1 files changed, 3362 insertions, 0 deletions

diff --git a/old/30232-0.txt b/old/30232-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..2616619
--- /dev/null
+++ b/old/30232-0.txt
@@ -0,0 +1,3362 @@
+The Project Gutenberg eBook of Giroflé és Girofla (1. kötet), by Zoltán Ambrus
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
+www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
+will have to check the laws of the country where you are located before
+using this eBook.
+
+Title: Giroflé és Girofla (1. kötet)
+
+Author: Zoltán Ambrus
+
+Release Date: September 19, 2012 [eBook #30232]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+Produced by: Tamás Róth, Albert László and the Online Distributed Proofreading Team Europe
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA (1. KÖTET) ***
+
+
+
+
+SZINES KÖNYVEK
+
+Ambrus Zoltán
+
+GIROFLÉ és GIROFLA
+
+Regény
+
+ELSŐ KÖTET
+
+Budapest
+
+Singer és Wolfner kiadása
+
+1901.
+
+Utannyomás tilos.
+
+A fordítás joga föntartva.
+
+BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA
+
+
+
+
+I.
+
+József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott tartani.
+Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul megkomolyodott, de
+ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte magát. Máskülönben nagy
+csöndességben élt a csöpp asszonykájával s akik jogász korában ismerték,
+el se hitték volna róla, hogy olyan kitünő főszolgabiró váljék belőle.
+De a régi Horváth Jóska nem veszett el végképpen; a leányzó nem halt
+meg, csak aludt. És koronkint föltámadt. Hogy mennyire föltámadt, arról
+minden egyes alkalommal három hétig beszélt Szilas és Bodrog-vármegye.
+
+Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat Horváth Jóska azzal okolta
+meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az egészségének
+tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És csakugyan, abban az
+esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics Milán halála miatt nem
+tarthatták meg a József-napot, Horváth József belebetegedett a nagy
+szolidságba. Nem evett, nem káromkodott, s már attól féltették, hogy
+búskomorságba esik. Szerencsére közbejöttek a választások s egy nagyobb
+szabásu, mondhatnám: közigazgatási jellegü áldomás után, amelyen néhány
+jövevényt hivatalból az asztal alá kellett inni, Horváth Jóska
+kigyógyult kedély-betegségéből.
+
+Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, mennyit
+használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész határozottan;
+s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete alighanem eltér a
+Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban kétségtelen. S ez az, hogy az
+orvosi tudomány még nem derítette ki, vajjon a gyógyulás érdekében
+föltétlenül szükséges-e, hogy a májbajos ember az összes boros poharakat
+sorban a falhoz vágja, s a kúra végén összetörjön minden néven nevezendő
+cserép-, üveg- és porcellántárgyat, ami a kezeügyébe esik. Ez lehet
+szükséges, lehet fölösleges; annyi bizonyos, hogy Horváth Jóskának a
+gyógyászat terén megvoltak a maga határozott elvei. S nála minden
+József-nap úgy végződött, hogy pohár meg tányér nem maradt a házban, a
+vizet három napig régi befőttes üvegekből itták, s ideiglenesen le
+kellett költözködni az alsó házba, mert a mulatság színhelyén csak
+itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg.
+
+A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a legutolsó napon
+szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott vendégek már
+hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén sikerült becsípnie,
+magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig igen érzékeny jelenetek
+folytak le Horváth Jóska meg a felesége között. A csöpp asszonyka, aki a
+pezsgőzés első napján maga volt az édes nevetés, a finále idején könnyek
+árjává változott át; Horváth Jóska megfogadta, hogy soha se iszik többet
+s falhoz vágta az utolsó poharat.
+
+Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött egy-két-kilenc
+napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda vigasságok zajlottak le ezek
+közt a betört ablakok és pezsgő-foltos falak közt, arról csak kevesen
+tudnának beszélni, mert aki jelen volt, az egy darabig nem emlékezett
+semmire a világon, csak a süketítő, folytonos muzsikaszóra. A cigány
+éjjel-nappal húzta; ha az egyik kidőlt, volt helyette más. Kihozták
+Vásáros-Berényből mind a három bandát; az _Európá_-ban, az _Arany
+Szarvas_-ban és a _Metropole_-szállóban nem maradt még csak egy
+cimbalmos se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik
+kilenc órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a
+máskor oly hangos _Európá_-ban; a többiek, az igazi mulatók: a jeunesse
+dorée és a huszártisztek mind kinn voltak Árokszálláson.
+
+Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett ilyenkor a
+gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi esetre sem volt
+ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a lovagoknak és dámáknak!
+Mert mindig találkozott egy pár vidám menyecske, aki nem törődött azzal
+a néhány kilométerrel. Pár perc a gyorsvonaton, mi az? S a négyes
+huszárok olyan jó táncosok voltak! Nemcsak jól táncoltak: bírták a
+táncot, csakúgy, mint az italt s jöttek légyen bárhonnan, tudták élvezni
+az életet, azon mód, ahogy csak itt tudják élvezni, a tejjel és mézzel
+folyó Kánaánnak ezen az áldott pontján, ahol a természet nyájassága és
+bőkezűsége az embert is pazarrá és gondtalanná teszi.
+
+*
+
+Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja péntekre
+esett. A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. Piros rózsa, fehér rózsa;
+szőke leány, barna… egy kis tánc, egy kis kártya, sok bor és megint sok
+bor mellett elmult péntek, elmult szombat is.
+
+Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor végig ki
+szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, hogy haza
+megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri társaságot, Van
+der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos hollandus leánynyal
+együtt, akit reggeltől estig neki kellett mulattatnia, mert a többiek
+nem igen szerették a francia és egyéb pogány nyelveket: neki már elég
+volt a mulatságból.
+
+Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre úgy
+tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha
+végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a reformációt, s
+Forgách tábornokné egész fiatalkorát.
+
+A banda áhítatosan ismételte, amit Rác-Árokszálláson már mindenki
+tudott:
+
+  Eltörött a hadnagy lába,
+  Nem mehet a kaszárnyába.
+  – Ejhé, dudajlé,
+  Rózsám, szeretsz-é?!
+  – Nem!
+
+A „nem“-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel
+ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát a
+nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával végre
+is hajtotta.
+
+Valaki rászólt:
+
+– Friss bácskaiakat.
+
+Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen lelki
+szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. Körülnézett, mintha
+valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy azonban végignézett a
+társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, aki éppen a cigányokat
+fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy oly részeg volt, hogy Vidovics
+Feriben föltámadt a nemesebb mámor önérzete. Az villant keresztül a
+fején, hogy ő itt a józanság nemtője.
+
+Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de léptei, a
+körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak voltak.
+
+Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy.
+
+Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés nélkül
+szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül számított. A
+hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből kerülhetett elő, mert
+egy halom virágot tartott a kötényében. Nem is festett rosszul a
+bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az egészségtől s olyan volt,
+mint a frissen nyilt tulipán.
+
+Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál jobb:
+legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle.
+
+Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá:
+
+– Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám szívesen.
+
+– Milyen ünnepies! Elmegy?
+
+– El.
+
+– Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen beszélnek
+franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az egyetlen
+gavallérom. De remélem, még látjuk?
+
+– Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig marad
+Magyarországon.
+
+– Mért? Elutazik?
+
+– San-Remoba megyek egy pár hétre.
+
+– Ah!
+
+– S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra készül…
+
+– Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet.
+
+– Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet szerencsém.
+
+– Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen fogok
+emlékezni önre. Vasúton megy?
+
+– Nem. Lóháton jöttem.
+
+– Értem. _Á l’anglaise_ tünik el, hogy itt ne fogják.
+
+– Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán indulhatok.
+
+– Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben.
+
+– Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, melyben
+hatvanezer ember lakik…
+
+– De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy nagy
+pajta.
+
+– Furcsának találja a mi világunkat ugy-e?
+
+– De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi napsütést. Itt
+mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber szinü kendőikkel.
+Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a pénzt dobálják ki az
+ablakon.
+
+– Mert itt mindenki paraszt, senki se úr.
+
+– Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s hogy az
+országuk bájos. Igaz, hova küldjem a _Notre coeur_-t?
+
+– Tetszett önnek?
+
+– Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant.
+
+– Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég.
+
+– Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem róla.
+
+– Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép könyv
+olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség nélkül föl
+lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán kérhetek egy kis
+helyet könyvtára egyik zugában.
+
+– Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem akarok
+kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten önnel, Monsieur
+Vidovics.
+
+– Köszönöm, kisasszony, Isten önnel.
+
+S megindult az alsó ház felé.
+
+A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s visszanézett.
+Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai
+lehulltak a földre.
+
+Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az egyik egy
+_express_ küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt a levelet egy
+héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a távirat, amelyet ma
+kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt elolvasta még egyszer:
+
+Amaz így szólt:
+
+„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy másfélmillió
+tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, egészséges. Művelt
+is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint Madame Vidovics térnék
+vissza Hágába?
+
+_Emma._
+
+Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em.“
+
+A táviratban meg éppen csak ennyi volt:
+
+„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél
+
+Puszta-Rác-Árokszállás per Vásáros-Berény. (Magyarország.)
+
+Bánom is én.
+
+_Apád._“
+
+Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd összetépte
+mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is odaszórta a virágok
+közé.
+
+*
+
+Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. Megkerülte a
+nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen járt, hogy aki
+messziről látta, okvetetlenül azt mondta magában:
+
+– Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron nagyon
+egyenesen akar lépni.
+
+Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis nagyott
+lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a nagy hadvezér,
+akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott se járni, se
+feküdni, csak ülni és lovagolni.
+
+A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a gazdája a
+nyeregbe pattant, konstatálta magában:
+
+– A gazdám egy kicsit ki van készítve. Vigyázzunk s helyette nekünk
+legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert tudom én, hogy mi a
+kötelesség.
+
+S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton.
+
+Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova
+erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan elaludt.
+
+Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állat! Mekkorát rántott volna
+a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy sarkantyuzta volna
+a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna máshová, akármerre, csak
+hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a pokolba, lóhalálában!…
+
+De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül nem
+mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz esztendeig
+élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat. Csak annyi kell
+hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem maradsz otthon, veszed a
+cilinderedet és a sétapálcádat, gondtalanul kisétálsz s remekül
+eltalálod, hogy éppen oda állj a lehulló tégla alá.
+
+Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven kisasszony
+társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy másnap vasútra
+üljön s meg se álljon Nizzáig… vagy ha hű lova, a derék Calvados,
+fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, leveti a mértéktelen
+embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi József napját a
+rác-árokszállási alsó házban: akkor hősünk ma Szilas és Bodrog vármegyék
+főispánja, boldog férje a Joannovics-lányok egyikének vagy Van der
+Kerkhoven Emmának, még boldogabb apja négy vagy öt nagyfejü
+Vidovics-fiunak s ez a történet sohase íródik meg.
+
+De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit _ne_
+cselekedjék, hogyan tudja a ló?!…
+
+Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva a
+kapitányuk ellen, megitták az Indiába küldött pálinkát, aztán zátonyra
+kormányozták a hajót s holtrészegen táncoltak át a másvilágra: Vidovics
+Feri teljes öntudatlanságban, mámorosan lovagolt végzete elé.
+
+Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, mintha
+csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. Calvados a
+Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az utasítást.
+
+– Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának.
+
+Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s rendesen
+stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt tisztában
+vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is maradhatott volna.
+
+– No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados.
+
+Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a kocsiútról
+átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny padlón át vezetett
+az út. Az árkot, mely a gyalogjárót az országúttól elválasztotta, bajos
+lett volna átugratni, mert a Sugár Mariska utcájában a gyaloglók számára
+fentartott útvonal meglehetősen keskeny volt s Calvados könnyen
+beugorhatott volna az ablakon. Vidovics Feri ugyan átsétáltathatta volna
+a lovát a kocsipallón is, de Vidovics Feri nem a kapuhoz, hanem az egyik
+ablakhoz igyekezett.
+
+A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával fogja
+magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli levegő és a
+hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen kijózanították.
+Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt Berényben, kétségen
+kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az előkelőségek gyakoroltak. Az
+udvariasságnak ezt a nemét a huszártisztek tették divatossá s egy pár
+esztendeig ez a palló-vizit volt Berényben a _chic_ utolsó szava. A
+palló-vizitnek megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a gyalogjárót,
+a gyalogjáró plebéjusokat lekényszerítette a kocsiútra, ami a városi
+közgyülésen temérdek rekriminációnak s az egész városban sok áldatlan
+háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt igen kedvesnek
+tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt csak másodosztályu
+úrnak lehetett tekinteni.
+
+Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette… De hadd mutassam
+be Sugár Mariskát.
+
+Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége volt.
+Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre becsülték, de
+kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem fizetett az osztrák-magyar
+monarkiában. Sugár Mariska úgy segített magán, hogy kiadta a szobáit
+diákoknak, katonatiszteknek, szinészeknek és szinésznőknek. Tessék
+elképzelni egy elvált fiatal asszonyt, aki szobánkint adja bérbe a
+házát, aki mindenkit ismer s aki asszonyokkal nem barátkozik; egy sötét
+teintü, villogó szemü, csinos teremtést, csókra intő ajkakkal s azokkal
+a felséges idomokkal, amelyek nyugtalanná teszik az ifju legénykét épp
+úgy, mint a komoly, pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki beíratni
+viszi a fiát: vajjon nem természetes-e, ha az ilyen asszony rossz hírbe
+keveredik?! És Sugár Mariskáról senki se beszélt rosszat, még a diákok
+se, akik pedig elég sűrűn adósok maradtak neki a lakáspénzzel. Ezt a
+tekintélyt java részben a tiszteknek köszönhette, akik „jó leány“-nak
+ismerték s akik, mivel mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója,
+félig-meddig kincstári asszonyt láttak benne. Egyébként őt tartották a
+legvidámabb asszonynak Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás
+életet élt; de apró passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt
+elárulták, hogy szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások
+nélkül, amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki.
+
+– Jó reggelt, Mariska!
+
+– Nini… Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött?
+
+– Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor megtaláltam,
+siettem vele haza.
+
+– E szerint a hollandus kisasszony nem mese?
+
+– Olyan valóság, mint egy csokoládégyár.
+
+– S hogy kerül ide? Árokszállásra?
+
+– A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi intézetben
+Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a barátnőjét.
+
+– És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt ül?!…
+Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla beszélnek.
+
+– Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész Magyarországot,
+le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s holland nyelvre
+fordítja a főjegyző költeményeit.
+
+– Szép? Csinos?
+
+– Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz képest, hogy szőke, talán
+nagyon is egészséges az arcszíne.
+
+– Hogy hívják? Van der Bilt?
+
+– Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit tesz,
+hogy koporsó.
+
+– De sok kakaóföldje van, mi?… Jőjjön be s beszéljen el mindent a
+legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a leányra.
+
+– Nem megyek be, mert részeg vagyok.
+
+– Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is.
+
+– A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben megadhatom a
+kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát mindenekelőtt: nem
+kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, Mariska, annyi csokoládét,
+amennyit csak tud. Például tegyük föl, hogy Emma kisasszony
+megajándékozna szívével és kezével: harminc esztendeig folyton
+csokoládét ehetne egész Berény, mind a hatvanezer ember.
+
+– S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé?
+
+– Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is
+határoz.
+
+– Csinos parti! S maga mióta udvarol neki?
+
+– Komolyan beszél?
+
+– Persze. Az egész város tele van vele.
+
+– Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, mondja,
+kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven kisasszony
+roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? Nekem az
+az egy tanya is elég dolgot ad.
+
+– Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni akar
+egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag gazdagot
+választ; ez már világ sora.
+
+– A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál.
+Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy
+Eldorádóból érkezett hölgyet, akinek a papája csokoládé-király. Ma
+parasztleánynak öltözik, de holnap Ausztráliába küld kalaptollért,
+amilyen nincsen másnak.
+
+– Hát az ő milliói?
+
+– Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól jövedelmeznek. De
+tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen megőrülne s gyémánttal
+telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, mit csinálnék ezekkel a
+fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, versenyistállót soha se
+fogok tartani… Hé, Calvados, ne fickándozzál, te vén szamár!… Ami pedig
+a Cléo de Mérode-okat, meg a többi különösen fésült hölgyeket illeti: ha
+elszerződném a Van der Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint
+becsületes kalmár állanám az alkut.
+
+– Ugyan ne mondja!
+
+– Pedig most nagyon komolyan beszélek.
+
+Lássa, Mariska, én el vagyok perzsaszőnyegek és perzsa lányok nélkül,
+egy nagy csűrben, melyben sok a tulipános bútor s még több az evőeszköz,
+de kevés a műtárgy. Megvagyok egy rossz bricskával s Cipriani báró azt
+mondja rólam, hogy nem tudok élni. Talán igaza is van. Annyi bizonyos,
+hogy engem egy oldal szalonna meg egy meleg takaró egy hétre teljesen
+kielégít. Szeretem az osztrigát, a jó szivart, a zenét; s megbecsülöm a
+kényelmet. De ha mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. Ha
+egy májusi délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a
+bárányfelhőket, nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg a
+Derbyt; ha a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák után,
+akik Whistlerről mondanák el nézeteiket. Azt hiszem, könnyen viselném a
+szegénységet is, bár igen nagy örömem, hogy azt tehetem, amit akarok,
+jöhetek, mehetek, amerre tetszik és senkise rendelkezik velem. Szóval
+Parlagi Jancsi vagyok, aki néha nagyokat iszik s néha, a legszívesebben,
+nem csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam már családi hagyomány,
+nevelés és hajlandóság dolga. Mire való volna nekem a parti és a Van der
+Kerkhoven papa milliói?
+
+– Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. Akinek
+sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer majd csak
+eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a jótékonyságot.
+
+– Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért föláldozzam
+magam. Megházasodni – jótékony célra!… Kegyetlen gondolatai vannak,
+Mariska!
+
+– Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven esztendős
+koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is megházasodott.
+
+– Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, különösen a
+szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan kitünő értesülései
+vannak!… Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt házasítják, azt értem. Egy
+hónap óta ő a környéken a legérdekesebb személy; ennyi pénz senkit se
+hagyhat békén. Hanem azt már nem értem, hogy miért éppen engem szemelnek
+ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, aki nyolcvanezren felül minden
+összegnek udvarol? Miért nem Vizaknayt, aki úgylátszik, belé szeretett,
+legalább néha egy negyedóráig is úgy néz rá, mint egy hű, de igen beteg
+kutya?… Miért nem akárkit? Miért éppen engem?
+
+– Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami nem
+szokása. Mert… mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony bizonyosan
+jobban tudja, mint én.
+
+– Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet vetettek, a
+nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn voltam náluk,
+Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk árván; magának helyt
+kell állnia.“ S én helyt állottam. Legalább beszélhetett valakivel egy
+pár szót. Napokon át nem volt kihez szólnia. Horváth Jóska megtanította
+magyarul káromkodni s aztán levette róla a kezét.
+
+– Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen
+határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem mindig a
+gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. Úgy látom,
+ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja meg. Okosabb, ha
+meggyónik.
+
+– Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a dologban én
+éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven kisasszony. Nem
+udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy mennyire téved, mutatja
+az, hogy én a hét végén utazom San-Remoba.
+
+– Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek!
+
+– Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a hivatalos
+cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom magának, hogy soha,
+semmi szín alatt, el nem venném Van der Kerkhoven kisasszonyt. Először,
+mert: nem szeret. Már pedig én keveset követelek az élettől, de azt
+igenis megvárom tőle, hogy a kivel én megosztom minden napomat, annak én
+legyek a jóisten. Nem venném el, másodszor azért, mert: én se szeretem
+őt. Nekem nagyon okos. Ha valaha elkövetném azt a helyrehozhatatlan
+ostobaságot, hogy megházasodjam, bizonyosan egy kis bolondot vennék el…
+de az aztán nagyon kedves kis bolond legyen!
+
+– És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, szentül
+megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni.
+
+– Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, hogy nem
+fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem veszekszem s
+nem keresem a házasság veszedelmét.
+
+– Inkább elutazik.
+
+– Inkább elutazom.
+
+– S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem ötven
+esztendős.
+
+– Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az urától kéri
+számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már pedig az élet mindenkitől
+megtagad valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást hordozni
+ártatlanul.
+
+– S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a
+helyrehozhatatlan ostobaságot?
+
+– Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell kérnie!…
+Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a leányok erősek. Valami
+érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, mint ahogy a zuluk félnek a
+fehérember Winchester-fegyverétől. Különben nagyon részeg lehetek, mert
+bölcselkedem.
+
+Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár fordult be
+az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe burkolózva,
+nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen fölemelkedett.
+
+– Ahá, az új lakóim!
+
+– Kiadta a főhadnagy szobáját?
+
+– Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak.
+
+– Csinosak? Érdemes megvárni őket?
+
+– Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő figura;
+olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született volna. Majd
+meglátja, milyen jó alak.
+
+Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól.
+
+Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De gazdája
+egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen rendelkezik.
+
+Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, sáros bárka
+bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt.
+
+Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két óriás
+kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak.
+
+– Honnan jössz? – kérdezte tőle Vidovics rácul.
+
+– A fogadóból, – felelte a kocsis.
+
+– Csak a podgyászt hozod?
+
+– Nem, az uraságok is benn ülnek.
+
+Ez a fölvilágositás meglehetősen fölöslegessé vált, mert a bárka
+megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a kis ülés
+felől kiváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta jól a kiváncsi
+fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se elégítette ki.
+
+– Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De hol van a
+macska, jobban mondva, hol vannak a macskák?
+
+A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics a
+kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már kinn állt
+az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította gebéit, udvariasan
+nyitotta ki a bárka ajtaját.
+
+A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgásu öreg hölgy
+pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a bennülőkhöz
+fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt kiszállani. Pár
+pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik cselédje eltüntek s
+nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet a kocsitól a folyosó
+lépcsőjéig vezető, kissé lejtős útra terítettek.
+
+– Sáros nekik az udvar, – szólt magában Vidovics Feri. – Ejnye be
+kényesek!
+
+A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és nagykendőbe
+burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek ki a kocsiból,
+akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából kifejteni. Mintha két
+kényes, délszaki növényt emeltek volna le onnan, hogy a melegházba
+vigyék.
+
+Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, de azért
+le nem vette róluk a szemét.
+
+– Úgy ugrálnak mint a gazellák, – monologizált, mialatt amazok
+felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban. – Egyik sem lehet idősebb
+tizennyolc esztendősnél… Hátha egyszerüen bemennék hozzájuk?
+
+De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson a
+szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, mikor
+áthaladt a folyosón, hogy visszamenjen a maga lakásába, álmélkodva
+látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja lovát az ajtaja
+előtt.
+
+– Maga még most is itt van, Feri?
+
+– Látni akarom az énekes madárkákat.
+
+– Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát.
+
+– Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik?
+
+– Most mindjárt?
+
+– Természetesen.
+
+– Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És másodszor…
+
+– Másodszor is van?
+
+– Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, akikhez
+csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre látni, hogy jobb
+családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel nem akarom kicsinyleni
+a hódításait.
+
+– Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, rossz
+sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?…
+
+– Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, hogy
+zeneprofesszor az apjok.
+
+– Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek?
+
+– Annyira testvérek, hogy ikrek.
+
+– Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De
+maradjunk a főkérdésnél. Csinosak?
+
+– Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira
+hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni.
+
+– S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék szalagot
+visel.
+
+– Amint mondja.
+
+– De hisz ez _Giroflé és Girofla_, az operette!
+
+– Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket.
+
+– Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek?
+
+– Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek még nem
+ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit akarnak. Mit tudják azt, hogy
+maga három napig ivott?!
+
+– Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem láthatnám
+őket az ablaknál?
+
+– Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt maradnak.
+
+– Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, vagy
+legkésőbb szombaton.
+
+– No, addig nem fogja elcsábítani őket.
+
+– De büszke a lakóira!
+
+– Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. Lasciate
+ogni speranza.
+
+– Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. Nem
+ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, mennyire
+tisztelem e házat: megyek.
+
+– Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Calvados már alszik. Mintha ez is
+három napig ivott volna, szegény.
+
+Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette lovát a
+kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda ne tekintsen
+arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt.
+
+Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem láthatta jól az
+arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé eltakarták őket, de amit
+látott, azzal megvolt elégedve.
+
+Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy tetszett
+neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az üdvözletet.
+
+– Lám, nem is olyan haragosak! – szólt magában s az utcasarokhoz érve,
+visszapillantott az ablak felé.
+
+Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a
+kanapéjára s menten elaludt.
+
+Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel valami nagy fekete vízen jár,
+gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, a homályban, sötét
+alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. Előtte, fehér ruhában,
+átázott arccal, halotthalavány női alak feküdt, akiről nem tudta, él-e
+még vagy meghalt; nem mert közelebb hajolni hozzá s remegett, hogy a
+ladikot csapkodó habok elragadják tőle. Szorongva leste, merre láthatná
+a partot, de csak a koromsötét eget s a fekete vizet látta; sehol,
+semerre egy fénysugár. A sötét alakok hangtalanul eveztek s szorongását
+rémítő félelem váltotta föl; a torka összeszorult, homlokát hideg
+verejték borította el s szíve őrülten kalapált. Egyszerre valami
+megcsillant a vízen. Már azt remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten
+vette észre, hogy komor ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a
+szigettemető csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér világát
+verik vissza a vízre… Aztán kápolnaszerü, komor épület mellett haladtak
+el s az egyik evezős hirtelen fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang
+nem jött a torkából. Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő
+már nem volt a ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött
+csak a fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén
+szólította volna… A zokogás kitört kebléből s fölébredt.
+
+– Igazán sokat ittam, – szólt, megtörölve a szemét. Mintha valami
+ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most is sebesen
+ver.
+
+Megnézte az óráját. Esti hét óra volt.
+
+
+
+
+II.
+
+Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég rá, hogy
+szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz sejtelmeinket s
+elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet már-már urunknak és
+parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked zaklatott, háborgó: állj a
+zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy pár óráig más szemmel nézed az
+egész világot.
+
+Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a fürdőszobájából,
+teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, mely őt Van der Kerkhoven
+kisasszony képében fenyegette; egy pillanatig se foglalkozott azzal,
+hogy rosszat álmodott s nem emlékezett rá, hogy aznap délelőtt, mámora
+ködében, két leányfejet látott, amelyek mintha integettek volna feléje a
+fehér jácintok és rózsaszínü gardeniák közül.
+
+Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái között fog
+bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi májusunk zord,
+szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a galamb-lövésre s előre
+örült az excentric alakoknak, az átutazó Héróknak és Juliáknak, akikkel
+a vendéglő-élet vásári zsivajában köt majd ismeretséget „pour une
+éternité“, ami nála annyit fog jelenteni, hogy: a soha viszont nem
+látásra.
+
+De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha egy órával
+előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a színházba, mint
+mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek megvannak a maga külön
+törvényei, ez az a hely, ahol élned és halnod kell. Ha éhes vagy:
+megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv pirosra festi képed:
+narancsokat dobálsz a színpadra s ha nem tudod miért, elfog a spleen:
+pezsgős pohárral a kezedben várod Hamletet, mert arcod víg a bánat
+idejében…
+
+Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot:
+
+– Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod Gyurkának,
+hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a tiszttartó
+bejönne, nem kell befogni.
+
+Aztán kisétált az utcára.
+
+A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a piactérhez;
+csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt Berény város szívében.
+
+A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók nagyobbrészt
+zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten gördülő vasajtó
+csikorgása. A villámos lámpák alatt álldogáló subás falusiak, a
+József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé kászolódtak, s a piacot
+körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl magukba a pihenésre siető,
+sötét alakokat. A roppant térséget, ahol egy negyedórával ezelőtt még
+bunyevác, magyar, sváb és rác parasztok tarka sokasága nyüzsgött,
+birtokba vette a csend és homály. A tér északi szélén magánosan álló
+nagy templomot mélységes sötétség környékezte, s mögötte, az egész
+tájékon, vak homály és kisérteties némaság ült.
+
+Csak délnyugatról, a _Metropole_-szálló oszlopos homlokzata felől
+hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott élénkebb
+világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól ezüstszürkére enyhült
+szemhatáron az új színház barokk formái rajzolódnak.
+
+Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével és
+pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, hogy a
+köröskörül békén pihenő, rengeteg sikságot, melyre oly kegyesen tekint a
+jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és nyomorulttá semmiféle
+civilizáció: se a villámos lámpák fényüzése, se a _Metropole_-szállóba
+importált pezsgőtenger, se a fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi
+lovas és gyalogos állománya, se a cigányzene szította szenvedelmek, se a
+Kékessy Andor színművész úr tíz lépésnyi távolságban csillogó cilindere,
+mely hősünkre nézve a nyugati eszméket, Hauptmann Gerhártot, Ibsent,
+Sudermannt, Planquette-et és Varneyt, sőt magát Párist jelentette.
+
+Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, gyorsan,
+könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak el az oldala
+mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villámos lángtól, hogy az
+arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a járásukat meg nem ismernie.
+Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt nekik s a hölgyek fejbiccentve
+fogadták az üdvözlést.
+
+– Ezek az én szinész-kisasszonykáim, – szólt Vidovics Feri magában –
+akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. Vajjon csakugyan
+olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet jelentékenyen szelidíti
+az erkölcsöket; legalább a régiek így tartották.
+
+De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a színésznőknek az
+utcán mutatkozzék be, minden körülményesség nélkül. Berényben a víg
+emberek nem igen kedvelik a ceremóniát.
+
+Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a színház
+tájékán.
+
+– Lám, lám – tünődött – az operette-írók nem találhatnak ki olyan
+bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne ismételjen.
+Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik rózsaszín szalaggal.
+Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. A természet, amire tart
+valamit, nem produkálja mindjárt két példányban. A csiperkegomba nem
+sokat különbözik a szomszéd csiperke-gombától, de ki látott valaha két
+Maréchal Niel-rózsát, amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik
+rajzára, szirmaik összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus
+bájára úgy hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek
+mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az ikrek, akiket össze
+lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem lehetnek poétikusak.
+
+Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan vasalt
+pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén.
+
+– Mondja, Kékessy úr, – szólította meg, – ön tapasztalt ember… honnan
+van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! Hogy – május avagy
+december hó – minden művésznő másképp jelenik meg a napfényen, mint a
+többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény, egy korona értékü cafranggal,
+akarja, nem akarja, föl kell tünnie s hogy ha annyi a pénze, mint a
+polyva, nem tud úgy öltözködni, a hogy – bocsássa meg – az
+úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom akar lenni, cifrább, mint egy
+mór épület s hogy egy öreg, tudós asszonyban is rá lehet ismerni az
+egykori művésznőre?!
+
+– Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka, – felelt nyugodtan Kékessy
+úr s kifejtette, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a vidéki szinészet
+érdekében. Az igazgatói koncessziót nem szabad egyéb föltételhez kötni,
+mint egy közönséges erkölcsi bizonyítványhoz, más alapokra kell helyezni
+a nyugdíj-ügyet, véget kell vetni az egészségtelen primadonna-kultusznak
+s végül szabályozni kell az állami és városi szubvenció kérdését. A
+_szubvenció_ szónak egyszerü ellehelése elég volt rá, hogy valóságos
+ihlet fogja el a gömbölyü bonvivant-t s Vidovics Feri kezdte élénken
+sajnálni, hogy mindeddig nem kinálták meg a főispánsággal, amely kedvező
+helyzetben egy kategorikus nem-mel véget vethetne e tenger panasznak.
+
+– Igaz, – szólt hirtelen, merész á-propos-val, – a szezon vége
+szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!…
+
+– Igen, a Haller-lányok! – felelt szomoruan a yorkshirei művész. – Most
+már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! Shakspere
+korában…
+
+– Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok, – rögtönözte Vidovics. –
+Persze, az operette!…
+
+– Az operette még hagyján, – sóhajtott Kékessy úr, – de most már az
+operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad
+kérdenem? _Zampa_ és az _Alvajáró_ Vásáros-Berényben! Nevetséges! Ha az
+Országos Szinész-Egyesület…
+
+– Opera-énekesnők? – vágott közbe Vidovics.
+
+– Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a
+kisebbiknek.
+
+– A kisebbiknek? E szerint nem ikrek?
+
+– Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. Különben csak
+egy vagy két esztendő lehet köztük a korkülönbség.
+
+– De nagyon hasonlítanak egymáshoz?
+
+– Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s egyformán
+öltözködnek.
+
+– Egészen a kék és rózsaszín szalagig?
+
+– Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín szalagra
+egyébként semmi szükség, mert a hasonlatosságuk csak addig tart, amíg az
+egyik megszólal. A hangjuk más. Ez az egyetlen, ami bennük, hogy úgy
+mondjam, egyéni.
+
+– Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak.
+
+– Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, mint két
+kis Patti, pedig még csak most végezték el az opera-iskolát. Szentül meg
+vannak győződve, hogy fényes jövő várakozik rájok, amelynek első
+stációja: Vásáros-Berény, a második: Budapest s a harmadik:
+Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a fejöket efféle szamárságokkal;
+az öreg Svengali egyszerüen bele van őrülve a leányaiba. Nincs az az
+igazgató, aki megférjen vele. Azzal kezdte, hogy beleszólt minden
+próbába, kikötött a karmesterrel s reformálni akarta az egész
+társulatot. Ide már csak úgy szerződtették őket, hogy a direktor
+kikötötte Svengali papának a visszavonulását. Ha csak beteszi a lábát a
+városba, a szerződés fölbomlik. Valóságos csapás rájok nézve az a vén
+ember. Az egész télen szerződés nélkül voltak miatta. Rettenetesen félti
+szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy főhercegekhez adja őket
+feleségül.
+
+– Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára?
+
+– Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. Most
+vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak azért, mert
+még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál voltunk: Balajtinál
+Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért bennünket ez a szerencse.
+Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon ülnek s előadás után sonkát meg
+sajtot vacsorálnak.
+
+– És ők ezt mulatságosnak tartják?
+
+– Várják a főherceget.
+
+– És mindjárt kettőt!
+
+Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a sötétből egy
+szivarozó alak nagyot köszön feléje.
+
+– Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk?
+
+– Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. Tegnap
+_Lear király_-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot Kékessy,
+Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma pláne a _Bőregér_
+megy s még ma is csak félházunk van.
+
+– Hja, vásár után vagyunk.
+
+– De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek csak akkor
+kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés…
+
+– Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem
+értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk.
+
+– Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész vagyonát s
+hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még boldogult
+nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. De nekem már a
+véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot.
+
+– Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek.
+
+– Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik olyan
+muzikális hogy két nap alatt betanul akármit.
+
+– Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben többre
+vinnék, mint így kettecskén.
+
+– Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem tud
+semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az _Alvajáró_-t, _Zampá_-t, a
+_Remete csengetyű_-jét, _Hoffmann meséi_-t… Apropos, valamire
+bátorkodnám kérni a szivességét. A vidéki operák ügyében egy szerény
+memorandumot szerkesztettem; holnap vagy holnapután küldöm el a
+belügyminiszter úrhoz. Ha véletlenül Pestre méltóztatnék utazni,
+kegyeskedjék néhány jó szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes urat.
+
+– Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom ugyan, de
+olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze kétszer vagy
+háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. Nagyon kevéssé
+ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer emlékezett meg rólam. Ez akkor
+történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. Nagyon dühös volt s
+elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a gyereket, hadd
+pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első pillanatban Berénybe
+akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így szólt egy közös rokonunkhoz:
+„Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha Berénybe adom, olyan korhely
+fickó lesz belőle, mint Vidovics Feri.“ Az én ajánlatom tehát nem sokat
+használna az ön memorandumának. De majd beszélek a sógorommal; az
+nagyképü ember s a szava sokat nyom a latban.
+
+Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a szinházba.
+
+Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész
+nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi föltünés
+nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü bácskai földet
+mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó termete volt; talán mint
+szegény fiu is szembe tünt volna, de így bajos volt észre nem venni.
+Aztán meg a szinházi közönség megszokta ugyan a jövését-menését, de ma
+senkit sem vártak a jeunesse dorée-ból s megjelenése az avatatlanoknak –
+de egyszersmind érdeklődőknek – azt adta hirül, hogy az árokszállási
+dáridó, mely Vásáros-Berényt néha egy hétre is kivetkőztette rendes
+formájából, immár vége felé jár. Azért ezúttal a szokottnál is nagyobb
+érdeklődés kisérte a helyére s mialatt illő csendben haladt végig a
+zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét meglehetősen elvonta a
+szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel elegy
+melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu értelmiség
+hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: nem bukkan-e ki
+valahonnan a hollandus kisasszony feje s a jobboldali szinészpáholy
+összes messzelátói mozogni kezdtek.
+
+Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg életunt
+vendégei, akik az imént fagyos nyugalommal konstatálták, hogy Eisenstein
+esete
+
+  Fura eset, ha-ha-ha!
+  Soha ilyet, ha-ha-ha!
+
+hirtelen összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az
+általános elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját:
+
+  Márki, szivem,
+  Higyje nekem,
+  Hogy bánt ez a dolog,
+  Mert csak aki vak,
+  Mondana olyat,
+  Hogy én szobalány vagyok.
+
+Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az első
+sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a szinügyi
+bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen reménysége az a
+fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. Vidovicsot jó fiunak
+ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő belőle áll, az egész
+színtársulat ott vénült volna meg Berényben.
+
+Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg tekintet és a
+delejes mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, oldalt fordult a
+szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal megtalálta, amit
+keresett. A két leány ott ült a második emeleten, egy baloldali
+páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen akartak volna
+mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. Az egyiknek, aki
+bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott ki; a másik pedig, aki
+lentebb, az előtérben foglalt helyet, minduntalan hátrahuzódott a páholy
+belsejébe. Vidovics nekik szegezte turfmesszelátóját s várt türelmesen.
+
+Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. Hol a
+szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol elbujtak egészen.
+Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom egyre tart, hirtelen
+elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek nézegetni valót, vagy
+tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az Orlovszki herceg nem éppen
+tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, alig mutatkoztak, máris eltüntek.
+Abban az állhatatosságban, melylyel a nagy bolond angol messzelátó
+mindenüvé követte őket, mint egy hű kutya, több volt a komikum, mint a
+szemtelenség, s üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez az enyhítő
+körülmény se kerülte volna el a figyelmöket.
+
+Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e pillanat
+alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se tudják:
+nevessenek-e vagy bosszankodjanak?
+
+Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, menekültek az
+üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha egy-egy
+szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. Kacérkodtak-e egy
+kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt ez, megnyilatkozása a
+szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: legyőzöttnek lenni? –
+Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. Annyit elért, hogy az a
+minden képzeletet meghaladó s még Vásáros-Berényben is feltünő
+nembánomság, melylyel már vagy tíz perc óta bőszítette a körülötte ülő
+hölgyeket, nem maradt eredménytelen. Ha a közönség nem is, ő már látta
+Giroflét és Giroflát.
+
+S így szólt magában:
+
+– Milyen vakok az emberek! Azt mondani erről a két leányról, hogy
+egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes formája,
+a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik is. Még a
+termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van valami, ami a
+prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, azokra a végtelenül
+gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom kertjében termett
+liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is megtörne s amelyeket a
+valóságban nem, csak ama régi képeken látni. Egyforma végre a
+hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De micsoda barbár az, aki ezt a
+két fejet összetéveszti! Az egyiknek a haja majdnem szőke, a másiké
+sötét gesztenyeszinü; az egyiké bágyadtan puha, selyemszerü, a másiké
+tömött, buja és bársonyos fényü. A szőkének a szeme világos, derűs,
+nyájas kék, mint a zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a barnáé
+olyan, mint egy melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen
+megrajzolt csókos ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes
+száj, amely mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a
+száj, amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni.
+
+És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; ilyen
+lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még leány volt.
+A másik meg… ilyeneket nem is látni nappal. Csak szerelemmel, mámorral
+teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa mosolygás, mikor szépünk a
+gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor szemének a ragyogása bevilágítja
+szobánkat…
+
+Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold cream s
+így fejezte be monológját:
+
+– Azaz, hogy ma még… Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák lesznek.
+
+Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült mögötte,
+egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna valamit.
+
+– Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is képzeltem…
+
+– Igen, tudom… Nem ért rá észre venni, sebaj… Hanem hajoljon csak
+közelebb.
+
+– Parancsoljon.
+
+– Hagyja békében szegényeket!… Ezeket még zavarba hozza az efféle… Meg
+akarja szalasztani őket?
+
+– Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket ezer szem
+lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak megriadni
+egyetlen egy szál publikumtól.
+
+– Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!… Beszéljen egy kicsit halkabban.
+
+– Eltünjek?
+
+– Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol magára.
+
+– Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra nézek s
+aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól van?
+
+– Jól van. Köszönöm.
+
+– Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével.
+
+– No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy szófogadó.
+
+Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált:
+
+– Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom őket…
+
+Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte.
+
+Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta.
+
+– Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt
+beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: tessék,
+rám se néz! Annyira érdekli az a két leány?
+
+– Mondjon róluk valami rosszat, lelkem.
+
+– Én ugyan nem mondok szegényekről, – szólt Ilonka azzal a csöndes, mély
+szánalommal melyet a szinésznők csak egymás számára szoktak tartogatni,
+– tőlem akár azt is megkivánhatják, hogy az igazgató külön bejárást
+csináltasson nekik a szinpadra, diadalkapuval, virág-szőnyeggel és
+fehérruhás kis leányokkal!… Nézze, derogál nekik közénk ülni; mindjárt
+külön páholy kell nekik!… Pedig jól nevelt nagynénjök már bent ült a
+szinházban, mikor ők, nem tudom honnan, megérkeztek – úgy látom, Sugár
+Mariskától kapott helyet, – de azért a Patti-nővérek mégis külön páholyt
+kértek s mivel a nézőtér félig üres, hát kaptak is. Itt nem fértek volna
+el, a kis kényesek!
+
+– Én még nem láttam szinésznőt – felelt Vidovics, – aki ne azzal kezdte
+volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik más, jobb
+házból való, mint a többiek; később aztán engednek a zárkózottságukból s
+új szinésznők jönnek, akik viszont őket is lenézik. Ez világ sora
+Ilonka.
+
+– És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek!
+Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg,
+Dávidkám!“ Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem
+kereslek, Eszterkám!“ Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan?
+
+– Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen látni
+őket.
+
+Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be a
+fejét.
+
+– A Kati?
+
+– Igen, nagysád.
+
+– Jól van, mindjárt megyek.
+
+A páholynyitogatónő visszahuzódott.
+
+Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a cukrait,
+egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg Eau de Colognet,
+meg a _Vásáros-Berényi Hirlap_ legújabb számát s öltözködni kezdett.
+Időközben, míg Vidovics segítségégével fölhúzta új, angolos szabásu
+kabátját, mely hírnevére nagyobb árnyékot borított minden éjjeli
+zenénél, egy bizalmas kéréssel fordult a barátjához:
+
+– Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert tartozom
+neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!… Itt marad? Nem jön be
+hozzám egy csésze teára?
+
+– Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor?
+
+Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé álmos
+természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már megnehezedtek a
+szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, zavartalanul adta át
+magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor a szinpadon kellett
+lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és Gauthier Margitját az
+utolsó fölvonásban valami sajátos apathia fogta el, az utolsó
+tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a szinházból cselédjével haza
+gyalogolt a harmadik utcába, az úton már szendergett.
+
+Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a folyosón szépen
+elbúcsuzott tőle.
+
+– Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt Árokszálláson. Pá,
+édesem, adok magának egy puszit.
+
+A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette
+idegeneknek.
+
+Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s
+lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos
+tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötétjében, Vidovics elszítt egy
+cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a második emeletre.
+Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, hanem a folyosó másik
+oldalára.
+
+Egy pillanatig habozott.
+
+– Eh, nevetséges!… Hiszen szinésznők!
+
+Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy ajtaját. Csak
+aztán kérdezte, hogy:
+
+– Szabad?
+
+S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a feleletet.
+
+A felelet elég kategorikus volt:
+
+– Nem szabad.
+
+A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az
+ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben kucorgott,
+nem adott életjelt.
+
+– Ó, bocsánat!…
+
+Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra megszólalt
+ugyanaz a hang:
+
+– Azaz, csak jöjjön be!… Végezzünk egyszer s mindenkorra.
+
+Nem is kellett újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt belülről. A
+szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad“-ot mondta.
+
+Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy kar
+mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa a
+haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd be!“
+vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!“ – nem tudta kitalálni. De nem
+is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; belépett.
+
+– Kedves uram, – szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy
+szempillantás alatt meggyőződött róla, hogy jó angol messzelátója nem
+csalta meg) – ön meg akar ismerkedni velünk s úgy találja, hogy a formák
+fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a véleményben, de belátom, hogy
+ami magát a megismerkedést illeti, ezt úgy se kerülhetjük ki… Ennek
+előbb vagy utóbb meg kell történnie. Essünk hát keresztül rajta, bár
+nekem úgy rémlik, hogy ön nagyon is siet…
+
+– Kisasszony, én…
+
+– Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem… üljön oda, egészen előre. Ha meg
+akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így; szeretem, hogy
+szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk.
+
+– Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se volt. Mi
+kisvárosiak…
+
+– Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi rá,
+mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller Lolának
+hívnak, tizennyolc éves multam…
+
+– Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára… haragjokra…
+
+– Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez
+fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön
+elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két tucat
+Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz
+Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert
+minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, a
+lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a
+galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, pezsgőben
+félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, mintha alapjában
+szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy mindig a szendéknek
+szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az állam-vizsgálaton egyszer
+megbukott. De már letette, egészben véve nem rossz ember, inkább csak
+rusztikus egy kicsit s van egy rattlere, amely… vagy aki a legműveltebb
+kutya Szilas vármegyében, ezt a rattlert _Lecocq úr_-nak hívják, igen
+zseniális állat… Mit mondjak még? Nem, nem találok egyebet; különös
+ismertető jelei nincsenek. Nos, ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc úr?
+
+– Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra,
+mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni.
+
+– Jól teszi, mert Vitkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. S ha
+véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, hogy önt
+itt látja…
+
+– Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes olyan
+bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett vakmerőségnek…
+
+– Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd későbben.
+Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön téved. A
+tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény leányokkal,
+akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat ceremoniázzon. Nos, én közölni
+kivántam önnel, hogy nekünk semmi közünk az ön életfölfogásához s hogy
+mi azoktól, akikkel szóba állunk, megkövetelünk minden tiszteletet.
+Önnek igen sok pénze lehet, Vidovics úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből
+s azért nem is alkalmazkodunk se önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk
+élni, ahogy nekünk tetszik, akármilyen szegény szinésznők vagyunk.
+
+Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne zavarja s a
+tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. De a tekintete
+most is derült maradt; a szeme nem tudott haragudni.
+
+Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája beszél. S
+mialatt ezt a világos, derüs, szép szempárt nézte, úgy tetszett neki,
+mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa vörös és rózsaszinü,
+haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli virág tarkállik.
+
+– Kisasszony, ön igen szigoru…
+
+– Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most maradjon
+csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban mulattat, mint
+amit ön mondhatna.
+
+– Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul vétettem. De
+igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy eltaláljam a módját.
+Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen kérhet engedelmet az ember.
+Vagy virágot küld… tudja, afféle szegény, berényi virágot… vagy nem
+alkalmatlankodik többet, hanem eltünik s tovább is mély tisztelettel
+köszön, de nem mer közeledni…
+
+– Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan különösnek
+találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük egymást. Úgy veszem
+észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk illő föltünést keltett.
+Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, aztán lekisér bennünket a foyerba
+s ott ünnepiesen elbúcsúzik tőlünk. Addig is, ha már meg kell lennie,
+hadd mutassam be a testvéremnek.
+
+S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban vette el
+messzelátóját a szeme elől, így folytatta:
+
+– Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a Strauss
+zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg akarom nézni
+ezt a jelenetet.
+
+Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a másik
+kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. A lecke
+alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak most
+pillantotta meg közvetetlen közelből.
+
+A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki maga
+mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s Vidovics
+meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy hallucinál.
+
+Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az arcot, s
+igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami nagy vízen,
+talán a tengeren… a részletekre nem emlékezett. De úgy rémlett neki,
+mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna előtte ugyanez a kedves kis
+teremtés… s az arca csupa víz volt… a könnyektől-e, vagy a köröskörül
+csapkodó hullámoktól?…
+
+Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság; talán álmodta valamikor az
+egészet.
+
+Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek lehetett!…
+S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az édes mosolygásban,
+mely bimbóhasadásra emlékeztetett!…
+
+– Talán neheztelni fog ránk, – szólt, s Vidovicsnak ismét úgy tetszett,
+mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot, – de Lola nem gondolta
+azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy kicsit megismeri, majd
+látni fogja, milyen jó leány. Majdnem egykoruak vagyunk, de azért ő az
+én kis anyám. Én lusta vagyok s szeretem, ha kényeztetnek; ő babuskál.
+Mondja, mért néz úgy rám?
+
+A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság.
+
+– Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A második
+fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha egy-egy
+pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a vonásait, a
+haját, a szemét, a száját. És most mégis más.
+
+– Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom?
+
+Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy gyermek,
+aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit gondolnak
+róla.
+
+Vidovics komolyan felelt:
+
+– Így tetszik jobban.
+
+– Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, mint
+Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze is
+tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint én. Van,
+aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, hogy miért nem
+lettem igazán éppen olyan, mint ő. Olyan szép, olyan okos, olyan jó,
+olyan ügyes, olyan tanulékony. Eljön majd, ha Lola föllép?
+
+S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy sikeréről a
+konzervatóriumban…
+
+– Úgy beszél, mint egy kis gyerek, – szólt magában Vidovics, – mint egy
+szófogadó, jó kis baba és mégis…
+
+Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S ahogy
+tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre azt a
+megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha a hajó
+lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, mély, szédítően
+mély vízbe.
+
+– Menjünk, – szólt Lola.
+
+A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics bepólyálta
+a kabátkájába, odafordult a testvéréhez:
+
+– Lenn várjuk meg a nénit?
+
+– Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk őket.
+
+– Ahogy akarod.
+
+Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna?
+
+Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés
+foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak.
+
+Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle:
+
+– Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az
+operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi alighanem
+üres ház előtt fogunk énekelni.
+
+Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért nem volt
+nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt _Bőregér_-nek. Kissé
+szórakozottan fejtegette a helyi viszonyokat s a másik kisasszonyra
+nézegetve, így tünődött magában:
+
+– Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki fogja
+vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette az Isten,
+hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy csókoljon.
+
+A másik kisasszony mindannyiszor visszanézett rá, nyájasan, szívesen,
+mintha már régi ismerősök volnának.
+
+Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s mialatt
+egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen közelebb hajolt
+a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő bizalmassággal megkérdezte
+tőle:
+
+– Hogy hívják magát? Maga édes-kedves!
+
+A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg tekintetre
+s így szólt:
+
+– Az én nevem Mira.
+
+Akárcsak azt mondta volna:
+
+– Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked adom.
+
+Lola visszatért.
+
+– Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics úr.
+
+– Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat?
+
+(A másikat nem kérdezte.)
+
+– Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb lesz.
+Jóéjt!
+
+– Jóéjt, kisasszony!
+
+Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy tisztelettel
+köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja kinyílik,
+elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől.
+
+– Lám, lám, – szólt magában, mialatt átsétált a _Metropole_-szállóba, –
+nem is olyan vadak, mint a galéria képzeli!…
+
+De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s bár
+korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni.
+
+– Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem ismertem!… – szólt
+magában.
+
+Reggel felköltötte a legénye.
+
+– Mit akarsz?
+
+– A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak be, mivel
+Szent-Jánosra megy.
+
+– Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát Szent-Jánosra.
+
+
+
+
+III.
+
+_Haller Lola – T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak_
+
+_Budapesten,_
+
+_Gyár-utca 117. szám, III. em., 98. ajtó._
+
+Kedves Atyám!
+
+Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit Kedves
+Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: szerencsésen
+megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta megérkeztünk,
+folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki se pillantott az
+ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden iránt közömbös.
+
+Persze, erőtetni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; a vonat
+nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta ki, hogy a füst
+rettenetesen csípi a szemét, ami különben igaz lehetett, mert a
+fogadóban kellett vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a
+commis voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira rosszul is
+lett a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit messzebb ült, valóságos
+köd takarta el előlem, mint a tündéreket a _Szentivánéji álom_-ban.
+Őszintén szólva megbántam, hogy nem a _Metropole_-ba mentünk, de a
+szinészek azt mondták, hogy a _Metropole_ rémdrága; végre is két napot
+kiáll az ember akárhogy.
+
+Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira egy szót
+se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg s csak nézett
+ránk, mint egy kis macska.
+
+– Nem írsz a papának? – kérdeztem tőle.
+
+– Nem, – felelt angol hidegvérrel s a másik percben már aludt.
+
+Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az
+elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan édesen alszik,
+mintha jó dzsinek őriznék azt a Rheingoldot, mely a hangszálagaiban
+rejtőzik. Ó, kedves Atyám, miért is nem juttatott a jó Isten ebből az
+adományból nekem is, egy másik porciót?!
+
+Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s aránylag
+igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az utcára néznek. A
+háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, korrepetitorunk is van már: a
+szinház karmestere; azt hiszem, nem valami nagy muzsikus, a szinészek
+azt beszélik róla, hogy a boszniai okkupáció óta soha senki se látta
+józannak, de azért majd csak megleszünk vele.
+
+Én szerdán este már énekelek; a _Hoffmann meséit_ adjuk. Azt hiszem,
+csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike repertoárjával,
+csak a jövő héten léphet föl először. Képzelheti, minő lesz az az
+előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! _A remete
+csöngettyüjé_-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, ha már előbb
+bemutatkozhatnék, például _Rip_-ben; azt tudják itt is.
+
+Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan fogunk
+tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha Isten segít,
+nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy végre-valahára meghálálhatjuk
+azt a sok jót, amit értünk tett. Mindig eszünkben van, mily óriás
+áldozattal járt neveltetésünk s hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet is
+megvonta magától, hogy jövőnket biztosítsa.
+
+De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden irok; délelőtt
+próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő
+éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy
+részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy kis
+szabad időm lesz.
+
+Kezét csókolja
+
+engedelmes leánya, _Lola._
+
+_Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy őnagyságának_
+
+_Vásáros-Berény._
+
+_A szinháznál._
+
+Kedves leányom,
+
+a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, megint;
+hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy pár ujságot
+is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az egészségét. Mit csinál a
+kis haszontalan?
+
+Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent ünnepek
+előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell bajlódnom minden
+nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban.
+
+Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek a
+napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést. Ne
+feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok vissza a fölösleges
+ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a tanulási időtökből, s a
+reklám meg a baráti tapsok sohase érnek annyit, mint amennyibe a
+megszerzésök kerül.
+
+Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen kell
+élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, akiknek
+egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle szórakozás
+kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek az ernyedetlen
+munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek tartoztok vele, hogy
+egy-két évig megvonjátok magatoktól még a gyermeki örömeket is, melyek
+korotoknak kiváltságai.
+
+Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor aztán
+tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne fáradjatok
+fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt a fényes jövőt,
+melyet elérnetek csak tőletek függ!
+
+Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis álmos. Ölel
+mind a kettőtöket
+
+szerető atyátok _Haller Xav. Ferenc._
+
+_Haller Mira – T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak_
+
+_Budapest,_
+
+_Gyár-utca 117._
+
+Kedves apuskám!
+
+Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden fölvonás
+után, bokréták, nagyon sok bokréta.
+
+Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az én
+bokrétám Pesten készült; Lola is kapott ilyet.
+
+Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan sokat
+tanulunk. De Lola nem hagy békét.
+
+A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem mentünk
+el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az itt nagy
+divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájokkal s még Fröhlich nénit is
+felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, hogy a fiatal urak Lola
+képével alszanak el, de eszük ágában se volt elaludni. Csak hajnal felé
+szabadultunk meg tőlük.
+
+Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán szegény
+Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen.
+
+Pá, apuskám, kezét csókolja
+
+jó kis leánya: _Mira._
+
+_Haller Lola – Haller Xavér Ferenc urnak_
+
+_Budapesten,_
+
+_Gyár-utca 117. sz._
+
+Kedves Atyám!
+
+Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. (Mira
+miatt, vagy miattam? – magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy én Mirát
+gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni akarok Kedves
+Atyámtól valamit.)
+
+Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy Vidovics nevü
+úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen fráter, megvágott egy
+huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró aznap este fölkötött karral
+jelent meg a szinházban, éjjel a két ellenfél megint együtt mulatott: ez
+az egész história.
+
+Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az éjjeli zene
+szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a cigányt valahová,
+egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte… szóval valami izetlenkedés
+volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes a dologban.
+
+Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história.
+
+Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem akarja
+elhinni az ember. És tessék.
+
+Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy
+vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, rendkivül
+fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak bennünket; a
+háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni kezdte a tolakodó
+urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni föl; az már itt így
+szokás. A szinésznők éjjeli zenét kapnak, mert szinésznők s a fiatalok
+meg-megverekednek néha, mert fiatalok. Enélkül Berény unalmas, szürke
+volna; enélkül nem volna érdemes élni; enélkül az asszonyok és leányok
+rá se néznének a fiatal urakra. És hogy ez a fiatalember nem is olyan
+kellemetlen fickó; jónevelésü, illedelmes, néha szeretetreméltó is.
+
+Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához és semmi
+közöm a berényi _don’t_-hoz. Nekik se legyen közük hozzám; megkövetelem,
+hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a szinházban megfizetik helyeiket,
+nem váltanak jogot arra, hogy engem, otthon, molesztáljanak. És így
+tovább.
+
+Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol másikunkra
+figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a mosolygás.
+
+Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle:
+
+– Neked tán tetszik ez a história?
+
+– Tetszik hát! – felelt.
+
+És nevetett a szemtelen.
+
+– Eh, veled nem lehet beszélni!…
+
+Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már alszik,
+egyszerre megszólalt:
+
+– Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem bántott
+téged senki.
+
+Elbámultam ezen az impertinencián.
+
+– Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias
+mérkőzés? – kérdeztem gyanakodva.
+
+– Igen, azt hiszem, hogy miattam történt, – felelt határozottan.
+
+Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? De
+mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót.
+
+Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem firtattam tovább
+a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra leszünk, közlékenyebb
+lesz; úgy történt, ahogy gondoltam.
+
+Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő:
+
+– A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk.
+
+– Ugyan miért, ha szabad kérdeznem?
+
+– Táncolni akarok! – felelte.
+
+– Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket.
+
+– Azt bízd rám, – szólt olyan hangon, mintha titkai volnának.
+
+De ez még nem minden.
+
+Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán jó, hogy
+mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a
+gavallérunknak.
+
+Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem tudom
+lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy nem vagyok
+valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja megérteni, a
+gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, hogy a szinháztól
+hazáig folyton a sarkunkban legyen.
+
+De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora kisérettel
+járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. Némelyik az
+egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a katonabanda nem megy
+utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut ebből a díszőrségből.
+
+Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda Cipriáni
+báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori kutyából áll.
+Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész társaságban. Nagyon
+okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy fogja el a legyet, hogy
+öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el ezt a sportot; egész nap a
+kutyáját produkálja. Szép mulatság, ugy-e? Nos, ez a mi főszórakozásunk
+Vásáros-Berényben.
+
+Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még Vidovics úr
+is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával honorálja ezt a
+csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat foglalkozik vele, hogy
+tegnap már kénytelen voltam prédikációt tartani neki.
+
+– Elment az eszed? – kérdeztem.
+
+– Mit akarsz? – szólt szenteskedő, álnok pillantással, – ő a szinügyi
+bizottság elnöke!
+
+Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs az a
+gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az bizonyos, hogy
+nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan határozottan, ahogy szeretném.
+Félórákig eldiskurál vele; kibeszél hozzá az utcára, szóval
+ostobáskodik.
+
+Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se valami
+kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig elkészülten,
+szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót csinál.
+
+Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval figyelmeztetné
+arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat.
+
+Egy pár nap mulva a _Remete_ csöngetni fog s Mira még ma sem tudja
+tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik fölvonásbeli
+nagy áriát úgy énekli, mint talán soha senki, de a szerelmi kettősbe
+bele fog sülni. A mai próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e
+belőle egyetmást? Szerettem volna rákiáltani: „Igen, valahogy
+ilyenformán van!…“
+
+Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek végén
+Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs magánál,
+egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a karmesterrel, – hol az egyik
+keresi a másikat, hol a másik az egyiket, – hozzá a berényi
+előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt iszik – mert Friquet Rózsi is
+Hekuba nekik – s aztán kérdem: vajjon ilyen körülmények között
+hódította-e meg a világot: Grisi és Catalani?
+
+Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja
+
+engedelmes leánya _Lola._
+
+_Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy őnagyságának_
+
+_Vásáros-Berény._
+
+_A szinháznál._
+
+Kedves leányom!
+
+Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény városában a
+közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet és énektudásodat
+a maga teljes mértékében méltányolhatná.
+
+De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem tudom miféle
+Cipriáni báróról?!… Miért foglalkozol ennyit apró-cseprő dolgaikkal,
+kutyáikkal és párbajaikkal?!… Úgy látom, a jó Róza nem elég egészséges
+arra, hogy a szinházba is elkisérhessen benneteket. Ez a baj.
+
+Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, ki fog
+derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha lustálkodik
+a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, amikor Friquet
+Rózsit énekli, de mint már közöltem veled, a husvéti szent ünnepekig
+aligha szabadulhatok. Mindennap több a dolgom. Most ráadásul, egy
+oratóriumon munkálkodom.
+
+Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a jövő héten
+kezdődik.
+
+Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is megőrli s
+gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy szabad perce, mert
+folyton-folyvást jövőtökért fárad.
+
+Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok
+
+_Haller X. Ferenc._
+
+U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki rajta.
+
+_H. X. F._
+
+
+
+
+IV.
+
+Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri összes
+ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komolyságának jeléül addig nézegette
+a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s bosszuságában minden igaz
+ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az előbb nevezett fiatal magánzó s
+az utóbb nevezett huszártiszt nyugodtan üldögéltek egymás mellett a
+Metropole-kávéház egyik utcai ablakánál.
+
+Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt érkezett
+meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat éppen söpörni
+kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a posztjukról. Nem sokat
+társalogtak ugyan, mert egy félóra óta csak hébe-hóba szólalt meg az
+egyik vagy a másik; de úgy látszik, így annál jobban mulattak. Vidovics
+az ablakon át a járókelőket nézte; a katona a kutyáját oktatta. A párbaj
+óta elválhatatlanok voltak, mintha a vágás, melyet a báró kapott, a
+bérmálás erejével szilárdította volna meg hétéves barátságukat. S ezt az
+avatottak igen természetesnek találták. Mert ha egy huszártiszt elköveti
+azt a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy bárányoknak való, égi
+szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő viszont hachée-vá
+aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit tehet, az, hogy
+gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a rossz játékhoz.
+
+És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen miért
+nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az volt, hogy
+a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült az
+élet-halál-harcból.
+
+– Tudod – magyarázta Vidovicsnak sok szeretettel – mikor a reuma bele
+áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se érdemes, hogy pofon
+vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy történhetett: részeg voltam,
+rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy a két Vidovics közül, akit magam
+előtt látok, melyik az igazi s melyik a fantóm. És véletlenül mindig a
+másik kapta meg a vágást.
+
+Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi
+kilencvennyolccal egyetemben s lojálisan elismerte, hogy óriás
+szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a Cipriani
+malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára sokkal jobb
+lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a párbaj szerencsétlen,
+de legalább vitás, már az is valami.
+
+Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a rövidebbet,
+amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de ártatlan embert vágtak
+meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan ügyetlenül viselkedett,
+hogy akárkit lehetett hibáztatni az esetért, csak éppen őt nem.
+Vidovicsnak még azt az elégtételt is megadta a sors, hogy az összes
+jelenlevők szerint ő volt a hibás.
+
+Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, mint a
+hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány szolgáltatott okot.
+
+Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál a
+pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még a
+fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a pillanat
+intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető pincérek őrző
+angyala mindig éberebb, mint a részegeké.)
+
+Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is mintha
+másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá tette a bor;
+folyton ő beszélt.
+
+Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő szerényebb
+összegekkel lehetne megközelíteni a két Haller-leányt, midőn Vidovics
+egyszerre, érthetetlenül fölpattant s minden igaz ok nélkül belekötött a
+becsípett emberbe.
+
+– Milyen malheur-öm van nekem! – szólt s nagyot vágott az asztalra. – Az
+este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet s annyit sem tudok
+kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni innen Árokszállásig, most
+pedig, a mikor mulatni akarok, másfélóráig kell hallgatnom ezt a
+szamarat, aki még butább, mint a menetrend!
+
+– Mi ütött beléd? Elment az eszed? – szólt Cipriani elbámulva. – Beszélj
+velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, eredj haza.
+
+A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb
+összekülönbözésnek.
+
+– Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. Ülj le és
+ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a nótádat.
+
+De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a tisztes
+visszavonulásra, nem hagyta abba.
+
+– Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!… Ha társalogni akarsz,
+eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel!
+
+Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni el a
+dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy belekössön a
+cimborájába.
+
+– Ugyan mi bőszített föl annyira? – faggatták Vidovicsot a segédei. –
+Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt szó, vagy más
+efféléről!…
+
+– Dühös voltam a menetrend miatt – felelt Vidovics – s az jutott
+eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az utazásomat,
+csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást hallgassam!
+
+A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit varrták,
+odament hozzá s kezet fogott vele.
+
+– No, vén szamár! – szólt s a hangja most már barátságosan csengett, –
+kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü vagyok?!
+
+– Látod, ez már beszéd! – felelt Cipriani meghatva. – Miért nem mondtad
+ezt mindjárt?
+
+Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos
+szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, aki az
+ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai iskolákban a
+vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog gázolni.
+Mindenütt kereste ezt az embert – a vendéglőben koronkint gyanakodva
+tekingetett szét, – de az illető nem akart mutatkozni.
+
+Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári társadalmon, úgy
+vélte, _fair_ dolog lesz, ha meleg barátságával tünteti ki legyőzőjét s
+napról-napra, a híres esetek egész tömegével bizonyítja be neki, hogy a
+kitünő vívónak a legtöbb párbajban nincsen szerencséje.
+
+Mindennap tudott egypár új esetet.
+
+– Nem neked mondom – kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba megérkezett,
+– mert te fenegyerek vagy, akinek a hadseregben volna a helye, de hidd
+el, a párbajt azoknak találták fel, akik nem tudnak vívni. A kárpitos
+megvágja az őrnagyot, az ügyvéd lelövi az erdészt, a commis megsebzi a
+vívómestert s mindez huszonnégy óra alatt történt.
+
+– Tegnap? – kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem igen
+szokott ujságot olvasni.
+
+– Nem, 1839-ben.
+
+– Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint egy
+csillagásztorony!
+
+– Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a Sport-Kalendárium,
+1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan.
+
+– Vagy úgy.
+
+A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért rá
+minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha
+hallgatott.
+
+De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult el Vidovics mellől;
+szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha Vidovics nagyon sokáig
+forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó vásáros parasztokat nézte,
+Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a szórakozást sohase unta meg.
+
+Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába.
+
+– Ez a bűnhödés, – szólt magában. – Most már azt se mondhatom neki, hogy
+untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson.
+
+Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a szinházi próba
+véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé menet elhaladtak a
+kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen alkalmat se mulasztott el;
+mindannyiszor haza kisérte őket. Lola határozottan kijelentette, hogy
+otthon nem fogadnak látogatókat, de az utcán nem tilthatta el tőle. S
+akarta, nem akarta, tűrnie kellett az escorte-ot.
+
+A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez.
+
+A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy délelőtt így
+szólt Vidovicshoz:
+
+– Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok!
+
+– No, én is azt hiszem! – felelt Vidovics.
+
+Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány
+világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, hogy
+tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie.
+
+Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért szenvedett
+megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben illő volt, hogy ő
+kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy nem védte magát elég
+komolyan.
+
+Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább látása
+előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja.
+
+Csak azon zúgolódott magában:
+
+– De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. Én nem.
+Persze, a szinésznő sem mind egyforma. Az egyik szőke, a másik barna. De
+azt meg kell mondani. Ha megmondják, akkor mindjárt tudja az ember.
+Azelőtt… azelőtt nem kellett kérdezni. Az ember mindjárt tisztában volt
+vele, hogy ha szinésznő, hát szinésznő. És rendben volt a dolog. De most
+nagyon sokan vannak. Olyan sokan vannak, hogy már adót is fizetnek.
+Nemsokára már a cigányok is fizetnek adót. Nekem különben semmi közöm
+hozzá. De a pokol tudja, micsoda világ ez, mikor már a szinésznőket is
+tisztelni kell!
+
+Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer
+nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, szolid,
+egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát.
+
+*
+
+A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját.
+
+– Egynegyed tizenkettő, – szólt. – Ejnye, be soká jönnek ma a lányok!
+
+– Tudod mit! Ne várd meg őket, – felelt Vidovics.
+
+– Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, hogy
+elkerültek bennünket?
+
+– Az bizony meglehet.
+
+– Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át bizonyosan
+észre veszed őket…
+
+– Én is azt hiszem.
+
+– S lehet, hogy még most is tart a próba.
+
+– Alighanem.
+
+– Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak?
+
+– Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. Félnyolckor
+olvasó-próba _A csángó szerelmé_-ből; ez nem tartozik ránk. Kilenckor
+rész-próba _A remete csengetyüjé_-ből. Háromnegyed tízkor rész-próba
+_Rip van Winkle_-ből. Féltizenegykor…
+
+– Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni… De milyen furcsa
+ember vagy te, Feri…
+
+– Mért?
+
+– Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök…
+
+– Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott is
+hagytad volna minden pénzedet.
+
+– Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, hogy
+te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról a másikra
+halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz egyebet, minthogy
+reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak ki a szinházban a fekete
+táblára.
+
+– Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a magam
+mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók kilenctized
+része azért bolyong a világban, mert egy-egy könnyelmü nyilatkozat
+következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, hogy
+megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, ünnepiesen
+megigérem neked: hogy nem utazom el.
+
+– No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért
+változtattad meg a szándékodat?
+
+– Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele.
+
+– Tudod mit gondolok én?
+
+– Csak mondd ki, ha már kigondoltad.
+
+– Neked tetszik ez a két leány.
+
+– Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt hiszem, nem
+kisérgetnéd őket.
+
+– Az igaz.
+
+Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak nem
+fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen semmiségért!
+Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás is.
+
+– Bánom is én! – szólt magában s közelebb hívta a kutyáját.
+
+Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy az a kis
+szinészleány tartja itthon, akire már egy órája várakozik s aki azalatt
+nyugodtan, közönbösen halad a maga szabályos útján.
+
+Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem utazik el s
+azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már kifogyott az ürügyekből
+s rájött, hogy igenis, vár valamire. Nemrégen még semmit se kivánt az
+élettől, de ma várja annak a kis lánynak a csókját. Miért? Mert szebben
+nézett rá, mint a többiek? Elég nyájasak hozzá a többiek is.
+
+Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a fejéből rossz
+sejtelmeit:
+
+– Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörü virágért! A
+legostobább szerelmi románc többet ér minden okos dolognál a világon. S
+van-e szebb szerelem, mint az _egy szezonra_ szóló szerelem? Egy tavasz
+s aztán: „Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves!…“ Lehet, hogy
+_hiába_… Az se baj. Mit vesztettünk vele? Édes játékban töltött napokat.
+S a napokkal kár volna fukarkodni; időnk van elég, hála Istennek. És ha
+nem hiába!… Egy gyönyörü május, igazi csókkal, igazi öleléssel! Aztán a
+szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy nyári éjszakán kisirja magát a
+mellünkön, a postakocsi csilingel s megszólal a trombita: „Trara,
+trara!“… És Isten veled, szinészlány-szerelem!
+
+Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban rohant ki
+az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott jobb startot,
+de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott rajta.
+
+Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját.
+
+– Jönnek a leányok!
+
+Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a fejükön; a
+keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; már észrevették a
+kutyákat.
+
+A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy majdnem
+feldöntötték azokat, akik mellett tova száguldottak. De pléhgalléros,
+tekintélyes kutyák voltak; senki se mert kikezdeni velök. A következő
+percben már ott ugrándoztak a kisasszonykák körül.
+
+Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette Mirát:
+
+– A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy törtetnek
+előre a postillonok!
+
+– Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém.
+
+– Melyik, ha szabad kérdeznem?
+
+Mira álnok mosolylyal felelt:
+
+– Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki neked nem
+kell.
+
+– De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e?
+
+– Az a kérdés, melyiket választanád.
+
+– Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy megijedek.
+
+– Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit mondok.
+Jókedvü vagyok.
+
+– Ha csak ma volnál az! De mintha kicseréltek volna! Nem ismerek rád,
+amióta itt vagyunk.
+
+– Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e?
+
+– Igen, szeretném.
+
+– Én jól találom itt magamat. Különösen ma.
+
+Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s tisztelegtek.
+
+Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az arca
+csupa ragyogás.
+
+– Valami öröme volt, ugy-e?
+
+– Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, tudja,
+igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató pedig
+örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi az, mikor
+egy vidéki szinigazgató virágot ad egy szinésznőjének?!…
+
+– Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy Kornélia
+óta.
+
+– Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül velem?
+
+Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá teszi
+valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud komolyan
+venni.
+
+Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők ketten
+másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik meg egymást…
+
+– Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé? – kérdezte Vidovics.
+
+– Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni!
+
+Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, hogy az
+embernek utóljára azt kellett gondolnia:
+
+– A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a hátán!
+
+Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott Mirával,
+megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest kellő távolságban
+van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának mond.
+
+Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait.
+
+– Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni akar
+mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a borbélynak, akik
+jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a zártszéknyitogatónő
+fiának is. Először is azt szeretném, ha csak nekem akarna tetszeni. És
+másodszor boszant a gondolat, hogy maga rá van szorulva az ő tapsaikra,
+mert enélkül magára nézve az életnek semmi öröme.
+
+Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az utca tulsó
+felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt magában:
+
+– Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a muzsikát. De
+azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond…
+
+Mira tudniillik így felelt neki:
+
+– Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s
+mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így volna,
+ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a jövő évben,
+tíz esztendő mulva is így fogunk sétálgatni: kiséretünkben két vidám
+kutyával, vígan magunk is. Bizalmasságokat mond nekem s nem kérdi, hogy
+érdekelnek-e. Őszinte, mint egy igazgató s goromba, mintha a férjem
+volna. Pedig hat hét mulva Isten hozzád-ot mondunk egymásnak s ha még
+egyszer találkozunk valahol, talán meg se ismerjük egymást.
+
+– Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom természetesebb,
+mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs egy esztendeje, hogy a
+szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az embereket! Egy tizenhét
+esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy maga a két vidám kutyát,
+engem, a katonát s az egész Berényt csak _staggione_-nak tekinti,
+staggione-nak, amelyet hat hét mulva tökéletesen el fog felejteni… Mert
+nekem ezek a napok nagyon, de nagyon kedvesek!
+
+– Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult után,
+akarva, nem akarva, észre kellett vennem, hogy az emberek mindenütt
+ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; a másik staggioné-n is
+megtaláljuk őket más név alatt, közönségesebb vagy finomabb kiadásban.
+
+– Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név alatt,
+finomabb kiadásban?…
+
+– Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, de meg
+fogom találni.
+
+– Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó emberünk
+van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon tartani őket.
+
+– Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot?
+
+– Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre
+elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a
+bolond, lármás kis várost?
+
+– Nem tudom mi lesz hat hét mulva. De fogadni merek, hogy maga sem fog
+túlságosan meggyászolni bennünket.
+
+– Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra
+gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. Nem
+kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt mondani a tünő
+pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!“ Már most is szüntelen az jár a
+fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so bliebe!“ És nem tudok
+megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem lesz mindig így.
+
+– De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi vallomás?
+
+– Valami olyanforma.
+
+– Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta le s így
+nem tehetem el az emlékeim közé.
+
+– Mért csúfolódik?
+
+– Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom a
+mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát? Megérdemelte volna,
+hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit mondott. De tudom, hogy
+van egy mentsége: az, hogy hivatalból udvarol minden szinésznőnek.
+
+– Mintha Lolát hallanám.
+
+– Ezzel csak hízeleg nekem.
+
+Vidovics elhallgatott.
+
+– Tessék, – szólt magában – nem is olyan naiv, mint hittem. Igazán,
+nincsenek többé gyermekek!
+
+El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy rápillantott
+Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz kis gyerek olyan
+szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy kicsit megbánta volna,
+hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból kölcsönzött sóhajtásra.
+
+– Jézus Mária!
+
+Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniok, hogy
+megtudják, mi okozta az ijedelmet.
+
+A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak s a kocsiúton, őrületes
+pace-ben, egy rosszul hajtott bricska közeledett feléjök. A lovak
+nyilván részegek lehettek, mert cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, hol
+balfelé rángatták a kocsit. Messziről úgy látszott, mintha a megőrült
+bricska minden boltajtóba be akarna rohanni.
+
+Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes járómű
+nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, hogy a
+gavallérok legyenek készen az eshetőségre.
+
+Élénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek nem volt
+alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő pillanatban az ijedős
+Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs semmi komolyabb veszedelem.
+Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő Phaëtonnak már sikerült a
+felbőszült állatokat megfékeznie.
+
+A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan hajtásával
+ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven kisasszony volt.
+
+A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska
+szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a diszkrétül
+mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy leszállott,
+észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki s Cipriani
+odament hozzá.
+
+– Még nem hajt tökéletesen, – szólt a báró, – de annál inkább gratulálok
+a lélekjelenlétéhez.
+
+Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra s aztán
+habozás nélkül magához szólította Vidovics urat.
+
+Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott tőlük. A
+Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; az ő jobb
+értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves útra. S utánok
+rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket egymásnak szánt a hir.
+
+– Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? – örvendezett Van der Kerkhoven
+kisasszony.
+
+– Egy kis baj támadt a gazdaságomban – rögtönözte Vidovics – nem
+jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem pótolhatja a gazda szemét. Nem
+utazhattam el olyan messzire.
+
+– S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség?
+
+– Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a városba.
+
+– Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt elhagyom ezt a
+szép országot.
+
+– Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk?
+
+– Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással adósom
+Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk holnapután a
+szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami elfoglaltsága? Kik
+voltak ezek a fiatal hölgyek?
+
+– Óh, szinész-kisasszonyok!
+
+– Gondoltam. Szóval számíthatunk önre?
+
+Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint aki a
+fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis fájdalom
+még nem teszi próbára.
+
+Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek miatt.
+
+– Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám.
+
+– Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e?
+
+– Holnap.
+
+Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája felé. Tudta,
+hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis cerclet tartott az
+ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta elmulasztani.
+
+Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről.
+
+Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a nagyobb
+tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, de a házból
+kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál van, ami csak azt
+jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi erkélyjelenetekre.
+
+– Hallja, édes Vidovics, – szólt Lola, – ha nagyon kedves akar lenni,
+megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólította ilyen
+nyájasan; már ebből is látszott, milyen dühös.) Ne hordozza magával a
+barátját. Külön-külön még csak meg tudok barátkozni magukkal, de
+elefántnak ez az úr egy kicsit unalmas.
+
+– Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a szeretet!…
+mint nem tudom, melyik drámában éneklik.
+
+– Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy melyikük
+legyen az, aki visszavonul.
+
+– Hová lett, szegény?
+
+– Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó hollandi
+nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy
+kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is
+ebédelni.
+
+És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az audienciának
+vége volt.
+
+– Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három napig
+se tudom kibékíteni őket.
+
+Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem akart mutatkozni. De
+megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta a másik ablakot is.
+
+Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent az
+ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha Vidovics
+hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel válaszolt.
+
+A béke-angyal magukra hagyta őket.
+
+– Haragszik? – kérdezte Vidovics.
+
+– Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember házasodni
+készül, ne udvaroljon másoknak, még szinész-kisasszonyoknak se. Adieu.
+
+És szépen betette az ablakot.
+
+
+
+
+V.
+
+Vidovics Feri, akit a _Vasgyáros_-ra emlékeztető, büszkeséggel és
+titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy csöppet se hatottak meg,
+ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu után nyugodtan megebédelt,
+aztán átment a kávéházba s esti hét óráig tökéletes lelki békében
+biliárdozott Ciprianival.
+
+A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes
+vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett zsebre
+vágnia.
+
+– Huszárban még nem láttam ilyen kofát, – kezdte Vidovics. – Mi jut
+eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy kedveskedni
+akartál nekik? S ha még igaz volna!
+
+– Hagyj nekem békét! – felelt Cipriani, akit Vidovics egy ötvennyolcas
+szériessel végképpen elkeserített. – Ki akartalak menteni, hogy a
+faképnél hagytad őket.
+
+– No ugyan szépen kimentettél.
+
+– Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. Mit
+tartozik rájok az egész história?!
+
+– Ebben igazad van.
+
+S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. Egy
+félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént letárgyalt,
+kinos fejezetre.
+
+– Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok hencegésnek az
+lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a csokoládéba, ha az öreg
+Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban kint laktál Árokszálláson s
+mikor engem a kövér lánynak bemutattak, már láttam, hogy a kövér lány ki
+van készítve.
+
+– Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat.
+
+– Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis mégis csak
+uniformis, még Amsterdamban is.
+
+– És aztán?
+
+– Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése.
+
+– Nagyon gyakorlati, mi?
+
+– A kétszerkettő, parfőnnel leöntve.
+
+– Látod, ezt szépen mondtad.
+
+– Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e Magyarországon?
+Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A búzáról te jutottál
+eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e jelzálogkölcsön a birtokodon?
+
+– Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. S te
+már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő mulva, a
+merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. Árokszállás
+megtelik _mynheer_-ekkel, a nőegylet bálja után, itt, a szeparéban, a
+leglármásabb urak hollandi nyelven fogják énekelni, hogy: „nem kell
+nekem rántotta, csak az, aki rántotta!“, mi pedig elhuzatjuk nekik,
+hogy: „Hires város az alföldön Rotterdam!“
+
+– Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. Csakhogy
+te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a színházban szokták. Mikor
+más ember becsületesen leiszsza magát, te az _Ueber Land und Meer_-ből
+szavalsz előtte; s mikor más alszik, elhiteted vele, hogy gyönyörüen
+állana neki a bunyevác népviselet. Egyik nap folyton a sarkában vagy,
+másnap érzékeny jelenetet csinálsz neki, aztán ellovagolsz, mint
+Mazeppa, vagy nem tudom, hogy hívták azt a lengyel jockeyt… Játszod a
+megbántottat, a közömböst, a rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. Ma
+elutazol, holnap nem utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s
+nyakra-főre udvarolsz két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény
+beszéljen a dologról. Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy
+elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik
+valami semmiért! Ha esik az eső, szalmakalapot téssz föl, ha fú a szél,
+fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos ember vagy. Látod, már
+utánad jött! Azért akart behajtani minden kapuba, hogy okvetetlenül
+megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; katona vagyok. Huszár-atakk:
+vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a roham sikerül, dobpergés mellett
+vonulok be. Ha nem sikerül: rükverc, tisztelegj! Katona vagyok.
+
+– Szamár vagy.
+
+– Ugy-e, erre nem tudsz felelni?
+
+– Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem bánom.
+
+– Jól van. De _for_-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni.
+
+– Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton ezekről
+a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok.
+
+– Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én beugrom
+elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta.
+
+– Azt mondta, hogy játékszernek használom őket?
+
+– Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd célzás.
+
+– Viccnek elég rossz vicc.
+
+– Én is azt hiszem.
+
+– Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig veszít, ha
+sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. Hogy katona vagy?…
+Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, hanem szerkesztőnek.
+Zentai nem csinál ilyet.
+
+Zentai a _Berény és Vidéke_ szerkesztője volt. Bevándorlott ember, aki
+még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét s aki, mióta
+Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal akart szert tenni
+némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak a nevét sem akarták
+kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, többször megfenyített
+egyén-“ről emlékeztek meg róla. De Zentai azért nem tett le arról az
+ábrándjáról, hogy egyszer majd csak kimódolja a maga kardaffaire-ját s a
+legrosszabb esetben mint a szoldateszka brutalitás egy ujabb áldozata
+szerez, ha nem is országos, legalább helyi népszerűséget. Ujságjában
+minduntalan a hadsereg dolgait feszegette s ez annyival inkább
+boszantotta a tiszteket, mert arra nem adott okot, hogy egyszerüen
+elverjék.
+
+Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a bikára a
+vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami valamelyes
+összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen találmányával, de
+Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem igen lehetett
+megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a bomba szétpukkant s nem
+okozott bajt.
+
+– Látom, – szólt, – hogy minden áron belém akarsz kötni. De én nem
+ugrom. Ha megint hősködni akarsz a kövér lány tiszteletére, keress
+magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd meg, hogy
+ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet lóvá tenni, kétszer nem.
+Kaszaboltasd le magad más valakivel.
+
+– Soha se kapkodjál a fringiádhoz, – felelt Vidovics. – Azért, hogy ezt
+a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk.
+
+– Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez nem
+járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra.
+
+– Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba.
+
+Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A szinészpáholy
+egész este üresen maradt. És másnap is hiába rostokoltak a kávéházban
+déli félegy óráig. A leányok csak nem akartak mutatkozni.
+
+– Ejnye, a haszontalan! – szólt magában Vidovics.
+
+– Talán nem is volt próbájok? – tünődött fönhangon a katona. – Hiszen
+csak észre vettük volna őket?!…
+
+– Kikerültek bennünket, – felelt Vidovics. – Vége a barátságnak.
+
+– Nem értem.
+
+– Hát én értem? De így van.
+
+Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának.
+
+– No hát így is jól van, – szólt, mintha magában beszélne.
+
+S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól:
+
+– Nem jössz ki?
+
+– Hová?
+
+– Árokszállásra.
+
+– Kilovagolsz?
+
+– Nem, a gyorsvonaton megyek.
+
+– Ebben a szép időben?
+
+– Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok három-négy napig.
+Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a csokoládé királyné előtt.
+
+– Mit csinálsz ott annyi ideig?
+
+– Kirándulunk Szilas-Almásra.
+
+– Fürdőzni? Áprilisban?
+
+– Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, a tó
+vizét pedig áprilisban szereti.
+
+– Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom van.
+
+Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott s
+kikocsizott a vasúthoz.
+
+Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog tartani,
+még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen problematikus
+dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat rögtönözni, annyival
+inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, hogy holmi szinházi
+princesszek miatt visszavonul az egész világtól. De reménykedett benne,
+hogy majd csak közbe jön valami, ami elmossa ezt a nem nagyon érdekesnek
+igérkező kirándulást. Például földindulás támad, vagy a sok Vidovics
+közül valamelyik agg rokon náthát kap. Egy staféta elvégzi a többit s
+Van der Kerkhoven kisasszony bizonyára vigasztalódni fog.
+
+De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem jöhetett,
+hogy kibujjék az igérete alól. Mától fogva semmi oka rá, hogy kibujjék
+alóla. S elhitette magával, hogy úgy is kiürítette volna a keserü
+poharat. Amit egy gavallér megigér, azt meg kell tartania s talált
+volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az hozzá, minden jól van úgy, ahogy
+van…
+
+Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, amely
+délelőtt a kávéházban.
+
+– Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik komédiásné?
+Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt feltünni? Meg akar
+gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? De hisz nekem ehhez a
+banális, sokszorosan lejátszott _flirt_-höz semmi kedvem! A
+szinésznőkből már elég volt; úgy a műkedvelőkből, mint az igaziakból. S
+ha azt sejtem, hogy olyan, mint a többiek: bizony, egy lépést sem mentem
+volna utána. Azt hittem, bolond véletlen, ha szinésznőnek tartják s hogy
+valójában nem komédiáshölgy, hanem egy édes, kedves jó gyermek, akit
+csak a szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. Nem az volna,
+akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. Fölhúzza az
+orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha úgy volna, mit
+tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy majd őt veszem el?
+Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel tisztában lehet, akármilyen
+fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. És ha csak egy kicsit érdeklődik
+irántam: mit törődik a jövővel, mért ingerli a gondolat, hogy egyszer,
+valamikor, nekem is meg kell házasodnom? Számítana valamire? Mire? Vagy
+nem számít szegény semmire a világon, csak egyszerüen fáj neki, hogy más
+nő képét hordom a szivemben?
+
+Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, igaz, a
+kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris úgy beszélte
+a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott született volna
+Arkádiában, a vidámság, a pajkosság, a könnyüvérüség és a hazugság
+világában.
+
+De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, figyelmesen
+hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru ember beszélt neki,
+olyan szépen tudott nézni, mint soha senki más.
+
+S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett volna
+kiszállni és tüstént visszafordulni.
+
+– Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van.
+
+A vonat megállott.
+
+– Árokszállás!
+
+*
+
+Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban találta. A
+főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva.
+
+Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a Horváth Jóska
+nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas vállcsontjain
+mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy véréből való vér.
+
+Nem mintha Vidovics mindezt most vette volna észre (mert a fiatal úr
+feje és vállai láthatatlanok voltak), de nem lehetett kétsége, hogy ki a
+családi kettős másik szereplője, mert a jelenet félreérthetetlen volt.
+
+A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva nézték
+volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát akképpen
+alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s szemrehányóan
+integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a Horváth Jóskáéhoz
+hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez idő szerint Közép-Európa
+legtöbb gondolkozója nekik ad igazat.
+
+De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló nézetei.
+Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint bérc fölött a
+szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár nevelési módszert
+ellenben, mint kipróbált és századokon át célszerünek bizonyult
+metódust, igen helyeselte; és megmaradt mellette.
+
+Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy kényelmesen
+oktathassa a fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. A nádpálca
+szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej ordított; s Vidovics
+úgy jelent meg, mint egy mentő angyal.
+
+– Miért bántod szegény Józsi komát? – kérdezte a vendég, mikor a
+váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a kancelláriát.
+
+– Nem hagyta békén a szobalányt, – felelt az öregebb Jóska elégedetten.
+
+– S a szobalány panaszkodott?
+
+– Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az úrfira. Azt
+képzelte, valahol messze járok.
+
+– Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott neki,
+miért ez a szigoru példa-adás?
+
+– Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha valaki a
+függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én természetesnek találom. De
+ha van mód rá, azért mégis csak lecsukatom az illetőt. Mert ez a rend.
+
+– Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a Deákné
+vásznánál.
+
+Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős volt, mikor
+Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, hogy Joannovics
+Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a magától jött emberkét,
+akiről addig nem is tudott.
+
+– Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, helyeselhetem a
+kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha valami anyámasszony volna.
+De más a filozófia és más a kötelesség. Az apai tekintély arra való,
+hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik az institúciók és a pandekták is,
+nem tudom, melyik. Páter familias est, quem… különben te jobban tudod
+nálam a római jogot.
+
+– Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és Justinianust. Ha
+jól emlékszem, az institúciók és a pandekták egyáltalán nem intézkednek
+az ilyen esetekről. Nem látták előre, hogy a magyar virtusnak tizenkét
+esztendő is elég a virágzáshoz. Szeretem a komát. Ezt a fickót ugyan
+anyától született ember nem fogja az asztal alá inni.
+
+– Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira tele
+lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi kristály is
+mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok búslakodni.
+
+– Máskor se igen érsz rá.
+
+– Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy ha
+egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért hát nem is
+búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért is szomorkodnám,
+mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett meg rólam végképpen,
+hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat koccintson velem?! Te, fiu, nem
+is tudod, milyen nagy jót tettél velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy
+eljöttél!
+
+– Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz.
+
+– No azt meg éppen jól tetted!… Mert ha hozzám jöttél volna, soha se
+volnánk biztonságban. Míg, ha föláldozod magadat a hazáért, visszaadod a
+szabadságomat, az életemet, az ifjuságomat!…
+
+– Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik, nem bájolt el a vendéged. Hát ez
+az a híres beduin vendégszeretet, mondd?
+
+– Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, pedig
+magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, köztünk szólván,
+egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, egy idő óta átkozottul
+gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti Elza itt van, félig-meddig
+özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd el, semmi sem árt annyira az
+egészségemnek, mint az özvegység.
+
+– Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az török,
+görög, de nem egy ördög.
+
+– Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele az ember
+ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi ötödéves pótlékot,
+de te, aki úgy iszod a pezsgőt, mint a homok a vizet, bizony nem élnél
+meg a tudományodból. S mondhatom neked, ez a hölgy, aki jobban elüt a mi
+asszonyainktól, mint a brabanti csirke a derék, tisztes, egyszerü magyar
+csirkétől: itt, a környéken s talán egész Szilas-Bodrog vármegyében
+népszerütlenné tette a tudományt ujabb ezer esztendőre. Ha látnád!
+Elmegy a paraszt-lakodalomba s táncolni akar a vőlegénynyel; az
+nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret s ő el van
+ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped egy
+disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének a
+keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette Kalazanti Szent
+Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja várni a husvéti
+öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete és fehér ifjusággal,
+forintokat osztogat szét köztük s el van ragadtatva! Aztán visszavonul
+szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be az albumába: „A szerelem a szív
+zenéje“… „A szerelem patak, amelyben az ég tükröződik“… „A szerelem
+virágtartó“… „A szerelem lámpás, hajnali csillag, remontoire-óra“… s az
+ördög tudja még mi. Barátom, én nem vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem
+akarok versenyezni, de mondhatom neked, hogy az öreg Rockfeller nem tud
+annyi csokoládét csinálni, amennyivel ezt a leányt elveszik feleségül.
+
+– Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, kedves leány
+ez; nem közönséges eszü…
+
+– Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, mint az a
+leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak annyi esze legyen,
+hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá kerülnie. Ha több esze
+van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a rendesnél. Mennyit fog ez
+beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába varrják valami boldogtalan
+csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia is azt mondja, hogy a hét
+egyiptomi csapás közt a beszédes asszony volt a legrettenetesebb.
+
+– Látod, ez a pandektákban van.
+
+– Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy sok is;
+azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába csúfolódol!…
+Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka barátnője iránt!…
+Párisban vannak emberek, akik még nálad is párisiabbak. A fejem teszem
+rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt gondolod, amit én.
+
+– Tudom is én, mit gondolsz.
+
+– Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy tudja a
+módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az nagy
+szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai toronyról, a
+szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, én csak azt mondom
+neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki okosabb akar lenni, mint Deák
+Ferenc.
+
+Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak
+nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja a módját
+mindannak, amit tennie kellett: Joannovics Terka egyszerüen meghalt
+volna szégyenletében.
+
+De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, hogy e
+pontos értesülések azt az általános respektust, melynek Joannovics Terka
+örvendett, nem kisebbítették, sőt ellenkezőleg.
+
+Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a kezéből,
+Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog átköltözni egy finomabb
+világba, sejtelme nélkül annak, hogy férjének cinizmusa mily határtalan
+volt.
+
+Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is volnának se
+olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem gondoskodnék róla,
+hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi ellenségünk: a tudatosság és a
+képzelet.
+
+– Azt magam se értem, – szólt Vidovics, – hogy mit akar ezzel a
+kirándulással? Mit csináljunk áprilisban Szilas-Almáson? Hisz nincs ott
+most egy patkány se.
+
+– Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette vele, hogy
+a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már régóta nem
+csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van holdtölte; holdas éj,
+víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok kellenek neki.
+
+– És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem érdemes
+Almásra menni?
+
+– Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen gondolat
+ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az Őrült Janka
+annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt képzeli, hogy valami
+elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára Terkának is eszébe jutott,
+hogy: igaz, ő sem volt még Almáson áprilisban soha; ej, be furcsa világ
+lehet ott ilyenkor! Ilyenek az asszonyok, barátom. Igaz,
+figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a feleségemben. Azt gyanítom, igen
+szeretne összeboronálni ezzel a sajátságos hajadonnal.
+
+– Álmodozol.
+
+– Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen udvariasságokat. Az én
+menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s alig várja, hogy rajta érjen
+benneteket valami holdfényes ábrándozáson. S akkor aztán jaj neked, mert
+negyven milliót nem kompromittálhatsz büntetlenül. Hallod-e ember,
+helyén legyen az eszed! Még csak éppen az kellene nekem, hogy a
+barátnőnk mindig itt legyen a szomszédban!
+
+– Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; Szilas-Almás nem az
+a hely, ahol a regényeket szövik. Emberemlékezet óta nem volt eset rá,
+hogy ebből a fürdőből egy lányt férjhez vittek volna. De most itt
+hagylak; megyek köszönni a feleségednek.
+
+– Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, amiben most
+szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, köszönöm, hogy
+megmentettél ettől a kirándulástól. Nem felejtem el soha ezt a baráti
+cselekedetet; ha függetlenségi programmal akarnád magad megválasztatni,
+még akkor sem felejteném el… S aztán, vidd el őket minél hamarább!
+Áldásom rátok!
+
+
+
+
+[Transcriber's Note:
+
+Javítások.
+
+Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
+
+A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
+
+17 föllázadva a kapítányuk föllázadva a kapitányuk
+
+23 mi?…. Jőjjön mi?… Jőjjön
+
+38 végre megíndult végre megindult
+
+38 de amít látott de amit látott
+
+92 különbsé Olyan különbséget. Olyan
+
+106 így szólt Vidovicshoz; így szólt Vidovicshoz:
+
+112 hiába!…. Egy hiába!… Egy
+
+124 holmi erkélyelenetekre holmi erkélyjelenetekre
+
+151 el…. S aztán el… S aztán]
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA (1. KÖTET) ***
+
+***** This file should be named 30232-0.txt or 30232-0.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+    https://www.gutenberg.org/3/0/2/3/30232/
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions will
+be renamed.
+
+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
+law means that no one owns a United States copyright in these works,
+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
+United States without permission and without paying copyright
+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
+of this license, apply to copying and distributing Project
+Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
+and may not be used if you charge for an eBook, except by following
+the terms of the trademark license, including paying royalties for use
+of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
+copies of this eBook, complying with the trademark license is very
+easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
+of derivative works, reports, performances and research. Project
+Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
+do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
+by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
+license, especially commercial redistribution.
+
+START: FULL LICENSE
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
+Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
+www.gutenberg.org/license.
+
+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
+Gutenberg-tm electronic works
+
+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or
+destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
+Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
+person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
+1.E.8.
+
+1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement. See
+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
+electronic works. See paragraph 1.E below.
+
+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
+Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
+of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
+works in the collection are in the public domain in the United
+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
+United States and you are located in the United States, we do not
+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
+displaying or creating derivative works based on the work as long as
+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
+that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
+Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
+same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
+you share it without charge with others.
+
+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
+in a constant state of change. If you are outside the United States,
+check the laws of your country in addition to the terms of this
+agreement before downloading, copying, displaying, performing,
+distributing or creating derivative works based on this work or any
+other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
+representations concerning the copyright status of any work in any
+country other than the United States.
+
+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
+immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
+on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
+phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
+performed, viewed, copied or distributed:
+
+  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+  most other parts of the world at no cost and with almost no
+  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
+  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
+  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
+  United States, you will have to check the laws of the country where
+  you are located before using this eBook.
+
+1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
+contain a notice indicating that it is posted with permission of the
+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
+the United States without paying any fees or charges. If you are
+redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
+Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
+will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
+posted with the permission of the copyright holder found at the
+beginning of this work.
+
+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
+any word processing or hypertext form. However, if you provide access
+to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
+other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
+version posted on the official Project Gutenberg-tm website
+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
+of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
+Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
+full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
+provided that:
+
+* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
+  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
+  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
+  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
+  within 60 days following each date on which you prepare (or are
+  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
+  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
+  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
+  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
+  Literary Archive Foundation."
+
+* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+  License. You must require such a user to return or destroy all
+  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
+  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
+  works.
+
+* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
+  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
+  receipt of the work.
+
+* You comply with all other terms of this agreement for free
+  distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
+Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
+from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
+the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
+forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
+Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
+electronic works, and the medium on which they may be stored, may
+contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
+cannot be read by your equipment.
+
+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from. If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium
+with your written explanation. The person or entity that provided you
+with the defective work may elect to provide a replacement copy in
+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
+or entity providing it to you may choose to give you a second
+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
+without further opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of
+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
+violates the law of the state applicable to this agreement, the
+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
+remaining provisions.
+
+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
+production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
+or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
+additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
+Defect you cause.
+
+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of
+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
+from people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
+www.gutenberg.org
+
+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
+U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
+Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
+to date contact information can be found at the Foundation's website
+and official page at www.gutenberg.org/contact
+
+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
+widespread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment. Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements. We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
+state visit www.gutenberg.org/donate
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations. To
+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
+
+Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
+Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
+freely shared with anyone. For forty years, he produced and
+distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
+volunteer support.
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
+edition.
+
+Most people start at our website which has the main PG search
+facility: www.gutenberg.org
+
+This website includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
+
+