Ez az én +leányom!</p> +<p>Azzal fölugrott a kerevetről, arcza sötétvörös lett, szemeit +aláfutotta a vér, kezével a torkához kapott, mintha a fojtogató +lidérczet akarná eltávolítani. S egyszerre csak arczczal előre +bukott, eszméletét vesztve.</p> +<p>A két mylord fölemelte s lefekteté a pamlagra. Rögtön sebészért +küldtek, az eret vágott rajta, a mire a beteg föleszmélt, de már +csak megbénult nyelvvel tudott hebegni, lord Alb… kezét keresve +jobb kezével, mely hideg volt, mint a jég.</p> +<p>– Hozza ön – ide – a leányomat. – Keresse föl. – Megbocsátok +neki. – Visszafogadom. – Örökösömmé teszem. – Egyetlen leányom. – +Szegény Milagridám!</p> +<p>– Sietek! Rá fogok találni!</p> +<p>– Akkor én is sietek a fiamat idehozni a lunatic asylból; – +szólt lord O’Don… – Tegye jóvá a bűnét, tegye boldoggá a kedvesét, +s maga is gyógyuljon meg általa.</p> +<p>Azzal lekapta a fogasrul a tengerikutyacsont-fogantyús +bambusznád pálczáját s elrohant a kioszkból.</p> +<p>Nem olyan könnyen ment lord Alb…-nak az eltávozása. Annak a +kezét vasszorítással fogta a gutaütött ember ökle, a ki egyre +rebegte e két szót: «Leányom! Clerc!» Az utóbbira azért volt +sürgetős szüksége, hogy végrendeletét élőszóval tollba mondhassa +neki. Másfelől meg a kioszk kávésa ült a lord Alb… nyakán azzal a +követeléssel, hogy vitesse el innen azt a gentlemant, a kit a +gutával megüttetett, az ő kioszkjában nem szabad senkinek meghalni. +A felcser meg a díját követelte rajta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> +<p>Lord Alb… praktikus ember volt, föl tudta osztani a föladatát. +Első a nyavalyás lord elszállítása a lakására, ápolás alá vétele: +egy óranegyed. Azután a clerc meghivása a testamentomtevőhöz: másik +óranegyed. Akkor lóhalálában a Kakaslovaghoz, a leányt fölkeresni: +ez jó félóra. De időközben egy zsibárusnál flanell janklit kell +venni, mert bársony ruhás urat a leány magához közel nem ereszt. +Onnan vissza. Minden kitelik másfél órából. Addig várjon a halál. +Hiszen mi is elég soká várunk a kegyelmes úrra, várhat ő is.</p> +<p>Így szépen fölosztva az időt, kifizette a kávést, meg a +chirurgust s levitette a beteg mylordot a kívül várakozó +sellyéjébe. Azután a lovát kereste, a min idejött. Azt biz’ elvitte +a Bashaw a maga sietős útjára. Egy goddamot sem mondott rá. Ott +ácsorgott egy boxcab a kocsija mellett. Megmondta neki, hogy hova +hajtson. Míg az a hátulsó ülésbe felczihelődött, lord Alb… előhúzta +a zsebéből a butykosát, a mi whiskyvel volt tele s megitatta belőle +– nem a kocsist, hanem a lovat. Ennek azután volt sikere. A boxcab +röpült, feldöntött egynéhány kofaállványt; de minden állomásra +megérkezett jó idején. Öt perczczel a kiszabott idő előtt a mylord +már rátalált a hárfásleányra a «Kakaslovag» ivótermében. Még az +ajtóból kiáltott rá. A családi nevén szólította.</p> +<p>– Miss Bel… Milagrida! Önt az édes atyja hivatja magához.</p> +<p>– Kicsoda?</p> +<p>– Lord Bel… Algernon, az én legkedvesebb barátom.</p> +<p>– Mi dolga van velem a mylordnak?</p> +<p>– Önt akarja tenni örökösévé.</p> +<p>– Így csak nem mehetek hozzá, ebben a maskarában. Engedjen +átöltöznöm. Hisz nem ismer rám az apám</p> +<p>– Nincs idő rá, miss; önnek az atyja haldoklik, órái meg vannak +számlálva. <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<p>Erre a leány fölsikoltott s elkezdte a haját tépni. Már +tudniillik azt a fekete parókát, a mit viselt. Zokogott.</p> +<p>S ez igen czélszerű volt. A fekete paróka lehulltával előtünt az +ezüstszőke hajzat, s a sűrű könyek lemosták az arczáról a festéket. +Rá lehetett ismerni a Milagridára. Így aztán vihette őt magával +lord Alb…, útközben elmondva neki a kioszkban történteket.</p> +<p>A boxcab lova feleúton összerogyott a nyargalástól, gyalog +kellett tovább sietniök. Felhasználták a melléksikátorokat. Elég +jókor érkeztek meg lord Bel… szállására. A mylord utolsó óráját +élte; de még eszméleténél volt. Hárman is voltak mellette, a kiknek +feladata az volt, hogy utolsó óráját megnehezítsék: a clerc, a ki +motyogásából a végrendelkezését igyekezett kiértelmezni; a káplán, +a ki gyóntatta, s a csodadoktor, a ki hólyaghúzókat rakott a +talpára, meg a mellére s szalmiákszeszt szagoltatott vele, a mitől +a beteg nagyokat tüsszentett, a két különböző examinátor nagy +boszuságára.</p> +<p>Mindennek röviden véget vetett miss Milagrida megjelenése.</p> +<p>A hárfásnő, a mint ágyban fekvő atyját megpillantotta, nagy +zokogással rohant oda hozzá s keblére borult.</p> +<p>Lord Bel… csak a balkezét tudta még fölemelni, a jobbja +megbénult, azzal ölelé keblére visszatért leányát, utolsó erejével +világosan ejtve ki e szavakat:</p> +<p>«Leányomat nevezem ki általános örökösömmé.»</p> +<p>Ez volt az utolsó szava, utolsó lélekzetvétele. E szavakat +protokollumba vette a törvény embere. Tökéletes végrendelkezés +volt.</p> +<p>Szeretett leányának nem volt már más feladata, mint halálra vált +atyjának szemeit az örök álomra lefogni.</p> +<p>A közjegyzősegéd felszólítá a másik két urat, a káplánt és a +kuruzslót, hogy menjenek át vele a mellékszobába, <span class= +"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> a +hivatalos okiratot mint tanuk aláírni. Lord Alb…-ra nem reflektált, +azt daróczruhájában valami szénhordónak nézte.</p> +<p>Ezalatt megérkezett a Bashaw a fiával. Az őrültek gunyáját még a +«Kis házban» fölcseréltették vele a hajdani bársony köntösével. Az +orvos kiadta a bizonyítványt, hogy a fiatal mylord, mint teljesen +felgyógyult, elbocsáttatik.</p> +<p>– – Már most, ha a regényíró szabad kézből írhatná meg ennek a +történetnek a végét, a maga szentimentális hajlamával, optimista +felfogásával, milyen szép jelenetet festhetne ebbe a rámába! Egy +apa halálos ágyánál térdelő leány, kit a megtért vőlegény +vigasztal; halavány ifjú, homlokára hulló szőke hajfürtökkel; az +érzékeny pár fölött az élő családapa, ki áldó mozdulattal teszi két +kezét az ágy mellett térdeplők fejére; a halott apának még egyszer +fölnyilnak az ajkai, mintha a túlvilágról sóhajtaná el az +«áment».</p> +<p>Hanem a kegyetlen krónika kötve tartja a regényíró kezét.</p> +<p>Nem az lett a vége.</p> +<p>A bolondokházából előhozott fiú nem volt szép. Feje simára +borotválva, homlokán áruló diadém: egy sor fehér pont, a mit +pióczacsípések hagytak hátra letörülhetetlen emlékül; kiülő szemei +széjjel kancsalítanak; orrczimpái lüktetnek, arcza vigyori +ránczokkal keresztülbarázdálva; mikor állatias kifejezésü felső +ajkát fölhúzza az inyéről, két kitörött fog helye tünik elő. Azokat +erőszakkal távolították el az orvosok, mikor a tébolyultat +megszállta a sitophobia (ételiszony), hogy az ételt tömlőn +keresztül vezethessék a gyomrába.</p> +<p>Az ifjú ember egy ólálkodó dúvad sunyiságával tekintett szét a +szobában.</p> +<p>A mellékszobában látott három embert, a kik valami írással +voltak elfoglalva.</p> +<p>Egy ember ott állt az ablakban jó távol. <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> +<p>Az ágyon feküdt egy halott, annak a keblére borulva sírt egy +nőalak.</p> +<p>Az ifjú apja, O’Don… lord költögeté a halottat.</p> +<p>– Mylord! barátom! Ébredj föl! Elhoztam a leányod +vőlegényét.</p> +<p>Tehát ez az ő menyasszonya!</p> +<p>No de régen óhajtott vele találkozni! Annak a bolondja volt.</p> +<p>Most hát itt van! Nagyon jól van.</p> +<p>Lassan odacsúszott az asztalhoz. Azon hevert az apjának a +tengerikutyafogas pálczája. Ismerte jól. Abban volt egy pálczatőr, +egy két élű dákos.</p> +<p>Hirtelen kirántotta a tőrt s egy szökéssel ott termett a +halottas ágynál s a tőrt markolatig döfte menyasszonya hátába, a +szívén keresztül, hogy annak még sikoltani sem maradt ideje.</p> +<p>Azzal visszarántotta a gyilkot s két marokra fogva a saját +szívén verte azt keresztül, úgy vágta magát hanyatt az apja +lábainál.</p> +<p>Erre a rémlátványra az apa, a Bashaw, elkezdett elébb őrülten +vigyorogni, majd hangos kaczagásba tört ki. Megtébolyodott.</p> +<p>… Ez volt lord Alb…-nak az eleven regénye, a mi meg van örökítve +a napi krónikákban.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A KENGYELFUTÓ.</h2> +</div> +<p>Abban az időben Bécs volt a világ központja.</p> +<p>Már tudniillik, a mit mi világnak tartunk: a meddig a mi +takarónk nyúlik.</p> +<p>Oda sereglett mindenki, a kinek valami elnyerni, vagy elkölteni +valója volt.</p> +<p>Egy ideig (hosszú ideig) ugyan czentrifugál központja is volt +Bécs ennek a világnak. Tíz esztendeig dühöngött benne a keleti +pestis. Bécs volt a gócza ennek az egész Európát fenyegető vésznek. +Menekült belőle mindenki, a kinek a halál félelmes volt. Borzasztó +halál, a mi ellen nem volt gyógyítás, szabadulás.</p> +<p>Aztán jöttek az elemi csapások. A folyók özönvizekké áradtak. A +császárváros palotáinak az erkélyéről csónakkal szedték le a +menekülő uri népet.</p> +<p>Majd meg a tűzláng pusztította végig a nagy várost. Egész +negyedek égtek hamuvá. Menteni nem lehetett. A tüzes forgószél +végtül-végig pusztította a várost.</p> +<p>Ez mind Isten csapása volt. El kellett viselni.</p> +<p>De most következett az emberek csapása.</p> +<p>Az új királynőt, Mária Teréziát, fegyverrel támadták meg a +szomszéd hatalmak.</p> +<p>Bajorok, burkusok, francziák szövetkeztek ellene. Osztozni +akartak a tartományain. Már Bécs város kapuit döngették.</p> +<p>A királynő újszülött fiával Pozsonyba menekült.</p> +<p>Mindenki elhagyta, csak a magyarok nem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> +<p>Az az égretörő kiáltás: «Életünket és vérünket a mi +királyunkért», megállítá az ellenségeit, kicsikarta kezeikből a +diadalt. A többit elmondja a történetírás.</p> +<p>A magyar főurak aztán otthont találtak a császárvárosban. +Palotákat építtettek és úri pompával tüntették ki magukat; a +főutczákon kengyelfutóktól előzött aranyos hintóikat, prémdolmányos +huszárjaikkal, bámulta a nép, s rájuk ismert a családi színeikről a +libériáikon.</p> +<p>A királyi gárdisták épen mesemondás tárgyai voltak.</p> +<p>A gárdista mint közvitéz is tiszti rangot viselt.</p> +<p>A magyar nemesi családok büszkeségüket találták benne, hogy +legdélczegebb fiaikat a bécsi gárdába bevezethették. De mustrája is +volt az a magyar fiatalságnak.</p> +<p>De valamennyi magyar gárdista között legfeltünőbb alak volt +Zarándi Károly. A családi neve más volt: ez csak a prædicatuma.</p> +<p>Fia volt a Rákóczi-szabadságharcz egyik vezérének, a ki a +kuruczok fegyverlerakásánál nagy szerepet játszott, s ezért +jutalmul donáczióba kapta az Alföld egyik nagy latifundiumát, a +rajta épült nagy kiterjedésü mezővárossal együtt. Hozzá kapott még +feleségül egy német herczegnőt. Fiát a császár nevére +kereszteltette, ez is volt a keresztapja. Károly grófot Bécsben +nevelték. Kitünő tehetségű ifjú volt már növendék korában.</p> +<p>A mint árvaságra jutott, a tutora installáltatta a nagy +dominiumba, a hol megismerkedett roppant gazdagságával s azzal a +meggyőződéssel térhetett vissza Bécsbe, hogy ő az a hatalmas ember, +a kinek csak akarni kell valamit, az rögtön beteljesül.</p> +<p>Akart a gárdához bejutni: befogadták.</p> +<p>A bájos királynő kisérőjének választotta.</p> +<p>Az udvarhölgyek rajongtak érte.</p> +<p>Azok között a legragyogóbb szépségül volt elismerve egy nagy +befolyásu külhatalmasság nagykövetének, Lüderitz grófnak a +felesége: Leontine herczegnő.</p> +<p>Alakját a herczegnőnek a halhéj pánczél, vertugadin <span class= +"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> és a +bouffantok miatt nem lehet leírni; haját a puder, arczát a fehérítő +és pirosító s a szépségflastromok tartják előkelő ismeretlenségben; +de a hagyomány azt örökíté meg, hogy ő volt az udvarhölgyek +legimádatraméltóbbja, a kinek már azért is nagyon szépnek kellett +lennie, mert otkolonban fürdött.</p> +<p>Zarándi Károly egészen belebolondult a herczegnőbe.</p> +<p>Azonban szenvedélyének erős akadályai voltak.</p> +<p>Nem a herczegnő férje. A kitünő diplomata, a mily +tiszteletreméltó volt a magasabb politika terén, oly kevéssé volt +eszményképe a férfinak. Alacsony termetét ferdére tolta el egy +elrejthetetlen kinövés, féllábára bicczentett, s a szemeit ideges +rángatózás kényszeríté pislogni.</p> +<p>Hanem gazdag volt.</p> +<p>A herczegnő pedig erényes és büszke.</p> +<p>Az erénynek a legerősebb védbástyája a női büszkeség.</p> +<p>De az erényessége mellett a raffinált kaczérságot gyakorolta +Leontine imádói ellenében.</p> +<p>Szabad volt Károly grófnak a herczegnőt ajándékokkal meglepni. +Hozhatott neki drága schmuckot, beszélő papagályt, +kapuczinus-majmot, nyerges lovat; az mind elfogadtatott. Írhatott +hozzá verseket (volt költői tehetsége). Rendezhetett a nevenapjára +tüzijátékot, karusszelt. Lefestethette hírneves művészszel az +arczképét. Ezzel mind elnyerte a jogot – egy kézcsókra. No még +többre is. Egy findzsa kávéra, a mibe Leontine herczegnő saját +rózsás ujjaival rakta bele a czukrot. Károly gróf nagyon édesen +szerette a mokkát. Még édesebbet kért. Nem! Nem! Azt a kávéédesítőt +nem adták meg neki.</p> +<p>Zarándi Károly gróf dúsgazdag főnemes hirében állott. Alföldi +birtokait nem is holdakban, hanem négyszög mérföldekben taksálták. +Egyszerre ezer tulkot hajtatott fel a pusztáiról, melyeket az +akkori nagytekintélyü főélelmezési biztos, báró H. vett át tőle a +hadsereg számára. Volt hitele a fiatal grófnak. A királynő rábízta +<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span> a magyar nemesi gárda pénztárának +kezelését. Bármit kívánhatott tőle az imádott hölgy, ha csak pénzbe +került, teljesíthette.</p> +<p>Ha lovagias vitéztettről volt szó, attól sem riadt vissza.</p> +<p>Egyszer, egy nagyon követelt csók díjában, Leontine herczegnő +azt kivánta, hogy a délczeg vitéz ugrasson le a paripájával az ő +szeme láttára a bástyáról a sánczárokba. Megcselekedte. A lova +tönkre ment, ő maga zúzódást kapott. De elnyerte a díját: a +csókot.</p> +<p>A csóktul lesz aztán az ember igazán őrült.</p> +<p>Bölcs szokás a chinaiaknál, hogy a csókot eltiltják; minek az +alvó démont fölébreszteni?</p> +<p>A herczegnő szobájában volt a képek között egy porczellánra +festett tableau, (talán Correggio remekműve), mely a hadisten Áresz +találkozását ábrázolja a szépség istennője Cytherével. Csókolódási +jelenet: Áresz, a fegyverzetéről itélve, afféle küraszir volt. +Hátha még magyar gárdista lett volna! Symbolice magyarázza a képen +az isteni gonosztett végét a két égi fiu, Hymen (a hűség jelképe), +a ki fáklyáját – a föld felé fordítva – kioltja, és Érosz (a +szerelem istenkéje), ki a maga szövétnekét a csókolódó pár fölé +emeli magasra. Hiszen ott is kész volt az indok: a kiállhatatlan +férj, a kis sánta és púpos vállú Hefaisztosz.</p> +<p>Károly gróf mindig megállt az előtt a kép előtt, mikor Leontine +herczegnőtől búcsút vett; s forró sóhajtozásai kifejezték, hogy +mire gondol. Hát nem maguk az istenek adnak példát a +halandóknak?</p> +<p>A herczegnő mindig kinevette.</p> +<p>Egyszer aztán komolyan vette a dolgot.</p> +<p>A társalgó teremből nyilik a boudoir. Egy szőnyegajtó vezet +hozzá, a melynek nincs látható zára. Egy titkos rugó nyomására +nyílik fel. Ennek a rugónak a gépezetét meg lehet tudni azon az +áron, a mit a herczegnő imádójának föltételül szab. Megsúgta neki +ezt az árt. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span></p> +<p>És megállhatta, hogy nem nevetett hozzá.</p> +<p>Pedig az a lehetetlenség volt.</p> +<p>– Megteszem! – mondá Zarándi Károly, s hogy eskünek vegyék az +igéretét, térdet hajtott a tündérnő előtt. – Fogadom igaz magyar +vitézi szavamra, hogy meglesz, a mit kivánt a herczegnő. Az a nap +az «én» ünnepnapom lesz.</p> +<p>Azzal elhagyta a herczegnőt, a ki azután sokáig eltöprengett +fölötte, hogy vajjon csakugyan sikerülhet-e egy őrült szerelmesnek +egy lehetetlen föltételt valóvá varázsolni?</p> +<p>Hogy mi volt az a lehetetlen föltétel, azt majd csak ha a +megvalósulásához közelít, fogjuk elárulni.</p> +<p>A fiatal gárdista másnap rögtön szabadságolást kért a +főudvarmestertől nehány hétre, magyarországi birtokai rendezése +végett. Azt megkapta s azzal a saját fogatán lehajtatott a magyar +fővárosba.</p> +<p>Ugyan mit kereshetett ottan?</p> +<p class="center">*</p> +<p>Magyar főváros! Hisz ez nem létezett.</p> +<p>Volt egy Pest. Vályogból épült házak girbe-gurba utczáival, a +mik igen kellemes tanyául szolgáltak a hízó sertéseknek. A hatvani +kapu zárta be a védőbástyát, mely a Dunáig lekanyarult s ott +befejezést nyert a rondellával, a mi még száz év mulva is ott +díszlett, mint a magyar színművészet aziluma. A mostani Deák +Ferencz-utczát határolta egy czölöpgát, sárral tapasztott +sövénynyel, a mi nem a török hadak feltartóztatására volt +kifundálva, mint inkább arra a czélra, hogy a zsidók be ne +szökhessenek a belső városba, portékáikat házalva elárusítani. Az +csak a palánkon kívül volt nekik megengedve. Reájuk lehetett +ismerni a parancsolt vörös köpönyegről, a minek a baloldali +szárnyán arasznyi sárga folt tett tanuságot.</p> +<p>A mostani paloták helyén terjengett egy nádas, melyben jó +sikerrel lehetett vadkacsákra vadászni; a városliget <span class= +"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> helyén +farkasok, rókák bozótja, azon túl a futóhomok sivatag pusztája. A +Dunapartot ékesítette levert czölöpeivel a vizafogó.</p> +<p>Sehol egy urasági kastély.</p> +<p>Az összeköttetést Pest és Buda között egy repülőhid tartotta +fenn: a hajdankor remek találmánya.</p> +<p>Budának ellenben a török háborúról tanuskodó romjai voltak.</p> +<p>De volt azután egy újabbkori nevezetessége: a hétkerekű malom. +Ez a hírneves hadseregélelmező biztos leleményes alkotása volt. Ő +volt az alapvetője a manapság oly nevezetes budapesti +malomiparnak.</p> +<p>Tulajdonképen gőzmalomnak is lehetett volna már nevezni.</p> +<p>Budának megvoltak már akkor is a forró vízforrásai. Azokat még +akkor nem hitták fürdőknek. Ezeknek a forró vizet bugyogó forrásait +használta fel a korszak legnagyobb nemzetgazdásza, s egy nagyszerű +malmot állíttatott föléjük. Ez a malom aztán télen is tudott +dolgozni, a mikor a dunai malmok be voltak fagyva a jégbe. Azért +nagy híre, kelete volt széles ez országban. Télen minden vidékről +idejöttek őröltetni.</p> +<p>Zarándi Károly azért jött le Bécsből Budára, hogy a hétkerekű +malmot megszerezze magának. Nagy árt adott érte cserébe: az egész +nagy terjedelmü apai örökét, pusztáit, gulyáit, méneseit, +mezővárosát.</p> +<p>Kellett neki az a malom minden áron.</p> +<p>A bájos Cythere istennő azt a föltételt szabta imádó Áresze elé, +hogy az neki a nevenapjára egy szánkaversenyt rendezzen a Burg +kapujától a Szent-István templomáig.</p> +<p>Leontine napját pedig julius 18-ikára szabta meg a kalendárium. +S a kánikula égi jegyében nem esik hó; a mi az alpeseken volt is, +az is mind elolvadt már régen.</p> +<p>De azért szánkázni mégis fogunk. <span class="pagenum"><a name= +"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> +<p>Zarándi Károly neki állította a hétkerekü malmát a +czukor-őrlésnek. Annak nem volt egyéb dolga, mint czukrot lisztté +törni. Azt zsákokban csomagolva felszállíttatta hiencz +társzekerekkel Bécsbe s elhelyeztette egy roppant tárházba. Mikor +aztán a Leontine nevenapját megelőző éj bekövetkezett, akkor neki +állította Bécs város valamennyi zsákhordóit a munkának, s mire a +nap megvirradt, ott állt a széles utcza egész hosszában mélyen +betakarva hóval. Czukorból készült hóval. A csörgős szán a +herczegnő kapuja előtt állt. Mögötte Zarándi gróf szánkója.</p> +<p>Az udvar és az egész előkelő világ részt vett ebben a lehetetlen +mulatságban. Szánkózás nyár derekán.</p> +<p>Nemcsak egész Bécs, de egész Európa viszhangozta azt a diadalt, +melyben egy magyar gavallér vívta ki a lehetetlenség legyőzését +ezzel a hallatlan sikerű partie de traine-nal.</p> +<p>Derék gondolat volt! Egy vagyont áldozott fel érte. De kivívta +vele a magyar név dicsőségét örök időkre. Ezt csinálja utánunk +valaki!</p> +<p>A fogadás meg volt nyerve.</p> +<p>Leontine névnapja győzelemnap volt Zarándi Károly számára.</p> +<p>Az a Correggio-kép újra föltámadt.</p> +<p>Ámde a klasszikus istenmonda folytatását is adja e szerelmi +kalandnak. A sánta Vulkánus nem tűrte a tréfát. Elkészítette az +aczélhálót, a melylyel a szerelmes csábítót az egész Olymp előtt +csúffá tette.</p> +<p>És a Vulkánok még most is boszúállók.</p> +<p>Zarándi Károlynak ez a szerelmi diadal egész vagyonába került. +Nem maradt egyebe a budai hétkerekű malomnál. Hát hiszen ha abba +beleült volna molnárnak s maga vámolta volna meg az őrletők +zsákjait, abból is szépen megélhetett volna; de hát nem azt tette, +hanem ott maradt Bécsben, és folytatta a pazarlásait, őrült +szerelmeskedését, repkedett a fényes lámpa körül, nem gondolva rá, +hogy elperzseli a szárnyait. <span class="pagenum"><a name= +"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> +<p>Úgy tett, mint sokan tesznek, a kik egykor dúsgazdag urak +voltak, s aztán mikor a vagyonukat elprédálták, a régi hitelüket +használják fel. Magas állása volt, föltétlen bíztak benne. Ki merte +volna őt gyanusítani, a ki oly kitünő lövő és vívó. És a kinek a +kalpagján levő forgója ezreket ér.</p> +<p>Egyszer aztán akadt mégis valaki, a ki ezt megtette.</p> +<p>Nem egy hőslovag, nem egy Sámson, hanem a kis ferdevállu +Lüderitz herczeg. Készen volt Vulkán aczélhálója.</p> +<p>Meglátogatta Zarándi Károly grófot pompásan berendezett vöslaui +villájában. Nagyon örültek, hogy egymást láthatják. Hisz olyan +benső viszony volt közöttük. A tolvaj tudta, hogy mit lopott el az +ellenfelétől, s az áldozat tudta, hogy az mibe fog kerülni a +tolvajnak!</p> +<p>Mosolyogva szorítottak kezet. Hisz a mosoly a harag számára lett +feltalálva.</p> +<p>De a szép asszonyon kívül egyéb okuk is volt mosolylyal álczázni +az arczukat.</p> +<p>A politika egén fellegek tornyosultak.</p> +<p>Valami készült a zárt ajtók mögött.</p> +<p>Ezt a valamit aztán a későbbi történetírás ezzel a czímmel +jegyezte föl: «hét esztendős háború».</p> +<p>Még most csak várandós volt a balsors.</p> +<p>De mindenki sejtett belőle valamit.</p> +<p>Erre volt jó az a kölcsönös mosolygás, kézszorítás.</p> +<p>– Kedves barátom, mondá a herczeg: te felőled rossz szél fúj. Te +eladtál gulyákat, méneseket az intendaturának, a mik már nem a te +tulajdonaid.</p> +<p>– Ez egy félreértés, a mit én majd el fogok igazítani.</p> +<p>– Hát ez a kisebbik alkalmatlanság. De nagyobb baj is van annál. +Te a királynétól rád bízott gárdapénztárból tetemes összeget +elsinkófáltál.</p> +<p>Zarándi elsápadt.</p> +<p>– Ki meri azt állítani?</p> +<p>– Nem kisebb ember, mint az új miniszter, Kaunitz, <span class= +"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> a ki +most azt vette a fejébe, hogy a közpénztárakat sorba vizsgáltatja. +A tiedből roppant összegek hiányzanak.</p> +<p>– Fedezi azokat a vagyonom. Ott van a budai malmom.</p> +<p>– Az is volna valami, ha czukrot nem őröltettél volna rajta; de +most a miatt újra kell az egészet berendeztetni, az semmi +jövedelmet nem hoz. El sem adhatod, mert mostani állapotában nincs +rá vásárló.</p> +<p>– Ő felsége nem fogja engedni, hogy engemet ilyen bagatelle ügy +miatt üldözőbe vegyenek.</p> +<p>– Tudom jól, hogy ő felségének kegyében állasz. Legtitkosabb +rendelkezéseit te rád bízza. Be vagy avatva a kormányzás +előmunkálataiba. Ismered a közeljövő terveit. A csapatok +elhelyezéseit. A várak ellátásáról is értesülve vagy. Ha te ezeket +az adatokat én nekem kiszolgáltatnád, én viszontszívesség fejében +helyrepótolnám azt az összeget, a mi a rád bízott pénztárból +hiányzik.</p> +<p>Ez érthető beszéd volt.</p> +<p>Zarándi Károlynak felforrt a vére.</p> +<p>Azt az ajánlatot teszi neki az az ember, a kinek legnagyobb oka +van őt halálba gyűlölni, hogy legyen árulóvá a saját királya, +hazája ellen: szolgáltassa ki a haditervek részleteit az ellenséges +hatalomnak, a miket a legfelsőbb bizalom közölt vele.</p> +<p>S a kés a torkára volt téve.</p> +<p>A rábízott pénztárban elkövetett sikkasztása fel van fedezve. +Azt csak az eltékozolt pénz helyretevésével lehet elsimítani.</p> +<p>Nem sokba kerül a megmenekülés. Egy fiók kinyitása. Egy +iratcsomag átadása. Senki sem tudja azt meg, kettőjükön kívül.</p> +<p>A meggyalázott férj így áll boszút a csábíton. Csinál belőle +árulót.</p> +<p>Zarándi Károly egy perczig sem tétovázott. Felállt a helyéről s +kiutasító mozdulatra nyújtá ki karját. <span class= +"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> +<p>– Távozzék előlem az úr! Semmi szavunk egymáshoz többet.</p> +<p>A diplomata még mindig nevetett és bizalmaskodott.</p> +<p>– Gondold meg, hogy ha ajánlatomat elutasítod, a Fleischmarktra +kerülsz.</p> +<p>– Ott is büszkébben emelem fel az arczomat, mintha hazaárulóvá +lennék. Nem ismerjük egymást.</p> +<p>– No hát viszontlátásra – a Fleischmarkton.</p> +<p>Ott állt a pellengér.</p> +<p>Szép kis intézmény volt az akkori Bécs városában ez az +igazságszolgáltató jelvény. Egy karcsu kőoszlop, melynek oldalairól +vasbilincsek lógtak alá. Ide kötötték ki a czégéres bűnösöket.</p> +<p>Zarándi Károly grófot törvény elé állították. Nem volt mentsége. +Kiderült, hogy elsikkasztotta a rábízott nagy összeget. A miniszter +példát akart adni. A délczeg lovagot elitélték pellengérre. A +királynő nem adott neki kegyelmet.</p> +<p>Végre kellett hajtatni Zarándin az itéletet. Megfosztották +rangjától, grófi czímétől, kibilincselték a pellengérre, s ott a +hóhér tépte le a dolmányáról az érdemrendeket, gombokat és +zsinórokat, letördelte a sarkantyúit s nyakába akasztotta a szegény +bűnösök tábláját, a nagybetűs szóval: «defraudator» (sikkasztó). A +törvényszék heroldja felolvasta az összegyült sokaság előtt az +ítéletet, s ketté törte a pálczáját fölötte. Ez alatt egyre kongott +a kápolna repedt harangja: a lélekcsengetyű. Bizony temetés volt +ez!</p> +<p>Azután ott hagyták: alkonyatig kikötve kellett neki maradni.</p> +<p>A köznép rokonszenvezett az elitélttel.</p> +<p>Az uri társaság is eljött a – halottnézésre. A jó czimborák, +fegyvertársak. Hiszen érdekes látvány volt. Egy délczeg dalia a +pellengéren. Az előkelő világ megjelent gyaloghintóiban e ritka +előadásra. Az a négy hordár által emelt kárpitos zsöllyeszék +bizonyosan Vulkánt <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span> és Cytherét rejté függönyei mögött. +Vulkán boszút állt Marson a szerelmi győzelemért. Itt van a +szerencsés csábító az aczélháló alatt megfogva.</p> +<p>Leontine órák hosszat ott maradt és leste a dráma változatait. +Mert a jelenet egyre új meg új fordulatot vett.</p> +<p>A népbeli asszonyok szánták az áldozatot, odamentek a +pellengéroszlophoz, felálltak a talapzatára, s kinálták mindenféle +italokkal az elitélt ifjút, narancscsal, süteménynyel: ez csak +fejének ingatásával mutatta, hogy nem kell neki semmi.</p> +<p>A nap forrón sütött az arczába, a feje le volt nyírva kopaszra, +ki volt téve a piaczi legyeknek.</p> +<p>Egy fiatal pástétomos leány azt gondolta ki, hogy lekapta egy +kengyelfutó fejéről a tollas sipakot, a ki ott egy gyaloghintó +rúdjára támaszkodva ácsorgott s odaszaladt vele az elitélthez, ezt +a hegyes süveget nyomta annak a fejébe, a mivel nem csak az lett +elérve, hogy a legyek nem csiphették; de a bámuló népség azt +hihette, hogy ott a pellengéren egy kengyelfutó van kikötve.</p> +<p>Rögtön akadtak többen, a kik a sipka strucztoll bokrétájának a +színéről kitalálták, hogy azok a Lüderitz herczeg családi +jelvényei. Ebből a gyors bécsi ész aztán arra is rájött, hogy abban +a gyaloghintóban ők rejtőznek a függöny mögött: Leontine a +férjével.</p> +<p>Ez több volt, mint a mennyit a bécsi népkedély eltűr.</p> +<p>Nosza a kofák elkezdték rohadt almával hajigálni minden oldalról +a herczegi hordószéket, csúfnevekkel árasztva el a benne ülőket. A +hordárok loholtak észnélkül a Fleischmarktról a gyaloghintóval.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Itt vége lehetne ennek a szomorú történetnek. Rendes megszokott +vége. A testben, lélekben, vagyonban semmivé tett ifjúnak megmaradt +még az aranyvitézkötése. <span class="pagenum"><a name="Page_177" +id="Page_177">-177-</a></span> Az épen elég arra, hogy valahol a +Práter egyik bükkfájára felakaszsza vele magát. Mit választhat mást +az olyan ember, a kit a nemességétől megfosztottak: mint ezt a +paraszthalált?</p> +<p class="center">*</p> +<p>Az urasági kengyelfutók azon korszakban egész czéhet +képeztek.</p> +<p>A hogy manapság a lóversenyek képezik Bécsben a legizgalmasabb +közlátványokat, akként volt az időben a népünnepek fénypontja a +kengyelfutó verseny.</p> +<p>A kengyelfutóknak az volt a rendes hivataluk, hogy uraságaik +hintójának lovai előtt szaladjanak s kereplőiket hangoztatva utat +nyissanak előttük az utczákon tolongó sokaság között.</p> +<p>A kengyelfutók igen jó fizetésben részesültek; de ezért +gondjuknak kellett lenni arra, hogy testi könnyűségüket megtartsák. +Nekik nem volt részük az urasági asztalmaradékban.</p> +<p>Nem volt emberséges szokás ez az emberfuttatás; ámbár azt hozták +föl mellette, hogy ez is olympi verseny.</p> +<p>Több száz kengyelfutó nyargalt egyszerre a versenytéren. Hegyes +sipkáik tollbokrétája szineiről lehetett látni, kinek a cselédei. +Sok ezer lépés volt a versenypálya. Halálra fáradtan, zihálva, +izzadtan érkeztek meg a bírói emelvényhez. Az összegyűlt sokaság +biztatta őket zajos kiabálással: «Előre Nádasdy! Ne hagyd magad +Schwarzenberg! Szorítsd Kaunitz! Colloredo!»</p> +<p>A tribünön ültek a magas uraságok, hölgyeikkel, a kiknek a +kengyelfutóik versenyeztek, s lornyónjaikkal lesték az +eredményt.</p> +<p>Valamennyi futó között elől járt a fehér-sárga tollbokrétás a +Lüderitz herczeg színeivel. Nem is látszott kifáradtnak. Ő érkezett +be legelsőnek. Ő nyerte el az ötszáz darab lázsiás tallért. +Becsületesen megszolgálta.</p> +<p>S a csengő tallérokon kívül még egyéb jutalom is <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> várt +rá. A kifáradt, felhevült futókat rögtön pokróczokba takarták, hogy +meg ne hüljenek, s italul forró fekete kávét kaptak.</p> +<p>A három elsőnek beérkezettet az a tisztesség érte, hogy herczegi +és grófi úrasszonyaik maguk nyujták át nekik a kávés findzsát és +czukros szelenczét.</p> +<p>Leontine herczegnőé volt az elsőség joga.</p> +<p>Ekkor szemben találta az isteni Leontine a győztes +kengyelfutóját, eddig rendesen csak a feje hátulját láthatta a +hintójából, mikor az a lovak előtt szaladt.</p> +<p>Meglepte az a nagy hasonlatosság. Régi ismerős ábrázat! Ezek a +tüzes szemek! Ez a csókotkövetelő száj! Csak a bajusza +hiányzik.</p> +<p>Megkinálta a kávés csészével. Azután a czukros szelenczével.</p> +<p>– Köszönöm. Nem kérek czukrot.</p> +<p>S nevetett hozzá.</p> +<p>Ez a hang. Ez a nevetés egészen ismeretes volt már.</p> +<p>Leontine odafordult a két másik herczegnőhöz s csodálkozva +mondá:</p> +<p>– Különös egy ember. Ő a legjobb futó, s czukor nélkül iszsza a +kávét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A ZÁLOG.</h2> +</div> +<h3>I.</h3> +<p>Mikor a gravelotte-i nagy ütközet után a francziák minden +vonalon takarodót fúvattak: a fővezér utasítást adott a +lovas-dandár parancsnokának, hogy a balsikert és a kényszerű +visszavonulást tudassa Mac-Mahonnal – minden áron!</p> +<p>Könnyű azt mondani: «minden áron»; de mikor csak egy ár van. +Postagalamb, léghajó nem áll rendelkezésre. Az egyetlen ár: az +embervér.</p> +<p>A tábornok összehivatta az ezredek fiatal tisztjeit, a +hadnagyokat, sous-offokat s ezt a kérdést intézte hozzájuk:</p> +<p>– Van-e önök között valaki, a ki az <i>édesanyja</i> arczképét +viseli a medalyonjában?</p> +<p>Azok nagyot néztek. – Most van-e a legjobb idő a tréfálkozásra? +Medalyon, arckép volt mindenütt; de azokból nem került elő +«maman».</p> +<p>Végre egy huszár-alhadnagy nagy vállvonogatva előállt vele.</p> +<p>– Nálam van olyan.</p> +<p>Fiatal, húsz éves volt a gyerek, kicsiny kunkora bajusz volt a +felső ajkán.</p> +<p>– Miért nem mondta ön ezt rögtön?</p> +<p>– Nem szükség ezt kitrombitálni.</p> +<p>(Igaz: az anyja arczképével nem dicsekedhetik az ember, más a +szeretőé! Azzal szokás). <span class="pagenum"><a name="Page_180" +id="Page_180">-180-</a></span></p> +<p>A medalyon nem is volt drága fémből; egyszerű teknőczhéj volt a +borítéka. Azért, hogy ha el talál esni a vitéz, az értéktelen +czölönköt hagyják a nyakában: ne rabolják el a csatatér hiénái.</p> +<p>– Hát ön nagyon szereti az anyját, úgy-e, főhadnagy úr?</p> +<p>– Alhadnagy vagyok; az anyámat nagyon szeretem.</p> +<p>– De a hazáját még jobban szereti?</p> +<p>– Még jobban.</p> +<p>– Ilyen emberre van szükségem. Válaszszon ön ki maga mellé +harmincz lovast, s azoknak az élén törje magát keresztül az +ellenséges harczvonalon, aztán vigye el ezt a levelet Mac-Mahon +tábornagynak. Értette – kapitány úr?</p> +<p>– Értettem.</p> +<p>Azzal átvette a levelet a fiatal tiszt, megfordította a lovát s +elindult a maga harmincz emberéhez.</p> +<p>A fiatal tisztek «Rolánd» néven hítták egymás között a fiatal +tisztet.</p> +<p>Mindjárt kalambúrt is csináltak belőle.</p> +<p>«Mi mindnyájan Rolánd halálával fogunk meghalni.»</p> +<p>(Mourir de la morte de Roland: annyit jelent francziául, mint +«szomjan elpusztulni»).</p> +<h3>II.</h3> +<p>«Törje ön keresztül magát az ellenséges harczvonalon – harmincz +lovas kisérőjével!»</p> +<p>A fiatal tiszt megkisérté a lehetetlent.</p> +<p>Felhasznált minden furfangot, hadicselt, ravaszkodást, hogy az +ellenség figyelmét kikerülje: feneketlen útakon, görgeteges +vízmosásokon keresztül vezette a csapatját; járhatatlan bozótokon +tört keresztül, ingoványt gázolt át; majd meg ismét őrült +vakmerőséggel vágtatott keresztül olyan területen, melyet a két +harczoló fél ágyútekéi tartottak kereszttűz alatt: egy helyütt az +<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span> ellenség hasonfekvő csatárlánczain +gázolt keresztül, nekirohanva a plotontűznek: néhány huszárja ott +is maradt. Vaktában belebukkant egy pionércsapatba, mitraljőzzel +lőttek utána. Szájába ragadta a kardját, két kezébe a pisztolyait, +sarkantyúba kapva a lovát: lőtt, vágott, a míg embert látott maga +előtt. Egyszer aztán egy erdő széléhez ért. Egy perczre megállt és +visszanézett: hányan jönnek még utána?</p> +<p>Egy sem volt már a nyomában a kiséretéből.</p> +<p>Füstként felkavargó porfelleg jelzé a mezőn, hogy a vitézeket +oldalba támadta valami ellenséges lovasság.</p> +<p>A fiatal tiszt sietett menekülni az erdőbe.</p> +<p>Azonban az ellenség már észrevette s üldözőbe fogta. Bajor +dzsidások voltak. Egész svadrony.</p> +<p>Huszárjait levágták vagy elfogták. Rolánd egyedül vágtatott +tovább. Lőttek utána sokat: a golyók ott dongtak el a füle mellett. +– Nevetett rajtuk. – Bízott a jó telivér paripájában. Nagy egérútat +nyert az üldözői elől.</p> +<p>Egyszer aztán rémülve látta, hogy a hol az erdő véget ér, ott +egy hosszan lenyuló meredélyen végződik a fensík. A szakadékos, +záporvájta agyagfal nem mutatott semmi lejárót. Itt elfogják.</p> +<p>A dzsidások már hurráztak diadalukban s egyre közelebb +értek.</p> +<p>Rolánd kapitány nem sokat tétovázott, vérig sarkantyuzta a +lovát, s egy hatalmas szökéssel leugrott a meredélyről.</p> +<p>Hát ezt a halálugrást senki sem csinálta utána.</p> +<p>Az üldöző dzsidások rémülten rántották meg a lovaik zablyáját, +mikor a szakadékhoz értek, s egynek sem volt kedve ily áron érni +utól a menekülőt.</p> +<p>Rolánd kapitány nem törte ki a nyakát, hanem a derék paripa, az +ott maradt lábatörötten.</p> +<p>Gyalog kellett odább futnia a kapitánynak.</p> +<p>Az üldöző dzsidásoknak le kellett kerülni messze +félmérföldnyire, <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= +"Page_182">-182-</a></span> a hol az agyagpart elsimul, hogy utána +eredhessenek. Az alatt elrejtőzhetik valahova.</p> +<p>A sík róna hepehupás tőzegtalaj volt, tele mocsaras +tömpölyökkel, kedvezőtlen terep lovassági futamnak. Hanem egy +emelkedettebb dombon, a hol bizonyosan homoktalaj volt, látszottak +fák, s azok között egy veres cserépfedelü tanya. – Arra felé vette +az útját.</p> +<p>A tanyának eleven sövény volt a kerítése. Elől bab- és +borsóföld, közte sárguló dinnyékkel, egy vékony szalag rózsaszín +virágú baltaczim-föld, szárító ágasokkal, hátul káposztáskert.</p> +<p>A kis tanya tanór-kapujában állt egy kis leány.</p> +<p>Valami kilencz-tíz éves. Gömbölyű, mosolygó piros arcza, +gödröcskékben végződő szája, szivalakú álla; fekete villogó szemei, +a miket bozontos haja egészen beárnyékolt. Csak egyféle öltöny volt +rajta: egy kék és piros csikos kalikó-ing, az is fel volt húzva +elől, valami gömbölyűt tartott benne, talán dinnyét.</p> +<p>– Héj, hugám! – szólt hozzá lihegve a menekülő. – Ki van itthon +a háznál?</p> +<p>– Hát én, ki lenne még más?</p> +<p>– Hát a férfiak?</p> +<p>– Mind elszaladtak a bolondok, mikor azok a gömbölyű likas +golyók kezdtek el hullani a tanya körül. Úgy megijedtek azoktól a +furcsa gömböktől.</p> +<p>– Hát te nem féltél tőlük?</p> +<p>– Nem ám. Egyet fel is vettem belőlük, a mi a dinnyeföldbe +esett. Jó lesz póznára tűzve madárijesztőnek.</p> +<p>Azzal kivette az inge szélébe rejtett gömbölyű tárgyat. Rolánd +felismerte benne egyikét azoknak a régi divatú gömbölyű +gránátoknak, a mikkel csupa udvariasság volt az ellenségre +lövöldözni.</p> +<p>– Hát te csak magad vagy a háznál?</p> +<p>– Az ám. Még a bátyám is elszaladt, a nagy málészájú Monmon, +pedig épen kitálaltam neki az ebédet: <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> +gombóczot fekete megygyel, azt is itt hagyta, sipkát, zubbonyt, +faczipőt, mindent levetett, úgy futott el a nádasba. Mintha ott rá +nem találnának, ha ide jönnének.</p> +<p>– Pedig idejönnek. Engem üldöznek a dzsidások. Nem tudnál +valahová elrejteni?</p> +<p>– Jaj, lelkecském, az nem ér semmit. Akárhová rejtenélek el, +csak rád találnának. Hanem mást mondok én neked. Itt van Monmonnak +a gúnyája. Vesd le az aranyos ruhádat, vedd fel ezt a czondrát: +aztán, ha jönnek a dzsidások, te ülj le a kőasztalhoz gombóczot +enni s tégy úgy, mintha olyan hülye volnál, mint a bátyám.</p> +<p>Rolánd tétovázott.</p> +<p>A kis leány odahozta neki a paraszt gúnyákat.</p> +<p>– No csak frissen. Vetkőzzél le! Ne félj, nem nézek oda.</p> +<p>S félrefordítá az arczát, hogy ne zsenirozza az úrfit a +toalettcserénél.</p> +<p>– No! Megvan már?</p> +<p>– Meg.</p> +<p>A leány odafordult s összecsapta kezeit, nevetve.</p> +<p>– No ez derék maskara volna! Hát ez a bajusz mit vétett? Hisz +erről mindjárt rád ismernek a dzsidások, hogy úrfi vagy; +parasztlegénynek nincs bajusza.</p> +<p>Azzal beszaladt a szobába, hihozta az ollót.</p> +<p>Rolándnak rá kellett magát szánnia az áldozatra. A két drága +kedvencz lehullott az olló csikkentései alatt.</p> +<p>– De már most ezt kár volna eldobni: tegyük bele abba a +medalyonba, a mi a nyakadon függ, az úgy sem való a +parasztgúnyához, majd én addig a nyakamba akasztom: ott nem +látják.</p> +<p>Rolánd átadta a leánynak a medalyont.</p> +<p>– Ah! Ez a boldogságos Szűz anya, úgy-e? – mondá a leány, +meglátva a benne levő arczképet. <span class="pagenum"><a name= +"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> +<p>– Nem. Ez az én anyám.</p> +<p>– Én azt hittem, hogy a «Vierge». Azzal megcsókolta a képet, +beletömte a kunkora férfidiszt a tobozba s elrejté azt az inge +alá.</p> +<p>Hanem most már mit csináljanak a levetett katonaruhákkal, a +karddal, a csákóval, a sarkantyús csizmával? Ha azokból valamit +megtalálnak az üldözők, mégis csak rájönnek, hogy itt kell lenni a +menekültnek.</p> +<p>– Tudod mit? Fogd azt az ásót: eltemetjük a kertbe.</p> +<p>– De ott rátalálnak a friss ásásra.</p> +<p>– Ne légy te okosabb nálamnál.</p> +<p>Azt tette a leány, hogy az ásóval kiemeltetett a földből valami +öt darab szép telefejű káposztát; azoknak a helyébe egy hosszú +gödröt ásatott Rolánddal; egyenruha, kard, csákó, minden elfért +benne, betakarták földdel s a káposztafejeket megint visszaültették +a helyeikre. Azok nem hervadnak el.</p> +<p>No már most jöhetnek a dzsidások.</p> +<p>Jöttek is. Lehetett hallani a szitkozódásukat, a mint a +tömpölyök közt végigbukdácsoltak.</p> +<p>– Te már most csak ülj le ide a kőasztalhoz, – szólt a leány, +kihozva egy nagy cseréptálban egy rakás gombóczot, a mely csak úgy +úszott a fekete meggylében. – Itt a kanál: egyél. Jól elkend a szád +szélén a meggy levét, hogy szederkék legyen tőle; így lesz igazán +paraszt képed. Aztán ha bejönnek, fel ne állj előttük. Akármit +szólnak hozzád, te csak pofázz. Tömd a szádba a gombóczot, hogy az +arczod féloldalt kidülledjen tőle. Mikor a paraszt eszik, akkor az +nem beszél semmi nyelven. Ha szólsz is, csak annyit mondj, hogy +«mué, ne szavion pa!»</p> +<p>(A franczia paraszt magáról többesben beszél s «mué»-nek mondja +az «én»-t.)</p> +<p>– Aztán tudod: ezt az egész tál gombóczot meg kell ám enned +magadnak, mert ha ott hagysz belőle, mindjárt <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> gyanút +fognak, hogy úrfi vagy; a parasztlegény nem hagy a tálban a macskák +számára valót. De még utoljára kitörüld az ujjaddal a tál fenekét, +azt is beszopd.</p> +<p>Az üldözők e közben eljutottak a tanyához és körülfogták minden +oldalról. Sokan voltak.</p> +<p>A tisztjük leszállt a lováról. Derék nagybajuszu uraság +volt.</p> +<p>Ott találta a kis leányt a tanór-kapuban.</p> +<p>Francziául szólt hozzá:</p> +<p>– Te kis leány, nem jött ide egy huszár a tanyára?</p> +<p>– De igen is jött; – felelt a kis leány, s aztán pergő nyelven +elmondta, hogy itt járt biz’ az: kecskebőr duda volt a hátán, két +marmotát hozott magával drótkaliczkában, azok úgy megugráltak, +mikor dudált nekik, hogy csupa öröm volt nézni. – Kisült, hogy a +savoyard-fiút tartja huszárnak.</p> +<p>De az is negyednapja járt itt.</p> +<p>– Te buksi vagy! – mondá a tiszt. – Van-e bátyád?</p> +<p>– Ott ül a Monmon az asztalnál: eszik.</p> +<p>A tiszt úr oda ment s vállára ütött a gombóczpusztítónak.</p> +<p>– Héj, szitojen, nem látott ön egy huszárt idejönni?</p> +<p>Az nagyot nyelt s ujra teletömte a száját.</p> +<p>– Mué? Zsne szavion pa.</p> +<p>A dzsidás tiszt erre parancsot adott a katonáinak, hogy kutassák +fel az egész tanyát aljától tetejéig.</p> +<p>Minden ki lett fürkészve, padlás, pincze, kémény, kút, szénás +félszer, szalmaboglya, maga a káposztáskert is. Sehol legkisebb +nyoma a menekültnek.</p> +<p>Rolánd ezalatt veszteg ült a kőasztalnál és evett gombóczot.</p> +<p>Soha életében ennél keservesebb munkája nem volt.</p> +<p>Ötöt-hatot csak le tudott gyűrni: de az még meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> sem +látszott a tálon. Úgy tetszett, mintha ez a gombócz +szaporodnék.</p> +<p>Végre megszánta a kis leány a keserves állapotját s oda +telepedve le mellé a padra, ő is segített neki fogyasztani a +gölődényeket s feketére festeni száját a meggy-ízzel.</p> +<p>A dzsidások ungorkodva kerültek elő a kutatásból: nem találtak +semmi gyanúnyomot.</p> +<p>– Pedig a szökevény ide menekült, láttuk jól, – mondá a főtiszt. +S azzal odament a kis leányhoz: körülfogta hízelkedve.</p> +<p>– Szép leánykám. Nézd csak, mit adok neked, ha kivallod, hogy +hová rejtetted el a huszártisztet. Ezt az aranyórát lánczczal.</p> +<p>– Hát még mit adsz? – kérdé a leány.</p> +<p>– Neked adom ezt az erszényt. Nézd: száz arany csillog benne. Jó +lesz neked, ha férjhez mégy. Mindjárt tanyát vehetsz belőle.</p> +<p>– Hát ha még a strassburgi toronyórát kinálnád is ide nekem, +aztán meg az Arthur király kincses ládáját, akkor sem tudnék neked +egy huszárt kiadni, a kit soha sem láttam, – viszonzá a kis +leány.</p> +<p>Rolándnak hevesen dobogott a szíve. Micsoda nagy kincs rejtőzik +a kalikóing alatt.</p> +<p>A bajor katonák tovább kutattak.</p> +<p>A gombóczos tál kiürült.</p> +<p>Mikor a fenekét is kitörülték, azt mondá a kis leány +Rolándnak:</p> +<p>– Az ám a szokás a parasztoknál, hogy mikor az asztaltól +fölkelnek, a bátya megcsókolja a hugát.</p> +<p>– De mikor olyan fekete a szád.</p> +<p>A kis leány aztán felkelt, egy vadszeder bokorról leszedett egy +marék éretlen piros bogyót, azzal megdörzsölte a száját s attól +aztán elmúlt az ajkáról a szederjesség, olyan pirosak lettek azok, +mint a cseresznye.</p> +<p>– No már most megcsókolhatlak, – mondá Rolánd. <span class= +"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> +<p>– De bátya, ha a fekete ajkamat nem csókoltad meg, most már a +piros ajkamat nem adom oda.</p> +<p>A dzsidások boszúsan hagyták oda a tanyát. Áldozatuk kisiklott a +kezükből. Kénytelenek voltak visszatérni.</p> +<p>Még azon éjjel a kis leány felkereste Rolánd utasítása nyomán +azt a helyet, a hol a lovával leugrott a meredélyről, elhozta a +holt paripáról a nyeregszerszámot, kantárt. Otthon a tanyán volt a +bátyjának egy lova: azt felnyergelte, felkantározta.</p> +<p>– No most már mehetsz az utadra, – mondá a huszártisztnek, a ki +azalatt a felásott egyenruháját ismét felvette magára. – Itt van a +medalyonod is.</p> +<p>– Azt csak tartsd meg magadnál, – mondá Rolánd. – Ezt itt hagyom +nálad <i>zálogban</i>. Majd eljövök egyszer érte és kiváltom.</p> +<p>– Mit adsz érte?</p> +<p>– Magamat.</p> +<p>– Majd meglátom.</p> +<p>– Hogy hínak hát, kedveském?</p> +<p>– Ivonette.</p> +<h3>III.</h3> +<p>Hét esztendő mult el azóta. A dicsőséges csatatéri harczokat +felváltották dicstelen szószátyárság hadjáratai.</p> +<p>Az ördög legyen ezeknek a történetírója. Annak is büntetés lesz, +a benne szereplőknek is.</p> +<p>Azok közt találjuk a fiatal vicomte de Braquelardot is.</p> +<p>Sokat emlegetett név volt. Férfiakkal, asszonyokkal való +összeesküvéséről nevezetes alak.</p> +<p>Mind megcsalták, mind elárulták: a csunya férfiak és a szép +asszonyok egyaránt.</p> +<p>Egyszer aztán megcsömörlött tőlük és valamit gondolt.</p> +<p>De hogy mit, azt csak két meghitt czimborájával közölte. +<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span></p> +<h3>IV.</h3> +<p>Szép fiatal hajadon lett már a kis Ivonette.</p> +<p>A mufti bátyja meghalt: ő rá szállt az egész gazdálkodás gondja. +Elég nagy teher egy magányos leányra. Lett volna ugyan kérője elég; +de ő rátartotta magát: azt mondta, hogy el van már jegyezve +valakivel, annak a megjöttére vár.</p> +<p>Egyszer aztán csak bekopogtatott az ajtaján, a kire várt.</p> +<p>Rolánd volt.</p> +<p>De milyen állapotban? Gyalog jött, poros csizmában, kopott, +esőtől ázott öltözetben.</p> +<p>– Hát mégis megjöttél? – kiáltá Ivonette örömrepesve.</p> +<p>– Igen, – szólt Rolánd, apró bugyrát ledobva a földre. – Azért, +hogy szolgálatot keressek nálad. Minden vagyonomat elvesztettem – +könnyelműen, vétkes bolondságból. Nem akarok úgy tenni, mint mások, +a kik ilyen esetben az életüket kioltják: én azzal akarok +vezekelni, hogy beállok munkásnak: dolgozom és nélkülözök. Fogadj +fel béresnek.</p> +<p>– De bizony csak nem fogadlak én fel tégedet béresemnek, hanem +itt van a zálogod, azt váltsad be, a hogy igérted: magad-magaddal, +saját személyeddel. Férjem fogsz lenni, gazda a házamnál.</p> +<p>Azzal magához ölelte, megcsókolta, s a mint jól tartotta, +kipihentette, rögtön vitte magával a faluba a mairehez bejelenteni, +hogy ők két hét mulva egybe fognak kelni.</p> +<p>A parasztlegények, leányok nagy csúfsággal kiabáltak utána: «No +ugyan bekötötted a fejedet egy sehonnai csavargóval.»</p> +<p>Két hét mulva aztán felmentek ismét a mairehez, természetesen +gyalog, törvény parancsa szerint megkötni a házasságot. A vőlegény +aláírta a nevét a jegyzőkönyvnek; <span class="pagenum"><a name= +"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> a menyasszony nem ismerte +a betüket, az csak a keze keresztvonását hagyta ott.</p> +<p>Akkor aztán azt mondta Rolánd Ivonettenek:</p> +<p>– Hallod-e? Én megigértem az anyámnak, hogy ha megnősülök, akkor +a templomba is felmegyek, az oltár előtt rám adatni a papi +áldást.</p> +<p>– Azt én is szeretném, – mondá Ivonette. – Csakhogy az pénzbe +kerül s nekünk takarékoskodni kell. Tudod, szegények vagyunk.</p> +<p>– Annyi pénzt tettem félre, a mennyibe ez kerül. Ne félj +semmit.</p> +<p>Mikor a templom felé mentek, feltünt Ivonettenek, hogy egész sor +hintó foglalja el az utczát.</p> +<p>– Ejh, most bizonyosan valami nagyúri esküvő van odabenn. Várjuk +meg, míg annak vége lesz.</p> +<p>– De bizony nem várunk. Az Isten házában míndnyájan egyenlők +vagyunk, – szólt Rolánd s bevonszolta magával Ivonettet.</p> +<p>A templom nagy pompával volt feldíszítve; tele divatruhás +násznéppel minden pad; az oltáron viaszgyertyák égtek, a szent +szobrok koszorúkkal voltak körülfonva.</p> +<p>Rolánd egyenesen odavezette Ivonettet az oltár elé. Ott várt +rájuk már a főpap, virágos kantusban, aranyos süveggel.</p> +<p>– Hűh te! – suttogá Ivonette Rolánd fülébe, – ki fizeti meg +ennek a sok viaszgyertyának az árát?</p> +<p>– Csak te térdelj le szépen a vánkosra.</p> +<p>A főpap aztán összeeskette őket teljes nagy czeremoniával, s +mikor minden fényes szertartásnak vége szakadt, így szólt hozzájuk, +kezeit kiterjesztve fejük fölé:</p> +<p>– És most vicomte de Braquelard Rolánd colonel és vicomtesse de +Braquelard Ivonette, legyetek örökre összekötve s Isten áldása +legyen a ti házasságtokon. <span class="pagenum"><a name="Page_190" +id="Page_190">-190-</a></span></p> +<p>Az a sok fényes úri hintó mind Ivonettere és az ő férjére várt s +azoknak a pompás nászkiséretére.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ez a <i>valóságos történet</i> pedig föl van jegyezve az 1877-ik +év napi eseményeinek sorában valamennyi európai hirlap +hasábjain.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY RÉGI ADOMA, MELY MINDIG ÚJ MARAD.</h2> +</div> +<p>Tizennyolcz esztendeje már, hogy minden évben szerencsés vagyok +a «közös ügyek elintézésére hivatott küldöttség» tagja lehetni. (Ne +kerülgessük a forró kását, mondjuk ki egy szóval magyarul: +«delegátus».)</p> +<p>Egyik esztendőben Budapesten, másik esztendőben a +Kaizerstadtban.</p> +<p>Mikor Budapesten ülünk, akkor nem kapunk gázsit, tehát nekünk is +ingyenben marad; mikor Bécsben ülünk, akkor kapunk tíz forint +napidíjat: annálfogva ráfizetünk két-, három-, négyszáz forintot. +Hogy miért fizetünk rá? Azt meg tudjuk mi itthon magyarázni az +asszonynak. Másnak mi gondja rá?</p> +<p>No, de hát megéri az, hogy kétszer egy esztendőben alkalmunk +akad felöltözni magyar vitézeknek. Először az ünnepélyes +megnyitásnál, másodszor az udvari ebédnél. Első alkalommal egészen +magunk között, a másodiknál az osztrák kollégákkal tarkázva.</p> +<p>A trónbeszéd meghallgatása után félkörbe áll a magyarság, s ő +felsége körüljárva, mindenkihez intéz nyájas, leereszkedő +szavakat.</p> +<p>A legtöbbtől megkérdezi, hogy hány esztendeje tagja már a +delegácziónak?</p> +<p>– Tizenkét év óta felség!</p> +<p class="center">*</p> +<p>Sokan fognak még ráemlékezni, hogy a mi halhatatlan emlékű Erkel +Ferenczünk nemcsak híres zeneszerző, hanem ismeretes sakkjátékos is +volt, a kit külföldi championok <span class="pagenum"><a name= +"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> is felkerestek, hogy vele +megmérkőzzenek. Neve a nemes sport viadoraié közé van +följegyezve.</p> +<p>Minden délután ott sakkozott a színházzal átellenes +Zrinyi-kávéház szögletasztalánál. Szakértő közönség nézte a +munkáját. A nézők közt legbuzgóbb volt Petrik, a Nemzeti Színház +basszistája. Ő legelébb bevette magát a szögletbe s ott pöfékelte a +szűzdohányt hosszú, megyfaszárú selmeczijéből.</p> +<p>Talán nem is tudott volna Erkel olyan korrekt játszani, ha azt +nem tudta volna, hogy Petrik nézi.</p> +<p>Egyszer Szigligetivel sakkozott éppen Erkel, a midőn +játszótársát, a Nemzeti Szinház titkárát sürgetős dologban szólítá +el «Mózsi», azaz hogy «Elemér», a szinház szolgája. Mennie +kellett.</p> +<p>A félbenhagyott partie pedig nagyon érdekes volt.</p> +<p>Erkel azt mondá a háta mögött ülő Petriknek:</p> +<p>– Ugyan édes barátom, nem ülne le Szigligeti helyére, folytatni +a partiet? A <i>fehér</i> nagyon jól áll.</p> +<p>– Szivesen, – mondá Petrik s azzal kiverte a pipáját, a széknek +támasztá s leült Erkellel szemben.</p> +<p>– Önön van a húzás. Fehér mozdul.</p> +<p>Petrik sietett is megmozdulni; megfogta a <i>tornyot</i> s egy +hatalmas <i>lóugrást</i> téve vele, oda plántálta azt a fekete +király elé, e diadalmas szóval: «sakk matt».</p> +<p>Erkel nagyot nézett rá:</p> +<p>– Hallja Petrik, hiszen magának ideája sincs a sakkjátékról!</p> +<p>– Nincs…</p> +<p>– Hát akkor hogy tudja maga elnézni tíz esztendő óta, hogy mi +itt sakkozunk mindennap?</p> +<p>– <i>Tizenkettő óta.</i></p> +<p class="center">*</p> +<p>Ez az anekdota mindig eszembe jut, valahányszor a delegáczió +megnyittatik.</p> +<p>… Ilyen Petrikek vagyunk mi itt egynéhányan…</p> +<p>«Tizenkettő óta, fölség!»</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ÉPÜLETES LEVÉL<br /> +<span class="smaller">EGY OLYAN EMBERHEZ, A KI MÁR RÉGEN AKAR +HÁZASODNI, CSAK AZT NEM TUDJA, MINT FOGJON HOZZÁ</span>.</h2> +</div> +<p>Én, édes barátom, tulajdonképen a te ízlésedet nem ismerem, a +magamét pedig rád disputálni nem akarom, hanem ha csakugyan oly +igen elhatároztad magadat, hogy kiürítsd ezt a keserű pohárt, hát +mondok én neked egy nehány fac-similét, válogass belőle.</p> +<p>Azt előre is fölteszem rólad, hogy imádottad, mátkád, szeretőd s +más afféléd nincsen, mert ha volna, tudnád, hol kezdjed? Elmennél a +primáshoz, kérnél dispensatiót, vagy kihirdettetnéd magadat, vagy +ha van valaki, a ki ellenzené házasságodat, s kedvesed szép, gazdag +és jámbor, elszöktetnéd, ha pedig nem az, magad szöknél el. Én a +példákat elődbe adom. Egyikre se mondom, hogy kövesd, egyikre sem, +hogy ne kövesd. A többi a te dolgod.</p> +<h3><i>I. Házasság követség útján.</i></h3> +<p>Valami nagy híres és hatalmas családnak van egy házasulandó fia, +a kinek egy hasonló nagy, híres és hatalmas család férjhez menendő +leányát kell nőül elvenni. Annak idejében, mikor tudniillik a +kérdéses ifjú ember annyira ment, hogy maga fel tud öltözködni, +lefestetik egy darab elefántcsontra, s ezzel az arczképpel valami +okos ember elküldetik a kérdéses leányos-házhoz. A leány szülei +megnézik az arczképet, megszámlálják a vőlegény törzsökfájának +leveleit s ha nem derogál <span class="pagenum"><a name="Page_194" +id="Page_194">-194-</a></span> az ajánlat, megkérdik: hogy +majoresco-e, vagy kadét? Ha kadét, legyen pap és ne házasodjék, ha +pedig majoresco, hány esztendős?</p> +<p>– Legszebb idejében van, három év múlva épen kilencz esztendős +lesz.</p> +<p>– Úgy épen összeillenek. A válogatható menyasszonyok egyike öt, +a másik négy éves.</p> +<p>S a küldöttet két kedves kis arczképpel ismertetik meg.</p> +<p>Az egyik egy kedves kis szöszke angyalfő, ragyogó szemekkel, a +másik egy sápadt, vánnyadt alak, gyermekarcz aggott vonásokkal.</p> +<p>Természetes a szebbiket választja. Azután a neveiket kérdi.</p> +<p>– Az egyik Adalgisa Eleonora Clarissa, – a másik – Uracca.</p> +<p>A követ elsápad: – Ez az első a szebbik, nemde?</p> +<p>– Nem, a szebbik Uracca.</p> +<p>– Mille pardon. Ezzel a névvel haza nem mehetek, mert +visszakergetnek vele. A másikat viszem el.</p> +<p>És a másikat jegyzi el a vőlegénynek, mert Uracca nem szép +név.</p> +<h3><i>II. Házasság hirdetés útján.</i></h3> +<p>Valami olyan újságba, a mit igen sokan olvasnak, teszem fel a M. +hirlapba, beigtat valaki, a ki a nevét nem mondja meg, egy +ilyenforma hirdetményt:</p> +<p>«Egy legjobb korában levő férfi, öt láb két hüvelyk magas, +barna, jól termett, kellemes külsejü, állandó biztosított +hivatalban levő, 400 pft. fizetéssel, 6 öl fa és 24 p. mérő gabona +deputatummal, keres egy magához illő élettársat.</p> +<p>Az ajánlkozó ifjú nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik és +guitározni fenségesen tud. Az ételben nem válogatós, csupán a +sárgarépát gyűlöli. Haragudni nem szokott és aranyérrel nem +vesződik. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span></p> +<p>A keresett menyasszony multja és életkora nem jön tekintet alá, +hanem annál inkább megkivántatik, hogy legalább annyi jövedelme +legyen, mint a vőlegénynek. Özvegyasszonyokra nézve az a kivétel +áll: hogy három gyermeknél többet ne hozzanak magukkal.</p> +<p>Szőkéknek elsőbbség adatik, a szeplő vagy veres haj nem tesz +különbséget.</p> +<p>A menyasszonynak megengedtetik: hogy se francziául, se németül +ne beszéljen, sőt ha sehogy sem beszél, még az is jó néven +vétetik.</p> +<p>Bővebb tudomást vehetni e lapok szerkesztőségénél. N. M. K. U. +czím alatti bérmentes levelekben.</p> +<p>Szenzálok nem fogadtatnak el.»</p> +<p>Egy év mulva aztán ugyanazon lapban ilyenforma hirdetés jelent +meg N. M. K. U. úrtól:</p> +<p>«Szeretett hitvesem házasságunk második havában hazulról +eltünvén, ezennel a megkeseredett férj által 100 pft. jutalom +tüzetik ki azon becsületes emberbarátnak, ki őt megtalálandja – és +megtartja magának.»</p> +<h3><i>III. Házasság asszonyért.</i></h3> +<p>A matyó legény kimegy az erdőre hétfőn, kihajtja a csürhét. +Szombaton estére elfogy a kenyere, szalonnája, akkor meg +visszahajtja a csürhét.</p> +<p>A falu végén kinn áll a kapuban a keresztanyja s rákiált:</p> +<p>– Te Ferkó! Tán nem tudsz még semmi ujságot?</p> +<p>– Már hogy tudnék?</p> +<p>– Látod, meghalt anyádasszony!</p> +<p>– Hát mér’ nem mondta?</p> +<p>– De nem addig van ám. Apád meg asszonyt hozott a házhoz.</p> +<p>– Bizony bánom is én.</p> +<p>– De neked hozta ám, nem magának.</p> +<p>A legénynek eláll a szeme. <span class="pagenum"><a name= +"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<p>– Hát még azt se tudtad, hogy megházasodtál?</p> +<p>– Most hallom kendtül. Hát már aztán kit vettem el?</p> +<p>– Szilvásról a Ferde Pannit.</p> +<p>– Bárcsak legalább ismertem volna valaha.</p> +<p>Otthon aztán kijön a vőlegény eleibe az apja egy nagy +furkósbottal, módot talál valahogy beleköthetni a fiába, azzal +végigveri istenesen s akkor magára hagyja látatlan feleségével, ki +is menten azzal helyezi be magát férji jogaiba, hogy Panna lelkemet +eldöngeti emberül, s ezzel consummálva van a házasság.</p> +<p>Másnap a templomban aztán dicsekedve mondja el Panna a többi +menyecskéknek, hogy az ura úgy megszerette: hogy már meg is verte +jól. – Ferkó pedig ríva panaszkodik a pajtásainak: hogy míg ő az +erdőre járt, itthon megházasodtak neki.</p> +<h3><i>IV. Házasság szerződésre.</i></h3> +<p>Czivilizált országokban van olyan hivatal, nálunk nincs, de +lehetne, a mit házasságszerző hivatalnak neveznek.</p> +<p>Dolgos ember nem ér rá valakinek tizenegy hónapig szépet tenni, +hogy a tizenkettedikben kosarat kapjon, hanem egyenesen benyit a +házasságszerző boltba, s kéri a lajstromot.</p> +<p>Ez a módja a feleségtalálásnak bizonyosan nem oly embernek való, +a ki verseket szokott írni messziről imádott hölgyekhez s a +tánczosnéknak tapsolni, hanem becsületes jövő-menő embereknek, kik +egész nap a boltban, vagy a mázsaházban állnak, majd ide, majd oda +utaznak, csak csizmát váltani és alunni mennek haza s szeretik, ha +otthon van valaki, a ki gondot tud viselni a házra.</p> +<p>A lajstrom népei közül végre megakad a szem. Az ember összejön +vele. Tisztességes, csinos alak, nem czifra, nem ronda, fogai épek, +haját nem festi. Jó lesz. Hanem özvegyasszony, négy gyermeke van. +Ez baj. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span> Kettőt boltosinasnak fog adni. Így +megint jó lesz. Bizonyos időre nem köti le magát, holtig még +kevésbbé, hanem félesztendei felmondásra igen; ha a férj mond fel: +fizet ötszáz forintot pengőben; ha az asszony: ugyanannyit +váltóban. A születendő ivadék férfitagjai az apánál, leányai az +anyánál maradnak.</p> +<p>A szolgabiró aláírja a Contractust s kész a házasság.</p> +<p>Ha valamelyik fél megunta a másikat: nem csalja meg, hanem +felmond neki s leteszi a bánatpénzt.</p> +<p>Ha megcsalja: a másik mond fel, – s bánatpénzt sem fizet.</p> +<h3><i>V. Házasság, a mibe az ember úgy jön bele, hogy maga sem +veszi észre.</i></h3> +<p>Első hónap. Egy fiatal ember megismerkedik a háziasszonya +leányával s rettenetesen szólja egy barátja előtt.</p> +<p>Második hónap. Találkozik barátjával. Az kötekedve mondja neki: +hogy a városban az a hír, mintha ő el akarná venni a háziasszonya +leányát.</p> +<p>– Mit gondolsz! Csak van szemem, – kiált fel ez haragosan.</p> +<p>Harmadik hónap. Barátja tréfálni akar e tárgyról. «Kérem, ne +szóljunk erről.»</p> +<p>Negyedik hónap. A jó barát hallgat és mosolyog; az ifjú valamit +akar mondani, de még sem mond.</p> +<p>Ötödik hónap. A jó barát rágalmazni kezdi a kérdéses leányzót, +az ifjú ember fölpattan és pisztolyokról beszél.</p> +<p>Hatodik hónap. A jó barátnak van mit hallgatni az isteni hölgy +virtusos tulajdonságairól.</p> +<p>Hetedik hónap. A jó barát felszólíttatik: hogy legyen násznagy. +– Okul adatik, miként a kérdéses hölgy oly szerény és engedelmes, a +minőt nem találni többet.</p> +<p>Nyolczadik hónap. A jó barát iszonyú pörpatvarra nyit be a +házaspárhoz. Csak egy ember beszél, a másik hallgat. Az a másik a +férj. «Papucs alatt vagy te <span class="pagenum"><a name= +"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> pajtás», mond a jó barát. +«Mint minden jó férj», felel amaz angyali phlegmával.</p> +<h3><i>VI. Házasság hajtóvadászatképen.</i></h3> +<p>Egyszer farsang idején egy fakó szán hajtatott be az öregapám +udvarába.</p> +<p>Egy pár nemes atyámfia ült a kasban; az egyik lábát mindegyik +kilógatta a szekér oldalán. Mert volt az atyafiaknak egy pár ősi +sárga csizmája ezüst sarkantyúra, mely klenodium csalhatatlan +hatása akként volt biztosítva, hogy annak felét mindkét testvérpár +felhúzta a szélső lábra (a másik bagaria volt) s azt kinyújtva a +szekér oldalán, ekkép hódíták meg az ablakon kinéző hajadonok +szíveit, kiknek tekintetét ilyenformán, bármely oldalról pillanták +is meg a fakó szánt, ki nem kerülheté az ellenállhatlan – sárga +csizma.</p> +<p>A fakó szán megállt az udvarban a kút előtt. A nemes vendégek +rövid tanakodás után helyre cserélték a csizmáikat. A melyiknek +egészen a sárga jutott, az ment mindig elől. Azért álltak pedig meg +a kútnál, hogy ott a vedernél elébb szépen megmosakodtak, azután a +kocsis köténye arra való volt, hogy abban megtörülközzenek. Így +állítottak be az öreg apámhoz. Urambátyámnak szólították, elmondták +a genealogiájokat, melyből menten kitünt: hogy apáról anyáról +atyafiasak nemcsak ő vele, hanem az egész dunántúli kerülettel; +azután megismerteték családi körülményeikkel: hogy ők osztatlan +testvérek, neveik Péntek Péter, Péntek Pál, az apjuk is azért +kereszteltette őket Péter Pálnak, hogy egyszerre tarthassák a +névnapjukat. Az öregapjuknak hajdan félfaluja volt, s az a +Czinderi, ki fél Somogyot bírja, egyszer beszélt velük – +restauratiókor; hanem van Fejérben három sessiójuk – zálogban, csak +pénz kell hozzá kiváltani, Komárom vármegye előtt pedig négy perük +foly, melyben Magyarország egy tizenketted részét <span class= +"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> +keresik, most pedig házasodni jöttek s kérik az öregemet: hogy +legyen násznagyuk.</p> +<p>A két ember annyira hasonlított egymáshoz, hogy az öregem mindig +a Pétert szólította Pálnak és a Pált Péternek, s minthogy +beszédközben, ha valami nem jutott eszébe, igen sűrűen szokta +ismételni ezt a beszédfótot «hogy híjják?», a testvérpár +mindannyiszor fölkelt a székről és felelt rá: «Péntek Péter, Péntek +Pál.»</p> +<p>– Hát öcsémuramék, mondá az öreg apám, igen szivesen megteszem, +csak azt mondják meg: hogy ki lesz az a megtisztelendő hajadon, +vagy leányzó, vagy – hogy híjják?</p> +<p>– Péntek Péter, Péntek Pál.</p> +<p>– Igen, de a menyasszony kicsoda?</p> +<p>– Hát ideát a szomszédban, István urambátyánknak hajadon leánya, +Zsuzsánna. Azt hallottuk, hogy neki is van valamicskéje.</p> +<p>– Van biz annak. De hát – hogy hivják! – («Péntek Péter, Péntek +Pál») melyikük számára kérjem meg?</p> +<p>– Hát a melyikünkhöz inkább hozzá jön.</p> +<p>Az öregapám nagyot fújt a pipájába. – Ejnye – hogy híjják? – +(«Péntek Péter, Péntek Pál») kentek hát ketten vesznek egy +feleséget.</p> +<p>Hanem biz ezek ketten sem kellettek egy emberszámba. István úr a +szomszédban azt kérdezte a leánykérőktől, hogy «ma adjak-é kenteken +ki, vagy holnap?»</p> +<p>– Már inkább csak holnap. – Felelének azok ártatlanul. Legalább +még aznap ott vesztegelhettek.</p> +<p>Másnap ismét nyakukba vették a világot, faluról-falura járva, +sicut leo rugiens, és keresve, hogy kit vegyenek el?</p> +<p>Nem tudom, kaptak-e már?</p> +<h3><i>VII. Házasság szenzálok útján.</i></h3> +<p>– Nincs önnek szüksége pénzre? Szerzek.</p> +<p>– Nem kell. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= +"Page_200">-200-</a></span></p> +<p>– Babot, buzát, vagy gubacsot? Szolgálhatok?</p> +<p>– Nincs rá szükségem.</p> +<p>– Kerítek jószágot, vagy eladom, ha van.</p> +<p>– Köszönöm.</p> +<p>– Egy igen szép lányt tudok, fiatal, kellemes, van harminczezer +forintja, rekommendálhatom.</p> +<p>– Már az nem volna tréfa.</p> +<p>Ekkor elmegy a szenzál a szép, kellemes leány családjához. Ott +is úgy kezdi, mint emitt.</p> +<p>– Igen szép fülönfüggőim vannak, karpereczek, keleti +shawlok.</p> +<p>– Nem veszünk.</p> +<p>– Egy szép eladó házat tudok Pesten.</p> +<p>– Nem kell.</p> +<p>– Egy derék fiatalembert ajánlhatnék, jeles, mivelt fiú, hatszáz +pengő forintos hivatalban van.</p> +<p>– Majd meggondoljuk.</p> +<p>S a szép leány és a derék fiatal ember összegseftölődik. Kisül +ugyan, hogy a szép leány nem igen szép, s a derék fiatal ember nem +igen derék ember, hanem a harminczezer forint és a hatszáz forintos +hivatal megvan, s ez a realitás.</p> +<p>A szenzált mindkét fél kifizeti, a többi a házaspárok +gondja.</p> +<p>Így, öcsém. Többel is szolgálhatnék, de ha te meg nem untad +ezeket a házassági formulárékat olvasni, én mindenesetre meguntam +írni, azért válaszsz, vagy ne válaszsz e közül a hét közül: hanem +nekem hagyj békét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY MARHAVÉSZ-INSPECTIO.</h2> +</div> +<p class="summary">(Elbeszéli, a kivel megtörtént.)</p> +<p>No, soha sem leszek többet marhadög-komiszárus.</p> +<p>Felruháznak engem azzal a magas misszióval, hogy intézkedjem +absolute százezrek sorsa fölött, itéljek élet és halál kérdésekben +négylábu állatok országában, egyszóval legyek marhahaynau.</p> +<p>Elfogadtam a nagy megtiszteltetést, s mindjárt ki is hirdettem +az ostromállapotot, statáriumot, kordont huzattam a pacificálandó +territorium körül, keményen megparancsolván, hogy a kordonon, se +gyalog, se kocsin, semmiféle formátumban, qualificatióban és +applicatióban, semmiféle állatnak a bőrit keresztülvinni nem +szabad, még zsidó bőrtaplót sem, detto semmiféle fűféle a kordonon +át ne csempésztessék. Végtére mindenkinek, személyválogatás nélkül, +halál fejére, akár úr, akár paraszt légyen a gazdája, akár +czímeres, akár czímertelen ökör, – a mint búnak ereszti a fejét, és +malecontentusnak kezd mutatkozni, rögtön Pulver és Blei! azaz ólmos +bottal fejbe ütni, aztán port a tetejibe! – hoc secus facturi!</p> +<p>Egynéhány nap mulva: megnézem, mondok, hogyan hajtják végre +parancsolatomat. Ad latus magamhoz veszem a járásbeli marhadoktort, +a ki igen jeles capacitas, mert külföldről jött s ott tanulta a +veterinariát.</p> +<p>Mikor a szekérre felkapaszkodunk, a doktor kinevetett, hogy +minek viszek magammal juhászbundát, czipót meg szalonnát. Hiszen +meleg van, s talán csak éhen sem <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> halunk Kanahán közepén. +De én meg visszanevettem, mert nem hozott egyebet magával, mint a +felesége nagykendőjét, a kit nevezett plédnek, meg egy táskát, tele +baromnak való medicinával.</p> +<p>Ekképen felfegyverkezve, szépen elérkezünk a kordonhoz. Látom, +hogy vasvillás embereim ott strázsálnak pikéten. A mint hozzájuk +érünk, a lovak elibe ugranak, megkapják a zablát s kiabálnak, hogy +megálljunk erre-arra, mert különben belefordítnak az árokba.</p> +<p>Megdicsértem őket. «Nagyon jól van, édes fiaim; csak őrködjetek +ezentúl is ilyen jól, édes fiaim.»</p> +<p>– Semmi édes fiaim, hanem ide azzal a bundával!</p> +<p>– Micsoda! Hát zsiványok vagytok ti? És ha zsiványok vagytok, +hát illik-e az: alkotmányos világban békés utazóktól a bundát +elvenni?</p> +<p>– Nem ér semmit az a sok beszéd. Itt a kurrens! – Azzal kivette +a szeredásból a saját ukázomat, s azt lábbal felfordítva, kiolvassa +belőle, hogy a kordonnál minden állat bőre irgalom nélkül +letartóztatandó, és mivel a juhászbundában belül bőr vagyon, tehát +a juhászbunda itt marad.</p> +<p>– Ostobák vagytok! – kiáltottam rájuk. – Hát ki értett +juhászbundát a bőr alatt? Én csak tudom, hogy mit értettem bőr +alatt, mert a pronunciamentót én bocsátottam ki. Én vagyok a +marhadög-komiszárus.</p> +<p>De a paraszt egyet rántott a szűrin s azt mondta, hogy: azt +akármelyik hunczut elmondhatja magáról, hogy ő a +marhadög-komiszárus. Csak ide azzal a bundával! Ugyis van már itt +egy határ.</p> +<p>Teremtuccse, a bolondok megtették, hogy saját parancsolatomra +lehúzták a bundát a nyakamból, és odadobták a többi közé a +gyepre.</p> +<p>Egy gaz ficzkó azonban megpillantá a lőcsre függesztett +csikóbőrös kulacsomat. – Hohó! itt is van állatbőr! – Lefoglalták a +kulacsot is, és eltették a többi zsákmány közé. – Hanem előbb vérit +vették. <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span></p> +<p>Ezek az én embereim Angliában tanultak törvényt magyarázni.</p> +<p>Én káromkodtam, a doktor meg nevetett, hanem csak alattomban, +tenyerével a száját eltakarva.</p> +<p>No megállj! menjünk csak tovább!</p> +<p>Nemsokára kiértünk a pusztára, hol egy veszedelmes gulya volt +megvizsgálandó. Kicsit fújt a szél, s nekem már csak elvben volt +bundám. A doktor ironice kinálta a plédje felét.</p> +<p>Leszálltunk a szekérről s egyenesen hozzáfogtunk a +vizitáczióhoz. Hogy mit tapasztaltunk, azt nem beszélem el kedves +barátom uramnak, mert ebéd után vagyok s nem akarnám, hogy a +tábeldóért fizetett 1 frt 70 kr. kárba menjen.</p> +<p>Hanem ad vocem ebéd. Nagyon dél volt már az idő, s minthogy +meleg is kezdett lenni, nem annyira bunda kellene már, mint testi +táplálék. A marhadoktor kérdezte egy ott álldogáló gulyástól, hogy +van itt valami restauratio?</p> +<p>– Az nincs mostanság; hanem itt van a fokosom, azzal +restoráltunk valaha.</p> +<p>– Nem az kell, hanem valami vendégmarasztó.</p> +<p>– Az is van, – s előmutatott egy nagy furkósbotot, – ezt hivják +nálunk vendégmarasztónak.</p> +<p>– Ajh, nem az; nincs itt valahun csárdás?</p> +<p>– Az is van, amott legel ni. – T. i. a szamarat hívták +Csárdásnak.</p> +<p>Nem állhattam tovább, majd kihúzom én a doktort a sárból, +beszéljünk magyarul: «Ugyan földi! hol van itt a gugyori?»</p> +<p>– Vagy úgy, a gugyori? – Ott van ni! – Mindjárt el is vezetett +bennünket a gugyoriba, a mi annyit jelent, hogy ha van benne +vendég, akkor vendégfogadó; ha pedig nincs, akkor sertésól.</p> +<p>– Tessék besétálni.</p> +<p>Az egyetlen vendégólszobában nem volt egyéb czivilizált +<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span> lakosság, mint legyek, nagy sokaságban. +Egy hosszú görbe asztalra fel volt téve egy nagy korsó, mellette +egy darab kréta, s a krétával az asztalra különféle figurák +pingálva, mint pl. +, ⨯, ⊙, □, mindenik ábra alatt kisebb, nagyobb +számu verticális huzás, mint pl.|||| etcetera.</p> +<p>A gulyás cicerone aztán megmagyarázta, hogy a gugyori korcsmáros +most nincs idekinn, esett bőrt szállított, meg faggyut a magazinba; +hanem még ma kijön. Addig itt a bor a korsóban, gulyások +emberségére bizva; kiki iszik belőle, a mennyi kell, és a hányszor +iszik, annyi huzást tesz a neve alá; mert azok a figurák megannyi +érdemes pásztoremberek subscriptumai. Az urak is ihatnak belőle, +hanem fizessenek egy piczulát készpénzben; kaputos vendégeknek +nincs kredit.</p> +<p>Nem tesz semmit. Leültem az asztal mellé, kenyeret, szalonnát +vettem elő a tarisznyából, ettem, a mennyi kellett, s aztán jót +húztam a közös kancsóból. Rossz volt, de rosszabbat is ittam én már +annál.</p> +<p>Azalatt a doktor csak járkált, és mérgesen hadakozott a +legyekkel, kik őtet akarták megenni. Kináltam szalonnával. Azt +mondta, hogy nem eszik eleven zsírt. Majd csak hazajön a gugyori. – +De hol is marad az a gugyori? – Nem győzte az ajtóból nézni, hogy +jön-e már a gugyori?</p> +<p>Utoljára a gulyák adminisztrátora nem állhatta szó nélkül.</p> +<p>– De mi baja az úrnak a korcsmárossal, hogy úgy lesi, mintha +valami szép lány volna?</p> +<p>– Hát ehetném! – Vallott magára a doktor.</p> +<p>– Hiszen ha csak az a baj, – mondá a gulyás, – azon mindjárt +segíthetünk; odakinn fő a bográcsban a jó gulyáshús; ha van az +úrnak saját bicskája: oda ülhet mellé és ehetik velünk.</p> +<p>Doktorom sem várta, hogy kétszer kinálják. Elővette a +peneczilust, nagyot kanyarított a gulyás kenyeréből, <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> neki +guggolt a többiekkel együtt a földretett bográcsnak, és mártogatta +a jó paprikás levet, és szedegette kifelé a jó húsos konczokat, +mintha az egészet az anatomiai cursus alatt tanulta volna.</p> +<p>Én nem ettem a bográcsból; jól voltam már lakva szalonnával.</p> +<p>A pompás bankett után a doktor úr becsukta a peneczilust, +elővette a fogpiszkálóját, s elkezdte examinálni a gulyásokat: hogy +tartják meg a sanitätspoliczáj-rendeleteket, hogy szokták az +elesett marhát desinficiálni, hogy a ragály tovább ne +terjedjen.</p> +<p>– Hát kit így, kit amúgy, – felelte a gulyás mester. Ha a marha +nagyon megdöglik, akkor agyonütjük és elássuk a földbe, ha pedig +csak kicsit döglik meg, akkor kegyelmet kap.</p> +<p>– Micsoda kegyelmet kap?</p> +<p>– Hát megkegyelmeztetik – bográcsban való megfőzettetésre.</p> +<p>A marhadoktor szájából e szóra kiesett a fogpiszkáló.</p> +<p>Tehát a mai ebéd is ilyen «begnadigt» fenevadból volt +requirálva, a ki nem halt meg olyan nagyon, hogy halála után +húsával hasznot ne tehetett volna még az emberiségnek.</p> +<p>A mint ezt meghallotta az én marhadoktorom, úgy elszaladt a +pusztáról gyalog, hogy szekéren sem birtam utólérni. Hamarább +hazaért a városba gyalog, mint én kocsin.</p> +<p>De nem is megy az többet marhadög-inspectióra, mióta +megtanították nekik a desinficiálás legpraktikusabb módját.</p> +<p>De még magam sem kivánkozom többet marhadögkomiszárosnak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A PRUTHI CSATA.</h2> +</div> +<p>Két ifjú indult ki Bagdadból. Mind a kettő nagyravágyó volt és +ábrándos. Mind a kettő vagyontalan volt és elhagyatott, és még is +mind a kettő nagyravágyó. Az egyik neve volt Mohammed, a másiké +Mizzri.</p> +<p>Útközben elesteledtek, lefeküdtek egy fügefa alá és aludtak +ott.</p> +<p>És álmában mind a kettőt meglátogatta a Mehdi, az álomlátások +titkos szelleme és tele sugdosta füleiket távol jövendő titkokkal, +miket a két ifjú, midőn a hajnali szélre fölébredt, elmonda +egymásnak.</p> +<p>– Engem hadseregek vezetőjének tett a Mehdi, – szólt Mohammed, – +s azt parancsolá, hogy a merre te mégy, én az ellenkező úton +indúljak el, és ám lássam, hogy többet ne találkozzam veled, mert +az szomorú nap leend.</p> +<p>– Jól mondá Mehdi, a mit neked mondott, – felelt Mizzri, – mert +a mit nekem nyilváníta, ez: rövid ideig fogok élni, és mégis +halhatatlan lészek; hamar eltemetnek, mégis megmaradok; s mikor +elhamvadtam, tégedet ugyanazon sírba fognak eltemetni, melybe +engem. Azért úgy váljunk el, hogy engem többé meg ne láss, és meg +ne tudd soha, hova temetnek el, és ha megtudod, vigyázz, hogy azon +helyet elkerüld.</p> +<p>Ezután összeölelkezék a két ifjú, kezet szorítának, elbúcsúztak +szépen, Mizzri délnek indúlt, Mohammed északnak, és soha sem látták +egymást többé. <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span></p> +<p>Mizzri elbujdosott, ki tudja merre, ki tudja hová? s csak évek +múlva, midőn szájról-szájra kelő népdalok terjedtek szét a mozlim +nép között, mondák, hogy ezeket a halhatatlan Mizzri szerzé, a ki +lakik cziprusberekben, rózsaligetekben, források fejénél: ki tudja, +hogy merre?</p> +<p>A dal mindenütt volt, csak énekesét nem találták sehol. Azután +egyszer elhalt valahol Mizzri; szép leányok meglelték holttestét, +és eltemették cziprusligetben, rózsaberekben, forrás fejéhez; ki +tudja, mely országban? Soha nem is mondhatta senki, hol halt meg, +eltűnt, elmúlt, és halála után is azt hitték róla, hogy él, s midőn +szép dalait énekelték mindenütt az országban, senki sem hitte, hogy +ő már maga mélyen alszik a bezöldűlt moha alatt, hanem fenn +lebegett még sokáig az emlékezetben, mint a lement nap után az +esthajnal…</p> +<p>… Mohammed pedig Stambulba ért, meglátta ott azon fényes nagy +palotát, melyet szeráljnak neveznek, és annak kapuja alá menvén, +megkérdé az ott őgyelgő czifra izoglánoktól, ha nem tudnának-e +valami dolgot adni?</p> +<p>Azok kezébe adtak egy baltát s oda állították egy rakás fához, +hogy vágja fel.</p> +<p>Mohamed jól vágott a baltával, később karddal is tanult vágni s +addig vágott fát és ellenséget, míg egyszer nagyvezér lett belőle. +És akkor is baltadzsinak nevezte magát, a mi törökül annyit tesz, +mint favágó.</p> +<p>Baltadzsi Mohammed volt az összes hadseregek vezére +Törökországban, midőn a két harczoló hős, Ak-Bik és Demir-Bash a +hideg észak hegyei között viaskodva dulakodva jöttek le az ozmán +határig, s itt a tönkrevert Demir-Bash átmenekült az ozmán nép +közé, utána a diadalmas Ak-Bik.</p> +<p>Mert «Ak-Bik»-nek nevezte a török nép Nagy Péter czárt, s e név +jelent «Fehér bajuszt»; – «Demir-Bash» (vasfej) névvel pedig XII. +Károly királyt tisztelé meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> +<p>Azon hírre, hogy a hatalmas északi úr karddal kezében átlépte az +ozmán határt, a török kardok is kirepültek hüvelyeikből, s gróf +Tolstoi, ki akkor követ volt Sztambulban, ősi szokás szerint +azonnal a <i>héttoronyba</i> vettetett, mely héttornyú várnak egyik +tornya volt arra rendeltetve, hogy a háborút viselő országok +követeit belé zárják; a hol gróf Tolstoinak rövid napok alatt igen +érdekes személylyel lőn alkalma megismerkedni, egy oly magas +személylyel, a ki kétezer éves nemességének csalhatatlan +bizonyítványát hordja magán, lévén az egy egyiptomi mumia, melyet a +franczia követ küldött ajándékba a svéd királynak, de az úton +elfogták, s a bölcs kajmakám, nem tudván mit csináljon vele? azt is +az <i>idegen követek</i> tornyába csukatta, gróf Tolstoinak +valószínűleg igen nagy meglepetésére.</p> +<p>A svéd király segélyt kért és tudta, hol kereskedjék? Nem +fordúlt a hadvezérekhez, azok nem szerették a háborús világot, +hanem elküldé vezérét, Ponyatovszkyt Sztambulba, hogy az asszonyok +mindenhatóságához folyamodjék.</p> +<p>A követ egy ismerősre talált a szeráljban, egy érdemes zsidó +orvosra, ennek ismét egy ismerős hölgye volt az anya-szultánnő +körében, egy még érdemesebb zsidónő. Pénz, szép szó és szerelem lőn +segítségűl híva, s e három illatos virágnak lett az a keserű +gyümölcse, melyet háborúnak neveznek.</p> +<p>– Menj, – mondá a szultána valide fiának, – segíts <i>az én +oroszlánomnak</i>, – így nevezte a svéd királyt, – segíts az én +oroszlánomnak elnyelni az ellenségét.</p> +<p>És a holdujság kezdetén kitűzték a lófarkakat a fővezéri sátor +elé; háromszáz álgyú és husz mozsár, mik márványgolyókat hánytak, +indult meg bivalyfogataival a táborba, a flotta kiindult a +Fekete-tengerre; huszonhárom gálya, huszonhét gallion, harmincz +galliot, hatvan firkát és százhúsz dereglye, miken harminczötezer +<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= +"Page_209">-209-</a></span> fegyveres férfi volt, állt Ibrahim +kapudánbasa vezénylete alatt; midőn e vitorlaerdő megindúlt, még a +tenger is meghunyászkodni látszott s haragos tombolásából +elcsendesült rögtön.</p> +<p>A szultán saját kezével tűzte fel a viharbokrétát Mohammed +Baltadzsi turbánjába s maga elé térdepeltetve őt és a jancsáragát, +cserkesz Jusszufot, mindkettőnek átadta a csaták kardját, hogy +megemlékezzenek rá és becsületére váljanak.</p> +<p>Azzal megindult a sereg, elől a szipahik és szilihdárok ezredei, +négyezer pattantyús, hatezer tábor-kovács és a betegek szekerei, +utánok a pékek, tömlőhordók, markotányosok, sátorverők tömegei, +ezek után a jancsárok és az ujoncz szegbánok hosszú öblös +puskáikkal, hegyes taréjos kukával fejükön, amazok komoly, csatához +szokott, vagdalt pofájú had, ezek víg, csatára vágyó, ifjú arczú +népek; itt következett a nagyvezér testőrsége, fényes kócsagtollas +leventék, drágakövekkel kirakott fegyverzettel, nemes, tüzes +paripákon, aranytól, ezüsttől ragyogó gömbölyű pajzsokkal; maga +Mohammed fekete berber paripán ült, melynek csótárján a szultáni +hárem odaliszkjai remekeltek; körüle a kupolyterem választott +vezérei, és előtte a próféta zöld zászlója, mely körűl +csodakürtökkel trombitált négy tábori zenekar. Legvégűl jöttek a +Karamán, Sivász, Adána, Angóra és Bozók tartományok helytartói, +csapatjaik élén, s a fősereggel egyenközű vonalban húzódott a tatár +fejedelem, Devlet Giráj, lovas hadaival.</p> +<p>Így haladt előre a Pruth felé Kartál síkjain keresztűl egész +Falcsi közeléig, itt érte őket a hír, hogy nagy Péter czár átment a +Pruthon Czekova mellett, s Falcsi közelében áll; s a portyázó +tatárok nemsokára rábukkantak Seremetoff kozákjaira, ki az +utócsapatot vezette; s egy lövés a túlparton elrejtett ágyúkból, +melynek golyója az őgyelgő csapatok közé vágott, tudósítá őket, +hogy itt az ellen. <span class="pagenum"><a name="Page_210" id= +"Page_210">-210-</a></span></p> +<p>A folyamról minden hajó, minden malom, a legutolsó tutaj is el +volt takarítva, part mentiben az erdők levágva, felégetve, s túl +minden halom megrakva Seremetoff ágyúival.</p> +<p>A törökök itt megpihentek; leütötték sátraikat, elkezdtek +sánczokat hányni s ágyúikat odavontatták. Oly közel állt a két +tábor egymáshoz, hogy az esthajnal után áthallatszott, mint éneklik +itt a dervisek a namazátot, s amott a pópák a «kyrie eleizont», s a +szent énekek után elcsöndesülő éjben mint hallatszik az előörsök +kiáltozása.</p> +<p>Péter czár kardja még nem csorbult el a győzelmes csatáktól, +mikkel a svéd királyt leverte, azt hivé, lágy ellenségre fog +találni, ki félni fog annak élétől, s előre sánczolja magát, mint a +ki helyébe várja a megtámadást.</p> +<p>A mint azonban a hajnalcsillag leszállt, a tatár khán Derlet +Giráj megindult csendesen lovas csapatjaival a part alatt s az +orosz tábortól távol átúsztatott egész hadával a folyamon. Nem +kellett híd, sem hajó a tatárnak, neki a harczi mén mindene, rajta +harczol, rajta alszik, erdőn, pusztán, folyóvízen repűl, úszik lova +hátán. Egy óra alatt a túlparton álltak a tatárok, itt az oroszok +által összehordott malmokat és dereglyéket összekötözve, négy hidat +vertek a folyamon, s még éjfél sem volt, midőn a többi seregek, +ágyúikkal, lovasaikkal elkezdtek a hidakon átvonulni, s midőn a nap +feljött, Péter czár csatarendben látta maga előtt az egész török +sereget, túlnan csak a toparahadzsik maradtak a nehéz mozsarakkal +és a rendezetlen segédcsapatok. A tatár khán azonban sem itt, sem +ott nem volt látható hadseregével, ő még az éjjel eltűnt valamerre +minden nesz nélkül.</p> +<p>A Pruth partja mellett terül el egy hosszú mocsár, mely néhány +ezer lépésnyi szabad tért enged a két víz között; Péter czár e +térre állítá fel hadait, egyfelől a <span class="pagenum"><a name= +"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> Pruth, másfelől a náddal +benőtt ingovány által fedezve mindkét oldalát: csupán szemközt volt +megtámadható.</p> +<p>Az első hajnalsugárra megzendűlt a dervisek éneke, kik a reggeli +namazátot elénekelték a sereg előtt, melyet az egész had +háromszoros égrendítő «Allah!» ordítással végezett be, s azzal +köröskörűl megpördűltek a dobok, a harsonák megszólaltak, s csendes +haladással megindúlt a török tábor. Félóra alatt egészen kifejté +hadcsapatait. Középen állt a jancsárok két dandára, tömör +négyszögökbe szorítva, mögöttük egy emeltebb helyen látszott a +nagyvezér, a válogatott hadakkal, két szárnyon a szipahik és +szilihdárok, kiknek fejeiket nem látni, de köröskörűl meg lehet +számlálni a lobogó zászlókat és lófarkakat; a mi egyébiránt csel is +lehet, sok zászlót tűzni ki, hogy többnek lássék a sereg.</p> +<p>Péter czár ezalatt egy hosszú földhányást foglalt el, melyet +valaha a mocsár kiszárítására húztak a folyóig, s annak partjait +ágyúkkal és lövészekkel rakatta meg, kétfelől állítva gránátosait, +s középre a sisakos dragonyosokat. Hátrább egy emelt dombra +huszonnégy ágyút vonatott fel félkörben, s csillagsánczot hányatott +előtte, a folyampartot hosszú szekérsáncz zárta el, melyet két +ezred Porkál és Berabási kozák őrzött.</p> +<p>A czár és hadvezéreinek sátrai távolabb, a füzek ligeteiben +voltak felverve, ott várta a harcz kimenetelét a czár neje, a szép +és erőslelkű Katalin, Péter jó szelleme, kit ő egyszerű lelkész +leányából emelt császárnévá.</p> +<p>Egy kilőtt röppentyű volt a jel a török seregnek a támadásra; +melyre négy oldalról a rendezetlen delyrek csoportjai rohantak elő, +ékalakú tömegekben, miknek élén a legbátrabb, legmerészebb +harczosok álltak.</p> +<p>A szemben álló orosz sorkatonaság irtó fegyvertűzzel fogadta a +rohanókat, sok elhullott közülök, az élők nem törődtek velök, +rohantak előre, hanyatt-homlok, egész az ágyús árokvonalig. Itt +egyszerre szétvált az ék elől <span class="pagenum"><a name= +"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> az orosz gyalogság s +engedte a rohanó tömeget keresztűltörni a sorokon.</p> +<p>Mint a sziklára csapódott hullám zúzta össze magát a roham a +kőfalként álló gránátosok fegyverein, kik apró kézbeli gránátokat +hajigáltak közéjök, s hosszú kopjáikkal elölték a közeledőket.</p> +<p>A delyrek elsői, az «őrjöngők» nem tágítottak a harczban, ott +hullottak el az ellenség közepett, s még a földön fekve is Allaht +kiáltoztak, és késeikkel vagdaltak a rajtok keresztűlgázoló +dragonyosok lovaihoz. A hátul jövő tömeg azonban hátat adott a +kartácstűz előtt s futott vissza a zárt sorban rohanó pánczélos +lovasság előtt.</p> +<p>Az orosz lovasság lárma nélkűl nyomúlt a futó delyrek után. A +győzelem hite nem tette arczaikat melegebbekké. Korán is lett +volna. Azok, a kik megkezdték a csatát, csak az ellenség söpredéke +voltak. Azon ingó csőcselék, melyet ágyútölteléknek szokás +használni, kiknek ópiumot adnak a harcz előtt s rábocsátják az +ellenre, s engedik őket leapríttatni, hogy az ellenfél a harczba +melegedjék, s az üldözésben kifáradva, jőjjön ki a csatatérre.</p> +<p>Ekkor emelkedék ki csak egyszerre, mintegy varázsütésre, a +földönfekvő hadsereg. A kergetett delyreket el hagyták futni +nyitott soraik között, s pihent, próbált erővel álltak ki a +dragonyosok elé.</p> +<p>A nehéz dzsirid süvöltve repült ki a harczolók kezéből, s forgó +hegyével átfúrta magát a pánczélokon. A második dzsirid-hajításra +bomlottan tért vissza az orosz lovasság, s rémülten mutogatá az +iszonyú repedéseket, miket ez ismeretlen fegyver okozott +vértezetén, a legerősebb pánczélt úgy fúrva át, mint vékony +papirlemezt.</p> +<p>A török tábor pedig lassú, csendes léptekkel közeledett egy +félhold alakú körben ellenei felé, s újra látszott a delyrek +ékalakú csapatjainak összevergődése. <span class="pagenum"><a name= +"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> +<p>A czár észrevevé a taktikát, hogy a törökök rendezetlen +csapatjaikkal akarják őt kifárasztani, s hasonló ellenszert gondolt +ki a fogás ellen. Hirtelen kiállíttatá a síkra a Parkál és Berebasi +kozákokat. Seremetoff odavezeté a kozák hetmant a hátuk mögé +felvont ágyúkhoz s megmutogatá neki azokat, tudatva vele, hogy ha +megfutamodnak, e kartácsok torkába rohannak.</p> +<p>A kozák ezredek zúgolódás nélkül fogadták e parancsot, midőn +azonban a csatatér közepéig jutottak, kiválék a török nagyvezér +kísérői közül Mazeppa, a ki egykor Péter czár ellen vezette őket, s +eléjök nyargalva, rájok kiált:</p> +<p>– Hová jöttök, kozák hősök? Nem előttetek, hanem hátatok mögött +az ellenség!</p> +<p>A szóra megálltak a kozák ezredek. Seremetoff buzdításul néhány +ágyút süttetett el hátuk mögött, melyek golyói fejeik fölött zúgtak +el, s midőn ez sem indította meg őket, rájok hajtá a dragonyosokat, +hogy hajtsák őket előre.</p> +<p>Most egyszerre felzúgott a török tábor, s minden oldalról Allah +ordítással nyomúlt az orosz ellen.</p> +<p>A kozákság még egy pillanatig tétovázott, akkor egyszerre +csatarendben visszafordúlt, s hosszú dárdáit előre szegezve, +egyenesen neki rohant a reá jövő dragonyos csapatokra.</p> +<p>– Mindennek vége! – kiálta ezt látva kétségbeesetten az orosz +vezér, azonban a fehér bajuszú hős, Ak-Bik feltevé sisakját, s +kardját kirántva, maga a harczolók közé nyargalt; egy golyó elvitte +sisakjáról a forgót, nem törődött vele; a hol legnagyobb volt a +veszély, oda veté magát, s ott kell elvesznie a csata hevében, ha +kapitányai erővel meg nem ragadják lovának zabláját, s úgy nem +hurczolják el a csatatérről, melyen egy óra alatt nem volt más, +mint a török had és az oroszok halottjai.</p> +<p>A törökök ádáz rohanása néhány pillanat alatt megtöré +<span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span> az orosz csatarendet, elfoglalták az +árkot, s azontúl ember-ember ellen harczolva nyomúltak előre. A +csillagsáncz ágyúinak semmi hasznát sem lehete venni, mert annyira +össze voltak keveredve dragonyosok és gránátosok, jancsárokkal, +delyrekkel, szipahikkal és kozákokkal, hogy csaknem egyszerre ért +jóbarát és ellenség az ágyúk torka elé.</p> +<p>Csak egy mód volt még az ellenség dühét feltartani, hirtelen +szekérsánczokat vonni a két víz között; az ágyúk magukra hagyattak, +s néhány pillanat alatt egy lánczolat lőn keresztbe vonva +szekerekből és spanyol sorompókból, melynek ótalma alatt újra +rendbeszedheté magát az űzött hadsereg. A csillagsánczon a +félholdas lófarkak lobogtak.</p> +<p>A fehér bajuszú bajnok szemeiben harag villogott könnyeken +keresztűl.</p> +<p>– E lósörények helyett inkább a mi fejeinket mutogassák e +sánczon, kopjára tűzve, – mondá s még egyszer megújítá a harczot +végelkeseredéssel, a sáncz ellen bocsátva egyenkint felváltott +ezredeit.</p> +<p>Mindkét fél úgy küzdött, mint egy oroszlán. Hatszor foglalták el +az oroszok az ágyús sánczolatot, hatszor verettek ki belőle ismét +elleneik által.</p> +<p>De különös volt, hogy a török hadak túl a sánczon sohasem +üldözték őket, s a szekérsorompó ellen egy támadást sem +intéztek.</p> +<p>A csata el volt vesztve, de a győztes tán nem látta magát elég +erősnek legyőzött ellenfelét üldözhetni. Csak a késő est választá +el a harczolókat; a törököknek takarodót fuvattak, s Péter czár +elhatárzá, hogy az éj ótalma alatt vissza fog vonulni, a mit a két +víz közötti téren, szekérsánczainak hátrahagyásával, háborítatlanul +kivihetett, s azután a két fejedelemségbe küldött tábornokai, +Rhenne és Jonas dandáraival egyesülhet.</p> +<p>A fogyó hold csak éjfél után kelt fel s midőn halavány éjjeli +világát széthinté az avar, kietlen pusztaságon, <span class= +"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> a +csillogó mocsáros vizek között, mint egy sötét kígyó, látszott +végighúzódni az orosz sereg nesztelenül, dobszó nélkűl.</p> +<p>Egyszerre, mintha a pokol hányta volna ki őket torkából, ordító +lovasság miriádjaival népesül meg a tér. A tatár khán, Devlet Giráj +áll a menekülők előtt. Egész nap és a mult egész éjjel utazott a +tatár sereg, megkerülte az orosz tábort fedező mocsarat s most ott +áll negyvenezer emberrel a visszavonulók útjában. Ak-Bik kelepczébe +jutott, mind a két kezére jutott egy ellenség, s míg jobb keze +Mohammeddel küzd, balkezének a khán szerez dolgot, ellenség elől és +hátul, menedéke közepébe be van zárva, mindkét oldalán elrekesztve; +mindaz, a mi előbb ótalmára szolgált, most veszedelmére vált, a +hidatlan folyó, az úttalan mocsár, a szűk róna… nincs merre +meneküljön! semmi, semmi tanács, csak a kétségbeesés!</p> +<p>Hirtelen visszafordul, hogy elébbeni táborhelyét elfoglalhassa; +a tüzeknél ott hagyta sátorait, hogy a törökök azt higyjék, +miszerint még most is ott van. E sátrak sem voltak elfoglalva, s a +gyönge tartalékcsapat, mit a szekérsánczoknál hátrahagyott, semmi +támadásnak sem volt kitéve azalatt. A törökök megvoltak csendesen +táborhelyükön; oly bizonyosak voltak már ellenfelök romlása +felől.</p> +<p>Péter czár kétségbeesetten zárkózék el sátorába. Vezéreinek +meghagyá, hogy hajnal előtt mind készen legyenek, mert karddal +kezökben fogják kivívni tán a győzedelmet, de bizonyosabban a +dicsőséges halált. És az ideig megtiltá a hozzá bemenetelt +akárkinek, bárha legkedvesebb bajnoka volna is az.</p> +<p>Elbúsultan veté le magát ágyára. Tehát annyi fáradalmas év +kivívott győzelmeinek egy éjszaka vessen véget? midőn nagysága +tetőpontjára ért, egy lábai alatt meggördűlt kavics ejtse le az +örök mélységbe? a «nagy» nevet, mit ész és keresztűlható lélek s +országalapító <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= +"Page_216">-216-</a></span> győzelmek szereztek számára, egy +<i>favágó</i> durva keze törölje ki neve mellől? mind ez eredmény +elmúljon, semmivé legyen, a birodalom óriási épülete az alapkő +összetörtével ismét szétomoljon, s a nagy orosz félvilág helyén +ujra apró czivakodó knézek nyomorék országai támadjanak, +ellenségeik szolgái, szomszédjaik adófizetői?… Ah, ez keserű volt! +A harczban és kitartásban edzett férfi veritékes arczczal gondolt +végig ez eszméken, miknek rémletes vége ez volt: elveszni, +menthetetlenűl elveszni.</p> +<p>E borongásából egy szelid kéz érintése ébreszté fel; feltekinte, +s a mint a sátornyiláson besütő hold az előtte álló alakot +megvilágítá, őrangyalát vélte előtte állani. Valóban az volt… +Katalin volt ő, az egyszerű evangelikus lelkész leánya, a czár hű +követője, később koronájának részese.</p> +<p>– Hogy jöhettél ide? – kérdé sötéten a czár. – Én megtiltám a +hozzámjövetelt mindenkinek.</p> +<p>– Csak bajnokaidnak tiltád meg, – szólt Katalin, – <i>nődnek</i> +nem.</p> +<p>– Mit kivánsz tőlem?</p> +<p>– A mit én kivánok, nemcsak magamé, hanem egész országod +óhajtása az: tartsd meg éltedet.</p> +<p>– Gyalázatomat? akartad mondani. Az élet ára gyalázatos +fogság.</p> +<p>– Nem az, nagy czárom, nem ismered elleneidet; vassal, ólommal +gyakorta sikertelenül harczoltunk a török ellen, aranynyal mindig +biztosan.</p> +<p>– Még reménynek is kábaság, a mit mondasz. Látod helyzetemet. +Ezredenként ölhetnek le bennünket, ha támadunk, s hat nap alatt +éhen veszett el a sereg, ha várni akarunk. Hazájának legmagasabb +fájára kellene felakasztani azt a vezért, a ki most engemet innen +elbocsátana.</p> +<p>– Bízd e gondot én reám. Törd meg egyszer nagy lelkedet, hogy +annál erősebben emelhesd azt fel egykor <span class= +"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> s írd +alá ez iratot; látod, tábornokaid nevei mind alatta vannak.</p> +<p>– Mi ez?</p> +<p>– Ne olvasd el; ha olvasnád, széttépnéd. Gondold, hogy sok +megalázó, megszégyenítő dolog van benne, s engedd elpirulni +arczodat a szégyen miatt: ez békeajánlat Baltadzsihoz.</p> +<p>– Soha! – kiálta, indulatosan taszítva el magától az írást, a +czár.</p> +<p>A nő lábaihoz omolt és térdeit karolta át, indulatosan +könyörögve.</p> +<p>– Nem én értem, nem magadért, hanem országodért tedd meg ez +áldozatot; viseltél érte sebeket testeden, viseld el ez első sebet +lelkeden, később majd meggyógyítjuk azt.</p> +<p>A nő heves zokogására a sátor előtt hallgató vezérek is +berohantak a czárhoz, s lábai elé borulva könyörögtek, hogy mentse +meg, ne magát, ne őket, hanem birodalmát, kezébe erőszakolták a +tollat, kíteríték előtte az iratot; a czár odalépett s baljával +eltakarta arczát, hogy könnye, hogy pirulása ne lássék, s hogy ne +lássa ő sem, mi van oda írva, úgy jegyzé alá nevét.</p> +<p>Ah, valóban volt oka a könynek és pirulásnak! Azon iratban az +volt ajánlva a török fővezérnek, hogy ő diktálja a +békefeltételeket.</p> +<p>A czár aláírása után hirtelen összeszedé Katalin minden +ékszereit, még az ujjain levő gyűrűket is lehúzta; az orosz +tábornokok összerakták minden pénzüket, ezüst és arany pénzeket +svéd és szász nyomással, s azokat két szekérre rakva, a kanczellár, +Safirov kezére bízták s útnak indíták Baltadzsi táborába.</p> +<p>A békekövet érkeztének hírére magához hivatá Baltadzsi a kiaja +béget, Ozmán agát, s együtt olvasva a békeajánlatot, együtt +megosztoztak a küldött kincseken.</p> +<p>Még alig legeltetheték szemeiket a küldött ajándékokon, +<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= +"Page_218">-218-</a></span> midőn belép a sátorba Ponyatovszky és +Devlet Giráj, s hevesen megtámadják őket azért, hogy az orosz +küldöttel titokban, nálok nélkül tanácskoznak.</p> +<p>Baltadzsi egész nyugalommal felelt nekik:</p> +<p>– A béke már el van határozva.</p> +<p>Ponyatovszky szemeit elfutotta a vér, dühösen csapott kadjával a +földre, s öklével fenyegetőzve szólt a nagyvezérhez:</p> +<p>– Én tiltakozom az ellen királyom nevében.</p> +<p>– Én pedig tiltakozom a magam nevében, – szólt Devlet Giráj.</p> +<p>– A béke már meg van kötve, – ismétlé megilletődés nélkül +Baltadzsi.</p> +<p>– De arra tinektek nincs hatalmatok! – kiálta Ponyatovszky; – a +harcz az én királyom harcza is, és a tatár kháné, s nélkülünk ti +nem határozhattok; elárulhatjátok saját hazátokat, ha tetszik, mit +bánom én, vigyen az ördög; de az én hazámat és Devlet Giráj +országát nem adhatjátok el.</p> +<p>– Tudom. Azt hát nem adjuk el, – viszonzá Baltadzsi +szeliden.</p> +<p>Ponyatovszky dühösen fenyegeté öklével a kiája béget:</p> +<p>– Ozmán aga, ez a te munkád volt!</p> +<p>– Úgy van, az enyém.</p> +<p>– No, emlékezzél rám, majd mikor olyan rossz napod lesz, mint +nekem van ma, akkor gondolj rá, hogy ez meg az én munkám.</p> +<p>Azzal indulatosan hagyá el a sátort. Devlet Giráj még ott +maradt. Legalább olyan feltételeket akart a békekötésbe diktálni, a +miket a czár el ne fogadhasson.</p> +<p>Ő diktálta Omer effendinek a megalázó bevezetést, melynek minden +szava tőr és méreg. Asszóvot vissza kellett adni, Kamienska, +Gamara, Tighán várait lerontani, minden ágyút átadni a győztesnek, +Potkal és Berabás <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span> kozákjairól lemondani, s a svéd királyt +országába bizton haza bocsátani.</p> +<p>Egy óra mulva Safirov és Seremetoff aláírottan hozták vissza a +békeföltételeket, a czár mindenbe beleegyezett; a két főúr kezesül +maradt a török táborban.</p> +<p>Déltájon csengő zenével s lobogó zászlókkal indult meg a czár +serege az utat nyitó török sereg előtt; ágyúikat, szekereiket +hátrahagyták, hátra a dicsőséget is, de előttük állt a jobb idők +reménye, a viszontorlás útja.</p> +<p>Midőn utócsapataik is kihúzódtak már a mocsár mellől, azon +pillanatban érkezik meg XII. Károly Benderből a török táborba, és +látja, mint menekül meg halálos ellensége a török sereg szemei +láttára.</p> +<p>A kétségbeesés haragjával ront a király a nagyvezér sátorába, ki +szép nyugodtan sakkot játszik Ozmán agával.</p> +<p>– Mit cselekedtél, őrült ember!? – kiált Baltadzsira.</p> +<p>– Békét szereztem az országnak, – felel ez csendesen rokkirozva. +– Mert meg van írva, hogy jobb a sovány béke a kövér háborunál.</p> +<p>– Vagy őrült vagy, vagy gazember, vagy mind a kettő! – kiált +Károly, s dühösen veti magát a szofára, melyen a nagyvezér ül, s +elnyújtva csizmás lábait mellette, készakarva belekeveri egyik +hosszú lovagsarkantyúját a vezér selyem kaftánjába, s akkor egy +nagyot hasít rajta; a nagyvezér észre sem látszik azt venni.</p> +<p>– Mit nem tehettél volna! – szól indulatosan járva alá s fel a +sátorban a király. – Elfoghattad volna a czárt egész seregével s +foglyul vihetted volna Sztambulba.</p> +<p>– <i>Ki kormányozta volna távollétében országát?</i> – szól erre +Baltadzsi, s feleletével oly dühbe hozza a királyt, hogy az +felrúgja a sakkot s mindenféle válogatatlan czímekkel megrakva a +nagyvezért, lovára veti magát s visszanyargal kiséretével együtt +Benderbe.</p> +<p>A mufti a namazátra hívja a sereget, a nagyvezér főuraival +nyugodtan megy imádkozni s mosakodni. <span class= +"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> +<p>Másnap mindjárt visszafordult seregével Edrene (Drinápoly) felé! +Midőn oda ért, szemben találá a főkamarást, Mohammed agát. A +szultán üdvözletét hozta számára és a tiszteletkaftányt. Baltadzsi +megnyugodva hajtá fejét álomra. A békekötést ime a szultán is +helyeselte. Reggel aztán ismét eljött hozzá a főkamarás s tudtára +adá, hogy a kötött béke miatt hivatalából le van téve s számüzetett +Lemnosz szigetére. Az üdvözletet és tiszteletkaftányt csak azért +kapta, hogy annál keserűbb legyen a büntetés.</p> +<p>Ozmán agát és Omer effendit lefejezték, kincseik közt +megtalálták Katalin gyűrűjét és a svéd és szász nyomatú pénzeket. +Tehát az előbbire nagyon hamar elkövetkezett a rossz nap, melyben +Ponyatovszky mondására visszaemlékezhetett.</p> +<p>Baltadzsi alig érkezett meg Lemnoszba, midőn valami különös +betegség érte utól. Végtagjai elkezdtek megmerevülni, és semmi +orvos nem segíthetett baján.</p> +<p>Egy napon, hogy felvidítsák, szolgái vidám népdalokat énekeltek +előtte, s midőn kérdezé, hogy ki szerezte azokat, mondák neki, hogy +Mizzri volt az, a ki e szigeten halt meg és itten van +eltemetve.</p> +<p>– Úgy bizonyára nem soká én is meg fogok halni, – nyögé +Baltadzsi, s kérte szolgáit, hogy halála napján emeljék fel a követ +Mizzri sírjáról s fektessék őt is oda.</p> +<p>Ez nemsokára bekövetkezett. Baltadzsi egy napon végkép +megmerevült. Szolgái, végkívánata szerint, felemelték Mizzri +sírkövét, s íme annak tulsó lapjára ezen szavak voltak írva:</p> +<p>«E sírban fog egykor nyugodni Baltadzsi Mohammed; ezt jelenté ki +nekem a Mehdi! – Mizzri, a költő.»</p> +<p>És abba a sírba tették Baltadzsit, hogy igaza legyen a +Mehdinek.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= +"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id= +"Page_221">-221-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BOKÁCZIUS KALANDJAI.</h2> +</div> +<p>Előrebocsátom, miszerint nem azon Boccaccióról van szó, ki a +tizenharmadik század szerelmes hölgyeinek és ifjainak oly meztelen +kalandokat regélt, hanem egy tisztességes polgár hazafiról, ki +Bocskay fejedelem idejében akarata nélkül is históriai személylyé +vált furcsa kalandjai által, a miknek épen felöltöztetés volt a +keserve.</p> +<p>Én még mint norimbergi diákra emlékezem reá.</p> +<p>Hiszi valaki vagy nem hiszi a lélekvándorlást? az nekem mindegy: +elég, hogy én tudom, miszerint ezelőtt kétszáz esztendővel igen +gazdag úrfi voltam, a kit kiküldtek külföldre tudományokat bevenni; +de biz én nem tanultam semmit, nem is tettem soha semmi okosat +egész akkori életemben, sőt még azokat is kicsúfoltam, a kik +magukat fárasztották hiába, nem volt nagyobb gyönyörűségem, mint ha +a tudósok parókáját telerakhattam kollancscsal, s egy szép lovat +vagy egy agarat nem adtam volna valamennyi európai könyvtárért. E +bűnös életmódért halálom után eléggé meg is lakoltam; kétszáz +esztendeig laktam, mint kopogó szellem, egy asztalfiókban, mely egy +ideig egy delnő pipereasztalát képezé, ki naponta hat óra hosszát +ült előttem, új arczot készítve magának, s le-leöntözött véletlenül +szagos olajjal és kendőző vizekkel, a szellemek pedig minden +illattól irtóznak. Az aggnő halála után fölkerültem a többi +bútorokkal együtt a padlásra, s <span class="pagenum"><a name= +"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> megint sok esztendeig +egyedül laktunk ott a szuhokkal és szellemekkel, innen egy +becsületes zsibárús boltjába hajigáltak le s újra befestettek +terpentinnel, húsz esztendeig ütötték rajtam a kártyát s verték +hozzám a seres poharakat egy csapszékben, végre eltört az egyik +lábam, az asztal szétmállott, tűzre rakták, így szabadultam ki +belőle. Bűnhődésem tetőpontját azonban csak most kezdem eléregetni, +a midőn itt ülök az íróasztal mellett és írok és olvasok és gyötröm +magamat annak a találgatásában, hogy az ábéczé harminczkét betűjét +hogy lehessen mindennap más meg másféleképen összehányni, mely +gonosz mulatságot épen úgy kikaczagtam hajdan, mint most +kikaczagnak engem mások.</p> +<p>De ne beszéljünk az én születésem előtti dolgokról. Különben is +akadhat ember, a ki azt mondja, hogy fele sem igaz ezeknek.</p> +<p>Csak nagyobb hitelesség végett hoztam föl, a midőn Bokácziust le +akarom írni, ki azon időben norimbergi diák volt.</p> +<p>A diák nevezet és fogalom kezd lassankint eltűnni a föld +színéről, mint a troubadourok és lovagoké, pedig kár érte. Most +legfölebb arról ismerjük meg a diákot, hogy nagyon hangosan beszél +a kávéház előtt, s azon versenyez, hogy ki hány vajas szarvacsot +tud megenni fogadásból? Azon időben szép volt diáknak lenni. Szűk, +testhez álló öltözetet viseltek, térden és könyökén kihasogatva, +hogy a nyílásokon a finom patyolat ing kilássék. A hosszú, vállig +érő hajon kicsiny kis gömbölyű süveg székelt, melyet saját ügyesség +bírt csupán a fejen megtartani, hogy le ne essék, abba hosszú +színes toll volt tűzve – nem íráshoz való, – a derekát szorító +övről egyfelől a kalamáris lógott alá, másfelől meg a jó egyenes +kard, s ha így kiment a diák az utczára, még a gyaloghintók is +kitértek előle, mikor pedig esténkint tíz-húsz összefogózva +végigment a norimbergi utczákon, erősen dalolva, a jó filiszterek +messziről <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= +"Page_223">-223-</a></span> siettek eleve becsukni ablaktábláikat, +részint becses ablakaikat, részint szép leányaik szemeit féltve az +igézettől. A mi pedig mint testület illeti a diákságot, az +határozottan első rangot foglalt el a városban; voltak ugyan +ellenséges statusok, mint a mészáros-czéh, a dragonyos-ezred és az +éji őrök, kik a fensőbbséget kétségessé tenni törekedtek, de a +nemes ifjúság mindannyiszor győzedelmesen tért meg a vitából, s a +kik a párisi Sorbonne történetével is ismerősek, tudhatják, hogy ez +a collegium még a politikai mozgalmakban is mint nagyhatalmasság +van elismerve.</p> +<p>Nem is végezte azt a pályát hajdan az ember tizenhét éves +korával; meglett férfiakat számlált a testület, kik szakállt, +bajuszt növeltek. Voltak tudományokban telhetetlen férfiak, kik +harminczéves korukig jártak az akadémiákra, s különösen a +magyarországiak voltak korra s szakállra nézve kitünőek, mert +nálunk szokás volt előbb végigtanulni a tizenhat iskolát Patakon +vagy Nagy-Enyeden, s a kitünő tanulókat úgy küldték aztán gazdag +patrónusok külföldi akadémiákra; valamint a gazdagabb családok +úrfiait is kegyes tutoraik, a kik odahaza épen nem akartak tanulni; +a miből aztán egy igen gyűlöletes példabeszéd támadt, a mit én itt +restellek előhozni. Egyikünk-másikunk magára vehetné.</p> +<p>Valami phlegmatico-melancholicus állatról van tudniillik szó, +melyet, ha ide- vagy odahajtanak is, hasonlatos állat marad; diákul +inkább elmondhatom, úgy nem érti meg minden ember: «ökröm dederunt, +szamarum tulerunt».</p> +<p>Azonban mindez csak allegória, mely a mi hősünket legkevésbbé +sem illeti, mert először egyike volt a legfiatalabb tanulóknak, +másodszor pedig a legtartósabb emlékezetű ifjú, a kinek reggeltől +estig könyv nélkül megtanulni Ortelius redivivust annyi volt, mint +nekem egyet innom a tudós férfiú egészségére, s írása vetekedett +szépségére Franciscus de Páviáéval, a ki Fust uramat <span class= +"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> +utczahosszat kergette, kő helyett foliánsokat hajigálva utána, a +miért a könyvnyomtatás ördögi mesterségének föltalálásával elvette +a szépírászok angyali kenyerét.</p> +<p>A szépírászat ebben az időben már nagyon hanyatlófélben volt, a +miért méltán szenvedélynek nevezhetni, ha valaki még annak +fentartásán törekedett, mint tevé Bokácz, kinek nevéhez a latin +ius-végzet különös megbecsülésénél fogva ragadt, a tudományos világ +mintegy érdemrendet tűzvén az által a magukat kitüntetők emlékére, +melyet hazánkban is több család mind e mai napig visel, mint a +Véghelius, Fabricius, Fehedius et cætera.</p> +<p>Itt ismerkedett meg a derék tanuló egy ifjú magyar nemessel, ki +őt szelíd, tiszta lelkéért nagyon megszerette. A magyar ifjú rossz +gazda volt, sokszor került zavaros állapotba, Bokáczius ilyenkor +nemcsak, hogy megosztá vele csekély összegét, mit tanításaiból +szerzett, sőt úgyszólván magának nem tartott meg semmit.</p> +<p>A magyar ifjú sem feledé el a vett szívességeket, hanem +iparkodott azokat mind tettel, mind szeretettel visszapótolni. +Bokáczius kisegíti barátját az akadémiai vizsgálatokon a +scriptores, az auctores ismeretével, a jó barát viszont őt segíti +ki a csetepatéknál ökölnek s a háromélű kardnak tudományával; a jó +barát tudott hatalmas, merész eszméket a rigorosumokban föladott +thémákra, Bokáczius pedig gyönyörűen ki tudta azokat dolgozni +latinul és görögül kettőjük számára. A magyar fiúnál erős volt a +szív s a kar, Bokácziusnál az ész és a nyelv; ilyenformán egymás +hiányait kölcsönösen kipótolták, a mit az egyik nem tudott, tudta a +másik, s mint rendesen szokott lenni ellenkező véralkat, hajlam s +tehetségekkel bíró embereknél, csaknem elválhatatlanok lőnek +egymástól.</p> +<p>Midőn a magyar fiú szünnapok alkalmával hazáját meglátogatni +tért, Bokácziusunk oda is követé. Ott az <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> idegen +ifjú beleszeretett a szép Magyarországba, különösen pedig annak egy +szépséges leányába, a ki testvére volt az említett jó barátnak. +Hajh, ha ez is úgy szeretné őt, mint bátyja.</p> +<p>Lelkesítő borozás közben ott az ősi várkastélyban gyakran +előfordult a szó Magyarország sorsáról, mely a külföldet annyiban +érdekelte akkor, hogy a legerősebb villongások azon időben folytak +a reformatio ügye miatt; beleszóltak svéd s németalföldi +fejedelmek. Bokáczius ilyenkor annyira el hagyta ragadtatni magát, +hogy vérét, lelkét, mindenét fölajánlja azon honért, melyben +egyetlen barátja született, s kivált a hon legszebb virágai +egyikéért, a szép Ilonkáért.</p> +<p>Ilonka sokkal szebb volt napfénynél, mint holdvilágnál, piros +arczát inkább rendelé az ég mosolyogni, mint ábrándozni, nem is +értett a lantveréshez, mint bájos Westphalia tündérdelnői, kik az +erkélyre kiülnek, és úgy pengetik a guitárt, hogy hólyag támad +ujjaik hegyén bele; de tudott kenyeret sütni, olyat, a milyenhez +hasonlót Bokácz sohasem ízlelt.</p> +<p>Pedig végigette egynéhány nemzet kenyerét, ismerte a híres +prágai zsemlyéket, a mik ha megszívósodnak, nincs az a Sámson, a ki +egyet kétfelé bírjon repeszteni; birkózott a sléziai hosszúkás, +fényes hátú brugókkal is, miknek béle olyan tömött, mint a jóféle +agyag; kóstolta a berlini biklát, ezt a diákoknak sóval és +köménymaggal hintett ideálját, mely közepén föl van hasítva, s +kétfelé fordítja az oldalait szépen; s bámulni tanulta otthon +ünnepek alatt a tejjel sütött kenyeret, melynek beléből kevés +phantasia mellett rögtön gombóczot lehet göngöríteni; – de mik +voltak mindazok a magyar kenyérhez képest!</p> +<p>Micsoda a magyar kenyér a világ többi kenyerei között? A mi a +classicitas az irodalomban. Az egyszerűség, jó izlés, nemesség és +művészet remeke az. Már rátekinteni is csupa gyönyör; kellemesen, +mint egy <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> napsütötte halom, melyen a grácziák +honolnak, domborul magasra, féloldalán piros és sárguló hasadásra +nyílva, hogy szintúgy mosolyog, mintha azt mondaná: «én vagyok az +Isten igazi áldása». Ha kezedbe veszed, könnyű és rengő, a karéjt +szelő kés csak úgy ropog benne, ha fölnyitod, orrodat fölüti az +édes illat, mely életet s boldogságot párolog arczodra; hófehér +belét szétfoszthatod, mint az asbestet, s mégis oly tömött az, hogy +hézagot nem találsz benne; és ha megkóstolod, abban több ízt +találsz, mint az ananászban, s nem panaszkodol az úrra, mert az +mindennél jobb… Óh, a magyar kenyere nagyon jó! Talán azért is +szeretnek bennünket olyan nagyon?</p> +<p>Nem mondom, hogy a derék Bokácznál is csupán ez volt az eset; ő +legelső dolognak tartotta Magyarországon Ilonka szép szemeit, +mosolygó orczáját, úrtalan szívét; de azután következett rögtön az +Ilonka keze sütötte kenyér, hely maradt még elég azután is a derék +ifjú szívében a jó esperes és lelkész urak, a szabadelvű mágnások s +egyéb szeretetreméltó személyek számára.</p> +<p>Arról azonban ő nem szólt semmit, Ilonka pedig még annál +kevesebbet, hogy mit gondolnak magukban egymás felől? hanemha +nyilatkozatnak lehetne venni azt a piros, zöld és fehér lószőrből +fonott gyűrűt, melyet Bokácz fonott nagy mesterséggel Ilonka +számára, névbetűket és sziveket formálván azon csudálandó +művészettel, s melyet Ilonka nem sajnált szép ujjaira fölpróbálni, +a mikről senki sem mondta volna, ha ránézett, hogy kenyeret is +tudnak dagasztani, olyan finomak és gyöngédek voltak.</p> +<p>A szünnapok végeztével a két ifjú ismét visszautazott +Norimbergbe, Ilonka egy kicsit megsiratta őket – azok a könnyek +egyébiránt bátyjáért is hullhattak, – s azután elmult egy pár +esztendő, a mi idő alatt sokkal több sóval ették a magyar kenyeret, +a kiknek volt: ha ugyan igaz, hogy az emberek könnyeiben só van, +<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span> s ha igaz, hogy az emberek könnyeznek, +mikor szomorkodnak.</p> +<p>A magyar ifjú azalatt visszatért hazájába, s onnan nem egyszer +küldözött levelet elmaradt barátjának, a mi azon időben valamivel +több áldozattal járt, mint a mióta Thurn és Taxis herczegség +gondoskodik a levelek ide s tova szállításáról.</p> +<p>Akkor még Magyarországon a czigány járt levéllel egyik falutól a +másikig; messze földre társzekerektől lehetett küldeni izenetet, +kik gyapjut – mit szállítottak egyik országból a másikba; +atyafiságos dolgokban az ember maga ült szekérre; ha pedig nagyon +sietős ügye volt, lovas embert tarisznyázott föl, s kezébe adva az +útirendet, úgy szállítá odább a czéduláját.</p> +<p>Egy öreg félszemű hajdúja volt Ilonka testvérének, a ki +hébe-hóba levelet hordott urától Bokáczhoz. Katona volt a fiú +hajdanában, azért ismerte a járást: el is poroszkált napjában +tizenkét óra hosszat a nyeregben, hozzá volt már szokva.</p> +<p>Ez a félszemű ficzkó volt a legkedvesebb tünemény Bokácz előtt; +mert ez hozott izeneteket a kedves jó baráttól, s ez mondhatott +volna tudósításokat Ilonka felől is, ha lett volna bátorsága +Bokácznak felőle kérdezősködni. De ehhez rendesen csak akkor jött +meg a mersze, mikor a félszemű posta kilovagolt a kapun.</p> +<p>Egy napon ismét beállít a szokott posta a maga zöld +kaczagányában, sárga, rézsarkantyús csizmával s piros csákós +süvegével, s általadva Bokácznak egy bagariabőrbe varrott s +lepecsételt csomagot, elmondá neki nagy súgva ura izenetét: «hogy +tudniillik ezen csomagot, melyben írás vagyon, de titkos, rögtön +vegye magához, s a nélkül, hogy valakinek szólna felőle valamit, +menten vigye el Amsterdámba, a költség itt van hozzá az erszényben; +hanem jól vigyázzon magára, nehogy az úton elfogják, mert +veszedelmes írások vagynak ama tokban, melyek a svéd királynak +szólnak magyarországi <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span> uraktól. Ha pedig elfogják, reá ne +valljon a küldőkre. Aztán a kisasszony is izent valamit.»</p> +<p>Bokácziusnak ez az utolsó szó valamennyi előbbit mind kiverte a +fejéből.</p> +<p>Kérdeni sem merte, hogy vajjon mit izenhetett őneki a szépséges +Ilonka?</p> +<p>De elmondá ezt a félszemű Ámor kérdezetlenül is.</p> +<p>Azt izente, hogy ne fogadja el kegyelmed ezt a megbízást +bátyjától.</p> +<p>Bokáczius még inkább hüledezett.</p> +<p>Mert azt állítá, hogy kegyelmed ezáltal veszedelembe jöhet, és +azt ő nem akarja.</p> +<p>Bokácziust csak ez a szó tette hőssé. Hiszen a veszélylyel +bátran daczolásra semmi sem olyan jó ösztön, mint annak a tudása, +hogy van egy imádott lény, a ki őt most félti, a ki érte remeg, +imádkozik, ki őt reszketve várja vissza, s a büszkeség örömével fog +reá gondolni, ha majd bátran keresztültörve minden bajon, +diadalmasan visszatér!</p> +<p>Most már Bokáczius, ha eddig ingadozott, elvállalta a veszélyes +megbizást.</p> +<p>Tanuságot kellett tenni azon nő előtt, a kit szeretett, férfiúi +bátorsága felől.</p> +<p>Szép titokban lovat vásárolt, azon elment a határig, ott lovát +hátrahagyva, gyalog került a mocsárok felé, hogy a határőrök észre +ne vegyék; de épen e fölösleges óvatosság által jutott a +kerülgetett veszedelembe, mert a kalauz, ki a határig elvezette, +gyanút kapott, s visszatértében jelentést tett felőle; ilyenformán +a jámbor Bokácz csak azon vette észre, hogy minden oldalról üldöző +lovasok közelednek feléje, a kik elől lehetetlen volt gyalog +menekülnie.</p> +<p>E szorongatott helyzetében arra a gondolatra jött, hogy a +magával hozott bőrtekercset fölszakítva, a benfoglalt iratot +kivette belőle, s elolvasta annak tartalmát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> +<p>Bizonyos lehetett felőle, hogy ha azt megkapják nála, már akkor +a fejétől búcsút vett.</p> +<p>Mai világban könnyen segíthetett volna magán, mert egy szál +dörzsgyufával meggyújthatta volna az egész iratot, de még ezt ekkor +a tűzkő s kova pótolta, azzal pedig nem megy oly gyorsan a +lánggerjesztés. Kétségbeejtő szorongatásában tehát mit tehetett +egyebet, mint hogy széttépte apróra az egész irományt, s megrágván, +lenyelte. A kik tudják, milyen szilárd alkatrészekből állt a +papiros ezelőtt néhány száz esztendővel, bizonyára nem fogják tőle +irigyelni ezt a vendégséget.</p> +<p>Alig gyűrhette le az utolsó falatot, a midőn üldözői utólérték, +kik is menten megfogták, megkötözék, s minden emberi eszközökkel +gondoskodtak róla, hogy ártalmatlanná tegyék, úgy vitték aztán egy +ló hevederéhez kötve vissza valamely magas kősziklai várba, ott +volt egy magas spanyolszakállú castellanus, ki Bokácziust személy +szerint ismeré, épen nagybátyja lévén azon filiszternek, a kinél +Norimbergben szállásolt; tehát ez előtt még csak el sem tagadhatá +magát.</p> +<p>A spanyolszakállas nagyon örült, a midőn Bokácziust ilyen szép +állapotban, keze, lába meglánczolva, megpillantá, s azon reményét +fejezé ki, miszerint igen sokáig lesz egymáshoz szerencséjök.</p> +<p>Bokácziusnak volt annyi esze, hogy magát mindenekben ártatlannak +vallja, a mint hogy nem is találtatott nála legkisebb bizonyítványa +is valamely vétségnek, annálfogva olyan képet csinált minden +kérdésre, mint a ki el nem tudja gondolni, hogy miért fogták el +sétálása közben.</p> +<p>A castellanus sokat tartott arra, hogy őt spanyolnak tartják +(Sziléziában született), nem volt elég, hogy ezt a kifejezést a +képébe fölvette, hanem a mikor lehetett, belemennydörgött egy-egy +spanyol kifejezést a német beszédbe, ugyanazt gyöngébbek kedvéért a +folyó nyelvre is lefordítva s értesítve az embereket mindenről, a +mi Spanyolországban szokás. <span class="pagenum"><a name= +"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<p>– Ah, ah, mia vida, a tagadás könnyű, de a vallatás sem nehéz. +Én voltam tíz esztendeig Spanyolországban, Corduában, Valenciában, +Estremadurában: ustedes habla el espanol? non? nem beszél +spanyolul? Kár! könnyebben megérthetnők egymást. Fabe um? tudja ön: +hogy Spanyolországban hogy szoktak a makacs fegyenczekkel tenni, a +kik vallani nem akarnak? Semmi sem egyszerűbb. Vestir a la Moda; +felöltöztetik őket divat szerint, spanyol divat szerint. A kik nem +akarnak az inquisitio előtt mantener conversation – beszédbe +ereszkedni, azokat felöltöztetik spanyol öltözetbe. Ez igen szép +öltözet; először is jön a kalpag, el sombrero, igen egyszerű dolog +ez, egy vékony szíjjal körülkötik az ember fejét szorosan, akkor +egy gömbölyű pálczát alája dugnak s elkezdik lassankint tekerni a +szíjat. Biztosítom önt kedvesem, hogy öt csavarintásnál senki sem +bír többet kiállani, az határos a pokolbeli kínszenvedéssel: a +hatodik okvetlen gutaütés. Hanem ez csak tréfa, a csizmák, a +spanyol csizmák sokkal komolyabb eszközök, mert a velük élés +sohasem megy a halálig. A két térdét, kedvesem, négy deszka közé +szorítják, akkor a két középső deszka közé egy vékony éket vernek +kalapácscsal, ha nem használ ez, vernek utána másodikat, harmadikat +egész tizenkettőig. Ez igen kritikus mulatság. Mondhatom önnek, +sokszor láttam Spanyolországban; megátalkodott eretnekek esküvel +állíták az ötödik-hatodik éknél, hogy az elkárhozottak minden +kínszenvedése nevetség az övéikhez képest. De mindez bagatella, mia +vida, mesedolog, csekély dolog. A spanyol mente a legtökéletesebb +mindazon eszközök közt, miket a fölvilágosítás könnyebb +eszközölhetése végett föltaláltak. Ez, caro amigo, nyers +bivalybőrből van varrva, mely épen ráillik a vallatott egyéniségre: +pontosan, tökéletesen, mint a leggavallérosabb dolmán. Ezen +öltözetben odaállíttatják a vallatottat egy erősen befűtött +kemencze mellé. Tudja ön: <span class="pagenum"><a name="Page_231" +id="Page_231">-231-</a></span> ez a legleleményesebb eszme. A mint +a melegség a nyers bőrt áthatja, az kezd összehúzódni, mindig +jobban-jobban összezsugorodik, az egész testet lassankint +összeszorítja, minden erecskét, minden izmocskát nyom, teker, +facsar; ugy-e bár, kedves barátom, ez a legeredetibb öltözet, a mit +Spanyolországban viselnek?</p> +<p>A jó Bokáczius mindenféle színt váltott e gyönyörű elbeszélés +alatt, s a hideg veríték csorgott alá homlokán az elsorolt +kínzószerek puszta elképzelésére.</p> +<p>– No no, kedves kis barátom, – szólt a nemes castellanus, +megveregetve az ifjú orczáját, – remélem, hogy az egész moda +espánéval nem leszek kénytelen önt megismertetni. Az inquisitio +főnöke ő méltósága tíz nap mulva érkezendik meg, azalatt úgy +hiszem, megerősül önnek emlékezőtehetsége, hogy a mit most nem tud +még, akkor pontosabban fogja elmondhatni: küldői nevét, szándékát s +más egyebet. Az ideig majd egy csendes kis külön szobácskát +rendelek ön számára, una camara hermosa, a hol gondolatait +rendbeszedheti.</p> +<p>A jó Bokáczius szive nagyon megkeseredék e szavakra. Tehát tíz +nap mulva az inquisitio elnöke megérkezik, akkor őt felöltöztetik +spanyolnak; nem volt pedig egészen bizonyos felőle, hogy jól fog-e +neki illeni ez az idegen öltözet.</p> +<p>Annyit azonban szentül föltett magában, hogy magyarországi +barátait el nem árulja.</p> +<p>Csupán egy segítség létezett rá nézve; – megölni magát éhen.</p> +<p>Erre tíz nap elég lesz; a szándékról nem kell senkinek megtudni +semmit, a meredek toronyablakban egész nap szoktak játszani a +verebek és vadgalambok; Bokácziusnak minden két napra adtak egy +kenyeret, azt a kenyeret ő szépen apróra elmorzsázva, kihintette +tömlöcze sűrű rostélyzatán; az ég madarai eljöttek érte, elhordták +szépen; sohasem tudta meg a tömlöcztartó, hogy a fogoly nem maga +fogyasztotta azt el. <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span></p> +<p>Két nap így pazarlá el kenyerét. Nem is igen sajnálhatta azt a +kemény, keletlen, ragadós süteményt, a mitől ólomgörcsöket kap az +ember.</p> +<p>Harmadnap legkínzóbb kezdett lenni ránézve az éhség, legkisebb +idege szenvedni látszott alatta, agyát lassankint kerülgeté a véres +düh, a mikor az élő állat kezdi elveszteni lelkét s ösztönt kap +önmagát megmarni, a mikor a legtermészetellenibb tárgyak +étvágyingerlően tünnek föl előtte, s elrabolják álmait.</p> +<p>Pedig erősen föltevé magában, hogy még sem fog enni, hisz ez a +dühödési kín csak a harmadik, negyedik nap tart az éhhalálnál, +később aztán elveszti az idegzet küzdési erejét, a simpathicus +rendszer kiszárad, a görcsöket halálos lankadás váltja fel, s +egyszerre csak eláll a lélegzet, és akkor mindennek vége van.</p> +<p>Midőn jött a porkoláb harmadnap a kenyérrel, Bokáczius mondta +neki, hogy csak tegye le mellé és távozzék. Addig, míg a porkoláb +el nem ment, hozzá sem nyúlt a kenyérhez. Akkor odavitte azt az +ablakhoz, s megtörte, hogy elmorzsolva kiszórja a rostélyzaton; egy +pár galambka ott turbékolt már a párkányon, várva a szokott +étetést.</p> +<p>De mily kisértő meglepetés várt Bokáczra, a mint a kenyeret +feltörte! ez nem azon ragadós, gyúratlan vakarcs volt, a minővel +eddig táplálták; ugyanazon barna agyag bár, de oly friss, puha +sütemény, a minőt csak messze-messze innen tudnak készíteni, a +kenyér haja ropogós s pirkadó gyürkére hasadozott, bele +összenyomható és újra szétdagadó, illata kedvesebb az ambróziánál! +És ő már két nap óta nem evett…</p> +<p>A hidegláztól reszketve morzsolá szét a kezébe vett darabot s +kihinté azt a rostélyon.</p> +<p>A mint így őrjöngő sietséggel iparkodott a csábító süteményt +elpusztítani, egyszerre egy gyűrű akad a kezébe, mely a foszló +kenyérbe volt sütve.</p> +<p>Ugyanazon gyűrű volt az, melyet ő kötött háromféle <span class= +"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> +lószőrből, ugyanazon névbetűkkel és különféle czifrákkal… Mi +csodálatos úton jött ez ide?</p> +<p>Bokáczius azt hivé, hogy csak álmodik.</p> +<p>Nagy sietve szakítá most szét az egész kenyeret s ím egy +összegöngyölt papirosba rejtett ráspoly hullott ki belőle.</p> +<p>A papirtekercset fölbontá, s e sorokat olvasá benne:</p> +<p>«Kedves Bokáczius! Te nem fogadtál nékem szót, hanem bátyámnak, +s ime ilyen kellemetlen állapotba hoztad magadat. Már most engedd, +hogy innen kiszabadítsalak. A mint megtudtam, hogy elfogtak, rögtön +elindultam kitudni, hová vagy bezárva? s akkor beszegődtem +konyhaszolgálónak ezen várba. Most vedd hasznát ezen ráspolynak, +melyet kenyeredbe sütve küldök, hogy ablakod vasait átfűrészeld. +Két éjszaka e munkával készen lehetsz. Holnapután kenyeredben egy +hosszú kötelet fogsz kapni, melyen tornyodból a mosókonyha +kéményéig leereszkedhetel, onnan aztán az én gondom lesz téged +tovább megszabadítani. Isten legyen veled, kivánja Ilonka.»</p> +<p>Bokáczius ezer érzelmen ment keresztül. Ilonka ily merész +önfeláldozásra volt képes ő érte! Tehát Ilonka szereti őt. És minő +szerelem az! Konyhaszolgálónak szegődni féltett foglyáért, aljas +munkákat vállalni, hogy őt megszabadítsa; szabadság, szerelem! Két +legboldogabb eszméje az emberi szívnek; – nem is lehet rossz néven +venni Bokácziustól, hogy míg e két édes eszméről gondoskodott, +csaknem egészen elkölté a puha kenyeret, tudtán kívül, s csak akkor +vette észre magát, mikor már a puszta héja volt a kezében. No ezt +elteheti holnapra.</p> +<p>Most újra visszatért minden életkedve. Alig várhatta az +éjszakát, hogy szabadulási munkájához foghasson, s reggelre készen +volt az egyik vassal. Olyan szépen elfűrészelte azt a fal mellett, +hogy észre nem lehetne venni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> +<p>Harmadnap csak estefelé érkezett a porkoláb az igért kenyérrel: +de iparkodott késedelmét kimenteni a fogoly előtt, hogy a +konyhaszolgáló nem süthette ki a rabkenyeret előbb, mert az +inquisitor számára kellett kenyereket sütnie, sokat, a ki nagy +kisérettel érkezett meg a várba.</p> +<p>No, itt ugyan legfőbb idő a menekülésre.</p> +<p>A toronyablakból is hallhatá Bokáczius, hogy a porkoláb igazat +mondott; a várudvaron lármás őrség jött-ment; beszélgetett és +csörtette kardját.</p> +<p>Késő éjszaka lett csak egy kis csöndesség a várban. Csak akkor +merte a kenyeret feltörni és a kötelet elővenni.</p> +<p>Ebben a csöndben úgy tetszett Bokácziusnak, mintha valami +ismerős kedves hang oda alant egy sokszor hallott magyar népdalt +énekelne; ez a kedves leányka lesz, ki a menekülő foglyot ez által +akarja értesíteni, hogy ha toronybörtönéből a hosszú pavillon +tetejére leszáll, a sok kémény közül az igazit válaszsza.</p> +<p>Hirtelen átráspolá az utolsó vasat is, mely még akadályára volt, +s megerősítve a kötelet a kiálló vashorgokban, gyorsan alácsúszott +rajta; – a háztető gerinczén óvatosan kúszva végig, behallgatózott +egyenkint minden kéményen. Ráakadt végre az igazira. Az alól +hangzott föl az ismerős dallam: «Rab vagyok, rab vagyok, +szabadulást várok»,</p> +<p>Egy pillanat mulva Ilonka lábainál hevert a boldog rab ifjú, +kormosan és füstösen, mint akárki, a ki kéményen keresztül +választotta az utat.</p> +<p>Ilonka nemcsak, hogy el nem sikoltotta magát, midőn a szerelmes +ifjú a kürtőből aláesett, hanem még arra is figyelmezteté, hogy egy +szót se szóljon, mert a mellékszobák tele vannak emberekkel; hanem +bízza egészen ő reá magát és addig, míg a várból ki nem jutnak, a +száját se nyissa föl.</p> +<p>Legelsőbb is helyezze el magát ebbe a nagy puttonyba. +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span></p> +<p>Bokáczius engedelmeskedett.</p> +<p>Ilonka azután felülre rakott egy kis szennyes ruhát, s azzal +fölvette a puttonyt a vállára.</p> +<p>– Az Istenért, – susogta Bokáczius, – nehéz leszek én a te +gyönge vállaidnak.</p> +<p>– Nem megmondtam, hogy egy szót se szólj! – súgott vissza a +lány, s kezébe véve a gömbölyű mosófát, megindult a konyhából ki a +várudvarra.</p> +<p>Olyan délczegen lépegetett, mintha egyéb teher sem volna vállain +ruhánál.</p> +<p>– Istenem! – sóhajtá Bokáczius, – megszakad gyönge termete.</p> +<p>Hogy a kapuhoz juthasson, az őrszobán kellett keresztülmennie. +Három muskétás akkor is ébren volt és kártyázott, azok megpillantva +a szép leánykát, elkezdtek vele kötődni.</p> +<p>– Mi a jelszó? – kérdé az egyik útját állva.</p> +<p>– Mit viszesz itt a puttonyban? – tudakozá a másik.</p> +<p>– Mit hát, – szólt parasztos enyelgéssel a leányka, – három +rabot, meg egy ágyút.</p> +<p>– Hohó, hugám! – szólt az egyik ficzkó, – tudod-e, hogy az a +parancsolat, hogy a mely leány itten keresztülmegy, annak egy +csókot kell adni vámba.</p> +<p>– No meg azt, és két ütleget, – válaszolt a leányka, s míg a +katona szép orczájáról elrabolta a csókot, ő meg jót húzott a +hátára a szapuló fával. Tetszett a ficzkónak mind a kettő. A jámbor +Bokáczius pedig szerette volna szétrúgni a puttony oldalát s +birkózásba elegyedni az egész század muskétással.</p> +<p>Nem is állhatta meg, hogy a puttonyból ki ne dörögjön, mikor +Ilonka kiszabadult onnan.</p> +<p>– Igazán megcsókolt az a gaz kölyök?</p> +<p>– Ugyan hallgass… Nem; csak a nyakamat.</p> +<p>Most a vén kapust kellett fölverni álmából.</p> +<p>– Hát te hová akarsz menni a várból? – dörmögött a vén medve, +midőn a sok csengetésre felébredt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> +<p>– Ruhát szapulni a patakra. No, csak nyissuk azt a kaput +szaporán. Nem érek rá kenddel enyelegni.</p> +<p>– Ki látta azt, éjfélben menni szapulni, he?</p> +<p>– Éjfél biz a kend lusta szemeinek! Elaludta a hajnali +harangszót. Ereszszen szaporán, így nem készülök el estig.</p> +<p>A kapus aztán nyájasabb lett, megczirógatta a leányka arczát, +megcsípte gömbölyű állacskáját, s beszélt néki szép hízelgéseket, a +minőket a vén katonák tudnak. Bokácziusnak pedig kedve lett volna +kidugni kezét a szennyes közül s belemarkolni a kapus deres +üstökébe és megrázogatni emberül.</p> +<p>– Nem nehéz ez a puttony? – kérdé a kapus nyájasan, – ne +segítsek a patakig vinni?</p> +<p>Ilonka hihetőleg a körmére koppintott a szapulófával az öreg +troubadournak, mert az nagyon teremtettézett valamiért, hanem +azután kinyitá a kaput a leány előtt, de esküvel állítá, hogy +vissza nem bocsátja reggel előtt.</p> +<p>A mint a váron kívül értek, Ilonka elkezdé lépteit gyorsítani, +pedig a lejtőn lefelé még nehezebb volt terhét emelni. Bokáczius +minden lépten kérte, hogy tegye le már. «Még nem lehet, még +meglátnak», felelt a leányka s lihegve, fogyó erővel haladt a +mellékútig, a hol a nagy hársfák elzárták a kilátást. Csak alig +birt már odáig menni, s a mint a legelső kőpadhoz ért, ott +összerogyott terhe alatt, s bizonyára Bokáczius igen helyesen +cselekvék, a midőn rejtekéből kikelve, karjaira emelé alélt +leánykáját, s úgy futott vele a határ végéig. Neki könnyebb volt e +kedves teher.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Sok, igen sok idő mult el ez esemény után.</p> +<p>Bokáczius uram megvénült, megkorosodott, bölcs ember lett +belőle, derék családapa, és a mi legfőbb: Kassa városának főbirája. +<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span></p> +<p>Lőn azonban, hogy a midőn Bocskay István, Erdély nagy fejedelme +elfoglalná felső Magyarországot, a jó Bokáczius ismét azon +helyzetbe találá magát, melyben évek előtt heidelbergi diák korában +volt.</p> +<p>A mit akkor kevés vérrel, gondtalanul, kalandvágyó lélekkel +tett, ugyanabba vágott újra nyugodt észszel, feleséges és biróságos +ember létére, s követte Bocskayt minden utaiban.</p> +<p>Micsoda idők voltak azok? és mik nem voltak? azt itt +rendetlenség volna emlegetni; annyi bizonyos, hogy Eger határáig +úgy hítták hazánkat, hogy Törökország, s mikor háborúba mentünk, +nem tudtuk, hogy ellenségeinket üssük-e vagy jóbarátainkat.</p> +<p>Hanem a mi Bokácziusunkra nem tartoznak a háború ügyei, ő csak +mint írástudó kisérte a fejedelmet, s a csatákból neki csak a +félelme jutott.</p> +<p>Hja, bizony az ember ötven éves korában nem érzi azt a +melegséget szive körül, mit 18 éves korában érzett, ha ágyú és +trombitaszót hall, kivált ha az ember családos és feleséges, és még +hozzá városbiró.</p> +<p>Egy napon meghivás érkezett a fejedelemhez a Budán székelő +nagyvezértől, hogy jőjjön le Pest alá, a nagyúr legújabb kegyelmét +átveendő.</p> +<p>A vele volt urak nagyon aggódtak a meghiváson. A török +diplomaták mindig ilyen tréfás úton szokták nyakukra nőtt +pártfogoltjaikat kelepczébe ejteni, s az már eléggé kitünt, hogy +Bocskay nem a törökök számára akarja elfoglalni Magyarországot.</p> +<p>A fejedelem nem félt semmitől, mint tudva van, még a péntek +naptól sem, s miután elhatározá, hogy a nagyvezér meghivását +elfogadja, kiséretéül épen azokat az urakat nevezte ki, a kik +legtöbbet figyelmeztették aggodalmaikra.</p> +<p>Hogy ilyenformán Bokáczius ki nem maradhatott a kiséretből, ezt +előre is gondolhatni, mert ha más féltette a fejedelem személyében +az ország ügyét, jó barátját, <span class="pagenum"><a name= +"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> saját bőrét, féltette azt +mind együttvéve Bokáczius, s igen szerette volna, ha őt a fejedelem +ebben a tisztességben nem részesíté, de a mire Bocskay azt felelte, +hogy «a kegyelmed nyaka sem drágább, mint az enyém», s menni +kellett.</p> +<p>Reggel felé felöltözének az urak, s lóra ülve a fejedelem oldala +körűl sereglettek, s úgy indulának meg Magyarország fővárosa felé, +mely akkor egyszersmind Törökország határvárosa volt.</p> +<p>A bizonytalan kimenetelű aggodalom borongott mindenki arczán, a +jó Bokácziusnak pedig nemcsak arczán, de még kalapján is, melyre +visszafelé tette föl a vitézkötést. Úgy is jó volt.</p> +<p>Útközben azonban, Bokáczius a fejedelem mellett lovagolván, az +történt, hogy az emberséges kassai biró paripája szüntelen +féloldalra farolna, ezáltal az egész úri menetben nagy +rendetlenséget mívelvén.</p> +<p>Darab ideig nem ügyeltek erre a félszegségre, míglen a fejedelem +maga megsokalván az alkalmatlanságot, meg nem szólítá +Bokácziust.</p> +<p>– Ugyan bizony, kegyelmed leszorít már az útról a lovával.</p> +<p>– A bizony, – szólt Bokáczius, maga is elismervén hibáját, – +nyilván ez is lelket lát maga előtt, mint Bálám paripája, s nem +akar odább menni.</p> +<p>A fejedelem azonban, ki az akkori időben nem tartá illendőnek, a +lelkekre magyarázni ki valamely földi tüneményt, addig vizsgálódék +Bokáczius körül, míglen észrevevé azon sajátságos okot, mely miatt +a kassai biró paripája mindíg féloldalt jár. A derék férfiú +tudniillik a nagy aggodalom közben reggel felöltözvén, elfeledett +mind a két lábára csizmát húzni, s míg a jobb lábát ama sarkantyús +paszomántos saruval fölfegyverzé, a bal lábán rajta feledte a +kecsegeorrú papucsot, s minthogy a ló oldalát mindig csak a +sarkantyúval döfögeté, annálfogva járt az féloldalt az úton. +<span class="pagenum"><a name="Page_239" id= +"Page_239">-239-</a></span></p> +<p>Ezt a galibát pedig ő maga észre sem vette, a míg a fejedelem +nevetve nem figyelmezteté reá.</p> +<p>E mulatságos véletlen azonban egyszerre derült hangulatba hozá a +többi urakat, minden baljóslat, aggodalom szétrepült a légbe +mindnyájok szivéből, az egy Bokácziust magát kivéve, a ki +irigylette otthon maradt fél csizmája sorsát s óhajtá, hogy bárcsak +a fejét is otthon feledhette volna.</p> +<p>A fejedelem és kisérői félelem nélkül léptek az oroszlán +barlangjába; egyik oroszlán a másikéba.</p> +<p>A mint Bocskay naplójában írt jegyzete bizonyítja, ő maga sem +volt róla bizonyos, hogy fog-e onnan visszatérni? de mégis elment a +meghivásra.</p> +<p>A török urak szertelen szivessége csak újabb erősség volt +Bokácziusnak félelmeit erősbíteni.</p> +<p>Nagyobb aggodalommal soha nem várták az ebéd végét, mint ő az +elfogadási ünnepélynél, a midőn a magyar uraknak kétszáz tál étel +fölhordását kellett végignézni. Csak végignézni, mondom, mert +egyrészről oly sebesen elhordták az orraik előtt az izoglánok, hogy +alig nyúlhattak hozzájok, másrészről pedig különös elhatározottság +kellett ez ismeretlen mivoltú ételek megkóstolásához, ilyenekhez +nem szokott embernek.</p> +<p>Bokáczius gondolá magában nagy elbúslakodva, hogy hiszen majd a +végén következik a fekete leves!</p> +<p>S valóban, a mint az ebédnek vége lett, mindegyik magyar úr háta +mögött megjelent két csausz s fölszólíták őket, hogy kövessék külön +sátorukba.</p> +<p>Ott fognak bennünket lenyakazni! gondolá magában Bokáczius, s +elszánta magát végső órájára.</p> +<p>A midőn pedig őt is egy külön sátorba vezették, ott a két kísérő +csausz elővett egy szép virágos zöld selyem kaftánt, nyuszttal +megbélelve, s azt felölté a jó Bokáczius dolmánya helyébe, olyan +jól illett reá, hogy még a földön is húzta a végét.</p> +<p>Így felöltözve visszavezették ismét a magyar urakat <span class= +"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> a vezér +sátorába, kit-kit gyönyörűséges díszkaftánba öltöztetve; maga a +fejedelem is bíborköntössel volt felruházva, aranykoronával +fején.</p> +<p>Bokáczius lelke el volt ragadtatva a dolgok ily örvendetes +fordulatán, de csak akkor érzé ő mégis magát igazán boldognak, a +mikor egyszer hátat fordíthatott ennek a «pestises Pestnek», a hová +az ember testamentum-tétel nélkül be sem tehette a lábát.</p> +<p>Mindezen példából pedig csak az a tanulság, hogy a mi veszélyben +gyönyörűségünket találtuk ifjúkorunkban, ugyanaz vénségünkben nem +akar ízleni, akkor egy bottal is meg mertük támadni az elefántot, +most pedig az egér ellen is keztyűt húzunk. A kinek pedig szilárd +elvei vannak, az ifjan könnyű szívvel, vénen szomorkodva keresi föl +a fátumot, – de mégis fölkeresi.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NE NYULJ HOZZÁM.</h2> +</div> +<h3><i>I. A délibáb.</i></h3> +<p>Mikor az izzó róna «tengerről álmodik».</p> +<p>Egy felhő nincs az égen; a forró nyári nap hevétől +összerepedezett a föld és hol tavaszszal széles tócsák voltak, ott +most hófehér a felcserepedezett föld; kiverte a sziksó; környéke +ripacsossá taposva marhanyomoktól; egyetlen növény, mely körüle +tenyészik, a szikfű. A pusztai «Sírkút»-ból kiszáradt a víz. A +puszták fia megitatná belőle a lovát, de a fenekét éri a vederrel. +Ott átkozza magában a napot: azt a napot is, mely kiszítta a kútból +a vizet; meg azt a napot is, a melyen született. Egy ital vizet nem +kap messze földön a lovának.</p> +<p>Pedig körülötte hullámzik a tenger.</p> +<p>Egy végtelen óczeán, mely megszűkíti a láthatárt, s aztán elvész +az égben. Hullámokat vet, mintha sietne a földet körülkerülni, +olyan sebesen fut; olyan magas hullámokat, hogy ha hajó úsznék +rajta, annak csak földfeletti lények lehetnének az utazói.</p> +<p>Néha szemlátomást közelébb jön a hullámzó óczeán, látszik, hogy +nyeli el a távolban a házakat, kunhalmokat, a szénakazalokat. +Elönti az útjában talált várost: a tornyok, a háztetők meglátszanak +a víz tükrében visszafelé fordítva. A kunhalomból sziget lesz, mely +maga is úszik, libeg a hullám hátán; a tündérsziget árnyas erdők +hűsébe hivogat; s a tündér, a ki azt lakhelyéül <span class= +"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> +választotta, ábrándos kedvében elkezd légvárakat építeni. Átlátszó +paloták körrajzai jelennek meg a tenger szinén, a súlyegyen minden +törvényei ellen, éleikre állítva, hegyeikkel fordítva lefelé +talapzat helyett. Ez a magyar alföldi délibáb.</p> +<p>Az egész ég valami sápadt opálszínben látszik izzani, s a nap +körül halavány fényudvar képződik.</p> +<p>1849 nyarán láttam egy ilyen tündérmutatványát a természetnek a +hortobágyi pusztán, a maga rendkívüli pompájában.</p> +<p>Mintha gúnyolni akarta volna álmainkat, úgy építette szemem +előtt a légvárakat egymás tetejébe.</p> +<p>A gólyát, mely a rónán átrepül, megnagyobbítja mesés +griffmadárrá.</p> +<p>Pálmaerdőket usztat felénk.</p> +<p>Egyszer aztán neki ered észak felől egy mérges forgószél, s a +mint az megérinti a délibábot, egyszerre szétomlik az egész +káprázat. A tenger eltűnik, a várak helyén ott állnak a boglyák és +kunhalmok. A tündérsziget helyett a pusztai kiszáradt kút. Az +őserdők összezsugorodnak hernyó-, sáskalepte fűzfákká, a tánczoló +torony egy helyben áll a távol láthatáron. S az ég még sárgább +lesz, mint azelőtt.</p> +<p>Alszik minden. Napsütötte éj van. Csak a tücskök billiói, ezek a +természet nihilistái, hirdetik a végtelent ellepő egyhangú +szavukkal, hogy minden semmiből lett és ismét semmivé lesz. +Segítnek hozzá.</p> +<h3><i>II. A két jegenye.</i></h3> +<p>Ha a hirhedett Messzelátó-csárda udvaráról széttekint az utazó, +maga előtt látja, nyugatnak elterülve, az ecsedi lápot, ezt az +óriási sötétzöld szőnyeget, melynek bársony hamvasságot ád a +rózsaszínben virágzó buja mocsári növényzet, a piros réti füzény. +Szerteszéjjel apró pyramidok elszórva rajta; szénaboglyák és +nádkúpok. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= +"Page_243">-243-</a></span> Közepén keresztül egy sötét vonal +húzódik át, a vármegye töltése, itt-ott hidakkal megszakgatva; +fölötte, mint egy tündérregebeli szellemalak, kóborol egy-egy +alakváltoztató árnyék: se nem felhő, se nem köd, hanem hatalmas +szunyog-tábor: néha oszloppá magasodik fel jó kedvében, mintha +széltölcsér volna s úgy tánczol végig a nádóczeán felett.</p> +<p>Délnek buja kukoriczaföldek terülnek el, felváltva aranysárga +tarlóktól, a miken hadrendbe állítva sorakoznak a földész +érdemrendei, a búzakeresztek. S e kanaháni panoráma közepett, az +országút mentében látszik egy bekerített zöld folt. – Folt a szó +minden értelmében. A majtényi síkság azon darabja, a hol Pálffy +vezér lerakta, a Rákóczi-sereg utolsó maradványaival, a fegyvert, a +szathmári békekötéskor. Azóta erre a földfoltra nem lépett emberi +láb. A fák felnőnek, kidülnek, ott rohadnak rajta, vad állat, vad +madár tanyát ver, fészket rak, szaporodik benne, vadász bele nem +lép, hogy kizavarja belőle, vándor meg nem áll mellette, hogy egy +botnak valót levágjon a gesztjéből; az országút ott visz el +mellette: az utasok mutatják egymásnak: «az volt az a hely», s +aztán a lovak közé csapkodnak, hogy elveszítsék szem elől.</p> +<p>A sík láthatáron karcsú tornyok emelkednek, azok között még +Árpádkori ősszittya építészetű műremekek, öthegyű tornyok és +tarkázott téglából épült templomok. Ez a darab föld itt az egyedüli +soha meg nem hódított része Magyarországnak, a hová idegen be nem +fészkelhette magát se erővel, se praktikával. Területét védi a víz, +a föld, a lég és az emberi meleg vér. Még az ős vezérek egyike, a +ki a földvárat építé, találta ki azt a nagyszerű védelmi módot, +hogy a Szamost gáttal elrekesztve, mocsárt teremtsen maga +körül.</p> +<p>Ez a víz védelme.</p> +<p>Földe gazdag; ha ma elpusztítják, letarolja az ellenség, egy jó +évben helyrepótol mindent. <span class="pagenum"><a name="Page_244" +id="Page_244">-244-</a></span></p> +<p>Ez a föld védelme.</p> +<p>S aztán nem marad itt meg a más ország lakója; mert ehhez a +levegőhöz, a minek alkatrésze szunyog, tőzegfüst, mocsárgáz, +áztatott kenderbűz, ember kell, a kiben úgy helyén van a lélek, +mint az itt lakó tősgyökeres fajban; a kinek olyan meleg a vére, +hogy nem fog azon se a hideglelés, se a félelem. Más elpusztul +abban, ez pedig olyan egészséges benne, hogy meg nem él közte a +patikárus, és minden legénye beválik katonának, s ott is két ember +számot tesz. Ez a levegő és a tűzvér védelme.</p> +<p>Tehát azokon a tornyokon nem lengett soha semmiféle idegen +zászló. Kakas van a legtöbbön: egy nyakas hitfelekezet jelvénye. Az +a kakas, a melyik megintette szent Pétert, mikor megtagadta a +mesterét!</p> +<p>De magasabban, mint valamennyi tornyot, lát az utas kiemelkedni +egy terjedelmes zöld park közepéből két kolosszális jegenyefát. +Ködben, alkonyatban, holdvilágnál könnyen azt hihetné az utazó, +hogy az ott valami nagy székesegyház, kettős gót toronynyal.</p> +<p>Hanem azt azután minden kocsis megmagyarázza neki, a ki a tájról +való, hogy azok ott a «Virágossy-jegenyék.» Majd elmegyünk +mellettük. S ha a kocsin négyen ülnek, akkor megkisérthetik, hogy +átérik-e a derekát egynek-egynek? Pedig csak száz esztendős az +egyik, a másik meg nyolczvan. S mikor aztán félnapi siető úttal +elérnek a távolból meglátott jegenyékig, akkor csakugyan érdemesnek +fogják találni, hogy ott pihenőt tartsanak, s ha négyen vannak, +megkisértsék a vénebb jegenyét átmérni öllel, a mi nem sikerülend, +s aztán emlékül leszakítani egy levelet abból a repkényből, melynek +emberkar vastagságú indája felkapaszkodik a fa tetejéig; bele van +már nőve a fa kérgébe, s hozzátapad, mint egy bozontos kigyó, végig +benőve daróczgyapottal.</p> +<p>Ha még aztán olyan szerencsés az utazó, hogy nemcsak +<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= +"Page_245">-245-</a></span> a jegenyefákat nézheti meg, hanem az +árnyékukban fekvő kastélyba is betérhet, s ott valamiképen, +ismeretség, barátság, elvbarátság, korteskedés, poetázás, +természetvizsgálás, háztűznézés, vadászat, jótékony adománygyüjtés, +egy szóval valami ott maradás (csakhogy épen ne «földkóstolás») +czíme alatt néhány napot a legkedvesebb társaságban eltölthet, +ezalatt megtudhatja a két jegenyefa történetét, meg a mi körüle +történt, a hogy azt én nekem is elmondták.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Tehát: valami kilenczven éve annak, mikor e díszes kastély ura +ezt az első jegenyefát ülteté, a kastélyát környező park +északkeleti szögletében, azon a napon, a melyen János fiát +megkeresztelték: épen a házassága első évének az utolsó napján. A +fának a neve is János lett.</p> +<p>Mikor megkérdezték az apát, hogy minek ülteti azt a fát oda a +szegletbe? azt felelte rá: azért, hogy a többinek elég hely +maradjon.</p> +<p>És helyes volt az elővigyázat, mert azután következett a második +jegenyefa, az István, azután a harmadik, a Pál, a negyedik, a +Gábor, meg az ötödik, a László, s az mind gyönyörűen díszlett egy +sorban a kastély homlokzata előtt. Szebb homlokzatot a palotájának +ennél nem kivánhat már egy király sem. A Lászlónál megállapodni +látszott a – sétány, és sok ideig nőtt egymással versenyt az öt +jegenyefa odakinn, épen úgy, mint az öt fiú benn a házban. Ép, +egészséges fából voltak! Gondja is volt rá az elültetőnek, hogy meg +ne rontsa a féreg.</p> +<p>Egyszer aztán – huszadik esztendőre – kellett még helyet keresni +egy hatodik csemetének az északnyugoti szögletben. Annak az ültető +kertész apa azt a nevet adta, hogy a «Tivadar», azért hogy, ha jön +a zivatar, hát kadencziájára találjon benne! <span class= +"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> +<p>Kertészeknek és apáknak megvan az a babonájuk, s azt el lehet +nézni nekik, hogyha egy fát valamely gyermekük nevére elültetnek, +arról azt hiszik, hogy a fa és a gyermek élete egymáshoz van kötve: +addig él az egyik, a meddig a másik. Babona biz ez; de sokszor +beteljesedik. Az apa, a ki a jegenyefákat szép sorba ültette, maga +mind holtig gyönyörködhetett e szép, egymást kisérő pálmasorban: +nem szomorítá meg egynek is a kiveszte. Csak az ő holta után +kezdett csorba támadni a szép homlokdíszben. A fiak egymás után +elhaltak; s a mint a név gazdáját eltemették, az iker-fa is utána +kivánkozott: kiszáradt, kiveszett még abban az évben. Az +utolsóelőtti fánál megfordítva történt. Azt egy rekkenő nyári napon +tövig hasította kétfelé a villám. S azon az őszön a névrokon +Lászlót egy hajtóvadászaton véletlenül elsült fegyver halálra +sebesíté. Nem maradt meg, csak a legelső és legutolsó jegenye: a +legvénebb és a legfiatalabb. – Azok aztán meg is öröködtek. – Még +egy újabb évtized jött, s az ifjú jegenye, a Tivadar, magasságra +elérte a bátyját, a Jánost, ha derékban karcsúbb maradt is +amannál.</p> +<h3><i>III. A két sasfiú.</i></h3> +<p>A János negyvenöt esztendős volt már. Ifjú korában huszártiszt: +a ki megjárta lóháton, a svadronya élén, kétszer Párist, egyszer +Nápolyt, és egyszer Moszkovát, s végezte, mint nyugalmazott őrnagy, +mikor már a testében benmaradt ólom, a mit Auszterlitznál kapott +emlékül, nagyon alkalmatlanná tette neki a lovaglást. A Tivadar +pedig huszonhárom éves gyerek, a kit a bátyja, mint családfő és +gyám akkor parancsolt haza a gárdistaságból, mikor a László olyan +szerencsétlen halállal kimult. Nem lehetett az utolsó fiúnak +megengedni, hogy az is a katonai pályán töltse el az életét.</p> +<p>Az pedig aztán, mikor haza került, el lehet képzelni, +<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> a bécsi udvari élet, a gárdistai +parádévilág után, mennyire nem találta magát bele a vármegyei +életbe. A mit a bécsi katonai iskolában (és egyéb iskolákban) +tanult, annak itt mind semmi hasznát nem vehette: az csak arra +való, hogy felejtse el. Azért mégis kinevezte a főispán +tiszteletbeli aljegyzőnek. Időjártával majd beleszokik. Így kezdik +azt.</p> +<p>Egy délután együtt sétálgattak a kastély udvarán a sasfiak, s +elnézegették azt a két szál jegenyét.</p> +<p>– Nézd, öcsém, – mondá János, – mennyi mindenféle fészek van +ezeken a mi fáinkon? azok ottan hollófészkek. Ezek meg +vércsefészkek. Amazok meg szarkafészkek. Csak egyféle fészek nincs +rajta.</p> +<p>– Az is van! – sietett ellentmondani Tivadar.</p> +<p>– Hisz azt se tudod, mit akartam mondani?</p> +<p>– Dehogy nem! Gébicsfészket akart bátyám mondani. A mit a német +Spottvogelnek nevez. Az is van rajta. Én hallom minden este, mikor +a többi madarak hangját utánozza, meg is tudom mutatni, hol a +fészke. Nézzen csak a pipám szárán végig, a hová a csutorát +irányozom, ott van. Nem hiszi? Mindjárt felmászok és lehozom.</p> +<p>Meg is tette volna; mert a katonaiskolában úgy megtanulta a +tornászatot, hogy fel tudott futni a fára, mint a macska; de bátyja +visszatartá.</p> +<p>– Nem gébicsfészket nélkülözök én a mi fáinkon, kedves öcsém; +hanem emberfészket. Minden madár szaporodik rajta; csak a mi +családunk pusztul el benne.</p> +<p>– Hát házasodjék meg, bátyám.</p> +<p>– Ne légy bolond! Én már kinőttem a vőlegénycsizmából. Két +kapitulácziót kiszolgáltam Marsnak, a harmadikat csak nem kezdem el +Hymennél. Most tanuljak bölcsőt ringatni, mikor már magamat is +ringatni kell? Nem elég, hogy a sebhelyeim megérzik a rossz időt, +még olyanokat is szerezzek, a mik az asszony-kedély szelét-havát +megérzik? Neked való hivatal ez, öcsém. <span class= +"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span></p> +<p>Erre aztán a Tivadar azt felelte, hogy elkezdett +fütyörészni.</p> +<p>János pedig csak nem eresztette ki a körme közül, hanem +karonfogta s úgy sétáltatta maga mellett.</p> +<p>– Az pedig már csak lehetetlen, hogy a mióta itthon vagy, +valamelyikbe e közűl a sok szép leány közűl bele ne szerettél +volna.</p> +<p>– Persze, hogy lehetetlen.</p> +<p>– Akkor hát minden jól van. Mikor tartsuk a kézfogót?</p> +<p>– Hjaj, bátyám! Nem úgy megy az! Bátyám sok várostromot látott: +tudja, mi az a «parallela» – a «sappe», a «traverse»? No hát én még +most vagyok az első parallelánál.</p> +<p>– Te? A gárdista? A ki megszoktad rohammal foglalni el a +várat?</p> +<p>– Hja, bátyám: vára válogatja.</p> +<p>– Hogy híjják az ideálodat?</p> +<p>– Úgy híjják, hogy «Ne nyulj hozzám!»</p> +<p>– Ilyen nevet én nem ismerek sem a kalendáriumban, sem a nemesi +«arany könyvben».</p> +<p>– Bár én sem ismerném.</p> +<p>– Hát ki adta neki azt a nevet, hogy «Ne nyulj hozzám?»</p> +<p>– Mindazok, a kik nem mernek hozzá nyulni. Nem olyan leány az, +bátyám, mint más. Mikor egy szobában vagyok vele, nem merek +lélekzetet venni, hogy meg ne sértsem azt a levegőt, a mit az ő +ajkai kilehelnek, s ha rám veti a szemeit, meg vagyok babonázva s +elfelejtek beszélni. De úgy van azzal minden ember. Csak azért +járok el minden úrfitársaságba, hogy meghalljam, dicsekedik-e +valaki azzal, hogy legkisebb kegyét megnyerte valaha, hogy annak +aztán kitörjem a nyakát. De mind olyan maródi az valamennyi, mint +én magam vagyok. Egy se jutott hozzá közelebb az első parallelánál. +<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= +"Page_249">-249-</a></span></p> +<p>– Ne mondd már! S mi az igazi keresztyén neve ennek a +természetfölötti csodának?</p> +<p>– Azt bizony bátyám is aligha nem ismeri. Kapornaky Jolánka.</p> +<p>– Hogyne ismerném? Az anyjának udvaroltam valaha. Az is szép +leány volt. Egyért azért mentem el katonának, mert másnak adta a +kezét. Bizony öcsém, az nagyon erősen bekerített vár; hanem hát +megpróbálunk hozzá – approchirozni.</p> +<p>– Nehéz lesz az, bátyám! Aztán még ha a leány szívét meg tudnám +is hódítani, hátra van a másik hadjárat: az apja ellen. Az öreg +Kapornakyról rémséges dolgokat beszélnek.</p> +<p>– Már – teszem föl?</p> +<p>– Hogy az olyan okos ember, a kinek egész vármegye számára való +esze van. Mikor ő, mint alispán vezeti a megyegyűlést, akkor még a +főispán neve is «hallgass», a második alispáné: «ne szólj bele!» a +többieké pedig: «kusti». Az beszél Bentham Jeremiásból anglusul és +Chateaubriandból francziául, s még azt is megmondja, hogy melyik +lapján a Corpus jurisnak van ez meg amaz.</p> +<p>– Az igaz, hogy ő ilyen ember.</p> +<p>– No, én meg olyan tudatlan vagyok, mint – egy gárdista.</p> +<p>– Semmi sem könnyebb, mint erről tenni. Mikor egy tudós, meg egy +tudatlan ember összejönnek: akkor az utóbbi azt teszi, hogy hallgat +s engedi az előbbit beszélni. Csak a szemöldökével mutatja, meg +egy-egy helyeslő fejbólintással, hogy tökéletesen egyetért vele. Ha +valami nagyon hochdeutsch volt a tudatlannak, összehúzza a +homlokát. Arra a tudós még egyszer elmondja azt neki sokkal +világosabban. Akkor a tudatlan homloka kiderül, felnyitja a száját, +meg a szempilláit: most már tökéletesen érti! Ha pedig valami nagy +dolgot mond neki a tudós, akkor felkiált: «hah! nagyszerű!» Csak +<span class="pagenum"><a name="Page_250" id= +"Page_250">-250-</a></span> arra vigyázzon, hogy ő maga semmit se +szóljon. Végül a tudós igen kellemes társalgónak fogja elismerni, s +nagyot fog tartani a talentumairól.</p> +<p>– Aztán azt is mondják, hogy az öreg rettenetes szigorú az +erkölcs dolgában. Hogy a leányának még csak egy szerelmes verset +sem enged elolvasni.</p> +<p>– Bizony nem is lesznek attól a leányok okosabbak.</p> +<p>– De még csak tánczolni sem engedi.</p> +<p>– Bizony furcsa is, kedves öcsém, ha jól felveszszük a dolgot, +hogy valakinek a leányát csak úgy kiszólítja az anyja mellől valami +nagy siheder, derékon kapja, magához szorítja, elszalad vele, meg +visszaszalad vele, keringelni kezd vele, rugdalódzik előtte, +kergeti, elfogja, össze-vissza czinczálja, félholtan visszahozza s +még csak azt sem mondja meg, hogy tréfa volt-e ez, vagy serio! +Hogyha mindaz muzsika nélkül történnék így!</p> +<p>– Az ám: de muzsika mellett történik. S az öreg Kapornaky +házában még sohase szúrta bele a pallóba a czigány a bőgője szegét, +hogy ott brugózzon. Azt mondja az öreg, hogy sehol a világon annyi +pénzt ki nem dobálnak muzsikára, mint Magyarországon. S azt +kivánja, hogy a ki olyan nagy bolondja a zenének, hát tanuljon maga +hegedülni, hegedüljön egész reggelig, ha kivánja s aztán fizessen +érte magának. A kártyát sem állhatja ki az öreg; azt mondja, hogy a +kártyás dupla tolvaj: mástól ellopja a pénzt, magától meg az időt. +A korhelységnek épen nem barátja. Nem akarja elhinni, hogy a fiatal +bornak minden esztendőben háromszor kell kiforrni magát. Más +bizonyos dologban pedig végtetenül puritán. Én pedig ezekben a +bűnökben nyakig el vagyok sülyedve.</p> +<p>– Ezen lehet segíteni, öcsém. Megjavítja az ember magát.</p> +<p>– Nem mondom, hogy meg nem történhetik, ha van kiért? Hanem a +min nem tudok segíteni: az a rangkülönbség. Az öreg első alispán a +vármegyében, én <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= +"Page_251">-251-</a></span> meg egy substitutus supernumerarius +honorarius vicenotarius.</p> +<p>– Hát hisz ez elég hosszú titulus. Még kinőheti magát.</p> +<p>– Aztán meg micsoda gazdag ember az hozzám képest! Én már lábán +eladom a repczémet, neki meg még két esztendei búzája ott van a +magtárban.</p> +<p>– Már olyan földhöz ragadt szegény te sem vagy. El tudsz tartani +egy asszonyt. S jobb az olyan férj, a ki csak egy asszonyt tud +eltartani, mint az olyan, a ki kettőt is el tud tartani. Aztán ha +egyszer én meghalok: mindjárt meg lesz duplázva a vagyonod.</p> +<p>– Jaj, csak arról ne beszéljen, bátyám! Becsületes ember nem +számít a rokonai halálára. Azt kivánom, hogy kilenczven esztendőt +érjen bátyám, s még akkor is minden foga meglegyen. – De még aztán, +ha mindez megvolna, hátra van egy fatális állapot. A vallás. Az +öreg nagy buzgó kálvinista; főkurátora valamennyi zsiros szájú és +zsiros kalapúnak; valóságos kálvinista pápa.</p> +<p>– Hát hiszen te sem vagy pogány.</p> +<p>– Nem ám, hanem lutheránus. Aztán tudja bátyám, hogy a mit csak +a pánszláv iskolamesterek vétenek, azért mind nekünk kell +szenvednünk, a jó tulajdonságainkból is himet varr ránk a zsiros +szájú. A világért el nem merném árulni, hogy én zongorázni tudok, +hogy rám ne mutassanak érte.</p> +<p>– Hát, tudod? Okos ember hallgat arról, hogy milyen hitvallása +van.</p> +<p>– De hátha egy még okosabb ember támad, a ki azt megkérdezi?</p> +<p>– Akkor azt mondod rá, hogy «jó ember vagyok s hiszek a +Krisztusban».</p> +<p>– Hisz arról ismer aztán rám! – De hát mind hiábavaló beszéd ez! +Mert volnék bár olyan kálomista, mint Diószegi Márton esperes uram, +olyan gazdag, mint «Tánczos Kovács», olyan előkelő, mint Reviczky +Ádám <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= +"Page_252">-252-</a></span> és olyan tudós, mint Hatvani +professzor,<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href= +"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> mit érne az nekem mind, ha +olyan gyáva vagyok, hogy még csak a kezét se merem megfogni a szép +Nenyuljhozzámnak.</p> +<p>– No hát, megállj; majd segítek én rajtad, hogy meg is csókolod +a szép Nenyuljhozzámot, még pedig első intrádára.</p> +<p>– Hogyan lesz az? Brachiummal exequáljuk a csókot?</p> +<p>– Nem azt, önkényt adva és kicserélve, hiteles tanuk +jelenlétében; apja, anyja szeme láttára és +felpanaszolhatatlanul.</p> +<p>– No, ilyet nem hallottam soha.</p> +<p>– Elhiszem. Nem is tanítják ezt se a «Stiftben», se a gárdista +kaszárnyában. Majd meglátod, ha rá kerül a sor.</p> +<p>– Nagy dolog lesz.</p> +<p>– Hanem aztán azt mondom, hogy ha én neked megszereztem az első +csókot, akkor aztán a megtört résen láss az ostromhoz s nekem +esztendő ilyenkorra asszonyt hozz a házhoz.</p> +<p>Tivadar nagyot sóhajtott s azt mondta, fejét búsan csóválva: +Nagyon rövid időt szabott, bátyám.</p> +<h3><i>IV. A bűvös tükör.</i></h3> +<p>Eljött pedig Károly napja, a mit Kapornakyéknál nagy fénynyel +szoktak megünnepelni. Az egész vármegye színe-java össze szokott +gyűlni erre a napra annál a háznál, a melyhez a legnagyobb +tisztelet és közszeretet volt csatolva. <span class= +"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> +<p>Minden neme a vendégszeretetnek gyakoroltatott itt; csak kettőt +nem lehetett kapni a háznál: czigányzenét, meg kártyát.</p> +<p>Azért mégis a legjobb mulatságok közé számították a Körtvélyesen +töltött Károly-napokat. Az egész vármegyéből összegyűltek a szép +leányok, deli legények, s a bohóságnak ilyenkor szabadalma van. +Maga a háziúr, az alispán, a hogy a zöld asztalnál el tudott +kormányozni egy egész vármegyét, hogy a többinek csak írni kellett, +a mit ő diktált: úgy el tudta saját házánál is mulattatni az egesz +vendégsereget a lakoma alatt kedélyes adomáival, a miket a +legünnepélyesebb komoly ábrázattal adott elő, mintha a +legáhitatosabban szomorkodnék a gyásztörténet fölött; a míg a +társaság hangversenyt kaczag körülötte. Lakoma után pedig ő volt a +társasjátékok rendezője. S azok fölségesen sikerültek mindig. +Változatosság kedvéért aztán, hogy minden szívbeli vágy ki legyen +elégítve, este felé egy kis hazardjáték is meg lett engedve.</p> +<p>Tudniillik lutri.</p> +<p>Előhozták a táblákat, meg a hozzájuk való négyszögletű +üvegdarabkákat s aztán játszottak nagy pénzben: krajczárban.</p> +<p>Nem kell tréfára venni a dolgot; a krajczár nagy pénz volt +akkor. A jelen ivadéknak fogalma sincs arról, hogy mi volt az igazi +krajczár? Az nem ilyen inséges krajczár volt, mint a mostani, hanem +tekintélyes, derék érczdarab, széles és köpczös. Egy krajczárért +kapott az ember fél zsemlyét, egy pohár pálinkát meg egy darab +szalonnát hozzá: egész reggelit; s a jó gazdasszony, ha a koldusnak +egy krajczárt adott, felet visszakért belőle. Még az én időmben is +megvoltak ezek a becsületes igazi krajczárok: már akkor vastag +krajczároknak hítták. Az a históriai hagyomány róluk: hogy dicső +emlékezetű Mária Terézia királynőnk hozta volna őket létre. Az a +kegyes szokása volt ugyanis az uralkodónőnek, <span class= +"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> hogy +valahány kolduló barát tartotta eléje perselyét, abba mindig egy +aranyat vetett. A királynő akkori kanczellárja (nagy Sparmeister +lehetett!) ezért alázatos remonstrácziót tett a legmagasabb úrnő +előtt, azt proponálva, hogy elég lenne a barátnak – egy krajczár +is. A koronás hölgy ekkor verette azután ezeket a vastag +krajczárokat; de a saját használatára olyanokat készíttetett, a +miket kétfelé lehetett srófolni, úgy, hogy a belsejükben egy +körmöczi arany elfért. Így osztotta azontúl a maga szegényei között +krajczár álarcz alatt az aranyakat. Nekem is akadt a kezembe +egynehány ilyen szétnyitható krajczár; de biz abból már mind +kiszedték az aranyakat a – jezsuiták.</p> +<p>A társasjátékoknál biz ott csókolódtak is; de hát nem volt az +baj. Egy nyilván adott csók nem olyan veszedelem, mint egy titokban +adott kézszorítás. Hanem ebben az egy dologban ravasz volt a +házigazda. Tudta jól, hogy ez a mulatság mind a vendégei rovására +megy; ő neki nem kerül semmibe. A szép Nenyuljhozzámtól nem kap +senki még csak egy olyan piczike csókot sem, a mekkorát az estlepke +szender szokott osztani az estikéknek. Úgy vigyáz az magára, hogy +azt ugyan soha meg nem zálogolják.</p> +<p>Megközelíthetetlen vár az!</p> +<p>János bátya azonban gondolt ki valami stratagémát, a mi +vetekedett a trójai ló ötletével; azt elő is vette.</p> +<p>Volt egy rendkívül csúf ábrázatú esküdt a vármegyében, a mellett +igen joviális ficzkó, a ki minden tréfára kész volt. Erre volt +bízva a feladat, Pohárynak hítták. (Háry volt ugyan az igazi neve, +hogy mért egészítették ki ekként? azt nem lehet kitalálni.)</p> +<p>– Nekem egy új ötletem van! – szólalt fel János bátya, miután +már az ismeretes haragszomrádokat mind végigjátszották, – a +«tükör-próba».</p> +<p>– Folyamodó adja elő alázatos indítványát, – mondá <span class= +"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> az +alispán, ki nagy kedvelője volt e szakmában az új ötleteknek.</p> +<p>– Hát a tükör-próba abból áll, hogy egyike az uraknak leül egy +székre: annak a vállára illesztetik egy üres tükör-ráma, úgy hogy +az ábrázatja kilátszik belőle. Ebbe a tükörbe nézve kell minden +hölgynek a fésűjét a lebontott kontyába ismét visszatűzni – +férfinak pedig a kibontott nyakkendőjét újra csokorba kötni. A ki +elneveti magát, zálogot ád!</p> +<p>– Hisz az semmi! – hangzott fel az indítványra minden oldalról a +lezúgó ellenmondás.</p> +<p>– Engedjük az indítványozónak kifejteni az indokait.</p> +<p>– Nekem csak egy argumentumom van; de «ad hominem». Legyen a +tükör Poháry esküdt barátunk.</p> +<p>Ez egyszerre megfordította a hangulatot.</p> +<p>– Nagyon jó lesz! Elfogadjuk!</p> +<p>– Poháry, de eadem, esküdt úr exmittáltatik az «oculatára» – +hangzott az alispán komoly intézkedése.</p> +<p>Már az igaz, hogy ha valakinek hivatása volt arra, hogy az +ábrázatját tükörül kölcsönözze oda másoknak, úgy az csak Poháry +esküdt lehetett. Ennek minden vonása úgy mozgott, hogy ha akarta, +hosszú képe volt, ha akarta, gömbölyű; minden satyrt egyesített +magában s különösen nagy adománya volt abban, hogy más embernek a +félszegségeit remekül tudta utánozni. Csakugyan megtalálta mindenki +a saját képmását abban a rámában, a mibe Poháry feje volt foglalva, +csakhogy borzalmasan eltorzítva; a milyen hős, hetyke, pajkos, vagy +nyalka úrfi jött eléje, épen olyant adott ő vissza, s kivált +azoknak volt jaj, a kik szép fiúknak tartották magukat, s ezt a +deli mórikálást hű kinyomatban találták meg az ő ragyabunkó rút +czifferblattján. Egy se állta azt meg, hogy el ne nevesse magát, a +míg a nyakravalóját megköti csokorra s örömest is fizette a +zálogot; tudva, hogy csók lesz annak a vége. Mert hiszen a +hölgysereg meg még kevésbbé állta ki a próbát. A hölgyek +<span class="pagenum"><a name="Page_256" id= +"Page_256">-256-</a></span> különben is hajlandóbbak a nevetésre. A +konty-feltűzés egynek sem sikerült. (Megjegyzendő, hogy ez épen +ötven esztendővel ezelőtt történt, a mikor a hölgyek hajviselete +abból állt, hogy hajukat három ágra befonták s azt magas «giraffe» +fésűvel feltűzték: lehetett e tréfára meginvitálni őket minden +veszedelem nélkül, a mi a mai világban már nem menne +háztető-szétbontás nélkül.) Tehát egytől-egyig mind zálogot adott. +Az eleven tükör a belenéző hölgynek mind mosolygó, édes, nyájas +képet akart mutatni, a mitől még borzasztóbb lett. Nem állta azt ki +senki nevetés nélkül. Még a háziúr maga is kijött a phlegmájából, s +ember emlékezetére először látta és hallotta őt valaki nevetni. +Ámbár az is csak olyan nevetés volt, hogy összeszorította az ajkait +s aztán a fejét meg a vállát rázta s valami hangot hallatott, a mi +hasonlít az apróra vagdalt köhögéshez. Ez is sok volt tőle.</p> +<p>Most került a sor a hölgykoszorúból (sorshúzás szerint) a szép +Nenyuljhozzámra.</p> +<p>Szakasztott apja! Ezt se hallotta senki kaczagni soha, csupán +mosolyogni látta, ha látta. Nem is arra valók voltak ezek a piczi +ajkak, hogy kaczagásra szétvonuljanak; titkolták a rájuk bízott +igaz gyöngysorokat.</p> +<p>Jolánka odalépett a tükör elé s a játék szabálya szerint ő is +kivonta hajából a magas czifra elefántcsont fésűt.</p> +<p>Az elbámulás hangja zendült fel köröskörül. Az volt aztán a haj! +Lágy aranyból, megtömörült napsugárból, térdhajlásig omló drága +fonadék.</p> +<p>Maga a tükör is úgy elámult bele, hogy elragadtatásában a szája +nyitva maradt s a szemöldökei felszaladtak a homloka közepére. És +ilyen elbájolt alakban még nagyobb nevetség volt rá nézni.</p> +<p>De minden emberi lehetőséget felülmult a tükör abban a +pillanatban, a midőn a szép Nenyuljhozzám a ráma közepébe nézve, +azt a gyönyörű hajtekercset ismét felcsavarta <span class= +"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> a +fejére, hogy a fésűvel letűzze. A többi hölgyeknél sehogy sem +sikerült ez; mikor az ember nevet, nem tudja a kezét a feje fölé +emelni. A tükörbeli arcz extasisban volt; szemeit az ég felé +forgatta s ajkait üdvmosolyra vonta szét. Az egész vendégsereg +jobbra-balra dűlt a kaczagástól.</p> +<p>De a szép Nenyuljhozzám nem nevette el magát. Szelid +komolysággal feltűzte a kontyot a fejére s még azután egy nyájas, +lekötelező mosolylyal meg is köszöné a tükörnek a szíves +szolgálatot.</p> +<p>Lett riadó taps utána.</p> +<p>– Tudom én, hogy az én Nenyuljhozzámomat nem csókolja meg senki! +– kérkedék diadalmasan a házigazda.</p> +<p>– Megálljunk csak, urambátyám, nem addig van az! – szólt bele +Virágossy János. – A statutumoknak codicillusa is van, a mely +ekképen szól: «ha pedig akad a hölgyek közül egy, a ki megállja a +próbát nevetés nélkül, az annak a férfinak ad egy csókot, a ki +szintén megállhatta, hogy komolynak maradjon».</p> +<p>Lett erre nagy zendülés a fiatalság között! A kik már kinevették +magukat, azok debaccháltak, hogy ha ők azt tudták volna, magukat a +világért el nem röhintették volna; valamennyi Demokritból mind +Heraklit lett volna; a kik pedig hátra voltak, szörnyen +nekitürkőztek, hogy milyen erősen ki fogják állni a próbát, ezt +tudva!</p> +<p>De a tükör is kettőztetett igyekezettel működött s minden +praktikáját elővette, hogy áldozatainak jó kedvet csináljon. Egy +nyurga, savóképű patvarista azzal akart rajta kifogni, hogy felfelé +forgatta a szemeit s a holdvilágba akart felmenekülni előle; míg +aztán a tükör részéről egy mennydörgő prüsszentés le nem rántotta +az égből, mire a fiú sírva fakadt s ráfogták szegényre, hogy +nevet.</p> +<p>János bácsinak is ki kellett próbálnia saját találmányát. +<span class="pagenum"><a name="Page_258" id= +"Page_258">-258-</a></span> Ő is kemény legény volt és igen +flegmatikus kedély. Olyan erős vonásai voltak, hogy azokat előbb +kulcscsal kellett volna felhúzni, mint az óraművet, ha azt akarta +volna valaki, hogy nevetést mutassanak. A bajusza is hosszúra és +hegyesre volt kifenve, a mi növeli a szilárdság kifejezését. Hanem +volt a jobb szemöldökének egy megszokott rándulása, a mi úgy jött +ki, mintha intene valakinek. Nem egy engedelmes szívű patvaristát +kiküldött már ezzel a szemöldökrándítással a szobából; sőt azt +mondják róla, hogy egyszer a templomban a legátust is kiszólítá a +papi székből, hogy az oda ment hozzá: «hogy mit tetszik +parancsolni?» A tükör szemközt intett a szemöldökével a +közeledőnek, s János bácsi kapitulált: összeszidta a csúf pofáját +az incselkedőnek s beadta a maga zálogát.</p> +<p>Csak Tivadar volt még hátra: a hogy ez János részéről +furfangosan ki lett csinálva.</p> +<p>Erre már minden ember irigy volt. Már csak azért is, mert +legszebb legény volt a társaságban. Aztán meg az egész játék alatt +olyan komolyan viselte magát, hogy az valóságos botrány volt. +Mintha előre gyakorolni akarta volna magát az ösztön leküzdésében; +vagy mintha ez az egész körülvevő világ nem létezett volna rá +nézve: olyan közönyösen viselte magát; csak akkor villantak nagyot +a szemei, mikor a szép Nenyuljhozzám állt a torz-tükör elé. Annak a +diadalát a magáéval tartotta azonosnak.</p> +<p>– Dejszen grimászolhatsz az én szemem közé, – mondá, rákerülvén +a sor, a tükörnek, – nem nevettetsz meg engemet.</p> +<p>A tükör pedig ezúttal épen nem csinált a szemébe néző előtt +fintorpofákat, sőt igen komolyan beszélt hozzá:</p> +<p>– Dehogy nevettetlek én meg tégedet, kedves jó pajtásom. Ismerem +a szívfájdalmaidat. Gyógyítsa be a te orvosságod. Recipe: oscula +Impatientis Balsaminæ. El <span class="pagenum"><a name="Page_259" +id="Page_259">-259-</a></span> ne nevesd magadat: kérlek az egekre! +Gondolj valami szomorú dologra. Gondolj rá, mikor szegény jó öreg +anyád, nyolczvankilencz esztendős korában, oda ültetett maga mellé +s megevett éjszakára egy tál czuspájzt, te csak vártad, hogy majd +neked is ád belőle, de csak nem adott, hanem felfohászkodék: +«látod, kedves Tivadarkám, milyen mulandó ez a földi élet». (S +hangjában remekül utánozta az öreg asszonyságot.) – Vagy gondolj +valami nagyszerű eszmére! Mikor Döbrögi fellelkesül a görögökért s +elmondja a szabadsághősök vitéz tetteit. Gondolj Kolokotronira, +gondolj Miaulisra.</p> +<p>Tivadar erre a biztatásra sem nevetett. Pedig mint tudva van, +legnehezebb megállni az embernek, hogy ne nevessen.</p> +<p>Folytatta a munkáját komolyan.</p> +<p>A nyakravaló-felkötés pedig azon időkben nem volt valami rövid +foglalatosság. Egy hat rőf hosszúságú vékony fehér mousseline-sávot +kellett az embernek a nyaka körül tekergetni, még pedig olyan +ügyességgel és kiszámitással, hogy annak a két vége, utolsó +kanyarodása, hátul a nyakcsigolyánál kerüljön össze; mert akkor a +csokrot ott kötötték meg, nem elől. Ez studium volt.</p> +<p>És Tivadarnak egész odáig sikerült már a műtét, hogy a két +nyakkendővéget egymáshoz illesztheté: a tükör egészen a kezére +játszott, komoly arczot csinált, mely összeszorított szájával, +szemöldeivel maga Kapornaky arczvonásait mimelte: akkor megszólal a +tükör, az alispán vontatott hangját utánozva: «viczenótárius úr, +hová tette a fejét?» S erre mintha petárda sült volna el, a +lestében elhallgató társaság úgy kaczagott fel egyszerre – +fájdalom, vele együtt Tivadar is.</p> +<p>A kérdésnek tudniillik az volt az előzménye, hogy egy +megyegyűlésen Tivadar a jelentését a bevezető fej nélkül adta be az +alispánnak s mikor az a fentebbi kérdést intézte hozzá, a saját +fejéhez kapott: azt gondolta, azt keresik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> +<p>Volt aztán nagy diadal a gyülekezetben. Ha nekem nem, neked sem! +Ez mindig örömöt szül. A szép Nenyuljhozzám ma is csak csókolatlan +marad.</p> +<p>Tivadarnak pedig zálogot kellett adni. Odaadta az ujjáról az +anyjától örökül kapott zafirgyűrűjét.</p> +<p>A zálog váltságdíja csók.</p> +<p>Tartsunk előbb egy kis értekezést a csókról.</p> +<p>Ennek különböző népeknél különböző értéke van. Az orosz, a +délszláv és román igen olcsón adja: ott minden üdvözlés csókkal +jár, a legőszintébben egymásnak a szájára adva. Az angol pedig még +a kézreejtett csókot is perhorreskálja. A franczia ki sem mondja a +szót, hogy «valakit megcsókolni», hanem «megölelni», a mi nagy +különbség. A német már középutat tart, azt mondja, hogy «einen Kuss +in Ehren kann Niemand verwehren». S körülbelől ezt a felfogást +követték őseink is, a kiknek társasjátékaiban sűrűn szerepelt a +csók. De az is csak olyan ártatlan, tisztességes, félerőszakkal +elrabolt, féltréfával engedett, félig elpanaszolt, egészben +megbocsátott csók volt, a mi senkinek sem ártott meg.</p> +<p>«Kútba estem, ki húzzon ki?»</p> +<p>Következett rá egy csók.</p> +<p>S még a hímpora sem hullott le tőle a virágnak, még a zománcza +sem törődött le a lepkeszárnynak.</p> +<p>Osculum charitatis.</p> +<p>Két zálogot összefogott a békebiró: egy nőét és egy férfiét.</p> +<p>«Mire legyenek elitélve?»</p> +<p>Csókra.</p> +<p>Ámde ez a csók a szép nemre nézve büntetés. Ez így nem volna +igazság.</p> +<p>Már pedig Kapornaky Károly a legigazságosabb biró, a ki valaha +egy vármegyének itéletet osztott.</p> +<p>Büntető kodexünk még akkor sem volt. A biró tartozott az «usus» +szerint a vétség fokát a bünhődéssel összeegyeztetni. <span class= +"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span></p> +<p>A hímnemű vétkesnek meg kell szolgálni a csókot azzal, hogy +előbb tartozik egy verset készíteni vezeklő társához, s azután még +azt a verset egy tetszése szerinti melódiára elénekelni.</p> +<p>Rettenetes itélet!</p> +<p>Az is kegyetlenkedés, valakitől azt kivánni, hogy verset +mondjon, ha az nem kenyere; de még hozzá, hogy el is énekelje a +saját kompozicziójára! Ez már csak az akkori idők kemény +büntetésekhez szokott szigorában leli igazolását.</p> +<p>Lehetett itt hallani aztán gyöngynél gyöngyebb sonetteket és +madrigálokat. Az újabbkori népdal-félét akkoriban nem vették még be +a jó társaságba, hanem azok helyett a félig olasz, félig német +modorú dalok uralkodtak: «Isten hozzád, te csendes ház». – +«Gyöngyöm, Minkám, meg kell válnom.» – «Fakadj piros ro-o-o-ózsa, +fakadj csendesen.» – A «Ha a nap végső sugárinál» dallama épen +dreyschrittes walzermelódia volt. Eféléket aztán ki kellett adni +mindenkinek magából, a hogy Isten tudnia megadta, kántorbassusban, +fistulaténorban, hamis hangon, félig elnevetve, félig belesülve, +fütytyel kitoldva, a hol a magasan kezdett nótát hanggal nem érték. +Minden embernek megvolt az az elégtétele, hogy a másik rovására +nevethetett. És senki nem neheztelt meg érte.</p> +<p>A zálogbirónak nagy lélekbuvárlati ismeretekre volt ez +alkalommal szüksége. Tudnia kellett, hogy miként válogassa össze +párjával a zálogokat, hogy a bünhődő felek a rájuk mért büntetéssel +meg legyenek elégedve. Mert nem mindegy az embernek, hogy ki legyen +a bűntársa?</p> +<p>Legutóljára hagyatott Tivadar. Neki egy szép parázsszemű barna +fiatal özvegy jutott zálogban elmarasztalt társul, a kiről csendes +titokban tudva volt, hogy a szép ifjú iránt nem érzéketlen.</p> +<p>– No öcsém, – mondá a háziúr, – halljuk azt a szép verset, meg +azt a szép nótát hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_262" +id="Page_262">-262-</a></span></p> +<p>A szép özvegy biztató mosolygással tekinte felé.</p> +<p>De Tivadar nem látta a szép özvegyet, mert az ő tekintete mind +ott járt a szép, csókolatlan maradt Nenyuljhozzám arczán.</p> +<p>– Soha életemben se csináltam én verset, urambátyám. Éneklésről +pedig kevesebb fogalmam van, mint egy pávának.</p> +<p>Erre a többiek mind neki estek, hogy hát nekik sem mesterségük +az, egyik se volt se kántor, se komédiás! Ha nekik nem tört bele a +derekuk, próbálja meg ő is.</p> +<p>– Ha te nevettél mi rajtunk, most mi is nevessünk te rajtad.</p> +<p>– Én nem nevettem ti rajtatok! Tanum rá Jolánka kisasszony, hogy +még csak el se mosolyodtam.</p> +<p>Erre aztán a szép Nenyuljhozzám lett egyszerre lángvörössé! +Micsoda goromba érintés volt ez! Kimondani, hogy ők egymás szeme +közé néztek oly hosszasan s hogy azalatt rájok nézve nem létezett a +világ.</p> +<p>Meg is kapta érte a méltó büntetését, mert Jolánka kisasszony +nem hogy mellette tanúskodott volna, hanem kiszaladt a szobából, a +szép özvegy pedig megharagudott, odament a tükörül szerepelt +esküdthöz s annak ragyás ábrázatjára nyomott egy egészséges +csókot.</p> +<p>– Én a magam zálogáért megfizettem, már most az az úr ám lássa, +hogyan váltja ki a magáét?</p> +<p>Az az úr pedig nem látszott többet törődni a zálogban hagyott +gyűrűjével.</p> +<p>Mikor aztán a társaság oszolni kezdett, s kiki a maga szánkóját +eléjáratva, sorba búcsúzott a háziaktól, az alispán megfogá a +távozni készülő Tivadar kezét.</p> +<p>– Öcsém! A mit én egyszer itéltem, azt én meg nem másítom soha. +A míg nekem egyet nem énekelsz, addig a gyűrűdet vissza nem +adom.</p> +<p>– Urambátyám! – felelt erre vissza Tivadar. – A mit én egyszer +kimondtam, azt én meg nem másítom soha. Ha nem adja vissza a +gyűrűmet, tartsa meg addig, <span class="pagenum"><a name= +"Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> a míg ennél a háznál +lakodalom nem lesz, akkor majd éneklek én is valamit.</p> +<p>Hanem már akkor ott állt a szánkója az ambitus alatt, s a másik +perczben már vágtatott vele a négy csöngős paripa, hogy se látója, +se hallója nem volt többé annak a hatásnak, a mit vakmerő +huszárrohamával az ellenséges táborban elkövetett.</p> +<h3><i>V. A vak koldus dala.</i></h3> +<p>A Károly-napi eset után sokáig nem mutogatta magát Tivadar a +világban. Otthon ült a tanyáján, s ha észrevette messziről, hogy +vendég közeledik, lóra kapott, elment hazulról s haza sem került +elébb, mint a mikor gondolta, hogy a látogatója megunhatta magát +egyedül és odább állt.</p> +<p>Egyszer mégis otthon lepte a János bátyja. Nem jött a rendes +országúton, hanem a gyümölcsös felül került gyalog.</p> +<p>Tivadar a kertben volt, nem vette észre a közeledőt. A kertész a +rózsákat bontogatta ki épen téli burkaikból.</p> +<p>Jánost messziről meglepé egy szép, erélyes férfihangon énekelt +dal, melynek ez volt a szövege:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Nézz tükörbe, s mindjárt +lészen<br /></span> <span class="i0">Szemed előtt rózsa +készen:<br /></span> <span class="i0">De a tükör +rózsáinál<br /></span> <span class="i0">Százszor szebb az +originál.<br /></span></div> +</div> +<p>(Ez a dal később a Szamos mentén közkedvességű lett. Hej, sok +szép leány ablaka alatt énekelték azt! Sok szív keserűségének +szerzett az enyhülést valaha!)</p> +<p>– Ejnye, öcsém, de szépen tudsz énekelni! A verset is te +csináltad hozzá? – szólt János bátya, kibukkanva a sűrű bokor +közül.</p> +<p>– Én énekelnék? – szólt a meglepett öccs. – Van eszembe! S még +verset is csinálni! Az kellene még! <span class="pagenum"><a name= +"Page_264" id="Page_264">-264-</a></span></p> +<p>– Hát ki énekel itt olyan szépen?</p> +<p>– Én nem hallottam. Bizonyosan a kertész.</p> +<p>– Te daloltál, Miska?</p> +<p>– Igenis, tens uram.</p> +<p>A ficzkó konvenczióba hazudott. Pedig olyan hangja volt, mint a +fűrésznek meg a ráspolynak együtt.</p> +<p>– No hát jól van.</p> +<p>Azzal bementek a házba.</p> +<p>János nem hozta elő a szép Nenyuljhozzámot.</p> +<p>Egyszer aztán csak maga Tivadar kezdette el körülkerülgetni.</p> +<p>– Bátyám! Nem szokott ezen a vidéken valami nagy-nagy árvíz +lenni? Akkora, hogy a Kapornakyék ereszéig érjen? Hogy az ember úgy +mehessen életveszélylyel a jég között csónakkal odáig s aztán úgy +szedhesse le a háztetőről a végveszedelemben levőket?</p> +<p>– Árvíz itt, öcsém, minden esztendőben van. De akkora, a milyent +te kivánsz, az én emlékezetemre még nem volt.</p> +<p>– Hát valami nagy zsiványbanda nem jár-e ezen a vidéken, hogy +mikor azok megtámadják a Kapornaky-kastélyt, az ember oda +rohanhasson a hátukra, szétverje őket s úgy mentse ki a szerelmesét +a halálos veszedelemből?</p> +<p>– Nincs ezen a tájon rablóbanda, édes öcsém, a mióta a +nagybányaiak Pintye Gregort agyonlőtték, annak pedig van száz +esztendeje. S azóta senki sem jelentette magát erre az üresen +maradt állomásra.</p> +<p>– Hát nem tudna nekem, bátyám, olyan embert komendálni, kettőt, +hármat, vagy ötöt, hatot, a kinek kedve volna velem egy szál kardra +kijönni s megverekedni azért, hogy a kedvesemnek a lába nyomába +mert lépni?</p> +<p>– Nincs itt olyan, kedves öcsém, mert a ki itt duellumra kihív +valakit, azt bolondnak tartják, s a ki kimegy vele, még nagyobb +bolondnak; hanem ha olyan <span class="pagenum"><a name="Page_265" +id="Page_265">-265-</a></span> igen nagyon akarsz verekedni, eredj +el Csengerbe, mikor sokadalom van, aztán kiáltsd el magadat, hogy +tyukodi vagy: s mindjárt kapsz ott embert, a ki összekapaszkodik +veled, a hány csak kell.</p> +<p>– De hát ha se tűzből, se vízből, se rablókézből nem +szabadíthatják ki az imádottakat, se kardot nem törhetnek érte, +ugyan mit csinálnak ebben a kenderszagú országban az emberek, ha be +akarják bizonyítani egy szép lánynak azt, hogy szeretik?</p> +<p>– Odamennek hozzá és megkérik feleségül.</p> +<p>– Üm! Bátyám se tud egyebet, mint tréfálni, mikor az ember +valami okosat akar megtudni.</p> +<p>– Nem tréfálok én, öcsém.</p> +<p>– No hát mondja azt, hogy Argyrus királyfi felment az üveghegyre +egy patkolatlan lovon, azt elhiszem; mondja azt, hogy báró De Manx +halálra csiklandozta a medvét, azt elhiszem; hogy Háry János +pogácsát süttetett magának a királynéval: azt se ellenzem meg; de +hogy oda lépjen emberi halandó teremtés a Nenyuljhozzám elé azzal a +szóval, hogy «kisasszony! én magát…» Tyhű! Dehogy jön ki a számon. +Beszéljünk másról. Megkezdték már a gyapjunyírást.</p> +<p>S aztán átvitték a diskurzust a juhászatra; többet azon a napon +nem is beszéltek asszonyi nemen levő teremtésről.</p> +<p>Aztán csak szépen telt az idő megint. Tivadarról hordták a hírt +János bátyjának az ösmerősök, hogy az alighanem a csökmei sárkányt +keresi a mocsárban; vagy pedig hamis huszasokat készít odahaza; az +sem épen lehetetlen, hogy a moldvai «fekete vajda» elásott kincseit +puhatolja a Szamos partja mentében; mert nem látni azt másutt, mint +olyan helyeken, a hol ember hozzá nem fér.</p> +<p>Már szépen kitavaszodott. Egy délután János úr udvarán elkezdi +valaki énekelni azt a nótát, hogy «Nézz tükörbe, s mindjárt lészen +Szemed előtt rózsa készen». <span class="pagenum"><a name= +"Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p> +<p>«Ezt» a hangot már ismerte. «Boldi» hangja volt az, a vak +koldusé.</p> +<p>Abban az időben Magyarország nádorának az a jótékony gyöngéd +eszméje támadt, hogy az országból összegyüjteté a vakokat, Pesten +intézetet alapított a számukra, ott a tehetetlenjét holtig való +ápolásra elvállalták, a fiatalját pedig kitanították szépen +művészmódra énekelni, akkor adtak neki egy guitárt, s azzal +tisztességes kenyér volt adva a kezébe s hajlék a feje fölé. A +magyar szereti a szép dalt; a vándor vak énekesek elhelyezték +magukat ki ide, ki oda: mindegyiknek jutott egy vidék, egy +vármegye, a hol szivesen látott vendégei voltak minden kastélynak +és gunyhónak. Ezek voltak a magyar nép Minnesängerei. Ezek hordták +a lágyító dalt fájdalmas szivektől aczélkemény szivekhez s gyakran +apró tréfás történetkéket versbe szedve dalolgattak az udvarokon, a +miknek az alapmeséjét a beavatottak ismerték, s a miket a kigúnyolt +fél azzal torolt vissza, hogy ellendalt készített s ő is +betanította azt a vak énekesnek s visszaküldte vele a +bosszantóihoz. Egész énekes-harczot folytattak általuk ritmusokban +és kadencziákban.</p> +<p>A Szamos mentének Boldi volt a vak énekese.</p> +<p>János úr végighallgatta tőle a dalt, a mit a vak olyan szépen +tudott énekelni. Ő nem látott soha se rózsát, se tükröt, se szép +leányt, mégis olyan érzéssel tudott róluk dalolni.</p> +<p>– Kitől tanultad ezt a nótát, Boldi? – kérdé tőle János úr.</p> +<p>– Hát a Tivadar úrtól. Ő tanított meg rá. Nékem ő csinálta ezt a +dalt. Ugy-e, de szép?</p> +<p>– Nagyon szép, Boldi; kapsz is érte tőlem egy tallér borravalót. +De már most tedd meg a kedvemért azt, hogy eredj át Körtvélyesre; +állíts be a Kapornakyék udvarába, s dalold el ezt a nótát. Meglásd, +hogy ott is üti érte a markodat egy tallér. <span class= +"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> +<p>Kétszer se kellett ezt a vak énekesnek mondani. A kapott +tallérra ráköpködött a markában, s azzal leereszté azt a biztos +csizmaszárba, hátára vetette a guitárját s vezettette magát a +fiúval nagy sietve.</p> +<p>Másnap délben megint ott volt János úr udvarában a vak dallos. +Ragyogó arczczal jött, s előre nyújtá az összeszorított markát. +Mikor kinyitotta, dicsekedve mondá:</p> +<p>– Itt a másik tallér!</p> +<p>János úr kötekedni akart vele:</p> +<p>– Nem tallér az, Boldi, hanem kétgarasos. Bolonddá tettek +vele.</p> +<p>A vak dalos nevetett.</p> +<p>– Hát azt hiszi a tens úr, hogy az én tenyerem nem ismeri meg a +különbséget a réz meg az ezüst között? hogy az ujjam hegye nem +tudja elolvasni, mi van a pénzre nyomtatva? Tallér biz ez, még +pedig koronás: Mária Terézia királyunk képe van rajta. (A régi +magyar sokat tartott arra, hogy Mária Teréziát királyunknak +nevezze.) Aztán a ki ezt adta, nem tesz az bolonddá e világon +senkit, a drága angyali szépség!</p> +<p>– Hát hogy tudod te, hogy angyali szépség? Hisz nem láttad!</p> +<p>– A hangjából látom! Mikor az megszólal, úgy áll előttem, mintha +világítana. Ha viaszkom volna, ki tudnám az arczát csinálni +belőle.</p> +<p>– No, én adok neked viaszkot, csináld ki. Üveg alá teszszük. +Hanem előbb eredj vissza a Tivadar öcsémhez, s mutasd meg neki a +tallért, a mit kaptál.</p> +<p>– De meg is mutatom! Áldja meg a Jézus az olyan jó embert, a ki +olyan szép nótát tanít a szegény vak koldusnak, a mi tallérokat +hoz. «De a tükör rózsáinál Százszor szebb az originál.»</p> +<p>Még a távol mezőről is hangzott a dal refrainje, a hol már senki +sem fizetett érte, se nem tapsolt rája. <span class= +"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span></p> +<h3><i>VI. Vestigia terrent.</i></h3> +<p>Az előre mentek nyomai ijesztenek.</p> +<p>Tudniillik, hogy a mesebeli rókát az ijesztette vissza az +oroszlán fejedelmi barlangjának a látogatásától, hogy csupa befelé +menő lábnyomokat látott, kifelé jövőt egyet sem; a +Kapornaky-kastély látogatóit pedig ellenkezőleg az, hogy még addig +minden leánykérő a hogy bement, úgy ki is jött; ott nem +marasztották.</p> +<p>Az első kisérlet sikerült. Soha az utóbb támadt poéták közül +százaranyos pályadíjnak (mit vak pályabirák osztogatnak) a +kitüntetett úgy meg nem örült, mint Tivadar annak az egy tallérnak, +melyet nyoszolyólyányul meghivott két múzsája aratott a szegény vak +pályázónak. Másnap már ott volt János bátyjánál, jó négyes +fogatával, s azzal a jó reggel kivánással lepte meg, hogy «most már +jőjjön bátyám násznagyomnak».</p> +<p>Annak sem kellett azt kétszer mondani; az is rögtön befogatta a +maga négyesét. Jó, saját nevelésű mének voltak. Tudniillik az +minden illedelem ellen volna, hogy a násznagy és a præsumtiv +vőlegény ne két külön fogaton menjenek.</p> +<p>Mikor aztán a tornáczba kiállva, dicsérgetnék és bírálgatnák +egymás lovait: ime érkezik a harmadiknak az udvarra egy új négyes +fogat, melynek tulajdonosában egyszerre megismerték a Bánkódy +Simit.</p> +<p>János úr nagyon megörült neki:</p> +<p>– Legalább nem marad szégyenbe a jó reine claude pálinkám!</p> +<p>János bátya maga nem ivott semmi égetett italt, hanem a vendégei +számára tartott ilyen ritkaságképen gyártott finom szeszt, a mit a +királynői gyümölcsből főztek. Ezúttal azonban Tivadar sem nyult +hozzá, azt mondta, hogy mikor az ember leánykérőbe megy, akkor nem +szabad pálinkát innia: még ma pipa sem volt a szájában. +<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= +"Page_269">-269-</a></span></p> +<p>A Bánkódy Simi fogata gyönyörű szép négy almáspej volt: telivér +állatok; azok még csak szóba sem álltak a másik két négyes +kollégáival. Tudták, hogy ők arisztokraták. Az úrfi is nyalka +legény volt: a legnagyobb birtok tulajdonosa a környékben, s az +anyja báróné, tehát ő maga félmágnás, s az is nagy dolog.</p> +<p>– Hozott Isten! – üdvözlé a háziúr az érkező vendéget, a ki +nyilván csak egy baráti köszöntésre tért be errejártában; s +mindjárt vitte az asztalkához, megkinálva az aranyszinű +nedvvel.</p> +<p>– Köszönöm, ma nem iszom pálinkát. Még ma pipa sem volt a +számban.</p> +<p>– Tán bizony leánykérőbe mégy?</p> +<p>– Olyanformán van.</p> +<p>– Aztán hová?</p> +<p>– Hát csak ide – a szomszédba.</p> +<p>– Kapornakyékhoz?</p> +<p>– Körülbelül. Jobb azt az embernek nem hiresztelni; mert hátha +kosarat kap.</p> +<p>Bánkódy Simi csak azért hajtatott be, hogy megmutassa az új +négyes fogatát s megdicsértesse magát érte. Nem is mulatott +sokáig.</p> +<p>– Aztán ne kivánjatok szerencsét. Vadásznak, leánykérőnek nem +szabad azt kivánni.</p> +<p>Úgy se kivántak.</p> +<p>A mint elhajtatott, azt mondá Tivadar nagy búsan:</p> +<p>– No, ha te nem iszol, hát majd iszom én. S azzal bújában a +szájának vitte az egész szalmafonatos butykost.</p> +<p>– Mit akarsz? – rivalt rá János bátya, erővel kicsavarva kezéből +az öngyilkosságra szánt fegyvert. – Elment az eszed?</p> +<p>– Megjött! Csak nem megyek tán duettben leányt kérni?</p> +<p>– Hát te megijedsz a versenytárstól? Gavallér vagy, katona +voltál, mindig kerested, hogy kit vágj le? most itt van. S te +megretirálsz? <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= +"Page_270">-270-</a></span></p> +<p>– Hja, bátyám, a leánykérés nem olyan, mint a párbaj. A +párbajnál, ha bizonyosan tudja is az ember, hogy az ellenfele jobb +vívó, hogy összevágja, helyt áll neki. A leánykérés olyan, mint a +lóverseny. Az ember meglátja, hogy a másiknak jobb paripája van: +megfizeti a bánatpénzt s visszalép, s ezért senki sem nevezi +gyávának. Már pedig ha csak a lovainkat összehasonlítja is valaki, +első látásra megmondja, hogy az övéi zsibói ménes ivadék, az enyéim +pedig csak mezőről fogottak: amazok a menyasszonyt vinni valók.</p> +<p>– Nem a lóról, hanem a rajta ülőről van itt most szó.</p> +<p>– Akkor is enyém a bánatpénz-fizetés. Mennyivel szebb, jobb, +okosabb, gazdagabb fiú Simi nálamnál? S aztán még az apja +alapítványt is tett a debreczeni kollegiumban hat árva diák +ellátására. Bizony kifogatom én a lovaimat!</p> +<p>S nem lehetett többet lelket verni belé. Azt mondta, hogy +hazamegy. Alig lehetett rávenni, hogy várja meg az ebédet.</p> +<p>Épen hozzá akartak ülni nagy búval-bánattal a gyásztorhoz, a +midőn újra hangzik az udvaron a vendégbejelentő négyes +csengés-bongás, s a kisietők bámulatára a ma reggeli telivér fogat +hajtat be az udvarra: maga a Simi a hintóban. Az ostorhegyes +kétszer is megbotlott a sima úton.</p> +<p>– Sánta ez a te ostorhegyesed, Simi, – mondá neki János úr.</p> +<p>– Az nem sánta. Hanem én sántítok mind a négy lábamra.</p> +<p>– Mi lelt?</p> +<p>– Az, hogy kitették a szűrömet az ajtón.</p> +<p>– Ugyan ne mondd. Hogy lehet az?</p> +<p>– Nagyon simán van. Az öreg úr meghallgatta a kérésemet, +megdicsért, megszorongatott, le is ültetett; hanem aztán egy kis +nehézséget gördített elém, tudniillik, <span class= +"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> hogy +vajjon a leánya mit szól hozzá? Audiatur et altera pars. Halljuk a +másik félt is!</p> +<p>– Hát aztán hogyan volt az? – kérdé Tivadar nagy mohón.</p> +<p>– «Infandum renovare jubes… dolorem.» Mondhatlan fájdalmak +felújítását kivánod tőlem; de ha téged mulattat, hát elmondom, hogy +megy az ilyen szomorú szertartás végbe. Hát bekoczogtatok, azt +mondják: «Tessék!» Belépek. Ott találom a mamát a pamlagon, könyvet +olvasva, a kisasszonyt az ablakon, rámán himezve; meghajtom +magamat, leültetnek, kalapomat a térdem közé veszem.</p> +<p>– Ugyan ne mondj el minden bolondságot.</p> +<p>– De ha mindent meg akarsz tudni, hát ezt is csak hallgasd meg. +– Aztán elkezdünk róla beszélni, hogy milyen régen nem volt már +eső. A tavaszi nem kelhet ki. Ebbe a kisasszony nem szól bele. +Folyvást stikkol. Belékötök. Mi lesz abból? Dohányzacskó. – S ki +lesz az a szerencsés, a ki abból dohányozni fog? – Az nem tudatik. +– Hogyan lehet az? – Ez a dohányzacskó a vármegyeházán fog +kilutriztatni, s a begyűlt összeg a megyebeli vak koldusok között +fog kiosztatni. – Úgy én megrakom mind a kilenczven számot, +elnyerem a dohányzacskót, s leszek a kisasszonynak vakja is, +koldusa is, ha a kisasszony is lesz nekem vakvezetőm az életen +keresztül.</p> +<p>– No, ezt furfangosan gondoltad ki, – fohászkodék fel Tivadar +irígykedve.</p> +<p>– Kárbaveszett fáradság volt! Minden felelet helyett elkezdett +az előtte álló virágcseberrel babrálni. «Ugyan az Isten áldja meg, +adjon legalább egy szál virágot, ha már élő szóval feleletet nem +ád.» Akkor aztán kiválasztott a számomra egy – nenyuljhozzámot. «Ez +azt teszi, hogy elmehetek?» – Ekkor az anyja is beszélt. «Nem akar +ez férjhez menni soha.» – A leány azt mondta rá: «Ti vagytok az +okai ketten; nekem olyan <span class="pagenum"><a name="Page_272" +id="Page_272">-272-</a></span> jó apám és olyan jó anyám van, s +engemet olyan nagyon szeretnek, hogy nem tudok tőlük megválni.» – +«De mi majd egyszer meghalunk», mondá az anya. «Akkor én már vén +leány leszek, senkinek sem lesz rám többé gondja: alapítok egy +kálvinista zárdát s abban magam körül gyüjtök minden otthon maradt +leányt a környékből.» – Denique én megkaptam a kosarat, nem is volt +egyéb dolgom, mint hogy megfordítottam a kocsirudat. Az öreg úrnak, +a ki a kocsimig kisért, azt mondtam, hogy majd a sédriákon +elvégezzük a függőben levő ügyet: nehogy a cselédek valamit +észrevegyenek. De az istentelenek, akárhogyan óvakodtam, mégis +becsempésztek a kocsi-ülés alá egy csinos kis «kosárkát», tele +sárga violával. No már most, Tivadar öcsém, megtudtad, hogy miképen +kap halandó ember kosarat?</p> +<p>Most aztán már Simi «ivott». Ebéd végével le volt öblítve a +búja. Azt mondta: gyöngyház! ha leszakad, lesz más!</p> +<p>A mint a boldogtalanul járt kérő odább ment, János bátya karon +fogta Tivadart s azt súgta neki: no öcsém, be vannak fogva a +lovaink.</p> +<p>– Mi czélra vannak befogva?</p> +<p>– Arra, hogy visszajövet selyemkendő legyen a szerszámjukra +kötve.</p> +<p>– Csak nem gondol arra bátyám, hogy «én» most oda menjek +leánykérőbe, a honnan «ezt» kikosarazták?</p> +<p>– No te ugyan derék katona vagy, még akkor sem mersz a +csatatérre lépni, mikor már az ellenség elfutott.</p> +<p>– De a ki annyival jobb volt, szebb volt nálamnál s mégis +megbukott, hogy merjek én annak a nyomán elindulni?</p> +<p>János bátya egy szót se szólt többet Tivadar öcscse biztatására, +hanem felkapta, nyalábra vette; minden rugkapálózása daczára +levitte a kocsihoz, bedobta az ülésbe, melléje ugrott, lefogta a +két kezét, hogy el ne szabadulhasson s azzal rákiáltott a kocsisra: +«hajts!» <span class="pagenum"><a name="Page_273" id= +"Page_273">-273-</a></span></p> +<p>Így szoktak tenni a huszárok!</p> +<p>A kocsi pedig nem állt meg, csak a Kapornakyék kastélya udvarán. +Ott aztán az őrnagy bátya kiadta a napiparancsot.</p> +<p>«Egy, kettő, három! Az első rohammal beveszed a leány szívét; a +másodikkal megostromolod az apja sánczait, a harmadiknál +kapitulácziót követelsz kényre-kegyre. Nekem vagy győzve, vagy +halva jőjj vissza!»</p> +<h3><i>VII. A rózsa rózsája.</i></h3> +<p>Sok katonán megesett az már, hogy a míg benne nem volt az +ütközetben, tetőtől talpig szív volt, úgy reszketett tőle, s mikor +aztán egyszerre belekeveredett, senki se volt nálánál vitézebb.</p> +<p>A mint a cselédektől megtudták a megérkezők, hogy Jolánka a +parkban sétál egyedül, az alispán pedig odafenn van a szobájában – +rablóbanda nem intézheti ügyesebben a támadást, mint a hogy ők +foganatosították. János bátya ment az alispánhoz, Tivadar pedig +elfoglalta a parkot.</p> +<p>Tavasz idő volt; a park minden útjain nyiltak a rózsák, tarka +csoportokban, egész lugosokat képezve, rózsasövények, rózsaerdők! +De Tivadar úgy volt vele igazán, mint az egyszeri ember, a ki nem +látta a fátul az erdőt; ő nem látta a rózsától a rózsaerdőt. Attól +az egy rózsától, a ki szemközt jött rá. A szép Jolánka egyedül +sétált a rózsák között, s egy letört százlevelű volt a kezében.</p> +<p>Tivadar el volt rá szánva, hogy ha elfut előle, utána fog +szaladni, megkeríti és elfogja.</p> +<p>Nem volt rá szükség. Az, a mint meglátta őt, sietteté lépteit, +hogy hamarább találkozzék vele. S még ő szólítá meg.</p> +<p>– Ah ön itt van? Azt hallottam, hogy elment Amerikába.</p> +<p>– Csakugyan ott voltam kisasszony. Folyvást Amerikáról +<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span> írt könyveket olvastam s nagyon +megszerettem azt a világrészt.</p> +<p>– S mit szeretett meg rajta olyan nagyon?</p> +<p>– Leginkább tetszett nekem az a szokás, hogy ha valaki +Amerikában egy hölgynek udvarol, azt tartozik elvenni. A törvény +igen szigorú e tekintetben. Házassági ajánlatnak tekinti azt is, +hogyha egy férfi egy szál rózsát kér egy hölgytől.</p> +<p>Jolánka nem felelt rá semmit, nagy dolga volt vele, hogy a +kezében tartott rózsáról leszedje a töviseket.</p> +<p>– Hejh, ha ez az enyém lehetne! – sóhajta fel Tivadar, Jolánka +keze után nyulva.</p> +<p>– Hát hiszen önnek adom, – szólt Jolánka, odanyújtva a +«kezét».</p> +<p>– A rózsát?</p> +<p>– A rózsát «is».</p> +<p>El is lett azután ez a kéz halmozva csókkal: s attól a percztől +fogva, hogy a kezét meg hagyta csókolni, nem is volt többé a szép +Jolánka «Nenyuljhozzám».</p> +<p>Tivadar odatűzte a gomblyukába a rózsát, s nem volt most már +nálánál büszkébb, kevélyebb, elbizakodottabb ember a kerek +földön.</p> +<p>Elfuthatott most már a szép Jolánka: fogva volt már. Mehetett +már megvallani az anyjának rózsapiros arczczal, hogy elvesztette – +a virág nevét.</p> +<p>Tivadar pedig nagy sebességgel végigjárta a park kanyargó +útjait, mint a ki nagyszerű szónoklatra készül. Hátra volt a +nehezebb feladat: az alispánt is rábírni, hogy legyen egy +pillanatig vele együtt Amerikában! Nehéz sor! De a rózsa rózsája +erőt adott hozzá.</p> +<h3><i>VIII. A szigorú apa.</i></h3> +<p>Mikor már Tivadar elég sok tulipántágyon keresztülgázolt s nagy +mennyiségű virágcserepet felforgatott, a mik elég szerencsétlenek +voltak vele szemközt találkozni, <span class="pagenum"><a name= +"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> a míg ő a legtökéletesebb +leánykérési szónoklatot kifőzi fejében: akkor sietett fel elszánt +lélekkel a kastélyba.</p> +<p>Minden ostromnál az a legnehezítőbb körülmény, hogy az ember +sohasem tudja, mire várja az ellenség?</p> +<p>Tivadar rohamterve, szónoki remeke egészen ahhoz volt készítve, +hogy az alispánt majd egyedül kapja a dolgozó szobájában. S mikor +tudakozódott utána, akkor azt mondták neki, hogy odabenn van a +szobájában; csak tessék besétálni.</p> +<p>Tivadar együtt találta az apát, az anyát, a leányát, meg a János +bátyját is. Már most hol van az a szónoklat! Egy ige se látott +abból napvilágot!</p> +<p>– No öcsém, te ugyan sokára jösz elő a gyűrűdet kiváltani! – +Előzé meg az alispán. – Azóta már csak tanulhattál be valami szép +nótát. Addig vissza nem kapod ám.</p> +<p>– Tudok biz én szép nótát is, urambátyám, – szólt Tivadar, +bátorságnak okáért a gomblyukába tűzött rózsára szegezve szemeit. – +El is énekelem igen szívesen; de a gyűrűmet mégsem viszem el; mert +én azt itt akarom hagyni – Jolánka kisasszony jegygyűrüjeül.</p> +<p>Megtörtént! Benne volt a tűzben.</p> +<p>Az alispán komoly, ünnepélyes képet csinált.</p> +<p>– Öcsém uram! Ez fontos nyilatkozat. Én a leányom kérője +irányában igen szigorú vagyok. Nagy követeléseim vannak, s azok +kiterjeszkednek a «jellemre, szellemi képzettségre, rangra, vagyoni +állásra és a vallás dolgára is».</p> +<p>No ez szép lesz, gondolá magában Tivadar, ha most itt ezekből a +tárgyakból megczenzeálnak! S valami olyan gondolatja támadt, hogy +talán jó volna eldobni a puskát a búzavetésbe és elfutni a +kukoriczásba? – A rózsájára tekintett s az azt mondta neki, hogy ne +féljen. A rózsa nem csal.</p> +<p>– Legelőször is a jellem dolgát illetőleg, – szólt az alispán, – +megkövetelem a leányom kérőjétől, hogy soha kriminalitásért +börtönözve ne lett légyen. <span class="pagenum"><a name="Page_276" +id="Page_276">-276-</a></span></p> +<p>Tivadar nagyot lélegzett. Attól tartott, hogy holmi gárdistakori +csapodárság után fognak inquirálni.</p> +<p>– Jajh, urambátyám, nem csuktak engemet még karczerba se soha, +még diák koromba se.</p> +<p>János bátya nagyot intett neki a szemöldökével, ezúttal +öntudatosan, hogy ne feleljen többet, mint a mennyit kérdeznek. +Megérdemelte volna egyszer-másszor.</p> +<p>– Azután jön a szellemi képzettség. Én szigorúan megkivánom a +leányom kérőjétől, hogy írni, olvasni tudjon; a kétszerkettőt +ismerje és legalább magyarul hiba nélkül beszéljen.</p> +<p>– Hiszen, urambátyám, még just is végeztem, otthon vannak a +bizonyítványaim.</p> +<p>János bátya nagyon rángatta a szemöldökét: – jó lesz azokkal nem +dicsekedni! Sok megfordított «s» betű fordul elő a classificatio +rubrikáiban.</p> +<p>– Azután jön a «rang». Azt okvetetlenül megkívánom attól, a ki +előttem kérőnek föllép, hogy jobbágyi vagy cselédi osztályhoz ne +tartozzék.</p> +<p>– De már az meg épen nem vagyok, inkább magamnak van harmincz +cselédem. S vagyok a vármegyén vicenotárius!</p> +<p>(A mellékneveket elhagyta.)</p> +<p>– Azután a vagyoni állás. Ez is nagyon megfontolandó. Én a +leendő vőmtől megkivánom, hogy legalább annyi birtoka legyen, a +mennyit egy jobbágytelek képez.</p> +<p>– Akkor én herczeg vagyok! – tört ki Tivadarból a büszkeség. – +Épen most kaptam az idei repczetermésért negyvenezer forintot. Itt +van a zsebemben.</p> +<p>– Végül hagytam a legnehezebb skrupulusomat. Ez a vallás. Tudni +fogja uramöcsém, hogy én arra nagyon sokat adok.</p> +<p>No most itt van az a szikla, a min hajótörést szenvedek, gondolá +magában Tivadar. A többi csak sziréndal volt, arra való, hogy a +szegény hajóst belecsalogassa az örvénybe. <span class= +"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p> +<p>– Hát én megkivánom szigorúan a leendő vejemtől, hogy vallására +nézve a «thúgok» vagy «phansigárok» felekezetéhez ne tartozzék, a +kik a vendégeiket megfojtogatják.</p> +<p>Most már egészen tisztában volt a helyzetével Tivadar.</p> +<p>– Dehogy fojtom én meg a vendégemet, ha csak borba nem! – s +azzal odarohant az alispánhoz, hogy a kezét fiúi tisztelettel +megcsókolja.</p> +<p>– Lassan, lassan, – csitítá őt Kapornaky. – Még ez csak a külső +vár volt. Hátra van ám a fellegvár. Nem elég az én tetszésemet +megnyerni; az a nehezebbik kérdés, hogy hát a leányom szeret-e?</p> +<p>– De már ezen a kérdésen túl vagyok.</p> +<p>– Hogyan tudod?</p> +<p>Tivadar kivonta a kebléből a kapott rózsát. Spanyol királynő nem +dicsekedett büszkébben a római pápától kapott aranyrózsával, mint ő +ezzel.</p> +<p>– Ezt a rózsát Jolánka kisasszony ajándékozta nekem s aztán +kegyelmes volt bűnbocsánatot adni, hogy a kezét megcsókoltam +érte.</p> +<p>Az alispán leányára tekintett, azt ugyan nem láthatta meg, mert +az arcza el volt rejtve az anyja főkötője mögé. De hát «qui tacet, +consentit». A hallgatás is vallomás.</p> +<p>– No ha azt tette, akkor csakugyan a tied, – szólt kezét nyujtva +Tivadarnak; s aztán lett a szobában általános nevetésből és +zokogásból támadó szép harmónia.</p> +<p>János úr ráveregetett az öcscse vállára. Jól viselte magát! De +ugyan nagy munka is volt.</p> +<p>– De még ezzel mind nem ütjük ám el a dolgot, – mondá Kapornaky. +– Nekem még mindig tartozol egy nótával. Az itélet ki van mondva. A +míg azt el nem dúdolod, addig a gyűrűd zálogban marad.</p> +<p>Tivadarnak pedig akármikor több kedve volt a danoláshoz, mint +most. Valami úgy összeszorította a torkát, hogy egy hang nem jött +ki rajta. A szíve úgy tele volt <span class="pagenum"><a name= +"Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> érzéssel, hogy az agyának +egy gondolatja sem maradt meg. Csak nézett nagy holdkórosan a szép +Jolánka szemébe.</p> +<p>Egyszer aztán maga a leány adta a szájába a dal kezdetét, +elkezdte azt, a maga édes, galambnevetéshez hasonló hangján.</p> +<p>«Nézz a tükörbe.»</p> +<p>Erre aztán Tivadar is felszívelte magát s szép bariton hangjával +kontrázva a kedvesnek, kiegészíté a duettet, hogy végül minden +ember tapsolt neki.</p> +<p>– Itt van a gyűrűd, – mondá a szigorú itélőbiró.</p> +<p>– De a kiváltott záloghoz még egy csók is szokott járni.</p> +<p>– Hát az természetes.</p> +<p>A másik pillanatban már aztán ott volt a térdén Jolánka előtt a +szerencsét kérő s megkapta a csókot.</p> +<p>És aztán mikor az újjára vonta a kedvesnek amaz emlékezetes +gyűrűt, nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze tőle, kis kezét +kezei közt tartva: az első tegezés szent kiváltságával:</p> +<p>– Ugyan mondd meg, édes: mi volt az, a mit meg tudtál rajtam +szeretni?</p> +<p>A leány megsugta:</p> +<p>– Az, hogy megvártad, hogy én kérjelek meg téged.</p> +<h3><i>IX. Az «egy» jegenyefa.</i></h3> +<p>Nem valami különös történet biz ez: csak az a nevezetes benne, +hogy emléke megmaradt annyi emberöltő időn keresztül. Nincsenek már +sehol azok az emberek, a kik krajczárban lutriztak, s aranynyal +volt telve a láda-fiókjuk; sem a félénk ifjak, a kik +bálványozottukhoz fölnézni sem mertek, sem a hölgyek, a kik – +zsiráfhajzatot viseltek. – Csak a délibáb van még meg.</p> +<p>A Messzelátó-csárda udvaráról még most is meglátszik a távolból +felmagasló egyetlen jegenyefa. Ágai közt <span class= +"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> +madársereg fészkel; árnya alatt boldog, nagyszámú család virágzik. +A másik szálfa elment rég a névtársa után.</p> +<p>Néha, a földtündér jó kedvében, a délibáb körülrezgi a vidéket, +s olyankor mind a hat jegenyefát felmutatja a láthatáron; +kiemelkednek az álmodott tengerből s árnyékuk megduplázza a csalóka +képet.</p> +<p>– Ime a Virágossyak jegenyefái! De közel látszanak! – mondja a +gazdaember, a ki ezt látja.</p> +<p>– Eső lesz holnapután, – mond reá a másik.</p> +<p>A távol rónáról felhangzik a tilinkó búskomor dala.</p> +<p>– A Virágossy-nóta! de messze elhangzik!</p> +<p>– Tartós jó eső lesz.</p> +<p>S aztán elmondják a hat jegenyefa és a Virágossy-nóta történetét +annak, a ki még nem tudja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_280" id= +"Page_280">-280-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JASKA ÉS JAKSA.</h2> +</div> +<p>Volt nekem két ismerősöm; az egyiket hítták Jaska Ferencznek, a +másikat Jaksa Ferencznek.</p> +<p>Ferencz, a Jaska, ez nagy gavallér volt és poéta, írt verseket +és váltókat, a verseket nem igen fogadták el a szerkesztők, a +váltókat de igen a zsidók, ismerték őt igen jól a +masamód-kisasszonyok, meg a tipografos nimphák, nemkülönben a +kávéházak és czukrászhivatalok Hébéi, a kiket főfő studiuma +tárgyául választott. Egyébiránt szép fekete haja volt, a mit +fodrozva viselt, csinos barkója és sajátságosan imposant görbe +orra.</p> +<p>Ferencz, a Jaksa, ez pedig ügyvéd volt, emberséges váltóügyvéd +és semmi más, írt pereket és exequált váltókat, nem járt sem +kávéházba, sem czukorfogyasztó kioszkba, kerülte a fiatal +fehérszemélyeket, mint a kik a törvény által semmi jogérvényes +cselekedetre nincsenek feljogosítva, a divatra különben nem sokat +adott, shawl nyakkendőt viselt nyáron is és fehér kalapot télen, a +szakállát körül meghagyta, s a haja szőke volt és mindig kurtára +lenyirva.</p> +<p>Ez a két becsületes ember az egész életet megkeserítette +egymásra nézve, az által, hogy a neveik oly fataliter hasonlítottak +egymáshoz.</p> +<p>Majd a csizmadia hozott Jaksa úrhoz olyan szűk csizmákat, hogy a +szemei dülledtek ki bele, a mint felhúzta, s mire harmadnap +megtudta, hogy az nem neki volt szánva, már akkorra két új +tyúkszemet kapott tőle. <span class="pagenum"><a name="Page_281" +id="Page_281">-281-</a></span></p> +<p>Majd meg Jaska úr elegáns garzon szállásának előszobájába +takarítottak fel távolléte alatt kilencz mázsa kőszenet, a mit +Jaksa úr rendelt meg takarékosságból téli fűtőnek, s a mi a dandy +hírét iszonyúan compromittálta, a parquettáját pedig +tönkretette.</p> +<p>Egyszer-egyszer mindenféle vad ismeretlen pinczér fogta el az +utczán Jaksa urat, hogy azt a kis tartozást, a mivel ekkor meg +ekkor adós maradt, ne sajnálja már megtéríteni, másszor meg Jaska +urat támadták meg pervesztes cliensek s felvilágosítást kéregettek +tőle.</p> +<p>Ha versek jelentek meg néha Jaska úrtól, ha Jaksa urat +kinevezték valami csődhöz perügyelőnek, azok a fatális szedők +mindig összetévesztették a két nevet, a min aztán Jaksa úr épen +olyan dühös volt, ha gratuláltak neki, hogy ugyan szép verseket +kezd írni; mint Jaska úr, hogyha jöttek hozzá mindenféle nyúlbőrös +ügyfelek s megértették vele, hogy nekik miféle igénypereik vannak +az illető csődtömeg irányában.</p> +<p>Ez rettenetes élet volt! rettenetes! Jaska azon dühöngött, hogy +mint tarthatják őt annak a fisléderben járó prókátornak, azzal a +kopott fejjel, azzal a prózai ábrázattal? Jaksát meg az hozta +méregbe, hogy mint lehet őt összetéveszteni azzal a nap- és +holdlopó poétával? a ki egyebet sem tesz, mint a leányok után +szaladgál. Mind a kettő szelid, barátságos ember volt, de mikor +összetévesztették őket s egyiket a másikon keresték, akkor tűzbe +jött mindegyik s kikergették az embert a házból.</p> +<p>Egy este Jaska úr nagyúri vigalomba volt meghíva, mely alkalomra +ujdonat uj frakkot rendelt meg a legelegánsabb szabóművésznél. Az +visszaizent, hogy igenis, meglesz, már munkában is van. A vigalom +napján délután még egyszer oda küldte az inasát, hogy meglegyen am +a frakk. A szabó visszaüzent, hogy igen is, meglesz a kaczabajka. +<span class="pagenum"><a name="Page_282" id= +"Page_282">-282-</a></span></p> +<p>«De bolond <i>neolog</i> ez a szabó, gondolá magában Jaska; +kaczabajkának nevezi el a frakkot; különben ártatlan dolog, hadd +tegye.»</p> +<p>Estefelé egészen fel volt már öltözve a dandy, csak a frakk +hiányzott még: pedig itt volt már az idő; «eredj, sürgesd azt a +szabót!» riasztá el az inasát. Az inas futott, szemben találkozott +épen a szabóval. Hozza már a kaczabajkát!</p> +<p>– Ugyan megvárakoztatott, a bérkocsi is itt vár már régen: adja +hamar azt a frakkot.</p> +<p>– Itt van az a kaczabajka.</p> +<p>Hát a mint felölti, nyakig esik a prémes azurkabátba, a körme +hegye sem látszik ki a hosszú ujjakból.</p> +<p>– Mi a hetvenhét ménkő ez?</p> +<p>– Hát a mit meg tetszett rendelni az útra!</p> +<p>– Kicsoda? Én?</p> +<p>– Igen is, Jaksa úr.</p> +<p>Jaska úr pedig fogá a kaczabajkát és a szabót, egymáshoz veré +mind a kettőt és kihajítá az ajtón s dühödten ordítá, frizuráját +tépve: «Ezt a Jaksát én megölöm!»</p> +<p>Másszor Jaksa úr ül odahaza és nagy sietve dolgozik valami +replikán, a mit még ma be kell adni; mikor belép hozzá egy +felgyűrkőzött fiú, fekete foltos ujjakkal és ábrázattal, elől +valami ujságlapból rögtönzött köténynyel.</p> +<p>– Kérem a <i>manuskript</i>.</p> +<p>– Mi kell neked?</p> +<p>– A folytatás a «<i>kisasszony</i> és a <i>páfiántól</i>.»</p> +<p>– Bolondokházából szöktél ide?</p> +<p>– Kérem, nem, hanem az a novella, a hol a kisasszonyt +megszabadítja a báfián.</p> +<p>– Szabadítsd meg te magadat most mindjárt innen, mert +kettéharaplak; nem írok én novellát! a ki áldotta!</p> +<p>A gyerek szaladt esze nélkül a nyomdába vissza, <span class= +"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> Jaksa +úr pedig leült irni, de mérgében összeteremtettézte a tekintetes +törvényszéket, s míg azt vakargatná kifelé a tollkéssel, megint +nyitják az ajtót, bejönnek ketten, hárman, idegen, profánus pofák, +nézegetnek széjjel a szobában, alig látszanak őt észrevenni. Egy +közülök spanyolviaszkot vesz elő, meg pecsétnyomót, a másik hosszú +lineázott papirost tesz le az asztalra s kalamárist húz ki a +zsebéből.</p> +<p>– Nini, mit akarnak az urak itten?</p> +<p>– Sajnáljuk. Szomorú kötelesség. Kénytelenek vagyunk vele. Egy +kis <i>biztosítási végrehajtás;</i> valami lejárt váltócska +miatt.</p> +<p>– Micsoda? Én ellenem?</p> +<p>– Igen is; – uraságod nemde Jaska Ferencz?</p> +<p>– Én Jaksa Ferencz vagyok.</p> +<p>– Igen, igen, Jaska. Itt kívül az ajtóra van irva a táblán.</p> +<p>– Mi van ott írva a táblán?</p> +<p>– Uraságod becses neve.</p> +<p>– Hozzák be! Olvassa ön. Silabizálja egyenkint, J, A, K, S, A: +jax! most silabizálja a váltó alá írt nevet: J, A, S, K, jask! Hát +egy dolog ez?</p> +<p>A hivatalos személyzet egy darabig várakozik, végre átlátja, +hogy itt még sem lehet lepecsételni holmit.</p> +<p>– Hát ez az úr más? Hm, hm. Nem tetszik tudni, hogy hol +lakik?</p> +<p>– Nem tudom, nem ismerem, nem hallottam róla soha. Nagy a világ, +keressék benne, bizonyosan ott lesz.</p> +<p>Jaksa úr leül és ír és rájuk se néz többet, hanem a mint +elmentek, felugrik, feldönti a kalamárist, eltöri a szék lábát s +dühödten ordít: «Én ezt a Jaskát pörbe fogom!»</p> +<p>Egyszer Jaska úr valami imádottját nevenapján meg akarta lepni +egy pompás köpenyeggel, a mit Bécsben rendelt meg. A bepecsételt +skatulya megérkezik a vasúton pontosan napjára, Jaska úr örömében +öt pengőt <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= +"Page_284">-284-</a></span> ad a vasúti colporteurnek, azzal +fiakert vesz, viszi a skatulyát imádottjához, s mikor felbontják +azt, hát tele van sült tökkel, a mit a Jaksa úr édes anyja küldött +a fiának csemegéül Váczról.</p> +<p>Majd meg Jaksa úr sürgeti a dokumentumokat, a mikre nagy +szüksége van a perben; mikor már körmére égett a dolog, akkor +hozzák a levelet a postáról; nagy gonosz paksaméta, még bérmentve +sincsen, kell érte fizetni egy forint harminczkét krajczárt, s +mikor felbontja: van benne egy halom vers, a mit valami <i>jótékony +albumszerkesztő</i> küld vissza a tisztelt szerzőnek.</p> +<p>Jaska úr prænumeratiót nyit az összes munkáira, szétküldözi az +iveket valamennyi ismerőjének. A beküldési határnapon megjelen +Szegedről egy hajdani urabátyja, s mondja, hogy különben is örül őt +újra láthatni, de egyébiránt is kénytelen volt őt meglátogatni. (Ez +bizonyosan hozott vagy ötven előfizetőt.) Azzal a bátyámuram leül s +elkezdi beszélni, hogy van neki egy kis jószága, az tulajdonképen +félig-meddig zálog; most előáll egy ember, ki akarja váltani; de ő +nem engedi; mert pro primo ez a paragraphus, pro secundo ez az +oklevél neki kedvezményt nyujt, aztán meg a felperes nem tudja a +genealogiáját deducálni rendi szerint, mert az illető atyja meg +nagyatyja így meg amúgy az ő hetvenhetedik nagynénjének ilyen olyan +unokaöcscse volt, de itt volt, ott volt, sehol sem volt, nem is +született, mégis megholt; – a jámbor dandyt majd a hideg leli már a +rettentő bonyolódott história miatt, mikor a végin kisül, hogy hát +<i>elvállalná-e uramöcsém ezt a szép processust</i>?</p> +<p>– Hisz én nem vagyok prókátor!</p> +<p>– Nem-e? Pedig én ott olvastam a nevét a Friebeisz +kalendáriumában.</p> +<p>– Az <i>más ember</i>. Annak a nevében előtte áll a <i>K</i> az +<i>S</i>-nek! <span class="pagenum"><a name="Page_285" id= +"Page_285">-285-</a></span></p> +<p>A bátyámuram még zúgolódik, hogy hát miért nem ő az? Persze, +hogy az előfizetési ívvel régen ablakot ragasztottak be.</p> +<p>Majd megint, mikor a dandy nyolcz órakor jött haza az urak +báljából, alszik szép csendesen, rajta ütnek tíz óra tájban s +felránczigálják kezénél-lábánál fogva, hogy az Istenért, ne alugyék +már, dél lesz; elkésik a tárgyalásról s az ügyfelét elmarasztalják +kontumácziába! míg ugyanakkor a jámbor ügyvéd harmadszori sürgető +levélre lélekszakadva vágtat ki a Tehén-utczába, hogy ott +felkeressen egy numero ennyi és ennyi alatt lakó asszonyságot, a ki +őt számtalanszor kereste, s megtudja tőle azt a fontos dolgot, hogy +az a <i>Bábi</i>, a ki a gróf Rükkmakkéknál volt pesztonka, most a +Két szív-utczában szobaleány.</p> +<p>A quiproquo mindig több-több oldalát kezdte mutogatni.</p> +<p>Jaska úr kapott meghívást szüretre a kőbányába olyan nevű +asszonyságtól, a kit még nem ismert; gondolá: ez <i>új kaland</i>! +felöltözött arszlánosan, haját felbodoríttatá, kibérkocsizott +félórányira s mikor bemutatja magát a házi asszonyságnak, hogy ő +Jaska Ferencz, az mérgesen támad rá az inasára: «<i>Hát te szamár, +kinek vitted a meghivó levelet, he</i>»?</p> +<p>De viszont Jaksa úrhoz tör be máskor egy torzonborz egyéniség s +megáll nagy mérgesen az iróasztal előtt s azt mondja neki: Tudja-e +az úr, ki vagyok én?</p> +<p>– Tudja a patvar!</p> +<p>– Én vagyok Trifulszky.</p> +<p>– Nem bánom én, ha Quadrifulszky is.</p> +<p>– De ez nem tréfa, hallja az úr, hanem ha az úr még egyszer +beteszi a feleségemhez a lábát, hát leütöm a derekát.</p> +<p>Jaksa uramat is elhagyja erre a türelem, megfogja a hivatlan +vendég gallérát, s mire felvilágosulnak a tévedésről, akkorra +kiszedtek egy csomó hajat egymás üstökéből. <span class= +"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span></p> +<p>Egyszer épen arra ijed fel a szerencsétlen ügyvéd, hogy egy +éltes asszonyság benyit hozzá, karján valami siró portékát emelve, +a mit a költők szerelmi zálognak is szoktak nevezni, pedig arra +ugyan nem adnak semmit a zálogházban.</p> +<p>– Alásszolgája.</p> +<p>– Alásszolgája.</p> +<p>– Kegyed légyen ugy-e bár Jaska <i>vagy</i> Jaksa úr.</p> +<p>– Már vagy az egyik, vagy a másik én vagyok.</p> +<p>– Tetszik-e emlékezni arra a szegény Luizára?</p> +<p>– Bizony nem tetszik én nekem.</p> +<p>– No lássa, Jaska, vagy Jaksa úr, ez nem szép öntől. Nem olyan +nagy mesterség ám egy ilyen ügyes városi gavallérnak egy szegény +fiatal tizenhat esztendős leányka fejét elbolondítani, a kinek sem +atyja, sem anyja nincsen, a ki őt a csábítástól megőrizhesse. Ön +azt igérte szegénynek, hogy el fogja venni, csak azt várja, hogy +nagykorú legyen. Az elhitte mézes-mázos szavait és ime most örök +életére szerencsétlen lett ön miatt, s ön még csak tudni sem akar +felőle; ez nem szép, ez nem illendő, nem becsületes emberhez való +dolog, tisztelt Jaska vagy Jaksa úr.</p> +<p>Az ügyvéd nyugodt szívvel felelt:</p> +<p>– Tisztelt asszonyság, kezdem én érteni a dolgot. A bűnös én nem +vagyok, de jól ismerem, hogy kicsoda! Magam is érzékeny részt +veszek az illető szomorúságában, tessék rám bízni az ügyet, majd én +rajta leszek, hogy teljes elégtételt szerezzek a megszomorodott +ügyfélnek.</p> +<p>Jaksa úr kapott az alkalmon, hogy fatális név-másának egy gonosz +pert akaszthasson a nyakába. Eleinte csak a bosszú ösztönözte erre; +s akkor úgy torkára szorította Jaska úrnak a hurkot, hogy már-már +nem maradt annak egyéb alternativája, mint vagy nőül venni az +elcsábított leányt, vagy főbelőni magát. Később azonban, a mint az +ügyvéd megismerte ifjú védenczét, ki <span class="pagenum"><a name= +"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> bukása után is oly szelid +ártatlan lélekkel birt; átérzé annak szenvedéseit, mit a leányka +oly néma türelemmel hordozott; akkor mindig lanyhábban fogta az +ügyet, s végre egészen elveszté a pert. Jaska úr nem tud semmit a +leányról.</p> +<p>Az öreg asszonyság, ki Luizának szállást adott irgalomból, +dühödten rohant az ügyvéd szállására.</p> +<p>– Az úr szamár, az úr gazember; az úr készakarva elvesztette a +pert!</p> +<p>– Dehogy vesztettem. Így van ez jól.</p> +<p>– Hogy volna jól! Jaska vagy Jaksa úr nem veszi nőül a +leányt.</p> +<p>– Sőt Jaska vagy Jaksa úr nőül fogja venni.</p> +<p>– Kicsoda?</p> +<p>– Hát én. – Az a másik nem érdemli őt meg. A gyermek is az enyim +lesz. Egy betű előbb, vagy hátrább, ugyebár nem nagy különbség?</p> +<p>És úgy tett, a hogy beszéle. Elvette pervesztett cliensét s +nyert benne egy igen jó s hűséges és háladatos nőt, a ki egész +életét paradicsommá tette s a kit Jaska úr méltán irigyelhetett +tőle később; nem csupán azért, mert jó és hű nő volt, mert hiszen +jó és hű nő annyi van a világon, hogy azt számba sem vehetni, de +még inkább azért, hogy Luizát e házasság után egy nagynénje +örökösévé tette, s most Jaksa úrnak emeletes háza van.</p> +<p>És ennélfogva most még jobban dühösködnek egymásra, mint +valaha.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Egy nap alatt 150 +ezer kocsi és 900 ezer gyalogos.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Ez egyike a +legrégibb nótáknak, a miket egykor hallottam.</p> +<p class="right"><i>J. M.</i></p> +<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= +"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Hausner-Purgstall, +Geschichte des osm. Reiches.</p> +<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= +"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Mindazon időkben, +idők közelében élt nevezetességek: Diószegi híres szónok és +megalapítója a magyar füvészetnek; «Tánczos Kovács» felgazdagodott +bérlő, kiről a nép azt hiresztelte, hogy a tündér hordta neki a +kincseit, a kivel minden éjfélkor tánczolnia kellett; Reviczky Ádám +köznemes ifjúból emelkedett gyorsan Magyarország kanczellárjává, és +Hatvani tanár, a bűvészmondakör hőse.</p> +<p class="right"><i>J. M.</i></p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>Az erényt mindig szeretni kell <span class="ralign"><a href= +"#Page_3">3</a></span></li> +<li>A szív törvénye <span class="ralign"><a href= +"#Page_20">20</a></span></li> +<li>Unica <span class="ralign"><a href= +"#Page_32">32</a></span></li> +<li>Három pár <span class="ralign"><a href= +"#Page_46">46</a></span></li> +<li>A háromszinű kandur <span class="ralign"><a href= +"#Page_54">54</a></span></li> +<li>Melyik a férfi? <span class="ralign"><a href= +"#Page_86">86</a></span></li> +<li>A drága karácsonyi kalács <span class="ralign"><a href= +"#Page_99">99</a></span></li> +<li>A tudtánkívül békeangyal <span class="ralign"><a href= +"#Page_106">106</a></span></li> +<li>A hóhér kötele <span class="ralign"><a href= +"#Page_115">115</a></span></li> +<li>A czár albuma <span class="ralign"><a href= +"#Page_123">123</a></span></li> +<li>A gardedám <span class="ralign"><a href= +"#Page_126">126</a></span></li> +<li>Két légyott közül melyiket? <span class="ralign"><a href= +"#Page_135">135</a></span></li> +<li>Házasság gyűlöletből <span class="ralign"><a href= +"#Page_138">138</a></span></li> +<li>Eleven regény <span class="ralign"><a href= +"#Page_150">150</a></span></li> +<li>A kengyelfutó <span class="ralign"><a href= +"#Page_166">166</a></span></li> +<li>A zálog <span class="ralign"><a href= +"#Page_179">179</a></span></li> +<li>Egy régi adoma, mely mindig új marad <span class= +"ralign"><a href="#Page_191">191</a></span></li> +<li>Épületes levél <span class="ralign"><a href= +"#Page_193">193</a></span></li> +<li>Egy marhavész-inspectio <span class="ralign"><a href= +"#Page_201">201</a></span></li> +<li>A pruthi csata <span class="ralign"><a href= +"#Page_206">206</a></span></li> +<li>Bokáczius kalandjai <span class="ralign"><a href= +"#Page_221">221</a></span></li> +<li>Ne nyulj hozzám <span class="ralign"><a href= +"#Page_241">241</a></span></li> +<li>Jaska és Jaksa <span class="ralign"><a href= +"#Page_280">280</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75686 ***</div> +</body> +</html> + diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..b5dba15 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This book, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this book outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..bab0c3f --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +book #75686 (https://www.gutenberg.org/ebooks/75686) |