diff options
| author | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-14 18:37:29 -0700 |
|---|---|---|
| committer | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-14 18:37:29 -0700 |
| commit | b23a96bcf5967b1d2de4d8efabda5a4f5a0307eb (patch) | |
| tree | 96b916dcdea35a959cc493af7991436295b8203e | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 44216-0.txt | 11369 | ||||
| -rw-r--r-- | 44216-h/44216-h.htm | 10349 | ||||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 43664 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i001hq.jpg | bin | 0 -> 137984 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 41964 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i002hq.jpg | bin | 0 -> 163914 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i003.jpg | bin | 0 -> 43654 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i003hq.jpg | bin | 0 -> 180469 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i004.jpg | bin | 0 -> 42810 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i004hq.jpg | bin | 0 -> 172083 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i005.jpg | bin | 0 -> 37896 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 44216-h/images/i005hq.jpg | bin | 0 -> 156352 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/44216-0.txt | 11759 | ||||
| -rw-r--r-- | old/44216-0.zip | bin | 0 -> 243014 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h.zip | bin | 0 -> 1275773 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/44216-h.htm | 10763 | ||||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 43664 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i001hq.jpg | bin | 0 -> 137984 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 41964 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i002hq.jpg | bin | 0 -> 163914 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i003.jpg | bin | 0 -> 43654 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i003hq.jpg | bin | 0 -> 180469 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i004.jpg | bin | 0 -> 42810 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i004hq.jpg | bin | 0 -> 172083 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i005.jpg | bin | 0 -> 37896 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/44216-h/images/i005hq.jpg | bin | 0 -> 156352 bytes |
29 files changed, 44256 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/44216-0.txt b/44216-0.txt new file mode 100644 index 0000000..635bf49 --- /dev/null +++ b/44216-0.txt @@ -0,0 +1,11369 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 44216 *** + +TÉLI ZÖLD. + +[Illustration] + +Téli Zöld. + +JÓKAI MÓR + +MŰVEIBŐL + +VÁLOGATOTT ELBESZÉLÉSEK + +AZ + +IFJUSÁG SZÁMÁRA. + +PEST. + +HECKENAST GUSZTÁV TULAJDONA. + +MDCCCLXII. + +Pest. 1862. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. + + + + +ROZGONYI CECILIA. + + +I. + +Csak tizennégy éves volt még Nagy Lajos leánya, Hedvig, s már két korona +kivánkozott szüzi homlokára, a lengyel és lithván. + +A korona nehéz ékszer! egykor sokkal könnyebb füzért hordozott a szép +királyi hajadon, – a szerelem rózsa-koszoruját. + +Még midőn csak hat éves volt a leány, országhóditó atyja elvitte őt +magával egy szomszéd tartomány udvarába; a mire ő oly jól emlékezett. + +Ott egy nálánál alig idősebb kis fiut vezettek elé, s azt mondták, hogy +ez lesz vőlegénye. A szép szőke gyermek kezét összefüzték az övéivel, +gyürűt cseréltettek velök, az oltár elé vezették s ott a két szép +gyermeket megeskették, hogy egymást holtig és örökké fogják szeretni. + +Este, az egész udvar láttára, fényes, kivilágitott teremben, harsogó +zenehang mellett, egy pompás menyegzői ágyba egymás mellé lefekteték a +két szelided gyermeket; – arczaik egymást érinték, – a szülők ott álltak +körül, gyönyörrel mosolygva rájuk, – a vőlegény kezét a menyasszony +nyakára fűzték, mondták nekik, hogy csókolják meg egymást, azután +elválaszták őket, – a gyermekférj elment Angolhonba, a gyermeknő vissza +Magyarországba. + +És mind erre Hedvig oly jól emlékezett. Azóta nyolcz évvel lett idősebb +a világ, a rózsaarczu gyermekből liliomképű hajadon nőtt fel, – a kora +ábrándok álmai meghalaványiták arczát. Valami titkos érzelem annyiszor +eszébe juttatá azt a napot, azt a képet, melyben gyermek-vőlegénye +szemérmetes mosolygással kis kezét nyakára fűzte, látta mindig a +mosolygó kedves arczot, hulló selyem szőke fürteivel, himzett +ingfodorral körülvéve, és oda képzelé magát is, fehér patyolat +köntösében, a halvány kék szalagokkal, s elgondolá, mennyivel szebb +lehet egy ily pillanat nyolcz év után. + +A szivébe oltott ábránd együtt nőtt fel vele. Az ártatlan gyermek lélek +játszó öröméből áterősült az, a sejtő szüzi kebel vágyó szenvedélyivé. +Gondolá, hogy milyen boldogok lesznek ők, a midőn még azt sem tudta, +hogy miért boldog az, a ki szeret. + +Egy napon a lengyel rendek követsége érkezék Budára, hol akkor Hedvig +anyja a fejedelmi lelkü Erzsébet ült az eddig csak férfit ismert királyi +széken, s a legifjabbik királylyánt kérte országa számára királyul. +Előbb kérte, azután követelé, végre daczos erőszakkal vivta ki őt az +anyai karok közül. + +Lengyelhonban akkor vad polgárháboru dult. A mint Hedvig megérkezék, +megszünt a harcz, a küzködő pártfelek hódolattal rakták csorba +kardjaikat az érkező szent elé s karjaikon, sziveiken vitték őt árva +trónjukra. + +A rózsakoszorunak hullani kellett a korona elől. Hedvig országot kapott, +de egy egész világot adott érte, keblének belső világát. + +A koronás szüz hirével viszhangzott minden ország, fejedelmek jöttek +érte, sziveiket, koronáikat lábai elé lerakni. A szüz várta vőlegényét, +kinek arcza élt szivében s vigasztalan bocsátá őket. + +Egy napon egy vad, férfias tekintetü, harczos ifju jelent meg a lengyel +fővárosban, kinek neve ijedelemmel tölté be egykor Lengyelországot, +annak leghatalmasabb ellensége, a lithván vezér, Jagelló. + +Egykor boszu, most szerelem hozta őt Lengyelországba. Népét és országát, +koronáját és szivét hozá ajándékba az ifju királynőnek. + +– Meg kell lenni,… mondának a rendek. Két egymást rontó nemzet egybe +forrása kivánja ez áldozatot. + +– Meg kell lenni;… monda az egyház. Egy pogány nép milliói térnek ez +által az egy igaz Istenhez. + +– Meg kell lenni;… monda a rokonság. A királyi család fénye egy uj +korona sugáraival növekszik. + +Csak a sziv nem szólt semmit. A merész, szilaj, fejedelem ifju, hidegen +hagyta azt, mig a várt halvány ifju képe midőn megjelent előtte, +szomoruan sohajta fel, talán soha sem látandja őt többet!? + +Végre, szent megnyugvással lelkében, elfogadta a lithván fejedelem +koronáját, de midőn fejére tették, mintha ágaival visszafelé forditva +hullott volna az szivére. + +Nemes önmegtagadással napot tüzött ki a menyegzőre, mely két ország +népét az ő szive árán fogja egyesitni, midőn a kijelölt nap előtt egy +messze földről jött lovas csapat érkezék Krakkó elé, – karcsu szőke ifju +volt a vezér. + +A zárva talált kapu előtt megálltak a lovagok, a bástyán a várkapitány, +Kurozvaki, megjelent: „mit akartok?“ kérdé tőlük. + +– Nőmért jöttem, szólt az ifju. Én vagyok Vilmos herczeg, Hedvig +királynőnek férje. + +– Csalatkozol ifju lovag, viszonza a castellan, – Hedvig királynő férje +a lithván fejedelem, Jagelló. + +– Hazudsz, ember! kiálta szenvedélyesen az ifju. Enyim volt ő, most is +az, s csak az égnek adom vissza. + +– Ugy szóltál, mint keresztyénhez illik. Az ég kérte őt vissza tőled +milliók földi és égi üdvére. Élj boldogul s térj el innen. + +– Nem lehet, mig vele nem beszéltem, csak egy szót, csak az ő szavát +hallhassam, én hallgatni fogok s meghalni szótlanul. + +– Kint fogsz okozni magadnak, kint ő neki, de megleend; viszonza +Kurozvaki, – holnap reggel jőj egyedül, kivánatod teljesülend. + +Másnap reggel megjelent a herczeg a várkapu előtt. Az most felnyilt +szavára, ott bekötötték szemeit s vezették utczákon, folyosókon +keresztül, végre egy márványos házba ért, – a távol viszhangból, mely +lépteire felelt, gyanitá, hogy egy nagy teremben kell lennie. + +Itt levették szemeiről a köteléket. Körültekinte. Egy nagy sötét +templomban találta magát, melyet gyéren világitottak az oltár +viaszgyertyái. + +A templom hátteréből egy ünnepies csoportozat közelített hallgatagon +felé, nők, férfiak; közepett egy halvány ideál alak, hófehér ruhában, +megtört tekintettel. + +Vilmos ráismere. Zokogva rogyott térdére. „Elfeledtél, elfeledtél“ +rebegé a közeledőnek. Hedvig oda lépett hozzá: „nyugodjál meg“, mondá +neki édes feledhetlen hangon, melynek angyal tisztaságát itt-ott +megreszketteté az indulat küzdő zaja. + +– Isten, emberiség, nemzetek kivánják, hogy boldog ne légy, s engemet ne +tehess azzá. Szerelmem, mely tied volt, népemé fog lenni ezután; a +boldogság, mit neked szántam, közöttük leend felosztva. Neked is vannak +népeid, helyettem szeresd azokat, tedd őket oly boldogokká, minővé +tettél volna engem. + +Az ifju herczeg nem tudott szólni; minden ifju reményeit egy pillanatban +el kelle vesztenie. Hallgatva rejté arczát két kezébe. + +A királyné kisérete zokogva állta őket körül. Maguk a vénnemesek is +törülgeték szemeiket s bámulva néztek az ifju szűzre, ki egyedül állt +ott félig mosolyogva, mint egy megdicsőült szent az oltárképen, mint egy +kedves halott, a ki körül sir minden ember, csak ő maga mosolyog. + +Azok közül, kik a herczegnőt ide kisérték, egy ifju pár félig elvonulva +látszott a fél homályu templom egyik oszlopzata mellett. Egy magas, +lenge szőke lyán, és egy délczeg, karcsu ifju. + +Kezeik egymás kezét szoritják, és szemeik a bucsuzó királynét nézik, a +ki oly nemes lemondással áll térdelő jegyese előtt, kitől örökre el kell +válnia. + +– Ah Száva, szól a szép szőke lyán suttogva; én nem tudom, mit sejtek, +de ugy érzem, mintha én állnék ott a királyné helyén. + +– És én, mintha magam, térdelnék ott előtted, a szomoru herczeg helyén. +Épen ugy nem tudnék szólni. Oh, nekem a szivem repedne meg, Cecilia. + +A két szerelmes ifju közelebb huzódott egymáshoz, mintha attól tartana, +hogy őket is le akarják egymás kebléről szakitni. + +Vilmos herczeg reszketve emelte föl arczát; szép nemes vonásaira +visszatért a nyugalom. A nemes elhatározás, a mely nagy lelkek sajátja, +olvasható volt homlokán. Odafordult a bájoló menyasszonyhoz: „csak egy +csókot, csak egy könyet“ rebegé megtört lélekkel. Hedvig oda nyujtá a +forró ajk elé hófehér kezét, s a köny ott ragyogott szemében. + +Akkor felszökött hirtelen térdéről a herczeg s fulladozva kirohant a +templomból. Az ajtónál megállt még egyszer: „élj boldogul!“ suttogá +Hedvig felé s azzal eltávozott örökre. + +Holta napjáig boldogtalan maradt. + +A királyné kisérete visszavonult a sötétlő templomürbe; a lépések +hangján kivül semmi sem szólt, csak ama karcsu ifju suttogá néha. +Cecilia! Cecilia! s ha aztán a leány megállt, nem tudott mit mondani +neki. Semmi, semmi, hebegé. Azt akarta megkérdeni tőle: mit érezne ő, ha +igy el kellene válnia? de nem merte kimondani, hanem egy oltár előtt +letérdelt, s ott azon imádta istent, hogy engedje neki ez órát örökre +ugy elfeledni, hogy soha eszébe se jusson többet. + +E közben feltárultak a nagy templom ajtai, kivülről, ünneplő népség +tolongott be egymásután, gyertyákat gyujtottak meg minden felől, a terem +kivilágosult, megelevenült; a hova szem láthatott, mindenütt eleven +emberfők s festett mosolygó angyalfők bámultak le karzatokról, +boltozatról; a megfakult falak szinehagyott aranyozásival élénk +ellentétben látszottak a mindenszinű zászlók, mikkel a mai nap ünnepére +a nép fölékesité szentegyházát. + +Künn harsogott a közelgő zene, s az eddig zárva tartott fő ajtó +megnyiltával belépett az udvari diszmenet; apródok, seneshallok, főpapok +és főnemesek tarka pompás vegyülete, melynek közepén egy magas délczeg +férfi jött, kissé szokatlan megilletődéssel arczán, a pogány fejedelem +Jagelló, ki először lépett keresztyén egyház boltozata alá s ismeretlen +áhitattal tekinte szét az ó templomban az uj vallás titkos hieroglyphain +jártatva szemeit. + +Hosszu gesztenye barna fürtei ideges vállaira omoltak, a mint hajadon +fővel az oltár elé lépett, hol három szent jel várt reá: a +keresztvizmedencze, a korona és mátkagyűrü. + +Az első uj eget nyitott meg előtte, a második uj országot adott neki; de +a mi több volt előtte, mint ország és mennyország, azt a harmadik köté +hozzá, a szép az áldott Hedviget. + +Háromszor hangzott a nép ajkairól a hosanna; először, midőn Jagelló +egyszerű fegyvertelen öltözetben letérdelt a medencze előtt, s göndör +fürtös fejét meghajtá a szent viz előtt; másodszor, a midőn homlokát a +szent chrysma nedve érinté s egyenkint adtak reá koronát, +bibor-palástot, országkardot és aranyalmát; de leghangosabban szólt +harmadszor az üdvkiáltás, midőn a bájoló szüz menyasszony jött felé +udvari kiséretével, halványan, magasztosan, mint egy égből leszállt +angyal. A krakkói érsek összetette kezeiket, legjobb áldását az égnek +imádkozá fejeikre. A történet igazolja: hogy az áldás foganatos volt. + +E perczben örömkönyűt sirt minden arcz, csak azok sirták a fájdalom +könyét, kik az előtt egy órával jelenvoltak a templomban a királynővel. + +Mig a királyi pár az oltár előtt állt, kiséreteik diszkört alakitának +körülök; a magyar és lengyel hölgyek, a magyar, lengyel és lithván +nemesek tarka élénk csoportozatot képezének az esküvő pár mögött. + +Legközelebb állt a királynő háta mögött a szép szőke hajadon, a +Szentgyörgyi Templin gróf leánya, Cecilia az akkori nemes hölgyek között +a legszebb a legnemesebb. Élénk, lelkes arcza bájoló volt azon szűzi +tulajdonával, hogy minden rátekintő szempillantása előtt elpirult, +szinte égni látszék, s ilyenkor nagy kék szemeiben valami oly rejtett +tűz sugárza elő, mintha a nappali égen jelennének meg futócsillagok. + +Pedig most is két arcz volt feléje fordulva, elválhatatlanul; két ifju +nem birta róla szemeit levenni, mintha egyiket sem érdekelné az egész +keresztelés, koronázás és menyegző. + +Egyik ifju a leánynyal szemben állt. Ez volt Cserni Száva, egy fiatal +lengyel nemes, még alig több mint gyermek s már is halálosan szerelmes. +A másik egy magas, daliás magyar levente, komoly, életpiros arczczal, +kinek szép nemes vonalmai már fölvették a férfi jellemet, s ki oly benső +megelégedéssel pillanta az épen mellette álló hajadon arczába. Ez ifju +volt Rozgonyi István. + +A lyán nem merte szemeit felvetni, s még is érzé, még is tudta, hogy két +oly égető tekintet éri arczát, mintha sugaraikat érzené rajta. + +A nászeskü végeztével Rozgonyi udvariasan nyujtá karját Ceciliának, mit +az reszketve fogadott el, mig háta mögött Száva lépteinek dobbanását +vélte hallani. A szentelt viz előtt találkozának. Rozgonyi megkinálta +vele a hajadont. Midőn az egy kezével belenyult a hideg vizbe, másik +kezén egy forró kéz heves szoritását érzé. Száva volt az, ki odahajolva +hozzá, halkan suttogá fülébe: + +– Mintha én térdeltem volna ott előtted. + +Nehány nap mulva Rozgonyi visszatért Magyarországba, – Cserni Száva a +király oldalán az orosz hadba távozott. + + +II. + +Sok, igen sok év folyt le e nap után; folyt a harcz minden országban, +hulott az ember, mint az őszi levél; kit meg sirattak, kit +elfelejtettek. + +Sirban volt már s csillagok között lakott az ifju királyné is, holta +után szentnek tarták s sirjához jártak imádkozni. + +A lengyel nép sokat küzdött jobbra balra szomszédaival, néha önmagával +is; s küzdésben néha ugy megfogyott, hogy egy-egy faluban nem maradt +egyéb, mint az özvegy és az árva. + +Egy késő őszi éjszakán egy magányos lovag üget a templini kastély felé; +zug, dörömböl a zivatar, a magas karcsu jegenyék hajladoznak a szél +alatt, a távol fasorok végén sötétlik az ősi kastély. Valamennyi ablakai +közül csak egy földszinti szobácskáé van kivilágitva. + +A lovag, mintha belől fáznék, összehuzza vállain zsinoros köpenyegét s +elmerengve poroszkál a begyepesedett uton, midőn gondolatai közül egy +szembejövő öreg pór üdvözlése kizavarja. + +A lovag megállitá paripáját s beszédbe elegyedett a földművessel. + +– Itthon van-e most Templin gróf? + +– Otthon van ő már rég ideje, jó uram; viszonza a pór. Sok esztendeje +már annak, hogy őt eltemettük. + +– Ki lakik most a kastélyban? + +– Mind elköltöztek belőle, ki az égbe, ki más hazába, csak az öreg +Marina lakik még ott. Itt vénült meg, itt akar meghalni. Ott világit +szobájának ablaka. + +A lovag sarkantyuba kapta paripáját s pillanatok mulva a kastély udvarán +állott. „Nyiss ajtót, Marina!“ szólt, a kis földszinti szoba ajtaján +zörgetve. + +A vén cseléd köhécselve tárta fel az ajtót; a jövevény hangja ismeretes +volt előtte, de a mint meglátta a magas fegyveres férfit maga előtt +állani, ijedten döbbent vissza az ismeretlen alak elől s szinte kiejté +kezéből a mécset. + +– Nem ismersz rám, jó Marina; – szólt nyájas hangon a jövevény; mire a +vén cseléd ránczos arczán valami örvendetes emlék mosolygása látszott +végig futni, még csodálatosabbakká kuszálva annak barázdáit; de az +megint elmult a mint a szóló arczába nézett, s némán rázta meg fejét. + +– Annyira meg kelle hát változnom? sóhajta a lovag. Én vagyok Cserni +Száva. + +– Te, te! sikolta a vén nő kitörő örömmel, megragadva a lovag karját, s +csókjaival boritva annak kezeit. Tehát te élsz Sztanisa, kit megholtnak +hittem, kit gyászoltam mind e mai napig. + +– Méltán támadt holthirem. A vladiméri csatában négy seb leránta +lovamról, ott elfogtak, elvittek Kiovba; a fogságból csak most +szabadultam ki, midőn a foglyokat kölcsönösen kicserélték. De szóljunk +most egyébről. Te tudod, hogy mi volt nekem legkedvesebb e világon. Hol +van Cecilia. + +– Oh, csak hogy élsz, csak hogy visszatértél; szólt a vén dajka szemeit +törülve; nem képzeled, mennyit sirtam miattad; bár egyszer álmomban +tudtomra adta volna valami angyal, vagy valami védszent, hogy nem haltál +meg, pedig annyit imádkoztam hozzájuk, hogy mondják meg. + +– Köszönöm, jó Marina. De most szólj arról, a miről én gondolkozom. + +– Igaz, igaz. Tudod, hogy a jó királyné meghalt; milyen áldott teremtés +volt; hogy szerette Ceciliát, akár csak az édes anyja. Szegényt, hogy +elválasztották kedvesétől, azért, hogy Jagellóhoz menjen nőül, – Cecilia +annyiszor elbeszélte nekem azt a jelenetet és én mindig sirtam rajta. De +megáldotta az Isten, – Jagellóval is boldog lett, s most már idvezült az +égben. + +– De szólj Ceciliáról. + +– Hiszen azt cselekszem. Hedvig királyné nagyon szerette őt, mindig +ohajtá, hogy őt boldoggá tehesse. Mert hiszen nem csak egy helyen terem +boldogság a földön. Ime a királyné is, midőn elhagyá örömeit, azok +helyett üdvöt talált. + +– De te megölsz engem félretéréseiddel. Szólj, mit tett Cecilia, midőn +azt hallá, hogy elestem? + +– Ne mondasd azt el velem. Sirt, kétségbe volt esve, megakart ő is +halni, ne kényszerits e napokra emlékeznem. Évekig gyászruhát viselt +miattad és zárdába akart menni. + +– És hol van most? + +– A királyné sajnálkozva látta a szép gyermek hervadását s mindent +elkövetett érte, hogy őt ujra felviditsa; elhordta magával utazni, a +fényes lovagjátékokba, miket sógora Zsigmond király adott: egy ily +leventés játék alkalmával egy délczeg ifju magyar lovag választá magának +Cecilia szinét, a violaszinű gyászt, s e szin mellett teteté a győztes +fejére a pályakoszorut. A lovag szép volt és merész. A királyné sokat +suttogott a leány fülébe. Az ifju nem sokára megkérte Cecilia kezét. +Templin gróf épen akkor haldokolt – a haldokló kivánsága volt, hogy +Cecilia menjen hozzá. S ki tagadhatná meg egy haldokló utósó kérését? + +– Tehát csak ugyan jobb lett volna halva maradnom. + +– Ne szólj igy Sztanisa; látod, Vilmos herczeg is meg tudott válni a +királynétól. + +– Emlékezem rá, most még jobban, mint valaha. – Szólj Marina: kinek +hivják azon embert, a ki elrablá őt tőlem? + +– Rozgonyi István. + +– Emlékszem rá. Egyszer láttam, de még egyszer fogom látni. + +– Mit akarsz Sztanisa? + +– Fel akarom őt keresni. Ha boldoggá tudta tenni, a kit én azzá tettem +volna, ugy áldja meg őt az ég, áldásomat hagyom nála; de ha általa +boldogtalan lett az, a kit én oly forrón szerettem, – ha ő durva, bántó +kezekkel nyul ahoz, a kihez én csak imádkozva mertem járulni: akkor +Isten irgalmazzon neki. Ha egy könyet fogok e nő szemeiben látni, csak +egyetlen panasztevő könyet, – megölöm azt az embert, Marina, – megölöm. + +A vén cseléd zokogva borult a jövevény kezére. + +– Most áldjon meg az Isten, én megyek egy országgal odább; szólt, +köpenyét vállára vetve a lovag s távozni készült. + +– Hová mennél késő téli éjszakán? maradj itt bár reggelig pihenni. + +Inkább pihenhetnék egy ostromlott várban, mint e házban itt, a hol +minden tárgy, minden ablak ő rá emlékeztet. – De mégis jer, vezess végig +a termeken. Szeretném még egyszer látni a tárgyakat, a mikhez ő közel +volt, bár köztük nem maradnék ezért a világért. Hadd lássam még egyszer +arczképét, a milyen volt akkor a midőn még az enyim volt. + +A vén cseléd vevé lámpáját és a kulcsokat s körülvezette Szávát a +kastélyban. + +A szomoru ifju itt-ott elmerengve megállt. – Emez ablakból szokott ő +kinézni, innen várta őt, mikor messziről jött. – Amott áll a szék, +melyen himzeni szokott, a himzőráma a falnak támasztva. – A por belepett +minden butort, a hárfa hurjai leszakadoztak, s réz kalitkából eltüntek +az énekes madarak, a virágcserepek asszú kóróit beszőtte a pók. A lég +maga is oly fülledt, oly nyomasztó. Semmi sem él itt. Még az ősök képei +is megfeketültek, mintha még a képek is jobb szeretnének már meghalni, +ha semmi sem él körül. + +Végre a kerti szobácskához értek; Száva keble nyugtalanul dobogott. +Annyi boldog óra kedves emléke éledt fel egyszerre fájdalmas szivében, +miket e kisded szobában töltött. Felnyitották, belépett. Eltakarta +szemeit, annyi emlék rohanta meg egyszerre keblét. S csak egyenkint +kezdte azután sorba nézni a tárgyakat. Mindenüve odaképzelé őt magát, +azon arczczal, melynek még csak az ő számára volt mosolya. Végre +meglátta arczképét, azt a nyájas szelid arczot, épen ugy, a hogy a +szivében meg volt tartva, azon szelid kék szemekkel; azzal a +rózsapirulással, azon ábrándos kifejezésü ajakkal. Még egyet lépett s +ott ijedten visszarezzent. A hely, mi ez arczkép után következék, üres +volt, egy levett ráma foltja látszék ott csupán. Ott az ő saját arczképe +állt egykor, kedvese mellé akasztva, s az most le volt véve onnan. + +Keserű elfogódással rogyott a lovag a karszékbe. „Hát még innen is +száműztek!“ Annyira el van vetve emlékem, hogy még arczképem sem lehet +az övéhez közel többé. – Isten veled jó Marina, te is elfelejtettél már +félig, felejts el most már egészen. + +A vén nő sirva kulcsolta magát az elsiető lovag kezére; „nézd mint zug, +mint dörömböl a zivatar“ kiálta a lovára pattanó után. + +– Hadd zugjon, dörömböljön. + + +III. + +Az ember szereti magának vetélytársát ugy képzelni, mint egy gyáva +haszontalan embert, kivált a szerencsés vetélytársat. + +Ki lehet ez a Rozgonyi? kérdé magában Sztanisa. Bizonyosan valami durva +dölyfös olygarcha, egy szeszélyes bitang kényur, a ki rablovára +fészkiből ijesztgeti a kényére hagyott jobbágy-népet; egy gyáva kéjencz, +a kinek orgiáit zsoldos sereg őrzé, kinek arcza csak a bortul tud +pirulni s elsápad, ha csatáról van a szó. + +Ilyen képet feste ő magában vetélytársa felől. + +Egy napon a lengyel király magához hivatta Sztanisát, legjobbik bajnokát +harczosainak, most már lublói kapitányt, kit azon időben szokásosan +diákra forditott néven Zavissius Nigernek neveztek. + +– Jösz, hogy elmenj; monda Jagelló a belépő ifjunak. A magyar és lengyel +trón kibékült egymással. Magyarországot veszélyes ellenség fenyegeti, az +ozman; segitenünk kell rajta, hogy megmaradjon. + +Száva leütötte fejét, arra gondolt: hogy ha Magyarország elveszne, +vetélytársa is ott veszne benne, és hallgatott. + +– A harcz már megkezdetett, folytatá a király, s szégyen lenne ránk +nézve, ha ott nem lennénk benne. A nikápolyi mezőn, hol tizenhárom év +előtt a frank és magyar sereg csatát vesztett, most ujra megütközének a +magyarok, és a nap diadala lemosta a gyalázatot a nikápolyi csatatérről; +az ozman hadvezér nyolczvanezer emberéből csak a testőreivel menekült +meg. + +A kard nyugtalanul zörrent meg Száva kezében. + +– A győzelem hősei: Losonczi László, a vajda; Marót, a magói bán, s az +ifju Rozgonyi István, mindnyája közt a legvitézebb. + +Száva arcza hirtelen lángra gyuladt e szavakra. Vetélytársának hire +villámként futott át lelkén s uj vágyakat teremte abban. + +– Én e nevekhez még egyet akarok adni, szólt tovább Jagelló, – e név a +tiéd, s arczod szinéből látom, hogy te e dicsőséget óhajtod és meg fogod +érdemelni. + +És valóban le lehete olvasni a bajnok arczáról azt az élő vágyat, mely +lelkében támadt: vetélytársával versenyt futni a vész és diadal +ösvényén. Nem várhatta, mig a vezérletére bizott dandárok elkészülnek, +rábizta azokat alvezére, Odrovánszky Petőre, s maga előre elment +Magyarországba. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Egy szép nyári alkonyon egy fekete mentés lovag, egyszerű sastollal +kalpagán, ügetett Dédes-vár felé, mely mintegy fél mérföldnyire látszott +az erdők között fényes bádogfödelü tornyaival s zászlós szélvitorláival +egy kerek volkán alaku halom tetején. + +Egy keresztut összejövetelénél egy másik lovag akadt hozzá, egyszerű +gombos dolmányban, lengő fehér kócsagtollal, nehány csatlóstól kisérve. + +– Áldjon a szent szűz, nemes lovag; szólitá meg a sastollas a vele +találkozót. Nemde, ez itt Rozgonyi vára? Rég volt, hogy Magyarhonban +jártam, nem ismerem ki magamat. + +– Fogadj Isten, bajtárs; viszonza a kócsagos. Melyik Rozgonyit keresed? +Lőrincz és János még a nikápolyi mezőn elestek. + +– Azt a Rozgonyit, a ki értök boszut állt, Istvánt. + +– Ugy légy üdvöz, az én vagyok. Szivesen fogadott vendége leendsz +házamnak. + +– Én lengyel vagyok. Győzelmeid hire hozott ide hazámból. Királyom +engedelmével zászlóid alatt akarok küzdeni. + +– Örömmel fogadlak. Nehány nap mulva ugy is indulunk Szerviába. Egy jó +vitézzel többen leszünk. + +– Te oly sürűn jársz csatába, pedig nőd van itthon, oly szép, oly +bájoló. + +Tedd hozzá: és olyan jó. + +– Boldog is vagy? + +– Két fiam van. + +A lengyel felsóhajtott. + +– S még is elhagyod őket, hogy a harczba menj? + +– Őket védelmezem ott is. Az ellenséget jobb nem várni, mig a kapuig jő, +hanem elébe menni. Nem a dicsőségért harczolunk mi, hanem azokért, a +kiket szeretünk. + +E beszéd-közben kiértek a lovagok az erdőből, mely a vár előtt terült, s +a tisztáson, mely zöld pázsitjával vevé körül a sánczokat, egy csoport +gyermeket pillantának meg, kik részint a közellátszó helység praedialis +nemeseinek, részint a várőrség csatlósainak fiai, ott a téren háborut +játszottak. + +– Nézd, az ott köztük az én nagyobbik fiam; monda Rozgonyi az idegennek. +A fiuk korán szoknak a háboruhoz. Nem csoda. Ily időben, mikor a pap is +oldalára kötött karddal megy misét szolgáltatni, s a földmüves +kaszájával majd füvet vág, majd hadakozik, lám a gyermekek is csatát +játszanak. Nézd kétfelé osztják egymást, az egyik lesz a magyar, a másik +a török. Emezeknek turbánt kötnek. Ah, de hiszen ez nagyon egyenlőtlen +harcz lesz; a magyar félen csak nyolczan vannak, mig amott tizenhatan. – +Az én fiam vezeti a magyarokat. Nos fiu, meglásd, mire mégy. Álljunk meg +és nézzük el, mit tudnak. + +A két lovag megállt az erdőszélben, a gyermekektől észre nem vétetve, a +csatlósok előre; Rozgonyi mosolygó örömmel nézte a kis csapat gyermek +háboruját. + +A magyar csapatnak három szinü selyem zászlója volt, a törököknek +félholdas lófark. A ki a másik lobogóját elveszi, az a győztes; ez volt +a kölcsönös hadijog. + +A török félholdat formált, a magyar egy négyszögöt. Jó hajlós fiatal +pálczák valának a fegyverek, vadalmával voltak tömve a vitézek zsebei; +ez vala a munitió. + +A bodzafa-tülkök rivallására felkiáltott a két sereg, a török Allaht +orditva, a magyar István királyt, s azzal elkezdének repülni a vadalmák. +Mint az igazi csatában, lövöldözés volt itt is az első, itt-ott koppant +a vadalma, de senki el nem esett még. + +Mikor a töltés elfogyott, riadó harczkiáltással rohantak a törökök a +magyar hadra, ez mintegy ötven lépésnyire bevárta őket, akkor megfordult +s el kezde futni. + +– Ne hagyd magad fiu, monda Rozgonyi mérgesen. + +De nem kellett azt félteni. A téren négy almafa állt, allja teritve +savanyu gyümölcscsel, a magyar had azok mögé vonta magát s akkor +hirtelen neki fordulva a rohanó ellennek, kemény tüzeléssel visszaverte +a támadókat. + +Azok visszavonultak lőtávolságnyira; ott haditanácsot tartottak, +hadseregüket kétfelé eloszták, az egyik ott maradt a lófarkkal az +ostromlottakkal szemben, a másik a hátuk mögé került s onnan támadt +rájuk. + +– No most mindjárt bekeritnek; kiálta Rozgonyi István, mintegy +önkénytelenül segitni akarva játékában. + +Ez azonban hirtelen hármat vitézei közül ott hagyva a vaczkor positió +közepett, kik irtózatos almakartácsolással tarták vissza a hátul +kerülőket, addig ő ötödmagával kirontott hősi elszántsággal a zászló +körül maradt figyelő hadtestre, s daczára az ellene intézett +vadkörte-zápornak, közé tört a zászlóőröknek, egyet kettőt a földre +terite közülök, a többit bajtársai foglalák el, mig ő maga a +zászlótartóval eredett birkozásba, s a lófarkat kitekerte a nálánál egy +fővel magasabb siheder kezéből. + +Ezzel vége lett a harcznak. + +– Helyes fiam, helyesen! kiálta Rozgonyi előnyargalva az erdőből. A fiu +meglátta apját s azzal hirtelen ratificálva a békekötést, örömrepesve +futott apja elé, a ki fölvette őt lovára s ölébe ültetve, össze-vissza +csókolá. + +– Legyőztük a törököt, – szóla kipirult arczczal a fiu. + +– De nagyon kevesen voltatok ti. + +– Hisz azért voltunk magyarok; viszonza a fiu büszkén. Mindig kevesebb a +magyar, mint az ellensége. + +Rozgonyi meg akarta simogatni fia kiizzadt homlokát, a gyermek azonban +mindig ugy forditá fejét, hogy kucsmáját jól szemére huzhassa; végre +kisült, hogy a homlokán egy jókora ütést kapott, melytől egy fél ujjnyi +vonás dagadt fel rajta. + +– Egy kis sebet kaptam, monda a fiu vidoran, midőn apja a rejtegetett +daganatot fölfedezé. Anyám ugy is azt mondja mindig: hogy hozzád legyek +hasonló. Aztán neked is van egy sebhely a homlokodon, már most nekem is +van, épen ott azon a helyen; most már anyám egészen hasonlónak fog +hozzád találni. + +A lengyel önkénytelen sohaja fájdalmasan hangza e vidám csevegés közé. + +– Nézd apám, szólt a fiu suttogva, ez az idegen, a ki veled jő, +könyezik. + +Rozgonyi oda fordult hozzá. + +– Tán neked is vannak gyermekeid, kiket otthon hagytál? kérdé tőle +résztvevő hangon. + +– Senkim, senkim a világon. A szél homokot futt szemembe. + +Ez alatt a várhegy alá jutottak a lovagok; a magas hegy tetejére +tekervényes csiga-ut vezetett; az akkori idők izletes pompájával épült +várnak mind a négy oldalán kiálló gömbölyü tornyocskák voltak, mulató +helyekül emelve. E tornyocskák egyikében a lovagok egy fehér hölgyalakot +pillantának meg messziről, a mint egy helyen a sürü bükkerdőből kiértek. +A hölgy fehér kendőjével látszék arra integetni. + +Rozgonyi sarkantyuba kapta lovát, a lengyel visszarántá a magáét. + +– Az ott talán a te nőd? kérdé elfogódott hangon Rozgonyitól. + +Rozgonyi fejével inte, mig fia kis kalpagját forgatva kezében, üdvözlé +vissza anyját. + +Az ut második kanyarodásánál ismét a másik tornyocskában láttatá magát a +nő, és igy sorban mind a négyet végigjárta, a honnan az érkezők elébe +lehete nézni, s mikor azok a felvonó hid elé érkeztek, már a nő ott állt +a kapuban s szende örömmel borult férje keblére, mig kisebb fia, kit +kezén vezetett, gagyogva ölelte át apja térdeit. + +– Nézd anyám, a törökre voltam! kiálta a nagyobbik fiu gyermekes +dicsekedéssel, az elrabolt lófarkat mutatva. + +– Én pedig most fogok menni; monda kedélyesen Rozgonyi. A király +kinevezett fővezérnek, megengedte, hogy seregeket gyüjtsek. A hadriadó +mindenütt viszhangra talált az országban; a legjobb vitézek utban vannak +a tábor felé; még más hazákból is érkeznek bajnokok; de im hol maradt +utitársam? – szólt széttekintve, midőn a lengyelt nejének be akarta +mutatni. + +A lengyel valahol elmaradt az utat rejtő bokrok mögött, ott megállt az +ölelkező férjet és nőt nézve és általuk nem láttatva. + +Az évek előtt karcsu halvány hajadon most délczeg amazoni alakká virult +fel; a rejtett tűz szemeiben meleg napsugárrá nyilt ki; arczán a szűzi +epedést a boldog nő szelid szenvedélye váltotta fel; a gyermeki, +hajadoni szépségek helyét a még kedvesebb női és anyai bájak foglalták +el. + +A lengyel lehajtá fejét s azon gondolkozott, hogy ne forduljon-e vissza? + +– Lovag! lovag! kiáltozá a kis fiu, vesszőparipáján elébe nyargalva. +Apám vár reád, azt hiszi elvesztél. + +A lengyel leszállt lováról, megveregette a gyermek arczát. + +– Apád lovának szárnyai vannak, monda neki könyező tréfával, az enyim +csak gyalog jár. – Azzal átadta lovát az odaérkező csatlósoknak, s +dobogó szivvel és égő arczczal hagyá magát a kis fiu által szülőihez +vezettetni, százszor elmondva magában az álnevet, melyet fölvett, hogy +el ne felejtse. + +Hanem arra nem volt szükség; Rozgonyi nem kérdezé vendége nevét s neje +szives üdvözlettel fogadá az ismeretlent. + +– Nem ismert rám, monda a lengyel magában keserűen, pedig én minden +vonásában most is látom hajdani menyasszonyomat. Ugyanazon szép szemek, +ugyan az a mosolygás, még tán szebb, mint akkor volt, virággá nyilva +mind az, a mit én csak bimbózni láttam. És ő boldog – s még csak nem is +gyülölhetem érte. Hisz rá nézve meg vagyok halva. + +A szép amazon férjével nyájasan beszélgetve, fölvezeté kedves vendégeit +a vár termeibe; ott kiültek az erkélyre, honnan az egész Sajó-völgyön +végig lehete látni, mely a méla holdvilágnál azt a tündéries csillogást +kezdé fölvenni, mely szint ad az éjszakának. + +Cecilia férje vállára támaszkodva, félig kihajolt karcsu termetével az +erkély korlátján; hosszu szőke hajfürteivel játszott az esti szellő; a +lengyel ott állt a boldog pár mellett összefont karokkal, s mélán +tekinte maga elé. Minő kietlen táj mondá magában; köröskörül puszta +erdők, a hegytetők nagy kopasz kövekkel koronázva, a szük sötét völgyben +semmi sem szól, csak egy fehér folyam bujdosik rajta nagy csendesen +keresztül; a távol Kárpátok aczél határt vonnak a látkörön; minő szomoru +vidék. + +– Nemde, lovag, – szólt a nő a lengyelhez, észrevéve annak hallgatását s +beszédre akarva hozni, – ön vidékünket csodálja; nemde gyönyörü táj ez a +mienk? + +E zöld illatos erdő itt a Bükk; ama sziklaóriás ott fehér homlokával az +Örvényköve, őseink áldozóhelye; e bujdosó ezüst patak itt alant a +Szinyva; s azok az ősz sziklakirályok ott messze, kik ezüst trónjaikban +sorban látszanak ülni, az Lengyelország határa, nemde gyönyörű táj? + +– Gyönyörű viszonzá a lengyel s kedve lett volna magát az erkélyről száz +öles mélységbe levetni. + +Annak, a ki boldog, gyönyörű minden vidék, a boldogtalannak zordon +mindenik. + +Ujabb vendégek érkezése hangosabbá tette a termeket. A környék főnemesei +megtudva Rozgonyi haza érkeztét, siettek őt, mint a magyarországi hadak +összes fővezérét üdvözölni, néhány óra alatt számos társaság szaporodott +össze Dédesen, mind az ország akkori legjobb, legbátrabb vitézei, köztük +nehány bajnok hirü praelatus is, kiket a vár ura és urnője együtt +fogadott el, s mint az akkori családias életrend hozta magával, az urnő +is részt vett a következett áldomásban, bárha a vendégek között kivüle +egy nő sem volt jelen. + +Lakoma fölött nemes illedelem vezérlé a vendégek mulatozását; beszédeik +tárgya eleinte merőben országos és vallási ügyek körül forgott, s midőn +egyszer megindult a kalandmesélés, s a kedvre derült férfiak, mint tarka +röppentyüket, eregeték anecdotáikat, ezeknek egyik sem adott arra okot, +hogy bármely szemérmes arcz elpiruljon hallásukra. + +A lengyel csendes volt és gondolkozó. Ott ült Cecilia mellett balról, +mig Rozgonyi jobbját foglalta el. A jó magyar urak azt hitték, hogy nem +tud magyarul, s a mit keveset tudtak lengyelül, elővették, hogy őt +beszédre hozzák, de egyes szavaknál nem birtak belőle többet kicsikarni. +Nem igy akarta ez őket látni, őt bántotta, hogy oly nyájas hozzá minden +ember, hogy Ceciliát mindenki oly tiszteletben tartja. Szerette volna, +ha durvák lettek volna hozzá, ha kötekedtek volna vele, hogy beléjök +veszhetett volna; leste, hogy mikor fog valaki egy illetlen szót +kiejteni, mely által Cecilia legtávolabbról is bántva legyen, hogy akkor +annak keztyüjét vethesse s bemutathassa, hogy egy szó miatt meg tud +halni érte. Mind hasztalan; a magyar urak figyelme az idegen vendég +iránt nem volt kisebb, mint tiszteletük az urnőhöz. + +Végre hozták a billikomokat. Most, most, gondolá magában a lengyel, a +bor elfogja oldani szenvedélyeiket, s megfeledkeznek magukról. + +De a bor is csak növelte lelkületükben, a mi szép volt és nemes. +Áldomásaik hazáért, dicsőségért hangzottak; győzelem és Magyarország +örök élte szentesité a fölemelt billikomot, s ha egy-egy pohár az +urnőnek szállott, annyi gyöngédség, annyi hizelgéstelen nemes +magasztalás volt a köszöntésben. + +Végre Rozgonyiné maga töltetett magának egy billikomot s azt fölemelve +oda fordult a mellette ülő lengyelhez, ki egészen elveszve gondolatában, +alig vette előbb észre, mint mikor a legcsengőbb hangon e szavakat hallá +magához intéztetni. + +– E pohár a lengyel barátság tartósságáért. + +S azzal Rozgonyiné koczczantásra tartá serlegét a lovag elé. + +Ez, mintha az ég szakadt volna rá, összerezzent; a vitézek körüle mind +fölugráltak székeikről, zajos pohárcsengés közt harsogtatva az urnő +áldomását, mig a lengyel a kábitó hangzavarban ámolyogva kelt +fölhelyéről s fölvéve serlegét, reszkető kézzel nyujtá azt koczczantásra +Cecilia felé. + +Rozgonyiné mosolyogva huzta vissza serlegét, kikerülve a koczczantást, +mire a lovag még nagyobb zavarba jött. + +– Üres pohárból akar ön velem áldomást inni? szólt kedélyesen mosolyogva +a hölgy, s inte egy apródnak, hogy töltse meg a lovag serlegét. + +A lengyel arcza égett, mintha fejében volna szive, s megtöltött serlegét +oly resignatioval ürité ki, mintha bürökkel lett volna az tele. + +Ez áldomás után Cecilia bucsut vőn vendégeitől s eltávozott körükből. + +A lengyel égve várta e pillanatot, hogy a férfiakkal egyedül +maradhatott. Látta őket mosolyogni, midőn Cecilia azt mondá „ön üres +pohárból akar inni?“ s lelkében égett a keserű láng, őrjöngő vágy, +egyedül maradhatni azokkal, kik nevettek, midőn azon nő, ki őt egykor +imádta, most annyira sem ismerte meg, hogy pohárral és tréfás +enyelgéssel fordult felé. A nő eltávozott; most már kezdődni fognak a +bacchanaliák, gondolá magában romboló gyönyörrel. A férfiak leiszszák +magukat, kötekedni fognak, elménczkedéseket teendnek Ceciliáról, +Rozgonyi el fogja azokat hallgatni, tán épen nevetni fog fölöttük, s +mint fogja ő akkor egész dühét keserű lelkének az egész társaság arczába +vágni s kiomló vérével adandja tudtára a feledékeny nőnek, hogy volt egy +ember, ki egykor érte élt, s ki most érte meghal. + +De ujra csalódott. Rozgonyiné távoztával a vendégek is mind fölkeltek +helyeikről, s a szokásos egészség-kivánás után eltávoztak az apródók +által kimutatott háló teremekbe. Őt maga a házigazda fogta karon s +kitüntető szivességgel vezeté háló szobájába. + +A lengyel magneticus iszonyattal érzé azon ember érintését karján, kit ő +egyszerre gyülölni és becsülni kénytelen. + +Háló szobájába lépve, Rozgonyi inte a követő apródnak, hogy a hozott +karos gyertyatartókat tegye az asztalra s távozzék, – azzal megmutatva +kész fekhelyét vendégének, szivesen megrázta kezét, boldog éjt kivánt +neki s távozni készült. + +A lengyel széttekinte a szobában; nyoszolyája fölött kardok, csákányok +függtek, átellenben vele három arczkép, melyeknek láttára a lovag +elkiáltá magát s hátra tántorodott, hogy a nyoszolya-mennyezet oszlopába +kellett kapaszkodnia. + +A távozó Rozgonyi, vendége kiáltását hallva, visszatért az ajtóból s +aggódva kérdé tőle: mi baja? + +Az folyvást elámultan tekintve a képek felé, reszkető kézzel oda +mutatott s alig érthetően hebegé: „e kép!“ + +– Ez arczkép itt szélről az enyim; szólt Rozgonyi magyarázó hangon. Az +ott középett nőmé, mint menyasszonyé. + +– De amaz ott! vágott közbe a lengyel, a legcsodálatosabb +érzelemhevüléssel mutatva a harmadikra, mely a nő arczképe mellett bal +felül volt, s egy ifju lovagot ábrázolt, mosolygó gyöngéd arczczal, +lengyel apród öltözetben. + +– Ez arczkép, szólt Rozgonyi komoly ihlettséggel, nőm egykori jegyesének +képe, kinek szerelmére örökké büszke lehet, s nem kell soha szégyelnie a +könyeket, miket halálának emlékére hullat. Hiszen hallhattad Cserni +Száva nevét; nemzeted évkönyveiben örök helyet foglaland az el; kit +szeretett a nő, irigyelt a férfi, rettegett az ellen, – kit lelke +erényei s harczi vitézsége kortársai közt legelsővé tőnek. + +– Megállj! kiálta közbe a lengyel kigyuladt arczczal, magánkivül ragadva +meg Rozgonyi kezét. Ne tovább! Ez arczkép enyim. – Én vagyok Cserni +Száva. + +Rozgonyi csodálat, öröm és meglepetés által elfogultan tekinte szótlanul +a lovag arczába, melyen azon örömteljes megszégyenülés pirja lobogott, +melyet nemes lélek érez magához hasonlók által legyőzetve. + +– Hiba volt tőlem nevemet kimondanom, szólt Száva reszkető hangon; de +nem türhettem, hogy nevemet dicsőitni halljam az által, ki nálamnál +nagyobb és nemesebb. + +Rozgonyi még mindig elfogódva szoritá vendége kezét. + +– Miért sirattatod magadat, hogy ha élsz? + +– Nem élek senkire nézve. Hadd legyen holt hirem ezután is. Elestem +becsületes harczmezőn, hadd nyugodjék ott emlékem; jól esik tudnom, hogy +azok, kik szerettek, megsirattak s nem felejtettek el. A feltámadás, +mely börtönömből ujra előhitt, uj alakot adott arczomnak; a világ nem +ismert rám s én sem a világra többé. Hogy még nevem se legyen ismerős, +azt is elváltoztatám latinra; most Zavissius Nigernek neveznek, Cserni +Száva meg van halva. Csak azért jött vissza a sirból, hogy meglássa azt +a hölgyet, kiről annyit gondolkodott, és ha boldogtalannak fogja +találni, boszut álljon érte, ha pedig boldognak látandja, megáldhassa +azt, ki őt azzá tevé. – A lengyel szavai mindig tompábban hangzottak. – +Rozgonyi, fogadd el ez áldást; egy halott áldása az, kinek üdvét vetted +el – s ki téged ezért szivéből megáld. + +A két férfi nem tarthatta magát tovább; zokogva borultak egymás nyakába +s hevesen, forrón ölelkeztek össze, könyeik sebesen folytak és e köny +oly jól esett mindkettőnek. + +– Most egy komoly szót hozzád Rozgonyi; szólt Száva indulat-kitörése +elcsendesültével. E szavaknak, e titoknak örökké rejtve kell maradniok a +világ előtt; de kivált egy lényre nézve. Te tudod, hogy kit értettem. +Soha se tudja meg ő, ne is sejthesse soha, hogy én még most is élek. Én +büszke vagyok azon becsülésre, mely engem mint holtat illet, s az élet +nem oly kedves előttem, hogy az emléket elveszitsem érte. Igérd meg hogy +soha sem fogod előtte e titkot elárulni. + +– Fogadom, lovag, de csak kölcsönben. Viszont te is igérd meg, hogy +megteended azt, a mire kérni foglak. + +– Egy van csupán, a mit nem tennék meg; ha azt nem kivánod tőlem, mást +mindent teljesitek. + +– Halld. Én holnap elutazom a csatába, mely ugy látszik, hogy általunk +megkezdve nem általunk fog véget érni. A harcz, melyet viselünk, annyi +bajnoknak került már éltébe, kik nálamnál jobbak, vitézebbek voltak, – +ki tudja, nem maradok-e én ottan? Valahányszor ellenség elé készülök, +egy gondolat szokta lelkemet háboritani: mi lesz nőmből, két apró +gyermekemből, ha én elveszek? kire maradnak itt? rokonaim kiforgatják +őket javaikból vagy gyülöletes mostohájuk akad s elpusztulnak. Érzem, ha +e gondolat nem bántana, vitézebb volnék. Szegény nő! Isten két férfit +mutatott számára, kiknek mind egyike oly hőn, oly igazán tudta őt +szeretni. Minő csapás lenne rá nézve, ha egyszerre elveszitené mind a +kettőt. + +– Attól tartok, szólt közbe Száva komolyan, hogy épen azt fogod kérni, a +mit nem teljesitendek. + +– Lovag te szeretted őt, szereted most is, mert őt elfeledni nem lehet. +Igérd meg, hogy mig én a csatából vissza nem térek, nem hagyod őt el, és +ha ott veszek, nem hagyod el soha. + +Száva hallgatva tekinte maga elé. + +– Egyikünk érdeke sem forog itt kérdésben, hanem az ővé, monda Rozgonyi. +Az ő sorsa ne legyen koczkára téve. Midőn érted viselte a gyászt, én +boldoggá tettem őt. Lehet, hogy én értem fogja majd viselni, de én +nyugodtan fogok alhatni a sirban, ha azt tudom, hogy te élsz. + +Száva elérzékenyülten szoritá meg Rozgonyi kezét, elforditva arczát, +mintha a lelkében támadó gondolatot akarná előle elrejteni, rebegé, nem +fogom őt elhagyni. + +Rozgonyi még egyszer megölelte nemes vetélytársát s azzal magára hagyta +őt. + +Száva lehajtott fővel térdelt le Cecilia arczképe elé s megcsókolá a +mosolygó kép kezét, s egész éjjel ott ült a három arczképen merengve s +valami nagy nehéz gondolattal küzködve magában, melynek még nem birt +határozott alakot adui. + +A szines ablakokon betörő hajnalfény még mindig ébren tünődve találta őt +s nem sokára hallá a távozó csapatok kürtrivallását, hallá, mint +dobognak a lovak a leeresztett hidon keresztül. Nem mert utánok nézni. +Érzé, hogy akkor nem lehetne elég erős, határozatát megtartani. + + +IV. + +A sors ugy akarta, hogy e két rokonfaj, a magyar és török, mely külön +mindenik képes lett volna a félvilágot meghóditani, ugy találkozzék +egymással, hogy a kölcsönös küzdésben örökké egymás erejét fogyaszsza. + +Folyt már a harcz a magyar és ozman között; Európa népei nézték +messziről; a kik távul estek, imádkoztak, hogy meg ne hallják a vad +pogány szavát; mig azok, kik a két harczos nemzet közé jutottak, majd az +egyiknek, majd a másiknak hódoltak meg, a melyik épen győztes maradt. +Utolsó vonaglásaiban volt már Szerbország is; egyik vára a másik után +esett el; pártoskodás, hűtlenség megbénitá erejét. + +Galambócz várában Lazarevics volt a szerb parancsnok; s mikor már e +váron kivül alig volt valamije a veszendő országnak, Lazarevics látva, +hogy azt ugy sem birja megvédeni, fölajánlá Zsigmond királynak +tizenkétezer aranyért. + +Zsigmondnál, mint a krónika mondja, mindig nagy szűke volt a pénznek; +igy történt, hogy a dobra ütött vár a pénzesebb árverő, az ozman kezébe +jutott, s mit a király tizenkétezer aranyon megvehetett volna, azt +később ugyanannyi ember életen sem vásárolhatta vissza. + +Galambócz a Duna mellett egy emeltebb parton épült bástyafészek, melyet +erőssé tesz az a helyzet, hogy hozzá közel sehol emelkedettebb pont +nincs. Azon időben, mikor még az ágyuk hatalma nem volt annyira +ismeretes, magas párkányos tornyai voltak a várnak, s az előtte +elkanyarodó Duna öblében egy természetes kikötő, a hol a gályák a vár +tornyairól minden oldalról megvédethettek. + +A hogy a vár a félhold uralma alá jutott, Zsigmond átlátva, hogy innen +mindig nyilt ajtaja lesz a töröknek Magyarországba ronthatni, – az +átelleni parton egy másik erősséget emeltetett, melyet később +Lászlóvárnak neveztek. + +A mint az ellenvár elkészült, Zsigmond összegyüjté hadait, s megindult +Galambócz ellen; az összes sereg vezérletét Rozgonyi Istvánra bizva, +mint kinek nevéhez akkor a hadsereg legjobban ragaszkodott. + +Lászlóvárra érkezve, haditanácsot tartatott a király, melyben a főurak, +– akkor mindegyik saját banderiumainak vezére, – személyesen +megjelentek. A sok aranytól csillogó ur között lehete látni egyszerű +szőrmezben egy pár püspököt is, az ércz mellvas keresztül csillogott a +fekete öltöny nyilásain. + +A fővezér, kit egyszerű ércz öltözetében alig lehete a többi +közlovagoktól egyébről megismerni, mint vezéri tollas botjáról, valahol +a többiek közé elegyedve foglalt helyet, szüntelen értekezve kémeivel, +nyargonczaival s alvezéreivel, mig a király udvaronczai folyvást +Zsigmond körül sürögtek, tréfálózva, nevetgélve, köztük a kegyelt vajda +Stiborice, kit mindenütt meg lehete ismerni nagy hasáról, mindig kaczagó +képéről, félig franczia, félig cseh, imitt-amott magyar, de tarka +öltözetéről s hires udvari bolondjáról, a kit mindenüve magával vitt, +még a haditanácsba is. + +A körülmények rövid összevetése után Rozgonyi a király elé lépett s +leteritve előtte a hely térképét, haditervét tanácskozás alá bocsátá. + +Az egész hadsereg a lászlóvári ágyuk födözete s az éj sötéte alatt +átkelendett a tulsó partra, ott a derék sereg körülveendé a várat, s mig +a közel halmokra fölállitott ágyuk annak bástyáit lerontják, addig a +csapatok felváltva csatázandnak a vár segélyére érkező +ozman-csapatokkal. A vár kelet felől levő bástyái a leggyöngébbek, az +ott törendő résen a láncsások rögtön ostromolni fognak, mig a nyugoti +oldalon a tömötten álló házakat szurok-kanóczokkal felgyujtandják és +kényszeritendik a várőrséget gályáikra menekülni. A további győzelem az +Istené. + +– A terv minden oldalról helyeselve lőn, csupán Beczko, Stibor bolondja +szólalt föl ellene. + +– Azt, hogy miként menjetek át, szépen elvégeztétek urak, már most +határozzátok azt, hogy hogyan jöttök vissza. + +A vitézek felkaczagtak a bohócz ötletére. + +– De tréfán kivül, vezér, szólalt közbe egy udvaroncz – arra nem +gondoltál, hogy ha az ellenség tulnyomó erővel talál ránk támadni, a +galambóczi gályák elzárhatják előlünk a visszatérést a Dunán. + +– Ha mi magyarok ellenségeinket akarnók számlálgatni, viszonzá Rozgonyi +nyugodtan, ugy jobb lenne visszamennünk Ázsiába, mert a magyar a mióta +itt van, mindig ugy állt és áll ellenségeihez, mint egy a tizhez. Ha +Amurát maga fog jönni, itt is király álland vele szemben. Máskor is +beszéltünk már vele, Isten segélyével most is elébe állunk: Zsigmond +király ugy is tartozik neki valamivel, a mit még nem fizetett vissza. + +A király találva érezte magát s hevesen kapott kardjához. + +– Jól mondád vezér, ugy monda, bár ugy lenne, hogy vele találkozzunk. A +szent szűzre! kedvem volna elébe menni, hogy ha magától nem jő. Holnap +ilyenkor ágyuink dörgése viendi neki hirűl, hogy itt vagyunk. Te +szállitsd át ma este a hadat, a legelső hajó engem visz át, s +meglátandjuk ki marad el királya oldala mellől. + +A király szavaira nagy lett a lelkesülés; a férfiak siettek magukra +adatni fegyverzeteiket; csupán Stiborzice csinált józan képet az +egészhez; ugy látszék, hogy mikor tanácsra volt szüksége, bolondjáét +szokta meghallgatni, mert ezuttal épen nem sietett a király oldala mellé +furakodni, a hogy azt egyébkor soha el nem mulasztá. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Alig szállt le az éj, midőn a szokatlan dübörgés, mit a hajókra +szállitott ostromágyuk okoztak, gyanitni engedé, hogy a magyar seregek +megkezdték a Dunán-átkelést; Galambócz bástyáiról néha egy-egy világitó +tűzgolyó lövetett fel a magasra, mely néhány perczre kétes tűzvilágot +vetett a környékre; a vörös ragyogványnál kitüntek a Duna fekete tükrén +egyik parttól a másikig evező nehézkes dereglyék, megrakva fegyveres +néppel, lovakkal, ágyukkal: de a várőrség nem akadályozhatá meg az +átkelést, mert a mint gályái a lászlóvári lövegek határába értek, rögtön +jöttek ellenük nagysüvöltve a lánczos golyók, mik megtilták az előbbre +haladást. Reggelre az egész sereg a tul parton volt, a csapatok a vár +körül elhelyezve, az ágyuk sánczkosaraik közé kiszegezve, a halmokon +köröskörül lobogtak a nemzeti lobogók, szűz Mária képével, a török +ijedelmére. + +Alig jött fel a nap, midőn azonnal megkezdették az ágyuzást, mig a +seregek csatarendben telepedtek le körül a mezőn, leczövekelt paripák +mellett. + +A király sátora a Dunaparton egy zöld halomra volt kifeszitve, honnan +végignézhetett az egész táboron. Ott ült Zsigmond udvaronczaival vigan +reggelizve, apródjai, fegyvereit s paripáját készen tartva, álltak +közelében. + +Alig tartott az ágyuzás néhány óráig, midőn a láthatáron köröskörül +egyes porfellegek kezdettek támadni, mikből lassankint fegyveres +csoportok tömegei lőnek kivehetők, a mik az ostromlott vár felé +közeledtek. + +„Jön a török!“ hangzék kivül. + +A király hirtelen föltevé ezüst sisakját, s kardját felövedzve +harczlovára szökött. + +Midőn sátorából kilépett, már ott állt Rozgonyi. + +– Három dandár jő ellenünk, monda a királynak, itt oldalt a Kiuperli +aga, szemben a thessaloniai basa, tul rajta a szultán Begler Bégje. Az +első csapat szedett-vedett csőcseléket hoz magával merő ijesztésül, a +középsőt én vállalom magamra, s ha végeztem vele, fölségeddel együtt az +utolsót fogjuk két tüz közé szoritani. + +A király helybehagyólag inte s maga a vezér által kimutatott helyre +indult, mig Rozgonyi tovavágtatott. + +A dob pörgött, a trombita harsogott mindenfelől, a lovagok felugráltak +paripáikra, a vezér végignyargalt a felállitott sorok előtt, s egy +nyargonczát azon parancscsal küldte az ütegekhez, hogy az ostromágyuzást +folytassák a vár ellen s a gyalogság állja el az alatt a kapukat, mig a +csata foly; – azzal neki indult a szemközt jövő thessaloniai basának. A +megtámadott török magához akarva venni az oldalt jövő Kiuperli által +vezetett aga seregeit, meghátrált a magyarság rohama elől, mit a +Kiuperli által vezetett rendezetlen csapatok veretésnek gondolva, +mielőtt rájuk kerülhete a sor, hanyatt-homlok elrohantak, s ez által a +basa seregeit is rendetlenségbe hozták, ugy hogy az kénytelen volt +gyalogságát cserben hagyva, a megüzött spahikkal a távolban keresni +menedéket. + +Ekkor Rozgonyi hirtelen ellenkező oldalra fordulva, a honnan a Begler +Bég sietett elé válogatott csapataival, midőn az épen szembe csapott a +király seregeivel, oldalt támadt a törökre s a Bég főzászlótartóját +saját kezével vágta le. + +– Rozgonyi! Rozgonyi! hangzott mindenfelől. A vérlepte mező futó, vagy +elesett törökkel volt tele s néhány óra mulva a mily sietve látszottak +közeledni a porfellegek a láthatáron, most oly sietve távoztak. + +A vezér takarodót fuvatott a harczolóknak, s azzal nyargalt vissza az +ostromló sereghez. Az egész csata alatt bömböltek a faltörő ágyuk, a +megütött sáncz után reszketett a körüllevő föld, a mázsányi kövek, miket +a szélüstök hánytak, mennydörögve hullottak le a várba. + +– Nem jól megy igy! kiálta Rozgonyi odaérkezve a lövegekhez, mik a +keleti oldal tornyait tördelték. Nem értitek a munkát, mind csak a +bástyák tetejét tördelitek, a helyett hogy az alját lődöznétek. Ide +azzal a kanóczczal! s azzal leugrott lováról maga állt a legnagyobb +sugárágyu mellé, s azt a legnagyobb toronynak irányozva elsüté. – +Nézzétek, minő rést ütött a falon! küldjetek egy lánczos golyópárt a +kapuőrök közé. Száz arany annak, ki a mecset tornyát eltalálja! – Ekkor +ujra mennydörgött a sugárágyu második lövése. A toronyőrök mind +lefutottak az ingadozó tetőről s a harmadik és negyedik lövésre +összedült az, omló köveivel betemetve a mély árkot, mely a vár körül +volt ásva. + +– Most rohamra! kiálta Rozgonyi, kezébe ragadva egy szűz Máriás lobogót +s a kopjások élén a tört rés felé futott, mindenütt elől rohanva, s már +elfoglalta a ledőlt elősánczot, midőn hirtelen lelkendezve fut elé egy +nyargoncz, kipirult arczczal jelentve: hogy Firuz Bég, a szultán sógora, +uj erővel közeleg a várhoz, a három szétvert dandárt is magához gyüjtve, +már látszanak zászlói a távolban. + +Rozgonyi boszusan tekinte szét. Ez esemény ismét félbeszakitandá az +ostromot. + +– A király már a sikon áll, szólt egy másik segéde, ki akkor érkezett. + +– Ugy nekünk is vissza kell fordulnunk, szólt Rozgonyi szomoruan, nem +ügyelve a szakállos tekékre, miket a várból reá lövöldöztek, s nehezen +látszott megválni a már elfoglalt bástyától; de a közelgő törökhad +zászlóit a környező füst közül is ki lehete már venni. + +E pillanatban rettenetes kiáltás harsogott fel a Duna felől „Jézus!“ és +„Allah!“ hangzék irtózatos vegyületben. Ostromlók és ostromlottak +meglepetve tekintének oda. + +A Dunán felülről egy nemzeti lobogós hajóhad uszott alá fegyveres +vitézekkel megrakva, mely egyenesen a galambóczi kikötőnek tartott, a +hol a török gályák álltak. + +Mindenki bámulva tekinte oda, senki sem tudta, hogy hol veszi magát e +hajóhad és ki vezérli? + +„Jézus, Jézus!“ hangzék ujra s az érkező gályák közül kibontakozott egy, +melynek minden vitorlája nemzeti szinű volt, árboczokon villogtak a kis +szalaglobogók. A hajó parancsnoka egy nő volt, hófehér ruhában, keblén +ezüst pikkelypánczél, mely karcsu amazoni termetét csipőig födözte, +sisakrostélya le volt eresztve, fehér kócsag lengett rajta. + +– Előre! Isten nevében! kiálta csengő hangon a nő, s a török-gályák közé +rohanva, a legelsőt, mely ellene állt, oldalt ütve, elsülyeszté, s a +mint a többi rárohant, azokat egy pillanatban oly irtózatos ágyutüzzel +fogadta, hogy a következő perczben az egész Duna holtakkal és romokkal +lön boritva. + +„Jézus!“ „Jézus!“ hangzott diadalhangon. + +A fehér nő inte kormánybotjával s azzal a kisérő hajók rárohantak a +zavart török hajóhadra; tüzesőként hullott a pusztitó görögtüz reájok s +a hulló szikrazápor közepett, mint egy tul világi bálványkép, állt a +magasztas női alak, vészt, pusztulást hozva a haza ellenségeire. + +Hajója mindenütt ott járt, hol legvadabb volt a viadal; tagjai heves +mozdulatáról lehete látni, hogy valami fanaticus tüz lelkesiti, dolgokat +cselekedni, mikre férfiak is büszkék lehetnének; fehér ruhája ugy +lobogott a szélben, csengő hangja kihallatszott a harczkiáltásból. + +Ki ezen asszony? Kérdezé mindenki bámulva. Még Rozgonyi is elfelede +mindent ez uj tünemény fölött. + +Nem sokára az egész törökhad lángokban állt, vagy el volt sülyesztve; +ekkor a rejtélyes nő horgonyt vettetett a Duna közepén, épen +Galambóczvárral szemben, s elkezdé azt ágyuival a Duna felől lövetni, a +hol az épen legkevésbbé volt védve. + +– Akárki légy, kiálta Rozgonyi, többet érsz nálamnál. + +A hajókon jött sereg ez alatt kiszállott a partra, s az ostromlók +örömujjongva ismerék meg bennök a lengyel király segédcsapatait, miket +egy fekete pánczélos lovag vezetett hosszu sastollal sisakján, melynek +arczvasa le volt zárva. + +Az ujon-érkezettek rögtön otthon találták magukat a csatatéren; vezérük +meglátva Rozgonyit, oda izent hozzá, hogy csak ostromolja tovább a +várat, ő az alatt majd foglalatoskodtatja az ellenséget. + +– Bizonyomra az ajánlat becsületes, szólt Rozgonyi, – elfogadom. S azzal +ujra felkapva a zászlót, kopjásaival megmászta a falakat, maga mindenütt +elől a hágcsókon, s midőn zászlóját a legelső toronyba feltűzte, bámulva +látta, mint küzd egy felől a fekete lovag az ellenség tulnyomó erejével, +egyenkint támadva meg annak dandárait s egyenkint legyőzve, mig másfelől +a Dunán álló hajóról mint rontatja le a fehér nő az ostromlott vár +bástyáit. + +Kik lehetnek ők? kérdé a körülállóktól. Nem ismerte őket senki, még csak +gyanitni sem tudta. + +Egy óra alatt el volt űzve Firuz Bég a sikról, a Dunán el volt égetve a +török hajóhad s a külvár el volt foglalva Rozgonyi által. + +A várőrség a szűk belvárba szorult, hova a rejtélyes asszony hajójáról +folyvást szurokkanóczos lángtekék repültek, s a viztől el levén +szoritva, ostrom nélkül is kénytelen leendett magát feladni. + +A magyarság diadaléneket harsogtatott már, a lengyelek összeölelkeztek +bajtársaikkal, Rozgonyi is sietett a fekete lovagot fölkeresni, ki oly +jókor érkezett a csatába. + +A fekete lovag épen akkor vált meg a királytól; Zsigmond a saját +nyakában függő sárkányrend érdem-lánczát akasztá a hős nyakába, ki még +akkor is vérrel és porral volt födve. + +– Légy üdvöz, lovag! szólt Rozgonyi, barátilag nyujtva jobbját a vitéz +elé; a harcz dicsősége, akárkik legyetek, a tied s azé az asszonyé. +Engedd, hogy barátaim közé számláljalak. + +– Az vagyok: mondá a lovag, sisakrostélyát fölemelve, – s Rozgonyi +bámulva kiálta fel: „Cserni Száva!“ + +Száva arczán valami rejtett öröm látszott derengeni, mig Rozgonyié +elkomorult. + +– Elfeledted igéretedet, hogy Ceciliát nem hagyod el, mig vissza nem +térek. + +Nem feledtem; tekints oda! szólt Száva a Dunán álló hajóra mutatva. + +– Ki ez az asszony? kérdé Rozgonyi szivdobogva. + +– Ez asszony Rozgonyi Cecilia! + +Rozgonyit az öröm magán kivül ragadta, nem tudott szólni, az indulat +rohama elfojtá keblét. + +– Megfogadtatád velem, hogy nem hagyom őt el, monda Száva mosolyogva; de +azt nem, hogy csatába nem jövök; én tehát magammal hoztam őt. + +Rozgonyi nyakába borult a lovagnak. Jer, jer, szólt, hadd lássam őt +közelebbről; minő délczeg, minő bátor! Istenem nem csodálom, ha a +győzelem mellé pártol. S ezzel a két lovag a part felé nyargalt, honnét +a hős amazont közelebbről lehete látni; de mielőtt odaértek volna, +szemközt jött rájok Péterfi Endre, a király segéde, s az örömtől +mosolygó Rozgonyihoz hajolva, fülébe sugta mogorva hangon: + +– Amurat maga jön ellenünk nyolczvanezer emberrel. + +– Jöjjön ugyanannyi ördöggel! Kiálta Rozgonyi büszke bizalommal; – +állunk elébe. + +– Magam is aztmondó vagyok, viszonza Péterfi; hanem a király hivat mind +kettőtöket sátorába. + +Rozgonyi kezével inte a távolból nejének, ki őt megismerve, csókot +vetett utána diadalmas kormánypálczájával; azzal siettek a lovagok a +király sátorába. + +Oly mosolygó, oly elégült arczczal lépett be mind a kettő, hogy szinte +megbotránkoztak rajtuk a már jelenlevők, kiknek arczain nagyon is józan +magábatérés látszott helyt foglalni. + +– Uram király! szólt Rozgonyi, miután látta, hogy más nem fogja a +beszédet kezdeni; – Isten irgalma ugy akarja, hogy diadalunk tökéletes +legyen s egy napon semmivé tehessük hitünk és hazánk ellenségét. Most +maga Amurát jő fegyvereink elé, még egyszer csatába hozva azon +seregeket, miket mi néhány óra előtt futni tanitottunk. Áldassék az +Isten neve, s teljesüljön akarata. Mi elfogadjuk a szent harczot, s ha +ma leszáll, nem fog többé a félhold feljőni Európa egére. + +Rozgonyi lelkesült szavai után halotti csend lön a sátorban. Az emberek +összenéztek s könyökkel taszigálták egymást, hogy szóljon már valaki; +senki sem akart. + +A király zavarodva nézett szét, hogy valaki feleljen Rozgonyinak, s +midőn mindenki leüté fejét és a hallgatás hosszura kezde nyulni, mintha +zavarát büszkeségével akarná palástolni, lecsapta hirtelen süvegét az +asztalra s daczos határozottsággal mondá. + +– Vezér, mi elhatároztuk, hogy rögtön visszavonulunk a Dunán. Tekintsd +határozatunkat parancs gyanánt és teljesitsd. + +Rozgonyit mintha a villám sujtotta volna le egéből, nem tudott mit +szólni e váratlan parancsra. + +Szótlansága feloldá a többi urak nyelvét: „Minek koczkáztatni oly +harczra a hadsereget, melyben mindenestül oda veszhet?“ morgának itt is +amott is. „Az idő roszul volt választva Galambócz ostromára.“ – „A +király életét nem szabad szerencséltetni.“ + +És valóban Zsigmond próbálta már egy párszor, hogy mit tesz az, ha egy +megvert sereg a folyóviznek szorul, s nem volt kedve még egyszer tört +buzával élni, minővel Cserey Balázs táplálta őt futása közben, vagy +hetekig bujdosni a tengeren egy rosz lélekvesztőn, mint a nikápolyi +csata után: s rögtön, mi előtt Rozgonyi szóhoz jöhetett volna, átküldé +Péterfit a szomszéd halmokról alájövő Amuráthoz fegyverszünet-kötés +végett. + +Részéről Galambócz ostromának abba hagyása volt igérve, miért viszont a +magyar seregeknek háboritatlan visszakelése a Dunán köttetett ki. + +Amurát két kézzel kapott az ajánlaton, ő több napokig nem lett volna +képes seregeit összegyüjteni, s Galambócz, a Duna vizétől megfosztva, a +jövő reggelen kénytelen leendett magát föltétlenül feladni. + +Péterfi erősen felkaftánozva tért vissza az elfogadott +fegyverszünet-kötéssel, noha nyilván ő is jobb szerette volna azt a +kaftánt adójával együtt megütögetni, mint magára venni. + +Rozgonyi komoly hallgatással engedelmeskedett a parancsnak, leszedette a +sok áldozattal elfoglalt bástyákról a kitüzött zászlókat, a nehéz +ágyukat hengereikre téteté s a parthoz rendelt dereglyéken elkezdé a +sereget visszaszállitani Lászlóvár alá. + +Busan, mogorván keltek hajóra a csapatok, a félig romba dőlt vár üszkei +még füstölögtek, s a Dunán csendesen usztak alá az elpusztult török +hajóhad egyes égő gályái. + +A lovasság már egészen át volt szállitva, a gyalogságnak is egy része, +csupán a lengyel csapat, a király testőrsége, s Rozgonyi lándzsásai +voltak még tulnan. A király, Rozgonyi és Cserni Száva, mint illett +vezérekhez, leghátul maradtak a visszavonulásnál. + +E perczben, mikor már ők is hajóra akartak kelni, irtózatos orditás +támadt köröskörül, a thessaloniai basa és Feruz Bég, boszutól ingerelve, +a kötött fegyverszünet hűtlen megtörésével rohantak a tulnan maradt +kisded csapatra. Amurát, ki soha adott szavát meg nem szegé, dühös +izenettel futtatá nyargonczait a hütlen támadókhoz, halállal fenyegetve +mindenkit, a ki vissza nem tér. De már akkor nem volt erő, mely a rohanó +árt visszatartsa többé. A durva csőcselék, melynek harczi becsületről +fogalma nem volt, veszett vadállati dühvel támadt a tulszorultakra. + +A király testőrei egy pillanat alatt el voltak vágva a dunaparttól s +maga Zsigmond körül lön véve e dühös félmeztelen alakoktól, kik a viadal +hevében lehánytak magukról paizst és pánczélt, s földön csuszva +furakodtak lova alá, annak térdeihez vagdalva handzsáraikkal. A király +férfiasan védte magát, a rálőtt nyilak lepattogtak pánczéljáról, s +ágaskodó paripája tiporva gázolta a felé közeledőket. E perczben +érkezett oda Rozgonyi. + +Paizsát elvetette a vezér s bal kezébe dárdát, jobbjába kardot fogva, +utat tört magának a királyig, ott dárdájával jobbra balra öklelve +széthányta a támadókat; s egy tágitó pillanatban kiugratott vele a +harczoló tömeg közől, s azzal hirtelen a Duna habjai közé szöktetve a +gyorsan oda érkező csónakok egyikére fölsegité a királyt, s a mint ekkor +ismét vissza akart fordulni a harczolókhoz, a paripa felágaskodott vele +s lovagjával együtt a folyam árjai közé zuhant. A hab összecsapott +fölötte. + +E pillanatban az oda siető Cecilia hajója alig volt már tőle néhány +evezőnyomnyira. A nő kiálta férje nevét, látta, mint merült el az a +vizben, s sikoltva rohant a hajó szélére, utána akarva magát vetni. A +vele levők visszatarták, s nehányan a jobb uszók közül leugráltak a +folyamba, Rozgonyit kiszabaditandók. + +Nehány percz mulva ismét felbukott az elmerült paripa, s a magyarok +örömsikoltva látták: hogy Rozgonyi is előtünik a ló serényébe +kapaszkodva. + +Néhány török arnauta ez alatt észrevevé a vezér veszélyét, szintén a +Dunába szökött szájába fogott késekkel, a menekülő után uszva. Itt a +magyar és török buvárok közt véres tusa keletkezett a viz között, a viz +alatt, összeölelkeztek, s le-lebuktak a viz alá, egymást késdöfésekkel +gyilkolva, s száz lépéssel odább bukott fel ismét az egyik, mig a +másikat holtan vitte odább a viz. + +E küzdés alatt Rozgonyi, neje hajójához ért, a kéz, mely fölsegité őt a +födözetre, Ceciliáé volt, a legimádottabb, a legbátrabb nőé; Rozgonyi +elfulladtan rogyott hölgye keblére, mindenki azt hitte, hogy elájult. + +[Illustration] + +E közben nőttön nőtt a zavar; a tul maradt magyar és lengyel csapatok +körül voltak özönölve az ozman hadaktól, egyes bajnok küzdött egész +vérszomju csapatok közepett. Csupán egy helyütt állt meg egy csomóban +nehány száz férfi, élükön a fekete lovaggal, kiket nem birt helyükből +kiverni az egész dühös had. + +Rozgonyi feleszmélt a csatakiáltásra. Széttekinte. Meglátta a küzdő +fekete lovagot az ellenség csapatjai közepett. „Niger, Niger!“ hangzék a +harczolók jelkiáltása. + +– Kardomat! Lovamat! kiálta Rozgonyi, talpra szökve. Utánam! + +– Mit akarsz? kérdé tőle ijedten Cecilia, ki ápoló kézzel segité őt +magához tériteni. + +– Nem látod ott azt a lovagot. Mindjárt ott vesz. + +– Isten legyen irgalmas lelkének. Derék vitéz volt. Ő vezetett utánad; +de te nem fogod őt megmenthetni többé. Halálod itt a hazának nem +használ, s élted az enyim is. + +– Az ő élte is a tied. E lovag Cserni Sztanisa. Paripámat elő! kiálta +Rozgonyi, s mig neje a fölfedezett név hallattára térdre rogyott, +Rozgonyi megsejdité paripáját a hajóhoz kötött dereglyében s leugorva a +födözetről, felszökött rá s parancsolta a legényeknek, hogy evezzenek a +parthoz. Ott kikapva egy csatlós kezéből a harczbárdot, födetlen fővel, +pánczéltalanul a mint volt, közibe tört a küzködő csapatnak. + +Rozgonyi! Rozgonyi! hangzék az ujra éledő magyarok harczkiáltása, mig a +hajón maradt nő, reszkető kezeit az égre emelve, térden állva imádkozott +a csataorditás halálhangjai közepett. + +Mint a neki vadult him oroszlán, rontott az ozman had közé Rozgonyi, +hullott a ki elébe akadt; a kit sulyos harczbárdja megütött, nem maradt +ideje lelkét Istennek ajánlani többé. Soha sem látták őt igy harczolni, +mintha nem is látná azokat, a kik előtte állanak, nyargalva vágtatott +keresztül a legsürübb tömegeken. Mint a gondolat, oly sebesen jutott el +odáig, a hol Száva küzdött. + +Gyalog volt már a fekete lovag, lovát leszurták alatta, paizsa össze +volt horpasztva, de bástya volt körülötte holttestekből s egyenes +kardjával nyugodtan viaskodva oszta jobbra balra halálcsapásokat. + +– Firuz! Firuz! orditá a törökség, s egy roppant óriás jelent meg nehéz +harczparipán, emberfő nagyságu buzogányát forgatva kezében. + +– Én vagyok Firuz Bég! orditá rekedt hangon a török, Száva ellen törve. +Tudd megmondani a más világon kutya, hogy ki volt az, a ki megölt. + +– Ide fordulj! ordita e pillanatban egy közbetörő lovag, hajadon fővel, +szétszórt hajakkal; véres harczbárdját csapásra emelve. A török paizsát +tartotta ellene; a lezuhanó csapás kétfelé szelte azt, s az óriást +válltól nyeregkápáig hasitva, lovastól együtt halomra döntötte. „Én +vagyok Rozgonyi!“ kiálta a lovag a lehulló törökre s használva a rémülés +pillanatát, mely a török sereget az óriás összeestével elfogta, oda +szökött Száva mellé, azt karjánál fogva óriási erővel felkapta lovára, s +magához szoritva nyargalt vele vissza a part felé, lehuzva fejét az +utána repülő nyil és kopja zápor elől. + +– Ide, ide kiáltozák a parthoz érkező csónakokból; a király saját +hajóját is elküldé a vitézek megmentésére. De első volt mindannyi közt +Cecilia, ki csónakával a parthoz evedzve, oda várta dobogó kebellel az +érkezőket. + +Szerencsésen eljutottak a parthoz. Rozgonyi leszökött lováról s beugrott +a készen álló csónakba. Cecilia megölelte őt és megcsókolá, s akkor +Száva felé fordult, s kezét felé nyujtva édes vigasztaló hangon mondá +neki: „Légy üdvöz szegény Száva!“ + +A lengyel megdöbbenve lépett vissza a csónaktól e szavakra, szomoru +szemrehányással fordult Rozgonyihoz: „Te megcsaltál, elárultad előtte +nevemet, most én is megcsallak téged,“ s azzal hirtelen, mielőtt valaki +meggátolhatta volna, felszökött Rozgonyi paripájára, s visszarohant az +ellenség közé. + +– Megállj Száva, kiálta utána Rozgonyi, ki gyalog maradt a csónakban. +Hasztalan. Néhány pillanatig hallatszott még a harczkiáltás. „Niger! +Niger!“ azután mindig csendesebb lett s tovább hömpölygött a zaj. Az +utósó kard villogott még nehány perczig az utósó bajnok kezében, végre +az is lefeküdt az ellenségei holttestéből vetett ágyra. + +Cecilia el akarta rejteni könyeit. – Hadd folyni őket, – mondá Rozgonyi, +– látod, hogy mindenki sir, pedig senkit nem szeretett ugy, mint téged. + + + + +SOLIMAN ALMA. + + +I. + +A zultánnak örömünnepe volt. + +Egyik diadalhir a másikat érte. Szárazról és tengerekről, a világnak +mind a négy része felől győztesen tértek vissza az ozman hadseregek. + +A föld leghatalmasabb királyai hajoltak meg a félhold hatalmától s +követeik meghódoló ajándékkal várakoztak a magas kapu előtt. + +Egész Sztambul viszhangzott a diadalkiáltástól, a muezzim szava helyett +uj még uj örömhir kiáltotta meg az órákat. A nép betöltötte az utczákat, +a nők tarka csoportokban ültek ki a házak tetőire, a gyermekek +felmásztak a házak mellé ültetett platánokra s riadozva zúgták +szakadatlanul Solimán nevét. + +Az Aja-Sofia templomától egész a Solimanje-mecsetig, hosszu kettős sort +képezének a felállitott janicsárok ezüsttől csillogó rendei; a közbeeső +ut hosszan be volt vonva a legdrágább perzsa szőnyegekkel. + +A két mecset között állt Mahmud siremléke, zöld és fehér corynthi +márványoszlopokból emelve, melynek aranyozott rácsozatán keresztül a +thúja és czyprus sötétzöld bokrai s a rózsa és jázmin eleven virági +kandikáltak elő. + +Átellenben e ragyogó keleties siremlékkel állt egy szomorubb épület; +elevenek sirja, a statusbörtön, melynek szűk ablakhasadékain halavány +holteleven arczok sáppadoztak ki a napvilágra. + +Minden ember ujjongott, örűlt, remélt, a pórnép pénzszórásra gondolt, a +katona sokszorozott zsoldra, a papok uj templomokra, a hivatalnokok +előléptetésre, és a foglyok szabadulásra. + +Az idő gyönyörű volt. Kelő nap, keleti égen; egy elmult éjszakai eső +után a czyprusok illata ülte el a levegőt, az arany félholdak sürűen +ragyogtak a hattyunyaku minarettek tetején. + +Egyszerre megdördűltek a serail ágyui, hirdetve: hogy a zultán megindult +a diadalmenetre, a bömbölő hangokat sokszorosan adták vissza a távol +hegyormok és a közel nép ajkai. A harsogó tábori zene mindig közelebb, +közelebb jött, kisérve egy szakadatlan üdvözlő orditástól, mely nyomrul +nyomra támadt, a hol a zultán végig haladt. + +Az egész roppant város élni látszék, a régi omladozott palotákon, mik a +görög császárok idejéből maradtak meg s a körűlök halmozott apró +faépületek tetőin tarka néptömeg lebegtette hosszu kendőit, a sötétkék +Bosporus árboczerdeje, a csonka szobrok mik a házak körül fölmeredeztek, +a három összefont kigyó szobra a Hebdomon palota mellett, a sirkertek s +a legtávolabb hegyek is ujjongó, tolongó néppel voltak megrakva, csak az +Aja-Sofia mutatott sötét élettelen képet óriási kúptetejével, és a még +sötétebb börtön. + +A zaj, az üdvkiáltás, a tábori zene mindig közelebbről hangzott, – egy +pillanatra elcsendesűlt, midőn a zultán a Sofia templomhoz érve, ott +lováról leszállt s ájtatoskodni betért a mecsetbe. Azután ismét ujra +kezdődék a zaj és tolongás. Jött a végeláthatlan menet; elől a csatákból +megtért katonaság, mindennemű phantasticus fegyverzeteikkel; itt +fényesre csiszolt paizsok, középen kiálló tőrhegygyel, gömbölyű sisakok, +szeges buzogányok, amott turbános nép, lengő kócsagtollal, gyöngyökkel +rakott forgók, bogláros övek, görbe kardok; majd czirkasz lovasság +pikkely-pánczélokban, tegezzel, puzdrával, hosszu, villogó hegyű +dárdákkal s tekenős paizszsal, arany-szegekkel kiverve; ismét puskás +hadak, nehéz ezüsttel vert hosszu lőfegyverekkel, fejükön vörös fesz, +hosszu kék czafranggal; majd a testőr spahik, selyemmel himzett keleties +öltönyükben, arab ménekein, fegyvereik markolatja smaragd- és rubinttól +ragyog; utánok, a tábori zenészek, csodás alakzatu réz-kürtjeikkel, +dobjaikkal, csengetyüikkel s mind e tarka csoport között a felül lengő +koszoruzott lófarkak, félholdak és szines lobogók. + +A katonaság után jöttek a hadi zsákmánynyal megrakott tevék csoportjai, +szerecsen fiuktól vezetve. A felhalmozott drága edények, ragyogó +boglárok és fegyverek egymásra hányt tömegében három kirabolt ország +kincseit lehete szemlélni. + +A nép még kisérte szemeivel a feltollazott és csöngetyüzött dromedárok +sorait, midőn ismét uj jelenet vonta magára figyelmét. + +Két roppant elefánt közelgett, ormányaikban pálmaágat tartva, s a +hátukon vitt biborral és keleti shavlokkal beaggatott tornyocskákból két +csausz hányt arany és ezüst pénzt tele marokkal a tolongó nép közé. + +A pénzdarabokon czivódókat majdan a diadalszekerek dörgése választá +szét, mik négy fehér lótul vonatva a harczban elfoglalt zászlókat +hozták; utánuk jöttek a Bayadérek, karcsu tánczosnők, piros rózsával +koszoruzva, eszményi öltözetekben, miknek habkönnyü kelméje oly +átlátszó, mintha ködbűl volna szőve; szökdelő lábaik alig látszanak a +földet érinteni, mig a csengetyűs dobok, miket fejük fölött összeütnek, +ugy összehangzanak szemeik vad villanásival. + +Utánuk jött az imámok és dervishek hosszu bus csoportozata, vezetve a fő +Ulemától, csodás tagjártatásokkal s még csodásabb énekléssel. + +Végre jött maga a zultán, vezéreitől környezve. + +Fejedelmi öltönye himezetén Persia kimeritette művészetét, ragyogott +turbánján és fegyverzetén rubin és gyémánt, de semmi sem volt rajta oly +fejedelmi, mint hosszu hófehér szakálla és semmi sem ragyogott ugy +rajta, mint villogó tűzszemei. Előtte vitte egy főcsausz hófehér paripán +a próféta zászlóját. + +A körüle lovagló basák kelet minden pompájában ragyogtak, csupán egy +volt mindannyi közt egyszerü vas fegyveröltözetben, semmi gyémánt, semmi +kashmir rajta; egy délczeg dalias férfi, ki a zultán jobbján lovagolt, – +Ibrahim, a nagy vezér. + +A zultánt riadó örömkiáltással fogadta a mozlem nép, mindenütt a merre +járt, s a „Solimán!“ kiáltás közt sürűn lehete hallani e nevet is: +„Ibrahim!“ + +A zultánt követték háreme kedvencz hölgyei a Kislar Agától vezetve, a ki +utálatos fekete vén ember volt s valamivel kevesebb mint férfi. + +A hölgyek mind aranyozott palankinban vitettek, legelől egymás mellett a +Sultana-Valideh, a zultán anyja, s a Sultána-Aseki, Solimán kedvencz +neje, utánuk a többi hölgyek, a zultán nejei és leányai, mind valami +fényes ragyogó fátyollal leteritve, mely ugy tűnt fel arczaikon, mintha +félig átlátszó aranynyal volnának fedezve. + +A menet után ujra az elébbi sorozat ismétlé magát, dervishek, almék, +diadalszekerek, pénztszórók és tarka fegyveres nép. + +A mint Solimán Mahmud siremlékéhez ért, ott megállt, feltáratá annak +aranyozott rácskapuit. Intésére nyolcz fekete rabszolga félreháritá a +czypruslombokat, mik a szőnyegekkel teritett mausoleumot elfedék, másik +nyolcz egy nagy márványlapot emelt fel egy rejtett mélység nyilásáról s +ekkor egy aranycsapot megforditva, a mely üregből roppant vizoszlop +lövelt föl, szivárványszineket vetve körül a rásütő naptól. Egy szökőkút +volt az, melylyel Solimán népeit meglepé; a legnagyobb jótékonyság kelet +forró éghajlata alatt. + +A meglepett nép kitörő üdvkiáltással fogadá a zultán kegyét, ki ekkor +balra fordulva, hol a sötét épület állott, inte a tömlöcztartóknak, azok +föltárták a csikorgó kapukat s a börtön szomoru lakóit megszabaditva +lánczaiktól, kibocsáták mind a tomboló tömeg közé, az élő napvilágra. + +Az üdvkiáltás még egyszer oly magos lőn. Solimán tovább lovagolt, szemei +még jobban ragyogtak, mint egyébkor. Egy köny ragyogását lehete bennök +látni. + +A Solimánje mecsethez érkezve a zultán, leszállott lováról, leteritteté +szőnyegét, leborult imádkozni, melyet buzgóan végezve, megtörlé kezével +arczát, meghajtá magát jobbra és balra a két láthatlan angyalt +üdvözölve, kik török hit szerint az imádkozó mellett két felül állanak, +s azzal átadta Ulemának és imámoknak az uj templomot, melyet akkor +épittetett, márványnyal és mozaikkal kirakva s arabeskekkel kifestve. + +Minél tovább ment, az örömkiáltás annál jobban nőtt. A nép, mely az +elszórt pénzt fölszedé, s az uj szökőkút kristályvizét izlelte, a +foglyok, kik börtönükből kiszabadultak, s a papok, kik uj templomot +kaptak, mely pompában s a Korán mondatai nagyszerűségében, mik fekete +márványra aranybetükkel voltak vésve, még az Aja-Sofiát is fölülmulta, +és a katonák, önmaguk látásától ittasak, nem szűntek meg Solimán nevét +viszhangoztatni. Az erkélyekről hullókoszoruk zápora boritá utját s a +hölgyek illatos viz harmatát hinték le rá. + +Itt jutott vissza a serailba, melynek ajtai bezáródtak a tömeg előtt, +csupán a zultán kiséretét, papjait és hárem hölgyeit bocsátva keresztül, +mig a nép a kapun kivül maradt, uj örömhirt várva az erkélyen +megjelenendő kikiáltótól. + +A diván gyöngyházzal kirakott teremében trónja párnájára ülve maga elé +szólitá Solimán országa legfőbb embereit, s egyenkint mindeniket külön +megajándékozá s magasabb hivatalra emelte. A hirnök minden uj kinevezést +trombita-harsogás mellett adott tudtul a népnek, s a nép harsogó +kiáltásban adá tudtul öröme nagyságát. + +Mindenki beteljesülve látta vágyait. E nap örömnap volt mindenkinek, +mely a legmerészebb reményeket gyümölcsözőkké tette. + +Csupán egy volt még hátra, ki jutalmát el nem vevé: Ibrahim. + +Őt hagyta legutoljára Solimán. + +Mindenki feszülten leste, mi tisztelet várhat arra, a ki már +legnagyobbat elérte, a mit a zultáni koronán alul birni lehet s midőn a +zultán maga elé szólitá Ibrahimot, mindenünnen irigy szemek tekintének +felé, ohajtva, hogy hulljon le az, a mi már magasabbra nem mehet. + +A zultán szeretetteljes arczczal tekinte Ibrahimra. + +Országom nagyjai közt legnagyobb vagy Ibrahim, szólt a nagyvezérhez, im +én téged még nagyobbá teszlek. – Ime összegyült agák, bégek, basák, +padishahk és imámok, hajoljatok meg Ibrahim előtt; én őt fiammá fogadom, +ki divánom vánkosán jobb felől fog mellettem ülni. Hirnök kiáltsd ki a +népnek, hogy Solimán Ibrahimot fiává nevezte ki. + +A nép örjöngő örömkiáltása megreszketteté a palotát, s a divánba gyűlt +országnagyok mellükön keresztbevetett karokkal hajoltak meg Ibrahim +előtt, ki szomoruan sohajta fel s szemeit a földre szegzé. + +– És hogy ne csupán név szerint légy fiammá fogadva Ibrahim, ime lépj e +rostélyzathoz és nyisd fel azt. + +Az agák szöktek Ibrahimot megelőzni a szolgálattételben. Solimán +intésével visszatérité őket: „egyedül Ibrahimot illeti annak felnyitása“ +monda. + +Ibrahim oda lépett a rostélyhoz, felnyitá azt, a rostélyon tuli nehéz +selyem függöny kétfelé vált s a rejtekből egy csodaszép hölgy lépett +elő, egy karcsu eszményi alak, rózsaszinü kaftánkában, oly lenge, oly +aetheri, hogy az ember szinte fél, hogy eltörik az öleléstől. + +Ibrahim a fátyolon keresztül is megismeré a kedves szép gyermeket; +gyakran látta őt meleg nyári estéken asszonyaival a Hellesponton +hajókázni s nem egy szerelmes szót váltott már vele titokban. + +– Ahidalla! rebegé, reszketve szerelem- és meglepetéstől. + +– Ő leányom, ki által fiam leendsz. Monda a zultán gyöngéden, s a +divánjához járuló gyermek arczáról föllebbenté a könnyü fátyolt. + +Ah, minő szépséget takart föl akkor! Ez arcz az ezeregyéjszakai tündérek +egyikére emlékeztetett, kik hivatva voltak az embereket őrültekké tenni +a gyönyör által Ibrahim térdére rogyott, ugy fogadta keblére az imádott +hajadont, s a körülállók egy gondolat volt olvasható; e gondolat: hogy +Ibrahimnak meg kell halni. + +Ennyi gyönyör, ennyi dicsőités több volt, mint elég arra, hogy életével +bünhödjék érte, a ki azt elfogadta. + +Solimán nem látott örömkönyeitől, Ibrahimot szerelme tette vakká, de a +nő szemei mindig ébren vannak, midőn szerelme tárgyát veszély fenyegeti. + +A zultán összecsókolá kedvencz gyermekét s ölébe ültetve, hizelgő hangon +monda neki: „kérj tőlem a mit tudsz, e perczben ha országom felét +kérended is, megadom.“ + +Ahidalla apja térdeihez borult s reszkető hangon szólt. + +– Atyám, hatalmas zultán, mindent adtál nekem, a mi e földön boldoggá +tehet, nincs mit kivánnom egyéb, mint hogy e boldogságom tartós legyen. +Azért igérd meg nekem azt, és esküdjél meg reá, hogy férjemet Ibrahimot, +akárki és akármit mondjon is egykor felőle, soha megöletni nem fogod. + +– Mi jut eszedbe ez órában leány?! kiálta fel Solimán elszörnyedő +arczczal. + +– Ne légy irántom haragos oh atyám. Én tudom: hogy a nap, miután delet +ért, aláfelé megy. Sokszor láttam palotádban ismerős boldog arczokat, +mik jó kedved napvilágában ragyogtak; hallottam másik éjjel bevarrott +zsákokat nehéz terheikkel a tengerbe hullani s a boldog kegyenczeket nem +láttam azontul körüled. Néném egyikét nem rég Ajasz basának adtad nőül, +a ki első volt kegyenczeid között, nem rég Ajasz basa a magyarok által +megveretett, s azóta néném szürke gyászruhát visel, s ha férjét kérdik +tőle, könyez. Oh atyám veszélyes ott lakni, hol a villámok teremnek. Te +nekem kérni hagytál országaidból, én nem kérek tőled egyebet, mint hogy +ne öld meg azt az embert, kit most fiadnak fogadtál s kit legjobban +szeretsz. + +Solimán elkomorult; tekintete az alatt mig leánya beszélt, néma +szemrehányással járt végig udvarnokain, kiknek örök cselszövényük egymás +közül a legnagyobbakat megbuktatni, annyi áldozatot juttatott eszébe. +Ahidalla leborult atyja ruhájának szegélyét csókolni, Solimán pedig inte +az Ulemának, hogy hozza elő az Alkoránt. + +Az Ulema lassu léptekkel közeledék a zultánhoz, a nehéz zöldboritéku +szent könyvet hozva két kezében, hosszu sovány arczán semmi vonás sem +változott, ugy nyujtá a Koránt Solimán elé. + +A zultán fölkelt, jobb kezét a Koránra tevé, baljával leánya kezét fogta +meg. Az udvarnagyok leborultak a földre, homlokaikkal a padozatot +érintve, s azon helyzetben maradva, mig a zultán esküvék; hogy +Ibrahimot, hogy mig ő élni fog, bármi következzék az idők folytán, soha +meg nem fogja öletni és megöletni nem engedi, azután Ibrahimhoz lépett, +megölelte, megcsókolá, s maga mellé ülteté jobb felől, mig Ahidalla +lábainál foglalt helyet. + +Az udvaronczok még egyszer lehajták magukat a földre, után mormogva. + +„Lu illah, il Allah!“ + +Künn a tomboló néptömeg „Solimán és Ibrahim“ neveit üvölté kicsapongó +örömében. + + +II. + +A zultánnak rosz napja volt. + +Egyik gyászhir a másikat érte. Kisded várak, apró hadseregek álltak +ellent roppant hadainak, összetörték vezéreit, megsemmisiték terveit. A +Zrinyiek maroknyi hada egy egész országot védett óriási hadereje ellen, +a tengeren Dória János verte szét hajóhadait, majd itt, majd amott +lettek vezérei árulókká, szövetségesei vazalljai pártot ütöttek ellene. + +A zultán haragra volt gerjedve, s haragját népein tölté, egy nap alatt +kiürité minden börtönt s más nap ujra megtölteté azokat, a halál minden +nemei segitének pusztitó haragjának. + +Az emberek elbujtak házaikba, a Besestán bezáratott, az ápoló házakból +kiüzettek a koldusok, helyt adandók a sebesülteknek, jaj volt annak, ki +a zultán szeme elé került, sohasem volt bizonyos, hogy egy visszatetsző +moczczanásért nem fog-e megöletni? + +Nagy kemény bőjt volt kihirdetve az egész országra, a templomok előtt a +dervishek szakálukkal söprék a földet, orditva: Allah, allah, Illeha +Mahomed, rasul allah usár!! Stambul utczáin járt a bucsujáró gyászmenet, +zsákba öltözött papok, megtépett szakállal mentek legelől, egy óriási +ravatalt emelve vállaikon, mely eltört kardokkal és kézivekkel volt +tetézve, nyomukban jött a hadsereg vérrel fecskendett ruhákban, sirva és +Allaht orditva, s korbácscsal verve hátukat, utánuk a harczban elesettek +üres lovait vezették halálra itélt keresztyén rabok, kik közül minden +száz lépésnyire egyet megöltek. Jöttek azután a janicsárok, övig +mezetlenül, derekaik tövissel körülövezve, vállaikon a harczban elesett +vezérek koporsóit hozták kiáltozva: „Allah, Jeri, Muffa, Ai!“ Tovább +hangzott a szomoru ijesztő gyászzene, a posztóval bevont dobok, s a +sikoltó tilinkók, miknek hangja a gyermeksiráshoz hasonlit: itt +egyszerre arczra borult az egész nép; oly látvány következék, melyet nem +volt szabad látni a pórnép szemének, két felől kivont karddal mentek a +csauszok, a ki föltekint, annak fejét rögtön elütendők; közepén ment +harmincz basa, mezitláb; összekötött kezeikben egy-egy tevefarkat +hordva, fejeik vérbemártott kendővel körültekergetve és a basák között +jött a nagyvezér egy sánta öszvéren, feje vérbe mártott kék kendővel +becsavarva, szakálla hamuval hintve, egyik kezében hozta a „veszély +zászlóját“ a másik kezében egy nádszál volt, melylyel saját fejét verve +kiáltoza: „Offát millei Zaffái!“ Körül orditott, sírt a nép s a port +csókolta fel a földről. Végre jött két elefánt, szürke lepellel bevonva, +melynek hátárul apró réz aspereket szórtak a nép közé; – befejezte az +iszonyu jelenetet az őrjöngő dervishek csoportja, kik széditő +keringéssel orditák: „Allah Buffaj! Allah Mitrei Chrestinnai! Oh!“ s +mezetlen testüket éles késekkel szurdalák, hogy a vér köröskörül +fecskendett róluk. Igy járt a gyászmenet templomrul templomra[1]. + +Végre rettenetes átkot esküdött a zultán, hogy azt, ki még egy gonosz +hirt tudtára merészlend adni, a város legmagosabb hegyén huzatja karóba. + +Az udvaronczok reszkettek és hallgatának. + +Ekkor jött a hire: hogy Gritti, a zultán legkedvesebb megbizottja, ki +alkudozás végett küldetett a portától, Erdélyben a magyarok által +fiastul együtt lenyakaztatott. + +Az eseményt lehetetlen volt elhallgatni, s ki legyen oly merész, hogy +megmondja azt a haragjában beteg zultánnak? + +A sápadt, sovány Ulema volt az, ki elébe lépett. Solimán megölő +tekintettel pillanta rá fekhelyéről. + +– Mi baj megint? Rosz hirt ne mondj, ha élni szeretsz. A hallgatás +arany. + +– Meghajtom fejemet előtted kegyelmes ur, tiéd az. Semmi sem jó, semmi +rosz a nap alatt. Allah előre végze el mindent s tőle rosz nem jöhet. +Most hozatott hirül, hogy küldötted és megbizottad Gritti – a magyarok +által megöletett. + +A zultán felorditva szökött fel fekhelyéről, szemei vérben és tüzben +forogtak. + +– Ulema! te tréfálsz a halállal, hogy e hirt szemembe mered mondani! + +– Nem uram! te a rosz hír mondójára itéltél halált, az enyim nem az. +Grittinek jó volt meghalni, mert áruló volt ellened. + +– Nem hiszem. + +– Magának akarta ő Erdélyt és Magyarországot s szövetkezett, hogy téged +trónodról letaszitson. + +– Holtat rágalmazol Ulema! – Kivel szövetkezhetett volna? – Kinek van a +világ fejedelmei közt elég hatalma engemet trónomon csak meg is ingatni? + +– Annak, kit magad tettél ily hatalmassá. + +– Nem értelek, – nevezd meg. Allahra! Holtakat akarok ma csinálni. + +– Nevét ki nem mondom kegyelmes ur, mert lehet, hogy azt rosz hirnek +vennéd, hanem ime olvasd e leveleket, mik Gritti irományai közt +találtattak, s magad add tudtul a gonosz hirt magadnak. + +A zultán kezébe vette a leveleket, s végig futott rajtok tekintetével. +Arcza elhalaványult, az iratok kihullottak reszkető kezéből. + +– Ibrahim! rebegé, kezét forró homlokára csapva; „Ibrahim!“ hörgé ujra s +arczát divánja vánkosai közé rejté. + +– Ő volt az, – ő az. Viszonza az Ulema, ezért tért vissza a persa hadból +parancsod ellenére. + +Solimán hörögve takarta el könyes arczát, mintha egy halálra sebzett +oroszlán sírna. + +Azután fölemelé fejét s egyszerre hideggé vált arczczal fordula az +Ulemához. + +– Megesküvém, ugymonda, hogy éltemben nem fogom és nem engedem őt +megöletni. + +– Ugy volt kegyelmes ur, az Alkoránra esküvel. + +– S az Alkorán szent könyv. + +– Valóban az. E szent könyvre esküvél, hogy a mig élsz, nem öleted meg +őt; de e szent könyvben irva van e mondat: „a ki aluszik, az nem él.“ +Tehát ölesd meg őt mikor alszol. Igy nem életedben öleted meg őt, mert a +Korán azt mondja: „a ki aluszik nem él.“ + +– Te mondád. Szólt a zultán s elbocsátá az Ulemát. + +Este eljött hozzá leánya Ahidalla, gyöngéd mandolin zenével űzve az ősz +apa gondját. Solimán sokáig mulatott vele, kérdezősködött gyermekeiről, +megcsókolta homlokát s jó éjt kivánva neki, elbocsátá őt férjéhez. + +Azután kioltottak minden mécset a serailban, bezárták a kapukat, jeléül: +hogy a zultán lefeküdt. + +Az Ulema ott őrködött hálóterme ajtajában; s mikor a muezzim az éjfélt +énekelte, belépett a szobába, megtudandó, ha alszik-e a zultán. + +– Ébren vagyok, szólt Solimán meglátva a belépőt. Az Ulema ismét +csendesen visszahuzódott. + +Mikor a muezzim a második órát énekelte éjfél után, ismét belépett az +Ulema. A zultán mégis ébren volt. + +Az éj vége felé fordult már, a kakasok el kezdtek szólani, az Ulema +beüté fejét a szőnyegen. „Nem alszom!“ hangzék elébe. + +Már a hajnal látszott derülni. Az Ulema fáradtan ült le a küszöbön és +elaludt; nem sokára valaki felrázta álmából, felrezzent. A zultán állt +előtte egészen felöltözködve. + +– Te aludtál el nem én. + +Solimán egész éjjel le nem hunyta szemeit. + +Másnap a sors ugy hozta magával, hogy az egész napot családja körében +töltse. Ahidalla, ki még most is kedvencze volt, oda ült apja ölébe s +ősz szakálát czirógatva játszadozott vele. Ibrahim még most is +legdélczegebb, legderekabb volt mindazok között, a kik ott körüle +jártak. Solimán ugy szeretett volna nekik valamit megmondani, csak egy +intő suttogást, hogy távozzanak e helyről, menjenek, hol rájuk nem lehet +találni, de az Ulema ott állt mindig háta mögött s őrzé minden szavát, +minden arczvonását. + +És ismét eljött az est. Az Ulema ott virrasztott a zultán hálószobája +küszöbén. És ismét hiába. Solimán egész éjjel nem tudott elaludni. + +A harmadik éj első felét ismét ébren látta lefolyni a zultán, még +hallotta a muezzim dudolásának első szavait, de már az utolsókat nem, +akkora elnyomta az álom. + +És álmodott. + +Leánya Ahidalla rohant oda fekhelyéhez kétségbeesett tekintettel, tépett +ruhával, szétszórt hajfürtökkel. + +Mit akarsz? kérdé az álomlátási képtől. + +– Ibrahimot meggyilkolják a te parancsodra! És te nekem megesküvél, hogy +nem fogod őt megöletni. + +– Bolond vagy, Ibrahim itt ül jobbomon ülj ölébe, csókold meg. Látod +hogy él. + +A zultán álmodott s künn hálószobája előtt a testőrök egy halovány nőt +tartóztattak fel, ki oda akart hozzá rohanni. – „A nagy ur aluszik,“ +mondának neki. + +S a zultán ujra álmodott. + +Ismét ott volt előtte Ahidalla, összekulcsolt kezekkel veté magát +lábaihoz sikoltva: „Ibrahim ártatlan, hazugul rágalmaztatott, ne +gyilkoltasd meg őt.“ + +– Nem hal meg, monda a zultán, nem hittem, a mit mondtak ellene; – ha +igaz volt, megbocsátom neki, eredj haza és légy nyugodt. + +S másodszor is elüzték a testőrök az alvó zultán ajtajától rimánkodó +leányát, legkedvesebb kegyenczét, a szerencsétlen Ahidallát. + +És ujra álmodott a zultán. + +Holthalaványan jött elébe Ahidalla, hozta az Alkoránt, fehér ujjával +rámutatott: „megesküvél“ rebegé alig hallhatóan. + +A zultán borusan felelt. + +– Jól tudom, távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy nem +öletem meg. Hagyjátok el sietve országomat. Menjetek Palesztinába. +Rejtsétek el magatokat; te pedig légy boldog, gondolj reám és szeress. + +És látta azután, mint ültek lovaikra Ibrahim és Ahidalla. Siessetek! +siessetek! kiálta utánuk, a porfelleg elnyelte alakjaikat, lovaik +dobogása elhangzott, hajóra ültek, a hajó elvált a parttól, a szél +kifeszité vitorláit, a távol elnyelte alakját. + +– Allah nauy! sóhajta a zultán megkönnyebbült lélekkel, ők meg vannak +szabaditva. + +E perczben harmadszor űzték el az őrök Ahidallát, ki szétszórt hajjal, +tépett öltönyben kétségbeesve erőszakolta a bemenetelt atyja +hálóteremébe. „A nagyur alszik“ mondának neki. + +– Allah nagy! Én megmentettem őket, monda az álmodó zultán. + +E perczben lépett hálóteremébe az Ulema, egy szőnyeggel letakart ezüst +tálat hozva kezében. + +A zultán felébredt. „Mi az!“ kérdé felriadva fekhelyéről. + +Az Ulema feltakarta a szőnyeget; az ezüst tálról egy véres halavány fő +bámult holt szemekkel a zultánra. + +– Ibrahim! hörgé eliszonyodva Solimán s visszarogyott fekhelyére[2]. + + + + +KORONÁT SZERELEMÉRT. + + +VIZKERESZT ÜNNEPE. + +Még akkoriban nagy ritkaság volt Erdélyben az orgona, kivált a +kálvinista templomok csaknem mindenütt nélkülözték ez Isten dicséretére +rendeltetett hangszert, csupán Majosfalván volt egy, melyet Bethlen +Gergely uram készittetett Németországban, e kis mezőváros temploma +számára. Bernard mester az akkori leghiresebb orgonakészitő, megértve, +hogy a megrendelt munka fejedelmi ivadék számára készült, nem restelé a +fáradságot annak kiállitásában, megcsinálván annak öreg sipját +alabástromból, a pedal brugókat aranyozott vastag papirosból, s az +előtéren álló fuvolasipokat valóságos öntött ezüstből, s felkészitvén +azokat aranyozott rácsokkal és arabeszkekkel, a mint az akkoriban kegyes +divat vala. + +Bethlen Gergely uramnak ugyan volt Küküllő-várban saját családi +temploma, melyben a pompás orgona szépen elfért volna; hanem ő azt +mondá, miszerint ő azt nem a maga, hanem az Isten dicsőségére szerzé, s +ekként került a pompás hangműszer aranyozott és ezüstözött +alkatrészeivel a kisded kálvinista szentegyházba, nem kis munkába +kerülvén a helybeli lelkész, nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram +ellenszegülésének legyőzése, ki is – saját szavaiként – átallotta a +dudát behozni a templomba, s még nagyobb gondot adván az orgonának +felállitása, melynek legnagyobb sipja tizenhat láb magas vala, ugy hogy +a tetejéről mind le kellett szedni az aranyozott czirádákat, ha azt +akarta, hogy elférjen az alacsony imaházban. + +Bethlen Gergely uram azonban már most az orgonája kedvéért minden +vasárnap eljárt a templomba, két szép hajadon leányával együtt; a két +szép leány kedveért pedig ugyancsak a környék fiatalsága választá az +imaházat buzgólkodása helyéül, ugy hogy rövid idő alatt nem volt +látogatottabb szentegyház Küküllő vármegyében a majosfalvinál, a holott +is nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram vasárnaponkint az +egybesereglett gyülekezetet együtt és egyenkint, kor, nem s rang +különbség nélkül ugy megmosta, ugy megfeddé, ugy megdorgálá, hogy +Ezsaiás próféta sem tette jobban a maga idejében. + +Ezer hatszáz kilenczven után irtak ötben, a midőn ez történt a +majosfalvi szentegyházban, vizkeresztnek ünnepében. + +Bethlen Gergely uram tudnillik ekkor is szokása szerint alájövén +Küküllő-várból kisebbik leányával Ilonkával, – a másikat Katalint az +ifju Kendefi Gáspár vitte az előtt két héttel Bodonba férjhez, – +hátrahagyá szánkóját a jó ur a templom keritése mellett, s betérvén a +paphoz, a ki rendesen meg szokta őt várni, vele együtt mene a templomba, +előre bocsátván a papot, s kezénél fogva vezetvén leányát, s akképen +foglalva helyet a fényesre festett padon. + +A pap bejöttével megzendült az orgona, a hivek felálltak, felálva +elénekeltek egy hosszu verset, azután leültek, hozzáfogtak a XXXVIII. +zsoltárhoz, azt végeslen végig elénekelték, maga is pedig Bethlen +Gergely uram oly buzgón, oly lelkismeretesen énekelt a hivekkel együtt, +hogy avagy csak egy sort is el nem mulaszta a zsoltárból, csupán csak az +orgonista által minden vers után elkeritett kacskaringós kikezdő +czikornyák alatt akadván ideje, mellette ülő leányával zsörtölődni, ki +előtt a kinyitott könyv most is a kezdő lapon volt. ‚Hát te mért nem +énekelsz?‘ – „Jaj igy is meg vagyok fagyva, hát ha az a kis meleg is +kimegy belőlem!“ + +Bethlen Gergely uram oldalt vetette magát e szóra, Ilonka szokott neki +olyan feleleteket adni, hogy övé maradt az utolsó szó, s mégis ő volt +Gergely ur legkedvesebb leánya, mint ki a jó ötleteket – még saját +rovására is – különösen szerette. + +Gergely ur mintegy negyvenöt éves lehetett ez idő szerint, kisded, +zömök, kurtanyaku férfi vala, a fején levő sürű haj egészen meg volt +őszülve s rövid üstökre kanyaritva, homloka mindig le volt a szemére +huzva, mintha mindig haragudnék, pedig nagyon is ritkán haragudott; +szokása volt kurta bajuszát rángatni, ha valami nem volt inye szerint, s +ha valamit roszalt, annak legvilágosabb jele volt az, hogy orrát +megduzva egyet mordult a torka fenekéből, a dolmánya zsinorjait egyik +oldalról a másikra gombolá, a harag kitörése pedig csak egy perczig +tartott nála, ugy hogy ha akkor ült a mikor megharagudott, mire fölkelt +már megszégyenlé magát. + +Az ének elmult, következett a predikáczió, nagytiszteletü + +Gernyeszegi Menyhért uram felment a kathedrába, a hivek sok köhögés után +helyreverték magukat, s várták csendben a hirdetendő igét. + +Mint már tudjuk, a nagytiszteletü ur kemény dolgokat szokott a +gyülekezet épületére felhordani, a mai textus ilyen formán hangzott +Ezsaiásból: + +„Ordits kapu, kiálts város! mert eljön az Urnak rettenetes napja!“ + +Az emberek elkékültek, elhalaványultak, Bethlen Gergely uram +nyuszt-prémes dókájában burkolózva, hátravetette magát székében, mintegy +előre érezve a zivatart; csupán Ilonka arcza volt nyugodt és ábrándozó, +nagy sötétkék szemei nem keresték a szónok élő márványarczát, az ablakon +az esti nap búcsu alkonysugára sütött be, keblét egy önkénytelen sohaj +emelé, lelke tul volt a templomon, tul az égen, még annál is közelebb az +Istenhez, – ő szeretett. + +A pap ekként kezdé hiveit megszólitani: + +„Gyilkosok, tettetők, csalók, hitszegők, istentagadók, hazaárulók! Miért +jöttetek e szent helyre?“ + +„Üm,“ dörmögé magában Bethlen ur, még mélyebben huzva magát dókájába. + +„Hogy mertek Isten szine előtt bűneitek sokaságával megjelenni? Nem +féltek-e annak haragjától, kinek nevét szájatok kimondja? Széttekintek +rajtatok és nem látom közöttetek azt az öt igaz embert, a kikért +megtartandja az ur Zsodomát és Gomorát. Mindenütt bűn, iszonyat, +veszedelem. Látom a fiut, ki apja halála után sohajt; látom az asszonyt, +ki férjének szemben hizeleg, s szemével másra tekint; látom az árvák +megrontóit, kik testvéreik megnyomoritásával szereznek maguknak veszendő +kincseket.“ + +„Jól van, nagyon jól van,“ mormogá magában Gergely ur, szokás szerint +nem állhatva, hogy bele ne szóljon a predikáczióba. + +„Meg van vesztegetve a nép, a konkoly kikelt mindenütt s bevette magát a +várakba, ugy mint a kalyibákba; mig a közönséges gonosztevő dénárokat +rabol, addig ti főurak az országot fosztogatjátok; veszekedtek a +hivatalokon, s a közinségből gazdagultok; ime Sándor Ádám uram milyen +bogláros mentében mutatja magát, pedig Isten ember tudja: hogy két +kesely paripával jött be az országba. Ti magatok mentek rosz példával +elő, megbüntetitek a gyilkost, a ki egyet megölt, s ti magatok háborut +csináltok az országnak, mely nélkül ellehetett volna; jaj ti reátok! az +özvegyek és árvák siralma az egekre száll föl ellenetek.“ + +„Üm üm“ dörmögé Gergely ur, bajuszát rángatva s fejét csóválva. „Jól, +jól van pap uram. Jól van.“ + +„Behoztok törököt, tatárt, kuruczot, labánczot az országba, s mig az +szerte pusztit, rontja a népet, égeti a falvakat, ti felveszitek +magatokat váraitokba s onnan nézitek a romlást.“ + +„Üm. Ez rám szólt“ mormogá Bethlen Gergely uram, üstökét borzalva. + +„Pedig hiába építettétek erős váraitokat, por és hamu minden erősség, +melyet az Ur lehelete megillett és menten leomlanak, de kősziklára +épitett ház az Istenben való bizodalom, az igaz hit! és ti e hitet is +megvetitek, elhanyagoljátok, kicsúfoljátok. A hajdani buzgóság, az ősi +önfeláldozás, nem találtatik sehol. Cserélik, berélik a hitet, mint az +uj ruhát, ma rácz, holnap unitarius, holnapután török, ki mint hasznát +látja. – Ime Pünkösti László uram, mily áhitatosan hallgatja az Isten +szavait, pedig csak a mult héten igérte meg Apor István uramnak, hogy +pápistává leszen, majd akkor ő is kap valami részt a testamentomban; ime +László Mihályné asszonyom kiadta kezéből mind a két fiát Kolozsvárra, +mintha itthon nem lenne már nekik mit tanulni, s most ott a tisztelendő +jesoviták olvasóval és képes könyvekkel dugdossák a gyermekek zsebeit. +Ime Mihács Mihók uram bolond fővel azt beszéli: hogy ő minden vallásból +hisz valamit, a zsidóból a szombatot, a törökből a sok feleségtartást, +pedig lészen ő neki egyformán része a poklokból minden vallás szerint; +sőt még Hentner Jónás uramat is itt kell látnom, a ki már két héttel +ezelőtt convertált, hogy valami hivatalba promoveálódjék, s most is csak +azért jelent meg az Isten házában, hogy itt Bethlen Gergely uram hajadon +leányára bámészkodjék, pedig bizony mondom neki, hogy azt oltárhoz +vezetni nem fogja.“ + +„Üm!“ mordula Gergely ur, oldalt vetve magát. „Azt magam is ohajtom.“ + +A pap mennykövei ekképen hullottak jobbra balra, a hivek megilletődve +huzták le fejeiket, s ha valamelyiknek szólt a leczke, alig lelte +helyét. Egyedül Ilonka nem látszott érdekelve lenni a dorgáló szavak +által; szemei, lelke, gondolatai messze-messze tétováztak, túl a szűk +falakon, túl a hóval fedett mezőn, ott hol az Isten közelében örök +tavasza van a világnak, a szerelem reményében. Arcza angyali nyugalmát +nem zavarták meg Gernyeszegi uram intései, sem Hentner Jónás uram +bámészkodása. + +[Illustration] + +„Jaj tinéktek, jaj Erdélyországnak!“ folytatá a pap; „eljön az Ur a maga +ostorával és megostoroz benneteket; eljön a látogatás napja, és el nem +mulik. Avagy a bérczek nem a ti büneitekért rendülnek-e meg álló +helyeikben? a viharos mennydörgés és villámverés nagy karácsony reggelén +nem az Isten intő szava volt-e hozzátok? A rettenetes áradások, mik +falvakat söpörnek el helyeikről, a sáskajárás, mely minden zöldet +letarol, nem azt jósolja-e, hogy el fogtok töröltetni e földnek +szinéről, és nevetek sem maradand ez országban? Jaj nektek, jaj +tinéktek, kiket az unokák meg fognak átkozni, de százszorta jaj az +unokáknak, kiket apáik rontanak meg! Én láttalak benneteket az utolsó +fejedelem temetésén. Nem sirt közületek senki; az nem a megholt lelkeért +történt, hálaimádság volt az az Istenhez, hogy őt magához vette.“ + +„Üm, ez nekem, ez nekem szól“ dörmögé magában izzadva és dókáját jobban +balra gombolva s üstökét sebesen körülkapargálva Bethlen Gergely uram. + +„Igaz hogy gyönge ember volt a megboldogult, könnyelmü, részeges, és +ittas fővel sok bolondot mivelt; de a miénk volt, a miénk! és azért kár +volt örvendeni az ő temetésén, mert bizony mondom néktek, hogy ez volt +az utolsó fejedelemtemetés Erdélyországban és több fejedelmet nem fog +Erdély eltemetni!“ + +„De már azt tagadom!“ kiálta fel elförmedve Bethlen Gergely uram, s +lecsapta süvegét maga elé. „Ahhoz kend nem ért, Gernyeszegi Menyhért +uram!“ + +A pap magasra emelt fővel tekinte le a botránykoztatóra, s három ujját +fölemelve az ég felé, mennydörgő szózattal kiálta le rá: „Itt Isten +beszél!“ + +Bethlen Gergely uram már ekkor egészen magához tért, átlátva +magaviselete helytelen voltát s lesimitva üstökét s mentéjét helyre +rángatva, visszaült helyére: „nagyon jól van, csak folytassa kegyelmed.“ + +A pap tehát még egyszer általánosan megdorgálva a gyülekezetet, +végezetre jobbulást ajánlva neki, megvigasztalá a megilletődött népet a +mennyei bocsánat igéretével. + +„Tartsátok meg a hitet, és az bizony meg fog benneteket tartani; +szeressétek a hazát és az bizonyára élni fog; tegyetek szent fogadást: +hogy Isten és a hon előbbvaló lesz nálatok minden világi jónál, s e +fogadással járuljatok az Urnak asztalához, mert a ki e nélkül veszi el a +szent jeleket, halált eszik és kárhozatot iszik magának!“ + +A pap mennydörgő szavai után ujra megzendültek az orgona sipjai, az +igazság után a költészet; s a hivek szép rendben járultak a szent +kenyérrel és borral teritett asztalhoz, melyre Bethlen uram leányai +saját kezükkel himzettek pompás vörös bársony takarót. Előbb a férfiak +kerültek sorba, kardjaikat mind lerakva a templom-ajtóban; Gernyeszegi +Menyhért uram olykor fejcsóválva huzta vissza a nyujtott serleget, midőn +valaki balkézzel nyult hozzá, s velőkig ható mondatokat dörgött +mindegyik fülébe; ugy látszék, mintha személy szerint mindenkinek +legtitkosabb büneit ismerné, s nem egy gonosztevő tért az igaz utra, +átható szemeinek rettenetes tekintetétől. + +Midőn a férfiak közől a legutolsó is elhaladt, jöttek sorban a nők. +Legelül egy pár éltesebb matróna, a helybeli nemes családokból, +becsületes tornyos főkötőben s panyókán lógó prémes mentéikkel nagy +ezüst kapcsokra; kezeikben aranyos metszésü énekes könyveik, azokba +csiptetve egyegy szál rozmaring. – Most egy karcsu hajadon lépett az Ur +asztala elé, kin az egész gyülekezet szemei függöttek, Bethlen uram +legszebbik leánya Ilona. Mennyi áhitattal, mely nemes ihlettséggel +fogadá el az isteni vér jelképét! az Ur lelke lebegett arczulatán. + +„Az Ur hallgassa meg szived fohászait“ monda nyájasan a leánynak a +lelkész, s egy pillanatra elolvadt arczának szigorusága. + +Ilonka hosszan, mélyen fölfohászkodék a szent asztal előtt; sohajában +annyi névtelen érzelem vágya látszott kifejezve; de rengő sejtelmek, mik +még gondolattá nem voltak érlelve s melyekből olvasni csak azon lélek +képes, ki a csecsemő sirását is érti. + +Azon pillanatban, midőn Ilonka letevé a serleget, irtózatos zsivaj +támadt a templomajtó előtt, rémült gyermekek és leányok rohantak be a +templomba a rögtöni ijedtség érthetlen orditozásával, s a padokon +keresztül ugrálva, a karzat oszlopaira s az ablakrámákra kezdtek +felkapaszkodni. + +„Mi történik ott?“ kiálta a pap a lármát tulharsogó hangon, mig a +templomajtónál levő leány- és gyermekcsoport mindig nagyobb zavarba +kezde gomolyodni, s egyszer az egymás hegyén hátán hentergő tömeg közől +egy roppant nagy medve szökött elő, idomtalan hánykodó ugrással futva +egyenesen az Ur asztalához. + +„Jézus segits!“ sikolta Ilonka összeijedve, s a rémülettől nem birt +megmozdulni. + +A fenevad már csak néhány nyomnyira volt a leánytól, a csodajelenettől +megrémült nép egészen megfeledkezett róla, midőn Bethlen Gergely uram +hirtelenebben a kimondott szónál átugrott karospadján s a vadállatot +ököllel fültövön ütve, a mint ez két lábra állt, megfogta két kézzel két +fülét s azzal hanyatt vágva az állatot, birkózásba eredt vele. + +Ilonka, a mint apját a medvével viadalt kezdeni látta, elsárgult, szemei +elfordultak s azzal összeroskadva féltestével az ott álló padra +hanyatlott. + +„Ne féljen kisasszonyom!“ rikácsolá ekkor háta mögött valami erőteljes +női hang, s a megriadt néptömeg közől egy izmos székely leány vált ki, +két könyökkel törve magának utat kisasszonyáig, s azzal oda rohant +Ilonához, felkapta karjai közé mint egy ölbeli gyermeket s az orgonához +rohant vele, melynek záros rekesze volt. + +„Egy kést adjatok!“ ordita Bethlen Gergely, még folyvást egyedül küzdve +a fenevaddal, s egyik térdével a földhöz nyomva annak torkát, mig kezei +veszett erővel fesziték annak füleit. „Szaladjatok a kardomért a +templomajtóban maradt.“ + +„De az Isten házában nem fogunk vérengzeni!“ kiálta Gernyeszegi Menyhért +uram, s azzal öltönyujjait felgyürve, oda futott Bethlen Gergely mellé. +„Ki kell dobni innen ezt az állatot s odakünn végezni vele.“ + +Ezzel ketten belecsipeszkedtek a hivatlan vendég bundájába, füleibe, s +elől huzva, hátul ütlegekkel nógatva kiczibálták azt a templomból, ott +künn azután a magához tért népség végkép agyonverte. + +Ily csodaesett többször adta magát elő Erdélyben: hogy a medvék, miket +télen különben sem ritkaság látni, fényes nappal befutottak a +templomokba, ott meghunyászkodva bebujtak valami szögletbe, s minden +ellentállás nélkül hagyták magukat agyonverni, a melyből azután a nép +babonás hite csoda dolgokat jövendölt, s a sors ugy akarta: hogy e +jövendölések mind beteljesüljenek. + +A pap és Bethlen Gergely visszatértek a templomba. Gernyeszegi Menyhért +azon módon, a mint volt, felgyürt ujjakkal, hasogatott ruhában, megállt +a gyülekezet között, magas termeténél fogva egy fővel kilátszott +valamennyi közől. + +„Ime a fenevadak maguk is megjuhászodnak az Urnak zsámolya előtt,“ szólt +mennydörgő hangon, „igy adandja az Ur kezeikbe az igazaknak minden ő +ellenségeiket!“ + +A pap izmos karjait az égnek emelve, mint egy próféta állt az elámuló +gyülekezet előtt, s a megzendülő orgona zugása mellett egetverő hangon +harsogott föl az ének: + +„Az erős Isten uraknak ura!“ + +Soha nagyobb buzgósággal nem énekelték e verset. + + +KÉSŐ LÁTOGATÓK. + +A nap már leáldozóban volt, a fehér hóval fedett vidékre hideg barna +ködök kezdtek leszállani. Küküllő-vár négy saroktornyának bádog födelein +még ragyogott az alkony aranyvörös szine, s köröskörül a láthatár mintha +egy hamvas lilaszin árnyéktól lenne már köritve, melynek szürke +homályából ezüstös berkekként tüntek elő a távoli erdők zuzmarázos fái. +A hajlongó fákat egész csoport hollók foglalták el, rekedt károgással +szállongva a légben, a hófuvatokban egyegy ordas farkas ügetett +szaglászva s meg-megállt üvölteni, vagy beléhentergett a hóba, mintha +melege volna a hidegtől, a szürke levegőben a megfagyott köd pilléi +libegtek. + +Az est télködében a távolból szán csörgése hallik, melyet el-elkap a +hófuvatokat torlasztó hideg szél, s a Küküllő jegén egy szánt látunk +tova sikamlani, három gyors havasalföldi paripától röpitve. A három +paripa füstöl az izzadástól, a szánban két férfi ül, meleg +farkasbundákba burkolózva, bajuszaikra jégcsapokat ragasztott a +ráfagyott lehelet, minden hajszáluk fehér a dértől. Hátul a bakon egy +csatlós pattogott hosszu karikás-ostorral, minden durranásra neki +kapaszkodnak a lángvérü paripák, a szánka repülni látszik, a szilaj +mének serénye és csójtárja lobog, a szánka orrán reszket a kifaragott +szerecsenfő. A szánban ülők beszélnek valamit egymással, a csörgés +robogás közt elhangzik minden szó. + +A mint a Küküllő a kápolnánál félre kanyarodik, a megtorlott jég miatt +kénytelen a szánka a magasabb partra kikapaszkodni s parthosszant +folytatni utját. Azon pillanatban, hogy a lovak csörtetve vágtattak föl +a partra, a szán háta mögött alig kétszáz lépésnyire két lovag jött +poroszkálva, kiknek egyike, a mint a szán véletlenül felbukant előtte, +hirtelen hátrarántotta paripája száját s vissza látszott hőkölni. + +„Álljunk meg egy pillanatra Tamás, senkivel sem akarnék itt találkozni,“ +szólt társához a lovag, s leugrott lováról, mintha nyergén igazitana +valamit. + +A lovag nagyon ifjunak látszott, arczán nyoma sem volt még a +férfiszőrnek, de tekintetében volt valami korát megelőzött szomoru +komolyság, melyet nem birt meghazudtolni életteljes arcza, most még a +hidegtől is vérpirosra csipve. Karcsu de izmos termetét sötétkék +posztó-dolmány fedé, egyszerűen sujtásozva, félvállára lompos +medve-kaczagány volt vetve, szijas rézcsattokkal fűzve nyaka körül, +fején egyszerü asztrakán-kalap, két kerecsen tollal, oldalán aczélkard, +minden ékszer nélkül, csupán a büszke arab mén, melyen lovagolt, +látszott némi uraságot árulni el nála. + +Kisérője egy vén szolga őszbe csavarodott csimbókos hajával, szigoru +mentéjén csillog a sok évi viselés, s a kiforditott báránybőr subávali +érintkezés nyoma. Oldalán nagy rezestoku kard lóg, lova erdélyi telivér. + +„Nem is jó volna ezekkel találkoznunk,“ felele a vén szolga, ura +szavaira. „Ez Bánfi Mihály uram, a lovairól ismerek rá, kinek urabátyját +a megboldogult fejedelem egy czigány hóhérral nyakaztatá le.“ + +Az ifju búsan fölsóhajtott. + +„Ott voltál azon esetnél?“ + +„Bár ott lehettem volna. Most tán nem állna igy a világ. Mikor a +fejedelem aláirta a halálitéletet, Csáky László uram rögtön lóra ugrott +s futtatott Bethlenbe, a hol Bánfi fogva volt a feleségével; a +fejedelemasszony megtudta a dolgot s fölrohant a fejedelemhez, +sikoltozva borult lábaihoz; „te átkozott ember, te átkozott ember, ne +ontasd ki annak az ártatlannak a vérét!“ kiáltozá magán kivül s el nem +bocsátá a fejedelem térdeit, mig az a kegyelmet ki nem adta az elitélt +számára; mi rögtön lóra ültünk az étekfogóval, ez a kegyelmet hozta, én +egy vég bársonyt vittem, arra az esetre ha már későn érnénk, halotti +takarónak; két ló dült ki alólunk Bethlen-várig, de bizony csak a +halotti takaróra volt ottan szükség; azóta kétszer ütött bele a mennykő +a bethleni várba, az egyik tornyán ide is látszik hogy kisebb mint a +másik, s a hova Bánfi uram van eltemetve, minden tavaszszal megindul a +vér a földből.“ + +„Kegyetlen ember volt a fejedelem ugy-e?“ kérdé bánatos hallgatás után +az ifju. + +„Nem volt biz az. Én ismertem, mert gyermekkorától szolgáltam mellette; +mig ifju volt épen ily szelid, áldott lélek volt szegény, miként maga +kegyelmed, szerette a tudományokat, vitéz volt, jószivü, jobbágyai ugy +szerették mint édes apjokat, s felesége a jó Anna asszony, – Isten +nyugtassa meg – oly boldog volt vele, mint az angyalok az égben. Csak a +hogy egyszer fejedelemmé lett, körülvették a rosz tanácsadók, +belekeverték az ivásba, ittas fővel mindenre rávették; ha gazdag emberre +volt foguk, az ellen ligát csináltak s vagyonait maguk foglalták le, +utoljára a fejedelemasszony elvette pecsétnyomó gyűrűjét, s valahányszor +Mihály ur jó fővel öt hat emberre halált mondott, ő meg rögtön kegyelmet +irt nekik. Reggel aztán a szegény fejedelem meg is köszönte neki, hogy +nem engedte az ártatlan vért kiontani.“ + +„Őrangyala volt, mégis elkárhozott.“ + +„Hát még azután, hogy a jó asszonyt magához vette az Isten, be nagy +csapás volt rajtunk a jó ur. A sok jöttment sehonnai ember azt tette +vele a mit akart. Kifosztották az ő nevében a szegény köznépet, s +kifosztották őt magát is utoljára ugy; hogy vénségére megtébolyodott +azon való aggódtában, hogy nem leszen neki mit enni. De mit beszélek én +kegyelmednek erről, a mit százszorta jobban tud nálam.“ + +„Örömest hallom. Azok a kik én körülem vannak, csak hazudni hizelegni +tudnak, mikor igazat akarok hallani, teveled beszélek.“ + +„Szegény Apafi Mihály uram!“ szólt a szolga felsóhajtva, „mig élt, be +sokan siratták, mikor meghalt, bizony nem siratta ott senki.“ + +„Ez hát a fejedelmek sorsa.“ + +„Nem mennénk odább nagyságos uram,“ szólt Tamás, másfelé téritve a +beszédet, „a szánka már jól elhaladt.“ + +„Ne nagyságolj engem,“ szólt szomoruan az ifju. + +„Hiszen most senki sem hallja.“ + +„Magam sem akarom hallani. – Meg kell előznünk a szánban ülőket, ők a +Küküllő parthosszát követik; ha mi neki vágtatunk torony irányában a +várnak, előbb ott lehetünk mint ők. Értesitette leányod a kisasszonyt +arról hogy jövök?“ + +„Igenis, hanem a jó kisasszony sokáig nem akart beléegyezni, hogy +egyedül szóljon kegyelmeddel, s utoljára is csak abban állapodott meg, +hogy a nyugati toronyszobában kész lesz szólni kegyelmeddel, de csak +igen rövid ideig.“ + +„Csupán három szót s aztán visszatérek.“ + +„Még az éjjel? ebben a hidegben?“ + +„Nem fázik az a ki szeret, jó öregem, te addig majd térj be a csapszékbe +és melegülj.“ + +* * * + +Bethlen Gergely uram a templomban történtek után rendkivül jó kedvre +kapott. Haza menvén, magával vitte a papot is, a ki a templomon kivül +igen barátságos vig ember volt, s otthon nagy tüzet rakatott a +kandallóban, s alig fért bőrében a jó kedvnek miatta. + +„Olyan szemet vetett kend rám onnan a szószékről, nagytiszteletü +Gernyeszegi Menyhért uram, mintha a fejemhez akarta volna vágni a +bibliát,“ szólott az öreg, kötekedve a paphoz. + +„Akkor igazán csőstűl kapta volna kegyelmed a tanitást,“ válaszolt a pap +vidáman. + +A vig mulatozás között belépett a terembe Ilonka, meglátszott rajta az +előbbi ijedelem okozta sápadtság; kezében egy üvegcsét hozott, valami +csodatevő balzsam félével, melylyel egy könnyü karczolást jött bekenni, +a mit atyja a medvéveli küzdelemben a jobb kezén kapott. Gergely ur föl +sem vett egy olyan kis sebecskét, vadászaton különbet is szokott az +ember kapni, hát még ütközetben, hanem azért édes mosolygással nézte, +mint kötözgeti be sérült kezét az aggódó leány, ki zsámolyára térdelve +megcsókolá a sebesült kezet, azután betekerte balzsammal, bekötözé s +ismét megcsókolá. + +„Látod, látod,“ monda az öreg ur gyöngéd enyelgéssel, „ezt se kellett +volna kapnom, ha szeretőd volna. Ilyenkor annak kellett volna előállni +védelmedre vén apád helyett. De hisz való is valamire ez a mai +fiatalság, biz elnézték mint vesződtünk mi ketten pap urammal a nagy +birkozásban.“ + +„Milyen különös“ szólt Ilonka elboruló arczczal,„már másodszor akart a +medve széttépni.“ + +„Másodszor?“ szólt Gergely megütődve, „te erről nekem nem is szóltál, +hol? mikor?“ + +Ilonka zavarba látszott jőni. Ugy tetszék, mintha megbánta volna a már +kimondott szót, s örömest nem felelt volna atyja kérdésére, mely +okvetlenül ujabb kérdésekre adandott alkalmat. + +„Nos? miért hallgatsz?“ kérdé Gergely ur, maga felé forditva leánya +arczát, ki lángvörössé pirult s szemeit lesüté. + +„A mult őszszel“ szólt akadozó hangon a leány, „hogy Almakeréken voltam +a nagynénémnél, Magdussal eltévedtünk az erdőben. Már esteledett az idő +s mi mindig jobban belekeveredtünk a sürűségbe, midőn egyszerre a +távolból vadászkürt hangja üté meg füleinket; félelmünkben arra kezdtünk +tartani, midőn egyszer szemközt ránk a bokrok közől egy rut gubanczos +vadállat tört elő, én meg azt hittem hogy ördög, mert soha sem láttam +ilyet elevenen s elkezdék ijedtemben sikoltozni. A fenevad észrevéve +bennünket, felénk kezde csörtetni. „Fusson kisasszonyom! kiálta Magdus, +én addig lefekszem, s mig velem bajlódik, kegyed megmenekül.“ Azzal ő +leveté magát a földre, én azonban egy lépést sem tudtam odább tenni, +hanem egy nagy odvas fa mellé huztam magamat s onnan néztem, mint ment +oda a medve Magdushoz, tenyerével összetapogatta, arczát megszaglászta, +s a mint látta hogy nem mozdul, ott hagyta fekünni s széttekintett +morogva, mintha engemet keresne. A halál félelmei közt voltam. E +pillanatban ujra hallatszott a kürtszó s a berek sürűjéből egy ifju +lovag robogott elő fekete paripán; én nem állhattam tovább, felsikolték, +mire a lovag a neki ágaskodó medvét torkon ütve kelevézével, hanyatt +dönté a sűrűbe, s azzal leszökve lováról, oda futott hozzám, ki szinte +magamon kivül hevertem a füvön, s az odafutott Magdussal együtt +felkarolva, egy közel patakhoz vitt, hol arczomat vizzel meglocsolva, +magamhoz téritének. Soha sem mertem ezt neked megmondani.“ + +„Üm; majd máskor is igy bizlak én téged magadra. De hát tovább. Mi lett +aztán belőle?“ + +Ilonka még jobban elpirult. + +„Hát miért nem mered megmondani? Tán biz egy csókot adtál a lovagnak, a +miért életedet megmenté s azt szégyenled.“ + +„Oh nem atyám.“ + +„Pedig bizony megérdemlette volna. Tán nem volt valami szép?“ + +„Oh igen. Arcza, magatartása délczeg és nemes, szemei oly bátrak és +mégis oly szelidek.“ + +„S te ráértél mind ezt észrevenni? De folytasd, hogy jöttél azután haza? +No mért hallgatsz el. Gyere no, ülj ide mellém, nem mondom meg senkinek, +a pap már aluszik, nekem elmondhatod, nos?“ + +Ilonka suttogva, meg-megakadva, beszéde közepén folytatá: + +„Alig birtam magamat lábaimon, a lovag paripáját ajánlá, fáradt voltam, +kénytelenittetém rá fölülni, a lovag kantárnál fogva vezette a paripát. +Hanem a paripa nagyon kemény száju volt, és az ut nagyon bokros, a +nyereg sem volt nő számára való, majd leestem róla.“ + +„Nos? nos? nos?“ + +„Hát a lovag utóljára kénytelen volt maga is felülni s engemet ölébe +venni s ugy hozni hazáig.“ + +Ezt mondva, Ilonka apja keblére rejté égő arczát, a ki erre jovialis +kaczagásban tört ki. + +„Hahaha! hiszen te valóságosan szerelmes lettél bele. Hogy hivják a +lovagot?“ + +„Nem tudom.“ + +„Lehetetlen. Nem kérdezted meg tőle?“ + +„Mertem is! hanem Magdus megtudta az apjától hogy az ifju fejedelem +udvaránál van.“ + +„Ahá. Tehát tudakozódtunk utána?“ + +„Azt is hogy keresztnevén Mihálynak hivják.“ + +„No ugyan erről ráismerünk, hisz annyi a Mihály Erdélyben mint a +vadalma. De annyit legalább tudsz felőle, hogy magyar és nemes?“ + +„Nemes de szegény.“ + +„No bizony. Hát hisz Kendefi Gáspár uram sem gazdag még is elvitte +Katiczát; nem adom én a leányomat pénzért meg tevéért, mint a cserkesz, +hanem szeretetért. Mai világban ugy sincs egyéb bizonyos birtoka az +erdélyi magyar embernek a kardjánál.“ + +Ilonka szótlan örömmel csókolta össze atyját, elárulva öröme által; +mennyire szeret! s azzal jó éjt kivánva az öregnek, látható +felindulással hálószobájába távozott. + +Az öreg ur még nem volt álmos. „Hej pap uram!“ kiálta a kandalló mellett +bólingató lelkészre, „zabban a lovak!“ + +„Nem alszom“ viszonzá a lelkész, „csak nem akartam kegyelmeteket +háboritani Istennek tetsző beszélgetésükben. Kend Bethlen Gergely uram +valójában nem oly bolond ember mint sok apa, ki rangot és gazdagságot +keres leányai számára, boldog élet helyett.“ + +A pap még egy igen szép hosszu és épületes beszédet szándékozott e thema +fölött tartani, melybe azonban bele sem foghatott, mert a várkapun +ejtett döngetés vendégek érkeztét jelenté, s e zajra Bethlen uram +számtalan kutyái mind előrohantak a pitvarból, akolból és konyhából, +rettentő ugatást mivelve, a külső lármára a szobában alvó kedvencz +agarak is elkezdtek csaholni, egy az ajtónak futott, farkát csóválva, +másik első lábait az ablakba téve kezdett el üvölteni, a többi is, – +volt legalább tizenkettő, minden szegletben megszólalt, Gernyeszegi +Menyhért uram nem győzte őket a sok „czoki“val csititani, s ha kettőt +hármat elhallgattatott, a negyedik akkor mordult el a zsölyeszék alatt. + +Végre hallatszott a kapu csikorgó kurrogása, a kutyák ismerő nyihogással +futottak mind az ajtóhoz, az udvaron egy bevágtató szán csörgése hallék +s azután férfias lépések a tornáczon, valaki a ház ura után +kérdezősködött. + +„Ez Bethlen Miklós öcsém!“ kiálta fel Gergely ur, „ismerem a hangjáról. +Ezek már aztán Isten hozta vendégek, a kik ilyen időben jőnek +látogatni.“ + +Az érkezők benyitottak a terembe, bundáikat oda künn lerakva, az egyik +egy fiatal harmincz éves férfi lehetett, szembetünő családi hasonlattal +Gergely urhoz, a másik: Bánfi Mihály, valamivel idősebbnek látszék korai +kopaszsága miatt, bár ő sem volt hajlottabb koru. + +Gergely ur összeölelé, csókola vendégeit, Menyhért ur is kezet rázott +velük, és az agarak is mind fölugráltak a nyakukba, s rájok ágaskodtak +nyomot hagyó czirógatással. + +„Hej bort ide legények!“ kiálta ki Gergely ur cselédjeinek, „több tüzet +a kandallóba, nem aluszik itt az éjjel senki!“ + +A csatlósok rögtön megjelentek boros vedreikkel, előkésziték a nehéz +ezüst billikomokat, a vendégeknek nem kelle sok kinálás. + +Akkor nem oly homoeopathikus adagokban itták a bort, mint most; +meszelykével, vizecskével, hanem veder számra, s azért ha itt ott jó +kedve lett is az embernek, de még sem volt azért részeg. + +A borozás közben kisült, hogy Gernyeszegi Menyhért uram ott is megfelel +magáért, de még Gergely ur sem hivott segitséget a maga veder borához, s +a mi Bethlen Miklós uramat illeti, ő még Bánfi Mihály uram helyett is +jónak látta inni, mint a ki bornemissza lévén, csak ugy hallgatott és +mélázott a lármás társaságban. + +„Szóljon már kend is vagy egyet Bánfi uram,“ szólt Gergely ur, bele +kapczáskodva a józan emberbe, „mert biz azt hiszem hogy nem tud +magyarul.“ + +„Hát miről beszéljek?“ válaszolt az egykedvüen. + +„Miről? Hát mondja el, hogy tetszik Küküllővára?“ + +„Bolond volt a ki épitette, mind a négy tornyához külön kijárás van, ha +nem vigyáz az ember, tolvaj és ellenség könnyen hozzá férhet.“ + +„Sohse aggódjék kend, az én életemben egy ajtó sem volt azokból nyitva.“ + +„Kend, lehet hogy nem járt be rajtok. De ki tudja korhely cselédek nem +szökdösnek-e rajtok ki- s be, mikor éjjel a főkapu zárva van.“ + +„Legalább mi hogy jöttünk, a délkeleti torony ajtaját nyitva láttuk.“ + +„Az ördögbe! Hisz az a leányom szobáiba vezet.“ + +„Tán nem jól értette kegyelmed? A délkeleti tornyot mondtam. Mert a +holdvilágnál a hogy jöttünk, mi azon az ajtón egy férfi alakot láttunk +belopózni, én még figyelmeztettem Miklós öcsémet rá, de ő azt felelte: +valami kósza cseléd lehet.“ + +Bethlen Gergely arcza e szavak alatt elsáppadt, elsötétült, a kupát +letette kezéből, székét eltolta az asztal mellől, s a nélkül hogy egy +szót szólna, a falra függesztett kardjához lépett s azt kihuzva +megindult azon ajtó felé, melyen Ilonka eltávozott. + +„Mit akar kegyelmed?“ kiálta fel a pap, felrugva székét s eléje ugorva a +baljóslatu arczu embernek. „Mit szándékozik mivelni?“ + +„Legyen kendnek esze Gernyeszegi Menyhért uram“ szólt nyugalmát hirtelen +visszanyerve Bethlen Gergely, „s engem se tartson bolondnak. Meglehet +zsiványnyal lesz dolgom, s csak nem mehetek az ellen zsoltárral.“ + +„Jó, de hátha többen lennének, én is elmegyek kegyelmeddel, hogy +segélyére lehessek.“ + +„Igen, de az is meglehet“ folytatá Gergely tompa hangon, mintha nem is +akarná hogy hallják a mit mond; „hogy a kit ott kapok, nem pénzemet, +hanem becsületemet jött elrabolni, s akkor jobb ha rajtam kivül más nem +tudja. Azt elhiheti kend, hogy leányomat meg nem ölöm, egyért azért mert +asszonyt ölni nem szokásom, más meg az, hogy szeretem, ha szégyenemre +válik is; de ha férfit kapok ottan, akkor!… akkor esküszöm a szent +háromság egy Istenre, Gernyeszegi Menyhért uram, hogy ha hétszáz pap +imádkozik is érte, és hétezer ördög őrzi is minden haja szálát, kétfelé +hasitom!“ + +Ezt mondva a jó ur félre tolta az utból a becsületes lelkészt, s a nehéz +tölgyfa-ajtót olyan dühvel vágta be maga után, hogy minden asztal +tánczolt bele. + +„Igyunk tovább nagytiszteletü uram,“ szólt Bethlen Miklós hidegen, ki az +egész jelenet alatt meg sem mozdult a helyéről „majd elvégzi azt Gergely +bátya, s ha szüksége lesz ránk, meghalljuk. Isten éltesse ifju Apafi +Mihály uramat a fejedelmet!“ + +A pap ivott a kimondott egészségért, a két ur keserüen mosolygott egymás +szeme közé. + +* * * + +Az éji lovagok ezalatt kikerülve az előttük haladó szánt, mély hófuvatos +árkokon s zúzmarázos berkeken keresztül elvergődtek Küküllővár alá. A +vár déloldalai ablak ki volt világitva, a délkeleti torony ablakában két +gyertya égett. + +„Künn a jel!“ szólt András gazda urához. + +„Szálljunk le lovainkról“ monda az ifju könnyeden leszökve paripájáról s +a kantár szárát szolgájának vetve. „Te keresd föl a legközelebbi +csapszéket. Ott melegedj föl. Egy óra mulva ismét itt légy.“ + +Az ifju lovag azzal a torony felé sietett. A várárok be volt fagyva, +könnyen átmehetett rajta, ott egy palánkon kellett magát keresztülvetnie +s néhány pillanat mulva a toronyajtó előtt állt, miután annak kőlépcsői +szét voltak hányva, a kiálló kőpárkányokon kapaszkodva föl annak +erkélyeig. + +A távolból a szán csörgése hallatszott. + +„Hozta Isten ifju uram.“ Szólt egy suttogó hang a belopózóhoz, s egy +izmos némber, kiben Magdusra ismerünk, kézenfogva a lovagot, fölvezette +őt azon szobáig, melyben a két gyertya égett. + +A szobában vigan pattogó kandallótüz vete élénk világot, kitüntetve azt +a sok apró, kedves, semmi haszonra nem levő tárgyat, mikkel hölgyek fel +szokták szobáikat ékesgetni, s mi azoknak olyan jól illik. + +„Jaj lovag ur“ kezdé Magdus, „már csak vegye el kisasszonyunkat, mert +még a templomban sincs bátorságban kegyelmed nélkül.“ + +„Jót mondasz jó Magdus,“ felelt a lovag mosolyogva, „hanem kettőn áll a +vásár.“ + +„De lovag ur, a hol az eladó is oly kész mint a vevő, hamar készen van +ott az alku.“ + +A lovag jó kedvében egy aranyat nyomott a cseléd markába, az boszusan +adta vissza. + +„Mit gondol kegyelmed? nekem egy aranyat? kegyelmed szegény ember, nem +igy kell vesztegetni a pénzt. Kelleni fog bizony menyegzőre, akkor is +csak márjást a cselédnek nem aranyat.“ + +„Ugy, igaz,“ dörmögé magában a lovag, „hisz én szegény vagyok.“ + +E perczben fordult a kilincs, a lovag oda szökött az ajtóhoz s felrántva +azt, Ilonkát látta maga előtt örömtől és boldogságtul üdvezült arczczal. + +A két szerelmes napok óta tanulgatá magában a szavakat, miket e +találkozáson egymásnak mondani fog; épen azért egy szó sem jött +ajkaikra, némán megölelték egymást, egy csók volt mind az, a mit +egymásnak mondani tudtak. + +„Haragom van rád,“ szólt Ilonka, ki akarva fejleni Mihály karjaiból, – +tudta hogy nem fogja bocsátani – „te ugy jösz hozzám mint a tolvaj az +ablakon keresztül, mikor az ajtó is nyitva áll előtted, titokban, midőn +nyiltan is jöhetnél.“ + +„Nem jöhetnék Ilonka. Atyád bizonyosan megtiltaná.“ + +„Lásd“ szólt Ilonka mondhatlan hamiskás mosolygással, „én bátrabb vagyok +tenálad. Te nem merted kezemet megkérni atyámtól; én megtettem +helyetted, és nem kaptam tagadó választ.“ + +A lovag egyszerre elkomorult. + +„Te elmondál neki mindent?“ + +„Találkozásunkat. A többit ő maga kitalálta, én mondám neki, hogy te +szegény vagy, ő felkaczagott, megveregette arczomat, megcsókolt s azt +mondta, hogy Kendefi is szegény, mégis neki adta nénémet.“ + +„Lásd azt nagyon roszul tevéd, hogy titkunkat előtte felfedezted. A mit +mondok, nem fogod érteni, de hinni fogod hogy igaz. Sem atyád, sem +rokonaid nem fognak tégedet nekem nőül adni, ha engem megismernek; okaik +vannak rá, mikről sem ők nem tehetnek, sem én.“ + +„Nem értem, mi okaik lehetnek? Hogy szegény vagy, azt tudják már, ha +családjaink ellenségek, én kibékitlek benneteket, ha más hiten vagy, +majd megtéritlek én. Oh az én családom nem terem oly képtelen embereket, +mint te gondolod. A Bethlenek jó szive mindenütt ismeretes, családi +körükben s az ország ügyeiben egyaránt.“ + +„Jól tudom. De van egy körülmény, melyet te nem ismersz, s mely korlátot +emel szerelmem és szived között. A Bethlenek az utolsó férfiig ellenezni +fogják, hogy én férjed lehessek, mig ha már az volnék, örömmel +szoritanának karjaik közé.“ + +„Nem értelek. Nem értelek.“ + +„Ne is érts, csak higyj. Boldogságunk egyedül attól függ, hogy tudsz-e +bennem eléggé bizni s tenni azt a mire kérlek? A legközelebbi faluban +értekeztem a lelkészszel, ki bennünket azon perczben összeadand, melyben +előtte megjelenünk. Akarsz-e velem jőni?“ + +„Én szökve, atyám tudta nélkül?“ + +„De velem. Az én lovagbecsületem védpaizsa alatt. Esküdni nem szokásom, +de szavamra mondom, hogy mig nőmmé leendsz, megőrzelek, s ha az lettél, +megszerzem számodra mindenki becsülését és atyád áldását.“ + +Ilonka tétovázni, ingadozni kezdett, e pillanatban erőszakosan +felszakasztaték az oldalajtó s a szerelmesek előtt Bethlen Gergely uram +állott, meztelen karddal kezében. + +Ilonka nagyot sikoltva veté magát apja keblére s onnan lassan alácsuzva +annak lábaihoz omlott. + +Bethlen Gergely sok szóba kezdett, mig egyet ki tudott mondani. A lovag +háttal állt a kandallónak s fél kezével eltakarta arczát. + +„Suhancz!“ ordita rá Gergely, kardja reszketett izmos kezében. „Látom a +te oldaladon is kard van. Huzd ki ilyen amolyan lélek fia, mert négy +felé váglak.“ + +A lovag erre levette kezét arczáról s azt a tűz felé forditva, +méltóságteljes tekintettel nézett Bethlen szemeibe. + +Az öreg e pillanatra egyszerre átváltozott. A düh és meglepetés egy +pillanatig küzdöttek arczán, egészen elkomorult, szemeit lesütötte, +kardját a falnak támasztá s hüvelykujjait övébe dugva nagyokat mordult: +„Üm – igen – hm –“ Azután mérgesen fordult Magdus felé. „Vidd +kisasszonyodat szobájába.“ + +Ilonka még jobban megrettenve atyja elkomorulásától mint előbbi +haragjától, átkarolta annak térdeit s reszketve könyörgött neki: + +„Hiszen te azt mondád: hogy nem fogsz arra haragudni a kit szeretek, +bárha szegény is.“ + +„Szegény?“ szólt az öreg ur metsző sarcasticus hangon. „Az igaz hogy +elég szegény, nincs egyebe ennél a kis Erdélyországnál. Ő nagysága Apafi +Mihály uram a fejedelem.“ + +„Igen az vagyok“ szólt az ifju előlépve, „s ha ugy akarod leányod férje, +kit fogadom, hogy boldoggá fogok tenni.“ + +„Oh atyám!“ szólt Ilonka örömrepesve csókolva atya kezét. + +„Menj szobádba“ viszonzá Gergely szigoru hangon. „Itt nem rólad van szó +többé, hanem Erdélyországról“ s azzal karon fogva leányát kivezette a +teremből, s azzal magukra zárta az ajtót. + +„Nagyságos uram“ szólt Gergely visszatérve a fejedelemhez „sokat +szeretnék kegyelmednek mondani, ha czudarság nem volna a magam házánál +összeszidni a vendéget, bárha az ablakon jött is be! hanem annyit mégis +megmondok kegyelmednek, hogy inkább hagyta volna kegyelmed leányomat +összetépni a medvének, mint hogy maga tépte össze. Mert hogy kegyelmed +az én leányomat elvenni nem fogja, arra már aztán esküszöm.“ + +„Mi kifogásod van ellenem?“ + +„Ne méltóztassék tréfálni ez órában nagyságos uram. Én vén ember vagyok, +az eszem sem szállt még a lábam szárába. Vajmi jól tudja azt kegyelmed, +hogy a kegyelmed fejedelemsége leendő házaságától függ. Néhány hónap +mulva letelt a kegyelmed kiskoruságának ideje, s a számára kijelölt +mátka, a Brandenburgi Markio leánya azóta szintén felnőtt. Boldog lesz-e +kegyelmed általa? az nem kérdés, de fejedelemmé lesz. Ha pedig egy ilyen +magamforma nemes ember leányát veszi el kegyelmed, engem ugyse az ágy +alá vágta akkor kegyelmed a fejedelemsüveget.“ + +„Mit bánom én.“ + +„De bánom én és bánja az ország! Kegyelmed csak egy ember, én is csak +egy vagyok, mi élhetünk, halhatunk, a hogy Istennek tetszik, de most +Erdély jövendőjéről van szó, s mi nem fogjuk tűrni, hogy a kegyelmed +szerelmessége miatt elveszszen az ország. Ha kegyelmed most elveszti a +fejedelemséget, soha sem lesz itt többet ur a magyar. Menjen innen +kegyelmed Isten szent hirével s teljesitse azt a mit az ország rendei +határoztak. Ilonka kegyelmed neje nem leend. Leányom szive megszakadhat, +az enyém vele szakadhat meg, de kegyelmed még sem fogja őt birni, mert +Erdélyország sorsa előbbvaló. Kegyelmed meggyalázta házamat; – +ellenségeim meg fogják tudni; – leányom hírneve oda lesz; de azért +kegyelmed nem fogja őt nőül venni, mert Erdélyország sorsa több mint az +én becsületem… Kegyelmed apja sok jó magyar nemest lenyakaztatott, +kegyelmed örökölte apja nevét, öröklendi apja vérszomját is; én tudom +hogy magam leszek az első, kinek fejét kegyelmed ha fejedelemmé lesz +leütteti, és azért mégis kényszeriteni fogom kegyelmedet hogy fejedelme +legyen Erdélynek, mert az én fejem semmi ott, hol Erdélyország sorsáról +van a szó. Most Isten áldja meg nagyságodat.“ + +Ezt mondva Gergely ur, fejébe rántotta elülről hátulról kis veres +sipkáját, s keserü elkomorodással fordult el az ifju fejedelemtől, ki +némán, leverten, összefont karokkal bámult a kandalló hamvadó tüzébe, s +egy szót sem birt viszonozni az ősz honfi feddő szavaira. + +„Még egyet uram.“ Szólt Gergely visszafordulva az ajtóban. „A mit +mondtam mind komoly, megmásolhatlan szó volt, s én rajta leszek, hogy +szavamat megtartsam, azért ha kegyelmed mint igaz nemes ember azt nem +akarja, hogy leányomat ezentul elzárva tartsam mint egy apáczát, lovagi +kötelességének ismerje hozzá többet soha nem közeliteni.“ + +A fejedelem szomoruan távozott el a toronyból. Gergely magához vette az +ajtók kulcsát s visszatért vendégeihez. + +„Csak igyanak kentek, semmi baj sem volt, semmi“ szólt közéjök lépve, jó +kedvet erőltetve arczára, hogy szinte csikorgott bele minden vonása. +„Egy kis izé – aztán semmi egyéb; bolond tréfa, majd halálra nevettem +magamat. Haha! Egy csatlósom furcsán járt Magdussal, hahaha az ördögbe.“ + +Hanem e nevetés közben ugy megszoritá az ezüst kupát melyet kezébe +fogott, hogy a két oldala összehorpadt s a bor mind kiömlött belőle. A +vér elfutotta szemeit. + +„Ejh milliom istennyila!“ kiálta falhoz vágva a serleget, „nem megy már +nekem a tettetés, hisz leolvashatják kendtek az arczomról, akármit +beszélek, hogy meg vagyok gyalázva.“ + +„Mit? mi történt?“ kérdezék a vendégek. + +„Hát egy suhancz, valami siheder, még leányommal barátságot mert kötni“ +beszélt Gergely ur, ellobbant haragja után ismét magához térve, hogy uj +mesét mondjon vendégeinek. „De kiadtam a ficzkónak az utat, jól járt +hogy ott nem vetettem le, hol feljött, az ablakon.“ + +„De hát inkább kényszeriteni kellett volna“ szólt közbe a pap „hogyha +hirbe hozta a leányt, tegye nejévé.“ + +„Majd én egy sehonnainak adom a leányomat, egy koldusnak“ szólt tettetes +pattogással Gergely ur, „soha bizony.“ + +„Hisz az elébb egészen máskép beszélt kegyelmed ezen a helyen“ feddőzék +a pap, „igen okosan mondá, hogy nem tekint vagyonra, születésre, csak +leánya szeresse a kit választott.“ + +Gergely ur feje főtt a lelkész beszéde alatt, szemei karikát hánytak, +szerencsére a serleget már eldobta, mert különben baj lett volna; még +beszélt volna a lelkész, de Gergely ur egyszerre olyat csapott öklével +az asztalra, mint a mennydörgő mennykő, s felorditott a hogy kifért a +torkán: + +„Az akkor volt! Én tudom mit beszélek! Hagyjon kend nekem békét!“ + +Erre fölkelt Bethlen Miklós, s Gergely urat átölelve visszaülteté +székére, fülébe sugva: „Legyen kegyelmed nyugodt, mi mindent tudunk, a +látogató a fejedelem volt.“ + +Gergely ur lankadtan esett székébe vissza, mint ki félelmes álomból +ébredett föl. + +„De kiadtam neki az utat“ dörmögé az őt értőknek. + +„Kegyelmed igaz hazafi“ szólt Bánfi megrázva kezét az öregnek. + +„Ezt nem hagyjuk megtörténni soha“ monda szilárdul Bethlen Miklós, s a +három férfi könnyes szemekkel nézett össze, mig a pap sehogy sem tudta +magának kimagyarázni: hogy micsoda nagy hazafiuság lehet abban, ha az +ember nem adja a leányát annak, a kit szeret? + + +A TATÁROK. + +Még néhány napig mulatának Bethlen vendégei Küküllő-várban, ezalatt a +családi tanácsban elhatározák, hogy minden kisértet elkerülése végett +legjobb lesz Ilonkát, addig, mig a fejedelmet elfelejti, Nagyváradra +küldeni egyik rokonához; a minthogy egy reggelen meg is indult vele az +egész atyafiság szánkákra rakodva. Maga Gergely ur Gernyeszegi Menyhért +urammal egy szánon, másikon Ilonka Magdussal, harmadikon Bethlen Miklós +és Bánfi Mihály. Egész Bethlenig semmi bajuk sem történt, hanem ott már +annyira behordta a szél az utakat hóval, hogy a legnagyobb erölködés +mellett sem hatolhattak tovább Szászvölgyénél, ott pedig teljes +lehetetlenség volt a szoroson keresztül törniök, mielőtt a falusi népség +lapáttal utat hányandott a hótorlatokon s e miatt kénytelenek voltak ott +éjszakázni a kis faluban. + +Szerencsére Magdus apja, András gazda ott azon faluban lakott, s épen +otthon tartózkodott, elkéredzve a fejedelemtől, a kinek a házánál az uri +vendégek legalább türhető éji tanyára találtak. + +Ott elrendezték magukat, a ki hogy fért. A kocsisok az akolban, András +és Magdus a konyhában, mig az urak a nagy lakó szobát foglalták el, +Ilonkának egyedül engedve a kis benyilót mennyezetes nyoszolyájával. + +Már jól behaladt az éjszakában az idő, az alvók különféle hangokon +horkoltak, midőn egyszerre irtózatos orditás hangzik szét a faluban, +nyargaló paripák verik fel a csendet s az egyszerre kigyuladt tűz rémes +világánál száz rémalak tünik elő, orditva, gyors paripákon, idegen +öltözetben. + +„A tatárok! a tatárok“ hangzék a vészkiáltás a felriadt lakosság +házaiból. A fekete, szegletesfejü, szélesszáju alakok, mintegy lovaikhoz +nőve, benyargalnak az udvarokba, kanóczot vetnek a háztetőkre, kötélre +fűzik a kirohanókat s lemészárolják az ellenállót. Az asszonysirás, +halálhörgés, káromkodás nőttön növő zajba vegyül, melyből kihallik +olykor a félre vert harang vészkondulása. + +Bethlenék hirtelen talpra ugráltak; mire széttekintének, már a tatárok +elfoglalták az ablakokat, a künn kapott cselédséget leverve lábairól, s +a tornáczajtót kezdték döngetni. + +„Ehen van ni“ kiálta fel a pap. „Az Isten büntetése, a miért nem akarta +kegyelmed leányát ahhoz adni a kit szeret, hanem megszöktetni előle, +most már a pogány veszi el.“ + +„Ne papoljon kend most nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram, hanem +lásson egy fokos után s álljon velünk együtt az ajtóra, vagy menjen +Ilonkát biztatni.“ + +A pap úgy tett a hogy mondva volt: bement Ilonka szobájába, ki ijedtében +fél-ájultan hevert ágyán; egy vigyorgó tatár féltestével már bemászott +az ablakon, de a kihez Menyhért uram ugy vágott egy karos széket, hogy +menten visszaesett a honnan jött. + +Más felől ez alatt három tatár már betörte a tornáczajtót, az egyik +lovas bement a konyhába. Azt ugyan András gazda fokosával ugy főbe +kollintá, hogy a lova alá esett, de a másik kettő pányvát vetett az öreg +legény nyakába s lerántva a földre, elkezdé annál fogva kifelé +hurczolni. + +Magdus csak nézte ez ideig, mintha sóbálványnyá vált volna, a viadalt, +de a mint látta, hogy az apját huzzák vonják a földön, felsikoltott s +egy fejszét kapva a szegeletből elő, neki rohant az egyik tatárnak, s +egy kegyetlen elbúsult csapással ketté hasitotta annak fejét. Az utolsó +tatár aztán nem volt rest, hanem elszaladt a hős leány elől, ki +visitozva hajitotta utána a véres fejszét. András gazda erre kivetette a +pányvát nyakából, s fejére rántva hirtelen a levágott tatár csalmáját, s +felkapva annak lovára, bekiálta az urakhoz: „Csak védjék magukat +kegyelmetek, én addig elfutok segitségért.“ + +„Eredj fiam Küküllőre,“ kiálta utána Gergely, „vagy menj Bethlen várba, +vagy a hol legközelebb találod az atyafiak banderiumát, és mondd meg a +kit ott találsz, hogy a ki leányomat megszabaditja, legyen bár akárki +fia, kezével jutalmazom meg.“ + +András hallotta a biztatást, s erre a helyett, hogy Küküllőnek tartott +volna, Balázsfalva felé forditá a ló száját, s a tatárok között +szerencsésen keresztül nyargalva, kik csalmájáról társuknak tekinték, +tova iramlott a faluból. + +Az urak ezalatt hirtelen elkészültek a védelemre; három lőfegyvernél nem +volt több velük, de mindnyájának volt legalább kardja. A benyiló ablakát +eltorlaszolták szekrényekkel s oda álliták a papot és Magdust, maguk +ezalatt a lakszoba ajtaját és ablakait foglalva el. Néha tettek egyegy +lövést, midőn valamelyik tatár kanóczot készült vetni a födélre; a lövés +után szétfutottak az ostromlók s ismét ujak jöttek helyettük. + +Végre a tatárok az átelleni házakat gyujtották meg, hogy a láng +átcsapjon a szomszéd födélre, a ház elé ültetett terebélyes hárs- és +diófák egy ideig elfogták a zsarátnakot, de végre a házra lövöldözött +égő nyilaktól csakugyan belekapott a tűz a háztetőbe s egy percz alatt +lángban állt az egész épület. A tatárok ujjongattak. A bent levők +Istenre bizták lelküket. Történt azonban, hogy András gazda teheneket +tartván, az előtti napon tengeri-kórókat vett meg egy oláhtól, melyeket +azon havasan kiteritgetve a padláson, az égő háztető tüze nem birt a +nedves kévéken keresztül a gerendákig terjedni, s ekként leégett az +egész tető, a nélkül hogy a házban levőknek csak egy hajszáluk is +meggörbült volna. Ekkor a tüz világa mellett egy nagyképü tatármurza +lovagolt elő, macska bajuszával, piszkos, de aranyos öltözete mutatta +rajta a vezért; ez mérgesen orditott az ostromlókra, kik már sok holtat +vesztettek s még közel sem juthattak az ostromlottakhoz. A murza fogott +egy nagy vas buzogányt, s azzal ütögetve az ostromlók hátát, ekkint +buzditá őket nagyobb vitézségre, mire a tatárok közelebb kezdtek +nyomulni a házhoz, s csákányokkal kezdték annak falait bontogatni, már +egy jókora nyilást törtek a benyiló falán, s miután az már közel volt a +beomláshoz, Gernyeszegi uram kénytelenült Magdussal és Ilonkával a +lakszobába vonulni. + +Ide szorultak össze mindnyájan. Bánfi Mihály egy kőütéstől eszméletlenül +hevert a földön, Bethlen Miklós vállában egy nyil volt betörve, a +fegyverek mind ki voltak lövöldözve, Gergely puskájában volt az utolsó +töltés. + +„Ajánljuk lelkünket Istennek atyafiak“ monda Gernyeszegi Menyhért s +aztán védjük magunkat férfiak módjára, s ezzel egy rövid imádságot +mondva el, melyet a többiek utána rebegtek, fölkapta Bánfi kardját s a +másik két férfiuval kiállt a végharczra, középre fogva az elalélt +Ilonkát s várva elhatározottan az ostromlókat, kiknek ütéseik sürűen +hangzottak ajtón és ablakon. + +Egyszerre a két ablak közötti fal leomlott, tág kilátást nyitva az +ostromló csoportra: „Isten velünk“ kiáltának a védő férfiak, kardjaikat +kimeresztve, a midőn e pillanatban egyszerre ismerős trombitaszó +harsogott fel az ostromlók háta mögött, s füst és láng közől egy +háromszinü, kék, sárga, veres zászló lobogója látszott közeledni. + +„Istené a dicsőség! jön a szabadulás!“ kiálta feléledt buzgalommal a +pap, s a megriadt tatárok hirtelen visszafordulva, az ujan érkezők elé +tolultak. + +A csata rövid volt, néhány percz alatt keresztül törte magát a rendetlen +csordán a kis segédcsapat, alig volt negyven ötven ember, de mind jól +felfegyverezve, s villogó kardjaik csapása alatt hullott a tatár mint a +tök. + +Elől egy délczeg lovag, leeresztett aczélsisakján két sastoll meredt +föl; oly sebesen tört magának utat az ostromlott ház felé, hogy társai +alig birtak nyomában maradni. Néha körülfogták, de ő jobbra balra vágott +s ismét tisztában volt. + +„Derék fiu vagy, akárki légy. Engem ugy segéljen megérdemled leányomat“ +kiálta Gergely ur. + +„Ni – hogy villámlik a kard kezében! a hova vág, nem kell annak másik +csapás. Nézz oda Ilonka ha meglátod, lehetetlen hogy belé ne szeress.“ + +Ilonka fölveté szemeit, s a mint meglátta a küzdő lovagot, mintha valami +megdöbbentő sejtelem kapta volna meg szivét, két kezét keblére tette, s +térdenállva fölemelé szemeit az égre és sohajtott, és az ég meghallgatá +a mit kivánt. + +A szabaditó ezalatt egészen a ház elé jutott, s már szinte megmenté +Bethlenéket, midőn az utcza tulsó feléről uj csapattal jött rá a murza. + +A nagyképü macskabajuszu ember, szegletes fejével, villogó szemével és +fogaival, vörös csalmájával, pokoli jelenetkint száguldott elő fekete +paripáján, az égő házak között. A lovag megállt előtte, s rövidre szedve +a kantárszárát, hátrahuzta paripája nyakát s fölágoskodott a kengyelben, +kardját szeme elé tartva. Azon pillanatban, midőn a murza oda ért s +görbe sarló alaku kardját az ifju fejének mérte, egyszerre lebukott ez +lova nyakára s egy gömbölyü, alulról fölfelé intézett csapással oly +mesterien vágott a murzához, hogy annak ugyanazon pillanatban a kardja +jobbra, a feje balra repült. + +Az oda érkezett tatárság ez eseten elrémülve hirtelen megforditá a +kantárszárát s ott hagyva a győzteseknek rabjait és martalékát elfutott +az éjszakában. + +„Jókor jöttünk-e?“ kiálta András gazda, nem gondolva leégett s +szétrombolt házával, csak vendégeivel. + +„Erős várunk nekünk az Isten.“ Szólt ünnepélyesen Gernyeszegi, letéve +kezéből a kardot. + +A mentő lovag leszállt lováról s oda jött a megmentett csoporthoz. + +„Légy üdvöz derék lovag“ szólt kezét nyujtva eléje Bethlen Gergely. „Én +Isten előtt ez órában szent fogadást tevék: hogy a ki meg fogja menteni +leányomat, nem keresem családját, hitét, vagyonát, neki adom nőül. Azért +akárki légy, ha még nőtelen vagy, s magad is ugy akarod, fogadd őt +kebledre, s légy szeretve általa, ugy a hogy megérdemled.“ + +„Köszönöm“ szólt a lovag elfojtódott hangon „és elfogadom,“ s avval +megfogva a gyöngéd hajadon kezét, oda vonta őt keblére. Ilonka, a mint a +lovag keze az övét érinté, megtört erővel hanyatlott alá, ha a lovag +karjaival át nem öleli, alélt termete a földre rogyott volna, alig +eszmélt magáról többé. Nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram +áhitattal rebegé, karjait kiterjesztve, fölöttük: „az ég áldása legyen +rajtatok.“ + +„Ámen!“ monda a lovag, és sisakját leemelte fejéről. + +Mindenki ráismert egyszerre. + +A férfiak hátrarezzenve, Ilonka felsikoltva s karjait convulsiv erővel +kulcsolva az ifju nyaka körül, kiálták egyszerre: + +„Apafi Mihály!“ + +* * * + +Néhány hónap mulva Balázsfalván tartotta a fejedelem menyegzőjét Bethlen +Ilonkával. Jelen volt az ország szine, java, s annyi ember között egy +sem volt, a ki szomoru ne lett volna, csupán az ifju pár volt boldog és +vidám. A legközelebbi rokonok ugy jártak alá s fel, mint temetéskor a +megszomorodott felek. A menyegzői pompából kirítt az arczok búja. + +Mikor a fejedelem szép menyasszonyával, megkezdte a tánczot, a vendégek +egy része fölállt tiszteletből, más része ülve maradt és duzzogott. + +„Miért nem tisztelik meg kegyelmetek a fejedelmet, hogy felállnának“, +szólt Apor István uram, akkori főkincstárnoka Erdélynek az ülve +maradtakhoz; mire egy közőlök Sárosi János uram, daczosan visszaszólott: + +„Elugratta biz ő kegyelme a fejedelemséget!“ + +* * * + +Apafi boldogul élt sokáig szép nejével, – hanem Erdély csakugyan nem +látott több fejedelemtemetést. + + + + +BACSÓ TAMÁS. + +MAGYAR HISTORIAI NOVELLA. + + +I. + +Murányvár, az annyi regényes kalandról hires omladék, Ferdinánd király +idejében a Tornai Tornallyay családnak volt birtokában. + +1536-ban meghalt az öreg Tornallyay János, s maradt utána egy fia +László, kit még éltében eljegyze egy szintén a Tornallyay családból való +hajadonnal Máriával. + +Ezt a Tornallyay Máriát azonkivül a fiscus által fiusittatá, hogy ha +netalán saját édes gyermeke meghaláloznék, vagyonai ne származzanak +idegen kézre, hanem maradjanak a leánynál, s ha az később máshoz találna +férjhez menni, viselje a férj az ő nevét is, s a születendő gyermekek, +mint Tornallyayak birják a család javadalmait. + +Minthogy azonban kora halálával hátrahagyott fiacskája menyasszonyostul +együtt még mindketten gyermekek valának, gondviselőül rendelé számukra +eddigi várnagyát Bacsó Tamást, még két testvérével együtt, kiknek +egyikét hitták Bernátnak, másikát pedig Sámsonnak. + +Az öreg Tornallyay sohasem vélte gyermekei jövendőjét jobb kezekre +bizhatni, mint e három férfiéra. Ezek közül Tamás volt a legidősebb, +kegyes, imádkozó ember, kinek sohasem volt egyébre gondja, mint +bucsujárásra és alamizsna-osztogatásra; utána következett Bernát, ez egy +kissé rútarczu volt, fertelmes képére alig lehetett ránézni, de annál +jobban értett a gazdálkodáshoz, s pénz és számvetés dolgában senki őt +meg nem csalhatta; a legifjabbik, Sámson, pedig vitéz hadakozó ember +levén, már természetnél fogva is erős és izmos termetű; ugy gondolá a jó +öreg, hogy a mig fiának lelki neveltetése nem szenvedend hiányt Tamás +ápolása alatt, addig Bernát a vagyonbeli gazdálkodásban leend tudós, +végre Sámson hathatós védelmezője leend annak minden erőszakos +megtámadások ellenében. + +Az öreg János eként elhagyván a mulandóságot, ime mi történék vala? Már +az első esztendőben hire futamodék, hogy Murányvár egy rablófészekké +lett, honnan vitéz Sámson gazda tűzzel vassal látogatja a felvidéket, +gyilkol, rabol és gyujtogat, a jó Tamás feltöri a templomokat, leszedi +harangjaikat, s a bölcs Bernát benn a várban pénzt kovácsol az elrabolt +harangokból, s annyira elárasztá már hamis pénzzel a tájékot, hogy a +szomszéd városokban félnek az emberek pénzen vásárlani, hanem inkább +csereberélnek. + +Hasztalan emeltek panaszt a szomszéd falvak és földesurak! a hatalmas +gonosztevőket nem volt mód megfenyiteni, ha Ferdinándhoz folyamodtak +segitségért, ezek azzal fenyegetőztek, hogy áttérnek János Zsigmondhoz, +s megforditva. A megye kétséges föld volt, ma az egyik fél birta, holnap +a másik, s mikor a háborura is alig volt elég a fegyver, honnan jutott +volna még a rablók ellen? + +Az országgyülés egynehányszor czitálta őket, de ők sohasem jelentek meg, +daczolva a törvényekkel. + +Minő sors várhatott ily állapotban a rosz kezekre bizott árvákra, kiknek +ügye a zürzavaros időben egyedül a gondviselő ur Isten őriző kezére volt +bizva? + +A mellékrokonok gyakori kérdezősködéseire mindig kitérő feleleteket +adtak a gondnokok, s nem engedék őket a gyermekekhez férni; majd, hogy +László felserdült, elhiresztelék, hogy elment Lengyelországba hadakozni, +egyszer csak aztán kitűzték a fekete zászlót a vároromra: – hogy, hogy +nem? – hazaérkezett ismét, és rögtön meghalt; a ki nem félt Murányvár +alatt járni, megjelenhetett a torára. Ez volt a hir. + + +II. A TOR. + +… A terem be van huzva fekete posztóval, közepett áll a ravatal, ezüst +szegekkel kiverve; két oldalán megforditva függnek a családi czimerek, +egy fehér angyal, csillagos kék mezőben, jobbjában lángpallost tartva. +Fejtül zászlók és lobogós kopják, kétfelől tizenkét viaszfáklya lobog; a +ravatalon egy fiatal férfi fekszik, sápadt, kiaszott arcz, kemény +szigoru vonások, beesett szemei csukvák, viaszsárga kezei mellén össze +vannak téve, nagy sima homloka száraz és fényes, mint szokott lenni a +halottaké. + +Lábtul kis kerek asztal mellett négy virrasztó diák ül énekelve, az +asztal alatt nagy zöld órros kancsó fülel, a diákok bele vannak már +fáradva az éneklésbe, de még az ivásba nem. + +A szomszéd-teremben ez alatt vigan folyik a tor, ott a csatlósok és +pinczérek iszszák le sziveikről a bút, s ha elhallgat olykor a +virrasztók éneke, a de profundis szomoru melodiája után keresztül +hangzik a nyitogatott ajtókon a vad rikácsoló bordana: „ej haj, igyunk +rája, ugy is elnyél a sir szája!“ + +A virrasztók unni kezdék magukat a halott mellett, a zsolozsmák végig +vannak énekelve, a fáklyák leégtek, és a kancsó kiürült. Egyet +elküldenek maguk közül, hogy hozza tele. A másik utána megy, hogy +meglesse, ha nem csalja-e meg társait? Mindketten oda maradnak. A +harmadik értük indul, visszahivandó őket, s a negyedik aztán nem bolond, +hogy egyedül maradjon, ő is utánok megy. A szomszéd-teremben pedig igen +vig társaság van, onnan nem jön ki más, mint a kit kilöknek. A halott +egyedül marad. + +Éjfélkor le fogják tenni majd a családi sirboltba, s a czimer +megforditva marad a sirbolt-ajtó felett, mely a Tornallyay család utolsó +férfi ivadéka, László után bezáródik. + +Éjfélig van ideje mindenkinek meglátogatni a halottat, ki éltében annyi +emberrel jól tett, védte az ártatlant, segitette a szükölködőt, +gyámolitá rokonait, megbecsülte a jó szolgát, és harczolt a hazáért. + +Nem igen jut eszébe senkinek. + +Egyszerre nyilik az ajtó, s a részeg tivornya orditásból kitántorog Ivó, +a csatlósok hadnagya, kit László váltott meg török rabságból. Részeg az +ember, mint a csap, kezében kancsót hoz, s a halott előtt kaczagva +megáll, a hogy állhat. + +– Igyál atyafi! szól urát kinálva, s vadul röhög durva ötletén. Ugy is +nagy státió lesz innen a más világig, s ki tudja: ültettek-e ott is +szőlőt? Igyál no. + +Az ember tántorogtában felrug egy álló gyertyatartót, s a viaszfáklya +forró olvadéka László arczára cseppen. Az hideg marad és mozdulatlan. + +– No – se baj, mond a hadnagy felállitva a fáklyát nagy ügygyel bajjal, +s ez alatt más kettőt taszitva el. Ha a más világra jutsz, ott még majd +forróbbal is leöntenek. + +A hadnagy eltántorgott részegen, kiment a folyosóra, valamelyik +szegletben eldült és elaludt. Az utána nyitva hagyott ajtón besüvöltött +a szél, s ugy lobogtatta a fáklyákat a ravatal körül! + +A szomszédteremben hangzott a lakomai zaj, a halott szobája csendesen +maradt. + +De im ki az, ki őt ismét látogatni jő? Magas, halavány női alak, ha +szemei ugy nem égnének, léleknek is beillenék. Ez a menyasszony. A +halott menyasszonya Mária, ki jegyesét már három év óta nem látta, s +most tudtára adák, hogy vőlegénye megérkezett, s ott fekszik a +koporsóban. + +A leány megáll a ravatal előtt. Szép vonásai mintha kővé volnának fagyva +mozdulatlanok, szemeit le nem veszi mátkája arczáról, egy köny sem +nedvesiti azokat. Iszonyu érzelem! midőn az élet legkinosabb órája jelen +van, nem akar fájni a sziv, nem akar sirni a szem, nem akar veszteségére +gondolni az ész, és e borzasztó ür a lélekben, köny, fájdalom, és +gondolat nélkül a legiszonyubb szenvedés. Ezentul még csak egy lépés +van, – az őrültség kaczaja. + +Annyit szeretne pedig mondani a halottnak; szeretne szemrehányásokat +tenni, hogy hát ily hidegnek kell-e a vőlegénynek lenni? szeretne +elmondani neki, hogy ő is szenvedett sokat, szeretné megkérdeni tőle, +melyik ut vezet a tulvilágra, hogy utána mehessen? Mert hiszen oly +nagyon szerette őt! De az ajk nem ád hangokat. + +Odalép a halott mellé, s gyöngéd fehér kezével megfogja annak viaszsárga +kezét. + +Mi volt ez? + +A megérintett hideg csontkéz megszoritá a leány kezét. + +Mária ijedten tekinte kedvese arczára, s annak felnyilt szemeivel +találkozék. + +– Csendesen… suttogá a ravatalon fekvő. Ne félj és ne örülj, mert +elárulsz. + +A leány reszketett, a férfi nem. + +– Vártalak, suttogá László a leánynak, végy le egy kést a falra +akasztott fegyverek közül, s vagdald el vele kötelékeimet, mik kezeimet +és lábaimat fogva tartják, s aztán tedd mellém a kést. + +A leány csak bámult, a nélkül, hogy a mondottakat teljesitené. + +Mária! nem természettörő csoda, a mit látsz, én élek, de csak egy órám +van még hátra, éjfélkor el fognak temetni, ezt az órát használni kell. +Hajolj reám, tégy ugy, mintha siratnál; – ne félj hideg alakomtól, csak +egy szikra ég még abban, s az is szerelem te érted. A mióta nem láttál, +az alatt itt voltam bezárva a bástyák legalsó börtönében. Bacsó Tamás +tarta ottan. Midőn bűneit megtudva, meg akarám őt büntetni, rabló +zsoldosaival megkötöztetett, s elzárt a világ elől, s az utánom +kérdezősködőknek mesét mondott hollétemről. E sirból, jól tudám, hogy +csak a másik sirba van kijárás, s vártam sokáig, vártam iszonyu ideig; a +napokat nem számithattam, mert a föld alatt nincs idő, csak azt tudom, +hogy az hosszabb volt az örökkévalóságnál. Végre egy gondolatom jött: +visszatarték magamtól ételt és italt hosszu ideig, testem kiszáradt, +arczom összeesett, szivem verése alig lön észrevehető, s tagjaim +elhidegültek. Egy órában porkolábjaim, midőn lánczaimat vizsgálni +jöttek, megmerevülten találtak börtönöm fenekén fekve. Ez meghalt! +mondának nevetve, s a lánczokat levéve rólam, felvettek vállaikra, +felöltöztettek halotti ruhába, s kiteritettek e ravatalra; hallottam, +mint suttogá mellettem egy, hogy még szivem körül melegséget érez, s az +ijedtségtől ugy elszorult egyszerre szivem, hogy a mint a másik rátette +kezét, nem érzé dobbanását. Majd jobban meghűl a sirboltban, vigasztalá +társát. Most, Mária, adj kezembe egy kést. + +– Mit akarsz cselekedni? + +– Megvárom, mig Bacsó Tamás ide fog lépni ravatalom mellé, s akkor +szivébe ütöm azt. + +A leány ráhajolt Lászlóra, s arczát arczára fektetve suttogott: + +– Maradj csendesen és ne háborogj. Én megszabaditalak, ha rám bizod +magad. Engedd magadat a sirboltba letétetni, én érted megyek. + +– Lehetlen az, szólt reszketve a férfi, s a puszta gondolatnál +elkékülének ajkai. Hátha gátolva léssz, s én ott veszek a lezárt +koporsóban? A sirbolt-ajtó zárva leend; s ha odáig juthatnál is, belőle +ismét nincs menekülés. + +– Van. Atyád koporsója mellett áll egy kőkoporsó; ez üres, nem fekszik +benne senki; fedelét leemelve, egy szűk lépcső lejárása tünik elé, mely +a sziklába vágva a vár alatti barlang üregéig vezet, ezen keresztül +megszabadulandsz. + +– De hogy jöhetsz te odáig? + +– Éjfél után, midőn mindnyájan lenyugszanak, Bacsó Tamás hálótermébe +lopózom, ki feje alatt szokta őrzeni a vár kulcsait. A várnagy babonás: +e vár lakóinál hagyományul jár a monda a fehér leányról, ki az éjfél +óráiban, a lángpallost kezében tartva, végig szokott járni a vár +termein. Senki nem meri őt megszólitani, mindenki félve áll hátra, s +maga Bacsó Tamás takaróját fejére vonva huzódik ágya szegletébe, hogy ne +lásson s ne halljon semmit. Nem rém a fehér leány, én magam vagyok az. +Alant a hegy tövében lakik egy hű szolgám, az öreg Bertalan, +kecskepásztor, ő fedezte fel a sirbolti rejtekutat, és én használva a +várnagyok babonás hitét, itt szoktam vele találkozni, s itt adom át neki +panaszleveleimet, miket ő több izben elvitt a nádorhoz, sőt egyszer a +királyhoz is. Ma éjfélkor ismét lemegyek, téged megszabaditalak. + +– És azután velem jösz? + +– Te fölmégy a királyhoz, föl az országrendeihez, megmutatod nekik +kiszenvedett arczodat, s boszut kérsz gyilkosaid fejére. Én pedig +közöttük maradok, hogy legyen, ki bűneiket feljegyezze. + +E perczben nyilt az ajtó. László lehunyta szemeit, Mária ugy tett, +mintha ráborulva sirna. A három Bacsó lépett be a terembe. + +Elől egy magas, martialis alak, Bacsó Sámson, a rablóhős; vastag, +szénfekete haja serteként áll fején szélyel, és ellepi homlokát, sűrü +szemöldei csaknem össze vannak nőve, két bajusza, mint két ökörszarv, +öklelőzik jobbra balra, sűrü fekete szakállal van benőve egész arcza, +mintha aczélsodronynyal volna beültetve, s a mik szabadon maradtak, azok +egyedül a sötét villogó szemek. Alakja ölnél magasabb, vállai szélesek, +karjai vastagok mint egy cserfaág, öltözete piszkos és elhanyagolt, +melyet derekán bivalybőr-öv szorit össze, azon lóg egy hosszu, rozsdás, +egyenes kard; a kard lapjára van edzve: „jó éjszakát!“ + +Utána jő Bacsó Bernát, merő ellentéte az elébbi alaknak, egy félre nőtt, +nyomorék teremtés, feje vállai közé szorulva, arcza ránczokkal fedett, a +szőrt megirtá rajta a himlő, melytől szemei is örökké veresek, hosszu +kezei csaknem a földig lógnak. Az egész alak szánalomra indit, de az +ajkak vonásában van valami keserű guny, mely e szánalmat visszautasitja, +s daczolni látszik a természettel, mely őt megcsufolta, s az +emberiséggel, mely őt kineveti. + +A harmadik, Bacsó Tamás. Egy tisztességes ősz alak, a milyennek festik a +becsületben megőszült embereket: nyilt barátságos homlok, melyet ezüst +fürtök fednek, tiszta, józantekintetü szemek, szabályos arcz, szelid, +nyájas ajkak, komoly magatartás; – öltözete gyász, s e szint +arczkifejezése sem hazudtolja meg. Tud szomoru lenni. + +Midőn belépnek, Mária fölemelkedik a ravatalról, s hideg, könytelen +arczczal végig nézve a három testvéren, a nélkül, hogy szólna hozzájuk, +eltávozik. + +Sámson vállat vonitva fordul el tőle, mig Bernát faunusi vigyorgással +tekint utána, egyedül Tamás üdvözli őt tiszteletteljesen meghajtva +fejét. + +– Köszönnetek kellett volna neki; szól intőleg testvéreihez, ezután ő +leend a vár birtokosa. + +Bernát felkaczagott. + +– Miután eddig vőlegénye volt az, ki most halva fekszik? + +– Bizonyára, a végrendelet igy hagyományozta azt. + +– De azt nem hagyományozá, hogy a vár urát három esztendeig fogságba +tartsd, s csak meghalva ereszd ki. + +Tamás nyugodt lélekkel viszonza: + +– Én gondnokul voltam mellé rendelve, hogy vigyázzak reá, a fiun +tébolyodás jelei kezdtek mutatkozni, s én elővigyázatból zártam őt el, +hogy kárt ne tegyen magában, vagy jószágait el ne prédálja, ez nekem +jogom volt és kötelességem. + +– Igaz, hiszen te derék becsületes ember vagy. Megbocsáss, hogy későn +ismertelek meg; hát a lányt most ujra mi oknál fogva teszed el láb alól? + +– Épen nem teszem. Ő férhez fog menni, és Murányvár a hozzátartozó +uradalmakkal együtt azé leend, ki őt el fogja venni, a mint a +végrendeletben van. + +Bernát elsápadva néze bátyja arczára, mintha kétkedne rajta, hogy +tréfál-e vagy valót beszél? + +– S hová leszünk mi akkor? + +– Maradunk a kik voltunk, ha a kegyes vőlegénynek tetszeni fog; viszonza +Tamás alattomos mosolygással, mely egy perczre elárulá a szelid arcz +vonásaiban alvó ördögöt. + +– S ki volna az? kérdé Bernát, értetlen arczczal. + +– Kedves öcsénk, Sámson; szólt Tamás, a kalandorra mutatva, ki ezalatt +hátat forditva állt egy ablakban összefont karokkal, s részvétlen +arczczal bámult ki az erdős vidékre. + +A mint nevét hallá emliteni, visszaforditá nagy, bozontos fejét, s +lenézve testvéreit, egyet vonita vállán, s azzal ismét az ablakba +könyökölt. + +Tamás odalépett hozzá, s nyájasan megveregette vállát. + +– Hallottad, miről beszéltünk? + +– Hallottam, de semmi közöm hozzá. + +– Semmi közöd? + +– Mert az nem az én mesterségem. Én rablok, gyilkolok, megölök száz +férfit ha kell, de lopni, csalni, örökségeket elhajhászni nem szokásom. +Tegyetek a leánynyal a mit akartok, mit bánom én? öljétek meg, de az én +kezem által ugyan nem; engem hagyjatok ki játékaitokból. + +– Sámson, térj eszedre, ha egyszer elvetted a leányt, többet akár soha +se lásd. Mehetsz a világ végire, de nekünk kell, hogy őt nőül vedd. + +Sámson fölegyenesedék, szemei villogtak sötét helyeikből. + +– Halljátok. Én láttam férfiakat meghalni a halál mindenféle nemeivel, +én láttam ágyukat szegezve mellemnek, és éreztem álmomban a hóhér +pallosát nyakamba metszeni, én láttam kisérteteket utánam jőni az +általam meggyilkoltak sirjaiból, s hallottam kongani a felgyujtott +falvak harangjait, mikor már a tornyok le voltak égve. Nem reszkettem +soha. De asszonyt nem láttam sirni soha, és nem akarok. Keressetek +helyettem más vőlegényt. Én a leányt el nem veszem. + +– Elveszem én! szólt közbe, kigyuladt arczczal Bernát, s arcza ragyái és +szemei még vörösebbek lettek. + +A ravatalon fekvő László, kinek e beszédet hallva, a pokol kinjait kelle +kiállani, e szóra öntudatlanul felsóhajtott. + +Mindhárman ijedten tekintének vissza. + +– Valaki sohajtott. Hangot hallék: rebegé Bernát. + +– Semmi sem, szólt Tamás széttekintve. Tán valaki hallgatózott az ajtón. + +Bernát szorongva szólt: + +– Engem ugy nyugtalanit e halott, ugy félek tőle. Kedvem volna szivébe +ütni e kést, nehogy föltámadhasson valaha. + +– Azt ne tedd, csititá őt Tamás. Még azt mondaná valaki, mi öltük őt +meg. Meg van ő halva jól. + +Sámson gunyosan fordult testvéreihez: + +– Hogy féltek, miszerint föltámad az, a kit megöltetek; a kit én +megölök, az nem ébred föl soha. + +– Beszélj, beszélj kevély rabló. Ha én ébren nem vagyok, te nyakadra +hoznád az egész országot, s harczolhatnál vele. + +– De ha én pénzt nem szerzek, szólt közbe Bernát, te is hiába vagy +ébren. + +– Csitt, a virasztók jőnek. + +Éjfél elmult. A torozók ügygyel bajjal elhagyák az ivótermet, a +legjózanabbak felvevék a ravatalt vállaikra, s a mint a sirbolt-ajtót +felnyiták, a kijövő hideg szél oly borzadályosan futott végig +valamennyin, hogy egyszerre kijózanultak, az arczok halaványak voltak a +fáklyafénynél. + +A csatlósok megálltak a lépcsőkön, félelmesen nézve fáklyaik füstjére, +mintha fekete szellemek lobogtatnák azokat palástjuk szegélyével. +Alulról hangzott a halotti ének: Miserere mei Domine! + +Az emberek önkénytelen keresztet vetének magukra s örültek, midőn +visszajöhettek a sirboltból, s hátuk mögé nem merve tekinteni, siettek +alvószobáikba. + +Bacsó Tamás maradt leghátul, bezárta a sirbolt-ajtót, megforditva rajta +a czimert, s magában dörmögve monda: + +– Ez többet meg nem nyilik – az itéletnapig. + + +III. A FEHÉR LEÁNY. + +Bacsó Tamás reszketve fogá meg Sámson kezét, midőn hálószobájába ért. + +– Maradj nálam, szólt rebegő hangon, ez éjjel nem merek egyedül alunni. +Egy kisértettel megszaporodott a pokol. + +– Még is oly gyáva vagy, vén gyermek? szólt az megvetően. + +– Nappal nem nevezhetnél annak, de az éjszaka nem az emberi hatalmaké. +Kérlek, ülj mellém, ülj közelebb, gyujtsunk tüzet a kandallóban, zárd be +az ajtókat, s az ablakok tábláit reteszeld be. Engem Isten csodái +kisértenek éjjelenkint. + +– Álmodban látod azokat, sokat vacsorálsz. + +– Épen semmit. + +– Tehát azért látod, mert sokat böjtölsz. + +– Oh ne mondd. Az Istennek oka van engemet látogatni. Én sokat vétettem +nagyon. De vezekleni fogok, vezekleni bűneimhez méltón; ha ez utolsó +tervem bevégezém, akkor templomot épittetek, oly pompást, hogy +hasonlóban nem imádkoztak még soha. + +– Csak hozzám közel ne épitsd; mert ki találom rabolni. + +– Csendesen Sámson; ne szólj igy. Oh itt a falak is beszélnek, körűlem +minden butor él, és engem üldöz; ha nagy csendesség van, nevemet +suttogják, csendesen, alig hallhatólag, és éjszaka, midőn a nagy viharra +olykor felébredek, mely a szélvitorláit csikorgatja, egyszerre megnémul +minden, s fejem fölött elkezd zugni a hatvannégy mázsás öreg harang, +melyet a rimaszombati szentegyházból elraboltam, s hamis pénzt verettem +belőle, s ugy kong, ugy zug a mélységes éjszakán keresztül, hogy a +bástyák rengnek bele alapzataikban. Máskor halálos vakság fog el, érzem +a fáklyák melegét, és lángjaikat nem látom, mélységes sötétség ül +körülöttem. Számtalanszor, midőn ágyamba le akarok fekünni, saját +alakomat, a hogy vagyok és létezek, már ott fekve találom, s hasztalan +költöm onnan, nem birom fölébreszteni, s ott virradok meg székemben +ülve, mig a nap feljő, s a kisértet eloszlik. + +– Rémséges dolgokat beszélsz, szólt Sámson, közelebb huzva kardját. + +– Nézz hátam mögé, nem áll-e valaki mögöttem? gyakran, midőn olvasni +akarok valami szent könyvből, érzem, hogy valaki hátam mögött +leskelődik, s vállamon keresztül azon könyvből olvas, mig az én szemeim +előtt annak minden betüje megelevenedik, hogy mennek egymásután sorban, +mint a lándzsás hadsereg, s ha kés van kezemben, ugy biztat, ugy erőtet, +hogy vágjam vele torkomat keresztül! + +– Te meg vagy rontva Tamás. Eszed nincs helyén. + +– Van e várnak egy ősi réme, mely itt lakik alattunk vagy fölöttünk, +elrejtve a falak üregeiben, és örökké ébren. Ez a fehér leány. Egy +Tornallyai leány hajdan a keresztes hadba távozott el, s ott elesett a +csatában: de szelleme visszajött e várba lakni, s oly tiszteletben +tartaték a család előtt, hogy ünnepélyes lakomáikon egy széket mindig +üresen hagytak a számára, s arczképe alá, mely a csarnokban függ, +valahányszor menyegző, tor, vagy keresztelő történt, külön viaszgyertyát +szoktak meggyujtani, s mig a többi viaszgyertyák leégtek, ez bár +folyvást lángolt, soha nem fogyott el. Ez a rém üldöz legjobban engemet. +Hasztalan zárkózom be előle, zárt ajtókon keresztül felkeres, egyik +ajtómon bejön, a másikon kimegy, az őrök látják őt, és nem merik +megszólitani, hallják mint csikorognak az általa felnyitott ajtók, s +mint csapódik be a sirbolt-ajtó utána iszonyu dördüléssel… + +E pillanatban iszonyu csattanás hallatszott… A két testvér rémülten +ugrott fel székeiről, s az ajtóra tekinte… Az felnyilt csendesen. Bacsó +Tamás reszketve fogózott testvére karjába. Szemeit nem birta lezárni. +Jól tudta, hogy zárt szempilláin keresztül is kénytelen volna látni e +tüneményt. + +Egy fehér alak suhant végig a termen, egy márványarczu hölgy alakja, +vállán arany betükkel kivert lángalaku pallost emelve, s szemeivel merőn +maga elé tekintve. + +Bacsó Tamás homlokán a hideg veriték gyöngyözött. Sámson keze is rá volt +fagyva a kardmarkolatra, s izmos termete reszketett. + +Már a fehér leány a tulsó ajtóhoz ért, midőn Sámson erőszakosan megtörve +félelme bilincseit, felkiálta: + +– Hát fattyuk vagyunk-e mi, hogy egy rémtől megijedünk? s azzal kirántva +kardját, elállta a kisértet utját. Megállj! ordita rá, felemelve +kardját, – s ha a pokolban lakozol, maradj ott örökre, vagy ha nem +haltál meg elég jól, megöllek én, ugy, hogy a más világon sem fogsz élni +többet. + +A fehér alak egy pillanatra megrettenni látszott, mintha még fehérebb +lett volna mint volt, de a másik pillanatban megvillant kezében a +lángpallos, s oly gyorsan, mint a villám, csapott le Sámson kardjára. + +A kard kihullott a férfi reszkető kezéből, s Sámson térdrebukott a +rémülettől, arczát kezeivel eltakarva. + +A következő pillanatban lehete hallani a mindig távolabb felnyitott +ajtók csukódását; mig egy végső dördület hirül adá, hogy most a +sirbolt-ajtó csukódott be. + +Minden lélek halálfélelem közt aludt ez éjszaka, s másnap reggel a +Tornallyai család sirboltja felett, hol a czimert Bacsó Tamás saját +kezével forditá meg, e czimert ujra helyreforditva lehete látni. + + +IV. A KINYUJTOTT KÉZ. + +Ezen zavargás időkben nehéz volt az ország és a fejedelmek figyelmét +egyes családok sérelmeire vonni; a népek kiáltásai közül nem hallatszott +ki az egyesek jajszava. + +Tornallyai László, menyasszonya által a legcsodálatosabb uton +megszabadulva, azon kezde gondolkozni, mint irtsa ki öröksége rablóit +Murányvárból? + +Ha egyenesen fölmegy Pozsonyba, s magát az országrendeivel +megismertetve, azokat a törvényszerinti elégtételre felhivja, +koczkáztatta volna, hogy Bacsó Tamás megtudva életben maradtát, +órgyilkosokat küld utána s megöleti, mig azt az igazságnak megrövidült +karjai rablófészkében el nem érik, s minden törekvésének sem sikerülend +egyebet kieszközölni egy erőtlen fulminatoriumnál, melyet Murányvárban +csak kaczagni fognak. + +Hanem mást gondolt ki. Máriát nem bocsátá többé vissza a várba, hanem +elvivé ő a szent Erzsébetről elnevezett kolostorba, s ott a szent szűzek +gondviselésére bizva, elrejté őt a Bacsó család szemei elől, kik amaz +ijedelmes éj óta semmit sem tudtak az eltünt leány holléte felől. + +Akkor tudósitá László álnevü feljelentésekben az országbiráját, +miszerint a Tornallyai család utolsó ivadékainak egyike meghalálozván, +másika kolostorba lépvén, a megürült Murányi uradalom a koronára szállt +vissza; minélfogva a fiscus igyekezzék azt törvényes urának +visszafoglalni. + +E feljelentés nem is maradt sikertelen; rövid idő mulva parancs érkezett +Bacsó Tamáshoz, mely által az felszólittatott a murányi uradalmat a +törvényes határidő alatt a koronának átszolgáltatni. + +Bacsó Tamás elsápadt, a mint a parancs elejét olvasá, hanem a mint annak +végén megérté, hogy Mária a szent-erzsébeti kolostorba tartózkodik, +mintha kő esett volna le szivéről, megkönnyebbült kebellel mondá: + +– Minden jól van. + +Még az nap felkeresteté Sámsont, ez összegyüjté rablóbandáit, s éjszaka +ráütve a szent-erzsébeti kolostorra, azt ostrommal elfoglalá, +oltárkincseit felprédálta, s Máriát erőszakkal elrablá belőle. Nehány +ittas rabló üszköt vetett a szétdult kamarákba, s a kolostor a puszta +falakig leégett. + +E kolostort azonban az akkori országprimás épitteté, s különös kegyében +tartván, midőn e szent hely elrombolását megérté, méltó haragra +gerjedve, panaszt tőn személyesen a király előtt, melynek eredménye az +lett, hogy mielőtt a zárda üszkei kihamvadtak volna, már a császári +tábornok Salm Frigyes ott állt Murány alatt bosszuálló seregeivel. + +A Bacsó-családnak csupán egy utja volt a menekülésre: Máriát +kényszeriteni, hogy egyhez közülök nőül menjen. E végett a legközelebbi +faluból erővel elragadták a lelkészt, s halállal fenyegeték, ha az +esketési szertartást rögtön végre nem hajtandja, csak ez által +maradhatván törvényes birtokában a várnak, s csak igy menthetve a +kolostor elleni erőszakoskodást. + +A lelkész, egy tisztes hetvenéves agg, csupán arra kérte őket, hogy +engedjék őt egyedül beszélhetni Máriával, miszerint őt sorsával +megismertesse, és ha kelleni fog, rábeszélje a kivánt lépésre. + +Midőn egyedül maradt a leánynyal, megfogá annak kezeit, s homlokát +megsimogatva szólt: + +– Ne félj leányom. Az Isten nem hágy el téged. Engem halállal +fenyegetnek, ha téged össze nem adlak e gonosztevők egyikével, de én nem +félem a halált, félem egyedül az Istent, s ha ő neki tetszik, hogy +meghaljak, nem első martyrja leszek az igazságnak, de az leszek. Te +tartsd meg magadat. Igérd e gyilkosoknak, hogy kész vagy az ajánlott +kezet elfogadni: Él az Isten, hogy én össze nem kötöm azt a tiéddel. + +A leány megcsókolá a tisztes agg kezét, s midőn kilépett gyilkosai elé, +azoknak végtelen meglepetésére kijelenté, hogy kész beléegyezni az +ajánlott házasságba. + +Nagy lőn az öröm Murányban. Lakomához készült az egész vár; mig künn +Salm ágyuit sánczoltatta. Maga a választott vőlegény, a pupos Bernát ugy +felcziczomázta magát boglárokkal, és klárisokkal, hogy akár egy medve +nyakába odaillett volna. + +A vár egyik termét kápolnának késziték el, felszerelve innenonnan +elrabolt oltárszerekkel, s midőn mind együtt valának, vőlegény, +menyasszony, násznagyok és vőfélyek, az istenfélő lelkész ott az +oltárhoz lépve, s kezével a feszületet felemelve, nem hogy megáldotta +volna az előtte állókat, sőt megátkozá azokat, kimondva rájok az egyház +legsulyosabb anathemáját, s a kárhozatnak adva őket testestül és +lelkestül. + +A rablók irtózatos dühvel rontottak ekkor a lelkésznek, s megesküvének, +hogy ha a szertartást végre nem hajtja még azon órában, oly kinzást +fognak rajta véghez vinni, hogy óhajtani fogja a gyehennatüzet +enyhülésképen. A lelkész nem hajlott szavaikra, megcsókolá a feszületet, +s karjait széttárva, odaveté magát gyilkosainak. + +Azok megragadták mellénél fogva, s kihurczolák a teremből, végig a +folyosókon: de ime Isten könyörüle szolgája sorsán, midőn a kinkamrába +értek vele, egy ér hirtelen megpattant az agg férfi fejében, s mire a +kinpadra fekteték, már megszünt élni. + +E pillanatban kürthang rivallt a várkapun kivül, s a toronyőrök rémült +arczczal jelenték, hogy királyi hirnök áll a felvonó hid előtt. + +– Taszitsátok az árokba! Kiálta Sámson, s a dühödt nép megcselekszi, ha +Tamás utjokat nem állja. + +– Csendesen fiuk; nem kell kihuzni a kardot, mig van más ut a +menekülésre. Sok ajtót kinyit a tolvajzár, mit a harczfejsze be nem tört +volna. A veszély nagy, s védelmi szereink kevesebbek, mint hogy +háromnapi ostromot kiállhatnánk velök. + +– Igen bizony! kiálta közbe Sámson haraggal. Mert te mindig többre +becsülted az aranyat a vasnál, s a helyett, hogy kardokat szereztél +volna, billikomot gyüjtögettél, ágyuk helyett pénznek öntötted a +harangokat, s lőpor helyett ezüsttel töltötted a kamarákat, már most +csatatér helyett keress magadnak akasztófát a hol meghalj. + +– Nem ugy Sámson. Azokkal a kis ezüstgolyókkal jobban czélba lehet +találni, és messzebb lőni, mintha mázsás köveket hajigálnál kerekes +taraczból. Rakjatok meg három szekeret a tárházakból jó vert arany- és +ezüstpénzzel. Jól megértsétek: nem olyannal, a mi nálunk készült; – +igazival. Te Bernát lemégy e szekerekkel a fővezérhez, s kegyelmébe +ajánlasz bennünket. + +– Miért épen én? kérdé Bernát elkékedve, miért nem te magad, vagy +Sámson? + +– Mert te legkevesebb váddal vagy terhelve; neved legkevesebbet forgott +az actákban, itthon ültél mindig, mint a pók; nincsenek személyes +ellenségeid. + +– És mivel legkevesebb kár lesz érted, ha ott marasztanak, szólt közbe +Sámson. + +– Ha ide benn maradsz, nekünk ugy sem használsz, mert az utolsó +hellebárdos agyoncsap a dárdája nyelével, mig ha önkényt megadod +magadat, tekintet lesz reád. A többit ékesenszólásodra, s e három +szekérre bizom. + +Bernát elsápadva ült fel a szekerekre, s megnyittatva a hirnök előtt a +várkaput, kijelenté, hogy testvérei nevében kész a fővezér előtt +megjelenni. + +Pár óra mulva a szekerekkel együtt Salm sátora előtt állott. + +A vezér több magyar főur társaságában fogadta az érkezőt, ki nagy +vigasztalódására tapasztalá, hogy azok előtte mind ismeretlenek. + +Annyival nagyobb lön tehát rémülete, midőn Salm elélépve, őt egyenesen +nevén szólitá: + +– Te vagy az a Bacsó Bernát, ki rabló testvéreiddel együtt a környéket +pusztitod? + +– Ne hidd méltóságos uram, a mit rólunk mondanak, cseh rablók +kalandoznak a vidéken, azoknak a bűneit fogják mi ránk. + +– Hát a harangokat kik rabolják el, hogy hamis pénzt verjenek belőlük? + +– Minket rágalmaznak azzal is, kegyelmes uram, jól tudom; mert irigyeink +a szomszéd földesurak, hogy jó gazdák levén, pénzben meg nem fogyunk, de +im szemléld meg magad, és győződjél meg róla, hogy hát hamis pénzzel +szoktunk-e mi fizetni? + +E szavaknál feltakarta a szekerek ponyváit, látni engedve a lapáttal +felhányt aranyat ezüstöt, s alázatos mosolygással mondva: + +– Ezt a csekélységet a katona uraknak áldomásul hoztam. + +Salm képét elfutotta a vér. + +– Hát török basának néztek ti engem, nyomorultak, kitől pénzen lehet +venni békét és háborut? Nem rablott kincseitekért jöttem én ide, hanem +fejetekért, miket a törvény elitélt. + +– Nem tévedtünk mi, uram, a törvény ellen soha. + +– A szent-erzsébeti kolostor falai még füstölögnek. + +– A kolostoré a hiba, mert törvényes hitvesemet Tornyallyai Máriát +erőszakosan tartá vissza tőlem, s ez által vagyonaimtól meg akart +fosztani. Én csak védtem magam, midőn támadtam. + +– Törvényes hitvesed neked Tornallyai Mária? kérdé szigoruan a vezér. + +– Kész vagyok rá hitemet letenni, hogy az. + +Salm inte, hogy hivják elő a tábori lelkészt, s felszólitá Bernátot, +hogy esküdjék meg arra, a mit mondott. + +Bernát vakmerően odalépett a tábori oltár elé, egy kezét az evangeliumra +téve, másikat felemelé az égre, s mint e szót ki akará mondani: +esküszöm! egy kéz hátulról hirtelen megragadá kinyujtott kezét, s a mint +Bernát hátratekinte, egyszerre megnémult, megmerevült. Tornallyai László +állt előtte. + +Az embernek fél felét rögtön megüté a guta rémületében, ugy hogy nyelve +nem birt többé érthető szótagot kiejteni, s kinyujtott karja ugy maradt +megszáradva, a hogy azt az ég felé emelve tartá, megmeredt három +esküvőujjal. + +Salm igy küldé őt vissza Murányvárba, rémületes jelenetül; félig holt +alakot, ki esküre kinyujtott kezét nem birja többé visszavonni, s +megnémult nyelvével nem birja kimondani a rémgondolatot, mely alatt +lelke megőrül. + + +V. A HÁROM TANU. + +A mint Salm Murány alá megérkezék, Tornallyai László ki azalatt mint +kecskepásztor bujdoklott a hegyek között, megjelenék előtte, s elmondá +előtte élete s hamis halála egész csodás történetét. + +Hihetlennek látszék a vezér előtt az egész esemény; előhivata többeket +azok közül, a kik Tornallyay Lászlót azelőtt három évvel ismerék, köztük +több régi szolgáját, embereket, kikkel hajdan jól tett, katonákat, +kiknek vezérük volt; de a három szenvedésteljes év alatt annyira +elváltozék az ifju arcza, hogy senki leghűbb szolgái közül sem ismere +rá. Temetése napján egy sem mert azok közül Murányba felmenni, hogy őt +megtekintse, s alig birták ők maguk is elhinni, hogy a kit három év +előtt, virágzó, teltarczu ifjunak ismertek, azzal most, mint megaggott, +szigoru, őszbevegyült haju férfival találkozzanak. + +Ekkor azt mondá László: + +– Három tanut fogok elétek állitani, a kik rám fognak ismerni +bizonynyal, a három tanu a három Bacsó testvér. Én fel fogom őket +keresni a harczok közepett, és ha akkor látni fogjátok, mint rémülnek el +látásomtól, s a legbátrabbnak közülök mint hull ki a kard kezéből, midőn +az enyimmel összeér, elhienditek, hogy én vagyok az, kit ők eltemettek. + +A sors ugy hozta, hogy Bernát legyen az első tanu, ki Lászlót meglássa, +és ime azt megüté a guta, midőn hamis esküt akarva tenni, szentségtörő +kezét a halottnak, az eltemetettnek vélt megragadta. + +A mint ily alakban visszaereszték őt a várba, a két testvér elréműlt +tőle; Bernát sem szólani sem inteni nem tudott, csak nézett rájuk és +hebegett, felemelt kezének egyetlen mozgása volt a reszketés, mely ugy +látszott, mintha örök fenyegetést intene vele. Senki sem tudta +elgondolni, mi történt? mi lelte az embert? éktelen rémület fogott el +mindenkit; az őrök elhagyták a sánczokat, s szökdösni kezdtek a várból. + +Ekkor Sámson egy kétségbeesett merényletre határozá el magát. Este későn +összegyüjté embereit, s leittatva őket erős borokkal, felbiztatá, hogy +az éjjel kitörjenek a várból, s mig elleneik a vár körül szétoszolva, +soraikat megritkitják, ők egyesült erővel keresztűl vágják magukat, s +kimenekülnek Lengyelországba. + +Tamás ezalatt hirtelen szekerekre rakatá kincseit, s az őrség felét +szétosztá a falakra, hogy majd mig testvére a kapunál utat tör, ő addig +körül fellármázza az ostromlókat, s elvonva azok figyelmét, midőn a +menekülésre ut nyilik, az utócsapatokkal és kincseivel Sámson után fog +sietni. + +A terv végre is hajtatott. Az ég sötét volt és felleges. Éjfél után a +hold is lement, s erős vihar kezde keletkezni, melynek zajában elhalt a +várból jövő nesz. + +– Ez épen rablók harczainak való idő: monda Salm, ki éjszaka személyesen +járta körül az őrszemeket, midőn egyszerre ágyuvillanás veri föl a +sötétséget, s a bástyákról kilőtt golyó épen feje felett süvölt el. + +– Tudtam előre, hogy az éj nem marad harcz nélkül, szólt a vezér, s +rögtön elrendezé ostromcsapatait, elállatva velök minden kijárást a +várból. + +A várfalakról minden álgyu elkezde bömbölni, ott fenn a rablók dobbal és +trombitával oly nagy zajt ütöttek, mintha egyszerre minden oldalról ki +akarnának rontani, s ez alatt Sámson csapatjai a legnagyobb csendben +lejöttek a vár aljáig, s ott egyszerre szótlanul megrohanák az előttük +álló harczosokat. + +A rablóvezér vakmerően veté magát ellenei közé, kétélü bárd volt +kezében, melyet két ökölre fogva, vágott vele maga körül, a kit talált; +a meglepett lándzsások már tágitani kezdék előtte soraikat, szörnyü +termete egy fejjel kilátszott a harczolók közül, néha kettővel is, midőn +az előtte állók fejeit lecsapta. Nehány pillanat alatt szét volt szórva +a rablók által megtámadott dandár, az ut nyitva volt előttük a hegyek +közé, már lehete hallani a szekerek zörgését, miket Bacsó Tamás hozott +öcscse után, s a várban elhallgattak az álgyuk, midőn egy kisded csapat, +számra alig negyedrésze a rablókénak, jött nagy sietve ellenük: vezérük +egy magas pánczélos lovag, ki a mint Sámsont meglátta, messziről kiálta +rá: + +– Sámson állj meg! egy szóm van hozzád. + +– Akár kettő, kiálta Sámson, ki már ekkor harczi paripán ült s kardot +vonva, megtámadója elé nyargalt. + +Társai, kik nem értek vele a rohanásban, messziről látták, hogy a kihivó +ellenfél, midőn Sámson közel ért hozzá, felvoná sisakrostélyát; a +rablóvezér erre kétségbeesetten kiálta föl, hanyatt dült nyergében, s a +nélkül, hogy védelmére kardját fölemelné, a megtámadó lovag csapásától +ketté hasitott fővel hult alá lováról. + +A rablók erre lélekvesztve fordultak meg, s rohantak vissza a várba, +magukkal ragadva az utánuk jövő Tamást, ki veszni hagyta szekereit, s +csak annak köszönheté, hogy a várba visszajuthatott, hogy üldözői a +megrakott szekereket elfoglalva, az osztozással időt hagytak neki nyerni +a menekülésre. + +Sámson elestével azonban a rablók bátorsága odalett. Senki sem gondolt +többé a védelemre, csak a szökés módjaira. Tamás átlátta, hogy itt egy +hétig sem maradhat többé, s egy kétségbeesett eszközhez folyamodott, +hogy magát megmentse. + +Le izent a fővezérhez, hogy ha számára kegyelmet biztosit, átadja neki a +várat, kiszolgáltatja kincseit, s bántatlanul bocsátja el a kezei közt +levő Máriát; ha pedig e kérelme megtagadtatik, Máriát elzárja a vár +legmélyebb rejtekébe, a várat pedig magával együtt felvetteti a +levegőbe. + +Kiküldött hirnöke sokáig nem érkezék vissza a válaszszal; várta estig, +várta éjfélig, s hogy még sem jött izenet; elhatározá a pokoli eszmére +magát, hogy a leányt is elölje, mielőtt maga elveszne. Odament hozzá és +tudtára adta, hogy meg fog halni, készitse el magát, s válaszszon, minő +halálnemével akar kimulni. + +[Illustration] + +A kétségbeesés néha jó gondolatokat ád. Mária azt kéré gyilkosától, hogy +engedje őt kedvese koporsója mellett a sirboltban éhen meghalni. Jól +tudta, hogy onnan kijöhet a rejtek uton. + +Bacsó ráhagyá a kivánatot, s kézen fogva a leányt, levezeté őt a +sirbolthoz, s midőn elforditá a nehéz vasajtóban a kulcsot, keserűen +mondá neki: + +– Üdvözlöm Lászlót, ha elébb megtalálsz halni mint én, mondd meg neki, +hogy nemsokára találkozunk a pokolban. + +Azzal nyitni akará az ajtót, midőn egyszerre ugy érzé, hogy azt valaki +taszitja belülről kifelé. + +Hajszálai borzadva álltak ég felé. + +Az ajtó magától feltárult, s rajta egy halvány férfi lépett elő, kezében +kivont kard, utána fegyveres vitézek. + +– Itt az itélet-napja Bacsó! kiálta az ifju a rablóvezérre. + +Az iszonyu orditással veté magát a földre, elájulva a rémület miatt. + +– Ez volt harmadik tanum, hogy Tornallyay László én vagyok; monda +rámutatva László az utána jövő fegyveresnek, kiket rejtekuton a vár +belsejébe vezetett. + +– És a negyedik én vagyok, szólt rebegve Mária, föltámadt kedvese +keblére omolva. + +Egy óra mulva Murányvár az ország seregei kezében volt, Bacsó a +vérpadon, Mária vőlegénye keblén. + + + + +A NAGYENYEDI KÉT FÜZFA. + +BESZÉLY. + +Felvincz és Enyed között egy kis bérczi patak vágja keresztül az utat, +melyen most tartós kőhid van épitve. A hid mellett két felől a patak +oldalában emelkedik két roppant fűzfa, és ezen két fűzfának historiai +emléke van. Hét emberivadék látta azokat felnőni, s ivadékról ivadékra +szállt a történet s maig is ugy emlékeznek arra, mintha csak a mi +életünkben történt volna… + +… Épen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kurucz-laboncz világ +legszebb divatjában vala; ma a kurucz, holnap a laboncz osztott +törvényeket Enyednek, mikor az egyik kiment az egyik városvégen, a másik +bejött a másikon. + +A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, a helyett +hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak +voltak, és hallottak valamit azon strategiai fogásokról, miszerint az +ellenséget az által is meg lehet verni, ha a környéket élelmi szereiből +kipusztitjuk. Ők ezt vevék gyakorlatba. + +Mert, mig a fejedelem rendes hadai, a fényes, hatalmas nemesi +banderiumok, a szép daliás, farkasbőr-kaczagányos huszárok, a válogatott +hajduk, a veres és kék darabantok rendes csatákat harczoltak künn +Magyarországon a birodalmi derék hadakkal, mik fényes, pánczélos, +tarajos lovasokból, himzett bivalybőröket viselő daragonyosokból s +czélbalövő muskétásokból állottak; addig szanaszét az országban őgyelgő +kalandornép csavargott alá s fel, szemre főre egymáshoz annyira +hasonlatos, hogy maig is fenmaradt róla az adoma, miszerint a jámbor +felvidéki tót nem tudott köztük különbséget tenni: melyik a kurucz, +melyik a laboncz? + +Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is elpusztitott a háboru, s +kétségbeesés, nyomor és boszuvágyból nem hagyott nekik más választást, +mint kaszát, csákányt ragadni, s felcsapni kurucznak vagy laboncznak, a +szerint a mint egyik vagy másik fél katonái pusztitották el. + +Ezek azután falkánkint jártak városról városra, zsarolva, harácsolva, a +hol engedékeny népre akadtak, gyujtogatva, a hol megharagudtak, s +szétszaladva, a hol megijedtek. Nem is igen nagy szenvedélylyel +folytatták a harczot, a vesztes fél rendesen átállt a győzteshez, ugy +hogy Cserey Mihály bizonyitása szerint, akadt ember, a ki négyszer +ötször volt kurucz, ugyanannyiszor laboncz. + +Ezen sürű változandósága a minémüségnek nagy akadályára lehetett a +dicsőség után törekvésnek, mert ha valaki nagy hirt nevet szerzett +magának, mindig attól tarthatott, hogy ha holnap véletlenül egész serege +áttér az ellenséghez, az valamennyinek megkegyelmez, csupán őtet +akasztja fel, mint a kire legjobban feni a fogát. + +Ugy segitettek azonban magukon, hogy neveiket rendesen elváltoztatták, a +mi legsürübben előfordult a labonczoknál, kik iparkodtak maguknak olyan +neveket adni, a mit a bolond kurucz ki ne tudjon mondani, ha csak ki nem +töri benne a nyelvét, többnyire elrontott német szavakat, a miket ők +maguk sem értettek. + +A kurucz basák ellenben iparkodtak maguknak oláh neveket adni. + +Ez időben tehát legkegyetlenebb veszedelme volt Enyednek és a körülfekvő +városoknak egyfelől Balika, a kuruczvezér, a ki lakott a Thorda-hasadék +egyik barlangjában, melyet maig is Balika-várnak neveznek, és másfelől a +mezőségen tanyázó két labonczfőnök, a kik közül az egyiknek az a furcsa +neve volt, hogy: „Trajtzigfritzig!“ a másik pedig ily regényesen +hangzott: „Bórembukk!“ + +A milyenek voltak választott neveik, olyanok voltak azoknak viselői is; +majd ügyetlen, majd kegyetlen, félig tréfás, félig véres alakok, kikről +épen annyi nevetségest tudott regélni a közhir, mint a mennyi +irtózatost, s neveikkel egyfelől a dajkák ijesztgették siró +gyermekeiket, másfelől az enyedi diákok csufolták egymást pajkosságból. + +Ezek a diákok, oh ezek a nagyenyedi diákok sajátságos fiuk voltak. + +A mint annyira vitte a kálvinista gyerek, hogy a ludtollból kalamust +tudott faragni, telerakott az anyja pogácsával egy tarisznyát, az apja +vett neki egy pár fejelés csizmát, azzal elvitte Enyedre, letette a +collegium udvarán, pofonüté, megáldotta s ott hagyta, rábizván, hogy +legyen belőle pap, professor, királybiró, főkapitány vagy tanácsur. +Azontul nem is volt rá gondja többet. A fiu megnőtt, megszakálosodott, +megtömték, meghizlalták étellel és tudománynyal, elzárták hermetice +minden világi kisértetektől, gondot viseltek testére, lelkére, +felnevelték hitben és egészségben, csináltak belőle papot, professort, +királybirót, főkapitányt vagy tanácsurat, a mire esze és szerencséje +volt, a nélkül, hogy apja-anya törte volna rajta a fejét; a collegium +volt nekik édes anyjuk. + +Öt-hatszáz fogadott fia volt a tisztes matronának, s több száz ezer +forintra menő jövedelme ennyi szép fiu felnevelésére, legtudósabb +professorai, kiket a külföld akademiái müveltek, világhirű könyvtára s +mindenféle beneficiumai, mik egyfelől a mig szorgalomra ösztönözék az +ifjuságot, másfelől jó eleve hozzá szoktaták azon jótékony öntudathoz, +miszerint bármi szüken, de saját érdemük után tanultak megélni. + +Vala pedig ezen idő szerint a nagyenyedi collegium rector-professora, +nagytiszteletü tudos Tordai Szabó Gerzson uram, a tudományoknak nagy +mivelője, rendkivül békeszerető férfiu és a jó erkölcsöknek fáradhatlan +oltalmazója. + +Mert ha bevette magát iszonyu foliántai közé, azokba annyira el tudott +veszni, hogy gyakorta kénytelen volt a feleségétől megkérdezni, ha +valjon ebédelt-e ő ma már, vagy sem? tanitványai előtt pedig akként +szólott, mint egy oraculum. Csak a csendes békességes tudományokat +kedvelé, mint a csillagászat és mechanica, nem szereté pedig a +históriát, mint a mely, az ő szavaiként, nem tanit egyebet, mint azoknak +neveit, a kik emberek agyonverésében tüntették ki magukat, s hősi +tetteit énekli bünös vérengző kegyetlen embereknek és hazudik véghetlen +kiterjedésben, a helyett hogy a jámborok, jótékony és bölcs elmék +példájával javitanák az utóvilágot. + +Annyira vivé pedig az ellenszenvét a derék ur a neki nem tetsző +historiai személyek ellen, hogy tanitványai lelki üdvére képes volt a +történetet meghamisitani, ráparancsolván a historiae professorra, hogy +Cleopatrát, Aspasiát, s más afféle szemtelen asszonyszemélyeket ugy +fesse tanitványai előtt, mint rút, utálatos szörnyetegeket, a kikre +gondolni is irtózat. + +És soha női alakra azoknak szemeiket nem volt szabad vetni, táncz, +hegedüszó s más hivságos dolgok örökre számüzve valának e körből, még a +templomban is, nehogy a leányokra kacsingathassanak, hátul valamennyi +pad mögött volt a nagyobb diákok számára egy hely külön rekesztve, a +holott faragott fenyőszálakon ültek, hogy igy fel ne érhessék fejeikkel +az előttük álló padok karzatát. Mert kősziklára épült elve volt a +nagytiszteletü urnak, hogy fiatal embernek, addig mig meg nem +házasodhatik, tehát a mig iskoláit nem végezte, és a mig nincs mit +apritania a tejbe, nem szükséges fehérszemélyeket ismerni, és minden a +mi addig történik, csak hivalkodás és nem vezet jóra. + +Persze, hogy ez a legnépszerűtlenebb világnézet, a mit csak a közjó +kedvéért kimondani lehet, s hogy e nézetnek legkevesebb pártolói akadtak +maguk az érdekelt felek, a nagyenyedi diákok között, az magától +értetődik. Az csak mégis lehetetlen, hogy az ember egyszer másszor női +alakot ne lásson, s tizennégy éves korától huszig az ember minden +asszonyt szépnek talál. + +Különösen nehezité pedig Gerzson urnak nevelési maximáját azon +körülmény, miszerint ő neki is volt egy leánya, az az egy pedig olyan +szép volt, hogy ha az ember félesztendeig válogatott válna a városban, +megint csak ő hozzá tért volna vissza. + +Valahány diák meglátta a leányt, az mind szerelmes lett bele; de hijába +lett szerelmes, mert könnyebb egy elkárhozott léleknek a Styxen +visszaszökni, mint volt egy diáknak husz lépésnyire juthatni Klárikához, +– a hogy a szép leányt nevezték. + +Gerzson urnak emeletes háza levén a collegium tövében, ő maga a +földszinten lakott, leánya pedig az emeleten, és a lépcső rácsos ajtóval +volt elzárva; tehát még csak az sem történhetett meg, hogy valami ifju +ember a professor urat keresve tévedjen Klárika elé; a ki elé különben +is hijába tévedt volna, mert a jó leányka oly istenfélő és diákfélő +elvekben nevelkedett, hogy bizonyosan elszaladt volna előle. + +Nem is volt pedig minden bolond embernek bejárata a tudós professor +urhoz, hanem csak megpróbált egyéniségeknek nyitá meg háza ajtaját. + +Ilyen két kipróbált egyéniség volt; humanissime Zetelaky József és +humanissime Karassiay Áron. + +Az első, szép, ártatlan, leányarczu, tizenhét éves ifju, Gerzson ur +különös kegyencze, a kiről azt hivé, hogy lelkét sokkal inkább bezárta a +tudományok könyvei közé, mint ha tömlöczbe vagy spiritusba volna téve; +örökké első eminens volt, mindenféle verseket irt akármely thémáról, +neki mindegy volt; hexameter, pentameter, sapphicus, alcaicus, +alexandrinus: vagy anacreoni: magától értetődik, hogy ezek között +szerelmes vers nem találtaték, hanem a télről, tavaszról, aratásról, +villámlásról és tengeri zivatarról s más efféle erényes tárgyakról; e +mellett görögül, diákul, zsidóul és francziául folyvást beszélt, a +csillagokat az égen s a virágokat a földön szemenkint ismerte, chemiai +és physikai experimentumoknál ő volt Gerzson ur segédje, s e mellett oly +jámbor érzelmü ifju ember vala, hogy mikor a mythologiából azon +istenasszonyt érdeklő paragraphust kellett felelnie, a ki kevés +öltözetet szokott magán hordani, elpirult és lesütötte a szemeit. + +A másik, humanissime Karassiay, egy kissé nehézfejü ember vala, hat +esztendős tógás diák, igen hallgatag és csendesvérü ifju, a kit azért +kedvele Gerzson ur, mert soha semmi ivásnál, verekedésnél az ő neve elő +nem fordult, a miből nagy baj lett volna, ha előfordul, mert a +humanissime oly karokkal és vállakkal volt megáldva a természettől, hogy +ha azokat mások vesztére mozgásba akarta volna hozni, azok sokat +beszélhettek volna róla. Ő azonban rettentő erejét csupán a +furás-faragás békés mesterségeiben fárasztotta, készitve mindenféle +physicai eszközöket a tanár ur számára, s csupán olyankor adva tanujelét +karjai egyéb mozgásának, midőn a nagy vacatió alatt az ifjuság a +nagyteremben mythologiai drámai előadásokat tartott, – természetesen +férfi személyzettel, férfi hallgatóság előtt, a midőn Karassiay játszá +Herkulest, Zetelaky pedig Dejánirát, a midőn Józsefről senki sem mondta +volna, hogy nem valósággal leány, Áront pedig csupa gyönyörüség volt +nézni a Centaurusokkali harczban, hogy vert egymaga harmincz pogány +félistent a földhöz. + +Épen a közvizsgálatok közelgének, nagytiszteletü Tordai Szabó Gerzson +uram rettenetes készületekkel volt természettani mutatványaihoz, mint +lesz a vizből levegő? mint ragad össze a kiszivattyuzott két fél golyó a +levegő nyomástól? hogy lehet a levegőt meggyújtani? s a villanygép alatt +papiros embereket tánczoltatni? a mik akkor még mind csoda számba +mentek. E végett átadá a physicum museum kulcsait kiválasztottjainak, +hogy ott működjenek nagy szorgalommal, és tapasztalá is, hogy a két +jeles ifju már korán reggel ott van a museumban s csak a késő estve +választja el őket onnan. Dicséretes szorgalmatos ifjak, mondá Gerzson +ur, vegyetek rólok példát ti többiek, istentelen, hivalkodó, +csizmakoptató korhelyek, hogy legyetek olyanok mint ők. + +Lássuk tehát, mit mivelnek a mi ifjaink ott a physicum museumban? Ennek +a museumnak van egy elsötétithető ablaka, opticai kisérletek +előhozatalára, és ez az ablak épen a nagytiszteletü ur udvarára nyilik; +a mi két szorgalmas ifjunk nagy figyelemmel áll az ablak előtt, s épen +egy roppant kerekes látcsövet alkalmazva az ablak gömbölyü nyilásába, +azon keresztül látszik valamit nézni. Tán csillagot vizsgálnak? Igen, de +akkor ne irányoznák lefelé a látcsövet… Most épen József néz bele nagy +áhitatosan… „Oh Istenem, milyen gyönyörü!“ sohajt nem birva magával… +Talán mégis csillag?… „Most épen rózsát szakit le, be szeretnék én az a +rózsa lenni!“ De ez már még sem csillag. + +A mi derék ifjaink azon ürügy alatt, hogy csillagokat vizsgáljanak, +naphosszant azzal foglalatoskodnak, hogy a szép Klárikát nézik +távcsöveken keresztül, a mig Gerzson ur azt hiszi, hogy szemeiket az ég +csodáin fárasztják, ők azzal mulatták magukat, hogy a kedves leánykát +mindenüvé távcsővel kisérik, kertbe, szobába, konyhába és benne +gyönyörködnek. + +A jó Áronra nézve csak tréfa volt ez a mulatság, de József egészen oda +lett belé; nem birt megválni a látcsőtől, s ha sokáig nem láthatá a +leányt, nem evett, nem aludt, nem volt kedve semmihez, csak sóhajtozott +és mindent elfelejtett a mit olvasott, sőt Gerzson ur nagy megütközésére +még az ő felolvasásaira sem figyelt, akkor is a kis rózsalugasos kerten +járt az esze, és a szép leánykán, a ki a nyilt rózsaleveleket kicsi +kötényébe szedi piczi fehér kezeivel. + +Az experimentumoknál is egyik ügyetlenséget a másikkal tetézte, tört, +zuzott a mi a kezébe akadt, a phosphorrali kisérletekhez oxygen helyett +hydrogent adott: majd meglőtte vele az egész classist. + +Gerzson ur el nem tudta gondolni, mi lelhette a fiut? kutatott, +fürkészett; nem talált semmit; mire ő a hosszu folyosón végig kopogott, +akkorra a muzeumban minden ismét a maga helyén volt, a telescopiumok +égfelé forditva, s munkában a görebek és légszivattyuk. + +József pedig folyvást növekedni érzé szive fájdalmait, a csalóka távcső +oly közel hozta olykor az imádott leánykát, hogy ámulatában kezeit +nyujtá ki utána, s csak akkor ijedt meg, mikor körmeit az ablakba +megüté, a min Áron két akkorát nevetett. + +E kinjai közepett annyira vivé a gonosz kisértő a jámbor ifjut, hogy egy +délután leüle az asztalhoz, s ijedség kimondani, – szerelmes verset irt! +A vers sapphicusokból állott és tele volt minden széppel, a mi a nap +alatt terem. Midőn felolvasta Áronnak, ez megesküvék, hogy soha életében +szebb versnek még csak hirét sem hallotta. + +Egy estve a holdvilágban elbámulva könyökölt a két ifju a muzeum +ablakában s beszélgetett egymás között: + +– Ha Klárika ezt a verset olvashatná: monda Áron. + +– Hm! Felele rá József. (Nem volt ez akkor olyan könnyü, mert nem volt +még hét divatlap, a hol az ember kinyomathatta volna.) + +– Már ha én neked volnék, csak a kezébe juttatnám. + +– De hogyan? + +– Ledobnám innen a kertbe. + +– Le ám, de hátha a szél félreviszi s az udvarra esik s a nagytiszteletü +ur kapja meg. + +Most Áronon volt a sor azt mondani, hogy „hm“. + +– Ugy kellene azt, szólt sóhajtva József, szépen összehajtogatva +elrejteni a nyiló rózsák közé, hogy a mint korán reggel kijő a +rózsaleveleket megszedni, egyedül ő lelje meg és olvassa el. + +– Hát hiszen az könnyü, felelt Áron. Innen az ablakból le lehet +ereszkedni egy kötélen a kert faláig, onnan könnyü beugrani az ásott +földbe, visszafelé meg aztán fel lehet kapaszkodni a bodzafán s a +kötélen megint feljöhetni. + +– Mit gondolsz? szörnyedt el József, – én bocsátkozzam le kötélen a +collegium ablakából? én mászszam át idegen keritésen éjszaka?… + +Áron maga is megijedt e szóra. + +– Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd azt, én csak azt mondtam, hogy +könnyü volna megtenni… + +József elhallgatott egy ideig. + +Egyszer csak megszólalt. + +– Nem tudsz itt valahol egy hosszu kötelet? + +– Tudok biz én, a régi csengetyükötél itt van a padláson. + +– Hozd elő. + +Áron elment a kötélért, egy gerundiumból nyerget csinált a végén, melybe +Józsefet beleültette s a kötelet az ablak keresztfája körül csavaritva, +izmos tenyereivel belekapaszkodva, szép csendesen lobocsátá Józsefet a +kőfalig, ki egy perczig sem látszott azon aggódni, hogy ha társa kezéből +kicsuszik a kötél, ő rögtön nyakát szegheti; ha volt a mitől rettegett, +ez azon egy dolog lehete, hogy ha meg találja valaki látni. + +Senki sem látta meg. Átmászhatott a falon, elrejthette a verset a rózsák +közé, s Áron markában ujra felemelkedék a kötélen a muzeum ablakáig +szerencsésen; a két ifju csak akkor bámult el egymáson, hogy milyen +bolondot cselekvének? + +Más nap nem is mertek egymásra nézni, annál kevésbbé a látcsőbe. Mint a +ki valamely nagy gonosz gyilkos dolgot követett el, még a bünös helyet +is félve kerülték, s dobogó szivvel hallák reggel a nagytiszteletü ur +csizmáit a folyosón végig kopogni. + +Belépett. Sem József, sem Áron nem mert rá felpillantani, azt hivé +mindegyik, hogy az orrukról le fogja olvasni az éjszakai merényletet. + +– Jőjjön egy szóra félre humanissime. + +Zetelaky inkább halott volt, mint élő. A világért rá nem nézett volna a +tanárra, ki kegyetlen hallgatással tekinte rajta hosszasan végig. + +– Csak azt akartam mondani humanissime, – szólt végre száraz hangon, – +hogy ha máskor verset akar hozni, ne a keritésen jöjjön be vele, hanem +az ajtón, mert mind összegázolta a tulipán-ágyakat. – Különben nem rosz +vers a mit irt, csakhogy egy helyen az adonicus sántit. + +S ezzel markába nyomta a kérdéses verset, József nem bánta volna, ha e +perczben a collegium vele együtt elsülyed. + +Klárika megtalálta ugyan a kérdéses helyen a verset, de mint afféle jól +nevelt leány, első kötelességének tartá az apjának denunciálni, egyuttal +az elgázolt tulipánágyakért is panaszt téve. Az öreg ur rögtön ráismert +az irásra, s vége volt előtte József turpisságának. Többé sem +experimentumokat nem bizott rá, sem a physicum muzeumba nem küldé +dolgozni. + +Ezen közben hol egyszer, hol másszor megtörtént, hogy a tanuló ifjuság +nem csupán azon dolgokról hallott, a mik könyvekben vannak megirva, +hanem hirt vett gyakorta az országban szerteszét történő eseményekről +is, s épen nem iparkodék elrejtegetni rokon és ellenszenveit, miket a +kurucz-laboncz világban vagy egy, vagy más irányában érzett, sőt néha +leczkék kezdete előtt, mikor két háromszáz tanuló össze volt egy +teremben gyülekezve, lehete oly forma hajlandóságokat is tapasztalni, +mintha e tisztes testület, ha birokra kerülne a dolog, aligha lenne +tétlen nézője a mulatságnak. + +Erre ugyan nemsokára kivánt alkalom is kinálkozék; egy napon +Trajtzigfritzig és Bórembukk uraim ő kegyelmességeik beizenének a +városba, hogy nekik száz darab vágómarhát, ötven mázsa szalonnát, ezer +kenyeret és tizenkét bendő turót azonnal helybe küldjenek, borrul sem +feledkezvén meg, a mely ne legyen több, mint kétszáz akó. + +A jó nagyenyediek már ekkor annyira meg voltak fogyatkozva élelmi +szerekben, hogy csak végső megszoritás mellett birták összerakni a +kivánt mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák, megtudja a dolgot +Balika, előjön a maga lyukából s elveszi tőlük az egész szállitmányt és +elviszi a Torda hasadékába. + +A jó enyediek mit csináljanak most? Mondhatták őt Trajtzigfritzignek, +hogy Balika elvitte az enni-inni valót, menjen utána és vegye el tőle, a +labonczvezér haragra gerjedetten felülteté a maga hadait s megesküvék, +hogy porrá égeti Enyedet s bor helyett a vérét iszsza meg az egész +lakosságnak. + +A szegény nép nagyon megijedt a kegyetlen fenyegetőzésre: elegettenni a +legjobb akarat mellett sem lehetett, Trajtzigfritzig és csordája pedig +már Marosujvár körül járt, s a hogy a közbeeső falukkal bánt, abból +Enyed is elgondolhatta, mi vár reá? + +Ilyen inséges eset megszokott állapot vala már Enyeden, a lakosság a +labonczok jöttének hirére hirtelen elhagyá házait, a mi féltője volt, +azt elásta a pinczékbe, asztagok alá a földbe, az asszonyokat, +gyermekeket, öregeket felküldték a hegyekbe az erdők közé, a hajadon +leányokat begyűjték a reformatum templomba, maguk a fegyverfogható +férfiak pedig helyet foglalának ugyanott a templom udvarán, mely, a mint +most is látszik, erős, magas kőfallal volt bekeritve, s több rendbeli +bástyatoronynyal ellátva, mely tornyokat a helybeli czéhek épitteték: +egyet a becsületes csizmadia czéh, mást a becsületes takács czéh, külön +egyet a szürszabó czéh, együtt a timár és varga czéh egy negyediket, +ötödiket a gombkötők és aranymüvesek, hatodik volt a kovácsok és +lakatosoké. Itt tartattak a czéhládák s nagy veszedelem idején ide +gyültek a czéhbeli mesterek legényeikkel együtt s ők képezék az Isten +várának őrségét. + +Átellenben állt a collegium, roppant három emeletes négyszárnyu épület, +melyben hétszáz diák tanyázott, egy egész hadsereg, ha arra került a +sor. + +A mint a városon szétfutó hir eljutott a collegiumba is, lángot vetett a +diákok szivében az ifjui vér: „nem hagyjuk magunkat, nem hagyjuk a +várost!“ szóltak lelkesülten, s másnap reggel a chemiai leczkén azt +vette észre nagytiszteletü Szabó Gerzson uram, hogy tanitványai +kardokkal és kopjákkal felfegyverkezve jelennek meg a hallgató teremben, +s hallani sem akarnak egyébről, mint hogy őket professoraik a labonczok +ellen vezessék. + +No ez szép kivánság volt nagytiszteletü Szabó Gerzson urtól, hogy ő +valakit a háboruba vezessen! + +– Megbódultatok-e dilectissimi? szólt elszörnyedve a jó ur, – menjetek, +igyatok „purgantes pectora succos.“ Hát Ajáx vagyok-e én, avagy a +megveszett Achilles, hogy engem harczba akarjatok vinni? avagy +myrmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző gondolatokat +tápláltok magatokban? kinek kezeiben könyv forgott, most kezeitekben +dárda forog, kik csak énekelni tanultak, im harczi orditásra ferdititek +ajkaitokat. Azért ruháztam én reátok annyi bölcseséget és tudományt, +hogy bitangul elhulljatok barbar ellenség csapásai alatt, mint bármely +tudatlan katona, a ki azért született, hogy meghaljon? + +E beszéd közben észrevevé Gerzson ur, hogy még Zetelaky is valami +fringiát takargat a togája alá, s iszonyuan ráförmedt: + +– Még kend is fegyvert visel, kend? (Mikor valakit per „kend“ nevezett, +már akkor nagyon haragudott.) Felbomlott a világ tisztes rende! Hát volt +rá eset valaha, hogy poéták, a muzsák választottai, a szent berkek +lakói, a Pieridák barátai fegyvert emelgettek volna kezeikben? – No, +szóljon kend! kend nagy historicus, mondjon nekem erre esetet ha tud. + +A faggatott diák végre megszólalt: + +– Igen is volt rá eset: mikor Pán tanitványai botra kaptak a Helicont +pusztitó Gallusok ellen s agyon verték őket. + +Gerzson ur hátra kapta a fejét e szóra, mert meg volt neki felelve. Ez +még dühösebbé tevé. + +– És ha én megtiltom ti nektek, hogy fegyvert merjetek fogni, midőn a +nemes város békés alkudozásokkal törekszik a veszedelmet elháritani +magáról! Kendnek pedig humanissime Zetelaky annyit mondok, hogy nem +szükség minden kérdésre felelni. – Most pedig parancsolom ti nektek, +hogy e perczben lerakjatok minden fegyvert kezeitekből, és a ki +ellenkezőleg cselekszik, az e pillanatban kitiltatik a collegium +küszöbéről, és soha annak az életben tagja többé nem leend!… Clarissimi +domini jurátusok, huzassák meg a repedt harangot! + +Ezt a repedt harangot olyankor volt szokás meghuzatni, midőn valaki a +collegiumból ünnepélyesen kitiltatott. + +A rector szavait mély csend követé, melyet csak a repedt harang recsegő +kongása szakgatott félbe. Az ifjak, kik képesek lettek volna náluknál +hatszorta nagyobb sereggel megküzdeni, professoruk szavára megjuhászodva +rakták le fegyvereiket mind, a repedt harang elhallgatott, a diákok +helyeikre ültek, elővették könyveiket, a nagytiszteletü ur pedig vevé +kézi könyvét és praelegált, mintha semmi sem történt volna, mig az órát +nem csengették, akkor elbocsátá tanitványait, az elszedett kardokat és +dárdákat pedig szekérre rakatá s elzáratá a templom alatti boltozatba, +hogy még csak hozzájuk se lehessen férni. + +Éjszaka azonban a diákok magukhoz térve az ijedtségből, melyet a rector +szavai okoztak bennük, ujra összebeszélének, s miután fegyvereik +elszedettek, másnap korán reggel, a mint a kapuk megnyittattak, kimentek +a Maros partjára, ott jó friss füzfákat találván, azokról vágott magának +kiki egy husángot s azokat a toga alá rejtve, észrevétlenül beszálliták +a collegiumba és elrejték a faraktárba szépen. Gondolák, hogy ez is jó +fegyver, ha jó ember fogja a végit. + +Még az nap délben megjelent a város alatt Trajtzigfritzig háromezer főre +menő laboncz népével: a nemes város a főbirót, a collegiumi testület a +nagytiszteletü rector professort választá ki, hogy deputatioba menjenek +eléje. + +Trajtzigfritzig lóháton ülve fogadta a küldöttséget; a többi sereg mind +gyalog járt, kivéve három faágyut, melyeket bivalok vontak. Nagyon +gyanus kérdés volt azonban, ha valjon el lehet-e ezen ágyukat sütni, a +nélkül, hogy az ember a körülállók életét veszélyeztesse? még egy +negyedik ágyujok is volt rézből, melyet valamely csata alkalmával +valamelyik fél beszegezett és ott hagyott, ők pedig kifurták a szeget +onnan, ugy hogy most ha elsütötték az ágyut, a gyujtólyukon jött ki mind +a töltés, a golyó pedig benn maradt. + +Maga a had gyönyörü népség volt; igazán ráillett a válogatott czim, mert +az ország minden népeiből volt az összeválogatva, magyar, oláh, belga, +marodeur, rácz és oláh-czigány egy csoportban, egyik mezitláb és sisak a +fején, másik a szürin át kötötte derekára a kardot, némelyik nagy puskát +czipelt, melynek nem volt már sem kulcsa, sem kereke, s mind valamennyi +nyírott bajuszszal volt, hogy összekeveredés esetén mégis csak +megkülönböztethessék egymást a hasonló elemekből szerkezett kuruczoktól, +kik hosszu hajat s fülig kent bajuszt viseltek. A legnagyobb rész +bocskorban járt, csupán azoknak jutott saru, a kik valamely tisztségben +voltak, azokra sarkantyu is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem +volt, az a sarkantyu nem szolgált egyébre, mint hogy legyen nekik miben +elesni, ha futni akarnak. + +Ily armadának volt vezére Trajtzigfritzig; de nagyon csalatkoznék, a ki +azt hinné, hogy ő is hasonló volt rongyos seregéhez; lova legszebb angol +mén volt, ő maga ezüst csillagos lánczszemből font pánczélinget viselt +aranysujtásos megyszin bársony dolmány felett, homlokát kecsegehátu réz +sisak boritá s pánczélpikkelyes keztyűkbe dugott kezeit széles egyenes +kardja markolatán nyugtatá. + +Széles, tunya képéből s nemtelen vonásaiból ugyan kirítt, hogy e +pompához sem születése, sem érdemei nem juttaták s a hány csojtár, a +hány darab öltöny volt rajta, azon mind más név kezdő betüi voltak +himezve, de ő azért elég méltóságot tulajdonita magának, ha lovon ült, +azokhoz a kik gyalog járnak lenézőleg beszélhetni. + +Alvezére, Bórembukk, egy nagy trabalis mészáros legény volt, szőretlen +csontos pofával; ki egész ellenkezőleg különösen nagy gondot látszott +arra forditani, hogy mentül piszkosabb lehessen. Bőrködmene csillogott a +szennytől, s orczája bátran dicsekedhetett vele, hogy záporesőn kivül +más vizet soha sem érzett. + +Minden fegyvere egy hatalmas taglóból állott, melylyel egy csapásra le +birta félkézzel ütni a tulkot. + +Ez érdemes férfiak elé járula a két tagból álló küldöttség, +nagytisztelettel és kalaplevéve, s nagyobb megtisztelés okáért Gerzson +ur egy igen szép diák peroratiót tartott a két vezér előtt. + +Trajtzigfritzig Bórembukkra nézett, ez viszont ő reá; egyikök sem tudott +egy szót is diákul, hanem azért még is ugy tettek, mintha mindent +értenének. + +– Értettem jól, a mit kend mondott, – szólt a vezér, – a mint +észrevette, hogy Gerzson nem fog már többet beszélni, s leereszkedőleg +vállára veregetett. Kinek hiják kendet? + +– Én vagyok Tordai Szabó Gerzson, a nagytiszteletü collegium rector +professora, társam ő kegyelme pedig nemzetes Tóth Jónás uram, a nemes +város főbirája. + +– Hát a csizmadia czéhmester hol maradt? + +– Az nem látta czélirányosnak közénk elegyedni. + +– No pedig annak is itt kellene lenni, mert háromezer csizmára van +szüksége a seregnek, a minek három nap alatt elő kell teremtődni, +különben esküszöm ősi kardomra, (valahol lopta azt a kardot) hogy minden +csizmadiát eltörlök a föld szinéről! + +Ennél merészebb fogadást, ugy hiszem, senki sem tett még. + +Gerzson ur meghajtá fejét, s most a főbiró szólalt meg magyarul. + +– Majd tudtára adandjuk a becsületes czéhmesternek akaratodat méltóságos +ur, és ő minden lehetségest el fog követni; kérünk azonban az egész +város nevében, hogy érdemes hadaiddal légy kegyes a városon kivül +maradni, mert mi ámbátor a legjobb véleménynyel vagyunk is felőled, a +buta népség annyira fél a fegyveres néptől, hogy közeledéstek hirére +mind szétszaladának az erdőkbe, részint elzárkóztak a templomokba; ugy, +hogy ha bejönnétek, sem találnátok egyebet üres házaknál, nekünk pedig +lehetetlenné tennétek, hogy kivánságaitoknak megfelelhessünk, nem levén +senki a kitől azokat behajtsuk. + +Trajtzigfritzig Bórembukk fülébe sugott valamit, s azzal roszul rejtve +ravasz mosolygását, igy szóla: + +– Becsületes szolgák. Minthogy félvén és minthogy bolondok lévén, mink +sem kivánván, hogy házaitokat üresen hagyván, abban senkit sem találván; +tehát hazamenvén és megmondjátok a népnek, hogy mi eltakarodjunk, ha ők +hazajőjjenek, és azután pediglen kiváltképen csakhogy épenséggel azonnal +mingyárt itt a város mellett ezer lépésnyire sátort üssünk; ti pedig +minden háznál gyertyát gyujtsatok, hogy lássuk, hogy mindnyájan otthon +vagynak, különben pedig ha egy vagy más, igy vagy amugy talál lenni, hát +majd meglátjátok azt az egyet, hogy! + +Ilyen ékesen szólással tudtára adván a vezér a maga ultimatumát a +küldöttségnek, visszabocsátá őket a városba, ő pedig a maga seregével +mintegy ezer lépésnyire letelepedett a mezőn, buzakévékből csinálván +kiki magának sátorokat. + +A visszatért küldöttség pedig tudtul adá a lakosságnak, hogy kiki menjen +haza a maga lakásába, s éjszakára tegyen gyertyát az ablakába, s a mi +szegénységéből kitelik, hordja össze, hogy a laboncz urakat +kielégithessék vele. + +Ugy is történt, a czéhek szépen haza oszladoztak, az erdőre kimenekült +asszonyok és vének visszahivattak, s késő estig nem szünt meg az egész +város sütni főzni az érdemes labonczok számára. Csupán a templomban +elhelyezett ifju hajadonok nevében könyörgött azon kegyért a szép +Klárika, hogy őket hagyják meg azon éjjel az Isten házának oltalma +alatt, s e kérelmet a többi szüzek is támogatván, a nemes tanács és a +professori kar végre beleegyezett. + +Szép holdvilágos éjszaka következék, csendes volt az egész vidék, a +város előljárói nyugodtan aludtak mennyezetes nyoszolyáikban, +elgondolva, hogy mily bölcsen elháriták városuk felől a nagy veszélyt; +háromszáz ötven szüz nyugodott Isten szent árnyéka alatt a templomban, a +midőn Klárikának ugy tetszék álmában, mintha valami alak felköltené őt, +hogy ne alugyék, hanem menjen fel a toronyba. + +Ő azon félálmosan felment a lépcsőkön, hol a szent ekklézsia ötvenkét +mázsás harangja állott, s a mint kitekinte a torony magas ablakán a +holdvilágos éjbe, ugy tetszék neki, mintha valami nagy sötét foltot +látna lassan a város felé hömpölygeni, s nem sokára kivehetővé lőn +előtte, hogy az egy nagy ember csoport, melynek sötét, tömegéből kaszák +és kopják vasai villognak elő a holdvilágban. + +Egyszerre világos lőn előtte minden: a labonczok csak azt várták, hogy a +népség házaiban szétoszolva lefeküdjék, hogy orozva rajta üssenek… +Klárika egy perczet sem akart veszteni, nem ment vissza a templomba, +hogy társnéit felköltse, hanem hirtelen áthatva a mentő gondolattól, +belekapaszkodék az ötvenkét mázsás harang kötelébe, hogy azt meghuzva, +jelt adjon az egész városnak. + +Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész, fehér kezeivel a +durva kötélbe fogózva meglóbálta a nehéz harangot, melyet máskor alig +birt meghuzni két férfi, s mielőtt a csoport a várost elérhette volna, +egyszerre megkondult a vészharang a város felett, s azon pillanatban +talpon volt minden ember, s mint egy összebeszélésre az asszonyok és +öregek ismét futottak ki az erdőkre a férfiak a templom bástyái közé, +ugy hogy mire a labonczok a városba értek, ismét üresen találtak minden +házat. + +Trajtzigfritzig nagy dühbe jött e kijátszatásra, s parancsot adott, hogy +rögtön tizenkét helyen fel kell gyujtani a várost. + +De alig fogtak emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor +kerekedett, hogy rögtön eloltott minden égést: a labonczvezér káromolt +Istent és ördögöt e bosszuságért. + +Reggelre viradva ismét kijöttek eléje a nagytiszteletü rector és a +városbiró. A vezér szólni sem engedte őket. Rájuk fogta, hogy mindnyájan +csalárd hazug kutyák, a kik rászedik a becsületes embereket, és erősen +esküvék, hogy négy ágyujával porrá lövi az egész várost, a templomot és +collegiumot, kardélre hányatja a lakosokat s a hajadonokat kiosztja +katonái közt, hacsak ő neki azt az egyet ki nem adják, a ki a harangot +meghuzta. + +– Azon egy épen az én leányom, kegyelmes ur, felelt leverten Gerzson ur, +de ha az ő élete árán megvásárolhatom városunk szabadulását, bizonyára +átadom őt neked, csupán azon kegyelemért kérlek, hogy üttesd el az én +fejemet előbb, mintsem szemeim az ő balsorsát meglátnák. + +– Azt megkapod! vigasztalá őt Trajtzigfritzig s e biztatással egyszerre +elrendelé, hogy a csapatok minden oldalról tóduljanak a városba. Ő maga +nagy büszkén lován ülve, kötőfékjét a főbiró kezébe adá s ugy vezetteté +magát az utczán végig, mig Bórembukk a professor nyakába ült fel s +nevetséges iszonyattal viteté magát a piaczig, sarkantyuival illetve a +tisztességes ősz férfiu oldalait. + +A diákók ezt mind látták a collegiumból, mert a menet épen előttük +állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot maga Gerzson ur tette +a zsebébe. + +Később azt is látniok kellett, mint adják ki a templom ajtaján a félholt +leányzót, a rector leányát, Klárikát, s mint emeli azt nyergébe +Trajtzigfritzig. + +De már ez mégis csak több volt, mint a mennyit diák szivvel el lehet +viselni. + +– Megölöm az egész világot! orditá Zetelaky magán kivül, megölöm egy +magam valamennyit s hanyatt-homlok rohant le a lépcsőkön; utána Áron és +utána a többiek mind; – egy percz alatt ki volt sarkából vetve a bezárt +kapu s a másik perczben mint a bolygatott méhköpü raja, ömlött ki a +diákság a templom körét elfoglalt labonczokra. + +Nem volt kezökben egyéb, mint füzfadorongok, de a mig a labonczok +kanóczos puskáit haszonvehetlenné tette a sürü zápor, az ő kezeikben +sulyossá tette a fustélyt a fellázadt harag. Egy percz alatt a falnak +lett szoritva a labonczsereg, s az első orditásra vérszemet kapott +csizmadiák köveket kezdtek fejeikre hajigálni. + +A megszorult két vezér nem vevé tréfára a dolgot, a mint meglátták, hogy +labonczaik ugyancsak dülöngnek a diákok alatt, hátat forditának a +csatatérnek s iparkodtak a városból kifelé. Trajtzigfritzig átkarolta az +ölébe tett leánykát s vitte magával, szemeivel majd felfalva annak +martalékul esett bájait, Bórembukk pedig galléron ragadá Gerzson urat s +ugy hurczolta őt magával, roppant lábait futásnak eresztve. + +Az elmondott szónál rövidebb idő alatt szét volt verve a világ minden +részei felé a laboncz sereg, alig harminczad magával futott Felvincz +felé a két csapatvezér, nyomukban mindenütt egy csoport diák, felgyürt +ökleikben nyers füzfadorongok, hosszu fekete tógáik öveikbe akasztva, – +nagy dorongjaikon akkorát szöktek, mint egy angol paripa. + +Mindig fogyott, mindig kevesebb lett az üldöző és üldözött csapat, +egy-egy párjára talált a futásban s elmaradt magára tülekedni, végre +ketten maradtak egymásnak, elől Trajtzigfritzig és Bórembukk, sarkukban +József és Áron. Az elsőbbek egyike lovon járt, másik hosszu lábaiban +bizott, de a kettős teher alatt kifáradt a ló s amint az emlitett kis +patakhoz értek, akkor látták, hogy ott nem lehet átmenni, mert a +fellegszakadás árja elhordta a hidat, s a viz tulömlik a parton. + +– No laboncz! kiálta Áron utolérve az egyiket, itt a világ vége. + +Bórembukk látva, hogy itt csakugyan meg kell állni, elereszté Gerzson ur +gallérját s tenyerébe kapva a taglót, ugy odavágott Áronhoz, hogy ha +félre nem ugrik, derekában vágja ketté; de visszavágott a diák a +doronggal s ugy talált a laboncz körmére ütni, hogy rögtön kiesett a +kezéből a tagló; erre a laboncz vadállati dühvel ugrott neki +pusztakézzel az ifjunak, s bár az olyat vágott a husánggal a fején +keresztül, hogy meghajlott bele a bot, s a laboncz feje egyszerre +czipóvá dagadt; mintha nem is neki szólt volna az, megkapá Áron kezében +a fütyköst s ki akarta azt abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt +kézzel s ilyenformán nagyokat rántva egymáson, elhuzakodtak egy ideig, +mig mind a kettő kifáradt s akkor farkasszemet kezdtek nézni. + +– No diák, szólt fogcsikorgatva a laboncz, most akadtál emberedre: +tudod-e hogy most ki fogott meg: az én nevem Bó–rem–bukk! + +– De annál még az én nevem is czifrább, felelt Áron, az én nevem pedig +Ka–ras–siay! + +– Ka–ras–siay! kiálta fel elszörnyüködve a laboncz; no iszen hát akkor +jaj neked is, nekem is; s azzal egyet rántott ellenfelén, mire mind a +ketten ugy estek bele a magas partról a megáradt patakba, hogy +mindkettőjük felett összecsapott a viz. + +Ez alatt József is utólérte Klárika rablóját; a lovag átlátva, hogy +nincs menekülés, leszálla lováról s kihuzva a kardját, neki fordult +Józsefnek, ki szótlan dühvel közeledett feléje. + +– Mégy haza anyádhoz szopni, te fattyu! kiálta a pelyhetlen állu +ifjonczra, vagy kezed lábad vagdaljam el? + +Zetelaky nem felelt, csak megnyálazta tenyerét s középen fogva a botot, +merészen odalépett a vasba öltözött ijesztő arczu vezér elé. + +– Ejnye! nem mégy el innen? ordita az magán kivül, s kardjával hozzá +vágott szörnyen. De József kezében megpördült a husáng, s az egyik +végével ugy csapta félre a kardot, hogy csak ugy pendült, a másikkal +pedig olyat ütött a sisakra, hogy csak ugy kondult! + +Meglódult az agya Trajtzigfritzignek ez ütésre, csakugy bámult +szanaszét, mintha keresné, hogy honnan ütötték meg? Pedig nem kellett +azt keresni, mert József most két kézre fogta a botot, s ugy vágta +derékon ellenét, hogy az csak végig nyult a földön, a kard kiesett +kezéből; meredt szemmel iparkodott még lováig vánszorogni, mire Zetelaky +azt gondolva, hogy tán aléltan a lóhoz kötözött kedvesét akarja +meggyilkolni, reárohant s lábával reá gázolva, egy végcsapással leüté. + +Csak ekkor tekinte szét társai után. Azok mind szét maradoztak, csak egy +a bokrokon fennakadt tóga szárnya mutatá, hogy oda alant is van valaki. +Hirtelen oda futott, s a tógánál fogva kihuzá a vizbe esett Karassiayt. +Még akkor is fogták egymást Bórembukkal, csak hogy a diák még élt, de a +laboncz meg volt halva. + +Ekkor Gerzson ur segélyével fellocsolván Klárikát, magához tériték szép +szavakkal ájultából, s akkor mind a négyen térden állva hálákat adának +az Urnak a megszabadulásért. + +Azon két füzfadorongot pedig, melylyel a két ellenséget leverték, az +esetnek emlékére letüzék a patak medrébe és Gerzson ur áldást monda +azokra, mint szintén József szerelmére is, kinek nem kellett többé +perspectiván keresztül néznie Klárikát, ha látni akarta. + +És ezen történetnek száz és ötven eszendeje immár, s a két füzfa +folyvást zöldül a viz medrében. Hajdan a collegium kényelmes mulató +lakot épittete e füzfákhoz, hová kijártak szép nyári napokban a tanulók; +elmondva egymásnak a regét a két füzfáról s elénekelve, hogy: „Erős +várunk nekünk az Isten!“ + + + + +A KHÁMOK UTÓDA. + + +I. TATÁR PHILOSOPHIA. + +Megásnak egy gödröt négy lábnyi mélyre, két ölnyi szélesre s tetszés +szerinti hosszuságra; az elejére és végére állitanak egy-egy izmos +ágast, azokra végigfektetnek keresztbe egy szálas gerendát, a gerendához +kétfelől támasztanak egyenes ágakat, azokat beterítik bivaly és +ökörbőrrel: ebből áll az épitészet. Egyszerü és szép. + +Több rendbeli előnyei közül okvetlenül első helyen áll az, hogy igen +hamar el lehet vele készülni, azonkivül tekintetbe veendő az egész +épitkezés olcsósága, nemes egyszerüsége; e mellett a tűzkármentesités +egészen nélkülözhetővé válik, s lehetőségek esetére az ablak-adótóli +félelem is fölöslegessé van téve. A regényes oldalakat, mint a melyek +nem ide tartoznak, egészen mellőzöm. + +Semmi sem könnyebb, mint ez épitkezési rendszer mellett az évszakok +különböző viszontagságaival daczolni. A téli zivatarok ellen illatos +gyeppel és zöld pázsittal terítik be a pyramid alaku tetőt, ugyanazt +nyáron ékes földi tökkel s más diszes növényekkel futtatják be; mint az +édes aranykorban, melyet a pogány poéták olyan szépen megénekeltek, a +midőn minden ember házi ur volt. + +Ez a ház, a mi épen előttünk fekszik, valamivel nagyobb a szokottnál, +mert ez csárda; a mit félig meddig gyanitani enged a madzagra kötött +eltört üveg nyaka, mely az első ágason himbálózik. Az egyébiránt az első +és utolsó üveg nyaka, a mit ezen a környéken láttak, mert itt még most +is tömlőben és kobakban hordják az italt. + +A csárda belsejébe ugy kell szépen leugrani, félkézzel az ágasba +fogózva, s egy kis idő kell hozzá, a mig az ember megismeri egymást, +abban a sötétségben, mit a szögletben égő tűz szaporit; szokni kell a +szemnek a félhomályos tárgykeverékhez, s ovatosan kell mozogni, nehogy +valami élő állatra üljön le az ember, ez ismeretlen alakok között; +mekkora tekenős békák a szögletben! amott apró sajtok egy rakáson, ez a +fekete itt valószinüleg komondor; az a fehér pedig amott ürü:… biz az +nem ürü, mert az bunda, oda teritették száradni a tűz mellé. De még sem +száradni teritették oda, mert az alatt aluszik valaki, csak a pipája +látszik ki a szájából, melyet álmában sem enged fogai közül kiesni. +Lassanként rájövünk, hogy azok a nagy tekenősbékák amott pálinkás tömlők +s ez a sok apró sajt – olaj-tőzeg, a mit a tűzre raknak. Két férfi, a +kit csak most kezdünk látni, oda hátul a sötétben bográcsba apritott +hust és hagymát (be jó szemeik lehetnek), most azt jól megsózva, +paprikázva s feltöltve rizskásával felteszik a tűzre, ama genialis +háromlábu állványra, mely egyike az Archimedes előtt feltalált +legczélszerübb mechanicai eszközöknek. + +Egy óra vártatva három négy vendég érkezik; ismeretes gavallérok, +bojtárok a szomszéd ménesekről, szurtos, zsiros bőrkabátokban, hegyes +fekete báránysüvegekkel, bokáikon bekötött bő lábravalóval; a +legfeketébb szemé van valamennyinek, a milyenre európai költő szótárában +nem akad hasonlat. + +Oda telepesznek a tűz mellé, felköltik a báránybunda alatt alvó gazdát, +a kinek első dolga pipáját kiverni s ujra megtölteni. Azután szó nélkül +körülguggolják a tüzet s néznek a bográcsba: kiki egyet-egyet kavarint +rajta, sorba belekóstolnak s megégetik a szájukat. Mikor már jól +megfőtt, leveszik a tűzről, a gazda megforditja subáját, melyen eddig +hevert s szőrtelen oldalára kiborítja a bogrács tartalmát, a kések +előkerülnek az övek mellől, kiki hozzálát a közrebocsátott eledelhez, a +kutyák, miket gazdáik magukkal hoztak, elősomfordálnak a sutból, +odaállva családfőik háta mögé s békésen megosztoznak a zsenge konczokon, +egyik sem nyulván ahoz, a mit a másik gazdája hajított. + +Lassanként eltünik a holmi a bunda hátáról, az utolsó konczig, a végső +szem riskásáig, az ott maradt zsírömledéket végigkeni a gazda tenyérrel +subáján, a mitől az még fényesebb lesz, azután lekerül a gerendáról egy +mosolygó kobak, a mely kézről kézre adatik, csorogván belőle kemény +természetü pálinkaféle; ettől lassanként kiderülnek az arczok, s midőn +az utolsó ivó nyakának minden erejével sem bir többet kiszívni a +szüktorku kobakból, visszaadja azt a gazdának s ekkor hallatszik az első +emberi szó: + +– Mikor lesz már háboru, gazda? + +– Sokáig nem halad már, felel a kérdezett, jó négyszegletü képét még +szabályszerübbé alakitva az által, hogy gyérszálas bajuszát egyenesre +söpörte kétfelül s üstökét homlokban két csimbókra fonta, mintha két +szarvacskát segítene nőni s kettős állán szintén két osztályba rendezte +szakállát. + +– Valaminek kell történni előbb utóbb, ha ma nem, holnap, ha az idén +nem, jövő esztendőre. + +– Hány esztendeje már annak, hogy te bennünket igy vigasztalsz! szól egy +öreg tatár, kinek kopasz sima fején, mikor a süvegét leveszi, egész +völgyek horpadásai látszanak meg; régi, elmulni nem tudó sebhelyek. +Tavaly is ezt mondtad, meg az idén is ezt mondod. Nem hiszek már semmit. +Én azt mondom, hogy megállt a világ s nem történik többet semmi. + +– Mi történik, mi nem történik? azt én sem tudom, senki sem tudja, mert +erre a körülkeritett földre semmi élő állat be nem jön a harminczadosok +tudta nélkül; olyan balgatag sem vagyok, hogy az üstökös csillagoknak +higyjek, annyi gondjuk sincs azoknak mi ránk, mint mi nekünk a legyekre; +hanem csak ugy gondolom, hogy már ennek ez a rendje: hosszu békesség, +hosszu háboru. Nagyon elszaporodtak már az emberek a világon. Egyik a +másiktól nem élhet, valami kell, a mi megritkítsa őket. Két ember csak +nem ülhet egy lovon. Az előtt négyen öten laktunk egy kunyhóban, most +három négy annyian; az emberek mindig többen lesznek, pedig a föld soha +sem lesz nagyobb. Már pedig azt látjátok, hogy egyik állatnak nem szabad +a másik fölött elhatalmazni. Harmadéve elszaparodtak a sáskák a vidéken, +tavaly verebek jöttek a sáskák ellen, a mik azokat felették, az idén +ismét a sólymok sokasodtak el, a mik a verebeket pusztitották, jövő +esztendőre bizonyosan mi fogjuk pusztitani a sólymokat, hogy +szárnyaikból forgókat készitsünk süvegeink mellé. + +– Adná a próféta! sohajta az öreg tatár; miután a sólyomszárnyat a süveg +mellett csak a hadakozó férfiak viselik. De én még sem tudom azt hinni. +Ki viselne háborut minálunk? ki viselne háborut a moszkóval Krimiában! +Tőlünk elszedték a fegyvert. Mire is mennénk magunkban? Hajdan magunk +urai voltunk; ágyuink, váraink voltak, lovas hadseregeink, hires +vitézeink; csak egy keskeny földszoros volt, a mit védelmeznünk kellett: +mégis mindent elvesztettünk; most pedig sem vezéreink, sem fegyverünk s +nyakunkon az erős ellenség, mely mindenütt megkötözte kezünket, +lábunkat. Ugyan ki bántaná őtet? + +– Csak ti legyetek nyugodtak. Ki látta elébb azt a számtalan verebet, +mely a sáskát ölni eljött, ki sejtette a sólymokat, mik a verebeket +ölték. Elég azt tudni, hogy az idő itt van, és a minek meg kell +történni, az megtörténik; a kérdésre nem mi felelünk. Az emberek nagyon +nehezen tudnak halni, tehát a háboru szükséges, hogy megkönnyitse azt +nekik. Ez az én okoskodásom, s a mit én mondok, az rendesen +bekövetkezik, ha ma nem, holnap. + +– Már az igaz erősité egy fiatal tatár, ki két tenyerébe fektetett +pofával hallgatá a csárdás jósszavait. Te bölcsebb ember vagy, mint mi, +de idegen emberek nyelvén is értesz, még tán a madarak nyelvét is érted. + +– Nem bajom nekem az, a mit a madarak beszélnek, hanem a mit az emberek +beszélnek. A mióta a moszkó elfoglalta országunkat, mindig fegyverkezik, +egyre épiti a várakat, sánczokat hány, ágyukat önt. De minden sáncz +kifelé van forditva, minden ágyu a tengerre ásit, benn az országban egy +vár sem épül. Ez arra mutat, hogy valakitől fél, a ki nálunknál +hatalmasabb s a ki tul van a tengeren, s a kivel elébb-utóbb baja fog +lenni. Az idén számtalan szekérrel hordtak végig Bakcsi-Szerájon +eleséget, lőszereket Akhtiárba; ez arra mutat, hogy a baj már közeledik. +Az orosz tisztviselők megint kezdenek igen nyájasan bánni a köznéppel, +szigoruan az urakkal; ez arra mutat, hogy a baj nagyon komoly. + +– Vajha ugy lenne, sohajta fel a legvénebb tatár. Talán azért nőtt ki +vénségemre négy uj fogam, hogy ujra lesz kit harapni velök. + +– Hát a lovak mit csinálnak? kérdé a csapláros az öregtől. + +– Értik a szót. Felelt ez röviden. + +– Szaporodnak-e szépen? + +– Nem is fogynak ám. + +Az ifjabb tatár elmosolyodott e szóra. + +– Nem vesz tőlünk lovat a görög. A minap volt itt egy gazdag kupecz +tizenkét kozákkal, vásárolni akart a hadsereg számára remondákat. +Kiválasztott vagy kétszázat ügygyel, bajjal. Ott menten meg is akarta +bélyegeztetni, de a legelső kirugta két kozáknak egynehány fogát, a +többit aztán csak ugy terelték el magukkal, elől három kozák, hátul +három, oldalt a többi; mikor a Karabelnája mocsárához értek, eléjök +kerültem, tüzet raktam nádkévékből az utfélen, a tűzre egy pár avas +lóbőr darabot vetettem; a mint a büzt megérezte a ménes messziről, +szétrugott egyszerre, a hány annyifelé, s nyargalt el a pusztán; a +tizenkét kozák százfelé is futott, de egyet sem fogott el. A görög tán +maig is keresi lovait. Otthon volt az másnap valamennyi. + +– Hát ugy félnek a lovaid a tűztől meg a füsttől. + +A legény fejébe nyomta nagy büszkén süvegét: + +– Ha én ülök rajtok, még a villámtól sem. + +Odakünn egyszerre kutyaugatás kezdett hallatszani; három négy komondor +őrtállni maradt künn az utfélen, a mig gazdáik odabenn mulattak; e szóra +az odabenn levők is rugtattak kifelé, heves csaholással, mig a fekete +házi kuvasz megállt az ajtóban s elkezdett utálatosan, kisértetesen +vonítani. + +– Be csúful dúdol az a kutya, mintha kozákot érezne: szólt a fiatalabb +tatár. A gazda felvette bundáját, kinézett a házhéj alól, s egy éleset +füttyentett a kutyáknak, a mik már akkor messze előrerohantak; azzal +visszabujt odujába. + +– Feküdjetek le és tegyetek ugy, mintha alunnátok. Nagy csomó dárdát +látok mozogni az uton felfelé. Minden ember itt maradjon, ki tudja, mire +lesz szükség? + +Az étel, ital maradványait hirtelen félretakaritották; a férfiak +lefeküdtek a veremfal mentében; a csapláros egy csomó nedves tőzeget +vetett a tűzre, melytől azonnal olyan orrtekerő illat támadt, hogy még +az alvó macska is lemászott a sutról s belebujt a szalmaágyalásba; az +emberevő füst a háztető minden nyilásain csendesen szürődött keresztül. + +Az ugatás mindig közelebb-közelebb hangzott, az ebek állhatatosan +kisérték egész a csárdáig a jövevényeket. + +Ötven kozák jött egy tiszt vezetése mellett. + +Nem nagy mesterség volt nekik a sötét éjszakában a csárdára akadniok, +melynek világa a nyitott ajtón át messzire ellátszott. + +Odaérve, mintegy tizen leugráltak lovaikról, a többi fegyverben maradt, +s körülfogta a csárdát. + +Az első tiz, a tiszttel együtt lelépett a csárda üregébe. + +Ej, huj, teringettét! Hiszen egy kozák gyomra is csak megbirja, a mit +meglehet, de ez az athmosphaera nem embernek való. + +– Héj, kocsmáros! ördög! vagy ki lakol itten! rikácsolt az uj vendég, a +hogy a köhögés időközei engedék. Paprikát sütsz-e, vagy méheket ölsz +itt! + +Szinte keresztülbukott a megszólitottban, a kit nem birt meglátni a sürü +füst között. + +– Parancsolj méltóságos uram, szólt alázatos hangon; ha tudtam volna, +hogy jösz, rozmarinnal fütök és levendulaszárral; de magam számára, csak +a miből telik. Kicsi tőzegecske. Én már hozzászoktam az illatához. + +– No hát vesznél is meg tőle. Gyujts gyertyát, mert nem látok. + +– Mi légyen az, méltóságos uram? + +A vendég azután elmagyarázta bőven, hogy ez egy hosszu valami, a mi +faggyuból van, a közepén gyapotmadzag, az egyik végét meggyujtják, s az +addig ég, a mig a másikhoz nem ér; de a csapláros nem birt azért +fogalmat szerezni emez ismeretlen állat felől. – Ilyen nem termesztődik +ezen a vidéken. + +– Szép ország. Hát ennivaló van-e? + +– Parancsold méltóságos uram, hogy egy ürüt levágják? + +– Ugy? Most vágnád le? Holnapra lenne készen. Azt nem várhatom meg; adj +innom és tégy valamit alám, hadd ülök le. + +A csapláros odagyürte a jövevény számára egyik szögletbe a gubáját, s +kezébe nyomta a kiválasztott kobak lótej-pálinkát, melynek a legkisebb +hibája volt az, hogy halzsiros bagaria szagu volt. Az érdemes vendégnek +kedve lett volna, az egészet a fejéhez vágni, ha utasitásul nem lett +volna neki adva, hogy a parasztokkal szépen bánjék. + +E helyett tehát beérte azzal, hogy nem ivott belőle többet, hanem +szétnézett a hosszu kunyhóban. + +– Hát azok mik ott a földön? + +– Elkésett utazók, uram, a kik lefeküdtek alunni. + +– Fel kell őket költeni. Én a szeme közé szeretek az embereknek nézni. + +A csapláros megindult a parancsot teljesiteni, a mi nagy munkájába +került, mert vendégei mind igen mély-alvók. Nagy nehezen feltápászkodtak +még is. + +Egy érdemes kozáknak ez alatt az a jó ötlete támadt, hogy kihuzott a ház +oldalából egy pár karót, s azokat tette a tüzre, a mik ismét barátságos +lángot kezdének vetni odabenn, hogy kiki megnézhette szomszédját. + +A muszka tiszt délczeg magas férfi volt, szabályszerüen nevelt +vonásokkal, nagy, parancsoló álla félelmet birt gerjeszteni a gyöngébb +szivüekben, világos szemeinek volt valami hirtelen mozdulata, a mivel +zavarba tudta hozni az embert, arcza piros volt és egészséges, a fényes +egyenruha olyan jól illett hozzá. Nem csoda, hogy oly görbén álltak meg +előtte azok a jámbor tatárok, a kiket álmaikból felköltött, hogy a +szemeikbe nézzen. + +Miután eléggé megijeszté őket tekintetével, odakinálta nekik a kulacsot, +melynek nedvét még a kozák gyomra sem veheti be. Azok köszönték +alázatosan. Nagy bőjtjük van, nem szabad szeszes italhoz nyulniok. + +„Semmirekellők!“ mormogá magában a tiszt. „Mindig nagy böjtjük van +nekik, valahányszor az orosz kinálja baráti pohárral.“ + +– Jöjjetek közelebb! + +Azok elejbe álltak nagy jámborul. + +– Melyitek járatos ezen a vidéken? + +– Mind egytől egyig. + +– Mondjátok meg nekem, merre fekszik és messze van-e még ide Marzia +város? + +A kocsmáros vendégeire nézett, azok meg ő reá, azután fejöket rázták. + +– Marzia vagy Mazria, vagy Mariza… magyarázá találgatva az igazi hangot. +Nem ismeritek ezt a nevet. + +Azok egymást taszigálták könyökkel: + +– Ismered te? Én nem ismerem. Én sem. + +A tiszt boszusan keresett elő iszákjából egy összehajtott térképet s azt +kiterjeszté a tűz előtt. + +– Hiszen itt van ni; mutatá ujjával, még vár is van mellé festve, s +aláirva világosan M. a. r. z. i. a. Marzia. + +A tatárok belebámultak a kékre zöldre festett földabroszba, s legalább +is azt gondolták, hogy a mi ott zöldre van festve, ott ugyan jó széna +teremhet, a piros és kék táblákon pedig be sok lent és mákot vetettek. A +várost egyik sem akarta benne észrevenni. Tornyot kellett volna oda +festeni. + +– Vagy hát más név alatt ismeritek? sürgölé őket a tiszt. Talán ezen név +alatt: „Mirobieloszláv?“ + +– Azt ki sem tudjuk mondani. Biztositá őt a csapláros. + +– Ezt a nevet mi adtuk neki. Értesité őt az orosz. Mi neveztük igy el. + +– Akkor hát bizonyosan azért nem tudjuk merre van! felelt a csapláros. + +A hatalmas vendég szeme közé nézett, de olyan együgyű pofa volt az, +lehetetlen, hogy gunyolódni tudjon. + +– Vigyen a manó benneteket ostoba filkók. Hiszen hallottam én ennek a +tatár nevét is, de nem jut eszembe. Pedig a nyelvem hegyén ül. No +segitsetek kimondanom. + +Azok olyan szivesen segitettek volna. Látszott ábrázatjukon. + +– Valami nagy tatár ur lakik benne; valami utódja a hajdani khámoknak… + +Az emberek most is csak a fejüket rázták. + +– Hogy ne ismernétek, hisz az egész város az övé, kastélya van benne, a +legtöbb ménese neki van. + +Mindenki vállait vonogatta rá. + +– No hát kié ez a ménes, a mi ott legközelebb legel? + +– Ez? Ez? Ez a ménes itten? Hát ez a ménes Mirza Kobulé. + +– No az, az! hát ez a Mirza Kobul az, a kit én keresek, hát hogy nem +jutott ez eszetekbe? + +– Mi valami nagy urat gondoltunk; ez pedig csak olyan ur, a ki maga füt +be, ha melegedni akar, s maga főz, ha enni szándékozik. + +– A gutát! Hisz ezt valami gazdag főurnak mondják, a ki az uralkodó +fejedelmek családjából eredt, s a legnagyobb pompával él. + +– Régen volt az uram. Hire hamva annak az életnek. Koplal biz az a +mennyi csak beléje fér. Semmi sincs már abból a pompából, a miről neked +beszéltek; a mult őszszel még a palotája üvegablakait is eladta +zsiradékért az örménynek. + +Ez a tudósitás igen kellemetlen hatást látszott a kérdezgetőre tenni. + +– Azt mondják, hogy igen szép unokája van. Kérdezgeté tovább kiváncsian. + +A csapláros meg nem állhatá, hogy erre a szóra a markába ne nevessen. + +– Kivált, mikor nem kormos. Magyarázá nevetése okát. Széle, hossza egy +annak, alig van képén emberi ábrázat. Pedig szegény leányzó a mellett +ugy szereti a férfiakat, majd megbódul értük. Azok meg futnak előle. + +– Hát mért futnak? + +A csaplár sugva felelt. + +– Mert nyavalyatörős szegény. + +– Mennykőt… mormogá a tiszt, a kit ezek a tudósitások nagyon rosz kedvre +hangoltak. Pedig azt mondják, hogy Mirza Kobul leánya, kitől ez az +unokája van, bámulatos szép volt. + +– Talán az atyja volt valami ocsmány; veté közbe a csaplár ártatlan +együgyű képpel; a miért a tiszt nagyon végig nézte. + +– Erről jobb lesz, ha nem beszélünk. Hát hogy hivják azt a várost, a hol +Mirza Kobul lakik? + +– Mezre várnak, uram. + +– Ugy, ugy, Mezre vár. Ördög a nyelvetekre! Hogy ugy elforgattok minden +szót. Hát messze van-e ide az a Mezrevár? + +– Oh, kegyelmes uram, majd egy napi járat. + +– Pedig a földabroszon alig látszik félóra járásnak. + +A tatár megméregette a földabrosz térségét. Ő biz elhitte, hogy ott nem +több a távolság félóránál. Milyen jó volna, ha a földabroszon kellene +utazni. + +– Mindegy, akármennyire van. Nekem még az éjjel oda kell jutnom. +Melyitek ajánlkozik vezetőnek? + +– Akár én uram, szolgálatodra állok. Nagyon jól tudom az utat. + +A főtiszt megveregeté kegyesen a mindenre engedelmes tatár vállait, s +biztositá, hogy a mi szolgálatot most tesz neki, annak a diját be fogják +tudni a fizetendő adójába; mire az nagy örvendetesen indult ki a mezőre, +künn legelő paripáját elfogta, felkantározá a jámbor állatot, mely +áhitatosan, lecsüggedt fővel állt gazdája előtt; akkor belekapaszkodott, +s mert bundája igen nehéz volt nyakában, felsohajta: Allah segits! azzal +felugrott. De mert nagyon neki fohászkodék, a tulsó oldalon lefordult a +lóról s ismét ujra kellett hozzáfognia a felüléshez, mondván ujolag: +Allah segits, de ne olyan nagyon! + +A kozák ur kaczagott hangosan. + +– Nincsen nevetségesebb lovas a tatárnál. + +A csapat megindult nagy csendesen a hegyek felé; mert sebesebben nem +birt velök menni a kalauz; hol megállt vele a ló, hol meg félre vitte. +Látszék, hogy nem mestersége a lovonülés. + +A vén tatár, meg a fiatal legény pedig nézték a háztető hasadékain át, +mint távoznak el, s mikor az utolsó kozák is elenyészett a hegyszakadék +között, akkor kijöttek a csárdából. + +– No most te fiam, ülj a legjobbik lovadra, még a nyerget is itthon +hagyd, hogy annál könnyebb légy. Ezek hajnalnál elébb oda nem érnek, te +rajta légy, hogy két órával megelőzd őket. + +– Ott leszek éjfél előtt, kiálta a fiatal legény s nehány percz mulva +hallatszott a sebes robaj a mezőn, s a kinek valami jó szeme volt, +kivehetett egy gyorsan vágtató alakot, mely szélsebes rohammal nyargalt +végig a sik rónán, a szakadékos bérczek felé. + + +II. A MEZREI VÁRKASTÉLY. + +A hegyek közé érve, az érdemes kozák urak vezetője egy nagy bolond +kolompot vett elő hegyes süvegéből s azt a lova nyakára csatolta. Okát +is adta egyuttal e rendszabálynak. Ide s tova olyan keskeny utra fognak +jutni, a hol két lovas el nem fér egymás mellett, azért éjszaka jó +kolompot kötni, nehogy valaki szemközt jöjjön a sötétben s egymást +letaszigálják. + +A keskeny lovag ut eleinte a mély hegyvágásban kanyargott, csunya sáros +süppedék között, melyben csürökig dagasztottak a paripák, azután meg +felkerült a sziklaoldalba, s mintha a várbástya párkányzatán lovagolna +valaki, oly keskeny nyaktörő rovátkon vitte végig az utazót, melynek +alig volt szélesebb foglalatja, mint hogy a ló egyik lábát a másik után +tehesse, s az oldalfal a lovas térdeit korholá néhol s kényszerité +féloldalra dülni; alant pedig éktelen mélység meredezett, melynek +szédületes fenekét szerencsére nem lehete a sötétben látni, de az alant +zugó, csattogó hegyi folyam hangjából mégis lehete sejteni a mélységet. + +Itt valóban egy pár elszánt ficzkó ugy megállithatna egy egész +hadsereget, hogy sem előre sem hátra nem tudna menni. Hanem hiszen mi +dolguk volna erre a hadseregeknek? A rongyos Mezre vár tulajdonosát, a +jámbor Mirza Kobult egy pár kozákkal is ki lehetne kergetni sánczai +közül, ha valakinek szüksége volna azokra. + +A hegy gallérjáról megint sürű rengetegbe vezetett az ut, hol igazán +csak a jó tatárparipa ösztöne birta vezetni a karavánt, mely egymást sem +láthatta a sötétben. Csak ugy botorkáltak a vezető tatár után, ki nagy +kolompolva ment legelől. + +– Te ficzkó, szólitá meg a tatárt a háta mögött lovagló főtiszt, +lovagostora gombjával egyet döfve az oldalába kegyelmesen. Te vad +ficzkó, tudsz oroszul? + +– Nem ragad rám, uram. Felelt az búbánatos hangon. Eleget töröm magamat +utána, de nem fog rajtam, annyit tudok, hogy a nagy urat goszpodunak +mondják, hogy az iszpravnik nem ereszt be az ajtón s mikor azt mondják, +hogy zabiho, az azt teszi, hogy ütnek; akkor tehát tartom a hátamat, +vagy szaladok. + +A hátrább jövő alsóbb rangu tiszt kaczagott rajta. + +– Mind ilyen gyávák és ilyen ostobák valamennyien, monda főtisztjének +oroszul. + +– Csak azért kérdeztem tőle, szólt ez hátra, hogy tudjam: kell-e előtte +titkolóznunk? Te Miriám, nekem ez a ficzkó nem tetszik. + +– Miért nem. Tulajdonképen nem is sok tetszeni való van rajta. + +– Nagy gyanum van, hogy ez minket ebben a sötét erdőben már két óra óta +hordoz alá fel haszontalanul; pedig ha akarná, félóra alatt keresztül +vihetett volna rajta: de nem merem megriasztani, mert attól félek, hogy +megijed, s elfut tőlünk: reggelig ki nem találunk ebből az ördöngös +tömkelegből. + +– Nem merné ő azt tenni. Mi oka volna rá. + +– Ha semmi is. Én ismerem ezt a fajt. Szereti az ilyen goromba tréfákat. +Fogadni mernék, hogy a mit az öreg Mirza Kobulról elbeszélt, az sem volt +egyéb, mint szemen szedett hazugság, a mivel magát rovásunkra +mulattatta; csupa tatár tréfa. + +– Honnan gondolod azt Alabin? + +– A mit nekem Mezre várról Karvajoff tábornok beszélt, egészen elüt a +ficzkó leirásától. + +– Karvajoff volt itten? + +– Igen, még a foglalás előtti éveiben. Valami vizsgálati ügy miatt. Ez a +Mirza Kobul ravasz, nyughatatlan ember, mindig azon törte a fejét, hogy +lehetne itt a hegyek között ellenünk valami támadást forralni. +Természetesen rajta kapták. Bizonyitványt ugyan nem tudtak ellene +találni, mert ez a sok gaz tatár itt köröskörül mind egyetért vele, s +egy sem vallott rá: hanem azért a vizsgálat eltartott egy esztendeig, az +alatt Mirza Kobul Szebasztopolban ült, Karvajoff pedig Mezre várban. A +tatár főurnak volt egy fiatal tizennyolcz éves leánya; a kinek +szépségétől még most is elragadtatással tud beszélni a tábornok. Ő a +maga idejében nagy hóditó volt, veszedelmes a szép asszonyokra. Itt +egyébiránt azzal a különös előnynyel is birt, hogy a szép leány atyjának +élete az ő kezében volt; ilyen formán egy év mulva minden további baj +nélkül is szabadult a Mirza, hanem a mint haza tért, a családját egy +személylyel többnek találta, mint egy év előtt. + +– A gutát! + +– Egy szép kis hat hetes sivó rivó csecsemővel; a ki egészen az anyához +hasonlitott, s a kiről most, midőn annak a legszebb tizenhat éves +hajadonná kellett kifejlődni, ez a szegletes fejü gazember azt állitja, +hogy nincsen rajta emberi ábrázat. Ez szép tréfa lenne tőle, miután én a +tábornoktól, mint különös kegyet kértem ki, hogy a Mirza elleni +adóbehajtásra engemet küldjön ki. + +– Te is elutaznál a Kaf-hegyig egy szép leányért, a kit csak hiréből +ismersz; de még abból sem, csak annyit tudsz, hogy szép lehetett, mikor +született. + +– S a kiről utoljára kisül, hogy tengeri fóka. + +A két fiatal tiszt hangosan kaczagott e mulatságos észrevételeken, +miknél hasznosabb dologgal nem lehetett elölni az időt, a meddig a tatár +e végetlen rengetegen át vezette őket. + +– A Mirza rosz fizető lehet. Folytatá a fölvett tárgyat a fiatalabb +tiszt, kit társa Miriámnak nevezett. (Valami naturalizált cserkesz név +lehet.) + +– Három esztendő óta egy kopeket sem tett le a rárótt adóból. + +– Hátha valóban ugy elszegényült, a hogy ez a tatár mondja. + +– Akkor az ablakon kellett kihányni a pénzét. Mikor a tábornok itt +tanyázott nála, még a kastély erkélyének rácsozata is vert ezüstből +volt, s a hálószobája, melyet egyébiránt azalatt Karvajoff választa +magának, csupa drága achat és karniol kővel volt kirakva, s egyedül a +pipagyüjteménye a gyémántos csibukokkal megért ötvenezer rubelt. S midőn +kiszabadulásakor ezer tulok birságot róttak rá, a ficzkó dölyfből +kétezeret hajtatott be az akhtiári élelmező biztosoknak. + +– Talán épen ez a büszkesége juttatá tönkre. + +– Vinné a patvar, csak a leánya volna szép. + +Véget szakita a beszélgetésnek azon körülmény, hogy az ut az erdőből +kijutott s egyszerre a világoson találták magukat. + +A mig az erdőben bódorogtak, a hold is feljött, fogytán lévő horpadt +oldalával, s bevilágitotta szépen az egész szomoru vidéket. + +Egy hegy meredekén álltak, a melyről alátekintve, előttük látták a +holdvilágos ködbe burkolt Mezre várost, mely maga sem állt egyébből egy +csoport rendetlen, utczákra szedett rongyos kunyhónál, melynek közepén +egy hosszu mecset tornya meredezett elő, mint óriási galambducz. + +Tul a városon látszott egy kerek, csaknem félgömb alaku hegy sürű +erdővel benőve, annak a lábában lehetett olyas valamit kivenni, a mi +hasonlitott egy régi török várkastély alakjához, csúcsos kupokkal, +hegyesen végződő kuptetőkkel s mentől kevesebb ablakkal kifelé. + +A tatár levett süvegével illő alázatosan mutatott arra: + +– Ime kegyelmes uraim, amottan van Mezre vára. + +S azzal ugy tett, hogy a mig kezével keletre utalt, a lova fejét +északnak irányozta. + +– Megállj! ordita rá haragosan a főtiszt. Miért nem vezetsz bennünket +egyenesen a várnak? Hiszen előttünk a világos járt ut, mely a városon +keresztül egyenesen a kastély felé visz. + +– Még sem visz ez oda, méltóságos uram. + +A főtiszt kihuzott egy pistolyt nyeregkápájából s megmutatta a sötétebb +végét a tatárnak. + +– Te szereted a tréfálózást, de én is szeretem. Nekem tetszenek a te +tréfáid; nem tudom: majd az enyim fog-e neked tetszeni? + +A tatár megforditá szépen a lova fejét. + +– Én vezetlek uram, a merre jobbnak látod. + +A főtiszt inte szemével társának: igy kell ezekkel a ficzkókkal bánni. + +Az ut egyenesen vitt keresztül a városon melynek sárkeritése mindenfelé +beomladozott, s kapubálványai közül csak az egyik állt még, kifordult +küszöbbel. + +A ringyrongy házikók külseje csupa sár, a holdvilág itt ott keresztül +villog a hasadékaikon; egyéb világot egyikben sem látni. Nyomoruság +panaszkodik mindenünnen. + +Nem telik egy óranegyed bele, midőn a városon áthatolva, oly közel +látják maguk előtt a kastélyt, hogy a homlokzatra irt alkoráni +mondatokat, mikről még nem kopott le az aranyozás, a mint rájok süt a +hold, világosan el lehetne olvasni. + +Itt azonban félre áll a kalauz lovával: + +– Már most uraim, én hadd menjek hátul, mert tovább nem tudom az utat. + +Alabin ráhuzott egyet tréfás ostorával s sarkantyuba kapva lovát, maga +nyargalt sebesen előre. De mintegy ötven lépés után hogy rántotta vissza +egyszerre a zablát! A kastélyt egy éktelen hegyszakadék választotta el a +várostól, s a lovagok lábai előtt egy háromszáz lábnyi mély s kétszáz +ölnyi széles hegyárok tátongott, alant tajtékozva zuhogó folyammal. + +– Hát hogy szoktak itt által járni? kérdé Alabin, visszafaroltatva lovát +a széditő örvény párkányáról. Nekem ugy tetszik, mintha itt valaha hid +lett volna. + +– Valóban az volt kegyelmes uram; innen a parttól egész a vár kapujáig. +Négyszáz lépés volt a hosszusága, két terhes szekér mehetett el rajta +egymás mellett, s le nem szakadt egy egész ménes alatt. Már tizenöt +esztendeje, hogy valami rosz ember felgyujtotta s a vizszinéig leégett; +láthatod most is a csonka fekete hidlábakat ott a viz között. Ez volt a +legnagyobb oka Mirza Kobul elszegényedésének, mert hid nélkül nem +hajthatja át méneseit, gulyáit, csak a bőreiket viheti vásárra, mindene +tul marad a vizen. + +Ebből az érdeklé legjobban a kegyelmes urat, hogy hát ők hogy mennek +által? + +– Nekünk most már vissza kell kerülnünk, a honnan letértünk parancsodra +s a város felett körüljárva, egy helyütt majd leszállunk a vizmederbe, s +ott keresztül gázolunk rajta, ugy felkaphatunk a tulsó meredekre. + +Az érdemes vezér ugy szeretett volna ezért a mulasztásért valakire +haragudni, ha maga nem lett volna annak az oka, s boszusan forditá ismét +vissza lovát; még egyszer gyanusan visszatekintett a várra. + +– Mintha azok az ablakok ki volnának világítva? + +– A holdvilág az uram; felelt a kalauz. Mirza Kobul alszik ilyenkor már, +s nem vesztegeti az olajat. + +Azzal koczogtak megint a városon keresztül, vissza az elébb elhagyott +hegyi utra, mely hosszadalmas kanyargások után végre egy helyütt a patak +medréhez vezette le őket. A viz több helyütt a ló szügyéig ért, és a +mellett oly sebesen rohant, hogy képes volt az egész kozákosztályt +leverni lábáról. A kalauz ismerte már jól a helyet s a megjegyzett fák +és sziklák utmutatása mellett feltalálta a csekély medret, a hol veszély +nélkül át lehete usztatni. + +– Ez a Mirza Kobul valóban ugy lakik itt, mint egy bezárt várban: jegyzé +meg Alabin. Csak árulással juthatni be a kastélyába. + +Ott a kerek hegy lábánál egy kerülő utra kapaszkodtak fel, mely eléggé +jártnak látszék. + +A mint többé nem lehetett eltéveszteni az utat, Alabin visszabocsátá a +tatárt. + +– Haza mehetsz, nem kell tovább jönnöd velünk. + +Az megköszönte alázatosan az engedelmet s nagy munkát mivelt, a mig +lovát innen is tul is felpofozva, visszafelé tudta forditani. Sok +csihi-puhi után végre megérté a jámbor pára, hogy hazafelé kell menni s +fülét farkát eleresztve, kullogott előrenyujtott nyakkal ügyetlen +lovagja alatt; ki ugy ült rajta, mint a szamáron, két lábát szinte a +szügyére rakta. + +A kozák urak kaczagtak rajta, a mig csak láthatták. Nincs több ilyen +ostoba lovas. + +Mikor azután az ut kanyarulata elfedte a tatárt szemeik elől, akkor +leszállt az lováról, egyet szoritott lova hevederén, gyorsan felvetette +rá magát, megveregette a paripa nyakát, megsimogatta serényét, valamit +szólt hozzá s azzal büszkén fölemelte délczeg nyakát a mén, egyet +nyeritett nagy örvendő hangon, s azzal szügyébe vágva fejét, repült, +mint a vihar, bátor lovasával a nyaktörő hegyi uton fel és alá: a nedves +kő is szikrát hányt nyomában. A válasz-utnál azonban nem tért arra felé, +a honnan jöttek, hanem azon épületnek tartott, melyet az imént malomnak +hallottunk czimeztetni. + +Alabin az alatt a kastély alá érkezett lovas kiséretével. Valóban nem +volt tulzás, a mit a tatár beszélt a kastély felől. Olyan állapotban +volt az, mintha nem csak az üvegtáblákat az ablakokból adta volna el a +tulajdonos, hanem a meszet a falról, és a fát a kapubálványból s a +zsindelyt a tetőről; oly rongyos, kopott, nyomorult tekintete volt +annak. Oldalairól már leszedte az idő a vakolatot, s még nem volt olyan +kegyes, hogy mohot rakott volna helyébe, az utat körül elrontotta már az +időjárás, de még nem engedte benőni füvel, hanem kengyelvasig érő sárban +kell begázolni a kapu bolthajtásaig, mely még most meg van támasztva egy +nagy fenyőfaszoborral, ha ez elkorhad, nem tudni, ki tesz oda másikat. + +Egy rom az, melyben még most laknak, mely fölött még vitatkozik a +törvényes birtokos és a kisértetes idő. + +– Hej! hahó! emberek! ki van ide haza? kiálta Alabin, midőn a szük +bejáráson át a tágas ronda udvarra bejutott. + +Valami kellemetlen, visszataszitó volt az egész látványon. + +Nagy tágas ablakok, mik ajtónak is megjárnák, szakadozó rámákkal, mikből +esett marhák bőrei lóggnak alá szarvaikkal lefelé; köröskörül +embermagasságra megnőtt paréj és laboda, a mit csak a bejárások előtt +nem hagytak megteremni, a szögletekben összefülledt széna szalmaboglyák +s az udvar közepén egy nagy tócsa, mely világos maradványait viseli +annak, hogy nem rég egy szalmásszekér beledülhetett. + +– Ki van idehaza! kiálta Alabin még hangosabban. + +E szóra egy hosszu vályógépületből, mely a kastély hátulját keresztben +elzárta, előbujt egy szurtos, czirmos alak, valami béres-féle ember, s +nagy lomhán oda czammogott az uri vendégek elé. Mondott is valamit; de +azt sem hallani, sem érteni nem lehetett, annyira iparkodott a fogai +közül beszélni. + +– Hol a gazdád? hol van a Mirza! rivalt rá Alabin. + +– Odahátul az akolban. Dünnyögé a béres. Mindjárt elő fog jönni, hanem +most dolga van: egy veszett farkas az éjjel rést csinált a falon s +tizenkét toklyót szétmarczangolt, azt a rést kell betoldani. + +– Hát a kisasszony itthon van-e? + +– Az odafenn van a kastélyban. + +– No hát mondd meg a Mirzának, hogy majd jöjjön fel utánunk a kastélyba. +A lovainkat pedig helyezd el az istállókba. Van-e mindnyája számára +hely? A legények ott alusznak lovaik mellett, a lovak nyergelve +maradnak. Te Miriám velem jösz fel. + +A két főtiszt a kastélyba vezetteté magát, melynek első lépcsőzete még +épen állt, de már a másodikat egy hágcsó pótolta, melyet a padlástól +vettek el. Azon kellett az emeletbe jutni. + +A béres egy tágas terembe vezette őket, melynek három ablaka közül kettő +deszkával volt beszegezve s csak a harmadikon volt üveg. Egy pár rongyos +bőrvánkos volt a fal mellé téve, azokra le lehet ülni, mondá a béres, s +azzal is biztatta az urakat, hogy talán akad a háznál egy mécses, azt +majd elhozza maga a kisasszony. + +– Tehát lássuk azt a mécset és azt a kisasszonyt. + +Bizony jobb volna pedig együtt nem látni mind a kettőt, mert ez a +látvány felülmulja a leggazdagabb phantasia várakozásait is. + +A hágcsó fokai ropogtak közeledő léptek alatt. Alabin előkeresé dolmánya +alól félszemüvegét s alig csiptette azt szemöldöke alá, midőn a +meggnyiló ajtón keresztültört a mécssugár s utána a kisasszony, a ki azt +kezében hozta. + +– Ventrebleu! sohajta fel az ifju tiszt, két lépést téve hátra felé. + +Ez meglepő alak. + +Alig magasabb négy és fél lábnál, mintha valami gonosz kéz a fejére +nyomva összelapitotta volna az egész alakot, feje szélesebb, mint +hosszu, szája szélesen elvonul húsos, kemény ábrázatján, s a rövid +homloktól a szájig alig marad annyi helye a tompa, pisze orrnak, hogy +magát vastag czimpáival elhelyezhesse, bár a sanditó szemek egyikének +nem látszik egyéb hivatása lenni, mint hogy őrt álljon e nevezetes orr +felett, kárpótlásul a másik viszont a háta mögött levő fülre leskelődik. + +Nyaka nem látszik lenni e furcsa lénynek: a két válla mindjárt a fejéből +nőtt ki s kezdetét képezi két módtalan kurta karnak, melyek széles ujju +tenyerekben végződnek, miknek alsó ízeibe veszélyesen bele van nőve +egyegy lószőrből font karika gyűrű, s mely tenyerek, daczára a +kivihetetlen rövidségü deréknak, még sem érnek soha csipőn alul. + +A furcsa külsejü alakot még különösebbé teszi az a pézsmakacsaszerü +tipegés, s emeli sajátságait a messzire hallható szuszogás, melyet nem +bir magától megtagadni. + +– Hihi… nevet a kisasszony, beállitva a mécscsel, s megpillantva a két +fiatal férfit. Nem szólt nekik, csak nevet, szüntelen feléjök forditva +orczáját. Különösen Alabin látszik tetszését megnyerni, arra +legszivesebben mosolyog. Olyan naiv, olyan kecses, szemérmetes +hunyorgással tekint felé, hogy a fiatal tisztnek kedve volna az ablakon +leugorni előle. + +A kisasszony felakasztá a mécset a hosszu rézsodronyra, mely a falból +lecsüngött s azután ismerős bizalommal közeledett Alabinhoz. + +– Szép katonák; milyen szép katonák: bizony szépek, szólt odalépve +hozzá, s vastag tenyerével félig tartózkodva, félig bizalmasan +czirógatta végig a fiatal tiszt egyenruhája prémét. + +– Ugy-e messziről jönnek? tudakozódék tovább, egyre szemérmesen +mosolygva, sokáig fognak itt maradni. Ugy-e sokáig itt lesznek? + +Már ennél a kérdésnél a keze Alabin karjába volt füzve, ki megigézve, +elbűvölve érzé magát e csodás alak viszás mosolygása, rémséges enyelgése +által. + +Az udvariasság tiltá, hogy elutasitsa őt magától, pedig iszonyodott +tőle, mint valami ismeretlen vadállattól, s kezeinek érintésére minden +hajszála felborzadt. + +A kisasszony jónak látta az ifju embereket mindjárt megismertetni élete +történetével s érdekesebb hajlamaival. + +– A nagyapám nagyon rosz ember, nem akar engem férhez adni. Pedig már +tizennyolcz esztendős vagyok. + +És ennél a szónál véghetetlen naivsággal süté le szemérmes szemeit, +ismét visszapillantva az egyikkel ártatlan alattomossággal Alabinra, a +ki rettegni kezde tőle. + +– És aztán hogy járat engem ide haza? Nézze csak micsoda goromba ruha ez +rajtam, tapintsa csak milyen durva; aztán nincsen egyéb alatta semmi. + +Alabin ennek a világnak minden szenteiért hozzá nem ért volna a +kisasszony öltönyéhez ujjaival, ki igen nagy kitüntetést és bizalmat +vélt az által iránta tanusitani, hogy egészen reá dült. + +– Oh az én nagyapám igen irigy ember, folytatá a kisasszony. Lássa, +minden holdtöltén levágatja a hajamat, hogy meg ne nőjjön, pedig +különben igen szép hajam volna, szép puha, mint a selyem, épen olyan +puha, mint az öné, szép idegen. + +És ennél a szónál megtapintá Alabin hajfürteit, nagy élvezettel +morzsolgatva azokat ujjai között, mig a tiszt olyasmit érzett, mintha +pókok szaladgálnának végig egész testén. + +– Pedig ha a hajamat meghagynák, bolondulna utánam minden ember, s ezt +nagyapám nem akarja, azt kivánja, hogy örökké itthon maradjak, s neki ne +kelljen szolgálót tartani. Ugy-e az nem igazságos? + +Alabin kénytelen volt neki igazat adni, már csak azért is, mert a +csudálatos alak ugy belekapaszkodott a karjába, hogy lehetetlen volt +tőle egyik szögletből a másikba mennie. + +A harczos ifju ezer milliom ördögöt utalványozott magában annak a kegyes +pártfogójának, ki neki ezt a kellemetes kalandot szerezte. Valljon az +anyja nem hasonlitott a kisasszonyhoz? Akkor igazán megérdemelné a +tábornok, hogy kalandjával dicsekedjék, mert holmi eszményi szépségü +némberrel gyöngéd viszonyt kezdeni akármely gyáva ficzkó képes, de +liaisonba lépni egy ilyen özönviz előtti szörnyeteggel, az már igazán +kemény természet, s méltán a vitézségi babérok közé számitható. + +Nem sokára ki kelle szabadulnia Alabinnak e gonosz kelepczéből. A +nyikorgó hágcsón ismét nehézkes léptek hallatszottak s a csikorogva +felnyitott ajtón belépett a házi gazda. + +Valóban maga volt az Mirza Kobul. + +Egy agg férfi, sötét, csaknem cserszinü arczczal, melyet rendetlen +szürke szakál és bajusz nőtt be, csaknem a szemei alljáig. Szemei olyan +sebesen pislognak, mintha vagy nagyon el volnának gyöngülve, vagy a +belső félelmet és izgatottságot akarnák kifejezni. Az egyik lába rosz +lehet az öreg urnak, mert egy kurta mankóval mindig kénytelen rajta +segiteni s azt abból is gyanithatni, hogy mig a másikra becsületesen +csizma van huzva, emez csak bocskorba van tekergetve. Az egyik kezével +tehát, a hányat lép, annyit kommant a mankójával, a másik kezében pedig +egy kurta korbácscsal ugyan annyit suhint hátra felé, mintha mindig +kutyákat kergetne a lábszáraitól. + +Egy nagy hegyes fekete süveg egész a szemöldökéig volt fejébe huzva, a +mit ő onnan soha sem szokott letenni, hihetőleg benne is hált; +öltözetének többi része nem érdemli a leirást. Annyit látni a ködmenén, +hogy valaha sok sujtás lehetett rajta, a mi leszakadozott onnan s most +csak a helyeit látni, a hol barnább maradt a posztó. + +A kisasszony, a mint meglátta nagyatyját, szemérmetes ijedtséggel bujt +az ifju hős keblére, mint a ki teljes okot lát arra, hogy ily helyzetben +szégyenkedjék. + +Az öreg egyet biczentett a fél lábával, egyet kommantott a mankóval, +egyet csattantott az ostorával és pislantott számtalant. + +– Takarodol innen, te vizi borju te! kiálta rekedt hangon; jó estét +uraim. Pusztulsz innen te dzsínek ivadéka, te medveszülött, pusztulsz +innen mindjárt. Oh oh, méltóságos uram, csipj egyet a karján és taszitsd +el magadtól. + +A kisasszony orditott mint egy vadállat s még jobban bele csimpajkózott +a lovagba, vitézi kötelességéül téve annak, hogy már most védelmezze, ha +hirbe jött vele. + +– Pusztulsz onnan ocsmány bivalytinó, mégy rögtön almodba vissza; orditá +az öreg, kurta korbácsával szörnyen hadonázva. Vagy azt akarod, hogy a +kutyákat hozzam elő. No, elereszszem a kutyákat? + +Erre a szóra nagyon megrettent a kisasszony s rögtön lefejlett a lovag +nyakából. + +– Ne, ne, ne a kutyákat. Hebegé. Inkább elmegyek. Megyek a vaczokba. Ne +hozd a kutyákat; elbújok a szalmába szépen. A kutyákat el ne ereszd. + +Azzal duzzogva, állati félelemmel jobbra balra tekintgetve elhagyta a +szobát s végig sikoltozott a sötét lépcsőn, a mig lement; egyik fokán el +is botlott s azután ugy gurult le az utolsóig, ott bömbölt még sok +ideig, a hogy megütötte magát. + +– Hogy bánhatol oly keményen unokáddal? szólt Alabin az öreghez, a hogy +végre kezet szoritottak, mely alkalommal a Mirza nem tudta hirtelen, +hogy melyikkel szoritsa meg az eléje nyujtott kezet: a mankóval-e vagy a +korbácscsal? + +– Nincs más mód uram; rebegé az öreg. Elég keserves dolog ez nekem. Nem +elég, hogy olyan csodává tette a természet; még azon fölül őrült is. Ugy +kell vele bánnom, mint egy harapós ebbel. Ha nem ütöm, verem, megmarja +az embereket. Mikor rá jön a bolondja, képes szerencsétlenné tenni, a +kit megkap. Nem rég egy öszvérhajcsáromat agyonfojtotta ölelésével. Egy +másiknak pedig leharapta az orrát. + +– Teringettét! mormogá Alabin magában: ő sokat tartott az orrára. + +– Ilyenkor irtóztató ereje van. Ihol van ni. Nézzétek uraim a fogai +helyét itt a korbácsom nyelén, a hogy dühében beleharapott, pedig +kovácsolt vasból van; s minden foga meglátszik rajta. Én nem birok már +vele, mert öreg ember vagyok; s ha megrohanja az őrülése, kénytelen +vagyok a kutyáimmal fogatni le. Oh ez keserves élet uraim. + +Szent Vladimir! sohajta magában Alabin, én ugyan szép családba jutottam, +a hol a kisasszony leharapja az ember orrát s a nagyapa kutyákat uszit +az unokájára. + +A fiatal tiszt annyira meg volt lepve a folytonosan egymásra következő +visszás benyomásoktól, hogy szóhoz nem birt jönni. Ilyen kiadásban még +nem olvasott kisértetes várak történeteit. Ez gonoszabb volt az éjfélben +feljáró lánczos rémeknél, a mik más tisztességes omladékokban +ijesztgetik a halandó embert. + +Az öreg Mirza Kobul beszélhetett előtte félbeszakitatlanul mindenféle +nyomoruságáról, Isten csapásairól, nagy veszteségeiről, a mennyit akart. +A két tiszt csak hallgatta, sőt Alabin annyira kijött a sodrából, hogy +midőn az öreg elpanaszlá, hogy verte el dohányültetvényeit az idén a jég +két izromban, harmadszor hogy rágták ki a peték, megszánta és saját +szivarjaiból megkinálta egygyel, a mit az öreg mohó örömmel fogadott, +csaknem kezet csókolt érte, mindjárt meg is gyujtotta és ki nem fogyott +a magasztalásából, hogy az milyen pompás valami; milyen jó íze, szaga és +ereje. + +Alabin gondolta magában, hogy a ki igy elhálálkodik egy szivarért, kevés +kilátás lehet annál néhány ezer rubelnyi adó behajtására. + +Véget szakitott a beszélgetésnek az érkező juhász, kivel legelőször +beszéltünk, s ki most egy széles kétfülü fatálat hozot nagy czipelve, +mely tele volt párolgó pörkölt hussal. Elég lett volna az husz éhes +kozáknak. + +Azt letette a szoba közepén a földre, ugyanoda rakott görbe késeket is, +miket megtörült szépen a szűre ujjában. + +– Tessék uraim; kinálkozék az öreg ur. Üljünk vacsorához. Nagyon jó, +finom toklyóhus, paprikás lében. + +– Tóklyóhus ugy-e? kérdé Alabin. + +– Igenis szolgálatodra. Szép kövér falatok. Kilenczet apritattam fel +nekünk és a kozák uraknak. Együnk uraim. + +– Köszönöm. Monda Alabin, nem vagyok éhes. + +Gondolta magában: a veszett farkas összetépte a toklyóidat, nem eszem +nálad toklyóhust pörkölve a héten. + +Miriám azonban nem jött erre a gondolatra, hanem neki ült a Mirzával +együtt a pogányul megpaprikázott eledelnek, s a hascsikaró bornak, +melyet kupában állitának mellé, s részvevő tanuja volt azon +pusztitásnak, a mit az öreg az ételben elkövetett. Látszott a jámboron, +hogy használni akarja a ritka alkalmat, melyben saját házánál kedvére +jóllakhatik. + +Alabin végig nézte a vacsorát, mert egyéb nem következett s előre +elhatározta magában, hogy ha neki Miriám kilenczed napra panaszkodni +kezd, hogy irtózik a viztől, minden tanakodás nélkül főbe lövi. + +– Már most nyugodjatok békével uraim, szólt a Mirza, felkelve helyéből. +Ezuttal mind a két lábára biczegett. Mindjárt küldök be pakróczokat, +abból igen jó ágyat csinálhattok magatoknak. Fölséges pakróczok, én +magam szövöm. Az egész környéken nincs párjuk jóságra. Egyet majd +ajándékba adok mind kettőtöknek, azért a jó szivarért, azért a pompás jó +szivarért. + +Azzal eltántorgott a Mirza, s nagy dörmögésébe került, a mig a rozzant +lépcsőn le tudott mászni. Néha jajgatott, néha káromkodott, utoljára +danolt. + +Alabin furcsán csóválta fejét. + +– Ez az öreg valósággal nem tetteti magát, monda Miriámnak. Ez a +szegénység, ez a nyomor nem lehet tettetés, hanem valódi megszokott +állapot nála; hogy eszik, ha hozzájut, s hogy dicséri a pakróczait! Azt +a ködment talán azóta mindig viseli, mióta Krimiából elűzték a khámokat. + +– Ugy hiszem, szólt Miriám kaczagva, hogy ezzel a kalanddal tökéletesen +jól vagy lakva. + +– Egyébbel ugy sem laktam jól; viszonza Alabin. Szerencsém, hogy +Szimferopolban jól ebédeltünk. Megjárom, ha étvágyamat a Mezre vári +lakomára tartogatom. + +– Csitt! megint jön valaki. + +Az elébbeni juhász hozta a pakróczokat. + +A minőket nálunk a felvidéki atyafiak készitenek. Volt miért dicsekedni +az öregnek. + +– Legalább nyugodalmasan fogok aludni, tréfálózék Alabin, megvetve +pakróczából az ágyát; mert a gyomromat ugyan nem terheltem meg. + +Akkor azonban nagyon csalatkozott, a mikor azt mondta, hogy nyugodtan +fog aludni, mert alig hunyta be a szemeit, a midőn az alattuk levő +szobában irtózatos orditozás támad, a mitől ha tetszhalott lett volna +is, fel kelle ébrednie. A kisasszonyra rájött a düh órája, s azt verte +az öregapja. Hallatszott a korbács csattogása és a bömbölés utána, a +minőt csak egy bántalmazott fenevad képes támasztani, az öreg +szitkozódott, a kisasszony sikoltozott s verte magát a padlathoz; az +öreg nem birt vele, el is rekedt már az orditásban, a leány megfogta a +kezében az ostort, s az öreg egyre kiálta: „nem ereszted el? nem +ereszted el?“ + +A vendégek szobája közvetlen fölöttük volt, ugy hogy minden hangját e +rémséges jelenetnek meg kelle hallaniok. + +Azt is ki lehetett venni, hogy végre az öreg otthagyta a kisasszony +kezében korbácsát s kiment a szobából, rázárva az ajtót. A kisasszony +ekkor elkezdett dörömbözni az ajtón kézzel, lábbal, s valami széket vagy +asztalt vagdalni a falakhoz. Mintha egy legio ördög hányt vetett volna +odabenn mindent halomra. + +Pillanat mulva tompa kutyaugatás hallatszott kivülről. Az öreg jön +vissza, hozza a komondorokat. A leány hallja a közelgő ebek orditását a +szobában, s elkezd vadul sikoltozni, semmi emberi hanghoz nem hasonlitó +süvöltéssel. A kutyák már az ajtó előtt vannak. A dühödt némber vad +erővel veti vállait az ajtónak, nem engedi azt kinyitni. Az öreg +fejszével döngeti az ajtót kivülről; a kutyák csaholnak, vonitanak s +dühödten kaparják a küszöböt. Az ajtó recseg, ropog; az őrült leány ugy +sikoltoz! + +– Miriám! ordit végre Alabin, felszökve helyéből. Eredj, nyergeltess +rögtön. Egy óráig sem maradok ebben a veszettek barlangjában. Hiszen már +eddig is meg vagyok dühödve, hogy kedvem volna fejjel rohanni a falnak. +Üljön lóra a legénység rögtön; megyünk vissza a városba; inkább azokban +a földalatti gunyhókban hálok, a kecskékkel egy szobákban, mint ebben a +kastélyban. + +Miriám is azon a véleményen volt. A két fiatal tiszt nem várta be, mint +rohannak a szelindekek a kisasszonyra s hogy fogják őt majd leküzdeni; +hanem sietett ki a szobából nyakra-főre. + +– Inkább bekeritett sánczot ostromlok lóháton, monda Alabin siettében, +inkább kereszttüzben állok két óra hosszat, inkább szolgálok három +esztendőt Siberiában, mint hogy itt várjam be a reggelt. + +Egy pillanat mulva lóháton ültek valamennyien s sebtében tudtára adva a +juhásznak, hogy holnap korán reggel keresse fel őket maga a Mirza, +visszatértek a holdvilágnál az átellenben fekvő városba, s ott késő +éjjel felverték a lakosokat, bekvártélyozva magukat, a hogy lehetett. +Alabinnak és Miriámnak szerencséjük volt egy örmény szatócshoz juthatni, +a ki azzal lepé meg őket, hogy töltött párnákra fekteté, a mik +egyébiránt ha lószőr helyett lópatkóval lettek volna is töltve, még is +édesdeden aludtak volna azokon a mezrevári éjszaka után. + +Másnap korán reggel talpon volt Alabin s maga elé hivatva házigazdáját, +egy becsületes diófaszinü, emberségtudó örményt, elmondá előtte mult +éjszakai viszontagságait röviden, a mire az örmény csak annyit +mondogatott, hogy biz az ugy van: ugy látszott rajta, hogy a halott +dolgok épen nem lepik meg. + +– Már most édes Hajbakut (mert ez volt neve az örménynek), láss el +bennünket minden szükségessel. Nekünk itt kell maradnunk, mig az adót a +Mirzától be nem hajtottuk egészen; a költségek mind a kormányzóság +rovására mennek, s az ő kedvéért mi nem akarunk kuczorogni. Van-e jó +borod? + +– Nincs. + +– Hát kávéd? + +– Kávém? ugy hiszem, hogy az sincs. + +– Theád csak van? + +– De már az volt, hanem elfogyott. + +– Egy szóval semmid sincs. Nem is kérdezem tovább; hanem itt van ötven +rubel. Már most lesz ugy-e? + +– Hozatok uram Simferopolból. Mert ebben a városban semmi sem kapható +egyéb, mint toklyóhus. + +– Köszönöm. Azt pedig semmi alakban sem akarom látni. Hanem az iszonyu +ideig fog tartani, mig Simferopolból valamit elhoznak. + +– Segithetünk rajta uram. Egy tatárt felfogadunk, hogy fél nap alatt oda +és vissza lovagoljon. Nem kerül sokkal többe, csak a lova árát kell +megtéritenünk, mert azt oda és vissza agyonnyargalja. + +– Ráállok. Nyilt számvetést adok. + +(Ez órától fogva minden jónak bővében voltak a derék urak, s ha +valamelyiknek elfogytak a szivarai, csak inte a gazdának, hogy +nyargaljon egy tatár Simferopolba. Az pedig mindig belekerült egy lóba.) + +A házi gazdával rendbe hozva dolgát, parancsot adott Alabin, hogy a +Mirzát idézzék elé szaporán. + +Az öreget már utban találták az érte küldöttek s siettek vele vissza +Alabinhoz. + +A főtiszt mindenkit kiküldött Miriámon kivül a szobából, s midőn +hármukra maradtak, elkezdé az öregnek. + +– Tudod-e azt derék Mirza, hogy miért küldettem én e városba? + +– Nem tudom uram. Tán csak nem vétettem valamit? + +– Igenis hogy vétettél. Tiz esztendő óta nem fizetted az adót. + +– Mitől fizessem azt uram? Házam nyakamba szakad, földeim parlagon +hevernek, gulyáim nyakamra vesznek, mert takarmányt nem vihetek át a +vizen, hidam leégvén, sem el nem adhatom őket, mert nem tudom átverni a +vizen. A mi ingó-bingóm volt, fel-ettem; elfizettem adósságba; +jobbágyaim nem nekem fizetik többé a füstpénzt; én vagyok a koldus, nem +az, a ki az utfélre kiáll hegedülni, mert ha végig járom az egész +kerület valamennyi örményét, egy sem ád annyi zálogot egész jószágomra, +a mennyivel a cselédjeimet kifizessem. Azt sem kérdem tőled uram, száz +dénárt akarsz-e rajtam megvenni, avagy ezeret, hanem átadom a +kulcsaimat, a házam, pinczém és pajtáim kulcsait, keress fel mindent és +ha találsz bennök valamit, kérlek adj nekem is belőle. + +– De hiszen atyádnak roppant kincsei voltak, hová lettek? + +– Én is azt hiszem uram, hogy voltak; bizonyosan elásta valahol. Lesem +is minden ujhold éjszakáján, hogy majd valahol felveti magát a tűz, de +még eddig nem akadtam rá. + +Alabin boszus kezdett lenni. + +– De valamidnek csak kell lenni, hát miből élsz? + +– Nincs egyebem, mint méneseim és gulyáim. + +– No hát lefoglaljuk a méneseidet és gulyáidat. + +Miriám közbeszólt: + +– Hová leszünk azokkal? Hogy hajtunk el egy vad ménest azon az uton, a +melyen ide jöttünk? + +Alabin büszkén nézte végig alárendelt társát. + +– Majd tudom én, hogy mit fogok velök csinálni? Miriám vezettesd el +magadat Mirza Kobul méneséig. Vidd el magaddal az örményt. Válaszszon ő +ki kétszázat a Mirza lovaiból. Ha nincs egyebe, mint lova, el kell +hajtani lovait; de a parancsnak teljesítve kell lenni és ha nem volna +egyebe, mint a vasszegek a háztetőjén, kiszedetném azokat és elvinném +annak, a ki ide küldött. A parancs szent, s itt elnézésnek, +kegyelmezésnek nincsen helye. Tudatom egy uttal, hogy ha szükséges +leend, én erőhatalmat is használhatok. + +E kemény parancsszó után nem volt mit beszélni amazoknak. Miriám +felkötötte kardját, Mirza megcsinálta a négyes szálámot s Hajbakut gazda +is elévezetvén hátas öszvérét, mind a hárman megindultak egymás sorjába +a többször emlegetett malom felé, odáig egyik sem szólt a másikhoz egy +szót is. Ott a Mirza bekopogtatott a zárt kapun ostora nyelével. A belül +vaspántokkal bélelt kapu nagy nyikorogva tárult fel előttük, s azután +ismét összecsukódott. Akkor leszökött a lováról a Mirza még pedig minden +sántitás nélkül; utána Miriám, Hajbakut is kirugta maga alul szamarát s +a mint szemközt álltak egymással, a kapu belevén zárva hátuk mögött, +elkezdett kaczagni mind a három férfi olyan édes hahotával, hogy a +könyeik csorogtak bele. + +És megszoritgaták egymás kezét és ujra kezdték a kaczagást. Még azután +is kitört belőlök, a hogy egy hosszu csigalépcsőn felmentek a +malom-épületbe. Még onnan is hangzott alá a nevetésük. + + +III. SZENDERELI. + +A malom előre hátra keringelő gépezetét nehány pillanatra megállitották. +Kinek jönne az a gondolat a fejébe, hogy ezeken az egymást kergető +küllőkön, korongokon keresztül mászkáljon s a nagy lapátos kerék mellett +átbujva annak a tengelye mögött keresse az ajtót, mely a sziklából +előrohanó viz járásához vezet? + +Egy-egy fáklyát vett kezébe mind a három férfi s a Mirzától vezetve az +imént leirt utat követték. + +A fáklyafénynél egy hosszu tekervényes ut nyilt előttük, melyen csak +egyesével lehetett végig haladni: mindenütt szilárd pallókon jártak, mik +alatt a földalatti viz zuhogott. + +– Ugy-e bár? szólt a Mirza, ha e pallókat felszednők, nem igen lehetne +ezen az uton járni senkinek. + +– Aligha, szólt Miriám, igy is aggodalmasan lépegetve a deszkákon, miket +az alattuk tomboló ár folytonos reszketésben tartott. + +– Pedig még hátra van a java, szólt a Mirza. Nem sokára egy nagy tágas +amphitheatrum alá értek, melynek roppant boltozatát a fáklyák fénye be +nem érte. Az ut itt egy magas sziklai karzatra vitt fel, melynek száz +lábnyi magasából letekintve, az egész fenék egy nagy vizmedenczének tünt +fel, mely keskeny zsilipen ereszté alá a vizet a malomra. + +– Ha a zsilipeket mind felvonnánk s a tulsó oldalon, a hol a hegyet +megkerülő folyam egyik ága a sziklák alá szakad, az egész folyamot +elrekesztjük, akkor ugy megtölti a viz az egész utat, hogy még +gondolattal sem lehet rajta keresztül jönni. Érted-e Miriám? + +– Hogy ne érteném? Hiszen én adtam rá a legelső eszmét. Hanem jól van +keresztül vive, nagyon jól. + +Az ut mindig feljebb vitt; végre egy aknakút torkolatához értek, melynek +nyilásán át, mint valami négyszegletü hold a sötétben világitott le a +távoli ég. + +– Ez akna már azóta készült, hogy én innen elmentem, szólt Miriám. + +– Igen. A kivülről felvezető utat lerontattam egészen, s most ezen +járunk fel s alá. + +A feljárás maga is méltó volt a megemlitésre. A magasból lefüggő erős +vassodronyon bivalybőrből készült csónok volt akasztva; a három férfi +beleült; a Mirza megrántott egy vékony zsineget, mely odafenn +csengetyűvel adott jelt, s erre gyorsan megindult a csónak velük, tiz +percz mulva az akna felső nyilásán értek ki. + +Egy nagy szárazmalom gépezete eszközlé e bányaszerü feljárást, melyet +lovak hajtottak. A mint annak ajtaján kiléptek a szabadba; a Mirza +megragadta a Miriám kezét, büszke mosolygással tekintve annak arczába, +mintha azt mondaná neki: állj meg elébb és bámuld ki magadat! + +És valóban Miriám oly meglepetést, oly csudálkozást mutatott arczulatán, +melyet csak az előtte fekvő látvány igazolhat. + +Az a hegy, mely alulról tekintve egy nagy félgömbnek látszott, fenn sima +rónává volt lemetszve, melynek hat, hét ezer holdnyi területét a +legbujább növényzet takarta. Egész nagy táblákban a még le nem aratott +kövér búzatermés hullámzott, körül hosszu kazalokban állt már a +begyüjtött széna, s gyönyörü gyümölcsös kertek lombozata árulá el magát +változatos szineivel. A tér közepén állt a zöld márványból épült +kastély, olaszos tetőzetén körüllehetett járni, s mindenütt nagy keleti +virágok ékesiték az oszlopokat és a korlátok díszvedreit. + +A kastély előtt széles tó terült, melynek apró csatornáin át egy óra +alatt az egész több ezer holdnyi tért meg lehetett öntözni, hogy a +szétárasztott viz a hegy oldalain csurgott alá. + +A hegy oldalait fedő roppant bükk erdőség láthatlanná tevé minden +oldalról e csodálatos kis paradicsomot, melyben ugy virult, ugy +bújálkodott minden növényzet; a hegy talapja köröskörül ezer lábnyi +meredek sziklafalon végződik, mely a Jura hegyek felé mindinkább +magasabb lesz, s tulsó oldalán közel kétezer lábnyi szédelgős mértéket +ér el, s a hol leglejtősebb, ott egy rohanó hegyi folyam által van +megvédve, melynek egy része a szikla alatti nyiláson beömlik s +keresztülfolyik az egész hegy alatt. + +– Nyolcz év óta nem láttam ezt a helyet, szólt Miriám, egész csoda, a +mit azóta véghez vittél rajta. + +– A természet és a szorgalom csodája, Miriám. Tudod, milyen szürke, +terméketlen lávaföld ez, a hol most állunk, a fű nem akart megteremni +rajta. Egyszer olvastam a guanoról, mely ezredévek előtt madárlakta +szigeteken felhalmozódott s mely oly bámulatos erőt tud adni az +elgyöngült földnek. Van egy mély barlangja e hegynek, melyben hasonló +guánót találni. Mi alkotta azt? Azok a piczi-piczi kis repkedő állatkák, +a mik csak éjszaka jönnek elő odvaikból, a kis denevérek. Millió és +millió lakik itt alattunk. Nagy hordókban felvonattam a koromfekete +anyagot, szétterittetém a hegytetőn, első évben olyan dudva termett +utána elvetett gabonámból, hogy magam sem látszottam ki belőle. Nem tesz +semmit, mondám. Azon zölden alászántattam a dudvát vetésestől s második +évben ujra bevetettem. Nézd milyen buza terem itt most. + +Az öreg Mirza gyönyörüséggel morzsolt tenyerébe egy kalászt, milyen +piros szemek, milyen nehéz, tömött, érczes magok! A három férfi egymás +markába töltögette azt bámulva. + +– Ez a tó itt alulról kapja vizét, hajtó gépezetén át, minő a tűzi +fecskendőké, mikor nincs eső, megnyitom zsilipjeit s meg van öntözve az +egész tér. Négy éves fa nálam nagyobb, mint másutt a tiszenkét +esztendős. Woronzoff herczeg három milliót költött hires kertjére s még +nem evett belőle három gyümölcsöt; nálam már a tulkokat hizlalják a +fölösleggel, s egész szeszgyárt foglalkodtat a hulladék. Egy szóval édes +fiam Miriám, azt látod, hogy ezen a helyen, ha husz esztendeig és tovább +is körülkeritve tartana bennünket egy hadsereg, még sem éheztetne ki +soha, s odaállithatná ágyuit és várait, még sem nevezhetne bennünket +magáénak. + +A három férfi megszoritá egymás kezét s abból látszott, hogy mind a +hárman értik egymást. + +– Óh igen. Az egész világot elfoglalhatja a moszkó, nyakára hághat +minden nemzetnek, de ez a hely az egyik bükkfától a másikig soha sem +lesz az övé. Furcsa gondolat az tőlem, csak egy bolond tatár fejében +keletkezhetett, de én nekem tetszik az, hogy ide, a teste közepébe +növelhetek neki egy idegen élő tetemet, mely neki örökké fájjon, melyről +mindig megérezze, mikor következik rosz idő, és mit soha ki ne vághasson +onnan. + +– Óh ez nekünk is kedves eszme, sóhajta fel Miriám; csak egy pont ez, de +olyan pont, a minél nekik mindig meg kell állaniok s a honnét mi mindig +ujra kezdhetjük. + +– Hogy ne esnék az jól, monda az örmény, összeérő szemöldeit még összébb +huzva, hogy egy helyet találhatunk, akármilyen kicsikét, a miről +elmondhatjuk: ez még a mi régi országunkból való! a hol a régi +templomban megtaláljuk a régi oltárt, a muzulmán a maga mecsetjét, és a +római hitü a maga evangeliumát, mint a hogy volt Shahin idejében. + +Shahin nevére mind a három férfi elkomorult; mintha ketté vágták volna +kedvét; hallgatva mentek egymás után; későre szólalt meg a Mirza: + +– Igaz-e Miriám, hogy Shahin fiának neje protestáns? + +– Való. Angol nőt vett el, s leányát is e hiten neveli, titokban. + +– Különös; monda az öreg. A Giráj-család utolsó fejedelmének leánya +protestáns. + +Azután kis idő mulva egy szabad dombocskánál megállt. + +– Jövő évre e helyen csillagos templomot épittetek. Legyen hol imádkozni +Giráj leányának. + +Ez alatt a kastély kapujához értek a férfiak. + +Kivül egyszerű épületnek látszott a kastély, a falaira alkalmazott zöld +márvány különösen alkalmatos volt arra, hogy annak jelentéktelen külsőt +kölcsönözzön. De belépve, ah ott a bámulattól kellett elállni a szemnek! +az egész udvar felőli rész fehér márványoszlopoktól volt emelve, miknek +karcsu derekait csudaszép virágok ölelték kúszó indáikkal, ragyogó +szinezetökkel pompás ellentétet képezve az ezüst erkélyrácsozatokkal, +miknek rostélyzatán pajkosan keresztül-kasul bujkáltak. A természet és a +művészet pompája mindenütt, a porczellán virágveder s a benne nyiló +keleti növény egymással versenyez gyönyörü szinekkel, a lépcsőket fedő +nehéz szőnyeg messziről virágos kertnek látszik, a padlat mozaikját a +színes ablakok világa eleveníti s a szobák falai gyöngyházzal és lazúros +kövekkel vannak kirakva, mik közt eleven czifrázatot képeznek a veres +kláris arabeszkek, miket képes a szem a nagy keleti virágok csüngő +vérpiros fürteivel összetéveszteni. + +A virágok tereméből cizelirozott arany lapozatu ajtón át nyilik a +szökőkút tereme. Közepén alabástrom medenczéből, zománczos tengeri +csigák halmaza közül ugrik fel a padlatig a mesterséges vízsugár; a +teremben száz meg száz szelid madár repked szabadon, s leleszáll +csevegni, énekelni a jázmin bokrok közé. + +A mint a három férfi belépett, egy madárka, egy piczi, sárga tollu +énekes, nagy örvendve szállt Miriám vállára, s ott mindenféle kedves +bohósággal tanusitá örömét, tollát borzongatá, orczáját csipkedé, mintha +fülébe akarna sugdosni. + +– Látod, megismert! szólt a Mirza, és ugy örült neki. + +– Hát ő rám fog-e ismerni? sóhajta Miriám, kezével a kedves madárkához +nyulva, mire az ujja hegyére repült s ugy ugrált egyik ujjáról a +másikra. + +A teremben két férfi volt jelen, a kik a Mirzához lépve, annak kezét +sziveikhez, ajkaikhoz érteték. + +A Mirza Miriámra mutatott, mire őt szintén azon tisztelettel fogadták s +azután hátrább vonulva az örménynyel szoritának kezet. + +Mindkét férfit ismerjük már; az egyik a csárdai csapláros, a másik a +fiatal csikós, kit az öregebb előre küldött. Most mind a kettő délczeg +nemzeti öltözetet visel, hosszu, alól hasitott virágos selyem kabátot, +apró zsinórzattal, azon felül kurta dereku posztó dolmányt, mely +szabadon hagyja a mellet és nyakat. Az öregebb hajzata most nincsen elől +két csimbókba kötve, hanem le van eresztve szépen két felől a vállaira +göndör fürtökben. Olyan tisztes, olyan daliás tekintete van igy. + +– Szobájában van Szendereli? kérdé az öregebbtől a Mirza. + +– Énekelni hallottam az elébb, mielőtt jöttetek. + +– Itt van már Dzsula? + +– Előttetek egy órával érkezett meg. + +A csárdás mosolygott és a többiek is mind osztották jó kedvét, a minek +okát egy be nem avatott idegen aligha sejtené. + +– Nem beszélt a tegnapi kalandról? kérdé Kobul. + +– Csak egy pár szót, de megigérte, hogy halálra fog nevettetni bennünket +ebéd felett. + +– Hát felőlem nem árulkodott odabenn? tudakozá Miriám. + +– Aligha nem, mert az imént, hogy itt keresztül ment, azt mondá, hogy +már harmadszor öltözteti kisasszonyát ujra, ki ma nagyon szép akar +lenni. Ez aligha te érted nincsen. + +– Köszönöm, sugá Miriám. Azon perczben jött kivülről az, a kit Dzsulának +neveztek. + +A mezrevári törpe szörny, a férfiüldöző kisasszony, kit az öregapja, a +vén Mirza éjnek idején kutyákkal fogat le: az lépett be. + +A fején hozott egy nagy ezüst korsót, mintha az által magasabb lenne, s +a mint meglátta a most érkezett férfiakat, letette azt onnan, s odafutva +a Mirzához kezet csókolt neki és azután egygyel többen voltak vele, a +kik nem tudták magukat a kaczagástól tartóztatni. + +Miriám átölelé széles derekát s nevetve kérdezé: + +– Hogy vagy te szép kisasszony? te férfiüldöző kisasszony? + +– No csak hagyj békét hadnagyocskám. Szabódék a kecses alak, ne ölelgess +még. Engedj elébb átváltoznom, nem látod, hogy most viszem a bűvös +vizet, a mivel ha megmosdottam, olyan leszek, mint a tündér, mint a +hamupepejkéből lett istenasszony. Majd szólok, ha átváltoztam. + +Azzal nevetve kapta fel korsóját s olyan furcsa torzképpel ajánlotta +magát, hogy az embernek kedve lett volna megcsókolni érte. + +– Néha olyan csunya, hogy az ember belészeret, monda a Mirza, és a +többiek azt mondták, hogy igaza van. + +Nehány percz mulva hallatszott a szörnyeteg szava: + +– Jöhettek. Elébb csak te jöjj, Miriám. + +Az ifju belépett a nyitott ajtón s nem birt odább menni szive dobogása +miatt. + +A nehéz virágos függöny félre vonult, s ott állt előtte – Szendereli. + +Gyönyörü szép tünemény ebből a világból! + +Fekete két nagy szeme olyan két sötét örvény, a mibe az ember lelke +beleszédülhet, elveszhet, elhalhat; de édes piros ajkain azután ismét +feléledhet, feltámadhat. Orczáját csak ugy nézheted, ha nem mosolyog, +mert hogy ha mosolyog, akkor megvakultál, elvesztél, szerelembe estél; +ki huz ki belőle! Ha csak az ő fehér kezei nem? Pedig ha e fehér kezet +megszoritod, akkor vagy még csak megrontva, akkor szeretnéd azt soha el +nem ereszteni, szeretnél örökre foglya maradni, szeretnél meghalni és +oda temetkezni pihegő keblére. + +– Hol jártál oly régen Miriám? kérdé a legédesebb, a legkedvesebb hangon +a szép földi tündér s ugy találta, hogy neki kellett az ifjuhoz közelebb +lépni s neki kellett a szót megkezdeni és kezét megfogni. + +A fiatal ember az által is üdvezülni hitte magát, ha e szép, gyönge +bársonykezecskét ajkaihoz szorithatja. – Ej, mint lehetsz magadhoz oly +kegyetlen, hogy csak a kezét csókolod meg, midőn ő ajkait is nyujtja +eléd. + +A félrevont függöny mellől a jó bohó Dzsula furcsa ábrázatja vigyorog az +ifju szeretőkre, s kaczagva szól Miriámhoz: + +– Ugy-e szép vagyok én ebben az alakban? Ugy-e most nem szaladtok el +éjnek éjszakáján Mirza Kobul kisasszonya elől? + +Szendereli mosolyogva veregeti meg a furcsa leányzó széles vigyorgó +pofáját, ki rikácsoló szóval kiabálja be a többi férfiakat is, hogy +jöjjenek csak, nézzék, milyen szép ő tegnap óta! + +A férfiak elragadtatott gyönyörrel hagyják szemeiket nyugodni a piruló +Szendereli tündéri arczán, termetén, ki Miriám kezét nem akarja +elbocsátani magáéból s azt szeretné, hogy ha az is ugy tudna örülni, +mint ő. + +– Hát én reám senki sem néz, zúgolódék a derék Dzsula. Hát ez a hála, a +miért én idegenek előtt a kisasszony vagyok, hogy most fel sem vesztek, +csak őtet nézitek; pedig ha elébb én reám néznétek, akkor tudnátok csak, +milyen szép az én másik alakom, a ki amott áll. + +– Hagyd azt a beszédet Dzsula; szólt közbe a Mirza. Te magad sem tudod, +hogy miben áll a te kedvességed. Én mondhatom, hogy ismerek egy fiatal +embert, a ki tégedet bizony szeret, s midőn kisasszonyod férhez megy, te +másik kisasszony szintén elmégy ahoz, a ki téged ohajt. + +– Ugyan ki volna az? kaczagott a tréfás szörnyeteg. Tán csak nem te +Kuván? + +Azzal megtaszitá széles tenyerével azt a fiatal embert, a kit mi +csikósnak ismerünk; az restellette magát nagyon, és komoly arczot +csinált. + +– Akkor olyan csúfnak kellene lenned, mint én vagyok, monda Dzsula. Már +én hozzám való férfit nem kapok a tatárok között. + +– Az nem igaz; szólt Szendereli közbe; te nem vagy rút; én örömestebb +látlak, mint száz meg száz embert. + +– Ugy van, ugy, álliták a jelenlevők mind, bizonyitva ki ezt, ki amazt, +hogy miért kedves és szeretetreméltó Dzsula, min az kimondhatlan jó +ízüen kaczagott. + +– De iszen volna csak itt az a tegnap esti orosztiszt, majd megmondaná +az, milyen kedves vagyok? hogy huzódott tőlem, hogy kékült, zöldült, +mikor igy a szemébe mosolyogtam; majd a hideg törte ki, a mint +ráborultam a keblére, s felállt minden haja szála a kezem alatt, a hogy +a fejét kezdtem simogatni. Ugyan festessétek le arczképemet számára. + +– Mást vélt helyetted találni; szólt Miriám. Nekem az egész uton kellett +hallanom ábrándjait Mezre-vár csodaszép urnőjéről. Ha tudta volna, hogy +ilyenkor milyen közel áll egy-egy késdöféhez! + +A csodaszép urnő hálateljesen szoritá meg Miriám kezét s megengedé neki, +hogy lábaihoz üljön és fejét térdére nyugtassa. + +A három férfi is letelepedett melléjök, a puszta szőnyegre ülve, ősi +tamerláni szokás szerint, csak Szendereli ült magas karszékben közöttük, +mint egy királyné. + +A szolgák, fényes, paszományos ruhákban ételt és italt hordtak elé, +gazdagon aranyozott ezüst edényekben, kövekkel kirakott arany +serlegekben; az ember nem tudta, hogy melyiket bámulja inkább? a +gyönyörü keleti gyümölcsöket, a taréjos, aranyfarku sült madarakat-e +vagy a tálakat, miken azok fel vannak rakva? vagy a szép urnőt, a ki +azokkal kinálkozik? + +Dzsula pedig egy hegedűt hozott elő s mig a többiek vendégeskedtek, +elkezdte azokat a csöndes bús dallamokat hangoztatni, a miktől a keleti +faj vére ugy felháborodik, ugy kivánkozik vissza a multba; a nagy +poharazásban a vén Mirza is neki kezdett keseredni; a lakoma vége felé +arra kérte unokáját, hogy kedvencz nemzeti dalát énekelje el neki, +melyre az a legkellemesebb tremoloval elkezdé az ismeretes buzditó +tatárdalt: + + „Alszik a két vitéz künn a zöld mezőben. + Egyik a sír alatt, másik a sír felett. + Egyik azt álmodja: jó volna meghalni; + Másik azt álmodja: jó volna fölkelni.“ + +A szép leányka el-elmosolyodott, a hol hangja reszketni kezde, Miriám +nem állhatta meg, hogy ne segitsen neki; Szendereli is biztosabban +énekelt azután másod magával; az éneklés ragadós, nem sokára az egész +társaság énekelte a dalt, a vén csikós előkapott egy tárogatót s olyat +fújt rajta, hogy ajtó, ablak reszketett bele; a vén Mirza tűzbe kezdett +jönni: eleinte csak az ökleivel ütögetett fölfelé a légbe s egyik +lábával dobbantott, majd felugrott, kirántotta kardját s elkezdett +tánczolni, nagyokat rikkantva s talpához ütögetve tenyerét és kardját. A +másik három férfi sem maradhatott hátul, ők is tánczra keltek, a +legvadabb tánczra, a mit egy álló helyében jár el a tatár harczos, mikor +nagy dühben van, százszor megfordulva s százannyiszor megforgatva +kardját feje fölött. Az ő tánczosnéja a kard, az fejezi ki táncza +jellemét, az alkotja benne a változatokat, az a mesterséges, csodálatos +szemfényvesztés a kardvillogtatással. Ez a táncz az őrültséggel határos, +minden ideg izgásba van hozva általa s a lélek önfeledté lesz, mint +valami dühöngő csatában. Mikor aztán a kardok kihullottak a lankadt +kezekből, mikor az a tárogató a dallam végső accordjaiban, azokat a mély +zugó hangokat hallatá, a mik olyan jól illenek egy elvesztett csata +végsohajtásaihoz, akkor egymás nyakába borultak a férfiak és sirtak +keservesen. + +Ez a vége náluk minden táncznak? + +Az örmény volt legjobban kifáradva a tánczban, ő vette észre legelébb, +hogy már este van, haza is kellene menni: Miriám akár reggelig ott +maradt volna s kész volt ujra kezdeni éneket és tánczot. + +Hanem már ekkor a Mirza is sürgeté. Hosszas elmaradása gyanura adna +okot. Csak siessenek vissza Alabinhoz, ki hihetőleg unalmában sorba +verte már a kozákjait. Mindnyájan felszedték ujra rongyos öltözeteiket. + +Miriám az alatt százszor elbucsúzott a szép Szenderelitől, meg is +kérdezte tőle százszor, ha szereti-e őt és nem fogja-e elfelejteni? a +leányka felelt is neki mindig. + +Mikor azután sikerült a többieknek Miriámot kinógatni a kastélyból, +mikor már elmentek vele vagy ezer lépésnyire, ott visszatekint az ifju s +meglátja a leányt a kastély kertajtajában állva. + +– Oh én vadlud, elfeledtem elbucsúzni tőle! Kiált fel homlokára ütve, s +kiragadva magát társai közől, mint a szélvész rohan vissza árkon bokron +keresztül Szendereli felé s odaérve térdre borul előtte s megragadva +kezét kérdi: + +– Szendereli, szeretsz-e engem? + +A leányka mond, hogy „igen“, melyre Miriám hevesen átkarolja, s olyan +csókot nyom arczára, hogy a csók nyoma, mint piros rózsalevél látszik +meg a halvány liliomon. – Azzal azután nyargal vissza ismét oly sebesen +társaihoz. Azok mondogatják magukban: „ez aztán jó vér!“ + + +IV. MIRIÁM. + +A mint a malomhoz újra visszaértek, már akkor össze volt terelve +számukra egy csoport hosszu szőrü csikó, négyesével egymáshoz pányvázva, +azokat átverték egy ismerős sekélynél a vizen s éjszakára megérkeztek +velök szerencsésen a városba. + +Alabint az alatt majd az unalom ette meg. Semmiről sem akart tudni, mint +hogy Miriám üljön le vele pikétezni. Kártyázás közben azután elmondá +neki Miriám: mennyi fáradságába került ezeket a nyomorult csikókat +összefogdosni, estig nem csinált egyebet; alig is érnek valamit, pedig a +javát válogatta. + +Még azután egy hétig mindennap át járt Miriám lovakat válogatni, s a mit +ő elhozott, azokat Alabin reggel a mezrei vásártéren dobszó mellett +elárverezte. Méreg-keveset adtak értök. A mit pedig reggel kapott, azt +költségek fejében este kifizetgeté az örménynek. + +Ilyenformán nyolcz nap alatt csakugyan erélyesen behajtá az adót, mely a +Mirzára ki volt vetve, hanem az olyan szépen felment a „jöttünk-mentünk +ettünk-ittunk“-féle rovásra, hogy levonván a levonandókat, nem maradt +több Alabin tárczájában száz rubelnél, a mit haza Szebasztopolba vigyen. + +Képzelhetni annak az orosz számvevő tisztnek kellemes meglepetését, a +kinek Alabin ilyen formán beszámolt háromezer rubelről; letevén az +asztalára száz rubelt kerek számban, a többit pedig papirosra rajzolva. + +Ha ez a számvevő tiszt valami okos ember lett volna, azt mondhatá +Alabinnak: adj még hozzá másik százat, hogy legalább adhassak belőle +ötvenet a kincstárnak, különben mi marad nekem? De ez oly ostoba +becsületes ember volt, hogy ebből a tréfás dologból nagy lármát csinált; +hadi törvényszéket, csempészeti vizsgálatot követelt s ilyenkor aztán +nem lehetvén a hatóságoknak illedelmesen szemet hunyni a különben +stereotyp számadások fölött, kénytelenek voltak Alabint hadi törvényszék +elé vonni, tudtára adván, hogy mentse magát okosan, s ne engedje +gyakorlatba jönni a tiszti számadások miatti büntetéseket, a miből sok +mások számára kellemetlen aggodalmak származhatnának. + +Alabin az okosabb emberek közé tartozott, a mentség nagyon hirtelen +készen volt nála. Ilyenformát mondhatott a hadi törvényszék előtt: + +„Én megtettem kötelességemet; az adót exequáltam, a míg letelt. Hogy a +bevétel a költségekre felment, annak nem én vagyok oka, hanem Miriám. +Minthogy ő birja a tatárok nyelvét tökéletesen, kénytelen voltam rábizni +a lefoglalást. Nem kaptunk egyebet, mint lovat. Miriám lustasága miatt +azt sem tudtuk egy nap alatt összeterelni; nyolcz nap kellett hozzá. Az +alatt jelenlétünk drágaságot idézett elő a nyomorult városban, minden +falat kenyérért Simferopolba kellett küldenem. Ha Miriám nem +késedelmeskedik, legalább felét az összegnek megmenthetem; az ő +hanyagsága okozta a pénzelfogyatkozást stb. stb.“ + +Tetszett a főtiszt uraknak ez a védelem Alabintól; ilyenformán a bün +terhe Miriámra volt szépen átháritva, a ki naturalizált tatár levén egy +Krimiából Circassiába kivándorolt törzs ivadéka, minden gonosztettre +képes s ha egy ilyenen rajta kapatik, semmi sem következik belőle +inkább, mint azon meggyőződés, hogy idegen nemzet fiai mennyire +méltatlanok azon tisztességre, hogy az orosz hadseregnél tiszti hivatalt +viseljenek. + +Miriám jelen volt a hadi törvényszék előtt, midőn társa ezen vádat +elmondá ellene, s rögtön felszólíttaték, hogy minden fontolgatás nélkül +mentse, tisztogassa magát. Még pedig csak rövideden. A hadi törvényszék +elnöke, Karvajoff tábornok ebédre van híva a kormányzóhoz, nem időzhet +sokáig. + +Miriám büszke mosolylyal állt fel birái előtt, s merész önbizalommal +tekinte Alabinra. + +– Uraim, szólt összefonva karjait büszkén. Azon kezdem válaszomat +kérdéseitekre, hogy én Alabin őrnagyot a legegyűgyübb embernek tartom az +ég alatt. A méltóságos elnök maga jól tudhatja, hogy Mezrevár +tulajdonosa, Mirza Kobul egyike a leggazdagabb embereknek, és ime társam +nem tud rajta nehány ezer rubelt behajtani, hanem a helyett +hasznavehetlen lovakat foglaltat el tőle. Mirza Kobul egyike a +legravaszabb embereknek. Az egész környék lakhelye körül négy verstnyi +távolra az ő szövetségében áll, ugy hogy ő mindent elébb megtud, hogy +sem meglephetné valami. Egy nagy sziklás hegy alatt tart valami rozzant +kastélyt, s midőn idegenek jönnek hozzá, abban fogadja el őket. Az a +kastély pedig egy nyomorult romladék, a hol még csak ablakok sincsenek. +A megelőző állomásokon felfogadott kémjei vannak, csikósok, csárdások +minőségében, kik őt előre értesítik érkezésünk felől. A rozzant +kastélyban semmi sincsen, csupán piszok, s abban egy éjszakát sem lehet +tölteni, mert éjjel a vén Mirza kutyákat uszit unokájára, a ki egy +valódi szörnyeteg s azon felül őrült. Nemde igy adta ezt elő ti néktek +társam, Alabin őrnagy. Mind ebből egy betü sem igaz. Én azt az egész +környéket jól ismerem, mert gyermek koromban sokat időztem ott, s Mirza +Kobul engem tart legkedvesebb emberének, annyira, hogy unokája kezét +nekem igérte. Az, a ki éjjelenkint a vendégeket ijesztgeti, nem az ő +unokája, hanem a csárdai csapláros leánya, Dzsula; és az sem +nyavalyatörős, hanem csak alakoskodást játszik a jövevények ijedelmére, +kik azt hiszik, hogy az éjjeli lárma valódi küzdelem hangja a +kastélyban; pedig az csak szinjáték gyöngébb szivüek megpróbálására. + +A hadi törvényszék tagjai egymás szemei közé, majd Miriámra néztek s +kezdte őket rendkivül érdekelni a fölfedezés. + +Alabin megzavarodva pattant fel e beszédre. + +– Miért nem mondta ön ezeket nekem akkor? + +– Kérem, őrnagy ur, legyen türelemmel; én nem vágtam az ön szavába. Én +nem ismerek nagyobb feladatot, mint magamat a magas czár kegyeibe +emelni, s fáradságaimért magam akarom a jutalmat aratni. Különben is +titkomnak semmi hasznát sem veendé, mert Mirza Kobulnak legalább ötszáz +fegyveres embere van, s ha neki ugy tetszék, minket minden kozákjainkkal +együtt szétmorzsolhatott volna. Nekem korábbi ismeretségemnél fogva +sikerült magamat beavatnom a Mirza kegyébe, s igy minden fortélyait jól +ismerem. Ő egy messze elágazó összeesküvés fonalait tartja kezében, +tömérdek fegyver, lőpor és mindenek fölött nagy mennyiségű vert pénz van +birtokában s e mellett oly megtámadhatlan helyzetet foglal el a hegyek +között, hogy ha csak ravaszsággal nem, erővel őt legyőzni csaknem +lehetetlen. Ha a tábornok ur kegyeskedik e felőli felfedezéseimet +tekintetbe venni, kérek nehány órai magányos kihallgattatást. + +Karvajoff rendkivül érdekelve volt; rögtön elhalasztá más napra a hadi +törvényszék folytatását, megizente a kormányzónak, hogy ne várja az +ebéddel, s elzárkozott Miriámmal. + +– Tehát te azt állitod, hogy a Mirza unokája nem azon rut alak, a kit én +előttem Alabin leirt? + +Ez volt legelső kérdése Miriámhoz. + +– Nem uram. Az csak egy ravasz némber, a ki ijesztgető szerepére be van +tanitva. Ah Szendereli szép, nagyon szép. + +– Szenderelinek hivják? kérdé a tábornok gyöngéd hangenyhülettel. És +szereted te azt a leányt? + +– Szeretem uram. + +– Tehát miért árulod el akkor a Mirzát? + +– Épen azért, mert unokáját szeretem. Az öreg csak akkor akarja őt +hozzám nőül adni, ha Krimiát megszabadíthatta az oroszoktól; és akkor +nekem száz meg száz esztendeig kellene élnem. Vagy pedig ugy nyerhetném +el őt, ha oda mennék hozzá lakni, s ott élnék holtig hegyei között; +hanem ily lemondásra nem vagyok képes, midőn fényesebb pálya áll +előttem; és ezt a pályát az ő bukásával kezdhetem meg. E vakmerő férfit +egyedül én vagyok képes megtörni, mert rejtekhelyét kivülem senki sem +ismeri. + +– Hogyan lehet az? + +– A legmeredekebb hegy tetején van azon sík rónaság, melyet lakhelyéül +elfoglalt. E róna szorgalom által oly gazdaggá van téve, hogy évi +termésével a reászoritott nehány ezer embert világ végéig eltáplálhatja, +ugy hogy éhséggel onnan őt le nem lehet szoritani. A hegy két szük +hegyfaltól van ismét körülvéve. Az észak felőli oldalon épen nincs mód +azt megmászhatni, a déli oldalon pedig egy hegyi folyam keríti el, +melynek legszűkebb torkolatán egy tömör ház van épitve; a mi +meglehetősen malomnak látszik, de pincze ablakai ágyukkal vannak +ellátva, s a közeledő hadsereget hosszában leseperhetik az utról. Ez a +malom a legelső, a mit el kell foglalni. Ezen tul van a hegynek egy +lejtős oldala, mely felől azt meg lehet támadni, ez lovakkal is járható, +gyalog hadnak pedig épen nem lehetetlen feljutni rajta egész a hegy +párkányzatáig. Itt kezdődik azonban a valódi ostrom feladata. Itt a +rejtett tűzaknák, a fortélyos csavarulatok, a kiülő sziklák, a +farkasvermek, oly veszélyessé teszik az állást, hogy a ki azokkal a +legkisebb részletekig nem ismerős, seregének felét ott vesztheti, és még +a legjobb siker mellett is fennmarad neki egy ötszáz főből álló +elkeserült csapattal, melynek mindegyike valami okból kiszenvedett az +oroszok miatt, kétségbeesett tusát vívni, s egyenkint elfoglalni a Mirza +sánczait, lőporos tornyait, kincstárait, a legnehezebb ostromágyuk +ellenében, miket a Mirza saját maga öntet, mig az ostromlók ágyuikat oda +nem vihetik. + +A tábornok annyira ment ez elbeszélés alatt, hogy maga mellé ülteté +Miriámot. + +– Ez nagyszerü veszély, itt Szimferopol közelében. S mint reményled a +Mirzát elfoghatni. Csellel vagy erővel? + +– Csellel és erővel. Egy nem elég ellene; mert sok esze és sok ereje +van. + +– Tanácsoljál! + +– Oroszul beszélek uram: egyenesen és oroszul. Én nem azért teszem e +felfödözéseket, hogy azokkal valakinek kedveskedjem. Én teszem, hogy +kitüntetésben részesüljek, hogy a felséges czártól érdemrendeket, +előmozditásokat kapjak, s egy szóval saját magamnak érdemeket szerezzek. +Én megismertettem önnel a veszélyt; többet még nem tevék; de le is +győzöm azt, ha ön kieszközli számomra, hogy a Mirza elleni hadjárat +egyenesen én reám bizassék. Arra kell ötezer ember; azt csak egy +dandárnok vezetheti. + +– Az sok neked, Miriám. + +– Még az is csak oly módon elég, ha az alkalmas időt kiválasztjuk? + +– Mikor van az? + +– Ezt nem tudhatja rajtam kivül senki. A Mirza fegyveresei ugy vannak +elosztva, hogy egyik héten egy ötöde portyázó őrjáratot tart álruhákban +a környéken. Más ötöde az alatt otthon őrt áll a sánczokon és kapuknál, +harmadik ötöde fegyvergyakorlatokat tart, negyedik és ötödik végre mezei +munkát és kézmüveket folytat s igy megy váltogatva valamennyin végig, +ugy hogy a ki az ágyukhoz ért, az ért az ágyuöntéshez is, a szántóvető +és a lövész egy ember s minden harczos tud gyalog és lovas szolgálatot +tenni. + +– Ez nevezetes belrendezés. + +– Történik azonban néha, hogy nevezetes eseteknél az egész fegyveres nép +négy ötöde elhagyja a várat s csak az ötödik marad benn a Mirzával. Ezt +az alkalmat kell ellesnünk s akkor lesz elég egy ötezer főnyi dandár a +hegyi rejtek elfoglalására, nem levén elég kéz a védeszközök munkába +hozatalára. + +– S mikor jő ilyen alkalom? + +– Azt majd én elő fogom idézni, mihelyt e dandár parancsnoka leszek. + +A tábornok megszoritá a merész ifju kezét. Nem állhatta meg, hogy végül +ne kérdezze tőle: + +– És ha Mirza Kobul legyőzetett, el fogod-e venni akkor unokáját? + +Miriám meghajtá magát és okosan felelt. + +– Föltéve, hogy a fölséges czár a Mirza birtokaival engemet jutalmazand +meg. + +És még mélyebben hajtotta meg magát. A tábornok fejére tehette kezét, +mintegy áldásképen. + +Azzal elbocsátá őt magától, a haditörvényszékkel tudatva, hogy a +csempészeti kérdésből sokkal fontosabb ügy fejlődött ki, minél fogva az +elébbi kiegyenlítettnek tekintendő. + +A kormányzónál már az ebéd végén voltak, midőn Karvajoff odaérkezett. +Senki sem birta megfogni, mi történhetett, hogy az első szavak után, +miket a tábornok a kormányzó fülébe súgott, az fölkelt az asztaltól, +bocsánatot kért, vele együtt szobájába zárkózott, s egész este elő nem +jött. + +Miriám pedig haza ment, s egy czitromlevével e szókat írta egy ötrubeles +bankjegy szegélyére: + +„Mirza Kobulnak. – A mit rám biztál, elvégeztem. Miriám.“ + +Ezt a bankjegyet a láthatlan betükkel egy boritékba takarta, melyet +Hajbakut örmény szatócsnak czímzett, levelet írván mellé, melyben +köszönettel téríti meg ezt a kis tartozását s ezt egy tatárnyargoncznak +átadta; ki ott a postai közlekedés fenntartója. + +Nehány hét mulva Miriám megkapta a Vladimir-rend keresztjét és a +dandárparancsnoki kinevezést. + + +V. AZ ÁRULÓ. + +Azon naptól kezdve Miriám szerencséje meg volt alapítva, felhivatott +Szent-Pétervárra ott több hónapot töltött, s mint gróf Miriánoff +érkezett vissza Krimiába. Karvajoff legnagyobb bizalmával tisztelé őt +meg; csaknem mindennapos volt házánál s ezt arra használta Miriám, hogy +a tábornok legtitkosabb gondolatjait is, miket négyszem között szokott +kibeszélni, közölte szentpétervári pártfogóival. Ez orosz rendszer: „én +elárullak téged, hogy te ne árulj el engem“; a főtisztek tudósitást +adnak alárendeltjeik felől, és az altisztek előljáróikról: egyik a +másiknak kéme. Kém van minden házban, ott ül a családok bizalmas +tüzhelyénél, cseléd gazdáját, nő férjét vigyázza, s nem hallatlan eset, +hogy az édes anyja elárulja tulajdon gyermekét. + +Egy napon Karvajoff nagy bizalmasan azt találta mondani Miriámnak, hogy +a valódi trónörökös tulajdonképen nem K. herczeg, hanem S. herczeg; mert +a törvények szerint a czár első szülötte a trónörökös; már pedig K. +herczeg akkor született, midőn Miklós még nem volt czár, e szerint a +czár elsőszülötte az utána következő testvér, mint a ki már Miklós +trónra lépte után született s igy ő a valódi trónörökös. + +Két hét mulva Karvajoffot a Kaukazusba küldték, a mi első foka a +kegyvesztésnek, Miriám pedig ő helyébe neveztetett ki. Ez is rendszer: +szeretlek, hogy itt vagy, de még jobban szeretem, ha nem vagy itt, mert +akkor én ülhetek a helyedre. Miriám csak a rendszert követte s igen +szépen haladt mellette előre. + +Az már köztudomásu dolog volt felőle, hogy saját nemzetét, nevelőatyját +és jóltevőjét elárulta, s ennélfogva mindenki igen nyájas és alázatos +iparkodott iránta lenni, még a nálánál feljebb valók is, mert azt senki +sem tudhatta, hogy mi kárt tehet, ha megharagszik. + +Egy nagy katonai szemle alkalmával, a mint Mirianoff több főtiszttel +együtt egy csoportban lovagolt; egyszerre a szabályszerü sortüzelés után +összerogyott Miriámmal a ló s ő a földre esett. A mint odasiettek +segélyére; akkor vevék észre, hogy az elbukott paripa vérzik, meg van +sebesítve. Mintha a füle mellett golyó hatott volna be. Ha egy ujnyival +odább talál épen Miriám mellén megy keresztül. + +A tábori sebészek rögtön kivonták a ló fejéből a belelőtt gyilokszert s +akkor látták, hogy az nem golyó, hanem egy puska körömvasa, melybe +összehajtogatott papir volt dugva; a papiron ez a két szó: „az áruló +Miriámnak.“ + +A főtisztek rögtön vizsgálatot sürgettek, a kormányzó az ezredek +megtizedelésével fenyegetőzött, ha a vakmerő lövészt fel nem fedezik; de +Miriám maga közbejárult, s ő kérte, hogy hagyják az egész esetet +említetlenül. Ő miatta senki se szenvedjen. + +Ez engedékenysége, e vakmerő daczolás a titokban készülő veszélylyel még +jobban lefegyverzék elleneit. A babonás oroszok közt az a hit támadt, +hogy amuletje van, mely félre fujja a golyót, mint a repülő szúnyogot. + +Annál nagyobb volt a tatárok elkeseredése irányában. A czár kegye szép +mezei jószággal ajándékozá meg Miriámot Karaszu Bazár mellett, azt egy +évben háromszor felgyujtották a tatárok, még idejök maradt a leégett ház +oldalára felirhatni a legyilkolt cselédek vérével: + +„Emlékül Miriámnak, az árulónak.“ + +Másszor lepecsételt ládikót kapott Miriám, tele aszalt gyümölcscsel. Jól +járt, hogy maga nem bontotta azt fel; a szekrénykében ármányos pokolgép +volt rejtve, mely a falhoz mázolta a szegény kozákot, kire annak +felnyitása bízatott. + +Miriám a vizsgálatnál a széttört pisztolycsöveken Mezrevár gyártmányait +ismeré fel, s olyan illatos fügék sem teremnek másutt, Mezrevár +paradicsomán kivül, minővel a pokolgépet rejtő szekrényke tömve volt, +hogy a lőpor szaga keresztül érezhető ne legyen. Mind ezt nem késett a +kormányzóval tudatni. + +A titkos értekezleten elhatározák, hogy Mirza Kobul meg van érve arra, +hogy fájáról lerázassék. + +Miriám bemutatá tervét. + +E napokban kell Perekopon keresztül egy nagy pénzszállitmánynak jönni +Moszkauból. Már több izben megtörtént, hogy az orosz kormány által +küldött összegek a Perekop és Szimferopol közti uton elvesztek. A kisérő +csoportokat az ördögtorkolata nevü mély völgyben háromszorta számosabb +rablósereg támadta meg s elvette tőlük a pénzt; a mivel azután az +ismeretlen hegyszakadékok közé menekülhetett. + +E rablókat rendesen egy magas férfi vezette, a ki arany álarczot viselt. +Ez arany álarcz senki sem más, mint Mirza Kobul. + +Ő rendesen szokta tudni, mikor küld a kormány pénzeket Szebastopolba, és +azt is, mekkora kiséret mellett? rendesen sikerül neki azt a legnagyobb +vakmerőséggel megrohanni s mielőtt magához térhetne első zavarából a +megtámadott csapat, a szekereket kirabolni s odább állni tartalmaikkal. + +Kétségtelen, hogy ezt az alkalmat sem fogja kisérletlen elszalasztani. + +Azonban ezuttal kelepczébe kell kerülnie. + +Jöjjön Perekoptól az ördögtorkolati csárdákig egy zászlóalj gyalogság s +két szotnia kozák a küldött pénzt hozó szekerekkel. Ott álljanak meg +éjszakára. Ugyanekkor egy más parancsnok hasonló erővel jöjjön rájuk +szemközt Szimferopolból; ennek legyen nyiltparancsa a küldeményt +átvehetni; ez alatt Miriám maga két zászlóalj vadászszal megkerülve az +ördögtorkolatot; elfoglalja azt az egyetlen szorost, melyen keresztül +Mezrevárba juthatni s ilyenformán ezuttal ki nem kerülheti az arany +álarcz a tőrbe-jutást, a miből ezuttal ki nem szabadul. + +Mezrevárral azután könnyü lesz boldogulni. Lehet, hogy az első hírre +önkényt feladják azt. + +Mig Szebasztopolban e tervet készítették, az öreg Mirza Kobul is nagy +terveken törte fejét. Ünnepélyhez készült. Várának minden asszonya +varrott, hímezett, patyolatot és selyemkelméket; szövőgyára a +legpompásabb mintákra készite pálmás szöveteket, miken keleti fantazia +remekelt. Előre sütteté a sok mézes kalácsot, mandulával hintve s három +szakácsnak volt dolga, hogy a töméntelen czukorsüteménynyel elkészüljön. + +A sok gyár s kemencze füstölését messzire lehete látni onnan, de ha +valami idegen kérdezte: mi füstöl ott? azt felelték a tatárok: meszet +égetnek ott sokat, meg szenet jó uram. + +– Mire készülsz atyám olyan nagyon? kérdé megsokalva az ünnepélyes +munkát Szendereli a Mirzától; ráfonódva öreg apja vén vállára símuló +szép termetével. Ki megy itten férjhez, hogy ugy készültek a +lakodalomhoz? + +Az öreg Mirza mosolyogva tekinte szép unokájára, kinek arcza olyan +halavány lett azóta, mióta azt beszélik, hogy Miriám áruló! meg is +csipkedte ez arczát két ujjával, hogy pirosabb legyen, s még tréfásan +felelt neki. + +– Hát te magad. + +A leány búsan megcsóválta fejét és azt susogta: soha; és könyezett bele. + +Az öreg pedig kaczagott és egyre süttette a mézes kalácsot halomra, s +varratta a nászingeket, mintha hat leányt akarna férjhez adni. + +Pedig még azt sem tudta senki, hol van a vőlegény. + + +VI. AZ ARANY ÁLARCZ. + +Mióta Krimia a czár tartományai közé tartozik, kezdenek a nagyobb +városokban vendéglősök megtelepedni; az előtt az volt a szokás, hogy az +utazó a legjobb külsejü házhoz tért be s ott ellátták mindennel s még +megköszönték neki, hogy hozzájuk szállt. + +Szimferopolban egy német vendéglős nyitotta meg türhető hotelét; ide +szoktak leginkább a keresztül utazó főtisztek betérni. + +Egy estve négy fiatal tiszt ült együtt az „Arany szarvas“ étkező +teremében. Vacsora után voltak már és punch előtt; időtöltésből +kártyázgattak együtt. + +Kettő régi ismerősünk köztük: Miriám és Alabin, a másik kettő csak +segédei. + +Alabin volt kiküldve a nyiltparancscsal, hogy az alatta álló fedezettel +átvegye a Perekopból jövő szállitmányt. Az átgondolt terv szerint minden +előkészületnek a legnagyobb titokban kelle megtörténni. A csapatok a +külvárosban hagyattak, s azoknak éjjel kellett átvonulniok; +parancsnokaiknak pedig az „Arany szarvas“-ból korán három órakor reggel +utánok menni, hogy még csak sejtelme se legyen senkinek az +előkészületről. + +A négy tiszt vigan mulatva tölté az időt éjfélig, akkor Miriám +figyelmezteté őket, hogy jó lesz feküdni menniök, mert ki tudja, mikor +fognak ismét alváshoz juthatni? + +Kiki sietett a punchot kiinni poharából, s egymásnak jó éjszakát +kivánva, betértek hálószobáikba. + +A lovászoknak meg volt rendelve, hogy a paripákat egész éjjel nyergelve +tartsák, s a vendéglősnek meghagyatott, hogy a kapuját be ne zárassa. + +Az különben is fölösleges lett volna, miután a kapujárás alatt fegyveres +őr volt felállitva, s itt a város közepén mitől lehetne tartani? + +A vendéglő ugy volt felosztva, hogy ugyanazon folyosóról nyilt két +osztály, mindegyik két szobából álló. Az egyiket elfoglalá Miriám, a +másikat Alabin. A külső szobákban segédtiszteik telepedtek le. + +Egész napi lovaglás után, a mint ágyára veté magát Alabin, azonnal +elaludt, s álmában tatárfejekben játszott Miriámmal, és nyert +iszonyatosan, s minden tatárfőn egy-egy arany álarcz volt. Még javában +szeretett volna álmodni, midőn felébreszték. Valaki végighuzta jéghideg +kezét orczáján. + +– Ah, már reggel van Nikolaj? ásita félálomban Alabin, azt vélve, hogy +segédje költögeti s nagyot akart nyujtózni, a midőn tapasztalá, hogy +mind a két keze erősen le van szorítva s a mint ijedten fel akart +kiáltani; egyszerre teledugták a száját valami selyemkendővel. + +Három alak volt a szobájában. Kettő sietve összekötözé kezeit erős +ellentállása daczára, a harmadik az alatt egy tolvajlámpát vont elő +palástja alól s egy futó fényvonalt engedett végigvillani a szobán. + +Alabin a futó fénynél megpillantá a hivatlan látogató képén az arany +álarczot. Magas, erőteljes alak volt az, bő hosszu ujju burnuszban, +melynek hátravetett csuklyája pompásan fonott gyöngyös turbánt engede +láttatni. E turbánhoz volt csatolva az arany álarcz, mely annyiban +különbözött szokott bálias álczáinktól, hogy rajta száj, orr és szemek +számára nem voltak megfelelő idomok, hanem az egész czifra arabeszkekkel +volt kimetélve, azok hasadékain át nézett és lélekzett az ismeretlen. + +A másik kettő arcza fekete fátyollal volt boritva. + +Mikor Alabin a mozdulatlanságig meg volt kötözve, szája betömve; akkor +az arany álarczos odaállt eléje, s nyugodt mély hangon, melyet az álarcz +is tompitott, mondá neki francziául: + +– Monsieur Alabin; máskor, ha ön az arany álarczost akarja elfogni, +egyik szemét se hunyja le. + +Azzal felkereste Alabin felöltönyében annak tárczáját, felnyitá, kivette +belőle a Perekopból jövő dandárnok számára irt nyilt parancsot. Egyébhez +nem nyult; a mi más egyéb kihullott belőle, azt visszarakta szépen. + +– Már most tessék nyugodtan aludni tovább: súgá a tisztnek az arany +álarczos; s a vastag takarót fejére vetette. Alabin sem látni, sem +hallani nem volt képes, merre távoztak el. + +Három órakor Miriám segédjével együtt lement lovászaihoz, paripáit, +fegyvereit rendbe hozatta; s kérdezé Alabin lovászaitól, hogy gazdájuk +felkelt-e már? + +Azok azt felelték, hogy még nem izent le. + +– Tehát fel kell a segédet költeni, nehogy elkéssünk: monda Miriám, +azzal lovára ült s négy emberből álló kiséretével eltávozott, csapatjait +a városon kivül utban találva az ördögszakadéki hegyek felé. Azokat +rögtön a mély vizomlásokon keresztül a jól ismert hegyzugokon átvezette. +Dél lehetett, midőn az ördögszakadék szorosába kiérkezett, ott vadászait +az alacsony bokrok közé a legnagyobb vigyázattal elhelyezte s ott vártak +nagy csendességgel a megkerített tatárokra, kiktől egy lélek sem fog +onnan megszabadulhatni. + +E közben az a baleset történt Miriámmal, hogy a mint egyik pisztolyát +megtöltötte, az véletlenül elsült s a balkeze kisujját egészen +elszakította. + +Miriám hideg vérrel engedé a sebésznek az elroncsolt ízt levágatni s +miután az azt jól, roszul bekötözte, még csak karját sem engedte +felkötni; csak ugy a kabátja alá dugta a kezét; hisz az az egy újj +annyi, mint semmi az embernek. + +Ott várt azonban estig, a nélkül, hogy ellenfelei érkeztek volna. Este +felé saját maga, segédeit, és egy pár lovast magához véve, megindult +kémszemlészetre az ördögszakadéki mély úton végig. Ellovagoltak +messzire, a nélkül, hogy valahol ellenséget sejthettek volna meg. + +– Attól tartok leginkább, monda Miriám segédtiszteinek hogy az öreg róka +neszt kapott előkészületeinkről s ezuttal hegyei között maradt. + +Már egész odáig lovagoltak a mély sziklatorkolatban, a hol egy +kanyarulatnál az országutra le lehet látni, s itt nagy bámulatra +szemközt jönni látták Bianoff ezredest Perekop felől, szép rendben a +maga huszárjaival és granátosaival; – de szekerek nélkül. + +Miriám odanyargalt eléjük s az első üdvözlés után azt kérdezé +Bianofftól: + +– Hát a szekereid hol vannak a küldött pénzzel? + +Az ezredes egész biztonsággal felelt. + +– Azokat a csardaki állomásnál átvette tőlem e reggel egy főtiszt, kinek +nyilt parancsa volt azt tőlem ott átvenni s az általa tudva levő helyre +szállitani. + +– S te átadtad neki azokat! kiálta Miriám. + +– Nyilt parancsot mutatott; négyszáz huszárt hozott fedezetül; azt +mondta, hogy a pénzt Szebastopol helyett Kertsbe kell szállitania a +kaukazi hadsereg számára; még kért tőlem száz gyalogot a fedezethez, a +mit én nem is tagadhattam meg tőle. + +Miriám minden szónál növekedő bámulatot tanusitott arczán; az ezredes +által előmutatott nyilt parancs elismerhetlenül ugyan az volt, a mit +Alabin vett át. Semmi kétség sem lehetett felőle. + +– S hogy nevezte magát ez a tiszt? kérdé Bianofftól. + +– Neve ismeretlen előttem: Marziavnak nevezte magát. + +– Csókolom a kezeidet! kiálta fel Miriám. Akkor te magának Mirza +Kobulnak adtad át a küldeményt, mert az ő titkos neve Marziav; a mivel +czinkosaihoz szokott levelezni. Magad adtad át neki a pénzt, s még +ráadásba száz granátost. + +Még a ló is megijedt Bianoff alatt e szavakra, a főtiszt elsápadt, mint +a fal. + +– Való ez? kérdé Miriámtól. + +– Csalhatlanul. Mert tőled Alabinnak kellett volna átvenni a pénzt, +kinek rég itt kellene lenni egy zászlóalj gyalogsággal, vele huszárság +nem is volt; s neki Szimferopolba kellett menni, a hogy az én napi +parancsom szól. + +Bianoff egy szót sem mondott erre, csak a nyeregkápájába nyúlt s hallani +lehetett, mint húzza fel egyik pisztolyát. Arcza olyan fehér volt, mint +csak lehet valakié, ki arra gondol, hogy magát rögtön főbe fogja lőni. + +Miriám megfogta az ezredes kezét. + +– Ne csinálj semmi bolondot pajtás. Jobb lesz, ha vágtatsz vissza s +iparkodol utolérni a vakmerőket; különben is te nem vagy hibás; hanem +Alabinnal majd számolunk. Ez a nyiltparancs eltévedése megfoghatlan. +Egyébiránt légy eszeden, semmi baj sincs, annyit csakugyan nyertünk, +hogy Mirza Kobul fegyveresei nagy részével várán kivül szorult; a +félszigetről ki nem menekülhet, a mezrei uttól pedig el van vágva. Most +siess utána gyorsan. + +Bianoff elkeserült lélekkel sietett vissza; természetesen az éjszakai +üldözés oly kevés sikerével gazdagítva küldetését, a milyen keveset csak +várni lehet olyan helyen, a hol százfelé visz az ut s minden +megkérdezett jövevény természetes szövetségese annak, a kit üldöznek; +sem egy kereket, sem egy sisakot soha meg nem találtak ők az elvitt +szekerekből és granátosokból. + +Miriám pedig azonnal nyargalt Szimferopolba, csupán egy lovásza +kiséretében. Segédét és a többieket visszaküldé csapatjához, azon +parancscsal, hogy visszatérteig azon helyt maradjanak. + +A város alá érve, künn találta az őrtűz mellett Alabin csapatjait. +Kérdésére azt felelték, hogy reggel óta várják az indulási parancsot, de +még nem kapták meg. + +Az „Arany szarvas“ elé érve, még akkor is ott látta a hátra hagyott őrt, +s az udvaron felkantározva álló lovak mellett ácsorgó lovászoktól azt +tudá meg, hogy Alabin segédjével együtt még most is alszik, s ajtaja be +van zárva. + +– Be kell törni! kiálta Miriám, s maga segíte befeszíteni az ajtót, mely +kettős zárral volt belül ellátva. + +Az előszobában feküdt Alabin segéde, a belsőben pedig maga, mindkettő +megkötözve s félig megfulladva a szájaikba tömött selyem kendővel. + +Többet, mint félnapot kellett tölteniök e kínos helyezetben. + +Alabinnak idő kellett hozzá, mig kötelékeitől megszabadítva magához birt +térni, s csak nehány óra mulva volt képes, hogy a vizsgálatra összegyűlt +haditörvényszék előtt megjelenjen. + +Az adott vallomások még rejtélyesebbé tették ez esetet. Alabin ajtaja be +volt zárva kétszeresen; a kapun belől állt egy őr, künn az utczán járt +egy másik. Senki sem látott a vendéglőbe egész éjszaka valakit bemenni, +vagy onnan kijönni. + +Miriám maga egész éjszaka fenn volt és semmi zajt nem hallott. Egy izben +ki is ment, megvizsgálni, ha ébren vannak-e az őrök s mindkettővel öt +perczig beszélgetett a rendszabályos kérdésekre választ adatva. Ha +valaki Alabint meg akarta rohanni, egyenesen Miriám szobáján kellett +volna neki a háztetőn keresztül menni, az alatt mig ő odalenn járt; de +öt percz alatt bemenni, két embert megkötözni, iratokat kikeresni s +ismét eltávozni, tiszta lehetetlenség. Azon felül Miriám ablakai nem is +voltak nyitva. + +– Itt valakinek árulónak kell lenni! kiálta fel végre türelmetlenségre +fakadva a haditörvényszék elnöke. + +Alabin és Miriám egyszerre, mintegy önkénytelenül egymásra tekintettek, +mintha mondanák: „az kettőnk közül az egyik.“ + +– Én tudok egy ismertető jelt, szólt Alabin sötét arczkifejezéssel; +midőn az arany álarczos a selyemkendőt fogaim közé dugta, jobb keze +kisujját erősen megharaptam; ugy hiszem, ezt a jelt sokáig fogja +viselni. + +Miriám keserűn mosolygott. + +– Nagy kár, hogy nem bal kezét harapta meg; igy nem jönnék azon +kellemetlen helyzetbe, hogy ujjamat vizsgálat alá ne bocsáthassam, +miután épen azt ma reggel ízig ellőttem. + +– Ha való: veté közbe szárazon Alabin. + +Miriám e sértő észrevételre, hirtelen letépte sebzett ujjáról a +kötőléket s ujra vértől csurgó kezét megmutatá a törvényszék előtt, +melynek tagjai elszörnyedve kérték, hogy köttesse be azt ujra, hiszen +semmi kétségük felőle, hogy igazat mondott. + +Miriám dühtől reszketve fordult Alabinhoz, mig balját bekötözék. + +– A másik kezem szolgálatjára áll önnek. + +– Elfogadom, suttogá Alabin, ajkait összeszíva. + +A két fiatal tiszt másnap párbajt akart víni; azonban közbejött a +kormányzó parancsa, mely megtiltá nekik a vívást; mindkét tisztet +felmenté a vizsgálat alól, megerősité elébbi rangjaikban s feladatául +tüzé, hogy rögtön Mezrevár alá sietve, majd ott bizonyitsák be, melyikük +hűsége és bátorsága nagyobb? A haditörvényszék egyuttal oda +utasíttatott, hogy az egész balesetet tulajdonítsa a két alárendelt +őrnek, azoknak adasson egy adag botot, s több lármát ne csináljon +belőle. + + +VII. A MENYASSZONY ÁLMAI. + +– Mit álmodtál szép leánykám? mit álmodtál te gyönge szívecske? + +Igy kérdezte reggelenkint szép unokáját Mirza Kobul; és a menyegző napja +már közel volt. + +Mirza Kobult hiába keresik Kercstől Eupatoriáig, föld alatt eltünik ő +üldözői elől, mint a tündér; délibábot kergetnek azok! midőn utána +futnak, hátuk mögött van rég. Midőn az orosz portyázók szanaszét futnak +az egész országban, kérdezősködve utána, akkor ő már otthon ül és +kényelmesen szürcsölgeti rózsavizes malozsa nedvét s kérdezgeti +unokájától: „mit álmodtál szép gyermekem?“ + +– Álmodtam is, és ugy tetszik, mintha most is igazán látnám. Tele volt +szobám piros virággal, minden bimbó, minden virág olyan szép piros volt +és eleven; csak egy volt közöttük fehér és lankadt, és az a virág én +voltam. Ott feküdtem a ravatalon és az is tele volt virággal. A ravatal +lábánál pedig fel volt állitva a virágember; a minőt csak menyegzők +alkalmával szokás a lakodalmas házban felállitani: öltözete tiszta +rózsa, a két keze liliomokból, lábai folyondárokkal befuttatva, turbánja +szép császárszakál, a haja árva-lyán kalász, szemei csillagvirágok, +orczái halaványpiros mályvarózsákból, és ajka egy sor százszorszép. +Körülöttem énekeltek és daloltak, azt sem tudom már kicsodák? és énnékem +ugy fájt a szivem bele; a midőn egyszerre lehullott minden rózsa és +liliom az előttem álló virágemberről, és helyette ott állt – Miriám. És +nem tudtam magamat tartóztatni, hogy ne sirjak, a midőn őt magam előtt +állni láttam. + +Az öreg jobbra balra simítja leánykája hajfürteit s elkezdi az álmat +magyarázgatni. + +– Virágot látni álomban sokat, az nagy örömet jelent; leány, a ki magát +halottnak látja, nem sokára menyasszony lesz; a ki eltávozott kedvesét +siratja álmában, annak kedvese nem soká vissza fog térni. + +– Nem térhet ide Miriám vissza soha; sóhajta búsan e leány, s ugy +elfelejtkezett magáról, hogy még azt a habkönnyü piskótát is, melynél +egyebet napjában nem evett; a kis arany halaknak szórta, mik szobája +szökőkutas medenczéjében uszkáltak vígan alá s fel, s enyelegtek egy +piczi kis fakó halacskával, mely még ikraképen vetődött vizükbe s nem +gondoltak vele, hogy ez a kis fakó halacska idő jártával majd egy nagy +orosz csuka lesz, mely őket mind elnyeldesi. + +A szép leány nem láthatta atyja mosolygását, a midőn az eltávozott; de +magában elgondolá, hogy az még is lehetetlen, a mit az emberek +beszélnek. Miriámnak nem lehet, nem szabad árulónak lenni. + +A kinek nemzete annyit szenvedett, olyan szerencsétlen, az nem árulhatja +el ezt a szenvedő hazáját egy gyülölt idegen kegyéért; a kire annyi +dicsőség várt mint honfira, az nem árulhatja el halhatatlan hírnevét egy +szolga dicsvágyért, mely megpirít, midőn kielégitett; és a kit ugy +szeretett a nő, oly híven, oly igazán; nem lehet az árulója a mennybeli +szerelemnek. + +Ha az egész világ elitéli is őt, ám a szerető hölgy talál mentséget +számára, az ő szivéből csak az élettel együtt lehet kitépni emlékét. + +És ha minden élő jel ellene tesz tanubizonyságot, akkor álmodik felőle, +és ébren is felőle álmodik, és jol tudja, hogy az csak álom, még is +ragaszkodik hozzá. + + +VIII. TATÁR HARCZ. + +Miriám két egész ezredet egyesite Marzia városban; lovasait, gyalogságát +ugy be tudta hozni a szoroson, hogy a meglepett lakosság egy szót sem +tudott meg előbb jöveteléről. Minden elől-utol találkozót összefogdostak +előőrsei s Hajbakut örmény a legőszintébb csodálkozással látta a fényes +tábornok urakat leszállani kapuja előtt s azt sem tudta, melyiknek +csókoljon kezet a sok közül elébb, midőn méltóztattak házába benyitni. + +Miriámnak első szava az volt hozzá, hogy kiparancsolta saját házából. + +– Fiam! monda e tisztes ősz embernek, ki neki apja lehetne; fiam, keress +magadnak más szállást, mert ezentul én fogok itt időzni. Ismerlek, ki +vagy: jó pénzért számomra kikémlelted a Mirzát; de még jobb pénzért kéme +lennél a Mirzának én ellenem. Használtalak, már most nem kellesz, s +félni sem akarok tőled. Rajta légy, hogy jó messze válaszsz lakást ettől +a várostól. Ha eltávozunk, a házadat ismét itt találod. Ha valami károd +lesz, majd becsültesd meg s folyamodjál érte Szentpétervárra. + +A jámbor örmény jónak látta ezzel a vigasztalással beérni. Hisz a +moszkók csak a lakását vették el; még gonoszabb lehetne pedig a dolog, +ha azok adnának neki lakást, ott, a hol neki nem tetszik. + +Miriám azonnal elrendezé csapatjait, a legnagyobb ovatossággal, hogy az +átelleni sziklatetőkről hadi tervét ki ne kémelhessék. Tiszteinek meg +volt parancsolva, hogy szüntelen közkatonai köpenyt viseljenek +egyenruháik felett s osztályát senki el ne hagyja. + +Midőn az előőrsök vizsgálatából az örménytől elfoglalt házhoz +visszatért, nagy meglepetés várt reá; a vitéz Karvajoff tábornok +érkezett oda Jekaterinoszlávból, az a derék ember, kinek ő mostani +rangját köszönheti, s ki viszont ő neki köszönheti, hogy most ott +időzhet a világ háta mögött, Jekaterinoszlávban, a Kaukazuson tul. + +Mind a ketten azt mondták, hogy nagyon örülnek, a midőn egymás kezét +megszorithatták. + +A tábornok egy zárt levelet adott át Miriámnak, melybe az volt irva a +kormányzó által, hogy Karvajoff tábornok és Alabin ezredes előtt adja +elő azon hadi tervét a legrészletesebben, melylyel Mirza Kobult +megtámadni szándékozik. + +Miriámnak engedelmeskedés volt a dolga. Elővette térképeit, mikben a +mezrei rejtek legtitkosabb erősségei, védhető és hozzájárulható +helyiségei pontosan fel voltak jegyezve. Akárki készitette azokat, +bizony jártasnak kellett lennie azon a vidéken, s nem csak szemeivel, de +eszével is meglehetősen birni. + +– Itt három feladat van, monda Miriám, miután a helyzetet lerajzolá. Az +első minden esetre a malomnak nevezett erőd elfoglalása. Ez pusztán +leleményesség dolga, egyedül találékony észt feltételez végrehajtójától, +a miért én azt Alabin ezredesre kivánom bízni; mint kinek hasonló +esetekben hirteleni önfeltalálása nevezetes. Második műtétel az +elősánczok elfoglalása a hegy-magaslaton; ezt rábízhatom bár melyik +vitézebb dandárvezetőnkre, mert ehez semmi egyéb nem kivántatik, mint +személyes vitézség, a lerajzolt védművek között egy gyermek is +eligazodhatik, s a munka forrója csak a sánczoknál kezdődik, azon pedig +behunyt szemmel s kivont karddal öt percz alatt át lehet esni. Ismétlem, +hogy ez az őrmesterek dolga. A harmadik feladat a legnehezebb. Mig a +gyalogság a mezrei magaslatokat ostromolja, a lovassággal a hegyszakadék +bejáratát kell elfoglalni, hogy a Mirza czinkosai segélyül ne mehessenek +neki. A ki e feladatot pontosan teljesíté, az meglehet, legkevesebb +dicsőséget fog haza vinni a hadjáratból, mert azon esetben tán munkája +sem akad, de ha elhanyagolja azon állást, az egész eredményt +koczkáztathatja. A Mirzának most nincs több száz emberénél odafenn, de +ha sikerül a kóborló tatárok közül még nehány százat magához vonhatni, +soha sem birunk vele. Azért a Csardak előtti álláspont a legfontosabb s +ezt megőrzeni egyenesen magamra vállalom. Én ismerem a tatárok ezernyi +fortélyait, ravasz, rendkivüli hadakozás módját, s hiszem; hogy ha +megtudják, miszerint velem állnak szemközt, meghuzzák magukat mocsáraik +között, s nem lesz bátorságuk a síkra szállani. + +Karvajoff feszes komolysággal hallgatta végig Miriám beszédét, azután +egy másik zárt levelet vont elő kebléből. + +– Ez is önnek szól; monda, átnyujtva azt Miriámnak. + +Miriám feltörte és azt olvasá belőle, hogy a kormányzó rendeletéből az ő +hadműködései egyenesen alárendeltetnek Karvajoff tábornoknak! minélfogva +annak mindenekben engedelmeskedjék. + +Ily megaláztatás után más országban a tisztek le szokták tenni +kardrojtjaikat; de Oroszországban ilyesmi nem divat és nem szabad. A mit +a czár és az ő kormányzói rendelnek, az nem szégyen, még ha megaláztatás +is. + +Miriám nyugodtan hajtá meg magát Karvajoff előtt, s tudatá vele, hogy +parancsát várja. + +– Hadi terved jó, monda a tábornok összegöngyölgetve a térképeket. Semmi +kifogásom ellene. Csupán a végrehajtás személyeit hiszem jónak +megcserélni. A malomnak czímzett erőd elvételével téged bízlak meg: a +Csardak felőli álláspont felügyeletét pedig Alabinra hagyom. Én magam +itt a középpontból intézem a megszállást. + +Miriám arcza legkisebb változást nem mutatott. + +– Én e feladatban is nagy megtiszteltetést találok; de ujolag +figyelmeztetem Alabin ezredes urat; hogy a tatárok ravaszságától jobban +lehet félni, mint görbe kardjaiktól, s a ki eléggé ovatos lenni nem tud, +nagyobb veszélyben lehet miattuk Szimferopol közepén, őreitől körülvéve, +mint egy magában a Jura szakadékai között. + +Alabin fülig vörösödött el e szóra, mely őt az arany álarczossali estére +figyelmezteté; de vigasztalhatta magát azzal, hogy hiszen Miriám annál +halaványabb. + +Szegény Miriám, neki ugyan elég oka van arra, hogy halavány legyen. Mint +okos ember, ugy számitotta ki magának a dolgot, hogy majd nagy +áldozatokkal oly győzelmet vív ki, mely őt a czár kegyében megerősíti; +és íme most látja, hogy ő maga van legelső áldozatul szánva, hogy +elhatároztatott, miszerint ő veszszen legelébb is kárba; hogy ő legyen, +a kit elhasználnak, és nem az, a ki a hasznot aratja. + +A legközelebbi éjszakán kellett a malom elleni támadást végrehajtania. + +E vakmerő fegyvertényre egy saját zászlóalj rendeltetett parancsnoksága +alá. + +Saját kiváló öltözékeikről megismeré a katonákat Miriám. + +A szibériai zászlóaljak egyike volt az; a mik ugy erednek, hogy a hol +nagy bűnösöket találnak a hadsereg között, kik a tizezer vesszőt ki +birták állani s nem haltak meg bele; kik tilos eszméket mertek társaik +előtt kibeszélni, kik tán itt amott katonai forradalmak részesei voltak, +vagy engedetlenek előljáróik iránt, sőt talán lengyelek, vagy titkos +jacobinusok, veszélyes társulatok czinkosai; az ilyenekből saját +ezredeket alkottak, s ezen kiválasztott ezredek számára szokott +fentartatni azon ritka megbecsültetés, hogy ostromlott várak réseit ők +rohanják meg legelől, ők temessék be hulláikkal a sánczárkokat, s azt a +kettős szolgálatot tegyék birodalmuknak, hogy megmentsék azt az +ellenségtől és saját maguktól. + +Midőn egy ily ezred bizatott Miriám kezére, jól tudhatá, hogy mi vár +reá? + +Az ilyen tisztelet felér a halálitélettel, a mi Oroszországban el van +törültetve. + +Miriám ha különben nem tudta volna is ezt, eléggé sejtheté abból, hogy +tiszttársai oly szivesen búcsuztak el tőle ez este, mint a kit nem +fognak többé látni; maga Karvajoff is részesité annyi kegyelemben, hogy +titokban megsúgta neki, miszerint jól teendi, ha ő is közkatona köpenyt +fog ölteni s kalapja mellől elhagyja a tollbokrétát. + +Miriám azért is legpompásabb öltönyét vevé magára, felkötötte aranyos +övét, felrakta rendjeleit; gömbölyü prémes cserkesz süvege mellé akkora +kócsagot tűzött, hogy ágyuval is rá lehetett czélozni, s még az egész +tetejébe felkerekíté lángpiros tatár-köpenyegét, hogy a ki csak hirét +hallotta is, rá ismerjen róla. + +A mint ily öltözetben katonái elé lépett, bámulva szólitá meg minden +ember: ez még is vakmerőség, ez Isten-kisértés; hisz igy mindenki ő reá +fog czélozni. + +– Hadd czélozzanak: felelt ő büszkén. Azt hitték, hogy félek, midőn e +rohammal megbíztak; pedig még nincs az a golyó megöntve, a mely elől +Miriám eltagadja magát. + +És ugy ment fényes lobogó köntösben arany boglárokkal, gyémántos +rendjelekkel, abba a csatába, melyből senkit sem várnak társai vissza. +Oly büszkén hordta mellén azokat a rendjeleket, mintha czélnak tartaná +ott, hogy oda lőjjenek. + +Egy két fegyveres társa tán meg is sajnálta, a kinek tán épen utjában +nem volt, de hogy azok közé sem Karvajoff, sem Alabin nem tartozott, az +több mint valószinü. + +E született orosz főnemesek előtt a tatár Mirianoff mind végig gyanus +jellem maradt; az emberi szív jobb érzelmei közé tartozik az, hogy az +árulónak, a szökevénynek soha sem hisznek egészen s ez a gyanus göcs +legjobban meg lesz oldva igy: ha hű volt Miriám, akkor elesik +Oroszországért, de dicsően esik el; ha pedig hűtlen volt, akkor dicsően +vész el, de még is csak elvész. + +A syllogismus mind a két oldalról erős s becsületére válik annak, a ki +feltalálta. + +A mint szürkülni kezdett az alkony, Miriám megkerülte csapatjaival a +várost, hogy azon ismert utra forduljon, mely a malom tájára vezet. + +A hegyi folyamhoz érve, egy csapat dzsidást talált ott, kik lovaikat +itatták a vízben s panaszkodtak, hogy a folyam megfoghatlan okok miatt +ugy kiapadt, hogy alig találnak benne elég ivó vizet. + +Miriám jól tudta, hogy mi e gyors apály oka, némely helyütt alig ért +bokáig a kövek között csergedező viz, s egy-egy külön szakadt gödörben +kalappal lehetett fogni az ott rekedt pisztrángokat; a heverő orosz +katonák bográcsokban főzték a parton az összefogott halat és rákot, +némelyik itt-ott skorpiót is fogott a rák helyett; megfőzte azt is, +semmi baja sem lett tőle. + +Az utolsó előőrsöt elhagyva, leszállt egész csapatjával Miriám a kiapadt +folyam medrébe, s annak két sziklás fala közt haladt sebesen mindig a +folyam mentében. + +Két felül a part oly magas volt, hogy a haladó sereg szuronyhegyei sem +látszottak ki belőle. Semmi sem árulhatá el közeledésüket. + +A völgyön mély köd feküdt, melyen alig birt keresztülderengeni az ujhold +sápatag félképe. Kedvező idő a titkos rohamra. Csupán azt kell még +bevárni, mig a hold is lemegy, azután a köd és sötétség két jó barát +lesz. + +Addig ott kell időzniök a vizmederben; ha egy hang elárulja ott létöket, +végök van, két percz elég arra, hogy együtt mindenestől örökre +megszünjenek Oroszország terhei lenni. Ha Miriám társai tudnák, a mit ő +tud, hogy fagyna meg szivökben a vér! Ha sejtenék azt, hogy e hegyi +folyam azért apadt el oly egyszerre, mert a hegyen tul óriási gátokat +zártak eléje s csak egy zsilipet kell felrántani, hogy egy egész tenger +zúduljon reájok alá, mely ha az egész mély meder mind fegyveres vitézzel +volna is tele, ugy elseperné őket, hogy az itéletnap sem szedné +szétszórt csontjaikat össze. + +Az igazi ut, mely a malomhoz vezet, épen a part felett visz el. Egy +perczben ugy tetszik nekik, mintha lovak dobogását hallanák fejük +fölött. Mindenki lehuzza magát a víz alá, hogy sisakjaik hegyei sem +látszanak ki. A tatár őrjárat halad végig a parton. Ha valamelyiknek +eszébe jutna megtekinteni, micsoda kövek azok ott a mederben, miken a +víz itt amott apró zuhatagokat képez?… Nem vettek észre semmit, +elhaladtak tova; Miriám csapatja most emeli ki fejeit a vízből +lélekzetet venni… A hold már a hegyek között van, sietni kell, mert ha a +hegytetőkön is sötét lesz, akkor a tatárok egész szál fenyőfákat +gyujtanak meg, s kivilágitják az egész vidéket. + +Most gyorsan előre! Kiki hajigálja el, a mi terhére van: a lőpor ugy is +átnedvesedett, a töltényekre semmi szükség, csak a szurony ad még +vigasztalást. + +Már hallik a malom kelepelése; csak egy kereke forog, kevés vize van, +itt vigyázni kell, mert egy mély gödör van a kerekek előtt; a kik úszni +tudnak, előre! A víz alatt hegyes sánczkarók merednek, vigyázzon +mindenki, hogy beléjök ne akadjon, a ki megsebesíti magát bennök, el ne +jajduljon, hanem haljon meg békével. Maga Miriám úszik legelől, kardja +fogai között. Jó, hogy ez a malomkerék kelepel, nem hallani tőle az +úszók lubiczkolását. A malomkerék még egyébre is jó. Meg lehet fogózni +egyik lapátjába, a forduló kerékkel fel lehet emelkedni egész a +malomsáncz párkányzatáig s onnan egy merész ugrással át lehet szökni a +párkányra. + +Miriám volt az első. A mint a malompárkányra ugrott, kardját kezébe +kapta, s felszakítva a már ismeretes őrszoba ajtaját, berohant egyedül s +a mint a szoba közepén négy tatár ült egy felforditott hombár előtt, +koczkázva, odaütött közéjök öklével a hombár fenekére, rájuk kiáltva: + +– Adjátok meg magatokat! + +A tatárok ijedten ugrottak szét s mintha elfeledték volna fegyvereik +használatát, rohantak a tulsó ajtó felé. Miriám egyet megragadott +közülük, de a tatár kiszakítá magát kezei közül s mielőtt Miriám társai +rárohantak volna, ő is eltünt a tulsó ajtón, melyet üldözőik előtt +rögtön lebocsátott csapda rekeszte el. + +Az oroszok betörték fejszékkel a csapdát, s azon benyomulva a malomgép +teremében találták magukat; azonban sehol sem akadtak egy ellenfélre. Az +első pillanatban nagy lárma volt a malom minden termeiben, mintha +negyvenen is volnának ott, és most senki sem található a pinczéktől a +padlásig sehol. + +– Jól tudom, hová lettek, szólt Miriám, s egy fáklyát kezébe ragadva, a +malom gépezetén keresztül a vízroham üregébe indult. + +Helyesen gondolá, a mint a fáklyával az üreg nyilásához lépett, rögtön +tiz lövés jött egyszerre az üregből s jobbra balra, a kik mellette +álltak, holtan hullottak le. + +– Uram! szólt ekkor egy jámbor közvitéz Miriám elé lépve; kiméld +életedet, maradj hátul, ez öltözetről mindenki rád ismer, vagy add +legalább nekem a fáklyát, hogy téged ne lássanak. + +– Nem félek, biztositá Miriám a vitézt. Ereklyém van: s azzal elővonta +kebléből szent Sebestyén aranyozott képét, ki íme nyilaktól volt +átlövöldözve Diocletian császár parancsára. + +Az orosz áhitattal csókolta meg az ereklyét, s oly bizton érezte magát +azontul Miriám mellett, mintha őriző angyalok járnának előtte, ködnek és +tűznek oszlopában. + +Miriám sebesen nyomult előre a szűk alaguton; gyorsaságtól függött +minden siker, egy golyó sem érte, pedig egyre lövöldöztek reá; csakugyan +talizmánjának kell lenni. + +Midőn nehány száz lépésnyire hatoltak már az üregbe, egyszerre irtóztató +csattanás hallatszott kivülről, melynek dörgése, mint valami óriás +harang siketítő búgása tölti el a földalatti boltozatot: az egész hegy +összeomlani készül, a szikla reszket, mint a megkondított ércz; s a +rettentő robaj, mintha száz meg száz enyészetes halálkiáltás kardalával +végződnék. + +– Mi volt ez? kérdi egymástól a rémület. + +A válasz borzasztó. + +Künn a malomerőd a levegőbe röpíttetett; Isten tudja hányan voltak +benne? ki bírná megszámlálni a győztes oroszokat ott a szétvetett +kődarabok alatt, az égő gerendák között? Egy-egy fekete tömeg még most +is vonaglik itt amott. Alig ismerni rá, hogy ember volt valaha. + +Az üldözést nem lehete folytatni tovább, a zavar sokkal nagyobb volt az +oroszok között. Miriámnak vissza kellett vonulnia az üregből. A +közvitézek most már igazán hitték, hogy az amulet menté meg a haláltól, +mert ha hátul marad, ő is ott vesz a robbanásban. + +A csattanást jól hallották Marzia városban is s a főtisztek a +tábornoknál épen vacsoránál ülvén, találgatták, mi lehet az? Vacsora +után majd utána járnak. A válasz azonban még vacsora előtt megérkezett; +mert a mint Karvajoff számára, ki bornemisza volt, friss vizet hoztak a +folyamból, s ő azt a fakupából üvegpohárba tölté; boszonkodva szólt, hát +veres bort adtok nekem? + +Nem veres bor volt az, hanem piros vér; háromszáz szétmorzsolt hősnek +vére, azon frissen merítve a folyam medréből, melyben áradást idézett +elő. Azt tették fel a tábornok asztalára, nem látva szinét a faedényben. + +A tisztek egymásra néztek és hallgattak. Gyaníták, mi történt. Szegény +Miriám. Hamar bevégezte. Egy öreg pópa volt jelen; az elkezdett énekelni +a megholtak lelkeiért; a tisztek ezüst pénzeket adtak neki +viaszgyertyákra s Karvajoff ünnepélyes fogadást tett, hogy a derék +Mirianoff emlékére márvány oszlopot fog emeltetni Marzia közepén s azt a +piaczot az ő nevéről hivatja. + +Ez ájtatos foglalkozás közepett érkezett meg Miriám követje. Tiszteletét +hozta urának a fővezérhez, és a vállalat eredményérőli tudósítást. + +A malomerőd elfoglaltatott, hanem a hegyi alaguton menekült tatárok a +győztesekkel együtt felvetteték az egész épületet! maga Miriám csak az +által menekült meg nehány század magával, hogy a robbanás alatt a +tatárokat üldözé az alaguton. Megbizatását végrehajtá, s most kér +segitséget, hogy az elfoglalt álláspontot megtarthassa. + +E hir nagyon megzavart mindenkit; hogy Miriám egy óra alatt vakmerő +rohammal elfoglalja az erődöt s egy légberöpített sáncz ostromlói közül +nehányad magával megmeneküljön, ez hasonlított a csodákhoz. + +A tiszt urak sajnálni kezdék a pópának adott ezüst pénzeiket. + +Karvajoff hideg vérrel piszkálta fogait, végre azt mondta Miriám +hirnökének, hogy csak menjen vissza, reggel felé majd küldenek számára +erősitést. + +Azzal a tisztek szétoszlottak tanyáikra, Alabin még a késő éjszakai +órában átlovagolt a csardaki állomásig, mely reá volt bízva. + +A végzetes tatár csárdától a Mezre várig vezető uton Miriám azon +javitást teteté, hogy a meredek hegyszakadék fölött állóhidat veretett, +ez által a keskeny hegyoldal helyett a szélesebb tulpartra volt az ut +áttéve, melyet a tatárok ugy látszik készakarva hanyagoltak el. + +Ez ösvényen haladva Alabin két óra alatt tette meg azt az egész utat, +melyen legelső alkalommal fél éjszakán át elhordozta a ravasz tatár. +Hiszen csak azt kaphatná meg még egyszer. + +A tatár csárda most egészen Alabin számára van elfoglalva, a csárdás +régen megszökött belőle s ott hagyta azt üresen a vendég urak számára. + +Egy tábori ágy, egy medvebőr az egész kényelem, a mi Alabinra várakozik; +ha legkényelmesebb ágya volna, sem igen tudna saját gondolataitól +aludni. + +Nehány nap alatt annyi viszás dolog történt vele, hogy nem bir +kiigazodni saját eszméi közül. Nagyravágyását uj diadallal kecsegteti a +mezrei ostrom, kiváncsisága fel van ingerelve látni azt a csodálatos +rejtekhelyet s annak legcsodálatosabb urnőjét s talán jutalmul nyerni az +egész tündéri tanyát, tündéri urnőjével együtt. Boszut állni gyűlölt +vetélytársán, a ki mindig szerencsésebb volt, mint ő; feláldozhatni őt +saját szerencséjének, az ő küzdelmei árán juthatni épen azon dijhoz, a +mit amaz elveszít. Hanem itt azután valami lehűtő gondolat tévedt forró +képzeletei közé: – az, hogy ez a Miriám milyen ördöngös szerencsével +bir, mennyire nem esik bele semmi verembe, a mit alá ásnak, hogy meg tud +állni két éles fegyver között és egyiktől sem fél; gyülöli a tatár is, +az orosz is, és egyik sem birja elveszteni. Erről azután eszébe jutottak +e rendkivüli ember figyelmeztetései azon veszély felől, mely reá a +csárda állomásán várhat, s ha még hozzá az aranyálarczczali mesés +kalandjára talált gondolni; tökéletesen indokolva lehetett azon +aggodalma, mely nem engedte jó tábori ágyán aludni, hanem kényszeríté +háromszor is felkelni s kivont karddal körül járni szellős hajlékát, +mely minden oldalán őrökkel volt körülvéve. + +Midőn harmadszor kiment a csárdából, őrei figyelmeztették valami +világosságra, mely nehány percz előtt keletkezett, azóta hirtelen kezd +terjedni s mindinkább közeledik. + +– A nádat gyujtották meg valahol vigyázatlan pásztorok s annak a tüzét +hajtja felénk a szél: vigasztalá magát Alabin. + +A szél azonban épen ellenkező irányban fútt s a tűzvilág még is egyre +közeledett. + +Egy csapat kozáknak rögtön parancsot adott Alabin, hogy vágtassanak +előre, s szerezzenek róla tudomást, mi az? + +Az alatt mindenki nyeregbe veté magát; az ágyukat elhelyezték, s az +egész lovassági dandár csatakészen várta az ismeretlen veszélyt, akármi +alakban jöjjön is az. + +Nehány pillanat mulva rémülten száguldottak vissza az előre küldött +kozákok. + +„Az ördögök jönnek!“ kiálták már messziről s megrémült hetmanjok akadozó +nyelvvel bírta elhebegni Alabin előtt, hogy egy roppant sereg tüzet +okádó szarvas szörnyeteg jő nagy bömböléssel a tábor ellen; soha sem +látott ilyen ellenséget senki. + +Minő őrült lárma ez! + +Ezer meg ezer vad, idegen hang iszonyító keveréke: bőszült fenevadak +bömbölése, kutyák ugatása, ostorcsattogás, emberi üvöltés, és az a +tomboló robaj, mely alatt megreszket a föld, és az a tétova láng, mely +vészsebesen közeledik és senki sem tudja, mi robaj, mi láng, mi veszély +az, a mi közeledik? Az ördögök szabadultak el a poklokról. + +Gyorsan az ágyukhoz, gyorsan a lovakra jó moszka vitézek! késő volna +sánczokat hányni most, késő volna csatatervet készíteni: ez tatár harcz +leend. + +Rémes, rendkivüli csata, a minőről nincs említés téve a hadtudomány +könyveiben, hogy a bölcs vezérek ovakodhassanak tőle, a hol nem segit +sem az ágyu, sem a vitézi kar, sem a jó szurony, sem a jó kard a +kezében; csak egy segitene, a futás; de az kinek jutna eszébe? + +Csak négyszázan vannak a tatár lovasok, kik az ördöngös harczra +vállalkoztak, de maguk előtt kétezer szilaj bikát hajtanak, a legvadabb +embergyűlölő állatokat, mik Tauria rónáin legelnek s megkergetik az +ismeretlen lovast. + +Kétezeret összefogtak Mirza Kobul gulyáiból, párjával összelánczolták +őket szarvaiknál fogva, szarvaik közé pedig fenyőgallyakból vastag +kévéket kötöztek, azokat azután meggyujtották. + +Azzal hajrá! + +A horogvégü ostor csattogása, az uszított ebek üvöltése, a ropogó láng +neki vadítá a szilaj állatokat; vak, veszett dühvel rohannak előre, égő +szarvaikkal a pázsitot szaggatva fel futásukban, rá az egész tömeg az +orosz dandárra. + +Alabin négy ágyuja mögött állt, a mik kartácsra voltak töltve, s a +fölvert por miatt, mit a szél előre vert, nem ismerheté meg elleneit. + +Mikor nehány száz lépésnyire voltak, akkor egyszerre mind a négy ágyuval +közéjök lövetett. A lövések után egy-egy hosszu folt támadt a közelgő +lángtengerben, mint mikor az égő parázs közé csapnak, azután ismét +összefolyt az s jött robogva és üvöltve. + +Még egy lövés, és ismét egy; ekkor a szél félrekapja a porfelleget s az +oroszok megismerik elleneiket. Nem emberek azok, hanem ördögök. + +Az égő, izzó homloku fenevadak, hosszan csüggő véres nyelveikkel, fekete +alakjaikkal, vértől és tajtéktól csorgó szügyeikkel, orrlyukaikon a +tűzben sziporkázó forró gőzt fuvallva, valóban méltán képviselheték a +pokol szörnyeit, melyek csordástól jöttek elő e sápadt emberi alakok +szívbeli bátorságát megpróbálni. + +Valóban sápadtak voltak. + +A veszett tömeg alig volt már tőlük száz lépésnyire. Még csak egy ima +elmondására sem volt többé idő. + +Elől, valamennyi fenevad előtt nyargalt egy vén, koromfekete bika; ez +volt talán a többiek vezére. Két fiatalabb tinót kötöttek két felül +hozzá, mind a kettőt ellőtték az ágyugolyók, egyik még sántikálva rohant +mellette három lábon, a másik élettelen hevert a földön s a vad bőszült +állat ugy hurczolta magával mind a kettőt izzó lánczainál fogva, mintha +nem is érezné, hogy vele vannak. + +– A lándzsákat előre! kiálta Alabin, s egyszerre az egész kozák hadsor +előreszegzett lándzsái meredtek a fenevadak elé. + +Mintha csak búzakalászok lettek volna! + +A futó láva rohama nem erőszakosabb, mint volt e fenevadaké; nem láttak +semmit maguk előtt, nem éreztek semmi sebet, egy pillanat alatt a +kozákok lovaik alatt voltak, s jó esett nekik, hogy égő homlokaikat +valami enyhítő nedv érhette; a legázolt lovak és lovagok vére. + +Az emberek még küzdöttek volna, de az állatok megtagadták a szolgálatot. +A megrémült paripák lehányták lovagjaikat a nyeregből, vagy erőszakosan +futottak szét velük az ismeretlen éjszakába; a hadsorok át voltak törve, +a ki közbeszorult, ott gázolták el a nyargaló tömegek, lovat és lovast +egymás vérébe taposva. + +Két ledöfött paripa közé bukott le Alabin; ugy bukott le, hogy meg nem +birt mozdulni onnan. Az egész bősz csorda keresztül vágtatott rajta, a +két paripa hullája őrizte, hogy agyon nem taposták; látta őket egyenkint +átugrálni feje fölött némelyik nagyot döfött szarvaival a holt paripába, +melyben leszegzett fejével megbotlott; egy ott esett el épen mellette, a +fáradságtól megszakadva s ott bőgött sokáig, mig a többiek agyon nem +taposták, fel-felemelve tűztől elundokított fejét. A vérebek, a +feluszított szelindekek, szeges örveikkel keresztül-kasul nyargaltak a +csorda között, a futó állatok lábaiba harapdálva s fojtogatva a földre +hult vitézeket, kik még életjelt adtak. + +Alabin emlékezett rá, hogy pisztolya kezében volt, midőn legázoltatott, +s nem tudott magának számot adni róla, hogy miért nem veszi most annak +hasznát? Későbbre tartogatta. + +Egyik rémalak a másik után futott rajta keresztül; a dühödt fenevadak +után jöttek vágtatva a tatár lovasok, csattogó ostoraikkal, lánczos +kopjáikkal, miket az üldözött bikák után hajigáltak. Alabin egyet kettőt +felismerni látszott e vad marczona alakok közül. A vén csárdai +csapláros, ki őt legelébb Mezrevárig vezette, ki oly ügyetlenül ült a +lovon, most a legszilajabb ménen nyargalva vágtatott társai élén, feje +fölött pörgetve hosszu dárdáját, mint egy könnyü pálczát. + +Alig nehány lépésnyi távolban tőle nyargalt fekete tatár lovon a +mezrevári vad kisasszony, az emberijesztgető Dzsula; féloldalt ült +hosszu serényű paripáján, egyik kezében hat póráz kötőfékjét tartotta, +melyre dühödten ugató szelindekek voltak kötve, másikban hosszu karikás +ostorral kongatott a futó csordák után; különben is vad és embertelen +arcza most furiákéhoz volt hasonló, rövid göndör haja szerteszélyel +szabadulva, mint vonagló kigyófészek, tekergőzött sokszegletü feje +körül, irtóztató arczulatát egy oly mosoly világítá, melytől az élő vér +fagyott meg. + +E gyülöletes alak láttára, mint a galvanizált halott, rándult össze az +orosz főnök. Az utálatos szörny vérrel fecskendezett arcza ott rebbent +el szemei előtt, mint egy kisértetes álom. Valamit akart neki kiáltani, +talán valami átkot, de ez a kiáltás nem bírta elhagyni ajkát. A pisztoly +talán szerencsésebb lesz, könnyebben meg tud szólalni. + +– Halál reád! + +A halavány vitéz aléltan, mozdulatlanul feküdt holt társai között, s +csak képzelte ő, hogy halált kiáltott a rémalakra, hogy pisztolyát +rásütötte. Szája zárva volt, és karja ketté törve, a látás még az +ébrenlét, de a küzdelem már az álom volt. + +A vad lárma, a dúló tömegek keresztül rohantak felette, az üvöltés +mindig messzebb távozott el tőle, a tomboló moraj lassúbb kezde lenni, a +föld megszünt reszketni, a táj elsötétült ujra s egy óra mulva ismét +néma és csendes lett a környék. + +Alabin arról gondolkozott, vagy talán csak álmodta ott fekve, hogy annak +a Miriámnak még is csak igaza volt, midőn ezt a helyet akarta magának +választani. Milyen szép volna tőle, ha mostan ő feküdnék itt helyette, +ezen a dicstelen csatatéren, hol annyi jó lovag átkozza a földet, mely +vérétől nedves ki nem hősöktől leverve, hanem barmoktól letiporva leheli +ki lelkét. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Marziában az egész eseményről semmit sem tudtak meg; az ágyuzás hangjai +nem törhettek idáig; s az őrt álló vadászok kik a város véghelyein +voltak felállitva, egész nyugodt lélekkel nézték el, mint halad a hegyi +folyam partján végig egy hosszu csapat lovasság: hosszu dárdáikról +könnyen kozákoknak nézhették őket, s csak félóra mulva hallottak valami +rögtöni csatazajt a malomerőd táján, s siettek Karvajoffot tudósítani, +hogy Miriám veszélyben van, tán segitségére kellene menni. + +Karvajoff azt mondta, hogy „majd reggel!“ + +Reggel azután, midőn Karvajoff felkelt a malomerőd helyét megszemlélni, +ott találta a maga kiküldött zászlóalját mind a rendelt helyeken. A +kiket a robbanás el nem temetett, ott álltak sorban a sziklafal mellett; +csupán az az egy hiba esett bennük, hogy fej nélkül álltak ottan. +Legeslegelől a vezér maga, nagy piros köpenyegében, rendjelekkel +díszített köntöse még ékesebb volt egy lándzsadöféstől, melytől +elborította a vér. Olyan tréfás látvány volt az egész: egy hadsor, +melynek feje nincs. + +Haza szállinkozó lovasok Alabin seregéből azután egész csodákat +beszéltek el a tábornoknak az éjszakai rohamról az ördögök ezredeiről, +mely ellenkező tudósitásokból olyan zürzavaros gombolyag keletkezett, +hogy kevésbbé jártas vezér, mint Karvajoff el nem igazodott volna rajta. +Ő azonban alkalmat vett magának ez eseményben következő összefüggést +találni s azt a kormányzónak Szebastopolba megküldeni, remekmintájául +minden későbbi haditudósitásoknak: + +„Van szerencsém excellentiádat tudósítani, miszerint az éjjel a kóbor +tatársereg egy csapatja az élelemben szükséget szenvedő várbelieknek +nehány ezer darab marhát akart becsempészni. Kellő intézkedéseim s +seregünk bátor figyelme meghiusitá az alattomos kisérletet, s az egész +gulyát sikerült elfognunk. Az ellenség nagy veszteséggel vonult a várba +vissza. Ha Miriám dandárnok az ellenség megkerülése végett kiküldött +szibériai 7-ik zászlóaljjal el nem késik, az egész ellenséges csapatot +elfogjuk. Igy is nagy veszteségük volt. Az említett dandárnokon kivül, +ki késedelmének áldozata lett, közülünk senki sem esett el a harczban +(igazat mondott, mert mind ott álltak a falhoz támogatva). Ki kell +azonban Alabin őrnagyot emelnem, ki az ellenség visszaverése alkalmával +hősi küzdelem közepett veszélyes sebet kapott; s még sebesülten is +folyvást megtartá a vezényletet. Sajnálom, hogy az ellenség +veszteségéről pontos tudomást nem szerezhettem, miután szokásuk a +tatároknak magukat lovaikhoz kötözni, hogy az ütközetben, ha meghalnak, +se essenek le a földre. Ez érzékeny csapás után minden perczben várom, +hogy a lázzadó Mirza életre halálra megadja magát stb.“ + +Ezt a tudósitást aztán rábízta egy kozákra; a kozákot még az nap délben +lelőtték a Belbeki nádasok között s a hadi tudósítás még azon este +szerencsésen megérkezett – Mezre várba, és átadatott Mirza Kobulnak +magának. + + +IX. A MENYEGZŐ. + +Kinek volna gondja Mezrevár paradicsomában arra: minő haditerveket főz +Karvajoff táborkara? hogy készíti hadi tudósitásait, hogy állitja fel +ezredeit? + +A fényes keleti virágok most is oly pompában nyilnak, az érett kalász +most is ugy hullámzik, a szelid galambok most is ugy turbékolnak, mint +az előtt, Oroszország egész tüzérserege nem szomoríthatja meg őket. + +A várkastély tornáczában vidám csengetyűs zene szól, lenn az udvaron +fiatal tánczos leányok játszanak hosszu rózsafüzérekkel tüneményes +játékot, a termekben díszes férfiak serege van összegyülve, fényes +ó-nemzeti öltözeteikben. + +A közterem falai nem látszanak a virágfüzérektől, a palló nem +selyemszőnyegektől, és az asztalok a drága edényektől. + +Mirza Kobul egyetlen unokája lakodalmát üli ma, azért van mindenkinek jó +kedve, csak a menyasszonynak nincs. + +Senki sem tudja még, hogy ki lesz a vőlegény? + +Választani ugyan könnyü annyi derék férfi közül, de kinek volna +bátorsága azt a fehér virágot leszakítani, ki azért lett olyan halovány, +mert gyülöli azt, a kit szeret? + +Csak Kuván és a vén csárdás látszanak tudni a titkot; ha kérdezi más, +hallgatnak és mosolyognak. + +Nyilnak a belső ajtók, kilép az egyiken Mirza Kobul, földig érő skarlát +kaftányában, mely alól gyémántos öve csillog elő, keresztül tűzött +hosszu hadzsárjával; a másikon Szendereli jő elő, földresütött szép +szemekkel, alabástrom fehér arczczal; kis énekes madárkája szomoruan +meghuzta magát urnője vállán, mintha ő is osztaná annak bánatát; nem +szabad őt onnan elhajtani; Szendereli nem szeret már e világon semmit, +csak e kis énekes madárkát. + +Háta mögött jön a törpe Dzsula, két akkora toll-legyezővel, mint jó +maga, s olyan jókedvüen mosolyog mindenkire, mintha szüksége volna +arczának e torzképre, hogy még furcsább legyen. + +A Mirza megfogva unokája kezét, kivezeti őt vendégei elé s nyájasan +üdvözlé őket, mond: + +– Kedves rokonaim; örvendjetek e napon, mely azért virradt fel, hogy egy +uj ünneppel szaporitsa Mezrevár évkönyveit. Családom utolsó sarjadékát +akarom eljegyzeni nemzetünk legderekabb fiával. Ki legyen az, ki e +czímet bátor elfogadni? azt itéljétek meg ti magatok. + +E szóknál tenyerébe csattantott háromszor a Mirza, a virág koszoruk egy +harmadik ajtóról vonultak félre s az összegyültek előtt állott – az +arany álarcz… + +A meglepetés hangja hallatszott minden ajkról. + +Ki ne ismerné őt? ki ne látta volna őt véletlenül, hivatlanul +megjelenni, valahányszor nagy veszély fenyegette ügyeiket? ki ne látta +volna őt bátran harczolni éjszakai támadások alatt? Ki ne tudná, hogy a +legcsodásabb vállalatokat ő vezette mindig, soha rajta nem vesztett, +soha társait veszélybe nem vitte és rendesen oly véletlenül tűnt el, +mint megjelent. + +De a csodálkozásnak méltó helye volt itt: eddig mindenki a Mirzát vélte +ez álarcz alatt sejthetni, s csak most emlékezék vissza azon délczeg, +telt termetre, mely a Mirza csontos testalkotával alig volt +összeegyeztethető. + +– Elismeritek-e, kérdé Mirza Kobul, hogy ő nemzetünk legderekabb hőse? + +Mindnyájan keblükre tették kezeiket és meghajták magukat válaszul az +arany álarczos előtt. + +Ekkor unokájához fordult Mirza Kobul s gyöngéd szeretettel kérdé tőle. + +– És te ismered-e, hogy ő nemzetünk legdélczegebb, legszeretetreméltóbb +fia? + +Szendereli hallgatott, nem felelt; de a mig ő hallgatott, egyszerre a +kis énekes madár elkezdé szárnyait rázogatni, fejét forgatni jobbra +balra, s mintha ő akarna urnője helyett felelni, énekelni kezde, vígan +csattogva, repesve. + +Mirza Kobul inte az arany álarczosnak, hogy nyujtsa kezét Szenderelinek. + +Az álarczos kinyujtá jobbját és azon a kezén csak négy ujj volt, a +legkisebb hiányzott. + +Szendereli méltán bámult maga elé s alig látszott valamit tudni arról, a +mi körüle történik. + +De e kis énekes madár elszállt a leány válláról s mindenki bámulatára +oda repült a lovag kinyujtott kezére, egyik ujjról a másikra szökve s +szökdelései közt víg fecsegéssel tekintgetve reá vissza, mintha kérdené, +hát az ötödik ujj hová lett? + +Ekkor lassan leemelé képéről az álarczot a rejtélyes alak s azon +pillanatban az egész terem egy név kiáltásától rendült meg: + +„Miriám!“ + +Valóban ő volt az. Az annyira gyülölt, annyira szeretett ifju, kiről azt +mondták, hogy áruló, kit szájával szidalmazott minden tatár, mig +szivével menteni törekedett. + +Nehány elkeserült férfi az első indulatra handzsárt rántott s a gyülölt +alaknak rohant, a midőn Szendereli felocsúdva kábulatából, gyorsan +odaveté magát az ifju keblére s gyönge testével készült őt +megvédelmezni; mig a Mirza nyájas komolysággal csillapitá le a +dühöngőket. + +– Ő az én legkedvesebb hősöm. + +– Nem árult-e el mindnyájunkat ellenségeinknek? + +– A mit tett, parancsomra tevé; felelt a Mirza. A mit kimondott, +akaratommal mondta ki. Hogy pedig én miért ismertettem meg magamat +ellenségeinkkel? azt azért tevém, mert elég erősnek érzem magamat velük +megküzdhetni s üdvözlöm az órát, melyben völgyeinkbe alászálltak, hogy +soha el ne távozzanak innen! + +Azzal megszoritá az ifju kezét, ki zokogó kedvesét tartá keblén, a +tulboldog, az örömében felviduló Szenderelit s kivezetve őt palotája +erkélyére, bemutatá az egybegyült harczosoknak, mint ezentuli vezérüket +az oroszok elleni harczban. + +Alabin odalenn hallhatá a víg kürtriadalt, mely a sziklatetőkről +aláhangzott; hát még ha azon áldomásokat hallotta volna, miket a víg +menyegzői lakomában a legboldogabb pár örömére ittak s a +legszerencsétlenebb orosz vezér veszedelmére! Hátha még azokat az édes +suttogásokat hallhatta volna, miket a tauriai föld legszebb leánya +váltott örömittas vőlegényével! hátha még azokat a titkos beszédeket +hallhatta volna, miket a tatár főnökök egymás között tettek elleneik +megrontására Miriámmal! + +A míg a hold fenn az égen, addig az ifju vőlegény menyasszonyáé leend és +a mennyországé, a mint az lemenend, a csatáké és öldöklésé. + +Odalenn pedig Marzia városban épen akkor vitték a hősileg elhullott +bajnok Miriám holttestét a sírba nagy katonai díszelgéssel; a ki pedig +nem volt egyéb, mint egy szegény elesett orosz katona, kit amaz éjjel +Miriám köntösébe öltöztettek. + +Hisz az a kitünő köntös épen azért volt rajta, hogy Dzsula harczosai rá +ismerjenek róla és rá ne lőjjenek. + + +X. SZÁMADÁS. + +Miriám a boldog rózsaágyán szendergett. Arcza kedvese selyemfürteivel +betakarva, szemei annak ajkától lezárva; lelkeik egymással enyelegtek +álmaikban. + +Ekkor koczogtatnak ajtaján, a boldog vőlegény felébred, észrevétlenül +kivonja karját szép menyasszonya feje alól s kilép az ajtón. A másik +terem sötét, nem lát senkit, de hallja a suttogásokból, hogy sokan +vannak jelen, s hálószobájának ajtaja azonnal bezáródik, a mint kilépett +rajta. + +– Miriám! szolitá meg egy hang a sötétben. Engedtük, hogy örülj a +szerelemnek és légy boldog estétől éjfélig; most ugy figyelj szavainkra, +hogy Krimia vezéri széke előtt állsz, az elnyomott, a meggyalázott +Krimia utolsó szabad földének utolsó bajnokai előtt. Ez a ház nem csupán +Mirza Kobul háza, ez a tatár nemzeté s a ki azt elárulja, nem magát +árulja el, hanem bennünket is és birája annak a nemzet. Elismered-e +nemzetnek elszegényült, elzüllött fajodat? + +– Meghajtom magamat előttetek, válaszolt Miriám. + +– Mi feltétlen hűséget esküdtünk a Mirzának, folytatá a hang, de ő is +hűséget, okosságot esküdött nekünk veled együtt. Hű és okos voltál-e +mindig? + +– Hű és okos voltam. + +– Mered bizonyságait adni ennek? + +– Életem rajta. + +– Tehát felelj: miért fedezted föl az oroszok előtt erős rejtekünket? + +– Hogy kényszerítsem őket a harczot velünk megkezdeni. + +– Te adtad a tervet nekik, mint csalják ki seregünk egy részét e +rejtekből? + +– De én voltam az arany álarczos, ki Kuvánt értesitém a veszély felől, +ki a parancsot számára megszereztem s a visszatérésre utat nyitottam. + +– Te foglalád el a malomerődöt éjjel ravaszul rohanva meg azt. + +– De én vettetém azt a légbe elfoglalóikkal együtt, elforditva a csak +általam ismert villanytelep billentyűjét az alaguti üldözés alatt. + +– Feleltél. Midőn mindenki árulónak kiáltott, Mirza Kobul megparancsolá +nekünk, hogy személyed sérthetetlen, és sem orozva, sem csatában téged +bántani nem szabad. Szót fogadtunk. E parancs nélkül nem éltél volna +tavasztól őszig; midőn rád lőttek is, készakarva lovadat lőtték meg; a +Mirza parancsolta, hogy ellenfeleinket megerősitse hozzád való +bizalmukban. Ámde felelj most arra, a mi legnagyobb, legsulyosabb +kérdés: te ismered a Mirzával messzelátó terveinket. Nem czéltalan +lázongásért, nem rablás, hetyke vitézkedés végett keresők mi magunknak e +rejtek helyet; hanem azért, hogy itt e folton fenntartsuk nemzetünk +életének csiráit addig, a míg eljön az idő, melyben ismét nagy +terebélyes pálma lehet abból. Felelj, miért kezdtétek most e harczot? +Miért állitottatok ki bennünket a sorompókba? Mert ha esztelen dicsvágy +vezette elméteket, akkor árulást követtetek el nem rajtunk, hanem a +jövendőn. + +– Azt mondád, felelt Miriám, e helyen kellett fenntartanunk nemzetünk +életét, a mig eljön az idő, melyben régi hatalmunk visszavívására ujra +előkereshetjük a megrozsdásodott fegyvereket. Im halljátok tehát: a várt +idő eljött! Egész Európa hatalmas népei kardot vontak az orosz hódító +ellen, s ez órában hatvanezer angol és frank vitéz vitorlázik a fekete +tengeren keresztül Krim partjai felé, ellenfeleinket megtörni e földön; +s nem telik egy holdforgás bele, hogy meghallandják ágyuik dörgését az +átkos Akthiár falai. Azért itt az idő, melyben mi is kirántsuk +kardjainkat s halált kiáltsunk a moszkók fejére. + +Egy névtelen örömriadal, egy őrülettel határos kiáltás zendült meg e +szavaira Miriámnak. + +– Allah akbár! Allah kérim! hangzott a kéjtől reszkető ajkakról, mely +közé egy magányos „Alleloa!“ is vegyült: ez az örmény szava lehetett. + +A férfiak odarohantak Miriámhoz, összecsókolták orczáját, kezeit, +köntösi szegélyét, s a szónokló férfi kezét fejére téve rebegé: + +– Légy áldott és légy boldog. + +Azután elcsendesült minden, a hálószoba ajtaja ujra megnyilt Miriám háta +mögött, s ő visszalépett rajta. Szép nesztelenül odahajolt álmodó +menyasszonya fölé s egy halk csókot nyomott halványpiros arczára. A +szerelmes hölgy félálomban erősen szoritá férjét pihegő keblére s +izgatott hangon suttogá: + +– Milyen jó, hogy itt vagy. Azt álmodtam, hogy felkeltél innen, kiléptél +egy sötét szobába, a hol semmit sem lehett látni. Előtted álltak +férfiak, kik kérdezősködtek tőled. Hátad mögött állt két bakó, fejed +fölött emelt pallosokkal kezeikben; ha egy hamis feleletet adtál volna, +leütötték volna fejedet. + +Miriám megcsókolta a kedves álmodó ajkát: + +– Miért álmodol te ily borzalmakat, én szelid szerelmem? Nem voltam én +tőled távol, nem akart engemet bántani senki. Álmodjál te virágnyilásról +és galambnevetésről. + +– Pedig oly eleven hallottam valami kiáltozást. + +– Az imámok éneke volt az, kedvesem. Hallod, most is hangzik. Hajnalra +fordul az idő. A hajnal a szerelem órája, álmodjál szerelemről s ébredj +szerelemre én lelkem gyönyörűsége. + +A boldog ifju csókokba fullasztá szép arája sötét aggodalmát. + +Künn a karcsu mecset tornyában pedig hirdeté az imám vonatott énekkel: +hogy egy az isten és az Allah, nagy és hatalmas Isten! + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A hogy Miriám a kész tervet Karvajoff kezébe adá, ugy vevé annak hasznát +a főparancsnok. Egy álláspontot sem kellett változtatni rajta. + +A völgy mélységét elfoglalva, tökéletesen körül lehetett zárni a +sziklatömeg homlokzatát, melynek hátrésze hozzájárulhatlan volt ugyan, +de épen azért az ostromlottaknak sem nyujthatott menedéket. A +mélységeken át a sziklatetőre szorult tatárok meg nem menekülhettek. + +Karvajoffnak egy valóban nagyszerü terve támadt. + +A helyett, hogy seregeit egy kétséges sikerü ostromra vezesse, elkezdett +egy hosszu alagutat a szikla alá furatni, azt elláttatá oldalkamarákkal. + +E kamarákat szándékozott lőporral megtölteni s több ezer mázsányi lőpor +egyszerrei fellobbanásával az egész tömör sziklát egyszerre +szétrepeszteni. + +Az eszme ördögien szép volt, egy lélek sem fog a tatárok közül +megmenekülhetni, s ha mind valamennyien a csodák mesés hősei volnának, +és ha ezer ágyu őrzené sánczaikat, még sem szabadulhatna meg közülök +senki; egy veszni induló vulkánra van épitve váruk. + +A tatárok tudhaták e munkálatokat, de nem volt módjukban megakadályozni. + +Az első héten lebocsátott Mirza Kobul egy fogoly oroszt Karvajoffhoz, ki +által felszólitá alkudozásokra. + +Föltételei elég fenhéjázók és büszkék voltak. + +Azt kivánta, hogy ő és társai mind mehessenek szabadon az ostromlott +helyből Stambulba, kincseiket és fegyvereiket magukkal vihetvén. + +Karvajoff természetesen gúnyos megvetéssel utasitá vissza e kérelmet. + +Második héten ujra felszólitá a Mirza békülésre. Most már csak puszta +életkegyelmet kért maga és társai számára. + +Karvajoff azt izente vissza, hogy adja meg magát életre halálra. + +Ismét elmult egy hét, az oroszok mindig beljebb hatoltak a sziklába az +alaguttal, a Mirza egyre izengetett ki; csak magát, csak családját +akarta már megszabaditani; legvégül már csak azt kérte a tábornoktól, +hogy legalább unokáját engedje megszabadulni, az ártatlan Szenderelit. + +A tábornok egy perczig sem tétovázott. Senki sem szabadul meg onnan, még +az ártatlan leány sem; vesszen az is a többivel. Pedig ez a leány a +tulajdon gyermeke volt. + +Ekkor aztán azt izente neki vissza a Mirza, hogy vigyázzon tehát magára +a tábornok, és hadseregeire; mert a következő éjjel meg fogják őt +rohanni a tatárok saját táborában s a milyen fegyverrel ő vívott +ellenük, olyan fegyverrel sújtanak ők vissza, s a mint ő nem irgalmazott +a szelid gyermeknek sem, ugy nem fognak ők irgalmazni senkinek s +betöltik az orosz sereg jajkiáltásával a mezrei völgyet, s jól tartják a +környék minden fenevadait a moszkó vitézek véres hulláival. + +Karvajoff ostoba kérkedésnek vette a választ, s nem sokat ügyelt rá. + +Megdöbbenté azonban egy körülmény: a khámok utódának ez izenete után, +valahány tatár család volt Marziában, mind összeszedte sátorfáit s +kihurczolkodott az erdőkbe; nem mertek többé a városban maradni. + +A tábornok még sem hitte, hogy valamitől félnie lehessen. Csapatjai +mindenütt csatakészen álltak az árkokban, melyek szokatlanul ki voltak +száradva ez időben, a hegyi utak szoros átjárásai mindenütt ágyukkal +voltak elzárva, szilárd torlaszok választák el a várost a mezrei +sziklától, melyek mögött éber lánczolatban volt felállitva a dzsidás +lovasság; ember keresztül nem törhet ennyi ellentálló erőn! + +Ember nem! De hátha emberinél hatalmasabb erők szállnak le a harczba? + +Mindenki kétségbeesett harczra volt készen. + +A tatárok ismerve a végveszélyt, mely őket fenyegette, jobbnak tarthaták +kirohanni s karddal kezükben esni el, mint az összeomló sziklák közé +temetkezni védhetlenül. Ez a kétségbeesett tusa bizonyosan sok vérbe fog +kerülni, de végtére is csak az ő vérük lesz az, mely hamarább elfogy. + +Ebből a sziklazsákból még egyenlő erővel is lehetetlen volna magukat +keresztülvágniok, az egész uton a völgy torkolatig több mint husz +ágyutelepet kellene elfoglalniok s odaérve vagy a veszélyes +sziklaoldalon egyenkint végig haladniok, vagy rohammal vágtatniok a +hídnak. Hisz ez mind merő lehetetlenség. Ha Karvajoffnak egyéb hadserege +nem volna, mint tüzérjei, még akkor sem menekülhetnének meg a tatárok. + +Vagy talán a mély árkokban akarnak előjönni? El vannak azok is foglalva +az orosz gyalogságtól, gátok vannak emelve levágott fákból, miknek +kifelé forditott gallyai közül a czéllövészek bizton ellövöldözhetik +elleneiket. + +Maga Karvajoff a lovassággal az erdők között áll, honnan minden oldalra +fordulhat nem remélt veszély idején. + +Ez éjjel épen holdtölte volt, az éji rohamra kedvezőtlen idő a +tatároknak: az egész vidék olyan fényben úszott, mint déli nappal; egy +futó őzet meg lehete látni az erdőben. + +Ekkor a mezrevári sziklatetőn egymás után három röppentyűt bocsátottak +fel a légbe, s hármas kürtszó hallatszott hosszasan vontatva az éjben. + +A jó emberek még be is jelentik, hogy mikor kezdik a rohamot. + +A mint a harmadik röppentyű elpattant, Karvajoff tábornok és lovasai +valami távoli morajt kezdtek hallani, valami olyszerű zúgó dübörgést, +mintha óriási ménlovak s érczszekerek rohannának vashidakon keresztül, s +azon pillanatban ijesztő orditás hangzott fel a hegyárkokból, hol az +orosz gyalogság volt elrejtve. Elébb csak a malomerőd előtt, majd a +mezrei rom alatt, és az alagutnál, azután mindenütt egyszerre; és e +vészkiáltás oly általános volt, mintha valamennyi katonáját egyszerre +gyilkolnák ottan, és oly rövid, hogy egy perczben tartott egy helyen, +már a másikban husz ölnyire kezdődött ujra. + +A tábornok nem birta elképzelni, mi történik ottan, mi történik +köröskörül mindenütt, a zavart jajgatást csak egy folytonos ijesztő +mennydörgés multa felül, mely siketítő zajjal tört alá a hegyek közül. + +Nehány pillanat mulva látta, mint futnak el tüzérei a kiszegzett +ágyuktól, a nélkül, hogy egy lövést tennének, mint nyargalnak legbátrabb +tisztjei álláspontjaikról megeresztett kantárral, hogy intenek a +segítségükre jövőknek, hogy térjenek vissza és ne közelítsenek. + +Mi történik itt? + +Minő pokoli munkát végzett Mirza Kobul? + +Hetek óta mindig magasabbra emelt erős gátakkal zárta el a hegyi +folyamot, s most egyszerre elszakíttatá e gátakat, s mintha a tenger +szakadt volna a völgyre alá, őt percz alatt az egész lapály viz alá volt +merítve. + +Mit használt a seregek száma, mit az ágyuk és tűzaknák az ostromlóknak? +Imádkozásra is rövid volt az idő, nem hogy menekülésre. + +Mint a Faraó seregeit elnyelő hullám, jött sebesen a harsogó vizár, +egyszerre betöltve hat ölnyi mély medrét, melynek száraz fenekén +fegyverrel kezükben álltak a megrémült csapatok. Egy perczig futottak, a +harmadik perczben ragadta őket magukkal a hullám, összehabarva véres +csontjaikat széttépett faderekakkal, s odahengerített szikladarabokkal. + +Ah a vizár szilaj vad paripa, egy perczben hátára kapja lovagját, +másikban összegázolja, fehér tajtéksörényébe hiába kapkod a haldokló +keze. + +A vizroham mindig óriásabb mértékben kezde nőni; a hegykanyarulatnál, +hol medre megszűkült, visszatorlott s akkor öt percz alatt öles +magasságnyi árral borítá a magasabb helyeket, tulhágott partjain, elönté +a várost s odahordá Karvajoff lábai elé, holt összetört vitézeit, kik az +iszapos vizforgókban, mint kúszált szemét kavarogtak alá s fel. + +Viz alá merült a lőpor, a szekereket, mint gyermekek papiros játékait +vagdalta a sziklákhoz a vizár. Itt-ott egy menekvő lovas látszott, kivel +jó paripája úszott ki a vizből; egyszer aztán valami sziklagödörnél +forgót támasztott a viz s elnyelt lovagot és paripát. + +Karvajoff nem tudott szólni, nem tudott sírni, nem tudott egy pisztolyt +kihuzni, és azzal főbelőni magát. Nem volt eszmélete, nem volt gondolata +e perczek alatt. + +Törzstisztei végre figyelmeztették, hogy siessen magát megmenteni; +mintha nem is hallotta volna a szót. Vagy tán hallotta azt, de oly +rettenetesnek tartá azt, hogy nem bírta lelkébe fogadni. Ő meneküljön a +mezrevári csikósok elől, kiknek könyörgését megveté, kiket kigunyolt, +kiket a halálnak áldozott. És most ő meneküljön előlök! Inkább a +csatában veszszen el! + +De itt nincsen csata. Itt csak egy ellenség harczol, és az nagy ur, az +nem ád győzelmet senkinek maga felett. Nem is alkuszik, nem ir +békepontokat. A hab már a paripák szügyét éri; az emberi akarat még +daczolna, de az állat érzi Isten közellétét s félve, horkolva ágaskodik +és fordul vissza lovagjával. Karvajoff akarata ellenére kénytelen +elhagyni a mezrevári völgyet s a magaslatokra vonulni. + +Az ostromra, a megszállásra gondolni sem lehetett többé; a Mirza nem +közönséges ember, a mirza egy daemon, ki nem csak fegyverrel kezében +harczol, hanem elemekkel is; tüz, viz és föld az ő szövetségesei e +helyen. + +Amaz önmegalázó alkudozás, a színlett kétségbeesés véghatározata, mind +csak arra való volt nála, hogy ellenfeleit jobban tőreibe csalja. + +Hogy szól a zene és a diadalének a mezrevári fokról, midőn Karvajoff +tábora töredékei futva hagyják el a völgyet! + +Az oroszok távozó csapatjai csak hajnalra érték el a hegy bejáratait, +mert a hidat elszaggatá az ár, s a hosszabb utra kellett kerülniök. +Egész éjjel tartott a rohanó vizár zúgása a völgy mélyében, reggel felé +kezdett el csak csillapodni, elhallgatni. + +A mint Karvajoff a sikra kiért, épen akkor jött fel a nap. Borzasztó kép +volt az, melyre sugárait veté. Az egész síkság a folyam mentében roppant +kövekkel beterítve, miket az erőszakos ár mérföldeken át hengergetve oly +gömbölyűre csiszolt, mintha esztergából kerültek volna ki; a +felhalmazott kő és iszap között jó vitézek és paripák megcsonkított +hullái, egymásra torlasztva, és szétszórva a síkon. + +A tábornoknak ott kellett a hullákon átléptetni paripáival s a mint +végig ment rajtok, kicsordult a köny szeméből. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Karvajoff Szimferopolba érve serege maradványaival, értesült Menczikoff +herczeg vesztesége felől az Alma alatt. + +Az a szerencse volt rá nézve ebben, hogy félrevonta róla a figyelmet. A +szövetséges hadsereg támadása háttérbe szoritá a meséket Mirza Kobul +felől. + +Szebasztopolban megolvasták Karvajoff jelentését vesztett csatája felől +s vállat vonitottak rá. A kormányzó azt az észrevételt tette reá, hogy +az érdemes tábornok egygyel szaporitotta az ezeregy éjszaka meséit. Itt +is, mint azokban, tulvilági tündérek jönnek a választott herczegek +védelmére, kik lehelletükkel seprik el a hadseregeket. + +Ennél jobb mesét is gondolhatott volna ki a tábornok. + +Mint Alabin féltitokban kibeszélte, Karvajoff rosz élelmezés miatt +vesztette el serege két harmadát, a többi mind költemény. + +Ez volt a leghihetőbb magyarázat s vizsgálatra már nem maradt idő, mert +a szövetséges hadsereg Szebasztopol előtt áll. + +Karvajoff végképen kiesett a kegyelemből. + +Az inkermani ütközet előtt csak azért folyamodott, hogy mint önkénytes, +mint közvitéz harczolhasson az orosz sereg között. Ezt nem lehetett tőle +megtagadni. De hadosztályt nem bíztak rá többet, még csak egy káplár +allját sem. + +Abban az ütközetben ugy harczolt a tábornok, mint illik derék +közvitézhez. Tizenkét sebet kapott, mind dicsőséges szuronydöfést, ugy +esett el. + +Halála használt annyit az orosz nemzetnek, hogy a vesztett ütközet bünét +reá lehetett róni. Azt mondták, hogy ő volt az oka az oroszok +veszteségének. + +A moszkóknál ez a fizetés. Az élve maradók a halottakra róják hibáikat; +a szilisztriai kudarcz gyalázatát is egy hősileg elesett tábornok +sírjára tették emlékkő gyanánt. + +Karvajoff helyét Alabin nyerte el. Még sokra viheti dolgát. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Midőn a szövetségesek Eupatoriát erősiteni kezdték, egy dandár tatár +lovasság csatlakozott hozzájuk, egy ifju s egy öreg főnöktől vezetve, +kik csodákat beszéltek az oroszok ellen viselt harczaikról. + +A komoly angol urak hitetlen arczczal hallgaták e tüneményes dolgokat; +néha egyet mordultak félrefordított arczczal: humbug! A laestrigonok +földén született férfiak beszédét váltogatva kell hinni. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A jámbor tatárok azonban harczolni fognak, a mig erejökbe telik: nem +nagy jóstehetség kell hozzá kitalálni, hányan maradnak meg közülök a +harcz végén? El fognak hullani erre arra. Senki sem törődik ő velök. + +A jövendő majd megmutatja, van-e még számukra élet a világon? + +Tán ki fognak pusztulni egészen a kis paradicsomból, melyet ők +természetalkotta várnak (Krim) neveztek el, s akkor mint egy elszigetelt +sírhalom álland, a világ minden fajaitól őrzött félszigeten, a mezrevári +magány, mint olyan sírhalom, melyből olykor előjönnek a halottak: +idegen, ismeretlen alakok, kiknek nyelvét, baját, szomoruságát nem érti +senki. + +Talán még azután is örülni fognak azon a kis helyen: talán még azután is +fognak uralkodásról álmodni: – talán még azután is büszkén fogják +mondani egymás közt, hogy az a föld még az ő nemzetük földe, melyet +hóditó meg nem tapodott, melynek még Tatárország a neve – egyik +bükkfától a másikig?… s a csikósok, a gulyások fogják egymást Mirzának, +Khámnak, Kalga-szultánnak nevezni, a miről senkinek másnak nem szükség +tudni semmit… + + + + +A BASI-BOZUK. + +Boldog Biledulgherid pálmaszilva fái alatt heverészett Khaleb Rizlán, a +hires heverő. + +Azért nevezték hires heverőnek, mert hét számra el tudott feküdni a jó +puha homokban, feje alá téve vizes tömlőjét s addig fel nem kelt onnan, +a mig abban tartott. + +Bevette magát egy csoport pálmaszilva árnyéka alá: a szilvapálma áldott +egy fa, rajta terem az egész lakosság esztendei eledele, kenyere, +gyümölcse, vaja és méze. Hanem azért Khaleb Rizlán restelt felállni +helyéből, vagy egy kicsinyt odább csuszni, hogy az áldott gyümölcsök +közül, mik tőle távolabb heverésztek, egyet felemeljen, hanem ha +odaesett épen a helyébe a fáról, s megüté őt, jelentvén: „ime Khaleb +Rizlán, fogjál és egyél“, más különben ott éhezett a derék férfiu a +bőségnek közepette s még azt is megvárta, hogy elmuljék egy egész nap, +miután utolsó csepp vizét kiitta, s egész éjszaka nem tudván aludni a +szomjuság miatt, nem hogy vizért ment volna a forrásra, hanem reggelig +imádkozott, hogy tegyen a próféta érte csudát s töltesse meg az ő +angyalaival azt az üres tömlőt azzal a tejédességü nedvvel, a mi a +Tubafa szent gyökereiből folyik. Csak akkor kelt fel azután, mikor +látta, hogy valójában a próféta angyalai most más dolgokkal vannak +elfoglalva. + +Csupán azt a különbséget tartotta meg, hogy nappal hason feküdt, állát +két tenyerébe téve, s bámulá az Isten-alkotta porszemeket, mily +csudálatosak azok és milyen egyformák; oh boldog választott népei +Allahnak, kik azon földön laknak, melyen minden porszem +nyolczszegeletűre van faragva és szemenkint ragyog, mint a kristály. +Éjszaka pedig megfordult és hanyatt feküdt s gyönyörködék a +csillagokban, melyek nem oly restek, mint ő, mert egy éjszaka beutazzák +az egész világot, egyik végétől a másikig. + +Hanem Allah nagy és hatalmas. Van neki szüksége olyan lényekre, melyek +sebesen repülnek, és viszont másokra, melyek veszteg nyugszanak, és +mindketten az ő nevét dicsérik. Khaleb Rizlán számitotta magát ez +utóbbiak közé. + +Egy napon jöttek hozzá ismerői, és mondák neki: „Khaleb Rizlán, +feleséged haldoklik, téged ohajtana még egyszer látni.“ + +Rizlán meg sem mozditá állát tenyeréről. + +– Mondjátok meg neki, hogy ha igaz hűséges nő volt, meg fog látni a +paradicsomban, a hol mind a ketten olyan fiatalok leszünk ismét, mint +voltunk menyegzőnk napján; mi szükség neki engem addig látni? + +Másnap ismét eljöttek hozzá ismerői és mondták: + +– Khaleb Rizlán, feleséged meghalt, el is temettük, ki itatja már most +meg a tevédet? + +– Bocsássátok el köteléről, felelt Rizlán, majd föltalálja ő a forrást +magának s ha igaz állat, visszatalál ismét jászolához; ha pedig nem igaz +állat, akkor minek vesződjem én a háladatlannal? + +Harmadnap megint uj hirrel jöttek a szomszédok a heverőhöz. + +– Meghalt az egyiptomi alkirály, nagy fényes temetése lesz, pénzt fognak +a szegény emberek közé szórni, nem jösz-e oda el velünk? + +Khaleb Rizlán elébb kinyujtózta magát, azután megigérte, hogy majd +imádkozik az alkirály lelkéért, hogy könnyü legyen az, midőn az alsiráth +hidján átcsuszamlik; de helyéből meg nem mozdul érte. + +Negyed nap azt mondák Khaleb Rizlának a szomszédok: + +– Kelj gyorsan Khaleb, jön a Szamum, az irtózatos vihar. Minden állat +menekül a pusztáról, jaj annak, a kit kivül talál. Siess hajlék alá. + +Khaleb egy kissé gondolkozott, azután megnyugtatá őket. + +– Majd a fejemre teritem szőnyegemet s arczom elrejtem a homokba, nem +esik bennem semmi kár. + +Két napig azután nem beszéltek hozzá a szomszédok, de beszélt az +irtózatos vihar, mely égető homokkal besírolta egészen. Khalebnek nagy +ürügye volt rá, hogy meg ne mozduljon két napig. + +Még tán heted nap is ott aludt volna abban a csendes sírban, ha oda nem +jönnek hozzá a szomszédok s a hol a domborulásról látták, hogy ott +fekszik, el nem kezdenek beszélni hozzá. + +– Élsz-e még Khaleb Rizlán, te hétszer heverő, te föld rozsdája te; mert +ha még élsz és meg nem haltál, kelj föl és rázkódjál meg! jönnek a +hitetlenek Sztambul ellen, le akarják verni a félholdat a +mecsetek-tetejéről!… + +… De hátha valóban halva lett volna Rizlán valóságos sírban, nem ugrott +volna-e fel ezekre a szókra? nem rántotta volna-e ki handzsárját, s nem +rohant volna-e neki minden élő lénynek, a kit elől utól talál, +veszedelmesen szabdalva maga körül fegyverével? + +A szomszédoknak munkába került megértetni vele, hogy a hitetlen ellenség +sem a levegőben nincsen, sem azokban a fákban, miknek Khaleb Rizlán neki +rohant, hanem vagyon háromszáz tevejárta mérföldre attól a szilvástól, +melyben ők most beszélgetnek. + +– Tehát menni kell ellene rögtön, menni kell éjjel és nappal, a mig csak +oda nem érünk, a kinek lova van: lóháton, a kinek nincs: gyalog sorban. +Én is megyek gyalog, viszem magam a zászlót. + +Régi, kopott, szakadozott, kopjás zászlók voltak lerakva a mecsetben, +miket a muzulmánok még a mameluk lázadás óta rejtegettek ottan, azokat +előhozták a buzgó harczosok, jutott belőlük egy Khaleb Rizlánnak is, azt +ő azután le sem tette a kezéből három napig, hanem nyargalt vele egyik +falutól a másikig, fellármázott minden lelket, kifogta a lovakat az +ekéből, felültette rájuk a fegyverfogható embereket, segitett köszörülni +kést, kardot minden embernek, s a piacz közepén, a bazárok előtt +beszélt, lármázott, mint egy őrült, kinek az esze megtetszett a +prófétának, hogy elvegye tőle; belerekedt, de bele nem fáradt a +lázadásba, mig egy nagy zagyva csoportot össze nem terelt maga körül, +kik vetekedtek a dühben és elkeseredésben s azokat vitte magával +Sztambul felé, vitte arra a nagy utra, melyet lóháton és könnyü szerrel +is egy hónapig tart megjárni, hát még gyalog és nehéz fegyverzettel. + +A dühöngő csoport faluról falura növekedett; vén, elaggott férfiak, kik +fehér szakállukat öveikbe köték, ballagtak karcsu gyermekek mellett, +kiknek karja még alig birta emelni a kardot; egy-egy merész apa puskája +végére akasztotta a gyékényszatyrot, melyben kis gyermeke aludt, hadd +tanulja meg az is jó korán minő hangja van az ágyúnak; izmos meztelen +karu földészek, öszvérhajcsárok lóggatták meztelen lábaikat kétfelé +öszvéreikről, szurtos dervisek lóstattak a felvert porban, hosszu +kantusaik végét karjaikra vetve; kik közt fényes, czafrangos lovagok +ügettek nemes arab paripákon jó egyetértésben. A mindenféle alakú +ruházat keverékét segíté tarkítani a soknemű fegyverzet: itt szuronyos +puskák, kovás sárkányokkal: jó eszközök ütni – régi idők, keresztes +háborúk emlékei, hosszunyelű dárdák csüngő czafrangokkal, sarló alakú +kardok, jó széles handzsárok az övön keresztülszurva, gerezdes +buzogányok és kétélű balták; némelyik annyi fegyvert visz magával, +mintha ellenségeinek is akarna juttatni belőlük; más meg egyszerűbbnek +találta egy nagy szeget keresztülütni egy furkós boton, vagy egy jó öreg +kést dugni az övébe, ugy menni a harczba. + +E vihargyűjtötte csoport között üget erősen Khaleb Rizlán, termete alig +öt láb magas, ruházatja azt is kevés elfedezni, valamelyik darabjából +öltönyének nyilván turbánt csinált, mert az meg több az elégnél. + +Hanem azért e legkisebb férfiú vállai emelik a zászlót; ez a sovány, +vézna alak szinte összetörni látszik a nagy sulyos lobogó terhe alatt, +melyet nyilván nagyobb férfi markába szabtak. De nem kell őt félteni. A +vékony, sovány termet óriások erejével bír most s a világ minden +kincseért oda nem adná másnak csak egy órára is azt a nehéz zászlót; +ölébe veszi, mikor ebédel; – pedig nem sokból áll az, egy zsák +pálmaszilva egész úti készülete; – s maga mellé fekteti, mikor aludni +megy. + +Husz napig utazott a harczos tömkeleg; az első tíz napon folyvást nőtt a +száma, a másik tíz napon pedig hasonló arányban apadt; betegen +nyomorultul elmaradozott itt-amott, egyesével, párosával a lelkesült +népnek fele, ott az utfélen elvánszorgott, elhalt, a többiek mentek +odább. + +Huszad napra megérkezének Sztambulba. Khaleb Rizlán arcza ragyogott az +örömtől, midőn nehéz zászlója alatt a padisáhok szent városát érinték +lábai. Levetette volna saruit e szent helyen, ha azok még az úton le nem +szakadtak volna lábairól; de megcsókolá azt százszor, arczczal levetve +magát a földre, melyet a gonosz gyaurok még akkor nem macadamizáltak. + +De hát mi ő neki Sztambul, és mi ő Sztambulnak, hogy ugy örül annak +láthatásán? Talán ezek a paloták ő reá várnak? talán nagy hivatalra +idéztetett ide, vagy szerencséjét keresni jött bele? + +Nincs ő neki semmije Sztambulban, nincs ő neki joga egyébhez, mint a +próféta zöld zászlajához, annak a csókjához, annak a láthatásához; ezt +kivánja ő és egyebet semmit. + +És a többiek is, a kik vele jöttek, nem kivánnak egyebet. + +Mikor a próféta zászlaját kitűzik a szerály kapuja fölé, bármely +részében legyen a világnak az igazi muzulmán, odasereglik hozzá, s megy +utána, a hova az vezeti, és meghal és boldog. + +A szent hit harczosai megismerték a világhirű szerályt aranyos +kúpfödeleiről s oda tartottak hozzá. Ott leültek a khorkhori szökőkút +előtt, megmosva arczaikat abban s várták a Mir Aálem megjelenését pihent +lélekkel. + +Sokáig várhattak, mig valaki hozzájuk szólt: s nagy fejcsóválgatva +nézték, mint járnak a tisztátalan gyaurok a szerály kapuin ki s be, a +honnan ők ki vannak zárva. + +Ekkor egy csomó softi elegyedett közzéjük; fiatal alkorán tudósok, kik +egyenkint összeölelgették a derék harczosokat s tudatták velük, hogy itt +hiába várnak; senki sem fog velük beszélni, hanem ők majd elvezetik +valamennyit a harczok miniszteréhez, azzal beszéljenek rendén. + +A csoport felkerekedett s ment a harczok miniszteréhez. + +Ez a hiteszegett férfiu épen akkor a boritalban gyönyörködött, nem is +szokott napjában négyszer mosdani, sem a mecsetekbe nem jár; minél fogva +nem lehet csodálkozni, ha Khaleb Rizlánnak és a többi egybekavarodott +hadfiaknak azt felelte, hogy a próféta zászlaját ezuttal látni nem +fogják, mert most nem arról van a szó, hogy minden keresztyént, a kit +elől utól találnak, meg kell ölni; hanem ha olyan nagy kedvük van +verekedni, épen most indul egy csapat fegyveres férfi a Duna mellékére +Omér basához, az majd megmondja, hogy kit üssenek? + +A jámbor harczosokat azután körül sem hagyták többet nézni Sztambulban, +hanem két zászlóalj rendes, sarkonforgó redif közé zárva, elszállíták +Viddinig, még csak el sem széledhettek tetszésük szerint az uton. + +Odaérkezve Viddinbe, bemutaták őket a musirnak, a ki épen akkor rosz +kedvében volt. + +Enni valót kért hadserege számára s a helyett kenyérfogyasztókat kapott. + +Hidegen, haragosan kérdezé a mindenütt előretolakodó Khaleb Rizlántól. + +– Honnan jöttök? + +– Kiki a maga tűzhelye mellől: felelt Rizlán büszke szóval. Onnan jövünk +mindnyájan, a hol jó dolgunk volt, és boldogságban éltünk, onnan jöttünk +ide. + +– No hát kár volt ott nem maradnotok, mert itt semmi szükség reátok. + +– Köszöntünk musír: mi nem jöttünk ide rizskásádat fogyasztani, ne is +félj meztelen tagjainkra nézni, nem kérünk tőled ruházatot; mi csak +ellenségért jöttünk, s ha engeded, ha nem engeded, verekedni fogunk a +moszkókkal. + +A musir vállat vonított s azt mondá hangosan a mellette állóknak. + +– Valóságos „basi-bozuk“ (őrült fejű). + +Rajtuk maradt a „basi-bozuk“. + +Még az nap átkergették őket Kalafátba, meg volt nekik hagyva, hogy +rabolni nem szabad, koldulni nem illik, zsoldot pedig nem kapnak. + +Khaleb Rizlán szomorúan gondolt a vendégszeretetlen kalafáti fűzfák +között a boldog Biledulgherid szilvatermő pálmáira, miknek gyümölcseért +olykor lehajolni is restelt, felmenne most érte még a fatetejébe is, de +a gyaurok fáit megátkozta az Isten, azokon csak levél terem. + +Egy derék idegen bég azonban megszánta őket, s a mint ott látta az egész +kopott sereget egymás mellett szomorkodni, felszólitá őket, hogy +csatlakozzanak hozzá; portyázni mennek ellenség földére, majd ott kapnak +tán valamit. + +Csak egy intés kellett a zavart fejűknek; hiszen ezért jöttek ők oly +messze földről, még a kengyelét is megcsókolták a jó derék bégnek, hogy +magával vitte őket. + +Kinek puska, kinek dárda a vállán, ki lovon, ki gyalog ballagtak a +basi-bozukok, átmentek vizen és erdőn; egyszerre két oldalról előtörnek +az ellenség lovasai s körülfogják a bég csapatját. + +A jó török huszárok, vezérükkel élükön nekivágtak az ellenség gyöngébb +oldalának s keresztültörték magukat rajta; a rendetlen basi-bozuk had +ott maradt csatába keveredve. Nem hajtottak semmi szóra; a bég hiába +kiáltozott nekik, hogy ezt tegyék, vagy azt; hogy négyszöget, vagy +hármas sort formáljanak, lépcsőzetben hátráljanak; nem hallgatták, nem +értették semmi szavát; dühödten verekedtek ellenfeleikkel; a bég +utoljára is kénytelen volt őket ott hagyni s haza menekülni a kalafáti +sánczok közé: tudatván a vezérrel a kémjárat eredményét s hogy a jámbor +basi-bozukok aligha ott nem vesztek egy lábig. + +Hát a mint késő este takarodót vernek, kik jönnek elő a kalarasi halmok +felől? a bohó basi-bozukok. Nem hogy ők vesztek volna ott, de még ők +fogtak el husz kozákot, a többi örült annak, a mit nem kapott s odább +állt. + +Az elfogott lovakon ülve, ugy hajták büszkén maguk előtt foglyaikat a +táborig s odaküldték őket ajándékba a musirnak, a ki olyan lenézve bánt +velök, a ki nem akart felőlük semmit tudni. + +A musir rögtön főzetett számukra piláfot s megvendégelé őket, s +meghagyá, hogy a basi-bozukoknak ezentul éhezni nem szabad. + +E naptól fogva soha sem hagyta ki őket vállalataiból a bég. Khaleb +Rizlán és zavart fejűi minden vakmerő vállalatnál vele voltak; a +legmerészebb kalandokat ő róluk beszélte a hír s ismerte a táborban +minden jóravaló ember Khalebet; azt a rongyos lovagot, a kinek minden +tagjából hiányzik egy darab, egy-egy kezén csak három négy ujja, pofája +összeszabdalva, összeharapdálva, már szakálla is csak az egyik felén +van. Ruhája is erre arra lógg le róla, de hiába is adnak rá jobbat, mert +a legközelebbi alkalommal megint ugy összetépeti magát, mintha sasokkal +enyelgett volna, s világért fel nem varratna egy szakadást is a csaták +emlékéből; ugy szép ő is, mint a sok ütközetben járt zászló – rongyosan. + +A csetátyei ütközetben úszott igazán kedvtelései közt a bakarasznyi +basi-bozuk. Elébb ágyuval lövöldöztek egymásra az emberek, azután +puskával közelebbről: ez még mind nem tetszett neki; később szuronyra +jött a sor, ez már valamivel többet ér; de csak akkor áll az igazi +harcz, mikor már a szuronyt is elvetette az ember, s egyik kezével +megragadja ellenfele torkát, a másikkal szívébe üti a kést, mikor nem +néz sem előre, sem hátra, hanem döf, vág maga körül s mindenütt elevent +talál, mikor nem törődik azzal, mijét ütik, hol fogták meg, hanem csak +azon törekszik, hogy kettőt üssön, kettőt szúrjon máson, addig mig más ő +rajta egyet. Hórihorgas muszka óriások teperték a földre Khalebet, de +mire fölkelt, még is a muszka volt halva; lovakkal elgázolták a földön, +föl sem vette, nem fájt neki semmi, s a mit megfogott, azt el nem +eresztette élve. + +Ebben a kis ütközetben maguk a basi-bozukok száz orosznál többet +leöldöstek s ennek a bizonyságára csata után Khaleb Rizlán leszeldelé a +megölt ellenség füleit s egy hosszú zsinegre kötve, ugy akasztá azt +nyakába, mint valami drága lánczot, ugy lépett a musir elé; ajándékba +adván neki azt a drága ékességet, száz megölt muszka füléből. + +A musir pedig ugyanannyi botot veretett a basi-bozuk talpára, tudtára +adván eképen, hogy ez nem illik katonához, ellensége holttestét +szabdalni; vágja addig, a mig él; a halottnak hagyjon békét. + +A basi-bozuk átlátta, hogy a musirnak igaza van, s azután még jobban +ragaszkodott hozzá. + +Hanem a táborban sok galibát okozott a derék férfiu; ő otthon is +basi-bozuk volt: minden uj rendeletre duzzogott, nem lehetett vele +parancsolni, a mit fejébe vett, azt keresztülvitte, s nem egyszer hozta +parancsnokait azon helyzetbe, hogy nekik kellett engedniök. + +Egy ízben diadalmas előhaladás közepett egyszerre megállitá seregeit a +musir; senki sem foghatta meg, miért nem üldözi a futó ellenséget. Sok +ember sok véleményt ád: végre azt találták ki a török katonák, hogy a +musir parancsot kapott a padisah minisztereitől, hogy ne üldözze az +ellenséget; azokat viszont a frankok, a gyaurok, az idegenek +vesztegették meg, kik nem akarják, hogy a muzulmán nép saját erejétől +megverje a moszkót, mert mind egyet értenek vele. + +Pár nap mulva ismét jött a rendelet, hogy a seregek vonuljanak vissza. + +Itt már nyilt zúgolódás kezdett támadni a táborban, árulást emlegettek a +katonák, s a mint a város piaczán keresztül lovagolt a musir: egyszer +csak utját állja Khaleb Rizlán s megragadva paripája zabláját, +kényszeríti, hogy hallgassa meg, a mit beszél. + +– Nem arra musir, hanem előre jőjj! A te kezedben van a próféta országa; +átok reád, hogy ha elejted azt. Előtted a dicsőség, hátad mögött a +gyalázat, és te hátrafelé mégy-e? Hogyha előre törsz, nincs oly +muzulmán, a ki vérét ki ne ontsa érted; ha visszafelé mégy, nincs olyan, +a ki le ne köpjön. Ragadd ki kardodat, ne tétovázz soká, reszket az +ellenség már neved előtt is, s hogyha árulók ülnek hátad mögött a +padisah trónjának zsámolyán, szemeddel ints egyet és egy sem fog ottan +ülni, hanem ülsz te minden ozman nemzetek fölött, a hogy megérdemelted. + +A musir megveregeté a jó vitéz homlokát s azt mondá neki, hogy csak +menjen a maga dolgára, a minek meg kell történni, az már mind rég meg +van írva a Thóra hét könyvében, nincs embernek miért bele szólni. + +A basi-bozuk azonban nem érte be e válaszszal, hanem kiment a táborba, s +elkezdé lázítani a harczosokat, ugy hogy egyszer a vezér azt hallja, +miszerint a katonák komolyan csoportosodnak, s azt kezdék hangoztatni, +hogy le a miniszterekkel! éljen a musir. + +Ez gonosz lázadássá fajulhatott volna el. A musir rögtön kiküldé +altiszteit s beparancsolá a basi-bozukokat maga elé. + +Már ekkor nem voltak többen nyolczvannál. A többi elvégzé, a miért jött: +elhullott a harczban; ezek is tépett vitézek voltak már. + +Előttük állt legelől Khaleb Rizlán, most is görnyedve a nehéz zászló +nyele alatt, melyről a lobogót ugy lelövöldözték már, hogy csak egy +foszlány fityegett még rajta. + +– Álljatok rendbe, mondának nekik a musir altisztjei. Nem volt ez +kivihető, még csak azt sem tették meg, hogy a lovasok külön váltak volna +a gyalogoktól. Ez természetes. Jó barátok, ismerősök szeretnek egymás +mellett lenni, beszélgetni; arról pedig nem tehetnek, hogy az egyiknek +van lova, a másiknak meg nincs. + +Ekkor megjelent a musir egyedül az udvar felőli erkélyen s komoly, +elhatározott hangon felszólítá őket: + +– Akartok-e rendes csapattá alakulni s magatokat a tábori fegyelemnek +alávetni? + +– Mi azért jöttünk, hogy harczoljunk, nem hogy leczkét tanuljunk, musir. +Viszonza Khaleb Rizlán merészen s a többiek azt mondák, hogy „ugy van!“ + +Ekkor mást kérdezett tőlük a musir. + +Akartok-e visszatérni hazátokba, és elhagyni ezt a földet békeséggel? + +– Ne mond azt, musir! Mi azért jöttünk el, hogy harczoljunk, mig Muhamed +hite veszélyben van; és a mig háboru van, vissza nem térünk +tüzhelyeinkhez. + +A musir arcza egészen elsötétült, csaknem könyörgő hangon kérdé tőlük +harmadszor, – utolszor: + +– Akartok-e másutt harczolni? Albaniában a lázzadó görögök ellen; avagy +Anadoliban vitéz hadseregünk között? akartok-e helyőrségül maradni +Szilisztriában vagy Rustsukban, vagy akármely dunaparti váradban? + +– Mi egyedül veled és melletted akarunk harczolni és nem távozunk innen +sehova. + +A musir kivonta kendőjét öve mellől s egyet intett vele; azon +pillanatban két belső kapuja megnyilt a kaszárnyának, s nyolcz ágyu +egyszerre odalőtt kartácscsal az udvar közepére. + +Azután ismét becsukódtak a kapuk. + +Az udvar közepén csak egy nagy véres halom látszott, mely még vonaglott, +mely még hörgött nehány perczig. + +De valamennyi közül kilátszott még egy kéz, mely feltartá a +harczrongyolta zászlót s kihallatszott egy kiáltás: „éljen a musir!“ + +A musir pedig szemeit törlé azzal a fehér kendővel. + +– Szegény jó fiuk! – Csak olyan őrültek ne lettek volna. + + + + +A GYERKŐCZ. + +– Képes-e ön kiszívni egy valódi portorico szivart, fiatal barátom? +Merhetem önt egygyel megkinálni? Nem olyan szelid biz ez, mint a dajka +teje s egy kicsinyt föleszi a szájat; de gyermekkoromban én is igy +próbáltam. + +– Köszönöm a szivart; dohány füstöt bámulni még nem tanultam; de a +kilőtt pisztoly füstjébe nézni igen, s ha ezt ajánlják, azt elfogadom. + +– Lelkemre! ez a fiu fogakkal jött a világra!… + +....... + +Ez a rövid szóváltás a Szebasztopol előtti angol táborban történt, több +szórakozás végett összegyült tiszt társaságában, kik egy szép novemberi +nap délutánját arra használták, hogy a vizárkokban felszedett hetes +sarat kissé leverjék magukról, s megtudják, hogy milyen sebesen halad a +világ hátrafelé, azalatt mig ők nagy fáradsággal haladnak előre. + +A megszólitó egy élte javában levő katona volt, Egerton ezredes, hajdan +sipoy vezér Kelet-Indiában, egy magas, roppant termetü férfi, a kinek +csak azért kellett gyalog járni, mert ló nem termett alája; minden +öltöny csaknem szétfeszül rajta, s vállai oly szélesek, mint Atlaszé, ki +a világot hordja rajtuk. Kemény vonásai sötétek a naptul s veresek a +hidegtül, de még sötétebb és veresebb azokon a dacz és büszkeség, mely +minden mozdulatát bélyegzi, s könnyen kötekedő elbizottságnak is volna +nevezhető. + +Az pedig a ki visszafelelt, egy fiatal, csaknem gyermekded katona; +tiszti vállrózsával és kardrojttal; s a legszelidebb tej és +rózsa-arczczal, nyájas kék szemekkel; kinek még nyakkendője is ugy áll, +mintha édes anyja kötötte volna azt meg gyöngéd gondoskodó kézzel; s +mintha látná az ember ez arczon azt a gyönge csókot, a mely azt tetszik +mondani: „gyermekem éltedre vigyázz; gyermekem, anyádra gondolj, +gyermekem meg ne halj!“ + +Épen jókor jött a gyerkőcz! épen javában dühöngtek a régi próbált +katonák, a viharban edzett vitézek, hogy kormányuk satnya ifjonczokat +küldöz közéjük tiszt-társakul, kiknek egyéb érdemük sincs rangjaikra, +mint a tiszti patens, melyet pénzen vettek, a midőn épen odavetődött ez +ifju arcz, ki mint látszék, csak most érkezhetett, mert egyenruhája még +egészen tiszta volt, és inggalléra fehér. + +– Ez a kölyök tetszik nekem; szólt Egerton ezredes, midőn az ifjoncz +kipirult arczczal odább ment. Meglássátok, nagyon hamar öreg ember lesz +belőle. + +– Hogy érted azt? kérdé tőle egy másik tiszt. + +– Értem öreg ember alatt azt, a ki közel van a halálhoz. A ficzkó azok +közül valónak látszik, a kik azért jönnek háboruba, hogy a legelső +ostoba golyót, mely emberét keresi, elkapják. + +– Ne féltsd tőle; vigasztalá, egy hórihorgas irlandi tüzértiszt. Majd +megszelídül, ha egy granátot hall a feje fölött elfütyülni, egy ilyen +tüzes bibiczet, a mi a levegőben sipolva keresi a fészkét, a hova +leszálljon, s ha egy pár bombát hallott szétpattani, visszakérezkedik +nagyhamar édes anyjához. + +– Annyi sem kell neki, vágott közbe egy utászszázados, kinek mindenféle +szinü volt már a kabátja a soknemű sártól. Álljon ki csak egy éjszakát a +futóárkokban, mint előőrsi tiszt; majd mikor térdig belefagy a sárba, s +az ázott ruha crystalizálódik rajta, mintha czukorral volna kandirozva, +tudom sírva emlegeti az öregtáti kandallóját. + +– Már most képzeljen magának az ember egy ilyen gyereket az ütközetben, +szólt egy sebhelyes lovas tiszt mind ezekhez; – a hol ember ember ellen +kell küzdeni, a hol szuronydöféseket és kardcsapásokat osztogatnak, mi +lesz ott egy ilyen tacskóból, a ki most szökött meg a tanár skutikája +elől? + +– De ki fogja meg szegényt, ha egy olyan zivatar kerekedik, mint a +minapi volt; tréfálózék a tábor legvigabb vitéze, Brownie; – szegény kis +fiut elkapja a szél s a tengerbe viszi, ha meg nem kötteti magát valami +ágyuhoz… + +A tisztek még azután sokáig tréfálóztak egymás között a fiatal vitéz +felett s mindnyájan abban egyeztek meg, hogy majd elvárják, meddig állja +ki a sarat? Az első héten kétségtelenül benyujtja elbocsáttatását, vagy +futárnak küldeti magát haza lord Raglan időjárási tudósitásaival, vagy +leghizelgőbb esetben, mint marodeur jut Balaklavába, a derék miss +Nightinghale ápoló kezei közé. + +* * * + +Rút, gyalázatos éjszaka következett e napra, az eső szakadt egész +hajnalig, hajnalban azután neki kerekedett egy hideg északnyugati szél, +mely keresztül-kasul járta a sziveket és köpenyegeket, s reggelre +csonttá fagyott minden sár; a derék katonák pedig a vizárkokban, kiket +tiz óra hosszat lucsokká áztatott az ónas eső, olyan szép ragyogó mázt +kaptak felöltönyeikre jégből, mintha csakugyan czukorral volnának +candirozva. A köpönyöget nem facsarni, hanem törni lehetett, s a kinek +csizma volt a lábán, annak olyan volt a lába, mint az elefánté a +ráfagyott sártól. + +– God bless us! dörmögé magában az irlandi tüzértiszt, sarujait ütögetve +egymáshoz. Most szeretném csak, ha a pater itt volna s beszélne valamit +a pokolról; az is adna valami meleget. Csak legalább fűteni lehetne! + +Ezt a fütés szót ágyuira érthette; a jó keresztyén! maga fázik és mégis +ellenségeinek akar fűteni. + +– Valjon mi lehetett a tacskóból? mormogá unalmában. No az, tudom, hogy +belefagyott a sárba, ugy kell kiolvasztani belőle. Ezóta nyilván a beteg +rovásra iratta magát. Szegény fiucska, nem tudom huzott-e valamit az +orrára? Sajnálom, ha az orra megveresednék, vagy épen lefagyna. + +Reggelfelé elkezdték az ambulenceok sorba szedni az éjszaka megbetegült +katonákat a víárkokban. Ez igazán gonosz éj volt: egyik szekér a másikat +érte. Cholera, hagymáz és tüdőlob tizedelte meg a katonákat; a kinek +csak keze lába fagyott el, az még ott maradhatott bátran. + +– Valjon szegény kis suhancznak ki főzött ma theát, ha a gyomra +megfájdult? tünődék magában tréfásan a tüzér, a mint a számos beteghordó +szekeret végig nézte. Ha tudná ezt az édes mama otthon! + +Nem soká kellett azonban tünődnie aggodalmai tárgya felett, mert az nagy +bámulatára saját maga jött eléje, még pedig tulajdon lábain; arczai +igaz, hogy pirosak voltak a hidegtől, de orra épen nem volt lefagyva, +sőt még csak shawl sem volt tekerve nyaka körül, hanem a tegnapi könnyü +nyakkendő volt rajta csokorra kötve, mely kétfelé engedte válni +ingelejét, ugy hogy fedetlen melle egészen kilátszott rajta. Különben +semmi változás sem látszott az urfin, a patent sáron kivül, melyet +Balaklava et comp. ingyen liferál a szebasztopoli összes tábornak. + +– Egerton ezredes kéreti önt magához: szólt az ifju tiszt a tűzér +parancsnokhoz, tiszta csengő hangon. + +Valóban, még csak el sem volt rekedve. + +– Ön a víárkokban tölté az éjet? kérdé csodálkozva a tüzértiszt. + +– Ott. + +– Önöknél nem esett az eső? + +– Esett. + +– Hát a szél fújt-e? + +– Fújt. + +– Nem találja ön, hogy hideg van? + +– Nem. + +– Talán mégis jól tenné, ha ingelejét összegombolná. + +– Szükségtelen. + +A két dalia ezalatt haladt egymás mellett, a fiatal hadnagy látható +könnyüséggel, mely ruganyos léptein, szabad lejtésén észrevehető volt; a +tüzér pedig azzal a nehézkes czammogással, a mivel szokott az ember +télen nagy botosokban, hosszu köpönyegben, kiállott lábakkal járni. + +A tüzér csak azért is beszédet kivánt kezdeni, hogy társa ne járjon +olyan sebesen. + +– Uram! Ön igazán nem fázik? + +A fiatal tiszt mosolygott. Olyan jól illett piros gyermekded orczáihoz +ez a mosolygás. + +– Legkevésbbé sem. Ez még nagyon szelíd időjárás. + +– Köszönöm; mit nevez ön akkor kemény időnek? + +– A milyen például Uj-Seeland, és a Behring öböl tájékán szokott lenni. + +– Volt ön ott? + +– Igen: a mult évben, a Franklint kereső expeditióval, mint önkénytes. + +Ez már magasabb véleményt adott az ifjoncz felől. A ki azon utat +önkénytesen megtette, az tul van a jégpróbán. Annyit meg kellett neki +engedni, hogy a hideget kiállja. No de még ettől a tulajdonságtól nagyon +messze van a jó katonáig. Ahoz még személyes bátorság, testi erő, +ügyesség, hideg vér és több efféle szükséges. A tüzér elhallgatott s +vigasztalta magát azzal, hogy ennyi kelléket még sem szerez valaki +tizenhat éves korában. + +Nem sokára odaértek Egerton ezredeshez, ki a víárkok mögött göröngyökből +alkotott barlangban ült több közelből való tiszttel s azt a napi +parancsot közölte velök, hogy miután épen most érkeztek jó füstölt +cervelat kolbászai, azokat őneki hevenyében siessenek elkölteni, obligat +rostopsin és arak-kortyocskák mellett. + +A parancs egész készséggel lőn végrehajtva, a fiatal tisztecske +kivételéig, ki azt állitá, hogy ő napjában csak egyszer szokott enni, +akkor is csak vizet iszik. + +Képzelhetni azt az óriás kaczajt, a mi e szavait kisérte. + +– Teringettét, ifju ember! ugy önt el fogja fújni a szél! tréfálózék az +egyik tiszt. + +– A nem evett és nem ivott katona rosz katona, monda a másik. + +Egerton maga is híjába tett neki különbféle toasztokra ajánlatokat, a +hogy szokták fiatal embereket az ivásra rávenni; hogy igyék a házi +gazdáért, igyék Szebasztopol bevételeért, igyék a legkecsesebb +királynőért. + +– Igyék hát ön a szeretőjeért! kiálta végre az ezredes, unszolva a tele +pohárral. + +Az ifju még jobban elpirult. + +– Nincs szeretőm. + +– Szép azt eltagadni, de a nyitott ingelő elárulja, hogy ott valamit +visel. Nos? nem valami zsinor látszik ott ki, a min valami medaillon +csügg, a miben ismét valami szép arczkép van rejtve: vagy csak nem visel +ön amuletet a nyakában, mint az oroszok és francziák? + +Az ifju tiszt habozni látszott feleletében. + +– Semmi kitérés! riadt rá az ezredes. Egyenes válasz. Arczkép vagy nem +arczkép? + +– Igen. Arczkép. Válaszolt az ifju. Anyám arczképe. + +Mindenki megilletődött. Milyen gyermek! még sem inni sem szivarozni nem +tud, s nők közül csak az anyát szereti még, s már ide jött férfi-sorban +verekedni. Még nem is tudja mi az élet? s már eljött megtudni, mi a +halál. + +Azután békét hagytak neki s nem kinálták többet semmivel. Az +érzékenyebbek már nem haragudtak rá, hanem sajnálták; és sajnálatból +szidták a kormányt, hogy minek enged ilyen gyermekeket a mészárszékre +jönni. + +* * * + +Három nap és éjjel nem lehetett a víárkokban levő sorezredeket +felváltani. Az angol sereg minden része ugy el volt foglalva minden +ponton, hogy senki sem pihenhetett három nap; kivéve azokat, a kik +kidültek a sorból holtan vagy betegen. + +Harmadnap annyi könnyebbségük volt, hogy fele az őrcsapatoknak talpon +maradt; az alatt, mig a másik fele lefeküdt. + +Lefekünni! Mindazon jók között, miket a természet édes anyai keze az +emberrel éreztet, ez a legkedvesebb eszme. Elhagyni ezt a bizonytalan +állást, melynek csak az a czélja, hogy a fejet büszkén magasra tartsa, +átengedni a testet a maga vonzalmának a föld felé, s nem viselni gondját +egymás segitségére bizott tagjainknak. Gondolj reá, te ki olvasod e +sorokat ruganyos ágyadon fekve, enyhe takaród alatt, könnyü éji +öltönyben, takart lámpa világánál, hogy egészen más dolog az: lefekünni +a fagyos iszapba, átázott nehéz öltözetben, a hideg télszaki szél dühödt +orditása mellett, a fáradt fejet lehajtani egy darab kőre, mely a +sánczépitésből fennmaradt, és azután hallgatni a bombák fütyölését, a +granát rekedt búgását, s fel-felébredni egy szétpattanó bomba csatajára, +a riadót verő dob pörgésére, az éji cseltámadások nyugtalanitó zajára: +nehány pillanatig hallgatni, hol ölt meg a bomba valakit a szomszédok +közül? huzódik-e közelebb a riadó? s azután ujra kezdeni ismét: +„Miatyánk, ki vagy a mennyekben“ egyik kéz a sziven, a másik a kardon +ujra elalunni a távozó dob robaja mellett és álmodni csendes kandallós +szobáról, a hol gyermekek, leánykák ülik körül az agg vitézt, ki beszél +nekik rémdolgokról, a mik sok – sok év előtt történtek vele Szebasztopol +ostrománál. + +Az éjszaka második felében a fiatal tiszt osztálya ment fekünni… + +Egerton ezredes másodszor járta végig az őrvonalakat. Az első izben, +éjfél előtt, világosan megismeré az ifju hadnagy csengő szavát a +sötétben, mely kérdéseire felelt. + +„Ébren van a gyerkőcz! valjon soká fogja-e még kiállani?“ gondolá +magában. + +Másod izben hajnal felé volt már az idő, midőn az ezredes azon lovagolt. +Nem kellett neki kérdezősködnie a gyerkőcz után. Ott feküdt az, a hol +éjfél előtt állt; egyik karját feje alá tette, az volt a vánkos, a +másikat szivére tette, az volt a paplan. + +– Teringette suhancza! dörmögé az ezredes; – épen mint az arab mesékbeli +dzsin az egyik fülére lefekszik, a másikkal takarózik. No nézd! még csak +köpönyeget sem takart magára! + +Pedig oly hideg szél fújt, ugy keresztül kasul járta az embert. + +Az ezredes leszállt a lóról s nagy prémes köpönyegét levetve nyakából, +ráterité azt az alvó ifjura. + +– Ostoba suhancz! dörmögé magában: azt szeretném, ha elfagyna keze lába. + +És szépen betakargatta kezét lábát a bundás köpenyegbe. + +* * * + +Azt tartják, hogy a változatosság kellemetes. Talán mégis a Szebasztopol +alatti téli éjszakák változatossága nem volt az. + +Egyik éjjel ugy szakadt a zápor, mint Nóé idejében, akkor azt kivánta +minden ember, hogy bár inkább megfagyna. Másik éjjel azután megfagyott +ugy, hogy a földre letett puskát nem lehetett felvenni, s az embernek a +bőrét levette a tenyeréről a kardmarkolat vasa, akkor aztán mindenki +azon csudálkozott, hogy bár ne lenne ilyen nagy fagy. Az is +meghallgattatott. Jövő éjjel megenyhült az idő s támadt akkora köd, hogy +az ember fuldoklott benne, s még a sötétséget sem láthatta tisztán. A +zugolodó emberi elme, melynek semmivel sem lehet kedvét találni, ekkor +ismét arra fakadt, hogy bár inkább harcz és háboru volna az utálatos köd +helyett és vesznének el az emberek golyó és szurony által, mint e dohos +levegő-iszaptól. + +Még ez a kérésük is meghallgattaték. + +Abban a legsürűbb ködben nagy csendesen lopózva megközeliték az orosz +csapatok az angolok víárkait; s mikor azok legjobban imádkoztak egy kis +felviditó véresőért; felrohantak sánczaikra „ime itt van!“ + +Mielőtt egy lövést tehettek volna az őrök, le voltak rántva a sánczokról +nyakukra hurkolt pányvákkal; a fanaticus orosz had szuronynyal rohant be +a víárokba, ledöfve az álmaikból ocsúdókat, kik a halálra ébredtek. + +Percz mulva őrült irtózatos harcz támad; az angolok az első rémület után +a kétségbeesés dühével fordulnak megtámadóik ellen; nem ér senki rá a +lövésre; szurony és kard csattog mindenütt, és a megforditott puskaagy +dolgozik; a szitok a bőszült káromlás közül rémségesen hangzik elő +egy-egy legyilkolt hosszu halálorditása, ki még a földön fekve küzd a +testén keresztül döfött szurony ellen; nem tudni: angol-e vagy orosz? + +A zaj, a harczi lárma azonban mindig terjedtebb lesz; az oroszoknak +sikerült tért foglalni; a bőszült hurrah kiáltás bizonyitja, hogy egy +árokból már kivetették az angolokat. + +De a másik árok szögelletében valami fentartja őket. Ott egyetlen +veszedelmes férfi harczol, hátát a szögletnek vetve s véres fővel +fektetve le a közeledőket. Ki e gonosz ember? + +Négyen öten rohantak már reá szegzett szuronynyal és szent Mihály +nevével, nem fogott rajta sem a szurony, sem az arkangyal neve. + +A vezénylő orosz tiszt jól tudja, hogy az a harczoló férfi Egerton +ezredes. Kémeitől azt eleve megértette. + +– Adja ön meg magát ezredes! kiált rá a víárok tulsó oldaláról; én +Kozakoff ezredes vagyok. + +– Örülök, hogy van szerencsém: viszonzá Egerton ezredes. Tessék hozzám +közelebb jönni. + +S hogy könnyitse neki a közelitést, levágott megint egy oroszt, a ki +előtte alkalmatlankodott. + +– Kénytelen vagyok önt elfogni uram: kiálta a támadó. + +– Nehéz leszek. Tréfálódzék Egerton a halálos viadal közepett; két mázsa +és ötven font vagyok s a kardom is nyom valamit. + +S ugy szórta az élczeket és a halálcsapásokat jobbra balra, mintha vig +tekeasztal mellett volna, a hol háborut (a la guere) játszanak. + +Az oroszok azonban a sánczárok tulsó felét kezdték megmászni, melynek +Egerton támaszkodott s ha oda sikerűlt felkapniok, szuronynyal őt +könnyen ledöfhetik. + +Az ezredes látta jól, hogy már két katona felkapaszkodott s egyik +gyorsan közelit felé. Ezen bizonyára nem lehet segiteni, hanem azért +megadásról szó sincs. + +Abban a pillanatban nagyot ordit a felkapaszkodott orosz s fejtetőre +bukik le az árokba; a másik még ráér visszafordulni; csak azért, hogy ő +meg hanyatt essék alá. + +A szomszédból segitség érkezett. A tiszt legelől: mindkét ellenfélt az ő +kardja sujtotta le; a víárok innenső fele egy percz alatt le van +tisztítva, a kik oda felkaptak, azok sírt találtak ottan. + +A segélyül érkezett tiszt gyönyörüen harczol; ugy veti magát a szuronyok +közé, mint egy chinai jongleur, ki az éles kések közé szökik; egy percz +alatt tiz csapást fog fel és ad vissza kardjával, itt hátrakapja magát, +amott félrecsúszik; aláfurakodik a hosszu puskacsőnek, s mikor jobbja +kifáradt, balkezébe kapja a kardot, s ugy harczol tovább. + +– Akárki fia légy, derék legény vagy! kiált rá Egerton, s most már egész +testével neki feküdt az ellenség tömegének. + +Az mindinkább tért kezd vesziteni; az angolok visszanyomulnak a +víárokba, s a tulsó sánczemelvényen hangzik Kozakoff vezényszava: +„czélozz!“ + +– Kapd le a fejedet! kiált Egerton a merész ficzkóra, ki az átelleni +sánczról most verte le az utolsó ellent. + +Dehogy fogadott a szót. Ott maradt állva s midőn Kozakoff tüzet +parancsolt, Egerton meglepetve ismerte meg a percznyi villanásnál a +gyerkőczöt. + +Meg sem bukott az a lövés elől; egy golyó sem találta, pedig lőttek reá +százan. + +– Előre fiam! kiált a gyerkőcz a lövés után s második lövésre már nincs +ideje az ellennek, hanyatt homlok verik azt vissza s Kozakoffnak csak az +az egy szerencséje van, hogy két mázsa ötven font teher mellett nem +lehet az ellent sikerrel üldözni, különben az angol fogná el most őt; de +utána kiáltá, hogy vissza fogja adni a szives látogatást. + +Az ezredes és a gyerkőcz csak a táborvonal mögött találkoztak ujra. +Egerton megszoritá az ifju kezét, megszoritá azt melegen és hosszasan: +egyebet nem is szólt hozzá: hanem Egertonnál nem is volt a kézszoritás +puszta gymnasticai gyakorlat. + +* * * + +A gyerkőcz e nehéz hónapok lefolyta alatt valódi kedvencze lett a +seregnek. Mindenféle hizelgő névvel felruházták: a kölyök! a suhancz! a +tacskó! igy nevezték egymás között még a közkatonák is, és azt minden +ember tudta, hogy ez a kölyök a hadsereg legelső hőseinek egyike. + +A legmerészebb hadivállalatokhoz őt választották ki a vezérek s ha +valamire azt mondta valaki, hogy az lehetetlen, ezt válaszolták: „rá +kell a tacskóra bizni.“ Annak nem volt semmi lehetetlen. + +Azt kikerüli minden golyó, azt nem fogja a fegyver, az a tenyerén +elsütheti az égő granátot, még sem sérül meg bele; a ki annak a háta +mögé áll, biztos helyen van, mintha sáncz mellett állana. + +Bizonyára nagyon buzgón imádkozik érte odahaza valami szerető édes anya, +annak az imája fordít el fejéről minden veszedelmet. + +April utolsó napjaiban, midőn tiz napi bombázás után a szövetséges +seregek annyira czélt értek, hogy eljutottak oda, a hol kezdték, egy +estve oda hivatta magához Egerton ifju barátját. + +– Gyermekem, az éjjel látogatóba megyünk. Régen tartozunk vele s még azt +találják felőlünk mondani odaát, hogy nem vagyunk udvariasak, ha vissza +nem adjuk. Reménylem, hogy velem fogsz jönni. + +– Szivesen. + +– Minden kész az indulásra; csak azt várjuk, hogy teljesen besötétüljön +minden, akkor indulunk. Hozod-e a revolvereidet? + +– Nem hozom. Kár lenne sokat lövöldözni. + +– Igazad van. Tehát csak karddal és szuronynyal előre. Most sem iszol +még? Talán egy hajtás cognac még jobban felmelegitene. Sajnálom, hogy +ezt meg nem ismered. + +– Rá érek még. Felelt az ifju könnyü szivvel. + +Egerton gyöngéd szánalommal tekinte rá. Szegény gyermek. Az igaz, hogy +még ötven évig is elélhet; hisz csak most kezd a szakálla pelyhedzni, +elég ideje van még! + +Az éj eltakarta a nappal rombolásait. Zöld mezők és véres mezők, eleven +emberek és halottak szépen elfeketültek az éjben; a koronkint megdördülő +ágyu világa csak egy perczig tart, az nem háborítja az éjszakát. + +Az orosz védművek és az angol támadási vonal között fekszik egy kettős +földsánczolat, melyet az oroszok toltak előre az angol tűztelepek ellen. + +A holdvilágtalan éjben az ostromlók egy erős csapatja közelít e +sánczolathoz a legnagyobb csendességben. + +A herculesi Egerton és a hős gyerkőcz a vezetők. A katonák mindegyike +jól tudja, hogy az véres munka lesz, mert a legelszántabb két vitéz áll +élükön. Égnek a harczvágytól. + +Senki sem veszi észre közeledésüket. + +Az első sánczolatban mindenki mélyen aluszik a fáradalmas nap után, csak +az egyes piquet őrök járnak kelnek a sánczfokon. + +– Engedjétek őket jobbra balra haladni; susognak a vezetők csendesen. + +– Most két kézre a fegyvert, előre a szuronyt! csatára! + +Mint a lesben állt oroszlán, szökik fel a sánczolatra az angolok +előcsapatja, a szuronyokat a földhányásba döfték, azokra hágva, másztak +fel a gátra; egymás vállaira állva, adták a legelső szuronydöfést, mely +a felriadt orosz őrseregnek volt szánva. + +– Rajta fiam! kiálta Egerton, mint könnyü gyermeket hajitva fel a +sáncztetőre ifju barátját s következő pillanatban, utána emelve roppant +termetét: a széles kard fogai között. + +– Itt vagyunk, Kozakoff ezredes, kiált az angol mennydörgő hangon. Le +van róva a látogatás. + +A sáncztetőn egy magas orosz hadfi harczol elkeseredetten a gyerkőcz +vitézzel, kinek heves csapásai hátrálni kényszeritik. + +Egerton sajnál a vitába elegyedni, s más felé forditja fegyverét. + +– Végezd fiam a magadét. + +Az angolok egy pillanat alatt elfoglalták az első gátnát, az orosz sereg +hanyat homlok rohan vissza. A két vezér, ki jobbra balra vágott utat +magának, a gátna tulsó oldalán ismét összejön. Az oroszt két felől +kiszorították az első sánczból a második sánczolatba, s most egy +pillanatra megölelik egymást, hogy folytassák a munkát. + +A második sánczolatból egyszerre egész sorlövés fogadja az ostromlókat. + +– Csigavér! kiált Egerton, szétcsapva a szeme közé omló füstöt: előre +gyorsan! A midőn a gyerkőcz egyszerre odadül keblére, két kezével +öltönyébe kapaszkodva. + +– Mi bajod fiacskám! kiált az ezredes s rátekint a gyermekre. + +Az még akkor mosolyog, még arcza piros, még sehol sem látszik a seb; de +egy pillanat mulva kiszökik kebléből a piros forrás, az élet forrása, s +borzasztó elnézni, ezen egy pillanat, hogy átváltoztatja egyszerre az +arczot, hogy lesz az fehérré, hogy törli le a délczeg mosolyt róla +valami hideg kéz. + +Mint kedves csecsemőt ragadta őt karjára az ezredes s rohant vele a +sáncz mögé; midőn letette ott, már hervadt volt a szép délczeg ifju, +mint egy letört virág. + +– Kedves fiam! fáj-e nagyon? kérdezé Egerton, könyekkel szemében. + +– Anyám, édes anyám; suttogá a gyermek és félrehajtá fejét. Ugy halt +meg. + +Midőn az ifju leroskadt a lövés után, azon pillanatban látta Egerton, +hogy az iménti magas orosz tiszt ott a sánczon vállára veregetett egy +volhynski vadásznak s mondá: + +– Nagyon jól volt. + +Most felvette kardját és ment az embert felkeresni. + +Az emberirtó sortüz közepett hatolt fel a sáncz tetejére. Mint a kaszált +fű, omlott előtte minden élő. Kardcsapásait nem volt képes feltartani +fegyver. + +Azt az embert kereste ott, és rátalált a harcz tömkelegében. + +Kétszer lőtt az reá revolver pisztolyával oly közelről, hogy egy +falevelet el kellett találnia. Egerton nem érze semmit. + +Vannak fenevadak, miket nem ér semmit ugy meglőni, hogy a golyó +keresztül kasul járjon rajtuk; ha csak bizonyos helyen nem találják +őtet, a vett halálos seb után is megölik még a vadászt. + +Egerton kardja földre teriti az oroszt egy csapással… Ezt meg nem +gyógyitja senki. + +– Ez is jól volt! hörgé az ezredes, és azután még egyszer megforgatá +kardját feje körül s lerogyott a porba. + +Csak annyit hallott még, hogy az angolok diadalt orditottak. + +E kedves zene mellett kilehellte lelkét. + + + + +AZ ELLENSÉGES KOPONYÁK. + +Minthogy ez az elbeszélés kissé borzadalmas természetü, előre is +figyelmeztetek minden gyöngébb szivü olvasót, hogy ha teheti, hagyja ezt +egészen olvasatlanul; ha pedig már pénzében van a könyv, mint az oláhnak +a szappan, legalább annyit tegyen meg, hogy ne olvassa este lefekvés +előtt, mert én nem akarok azután gonosz álmai felől magamra terhes +felelősséget vállalni. + +Azt is mondhatom pedig, hogy ez valóban megtörtént dolog s hogy ilyen +sokáig tudtam vele hallgatni, az csak titoktartásomnak válik +becsületére. + +Még akkor igen fiatal ember voltam, kezdő novellairó, s miként +nyomtatásban kijött büneim tanuskodnak róla, nagyon hajlandó a +földfeletti mysticus eszmék követésére; rejtélyes történetek, borongós +sejtelmek, végzetes események el tudtak magukkal ragadni; kevesebb +szakállam, de több hajam, kevesebb tapasztalásom, de több hitem volt, +mint most: és ez akkor ugy volt jól, most meg igy van jól. + +Tehát igen fiatal ember voltam még, a midőn egy kirándulás alkalmával +egyes egyedül jutottam éjszakára egyikéhez művelt főurainknak, kit +ismeretlenség okáért csak egyszerűen Gábor urnak fogok nevezni. + +Látásból hallásból ismertük már egymást, utazó voltam, elesteledtem, ő +pedig házi gazda és az útfélen lakott; nekem szállás kellett, neki +kastélya volt; mind ez elég jogot adott arra, hogy magamat +beszállásoljam hozzá; ki is igen szivesen fogadott; különben is a vendég +nem volt nála nagy ritkaság. + +Gábor ur egy kissé abban a hirben élt, hogy szeret különczködni, volt +könyvtára és olvasott, egy szobája tele volt mindenféle kitömött +állattal és madárral, miket maga lövöldözött, s miknek a neveit is +tudta, volt becses képtára, értékes régiségei, és ő maga sokat +foglalkozott gépekkel, nem ugyan olyanokkal, a mik valami gazdasági +haszonra valók, hanem a mik tisztán mulatságos meglepetésekre voltak +szánva! például, hogy az ajtóban álló vasember, a mint valaki az ajtót +kinyitja, rögtön felemelje fegyverét s a mint beteszi, ismét +tisztelkedve lebocsássa, a mi által a gyöngébbszivü látogatót majd a +nyavalyával törette ki; az álló asztalban titkos klarinétok fújtak el +mindenféle nótát, mikor valaki rákönyökölt, s bizonyos székekről fel nem +lehetett kelni, ha az ember rájuk ült, ugy megfogták. + +Ezekről az ártatlan tréfákról magam is hallottam többször beszéltetni s +készen voltam rá, hogy nem leszek általuk meglepetve; azonban Gábor ur +nem is producálta előttem e tréfákat; igen komolyan beszélt velem, +könyvtárába vezetett; megismertetett igen érdekes és valóban nagybecsü +kéziratokkal; megmutogatta fegyvertárát, pecsét-gyűjteményét, mikhez +igen érdekes historiai adatokat tudott elregélni: én megkértem, hogy +engedje meg, miszerint ez adatokat magamnak feljegyezhessem. + +– Szivesen, csak tessék: monda ő egész udvariassággal s gyönyörüségét +látszott benne találni, hogy jegyezgetem én, a mit ő beszél hajdankori +hősökről és delnőkről, kiktől itt meg itt maradt meg az a sarkantyú, meg +az a félczipő, a mi itt előttünk áll. + +Minő gazdag történelmi kútforrás! Valóban nem volt okom megbánni, hogy +idejöttem. + +Gábor ur különösen megelégedhetett érdekeltségemmel, melyet elmondott +adatai irányában tanusíték; kifogyhatatlan volt újabb, meg újabb érdekes +történetkék elbeszélésében. + +Ilyen mulatságban töltöttük el az egész estét. + +Vacsora felett magunk voltunk egy uradalmi felügyelővel és egy +titkárral, a kik azután ismét eltávoztak, s Gábor urral egyedül +maradtunk. + +Ő a góth szobába rendelé áthozatni a theát, mely mellett még egy +órácskát elbeszélgetheténk: azaz, hogy ő beszélt, én pedig hallgattam. + +A góth szoba az épület legszélső szárnyterme volt; tulajdonképen ódon +bútorairól nyerte ezt a nevezetet; s egy pár középkori fülkéről, a mik +valami góth idomzatot képviseltek. + +A középen tágas kandalló volt megrakva pattogó hasábfákkal, mellette +kényelmes karszékek és pamlagok, mikre leheveredtünk, csendesen +szürcsölgetve a füszerillatu pecco nedvét. + +A kandalló melege, a késői idő, meg az úti törődés, megvallom, annyira +elálmosítottak, hogy egy párszor azon kaptam magamat, miszerint semmit +sem hallok kedélyes gazdám beszélgetéséből s fejem határozottan a pamlag +vánkosa felé huzódik. + +Gábor ur észrevette ezt az állapotomat s mosolygva monda: + +– Ön, ugy látom, hogy álmos is már. + +Nem volt okom őszintének nem lenni. + +– Bizony én akár itt e helyen elaludjam. + +– Azt pedig nem tanácsolnám; szólt Gábor ur komoly arczczal; ez a szoba +nem igen jó hírrel bir az idegenek előtt, kik valaha benne megháltak. + +Ez a szó kezdte az álmot elverni szemeimről. + +– Tán kisértetek látogatják? + +– Sőt benne laknak, és láthatók éjjel nappal. + +A kiváncsiság egészen éberré tett. Kezdtem széljel tekinteni. + +– No, kisértet név alatt ne képzeljen ön magának valami lepedőben járó +lánczos rémet: a mi itt van, az igen egyszerü és kézzel megfogható +tárgy. Van kedve talán megnézni? + +Hogy lehet ilyet még kérdezni is! + +Rögtön talpon álltam; hol van az a kisértet? hadd látom. + +Gábor ur egyik fülkéhez vezetett, mely zöld szőnyeggel volt +lefüggönyözve, s itt a függönyt félrevonva, két koponyára mutatott, +melyek egy gömbölyü üveggel voltak betakarva s elég csudálatosan +egymásnak háttal fordulva. + +Ilyesmit láttam én már máskor is, s nem voltam hajlandó bennük valami +kisértetszerüt elismerni. Emberi csontmaradványok; csak annyira +félelmesek, mint egy kihúzott fog; a mitől senkinek se jut eszébe +megijedni. + +– Ez a két testvér koponyája, két Kálmánffy grófé, kik hajdan ez +uradalom birtokosai voltak, s e kastély egy részét is épitették. Nagyon +tragicus életük volt. Szüntelen ellenségeskedtek egymással; s +czivakodtak a kastély birtokán; egyszer azután az öregebbik kibékülés +szine alatt meghívta magához testvérét, s mikor az leitta magát erős +boraitól, mámoros álmában egy hosszú szeget veretett a fejébe. A szeg +most is itt van. Később egy szolgája, ki részes volt a büntudatban, +elárulta a bátyát, mely miatt őt is lefejezték; testét szokás szerint +elásták a vesztőhelyen, de levágott fejét megengedték haza hozatni a +családi sírboltba, hova a sírboltőr az orozva meggyilkolt testvér +csontjait is eltakaritá. Egy fülkébe oda helyezte egymás mellé a két +testvér-főt; még pedig a két halálos ellenséget, a kik életükben soha +sem türhették egymást, arczczal egymás felé fordítva. Egyszer azonban, a +mint valami dolga miatt ismét le kellett mennie a sirboltba, megdöbbenve +látta, hogy a két testvér feje egymásnak viszásan van fordulva. Az ember +nem volt nagyon ijedős, sokat foglalkozott emberi csontmaradványokkal; +azt hitte, valami vándor patkányok tehették ezt a változtatást a +koponyákban, s ismét összeforditotta őket arczczal. Másnap újra lement +őket megtekinteni, ismét meg voltak fordulva, tarkóval egymás felé. + +Ez igy tartott heteken át, az ember minden nap összeforgatta a +koponyákat, és azok minden éjjel elváltoztatták helyzetüket, utoljára a +sírboltőr egészen belebetegedett, elkezdett fogyni, mélázni, mig egyszer +a fiatal káplán komolyan kérdőre fogta, hogy mi lelte, mi nyomja a +szivét? + +A vén cseléd reszketve vallá meg neki a kisértetes titkot, mely miatt +már maga is csaknem kisértetté változott egészen. + +A lelkész felvilágosodott ember volt, meg akará nyugtatni a babonás +embert gyötrelmes tévedése felől s e végett maga lement vele a +sírboltba, az állitott csodát megtekintendő. + +A két fő akkor is tarkóval volt egymásnak fordulva, és a cseléd esküdött +rá, hogy ő tegnap estve is megforditva helyezé őket egymás mellé. + +– Az lehetetlen, szólt a lelkész. Az élettelen testnek nincsen akarata. +Ez nem más, mint két csontdarab, velő nélkül, izmok nélkül, a mi magától +nem mozdulhat. + +S hogy szavait annál nyomatékosabbakká tegye, megfogta az egyik +koponyát, hogy azt felemelje és megmutassa a kétkedőnek, miszerint az +csakugyan mozgásra képtelen tömeg. + +Abban a pillanatban ugy megharapta a koponya a lelkész kis újját, hogy +az alig birta azt fogai közül kiszabadítani. + +A sírbolt azontúl zárva maradt, s a cseléd nem sokára meghalt ez eset +után; a lelkész pedig késő vénségeig viselte a harapás nyomait kis +újján. + +Az eseményt titokban hagyták, s elébb nem is tudta azt meg senki, mint +midőn én az uradalom régi levéltárában kutatva, megleltem a kérdéses +lelkész naplóját, melyben ő az egész eseményt leirta, azzal végezve a +mysticus regét, hogy az elhagyott sírbolt ajtaja itt meg itt van – +befalazva. Azóta egy magtárt ragasztottak hozzá s a helyiség egészen +feledésbe ment. + +Mingyárt felkerestem a befalazott ajtót, könnyü volt rátalálnom a leirás +után, kibontattam azt s magam leszállva bele, csakugyan megtaláltam a +két ellenséges koponyát, miként állitva volt, egymástól elfordulva. + +Megvallom, hogy felemelni egyiket sem mertem, minden blazirt kedélyem +mellett is, hanem az egész kőlapot, melyen feküdtek, kiemeltetém s ugy +hozattam fel e szobába. + +Azóta sokszor fordult meg nálam egy-egy nehézhitű vendégem, ki e mondát +tréfának vette s saját szemeivel iparkodott meggyőződni annak +mibenlétéről. Noha nem örömest üzök hasonló kisérletekkel játékot; midőn +erősebb kedélyü emberre akadtam, a kinél nem féltem attól, hogy örök +időkre melancholicussá találom tenni, megengedtem neki, hogy háljon itt +ebben a szobában s győződjék meg saját szemeivel, miszerint az este +arczczal össze fordított koponyák reggelre ismét háttal lesznek +egymásnak fordulva. + +Rendesen ugy történt. Látogatóim kénytelenek voltak meggyőződni a +titokteljes tényről s ezt amaz emlékezetes lelkész óta senki sem merte +többé megczáfolni. + +Gábor ur szemeimből vette észre, hogy nekem is nagy kedvem volna e +csodás titokról szemlátomást meggyőződni. + +Melyik huszonkét éves fiatal ember volna, a kit hasonló rejtély ne tudna +érdekelni? + +Én nagyon kértem, hogy engedje meg, miszerint itt e szobában háljak s +fordítsa egymásnak arczczal a koponyákat. + +Gábor ur nem iparkodott lebeszélni; kiváncsiságom tetszett neki, a +gömbölyü üveget felemelte, a két halálfőt nagy ovatosan egymásnak +arczczal fordítá, s azzal az üveget ismét vissza takarta rájuk. + +Azzal megmutatta az alcovent, hol fekhelyemet fogom találni, jó éjszakát +kivánt és egyedül hagyott. + +A tágas kastély emeletét egyedül lakta a főur pitvarnokával. Cselédsége +mind a földszinti szobákban hált; a góth szoba és az ő hálószobája +között három kisebb nagyobb terem feküdt, ilyenformán én magam +meglehetősen egyedül maradtam az előbbiben, lehetőleg távol minden +emberi lehellettől. + +Minden felizgatott képzelődésem mellett is annyi philosophiát tartottam +meg magamnak hogy valami tréfát ne engedjek magammal elkövetni. Elébb +megvizsgáltam a falakat: nincsen-e valami észrevétlen bejárás e szobába? +azután magát a fülkét vettem jól szemügyre; az sem volt hozzájárulható, +kemény szilárd egy darab márványból volt faragva az egész. Az ajtót +bezártam reteszszel, s még azon felyül a pamlagot is eléje huztam, s +arra feküdtem; épen szemközt a lefüggönyözött fülkével. + +Azontul még egy biztositékot szereztem magamnak. A selyemfüggöny, mely a +fülkét eltakarta, valami czifrázatban megakadva, igen szép festői +redőzeteket képezett. + +Elővettem utitárczámat s a függönyt legkisebb redőivel lerajzoltam abba. + +Ez igen furfangos ötlet volt. + +Ha valami élőtesttel felruházott lény a két koponyához akar férni, a +függönyt érintenie kell, már pedig annak redői a legkisebb érintésre ugy +el fognak változni, hogy az többé a tárczámba rajzolt képlethez nem +hasonlíthat. + +Azután uj hasábokat raktam a kandalló tüzére, magam elé helyeztem a +karos gyertyatartót a kis egylábu asztalra, s ledűltem a pamlagra azzal +az erős szándékkal, hogy nem fogok elaludni. + +Ismertem a theának azt a tulajdonságát, miszerint az embert ébren +tartja, ujra töltöttem magamnak egy csészével. Tettem bele egy kanál +rhumot is. Nem igen érzett meg rajta. Pedig máskor egy kanál rhumtól +majd a guta üt meg. Még többet töltöttem bele. Az sem tette erősebbé. +Eszembe jutott, hogy a kandalló melletti szekrényre egy üveg cognac van +feltéve. Gábor ur kinált vele az imént, akkor nem kellett. Milyen +különös, hogy most ugy ohajtom ezeket az erős szeszeket. + +Felkeltem, hogy elhozzam: megkóstoltam; csakugyan ez erős volt; +csészémbe töltöttem belőle s azután eszembe jutott, hogy a kandalló elé +nincs feltéve a sodrony rostély; valami szikra kitalál belőle pattanni: +odamentem, a parazsat hátratoltam benne a vasfogóval, egy szikra a +kezemre pattant és megégetett; a vasrostát lezártam, s azzal mentem +vissza theaasztalomhoz. + +Szép meglepetés várt rám. + +Azon a pamlagon, a mit én a magam számára húztam oda két uri ember ült, +a kiket én jól ismertem, de a neveikre nem tudtam emlékezni. Az egyik +rövid göndör szőke hajjal, mérges veres szakállal, a másik feketehaju, +hosszu lelóggó bajuszszal, simára borotvált állal, a feje tetején egy +kerek kopaszság volt látható. + +Az első egy ingre volt vetkőzve, aranygombos selyemmellényben, az utóbbi +barna borsos szövetü zekében, melynek hátra volt hajtva a vitézkötése. + +Ez a két uri ember szép csendesen iszogatta azt a cognacos theát, a mit +én magam számára elkészitettem. Egyszer az egyik szörpentett belőle, +azután a másik, ketten egy csészéből, egészen testvéri módon. + +Eleinte a bámulat, azután a félelem fogott el; nem mertem hozzájok +közeliteni, leültem egy sötét szögletbe s onnan néztem hogy mit +csinálnak? + +A két ur sajátságos képeket tudott egymásra fintorgatni; közben +beszélgettek is egymással. + +– Jó estét öcs. + +– Jó estét bátya. + +– Itt vagy megint öcs? + +– Itt is maradok bátya. + +– Szük kettőnknek ez a kastély. + +– Tágas volna, ha egyikünk oda alant laknék. + +– Hol odaalant? A pinczében? + +– Még alantabb: a sírboltban. + +– Ezt el kellene végezni egymással öcsém. + +– El biz azt bátya, most egyedül vagyunk. + +– Pisztolyt szeretsz-e jobban, vagy kardot? + +– Én mind a kettőt szeretem, de tartok tőle, hogy kitudódik. + +– Igaz; a fegyver lármát üt, a vér kifoly és tanúságot tesz. + +– Méreg pohár volna jó és sorshuzás bátya. + +– Nem volna rosz, de meglátszik a hulla arczán. + +– Legjobbat mondok én bátya. Itt az erős ital előttünk, igyuk le +egymást. + +– Hát azután? + +– A melyikünk ébren marad, végezhet a másikkal, a ki öntudatát veszti. +Itt egy hosszu szeg és kalapács; ezt a koponyába verve, senki se tud meg +róla semmit. + +– Igazad van, kivált te nálad, kinek jó sűrű hajad van; de nekem hold +van a fejem tetején. + +– Ne félts te engem! + +Nem átallom megvallani, hogy nekem egész testemet a hideg zsibbadás +fogta el e rémületes beszélgetés alatt; ha tudtam volna, sem lehetett +hová mennem, mert épen az ajtó előtt ültek, magam húztam oda asztalt és +pamlagot. + +Azután elkezdtek inni abból az egy csészéből. Egyszer az egyik, másszor +a másik. Egymásnak töltögettek a cognacból, szinültig egészen, hogy a +nedv szine a csésze szélén fölül lebegett. + +– Egészségedre bátya. + +– Egészségedre öcs. + +A felköszöntő oly ördögi nevetéssel mondá azt mindig, midőn a lenyelt +kábitó nedvtől testvére fuldokolni látszott, és feje szédelegve ingott +előre hátra, és arcza hol halálsárga lett, hol csattanó piros, az erek +kéken zölden lüktettek homlokán, mint dagadt kötelek. + +„Igyál öcs, igyál bátya.“ + +E közben az asztalon égő gyertyák hamvadozni kezdtek, eleinte, mintha +valami vereses köd fogná fényeiket körül, mely mindig homályosabb +lilaszinbe ment át; a két arcz egyre jobban sápadt, a két fő egyre +jobban szédelgett, valjon melyik fog elébb ledülni? + +A gyertyák fénye a leghomályosabb zölddé vált már, s a zöld világban +olyan halálsápadt volt mind a két arcz. Nem birtak már egymáshoz +beszélni, csak kőmerev szemeikkel tekintének egymásra s kinálták némán a +kábitó italt. + +– Azután egyet lobbantak a gyertyák s kialudtak. Mind a két alak eltünt +egyszerre. + +Az ablakok szinezett üvegein teljes pompájában ragyogott át a hold, s a +kandalló izzó parázsa rózsaszin fényt vetett a félhomályra. Egyedül +voltam a szobában. + +Álmodtam ezt, mondám magamban: és nevettem rajta; és a fogaim ugy +vaczogtak. Álom volt, álom volt: bizonyitgatám; most már megyek +lefeküdni; levetkőzöm, lefekszem az ágyba, fejemre húzom a takarót, s +aztán tessék kisérteni, a kinek az mulatságos. Miattam járhatnak, +kelhetnek: én rájok sem fogok ügyelni. + +A hold szép fehéren sütött, a kandalló szép pirosan világított, nem volt +szükségem gyertyára, a miket ugy sem gyujthattam volna meg, mert +csutakig leégtek. Az ágyat igy is megtalálom. Levetköztem nyugodtan, az +órámat felhúztam, s azzal félre vontam az alcoven függönyeit az ágy +elől, hogy majd bele fekszem. + +Az irtózat fogta el minden érzékemet. + +A vetett ágyban ottfeküdt a két testvér egymás mellett; irtózatosan +eléktelenült két hulla. – Az egyik hanyatt, a feje pedig arczczal lefelé +fordítva, kopasz feje holdjába verve villogott a sötétkék szeg feje: a +másik pedig mellette feküdt mellére fordítva s a feje szemközt az +égfelé. + +A borzalom elvette mozdulhatási erőmet. Kiáltani akartam, és nem volt +szavam, megrázni a csengetyű kötelét és nem volt kezemnek ereje; futni +akartam onnan, és lábaim lehúztak, mint az ón. Mellem elszorult, tagjaim +elzsibbadtak; végre összeszedtem akaratom minden erőszakát s rettenetes +kinnal kiáltottam valami szót, s mire azután – felébredtem. + +A kik rosz álmokat szoktak látni, tudhatják micsoda kinba kerűl az +embernek akkor egyet kiálthatni. + +Bizony reggel volt már és a nap szépen ragyogott a magas jegenyék közül. +Akkor is ott feküdtem a pamlagon a bezárt ajtó előtt, a hol feltettem +magamban, hogy nem fogok elaludni. + +A gyertyák valóban leégtek előttem, s a csésze valóban üres volt. +Egyébiránt hajlandó vagyok azt hinni, hogy nem is töltöttem én abba +semmit az estve; hanem theát, rhumot, cognacot, mindent csak álmodtam. + +Hanem – most jön még a kisértet legborzalmasabb része. + +Hát a fülkében mi történt ezalatt? + +A függöny azon módon volt, a hogy azt lerajzoltam magamnak, egy redőcske +sem változott el rajta. + +Ehez tehát nem nyúlhatott senki. + +Még egészen elfogulva éjszakai álmom látásaitól, léptem a titokteljes +fülke felé s bizony reszketett a kezem, midőn félrevontam a függönyt. + +És ime… a két halálos ellenség koponyája – háttal volt egymásnak +fordulva. + +Valami hidegség futott kétszer háromszor egész testemen keresztül; +mintha valami jeges kéz czirógatna végtül végig. + +Ez már nem álom. Ezt látom. Fényes nappal van; odakinn beszélnek, +zajganak, mint a hogy nappal szokás, és én idebenn magam előtt látom a +legrejtélyesebb phantomot. + +Tehát még is sok történik a nap alatt, a miről a bölcseknek nincsen +tudomásuk. + +Tehát még is való, hogy e két élettelen fő még holta után is él és +gyülöl és elfordul egymástól. + +Nem hiszem, nem lehet, nem igaz. + +Látom, borzadok tőle, de még sem igaz. + +Igaz, de még sem hiszem. + +Eszembe jutott a lelkész története, ki szintén tagadta e földfeletti +csodát s rá merte tenni kezét a kisértet fejére s azután holtig viselte +annak harapását. + +Nem bánom. + +Hadd harapjon meg engem is. + +Felemeltem az üveget a koponyákról. Szivem meglehetősen dobogott. +Hozzányultam. Kezem érintette hideg állkapczáját. Felemeltem és +megforditottam. + +Hah! + +Mi történt? megharapott-e? + +Szivesebben vettem volna tőle, ha megharap, mint hogy felfedeztem, +miszerint valami furfangos óramű van belsejébe alkalmazva, mely azt, egy +rugó nyomásával elfordítja; a másik is hasonló fortélylyal volt ellátva. + +A reggelinél találkoztunk Gábor urral. Ő szokása szerint komoly volt, én +is. + +– Hogy aludt ön? kérdezé tőlem a részvétig hajló udvariassággal. + +– Köszönöm: nagyon rosszul. Sok theát ittam az este; mindenféle kisértet +üldözött tőle. + +– Hát a koponyák mit csinálnak? + +– Ugy látszik, hogy engem kitüntetésben részesítettek, mert nem csak +hogy hátat forditottak egymásnak; de még fejtetőre is álltak. + +Gábor ur nagyot nevetett e szóra. + +– Ön megnézte, hogy mi van bennök? + +– Azt tettem. + +– Lássa: negyven ember aludt már abban a szobában, mind tapasztalták a +csudát, és egy sem nézte meg, hogy nincs-e valami a koponyákban? + +– Féltek, hogy ugy járnak mint az ördögüző lelkész. + +– S ön nem félt? + +– Féltem biz én; de nagyobb volt a kiváncsiságom: s most már nagyon +sajnálom, hogy azt tettem. + +– Miért? + +– Mert egy érdekes történeti adattal szegényebb vagyok. + +Gábor ur még jobban kaczagott. + +– Még egyet szabad legyen kérdenem. Valjon a többi historiai adatok is +mind ilyen érvényesek, a miket én tegnap följegyezgettem? + +A főur mosolyogva monda. + +– Bátran pipára gyujthat ön velök. + +Ezt csak azért nem tettem, mert nem szoktam füstöt enni. + +Csak arra kért Gábor ur, hogy ha tehetem, ne szólják e fölfedezésemről +senkinek, hadd szerezzen általa ezentul is másoknak üdvös ijedelmet. + +Megigértem; hogy tiz esztendeig titokban fogom tartani. + +A tiz esztendő épen a mult héten telt le; a két kisértetes koponya +története ekkor szabadult fel s lett a nyilvánosság tulajdonává. + + + + +A MENNYEI PARITTYAKÖVEK. + +(DEBRECZEN VÁROSA KRÓNIKÁIBÓL.) + +Kuczuk nagyváradi basa idejében sok veszedelmes napot kellett a jó +Debreczen városnak kiállani. Ez a hóbortos török, mihelyt valami +csekélységért megharagudott reájuk, azzal fenyegette őket, hogy az egész +várost tűzzel vassal elpusztítja, férfiait levágatja, asszonyait rabul +elviszi, kincseiket zsákmányra bocsátja, a város helyét sóval behinteti. + +A szelid és bölcs birák eleinte szép könyörgéssel, jó szóval kérlelték, +ajándékkal engesztelték a hóbortos basa haragját, egyszer azonban Dobozy +István uram kerülvén a biróságra, az maga is kurta nyaku, hamar +tűzbejövő ember volt; a mint egyszer valami hitvány ok miatt Kuczuk basa +megint ellenük förmedt, azzal fenyegetvén a debreczenieket, hogy majd +rajtuk megy, ez azt izente neki vissza: „no hát gyere!“ + +Kuczuk basa szörnyű méregbe jött erre, rögtön felülteté hadait, még +éjjel megindult s másnap reggel ott állt Debreczen alatt; „no hát itt +vagyok.“ + +A városnak nem voltak valami erős falai, sem árka, sem felvonó hídja; az +egész védelme tizenkét rongyos toronyból állt, a mikben a polgárok a +száguldozó tolvajnép ellen őrködni szoktak, vakolatlan tégla építmények, +náddal tetőzve, a miket az első ágyu-lövés halomba döntött volna; hátul +rozzant falépcsőkkel ellátva, mik kivülről vezettek fel rájuk, mintegy +folytatásul egy köröskörül járó fafolyósóban végződvén, a honnan be +lehetett a toronyba menni, ugy, hogy ha a lépcsőt ellopták volna a +torony mellől, senki sem tudott volna belőle kijönni többet. + +Minden ilyen torony forma góré egy-egy kaput őrzött, tiszteletes +távolságban állván attól, hogy a netalán besiető ellenségnek utjában ne +álljon; nehogy az bolond fővel a tornyot is elrontsa s ujra kelljen +építeni. + +E tiszteletre méltó őrhelyek biztos voltát semmi sem tanusítá annyira, +mint az, hogy valamennyinek a hegye ki volt adva gólyafészeknek, a hol e +jámbor állatok estenkint féllábra állva, olyan hűségesen elkelepeltek +óra hosszant, mintha ők őriznék a várost legjobban. + +Kuczuk basa ugy intézé a jövetelt, hogy egyszerre a város minden kapuját +elállta seregeivel s minden vályogtorony irányába felállittatott egy +nagy kerekes ágyut, a mi meg volt töltve. Igy akart beszélni a +debreczeniekkel. + +Jön azonban a városból hozzá nagy sietve egy Panajoti nevű görög, a ki +még Sztambulból származván ide, Kuczuk basának régi jó ismerőse volt, s +rendesen, ha a város tanácsának valami csiklandós izenete volt a +basához, ezt küldte hozzá, jól tudva, hogy ezt nem huzatják ott mingyárt +karóba. + +– No hát mit mondanak a debreczeni bírák? + +– Kegyelmes uram, bizony ez a Dobozy István kurucz ember; a mint a te +fenyegetésed megérkezett hozzánk, ő rögtön minden fiatal leányt, +asszonyszemélyt és gyermeket szekerekre ültetett s elküldött Tokajba; +azután parancsolatot adott ki dobszó mellett, hogy kinek mi értékes +jószága van, tépje szét, vágja le, vesse a kútba s a mint az ellenség +megtámadja a várost, gyújtsák fel azt egyszerre negyven oldalról, +vessenek tüzet minden templomba, toronyba, s aztán kiki fogja a dárda +nyelét, vagy üljön a lovára, ha van, s majd akkor megmondja, hogy melyik +kapun menjenek ki? Még pedig ugy elmenjenek innen, hogy soha képpel se +forduljon senki Debreczen tájékára vissza, Kuczuk uram aztán feleljen +meg majd a magas szultán színe előtt, ha kérdeni fogja, hogy hova lett a +nagy Debreczen város? mely ennyi meg ennyi adót fizetett a portának +hűségesen, a vezéreket ajándékozta emberül, a hadsereget tartotta +liszttel és takarmánynyal; ott dicsekedjék el majd vele, hogy azt biz ő +porrá égette s bevetette helyét sóval, azon való haragjában, hogy roszul +égett a pipája. + +Ezt izente Dobozy István uram a basának s Panajoti azon módon elmondta +neki szórul szóra. + +– Átkozott vastagnyaku kálomistája! kiálta fel mérgesen a basa, bizony +még megteszi, a mit megmond. – Aztán pedig arról csakugyan nem akart +felelős lenni, hogy egy olyan várost mint Debreczen, kiirtson a +világból, csupán uri roszkedvének kihűtése végett; holott Debreczen +olyan szükséges volt azon a helyen, hogy ha ott nem lett volna, magának +a töröknek kellett volna oda egyet építeni. – Tudja jól a kutyaházi, +hogy nem akarom a városát elpusztítani, azért mer velem olyan fennyen +beszélni; de kapjam csak ki ide a gyepre, tudom, hogy olyan utat tetetek +vele egy fekvő helyében, a miben feltörik a talpa. + +Panajoti erősen bizonyitá, hogy a debreczeni lakosság a legvégsőre van +elhatározva, s a mint a basa egy trombitát megfuvat, vagy egy ágyut +kilövet rájuk, ott minden lángba borul egyszerre, s az egészből senkinek +semmi haszna nem lesz, minden drágaság ellevén ásva a földbe, a nők és +hajadonok szépe eddig túl van a Tiszán; a férfiak pedig meg vannak +dühödve, ki kaszát, ki kardot fogott, azokkal is baj lesz elbánni, a +milyen keserüségben vannak most. + +A basa átlátta, hogy Panajottinak igaza van; most az egyszer a +debreczeniek kifogtak rajta. Azért is ujra visszahivatá a kapuktól +felállított csapatjait, befogatott megint az ágyukba és azt mondta, hogy +kegyelmet akar cselekedni Debreczennel, csak legyenek bízton, nem bánt +senkit; ezentúl kegyelmesen fog velük bánni. Dobozy István uramat még +külön meg is dicsérte, elszánt, bátor magaviseletéért s szavát adta, +hogy e jeles tromfért soha sem fogja bántani, sőt akármikor valami baja +lesz, csak folyamodjék ő hozzá, számíthat pártfogására; ha pedig Váradra +talál jönni, az ő házát ki ne kerülje, ő bizonyosan nagyobb +vendégszeretettel lesz ő iránta, mint Dobozi uram volt őhozzá. + +Azzal vissza ment Váradra ágyústul és seregestül rendén. + +A debreczeniek nagyot lélekzettek utána s mindenki dicsérte, és +magasztalá bíró uramat, a miért ilyen bátran a tíz körmére mert állni; +lám mégis csak a török látta át utoljára, hogy neki kell engedni. + +Kuczuk basa azonban alig érkezett meg Váradra, rögtön hivatá maga elé +Badrul béget; az afrikai szerecsen lovasok vezérét, s ilyen dolgot +bízott reá. + +– Ma este, mielőtt lealkonyodik, felülsz ötszáz lovassal és megindulsz +Diószeg felé. Valahány embert akár jövőben, akár menőben találsz, +mindegyiktől megkérdezed, hogy ez az út visz-e Nagy-Kállónak? azzal +engeded futni. Ezt cselekszed, a mig éjszaka nem lesz, akkor egyszerre +letérsz a diószegi utról, belegázolva egy balfelől fekvő semlyékes +rétbe, hogy nyomot veszíts: mikor a semlyéknek végit érted, ki jutsz a +mezőre, ott találsz majd pásztorokat, a kik juhokat, ökröket őriznek, +azokkal elvezetteted magadat Létáig. Mikor a létai tornyokat meglátod, a +vezetőket vagdald le, s a helység alatt elvonulva, térj be a nagy +erdőbe, abban az erdőben megint találsz mészégetőt, vagy csordapásztort, +a ki ugy elvezet az erdőkön keresztül, hogy elébb ki ne juss, mint a hol +az erdő Hadházon felyül véget ér. Ott megint tedd el láb alól vezetőidet +és maradj lesben. – Holnap, vagy holnap után, vagy talán egy hét mulva – +addig te az erdőből ki ne jöjj; – látni fogsz négy vagy ötszáz szekeret +Tokaj felől közelítni. – A szekerek válogatott szép leányokkal és +asszonyokkal lesznek rakva; bizonyosan pénz és csecsebecse is van náluk +elég; azokat mind egy lábig elfogod. Ha férfi van velük, azt vágd le; a +mi pénzt találsz náluk, oszd fel katonáid között; a népséget pedig +hajtsd ide hozzám Váradra. Jól megértsd, a mit mondtam: a fejedet +kezedben hordozod, tehát ugy vigyázz rá. + +Badrul bég megérté a parancsot és távozott. A szerecsen vezér olyan +ember volt, a kire ilyesmit rá lehetett bizni, mert képes volt erdőn +mocsáron keresztül az egész országot végig utazni, s lováról le nem +szálni, mig küldetése helyére nem jutott; ott pedig étlen szomjan +hetekig elácsorogni lesben s a rábízott parancsot az utolsó nyakvágásig +végrehajtani híven. + +Kuczuk basa magában beszélgetett a debreczeniekkel: „nevettek ugy-e? +kaczagtok? örültök? no csak ti nevessetek ma eleget; majd mingyárt el +jön rátok a sírni való nap“. + +* * * + +Tokaj felől a széles országuton egy hosszu sor szekér közeledik Hadház +felé; ez a debreczeni hölgykaraván. + +Ötszáz szekér egymás hosszában, csupán asszony és leánynép, egyetlen +férfi sincs közöttük, akkora sem, a mekkora az ostort fel tudná emelni: +maguk hajtják az asszonyok a lovakat is; a kit pedig az Isten férfinak +teremtett köztük, annak meg le vannak a kezei kötve szépen a pólába, +mert annak még kis baba a neve. + +Ennyi asszony, ennyi leány egy csoportban! Képzelhető az a jó kedv, az a +lárma, a mit az uton elkövetnek; mindegyik beszéli a másiknak, hogyan +hajtotta el biró uram a törököt a város alul; milyen szépen ráijesztett? +van rajta, lesz is rajta egy hétig elég mit mesélni; óh a veszélyből +kiszabadult szivek phantásiája gazdag. + +Egy-egy kocsin csupa fiatal leány ül, azok előre hajtanak s elkezdenek +valami méla ősrégi dalt, a mit azon időkben énekeltek a Tiszától +Moldováig; talán azt, hogy: „Fördik a kácsa, Fekete tóba, Készül +anyjához, Lengyelországba“ vagy pedig azt a másikat: „Ha kérdik, hol +vagyok? Mondjad hogy rab vagyok, Kezemen lábamon Vas békót hordozok.“ Ez +a nóta vala akkor nagyon nagy divatban, tudja Isten! olyan szívből +énekelte azt szegény magyar ember. + +Akkor aztán az egész sor szekéren valamennyi leány rákezdte a nótát; +majd felvették vele a nagy mennyezetes eget; szegény kis pacsirták ott +fenn a magasban győztek velük versenyt tilinkózni. + +Delelőre az egész karaván megállt a zöld halomnál, a mi ott van a sík +rónában; ki tudja, ki rakta oda? a mi csontunk van-e benne, vagy a másé? +bizonyosan csak a mienk, mert körülötte olyan puszta az egész vidék. + +Nincsen falu, nincsen város közelében, egy-egy tanya, boglyák s +kazaloktól körül véve látszik itt amott, messze kitérve egymásnak; +szántóföldnek sincs itt semmi híre, csorda-legelőnek van hagyva az egész +határ. + +Csak a délibáb mutogat csodaképeket a láthatáron. Azt is megszokták már, +senki előtt sincs hitele; elöntheti hullámzó tengerrel a messzi +láthatárt, senki sem vágyik abban megfördeni; mutogathatja benne nagy +erdők árnyékát, nem igyekszik felé senki, hogy ott kihüsselje magát; +városai, palotái megszokott képek, a miket senki sem bámul már, s nem +törődik vele, valjon miféle ócska tündér mutogatja ott csoda hatalmát, +józanabb emberivadék előtt, mely bűvészetét kitanulta? + +Pedig épen mai nap különös jó kedvében volt a délibáb. Ritkán is süt +olyan forrón a nap: hogy a föld felrepedezik bele s az utolsó tófenék is +cserepes hasábokra szárad: – egészen a délibáb tündéri örömeihez való +nap. Egy csoport fiatal leány, az ábrándosabbak közül való, fel megy a +zöld halomra, onnan nézi a légi tünemény csodáit. + +Köröskörül siető habokban ring a tenger, melynek nincsen széle; abból +emelkednek ki koronkint az égre rajzolt árnyképek; úszó kék szigetek, +mik szemlátomást nőnek, magasulnak, zöld erdő, lombos fák ellepik +partjaikat; a fák árnyéka ott látszik a vizben; azután megint lejebb +sülyed a sziget, a tenger hulláma dagad, és összecsap végső pontja +felett. Majd a másik oldalon tünedeznek elő nagy légi paloták, átlátszó +tornyokkal, ködkék templomokkal, azokat is csak ugy hányja veti e tünde +tenger, mintha rajta úszkálnának, s ha rájuk unt, végtelen romokat +csinál belőlük, tornyok, várak egymásra düledezve; azután az is elmulik, +a szem nem lát egyebet a vándor daru csapatnál, mely onnan jő erre +csendesen. + +A leányok ott a dombtetőn magyarázgaták egymásnak: nézd! az ott épen +olyan, mint a két tornyu templom Debreczenben. Az meg ott szakasztott a +nagyváradkapui őrtorony, még a teteje is olyan rongyos. + +– Leányok! leányok! dorgálá őket egy fiatal menyecske, ki a domb aljában +szoptatta kövér képű kis fiát; nem jó az ilyennel tréfálni. Nem +üdvösséges dolog a délibábban ráismerni valami házra. Azt a várost baj +éri, a melyiket az mutogat. Hagyjátok el az istentelen beszédet. + +– Nézd! kiáltanak egyszerre valamennyien, s a szó elhalt ajkaikon, +mindenki odatekintett, rémülettől és csodától megigézett szemmel. + +Mi támadt egyszerre az égen? + +Hadház felől, a légtenger felett magasan egyszerre egy lovas férfi +ködalakja rajzolódott a sápadt égre; egy valóságos lovas vitéz, +puzdrával vállán, hegyes turbánnal a fején, keze csípejére téve, az +egész alak szívdöbbentő óriási mérvben emelkedve a láthatár távolába +fel, a ló lábai nem érték a földet, alattuk keresztül lehetett látni az +eget, az egész, mintha egy fegyveres fantomnak a halavány sárga égre +vetett világos kék alakja volna. + +– Jézus Krisztus ne hagyj minket! rebegé a megrémült gyönge nép, e csoda +tünemény láttára, minőt a természettudósok többször több helyen láttak +már, s azóta is mindig magyarázzák, még sem tudják, hogyan, mikép? Távol +álló emberi alakok képe odafenn úszik a légben, megnagyítva óriási +ködszellemmé. Másik pillanatban uj meg uj alakok támadnak elő a +léghullámból, mind fegyveres óriások, némelyik csak lova derekáig áll ki +a csalódi tenger szinéből, másnak csak feje és válla látszik ki abból, +azoknak árnyéka oda van nőve teste alakjához, két átellen összeragadt +árnyék, felfelé és lefelé fordított fejek, kardok és fegyverek; egyszer +ismét lassankint ismét összeolvad az egész, s nem marad utána más, mint +két széles küllő az égen; két világos kék fényszalag ködös sárga mély +alapon, a földből felfelé sugárzó. + +[Illustration] + +– Jézus Krisztus! Jézus Krisztus! török tatár leskelődik ránk; +sikoltának a némberek; összezavarodva, megrémülve, tanácstalan, védtelen +a puszta síkság közepett. + +Az anyák gyermekeiket kapták ölre, futottak velük szekereikhez, a szűzek +elszórták drága kendőiket, fülön függőiket, hogy a míg a rablók azokat +felszedik, maguk elfuthassanak onnan. Mindenki azt hivé, hogy már itt a +veszedelem a nyomukban. „El innen, el! a böszörményi utra! Fussunk a +nyomáson keresztül! Siessünk! siessünk!“ + +A szegény kétségbe esett had rémülten tért félre az utról; a szekerek +lóhalálában futottak végig a száraz mezőkön, merre semmi ut sem vezet; +nem énekelt most már senki, még zsoltár sem jutott eszükbe, csak ugy +titokban sóhajta fel egy-egy áhitatos szív, a mint hátra nézett a +félelmes távolba s onnan fel a bizodalmas égre: „te felséges ur Isten +odafenn, ki elárulád csodaképen gonosz ellenség leseit előttünk; +oltalmazz meg minket, szegény gyönge szolgálóidat gonosz üldözéseiktől, +kiknek nincsen bizodalmunk senki másban, egyedül csak te benned, ur, +mennybéli Isten!“ + +És az úrnak valóban még több csodatétele is volt e napra. + +A mint a futó nők egyre tekingettek félelmesen hátra; egyszerre eltüntek +a játszó tünemények az égről és földről; a szétrebbent délibáb után +élesen kilátszott a láthatár, a mint ég és föld elválik egymástól, s a +hadházi nyírerdők halaványan kéklenek a távolban. Az égre éles ezüst +szegélyü fellegek emelkedtek e táj felől, mintha roppant hab-buborékokat +fújna a vihar sebesen fölfelé; lassankint mind jobban elborult a +láthatár; sötétkék fellegek tódultak egymás hegyén hátán, valami nehéz +hang ugy zúgott a távolból, mintha azt mondaná: „fussatok, fussatok!“ + +A szekerek vágtatva csörömpöltek a böszörményi határ felé. + +* * * + +Badrul bég két nap óta áll már lesben a hadházi erdők között. Mindent, a +hogy Kuczuk basa rábízott, végrehajtott azon módon. A kitől +útbaigazitást kért, azt a szolgálattétel után levágta, hogy el ne +árulhassa; minden csapatnak azon a helyen kellett maradni, a hol +megállítá, senki sem hagyhatta el az erdőt; s ha valaki a környékből +véletlen odavetődött, az mielőtt egy kiáltással elárulhatta volna, a mit +látott, meghalt; lelőtték nyillal, a mi nem ad hangot, nem dicsekszik +hős tettével, mint a nagyszáju puska. + +Senki sem árulhatta el őket, senki sem vihetett róluk hírt a debreczeni +leányoknak, asszonyoknak. Hát az Isten?… Ő meglátta, és megmutatta őket +délibáb tükrén keresztül a vesztükbe siető nőknek, s felfedé előttük az +ármányos cselt jókor. Dicsértessék az ur neve! + +Harmad nap délben az erdőszélre állított őrök jelenték Badrul bégnek, +hogy a pusztán a távolban egy hosszu vonal látszik porzani, mintha száz +meg száz szekér jőne egymás után. + +– Ezek ők! + +Badrul bég maga is felállt egy dombtetőre, hogy oda lásson; talán épen ő +volt az a szertelen óriás, kinek ködképe először megjelent az égen, +puzdrával a vállán, hegyes turbánnal a fején? + +– Ezek ők! Csak hadd jöjjenek közelebb! Senki sem figyelmeztetheti őket +a veszélyre, – senki. + +Egyszerre azonban megáll a közeledő porvonal, nehány pillanatig elpihen, +azzal egyszerre sebesen el kezd oldalvást tartani, s nem miként az +elébb, halkan közeledve, hanem nyargalvást fut oldalt az avarnak. + +Badrul bég dühödten tekinte széljel: „Ki árulhatott el bennünket +előttük?“ + +Mintha egyszerre válasz jönne kérdésére, megzendül az erdő; a magas szál +nyírfák zúgni búgni kezdnek; veszedelmes vihar támad fel a síkon, +süvöltve bömbölve s sárga porköddel eltöltve a körül látszó eget. + +Badrul bég nem szokott a vihartól félni; ezt nem is engedte meg neki +Kuczuk basa. + +– Előre a dárdát; kiálta lovasainak, jó a dárda hegye a vihart hasítani, +utol kell érnünk a menekülőket! ki a síkra! + +Hah, de ott a síkon más ur parancsol most! A rónán keresztül, épen az +üldözők és üldözöttek között, ott nyargal végig a vihar menyasszonya, a +szilaj forgószél, ez a karcsu tündér, a ki délczegen tánczol végig a +sima rónán, üstökös feje a felhők között, mintha szétzilált haja +repkedne ott, lábai mint az orsó pördülnek a porban; hajlik jobbra, +hajlik balra, karcsu derekát hajtogatva, s daczos fejét emeli mindig +magasabbra; jaj a törendőnek, jaj a veszendőnek, a mi most hozzá közel +jut, azt megtépi, elszórja; háztetők, kazalok, kifacsart élőfák csak ugy +tánczolnak köntösének szilaj forgásától, felviszi őket az égig, s onnan +visszaszórja bőszült szeszélyében. Utána jő morogva, dübörgve, a haragos +vőlegény, a villámló zivatar, ki kergeti daczos menyasszonyát, +tűzkorbács a kezében; azzal veri majd meg, ha megkapja. Ah a tündérek +szerelme szörnyű! + +Badrul bég csapatját olyan porfellegbe borítá egy pillanat alatt a +forgószél, hogy senki sem tudta többé merre van előre, merre hátrafelé? +A lég elvakult; egyik lovas sem látta a másikat a felkavart portul, +melynek sötétjén még a villám sem bírt keresztül rémleni, csak közeledő +mennydörgése hallott, a mint hömpölygött az égen, rengette a földet, s +el-elnémítá a szél szilaj vihajgását. + +Badrul bég alatt ágaskodott a paripa, fejéről elkapta a szél a turbánt, +dárdájáról letépett minden lobogót. + +– Hej te Isten! magyar Isten! ordíta a szerecsen öklével fenyegetőzve az +ég felé, pártját fogod a magad népeinek; de azért még sem mentheted meg +őket tőlem! + +A mint e vakmerő istenkáromlást kimondá, abban a perczben ugy sujtotta +meg vállát valami kemény test, hogy karja bénultan hanyatlott alá. + +Mi volt az? + +Semmi sem más, mint egy nagy jégdarab, mi izenetképen jött a többi +előtt, utána ropogva, dörögve ereszté meg a menny sujtó parittyáit; +ormótlan jégdarabok kezdtek sürün paskolni az égből; némelyik olyan, +mint egy madártojás, más, mint egy átlátszó dió, másik, mint a szeges +buzogány feje, tíz kisebb egymásba nőve, közte fontot érő öldöklő +darabok; a villám harsogott szakadatlan egyik ég sarkától a másikra +küldve izenetét; a jég-paskolta föld a távol síkságon messze olyan +hangot adott, mintha elakarna sülyedni a rászakadó égtől. + +– Allah kérim! Allah ekbér! kiáltozák a martalóczok; hasztalan futva az +üldöző jégparittyák elől, a mik ijesztő sietséggel ütötték őket minden +oldalról: a megriadt paripák kínzott nyerítése még rémületesebbé tevé a +riadalt; s a kinek szive volt még, azt megkereste a lecsapkodó villám, +mely sistergő fejével oda vágott közéjük, bevilágítva a sürü jéghullást, +mintha millió gyémántteke és ezüst golyó omolna onnan felülről alá. + +– Nincs menekülés, egyedül az ur Istennél! orditák a törökök; s rohant, +kit merre a lova vitt; egy rész az elhagyott erdő felé; azt széltördelte +sudarak, kifacsart szálfák fogadták; más előre nyargalt, bele iramodva a +fellegszakadástól megáradt söppedékes érbe, mely egy óra alatt száguldó +folyammá áradt; nehány a vihar elől futva, épen annak utjába került s +verette magát mérföldekig. Mire a zivatar elhuzódott, Badrul bég nem +találta több lovasát ötvennél. + +Vagy húszan ott feküdtek holtan, itt amott elszórva; iszonyu sebekkel +homlokaikon, betört tarkóval, zúzott bordákkal; némelyt lovastul +agyonvert a jég; mást ugy eltemetett, hogy csak a kitett keze látszott +ki belőle. Az egész rónaság pedig olyan képet mutatott, mint egy puszta, +a mely végig van hintve apróbb nagyobb kavicsokkal, a mik olyan fehérek +és olyan hidegek. + +Az aethiopi pálmaszilvás puszták fiai soha sem láttak még jeget. + +– Ime csodák történnek a földön; monda csüggedten Badrul bég. Ki +harczolhat az ég ellen? A magyarnak külön Istene van, a ki csodákat tesz +a kedvéért. Allah oltalmazzon bennünket idegen Istennek haragjától. + +Nem volt azonban bizonyos felőle, valjon Kuczuk basa hajlandó lesz-e +neki majd elhinni, ha ily vert haddal visszatér, elszalasztva a menekvő +asszonyokat; elhiszi-e mondására azt a csodát? a mihez hasonlónak soha +igazhivő még hirét sem hallá. + +Szavainak bizonyságára semmi sem volt olyan eleven tanu, mintha azon +vasládákat, miket a végett hozott magával, hogy az elfogott asszonyok +ékszereit azokba zárja; ezuttal megtölteti amaz égből hullott parittya +kövekkel; miket látva, a basa hitelt adand a mesével határos rémeset +elmondójának. + +Tehát szépen megtöltete színültig négy ládát a jéggel, s azokat párjával +lovak hátára kötve, maga után indítatá. Nagyobb biztosság kedveért +minden láda kulcsát magához vette, s viaszszal lepecsételé nyitjaikat. + +Két nap tartott neki Váradig visszautazni; azalatt szálinkozó hadai +összevergődtek körüle, kinek csontja törve, kinek feje zúzva, kék zöld +folt nélkül egyetlen egy sem. + +Ez alatt reggeltül estig jó forró nap sütött rájuk. A vasládákból alul +csurgott a víz, felül a gőz párolgott egyre. Nagy-Váradon zúzott karral, +alázatos fővel lépett Kuczuk basa elé a szerecsen bég, s elmondá neki a +történetet, még akkor is reszketett bele. + +Kuczuk basa haragos arczot csinált a meséhez; egy szót sem akart belőle +elhinni, bizonyságul Badrul bég előhozatta vasládáit s kérte, hogy +tekintse meg saját szemeivel az égből hullott parittyaköveket. A mint a +pecséteket feltörte, a zárakat felnyitá: ime nem volt a ládákban semmi. +Még csak híre, nyoma sem az égi parittyaköveknek. – Badrul bég +megszaggatá keblén köntösét. + +– Allah kegyelmes! Ime a magyarok istene a bezárt ládákból eltünteté a +köveket, mikkel vitézeimet agyonverte. + +– Gyáva nyomorult! kiálta rá Kuczuk basa, ki az egészből nem hitt el +semmit, sok lúd ebet győz: bizonyosan ama daliás asszonyok vertek ugy +meg benneteket. + +Ezzel kiviteté maga elől Badrul béget s felakasztatá kapuja elé: ott +függött estig. A szerecseneket pedig, a kik vele voltak, megtizedelteté, +a többieknek levágatta fél fülét, s igy küldte le Belgrádba. – A +debreczeni hölgyek pedig épen és bántatlanul jutottak kedveseik karjaiba +vissza. Kuczuk basa soha nem hitte el nekik, hogy nem ők páholták el +olyan kegyetlenül Badrul béget s azon naptul fogva kezdte őket nagyra +becsülni. + +Ilyen történet vagyon megirva nemes Debreczen városnak tanácsi +jegyzőkönyvében; te ki azt olvasod, gondold el magadban, hogy most is él +még az az Isten, a ki az ő hiveit meg tudta védelmezni mindig magas +mennyből – s keze most sem rövidült meg. + + + + +EGY BUKOTT ANGYAL. + +Volt idő, midőn a magyar négy annyi volt, mint mennyi most. Még +ellenségei is magyarból teltek ki; a kún, a jász, a bessenyő, mind az ő +nyelvét beszélték, egy haza bölcsője ringatta őket, egy név volt +őskirályuk neve. Egy örökségen osztoztak egymással. + +A kún nemzet most egy pár kerületen megfér, a bessenyő alig tesz néhány +szétszort falut és maga a magyar oly egyedül van a világon. + +Eltemették egymást. Azt vélték, ellenséget fogyasztanak, és önmaguk +fogytak… + +Támadjatok elő ti vérrel és dicsőséggel pazarló idők képzeleteinkben! +tünjenek el előlünk e kalászos mezők, ez ismert városok! Lássuk az +egymásba omló hadsorokat, mint dúlnak előre hátra harczi paripákon, +halljuk a csatakürtök rivallását, a buzogány döngését az öblös +paizsokon, az összevert kardok csattogását s a viadalittas harczolók +csatakiáltásait. + +A harcz reggeltől estig folyik, a folyam pirosan megy alá a csatatér +mellett; azt sem tudni, a lemenő nap festette-e pirosra, vagy a vér? + +A küzdők már felére fogytak alá; – annyi jó férfi fekszik már némán a +mezőn; ajkainkról önkénytelen tör ki a kiáltás: + +– Ne bántsd egymást testvér! vesd el a kardot kezedből, magyar vér az, a +mit kiontasz, szüntesd meg a harczot! + +Szavunk nem hallik odáig… Nyolcz század fekszik köztünk és közöttük. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A mogyoródi csata megvivatott. Magyar győzött, magyar veszett. + +A herczegek diadalt ültek, a király futott, egyedül rosz ördöge a +Guthkeled Vid veszett a csatában, de elveszett a korona is örökre. + +Futtában lova kidőlt alóla, gyalog, fáradtan és sebesülten vette utját +az erdőknek, s még hangzott fülében a polgárharcz zaja, már ő azon +gondolkozott, mint lehetne azt ujra kezdeni. + +A nap leáldozóban volt már, az erdők árnyéki mindig lejebb szálltak, s +midőn a futó király egyszerre megállott, csak akkor vevé észre, hogy +körüle minden oly néma, hogy a hadsorok, miken keresztül törni vélt, +csak a ligeti cserjék virágtalan bozótjai s kisérői, kiket nyomába +ügetni képzelt, a csöndes hallgatag völgyek. + +Körültekinte, senki sem jött utána. Még reggel egész hadsereg kisérte, +még kardját apródai kötöttek föl oldalára, még sisakját az ősz Ernya +tette föl fejére, még sarkantyuit fölcsatolni Vid hajolt le lábaihoz. És +most ezek mind oda vannak, szétverve, halva, vagy elpártolva talán. És +ha a sereg elveszett, nem jobb lett volna-e vezérnek is együtt veszni +vele, s ha leesett a korona, nem kellett volna-e a fejnek is utána esni? + +A király lélekben testben összezúzva dőlt le a pázsitra. Kinek keze egy +óra előtt rokon vérrel itatta a haza földét, annak szemei most forró +könyekkel áztatták azt. + +Kora tavasz volt az idő, – nem volt még az erdőknek dallosa, és a +királynak mégis ugy tetszék, mintha a szellő csalogányok, vagy angyalok +dallait hordozná hozzáig, tündéres töredékben. – Figyelni kezde s +ráismert az énekre, melynek oly csodatevő ereje volt szivén keresztül +hatni. Valami édesbús női hang éneklé buzgón, áhitatosan a „de +profundis“t. + +Az üldözöttnek jol esik az oltár zsámolyához menekülni, és őt nem csak +ellenségei üldözték, hanem saját lelke is. + +Fölkelt s követve a szent hangokat egy völgy hajlásában kisded fehér +keresztet pillanta meg, mely előtt egy ifju leány térdelt, – tán inkább +örökké ifju angyal, vagy valaki a tulvilágról. + +A király döbbenve állt meg, félve háboritni a szent hölgy áhitatát, s +mig annak csengő éneklése hangzott, ugy érzé, mintha lelke megfürödnék e +hangokban, lemosva magáról indulatot, vágyat, szenvedélyt. + +A hölgy végezve esti áhitatát, egy közellevő barlangba lépett, melyet +kedveért befutott a téli zöld, hogy a zordon időkben is fris lomb +árnyazza fekhelyét. A természet télen meleget, nyáron hűs árnyat külde +barlangjába, a vadfa gyümölcsöt terme neki, a nem ápolt mező +harmatkásával táplálta, a patak oda folyt barlangjához, s a fejős +szarvastehén bejárt hozzá reggel este édes tejével adózni. + +A király tisztelettel járult a szent hölgy elé, föl sem merve rá +pillantani. + +– Eltévedt vadász áll előtted, oh szent szüz, kit társai elhagytak a +vadászaton, s ki nálad menedékért esd. + +A szent szüz csendes szemrehányással viszonzá. + +– Te nem vagy eltévedt vadász, te Salamon vagy, ki a csatából futva +jösz. + +Salamon megdöbbenten nézett a hölgy arczára. Az fátyollal volt +betakarva, csak beszélő ajkait lehete látni. + +– Ha ismersz, rejts el és szabadits meg, s ha ura leszek egykor e +földnek, kolostort épittetek e helyre, melyben száz hajadonnak leend +menedéke. + +A nő jóslatterhesen felelt: + +– Ura nem léssz te e földnek, s nem kőfal az, mi a világ elől menedéket +ad, hanem az erény. + +– Nem rémitesz el szavaiddal. Ha elhagyott az isten, nem hagytam el +magamat én. + +– Nem isten hagyott el téged, te hagytad el őt, esküdtél és megszegted +azt, békét vettél örökségbe, s harczot hagytál magad után. Nem emberek +keze, az istené ejte el téged. + +Salamon összeborzadt. + +– Ki adott neked hatalmat szivembe és jövedőmbe látni? + +– Az a kinek keze megszabadita tőled. Gondolj reá, hogy egy jóslat már +beteljesült rajtad. Ki mondá neked egykor e szavakat: „te, ki mindenkit +üldözesz most, mindenkitől üldözött leendsz egykor!“ + +– Jehova istenre, te Irmén vagy! ő mondta azt. + +– Irmén meghalt a világnak, én Charitas vagyok, – szólt a szent szüz +felemelve fátyolát, s egy arczot mutatva a királynak, melynek láttára az +térdre hullott. + +Liliomfehér arczának egy felhője sem volt még. Redőtlen, szenvedélytelen +volt az, mint az angyaloké, kik csak istennel beszélnek, hajfürtei +hosszan omlottak alá, tiszta, fehér öltönyére. Ugy állt ott mint egy +álomkép, mit a szellő jobbra balra ingat. A király halvány dicsfényt +vélt homloka körül látni. + +– Teljesüljön jóslatod egészen! – szólt a király meghajolva. Mondád: +„te, ki egy nőt hagysz magad előtt térden állani könyörtelen, egykor e +nő előtt fogsz térdelni magad.“ Im itt térdelek előtted. + +– Kelj fel oh király. Charitas nem emlékszik arra, a mit Irmén mondott. +Irmén megátkozott, Charitás imádkozik érted; Irmén gyülölte szerelmedet, +Charitás szeretni tanit. + +A szüz megfogta a király kezét s föl akarta őt emelni, az magához ragadá +hévvel a nyujtott kezet s ajkaihoz szoritá azt; mintha soha sem akart +volna tőle megválni. + +– Te megbocsátottál nekem, és én annyit vétettem ellened! Kiüldözélek a +világból. + +– Egy jobb világba üldözél. Az emberektől távol, de az istenhez +közelebb. Oh Salamon, jó lakni e magányban itt. Érezni a tulvilág +gyönyörét előre, elfeledni azon árnyék örömöket, miknek töve a földbe +van ültetve, s virága a földre hull; nem érezni indulatot, alacsony +szenvedélyt, érzéki vágyat, csak az isten közellétét. Én boldogabb +vagyok mint voltam. + +– És mégis miattad vert meg isten. Egy átok sem eshetett rám oly +keményen, mint a te néma arczodnak egy tekintete, s midőn kezeim közt +mint hervadt virágszál letörtél, akkor éreztem koronámat fejemen először +ingadozni. Im most azért találtalak fel ujra, hogy megmondhassam: lásd, +országom elveszett. + +– Van egy boldogabb ország! oh király, melyet nem szerez meg kard, s nem +vehet el árulás. Ez ország az égben van. Boldogtalanok, kik nem ismerik +azt, kik nem sohajtanak, nem epednek utána. Az élet forrásai vannak +előttük rejtve… Ez országnak kapui mindenki előtt nyitva állnak, csak a +bün előtt vannak zárva. Egy világot látsz azon belől, melynek zöld +mezeje a multak édes emléke, derült ege a boldog jövő, hol minden felhő +egy angyalarcz, mely reád mosolyg, minden szellő egy köszöntés +üdvözöltek ajkairól; hol az öröm mindig uj és soha el nem fogy, angyalok +hordanak karjaikon, szeráfok éneke ringat édes álomba, cherubok fonnak +koszorut csillagokból homlokodra s isten mosolygása napként süt reád, ki +ül a napok napjai felett, hivők, boldogok és szentek hálaimáiban +gyönyörködve, felhallik hozzá a reggeli madárdal és a tiszta kebel +titkos sohajtása, s ő örül mind a kettőnek. Ez ország nem veszett el +számodra, oh király! + +Salamon elmélázva hallgatta a szüz szavait, lelkében uj hurokat halla +megrezzenni, s midőn fáradt fejét a szent szüz által illatos +diófalevélből vetett fekhelyére lehajtá, behunyt szemére leszálltak az +álom tündérei s megnyilt előtte a távol ég; látta a csillagokat közelebb +jönni, a felhőket mosolyogni, meg annyi angyalarczczá válva, hallá a +nyájas köszöntéseket láthatatlan ajakakról suhanó szellő képében, látta +a napok napjai felett ülni, ki tartja kezében a világokat, érzé e +fenséges arcz mosolygásának melegét, érzé, mint ragadják könnyü +cherubkezek véghetlen téreken keresztül, és előtte egy fényes alak +repült egyik kezével az ő kezét fogva, másikban pálmaágat. És megismerte +benne a kedves leányt, kit a világból rut szenvedélyével kiüldözött, s +ki őt azért egy jobb világba jött vezetni, és saját alakját is látta +Salamon, és csodálkozott rajta; hosszu ősz ezüst szakáll borult mellére, +hófehér haj vállaira és a fényes királyi öltöny helyett durva szőr +kámzsa volt tagjain. + +Egyszerre trombitaharsogás rivallt fel az erdőben, az álmából felriadó +király egy csoport lovagot látta a barlang felé sietni, kiknek vezérében +Bátor Opost ismeré meg, az egyetlen legvitézebb lovagot, ki valaha +hivatva volt, hogy ellenséges hadak vezéreit öldösse le. + +A hü lovag összegyüjté a csata után Salamon hiveinek megmaradt +töredékeit és elindult a királyt fölkeresni. + +Neki magának jutott a szerencse őt feltalálhatni. A lovag sirt örömében, +midőn meglátta királyát s leborult annak kezét csókjaival s könyeivel +elhalmozni. + +– Te hű maradtál hozzám? szólt érzékenyen Salamon. + +– Ha az egész világ elhagy is, szólt a lovag égre emelve kardját, – én +nem hagylak el, s ha az egész világ rád támad, én megvédlek vagy +elveszek. + +Salamon a mint a kivont kardott látta megvillanni, elfeledé boldog +álmát, ujra harcz és véres dicsőség töltötték el lelkét, megujult +büszkeséggel ült lovára, s arczát az égre vetve felkiálta: + +– Elbuktam, de nem törtem össze! + +A mint az égre tekinte, épen hajnalodott, apró rózsaszin felhőcskék +usztak az égen csendesen; a király egy pillanatig még most is vélte +látni a mosolygó angyalarczokat közöttük, s oly nagy volt a képzelet +csalódása, hogy önkénytelen vitte kezét állához, hosszu ezüst szakállát +végig simitandó. + +Azzal csüggedten tekinté szét, szemeivel Charitást keresve, a szent szüz +nem volt látható sehol, Salamon bal előérzettel hajtá le fejét lova +nyakára s fejébe nyomva kalpagát, szótlan bánattal elnyargalt. Vissza +sem tekinte többet. + +Már látszottak Pozsony-vár tornyai a távolból a menekvők előtt, Salamon +a mint távolabb hagyta a veszélyt, könnyelmü vad kedve annál erősebben +tért vissza. Elfelejté a vesztett csatát, a vett sebet, mint elfeledé az +esküt, melylyel azt magára idézte, s a halavány Charitas tulvilági +arczának körrajzait elmosták szivében a szép királynő, Judith, ragyogó +vonásai. + +Uj élettervek születtek már agyában. Menekvő csapatja minden nyomon uj +bajnokokkal szaporodott; a vár melyhez közelite, azon időben +Magyarország legbiztosabb erőssége által volt meg szállva, a császár, +hatalmas ipja nem messze a határtól kész hadaival, és azután a nejéhez +siető szerelmes férj gondolhat-e egyebet, mint hogy az egész világ +rózsákkal van előtte behintve, bárha háta mögött leütött fejekkel van is +beszórva. + +– Nyargalj előre, Opos – szólt a király a kapuhoz érve – gondod legyen +rá, hogy midőn megérkezünk, – temetés vagy barát, vagy vén asszony ne +jöjjön ránk szembe. Ha jön, kergesd vissza. + +És Opos még nem érte el a kaput, midőn egy aggnő jött ki reá szemközt, +nehéz gyászruhában, galambfehér őszhajára fekete diadem volt köritve. + +Opos megdöbbenve ránta vissza lovát. A király anyja volt a nő. + +Salamon megilletődve szállott le lováról, hogy anyja karját megfogja, s +mintha neheztelne érte, hogy a baljóslatot ő hozta elő, elfojtott +gyermekies zugolódással mondá: + +– Miért nem hordatod magadat zselyeszékedben, ha a városban jársz? + +– Nem illet az már engemet – szólt reszketeg hangon a matrona – mankó +illik kezembe, szegény nyomorult asszonynak, ki vénségére koldusbotra +jutott. + +– Minő háborodottul beszélsz anyám? + +– Hát nem vesztéd el a koronát? + +– Azt igen, de megmaradt a kard. + +– Vesztetted volna inkább a kardot! + +– Asszonyok igy szoktak beszélni, te kevésbbé bánnád, ha nádszállal +látnál is trónomban ülni, mint a megváltót, csak trónban ülnék. + +– A kard az átok a földön, a béke az áldás. + +– Igy beszélnek az asszonyok. Ha rajtad állna, összetörnél minden +fegyvert, hogy ne legyen mivel hadakozni. Hiszen egyetlen nemzeti +ereklyénket, Attila kardját, az égből esett aczélt, melyet a hadisten +hajitott alá, mely a félvilágot tanitá remegni, s melyet négy századon +át imádtak őseink bálvány istenükként, te csupa kard iránti +ellenszenvből valami bitang rokonodnak elajándékozád, a ki azóta rég +nyársat csináltatott belőle. Az enyémet nem fogod elajándékozni. + +– Mit akarsz még? Nem szeret senki saját néped között, országod határán +állsz; idegent, ellenséget akarsz vinni saját hazád ellen? A vértenger +nem ér még ajkadig, a mit kiontál? + +– Érjen fejem tetejéig! Békesség idején megrohad a világ, az emberek +elszaporodnak, mint a fügefalevél, s elevenen nem eszik meg egymást; igy +legalább megölik elébb. + +– A ki vért vet, halált arat. Emlékezzél azokra, a kik előtted jártak. +Péter véren keresztül jutott a trónra, vérében bukott le róla. Aba +megölte Pétert, az ő feje is legördült. + +Atyád Aba vérébe hágott és őt testvére paripái gázolták agyon a +csatában, Béla atyád holttestét lépte át a trón lépcsőjéig, s őt a trón +omladékai zuzták össze… + +– Engem hát a haza omladékai temessenek el! – kiálta föl elszilajult +daczczal a király. + +Az agg királyné eltaszitá fia kezét, s eliszonyodva forditá el tőle +arczát. + +– Legyen hát neked a te szavaid szerint! Menj és ott pihenj meg, a hol +el fogsz esni; vérnyom maradjon utánad, a hol jársz: ellenséget találj +akármerre fordulsz, ki ne gázolj a harczból soha; reményed legyen +csalódás és emléked átok, és e hazában, melyet egy sirrá akarsz ontani, +ne találj magadnak egy sirt, melyben megpihenj! + +– Asszony ne tovább! ordita Salamon magán kivül, s ádáz dühében annyira +elfeledkezék magáról, hogy kezét ősz királyi anyja ellen fölemelte. + +Bátor Opos elszörnyedve veté magát Salamon elé s kezével feltartóztatá +annak öklét. + +– Uram, anyádat látod magad előtt. + +– Még pedig utóljára! – szólt az agg nő, azzal megfordult és elhagyta +Salamont örökre, rajta hagyva átkát. + +Salamon nyugtalan kedélylyel nyargalt föl a várba, lelke háborgását +vidámabb gondolatokkal csillapitva. Első kérdése volt odafenn. + +– Hol van nőm? + +Az udvarmester kedvetlenül felelt: + +– Az éjjel elutazott Regensburgba. + +Salamon lelke egyszerre elsötétült, várt viszonlátás öröme volt benne az +egyetlen világos kép s most ez kitörlődött… + +– Tehát nem várt reám. Bizonyosan nem gyanitá, hogy jövök. + +– Sőt hallotta uram balsors szerint közeledésedet, s eltávozott sietve, +mert félt hogy Pozsony ostrom alá jut. + +– Ugy? igaza volt, ha azért ment el. Nem izent nekem valamit? Tán hogy +utána menjek? Vagy hogy megizenjem, ha vissza jöhet? + +Az udvarnagy hallgatott. És Salamon ugy szeretett volna kérdezősködni. + +Nem volt-e beteg? nem érte-e az uton valami baj? volt-e elegendő +kisérete? + +– Volt uram. Ulrich herczeg kisérte el. + +Salamon arcza még jobban elborult. Közel volt hozzá, hogy sirjon. Rögtön +leült levelet irni nejének, s azt elküldé leggyorsabb futárja által, +lelkére kötve, hogy siessen a válaszszal vissza. A levél tele volt +gyöngéd panaszszal, forró szerelemmel, epedő vágygyal, a hogy szerelmes +férjek szoktak nejeiknek levelet irni. + +Salamon nem volt ember addig, mig a hirnök válaszszal vissza nem +érkezik, nem volt eszméje, nem volt gondolatja ez egyen kivül, tizszer +fölment egy órában a vároromra vizsgálva, hogy nem jön-e futárja? +Kiszámitá az órát, melyre oda kelle érnie, az időt, mennyi kellett +nejének, hogy levelet irjon, s azután vissza az utat. S midőn elmult az +óra nyugtalanul töprenkedék magában, mi történhetett, hogy senki sem jő. +Tán a hirnököt fogták el az uton, vagy elveszté levelét s nem mer vissza +jönni? – vagy talán kiáradt valami folyam, a viz elvitte a hidakat s a +hirnök tulnan rekedt. + +Oh az aggódó ember oly leleményes a legtávolabb lehetőségek +kitalálgatásában, s rendesen a legközelebbit nem látja. + +Végre abban kezde megnyugodni, hogy neje tán azért nem küld izenetet, +mert maga akar jönni helyette, s e gondolaton sokáig megpihent, de a +hogy más nap is elmult, nem állhatá tovább; uj hirnököt küldött uj +levéllel, harmad nap harmadikat, s ez igy ment egy hétig, a levelek +mindig panaszosabbak, mindig szemrehányobbak kezdtek lenni. Salamon +elvégre alig ismerte már magát, semmire sem tudott egyébre gondolni, +kérdésre nem felelt, feleletre nem várt, semmi sem érdekelte és minden +izgatta. Végre mint egy heted napra visszaérkezett valamennyi hirnöke, +egy igen rövid levelet hozva Salamonnak, melyben Judith szárazon +tudósitja, hogy a császár nem sokára Pozsonyba menend, s hogy ő a +helyett, hogy helyzetéhez illetlen szerelmi ömledezésekkel foglalja el +lelkét, sokkal bölcsebben teend, ha azon törődik, mint foglalja vissza +elveszett országát. + +Ez keserü orvosság volt, de használt. + +Salamon egy ideig zugolódott ugyan, mint kit igen édes álomból költenek +fel azzal a szóval, hogy induljon dologra, hanem utoljára is, ha álmodni +szép, de ébren lenni jó. S harczra készülő embernek sokat ér egy kis +szerelmi vagy családi keserűség. + +IV. Henrik nem sokára leérkezett Pozsonyba s hadseregeivel megindult a +Duna balpartján, veje országát visszahóditandó. + +De az anyaátok mindenütt feje fölött lebegett annak! Vele járt a +seregekkel éh- és döghalál képében, nehéz álmokat küldött a vezérekre, +mikből a velük volt püspökök baljóslatokat magyaráztak, a jóslatok hire +elterjedt a katonák közt, s azok az ut felén megálltak vezéreik ellen +fellázadva, s visszatértek az ellenség elől, kit még csak álmaikban +láttak. + +Salamont elhagyta isten és ember. + +A beteg oroszlán ellen feltámadnak a farkasok. + +A nemes vetélytársak, Géza és László nem üldözék a legyőzött fejedelmet, +ott hagyták őt békével időzni Mosonyban; hanem előjöttek bukása hirére +mind azok, kiket egykor dicsősége tetőpontján fegyverei villogása elől +futni látott. + +A kun és bessenyőfajok, elűzve a Szávántuli erdők menedékébe, +összegyüjték falkáikat, s előjöttek éktelen vad csordáikkal, az elesett +boszuállót meggázolni. + +A király hivei kis csapatjától környezve, nem mérhette össze kardját +elleneivel a sik mezőn; Henrik ujra el volt foglalva saját pártos +vasalljaival, hanem élt a szomszéd morva földön egy derék kövér gróf +Mjesko, Salamon végveszélyében ennek igért jó csomó pénzt, hogy verje el +róla a hivatlan vendégeket. + +A grófnak ugy sem levén egyéb dolga, megalkudott nyolczvankét véka +lengyel garasban a szorongatott királylyal, s mire a bessenyő had a +Fertő egyik szélihez ért, ő is megérkezett jó pánczélos lovagjaival +Mosonyba. + +Derék termetes ifju vala a morva gróf, mintegy negyvennyolcz esztendős. +Derekát két ember öllel keresztül nem érte, s ló el nem viselte terhét +egy óránál tovább. Tenyereit ha befogta, elveszett bennök az öblös +palaczk, s tartalma a hordónak elenyészett ajkai nyilása előtt, hosszu +bajusza nagymessze lelógott, s kétfelől felhajtva az öve mellé volt +bedugva, nehogy valamibe találjon akadni. + +Rettentő ereje hires volt hetedhét országon, mert a patkót csak ugy +tördelte ketté, mint utódai a vajas süteményt, és két kézre fogott +pallosával képes volt nyeregkápáig ketté hasitani a pánczélos embert. +Csupán az az egy baja volt, hogy ha egyszer elesett, nem tudott többet +felkelni, s ha egyszer a lovára felült, nem tudott többet leszállani. + +Ő tehátlan megérkezék, ivott is rögtön baráti poharat a királylyal, s +más nap mindjárt neki indult, megtudva hol az ellenség, s igérte +keményen, hogy az egész ronda hadat párjával összekötözve fogja rabságra +hajtani, s valahány szárazmalom van országában, abban mind őrölni +fognak. + +Ez igen jeles szándékkal kivonult a bessenyők elé s szüntelen a Fertő +partja mellett tartva s naponkint elismerést érdemlő ovatossággal és +körültekintéssel nem téve több utat, két órainál, végre egy szép esti +órában meglátta a tulsó parton a bessenyő tábor számtalan füstjeit, +miknél a barbar emberek egész ökröket sütöttek. + +Ott tehát jó biztosságban érezve magát, – minthogy a viz nagyon széles +volt, szépen sátort üttetett, táborát körülsánczolá, hegyes karókat is +veretve mellé, azon hadi tervet készitvén magában, hogy onnan addig meg +nem mozdul, mig ellenségét helyéből ki nem éhezteti, s vagy arra nem +kényszeriti, hogy sánczait megrohanja a vizen keresztül, vagy pedig +megadja magát. + +E becses határozatnál maradván, maga s több vezére kisétálának a +tópartra, fölállitának egy hordót s azt körülülvén, poharazának +emberségesen, mialatt a lemenő nap gyönyörüen behinté aranynyal a Fertő +sima tükrét. + +A Fertő sima tükrén itt-ott egy uszó lápot hajtogatott a föltámadó szél. +Mjesko, ki még sohasem látott olyat, csodálkozva hallá kisérőitől +megmagyaráztatni, hogy azok tündernádasok, miket az elfek és érlek, s +más afféle morva lidérczek hajtogatnak a vizen alá s föl, néhány magyar +is vala ott, hanem az nem tudott rajtok egyebet mint békát és szunyogot. + +A határgróf bámulá őket kegyesen. – Ni hogy usznak erre arra! bárcsak +egy felénk közelednék, itt meglepnénk s elfognánk rajtuk a lidérczeket, +és spiritusba téve bemutatnánk a tridenti synodusnak. + +És erre a szóra egy zöld folt csakugyan elkezde feléjök tartani, szép +egyenes irányban haladva, mindig közelebb, közelebb; a viz szine felett +csak a nádbojtok látszottak, rezegve, hajladozva, mintha valami rázná +őket alól. + +Már egészen közel ért az uszó nádberek. – Sehol sem látom a tündéreket, +– szóla Mjesko. – Hja azok a viz alatt vannak, ott készitenek sipot és +dudát a nádszárból s lovagolnak a halakon. – Hálot kell alájok vetni s +elfogni őket halastól. + +De mielőtt a hálót valaki kivethette volna, egyszerre megdűlt a +nádberek, s helyette száz torzpofáju rémalak bukott föl a viz szinére, +vad orditással rohanva a parton iddogálokra. + +Bessenyők falkája volt ez, kik meglátva Mjesko táborát, a tóba +bocsátkoztak mindegyik egy hosszu nádszálat fogva szájába s azon +keresztűl sziva levegőt a viz alatt, átusztak észrevétlenül a gyanutlan +bámulók szemeláttára s mielőtt azok ijedelmükből magukhoz térhettek +volna, rajtuk rohantak görbe fürészfogu késeikkel, s kikeresték a +helyet, a hol nem talál pánczélt a vas, hón alatt és vékonyán szurkálva +a meglepett vigadókat. + +Azok a zavar első pillanatában azt sem tudták, mihez fogjanak, a pokoli +lárma, e vizből előtámadt ördögök fekete pofái annyira megzavarták őket, +hogy fegyvereiket sem találták oldalaikon, s mire az első rémülésből +magukhoz térve, visszafordultak megtámadóikra, azok végezve, a mit +végezhettek, egyszerre visszafutottak ismét a vizbe s átusztak, a honnan +jöttek. Csupán egyetlen egy került belőlök fogságra, ki Mjeskóval +magával eredvén birkozásba, azt ugyan felbirta taszitani, hanem a +herculesi erejü ember ekkor ugy magához szoritotta őt két kezével, hogy +az meg sem birt motszanni, s ha Mjeskónak azon már elébb emlitett +sajátsága nem lett volna, hogy ha egyszer elesett, többé felkelni nem +tudott, legyürhette volna ellenségét, s igy azonban be kellett érnie +azzal, hogy ott tartsa magán, mig emberei oda érnek, s elébb azt jól +megkötözve őt is szépen felemelik. + +Az ekként elfogott bessenyő mozdulatlanul esett a földre, s akár rugták +vagy ütötték, semmi jelét nem adta az életnek. + +– Ebből ugyan kiszoritád a lelket uram. Mondának Mjeskónak. + +– Nem kell neki hinni. Kiálta ez dühösen, elszörnyedve ez emberek +vakmerőségén. Összemorzsolhattam volna, de kész akarva nem tevém, hogy +tőle megtudhassuk seregeik számát, vezérük szándékát, s más egyebet. +Rakjatok máglyát, vessétek fel reá, majd ha égni fog alatta, akkor ő is +megszünik a halottat játszani. + +A katonák rögtön máglyát raktak sánczkarókból, feltevék rá a bessenyőt, +az feküdt rajta élettelenül hátrakötözött kezekkel. + +A láng felcsapott a máglyán, a bessenyő meg sem mozdult, már haja és +szakála leégett, a tüz tagjait csapdosá, egy vonás sem mutatta rajta +hogy él, mig a lángok közepett a kötelek leégtek karjairól, akkor +egyszerre felugrott a tüz közől, s egy égő hasábbal szétcsapva maga +körül, a felriadt csoporton keresztül összeégett testtel kirohant s +belevette magát a Fertőbe s miután messze beuszott, rémületes +kaczagással forditá vissza összeperzselt arczát kővé meredt üldözőire, +kikben hülni kezdett a vér. + +– Nem. Ördögökkel nem harczolunk. Mondának Mjesko zsoldosai, ha a +csillagokkal fizetsz is bennünket. Emberek ellen szegődtünk, de ezek +világosan ördögök, kik tüzben vizben hadakoznak. Te is fogj magadnak +ördögöket, ha velök harczolni akarsz. + +Mjesko mit tehetett volna? Igéret és fenyegetés hiába volt, emberei +felmondták a szolgálatot s ha azt akarta, hogy vele menjenek, kénytelen +volt őket visszavezetni Mosonyra. + +A király már azt hivé hogy az ellenséget hozzák. + +– Derék szomszéd, monda Mjesko szörnyüképen kegyes képpel. Tudod hogy én +a mult husvét előtt való nagy héten bűnös vallástalansággal vadászatot +tartván, lovamról leestem s kitörtem a bokámat, ekkor fogadást tevék +szent Hubertusra, hogy soha az egész nagy bőjtön keresztül semmiféle +vérengző munkába nem kezdek. Midőn felszólitál, nem jutott eszembe, hogy +épen a nagy bőjtben vagyunk, most figyelmeztet rá a castellanusom. Én +kétségbe vagyok esve. Azt átlátod, hogy fogadásomat megszegnem +lehetetlen, én pedig átlátom, hogy te nem várhatod el a nagy bőjt végit, +hogy akkor kezdj csatába. Hanem azt tanácsolom neked, állj ki te magad a +mennyi embered van e gaz pogányok ellen, igy te fogod kezdeni a harczot, +nem én. Én magam majd felmegyek a baki hegyre, s ha akkor aztán +meglátom, hogy tégedet vernek, na akkor én is lejövök, és bele elegyedem +a csatába, mert már a folytatás fogadásomon kivül esik. + +Salamon megérté a dolgot, s hagyta menni a grófot a hova neki tetszik, +maga pedig felment szobájába, kiválasztá a legjobbik kardját s +összegyüjtve saját harczosait, megálla közöttük és szilárd +reszketéstelen hangon szólt. + +– Itt az idő, hogy meghaljak, és ki halni akar, velem jön utánam. + +A bajnokok szemeiből kicsordult e szókra a köny. Kevesen valának számra, +de mindnyájan jó vitézek, s ha egyenkint fölszámitotta volna mindegyik: +hány ellenséget ölt meg életében, nagy sereg telt volna ki belőle. + +– Nem ugy uram, szólt kardját megütve Opos. Királyok nem halnak oly +könnyen, elébb meghalunk mi mind, s a hova mégy, oda nem utánad, hanem +előtted megyünk. + +A király megrázta a hős jobbját. Hej sokan megismerék ezt a jobbot, a +kiknek nem maradt idejük róla beszélni. + +– Hogy elvesztém oszágomat, szólt a király, az aggodat is nehezen ül +szivemen, hogy magyar volt, a ki legyőzött, s ön nemzetem, ki számüzött, +ez fáj és kétségbeejt, de hogy e nyomorult bitang had meggyalázza bennem +a magyar királyt s bepiszkolja nemzetemet, azt nem türöm, s ha nem +maradt egyebem ez országból, mint ennek határa, e határért megvivok vagy +elveszek. + +A harczosok elkeserült orditása hirdeté, hogy nem fog elveszni egyedül. + +– Ha elbuktam, testvér volt, a ki elejtett, szólt a király, – és +nálamnál jobb vitéz. De ti nektek léha rablók megmutatom, hogy még nem +gyengült el a kar, mely egykor a bolgár hegyekig vert, mely Belgrád +alatt összetört! s ha lesznek köztetek, kik találkoztak velem +Cserhalomnál, majd megmondják, ha sápadtabb vagyok-e mint voltam akkor? + +Ez alatt a Hanság téreit a barbar gyülevész ellepé. + +Fajonként megosztva külön csoportosult, a hol szabad, térre kapott az +erektől átszeldelt ingoványba, sátorhely és legelőnek foglalván el annak +söppedékes szigetjeit. + +Itt kurta kazarok legeltették lovaikat, makacs, indolens nép maguk is +rajt ültek a lovon, soha le nem szálltak róla, a nyers hust nyergeik alá +tették s mire az a nyargalás melegétől megporhanyult, akkor hasznukra +forditák; a lovak legeltek szanaszét, gazdáik aludtak rajtuk, előre +hátra bókolva, vagy végig hasalva a lovon, s midőn a kürtszó megzendült, +egyszerre nyeregben ültek s felütve villogó szemeiket, nyargaltak ismét +előre. A legszélesebb vizeket lovaik hátán uszták meg, s ha egy várat +elfoglaltak, még a lépcsőket és a szédelgő sánczormokat is lóháton +nyargalták össze. + +Távolabb lármás jászok zajongtak, soha ki nem fogyva a perből és +osztozásból, egész nap elhuzakodtak egy-egy rablott paláston, rongyokat +hasogatva belőle, s ha otthon elfogyott a per, a szomszéd nyirekre +kezdtek átlövöldözni nyillal. + +Emezek jó fustélyforgató pásztorok voltak, kik szerették elhajtani a más +csordáit, s e szándékkal csatlakoztak a bessenyőkhöz. Öltözetük +legnagyobb ellenségeik bőréből, a farkasokéból telt ki, melyet derekukon +átkötének; hajuk hátul le volt nyirva, elől három csimbóka kötve, mely +jobbra balra fityegett. + +Közepén feküdt a bessenyők hada, eleven, lóhátas nép, kiknek mindegyike +képes volt lovon nyargaltában ellőni nyillal a repülő fecskét, s egy +kötéllel elkeritett térségen tanyázott maga Zolta vezér, válogatott +testőreivel. Ezek voltak a hadsereg legszálasabb legényei, hosszu +kopjákkal ellátva, s hogy mentül borzasztóbbak legyenek az ellenségnek, +a levágott ökrök bőrei fejeikre voltak huzva, s ugy csüngtek végig +hátaikon, ugy hogy messziről kétszarvu ördögcsordának lehete őket bátran +nézni. Köröskörül iszonyu tüzeket raktak összehordott nádkévékből, nem +azért hogy süssenek nálok valamit, mint hogy megvilágitsák a tájat. + +Zolta leterített medvebőr kaczagányán feküdt a tüzek mellett és aludt, +mint a kősó. Felhasgatott borostömlők, mik üresen hevertek körüle, +engedék gyanitni mély álma okait s ha az öklében tartott buzogányról s +néhány mellette bevert fővel horkoló bajtársról lehet következtetni, +hihetőleg élénk vita előzé meg az édes álmot. + +Kissé távolabb, egy emeltebb dombon lehete látni egy szekérsánczot, +melyen belől tanyáztak a kunok, kiket Kutesk király, saját harczias +leánya vezérlete alatt küldött, annak eljegyezett vőlegénye, Zolta +segélyére. + +Hadilán volt neve a délczeg amazonnak, s ha a saját táborában uralkodó +rendet nézzük, ismeretség előtt gyanitanunk kell, hogy nevét +megérdemelte, jelentvén az elég világosan magyarul „hadi lányt“. + +A hajnal már pirkadni kezdett, midőn a Mosony felé elfuttatott kémek +visszaérkeztek azon hirrel, hogy Salamon síkra szállt. + +Föl kelle ébreszteni a vezért, hogy tartson rögtön korultájt (igy hivták +a táborigyülést náluk), de hiába ránczigálták azt, meg meg-mozdult, jót +rugott azon, a ki költögette, s aludt tovább. Nem volt mód lelket verni +bele. + +Ekkor egynek az jutott eszébe, hogy meg kell fuvatni a a riadót, s a +mint az első kürthang megszólalt, Zolta rögtön talpra ugrott, s +egyszerre kijózanulva tekinte szét. + +– Mi hir? kérdé meglátva kémeit. + +– Salamon közeleg hadával. + +– Mennyit tesz e had? + +– Mehet mindössze nyolczszázra. + +Zolta felkaczagot. + +– Hisz ezt ha meg kellene ennünk, sem laknánk jól vele. Kár, hogy +gyermekeinket nem hoztuk magunkkal, most azokat küldhetnénk ellenök. +Hirdessétek ki a seregben, hogy ma nem lesz csata, hanem hajtóvadászat. + +A sereg az alatt mindenünnen összegyült, mindenki lován ült már, csak +Hadilánra várakoztak még. Ez alatt zajgott, lármázott mindenki; minden +vezérnek és minden közembernek más hadi terv fúrta az agyát. Egyik azt +mondta: vegyük őket körül s fogjuk el mindenestől, – másik beakará őket +csalni a Hanságba s ott megszoritani; a jászok rögtön akartak menni, a +kazarok el akartak kerülni Mosonynak s Salamon háta mögött kirabolni a +várost, a vezérek előbb összevesztek Zoltával, azután egymás között, +végre katonáikkal. + +Mindegyik jobban akarta tudni, hogy mit kell tennie, egy sem akart +hátul, vagy oldalvást állani, hanem valamennyi első akart lenni, ki az +ellenséget megtámadja. + +A nyirek előbb bátorságos helyre iparkodtak szállitani csordáikat s +behajtották azokat a Hanság ingoványai közé; a jászok, észrevéve, hogy +őket hátul akarják hagyni, összesugtak s egy szót sem szólva senkinek, +előre elosontottak az ellenséget fölkeresni, mig a kazarok, kik a magyar +sereg megkerülésére voltak rendelve, egyet gondoltak s neki rugtattak +Mosonynak, hogy azt társaik előtt bevegyék. + +Végre előjött Hadilán szekérvárából, megjelenve a lármás korultájon, a +hol már akkor senki nem halotta saját szavát. + +A magas karcsu amazon büszkén ült hollófekete paripáján. Naptól barna +arczán keresztül világlott a vér piros heve s nincs az égnek sem oly +napja, sem oly éjszakája, mint az ő két fekete szeme, – miknek villanása +többször tudott győzni mint éles kardjáé. Hosszú, göndör haja mint egy +palást borult le kereken domboru csippejéig, s utána lobogott, ha +vágtatott a csatában. Gömbölyü karjai fedetlenek voltak, arany +pereczekkel körülszoritva; rövid ujju dolmány feszült délczeg termetéhez +csattos boglárokkal, és gyakran megesett, hogy az ellenség, kivel +összecsapott, mintegy elbűvölve, rajta feledé szemeit a bűbájos alakon s +nem vevé észre kardja villanását, égő szemeitől megrontva. + +Zolta durva tréfával fordult arájához. + +– Későn ébredtél a kürtszóra, menyecske, nagy sokáig piperézted magad. +Csata napján nem kell annyit időzni a cziczomával. + +– Ma ránk nézve nem lesz csatanap: – viszonzá Hadilán komolyan. + +– Mit mondasz? + +– Az éjjel kimentek a jósok e berkekbe a farkasok szavait hallgatni és +megérték belőle, hogy e mai nap ránk nézve veszélyes. Hagyd e napot +lemenni, s kezdj harczot azután. + +– Veszsz el jósaiddal együtt! nem hiába viselnek a kunok vászonöltönyt, +s engedik magukat asszonytól vezérleni, gyávák valamennyien. Szálj le +lovadról némber, s végy guzsalyt s pártát, kard és sisak helyett, és ti +gyáva kunok mindannyian pusztuljatok szemem elől, vagy rátok küldöm +testőreimet, s lehuzatlak lovaitokról és tehenet adok alátok. + +– Próbálj közel jönni ökreiddel, – szólt Hadilán fölemelve fokosát; +megérzik a taglót szarvaik között, fogadom azt. + +A többi vezérek közbeveték magukat, különben ott mindjárt egymás közt +kezdték volna meg a csatát, s Zoltát nagy nehezen félre taszigálva, +Hadilánt rávevék könyörgéseikkel, hogy vonuljon vissza szekérsánczába; +hanem azt nem gátolhaták meg, hogy a bessenyő tábor csufondáros +kiabálással és fütytyel ne boszontsa a kunokat s egy merész ficzkó +szekérsánczuk szélére egy kopjára szurt szoknyát zászló gyanánt fel ne +tüzzön. + +Ez alatt lassanként előre mozdult a tábor, nagy hihó és rikoltozás +között. Zolta összeterelt mintegy huszezer csatárt, de csak akkor vette +észre, hogy nem tud velük hova lenni. Egy pár száz szót fogadott, a +többi azt tette, a mit akart. + +A Hanságon keresztül egy szűk téren lehet jutni, melynek mellékútait, ha +sokáig száraz az idő, kocsikkal is lehet járni, de ha megáznak, akkor +csak a közepén járható az út. + +E sikon vonult végig a rendezetlen sereg. Az eleje már mérföldekre elől +volt, mig a hátulja csak akkor bontakozott; csatarendnek, +hadsereg-felállitásnak, haditervnek hire sem volt. Iparkodott mindenki +mentül előbb ellenséget találhatni. + +Salamon és kisded csapatja – mint elszánt bátor vitézek, – azonban +hátukat egy fűzes dombnak vetve várták ellenségeiket, készek vagy +győzve, vagy holtan maradni a csatatéren. + +Halvány arczczal, de büszkén állt legelől a király, legpompásabb +fegyverzetét ölté fel magára, csillogott rajta arany és boglárkő, hogy +messziről megismerje benne az ellenség a vezért, s minden nyil őt +keresse. De mellette áll balfelől Opos, sohasem távozva oldalától, hogy +őt találja előbb minden csapás, mielőtt a királyt érné. + +Egyszerre megharsant körül a csataorditás. Az elősietett jászok +kibukkantak a fűz erdőkből, s meglátva Salamon csapatját, vad +süvöltéssel kapták le lovaikról tegzeiket, s a több száz lépésnyi +távolból, sürű nyilfelleget lőttek fel az égre, mintha előre elrémiteni +akarnák elleneiket; a nyilak az éktelen távolt megfutva, ártalmatlanul +hullottak le Salamon harczosai lábaihoz egy-kettő megüté a király +pánczélját is és visszapattant róla. + +De más felhők érkeztek most csatázni. Míg a bessenyő sereg nyilzáporral +rémité a magyarokat, mintha isten szavára viszhangoznának, megdördültek +egyszerre az ég sarkai, s fekete gomolygó felhők kezdtek tornyosodni az +égre, a csatatéren rettentő forgószél viharzott végig, homokkal szórva +tele a jászok arczát s nyilaikat elkapkodva a villám végig czikázott az +égen, s a meghasadt felhőből omolni kezdett a zápor; a bessenyő sereg +legfélelmesebb fegyvere, a nyil, megszünt ártani, az esőben kiengedtek a +tegzek húrjai, s a meglankadt ideg nem volt képes a nyilat elpattantani +többé. + +– Isten harczol velünk! kiálta a király s megeresztve lova zabláját, +lerohant a halomról megtámadóira, kik előnyüktől megfosztva, egy percz +alatt össze lőnek törve a rendezett csapat rohamától. + +A tegzet el lehetett vetni, s az ügyetlen görbe kard, melyet magukkal +viseltek, nem védte meg félmeztelen tagjaikat a nehéz harczszekercze +csapásai elől. + +Az eső zuhatagokban szakadt alá, de még a vér is; mire Zolta a derék +sereggel megérkezék, jász csapatjai már akkor le voltak apritva. + +A mint a sötét láthatáron föltüntek a borzalmas alakok, ágas +szarvaikkal, Salamon emberei visszarettentek, azt vélve hogy ördögök +jönnek rájuk. + +– Ejh – kiálta Bátor Opos, lássuk meg hát, hogy az ördögöt nem fogja-e a +kard? – s azzal neki rugaszkodva, rajtahajtott Zolta seregein, s a mint +az elsővel találkozék, azt ugy találta két szarva közt ütni +buzogányával, hogy menten a lova alá bukott. + +Vérszemet kapának erre társai is s belerontva a felszarvazott seregbe, +oly pusztitást követtek el benne, mintha valódi ökrökkel lett volna +dolguk s a mi egy percz előtt ijedségükre szolgált, az most nevetséggé +vált előttük. + +Zolta vezér azonban, látva mint rontja össze hadsorait a neki dühödött +Bátor Opos, neki forditá a kantárszárat, s hosszú dárdáját két ökölre +fogva, neki vágtatott a daliának, ki véres arczczal dúlt testőrei +között, egyik kezében kopját, másikban kardját forgatva. + +A tér megritkult, a hol e két ádáz harczos összetalálkozék, a vezér +dühösen csóválta meg gombos szálfáját s egy iszonyu csapást mért vele +Opos fejére. A szálfa lezúgott, de Opos visszavágott rá kardjával s a +dárda hegye és gombja messze lerepült nyeléről. Zolta kardját ránta ki +ekkor, s egy testőre az alatt pajzsát tartá elé, hogy Opos süvöltő +kopjája elől megóvja, de az elhajitott gerely keresztül törte a tizenkét +bivalybőrből készült vértet s megjárva a fegyverhordó vékonyát, az egész +embert vértestül együtt, áthatott hegyével ura pajzsához szegzé, mint a +denevért szokták az ajtóba verni. + +Zolta elrémülten fordult meg erre Opos előtt s futni kezde veszélyes +ijedelemmel, jelt adva hadainak a szaladásra. + +Ez rendes fogás volt a bárbár hadaknál, ha nem várt akadályra találtak, +visszafordultak s addig csalogaták maguk után üldöző elleneiket, mig +alkalmasabb térre jutva, ismét helytállhatnak nekik, vagy véletlen tőrbe +csalhatták az utánuk rohanókat, s ekkor egyszerre körülfogták. + +De most rosszul sikerült a csel; a folyvást szakadt zápor megárasztá az +ereket hátuk mögött, miken átjöttek, s a mint a bessenyő hadak vissza +akartak vonulni, a biztos mezők helyett, miken az éjjel lovaikat +legeltették, söppedékes ingoványra leltek, mely lépteik alatt beroskadt +s elnyelte a lovagot lovastól, a mocsárnak szoritott nyirek nem birtak +kihatolni a dugványok közől, a hátul űzött seregektől beletaposva az +iszapba, mig Salamon vitézei jól ismerve az utat, mely egyedül volt +járható ily időben, keresztül bizton üldözék a menekülő Zoltát, ki +seregeit veszendőben hagyva, egy kisded csapattal futott vissa Hadilán +szekérsánczáig segélyt és menedeket könyörögve arájától. + +– Eredj tova! – szólt az amazon elutasitva őt onnan. – Bolond voltál a +harcz előtt, gyáva vagy a harcz után. Vidd fejeden a vészt. + +Zolta káromolva vágtatott az esőszakadásban tova, sehol sem állithatva +meg seregét, mely a keskeny partos gátra szorult szemeivel látva, mint +vesznek el a többiek, – kik a mellék utakon rohanva, a mocsárba +tévelyedtek. Egy rendetlen gomoly, mely egymást tapossa a vizekbe és +iszapba. Gázoló lovak, miknek zablájába, farkaiba fuldokló emberek +kapaszkodnak, mentül tovább, annál nagyobb viz, s annál kevesebb a fő, +nagy messze alig látszik még egynehány, kik beusznak a Fertő közepébe, +ijedelmükben nem tudva: merre a part? + +Mint a krónikairó mondja: „az ellenség elolvadt a király arcza előtt, +mint viasz a tűz szinétől.“ Egyedül Hadilán szekérsáncza állt még ellent +a győztesek rohamának. A kunok hosszu dárdákra kapva, szekereiken álltak +s előbb a rajtuk özönlő bessenyőket taszigálták el onnan, megtagadva +tőlük a menedéket, s a hogy azok elfogytak, daczos arczczal fordultak +üldözőik, a magyarok ellen. Számra mindkét had egyenlő volt, a szemetet +elfutta a szél, csak a magva maradt ott, s ha az egyiket lelkesité a +diadal, a másikat a kétségbeesés. A nyil haszontalan fegyver volt e +perczben, csak a kopja és a csákány használt, a férfiak vértet vértnek +fektetve vittak, csattogott az ércz paizsokon a buzogány s ki- +kihallatszott a harczból, mint a menykő-csattanás Bátor Opos +harczfejszéjének ütése. A magyarság lóhátról harczolt, a kunok, a +szekeren állva; benn Hadilán nyargalt körül, fekete paripáján ülve, +csengő hangja bátoritá a harczolókat; hosszu arany haja lobogott mint +egy harczi zászló s kardjának és szemeinek villanási versenyeztek a +villámokéval. + +Háromszor ostromolt már a magyar, háromszor verte őt vissza Hadilán, +midőn maga a király ragadá kezébe a zászlót s paripájával neki vágtatva +a sáncznak, felszökött a legszélső szekérre, vakmerően odavetve magát +megrémült ellenfelei közé. A másik perczben már Bátor Opos paizsa fogá +föl a reá irányozott csapásokat, nehéz harczfejszéje elejte mindenkit, a +ki Salamonra tört s néhány pillanat alatt át volt szakitva a +szekérsáncz; a támadt résen dühösen rohantak Salamon után a magyarok, a +kún elhányta fegyverét, csupán egy kis csapat állott még ellent, ott +vivott Hadilán, ércz szavával bátoritva mellette harczoló hiveit. Mindig +apadt azoknak száma, alig vivott még nehány ifju, egyenkint elhulltak ők +is, egyedűl maradt az amazon a győztes magyaroktól körülfogva. + +– Add meg magad kún leány! kiálta rá Opos dörgő szava. + +– Élve nem, szólt Hadilán, és elveté paizsát, sisakját, s ugy állt +fedetlenül ágaskodó paripájára emelkedve s kardját megforgatva feje +fölött, mintha csak a halálért akarna még küzdeni. + +E pillanatban fölszakadtak a felhők s az alá sütő nap fényes küllője +odavilágitott a király délczeg hősi alakjára, a mint méltóságteljesen +közelite a hölgy felé. + +Hadilán karja reszketett, a kard aláhanyatlott kezében, a mint e +tüneményt megpillantá, nem hős volt többé, ki a kardot tartá, hanem egy +gyenge nő, s miután szivét elveszté a király ellenében, minek tartotta +volna meg kardját? azt is átnyujtotta neki. + +A mint elvégződött a harcz, egyszerre kisütött a nap s Mjesko gróf arcza +is kisütött a baki hegyről, a honnan ő nézte vala az egész csata +folyamát. + +Nagy elégülten jött alá, megrázta Salamon kezét, megdicsérte, hogy jól +viseltük magunkat, s kivánta imár, hogy miután az ellenség meg van +verve, méresse ki vékával az ő szegődött garasait a nyujtott +segitségért. + +A király elbámult: hisz te csak nézni segitettél. + +– Mit tehetek én arról, hogy téged meg nem vertek s rám nem került a +sor! + +– Igen jól van, tehát a hány ellenséget levágtál, annyi vékával méress +ki magadnak kincstáromból ne garast, hanem aranyat. + +Mjesko gróf haragudni akart e gonosz tréfáért, s még azzal +fenyegetőzött, hogy összekap Salamonnal, de a király elég jókor +figyelmezteté őt azon fogadására, hogy nagy bőjt alatt vérengzést nem +kezd, melyre aztán a jámbor gróf visszatért a maga hazájába, a maga +embereivel, sok tapasztalást vivén magával. + +Salamon visszabocsátá atyjához a fogoly amazont. Könyezve vált el tőle. +A király nem látta a könyet. A kit a korona gondja foglal el, nem lát az +álmában rózsakoszorukat. + +– Ha egykor nem lesz hazád, mondá a hölgy bucsuztában, jer mi hozzánk s +ott uj hazára találsz. És ha senki sem fog szeretni, jer hazámba, ott +fogsz találni, ki örökké szeretend. + +Salamon elfeledé a szavakat, el a szerelem rezgő hangját, melyen azok +mondva voltak és az epedő pillantást, a mely azokat kisérte, a mint +elfeledett annyit! + +Alig verte le a bessenyőket, ismét rokonainak fordult, megpróbálni, ha +nem fordult-e meg akkor csillagzata? A sors nem segité őt többé a király +ellen. Kardja beletört a szent László elleni harczba, az utolsó harczos +is elveszett oldala mellől, Bátor Opos; és az eltört kardból nem +lehetett más mint gyilok s midőn a hősök elfogytak, került a sor az +orgyilkolásra. + +Salamon bérenczeket fogadott László király megölésére, de a gyilkos és +az áruló egy fán terem; azok elárulák, s az ország örök fogságra itélte +őt, ki fölkentje ellen fölemelte kezét. + +Hol most ama négyszegü rom Visegrád tövében, szomoruan tekint alá az +örök Duna vizére, ott ült egykor a fogoly fejedelem, szenvedéseivel +nevet adva börtönének. + +Fogva volt de nem legyőzve, itt a szűk négy fal között is királynak érzé +magát, s nem imádkozott szabadságért soha, de harczért mindennap. + +Egész nap szőtte fonta terveit, és az mind háboru volt. Várta mint +fognak egy napon hivei börtönére ütni s leverve annak zárait, diadallal +repülnek vele Fehérvárra; vagy jönni fog a császár roppant hadaival s +kezébe adandja az arany kopját, mint uralkodása jelképét; vagy felzendül +a háborgó nép s László ellen őt hivja ismét a trónra. Mind hasztalan. Az +idő csendesen múlt. Hivei nem emlékeztek róla, a császárnak sok baja +volt saját pártos vazalljaival, és a magyar megnyugodott valahára: +királya szent volt és hős. + +Sokszor látta ablakából Salamon, mint áll meg a torony alatt egy-egy +vadász és tegezét megfeszitve felczéloz. Ez titkos hirnök gondolá, ki +nyilvesszejére kötött levelet akar fellőni. Csalódott. A vadász egy +vadlud után lőtt a légbe, s odább ment, őt észre sem véve. Vagy néha +hárfázó énekes ült le börtöne ajtajában, Salamon oda figyelt, hogy ez +tán nejének küldötte, ki titkos örömhirt fog énekszóban tudtára adni. +Vándor troubadour volt az, ki tán a porkoláb leányának szép szemei miatt +állt meg, s üres hosszas szerelmi érzelgéseket pengete vég nélkül. Majd +pihegő galamb csapódott ablakához. Ez galambpósta, gondola repesve, +pedig csak vad galamb volt, mely az ölyv elől menekült oda. + +Igy folyt nap nap után, remény volt a hajnal, csalódás az alkony, s a mi +közbe esett: lélekháborgató tünődés. És mikor belefáradt a képzeletében +megvivott harczokba, akkor megállt néha elpihenő lelke azon boldog +képen, mely még folyvást élt lelkében, a ragyogó szépségü nőn, kivel +megosztá szivét, koronáját, oly jónak, oly szépnek tudta őt képzelni, s +sokszor midőn alunni lefeküdt, könyezve imádkozék istenhez, hogy bár +csak álmában mutassa őt meg neki, hogy akkor beszélhessen vele. + +És még sem tudott róla álmodni soha, bár mint eltölté is lelkét e +gondolat vágyával, hanem a mint szemeit lehunyta s fáradt lelke előtt +megnyilt az álmak világa, két alak jött mindig elé, egymást váltva, hol +az egyik, hol a másik, két hölgy alakja, kikre soha nem is eszmélt, s +hogyha fölébredt, ujra elfeledett: Charitás és Hadilán. + +Csendesen, mosolyogva szállt le az egyik börtönébe s arcza gloriájával +megvilágitá annak sötétjét s intve a hűs palmaággal, vezeté őt maga után +fényes mennyországi vidékekre, az angyalarczok mosolyogtak a felhők +közől. + +Vadul hevült arczczal jött elé a másik, kardját villogtatva, nagy fekete +szemei lobogtak mint a villám, s felültetve őt szilaj paripájára, +nyargalt vele vérrel befestett mezőkön keresztül gomolygó csaták +viharába, fogyni nem akaró harczoló tömegek közé, s levágott fejek +hevertek köröskörül a mezőn. + +Csak neje nem jelent meg neki álmában soha. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Egy napon nagy nemzetünnep készült Székes-Fehérvárott. A pápa István +királyt a szentek közé sorozta s az összegyült főpapok leszálltak a +királyi sirboltba, a király holttestét koporsójából felveendők. + +De a mint a koporsó fedelét le akarták róla emelni, mintha egy világ +súlya feküdnék rajta, hiuvá lön minden erő, a követ nem lehete arról +leemelni. + +Mindenki megütközve látta rajt isten csudáját, s nem segitett ima és +böjt, három nap és három éjjel hasztalan törekedtek a követ +megmozditani. Negyed napon megjelent a templomban a somlyai szent szüz, +Charitas a koporsóhoz lépve monda: + +– E kövön isten tilalma fekszik, s ha minden élő ember erejét +egyesitenétek, az sem volna elég ezt róla elemelni. Az öröm napon minden +fogoly börtönét megnyitátok, bünbocsánatot adva gyilkosnak és +istenkáromlónak, csak egy fogoly szenved még börtönben; bünös ő is, de +ma bünbocsánat napja van, s isten nem akarja, hogy midőn a felemelt +örül, az elbukott szomorkodjék. A mely pillanatban az ő ajtaja +megnyilik, a körül is lehull a láthatlan zár. + +Salamont azonnal szabadon bocsáták és a kő elmozdult a koporsóról. + +Mit ért neki, hogy szabad volt, ha nem lehetett király, mit ért neki az +egész világ, ha az nem lehetett az övé? Miről annyit gondolkozott, +láthatta ismét szép nejét, de mire még többet gondolt, nem vihetett neki +koronát. + +De ha nem volt is korona, megvolt még a sziv s csendes nyugodt +boldogságra ez is elég. Salamon börtönében hagyá gyülöletét, s csak +szerelmét vitte magával. + +Alig vett időt magának megpihenni, mig Regensburgba nem ért, hova neje +vonult. Magában képzelé előre a házat és a nőt, gyászban azt, szomoruan +emezt, s mily nagy volt meglepetése, midőn estve megérkezve messziről +kivilágitva láta minden ablakot s vig zene harsogott elé. Bámulva +ámolyogva tántorgott föl a lépcsőkön s a mint egy apródot előtalált, +megszólitá: + +– Keresd fel urnődet, s mondd meg neki, hogy Salamon megérkezett. + +Az apród vállat vonitott; – mit tudom én, ki az a Salamon, ha látni +akarod urnőmet, amott tánczol a tulsó teremben. + +Salamon belépett a terembe. Senki sem ismert rá, uti köntöse hasonlóvá +tevé a többi léhütő zarándok néphez, kiknek az akkori salonokba +bejáratuk volt. + +Az apród megmutatta neki nejét. Egy vig, mosolygó asszony enyelgett ott +nevető társaság közepén. Nagyon ki volt hevülve a táncztól, egy +selyemgalléros lovag pávatollas legyezővel hajta reá szelet; holmi +kéjdalár ostoba dalokat énekelt lábainál, az asszony oly jó izüen +nevetett rajta; mellette üllt Ulrich herczeg s fülébe sugdosva oly közel +hajolt arczához, a hölgy keze annak két kezében pihent, a lovag olykor +ajkához is emelé azt s addig sugdosott hizelgve, mig a hölgy megengedé, +hogy lehuzza róla azt a kis gyémántos gyűrüt, mely legkisebb ujján +fénylett. E gyűrünek párja Salamon ujján volt. Jegygyűrüjük volt az. + +– Beszélni akartál asszonyommal, ott van, megszólithatod – unszolá őt az +apród. + +– Sajnálom háboritani, mert jól mulat – szólt Salamon s levonva gyűrüjét +ujjáról, odanyujtá az apródnak. – E gyűrüt asszonyod veszté el valahol, +vidd oda neki s kivánj neki jó estét. + +Ezzel eltünt Salamon a palotából s lovára vetve magát, neki ereszté a +kantárszárat s ment a világba, a merre látott. + +Szivében halva volt minden gyöngédebb érzelem, bujdosott egyedül, – kit +a sors elhagyott, a haza számüzött, az annya megátkozott és a nő +megcsalt? + +Hetekig bolyongott ismeretlen erdőkön keresztül, midőn egyszerre egy +rabló kun csapat utját állta, Salamon megismerteté magát velük: azt +hivé, hogy meg fogják ölni, ha rá ismernek. De azok élve hagyták s több +napi nyargalás után elvivék őt Kutesk király elé. De az sem ölte meg, +hanem tárt karokkal fogadá. Hadilán szerelme meghóditá számára a +kunnépet, a midőn a délczeg hajadon szemérmes odaadással ölelé szivére a +száműzött királyt, eszébe juta: „ha egyszer minden ország számüzött, +jőjj mi hozzánk, itt hazád lesz, és ha senki sem szeretend, ide jőjj, és +megtalálod, a ki örökké fog szeretni.“ + +Salamon nőül kérte a kunkirálytól szép leányát, vőlegényi ajándékul +elvesztett országát igérve neki s lett ujra szép mennyasszonya s csatára +kész hadserege. + +Ámde hasztalan. Nem tudott ő már sem harczolni, sem szeretni. A szép +leány szerelme üresen hagyta szivét és a harcz koszorutlanul hagyta +homlokát. A hazába berontó seregét készen várta László király a határon +s kiverte onnan. + +Salamon mindig alább sülyedt. Mennyasszonya uj hadat gyüjte számára +kóbor kun és kazarokból, hozzájuk csatlakozott Celgu vezér egy nagy +bessenyő csordával, s e csőcseléknek lett Salamon fővezére. + +Midőn megindult velök s maga körül látta azt az egész gyülevészt, melyet +egykor orczájának haragja előtt futni látott, rablók, gyujtogatók hadát, +kiket országából annyiszor kivert s kik most őt vezérüknek nevezték, +szive elszorult, félre forditá az utat, s a helyett, hogy Erdélynek +vezetné őket, levitte Görögországba s neki zudult egykori elleneinek +azon gyönyörüségben részesülve, hogy két olyan ellenséget, kikkel annyi +keserves csatát vivott, egymás ellen vezethetett, s nézhette: mint öli a +görög a bessenyőt. – Egykor ő verte mind a kettőt. + +Aligha be nem teljesült, a mit magában ohajtott, mert egész serege ott +veszett, ő maga és Hadilán hatszáz lovaggal egy elhagyott várba +menekültek s ott három napig dühösen védték magukat ostromlóik ellen. + +Negyed napon kényszerité őket az éhség ellenségeikre kirontani, és +Salamon látta megvalósulni, a mit annyiszor álmodott, ott nyargalt +mellette Hadilán szilaj paripáján ülve, nyargalt vérrel befestett +mezőkön keresztül, villogó kardok közepett, fogyni nem akaró tömegek +bomlott tömkelegébe, s levágott fejek hevertek köröskörül a mezőn. + +Előre, előre! A kard utat vágott, a délczeg amazon vőlegénye feje fölé +tartá paizsát s karjával csak őt védte, az ellenség megbűvölve a hölgy +szemeinek villámaitól tért ki a rohanók elől a midőn egyszerre egy nyil +a leányt szive fölött találta. + +A paripa megérzé urnéja veszedelmét s vadul ágaskodva megállt. A leány +fölemelkedék nyergében s még egyszer megforgatva véres kardját feje +fölött, kiálta: + +– Csak előre Salamon! ne rettegj. + +S azzal lehanyatlott lova nyakára, a szilaj paripa ragadta őt magával +holtan a sik harczmezőn keresztül. + +Salamon keresztül vágta magát az ellenségen. Csak hat kiserője maradt, a +többi ott veszett a harczban. Bolyongva a Duna partjához ért; kemény +csikorgó tél derekán, be volt fagyva a folyam, a király átkelt rajta +heted magával. + +Valami borongó fájdalmas érzés kapta meg szivét, midőn elvesztett +országa határán belől érzé ismét magát. A mint egy sürü erdő mellett +elhaladtak, megállitá kisérőit s maga leszállván lováról, bement az +erdőbe azt mondva, hogy utat fog keresni. Ott messze elbolyongott a sürü +rengetekben, mig egyszerre ugy rémlék neki, mintha ismerős volna a +tájék, a zuzmarázos fák alatt a rejtett barlang, s a csergedező patak, +mely oda folyt a barlang nyilásához. Megállt s körültekinte sejtelemtől +izgatottan, midőn egyszerre egy domb ötlött szemébe, a sirdomb előtt kis +fehér kereszt, melyre e név volt fölirva: „Charitas.“ + +A király térdre rogyott a sir előtt s megcsókolva a keresztet, fölemelé +arczát az égre, mintha őt keresné ottan, ki annyiszor volt álmainak +vezére a boldogabb házákba. + +Kisérői soha sem látták őt többet. + +Évek multak, változott a világ arcza, elfeledtek Salamont, már boldog +volt az ország; a boldog könnyen megbocsát. + +Egy napon diadalutról térve meg a szent király, te Deumot tarta a +fehérvári székes egyházban. Együtt volt az ország szine, java, s +gyönyörködék a hálaimában, melyet legjobb hivei bocsátának szine elé. + +Künn a templom lépcsőzetén sorban térdeltek a koldusok, a legutolsó volt +közöttök egy még élte delén levő férfi, ki csuklyáját fejére huzva, +buzgón imádkozék, hogy a magyar nemzet s királya legyen boldog és örök. + +Az elűzött Salamon volt az imádkozó. + +Tizennyolcz év előtt ugyanezen templom lépcsői látták őt, mint királyt +koronázása elé járulni, akkor nem imádkozott oly buzgón honáért, miként +most. + +Az isteni tiszteletnek vége lőn; a fő urak egyenkint lépdeltek végig a +koldusok mellett. Salamon mindegyikben megismeré egykori érsekét, +nádorát, vajdáit és bánjait. Meghajlott előttük és áldást monda fejükre. + +Jött végre a király. Egy fővel magasabb volt mindenkinél, a mikép jobb +és vitézebb. Mosolygására öröm derenge szét a szivekben, a magyar nép +nemzete jobb jövőjét nézte ki e szelid szemekből. + +A mint végigment a lépcsőn, egyenkint lehajolt a koldusokhoz, pénzt +osztva nekik, s midőn a legutolsóhoz ért, az megragadta a feléje +nyujtott kezet s megcsókolá azt, a király két forró könycseppet érze +kezére hullani. + +László meglepetés hangján kiáltott fel, megismerve a koldusban a +száműzött királyt, de az hirtelen elvegyült a tömeg közé. Az utána +küldött futárok utolérték, hirül adva neki László üzenetét, ki trónja +megosztását igérte neki. + +– Menjetek vissza, szólt Salamon, s mondjátok meg uratoknak: az én +országom nem e világból való, ő birja azt, mit isten neki adott s legyen +megáldva örökké! + +S visszament magányos erdejébe ismét. + +S hosszu évek mulva a környék lakói egy ősz szent sirjához jártak el +zarándokolni, melynek ellenségeket kibékitő erőt tulajdonitának. E sir +Salamon sirja volt. + +Sok vihart látott azóta a magyar; – még emléke is alig maradt a multnak, +egyik sir eltemette a másikat, az egész történetből csak a toronybörtön +maradt még fenn, az is pusztulóra vált már. + +Elfogyott kazar és bessenyő, a neve csak könyvben él már, a magyar is +sokat szenvedett; adja isten, hogy sokáig éljen. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Cserei Mihály Erdély története.] + +[Footnote 2: Mambrius Rosaeus.] + + + + +TARTALOM. + + =Rozgonyi Cecilia= 1 + =Soliman alma= 48 + =Koronát szerelemért:= + Vizkereszt ünnepe 65 + Késő látogatók 76 + A tatárok 96 + =Bacsó Tamás.= (Magyar historiai novella) 104 + A tor 106 + A fehér leány 117 + A kinyujtott kéz 120 + A három tanu 127 + =A Nagyenyedi két fűzfa.= (Beszély) 132 + =A khámok utóda:= + Tatár philosophia 159 + A mezrei várkastély 173 + Szendereli 197 + Miriám 210 + Az áruló 219 + Az arany álarcz 224 + A menyasszony álmai 232 + Tatárharcz 234 + A menyegző 255 + Számadás 259 + =A basi-bozuk= 273 + =A gyerkőcz= 288 + =Az ellenséges koponyák= 306 + =A mennyei parittyakövek= 322 + =Egy bukott angyal= 338 + + +[Transcriber's Note: + + +Javítások. + +Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. + +A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: + +18 |csoda Ily |csoda. Ily + +58 |Muffa, Ai! |Muffa, Ai!“ + +61 |az nem él. |az nem él.“ + +68 |magát dókájáka. |magát dókájába. + +78 |vér a földből. |vér a földből.“ + +88 |itt légy. |itt légy.“ + +89 |a vásár“ |a vásár.“ + +94 |nem megy |„nem megy + +97 |Az Isten |„Az Isten + +100 |„Isten velünk |„Isten velünk“ + +103 |Néhány hóhap |Néhány hónap + +103 |hogy felállnának |hogy felállnának“ + +146 |ellen vezessék |ellen vezessék. + +180 |utra kaposzkodtak |utra kapaszkodtak + +226 |Mikor alabin |Mikor Alabin + +288 |haladnak előre |haladnak előre. + +337 |nem hittel |nem hitt el + +374 |midőn egszerre |midőn egyszerre] + + + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Téli zöld, by Mór Jókai + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 44216 *** diff --git a/44216-h/44216-h.htm b/44216-h/44216-h.htm new file mode 100644 index 0000000..5085cef --- /dev/null +++ b/44216-h/44216-h.htm @@ -0,0 +1,10349 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=UTF-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Téli zöld by Mór +Jókai</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; + clear: both; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +table { + margin-left: auto; + margin-right: auto; +} + +td { + padding-left: 1em; + padding-right: 1em; +} + +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.tdr {text-align: right;} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.smcap { + font-variant: small-caps; +} + +em.gesperrt { + font-style: normal; + font-weight: normal; + letter-spacing: 0.2em; + padding-left: 0.2em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { +/* margin-left:5%; */ +/* width: 90%; */ + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.transnote { + background-color: #E6E6FA; + color: black; + padding: 0.5em; + font-family: sans-serif, serif; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote p { + text-align: center; + text-indent: 1.5em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +li.li2 { + text-indent: 1em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 44216 ***</div> + +<div class="transnote"> +<h3>Megjegyzések:</h3> +<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_377">377</a>. oldalon +található.</p> +<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= +"http://books.google.com/books?id=59ANAAAAQAAJ">http://books.google.com/books?id=59ANAAAAQAAJ</a>.</p> +<p>Facebook oldalunk: <a href= +"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-large">TÉLI ZÖLD.</span></p> +<div class="figcenter"><a href="images/i001hq.jpg"><img src= +"images/i001.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<hr class="chap" /> +<h1><span class="smcap">Téli Zöld</span>.</h1> +<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">MŰVEIBŐL</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">VÁLOGATOTT +ELBESZÉLÉSEK</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">AZ</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">IFJUSÁG +SZÁMÁRA.</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">PEST.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">HECKENAST GUSZTÁV +TULAJDONA.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">MDCCCLXII.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Pest. 1862. Nyomatott +Landerer és Heckenastnál.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<h2>ROZGONYI CECILIA.</h2> +<h3>I.</h3> +<p>Csak tizennégy éves volt még Nagy Lajos leánya, Hedvig, s már +két korona kivánkozott szüzi homlokára, a lengyel és lithván.</p> +<p>A korona nehéz ékszer! egykor sokkal könnyebb füzért hordozott a +szép királyi hajadon, – a szerelem rózsa-koszoruját.</p> +<p>Még midőn csak hat éves volt a leány, országhóditó atyja elvitte +őt magával egy szomszéd tartomány udvarába; a mire ő oly jól +emlékezett.</p> +<p>Ott egy nálánál alig idősebb kis fiut vezettek elé, s azt +mondták, hogy ez lesz vőlegénye. A szép szőke gyermek kezét +összefüzték az övéivel, gyürűt cseréltettek velök, az oltár elé +vezették s ott a két szép gyermeket megeskették, hogy egymást +holtig és örökké fogják szeretni.</p> +<p>Este, az egész udvar láttára, fényes, kivilágitott teremben, +<span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> +harsogó zenehang mellett, egy pompás menyegzői ágyba egymás mellé +lefekteték a két szelided gyermeket; – arczaik egymást érinték, – a +szülők ott álltak körül, gyönyörrel mosolygva rájuk, – a vőlegény +kezét a menyasszony nyakára fűzték, mondták nekik, hogy csókolják +meg egymást, azután elválaszták őket, – a gyermekférj elment +Angolhonba, a gyermeknő vissza Magyarországba.</p> +<p>És mind erre Hedvig oly jól emlékezett. Azóta nyolcz évvel lett +idősebb a világ, a rózsaarczu gyermekből liliomképű hajadon nőtt +fel, – a kora ábrándok álmai meghalaványiták arczát. Valami titkos +érzelem annyiszor eszébe juttatá azt a napot, azt a képet, melyben +gyermek-vőlegénye szemérmetes mosolygással kis kezét nyakára fűzte, +látta mindig a mosolygó kedves arczot, hulló selyem szőke +fürteivel, himzett ingfodorral körülvéve, és oda képzelé magát is, +fehér patyolat köntösében, a halvány kék szalagokkal, s elgondolá, +mennyivel szebb lehet egy ily pillanat nyolcz év után.</p> +<p>A szivébe oltott ábránd együtt nőtt fel vele. Az ártatlan +gyermek lélek játszó öröméből áterősült az, a sejtő szüzi kebel +vágyó szenvedélyivé. Gondolá, hogy milyen boldogok lesznek ők, a +midőn még azt sem tudta, hogy miért boldog az, a ki szeret.</p> +<p>Egy napon a lengyel rendek követsége érkezék Budára, hol akkor +Hedvig anyja a fejedelmi lelkü Erzsébet ült az eddig csak férfit +ismert királyi széken, s a legifjabbik királylyánt kérte országa +számára királyul. Előbb kérte, azután követelé, végre daczos +erőszakkal vivta ki őt az anyai karok közül. <span class= +"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span></p> +<p>Lengyelhonban akkor vad polgárháboru dult. A mint Hedvig +megérkezék, megszünt a harcz, a küzködő pártfelek hódolattal rakták +csorba kardjaikat az érkező szent elé s karjaikon, sziveiken vitték +őt árva trónjukra.</p> +<p>A rózsakoszorunak hullani kellett a korona elől. Hedvig országot +kapott, de egy egész világot adott érte, keblének belső +világát.</p> +<p>A koronás szüz hirével viszhangzott minden ország, fejedelmek +jöttek érte, sziveiket, koronáikat lábai elé lerakni. A szüz várta +vőlegényét, kinek arcza élt szivében s vigasztalan bocsátá +őket.</p> +<p>Egy napon egy vad, férfias tekintetü, harczos ifju jelent meg a +lengyel fővárosban, kinek neve ijedelemmel tölté be egykor +Lengyelországot, annak leghatalmasabb ellensége, a lithván vezér, +Jagelló.</p> +<p>Egykor boszu, most szerelem hozta őt Lengyelországba. Népét és +országát, koronáját és szivét hozá ajándékba az ifju +királynőnek.</p> +<p>– Meg kell lenni,… mondának a rendek. Két egymást rontó nemzet +egybe forrása kivánja ez áldozatot.</p> +<p>– Meg kell lenni;… monda az egyház. Egy pogány nép milliói +térnek ez által az egy igaz Istenhez.</p> +<p>– Meg kell lenni;… monda a rokonság. A királyi család fénye egy +uj korona sugáraival növekszik.</p> +<p>Csak a sziv nem szólt semmit. A merész, szilaj, fejedelem ifju, +hidegen hagyta azt, mig a várt halvány ifju képe midőn <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> megjelent +előtte, szomoruan sohajta fel, talán soha sem látandja őt +többet!?</p> +<p>Végre, szent megnyugvással lelkében, elfogadta a lithván +fejedelem koronáját, de midőn fejére tették, mintha ágaival +visszafelé forditva hullott volna az szivére.</p> +<p>Nemes önmegtagadással napot tüzött ki a menyegzőre, mely két +ország népét az ő szive árán fogja egyesitni, midőn a kijelölt nap +előtt egy messze földről jött lovas csapat érkezék Krakkó elé, – +karcsu szőke ifju volt a vezér.</p> +<p>A zárva talált kapu előtt megálltak a lovagok, a bástyán a +várkapitány, Kurozvaki, megjelent: „mit akartok?“ kérdé tőlük.</p> +<p>– Nőmért jöttem, szólt az ifju. Én vagyok Vilmos herczeg, Hedvig +királynőnek férje.</p> +<p>– Csalatkozol ifju lovag, viszonza a castellan, – Hedvig +királynő férje a lithván fejedelem, Jagelló.</p> +<p>– Hazudsz, ember! kiálta szenvedélyesen az ifju. Enyim volt ő, +most is az, s csak az égnek adom vissza.</p> +<p>– Ugy szóltál, mint keresztyénhez illik. Az ég kérte őt vissza +tőled milliók földi és égi üdvére. Élj boldogul s térj el +innen.</p> +<p>– Nem lehet, mig vele nem beszéltem, csak egy szót, csak az ő +szavát hallhassam, én hallgatni fogok s meghalni szótlanul.</p> +<p>– Kint fogsz okozni magadnak, kint ő neki, de megleend; viszonza +Kurozvaki, – holnap reggel jőj egyedül, kivánatod teljesülend.</p> +<p>Másnap reggel megjelent a herczeg a várkapu előtt. Az +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> +most felnyilt szavára, ott bekötötték szemeit s vezették utczákon, +folyosókon keresztül, végre egy márványos házba ért, – a távol +viszhangból, mely lépteire felelt, gyanitá, hogy egy nagy teremben +kell lennie.</p> +<p>Itt levették szemeiről a köteléket. Körültekinte. Egy nagy sötét +templomban találta magát, melyet gyéren világitottak az oltár +viaszgyertyái.</p> +<p>A templom hátteréből egy ünnepies csoportozat közelített +hallgatagon felé, nők, férfiak; közepett egy halvány ideál alak, +hófehér ruhában, megtört tekintettel.</p> +<p>Vilmos ráismere. Zokogva rogyott térdére. „Elfeledtél, +elfeledtél“ rebegé a közeledőnek. Hedvig oda lépett hozzá: +„nyugodjál meg“, mondá neki édes feledhetlen hangon, melynek angyal +tisztaságát itt-ott megreszketteté az indulat küzdő zaja.</p> +<p>– Isten, emberiség, nemzetek kivánják, hogy boldog ne légy, s +engemet ne tehess azzá. Szerelmem, mely tied volt, népemé fog lenni +ezután; a boldogság, mit neked szántam, közöttük leend felosztva. +Neked is vannak népeid, helyettem szeresd azokat, tedd őket oly +boldogokká, minővé tettél volna engem.</p> +<p>Az ifju herczeg nem tudott szólni; minden ifju reményeit egy +pillanatban el kelle vesztenie. Hallgatva rejté arczát két +kezébe.</p> +<p>A királyné kisérete zokogva állta őket körül. Maguk a vénnemesek +is törülgeték szemeiket s bámulva néztek az ifju szűzre, ki egyedül +állt ott félig mosolyogva, mint egy megdicsőült szent az +oltárképen, mint egy kedves halott, a ki körül sir minden ember, +csak ő maga mosolyog. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p>Azok közül, kik a herczegnőt ide kisérték, egy ifju pár félig +elvonulva látszott a fél homályu templom egyik oszlopzata mellett. +Egy magas, lenge szőke lyán, és egy délczeg, karcsu ifju.</p> +<p>Kezeik egymás kezét szoritják, és szemeik a bucsuzó királynét +nézik, a ki oly nemes lemondással áll térdelő jegyese előtt, kitől +örökre el kell válnia.</p> +<p>– Ah Száva, szól a szép szőke lyán suttogva; én nem tudom, mit +sejtek, de ugy érzem, mintha én állnék ott a királyné helyén.</p> +<p>– És én, mintha magam, térdelnék ott előtted, a szomoru herczeg +helyén. Épen ugy nem tudnék szólni. Oh, nekem a szivem repedne meg, +Cecilia.</p> +<p>A két szerelmes ifju közelebb huzódott egymáshoz, mintha attól +tartana, hogy őket is le akarják egymás kebléről szakitni.</p> +<p>Vilmos herczeg reszketve emelte föl arczát; szép nemes vonásaira +visszatért a nyugalom. A nemes elhatározás, a mely nagy lelkek +sajátja, olvasható volt homlokán. Odafordult a bájoló +menyasszonyhoz: „csak egy csókot, csak egy könyet“ rebegé megtört +lélekkel. Hedvig oda nyujtá a forró ajk elé hófehér kezét, s a köny +ott ragyogott szemében.</p> +<p>Akkor felszökött hirtelen térdéről a herczeg s fulladozva +kirohant a templomból. Az ajtónál megállt még egyszer: „élj +boldogul!“ suttogá Hedvig felé s azzal eltávozott örökre.</p> +<p>Holta napjáig boldogtalan maradt.</p> +<p>A királyné kisérete visszavonult a sötétlő templomürbe; a +lépések hangján kivül semmi sem szólt, csak ama karcsu ifju suttogá +néha. Cecilia! Cecilia! s ha aztán a leány megállt, nem +<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> +tudott mit mondani neki. Semmi, semmi, hebegé. Azt akarta +megkérdeni tőle: mit érezne ő, ha igy el kellene válnia? de nem +merte kimondani, hanem egy oltár előtt letérdelt, s ott azon imádta +istent, hogy engedje neki ez órát örökre ugy elfeledni, hogy soha +eszébe se jusson többet.</p> +<p>E közben feltárultak a nagy templom ajtai, kivülről, ünneplő +népség tolongott be egymásután, gyertyákat gyujtottak meg minden +felől, a terem kivilágosult, megelevenült; a hova szem láthatott, +mindenütt eleven emberfők s festett mosolygó angyalfők bámultak le +karzatokról, boltozatról; a megfakult falak szinehagyott +aranyozásival élénk ellentétben látszottak a mindenszinű zászlók, +mikkel a mai nap ünnepére a nép fölékesité szentegyházát.</p> +<p>Künn harsogott a közelgő zene, s az eddig zárva tartott fő ajtó +megnyiltával belépett az udvari diszmenet; apródok, seneshallok, +főpapok és főnemesek tarka pompás vegyülete, melynek közepén egy +magas délczeg férfi jött, kissé szokatlan megilletődéssel arczán, a +pogány fejedelem Jagelló, ki először lépett keresztyén egyház +boltozata alá s ismeretlen áhitattal tekinte szét az ó templomban +az uj vallás titkos hieroglyphain jártatva szemeit.</p> +<p>Hosszu gesztenye barna fürtei ideges vállaira omoltak, a mint +hajadon fővel az oltár elé lépett, hol három szent jel várt reá: a +keresztvizmedencze, a korona és mátkagyűrü.</p> +<p>Az első uj eget nyitott meg előtte, a második uj országot adott +neki; de a mi több volt előtte, mint ország és mennyország, azt a +harmadik köté hozzá, a szép az áldott Hedviget.</p> +<p>Háromszor hangzott a nép ajkairól a hosanna; először, +<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> +midőn Jagelló egyszerű fegyvertelen öltözetben letérdelt a medencze +előtt, s göndör fürtös fejét meghajtá a szent viz előtt; másodszor, +a midőn homlokát a szent chrysma nedve érinté s egyenkint adtak reá +koronát, bibor-palástot, országkardot és aranyalmát; de +leghangosabban szólt harmadszor az üdvkiáltás, midőn a bájoló szüz +menyasszony jött felé udvari kiséretével, halványan, magasztosan, +mint egy égből leszállt angyal. A krakkói érsek összetette +kezeiket, legjobb áldását az égnek imádkozá fejeikre. A történet +igazolja: hogy az áldás foganatos volt.</p> +<p>E perczben örömkönyűt sirt minden arcz, csak azok sirták a +fájdalom könyét, kik az előtt egy órával jelenvoltak a templomban a +királynővel.</p> +<p>Mig a királyi pár az oltár előtt állt, kiséreteik diszkört +alakitának körülök; a magyar és lengyel hölgyek, a magyar, lengyel +és lithván nemesek tarka élénk csoportozatot képezének az esküvő +pár mögött.</p> +<p>Legközelebb állt a királynő háta mögött a szép szőke hajadon, a +Szentgyörgyi Templin gróf leánya, Cecilia az akkori nemes hölgyek +között a legszebb a legnemesebb. Élénk, lelkes arcza bájoló volt +azon szűzi tulajdonával, hogy minden rátekintő szempillantása előtt +elpirult, szinte égni látszék, s ilyenkor nagy kék szemeiben valami +oly rejtett tűz sugárza elő, mintha a nappali égen jelennének meg +futócsillagok.</p> +<p>Pedig most is két arcz volt feléje fordulva, elválhatatlanul; +két ifju nem birta róla szemeit levenni, mintha egyiket sem +érdekelné az egész keresztelés, koronázás és menyegző. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>Egyik ifju a leánynyal szemben állt. Ez volt Cserni Száva, egy +fiatal lengyel nemes, még alig több mint gyermek s már is halálosan +szerelmes. A másik egy magas, daliás magyar levente, komoly, +életpiros arczczal, kinek szép nemes vonalmai már fölvették a férfi +jellemet, s ki oly benső megelégedéssel pillanta az épen mellette +álló hajadon arczába. Ez ifju volt Rozgonyi István.</p> +<p>A lyán nem merte szemeit felvetni, s még is érzé, még is tudta, +hogy két oly égető tekintet éri arczát, mintha sugaraikat érzené +rajta.</p> +<p>A nászeskü végeztével Rozgonyi udvariasan nyujtá karját +Ceciliának, mit az reszketve fogadott el, mig háta mögött Száva +lépteinek dobbanását vélte hallani. A szentelt viz előtt +találkozának. Rozgonyi megkinálta vele a hajadont. Midőn az egy +kezével belenyult a hideg vizbe, másik kezén egy forró kéz heves +szoritását érzé. Száva volt az, ki odahajolva hozzá, halkan suttogá +fülébe:</p> +<p>– Mintha én térdeltem volna ott előtted.</p> +<p>Nehány nap mulva Rozgonyi visszatért Magyarországba, – Cserni +Száva a király oldalán az orosz hadba távozott.</p> +<h3>II.</h3> +<p>Sok, igen sok év folyt le e nap után; folyt a harcz minden +országban, hulott az ember, mint az őszi levél; kit meg sirattak, +kit elfelejtettek.</p> +<p>Sirban volt már s csillagok között lakott az ifju királyné is, +holta után szentnek tarták s sirjához jártak imádkozni. +<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<p>A lengyel nép sokat küzdött jobbra balra szomszédaival, néha +önmagával is; s küzdésben néha ugy megfogyott, hogy egy-egy faluban +nem maradt egyéb, mint az özvegy és az árva.</p> +<p>Egy késő őszi éjszakán egy magányos lovag üget a templini +kastély felé; zug, dörömböl a zivatar, a magas karcsu jegenyék +hajladoznak a szél alatt, a távol fasorok végén sötétlik az ősi +kastély. Valamennyi ablakai közül csak egy földszinti szobácskáé +van kivilágitva.</p> +<p>A lovag, mintha belől fáznék, összehuzza vállain zsinoros +köpenyegét s elmerengve poroszkál a begyepesedett uton, midőn +gondolatai közül egy szembejövő öreg pór üdvözlése kizavarja.</p> +<p>A lovag megállitá paripáját s beszédbe elegyedett a +földművessel.</p> +<p>– Itthon van-e most Templin gróf?</p> +<p>– Otthon van ő már rég ideje, jó uram; viszonza a pór. Sok +esztendeje már annak, hogy őt eltemettük.</p> +<p>– Ki lakik most a kastélyban?</p> +<p>– Mind elköltöztek belőle, ki az égbe, ki más hazába, csak az +öreg Marina lakik még ott. Itt vénült meg, itt akar meghalni. Ott +világit szobájának ablaka.</p> +<p>A lovag sarkantyuba kapta paripáját s pillanatok mulva a kastély +udvarán állott. „Nyiss ajtót, Marina!“ szólt, a kis földszinti +szoba ajtaján zörgetve.</p> +<p>A vén cseléd köhécselve tárta fel az ajtót; a jövevény hangja +ismeretes volt előtte, de a mint meglátta a magas fegyveres +<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> férfit maga előtt állani, ijedten döbbent +vissza az ismeretlen alak elől s szinte kiejté kezéből a +mécset.</p> +<p>– Nem ismersz rám, jó Marina; – szólt nyájas hangon a jövevény; +mire a vén cseléd ránczos arczán valami örvendetes emlék mosolygása +látszott végig futni, még csodálatosabbakká kuszálva annak +barázdáit; de az megint elmult a mint a szóló arczába nézett, s +némán rázta meg fejét.</p> +<p>– Annyira meg kelle hát változnom? sóhajta a lovag. Én vagyok +Cserni Száva.</p> +<p>– Te, te! sikolta a vén nő kitörő örömmel, megragadva a lovag +karját, s csókjaival boritva annak kezeit. Tehát te élsz Sztanisa, +kit megholtnak hittem, kit gyászoltam mind e mai napig.</p> +<p>– Méltán támadt holthirem. A vladiméri csatában négy seb leránta +lovamról, ott elfogtak, elvittek Kiovba; a fogságból csak most +szabadultam ki, midőn a foglyokat kölcsönösen kicserélték. De +szóljunk most egyébről. Te tudod, hogy mi volt nekem legkedvesebb e +világon. Hol van Cecilia.</p> +<p>– Oh, csak hogy élsz, csak hogy visszatértél; szólt a vén dajka +szemeit törülve; nem képzeled, mennyit sirtam miattad; bár egyszer +álmomban tudtomra adta volna valami angyal, vagy valami védszent, +hogy nem haltál meg, pedig annyit imádkoztam hozzájuk, hogy mondják +meg.</p> +<p>– Köszönöm, jó Marina. De most szólj arról, a miről én +gondolkozom.</p> +<p>– Igaz, igaz. Tudod, hogy a jó királyné meghalt; milyen áldott +teremtés volt; hogy szerette Ceciliát, akár csak az édes +<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= +"Page_12">-12-</a></span> anyja. Szegényt, hogy elválasztották +kedvesétől, azért, hogy Jagellóhoz menjen nőül, – Cecilia annyiszor +elbeszélte nekem azt a jelenetet és én mindig sirtam rajta. De +megáldotta az Isten, – Jagellóval is boldog lett, s most már +idvezült az égben.</p> +<p>– De szólj Ceciliáról.</p> +<p>– Hiszen azt cselekszem. Hedvig királyné nagyon szerette őt, +mindig ohajtá, hogy őt boldoggá tehesse. Mert hiszen nem csak egy +helyen terem boldogság a földön. Ime a királyné is, midőn elhagyá +örömeit, azok helyett üdvöt talált.</p> +<p>– De te megölsz engem félretéréseiddel. Szólj, mit tett Cecilia, +midőn azt hallá, hogy elestem?</p> +<p>– Ne mondasd azt el velem. Sirt, kétségbe volt esve, megakart ő +is halni, ne kényszerits e napokra emlékeznem. Évekig gyászruhát +viselt miattad és zárdába akart menni.</p> +<p>– És hol van most?</p> +<p>– A királyné sajnálkozva látta a szép gyermek hervadását s +mindent elkövetett érte, hogy őt ujra felviditsa; elhordta magával +utazni, a fényes lovagjátékokba, miket sógora Zsigmond király +adott: egy ily leventés játék alkalmával egy délczeg ifju magyar +lovag választá magának Cecilia szinét, a violaszinű gyászt, s e +szin mellett teteté a győztes fejére a pályakoszorut. A lovag szép +volt és merész. A királyné sokat suttogott a leány fülébe. Az ifju +nem sokára megkérte Cecilia kezét. Templin gróf épen akkor +haldokolt – a haldokló kivánsága volt, hogy Cecilia menjen hozzá. S +ki tagadhatná meg egy haldokló utósó kérését? <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Tehát csak ugyan jobb lett volna halva maradnom.</p> +<p>– Ne szólj igy Sztanisa; látod, Vilmos herczeg is meg tudott +válni a királynétól.</p> +<p>– Emlékezem rá, most még jobban, mint valaha. – Szólj Marina: +kinek hivják azon embert, a ki elrablá őt tőlem?</p> +<p>– Rozgonyi István.</p> +<p>– Emlékszem rá. Egyszer láttam, de még egyszer fogom látni.</p> +<p>– Mit akarsz Sztanisa?</p> +<p>– Fel akarom őt keresni. Ha boldoggá tudta tenni, a kit én azzá +tettem volna, ugy áldja meg őt az ég, áldásomat hagyom nála; de ha +általa boldogtalan lett az, a kit én oly forrón szerettem, – ha ő +durva, bántó kezekkel nyul ahoz, a kihez én csak imádkozva mertem +járulni: akkor Isten irgalmazzon neki. Ha egy könyet fogok e nő +szemeiben látni, csak egyetlen panasztevő könyet, – megölöm azt az +embert, Marina, – megölöm.</p> +<p>A vén cseléd zokogva borult a jövevény kezére.</p> +<p>– Most áldjon meg az Isten, én megyek egy országgal odább; +szólt, köpenyét vállára vetve a lovag s távozni készült.</p> +<p>– Hová mennél késő téli éjszakán? maradj itt bár reggelig +pihenni.</p> +<p>Inkább pihenhetnék egy ostromlott várban, mint e házban itt, a +hol minden tárgy, minden ablak ő rá emlékeztet. – De mégis jer, +vezess végig a termeken. Szeretném még egyszer látni a tárgyakat, a +mikhez ő közel volt, bár köztük nem maradnék ezért a világért. Hadd +lássam még egyszer arczképét, a milyen volt akkor a midőn még az +enyim volt. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p>A vén cseléd vevé lámpáját és a kulcsokat s körülvezette Szávát +a kastélyban.</p> +<p>A szomoru ifju itt-ott elmerengve megállt. – Emez ablakból +szokott ő kinézni, innen várta őt, mikor messziről jött. – Amott +áll a szék, melyen himzeni szokott, a himzőráma a falnak támasztva. +– A por belepett minden butort, a hárfa hurjai leszakadoztak, s réz +kalitkából eltüntek az énekes madarak, a virágcserepek asszú kóróit +beszőtte a pók. A lég maga is oly fülledt, oly nyomasztó. Semmi sem +él itt. Még az ősök képei is megfeketültek, mintha még a képek is +jobb szeretnének már meghalni, ha semmi sem él körül.</p> +<p>Végre a kerti szobácskához értek; Száva keble nyugtalanul +dobogott. Annyi boldog óra kedves emléke éledt fel egyszerre +fájdalmas szivében, miket e kisded szobában töltött. Felnyitották, +belépett. Eltakarta szemeit, annyi emlék rohanta meg egyszerre +keblét. S csak egyenkint kezdte azután sorba nézni a tárgyakat. +Mindenüve odaképzelé őt magát, azon arczczal, melynek még csak az ő +számára volt mosolya. Végre meglátta arczképét, azt a nyájas szelid +arczot, épen ugy, a hogy a szivében meg volt tartva, azon szelid +kék szemekkel; azzal a rózsapirulással, azon ábrándos kifejezésü +ajakkal. Még egyet lépett s ott ijedten visszarezzent. A hely, mi +ez arczkép után következék, üres volt, egy levett ráma foltja +látszék ott csupán. Ott az ő saját arczképe állt egykor, kedvese +mellé akasztva, s az most le volt véve onnan.</p> +<p>Keserű elfogódással rogyott a lovag a karszékbe. „Hát még innen +is száműztek!“ Annyira el van vetve emlékem, hogy még <span class= +"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> arczképem +sem lehet az övéhez közel többé. – Isten veled jó Marina, te is +elfelejtettél már félig, felejts el most már egészen.</p> +<p>A vén nő sirva kulcsolta magát az elsiető lovag kezére; „nézd +mint zug, mint dörömböl a zivatar“ kiálta a lovára pattanó +után.</p> +<p>– Hadd zugjon, dörömböljön.</p> +<h3>III.</h3> +<p>Az ember szereti magának vetélytársát ugy képzelni, mint egy +gyáva haszontalan embert, kivált a szerencsés vetélytársat.</p> +<p>Ki lehet ez a Rozgonyi? kérdé magában Sztanisa. Bizonyosan +valami durva dölyfös olygarcha, egy szeszélyes bitang kényur, a ki +rablovára fészkiből ijesztgeti a kényére hagyott jobbágy-népet; egy +gyáva kéjencz, a kinek orgiáit zsoldos sereg őrzé, kinek arcza csak +a bortul tud pirulni s elsápad, ha csatáról van a szó.</p> +<p>Ilyen képet feste ő magában vetélytársa felől.</p> +<p>Egy napon a lengyel király magához hivatta Sztanisát, legjobbik +bajnokát harczosainak, most már lublói kapitányt, kit azon időben +szokásosan diákra forditott néven Zavissius Nigernek neveztek.</p> +<p>– Jösz, hogy elmenj; monda Jagelló a belépő ifjunak. A magyar és +lengyel trón kibékült egymással. Magyarországot <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> veszélyes +ellenség fenyegeti, az ozman; segitenünk kell rajta, hogy +megmaradjon.</p> +<p>Száva leütötte fejét, arra gondolt: hogy ha Magyarország +elveszne, vetélytársa is ott veszne benne, és hallgatott.</p> +<p>– A harcz már megkezdetett, folytatá a király, s szégyen lenne +ránk nézve, ha ott nem lennénk benne. A nikápolyi mezőn, hol +tizenhárom év előtt a frank és magyar sereg csatát vesztett, most +ujra megütközének a magyarok, és a nap diadala lemosta a gyalázatot +a nikápolyi csatatérről; az ozman hadvezér nyolczvanezer emberéből +csak a testőreivel menekült meg.</p> +<p>A kard nyugtalanul zörrent meg Száva kezében.</p> +<p>– A győzelem hősei: Losonczi László, a vajda; Marót, a magói +bán, s az ifju Rozgonyi István, mindnyája közt a legvitézebb.</p> +<p>Száva arcza hirtelen lángra gyuladt e szavakra. Vetélytársának +hire villámként futott át lelkén s uj vágyakat teremte abban.</p> +<p>– Én e nevekhez még egyet akarok adni, szólt tovább Jagelló, – e +név a tiéd, s arczod szinéből látom, hogy te e dicsőséget óhajtod +és meg fogod érdemelni.</p> +<p>És valóban le lehete olvasni a bajnok arczáról azt az élő +vágyat, mely lelkében támadt: vetélytársával versenyt futni a vész +és diadal ösvényén. Nem várhatta, mig a vezérletére bizott dandárok +elkészülnek, rábizta azokat alvezére, Odrovánszky Petőre, s maga +előre elment Magyarországba.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span></p> +<p>Egy szép nyári alkonyon egy fekete mentés lovag, egyszerű +sastollal kalpagán, ügetett Dédes-vár felé, mely mintegy fél +mérföldnyire látszott az erdők között fényes bádogfödelü tornyaival +s zászlós szélvitorláival egy kerek volkán alaku halom tetején.</p> +<p>Egy keresztut összejövetelénél egy másik lovag akadt hozzá, +egyszerű gombos dolmányban, lengő fehér kócsagtollal, nehány +csatlóstól kisérve.</p> +<p>– Áldjon a szent szűz, nemes lovag; szólitá meg a sastollas a +vele találkozót. Nemde, ez itt Rozgonyi vára? Rég volt, hogy +Magyarhonban jártam, nem ismerem ki magamat.</p> +<p>– Fogadj Isten, bajtárs; viszonza a kócsagos. Melyik Rozgonyit +keresed? Lőrincz és János még a nikápolyi mezőn elestek.</p> +<p>– Azt a Rozgonyit, a ki értök boszut állt, Istvánt.</p> +<p>– Ugy légy üdvöz, az én vagyok. Szivesen fogadott vendége +leendsz házamnak.</p> +<p>– Én lengyel vagyok. Győzelmeid hire hozott ide hazámból. +Királyom engedelmével zászlóid alatt akarok küzdeni.</p> +<p>– Örömmel fogadlak. Nehány nap mulva ugy is indulunk Szerviába. +Egy jó vitézzel többen leszünk.</p> +<p>– Te oly sürűn jársz csatába, pedig nőd van itthon, oly szép, +oly bájoló.</p> +<p>Tedd hozzá: és olyan jó.</p> +<p>– Boldog is vagy?</p> +<p>– Két fiam van. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span></p> +<p>A lengyel felsóhajtott.</p> +<p>– S még is elhagyod őket, hogy a harczba menj?</p> +<p>– Őket védelmezem ott is. Az ellenséget jobb nem várni, mig a +kapuig jő, hanem elébe menni. Nem a dicsőségért harczolunk mi, +hanem azokért, a kiket szeretünk.</p> +<p>E beszéd-közben kiértek a lovagok az erdőből, mely a vár előtt +terült, s a tisztáson, mely zöld pázsitjával vevé körül a +sánczokat, egy csoport gyermeket pillantának meg, kik részint a +közellátszó helység praedialis nemeseinek, részint a várőrség +csatlósainak fiai, ott a téren háborut játszottak.</p> +<p>– Nézd, az ott köztük az én nagyobbik fiam; monda Rozgonyi az +idegennek. A fiuk korán szoknak a háboruhoz. Nem csoda. Ily időben, +mikor a pap is oldalára kötött karddal megy misét szolgáltatni, s a +földmüves kaszájával majd füvet vág, majd hadakozik, lám a +gyermekek is csatát játszanak. Nézd kétfelé osztják egymást, az +egyik lesz a magyar, a másik a török. Emezeknek turbánt kötnek. Ah, +de hiszen ez nagyon egyenlőtlen harcz lesz; a magyar félen csak +nyolczan vannak, mig amott tizenhatan. – Az én fiam vezeti a +magyarokat. Nos fiu, meglásd, mire mégy. Álljunk meg és nézzük el, +mit tudnak.</p> +<p>A két lovag megállt az erdőszélben, a gyermekektől észre nem +vétetve, a csatlósok előre; Rozgonyi mosolygó örömmel nézte a kis +csapat gyermek háboruját.</p> +<p>A magyar csapatnak három szinü selyem zászlója volt, a +törököknek félholdas lófark. A ki a másik lobogóját elveszi, az a +győztes; ez volt a kölcsönös hadijog.</p> +<p>A török félholdat formált, a magyar egy négyszögöt. Jó +<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span> hajlós fiatal pálczák valának a +fegyverek, vadalmával voltak tömve a vitézek zsebei; ez vala a +munitió.</p> +<p>A bodzafa-tülkök rivallására felkiáltott a két sereg, a török +Allaht orditva, a magyar István királyt, s azzal elkezdének repülni +a vadalmák. Mint az igazi csatában, lövöldözés volt itt is az első, +itt-ott koppant a vadalma, de senki el nem esett még.</p> +<p>Mikor a töltés elfogyott, riadó harczkiáltással rohantak a +törökök a magyar hadra, ez mintegy ötven lépésnyire bevárta őket, +akkor megfordult s el kezde futni.</p> +<p>– Ne hagyd magad fiu, monda Rozgonyi mérgesen.</p> +<p>De nem kellett azt félteni. A téren négy almafa állt, allja +teritve savanyu gyümölcscsel, a magyar had azok mögé vonta magát s +akkor hirtelen neki fordulva a rohanó ellennek, kemény tüzeléssel +visszaverte a támadókat.</p> +<p>Azok visszavonultak lőtávolságnyira; ott haditanácsot tartottak, +hadseregüket kétfelé eloszták, az egyik ott maradt a lófarkkal az +ostromlottakkal szemben, a másik a hátuk mögé került s onnan támadt +rájuk.</p> +<p>– No most mindjárt bekeritnek; kiálta Rozgonyi István, mintegy +önkénytelenül segitni akarva játékában.</p> +<p>Ez azonban hirtelen hármat vitézei közül ott hagyva a vaczkor +positió közepett, kik irtózatos almakartácsolással tarták vissza a +hátul kerülőket, addig ő ötödmagával kirontott hősi elszántsággal a +zászló körül maradt figyelő hadtestre, s daczára az ellene intézett +vadkörte-zápornak, közé tört a zászlóőröknek, egyet kettőt a földre +terite közülök, a többit bajtársai foglalák <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> el, mig ő +maga a zászlótartóval eredett birkozásba, s a lófarkat kitekerte a +nálánál egy fővel magasabb siheder kezéből.</p> +<p>Ezzel vége lett a harcznak.</p> +<p>– Helyes fiam, helyesen! kiálta Rozgonyi előnyargalva az +erdőből. A fiu meglátta apját s azzal hirtelen ratificálva a +békekötést, örömrepesve futott apja elé, a ki fölvette őt lovára s +ölébe ültetve, össze-vissza csókolá.</p> +<p>– Legyőztük a törököt, – szóla kipirult arczczal a fiu.</p> +<p>– De nagyon kevesen voltatok ti.</p> +<p>– Hisz azért voltunk magyarok; viszonza a fiu büszkén. Mindig +kevesebb a magyar, mint az ellensége.</p> +<p>Rozgonyi meg akarta simogatni fia kiizzadt homlokát, a gyermek +azonban mindig ugy forditá fejét, hogy kucsmáját jól szemére +huzhassa; végre kisült, hogy a homlokán egy jókora ütést kapott, +melytől egy fél ujjnyi vonás dagadt fel rajta.</p> +<p>– Egy kis sebet kaptam, monda a fiu vidoran, midőn apja a +rejtegetett daganatot fölfedezé. Anyám ugy is azt mondja mindig: +hogy hozzád legyek hasonló. Aztán neked is van egy sebhely a +homlokodon, már most nekem is van, épen ott azon a helyen; most már +anyám egészen hasonlónak fog hozzád találni.</p> +<p>A lengyel önkénytelen sohaja fájdalmasan hangza e vidám csevegés +közé.</p> +<p>– Nézd apám, szólt a fiu suttogva, ez az idegen, a ki veled jő, +könyezik.</p> +<p>Rozgonyi oda fordult hozzá.</p> +<p>– Tán neked is vannak gyermekeid, kiket otthon hagytál? kérdé +tőle résztvevő hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span></p> +<p>– Senkim, senkim a világon. A szél homokot futt szemembe.</p> +<p>Ez alatt a várhegy alá jutottak a lovagok; a magas hegy tetejére +tekervényes csiga-ut vezetett; az akkori idők izletes pompájával +épült várnak mind a négy oldalán kiálló gömbölyü tornyocskák +voltak, mulató helyekül emelve. E tornyocskák egyikében a lovagok +egy fehér hölgyalakot pillantának meg messziről, a mint egy helyen +a sürü bükkerdőből kiértek. A hölgy fehér kendőjével látszék arra +integetni.</p> +<p>Rozgonyi sarkantyuba kapta lovát, a lengyel visszarántá a +magáét.</p> +<p>– Az ott talán a te nőd? kérdé elfogódott hangon +Rozgonyitól.</p> +<p>Rozgonyi fejével inte, mig fia kis kalpagját forgatva kezében, +üdvözlé vissza anyját.</p> +<p>Az ut második kanyarodásánál ismét a másik tornyocskában láttatá +magát a nő, és igy sorban mind a négyet végigjárta, a honnan az +érkezők elébe lehete nézni, s mikor azok a felvonó hid elé +érkeztek, már a nő ott állt a kapuban s szende örömmel borult férje +keblére, mig kisebb fia, kit kezén vezetett, gagyogva ölelte át +apja térdeit.</p> +<p>– Nézd anyám, a törökre voltam! kiálta a nagyobbik fiu gyermekes +dicsekedéssel, az elrabolt lófarkat mutatva.</p> +<p>– Én pedig most fogok menni; monda kedélyesen Rozgonyi. A király +kinevezett fővezérnek, megengedte, hogy seregeket gyüjtsek. A +hadriadó mindenütt viszhangra talált az országban; a legjobb +vitézek utban vannak a tábor felé; még <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> más +hazákból is érkeznek bajnokok; de im hol maradt utitársam? – szólt +széttekintve, midőn a lengyelt nejének be akarta mutatni.</p> +<p>A lengyel valahol elmaradt az utat rejtő bokrok mögött, ott +megállt az ölelkező férjet és nőt nézve és általuk nem +láttatva.</p> +<p>Az évek előtt karcsu halvány hajadon most délczeg amazoni alakká +virult fel; a rejtett tűz szemeiben meleg napsugárrá nyilt ki; +arczán a szűzi epedést a boldog nő szelid szenvedélye váltotta fel; +a gyermeki, hajadoni szépségek helyét a még kedvesebb női és anyai +bájak foglalták el.</p> +<p>A lengyel lehajtá fejét s azon gondolkozott, hogy ne forduljon-e +vissza?</p> +<p>– Lovag! lovag! kiáltozá a kis fiu, vesszőparipáján elébe +nyargalva. Apám vár reád, azt hiszi elvesztél.</p> +<p>A lengyel leszállt lováról, megveregette a gyermek arczát.</p> +<p>– Apád lovának szárnyai vannak, monda neki könyező tréfával, az +enyim csak gyalog jár. – Azzal átadta lovát az odaérkező +csatlósoknak, s dobogó szivvel és égő arczczal hagyá magát a kis +fiu által szülőihez vezettetni, százszor elmondva magában az +álnevet, melyet fölvett, hogy el ne felejtse.</p> +<p>Hanem arra nem volt szükség; Rozgonyi nem kérdezé vendége nevét +s neje szives üdvözlettel fogadá az ismeretlent.</p> +<p>– Nem ismert rám, monda a lengyel magában keserűen, pedig én +minden vonásában most is látom hajdani menyasszonyomat. Ugyanazon +szép szemek, ugyan az a mosolygás, még tán szebb, mint akkor volt, +virággá nyilva mind az, a mit én <span class="pagenum"><a name= +"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> csak bimbózni láttam. És ő +boldog – s még csak nem is gyülölhetem érte. Hisz rá nézve meg +vagyok halva.</p> +<p>A szép amazon férjével nyájasan beszélgetve, fölvezeté kedves +vendégeit a vár termeibe; ott kiültek az erkélyre, honnan az egész +Sajó-völgyön végig lehete látni, mely a méla holdvilágnál azt a +tündéries csillogást kezdé fölvenni, mely szint ad az +éjszakának.</p> +<p>Cecilia férje vállára támaszkodva, félig kihajolt karcsu +termetével az erkély korlátján; hosszu szőke hajfürteivel játszott +az esti szellő; a lengyel ott állt a boldog pár mellett összefont +karokkal, s mélán tekinte maga elé. Minő kietlen táj mondá magában; +köröskörül puszta erdők, a hegytetők nagy kopasz kövekkel +koronázva, a szük sötét völgyben semmi sem szól, csak egy fehér +folyam bujdosik rajta nagy csendesen keresztül; a távol Kárpátok +aczél határt vonnak a látkörön; minő szomoru vidék.</p> +<p>– Nemde, lovag, – szólt a nő a lengyelhez, észrevéve annak +hallgatását s beszédre akarva hozni, – ön vidékünket csodálja; +nemde gyönyörü táj ez a mienk?</p> +<p>E zöld illatos erdő itt a Bükk; ama sziklaóriás ott fehér +homlokával az Örvényköve, őseink áldozóhelye; e bujdosó ezüst patak +itt alant a Szinyva; s azok az ősz sziklakirályok ott messze, kik +ezüst trónjaikban sorban látszanak ülni, az Lengyelország határa, +nemde gyönyörű táj?</p> +<p>– Gyönyörű viszonzá a lengyel s kedve lett volna magát az +erkélyről száz öles mélységbe levetni.</p> +<p>Annak, a ki boldog, gyönyörű minden vidék, a boldogtalannak +zordon mindenik. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span></p> +<p>Ujabb vendégek érkezése hangosabbá tette a termeket. A környék +főnemesei megtudva Rozgonyi haza érkeztét, siettek őt, mint a +magyarországi hadak összes fővezérét üdvözölni, néhány óra alatt +számos társaság szaporodott össze Dédesen, mind az ország akkori +legjobb, legbátrabb vitézei, köztük nehány bajnok hirü praelatus +is, kiket a vár ura és urnője együtt fogadott el, s mint az akkori +családias életrend hozta magával, az urnő is részt vett a +következett áldomásban, bárha a vendégek között kivüle egy nő sem +volt jelen.</p> +<p>Lakoma fölött nemes illedelem vezérlé a vendégek mulatozását; +beszédeik tárgya eleinte merőben országos és vallási ügyek körül +forgott, s midőn egyszer megindult a kalandmesélés, s a kedvre +derült férfiak, mint tarka röppentyüket, eregeték anecdotáikat, +ezeknek egyik sem adott arra okot, hogy bármely szemérmes arcz +elpiruljon hallásukra.</p> +<p>A lengyel csendes volt és gondolkozó. Ott ült Cecilia mellett +balról, mig Rozgonyi jobbját foglalta el. A jó magyar urak azt +hitték, hogy nem tud magyarul, s a mit keveset tudtak lengyelül, +elővették, hogy őt beszédre hozzák, de egyes szavaknál nem birtak +belőle többet kicsikarni. Nem igy akarta ez őket látni, őt +bántotta, hogy oly nyájas hozzá minden ember, hogy Ceciliát +mindenki oly tiszteletben tartja. Szerette volna, ha durvák lettek +volna hozzá, ha kötekedtek volna vele, hogy beléjök veszhetett +volna; leste, hogy mikor fog valaki egy illetlen szót kiejteni, +mely által Cecilia legtávolabbról is bántva legyen, hogy akkor +annak keztyüjét vethesse s bemutathassa, hogy egy szó miatt meg tud +halni érte. Mind hasztalan; a magyar <span class="pagenum"><a name= +"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> urak figyelme az idegen +vendég iránt nem volt kisebb, mint tiszteletük az urnőhöz.</p> +<p>Végre hozták a billikomokat. Most, most, gondolá magában a +lengyel, a bor elfogja oldani szenvedélyeiket, s megfeledkeznek +magukról.</p> +<p>De a bor is csak növelte lelkületükben, a mi szép volt és nemes. +Áldomásaik hazáért, dicsőségért hangzottak; győzelem és +Magyarország örök élte szentesité a fölemelt billikomot, s ha +egy-egy pohár az urnőnek szállott, annyi gyöngédség, annyi +hizelgéstelen nemes magasztalás volt a köszöntésben.</p> +<p>Végre Rozgonyiné maga töltetett magának egy billikomot s azt +fölemelve oda fordult a mellette ülő lengyelhez, ki egészen +elveszve gondolatában, alig vette előbb észre, mint mikor a +legcsengőbb hangon e szavakat hallá magához intéztetni.</p> +<p>– E pohár a lengyel barátság tartósságáért.</p> +<p>S azzal Rozgonyiné koczczantásra tartá serlegét a lovag elé.</p> +<p>Ez, mintha az ég szakadt volna rá, összerezzent; a vitézek +körüle mind fölugráltak székeikről, zajos pohárcsengés közt +harsogtatva az urnő áldomását, mig a lengyel a kábitó hangzavarban +ámolyogva kelt fölhelyéről s fölvéve serlegét, reszkető kézzel +nyujtá azt koczczantásra Cecilia felé.</p> +<p>Rozgonyiné mosolyogva huzta vissza serlegét, kikerülve a +koczczantást, mire a lovag még nagyobb zavarba jött.</p> +<p>– Üres pohárból akar ön velem áldomást inni? szólt kedélyesen +mosolyogva a hölgy, s inte egy apródnak, hogy töltse meg a lovag +serlegét.</p> +<p>A lengyel arcza égett, mintha fejében volna szive, s megtöltött +<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span> serlegét oly resignatioval ürité ki, +mintha bürökkel lett volna az tele.</p> +<p>Ez áldomás után Cecilia bucsut vőn vendégeitől s eltávozott +körükből.</p> +<p>A lengyel égve várta e pillanatot, hogy a férfiakkal egyedül +maradhatott. Látta őket mosolyogni, midőn Cecilia azt mondá „ön +üres pohárból akar inni?“ s lelkében égett a keserű láng, őrjöngő +vágy, egyedül maradhatni azokkal, kik nevettek, midőn azon nő, ki +őt egykor imádta, most annyira sem ismerte meg, hogy pohárral és +tréfás enyelgéssel fordult felé. A nő eltávozott; most már kezdődni +fognak a bacchanaliák, gondolá magában romboló gyönyörrel. A +férfiak leiszszák magukat, kötekedni fognak, elménczkedéseket +teendnek Ceciliáról, Rozgonyi el fogja azokat hallgatni, tán épen +nevetni fog fölöttük, s mint fogja ő akkor egész dühét keserű +lelkének az egész társaság arczába vágni s kiomló vérével adandja +tudtára a feledékeny nőnek, hogy volt egy ember, ki egykor érte +élt, s ki most érte meghal.</p> +<p>De ujra csalódott. Rozgonyiné távoztával a vendégek is mind +fölkeltek helyeikről, s a szokásos egészség-kivánás után eltávoztak +az apródók által kimutatott háló teremekbe. Őt maga a házigazda +fogta karon s kitüntető szivességgel vezeté háló szobájába.</p> +<p>A lengyel magneticus iszonyattal érzé azon ember érintését +karján, kit ő egyszerre gyülölni és becsülni kénytelen.</p> +<p>Háló szobájába lépve, Rozgonyi inte a követő apródnak, hogy a +hozott karos gyertyatartókat tegye az asztalra s távozzék, +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> – azzal megmutatva kész fekhelyét +vendégének, szivesen megrázta kezét, boldog éjt kivánt neki s +távozni készült.</p> +<p>A lengyel széttekinte a szobában; nyoszolyája fölött kardok, +csákányok függtek, átellenben vele három arczkép, melyeknek láttára +a lovag elkiáltá magát s hátra tántorodott, hogy a +nyoszolya-mennyezet oszlopába kellett kapaszkodnia.</p> +<p>A távozó Rozgonyi, vendége kiáltását hallva, visszatért az +ajtóból s aggódva kérdé tőle: mi baja?</p> +<p>Az folyvást elámultan tekintve a képek felé, reszkető kézzel oda +mutatott s alig érthetően hebegé: „e kép!“</p> +<p>– Ez arczkép itt szélről az enyim; szólt Rozgonyi magyarázó +hangon. Az ott középett nőmé, mint menyasszonyé.</p> +<p>– De amaz ott! vágott közbe a lengyel, a legcsodálatosabb +érzelemhevüléssel mutatva a harmadikra, mely a nő arczképe mellett +bal felül volt, s egy ifju lovagot ábrázolt, mosolygó gyöngéd +arczczal, lengyel apród öltözetben.</p> +<p>– Ez arczkép, szólt Rozgonyi komoly ihlettséggel, nőm egykori +jegyesének képe, kinek szerelmére örökké büszke lehet, s nem kell +soha szégyelnie a könyeket, miket halálának emlékére hullat. Hiszen +hallhattad Cserni Száva nevét; nemzeted évkönyveiben örök helyet +foglaland az el; kit szeretett a nő, irigyelt a férfi, rettegett az +ellen, – kit lelke erényei s harczi vitézsége kortársai közt +legelsővé tőnek.</p> +<p>– Megállj! kiálta közbe a lengyel kigyuladt arczczal, magánkivül +ragadva meg Rozgonyi kezét. Ne tovább! Ez arczkép enyim. – Én +vagyok Cserni Száva.</p> +<p>Rozgonyi csodálat, öröm és meglepetés által elfogultan tekinte +<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span> szótlanul a lovag arczába, melyen azon +örömteljes megszégyenülés pirja lobogott, melyet nemes lélek érez +magához hasonlók által legyőzetve.</p> +<p>– Hiba volt tőlem nevemet kimondanom, szólt Száva reszkető +hangon; de nem türhettem, hogy nevemet dicsőitni halljam az által, +ki nálamnál nagyobb és nemesebb.</p> +<p>Rozgonyi még mindig elfogódva szoritá vendége kezét.</p> +<p>– Miért sirattatod magadat, hogy ha élsz?</p> +<p>– Nem élek senkire nézve. Hadd legyen holt hirem ezután is. +Elestem becsületes harczmezőn, hadd nyugodjék ott emlékem; jól esik +tudnom, hogy azok, kik szerettek, megsirattak s nem felejtettek el. +A feltámadás, mely börtönömből ujra előhitt, uj alakot adott +arczomnak; a világ nem ismert rám s én sem a világra többé. Hogy +még nevem se legyen ismerős, azt is elváltoztatám latinra; most +Zavissius Nigernek neveznek, Cserni Száva meg van halva. Csak azért +jött vissza a sirból, hogy meglássa azt a hölgyet, kiről annyit +gondolkodott, és ha boldogtalannak fogja találni, boszut álljon +érte, ha pedig boldognak látandja, megáldhassa azt, ki őt azzá +tevé. – A lengyel szavai mindig tompábban hangzottak. – Rozgonyi, +fogadd el ez áldást; egy halott áldása az, kinek üdvét vetted el – +s ki téged ezért szivéből megáld.</p> +<p>A két férfi nem tarthatta magát tovább; zokogva borultak egymás +nyakába s hevesen, forrón ölelkeztek össze, könyeik sebesen folytak +és e köny oly jól esett mindkettőnek.</p> +<p>– Most egy komoly szót hozzád Rozgonyi; szólt Száva +indulat-kitörése elcsendesültével. E szavaknak, e titoknak örökké +<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> rejtve kell maradniok a világ előtt; de +kivált egy lényre nézve. Te tudod, hogy kit értettem. Soha se tudja +meg ő, ne is sejthesse soha, hogy én még most is élek. Én büszke +vagyok azon becsülésre, mely engem mint holtat illet, s az élet nem +oly kedves előttem, hogy az emléket elveszitsem érte. Igérd meg +hogy soha sem fogod előtte e titkot elárulni.</p> +<p>– Fogadom, lovag, de csak kölcsönben. Viszont te is igérd meg, +hogy megteended azt, a mire kérni foglak.</p> +<p>– Egy van csupán, a mit nem tennék meg; ha azt nem kivánod +tőlem, mást mindent teljesitek.</p> +<p>– Halld. Én holnap elutazom a csatába, mely ugy látszik, hogy +általunk megkezdve nem általunk fog véget érni. A harcz, melyet +viselünk, annyi bajnoknak került már éltébe, kik nálamnál jobbak, +vitézebbek voltak, – ki tudja, nem maradok-e én ottan? Valahányszor +ellenség elé készülök, egy gondolat szokta lelkemet háboritani: mi +lesz nőmből, két apró gyermekemből, ha én elveszek? kire maradnak +itt? rokonaim kiforgatják őket javaikból vagy gyülöletes mostohájuk +akad s elpusztulnak. Érzem, ha e gondolat nem bántana, vitézebb +volnék. Szegény nő! Isten két férfit mutatott számára, kiknek mind +egyike oly hőn, oly igazán tudta őt szeretni. Minő csapás lenne rá +nézve, ha egyszerre elveszitené mind a kettőt.</p> +<p>– Attól tartok, szólt közbe Száva komolyan, hogy épen azt fogod +kérni, a mit nem teljesitendek.</p> +<p>– Lovag te szeretted őt, szereted most is, mert őt elfeledni nem +lehet. Igérd meg, hogy mig én a csatából vissza nem térek, nem +hagyod őt el, és ha ott veszek, nem hagyod el soha. <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> +<p>Száva hallgatva tekinte maga elé.</p> +<p>– Egyikünk érdeke sem forog itt kérdésben, hanem az ővé, monda +Rozgonyi. Az ő sorsa ne legyen koczkára téve. Midőn érted viselte a +gyászt, én boldoggá tettem őt. Lehet, hogy én értem fogja majd +viselni, de én nyugodtan fogok alhatni a sirban, ha azt tudom, hogy +te élsz.</p> +<p>Száva elérzékenyülten szoritá meg Rozgonyi kezét, elforditva +arczát, mintha a lelkében támadó gondolatot akarná előle elrejteni, +rebegé, nem fogom őt elhagyni.</p> +<p>Rozgonyi még egyszer megölelte nemes vetélytársát s azzal magára +hagyta őt.</p> +<p>Száva lehajtott fővel térdelt le Cecilia arczképe elé s +megcsókolá a mosolygó kép kezét, s egész éjjel ott ült a három +arczképen merengve s valami nagy nehéz gondolattal küzködve +magában, melynek még nem birt határozott alakot adui.</p> +<p>A szines ablakokon betörő hajnalfény még mindig ébren tünődve +találta őt s nem sokára hallá a távozó csapatok kürtrivallását, +hallá, mint dobognak a lovak a leeresztett hidon keresztül. Nem +mert utánok nézni. Érzé, hogy akkor nem lehetne elég erős, +határozatát megtartani.</p> +<h3>IV.</h3> +<p>A sors ugy akarta, hogy e két rokonfaj, a magyar és török, mely +külön mindenik képes lett volna a félvilágot meghóditani, ugy +találkozzék egymással, hogy a kölcsönös küzdésben örökké egymás +erejét fogyaszsza. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span></p> +<p>Folyt már a harcz a magyar és ozman között; Európa népei nézték +messziről; a kik távul estek, imádkoztak, hogy meg ne hallják a vad +pogány szavát; mig azok, kik a két harczos nemzet közé jutottak, +majd az egyiknek, majd a másiknak hódoltak meg, a melyik épen +győztes maradt. Utolsó vonaglásaiban volt már Szerbország is; egyik +vára a másik után esett el; pártoskodás, hűtlenség megbénitá +erejét.</p> +<p>Galambócz várában Lazarevics volt a szerb parancsnok; s mikor +már e váron kivül alig volt valamije a veszendő országnak, +Lazarevics látva, hogy azt ugy sem birja megvédeni, fölajánlá +Zsigmond királynak tizenkétezer aranyért.</p> +<p>Zsigmondnál, mint a krónika mondja, mindig nagy szűke volt a +pénznek; igy történt, hogy a dobra ütött vár a pénzesebb árverő, az +ozman kezébe jutott, s mit a király tizenkétezer aranyon +megvehetett volna, azt később ugyanannyi ember életen sem +vásárolhatta vissza.</p> +<p>Galambócz a Duna mellett egy emeltebb parton épült bástyafészek, +melyet erőssé tesz az a helyzet, hogy hozzá közel sehol +emelkedettebb pont nincs. Azon időben, mikor még az ágyuk hatalma +nem volt annyira ismeretes, magas párkányos tornyai voltak a +várnak, s az előtte elkanyarodó Duna öblében egy természetes +kikötő, a hol a gályák a vár tornyairól minden oldalról +megvédethettek.</p> +<p>A hogy a vár a félhold uralma alá jutott, Zsigmond átlátva, hogy +innen mindig nyilt ajtaja lesz a töröknek Magyarországba ronthatni, +– az átelleni parton egy másik erősséget emeltetett, melyet később +Lászlóvárnak neveztek. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<p>A mint az ellenvár elkészült, Zsigmond összegyüjté hadait, s +megindult Galambócz ellen; az összes sereg vezérletét Rozgonyi +Istvánra bizva, mint kinek nevéhez akkor a hadsereg legjobban +ragaszkodott.</p> +<p>Lászlóvárra érkezve, haditanácsot tartatott a király, melyben a +főurak, – akkor mindegyik saját banderiumainak vezére, – +személyesen megjelentek. A sok aranytól csillogó ur között lehete +látni egyszerű szőrmezben egy pár püspököt is, az ércz mellvas +keresztül csillogott a fekete öltöny nyilásain.</p> +<p>A fővezér, kit egyszerű ércz öltözetében alig lehete a többi +közlovagoktól egyébről megismerni, mint vezéri tollas botjáról, +valahol a többiek közé elegyedve foglalt helyet, szüntelen +értekezve kémeivel, nyargonczaival s alvezéreivel, mig a király +udvaronczai folyvást Zsigmond körül sürögtek, tréfálózva, +nevetgélve, köztük a kegyelt vajda Stiborice, kit mindenütt meg +lehete ismerni nagy hasáról, mindig kaczagó képéről, félig +franczia, félig cseh, imitt-amott magyar, de tarka öltözetéről s +hires udvari bolondjáról, a kit mindenüve magával vitt, még a +haditanácsba is.</p> +<p>A körülmények rövid összevetése után Rozgonyi a király elé +lépett s leteritve előtte a hely térképét, haditervét tanácskozás +alá bocsátá.</p> +<p>Az egész hadsereg a lászlóvári ágyuk födözete s az éj sötéte +alatt átkelendett a tulsó partra, ott a derék sereg körülveendé a +várat, s mig a közel halmokra fölállitott ágyuk annak bástyáit +lerontják, addig a csapatok felváltva csatázandnak a vár segélyére +érkező ozman-csapatokkal. A vár kelet felől levő <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> bástyái a +leggyöngébbek, az ott törendő résen a láncsások rögtön ostromolni +fognak, mig a nyugoti oldalon a tömötten álló házakat +szurok-kanóczokkal felgyujtandják és kényszeritendik a várőrséget +gályáikra menekülni. A további győzelem az Istené.</p> +<p>– A terv minden oldalról helyeselve lőn, csupán Beczko, Stibor +bolondja szólalt föl ellene.</p> +<p>– Azt, hogy miként menjetek át, szépen elvégeztétek urak, már +most határozzátok azt, hogy hogyan jöttök vissza.</p> +<p>A vitézek felkaczagtak a bohócz ötletére.</p> +<p>– De tréfán kivül, vezér, szólalt közbe egy udvaroncz – arra nem +gondoltál, hogy ha az ellenség tulnyomó erővel talál ránk támadni, +a galambóczi gályák elzárhatják előlünk a visszatérést a Dunán.</p> +<p>– Ha mi magyarok ellenségeinket akarnók számlálgatni, viszonzá +Rozgonyi nyugodtan, ugy jobb lenne visszamennünk Ázsiába, mert a +magyar a mióta itt van, mindig ugy állt és áll ellenségeihez, mint +egy a tizhez. Ha Amurát maga fog jönni, itt is király álland vele +szemben. Máskor is beszéltünk már vele, Isten segélyével most is +elébe állunk: Zsigmond király ugy is tartozik neki valamivel, a mit +még nem fizetett vissza.</p> +<p>A király találva érezte magát s hevesen kapott kardjához.</p> +<p>– Jól mondád vezér, ugy monda, bár ugy lenne, hogy vele +találkozzunk. A szent szűzre! kedvem volna elébe menni, hogy ha +magától nem jő. Holnap ilyenkor ágyuink dörgése viendi neki hirűl, +hogy itt vagyunk. Te szállitsd át ma este a hadat, a legelső hajó +engem visz át, s meglátandjuk ki marad el királya oldala mellől. +<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span></p> +<p>A király szavaira nagy lett a lelkesülés; a férfiak siettek +magukra adatni fegyverzeteiket; csupán Stiborzice csinált józan +képet az egészhez; ugy látszék, hogy mikor tanácsra volt szüksége, +bolondjáét szokta meghallgatni, mert ezuttal épen nem sietett a +király oldala mellé furakodni, a hogy azt egyébkor soha el nem +mulasztá.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Alig szállt le az éj, midőn a szokatlan dübörgés, mit a hajókra +szállitott ostromágyuk okoztak, gyanitni engedé, hogy a magyar +seregek megkezdték a Dunán-átkelést; Galambócz bástyáiról néha +egy-egy világitó tűzgolyó lövetett fel a magasra, mely néhány +perczre kétes tűzvilágot vetett a környékre; a vörös ragyogványnál +kitüntek a Duna fekete tükrén egyik parttól a másikig evező +nehézkes dereglyék, megrakva fegyveres néppel, lovakkal, ágyukkal: +de a várőrség nem akadályozhatá meg az átkelést, mert a mint gályái +a lászlóvári lövegek határába értek, rögtön jöttek ellenük +nagysüvöltve a lánczos golyók, mik megtilták az előbbre haladást. +Reggelre az egész sereg a tul parton volt, a csapatok a vár körül +elhelyezve, az ágyuk sánczkosaraik közé kiszegezve, a halmokon +köröskörül lobogtak a nemzeti lobogók, szűz Mária képével, a török +ijedelmére.</p> +<p>Alig jött fel a nap, midőn azonnal megkezdették az ágyuzást, mig +a seregek csatarendben telepedtek le körül a mezőn, leczövekelt +paripák mellett.</p> +<p>A király sátora a Dunaparton egy zöld halomra volt kifeszitve, +honnan végignézhetett az egész táboron. Ott ült Zsigmond +<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span> udvaronczaival vigan reggelizve, +apródjai, fegyvereit s paripáját készen tartva, álltak +közelében.</p> +<p>Alig tartott az ágyuzás néhány óráig, midőn a láthatáron +köröskörül egyes porfellegek kezdettek támadni, mikből lassankint +fegyveres csoportok tömegei lőnek kivehetők, a mik az ostromlott +vár felé közeledtek.</p> +<p>„Jön a török!“ hangzék kivül.</p> +<p>A király hirtelen föltevé ezüst sisakját, s kardját felövedzve +harczlovára szökött.</p> +<p>Midőn sátorából kilépett, már ott állt Rozgonyi.</p> +<p>– Három dandár jő ellenünk, monda a királynak, itt oldalt a +Kiuperli aga, szemben a thessaloniai basa, tul rajta a szultán +Begler Bégje. Az első csapat szedett-vedett csőcseléket hoz magával +merő ijesztésül, a középsőt én vállalom magamra, s ha végeztem +vele, fölségeddel együtt az utolsót fogjuk két tüz közé +szoritani.</p> +<p>A király helybehagyólag inte s maga a vezér által kimutatott +helyre indult, mig Rozgonyi tovavágtatott.</p> +<p>A dob pörgött, a trombita harsogott mindenfelől, a lovagok +felugráltak paripáikra, a vezér végignyargalt a felállitott sorok +előtt, s egy nyargonczát azon parancscsal küldte az ütegekhez, hogy +az ostromágyuzást folytassák a vár ellen s a gyalogság állja el az +alatt a kapukat, mig a csata foly; – azzal neki indult a szemközt +jövő thessaloniai basának. A megtámadott török magához akarva venni +az oldalt jövő Kiuperli által vezetett aga seregeit, meghátrált a +magyarság rohama elől, mit a Kiuperli által vezetett rendezetlen +csapatok veretésnek gondolva, <span class="pagenum"><a name= +"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> mielőtt rájuk kerülhete a +sor, hanyatt-homlok elrohantak, s ez által a basa seregeit is +rendetlenségbe hozták, ugy hogy az kénytelen volt gyalogságát +cserben hagyva, a megüzött spahikkal a távolban keresni +menedéket.</p> +<p>Ekkor Rozgonyi hirtelen ellenkező oldalra fordulva, a honnan a +Begler Bég sietett elé válogatott csapataival, midőn az épen szembe +csapott a király seregeivel, oldalt támadt a törökre s a Bég +főzászlótartóját saját kezével vágta le.</p> +<p>– Rozgonyi! Rozgonyi! hangzott mindenfelől. A vérlepte mező +futó, vagy elesett törökkel volt tele s néhány óra mulva a mily +sietve látszottak közeledni a porfellegek a láthatáron, most oly +sietve távoztak.</p> +<p>A vezér takarodót fuvatott a harczolóknak, s azzal nyargalt +vissza az ostromló sereghez. Az egész csata alatt bömböltek a +faltörő ágyuk, a megütött sáncz után reszketett a körüllevő föld, a +mázsányi kövek, miket a szélüstök hánytak, mennydörögve hullottak +le a várba.</p> +<p>– Nem jól megy igy! kiálta Rozgonyi odaérkezve a lövegekhez, mik +a keleti oldal tornyait tördelték. Nem értitek a munkát, mind csak +a bástyák tetejét tördelitek, a helyett hogy az alját lődöznétek. +Ide azzal a kanóczczal! s azzal leugrott lováról maga állt a +legnagyobb sugárágyu mellé, s azt a legnagyobb toronynak irányozva +elsüté. – Nézzétek, minő rést ütött a falon! küldjetek egy lánczos +golyópárt a kapuőrök közé. Száz arany annak, ki a mecset tornyát +eltalálja! – Ekkor ujra mennydörgött a sugárágyu második lövése. A +toronyőrök mind lefutottak az ingadozó tetőről s a harmadik és +negyedik lövésre <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> összedült az, omló köveivel betemetve a +mély árkot, mely a vár körül volt ásva.</p> +<p>– Most rohamra! kiálta Rozgonyi, kezébe ragadva egy szűz Máriás +lobogót s a kopjások élén a tört rés felé futott, mindenütt elől +rohanva, s már elfoglalta a ledőlt elősánczot, midőn hirtelen +lelkendezve fut elé egy nyargoncz, kipirult arczczal jelentve: hogy +Firuz Bég, a szultán sógora, uj erővel közeleg a várhoz, a három +szétvert dandárt is magához gyüjtve, már látszanak zászlói a +távolban.</p> +<p>Rozgonyi boszusan tekinte szét. Ez esemény ismét félbeszakitandá +az ostromot.</p> +<p>– A király már a sikon áll, szólt egy másik segéde, ki akkor +érkezett.</p> +<p>– Ugy nekünk is vissza kell fordulnunk, szólt Rozgonyi +szomoruan, nem ügyelve a szakállos tekékre, miket a várból reá +lövöldöztek, s nehezen látszott megválni a már elfoglalt bástyától; +de a közelgő törökhad zászlóit a környező füst közül is ki lehete +már venni.</p> +<p>E pillanatban rettenetes kiáltás harsogott fel a Duna felől +„Jézus!“ és „Allah!“ hangzék irtózatos vegyületben. Ostromlók és +ostromlottak meglepetve tekintének oda.</p> +<p>A Dunán felülről egy nemzeti lobogós hajóhad uszott alá +fegyveres vitézekkel megrakva, mely egyenesen a galambóczi +kikötőnek tartott, a hol a török gályák álltak.</p> +<p>Mindenki bámulva tekinte oda, senki sem tudta, hogy hol veszi +magát e hajóhad és ki vezérli?</p> +<p>„Jézus, Jézus!“ hangzék ujra s az érkező gályák közül +kibontakozott <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span> egy, melynek minden vitorlája nemzeti +szinű volt, árboczokon villogtak a kis szalaglobogók. A hajó +parancsnoka egy nő volt, hófehér ruhában, keblén ezüst +pikkelypánczél, mely karcsu amazoni termetét csipőig födözte, +sisakrostélya le volt eresztve, fehér kócsag lengett rajta.</p> +<p>– Előre! Isten nevében! kiálta csengő hangon a nő, s a +török-gályák közé rohanva, a legelsőt, mely ellene állt, oldalt +ütve, elsülyeszté, s a mint a többi rárohant, azokat egy +pillanatban oly irtózatos ágyutüzzel fogadta, hogy a következő +perczben az egész Duna holtakkal és romokkal lön boritva.</p> +<p>„Jézus!“ „Jézus!“ hangzott diadalhangon.</p> +<p>A fehér nő inte kormánybotjával s azzal a kisérő hajók +rárohantak a zavart török hajóhadra; tüzesőként hullott a pusztitó +görögtüz reájok s a hulló szikrazápor közepett, mint egy tul világi +bálványkép, állt a magasztas női alak, vészt, pusztulást hozva a +haza ellenségeire.</p> +<p>Hajója mindenütt ott járt, hol legvadabb volt a viadal; tagjai +heves mozdulatáról lehete látni, hogy valami fanaticus tüz +lelkesiti, dolgokat cselekedni, mikre férfiak is büszkék +lehetnének; fehér ruhája ugy lobogott a szélben, csengő hangja +kihallatszott a harczkiáltásból.</p> +<p>Ki ezen asszony? Kérdezé mindenki bámulva. Még Rozgonyi is +elfelede mindent ez uj tünemény fölött.</p> +<p>Nem sokára az egész törökhad lángokban állt, vagy el volt +sülyesztve; ekkor a rejtélyes nő horgonyt vettetett a Duna közepén, +épen Galambóczvárral szemben, s elkezdé azt ágyuival a Duna felől +lövetni, a hol az épen legkevésbbé volt védve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span></p> +<p>– Akárki légy, kiálta Rozgonyi, többet érsz nálamnál.</p> +<p>A hajókon jött sereg ez alatt kiszállott a partra, s az +ostromlók örömujjongva ismerék meg bennök a lengyel király +segédcsapatait, miket egy fekete pánczélos lovag vezetett hosszu +sastollal sisakján, melynek arczvasa le volt zárva.</p> +<p>Az ujon-érkezettek rögtön otthon találták magukat a csatatéren; +vezérük meglátva Rozgonyit, oda izent hozzá, hogy csak ostromolja +tovább a várat, ő az alatt majd foglalatoskodtatja az +ellenséget.</p> +<p>– Bizonyomra az ajánlat becsületes, szólt Rozgonyi, – elfogadom. +S azzal ujra felkapva a zászlót, kopjásaival megmászta a falakat, +maga mindenütt elől a hágcsókon, s midőn zászlóját a legelső +toronyba feltűzte, bámulva látta, mint küzd egy felől a fekete +lovag az ellenség tulnyomó erejével, egyenkint támadva meg annak +dandárait s egyenkint legyőzve, mig másfelől a Dunán álló hajóról +mint rontatja le a fehér nő az ostromlott vár bástyáit.</p> +<p>Kik lehetnek ők? kérdé a körülállóktól. Nem ismerte őket senki, +még csak gyanitni sem tudta.</p> +<p>Egy óra alatt el volt űzve Firuz Bég a sikról, a Dunán el volt +égetve a török hajóhad s a külvár el volt foglalva Rozgonyi +által.</p> +<p>A várőrség a szűk belvárba szorult, hova a rejtélyes asszony +hajójáról folyvást szurokkanóczos lángtekék repültek, s a viztől el +levén szoritva, ostrom nélkül is kénytelen leendett magát +feladni.</p> +<p>A magyarság diadaléneket harsogtatott már, a lengyelek +<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span> összeölelkeztek bajtársaikkal, Rozgonyi +is sietett a fekete lovagot fölkeresni, ki oly jókor érkezett a +csatába.</p> +<p>A fekete lovag épen akkor vált meg a királytól; Zsigmond a saját +nyakában függő sárkányrend érdem-lánczát akasztá a hős nyakába, ki +még akkor is vérrel és porral volt födve.</p> +<p>– Légy üdvöz, lovag! szólt Rozgonyi, barátilag nyujtva jobbját a +vitéz elé; a harcz dicsősége, akárkik legyetek, a tied s azé az +asszonyé. Engedd, hogy barátaim közé számláljalak.</p> +<p>– Az vagyok: mondá a lovag, sisakrostélyát fölemelve, – s +Rozgonyi bámulva kiálta fel: „Cserni Száva!“</p> +<p>Száva arczán valami rejtett öröm látszott derengeni, mig +Rozgonyié elkomorult.</p> +<p>– Elfeledted igéretedet, hogy Ceciliát nem hagyod el, mig vissza +nem térek.</p> +<p>Nem feledtem; tekints oda! szólt Száva a Dunán álló hajóra +mutatva.</p> +<p>– Ki ez az asszony? kérdé Rozgonyi szivdobogva.</p> +<p>– Ez asszony Rozgonyi Cecilia!</p> +<p>Rozgonyit az öröm magán kivül ragadta, nem tudott szólni, az +indulat rohama elfojtá keblét.</p> +<p>– Megfogadtatád velem, hogy nem hagyom őt el, monda Száva +mosolyogva; de azt nem, hogy csatába nem jövök; én tehát magammal +hoztam őt.</p> +<p>Rozgonyi nyakába borult a lovagnak. Jer, jer, szólt, hadd lássam +őt közelebbről; minő délczeg, minő bátor! Istenem nem csodálom, ha +a győzelem mellé pártol. S ezzel a két lovag a part felé nyargalt, +honnét a hős amazont közelebbről lehete látni; <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> de mielőtt +odaértek volna, szemközt jött rájok Péterfi Endre, a király segéde, +s az örömtől mosolygó Rozgonyihoz hajolva, fülébe sugta mogorva +hangon:</p> +<p>– Amurat maga jön ellenünk nyolczvanezer emberrel.</p> +<p>– Jöjjön ugyanannyi ördöggel! Kiálta Rozgonyi büszke bizalommal; +– állunk elébe.</p> +<p>– Magam is aztmondó vagyok, viszonza Péterfi; hanem a király +hivat mind kettőtöket sátorába.</p> +<p>Rozgonyi kezével inte a távolból nejének, ki őt megismerve, +csókot vetett utána diadalmas kormánypálczájával; azzal siettek a +lovagok a király sátorába.</p> +<p>Oly mosolygó, oly elégült arczczal lépett be mind a kettő, hogy +szinte megbotránkoztak rajtuk a már jelenlevők, kiknek arczain +nagyon is józan magábatérés látszott helyt foglalni.</p> +<p>– Uram király! szólt Rozgonyi, miután látta, hogy más nem fogja +a beszédet kezdeni; – Isten irgalma ugy akarja, hogy diadalunk +tökéletes legyen s egy napon semmivé tehessük hitünk és hazánk +ellenségét. Most maga Amurát jő fegyvereink elé, még egyszer +csatába hozva azon seregeket, miket mi néhány óra előtt futni +tanitottunk. Áldassék az Isten neve, s teljesüljön akarata. Mi +elfogadjuk a szent harczot, s ha ma leszáll, nem fog többé a +félhold feljőni Európa egére.</p> +<p>Rozgonyi lelkesült szavai után halotti csend lön a sátorban. Az +emberek összenéztek s könyökkel taszigálták egymást, hogy szóljon +már valaki; senki sem akart.</p> +<p>A király zavarodva nézett szét, hogy valaki feleljen +Rozgonyinak, s midőn mindenki leüté fejét és a hallgatás hosszura +<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span> kezde nyulni, mintha zavarát +büszkeségével akarná palástolni, lecsapta hirtelen süvegét az +asztalra s daczos határozottsággal mondá.</p> +<p>– Vezér, mi elhatároztuk, hogy rögtön visszavonulunk a Dunán. +Tekintsd határozatunkat parancs gyanánt és teljesitsd.</p> +<p>Rozgonyit mintha a villám sujtotta volna le egéből, nem tudott +mit szólni e váratlan parancsra.</p> +<p>Szótlansága feloldá a többi urak nyelvét: „Minek koczkáztatni +oly harczra a hadsereget, melyben mindenestül oda veszhet?“ +morgának itt is amott is. „Az idő roszul volt választva Galambócz +ostromára.“ – „A király életét nem szabad szerencséltetni.“</p> +<p>És valóban Zsigmond próbálta már egy párszor, hogy mit tesz az, +ha egy megvert sereg a folyóviznek szorul, s nem volt kedve még +egyszer tört buzával élni, minővel Cserey Balázs táplálta őt futása +közben, vagy hetekig bujdosni a tengeren egy rosz lélekvesztőn, +mint a nikápolyi csata után: s rögtön, mi előtt Rozgonyi szóhoz +jöhetett volna, átküldé Péterfit a szomszéd halmokról alájövő +Amuráthoz fegyverszünet-kötés végett.</p> +<p>Részéről Galambócz ostromának abba hagyása volt igérve, miért +viszont a magyar seregeknek háboritatlan visszakelése a Dunán +köttetett ki.</p> +<p>Amurát két kézzel kapott az ajánlaton, ő több napokig nem lett +volna képes seregeit összegyüjteni, s Galambócz, a Duna vizétől +megfosztva, a jövő reggelen kénytelen leendett magát föltétlenül +feladni.</p> +<p>Péterfi erősen felkaftánozva tért vissza az elfogadott +fegyverszünet-kötéssel, <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> noha nyilván ő is jobb szerette volna azt +a kaftánt adójával együtt megütögetni, mint magára venni.</p> +<p>Rozgonyi komoly hallgatással engedelmeskedett a parancsnak, +leszedette a sok áldozattal elfoglalt bástyákról a kitüzött +zászlókat, a nehéz ágyukat hengereikre téteté s a parthoz rendelt +dereglyéken elkezdé a sereget visszaszállitani Lászlóvár alá.</p> +<p>Busan, mogorván keltek hajóra a csapatok, a félig romba dőlt vár +üszkei még füstölögtek, s a Dunán csendesen usztak alá az +elpusztult török hajóhad egyes égő gályái.</p> +<p>A lovasság már egészen át volt szállitva, a gyalogságnak is egy +része, csupán a lengyel csapat, a király testőrsége, s Rozgonyi +lándzsásai voltak még tulnan. A király, Rozgonyi és Cserni Száva, +mint illett vezérekhez, leghátul maradtak a visszavonulásnál.</p> +<p>E perczben, mikor már ők is hajóra akartak kelni, irtózatos +orditás támadt köröskörül, a thessaloniai basa és Feruz Bég, +boszutól ingerelve, a kötött fegyverszünet hűtlen megtörésével +rohantak a tulnan maradt kisded csapatra. Amurát, ki soha adott +szavát meg nem szegé, dühös izenettel futtatá nyargonczait a hütlen +támadókhoz, halállal fenyegetve mindenkit, a ki vissza nem tér. De +már akkor nem volt erő, mely a rohanó árt visszatartsa többé. A +durva csőcselék, melynek harczi becsületről fogalma nem volt, +veszett vadállati dühvel támadt a tulszorultakra.</p> +<p>A király testőrei egy pillanat alatt el voltak vágva a +dunaparttól s maga Zsigmond körül lön véve e dühös félmeztelen +alakoktól, kik a viadal hevében lehánytak magukról paizst és +<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> pánczélt, s földön csuszva furakodtak +lova alá, annak térdeihez vagdalva handzsáraikkal. A király +férfiasan védte magát, a rálőtt nyilak lepattogtak pánczéljáról, s +ágaskodó paripája tiporva gázolta a felé közeledőket. E perczben +érkezett oda Rozgonyi.</p> +<p>Paizsát elvetette a vezér s bal kezébe dárdát, jobbjába kardot +fogva, utat tört magának a királyig, ott dárdájával jobbra balra +öklelve széthányta a támadókat; s egy tágitó pillanatban kiugratott +vele a harczoló tömeg közől, s azzal hirtelen a Duna habjai közé +szöktetve a gyorsan oda érkező csónakok egyikére fölsegité a +királyt, s a mint ekkor ismét vissza akart fordulni a harczolókhoz, +a paripa felágaskodott vele s lovagjával együtt a folyam árjai közé +zuhant. A hab összecsapott fölötte.</p> +<p>E pillanatban az oda siető Cecilia hajója alig volt már tőle +néhány evezőnyomnyira. A nő kiálta férje nevét, látta, mint merült +el az a vizben, s sikoltva rohant a hajó szélére, utána akarva +magát vetni. A vele levők visszatarták, s nehányan a jobb uszók +közül leugráltak a folyamba, Rozgonyit kiszabaditandók.</p> +<p>Nehány percz mulva ismét felbukott az elmerült paripa, s a +magyarok örömsikoltva látták: hogy Rozgonyi is előtünik a ló +serényébe kapaszkodva.</p> +<p>Néhány török arnauta ez alatt észrevevé a vezér veszélyét, +szintén a Dunába szökött szájába fogott késekkel, a menekülő után +uszva. Itt a magyar és török buvárok közt véres tusa keletkezett a +viz között, a viz alatt, összeölelkeztek, s le-lebuktak a viz alá, +egymást késdöfésekkel gyilkolva, s száz lépéssel odább bukott fel +ismét az egyik, mig a másikat holtan vitte odább a viz.</p> +<p>E küzdés alatt Rozgonyi, neje hajójához ért, a kéz, mely +<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span> fölsegité őt a födözetre, Ceciliáé volt, +a legimádottabb, a legbátrabb nőé; Rozgonyi elfulladtan rogyott +hölgye keblére, mindenki azt hitte, hogy elájult.</p> +<div class="figcenter"><a href="images/i002hq.jpg"><img src= +"images/i002.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>E közben nőttön nőtt a zavar; a tul maradt magyar és lengyel +csapatok körül voltak özönölve az ozman hadaktól, egyes bajnok +küzdött egész vérszomju csapatok közepett. Csupán egy helyütt állt +meg egy csomóban nehány száz férfi, élükön a fekete lovaggal, kiket +nem birt helyükből kiverni az egész dühös had.</p> +<p>Rozgonyi feleszmélt a csatakiáltásra. Széttekinte. Meglátta a +küzdő fekete lovagot az ellenség csapatjai közepett. „Niger, +Niger!“ hangzék a harczolók jelkiáltása.</p> +<p>– Kardomat! Lovamat! kiálta Rozgonyi, talpra szökve. Utánam!</p> +<p>– Mit akarsz? kérdé tőle ijedten Cecilia, ki ápoló kézzel segité +őt magához tériteni.</p> +<p>– Nem látod ott azt a lovagot. Mindjárt ott vesz.</p> +<p>– Isten legyen irgalmas lelkének. Derék vitéz volt. Ő vezetett +utánad; de te nem fogod őt megmenthetni többé. Halálod itt a +hazának nem használ, s élted az enyim is.</p> +<p>– Az ő élte is a tied. E lovag Cserni Sztanisa. Paripámat elő! +kiálta Rozgonyi, s mig neje a fölfedezett név hallattára térdre +rogyott, Rozgonyi megsejdité paripáját a hajóhoz kötött dereglyében +s leugorva a födözetről, felszökött rá s parancsolta a legényeknek, +hogy evezzenek a parthoz. Ott kikapva egy csatlós kezéből a +harczbárdot, födetlen fővel, pánczéltalanul a mint volt, közibe +tört a küzködő csapatnak. <span class="pagenum"><a name="Page_46" +id="Page_46">-46-</a></span></p> +<p>Rozgonyi! Rozgonyi! hangzék az ujra éledő magyarok +harczkiáltása, mig a hajón maradt nő, reszkető kezeit az égre +emelve, térden állva imádkozott a csataorditás halálhangjai +közepett.</p> +<p>Mint a neki vadult him oroszlán, rontott az ozman had közé +Rozgonyi, hullott a ki elébe akadt; a kit sulyos harczbárdja +megütött, nem maradt ideje lelkét Istennek ajánlani többé. Soha sem +látták őt igy harczolni, mintha nem is látná azokat, a kik előtte +állanak, nyargalva vágtatott keresztül a legsürübb tömegeken. Mint +a gondolat, oly sebesen jutott el odáig, a hol Száva küzdött.</p> +<p>Gyalog volt már a fekete lovag, lovát leszurták alatta, paizsa +össze volt horpasztva, de bástya volt körülötte holttestekből s +egyenes kardjával nyugodtan viaskodva oszta jobbra balra +halálcsapásokat.</p> +<p>– Firuz! Firuz! orditá a törökség, s egy roppant óriás jelent +meg nehéz harczparipán, emberfő nagyságu buzogányát forgatva +kezében.</p> +<p>– Én vagyok Firuz Bég! orditá rekedt hangon a török, Száva ellen +törve. Tudd megmondani a más világon kutya, hogy ki volt az, a ki +megölt.</p> +<p>– Ide fordulj! ordita e pillanatban egy közbetörő lovag, hajadon +fővel, szétszórt hajakkal; véres harczbárdját csapásra emelve. A +török paizsát tartotta ellene; a lezuhanó csapás kétfelé szelte +azt, s az óriást válltól nyeregkápáig hasitva, lovastól együtt +halomra döntötte. „Én vagyok Rozgonyi!“ kiálta a lovag a lehulló +törökre s használva a rémülés pillanatát, mely a török <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> sereget az +óriás összeestével elfogta, oda szökött Száva mellé, azt karjánál +fogva óriási erővel felkapta lovára, s magához szoritva nyargalt +vele vissza a part felé, lehuzva fejét az utána repülő nyil és +kopja zápor elől.</p> +<p>– Ide, ide kiáltozák a parthoz érkező csónakokból; a király +saját hajóját is elküldé a vitézek megmentésére. De első volt +mindannyi közt Cecilia, ki csónakával a parthoz evedzve, oda várta +dobogó kebellel az érkezőket.</p> +<p>Szerencsésen eljutottak a parthoz. Rozgonyi leszökött lováról s +beugrott a készen álló csónakba. Cecilia megölelte őt és +megcsókolá, s akkor Száva felé fordult, s kezét felé nyujtva édes +vigasztaló hangon mondá neki: „Légy üdvöz szegény Száva!“</p> +<p>A lengyel megdöbbenve lépett vissza a csónaktól e szavakra, +szomoru szemrehányással fordult Rozgonyihoz: „Te megcsaltál, +elárultad előtte nevemet, most én is megcsallak téged,“ s azzal +hirtelen, mielőtt valaki meggátolhatta volna, felszökött Rozgonyi +paripájára, s visszarohant az ellenség közé.</p> +<p>– Megállj Száva, kiálta utána Rozgonyi, ki gyalog maradt a +csónakban. Hasztalan. Néhány pillanatig hallatszott még a +harczkiáltás. „Niger! Niger!“ azután mindig csendesebb lett s +tovább hömpölygött a zaj. Az utósó kard villogott még nehány +perczig az utósó bajnok kezében, végre az is lefeküdt az ellenségei +holttestéből vetett ágyra.</p> +<p>Cecilia el akarta rejteni könyeit. – Hadd folyni őket, – mondá +Rozgonyi, – látod, hogy mindenki sir, pedig senkit nem szeretett +ugy, mint téged.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span></p> +<h2>SOLIMAN ALMA.</h2> +<h3>I.</h3> +<p>A zultánnak örömünnepe volt.</p> +<p>Egyik diadalhir a másikat érte. Szárazról és tengerekről, a +világnak mind a négy része felől győztesen tértek vissza az ozman +hadseregek.</p> +<p>A föld leghatalmasabb királyai hajoltak meg a félhold hatalmától +s követeik meghódoló ajándékkal várakoztak a magas kapu előtt.</p> +<p>Egész Sztambul viszhangzott a diadalkiáltástól, a muezzim szava +helyett uj még uj örömhir kiáltotta meg az órákat. A nép betöltötte +az utczákat, a nők tarka csoportokban ültek ki a házak tetőire, a +gyermekek felmásztak a házak mellé ültetett platánokra s riadozva +zúgták szakadatlanul Solimán nevét.</p> +<p>Az Aja-Sofia templomától egész a Solimanje-mecsetig, hosszu +kettős sort képezének a felállitott janicsárok ezüsttől csillogó +rendei; a közbeeső ut hosszan be volt vonva a legdrágább perzsa +szőnyegekkel.</p> +<p>A két mecset között állt Mahmud siremléke, zöld és fehér +corynthi márványoszlopokból emelve, melynek aranyozott <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> rácsozatán +keresztül a thúja és czyprus sötétzöld bokrai s a rózsa és jázmin +eleven virági kandikáltak elő.</p> +<p>Átellenben e ragyogó keleties siremlékkel állt egy szomorubb +épület; elevenek sirja, a statusbörtön, melynek szűk +ablakhasadékain halavány holteleven arczok sáppadoztak ki a +napvilágra.</p> +<p>Minden ember ujjongott, örűlt, remélt, a pórnép pénzszórásra +gondolt, a katona sokszorozott zsoldra, a papok uj templomokra, a +hivatalnokok előléptetésre, és a foglyok szabadulásra.</p> +<p>Az idő gyönyörű volt. Kelő nap, keleti égen; egy elmult éjszakai +eső után a czyprusok illata ülte el a levegőt, az arany félholdak +sürűen ragyogtak a hattyunyaku minarettek tetején.</p> +<p>Egyszerre megdördűltek a serail ágyui, hirdetve: hogy a zultán +megindult a diadalmenetre, a bömbölő hangokat sokszorosan adták +vissza a távol hegyormok és a közel nép ajkai. A harsogó tábori +zene mindig közelebb, közelebb jött, kisérve egy szakadatlan +üdvözlő orditástól, mely nyomrul nyomra támadt, a hol a zultán +végig haladt.</p> +<p>Az egész roppant város élni látszék, a régi omladozott +palotákon, mik a görög császárok idejéből maradtak meg s a körűlök +halmozott apró faépületek tetőin tarka néptömeg lebegtette hosszu +kendőit, a sötétkék Bosporus árboczerdeje, a csonka szobrok mik a +házak körül fölmeredeztek, a három összefont kigyó szobra a +Hebdomon palota mellett, a sirkertek s a legtávolabb hegyek is +ujjongó, tolongó néppel voltak megrakva, <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> csak az +Aja-Sofia mutatott sötét élettelen képet óriási kúptetejével, és a +még sötétebb börtön.</p> +<p>A zaj, az üdvkiáltás, a tábori zene mindig közelebbről hangzott, +– egy pillanatra elcsendesűlt, midőn a zultán a Sofia templomhoz +érve, ott lováról leszállt s ájtatoskodni betért a mecsetbe. Azután +ismét ujra kezdődék a zaj és tolongás. Jött a végeláthatlan menet; +elől a csatákból megtért katonaság, mindennemű phantasticus +fegyverzeteikkel; itt fényesre csiszolt paizsok, középen kiálló +tőrhegygyel, gömbölyű sisakok, szeges buzogányok, amott turbános +nép, lengő kócsagtollal, gyöngyökkel rakott forgók, bogláros övek, +görbe kardok; majd czirkasz lovasság pikkely-pánczélokban, +tegezzel, puzdrával, hosszu, villogó hegyű dárdákkal s tekenős +paizszsal, arany-szegekkel kiverve; ismét puskás hadak, nehéz +ezüsttel vert hosszu lőfegyverekkel, fejükön vörös fesz, hosszu kék +czafranggal; majd a testőr spahik, selyemmel himzett keleties +öltönyükben, arab ménekein, fegyvereik markolatja smaragd- és +rubinttól ragyog; utánok, a tábori zenészek, csodás alakzatu +réz-kürtjeikkel, dobjaikkal, csengetyüikkel s mind e tarka csoport +között a felül lengő koszoruzott lófarkak, félholdak és szines +lobogók.</p> +<p>A katonaság után jöttek a hadi zsákmánynyal megrakott tevék +csoportjai, szerecsen fiuktól vezetve. A felhalmozott drága +edények, ragyogó boglárok és fegyverek egymásra hányt tömegében +három kirabolt ország kincseit lehete szemlélni.</p> +<p>A nép még kisérte szemeivel a feltollazott és csöngetyüzött +dromedárok sorait, midőn ismét uj jelenet vonta magára figyelmét. +<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span></p> +<p>Két roppant elefánt közelgett, ormányaikban pálmaágat tartva, s +a hátukon vitt biborral és keleti shavlokkal beaggatott +tornyocskákból két csausz hányt arany és ezüst pénzt tele marokkal +a tolongó nép közé.</p> +<p>A pénzdarabokon czivódókat majdan a diadalszekerek dörgése +választá szét, mik négy fehér lótul vonatva a harczban elfoglalt +zászlókat hozták; utánuk jöttek a Bayadérek, karcsu tánczosnők, +piros rózsával koszoruzva, eszményi öltözetekben, miknek habkönnyü +kelméje oly átlátszó, mintha ködbűl volna szőve; szökdelő lábaik +alig látszanak a földet érinteni, mig a csengetyűs dobok, miket +fejük fölött összeütnek, ugy összehangzanak szemeik vad +villanásival.</p> +<p>Utánuk jött az imámok és dervishek hosszu bus csoportozata, +vezetve a fő Ulemától, csodás tagjártatásokkal s még csodásabb +énekléssel.</p> +<p>Végre jött maga a zultán, vezéreitől környezve.</p> +<p>Fejedelmi öltönye himezetén Persia kimeritette művészetét, +ragyogott turbánján és fegyverzetén rubin és gyémánt, de semmi sem +volt rajta oly fejedelmi, mint hosszu hófehér szakálla és semmi sem +ragyogott ugy rajta, mint villogó tűzszemei. Előtte vitte egy +főcsausz hófehér paripán a próféta zászlóját.</p> +<p>A körüle lovagló basák kelet minden pompájában ragyogtak, csupán +egy volt mindannyi közt egyszerü vas fegyveröltözetben, semmi +gyémánt, semmi kashmir rajta; egy délczeg dalias férfi, ki a zultán +jobbján lovagolt, – Ibrahim, a nagy vezér.</p> +<p>A zultánt riadó örömkiáltással fogadta a mozlem nép, mindenütt +<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> a merre járt, s a „Solimán!“ kiáltás közt +sürűn lehete hallani e nevet is: „Ibrahim!“</p> +<p>A zultánt követték háreme kedvencz hölgyei a Kislar Agától +vezetve, a ki utálatos fekete vén ember volt s valamivel kevesebb +mint férfi.</p> +<p>A hölgyek mind aranyozott palankinban vitettek, legelől egymás +mellett a Sultana-Valideh, a zultán anyja, s a Sultána-Aseki, +Solimán kedvencz neje, utánuk a többi hölgyek, a zultán nejei és +leányai, mind valami fényes ragyogó fátyollal leteritve, mely ugy +tűnt fel arczaikon, mintha félig átlátszó aranynyal volnának +fedezve.</p> +<p>A menet után ujra az elébbi sorozat ismétlé magát, dervishek, +almék, diadalszekerek, pénztszórók és tarka fegyveres nép.</p> +<p>A mint Solimán Mahmud siremlékéhez ért, ott megállt, feltáratá +annak aranyozott rácskapuit. Intésére nyolcz fekete rabszolga +félreháritá a czypruslombokat, mik a szőnyegekkel teritett +mausoleumot elfedék, másik nyolcz egy nagy márványlapot emelt fel +egy rejtett mélység nyilásáról s ekkor egy aranycsapot megforditva, +a mely üregből roppant vizoszlop lövelt föl, szivárványszineket +vetve körül a rásütő naptól. Egy szökőkút volt az, melylyel Solimán +népeit meglepé; a legnagyobb jótékonyság kelet forró éghajlata +alatt.</p> +<p>A meglepett nép kitörő üdvkiáltással fogadá a zultán kegyét, ki +ekkor balra fordulva, hol a sötét épület állott, inte a +tömlöcztartóknak, azok föltárták a csikorgó kapukat s a börtön +szomoru lakóit megszabaditva lánczaiktól, kibocsáták mind a tomboló +tömeg közé, az élő napvilágra. <span class="pagenum"><a name= +"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> +<p>Az üdvkiáltás még egyszer oly magos lőn. Solimán tovább +lovagolt, szemei még jobban ragyogtak, mint egyébkor. Egy köny +ragyogását lehete bennök látni.</p> +<p>A Solimánje mecsethez érkezve a zultán, leszállott lováról, +leteritteté szőnyegét, leborult imádkozni, melyet buzgóan végezve, +megtörlé kezével arczát, meghajtá magát jobbra és balra a két +láthatlan angyalt üdvözölve, kik török hit szerint az imádkozó +mellett két felül állanak, s azzal átadta Ulemának és imámoknak az +uj templomot, melyet akkor épittetett, márványnyal és mozaikkal +kirakva s arabeskekkel kifestve.</p> +<p>Minél tovább ment, az örömkiáltás annál jobban nőtt. A nép, mely +az elszórt pénzt fölszedé, s az uj szökőkút kristályvizét izlelte, +a foglyok, kik börtönükből kiszabadultak, s a papok, kik uj +templomot kaptak, mely pompában s a Korán mondatai +nagyszerűségében, mik fekete márványra aranybetükkel voltak vésve, +még az Aja-Sofiát is fölülmulta, és a katonák, önmaguk látásától +ittasak, nem szűntek meg Solimán nevét viszhangoztatni. Az +erkélyekről hullókoszoruk zápora boritá utját s a hölgyek illatos +viz harmatát hinték le rá.</p> +<p>Itt jutott vissza a serailba, melynek ajtai bezáródtak a tömeg +előtt, csupán a zultán kiséretét, papjait és hárem hölgyeit +bocsátva keresztül, mig a nép a kapun kivül maradt, uj örömhirt +várva az erkélyen megjelenendő kikiáltótól.</p> +<p>A diván gyöngyházzal kirakott teremében trónja párnájára ülve +maga elé szólitá Solimán országa legfőbb embereit, s egyenkint +mindeniket külön megajándékozá s magasabb hivatalra emelte. A +hirnök minden uj kinevezést trombita-harsogás <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> mellett +adott tudtul a népnek, s a nép harsogó kiáltásban adá tudtul öröme +nagyságát.</p> +<p>Mindenki beteljesülve látta vágyait. E nap örömnap volt +mindenkinek, mely a legmerészebb reményeket gyümölcsözőkké +tette.</p> +<p>Csupán egy volt még hátra, ki jutalmát el nem vevé: Ibrahim.</p> +<p>Őt hagyta legutoljára Solimán.</p> +<p>Mindenki feszülten leste, mi tisztelet várhat arra, a ki már +legnagyobbat elérte, a mit a zultáni koronán alul birni lehet s +midőn a zultán maga elé szólitá Ibrahimot, mindenünnen irigy szemek +tekintének felé, ohajtva, hogy hulljon le az, a mi már magasabbra +nem mehet.</p> +<p>A zultán szeretetteljes arczczal tekinte Ibrahimra.</p> +<p>Országom nagyjai közt legnagyobb vagy Ibrahim, szólt a +nagyvezérhez, im én téged még nagyobbá teszlek. – Ime összegyült +agák, bégek, basák, padishahk és imámok, hajoljatok meg Ibrahim +előtt; én őt fiammá fogadom, ki divánom vánkosán jobb felől fog +mellettem ülni. Hirnök kiáltsd ki a népnek, hogy Solimán Ibrahimot +fiává nevezte ki.</p> +<p>A nép örjöngő örömkiáltása megreszketteté a palotát, s a divánba +gyűlt országnagyok mellükön keresztbevetett karokkal hajoltak meg +Ibrahim előtt, ki szomoruan sohajta fel s szemeit a földre +szegzé.</p> +<p>– És hogy ne csupán név szerint légy fiammá fogadva Ibrahim, ime +lépj e rostélyzathoz és nyisd fel azt.</p> +<p>Az agák szöktek Ibrahimot megelőzni a szolgálattételben. +<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span> Solimán intésével visszatérité őket: +„egyedül Ibrahimot illeti annak felnyitása“ monda.</p> +<p>Ibrahim oda lépett a rostélyhoz, felnyitá azt, a rostélyon tuli +nehéz selyem függöny kétfelé vált s a rejtekből egy csodaszép hölgy +lépett elő, egy karcsu eszményi alak, rózsaszinü kaftánkában, oly +lenge, oly aetheri, hogy az ember szinte fél, hogy eltörik az +öleléstől.</p> +<p>Ibrahim a fátyolon keresztül is megismeré a kedves szép +gyermeket; gyakran látta őt meleg nyári estéken asszonyaival a +Hellesponton hajókázni s nem egy szerelmes szót váltott már vele +titokban.</p> +<p>– Ahidalla! rebegé, reszketve szerelem- és meglepetéstől.</p> +<p>– Ő leányom, ki által fiam leendsz. Monda a zultán gyöngéden, s +a divánjához járuló gyermek arczáról föllebbenté a könnyü +fátyolt.</p> +<p>Ah, minő szépséget takart föl akkor! Ez arcz az ezeregyéjszakai +tündérek egyikére emlékeztetett, kik hivatva voltak az embereket +őrültekké tenni a gyönyör által Ibrahim térdére rogyott, ugy +fogadta keblére az imádott hajadont, s a körülállók egy gondolat +volt olvasható; e gondolat: hogy Ibrahimnak meg kell halni.</p> +<p>Ennyi gyönyör, ennyi dicsőités több volt, mint elég arra, hogy +életével bünhödjék érte, a ki azt elfogadta.</p> +<p>Solimán nem látott örömkönyeitől, Ibrahimot szerelme tette +vakká, de a nő szemei mindig ébren vannak, midőn szerelme tárgyát +veszély fenyegeti.</p> +<p>A zultán összecsókolá kedvencz gyermekét s ölébe ültetve, +<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> hizelgő hangon monda neki: „kérj tőlem a +mit tudsz, e perczben ha országom felét kérended is, megadom.“</p> +<p>Ahidalla apja térdeihez borult s reszkető hangon szólt.</p> +<p>– Atyám, hatalmas zultán, mindent adtál nekem, a mi e földön +boldoggá tehet, nincs mit kivánnom egyéb, mint hogy e boldogságom +tartós legyen. Azért igérd meg nekem azt, és esküdjél meg reá, hogy +férjemet Ibrahimot, akárki és akármit mondjon is egykor felőle, +soha megöletni nem fogod.</p> +<p>– Mi jut eszedbe ez órában leány?! kiálta fel Solimán +elszörnyedő arczczal.</p> +<p>– Ne légy irántom haragos oh atyám. Én tudom: hogy a nap, miután +delet ért, aláfelé megy. Sokszor láttam palotádban ismerős boldog +arczokat, mik jó kedved napvilágában ragyogtak; hallottam másik +éjjel bevarrott zsákokat nehéz terheikkel a tengerbe hullani s a +boldog kegyenczeket nem láttam azontul körüled. Néném egyikét nem +rég Ajasz basának adtad nőül, a ki első volt kegyenczeid között, +nem rég Ajasz basa a magyarok által megveretett, s azóta néném +szürke gyászruhát visel, s ha férjét kérdik tőle, könyez. Oh atyám +veszélyes ott lakni, hol a villámok teremnek. Te nekem kérni +hagytál országaidból, én nem kérek tőled egyebet, mint hogy ne öld +meg azt az embert, kit most fiadnak fogadtál s kit legjobban +szeretsz.</p> +<p>Solimán elkomorult; tekintete az alatt mig leánya beszélt, néma +szemrehányással járt végig udvarnokain, kiknek örök cselszövényük +egymás közül a legnagyobbakat megbuktatni, annyi áldozatot +juttatott eszébe. Ahidalla leborult atyja ruhájának <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> szegélyét +csókolni, Solimán pedig inte az Ulemának, hogy hozza elő az +Alkoránt.</p> +<p>Az Ulema lassu léptekkel közeledék a zultánhoz, a nehéz +zöldboritéku szent könyvet hozva két kezében, hosszu sovány arczán +semmi vonás sem változott, ugy nyujtá a Koránt Solimán elé.</p> +<p>A zultán fölkelt, jobb kezét a Koránra tevé, baljával leánya +kezét fogta meg. Az udvarnagyok leborultak a földre, homlokaikkal a +padozatot érintve, s azon helyzetben maradva, mig a zultán esküvék; +hogy Ibrahimot, hogy mig ő élni fog, bármi következzék az idők +folytán, soha meg nem fogja öletni és megöletni nem engedi, azután +Ibrahimhoz lépett, megölelte, megcsókolá, s maga mellé ülteté jobb +felől, mig Ahidalla lábainál foglalt helyet.</p> +<p>Az udvaronczok még egyszer lehajták magukat a földre, után +mormogva.</p> +<p>„Lu illah, il Allah!“</p> +<p>Künn a tomboló néptömeg „Solimán és Ibrahim“ neveit üvölté +kicsapongó örömében.</p> +<h3>II.</h3> +<p>A zultánnak rosz napja volt.</p> +<p>Egyik gyászhir a másikat érte. Kisded várak, apró hadseregek +álltak ellent roppant hadainak, összetörték vezéreit, megsemmisiték +terveit. A Zrinyiek maroknyi hada egy egész országot védett óriási +hadereje ellen, a tengeren Dória János <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> verte szét +hajóhadait, majd itt, majd amott lettek vezérei árulókká, +szövetségesei vazalljai pártot ütöttek ellene.</p> +<p>A zultán haragra volt gerjedve, s haragját népein tölté, egy nap +alatt kiürité minden börtönt s más nap ujra megtölteté azokat, a +halál minden nemei segitének pusztitó haragjának.</p> +<p>Az emberek elbujtak házaikba, a Besestán bezáratott, az ápoló +házakból kiüzettek a koldusok, helyt adandók a sebesülteknek, jaj +volt annak, ki a zultán szeme elé került, sohasem volt bizonyos, +hogy egy visszatetsző moczczanásért nem fog-e megöletni?</p> +<p>Nagy kemény bőjt volt kihirdetve az egész országra, a templomok +előtt a dervishek szakálukkal söprék a földet, orditva: Allah, +allah, Illeha Mahomed, rasul allah usár!! Stambul utczáin járt a +bucsujáró gyászmenet, zsákba öltözött papok, megtépett szakállal +mentek legelől, egy óriási ravatalt emelve vállaikon, mely eltört +kardokkal és kézivekkel volt tetézve, nyomukban jött a hadsereg +vérrel fecskendett ruhákban, sirva és Allaht orditva, s korbácscsal +verve hátukat, utánuk a harczban elesettek üres lovait vezették +halálra itélt keresztyén rabok, kik közül minden száz lépésnyire +egyet megöltek. Jöttek azután a janicsárok, övig mezetlenül, +derekaik tövissel körülövezve, vállaikon a harczban elesett vezérek +koporsóit hozták kiáltozva: „Allah, Jeri, Muffa, Ai!“ Tovább +hangzott a szomoru ijesztő gyászzene, a posztóval bevont dobok, s a +sikoltó tilinkók, miknek hangja a gyermeksiráshoz hasonlit: itt +egyszerre arczra borult az egész nép; oly látvány következék, +melyet nem volt <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span> szabad látni a pórnép szemének, két felől +kivont karddal mentek a csauszok, a ki föltekint, annak fejét +rögtön elütendők; közepén ment harmincz basa, mezitláb; összekötött +kezeikben egy-egy tevefarkat hordva, fejeik vérbemártott kendővel +körültekergetve és a basák között jött a nagyvezér egy sánta +öszvéren, feje vérbe mártott kék kendővel becsavarva, szakálla +hamuval hintve, egyik kezében hozta a „veszély zászlóját“ a másik +kezében egy nádszál volt, melylyel saját fejét verve kiáltoza: +„Offát millei Zaffái!“ Körül orditott, sírt a nép s a port csókolta +fel a földről. Végre jött két elefánt, szürke lepellel bevonva, +melynek hátárul apró réz aspereket szórtak a nép közé; – befejezte +az iszonyu jelenetet az őrjöngő dervishek csoportja, kik széditő +keringéssel orditák: „Allah Buffaj! Allah Mitrei Chrestinnai! Oh!“ +s mezetlen testüket éles késekkel szurdalák, hogy a vér köröskörül +fecskendett róluk. Igy járt a gyászmenet templomrul +templomra<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= +"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a>.</p> +<p>Végre rettenetes átkot esküdött a zultán, hogy azt, ki még egy +gonosz hirt tudtára merészlend adni, a város legmagosabb hegyén +huzatja karóba.</p> +<p>Az udvaronczok reszkettek és hallgatának.</p> +<p>Ekkor jött a hire: hogy Gritti, a zultán legkedvesebb +megbizottja, ki alkudozás végett küldetett a portától, Erdélyben a +magyarok által fiastul együtt lenyakaztatott.</p> +<p>Az eseményt lehetetlen volt elhallgatni, s ki legyen oly merész, +hogy megmondja azt a haragjában beteg zultánnak? <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> +<p>A sápadt, sovány Ulema volt az, ki elébe lépett. Solimán megölő +tekintettel pillanta rá fekhelyéről.</p> +<p>– Mi baj megint? Rosz hirt ne mondj, ha élni szeretsz. A +hallgatás arany.</p> +<p>– Meghajtom fejemet előtted kegyelmes ur, tiéd az. Semmi sem jó, +semmi rosz a nap alatt. Allah előre végze el mindent s tőle rosz +nem jöhet. Most hozatott hirül, hogy küldötted és megbizottad +Gritti – a magyarok által megöletett.</p> +<p>A zultán felorditva szökött fel fekhelyéről, szemei vérben és +tüzben forogtak.</p> +<p>– Ulema! te tréfálsz a halállal, hogy e hirt szemembe mered +mondani!</p> +<p>– Nem uram! te a rosz hír mondójára itéltél halált, az enyim nem +az. Grittinek jó volt meghalni, mert áruló volt ellened.</p> +<p>– Nem hiszem.</p> +<p>– Magának akarta ő Erdélyt és Magyarországot s szövetkezett, +hogy téged trónodról letaszitson.</p> +<p>– Holtat rágalmazol Ulema! – Kivel szövetkezhetett volna? – +Kinek van a világ fejedelmei közt elég hatalma engemet trónomon +csak meg is ingatni?</p> +<p>– Annak, kit magad tettél ily hatalmassá.</p> +<p>– Nem értelek, – nevezd meg. Allahra! Holtakat akarok ma +csinálni.</p> +<p>– Nevét ki nem mondom kegyelmes ur, mert lehet, hogy azt rosz +hirnek vennéd, hanem ime olvasd e leveleket, mik Gritti irományai +közt találtattak, s magad add tudtul a gonosz hirt magadnak. +<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span></p> +<p>A zultán kezébe vette a leveleket, s végig futott rajtok +tekintetével. Arcza elhalaványult, az iratok kihullottak reszkető +kezéből.</p> +<p>– Ibrahim! rebegé, kezét forró homlokára csapva; „Ibrahim!“ +hörgé ujra s arczát divánja vánkosai közé rejté.</p> +<p>– Ő volt az, – ő az. Viszonza az Ulema, ezért tért vissza a +persa hadból parancsod ellenére.</p> +<p>Solimán hörögve takarta el könyes arczát, mintha egy halálra +sebzett oroszlán sírna.</p> +<p>Azután fölemelé fejét s egyszerre hideggé vált arczczal fordula +az Ulemához.</p> +<p>– Megesküvém, ugymonda, hogy éltemben nem fogom és nem engedem +őt megöletni.</p> +<p>– Ugy volt kegyelmes ur, az Alkoránra esküvel.</p> +<p>– S az Alkorán szent könyv.</p> +<p>– Valóban az. E szent könyvre esküvél, hogy a mig élsz, nem +öleted meg őt; de e szent könyvben irva van e mondat: „a ki +aluszik, az nem él.“ Tehát ölesd meg őt mikor alszol. Igy nem +életedben öleted meg őt, mert a Korán azt mondja: „a ki aluszik nem +él.“</p> +<p>– Te mondád. Szólt a zultán s elbocsátá az Ulemát.</p> +<p>Este eljött hozzá leánya Ahidalla, gyöngéd mandolin zenével űzve +az ősz apa gondját. Solimán sokáig mulatott vele, kérdezősködött +gyermekeiről, megcsókolta homlokát s jó éjt kivánva neki, elbocsátá +őt férjéhez.</p> +<p>Azután kioltottak minden mécset a serailban, bezárták a kapukat, +jeléül: hogy a zultán lefeküdt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span></p> +<p>Az Ulema ott őrködött hálóterme ajtajában; s mikor a muezzim az +éjfélt énekelte, belépett a szobába, megtudandó, ha alszik-e a +zultán.</p> +<p>– Ébren vagyok, szólt Solimán meglátva a belépőt. Az Ulema ismét +csendesen visszahuzódott.</p> +<p>Mikor a muezzim a második órát énekelte éjfél után, ismét +belépett az Ulema. A zultán mégis ébren volt.</p> +<p>Az éj vége felé fordult már, a kakasok el kezdtek szólani, az +Ulema beüté fejét a szőnyegen. „Nem alszom!“ hangzék elébe.</p> +<p>Már a hajnal látszott derülni. Az Ulema fáradtan ült le a +küszöbön és elaludt; nem sokára valaki felrázta álmából, +felrezzent. A zultán állt előtte egészen felöltözködve.</p> +<p>– Te aludtál el nem én.</p> +<p>Solimán egész éjjel le nem hunyta szemeit.</p> +<p>Másnap a sors ugy hozta magával, hogy az egész napot családja +körében töltse. Ahidalla, ki még most is kedvencze volt, oda ült +apja ölébe s ősz szakálát czirógatva játszadozott vele. Ibrahim még +most is legdélczegebb, legderekabb volt mindazok között, a kik ott +körüle jártak. Solimán ugy szeretett volna nekik valamit +megmondani, csak egy intő suttogást, hogy távozzanak e helyről, +menjenek, hol rájuk nem lehet találni, de az Ulema ott állt mindig +háta mögött s őrzé minden szavát, minden arczvonását.</p> +<p>És ismét eljött az est. Az Ulema ott virrasztott a zultán +hálószobája küszöbén. És ismét hiába. Solimán egész éjjel nem +tudott elaludni.</p> +<p>A harmadik éj első felét ismét ébren látta lefolyni a zultán, +<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> még hallotta a muezzim dudolásának első +szavait, de már az utolsókat nem, akkora elnyomta az álom.</p> +<p>És álmodott.</p> +<p>Leánya Ahidalla rohant oda fekhelyéhez kétségbeesett +tekintettel, tépett ruhával, szétszórt hajfürtökkel.</p> +<p>Mit akarsz? kérdé az álomlátási képtől.</p> +<p>– Ibrahimot meggyilkolják a te parancsodra! És te nekem +megesküvél, hogy nem fogod őt megöletni.</p> +<p>– Bolond vagy, Ibrahim itt ül jobbomon ülj ölébe, csókold meg. +Látod hogy él.</p> +<p>A zultán álmodott s künn hálószobája előtt a testőrök egy +halovány nőt tartóztattak fel, ki oda akart hozzá rohanni. – „A +nagy ur aluszik,“ mondának neki.</p> +<p>S a zultán ujra álmodott.</p> +<p>Ismét ott volt előtte Ahidalla, összekulcsolt kezekkel veté +magát lábaihoz sikoltva: „Ibrahim ártatlan, hazugul rágalmaztatott, +ne gyilkoltasd meg őt.“</p> +<p>– Nem hal meg, monda a zultán, nem hittem, a mit mondtak ellene; +– ha igaz volt, megbocsátom neki, eredj haza és légy nyugodt.</p> +<p>S másodszor is elüzték a testőrök az alvó zultán ajtajától +rimánkodó leányát, legkedvesebb kegyenczét, a szerencsétlen +Ahidallát.</p> +<p>És ujra álmodott a zultán.</p> +<p>Holthalaványan jött elébe Ahidalla, hozta az Alkoránt, fehér +ujjával rámutatott: „megesküvél“ rebegé alig hallhatóan.</p> +<p>A zultán borusan felelt. <span class="pagenum"><a name="Page_64" +id="Page_64">-64-</a></span></p> +<p>– Jól tudom, távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy +nem öletem meg. Hagyjátok el sietve országomat. Menjetek +Palesztinába. Rejtsétek el magatokat; te pedig légy boldog, gondolj +reám és szeress.</p> +<p>És látta azután, mint ültek lovaikra Ibrahim és Ahidalla. +Siessetek! siessetek! kiálta utánuk, a porfelleg elnyelte +alakjaikat, lovaik dobogása elhangzott, hajóra ültek, a hajó elvált +a parttól, a szél kifeszité vitorláit, a távol elnyelte +alakját.</p> +<p>– Allah nauy! sóhajta a zultán megkönnyebbült lélekkel, ők meg +vannak szabaditva.</p> +<p>E perczben harmadszor űzték el az őrök Ahidallát, ki szétszórt +hajjal, tépett öltönyben kétségbeesve erőszakolta a bemenetelt +atyja hálóteremébe. „A nagyur alszik“ mondának neki.</p> +<p>– Allah nagy! Én megmentettem őket, monda az álmodó zultán.</p> +<p>E perczben lépett hálóteremébe az Ulema, egy szőnyeggel letakart +ezüst tálat hozva kezében.</p> +<p>A zultán felébredt. „Mi az!“ kérdé felriadva fekhelyéről.</p> +<p>Az Ulema feltakarta a szőnyeget; az ezüst tálról egy véres +halavány fő bámult holt szemekkel a zultánra.</p> +<p>– Ibrahim! hörgé eliszonyodva Solimán s visszarogyott +fekhelyére<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= +"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span></p> +<h2>KORONÁT SZERELEMÉRT.</h2> +<h3>VIZKERESZT ÜNNEPE.</h3> +<p>Még akkoriban nagy ritkaság volt Erdélyben az orgona, kivált a +kálvinista templomok csaknem mindenütt nélkülözték ez Isten +dicséretére rendeltetett hangszert, csupán Majosfalván volt egy, +melyet Bethlen Gergely uram készittetett Németországban, e kis +mezőváros temploma számára. Bernard mester az akkori leghiresebb +orgonakészitő, megértve, hogy a megrendelt munka fejedelmi ivadék +számára készült, nem restelé a fáradságot annak kiállitásában, +megcsinálván annak öreg sipját alabástromból, a pedal brugókat +aranyozott vastag papirosból, s az előtéren álló fuvolasipokat +valóságos öntött ezüstből, s felkészitvén azokat aranyozott +rácsokkal és arabeszkekkel, a mint az akkoriban kegyes divat +vala.</p> +<p>Bethlen Gergely uramnak ugyan volt Küküllő-várban saját családi +temploma, melyben a pompás orgona szépen elfért volna; hanem ő azt +mondá, miszerint ő azt nem a maga, hanem az Isten dicsőségére +szerzé, s ekként került a pompás hangműszer aranyozott és +ezüstözött alkatrészeivel a kisded kálvinista szentegyházba, +<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span> nem kis munkába kerülvén a helybeli +lelkész, nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram ellenszegülésének +legyőzése, ki is – saját szavaiként – átallotta a dudát behozni a +templomba, s még nagyobb gondot adván az orgonának felállitása, +melynek legnagyobb sipja tizenhat láb magas vala, ugy hogy a +tetejéről mind le kellett szedni az aranyozott czirádákat, ha azt +akarta, hogy elférjen az alacsony imaházban.</p> +<p>Bethlen Gergely uram azonban már most az orgonája kedvéért +minden vasárnap eljárt a templomba, két szép hajadon leányával +együtt; a két szép leány kedveért pedig ugyancsak a környék +fiatalsága választá az imaházat buzgólkodása helyéül, ugy hogy +rövid idő alatt nem volt látogatottabb szentegyház Küküllő +vármegyében a majosfalvinál, a holott is nagytiszteletü Gernyeszegi +Menyhért uram vasárnaponkint az egybesereglett gyülekezetet együtt +és egyenkint, kor, nem s rang különbség nélkül ugy megmosta, ugy +megfeddé, ugy megdorgálá, hogy Ezsaiás próféta sem tette jobban a +maga idejében.</p> +<p>Ezer hatszáz kilenczven után irtak ötben, a midőn ez történt a +majosfalvi szentegyházban, vizkeresztnek ünnepében.</p> +<p>Bethlen Gergely uram tudnillik ekkor is szokása szerint alájövén +Küküllő-várból kisebbik leányával Ilonkával, – a másikat Katalint +az ifju Kendefi Gáspár vitte az előtt két héttel Bodonba férjhez, – +hátrahagyá szánkóját a jó ur a templom keritése mellett, s betérvén +a paphoz, a ki rendesen meg szokta őt várni, vele együtt mene a +templomba, előre bocsátván a papot, s kezénél fogva vezetvén +leányát, s akképen foglalva helyet a fényesre festett padon. +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span></p> +<p>A pap bejöttével megzendült az orgona, a hivek felálltak, +felálva elénekeltek egy hosszu verset, azután leültek, hozzáfogtak +a XXXVIII. zsoltárhoz, azt végeslen végig elénekelték, maga is +pedig Bethlen Gergely uram oly buzgón, oly lelkismeretesen énekelt +a hivekkel együtt, hogy avagy csak egy sort is el nem mulaszta a +zsoltárból, csupán csak az orgonista által minden vers után +elkeritett kacskaringós kikezdő czikornyák alatt akadván ideje, +mellette ülő leányával zsörtölődni, ki előtt a kinyitott könyv most +is a kezdő lapon volt. ‚Hát te mért nem énekelsz?‘ – „Jaj igy is +meg vagyok fagyva, hát ha az a kis meleg is kimegy belőlem!“</p> +<p>Bethlen Gergely uram oldalt vetette magát e szóra, Ilonka +szokott neki olyan feleleteket adni, hogy övé maradt az utolsó szó, +s mégis ő volt Gergely ur legkedvesebb leánya, mint ki a jó +ötleteket – még saját rovására is – különösen szerette.</p> +<p>Gergely ur mintegy negyvenöt éves lehetett ez idő szerint, +kisded, zömök, kurtanyaku férfi vala, a fején levő sürű haj egészen +meg volt őszülve s rövid üstökre kanyaritva, homloka mindig le volt +a szemére huzva, mintha mindig haragudnék, pedig nagyon is ritkán +haragudott; szokása volt kurta bajuszát rángatni, ha valami nem +volt inye szerint, s ha valamit roszalt, annak legvilágosabb jele +volt az, hogy orrát megduzva egyet mordult a torka fenekéből, a +dolmánya zsinorjait egyik oldalról a másikra gombolá, a harag +kitörése pedig csak egy perczig tartott nála, ugy hogy ha akkor ült +a mikor megharagudott, mire fölkelt már megszégyenlé magát.</p> +<p>Az ének elmult, következett a predikáczió, nagytiszteletü +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<p>Gernyeszegi Menyhért uram felment a kathedrába, a hivek sok +köhögés után helyreverték magukat, s várták csendben a hirdetendő +igét.</p> +<p>Mint már tudjuk, a nagytiszteletü ur kemény dolgokat szokott a +gyülekezet épületére felhordani, a mai textus ilyen formán hangzott +Ezsaiásból:</p> +<p>„Ordits kapu, kiálts város! mert eljön az Urnak rettenetes +napja!“</p> +<p>Az emberek elkékültek, elhalaványultak, Bethlen Gergely uram +nyuszt-prémes dókájában burkolózva, hátravetette magát székében, +mintegy előre érezve a zivatart; csupán Ilonka arcza volt nyugodt +és ábrándozó, nagy sötétkék szemei nem keresték a szónok élő +márványarczát, az ablakon az esti nap búcsu alkonysugára sütött be, +keblét egy önkénytelen sohaj emelé, lelke tul volt a templomon, tul +az égen, még annál is közelebb az Istenhez, – ő szeretett.</p> +<p>A pap ekként kezdé hiveit megszólitani:</p> +<p>„Gyilkosok, tettetők, csalók, hitszegők, istentagadók, +hazaárulók! Miért jöttetek e szent helyre?“</p> +<p>„Üm,“ dörmögé magában Bethlen ur, még mélyebben huzva magát +dókájába.</p> +<p>„Hogy mertek Isten szine előtt bűneitek sokaságával megjelenni? +Nem féltek-e annak haragjától, kinek nevét szájatok kimondja? +Széttekintek rajtatok és nem látom közöttetek azt az öt igaz +embert, a kikért megtartandja az ur Zsodomát és Gomorát. Mindenütt +bűn, iszonyat, veszedelem. Látom a fiut, ki apja halála után +sohajt; látom az asszonyt, ki férjének szemben <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> hizeleg, s +szemével másra tekint; látom az árvák megrontóit, kik testvéreik +megnyomoritásával szereznek maguknak veszendő kincseket.“</p> +<p>„Jól van, nagyon jól van,“ mormogá magában Gergely ur, szokás +szerint nem állhatva, hogy bele ne szóljon a predikáczióba.</p> +<p>„Meg van vesztegetve a nép, a konkoly kikelt mindenütt s bevette +magát a várakba, ugy mint a kalyibákba; mig a közönséges gonosztevő +dénárokat rabol, addig ti főurak az országot fosztogatjátok; +veszekedtek a hivatalokon, s a közinségből gazdagultok; ime Sándor +Ádám uram milyen bogláros mentében mutatja magát, pedig Isten ember +tudja: hogy két kesely paripával jött be az országba. Ti magatok +mentek rosz példával elő, megbüntetitek a gyilkost, a ki egyet +megölt, s ti magatok háborut csináltok az országnak, mely nélkül +ellehetett volna; jaj ti reátok! az özvegyek és árvák siralma az +egekre száll föl ellenetek.“</p> +<p>„Üm üm“ dörmögé Gergely ur, bajuszát rángatva s fejét csóválva. +„Jól, jól van pap uram. Jól van.“</p> +<p>„Behoztok törököt, tatárt, kuruczot, labánczot az országba, s +mig az szerte pusztit, rontja a népet, égeti a falvakat, ti +felveszitek magatokat váraitokba s onnan nézitek a romlást.“</p> +<p>„Üm. Ez rám szólt“ mormogá Bethlen Gergely uram, üstökét +borzalva.</p> +<p>„Pedig hiába építettétek erős váraitokat, por és hamu minden +erősség, melyet az Ur lehelete megillett és menten leomlanak, de +kősziklára épitett ház az Istenben való bizodalom, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> igaz hit! +és ti e hitet is megvetitek, elhanyagoljátok, kicsúfoljátok. A +hajdani buzgóság, az ősi önfeláldozás, nem találtatik sehol. +Cserélik, berélik a hitet, mint az uj ruhát, ma rácz, holnap +unitarius, holnapután török, ki mint hasznát látja. – Ime Pünkösti +László uram, mily áhitatosan hallgatja az Isten szavait, pedig csak +a mult héten igérte meg Apor István uramnak, hogy pápistává leszen, +majd akkor ő is kap valami részt a testamentomban; ime László +Mihályné asszonyom kiadta kezéből mind a két fiát Kolozsvárra, +mintha itthon nem lenne már nekik mit tanulni, s most ott a +tisztelendő jesoviták olvasóval és képes könyvekkel dugdossák a +gyermekek zsebeit. Ime Mihács Mihók uram bolond fővel azt beszéli: +hogy ő minden vallásból hisz valamit, a zsidóból a szombatot, a +törökből a sok feleségtartást, pedig lészen ő neki egyformán része +a poklokból minden vallás szerint; sőt még Hentner Jónás uramat is +itt kell látnom, a ki már két héttel ezelőtt convertált, hogy +valami hivatalba promoveálódjék, s most is csak azért jelent meg az +Isten házában, hogy itt Bethlen Gergely uram hajadon leányára +bámészkodjék, pedig bizony mondom neki, hogy azt oltárhoz vezetni +nem fogja.“</p> +<p>„Üm!“ mordula Gergely ur, oldalt vetve magát. „Azt magam is +ohajtom.“</p> +<p>A pap mennykövei ekképen hullottak jobbra balra, a hivek +megilletődve huzták le fejeiket, s ha valamelyiknek szólt a leczke, +alig lelte helyét. Egyedül Ilonka nem látszott érdekelve lenni a +dorgáló szavak által; szemei, lelke, gondolatai messze-messze +tétováztak, túl a szűk falakon, túl a hóval fedett mezőn, ott hol +<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> az Isten közelében örök tavasza van a +világnak, a szerelem reményében. Arcza angyali nyugalmát nem +zavarták meg Gernyeszegi uram intései, sem Hentner Jónás uram +bámészkodása.</p> +<div class="figcenter"><a href="images/i003hq.jpg"><img src= +"images/i003.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>„Jaj tinéktek, jaj Erdélyországnak!“ folytatá a pap; „eljön az +Ur a maga ostorával és megostoroz benneteket; eljön a látogatás +napja, és el nem mulik. Avagy a bérczek nem a ti büneitekért +rendülnek-e meg álló helyeikben? a viharos mennydörgés és +villámverés nagy karácsony reggelén nem az Isten intő szava volt-e +hozzátok? A rettenetes áradások, mik falvakat söpörnek el +helyeikről, a sáskajárás, mely minden zöldet letarol, nem azt +jósolja-e, hogy el fogtok töröltetni e földnek szinéről, és nevetek +sem maradand ez országban? Jaj nektek, jaj tinéktek, kiket az +unokák meg fognak átkozni, de százszorta jaj az unokáknak, kiket +apáik rontanak meg! Én láttalak benneteket az utolsó fejedelem +temetésén. Nem sirt közületek senki; az nem a megholt lelkeért +történt, hálaimádság volt az az Istenhez, hogy őt magához +vette.“</p> +<p>„Üm, ez nekem, ez nekem szól“ dörmögé magában izzadva és dókáját +jobban balra gombolva s üstökét sebesen körülkapargálva Bethlen +Gergely uram.</p> +<p>„Igaz hogy gyönge ember volt a megboldogult, könnyelmü, +részeges, és ittas fővel sok bolondot mivelt; de a miénk volt, a +miénk! és azért kár volt örvendeni az ő temetésén, mert bizony +mondom néktek, hogy ez volt az utolsó fejedelemtemetés +Erdélyországban és több fejedelmet nem fog Erdély eltemetni!“</p> +<p>„De már azt tagadom!“ kiálta fel elförmedve Bethlen Gergely +<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> uram, s lecsapta süvegét maga elé. „Ahhoz +kend nem ért, Gernyeszegi Menyhért uram!“</p> +<p>A pap magasra emelt fővel tekinte le a botránykoztatóra, s három +ujját fölemelve az ég felé, mennydörgő szózattal kiálta le rá: „Itt +Isten beszél!“</p> +<p>Bethlen Gergely uram már ekkor egészen magához tért, átlátva +magaviselete helytelen voltát s lesimitva üstökét s mentéjét helyre +rángatva, visszaült helyére: „nagyon jól van, csak folytassa +kegyelmed.“</p> +<p>A pap tehát még egyszer általánosan megdorgálva a gyülekezetet, +végezetre jobbulást ajánlva neki, megvigasztalá a megilletődött +népet a mennyei bocsánat igéretével.</p> +<p>„Tartsátok meg a hitet, és az bizony meg fog benneteket tartani; +szeressétek a hazát és az bizonyára élni fog; tegyetek szent +fogadást: hogy Isten és a hon előbbvaló lesz nálatok minden világi +jónál, s e fogadással járuljatok az Urnak asztalához, mert a ki e +nélkül veszi el a szent jeleket, halált eszik és kárhozatot iszik +magának!“</p> +<p>A pap mennydörgő szavai után ujra megzendültek az orgona sipjai, +az igazság után a költészet; s a hivek szép rendben járultak a +szent kenyérrel és borral teritett asztalhoz, melyre Bethlen uram +leányai saját kezükkel himzettek pompás vörös bársony takarót. +Előbb a férfiak kerültek sorba, kardjaikat mind lerakva a +templom-ajtóban; Gernyeszegi Menyhért uram olykor fejcsóválva huzta +vissza a nyujtott serleget, midőn valaki balkézzel nyult hozzá, s +velőkig ható mondatokat dörgött mindegyik fülébe; ugy látszék, +mintha személy szerint mindenkinek <span class="pagenum"><a name= +"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> legtitkosabb büneit ismerné, +s nem egy gonosztevő tért az igaz utra, átható szemeinek rettenetes +tekintetétől.</p> +<p>Midőn a férfiak közől a legutolsó is elhaladt, jöttek sorban a +nők. Legelül egy pár éltesebb matróna, a helybeli nemes +családokból, becsületes tornyos főkötőben s panyókán lógó prémes +mentéikkel nagy ezüst kapcsokra; kezeikben aranyos metszésü énekes +könyveik, azokba csiptetve egyegy szál rozmaring. – Most egy karcsu +hajadon lépett az Ur asztala elé, kin az egész gyülekezet szemei +függöttek, Bethlen uram legszebbik leánya Ilona. Mennyi áhitattal, +mely nemes ihlettséggel fogadá el az isteni vér jelképét! az Ur +lelke lebegett arczulatán.</p> +<p>„Az Ur hallgassa meg szived fohászait“ monda nyájasan a leánynak +a lelkész, s egy pillanatra elolvadt arczának szigorusága.</p> +<p>Ilonka hosszan, mélyen fölfohászkodék a szent asztal előtt; +sohajában annyi névtelen érzelem vágya látszott kifejezve; de rengő +sejtelmek, mik még gondolattá nem voltak érlelve s melyekből +olvasni csak azon lélek képes, ki a csecsemő sirását is érti.</p> +<p>Azon pillanatban, midőn Ilonka letevé a serleget, irtózatos +zsivaj támadt a templomajtó előtt, rémült gyermekek és leányok +rohantak be a templomba a rögtöni ijedtség érthetlen orditozásával, +s a padokon keresztül ugrálva, a karzat oszlopaira s az +ablakrámákra kezdtek felkapaszkodni.</p> +<p>„Mi történik ott?“ kiálta a pap a lármát tulharsogó hangon, mig +a templomajtónál levő leány- és gyermekcsoport mindig nagyobb +zavarba kezde gomolyodni, s egyszer az egymás hegyén hátán hentergő +tömeg közől egy roppant nagy medve szökött <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> elő, +idomtalan hánykodó ugrással futva egyenesen az Ur asztalához.</p> +<p>„Jézus segits!“ sikolta Ilonka összeijedve, s a rémülettől nem +birt megmozdulni.</p> +<p>A fenevad már csak néhány nyomnyira volt a leánytól, a +csodajelenettől megrémült nép egészen megfeledkezett róla, midőn +Bethlen Gergely uram hirtelenebben a kimondott szónál átugrott +karospadján s a vadállatot ököllel fültövön ütve, a mint ez két +lábra állt, megfogta két kézzel két fülét s azzal hanyatt vágva az +állatot, birkózásba eredt vele.</p> +<p>Ilonka, a mint apját a medvével viadalt kezdeni látta, +elsárgult, szemei elfordultak s azzal összeroskadva féltestével az +ott álló padra hanyatlott.</p> +<p>„Ne féljen kisasszonyom!“ rikácsolá ekkor háta mögött valami +erőteljes női hang, s a megriadt néptömeg közől egy izmos székely +leány vált ki, két könyökkel törve magának utat kisasszonyáig, s +azzal oda rohant Ilonához, felkapta karjai közé mint egy ölbeli +gyermeket s az orgonához rohant vele, melynek záros rekesze +volt.</p> +<p>„Egy kést adjatok!“ ordita Bethlen Gergely, még folyvást egyedül +küzdve a fenevaddal, s egyik térdével a földhöz nyomva annak +torkát, mig kezei veszett erővel fesziték annak füleit. +„Szaladjatok a kardomért a templomajtóban maradt.“</p> +<p>„De az Isten házában nem fogunk vérengzeni!“ kiálta Gernyeszegi +Menyhért uram, s azzal öltönyujjait felgyürve, oda futott Bethlen +Gergely mellé. „Ki kell dobni innen ezt az állatot s odakünn +végezni vele.“ <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>Ezzel ketten belecsipeszkedtek a hivatlan vendég bundájába, +füleibe, s elől huzva, hátul ütlegekkel nógatva kiczibálták azt a +templomból, ott künn azután a magához tért népség végkép +agyonverte.</p> +<p>Ily csodaesett többször adta magát elő Erdélyben: hogy a medvék, +miket télen különben sem ritkaság látni, fényes nappal befutottak a +templomokba, ott meghunyászkodva bebujtak valami szögletbe, s +minden ellentállás nélkül hagyták magukat agyonverni, a melyből +azután a nép babonás hite csoda dolgokat jövendölt, s a sors ugy +akarta: hogy e jövendölések mind beteljesüljenek.</p> +<p>A pap és Bethlen Gergely visszatértek a templomba. Gernyeszegi +Menyhért azon módon, a mint volt, felgyürt ujjakkal, hasogatott +ruhában, megállt a gyülekezet között, magas termeténél fogva egy +fővel kilátszott valamennyi közől.</p> +<p>„Ime a fenevadak maguk is megjuhászodnak az Urnak zsámolya +előtt,“ szólt mennydörgő hangon, „igy adandja az Ur kezeikbe az +igazaknak minden ő ellenségeiket!“</p> +<p>A pap izmos karjait az égnek emelve, mint egy próféta állt az +elámuló gyülekezet előtt, s a megzendülő orgona zugása mellett +egetverő hangon harsogott föl az ének:</p> +<p>„Az erős Isten uraknak ura!“</p> +<p>Soha nagyobb buzgósággal nem énekelték e verset.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<h3>KÉSŐ LÁTOGATÓK.</h3> +<p>A nap már leáldozóban volt, a fehér hóval fedett vidékre hideg +barna ködök kezdtek leszállani. Küküllő-vár négy saroktornyának +bádog födelein még ragyogott az alkony aranyvörös szine, s +köröskörül a láthatár mintha egy hamvas lilaszin árnyéktól lenne +már köritve, melynek szürke homályából ezüstös berkekként tüntek +elő a távoli erdők zuzmarázos fái. A hajlongó fákat egész csoport +hollók foglalták el, rekedt károgással szállongva a légben, a +hófuvatokban egyegy ordas farkas ügetett szaglászva s meg-megállt +üvölteni, vagy beléhentergett a hóba, mintha melege volna a +hidegtől, a szürke levegőben a megfagyott köd pilléi libegtek.</p> +<p>Az est télködében a távolból szán csörgése hallik, melyet +el-elkap a hófuvatokat torlasztó hideg szél, s a Küküllő jegén egy +szánt látunk tova sikamlani, három gyors havasalföldi paripától +röpitve. A három paripa füstöl az izzadástól, a szánban két férfi +ül, meleg farkasbundákba burkolózva, bajuszaikra jégcsapokat +ragasztott a ráfagyott lehelet, minden hajszáluk fehér a dértől. +Hátul a bakon egy csatlós pattogott hosszu karikás-ostorral, minden +durranásra neki kapaszkodnak a lángvérü paripák, a szánka repülni +látszik, a szilaj mének serénye és csójtárja lobog, a szánka orrán +reszket a kifaragott szerecsenfő. A szánban ülők beszélnek valamit +egymással, a csörgés robogás közt elhangzik minden szó.</p> +<p>A mint a Küküllő a kápolnánál félre kanyarodik, a megtorlott +<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span> jég miatt kénytelen a szánka a magasabb +partra kikapaszkodni s parthosszant folytatni utját. Azon +pillanatban, hogy a lovak csörtetve vágtattak föl a partra, a szán +háta mögött alig kétszáz lépésnyire két lovag jött poroszkálva, +kiknek egyike, a mint a szán véletlenül felbukant előtte, hirtelen +hátrarántotta paripája száját s vissza látszott hőkölni.</p> +<p>„Álljunk meg egy pillanatra Tamás, senkivel sem akarnék itt +találkozni,“ szólt társához a lovag, s leugrott lováról, mintha +nyergén igazitana valamit.</p> +<p>A lovag nagyon ifjunak látszott, arczán nyoma sem volt még a +férfiszőrnek, de tekintetében volt valami korát megelőzött szomoru +komolyság, melyet nem birt meghazudtolni életteljes arcza, most még +a hidegtől is vérpirosra csipve. Karcsu de izmos termetét sötétkék +posztó-dolmány fedé, egyszerűen sujtásozva, félvállára lompos +medve-kaczagány volt vetve, szijas rézcsattokkal fűzve nyaka körül, +fején egyszerü asztrakán-kalap, két kerecsen tollal, oldalán +aczélkard, minden ékszer nélkül, csupán a büszke arab mén, melyen +lovagolt, látszott némi uraságot árulni el nála.</p> +<p>Kisérője egy vén szolga őszbe csavarodott csimbókos hajával, +szigoru mentéjén csillog a sok évi viselés, s a kiforditott +báránybőr subávali érintkezés nyoma. Oldalán nagy rezestoku kard +lóg, lova erdélyi telivér.</p> +<p>„Nem is jó volna ezekkel találkoznunk,“ felele a vén szolga, ura +szavaira. „Ez Bánfi Mihály uram, a lovairól ismerek rá, kinek +urabátyját a megboldogult fejedelem egy czigány hóhérral nyakaztatá +le.“ <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span></p> +<p>Az ifju búsan fölsóhajtott.</p> +<p>„Ott voltál azon esetnél?“</p> +<p>„Bár ott lehettem volna. Most tán nem állna igy a világ. Mikor a +fejedelem aláirta a halálitéletet, Csáky László uram rögtön lóra +ugrott s futtatott Bethlenbe, a hol Bánfi fogva volt a feleségével; +a fejedelemasszony megtudta a dolgot s fölrohant a fejedelemhez, +sikoltozva borult lábaihoz; „te átkozott ember, te átkozott ember, +ne ontasd ki annak az ártatlannak a vérét!“ kiáltozá magán kivül s +el nem bocsátá a fejedelem térdeit, mig az a kegyelmet ki nem adta +az elitélt számára; mi rögtön lóra ültünk az étekfogóval, ez a +kegyelmet hozta, én egy vég bársonyt vittem, arra az esetre ha már +későn érnénk, halotti takarónak; két ló dült ki alólunk +Bethlen-várig, de bizony csak a halotti takaróra volt ottan +szükség; azóta kétszer ütött bele a mennykő a bethleni várba, az +egyik tornyán ide is látszik hogy kisebb mint a másik, s a hova +Bánfi uram van eltemetve, minden tavaszszal megindul a vér a +földből.“</p> +<p>„Kegyetlen ember volt a fejedelem ugy-e?“ kérdé bánatos +hallgatás után az ifju.</p> +<p>„Nem volt biz az. Én ismertem, mert gyermekkorától szolgáltam +mellette; mig ifju volt épen ily szelid, áldott lélek volt szegény, +miként maga kegyelmed, szerette a tudományokat, vitéz volt, +jószivü, jobbágyai ugy szerették mint édes apjokat, s felesége a jó +Anna asszony, – Isten nyugtassa meg – oly boldog volt vele, mint az +angyalok az égben. Csak a hogy egyszer fejedelemmé lett, +körülvették a rosz tanácsadók, belekeverték az ivásba, ittas fővel +mindenre rávették; ha gazdag emberre <span class="pagenum"><a name= +"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> volt foguk, az ellen ligát +csináltak s vagyonait maguk foglalták le, utoljára a +fejedelemasszony elvette pecsétnyomó gyűrűjét, s valahányszor +Mihály ur jó fővel öt hat emberre halált mondott, ő meg rögtön +kegyelmet irt nekik. Reggel aztán a szegény fejedelem meg is +köszönte neki, hogy nem engedte az ártatlan vért kiontani.“</p> +<p>„Őrangyala volt, mégis elkárhozott.“</p> +<p>„Hát még azután, hogy a jó asszonyt magához vette az Isten, be +nagy csapás volt rajtunk a jó ur. A sok jöttment sehonnai ember azt +tette vele a mit akart. Kifosztották az ő nevében a szegény +köznépet, s kifosztották őt magát is utoljára ugy; hogy vénségére +megtébolyodott azon való aggódtában, hogy nem leszen neki mit enni. +De mit beszélek én kegyelmednek erről, a mit százszorta jobban tud +nálam.“</p> +<p>„Örömest hallom. Azok a kik én körülem vannak, csak hazudni +hizelegni tudnak, mikor igazat akarok hallani, teveled +beszélek.“</p> +<p>„Szegény Apafi Mihály uram!“ szólt a szolga felsóhajtva, „mig +élt, be sokan siratták, mikor meghalt, bizony nem siratta ott +senki.“</p> +<p>„Ez hát a fejedelmek sorsa.“</p> +<p>„Nem mennénk odább nagyságos uram,“ szólt Tamás, másfelé téritve +a beszédet, „a szánka már jól elhaladt.“</p> +<p>„Ne nagyságolj engem,“ szólt szomoruan az ifju.</p> +<p>„Hiszen most senki sem hallja.“</p> +<p>„Magam sem akarom hallani. – Meg kell előznünk a szánban ülőket, +ők a Küküllő parthosszát követik; ha mi neki vágtatunk <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> torony +irányában a várnak, előbb ott lehetünk mint ők. Értesitette leányod +a kisasszonyt arról hogy jövök?“</p> +<p>„Igenis, hanem a jó kisasszony sokáig nem akart beléegyezni, +hogy egyedül szóljon kegyelmeddel, s utoljára is csak abban +állapodott meg, hogy a nyugati toronyszobában kész lesz szólni +kegyelmeddel, de csak igen rövid ideig.“</p> +<p>„Csupán három szót s aztán visszatérek.“</p> +<p>„Még az éjjel? ebben a hidegben?“</p> +<p>„Nem fázik az a ki szeret, jó öregem, te addig majd térj be a +csapszékbe és melegülj.“</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Bethlen Gergely uram a templomban történtek után rendkivül jó +kedvre kapott. Haza menvén, magával vitte a papot is, a ki a +templomon kivül igen barátságos vig ember volt, s otthon nagy tüzet +rakatott a kandallóban, s alig fért bőrében a jó kedvnek +miatta.</p> +<p>„Olyan szemet vetett kend rám onnan a szószékről, nagytiszteletü +Gernyeszegi Menyhért uram, mintha a fejemhez akarta volna vágni a +bibliát,“ szólott az öreg, kötekedve a paphoz.</p> +<p>„Akkor igazán csőstűl kapta volna kegyelmed a tanitást,“ +válaszolt a pap vidáman.</p> +<p>A vig mulatozás között belépett a terembe Ilonka, meglátszott +rajta az előbbi ijedelem okozta sápadtság; kezében egy üvegcsét +hozott, valami csodatevő balzsam félével, melylyel egy könnyü +karczolást jött bekenni, a mit atyja a medvéveli küzdelemben a jobb +kezén kapott. Gergely ur föl sem vett egy olyan <span class= +"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> kis +sebecskét, vadászaton különbet is szokott az ember kapni, hát még +ütközetben, hanem azért édes mosolygással nézte, mint kötözgeti be +sérült kezét az aggódó leány, ki zsámolyára térdelve megcsókolá a +sebesült kezet, azután betekerte balzsammal, bekötözé s ismét +megcsókolá.</p> +<p>„Látod, látod,“ monda az öreg ur gyöngéd enyelgéssel, „ezt se +kellett volna kapnom, ha szeretőd volna. Ilyenkor annak kellett +volna előállni védelmedre vén apád helyett. De hisz való is +valamire ez a mai fiatalság, biz elnézték mint vesződtünk mi ketten +pap urammal a nagy birkozásban.“</p> +<p>„Milyen különös“ szólt Ilonka elboruló arczczal,„már másodszor +akart a medve széttépni.“</p> +<p>„Másodszor?“ szólt Gergely megütődve, „te erről nekem nem is +szóltál, hol? mikor?“</p> +<p>Ilonka zavarba látszott jőni. Ugy tetszék, mintha megbánta volna +a már kimondott szót, s örömest nem felelt volna atyja kérdésére, +mely okvetlenül ujabb kérdésekre adandott alkalmat.</p> +<p>„Nos? miért hallgatsz?“ kérdé Gergely ur, maga felé forditva +leánya arczát, ki lángvörössé pirult s szemeit lesüté.</p> +<p>„A mult őszszel“ szólt akadozó hangon a leány, „hogy Almakeréken +voltam a nagynénémnél, Magdussal eltévedtünk az erdőben. Már +esteledett az idő s mi mindig jobban belekeveredtünk a sürűségbe, +midőn egyszerre a távolból vadászkürt hangja üté meg füleinket; +félelmünkben arra kezdtünk tartani, midőn egyszer szemközt ránk a +bokrok közől egy rut gubanczos vadállat tört elő, én meg azt hittem +hogy ördög, mert soha sem láttam ilyet elevenen s elkezdék +ijedtemben sikoltozni. A fenevad <span class="pagenum"><a name= +"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> észrevéve bennünket, felénk +kezde csörtetni. „Fusson kisasszonyom! kiálta Magdus, én addig +lefekszem, s mig velem bajlódik, kegyed megmenekül.“ Azzal ő leveté +magát a földre, én azonban egy lépést sem tudtam odább tenni, hanem +egy nagy odvas fa mellé huztam magamat s onnan néztem, mint ment +oda a medve Magdushoz, tenyerével összetapogatta, arczát +megszaglászta, s a mint látta hogy nem mozdul, ott hagyta fekünni s +széttekintett morogva, mintha engemet keresne. A halál félelmei +közt voltam. E pillanatban ujra hallatszott a kürtszó s a berek +sürűjéből egy ifju lovag robogott elő fekete paripán; én nem +állhattam tovább, felsikolték, mire a lovag a neki ágaskodó medvét +torkon ütve kelevézével, hanyatt dönté a sűrűbe, s azzal leszökve +lováról, oda futott hozzám, ki szinte magamon kivül hevertem a +füvön, s az odafutott Magdussal együtt felkarolva, egy közel +patakhoz vitt, hol arczomat vizzel meglocsolva, magamhoz téritének. +Soha sem mertem ezt neked megmondani.“</p> +<p>„Üm; majd máskor is igy bizlak én téged magadra. De hát tovább. +Mi lett aztán belőle?“</p> +<p>Ilonka még jobban elpirult.</p> +<p>„Hát miért nem mered megmondani? Tán biz egy csókot adtál a +lovagnak, a miért életedet megmenté s azt szégyenled.“</p> +<p>„Oh nem atyám.“</p> +<p>„Pedig bizony megérdemlette volna. Tán nem volt valami +szép?“</p> +<p>„Oh igen. Arcza, magatartása délczeg és nemes, szemei oly bátrak +és mégis oly szelidek.“</p> +<p>„S te ráértél mind ezt észrevenni? De folytasd, hogy jöttél +<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> azután haza? No mért hallgatsz el. Gyere +no, ülj ide mellém, nem mondom meg senkinek, a pap már aluszik, +nekem elmondhatod, nos?“</p> +<p>Ilonka suttogva, meg-megakadva, beszéde közepén folytatá:</p> +<p>„Alig birtam magamat lábaimon, a lovag paripáját ajánlá, fáradt +voltam, kénytelenittetém rá fölülni, a lovag kantárnál fogva +vezette a paripát. Hanem a paripa nagyon kemény száju volt, és az +ut nagyon bokros, a nyereg sem volt nő számára való, majd leestem +róla.“</p> +<p>„Nos? nos? nos?“</p> +<p>„Hát a lovag utóljára kénytelen volt maga is felülni s engemet +ölébe venni s ugy hozni hazáig.“</p> +<p>Ezt mondva, Ilonka apja keblére rejté égő arczát, a ki erre +jovialis kaczagásban tört ki.</p> +<p>„Hahaha! hiszen te valóságosan szerelmes lettél bele. Hogy +hivják a lovagot?“</p> +<p>„Nem tudom.“</p> +<p>„Lehetetlen. Nem kérdezted meg tőle?“</p> +<p>„Mertem is! hanem Magdus megtudta az apjától hogy az ifju +fejedelem udvaránál van.“</p> +<p>„Ahá. Tehát tudakozódtunk utána?“</p> +<p>„Azt is hogy keresztnevén Mihálynak hivják.“</p> +<p>„No ugyan erről ráismerünk, hisz annyi a Mihály Erdélyben mint a +vadalma. De annyit legalább tudsz felőle, hogy magyar és +nemes?“</p> +<p>„Nemes de szegény.“</p> +<p>„No bizony. Hát hisz Kendefi Gáspár uram sem gazdag <span class= +"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> még is +elvitte Katiczát; nem adom én a leányomat pénzért meg tevéért, mint +a cserkesz, hanem szeretetért. Mai világban ugy sincs egyéb +bizonyos birtoka az erdélyi magyar embernek a kardjánál.“</p> +<p>Ilonka szótlan örömmel csókolta össze atyját, elárulva öröme +által; mennyire szeret! s azzal jó éjt kivánva az öregnek, látható +felindulással hálószobájába távozott.</p> +<p>Az öreg ur még nem volt álmos. „Hej pap uram!“ kiálta a kandalló +mellett bólingató lelkészre, „zabban a lovak!“</p> +<p>„Nem alszom“ viszonzá a lelkész, „csak nem akartam kegyelmeteket +háboritani Istennek tetsző beszélgetésükben. Kend Bethlen Gergely +uram valójában nem oly bolond ember mint sok apa, ki rangot és +gazdagságot keres leányai számára, boldog élet helyett.“</p> +<p>A pap még egy igen szép hosszu és épületes beszédet szándékozott +e thema fölött tartani, melybe azonban bele sem foghatott, mert a +várkapun ejtett döngetés vendégek érkeztét jelenté, s e zajra +Bethlen uram számtalan kutyái mind előrohantak a pitvarból, akolból +és konyhából, rettentő ugatást mivelve, a külső lármára a szobában +alvó kedvencz agarak is elkezdtek csaholni, egy az ajtónak futott, +farkát csóválva, másik első lábait az ablakba téve kezdett el +üvölteni, a többi is, – volt legalább tizenkettő, minden szegletben +megszólalt, Gernyeszegi Menyhért uram nem győzte őket a sok +„czoki“val csititani, s ha kettőt hármat elhallgattatott, a +negyedik akkor mordult el a zsölyeszék alatt.</p> +<p>Végre hallatszott a kapu csikorgó kurrogása, a kutyák ismerő +nyihogással futottak mind az ajtóhoz, az udvaron egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> bevágtató +szán csörgése hallék s azután férfias lépések a tornáczon, valaki a +ház ura után kérdezősködött.</p> +<p>„Ez Bethlen Miklós öcsém!“ kiálta fel Gergely ur, „ismerem a +hangjáról. Ezek már aztán Isten hozta vendégek, a kik ilyen időben +jőnek látogatni.“</p> +<p>Az érkezők benyitottak a terembe, bundáikat oda künn lerakva, az +egyik egy fiatal harmincz éves férfi lehetett, szembetünő családi +hasonlattal Gergely urhoz, a másik: Bánfi Mihály, valamivel +idősebbnek látszék korai kopaszsága miatt, bár ő sem volt +hajlottabb koru.</p> +<p>Gergely ur összeölelé, csókola vendégeit, Menyhért ur is kezet +rázott velük, és az agarak is mind fölugráltak a nyakukba, s rájok +ágaskodtak nyomot hagyó czirógatással.</p> +<p>„Hej bort ide legények!“ kiálta ki Gergely ur cselédjeinek, +„több tüzet a kandallóba, nem aluszik itt az éjjel senki!“</p> +<p>A csatlósok rögtön megjelentek boros vedreikkel, előkésziték a +nehéz ezüst billikomokat, a vendégeknek nem kelle sok kinálás.</p> +<p>Akkor nem oly homoeopathikus adagokban itták a bort, mint most; +meszelykével, vizecskével, hanem veder számra, s azért ha itt ott +jó kedve lett is az embernek, de még sem volt azért részeg.</p> +<p>A borozás közben kisült, hogy Gernyeszegi Menyhért uram ott is +megfelel magáért, de még Gergely ur sem hivott segitséget a maga +veder borához, s a mi Bethlen Miklós uramat illeti, ő még Bánfi +Mihály uram helyett is jónak látta inni, mint a ki bornemissza +lévén, csak ugy hallgatott és mélázott a lármás társaságban. +<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<p>„Szóljon már kend is vagy egyet Bánfi uram,“ szólt Gergely ur, +bele kapczáskodva a józan emberbe, „mert biz azt hiszem hogy nem +tud magyarul.“</p> +<p>„Hát miről beszéljek?“ válaszolt az egykedvüen.</p> +<p>„Miről? Hát mondja el, hogy tetszik Küküllővára?“</p> +<p>„Bolond volt a ki épitette, mind a négy tornyához külön kijárás +van, ha nem vigyáz az ember, tolvaj és ellenség könnyen hozzá +férhet.“</p> +<p>„Sohse aggódjék kend, az én életemben egy ajtó sem volt azokból +nyitva.“</p> +<p>„Kend, lehet hogy nem járt be rajtok. De ki tudja korhely +cselédek nem szökdösnek-e rajtok ki- s be, mikor éjjel a főkapu +zárva van.“</p> +<p>„Legalább mi hogy jöttünk, a délkeleti torony ajtaját nyitva +láttuk.“</p> +<p>„Az ördögbe! Hisz az a leányom szobáiba vezet.“</p> +<p>„Tán nem jól értette kegyelmed? A délkeleti tornyot mondtam. +Mert a holdvilágnál a hogy jöttünk, mi azon az ajtón egy férfi +alakot láttunk belopózni, én még figyelmeztettem Miklós öcsémet rá, +de ő azt felelte: valami kósza cseléd lehet.“</p> +<p>Bethlen Gergely arcza e szavak alatt elsáppadt, elsötétült, a +kupát letette kezéből, székét eltolta az asztal mellől, s a nélkül +hogy egy szót szólna, a falra függesztett kardjához lépett s azt +kihuzva megindult azon ajtó felé, melyen Ilonka eltávozott.</p> +<p>„Mit akar kegyelmed?“ kiálta fel a pap, felrugva székét s eléje +ugorva a baljóslatu arczu embernek. „Mit szándékozik mivelni?“ +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<p>„Legyen kendnek esze Gernyeszegi Menyhért uram“ szólt nyugalmát +hirtelen visszanyerve Bethlen Gergely, „s engem se tartson +bolondnak. Meglehet zsiványnyal lesz dolgom, s csak nem mehetek az +ellen zsoltárral.“</p> +<p>„Jó, de hátha többen lennének, én is elmegyek kegyelmeddel, hogy +segélyére lehessek.“</p> +<p>„Igen, de az is meglehet“ folytatá Gergely tompa hangon, mintha +nem is akarná hogy hallják a mit mond; „hogy a kit ott kapok, nem +pénzemet, hanem becsületemet jött elrabolni, s akkor jobb ha rajtam +kivül más nem tudja. Azt elhiheti kend, hogy leányomat meg nem +ölöm, egyért azért mert asszonyt ölni nem szokásom, más meg az, +hogy szeretem, ha szégyenemre válik is; de ha férfit kapok ottan, +akkor!… akkor esküszöm a szent háromság egy Istenre, Gernyeszegi +Menyhért uram, hogy ha hétszáz pap imádkozik is érte, és hétezer +ördög őrzi is minden haja szálát, kétfelé hasitom!“</p> +<p>Ezt mondva a jó ur félre tolta az utból a becsületes lelkészt, s +a nehéz tölgyfa-ajtót olyan dühvel vágta be maga után, hogy minden +asztal tánczolt bele.</p> +<p>„Igyunk tovább nagytiszteletü uram,“ szólt Bethlen Miklós +hidegen, ki az egész jelenet alatt meg sem mozdult a helyéről „majd +elvégzi azt Gergely bátya, s ha szüksége lesz ránk, meghalljuk. +Isten éltesse ifju Apafi Mihály uramat a fejedelmet!“</p> +<p>A pap ivott a kimondott egészségért, a két ur keserüen +mosolygott egymás szeme közé.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span></p> +<p>Az éji lovagok ezalatt kikerülve az előttük haladó szánt, mély +hófuvatos árkokon s zúzmarázos berkeken keresztül elvergődtek +Küküllővár alá. A vár déloldalai ablak ki volt világitva, a +délkeleti torony ablakában két gyertya égett.</p> +<p>„Künn a jel!“ szólt András gazda urához.</p> +<p>„Szálljunk le lovainkról“ monda az ifju könnyeden leszökve +paripájáról s a kantár szárát szolgájának vetve. „Te keresd föl a +legközelebbi csapszéket. Ott melegedj föl. Egy óra mulva ismét itt +légy.“</p> +<p>Az ifju lovag azzal a torony felé sietett. A várárok be volt +fagyva, könnyen átmehetett rajta, ott egy palánkon kellett magát +keresztülvetnie s néhány pillanat mulva a toronyajtó előtt állt, +miután annak kőlépcsői szét voltak hányva, a kiálló kőpárkányokon +kapaszkodva föl annak erkélyeig.</p> +<p>A távolból a szán csörgése hallatszott.</p> +<p>„Hozta Isten ifju uram.“ Szólt egy suttogó hang a belopózóhoz, s +egy izmos némber, kiben Magdusra ismerünk, kézenfogva a lovagot, +fölvezette őt azon szobáig, melyben a két gyertya égett.</p> +<p>A szobában vigan pattogó kandallótüz vete élénk világot, +kitüntetve azt a sok apró, kedves, semmi haszonra nem levő tárgyat, +mikkel hölgyek fel szokták szobáikat ékesgetni, s mi azoknak olyan +jól illik.</p> +<p>„Jaj lovag ur“ kezdé Magdus, „már csak vegye el kisasszonyunkat, +mert még a templomban sincs bátorságban kegyelmed nélkül.“ +<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<p>„Jót mondasz jó Magdus,“ felelt a lovag mosolyogva, „hanem +kettőn áll a vásár.“</p> +<p>„De lovag ur, a hol az eladó is oly kész mint a vevő, hamar +készen van ott az alku.“</p> +<p>A lovag jó kedvében egy aranyat nyomott a cseléd markába, az +boszusan adta vissza.</p> +<p>„Mit gondol kegyelmed? nekem egy aranyat? kegyelmed szegény +ember, nem igy kell vesztegetni a pénzt. Kelleni fog bizony +menyegzőre, akkor is csak márjást a cselédnek nem aranyat.“</p> +<p>„Ugy, igaz,“ dörmögé magában a lovag, „hisz én szegény +vagyok.“</p> +<p>E perczben fordult a kilincs, a lovag oda szökött az ajtóhoz s +felrántva azt, Ilonkát látta maga előtt örömtől és boldogságtul +üdvezült arczczal.</p> +<p>A két szerelmes napok óta tanulgatá magában a szavakat, miket e +találkozáson egymásnak mondani fog; épen azért egy szó sem jött +ajkaikra, némán megölelték egymást, egy csók volt mind az, a mit +egymásnak mondani tudtak.</p> +<p>„Haragom van rád,“ szólt Ilonka, ki akarva fejleni Mihály +karjaiból, – tudta hogy nem fogja bocsátani – „te ugy jösz hozzám +mint a tolvaj az ablakon keresztül, mikor az ajtó is nyitva áll +előtted, titokban, midőn nyiltan is jöhetnél.“</p> +<p>„Nem jöhetnék Ilonka. Atyád bizonyosan megtiltaná.“</p> +<p>„Lásd“ szólt Ilonka mondhatlan hamiskás mosolygással, „én +bátrabb vagyok tenálad. Te nem merted kezemet megkérni <span class= +"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> atyámtól; +én megtettem helyetted, és nem kaptam tagadó választ.“</p> +<p>A lovag egyszerre elkomorult.</p> +<p>„Te elmondál neki mindent?“</p> +<p>„Találkozásunkat. A többit ő maga kitalálta, én mondám neki, +hogy te szegény vagy, ő felkaczagott, megveregette arczomat, +megcsókolt s azt mondta, hogy Kendefi is szegény, mégis neki adta +nénémet.“</p> +<p>„Lásd azt nagyon roszul tevéd, hogy titkunkat előtte +felfedezted. A mit mondok, nem fogod érteni, de hinni fogod hogy +igaz. Sem atyád, sem rokonaid nem fognak tégedet nekem nőül adni, +ha engem megismernek; okaik vannak rá, mikről sem ők nem tehetnek, +sem én.“</p> +<p>„Nem értem, mi okaik lehetnek? Hogy szegény vagy, azt tudják +már, ha családjaink ellenségek, én kibékitlek benneteket, ha más +hiten vagy, majd megtéritlek én. Oh az én családom nem terem oly +képtelen embereket, mint te gondolod. A Bethlenek jó szive +mindenütt ismeretes, családi körükben s az ország ügyeiben +egyaránt.“</p> +<p>„Jól tudom. De van egy körülmény, melyet te nem ismersz, s mely +korlátot emel szerelmem és szived között. A Bethlenek az utolsó +férfiig ellenezni fogják, hogy én férjed lehessek, mig ha már az +volnék, örömmel szoritanának karjaik közé.“</p> +<p>„Nem értelek. Nem értelek.“</p> +<p>„Ne is érts, csak higyj. Boldogságunk egyedül attól függ, hogy +tudsz-e bennem eléggé bizni s tenni azt a mire kérlek? A +<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> legközelebbi faluban értekeztem a +lelkészszel, ki bennünket azon perczben összeadand, melyben előtte +megjelenünk. Akarsz-e velem jőni?“</p> +<p>„Én szökve, atyám tudta nélkül?“</p> +<p>„De velem. Az én lovagbecsületem védpaizsa alatt. Esküdni nem +szokásom, de szavamra mondom, hogy mig nőmmé leendsz, megőrzelek, s +ha az lettél, megszerzem számodra mindenki becsülését és atyád +áldását.“</p> +<p>Ilonka tétovázni, ingadozni kezdett, e pillanatban erőszakosan +felszakasztaték az oldalajtó s a szerelmesek előtt Bethlen Gergely +uram állott, meztelen karddal kezében.</p> +<p>Ilonka nagyot sikoltva veté magát apja keblére s onnan lassan +alácsuzva annak lábaihoz omlott.</p> +<p>Bethlen Gergely sok szóba kezdett, mig egyet ki tudott mondani. +A lovag háttal állt a kandallónak s fél kezével eltakarta +arczát.</p> +<p>„Suhancz!“ ordita rá Gergely, kardja reszketett izmos kezében. +„Látom a te oldaladon is kard van. Huzd ki ilyen amolyan lélek fia, +mert négy felé váglak.“</p> +<p>A lovag erre levette kezét arczáról s azt a tűz felé forditva, +méltóságteljes tekintettel nézett Bethlen szemeibe.</p> +<p>Az öreg e pillanatra egyszerre átváltozott. A düh és meglepetés +egy pillanatig küzdöttek arczán, egészen elkomorult, szemeit +lesütötte, kardját a falnak támasztá s hüvelykujjait övébe dugva +nagyokat mordult: „Üm – igen – hm –“ Azután mérgesen fordult Magdus +felé. „Vidd kisasszonyodat szobájába.“ <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> +<p>Ilonka még jobban megrettenve atyja elkomorulásától mint előbbi +haragjától, átkarolta annak térdeit s reszketve könyörgött +neki:</p> +<p>„Hiszen te azt mondád: hogy nem fogsz arra haragudni a kit +szeretek, bárha szegény is.“</p> +<p>„Szegény?“ szólt az öreg ur metsző sarcasticus hangon. „Az igaz +hogy elég szegény, nincs egyebe ennél a kis Erdélyországnál. Ő +nagysága Apafi Mihály uram a fejedelem.“</p> +<p>„Igen az vagyok“ szólt az ifju előlépve, „s ha ugy akarod +leányod férje, kit fogadom, hogy boldoggá fogok tenni.“</p> +<p>„Oh atyám!“ szólt Ilonka örömrepesve csókolva atya kezét.</p> +<p>„Menj szobádba“ viszonzá Gergely szigoru hangon. „Itt nem rólad +van szó többé, hanem Erdélyországról“ s azzal karon fogva leányát +kivezette a teremből, s azzal magukra zárta az ajtót.</p> +<p>„Nagyságos uram“ szólt Gergely visszatérve a fejedelemhez „sokat +szeretnék kegyelmednek mondani, ha czudarság nem volna a magam +házánál összeszidni a vendéget, bárha az ablakon jött is be! hanem +annyit mégis megmondok kegyelmednek, hogy inkább hagyta volna +kegyelmed leányomat összetépni a medvének, mint hogy maga tépte +össze. Mert hogy kegyelmed az én leányomat elvenni nem fogja, arra +már aztán esküszöm.“</p> +<p>„Mi kifogásod van ellenem?“</p> +<p>„Ne méltóztassék tréfálni ez órában nagyságos uram. Én vén ember +vagyok, az eszem sem szállt még a lábam szárába. Vajmi jól tudja +azt kegyelmed, hogy a kegyelmed fejedelemsége leendő házaságától +függ. Néhány hónap mulva letelt a kegyelmed <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> +kiskoruságának ideje, s a számára kijelölt mátka, a Brandenburgi +Markio leánya azóta szintén felnőtt. Boldog lesz-e kegyelmed +általa? az nem kérdés, de fejedelemmé lesz. Ha pedig egy ilyen +magamforma nemes ember leányát veszi el kegyelmed, engem ugyse az +ágy alá vágta akkor kegyelmed a fejedelemsüveget.“</p> +<p>„Mit bánom én.“</p> +<p>„De bánom én és bánja az ország! Kegyelmed csak egy ember, én is +csak egy vagyok, mi élhetünk, halhatunk, a hogy Istennek tetszik, +de most Erdély jövendőjéről van szó, s mi nem fogjuk tűrni, hogy a +kegyelmed szerelmessége miatt elveszszen az ország. Ha kegyelmed +most elveszti a fejedelemséget, soha sem lesz itt többet ur a +magyar. Menjen innen kegyelmed Isten szent hirével s teljesitse azt +a mit az ország rendei határoztak. Ilonka kegyelmed neje nem leend. +Leányom szive megszakadhat, az enyém vele szakadhat meg, de +kegyelmed még sem fogja őt birni, mert Erdélyország sorsa +előbbvaló. Kegyelmed meggyalázta házamat; – ellenségeim meg fogják +tudni; – leányom hírneve oda lesz; de azért kegyelmed nem fogja őt +nőül venni, mert Erdélyország sorsa több mint az én becsületem… +Kegyelmed apja sok jó magyar nemest lenyakaztatott, kegyelmed +örökölte apja nevét, öröklendi apja vérszomját is; én tudom hogy +magam leszek az első, kinek fejét kegyelmed ha fejedelemmé lesz +leütteti, és azért mégis kényszeriteni fogom kegyelmedet hogy +fejedelme legyen Erdélynek, mert az én fejem semmi ott, hol +Erdélyország sorsáról van a szó. Most Isten áldja meg nagyságodat.“ +<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span></p> +<p>Ezt mondva Gergely ur, fejébe rántotta elülről hátulról kis +veres sipkáját, s keserü elkomorodással fordult el az ifju +fejedelemtől, ki némán, leverten, összefont karokkal bámult a +kandalló hamvadó tüzébe, s egy szót sem birt viszonozni az ősz +honfi feddő szavaira.</p> +<p>„Még egyet uram.“ Szólt Gergely visszafordulva az ajtóban. „A +mit mondtam mind komoly, megmásolhatlan szó volt, s én rajta +leszek, hogy szavamat megtartsam, azért ha kegyelmed mint igaz +nemes ember azt nem akarja, hogy leányomat ezentul elzárva tartsam +mint egy apáczát, lovagi kötelességének ismerje hozzá többet soha +nem közeliteni.“</p> +<p>A fejedelem szomoruan távozott el a toronyból. Gergely magához +vette az ajtók kulcsát s visszatért vendégeihez.</p> +<p>„Csak igyanak kentek, semmi baj sem volt, semmi“ szólt közéjök +lépve, jó kedvet erőltetve arczára, hogy szinte csikorgott bele +minden vonása. „Egy kis izé – aztán semmi egyéb; bolond tréfa, majd +halálra nevettem magamat. Haha! Egy csatlósom furcsán járt +Magdussal, hahaha az ördögbe.“</p> +<p>Hanem e nevetés közben ugy megszoritá az ezüst kupát melyet +kezébe fogott, hogy a két oldala összehorpadt s a bor mind kiömlött +belőle. A vér elfutotta szemeit.</p> +<p>„Ejh milliom istennyila!“ kiálta falhoz vágva a serleget, „nem +megy már nekem a tettetés, hisz leolvashatják kendtek az arczomról, +akármit beszélek, hogy meg vagyok gyalázva.“</p> +<p>„Mit? mi történt?“ kérdezék a vendégek.</p> +<p>„Hát egy suhancz, valami siheder, még leányommal barátságot mert +kötni“ beszélt Gergely ur, ellobbant haragja után <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> ismét +magához térve, hogy uj mesét mondjon vendégeinek. „De kiadtam a +ficzkónak az utat, jól járt hogy ott nem vetettem le, hol feljött, +az ablakon.“</p> +<p>„De hát inkább kényszeriteni kellett volna“ szólt közbe a pap +„hogyha hirbe hozta a leányt, tegye nejévé.“</p> +<p>„Majd én egy sehonnainak adom a leányomat, egy koldusnak“ szólt +tettetes pattogással Gergely ur, „soha bizony.“</p> +<p>„Hisz az elébb egészen máskép beszélt kegyelmed ezen a helyen“ +feddőzék a pap, „igen okosan mondá, hogy nem tekint vagyonra, +születésre, csak leánya szeresse a kit választott.“</p> +<p>Gergely ur feje főtt a lelkész beszéde alatt, szemei karikát +hánytak, szerencsére a serleget már eldobta, mert különben baj lett +volna; még beszélt volna a lelkész, de Gergely ur egyszerre olyat +csapott öklével az asztalra, mint a mennydörgő mennykő, s +felorditott a hogy kifért a torkán:</p> +<p>„Az akkor volt! Én tudom mit beszélek! Hagyjon kend nekem +békét!“</p> +<p>Erre fölkelt Bethlen Miklós, s Gergely urat átölelve +visszaülteté székére, fülébe sugva: „Legyen kegyelmed nyugodt, mi +mindent tudunk, a látogató a fejedelem volt.“</p> +<p>Gergely ur lankadtan esett székébe vissza, mint ki félelmes +álomból ébredett föl.</p> +<p>„De kiadtam neki az utat“ dörmögé az őt értőknek.</p> +<p>„Kegyelmed igaz hazafi“ szólt Bánfi megrázva kezét az öregnek. +<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<p>„Ezt nem hagyjuk megtörténni soha“ monda szilárdul Bethlen +Miklós, s a három férfi könnyes szemekkel nézett össze, mig a pap +sehogy sem tudta magának kimagyarázni: hogy micsoda nagy hazafiuság +lehet abban, ha az ember nem adja a leányát annak, a kit +szeret?</p> +<hr class="chap" /> +<h3>A TATÁROK.</h3> +<p>Még néhány napig mulatának Bethlen vendégei Küküllő-várban, +ezalatt a családi tanácsban elhatározák, hogy minden kisértet +elkerülése végett legjobb lesz Ilonkát, addig, mig a fejedelmet +elfelejti, Nagyváradra küldeni egyik rokonához; a minthogy egy +reggelen meg is indult vele az egész atyafiság szánkákra rakodva. +Maga Gergely ur Gernyeszegi Menyhért urammal egy szánon, másikon +Ilonka Magdussal, harmadikon Bethlen Miklós és Bánfi Mihály. Egész +Bethlenig semmi bajuk sem történt, hanem ott már annyira behordta a +szél az utakat hóval, hogy a legnagyobb erölködés mellett sem +hatolhattak tovább Szászvölgyénél, ott pedig teljes lehetetlenség +volt a szoroson keresztül törniök, mielőtt a falusi népség lapáttal +utat hányandott a hótorlatokon s e miatt kénytelenek voltak ott +éjszakázni a kis faluban.</p> +<p>Szerencsére Magdus apja, András gazda ott azon faluban lakott, s +épen otthon tartózkodott, elkéredzve a fejedelemtől, a kinek a +házánál az uri vendégek legalább türhető éji tanyára találtak. +<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span></p> +<p>Ott elrendezték magukat, a ki hogy fért. A kocsisok az akolban, +András és Magdus a konyhában, mig az urak a nagy lakó szobát +foglalták el, Ilonkának egyedül engedve a kis benyilót mennyezetes +nyoszolyájával.</p> +<p>Már jól behaladt az éjszakában az idő, az alvók különféle +hangokon horkoltak, midőn egyszerre irtózatos orditás hangzik szét +a faluban, nyargaló paripák verik fel a csendet s az egyszerre +kigyuladt tűz rémes világánál száz rémalak tünik elő, orditva, +gyors paripákon, idegen öltözetben.</p> +<p>„A tatárok! a tatárok“ hangzék a vészkiáltás a felriadt lakosság +házaiból. A fekete, szegletesfejü, szélesszáju alakok, mintegy +lovaikhoz nőve, benyargalnak az udvarokba, kanóczot vetnek a +háztetőkre, kötélre fűzik a kirohanókat s lemészárolják az +ellenállót. Az asszonysirás, halálhörgés, káromkodás nőttön növő +zajba vegyül, melyből kihallik olykor a félre vert harang +vészkondulása.</p> +<p>Bethlenék hirtelen talpra ugráltak; mire széttekintének, már a +tatárok elfoglalták az ablakokat, a künn kapott cselédséget leverve +lábairól, s a tornáczajtót kezdték döngetni.</p> +<p>„Ehen van ni“ kiálta fel a pap. „Az Isten büntetése, a miért nem +akarta kegyelmed leányát ahhoz adni a kit szeret, hanem +megszöktetni előle, most már a pogány veszi el.“</p> +<p>„Ne papoljon kend most nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram, +hanem lásson egy fokos után s álljon velünk együtt az ajtóra, vagy +menjen Ilonkát biztatni.“</p> +<p>A pap úgy tett a hogy mondva volt: bement Ilonka szobájába, ki +ijedtében fél-ájultan hevert ágyán; egy vigyorgó <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> tatár +féltestével már bemászott az ablakon, de a kihez Menyhért uram ugy +vágott egy karos széket, hogy menten visszaesett a honnan jött.</p> +<p>Más felől ez alatt három tatár már betörte a tornáczajtót, az +egyik lovas bement a konyhába. Azt ugyan András gazda fokosával ugy +főbe kollintá, hogy a lova alá esett, de a másik kettő pányvát +vetett az öreg legény nyakába s lerántva a földre, elkezdé annál +fogva kifelé hurczolni.</p> +<p>Magdus csak nézte ez ideig, mintha sóbálványnyá vált volna, a +viadalt, de a mint látta, hogy az apját huzzák vonják a földön, +felsikoltott s egy fejszét kapva a szegeletből elő, neki rohant az +egyik tatárnak, s egy kegyetlen elbúsult csapással ketté hasitotta +annak fejét. Az utolsó tatár aztán nem volt rest, hanem elszaladt a +hős leány elől, ki visitozva hajitotta utána a véres fejszét. +András gazda erre kivetette a pányvát nyakából, s fejére rántva +hirtelen a levágott tatár csalmáját, s felkapva annak lovára, +bekiálta az urakhoz: „Csak védjék magukat kegyelmetek, én addig +elfutok segitségért.“</p> +<p>„Eredj fiam Küküllőre,“ kiálta utána Gergely, „vagy menj Bethlen +várba, vagy a hol legközelebb találod az atyafiak banderiumát, és +mondd meg a kit ott találsz, hogy a ki leányomat megszabaditja, +legyen bár akárki fia, kezével jutalmazom meg.“</p> +<p>András hallotta a biztatást, s erre a helyett, hogy Küküllőnek +tartott volna, Balázsfalva felé forditá a ló száját, s a tatárok +között szerencsésen keresztül nyargalva, kik csalmájáról társuknak +tekinték, tova iramlott a faluból.</p> +<p>Az urak ezalatt hirtelen elkészültek a védelemre; három +<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span> lőfegyvernél nem volt több velük, de +mindnyájának volt legalább kardja. A benyiló ablakát eltorlaszolták +szekrényekkel s oda álliták a papot és Magdust, maguk ezalatt a +lakszoba ajtaját és ablakait foglalva el. Néha tettek egyegy +lövést, midőn valamelyik tatár kanóczot készült vetni a födélre; a +lövés után szétfutottak az ostromlók s ismét ujak jöttek +helyettük.</p> +<p>Végre a tatárok az átelleni házakat gyujtották meg, hogy a láng +átcsapjon a szomszéd födélre, a ház elé ültetett terebélyes hárs- +és diófák egy ideig elfogták a zsarátnakot, de végre a házra +lövöldözött égő nyilaktól csakugyan belekapott a tűz a háztetőbe s +egy percz alatt lángban állt az egész épület. A tatárok +ujjongattak. A bent levők Istenre bizták lelküket. Történt azonban, +hogy András gazda teheneket tartván, az előtti napon +tengeri-kórókat vett meg egy oláhtól, melyeket azon havasan +kiteritgetve a padláson, az égő háztető tüze nem birt a nedves +kévéken keresztül a gerendákig terjedni, s ekként leégett az egész +tető, a nélkül hogy a házban levőknek csak egy hajszáluk is +meggörbült volna. Ekkor a tüz világa mellett egy nagyképü +tatármurza lovagolt elő, macska bajuszával, piszkos, de aranyos +öltözete mutatta rajta a vezért; ez mérgesen orditott az +ostromlókra, kik már sok holtat vesztettek s még közel sem +juthattak az ostromlottakhoz. A murza fogott egy nagy vas +buzogányt, s azzal ütögetve az ostromlók hátát, ekkint buzditá őket +nagyobb vitézségre, mire a tatárok közelebb kezdtek nyomulni a +házhoz, s csákányokkal kezdték annak falait bontogatni, már egy +jókora nyilást törtek a benyiló falán, s miután <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> az már +közel volt a beomláshoz, Gernyeszegi uram kénytelenült Magdussal és +Ilonkával a lakszobába vonulni.</p> +<p>Ide szorultak össze mindnyájan. Bánfi Mihály egy kőütéstől +eszméletlenül hevert a földön, Bethlen Miklós vállában egy nyil +volt betörve, a fegyverek mind ki voltak lövöldözve, Gergely +puskájában volt az utolsó töltés.</p> +<p>„Ajánljuk lelkünket Istennek atyafiak“ monda Gernyeszegi +Menyhért s aztán védjük magunkat férfiak módjára, s ezzel egy rövid +imádságot mondva el, melyet a többiek utána rebegtek, fölkapta +Bánfi kardját s a másik két férfiuval kiállt a végharczra, középre +fogva az elalélt Ilonkát s várva elhatározottan az ostromlókat, +kiknek ütéseik sürűen hangzottak ajtón és ablakon.</p> +<p>Egyszerre a két ablak közötti fal leomlott, tág kilátást nyitva +az ostromló csoportra: „Isten velünk“ kiáltának a védő férfiak, +kardjaikat kimeresztve, a midőn e pillanatban egyszerre ismerős +trombitaszó harsogott fel az ostromlók háta mögött, s füst és láng +közől egy háromszinü, kék, sárga, veres zászló lobogója látszott +közeledni.</p> +<p>„Istené a dicsőség! jön a szabadulás!“ kiálta feléledt +buzgalommal a pap, s a megriadt tatárok hirtelen visszafordulva, az +ujan érkezők elé tolultak.</p> +<p>A csata rövid volt, néhány percz alatt keresztül törte magát a +rendetlen csordán a kis segédcsapat, alig volt negyven ötven ember, +de mind jól felfegyverezve, s villogó kardjaik csapása alatt +hullott a tatár mint a tök.</p> +<p>Elől egy délczeg lovag, leeresztett aczélsisakján két sastoll +<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> meredt föl; oly sebesen tört magának +utat az ostromlott ház felé, hogy társai alig birtak nyomában +maradni. Néha körülfogták, de ő jobbra balra vágott s ismét +tisztában volt.</p> +<p>„Derék fiu vagy, akárki légy. Engem ugy segéljen megérdemled +leányomat“ kiálta Gergely ur.</p> +<p>„Ni – hogy villámlik a kard kezében! a hova vág, nem kell annak +másik csapás. Nézz oda Ilonka ha meglátod, lehetetlen hogy belé ne +szeress.“</p> +<p>Ilonka fölveté szemeit, s a mint meglátta a küzdő lovagot, +mintha valami megdöbbentő sejtelem kapta volna meg szivét, két +kezét keblére tette, s térdenállva fölemelé szemeit az égre és +sohajtott, és az ég meghallgatá a mit kivánt.</p> +<p>A szabaditó ezalatt egészen a ház elé jutott, s már szinte +megmenté Bethlenéket, midőn az utcza tulsó feléről uj csapattal +jött rá a murza.</p> +<p>A nagyképü macskabajuszu ember, szegletes fejével, villogó +szemével és fogaival, vörös csalmájával, pokoli jelenetkint +száguldott elő fekete paripáján, az égő házak között. A lovag +megállt előtte, s rövidre szedve a kantárszárát, hátrahuzta +paripája nyakát s fölágoskodott a kengyelben, kardját szeme elé +tartva. Azon pillanatban, midőn a murza oda ért s görbe sarló alaku +kardját az ifju fejének mérte, egyszerre lebukott ez lova nyakára s +egy gömbölyü, alulról fölfelé intézett csapással oly mesterien +vágott a murzához, hogy annak ugyanazon pillanatban a kardja +jobbra, a feje balra repült.</p> +<p>Az oda érkezett tatárság ez eseten elrémülve hirtelen +<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> megforditá a kantárszárát s ott hagyva +a győzteseknek rabjait és martalékát elfutott az éjszakában.</p> +<p>„Jókor jöttünk-e?“ kiálta András gazda, nem gondolva leégett s +szétrombolt házával, csak vendégeivel.</p> +<p>„Erős várunk nekünk az Isten.“ Szólt ünnepélyesen Gernyeszegi, +letéve kezéből a kardot.</p> +<p>A mentő lovag leszállt lováról s oda jött a megmentett +csoporthoz.</p> +<p>„Légy üdvöz derék lovag“ szólt kezét nyujtva eléje Bethlen +Gergely. „Én Isten előtt ez órában szent fogadást tevék: hogy a ki +meg fogja menteni leányomat, nem keresem családját, hitét, +vagyonát, neki adom nőül. Azért akárki légy, ha még nőtelen vagy, s +magad is ugy akarod, fogadd őt kebledre, s légy szeretve általa, +ugy a hogy megérdemled.“</p> +<p>„Köszönöm“ szólt a lovag elfojtódott hangon „és elfogadom,“ s +avval megfogva a gyöngéd hajadon kezét, oda vonta őt keblére. +Ilonka, a mint a lovag keze az övét érinté, megtört erővel +hanyatlott alá, ha a lovag karjaival át nem öleli, alélt termete a +földre rogyott volna, alig eszmélt magáról többé. Nagytiszteletü +Gernyeszegi Menyhért uram áhitattal rebegé, karjait kiterjesztve, +fölöttük: „az ég áldása legyen rajtatok.“</p> +<p>„Ámen!“ monda a lovag, és sisakját leemelte fejéről.</p> +<p>Mindenki ráismert egyszerre.</p> +<p>A férfiak hátrarezzenve, Ilonka felsikoltva s karjait convulsiv +erővel kulcsolva az ifju nyaka körül, kiálták egyszerre:</p> +<p>„Apafi Mihály!“</p> +<p class="center">* * *</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span></p> +<p>Néhány hónap mulva Balázsfalván tartotta a fejedelem menyegzőjét +Bethlen Ilonkával. Jelen volt az ország szine, java, s annyi ember +között egy sem volt, a ki szomoru ne lett volna, csupán az ifju pár +volt boldog és vidám. A legközelebbi rokonok ugy jártak alá s fel, +mint temetéskor a megszomorodott felek. A menyegzői pompából kirítt +az arczok búja.</p> +<p>Mikor a fejedelem szép menyasszonyával, megkezdte a tánczot, a +vendégek egy része fölállt tiszteletből, más része ülve maradt és +duzzogott.</p> +<p>„Miért nem tisztelik meg kegyelmetek a fejedelmet, hogy +felállnának“, szólt Apor István uram, akkori főkincstárnoka +Erdélynek az ülve maradtakhoz; mire egy közőlök Sárosi János uram, +daczosan visszaszólott:</p> +<p>„Elugratta biz ő kegyelme a fejedelemséget!“</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Apafi boldogul élt sokáig szép nejével, – hanem Erdély csakugyan +nem látott több fejedelemtemetést.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span></p> +<h2>BACSÓ TAMÁS.</h2> +<p class="center">MAGYAR HISTORIAI NOVELLA.</p> +<h3>I.</h3> +<p>Murányvár, az annyi regényes kalandról hires omladék, Ferdinánd +király idejében a Tornai Tornallyay családnak volt birtokában.</p> +<p>1536-ban meghalt az öreg Tornallyay János, s maradt utána egy +fia László, kit még éltében eljegyze egy szintén a Tornallyay +családból való hajadonnal Máriával.</p> +<p>Ezt a Tornallyay Máriát azonkivül a fiscus által fiusittatá, +hogy ha netalán saját édes gyermeke meghaláloznék, vagyonai ne +származzanak idegen kézre, hanem maradjanak a leánynál, s ha az +később máshoz találna férjhez menni, viselje a férj az ő nevét is, +s a születendő gyermekek, mint Tornallyayak birják a család +javadalmait.</p> +<p>Minthogy azonban kora halálával hátrahagyott fiacskája +menyasszonyostul együtt még mindketten gyermekek valának, +gondviselőül rendelé számukra eddigi várnagyát Bacsó Tamást, még +két testvérével együtt, kiknek egyikét hitták Bernátnak, másikát +pedig Sámsonnak. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span></p> +<p>Az öreg Tornallyay sohasem vélte gyermekei jövendőjét jobb +kezekre bizhatni, mint e három férfiéra. Ezek közül Tamás volt a +legidősebb, kegyes, imádkozó ember, kinek sohasem volt egyébre +gondja, mint bucsujárásra és alamizsna-osztogatásra; utána +következett Bernát, ez egy kissé rútarczu volt, fertelmes képére +alig lehetett ránézni, de annál jobban értett a gazdálkodáshoz, s +pénz és számvetés dolgában senki őt meg nem csalhatta; a +legifjabbik, Sámson, pedig vitéz hadakozó ember levén, már +természetnél fogva is erős és izmos termetű; ugy gondolá a jó öreg, +hogy a mig fiának lelki neveltetése nem szenvedend hiányt Tamás +ápolása alatt, addig Bernát a vagyonbeli gazdálkodásban leend +tudós, végre Sámson hathatós védelmezője leend annak minden +erőszakos megtámadások ellenében.</p> +<p>Az öreg János eként elhagyván a mulandóságot, ime mi történék +vala? Már az első esztendőben hire futamodék, hogy Murányvár egy +rablófészekké lett, honnan vitéz Sámson gazda tűzzel vassal +látogatja a felvidéket, gyilkol, rabol és gyujtogat, a jó Tamás +feltöri a templomokat, leszedi harangjaikat, s a bölcs Bernát benn +a várban pénzt kovácsol az elrabolt harangokból, s annyira +elárasztá már hamis pénzzel a tájékot, hogy a szomszéd városokban +félnek az emberek pénzen vásárlani, hanem inkább csereberélnek.</p> +<p>Hasztalan emeltek panaszt a szomszéd falvak és földesurak! a +hatalmas gonosztevőket nem volt mód megfenyiteni, ha Ferdinándhoz +folyamodtak segitségért, ezek azzal fenyegetőztek, hogy áttérnek +János Zsigmondhoz, s megforditva. A megye kétséges föld volt, ma az +egyik fél birta, holnap a másik, s <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> mikor a háborura is alig +volt elég a fegyver, honnan jutott volna még a rablók ellen?</p> +<p>Az országgyülés egynehányszor czitálta őket, de ők sohasem +jelentek meg, daczolva a törvényekkel.</p> +<p>Minő sors várhatott ily állapotban a rosz kezekre bizott +árvákra, kiknek ügye a zürzavaros időben egyedül a gondviselő ur +Isten őriző kezére volt bizva?</p> +<p>A mellékrokonok gyakori kérdezősködéseire mindig kitérő +feleleteket adtak a gondnokok, s nem engedék őket a gyermekekhez +férni; majd, hogy László felserdült, elhiresztelék, hogy elment +Lengyelországba hadakozni, egyszer csak aztán kitűzték a fekete +zászlót a vároromra: – hogy, hogy nem? – hazaérkezett ismét, és +rögtön meghalt; a ki nem félt Murányvár alatt járni, megjelenhetett +a torára. Ez volt a hir.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>II.<br /> +A TOR.</h3> +<p>… A terem be van huzva fekete posztóval, közepett áll a ravatal, +ezüst szegekkel kiverve; két oldalán megforditva függnek a családi +czimerek, egy fehér angyal, csillagos kék mezőben, jobbjában +lángpallost tartva. Fejtül zászlók és lobogós kopják, kétfelől +tizenkét viaszfáklya lobog; a ravatalon egy fiatal férfi fekszik, +sápadt, kiaszott arcz, kemény szigoru vonások, beesett szemei +csukvák, viaszsárga kezei mellén össze vannak <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> téve, +nagy sima homloka száraz és fényes, mint szokott lenni a +halottaké.</p> +<p>Lábtul kis kerek asztal mellett négy virrasztó diák ül énekelve, +az asztal alatt nagy zöld órros kancsó fülel, a diákok bele vannak +már fáradva az éneklésbe, de még az ivásba nem.</p> +<p>A szomszéd-teremben ez alatt vigan folyik a tor, ott a csatlósok +és pinczérek iszszák le sziveikről a bút, s ha elhallgat olykor a +virrasztók éneke, a de profundis szomoru melodiája után keresztül +hangzik a nyitogatott ajtókon a vad rikácsoló bordana: „ej haj, +igyunk rája, ugy is elnyél a sir szája!“</p> +<p>A virrasztók unni kezdék magukat a halott mellett, a zsolozsmák +végig vannak énekelve, a fáklyák leégtek, és a kancsó kiürült. +Egyet elküldenek maguk közül, hogy hozza tele. A másik utána megy, +hogy meglesse, ha nem csalja-e meg társait? Mindketten oda +maradnak. A harmadik értük indul, visszahivandó őket, s a negyedik +aztán nem bolond, hogy egyedül maradjon, ő is utánok megy. A +szomszéd-teremben pedig igen vig társaság van, onnan nem jön ki +más, mint a kit kilöknek. A halott egyedül marad.</p> +<p>Éjfélkor le fogják tenni majd a családi sirboltba, s a czimer +megforditva marad a sirbolt-ajtó felett, mely a Tornallyay család +utolsó férfi ivadéka, László után bezáródik.</p> +<p>Éjfélig van ideje mindenkinek meglátogatni a halottat, ki +éltében annyi emberrel jól tett, védte az ártatlant, segitette a +szükölködőt, gyámolitá rokonait, megbecsülte a jó szolgát, és +harczolt a hazáért.</p> +<p>Nem igen jut eszébe senkinek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> +<p>Egyszerre nyilik az ajtó, s a részeg tivornya orditásból +kitántorog Ivó, a csatlósok hadnagya, kit László váltott meg török +rabságból. Részeg az ember, mint a csap, kezében kancsót hoz, s a +halott előtt kaczagva megáll, a hogy állhat.</p> +<p>– Igyál atyafi! szól urát kinálva, s vadul röhög durva ötletén. +Ugy is nagy státió lesz innen a más világig, s ki tudja: ültettek-e +ott is szőlőt? Igyál no.</p> +<p>Az ember tántorogtában felrug egy álló gyertyatartót, s a +viaszfáklya forró olvadéka László arczára cseppen. Az hideg marad +és mozdulatlan.</p> +<p>– No – se baj, mond a hadnagy felállitva a fáklyát nagy ügygyel +bajjal, s ez alatt más kettőt taszitva el. Ha a más világra jutsz, +ott még majd forróbbal is leöntenek.</p> +<p>A hadnagy eltántorgott részegen, kiment a folyosóra, valamelyik +szegletben eldült és elaludt. Az utána nyitva hagyott ajtón +besüvöltött a szél, s ugy lobogtatta a fáklyákat a ravatal +körül!</p> +<p>A szomszédteremben hangzott a lakomai zaj, a halott szobája +csendesen maradt.</p> +<p>De im ki az, ki őt ismét látogatni jő? Magas, halavány női alak, +ha szemei ugy nem égnének, léleknek is beillenék. Ez a menyasszony. +A halott menyasszonya Mária, ki jegyesét már három év óta nem +látta, s most tudtára adák, hogy vőlegénye megérkezett, s ott +fekszik a koporsóban.</p> +<p>A leány megáll a ravatal előtt. Szép vonásai mintha kővé +volnának fagyva mozdulatlanok, szemeit le nem veszi mátkája +arczáról, egy köny sem nedvesiti azokat. Iszonyu érzelem! +<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span> midőn az élet legkinosabb órája jelen +van, nem akar fájni a sziv, nem akar sirni a szem, nem akar +veszteségére gondolni az ész, és e borzasztó ür a lélekben, köny, +fájdalom, és gondolat nélkül a legiszonyubb szenvedés. Ezentul még +csak egy lépés van, – az őrültség kaczaja.</p> +<p>Annyit szeretne pedig mondani a halottnak; szeretne +szemrehányásokat tenni, hogy hát ily hidegnek kell-e a vőlegénynek +lenni? szeretne elmondani neki, hogy ő is szenvedett sokat, +szeretné megkérdeni tőle, melyik ut vezet a tulvilágra, hogy utána +mehessen? Mert hiszen oly nagyon szerette őt! De az ajk nem ád +hangokat.</p> +<p>Odalép a halott mellé, s gyöngéd fehér kezével megfogja annak +viaszsárga kezét.</p> +<p>Mi volt ez?</p> +<p>A megérintett hideg csontkéz megszoritá a leány kezét.</p> +<p>Mária ijedten tekinte kedvese arczára, s annak felnyilt +szemeivel találkozék.</p> +<p>– Csendesen… suttogá a ravatalon fekvő. Ne félj és ne örülj, +mert elárulsz.</p> +<p>A leány reszketett, a férfi nem.</p> +<p>– Vártalak, suttogá László a leánynak, végy le egy kést a falra +akasztott fegyverek közül, s vagdald el vele kötelékeimet, mik +kezeimet és lábaimat fogva tartják, s aztán tedd mellém a kést.</p> +<p>A leány csak bámult, a nélkül, hogy a mondottakat +teljesitené.</p> +<p>Mária! nem természettörő csoda, a mit látsz, én élek, +<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> de csak egy órám van még hátra, +éjfélkor el fognak temetni, ezt az órát használni kell. Hajolj +reám, tégy ugy, mintha siratnál; – ne félj hideg alakomtól, csak +egy szikra ég még abban, s az is szerelem te érted. A mióta nem +láttál, az alatt itt voltam bezárva a bástyák legalsó börtönében. +Bacsó Tamás tarta ottan. Midőn bűneit megtudva, meg akarám őt +büntetni, rabló zsoldosaival megkötöztetett, s elzárt a világ elől, +s az utánom kérdezősködőknek mesét mondott hollétemről. E sirból, +jól tudám, hogy csak a másik sirba van kijárás, s vártam sokáig, +vártam iszonyu ideig; a napokat nem számithattam, mert a föld alatt +nincs idő, csak azt tudom, hogy az hosszabb volt az +örökkévalóságnál. Végre egy gondolatom jött: visszatarték magamtól +ételt és italt hosszu ideig, testem kiszáradt, arczom összeesett, +szivem verése alig lön észrevehető, s tagjaim elhidegültek. Egy +órában porkolábjaim, midőn lánczaimat vizsgálni jöttek, +megmerevülten találtak börtönöm fenekén fekve. Ez meghalt! mondának +nevetve, s a lánczokat levéve rólam, felvettek vállaikra, +felöltöztettek halotti ruhába, s kiteritettek e ravatalra; +hallottam, mint suttogá mellettem egy, hogy még szivem körül +melegséget érez, s az ijedtségtől ugy elszorult egyszerre szivem, +hogy a mint a másik rátette kezét, nem érzé dobbanását. Majd jobban +meghűl a sirboltban, vigasztalá társát. Most, Mária, adj kezembe +egy kést.</p> +<p>– Mit akarsz cselekedni?</p> +<p>– Megvárom, mig Bacsó Tamás ide fog lépni ravatalom mellé, s +akkor szivébe ütöm azt.</p> +<p>A leány ráhajolt Lászlóra, s arczát arczára fektetve suttogott: +<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span></p> +<p>– Maradj csendesen és ne háborogj. Én megszabaditalak, ha rám +bizod magad. Engedd magadat a sirboltba letétetni, én érted +megyek.</p> +<p>– Lehetlen az, szólt reszketve a férfi, s a puszta gondolatnál +elkékülének ajkai. Hátha gátolva léssz, s én ott veszek a lezárt +koporsóban? A sirbolt-ajtó zárva leend; s ha odáig juthatnál is, +belőle ismét nincs menekülés.</p> +<p>– Van. Atyád koporsója mellett áll egy kőkoporsó; ez üres, nem +fekszik benne senki; fedelét leemelve, egy szűk lépcső lejárása +tünik elé, mely a sziklába vágva a vár alatti barlang üregéig +vezet, ezen keresztül megszabadulandsz.</p> +<p>– De hogy jöhetsz te odáig?</p> +<p>– Éjfél után, midőn mindnyájan lenyugszanak, Bacsó Tamás +hálótermébe lopózom, ki feje alatt szokta őrzeni a vár kulcsait. A +várnagy babonás: e vár lakóinál hagyományul jár a monda a fehér +leányról, ki az éjfél óráiban, a lángpallost kezében tartva, végig +szokott járni a vár termein. Senki nem meri őt megszólitani, +mindenki félve áll hátra, s maga Bacsó Tamás takaróját fejére vonva +huzódik ágya szegletébe, hogy ne lásson s ne halljon semmit. Nem +rém a fehér leány, én magam vagyok az. Alant a hegy tövében lakik +egy hű szolgám, az öreg Bertalan, kecskepásztor, ő fedezte fel a +sirbolti rejtekutat, és én használva a várnagyok babonás hitét, itt +szoktam vele találkozni, s itt adom át neki panaszleveleimet, miket +ő több izben elvitt a nádorhoz, sőt egyszer a királyhoz is. Ma +éjfélkor ismét lemegyek, téged megszabaditalak.</p> +<p>– És azután velem jösz? <span class="pagenum"><a name="Page_112" +id="Page_112">-112-</a></span></p> +<p>– Te fölmégy a királyhoz, föl az országrendeihez, megmutatod +nekik kiszenvedett arczodat, s boszut kérsz gyilkosaid fejére. Én +pedig közöttük maradok, hogy legyen, ki bűneiket feljegyezze.</p> +<p>E perczben nyilt az ajtó. László lehunyta szemeit, Mária ugy +tett, mintha ráborulva sirna. A három Bacsó lépett be a +terembe.</p> +<p>Elől egy magas, martialis alak, Bacsó Sámson, a rablóhős; +vastag, szénfekete haja serteként áll fején szélyel, és ellepi +homlokát, sűrü szemöldei csaknem össze vannak nőve, két bajusza, +mint két ökörszarv, öklelőzik jobbra balra, sűrü fekete szakállal +van benőve egész arcza, mintha aczélsodronynyal volna beültetve, s +a mik szabadon maradtak, azok egyedül a sötét villogó szemek. +Alakja ölnél magasabb, vállai szélesek, karjai vastagok mint egy +cserfaág, öltözete piszkos és elhanyagolt, melyet derekán +bivalybőr-öv szorit össze, azon lóg egy hosszu, rozsdás, egyenes +kard; a kard lapjára van edzve: „jó éjszakát!“</p> +<p>Utána jő Bacsó Bernát, merő ellentéte az elébbi alaknak, egy +félre nőtt, nyomorék teremtés, feje vállai közé szorulva, arcza +ránczokkal fedett, a szőrt megirtá rajta a himlő, melytől szemei is +örökké veresek, hosszu kezei csaknem a földig lógnak. Az egész alak +szánalomra indit, de az ajkak vonásában van valami keserű guny, +mely e szánalmat visszautasitja, s daczolni látszik a természettel, +mely őt megcsufolta, s az emberiséggel, mely őt kineveti.</p> +<p>A harmadik, Bacsó Tamás. Egy tisztességes ősz alak, a milyennek +festik a becsületben megőszült embereket: nyilt <span class= +"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> +barátságos homlok, melyet ezüst fürtök fednek, tiszta, +józantekintetü szemek, szabályos arcz, szelid, nyájas ajkak, komoly +magatartás; – öltözete gyász, s e szint arczkifejezése sem +hazudtolja meg. Tud szomoru lenni.</p> +<p>Midőn belépnek, Mária fölemelkedik a ravatalról, s hideg, +könytelen arczczal végig nézve a három testvéren, a nélkül, hogy +szólna hozzájuk, eltávozik.</p> +<p>Sámson vállat vonitva fordul el tőle, mig Bernát faunusi +vigyorgással tekint utána, egyedül Tamás üdvözli őt +tiszteletteljesen meghajtva fejét.</p> +<p>– Köszönnetek kellett volna neki; szól intőleg testvéreihez, +ezután ő leend a vár birtokosa.</p> +<p>Bernát felkaczagott.</p> +<p>– Miután eddig vőlegénye volt az, ki most halva fekszik?</p> +<p>– Bizonyára, a végrendelet igy hagyományozta azt.</p> +<p>– De azt nem hagyományozá, hogy a vár urát három esztendeig +fogságba tartsd, s csak meghalva ereszd ki.</p> +<p>Tamás nyugodt lélekkel viszonza:</p> +<p>– Én gondnokul voltam mellé rendelve, hogy vigyázzak reá, a fiun +tébolyodás jelei kezdtek mutatkozni, s én elővigyázatból zártam őt +el, hogy kárt ne tegyen magában, vagy jószágait el ne prédálja, ez +nekem jogom volt és kötelességem.</p> +<p>– Igaz, hiszen te derék becsületes ember vagy. Megbocsáss, hogy +későn ismertelek meg; hát a lányt most ujra mi oknál fogva teszed +el láb alól?</p> +<p>– Épen nem teszem. Ő férhez fog menni, és Murányvár a +<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span> hozzátartozó uradalmakkal együtt azé +leend, ki őt el fogja venni, a mint a végrendeletben van.</p> +<p>Bernát elsápadva néze bátyja arczára, mintha kétkedne rajta, +hogy tréfál-e vagy valót beszél?</p> +<p>– S hová leszünk mi akkor?</p> +<p>– Maradunk a kik voltunk, ha a kegyes vőlegénynek tetszeni fog; +viszonza Tamás alattomos mosolygással, mely egy perczre elárulá a +szelid arcz vonásaiban alvó ördögöt.</p> +<p>– S ki volna az? kérdé Bernát, értetlen arczczal.</p> +<p>– Kedves öcsénk, Sámson; szólt Tamás, a kalandorra mutatva, ki +ezalatt hátat forditva állt egy ablakban összefont karokkal, s +részvétlen arczczal bámult ki az erdős vidékre.</p> +<p>A mint nevét hallá emliteni, visszaforditá nagy, bozontos fejét, +s lenézve testvéreit, egyet vonita vállán, s azzal ismét az ablakba +könyökölt.</p> +<p>Tamás odalépett hozzá, s nyájasan megveregette vállát.</p> +<p>– Hallottad, miről beszéltünk?</p> +<p>– Hallottam, de semmi közöm hozzá.</p> +<p>– Semmi közöd?</p> +<p>– Mert az nem az én mesterségem. Én rablok, gyilkolok, megölök +száz férfit ha kell, de lopni, csalni, örökségeket elhajhászni nem +szokásom. Tegyetek a leánynyal a mit akartok, mit bánom én? öljétek +meg, de az én kezem által ugyan nem; engem hagyjatok ki +játékaitokból.</p> +<p>– Sámson, térj eszedre, ha egyszer elvetted a leányt, többet +akár soha se lásd. Mehetsz a világ végire, de nekünk kell, hogy őt +nőül vedd. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Sámson fölegyenesedék, szemei villogtak sötét helyeikből.</p> +<p>– Halljátok. Én láttam férfiakat meghalni a halál mindenféle +nemeivel, én láttam ágyukat szegezve mellemnek, és éreztem álmomban +a hóhér pallosát nyakamba metszeni, én láttam kisérteteket utánam +jőni az általam meggyilkoltak sirjaiból, s hallottam kongani a +felgyujtott falvak harangjait, mikor már a tornyok le voltak égve. +Nem reszkettem soha. De asszonyt nem láttam sirni soha, és nem +akarok. Keressetek helyettem más vőlegényt. Én a leányt el nem +veszem.</p> +<p>– Elveszem én! szólt közbe, kigyuladt arczczal Bernát, s arcza +ragyái és szemei még vörösebbek lettek.</p> +<p>A ravatalon fekvő László, kinek e beszédet hallva, a pokol +kinjait kelle kiállani, e szóra öntudatlanul felsóhajtott.</p> +<p>Mindhárman ijedten tekintének vissza.</p> +<p>– Valaki sohajtott. Hangot hallék: rebegé Bernát.</p> +<p>– Semmi sem, szólt Tamás széttekintve. Tán valaki hallgatózott +az ajtón.</p> +<p>Bernát szorongva szólt:</p> +<p>– Engem ugy nyugtalanit e halott, ugy félek tőle. Kedvem volna +szivébe ütni e kést, nehogy föltámadhasson valaha.</p> +<p>– Azt ne tedd, csititá őt Tamás. Még azt mondaná valaki, mi +öltük őt meg. Meg van ő halva jól.</p> +<p>Sámson gunyosan fordult testvéreihez:</p> +<p>– Hogy féltek, miszerint föltámad az, a kit megöltetek; a kit én +megölök, az nem ébred föl soha.</p> +<p>– Beszélj, beszélj kevély rabló. Ha én ébren nem vagyok, te +nyakadra hoznád az egész országot, s harczolhatnál vele. +<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>– De ha én pénzt nem szerzek, szólt közbe Bernát, te is hiába +vagy ébren.</p> +<p>– Csitt, a virasztók jőnek.</p> +<p>Éjfél elmult. A torozók ügygyel bajjal elhagyák az ivótermet, a +legjózanabbak felvevék a ravatalt vállaikra, s a mint a +sirbolt-ajtót felnyiták, a kijövő hideg szél oly borzadályosan +futott végig valamennyin, hogy egyszerre kijózanultak, az arczok +halaványak voltak a fáklyafénynél.</p> +<p>A csatlósok megálltak a lépcsőkön, félelmesen nézve fáklyaik +füstjére, mintha fekete szellemek lobogtatnák azokat palástjuk +szegélyével. Alulról hangzott a halotti ének: Miserere mei +Domine!</p> +<p>Az emberek önkénytelen keresztet vetének magukra s örültek, +midőn visszajöhettek a sirboltból, s hátuk mögé nem merve +tekinteni, siettek alvószobáikba.</p> +<p>Bacsó Tamás maradt leghátul, bezárta a sirbolt-ajtót, +megforditva rajta a czimert, s magában dörmögve monda:</p> +<p>– Ez többet meg nem nyilik – az itéletnapig.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span></p> +<h3>III.<br /> +A FEHÉR LEÁNY.</h3> +<p>Bacsó Tamás reszketve fogá meg Sámson kezét, midőn hálószobájába +ért.</p> +<p>– Maradj nálam, szólt rebegő hangon, ez éjjel nem merek egyedül +alunni. Egy kisértettel megszaporodott a pokol.</p> +<p>– Még is oly gyáva vagy, vén gyermek? szólt az megvetően.</p> +<p>– Nappal nem nevezhetnél annak, de az éjszaka nem az emberi +hatalmaké. Kérlek, ülj mellém, ülj közelebb, gyujtsunk tüzet a +kandallóban, zárd be az ajtókat, s az ablakok tábláit reteszeld be. +Engem Isten csodái kisértenek éjjelenkint.</p> +<p>– Álmodban látod azokat, sokat vacsorálsz.</p> +<p>– Épen semmit.</p> +<p>– Tehát azért látod, mert sokat böjtölsz.</p> +<p>– Oh ne mondd. Az Istennek oka van engemet látogatni. Én sokat +vétettem nagyon. De vezekleni fogok, vezekleni bűneimhez méltón; ha +ez utolsó tervem bevégezém, akkor templomot épittetek, oly pompást, +hogy hasonlóban nem imádkoztak még soha.</p> +<p>– Csak hozzám közel ne épitsd; mert ki találom rabolni.</p> +<p>– Csendesen Sámson; ne szólj igy. Oh itt a falak is beszélnek, +körűlem minden butor él, és engem üldöz; ha nagy csendesség van, +nevemet suttogják, csendesen, alig hallhatólag, és éjszaka, midőn a +nagy viharra olykor felébredek, mely a <span class= +"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> +szélvitorláit csikorgatja, egyszerre megnémul minden, s fejem +fölött elkezd zugni a hatvannégy mázsás öreg harang, melyet a +rimaszombati szentegyházból elraboltam, s hamis pénzt verettem +belőle, s ugy kong, ugy zug a mélységes éjszakán keresztül, hogy a +bástyák rengnek bele alapzataikban. Máskor halálos vakság fog el, +érzem a fáklyák melegét, és lángjaikat nem látom, mélységes +sötétség ül körülöttem. Számtalanszor, midőn ágyamba le akarok +fekünni, saját alakomat, a hogy vagyok és létezek, már ott fekve +találom, s hasztalan költöm onnan, nem birom fölébreszteni, s ott +virradok meg székemben ülve, mig a nap feljő, s a kisértet +eloszlik.</p> +<p>– Rémséges dolgokat beszélsz, szólt Sámson, közelebb huzva +kardját.</p> +<p>– Nézz hátam mögé, nem áll-e valaki mögöttem? gyakran, midőn +olvasni akarok valami szent könyvből, érzem, hogy valaki hátam +mögött leskelődik, s vállamon keresztül azon könyvből olvas, mig az +én szemeim előtt annak minden betüje megelevenedik, hogy mennek +egymásután sorban, mint a lándzsás hadsereg, s ha kés van kezemben, +ugy biztat, ugy erőtet, hogy vágjam vele torkomat keresztül!</p> +<p>– Te meg vagy rontva Tamás. Eszed nincs helyén.</p> +<p>– Van e várnak egy ősi réme, mely itt lakik alattunk vagy +fölöttünk, elrejtve a falak üregeiben, és örökké ébren. Ez a fehér +leány. Egy Tornallyai leány hajdan a keresztes hadba távozott el, s +ott elesett a csatában: de szelleme visszajött e várba lakni, s oly +tiszteletben tartaték a család előtt, hogy ünnepélyes lakomáikon +egy széket mindig üresen hagytak a <span class="pagenum"><a name= +"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> számára, s arczképe alá, +mely a csarnokban függ, valahányszor menyegző, tor, vagy keresztelő +történt, külön viaszgyertyát szoktak meggyujtani, s mig a többi +viaszgyertyák leégtek, ez bár folyvást lángolt, soha nem fogyott +el. Ez a rém üldöz legjobban engemet. Hasztalan zárkózom be előle, +zárt ajtókon keresztül felkeres, egyik ajtómon bejön, a másikon +kimegy, az őrök látják őt, és nem merik megszólitani, hallják mint +csikorognak az általa felnyitott ajtók, s mint csapódik be a +sirbolt-ajtó utána iszonyu dördüléssel…</p> +<p>E pillanatban iszonyu csattanás hallatszott… A két testvér +rémülten ugrott fel székeiről, s az ajtóra tekinte… Az felnyilt +csendesen. Bacsó Tamás reszketve fogózott testvére karjába. Szemeit +nem birta lezárni. Jól tudta, hogy zárt szempilláin keresztül is +kénytelen volna látni e tüneményt.</p> +<p>Egy fehér alak suhant végig a termen, egy márványarczu hölgy +alakja, vállán arany betükkel kivert lángalaku pallost emelve, s +szemeivel merőn maga elé tekintve.</p> +<p>Bacsó Tamás homlokán a hideg veriték gyöngyözött. Sámson keze is +rá volt fagyva a kardmarkolatra, s izmos termete reszketett.</p> +<p>Már a fehér leány a tulsó ajtóhoz ért, midőn Sámson erőszakosan +megtörve félelme bilincseit, felkiálta:</p> +<p>– Hát fattyuk vagyunk-e mi, hogy egy rémtől megijedünk? s azzal +kirántva kardját, elállta a kisértet utját. Megállj! ordita rá, +felemelve kardját, – s ha a pokolban lakozol, maradj ott örökre, +vagy ha nem haltál meg elég jól, megöllek én, ugy, hogy a más +világon sem fogsz élni többet. <span class="pagenum"><a name= +"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> +<p>A fehér alak egy pillanatra megrettenni látszott, mintha még +fehérebb lett volna mint volt, de a másik pillanatban megvillant +kezében a lángpallos, s oly gyorsan, mint a villám, csapott le +Sámson kardjára.</p> +<p>A kard kihullott a férfi reszkető kezéből, s Sámson térdrebukott +a rémülettől, arczát kezeivel eltakarva.</p> +<p>A következő pillanatban lehete hallani a mindig távolabb +felnyitott ajtók csukódását; mig egy végső dördület hirül adá, hogy +most a sirbolt-ajtó csukódott be.</p> +<p>Minden lélek halálfélelem közt aludt ez éjszaka, s másnap reggel +a Tornallyai család sirboltja felett, hol a czimert Bacsó Tamás +saját kezével forditá meg, e czimert ujra helyreforditva lehete +látni.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>IV.<br /> +A KINYUJTOTT KÉZ.</h3> +<p>Ezen zavargás időkben nehéz volt az ország és a fejedelmek +figyelmét egyes családok sérelmeire vonni; a népek kiáltásai közül +nem hallatszott ki az egyesek jajszava.</p> +<p>Tornallyai László, menyasszonya által a legcsodálatosabb uton +megszabadulva, azon kezde gondolkozni, mint irtsa ki öröksége +rablóit Murányvárból?</p> +<p>Ha egyenesen fölmegy Pozsonyba, s magát az országrendeivel +megismertetve, azokat a törvényszerinti elégtételre felhivja, +koczkáztatta volna, hogy Bacsó Tamás megtudva életben <span class= +"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> +maradtát, órgyilkosokat küld utána s megöleti, mig azt az +igazságnak megrövidült karjai rablófészkében el nem érik, s minden +törekvésének sem sikerülend egyebet kieszközölni egy erőtlen +fulminatoriumnál, melyet Murányvárban csak kaczagni fognak.</p> +<p>Hanem mást gondolt ki. Máriát nem bocsátá többé vissza a várba, +hanem elvivé ő a szent Erzsébetről elnevezett kolostorba, s ott a +szent szűzek gondviselésére bizva, elrejté őt a Bacsó család szemei +elől, kik amaz ijedelmes éj óta semmit sem tudtak az eltünt leány +holléte felől.</p> +<p>Akkor tudósitá László álnevü feljelentésekben az országbiráját, +miszerint a Tornallyai család utolsó ivadékainak egyike +meghalálozván, másika kolostorba lépvén, a megürült Murányi +uradalom a koronára szállt vissza; minélfogva a fiscus igyekezzék +azt törvényes urának visszafoglalni.</p> +<p>E feljelentés nem is maradt sikertelen; rövid idő mulva parancs +érkezett Bacsó Tamáshoz, mely által az felszólittatott a murányi +uradalmat a törvényes határidő alatt a koronának +átszolgáltatni.</p> +<p>Bacsó Tamás elsápadt, a mint a parancs elejét olvasá, hanem a +mint annak végén megérté, hogy Mária a szent-erzsébeti kolostorba +tartózkodik, mintha kő esett volna le szivéről, megkönnyebbült +kebellel mondá:</p> +<p>– Minden jól van.</p> +<p>Még az nap felkeresteté Sámsont, ez összegyüjté rablóbandáit, s +éjszaka ráütve a szent-erzsébeti kolostorra, azt ostrommal +elfoglalá, oltárkincseit felprédálta, s Máriát erőszakkal +<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span> elrablá belőle. Nehány ittas rabló +üszköt vetett a szétdult kamarákba, s a kolostor a puszta falakig +leégett.</p> +<p>E kolostort azonban az akkori országprimás épitteté, s különös +kegyében tartván, midőn e szent hely elrombolását megérté, méltó +haragra gerjedve, panaszt tőn személyesen a király előtt, melynek +eredménye az lett, hogy mielőtt a zárda üszkei kihamvadtak volna, +már a császári tábornok Salm Frigyes ott állt Murány alatt +bosszuálló seregeivel.</p> +<p>A Bacsó-családnak csupán egy utja volt a menekülésre: Máriát +kényszeriteni, hogy egyhez közülök nőül menjen. E végett a +legközelebbi faluból erővel elragadták a lelkészt, s halállal +fenyegeték, ha az esketési szertartást rögtön végre nem hajtandja, +csak ez által maradhatván törvényes birtokában a várnak, s csak igy +menthetve a kolostor elleni erőszakoskodást.</p> +<p>A lelkész, egy tisztes hetvenéves agg, csupán arra kérte őket, +hogy engedjék őt egyedül beszélhetni Máriával, miszerint őt +sorsával megismertesse, és ha kelleni fog, rábeszélje a kivánt +lépésre.</p> +<p>Midőn egyedül maradt a leánynyal, megfogá annak kezeit, s +homlokát megsimogatva szólt:</p> +<p>– Ne félj leányom. Az Isten nem hágy el téged. Engem halállal +fenyegetnek, ha téged össze nem adlak e gonosztevők egyikével, de +én nem félem a halált, félem egyedül az Istent, s ha ő neki +tetszik, hogy meghaljak, nem első martyrja leszek az igazságnak, de +az leszek. Te tartsd meg magadat. Igérd e gyilkosoknak, hogy kész +vagy az ajánlott kezet elfogadni: Él az Isten, hogy én össze nem +kötöm azt a tiéddel. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<p>A leány megcsókolá a tisztes agg kezét, s midőn kilépett +gyilkosai elé, azoknak végtelen meglepetésére kijelenté, hogy kész +beléegyezni az ajánlott házasságba.</p> +<p>Nagy lőn az öröm Murányban. Lakomához készült az egész vár; mig +künn Salm ágyuit sánczoltatta. Maga a választott vőlegény, a pupos +Bernát ugy felcziczomázta magát boglárokkal, és klárisokkal, hogy +akár egy medve nyakába odaillett volna.</p> +<p>A vár egyik termét kápolnának késziték el, felszerelve +innenonnan elrabolt oltárszerekkel, s midőn mind együtt valának, +vőlegény, menyasszony, násznagyok és vőfélyek, az istenfélő lelkész +ott az oltárhoz lépve, s kezével a feszületet felemelve, nem hogy +megáldotta volna az előtte állókat, sőt megátkozá azokat, kimondva +rájok az egyház legsulyosabb anathemáját, s a kárhozatnak adva őket +testestül és lelkestül.</p> +<p>A rablók irtózatos dühvel rontottak ekkor a lelkésznek, s +megesküvének, hogy ha a szertartást végre nem hajtja még azon +órában, oly kinzást fognak rajta véghez vinni, hogy óhajtani fogja +a gyehennatüzet enyhülésképen. A lelkész nem hajlott szavaikra, +megcsókolá a feszületet, s karjait széttárva, odaveté magát +gyilkosainak.</p> +<p>Azok megragadták mellénél fogva, s kihurczolák a teremből, végig +a folyosókon: de ime Isten könyörüle szolgája sorsán, midőn a +kinkamrába értek vele, egy ér hirtelen megpattant az agg férfi +fejében, s mire a kinpadra fekteték, már megszünt élni.</p> +<p>E pillanatban kürthang rivallt a várkapun kivül, s a toronyőrök +rémült arczczal jelenték, hogy királyi hirnök áll a felvonó hid +előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<p>– Taszitsátok az árokba! Kiálta Sámson, s a dühödt nép +megcselekszi, ha Tamás utjokat nem állja.</p> +<p>– Csendesen fiuk; nem kell kihuzni a kardot, mig van más ut a +menekülésre. Sok ajtót kinyit a tolvajzár, mit a harczfejsze be nem +tört volna. A veszély nagy, s védelmi szereink kevesebbek, mint +hogy háromnapi ostromot kiállhatnánk velök.</p> +<p>– Igen bizony! kiálta közbe Sámson haraggal. Mert te mindig +többre becsülted az aranyat a vasnál, s a helyett, hogy kardokat +szereztél volna, billikomot gyüjtögettél, ágyuk helyett pénznek +öntötted a harangokat, s lőpor helyett ezüsttel töltötted a +kamarákat, már most csatatér helyett keress magadnak akasztófát a +hol meghalj.</p> +<p>– Nem ugy Sámson. Azokkal a kis ezüstgolyókkal jobban czélba +lehet találni, és messzebb lőni, mintha mázsás köveket hajigálnál +kerekes taraczból. Rakjatok meg három szekeret a tárházakból jó +vert arany- és ezüstpénzzel. Jól megértsétek: nem olyannal, a mi +nálunk készült; – igazival. Te Bernát lemégy e szekerekkel a +fővezérhez, s kegyelmébe ajánlasz bennünket.</p> +<p>– Miért épen én? kérdé Bernát elkékedve, miért nem te magad, +vagy Sámson?</p> +<p>– Mert te legkevesebb váddal vagy terhelve; neved legkevesebbet +forgott az actákban, itthon ültél mindig, mint a pók; nincsenek +személyes ellenségeid.</p> +<p>– És mivel legkevesebb kár lesz érted, ha ott marasztanak, szólt +közbe Sámson.</p> +<p>– Ha ide benn maradsz, nekünk ugy sem használsz, mert +<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> az utolsó hellebárdos agyoncsap a +dárdája nyelével, mig ha önkényt megadod magadat, tekintet lesz +reád. A többit ékesenszólásodra, s e három szekérre bizom.</p> +<p>Bernát elsápadva ült fel a szekerekre, s megnyittatva a hirnök +előtt a várkaput, kijelenté, hogy testvérei nevében kész a fővezér +előtt megjelenni.</p> +<p>Pár óra mulva a szekerekkel együtt Salm sátora előtt állott.</p> +<p>A vezér több magyar főur társaságában fogadta az érkezőt, ki +nagy vigasztalódására tapasztalá, hogy azok előtte mind +ismeretlenek.</p> +<p>Annyival nagyobb lön tehát rémülete, midőn Salm elélépve, őt +egyenesen nevén szólitá:</p> +<p>– Te vagy az a Bacsó Bernát, ki rabló testvéreiddel együtt a +környéket pusztitod?</p> +<p>– Ne hidd méltóságos uram, a mit rólunk mondanak, cseh rablók +kalandoznak a vidéken, azoknak a bűneit fogják mi ránk.</p> +<p>– Hát a harangokat kik rabolják el, hogy hamis pénzt verjenek +belőlük?</p> +<p>– Minket rágalmaznak azzal is, kegyelmes uram, jól tudom; mert +irigyeink a szomszéd földesurak, hogy jó gazdák levén, pénzben meg +nem fogyunk, de im szemléld meg magad, és győződjél meg róla, hogy +hát hamis pénzzel szoktunk-e mi fizetni?</p> +<p>E szavaknál feltakarta a szekerek ponyváit, látni engedve a +lapáttal felhányt aranyat ezüstöt, s alázatos mosolygással mondva: +<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span></p> +<p>– Ezt a csekélységet a katona uraknak áldomásul hoztam.</p> +<p>Salm képét elfutotta a vér.</p> +<p>– Hát török basának néztek ti engem, nyomorultak, kitől pénzen +lehet venni békét és háborut? Nem rablott kincseitekért jöttem én +ide, hanem fejetekért, miket a törvény elitélt.</p> +<p>– Nem tévedtünk mi, uram, a törvény ellen soha.</p> +<p>– A szent-erzsébeti kolostor falai még füstölögnek.</p> +<p>– A kolostoré a hiba, mert törvényes hitvesemet Tornyallyai +Máriát erőszakosan tartá vissza tőlem, s ez által vagyonaimtól meg +akart fosztani. Én csak védtem magam, midőn támadtam.</p> +<p>– Törvényes hitvesed neked Tornallyai Mária? kérdé szigoruan a +vezér.</p> +<p>– Kész vagyok rá hitemet letenni, hogy az.</p> +<p>Salm inte, hogy hivják elő a tábori lelkészt, s felszólitá +Bernátot, hogy esküdjék meg arra, a mit mondott.</p> +<p>Bernát vakmerően odalépett a tábori oltár elé, egy kezét az +evangeliumra téve, másikat felemelé az égre, s mint e szót ki akará +mondani: esküszöm! egy kéz hátulról hirtelen megragadá kinyujtott +kezét, s a mint Bernát hátratekinte, egyszerre megnémult, +megmerevült. Tornallyai László állt előtte.</p> +<p>Az embernek fél felét rögtön megüté a guta rémületében, ugy hogy +nyelve nem birt többé érthető szótagot kiejteni, s kinyujtott karja +ugy maradt megszáradva, a hogy azt az ég felé emelve tartá, +megmeredt három esküvőujjal. <span class="pagenum"><a name= +"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> +<p>Salm igy küldé őt vissza Murányvárba, rémületes jelenetül; félig +holt alakot, ki esküre kinyujtott kezét nem birja többé +visszavonni, s megnémult nyelvével nem birja kimondani a +rémgondolatot, mely alatt lelke megőrül.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>V.<br /> +A HÁROM TANU.</h3> +<p>A mint Salm Murány alá megérkezék, Tornallyai László ki azalatt +mint kecskepásztor bujdoklott a hegyek között, megjelenék előtte, s +elmondá előtte élete s hamis halála egész csodás történetét.</p> +<p>Hihetlennek látszék a vezér előtt az egész esemény; előhivata +többeket azok közül, a kik Tornallyay Lászlót azelőtt három évvel +ismerék, köztük több régi szolgáját, embereket, kikkel hajdan jól +tett, katonákat, kiknek vezérük volt; de a három szenvedésteljes év +alatt annyira elváltozék az ifju arcza, hogy senki leghűbb szolgái +közül sem ismere rá. Temetése napján egy sem mert azok közül +Murányba felmenni, hogy őt megtekintse, s alig birták ők maguk is +elhinni, hogy a kit három év előtt, virágzó, teltarczu ifjunak +ismertek, azzal most, mint megaggott, szigoru, őszbevegyült haju +férfival találkozzanak.</p> +<p>Ekkor azt mondá László:</p> +<p>– Három tanut fogok elétek állitani, a kik rám fognak ismerni +bizonynyal, a három tanu a három Bacsó testvér. Én <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> fel +fogom őket keresni a harczok közepett, és ha akkor látni fogjátok, +mint rémülnek el látásomtól, s a legbátrabbnak közülök mint hull ki +a kard kezéből, midőn az enyimmel összeér, elhienditek, hogy én +vagyok az, kit ők eltemettek.</p> +<p>A sors ugy hozta, hogy Bernát legyen az első tanu, ki Lászlót +meglássa, és ime azt megüté a guta, midőn hamis esküt akarva tenni, +szentségtörő kezét a halottnak, az eltemetettnek vélt +megragadta.</p> +<p>A mint ily alakban visszaereszték őt a várba, a két testvér +elréműlt tőle; Bernát sem szólani sem inteni nem tudott, csak +nézett rájuk és hebegett, felemelt kezének egyetlen mozgása volt a +reszketés, mely ugy látszott, mintha örök fenyegetést intene vele. +Senki sem tudta elgondolni, mi történt? mi lelte az embert? éktelen +rémület fogott el mindenkit; az őrök elhagyták a sánczokat, s +szökdösni kezdtek a várból.</p> +<p>Ekkor Sámson egy kétségbeesett merényletre határozá el magát. +Este későn összegyüjté embereit, s leittatva őket erős borokkal, +felbiztatá, hogy az éjjel kitörjenek a várból, s mig elleneik a vár +körül szétoszolva, soraikat megritkitják, ők egyesült erővel +keresztűl vágják magukat, s kimenekülnek Lengyelországba.</p> +<p>Tamás ezalatt hirtelen szekerekre rakatá kincseit, s az őrség +felét szétosztá a falakra, hogy majd mig testvére a kapunál utat +tör, ő addig körül fellármázza az ostromlókat, s elvonva azok +figyelmét, midőn a menekülésre ut nyilik, az utócsapatokkal és +kincseivel Sámson után fog sietni.</p> +<p>A terv végre is hajtatott. Az ég sötét volt és felleges. Éjfél +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span> után a hold is lement, s erős vihar +kezde keletkezni, melynek zajában elhalt a várból jövő nesz.</p> +<p>– Ez épen rablók harczainak való idő: monda Salm, ki éjszaka +személyesen járta körül az őrszemeket, midőn egyszerre ágyuvillanás +veri föl a sötétséget, s a bástyákról kilőtt golyó épen feje felett +süvölt el.</p> +<p>– Tudtam előre, hogy az éj nem marad harcz nélkül, szólt a +vezér, s rögtön elrendezé ostromcsapatait, elállatva velök minden +kijárást a várból.</p> +<p>A várfalakról minden álgyu elkezde bömbölni, ott fenn a rablók +dobbal és trombitával oly nagy zajt ütöttek, mintha egyszerre +minden oldalról ki akarnának rontani, s ez alatt Sámson csapatjai a +legnagyobb csendben lejöttek a vár aljáig, s ott egyszerre +szótlanul megrohanák az előttük álló harczosokat.</p> +<p>A rablóvezér vakmerően veté magát ellenei közé, kétélü bárd volt +kezében, melyet két ökölre fogva, vágott vele maga körül, a kit +talált; a meglepett lándzsások már tágitani kezdék előtte soraikat, +szörnyü termete egy fejjel kilátszott a harczolók közül, néha +kettővel is, midőn az előtte állók fejeit lecsapta. Nehány pillanat +alatt szét volt szórva a rablók által megtámadott dandár, az ut +nyitva volt előttük a hegyek közé, már lehete hallani a szekerek +zörgését, miket Bacsó Tamás hozott öcscse után, s a várban +elhallgattak az álgyuk, midőn egy kisded csapat, számra alig +negyedrésze a rablókénak, jött nagy sietve ellenük: vezérük egy +magas pánczélos lovag, ki a mint Sámsont meglátta, messziről kiálta +rá:</p> +<p>– Sámson állj meg! egy szóm van hozzád. <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> +<p>– Akár kettő, kiálta Sámson, ki már ekkor harczi paripán ült s +kardot vonva, megtámadója elé nyargalt.</p> +<p>Társai, kik nem értek vele a rohanásban, messziről látták, hogy +a kihivó ellenfél, midőn Sámson közel ért hozzá, felvoná +sisakrostélyát; a rablóvezér erre kétségbeesetten kiálta föl, +hanyatt dült nyergében, s a nélkül, hogy védelmére kardját +fölemelné, a megtámadó lovag csapásától ketté hasitott fővel hult +alá lováról.</p> +<p>A rablók erre lélekvesztve fordultak meg, s rohantak vissza a +várba, magukkal ragadva az utánuk jövő Tamást, ki veszni hagyta +szekereit, s csak annak köszönheté, hogy a várba visszajuthatott, +hogy üldözői a megrakott szekereket elfoglalva, az osztozással időt +hagytak neki nyerni a menekülésre.</p> +<p>Sámson elestével azonban a rablók bátorsága odalett. Senki sem +gondolt többé a védelemre, csak a szökés módjaira. Tamás átlátta, +hogy itt egy hétig sem maradhat többé, s egy kétségbeesett +eszközhez folyamodott, hogy magát megmentse.</p> +<p>Le izent a fővezérhez, hogy ha számára kegyelmet biztosit, +átadja neki a várat, kiszolgáltatja kincseit, s bántatlanul +bocsátja el a kezei közt levő Máriát; ha pedig e kérelme +megtagadtatik, Máriát elzárja a vár legmélyebb rejtekébe, a várat +pedig magával együtt felvetteti a levegőbe.</p> +<p>Kiküldött hirnöke sokáig nem érkezék vissza a válaszszal; várta +estig, várta éjfélig, s hogy még sem jött izenet; elhatározá a +pokoli eszmére magát, hogy a leányt is elölje, mielőtt maga +elveszne. Odament hozzá és tudtára adta, hogy meg fog halni, +készitse el magát, s válaszszon, minő halálnemével akar kimulni. +<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<div class="figcenter"><a href="images/i004hq.jpg"><img src= +"images/i004.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>A kétségbeesés néha jó gondolatokat ád. Mária azt kéré +gyilkosától, hogy engedje őt kedvese koporsója mellett a sirboltban +éhen meghalni. Jól tudta, hogy onnan kijöhet a rejtek uton.</p> +<p>Bacsó ráhagyá a kivánatot, s kézen fogva a leányt, levezeté őt a +sirbolthoz, s midőn elforditá a nehéz vasajtóban a kulcsot, +keserűen mondá neki:</p> +<p>– Üdvözlöm Lászlót, ha elébb megtalálsz halni mint én, mondd meg +neki, hogy nemsokára találkozunk a pokolban.</p> +<p>Azzal nyitni akará az ajtót, midőn egyszerre ugy érzé, hogy azt +valaki taszitja belülről kifelé.</p> +<p>Hajszálai borzadva álltak ég felé.</p> +<p>Az ajtó magától feltárult, s rajta egy halvány férfi lépett elő, +kezében kivont kard, utána fegyveres vitézek.</p> +<p>– Itt az itélet-napja Bacsó! kiálta az ifju a rablóvezérre.</p> +<p>Az iszonyu orditással veté magát a földre, elájulva a rémület +miatt.</p> +<p>– Ez volt harmadik tanum, hogy Tornallyay László én vagyok; +monda rámutatva László az utána jövő fegyveresnek, kiket rejtekuton +a vár belsejébe vezetett.</p> +<p>– És a negyedik én vagyok, szólt rebegve Mária, föltámadt +kedvese keblére omolva.</p> +<p>Egy óra mulva Murányvár az ország seregei kezében volt, Bacsó a +vérpadon, Mária vőlegénye keblén.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<h2>A NAGYENYEDI KÉT FÜZFA.</h2> +<p class="center">BESZÉLY.</p> +<p>Felvincz és Enyed között egy kis bérczi patak vágja keresztül az +utat, melyen most tartós kőhid van épitve. A hid mellett két felől +a patak oldalában emelkedik két roppant fűzfa, és ezen két fűzfának +historiai emléke van. Hét emberivadék látta azokat felnőni, s +ivadékról ivadékra szállt a történet s maig is ugy emlékeznek arra, +mintha csak a mi életünkben történt volna…</p> +<p>… Épen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kurucz-laboncz +világ legszebb divatjában vala; ma a kurucz, holnap a laboncz +osztott törvényeket Enyednek, mikor az egyik kiment az egyik +városvégen, a másik bejött a másikon.</p> +<p>A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, a +helyett hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek +bölcs urak voltak, és hallottak valamit azon strategiai fogásokról, +miszerint az ellenséget az által is meg lehet verni, ha a környéket +élelmi szereiből kipusztitjuk. Ők ezt vevék gyakorlatba. +<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>Mert, mig a fejedelem rendes hadai, a fényes, hatalmas nemesi +banderiumok, a szép daliás, farkasbőr-kaczagányos huszárok, a +válogatott hajduk, a veres és kék darabantok rendes csatákat +harczoltak künn Magyarországon a birodalmi derék hadakkal, mik +fényes, pánczélos, tarajos lovasokból, himzett bivalybőröket viselő +daragonyosokból s czélbalövő muskétásokból állottak; addig +szanaszét az országban őgyelgő kalandornép csavargott alá s fel, +szemre főre egymáshoz annyira hasonlatos, hogy maig is fenmaradt +róla az adoma, miszerint a jámbor felvidéki tót nem tudott köztük +különbséget tenni: melyik a kurucz, melyik a laboncz?</p> +<p>Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is elpusztitott a +háboru, s kétségbeesés, nyomor és boszuvágyból nem hagyott nekik +más választást, mint kaszát, csákányt ragadni, s felcsapni +kurucznak vagy laboncznak, a szerint a mint egyik vagy másik fél +katonái pusztitották el.</p> +<p>Ezek azután falkánkint jártak városról városra, zsarolva, +harácsolva, a hol engedékeny népre akadtak, gyujtogatva, a hol +megharagudtak, s szétszaladva, a hol megijedtek. Nem is igen nagy +szenvedélylyel folytatták a harczot, a vesztes fél rendesen átállt +a győzteshez, ugy hogy Cserey Mihály bizonyitása szerint, akadt +ember, a ki négyszer ötször volt kurucz, ugyanannyiszor +laboncz.</p> +<p>Ezen sürű változandósága a minémüségnek nagy akadályára lehetett +a dicsőség után törekvésnek, mert ha valaki nagy hirt nevet +szerzett magának, mindig attól tarthatott, hogy ha holnap +véletlenül egész serege áttér az ellenséghez, az valamennyinek +<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span> megkegyelmez, csupán őtet akasztja fel, +mint a kire legjobban feni a fogát.</p> +<p>Ugy segitettek azonban magukon, hogy neveiket rendesen +elváltoztatták, a mi legsürübben előfordult a labonczoknál, kik +iparkodtak maguknak olyan neveket adni, a mit a bolond kurucz ki ne +tudjon mondani, ha csak ki nem töri benne a nyelvét, többnyire +elrontott német szavakat, a miket ők maguk sem értettek.</p> +<p>A kurucz basák ellenben iparkodtak maguknak oláh neveket +adni.</p> +<p>Ez időben tehát legkegyetlenebb veszedelme volt Enyednek és a +körülfekvő városoknak egyfelől Balika, a kuruczvezér, a ki lakott a +Thorda-hasadék egyik barlangjában, melyet maig is Balika-várnak +neveznek, és másfelől a mezőségen tanyázó két labonczfőnök, a kik +közül az egyiknek az a furcsa neve volt, hogy: „Trajtzigfritzig!“ a +másik pedig ily regényesen hangzott: „Bórembukk!“</p> +<p>A milyenek voltak választott neveik, olyanok voltak azoknak +viselői is; majd ügyetlen, majd kegyetlen, félig tréfás, félig +véres alakok, kikről épen annyi nevetségest tudott regélni a +közhir, mint a mennyi irtózatost, s neveikkel egyfelől a dajkák +ijesztgették siró gyermekeiket, másfelől az enyedi diákok csufolták +egymást pajkosságból.</p> +<p>Ezek a diákok, oh ezek a nagyenyedi diákok sajátságos fiuk +voltak.</p> +<p>A mint annyira vitte a kálvinista gyerek, hogy a ludtollból +kalamust tudott faragni, telerakott az anyja pogácsával egy +<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span> tarisznyát, az apja vett neki egy pár +fejelés csizmát, azzal elvitte Enyedre, letette a collegium +udvarán, pofonüté, megáldotta s ott hagyta, rábizván, hogy legyen +belőle pap, professor, királybiró, főkapitány vagy tanácsur. +Azontul nem is volt rá gondja többet. A fiu megnőtt, +megszakálosodott, megtömték, meghizlalták étellel és tudománynyal, +elzárták hermetice minden világi kisértetektől, gondot viseltek +testére, lelkére, felnevelték hitben és egészségben, csináltak +belőle papot, professort, királybirót, főkapitányt vagy tanácsurat, +a mire esze és szerencséje volt, a nélkül, hogy apja-anya törte +volna rajta a fejét; a collegium volt nekik édes anyjuk.</p> +<p>Öt-hatszáz fogadott fia volt a tisztes matronának, s több száz +ezer forintra menő jövedelme ennyi szép fiu felnevelésére, +legtudósabb professorai, kiket a külföld akademiái müveltek, +világhirű könyvtára s mindenféle beneficiumai, mik egyfelől a mig +szorgalomra ösztönözék az ifjuságot, másfelől jó eleve hozzá +szoktaták azon jótékony öntudathoz, miszerint bármi szüken, de +saját érdemük után tanultak megélni.</p> +<p>Vala pedig ezen idő szerint a nagyenyedi collegium +rector-professora, nagytiszteletü tudos Tordai Szabó Gerzson uram, +a tudományoknak nagy mivelője, rendkivül békeszerető férfiu és a jó +erkölcsöknek fáradhatlan oltalmazója.</p> +<p>Mert ha bevette magát iszonyu foliántai közé, azokba annyira el +tudott veszni, hogy gyakorta kénytelen volt a feleségétől +megkérdezni, ha valjon ebédelt-e ő ma már, vagy sem? tanitványai +előtt pedig akként szólott, mint egy oraculum. Csak a csendes +békességes tudományokat kedvelé, mint a csillagászat <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> és +mechanica, nem szereté pedig a históriát, mint a mely, az ő +szavaiként, nem tanit egyebet, mint azoknak neveit, a kik emberek +agyonverésében tüntették ki magukat, s hősi tetteit énekli bünös +vérengző kegyetlen embereknek és hazudik véghetlen kiterjedésben, a +helyett hogy a jámborok, jótékony és bölcs elmék példájával +javitanák az utóvilágot.</p> +<p>Annyira vivé pedig az ellenszenvét a derék ur a neki nem tetsző +historiai személyek ellen, hogy tanitványai lelki üdvére képes volt +a történetet meghamisitani, ráparancsolván a historiae professorra, +hogy Cleopatrát, Aspasiát, s más afféle szemtelen +asszonyszemélyeket ugy fesse tanitványai előtt, mint rút, utálatos +szörnyetegeket, a kikre gondolni is irtózat.</p> +<p>És soha női alakra azoknak szemeiket nem volt szabad vetni, +táncz, hegedüszó s más hivságos dolgok örökre számüzve valának e +körből, még a templomban is, nehogy a leányokra kacsingathassanak, +hátul valamennyi pad mögött volt a nagyobb diákok számára egy hely +külön rekesztve, a holott faragott fenyőszálakon ültek, hogy igy +fel ne érhessék fejeikkel az előttük álló padok karzatát. Mert +kősziklára épült elve volt a nagytiszteletü urnak, hogy fiatal +embernek, addig mig meg nem házasodhatik, tehát a mig iskoláit nem +végezte, és a mig nincs mit apritania a tejbe, nem szükséges +fehérszemélyeket ismerni, és minden a mi addig történik, csak +hivalkodás és nem vezet jóra.</p> +<p>Persze, hogy ez a legnépszerűtlenebb világnézet, a mit csak a +közjó kedvéért kimondani lehet, s hogy e nézetnek legkevesebb +pártolói akadtak maguk az érdekelt felek, a nagyenyedi <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> diákok +között, az magától értetődik. Az csak mégis lehetetlen, hogy az +ember egyszer másszor női alakot ne lásson, s tizennégy éves +korától huszig az ember minden asszonyt szépnek talál.</p> +<p>Különösen nehezité pedig Gerzson urnak nevelési maximáját azon +körülmény, miszerint ő neki is volt egy leánya, az az egy pedig +olyan szép volt, hogy ha az ember félesztendeig válogatott válna a +városban, megint csak ő hozzá tért volna vissza.</p> +<p>Valahány diák meglátta a leányt, az mind szerelmes lett bele; de +hijába lett szerelmes, mert könnyebb egy elkárhozott léleknek a +Styxen visszaszökni, mint volt egy diáknak husz lépésnyire juthatni +Klárikához, – a hogy a szép leányt nevezték.</p> +<p>Gerzson urnak emeletes háza levén a collegium tövében, ő maga a +földszinten lakott, leánya pedig az emeleten, és a lépcső rácsos +ajtóval volt elzárva; tehát még csak az sem történhetett meg, hogy +valami ifju ember a professor urat keresve tévedjen Klárika elé; a +ki elé különben is hijába tévedt volna, mert a jó leányka oly +istenfélő és diákfélő elvekben nevelkedett, hogy bizonyosan +elszaladt volna előle.</p> +<p>Nem is volt pedig minden bolond embernek bejárata a tudós +professor urhoz, hanem csak megpróbált egyéniségeknek nyitá meg +háza ajtaját.</p> +<p>Ilyen két kipróbált egyéniség volt; humanissime Zetelaky József +és humanissime Karassiay Áron.</p> +<p>Az első, szép, ártatlan, leányarczu, tizenhét éves ifju, Gerzson +<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span> ur különös kegyencze, a kiről azt hivé, +hogy lelkét sokkal inkább bezárta a tudományok könyvei közé, mint +ha tömlöczbe vagy spiritusba volna téve; örökké első eminens volt, +mindenféle verseket irt akármely thémáról, neki mindegy volt; +hexameter, pentameter, sapphicus, alcaicus, alexandrinus: vagy +anacreoni: magától értetődik, hogy ezek között szerelmes vers nem +találtaték, hanem a télről, tavaszról, aratásról, villámlásról és +tengeri zivatarról s más efféle erényes tárgyakról; e mellett +görögül, diákul, zsidóul és francziául folyvást beszélt, a +csillagokat az égen s a virágokat a földön szemenkint ismerte, +chemiai és physikai experimentumoknál ő volt Gerzson ur segédje, s +e mellett oly jámbor érzelmü ifju ember vala, hogy mikor a +mythologiából azon istenasszonyt érdeklő paragraphust kellett +felelnie, a ki kevés öltözetet szokott magán hordani, elpirult és +lesütötte a szemeit.</p> +<p>A másik, humanissime Karassiay, egy kissé nehézfejü ember vala, +hat esztendős tógás diák, igen hallgatag és csendesvérü ifju, a kit +azért kedvele Gerzson ur, mert soha semmi ivásnál, verekedésnél az +ő neve elő nem fordult, a miből nagy baj lett volna, ha előfordul, +mert a humanissime oly karokkal és vállakkal volt megáldva a +természettől, hogy ha azokat mások vesztére mozgásba akarta volna +hozni, azok sokat beszélhettek volna róla. Ő azonban rettentő +erejét csupán a furás-faragás békés mesterségeiben fárasztotta, +készitve mindenféle physicai eszközöket a tanár ur számára, s +csupán olyankor adva tanujelét karjai egyéb mozgásának, midőn a +nagy vacatió alatt az ifjuság a nagyteremben mythologiai drámai +előadásokat <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span> tartott, – természetesen férfi +személyzettel, férfi hallgatóság előtt, a midőn Karassiay játszá +Herkulest, Zetelaky pedig Dejánirát, a midőn Józsefről senki sem +mondta volna, hogy nem valósággal leány, Áront pedig csupa +gyönyörüség volt nézni a Centaurusokkali harczban, hogy vert +egymaga harmincz pogány félistent a földhöz.</p> +<p>Épen a közvizsgálatok közelgének, nagytiszteletü Tordai Szabó +Gerzson uram rettenetes készületekkel volt természettani +mutatványaihoz, mint lesz a vizből levegő? mint ragad össze a +kiszivattyuzott két fél golyó a levegő nyomástól? hogy lehet a +levegőt meggyújtani? s a villanygép alatt papiros embereket +tánczoltatni? a mik akkor még mind csoda számba mentek. E végett +átadá a physicum museum kulcsait kiválasztottjainak, hogy ott +működjenek nagy szorgalommal, és tapasztalá is, hogy a két jeles +ifju már korán reggel ott van a museumban s csak a késő estve +választja el őket onnan. Dicséretes szorgalmatos ifjak, mondá +Gerzson ur, vegyetek rólok példát ti többiek, istentelen, +hivalkodó, csizmakoptató korhelyek, hogy legyetek olyanok mint +ők.</p> +<p>Lássuk tehát, mit mivelnek a mi ifjaink ott a physicum +museumban? Ennek a museumnak van egy elsötétithető ablaka, opticai +kisérletek előhozatalára, és ez az ablak épen a nagytiszteletü ur +udvarára nyilik; a mi két szorgalmas ifjunk nagy figyelemmel áll az +ablak előtt, s épen egy roppant kerekes látcsövet alkalmazva az +ablak gömbölyü nyilásába, azon keresztül látszik valamit nézni. Tán +csillagot vizsgálnak? Igen, de akkor ne irányoznák lefelé a +látcsövet… Most épen József <span class="pagenum"><a name= +"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> néz bele nagy áhitatosan… +„Oh Istenem, milyen gyönyörü!“ sohajt nem birva magával… Talán +mégis csillag?… „Most épen rózsát szakit le, be szeretnék én az a +rózsa lenni!“ De ez már még sem csillag.</p> +<p>A mi derék ifjaink azon ürügy alatt, hogy csillagokat +vizsgáljanak, naphosszant azzal foglalatoskodnak, hogy a szép +Klárikát nézik távcsöveken keresztül, a mig Gerzson ur azt hiszi, +hogy szemeiket az ég csodáin fárasztják, ők azzal mulatták magukat, +hogy a kedves leánykát mindenüvé távcsővel kisérik, kertbe, +szobába, konyhába és benne gyönyörködnek.</p> +<p>A jó Áronra nézve csak tréfa volt ez a mulatság, de József +egészen oda lett belé; nem birt megválni a látcsőtől, s ha sokáig +nem láthatá a leányt, nem evett, nem aludt, nem volt kedve +semmihez, csak sóhajtozott és mindent elfelejtett a mit olvasott, +sőt Gerzson ur nagy megütközésére még az ő felolvasásaira sem +figyelt, akkor is a kis rózsalugasos kerten járt az esze, és a szép +leánykán, a ki a nyilt rózsaleveleket kicsi kötényébe szedi piczi +fehér kezeivel.</p> +<p>Az experimentumoknál is egyik ügyetlenséget a másikkal tetézte, +tört, zuzott a mi a kezébe akadt, a phosphorrali kisérletekhez +oxygen helyett hydrogent adott: majd meglőtte vele az egész +classist.</p> +<p>Gerzson ur el nem tudta gondolni, mi lelhette a fiut? kutatott, +fürkészett; nem talált semmit; mire ő a hosszu folyosón végig +kopogott, akkorra a muzeumban minden ismét a maga helyén volt, a +telescopiumok égfelé forditva, s munkában a görebek és +légszivattyuk. <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span></p> +<p>József pedig folyvást növekedni érzé szive fájdalmait, a csalóka +távcső oly közel hozta olykor az imádott leánykát, hogy ámulatában +kezeit nyujtá ki utána, s csak akkor ijedt meg, mikor körmeit az +ablakba megüté, a min Áron két akkorát nevetett.</p> +<p>E kinjai közepett annyira vivé a gonosz kisértő a jámbor ifjut, +hogy egy délután leüle az asztalhoz, s ijedség kimondani, – +szerelmes verset irt! A vers sapphicusokból állott és tele volt +minden széppel, a mi a nap alatt terem. Midőn felolvasta Áronnak, +ez megesküvék, hogy soha életében szebb versnek még csak hirét sem +hallotta.</p> +<p>Egy estve a holdvilágban elbámulva könyökölt a két ifju a muzeum +ablakában s beszélgetett egymás között:</p> +<p>– Ha Klárika ezt a verset olvashatná: monda Áron.</p> +<p>– Hm! Felele rá József. (Nem volt ez akkor olyan könnyü, mert +nem volt még hét divatlap, a hol az ember kinyomathatta volna.)</p> +<p>– Már ha én neked volnék, csak a kezébe juttatnám.</p> +<p>– De hogyan?</p> +<p>– Ledobnám innen a kertbe.</p> +<p>– Le ám, de hátha a szél félreviszi s az udvarra esik s a +nagytiszteletü ur kapja meg.</p> +<p>Most Áronon volt a sor azt mondani, hogy „hm“.</p> +<p>– Ugy kellene azt, szólt sóhajtva József, szépen összehajtogatva +elrejteni a nyiló rózsák közé, hogy a mint korán reggel kijő a +rózsaleveleket megszedni, egyedül ő lelje meg és olvassa el. +<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span></p> +<p>– Hát hiszen az könnyü, felelt Áron. Innen az ablakból le lehet +ereszkedni egy kötélen a kert faláig, onnan könnyü beugrani az +ásott földbe, visszafelé meg aztán fel lehet kapaszkodni a bodzafán +s a kötélen megint feljöhetni.</p> +<p>– Mit gondolsz? szörnyedt el József, – én bocsátkozzam le +kötélen a collegium ablakából? én mászszam át idegen keritésen +éjszaka?…</p> +<p>Áron maga is megijedt e szóra.</p> +<p>– Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd azt, én csak azt +mondtam, hogy könnyü volna megtenni…</p> +<p>József elhallgatott egy ideig.</p> +<p>Egyszer csak megszólalt.</p> +<p>– Nem tudsz itt valahol egy hosszu kötelet?</p> +<p>– Tudok biz én, a régi csengetyükötél itt van a padláson.</p> +<p>– Hozd elő.</p> +<p>Áron elment a kötélért, egy gerundiumból nyerget csinált a +végén, melybe Józsefet beleültette s a kötelet az ablak keresztfája +körül csavaritva, izmos tenyereivel belekapaszkodva, szép csendesen +lobocsátá Józsefet a kőfalig, ki egy perczig sem látszott azon +aggódni, hogy ha társa kezéből kicsuszik a kötél, ő rögtön nyakát +szegheti; ha volt a mitől rettegett, ez azon egy dolog lehete, hogy +ha meg találja valaki látni.</p> +<p>Senki sem látta meg. Átmászhatott a falon, elrejthette a verset +a rózsák közé, s Áron markában ujra felemelkedék a kötélen a muzeum +ablakáig szerencsésen; a két ifju csak akkor bámult el egymáson, +hogy milyen bolondot cselekvének?</p> +<p>Más nap nem is mertek egymásra nézni, annál kevésbbé a +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span> látcsőbe. Mint a ki valamely nagy +gonosz gyilkos dolgot követett el, még a bünös helyet is félve +kerülték, s dobogó szivvel hallák reggel a nagytiszteletü ur +csizmáit a folyosón végig kopogni.</p> +<p>Belépett. Sem József, sem Áron nem mert rá felpillantani, azt +hivé mindegyik, hogy az orrukról le fogja olvasni az éjszakai +merényletet.</p> +<p>– Jőjjön egy szóra félre humanissime.</p> +<p>Zetelaky inkább halott volt, mint élő. A világért rá nem nézett +volna a tanárra, ki kegyetlen hallgatással tekinte rajta hosszasan +végig.</p> +<p>– Csak azt akartam mondani humanissime, – szólt végre száraz +hangon, – hogy ha máskor verset akar hozni, ne a keritésen jöjjön +be vele, hanem az ajtón, mert mind összegázolta a tulipán-ágyakat. +– Különben nem rosz vers a mit irt, csakhogy egy helyen az adonicus +sántit.</p> +<p>S ezzel markába nyomta a kérdéses verset, József nem bánta +volna, ha e perczben a collegium vele együtt elsülyed.</p> +<p>Klárika megtalálta ugyan a kérdéses helyen a verset, de mint +afféle jól nevelt leány, első kötelességének tartá az apjának +denunciálni, egyuttal az elgázolt tulipánágyakért is panaszt téve. +Az öreg ur rögtön ráismert az irásra, s vége volt előtte József +turpisságának. Többé sem experimentumokat nem bizott rá, sem a +physicum muzeumba nem küldé dolgozni.</p> +<p>Ezen közben hol egyszer, hol másszor megtörtént, hogy a tanuló +ifjuság nem csupán azon dolgokról hallott, a mik könyvekben vannak +megirva, hanem hirt vett gyakorta az országban <span class= +"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> +szerteszét történő eseményekről is, s épen nem iparkodék +elrejtegetni rokon és ellenszenveit, miket a kurucz-laboncz +világban vagy egy, vagy más irányában érzett, sőt néha leczkék +kezdete előtt, mikor két háromszáz tanuló össze volt egy teremben +gyülekezve, lehete oly forma hajlandóságokat is tapasztalni, mintha +e tisztes testület, ha birokra kerülne a dolog, aligha lenne tétlen +nézője a mulatságnak.</p> +<p>Erre ugyan nemsokára kivánt alkalom is kinálkozék; egy napon +Trajtzigfritzig és Bórembukk uraim ő kegyelmességeik beizenének a +városba, hogy nekik száz darab vágómarhát, ötven mázsa szalonnát, +ezer kenyeret és tizenkét bendő turót azonnal helybe küldjenek, +borrul sem feledkezvén meg, a mely ne legyen több, mint kétszáz +akó.</p> +<p>A jó nagyenyediek már ekkor annyira meg voltak fogyatkozva +élelmi szerekben, hogy csak végső megszoritás mellett birták +összerakni a kivánt mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák, +megtudja a dolgot Balika, előjön a maga lyukából s elveszi tőlük az +egész szállitmányt és elviszi a Torda hasadékába.</p> +<p>A jó enyediek mit csináljanak most? Mondhatták őt +Trajtzigfritzignek, hogy Balika elvitte az enni-inni valót, menjen +utána és vegye el tőle, a labonczvezér haragra gerjedetten +felülteté a maga hadait s megesküvék, hogy porrá égeti Enyedet s +bor helyett a vérét iszsza meg az egész lakosságnak.</p> +<p>A szegény nép nagyon megijedt a kegyetlen fenyegetőzésre: +elegettenni a legjobb akarat mellett sem lehetett, Trajtzigfritzig +és csordája pedig már Marosujvár körül járt, s <span class= +"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a hogy +a közbeeső falukkal bánt, abból Enyed is elgondolhatta, mi vár +reá?</p> +<p>Ilyen inséges eset megszokott állapot vala már Enyeden, a +lakosság a labonczok jöttének hirére hirtelen elhagyá házait, a mi +féltője volt, azt elásta a pinczékbe, asztagok alá a földbe, az +asszonyokat, gyermekeket, öregeket felküldték a hegyekbe az erdők +közé, a hajadon leányokat begyűjték a reformatum templomba, maguk a +fegyverfogható férfiak pedig helyet foglalának ugyanott a templom +udvarán, mely, a mint most is látszik, erős, magas kőfallal volt +bekeritve, s több rendbeli bástyatoronynyal ellátva, mely tornyokat +a helybeli czéhek épitteték: egyet a becsületes csizmadia czéh, +mást a becsületes takács czéh, külön egyet a szürszabó czéh, együtt +a timár és varga czéh egy negyediket, ötödiket a gombkötők és +aranymüvesek, hatodik volt a kovácsok és lakatosoké. Itt tartattak +a czéhládák s nagy veszedelem idején ide gyültek a czéhbeli +mesterek legényeikkel együtt s ők képezék az Isten várának +őrségét.</p> +<p>Átellenben állt a collegium, roppant három emeletes négyszárnyu +épület, melyben hétszáz diák tanyázott, egy egész hadsereg, ha arra +került a sor.</p> +<p>A mint a városon szétfutó hir eljutott a collegiumba is, lángot +vetett a diákok szivében az ifjui vér: „nem hagyjuk magunkat, nem +hagyjuk a várost!“ szóltak lelkesülten, s másnap reggel a chemiai +leczkén azt vette észre nagytiszteletü Szabó Gerzson uram, hogy +tanitványai kardokkal és kopjákkal felfegyverkezve jelennek meg a +hallgató teremben, s hallani <span class="pagenum"><a name= +"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> sem akarnak egyébről, +mint hogy őket professoraik a labonczok ellen vezessék.</p> +<p>No ez szép kivánság volt nagytiszteletü Szabó Gerzson urtól, +hogy ő valakit a háboruba vezessen!</p> +<p>– Megbódultatok-e dilectissimi? szólt elszörnyedve a jó ur, – +menjetek, igyatok „purgantes pectora succos.“ Hát Ajáx vagyok-e én, +avagy a megveszett Achilles, hogy engem harczba akarjatok vinni? +avagy myrmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző +gondolatokat tápláltok magatokban? kinek kezeiben könyv forgott, +most kezeitekben dárda forog, kik csak énekelni tanultak, im harczi +orditásra ferdititek ajkaitokat. Azért ruháztam én reátok annyi +bölcseséget és tudományt, hogy bitangul elhulljatok barbar ellenség +csapásai alatt, mint bármely tudatlan katona, a ki azért született, +hogy meghaljon?</p> +<p>E beszéd közben észrevevé Gerzson ur, hogy még Zetelaky is +valami fringiát takargat a togája alá, s iszonyuan ráförmedt:</p> +<p>– Még kend is fegyvert visel, kend? (Mikor valakit per „kend“ +nevezett, már akkor nagyon haragudott.) Felbomlott a világ tisztes +rende! Hát volt rá eset valaha, hogy poéták, a muzsák választottai, +a szent berkek lakói, a Pieridák barátai fegyvert emelgettek volna +kezeikben? – No, szóljon kend! kend nagy historicus, mondjon nekem +erre esetet ha tud.</p> +<p>A faggatott diák végre megszólalt:</p> +<p>– Igen is volt rá eset: mikor Pán tanitványai botra kaptak a +Helicont pusztitó Gallusok ellen s agyon verték őket.</p> +<p>Gerzson ur hátra kapta a fejét e szóra, mert meg volt neki +felelve. Ez még dühösebbé tevé. <span class="pagenum"><a name= +"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p> +<p>– És ha én megtiltom ti nektek, hogy fegyvert merjetek fogni, +midőn a nemes város békés alkudozásokkal törekszik a veszedelmet +elháritani magáról! Kendnek pedig humanissime Zetelaky annyit +mondok, hogy nem szükség minden kérdésre felelni. – Most pedig +parancsolom ti nektek, hogy e perczben lerakjatok minden fegyvert +kezeitekből, és a ki ellenkezőleg cselekszik, az e pillanatban +kitiltatik a collegium küszöbéről, és soha annak az életben tagja +többé nem leend!… Clarissimi domini jurátusok, huzassák meg a +repedt harangot!</p> +<p>Ezt a repedt harangot olyankor volt szokás meghuzatni, midőn +valaki a collegiumból ünnepélyesen kitiltatott.</p> +<p>A rector szavait mély csend követé, melyet csak a repedt harang +recsegő kongása szakgatott félbe. Az ifjak, kik képesek lettek +volna náluknál hatszorta nagyobb sereggel megküzdeni, professoruk +szavára megjuhászodva rakták le fegyvereiket mind, a repedt harang +elhallgatott, a diákok helyeikre ültek, elővették könyveiket, a +nagytiszteletü ur pedig vevé kézi könyvét és praelegált, mintha +semmi sem történt volna, mig az órát nem csengették, akkor +elbocsátá tanitványait, az elszedett kardokat és dárdákat pedig +szekérre rakatá s elzáratá a templom alatti boltozatba, hogy még +csak hozzájuk se lehessen férni.</p> +<p>Éjszaka azonban a diákok magukhoz térve az ijedtségből, melyet a +rector szavai okoztak bennük, ujra összebeszélének, s miután +fegyvereik elszedettek, másnap korán reggel, a mint a kapuk +megnyittattak, kimentek a Maros partjára, ott jó friss füzfákat +találván, azokról vágott magának kiki egy husángot s azokat a toga +alá rejtve, észrevétlenül beszálliták a collegiumba <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> és +elrejték a faraktárba szépen. Gondolák, hogy ez is jó fegyver, ha +jó ember fogja a végit.</p> +<p>Még az nap délben megjelent a város alatt Trajtzigfritzig +háromezer főre menő laboncz népével: a nemes város a főbirót, a +collegiumi testület a nagytiszteletü rector professort választá ki, +hogy deputatioba menjenek eléje.</p> +<p>Trajtzigfritzig lóháton ülve fogadta a küldöttséget; a többi +sereg mind gyalog járt, kivéve három faágyut, melyeket bivalok +vontak. Nagyon gyanus kérdés volt azonban, ha valjon el lehet-e +ezen ágyukat sütni, a nélkül, hogy az ember a körülállók életét +veszélyeztesse? még egy negyedik ágyujok is volt rézből, melyet +valamely csata alkalmával valamelyik fél beszegezett és ott +hagyott, ők pedig kifurták a szeget onnan, ugy hogy most ha +elsütötték az ágyut, a gyujtólyukon jött ki mind a töltés, a golyó +pedig benn maradt.</p> +<p>Maga a had gyönyörü népség volt; igazán ráillett a válogatott +czim, mert az ország minden népeiből volt az összeválogatva, +magyar, oláh, belga, marodeur, rácz és oláh-czigány egy csoportban, +egyik mezitláb és sisak a fején, másik a szürin át kötötte derekára +a kardot, némelyik nagy puskát czipelt, melynek nem volt már sem +kulcsa, sem kereke, s mind valamennyi nyírott bajuszszal volt, hogy +összekeveredés esetén mégis csak megkülönböztethessék egymást a +hasonló elemekből szerkezett kuruczoktól, kik hosszu hajat s fülig +kent bajuszt viseltek. A legnagyobb rész bocskorban járt, csupán +azoknak jutott saru, a kik valamely tisztségben voltak, azokra +sarkantyu is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem volt, az a +sarkantyu nem <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> szolgált egyébre, mint hogy legyen +nekik miben elesni, ha futni akarnak.</p> +<p>Ily armadának volt vezére Trajtzigfritzig; de nagyon +csalatkoznék, a ki azt hinné, hogy ő is hasonló volt rongyos +seregéhez; lova legszebb angol mén volt, ő maga ezüst csillagos +lánczszemből font pánczélinget viselt aranysujtásos megyszin +bársony dolmány felett, homlokát kecsegehátu réz sisak boritá s +pánczélpikkelyes keztyűkbe dugott kezeit széles egyenes kardja +markolatán nyugtatá.</p> +<p>Széles, tunya képéből s nemtelen vonásaiból ugyan kirítt, hogy e +pompához sem születése, sem érdemei nem juttaták s a hány csojtár, +a hány darab öltöny volt rajta, azon mind más név kezdő betüi +voltak himezve, de ő azért elég méltóságot tulajdonita magának, ha +lovon ült, azokhoz a kik gyalog járnak lenézőleg beszélhetni.</p> +<p>Alvezére, Bórembukk, egy nagy trabalis mészáros legény volt, +szőretlen csontos pofával; ki egész ellenkezőleg különösen nagy +gondot látszott arra forditani, hogy mentül piszkosabb lehessen. +Bőrködmene csillogott a szennytől, s orczája bátran dicsekedhetett +vele, hogy záporesőn kivül más vizet soha sem érzett.</p> +<p>Minden fegyvere egy hatalmas taglóból állott, melylyel egy +csapásra le birta félkézzel ütni a tulkot.</p> +<p>Ez érdemes férfiak elé járula a két tagból álló küldöttség, +nagytisztelettel és kalaplevéve, s nagyobb megtisztelés okáért +Gerzson ur egy igen szép diák peroratiót tartott a két vezér előtt. +<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<p>Trajtzigfritzig Bórembukkra nézett, ez viszont ő reá; egyikök +sem tudott egy szót is diákul, hanem azért még is ugy tettek, +mintha mindent értenének.</p> +<p>– Értettem jól, a mit kend mondott, – szólt a vezér, – a mint +észrevette, hogy Gerzson nem fog már többet beszélni, s +leereszkedőleg vállára veregetett. Kinek hiják kendet?</p> +<p>– Én vagyok Tordai Szabó Gerzson, a nagytiszteletü collegium +rector professora, társam ő kegyelme pedig nemzetes Tóth Jónás +uram, a nemes város főbirája.</p> +<p>– Hát a csizmadia czéhmester hol maradt?</p> +<p>– Az nem látta czélirányosnak közénk elegyedni.</p> +<p>– No pedig annak is itt kellene lenni, mert háromezer csizmára +van szüksége a seregnek, a minek három nap alatt elő kell +teremtődni, különben esküszöm ősi kardomra, (valahol lopta azt a +kardot) hogy minden csizmadiát eltörlök a föld szinéről!</p> +<p>Ennél merészebb fogadást, ugy hiszem, senki sem tett még.</p> +<p>Gerzson ur meghajtá fejét, s most a főbiró szólalt meg +magyarul.</p> +<p>– Majd tudtára adandjuk a becsületes czéhmesternek akaratodat +méltóságos ur, és ő minden lehetségest el fog követni; kérünk +azonban az egész város nevében, hogy érdemes hadaiddal légy kegyes +a városon kivül maradni, mert mi ámbátor a legjobb véleménynyel +vagyunk is felőled, a buta népség annyira fél a fegyveres néptől, +hogy közeledéstek hirére mind szétszaladának az erdőkbe, részint +elzárkóztak a templomokba; <span class="pagenum"><a name="Page_151" +id="Page_151">-151-</a></span> ugy, hogy ha bejönnétek, sem +találnátok egyebet üres házaknál, nekünk pedig lehetetlenné +tennétek, hogy kivánságaitoknak megfelelhessünk, nem levén senki a +kitől azokat behajtsuk.</p> +<p>Trajtzigfritzig Bórembukk fülébe sugott valamit, s azzal roszul +rejtve ravasz mosolygását, igy szóla:</p> +<p>– Becsületes szolgák. Minthogy félvén és minthogy bolondok +lévén, mink sem kivánván, hogy házaitokat üresen hagyván, abban +senkit sem találván; tehát hazamenvén és megmondjátok a népnek, +hogy mi eltakarodjunk, ha ők hazajőjjenek, és azután pediglen +kiváltképen csakhogy épenséggel azonnal mingyárt itt a város +mellett ezer lépésnyire sátort üssünk; ti pedig minden háznál +gyertyát gyujtsatok, hogy lássuk, hogy mindnyájan otthon vagynak, +különben pedig ha egy vagy más, igy vagy amugy talál lenni, hát +majd meglátjátok azt az egyet, hogy!</p> +<p>Ilyen ékesen szólással tudtára adván a vezér a maga ultimatumát +a küldöttségnek, visszabocsátá őket a városba, ő pedig a maga +seregével mintegy ezer lépésnyire letelepedett a mezőn, +buzakévékből csinálván kiki magának sátorokat.</p> +<p>A visszatért küldöttség pedig tudtul adá a lakosságnak, hogy +kiki menjen haza a maga lakásába, s éjszakára tegyen gyertyát az +ablakába, s a mi szegénységéből kitelik, hordja össze, hogy a +laboncz urakat kielégithessék vele.</p> +<p>Ugy is történt, a czéhek szépen haza oszladoztak, az erdőre +kimenekült asszonyok és vének visszahivattak, s késő estig nem +szünt meg az egész város sütni főzni az érdemes labonczok +<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span> számára. Csupán a templomban +elhelyezett ifju hajadonok nevében könyörgött azon kegyért a szép +Klárika, hogy őket hagyják meg azon éjjel az Isten házának oltalma +alatt, s e kérelmet a többi szüzek is támogatván, a nemes tanács és +a professori kar végre beleegyezett.</p> +<p>Szép holdvilágos éjszaka következék, csendes volt az egész +vidék, a város előljárói nyugodtan aludtak mennyezetes +nyoszolyáikban, elgondolva, hogy mily bölcsen elháriták városuk +felől a nagy veszélyt; háromszáz ötven szüz nyugodott Isten szent +árnyéka alatt a templomban, a midőn Klárikának ugy tetszék álmában, +mintha valami alak felköltené őt, hogy ne alugyék, hanem menjen fel +a toronyba.</p> +<p>Ő azon félálmosan felment a lépcsőkön, hol a szent ekklézsia +ötvenkét mázsás harangja állott, s a mint kitekinte a torony magas +ablakán a holdvilágos éjbe, ugy tetszék neki, mintha valami nagy +sötét foltot látna lassan a város felé hömpölygeni, s nem sokára +kivehetővé lőn előtte, hogy az egy nagy ember csoport, melynek +sötét, tömegéből kaszák és kopják vasai villognak elő a +holdvilágban.</p> +<p>Egyszerre világos lőn előtte minden: a labonczok csak azt +várták, hogy a népség házaiban szétoszolva lefeküdjék, hogy orozva +rajta üssenek… Klárika egy perczet sem akart veszteni, nem ment +vissza a templomba, hogy társnéit felköltse, hanem hirtelen áthatva +a mentő gondolattól, belekapaszkodék az ötvenkét mázsás harang +kötelébe, hogy azt meghuzva, jelt adjon az egész városnak.</p> +<p>Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész, fehér +<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= +"Page_153">-153-</a></span> kezeivel a durva kötélbe fogózva +meglóbálta a nehéz harangot, melyet máskor alig birt meghuzni két +férfi, s mielőtt a csoport a várost elérhette volna, egyszerre +megkondult a vészharang a város felett, s azon pillanatban talpon +volt minden ember, s mint egy összebeszélésre az asszonyok és +öregek ismét futottak ki az erdőkre a férfiak a templom bástyái +közé, ugy hogy mire a labonczok a városba értek, ismét üresen +találtak minden házat.</p> +<p>Trajtzigfritzig nagy dühbe jött e kijátszatásra, s parancsot +adott, hogy rögtön tizenkét helyen fel kell gyujtani a várost.</p> +<p>De alig fogtak emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor +kerekedett, hogy rögtön eloltott minden égést: a labonczvezér +káromolt Istent és ördögöt e bosszuságért.</p> +<p>Reggelre viradva ismét kijöttek eléje a nagytiszteletü rector és +a városbiró. A vezér szólni sem engedte őket. Rájuk fogta, hogy +mindnyájan csalárd hazug kutyák, a kik rászedik a becsületes +embereket, és erősen esküvék, hogy négy ágyujával porrá lövi az +egész várost, a templomot és collegiumot, kardélre hányatja a +lakosokat s a hajadonokat kiosztja katonái közt, hacsak ő neki azt +az egyet ki nem adják, a ki a harangot meghuzta.</p> +<p>– Azon egy épen az én leányom, kegyelmes ur, felelt leverten +Gerzson ur, de ha az ő élete árán megvásárolhatom városunk +szabadulását, bizonyára átadom őt neked, csupán azon kegyelemért +kérlek, hogy üttesd el az én fejemet előbb, mintsem szemeim az ő +balsorsát meglátnák.</p> +<p>– Azt megkapod! vigasztalá őt Trajtzigfritzig s e biztatással +<span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span> egyszerre elrendelé, hogy a csapatok +minden oldalról tóduljanak a városba. Ő maga nagy büszkén lován +ülve, kötőfékjét a főbiró kezébe adá s ugy vezetteté magát az +utczán végig, mig Bórembukk a professor nyakába ült fel s +nevetséges iszonyattal viteté magát a piaczig, sarkantyuival +illetve a tisztességes ősz férfiu oldalait.</p> +<p>A diákók ezt mind látták a collegiumból, mert a menet épen +előttük állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot maga +Gerzson ur tette a zsebébe.</p> +<p>Később azt is látniok kellett, mint adják ki a templom ajtaján a +félholt leányzót, a rector leányát, Klárikát, s mint emeli azt +nyergébe Trajtzigfritzig.</p> +<p>De már ez mégis csak több volt, mint a mennyit diák szivvel el +lehet viselni.</p> +<p>– Megölöm az egész világot! orditá Zetelaky magán kivül, megölöm +egy magam valamennyit s hanyatt-homlok rohant le a lépcsőkön; utána +Áron és utána a többiek mind; – egy percz alatt ki volt sarkából +vetve a bezárt kapu s a másik perczben mint a bolygatott méhköpü +raja, ömlött ki a diákság a templom körét elfoglalt +labonczokra.</p> +<p>Nem volt kezökben egyéb, mint füzfadorongok, de a mig a +labonczok kanóczos puskáit haszonvehetlenné tette a sürü zápor, az +ő kezeikben sulyossá tette a fustélyt a fellázadt harag. Egy percz +alatt a falnak lett szoritva a labonczsereg, s az első orditásra +vérszemet kapott csizmadiák köveket kezdtek fejeikre hajigálni.</p> +<p>A megszorult két vezér nem vevé tréfára a dolgot, a mint +<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span> meglátták, hogy labonczaik ugyancsak +dülöngnek a diákok alatt, hátat forditának a csatatérnek s +iparkodtak a városból kifelé. Trajtzigfritzig átkarolta az ölébe +tett leánykát s vitte magával, szemeivel majd felfalva annak +martalékul esett bájait, Bórembukk pedig galléron ragadá Gerzson +urat s ugy hurczolta őt magával, roppant lábait futásnak +eresztve.</p> +<p>Az elmondott szónál rövidebb idő alatt szét volt verve a világ +minden részei felé a laboncz sereg, alig harminczad magával futott +Felvincz felé a két csapatvezér, nyomukban mindenütt egy csoport +diák, felgyürt ökleikben nyers füzfadorongok, hosszu fekete tógáik +öveikbe akasztva, – nagy dorongjaikon akkorát szöktek, mint egy +angol paripa.</p> +<p>Mindig fogyott, mindig kevesebb lett az üldöző és üldözött +csapat, egy-egy párjára talált a futásban s elmaradt magára +tülekedni, végre ketten maradtak egymásnak, elől Trajtzigfritzig és +Bórembukk, sarkukban József és Áron. Az elsőbbek egyike lovon járt, +másik hosszu lábaiban bizott, de a kettős teher alatt kifáradt a ló +s amint az emlitett kis patakhoz értek, akkor látták, hogy ott nem +lehet átmenni, mert a fellegszakadás árja elhordta a hidat, s a viz +tulömlik a parton.</p> +<p>– No laboncz! kiálta Áron utolérve az egyiket, itt a világ +vége.</p> +<p>Bórembukk látva, hogy itt csakugyan meg kell állni, elereszté +Gerzson ur gallérját s tenyerébe kapva a taglót, ugy odavágott +Áronhoz, hogy ha félre nem ugrik, derekában vágja ketté; de +visszavágott a diák a doronggal s ugy talált a laboncz körmére +ütni, hogy rögtön kiesett a kezéből a tagló; erre a <span class= +"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> laboncz +vadállati dühvel ugrott neki pusztakézzel az ifjunak, s bár az +olyat vágott a husánggal a fején keresztül, hogy meghajlott bele a +bot, s a laboncz feje egyszerre czipóvá dagadt; mintha nem is neki +szólt volna az, megkapá Áron kezében a fütyköst s ki akarta azt +abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt kézzel s ilyenformán +nagyokat rántva egymáson, elhuzakodtak egy ideig, mig mind a kettő +kifáradt s akkor farkasszemet kezdtek nézni.</p> +<p>– No diák, szólt fogcsikorgatva a laboncz, most akadtál +emberedre: tudod-e hogy most ki fogott meg: az én nevem +Bó–rem–bukk!</p> +<p>– De annál még az én nevem is czifrább, felelt Áron, az én nevem +pedig Ka–ras–siay!</p> +<p>– Ka–ras–siay! kiálta fel elszörnyüködve a laboncz; no iszen hát +akkor jaj neked is, nekem is; s azzal egyet rántott ellenfelén, +mire mind a ketten ugy estek bele a magas partról a megáradt +patakba, hogy mindkettőjük felett összecsapott a viz.</p> +<p>Ez alatt József is utólérte Klárika rablóját; a lovag átlátva, +hogy nincs menekülés, leszálla lováról s kihuzva a kardját, neki +fordult Józsefnek, ki szótlan dühvel közeledett feléje.</p> +<p>– Mégy haza anyádhoz szopni, te fattyu! kiálta a pelyhetlen állu +ifjonczra, vagy kezed lábad vagdaljam el?</p> +<p>Zetelaky nem felelt, csak megnyálazta tenyerét s középen fogva a +botot, merészen odalépett a vasba öltözött ijesztő arczu vezér elé. +<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<p>– Ejnye! nem mégy el innen? ordita az magán kivül, s kardjával +hozzá vágott szörnyen. De József kezében megpördült a husáng, s az +egyik végével ugy csapta félre a kardot, hogy csak ugy pendült, a +másikkal pedig olyat ütött a sisakra, hogy csak ugy kondult!</p> +<p>Meglódult az agya Trajtzigfritzignek ez ütésre, csakugy bámult +szanaszét, mintha keresné, hogy honnan ütötték meg? Pedig nem +kellett azt keresni, mert József most két kézre fogta a botot, s +ugy vágta derékon ellenét, hogy az csak végig nyult a földön, a +kard kiesett kezéből; meredt szemmel iparkodott még lováig +vánszorogni, mire Zetelaky azt gondolva, hogy tán aléltan a lóhoz +kötözött kedvesét akarja meggyilkolni, reárohant s lábával reá +gázolva, egy végcsapással leüté.</p> +<p>Csak ekkor tekinte szét társai után. Azok mind szét maradoztak, +csak egy a bokrokon fennakadt tóga szárnya mutatá, hogy oda alant +is van valaki. Hirtelen oda futott, s a tógánál fogva kihuzá a +vizbe esett Karassiayt. Még akkor is fogták egymást Bórembukkal, +csak hogy a diák még élt, de a laboncz meg volt halva.</p> +<p>Ekkor Gerzson ur segélyével fellocsolván Klárikát, magához +tériték szép szavakkal ájultából, s akkor mind a négyen térden +állva hálákat adának az Urnak a megszabadulásért.</p> +<p>Azon két füzfadorongot pedig, melylyel a két ellenséget +leverték, az esetnek emlékére letüzék a patak medrébe és Gerzson ur +áldást monda azokra, mint szintén József szerelmére is, kinek nem +kellett többé perspectiván keresztül néznie Klárikát, ha látni +akarta. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span></p> +<p>És ezen történetnek száz és ötven eszendeje immár, s a két füzfa +folyvást zöldül a viz medrében. Hajdan a collegium kényelmes mulató +lakot épittete e füzfákhoz, hová kijártak szép nyári napokban a +tanulók; elmondva egymásnak a regét a két füzfáról s elénekelve, +hogy: „Erős várunk nekünk az Isten!“</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span></p> +<h2>A KHÁMOK UTÓDA.</h2> +<h3>I.<br /> +TATÁR PHILOSOPHIA.</h3> +<p>Megásnak egy gödröt négy lábnyi mélyre, két ölnyi szélesre s +tetszés szerinti hosszuságra; az elejére és végére állitanak +egy-egy izmos ágast, azokra végigfektetnek keresztbe egy szálas +gerendát, a gerendához kétfelől támasztanak egyenes ágakat, azokat +beterítik bivaly és ökörbőrrel: ebből áll az épitészet. Egyszerü és +szép.</p> +<p>Több rendbeli előnyei közül okvetlenül első helyen áll az, hogy +igen hamar el lehet vele készülni, azonkivül tekintetbe veendő az +egész épitkezés olcsósága, nemes egyszerüsége; e mellett a +tűzkármentesités egészen nélkülözhetővé válik, s lehetőségek +esetére az ablak-adótóli félelem is fölöslegessé van téve. A +regényes oldalakat, mint a melyek nem ide tartoznak, egészen +mellőzöm.</p> +<p>Semmi sem könnyebb, mint ez épitkezési rendszer mellett az +évszakok különböző viszontagságaival daczolni. A téli zivatarok +ellen illatos gyeppel és zöld pázsittal terítik be a pyramid +<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> alaku tetőt, ugyanazt nyáron ékes földi +tökkel s más diszes növényekkel futtatják be; mint az édes +aranykorban, melyet a pogány poéták olyan szépen megénekeltek, a +midőn minden ember házi ur volt.</p> +<p>Ez a ház, a mi épen előttünk fekszik, valamivel nagyobb a +szokottnál, mert ez csárda; a mit félig meddig gyanitani enged a +madzagra kötött eltört üveg nyaka, mely az első ágason himbálózik. +Az egyébiránt az első és utolsó üveg nyaka, a mit ezen a környéken +láttak, mert itt még most is tömlőben és kobakban hordják az +italt.</p> +<p>A csárda belsejébe ugy kell szépen leugrani, félkézzel az ágasba +fogózva, s egy kis idő kell hozzá, a mig az ember megismeri +egymást, abban a sötétségben, mit a szögletben égő tűz szaporit; +szokni kell a szemnek a félhomályos tárgykeverékhez, s ovatosan +kell mozogni, nehogy valami élő állatra üljön le az ember, ez +ismeretlen alakok között; mekkora tekenős békák a szögletben! amott +apró sajtok egy rakáson, ez a fekete itt valószinüleg komondor; az +a fehér pedig amott ürü:… biz az nem ürü, mert az bunda, oda +teritették száradni a tűz mellé. De még sem száradni teritették +oda, mert az alatt aluszik valaki, csak a pipája látszik ki a +szájából, melyet álmában sem enged fogai közül kiesni. Lassanként +rájövünk, hogy azok a nagy tekenősbékák amott pálinkás tömlők s ez +a sok apró sajt – olaj-tőzeg, a mit a tűzre raknak. Két férfi, a +kit csak most kezdünk látni, oda hátul a sötétben bográcsba +apritott hust és hagymát (be jó szemeik lehetnek), most azt jól +megsózva, paprikázva s feltöltve rizskásával felteszik a tűzre, ama +genialis <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span> háromlábu állványra, mely egyike az +Archimedes előtt feltalált legczélszerübb mechanicai +eszközöknek.</p> +<p>Egy óra vártatva három négy vendég érkezik; ismeretes +gavallérok, bojtárok a szomszéd ménesekről, szurtos, zsiros +bőrkabátokban, hegyes fekete báránysüvegekkel, bokáikon bekötött bő +lábravalóval; a legfeketébb szemé van valamennyinek, a milyenre +európai költő szótárában nem akad hasonlat.</p> +<p>Oda telepesznek a tűz mellé, felköltik a báránybunda alatt alvó +gazdát, a kinek első dolga pipáját kiverni s ujra megtölteni. +Azután szó nélkül körülguggolják a tüzet s néznek a bográcsba: kiki +egyet-egyet kavarint rajta, sorba belekóstolnak s megégetik a +szájukat. Mikor már jól megfőtt, leveszik a tűzről, a gazda +megforditja subáját, melyen eddig hevert s szőrtelen oldalára +kiborítja a bogrács tartalmát, a kések előkerülnek az övek mellől, +kiki hozzálát a közrebocsátott eledelhez, a kutyák, miket gazdáik +magukkal hoztak, elősomfordálnak a sutból, odaállva családfőik háta +mögé s békésen megosztoznak a zsenge konczokon, egyik sem nyulván +ahoz, a mit a másik gazdája hajított.</p> +<p>Lassanként eltünik a holmi a bunda hátáról, az utolsó konczig, a +végső szem riskásáig, az ott maradt zsírömledéket végigkeni a gazda +tenyérrel subáján, a mitől az még fényesebb lesz, azután lekerül a +gerendáról egy mosolygó kobak, a mely kézről kézre adatik, +csorogván belőle kemény természetü pálinkaféle; ettől lassanként +kiderülnek az arczok, s midőn az utolsó ivó nyakának minden +erejével sem bir többet kiszívni a szüktorku kobakból, visszaadja +azt a gazdának s ekkor hallatszik az első emberi szó: <span class= +"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> +<p>– Mikor lesz már háboru, gazda?</p> +<p>– Sokáig nem halad már, felel a kérdezett, jó négyszegletü képét +még szabályszerübbé alakitva az által, hogy gyérszálas bajuszát +egyenesre söpörte kétfelül s üstökét homlokban két csimbókra fonta, +mintha két szarvacskát segítene nőni s kettős állán szintén két +osztályba rendezte szakállát.</p> +<p>– Valaminek kell történni előbb utóbb, ha ma nem, holnap, ha az +idén nem, jövő esztendőre.</p> +<p>– Hány esztendeje már annak, hogy te bennünket igy vigasztalsz! +szól egy öreg tatár, kinek kopasz sima fején, mikor a süvegét +leveszi, egész völgyek horpadásai látszanak meg; régi, elmulni nem +tudó sebhelyek. Tavaly is ezt mondtad, meg az idén is ezt mondod. +Nem hiszek már semmit. Én azt mondom, hogy megállt a világ s nem +történik többet semmi.</p> +<p>– Mi történik, mi nem történik? azt én sem tudom, senki sem +tudja, mert erre a körülkeritett földre semmi élő állat be nem jön +a harminczadosok tudta nélkül; olyan balgatag sem vagyok, hogy az +üstökös csillagoknak higyjek, annyi gondjuk sincs azoknak mi ránk, +mint mi nekünk a legyekre; hanem csak ugy gondolom, hogy már ennek +ez a rendje: hosszu békesség, hosszu háboru. Nagyon elszaporodtak +már az emberek a világon. Egyik a másiktól nem élhet, valami kell, +a mi megritkítsa őket. Két ember csak nem ülhet egy lovon. Az előtt +négyen öten laktunk egy kunyhóban, most három négy annyian; az +emberek mindig többen lesznek, pedig a föld soha sem lesz nagyobb. +Már pedig azt látjátok, hogy egyik állatnak nem szabad <span class= +"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> a másik +fölött elhatalmazni. Harmadéve elszaparodtak a sáskák a vidéken, +tavaly verebek jöttek a sáskák ellen, a mik azokat felették, az +idén ismét a sólymok sokasodtak el, a mik a verebeket pusztitották, +jövő esztendőre bizonyosan mi fogjuk pusztitani a sólymokat, hogy +szárnyaikból forgókat készitsünk süvegeink mellé.</p> +<p>– Adná a próféta! sohajta az öreg tatár; miután a sólyomszárnyat +a süveg mellett csak a hadakozó férfiak viselik. De én még sem +tudom azt hinni. Ki viselne háborut minálunk? ki viselne háborut a +moszkóval Krimiában! Tőlünk elszedték a fegyvert. Mire is mennénk +magunkban? Hajdan magunk urai voltunk; ágyuink, váraink voltak, +lovas hadseregeink, hires vitézeink; csak egy keskeny földszoros +volt, a mit védelmeznünk kellett: mégis mindent elvesztettünk; most +pedig sem vezéreink, sem fegyverünk s nyakunkon az erős ellenség, +mely mindenütt megkötözte kezünket, lábunkat. Ugyan ki bántaná +őtet?</p> +<p>– Csak ti legyetek nyugodtak. Ki látta elébb azt a számtalan +verebet, mely a sáskát ölni eljött, ki sejtette a sólymokat, mik a +verebeket ölték. Elég azt tudni, hogy az idő itt van, és a minek +meg kell történni, az megtörténik; a kérdésre nem mi felelünk. Az +emberek nagyon nehezen tudnak halni, tehát a háboru szükséges, hogy +megkönnyitse azt nekik. Ez az én okoskodásom, s a mit én mondok, az +rendesen bekövetkezik, ha ma nem, holnap.</p> +<p>– Már az igaz erősité egy fiatal tatár, ki két tenyerébe +fektetett pofával hallgatá a csárdás jósszavait. Te bölcsebb +<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span> ember vagy, mint mi, de idegen emberek +nyelvén is értesz, még tán a madarak nyelvét is érted.</p> +<p>– Nem bajom nekem az, a mit a madarak beszélnek, hanem a mit az +emberek beszélnek. A mióta a moszkó elfoglalta országunkat, mindig +fegyverkezik, egyre épiti a várakat, sánczokat hány, ágyukat önt. +De minden sáncz kifelé van forditva, minden ágyu a tengerre ásit, +benn az országban egy vár sem épül. Ez arra mutat, hogy valakitől +fél, a ki nálunknál hatalmasabb s a ki tul van a tengeren, s a +kivel elébb-utóbb baja fog lenni. Az idén számtalan szekérrel +hordtak végig Bakcsi-Szerájon eleséget, lőszereket Akhtiárba; ez +arra mutat, hogy a baj már közeledik. Az orosz tisztviselők megint +kezdenek igen nyájasan bánni a köznéppel, szigoruan az urakkal; ez +arra mutat, hogy a baj nagyon komoly.</p> +<p>– Vajha ugy lenne, sohajta fel a legvénebb tatár. Talán azért +nőtt ki vénségemre négy uj fogam, hogy ujra lesz kit harapni +velök.</p> +<p>– Hát a lovak mit csinálnak? kérdé a csapláros az öregtől.</p> +<p>– Értik a szót. Felelt ez röviden.</p> +<p>– Szaporodnak-e szépen?</p> +<p>– Nem is fogynak ám.</p> +<p>Az ifjabb tatár elmosolyodott e szóra.</p> +<p>– Nem vesz tőlünk lovat a görög. A minap volt itt egy gazdag +kupecz tizenkét kozákkal, vásárolni akart a hadsereg számára +remondákat. Kiválasztott vagy kétszázat ügygyel, bajjal. Ott menten +meg is akarta bélyegeztetni, de a legelső kirugta két kozáknak +egynehány fogát, a többit aztán csak ugy <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> +terelték el magukkal, elől három kozák, hátul három, oldalt a +többi; mikor a Karabelnája mocsárához értek, eléjök kerültem, tüzet +raktam nádkévékből az utfélen, a tűzre egy pár avas lóbőr darabot +vetettem; a mint a büzt megérezte a ménes messziről, szétrugott +egyszerre, a hány annyifelé, s nyargalt el a pusztán; a tizenkét +kozák százfelé is futott, de egyet sem fogott el. A görög tán maig +is keresi lovait. Otthon volt az másnap valamennyi.</p> +<p>– Hát ugy félnek a lovaid a tűztől meg a füsttől.</p> +<p>A legény fejébe nyomta nagy büszkén süvegét:</p> +<p>– Ha én ülök rajtok, még a villámtól sem.</p> +<p>Odakünn egyszerre kutyaugatás kezdett hallatszani; három négy +komondor őrtállni maradt künn az utfélen, a mig gazdáik odabenn +mulattak; e szóra az odabenn levők is rugtattak kifelé, heves +csaholással, mig a fekete házi kuvasz megállt az ajtóban s +elkezdett utálatosan, kisértetesen vonítani.</p> +<p>– Be csúful dúdol az a kutya, mintha kozákot érezne: szólt a +fiatalabb tatár. A gazda felvette bundáját, kinézett a házhéj alól, +s egy éleset füttyentett a kutyáknak, a mik már akkor messze +előrerohantak; azzal visszabujt odujába.</p> +<p>– Feküdjetek le és tegyetek ugy, mintha alunnátok. Nagy csomó +dárdát látok mozogni az uton felfelé. Minden ember itt maradjon, ki +tudja, mire lesz szükség?</p> +<p>Az étel, ital maradványait hirtelen félretakaritották; a férfiak +lefeküdtek a veremfal mentében; a csapláros egy csomó nedves +tőzeget vetett a tűzre, melytől azonnal olyan orrtekerő illat +támadt, hogy még az alvó macska is lemászott a sutról s +<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span> belebujt a szalmaágyalásba; az emberevő +füst a háztető minden nyilásain csendesen szürődött keresztül.</p> +<p>Az ugatás mindig közelebb-közelebb hangzott, az ebek +állhatatosan kisérték egész a csárdáig a jövevényeket.</p> +<p>Ötven kozák jött egy tiszt vezetése mellett.</p> +<p>Nem nagy mesterség volt nekik a sötét éjszakában a csárdára +akadniok, melynek világa a nyitott ajtón át messzire +ellátszott.</p> +<p>Odaérve, mintegy tizen leugráltak lovaikról, a többi fegyverben +maradt, s körülfogta a csárdát.</p> +<p>Az első tiz, a tiszttel együtt lelépett a csárda üregébe.</p> +<p>Ej, huj, teringettét! Hiszen egy kozák gyomra is csak megbirja, +a mit meglehet, de ez az athmosphaera nem embernek való.</p> +<p>– Héj, kocsmáros! ördög! vagy ki lakol itten! rikácsolt az uj +vendég, a hogy a köhögés időközei engedék. Paprikát sütsz-e, vagy +méheket ölsz itt!</p> +<p>Szinte keresztülbukott a megszólitottban, a kit nem birt +meglátni a sürü füst között.</p> +<p>– Parancsolj méltóságos uram, szólt alázatos hangon; ha tudtam +volna, hogy jösz, rozmarinnal fütök és levendulaszárral; de magam +számára, csak a miből telik. Kicsi tőzegecske. Én már hozzászoktam +az illatához.</p> +<p>– No hát vesznél is meg tőle. Gyujts gyertyát, mert nem +látok.</p> +<p>– Mi légyen az, méltóságos uram?</p> +<p>A vendég azután elmagyarázta bőven, hogy ez egy hosszu +<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span> valami, a mi faggyuból van, a közepén +gyapotmadzag, az egyik végét meggyujtják, s az addig ég, a mig a +másikhoz nem ér; de a csapláros nem birt azért fogalmat szerezni +emez ismeretlen állat felől. – Ilyen nem termesztődik ezen a +vidéken.</p> +<p>– Szép ország. Hát ennivaló van-e?</p> +<p>– Parancsold méltóságos uram, hogy egy ürüt levágják?</p> +<p>– Ugy? Most vágnád le? Holnapra lenne készen. Azt nem várhatom +meg; adj innom és tégy valamit alám, hadd ülök le.</p> +<p>A csapláros odagyürte a jövevény számára egyik szögletbe a +gubáját, s kezébe nyomta a kiválasztott kobak lótej-pálinkát, +melynek a legkisebb hibája volt az, hogy halzsiros bagaria szagu +volt. Az érdemes vendégnek kedve lett volna, az egészet a fejéhez +vágni, ha utasitásul nem lett volna neki adva, hogy a parasztokkal +szépen bánjék.</p> +<p>E helyett tehát beérte azzal, hogy nem ivott belőle többet, +hanem szétnézett a hosszu kunyhóban.</p> +<p>– Hát azok mik ott a földön?</p> +<p>– Elkésett utazók, uram, a kik lefeküdtek alunni.</p> +<p>– Fel kell őket költeni. Én a szeme közé szeretek az embereknek +nézni.</p> +<p>A csapláros megindult a parancsot teljesiteni, a mi nagy +munkájába került, mert vendégei mind igen mély-alvók. Nagy nehezen +feltápászkodtak még is.</p> +<p>Egy érdemes kozáknak ez alatt az a jó ötlete támadt, hogy +kihuzott a ház oldalából egy pár karót, s azokat tette a tüzre, a +mik ismét barátságos lángot kezdének vetni odabenn, hogy kiki +megnézhette szomszédját. <span class="pagenum"><a name="Page_168" +id="Page_168">-168-</a></span></p> +<p>A muszka tiszt délczeg magas férfi volt, szabályszerüen nevelt +vonásokkal, nagy, parancsoló álla félelmet birt gerjeszteni a +gyöngébb szivüekben, világos szemeinek volt valami hirtelen +mozdulata, a mivel zavarba tudta hozni az embert, arcza piros volt +és egészséges, a fényes egyenruha olyan jól illett hozzá. Nem +csoda, hogy oly görbén álltak meg előtte azok a jámbor tatárok, a +kiket álmaikból felköltött, hogy a szemeikbe nézzen.</p> +<p>Miután eléggé megijeszté őket tekintetével, odakinálta nekik a +kulacsot, melynek nedvét még a kozák gyomra sem veheti be. Azok +köszönték alázatosan. <em class="gesperrt">Nagy bőjtjük</em> van, +nem szabad szeszes italhoz nyulniok.</p> +<p>„Semmirekellők!“ mormogá magában a tiszt. „Mindig nagy böjtjük +van nekik, valahányszor az orosz kinálja baráti pohárral.“</p> +<p>– Jöjjetek közelebb!</p> +<p>Azok elejbe álltak nagy jámborul.</p> +<p>– Melyitek járatos ezen a vidéken?</p> +<p>– Mind egytől egyig.</p> +<p>– Mondjátok meg nekem, merre fekszik és messze van-e még ide +Marzia város?</p> +<p>A kocsmáros vendégeire nézett, azok meg ő reá, azután fejöket +rázták.</p> +<p>– Marzia vagy Mazria, vagy Mariza… magyarázá találgatva az igazi +hangot. Nem ismeritek ezt a nevet.</p> +<p>Azok egymást taszigálták könyökkel:</p> +<p>– Ismered te? Én nem ismerem. Én sem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> +<p>A tiszt boszusan keresett elő iszákjából egy összehajtott +térképet s azt kiterjeszté a tűz előtt.</p> +<p>– Hiszen itt van ni; mutatá ujjával, még vár is van mellé +festve, s aláirva világosan M. a. r. z. i. a. Marzia.</p> +<p>A tatárok belebámultak a kékre zöldre festett földabroszba, s +legalább is azt gondolták, hogy a mi ott zöldre van festve, ott +ugyan jó széna teremhet, a piros és kék táblákon pedig be sok lent +és mákot vetettek. A várost egyik sem akarta benne észrevenni. +Tornyot kellett volna oda festeni.</p> +<p>– Vagy hát más név alatt ismeritek? sürgölé őket a tiszt. Talán +ezen név alatt: „Mirobieloszláv?“</p> +<p>– Azt ki sem tudjuk mondani. Biztositá őt a csapláros.</p> +<p>– Ezt a nevet mi adtuk neki. Értesité őt az orosz. Mi neveztük +igy el.</p> +<p>– Akkor hát bizonyosan azért nem tudjuk merre van! felelt a +csapláros.</p> +<p>A hatalmas vendég szeme közé nézett, de olyan együgyű pofa volt +az, lehetetlen, hogy gunyolódni tudjon.</p> +<p>– Vigyen a manó benneteket ostoba filkók. Hiszen hallottam én +ennek a tatár nevét is, de nem jut eszembe. Pedig a nyelvem hegyén +ül. No segitsetek kimondanom.</p> +<p>Azok olyan szivesen segitettek volna. Látszott ábrázatjukon.</p> +<p>– Valami nagy tatár ur lakik benne; valami utódja a hajdani +khámoknak…</p> +<p>Az emberek most is csak a fejüket rázták.</p> +<p>– Hogy ne ismernétek, hisz az egész város az övé, kastélya van +benne, a legtöbb ménese neki van. <span class="pagenum"><a name= +"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> +<p>Mindenki vállait vonogatta rá.</p> +<p>– No hát kié ez a ménes, a mi ott legközelebb legel?</p> +<p>– Ez? Ez? Ez a ménes itten? Hát ez a ménes Mirza Kobulé.</p> +<p>– No az, az! hát ez a Mirza Kobul az, a kit én keresek, hát hogy +nem jutott ez eszetekbe?</p> +<p>– Mi valami nagy urat gondoltunk; ez pedig csak olyan ur, a ki +maga füt be, ha melegedni akar, s maga főz, ha enni +szándékozik.</p> +<p>– A gutát! Hisz ezt valami gazdag főurnak mondják, a ki az +uralkodó fejedelmek családjából eredt, s a legnagyobb pompával +él.</p> +<p>– Régen volt az uram. Hire hamva annak az életnek. Koplal biz az +a mennyi csak beléje fér. Semmi sincs már abból a pompából, a miről +neked beszéltek; a mult őszszel még a palotája üvegablakait is +eladta zsiradékért az örménynek.</p> +<p>Ez a tudósitás igen kellemetlen hatást látszott a kérdezgetőre +tenni.</p> +<p>– Azt mondják, hogy igen szép unokája van. Kérdezgeté tovább +kiváncsian.</p> +<p>A csapláros meg nem állhatá, hogy erre a szóra a markába ne +nevessen.</p> +<p>– Kivált, mikor nem kormos. Magyarázá nevetése okát. Széle, +hossza egy annak, alig van képén emberi ábrázat. Pedig szegény +leányzó a mellett ugy szereti a férfiakat, majd megbódul értük. +Azok meg futnak előle.</p> +<p>– Hát mért futnak? <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<p>A csaplár sugva felelt.</p> +<p>– Mert nyavalyatörős szegény.</p> +<p>– Mennykőt… mormogá a tiszt, a kit ezek a tudósitások nagyon +rosz kedvre hangoltak. Pedig azt mondják, hogy Mirza Kobul leánya, +kitől ez az unokája van, bámulatos szép volt.</p> +<p>– Talán az atyja volt valami ocsmány; veté közbe a csaplár +ártatlan együgyű képpel; a miért a tiszt nagyon végig nézte.</p> +<p>– Erről jobb lesz, ha nem beszélünk. Hát hogy hivják azt a +várost, a hol Mirza Kobul lakik?</p> +<p>– Mezre várnak, uram.</p> +<p>– Ugy, ugy, Mezre vár. Ördög a nyelvetekre! Hogy ugy elforgattok +minden szót. Hát messze van-e ide az a Mezrevár?</p> +<p>– Oh, kegyelmes uram, majd egy napi járat.</p> +<p>– Pedig a földabroszon alig látszik félóra járásnak.</p> +<p>A tatár megméregette a földabrosz térségét. Ő biz elhitte, hogy +ott nem több a távolság félóránál. Milyen jó volna, ha a +földabroszon kellene utazni.</p> +<p>– Mindegy, akármennyire van. Nekem még az éjjel oda kell jutnom. +Melyitek ajánlkozik vezetőnek?</p> +<p>– Akár én uram, szolgálatodra állok. Nagyon jól tudom az +utat.</p> +<p>A főtiszt megveregeté kegyesen a mindenre engedelmes tatár +vállait, s biztositá, hogy a mi szolgálatot most tesz neki, annak a +diját be fogják tudni a fizetendő adójába; mire az nagy +örvendetesen indult ki a mezőre, künn legelő paripáját elfogta, +felkantározá a jámbor állatot, mely áhitatosan, lecsüggedt fővel +<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span> állt gazdája előtt; akkor +belekapaszkodott, s mert bundája igen nehéz volt nyakában, +felsohajta: Allah segits! azzal felugrott. De mert nagyon neki +fohászkodék, a tulsó oldalon lefordult a lóról s ismét ujra kellett +hozzáfognia a felüléshez, mondván ujolag: Allah segits, <em class= +"gesperrt">de ne olyan nagyon</em>!</p> +<p>A kozák ur kaczagott hangosan.</p> +<p>– Nincsen nevetségesebb lovas a tatárnál.</p> +<p>A csapat megindult nagy csendesen a hegyek felé; mert sebesebben +nem birt velök menni a kalauz; hol megállt vele a ló, hol meg félre +vitte. Látszék, hogy nem mestersége a lovonülés.</p> +<p>A vén tatár, meg a fiatal legény pedig nézték a háztető +hasadékain át, mint távoznak el, s mikor az utolsó kozák is +elenyészett a hegyszakadék között, akkor kijöttek a csárdából.</p> +<p>– No most te fiam, ülj a legjobbik lovadra, még a nyerget is +itthon hagyd, hogy annál könnyebb légy. Ezek hajnalnál elébb oda +nem érnek, te rajta légy, hogy két órával megelőzd őket.</p> +<p>– Ott leszek éjfél előtt, kiálta a fiatal legény s nehány percz +mulva hallatszott a sebes robaj a mezőn, s a kinek valami jó szeme +volt, kivehetett egy gyorsan vágtató alakot, mely szélsebes +rohammal nyargalt végig a sik rónán, a szakadékos bérczek felé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id= +"Page_173">-173-</a></span></p> +<h3>II.<br /> +A MEZREI VÁRKASTÉLY.</h3> +<p>A hegyek közé érve, az érdemes kozák urak vezetője egy nagy +bolond kolompot vett elő hegyes süvegéből s azt a lova nyakára +csatolta. Okát is adta egyuttal e rendszabálynak. Ide s tova olyan +keskeny utra fognak jutni, a hol két lovas el nem fér egymás +mellett, azért éjszaka jó kolompot kötni, nehogy valaki szemközt +jöjjön a sötétben s egymást letaszigálják.</p> +<p>A keskeny lovag ut eleinte a mély hegyvágásban kanyargott, +csunya sáros süppedék között, melyben csürökig dagasztottak a +paripák, azután meg felkerült a sziklaoldalba, s mintha a várbástya +párkányzatán lovagolna valaki, oly keskeny nyaktörő rovátkon vitte +végig az utazót, melynek alig volt szélesebb foglalatja, mint hogy +a ló egyik lábát a másik után tehesse, s az oldalfal a lovas +térdeit korholá néhol s kényszerité féloldalra dülni; alant pedig +éktelen mélység meredezett, melynek szédületes fenekét szerencsére +nem lehete a sötétben látni, de az alant zugó, csattogó hegyi +folyam hangjából mégis lehete sejteni a mélységet.</p> +<p>Itt valóban egy pár elszánt ficzkó ugy megállithatna egy egész +hadsereget, hogy sem előre sem hátra nem tudna menni. Hanem hiszen +mi dolguk volna erre a hadseregeknek? A rongyos Mezre vár +tulajdonosát, a jámbor Mirza Kobult egy pár kozákkal is ki lehetne +kergetni sánczai közül, ha valakinek szüksége volna azokra. +<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<p>A hegy gallérjáról megint sürű rengetegbe vezetett az ut, hol +igazán csak a jó tatárparipa ösztöne birta vezetni a karavánt, mely +egymást sem láthatta a sötétben. Csak ugy botorkáltak a vezető +tatár után, ki nagy kolompolva ment legelől.</p> +<p>– Te ficzkó, szólitá meg a tatárt a háta mögött lovagló főtiszt, +lovagostora gombjával egyet döfve az oldalába kegyelmesen. Te vad +ficzkó, tudsz oroszul?</p> +<p>– Nem ragad rám, uram. Felelt az búbánatos hangon. Eleget töröm +magamat utána, de nem fog rajtam, annyit tudok, hogy a nagy urat +goszpodunak mondják, hogy az iszpravnik nem ereszt be az ajtón s +mikor azt mondják, hogy zabiho, az azt teszi, hogy ütnek; akkor +tehát tartom a hátamat, vagy szaladok.</p> +<p>A hátrább jövő alsóbb rangu tiszt kaczagott rajta.</p> +<p>– Mind ilyen gyávák és ilyen ostobák valamennyien, monda +főtisztjének oroszul.</p> +<p>– Csak azért kérdeztem tőle, szólt ez hátra, hogy tudjam: kell-e +előtte titkolóznunk? Te Miriám, nekem ez a ficzkó nem tetszik.</p> +<p>– Miért nem. Tulajdonképen nem is sok tetszeni való van +rajta.</p> +<p>– Nagy gyanum van, hogy ez minket ebben a sötét erdőben már két +óra óta hordoz alá fel haszontalanul; pedig ha akarná, félóra alatt +keresztül vihetett volna rajta: de nem merem megriasztani, mert +attól félek, hogy megijed, s elfut tőlünk: reggelig ki nem találunk +ebből az ördöngös tömkelegből.</p> +<p>– Nem merné ő azt tenni. Mi oka volna rá.</p> +<p>– Ha semmi is. Én ismerem ezt a fajt. Szereti az ilyen +<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> goromba tréfákat. Fogadni mernék, hogy +a mit az öreg Mirza Kobulról elbeszélt, az sem volt egyéb, mint +szemen szedett hazugság, a mivel magát rovásunkra mulattatta; csupa +tatár tréfa.</p> +<p>– Honnan gondolod azt Alabin?</p> +<p>– A mit nekem Mezre várról Karvajoff tábornok beszélt, egészen +elüt a ficzkó leirásától.</p> +<p>– Karvajoff volt itten?</p> +<p>– Igen, még a foglalás előtti éveiben. Valami vizsgálati ügy +miatt. Ez a Mirza Kobul ravasz, nyughatatlan ember, mindig azon +törte a fejét, hogy lehetne itt a hegyek között ellenünk valami +támadást forralni. Természetesen rajta kapták. Bizonyitványt ugyan +nem tudtak ellene találni, mert ez a sok gaz tatár itt köröskörül +mind egyetért vele, s egy sem vallott rá: hanem azért a vizsgálat +eltartott egy esztendeig, az alatt Mirza Kobul Szebasztopolban ült, +Karvajoff pedig Mezre várban. A tatár főurnak volt egy fiatal +tizennyolcz éves leánya; a kinek szépségétől még most is +elragadtatással tud beszélni a tábornok. Ő a maga idejében nagy +hóditó volt, veszedelmes a szép asszonyokra. Itt egyébiránt azzal a +különös előnynyel is birt, hogy a szép leány atyjának élete az ő +kezében volt; ilyen formán egy év mulva minden további baj nélkül +is szabadult a Mirza, hanem a mint haza tért, a családját egy +személylyel többnek találta, mint egy év előtt.</p> +<p>– A gutát!</p> +<p>– Egy szép kis hat hetes sivó rivó csecsemővel; a ki egészen az +anyához hasonlitott, s a kiről most, midőn annak a <span class= +"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> +legszebb tizenhat éves hajadonná kellett kifejlődni, ez a szegletes +fejü gazember azt állitja, hogy nincsen rajta emberi ábrázat. Ez +szép tréfa lenne tőle, miután én a tábornoktól, mint különös kegyet +kértem ki, hogy a Mirza elleni adóbehajtásra engemet küldjön +ki.</p> +<p>– Te is elutaznál a Kaf-hegyig egy szép leányért, a kit csak +hiréből ismersz; de még abból sem, csak annyit tudsz, hogy szép +lehetett, mikor született.</p> +<p>– S a kiről utoljára kisül, hogy tengeri fóka.</p> +<p>A két fiatal tiszt hangosan kaczagott e mulatságos +észrevételeken, miknél hasznosabb dologgal nem lehetett elölni az +időt, a meddig a tatár e végetlen rengetegen át vezette őket.</p> +<p>– A Mirza rosz fizető lehet. Folytatá a fölvett tárgyat a +fiatalabb tiszt, kit társa Miriámnak nevezett. (Valami naturalizált +cserkesz név lehet.)</p> +<p>– Három esztendő óta egy kopeket sem tett le a rárótt +adóból.</p> +<p>– Hátha valóban ugy elszegényült, a hogy ez a tatár mondja.</p> +<p>– Akkor az ablakon kellett kihányni a pénzét. Mikor a tábornok +itt tanyázott nála, még a kastély erkélyének rácsozata is vert +ezüstből volt, s a hálószobája, melyet egyébiránt azalatt Karvajoff +választa magának, csupa drága achat és karniol kővel volt kirakva, +s egyedül a pipagyüjteménye a gyémántos csibukokkal megért +ötvenezer rubelt. S midőn kiszabadulásakor ezer tulok birságot +róttak rá, a ficzkó dölyfből kétezeret hajtatott be az akhtiári +élelmező biztosoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span></p> +<p>– Talán épen ez a büszkesége juttatá tönkre.</p> +<p>– Vinné a patvar, csak a leánya volna szép.</p> +<p>Véget szakita a beszélgetésnek azon körülmény, hogy az ut az +erdőből kijutott s egyszerre a világoson találták magukat.</p> +<p>A mig az erdőben bódorogtak, a hold is feljött, fogytán lévő +horpadt oldalával, s bevilágitotta szépen az egész szomoru +vidéket.</p> +<p>Egy hegy meredekén álltak, a melyről alátekintve, előttük látták +a holdvilágos ködbe burkolt Mezre várost, mely maga sem állt +egyébből egy csoport rendetlen, utczákra szedett rongyos kunyhónál, +melynek közepén egy hosszu mecset tornya meredezett elő, mint +óriási galambducz.</p> +<p>Tul a városon látszott egy kerek, csaknem félgömb alaku hegy +sürű erdővel benőve, annak a lábában lehetett olyas valamit +kivenni, a mi hasonlitott egy régi török várkastély alakjához, +csúcsos kupokkal, hegyesen végződő kuptetőkkel s mentől kevesebb +ablakkal kifelé.</p> +<p>A tatár levett süvegével illő alázatosan mutatott arra:</p> +<p>– Ime kegyelmes uraim, amottan van Mezre vára.</p> +<p>S azzal ugy tett, hogy a mig kezével keletre utalt, a lova fejét +északnak irányozta.</p> +<p>– Megállj! ordita rá haragosan a főtiszt. Miért nem vezetsz +bennünket egyenesen a várnak? Hiszen előttünk a világos járt ut, +mely a városon keresztül egyenesen a kastély felé visz.</p> +<p>– Még sem visz ez oda, méltóságos uram.</p> +<p>A főtiszt kihuzott egy pistolyt nyeregkápájából s megmutatta a +sötétebb végét a tatárnak. <span class="pagenum"><a name="Page_178" +id="Page_178">-178-</a></span></p> +<p>– Te szereted a tréfálózást, de én is szeretem. Nekem tetszenek +a te tréfáid; nem tudom: majd az enyim fog-e neked tetszeni?</p> +<p>A tatár megforditá szépen a lova fejét.</p> +<p>– Én vezetlek uram, a merre jobbnak látod.</p> +<p>A főtiszt inte szemével társának: igy kell ezekkel a ficzkókkal +bánni.</p> +<p>Az ut egyenesen vitt keresztül a városon melynek sárkeritése +mindenfelé beomladozott, s kapubálványai közül csak az egyik állt +még, kifordult küszöbbel.</p> +<p>A ringyrongy házikók külseje csupa sár, a holdvilág itt ott +keresztül villog a hasadékaikon; egyéb világot egyikben sem látni. +Nyomoruság panaszkodik mindenünnen.</p> +<p>Nem telik egy óranegyed bele, midőn a városon áthatolva, oly +közel látják maguk előtt a kastélyt, hogy a homlokzatra irt +alkoráni mondatokat, mikről még nem kopott le az aranyozás, a mint +rájok süt a hold, világosan el lehetne olvasni.</p> +<p>Itt azonban félre áll a kalauz lovával:</p> +<p>– Már most uraim, én hadd menjek hátul, mert tovább nem tudom az +utat.</p> +<p>Alabin ráhuzott egyet tréfás ostorával s sarkantyuba kapva +lovát, maga nyargalt sebesen előre. De mintegy ötven lépés után +hogy rántotta vissza egyszerre a zablát! A kastélyt egy éktelen +hegyszakadék választotta el a várostól, s a lovagok lábai előtt egy +háromszáz lábnyi mély s kétszáz ölnyi széles hegyárok tátongott, +alant tajtékozva zuhogó folyammal.</p> +<p>– Hát hogy szoktak itt által járni? kérdé Alabin, +visszafaroltatva <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span> lovát a széditő örvény párkányáról. +Nekem ugy tetszik, mintha itt valaha hid lett volna.</p> +<p>– Valóban az volt kegyelmes uram; innen a parttól egész a vár +kapujáig. Négyszáz lépés volt a hosszusága, két terhes szekér +mehetett el rajta egymás mellett, s le nem szakadt egy egész ménes +alatt. Már tizenöt esztendeje, hogy valami rosz ember felgyujtotta +s a vizszinéig leégett; láthatod most is a csonka fekete hidlábakat +ott a viz között. Ez volt a legnagyobb oka Mirza Kobul +elszegényedésének, mert hid nélkül nem hajthatja át méneseit, +gulyáit, csak a bőreiket viheti vásárra, mindene tul marad a +vizen.</p> +<p>Ebből az érdeklé legjobban a kegyelmes urat, hogy hát ők hogy +mennek által?</p> +<p>– Nekünk most már vissza kell kerülnünk, a honnan letértünk +parancsodra s a város felett körüljárva, egy helyütt majd +leszállunk a vizmederbe, s ott keresztül gázolunk rajta, ugy +felkaphatunk a tulsó meredekre.</p> +<p>Az érdemes vezér ugy szeretett volna ezért a mulasztásért +valakire haragudni, ha maga nem lett volna annak az oka, s boszusan +forditá ismét vissza lovát; még egyszer gyanusan visszatekintett a +várra.</p> +<p>– Mintha azok az ablakok ki volnának világítva?</p> +<p>– A holdvilág az uram; felelt a kalauz. Mirza Kobul alszik +ilyenkor már, s nem vesztegeti az olajat.</p> +<p>Azzal koczogtak megint a városon keresztül, vissza az elébb +elhagyott hegyi utra, mely hosszadalmas kanyargások után végre egy +helyütt a patak medréhez vezette le őket. A <span class= +"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> viz +több helyütt a ló szügyéig ért, és a mellett oly sebesen rohant, +hogy képes volt az egész kozákosztályt leverni lábáról. A kalauz +ismerte már jól a helyet s a megjegyzett fák és sziklák utmutatása +mellett feltalálta a csekély medret, a hol veszély nélkül át lehete +usztatni.</p> +<p>– Ez a Mirza Kobul valóban ugy lakik itt, mint egy bezárt +várban: jegyzé meg Alabin. Csak árulással juthatni be a +kastélyába.</p> +<p>Ott a kerek hegy lábánál egy kerülő utra kapaszkodtak fel, mely +eléggé jártnak látszék.</p> +<p>A mint többé nem lehetett eltéveszteni az utat, Alabin +visszabocsátá a tatárt.</p> +<p>– Haza mehetsz, nem kell tovább jönnöd velünk.</p> +<p>Az megköszönte alázatosan az engedelmet s nagy munkát mivelt, a +mig lovát innen is tul is felpofozva, visszafelé tudta forditani. +Sok csihi-puhi után végre megérté a jámbor pára, hogy hazafelé kell +menni s fülét farkát eleresztve, kullogott előrenyujtott nyakkal +ügyetlen lovagja alatt; ki ugy ült rajta, mint a szamáron, két +lábát szinte a szügyére rakta.</p> +<p>A kozák urak kaczagtak rajta, a mig csak láthatták. Nincs több +ilyen ostoba lovas.</p> +<p>Mikor azután az ut kanyarulata elfedte a tatárt szemeik elől, +akkor leszállt az lováról, egyet szoritott lova hevederén, gyorsan +felvetette rá magát, megveregette a paripa nyakát, megsimogatta +serényét, valamit szólt hozzá s azzal büszkén fölemelte délczeg +nyakát a mén, egyet nyeritett nagy örvendő hangon, s azzal szügyébe +vágva fejét, repült, mint a vihar, bátor lovasával <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> a +nyaktörő hegyi uton fel és alá: a nedves kő is szikrát hányt +nyomában. A válasz-utnál azonban nem tért arra felé, a honnan +jöttek, hanem azon épületnek tartott, melyet az imént malomnak +hallottunk czimeztetni.</p> +<p>Alabin az alatt a kastély alá érkezett lovas kiséretével. +Valóban nem volt tulzás, a mit a tatár beszélt a kastély felől. +Olyan állapotban volt az, mintha nem csak az üvegtáblákat az +ablakokból adta volna el a tulajdonos, hanem a meszet a falról, és +a fát a kapubálványból s a zsindelyt a tetőről; oly rongyos, +kopott, nyomorult tekintete volt annak. Oldalairól már leszedte az +idő a vakolatot, s még nem volt olyan kegyes, hogy mohot rakott +volna helyébe, az utat körül elrontotta már az időjárás, de még nem +engedte benőni füvel, hanem kengyelvasig érő sárban kell begázolni +a kapu bolthajtásaig, mely még most meg van támasztva egy nagy +fenyőfaszoborral, ha ez elkorhad, nem tudni, ki tesz oda +másikat.</p> +<p>Egy rom az, melyben még most laknak, mely fölött még vitatkozik +a törvényes birtokos és a kisértetes idő.</p> +<p>– Hej! hahó! emberek! ki van ide haza? kiálta Alabin, midőn a +szük bejáráson át a tágas ronda udvarra bejutott.</p> +<p>Valami kellemetlen, visszataszitó volt az egész látványon.</p> +<p>Nagy tágas ablakok, mik ajtónak is megjárnák, szakadozó +rámákkal, mikből esett marhák bőrei lóggnak alá szarvaikkal lefelé; +köröskörül embermagasságra megnőtt paréj és laboda, a mit csak a +bejárások előtt nem hagytak megteremni, a szögletekben összefülledt +széna szalmaboglyák s az udvar közepén <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> egy +nagy tócsa, mely világos maradványait viseli annak, hogy nem rég +egy szalmásszekér beledülhetett.</p> +<p>– Ki van idehaza! kiálta Alabin még hangosabban.</p> +<p>E szóra egy hosszu vályógépületből, mely a kastély hátulját +keresztben elzárta, előbujt egy szurtos, czirmos alak, valami +béres-féle ember, s nagy lomhán oda czammogott az uri vendégek elé. +Mondott is valamit; de azt sem hallani, sem érteni nem lehetett, +annyira iparkodott a fogai közül beszélni.</p> +<p>– Hol a gazdád? hol van a Mirza! rivalt rá Alabin.</p> +<p>– Odahátul az akolban. Dünnyögé a béres. Mindjárt elő fog jönni, +hanem most dolga van: egy veszett farkas az éjjel rést csinált a +falon s tizenkét toklyót szétmarczangolt, azt a rést kell +betoldani.</p> +<p>– Hát a kisasszony itthon van-e?</p> +<p>– Az odafenn van a kastélyban.</p> +<p>– No hát mondd meg a Mirzának, hogy majd jöjjön fel utánunk a +kastélyba. A lovainkat pedig helyezd el az istállókba. Van-e +mindnyája számára hely? A legények ott alusznak lovaik mellett, a +lovak nyergelve maradnak. Te Miriám velem jösz fel.</p> +<p>A két főtiszt a kastélyba vezetteté magát, melynek első +lépcsőzete még épen állt, de már a másodikat egy hágcsó pótolta, +melyet a padlástól vettek el. Azon kellett az emeletbe jutni.</p> +<p>A béres egy tágas terembe vezette őket, melynek három ablaka +közül kettő deszkával volt beszegezve s csak a harmadikon volt +üveg. Egy pár rongyos bőrvánkos volt a fal mellé <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> téve, +azokra le lehet ülni, mondá a béres, s azzal is biztatta az urakat, +hogy talán akad a háznál egy mécses, azt majd elhozza maga a +kisasszony.</p> +<p>– Tehát lássuk azt a mécset és azt a kisasszonyt.</p> +<p>Bizony jobb volna pedig együtt nem látni mind a kettőt, mert ez +a látvány felülmulja a leggazdagabb phantasia várakozásait is.</p> +<p>A hágcsó fokai ropogtak közeledő léptek alatt. Alabin előkeresé +dolmánya alól félszemüvegét s alig csiptette azt szemöldöke alá, +midőn a meggnyiló ajtón keresztültört a mécssugár s utána a +kisasszony, a ki azt kezében hozta.</p> +<p>– Ventrebleu! sohajta fel az ifju tiszt, két lépést téve hátra +felé.</p> +<p>Ez meglepő alak.</p> +<p>Alig magasabb négy és fél lábnál, mintha valami gonosz kéz a +fejére nyomva összelapitotta volna az egész alakot, feje szélesebb, +mint hosszu, szája szélesen elvonul húsos, kemény ábrázatján, s a +rövid homloktól a szájig alig marad annyi helye a tompa, pisze +orrnak, hogy magát vastag czimpáival elhelyezhesse, bár a sanditó +szemek egyikének nem látszik egyéb hivatása lenni, mint hogy őrt +álljon e nevezetes orr felett, kárpótlásul a másik viszont a háta +mögött levő fülre leskelődik.</p> +<p>Nyaka nem látszik lenni e furcsa lénynek: a két válla mindjárt a +fejéből nőtt ki s kezdetét képezi két módtalan kurta karnak, melyek +széles ujju tenyerekben végződnek, miknek alsó ízeibe veszélyesen +bele van nőve egyegy lószőrből <span class="pagenum"><a name= +"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> font karika gyűrű, s mely +tenyerek, daczára a kivihetetlen rövidségü deréknak, még sem érnek +soha csipőn alul.</p> +<p>A furcsa külsejü alakot még különösebbé teszi az a +pézsmakacsaszerü tipegés, s emeli sajátságait a messzire hallható +szuszogás, melyet nem bir magától megtagadni.</p> +<p>– Hihi… nevet a kisasszony, beállitva a mécscsel, s megpillantva +a két fiatal férfit. Nem szólt nekik, csak nevet, szüntelen feléjök +forditva orczáját. Különösen Alabin látszik tetszését megnyerni, +arra legszivesebben mosolyog. Olyan naiv, olyan kecses, szemérmetes +hunyorgással tekint felé, hogy a fiatal tisztnek kedve volna az +ablakon leugorni előle.</p> +<p>A kisasszony felakasztá a mécset a hosszu rézsodronyra, mely a +falból lecsüngött s azután ismerős bizalommal közeledett +Alabinhoz.</p> +<p>– Szép katonák; milyen szép katonák: bizony szépek, szólt +odalépve hozzá, s vastag tenyerével félig tartózkodva, félig +bizalmasan czirógatta végig a fiatal tiszt egyenruhája prémét.</p> +<p>– Ugy-e messziről jönnek? tudakozódék tovább, egyre szemérmesen +mosolygva, sokáig fognak itt maradni. Ugy-e sokáig itt lesznek?</p> +<p>Már ennél a kérdésnél a keze Alabin karjába volt füzve, ki +megigézve, elbűvölve érzé magát e csodás alak viszás mosolygása, +rémséges enyelgése által.</p> +<p>Az udvariasság tiltá, hogy elutasitsa őt magától, pedig +iszonyodott tőle, mint valami ismeretlen vadállattól, s kezeinek +érintésére minden hajszála felborzadt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> +<p>A kisasszony jónak látta az ifju embereket mindjárt +megismertetni élete történetével s érdekesebb hajlamaival.</p> +<p>– A nagyapám nagyon rosz ember, nem akar engem férhez adni. +Pedig már tizennyolcz esztendős vagyok.</p> +<p>És ennél a szónál véghetetlen naivsággal süté le szemérmes +szemeit, ismét visszapillantva az egyikkel ártatlan alattomossággal +Alabinra, a ki rettegni kezde tőle.</p> +<p>– És aztán hogy járat engem ide haza? Nézze csak micsoda goromba +ruha ez rajtam, tapintsa csak milyen durva; aztán nincsen egyéb +alatta semmi.</p> +<p>Alabin ennek a világnak minden szenteiért hozzá nem ért volna a +kisasszony öltönyéhez ujjaival, ki igen nagy kitüntetést és +bizalmat vélt az által iránta tanusitani, hogy egészen reá +dült.</p> +<p>– Oh az én nagyapám igen irigy ember, folytatá a kisasszony. +Lássa, minden holdtöltén levágatja a hajamat, hogy meg ne nőjjön, +pedig különben igen szép hajam volna, szép puha, mint a selyem, +épen olyan puha, mint az öné, szép idegen.</p> +<p>És ennél a szónál megtapintá Alabin hajfürteit, nagy élvezettel +morzsolgatva azokat ujjai között, mig a tiszt olyasmit érzett, +mintha pókok szaladgálnának végig egész testén.</p> +<p>– Pedig ha a hajamat meghagynák, bolondulna utánam minden ember, +s ezt nagyapám nem akarja, azt kivánja, hogy örökké itthon +maradjak, s neki ne kelljen szolgálót tartani. Ugy-e az nem +igazságos?</p> +<p>Alabin kénytelen volt neki igazat adni, már csak azért is, +<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> mert a csudálatos alak ugy +belekapaszkodott a karjába, hogy lehetetlen volt tőle egyik +szögletből a másikba mennie.</p> +<p>A harczos ifju ezer milliom ördögöt utalványozott magában annak +a kegyes pártfogójának, ki neki ezt a kellemetes kalandot szerezte. +Valljon az anyja nem hasonlitott a kisasszonyhoz? Akkor igazán +megérdemelné a tábornok, hogy kalandjával dicsekedjék, mert holmi +eszményi szépségü némberrel gyöngéd viszonyt kezdeni akármely gyáva +ficzkó képes, de liaisonba lépni egy ilyen özönviz előtti +szörnyeteggel, az már igazán kemény természet, s méltán a vitézségi +babérok közé számitható.</p> +<p>Nem sokára ki kelle szabadulnia Alabinnak e gonosz kelepczéből. +A nyikorgó hágcsón ismét nehézkes léptek hallatszottak s a +csikorogva felnyitott ajtón belépett a házi gazda.</p> +<p>Valóban maga volt az Mirza Kobul.</p> +<p>Egy agg férfi, sötét, csaknem cserszinü arczczal, melyet +rendetlen szürke szakál és bajusz nőtt be, csaknem a szemei +alljáig. Szemei olyan sebesen pislognak, mintha vagy nagyon el +volnának gyöngülve, vagy a belső félelmet és izgatottságot akarnák +kifejezni. Az egyik lába rosz lehet az öreg urnak, mert egy kurta +mankóval mindig kénytelen rajta segiteni s azt abból is +gyanithatni, hogy mig a másikra becsületesen csizma van huzva, emez +csak bocskorba van tekergetve. Az egyik kezével tehát, a hányat +lép, annyit kommant a mankójával, a másik kezében pedig egy kurta +korbácscsal ugyan annyit suhint hátra felé, mintha mindig kutyákat +kergetne a lábszáraitól.</p> +<p>Egy nagy hegyes fekete süveg egész a szemöldökéig volt +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span> fejébe huzva, a mit ő onnan soha sem +szokott letenni, hihetőleg benne is hált; öltözetének többi része +nem érdemli a leirást. Annyit látni a ködmenén, hogy valaha sok +sujtás lehetett rajta, a mi leszakadozott onnan s most csak a +helyeit látni, a hol barnább maradt a posztó.</p> +<p>A kisasszony, a mint meglátta nagyatyját, szemérmetes +ijedtséggel bujt az ifju hős keblére, mint a ki teljes okot lát +arra, hogy ily helyzetben szégyenkedjék.</p> +<p>Az öreg egyet biczentett a fél lábával, egyet kommantott a +mankóval, egyet csattantott az ostorával és pislantott +számtalant.</p> +<p>– Takarodol innen, te vizi borju te! kiálta rekedt hangon; jó +estét uraim. Pusztulsz innen te dzsínek ivadéka, te medveszülött, +pusztulsz innen mindjárt. Oh oh, méltóságos uram, csipj egyet a +karján és taszitsd el magadtól.</p> +<p>A kisasszony orditott mint egy vadállat s még jobban bele +csimpajkózott a lovagba, vitézi kötelességéül téve annak, hogy már +most védelmezze, ha hirbe jött vele.</p> +<p>– Pusztulsz onnan ocsmány bivalytinó, mégy rögtön almodba +vissza; orditá az öreg, kurta korbácsával szörnyen hadonázva. Vagy +azt akarod, hogy a kutyákat hozzam elő. No, elereszszem a +kutyákat?</p> +<p>Erre a szóra nagyon megrettent a kisasszony s rögtön lefejlett a +lovag nyakából.</p> +<p>– Ne, ne, ne a kutyákat. Hebegé. Inkább elmegyek. Megyek a +vaczokba. Ne hozd a kutyákat; elbújok a szalmába szépen. A kutyákat +el ne ereszd. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span></p> +<p>Azzal duzzogva, állati félelemmel jobbra balra tekintgetve +elhagyta a szobát s végig sikoltozott a sötét lépcsőn, a mig +lement; egyik fokán el is botlott s azután ugy gurult le az +utolsóig, ott bömbölt még sok ideig, a hogy megütötte magát.</p> +<p>– Hogy bánhatol oly keményen unokáddal? szólt Alabin az öreghez, +a hogy végre kezet szoritottak, mely alkalommal a Mirza nem tudta +hirtelen, hogy melyikkel szoritsa meg az eléje nyujtott kezet: a +mankóval-e vagy a korbácscsal?</p> +<p>– Nincs más mód uram; rebegé az öreg. Elég keserves dolog ez +nekem. Nem elég, hogy olyan csodává tette a természet; még azon +fölül őrült is. Ugy kell vele bánnom, mint egy harapós ebbel. Ha +nem ütöm, verem, megmarja az embereket. Mikor rá jön a bolondja, +képes szerencsétlenné tenni, a kit megkap. Nem rég egy +öszvérhajcsáromat agyonfojtotta ölelésével. Egy másiknak pedig +leharapta az orrát.</p> +<p>– Teringettét! mormogá Alabin magában: ő sokat tartott az +orrára.</p> +<p>– Ilyenkor irtóztató ereje van. Ihol van ni. Nézzétek uraim a +fogai helyét itt a korbácsom nyelén, a hogy dühében beleharapott, +pedig kovácsolt vasból van; s minden foga meglátszik rajta. Én nem +birok már vele, mert öreg ember vagyok; s ha megrohanja az őrülése, +kénytelen vagyok a kutyáimmal fogatni le. Oh ez keserves élet +uraim.</p> +<p>Szent Vladimir! sohajta magában Alabin, én ugyan szép családba +jutottam, a hol a kisasszony leharapja az ember orrát s a nagyapa +kutyákat uszit az unokájára.</p> +<p>A fiatal tiszt annyira meg volt lepve a folytonosan egymásra +<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span> következő visszás benyomásoktól, hogy +szóhoz nem birt jönni. Ilyen kiadásban még nem olvasott kisértetes +várak történeteit. Ez gonoszabb volt az éjfélben feljáró lánczos +rémeknél, a mik más tisztességes omladékokban ijesztgetik a halandó +embert.</p> +<p>Az öreg Mirza Kobul beszélhetett előtte félbeszakitatlanul +mindenféle nyomoruságáról, Isten csapásairól, nagy veszteségeiről, +a mennyit akart. A két tiszt csak hallgatta, sőt Alabin annyira +kijött a sodrából, hogy midőn az öreg elpanaszlá, hogy verte el +dohányültetvényeit az idén a jég két izromban, harmadszor hogy +rágták ki a peték, megszánta és saját szivarjaiból megkinálta +egygyel, a mit az öreg mohó örömmel fogadott, csaknem kezet csókolt +érte, mindjárt meg is gyujtotta és ki nem fogyott a +magasztalásából, hogy az milyen pompás valami; milyen jó íze, szaga +és ereje.</p> +<p>Alabin gondolta magában, hogy a ki igy elhálálkodik egy +szivarért, kevés kilátás lehet annál néhány ezer rubelnyi adó +behajtására.</p> +<p>Véget szakitott a beszélgetésnek az érkező juhász, kivel +legelőször beszéltünk, s ki most egy széles kétfülü fatálat hozot +nagy czipelve, mely tele volt párolgó pörkölt hussal. Elég lett +volna az husz éhes kozáknak.</p> +<p>Azt letette a szoba közepén a földre, ugyanoda rakott görbe +késeket is, miket megtörült szépen a szűre ujjában.</p> +<p>– Tessék uraim; kinálkozék az öreg ur. Üljünk vacsorához. Nagyon +jó, finom toklyóhus, paprikás lében.</p> +<p>– Tóklyóhus ugy-e? kérdé Alabin. <span class="pagenum"><a name= +"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> +<p>– Igenis szolgálatodra. Szép kövér falatok. Kilenczet apritattam +fel nekünk és a kozák uraknak. Együnk uraim.</p> +<p>– Köszönöm. Monda Alabin, nem vagyok éhes.</p> +<p>Gondolta magában: a veszett farkas összetépte a toklyóidat, nem +eszem nálad toklyóhust pörkölve a héten.</p> +<p>Miriám azonban nem jött erre a gondolatra, hanem neki ült a +Mirzával együtt a pogányul megpaprikázott eledelnek, s a hascsikaró +bornak, melyet kupában állitának mellé, s részvevő tanuja volt azon +pusztitásnak, a mit az öreg az ételben elkövetett. Látszott a +jámboron, hogy használni akarja a ritka alkalmat, melyben saját +házánál kedvére jóllakhatik.</p> +<p>Alabin végig nézte a vacsorát, mert egyéb nem következett s +előre elhatározta magában, hogy ha neki Miriám kilenczed napra +panaszkodni kezd, hogy irtózik a viztől, minden tanakodás nélkül +főbe lövi.</p> +<p>– Már most nyugodjatok békével uraim, szólt a Mirza, felkelve +helyéből. Ezuttal mind a két lábára biczegett. Mindjárt küldök be +pakróczokat, abból igen jó ágyat csinálhattok magatoknak. Fölséges +pakróczok, én magam szövöm. Az egész környéken nincs párjuk +jóságra. Egyet majd ajándékba adok mind kettőtöknek, azért a jó +szivarért, azért a pompás jó szivarért.</p> +<p>Azzal eltántorgott a Mirza, s nagy dörmögésébe került, a mig a +rozzant lépcsőn le tudott mászni. Néha jajgatott, néha káromkodott, +utoljára danolt.</p> +<p>Alabin furcsán csóválta fejét.</p> +<p>– Ez az öreg valósággal nem tetteti magát, monda Miriámnak. Ez a +szegénység, ez a nyomor nem lehet tettetés, <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> hanem +valódi megszokott állapot nála; hogy eszik, ha hozzájut, s hogy +dicséri a pakróczait! Azt a ködment talán azóta mindig viseli, +mióta Krimiából elűzték a khámokat.</p> +<p>– Ugy hiszem, szólt Miriám kaczagva, hogy ezzel a kalanddal +tökéletesen jól vagy lakva.</p> +<p>– Egyébbel ugy sem laktam jól; viszonza Alabin. Szerencsém, hogy +Szimferopolban jól ebédeltünk. Megjárom, ha étvágyamat a Mezre vári +lakomára tartogatom.</p> +<p>– Csitt! megint jön valaki.</p> +<p>Az elébbeni juhász hozta a pakróczokat.</p> +<p>A minőket nálunk a felvidéki atyafiak készitenek. Volt miért +dicsekedni az öregnek.</p> +<p>– Legalább nyugodalmasan fogok aludni, tréfálózék Alabin, +megvetve pakróczából az ágyát; mert a gyomromat ugyan nem terheltem +meg.</p> +<p>Akkor azonban nagyon csalatkozott, a mikor azt mondta, hogy +nyugodtan fog aludni, mert alig hunyta be a szemeit, a midőn az +alattuk levő szobában irtózatos orditozás támad, a mitől ha +tetszhalott lett volna is, fel kelle ébrednie. A kisasszonyra +rájött a düh órája, s azt verte az öregapja. Hallatszott a korbács +csattogása és a bömbölés utána, a minőt csak egy bántalmazott +fenevad képes támasztani, az öreg szitkozódott, a kisasszony +sikoltozott s verte magát a padlathoz; az öreg nem birt vele, el is +rekedt már az orditásban, a leány megfogta a kezében az ostort, s +az öreg egyre kiálta: „nem ereszted el? nem ereszted el?“</p> +<p>A vendégek szobája közvetlen fölöttük volt, ugy hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span> minden hangját e rémséges jelenetnek +meg kelle hallaniok.</p> +<p>Azt is ki lehetett venni, hogy végre az öreg otthagyta a +kisasszony kezében korbácsát s kiment a szobából, rázárva az ajtót. +A kisasszony ekkor elkezdett dörömbözni az ajtón kézzel, lábbal, s +valami széket vagy asztalt vagdalni a falakhoz. Mintha egy legio +ördög hányt vetett volna odabenn mindent halomra.</p> +<p>Pillanat mulva tompa kutyaugatás hallatszott kivülről. Az öreg +jön vissza, hozza a komondorokat. A leány hallja a közelgő ebek +orditását a szobában, s elkezd vadul sikoltozni, semmi emberi +hanghoz nem hasonlitó süvöltéssel. A kutyák már az ajtó előtt +vannak. A dühödt némber vad erővel veti vállait az ajtónak, nem +engedi azt kinyitni. Az öreg fejszével döngeti az ajtót kivülről; a +kutyák csaholnak, vonitanak s dühödten kaparják a küszöböt. Az ajtó +recseg, ropog; az őrült leány ugy sikoltoz!</p> +<p>– Miriám! ordit végre Alabin, felszökve helyéből. Eredj, +nyergeltess rögtön. Egy óráig sem maradok ebben a veszettek +barlangjában. Hiszen már eddig is meg vagyok dühödve, hogy kedvem +volna fejjel rohanni a falnak. Üljön lóra a legénység rögtön; +megyünk vissza a városba; inkább azokban a földalatti gunyhókban +hálok, a kecskékkel egy szobákban, mint ebben a kastélyban.</p> +<p>Miriám is azon a véleményen volt. A két fiatal tiszt nem várta +be, mint rohannak a szelindekek a kisasszonyra s hogy fogják őt +majd leküzdeni; hanem sietett ki a szobából nyakra-főre. +<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<p>– Inkább bekeritett sánczot ostromlok lóháton, monda Alabin +siettében, inkább kereszttüzben állok két óra hosszat, inkább +szolgálok három esztendőt Siberiában, mint hogy itt várjam be a +reggelt.</p> +<p>Egy pillanat mulva lóháton ültek valamennyien s sebtében tudtára +adva a juhásznak, hogy holnap korán reggel keresse fel őket maga a +Mirza, visszatértek a holdvilágnál az átellenben fekvő városba, s +ott késő éjjel felverték a lakosokat, bekvártélyozva magukat, a +hogy lehetett. Alabinnak és Miriámnak szerencséjük volt egy örmény +szatócshoz juthatni, a ki azzal lepé meg őket, hogy töltött +párnákra fekteté, a mik egyébiránt ha lószőr helyett lópatkóval +lettek volna is töltve, még is édesdeden aludtak volna azokon a +mezrevári éjszaka után.</p> +<p>Másnap korán reggel talpon volt Alabin s maga elé hivatva +házigazdáját, egy becsületes diófaszinü, emberségtudó örményt, +elmondá előtte mult éjszakai viszontagságait röviden, a mire az +örmény csak annyit mondogatott, hogy biz az ugy van: ugy látszott +rajta, hogy a halott dolgok épen nem lepik meg.</p> +<p>– Már most édes Hajbakut (mert ez volt neve az örménynek), láss +el bennünket minden szükségessel. Nekünk itt kell maradnunk, mig az +adót a Mirzától be nem hajtottuk egészen; a költségek mind a +kormányzóság rovására mennek, s az ő kedvéért mi nem akarunk +kuczorogni. Van-e jó borod?</p> +<p>– Nincs.</p> +<p>– Hát kávéd?</p> +<p>– Kávém? ugy hiszem, hogy az sincs. <span class= +"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> +<p>– Theád csak van?</p> +<p>– De már az volt, hanem elfogyott.</p> +<p>– Egy szóval semmid sincs. Nem is kérdezem tovább; hanem itt van +ötven rubel. Már most lesz ugy-e?</p> +<p>– Hozatok uram Simferopolból. Mert ebben a városban semmi sem +kapható egyéb, mint toklyóhus.</p> +<p>– Köszönöm. Azt pedig semmi alakban sem akarom látni. Hanem az +iszonyu ideig fog tartani, mig Simferopolból valamit elhoznak.</p> +<p>– Segithetünk rajta uram. Egy tatárt felfogadunk, hogy fél nap +alatt oda és vissza lovagoljon. Nem kerül sokkal többe, csak a lova +árát kell megtéritenünk, mert azt oda és vissza agyonnyargalja.</p> +<p>– Ráállok. Nyilt számvetést adok.</p> +<p>(Ez órától fogva minden jónak bővében voltak a derék urak, s ha +valamelyiknek elfogytak a szivarai, csak inte a gazdának, hogy +nyargaljon egy tatár Simferopolba. Az pedig mindig belekerült egy +lóba.)</p> +<p>A házi gazdával rendbe hozva dolgát, parancsot adott Alabin, +hogy a Mirzát idézzék elé szaporán.</p> +<p>Az öreget már utban találták az érte küldöttek s siettek vele +vissza Alabinhoz.</p> +<p>A főtiszt mindenkit kiküldött Miriámon kivül a szobából, s midőn +hármukra maradtak, elkezdé az öregnek.</p> +<p>– Tudod-e azt derék Mirza, hogy miért küldettem én e +városba?</p> +<p>– Nem tudom uram. Tán csak nem vétettem valamit? <span class= +"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> +<p>– Igenis hogy vétettél. Tiz esztendő óta nem fizetted az +adót.</p> +<p>– Mitől fizessem azt uram? Házam nyakamba szakad, földeim +parlagon hevernek, gulyáim nyakamra vesznek, mert takarmányt nem +vihetek át a vizen, hidam leégvén, sem el nem adhatom őket, mert +nem tudom átverni a vizen. A mi ingó-bingóm volt, fel-ettem; +elfizettem adósságba; jobbágyaim nem nekem fizetik többé a +füstpénzt; én vagyok a koldus, nem az, a ki az utfélre kiáll +hegedülni, mert ha végig járom az egész kerület valamennyi +örményét, egy sem ád annyi zálogot egész jószágomra, a mennyivel a +cselédjeimet kifizessem. Azt sem kérdem tőled uram, száz dénárt +akarsz-e rajtam megvenni, avagy ezeret, hanem átadom a kulcsaimat, +a házam, pinczém és pajtáim kulcsait, keress fel mindent és ha +találsz bennök valamit, kérlek adj nekem is belőle.</p> +<p>– De hiszen atyádnak roppant kincsei voltak, hová lettek?</p> +<p>– Én is azt hiszem uram, hogy voltak; bizonyosan elásta valahol. +Lesem is minden ujhold éjszakáján, hogy majd valahol felveti magát +a tűz, de még eddig nem akadtam rá.</p> +<p>Alabin boszus kezdett lenni.</p> +<p>– De valamidnek csak kell lenni, hát miből élsz?</p> +<p>– Nincs egyebem, mint méneseim és gulyáim.</p> +<p>– No hát lefoglaljuk a méneseidet és gulyáidat.</p> +<p>Miriám közbeszólt:</p> +<p>– Hová leszünk azokkal? Hogy hajtunk el egy vad ménest azon az +uton, a melyen ide jöttünk?</p> +<p>Alabin büszkén nézte végig alárendelt társát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<p>– Majd tudom én, hogy mit fogok velök csinálni? Miriám vezettesd +el magadat Mirza Kobul méneséig. Vidd el magaddal az örményt. +Válaszszon ő ki kétszázat a Mirza lovaiból. Ha nincs egyebe, mint +lova, el kell hajtani lovait; de a parancsnak teljesítve kell lenni +és ha nem volna egyebe, mint a vasszegek a háztetőjén, kiszedetném +azokat és elvinném annak, a ki ide küldött. A parancs szent, s itt +elnézésnek, kegyelmezésnek nincsen helye. Tudatom egy uttal, hogy +ha szükséges leend, én erőhatalmat is használhatok.</p> +<p>E kemény parancsszó után nem volt mit beszélni amazoknak. Miriám +felkötötte kardját, Mirza megcsinálta a négyes szálámot s Hajbakut +gazda is elévezetvén hátas öszvérét, mind a hárman megindultak +egymás sorjába a többször emlegetett malom felé, odáig egyik sem +szólt a másikhoz egy szót is. Ott a Mirza bekopogtatott a zárt +kapun ostora nyelével. A belül vaspántokkal bélelt kapu nagy +nyikorogva tárult fel előttük, s azután ismét összecsukódott. Akkor +leszökött a lováról a Mirza még pedig minden sántitás nélkül; utána +Miriám, Hajbakut is kirugta maga alul szamarát s a mint szemközt +álltak egymással, a kapu belevén zárva hátuk mögött, elkezdett +kaczagni mind a három férfi olyan édes hahotával, hogy a könyeik +csorogtak bele.</p> +<p>És megszoritgaták egymás kezét és ujra kezdték a kaczagást. Még +azután is kitört belőlök, a hogy egy hosszu csigalépcsőn felmentek +a malom-épületbe. Még onnan is hangzott alá a nevetésük.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span></p> +<h3>III.<br /> +SZENDERELI.</h3> +<p>A malom előre hátra keringelő gépezetét nehány pillanatra +megállitották. Kinek jönne az a gondolat a fejébe, hogy ezeken az +egymást kergető küllőkön, korongokon keresztül mászkáljon s a nagy +lapátos kerék mellett átbujva annak a tengelye mögött keresse az +ajtót, mely a sziklából előrohanó viz járásához vezet?</p> +<p>Egy-egy fáklyát vett kezébe mind a három férfi s a Mirzától +vezetve az imént leirt utat követték.</p> +<p>A fáklyafénynél egy hosszu tekervényes ut nyilt előttük, melyen +csak egyesével lehetett végig haladni: mindenütt szilárd pallókon +jártak, mik alatt a földalatti viz zuhogott.</p> +<p>– Ugy-e bár? szólt a Mirza, ha e pallókat felszednők, nem igen +lehetne ezen az uton járni senkinek.</p> +<p>– Aligha, szólt Miriám, igy is aggodalmasan lépegetve a +deszkákon, miket az alattuk tomboló ár folytonos reszketésben +tartott.</p> +<p>– Pedig még hátra van a java, szólt a Mirza. Nem sokára egy nagy +tágas amphitheatrum alá értek, melynek roppant boltozatát a fáklyák +fénye be nem érte. Az ut itt egy magas sziklai karzatra vitt fel, +melynek száz lábnyi magasából letekintve, az egész fenék egy nagy +vizmedenczének tünt fel, mely keskeny zsilipen ereszté alá a vizet +a malomra.</p> +<p>– Ha a zsilipeket mind felvonnánk s a tulsó oldalon, a hol a +hegyet megkerülő folyam egyik ága a sziklák alá szakad, +<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span> az egész folyamot elrekesztjük, akkor +ugy megtölti a viz az egész utat, hogy még gondolattal sem lehet +rajta keresztül jönni. Érted-e Miriám?</p> +<p>– Hogy ne érteném? Hiszen én adtam rá a legelső eszmét. Hanem +jól van keresztül vive, nagyon jól.</p> +<p>Az ut mindig feljebb vitt; végre egy aknakút torkolatához értek, +melynek nyilásán át, mint valami négyszegletü hold a sötétben +világitott le a távoli ég.</p> +<p>– Ez akna már azóta készült, hogy én innen elmentem, szólt +Miriám.</p> +<p>– Igen. A kivülről felvezető utat lerontattam egészen, s most +ezen járunk fel s alá.</p> +<p>A feljárás maga is méltó volt a megemlitésre. A magasból lefüggő +erős vassodronyon bivalybőrből készült csónok volt akasztva; a +három férfi beleült; a Mirza megrántott egy vékony zsineget, mely +odafenn csengetyűvel adott jelt, s erre gyorsan megindult a csónak +velük, tiz percz mulva az akna felső nyilásán értek ki.</p> +<p>Egy nagy szárazmalom gépezete eszközlé e bányaszerü feljárást, +melyet lovak hajtottak. A mint annak ajtaján kiléptek a szabadba; a +Mirza megragadta a Miriám kezét, büszke mosolygással tekintve annak +arczába, mintha azt mondaná neki: állj meg elébb és bámuld ki +magadat!</p> +<p>És valóban Miriám oly meglepetést, oly csudálkozást mutatott +arczulatán, melyet csak az előtte fekvő látvány igazolhat.</p> +<p>Az a hegy, mely alulról tekintve egy nagy félgömbnek látszott, +fenn sima rónává volt lemetszve, melynek hat, hét ezer <span class= +"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> holdnyi +területét a legbujább növényzet takarta. Egész nagy táblákban a még +le nem aratott kövér búzatermés hullámzott, körül hosszu kazalokban +állt már a begyüjtött széna, s gyönyörü gyümölcsös kertek lombozata +árulá el magát változatos szineivel. A tér közepén állt a zöld +márványból épült kastély, olaszos tetőzetén körüllehetett járni, s +mindenütt nagy keleti virágok ékesiték az oszlopokat és a korlátok +díszvedreit.</p> +<p>A kastély előtt széles tó terült, melynek apró csatornáin át egy +óra alatt az egész több ezer holdnyi tért meg lehetett öntözni, +hogy a szétárasztott viz a hegy oldalain csurgott alá.</p> +<p>A hegy oldalait fedő roppant bükk erdőség láthatlanná tevé +minden oldalról e csodálatos kis paradicsomot, melyben ugy virult, +ugy bújálkodott minden növényzet; a hegy talapja köröskörül ezer +lábnyi meredek sziklafalon végződik, mely a Jura hegyek felé +mindinkább magasabb lesz, s tulsó oldalán közel kétezer lábnyi +szédelgős mértéket ér el, s a hol leglejtősebb, ott egy rohanó +hegyi folyam által van megvédve, melynek egy része a szikla alatti +nyiláson beömlik s keresztülfolyik az egész hegy alatt.</p> +<p>– Nyolcz év óta nem láttam ezt a helyet, szólt Miriám, egész +csoda, a mit azóta véghez vittél rajta.</p> +<p>– A természet és a szorgalom csodája, Miriám. Tudod, milyen +szürke, terméketlen lávaföld ez, a hol most állunk, a fű nem akart +megteremni rajta. Egyszer olvastam a guanoról, mely ezredévek előtt +madárlakta szigeteken felhalmozódott s mely oly bámulatos erőt tud +adni az elgyöngült földnek. Van egy mély barlangja e hegynek, +melyben hasonló guánót találni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> Mi alkotta azt? Azok a +piczi-piczi kis repkedő állatkák, a mik csak éjszaka jönnek elő +odvaikból, a kis denevérek. Millió és millió lakik itt alattunk. +Nagy hordókban felvonattam a koromfekete anyagot, szétterittetém a +hegytetőn, első évben olyan dudva termett utána elvetett +gabonámból, hogy magam sem látszottam ki belőle. Nem tesz semmit, +mondám. Azon zölden alászántattam a dudvát vetésestől s második +évben ujra bevetettem. Nézd milyen buza terem itt most.</p> +<p>Az öreg Mirza gyönyörüséggel morzsolt tenyerébe egy kalászt, +milyen piros szemek, milyen nehéz, tömött, érczes magok! A három +férfi egymás markába töltögette azt bámulva.</p> +<p>– Ez a tó itt alulról kapja vizét, hajtó gépezetén át, minő a +tűzi fecskendőké, mikor nincs eső, megnyitom zsilipjeit s meg van +öntözve az egész tér. Négy éves fa nálam nagyobb, mint másutt a +tiszenkét esztendős. Woronzoff herczeg három milliót költött hires +kertjére s még nem evett belőle három gyümölcsöt; nálam már a +tulkokat hizlalják a fölösleggel, s egész szeszgyárt foglalkodtat a +hulladék. Egy szóval édes fiam Miriám, azt látod, hogy ezen a +helyen, ha husz esztendeig és tovább is körülkeritve tartana +bennünket egy hadsereg, még sem éheztetne ki soha, s odaállithatná +ágyuit és várait, még sem nevezhetne bennünket magáénak.</p> +<p>A három férfi megszoritá egymás kezét s abból látszott, hogy +mind a hárman értik egymást.</p> +<p>– Óh igen. Az egész világot elfoglalhatja a moszkó, nyakára +hághat minden nemzetnek, de ez a hely az egyik bükkfától a másikig +soha sem lesz az övé. Furcsa gondolat az tőlem, <span class= +"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> csak +egy bolond tatár fejében keletkezhetett, de én nekem tetszik az, +hogy ide, a teste közepébe növelhetek neki egy idegen élő tetemet, +mely neki örökké fájjon, melyről mindig megérezze, mikor következik +rosz idő, és mit soha ki ne vághasson onnan.</p> +<p>– Óh ez nekünk is kedves eszme, sóhajta fel Miriám; csak egy +pont ez, de olyan pont, a minél nekik mindig meg kell állaniok s a +honnét mi mindig ujra kezdhetjük.</p> +<p>– Hogy ne esnék az jól, monda az örmény, összeérő szemöldeit még +összébb huzva, hogy egy helyet találhatunk, akármilyen kicsikét, a +miről elmondhatjuk: ez még a mi régi országunkból való! a hol a +régi templomban megtaláljuk a régi oltárt, a muzulmán a maga +mecsetjét, és a római hitü a maga evangeliumát, mint a hogy volt +Shahin idejében.</p> +<p>Shahin nevére mind a három férfi elkomorult; mintha ketté vágták +volna kedvét; hallgatva mentek egymás után; későre szólalt meg a +Mirza:</p> +<p>– Igaz-e Miriám, hogy Shahin fiának neje protestáns?</p> +<p>– Való. Angol nőt vett el, s leányát is e hiten neveli, +titokban.</p> +<p>– Különös; monda az öreg. A Giráj-család utolsó fejedelmének +leánya protestáns.</p> +<p>Azután kis idő mulva egy szabad dombocskánál megállt.</p> +<p>– Jövő évre e helyen csillagos templomot épittetek. Legyen hol +imádkozni Giráj leányának.</p> +<p>Ez alatt a kastély kapujához értek a férfiak.</p> +<p>Kivül egyszerű épületnek látszott a kastély, a falaira +alkalmazott <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= +"Page_202">-202-</a></span> zöld márvány különösen alkalmatos volt +arra, hogy annak jelentéktelen külsőt kölcsönözzön. De belépve, ah +ott a bámulattól kellett elállni a szemnek! az egész udvar felőli +rész fehér márványoszlopoktól volt emelve, miknek karcsu derekait +csudaszép virágok ölelték kúszó indáikkal, ragyogó szinezetökkel +pompás ellentétet képezve az ezüst erkélyrácsozatokkal, miknek +rostélyzatán pajkosan keresztül-kasul bujkáltak. A természet és a +művészet pompája mindenütt, a porczellán virágveder s a benne nyiló +keleti növény egymással versenyez gyönyörü szinekkel, a lépcsőket +fedő nehéz szőnyeg messziről virágos kertnek látszik, a padlat +mozaikját a színes ablakok világa eleveníti s a szobák falai +gyöngyházzal és lazúros kövekkel vannak kirakva, mik közt eleven +czifrázatot képeznek a veres kláris arabeszkek, miket képes a szem +a nagy keleti virágok csüngő vérpiros fürteivel +összetéveszteni.</p> +<p>A virágok tereméből cizelirozott arany lapozatu ajtón át nyilik +a szökőkút tereme. Közepén alabástrom medenczéből, zománczos +tengeri csigák halmaza közül ugrik fel a padlatig a mesterséges +vízsugár; a teremben száz meg száz szelid madár repked szabadon, s +leleszáll csevegni, énekelni a jázmin bokrok közé.</p> +<p>A mint a három férfi belépett, egy madárka, egy piczi, sárga +tollu énekes, nagy örvendve szállt Miriám vállára, s ott mindenféle +kedves bohósággal tanusitá örömét, tollát borzongatá, orczáját +csipkedé, mintha fülébe akarna sugdosni.</p> +<p>– Látod, megismert! szólt a Mirza, és ugy örült neki.</p> +<p>– Hát ő rám fog-e ismerni? sóhajta Miriám, kezével a +<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span> kedves madárkához nyulva, mire az ujja +hegyére repült s ugy ugrált egyik ujjáról a másikra.</p> +<p>A teremben két férfi volt jelen, a kik a Mirzához lépve, annak +kezét sziveikhez, ajkaikhoz érteték.</p> +<p>A Mirza Miriámra mutatott, mire őt szintén azon tisztelettel +fogadták s azután hátrább vonulva az örménynyel szoritának +kezet.</p> +<p>Mindkét férfit ismerjük már; az egyik a csárdai csapláros, a +másik a fiatal csikós, kit az öregebb előre küldött. Most mind a +kettő délczeg nemzeti öltözetet visel, hosszu, alól hasitott +virágos selyem kabátot, apró zsinórzattal, azon felül kurta dereku +posztó dolmányt, mely szabadon hagyja a mellet és nyakat. Az +öregebb hajzata most nincsen elől két csimbókba kötve, hanem le van +eresztve szépen két felől a vállaira göndör fürtökben. Olyan +tisztes, olyan daliás tekintete van igy.</p> +<p>– Szobájában van Szendereli? kérdé az öregebbtől a Mirza.</p> +<p>– Énekelni hallottam az elébb, mielőtt jöttetek.</p> +<p>– Itt van már Dzsula?</p> +<p>– Előttetek egy órával érkezett meg.</p> +<p>A csárdás mosolygott és a többiek is mind osztották jó kedvét, a +minek okát egy be nem avatott idegen aligha sejtené.</p> +<p>– Nem beszélt a tegnapi kalandról? kérdé Kobul.</p> +<p>– Csak egy pár szót, de megigérte, hogy halálra fog nevettetni +bennünket ebéd felett.</p> +<p>– Hát felőlem nem árulkodott odabenn? tudakozá Miriám.</p> +<p>– Aligha nem, mert az imént, hogy itt keresztül ment, +<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span> azt mondá, hogy már harmadszor +öltözteti kisasszonyát ujra, ki ma nagyon szép akar lenni. Ez +aligha te érted nincsen.</p> +<p>– Köszönöm, sugá Miriám. Azon perczben jött kivülről az, a kit +Dzsulának neveztek.</p> +<p>A mezrevári törpe szörny, a férfiüldöző kisasszony, kit az +öregapja, a vén Mirza éjnek idején kutyákkal fogat le: az lépett +be.</p> +<p>A fején hozott egy nagy ezüst korsót, mintha az által magasabb +lenne, s a mint meglátta a most érkezett férfiakat, letette azt +onnan, s odafutva a Mirzához kezet csókolt neki és azután egygyel +többen voltak vele, a kik nem tudták magukat a kaczagástól +tartóztatni.</p> +<p>Miriám átölelé széles derekát s nevetve kérdezé:</p> +<p>– Hogy vagy te szép kisasszony? te férfiüldöző kisasszony?</p> +<p>– No csak hagyj békét hadnagyocskám. Szabódék a kecses alak, ne +ölelgess még. Engedj elébb átváltoznom, nem látod, hogy most viszem +a bűvös vizet, a mivel ha megmosdottam, olyan leszek, mint a +tündér, mint a hamupepejkéből lett istenasszony. Majd szólok, ha +átváltoztam.</p> +<p>Azzal nevetve kapta fel korsóját s olyan furcsa torzképpel +ajánlotta magát, hogy az embernek kedve lett volna megcsókolni +érte.</p> +<p>– Néha olyan csunya, hogy az ember belészeret, monda a Mirza, és +a többiek azt mondták, hogy igaza van.</p> +<p>Nehány percz mulva hallatszott a szörnyeteg szava:</p> +<p>– Jöhettek. Elébb csak te jöjj, Miriám. <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> +<p>Az ifju belépett a nyitott ajtón s nem birt odább menni szive +dobogása miatt.</p> +<p>A nehéz virágos függöny félre vonult, s ott állt előtte – +Szendereli.</p> +<p>Gyönyörü szép tünemény ebből a világból!</p> +<p>Fekete két nagy szeme olyan két sötét örvény, a mibe az ember +lelke beleszédülhet, elveszhet, elhalhat; de édes piros ajkain +azután ismét feléledhet, feltámadhat. Orczáját csak ugy nézheted, +ha nem mosolyog, mert hogy ha mosolyog, akkor megvakultál, +elvesztél, szerelembe estél; ki huz ki belőle! Ha csak az ő fehér +kezei nem? Pedig ha e fehér kezet megszoritod, akkor vagy még csak +megrontva, akkor szeretnéd azt soha el nem ereszteni, szeretnél +örökre foglya maradni, szeretnél meghalni és oda temetkezni pihegő +keblére.</p> +<p>– Hol jártál oly régen Miriám? kérdé a legédesebb, a +legkedvesebb hangon a szép földi tündér s ugy találta, hogy neki +kellett az ifjuhoz közelebb lépni s neki kellett a szót megkezdeni +és kezét megfogni.</p> +<p>A fiatal ember az által is üdvezülni hitte magát, ha e szép, +gyönge bársonykezecskét ajkaihoz szorithatja. – Ej, mint lehetsz +magadhoz oly kegyetlen, hogy csak a kezét csókolod meg, midőn ő +ajkait is nyujtja eléd.</p> +<p>A félrevont függöny mellől a jó bohó Dzsula furcsa ábrázatja +vigyorog az ifju szeretőkre, s kaczagva szól Miriámhoz:</p> +<p>– Ugy-e szép vagyok én ebben az alakban? Ugy-e most nem +szaladtok el éjnek éjszakáján Mirza Kobul kisasszonya elől? +<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<p>Szendereli mosolyogva veregeti meg a furcsa leányzó széles +vigyorgó pofáját, ki rikácsoló szóval kiabálja be a többi férfiakat +is, hogy jöjjenek csak, nézzék, milyen szép ő tegnap óta!</p> +<p>A férfiak elragadtatott gyönyörrel hagyják szemeiket nyugodni a +piruló Szendereli tündéri arczán, termetén, ki Miriám kezét nem +akarja elbocsátani magáéból s azt szeretné, hogy ha az is ugy tudna +örülni, mint ő.</p> +<p>– Hát én reám senki sem néz, zúgolódék a derék Dzsula. Hát ez a +hála, a miért én idegenek előtt a kisasszony vagyok, hogy most fel +sem vesztek, csak őtet nézitek; pedig ha elébb én reám néznétek, +akkor tudnátok csak, milyen szép az én másik alakom, a ki amott +áll.</p> +<p>– Hagyd azt a beszédet Dzsula; szólt közbe a Mirza. Te magad sem +tudod, hogy miben áll a te kedvességed. Én mondhatom, hogy ismerek +egy fiatal embert, a ki tégedet bizony szeret, s midőn kisasszonyod +férhez megy, te másik kisasszony szintén elmégy ahoz, a ki téged +ohajt.</p> +<p>– Ugyan ki volna az? kaczagott a tréfás szörnyeteg. Tán csak nem +te Kuván?</p> +<p>Azzal megtaszitá széles tenyerével azt a fiatal embert, a kit mi +csikósnak ismerünk; az restellette magát nagyon, és komoly arczot +csinált.</p> +<p>– Akkor olyan csúfnak kellene lenned, mint én vagyok, monda +Dzsula. Már én hozzám való férfit nem kapok a tatárok között.</p> +<p>– Az nem igaz; szólt Szendereli közbe; te nem vagy rút; én +örömestebb látlak, mint száz meg száz embert. <span class= +"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> +<p>– Ugy van, ugy, álliták a jelenlevők mind, bizonyitva ki ezt, ki +amazt, hogy miért kedves és szeretetreméltó Dzsula, min az +kimondhatlan jó ízüen kaczagott.</p> +<p>– De iszen volna csak itt az a tegnap esti orosztiszt, majd +megmondaná az, milyen kedves vagyok? hogy huzódott tőlem, hogy +kékült, zöldült, mikor igy a szemébe mosolyogtam; majd a hideg +törte ki, a mint ráborultam a keblére, s felállt minden haja szála +a kezem alatt, a hogy a fejét kezdtem simogatni. Ugyan festessétek +le arczképemet számára.</p> +<p>– Mást vélt helyetted találni; szólt Miriám. Nekem az egész uton +kellett hallanom ábrándjait Mezre-vár csodaszép urnőjéről. Ha tudta +volna, hogy ilyenkor milyen közel áll egy-egy késdöféhez!</p> +<p>A csodaszép urnő hálateljesen szoritá meg Miriám kezét s +megengedé neki, hogy lábaihoz üljön és fejét térdére nyugtassa.</p> +<p>A három férfi is letelepedett melléjök, a puszta szőnyegre ülve, +ősi tamerláni szokás szerint, csak Szendereli ült magas karszékben +közöttük, mint egy királyné.</p> +<p>A szolgák, fényes, paszományos ruhákban ételt és italt hordtak +elé, gazdagon aranyozott ezüst edényekben, kövekkel kirakott arany +serlegekben; az ember nem tudta, hogy melyiket bámulja inkább? a +gyönyörü keleti gyümölcsöket, a taréjos, aranyfarku sült +madarakat-e vagy a tálakat, miken azok fel vannak rakva? vagy a +szép urnőt, a ki azokkal kinálkozik?</p> +<p>Dzsula pedig egy hegedűt hozott elő s mig a többiek +vendégeskedtek, <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span> elkezdte azokat a csöndes bús +dallamokat hangoztatni, a miktől a keleti faj vére ugy +felháborodik, ugy kivánkozik vissza a multba; a nagy poharazásban a +vén Mirza is neki kezdett keseredni; a lakoma vége felé arra kérte +unokáját, hogy kedvencz nemzeti dalát énekelje el neki, melyre az a +legkellemesebb tremoloval elkezdé az ismeretes buzditó +tatárdalt:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">„Alszik a két vitéz künn a +zöld mezőben.<br /></span> <span class="i0">Egyik a sír alatt, +másik a sír felett.<br /></span> <span class="i0">Egyik azt +álmodja: jó volna meghalni;<br /></span> <span class="i0">Másik azt +álmodja: jó volna fölkelni.“<br /></span></div> +</div> +<p>A szép leányka el-elmosolyodott, a hol hangja reszketni kezde, +Miriám nem állhatta meg, hogy ne segitsen neki; Szendereli is +biztosabban énekelt azután másod magával; az éneklés ragadós, nem +sokára az egész társaság énekelte a dalt, a vén csikós előkapott +egy tárogatót s olyat fújt rajta, hogy ajtó, ablak reszketett bele; +a vén Mirza tűzbe kezdett jönni: eleinte csak az ökleivel ütögetett +fölfelé a légbe s egyik lábával dobbantott, majd felugrott, +kirántotta kardját s elkezdett tánczolni, nagyokat rikkantva s +talpához ütögetve tenyerét és kardját. A másik három férfi sem +maradhatott hátul, ők is tánczra keltek, a legvadabb tánczra, a mit +egy álló helyében jár el a tatár harczos, mikor nagy dühben van, +százszor megfordulva s százannyiszor megforgatva kardját feje +fölött. Az ő tánczosnéja a kard, az fejezi ki táncza jellemét, az +alkotja benne a változatokat, az a mesterséges, csodálatos +szemfényvesztés a kardvillogtatással. Ez a táncz az őrültséggel +határos, minden ideg izgásba <span class="pagenum"><a name= +"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> van hozva általa s a +lélek önfeledté lesz, mint valami dühöngő csatában. Mikor aztán a +kardok kihullottak a lankadt kezekből, mikor az a tárogató a dallam +végső accordjaiban, azokat a mély zugó hangokat hallatá, a mik +olyan jól illenek egy elvesztett csata végsohajtásaihoz, akkor +egymás nyakába borultak a férfiak és sirtak keservesen.</p> +<p>Ez a vége náluk minden táncznak?</p> +<p>Az örmény volt legjobban kifáradva a tánczban, ő vette észre +legelébb, hogy már este van, haza is kellene menni: Miriám akár +reggelig ott maradt volna s kész volt ujra kezdeni éneket és +tánczot.</p> +<p>Hanem már ekkor a Mirza is sürgeté. Hosszas elmaradása gyanura +adna okot. Csak siessenek vissza Alabinhoz, ki hihetőleg unalmában +sorba verte már a kozákjait. Mindnyájan felszedték ujra rongyos +öltözeteiket.</p> +<p>Miriám az alatt százszor elbucsúzott a szép Szenderelitől, meg +is kérdezte tőle százszor, ha szereti-e őt és nem fogja-e +elfelejteni? a leányka felelt is neki mindig.</p> +<p>Mikor azután sikerült a többieknek Miriámot kinógatni a +kastélyból, mikor már elmentek vele vagy ezer lépésnyire, ott +visszatekint az ifju s meglátja a leányt a kastély kertajtajában +állva.</p> +<p>– Oh én vadlud, elfeledtem elbucsúzni tőle! Kiált fel homlokára +ütve, s kiragadva magát társai közől, mint a szélvész rohan vissza +árkon bokron keresztül Szendereli felé s odaérve térdre borul +előtte s megragadva kezét kérdi:</p> +<p>– Szendereli, szeretsz-e engem? <span class="pagenum"><a name= +"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> +<p>A leányka mond, hogy „igen“, melyre Miriám hevesen átkarolja, s +olyan csókot nyom arczára, hogy a csók nyoma, mint piros rózsalevél +látszik meg a halvány liliomon. – Azzal azután nyargal vissza ismét +oly sebesen társaihoz. Azok mondogatják magukban: „ez aztán jó +vér!“</p> +<hr class="chap" /> +<h3>IV.<br /> +MIRIÁM.</h3> +<p>A mint a malomhoz újra visszaértek, már akkor össze volt terelve +számukra egy csoport hosszu szőrü csikó, négyesével egymáshoz +pányvázva, azokat átverték egy ismerős sekélynél a vizen s +éjszakára megérkeztek velök szerencsésen a városba.</p> +<p>Alabint az alatt majd az unalom ette meg. Semmiről sem akart +tudni, mint hogy Miriám üljön le vele pikétezni. Kártyázás közben +azután elmondá neki Miriám: mennyi fáradságába került ezeket a +nyomorult csikókat összefogdosni, estig nem csinált egyebet; alig +is érnek valamit, pedig a javát válogatta.</p> +<p>Még azután egy hétig mindennap át járt Miriám lovakat válogatni, +s a mit ő elhozott, azokat Alabin reggel a mezrei vásártéren dobszó +mellett elárverezte. Méreg-keveset adtak értök. A mit pedig reggel +kapott, azt költségek fejében este kifizetgeté az örménynek.</p> +<p>Ilyenformán nyolcz nap alatt csakugyan erélyesen behajtá az +adót, mely a Mirzára ki volt vetve, hanem az olyan szépen +<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= +"Page_211">-211-</a></span> felment a „jöttünk-mentünk +ettünk-ittunk“-féle rovásra, hogy levonván a levonandókat, nem +maradt több Alabin tárczájában száz rubelnél, a mit haza +Szebasztopolba vigyen.</p> +<p>Képzelhetni annak az orosz számvevő tisztnek kellemes +meglepetését, a kinek Alabin ilyen formán beszámolt háromezer +rubelről; letevén az asztalára száz rubelt kerek számban, a többit +pedig papirosra rajzolva.</p> +<p>Ha ez a számvevő tiszt valami okos ember lett volna, azt +mondhatá Alabinnak: adj még hozzá másik százat, hogy legalább +adhassak belőle ötvenet a kincstárnak, különben mi marad nekem? De +ez oly ostoba becsületes ember volt, hogy ebből a tréfás dologból +nagy lármát csinált; hadi törvényszéket, csempészeti vizsgálatot +követelt s ilyenkor aztán nem lehetvén a hatóságoknak illedelmesen +szemet hunyni a különben stereotyp számadások fölött, kénytelenek +voltak Alabint hadi törvényszék elé vonni, tudtára adván, hogy +mentse magát okosan, s ne engedje gyakorlatba jönni a tiszti +számadások miatti büntetéseket, a miből sok mások számára +kellemetlen aggodalmak származhatnának.</p> +<p>Alabin az okosabb emberek közé tartozott, a mentség nagyon +hirtelen készen volt nála. Ilyenformát mondhatott a hadi +törvényszék előtt:</p> +<p>„Én megtettem kötelességemet; az adót exequáltam, a míg letelt. +Hogy a bevétel a költségekre felment, annak nem én vagyok oka, +hanem Miriám. Minthogy ő birja a tatárok nyelvét tökéletesen, +kénytelen voltam rábizni a lefoglalást. Nem kaptunk egyebet, mint +lovat. Miriám lustasága miatt azt sem tudtuk <span class= +"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> egy nap +alatt összeterelni; nyolcz nap kellett hozzá. Az alatt jelenlétünk +drágaságot idézett elő a nyomorult városban, minden falat kenyérért +Simferopolba kellett küldenem. Ha Miriám nem késedelmeskedik, +legalább felét az összegnek megmenthetem; az ő hanyagsága okozta a +pénzelfogyatkozást stb. stb.“</p> +<p>Tetszett a főtiszt uraknak ez a védelem Alabintól; ilyenformán a +bün terhe Miriámra volt szépen átháritva, a ki naturalizált tatár +levén egy Krimiából Circassiába kivándorolt törzs ivadéka, minden +gonosztettre képes s ha egy ilyenen rajta kapatik, semmi sem +következik belőle inkább, mint azon meggyőződés, hogy idegen nemzet +fiai mennyire méltatlanok azon tisztességre, hogy az orosz +hadseregnél tiszti hivatalt viseljenek.</p> +<p>Miriám jelen volt a hadi törvényszék előtt, midőn társa ezen +vádat elmondá ellene, s rögtön felszólíttaték, hogy minden +fontolgatás nélkül mentse, tisztogassa magát. Még pedig csak +rövideden. A hadi törvényszék elnöke, Karvajoff tábornok ebédre van +híva a kormányzóhoz, nem időzhet sokáig.</p> +<p>Miriám büszke mosolylyal állt fel birái előtt, s merész +önbizalommal tekinte Alabinra.</p> +<p>– Uraim, szólt összefonva karjait büszkén. Azon kezdem +válaszomat kérdéseitekre, hogy én Alabin őrnagyot a legegyűgyübb +embernek tartom az ég alatt. A méltóságos elnök maga jól tudhatja, +hogy Mezrevár tulajdonosa, Mirza Kobul egyike a leggazdagabb +embereknek, és ime társam nem tud rajta nehány ezer rubelt +behajtani, hanem a helyett hasznavehetlen lovakat foglaltat el +tőle. Mirza Kobul egyike a legravaszabb embereknek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> Az +egész környék lakhelye körül négy verstnyi távolra az ő +szövetségében áll, ugy hogy ő mindent elébb megtud, hogy sem +meglephetné valami. Egy nagy sziklás hegy alatt tart valami rozzant +kastélyt, s midőn idegenek jönnek hozzá, abban fogadja el őket. Az +a kastély pedig egy nyomorult romladék, a hol még csak ablakok +sincsenek. A megelőző állomásokon felfogadott kémjei vannak, +csikósok, csárdások minőségében, kik őt előre értesítik érkezésünk +felől. A rozzant kastélyban semmi sincsen, csupán piszok, s abban +egy éjszakát sem lehet tölteni, mert éjjel a vén Mirza kutyákat +uszit unokájára, a ki egy valódi szörnyeteg s azon felül őrült. +Nemde igy adta ezt elő ti néktek társam, Alabin őrnagy. Mind ebből +egy betü sem igaz. Én azt az egész környéket jól ismerem, mert +gyermek koromban sokat időztem ott, s Mirza Kobul engem tart +legkedvesebb emberének, annyira, hogy unokája kezét nekem igérte. +Az, a ki éjjelenkint a vendégeket ijesztgeti, nem az ő unokája, +hanem a csárdai csapláros leánya, Dzsula; és az sem nyavalyatörős, +hanem csak alakoskodást játszik a jövevények ijedelmére, kik azt +hiszik, hogy az éjjeli lárma valódi küzdelem hangja a kastélyban; +pedig az csak szinjáték gyöngébb szivüek megpróbálására.</p> +<p>A hadi törvényszék tagjai egymás szemei közé, majd Miriámra +néztek s kezdte őket rendkivül érdekelni a fölfedezés.</p> +<p>Alabin megzavarodva pattant fel e beszédre.</p> +<p>– Miért nem mondta ön ezeket nekem akkor?</p> +<p>– Kérem, őrnagy ur, legyen türelemmel; én nem vágtam az ön +szavába. Én nem ismerek nagyobb feladatot, mint magamat a magas +czár kegyeibe emelni, s fáradságaimért magam <span class= +"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> akarom +a jutalmat aratni. Különben is titkomnak semmi hasznát sem veendé, +mert Mirza Kobulnak legalább ötszáz fegyveres embere van, s ha neki +ugy tetszék, minket minden kozákjainkkal együtt szétmorzsolhatott +volna. Nekem korábbi ismeretségemnél fogva sikerült magamat +beavatnom a Mirza kegyébe, s igy minden fortélyait jól ismerem. Ő +egy messze elágazó összeesküvés fonalait tartja kezében, tömérdek +fegyver, lőpor és mindenek fölött nagy mennyiségű vert pénz van +birtokában s e mellett oly megtámadhatlan helyzetet foglal el a +hegyek között, hogy ha csak ravaszsággal nem, erővel őt legyőzni +csaknem lehetetlen. Ha a tábornok ur kegyeskedik e felőli +felfedezéseimet tekintetbe venni, kérek nehány órai magányos +kihallgattatást.</p> +<p>Karvajoff rendkivül érdekelve volt; rögtön elhalasztá más napra +a hadi törvényszék folytatását, megizente a kormányzónak, hogy ne +várja az ebéddel, s elzárkozott Miriámmal.</p> +<p>– Tehát te azt állitod, hogy a Mirza unokája nem azon rut alak, +a kit én előttem Alabin leirt?</p> +<p>Ez volt legelső kérdése Miriámhoz.</p> +<p>– Nem uram. Az csak egy ravasz némber, a ki ijesztgető szerepére +be van tanitva. Ah Szendereli szép, nagyon szép.</p> +<p>– Szenderelinek hivják? kérdé a tábornok gyöngéd +hangenyhülettel. És szereted te azt a leányt?</p> +<p>– Szeretem uram.</p> +<p>– Tehát miért árulod el akkor a Mirzát?</p> +<p>– Épen azért, mert unokáját szeretem. Az öreg csak akkor akarja +őt hozzám nőül adni, ha Krimiát megszabadíthatta az oroszoktól; és +akkor nekem száz meg száz esztendeig kellene <span class= +"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> élnem. +Vagy pedig ugy nyerhetném el őt, ha oda mennék hozzá lakni, s ott +élnék holtig hegyei között; hanem ily lemondásra nem vagyok képes, +midőn fényesebb pálya áll előttem; és ezt a pályát az ő bukásával +kezdhetem meg. E vakmerő férfit egyedül én vagyok képes megtörni, +mert rejtekhelyét kivülem senki sem ismeri.</p> +<p>– Hogyan lehet az?</p> +<p>– A legmeredekebb hegy tetején van azon sík rónaság, melyet +lakhelyéül elfoglalt. E róna szorgalom által oly gazdaggá van téve, +hogy évi termésével a reászoritott nehány ezer embert világ végéig +eltáplálhatja, ugy hogy éhséggel onnan őt le nem lehet szoritani. A +hegy két szük hegyfaltól van ismét körülvéve. Az észak felőli +oldalon épen nincs mód azt megmászhatni, a déli oldalon pedig egy +hegyi folyam keríti el, melynek legszűkebb torkolatán egy tömör ház +van épitve; a mi meglehetősen malomnak látszik, de pincze ablakai +ágyukkal vannak ellátva, s a közeledő hadsereget hosszában +leseperhetik az utról. Ez a malom a legelső, a mit el kell +foglalni. Ezen tul van a hegynek egy lejtős oldala, mely felől azt +meg lehet támadni, ez lovakkal is járható, gyalog hadnak pedig épen +nem lehetetlen feljutni rajta egész a hegy párkányzatáig. Itt +kezdődik azonban a valódi ostrom feladata. Itt a rejtett tűzaknák, +a fortélyos csavarulatok, a kiülő sziklák, a farkasvermek, oly +veszélyessé teszik az állást, hogy a ki azokkal a legkisebb +részletekig nem ismerős, seregének felét ott vesztheti, és még a +legjobb siker mellett is fennmarad neki egy ötszáz főből álló +elkeserült csapattal, melynek mindegyike valami okból kiszenvedett +az oroszok <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= +"Page_216">-216-</a></span> miatt, kétségbeesett tusát vívni, s +egyenkint elfoglalni a Mirza sánczait, lőporos tornyait, +kincstárait, a legnehezebb ostromágyuk ellenében, miket a Mirza +saját maga öntet, mig az ostromlók ágyuikat oda nem vihetik.</p> +<p>A tábornok annyira ment ez elbeszélés alatt, hogy maga mellé +ülteté Miriámot.</p> +<p>– Ez nagyszerü veszély, itt Szimferopol közelében. S mint +reményled a Mirzát elfoghatni. Csellel vagy erővel?</p> +<p>– Csellel és erővel. Egy nem elég ellene; mert sok esze és sok +ereje van.</p> +<p>– Tanácsoljál!</p> +<p>– Oroszul beszélek uram: egyenesen és oroszul. Én nem azért +teszem e felfödözéseket, hogy azokkal valakinek kedveskedjem. Én +teszem, hogy kitüntetésben részesüljek, hogy a felséges czártól +érdemrendeket, előmozditásokat kapjak, s egy szóval saját magamnak +érdemeket szerezzek. Én megismertettem önnel a veszélyt; többet még +nem tevék; de le is győzöm azt, ha ön kieszközli számomra, hogy a +Mirza elleni hadjárat egyenesen én reám bizassék. Arra kell ötezer +ember; azt csak egy dandárnok vezetheti.</p> +<p>– Az sok neked, Miriám.</p> +<p>– Még az is csak oly módon elég, ha az alkalmas időt +kiválasztjuk?</p> +<p>– Mikor van az?</p> +<p>– Ezt nem tudhatja rajtam kivül senki. A Mirza fegyveresei ugy +vannak elosztva, hogy egyik héten egy ötöde portyázó őrjáratot tart +álruhákban a környéken. Más ötöde az <span class="pagenum"><a name= +"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> alatt otthon őrt áll a +sánczokon és kapuknál, harmadik ötöde fegyvergyakorlatokat tart, +negyedik és ötödik végre mezei munkát és kézmüveket folytat s igy +megy váltogatva valamennyin végig, ugy hogy a ki az ágyukhoz ért, +az ért az ágyuöntéshez is, a szántóvető és a lövész egy ember s +minden harczos tud gyalog és lovas szolgálatot tenni.</p> +<p>– Ez nevezetes belrendezés.</p> +<p>– Történik azonban néha, hogy nevezetes eseteknél az egész +fegyveres nép négy ötöde elhagyja a várat s csak az ötödik marad +benn a Mirzával. Ezt az alkalmat kell ellesnünk s akkor lesz elég +egy ötezer főnyi dandár a hegyi rejtek elfoglalására, nem levén +elég kéz a védeszközök munkába hozatalára.</p> +<p>– S mikor jő ilyen alkalom?</p> +<p>– Azt majd én elő fogom idézni, mihelyt e dandár parancsnoka +leszek.</p> +<p>A tábornok megszoritá a merész ifju kezét. Nem állhatta meg, +hogy végül ne kérdezze tőle:</p> +<p>– És ha Mirza Kobul legyőzetett, el fogod-e venni akkor +unokáját?</p> +<p>Miriám meghajtá magát és okosan felelt.</p> +<p>– Föltéve, hogy a fölséges czár a Mirza birtokaival engemet +jutalmazand meg.</p> +<p>És még mélyebben hajtotta meg magát. A tábornok fejére tehette +kezét, mintegy áldásképen.</p> +<p>Azzal elbocsátá őt magától, a haditörvényszékkel tudatva, +<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= +"Page_218">-218-</a></span> hogy a csempészeti kérdésből sokkal +fontosabb ügy fejlődött ki, minél fogva az elébbi kiegyenlítettnek +tekintendő.</p> +<p>A kormányzónál már az ebéd végén voltak, midőn Karvajoff +odaérkezett. Senki sem birta megfogni, mi történhetett, hogy az +első szavak után, miket a tábornok a kormányzó fülébe súgott, az +fölkelt az asztaltól, bocsánatot kért, vele együtt szobájába +zárkózott, s egész este elő nem jött.</p> +<p>Miriám pedig haza ment, s egy czitromlevével e szókat írta egy +ötrubeles bankjegy szegélyére:</p> +<p>„Mirza Kobulnak. – A mit rám biztál, elvégeztem. Miriám.“</p> +<p>Ezt a bankjegyet a láthatlan betükkel egy boritékba takarta, +melyet Hajbakut örmény szatócsnak czímzett, levelet írván mellé, +melyben köszönettel téríti meg ezt a kis tartozását s ezt egy +tatárnyargoncznak átadta; ki ott a postai közlekedés +fenntartója.</p> +<p>Nehány hét mulva Miriám megkapta a Vladimir-rend keresztjét és a +dandárparancsnoki kinevezést.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span></p> +<h3>V.<br /> +AZ ÁRULÓ.</h3> +<p>Azon naptól kezdve Miriám szerencséje meg volt alapítva, +felhivatott Szent-Pétervárra ott több hónapot töltött, s mint gróf +Miriánoff érkezett vissza Krimiába. Karvajoff legnagyobb bizalmával +tisztelé őt meg; csaknem mindennapos volt házánál s ezt arra +használta Miriám, hogy a tábornok legtitkosabb gondolatjait is, +miket négyszem között szokott kibeszélni, közölte szentpétervári +pártfogóival. Ez orosz rendszer: „én elárullak téged, hogy te ne +árulj el engem“; a főtisztek tudósitást adnak alárendeltjeik felől, +és az altisztek előljáróikról: egyik a másiknak kéme. Kém van +minden házban, ott ül a családok bizalmas tüzhelyénél, cseléd +gazdáját, nő férjét vigyázza, s nem hallatlan eset, hogy az édes +anyja elárulja tulajdon gyermekét.</p> +<p>Egy napon Karvajoff nagy bizalmasan azt találta mondani +Miriámnak, hogy a valódi trónörökös tulajdonképen nem K. herczeg, +hanem S. herczeg; mert a törvények szerint a czár első szülötte a +trónörökös; már pedig K. herczeg akkor született, midőn Miklós még +nem volt czár, e szerint a czár elsőszülötte az utána következő +testvér, mint a ki már Miklós trónra lépte után született s igy ő a +valódi trónörökös.</p> +<p>Két hét mulva Karvajoffot a Kaukazusba küldték, a mi első foka a +kegyvesztésnek, Miriám pedig ő helyébe neveztetett ki. Ez is +rendszer: szeretlek, hogy itt vagy, de még jobban szeretem, ha nem +vagy itt, mert akkor én ülhetek a helyedre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> Miriám +csak a rendszert követte s igen szépen haladt mellette előre.</p> +<p>Az már köztudomásu dolog volt felőle, hogy saját nemzetét, +nevelőatyját és jóltevőjét elárulta, s ennélfogva mindenki igen +nyájas és alázatos iparkodott iránta lenni, még a nálánál feljebb +valók is, mert azt senki sem tudhatta, hogy mi kárt tehet, ha +megharagszik.</p> +<p>Egy nagy katonai szemle alkalmával, a mint Mirianoff több +főtiszttel együtt egy csoportban lovagolt; egyszerre a szabályszerü +sortüzelés után összerogyott Miriámmal a ló s ő a földre esett. A +mint odasiettek segélyére; akkor vevék észre, hogy az elbukott +paripa vérzik, meg van sebesítve. Mintha a füle mellett golyó +hatott volna be. Ha egy ujnyival odább talál épen Miriám mellén +megy keresztül.</p> +<p>A tábori sebészek rögtön kivonták a ló fejéből a belelőtt +gyilokszert s akkor látták, hogy az nem golyó, hanem egy puska +körömvasa, melybe összehajtogatott papir volt dugva; a papiron ez a +két szó: „az áruló Miriámnak.“</p> +<p>A főtisztek rögtön vizsgálatot sürgettek, a kormányzó az ezredek +megtizedelésével fenyegetőzött, ha a vakmerő lövészt fel nem +fedezik; de Miriám maga közbejárult, s ő kérte, hogy hagyják az +egész esetet említetlenül. Ő miatta senki se szenvedjen.</p> +<p>Ez engedékenysége, e vakmerő daczolás a titokban készülő +veszélylyel még jobban lefegyverzék elleneit. A babonás oroszok +közt az a hit támadt, hogy amuletje van, mely félre fujja a golyót, +mint a repülő szúnyogot. <span class="pagenum"><a name="Page_221" +id="Page_221">-221-</a></span></p> +<p>Annál nagyobb volt a tatárok elkeseredése irányában. A czár +kegye szép mezei jószággal ajándékozá meg Miriámot Karaszu Bazár +mellett, azt egy évben háromszor felgyujtották a tatárok, még +idejök maradt a leégett ház oldalára felirhatni a legyilkolt +cselédek vérével:</p> +<p>„Emlékül Miriámnak, az árulónak.“</p> +<p>Másszor lepecsételt ládikót kapott Miriám, tele aszalt +gyümölcscsel. Jól járt, hogy maga nem bontotta azt fel; a +szekrénykében ármányos pokolgép volt rejtve, mely a falhoz mázolta +a szegény kozákot, kire annak felnyitása bízatott.</p> +<p>Miriám a vizsgálatnál a széttört pisztolycsöveken Mezrevár +gyártmányait ismeré fel, s olyan illatos fügék sem teremnek másutt, +Mezrevár paradicsomán kivül, minővel a pokolgépet rejtő szekrényke +tömve volt, hogy a lőpor szaga keresztül érezhető ne legyen. Mind +ezt nem késett a kormányzóval tudatni.</p> +<p>A titkos értekezleten elhatározák, hogy Mirza Kobul meg van érve +arra, hogy fájáról lerázassék.</p> +<p>Miriám bemutatá tervét.</p> +<p>E napokban kell Perekopon keresztül egy nagy pénzszállitmánynak +jönni Moszkauból. Már több izben megtörtént, hogy az orosz kormány +által küldött összegek a Perekop és Szimferopol közti uton +elvesztek. A kisérő csoportokat az ördögtorkolata nevü mély +völgyben háromszorta számosabb rablósereg támadta meg s elvette +tőlük a pénzt; a mivel azután az ismeretlen hegyszakadékok közé +menekülhetett.</p> +<p>E rablókat rendesen egy magas férfi vezette, a ki arany álarczot +viselt. Ez arany álarcz senki sem más, mint Mirza Kobul. +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span></p> +<p>Ő rendesen szokta tudni, mikor küld a kormány pénzeket +Szebastopolba, és azt is, mekkora kiséret mellett? rendesen sikerül +neki azt a legnagyobb vakmerőséggel megrohanni s mielőtt magához +térhetne első zavarából a megtámadott csapat, a szekereket +kirabolni s odább állni tartalmaikkal.</p> +<p>Kétségtelen, hogy ezt az alkalmat sem fogja kisérletlen +elszalasztani.</p> +<p>Azonban ezuttal kelepczébe kell kerülnie.</p> +<p>Jöjjön Perekoptól az ördögtorkolati csárdákig egy zászlóalj +gyalogság s két szotnia kozák a küldött pénzt hozó szekerekkel. Ott +álljanak meg éjszakára. Ugyanekkor egy más parancsnok hasonló +erővel jöjjön rájuk szemközt Szimferopolból; ennek legyen +nyiltparancsa a küldeményt átvehetni; ez alatt Miriám maga két +zászlóalj vadászszal megkerülve az ördögtorkolatot; elfoglalja azt +az egyetlen szorost, melyen keresztül Mezrevárba juthatni s +ilyenformán ezuttal ki nem kerülheti az arany álarcz a +tőrbe-jutást, a miből ezuttal ki nem szabadul.</p> +<p>Mezrevárral azután könnyü lesz boldogulni. Lehet, hogy az első +hírre önkényt feladják azt.</p> +<p>Mig Szebasztopolban e tervet készítették, az öreg Mirza Kobul is +nagy terveken törte fejét. Ünnepélyhez készült. Várának minden +asszonya varrott, hímezett, patyolatot és selyemkelméket; +szövőgyára a legpompásabb mintákra készite pálmás szöveteket, miken +keleti fantazia remekelt. Előre sütteté a sok mézes kalácsot, +mandulával hintve s három szakácsnak volt dolga, hogy a töméntelen +czukorsüteménynyel elkészüljön. <span class="pagenum"><a name= +"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> +<p>A sok gyár s kemencze füstölését messzire lehete látni onnan, de +ha valami idegen kérdezte: mi füstöl ott? azt felelték a tatárok: +meszet égetnek ott sokat, meg szenet jó uram.</p> +<p>– Mire készülsz atyám olyan nagyon? kérdé megsokalva az +ünnepélyes munkát Szendereli a Mirzától; ráfonódva öreg apja vén +vállára símuló szép termetével. Ki megy itten férjhez, hogy ugy +készültek a lakodalomhoz?</p> +<p>Az öreg Mirza mosolyogva tekinte szép unokájára, kinek arcza +olyan halavány lett azóta, mióta azt beszélik, hogy Miriám áruló! +meg is csipkedte ez arczát két ujjával, hogy pirosabb legyen, s még +tréfásan felelt neki.</p> +<p>– Hát te magad.</p> +<p>A leány búsan megcsóválta fejét és azt susogta: soha; és +könyezett bele.</p> +<p>Az öreg pedig kaczagott és egyre süttette a mézes kalácsot +halomra, s varratta a nászingeket, mintha hat leányt akarna férjhez +adni.</p> +<p>Pedig még azt sem tudta senki, hol van a vőlegény.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span></p> +<h3>VI.<br /> +AZ ARANY ÁLARCZ.</h3> +<p>Mióta Krimia a czár tartományai közé tartozik, kezdenek a +nagyobb városokban vendéglősök megtelepedni; az előtt az volt a +szokás, hogy az utazó a legjobb külsejü házhoz tért be s ott +ellátták mindennel s még megköszönték neki, hogy hozzájuk +szállt.</p> +<p>Szimferopolban egy német vendéglős nyitotta meg türhető hotelét; +ide szoktak leginkább a keresztül utazó főtisztek betérni.</p> +<p>Egy estve négy fiatal tiszt ült együtt az „Arany szarvas“ étkező +teremében. Vacsora után voltak már és punch előtt; időtöltésből +kártyázgattak együtt.</p> +<p>Kettő régi ismerősünk köztük: Miriám és Alabin, a másik kettő +csak segédei.</p> +<p>Alabin volt kiküldve a nyiltparancscsal, hogy az alatta álló +fedezettel átvegye a Perekopból jövő szállitmányt. Az átgondolt +terv szerint minden előkészületnek a legnagyobb titokban kelle +megtörténni. A csapatok a külvárosban hagyattak, s azoknak éjjel +kellett átvonulniok; parancsnokaiknak pedig az „Arany szarvas“-ból +korán három órakor reggel utánok menni, hogy még csak sejtelme se +legyen senkinek az előkészületről.</p> +<p>A négy tiszt vigan mulatva tölté az időt éjfélig, akkor Miriám +figyelmezteté őket, hogy jó lesz feküdni menniök, mert ki tudja, +mikor fognak ismét alváshoz juthatni? <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> +<p>Kiki sietett a punchot kiinni poharából, s egymásnak jó éjszakát +kivánva, betértek hálószobáikba.</p> +<p>A lovászoknak meg volt rendelve, hogy a paripákat egész éjjel +nyergelve tartsák, s a vendéglősnek meghagyatott, hogy a kapuját be +ne zárassa.</p> +<p>Az különben is fölösleges lett volna, miután a kapujárás alatt +fegyveres őr volt felállitva, s itt a város közepén mitől lehetne +tartani?</p> +<p>A vendéglő ugy volt felosztva, hogy ugyanazon folyosóról nyilt +két osztály, mindegyik két szobából álló. Az egyiket elfoglalá +Miriám, a másikat Alabin. A külső szobákban segédtiszteik +telepedtek le.</p> +<p>Egész napi lovaglás után, a mint ágyára veté magát Alabin, +azonnal elaludt, s álmában tatárfejekben játszott Miriámmal, és +nyert iszonyatosan, s minden tatárfőn egy-egy arany álarcz volt. +Még javában szeretett volna álmodni, midőn felébreszték. Valaki +végighuzta jéghideg kezét orczáján.</p> +<p>– Ah, már reggel van Nikolaj? ásita félálomban Alabin, azt +vélve, hogy segédje költögeti s nagyot akart nyujtózni, a midőn +tapasztalá, hogy mind a két keze erősen le van szorítva s a mint +ijedten fel akart kiáltani; egyszerre teledugták a száját valami +selyemkendővel.</p> +<p>Három alak volt a szobájában. Kettő sietve összekötözé kezeit +erős ellentállása daczára, a harmadik az alatt egy tolvajlámpát +vont elő palástja alól s egy futó fényvonalt engedett végigvillani +a szobán.</p> +<p>Alabin a futó fénynél megpillantá a hivatlan látogató +<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> képén az arany álarczot. Magas, +erőteljes alak volt az, bő hosszu ujju burnuszban, melynek +hátravetett csuklyája pompásan fonott gyöngyös turbánt engede +láttatni. E turbánhoz volt csatolva az arany álarcz, mely annyiban +különbözött szokott bálias álczáinktól, hogy rajta száj, orr és +szemek számára nem voltak megfelelő idomok, hanem az egész czifra +arabeszkekkel volt kimetélve, azok hasadékain át nézett és +lélekzett az ismeretlen.</p> +<p>A másik kettő arcza fekete fátyollal volt boritva.</p> +<p>Mikor Alabin a mozdulatlanságig meg volt kötözve, szája betömve; +akkor az arany álarczos odaállt eléje, s nyugodt mély hangon, +melyet az álarcz is tompitott, mondá neki francziául:</p> +<p>– Monsieur Alabin; máskor, ha ön az arany álarczost akarja +elfogni, egyik szemét se hunyja le.</p> +<p>Azzal felkereste Alabin felöltönyében annak tárczáját, felnyitá, +kivette belőle a Perekopból jövő dandárnok számára irt nyilt +parancsot. Egyébhez nem nyult; a mi más egyéb kihullott belőle, azt +visszarakta szépen.</p> +<p>– Már most tessék nyugodtan aludni tovább: súgá a tisztnek az +arany álarczos; s a vastag takarót fejére vetette. Alabin sem +látni, sem hallani nem volt képes, merre távoztak el.</p> +<p>Három órakor Miriám segédjével együtt lement lovászaihoz, +paripáit, fegyvereit rendbe hozatta; s kérdezé Alabin lovászaitól, +hogy gazdájuk felkelt-e már?</p> +<p>Azok azt felelték, hogy még nem izent le.</p> +<p>– Tehát fel kell a segédet költeni, nehogy elkéssünk: monda +Miriám, azzal lovára ült s négy emberből álló kiséretével +<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span> eltávozott, csapatjait a városon kivül +utban találva az ördögszakadéki hegyek felé. Azokat rögtön a mély +vizomlásokon keresztül a jól ismert hegyzugokon átvezette. Dél +lehetett, midőn az ördögszakadék szorosába kiérkezett, ott +vadászait az alacsony bokrok közé a legnagyobb vigyázattal +elhelyezte s ott vártak nagy csendességgel a megkerített tatárokra, +kiktől egy lélek sem fog onnan megszabadulhatni.</p> +<p>E közben az a baleset történt Miriámmal, hogy a mint egyik +pisztolyát megtöltötte, az véletlenül elsült s a balkeze kisujját +egészen elszakította.</p> +<p>Miriám hideg vérrel engedé a sebésznek az elroncsolt ízt +levágatni s miután az azt jól, roszul bekötözte, még csak karját +sem engedte felkötni; csak ugy a kabátja alá dugta a kezét; hisz az +az egy újj annyi, mint semmi az embernek.</p> +<p>Ott várt azonban estig, a nélkül, hogy ellenfelei érkeztek +volna. Este felé saját maga, segédeit, és egy pár lovast magához +véve, megindult kémszemlészetre az ördögszakadéki mély úton végig. +Ellovagoltak messzire, a nélkül, hogy valahol ellenséget sejthettek +volna meg.</p> +<p>– Attól tartok leginkább, monda Miriám segédtiszteinek hogy az +öreg róka neszt kapott előkészületeinkről s ezuttal hegyei között +maradt.</p> +<p>Már egész odáig lovagoltak a mély sziklatorkolatban, a hol egy +kanyarulatnál az országutra le lehet látni, s itt nagy bámulatra +szemközt jönni látták Bianoff ezredest Perekop felől, szép rendben +a maga huszárjaival és granátosaival; – de szekerek nélkül. +<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span></p> +<p>Miriám odanyargalt eléjük s az első üdvözlés után azt kérdezé +Bianofftól:</p> +<p>– Hát a szekereid hol vannak a küldött pénzzel?</p> +<p>Az ezredes egész biztonsággal felelt.</p> +<p>– Azokat a csardaki állomásnál átvette tőlem e reggel egy +főtiszt, kinek nyilt parancsa volt azt tőlem ott átvenni s az +általa tudva levő helyre szállitani.</p> +<p>– S te átadtad neki azokat! kiálta Miriám.</p> +<p>– Nyilt parancsot mutatott; négyszáz huszárt hozott fedezetül; +azt mondta, hogy a pénzt Szebastopol helyett Kertsbe kell +szállitania a kaukazi hadsereg számára; még kért tőlem száz +gyalogot a fedezethez, a mit én nem is tagadhattam meg tőle.</p> +<p>Miriám minden szónál növekedő bámulatot tanusitott arczán; az +ezredes által előmutatott nyilt parancs elismerhetlenül ugyan az +volt, a mit Alabin vett át. Semmi kétség sem lehetett felőle.</p> +<p>– S hogy nevezte magát ez a tiszt? kérdé Bianofftól.</p> +<p>– Neve ismeretlen előttem: Marziavnak nevezte magát.</p> +<p>– Csókolom a kezeidet! kiálta fel Miriám. Akkor te magának Mirza +Kobulnak adtad át a küldeményt, mert az ő titkos neve Marziav; a +mivel czinkosaihoz szokott levelezni. Magad adtad át neki a pénzt, +s még ráadásba száz granátost.</p> +<p>Még a ló is megijedt Bianoff alatt e szavakra, a főtiszt +elsápadt, mint a fal.</p> +<p>– Való ez? kérdé Miriámtól.</p> +<p>– Csalhatlanul. Mert tőled Alabinnak kellett volna átvenni +<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span> a pénzt, kinek rég itt kellene lenni +egy zászlóalj gyalogsággal, vele huszárság nem is volt; s neki +Szimferopolba kellett menni, a hogy az én napi parancsom szól.</p> +<p>Bianoff egy szót sem mondott erre, csak a nyeregkápájába nyúlt s +hallani lehetett, mint húzza fel egyik pisztolyát. Arcza olyan +fehér volt, mint csak lehet valakié, ki arra gondol, hogy magát +rögtön főbe fogja lőni.</p> +<p>Miriám megfogta az ezredes kezét.</p> +<p>– Ne csinálj semmi bolondot pajtás. Jobb lesz, ha vágtatsz +vissza s iparkodol utolérni a vakmerőket; különben is te nem vagy +hibás; hanem Alabinnal majd számolunk. Ez a nyiltparancs eltévedése +megfoghatlan. Egyébiránt légy eszeden, semmi baj sincs, annyit +csakugyan nyertünk, hogy Mirza Kobul fegyveresei nagy részével +várán kivül szorult; a félszigetről ki nem menekülhet, a mezrei +uttól pedig el van vágva. Most siess utána gyorsan.</p> +<p>Bianoff elkeserült lélekkel sietett vissza; természetesen az +éjszakai üldözés oly kevés sikerével gazdagítva küldetését, a +milyen keveset csak várni lehet olyan helyen, a hol százfelé visz +az ut s minden megkérdezett jövevény természetes szövetségese +annak, a kit üldöznek; sem egy kereket, sem egy sisakot soha meg +nem találtak ők az elvitt szekerekből és granátosokból.</p> +<p>Miriám pedig azonnal nyargalt Szimferopolba, csupán egy lovásza +kiséretében. Segédét és a többieket visszaküldé csapatjához, azon +parancscsal, hogy visszatérteig azon helyt maradjanak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<p>A város alá érve, künn találta az őrtűz mellett Alabin +csapatjait. Kérdésére azt felelték, hogy reggel óta várják az +indulási parancsot, de még nem kapták meg.</p> +<p>Az „Arany szarvas“ elé érve, még akkor is ott látta a hátra +hagyott őrt, s az udvaron felkantározva álló lovak mellett ácsorgó +lovászoktól azt tudá meg, hogy Alabin segédjével együtt még most is +alszik, s ajtaja be van zárva.</p> +<p>– Be kell törni! kiálta Miriám, s maga segíte befeszíteni az +ajtót, mely kettős zárral volt belül ellátva.</p> +<p>Az előszobában feküdt Alabin segéde, a belsőben pedig maga, +mindkettő megkötözve s félig megfulladva a szájaikba tömött selyem +kendővel.</p> +<p>Többet, mint félnapot kellett tölteniök e kínos helyezetben.</p> +<p>Alabinnak idő kellett hozzá, mig kötelékeitől megszabadítva +magához birt térni, s csak nehány óra mulva volt képes, hogy a +vizsgálatra összegyűlt haditörvényszék előtt megjelenjen.</p> +<p>Az adott vallomások még rejtélyesebbé tették ez esetet. Alabin +ajtaja be volt zárva kétszeresen; a kapun belől állt egy őr, künn +az utczán járt egy másik. Senki sem látott a vendéglőbe egész +éjszaka valakit bemenni, vagy onnan kijönni.</p> +<p>Miriám maga egész éjszaka fenn volt és semmi zajt nem hallott. +Egy izben ki is ment, megvizsgálni, ha ébren vannak-e az őrök s +mindkettővel öt perczig beszélgetett a rendszabályos kérdésekre +választ adatva. Ha valaki Alabint meg akarta rohanni, egyenesen +Miriám szobáján kellett volna neki a háztetőn <span class= +"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> +keresztül menni, az alatt mig ő odalenn járt; de öt percz alatt +bemenni, két embert megkötözni, iratokat kikeresni s ismét +eltávozni, tiszta lehetetlenség. Azon felül Miriám ablakai nem is +voltak nyitva.</p> +<p>– Itt valakinek árulónak kell lenni! kiálta fel végre +türelmetlenségre fakadva a haditörvényszék elnöke.</p> +<p>Alabin és Miriám egyszerre, mintegy önkénytelenül egymásra +tekintettek, mintha mondanák: „az kettőnk közül az egyik.“</p> +<p>– Én tudok egy ismertető jelt, szólt Alabin sötét +arczkifejezéssel; midőn az arany álarczos a selyemkendőt fogaim +közé dugta, jobb keze kisujját erősen megharaptam; ugy hiszem, ezt +a jelt sokáig fogja viselni.</p> +<p>Miriám keserűn mosolygott.</p> +<p>– Nagy kár, hogy nem bal kezét harapta meg; igy nem jönnék azon +kellemetlen helyzetbe, hogy ujjamat vizsgálat alá ne bocsáthassam, +miután épen azt ma reggel ízig ellőttem.</p> +<p>– Ha való: veté közbe szárazon Alabin.</p> +<p>Miriám e sértő észrevételre, hirtelen letépte sebzett ujjáról a +kötőléket s ujra vértől csurgó kezét megmutatá a törvényszék előtt, +melynek tagjai elszörnyedve kérték, hogy köttesse be azt ujra, +hiszen semmi kétségük felőle, hogy igazat mondott.</p> +<p>Miriám dühtől reszketve fordult Alabinhoz, mig balját +bekötözék.</p> +<p>– A másik kezem szolgálatjára áll önnek.</p> +<p>– Elfogadom, suttogá Alabin, ajkait összeszíva.</p> +<p>A két fiatal tiszt másnap párbajt akart víni; azonban közbejött +<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span> a kormányzó parancsa, mely megtiltá +nekik a vívást; mindkét tisztet felmenté a vizsgálat alól, +megerősité elébbi rangjaikban s feladatául tüzé, hogy rögtön +Mezrevár alá sietve, majd ott bizonyitsák be, melyikük hűsége és +bátorsága nagyobb? A haditörvényszék egyuttal oda utasíttatott, +hogy az egész balesetet tulajdonítsa a két alárendelt őrnek, +azoknak adasson egy adag botot, s több lármát ne csináljon +belőle.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>VII.<br /> +A MENYASSZONY ÁLMAI.</h3> +<p>– Mit álmodtál szép leánykám? mit álmodtál te gyönge +szívecske?</p> +<p>Igy kérdezte reggelenkint szép unokáját Mirza Kobul; és a +menyegző napja már közel volt.</p> +<p>Mirza Kobult hiába keresik Kercstől Eupatoriáig, föld alatt +eltünik ő üldözői elől, mint a tündér; délibábot kergetnek azok! +midőn utána futnak, hátuk mögött van rég. Midőn az orosz portyázók +szanaszét futnak az egész országban, kérdezősködve utána, akkor ő +már otthon ül és kényelmesen szürcsölgeti rózsavizes malozsa nedvét +s kérdezgeti unokájától: „mit álmodtál szép gyermekem?“</p> +<p>– Álmodtam is, és ugy tetszik, mintha most is igazán látnám. +Tele volt szobám piros virággal, minden bimbó, minden virág olyan +szép piros volt és eleven; csak egy volt közöttük <span class= +"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> fehér +és lankadt, és az a virág én voltam. Ott feküdtem a ravatalon és az +is tele volt virággal. A ravatal lábánál pedig fel volt állitva a +virágember; a minőt csak menyegzők alkalmával szokás a lakodalmas +házban felállitani: öltözete tiszta rózsa, a két keze liliomokból, +lábai folyondárokkal befuttatva, turbánja szép császárszakál, a +haja árva-lyán kalász, szemei csillagvirágok, orczái halaványpiros +mályvarózsákból, és ajka egy sor százszorszép. Körülöttem énekeltek +és daloltak, azt sem tudom már kicsodák? és énnékem ugy fájt a +szivem bele; a midőn egyszerre lehullott minden rózsa és liliom az +előttem álló virágemberről, és helyette ott állt – Miriám. És nem +tudtam magamat tartóztatni, hogy ne sirjak, a midőn őt magam előtt +állni láttam.</p> +<p>Az öreg jobbra balra simítja leánykája hajfürteit s elkezdi az +álmat magyarázgatni.</p> +<p>– Virágot látni álomban sokat, az nagy örömet jelent; leány, a +ki magát halottnak látja, nem sokára menyasszony lesz; a ki +eltávozott kedvesét siratja álmában, annak kedvese nem soká vissza +fog térni.</p> +<p>– Nem térhet ide Miriám vissza soha; sóhajta búsan e leány, s +ugy elfelejtkezett magáról, hogy még azt a habkönnyü piskótát is, +melynél egyebet napjában nem evett; a kis arany halaknak szórta, +mik szobája szökőkutas medenczéjében uszkáltak vígan alá s fel, s +enyelegtek egy piczi kis fakó halacskával, mely még ikraképen +vetődött vizükbe s nem gondoltak vele, hogy ez a kis fakó halacska +idő jártával majd egy nagy orosz csuka lesz, mely őket mind +elnyeldesi.</p> +<p>A szép leány nem láthatta atyja mosolygását, a midőn az +<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span> eltávozott; de magában elgondolá, hogy +az még is lehetetlen, a mit az emberek beszélnek. Miriámnak nem +lehet, nem szabad árulónak lenni.</p> +<p>A kinek nemzete annyit szenvedett, olyan szerencsétlen, az nem +árulhatja el ezt a szenvedő hazáját egy gyülölt idegen kegyéért; a +kire annyi dicsőség várt mint honfira, az nem árulhatja el +halhatatlan hírnevét egy szolga dicsvágyért, mely megpirít, midőn +kielégitett; és a kit ugy szeretett a nő, oly híven, oly igazán; +nem lehet az árulója a mennybeli szerelemnek.</p> +<p>Ha az egész világ elitéli is őt, ám a szerető hölgy talál +mentséget számára, az ő szivéből csak az élettel együtt lehet +kitépni emlékét.</p> +<p>És ha minden élő jel ellene tesz tanubizonyságot, akkor álmodik +felőle, és ébren is felőle álmodik, és jol tudja, hogy az csak +álom, még is ragaszkodik hozzá.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>VIII.<br /> +TATÁR HARCZ.</h3> +<p>Miriám két egész ezredet egyesite Marzia városban; lovasait, +gyalogságát ugy be tudta hozni a szoroson, hogy a meglepett +lakosság egy szót sem tudott meg előbb jöveteléről. Minden +elől-utol találkozót összefogdostak előőrsei s Hajbakut örmény a +legőszintébb csodálkozással látta a fényes tábornok urakat +leszállani kapuja előtt s azt sem tudta, melyiknek csókoljon +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span> kezet a sok közül elébb, midőn +méltóztattak házába benyitni.</p> +<p>Miriámnak első szava az volt hozzá, hogy kiparancsolta saját +házából.</p> +<p>– Fiam! monda e tisztes ősz embernek, ki neki apja lehetne; +fiam, keress magadnak más szállást, mert ezentul én fogok itt +időzni. Ismerlek, ki vagy: jó pénzért számomra kikémlelted a +Mirzát; de még jobb pénzért kéme lennél a Mirzának én ellenem. +Használtalak, már most nem kellesz, s félni sem akarok tőled. Rajta +légy, hogy jó messze válaszsz lakást ettől a várostól. Ha +eltávozunk, a házadat ismét itt találod. Ha valami károd lesz, majd +becsültesd meg s folyamodjál érte Szentpétervárra.</p> +<p>A jámbor örmény jónak látta ezzel a vigasztalással beérni. Hisz +a moszkók csak a lakását vették el; még gonoszabb lehetne pedig a +dolog, ha azok adnának neki lakást, ott, a hol neki nem +tetszik.</p> +<p>Miriám azonnal elrendezé csapatjait, a legnagyobb ovatossággal, +hogy az átelleni sziklatetőkről hadi tervét ki ne kémelhessék. +Tiszteinek meg volt parancsolva, hogy szüntelen közkatonai köpenyt +viseljenek egyenruháik felett s osztályát senki el ne hagyja.</p> +<p>Midőn az előőrsök vizsgálatából az örménytől elfoglalt házhoz +visszatért, nagy meglepetés várt reá; a vitéz Karvajoff tábornok +érkezett oda Jekaterinoszlávból, az a derék ember, kinek ő mostani +rangját köszönheti, s ki viszont ő neki köszönheti, hogy most ott +időzhet a világ háta mögött, Jekaterinoszlávban, a Kaukazuson tul. +<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= +"Page_236">-236-</a></span></p> +<p>Mind a ketten azt mondták, hogy nagyon örülnek, a midőn egymás +kezét megszorithatták.</p> +<p>A tábornok egy zárt levelet adott át Miriámnak, melybe az volt +irva a kormányzó által, hogy Karvajoff tábornok és Alabin ezredes +előtt adja elő azon hadi tervét a legrészletesebben, melylyel Mirza +Kobult megtámadni szándékozik.</p> +<p>Miriámnak engedelmeskedés volt a dolga. Elővette térképeit, +mikben a mezrei rejtek legtitkosabb erősségei, védhető és +hozzájárulható helyiségei pontosan fel voltak jegyezve. Akárki +készitette azokat, bizony jártasnak kellett lennie azon a vidéken, +s nem csak szemeivel, de eszével is meglehetősen birni.</p> +<p>– Itt három feladat van, monda Miriám, miután a helyzetet +lerajzolá. Az első minden esetre a malomnak nevezett erőd +elfoglalása. Ez pusztán leleményesség dolga, egyedül találékony +észt feltételez végrehajtójától, a miért én azt Alabin ezredesre +kivánom bízni; mint kinek hasonló esetekben hirteleni önfeltalálása +nevezetes. Második műtétel az elősánczok elfoglalása a +hegy-magaslaton; ezt rábízhatom bár melyik vitézebb +dandárvezetőnkre, mert ehez semmi egyéb nem kivántatik, mint +személyes vitézség, a lerajzolt védművek között egy gyermek is +eligazodhatik, s a munka forrója csak a sánczoknál kezdődik, azon +pedig behunyt szemmel s kivont karddal öt percz alatt át lehet +esni. Ismétlem, hogy ez az őrmesterek dolga. A harmadik feladat a +legnehezebb. Mig a gyalogság a mezrei magaslatokat ostromolja, a +lovassággal a hegyszakadék bejáratát kell elfoglalni, hogy a Mirza +czinkosai segélyül ne mehessenek neki. A ki e feladatot pontosan +teljesíté, az meglehet, legkevesebb dicsőséget <span class= +"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> fog +haza vinni a hadjáratból, mert azon esetben tán munkája sem akad, +de ha elhanyagolja azon állást, az egész eredményt koczkáztathatja. +A Mirzának most nincs több száz emberénél odafenn, de ha sikerül a +kóborló tatárok közül még nehány százat magához vonhatni, soha sem +birunk vele. Azért a Csardak előtti álláspont a legfontosabb s ezt +megőrzeni egyenesen magamra vállalom. Én ismerem a tatárok ezernyi +fortélyait, ravasz, rendkivüli hadakozás módját, s hiszem; hogy ha +megtudják, miszerint velem állnak szemközt, meghuzzák magukat +mocsáraik között, s nem lesz bátorságuk a síkra szállani.</p> +<p>Karvajoff feszes komolysággal hallgatta végig Miriám beszédét, +azután egy másik zárt levelet vont elő kebléből.</p> +<p>– Ez is önnek szól; monda, átnyujtva azt Miriámnak.</p> +<p>Miriám feltörte és azt olvasá belőle, hogy a kormányzó +rendeletéből az ő hadműködései egyenesen alárendeltetnek Karvajoff +tábornoknak! minélfogva annak mindenekben engedelmeskedjék.</p> +<p>Ily megaláztatás után más országban a tisztek le szokták tenni +kardrojtjaikat; de Oroszországban ilyesmi nem divat és nem szabad. +A mit a czár és az ő kormányzói rendelnek, az nem szégyen, még ha +megaláztatás is.</p> +<p>Miriám nyugodtan hajtá meg magát Karvajoff előtt, s tudatá vele, +hogy parancsát várja.</p> +<p>– Hadi terved jó, monda a tábornok összegöngyölgetve a +térképeket. Semmi kifogásom ellene. Csupán a végrehajtás személyeit +hiszem jónak megcserélni. A malomnak czímzett erőd elvételével +téged bízlak meg: a Csardak felőli álláspont <span class= +"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> +felügyeletét pedig Alabinra hagyom. Én magam itt a középpontból +intézem a megszállást.</p> +<p>Miriám arcza legkisebb változást nem mutatott.</p> +<p>– Én e feladatban is nagy megtiszteltetést találok; de ujolag +figyelmeztetem Alabin ezredes urat; hogy a tatárok ravaszságától +jobban lehet félni, mint görbe kardjaiktól, s a ki eléggé ovatos +lenni nem tud, nagyobb veszélyben lehet miattuk Szimferopol +közepén, őreitől körülvéve, mint egy magában a Jura szakadékai +között.</p> +<p>Alabin fülig vörösödött el e szóra, mely őt az arany +álarczossali estére figyelmezteté; de vigasztalhatta magát azzal, +hogy hiszen Miriám annál halaványabb.</p> +<p>Szegény Miriám, neki ugyan elég oka van arra, hogy halavány +legyen. Mint okos ember, ugy számitotta ki magának a dolgot, hogy +majd nagy áldozatokkal oly győzelmet vív ki, mely őt a czár +kegyében megerősíti; és íme most látja, hogy ő maga van legelső +áldozatul szánva, hogy elhatároztatott, miszerint ő veszszen +legelébb is kárba; hogy ő legyen, a kit elhasználnak, és nem az, a +ki a hasznot aratja.</p> +<p>A legközelebbi éjszakán kellett a malom elleni támadást +végrehajtania.</p> +<p>E vakmerő fegyvertényre egy saját zászlóalj rendeltetett +parancsnoksága alá.</p> +<p>Saját kiváló öltözékeikről megismeré a katonákat Miriám.</p> +<p>A szibériai zászlóaljak egyike volt az; a mik ugy erednek, hogy +a hol nagy bűnösöket találnak a hadsereg között, kik a <span class= +"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> tizezer +vesszőt ki birták állani s nem haltak meg bele; kik tilos eszméket +mertek társaik előtt kibeszélni, kik tán itt amott katonai +forradalmak részesei voltak, vagy engedetlenek előljáróik iránt, +sőt talán lengyelek, vagy titkos jacobinusok, veszélyes társulatok +czinkosai; az ilyenekből saját ezredeket alkottak, s ezen +kiválasztott ezredek számára szokott fentartatni azon ritka +megbecsültetés, hogy ostromlott várak réseit ők rohanják meg +legelől, ők temessék be hulláikkal a sánczárkokat, s azt a kettős +szolgálatot tegyék birodalmuknak, hogy megmentsék azt az +ellenségtől és saját maguktól.</p> +<p>Midőn egy ily ezred bizatott Miriám kezére, jól tudhatá, hogy mi +vár reá?</p> +<p>Az ilyen tisztelet felér a halálitélettel, a mi Oroszországban +el van törültetve.</p> +<p>Miriám ha különben nem tudta volna is ezt, eléggé sejtheté +abból, hogy tiszttársai oly szivesen búcsuztak el tőle ez este, +mint a kit nem fognak többé látni; maga Karvajoff is részesité +annyi kegyelemben, hogy titokban megsúgta neki, miszerint jól +teendi, ha ő is közkatona köpenyt fog ölteni s kalapja mellől +elhagyja a tollbokrétát.</p> +<p>Miriám azért is legpompásabb öltönyét vevé magára, felkötötte +aranyos övét, felrakta rendjeleit; gömbölyü prémes cserkesz süvege +mellé akkora kócsagot tűzött, hogy ágyuval is rá lehetett czélozni, +s még az egész tetejébe felkerekíté lángpiros tatár-köpenyegét, +hogy a ki csak hirét hallotta is, rá ismerjen róla.</p> +<p>A mint ily öltözetben katonái elé lépett, bámulva szólitá +<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span> meg minden ember: ez még is vakmerőség, +ez Isten-kisértés; hisz igy mindenki ő reá fog czélozni.</p> +<p>– Hadd czélozzanak: felelt ő büszkén. Azt hitték, hogy félek, +midőn e rohammal megbíztak; pedig még nincs az a golyó megöntve, a +mely elől Miriám eltagadja magát.</p> +<p>És ugy ment fényes lobogó köntösben arany boglárokkal, gyémántos +rendjelekkel, abba a csatába, melyből senkit sem várnak társai +vissza. Oly büszkén hordta mellén azokat a rendjeleket, mintha +czélnak tartaná ott, hogy oda lőjjenek.</p> +<p>Egy két fegyveres társa tán meg is sajnálta, a kinek tán épen +utjában nem volt, de hogy azok közé sem Karvajoff, sem Alabin nem +tartozott, az több mint valószinü.</p> +<p>E született orosz főnemesek előtt a tatár Mirianoff mind végig +gyanus jellem maradt; az emberi szív jobb érzelmei közé tartozik +az, hogy az árulónak, a szökevénynek soha sem hisznek egészen s ez +a gyanus göcs legjobban meg lesz oldva igy: ha hű volt Miriám, +akkor elesik Oroszországért, de dicsően esik el; ha pedig hűtlen +volt, akkor dicsően vész el, de még is csak elvész.</p> +<p>A syllogismus mind a két oldalról erős s becsületére válik +annak, a ki feltalálta.</p> +<p>A mint szürkülni kezdett az alkony, Miriám megkerülte +csapatjaival a várost, hogy azon ismert utra forduljon, mely a +malom tájára vezet.</p> +<p>A hegyi folyamhoz érve, egy csapat dzsidást talált ott, kik +lovaikat itatták a vízben s panaszkodtak, hogy a folyam +<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span> megfoghatlan okok miatt ugy kiapadt, +hogy alig találnak benne elég ivó vizet.</p> +<p>Miriám jól tudta, hogy mi e gyors apály oka, némely helyütt alig +ért bokáig a kövek között csergedező viz, s egy-egy külön szakadt +gödörben kalappal lehetett fogni az ott rekedt pisztrángokat; a +heverő orosz katonák bográcsokban főzték a parton az összefogott +halat és rákot, némelyik itt-ott skorpiót is fogott a rák helyett; +megfőzte azt is, semmi baja sem lett tőle.</p> +<p>Az utolsó előőrsöt elhagyva, leszállt egész csapatjával Miriám a +kiapadt folyam medrébe, s annak két sziklás fala közt haladt +sebesen mindig a folyam mentében.</p> +<p>Két felül a part oly magas volt, hogy a haladó sereg +szuronyhegyei sem látszottak ki belőle. Semmi sem árulhatá el +közeledésüket.</p> +<p>A völgyön mély köd feküdt, melyen alig birt keresztülderengeni +az ujhold sápatag félképe. Kedvező idő a titkos rohamra. Csupán azt +kell még bevárni, mig a hold is lemegy, azután a köd és sötétség +két jó barát lesz.</p> +<p>Addig ott kell időzniök a vizmederben; ha egy hang elárulja ott +létöket, végök van, két percz elég arra, hogy együtt mindenestől +örökre megszünjenek Oroszország terhei lenni. Ha Miriám társai +tudnák, a mit ő tud, hogy fagyna meg szivökben a vér! Ha sejtenék +azt, hogy e hegyi folyam azért apadt el oly egyszerre, mert a +hegyen tul óriási gátokat zártak eléje s csak egy zsilipet kell +felrántani, hogy egy egész tenger zúduljon reájok alá, mely ha az +egész mély meder mind fegyveres vitézzel <span class= +"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> volna +is tele, ugy elseperné őket, hogy az itéletnap sem szedné szétszórt +csontjaikat össze.</p> +<p>Az igazi ut, mely a malomhoz vezet, épen a part felett visz el. +Egy perczben ugy tetszik nekik, mintha lovak dobogását hallanák +fejük fölött. Mindenki lehuzza magát a víz alá, hogy sisakjaik +hegyei sem látszanak ki. A tatár őrjárat halad végig a parton. Ha +valamelyiknek eszébe jutna megtekinteni, micsoda kövek azok ott a +mederben, miken a víz itt amott apró zuhatagokat képez?… Nem vettek +észre semmit, elhaladtak tova; Miriám csapatja most emeli ki fejeit +a vízből lélekzetet venni… A hold már a hegyek között van, sietni +kell, mert ha a hegytetőkön is sötét lesz, akkor a tatárok egész +szál fenyőfákat gyujtanak meg, s kivilágitják az egész vidéket.</p> +<p>Most gyorsan előre! Kiki hajigálja el, a mi terhére van: a lőpor +ugy is átnedvesedett, a töltényekre semmi szükség, csak a szurony +ad még vigasztalást.</p> +<p>Már hallik a malom kelepelése; csak egy kereke forog, kevés vize +van, itt vigyázni kell, mert egy mély gödör van a kerekek előtt; a +kik úszni tudnak, előre! A víz alatt hegyes sánczkarók merednek, +vigyázzon mindenki, hogy beléjök ne akadjon, a ki megsebesíti magát +bennök, el ne jajduljon, hanem haljon meg békével. Maga Miriám +úszik legelől, kardja fogai között. Jó, hogy ez a malomkerék +kelepel, nem hallani tőle az úszók lubiczkolását. A malomkerék még +egyébre is jó. Meg lehet fogózni egyik lapátjába, a forduló +kerékkel fel lehet emelkedni egész a malomsáncz párkányzatáig s +onnan egy merész ugrással át lehet szökni a párkányra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span></p> +<p>Miriám volt az első. A mint a malompárkányra ugrott, kardját +kezébe kapta, s felszakítva a már ismeretes őrszoba ajtaját, +berohant egyedül s a mint a szoba közepén négy tatár ült egy +felforditott hombár előtt, koczkázva, odaütött közéjök öklével a +hombár fenekére, rájuk kiáltva:</p> +<p>– Adjátok meg magatokat!</p> +<p>A tatárok ijedten ugrottak szét s mintha elfeledték volna +fegyvereik használatát, rohantak a tulsó ajtó felé. Miriám egyet +megragadott közülük, de a tatár kiszakítá magát kezei közül s +mielőtt Miriám társai rárohantak volna, ő is eltünt a tulsó ajtón, +melyet üldözőik előtt rögtön lebocsátott csapda rekeszte el.</p> +<p>Az oroszok betörték fejszékkel a csapdát, s azon benyomulva a +malomgép teremében találták magukat; azonban sehol sem akadtak egy +ellenfélre. Az első pillanatban nagy lárma volt a malom minden +termeiben, mintha negyvenen is volnának ott, és most senki sem +található a pinczéktől a padlásig sehol.</p> +<p>– Jól tudom, hová lettek, szólt Miriám, s egy fáklyát kezébe +ragadva, a malom gépezetén keresztül a vízroham üregébe indult.</p> +<p>Helyesen gondolá, a mint a fáklyával az üreg nyilásához lépett, +rögtön tiz lövés jött egyszerre az üregből s jobbra balra, a kik +mellette álltak, holtan hullottak le.</p> +<p>– Uram! szólt ekkor egy jámbor közvitéz Miriám elé lépve; kiméld +életedet, maradj hátul, ez öltözetről mindenki rád ismer, vagy add +legalább nekem a fáklyát, hogy téged ne lássanak.</p> +<p>– Nem félek, biztositá Miriám a vitézt. Ereklyém van: s +<span class="pagenum"><a name="Page_244" id= +"Page_244">-244-</a></span> azzal elővonta kebléből szent Sebestyén +aranyozott képét, ki íme nyilaktól volt átlövöldözve Diocletian +császár parancsára.</p> +<p>Az orosz áhitattal csókolta meg az ereklyét, s oly bizton érezte +magát azontul Miriám mellett, mintha őriző angyalok járnának +előtte, ködnek és tűznek oszlopában.</p> +<p>Miriám sebesen nyomult előre a szűk alaguton; gyorsaságtól +függött minden siker, egy golyó sem érte, pedig egyre lövöldöztek +reá; csakugyan talizmánjának kell lenni.</p> +<p>Midőn nehány száz lépésnyire hatoltak már az üregbe, egyszerre +irtóztató csattanás hallatszott kivülről, melynek dörgése, mint +valami óriás harang siketítő búgása tölti el a földalatti +boltozatot: az egész hegy összeomlani készül, a szikla reszket, +mint a megkondított ércz; s a rettentő robaj, mintha száz meg száz +enyészetes halálkiáltás kardalával végződnék.</p> +<p>– Mi volt ez? kérdi egymástól a rémület.</p> +<p>A válasz borzasztó.</p> +<p>Künn a malomerőd a levegőbe röpíttetett; Isten tudja hányan +voltak benne? ki bírná megszámlálni a győztes oroszokat ott a +szétvetett kődarabok alatt, az égő gerendák között? Egy-egy fekete +tömeg még most is vonaglik itt amott. Alig ismerni rá, hogy ember +volt valaha.</p> +<p>Az üldözést nem lehete folytatni tovább, a zavar sokkal nagyobb +volt az oroszok között. Miriámnak vissza kellett vonulnia az +üregből. A közvitézek most már igazán hitték, hogy az amulet menté +meg a haláltól, mert ha hátul marad, ő is ott vesz a +robbanásban.</p> +<p>A csattanást jól hallották Marzia városban is s a főtisztek +<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= +"Page_245">-245-</a></span> a tábornoknál épen vacsoránál ülvén, +találgatták, mi lehet az? Vacsora után majd utána járnak. A válasz +azonban még vacsora előtt megérkezett; mert a mint Karvajoff +számára, ki bornemisza volt, friss vizet hoztak a folyamból, s ő +azt a fakupából üvegpohárba tölté; boszonkodva szólt, hát veres +bort adtok nekem?</p> +<p>Nem veres bor volt az, hanem piros vér; háromszáz szétmorzsolt +hősnek vére, azon frissen merítve a folyam medréből, melyben +áradást idézett elő. Azt tették fel a tábornok asztalára, nem látva +szinét a faedényben.</p> +<p>A tisztek egymásra néztek és hallgattak. Gyaníták, mi történt. +Szegény Miriám. Hamar bevégezte. Egy öreg pópa volt jelen; az +elkezdett énekelni a megholtak lelkeiért; a tisztek ezüst pénzeket +adtak neki viaszgyertyákra s Karvajoff ünnepélyes fogadást tett, +hogy a derék Mirianoff emlékére márvány oszlopot fog emeltetni +Marzia közepén s azt a piaczot az ő nevéről hivatja.</p> +<p>Ez ájtatos foglalkozás közepett érkezett meg Miriám követje. +Tiszteletét hozta urának a fővezérhez, és a vállalat eredményérőli +tudósítást.</p> +<p>A malomerőd elfoglaltatott, hanem a hegyi alaguton menekült +tatárok a győztesekkel együtt felvetteték az egész épületet! maga +Miriám csak az által menekült meg nehány század magával, hogy a +robbanás alatt a tatárokat üldözé az alaguton. Megbizatását +végrehajtá, s most kér segitséget, hogy az elfoglalt álláspontot +megtarthassa.</p> +<p>E hir nagyon megzavart mindenkit; hogy Miriám egy óra alatt +vakmerő rohammal elfoglalja az erődöt s egy légberöpített +<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span> sáncz ostromlói közül nehányad magával +megmeneküljön, ez hasonlított a csodákhoz.</p> +<p>A tiszt urak sajnálni kezdék a pópának adott ezüst +pénzeiket.</p> +<p>Karvajoff hideg vérrel piszkálta fogait, végre azt mondta Miriám +hirnökének, hogy csak menjen vissza, reggel felé majd küldenek +számára erősitést.</p> +<p>Azzal a tisztek szétoszlottak tanyáikra, Alabin még a késő +éjszakai órában átlovagolt a csardaki állomásig, mely reá volt +bízva.</p> +<p>A végzetes tatár csárdától a Mezre várig vezető uton Miriám azon +javitást teteté, hogy a meredek hegyszakadék fölött állóhidat +veretett, ez által a keskeny hegyoldal helyett a szélesebb +tulpartra volt az ut áttéve, melyet a tatárok ugy látszik +készakarva hanyagoltak el.</p> +<p>Ez ösvényen haladva Alabin két óra alatt tette meg azt az egész +utat, melyen legelső alkalommal fél éjszakán át elhordozta a ravasz +tatár. Hiszen csak azt kaphatná meg még egyszer.</p> +<p>A tatár csárda most egészen Alabin számára van elfoglalva, a +csárdás régen megszökött belőle s ott hagyta azt üresen a vendég +urak számára.</p> +<p>Egy tábori ágy, egy medvebőr az egész kényelem, a mi Alabinra +várakozik; ha legkényelmesebb ágya volna, sem igen tudna saját +gondolataitól aludni.</p> +<p>Nehány nap alatt annyi viszás dolog történt vele, hogy nem bir +kiigazodni saját eszméi közül. Nagyravágyását uj diadallal +kecsegteti a mezrei ostrom, kiváncsisága fel van ingerelve +<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> látni azt a csodálatos rejtekhelyet s +annak legcsodálatosabb urnőjét s talán jutalmul nyerni az egész +tündéri tanyát, tündéri urnőjével együtt. Boszut állni gyűlölt +vetélytársán, a ki mindig szerencsésebb volt, mint ő; feláldozhatni +őt saját szerencséjének, az ő küzdelmei árán juthatni épen azon +dijhoz, a mit amaz elveszít. Hanem itt azután valami lehűtő +gondolat tévedt forró képzeletei közé: – az, hogy ez a Miriám +milyen ördöngös szerencsével bir, mennyire nem esik bele semmi +verembe, a mit alá ásnak, hogy meg tud állni két éles fegyver +között és egyiktől sem fél; gyülöli a tatár is, az orosz is, és +egyik sem birja elveszteni. Erről azután eszébe jutottak e +rendkivüli ember figyelmeztetései azon veszély felől, mely reá a +csárda állomásán várhat, s ha még hozzá az aranyálarczczali mesés +kalandjára talált gondolni; tökéletesen indokolva lehetett azon +aggodalma, mely nem engedte jó tábori ágyán aludni, hanem +kényszeríté háromszor is felkelni s kivont karddal körül járni +szellős hajlékát, mely minden oldalán őrökkel volt körülvéve.</p> +<p>Midőn harmadszor kiment a csárdából, őrei figyelmeztették valami +világosságra, mely nehány percz előtt keletkezett, azóta hirtelen +kezd terjedni s mindinkább közeledik.</p> +<p>– A nádat gyujtották meg valahol vigyázatlan pásztorok s annak a +tüzét hajtja felénk a szél: vigasztalá magát Alabin.</p> +<p>A szél azonban épen ellenkező irányban fútt s a tűzvilág még is +egyre közeledett.</p> +<p>Egy csapat kozáknak rögtön parancsot adott Alabin, hogy +vágtassanak előre, s szerezzenek róla tudomást, mi az?</p> +<p>Az alatt mindenki nyeregbe veté magát; az ágyukat elhelyezték, +<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span> s az egész lovassági dandár csatakészen +várta az ismeretlen veszélyt, akármi alakban jöjjön is az.</p> +<p>Nehány pillanat mulva rémülten száguldottak vissza az előre +küldött kozákok.</p> +<p>„Az ördögök jönnek!“ kiálták már messziről s megrémült hetmanjok +akadozó nyelvvel bírta elhebegni Alabin előtt, hogy egy roppant +sereg tüzet okádó szarvas szörnyeteg jő nagy bömböléssel a tábor +ellen; soha sem látott ilyen ellenséget senki.</p> +<p>Minő őrült lárma ez!</p> +<p>Ezer meg ezer vad, idegen hang iszonyító keveréke: bőszült +fenevadak bömbölése, kutyák ugatása, ostorcsattogás, emberi +üvöltés, és az a tomboló robaj, mely alatt megreszket a föld, és az +a tétova láng, mely vészsebesen közeledik és senki sem tudja, mi +robaj, mi láng, mi veszély az, a mi közeledik? Az ördögök +szabadultak el a poklokról.</p> +<p>Gyorsan az ágyukhoz, gyorsan a lovakra jó moszka vitézek! késő +volna sánczokat hányni most, késő volna csatatervet készíteni: ez +tatár harcz leend.</p> +<p>Rémes, rendkivüli csata, a minőről nincs említés téve a +hadtudomány könyveiben, hogy a bölcs vezérek ovakodhassanak tőle, a +hol nem segit sem az ágyu, sem a vitézi kar, sem a jó szurony, sem +a jó kard a kezében; csak egy segitene, a futás; de az kinek jutna +eszébe?</p> +<p>Csak négyszázan vannak a tatár lovasok, kik az ördöngös harczra +vállalkoztak, de maguk előtt kétezer szilaj bikát hajtanak, a +legvadabb embergyűlölő állatokat, mik Tauria rónáin legelnek s +megkergetik az ismeretlen lovast. <span class="pagenum"><a name= +"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> +<p>Kétezeret összefogtak Mirza Kobul gulyáiból, párjával +összelánczolták őket szarvaiknál fogva, szarvaik közé pedig +fenyőgallyakból vastag kévéket kötöztek, azokat azután +meggyujtották.</p> +<p>Azzal hajrá!</p> +<p>A horogvégü ostor csattogása, az uszított ebek üvöltése, a +ropogó láng neki vadítá a szilaj állatokat; vak, veszett dühvel +rohannak előre, égő szarvaikkal a pázsitot szaggatva fel +futásukban, rá az egész tömeg az orosz dandárra.</p> +<p>Alabin négy ágyuja mögött állt, a mik kartácsra voltak töltve, s +a fölvert por miatt, mit a szél előre vert, nem ismerheté meg +elleneit.</p> +<p>Mikor nehány száz lépésnyire voltak, akkor egyszerre mind a négy +ágyuval közéjök lövetett. A lövések után egy-egy hosszu folt támadt +a közelgő lángtengerben, mint mikor az égő parázs közé csapnak, +azután ismét összefolyt az s jött robogva és üvöltve.</p> +<p>Még egy lövés, és ismét egy; ekkor a szél félrekapja a +porfelleget s az oroszok megismerik elleneiket. Nem emberek azok, +hanem ördögök.</p> +<p>Az égő, izzó homloku fenevadak, hosszan csüggő véres +nyelveikkel, fekete alakjaikkal, vértől és tajtéktól csorgó +szügyeikkel, orrlyukaikon a tűzben sziporkázó forró gőzt fuvallva, +valóban méltán képviselheték a pokol szörnyeit, melyek csordástól +jöttek elő e sápadt emberi alakok szívbeli bátorságát +megpróbálni.</p> +<p>Valóban sápadtak voltak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span></p> +<p>A veszett tömeg alig volt már tőlük száz lépésnyire. Még csak +egy ima elmondására sem volt többé idő.</p> +<p>Elől, valamennyi fenevad előtt nyargalt egy vén, koromfekete +bika; ez volt talán a többiek vezére. Két fiatalabb tinót kötöttek +két felül hozzá, mind a kettőt ellőtték az ágyugolyók, egyik még +sántikálva rohant mellette három lábon, a másik élettelen hevert a +földön s a vad bőszült állat ugy hurczolta magával mind a kettőt +izzó lánczainál fogva, mintha nem is érezné, hogy vele vannak.</p> +<p>– A lándzsákat előre! kiálta Alabin, s egyszerre az egész kozák +hadsor előreszegzett lándzsái meredtek a fenevadak elé.</p> +<p>Mintha csak búzakalászok lettek volna!</p> +<p>A futó láva rohama nem erőszakosabb, mint volt e fenevadaké; nem +láttak semmit maguk előtt, nem éreztek semmi sebet, egy pillanat +alatt a kozákok lovaik alatt voltak, s jó esett nekik, hogy égő +homlokaikat valami enyhítő nedv érhette; a legázolt lovak és +lovagok vére.</p> +<p>Az emberek még küzdöttek volna, de az állatok megtagadták a +szolgálatot. A megrémült paripák lehányták lovagjaikat a nyeregből, +vagy erőszakosan futottak szét velük az ismeretlen éjszakába; a +hadsorok át voltak törve, a ki közbeszorult, ott gázolták el a +nyargaló tömegek, lovat és lovast egymás vérébe taposva.</p> +<p>Két ledöfött paripa közé bukott le Alabin; ugy bukott le, hogy +meg nem birt mozdulni onnan. Az egész bősz csorda keresztül +vágtatott rajta, a két paripa hullája őrizte, hogy agyon nem +taposták; látta őket egyenkint átugrálni feje fölött <span class= +"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> +némelyik nagyot döfött szarvaival a holt paripába, melyben +leszegzett fejével megbotlott; egy ott esett el épen mellette, a +fáradságtól megszakadva s ott bőgött sokáig, mig a többiek agyon +nem taposták, fel-felemelve tűztől elundokított fejét. A vérebek, a +feluszított szelindekek, szeges örveikkel keresztül-kasul +nyargaltak a csorda között, a futó állatok lábaiba harapdálva s +fojtogatva a földre hult vitézeket, kik még életjelt adtak.</p> +<p>Alabin emlékezett rá, hogy pisztolya kezében volt, midőn +legázoltatott, s nem tudott magának számot adni róla, hogy miért +nem veszi most annak hasznát? Későbbre tartogatta.</p> +<p>Egyik rémalak a másik után futott rajta keresztül; a dühödt +fenevadak után jöttek vágtatva a tatár lovasok, csattogó +ostoraikkal, lánczos kopjáikkal, miket az üldözött bikák után +hajigáltak. Alabin egyet kettőt felismerni látszott e vad marczona +alakok közül. A vén csárdai csapláros, ki őt legelébb Mezrevárig +vezette, ki oly ügyetlenül ült a lovon, most a legszilajabb ménen +nyargalva vágtatott társai élén, feje fölött pörgetve hosszu +dárdáját, mint egy könnyü pálczát.</p> +<p>Alig nehány lépésnyi távolban tőle nyargalt fekete tatár lovon a +mezrevári vad kisasszony, az emberijesztgető Dzsula; féloldalt ült +hosszu serényű paripáján, egyik kezében hat póráz kötőfékjét +tartotta, melyre dühödten ugató szelindekek voltak kötve, másikban +hosszu karikás ostorral kongatott a futó csordák után; különben is +vad és embertelen arcza most furiákéhoz volt hasonló, rövid göndör +haja szerteszélyel szabadulva, mint vonagló kigyófészek, +tekergőzött sokszegletü feje körül, irtóztató <span class= +"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> +arczulatát egy oly mosoly világítá, melytől az élő vér fagyott +meg.</p> +<p>E gyülöletes alak láttára, mint a galvanizált halott, rándult +össze az orosz főnök. Az utálatos szörny vérrel fecskendezett arcza +ott rebbent el szemei előtt, mint egy kisértetes álom. Valamit +akart neki kiáltani, talán valami átkot, de ez a kiáltás nem bírta +elhagyni ajkát. A pisztoly talán szerencsésebb lesz, könnyebben meg +tud szólalni.</p> +<p>– Halál reád!</p> +<p>A halavány vitéz aléltan, mozdulatlanul feküdt holt társai +között, s csak képzelte ő, hogy halált kiáltott a rémalakra, hogy +pisztolyát rásütötte. Szája zárva volt, és karja ketté törve, a +látás még az ébrenlét, de a küzdelem már az álom volt.</p> +<p>A vad lárma, a dúló tömegek keresztül rohantak felette, az +üvöltés mindig messzebb távozott el tőle, a tomboló moraj lassúbb +kezde lenni, a föld megszünt reszketni, a táj elsötétült ujra s egy +óra mulva ismét néma és csendes lett a környék.</p> +<p>Alabin arról gondolkozott, vagy talán csak álmodta ott fekve, +hogy annak a Miriámnak még is csak igaza volt, midőn ezt a helyet +akarta magának választani. Milyen szép volna tőle, ha mostan ő +feküdnék itt helyette, ezen a dicstelen csatatéren, hol annyi jó +lovag átkozza a földet, mely vérétől nedves ki nem hősöktől +leverve, hanem barmoktól letiporva leheli ki lelkét.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_253" id= +"Page_253">-253-</a></span></p> +<p>Marziában az egész eseményről semmit sem tudtak meg; az ágyuzás +hangjai nem törhettek idáig; s az őrt álló vadászok kik a város +véghelyein voltak felállitva, egész nyugodt lélekkel nézték el, +mint halad a hegyi folyam partján végig egy hosszu csapat lovasság: +hosszu dárdáikról könnyen kozákoknak nézhették őket, s csak félóra +mulva hallottak valami rögtöni csatazajt a malomerőd táján, s +siettek Karvajoffot tudósítani, hogy Miriám veszélyben van, tán +segitségére kellene menni.</p> +<p>Karvajoff azt mondta, hogy „majd reggel!“</p> +<p>Reggel azután, midőn Karvajoff felkelt a malomerőd helyét +megszemlélni, ott találta a maga kiküldött zászlóalját mind a +rendelt helyeken. A kiket a robbanás el nem temetett, ott álltak +sorban a sziklafal mellett; csupán az az egy hiba esett bennük, +hogy fej nélkül álltak ottan. Legeslegelől a vezér maga, nagy piros +köpenyegében, rendjelekkel díszített köntöse még ékesebb volt egy +lándzsadöféstől, melytől elborította a vér. Olyan tréfás látvány +volt az egész: egy hadsor, melynek feje nincs.</p> +<p>Haza szállinkozó lovasok Alabin seregéből azután egész csodákat +beszéltek el a tábornoknak az éjszakai rohamról az ördögök +ezredeiről, mely ellenkező tudósitásokból olyan zürzavaros +gombolyag keletkezett, hogy kevésbbé jártas vezér, mint Karvajoff +el nem igazodott volna rajta. Ő azonban alkalmat vett magának ez +eseményben következő összefüggést találni s azt a kormányzónak +Szebastopolba megküldeni, remekmintájául minden későbbi +haditudósitásoknak:</p> +<p>„Van szerencsém excellentiádat tudósítani, miszerint az +<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= +"Page_254">-254-</a></span> éjjel a kóbor tatársereg egy csapatja +az élelemben szükséget szenvedő várbelieknek nehány ezer darab +marhát akart becsempészni. Kellő intézkedéseim s seregünk bátor +figyelme meghiusitá az alattomos kisérletet, s az egész gulyát +sikerült elfognunk. Az ellenség nagy veszteséggel vonult a várba +vissza. Ha Miriám dandárnok az ellenség megkerülése végett +kiküldött szibériai 7-ik zászlóaljjal el nem késik, az egész +ellenséges csapatot elfogjuk. Igy is nagy veszteségük volt. Az +említett dandárnokon kivül, ki késedelmének áldozata lett, közülünk +senki sem esett el a harczban (igazat mondott, mert mind ott álltak +a falhoz támogatva). Ki kell azonban Alabin őrnagyot emelnem, ki az +ellenség visszaverése alkalmával hősi küzdelem közepett veszélyes +sebet kapott; s még sebesülten is folyvást megtartá a vezényletet. +Sajnálom, hogy az ellenség veszteségéről pontos tudomást nem +szerezhettem, miután szokásuk a tatároknak magukat lovaikhoz +kötözni, hogy az ütközetben, ha meghalnak, se essenek le a földre. +Ez érzékeny csapás után minden perczben várom, hogy a lázzadó Mirza +életre halálra megadja magát stb.“</p> +<p>Ezt a tudósitást aztán rábízta egy kozákra; a kozákot még az nap +délben lelőtték a Belbeki nádasok között s a hadi tudósítás még +azon este szerencsésen megérkezett – Mezre várba, és átadatott +Mirza Kobulnak magának.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span></p> +<h3>IX.<br /> +A MENYEGZŐ.</h3> +<p>Kinek volna gondja Mezrevár paradicsomában arra: minő +haditerveket főz Karvajoff táborkara? hogy készíti hadi +tudósitásait, hogy állitja fel ezredeit?</p> +<p>A fényes keleti virágok most is oly pompában nyilnak, az érett +kalász most is ugy hullámzik, a szelid galambok most is ugy +turbékolnak, mint az előtt, Oroszország egész tüzérserege nem +szomoríthatja meg őket.</p> +<p>A várkastély tornáczában vidám csengetyűs zene szól, lenn az +udvaron fiatal tánczos leányok játszanak hosszu rózsafüzérekkel +tüneményes játékot, a termekben díszes férfiak serege van +összegyülve, fényes ó-nemzeti öltözeteikben.</p> +<p>A közterem falai nem látszanak a virágfüzérektől, a palló nem +selyemszőnyegektől, és az asztalok a drága edényektől.</p> +<p>Mirza Kobul egyetlen unokája lakodalmát üli ma, azért van +mindenkinek jó kedve, csak a menyasszonynak nincs.</p> +<p>Senki sem tudja még, hogy ki lesz a vőlegény?</p> +<p>Választani ugyan könnyü annyi derék férfi közül, de kinek volna +bátorsága azt a fehér virágot leszakítani, ki azért lett olyan +halovány, mert gyülöli azt, a kit szeret?</p> +<p>Csak Kuván és a vén csárdás látszanak tudni a titkot; ha kérdezi +más, hallgatnak és mosolyognak.</p> +<p>Nyilnak a belső ajtók, kilép az egyiken Mirza Kobul, földig érő +skarlát kaftányában, mely alól gyémántos öve csillog <span class= +"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> elő, +keresztül tűzött hosszu hadzsárjával; a másikon Szendereli jő elő, +földresütött szép szemekkel, alabástrom fehér arczczal; kis énekes +madárkája szomoruan meghuzta magát urnője vállán, mintha ő is +osztaná annak bánatát; nem szabad őt onnan elhajtani; Szendereli +nem szeret már e világon semmit, csak e kis énekes madárkát.</p> +<p>Háta mögött jön a törpe Dzsula, két akkora toll-legyezővel, mint +jó maga, s olyan jókedvüen mosolyog mindenkire, mintha szüksége +volna arczának e torzképre, hogy még furcsább legyen.</p> +<p>A Mirza megfogva unokája kezét, kivezeti őt vendégei elé s +nyájasan üdvözlé őket, mond:</p> +<p>– Kedves rokonaim; örvendjetek e napon, mely azért virradt fel, +hogy egy uj ünneppel szaporitsa Mezrevár évkönyveit. Családom +utolsó sarjadékát akarom eljegyzeni nemzetünk legderekabb fiával. +Ki legyen az, ki e czímet bátor elfogadni? azt itéljétek meg ti +magatok.</p> +<p>E szóknál tenyerébe csattantott háromszor a Mirza, a virág +koszoruk egy harmadik ajtóról vonultak félre s az összegyültek +előtt állott – az arany álarcz…</p> +<p>A meglepetés hangja hallatszott minden ajkról.</p> +<p>Ki ne ismerné őt? ki ne látta volna őt véletlenül, hivatlanul +megjelenni, valahányszor nagy veszély fenyegette ügyeiket? ki ne +látta volna őt bátran harczolni éjszakai támadások alatt? Ki ne +tudná, hogy a legcsodásabb vállalatokat ő vezette mindig, soha +rajta nem vesztett, soha társait veszélybe nem vitte és rendesen +oly véletlenül tűnt el, mint megjelent. <span class= +"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span></p> +<p>De a csodálkozásnak méltó helye volt itt: eddig mindenki a +Mirzát vélte ez álarcz alatt sejthetni, s csak most emlékezék +vissza azon délczeg, telt termetre, mely a Mirza csontos +testalkotával alig volt összeegyeztethető.</p> +<p>– Elismeritek-e, kérdé Mirza Kobul, hogy ő nemzetünk legderekabb +hőse?</p> +<p>Mindnyájan keblükre tették kezeiket és meghajták magukat +válaszul az arany álarczos előtt.</p> +<p>Ekkor unokájához fordult Mirza Kobul s gyöngéd szeretettel kérdé +tőle.</p> +<p>– És te ismered-e, hogy ő nemzetünk legdélczegebb, +legszeretetreméltóbb fia?</p> +<p>Szendereli hallgatott, nem felelt; de a mig ő hallgatott, +egyszerre a kis énekes madár elkezdé szárnyait rázogatni, fejét +forgatni jobbra balra, s mintha ő akarna urnője helyett felelni, +énekelni kezde, vígan csattogva, repesve.</p> +<p>Mirza Kobul inte az arany álarczosnak, hogy nyujtsa kezét +Szenderelinek.</p> +<p>Az álarczos kinyujtá jobbját és azon a kezén csak négy ujj volt, +a legkisebb hiányzott.</p> +<p>Szendereli méltán bámult maga elé s alig látszott valamit tudni +arról, a mi körüle történik.</p> +<p>De e kis énekes madár elszállt a leány válláról s mindenki +bámulatára oda repült a lovag kinyujtott kezére, egyik ujjról a +másikra szökve s szökdelései közt víg fecsegéssel tekintgetve reá +vissza, mintha kérdené, hát az ötödik ujj hová lett?</p> +<p>Ekkor lassan leemelé képéről az álarczot a rejtélyes alak +<span class="pagenum"><a name="Page_258" id= +"Page_258">-258-</a></span> s azon pillanatban az egész terem egy +név kiáltásától rendült meg:</p> +<p>„Miriám!“</p> +<p>Valóban ő volt az. Az annyira gyülölt, annyira szeretett ifju, +kiről azt mondták, hogy áruló, kit szájával szidalmazott minden +tatár, mig szivével menteni törekedett.</p> +<p>Nehány elkeserült férfi az első indulatra handzsárt rántott s a +gyülölt alaknak rohant, a midőn Szendereli felocsúdva kábulatából, +gyorsan odaveté magát az ifju keblére s gyönge testével készült őt +megvédelmezni; mig a Mirza nyájas komolysággal csillapitá le a +dühöngőket.</p> +<p>– Ő az én legkedvesebb hősöm.</p> +<p>– Nem árult-e el mindnyájunkat ellenségeinknek?</p> +<p>– A mit tett, parancsomra tevé; felelt a Mirza. A mit kimondott, +akaratommal mondta ki. Hogy pedig én miért ismertettem meg magamat +ellenségeinkkel? azt azért tevém, mert elég erősnek érzem magamat +velük megküzdhetni s üdvözlöm az órát, melyben völgyeinkbe +alászálltak, hogy soha el ne távozzanak innen!</p> +<p>Azzal megszoritá az ifju kezét, ki zokogó kedvesét tartá keblén, +a tulboldog, az örömében felviduló Szenderelit s kivezetve őt +palotája erkélyére, bemutatá az egybegyült harczosoknak, mint +ezentuli vezérüket az oroszok elleni harczban.</p> +<p>Alabin odalenn hallhatá a víg kürtriadalt, mely a sziklatetőkről +aláhangzott; hát még ha azon áldomásokat hallotta volna, miket a +víg menyegzői lakomában a legboldogabb pár örömére ittak s a +legszerencsétlenebb orosz vezér veszedelmére! <span class= +"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> Hátha +még azokat az édes suttogásokat hallhatta volna, miket a tauriai +föld legszebb leánya váltott örömittas vőlegényével! hátha még +azokat a titkos beszédeket hallhatta volna, miket a tatár főnökök +egymás között tettek elleneik megrontására Miriámmal!</p> +<p>A míg a hold fenn az égen, addig az ifju vőlegény menyasszonyáé +leend és a mennyországé, a mint az lemenend, a csatáké és +öldöklésé.</p> +<p>Odalenn pedig Marzia városban épen akkor vitték a hősileg +elhullott bajnok Miriám holttestét a sírba nagy katonai +díszelgéssel; a ki pedig nem volt egyéb, mint egy szegény elesett +orosz katona, kit amaz éjjel Miriám köntösébe öltöztettek.</p> +<p>Hisz az a kitünő köntös épen azért volt rajta, hogy Dzsula +harczosai rá ismerjenek róla és rá ne lőjjenek.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>X.<br /> +SZÁMADÁS.</h3> +<p>Miriám a boldog rózsaágyán szendergett. Arcza kedvese +selyemfürteivel betakarva, szemei annak ajkától lezárva; lelkeik +egymással enyelegtek álmaikban.</p> +<p>Ekkor koczogtatnak ajtaján, a boldog vőlegény felébred, +észrevétlenül kivonja karját szép menyasszonya feje alól s kilép az +ajtón. A másik terem sötét, nem lát senkit, de hallja a +suttogásokból, hogy sokan vannak jelen, s hálószobájának ajtaja +azonnal bezáródik, a mint kilépett rajta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> +<p>– Miriám! szolitá meg egy hang a sötétben. Engedtük, hogy örülj +a szerelemnek és légy boldog estétől éjfélig; most ugy figyelj +szavainkra, hogy Krimia vezéri széke előtt állsz, az elnyomott, a +meggyalázott Krimia utolsó szabad földének utolsó bajnokai előtt. +Ez a ház nem csupán Mirza Kobul háza, ez a tatár nemzeté s a ki azt +elárulja, nem magát árulja el, hanem bennünket is és birája annak a +nemzet. Elismered-e nemzetnek elszegényült, elzüllött fajodat?</p> +<p>– Meghajtom magamat előttetek, válaszolt Miriám.</p> +<p>– Mi feltétlen hűséget esküdtünk a Mirzának, folytatá a hang, de +ő is hűséget, okosságot esküdött nekünk veled együtt. Hű és okos +voltál-e mindig?</p> +<p>– Hű és okos voltam.</p> +<p>– Mered bizonyságait adni ennek?</p> +<p>– Életem rajta.</p> +<p>– Tehát felelj: miért fedezted föl az oroszok előtt erős +rejtekünket?</p> +<p>– Hogy kényszerítsem őket a harczot velünk megkezdeni.</p> +<p>– Te adtad a tervet nekik, mint csalják ki seregünk egy részét e +rejtekből?</p> +<p>– De én voltam az arany álarczos, ki Kuvánt értesitém a veszély +felől, ki a parancsot számára megszereztem s a visszatérésre utat +nyitottam.</p> +<p>– Te foglalád el a malomerődöt éjjel ravaszul rohanva meg +azt.</p> +<p>– De én vettetém azt a légbe elfoglalóikkal együtt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> +elforditva a csak általam ismert villanytelep billentyűjét az +alaguti üldözés alatt.</p> +<p>– Feleltél. Midőn mindenki árulónak kiáltott, Mirza Kobul +megparancsolá nekünk, hogy személyed sérthetetlen, és sem orozva, +sem csatában téged bántani nem szabad. Szót fogadtunk. E parancs +nélkül nem éltél volna tavasztól őszig; midőn rád lőttek is, +készakarva lovadat lőtték meg; a Mirza parancsolta, hogy +ellenfeleinket megerősitse hozzád való bizalmukban. Ámde felelj +most arra, a mi legnagyobb, legsulyosabb kérdés: te ismered a +Mirzával messzelátó terveinket. Nem czéltalan lázongásért, nem +rablás, hetyke vitézkedés végett keresők mi magunknak e rejtek +helyet; hanem azért, hogy itt e folton fenntartsuk nemzetünk +életének csiráit addig, a míg eljön az idő, melyben ismét nagy +terebélyes pálma lehet abból. Felelj, miért kezdtétek most e +harczot? Miért állitottatok ki bennünket a sorompókba? Mert ha +esztelen dicsvágy vezette elméteket, akkor árulást követtetek el +nem rajtunk, hanem a jövendőn.</p> +<p>– Azt mondád, felelt Miriám, e helyen kellett fenntartanunk +nemzetünk életét, a mig eljön az idő, melyben régi hatalmunk +visszavívására ujra előkereshetjük a megrozsdásodott fegyvereket. +Im halljátok tehát: a várt idő eljött! Egész Európa hatalmas népei +kardot vontak az orosz hódító ellen, s ez órában hatvanezer angol +és frank vitéz vitorlázik a fekete tengeren keresztül Krim partjai +felé, ellenfeleinket megtörni e földön; s nem telik egy holdforgás +bele, hogy meghallandják ágyuik dörgését az átkos Akthiár falai. +Azért itt az idő, melyben mi is kirántsuk kardjainkat s halált +kiáltsunk a moszkók fejére. <span class="pagenum"><a name= +"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> +<p>Egy névtelen örömriadal, egy őrülettel határos kiáltás zendült +meg e szavaira Miriámnak.</p> +<p>– Allah akbár! Allah kérim! hangzott a kéjtől reszkető ajkakról, +mely közé egy magányos „Alleloa!“ is vegyült: ez az örmény szava +lehetett.</p> +<p>A férfiak odarohantak Miriámhoz, összecsókolták orczáját, +kezeit, köntösi szegélyét, s a szónokló férfi kezét fejére téve +rebegé:</p> +<p>– Légy áldott és légy boldog.</p> +<p>Azután elcsendesült minden, a hálószoba ajtaja ujra megnyilt +Miriám háta mögött, s ő visszalépett rajta. Szép nesztelenül +odahajolt álmodó menyasszonya fölé s egy halk csókot nyomott +halványpiros arczára. A szerelmes hölgy félálomban erősen szoritá +férjét pihegő keblére s izgatott hangon suttogá:</p> +<p>– Milyen jó, hogy itt vagy. Azt álmodtam, hogy felkeltél innen, +kiléptél egy sötét szobába, a hol semmit sem lehett látni. Előtted +álltak férfiak, kik kérdezősködtek tőled. Hátad mögött állt két +bakó, fejed fölött emelt pallosokkal kezeikben; ha egy hamis +feleletet adtál volna, leütötték volna fejedet.</p> +<p>Miriám megcsókolta a kedves álmodó ajkát:</p> +<p>– Miért álmodol te ily borzalmakat, én szelid szerelmem? Nem +voltam én tőled távol, nem akart engemet bántani senki. Álmodjál te +virágnyilásról és galambnevetésről.</p> +<p>– Pedig oly eleven hallottam valami kiáltozást.</p> +<p>– Az imámok éneke volt az, kedvesem. Hallod, most is hangzik. +Hajnalra fordul az idő. A hajnal a szerelem órája, álmodjál +szerelemről s ébredj szerelemre én lelkem gyönyörűsége. +<span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<p>A boldog ifju csókokba fullasztá szép arája sötét +aggodalmát.</p> +<p>Künn a karcsu mecset tornyában pedig hirdeté az imám vonatott +énekkel: hogy egy az isten és az Allah, nagy és hatalmas Isten!</p> +<hr class="tb" /> +<p>A hogy Miriám a kész tervet Karvajoff kezébe adá, ugy vevé annak +hasznát a főparancsnok. Egy álláspontot sem kellett változtatni +rajta.</p> +<p>A völgy mélységét elfoglalva, tökéletesen körül lehetett zárni a +sziklatömeg homlokzatát, melynek hátrésze hozzájárulhatlan volt +ugyan, de épen azért az ostromlottaknak sem nyujthatott menedéket. +A mélységeken át a sziklatetőre szorult tatárok meg nem +menekülhettek.</p> +<p>Karvajoffnak egy valóban nagyszerü terve támadt.</p> +<p>A helyett, hogy seregeit egy kétséges sikerü ostromra vezesse, +elkezdett egy hosszu alagutat a szikla alá furatni, azt elláttatá +oldalkamarákkal.</p> +<p>E kamarákat szándékozott lőporral megtölteni s több ezer +mázsányi lőpor egyszerrei fellobbanásával az egész tömör sziklát +egyszerre szétrepeszteni.</p> +<p>Az eszme ördögien szép volt, egy lélek sem fog a tatárok közül +megmenekülhetni, s ha mind valamennyien a csodák mesés hősei +volnának, és ha ezer ágyu őrzené sánczaikat, még sem szabadulhatna +meg közülök senki; egy veszni induló vulkánra van épitve váruk. +<span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span></p> +<p>A tatárok tudhaták e munkálatokat, de nem volt módjukban +megakadályozni.</p> +<p>Az első héten lebocsátott Mirza Kobul egy fogoly oroszt +Karvajoffhoz, ki által felszólitá alkudozásokra.</p> +<p>Föltételei elég fenhéjázók és büszkék voltak.</p> +<p>Azt kivánta, hogy ő és társai mind mehessenek szabadon az +ostromlott helyből Stambulba, kincseiket és fegyvereiket magukkal +vihetvén.</p> +<p>Karvajoff természetesen gúnyos megvetéssel utasitá vissza e +kérelmet.</p> +<p>Második héten ujra felszólitá a Mirza békülésre. Most már csak +puszta életkegyelmet kért maga és társai számára.</p> +<p>Karvajoff azt izente vissza, hogy adja meg magát életre +halálra.</p> +<p>Ismét elmult egy hét, az oroszok mindig beljebb hatoltak a +sziklába az alaguttal, a Mirza egyre izengetett ki; csak magát, +csak családját akarta már megszabaditani; legvégül már csak azt +kérte a tábornoktól, hogy legalább unokáját engedje megszabadulni, +az ártatlan Szenderelit.</p> +<p>A tábornok egy perczig sem tétovázott. Senki sem szabadul meg +onnan, még az ártatlan leány sem; vesszen az is a többivel. Pedig +ez a leány a tulajdon gyermeke volt.</p> +<p>Ekkor aztán azt izente neki vissza a Mirza, hogy vigyázzon tehát +magára a tábornok, és hadseregeire; mert a következő éjjel meg +fogják őt rohanni a tatárok saját táborában s a milyen fegyverrel ő +vívott ellenük, olyan fegyverrel sújtanak ők vissza, s a mint ő nem +irgalmazott a szelid gyermeknek sem, ugy nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> fognak +ők irgalmazni senkinek s betöltik az orosz sereg jajkiáltásával a +mezrei völgyet, s jól tartják a környék minden fenevadait a moszkó +vitézek véres hulláival.</p> +<p>Karvajoff ostoba kérkedésnek vette a választ, s nem sokat ügyelt +rá.</p> +<p>Megdöbbenté azonban egy körülmény: a khámok utódának ez izenete +után, valahány tatár család volt Marziában, mind összeszedte +sátorfáit s kihurczolkodott az erdőkbe; nem mertek többé a városban +maradni.</p> +<p>A tábornok még sem hitte, hogy valamitől félnie lehessen. +Csapatjai mindenütt csatakészen álltak az árkokban, melyek +szokatlanul ki voltak száradva ez időben, a hegyi utak szoros +átjárásai mindenütt ágyukkal voltak elzárva, szilárd torlaszok +választák el a várost a mezrei sziklától, melyek mögött éber +lánczolatban volt felállitva a dzsidás lovasság; ember keresztül +nem törhet ennyi ellentálló erőn!</p> +<p>Ember nem! De hátha emberinél hatalmasabb erők szállnak le a +harczba?</p> +<p>Mindenki kétségbeesett harczra volt készen.</p> +<p>A tatárok ismerve a végveszélyt, mely őket fenyegette, jobbnak +tarthaták kirohanni s karddal kezükben esni el, mint az összeomló +sziklák közé temetkezni védhetlenül. Ez a kétségbeesett tusa +bizonyosan sok vérbe fog kerülni, de végtére is csak az ő vérük +lesz az, mely hamarább elfogy.</p> +<p>Ebből a sziklazsákból még egyenlő erővel is lehetetlen volna +magukat keresztülvágniok, az egész uton a völgy torkolatig több +mint husz ágyutelepet kellene elfoglalniok s odaérve <span class= +"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span> vagy a +veszélyes sziklaoldalon egyenkint végig haladniok, vagy rohammal +vágtatniok a hídnak. Hisz ez mind merő lehetetlenség. Ha +Karvajoffnak egyéb hadserege nem volna, mint tüzérjei, még akkor +sem menekülhetnének meg a tatárok.</p> +<p>Vagy talán a mély árkokban akarnak előjönni? El vannak azok is +foglalva az orosz gyalogságtól, gátok vannak emelve levágott +fákból, miknek kifelé forditott gallyai közül a czéllövészek bizton +ellövöldözhetik elleneiket.</p> +<p>Maga Karvajoff a lovassággal az erdők között áll, honnan minden +oldalra fordulhat nem remélt veszély idején.</p> +<p>Ez éjjel épen holdtölte volt, az éji rohamra kedvezőtlen idő a +tatároknak: az egész vidék olyan fényben úszott, mint déli nappal; +egy futó őzet meg lehete látni az erdőben.</p> +<p>Ekkor a mezrevári sziklatetőn egymás után három röppentyűt +bocsátottak fel a légbe, s hármas kürtszó hallatszott hosszasan +vontatva az éjben.</p> +<p>A jó emberek még be is jelentik, hogy mikor kezdik a +rohamot.</p> +<p>A mint a harmadik röppentyű elpattant, Karvajoff tábornok és +lovasai valami távoli morajt kezdtek hallani, valami olyszerű zúgó +dübörgést, mintha óriási ménlovak s érczszekerek rohannának +vashidakon keresztül, s azon pillanatban ijesztő orditás hangzott +fel a hegyárkokból, hol az orosz gyalogság volt elrejtve. Elébb +csak a malomerőd előtt, majd a mezrei rom alatt, és az alagutnál, +azután mindenütt egyszerre; és e vészkiáltás oly általános volt, +mintha valamennyi katonáját egyszerre gyilkolnák ottan, és oly +rövid, hogy egy perczben <span class="pagenum"><a name="Page_267" +id="Page_267">-267-</a></span> tartott egy helyen, már a másikban +husz ölnyire kezdődött ujra.</p> +<p>A tábornok nem birta elképzelni, mi történik ottan, mi történik +köröskörül mindenütt, a zavart jajgatást csak egy folytonos ijesztő +mennydörgés multa felül, mely siketítő zajjal tört alá a hegyek +közül.</p> +<p>Nehány pillanat mulva látta, mint futnak el tüzérei a kiszegzett +ágyuktól, a nélkül, hogy egy lövést tennének, mint nyargalnak +legbátrabb tisztjei álláspontjaikról megeresztett kantárral, hogy +intenek a segítségükre jövőknek, hogy térjenek vissza és ne +közelítsenek.</p> +<p>Mi történik itt?</p> +<p>Minő pokoli munkát végzett Mirza Kobul?</p> +<p>Hetek óta mindig magasabbra emelt erős gátakkal zárta el a hegyi +folyamot, s most egyszerre elszakíttatá e gátakat, s mintha a +tenger szakadt volna a völgyre alá, őt percz alatt az egész lapály +viz alá volt merítve.</p> +<p>Mit használt a seregek száma, mit az ágyuk és tűzaknák az +ostromlóknak? Imádkozásra is rövid volt az idő, nem hogy +menekülésre.</p> +<p>Mint a Faraó seregeit elnyelő hullám, jött sebesen a harsogó +vizár, egyszerre betöltve hat ölnyi mély medrét, melynek száraz +fenekén fegyverrel kezükben álltak a megrémült csapatok. Egy +perczig futottak, a harmadik perczben ragadta őket magukkal a +hullám, összehabarva véres csontjaikat széttépett faderekakkal, s +odahengerített szikladarabokkal.</p> +<p>Ah a vizár szilaj vad paripa, egy perczben hátára kapja +<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= +"Page_268">-268-</a></span> lovagját, másikban összegázolja, fehér +tajtéksörényébe hiába kapkod a haldokló keze.</p> +<p>A vizroham mindig óriásabb mértékben kezde nőni; a +hegykanyarulatnál, hol medre megszűkült, visszatorlott s akkor öt +percz alatt öles magasságnyi árral borítá a magasabb helyeket, +tulhágott partjain, elönté a várost s odahordá Karvajoff lábai elé, +holt összetört vitézeit, kik az iszapos vizforgókban, mint kúszált +szemét kavarogtak alá s fel.</p> +<p>Viz alá merült a lőpor, a szekereket, mint gyermekek papiros +játékait vagdalta a sziklákhoz a vizár. Itt-ott egy menekvő lovas +látszott, kivel jó paripája úszott ki a vizből; egyszer aztán +valami sziklagödörnél forgót támasztott a viz s elnyelt lovagot és +paripát.</p> +<p>Karvajoff nem tudott szólni, nem tudott sírni, nem tudott egy +pisztolyt kihuzni, és azzal főbelőni magát. Nem volt eszmélete, nem +volt gondolata e perczek alatt.</p> +<p>Törzstisztei végre figyelmeztették, hogy siessen magát +megmenteni; mintha nem is hallotta volna a szót. Vagy tán hallotta +azt, de oly rettenetesnek tartá azt, hogy nem bírta lelkébe +fogadni. Ő meneküljön a mezrevári csikósok elől, kiknek könyörgését +megveté, kiket kigunyolt, kiket a halálnak áldozott. És most ő +meneküljön előlök! Inkább a csatában veszszen el!</p> +<p>De itt nincsen csata. Itt csak egy ellenség harczol, és az nagy +ur, az nem ád győzelmet senkinek maga felett. Nem is alkuszik, nem +ir békepontokat. A hab már a paripák szügyét éri; az emberi akarat +még daczolna, de az állat érzi Isten <span class="pagenum"><a name= +"Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> közellétét s félve, +horkolva ágaskodik és fordul vissza lovagjával. Karvajoff akarata +ellenére kénytelen elhagyni a mezrevári völgyet s a magaslatokra +vonulni.</p> +<p>Az ostromra, a megszállásra gondolni sem lehetett többé; a Mirza +nem közönséges ember, a mirza egy daemon, ki nem csak fegyverrel +kezében harczol, hanem elemekkel is; tüz, viz és föld az ő +szövetségesei e helyen.</p> +<p>Amaz önmegalázó alkudozás, a színlett kétségbeesés +véghatározata, mind csak arra való volt nála, hogy ellenfeleit +jobban tőreibe csalja.</p> +<p>Hogy szól a zene és a diadalének a mezrevári fokról, midőn +Karvajoff tábora töredékei futva hagyják el a völgyet!</p> +<p>Az oroszok távozó csapatjai csak hajnalra érték el a hegy +bejáratait, mert a hidat elszaggatá az ár, s a hosszabb utra +kellett kerülniök. Egész éjjel tartott a rohanó vizár zúgása a +völgy mélyében, reggel felé kezdett el csak csillapodni, +elhallgatni.</p> +<p>A mint Karvajoff a sikra kiért, épen akkor jött fel a nap. +Borzasztó kép volt az, melyre sugárait veté. Az egész síkság a +folyam mentében roppant kövekkel beterítve, miket az erőszakos ár +mérföldeken át hengergetve oly gömbölyűre csiszolt, mintha +esztergából kerültek volna ki; a felhalmazott kő és iszap között jó +vitézek és paripák megcsonkított hullái, egymásra torlasztva, és +szétszórva a síkon.</p> +<p>A tábornoknak ott kellett a hullákon átléptetni paripáival s a +mint végig ment rajtok, kicsordult a köny szeméből.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_270" id= +"Page_270">-270-</a></span></p> +<p>Karvajoff Szimferopolba érve serege maradványaival, értesült +Menczikoff herczeg vesztesége felől az Alma alatt.</p> +<p>Az a szerencse volt rá nézve ebben, hogy félrevonta róla a +figyelmet. A szövetséges hadsereg támadása háttérbe szoritá a +meséket Mirza Kobul felől.</p> +<p>Szebasztopolban megolvasták Karvajoff jelentését vesztett +csatája felől s vállat vonitottak rá. A kormányzó azt az +észrevételt tette reá, hogy az érdemes tábornok egygyel +szaporitotta az ezeregy éjszaka meséit. Itt is, mint azokban, +tulvilági tündérek jönnek a választott herczegek védelmére, kik +lehelletükkel seprik el a hadseregeket.</p> +<p>Ennél jobb mesét is gondolhatott volna ki a tábornok.</p> +<p>Mint Alabin féltitokban kibeszélte, Karvajoff rosz élelmezés +miatt vesztette el serege két harmadát, a többi mind költemény.</p> +<p>Ez volt a leghihetőbb magyarázat s vizsgálatra már nem maradt +idő, mert a szövetséges hadsereg Szebasztopol előtt áll.</p> +<p>Karvajoff végképen kiesett a kegyelemből.</p> +<p>Az inkermani ütközet előtt csak azért folyamodott, hogy mint +önkénytes, mint közvitéz harczolhasson az orosz sereg között. Ezt +nem lehetett tőle megtagadni. De hadosztályt nem bíztak rá többet, +még csak egy káplár allját sem.</p> +<p>Abban az ütközetben ugy harczolt a tábornok, mint illik derék +közvitézhez. Tizenkét sebet kapott, mind dicsőséges szuronydöfést, +ugy esett el.</p> +<p>Halála használt annyit az orosz nemzetnek, hogy a vesztett +ütközet bünét reá lehetett róni. Azt mondták, hogy ő volt az oka az +oroszok veszteségének. <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= +"Page_271">-271-</a></span></p> +<p>A moszkóknál ez a fizetés. Az élve maradók a halottakra róják +hibáikat; a szilisztriai kudarcz gyalázatát is egy hősileg elesett +tábornok sírjára tették emlékkő gyanánt.</p> +<p>Karvajoff helyét Alabin nyerte el. Még sokra viheti dolgát.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Midőn a szövetségesek Eupatoriát erősiteni kezdték, egy dandár +tatár lovasság csatlakozott hozzájuk, egy ifju s egy öreg főnöktől +vezetve, kik csodákat beszéltek az oroszok ellen viselt +harczaikról.</p> +<p>A komoly angol urak hitetlen arczczal hallgaták e tüneményes +dolgokat; néha egyet mordultak félrefordított arczczal: humbug! A +laestrigonok földén született férfiak beszédét váltogatva kell +hinni.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A jámbor tatárok azonban harczolni fognak, a mig erejökbe telik: +nem nagy jóstehetség kell hozzá kitalálni, hányan maradnak meg +közülök a harcz végén? El fognak hullani erre arra. Senki sem +törődik ő velök.</p> +<p>A jövendő majd megmutatja, van-e még számukra élet a +világon?</p> +<p>Tán ki fognak pusztulni egészen a kis paradicsomból, melyet ők +természetalkotta várnak (Krim) neveztek el, s akkor mint egy +elszigetelt sírhalom álland, a világ minden fajaitól őrzött +félszigeten, a mezrevári magány, mint olyan sírhalom, melyből +olykor előjönnek a halottak: idegen, ismeretlen alakok, kiknek +nyelvét, baját, szomoruságát nem érti senki. <span class= +"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span></p> +<p>Talán még azután is örülni fognak azon a kis helyen: talán még +azután is fognak uralkodásról álmodni: – talán még azután is +büszkén fogják mondani egymás közt, hogy az a föld még az ő +nemzetük földe, melyet hóditó meg nem tapodott, melynek még +Tatárország a neve – egyik bükkfától a másikig?… s a csikósok, a +gulyások fogják egymást Mirzának, Khámnak, Kalga-szultánnak +nevezni, a miről senkinek másnak nem szükség tudni semmit…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_273" id= +"Page_273">-273-</a></span></p> +<h2>A BASI-BOZUK.</h2> +<p>Boldog Biledulgherid pálmaszilva fái alatt heverészett Khaleb +Rizlán, a hires heverő.</p> +<p>Azért nevezték hires heverőnek, mert hét számra el tudott +feküdni a jó puha homokban, feje alá téve vizes tömlőjét s addig +fel nem kelt onnan, a mig abban tartott.</p> +<p>Bevette magát egy csoport pálmaszilva árnyéka alá: a szilvapálma +áldott egy fa, rajta terem az egész lakosság esztendei eledele, +kenyere, gyümölcse, vaja és méze. Hanem azért Khaleb Rizlán restelt +felállni helyéből, vagy egy kicsinyt odább csuszni, hogy az áldott +gyümölcsök közül, mik tőle távolabb heverésztek, egyet felemeljen, +hanem ha odaesett épen a helyébe a fáról, s megüté őt, jelentvén: +„ime Khaleb Rizlán, fogjál és egyél“, más különben ott éhezett a +derék férfiu a bőségnek közepette s még azt is megvárta, hogy +elmuljék egy egész nap, miután utolsó csepp vizét kiitta, s egész +éjszaka nem tudván aludni a szomjuság miatt, nem hogy vizért ment +volna a forrásra, hanem reggelig imádkozott, hogy tegyen a próféta +érte csudát s töltesse meg az ő angyalaival azt az üres tömlőt +azzal <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span> a tejédességü nedvvel, a mi a Tubafa +szent gyökereiből folyik. Csak akkor kelt fel azután, mikor látta, +hogy valójában a próféta angyalai most más dolgokkal vannak +elfoglalva.</p> +<p>Csupán azt a különbséget tartotta meg, hogy nappal hason feküdt, +állát két tenyerébe téve, s bámulá az Isten-alkotta porszemeket, +mily csudálatosak azok és milyen egyformák; oh boldog választott +népei Allahnak, kik azon földön laknak, melyen minden porszem +nyolczszegeletűre van faragva és szemenkint ragyog, mint a +kristály. Éjszaka pedig megfordult és hanyatt feküdt s gyönyörködék +a csillagokban, melyek nem oly restek, mint ő, mert egy éjszaka +beutazzák az egész világot, egyik végétől a másikig.</p> +<p>Hanem Allah nagy és hatalmas. Van neki szüksége olyan lényekre, +melyek sebesen repülnek, és viszont másokra, melyek veszteg +nyugszanak, és mindketten az ő nevét dicsérik. Khaleb Rizlán +számitotta magát ez utóbbiak közé.</p> +<p>Egy napon jöttek hozzá ismerői, és mondák neki: „Khaleb Rizlán, +feleséged haldoklik, téged ohajtana még egyszer látni.“</p> +<p>Rizlán meg sem mozditá állát tenyeréről.</p> +<p>– Mondjátok meg neki, hogy ha igaz hűséges nő volt, meg fog +látni a paradicsomban, a hol mind a ketten olyan fiatalok leszünk +ismét, mint voltunk menyegzőnk napján; mi szükség neki engem addig +látni?</p> +<p>Másnap ismét eljöttek hozzá ismerői és mondták:</p> +<p>– Khaleb Rizlán, feleséged meghalt, el is temettük, ki itatja +már most meg a tevédet?</p> +<p>– Bocsássátok el köteléről, felelt Rizlán, majd föltalálja ő +<span class="pagenum"><a name="Page_275" id= +"Page_275">-275-</a></span> a forrást magának s ha igaz állat, +visszatalál ismét jászolához; ha pedig nem igaz állat, akkor minek +vesződjem én a háladatlannal?</p> +<p>Harmadnap megint uj hirrel jöttek a szomszédok a heverőhöz.</p> +<p>– Meghalt az egyiptomi alkirály, nagy fényes temetése lesz, +pénzt fognak a szegény emberek közé szórni, nem jösz-e oda el +velünk?</p> +<p>Khaleb Rizlán elébb kinyujtózta magát, azután megigérte, hogy +majd imádkozik az alkirály lelkéért, hogy könnyü legyen az, midőn +az alsiráth hidján átcsuszamlik; de helyéből meg nem mozdul +érte.</p> +<p>Negyed nap azt mondák Khaleb Rizlának a szomszédok:</p> +<p>– Kelj gyorsan Khaleb, jön a Szamum, az irtózatos vihar. Minden +állat menekül a pusztáról, jaj annak, a kit kivül talál. Siess +hajlék alá.</p> +<p>Khaleb egy kissé gondolkozott, azután megnyugtatá őket.</p> +<p>– Majd a fejemre teritem szőnyegemet s arczom elrejtem a +homokba, nem esik bennem semmi kár.</p> +<p>Két napig azután nem beszéltek hozzá a szomszédok, de beszélt az +irtózatos vihar, mely égető homokkal besírolta egészen. Khalebnek +nagy ürügye volt rá, hogy meg ne mozduljon két napig.</p> +<p>Még tán heted nap is ott aludt volna abban a csendes sírban, ha +oda nem jönnek hozzá a szomszédok s a hol a domborulásról látták, +hogy ott fekszik, el nem kezdenek beszélni hozzá. <span class= +"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span></p> +<p>– Élsz-e még Khaleb Rizlán, te hétszer heverő, te föld rozsdája +te; mert ha még élsz és meg nem haltál, kelj föl és rázkódjál meg! +jönnek a hitetlenek Sztambul ellen, le akarják verni a félholdat a +mecsetek-tetejéről!…</p> +<p>… De hátha valóban halva lett volna Rizlán valóságos sírban, nem +ugrott volna-e fel ezekre a szókra? nem rántotta volna-e ki +handzsárját, s nem rohant volna-e neki minden élő lénynek, a kit +elől utól talál, veszedelmesen szabdalva maga körül +fegyverével?</p> +<p>A szomszédoknak munkába került megértetni vele, hogy a hitetlen +ellenség sem a levegőben nincsen, sem azokban a fákban, miknek +Khaleb Rizlán neki rohant, hanem vagyon háromszáz tevejárta +mérföldre attól a szilvástól, melyben ők most beszélgetnek.</p> +<p>– Tehát menni kell ellene rögtön, menni kell éjjel és nappal, a +mig csak oda nem érünk, a kinek lova van: lóháton, a kinek nincs: +gyalog sorban. Én is megyek gyalog, viszem magam a zászlót.</p> +<p>Régi, kopott, szakadozott, kopjás zászlók voltak lerakva a +mecsetben, miket a muzulmánok még a mameluk lázadás óta rejtegettek +ottan, azokat előhozták a buzgó harczosok, jutott belőlük egy +Khaleb Rizlánnak is, azt ő azután le sem tette a kezéből három +napig, hanem nyargalt vele egyik falutól a másikig, fellármázott +minden lelket, kifogta a lovakat az ekéből, felültette rájuk a +fegyverfogható embereket, segitett köszörülni kést, kardot minden +embernek, s a piacz közepén, a bazárok előtt beszélt, lármázott, +mint egy őrült, kinek az esze megtetszett <span class= +"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> a +prófétának, hogy elvegye tőle; belerekedt, de bele nem fáradt a +lázadásba, mig egy nagy zagyva csoportot össze nem terelt maga +körül, kik vetekedtek a dühben és elkeseredésben s azokat vitte +magával Sztambul felé, vitte arra a nagy utra, melyet lóháton és +könnyü szerrel is egy hónapig tart megjárni, hát még gyalog és +nehéz fegyverzettel.</p> +<p>A dühöngő csoport faluról falura növekedett; vén, elaggott +férfiak, kik fehér szakállukat öveikbe köték, ballagtak karcsu +gyermekek mellett, kiknek karja még alig birta emelni a kardot; +egy-egy merész apa puskája végére akasztotta a gyékényszatyrot, +melyben kis gyermeke aludt, hadd tanulja meg az is jó korán minő +hangja van az ágyúnak; izmos meztelen karu földészek, +öszvérhajcsárok lóggatták meztelen lábaikat kétfelé öszvéreikről, +szurtos dervisek lóstattak a felvert porban, hosszu kantusaik végét +karjaikra vetve; kik közt fényes, czafrangos lovagok ügettek nemes +arab paripákon jó egyetértésben. A mindenféle alakú ruházat +keverékét segíté tarkítani a soknemű fegyverzet: itt szuronyos +puskák, kovás sárkányokkal: jó eszközök ütni – régi idők, keresztes +háborúk emlékei, hosszunyelű dárdák csüngő czafrangokkal, sarló +alakú kardok, jó széles handzsárok az övön keresztülszurva, +gerezdes buzogányok és kétélű balták; némelyik annyi fegyvert visz +magával, mintha ellenségeinek is akarna juttatni belőlük; más meg +egyszerűbbnek találta egy nagy szeget keresztülütni egy furkós +boton, vagy egy jó öreg kést dugni az övébe, ugy menni a harczba. +<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span></p> +<p>E vihargyűjtötte csoport között üget erősen Khaleb Rizlán, +termete alig öt láb magas, ruházatja azt is kevés elfedezni, +valamelyik darabjából öltönyének nyilván turbánt csinált, mert az +meg több az elégnél.</p> +<p>Hanem azért e legkisebb férfiú vállai emelik a zászlót; ez a +sovány, vézna alak szinte összetörni látszik a nagy sulyos lobogó +terhe alatt, melyet nyilván nagyobb férfi markába szabtak. De nem +kell őt félteni. A vékony, sovány termet óriások erejével bír most +s a világ minden kincseért oda nem adná másnak csak egy órára is +azt a nehéz zászlót; ölébe veszi, mikor ebédel; – pedig nem sokból +áll az, egy zsák pálmaszilva egész úti készülete; – s maga mellé +fekteti, mikor aludni megy.</p> +<p>Husz napig utazott a harczos tömkeleg; az első tíz napon +folyvást nőtt a száma, a másik tíz napon pedig hasonló arányban +apadt; betegen nyomorultul elmaradozott itt-amott, egyesével, +párosával a lelkesült népnek fele, ott az utfélen elvánszorgott, +elhalt, a többiek mentek odább.</p> +<p>Huszad napra megérkezének Sztambulba. Khaleb Rizlán arcza +ragyogott az örömtől, midőn nehéz zászlója alatt a padisáhok szent +városát érinték lábai. Levetette volna saruit e szent helyen, ha +azok még az úton le nem szakadtak volna lábairól; de megcsókolá azt +százszor, arczczal levetve magát a földre, melyet a gonosz gyaurok +még akkor nem macadamizáltak.</p> +<p>De hát mi ő neki Sztambul, és mi ő Sztambulnak, hogy ugy örül +annak láthatásán? Talán ezek a paloták ő reá várnak? <span class= +"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> talán +nagy hivatalra idéztetett ide, vagy szerencséjét keresni jött +bele?</p> +<p>Nincs ő neki semmije Sztambulban, nincs ő neki joga egyébhez, +mint a próféta zöld zászlajához, annak a csókjához, annak a +láthatásához; ezt kivánja ő és egyebet semmit.</p> +<p>És a többiek is, a kik vele jöttek, nem kivánnak egyebet.</p> +<p>Mikor a próféta zászlaját kitűzik a szerály kapuja fölé, bármely +részében legyen a világnak az igazi muzulmán, odasereglik hozzá, s +megy utána, a hova az vezeti, és meghal és boldog.</p> +<p>A szent hit harczosai megismerték a világhirű szerályt aranyos +kúpfödeleiről s oda tartottak hozzá. Ott leültek a khorkhori +szökőkút előtt, megmosva arczaikat abban s várták a Mir Aálem +megjelenését pihent lélekkel.</p> +<p>Sokáig várhattak, mig valaki hozzájuk szólt: s nagy +fejcsóválgatva nézték, mint járnak a tisztátalan gyaurok a szerály +kapuin ki s be, a honnan ők ki vannak zárva.</p> +<p>Ekkor egy csomó softi elegyedett közzéjük; fiatal alkorán +tudósok, kik egyenkint összeölelgették a derék harczosokat s +tudatták velük, hogy itt hiába várnak; senki sem fog velük +beszélni, hanem ők majd elvezetik valamennyit a harczok +miniszteréhez, azzal beszéljenek rendén.</p> +<p>A csoport felkerekedett s ment a harczok miniszteréhez.</p> +<p>Ez a hiteszegett férfiu épen akkor a boritalban gyönyörködött, +nem is szokott napjában négyszer mosdani, sem a mecsetekbe nem jár; +minél fogva nem lehet csodálkozni, ha Khaleb Rizlánnak és a többi +egybekavarodott hadfiaknak azt felelte, <span class= +"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> hogy a +próféta zászlaját ezuttal látni nem fogják, mert most nem arról van +a szó, hogy minden keresztyént, a kit elől utól találnak, meg kell +ölni; hanem ha olyan nagy kedvük van verekedni, épen most indul egy +csapat fegyveres férfi a Duna mellékére Omér basához, az majd +megmondja, hogy kit üssenek?</p> +<p>A jámbor harczosokat azután körül sem hagyták többet nézni +Sztambulban, hanem két zászlóalj rendes, sarkonforgó redif közé +zárva, elszállíták Viddinig, még csak el sem széledhettek tetszésük +szerint az uton.</p> +<p>Odaérkezve Viddinbe, bemutaták őket a musirnak, a ki épen akkor +rosz kedvében volt.</p> +<p>Enni valót kért hadserege számára s a helyett kenyérfogyasztókat +kapott.</p> +<p>Hidegen, haragosan kérdezé a mindenütt előretolakodó Khaleb +Rizlántól.</p> +<p>– Honnan jöttök?</p> +<p>– Kiki a maga tűzhelye mellől: felelt Rizlán büszke szóval. +Onnan jövünk mindnyájan, a hol jó dolgunk volt, és boldogságban +éltünk, onnan jöttünk ide.</p> +<p>– No hát kár volt ott nem maradnotok, mert itt semmi szükség +reátok.</p> +<p>– Köszöntünk musír: mi nem jöttünk ide rizskásádat fogyasztani, +ne is félj meztelen tagjainkra nézni, nem kérünk tőled ruházatot; +mi csak ellenségért jöttünk, s ha engeded, ha nem engeded, +verekedni fogunk a moszkókkal. <span class="pagenum"><a name= +"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span></p> +<p>A musir vállat vonított s azt mondá hangosan a mellette +állóknak.</p> +<p>– Valóságos „basi-bozuk“ (őrült fejű).</p> +<p>Rajtuk maradt a „basi-bozuk“.</p> +<p>Még az nap átkergették őket Kalafátba, meg volt nekik hagyva, +hogy rabolni nem szabad, koldulni nem illik, zsoldot pedig nem +kapnak.</p> +<p>Khaleb Rizlán szomorúan gondolt a vendégszeretetlen kalafáti +fűzfák között a boldog Biledulgherid szilvatermő pálmáira, miknek +gyümölcseért olykor lehajolni is restelt, felmenne most érte még a +fatetejébe is, de a gyaurok fáit megátkozta az Isten, azokon csak +levél terem.</p> +<p>Egy derék idegen bég azonban megszánta őket, s a mint ott látta +az egész kopott sereget egymás mellett szomorkodni, felszólitá +őket, hogy csatlakozzanak hozzá; portyázni mennek ellenség földére, +majd ott kapnak tán valamit.</p> +<p>Csak egy intés kellett a zavart fejűknek; hiszen ezért jöttek ők +oly messze földről, még a kengyelét is megcsókolták a jó derék +bégnek, hogy magával vitte őket.</p> +<p>Kinek puska, kinek dárda a vállán, ki lovon, ki gyalog ballagtak +a basi-bozukok, átmentek vizen és erdőn; egyszerre két oldalról +előtörnek az ellenség lovasai s körülfogják a bég csapatját.</p> +<p>A jó török huszárok, vezérükkel élükön nekivágtak az ellenség +gyöngébb oldalának s keresztültörték magukat rajta; a rendetlen +basi-bozuk had ott maradt csatába keveredve. Nem hajtottak semmi +szóra; a bég hiába kiáltozott nekik, hogy ezt <span class= +"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> tegyék, +vagy azt; hogy négyszöget, vagy hármas sort formáljanak, +lépcsőzetben hátráljanak; nem hallgatták, nem értették semmi +szavát; dühödten verekedtek ellenfeleikkel; a bég utoljára is +kénytelen volt őket ott hagyni s haza menekülni a kalafáti sánczok +közé: tudatván a vezérrel a kémjárat eredményét s hogy a jámbor +basi-bozukok aligha ott nem vesztek egy lábig.</p> +<p>Hát a mint késő este takarodót vernek, kik jönnek elő a kalarasi +halmok felől? a bohó basi-bozukok. Nem hogy ők vesztek volna ott, +de még ők fogtak el husz kozákot, a többi örült annak, a mit nem +kapott s odább állt.</p> +<p>Az elfogott lovakon ülve, ugy hajták büszkén maguk előtt +foglyaikat a táborig s odaküldték őket ajándékba a musirnak, a ki +olyan lenézve bánt velök, a ki nem akart felőlük semmit tudni.</p> +<p>A musir rögtön főzetett számukra piláfot s megvendégelé őket, s +meghagyá, hogy a basi-bozukoknak ezentul éhezni nem szabad.</p> +<p>E naptól fogva soha sem hagyta ki őket vállalataiból a bég. +Khaleb Rizlán és zavart fejűi minden vakmerő vállalatnál vele +voltak; a legmerészebb kalandokat ő róluk beszélte a hír s ismerte +a táborban minden jóravaló ember Khalebet; azt a rongyos lovagot, a +kinek minden tagjából hiányzik egy darab, egy-egy kezén csak három +négy ujja, pofája összeszabdalva, összeharapdálva, már szakálla is +csak az egyik felén van. Ruhája is erre arra lógg le róla, de hiába +is adnak rá jobbat, mert a legközelebbi alkalommal megint ugy +összetépeti magát, <span class="pagenum"><a name="Page_283" id= +"Page_283">-283-</a></span> mintha sasokkal enyelgett volna, s +világért fel nem varratna egy szakadást is a csaták emlékéből; ugy +szép ő is, mint a sok ütközetben járt zászló – rongyosan.</p> +<p>A csetátyei ütközetben úszott igazán kedvtelései közt a +bakarasznyi basi-bozuk. Elébb ágyuval lövöldöztek egymásra az +emberek, azután puskával közelebbről: ez még mind nem tetszett +neki; később szuronyra jött a sor, ez már valamivel többet ér; de +csak akkor áll az igazi harcz, mikor már a szuronyt is elvetette az +ember, s egyik kezével megragadja ellenfele torkát, a másikkal +szívébe üti a kést, mikor nem néz sem előre, sem hátra, hanem döf, +vág maga körül s mindenütt elevent talál, mikor nem törődik azzal, +mijét ütik, hol fogták meg, hanem csak azon törekszik, hogy kettőt +üssön, kettőt szúrjon máson, addig mig más ő rajta egyet. +Hórihorgas muszka óriások teperték a földre Khalebet, de mire +fölkelt, még is a muszka volt halva; lovakkal elgázolták a földön, +föl sem vette, nem fájt neki semmi, s a mit megfogott, azt el nem +eresztette élve.</p> +<p>Ebben a kis ütközetben maguk a basi-bozukok száz orosznál többet +leöldöstek s ennek a bizonyságára csata után Khaleb Rizlán +leszeldelé a megölt ellenség füleit s egy hosszú zsinegre kötve, +ugy akasztá azt nyakába, mint valami drága lánczot, ugy lépett a +musir elé; ajándékba adván neki azt a drága ékességet, száz megölt +muszka füléből.</p> +<p>A musir pedig ugyanannyi botot veretett a basi-bozuk talpára, +tudtára adván eképen, hogy ez nem illik katonához, ellensége +holttestét szabdalni; vágja addig, a mig él; a halottnak hagyjon +békét. <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= +"Page_284">-284-</a></span></p> +<p>A basi-bozuk átlátta, hogy a musirnak igaza van, s azután még +jobban ragaszkodott hozzá.</p> +<p>Hanem a táborban sok galibát okozott a derék férfiu; ő otthon is +basi-bozuk volt: minden uj rendeletre duzzogott, nem lehetett vele +parancsolni, a mit fejébe vett, azt keresztülvitte, s nem egyszer +hozta parancsnokait azon helyzetbe, hogy nekik kellett +engedniök.</p> +<p>Egy ízben diadalmas előhaladás közepett egyszerre megállitá +seregeit a musir; senki sem foghatta meg, miért nem üldözi a futó +ellenséget. Sok ember sok véleményt ád: végre azt találták ki a +török katonák, hogy a musir parancsot kapott a padisah +minisztereitől, hogy ne üldözze az ellenséget; azokat viszont a +frankok, a gyaurok, az idegenek vesztegették meg, kik nem akarják, +hogy a muzulmán nép saját erejétől megverje a moszkót, mert mind +egyet értenek vele.</p> +<p>Pár nap mulva ismét jött a rendelet, hogy a seregek vonuljanak +vissza.</p> +<p>Itt már nyilt zúgolódás kezdett támadni a táborban, árulást +emlegettek a katonák, s a mint a város piaczán keresztül lovagolt a +musir: egyszer csak utját állja Khaleb Rizlán s megragadva paripája +zabláját, kényszeríti, hogy hallgassa meg, a mit beszél.</p> +<p>– Nem arra musir, hanem előre jőjj! A te kezedben van a próféta +országa; átok reád, hogy ha elejted azt. Előtted a dicsőség, hátad +mögött a gyalázat, és te hátrafelé mégy-e? Hogyha előre törsz, +nincs oly muzulmán, a ki vérét ki ne ontsa érted; ha visszafelé +mégy, nincs olyan, a ki le ne köpjön. Ragadd ki <span class= +"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> +kardodat, ne tétovázz soká, reszket az ellenség már neved előtt is, +s hogyha árulók ülnek hátad mögött a padisah trónjának zsámolyán, +szemeddel ints egyet és egy sem fog ottan ülni, hanem ülsz te +minden ozman nemzetek fölött, a hogy megérdemelted.</p> +<p>A musir megveregeté a jó vitéz homlokát s azt mondá neki, hogy +csak menjen a maga dolgára, a minek meg kell történni, az már mind +rég meg van írva a Thóra hét könyvében, nincs embernek miért bele +szólni.</p> +<p>A basi-bozuk azonban nem érte be e válaszszal, hanem kiment a +táborba, s elkezdé lázítani a harczosokat, ugy hogy egyszer a vezér +azt hallja, miszerint a katonák komolyan csoportosodnak, s azt +kezdék hangoztatni, hogy le a miniszterekkel! éljen a musir.</p> +<p>Ez gonosz lázadássá fajulhatott volna el. A musir rögtön kiküldé +altiszteit s beparancsolá a basi-bozukokat maga elé.</p> +<p>Már ekkor nem voltak többen nyolczvannál. A többi elvégzé, a +miért jött: elhullott a harczban; ezek is tépett vitézek voltak +már.</p> +<p>Előttük állt legelől Khaleb Rizlán, most is görnyedve a nehéz +zászló nyele alatt, melyről a lobogót ugy lelövöldözték már, hogy +csak egy foszlány fityegett még rajta.</p> +<p>– Álljatok rendbe, mondának nekik a musir altisztjei. Nem volt +ez kivihető, még csak azt sem tették meg, hogy a lovasok külön +váltak volna a gyalogoktól. Ez természetes. Jó barátok, ismerősök +szeretnek egymás mellett lenni, beszélgetni; <span class= +"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> arról +pedig nem tehetnek, hogy az egyiknek van lova, a másiknak meg +nincs.</p> +<p>Ekkor megjelent a musir egyedül az udvar felőli erkélyen s +komoly, elhatározott hangon felszólítá őket:</p> +<p>– Akartok-e rendes csapattá alakulni s magatokat a tábori +fegyelemnek alávetni?</p> +<p>– Mi azért jöttünk, hogy harczoljunk, nem hogy leczkét +tanuljunk, musir. Viszonza Khaleb Rizlán merészen s a többiek azt +mondák, hogy „ugy van!“</p> +<p>Ekkor mást kérdezett tőlük a musir.</p> +<p>Akartok-e visszatérni hazátokba, és elhagyni ezt a földet +békeséggel?</p> +<p>– Ne mond azt, musir! Mi azért jöttünk el, hogy harczoljunk, mig +Muhamed hite veszélyben van; és a mig háboru van, vissza nem térünk +tüzhelyeinkhez.</p> +<p>A musir arcza egészen elsötétült, csaknem könyörgő hangon kérdé +tőlük harmadszor, – utolszor:</p> +<p>– Akartok-e másutt harczolni? Albaniában a lázzadó görögök +ellen; avagy Anadoliban vitéz hadseregünk között? akartok-e +helyőrségül maradni Szilisztriában vagy Rustsukban, vagy akármely +dunaparti váradban?</p> +<p>– Mi egyedül veled és melletted akarunk harczolni és nem +távozunk innen sehova.</p> +<p>A musir kivonta kendőjét öve mellől s egyet intett vele; azon +pillanatban két belső kapuja megnyilt a kaszárnyának, s nyolcz ágyu +egyszerre odalőtt kartácscsal az udvar közepére. <span class= +"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span></p> +<p>Azután ismét becsukódtak a kapuk.</p> +<p>Az udvar közepén csak egy nagy véres halom látszott, mely még +vonaglott, mely még hörgött nehány perczig.</p> +<p>De valamennyi közül kilátszott még egy kéz, mely feltartá a +harczrongyolta zászlót s kihallatszott egy kiáltás: „éljen a +musir!“</p> +<p>A musir pedig szemeit törlé azzal a fehér kendővel.</p> +<p>– Szegény jó fiuk! – Csak olyan őrültek ne lettek volna.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<h2>A GYERKŐCZ.</h2> +<p>– Képes-e ön kiszívni egy valódi portorico szivart, fiatal +barátom? Merhetem önt egygyel megkinálni? Nem olyan szelid biz ez, +mint a dajka teje s egy kicsinyt föleszi a szájat; de +gyermekkoromban én is igy próbáltam.</p> +<p>– Köszönöm a szivart; dohány füstöt bámulni még nem tanultam; de +a kilőtt pisztoly füstjébe nézni igen, s ha ezt ajánlják, azt +elfogadom.</p> +<p>– Lelkemre! ez a fiu fogakkal jött a világra!…</p> +<p>.......</p> +<p>Ez a rövid szóváltás a Szebasztopol előtti angol táborban +történt, több szórakozás végett összegyült tiszt társaságában, kik +egy szép novemberi nap délutánját arra használták, hogy a +vizárkokban felszedett hetes sarat kissé leverjék magukról, s +megtudják, hogy milyen sebesen halad a világ hátrafelé, azalatt mig +ők nagy fáradsággal haladnak előre.</p> +<p>A megszólitó egy élte javában levő katona volt, Egerton ezredes, +hajdan sipoy vezér Kelet-Indiában, egy magas, roppant termetü +férfi, a kinek csak azért kellett gyalog járni, mert ló +<span class="pagenum"><a name="Page_289" id= +"Page_289">-289-</a></span> nem termett alája; minden öltöny +csaknem szétfeszül rajta, s vállai oly szélesek, mint Atlaszé, ki a +világot hordja rajtuk. Kemény vonásai sötétek a naptul s veresek a +hidegtül, de még sötétebb és veresebb azokon a dacz és büszkeség, +mely minden mozdulatát bélyegzi, s könnyen kötekedő elbizottságnak +is volna nevezhető.</p> +<p>Az pedig a ki visszafelelt, egy fiatal, csaknem gyermekded +katona; tiszti vállrózsával és kardrojttal; s a legszelidebb tej és +rózsa-arczczal, nyájas kék szemekkel; kinek még nyakkendője is ugy +áll, mintha édes anyja kötötte volna azt meg gyöngéd gondoskodó +kézzel; s mintha látná az ember ez arczon azt a gyönge csókot, a +mely azt tetszik mondani: „gyermekem éltedre vigyázz; gyermekem, +anyádra gondolj, gyermekem meg ne halj!“</p> +<p>Épen jókor jött a gyerkőcz! épen javában dühöngtek a régi +próbált katonák, a viharban edzett vitézek, hogy kormányuk satnya +ifjonczokat küldöz közéjük tiszt-társakul, kiknek egyéb érdemük +sincs rangjaikra, mint a tiszti patens, melyet pénzen vettek, a +midőn épen odavetődött ez ifju arcz, ki mint látszék, csak most +érkezhetett, mert egyenruhája még egészen tiszta volt, és +inggalléra fehér.</p> +<p>– Ez a kölyök tetszik nekem; szólt Egerton ezredes, midőn az +ifjoncz kipirult arczczal odább ment. Meglássátok, nagyon hamar +öreg ember lesz belőle.</p> +<p>– Hogy érted azt? kérdé tőle egy másik tiszt.</p> +<p>– Értem öreg ember alatt azt, a ki közel van a halálhoz. A +ficzkó azok közül valónak látszik, a kik azért jönnek háboruba, +<span class="pagenum"><a name="Page_290" id= +"Page_290">-290-</a></span> hogy a legelső ostoba golyót, mely +emberét keresi, elkapják.</p> +<p>– Ne féltsd tőle; vigasztalá, egy hórihorgas irlandi tüzértiszt. +Majd megszelídül, ha egy granátot hall a feje fölött elfütyülni, +egy ilyen tüzes bibiczet, a mi a levegőben sipolva keresi a +fészkét, a hova leszálljon, s ha egy pár bombát hallott +szétpattani, visszakérezkedik nagyhamar édes anyjához.</p> +<p>– Annyi sem kell neki, vágott közbe egy utászszázados, kinek +mindenféle szinü volt már a kabátja a soknemű sártól. Álljon ki +csak egy éjszakát a futóárkokban, mint előőrsi tiszt; majd mikor +térdig belefagy a sárba, s az ázott ruha crystalizálódik rajta, +mintha czukorral volna kandirozva, tudom sírva emlegeti az öregtáti +kandallóját.</p> +<p>– Már most képzeljen magának az ember egy ilyen gyereket az +ütközetben, szólt egy sebhelyes lovas tiszt mind ezekhez; – a hol +ember ember ellen kell küzdeni, a hol szuronydöféseket és +kardcsapásokat osztogatnak, mi lesz ott egy ilyen tacskóból, a ki +most szökött meg a tanár skutikája elől?</p> +<p>– De ki fogja meg szegényt, ha egy olyan zivatar kerekedik, mint +a minapi volt; tréfálózék a tábor legvigabb vitéze, Brownie; – +szegény kis fiut elkapja a szél s a tengerbe viszi, ha meg nem +kötteti magát valami ágyuhoz…</p> +<p>A tisztek még azután sokáig tréfálóztak egymás között a fiatal +vitéz felett s mindnyájan abban egyeztek meg, hogy majd elvárják, +meddig állja ki a sarat? Az első héten kétségtelenül benyujtja +elbocsáttatását, vagy futárnak küldeti magát haza <span class= +"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> lord +Raglan időjárási tudósitásaival, vagy leghizelgőbb esetben, mint +marodeur jut Balaklavába, a derék miss Nightinghale ápoló kezei +közé.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Rút, gyalázatos éjszaka következett e napra, az eső szakadt +egész hajnalig, hajnalban azután neki kerekedett egy hideg +északnyugati szél, mely keresztül-kasul járta a sziveket és +köpenyegeket, s reggelre csonttá fagyott minden sár; a derék +katonák pedig a vizárkokban, kiket tiz óra hosszat lucsokká +áztatott az ónas eső, olyan szép ragyogó mázt kaptak felöltönyeikre +jégből, mintha csakugyan czukorral volnának candirozva. A +köpönyöget nem facsarni, hanem törni lehetett, s a kinek csizma +volt a lábán, annak olyan volt a lába, mint az elefánté a ráfagyott +sártól.</p> +<p>– God bless us! dörmögé magában az irlandi tüzértiszt, sarujait +ütögetve egymáshoz. Most szeretném csak, ha a pater itt volna s +beszélne valamit a pokolról; az is adna valami meleget. Csak +legalább fűteni lehetne!</p> +<p>Ezt a fütés szót ágyuira érthette; a jó keresztyén! maga fázik +és mégis ellenségeinek akar fűteni.</p> +<p>– Valjon mi lehetett a tacskóból? mormogá unalmában. No az, +tudom, hogy belefagyott a sárba, ugy kell kiolvasztani belőle. +Ezóta nyilván a beteg rovásra iratta magát. Szegény fiucska, nem +tudom huzott-e valamit az orrára? Sajnálom, ha az orra +megveresednék, vagy épen lefagyna.</p> +<p>Reggelfelé elkezdték az ambulenceok sorba szedni az <span class= +"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> éjszaka +megbetegült katonákat a víárkokban. Ez igazán gonosz éj volt: egyik +szekér a másikat érte. Cholera, hagymáz és tüdőlob tizedelte meg a +katonákat; a kinek csak keze lába fagyott el, az még ott +maradhatott bátran.</p> +<p>– Valjon szegény kis suhancznak ki főzött ma theát, ha a gyomra +megfájdult? tünődék magában tréfásan a tüzér, a mint a számos +beteghordó szekeret végig nézte. Ha tudná ezt az édes mama +otthon!</p> +<p>Nem soká kellett azonban tünődnie aggodalmai tárgya felett, mert +az nagy bámulatára saját maga jött eléje, még pedig tulajdon +lábain; arczai igaz, hogy pirosak voltak a hidegtől, de orra épen +nem volt lefagyva, sőt még csak shawl sem volt tekerve nyaka körül, +hanem a tegnapi könnyü nyakkendő volt rajta csokorra kötve, mely +kétfelé engedte válni ingelejét, ugy hogy fedetlen melle egészen +kilátszott rajta. Különben semmi változás sem látszott az urfin, a +patent sáron kivül, melyet Balaklava et comp. ingyen liferál a +szebasztopoli összes tábornak.</p> +<p>– Egerton ezredes kéreti önt magához: szólt az ifju tiszt a +tűzér parancsnokhoz, tiszta csengő hangon.</p> +<p>Valóban, még csak el sem volt rekedve.</p> +<p>– Ön a víárkokban tölté az éjet? kérdé csodálkozva a +tüzértiszt.</p> +<p>– Ott.</p> +<p>– Önöknél nem esett az eső?</p> +<p>– Esett.</p> +<p>– Hát a szél fújt-e? <span class="pagenum"><a name="Page_293" +id="Page_293">-293-</a></span></p> +<p>– Fújt.</p> +<p>– Nem találja ön, hogy hideg van?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Talán mégis jól tenné, ha ingelejét összegombolná.</p> +<p>– Szükségtelen.</p> +<p>A két dalia ezalatt haladt egymás mellett, a fiatal hadnagy +látható könnyüséggel, mely ruganyos léptein, szabad lejtésén +észrevehető volt; a tüzér pedig azzal a nehézkes czammogással, a +mivel szokott az ember télen nagy botosokban, hosszu köpönyegben, +kiállott lábakkal járni.</p> +<p>A tüzér csak azért is beszédet kivánt kezdeni, hogy társa ne +járjon olyan sebesen.</p> +<p>– Uram! Ön igazán nem fázik?</p> +<p>A fiatal tiszt mosolygott. Olyan jól illett piros gyermekded +orczáihoz ez a mosolygás.</p> +<p>– Legkevésbbé sem. Ez még nagyon szelíd időjárás.</p> +<p>– Köszönöm; mit nevez ön akkor kemény időnek?</p> +<p>– A milyen például Uj-Seeland, és a Behring öböl tájékán szokott +lenni.</p> +<p>– Volt ön ott?</p> +<p>– Igen: a mult évben, a Franklint kereső expeditióval, mint +önkénytes.</p> +<p>Ez már magasabb véleményt adott az ifjoncz felől. A ki azon utat +önkénytesen megtette, az tul van a jégpróbán. Annyit meg kellett +neki engedni, hogy a hideget kiállja. No de még ettől a +tulajdonságtól nagyon messze van a jó katonáig. Ahoz még személyes +bátorság, testi erő, ügyesség, hideg vér és több <span class= +"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> efféle +szükséges. A tüzér elhallgatott s vigasztalta magát azzal, hogy +ennyi kelléket még sem szerez valaki tizenhat éves korában.</p> +<p>Nem sokára odaértek Egerton ezredeshez, ki a víárkok mögött +göröngyökből alkotott barlangban ült több közelből való tiszttel s +azt a napi parancsot közölte velök, hogy miután épen most érkeztek +jó füstölt cervelat kolbászai, azokat őneki hevenyében siessenek +elkölteni, obligat rostopsin és arak-kortyocskák mellett.</p> +<p>A parancs egész készséggel lőn végrehajtva, a fiatal tisztecske +kivételéig, ki azt állitá, hogy ő napjában csak egyszer szokott +enni, akkor is csak vizet iszik.</p> +<p>Képzelhetni azt az óriás kaczajt, a mi e szavait kisérte.</p> +<p>– Teringettét, ifju ember! ugy önt el fogja fújni a szél! +tréfálózék az egyik tiszt.</p> +<p>– A nem evett és nem ivott katona rosz katona, monda a +másik.</p> +<p>Egerton maga is híjába tett neki különbféle toasztokra +ajánlatokat, a hogy szokták fiatal embereket az ivásra rávenni; +hogy igyék a házi gazdáért, igyék Szebasztopol bevételeért, igyék a +legkecsesebb királynőért.</p> +<p>– Igyék hát ön a szeretőjeért! kiálta végre az ezredes, unszolva +a tele pohárral.</p> +<p>Az ifju még jobban elpirult.</p> +<p>– Nincs szeretőm.</p> +<p>– Szép azt eltagadni, de a nyitott ingelő elárulja, hogy ott +valamit visel. Nos? nem valami zsinor látszik ott ki, a min +<span class="pagenum"><a name="Page_295" id= +"Page_295">-295-</a></span> valami medaillon csügg, a miben ismét +valami szép arczkép van rejtve: vagy csak nem visel ön amuletet a +nyakában, mint az oroszok és francziák?</p> +<p>Az ifju tiszt habozni látszott feleletében.</p> +<p>– Semmi kitérés! riadt rá az ezredes. Egyenes válasz. Arczkép +vagy nem arczkép?</p> +<p>– Igen. Arczkép. Válaszolt az ifju. Anyám arczképe.</p> +<p>Mindenki megilletődött. Milyen gyermek! még sem inni sem +szivarozni nem tud, s nők közül csak az anyát szereti még, s már +ide jött férfi-sorban verekedni. Még nem is tudja mi az élet? s már +eljött megtudni, mi a halál.</p> +<p>Azután békét hagytak neki s nem kinálták többet semmivel. Az +érzékenyebbek már nem haragudtak rá, hanem sajnálták; és +sajnálatból szidták a kormányt, hogy minek enged ilyen gyermekeket +a mészárszékre jönni.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Három nap és éjjel nem lehetett a víárkokban levő sorezredeket +felváltani. Az angol sereg minden része ugy el volt foglalva minden +ponton, hogy senki sem pihenhetett három nap; kivéve azokat, a kik +kidültek a sorból holtan vagy betegen.</p> +<p>Harmadnap annyi könnyebbségük volt, hogy fele az őrcsapatoknak +talpon maradt; az alatt, mig a másik fele lefeküdt.</p> +<p>Lefekünni! Mindazon jók között, miket a természet édes anyai +keze az emberrel éreztet, ez a legkedvesebb eszme. Elhagyni ezt a +bizonytalan állást, melynek csak az a czélja, hogy a fejet büszkén +magasra tartsa, átengedni a testet a maga vonzalmának <span class= +"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> a föld +felé, s nem viselni gondját egymás segitségére bizott tagjainknak. +Gondolj reá, te ki olvasod e sorokat ruganyos ágyadon fekve, enyhe +takaród alatt, könnyü éji öltönyben, takart lámpa világánál, hogy +egészen más dolog az: lefekünni a fagyos iszapba, átázott nehéz +öltözetben, a hideg télszaki szél dühödt orditása mellett, a fáradt +fejet lehajtani egy darab kőre, mely a sánczépitésből fennmaradt, +és azután hallgatni a bombák fütyölését, a granát rekedt búgását, s +fel-felébredni egy szétpattanó bomba csatajára, a riadót verő dob +pörgésére, az éji cseltámadások nyugtalanitó zajára: nehány +pillanatig hallgatni, hol ölt meg a bomba valakit a szomszédok +közül? huzódik-e közelebb a riadó? s azután ujra kezdeni ismét: +„Miatyánk, ki vagy a mennyekben“ egyik kéz a sziven, a másik a +kardon ujra elalunni a távozó dob robaja mellett és álmodni csendes +kandallós szobáról, a hol gyermekek, leánykák ülik körül az agg +vitézt, ki beszél nekik rémdolgokról, a mik sok – sok év előtt +történtek vele Szebasztopol ostrománál.</p> +<p>Az éjszaka második felében a fiatal tiszt osztálya ment +fekünni…</p> +<p>Egerton ezredes másodszor járta végig az őrvonalakat. Az első +izben, éjfél előtt, világosan megismeré az ifju hadnagy csengő +szavát a sötétben, mely kérdéseire felelt.</p> +<p>„Ébren van a gyerkőcz! valjon soká fogja-e még kiállani?“ +gondolá magában.</p> +<p>Másod izben hajnal felé volt már az idő, midőn az ezredes azon +lovagolt. Nem kellett neki kérdezősködnie a gyerkőcz után. Ott +feküdt az, a hol éjfél előtt állt; egyik karját feje alá +<span class="pagenum"><a name="Page_297" id= +"Page_297">-297-</a></span> tette, az volt a vánkos, a másikat +szivére tette, az volt a paplan.</p> +<p>– Teringette suhancza! dörmögé az ezredes; – épen mint az arab +mesékbeli dzsin az egyik fülére lefekszik, a másikkal takarózik. No +nézd! még csak köpönyeget sem takart magára!</p> +<p>Pedig oly hideg szél fújt, ugy keresztül kasul járta az +embert.</p> +<p>Az ezredes leszállt a lóról s nagy prémes köpönyegét levetve +nyakából, ráterité azt az alvó ifjura.</p> +<p>– Ostoba suhancz! dörmögé magában: azt szeretném, ha elfagyna +keze lába.</p> +<p>És szépen betakargatta kezét lábát a bundás köpenyegbe.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Azt tartják, hogy a változatosság kellemetes. Talán mégis a +Szebasztopol alatti téli éjszakák változatossága nem volt az.</p> +<p>Egyik éjjel ugy szakadt a zápor, mint Nóé idejében, akkor azt +kivánta minden ember, hogy bár inkább megfagyna. Másik éjjel azután +megfagyott ugy, hogy a földre letett puskát nem lehetett felvenni, +s az embernek a bőrét levette a tenyeréről a kardmarkolat vasa, +akkor aztán mindenki azon csudálkozott, hogy bár ne lenne ilyen +nagy fagy. Az is meghallgattatott. Jövő éjjel megenyhült az idő s +támadt akkora köd, hogy az ember fuldoklott benne, s még a +sötétséget sem láthatta tisztán. A zugolodó emberi elme, melynek +semmivel sem lehet kedvét találni, ekkor ismét arra fakadt, hogy +bár inkább harcz <span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span> és háboru volna az utálatos köd helyett +és vesznének el az emberek golyó és szurony által, mint e dohos +levegő-iszaptól.</p> +<p>Még ez a kérésük is meghallgattaték.</p> +<p>Abban a legsürűbb ködben nagy csendesen lopózva megközeliték az +orosz csapatok az angolok víárkait; s mikor azok legjobban +imádkoztak egy kis felviditó véresőért; felrohantak sánczaikra „ime +itt van!“</p> +<p>Mielőtt egy lövést tehettek volna az őrök, le voltak rántva a +sánczokról nyakukra hurkolt pányvákkal; a fanaticus orosz had +szuronynyal rohant be a víárokba, ledöfve az álmaikból ocsúdókat, +kik a halálra ébredtek.</p> +<p>Percz mulva őrült irtózatos harcz támad; az angolok az első +rémület után a kétségbeesés dühével fordulnak megtámadóik ellen; +nem ér senki rá a lövésre; szurony és kard csattog mindenütt, és a +megforditott puskaagy dolgozik; a szitok a bőszült káromlás közül +rémségesen hangzik elő egy-egy legyilkolt hosszu halálorditása, ki +még a földön fekve küzd a testén keresztül döfött szurony ellen; +nem tudni: angol-e vagy orosz?</p> +<p>A zaj, a harczi lárma azonban mindig terjedtebb lesz; az +oroszoknak sikerült tért foglalni; a bőszült hurrah kiáltás +bizonyitja, hogy egy árokból már kivetették az angolokat.</p> +<p>De a másik árok szögelletében valami fentartja őket. Ott +egyetlen veszedelmes férfi harczol, hátát a szögletnek vetve s +véres fővel fektetve le a közeledőket. Ki e gonosz ember?</p> +<p>Négyen öten rohantak már reá szegzett szuronynyal és szent +Mihály nevével, nem fogott rajta sem a szurony, sem az arkangyal +neve. <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= +"Page_299">-299-</a></span></p> +<p>A vezénylő orosz tiszt jól tudja, hogy az a harczoló férfi +Egerton ezredes. Kémeitől azt eleve megértette.</p> +<p>– Adja ön meg magát ezredes! kiált rá a víárok tulsó oldaláról; +én Kozakoff ezredes vagyok.</p> +<p>– Örülök, hogy van szerencsém: viszonzá Egerton ezredes. Tessék +hozzám közelebb jönni.</p> +<p>S hogy könnyitse neki a közelitést, levágott megint egy oroszt, +a ki előtte alkalmatlankodott.</p> +<p>– Kénytelen vagyok önt elfogni uram: kiálta a támadó.</p> +<p>– Nehéz leszek. Tréfálódzék Egerton a halálos viadal közepett; +két mázsa és ötven font vagyok s a kardom is nyom valamit.</p> +<p>S ugy szórta az élczeket és a halálcsapásokat jobbra balra, +mintha vig tekeasztal mellett volna, a hol háborut (a la guere) +játszanak.</p> +<p>Az oroszok azonban a sánczárok tulsó felét kezdték megmászni, +melynek Egerton támaszkodott s ha oda sikerűlt felkapniok, +szuronynyal őt könnyen ledöfhetik.</p> +<p>Az ezredes látta jól, hogy már két katona felkapaszkodott s +egyik gyorsan közelit felé. Ezen bizonyára nem lehet segiteni, +hanem azért megadásról szó sincs.</p> +<p>Abban a pillanatban nagyot ordit a felkapaszkodott orosz s +fejtetőre bukik le az árokba; a másik még ráér visszafordulni; csak +azért, hogy ő meg hanyatt essék alá.</p> +<p>A szomszédból segitség érkezett. A tiszt legelől: mindkét +ellenfélt az ő kardja sujtotta le; a víárok innenső fele egy percz +<span class="pagenum"><a name="Page_300" id= +"Page_300">-300-</a></span> alatt le van tisztítva, a kik oda +felkaptak, azok sírt találtak ottan.</p> +<p>A segélyül érkezett tiszt gyönyörüen harczol; ugy veti magát a +szuronyok közé, mint egy chinai jongleur, ki az éles kések közé +szökik; egy percz alatt tiz csapást fog fel és ad vissza kardjával, +itt hátrakapja magát, amott félrecsúszik; aláfurakodik a hosszu +puskacsőnek, s mikor jobbja kifáradt, balkezébe kapja a kardot, s +ugy harczol tovább.</p> +<p>– Akárki fia légy, derék legény vagy! kiált rá Egerton, s most +már egész testével neki feküdt az ellenség tömegének.</p> +<p>Az mindinkább tért kezd vesziteni; az angolok visszanyomulnak a +víárokba, s a tulsó sánczemelvényen hangzik Kozakoff vezényszava: +„czélozz!“</p> +<p>– Kapd le a fejedet! kiált Egerton a merész ficzkóra, ki az +átelleni sánczról most verte le az utolsó ellent.</p> +<p>Dehogy fogadott a szót. Ott maradt állva s midőn Kozakoff tüzet +parancsolt, Egerton meglepetve ismerte meg a percznyi villanásnál a +gyerkőczöt.</p> +<p>Meg sem bukott az a lövés elől; egy golyó sem találta, pedig +lőttek reá százan.</p> +<p>– Előre fiam! kiált a gyerkőcz a lövés után s második lövésre +már nincs ideje az ellennek, hanyatt homlok verik azt vissza s +Kozakoffnak csak az az egy szerencséje van, hogy két mázsa ötven +font teher mellett nem lehet az ellent sikerrel üldözni, különben +az angol fogná el most őt; de utána kiáltá, hogy vissza fogja adni +a szives látogatást.</p> +<p>Az ezredes és a gyerkőcz csak a táborvonal mögött találkoztak +<span class="pagenum"><a name="Page_301" id= +"Page_301">-301-</a></span> ujra. Egerton megszoritá az ifju kezét, +megszoritá azt melegen és hosszasan: egyebet nem is szólt hozzá: +hanem Egertonnál nem is volt a kézszoritás puszta gymnasticai +gyakorlat.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>A gyerkőcz e nehéz hónapok lefolyta alatt valódi kedvencze lett +a seregnek. Mindenféle hizelgő névvel felruházták: a kölyök! a +suhancz! a tacskó! igy nevezték egymás között még a közkatonák is, +és azt minden ember tudta, hogy ez a kölyök a hadsereg legelső +hőseinek egyike.</p> +<p>A legmerészebb hadivállalatokhoz őt választották ki a vezérek s +ha valamire azt mondta valaki, hogy az lehetetlen, ezt válaszolták: +„rá kell a tacskóra bizni.“ Annak nem volt semmi lehetetlen.</p> +<p>Azt kikerüli minden golyó, azt nem fogja a fegyver, az a +tenyerén elsütheti az égő granátot, még sem sérül meg bele; a ki +annak a háta mögé áll, biztos helyen van, mintha sáncz mellett +állana.</p> +<p>Bizonyára nagyon buzgón imádkozik érte odahaza valami szerető +édes anya, annak az imája fordít el fejéről minden veszedelmet.</p> +<p>April utolsó napjaiban, midőn tiz napi bombázás után a +szövetséges seregek annyira czélt értek, hogy eljutottak oda, a hol +kezdték, egy estve oda hivatta magához Egerton ifju barátját.</p> +<p>– Gyermekem, az éjjel látogatóba megyünk. Régen tartozunk +<span class="pagenum"><a name="Page_302" id= +"Page_302">-302-</a></span> vele s még azt találják felőlünk +mondani odaát, hogy nem vagyunk udvariasak, ha vissza nem adjuk. +Reménylem, hogy velem fogsz jönni.</p> +<p>– Szivesen.</p> +<p>– Minden kész az indulásra; csak azt várjuk, hogy teljesen +besötétüljön minden, akkor indulunk. Hozod-e a revolvereidet?</p> +<p>– Nem hozom. Kár lenne sokat lövöldözni.</p> +<p>– Igazad van. Tehát csak karddal és szuronynyal előre. Most sem +iszol még? Talán egy hajtás cognac még jobban felmelegitene. +Sajnálom, hogy ezt meg nem ismered.</p> +<p>– Rá érek még. Felelt az ifju könnyü szivvel.</p> +<p>Egerton gyöngéd szánalommal tekinte rá. Szegény gyermek. Az +igaz, hogy még ötven évig is elélhet; hisz csak most kezd a +szakálla pelyhedzni, elég ideje van még!</p> +<p>Az éj eltakarta a nappal rombolásait. Zöld mezők és véres mezők, +eleven emberek és halottak szépen elfeketültek az éjben; a +koronkint megdördülő ágyu világa csak egy perczig tart, az nem +háborítja az éjszakát.</p> +<p>Az orosz védművek és az angol támadási vonal között fekszik egy +kettős földsánczolat, melyet az oroszok toltak előre az angol +tűztelepek ellen.</p> +<p>A holdvilágtalan éjben az ostromlók egy erős csapatja közelít e +sánczolathoz a legnagyobb csendességben.</p> +<p>A herculesi Egerton és a hős gyerkőcz a vezetők. A katonák +mindegyike jól tudja, hogy az véres munka lesz, mert a +legelszántabb két vitéz áll élükön. Égnek a harczvágytól. +<span class="pagenum"><a name="Page_303" id= +"Page_303">-303-</a></span></p> +<p>Senki sem veszi észre közeledésüket.</p> +<p>Az első sánczolatban mindenki mélyen aluszik a fáradalmas nap +után, csak az egyes piquet őrök járnak kelnek a sánczfokon.</p> +<p>– Engedjétek őket jobbra balra haladni; susognak a vezetők +csendesen.</p> +<p>– Most két kézre a fegyvert, előre a szuronyt! csatára!</p> +<p>Mint a lesben állt oroszlán, szökik fel a sánczolatra az angolok +előcsapatja, a szuronyokat a földhányásba döfték, azokra hágva, +másztak fel a gátra; egymás vállaira állva, adták a legelső +szuronydöfést, mely a felriadt orosz őrseregnek volt szánva.</p> +<p>– Rajta fiam! kiálta Egerton, mint könnyü gyermeket hajitva fel +a sáncztetőre ifju barátját s következő pillanatban, utána emelve +roppant termetét: a széles kard fogai között.</p> +<p>– Itt vagyunk, Kozakoff ezredes, kiált az angol mennydörgő +hangon. Le van róva a látogatás.</p> +<p>A sáncztetőn egy magas orosz hadfi harczol elkeseredetten a +gyerkőcz vitézzel, kinek heves csapásai hátrálni kényszeritik.</p> +<p>Egerton sajnál a vitába elegyedni, s más felé forditja +fegyverét.</p> +<p>– Végezd fiam a magadét.</p> +<p>Az angolok egy pillanat alatt elfoglalták az első gátnát, az +orosz sereg hanyat homlok rohan vissza. A két vezér, ki jobbra +balra vágott utat magának, a gátna tulsó oldalán ismét összejön. Az +oroszt két felől kiszorították az első sánczból a második +sánczolatba, s most egy pillanatra megölelik egymást, hogy +folytassák a munkát. <span class="pagenum"><a name="Page_304" id= +"Page_304">-304-</a></span></p> +<p>A második sánczolatból egyszerre egész sorlövés fogadja az +ostromlókat.</p> +<p>– Csigavér! kiált Egerton, szétcsapva a szeme közé omló füstöt: +előre gyorsan! A midőn a gyerkőcz egyszerre odadül keblére, két +kezével öltönyébe kapaszkodva.</p> +<p>– Mi bajod fiacskám! kiált az ezredes s rátekint a +gyermekre.</p> +<p>Az még akkor mosolyog, még arcza piros, még sehol sem látszik a +seb; de egy pillanat mulva kiszökik kebléből a piros forrás, az +élet forrása, s borzasztó elnézni, ezen egy pillanat, hogy +átváltoztatja egyszerre az arczot, hogy lesz az fehérré, hogy törli +le a délczeg mosolyt róla valami hideg kéz.</p> +<p>Mint kedves csecsemőt ragadta őt karjára az ezredes s rohant +vele a sáncz mögé; midőn letette ott, már hervadt volt a szép +délczeg ifju, mint egy letört virág.</p> +<p>– Kedves fiam! fáj-e nagyon? kérdezé Egerton, könyekkel +szemében.</p> +<p>– Anyám, édes anyám; suttogá a gyermek és félrehajtá fejét. Ugy +halt meg.</p> +<p>Midőn az ifju leroskadt a lövés után, azon pillanatban látta +Egerton, hogy az iménti magas orosz tiszt ott a sánczon vállára +veregetett egy volhynski vadásznak s mondá:</p> +<p>– Nagyon jól volt.</p> +<p>Most felvette kardját és ment az embert felkeresni.</p> +<p>Az emberirtó sortüz közepett hatolt fel a sáncz tetejére. Mint a +kaszált fű, omlott előtte minden élő. Kardcsapásait nem volt képes +feltartani fegyver. <span class="pagenum"><a name="Page_305" id= +"Page_305">-305-</a></span></p> +<p>Azt az embert kereste ott, és rátalált a harcz tömkelegében.</p> +<p>Kétszer lőtt az reá revolver pisztolyával oly közelről, hogy egy +falevelet el kellett találnia. Egerton nem érze semmit.</p> +<p>Vannak fenevadak, miket nem ér semmit ugy meglőni, hogy a golyó +keresztül kasul járjon rajtuk; ha csak bizonyos helyen nem találják +őtet, a vett halálos seb után is megölik még a vadászt.</p> +<p>Egerton kardja földre teriti az oroszt egy csapással… Ezt meg +nem gyógyitja senki.</p> +<p>– Ez is jól volt! hörgé az ezredes, és azután még egyszer +megforgatá kardját feje körül s lerogyott a porba.</p> +<p>Csak annyit hallott még, hogy az angolok diadalt orditottak.</p> +<p>E kedves zene mellett kilehellte lelkét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_306" id= +"Page_306">-306-</a></span></p> +<h2>AZ ELLENSÉGES KOPONYÁK.</h2> +<p>Minthogy ez az elbeszélés kissé borzadalmas természetü, előre is +figyelmeztetek minden gyöngébb szivü olvasót, hogy ha teheti, +hagyja ezt egészen olvasatlanul; ha pedig már pénzében van a könyv, +mint az oláhnak a szappan, legalább annyit tegyen meg, hogy ne +olvassa este lefekvés előtt, mert én nem akarok azután gonosz álmai +felől magamra terhes felelősséget vállalni.</p> +<p>Azt is mondhatom pedig, hogy ez valóban megtörtént dolog s hogy +ilyen sokáig tudtam vele hallgatni, az csak titoktartásomnak válik +becsületére.</p> +<p>Még akkor igen fiatal ember voltam, kezdő novellairó, s miként +nyomtatásban kijött büneim tanuskodnak róla, nagyon hajlandó a +földfeletti mysticus eszmék követésére; rejtélyes történetek, +borongós sejtelmek, végzetes események el tudtak magukkal ragadni; +kevesebb szakállam, de több hajam, kevesebb tapasztalásom, de több +hitem volt, mint most: és ez akkor ugy volt jól, most meg igy van +jól. <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= +"Page_307">-307-</a></span></p> +<p>Tehát igen fiatal ember voltam még, a midőn egy kirándulás +alkalmával egyes egyedül jutottam éjszakára egyikéhez művelt +főurainknak, kit ismeretlenség okáért csak egyszerűen Gábor urnak +fogok nevezni.</p> +<p>Látásból hallásból ismertük már egymást, utazó voltam, +elesteledtem, ő pedig házi gazda és az útfélen lakott; nekem +szállás kellett, neki kastélya volt; mind ez elég jogot adott arra, +hogy magamat beszállásoljam hozzá; ki is igen szivesen fogadott; +különben is a vendég nem volt nála nagy ritkaság.</p> +<p>Gábor ur egy kissé abban a hirben élt, hogy szeret különczködni, +volt könyvtára és olvasott, egy szobája tele volt mindenféle +kitömött állattal és madárral, miket maga lövöldözött, s miknek a +neveit is tudta, volt becses képtára, értékes régiségei, és ő maga +sokat foglalkozott gépekkel, nem ugyan olyanokkal, a mik valami +gazdasági haszonra valók, hanem a mik tisztán mulatságos +meglepetésekre voltak szánva! például, hogy az ajtóban álló +vasember, a mint valaki az ajtót kinyitja, rögtön felemelje +fegyverét s a mint beteszi, ismét tisztelkedve lebocsássa, a mi +által a gyöngébbszivü látogatót majd a nyavalyával törette ki; az +álló asztalban titkos klarinétok fújtak el mindenféle nótát, mikor +valaki rákönyökölt, s bizonyos székekről fel nem lehetett kelni, ha +az ember rájuk ült, ugy megfogták.</p> +<p>Ezekről az ártatlan tréfákról magam is hallottam többször +beszéltetni s készen voltam rá, hogy nem leszek általuk meglepetve; +azonban Gábor ur nem is producálta előttem e tréfákat; igen +komolyan beszélt velem, könyvtárába vezetett; <span class= +"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> +megismertetett igen érdekes és valóban nagybecsü kéziratokkal; +megmutogatta fegyvertárát, pecsét-gyűjteményét, mikhez igen érdekes +historiai adatokat tudott elregélni: én megkértem, hogy engedje +meg, miszerint ez adatokat magamnak feljegyezhessem.</p> +<p>– Szivesen, csak tessék: monda ő egész udvariassággal s +gyönyörüségét látszott benne találni, hogy jegyezgetem én, a mit ő +beszél hajdankori hősökről és delnőkről, kiktől itt meg itt maradt +meg az a sarkantyú, meg az a félczipő, a mi itt előttünk áll.</p> +<p>Minő gazdag történelmi kútforrás! Valóban nem volt okom +megbánni, hogy idejöttem.</p> +<p>Gábor ur különösen megelégedhetett érdekeltségemmel, melyet +elmondott adatai irányában tanusíték; kifogyhatatlan volt újabb, +meg újabb érdekes történetkék elbeszélésében.</p> +<p>Ilyen mulatságban töltöttük el az egész estét.</p> +<p>Vacsora felett magunk voltunk egy uradalmi felügyelővel és egy +titkárral, a kik azután ismét eltávoztak, s Gábor urral egyedül +maradtunk.</p> +<p>Ő a góth szobába rendelé áthozatni a theát, mely mellett még egy +órácskát elbeszélgetheténk: azaz, hogy ő beszélt, én pedig +hallgattam.</p> +<p>A góth szoba az épület legszélső szárnyterme volt; tulajdonképen +ódon bútorairól nyerte ezt a nevezetet; s egy pár középkori +fülkéről, a mik valami góth idomzatot képviseltek.</p> +<p>A középen tágas kandalló volt megrakva pattogó hasábfákkal, +mellette kényelmes karszékek és pamlagok, mikre leheveredtünk, +csendesen szürcsölgetve a füszerillatu pecco nedvét. <span class= +"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p> +<p>A kandalló melege, a késői idő, meg az úti törődés, megvallom, +annyira elálmosítottak, hogy egy párszor azon kaptam magamat, +miszerint semmit sem hallok kedélyes gazdám beszélgetéséből s fejem +határozottan a pamlag vánkosa felé huzódik.</p> +<p>Gábor ur észrevette ezt az állapotomat s mosolygva monda:</p> +<p>– Ön, ugy látom, hogy álmos is már.</p> +<p>Nem volt okom őszintének nem lenni.</p> +<p>– Bizony én akár itt e helyen elaludjam.</p> +<p>– Azt pedig nem tanácsolnám; szólt Gábor ur komoly arczczal; ez +a szoba nem igen jó hírrel bir az idegenek előtt, kik valaha benne +megháltak.</p> +<p>Ez a szó kezdte az álmot elverni szemeimről.</p> +<p>– Tán kisértetek látogatják?</p> +<p>– Sőt benne laknak, és láthatók éjjel nappal.</p> +<p>A kiváncsiság egészen éberré tett. Kezdtem széljel +tekinteni.</p> +<p>– No, kisértet név alatt ne képzeljen ön magának valami +lepedőben járó lánczos rémet: a mi itt van, az igen egyszerü és +kézzel megfogható tárgy. Van kedve talán megnézni?</p> +<p>Hogy lehet ilyet még kérdezni is!</p> +<p>Rögtön talpon álltam; hol van az a kisértet? hadd látom.</p> +<p>Gábor ur egyik fülkéhez vezetett, mely zöld szőnyeggel volt +lefüggönyözve, s itt a függönyt félrevonva, két koponyára mutatott, +melyek egy gömbölyü üveggel voltak betakarva s elég csudálatosan +egymásnak háttal fordulva.</p> +<p>Ilyesmit láttam én már máskor is, s nem voltam hajlandó +<span class="pagenum"><a name="Page_310" id= +"Page_310">-310-</a></span> bennük valami kisértetszerüt elismerni. +Emberi csontmaradványok; csak annyira félelmesek, mint egy kihúzott +fog; a mitől senkinek se jut eszébe megijedni.</p> +<p>– Ez a két testvér koponyája, két Kálmánffy grófé, kik hajdan ez +uradalom birtokosai voltak, s e kastély egy részét is épitették. +Nagyon tragicus életük volt. Szüntelen ellenségeskedtek egymással; +s czivakodtak a kastély birtokán; egyszer azután az öregebbik +kibékülés szine alatt meghívta magához testvérét, s mikor az leitta +magát erős boraitól, mámoros álmában egy hosszú szeget veretett a +fejébe. A szeg most is itt van. Később egy szolgája, ki részes volt +a büntudatban, elárulta a bátyát, mely miatt őt is lefejezték; +testét szokás szerint elásták a vesztőhelyen, de levágott fejét +megengedték haza hozatni a családi sírboltba, hova a sírboltőr az +orozva meggyilkolt testvér csontjait is eltakaritá. Egy fülkébe oda +helyezte egymás mellé a két testvér-főt; még pedig a két halálos +ellenséget, a kik életükben soha sem türhették egymást, arczczal +egymás felé fordítva. Egyszer azonban, a mint valami dolga miatt +ismét le kellett mennie a sirboltba, megdöbbenve látta, hogy a két +testvér feje egymásnak viszásan van fordulva. Az ember nem volt +nagyon ijedős, sokat foglalkozott emberi csontmaradványokkal; azt +hitte, valami vándor patkányok tehették ezt a változtatást a +koponyákban, s ismét összeforditotta őket arczczal. Másnap újra +lement őket megtekinteni, ismét meg voltak fordulva, tarkóval +egymás felé.</p> +<p>Ez igy tartott heteken át, az ember minden nap összeforgatta a +koponyákat, és azok minden éjjel elváltoztatták helyzetüket, +<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= +"Page_311">-311-</a></span> utoljára a sírboltőr egészen +belebetegedett, elkezdett fogyni, mélázni, mig egyszer a fiatal +káplán komolyan kérdőre fogta, hogy mi lelte, mi nyomja a +szivét?</p> +<p>A vén cseléd reszketve vallá meg neki a kisértetes titkot, mely +miatt már maga is csaknem kisértetté változott egészen.</p> +<p>A lelkész felvilágosodott ember volt, meg akará nyugtatni a +babonás embert gyötrelmes tévedése felől s e végett maga lement +vele a sírboltba, az állitott csodát megtekintendő.</p> +<p>A két fő akkor is tarkóval volt egymásnak fordulva, és a cseléd +esküdött rá, hogy ő tegnap estve is megforditva helyezé őket egymás +mellé.</p> +<p>– Az lehetetlen, szólt a lelkész. Az élettelen testnek nincsen +akarata. Ez nem más, mint két csontdarab, velő nélkül, izmok +nélkül, a mi magától nem mozdulhat.</p> +<p>S hogy szavait annál nyomatékosabbakká tegye, megfogta az egyik +koponyát, hogy azt felemelje és megmutassa a kétkedőnek, miszerint +az csakugyan mozgásra képtelen tömeg.</p> +<p>Abban a pillanatban ugy megharapta a koponya a lelkész kis +újját, hogy az alig birta azt fogai közül kiszabadítani.</p> +<p>A sírbolt azontúl zárva maradt, s a cseléd nem sokára meghalt ez +eset után; a lelkész pedig késő vénségeig viselte a harapás nyomait +kis újján.</p> +<p>Az eseményt titokban hagyták, s elébb nem is tudta azt meg +senki, mint midőn én az uradalom régi levéltárában kutatva, +megleltem a kérdéses lelkész naplóját, melyben ő az egész eseményt +leirta, azzal végezve a mysticus regét, hogy az elhagyott sírbolt +ajtaja itt meg itt van – befalazva. Azóta <span class= +"pagenum"><a name="Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> egy +magtárt ragasztottak hozzá s a helyiség egészen feledésbe ment.</p> +<p>Mingyárt felkerestem a befalazott ajtót, könnyü volt rátalálnom +a leirás után, kibontattam azt s magam leszállva bele, csakugyan +megtaláltam a két ellenséges koponyát, miként állitva volt, +egymástól elfordulva.</p> +<p>Megvallom, hogy felemelni egyiket sem mertem, minden blazirt +kedélyem mellett is, hanem az egész kőlapot, melyen feküdtek, +kiemeltetém s ugy hozattam fel e szobába.</p> +<p>Azóta sokszor fordult meg nálam egy-egy nehézhitű vendégem, ki e +mondát tréfának vette s saját szemeivel iparkodott meggyőződni +annak mibenlétéről. Noha nem örömest üzök hasonló kisérletekkel +játékot; midőn erősebb kedélyü emberre akadtam, a kinél nem féltem +attól, hogy örök időkre melancholicussá találom tenni, megengedtem +neki, hogy háljon itt ebben a szobában s győződjék meg saját +szemeivel, miszerint az este arczczal össze fordított koponyák +reggelre ismét háttal lesznek egymásnak fordulva.</p> +<p>Rendesen ugy történt. Látogatóim kénytelenek voltak meggyőződni +a titokteljes tényről s ezt amaz emlékezetes lelkész óta senki sem +merte többé megczáfolni.</p> +<p>Gábor ur szemeimből vette észre, hogy nekem is nagy kedvem volna +e csodás titokról szemlátomást meggyőződni.</p> +<p>Melyik huszonkét éves fiatal ember volna, a kit hasonló rejtély +ne tudna érdekelni?</p> +<p>Én nagyon kértem, hogy engedje meg, miszerint itt e szobában +háljak s fordítsa egymásnak arczczal a koponyákat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span></p> +<p>Gábor ur nem iparkodott lebeszélni; kiváncsiságom tetszett neki, +a gömbölyü üveget felemelte, a két halálfőt nagy ovatosan egymásnak +arczczal fordítá, s azzal az üveget ismét vissza takarta rájuk.</p> +<p>Azzal megmutatta az alcovent, hol fekhelyemet fogom találni, jó +éjszakát kivánt és egyedül hagyott.</p> +<p>A tágas kastély emeletét egyedül lakta a főur pitvarnokával. +Cselédsége mind a földszinti szobákban hált; a góth szoba és az ő +hálószobája között három kisebb nagyobb terem feküdt, ilyenformán +én magam meglehetősen egyedül maradtam az előbbiben, lehetőleg +távol minden emberi lehellettől.</p> +<p>Minden felizgatott képzelődésem mellett is annyi philosophiát +tartottam meg magamnak hogy valami tréfát ne engedjek magammal +elkövetni. Elébb megvizsgáltam a falakat: nincsen-e valami +észrevétlen bejárás e szobába? azután magát a fülkét vettem jól +szemügyre; az sem volt hozzájárulható, kemény szilárd egy darab +márványból volt faragva az egész. Az ajtót bezártam reteszszel, s +még azon felyül a pamlagot is eléje huztam, s arra feküdtem; épen +szemközt a lefüggönyözött fülkével.</p> +<p>Azontul még egy biztositékot szereztem magamnak. A +selyemfüggöny, mely a fülkét eltakarta, valami czifrázatban +megakadva, igen szép festői redőzeteket képezett.</p> +<p>Elővettem utitárczámat s a függönyt legkisebb redőivel +lerajzoltam abba.</p> +<p>Ez igen furfangos ötlet volt.</p> +<p>Ha valami élőtesttel felruházott lény a két koponyához akar +férni, a függönyt érintenie kell, már pedig annak redői a +<span class="pagenum"><a name="Page_314" id= +"Page_314">-314-</a></span> legkisebb érintésre ugy el fognak +változni, hogy az többé a tárczámba rajzolt képlethez nem +hasonlíthat.</p> +<p>Azután uj hasábokat raktam a kandalló tüzére, magam elé +helyeztem a karos gyertyatartót a kis egylábu asztalra, s ledűltem +a pamlagra azzal az erős szándékkal, hogy nem fogok elaludni.</p> +<p>Ismertem a theának azt a tulajdonságát, miszerint az embert +ébren tartja, ujra töltöttem magamnak egy csészével. Tettem bele +egy kanál rhumot is. Nem igen érzett meg rajta. Pedig máskor egy +kanál rhumtól majd a guta üt meg. Még többet töltöttem bele. Az sem +tette erősebbé. Eszembe jutott, hogy a kandalló melletti szekrényre +egy üveg cognac van feltéve. Gábor ur kinált vele az imént, akkor +nem kellett. Milyen különös, hogy most ugy ohajtom ezeket az erős +szeszeket.</p> +<p>Felkeltem, hogy elhozzam: megkóstoltam; csakugyan ez erős volt; +csészémbe töltöttem belőle s azután eszembe jutott, hogy a kandalló +elé nincs feltéve a sodrony rostély; valami szikra kitalál belőle +pattanni: odamentem, a parazsat hátratoltam benne a vasfogóval, egy +szikra a kezemre pattant és megégetett; a vasrostát lezártam, s +azzal mentem vissza theaasztalomhoz.</p> +<p>Szép meglepetés várt rám.</p> +<p>Azon a pamlagon, a mit én a magam számára húztam oda két uri +ember ült, a kiket én jól ismertem, de a neveikre nem tudtam +emlékezni. Az egyik rövid göndör szőke hajjal, mérges veres +szakállal, a másik feketehaju, hosszu lelóggó bajuszszal, +<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span> simára borotvált állal, a feje tetején +egy kerek kopaszság volt látható.</p> +<p>Az első egy ingre volt vetkőzve, aranygombos selyemmellényben, +az utóbbi barna borsos szövetü zekében, melynek hátra volt hajtva a +vitézkötése.</p> +<p>Ez a két uri ember szép csendesen iszogatta azt a cognacos +theát, a mit én magam számára elkészitettem. Egyszer az egyik +szörpentett belőle, azután a másik, ketten egy csészéből, egészen +testvéri módon.</p> +<p>Eleinte a bámulat, azután a félelem fogott el; nem mertem +hozzájok közeliteni, leültem egy sötét szögletbe s onnan néztem +hogy mit csinálnak?</p> +<p>A két ur sajátságos képeket tudott egymásra fintorgatni; közben +beszélgettek is egymással.</p> +<p>– Jó estét öcs.</p> +<p>– Jó estét bátya.</p> +<p>– Itt vagy megint öcs?</p> +<p>– Itt is maradok bátya.</p> +<p>– Szük kettőnknek ez a kastély.</p> +<p>– Tágas volna, ha egyikünk oda alant laknék.</p> +<p>– Hol odaalant? A pinczében?</p> +<p>– Még alantabb: a sírboltban.</p> +<p>– Ezt el kellene végezni egymással öcsém.</p> +<p>– El biz azt bátya, most egyedül vagyunk.</p> +<p>– Pisztolyt szeretsz-e jobban, vagy kardot?</p> +<p>– Én mind a kettőt szeretem, de tartok tőle, hogy kitudódik. +<span class="pagenum"><a name="Page_316" id= +"Page_316">-316-</a></span></p> +<p>– Igaz; a fegyver lármát üt, a vér kifoly és tanúságot tesz.</p> +<p>– Méreg pohár volna jó és sorshuzás bátya.</p> +<p>– Nem volna rosz, de meglátszik a hulla arczán.</p> +<p>– Legjobbat mondok én bátya. Itt az erős ital előttünk, igyuk le +egymást.</p> +<p>– Hát azután?</p> +<p>– A melyikünk ébren marad, végezhet a másikkal, a ki öntudatát +veszti. Itt egy hosszu szeg és kalapács; ezt a koponyába verve, +senki se tud meg róla semmit.</p> +<p>– Igazad van, kivált te nálad, kinek jó sűrű hajad van; de nekem +hold van a fejem tetején.</p> +<p>– Ne félts te engem!</p> +<p>Nem átallom megvallani, hogy nekem egész testemet a hideg +zsibbadás fogta el e rémületes beszélgetés alatt; ha tudtam volna, +sem lehetett hová mennem, mert épen az ajtó előtt ültek, magam +húztam oda asztalt és pamlagot.</p> +<p>Azután elkezdtek inni abból az egy csészéből. Egyszer az egyik, +másszor a másik. Egymásnak töltögettek a cognacból, szinültig +egészen, hogy a nedv szine a csésze szélén fölül lebegett.</p> +<p>– Egészségedre bátya.</p> +<p>– Egészségedre öcs.</p> +<p>A felköszöntő oly ördögi nevetéssel mondá azt mindig, midőn a +lenyelt kábitó nedvtől testvére fuldokolni látszott, és feje +szédelegve ingott előre hátra, és arcza hol halálsárga lett, hol +csattanó piros, az erek kéken zölden lüktettek homlokán, mint +dagadt kötelek. <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= +"Page_317">-317-</a></span></p> +<p>„Igyál öcs, igyál bátya.“</p> +<p>E közben az asztalon égő gyertyák hamvadozni kezdtek, eleinte, +mintha valami vereses köd fogná fényeiket körül, mely mindig +homályosabb lilaszinbe ment át; a két arcz egyre jobban sápadt, a +két fő egyre jobban szédelgett, valjon melyik fog elébb +ledülni?</p> +<p>A gyertyák fénye a leghomályosabb zölddé vált már, s a zöld +világban olyan halálsápadt volt mind a két arcz. Nem birtak már +egymáshoz beszélni, csak kőmerev szemeikkel tekintének egymásra s +kinálták némán a kábitó italt.</p> +<p>– Azután egyet lobbantak a gyertyák s kialudtak. Mind a két alak +eltünt egyszerre.</p> +<p>Az ablakok szinezett üvegein teljes pompájában ragyogott át a +hold, s a kandalló izzó parázsa rózsaszin fényt vetett a +félhomályra. Egyedül voltam a szobában.</p> +<p>Álmodtam ezt, mondám magamban: és nevettem rajta; és a fogaim +ugy vaczogtak. Álom volt, álom volt: bizonyitgatám; most már megyek +lefeküdni; levetkőzöm, lefekszem az ágyba, fejemre húzom a takarót, +s aztán tessék kisérteni, a kinek az mulatságos. Miattam járhatnak, +kelhetnek: én rájok sem fogok ügyelni.</p> +<p>A hold szép fehéren sütött, a kandalló szép pirosan világított, +nem volt szükségem gyertyára, a miket ugy sem gyujthattam volna +meg, mert csutakig leégtek. Az ágyat igy is megtalálom. Levetköztem +nyugodtan, az órámat felhúztam, s azzal félre vontam az alcoven +függönyeit az ágy elől, hogy majd bele fekszem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_318" id="Page_318">-318-</a></span></p> +<p>Az irtózat fogta el minden érzékemet.</p> +<p>A vetett ágyban ottfeküdt a két testvér egymás mellett; +irtózatosan eléktelenült két hulla. – Az egyik hanyatt, a feje +pedig arczczal lefelé fordítva, kopasz feje holdjába verve +villogott a sötétkék szeg feje: a másik pedig mellette feküdt +mellére fordítva s a feje szemközt az égfelé.</p> +<p>A borzalom elvette mozdulhatási erőmet. Kiáltani akartam, és nem +volt szavam, megrázni a csengetyű kötelét és nem volt kezemnek +ereje; futni akartam onnan, és lábaim lehúztak, mint az ón. Mellem +elszorult, tagjaim elzsibbadtak; végre összeszedtem akaratom minden +erőszakát s rettenetes kinnal kiáltottam valami szót, s mire azután +– felébredtem.</p> +<p>A kik rosz álmokat szoktak látni, tudhatják micsoda kinba kerűl +az embernek akkor egyet kiálthatni.</p> +<p>Bizony reggel volt már és a nap szépen ragyogott a magas +jegenyék közül. Akkor is ott feküdtem a pamlagon a bezárt ajtó +előtt, a hol feltettem magamban, hogy nem fogok elaludni.</p> +<p>A gyertyák valóban leégtek előttem, s a csésze valóban üres +volt. Egyébiránt hajlandó vagyok azt hinni, hogy nem is töltöttem +én abba semmit az estve; hanem theát, rhumot, cognacot, mindent +csak álmodtam.</p> +<p>Hanem – most jön még a kisértet legborzalmasabb része.</p> +<p>Hát a fülkében mi történt ezalatt?</p> +<p>A függöny azon módon volt, a hogy azt lerajzoltam magamnak, egy +redőcske sem változott el rajta.</p> +<p>Ehez tehát nem nyúlhatott senki.</p> +<p>Még egészen elfogulva éjszakai álmom látásaitól, léptem a +<span class="pagenum"><a name="Page_319" id= +"Page_319">-319-</a></span> titokteljes fülke felé s bizony +reszketett a kezem, midőn félrevontam a függönyt.</p> +<p>És ime… a két halálos ellenség koponyája – háttal volt egymásnak +fordulva.</p> +<p>Valami hidegség futott kétszer háromszor egész testemen +keresztül; mintha valami jeges kéz czirógatna végtül végig.</p> +<p>Ez már nem álom. Ezt látom. Fényes nappal van; odakinn +beszélnek, zajganak, mint a hogy nappal szokás, és én idebenn magam +előtt látom a legrejtélyesebb phantomot.</p> +<p>Tehát még is sok történik a nap alatt, a miről a bölcseknek +nincsen tudomásuk.</p> +<p>Tehát még is való, hogy e két élettelen fő még holta után is él +és gyülöl és elfordul egymástól.</p> +<p>Nem hiszem, nem lehet, nem igaz.</p> +<p>Látom, borzadok tőle, de még sem igaz.</p> +<p>Igaz, de még sem hiszem.</p> +<p>Eszembe jutott a lelkész története, ki szintén tagadta e +földfeletti csodát s rá merte tenni kezét a kisértet fejére s +azután holtig viselte annak harapását.</p> +<p>Nem bánom.</p> +<p>Hadd harapjon meg engem is.</p> +<p>Felemeltem az üveget a koponyákról. Szivem meglehetősen +dobogott. Hozzányultam. Kezem érintette hideg állkapczáját. +Felemeltem és megforditottam.</p> +<p>Hah!</p> +<p>Mi történt? megharapott-e?</p> +<p>Szivesebben vettem volna tőle, ha megharap, mint hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_320" id= +"Page_320">-320-</a></span> felfedeztem, miszerint valami furfangos +óramű van belsejébe alkalmazva, mely azt, egy rugó nyomásával +elfordítja; a másik is hasonló fortélylyal volt ellátva.</p> +<p>A reggelinél találkoztunk Gábor urral. Ő szokása szerint komoly +volt, én is.</p> +<p>– Hogy aludt ön? kérdezé tőlem a részvétig hajló +udvariassággal.</p> +<p>– Köszönöm: nagyon rosszul. Sok theát ittam az este; mindenféle +kisértet üldözött tőle.</p> +<p>– Hát a koponyák mit csinálnak?</p> +<p>– Ugy látszik, hogy engem kitüntetésben részesítettek, mert nem +csak hogy hátat forditottak egymásnak; de még fejtetőre is +álltak.</p> +<p>Gábor ur nagyot nevetett e szóra.</p> +<p>– Ön megnézte, hogy mi van bennök?</p> +<p>– Azt tettem.</p> +<p>– Lássa: negyven ember aludt már abban a szobában, mind +tapasztalták a csudát, és egy sem nézte meg, hogy nincs-e valami a +koponyákban?</p> +<p>– Féltek, hogy ugy járnak mint az ördögüző lelkész.</p> +<p>– S ön nem félt?</p> +<p>– Féltem biz én; de nagyobb volt a kiváncsiságom: s most már +nagyon sajnálom, hogy azt tettem.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Mert egy érdekes történeti adattal szegényebb vagyok.</p> +<p>Gábor ur még jobban kaczagott.</p> +<p>– Még egyet szabad legyen kérdenem. Valjon a többi <span class= +"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> +historiai adatok is mind ilyen érvényesek, a miket én tegnap +följegyezgettem?</p> +<p>A főur mosolyogva monda.</p> +<p>– Bátran pipára gyujthat ön velök.</p> +<p>Ezt csak azért nem tettem, mert nem szoktam füstöt enni.</p> +<p>Csak arra kért Gábor ur, hogy ha tehetem, ne szólják e +fölfedezésemről senkinek, hadd szerezzen általa ezentul is másoknak +üdvös ijedelmet.</p> +<p>Megigértem; hogy tiz esztendeig titokban fogom tartani.</p> +<p>A tiz esztendő épen a mult héten telt le; a két kisértetes +koponya története ekkor szabadult fel s lett a nyilvánosság +tulajdonává.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_322" id= +"Page_322">-322-</a></span></p> +<h2>A MENNYEI PARITTYAKÖVEK.</h2> +<p class="center">(DEBRECZEN VÁROSA KRÓNIKÁIBÓL.)</p> +<p>Kuczuk nagyváradi basa idejében sok veszedelmes napot kellett a +jó Debreczen városnak kiállani. Ez a hóbortos török, mihelyt valami +csekélységért megharagudott reájuk, azzal fenyegette őket, hogy az +egész várost tűzzel vassal elpusztítja, férfiait levágatja, +asszonyait rabul elviszi, kincseiket zsákmányra bocsátja, a város +helyét sóval behinteti.</p> +<p>A szelid és bölcs birák eleinte szép könyörgéssel, jó szóval +kérlelték, ajándékkal engesztelték a hóbortos basa haragját, +egyszer azonban Dobozy István uram kerülvén a biróságra, az maga is +kurta nyaku, hamar tűzbejövő ember volt; a mint egyszer valami +hitvány ok miatt Kuczuk basa megint ellenük förmedt, azzal +fenyegetvén a debreczenieket, hogy majd rajtuk megy, ez azt izente +neki vissza: „no hát gyere!“</p> +<p>Kuczuk basa szörnyű méregbe jött erre, rögtön felülteté hadait, +még éjjel megindult s másnap reggel ott állt Debreczen alatt; „no +hát itt vagyok.“</p> +<p>A városnak nem voltak valami erős falai, sem árka, sem +<span class="pagenum"><a name="Page_323" id= +"Page_323">-323-</a></span> felvonó hídja; az egész védelme +tizenkét rongyos toronyból állt, a mikben a polgárok a száguldozó +tolvajnép ellen őrködni szoktak, vakolatlan tégla építmények, +náddal tetőzve, a miket az első ágyu-lövés halomba döntött volna; +hátul rozzant falépcsőkkel ellátva, mik kivülről vezettek fel +rájuk, mintegy folytatásul egy köröskörül járó fafolyósóban +végződvén, a honnan be lehetett a toronyba menni, ugy, hogy ha a +lépcsőt ellopták volna a torony mellől, senki sem tudott volna +belőle kijönni többet.</p> +<p>Minden ilyen torony forma góré egy-egy kaput őrzött, tiszteletes +távolságban állván attól, hogy a netalán besiető ellenségnek +utjában ne álljon; nehogy az bolond fővel a tornyot is elrontsa s +ujra kelljen építeni.</p> +<p>E tiszteletre méltó őrhelyek biztos voltát semmi sem tanusítá +annyira, mint az, hogy valamennyinek a hegye ki volt adva +gólyafészeknek, a hol e jámbor állatok estenkint féllábra állva, +olyan hűségesen elkelepeltek óra hosszant, mintha ők őriznék a +várost legjobban.</p> +<p>Kuczuk basa ugy intézé a jövetelt, hogy egyszerre a város minden +kapuját elállta seregeivel s minden vályogtorony irányába +felállittatott egy nagy kerekes ágyut, a mi meg volt töltve. Igy +akart beszélni a debreczeniekkel.</p> +<p>Jön azonban a városból hozzá nagy sietve egy Panajoti nevű +görög, a ki még Sztambulból származván ide, Kuczuk basának régi jó +ismerőse volt, s rendesen, ha a város tanácsának valami csiklandós +izenete volt a basához, ezt küldte hozzá, jól tudva, hogy ezt nem +huzatják ott mingyárt karóba. <span class="pagenum"><a name= +"Page_324" id="Page_324">-324-</a></span></p> +<p>– No hát mit mondanak a debreczeni bírák?</p> +<p>– Kegyelmes uram, bizony ez a Dobozy István kurucz ember; a mint +a te fenyegetésed megérkezett hozzánk, ő rögtön minden fiatal +leányt, asszonyszemélyt és gyermeket szekerekre ültetett s +elküldött Tokajba; azután parancsolatot adott ki dobszó mellett, +hogy kinek mi értékes jószága van, tépje szét, vágja le, vesse a +kútba s a mint az ellenség megtámadja a várost, gyújtsák fel azt +egyszerre negyven oldalról, vessenek tüzet minden templomba, +toronyba, s aztán kiki fogja a dárda nyelét, vagy üljön a lovára, +ha van, s majd akkor megmondja, hogy melyik kapun menjenek ki? Még +pedig ugy elmenjenek innen, hogy soha képpel se forduljon senki +Debreczen tájékára vissza, Kuczuk uram aztán feleljen meg majd a +magas szultán színe előtt, ha kérdeni fogja, hogy hova lett a nagy +Debreczen város? mely ennyi meg ennyi adót fizetett a portának +hűségesen, a vezéreket ajándékozta emberül, a hadsereget tartotta +liszttel és takarmánynyal; ott dicsekedjék el majd vele, hogy azt +biz ő porrá égette s bevetette helyét sóval, azon való haragjában, +hogy roszul égett a pipája.</p> +<p>Ezt izente Dobozy István uram a basának s Panajoti azon módon +elmondta neki szórul szóra.</p> +<p>– Átkozott vastagnyaku kálomistája! kiálta fel mérgesen a basa, +bizony még megteszi, a mit megmond. – Aztán pedig arról csakugyan +nem akart felelős lenni, hogy egy olyan várost mint Debreczen, +kiirtson a világból, csupán uri roszkedvének kihűtése végett; +holott Debreczen olyan szükséges volt azon a helyen, hogy ha ott +nem lett volna, magának a töröknek kellett <span class= +"pagenum"><a name="Page_325" id="Page_325">-325-</a></span> volna +oda egyet építeni. – Tudja jól a kutyaházi, hogy nem akarom a +városát elpusztítani, azért mer velem olyan fennyen beszélni; de +kapjam csak ki ide a gyepre, tudom, hogy olyan utat tetetek vele +egy fekvő helyében, a miben feltörik a talpa.</p> +<p>Panajoti erősen bizonyitá, hogy a debreczeni lakosság a +legvégsőre van elhatározva, s a mint a basa egy trombitát megfuvat, +vagy egy ágyut kilövet rájuk, ott minden lángba borul egyszerre, s +az egészből senkinek semmi haszna nem lesz, minden drágaság ellevén +ásva a földbe, a nők és hajadonok szépe eddig túl van a Tiszán; a +férfiak pedig meg vannak dühödve, ki kaszát, ki kardot fogott, +azokkal is baj lesz elbánni, a milyen keserüségben vannak most.</p> +<p>A basa átlátta, hogy Panajottinak igaza van; most az egyszer a +debreczeniek kifogtak rajta. Azért is ujra visszahivatá a kapuktól +felállított csapatjait, befogatott megint az ágyukba és azt mondta, +hogy kegyelmet akar cselekedni Debreczennel, csak legyenek bízton, +nem bánt senkit; ezentúl kegyelmesen fog velük bánni. Dobozy István +uramat még külön meg is dicsérte, elszánt, bátor magaviseletéért s +szavát adta, hogy e jeles tromfért soha sem fogja bántani, sőt +akármikor valami baja lesz, csak folyamodjék ő hozzá, számíthat +pártfogására; ha pedig Váradra talál jönni, az ő házát ki ne +kerülje, ő bizonyosan nagyobb vendégszeretettel lesz ő iránta, mint +Dobozi uram volt őhozzá.</p> +<p>Azzal vissza ment Váradra ágyústul és seregestül rendén.</p> +<p>A debreczeniek nagyot lélekzettek utána s mindenki dicsérte, +<span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span> és magasztalá bíró uramat, a miért +ilyen bátran a tíz körmére mert állni; lám mégis csak a török látta +át utoljára, hogy neki kell engedni.</p> +<p>Kuczuk basa azonban alig érkezett meg Váradra, rögtön hivatá +maga elé Badrul béget; az afrikai szerecsen lovasok vezérét, s +ilyen dolgot bízott reá.</p> +<p>– Ma este, mielőtt lealkonyodik, felülsz ötszáz lovassal és +megindulsz Diószeg felé. Valahány embert akár jövőben, akár menőben +találsz, mindegyiktől megkérdezed, hogy ez az út visz-e +Nagy-Kállónak? azzal engeded futni. Ezt cselekszed, a mig éjszaka +nem lesz, akkor egyszerre letérsz a diószegi utról, belegázolva egy +balfelől fekvő semlyékes rétbe, hogy nyomot veszíts: mikor a +semlyéknek végit érted, ki jutsz a mezőre, ott találsz majd +pásztorokat, a kik juhokat, ökröket őriznek, azokkal elvezetteted +magadat Létáig. Mikor a létai tornyokat meglátod, a vezetőket +vagdald le, s a helység alatt elvonulva, térj be a nagy erdőbe, +abban az erdőben megint találsz mészégetőt, vagy csordapásztort, a +ki ugy elvezet az erdőkön keresztül, hogy elébb ki ne juss, mint a +hol az erdő Hadházon felyül véget ér. Ott megint tedd el láb alól +vezetőidet és maradj lesben. – Holnap, vagy holnap után, vagy talán +egy hét mulva – addig te az erdőből ki ne jöjj; – látni fogsz négy +vagy ötszáz szekeret Tokaj felől közelítni. – A szekerek válogatott +szép leányokkal és asszonyokkal lesznek rakva; bizonyosan pénz és +csecsebecse is van náluk elég; azokat mind egy lábig elfogod. Ha +férfi van velük, azt vágd le; a mi pénzt találsz náluk, oszd fel +katonáid között; a népséget pedig hajtsd ide hozzám Váradra. +<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span> Jól megértsd, a mit mondtam: a fejedet +kezedben hordozod, tehát ugy vigyázz rá.</p> +<p>Badrul bég megérté a parancsot és távozott. A szerecsen vezér +olyan ember volt, a kire ilyesmit rá lehetett bizni, mert képes +volt erdőn mocsáron keresztül az egész országot végig utazni, s +lováról le nem szálni, mig küldetése helyére nem jutott; ott pedig +étlen szomjan hetekig elácsorogni lesben s a rábízott parancsot az +utolsó nyakvágásig végrehajtani híven.</p> +<p>Kuczuk basa magában beszélgetett a debreczeniekkel: „nevettek +ugy-e? kaczagtok? örültök? no csak ti nevessetek ma eleget; majd +mingyárt el jön rátok a sírni való nap“.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Tokaj felől a széles országuton egy hosszu sor szekér közeledik +Hadház felé; ez a debreczeni hölgykaraván.</p> +<p>Ötszáz szekér egymás hosszában, csupán asszony és leánynép, +egyetlen férfi sincs közöttük, akkora sem, a mekkora az ostort fel +tudná emelni: maguk hajtják az asszonyok a lovakat is; a kit pedig +az Isten férfinak teremtett köztük, annak meg le vannak a kezei +kötve szépen a pólába, mert annak még kis baba a neve.</p> +<p>Ennyi asszony, ennyi leány egy csoportban! Képzelhető az a jó +kedv, az a lárma, a mit az uton elkövetnek; mindegyik beszéli a +másiknak, hogyan hajtotta el biró uram a törököt a város alul; +milyen szépen ráijesztett? van rajta, lesz is rajta egy hétig elég +mit mesélni; óh a veszélyből kiszabadult szivek phantásiája gazdag. +<span class="pagenum"><a name="Page_328" id= +"Page_328">-328-</a></span></p> +<p>Egy-egy kocsin csupa fiatal leány ül, azok előre hajtanak s +elkezdenek valami méla ősrégi dalt, a mit azon időkben énekeltek a +Tiszától Moldováig; talán azt, hogy: „Fördik a kácsa, Fekete tóba, +Készül anyjához, Lengyelországba“ vagy pedig azt a másikat: „Ha +kérdik, hol vagyok? Mondjad hogy rab vagyok, Kezemen lábamon Vas +békót hordozok.“ Ez a nóta vala akkor nagyon nagy divatban, tudja +Isten! olyan szívből énekelte azt szegény magyar ember.</p> +<p>Akkor aztán az egész sor szekéren valamennyi leány rákezdte a +nótát; majd felvették vele a nagy mennyezetes eget; szegény kis +pacsirták ott fenn a magasban győztek velük versenyt +tilinkózni.</p> +<p>Delelőre az egész karaván megállt a zöld halomnál, a mi ott van +a sík rónában; ki tudja, ki rakta oda? a mi csontunk van-e benne, +vagy a másé? bizonyosan csak a mienk, mert körülötte olyan puszta +az egész vidék.</p> +<p>Nincsen falu, nincsen város közelében, egy-egy tanya, boglyák s +kazaloktól körül véve látszik itt amott, messze kitérve egymásnak; +szántóföldnek sincs itt semmi híre, csorda-legelőnek van hagyva az +egész határ.</p> +<p>Csak a délibáb mutogat csodaképeket a láthatáron. Azt is +megszokták már, senki előtt sincs hitele; elöntheti hullámzó +tengerrel a messzi láthatárt, senki sem vágyik abban megfördeni; +mutogathatja benne nagy erdők árnyékát, nem igyekszik felé senki, +hogy ott kihüsselje magát; városai, palotái megszokott képek, a +miket senki sem bámul már, <span class="pagenum"><a name="Page_329" +id="Page_329">-329-</a></span> s nem törődik vele, valjon miféle +ócska tündér mutogatja ott csoda hatalmát, józanabb emberivadék +előtt, mely bűvészetét kitanulta?</p> +<p>Pedig épen mai nap különös jó kedvében volt a délibáb. Ritkán is +süt olyan forrón a nap: hogy a föld felrepedezik bele s az utolsó +tófenék is cserepes hasábokra szárad: – egészen a délibáb tündéri +örömeihez való nap. Egy csoport fiatal leány, az ábrándosabbak +közül való, fel megy a zöld halomra, onnan nézi a légi tünemény +csodáit.</p> +<p>Köröskörül siető habokban ring a tenger, melynek nincsen széle; +abból emelkednek ki koronkint az égre rajzolt árnyképek; úszó kék +szigetek, mik szemlátomást nőnek, magasulnak, zöld erdő, lombos fák +ellepik partjaikat; a fák árnyéka ott látszik a vizben; azután +megint lejebb sülyed a sziget, a tenger hulláma dagad, és összecsap +végső pontja felett. Majd a másik oldalon tünedeznek elő nagy légi +paloták, átlátszó tornyokkal, ködkék templomokkal, azokat is csak +ugy hányja veti e tünde tenger, mintha rajta úszkálnának, s ha +rájuk unt, végtelen romokat csinál belőlük, tornyok, várak egymásra +düledezve; azután az is elmulik, a szem nem lát egyebet a vándor +daru csapatnál, mely onnan jő erre csendesen.</p> +<p>A leányok ott a dombtetőn magyarázgaták egymásnak: nézd! az ott +épen olyan, mint a két tornyu templom Debreczenben. Az meg ott +szakasztott a nagyváradkapui őrtorony, még a teteje is olyan +rongyos.</p> +<p>– Leányok! leányok! dorgálá őket egy fiatal menyecske, ki a domb +aljában szoptatta kövér képű kis fiát; nem jó az <span class= +"pagenum"><a name="Page_330" id="Page_330">-330-</a></span> +ilyennel tréfálni. Nem üdvösséges dolog a délibábban ráismerni +valami házra. Azt a várost baj éri, a melyiket az mutogat. +Hagyjátok el az istentelen beszédet.</p> +<p>– Nézd! kiáltanak egyszerre valamennyien, s a szó elhalt +ajkaikon, mindenki odatekintett, rémülettől és csodától megigézett +szemmel.</p> +<p>Mi támadt egyszerre az égen?</p> +<p>Hadház felől, a légtenger felett magasan egyszerre egy lovas +férfi ködalakja rajzolódott a sápadt égre; egy valóságos lovas +vitéz, puzdrával vállán, hegyes turbánnal a fején, keze csípejére +téve, az egész alak szívdöbbentő óriási mérvben emelkedve a +láthatár távolába fel, a ló lábai nem érték a földet, alattuk +keresztül lehetett látni az eget, az egész, mintha egy fegyveres +fantomnak a halavány sárga égre vetett világos kék alakja +volna.</p> +<p>– Jézus Krisztus ne hagyj minket! rebegé a megrémült gyönge nép, +e csoda tünemény láttára, minőt a természettudósok többször több +helyen láttak már, s azóta is mindig magyarázzák, még sem tudják, +hogyan, mikép? Távol álló emberi alakok képe odafenn úszik a +légben, megnagyítva óriási ködszellemmé. Másik pillanatban uj meg +uj alakok támadnak elő a léghullámból, mind fegyveres óriások, +némelyik csak lova derekáig áll ki a csalódi tenger szinéből, +másnak csak feje és válla látszik ki abból, azoknak árnyéka oda van +nőve teste alakjához, két átellen összeragadt árnyék, felfelé és +lefelé fordított fejek, kardok és fegyverek; egyszer ismét +lassankint ismét összeolvad az egész, s nem marad utána más, mint +két széles <span class="pagenum"><a name="Page_331" id= +"Page_331">-331-</a></span> küllő az égen; két világos kék +fényszalag ködös sárga mély alapon, a földből felfelé sugárzó.</p> +<div class="figcenter"><a href="images/i005hq.jpg"><img src= +"images/i005.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>– Jézus Krisztus! Jézus Krisztus! török tatár leskelődik ránk; +sikoltának a némberek; összezavarodva, megrémülve, tanácstalan, +védtelen a puszta síkság közepett.</p> +<p>Az anyák gyermekeiket kapták ölre, futottak velük szekereikhez, +a szűzek elszórták drága kendőiket, fülön függőiket, hogy a míg a +rablók azokat felszedik, maguk elfuthassanak onnan. Mindenki azt +hivé, hogy már itt a veszedelem a nyomukban. „El innen, el! a +böszörményi utra! Fussunk a nyomáson keresztül! Siessünk! +siessünk!“</p> +<p>A szegény kétségbe esett had rémülten tért félre az utról; a +szekerek lóhalálában futottak végig a száraz mezőkön, merre semmi +ut sem vezet; nem énekelt most már senki, még zsoltár sem jutott +eszükbe, csak ugy titokban sóhajta fel egy-egy áhitatos szív, a +mint hátra nézett a félelmes távolba s onnan fel a bizodalmas égre: +„te felséges ur Isten odafenn, ki elárulád csodaképen gonosz +ellenség leseit előttünk; oltalmazz meg minket, szegény gyönge +szolgálóidat gonosz üldözéseiktől, kiknek nincsen bizodalmunk senki +másban, egyedül csak te benned, ur, mennybéli Isten!“</p> +<p>És az úrnak valóban még több csodatétele is volt e napra.</p> +<p>A mint a futó nők egyre tekingettek félelmesen hátra; egyszerre +eltüntek a játszó tünemények az égről és földről; a szétrebbent +délibáb után élesen kilátszott a láthatár, a mint ég és föld +elválik egymástól, s a hadházi nyírerdők halaványan kéklenek a +távolban. Az égre éles ezüst szegélyü fellegek emelkedtek +<span class="pagenum"><a name="Page_332" id= +"Page_332">-332-</a></span> e táj felől, mintha roppant +hab-buborékokat fújna a vihar sebesen fölfelé; lassankint mind +jobban elborult a láthatár; sötétkék fellegek tódultak egymás +hegyén hátán, valami nehéz hang ugy zúgott a távolból, mintha azt +mondaná: „fussatok, fussatok!“</p> +<p>A szekerek vágtatva csörömpöltek a böszörményi határ felé.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Badrul bég két nap óta áll már lesben a hadházi erdők között. +Mindent, a hogy Kuczuk basa rábízott, végrehajtott azon módon. A +kitől útbaigazitást kért, azt a szolgálattétel után levágta, hogy +el ne árulhassa; minden csapatnak azon a helyen kellett maradni, a +hol megállítá, senki sem hagyhatta el az erdőt; s ha valaki a +környékből véletlen odavetődött, az mielőtt egy kiáltással +elárulhatta volna, a mit látott, meghalt; lelőtték nyillal, a mi +nem ad hangot, nem dicsekszik hős tettével, mint a nagyszáju +puska.</p> +<p>Senki sem árulhatta el őket, senki sem vihetett róluk hírt a +debreczeni leányoknak, asszonyoknak. Hát az Isten?… Ő meglátta, és +megmutatta őket délibáb tükrén keresztül a vesztükbe siető nőknek, +s felfedé előttük az ármányos cselt jókor. Dicsértessék az ur +neve!</p> +<p>Harmad nap délben az erdőszélre állított őrök jelenték Badrul +bégnek, hogy a pusztán a távolban egy hosszu vonal látszik porzani, +mintha száz meg száz szekér jőne egymás után. <span class= +"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p> +<p>– Ezek ők!</p> +<p>Badrul bég maga is felállt egy dombtetőre, hogy oda lásson; +talán épen ő volt az a szertelen óriás, kinek ködképe először +megjelent az égen, puzdrával a vállán, hegyes turbánnal a +fején?</p> +<p>– Ezek ők! Csak hadd jöjjenek közelebb! Senki sem +figyelmeztetheti őket a veszélyre, – senki.</p> +<p>Egyszerre azonban megáll a közeledő porvonal, nehány pillanatig +elpihen, azzal egyszerre sebesen el kezd oldalvást tartani, s nem +miként az elébb, halkan közeledve, hanem nyargalvást fut oldalt az +avarnak.</p> +<p>Badrul bég dühödten tekinte széljel: „Ki árulhatott el bennünket +előttük?“</p> +<p>Mintha egyszerre válasz jönne kérdésére, megzendül az erdő; a +magas szál nyírfák zúgni búgni kezdnek; veszedelmes vihar támad fel +a síkon, süvöltve bömbölve s sárga porköddel eltöltve a körül +látszó eget.</p> +<p>Badrul bég nem szokott a vihartól félni; ezt nem is engedte meg +neki Kuczuk basa.</p> +<p>– Előre a dárdát; kiálta lovasainak, jó a dárda hegye a vihart +hasítani, utol kell érnünk a menekülőket! ki a síkra!</p> +<p>Hah, de ott a síkon más ur parancsol most! A rónán keresztül, +épen az üldözők és üldözöttek között, ott nyargal végig a vihar +menyasszonya, a szilaj forgószél, ez a karcsu tündér, a ki +délczegen tánczol végig a sima rónán, üstökös feje a felhők között, +mintha szétzilált haja repkedne ott, lábai mint <span class= +"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> az orsó +pördülnek a porban; hajlik jobbra, hajlik balra, karcsu derekát +hajtogatva, s daczos fejét emeli mindig magasabbra; jaj a +törendőnek, jaj a veszendőnek, a mi most hozzá közel jut, azt +megtépi, elszórja; háztetők, kazalok, kifacsart élőfák csak ugy +tánczolnak köntösének szilaj forgásától, felviszi őket az égig, s +onnan visszaszórja bőszült szeszélyében. Utána jő morogva, +dübörgve, a haragos vőlegény, a villámló zivatar, ki kergeti daczos +menyasszonyát, tűzkorbács a kezében; azzal veri majd meg, ha +megkapja. Ah a tündérek szerelme szörnyű!</p> +<p>Badrul bég csapatját olyan porfellegbe borítá egy pillanat alatt +a forgószél, hogy senki sem tudta többé merre van előre, merre +hátrafelé? A lég elvakult; egyik lovas sem látta a másikat a +felkavart portul, melynek sötétjén még a villám sem bírt keresztül +rémleni, csak közeledő mennydörgése hallott, a mint hömpölygött az +égen, rengette a földet, s el-elnémítá a szél szilaj +vihajgását.</p> +<p>Badrul bég alatt ágaskodott a paripa, fejéről elkapta a szél a +turbánt, dárdájáról letépett minden lobogót.</p> +<p>– Hej te Isten! magyar Isten! ordíta a szerecsen öklével +fenyegetőzve az ég felé, pártját fogod a magad népeinek; de azért +még sem mentheted meg őket tőlem!</p> +<p>A mint e vakmerő istenkáromlást kimondá, abban a perczben ugy +sujtotta meg vállát valami kemény test, hogy karja bénultan +hanyatlott alá.</p> +<p>Mi volt az?</p> +<p>Semmi sem más, mint egy nagy jégdarab, mi izenetképen +<span class="pagenum"><a name="Page_335" id= +"Page_335">-335-</a></span> jött a többi előtt, utána ropogva, +dörögve ereszté meg a menny sujtó parittyáit; ormótlan jégdarabok +kezdtek sürün paskolni az égből; némelyik olyan, mint egy +madártojás, más, mint egy átlátszó dió, másik, mint a szeges +buzogány feje, tíz kisebb egymásba nőve, közte fontot érő öldöklő +darabok; a villám harsogott szakadatlan egyik ég sarkától a másikra +küldve izenetét; a jég-paskolta föld a távol síkságon messze olyan +hangot adott, mintha elakarna sülyedni a rászakadó égtől.</p> +<p>– Allah kérim! Allah ekbér! kiáltozák a martalóczok; hasztalan +futva az üldöző jégparittyák elől, a mik ijesztő sietséggel ütötték +őket minden oldalról: a megriadt paripák kínzott nyerítése még +rémületesebbé tevé a riadalt; s a kinek szive volt még, azt +megkereste a lecsapkodó villám, mely sistergő fejével oda vágott +közéjük, bevilágítva a sürü jéghullást, mintha millió gyémántteke +és ezüst golyó omolna onnan felülről alá.</p> +<p>– Nincs menekülés, egyedül az ur Istennél! orditák a törökök; s +rohant, kit merre a lova vitt; egy rész az elhagyott erdő felé; azt +széltördelte sudarak, kifacsart szálfák fogadták; más előre +nyargalt, bele iramodva a fellegszakadástól megáradt söppedékes +érbe, mely egy óra alatt száguldó folyammá áradt; nehány a vihar +elől futva, épen annak utjába került s verette magát mérföldekig. +Mire a zivatar elhuzódott, Badrul bég nem találta több lovasát +ötvennél.</p> +<p>Vagy húszan ott feküdtek holtan, itt amott elszórva; iszonyu +sebekkel homlokaikon, betört tarkóval, zúzott bordákkal; némelyt +lovastul agyonvert a jég; mást ugy eltemetett, <span class= +"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> hogy +csak a kitett keze látszott ki belőle. Az egész rónaság pedig olyan +képet mutatott, mint egy puszta, a mely végig van hintve apróbb +nagyobb kavicsokkal, a mik olyan fehérek és olyan hidegek.</p> +<p>Az aethiopi pálmaszilvás puszták fiai soha sem láttak még +jeget.</p> +<p>– Ime csodák történnek a földön; monda csüggedten Badrul bég. Ki +harczolhat az ég ellen? A magyarnak külön Istene van, a ki csodákat +tesz a kedvéért. Allah oltalmazzon bennünket idegen Istennek +haragjától.</p> +<p>Nem volt azonban bizonyos felőle, valjon Kuczuk basa hajlandó +lesz-e neki majd elhinni, ha ily vert haddal visszatér, +elszalasztva a menekvő asszonyokat; elhiszi-e mondására azt a +csodát? a mihez hasonlónak soha igazhivő még hirét sem hallá.</p> +<p>Szavainak bizonyságára semmi sem volt olyan eleven tanu, mintha +azon vasládákat, miket a végett hozott magával, hogy az elfogott +asszonyok ékszereit azokba zárja; ezuttal megtölteti amaz égből +hullott parittya kövekkel; miket látva, a basa hitelt adand a +mesével határos rémeset elmondójának.</p> +<p>Tehát szépen megtöltete színültig négy ládát a jéggel, s azokat +párjával lovak hátára kötve, maga után indítatá. Nagyobb biztosság +kedveért minden láda kulcsát magához vette, s viaszszal lepecsételé +nyitjaikat.</p> +<p>Két nap tartott neki Váradig visszautazni; azalatt szálinkozó +hadai összevergődtek körüle, kinek csontja törve, kinek feje zúzva, +kék zöld folt nélkül egyetlen egy sem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_337" id="Page_337">-337-</a></span></p> +<p>Ez alatt reggeltül estig jó forró nap sütött rájuk. A +vasládákból alul csurgott a víz, felül a gőz párolgott egyre. +Nagy-Váradon zúzott karral, alázatos fővel lépett Kuczuk basa elé a +szerecsen bég, s elmondá neki a történetet, még akkor is reszketett +bele.</p> +<p>Kuczuk basa haragos arczot csinált a meséhez; egy szót sem akart +belőle elhinni, bizonyságul Badrul bég előhozatta vasládáit s +kérte, hogy tekintse meg saját szemeivel az égből hullott +parittyaköveket. A mint a pecséteket feltörte, a zárakat felnyitá: +ime nem volt a ládákban semmi. Még csak híre, nyoma sem az égi +parittyaköveknek. – Badrul bég megszaggatá keblén köntösét.</p> +<p>– Allah kegyelmes! Ime a magyarok istene a bezárt ládákból +eltünteté a köveket, mikkel vitézeimet agyonverte.</p> +<p>– Gyáva nyomorult! kiálta rá Kuczuk basa, ki az egészből nem +hitt el semmit, sok lúd ebet győz: bizonyosan ama daliás asszonyok +vertek ugy meg benneteket.</p> +<p>Ezzel kiviteté maga elől Badrul béget s felakasztatá kapuja elé: +ott függött estig. A szerecseneket pedig, a kik vele voltak, +megtizedelteté, a többieknek levágatta fél fülét, s igy küldte le +Belgrádba. – A debreczeni hölgyek pedig épen és bántatlanul +jutottak kedveseik karjaiba vissza. Kuczuk basa soha nem hitte el +nekik, hogy nem ők páholták el olyan kegyetlenül Badrul béget s +azon naptul fogva kezdte őket nagyra becsülni.</p> +<p>Ilyen történet vagyon megirva nemes Debreczen városnak tanácsi +jegyzőkönyvében; te ki azt olvasod, gondold el magadban, hogy most +is él még az az Isten, a ki az ő hiveit meg tudta védelmezni mindig +magas mennyből – s keze most sem rövidült meg.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_338" id= +"Page_338">-338-</a></span></p> +<h2>EGY BUKOTT ANGYAL.</h2> +<p>Volt idő, midőn a magyar négy annyi volt, mint mennyi most. Még +ellenségei is magyarból teltek ki; a kún, a jász, a bessenyő, mind +az ő nyelvét beszélték, egy haza bölcsője ringatta őket, egy név +volt őskirályuk neve. Egy örökségen osztoztak egymással.</p> +<p>A kún nemzet most egy pár kerületen megfér, a bessenyő alig tesz +néhány szétszort falut és maga a magyar oly egyedül van a +világon.</p> +<p>Eltemették egymást. Azt vélték, ellenséget fogyasztanak, és +önmaguk fogytak…</p> +<p>Támadjatok elő ti vérrel és dicsőséggel pazarló idők +képzeleteinkben! tünjenek el előlünk e kalászos mezők, ez ismert +városok! Lássuk az egymásba omló hadsorokat, mint dúlnak előre +hátra harczi paripákon, halljuk a csatakürtök rivallását, a +buzogány döngését az öblös paizsokon, az összevert kardok +csattogását s a viadalittas harczolók csatakiáltásait.</p> +<p>A harcz reggeltől estig folyik, a folyam pirosan megy alá a +<span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span> csatatér mellett; azt sem tudni, a +lemenő nap festette-e pirosra, vagy a vér?</p> +<p>A küzdők már felére fogytak alá; – annyi jó férfi fekszik már +némán a mezőn; ajkainkról önkénytelen tör ki a kiáltás:</p> +<p>– Ne bántsd egymást testvér! vesd el a kardot kezedből, magyar +vér az, a mit kiontasz, szüntesd meg a harczot!</p> +<p>Szavunk nem hallik odáig… Nyolcz század fekszik köztünk és +közöttük.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A mogyoródi csata megvivatott. Magyar győzött, magyar +veszett.</p> +<p>A herczegek diadalt ültek, a király futott, egyedül rosz ördöge +a Guthkeled Vid veszett a csatában, de elveszett a korona is +örökre.</p> +<p>Futtában lova kidőlt alóla, gyalog, fáradtan és sebesülten vette +utját az erdőknek, s még hangzott fülében a polgárharcz zaja, már ő +azon gondolkozott, mint lehetne azt ujra kezdeni.</p> +<p>A nap leáldozóban volt már, az erdők árnyéki mindig lejebb +szálltak, s midőn a futó király egyszerre megállott, csak akkor +vevé észre, hogy körüle minden oly néma, hogy a hadsorok, miken +keresztül törni vélt, csak a ligeti cserjék virágtalan bozótjai s +kisérői, kiket nyomába ügetni képzelt, a csöndes hallgatag +völgyek.</p> +<p>Körültekinte, senki sem jött utána. Még reggel egész hadsereg +kisérte, még kardját apródai kötöttek föl oldalára, még sisakját az +ősz Ernya tette föl fejére, még sarkantyuit fölcsatolni +<span class="pagenum"><a name="Page_340" id= +"Page_340">-340-</a></span> Vid hajolt le lábaihoz. És most ezek +mind oda vannak, szétverve, halva, vagy elpártolva talán. És ha a +sereg elveszett, nem jobb lett volna-e vezérnek is együtt veszni +vele, s ha leesett a korona, nem kellett volna-e a fejnek is utána +esni?</p> +<p>A király lélekben testben összezúzva dőlt le a pázsitra. Kinek +keze egy óra előtt rokon vérrel itatta a haza földét, annak szemei +most forró könyekkel áztatták azt.</p> +<p>Kora tavasz volt az idő, – nem volt még az erdőknek dallosa, és +a királynak mégis ugy tetszék, mintha a szellő csalogányok, vagy +angyalok dallait hordozná hozzáig, tündéres töredékben. – Figyelni +kezde s ráismert az énekre, melynek oly csodatevő ereje volt szivén +keresztül hatni. Valami édesbús női hang éneklé buzgón, áhitatosan +a „de profundis“t.</p> +<p>Az üldözöttnek jol esik az oltár zsámolyához menekülni, és őt +nem csak ellenségei üldözték, hanem saját lelke is.</p> +<p>Fölkelt s követve a szent hangokat egy völgy hajlásában kisded +fehér keresztet pillanta meg, mely előtt egy ifju leány térdelt, – +tán inkább örökké ifju angyal, vagy valaki a tulvilágról.</p> +<p>A király döbbenve állt meg, félve háboritni a szent hölgy +áhitatát, s mig annak csengő éneklése hangzott, ugy érzé, mintha +lelke megfürödnék e hangokban, lemosva magáról indulatot, vágyat, +szenvedélyt.</p> +<p>A hölgy végezve esti áhitatát, egy közellevő barlangba lépett, +melyet kedveért befutott a téli zöld, hogy a zordon időkben is fris +lomb árnyazza fekhelyét. A természet télen meleget, nyáron hűs +árnyat külde barlangjába, a vadfa gyümölcsöt <span class= +"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> terme +neki, a nem ápolt mező harmatkásával táplálta, a patak oda folyt +barlangjához, s a fejős szarvastehén bejárt hozzá reggel este édes +tejével adózni.</p> +<p>A király tisztelettel járult a szent hölgy elé, föl sem merve rá +pillantani.</p> +<p>– Eltévedt vadász áll előtted, oh szent szüz, kit társai +elhagytak a vadászaton, s ki nálad menedékért esd.</p> +<p>A szent szüz csendes szemrehányással viszonzá.</p> +<p>– Te nem vagy eltévedt vadász, te Salamon vagy, ki a csatából +futva jösz.</p> +<p>Salamon megdöbbenten nézett a hölgy arczára. Az fátyollal volt +betakarva, csak beszélő ajkait lehete látni.</p> +<p>– Ha ismersz, rejts el és szabadits meg, s ha ura leszek egykor +e földnek, kolostort épittetek e helyre, melyben száz hajadonnak +leend menedéke.</p> +<p>A nő jóslatterhesen felelt:</p> +<p>– Ura nem léssz te e földnek, s nem kőfal az, mi a világ elől +menedéket ad, hanem az erény.</p> +<p>– Nem rémitesz el szavaiddal. Ha elhagyott az isten, nem hagytam +el magamat én.</p> +<p>– Nem isten hagyott el téged, te hagytad el őt, esküdtél és +megszegted azt, békét vettél örökségbe, s harczot hagytál magad +után. Nem emberek keze, az istené ejte el téged.</p> +<p>Salamon összeborzadt.</p> +<p>– Ki adott neked hatalmat szivembe és jövedőmbe látni?</p> +<p>– Az a kinek keze megszabadita tőled. Gondolj reá, hogy egy +jóslat már beteljesült rajtad. Ki mondá neked egykor e <span class= +"pagenum"><a name="Page_342" id="Page_342">-342-</a></span> +szavakat: „te, ki mindenkit üldözesz most, mindenkitől üldözött +leendsz egykor!“</p> +<p>– Jehova istenre, te Irmén vagy! ő mondta azt.</p> +<p>– Irmén meghalt a világnak, én Charitas vagyok, – szólt a szent +szüz felemelve fátyolát, s egy arczot mutatva a királynak, melynek +láttára az térdre hullott.</p> +<p>Liliomfehér arczának egy felhője sem volt még. Redőtlen, +szenvedélytelen volt az, mint az angyaloké, kik csak istennel +beszélnek, hajfürtei hosszan omlottak alá, tiszta, fehér öltönyére. +Ugy állt ott mint egy álomkép, mit a szellő jobbra balra ingat. A +király halvány dicsfényt vélt homloka körül látni.</p> +<p>– Teljesüljön jóslatod egészen! – szólt a király meghajolva. +Mondád: „te, ki egy nőt hagysz magad előtt térden állani +könyörtelen, egykor e nő előtt fogsz térdelni magad.“ Im itt +térdelek előtted.</p> +<p>– Kelj fel oh király. Charitas nem emlékszik arra, a mit Irmén +mondott. Irmén megátkozott, Charitás imádkozik érted; Irmén +gyülölte szerelmedet, Charitás szeretni tanit.</p> +<p>A szüz megfogta a király kezét s föl akarta őt emelni, az +magához ragadá hévvel a nyujtott kezet s ajkaihoz szoritá azt; +mintha soha sem akart volna tőle megválni.</p> +<p>– Te megbocsátottál nekem, és én annyit vétettem ellened! +Kiüldözélek a világból.</p> +<p>– Egy jobb világba üldözél. Az emberektől távol, de az istenhez +közelebb. Oh Salamon, jó lakni e magányban itt. Érezni a tulvilág +gyönyörét előre, elfeledni azon árnyék örömöket, miknek töve a +földbe van ültetve, s virága a földre hull; nem érezni indulatot, +<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span> alacsony szenvedélyt, érzéki vágyat, +csak az isten közellétét. Én boldogabb vagyok mint voltam.</p> +<p>– És mégis miattad vert meg isten. Egy átok sem eshetett rám oly +keményen, mint a te néma arczodnak egy tekintete, s midőn kezeim +közt mint hervadt virágszál letörtél, akkor éreztem koronámat +fejemen először ingadozni. Im most azért találtalak fel ujra, hogy +megmondhassam: lásd, országom elveszett.</p> +<p>– Van egy boldogabb ország! oh király, melyet nem szerez meg +kard, s nem vehet el árulás. Ez ország az égben van. Boldogtalanok, +kik nem ismerik azt, kik nem sohajtanak, nem epednek utána. Az élet +forrásai vannak előttük rejtve… Ez országnak kapui mindenki előtt +nyitva állnak, csak a bün előtt vannak zárva. Egy világot látsz +azon belől, melynek zöld mezeje a multak édes emléke, derült ege a +boldog jövő, hol minden felhő egy angyalarcz, mely reád mosolyg, +minden szellő egy köszöntés üdvözöltek ajkairól; hol az öröm mindig +uj és soha el nem fogy, angyalok hordanak karjaikon, szeráfok éneke +ringat édes álomba, cherubok fonnak koszorut csillagokból +homlokodra s isten mosolygása napként süt reád, ki ül a napok +napjai felett, hivők, boldogok és szentek hálaimáiban gyönyörködve, +felhallik hozzá a reggeli madárdal és a tiszta kebel titkos +sohajtása, s ő örül mind a kettőnek. Ez ország nem veszett el +számodra, oh király!</p> +<p>Salamon elmélázva hallgatta a szüz szavait, lelkében uj hurokat +halla megrezzenni, s midőn fáradt fejét a szent szüz által illatos +diófalevélből vetett fekhelyére lehajtá, behunyt szemére leszálltak +az álom tündérei s megnyilt előtte a távol ég; látta a csillagokat +közelebb jönni, a felhőket mosolyogni, <span class= +"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> meg +annyi angyalarczczá válva, hallá a nyájas köszöntéseket láthatatlan +ajakakról suhanó szellő képében, látta a napok napjai felett ülni, +ki tartja kezében a világokat, érzé e fenséges arcz mosolygásának +melegét, érzé, mint ragadják könnyü cherubkezek véghetlen téreken +keresztül, és előtte egy fényes alak repült egyik kezével az ő +kezét fogva, másikban pálmaágat. És megismerte benne a kedves +leányt, kit a világból rut szenvedélyével kiüldözött, s ki őt azért +egy jobb világba jött vezetni, és saját alakját is látta Salamon, +és csodálkozott rajta; hosszu ősz ezüst szakáll borult mellére, +hófehér haj vállaira és a fényes királyi öltöny helyett durva szőr +kámzsa volt tagjain.</p> +<p>Egyszerre trombitaharsogás rivallt fel az erdőben, az álmából +felriadó király egy csoport lovagot látta a barlang felé sietni, +kiknek vezérében Bátor Opost ismeré meg, az egyetlen legvitézebb +lovagot, ki valaha hivatva volt, hogy ellenséges hadak vezéreit +öldösse le.</p> +<p>A hü lovag összegyüjté a csata után Salamon hiveinek megmaradt +töredékeit és elindult a királyt fölkeresni.</p> +<p>Neki magának jutott a szerencse őt feltalálhatni. A lovag sirt +örömében, midőn meglátta királyát s leborult annak kezét csókjaival +s könyeivel elhalmozni.</p> +<p>– Te hű maradtál hozzám? szólt érzékenyen Salamon.</p> +<p>– Ha az egész világ elhagy is, szólt a lovag égre emelve +kardját, – én nem hagylak el, s ha az egész világ rád támad, én +megvédlek vagy elveszek.</p> +<p>Salamon a mint a kivont kardott látta megvillanni, elfeledé +boldog álmát, ujra harcz és véres dicsőség töltötték el lelkét, +<span class="pagenum"><a name="Page_345" id= +"Page_345">-345-</a></span> megujult büszkeséggel ült lovára, s +arczát az égre vetve felkiálta:</p> +<p>– Elbuktam, de nem törtem össze!</p> +<p>A mint az égre tekinte, épen hajnalodott, apró rózsaszin +felhőcskék usztak az égen csendesen; a király egy pillanatig még +most is vélte látni a mosolygó angyalarczokat közöttük, s oly nagy +volt a képzelet csalódása, hogy önkénytelen vitte kezét állához, +hosszu ezüst szakállát végig simitandó.</p> +<p>Azzal csüggedten tekinté szét, szemeivel Charitást keresve, a +szent szüz nem volt látható sehol, Salamon bal előérzettel hajtá le +fejét lova nyakára s fejébe nyomva kalpagát, szótlan bánattal +elnyargalt. Vissza sem tekinte többet.</p> +<p>Már látszottak Pozsony-vár tornyai a távolból a menekvők előtt, +Salamon a mint távolabb hagyta a veszélyt, könnyelmü vad kedve +annál erősebben tért vissza. Elfelejté a vesztett csatát, a vett +sebet, mint elfeledé az esküt, melylyel azt magára idézte, s a +halavány Charitas tulvilági arczának körrajzait elmosták szivében a +szép királynő, Judith, ragyogó vonásai.</p> +<p>Uj élettervek születtek már agyában. Menekvő csapatja minden +nyomon uj bajnokokkal szaporodott; a vár melyhez közelite, azon +időben Magyarország legbiztosabb erőssége által volt meg szállva, a +császár, hatalmas ipja nem messze a határtól kész hadaival, és +azután a nejéhez siető szerelmes férj gondolhat-e egyebet, mint +hogy az egész világ rózsákkal van előtte behintve, bárha háta +mögött leütött fejekkel van is beszórva.</p> +<p>– Nyargalj előre, Opos – szólt a király a kapuhoz érve – gondod +legyen rá, hogy midőn megérkezünk, – temetés <span class= +"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> vagy +barát, vagy vén asszony ne jöjjön ránk szembe. Ha jön, kergesd +vissza.</p> +<p>És Opos még nem érte el a kaput, midőn egy aggnő jött ki reá +szemközt, nehéz gyászruhában, galambfehér őszhajára fekete diadem +volt köritve.</p> +<p>Opos megdöbbenve ránta vissza lovát. A király anyja volt a +nő.</p> +<p>Salamon megilletődve szállott le lováról, hogy anyja karját +megfogja, s mintha neheztelne érte, hogy a baljóslatot ő hozta elő, +elfojtott gyermekies zugolódással mondá:</p> +<p>– Miért nem hordatod magadat zselyeszékedben, ha a városban +jársz?</p> +<p>– Nem illet az már engemet – szólt reszketeg hangon a matrona – +mankó illik kezembe, szegény nyomorult asszonynak, ki vénségére +koldusbotra jutott.</p> +<p>– Minő háborodottul beszélsz anyám?</p> +<p>– Hát nem vesztéd el a koronát?</p> +<p>– Azt igen, de megmaradt a kard.</p> +<p>– Vesztetted volna inkább a kardot!</p> +<p>– Asszonyok igy szoktak beszélni, te kevésbbé bánnád, ha +nádszállal látnál is trónomban ülni, mint a megváltót, csak trónban +ülnék.</p> +<p>– A kard az átok a földön, a béke az áldás.</p> +<p>– Igy beszélnek az asszonyok. Ha rajtad állna, összetörnél +minden fegyvert, hogy ne legyen mivel hadakozni. Hiszen egyetlen +nemzeti ereklyénket, Attila kardját, az égből esett aczélt, melyet +a hadisten hajitott alá, mely a félvilágot tanitá <span class= +"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> +remegni, s melyet négy századon át imádtak őseink bálvány +istenükként, te csupa kard iránti ellenszenvből valami bitang +rokonodnak elajándékozád, a ki azóta rég nyársat csináltatott +belőle. Az enyémet nem fogod elajándékozni.</p> +<p>– Mit akarsz még? Nem szeret senki saját néped között, országod +határán állsz; idegent, ellenséget akarsz vinni saját hazád ellen? +A vértenger nem ér még ajkadig, a mit kiontál?</p> +<p>– Érjen fejem tetejéig! Békesség idején megrohad a világ, az +emberek elszaporodnak, mint a fügefalevél, s elevenen nem eszik meg +egymást; igy legalább megölik elébb.</p> +<p>– A ki vért vet, halált arat. Emlékezzél azokra, a kik előtted +jártak. Péter véren keresztül jutott a trónra, vérében bukott le +róla. Aba megölte Pétert, az ő feje is legördült.</p> +<p>Atyád Aba vérébe hágott és őt testvére paripái gázolták agyon a +csatában, Béla atyád holttestét lépte át a trón lépcsőjéig, s őt a +trón omladékai zuzták össze…</p> +<p>– Engem hát a haza omladékai temessenek el! – kiálta föl +elszilajult daczczal a király.</p> +<p>Az agg királyné eltaszitá fia kezét, s eliszonyodva forditá el +tőle arczát.</p> +<p>– Legyen hát neked a te szavaid szerint! Menj és ott pihenj meg, +a hol el fogsz esni; vérnyom maradjon utánad, a hol jársz: +ellenséget találj akármerre fordulsz, ki ne gázolj a harczból soha; +reményed legyen csalódás és emléked átok, és e hazában, melyet egy +sirrá akarsz ontani, ne találj magadnak egy sirt, melyben +megpihenj!</p> +<p>– Asszony ne tovább! ordita Salamon magán kivül, s ádáz +<span class="pagenum"><a name="Page_348" id= +"Page_348">-348-</a></span> dühében annyira elfeledkezék magáról, +hogy kezét ősz királyi anyja ellen fölemelte.</p> +<p>Bátor Opos elszörnyedve veté magát Salamon elé s kezével +feltartóztatá annak öklét.</p> +<p>– Uram, anyádat látod magad előtt.</p> +<p>– Még pedig utóljára! – szólt az agg nő, azzal megfordult és +elhagyta Salamont örökre, rajta hagyva átkát.</p> +<p>Salamon nyugtalan kedélylyel nyargalt föl a várba, lelke +háborgását vidámabb gondolatokkal csillapitva. Első kérdése volt +odafenn.</p> +<p>– Hol van nőm?</p> +<p>Az udvarmester kedvetlenül felelt:</p> +<p>– Az éjjel elutazott Regensburgba.</p> +<p>Salamon lelke egyszerre elsötétült, várt viszonlátás öröme volt +benne az egyetlen világos kép s most ez kitörlődött…</p> +<p>– Tehát nem várt reám. Bizonyosan nem gyanitá, hogy jövök.</p> +<p>– Sőt hallotta uram balsors szerint közeledésedet, s eltávozott +sietve, mert félt hogy Pozsony ostrom alá jut.</p> +<p>– Ugy? igaza volt, ha azért ment el. Nem izent nekem valamit? +Tán hogy utána menjek? Vagy hogy megizenjem, ha vissza jöhet?</p> +<p>Az udvarnagy hallgatott. És Salamon ugy szeretett volna +kérdezősködni.</p> +<p>Nem volt-e beteg? nem érte-e az uton valami baj? volt-e elegendő +kisérete?</p> +<p>– Volt uram. Ulrich herczeg kisérte el. <span class= +"pagenum"><a name="Page_349" id="Page_349">-349-</a></span></p> +<p>Salamon arcza még jobban elborult. Közel volt hozzá, hogy +sirjon. Rögtön leült levelet irni nejének, s azt elküldé +leggyorsabb futárja által, lelkére kötve, hogy siessen a válaszszal +vissza. A levél tele volt gyöngéd panaszszal, forró szerelemmel, +epedő vágygyal, a hogy szerelmes férjek szoktak nejeiknek levelet +irni.</p> +<p>Salamon nem volt ember addig, mig a hirnök válaszszal vissza nem +érkezik, nem volt eszméje, nem volt gondolatja ez egyen kivül, +tizszer fölment egy órában a vároromra vizsgálva, hogy nem jön-e +futárja? Kiszámitá az órát, melyre oda kelle érnie, az időt, mennyi +kellett nejének, hogy levelet irjon, s azután vissza az utat. S +midőn elmult az óra nyugtalanul töprenkedék magában, mi +történhetett, hogy senki sem jő. Tán a hirnököt fogták el az uton, +vagy elveszté levelét s nem mer vissza jönni? – vagy talán kiáradt +valami folyam, a viz elvitte a hidakat s a hirnök tulnan +rekedt.</p> +<p>Oh az aggódó ember oly leleményes a legtávolabb lehetőségek +kitalálgatásában, s rendesen a legközelebbit nem látja.</p> +<p>Végre abban kezde megnyugodni, hogy neje tán azért nem küld +izenetet, mert maga akar jönni helyette, s e gondolaton sokáig +megpihent, de a hogy más nap is elmult, nem állhatá tovább; uj +hirnököt küldött uj levéllel, harmad nap harmadikat, s ez igy ment +egy hétig, a levelek mindig panaszosabbak, mindig szemrehányobbak +kezdtek lenni. Salamon elvégre alig ismerte már magát, semmire sem +tudott egyébre gondolni, kérdésre nem felelt, feleletre nem várt, +semmi sem érdekelte és minden izgatta. Végre mint egy heted napra +visszaérkezett valamennyi hirnöke, egy igen rövid levelet hozva +Salamonnak, <span class="pagenum"><a name="Page_350" id= +"Page_350">-350-</a></span> melyben Judith szárazon tudósitja, hogy +a császár nem sokára Pozsonyba menend, s hogy ő a helyett, hogy +helyzetéhez illetlen szerelmi ömledezésekkel foglalja el lelkét, +sokkal bölcsebben teend, ha azon törődik, mint foglalja vissza +elveszett országát.</p> +<p>Ez keserü orvosság volt, de használt.</p> +<p>Salamon egy ideig zugolódott ugyan, mint kit igen édes álomból +költenek fel azzal a szóval, hogy induljon dologra, hanem utoljára +is, ha álmodni szép, de ébren lenni jó. S harczra készülő embernek +sokat ér egy kis szerelmi vagy családi keserűség.</p> +<p>IV. Henrik nem sokára leérkezett Pozsonyba s hadseregeivel +megindult a Duna balpartján, veje országát visszahóditandó.</p> +<p>De az anyaátok mindenütt feje fölött lebegett annak! Vele járt a +seregekkel éh- és döghalál képében, nehéz álmokat küldött a +vezérekre, mikből a velük volt püspökök baljóslatokat magyaráztak, +a jóslatok hire elterjedt a katonák közt, s azok az ut felén +megálltak vezéreik ellen fellázadva, s visszatértek az ellenség +elől, kit még csak álmaikban láttak.</p> +<p>Salamont elhagyta isten és ember.</p> +<p>A beteg oroszlán ellen feltámadnak a farkasok.</p> +<p>A nemes vetélytársak, Géza és László nem üldözék a legyőzött +fejedelmet, ott hagyták őt békével időzni Mosonyban; hanem +előjöttek bukása hirére mind azok, kiket egykor dicsősége +tetőpontján fegyverei villogása elől futni látott.</p> +<p>A kun és bessenyőfajok, elűzve a Szávántuli erdők menedékébe, +<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= +"Page_351">-351-</a></span> összegyüjték falkáikat, s előjöttek +éktelen vad csordáikkal, az elesett boszuállót meggázolni.</p> +<p>A király hivei kis csapatjától környezve, nem mérhette össze +kardját elleneivel a sik mezőn; Henrik ujra el volt foglalva saját +pártos vasalljaival, hanem élt a szomszéd morva földön egy derék +kövér gróf Mjesko, Salamon végveszélyében ennek igért jó csomó +pénzt, hogy verje el róla a hivatlan vendégeket.</p> +<p>A grófnak ugy sem levén egyéb dolga, megalkudott nyolczvankét +véka lengyel garasban a szorongatott királylyal, s mire a bessenyő +had a Fertő egyik szélihez ért, ő is megérkezett jó pánczélos +lovagjaival Mosonyba.</p> +<p>Derék termetes ifju vala a morva gróf, mintegy negyvennyolcz +esztendős. Derekát két ember öllel keresztül nem érte, s ló el nem +viselte terhét egy óránál tovább. Tenyereit ha befogta, elveszett +bennök az öblös palaczk, s tartalma a hordónak elenyészett ajkai +nyilása előtt, hosszu bajusza nagymessze lelógott, s kétfelől +felhajtva az öve mellé volt bedugva, nehogy valamibe találjon +akadni.</p> +<p>Rettentő ereje hires volt hetedhét országon, mert a patkót csak +ugy tördelte ketté, mint utódai a vajas süteményt, és két kézre +fogott pallosával képes volt nyeregkápáig ketté hasitani a +pánczélos embert. Csupán az az egy baja volt, hogy ha egyszer +elesett, nem tudott többet felkelni, s ha egyszer a lovára felült, +nem tudott többet leszállani.</p> +<p>Ő tehátlan megérkezék, ivott is rögtön baráti poharat a +királylyal, s más nap mindjárt neki indult, megtudva hol az +<span class="pagenum"><a name="Page_352" id= +"Page_352">-352-</a></span> ellenség, s igérte keményen, hogy az +egész ronda hadat párjával összekötözve fogja rabságra hajtani, s +valahány szárazmalom van országában, abban mind őrölni fognak.</p> +<p>Ez igen jeles szándékkal kivonult a bessenyők elé s szüntelen a +Fertő partja mellett tartva s naponkint elismerést érdemlő +ovatossággal és körültekintéssel nem téve több utat, két órainál, +végre egy szép esti órában meglátta a tulsó parton a bessenyő tábor +számtalan füstjeit, miknél a barbar emberek egész ökröket +sütöttek.</p> +<p>Ott tehát jó biztosságban érezve magát, – minthogy a viz nagyon +széles volt, szépen sátort üttetett, táborát körülsánczolá, hegyes +karókat is veretve mellé, azon hadi tervet készitvén magában, hogy +onnan addig meg nem mozdul, mig ellenségét helyéből ki nem +éhezteti, s vagy arra nem kényszeriti, hogy sánczait megrohanja a +vizen keresztül, vagy pedig megadja magát.</p> +<p>E becses határozatnál maradván, maga s több vezére kisétálának a +tópartra, fölállitának egy hordót s azt körülülvén, poharazának +emberségesen, mialatt a lemenő nap gyönyörüen behinté aranynyal a +Fertő sima tükrét.</p> +<p>A Fertő sima tükrén itt-ott egy uszó lápot hajtogatott a +föltámadó szél. Mjesko, ki még sohasem látott olyat, csodálkozva +hallá kisérőitől megmagyaráztatni, hogy azok tündernádasok, miket +az elfek és érlek, s más afféle morva lidérczek hajtogatnak a vizen +alá s föl, néhány magyar is vala ott, hanem az nem tudott rajtok +egyebet mint békát és szunyogot.</p> +<p>A határgróf bámulá őket kegyesen. – Ni hogy usznak erre arra! +bárcsak egy felénk közelednék, itt meglepnénk s elfognánk +<span class="pagenum"><a name="Page_353" id= +"Page_353">-353-</a></span> rajtuk a lidérczeket, és spiritusba +téve bemutatnánk a tridenti synodusnak.</p> +<p>És erre a szóra egy zöld folt csakugyan elkezde feléjök tartani, +szép egyenes irányban haladva, mindig közelebb, közelebb; a viz +szine felett csak a nádbojtok látszottak, rezegve, hajladozva, +mintha valami rázná őket alól.</p> +<p>Már egészen közel ért az uszó nádberek. – Sehol sem látom a +tündéreket, – szóla Mjesko. – Hja azok a viz alatt vannak, ott +készitenek sipot és dudát a nádszárból s lovagolnak a halakon. – +Hálot kell alájok vetni s elfogni őket halastól.</p> +<p>De mielőtt a hálót valaki kivethette volna, egyszerre megdűlt a +nádberek, s helyette száz torzpofáju rémalak bukott föl a viz +szinére, vad orditással rohanva a parton iddogálokra.</p> +<p>Bessenyők falkája volt ez, kik meglátva Mjesko táborát, a tóba +bocsátkoztak mindegyik egy hosszu nádszálat fogva szájába s azon +keresztűl sziva levegőt a viz alatt, átusztak észrevétlenül a +gyanutlan bámulók szemeláttára s mielőtt azok ijedelmükből magukhoz +térhettek volna, rajtuk rohantak görbe fürészfogu késeikkel, s +kikeresték a helyet, a hol nem talál pánczélt a vas, hón alatt és +vékonyán szurkálva a meglepett vigadókat.</p> +<p>Azok a zavar első pillanatában azt sem tudták, mihez fogjanak, a +pokoli lárma, e vizből előtámadt ördögök fekete pofái annyira +megzavarták őket, hogy fegyvereiket sem találták oldalaikon, s mire +az első rémülésből magukhoz térve, visszafordultak megtámadóikra, +azok végezve, a mit végezhettek, egyszerre visszafutottak ismét a +vizbe s átusztak, a honnan jöttek. Csupán <span class= +"pagenum"><a name="Page_354" id="Page_354">-354-</a></span> +egyetlen egy került belőlök fogságra, ki Mjeskóval magával eredvén +birkozásba, azt ugyan felbirta taszitani, hanem a herculesi erejü +ember ekkor ugy magához szoritotta őt két kezével, hogy az meg sem +birt motszanni, s ha Mjeskónak azon már elébb emlitett sajátsága +nem lett volna, hogy ha egyszer elesett, többé felkelni nem tudott, +legyürhette volna ellenségét, s igy azonban be kellett érnie azzal, +hogy ott tartsa magán, mig emberei oda érnek, s elébb azt jól +megkötözve őt is szépen felemelik.</p> +<p>Az ekként elfogott bessenyő mozdulatlanul esett a földre, s akár +rugták vagy ütötték, semmi jelét nem adta az életnek.</p> +<p>– Ebből ugyan kiszoritád a lelket uram. Mondának Mjeskónak.</p> +<p>– Nem kell neki hinni. Kiálta ez dühösen, elszörnyedve ez +emberek vakmerőségén. Összemorzsolhattam volna, de kész akarva nem +tevém, hogy tőle megtudhassuk seregeik számát, vezérük szándékát, s +más egyebet. Rakjatok máglyát, vessétek fel reá, majd ha égni fog +alatta, akkor ő is megszünik a halottat játszani.</p> +<p>A katonák rögtön máglyát raktak sánczkarókból, feltevék rá a +bessenyőt, az feküdt rajta élettelenül hátrakötözött kezekkel.</p> +<p>A láng felcsapott a máglyán, a bessenyő meg sem mozdult, már +haja és szakála leégett, a tüz tagjait csapdosá, egy vonás sem +mutatta rajta hogy él, mig a lángok közepett a kötelek leégtek +karjairól, akkor egyszerre felugrott a tüz közől, s egy égő +hasábbal szétcsapva maga körül, a felriadt csoporton keresztül +összeégett testtel kirohant s belevette magát a Fertőbe s miután +messze beuszott, rémületes kaczagással forditá vissza <span class= +"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> +összeperzselt arczát kővé meredt üldözőire, kikben hülni kezdett a +vér.</p> +<p>– Nem. Ördögökkel nem harczolunk. Mondának Mjesko zsoldosai, ha +a csillagokkal fizetsz is bennünket. Emberek ellen szegődtünk, de +ezek világosan ördögök, kik tüzben vizben hadakoznak. Te is fogj +magadnak ördögöket, ha velök harczolni akarsz.</p> +<p>Mjesko mit tehetett volna? Igéret és fenyegetés hiába volt, +emberei felmondták a szolgálatot s ha azt akarta, hogy vele +menjenek, kénytelen volt őket visszavezetni Mosonyra.</p> +<p>A király már azt hivé hogy az ellenséget hozzák.</p> +<p>– Derék szomszéd, monda Mjesko szörnyüképen kegyes képpel. Tudod +hogy én a mult husvét előtt való nagy héten bűnös vallástalansággal +vadászatot tartván, lovamról leestem s kitörtem a bokámat, ekkor +fogadást tevék szent Hubertusra, hogy soha az egész nagy bőjtön +keresztül semmiféle vérengző munkába nem kezdek. Midőn felszólitál, +nem jutott eszembe, hogy épen a nagy bőjtben vagyunk, most +figyelmeztet rá a castellanusom. Én kétségbe vagyok esve. Azt +átlátod, hogy fogadásomat megszegnem lehetetlen, én pedig átlátom, +hogy te nem várhatod el a nagy bőjt végit, hogy akkor kezdj +csatába. Hanem azt tanácsolom neked, állj ki te magad a mennyi +embered van e gaz pogányok ellen, igy te fogod kezdeni a harczot, +nem én. Én magam majd felmegyek a baki hegyre, s ha akkor aztán +meglátom, hogy tégedet vernek, na akkor én is lejövök, és bele +elegyedem a csatába, mert már a folytatás fogadásomon kivül esik. +<span class="pagenum"><a name="Page_356" id= +"Page_356">-356-</a></span></p> +<p>Salamon megérté a dolgot, s hagyta menni a grófot a hova neki +tetszik, maga pedig felment szobájába, kiválasztá a legjobbik +kardját s összegyüjtve saját harczosait, megálla közöttük és +szilárd reszketéstelen hangon szólt.</p> +<p>– Itt az idő, hogy meghaljak, és ki halni akar, velem jön +utánam.</p> +<p>A bajnokok szemeiből kicsordult e szókra a köny. Kevesen valának +számra, de mindnyájan jó vitézek, s ha egyenkint fölszámitotta +volna mindegyik: hány ellenséget ölt meg életében, nagy sereg telt +volna ki belőle.</p> +<p>– Nem ugy uram, szólt kardját megütve Opos. Királyok nem halnak +oly könnyen, elébb meghalunk mi mind, s a hova mégy, oda nem +utánad, hanem előtted megyünk.</p> +<p>A király megrázta a hős jobbját. Hej sokan megismerék ezt a +jobbot, a kiknek nem maradt idejük róla beszélni.</p> +<p>– Hogy elvesztém oszágomat, szólt a király, az aggodat is +nehezen ül szivemen, hogy magyar volt, a ki legyőzött, s ön +nemzetem, ki számüzött, ez fáj és kétségbeejt, de hogy e nyomorult +bitang had meggyalázza bennem a magyar királyt s bepiszkolja +nemzetemet, azt nem türöm, s ha nem maradt egyebem ez országból, +mint ennek határa, e határért megvivok vagy elveszek.</p> +<p>A harczosok elkeserült orditása hirdeté, hogy nem fog elveszni +egyedül.</p> +<p>– Ha elbuktam, testvér volt, a ki elejtett, szólt a király, – és +nálamnál jobb vitéz. De ti nektek léha rablók megmutatom, hogy még +nem gyengült el a kar, mely egykor a bolgár <span class= +"pagenum"><a name="Page_357" id="Page_357">-357-</a></span> +hegyekig vert, mely Belgrád alatt összetört! s ha lesznek köztetek, +kik találkoztak velem Cserhalomnál, majd megmondják, ha sápadtabb +vagyok-e mint voltam akkor?</p> +<p>Ez alatt a Hanság téreit a barbar gyülevész ellepé.</p> +<p>Fajonként megosztva külön csoportosult, a hol szabad, térre +kapott az erektől átszeldelt ingoványba, sátorhely és legelőnek +foglalván el annak söppedékes szigetjeit.</p> +<p>Itt kurta kazarok legeltették lovaikat, makacs, indolens nép +maguk is rajt ültek a lovon, soha le nem szálltak róla, a nyers +hust nyergeik alá tették s mire az a nyargalás melegétől +megporhanyult, akkor hasznukra forditák; a lovak legeltek +szanaszét, gazdáik aludtak rajtuk, előre hátra bókolva, vagy végig +hasalva a lovon, s midőn a kürtszó megzendült, egyszerre nyeregben +ültek s felütve villogó szemeiket, nyargaltak ismét előre. A +legszélesebb vizeket lovaik hátán uszták meg, s ha egy várat +elfoglaltak, még a lépcsőket és a szédelgő sánczormokat is lóháton +nyargalták össze.</p> +<p>Távolabb lármás jászok zajongtak, soha ki nem fogyva a perből és +osztozásból, egész nap elhuzakodtak egy-egy rablott paláston, +rongyokat hasogatva belőle, s ha otthon elfogyott a per, a szomszéd +nyirekre kezdtek átlövöldözni nyillal.</p> +<p>Emezek jó fustélyforgató pásztorok voltak, kik szerették +elhajtani a más csordáit, s e szándékkal csatlakoztak a +bessenyőkhöz. Öltözetük legnagyobb ellenségeik bőréből, a +farkasokéból telt ki, melyet derekukon átkötének; hajuk hátul le +volt nyirva, elől három csimbóka kötve, mely jobbra balra +fityegett.</p> +<p>Közepén feküdt a bessenyők hada, eleven, lóhátas nép, +<span class="pagenum"><a name="Page_358" id= +"Page_358">-358-</a></span> kiknek mindegyike képes volt lovon +nyargaltában ellőni nyillal a repülő fecskét, s egy kötéllel +elkeritett térségen tanyázott maga Zolta vezér, válogatott +testőreivel. Ezek voltak a hadsereg legszálasabb legényei, hosszu +kopjákkal ellátva, s hogy mentül borzasztóbbak legyenek az +ellenségnek, a levágott ökrök bőrei fejeikre voltak huzva, s ugy +csüngtek végig hátaikon, ugy hogy messziről kétszarvu +ördögcsordának lehete őket bátran nézni. Köröskörül iszonyu tüzeket +raktak összehordott nádkévékből, nem azért hogy süssenek nálok +valamit, mint hogy megvilágitsák a tájat.</p> +<p>Zolta leterített medvebőr kaczagányán feküdt a tüzek mellett és +aludt, mint a kősó. Felhasgatott borostömlők, mik üresen hevertek +körüle, engedék gyanitni mély álma okait s ha az öklében tartott +buzogányról s néhány mellette bevert fővel horkoló bajtársról lehet +következtetni, hihetőleg élénk vita előzé meg az édes álmot.</p> +<p>Kissé távolabb, egy emeltebb dombon lehete látni egy +szekérsánczot, melyen belől tanyáztak a kunok, kiket Kutesk király, +saját harczias leánya vezérlete alatt küldött, annak eljegyezett +vőlegénye, Zolta segélyére.</p> +<p>Hadilán volt neve a délczeg amazonnak, s ha a saját táborában +uralkodó rendet nézzük, ismeretség előtt gyanitanunk kell, hogy +nevét megérdemelte, jelentvén az elég világosan magyarul „hadi +lányt“.</p> +<p>A hajnal már pirkadni kezdett, midőn a Mosony felé elfuttatott +kémek visszaérkeztek azon hirrel, hogy Salamon síkra szállt. +<span class="pagenum"><a name="Page_359" id= +"Page_359">-359-</a></span></p> +<p>Föl kelle ébreszteni a vezért, hogy tartson rögtön korultájt +(igy hivták a táborigyülést náluk), de hiába ránczigálták azt, meg +meg-mozdult, jót rugott azon, a ki költögette, s aludt tovább. Nem +volt mód lelket verni bele.</p> +<p>Ekkor egynek az jutott eszébe, hogy meg kell fuvatni a a riadót, +s a mint az első kürthang megszólalt, Zolta rögtön talpra ugrott, s +egyszerre kijózanulva tekinte szét.</p> +<p>– Mi hir? kérdé meglátva kémeit.</p> +<p>– Salamon közeleg hadával.</p> +<p>– Mennyit tesz e had?</p> +<p>– Mehet mindössze nyolczszázra.</p> +<p>Zolta felkaczagot.</p> +<p>– Hisz ezt ha meg kellene ennünk, sem laknánk jól vele. Kár, +hogy gyermekeinket nem hoztuk magunkkal, most azokat küldhetnénk +ellenök. Hirdessétek ki a seregben, hogy ma nem lesz csata, hanem +hajtóvadászat.</p> +<p>A sereg az alatt mindenünnen összegyült, mindenki lován ült már, +csak Hadilánra várakoztak még. Ez alatt zajgott, lármázott +mindenki; minden vezérnek és minden közembernek más hadi terv fúrta +az agyát. Egyik azt mondta: vegyük őket körül s fogjuk el +mindenestől, – másik beakará őket csalni a Hanságba s ott +megszoritani; a jászok rögtön akartak menni, a kazarok el akartak +kerülni Mosonynak s Salamon háta mögött kirabolni a várost, a +vezérek előbb összevesztek Zoltával, azután egymás között, végre +katonáikkal.</p> +<p>Mindegyik jobban akarta tudni, hogy mit kell tennie, +<span class="pagenum"><a name="Page_360" id= +"Page_360">-360-</a></span> egy sem akart hátul, vagy oldalvást +állani, hanem valamennyi első akart lenni, ki az ellenséget +megtámadja.</p> +<p>A nyirek előbb bátorságos helyre iparkodtak szállitani +csordáikat s behajtották azokat a Hanság ingoványai közé; a jászok, +észrevéve, hogy őket hátul akarják hagyni, összesugtak s egy szót +sem szólva senkinek, előre elosontottak az ellenséget fölkeresni, +mig a kazarok, kik a magyar sereg megkerülésére voltak rendelve, +egyet gondoltak s neki rugtattak Mosonynak, hogy azt társaik előtt +bevegyék.</p> +<p>Végre előjött Hadilán szekérvárából, megjelenve a lármás +korultájon, a hol már akkor senki nem halotta saját szavát.</p> +<p>A magas karcsu amazon büszkén ült hollófekete paripáján. Naptól +barna arczán keresztül világlott a vér piros heve s nincs az égnek +sem oly napja, sem oly éjszakája, mint az ő két fekete szeme, – +miknek villanása többször tudott győzni mint éles kardjáé. Hosszú, +göndör haja mint egy palást borult le kereken domboru csippejéig, s +utána lobogott, ha vágtatott a csatában. Gömbölyü karjai fedetlenek +voltak, arany pereczekkel körülszoritva; rövid ujju dolmány feszült +délczeg termetéhez csattos boglárokkal, és gyakran megesett, hogy +az ellenség, kivel összecsapott, mintegy elbűvölve, rajta feledé +szemeit a bűbájos alakon s nem vevé észre kardja villanását, égő +szemeitől megrontva.</p> +<p>Zolta durva tréfával fordult arájához.</p> +<p>– Későn ébredtél a kürtszóra, menyecske, nagy sokáig piperézted +magad. Csata napján nem kell annyit időzni a cziczomával.</p> +<p>– Ma ránk nézve nem lesz csatanap: – viszonzá Hadilán komolyan. +<span class="pagenum"><a name="Page_361" id= +"Page_361">-361-</a></span></p> +<p>– Mit mondasz?</p> +<p>– Az éjjel kimentek a jósok e berkekbe a farkasok szavait +hallgatni és megérték belőle, hogy e mai nap ránk nézve veszélyes. +Hagyd e napot lemenni, s kezdj harczot azután.</p> +<p>– Veszsz el jósaiddal együtt! nem hiába viselnek a kunok +vászonöltönyt, s engedik magukat asszonytól vezérleni, gyávák +valamennyien. Szálj le lovadról némber, s végy guzsalyt s pártát, +kard és sisak helyett, és ti gyáva kunok mindannyian pusztuljatok +szemem elől, vagy rátok küldöm testőreimet, s lehuzatlak +lovaitokról és tehenet adok alátok.</p> +<p>– Próbálj közel jönni ökreiddel, – szólt Hadilán fölemelve +fokosát; megérzik a taglót szarvaik között, fogadom azt.</p> +<p>A többi vezérek közbeveték magukat, különben ott mindjárt egymás +közt kezdték volna meg a csatát, s Zoltát nagy nehezen félre +taszigálva, Hadilánt rávevék könyörgéseikkel, hogy vonuljon vissza +szekérsánczába; hanem azt nem gátolhaták meg, hogy a bessenyő tábor +csufondáros kiabálással és fütytyel ne boszontsa a kunokat s egy +merész ficzkó szekérsánczuk szélére egy kopjára szurt szoknyát +zászló gyanánt fel ne tüzzön.</p> +<p>Ez alatt lassanként előre mozdult a tábor, nagy hihó és +rikoltozás között. Zolta összeterelt mintegy huszezer csatárt, de +csak akkor vette észre, hogy nem tud velük hova lenni. Egy pár száz +szót fogadott, a többi azt tette, a mit akart.</p> +<p>A Hanságon keresztül egy szűk téren lehet jutni, melynek +mellékútait, ha sokáig száraz az idő, kocsikkal is lehet járni, de +ha megáznak, akkor csak a közepén járható az út.</p> +<p>E sikon vonult végig a rendezetlen sereg. Az eleje már +<span class="pagenum"><a name="Page_362" id= +"Page_362">-362-</a></span> mérföldekre elől volt, mig a hátulja +csak akkor bontakozott; csatarendnek, hadsereg-felállitásnak, +haditervnek hire sem volt. Iparkodott mindenki mentül előbb +ellenséget találhatni.</p> +<p>Salamon és kisded csapatja – mint elszánt bátor vitézek, – +azonban hátukat egy fűzes dombnak vetve várták ellenségeiket, +készek vagy győzve, vagy holtan maradni a csatatéren.</p> +<p>Halvány arczczal, de büszkén állt legelől a király, legpompásabb +fegyverzetét ölté fel magára, csillogott rajta arany és boglárkő, +hogy messziről megismerje benne az ellenség a vezért, s minden nyil +őt keresse. De mellette áll balfelől Opos, sohasem távozva +oldalától, hogy őt találja előbb minden csapás, mielőtt a királyt +érné.</p> +<p>Egyszerre megharsant körül a csataorditás. Az elősietett jászok +kibukkantak a fűz erdőkből, s meglátva Salamon csapatját, vad +süvöltéssel kapták le lovaikról tegzeiket, s a több száz lépésnyi +távolból, sürű nyilfelleget lőttek fel az égre, mintha előre +elrémiteni akarnák elleneiket; a nyilak az éktelen távolt megfutva, +ártalmatlanul hullottak le Salamon harczosai lábaihoz egy-kettő +megüté a király pánczélját is és visszapattant róla.</p> +<p>De más felhők érkeztek most csatázni. Míg a bessenyő sereg +nyilzáporral rémité a magyarokat, mintha isten szavára +viszhangoznának, megdördültek egyszerre az ég sarkai, s fekete +gomolygó felhők kezdtek tornyosodni az égre, a csatatéren rettentő +forgószél viharzott végig, homokkal szórva tele a jászok arczát s +nyilaikat elkapkodva a villám végig czikázott az égen, s a +meghasadt felhőből omolni kezdett a zápor; a bessenyő sereg +legfélelmesebb fegyvere, a nyil, megszünt ártani, az esőben +<span class="pagenum"><a name="Page_363" id= +"Page_363">-363-</a></span> kiengedtek a tegzek húrjai, s a +meglankadt ideg nem volt képes a nyilat elpattantani többé.</p> +<p>– Isten harczol velünk! kiálta a király s megeresztve lova +zabláját, lerohant a halomról megtámadóira, kik előnyüktől +megfosztva, egy percz alatt össze lőnek törve a rendezett csapat +rohamától.</p> +<p>A tegzet el lehetett vetni, s az ügyetlen görbe kard, melyet +magukkal viseltek, nem védte meg félmeztelen tagjaikat a nehéz +harczszekercze csapásai elől.</p> +<p>Az eső zuhatagokban szakadt alá, de még a vér is; mire Zolta a +derék sereggel megérkezék, jász csapatjai már akkor le voltak +apritva.</p> +<p>A mint a sötét láthatáron föltüntek a borzalmas alakok, ágas +szarvaikkal, Salamon emberei visszarettentek, azt vélve hogy +ördögök jönnek rájuk.</p> +<p>– Ejh – kiálta Bátor Opos, lássuk meg hát, hogy az ördögöt nem +fogja-e a kard? – s azzal neki rugaszkodva, rajtahajtott Zolta +seregein, s a mint az elsővel találkozék, azt ugy találta két +szarva közt ütni buzogányával, hogy menten a lova alá bukott.</p> +<p>Vérszemet kapának erre társai is s belerontva a felszarvazott +seregbe, oly pusztitást követtek el benne, mintha valódi ökrökkel +lett volna dolguk s a mi egy percz előtt ijedségükre szolgált, az +most nevetséggé vált előttük.</p> +<p>Zolta vezér azonban, látva mint rontja össze hadsorait a neki +dühödött Bátor Opos, neki forditá a kantárszárat, s hosszú dárdáját +két ökölre fogva, neki vágtatott a daliának, ki véres <span class= +"pagenum"><a name="Page_364" id="Page_364">-364-</a></span> +arczczal dúlt testőrei között, egyik kezében kopját, másikban +kardját forgatva.</p> +<p>A tér megritkult, a hol e két ádáz harczos összetalálkozék, a +vezér dühösen csóválta meg gombos szálfáját s egy iszonyu csapást +mért vele Opos fejére. A szálfa lezúgott, de Opos visszavágott rá +kardjával s a dárda hegye és gombja messze lerepült nyeléről. Zolta +kardját ránta ki ekkor, s egy testőre az alatt pajzsát tartá elé, +hogy Opos süvöltő kopjája elől megóvja, de az elhajitott gerely +keresztül törte a tizenkét bivalybőrből készült vértet s megjárva a +fegyverhordó vékonyát, az egész embert vértestül együtt, áthatott +hegyével ura pajzsához szegzé, mint a denevért szokták az ajtóba +verni.</p> +<p>Zolta elrémülten fordult meg erre Opos előtt s futni kezde +veszélyes ijedelemmel, jelt adva hadainak a szaladásra.</p> +<p>Ez rendes fogás volt a bárbár hadaknál, ha nem várt akadályra +találtak, visszafordultak s addig csalogaták maguk után üldöző +elleneiket, mig alkalmasabb térre jutva, ismét helytállhatnak +nekik, vagy véletlen tőrbe csalhatták az utánuk rohanókat, s ekkor +egyszerre körülfogták.</p> +<p>De most rosszul sikerült a csel; a folyvást szakadt zápor +megárasztá az ereket hátuk mögött, miken átjöttek, s a mint a +bessenyő hadak vissza akartak vonulni, a biztos mezők helyett, +miken az éjjel lovaikat legeltették, söppedékes ingoványra leltek, +mely lépteik alatt beroskadt s elnyelte a lovagot lovastól, a +mocsárnak szoritott nyirek nem birtak kihatolni a dugványok közől, +a hátul űzött seregektől beletaposva az iszapba, mig Salamon +vitézei jól ismerve az utat, mely egyedül volt járható ily +<span class="pagenum"><a name="Page_365" id= +"Page_365">-365-</a></span> időben, keresztül bizton üldözék a +menekülő Zoltát, ki seregeit veszendőben hagyva, egy kisded +csapattal futott vissa Hadilán szekérsánczáig segélyt és menedeket +könyörögve arájától.</p> +<p>– Eredj tova! – szólt az amazon elutasitva őt onnan. – Bolond +voltál a harcz előtt, gyáva vagy a harcz után. Vidd fejeden a +vészt.</p> +<p>Zolta káromolva vágtatott az esőszakadásban tova, sehol sem +állithatva meg seregét, mely a keskeny partos gátra szorult +szemeivel látva, mint vesznek el a többiek, – kik a mellék utakon +rohanva, a mocsárba tévelyedtek. Egy rendetlen gomoly, mely egymást +tapossa a vizekbe és iszapba. Gázoló lovak, miknek zablájába, +farkaiba fuldokló emberek kapaszkodnak, mentül tovább, annál +nagyobb viz, s annál kevesebb a fő, nagy messze alig látszik még +egynehány, kik beusznak a Fertő közepébe, ijedelmükben nem tudva: +merre a part?</p> +<p>Mint a krónikairó mondja: „az ellenség elolvadt a király arcza +előtt, mint viasz a tűz szinétől.“ Egyedül Hadilán szekérsáncza +állt még ellent a győztesek rohamának. A kunok hosszu dárdákra +kapva, szekereiken álltak s előbb a rajtuk özönlő bessenyőket +taszigálták el onnan, megtagadva tőlük a menedéket, s a hogy azok +elfogytak, daczos arczczal fordultak üldözőik, a magyarok ellen. +Számra mindkét had egyenlő volt, a szemetet elfutta a szél, csak a +magva maradt ott, s ha az egyiket lelkesité a diadal, a másikat a +kétségbeesés. A nyil haszontalan fegyver volt e perczben, csak a +kopja és a csákány használt, a férfiak vértet vértnek fektetve +vittak, csattogott az ércz paizsokon a buzogány s ki- kihallatszott +a harczból, mint a menykő-csattanás <span class="pagenum"><a name= +"Page_366" id="Page_366">-366-</a></span> Bátor Opos +harczfejszéjének ütése. A magyarság lóhátról harczolt, a kunok, a +szekeren állva; benn Hadilán nyargalt körül, fekete paripáján ülve, +csengő hangja bátoritá a harczolókat; hosszu arany haja lobogott +mint egy harczi zászló s kardjának és szemeinek villanási +versenyeztek a villámokéval.</p> +<p>Háromszor ostromolt már a magyar, háromszor verte őt vissza +Hadilán, midőn maga a király ragadá kezébe a zászlót s paripájával +neki vágtatva a sáncznak, felszökött a legszélső szekérre, +vakmerően odavetve magát megrémült ellenfelei közé. A másik +perczben már Bátor Opos paizsa fogá föl a reá irányozott +csapásokat, nehéz harczfejszéje elejte mindenkit, a ki Salamonra +tört s néhány pillanat alatt át volt szakitva a szekérsáncz; a +támadt résen dühösen rohantak Salamon után a magyarok, a kún +elhányta fegyverét, csupán egy kis csapat állott még ellent, ott +vivott Hadilán, ércz szavával bátoritva mellette harczoló hiveit. +Mindig apadt azoknak száma, alig vivott még nehány ifju, egyenkint +elhulltak ők is, egyedűl maradt az amazon a győztes magyaroktól +körülfogva.</p> +<p>– Add meg magad kún leány! kiálta rá Opos dörgő szava.</p> +<p>– Élve nem, szólt Hadilán, és elveté paizsát, sisakját, s ugy +állt fedetlenül ágaskodó paripájára emelkedve s kardját megforgatva +feje fölött, mintha csak a halálért akarna még küzdeni.</p> +<p>E pillanatban fölszakadtak a felhők s az alá sütő nap fényes +küllője odavilágitott a király délczeg hősi alakjára, a mint +méltóságteljesen közelite a hölgy felé.</p> +<p>Hadilán karja reszketett, a kard aláhanyatlott kezében, a +<span class="pagenum"><a name="Page_367" id= +"Page_367">-367-</a></span> mint e tüneményt megpillantá, nem hős +volt többé, ki a kardot tartá, hanem egy gyenge nő, s miután szivét +elveszté a király ellenében, minek tartotta volna meg kardját? azt +is átnyujtotta neki.</p> +<p>A mint elvégződött a harcz, egyszerre kisütött a nap s Mjesko +gróf arcza is kisütött a baki hegyről, a honnan ő nézte vala az +egész csata folyamát.</p> +<p>Nagy elégülten jött alá, megrázta Salamon kezét, megdicsérte, +hogy jól viseltük magunkat, s kivánta imár, hogy miután az ellenség +meg van verve, méresse ki vékával az ő szegődött garasait a +nyujtott segitségért.</p> +<p>A király elbámult: hisz te csak nézni segitettél.</p> +<p>– Mit tehetek én arról, hogy téged meg nem vertek s rám nem +került a sor!</p> +<p>– Igen jól van, tehát a hány ellenséget levágtál, annyi vékával +méress ki magadnak kincstáromból ne garast, hanem aranyat.</p> +<p>Mjesko gróf haragudni akart e gonosz tréfáért, s még azzal +fenyegetőzött, hogy összekap Salamonnal, de a király elég jókor +figyelmezteté őt azon fogadására, hogy nagy bőjt alatt vérengzést +nem kezd, melyre aztán a jámbor gróf visszatért a maga hazájába, a +maga embereivel, sok tapasztalást vivén magával.</p> +<p>Salamon visszabocsátá atyjához a fogoly amazont. Könyezve vált +el tőle. A király nem látta a könyet. A kit a korona gondja foglal +el, nem lát az álmában rózsakoszorukat.</p> +<p>– Ha egykor nem lesz hazád, mondá a hölgy bucsuztában, jer mi +hozzánk s ott uj hazára találsz. És ha senki sem fog szeretni, jer +hazámba, ott fogsz találni, ki örökké szeretend. <span class= +"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span></p> +<p>Salamon elfeledé a szavakat, el a szerelem rezgő hangját, melyen +azok mondva voltak és az epedő pillantást, a mely azokat kisérte, a +mint elfeledett annyit!</p> +<p>Alig verte le a bessenyőket, ismét rokonainak fordult, +megpróbálni, ha nem fordult-e meg akkor csillagzata? A sors nem +segité őt többé a király ellen. Kardja beletört a szent László +elleni harczba, az utolsó harczos is elveszett oldala mellől, Bátor +Opos; és az eltört kardból nem lehetett más mint gyilok s midőn a +hősök elfogytak, került a sor az orgyilkolásra.</p> +<p>Salamon bérenczeket fogadott László király megölésére, de a +gyilkos és az áruló egy fán terem; azok elárulák, s az ország örök +fogságra itélte őt, ki fölkentje ellen fölemelte kezét.</p> +<p>Hol most ama négyszegü rom Visegrád tövében, szomoruan tekint +alá az örök Duna vizére, ott ült egykor a fogoly fejedelem, +szenvedéseivel nevet adva börtönének.</p> +<p>Fogva volt de nem legyőzve, itt a szűk négy fal között is +királynak érzé magát, s nem imádkozott szabadságért soha, de +harczért mindennap.</p> +<p>Egész nap szőtte fonta terveit, és az mind háboru volt. Várta +mint fognak egy napon hivei börtönére ütni s leverve annak zárait, +diadallal repülnek vele Fehérvárra; vagy jönni fog a császár +roppant hadaival s kezébe adandja az arany kopját, mint uralkodása +jelképét; vagy felzendül a háborgó nép s László ellen őt hivja +ismét a trónra. Mind hasztalan. Az idő csendesen múlt. Hivei nem +emlékeztek róla, a császárnak sok baja volt saját pártos +vazalljaival, és a magyar megnyugodott valahára: királya szent volt +és hős. <span class="pagenum"><a name="Page_369" id= +"Page_369">-369-</a></span></p> +<p>Sokszor látta ablakából Salamon, mint áll meg a torony alatt +egy-egy vadász és tegezét megfeszitve felczéloz. Ez titkos hirnök +gondolá, ki nyilvesszejére kötött levelet akar fellőni. Csalódott. +A vadász egy vadlud után lőtt a légbe, s odább ment, őt észre sem +véve. Vagy néha hárfázó énekes ült le börtöne ajtajában, Salamon +oda figyelt, hogy ez tán nejének küldötte, ki titkos örömhirt fog +énekszóban tudtára adni. Vándor troubadour volt az, ki tán a +porkoláb leányának szép szemei miatt állt meg, s üres hosszas +szerelmi érzelgéseket pengete vég nélkül. Majd pihegő galamb +csapódott ablakához. Ez galambpósta, gondola repesve, pedig csak +vad galamb volt, mely az ölyv elől menekült oda.</p> +<p>Igy folyt nap nap után, remény volt a hajnal, csalódás az +alkony, s a mi közbe esett: lélekháborgató tünődés. És mikor +belefáradt a képzeletében megvivott harczokba, akkor megállt néha +elpihenő lelke azon boldog képen, mely még folyvást élt lelkében, a +ragyogó szépségü nőn, kivel megosztá szivét, koronáját, oly jónak, +oly szépnek tudta őt képzelni, s sokszor midőn alunni lefeküdt, +könyezve imádkozék istenhez, hogy bár csak álmában mutassa őt meg +neki, hogy akkor beszélhessen vele.</p> +<p>És még sem tudott róla álmodni soha, bár mint eltölté is lelkét +e gondolat vágyával, hanem a mint szemeit lehunyta s fáradt lelke +előtt megnyilt az álmak világa, két alak jött mindig elé, egymást +váltva, hol az egyik, hol a másik, két hölgy alakja, kikre soha nem +is eszmélt, s hogyha fölébredt, ujra elfeledett: Charitás és +Hadilán.</p> +<p>Csendesen, mosolyogva szállt le az egyik börtönébe s arcza +gloriájával megvilágitá annak sötétjét s intve a hűs palmaággal, +<span class="pagenum"><a name="Page_370" id= +"Page_370">-370-</a></span> vezeté őt maga után fényes mennyországi +vidékekre, az angyalarczok mosolyogtak a felhők közől.</p> +<p>Vadul hevült arczczal jött elé a másik, kardját villogtatva, +nagy fekete szemei lobogtak mint a villám, s felültetve őt szilaj +paripájára, nyargalt vele vérrel befestett mezőkön keresztül +gomolygó csaták viharába, fogyni nem akaró harczoló tömegek közé, s +levágott fejek hevertek köröskörül a mezőn.</p> +<p>Csak neje nem jelent meg neki álmában soha.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Egy napon nagy nemzetünnep készült Székes-Fehérvárott. A pápa +István királyt a szentek közé sorozta s az összegyült főpapok +leszálltak a királyi sirboltba, a király holttestét koporsójából +felveendők.</p> +<p>De a mint a koporsó fedelét le akarták róla emelni, mintha egy +világ súlya feküdnék rajta, hiuvá lön minden erő, a követ nem +lehete arról leemelni.</p> +<p>Mindenki megütközve látta rajt isten csudáját, s nem segitett +ima és böjt, három nap és három éjjel hasztalan törekedtek a követ +megmozditani. Negyed napon megjelent a templomban a somlyai szent +szüz, Charitas a koporsóhoz lépve monda:</p> +<p>– E kövön isten tilalma fekszik, s ha minden élő ember erejét +egyesitenétek, az sem volna elég ezt róla elemelni. Az öröm napon +minden fogoly börtönét megnyitátok, bünbocsánatot adva gyilkosnak +és istenkáromlónak, csak egy fogoly szenved még börtönben; bünös ő +is, de ma bünbocsánat napja van, s isten nem akarja, hogy midőn a +felemelt örül, az elbukott <span class="pagenum"><a name="Page_371" +id="Page_371">-371-</a></span> szomorkodjék. A mely pillanatban az +ő ajtaja megnyilik, a körül is lehull a láthatlan zár.</p> +<p>Salamont azonnal szabadon bocsáták és a kő elmozdult a +koporsóról.</p> +<p>Mit ért neki, hogy szabad volt, ha nem lehetett király, mit ért +neki az egész világ, ha az nem lehetett az övé? Miről annyit +gondolkozott, láthatta ismét szép nejét, de mire még többet +gondolt, nem vihetett neki koronát.</p> +<p>De ha nem volt is korona, megvolt még a sziv s csendes nyugodt +boldogságra ez is elég. Salamon börtönében hagyá gyülöletét, s csak +szerelmét vitte magával.</p> +<p>Alig vett időt magának megpihenni, mig Regensburgba nem ért, +hova neje vonult. Magában képzelé előre a házat és a nőt, gyászban +azt, szomoruan emezt, s mily nagy volt meglepetése, midőn estve +megérkezve messziről kivilágitva láta minden ablakot s vig zene +harsogott elé. Bámulva ámolyogva tántorgott föl a lépcsőkön s a +mint egy apródot előtalált, megszólitá:</p> +<p>– Keresd fel urnődet, s mondd meg neki, hogy Salamon +megérkezett.</p> +<p>Az apród vállat vonitott; – mit tudom én, ki az a Salamon, ha +látni akarod urnőmet, amott tánczol a tulsó teremben.</p> +<p>Salamon belépett a terembe. Senki sem ismert rá, uti köntöse +hasonlóvá tevé a többi léhütő zarándok néphez, kiknek az akkori +salonokba bejáratuk volt.</p> +<p>Az apród megmutatta neki nejét. Egy vig, mosolygó asszony +enyelgett ott nevető társaság közepén. Nagyon ki volt hevülve a +táncztól, egy selyemgalléros lovag pávatollas legyezővel +<span class="pagenum"><a name="Page_372" id= +"Page_372">-372-</a></span> hajta reá szelet; holmi kéjdalár ostoba +dalokat énekelt lábainál, az asszony oly jó izüen nevetett rajta; +mellette üllt Ulrich herczeg s fülébe sugdosva oly közel hajolt +arczához, a hölgy keze annak két kezében pihent, a lovag olykor +ajkához is emelé azt s addig sugdosott hizelgve, mig a hölgy +megengedé, hogy lehuzza róla azt a kis gyémántos gyűrüt, mely +legkisebb ujján fénylett. E gyűrünek párja Salamon ujján volt. +Jegygyűrüjük volt az.</p> +<p>– Beszélni akartál asszonyommal, ott van, megszólithatod – +unszolá őt az apród.</p> +<p>– Sajnálom háboritani, mert jól mulat – szólt Salamon s levonva +gyűrüjét ujjáról, odanyujtá az apródnak. – E gyűrüt asszonyod +veszté el valahol, vidd oda neki s kivánj neki jó estét.</p> +<p>Ezzel eltünt Salamon a palotából s lovára vetve magát, neki +ereszté a kantárszárat s ment a világba, a merre látott.</p> +<p>Szivében halva volt minden gyöngédebb érzelem, bujdosott +egyedül, – kit a sors elhagyott, a haza számüzött, az annya +megátkozott és a nő megcsalt?</p> +<p>Hetekig bolyongott ismeretlen erdőkön keresztül, midőn egyszerre +egy rabló kun csapat utját állta, Salamon megismerteté magát velük: +azt hivé, hogy meg fogják ölni, ha rá ismernek. De azok élve +hagyták s több napi nyargalás után elvivék őt Kutesk király elé. De +az sem ölte meg, hanem tárt karokkal fogadá. Hadilán szerelme +meghóditá számára a kunnépet, a midőn a délczeg hajadon szemérmes +odaadással ölelé szivére a száműzött királyt, eszébe juta: „ha +egyszer minden ország számüzött, jőjj mi hozzánk, itt hazád lesz, +és ha senki sem szeretend, ide jőjj, és megtalálod, a ki örökké fog +szeretni.“ <span class="pagenum"><a name="Page_373" id= +"Page_373">-373-</a></span></p> +<p>Salamon nőül kérte a kunkirálytól szép leányát, vőlegényi +ajándékul elvesztett országát igérve neki s lett ujra szép +mennyasszonya s csatára kész hadserege.</p> +<p>Ámde hasztalan. Nem tudott ő már sem harczolni, sem szeretni. A +szép leány szerelme üresen hagyta szivét és a harcz koszorutlanul +hagyta homlokát. A hazába berontó seregét készen várta László +király a határon s kiverte onnan.</p> +<p>Salamon mindig alább sülyedt. Mennyasszonya uj hadat gyüjte +számára kóbor kun és kazarokból, hozzájuk csatlakozott Celgu vezér +egy nagy bessenyő csordával, s e csőcseléknek lett Salamon +fővezére.</p> +<p>Midőn megindult velök s maga körül látta azt az egész +gyülevészt, melyet egykor orczájának haragja előtt futni látott, +rablók, gyujtogatók hadát, kiket országából annyiszor kivert s kik +most őt vezérüknek nevezték, szive elszorult, félre forditá az +utat, s a helyett, hogy Erdélynek vezetné őket, levitte +Görögországba s neki zudult egykori elleneinek azon gyönyörüségben +részesülve, hogy két olyan ellenséget, kikkel annyi keserves csatát +vivott, egymás ellen vezethetett, s nézhette: mint öli a görög a +bessenyőt. – Egykor ő verte mind a kettőt.</p> +<p>Aligha be nem teljesült, a mit magában ohajtott, mert egész +serege ott veszett, ő maga és Hadilán hatszáz lovaggal egy +elhagyott várba menekültek s ott három napig dühösen védték magukat +ostromlóik ellen.</p> +<p>Negyed napon kényszerité őket az éhség ellenségeikre kirontani, +és Salamon látta megvalósulni, a mit annyiszor álmodott, ott +nyargalt mellette Hadilán szilaj paripáján ülve, <span class= +"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> +nyargalt vérrel befestett mezőkön keresztül, villogó kardok +közepett, fogyni nem akaró tömegek bomlott tömkelegébe, s levágott +fejek hevertek köröskörül a mezőn.</p> +<p>Előre, előre! A kard utat vágott, a délczeg amazon vőlegénye +feje fölé tartá paizsát s karjával csak őt védte, az ellenség +megbűvölve a hölgy szemeinek villámaitól tért ki a rohanók elől a +midőn egyszerre egy nyil a leányt szive fölött találta.</p> +<p>A paripa megérzé urnéja veszedelmét s vadul ágaskodva megállt. A +leány fölemelkedék nyergében s még egyszer megforgatva véres +kardját feje fölött, kiálta:</p> +<p>– Csak előre Salamon! ne rettegj.</p> +<p>S azzal lehanyatlott lova nyakára, a szilaj paripa ragadta őt +magával holtan a sik harczmezőn keresztül.</p> +<p>Salamon keresztül vágta magát az ellenségen. Csak hat kiserője +maradt, a többi ott veszett a harczban. Bolyongva a Duna partjához +ért; kemény csikorgó tél derekán, be volt fagyva a folyam, a király +átkelt rajta heted magával.</p> +<p>Valami borongó fájdalmas érzés kapta meg szivét, midőn +elvesztett országa határán belől érzé ismét magát. A mint egy sürü +erdő mellett elhaladtak, megállitá kisérőit s maga leszállván +lováról, bement az erdőbe azt mondva, hogy utat fog keresni. Ott +messze elbolyongott a sürü rengetekben, mig egyszerre ugy rémlék +neki, mintha ismerős volna a tájék, a zuzmarázos fák alatt a +rejtett barlang, s a csergedező patak, mely oda folyt a barlang +nyilásához. Megállt s körültekinte sejtelemtől izgatottan, midőn +egyszerre egy domb ötlött szemébe, a sirdomb előtt kis fehér +kereszt, melyre e név volt fölirva: „Charitas.“ <span class= +"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span></p> +<p>A király térdre rogyott a sir előtt s megcsókolva a keresztet, +fölemelé arczát az égre, mintha őt keresné ottan, ki annyiszor volt +álmainak vezére a boldogabb házákba.</p> +<p>Kisérői soha sem látták őt többet.</p> +<p>Évek multak, változott a világ arcza, elfeledtek Salamont, már +boldog volt az ország; a boldog könnyen megbocsát.</p> +<p>Egy napon diadalutról térve meg a szent király, te Deumot tarta +a fehérvári székes egyházban. Együtt volt az ország szine, java, s +gyönyörködék a hálaimában, melyet legjobb hivei bocsátának szine +elé.</p> +<p>Künn a templom lépcsőzetén sorban térdeltek a koldusok, a +legutolsó volt közöttök egy még élte delén levő férfi, ki +csuklyáját fejére huzva, buzgón imádkozék, hogy a magyar nemzet s +királya legyen boldog és örök.</p> +<p>Az elűzött Salamon volt az imádkozó.</p> +<p>Tizennyolcz év előtt ugyanezen templom lépcsői látták őt, mint +királyt koronázása elé járulni, akkor nem imádkozott oly buzgón +honáért, miként most.</p> +<p>Az isteni tiszteletnek vége lőn; a fő urak egyenkint lépdeltek +végig a koldusok mellett. Salamon mindegyikben megismeré egykori +érsekét, nádorát, vajdáit és bánjait. Meghajlott előttük és áldást +monda fejükre.</p> +<p>Jött végre a király. Egy fővel magasabb volt mindenkinél, a +mikép jobb és vitézebb. Mosolygására öröm derenge szét a szivekben, +a magyar nép nemzete jobb jövőjét nézte ki e szelid szemekből.</p> +<p>A mint végigment a lépcsőn, egyenkint lehajolt a koldusokhoz, +<span class="pagenum"><a name="Page_376" id= +"Page_376">-376-</a></span> pénzt osztva nekik, s midőn a +legutolsóhoz ért, az megragadta a feléje nyujtott kezet s +megcsókolá azt, a király két forró könycseppet érze kezére +hullani.</p> +<p>László meglepetés hangján kiáltott fel, megismerve a koldusban a +száműzött királyt, de az hirtelen elvegyült a tömeg közé. Az utána +küldött futárok utolérték, hirül adva neki László üzenetét, ki +trónja megosztását igérte neki.</p> +<p>– Menjetek vissza, szólt Salamon, s mondjátok meg uratoknak: az +én országom nem e világból való, ő birja azt, mit isten neki adott +s legyen megáldva örökké!</p> +<p>S visszament magányos erdejébe ismét.</p> +<p>S hosszu évek mulva a környék lakói egy ősz szent sirjához +jártak el zarándokolni, melynek ellenségeket kibékitő erőt +tulajdonitának. E sir Salamon sirja volt.</p> +<p>Sok vihart látott azóta a magyar; – még emléke is alig maradt a +multnak, egyik sir eltemette a másikat, az egész történetből csak a +toronybörtön maradt még fenn, az is pusztulóra vált már.</p> +<p>Elfogyott kazar és bessenyő, a neve csak könyvben él már, a +magyar is sokat szenvedett; adja isten, hogy sokáig éljen.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Cserei Mihály +Erdély története.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Mambrius +Rosaeus.</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_377" id= +"Page_377">-377-</a></span></p> +<h2>TARTALOM.</h2> +<ul class="TOC"> +<li><b>Rozgonyi Cecilia</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_1">1</a></span></li> +<li><b>Soliman alma</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_48">48</a></span></li> +<li><b>Koronát szerelemért:</b></li> +<li class="li2">Vizkereszt ünnepe <span class="ralign"><a href= +"#Page_65">65</a></span></li> +<li class="li2">Késő látogatók <span class="ralign"><a href= +"#Page_76">76</a></span></li> +<li class="li2">A tatárok <span class="ralign"><a href= +"#Page_96">96</a></span></li> +<li><b>Bacsó Tamás.</b> (Magyar historiai novella) <span class= +"ralign"><a href="#Page_104">104</a></span></li> +<li class="li2">A tor <span class="ralign"><a href= +"#Page_106">106</a></span></li> +<li class="li2">A fehér leány <span class="ralign"><a href= +"#Page_117">117</a></span></li> +<li class="li2">A kinyujtott kéz <span class="ralign"><a href= +"#Page_120">120</a></span></li> +<li class="li2">A három tanu <span class="ralign"><a href= +"#Page_127">127</a></span></li> +<li><b>A Nagyenyedi két fűzfa.</b> (Beszély) <span class= +"ralign"><a href="#Page_132">132</a></span></li> +<li><b>A khámok utóda:</b></li> +<li class="li2">Tatár philosophia <span class="ralign"><a href= +"#Page_159">159</a></span></li> +<li class="li2">A mezrei várkastély <span class="ralign"><a href= +"#Page_173">173</a></span></li> +<li class="li2">Szendereli <span class="ralign"><a href= +"#Page_197">197</a></span></li> +<li class="li2">Miriám <span class="ralign"><a href= +"#Page_210">210</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_378" id= +"Page_378">-378-</a></span></li> +<li class="li2">Az áruló <span class="ralign"><a href= +"#Page_219">219</a></span></li> +<li class="li2">Az arany álarcz <span class="ralign"><a href= +"#Page_224">224</a></span></li> +<li class="li2">A menyasszony álmai <span class="ralign"><a href= +"#Page_232">232</a></span></li> +<li class="li2">Tatárharcz <span class="ralign"><a href= +"#Page_234">234</a></span></li> +<li class="li2">A menyegző <span class="ralign"><a href= +"#Page_255">255</a></span></li> +<li class="li2">Számadás <span class="ralign"><a href= +"#Page_259">259</a></span></li> +<li><b>A basi-bozuk</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_273">273</a></span></li> +<li><b>A gyerkőcz</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_288">288</a></span></li> +<li><b>Az ellenséges koponyák</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_306">306</a></span></li> +<li><b>A mennyei parittyakövek</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_322">322</a></span></li> +<li><b>Egy bukott angyal</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_338">338</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h3>Javítások.</h3> +<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> +<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_18">18</a></td> +<td>csoda Ily</td> +<td>csoda. Ily</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_58">58</a></td> +<td>Muffa, Ai!</td> +<td>Muffa, Ai!“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_61">61</a></td> +<td>az nem él.</td> +<td>az nem él.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_68">68</a></td> +<td>magát dókájáka.</td> +<td>magát dókájába.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td> +<td>vér a földből.</td> +<td>vér a földből.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_88">88</a></td> +<td>itt légy.</td> +<td>itt légy.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_89">89</a></td> +<td>a vásár“</td> +<td>a vásár.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> +<td>nem megy</td> +<td>„nem megy</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_97">97</a></td> +<td>Az Isten</td> +<td>„Az Isten</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_100">100</a></td> +<td>„Isten velünk</td> +<td>„Isten velünk“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> +<td>Néhány hóhap</td> +<td>Néhány hónap</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> +<td>hogy felállnának</td> +<td>hogy felállnának“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td> +<td>ellen vezessék</td> +<td>ellen vezessék.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_180">180</a></td> +<td>utra kaposzkodtak</td> +<td>utra kapaszkodtak</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_226">226</a></td> +<td>Mikor alabin</td> +<td>Mikor Alabin</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_288">288</a></td> +<td>haladnak előre</td> +<td>haladnak előre.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_337">337</a></td> +<td>nem hittel</td> +<td>nem hitt el</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_374">374</a></td> +<td>midőn egszerre</td> +<td>midőn egyszerre</td> +</tr> +</table> +</div> + +<div>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 44216 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/44216-h/images/i001.jpg b/44216-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8b835d4 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i001.jpg diff --git a/44216-h/images/i001hq.jpg b/44216-h/images/i001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..db7e6c3 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i001hq.jpg diff --git a/44216-h/images/i002.jpg b/44216-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8a84f34 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i002.jpg diff --git a/44216-h/images/i002hq.jpg b/44216-h/images/i002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e1134cb --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i002hq.jpg diff --git a/44216-h/images/i003.jpg b/44216-h/images/i003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c8fc5e6 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i003.jpg diff --git a/44216-h/images/i003hq.jpg b/44216-h/images/i003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..150bf37 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i003hq.jpg diff --git a/44216-h/images/i004.jpg b/44216-h/images/i004.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c1ed131 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i004.jpg diff --git a/44216-h/images/i004hq.jpg b/44216-h/images/i004hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dc9ac02 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i004hq.jpg diff --git a/44216-h/images/i005.jpg b/44216-h/images/i005.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d108349 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i005.jpg diff --git a/44216-h/images/i005hq.jpg b/44216-h/images/i005hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..79af078 --- /dev/null +++ b/44216-h/images/i005hq.jpg diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..5943ea2 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #44216 (https://www.gutenberg.org/ebooks/44216) diff --git a/old/44216-0.txt b/old/44216-0.txt new file mode 100644 index 0000000..dfd57b7 --- /dev/null +++ b/old/44216-0.txt @@ -0,0 +1,11759 @@ +The Project Gutenberg EBook of Téli zöld, by Mór Jókai + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Téli zöld + Válogatott elbeszélések az ifjuság számára + +Author: Mór Jókai + +Release Date: November 18, 2013 [EBook #44216] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÉLI ZÖLD *** + + + + +Produced by Albert László, Judit Bíró, Gábor Hesz and the +Hungarian Distributed Proofreading Team +(http://dphu.aladar.hu) from page images generously made +available by the Google Books Library Project + + + + + + +TÉLI ZÖLD. + +[Illustration] + +Téli Zöld. + +JÓKAI MÓR + +MŰVEIBŐL + +VÁLOGATOTT ELBESZÉLÉSEK + +AZ + +IFJUSÁG SZÁMÁRA. + +PEST. + +HECKENAST GUSZTÁV TULAJDONA. + +MDCCCLXII. + +Pest. 1862. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. + + + + +ROZGONYI CECILIA. + + +I. + +Csak tizennégy éves volt még Nagy Lajos leánya, Hedvig, s már két korona +kivánkozott szüzi homlokára, a lengyel és lithván. + +A korona nehéz ékszer! egykor sokkal könnyebb füzért hordozott a szép +királyi hajadon, – a szerelem rózsa-koszoruját. + +Még midőn csak hat éves volt a leány, országhóditó atyja elvitte őt +magával egy szomszéd tartomány udvarába; a mire ő oly jól emlékezett. + +Ott egy nálánál alig idősebb kis fiut vezettek elé, s azt mondták, hogy +ez lesz vőlegénye. A szép szőke gyermek kezét összefüzték az övéivel, +gyürűt cseréltettek velök, az oltár elé vezették s ott a két szép +gyermeket megeskették, hogy egymást holtig és örökké fogják szeretni. + +Este, az egész udvar láttára, fényes, kivilágitott teremben, harsogó +zenehang mellett, egy pompás menyegzői ágyba egymás mellé lefekteték a +két szelided gyermeket; – arczaik egymást érinték, – a szülők ott álltak +körül, gyönyörrel mosolygva rájuk, – a vőlegény kezét a menyasszony +nyakára fűzték, mondták nekik, hogy csókolják meg egymást, azután +elválaszták őket, – a gyermekférj elment Angolhonba, a gyermeknő vissza +Magyarországba. + +És mind erre Hedvig oly jól emlékezett. Azóta nyolcz évvel lett idősebb +a világ, a rózsaarczu gyermekből liliomképű hajadon nőtt fel, – a kora +ábrándok álmai meghalaványiták arczát. Valami titkos érzelem annyiszor +eszébe juttatá azt a napot, azt a képet, melyben gyermek-vőlegénye +szemérmetes mosolygással kis kezét nyakára fűzte, látta mindig a +mosolygó kedves arczot, hulló selyem szőke fürteivel, himzett +ingfodorral körülvéve, és oda képzelé magát is, fehér patyolat +köntösében, a halvány kék szalagokkal, s elgondolá, mennyivel szebb +lehet egy ily pillanat nyolcz év után. + +A szivébe oltott ábránd együtt nőtt fel vele. Az ártatlan gyermek lélek +játszó öröméből áterősült az, a sejtő szüzi kebel vágyó szenvedélyivé. +Gondolá, hogy milyen boldogok lesznek ők, a midőn még azt sem tudta, +hogy miért boldog az, a ki szeret. + +Egy napon a lengyel rendek követsége érkezék Budára, hol akkor Hedvig +anyja a fejedelmi lelkü Erzsébet ült az eddig csak férfit ismert királyi +széken, s a legifjabbik királylyánt kérte országa számára királyul. +Előbb kérte, azután követelé, végre daczos erőszakkal vivta ki őt az +anyai karok közül. + +Lengyelhonban akkor vad polgárháboru dult. A mint Hedvig megérkezék, +megszünt a harcz, a küzködő pártfelek hódolattal rakták csorba +kardjaikat az érkező szent elé s karjaikon, sziveiken vitték őt árva +trónjukra. + +A rózsakoszorunak hullani kellett a korona elől. Hedvig országot kapott, +de egy egész világot adott érte, keblének belső világát. + +A koronás szüz hirével viszhangzott minden ország, fejedelmek jöttek +érte, sziveiket, koronáikat lábai elé lerakni. A szüz várta vőlegényét, +kinek arcza élt szivében s vigasztalan bocsátá őket. + +Egy napon egy vad, férfias tekintetü, harczos ifju jelent meg a lengyel +fővárosban, kinek neve ijedelemmel tölté be egykor Lengyelországot, +annak leghatalmasabb ellensége, a lithván vezér, Jagelló. + +Egykor boszu, most szerelem hozta őt Lengyelországba. Népét és országát, +koronáját és szivét hozá ajándékba az ifju királynőnek. + +– Meg kell lenni,… mondának a rendek. Két egymást rontó nemzet egybe +forrása kivánja ez áldozatot. + +– Meg kell lenni;… monda az egyház. Egy pogány nép milliói térnek ez +által az egy igaz Istenhez. + +– Meg kell lenni;… monda a rokonság. A királyi család fénye egy uj +korona sugáraival növekszik. + +Csak a sziv nem szólt semmit. A merész, szilaj, fejedelem ifju, hidegen +hagyta azt, mig a várt halvány ifju képe midőn megjelent előtte, +szomoruan sohajta fel, talán soha sem látandja őt többet!? + +Végre, szent megnyugvással lelkében, elfogadta a lithván fejedelem +koronáját, de midőn fejére tették, mintha ágaival visszafelé forditva +hullott volna az szivére. + +Nemes önmegtagadással napot tüzött ki a menyegzőre, mely két ország +népét az ő szive árán fogja egyesitni, midőn a kijelölt nap előtt egy +messze földről jött lovas csapat érkezék Krakkó elé, – karcsu szőke ifju +volt a vezér. + +A zárva talált kapu előtt megálltak a lovagok, a bástyán a várkapitány, +Kurozvaki, megjelent: „mit akartok?“ kérdé tőlük. + +– Nőmért jöttem, szólt az ifju. Én vagyok Vilmos herczeg, Hedvig +királynőnek férje. + +– Csalatkozol ifju lovag, viszonza a castellan, – Hedvig királynő férje +a lithván fejedelem, Jagelló. + +– Hazudsz, ember! kiálta szenvedélyesen az ifju. Enyim volt ő, most is +az, s csak az égnek adom vissza. + +– Ugy szóltál, mint keresztyénhez illik. Az ég kérte őt vissza tőled +milliók földi és égi üdvére. Élj boldogul s térj el innen. + +– Nem lehet, mig vele nem beszéltem, csak egy szót, csak az ő szavát +hallhassam, én hallgatni fogok s meghalni szótlanul. + +– Kint fogsz okozni magadnak, kint ő neki, de megleend; viszonza +Kurozvaki, – holnap reggel jőj egyedül, kivánatod teljesülend. + +Másnap reggel megjelent a herczeg a várkapu előtt. Az most felnyilt +szavára, ott bekötötték szemeit s vezették utczákon, folyosókon +keresztül, végre egy márványos házba ért, – a távol viszhangból, mely +lépteire felelt, gyanitá, hogy egy nagy teremben kell lennie. + +Itt levették szemeiről a köteléket. Körültekinte. Egy nagy sötét +templomban találta magát, melyet gyéren világitottak az oltár +viaszgyertyái. + +A templom hátteréből egy ünnepies csoportozat közelített hallgatagon +felé, nők, férfiak; közepett egy halvány ideál alak, hófehér ruhában, +megtört tekintettel. + +Vilmos ráismere. Zokogva rogyott térdére. „Elfeledtél, elfeledtél“ +rebegé a közeledőnek. Hedvig oda lépett hozzá: „nyugodjál meg“, mondá +neki édes feledhetlen hangon, melynek angyal tisztaságát itt-ott +megreszketteté az indulat küzdő zaja. + +– Isten, emberiség, nemzetek kivánják, hogy boldog ne légy, s engemet ne +tehess azzá. Szerelmem, mely tied volt, népemé fog lenni ezután; a +boldogság, mit neked szántam, közöttük leend felosztva. Neked is vannak +népeid, helyettem szeresd azokat, tedd őket oly boldogokká, minővé +tettél volna engem. + +Az ifju herczeg nem tudott szólni; minden ifju reményeit egy pillanatban +el kelle vesztenie. Hallgatva rejté arczát két kezébe. + +A királyné kisérete zokogva állta őket körül. Maguk a vénnemesek is +törülgeték szemeiket s bámulva néztek az ifju szűzre, ki egyedül állt +ott félig mosolyogva, mint egy megdicsőült szent az oltárképen, mint egy +kedves halott, a ki körül sir minden ember, csak ő maga mosolyog. + +Azok közül, kik a herczegnőt ide kisérték, egy ifju pár félig elvonulva +látszott a fél homályu templom egyik oszlopzata mellett. Egy magas, +lenge szőke lyán, és egy délczeg, karcsu ifju. + +Kezeik egymás kezét szoritják, és szemeik a bucsuzó királynét nézik, a +ki oly nemes lemondással áll térdelő jegyese előtt, kitől örökre el kell +válnia. + +– Ah Száva, szól a szép szőke lyán suttogva; én nem tudom, mit sejtek, +de ugy érzem, mintha én állnék ott a királyné helyén. + +– És én, mintha magam, térdelnék ott előtted, a szomoru herczeg helyén. +Épen ugy nem tudnék szólni. Oh, nekem a szivem repedne meg, Cecilia. + +A két szerelmes ifju közelebb huzódott egymáshoz, mintha attól tartana, +hogy őket is le akarják egymás kebléről szakitni. + +Vilmos herczeg reszketve emelte föl arczát; szép nemes vonásaira +visszatért a nyugalom. A nemes elhatározás, a mely nagy lelkek sajátja, +olvasható volt homlokán. Odafordult a bájoló menyasszonyhoz: „csak egy +csókot, csak egy könyet“ rebegé megtört lélekkel. Hedvig oda nyujtá a +forró ajk elé hófehér kezét, s a köny ott ragyogott szemében. + +Akkor felszökött hirtelen térdéről a herczeg s fulladozva kirohant a +templomból. Az ajtónál megállt még egyszer: „élj boldogul!“ suttogá +Hedvig felé s azzal eltávozott örökre. + +Holta napjáig boldogtalan maradt. + +A királyné kisérete visszavonult a sötétlő templomürbe; a lépések +hangján kivül semmi sem szólt, csak ama karcsu ifju suttogá néha. +Cecilia! Cecilia! s ha aztán a leány megállt, nem tudott mit mondani +neki. Semmi, semmi, hebegé. Azt akarta megkérdeni tőle: mit érezne ő, ha +igy el kellene válnia? de nem merte kimondani, hanem egy oltár előtt +letérdelt, s ott azon imádta istent, hogy engedje neki ez órát örökre +ugy elfeledni, hogy soha eszébe se jusson többet. + +E közben feltárultak a nagy templom ajtai, kivülről, ünneplő népség +tolongott be egymásután, gyertyákat gyujtottak meg minden felől, a terem +kivilágosult, megelevenült; a hova szem láthatott, mindenütt eleven +emberfők s festett mosolygó angyalfők bámultak le karzatokról, +boltozatról; a megfakult falak szinehagyott aranyozásival élénk +ellentétben látszottak a mindenszinű zászlók, mikkel a mai nap ünnepére +a nép fölékesité szentegyházát. + +Künn harsogott a közelgő zene, s az eddig zárva tartott fő ajtó +megnyiltával belépett az udvari diszmenet; apródok, seneshallok, főpapok +és főnemesek tarka pompás vegyülete, melynek közepén egy magas délczeg +férfi jött, kissé szokatlan megilletődéssel arczán, a pogány fejedelem +Jagelló, ki először lépett keresztyén egyház boltozata alá s ismeretlen +áhitattal tekinte szét az ó templomban az uj vallás titkos hieroglyphain +jártatva szemeit. + +Hosszu gesztenye barna fürtei ideges vállaira omoltak, a mint hajadon +fővel az oltár elé lépett, hol három szent jel várt reá: a +keresztvizmedencze, a korona és mátkagyűrü. + +Az első uj eget nyitott meg előtte, a második uj országot adott neki; de +a mi több volt előtte, mint ország és mennyország, azt a harmadik köté +hozzá, a szép az áldott Hedviget. + +Háromszor hangzott a nép ajkairól a hosanna; először, midőn Jagelló +egyszerű fegyvertelen öltözetben letérdelt a medencze előtt, s göndör +fürtös fejét meghajtá a szent viz előtt; másodszor, a midőn homlokát a +szent chrysma nedve érinté s egyenkint adtak reá koronát, +bibor-palástot, országkardot és aranyalmát; de leghangosabban szólt +harmadszor az üdvkiáltás, midőn a bájoló szüz menyasszony jött felé +udvari kiséretével, halványan, magasztosan, mint egy égből leszállt +angyal. A krakkói érsek összetette kezeiket, legjobb áldását az égnek +imádkozá fejeikre. A történet igazolja: hogy az áldás foganatos volt. + +E perczben örömkönyűt sirt minden arcz, csak azok sirták a fájdalom +könyét, kik az előtt egy órával jelenvoltak a templomban a királynővel. + +Mig a királyi pár az oltár előtt állt, kiséreteik diszkört alakitának +körülök; a magyar és lengyel hölgyek, a magyar, lengyel és lithván +nemesek tarka élénk csoportozatot képezének az esküvő pár mögött. + +Legközelebb állt a királynő háta mögött a szép szőke hajadon, a +Szentgyörgyi Templin gróf leánya, Cecilia az akkori nemes hölgyek között +a legszebb a legnemesebb. Élénk, lelkes arcza bájoló volt azon szűzi +tulajdonával, hogy minden rátekintő szempillantása előtt elpirult, +szinte égni látszék, s ilyenkor nagy kék szemeiben valami oly rejtett +tűz sugárza elő, mintha a nappali égen jelennének meg futócsillagok. + +Pedig most is két arcz volt feléje fordulva, elválhatatlanul; két ifju +nem birta róla szemeit levenni, mintha egyiket sem érdekelné az egész +keresztelés, koronázás és menyegző. + +Egyik ifju a leánynyal szemben állt. Ez volt Cserni Száva, egy fiatal +lengyel nemes, még alig több mint gyermek s már is halálosan szerelmes. +A másik egy magas, daliás magyar levente, komoly, életpiros arczczal, +kinek szép nemes vonalmai már fölvették a férfi jellemet, s ki oly benső +megelégedéssel pillanta az épen mellette álló hajadon arczába. Ez ifju +volt Rozgonyi István. + +A lyán nem merte szemeit felvetni, s még is érzé, még is tudta, hogy két +oly égető tekintet éri arczát, mintha sugaraikat érzené rajta. + +A nászeskü végeztével Rozgonyi udvariasan nyujtá karját Ceciliának, mit +az reszketve fogadott el, mig háta mögött Száva lépteinek dobbanását +vélte hallani. A szentelt viz előtt találkozának. Rozgonyi megkinálta +vele a hajadont. Midőn az egy kezével belenyult a hideg vizbe, másik +kezén egy forró kéz heves szoritását érzé. Száva volt az, ki odahajolva +hozzá, halkan suttogá fülébe: + +– Mintha én térdeltem volna ott előtted. + +Nehány nap mulva Rozgonyi visszatért Magyarországba, – Cserni Száva a +király oldalán az orosz hadba távozott. + + +II. + +Sok, igen sok év folyt le e nap után; folyt a harcz minden országban, +hulott az ember, mint az őszi levél; kit meg sirattak, kit +elfelejtettek. + +Sirban volt már s csillagok között lakott az ifju királyné is, holta +után szentnek tarták s sirjához jártak imádkozni. + +A lengyel nép sokat küzdött jobbra balra szomszédaival, néha önmagával +is; s küzdésben néha ugy megfogyott, hogy egy-egy faluban nem maradt +egyéb, mint az özvegy és az árva. + +Egy késő őszi éjszakán egy magányos lovag üget a templini kastély felé; +zug, dörömböl a zivatar, a magas karcsu jegenyék hajladoznak a szél +alatt, a távol fasorok végén sötétlik az ősi kastély. Valamennyi ablakai +közül csak egy földszinti szobácskáé van kivilágitva. + +A lovag, mintha belől fáznék, összehuzza vállain zsinoros köpenyegét s +elmerengve poroszkál a begyepesedett uton, midőn gondolatai közül egy +szembejövő öreg pór üdvözlése kizavarja. + +A lovag megállitá paripáját s beszédbe elegyedett a földművessel. + +– Itthon van-e most Templin gróf? + +– Otthon van ő már rég ideje, jó uram; viszonza a pór. Sok esztendeje +már annak, hogy őt eltemettük. + +– Ki lakik most a kastélyban? + +– Mind elköltöztek belőle, ki az égbe, ki más hazába, csak az öreg +Marina lakik még ott. Itt vénült meg, itt akar meghalni. Ott világit +szobájának ablaka. + +A lovag sarkantyuba kapta paripáját s pillanatok mulva a kastély udvarán +állott. „Nyiss ajtót, Marina!“ szólt, a kis földszinti szoba ajtaján +zörgetve. + +A vén cseléd köhécselve tárta fel az ajtót; a jövevény hangja ismeretes +volt előtte, de a mint meglátta a magas fegyveres férfit maga előtt +állani, ijedten döbbent vissza az ismeretlen alak elől s szinte kiejté +kezéből a mécset. + +– Nem ismersz rám, jó Marina; – szólt nyájas hangon a jövevény; mire a +vén cseléd ránczos arczán valami örvendetes emlék mosolygása látszott +végig futni, még csodálatosabbakká kuszálva annak barázdáit; de az +megint elmult a mint a szóló arczába nézett, s némán rázta meg fejét. + +– Annyira meg kelle hát változnom? sóhajta a lovag. Én vagyok Cserni +Száva. + +– Te, te! sikolta a vén nő kitörő örömmel, megragadva a lovag karját, s +csókjaival boritva annak kezeit. Tehát te élsz Sztanisa, kit megholtnak +hittem, kit gyászoltam mind e mai napig. + +– Méltán támadt holthirem. A vladiméri csatában négy seb leránta +lovamról, ott elfogtak, elvittek Kiovba; a fogságból csak most +szabadultam ki, midőn a foglyokat kölcsönösen kicserélték. De szóljunk +most egyébről. Te tudod, hogy mi volt nekem legkedvesebb e világon. Hol +van Cecilia. + +– Oh, csak hogy élsz, csak hogy visszatértél; szólt a vén dajka szemeit +törülve; nem képzeled, mennyit sirtam miattad; bár egyszer álmomban +tudtomra adta volna valami angyal, vagy valami védszent, hogy nem haltál +meg, pedig annyit imádkoztam hozzájuk, hogy mondják meg. + +– Köszönöm, jó Marina. De most szólj arról, a miről én gondolkozom. + +– Igaz, igaz. Tudod, hogy a jó királyné meghalt; milyen áldott teremtés +volt; hogy szerette Ceciliát, akár csak az édes anyja. Szegényt, hogy +elválasztották kedvesétől, azért, hogy Jagellóhoz menjen nőül, – Cecilia +annyiszor elbeszélte nekem azt a jelenetet és én mindig sirtam rajta. De +megáldotta az Isten, – Jagellóval is boldog lett, s most már idvezült az +égben. + +– De szólj Ceciliáról. + +– Hiszen azt cselekszem. Hedvig királyné nagyon szerette őt, mindig +ohajtá, hogy őt boldoggá tehesse. Mert hiszen nem csak egy helyen terem +boldogság a földön. Ime a királyné is, midőn elhagyá örömeit, azok +helyett üdvöt talált. + +– De te megölsz engem félretéréseiddel. Szólj, mit tett Cecilia, midőn +azt hallá, hogy elestem? + +– Ne mondasd azt el velem. Sirt, kétségbe volt esve, megakart ő is +halni, ne kényszerits e napokra emlékeznem. Évekig gyászruhát viselt +miattad és zárdába akart menni. + +– És hol van most? + +– A királyné sajnálkozva látta a szép gyermek hervadását s mindent +elkövetett érte, hogy őt ujra felviditsa; elhordta magával utazni, a +fényes lovagjátékokba, miket sógora Zsigmond király adott: egy ily +leventés játék alkalmával egy délczeg ifju magyar lovag választá magának +Cecilia szinét, a violaszinű gyászt, s e szin mellett teteté a győztes +fejére a pályakoszorut. A lovag szép volt és merész. A királyné sokat +suttogott a leány fülébe. Az ifju nem sokára megkérte Cecilia kezét. +Templin gróf épen akkor haldokolt – a haldokló kivánsága volt, hogy +Cecilia menjen hozzá. S ki tagadhatná meg egy haldokló utósó kérését? + +– Tehát csak ugyan jobb lett volna halva maradnom. + +– Ne szólj igy Sztanisa; látod, Vilmos herczeg is meg tudott válni a +királynétól. + +– Emlékezem rá, most még jobban, mint valaha. – Szólj Marina: kinek +hivják azon embert, a ki elrablá őt tőlem? + +– Rozgonyi István. + +– Emlékszem rá. Egyszer láttam, de még egyszer fogom látni. + +– Mit akarsz Sztanisa? + +– Fel akarom őt keresni. Ha boldoggá tudta tenni, a kit én azzá tettem +volna, ugy áldja meg őt az ég, áldásomat hagyom nála; de ha általa +boldogtalan lett az, a kit én oly forrón szerettem, – ha ő durva, bántó +kezekkel nyul ahoz, a kihez én csak imádkozva mertem járulni: akkor +Isten irgalmazzon neki. Ha egy könyet fogok e nő szemeiben látni, csak +egyetlen panasztevő könyet, – megölöm azt az embert, Marina, – megölöm. + +A vén cseléd zokogva borult a jövevény kezére. + +– Most áldjon meg az Isten, én megyek egy országgal odább; szólt, +köpenyét vállára vetve a lovag s távozni készült. + +– Hová mennél késő téli éjszakán? maradj itt bár reggelig pihenni. + +Inkább pihenhetnék egy ostromlott várban, mint e házban itt, a hol +minden tárgy, minden ablak ő rá emlékeztet. – De mégis jer, vezess végig +a termeken. Szeretném még egyszer látni a tárgyakat, a mikhez ő közel +volt, bár köztük nem maradnék ezért a világért. Hadd lássam még egyszer +arczképét, a milyen volt akkor a midőn még az enyim volt. + +A vén cseléd vevé lámpáját és a kulcsokat s körülvezette Szávát a +kastélyban. + +A szomoru ifju itt-ott elmerengve megállt. – Emez ablakból szokott ő +kinézni, innen várta őt, mikor messziről jött. – Amott áll a szék, +melyen himzeni szokott, a himzőráma a falnak támasztva. – A por belepett +minden butort, a hárfa hurjai leszakadoztak, s réz kalitkából eltüntek +az énekes madarak, a virágcserepek asszú kóróit beszőtte a pók. A lég +maga is oly fülledt, oly nyomasztó. Semmi sem él itt. Még az ősök képei +is megfeketültek, mintha még a képek is jobb szeretnének már meghalni, +ha semmi sem él körül. + +Végre a kerti szobácskához értek; Száva keble nyugtalanul dobogott. +Annyi boldog óra kedves emléke éledt fel egyszerre fájdalmas szivében, +miket e kisded szobában töltött. Felnyitották, belépett. Eltakarta +szemeit, annyi emlék rohanta meg egyszerre keblét. S csak egyenkint +kezdte azután sorba nézni a tárgyakat. Mindenüve odaképzelé őt magát, +azon arczczal, melynek még csak az ő számára volt mosolya. Végre +meglátta arczképét, azt a nyájas szelid arczot, épen ugy, a hogy a +szivében meg volt tartva, azon szelid kék szemekkel; azzal a +rózsapirulással, azon ábrándos kifejezésü ajakkal. Még egyet lépett s +ott ijedten visszarezzent. A hely, mi ez arczkép után következék, üres +volt, egy levett ráma foltja látszék ott csupán. Ott az ő saját arczképe +állt egykor, kedvese mellé akasztva, s az most le volt véve onnan. + +Keserű elfogódással rogyott a lovag a karszékbe. „Hát még innen is +száműztek!“ Annyira el van vetve emlékem, hogy még arczképem sem lehet +az övéhez közel többé. – Isten veled jó Marina, te is elfelejtettél már +félig, felejts el most már egészen. + +A vén nő sirva kulcsolta magát az elsiető lovag kezére; „nézd mint zug, +mint dörömböl a zivatar“ kiálta a lovára pattanó után. + +– Hadd zugjon, dörömböljön. + + +III. + +Az ember szereti magának vetélytársát ugy képzelni, mint egy gyáva +haszontalan embert, kivált a szerencsés vetélytársat. + +Ki lehet ez a Rozgonyi? kérdé magában Sztanisa. Bizonyosan valami durva +dölyfös olygarcha, egy szeszélyes bitang kényur, a ki rablovára +fészkiből ijesztgeti a kényére hagyott jobbágy-népet; egy gyáva kéjencz, +a kinek orgiáit zsoldos sereg őrzé, kinek arcza csak a bortul tud +pirulni s elsápad, ha csatáról van a szó. + +Ilyen képet feste ő magában vetélytársa felől. + +Egy napon a lengyel király magához hivatta Sztanisát, legjobbik bajnokát +harczosainak, most már lublói kapitányt, kit azon időben szokásosan +diákra forditott néven Zavissius Nigernek neveztek. + +– Jösz, hogy elmenj; monda Jagelló a belépő ifjunak. A magyar és lengyel +trón kibékült egymással. Magyarországot veszélyes ellenség fenyegeti, az +ozman; segitenünk kell rajta, hogy megmaradjon. + +Száva leütötte fejét, arra gondolt: hogy ha Magyarország elveszne, +vetélytársa is ott veszne benne, és hallgatott. + +– A harcz már megkezdetett, folytatá a király, s szégyen lenne ránk +nézve, ha ott nem lennénk benne. A nikápolyi mezőn, hol tizenhárom év +előtt a frank és magyar sereg csatát vesztett, most ujra megütközének a +magyarok, és a nap diadala lemosta a gyalázatot a nikápolyi csatatérről; +az ozman hadvezér nyolczvanezer emberéből csak a testőreivel menekült +meg. + +A kard nyugtalanul zörrent meg Száva kezében. + +– A győzelem hősei: Losonczi László, a vajda; Marót, a magói bán, s az +ifju Rozgonyi István, mindnyája közt a legvitézebb. + +Száva arcza hirtelen lángra gyuladt e szavakra. Vetélytársának hire +villámként futott át lelkén s uj vágyakat teremte abban. + +– Én e nevekhez még egyet akarok adni, szólt tovább Jagelló, – e név a +tiéd, s arczod szinéből látom, hogy te e dicsőséget óhajtod és meg fogod +érdemelni. + +És valóban le lehete olvasni a bajnok arczáról azt az élő vágyat, mely +lelkében támadt: vetélytársával versenyt futni a vész és diadal +ösvényén. Nem várhatta, mig a vezérletére bizott dandárok elkészülnek, +rábizta azokat alvezére, Odrovánszky Petőre, s maga előre elment +Magyarországba. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Egy szép nyári alkonyon egy fekete mentés lovag, egyszerű sastollal +kalpagán, ügetett Dédes-vár felé, mely mintegy fél mérföldnyire látszott +az erdők között fényes bádogfödelü tornyaival s zászlós szélvitorláival +egy kerek volkán alaku halom tetején. + +Egy keresztut összejövetelénél egy másik lovag akadt hozzá, egyszerű +gombos dolmányban, lengő fehér kócsagtollal, nehány csatlóstól kisérve. + +– Áldjon a szent szűz, nemes lovag; szólitá meg a sastollas a vele +találkozót. Nemde, ez itt Rozgonyi vára? Rég volt, hogy Magyarhonban +jártam, nem ismerem ki magamat. + +– Fogadj Isten, bajtárs; viszonza a kócsagos. Melyik Rozgonyit keresed? +Lőrincz és János még a nikápolyi mezőn elestek. + +– Azt a Rozgonyit, a ki értök boszut állt, Istvánt. + +– Ugy légy üdvöz, az én vagyok. Szivesen fogadott vendége leendsz +házamnak. + +– Én lengyel vagyok. Győzelmeid hire hozott ide hazámból. Királyom +engedelmével zászlóid alatt akarok küzdeni. + +– Örömmel fogadlak. Nehány nap mulva ugy is indulunk Szerviába. Egy jó +vitézzel többen leszünk. + +– Te oly sürűn jársz csatába, pedig nőd van itthon, oly szép, oly +bájoló. + +Tedd hozzá: és olyan jó. + +– Boldog is vagy? + +– Két fiam van. + +A lengyel felsóhajtott. + +– S még is elhagyod őket, hogy a harczba menj? + +– Őket védelmezem ott is. Az ellenséget jobb nem várni, mig a kapuig jő, +hanem elébe menni. Nem a dicsőségért harczolunk mi, hanem azokért, a +kiket szeretünk. + +E beszéd-közben kiértek a lovagok az erdőből, mely a vár előtt terült, s +a tisztáson, mely zöld pázsitjával vevé körül a sánczokat, egy csoport +gyermeket pillantának meg, kik részint a közellátszó helység praedialis +nemeseinek, részint a várőrség csatlósainak fiai, ott a téren háborut +játszottak. + +– Nézd, az ott köztük az én nagyobbik fiam; monda Rozgonyi az idegennek. +A fiuk korán szoknak a háboruhoz. Nem csoda. Ily időben, mikor a pap is +oldalára kötött karddal megy misét szolgáltatni, s a földmüves +kaszájával majd füvet vág, majd hadakozik, lám a gyermekek is csatát +játszanak. Nézd kétfelé osztják egymást, az egyik lesz a magyar, a másik +a török. Emezeknek turbánt kötnek. Ah, de hiszen ez nagyon egyenlőtlen +harcz lesz; a magyar félen csak nyolczan vannak, mig amott tizenhatan. – +Az én fiam vezeti a magyarokat. Nos fiu, meglásd, mire mégy. Álljunk meg +és nézzük el, mit tudnak. + +A két lovag megállt az erdőszélben, a gyermekektől észre nem vétetve, a +csatlósok előre; Rozgonyi mosolygó örömmel nézte a kis csapat gyermek +háboruját. + +A magyar csapatnak három szinü selyem zászlója volt, a törököknek +félholdas lófark. A ki a másik lobogóját elveszi, az a győztes; ez volt +a kölcsönös hadijog. + +A török félholdat formált, a magyar egy négyszögöt. Jó hajlós fiatal +pálczák valának a fegyverek, vadalmával voltak tömve a vitézek zsebei; +ez vala a munitió. + +A bodzafa-tülkök rivallására felkiáltott a két sereg, a török Allaht +orditva, a magyar István királyt, s azzal elkezdének repülni a vadalmák. +Mint az igazi csatában, lövöldözés volt itt is az első, itt-ott koppant +a vadalma, de senki el nem esett még. + +Mikor a töltés elfogyott, riadó harczkiáltással rohantak a törökök a +magyar hadra, ez mintegy ötven lépésnyire bevárta őket, akkor megfordult +s el kezde futni. + +– Ne hagyd magad fiu, monda Rozgonyi mérgesen. + +De nem kellett azt félteni. A téren négy almafa állt, allja teritve +savanyu gyümölcscsel, a magyar had azok mögé vonta magát s akkor +hirtelen neki fordulva a rohanó ellennek, kemény tüzeléssel visszaverte +a támadókat. + +Azok visszavonultak lőtávolságnyira; ott haditanácsot tartottak, +hadseregüket kétfelé eloszták, az egyik ott maradt a lófarkkal az +ostromlottakkal szemben, a másik a hátuk mögé került s onnan támadt +rájuk. + +– No most mindjárt bekeritnek; kiálta Rozgonyi István, mintegy +önkénytelenül segitni akarva játékában. + +Ez azonban hirtelen hármat vitézei közül ott hagyva a vaczkor positió +közepett, kik irtózatos almakartácsolással tarták vissza a hátul +kerülőket, addig ő ötödmagával kirontott hősi elszántsággal a zászló +körül maradt figyelő hadtestre, s daczára az ellene intézett +vadkörte-zápornak, közé tört a zászlóőröknek, egyet kettőt a földre +terite közülök, a többit bajtársai foglalák el, mig ő maga a +zászlótartóval eredett birkozásba, s a lófarkat kitekerte a nálánál egy +fővel magasabb siheder kezéből. + +Ezzel vége lett a harcznak. + +– Helyes fiam, helyesen! kiálta Rozgonyi előnyargalva az erdőből. A fiu +meglátta apját s azzal hirtelen ratificálva a békekötést, örömrepesve +futott apja elé, a ki fölvette őt lovára s ölébe ültetve, össze-vissza +csókolá. + +– Legyőztük a törököt, – szóla kipirult arczczal a fiu. + +– De nagyon kevesen voltatok ti. + +– Hisz azért voltunk magyarok; viszonza a fiu büszkén. Mindig kevesebb a +magyar, mint az ellensége. + +Rozgonyi meg akarta simogatni fia kiizzadt homlokát, a gyermek azonban +mindig ugy forditá fejét, hogy kucsmáját jól szemére huzhassa; végre +kisült, hogy a homlokán egy jókora ütést kapott, melytől egy fél ujjnyi +vonás dagadt fel rajta. + +– Egy kis sebet kaptam, monda a fiu vidoran, midőn apja a rejtegetett +daganatot fölfedezé. Anyám ugy is azt mondja mindig: hogy hozzád legyek +hasonló. Aztán neked is van egy sebhely a homlokodon, már most nekem is +van, épen ott azon a helyen; most már anyám egészen hasonlónak fog +hozzád találni. + +A lengyel önkénytelen sohaja fájdalmasan hangza e vidám csevegés közé. + +– Nézd apám, szólt a fiu suttogva, ez az idegen, a ki veled jő, +könyezik. + +Rozgonyi oda fordult hozzá. + +– Tán neked is vannak gyermekeid, kiket otthon hagytál? kérdé tőle +résztvevő hangon. + +– Senkim, senkim a világon. A szél homokot futt szemembe. + +Ez alatt a várhegy alá jutottak a lovagok; a magas hegy tetejére +tekervényes csiga-ut vezetett; az akkori idők izletes pompájával épült +várnak mind a négy oldalán kiálló gömbölyü tornyocskák voltak, mulató +helyekül emelve. E tornyocskák egyikében a lovagok egy fehér hölgyalakot +pillantának meg messziről, a mint egy helyen a sürü bükkerdőből kiértek. +A hölgy fehér kendőjével látszék arra integetni. + +Rozgonyi sarkantyuba kapta lovát, a lengyel visszarántá a magáét. + +– Az ott talán a te nőd? kérdé elfogódott hangon Rozgonyitól. + +Rozgonyi fejével inte, mig fia kis kalpagját forgatva kezében, üdvözlé +vissza anyját. + +Az ut második kanyarodásánál ismét a másik tornyocskában láttatá magát a +nő, és igy sorban mind a négyet végigjárta, a honnan az érkezők elébe +lehete nézni, s mikor azok a felvonó hid elé érkeztek, már a nő ott állt +a kapuban s szende örömmel borult férje keblére, mig kisebb fia, kit +kezén vezetett, gagyogva ölelte át apja térdeit. + +– Nézd anyám, a törökre voltam! kiálta a nagyobbik fiu gyermekes +dicsekedéssel, az elrabolt lófarkat mutatva. + +– Én pedig most fogok menni; monda kedélyesen Rozgonyi. A király +kinevezett fővezérnek, megengedte, hogy seregeket gyüjtsek. A hadriadó +mindenütt viszhangra talált az országban; a legjobb vitézek utban vannak +a tábor felé; még más hazákból is érkeznek bajnokok; de im hol maradt +utitársam? – szólt széttekintve, midőn a lengyelt nejének be akarta +mutatni. + +A lengyel valahol elmaradt az utat rejtő bokrok mögött, ott megállt az +ölelkező férjet és nőt nézve és általuk nem láttatva. + +Az évek előtt karcsu halvány hajadon most délczeg amazoni alakká virult +fel; a rejtett tűz szemeiben meleg napsugárrá nyilt ki; arczán a szűzi +epedést a boldog nő szelid szenvedélye váltotta fel; a gyermeki, +hajadoni szépségek helyét a még kedvesebb női és anyai bájak foglalták +el. + +A lengyel lehajtá fejét s azon gondolkozott, hogy ne forduljon-e vissza? + +– Lovag! lovag! kiáltozá a kis fiu, vesszőparipáján elébe nyargalva. +Apám vár reád, azt hiszi elvesztél. + +A lengyel leszállt lováról, megveregette a gyermek arczát. + +– Apád lovának szárnyai vannak, monda neki könyező tréfával, az enyim +csak gyalog jár. – Azzal átadta lovát az odaérkező csatlósoknak, s +dobogó szivvel és égő arczczal hagyá magát a kis fiu által szülőihez +vezettetni, százszor elmondva magában az álnevet, melyet fölvett, hogy +el ne felejtse. + +Hanem arra nem volt szükség; Rozgonyi nem kérdezé vendége nevét s neje +szives üdvözlettel fogadá az ismeretlent. + +– Nem ismert rám, monda a lengyel magában keserűen, pedig én minden +vonásában most is látom hajdani menyasszonyomat. Ugyanazon szép szemek, +ugyan az a mosolygás, még tán szebb, mint akkor volt, virággá nyilva +mind az, a mit én csak bimbózni láttam. És ő boldog – s még csak nem is +gyülölhetem érte. Hisz rá nézve meg vagyok halva. + +A szép amazon férjével nyájasan beszélgetve, fölvezeté kedves vendégeit +a vár termeibe; ott kiültek az erkélyre, honnan az egész Sajó-völgyön +végig lehete látni, mely a méla holdvilágnál azt a tündéries csillogást +kezdé fölvenni, mely szint ad az éjszakának. + +Cecilia férje vállára támaszkodva, félig kihajolt karcsu termetével az +erkély korlátján; hosszu szőke hajfürteivel játszott az esti szellő; a +lengyel ott állt a boldog pár mellett összefont karokkal, s mélán +tekinte maga elé. Minő kietlen táj mondá magában; köröskörül puszta +erdők, a hegytetők nagy kopasz kövekkel koronázva, a szük sötét völgyben +semmi sem szól, csak egy fehér folyam bujdosik rajta nagy csendesen +keresztül; a távol Kárpátok aczél határt vonnak a látkörön; minő szomoru +vidék. + +– Nemde, lovag, – szólt a nő a lengyelhez, észrevéve annak hallgatását s +beszédre akarva hozni, – ön vidékünket csodálja; nemde gyönyörü táj ez a +mienk? + +E zöld illatos erdő itt a Bükk; ama sziklaóriás ott fehér homlokával az +Örvényköve, őseink áldozóhelye; e bujdosó ezüst patak itt alant a +Szinyva; s azok az ősz sziklakirályok ott messze, kik ezüst trónjaikban +sorban látszanak ülni, az Lengyelország határa, nemde gyönyörű táj? + +– Gyönyörű viszonzá a lengyel s kedve lett volna magát az erkélyről száz +öles mélységbe levetni. + +Annak, a ki boldog, gyönyörű minden vidék, a boldogtalannak zordon +mindenik. + +Ujabb vendégek érkezése hangosabbá tette a termeket. A környék főnemesei +megtudva Rozgonyi haza érkeztét, siettek őt, mint a magyarországi hadak +összes fővezérét üdvözölni, néhány óra alatt számos társaság szaporodott +össze Dédesen, mind az ország akkori legjobb, legbátrabb vitézei, köztük +nehány bajnok hirü praelatus is, kiket a vár ura és urnője együtt +fogadott el, s mint az akkori családias életrend hozta magával, az urnő +is részt vett a következett áldomásban, bárha a vendégek között kivüle +egy nő sem volt jelen. + +Lakoma fölött nemes illedelem vezérlé a vendégek mulatozását; beszédeik +tárgya eleinte merőben országos és vallási ügyek körül forgott, s midőn +egyszer megindult a kalandmesélés, s a kedvre derült férfiak, mint tarka +röppentyüket, eregeték anecdotáikat, ezeknek egyik sem adott arra okot, +hogy bármely szemérmes arcz elpiruljon hallásukra. + +A lengyel csendes volt és gondolkozó. Ott ült Cecilia mellett balról, +mig Rozgonyi jobbját foglalta el. A jó magyar urak azt hitték, hogy nem +tud magyarul, s a mit keveset tudtak lengyelül, elővették, hogy őt +beszédre hozzák, de egyes szavaknál nem birtak belőle többet kicsikarni. +Nem igy akarta ez őket látni, őt bántotta, hogy oly nyájas hozzá minden +ember, hogy Ceciliát mindenki oly tiszteletben tartja. Szerette volna, +ha durvák lettek volna hozzá, ha kötekedtek volna vele, hogy beléjök +veszhetett volna; leste, hogy mikor fog valaki egy illetlen szót +kiejteni, mely által Cecilia legtávolabbról is bántva legyen, hogy akkor +annak keztyüjét vethesse s bemutathassa, hogy egy szó miatt meg tud +halni érte. Mind hasztalan; a magyar urak figyelme az idegen vendég +iránt nem volt kisebb, mint tiszteletük az urnőhöz. + +Végre hozták a billikomokat. Most, most, gondolá magában a lengyel, a +bor elfogja oldani szenvedélyeiket, s megfeledkeznek magukról. + +De a bor is csak növelte lelkületükben, a mi szép volt és nemes. +Áldomásaik hazáért, dicsőségért hangzottak; győzelem és Magyarország +örök élte szentesité a fölemelt billikomot, s ha egy-egy pohár az +urnőnek szállott, annyi gyöngédség, annyi hizelgéstelen nemes +magasztalás volt a köszöntésben. + +Végre Rozgonyiné maga töltetett magának egy billikomot s azt fölemelve +oda fordult a mellette ülő lengyelhez, ki egészen elveszve gondolatában, +alig vette előbb észre, mint mikor a legcsengőbb hangon e szavakat hallá +magához intéztetni. + +– E pohár a lengyel barátság tartósságáért. + +S azzal Rozgonyiné koczczantásra tartá serlegét a lovag elé. + +Ez, mintha az ég szakadt volna rá, összerezzent; a vitézek körüle mind +fölugráltak székeikről, zajos pohárcsengés közt harsogtatva az urnő +áldomását, mig a lengyel a kábitó hangzavarban ámolyogva kelt +fölhelyéről s fölvéve serlegét, reszkető kézzel nyujtá azt koczczantásra +Cecilia felé. + +Rozgonyiné mosolyogva huzta vissza serlegét, kikerülve a koczczantást, +mire a lovag még nagyobb zavarba jött. + +– Üres pohárból akar ön velem áldomást inni? szólt kedélyesen mosolyogva +a hölgy, s inte egy apródnak, hogy töltse meg a lovag serlegét. + +A lengyel arcza égett, mintha fejében volna szive, s megtöltött serlegét +oly resignatioval ürité ki, mintha bürökkel lett volna az tele. + +Ez áldomás után Cecilia bucsut vőn vendégeitől s eltávozott körükből. + +A lengyel égve várta e pillanatot, hogy a férfiakkal egyedül +maradhatott. Látta őket mosolyogni, midőn Cecilia azt mondá „ön üres +pohárból akar inni?“ s lelkében égett a keserű láng, őrjöngő vágy, +egyedül maradhatni azokkal, kik nevettek, midőn azon nő, ki őt egykor +imádta, most annyira sem ismerte meg, hogy pohárral és tréfás +enyelgéssel fordult felé. A nő eltávozott; most már kezdődni fognak a +bacchanaliák, gondolá magában romboló gyönyörrel. A férfiak leiszszák +magukat, kötekedni fognak, elménczkedéseket teendnek Ceciliáról, +Rozgonyi el fogja azokat hallgatni, tán épen nevetni fog fölöttük, s +mint fogja ő akkor egész dühét keserű lelkének az egész társaság arczába +vágni s kiomló vérével adandja tudtára a feledékeny nőnek, hogy volt egy +ember, ki egykor érte élt, s ki most érte meghal. + +De ujra csalódott. Rozgonyiné távoztával a vendégek is mind fölkeltek +helyeikről, s a szokásos egészség-kivánás után eltávoztak az apródók +által kimutatott háló teremekbe. Őt maga a házigazda fogta karon s +kitüntető szivességgel vezeté háló szobájába. + +A lengyel magneticus iszonyattal érzé azon ember érintését karján, kit ő +egyszerre gyülölni és becsülni kénytelen. + +Háló szobájába lépve, Rozgonyi inte a követő apródnak, hogy a hozott +karos gyertyatartókat tegye az asztalra s távozzék, – azzal megmutatva +kész fekhelyét vendégének, szivesen megrázta kezét, boldog éjt kivánt +neki s távozni készült. + +A lengyel széttekinte a szobában; nyoszolyája fölött kardok, csákányok +függtek, átellenben vele három arczkép, melyeknek láttára a lovag +elkiáltá magát s hátra tántorodott, hogy a nyoszolya-mennyezet oszlopába +kellett kapaszkodnia. + +A távozó Rozgonyi, vendége kiáltását hallva, visszatért az ajtóból s +aggódva kérdé tőle: mi baja? + +Az folyvást elámultan tekintve a képek felé, reszkető kézzel oda +mutatott s alig érthetően hebegé: „e kép!“ + +– Ez arczkép itt szélről az enyim; szólt Rozgonyi magyarázó hangon. Az +ott középett nőmé, mint menyasszonyé. + +– De amaz ott! vágott közbe a lengyel, a legcsodálatosabb +érzelemhevüléssel mutatva a harmadikra, mely a nő arczképe mellett bal +felül volt, s egy ifju lovagot ábrázolt, mosolygó gyöngéd arczczal, +lengyel apród öltözetben. + +– Ez arczkép, szólt Rozgonyi komoly ihlettséggel, nőm egykori jegyesének +képe, kinek szerelmére örökké büszke lehet, s nem kell soha szégyelnie a +könyeket, miket halálának emlékére hullat. Hiszen hallhattad Cserni +Száva nevét; nemzeted évkönyveiben örök helyet foglaland az el; kit +szeretett a nő, irigyelt a férfi, rettegett az ellen, – kit lelke +erényei s harczi vitézsége kortársai közt legelsővé tőnek. + +– Megállj! kiálta közbe a lengyel kigyuladt arczczal, magánkivül ragadva +meg Rozgonyi kezét. Ne tovább! Ez arczkép enyim. – Én vagyok Cserni +Száva. + +Rozgonyi csodálat, öröm és meglepetés által elfogultan tekinte szótlanul +a lovag arczába, melyen azon örömteljes megszégyenülés pirja lobogott, +melyet nemes lélek érez magához hasonlók által legyőzetve. + +– Hiba volt tőlem nevemet kimondanom, szólt Száva reszkető hangon; de +nem türhettem, hogy nevemet dicsőitni halljam az által, ki nálamnál +nagyobb és nemesebb. + +Rozgonyi még mindig elfogódva szoritá vendége kezét. + +– Miért sirattatod magadat, hogy ha élsz? + +– Nem élek senkire nézve. Hadd legyen holt hirem ezután is. Elestem +becsületes harczmezőn, hadd nyugodjék ott emlékem; jól esik tudnom, hogy +azok, kik szerettek, megsirattak s nem felejtettek el. A feltámadás, +mely börtönömből ujra előhitt, uj alakot adott arczomnak; a világ nem +ismert rám s én sem a világra többé. Hogy még nevem se legyen ismerős, +azt is elváltoztatám latinra; most Zavissius Nigernek neveznek, Cserni +Száva meg van halva. Csak azért jött vissza a sirból, hogy meglássa azt +a hölgyet, kiről annyit gondolkodott, és ha boldogtalannak fogja +találni, boszut álljon érte, ha pedig boldognak látandja, megáldhassa +azt, ki őt azzá tevé. – A lengyel szavai mindig tompábban hangzottak. – +Rozgonyi, fogadd el ez áldást; egy halott áldása az, kinek üdvét vetted +el – s ki téged ezért szivéből megáld. + +A két férfi nem tarthatta magát tovább; zokogva borultak egymás nyakába +s hevesen, forrón ölelkeztek össze, könyeik sebesen folytak és e köny +oly jól esett mindkettőnek. + +– Most egy komoly szót hozzád Rozgonyi; szólt Száva indulat-kitörése +elcsendesültével. E szavaknak, e titoknak örökké rejtve kell maradniok a +világ előtt; de kivált egy lényre nézve. Te tudod, hogy kit értettem. +Soha se tudja meg ő, ne is sejthesse soha, hogy én még most is élek. Én +büszke vagyok azon becsülésre, mely engem mint holtat illet, s az élet +nem oly kedves előttem, hogy az emléket elveszitsem érte. Igérd meg hogy +soha sem fogod előtte e titkot elárulni. + +– Fogadom, lovag, de csak kölcsönben. Viszont te is igérd meg, hogy +megteended azt, a mire kérni foglak. + +– Egy van csupán, a mit nem tennék meg; ha azt nem kivánod tőlem, mást +mindent teljesitek. + +– Halld. Én holnap elutazom a csatába, mely ugy látszik, hogy általunk +megkezdve nem általunk fog véget érni. A harcz, melyet viselünk, annyi +bajnoknak került már éltébe, kik nálamnál jobbak, vitézebbek voltak, – +ki tudja, nem maradok-e én ottan? Valahányszor ellenség elé készülök, +egy gondolat szokta lelkemet háboritani: mi lesz nőmből, két apró +gyermekemből, ha én elveszek? kire maradnak itt? rokonaim kiforgatják +őket javaikból vagy gyülöletes mostohájuk akad s elpusztulnak. Érzem, ha +e gondolat nem bántana, vitézebb volnék. Szegény nő! Isten két férfit +mutatott számára, kiknek mind egyike oly hőn, oly igazán tudta őt +szeretni. Minő csapás lenne rá nézve, ha egyszerre elveszitené mind a +kettőt. + +– Attól tartok, szólt közbe Száva komolyan, hogy épen azt fogod kérni, a +mit nem teljesitendek. + +– Lovag te szeretted őt, szereted most is, mert őt elfeledni nem lehet. +Igérd meg, hogy mig én a csatából vissza nem térek, nem hagyod őt el, és +ha ott veszek, nem hagyod el soha. + +Száva hallgatva tekinte maga elé. + +– Egyikünk érdeke sem forog itt kérdésben, hanem az ővé, monda Rozgonyi. +Az ő sorsa ne legyen koczkára téve. Midőn érted viselte a gyászt, én +boldoggá tettem őt. Lehet, hogy én értem fogja majd viselni, de én +nyugodtan fogok alhatni a sirban, ha azt tudom, hogy te élsz. + +Száva elérzékenyülten szoritá meg Rozgonyi kezét, elforditva arczát, +mintha a lelkében támadó gondolatot akarná előle elrejteni, rebegé, nem +fogom őt elhagyni. + +Rozgonyi még egyszer megölelte nemes vetélytársát s azzal magára hagyta +őt. + +Száva lehajtott fővel térdelt le Cecilia arczképe elé s megcsókolá a +mosolygó kép kezét, s egész éjjel ott ült a három arczképen merengve s +valami nagy nehéz gondolattal küzködve magában, melynek még nem birt +határozott alakot adui. + +A szines ablakokon betörő hajnalfény még mindig ébren tünődve találta őt +s nem sokára hallá a távozó csapatok kürtrivallását, hallá, mint +dobognak a lovak a leeresztett hidon keresztül. Nem mert utánok nézni. +Érzé, hogy akkor nem lehetne elég erős, határozatát megtartani. + + +IV. + +A sors ugy akarta, hogy e két rokonfaj, a magyar és török, mely külön +mindenik képes lett volna a félvilágot meghóditani, ugy találkozzék +egymással, hogy a kölcsönös küzdésben örökké egymás erejét fogyaszsza. + +Folyt már a harcz a magyar és ozman között; Európa népei nézték +messziről; a kik távul estek, imádkoztak, hogy meg ne hallják a vad +pogány szavát; mig azok, kik a két harczos nemzet közé jutottak, majd az +egyiknek, majd a másiknak hódoltak meg, a melyik épen győztes maradt. +Utolsó vonaglásaiban volt már Szerbország is; egyik vára a másik után +esett el; pártoskodás, hűtlenség megbénitá erejét. + +Galambócz várában Lazarevics volt a szerb parancsnok; s mikor már e +váron kivül alig volt valamije a veszendő országnak, Lazarevics látva, +hogy azt ugy sem birja megvédeni, fölajánlá Zsigmond királynak +tizenkétezer aranyért. + +Zsigmondnál, mint a krónika mondja, mindig nagy szűke volt a pénznek; +igy történt, hogy a dobra ütött vár a pénzesebb árverő, az ozman kezébe +jutott, s mit a király tizenkétezer aranyon megvehetett volna, azt +később ugyanannyi ember életen sem vásárolhatta vissza. + +Galambócz a Duna mellett egy emeltebb parton épült bástyafészek, melyet +erőssé tesz az a helyzet, hogy hozzá közel sehol emelkedettebb pont +nincs. Azon időben, mikor még az ágyuk hatalma nem volt annyira +ismeretes, magas párkányos tornyai voltak a várnak, s az előtte +elkanyarodó Duna öblében egy természetes kikötő, a hol a gályák a vár +tornyairól minden oldalról megvédethettek. + +A hogy a vár a félhold uralma alá jutott, Zsigmond átlátva, hogy innen +mindig nyilt ajtaja lesz a töröknek Magyarországba ronthatni, – az +átelleni parton egy másik erősséget emeltetett, melyet később +Lászlóvárnak neveztek. + +A mint az ellenvár elkészült, Zsigmond összegyüjté hadait, s megindult +Galambócz ellen; az összes sereg vezérletét Rozgonyi Istvánra bizva, +mint kinek nevéhez akkor a hadsereg legjobban ragaszkodott. + +Lászlóvárra érkezve, haditanácsot tartatott a király, melyben a főurak, +– akkor mindegyik saját banderiumainak vezére, – személyesen +megjelentek. A sok aranytól csillogó ur között lehete látni egyszerű +szőrmezben egy pár püspököt is, az ércz mellvas keresztül csillogott a +fekete öltöny nyilásain. + +A fővezér, kit egyszerű ércz öltözetében alig lehete a többi +közlovagoktól egyébről megismerni, mint vezéri tollas botjáról, valahol +a többiek közé elegyedve foglalt helyet, szüntelen értekezve kémeivel, +nyargonczaival s alvezéreivel, mig a király udvaronczai folyvást +Zsigmond körül sürögtek, tréfálózva, nevetgélve, köztük a kegyelt vajda +Stiborice, kit mindenütt meg lehete ismerni nagy hasáról, mindig kaczagó +képéről, félig franczia, félig cseh, imitt-amott magyar, de tarka +öltözetéről s hires udvari bolondjáról, a kit mindenüve magával vitt, +még a haditanácsba is. + +A körülmények rövid összevetése után Rozgonyi a király elé lépett s +leteritve előtte a hely térképét, haditervét tanácskozás alá bocsátá. + +Az egész hadsereg a lászlóvári ágyuk födözete s az éj sötéte alatt +átkelendett a tulsó partra, ott a derék sereg körülveendé a várat, s mig +a közel halmokra fölállitott ágyuk annak bástyáit lerontják, addig a +csapatok felváltva csatázandnak a vár segélyére érkező +ozman-csapatokkal. A vár kelet felől levő bástyái a leggyöngébbek, az +ott törendő résen a láncsások rögtön ostromolni fognak, mig a nyugoti +oldalon a tömötten álló házakat szurok-kanóczokkal felgyujtandják és +kényszeritendik a várőrséget gályáikra menekülni. A további győzelem az +Istené. + +– A terv minden oldalról helyeselve lőn, csupán Beczko, Stibor bolondja +szólalt föl ellene. + +– Azt, hogy miként menjetek át, szépen elvégeztétek urak, már most +határozzátok azt, hogy hogyan jöttök vissza. + +A vitézek felkaczagtak a bohócz ötletére. + +– De tréfán kivül, vezér, szólalt közbe egy udvaroncz – arra nem +gondoltál, hogy ha az ellenség tulnyomó erővel talál ránk támadni, a +galambóczi gályák elzárhatják előlünk a visszatérést a Dunán. + +– Ha mi magyarok ellenségeinket akarnók számlálgatni, viszonzá Rozgonyi +nyugodtan, ugy jobb lenne visszamennünk Ázsiába, mert a magyar a mióta +itt van, mindig ugy állt és áll ellenségeihez, mint egy a tizhez. Ha +Amurát maga fog jönni, itt is király álland vele szemben. Máskor is +beszéltünk már vele, Isten segélyével most is elébe állunk: Zsigmond +király ugy is tartozik neki valamivel, a mit még nem fizetett vissza. + +A király találva érezte magát s hevesen kapott kardjához. + +– Jól mondád vezér, ugy monda, bár ugy lenne, hogy vele találkozzunk. A +szent szűzre! kedvem volna elébe menni, hogy ha magától nem jő. Holnap +ilyenkor ágyuink dörgése viendi neki hirűl, hogy itt vagyunk. Te +szállitsd át ma este a hadat, a legelső hajó engem visz át, s +meglátandjuk ki marad el királya oldala mellől. + +A király szavaira nagy lett a lelkesülés; a férfiak siettek magukra +adatni fegyverzeteiket; csupán Stiborzice csinált józan képet az +egészhez; ugy látszék, hogy mikor tanácsra volt szüksége, bolondjáét +szokta meghallgatni, mert ezuttal épen nem sietett a király oldala mellé +furakodni, a hogy azt egyébkor soha el nem mulasztá. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Alig szállt le az éj, midőn a szokatlan dübörgés, mit a hajókra +szállitott ostromágyuk okoztak, gyanitni engedé, hogy a magyar seregek +megkezdték a Dunán-átkelést; Galambócz bástyáiról néha egy-egy világitó +tűzgolyó lövetett fel a magasra, mely néhány perczre kétes tűzvilágot +vetett a környékre; a vörös ragyogványnál kitüntek a Duna fekete tükrén +egyik parttól a másikig evező nehézkes dereglyék, megrakva fegyveres +néppel, lovakkal, ágyukkal: de a várőrség nem akadályozhatá meg az +átkelést, mert a mint gályái a lászlóvári lövegek határába értek, rögtön +jöttek ellenük nagysüvöltve a lánczos golyók, mik megtilták az előbbre +haladást. Reggelre az egész sereg a tul parton volt, a csapatok a vár +körül elhelyezve, az ágyuk sánczkosaraik közé kiszegezve, a halmokon +köröskörül lobogtak a nemzeti lobogók, szűz Mária képével, a török +ijedelmére. + +Alig jött fel a nap, midőn azonnal megkezdették az ágyuzást, mig a +seregek csatarendben telepedtek le körül a mezőn, leczövekelt paripák +mellett. + +A király sátora a Dunaparton egy zöld halomra volt kifeszitve, honnan +végignézhetett az egész táboron. Ott ült Zsigmond udvaronczaival vigan +reggelizve, apródjai, fegyvereit s paripáját készen tartva, álltak +közelében. + +Alig tartott az ágyuzás néhány óráig, midőn a láthatáron köröskörül +egyes porfellegek kezdettek támadni, mikből lassankint fegyveres +csoportok tömegei lőnek kivehetők, a mik az ostromlott vár felé +közeledtek. + +„Jön a török!“ hangzék kivül. + +A király hirtelen föltevé ezüst sisakját, s kardját felövedzve +harczlovára szökött. + +Midőn sátorából kilépett, már ott állt Rozgonyi. + +– Három dandár jő ellenünk, monda a királynak, itt oldalt a Kiuperli +aga, szemben a thessaloniai basa, tul rajta a szultán Begler Bégje. Az +első csapat szedett-vedett csőcseléket hoz magával merő ijesztésül, a +középsőt én vállalom magamra, s ha végeztem vele, fölségeddel együtt az +utolsót fogjuk két tüz közé szoritani. + +A király helybehagyólag inte s maga a vezér által kimutatott helyre +indult, mig Rozgonyi tovavágtatott. + +A dob pörgött, a trombita harsogott mindenfelől, a lovagok felugráltak +paripáikra, a vezér végignyargalt a felállitott sorok előtt, s egy +nyargonczát azon parancscsal küldte az ütegekhez, hogy az ostromágyuzást +folytassák a vár ellen s a gyalogság állja el az alatt a kapukat, mig a +csata foly; – azzal neki indult a szemközt jövő thessaloniai basának. A +megtámadott török magához akarva venni az oldalt jövő Kiuperli által +vezetett aga seregeit, meghátrált a magyarság rohama elől, mit a +Kiuperli által vezetett rendezetlen csapatok veretésnek gondolva, +mielőtt rájuk kerülhete a sor, hanyatt-homlok elrohantak, s ez által a +basa seregeit is rendetlenségbe hozták, ugy hogy az kénytelen volt +gyalogságát cserben hagyva, a megüzött spahikkal a távolban keresni +menedéket. + +Ekkor Rozgonyi hirtelen ellenkező oldalra fordulva, a honnan a Begler +Bég sietett elé válogatott csapataival, midőn az épen szembe csapott a +király seregeivel, oldalt támadt a törökre s a Bég főzászlótartóját +saját kezével vágta le. + +– Rozgonyi! Rozgonyi! hangzott mindenfelől. A vérlepte mező futó, vagy +elesett törökkel volt tele s néhány óra mulva a mily sietve látszottak +közeledni a porfellegek a láthatáron, most oly sietve távoztak. + +A vezér takarodót fuvatott a harczolóknak, s azzal nyargalt vissza az +ostromló sereghez. Az egész csata alatt bömböltek a faltörő ágyuk, a +megütött sáncz után reszketett a körüllevő föld, a mázsányi kövek, miket +a szélüstök hánytak, mennydörögve hullottak le a várba. + +– Nem jól megy igy! kiálta Rozgonyi odaérkezve a lövegekhez, mik a +keleti oldal tornyait tördelték. Nem értitek a munkát, mind csak a +bástyák tetejét tördelitek, a helyett hogy az alját lődöznétek. Ide +azzal a kanóczczal! s azzal leugrott lováról maga állt a legnagyobb +sugárágyu mellé, s azt a legnagyobb toronynak irányozva elsüté. – +Nézzétek, minő rést ütött a falon! küldjetek egy lánczos golyópárt a +kapuőrök közé. Száz arany annak, ki a mecset tornyát eltalálja! – Ekkor +ujra mennydörgött a sugárágyu második lövése. A toronyőrök mind +lefutottak az ingadozó tetőről s a harmadik és negyedik lövésre +összedült az, omló köveivel betemetve a mély árkot, mely a vár körül +volt ásva. + +– Most rohamra! kiálta Rozgonyi, kezébe ragadva egy szűz Máriás lobogót +s a kopjások élén a tört rés felé futott, mindenütt elől rohanva, s már +elfoglalta a ledőlt elősánczot, midőn hirtelen lelkendezve fut elé egy +nyargoncz, kipirult arczczal jelentve: hogy Firuz Bég, a szultán sógora, +uj erővel közeleg a várhoz, a három szétvert dandárt is magához gyüjtve, +már látszanak zászlói a távolban. + +Rozgonyi boszusan tekinte szét. Ez esemény ismét félbeszakitandá az +ostromot. + +– A király már a sikon áll, szólt egy másik segéde, ki akkor érkezett. + +– Ugy nekünk is vissza kell fordulnunk, szólt Rozgonyi szomoruan, nem +ügyelve a szakállos tekékre, miket a várból reá lövöldöztek, s nehezen +látszott megválni a már elfoglalt bástyától; de a közelgő törökhad +zászlóit a környező füst közül is ki lehete már venni. + +E pillanatban rettenetes kiáltás harsogott fel a Duna felől „Jézus!“ és +„Allah!“ hangzék irtózatos vegyületben. Ostromlók és ostromlottak +meglepetve tekintének oda. + +A Dunán felülről egy nemzeti lobogós hajóhad uszott alá fegyveres +vitézekkel megrakva, mely egyenesen a galambóczi kikötőnek tartott, a +hol a török gályák álltak. + +Mindenki bámulva tekinte oda, senki sem tudta, hogy hol veszi magát e +hajóhad és ki vezérli? + +„Jézus, Jézus!“ hangzék ujra s az érkező gályák közül kibontakozott egy, +melynek minden vitorlája nemzeti szinű volt, árboczokon villogtak a kis +szalaglobogók. A hajó parancsnoka egy nő volt, hófehér ruhában, keblén +ezüst pikkelypánczél, mely karcsu amazoni termetét csipőig födözte, +sisakrostélya le volt eresztve, fehér kócsag lengett rajta. + +– Előre! Isten nevében! kiálta csengő hangon a nő, s a török-gályák közé +rohanva, a legelsőt, mely ellene állt, oldalt ütve, elsülyeszté, s a +mint a többi rárohant, azokat egy pillanatban oly irtózatos ágyutüzzel +fogadta, hogy a következő perczben az egész Duna holtakkal és romokkal +lön boritva. + +„Jézus!“ „Jézus!“ hangzott diadalhangon. + +A fehér nő inte kormánybotjával s azzal a kisérő hajók rárohantak a +zavart török hajóhadra; tüzesőként hullott a pusztitó görögtüz reájok s +a hulló szikrazápor közepett, mint egy tul világi bálványkép, állt a +magasztas női alak, vészt, pusztulást hozva a haza ellenségeire. + +Hajója mindenütt ott járt, hol legvadabb volt a viadal; tagjai heves +mozdulatáról lehete látni, hogy valami fanaticus tüz lelkesiti, dolgokat +cselekedni, mikre férfiak is büszkék lehetnének; fehér ruhája ugy +lobogott a szélben, csengő hangja kihallatszott a harczkiáltásból. + +Ki ezen asszony? Kérdezé mindenki bámulva. Még Rozgonyi is elfelede +mindent ez uj tünemény fölött. + +Nem sokára az egész törökhad lángokban állt, vagy el volt sülyesztve; +ekkor a rejtélyes nő horgonyt vettetett a Duna közepén, épen +Galambóczvárral szemben, s elkezdé azt ágyuival a Duna felől lövetni, a +hol az épen legkevésbbé volt védve. + +– Akárki légy, kiálta Rozgonyi, többet érsz nálamnál. + +A hajókon jött sereg ez alatt kiszállott a partra, s az ostromlók +örömujjongva ismerék meg bennök a lengyel király segédcsapatait, miket +egy fekete pánczélos lovag vezetett hosszu sastollal sisakján, melynek +arczvasa le volt zárva. + +Az ujon-érkezettek rögtön otthon találták magukat a csatatéren; vezérük +meglátva Rozgonyit, oda izent hozzá, hogy csak ostromolja tovább a +várat, ő az alatt majd foglalatoskodtatja az ellenséget. + +– Bizonyomra az ajánlat becsületes, szólt Rozgonyi, – elfogadom. S azzal +ujra felkapva a zászlót, kopjásaival megmászta a falakat, maga mindenütt +elől a hágcsókon, s midőn zászlóját a legelső toronyba feltűzte, bámulva +látta, mint küzd egy felől a fekete lovag az ellenség tulnyomó erejével, +egyenkint támadva meg annak dandárait s egyenkint legyőzve, mig másfelől +a Dunán álló hajóról mint rontatja le a fehér nő az ostromlott vár +bástyáit. + +Kik lehetnek ők? kérdé a körülállóktól. Nem ismerte őket senki, még csak +gyanitni sem tudta. + +Egy óra alatt el volt űzve Firuz Bég a sikról, a Dunán el volt égetve a +török hajóhad s a külvár el volt foglalva Rozgonyi által. + +A várőrség a szűk belvárba szorult, hova a rejtélyes asszony hajójáról +folyvást szurokkanóczos lángtekék repültek, s a viztől el levén +szoritva, ostrom nélkül is kénytelen leendett magát feladni. + +A magyarság diadaléneket harsogtatott már, a lengyelek összeölelkeztek +bajtársaikkal, Rozgonyi is sietett a fekete lovagot fölkeresni, ki oly +jókor érkezett a csatába. + +A fekete lovag épen akkor vált meg a királytól; Zsigmond a saját +nyakában függő sárkányrend érdem-lánczát akasztá a hős nyakába, ki még +akkor is vérrel és porral volt födve. + +– Légy üdvöz, lovag! szólt Rozgonyi, barátilag nyujtva jobbját a vitéz +elé; a harcz dicsősége, akárkik legyetek, a tied s azé az asszonyé. +Engedd, hogy barátaim közé számláljalak. + +– Az vagyok: mondá a lovag, sisakrostélyát fölemelve, – s Rozgonyi +bámulva kiálta fel: „Cserni Száva!“ + +Száva arczán valami rejtett öröm látszott derengeni, mig Rozgonyié +elkomorult. + +– Elfeledted igéretedet, hogy Ceciliát nem hagyod el, mig vissza nem +térek. + +Nem feledtem; tekints oda! szólt Száva a Dunán álló hajóra mutatva. + +– Ki ez az asszony? kérdé Rozgonyi szivdobogva. + +– Ez asszony Rozgonyi Cecilia! + +Rozgonyit az öröm magán kivül ragadta, nem tudott szólni, az indulat +rohama elfojtá keblét. + +– Megfogadtatád velem, hogy nem hagyom őt el, monda Száva mosolyogva; de +azt nem, hogy csatába nem jövök; én tehát magammal hoztam őt. + +Rozgonyi nyakába borult a lovagnak. Jer, jer, szólt, hadd lássam őt +közelebbről; minő délczeg, minő bátor! Istenem nem csodálom, ha a +győzelem mellé pártol. S ezzel a két lovag a part felé nyargalt, honnét +a hős amazont közelebbről lehete látni; de mielőtt odaértek volna, +szemközt jött rájok Péterfi Endre, a király segéde, s az örömtől +mosolygó Rozgonyihoz hajolva, fülébe sugta mogorva hangon: + +– Amurat maga jön ellenünk nyolczvanezer emberrel. + +– Jöjjön ugyanannyi ördöggel! Kiálta Rozgonyi büszke bizalommal; – +állunk elébe. + +– Magam is aztmondó vagyok, viszonza Péterfi; hanem a király hivat mind +kettőtöket sátorába. + +Rozgonyi kezével inte a távolból nejének, ki őt megismerve, csókot +vetett utána diadalmas kormánypálczájával; azzal siettek a lovagok a +király sátorába. + +Oly mosolygó, oly elégült arczczal lépett be mind a kettő, hogy szinte +megbotránkoztak rajtuk a már jelenlevők, kiknek arczain nagyon is józan +magábatérés látszott helyt foglalni. + +– Uram király! szólt Rozgonyi, miután látta, hogy más nem fogja a +beszédet kezdeni; – Isten irgalma ugy akarja, hogy diadalunk tökéletes +legyen s egy napon semmivé tehessük hitünk és hazánk ellenségét. Most +maga Amurát jő fegyvereink elé, még egyszer csatába hozva azon +seregeket, miket mi néhány óra előtt futni tanitottunk. Áldassék az +Isten neve, s teljesüljön akarata. Mi elfogadjuk a szent harczot, s ha +ma leszáll, nem fog többé a félhold feljőni Európa egére. + +Rozgonyi lelkesült szavai után halotti csend lön a sátorban. Az emberek +összenéztek s könyökkel taszigálták egymást, hogy szóljon már valaki; +senki sem akart. + +A király zavarodva nézett szét, hogy valaki feleljen Rozgonyinak, s +midőn mindenki leüté fejét és a hallgatás hosszura kezde nyulni, mintha +zavarát büszkeségével akarná palástolni, lecsapta hirtelen süvegét az +asztalra s daczos határozottsággal mondá. + +– Vezér, mi elhatároztuk, hogy rögtön visszavonulunk a Dunán. Tekintsd +határozatunkat parancs gyanánt és teljesitsd. + +Rozgonyit mintha a villám sujtotta volna le egéből, nem tudott mit +szólni e váratlan parancsra. + +Szótlansága feloldá a többi urak nyelvét: „Minek koczkáztatni oly +harczra a hadsereget, melyben mindenestül oda veszhet?“ morgának itt is +amott is. „Az idő roszul volt választva Galambócz ostromára.“ – „A +király életét nem szabad szerencséltetni.“ + +És valóban Zsigmond próbálta már egy párszor, hogy mit tesz az, ha egy +megvert sereg a folyóviznek szorul, s nem volt kedve még egyszer tört +buzával élni, minővel Cserey Balázs táplálta őt futása közben, vagy +hetekig bujdosni a tengeren egy rosz lélekvesztőn, mint a nikápolyi +csata után: s rögtön, mi előtt Rozgonyi szóhoz jöhetett volna, átküldé +Péterfit a szomszéd halmokról alájövő Amuráthoz fegyverszünet-kötés +végett. + +Részéről Galambócz ostromának abba hagyása volt igérve, miért viszont a +magyar seregeknek háboritatlan visszakelése a Dunán köttetett ki. + +Amurát két kézzel kapott az ajánlaton, ő több napokig nem lett volna +képes seregeit összegyüjteni, s Galambócz, a Duna vizétől megfosztva, a +jövő reggelen kénytelen leendett magát föltétlenül feladni. + +Péterfi erősen felkaftánozva tért vissza az elfogadott +fegyverszünet-kötéssel, noha nyilván ő is jobb szerette volna azt a +kaftánt adójával együtt megütögetni, mint magára venni. + +Rozgonyi komoly hallgatással engedelmeskedett a parancsnak, leszedette a +sok áldozattal elfoglalt bástyákról a kitüzött zászlókat, a nehéz +ágyukat hengereikre téteté s a parthoz rendelt dereglyéken elkezdé a +sereget visszaszállitani Lászlóvár alá. + +Busan, mogorván keltek hajóra a csapatok, a félig romba dőlt vár üszkei +még füstölögtek, s a Dunán csendesen usztak alá az elpusztult török +hajóhad egyes égő gályái. + +A lovasság már egészen át volt szállitva, a gyalogságnak is egy része, +csupán a lengyel csapat, a király testőrsége, s Rozgonyi lándzsásai +voltak még tulnan. A király, Rozgonyi és Cserni Száva, mint illett +vezérekhez, leghátul maradtak a visszavonulásnál. + +E perczben, mikor már ők is hajóra akartak kelni, irtózatos orditás +támadt köröskörül, a thessaloniai basa és Feruz Bég, boszutól ingerelve, +a kötött fegyverszünet hűtlen megtörésével rohantak a tulnan maradt +kisded csapatra. Amurát, ki soha adott szavát meg nem szegé, dühös +izenettel futtatá nyargonczait a hütlen támadókhoz, halállal fenyegetve +mindenkit, a ki vissza nem tér. De már akkor nem volt erő, mely a rohanó +árt visszatartsa többé. A durva csőcselék, melynek harczi becsületről +fogalma nem volt, veszett vadállati dühvel támadt a tulszorultakra. + +A király testőrei egy pillanat alatt el voltak vágva a dunaparttól s +maga Zsigmond körül lön véve e dühös félmeztelen alakoktól, kik a viadal +hevében lehánytak magukról paizst és pánczélt, s földön csuszva +furakodtak lova alá, annak térdeihez vagdalva handzsáraikkal. A király +férfiasan védte magát, a rálőtt nyilak lepattogtak pánczéljáról, s +ágaskodó paripája tiporva gázolta a felé közeledőket. E perczben +érkezett oda Rozgonyi. + +Paizsát elvetette a vezér s bal kezébe dárdát, jobbjába kardot fogva, +utat tört magának a királyig, ott dárdájával jobbra balra öklelve +széthányta a támadókat; s egy tágitó pillanatban kiugratott vele a +harczoló tömeg közől, s azzal hirtelen a Duna habjai közé szöktetve a +gyorsan oda érkező csónakok egyikére fölsegité a királyt, s a mint ekkor +ismét vissza akart fordulni a harczolókhoz, a paripa felágaskodott vele +s lovagjával együtt a folyam árjai közé zuhant. A hab összecsapott +fölötte. + +E pillanatban az oda siető Cecilia hajója alig volt már tőle néhány +evezőnyomnyira. A nő kiálta férje nevét, látta, mint merült el az a +vizben, s sikoltva rohant a hajó szélére, utána akarva magát vetni. A +vele levők visszatarták, s nehányan a jobb uszók közül leugráltak a +folyamba, Rozgonyit kiszabaditandók. + +Nehány percz mulva ismét felbukott az elmerült paripa, s a magyarok +örömsikoltva látták: hogy Rozgonyi is előtünik a ló serényébe +kapaszkodva. + +Néhány török arnauta ez alatt észrevevé a vezér veszélyét, szintén a +Dunába szökött szájába fogott késekkel, a menekülő után uszva. Itt a +magyar és török buvárok közt véres tusa keletkezett a viz között, a viz +alatt, összeölelkeztek, s le-lebuktak a viz alá, egymást késdöfésekkel +gyilkolva, s száz lépéssel odább bukott fel ismét az egyik, mig a +másikat holtan vitte odább a viz. + +E küzdés alatt Rozgonyi, neje hajójához ért, a kéz, mely fölsegité őt a +födözetre, Ceciliáé volt, a legimádottabb, a legbátrabb nőé; Rozgonyi +elfulladtan rogyott hölgye keblére, mindenki azt hitte, hogy elájult. + +[Illustration] + +E közben nőttön nőtt a zavar; a tul maradt magyar és lengyel csapatok +körül voltak özönölve az ozman hadaktól, egyes bajnok küzdött egész +vérszomju csapatok közepett. Csupán egy helyütt állt meg egy csomóban +nehány száz férfi, élükön a fekete lovaggal, kiket nem birt helyükből +kiverni az egész dühös had. + +Rozgonyi feleszmélt a csatakiáltásra. Széttekinte. Meglátta a küzdő +fekete lovagot az ellenség csapatjai közepett. „Niger, Niger!“ hangzék a +harczolók jelkiáltása. + +– Kardomat! Lovamat! kiálta Rozgonyi, talpra szökve. Utánam! + +– Mit akarsz? kérdé tőle ijedten Cecilia, ki ápoló kézzel segité őt +magához tériteni. + +– Nem látod ott azt a lovagot. Mindjárt ott vesz. + +– Isten legyen irgalmas lelkének. Derék vitéz volt. Ő vezetett utánad; +de te nem fogod őt megmenthetni többé. Halálod itt a hazának nem +használ, s élted az enyim is. + +– Az ő élte is a tied. E lovag Cserni Sztanisa. Paripámat elő! kiálta +Rozgonyi, s mig neje a fölfedezett név hallattára térdre rogyott, +Rozgonyi megsejdité paripáját a hajóhoz kötött dereglyében s leugorva a +födözetről, felszökött rá s parancsolta a legényeknek, hogy evezzenek a +parthoz. Ott kikapva egy csatlós kezéből a harczbárdot, födetlen fővel, +pánczéltalanul a mint volt, közibe tört a küzködő csapatnak. + +Rozgonyi! Rozgonyi! hangzék az ujra éledő magyarok harczkiáltása, mig a +hajón maradt nő, reszkető kezeit az égre emelve, térden állva imádkozott +a csataorditás halálhangjai közepett. + +Mint a neki vadult him oroszlán, rontott az ozman had közé Rozgonyi, +hullott a ki elébe akadt; a kit sulyos harczbárdja megütött, nem maradt +ideje lelkét Istennek ajánlani többé. Soha sem látták őt igy harczolni, +mintha nem is látná azokat, a kik előtte állanak, nyargalva vágtatott +keresztül a legsürübb tömegeken. Mint a gondolat, oly sebesen jutott el +odáig, a hol Száva küzdött. + +Gyalog volt már a fekete lovag, lovát leszurták alatta, paizsa össze +volt horpasztva, de bástya volt körülötte holttestekből s egyenes +kardjával nyugodtan viaskodva oszta jobbra balra halálcsapásokat. + +– Firuz! Firuz! orditá a törökség, s egy roppant óriás jelent meg nehéz +harczparipán, emberfő nagyságu buzogányát forgatva kezében. + +– Én vagyok Firuz Bég! orditá rekedt hangon a török, Száva ellen törve. +Tudd megmondani a más világon kutya, hogy ki volt az, a ki megölt. + +– Ide fordulj! ordita e pillanatban egy közbetörő lovag, hajadon fővel, +szétszórt hajakkal; véres harczbárdját csapásra emelve. A török paizsát +tartotta ellene; a lezuhanó csapás kétfelé szelte azt, s az óriást +válltól nyeregkápáig hasitva, lovastól együtt halomra döntötte. „Én +vagyok Rozgonyi!“ kiálta a lovag a lehulló törökre s használva a rémülés +pillanatát, mely a török sereget az óriás összeestével elfogta, oda +szökött Száva mellé, azt karjánál fogva óriási erővel felkapta lovára, s +magához szoritva nyargalt vele vissza a part felé, lehuzva fejét az +utána repülő nyil és kopja zápor elől. + +– Ide, ide kiáltozák a parthoz érkező csónakokból; a király saját +hajóját is elküldé a vitézek megmentésére. De első volt mindannyi közt +Cecilia, ki csónakával a parthoz evedzve, oda várta dobogó kebellel az +érkezőket. + +Szerencsésen eljutottak a parthoz. Rozgonyi leszökött lováról s beugrott +a készen álló csónakba. Cecilia megölelte őt és megcsókolá, s akkor +Száva felé fordult, s kezét felé nyujtva édes vigasztaló hangon mondá +neki: „Légy üdvöz szegény Száva!“ + +A lengyel megdöbbenve lépett vissza a csónaktól e szavakra, szomoru +szemrehányással fordult Rozgonyihoz: „Te megcsaltál, elárultad előtte +nevemet, most én is megcsallak téged,“ s azzal hirtelen, mielőtt valaki +meggátolhatta volna, felszökött Rozgonyi paripájára, s visszarohant az +ellenség közé. + +– Megállj Száva, kiálta utána Rozgonyi, ki gyalog maradt a csónakban. +Hasztalan. Néhány pillanatig hallatszott még a harczkiáltás. „Niger! +Niger!“ azután mindig csendesebb lett s tovább hömpölygött a zaj. Az +utósó kard villogott még nehány perczig az utósó bajnok kezében, végre +az is lefeküdt az ellenségei holttestéből vetett ágyra. + +Cecilia el akarta rejteni könyeit. – Hadd folyni őket, – mondá Rozgonyi, +– látod, hogy mindenki sir, pedig senkit nem szeretett ugy, mint téged. + + + + +SOLIMAN ALMA. + + +I. + +A zultánnak örömünnepe volt. + +Egyik diadalhir a másikat érte. Szárazról és tengerekről, a világnak +mind a négy része felől győztesen tértek vissza az ozman hadseregek. + +A föld leghatalmasabb királyai hajoltak meg a félhold hatalmától s +követeik meghódoló ajándékkal várakoztak a magas kapu előtt. + +Egész Sztambul viszhangzott a diadalkiáltástól, a muezzim szava helyett +uj még uj örömhir kiáltotta meg az órákat. A nép betöltötte az utczákat, +a nők tarka csoportokban ültek ki a házak tetőire, a gyermekek +felmásztak a házak mellé ültetett platánokra s riadozva zúgták +szakadatlanul Solimán nevét. + +Az Aja-Sofia templomától egész a Solimanje-mecsetig, hosszu kettős sort +képezének a felállitott janicsárok ezüsttől csillogó rendei; a közbeeső +ut hosszan be volt vonva a legdrágább perzsa szőnyegekkel. + +A két mecset között állt Mahmud siremléke, zöld és fehér corynthi +márványoszlopokból emelve, melynek aranyozott rácsozatán keresztül a +thúja és czyprus sötétzöld bokrai s a rózsa és jázmin eleven virági +kandikáltak elő. + +Átellenben e ragyogó keleties siremlékkel állt egy szomorubb épület; +elevenek sirja, a statusbörtön, melynek szűk ablakhasadékain halavány +holteleven arczok sáppadoztak ki a napvilágra. + +Minden ember ujjongott, örűlt, remélt, a pórnép pénzszórásra gondolt, a +katona sokszorozott zsoldra, a papok uj templomokra, a hivatalnokok +előléptetésre, és a foglyok szabadulásra. + +Az idő gyönyörű volt. Kelő nap, keleti égen; egy elmult éjszakai eső +után a czyprusok illata ülte el a levegőt, az arany félholdak sürűen +ragyogtak a hattyunyaku minarettek tetején. + +Egyszerre megdördűltek a serail ágyui, hirdetve: hogy a zultán megindult +a diadalmenetre, a bömbölő hangokat sokszorosan adták vissza a távol +hegyormok és a közel nép ajkai. A harsogó tábori zene mindig közelebb, +közelebb jött, kisérve egy szakadatlan üdvözlő orditástól, mely nyomrul +nyomra támadt, a hol a zultán végig haladt. + +Az egész roppant város élni látszék, a régi omladozott palotákon, mik a +görög császárok idejéből maradtak meg s a körűlök halmozott apró +faépületek tetőin tarka néptömeg lebegtette hosszu kendőit, a sötétkék +Bosporus árboczerdeje, a csonka szobrok mik a házak körül fölmeredeztek, +a három összefont kigyó szobra a Hebdomon palota mellett, a sirkertek s +a legtávolabb hegyek is ujjongó, tolongó néppel voltak megrakva, csak az +Aja-Sofia mutatott sötét élettelen képet óriási kúptetejével, és a még +sötétebb börtön. + +A zaj, az üdvkiáltás, a tábori zene mindig közelebbről hangzott, – egy +pillanatra elcsendesűlt, midőn a zultán a Sofia templomhoz érve, ott +lováról leszállt s ájtatoskodni betért a mecsetbe. Azután ismét ujra +kezdődék a zaj és tolongás. Jött a végeláthatlan menet; elől a csatákból +megtért katonaság, mindennemű phantasticus fegyverzeteikkel; itt +fényesre csiszolt paizsok, középen kiálló tőrhegygyel, gömbölyű sisakok, +szeges buzogányok, amott turbános nép, lengő kócsagtollal, gyöngyökkel +rakott forgók, bogláros övek, görbe kardok; majd czirkasz lovasság +pikkely-pánczélokban, tegezzel, puzdrával, hosszu, villogó hegyű +dárdákkal s tekenős paizszsal, arany-szegekkel kiverve; ismét puskás +hadak, nehéz ezüsttel vert hosszu lőfegyverekkel, fejükön vörös fesz, +hosszu kék czafranggal; majd a testőr spahik, selyemmel himzett keleties +öltönyükben, arab ménekein, fegyvereik markolatja smaragd- és rubinttól +ragyog; utánok, a tábori zenészek, csodás alakzatu réz-kürtjeikkel, +dobjaikkal, csengetyüikkel s mind e tarka csoport között a felül lengő +koszoruzott lófarkak, félholdak és szines lobogók. + +A katonaság után jöttek a hadi zsákmánynyal megrakott tevék csoportjai, +szerecsen fiuktól vezetve. A felhalmozott drága edények, ragyogó +boglárok és fegyverek egymásra hányt tömegében három kirabolt ország +kincseit lehete szemlélni. + +A nép még kisérte szemeivel a feltollazott és csöngetyüzött dromedárok +sorait, midőn ismét uj jelenet vonta magára figyelmét. + +Két roppant elefánt közelgett, ormányaikban pálmaágat tartva, s a +hátukon vitt biborral és keleti shavlokkal beaggatott tornyocskákból két +csausz hányt arany és ezüst pénzt tele marokkal a tolongó nép közé. + +A pénzdarabokon czivódókat majdan a diadalszekerek dörgése választá +szét, mik négy fehér lótul vonatva a harczban elfoglalt zászlókat +hozták; utánuk jöttek a Bayadérek, karcsu tánczosnők, piros rózsával +koszoruzva, eszményi öltözetekben, miknek habkönnyü kelméje oly +átlátszó, mintha ködbűl volna szőve; szökdelő lábaik alig látszanak a +földet érinteni, mig a csengetyűs dobok, miket fejük fölött összeütnek, +ugy összehangzanak szemeik vad villanásival. + +Utánuk jött az imámok és dervishek hosszu bus csoportozata, vezetve a fő +Ulemától, csodás tagjártatásokkal s még csodásabb énekléssel. + +Végre jött maga a zultán, vezéreitől környezve. + +Fejedelmi öltönye himezetén Persia kimeritette művészetét, ragyogott +turbánján és fegyverzetén rubin és gyémánt, de semmi sem volt rajta oly +fejedelmi, mint hosszu hófehér szakálla és semmi sem ragyogott ugy +rajta, mint villogó tűzszemei. Előtte vitte egy főcsausz hófehér paripán +a próféta zászlóját. + +A körüle lovagló basák kelet minden pompájában ragyogtak, csupán egy +volt mindannyi közt egyszerü vas fegyveröltözetben, semmi gyémánt, semmi +kashmir rajta; egy délczeg dalias férfi, ki a zultán jobbján lovagolt, – +Ibrahim, a nagy vezér. + +A zultánt riadó örömkiáltással fogadta a mozlem nép, mindenütt a merre +járt, s a „Solimán!“ kiáltás közt sürűn lehete hallani e nevet is: +„Ibrahim!“ + +A zultánt követték háreme kedvencz hölgyei a Kislar Agától vezetve, a ki +utálatos fekete vén ember volt s valamivel kevesebb mint férfi. + +A hölgyek mind aranyozott palankinban vitettek, legelől egymás mellett a +Sultana-Valideh, a zultán anyja, s a Sultána-Aseki, Solimán kedvencz +neje, utánuk a többi hölgyek, a zultán nejei és leányai, mind valami +fényes ragyogó fátyollal leteritve, mely ugy tűnt fel arczaikon, mintha +félig átlátszó aranynyal volnának fedezve. + +A menet után ujra az elébbi sorozat ismétlé magát, dervishek, almék, +diadalszekerek, pénztszórók és tarka fegyveres nép. + +A mint Solimán Mahmud siremlékéhez ért, ott megállt, feltáratá annak +aranyozott rácskapuit. Intésére nyolcz fekete rabszolga félreháritá a +czypruslombokat, mik a szőnyegekkel teritett mausoleumot elfedék, másik +nyolcz egy nagy márványlapot emelt fel egy rejtett mélység nyilásáról s +ekkor egy aranycsapot megforditva, a mely üregből roppant vizoszlop +lövelt föl, szivárványszineket vetve körül a rásütő naptól. Egy szökőkút +volt az, melylyel Solimán népeit meglepé; a legnagyobb jótékonyság kelet +forró éghajlata alatt. + +A meglepett nép kitörő üdvkiáltással fogadá a zultán kegyét, ki ekkor +balra fordulva, hol a sötét épület állott, inte a tömlöcztartóknak, azok +föltárták a csikorgó kapukat s a börtön szomoru lakóit megszabaditva +lánczaiktól, kibocsáták mind a tomboló tömeg közé, az élő napvilágra. + +Az üdvkiáltás még egyszer oly magos lőn. Solimán tovább lovagolt, szemei +még jobban ragyogtak, mint egyébkor. Egy köny ragyogását lehete bennök +látni. + +A Solimánje mecsethez érkezve a zultán, leszállott lováról, leteritteté +szőnyegét, leborult imádkozni, melyet buzgóan végezve, megtörlé kezével +arczát, meghajtá magát jobbra és balra a két láthatlan angyalt +üdvözölve, kik török hit szerint az imádkozó mellett két felül állanak, +s azzal átadta Ulemának és imámoknak az uj templomot, melyet akkor +épittetett, márványnyal és mozaikkal kirakva s arabeskekkel kifestve. + +Minél tovább ment, az örömkiáltás annál jobban nőtt. A nép, mely az +elszórt pénzt fölszedé, s az uj szökőkút kristályvizét izlelte, a +foglyok, kik börtönükből kiszabadultak, s a papok, kik uj templomot +kaptak, mely pompában s a Korán mondatai nagyszerűségében, mik fekete +márványra aranybetükkel voltak vésve, még az Aja-Sofiát is fölülmulta, +és a katonák, önmaguk látásától ittasak, nem szűntek meg Solimán nevét +viszhangoztatni. Az erkélyekről hullókoszoruk zápora boritá utját s a +hölgyek illatos viz harmatát hinték le rá. + +Itt jutott vissza a serailba, melynek ajtai bezáródtak a tömeg előtt, +csupán a zultán kiséretét, papjait és hárem hölgyeit bocsátva keresztül, +mig a nép a kapun kivül maradt, uj örömhirt várva az erkélyen +megjelenendő kikiáltótól. + +A diván gyöngyházzal kirakott teremében trónja párnájára ülve maga elé +szólitá Solimán országa legfőbb embereit, s egyenkint mindeniket külön +megajándékozá s magasabb hivatalra emelte. A hirnök minden uj kinevezést +trombita-harsogás mellett adott tudtul a népnek, s a nép harsogó +kiáltásban adá tudtul öröme nagyságát. + +Mindenki beteljesülve látta vágyait. E nap örömnap volt mindenkinek, +mely a legmerészebb reményeket gyümölcsözőkké tette. + +Csupán egy volt még hátra, ki jutalmát el nem vevé: Ibrahim. + +Őt hagyta legutoljára Solimán. + +Mindenki feszülten leste, mi tisztelet várhat arra, a ki már +legnagyobbat elérte, a mit a zultáni koronán alul birni lehet s midőn a +zultán maga elé szólitá Ibrahimot, mindenünnen irigy szemek tekintének +felé, ohajtva, hogy hulljon le az, a mi már magasabbra nem mehet. + +A zultán szeretetteljes arczczal tekinte Ibrahimra. + +Országom nagyjai közt legnagyobb vagy Ibrahim, szólt a nagyvezérhez, im +én téged még nagyobbá teszlek. – Ime összegyült agák, bégek, basák, +padishahk és imámok, hajoljatok meg Ibrahim előtt; én őt fiammá fogadom, +ki divánom vánkosán jobb felől fog mellettem ülni. Hirnök kiáltsd ki a +népnek, hogy Solimán Ibrahimot fiává nevezte ki. + +A nép örjöngő örömkiáltása megreszketteté a palotát, s a divánba gyűlt +országnagyok mellükön keresztbevetett karokkal hajoltak meg Ibrahim +előtt, ki szomoruan sohajta fel s szemeit a földre szegzé. + +– És hogy ne csupán név szerint légy fiammá fogadva Ibrahim, ime lépj e +rostélyzathoz és nyisd fel azt. + +Az agák szöktek Ibrahimot megelőzni a szolgálattételben. Solimán +intésével visszatérité őket: „egyedül Ibrahimot illeti annak felnyitása“ +monda. + +Ibrahim oda lépett a rostélyhoz, felnyitá azt, a rostélyon tuli nehéz +selyem függöny kétfelé vált s a rejtekből egy csodaszép hölgy lépett +elő, egy karcsu eszményi alak, rózsaszinü kaftánkában, oly lenge, oly +aetheri, hogy az ember szinte fél, hogy eltörik az öleléstől. + +Ibrahim a fátyolon keresztül is megismeré a kedves szép gyermeket; +gyakran látta őt meleg nyári estéken asszonyaival a Hellesponton +hajókázni s nem egy szerelmes szót váltott már vele titokban. + +– Ahidalla! rebegé, reszketve szerelem- és meglepetéstől. + +– Ő leányom, ki által fiam leendsz. Monda a zultán gyöngéden, s a +divánjához járuló gyermek arczáról föllebbenté a könnyü fátyolt. + +Ah, minő szépséget takart föl akkor! Ez arcz az ezeregyéjszakai tündérek +egyikére emlékeztetett, kik hivatva voltak az embereket őrültekké tenni +a gyönyör által Ibrahim térdére rogyott, ugy fogadta keblére az imádott +hajadont, s a körülállók egy gondolat volt olvasható; e gondolat: hogy +Ibrahimnak meg kell halni. + +Ennyi gyönyör, ennyi dicsőités több volt, mint elég arra, hogy életével +bünhödjék érte, a ki azt elfogadta. + +Solimán nem látott örömkönyeitől, Ibrahimot szerelme tette vakká, de a +nő szemei mindig ébren vannak, midőn szerelme tárgyát veszély fenyegeti. + +A zultán összecsókolá kedvencz gyermekét s ölébe ültetve, hizelgő hangon +monda neki: „kérj tőlem a mit tudsz, e perczben ha országom felét +kérended is, megadom.“ + +Ahidalla apja térdeihez borult s reszkető hangon szólt. + +– Atyám, hatalmas zultán, mindent adtál nekem, a mi e földön boldoggá +tehet, nincs mit kivánnom egyéb, mint hogy e boldogságom tartós legyen. +Azért igérd meg nekem azt, és esküdjél meg reá, hogy férjemet Ibrahimot, +akárki és akármit mondjon is egykor felőle, soha megöletni nem fogod. + +– Mi jut eszedbe ez órában leány?! kiálta fel Solimán elszörnyedő +arczczal. + +– Ne légy irántom haragos oh atyám. Én tudom: hogy a nap, miután delet +ért, aláfelé megy. Sokszor láttam palotádban ismerős boldog arczokat, +mik jó kedved napvilágában ragyogtak; hallottam másik éjjel bevarrott +zsákokat nehéz terheikkel a tengerbe hullani s a boldog kegyenczeket nem +láttam azontul körüled. Néném egyikét nem rég Ajasz basának adtad nőül, +a ki első volt kegyenczeid között, nem rég Ajasz basa a magyarok által +megveretett, s azóta néném szürke gyászruhát visel, s ha férjét kérdik +tőle, könyez. Oh atyám veszélyes ott lakni, hol a villámok teremnek. Te +nekem kérni hagytál országaidból, én nem kérek tőled egyebet, mint hogy +ne öld meg azt az embert, kit most fiadnak fogadtál s kit legjobban +szeretsz. + +Solimán elkomorult; tekintete az alatt mig leánya beszélt, néma +szemrehányással járt végig udvarnokain, kiknek örök cselszövényük egymás +közül a legnagyobbakat megbuktatni, annyi áldozatot juttatott eszébe. +Ahidalla leborult atyja ruhájának szegélyét csókolni, Solimán pedig inte +az Ulemának, hogy hozza elő az Alkoránt. + +Az Ulema lassu léptekkel közeledék a zultánhoz, a nehéz zöldboritéku +szent könyvet hozva két kezében, hosszu sovány arczán semmi vonás sem +változott, ugy nyujtá a Koránt Solimán elé. + +A zultán fölkelt, jobb kezét a Koránra tevé, baljával leánya kezét fogta +meg. Az udvarnagyok leborultak a földre, homlokaikkal a padozatot +érintve, s azon helyzetben maradva, mig a zultán esküvék; hogy +Ibrahimot, hogy mig ő élni fog, bármi következzék az idők folytán, soha +meg nem fogja öletni és megöletni nem engedi, azután Ibrahimhoz lépett, +megölelte, megcsókolá, s maga mellé ülteté jobb felől, mig Ahidalla +lábainál foglalt helyet. + +Az udvaronczok még egyszer lehajták magukat a földre, után mormogva. + +„Lu illah, il Allah!“ + +Künn a tomboló néptömeg „Solimán és Ibrahim“ neveit üvölté kicsapongó +örömében. + + +II. + +A zultánnak rosz napja volt. + +Egyik gyászhir a másikat érte. Kisded várak, apró hadseregek álltak +ellent roppant hadainak, összetörték vezéreit, megsemmisiték terveit. A +Zrinyiek maroknyi hada egy egész országot védett óriási hadereje ellen, +a tengeren Dória János verte szét hajóhadait, majd itt, majd amott +lettek vezérei árulókká, szövetségesei vazalljai pártot ütöttek ellene. + +A zultán haragra volt gerjedve, s haragját népein tölté, egy nap alatt +kiürité minden börtönt s más nap ujra megtölteté azokat, a halál minden +nemei segitének pusztitó haragjának. + +Az emberek elbujtak házaikba, a Besestán bezáratott, az ápoló házakból +kiüzettek a koldusok, helyt adandók a sebesülteknek, jaj volt annak, ki +a zultán szeme elé került, sohasem volt bizonyos, hogy egy visszatetsző +moczczanásért nem fog-e megöletni? + +Nagy kemény bőjt volt kihirdetve az egész országra, a templomok előtt a +dervishek szakálukkal söprék a földet, orditva: Allah, allah, Illeha +Mahomed, rasul allah usár!! Stambul utczáin járt a bucsujáró gyászmenet, +zsákba öltözött papok, megtépett szakállal mentek legelől, egy óriási +ravatalt emelve vállaikon, mely eltört kardokkal és kézivekkel volt +tetézve, nyomukban jött a hadsereg vérrel fecskendett ruhákban, sirva és +Allaht orditva, s korbácscsal verve hátukat, utánuk a harczban elesettek +üres lovait vezették halálra itélt keresztyén rabok, kik közül minden +száz lépésnyire egyet megöltek. Jöttek azután a janicsárok, övig +mezetlenül, derekaik tövissel körülövezve, vállaikon a harczban elesett +vezérek koporsóit hozták kiáltozva: „Allah, Jeri, Muffa, Ai!“ Tovább +hangzott a szomoru ijesztő gyászzene, a posztóval bevont dobok, s a +sikoltó tilinkók, miknek hangja a gyermeksiráshoz hasonlit: itt +egyszerre arczra borult az egész nép; oly látvány következék, melyet nem +volt szabad látni a pórnép szemének, két felől kivont karddal mentek a +csauszok, a ki föltekint, annak fejét rögtön elütendők; közepén ment +harmincz basa, mezitláb; összekötött kezeikben egy-egy tevefarkat +hordva, fejeik vérbemártott kendővel körültekergetve és a basák között +jött a nagyvezér egy sánta öszvéren, feje vérbe mártott kék kendővel +becsavarva, szakálla hamuval hintve, egyik kezében hozta a „veszély +zászlóját“ a másik kezében egy nádszál volt, melylyel saját fejét verve +kiáltoza: „Offát millei Zaffái!“ Körül orditott, sírt a nép s a port +csókolta fel a földről. Végre jött két elefánt, szürke lepellel bevonva, +melynek hátárul apró réz aspereket szórtak a nép közé; – befejezte az +iszonyu jelenetet az őrjöngő dervishek csoportja, kik széditő +keringéssel orditák: „Allah Buffaj! Allah Mitrei Chrestinnai! Oh!“ s +mezetlen testüket éles késekkel szurdalák, hogy a vér köröskörül +fecskendett róluk. Igy járt a gyászmenet templomrul templomra[1]. + +Végre rettenetes átkot esküdött a zultán, hogy azt, ki még egy gonosz +hirt tudtára merészlend adni, a város legmagosabb hegyén huzatja karóba. + +Az udvaronczok reszkettek és hallgatának. + +Ekkor jött a hire: hogy Gritti, a zultán legkedvesebb megbizottja, ki +alkudozás végett küldetett a portától, Erdélyben a magyarok által +fiastul együtt lenyakaztatott. + +Az eseményt lehetetlen volt elhallgatni, s ki legyen oly merész, hogy +megmondja azt a haragjában beteg zultánnak? + +A sápadt, sovány Ulema volt az, ki elébe lépett. Solimán megölő +tekintettel pillanta rá fekhelyéről. + +– Mi baj megint? Rosz hirt ne mondj, ha élni szeretsz. A hallgatás +arany. + +– Meghajtom fejemet előtted kegyelmes ur, tiéd az. Semmi sem jó, semmi +rosz a nap alatt. Allah előre végze el mindent s tőle rosz nem jöhet. +Most hozatott hirül, hogy küldötted és megbizottad Gritti – a magyarok +által megöletett. + +A zultán felorditva szökött fel fekhelyéről, szemei vérben és tüzben +forogtak. + +– Ulema! te tréfálsz a halállal, hogy e hirt szemembe mered mondani! + +– Nem uram! te a rosz hír mondójára itéltél halált, az enyim nem az. +Grittinek jó volt meghalni, mert áruló volt ellened. + +– Nem hiszem. + +– Magának akarta ő Erdélyt és Magyarországot s szövetkezett, hogy téged +trónodról letaszitson. + +– Holtat rágalmazol Ulema! – Kivel szövetkezhetett volna? – Kinek van a +világ fejedelmei közt elég hatalma engemet trónomon csak meg is ingatni? + +– Annak, kit magad tettél ily hatalmassá. + +– Nem értelek, – nevezd meg. Allahra! Holtakat akarok ma csinálni. + +– Nevét ki nem mondom kegyelmes ur, mert lehet, hogy azt rosz hirnek +vennéd, hanem ime olvasd e leveleket, mik Gritti irományai közt +találtattak, s magad add tudtul a gonosz hirt magadnak. + +A zultán kezébe vette a leveleket, s végig futott rajtok tekintetével. +Arcza elhalaványult, az iratok kihullottak reszkető kezéből. + +– Ibrahim! rebegé, kezét forró homlokára csapva; „Ibrahim!“ hörgé ujra s +arczát divánja vánkosai közé rejté. + +– Ő volt az, – ő az. Viszonza az Ulema, ezért tért vissza a persa hadból +parancsod ellenére. + +Solimán hörögve takarta el könyes arczát, mintha egy halálra sebzett +oroszlán sírna. + +Azután fölemelé fejét s egyszerre hideggé vált arczczal fordula az +Ulemához. + +– Megesküvém, ugymonda, hogy éltemben nem fogom és nem engedem őt +megöletni. + +– Ugy volt kegyelmes ur, az Alkoránra esküvel. + +– S az Alkorán szent könyv. + +– Valóban az. E szent könyvre esküvél, hogy a mig élsz, nem öleted meg +őt; de e szent könyvben irva van e mondat: „a ki aluszik, az nem él.“ +Tehát ölesd meg őt mikor alszol. Igy nem életedben öleted meg őt, mert a +Korán azt mondja: „a ki aluszik nem él.“ + +– Te mondád. Szólt a zultán s elbocsátá az Ulemát. + +Este eljött hozzá leánya Ahidalla, gyöngéd mandolin zenével űzve az ősz +apa gondját. Solimán sokáig mulatott vele, kérdezősködött gyermekeiről, +megcsókolta homlokát s jó éjt kivánva neki, elbocsátá őt férjéhez. + +Azután kioltottak minden mécset a serailban, bezárták a kapukat, jeléül: +hogy a zultán lefeküdt. + +Az Ulema ott őrködött hálóterme ajtajában; s mikor a muezzim az éjfélt +énekelte, belépett a szobába, megtudandó, ha alszik-e a zultán. + +– Ébren vagyok, szólt Solimán meglátva a belépőt. Az Ulema ismét +csendesen visszahuzódott. + +Mikor a muezzim a második órát énekelte éjfél után, ismét belépett az +Ulema. A zultán mégis ébren volt. + +Az éj vége felé fordult már, a kakasok el kezdtek szólani, az Ulema +beüté fejét a szőnyegen. „Nem alszom!“ hangzék elébe. + +Már a hajnal látszott derülni. Az Ulema fáradtan ült le a küszöbön és +elaludt; nem sokára valaki felrázta álmából, felrezzent. A zultán állt +előtte egészen felöltözködve. + +– Te aludtál el nem én. + +Solimán egész éjjel le nem hunyta szemeit. + +Másnap a sors ugy hozta magával, hogy az egész napot családja körében +töltse. Ahidalla, ki még most is kedvencze volt, oda ült apja ölébe s +ősz szakálát czirógatva játszadozott vele. Ibrahim még most is +legdélczegebb, legderekabb volt mindazok között, a kik ott körüle +jártak. Solimán ugy szeretett volna nekik valamit megmondani, csak egy +intő suttogást, hogy távozzanak e helyről, menjenek, hol rájuk nem lehet +találni, de az Ulema ott állt mindig háta mögött s őrzé minden szavát, +minden arczvonását. + +És ismét eljött az est. Az Ulema ott virrasztott a zultán hálószobája +küszöbén. És ismét hiába. Solimán egész éjjel nem tudott elaludni. + +A harmadik éj első felét ismét ébren látta lefolyni a zultán, még +hallotta a muezzim dudolásának első szavait, de már az utolsókat nem, +akkora elnyomta az álom. + +És álmodott. + +Leánya Ahidalla rohant oda fekhelyéhez kétségbeesett tekintettel, tépett +ruhával, szétszórt hajfürtökkel. + +Mit akarsz? kérdé az álomlátási képtől. + +– Ibrahimot meggyilkolják a te parancsodra! És te nekem megesküvél, hogy +nem fogod őt megöletni. + +– Bolond vagy, Ibrahim itt ül jobbomon ülj ölébe, csókold meg. Látod +hogy él. + +A zultán álmodott s künn hálószobája előtt a testőrök egy halovány nőt +tartóztattak fel, ki oda akart hozzá rohanni. – „A nagy ur aluszik,“ +mondának neki. + +S a zultán ujra álmodott. + +Ismét ott volt előtte Ahidalla, összekulcsolt kezekkel veté magát +lábaihoz sikoltva: „Ibrahim ártatlan, hazugul rágalmaztatott, ne +gyilkoltasd meg őt.“ + +– Nem hal meg, monda a zultán, nem hittem, a mit mondtak ellene; – ha +igaz volt, megbocsátom neki, eredj haza és légy nyugodt. + +S másodszor is elüzték a testőrök az alvó zultán ajtajától rimánkodó +leányát, legkedvesebb kegyenczét, a szerencsétlen Ahidallát. + +És ujra álmodott a zultán. + +Holthalaványan jött elébe Ahidalla, hozta az Alkoránt, fehér ujjával +rámutatott: „megesküvél“ rebegé alig hallhatóan. + +A zultán borusan felelt. + +– Jól tudom, távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy nem +öletem meg. Hagyjátok el sietve országomat. Menjetek Palesztinába. +Rejtsétek el magatokat; te pedig légy boldog, gondolj reám és szeress. + +És látta azután, mint ültek lovaikra Ibrahim és Ahidalla. Siessetek! +siessetek! kiálta utánuk, a porfelleg elnyelte alakjaikat, lovaik +dobogása elhangzott, hajóra ültek, a hajó elvált a parttól, a szél +kifeszité vitorláit, a távol elnyelte alakját. + +– Allah nauy! sóhajta a zultán megkönnyebbült lélekkel, ők meg vannak +szabaditva. + +E perczben harmadszor űzték el az őrök Ahidallát, ki szétszórt hajjal, +tépett öltönyben kétségbeesve erőszakolta a bemenetelt atyja +hálóteremébe. „A nagyur alszik“ mondának neki. + +– Allah nagy! Én megmentettem őket, monda az álmodó zultán. + +E perczben lépett hálóteremébe az Ulema, egy szőnyeggel letakart ezüst +tálat hozva kezében. + +A zultán felébredt. „Mi az!“ kérdé felriadva fekhelyéről. + +Az Ulema feltakarta a szőnyeget; az ezüst tálról egy véres halavány fő +bámult holt szemekkel a zultánra. + +– Ibrahim! hörgé eliszonyodva Solimán s visszarogyott fekhelyére[2]. + + + + +KORONÁT SZERELEMÉRT. + + +VIZKERESZT ÜNNEPE. + +Még akkoriban nagy ritkaság volt Erdélyben az orgona, kivált a +kálvinista templomok csaknem mindenütt nélkülözték ez Isten dicséretére +rendeltetett hangszert, csupán Majosfalván volt egy, melyet Bethlen +Gergely uram készittetett Németországban, e kis mezőváros temploma +számára. Bernard mester az akkori leghiresebb orgonakészitő, megértve, +hogy a megrendelt munka fejedelmi ivadék számára készült, nem restelé a +fáradságot annak kiállitásában, megcsinálván annak öreg sipját +alabástromból, a pedal brugókat aranyozott vastag papirosból, s az +előtéren álló fuvolasipokat valóságos öntött ezüstből, s felkészitvén +azokat aranyozott rácsokkal és arabeszkekkel, a mint az akkoriban kegyes +divat vala. + +Bethlen Gergely uramnak ugyan volt Küküllő-várban saját családi +temploma, melyben a pompás orgona szépen elfért volna; hanem ő azt +mondá, miszerint ő azt nem a maga, hanem az Isten dicsőségére szerzé, s +ekként került a pompás hangműszer aranyozott és ezüstözött +alkatrészeivel a kisded kálvinista szentegyházba, nem kis munkába +kerülvén a helybeli lelkész, nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram +ellenszegülésének legyőzése, ki is – saját szavaiként – átallotta a +dudát behozni a templomba, s még nagyobb gondot adván az orgonának +felállitása, melynek legnagyobb sipja tizenhat láb magas vala, ugy hogy +a tetejéről mind le kellett szedni az aranyozott czirádákat, ha azt +akarta, hogy elférjen az alacsony imaházban. + +Bethlen Gergely uram azonban már most az orgonája kedvéért minden +vasárnap eljárt a templomba, két szép hajadon leányával együtt; a két +szép leány kedveért pedig ugyancsak a környék fiatalsága választá az +imaházat buzgólkodása helyéül, ugy hogy rövid idő alatt nem volt +látogatottabb szentegyház Küküllő vármegyében a majosfalvinál, a holott +is nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram vasárnaponkint az +egybesereglett gyülekezetet együtt és egyenkint, kor, nem s rang +különbség nélkül ugy megmosta, ugy megfeddé, ugy megdorgálá, hogy +Ezsaiás próféta sem tette jobban a maga idejében. + +Ezer hatszáz kilenczven után irtak ötben, a midőn ez történt a +majosfalvi szentegyházban, vizkeresztnek ünnepében. + +Bethlen Gergely uram tudnillik ekkor is szokása szerint alájövén +Küküllő-várból kisebbik leányával Ilonkával, – a másikat Katalint az +ifju Kendefi Gáspár vitte az előtt két héttel Bodonba férjhez, – +hátrahagyá szánkóját a jó ur a templom keritése mellett, s betérvén a +paphoz, a ki rendesen meg szokta őt várni, vele együtt mene a templomba, +előre bocsátván a papot, s kezénél fogva vezetvén leányát, s akképen +foglalva helyet a fényesre festett padon. + +A pap bejöttével megzendült az orgona, a hivek felálltak, felálva +elénekeltek egy hosszu verset, azután leültek, hozzáfogtak a XXXVIII. +zsoltárhoz, azt végeslen végig elénekelték, maga is pedig Bethlen +Gergely uram oly buzgón, oly lelkismeretesen énekelt a hivekkel együtt, +hogy avagy csak egy sort is el nem mulaszta a zsoltárból, csupán csak az +orgonista által minden vers után elkeritett kacskaringós kikezdő +czikornyák alatt akadván ideje, mellette ülő leányával zsörtölődni, ki +előtt a kinyitott könyv most is a kezdő lapon volt. ‚Hát te mért nem +énekelsz?‘ – „Jaj igy is meg vagyok fagyva, hát ha az a kis meleg is +kimegy belőlem!“ + +Bethlen Gergely uram oldalt vetette magát e szóra, Ilonka szokott neki +olyan feleleteket adni, hogy övé maradt az utolsó szó, s mégis ő volt +Gergely ur legkedvesebb leánya, mint ki a jó ötleteket – még saját +rovására is – különösen szerette. + +Gergely ur mintegy negyvenöt éves lehetett ez idő szerint, kisded, +zömök, kurtanyaku férfi vala, a fején levő sürű haj egészen meg volt +őszülve s rövid üstökre kanyaritva, homloka mindig le volt a szemére +huzva, mintha mindig haragudnék, pedig nagyon is ritkán haragudott; +szokása volt kurta bajuszát rángatni, ha valami nem volt inye szerint, s +ha valamit roszalt, annak legvilágosabb jele volt az, hogy orrát +megduzva egyet mordult a torka fenekéből, a dolmánya zsinorjait egyik +oldalról a másikra gombolá, a harag kitörése pedig csak egy perczig +tartott nála, ugy hogy ha akkor ült a mikor megharagudott, mire fölkelt +már megszégyenlé magát. + +Az ének elmult, következett a predikáczió, nagytiszteletü + +Gernyeszegi Menyhért uram felment a kathedrába, a hivek sok köhögés után +helyreverték magukat, s várták csendben a hirdetendő igét. + +Mint már tudjuk, a nagytiszteletü ur kemény dolgokat szokott a +gyülekezet épületére felhordani, a mai textus ilyen formán hangzott +Ezsaiásból: + +„Ordits kapu, kiálts város! mert eljön az Urnak rettenetes napja!“ + +Az emberek elkékültek, elhalaványultak, Bethlen Gergely uram +nyuszt-prémes dókájában burkolózva, hátravetette magát székében, mintegy +előre érezve a zivatart; csupán Ilonka arcza volt nyugodt és ábrándozó, +nagy sötétkék szemei nem keresték a szónok élő márványarczát, az ablakon +az esti nap búcsu alkonysugára sütött be, keblét egy önkénytelen sohaj +emelé, lelke tul volt a templomon, tul az égen, még annál is közelebb az +Istenhez, – ő szeretett. + +A pap ekként kezdé hiveit megszólitani: + +„Gyilkosok, tettetők, csalók, hitszegők, istentagadók, hazaárulók! Miért +jöttetek e szent helyre?“ + +„Üm,“ dörmögé magában Bethlen ur, még mélyebben huzva magát dókájába. + +„Hogy mertek Isten szine előtt bűneitek sokaságával megjelenni? Nem +féltek-e annak haragjától, kinek nevét szájatok kimondja? Széttekintek +rajtatok és nem látom közöttetek azt az öt igaz embert, a kikért +megtartandja az ur Zsodomát és Gomorát. Mindenütt bűn, iszonyat, +veszedelem. Látom a fiut, ki apja halála után sohajt; látom az asszonyt, +ki férjének szemben hizeleg, s szemével másra tekint; látom az árvák +megrontóit, kik testvéreik megnyomoritásával szereznek maguknak veszendő +kincseket.“ + +„Jól van, nagyon jól van,“ mormogá magában Gergely ur, szokás szerint +nem állhatva, hogy bele ne szóljon a predikáczióba. + +„Meg van vesztegetve a nép, a konkoly kikelt mindenütt s bevette magát a +várakba, ugy mint a kalyibákba; mig a közönséges gonosztevő dénárokat +rabol, addig ti főurak az országot fosztogatjátok; veszekedtek a +hivatalokon, s a közinségből gazdagultok; ime Sándor Ádám uram milyen +bogláros mentében mutatja magát, pedig Isten ember tudja: hogy két +kesely paripával jött be az országba. Ti magatok mentek rosz példával +elő, megbüntetitek a gyilkost, a ki egyet megölt, s ti magatok háborut +csináltok az országnak, mely nélkül ellehetett volna; jaj ti reátok! az +özvegyek és árvák siralma az egekre száll föl ellenetek.“ + +„Üm üm“ dörmögé Gergely ur, bajuszát rángatva s fejét csóválva. „Jól, +jól van pap uram. Jól van.“ + +„Behoztok törököt, tatárt, kuruczot, labánczot az országba, s mig az +szerte pusztit, rontja a népet, égeti a falvakat, ti felveszitek +magatokat váraitokba s onnan nézitek a romlást.“ + +„Üm. Ez rám szólt“ mormogá Bethlen Gergely uram, üstökét borzalva. + +„Pedig hiába építettétek erős váraitokat, por és hamu minden erősség, +melyet az Ur lehelete megillett és menten leomlanak, de kősziklára +épitett ház az Istenben való bizodalom, az igaz hit! és ti e hitet is +megvetitek, elhanyagoljátok, kicsúfoljátok. A hajdani buzgóság, az ősi +önfeláldozás, nem találtatik sehol. Cserélik, berélik a hitet, mint az +uj ruhát, ma rácz, holnap unitarius, holnapután török, ki mint hasznát +látja. – Ime Pünkösti László uram, mily áhitatosan hallgatja az Isten +szavait, pedig csak a mult héten igérte meg Apor István uramnak, hogy +pápistává leszen, majd akkor ő is kap valami részt a testamentomban; ime +László Mihályné asszonyom kiadta kezéből mind a két fiát Kolozsvárra, +mintha itthon nem lenne már nekik mit tanulni, s most ott a tisztelendő +jesoviták olvasóval és képes könyvekkel dugdossák a gyermekek zsebeit. +Ime Mihács Mihók uram bolond fővel azt beszéli: hogy ő minden vallásból +hisz valamit, a zsidóból a szombatot, a törökből a sok feleségtartást, +pedig lészen ő neki egyformán része a poklokból minden vallás szerint; +sőt még Hentner Jónás uramat is itt kell látnom, a ki már két héttel +ezelőtt convertált, hogy valami hivatalba promoveálódjék, s most is csak +azért jelent meg az Isten házában, hogy itt Bethlen Gergely uram hajadon +leányára bámészkodjék, pedig bizony mondom neki, hogy azt oltárhoz +vezetni nem fogja.“ + +„Üm!“ mordula Gergely ur, oldalt vetve magát. „Azt magam is ohajtom.“ + +A pap mennykövei ekképen hullottak jobbra balra, a hivek megilletődve +huzták le fejeiket, s ha valamelyiknek szólt a leczke, alig lelte +helyét. Egyedül Ilonka nem látszott érdekelve lenni a dorgáló szavak +által; szemei, lelke, gondolatai messze-messze tétováztak, túl a szűk +falakon, túl a hóval fedett mezőn, ott hol az Isten közelében örök +tavasza van a világnak, a szerelem reményében. Arcza angyali nyugalmát +nem zavarták meg Gernyeszegi uram intései, sem Hentner Jónás uram +bámészkodása. + +[Illustration] + +„Jaj tinéktek, jaj Erdélyországnak!“ folytatá a pap; „eljön az Ur a maga +ostorával és megostoroz benneteket; eljön a látogatás napja, és el nem +mulik. Avagy a bérczek nem a ti büneitekért rendülnek-e meg álló +helyeikben? a viharos mennydörgés és villámverés nagy karácsony reggelén +nem az Isten intő szava volt-e hozzátok? A rettenetes áradások, mik +falvakat söpörnek el helyeikről, a sáskajárás, mely minden zöldet +letarol, nem azt jósolja-e, hogy el fogtok töröltetni e földnek +szinéről, és nevetek sem maradand ez országban? Jaj nektek, jaj +tinéktek, kiket az unokák meg fognak átkozni, de százszorta jaj az +unokáknak, kiket apáik rontanak meg! Én láttalak benneteket az utolsó +fejedelem temetésén. Nem sirt közületek senki; az nem a megholt lelkeért +történt, hálaimádság volt az az Istenhez, hogy őt magához vette.“ + +„Üm, ez nekem, ez nekem szól“ dörmögé magában izzadva és dókáját jobban +balra gombolva s üstökét sebesen körülkapargálva Bethlen Gergely uram. + +„Igaz hogy gyönge ember volt a megboldogult, könnyelmü, részeges, és +ittas fővel sok bolondot mivelt; de a miénk volt, a miénk! és azért kár +volt örvendeni az ő temetésén, mert bizony mondom néktek, hogy ez volt +az utolsó fejedelemtemetés Erdélyországban és több fejedelmet nem fog +Erdély eltemetni!“ + +„De már azt tagadom!“ kiálta fel elförmedve Bethlen Gergely uram, s +lecsapta süvegét maga elé. „Ahhoz kend nem ért, Gernyeszegi Menyhért +uram!“ + +A pap magasra emelt fővel tekinte le a botránykoztatóra, s három ujját +fölemelve az ég felé, mennydörgő szózattal kiálta le rá: „Itt Isten +beszél!“ + +Bethlen Gergely uram már ekkor egészen magához tért, átlátva +magaviselete helytelen voltát s lesimitva üstökét s mentéjét helyre +rángatva, visszaült helyére: „nagyon jól van, csak folytassa kegyelmed.“ + +A pap tehát még egyszer általánosan megdorgálva a gyülekezetet, +végezetre jobbulást ajánlva neki, megvigasztalá a megilletődött népet a +mennyei bocsánat igéretével. + +„Tartsátok meg a hitet, és az bizony meg fog benneteket tartani; +szeressétek a hazát és az bizonyára élni fog; tegyetek szent fogadást: +hogy Isten és a hon előbbvaló lesz nálatok minden világi jónál, s e +fogadással járuljatok az Urnak asztalához, mert a ki e nélkül veszi el a +szent jeleket, halált eszik és kárhozatot iszik magának!“ + +A pap mennydörgő szavai után ujra megzendültek az orgona sipjai, az +igazság után a költészet; s a hivek szép rendben járultak a szent +kenyérrel és borral teritett asztalhoz, melyre Bethlen uram leányai +saját kezükkel himzettek pompás vörös bársony takarót. Előbb a férfiak +kerültek sorba, kardjaikat mind lerakva a templom-ajtóban; Gernyeszegi +Menyhért uram olykor fejcsóválva huzta vissza a nyujtott serleget, midőn +valaki balkézzel nyult hozzá, s velőkig ható mondatokat dörgött +mindegyik fülébe; ugy látszék, mintha személy szerint mindenkinek +legtitkosabb büneit ismerné, s nem egy gonosztevő tért az igaz utra, +átható szemeinek rettenetes tekintetétől. + +Midőn a férfiak közől a legutolsó is elhaladt, jöttek sorban a nők. +Legelül egy pár éltesebb matróna, a helybeli nemes családokból, +becsületes tornyos főkötőben s panyókán lógó prémes mentéikkel nagy +ezüst kapcsokra; kezeikben aranyos metszésü énekes könyveik, azokba +csiptetve egyegy szál rozmaring. – Most egy karcsu hajadon lépett az Ur +asztala elé, kin az egész gyülekezet szemei függöttek, Bethlen uram +legszebbik leánya Ilona. Mennyi áhitattal, mely nemes ihlettséggel +fogadá el az isteni vér jelképét! az Ur lelke lebegett arczulatán. + +„Az Ur hallgassa meg szived fohászait“ monda nyájasan a leánynak a +lelkész, s egy pillanatra elolvadt arczának szigorusága. + +Ilonka hosszan, mélyen fölfohászkodék a szent asztal előtt; sohajában +annyi névtelen érzelem vágya látszott kifejezve; de rengő sejtelmek, mik +még gondolattá nem voltak érlelve s melyekből olvasni csak azon lélek +képes, ki a csecsemő sirását is érti. + +Azon pillanatban, midőn Ilonka letevé a serleget, irtózatos zsivaj +támadt a templomajtó előtt, rémült gyermekek és leányok rohantak be a +templomba a rögtöni ijedtség érthetlen orditozásával, s a padokon +keresztül ugrálva, a karzat oszlopaira s az ablakrámákra kezdtek +felkapaszkodni. + +„Mi történik ott?“ kiálta a pap a lármát tulharsogó hangon, mig a +templomajtónál levő leány- és gyermekcsoport mindig nagyobb zavarba +kezde gomolyodni, s egyszer az egymás hegyén hátán hentergő tömeg közől +egy roppant nagy medve szökött elő, idomtalan hánykodó ugrással futva +egyenesen az Ur asztalához. + +„Jézus segits!“ sikolta Ilonka összeijedve, s a rémülettől nem birt +megmozdulni. + +A fenevad már csak néhány nyomnyira volt a leánytól, a csodajelenettől +megrémült nép egészen megfeledkezett róla, midőn Bethlen Gergely uram +hirtelenebben a kimondott szónál átugrott karospadján s a vadállatot +ököllel fültövön ütve, a mint ez két lábra állt, megfogta két kézzel két +fülét s azzal hanyatt vágva az állatot, birkózásba eredt vele. + +Ilonka, a mint apját a medvével viadalt kezdeni látta, elsárgult, szemei +elfordultak s azzal összeroskadva féltestével az ott álló padra +hanyatlott. + +„Ne féljen kisasszonyom!“ rikácsolá ekkor háta mögött valami erőteljes +női hang, s a megriadt néptömeg közől egy izmos székely leány vált ki, +két könyökkel törve magának utat kisasszonyáig, s azzal oda rohant +Ilonához, felkapta karjai közé mint egy ölbeli gyermeket s az orgonához +rohant vele, melynek záros rekesze volt. + +„Egy kést adjatok!“ ordita Bethlen Gergely, még folyvást egyedül küzdve +a fenevaddal, s egyik térdével a földhöz nyomva annak torkát, mig kezei +veszett erővel fesziték annak füleit. „Szaladjatok a kardomért a +templomajtóban maradt.“ + +„De az Isten házában nem fogunk vérengzeni!“ kiálta Gernyeszegi Menyhért +uram, s azzal öltönyujjait felgyürve, oda futott Bethlen Gergely mellé. +„Ki kell dobni innen ezt az állatot s odakünn végezni vele.“ + +Ezzel ketten belecsipeszkedtek a hivatlan vendég bundájába, füleibe, s +elől huzva, hátul ütlegekkel nógatva kiczibálták azt a templomból, ott +künn azután a magához tért népség végkép agyonverte. + +Ily csodaesett többször adta magát elő Erdélyben: hogy a medvék, miket +télen különben sem ritkaság látni, fényes nappal befutottak a +templomokba, ott meghunyászkodva bebujtak valami szögletbe, s minden +ellentállás nélkül hagyták magukat agyonverni, a melyből azután a nép +babonás hite csoda dolgokat jövendölt, s a sors ugy akarta: hogy e +jövendölések mind beteljesüljenek. + +A pap és Bethlen Gergely visszatértek a templomba. Gernyeszegi Menyhért +azon módon, a mint volt, felgyürt ujjakkal, hasogatott ruhában, megállt +a gyülekezet között, magas termeténél fogva egy fővel kilátszott +valamennyi közől. + +„Ime a fenevadak maguk is megjuhászodnak az Urnak zsámolya előtt,“ szólt +mennydörgő hangon, „igy adandja az Ur kezeikbe az igazaknak minden ő +ellenségeiket!“ + +A pap izmos karjait az égnek emelve, mint egy próféta állt az elámuló +gyülekezet előtt, s a megzendülő orgona zugása mellett egetverő hangon +harsogott föl az ének: + +„Az erős Isten uraknak ura!“ + +Soha nagyobb buzgósággal nem énekelték e verset. + + +KÉSŐ LÁTOGATÓK. + +A nap már leáldozóban volt, a fehér hóval fedett vidékre hideg barna +ködök kezdtek leszállani. Küküllő-vár négy saroktornyának bádog födelein +még ragyogott az alkony aranyvörös szine, s köröskörül a láthatár mintha +egy hamvas lilaszin árnyéktól lenne már köritve, melynek szürke +homályából ezüstös berkekként tüntek elő a távoli erdők zuzmarázos fái. +A hajlongó fákat egész csoport hollók foglalták el, rekedt károgással +szállongva a légben, a hófuvatokban egyegy ordas farkas ügetett +szaglászva s meg-megállt üvölteni, vagy beléhentergett a hóba, mintha +melege volna a hidegtől, a szürke levegőben a megfagyott köd pilléi +libegtek. + +Az est télködében a távolból szán csörgése hallik, melyet el-elkap a +hófuvatokat torlasztó hideg szél, s a Küküllő jegén egy szánt látunk +tova sikamlani, három gyors havasalföldi paripától röpitve. A három +paripa füstöl az izzadástól, a szánban két férfi ül, meleg +farkasbundákba burkolózva, bajuszaikra jégcsapokat ragasztott a +ráfagyott lehelet, minden hajszáluk fehér a dértől. Hátul a bakon egy +csatlós pattogott hosszu karikás-ostorral, minden durranásra neki +kapaszkodnak a lángvérü paripák, a szánka repülni látszik, a szilaj +mének serénye és csójtárja lobog, a szánka orrán reszket a kifaragott +szerecsenfő. A szánban ülők beszélnek valamit egymással, a csörgés +robogás közt elhangzik minden szó. + +A mint a Küküllő a kápolnánál félre kanyarodik, a megtorlott jég miatt +kénytelen a szánka a magasabb partra kikapaszkodni s parthosszant +folytatni utját. Azon pillanatban, hogy a lovak csörtetve vágtattak föl +a partra, a szán háta mögött alig kétszáz lépésnyire két lovag jött +poroszkálva, kiknek egyike, a mint a szán véletlenül felbukant előtte, +hirtelen hátrarántotta paripája száját s vissza látszott hőkölni. + +„Álljunk meg egy pillanatra Tamás, senkivel sem akarnék itt találkozni,“ +szólt társához a lovag, s leugrott lováról, mintha nyergén igazitana +valamit. + +A lovag nagyon ifjunak látszott, arczán nyoma sem volt még a +férfiszőrnek, de tekintetében volt valami korát megelőzött szomoru +komolyság, melyet nem birt meghazudtolni életteljes arcza, most még a +hidegtől is vérpirosra csipve. Karcsu de izmos termetét sötétkék +posztó-dolmány fedé, egyszerűen sujtásozva, félvállára lompos +medve-kaczagány volt vetve, szijas rézcsattokkal fűzve nyaka körül, +fején egyszerü asztrakán-kalap, két kerecsen tollal, oldalán aczélkard, +minden ékszer nélkül, csupán a büszke arab mén, melyen lovagolt, +látszott némi uraságot árulni el nála. + +Kisérője egy vén szolga őszbe csavarodott csimbókos hajával, szigoru +mentéjén csillog a sok évi viselés, s a kiforditott báránybőr subávali +érintkezés nyoma. Oldalán nagy rezestoku kard lóg, lova erdélyi telivér. + +„Nem is jó volna ezekkel találkoznunk,“ felele a vén szolga, ura +szavaira. „Ez Bánfi Mihály uram, a lovairól ismerek rá, kinek urabátyját +a megboldogult fejedelem egy czigány hóhérral nyakaztatá le.“ + +Az ifju búsan fölsóhajtott. + +„Ott voltál azon esetnél?“ + +„Bár ott lehettem volna. Most tán nem állna igy a világ. Mikor a +fejedelem aláirta a halálitéletet, Csáky László uram rögtön lóra ugrott +s futtatott Bethlenbe, a hol Bánfi fogva volt a feleségével; a +fejedelemasszony megtudta a dolgot s fölrohant a fejedelemhez, +sikoltozva borult lábaihoz; „te átkozott ember, te átkozott ember, ne +ontasd ki annak az ártatlannak a vérét!“ kiáltozá magán kivül s el nem +bocsátá a fejedelem térdeit, mig az a kegyelmet ki nem adta az elitélt +számára; mi rögtön lóra ültünk az étekfogóval, ez a kegyelmet hozta, én +egy vég bársonyt vittem, arra az esetre ha már későn érnénk, halotti +takarónak; két ló dült ki alólunk Bethlen-várig, de bizony csak a +halotti takaróra volt ottan szükség; azóta kétszer ütött bele a mennykő +a bethleni várba, az egyik tornyán ide is látszik hogy kisebb mint a +másik, s a hova Bánfi uram van eltemetve, minden tavaszszal megindul a +vér a földből.“ + +„Kegyetlen ember volt a fejedelem ugy-e?“ kérdé bánatos hallgatás után +az ifju. + +„Nem volt biz az. Én ismertem, mert gyermekkorától szolgáltam mellette; +mig ifju volt épen ily szelid, áldott lélek volt szegény, miként maga +kegyelmed, szerette a tudományokat, vitéz volt, jószivü, jobbágyai ugy +szerették mint édes apjokat, s felesége a jó Anna asszony, – Isten +nyugtassa meg – oly boldog volt vele, mint az angyalok az égben. Csak a +hogy egyszer fejedelemmé lett, körülvették a rosz tanácsadók, +belekeverték az ivásba, ittas fővel mindenre rávették; ha gazdag emberre +volt foguk, az ellen ligát csináltak s vagyonait maguk foglalták le, +utoljára a fejedelemasszony elvette pecsétnyomó gyűrűjét, s valahányszor +Mihály ur jó fővel öt hat emberre halált mondott, ő meg rögtön kegyelmet +irt nekik. Reggel aztán a szegény fejedelem meg is köszönte neki, hogy +nem engedte az ártatlan vért kiontani.“ + +„Őrangyala volt, mégis elkárhozott.“ + +„Hát még azután, hogy a jó asszonyt magához vette az Isten, be nagy +csapás volt rajtunk a jó ur. A sok jöttment sehonnai ember azt tette +vele a mit akart. Kifosztották az ő nevében a szegény köznépet, s +kifosztották őt magát is utoljára ugy; hogy vénségére megtébolyodott +azon való aggódtában, hogy nem leszen neki mit enni. De mit beszélek én +kegyelmednek erről, a mit százszorta jobban tud nálam.“ + +„Örömest hallom. Azok a kik én körülem vannak, csak hazudni hizelegni +tudnak, mikor igazat akarok hallani, teveled beszélek.“ + +„Szegény Apafi Mihály uram!“ szólt a szolga felsóhajtva, „mig élt, be +sokan siratták, mikor meghalt, bizony nem siratta ott senki.“ + +„Ez hát a fejedelmek sorsa.“ + +„Nem mennénk odább nagyságos uram,“ szólt Tamás, másfelé téritve a +beszédet, „a szánka már jól elhaladt.“ + +„Ne nagyságolj engem,“ szólt szomoruan az ifju. + +„Hiszen most senki sem hallja.“ + +„Magam sem akarom hallani. – Meg kell előznünk a szánban ülőket, ők a +Küküllő parthosszát követik; ha mi neki vágtatunk torony irányában a +várnak, előbb ott lehetünk mint ők. Értesitette leányod a kisasszonyt +arról hogy jövök?“ + +„Igenis, hanem a jó kisasszony sokáig nem akart beléegyezni, hogy +egyedül szóljon kegyelmeddel, s utoljára is csak abban állapodott meg, +hogy a nyugati toronyszobában kész lesz szólni kegyelmeddel, de csak +igen rövid ideig.“ + +„Csupán három szót s aztán visszatérek.“ + +„Még az éjjel? ebben a hidegben?“ + +„Nem fázik az a ki szeret, jó öregem, te addig majd térj be a csapszékbe +és melegülj.“ + +* * * + +Bethlen Gergely uram a templomban történtek után rendkivül jó kedvre +kapott. Haza menvén, magával vitte a papot is, a ki a templomon kivül +igen barátságos vig ember volt, s otthon nagy tüzet rakatott a +kandallóban, s alig fért bőrében a jó kedvnek miatta. + +„Olyan szemet vetett kend rám onnan a szószékről, nagytiszteletü +Gernyeszegi Menyhért uram, mintha a fejemhez akarta volna vágni a +bibliát,“ szólott az öreg, kötekedve a paphoz. + +„Akkor igazán csőstűl kapta volna kegyelmed a tanitást,“ válaszolt a pap +vidáman. + +A vig mulatozás között belépett a terembe Ilonka, meglátszott rajta az +előbbi ijedelem okozta sápadtság; kezében egy üvegcsét hozott, valami +csodatevő balzsam félével, melylyel egy könnyü karczolást jött bekenni, +a mit atyja a medvéveli küzdelemben a jobb kezén kapott. Gergely ur föl +sem vett egy olyan kis sebecskét, vadászaton különbet is szokott az +ember kapni, hát még ütközetben, hanem azért édes mosolygással nézte, +mint kötözgeti be sérült kezét az aggódó leány, ki zsámolyára térdelve +megcsókolá a sebesült kezet, azután betekerte balzsammal, bekötözé s +ismét megcsókolá. + +„Látod, látod,“ monda az öreg ur gyöngéd enyelgéssel, „ezt se kellett +volna kapnom, ha szeretőd volna. Ilyenkor annak kellett volna előállni +védelmedre vén apád helyett. De hisz való is valamire ez a mai +fiatalság, biz elnézték mint vesződtünk mi ketten pap urammal a nagy +birkozásban.“ + +„Milyen különös“ szólt Ilonka elboruló arczczal,„már másodszor akart a +medve széttépni.“ + +„Másodszor?“ szólt Gergely megütődve, „te erről nekem nem is szóltál, +hol? mikor?“ + +Ilonka zavarba látszott jőni. Ugy tetszék, mintha megbánta volna a már +kimondott szót, s örömest nem felelt volna atyja kérdésére, mely +okvetlenül ujabb kérdésekre adandott alkalmat. + +„Nos? miért hallgatsz?“ kérdé Gergely ur, maga felé forditva leánya +arczát, ki lángvörössé pirult s szemeit lesüté. + +„A mult őszszel“ szólt akadozó hangon a leány, „hogy Almakeréken voltam +a nagynénémnél, Magdussal eltévedtünk az erdőben. Már esteledett az idő +s mi mindig jobban belekeveredtünk a sürűségbe, midőn egyszerre a +távolból vadászkürt hangja üté meg füleinket; félelmünkben arra kezdtünk +tartani, midőn egyszer szemközt ránk a bokrok közől egy rut gubanczos +vadállat tört elő, én meg azt hittem hogy ördög, mert soha sem láttam +ilyet elevenen s elkezdék ijedtemben sikoltozni. A fenevad észrevéve +bennünket, felénk kezde csörtetni. „Fusson kisasszonyom! kiálta Magdus, +én addig lefekszem, s mig velem bajlódik, kegyed megmenekül.“ Azzal ő +leveté magát a földre, én azonban egy lépést sem tudtam odább tenni, +hanem egy nagy odvas fa mellé huztam magamat s onnan néztem, mint ment +oda a medve Magdushoz, tenyerével összetapogatta, arczát megszaglászta, +s a mint látta hogy nem mozdul, ott hagyta fekünni s széttekintett +morogva, mintha engemet keresne. A halál félelmei közt voltam. E +pillanatban ujra hallatszott a kürtszó s a berek sürűjéből egy ifju +lovag robogott elő fekete paripán; én nem állhattam tovább, felsikolték, +mire a lovag a neki ágaskodó medvét torkon ütve kelevézével, hanyatt +dönté a sűrűbe, s azzal leszökve lováról, oda futott hozzám, ki szinte +magamon kivül hevertem a füvön, s az odafutott Magdussal együtt +felkarolva, egy közel patakhoz vitt, hol arczomat vizzel meglocsolva, +magamhoz téritének. Soha sem mertem ezt neked megmondani.“ + +„Üm; majd máskor is igy bizlak én téged magadra. De hát tovább. Mi lett +aztán belőle?“ + +Ilonka még jobban elpirult. + +„Hát miért nem mered megmondani? Tán biz egy csókot adtál a lovagnak, a +miért életedet megmenté s azt szégyenled.“ + +„Oh nem atyám.“ + +„Pedig bizony megérdemlette volna. Tán nem volt valami szép?“ + +„Oh igen. Arcza, magatartása délczeg és nemes, szemei oly bátrak és +mégis oly szelidek.“ + +„S te ráértél mind ezt észrevenni? De folytasd, hogy jöttél azután haza? +No mért hallgatsz el. Gyere no, ülj ide mellém, nem mondom meg senkinek, +a pap már aluszik, nekem elmondhatod, nos?“ + +Ilonka suttogva, meg-megakadva, beszéde közepén folytatá: + +„Alig birtam magamat lábaimon, a lovag paripáját ajánlá, fáradt voltam, +kénytelenittetém rá fölülni, a lovag kantárnál fogva vezette a paripát. +Hanem a paripa nagyon kemény száju volt, és az ut nagyon bokros, a +nyereg sem volt nő számára való, majd leestem róla.“ + +„Nos? nos? nos?“ + +„Hát a lovag utóljára kénytelen volt maga is felülni s engemet ölébe +venni s ugy hozni hazáig.“ + +Ezt mondva, Ilonka apja keblére rejté égő arczát, a ki erre jovialis +kaczagásban tört ki. + +„Hahaha! hiszen te valóságosan szerelmes lettél bele. Hogy hivják a +lovagot?“ + +„Nem tudom.“ + +„Lehetetlen. Nem kérdezted meg tőle?“ + +„Mertem is! hanem Magdus megtudta az apjától hogy az ifju fejedelem +udvaránál van.“ + +„Ahá. Tehát tudakozódtunk utána?“ + +„Azt is hogy keresztnevén Mihálynak hivják.“ + +„No ugyan erről ráismerünk, hisz annyi a Mihály Erdélyben mint a +vadalma. De annyit legalább tudsz felőle, hogy magyar és nemes?“ + +„Nemes de szegény.“ + +„No bizony. Hát hisz Kendefi Gáspár uram sem gazdag még is elvitte +Katiczát; nem adom én a leányomat pénzért meg tevéért, mint a cserkesz, +hanem szeretetért. Mai világban ugy sincs egyéb bizonyos birtoka az +erdélyi magyar embernek a kardjánál.“ + +Ilonka szótlan örömmel csókolta össze atyját, elárulva öröme által; +mennyire szeret! s azzal jó éjt kivánva az öregnek, látható +felindulással hálószobájába távozott. + +Az öreg ur még nem volt álmos. „Hej pap uram!“ kiálta a kandalló mellett +bólingató lelkészre, „zabban a lovak!“ + +„Nem alszom“ viszonzá a lelkész, „csak nem akartam kegyelmeteket +háboritani Istennek tetsző beszélgetésükben. Kend Bethlen Gergely uram +valójában nem oly bolond ember mint sok apa, ki rangot és gazdagságot +keres leányai számára, boldog élet helyett.“ + +A pap még egy igen szép hosszu és épületes beszédet szándékozott e thema +fölött tartani, melybe azonban bele sem foghatott, mert a várkapun +ejtett döngetés vendégek érkeztét jelenté, s e zajra Bethlen uram +számtalan kutyái mind előrohantak a pitvarból, akolból és konyhából, +rettentő ugatást mivelve, a külső lármára a szobában alvó kedvencz +agarak is elkezdtek csaholni, egy az ajtónak futott, farkát csóválva, +másik első lábait az ablakba téve kezdett el üvölteni, a többi is, – +volt legalább tizenkettő, minden szegletben megszólalt, Gernyeszegi +Menyhért uram nem győzte őket a sok „czoki“val csititani, s ha kettőt +hármat elhallgattatott, a negyedik akkor mordult el a zsölyeszék alatt. + +Végre hallatszott a kapu csikorgó kurrogása, a kutyák ismerő nyihogással +futottak mind az ajtóhoz, az udvaron egy bevágtató szán csörgése hallék +s azután férfias lépések a tornáczon, valaki a ház ura után +kérdezősködött. + +„Ez Bethlen Miklós öcsém!“ kiálta fel Gergely ur, „ismerem a hangjáról. +Ezek már aztán Isten hozta vendégek, a kik ilyen időben jőnek +látogatni.“ + +Az érkezők benyitottak a terembe, bundáikat oda künn lerakva, az egyik +egy fiatal harmincz éves férfi lehetett, szembetünő családi hasonlattal +Gergely urhoz, a másik: Bánfi Mihály, valamivel idősebbnek látszék korai +kopaszsága miatt, bár ő sem volt hajlottabb koru. + +Gergely ur összeölelé, csókola vendégeit, Menyhért ur is kezet rázott +velük, és az agarak is mind fölugráltak a nyakukba, s rájok ágaskodtak +nyomot hagyó czirógatással. + +„Hej bort ide legények!“ kiálta ki Gergely ur cselédjeinek, „több tüzet +a kandallóba, nem aluszik itt az éjjel senki!“ + +A csatlósok rögtön megjelentek boros vedreikkel, előkésziték a nehéz +ezüst billikomokat, a vendégeknek nem kelle sok kinálás. + +Akkor nem oly homoeopathikus adagokban itták a bort, mint most; +meszelykével, vizecskével, hanem veder számra, s azért ha itt ott jó +kedve lett is az embernek, de még sem volt azért részeg. + +A borozás közben kisült, hogy Gernyeszegi Menyhért uram ott is megfelel +magáért, de még Gergely ur sem hivott segitséget a maga veder borához, s +a mi Bethlen Miklós uramat illeti, ő még Bánfi Mihály uram helyett is +jónak látta inni, mint a ki bornemissza lévén, csak ugy hallgatott és +mélázott a lármás társaságban. + +„Szóljon már kend is vagy egyet Bánfi uram,“ szólt Gergely ur, bele +kapczáskodva a józan emberbe, „mert biz azt hiszem hogy nem tud +magyarul.“ + +„Hát miről beszéljek?“ válaszolt az egykedvüen. + +„Miről? Hát mondja el, hogy tetszik Küküllővára?“ + +„Bolond volt a ki épitette, mind a négy tornyához külön kijárás van, ha +nem vigyáz az ember, tolvaj és ellenség könnyen hozzá férhet.“ + +„Sohse aggódjék kend, az én életemben egy ajtó sem volt azokból nyitva.“ + +„Kend, lehet hogy nem járt be rajtok. De ki tudja korhely cselédek nem +szökdösnek-e rajtok ki- s be, mikor éjjel a főkapu zárva van.“ + +„Legalább mi hogy jöttünk, a délkeleti torony ajtaját nyitva láttuk.“ + +„Az ördögbe! Hisz az a leányom szobáiba vezet.“ + +„Tán nem jól értette kegyelmed? A délkeleti tornyot mondtam. Mert a +holdvilágnál a hogy jöttünk, mi azon az ajtón egy férfi alakot láttunk +belopózni, én még figyelmeztettem Miklós öcsémet rá, de ő azt felelte: +valami kósza cseléd lehet.“ + +Bethlen Gergely arcza e szavak alatt elsáppadt, elsötétült, a kupát +letette kezéből, székét eltolta az asztal mellől, s a nélkül hogy egy +szót szólna, a falra függesztett kardjához lépett s azt kihuzva +megindult azon ajtó felé, melyen Ilonka eltávozott. + +„Mit akar kegyelmed?“ kiálta fel a pap, felrugva székét s eléje ugorva a +baljóslatu arczu embernek. „Mit szándékozik mivelni?“ + +„Legyen kendnek esze Gernyeszegi Menyhért uram“ szólt nyugalmát hirtelen +visszanyerve Bethlen Gergely, „s engem se tartson bolondnak. Meglehet +zsiványnyal lesz dolgom, s csak nem mehetek az ellen zsoltárral.“ + +„Jó, de hátha többen lennének, én is elmegyek kegyelmeddel, hogy +segélyére lehessek.“ + +„Igen, de az is meglehet“ folytatá Gergely tompa hangon, mintha nem is +akarná hogy hallják a mit mond; „hogy a kit ott kapok, nem pénzemet, +hanem becsületemet jött elrabolni, s akkor jobb ha rajtam kivül más nem +tudja. Azt elhiheti kend, hogy leányomat meg nem ölöm, egyért azért mert +asszonyt ölni nem szokásom, más meg az, hogy szeretem, ha szégyenemre +válik is; de ha férfit kapok ottan, akkor!… akkor esküszöm a szent +háromság egy Istenre, Gernyeszegi Menyhért uram, hogy ha hétszáz pap +imádkozik is érte, és hétezer ördög őrzi is minden haja szálát, kétfelé +hasitom!“ + +Ezt mondva a jó ur félre tolta az utból a becsületes lelkészt, s a nehéz +tölgyfa-ajtót olyan dühvel vágta be maga után, hogy minden asztal +tánczolt bele. + +„Igyunk tovább nagytiszteletü uram,“ szólt Bethlen Miklós hidegen, ki az +egész jelenet alatt meg sem mozdult a helyéről „majd elvégzi azt Gergely +bátya, s ha szüksége lesz ránk, meghalljuk. Isten éltesse ifju Apafi +Mihály uramat a fejedelmet!“ + +A pap ivott a kimondott egészségért, a két ur keserüen mosolygott egymás +szeme közé. + +* * * + +Az éji lovagok ezalatt kikerülve az előttük haladó szánt, mély hófuvatos +árkokon s zúzmarázos berkeken keresztül elvergődtek Küküllővár alá. A +vár déloldalai ablak ki volt világitva, a délkeleti torony ablakában két +gyertya égett. + +„Künn a jel!“ szólt András gazda urához. + +„Szálljunk le lovainkról“ monda az ifju könnyeden leszökve paripájáról s +a kantár szárát szolgájának vetve. „Te keresd föl a legközelebbi +csapszéket. Ott melegedj föl. Egy óra mulva ismét itt légy.“ + +Az ifju lovag azzal a torony felé sietett. A várárok be volt fagyva, +könnyen átmehetett rajta, ott egy palánkon kellett magát keresztülvetnie +s néhány pillanat mulva a toronyajtó előtt állt, miután annak kőlépcsői +szét voltak hányva, a kiálló kőpárkányokon kapaszkodva föl annak +erkélyeig. + +A távolból a szán csörgése hallatszott. + +„Hozta Isten ifju uram.“ Szólt egy suttogó hang a belopózóhoz, s egy +izmos némber, kiben Magdusra ismerünk, kézenfogva a lovagot, fölvezette +őt azon szobáig, melyben a két gyertya égett. + +A szobában vigan pattogó kandallótüz vete élénk világot, kitüntetve azt +a sok apró, kedves, semmi haszonra nem levő tárgyat, mikkel hölgyek fel +szokták szobáikat ékesgetni, s mi azoknak olyan jól illik. + +„Jaj lovag ur“ kezdé Magdus, „már csak vegye el kisasszonyunkat, mert +még a templomban sincs bátorságban kegyelmed nélkül.“ + +„Jót mondasz jó Magdus,“ felelt a lovag mosolyogva, „hanem kettőn áll a +vásár.“ + +„De lovag ur, a hol az eladó is oly kész mint a vevő, hamar készen van +ott az alku.“ + +A lovag jó kedvében egy aranyat nyomott a cseléd markába, az boszusan +adta vissza. + +„Mit gondol kegyelmed? nekem egy aranyat? kegyelmed szegény ember, nem +igy kell vesztegetni a pénzt. Kelleni fog bizony menyegzőre, akkor is +csak márjást a cselédnek nem aranyat.“ + +„Ugy, igaz,“ dörmögé magában a lovag, „hisz én szegény vagyok.“ + +E perczben fordult a kilincs, a lovag oda szökött az ajtóhoz s felrántva +azt, Ilonkát látta maga előtt örömtől és boldogságtul üdvezült arczczal. + +A két szerelmes napok óta tanulgatá magában a szavakat, miket e +találkozáson egymásnak mondani fog; épen azért egy szó sem jött +ajkaikra, némán megölelték egymást, egy csók volt mind az, a mit +egymásnak mondani tudtak. + +„Haragom van rád,“ szólt Ilonka, ki akarva fejleni Mihály karjaiból, – +tudta hogy nem fogja bocsátani – „te ugy jösz hozzám mint a tolvaj az +ablakon keresztül, mikor az ajtó is nyitva áll előtted, titokban, midőn +nyiltan is jöhetnél.“ + +„Nem jöhetnék Ilonka. Atyád bizonyosan megtiltaná.“ + +„Lásd“ szólt Ilonka mondhatlan hamiskás mosolygással, „én bátrabb vagyok +tenálad. Te nem merted kezemet megkérni atyámtól; én megtettem +helyetted, és nem kaptam tagadó választ.“ + +A lovag egyszerre elkomorult. + +„Te elmondál neki mindent?“ + +„Találkozásunkat. A többit ő maga kitalálta, én mondám neki, hogy te +szegény vagy, ő felkaczagott, megveregette arczomat, megcsókolt s azt +mondta, hogy Kendefi is szegény, mégis neki adta nénémet.“ + +„Lásd azt nagyon roszul tevéd, hogy titkunkat előtte felfedezted. A mit +mondok, nem fogod érteni, de hinni fogod hogy igaz. Sem atyád, sem +rokonaid nem fognak tégedet nekem nőül adni, ha engem megismernek; okaik +vannak rá, mikről sem ők nem tehetnek, sem én.“ + +„Nem értem, mi okaik lehetnek? Hogy szegény vagy, azt tudják már, ha +családjaink ellenségek, én kibékitlek benneteket, ha más hiten vagy, +majd megtéritlek én. Oh az én családom nem terem oly képtelen embereket, +mint te gondolod. A Bethlenek jó szive mindenütt ismeretes, családi +körükben s az ország ügyeiben egyaránt.“ + +„Jól tudom. De van egy körülmény, melyet te nem ismersz, s mely korlátot +emel szerelmem és szived között. A Bethlenek az utolsó férfiig ellenezni +fogják, hogy én férjed lehessek, mig ha már az volnék, örömmel +szoritanának karjaik közé.“ + +„Nem értelek. Nem értelek.“ + +„Ne is érts, csak higyj. Boldogságunk egyedül attól függ, hogy tudsz-e +bennem eléggé bizni s tenni azt a mire kérlek? A legközelebbi faluban +értekeztem a lelkészszel, ki bennünket azon perczben összeadand, melyben +előtte megjelenünk. Akarsz-e velem jőni?“ + +„Én szökve, atyám tudta nélkül?“ + +„De velem. Az én lovagbecsületem védpaizsa alatt. Esküdni nem szokásom, +de szavamra mondom, hogy mig nőmmé leendsz, megőrzelek, s ha az lettél, +megszerzem számodra mindenki becsülését és atyád áldását.“ + +Ilonka tétovázni, ingadozni kezdett, e pillanatban erőszakosan +felszakasztaték az oldalajtó s a szerelmesek előtt Bethlen Gergely uram +állott, meztelen karddal kezében. + +Ilonka nagyot sikoltva veté magát apja keblére s onnan lassan alácsuzva +annak lábaihoz omlott. + +Bethlen Gergely sok szóba kezdett, mig egyet ki tudott mondani. A lovag +háttal állt a kandallónak s fél kezével eltakarta arczát. + +„Suhancz!“ ordita rá Gergely, kardja reszketett izmos kezében. „Látom a +te oldaladon is kard van. Huzd ki ilyen amolyan lélek fia, mert négy +felé váglak.“ + +A lovag erre levette kezét arczáról s azt a tűz felé forditva, +méltóságteljes tekintettel nézett Bethlen szemeibe. + +Az öreg e pillanatra egyszerre átváltozott. A düh és meglepetés egy +pillanatig küzdöttek arczán, egészen elkomorult, szemeit lesütötte, +kardját a falnak támasztá s hüvelykujjait övébe dugva nagyokat mordult: +„Üm – igen – hm –“ Azután mérgesen fordult Magdus felé. „Vidd +kisasszonyodat szobájába.“ + +Ilonka még jobban megrettenve atyja elkomorulásától mint előbbi +haragjától, átkarolta annak térdeit s reszketve könyörgött neki: + +„Hiszen te azt mondád: hogy nem fogsz arra haragudni a kit szeretek, +bárha szegény is.“ + +„Szegény?“ szólt az öreg ur metsző sarcasticus hangon. „Az igaz hogy +elég szegény, nincs egyebe ennél a kis Erdélyországnál. Ő nagysága Apafi +Mihály uram a fejedelem.“ + +„Igen az vagyok“ szólt az ifju előlépve, „s ha ugy akarod leányod férje, +kit fogadom, hogy boldoggá fogok tenni.“ + +„Oh atyám!“ szólt Ilonka örömrepesve csókolva atya kezét. + +„Menj szobádba“ viszonzá Gergely szigoru hangon. „Itt nem rólad van szó +többé, hanem Erdélyországról“ s azzal karon fogva leányát kivezette a +teremből, s azzal magukra zárta az ajtót. + +„Nagyságos uram“ szólt Gergely visszatérve a fejedelemhez „sokat +szeretnék kegyelmednek mondani, ha czudarság nem volna a magam házánál +összeszidni a vendéget, bárha az ablakon jött is be! hanem annyit mégis +megmondok kegyelmednek, hogy inkább hagyta volna kegyelmed leányomat +összetépni a medvének, mint hogy maga tépte össze. Mert hogy kegyelmed +az én leányomat elvenni nem fogja, arra már aztán esküszöm.“ + +„Mi kifogásod van ellenem?“ + +„Ne méltóztassék tréfálni ez órában nagyságos uram. Én vén ember vagyok, +az eszem sem szállt még a lábam szárába. Vajmi jól tudja azt kegyelmed, +hogy a kegyelmed fejedelemsége leendő házaságától függ. Néhány hónap +mulva letelt a kegyelmed kiskoruságának ideje, s a számára kijelölt +mátka, a Brandenburgi Markio leánya azóta szintén felnőtt. Boldog lesz-e +kegyelmed általa? az nem kérdés, de fejedelemmé lesz. Ha pedig egy ilyen +magamforma nemes ember leányát veszi el kegyelmed, engem ugyse az ágy +alá vágta akkor kegyelmed a fejedelemsüveget.“ + +„Mit bánom én.“ + +„De bánom én és bánja az ország! Kegyelmed csak egy ember, én is csak +egy vagyok, mi élhetünk, halhatunk, a hogy Istennek tetszik, de most +Erdély jövendőjéről van szó, s mi nem fogjuk tűrni, hogy a kegyelmed +szerelmessége miatt elveszszen az ország. Ha kegyelmed most elveszti a +fejedelemséget, soha sem lesz itt többet ur a magyar. Menjen innen +kegyelmed Isten szent hirével s teljesitse azt a mit az ország rendei +határoztak. Ilonka kegyelmed neje nem leend. Leányom szive megszakadhat, +az enyém vele szakadhat meg, de kegyelmed még sem fogja őt birni, mert +Erdélyország sorsa előbbvaló. Kegyelmed meggyalázta házamat; – +ellenségeim meg fogják tudni; – leányom hírneve oda lesz; de azért +kegyelmed nem fogja őt nőül venni, mert Erdélyország sorsa több mint az +én becsületem… Kegyelmed apja sok jó magyar nemest lenyakaztatott, +kegyelmed örökölte apja nevét, öröklendi apja vérszomját is; én tudom +hogy magam leszek az első, kinek fejét kegyelmed ha fejedelemmé lesz +leütteti, és azért mégis kényszeriteni fogom kegyelmedet hogy fejedelme +legyen Erdélynek, mert az én fejem semmi ott, hol Erdélyország sorsáról +van a szó. Most Isten áldja meg nagyságodat.“ + +Ezt mondva Gergely ur, fejébe rántotta elülről hátulról kis veres +sipkáját, s keserü elkomorodással fordult el az ifju fejedelemtől, ki +némán, leverten, összefont karokkal bámult a kandalló hamvadó tüzébe, s +egy szót sem birt viszonozni az ősz honfi feddő szavaira. + +„Még egyet uram.“ Szólt Gergely visszafordulva az ajtóban. „A mit +mondtam mind komoly, megmásolhatlan szó volt, s én rajta leszek, hogy +szavamat megtartsam, azért ha kegyelmed mint igaz nemes ember azt nem +akarja, hogy leányomat ezentul elzárva tartsam mint egy apáczát, lovagi +kötelességének ismerje hozzá többet soha nem közeliteni.“ + +A fejedelem szomoruan távozott el a toronyból. Gergely magához vette az +ajtók kulcsát s visszatért vendégeihez. + +„Csak igyanak kentek, semmi baj sem volt, semmi“ szólt közéjök lépve, jó +kedvet erőltetve arczára, hogy szinte csikorgott bele minden vonása. +„Egy kis izé – aztán semmi egyéb; bolond tréfa, majd halálra nevettem +magamat. Haha! Egy csatlósom furcsán járt Magdussal, hahaha az ördögbe.“ + +Hanem e nevetés közben ugy megszoritá az ezüst kupát melyet kezébe +fogott, hogy a két oldala összehorpadt s a bor mind kiömlött belőle. A +vér elfutotta szemeit. + +„Ejh milliom istennyila!“ kiálta falhoz vágva a serleget, „nem megy már +nekem a tettetés, hisz leolvashatják kendtek az arczomról, akármit +beszélek, hogy meg vagyok gyalázva.“ + +„Mit? mi történt?“ kérdezék a vendégek. + +„Hát egy suhancz, valami siheder, még leányommal barátságot mert kötni“ +beszélt Gergely ur, ellobbant haragja után ismét magához térve, hogy uj +mesét mondjon vendégeinek. „De kiadtam a ficzkónak az utat, jól járt +hogy ott nem vetettem le, hol feljött, az ablakon.“ + +„De hát inkább kényszeriteni kellett volna“ szólt közbe a pap „hogyha +hirbe hozta a leányt, tegye nejévé.“ + +„Majd én egy sehonnainak adom a leányomat, egy koldusnak“ szólt tettetes +pattogással Gergely ur, „soha bizony.“ + +„Hisz az elébb egészen máskép beszélt kegyelmed ezen a helyen“ feddőzék +a pap, „igen okosan mondá, hogy nem tekint vagyonra, születésre, csak +leánya szeresse a kit választott.“ + +Gergely ur feje főtt a lelkész beszéde alatt, szemei karikát hánytak, +szerencsére a serleget már eldobta, mert különben baj lett volna; még +beszélt volna a lelkész, de Gergely ur egyszerre olyat csapott öklével +az asztalra, mint a mennydörgő mennykő, s felorditott a hogy kifért a +torkán: + +„Az akkor volt! Én tudom mit beszélek! Hagyjon kend nekem békét!“ + +Erre fölkelt Bethlen Miklós, s Gergely urat átölelve visszaülteté +székére, fülébe sugva: „Legyen kegyelmed nyugodt, mi mindent tudunk, a +látogató a fejedelem volt.“ + +Gergely ur lankadtan esett székébe vissza, mint ki félelmes álomból +ébredett föl. + +„De kiadtam neki az utat“ dörmögé az őt értőknek. + +„Kegyelmed igaz hazafi“ szólt Bánfi megrázva kezét az öregnek. + +„Ezt nem hagyjuk megtörténni soha“ monda szilárdul Bethlen Miklós, s a +három férfi könnyes szemekkel nézett össze, mig a pap sehogy sem tudta +magának kimagyarázni: hogy micsoda nagy hazafiuság lehet abban, ha az +ember nem adja a leányát annak, a kit szeret? + + +A TATÁROK. + +Még néhány napig mulatának Bethlen vendégei Küküllő-várban, ezalatt a +családi tanácsban elhatározák, hogy minden kisértet elkerülése végett +legjobb lesz Ilonkát, addig, mig a fejedelmet elfelejti, Nagyváradra +küldeni egyik rokonához; a minthogy egy reggelen meg is indult vele az +egész atyafiság szánkákra rakodva. Maga Gergely ur Gernyeszegi Menyhért +urammal egy szánon, másikon Ilonka Magdussal, harmadikon Bethlen Miklós +és Bánfi Mihály. Egész Bethlenig semmi bajuk sem történt, hanem ott már +annyira behordta a szél az utakat hóval, hogy a legnagyobb erölködés +mellett sem hatolhattak tovább Szászvölgyénél, ott pedig teljes +lehetetlenség volt a szoroson keresztül törniök, mielőtt a falusi népség +lapáttal utat hányandott a hótorlatokon s e miatt kénytelenek voltak ott +éjszakázni a kis faluban. + +Szerencsére Magdus apja, András gazda ott azon faluban lakott, s épen +otthon tartózkodott, elkéredzve a fejedelemtől, a kinek a házánál az uri +vendégek legalább türhető éji tanyára találtak. + +Ott elrendezték magukat, a ki hogy fért. A kocsisok az akolban, András +és Magdus a konyhában, mig az urak a nagy lakó szobát foglalták el, +Ilonkának egyedül engedve a kis benyilót mennyezetes nyoszolyájával. + +Már jól behaladt az éjszakában az idő, az alvók különféle hangokon +horkoltak, midőn egyszerre irtózatos orditás hangzik szét a faluban, +nyargaló paripák verik fel a csendet s az egyszerre kigyuladt tűz rémes +világánál száz rémalak tünik elő, orditva, gyors paripákon, idegen +öltözetben. + +„A tatárok! a tatárok“ hangzék a vészkiáltás a felriadt lakosság +házaiból. A fekete, szegletesfejü, szélesszáju alakok, mintegy lovaikhoz +nőve, benyargalnak az udvarokba, kanóczot vetnek a háztetőkre, kötélre +fűzik a kirohanókat s lemészárolják az ellenállót. Az asszonysirás, +halálhörgés, káromkodás nőttön növő zajba vegyül, melyből kihallik +olykor a félre vert harang vészkondulása. + +Bethlenék hirtelen talpra ugráltak; mire széttekintének, már a tatárok +elfoglalták az ablakokat, a künn kapott cselédséget leverve lábairól, s +a tornáczajtót kezdték döngetni. + +„Ehen van ni“ kiálta fel a pap. „Az Isten büntetése, a miért nem akarta +kegyelmed leányát ahhoz adni a kit szeret, hanem megszöktetni előle, +most már a pogány veszi el.“ + +„Ne papoljon kend most nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram, hanem +lásson egy fokos után s álljon velünk együtt az ajtóra, vagy menjen +Ilonkát biztatni.“ + +A pap úgy tett a hogy mondva volt: bement Ilonka szobájába, ki ijedtében +fél-ájultan hevert ágyán; egy vigyorgó tatár féltestével már bemászott +az ablakon, de a kihez Menyhért uram ugy vágott egy karos széket, hogy +menten visszaesett a honnan jött. + +Más felől ez alatt három tatár már betörte a tornáczajtót, az egyik +lovas bement a konyhába. Azt ugyan András gazda fokosával ugy főbe +kollintá, hogy a lova alá esett, de a másik kettő pányvát vetett az öreg +legény nyakába s lerántva a földre, elkezdé annál fogva kifelé +hurczolni. + +Magdus csak nézte ez ideig, mintha sóbálványnyá vált volna, a viadalt, +de a mint látta, hogy az apját huzzák vonják a földön, felsikoltott s +egy fejszét kapva a szegeletből elő, neki rohant az egyik tatárnak, s +egy kegyetlen elbúsult csapással ketté hasitotta annak fejét. Az utolsó +tatár aztán nem volt rest, hanem elszaladt a hős leány elől, ki +visitozva hajitotta utána a véres fejszét. András gazda erre kivetette a +pányvát nyakából, s fejére rántva hirtelen a levágott tatár csalmáját, s +felkapva annak lovára, bekiálta az urakhoz: „Csak védjék magukat +kegyelmetek, én addig elfutok segitségért.“ + +„Eredj fiam Küküllőre,“ kiálta utána Gergely, „vagy menj Bethlen várba, +vagy a hol legközelebb találod az atyafiak banderiumát, és mondd meg a +kit ott találsz, hogy a ki leányomat megszabaditja, legyen bár akárki +fia, kezével jutalmazom meg.“ + +András hallotta a biztatást, s erre a helyett, hogy Küküllőnek tartott +volna, Balázsfalva felé forditá a ló száját, s a tatárok között +szerencsésen keresztül nyargalva, kik csalmájáról társuknak tekinték, +tova iramlott a faluból. + +Az urak ezalatt hirtelen elkészültek a védelemre; három lőfegyvernél nem +volt több velük, de mindnyájának volt legalább kardja. A benyiló ablakát +eltorlaszolták szekrényekkel s oda álliták a papot és Magdust, maguk +ezalatt a lakszoba ajtaját és ablakait foglalva el. Néha tettek egyegy +lövést, midőn valamelyik tatár kanóczot készült vetni a födélre; a lövés +után szétfutottak az ostromlók s ismét ujak jöttek helyettük. + +Végre a tatárok az átelleni házakat gyujtották meg, hogy a láng +átcsapjon a szomszéd födélre, a ház elé ültetett terebélyes hárs- és +diófák egy ideig elfogták a zsarátnakot, de végre a házra lövöldözött +égő nyilaktól csakugyan belekapott a tűz a háztetőbe s egy percz alatt +lángban állt az egész épület. A tatárok ujjongattak. A bent levők +Istenre bizták lelküket. Történt azonban, hogy András gazda teheneket +tartván, az előtti napon tengeri-kórókat vett meg egy oláhtól, melyeket +azon havasan kiteritgetve a padláson, az égő háztető tüze nem birt a +nedves kévéken keresztül a gerendákig terjedni, s ekként leégett az +egész tető, a nélkül hogy a házban levőknek csak egy hajszáluk is +meggörbült volna. Ekkor a tüz világa mellett egy nagyképü tatármurza +lovagolt elő, macska bajuszával, piszkos, de aranyos öltözete mutatta +rajta a vezért; ez mérgesen orditott az ostromlókra, kik már sok holtat +vesztettek s még közel sem juthattak az ostromlottakhoz. A murza fogott +egy nagy vas buzogányt, s azzal ütögetve az ostromlók hátát, ekkint +buzditá őket nagyobb vitézségre, mire a tatárok közelebb kezdtek +nyomulni a házhoz, s csákányokkal kezdték annak falait bontogatni, már +egy jókora nyilást törtek a benyiló falán, s miután az már közel volt a +beomláshoz, Gernyeszegi uram kénytelenült Magdussal és Ilonkával a +lakszobába vonulni. + +Ide szorultak össze mindnyájan. Bánfi Mihály egy kőütéstől eszméletlenül +hevert a földön, Bethlen Miklós vállában egy nyil volt betörve, a +fegyverek mind ki voltak lövöldözve, Gergely puskájában volt az utolsó +töltés. + +„Ajánljuk lelkünket Istennek atyafiak“ monda Gernyeszegi Menyhért s +aztán védjük magunkat férfiak módjára, s ezzel egy rövid imádságot +mondva el, melyet a többiek utána rebegtek, fölkapta Bánfi kardját s a +másik két férfiuval kiállt a végharczra, középre fogva az elalélt +Ilonkát s várva elhatározottan az ostromlókat, kiknek ütéseik sürűen +hangzottak ajtón és ablakon. + +Egyszerre a két ablak közötti fal leomlott, tág kilátást nyitva az +ostromló csoportra: „Isten velünk“ kiáltának a védő férfiak, kardjaikat +kimeresztve, a midőn e pillanatban egyszerre ismerős trombitaszó +harsogott fel az ostromlók háta mögött, s füst és láng közől egy +háromszinü, kék, sárga, veres zászló lobogója látszott közeledni. + +„Istené a dicsőség! jön a szabadulás!“ kiálta feléledt buzgalommal a +pap, s a megriadt tatárok hirtelen visszafordulva, az ujan érkezők elé +tolultak. + +A csata rövid volt, néhány percz alatt keresztül törte magát a rendetlen +csordán a kis segédcsapat, alig volt negyven ötven ember, de mind jól +felfegyverezve, s villogó kardjaik csapása alatt hullott a tatár mint a +tök. + +Elől egy délczeg lovag, leeresztett aczélsisakján két sastoll meredt +föl; oly sebesen tört magának utat az ostromlott ház felé, hogy társai +alig birtak nyomában maradni. Néha körülfogták, de ő jobbra balra vágott +s ismét tisztában volt. + +„Derék fiu vagy, akárki légy. Engem ugy segéljen megérdemled leányomat“ +kiálta Gergely ur. + +„Ni – hogy villámlik a kard kezében! a hova vág, nem kell annak másik +csapás. Nézz oda Ilonka ha meglátod, lehetetlen hogy belé ne szeress.“ + +Ilonka fölveté szemeit, s a mint meglátta a küzdő lovagot, mintha valami +megdöbbentő sejtelem kapta volna meg szivét, két kezét keblére tette, s +térdenállva fölemelé szemeit az égre és sohajtott, és az ég meghallgatá +a mit kivánt. + +A szabaditó ezalatt egészen a ház elé jutott, s már szinte megmenté +Bethlenéket, midőn az utcza tulsó feléről uj csapattal jött rá a murza. + +A nagyképü macskabajuszu ember, szegletes fejével, villogó szemével és +fogaival, vörös csalmájával, pokoli jelenetkint száguldott elő fekete +paripáján, az égő házak között. A lovag megállt előtte, s rövidre szedve +a kantárszárát, hátrahuzta paripája nyakát s fölágoskodott a kengyelben, +kardját szeme elé tartva. Azon pillanatban, midőn a murza oda ért s +görbe sarló alaku kardját az ifju fejének mérte, egyszerre lebukott ez +lova nyakára s egy gömbölyü, alulról fölfelé intézett csapással oly +mesterien vágott a murzához, hogy annak ugyanazon pillanatban a kardja +jobbra, a feje balra repült. + +Az oda érkezett tatárság ez eseten elrémülve hirtelen megforditá a +kantárszárát s ott hagyva a győzteseknek rabjait és martalékát elfutott +az éjszakában. + +„Jókor jöttünk-e?“ kiálta András gazda, nem gondolva leégett s +szétrombolt házával, csak vendégeivel. + +„Erős várunk nekünk az Isten.“ Szólt ünnepélyesen Gernyeszegi, letéve +kezéből a kardot. + +A mentő lovag leszállt lováról s oda jött a megmentett csoporthoz. + +„Légy üdvöz derék lovag“ szólt kezét nyujtva eléje Bethlen Gergely. „Én +Isten előtt ez órában szent fogadást tevék: hogy a ki meg fogja menteni +leányomat, nem keresem családját, hitét, vagyonát, neki adom nőül. Azért +akárki légy, ha még nőtelen vagy, s magad is ugy akarod, fogadd őt +kebledre, s légy szeretve általa, ugy a hogy megérdemled.“ + +„Köszönöm“ szólt a lovag elfojtódott hangon „és elfogadom,“ s avval +megfogva a gyöngéd hajadon kezét, oda vonta őt keblére. Ilonka, a mint a +lovag keze az övét érinté, megtört erővel hanyatlott alá, ha a lovag +karjaival át nem öleli, alélt termete a földre rogyott volna, alig +eszmélt magáról többé. Nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram +áhitattal rebegé, karjait kiterjesztve, fölöttük: „az ég áldása legyen +rajtatok.“ + +„Ámen!“ monda a lovag, és sisakját leemelte fejéről. + +Mindenki ráismert egyszerre. + +A férfiak hátrarezzenve, Ilonka felsikoltva s karjait convulsiv erővel +kulcsolva az ifju nyaka körül, kiálták egyszerre: + +„Apafi Mihály!“ + +* * * + +Néhány hónap mulva Balázsfalván tartotta a fejedelem menyegzőjét Bethlen +Ilonkával. Jelen volt az ország szine, java, s annyi ember között egy +sem volt, a ki szomoru ne lett volna, csupán az ifju pár volt boldog és +vidám. A legközelebbi rokonok ugy jártak alá s fel, mint temetéskor a +megszomorodott felek. A menyegzői pompából kirítt az arczok búja. + +Mikor a fejedelem szép menyasszonyával, megkezdte a tánczot, a vendégek +egy része fölállt tiszteletből, más része ülve maradt és duzzogott. + +„Miért nem tisztelik meg kegyelmetek a fejedelmet, hogy felállnának“, +szólt Apor István uram, akkori főkincstárnoka Erdélynek az ülve +maradtakhoz; mire egy közőlök Sárosi János uram, daczosan visszaszólott: + +„Elugratta biz ő kegyelme a fejedelemséget!“ + +* * * + +Apafi boldogul élt sokáig szép nejével, – hanem Erdély csakugyan nem +látott több fejedelemtemetést. + + + + +BACSÓ TAMÁS. + +MAGYAR HISTORIAI NOVELLA. + + +I. + +Murányvár, az annyi regényes kalandról hires omladék, Ferdinánd király +idejében a Tornai Tornallyay családnak volt birtokában. + +1536-ban meghalt az öreg Tornallyay János, s maradt utána egy fia +László, kit még éltében eljegyze egy szintén a Tornallyay családból való +hajadonnal Máriával. + +Ezt a Tornallyay Máriát azonkivül a fiscus által fiusittatá, hogy ha +netalán saját édes gyermeke meghaláloznék, vagyonai ne származzanak +idegen kézre, hanem maradjanak a leánynál, s ha az később máshoz találna +férjhez menni, viselje a férj az ő nevét is, s a születendő gyermekek, +mint Tornallyayak birják a család javadalmait. + +Minthogy azonban kora halálával hátrahagyott fiacskája menyasszonyostul +együtt még mindketten gyermekek valának, gondviselőül rendelé számukra +eddigi várnagyát Bacsó Tamást, még két testvérével együtt, kiknek +egyikét hitták Bernátnak, másikát pedig Sámsonnak. + +Az öreg Tornallyay sohasem vélte gyermekei jövendőjét jobb kezekre +bizhatni, mint e három férfiéra. Ezek közül Tamás volt a legidősebb, +kegyes, imádkozó ember, kinek sohasem volt egyébre gondja, mint +bucsujárásra és alamizsna-osztogatásra; utána következett Bernát, ez egy +kissé rútarczu volt, fertelmes képére alig lehetett ránézni, de annál +jobban értett a gazdálkodáshoz, s pénz és számvetés dolgában senki őt +meg nem csalhatta; a legifjabbik, Sámson, pedig vitéz hadakozó ember +levén, már természetnél fogva is erős és izmos termetű; ugy gondolá a jó +öreg, hogy a mig fiának lelki neveltetése nem szenvedend hiányt Tamás +ápolása alatt, addig Bernát a vagyonbeli gazdálkodásban leend tudós, +végre Sámson hathatós védelmezője leend annak minden erőszakos +megtámadások ellenében. + +Az öreg János eként elhagyván a mulandóságot, ime mi történék vala? Már +az első esztendőben hire futamodék, hogy Murányvár egy rablófészekké +lett, honnan vitéz Sámson gazda tűzzel vassal látogatja a felvidéket, +gyilkol, rabol és gyujtogat, a jó Tamás feltöri a templomokat, leszedi +harangjaikat, s a bölcs Bernát benn a várban pénzt kovácsol az elrabolt +harangokból, s annyira elárasztá már hamis pénzzel a tájékot, hogy a +szomszéd városokban félnek az emberek pénzen vásárlani, hanem inkább +csereberélnek. + +Hasztalan emeltek panaszt a szomszéd falvak és földesurak! a hatalmas +gonosztevőket nem volt mód megfenyiteni, ha Ferdinándhoz folyamodtak +segitségért, ezek azzal fenyegetőztek, hogy áttérnek János Zsigmondhoz, +s megforditva. A megye kétséges föld volt, ma az egyik fél birta, holnap +a másik, s mikor a háborura is alig volt elég a fegyver, honnan jutott +volna még a rablók ellen? + +Az országgyülés egynehányszor czitálta őket, de ők sohasem jelentek meg, +daczolva a törvényekkel. + +Minő sors várhatott ily állapotban a rosz kezekre bizott árvákra, kiknek +ügye a zürzavaros időben egyedül a gondviselő ur Isten őriző kezére volt +bizva? + +A mellékrokonok gyakori kérdezősködéseire mindig kitérő feleleteket +adtak a gondnokok, s nem engedék őket a gyermekekhez férni; majd, hogy +László felserdült, elhiresztelék, hogy elment Lengyelországba hadakozni, +egyszer csak aztán kitűzték a fekete zászlót a vároromra: – hogy, hogy +nem? – hazaérkezett ismét, és rögtön meghalt; a ki nem félt Murányvár +alatt járni, megjelenhetett a torára. Ez volt a hir. + + +II. A TOR. + +… A terem be van huzva fekete posztóval, közepett áll a ravatal, ezüst +szegekkel kiverve; két oldalán megforditva függnek a családi czimerek, +egy fehér angyal, csillagos kék mezőben, jobbjában lángpallost tartva. +Fejtül zászlók és lobogós kopják, kétfelől tizenkét viaszfáklya lobog; a +ravatalon egy fiatal férfi fekszik, sápadt, kiaszott arcz, kemény +szigoru vonások, beesett szemei csukvák, viaszsárga kezei mellén össze +vannak téve, nagy sima homloka száraz és fényes, mint szokott lenni a +halottaké. + +Lábtul kis kerek asztal mellett négy virrasztó diák ül énekelve, az +asztal alatt nagy zöld órros kancsó fülel, a diákok bele vannak már +fáradva az éneklésbe, de még az ivásba nem. + +A szomszéd-teremben ez alatt vigan folyik a tor, ott a csatlósok és +pinczérek iszszák le sziveikről a bút, s ha elhallgat olykor a +virrasztók éneke, a de profundis szomoru melodiája után keresztül +hangzik a nyitogatott ajtókon a vad rikácsoló bordana: „ej haj, igyunk +rája, ugy is elnyél a sir szája!“ + +A virrasztók unni kezdék magukat a halott mellett, a zsolozsmák végig +vannak énekelve, a fáklyák leégtek, és a kancsó kiürült. Egyet +elküldenek maguk közül, hogy hozza tele. A másik utána megy, hogy +meglesse, ha nem csalja-e meg társait? Mindketten oda maradnak. A +harmadik értük indul, visszahivandó őket, s a negyedik aztán nem bolond, +hogy egyedül maradjon, ő is utánok megy. A szomszéd-teremben pedig igen +vig társaság van, onnan nem jön ki más, mint a kit kilöknek. A halott +egyedül marad. + +Éjfélkor le fogják tenni majd a családi sirboltba, s a czimer +megforditva marad a sirbolt-ajtó felett, mely a Tornallyay család utolsó +férfi ivadéka, László után bezáródik. + +Éjfélig van ideje mindenkinek meglátogatni a halottat, ki éltében annyi +emberrel jól tett, védte az ártatlant, segitette a szükölködőt, +gyámolitá rokonait, megbecsülte a jó szolgát, és harczolt a hazáért. + +Nem igen jut eszébe senkinek. + +Egyszerre nyilik az ajtó, s a részeg tivornya orditásból kitántorog Ivó, +a csatlósok hadnagya, kit László váltott meg török rabságból. Részeg az +ember, mint a csap, kezében kancsót hoz, s a halott előtt kaczagva +megáll, a hogy állhat. + +– Igyál atyafi! szól urát kinálva, s vadul röhög durva ötletén. Ugy is +nagy státió lesz innen a más világig, s ki tudja: ültettek-e ott is +szőlőt? Igyál no. + +Az ember tántorogtában felrug egy álló gyertyatartót, s a viaszfáklya +forró olvadéka László arczára cseppen. Az hideg marad és mozdulatlan. + +– No – se baj, mond a hadnagy felállitva a fáklyát nagy ügygyel bajjal, +s ez alatt más kettőt taszitva el. Ha a más világra jutsz, ott még majd +forróbbal is leöntenek. + +A hadnagy eltántorgott részegen, kiment a folyosóra, valamelyik +szegletben eldült és elaludt. Az utána nyitva hagyott ajtón besüvöltött +a szél, s ugy lobogtatta a fáklyákat a ravatal körül! + +A szomszédteremben hangzott a lakomai zaj, a halott szobája csendesen +maradt. + +De im ki az, ki őt ismét látogatni jő? Magas, halavány női alak, ha +szemei ugy nem égnének, léleknek is beillenék. Ez a menyasszony. A +halott menyasszonya Mária, ki jegyesét már három év óta nem látta, s +most tudtára adák, hogy vőlegénye megérkezett, s ott fekszik a +koporsóban. + +A leány megáll a ravatal előtt. Szép vonásai mintha kővé volnának fagyva +mozdulatlanok, szemeit le nem veszi mátkája arczáról, egy köny sem +nedvesiti azokat. Iszonyu érzelem! midőn az élet legkinosabb órája jelen +van, nem akar fájni a sziv, nem akar sirni a szem, nem akar veszteségére +gondolni az ész, és e borzasztó ür a lélekben, köny, fájdalom, és +gondolat nélkül a legiszonyubb szenvedés. Ezentul még csak egy lépés +van, – az őrültség kaczaja. + +Annyit szeretne pedig mondani a halottnak; szeretne szemrehányásokat +tenni, hogy hát ily hidegnek kell-e a vőlegénynek lenni? szeretne +elmondani neki, hogy ő is szenvedett sokat, szeretné megkérdeni tőle, +melyik ut vezet a tulvilágra, hogy utána mehessen? Mert hiszen oly +nagyon szerette őt! De az ajk nem ád hangokat. + +Odalép a halott mellé, s gyöngéd fehér kezével megfogja annak viaszsárga +kezét. + +Mi volt ez? + +A megérintett hideg csontkéz megszoritá a leány kezét. + +Mária ijedten tekinte kedvese arczára, s annak felnyilt szemeivel +találkozék. + +– Csendesen… suttogá a ravatalon fekvő. Ne félj és ne örülj, mert +elárulsz. + +A leány reszketett, a férfi nem. + +– Vártalak, suttogá László a leánynak, végy le egy kést a falra +akasztott fegyverek közül, s vagdald el vele kötelékeimet, mik kezeimet +és lábaimat fogva tartják, s aztán tedd mellém a kést. + +A leány csak bámult, a nélkül, hogy a mondottakat teljesitené. + +Mária! nem természettörő csoda, a mit látsz, én élek, de csak egy órám +van még hátra, éjfélkor el fognak temetni, ezt az órát használni kell. +Hajolj reám, tégy ugy, mintha siratnál; – ne félj hideg alakomtól, csak +egy szikra ég még abban, s az is szerelem te érted. A mióta nem láttál, +az alatt itt voltam bezárva a bástyák legalsó börtönében. Bacsó Tamás +tarta ottan. Midőn bűneit megtudva, meg akarám őt büntetni, rabló +zsoldosaival megkötöztetett, s elzárt a világ elől, s az utánom +kérdezősködőknek mesét mondott hollétemről. E sirból, jól tudám, hogy +csak a másik sirba van kijárás, s vártam sokáig, vártam iszonyu ideig; a +napokat nem számithattam, mert a föld alatt nincs idő, csak azt tudom, +hogy az hosszabb volt az örökkévalóságnál. Végre egy gondolatom jött: +visszatarték magamtól ételt és italt hosszu ideig, testem kiszáradt, +arczom összeesett, szivem verése alig lön észrevehető, s tagjaim +elhidegültek. Egy órában porkolábjaim, midőn lánczaimat vizsgálni +jöttek, megmerevülten találtak börtönöm fenekén fekve. Ez meghalt! +mondának nevetve, s a lánczokat levéve rólam, felvettek vállaikra, +felöltöztettek halotti ruhába, s kiteritettek e ravatalra; hallottam, +mint suttogá mellettem egy, hogy még szivem körül melegséget érez, s az +ijedtségtől ugy elszorult egyszerre szivem, hogy a mint a másik rátette +kezét, nem érzé dobbanását. Majd jobban meghűl a sirboltban, vigasztalá +társát. Most, Mária, adj kezembe egy kést. + +– Mit akarsz cselekedni? + +– Megvárom, mig Bacsó Tamás ide fog lépni ravatalom mellé, s akkor +szivébe ütöm azt. + +A leány ráhajolt Lászlóra, s arczát arczára fektetve suttogott: + +– Maradj csendesen és ne háborogj. Én megszabaditalak, ha rám bizod +magad. Engedd magadat a sirboltba letétetni, én érted megyek. + +– Lehetlen az, szólt reszketve a férfi, s a puszta gondolatnál +elkékülének ajkai. Hátha gátolva léssz, s én ott veszek a lezárt +koporsóban? A sirbolt-ajtó zárva leend; s ha odáig juthatnál is, belőle +ismét nincs menekülés. + +– Van. Atyád koporsója mellett áll egy kőkoporsó; ez üres, nem fekszik +benne senki; fedelét leemelve, egy szűk lépcső lejárása tünik elé, mely +a sziklába vágva a vár alatti barlang üregéig vezet, ezen keresztül +megszabadulandsz. + +– De hogy jöhetsz te odáig? + +– Éjfél után, midőn mindnyájan lenyugszanak, Bacsó Tamás hálótermébe +lopózom, ki feje alatt szokta őrzeni a vár kulcsait. A várnagy babonás: +e vár lakóinál hagyományul jár a monda a fehér leányról, ki az éjfél +óráiban, a lángpallost kezében tartva, végig szokott járni a vár +termein. Senki nem meri őt megszólitani, mindenki félve áll hátra, s +maga Bacsó Tamás takaróját fejére vonva huzódik ágya szegletébe, hogy ne +lásson s ne halljon semmit. Nem rém a fehér leány, én magam vagyok az. +Alant a hegy tövében lakik egy hű szolgám, az öreg Bertalan, +kecskepásztor, ő fedezte fel a sirbolti rejtekutat, és én használva a +várnagyok babonás hitét, itt szoktam vele találkozni, s itt adom át neki +panaszleveleimet, miket ő több izben elvitt a nádorhoz, sőt egyszer a +királyhoz is. Ma éjfélkor ismét lemegyek, téged megszabaditalak. + +– És azután velem jösz? + +– Te fölmégy a királyhoz, föl az országrendeihez, megmutatod nekik +kiszenvedett arczodat, s boszut kérsz gyilkosaid fejére. Én pedig +közöttük maradok, hogy legyen, ki bűneiket feljegyezze. + +E perczben nyilt az ajtó. László lehunyta szemeit, Mária ugy tett, +mintha ráborulva sirna. A három Bacsó lépett be a terembe. + +Elől egy magas, martialis alak, Bacsó Sámson, a rablóhős; vastag, +szénfekete haja serteként áll fején szélyel, és ellepi homlokát, sűrü +szemöldei csaknem össze vannak nőve, két bajusza, mint két ökörszarv, +öklelőzik jobbra balra, sűrü fekete szakállal van benőve egész arcza, +mintha aczélsodronynyal volna beültetve, s a mik szabadon maradtak, azok +egyedül a sötét villogó szemek. Alakja ölnél magasabb, vállai szélesek, +karjai vastagok mint egy cserfaág, öltözete piszkos és elhanyagolt, +melyet derekán bivalybőr-öv szorit össze, azon lóg egy hosszu, rozsdás, +egyenes kard; a kard lapjára van edzve: „jó éjszakát!“ + +Utána jő Bacsó Bernát, merő ellentéte az elébbi alaknak, egy félre nőtt, +nyomorék teremtés, feje vállai közé szorulva, arcza ránczokkal fedett, a +szőrt megirtá rajta a himlő, melytől szemei is örökké veresek, hosszu +kezei csaknem a földig lógnak. Az egész alak szánalomra indit, de az +ajkak vonásában van valami keserű guny, mely e szánalmat visszautasitja, +s daczolni látszik a természettel, mely őt megcsufolta, s az +emberiséggel, mely őt kineveti. + +A harmadik, Bacsó Tamás. Egy tisztességes ősz alak, a milyennek festik a +becsületben megőszült embereket: nyilt barátságos homlok, melyet ezüst +fürtök fednek, tiszta, józantekintetü szemek, szabályos arcz, szelid, +nyájas ajkak, komoly magatartás; – öltözete gyász, s e szint +arczkifejezése sem hazudtolja meg. Tud szomoru lenni. + +Midőn belépnek, Mária fölemelkedik a ravatalról, s hideg, könytelen +arczczal végig nézve a három testvéren, a nélkül, hogy szólna hozzájuk, +eltávozik. + +Sámson vállat vonitva fordul el tőle, mig Bernát faunusi vigyorgással +tekint utána, egyedül Tamás üdvözli őt tiszteletteljesen meghajtva +fejét. + +– Köszönnetek kellett volna neki; szól intőleg testvéreihez, ezután ő +leend a vár birtokosa. + +Bernát felkaczagott. + +– Miután eddig vőlegénye volt az, ki most halva fekszik? + +– Bizonyára, a végrendelet igy hagyományozta azt. + +– De azt nem hagyományozá, hogy a vár urát három esztendeig fogságba +tartsd, s csak meghalva ereszd ki. + +Tamás nyugodt lélekkel viszonza: + +– Én gondnokul voltam mellé rendelve, hogy vigyázzak reá, a fiun +tébolyodás jelei kezdtek mutatkozni, s én elővigyázatból zártam őt el, +hogy kárt ne tegyen magában, vagy jószágait el ne prédálja, ez nekem +jogom volt és kötelességem. + +– Igaz, hiszen te derék becsületes ember vagy. Megbocsáss, hogy későn +ismertelek meg; hát a lányt most ujra mi oknál fogva teszed el láb alól? + +– Épen nem teszem. Ő férhez fog menni, és Murányvár a hozzátartozó +uradalmakkal együtt azé leend, ki őt el fogja venni, a mint a +végrendeletben van. + +Bernát elsápadva néze bátyja arczára, mintha kétkedne rajta, hogy +tréfál-e vagy valót beszél? + +– S hová leszünk mi akkor? + +– Maradunk a kik voltunk, ha a kegyes vőlegénynek tetszeni fog; viszonza +Tamás alattomos mosolygással, mely egy perczre elárulá a szelid arcz +vonásaiban alvó ördögöt. + +– S ki volna az? kérdé Bernát, értetlen arczczal. + +– Kedves öcsénk, Sámson; szólt Tamás, a kalandorra mutatva, ki ezalatt +hátat forditva állt egy ablakban összefont karokkal, s részvétlen +arczczal bámult ki az erdős vidékre. + +A mint nevét hallá emliteni, visszaforditá nagy, bozontos fejét, s +lenézve testvéreit, egyet vonita vállán, s azzal ismét az ablakba +könyökölt. + +Tamás odalépett hozzá, s nyájasan megveregette vállát. + +– Hallottad, miről beszéltünk? + +– Hallottam, de semmi közöm hozzá. + +– Semmi közöd? + +– Mert az nem az én mesterségem. Én rablok, gyilkolok, megölök száz +férfit ha kell, de lopni, csalni, örökségeket elhajhászni nem szokásom. +Tegyetek a leánynyal a mit akartok, mit bánom én? öljétek meg, de az én +kezem által ugyan nem; engem hagyjatok ki játékaitokból. + +– Sámson, térj eszedre, ha egyszer elvetted a leányt, többet akár soha +se lásd. Mehetsz a világ végire, de nekünk kell, hogy őt nőül vedd. + +Sámson fölegyenesedék, szemei villogtak sötét helyeikből. + +– Halljátok. Én láttam férfiakat meghalni a halál mindenféle nemeivel, +én láttam ágyukat szegezve mellemnek, és éreztem álmomban a hóhér +pallosát nyakamba metszeni, én láttam kisérteteket utánam jőni az +általam meggyilkoltak sirjaiból, s hallottam kongani a felgyujtott +falvak harangjait, mikor már a tornyok le voltak égve. Nem reszkettem +soha. De asszonyt nem láttam sirni soha, és nem akarok. Keressetek +helyettem más vőlegényt. Én a leányt el nem veszem. + +– Elveszem én! szólt közbe, kigyuladt arczczal Bernát, s arcza ragyái és +szemei még vörösebbek lettek. + +A ravatalon fekvő László, kinek e beszédet hallva, a pokol kinjait kelle +kiállani, e szóra öntudatlanul felsóhajtott. + +Mindhárman ijedten tekintének vissza. + +– Valaki sohajtott. Hangot hallék: rebegé Bernát. + +– Semmi sem, szólt Tamás széttekintve. Tán valaki hallgatózott az ajtón. + +Bernát szorongva szólt: + +– Engem ugy nyugtalanit e halott, ugy félek tőle. Kedvem volna szivébe +ütni e kést, nehogy föltámadhasson valaha. + +– Azt ne tedd, csititá őt Tamás. Még azt mondaná valaki, mi öltük őt +meg. Meg van ő halva jól. + +Sámson gunyosan fordult testvéreihez: + +– Hogy féltek, miszerint föltámad az, a kit megöltetek; a kit én +megölök, az nem ébred föl soha. + +– Beszélj, beszélj kevély rabló. Ha én ébren nem vagyok, te nyakadra +hoznád az egész országot, s harczolhatnál vele. + +– De ha én pénzt nem szerzek, szólt közbe Bernát, te is hiába vagy +ébren. + +– Csitt, a virasztók jőnek. + +Éjfél elmult. A torozók ügygyel bajjal elhagyák az ivótermet, a +legjózanabbak felvevék a ravatalt vállaikra, s a mint a sirbolt-ajtót +felnyiták, a kijövő hideg szél oly borzadályosan futott végig +valamennyin, hogy egyszerre kijózanultak, az arczok halaványak voltak a +fáklyafénynél. + +A csatlósok megálltak a lépcsőkön, félelmesen nézve fáklyaik füstjére, +mintha fekete szellemek lobogtatnák azokat palástjuk szegélyével. +Alulról hangzott a halotti ének: Miserere mei Domine! + +Az emberek önkénytelen keresztet vetének magukra s örültek, midőn +visszajöhettek a sirboltból, s hátuk mögé nem merve tekinteni, siettek +alvószobáikba. + +Bacsó Tamás maradt leghátul, bezárta a sirbolt-ajtót, megforditva rajta +a czimert, s magában dörmögve monda: + +– Ez többet meg nem nyilik – az itéletnapig. + + +III. A FEHÉR LEÁNY. + +Bacsó Tamás reszketve fogá meg Sámson kezét, midőn hálószobájába ért. + +– Maradj nálam, szólt rebegő hangon, ez éjjel nem merek egyedül alunni. +Egy kisértettel megszaporodott a pokol. + +– Még is oly gyáva vagy, vén gyermek? szólt az megvetően. + +– Nappal nem nevezhetnél annak, de az éjszaka nem az emberi hatalmaké. +Kérlek, ülj mellém, ülj közelebb, gyujtsunk tüzet a kandallóban, zárd be +az ajtókat, s az ablakok tábláit reteszeld be. Engem Isten csodái +kisértenek éjjelenkint. + +– Álmodban látod azokat, sokat vacsorálsz. + +– Épen semmit. + +– Tehát azért látod, mert sokat böjtölsz. + +– Oh ne mondd. Az Istennek oka van engemet látogatni. Én sokat vétettem +nagyon. De vezekleni fogok, vezekleni bűneimhez méltón; ha ez utolsó +tervem bevégezém, akkor templomot épittetek, oly pompást, hogy +hasonlóban nem imádkoztak még soha. + +– Csak hozzám közel ne épitsd; mert ki találom rabolni. + +– Csendesen Sámson; ne szólj igy. Oh itt a falak is beszélnek, körűlem +minden butor él, és engem üldöz; ha nagy csendesség van, nevemet +suttogják, csendesen, alig hallhatólag, és éjszaka, midőn a nagy viharra +olykor felébredek, mely a szélvitorláit csikorgatja, egyszerre megnémul +minden, s fejem fölött elkezd zugni a hatvannégy mázsás öreg harang, +melyet a rimaszombati szentegyházból elraboltam, s hamis pénzt verettem +belőle, s ugy kong, ugy zug a mélységes éjszakán keresztül, hogy a +bástyák rengnek bele alapzataikban. Máskor halálos vakság fog el, érzem +a fáklyák melegét, és lángjaikat nem látom, mélységes sötétség ül +körülöttem. Számtalanszor, midőn ágyamba le akarok fekünni, saját +alakomat, a hogy vagyok és létezek, már ott fekve találom, s hasztalan +költöm onnan, nem birom fölébreszteni, s ott virradok meg székemben +ülve, mig a nap feljő, s a kisértet eloszlik. + +– Rémséges dolgokat beszélsz, szólt Sámson, közelebb huzva kardját. + +– Nézz hátam mögé, nem áll-e valaki mögöttem? gyakran, midőn olvasni +akarok valami szent könyvből, érzem, hogy valaki hátam mögött +leskelődik, s vállamon keresztül azon könyvből olvas, mig az én szemeim +előtt annak minden betüje megelevenedik, hogy mennek egymásután sorban, +mint a lándzsás hadsereg, s ha kés van kezemben, ugy biztat, ugy erőtet, +hogy vágjam vele torkomat keresztül! + +– Te meg vagy rontva Tamás. Eszed nincs helyén. + +– Van e várnak egy ősi réme, mely itt lakik alattunk vagy fölöttünk, +elrejtve a falak üregeiben, és örökké ébren. Ez a fehér leány. Egy +Tornallyai leány hajdan a keresztes hadba távozott el, s ott elesett a +csatában: de szelleme visszajött e várba lakni, s oly tiszteletben +tartaték a család előtt, hogy ünnepélyes lakomáikon egy széket mindig +üresen hagytak a számára, s arczképe alá, mely a csarnokban függ, +valahányszor menyegző, tor, vagy keresztelő történt, külön viaszgyertyát +szoktak meggyujtani, s mig a többi viaszgyertyák leégtek, ez bár +folyvást lángolt, soha nem fogyott el. Ez a rém üldöz legjobban engemet. +Hasztalan zárkózom be előle, zárt ajtókon keresztül felkeres, egyik +ajtómon bejön, a másikon kimegy, az őrök látják őt, és nem merik +megszólitani, hallják mint csikorognak az általa felnyitott ajtók, s +mint csapódik be a sirbolt-ajtó utána iszonyu dördüléssel… + +E pillanatban iszonyu csattanás hallatszott… A két testvér rémülten +ugrott fel székeiről, s az ajtóra tekinte… Az felnyilt csendesen. Bacsó +Tamás reszketve fogózott testvére karjába. Szemeit nem birta lezárni. +Jól tudta, hogy zárt szempilláin keresztül is kénytelen volna látni e +tüneményt. + +Egy fehér alak suhant végig a termen, egy márványarczu hölgy alakja, +vállán arany betükkel kivert lángalaku pallost emelve, s szemeivel merőn +maga elé tekintve. + +Bacsó Tamás homlokán a hideg veriték gyöngyözött. Sámson keze is rá volt +fagyva a kardmarkolatra, s izmos termete reszketett. + +Már a fehér leány a tulsó ajtóhoz ért, midőn Sámson erőszakosan megtörve +félelme bilincseit, felkiálta: + +– Hát fattyuk vagyunk-e mi, hogy egy rémtől megijedünk? s azzal kirántva +kardját, elállta a kisértet utját. Megállj! ordita rá, felemelve +kardját, – s ha a pokolban lakozol, maradj ott örökre, vagy ha nem +haltál meg elég jól, megöllek én, ugy, hogy a más világon sem fogsz élni +többet. + +A fehér alak egy pillanatra megrettenni látszott, mintha még fehérebb +lett volna mint volt, de a másik pillanatban megvillant kezében a +lángpallos, s oly gyorsan, mint a villám, csapott le Sámson kardjára. + +A kard kihullott a férfi reszkető kezéből, s Sámson térdrebukott a +rémülettől, arczát kezeivel eltakarva. + +A következő pillanatban lehete hallani a mindig távolabb felnyitott +ajtók csukódását; mig egy végső dördület hirül adá, hogy most a +sirbolt-ajtó csukódott be. + +Minden lélek halálfélelem közt aludt ez éjszaka, s másnap reggel a +Tornallyai család sirboltja felett, hol a czimert Bacsó Tamás saját +kezével forditá meg, e czimert ujra helyreforditva lehete látni. + + +IV. A KINYUJTOTT KÉZ. + +Ezen zavargás időkben nehéz volt az ország és a fejedelmek figyelmét +egyes családok sérelmeire vonni; a népek kiáltásai közül nem hallatszott +ki az egyesek jajszava. + +Tornallyai László, menyasszonya által a legcsodálatosabb uton +megszabadulva, azon kezde gondolkozni, mint irtsa ki öröksége rablóit +Murányvárból? + +Ha egyenesen fölmegy Pozsonyba, s magát az országrendeivel +megismertetve, azokat a törvényszerinti elégtételre felhivja, +koczkáztatta volna, hogy Bacsó Tamás megtudva életben maradtát, +órgyilkosokat küld utána s megöleti, mig azt az igazságnak megrövidült +karjai rablófészkében el nem érik, s minden törekvésének sem sikerülend +egyebet kieszközölni egy erőtlen fulminatoriumnál, melyet Murányvárban +csak kaczagni fognak. + +Hanem mást gondolt ki. Máriát nem bocsátá többé vissza a várba, hanem +elvivé ő a szent Erzsébetről elnevezett kolostorba, s ott a szent szűzek +gondviselésére bizva, elrejté őt a Bacsó család szemei elől, kik amaz +ijedelmes éj óta semmit sem tudtak az eltünt leány holléte felől. + +Akkor tudósitá László álnevü feljelentésekben az országbiráját, +miszerint a Tornallyai család utolsó ivadékainak egyike meghalálozván, +másika kolostorba lépvén, a megürült Murányi uradalom a koronára szállt +vissza; minélfogva a fiscus igyekezzék azt törvényes urának +visszafoglalni. + +E feljelentés nem is maradt sikertelen; rövid idő mulva parancs érkezett +Bacsó Tamáshoz, mely által az felszólittatott a murányi uradalmat a +törvényes határidő alatt a koronának átszolgáltatni. + +Bacsó Tamás elsápadt, a mint a parancs elejét olvasá, hanem a mint annak +végén megérté, hogy Mária a szent-erzsébeti kolostorba tartózkodik, +mintha kő esett volna le szivéről, megkönnyebbült kebellel mondá: + +– Minden jól van. + +Még az nap felkeresteté Sámsont, ez összegyüjté rablóbandáit, s éjszaka +ráütve a szent-erzsébeti kolostorra, azt ostrommal elfoglalá, +oltárkincseit felprédálta, s Máriát erőszakkal elrablá belőle. Nehány +ittas rabló üszköt vetett a szétdult kamarákba, s a kolostor a puszta +falakig leégett. + +E kolostort azonban az akkori országprimás épitteté, s különös kegyében +tartván, midőn e szent hely elrombolását megérté, méltó haragra +gerjedve, panaszt tőn személyesen a király előtt, melynek eredménye az +lett, hogy mielőtt a zárda üszkei kihamvadtak volna, már a császári +tábornok Salm Frigyes ott állt Murány alatt bosszuálló seregeivel. + +A Bacsó-családnak csupán egy utja volt a menekülésre: Máriát +kényszeriteni, hogy egyhez közülök nőül menjen. E végett a legközelebbi +faluból erővel elragadták a lelkészt, s halállal fenyegeték, ha az +esketési szertartást rögtön végre nem hajtandja, csak ez által +maradhatván törvényes birtokában a várnak, s csak igy menthetve a +kolostor elleni erőszakoskodást. + +A lelkész, egy tisztes hetvenéves agg, csupán arra kérte őket, hogy +engedjék őt egyedül beszélhetni Máriával, miszerint őt sorsával +megismertesse, és ha kelleni fog, rábeszélje a kivánt lépésre. + +Midőn egyedül maradt a leánynyal, megfogá annak kezeit, s homlokát +megsimogatva szólt: + +– Ne félj leányom. Az Isten nem hágy el téged. Engem halállal +fenyegetnek, ha téged össze nem adlak e gonosztevők egyikével, de én nem +félem a halált, félem egyedül az Istent, s ha ő neki tetszik, hogy +meghaljak, nem első martyrja leszek az igazságnak, de az leszek. Te +tartsd meg magadat. Igérd e gyilkosoknak, hogy kész vagy az ajánlott +kezet elfogadni: Él az Isten, hogy én össze nem kötöm azt a tiéddel. + +A leány megcsókolá a tisztes agg kezét, s midőn kilépett gyilkosai elé, +azoknak végtelen meglepetésére kijelenté, hogy kész beléegyezni az +ajánlott házasságba. + +Nagy lőn az öröm Murányban. Lakomához készült az egész vár; mig künn +Salm ágyuit sánczoltatta. Maga a választott vőlegény, a pupos Bernát ugy +felcziczomázta magát boglárokkal, és klárisokkal, hogy akár egy medve +nyakába odaillett volna. + +A vár egyik termét kápolnának késziték el, felszerelve innenonnan +elrabolt oltárszerekkel, s midőn mind együtt valának, vőlegény, +menyasszony, násznagyok és vőfélyek, az istenfélő lelkész ott az +oltárhoz lépve, s kezével a feszületet felemelve, nem hogy megáldotta +volna az előtte állókat, sőt megátkozá azokat, kimondva rájok az egyház +legsulyosabb anathemáját, s a kárhozatnak adva őket testestül és +lelkestül. + +A rablók irtózatos dühvel rontottak ekkor a lelkésznek, s megesküvének, +hogy ha a szertartást végre nem hajtja még azon órában, oly kinzást +fognak rajta véghez vinni, hogy óhajtani fogja a gyehennatüzet +enyhülésképen. A lelkész nem hajlott szavaikra, megcsókolá a feszületet, +s karjait széttárva, odaveté magát gyilkosainak. + +Azok megragadták mellénél fogva, s kihurczolák a teremből, végig a +folyosókon: de ime Isten könyörüle szolgája sorsán, midőn a kinkamrába +értek vele, egy ér hirtelen megpattant az agg férfi fejében, s mire a +kinpadra fekteték, már megszünt élni. + +E pillanatban kürthang rivallt a várkapun kivül, s a toronyőrök rémült +arczczal jelenték, hogy királyi hirnök áll a felvonó hid előtt. + +– Taszitsátok az árokba! Kiálta Sámson, s a dühödt nép megcselekszi, ha +Tamás utjokat nem állja. + +– Csendesen fiuk; nem kell kihuzni a kardot, mig van más ut a +menekülésre. Sok ajtót kinyit a tolvajzár, mit a harczfejsze be nem tört +volna. A veszély nagy, s védelmi szereink kevesebbek, mint hogy +háromnapi ostromot kiállhatnánk velök. + +– Igen bizony! kiálta közbe Sámson haraggal. Mert te mindig többre +becsülted az aranyat a vasnál, s a helyett, hogy kardokat szereztél +volna, billikomot gyüjtögettél, ágyuk helyett pénznek öntötted a +harangokat, s lőpor helyett ezüsttel töltötted a kamarákat, már most +csatatér helyett keress magadnak akasztófát a hol meghalj. + +– Nem ugy Sámson. Azokkal a kis ezüstgolyókkal jobban czélba lehet +találni, és messzebb lőni, mintha mázsás köveket hajigálnál kerekes +taraczból. Rakjatok meg három szekeret a tárházakból jó vert arany- és +ezüstpénzzel. Jól megértsétek: nem olyannal, a mi nálunk készült; – +igazival. Te Bernát lemégy e szekerekkel a fővezérhez, s kegyelmébe +ajánlasz bennünket. + +– Miért épen én? kérdé Bernát elkékedve, miért nem te magad, vagy +Sámson? + +– Mert te legkevesebb váddal vagy terhelve; neved legkevesebbet forgott +az actákban, itthon ültél mindig, mint a pók; nincsenek személyes +ellenségeid. + +– És mivel legkevesebb kár lesz érted, ha ott marasztanak, szólt közbe +Sámson. + +– Ha ide benn maradsz, nekünk ugy sem használsz, mert az utolsó +hellebárdos agyoncsap a dárdája nyelével, mig ha önkényt megadod +magadat, tekintet lesz reád. A többit ékesenszólásodra, s e három +szekérre bizom. + +Bernát elsápadva ült fel a szekerekre, s megnyittatva a hirnök előtt a +várkaput, kijelenté, hogy testvérei nevében kész a fővezér előtt +megjelenni. + +Pár óra mulva a szekerekkel együtt Salm sátora előtt állott. + +A vezér több magyar főur társaságában fogadta az érkezőt, ki nagy +vigasztalódására tapasztalá, hogy azok előtte mind ismeretlenek. + +Annyival nagyobb lön tehát rémülete, midőn Salm elélépve, őt egyenesen +nevén szólitá: + +– Te vagy az a Bacsó Bernát, ki rabló testvéreiddel együtt a környéket +pusztitod? + +– Ne hidd méltóságos uram, a mit rólunk mondanak, cseh rablók +kalandoznak a vidéken, azoknak a bűneit fogják mi ránk. + +– Hát a harangokat kik rabolják el, hogy hamis pénzt verjenek belőlük? + +– Minket rágalmaznak azzal is, kegyelmes uram, jól tudom; mert irigyeink +a szomszéd földesurak, hogy jó gazdák levén, pénzben meg nem fogyunk, de +im szemléld meg magad, és győződjél meg róla, hogy hát hamis pénzzel +szoktunk-e mi fizetni? + +E szavaknál feltakarta a szekerek ponyváit, látni engedve a lapáttal +felhányt aranyat ezüstöt, s alázatos mosolygással mondva: + +– Ezt a csekélységet a katona uraknak áldomásul hoztam. + +Salm képét elfutotta a vér. + +– Hát török basának néztek ti engem, nyomorultak, kitől pénzen lehet +venni békét és háborut? Nem rablott kincseitekért jöttem én ide, hanem +fejetekért, miket a törvény elitélt. + +– Nem tévedtünk mi, uram, a törvény ellen soha. + +– A szent-erzsébeti kolostor falai még füstölögnek. + +– A kolostoré a hiba, mert törvényes hitvesemet Tornyallyai Máriát +erőszakosan tartá vissza tőlem, s ez által vagyonaimtól meg akart +fosztani. Én csak védtem magam, midőn támadtam. + +– Törvényes hitvesed neked Tornallyai Mária? kérdé szigoruan a vezér. + +– Kész vagyok rá hitemet letenni, hogy az. + +Salm inte, hogy hivják elő a tábori lelkészt, s felszólitá Bernátot, +hogy esküdjék meg arra, a mit mondott. + +Bernát vakmerően odalépett a tábori oltár elé, egy kezét az evangeliumra +téve, másikat felemelé az égre, s mint e szót ki akará mondani: +esküszöm! egy kéz hátulról hirtelen megragadá kinyujtott kezét, s a mint +Bernát hátratekinte, egyszerre megnémult, megmerevült. Tornallyai László +állt előtte. + +Az embernek fél felét rögtön megüté a guta rémületében, ugy hogy nyelve +nem birt többé érthető szótagot kiejteni, s kinyujtott karja ugy maradt +megszáradva, a hogy azt az ég felé emelve tartá, megmeredt három +esküvőujjal. + +Salm igy küldé őt vissza Murányvárba, rémületes jelenetül; félig holt +alakot, ki esküre kinyujtott kezét nem birja többé visszavonni, s +megnémult nyelvével nem birja kimondani a rémgondolatot, mely alatt +lelke megőrül. + + +V. A HÁROM TANU. + +A mint Salm Murány alá megérkezék, Tornallyai László ki azalatt mint +kecskepásztor bujdoklott a hegyek között, megjelenék előtte, s elmondá +előtte élete s hamis halála egész csodás történetét. + +Hihetlennek látszék a vezér előtt az egész esemény; előhivata többeket +azok közül, a kik Tornallyay Lászlót azelőtt három évvel ismerék, köztük +több régi szolgáját, embereket, kikkel hajdan jól tett, katonákat, +kiknek vezérük volt; de a három szenvedésteljes év alatt annyira +elváltozék az ifju arcza, hogy senki leghűbb szolgái közül sem ismere +rá. Temetése napján egy sem mert azok közül Murányba felmenni, hogy őt +megtekintse, s alig birták ők maguk is elhinni, hogy a kit három év +előtt, virágzó, teltarczu ifjunak ismertek, azzal most, mint megaggott, +szigoru, őszbevegyült haju férfival találkozzanak. + +Ekkor azt mondá László: + +– Három tanut fogok elétek állitani, a kik rám fognak ismerni +bizonynyal, a három tanu a három Bacsó testvér. Én fel fogom őket +keresni a harczok közepett, és ha akkor látni fogjátok, mint rémülnek el +látásomtól, s a legbátrabbnak közülök mint hull ki a kard kezéből, midőn +az enyimmel összeér, elhienditek, hogy én vagyok az, kit ők eltemettek. + +A sors ugy hozta, hogy Bernát legyen az első tanu, ki Lászlót meglássa, +és ime azt megüté a guta, midőn hamis esküt akarva tenni, szentségtörő +kezét a halottnak, az eltemetettnek vélt megragadta. + +A mint ily alakban visszaereszték őt a várba, a két testvér elréműlt +tőle; Bernát sem szólani sem inteni nem tudott, csak nézett rájuk és +hebegett, felemelt kezének egyetlen mozgása volt a reszketés, mely ugy +látszott, mintha örök fenyegetést intene vele. Senki sem tudta +elgondolni, mi történt? mi lelte az embert? éktelen rémület fogott el +mindenkit; az őrök elhagyták a sánczokat, s szökdösni kezdtek a várból. + +Ekkor Sámson egy kétségbeesett merényletre határozá el magát. Este későn +összegyüjté embereit, s leittatva őket erős borokkal, felbiztatá, hogy +az éjjel kitörjenek a várból, s mig elleneik a vár körül szétoszolva, +soraikat megritkitják, ők egyesült erővel keresztűl vágják magukat, s +kimenekülnek Lengyelországba. + +Tamás ezalatt hirtelen szekerekre rakatá kincseit, s az őrség felét +szétosztá a falakra, hogy majd mig testvére a kapunál utat tör, ő addig +körül fellármázza az ostromlókat, s elvonva azok figyelmét, midőn a +menekülésre ut nyilik, az utócsapatokkal és kincseivel Sámson után fog +sietni. + +A terv végre is hajtatott. Az ég sötét volt és felleges. Éjfél után a +hold is lement, s erős vihar kezde keletkezni, melynek zajában elhalt a +várból jövő nesz. + +– Ez épen rablók harczainak való idő: monda Salm, ki éjszaka személyesen +járta körül az őrszemeket, midőn egyszerre ágyuvillanás veri föl a +sötétséget, s a bástyákról kilőtt golyó épen feje felett süvölt el. + +– Tudtam előre, hogy az éj nem marad harcz nélkül, szólt a vezér, s +rögtön elrendezé ostromcsapatait, elállatva velök minden kijárást a +várból. + +A várfalakról minden álgyu elkezde bömbölni, ott fenn a rablók dobbal és +trombitával oly nagy zajt ütöttek, mintha egyszerre minden oldalról ki +akarnának rontani, s ez alatt Sámson csapatjai a legnagyobb csendben +lejöttek a vár aljáig, s ott egyszerre szótlanul megrohanák az előttük +álló harczosokat. + +A rablóvezér vakmerően veté magát ellenei közé, kétélü bárd volt +kezében, melyet két ökölre fogva, vágott vele maga körül, a kit talált; +a meglepett lándzsások már tágitani kezdék előtte soraikat, szörnyü +termete egy fejjel kilátszott a harczolók közül, néha kettővel is, midőn +az előtte állók fejeit lecsapta. Nehány pillanat alatt szét volt szórva +a rablók által megtámadott dandár, az ut nyitva volt előttük a hegyek +közé, már lehete hallani a szekerek zörgését, miket Bacsó Tamás hozott +öcscse után, s a várban elhallgattak az álgyuk, midőn egy kisded csapat, +számra alig negyedrésze a rablókénak, jött nagy sietve ellenük: vezérük +egy magas pánczélos lovag, ki a mint Sámsont meglátta, messziről kiálta +rá: + +– Sámson állj meg! egy szóm van hozzád. + +– Akár kettő, kiálta Sámson, ki már ekkor harczi paripán ült s kardot +vonva, megtámadója elé nyargalt. + +Társai, kik nem értek vele a rohanásban, messziről látták, hogy a kihivó +ellenfél, midőn Sámson közel ért hozzá, felvoná sisakrostélyát; a +rablóvezér erre kétségbeesetten kiálta föl, hanyatt dült nyergében, s a +nélkül, hogy védelmére kardját fölemelné, a megtámadó lovag csapásától +ketté hasitott fővel hult alá lováról. + +A rablók erre lélekvesztve fordultak meg, s rohantak vissza a várba, +magukkal ragadva az utánuk jövő Tamást, ki veszni hagyta szekereit, s +csak annak köszönheté, hogy a várba visszajuthatott, hogy üldözői a +megrakott szekereket elfoglalva, az osztozással időt hagytak neki nyerni +a menekülésre. + +Sámson elestével azonban a rablók bátorsága odalett. Senki sem gondolt +többé a védelemre, csak a szökés módjaira. Tamás átlátta, hogy itt egy +hétig sem maradhat többé, s egy kétségbeesett eszközhez folyamodott, +hogy magát megmentse. + +Le izent a fővezérhez, hogy ha számára kegyelmet biztosit, átadja neki a +várat, kiszolgáltatja kincseit, s bántatlanul bocsátja el a kezei közt +levő Máriát; ha pedig e kérelme megtagadtatik, Máriát elzárja a vár +legmélyebb rejtekébe, a várat pedig magával együtt felvetteti a +levegőbe. + +Kiküldött hirnöke sokáig nem érkezék vissza a válaszszal; várta estig, +várta éjfélig, s hogy még sem jött izenet; elhatározá a pokoli eszmére +magát, hogy a leányt is elölje, mielőtt maga elveszne. Odament hozzá és +tudtára adta, hogy meg fog halni, készitse el magát, s válaszszon, minő +halálnemével akar kimulni. + +[Illustration] + +A kétségbeesés néha jó gondolatokat ád. Mária azt kéré gyilkosától, hogy +engedje őt kedvese koporsója mellett a sirboltban éhen meghalni. Jól +tudta, hogy onnan kijöhet a rejtek uton. + +Bacsó ráhagyá a kivánatot, s kézen fogva a leányt, levezeté őt a +sirbolthoz, s midőn elforditá a nehéz vasajtóban a kulcsot, keserűen +mondá neki: + +– Üdvözlöm Lászlót, ha elébb megtalálsz halni mint én, mondd meg neki, +hogy nemsokára találkozunk a pokolban. + +Azzal nyitni akará az ajtót, midőn egyszerre ugy érzé, hogy azt valaki +taszitja belülről kifelé. + +Hajszálai borzadva álltak ég felé. + +Az ajtó magától feltárult, s rajta egy halvány férfi lépett elő, kezében +kivont kard, utána fegyveres vitézek. + +– Itt az itélet-napja Bacsó! kiálta az ifju a rablóvezérre. + +Az iszonyu orditással veté magát a földre, elájulva a rémület miatt. + +– Ez volt harmadik tanum, hogy Tornallyay László én vagyok; monda +rámutatva László az utána jövő fegyveresnek, kiket rejtekuton a vár +belsejébe vezetett. + +– És a negyedik én vagyok, szólt rebegve Mária, föltámadt kedvese +keblére omolva. + +Egy óra mulva Murányvár az ország seregei kezében volt, Bacsó a +vérpadon, Mária vőlegénye keblén. + + + + +A NAGYENYEDI KÉT FÜZFA. + +BESZÉLY. + +Felvincz és Enyed között egy kis bérczi patak vágja keresztül az utat, +melyen most tartós kőhid van épitve. A hid mellett két felől a patak +oldalában emelkedik két roppant fűzfa, és ezen két fűzfának historiai +emléke van. Hét emberivadék látta azokat felnőni, s ivadékról ivadékra +szállt a történet s maig is ugy emlékeznek arra, mintha csak a mi +életünkben történt volna… + +… Épen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kurucz-laboncz világ +legszebb divatjában vala; ma a kurucz, holnap a laboncz osztott +törvényeket Enyednek, mikor az egyik kiment az egyik városvégen, a másik +bejött a másikon. + +A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, a helyett +hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak +voltak, és hallottak valamit azon strategiai fogásokról, miszerint az +ellenséget az által is meg lehet verni, ha a környéket élelmi szereiből +kipusztitjuk. Ők ezt vevék gyakorlatba. + +Mert, mig a fejedelem rendes hadai, a fényes, hatalmas nemesi +banderiumok, a szép daliás, farkasbőr-kaczagányos huszárok, a válogatott +hajduk, a veres és kék darabantok rendes csatákat harczoltak künn +Magyarországon a birodalmi derék hadakkal, mik fényes, pánczélos, +tarajos lovasokból, himzett bivalybőröket viselő daragonyosokból s +czélbalövő muskétásokból állottak; addig szanaszét az országban őgyelgő +kalandornép csavargott alá s fel, szemre főre egymáshoz annyira +hasonlatos, hogy maig is fenmaradt róla az adoma, miszerint a jámbor +felvidéki tót nem tudott köztük különbséget tenni: melyik a kurucz, +melyik a laboncz? + +Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is elpusztitott a háboru, s +kétségbeesés, nyomor és boszuvágyból nem hagyott nekik más választást, +mint kaszát, csákányt ragadni, s felcsapni kurucznak vagy laboncznak, a +szerint a mint egyik vagy másik fél katonái pusztitották el. + +Ezek azután falkánkint jártak városról városra, zsarolva, harácsolva, a +hol engedékeny népre akadtak, gyujtogatva, a hol megharagudtak, s +szétszaladva, a hol megijedtek. Nem is igen nagy szenvedélylyel +folytatták a harczot, a vesztes fél rendesen átállt a győzteshez, ugy +hogy Cserey Mihály bizonyitása szerint, akadt ember, a ki négyszer +ötször volt kurucz, ugyanannyiszor laboncz. + +Ezen sürű változandósága a minémüségnek nagy akadályára lehetett a +dicsőség után törekvésnek, mert ha valaki nagy hirt nevet szerzett +magának, mindig attól tarthatott, hogy ha holnap véletlenül egész serege +áttér az ellenséghez, az valamennyinek megkegyelmez, csupán őtet +akasztja fel, mint a kire legjobban feni a fogát. + +Ugy segitettek azonban magukon, hogy neveiket rendesen elváltoztatták, a +mi legsürübben előfordult a labonczoknál, kik iparkodtak maguknak olyan +neveket adni, a mit a bolond kurucz ki ne tudjon mondani, ha csak ki nem +töri benne a nyelvét, többnyire elrontott német szavakat, a miket ők +maguk sem értettek. + +A kurucz basák ellenben iparkodtak maguknak oláh neveket adni. + +Ez időben tehát legkegyetlenebb veszedelme volt Enyednek és a körülfekvő +városoknak egyfelől Balika, a kuruczvezér, a ki lakott a Thorda-hasadék +egyik barlangjában, melyet maig is Balika-várnak neveznek, és másfelől a +mezőségen tanyázó két labonczfőnök, a kik közül az egyiknek az a furcsa +neve volt, hogy: „Trajtzigfritzig!“ a másik pedig ily regényesen +hangzott: „Bórembukk!“ + +A milyenek voltak választott neveik, olyanok voltak azoknak viselői is; +majd ügyetlen, majd kegyetlen, félig tréfás, félig véres alakok, kikről +épen annyi nevetségest tudott regélni a közhir, mint a mennyi +irtózatost, s neveikkel egyfelől a dajkák ijesztgették siró +gyermekeiket, másfelől az enyedi diákok csufolták egymást pajkosságból. + +Ezek a diákok, oh ezek a nagyenyedi diákok sajátságos fiuk voltak. + +A mint annyira vitte a kálvinista gyerek, hogy a ludtollból kalamust +tudott faragni, telerakott az anyja pogácsával egy tarisznyát, az apja +vett neki egy pár fejelés csizmát, azzal elvitte Enyedre, letette a +collegium udvarán, pofonüté, megáldotta s ott hagyta, rábizván, hogy +legyen belőle pap, professor, királybiró, főkapitány vagy tanácsur. +Azontul nem is volt rá gondja többet. A fiu megnőtt, megszakálosodott, +megtömték, meghizlalták étellel és tudománynyal, elzárták hermetice +minden világi kisértetektől, gondot viseltek testére, lelkére, +felnevelték hitben és egészségben, csináltak belőle papot, professort, +királybirót, főkapitányt vagy tanácsurat, a mire esze és szerencséje +volt, a nélkül, hogy apja-anya törte volna rajta a fejét; a collegium +volt nekik édes anyjuk. + +Öt-hatszáz fogadott fia volt a tisztes matronának, s több száz ezer +forintra menő jövedelme ennyi szép fiu felnevelésére, legtudósabb +professorai, kiket a külföld akademiái müveltek, világhirű könyvtára s +mindenféle beneficiumai, mik egyfelől a mig szorgalomra ösztönözék az +ifjuságot, másfelől jó eleve hozzá szoktaták azon jótékony öntudathoz, +miszerint bármi szüken, de saját érdemük után tanultak megélni. + +Vala pedig ezen idő szerint a nagyenyedi collegium rector-professora, +nagytiszteletü tudos Tordai Szabó Gerzson uram, a tudományoknak nagy +mivelője, rendkivül békeszerető férfiu és a jó erkölcsöknek fáradhatlan +oltalmazója. + +Mert ha bevette magát iszonyu foliántai közé, azokba annyira el tudott +veszni, hogy gyakorta kénytelen volt a feleségétől megkérdezni, ha +valjon ebédelt-e ő ma már, vagy sem? tanitványai előtt pedig akként +szólott, mint egy oraculum. Csak a csendes békességes tudományokat +kedvelé, mint a csillagászat és mechanica, nem szereté pedig a +históriát, mint a mely, az ő szavaiként, nem tanit egyebet, mint azoknak +neveit, a kik emberek agyonverésében tüntették ki magukat, s hősi +tetteit énekli bünös vérengző kegyetlen embereknek és hazudik véghetlen +kiterjedésben, a helyett hogy a jámborok, jótékony és bölcs elmék +példájával javitanák az utóvilágot. + +Annyira vivé pedig az ellenszenvét a derék ur a neki nem tetsző +historiai személyek ellen, hogy tanitványai lelki üdvére képes volt a +történetet meghamisitani, ráparancsolván a historiae professorra, hogy +Cleopatrát, Aspasiát, s más afféle szemtelen asszonyszemélyeket ugy +fesse tanitványai előtt, mint rút, utálatos szörnyetegeket, a kikre +gondolni is irtózat. + +És soha női alakra azoknak szemeiket nem volt szabad vetni, táncz, +hegedüszó s más hivságos dolgok örökre számüzve valának e körből, még a +templomban is, nehogy a leányokra kacsingathassanak, hátul valamennyi +pad mögött volt a nagyobb diákok számára egy hely külön rekesztve, a +holott faragott fenyőszálakon ültek, hogy igy fel ne érhessék fejeikkel +az előttük álló padok karzatát. Mert kősziklára épült elve volt a +nagytiszteletü urnak, hogy fiatal embernek, addig mig meg nem +házasodhatik, tehát a mig iskoláit nem végezte, és a mig nincs mit +apritania a tejbe, nem szükséges fehérszemélyeket ismerni, és minden a +mi addig történik, csak hivalkodás és nem vezet jóra. + +Persze, hogy ez a legnépszerűtlenebb világnézet, a mit csak a közjó +kedvéért kimondani lehet, s hogy e nézetnek legkevesebb pártolói akadtak +maguk az érdekelt felek, a nagyenyedi diákok között, az magától +értetődik. Az csak mégis lehetetlen, hogy az ember egyszer másszor női +alakot ne lásson, s tizennégy éves korától huszig az ember minden +asszonyt szépnek talál. + +Különösen nehezité pedig Gerzson urnak nevelési maximáját azon +körülmény, miszerint ő neki is volt egy leánya, az az egy pedig olyan +szép volt, hogy ha az ember félesztendeig válogatott válna a városban, +megint csak ő hozzá tért volna vissza. + +Valahány diák meglátta a leányt, az mind szerelmes lett bele; de hijába +lett szerelmes, mert könnyebb egy elkárhozott léleknek a Styxen +visszaszökni, mint volt egy diáknak husz lépésnyire juthatni Klárikához, +– a hogy a szép leányt nevezték. + +Gerzson urnak emeletes háza levén a collegium tövében, ő maga a +földszinten lakott, leánya pedig az emeleten, és a lépcső rácsos ajtóval +volt elzárva; tehát még csak az sem történhetett meg, hogy valami ifju +ember a professor urat keresve tévedjen Klárika elé; a ki elé különben +is hijába tévedt volna, mert a jó leányka oly istenfélő és diákfélő +elvekben nevelkedett, hogy bizonyosan elszaladt volna előle. + +Nem is volt pedig minden bolond embernek bejárata a tudós professor +urhoz, hanem csak megpróbált egyéniségeknek nyitá meg háza ajtaját. + +Ilyen két kipróbált egyéniség volt; humanissime Zetelaky József és +humanissime Karassiay Áron. + +Az első, szép, ártatlan, leányarczu, tizenhét éves ifju, Gerzson ur +különös kegyencze, a kiről azt hivé, hogy lelkét sokkal inkább bezárta a +tudományok könyvei közé, mint ha tömlöczbe vagy spiritusba volna téve; +örökké első eminens volt, mindenféle verseket irt akármely thémáról, +neki mindegy volt; hexameter, pentameter, sapphicus, alcaicus, +alexandrinus: vagy anacreoni: magától értetődik, hogy ezek között +szerelmes vers nem találtaték, hanem a télről, tavaszról, aratásról, +villámlásról és tengeri zivatarról s más efféle erényes tárgyakról; e +mellett görögül, diákul, zsidóul és francziául folyvást beszélt, a +csillagokat az égen s a virágokat a földön szemenkint ismerte, chemiai +és physikai experimentumoknál ő volt Gerzson ur segédje, s e mellett oly +jámbor érzelmü ifju ember vala, hogy mikor a mythologiából azon +istenasszonyt érdeklő paragraphust kellett felelnie, a ki kevés +öltözetet szokott magán hordani, elpirult és lesütötte a szemeit. + +A másik, humanissime Karassiay, egy kissé nehézfejü ember vala, hat +esztendős tógás diák, igen hallgatag és csendesvérü ifju, a kit azért +kedvele Gerzson ur, mert soha semmi ivásnál, verekedésnél az ő neve elő +nem fordult, a miből nagy baj lett volna, ha előfordul, mert a +humanissime oly karokkal és vállakkal volt megáldva a természettől, hogy +ha azokat mások vesztére mozgásba akarta volna hozni, azok sokat +beszélhettek volna róla. Ő azonban rettentő erejét csupán a +furás-faragás békés mesterségeiben fárasztotta, készitve mindenféle +physicai eszközöket a tanár ur számára, s csupán olyankor adva tanujelét +karjai egyéb mozgásának, midőn a nagy vacatió alatt az ifjuság a +nagyteremben mythologiai drámai előadásokat tartott, – természetesen +férfi személyzettel, férfi hallgatóság előtt, a midőn Karassiay játszá +Herkulest, Zetelaky pedig Dejánirát, a midőn Józsefről senki sem mondta +volna, hogy nem valósággal leány, Áront pedig csupa gyönyörüség volt +nézni a Centaurusokkali harczban, hogy vert egymaga harmincz pogány +félistent a földhöz. + +Épen a közvizsgálatok közelgének, nagytiszteletü Tordai Szabó Gerzson +uram rettenetes készületekkel volt természettani mutatványaihoz, mint +lesz a vizből levegő? mint ragad össze a kiszivattyuzott két fél golyó a +levegő nyomástól? hogy lehet a levegőt meggyújtani? s a villanygép alatt +papiros embereket tánczoltatni? a mik akkor még mind csoda számba +mentek. E végett átadá a physicum museum kulcsait kiválasztottjainak, +hogy ott működjenek nagy szorgalommal, és tapasztalá is, hogy a két +jeles ifju már korán reggel ott van a museumban s csak a késő estve +választja el őket onnan. Dicséretes szorgalmatos ifjak, mondá Gerzson +ur, vegyetek rólok példát ti többiek, istentelen, hivalkodó, +csizmakoptató korhelyek, hogy legyetek olyanok mint ők. + +Lássuk tehát, mit mivelnek a mi ifjaink ott a physicum museumban? Ennek +a museumnak van egy elsötétithető ablaka, opticai kisérletek +előhozatalára, és ez az ablak épen a nagytiszteletü ur udvarára nyilik; +a mi két szorgalmas ifjunk nagy figyelemmel áll az ablak előtt, s épen +egy roppant kerekes látcsövet alkalmazva az ablak gömbölyü nyilásába, +azon keresztül látszik valamit nézni. Tán csillagot vizsgálnak? Igen, de +akkor ne irányoznák lefelé a látcsövet… Most épen József néz bele nagy +áhitatosan… „Oh Istenem, milyen gyönyörü!“ sohajt nem birva magával… +Talán mégis csillag?… „Most épen rózsát szakit le, be szeretnék én az a +rózsa lenni!“ De ez már még sem csillag. + +A mi derék ifjaink azon ürügy alatt, hogy csillagokat vizsgáljanak, +naphosszant azzal foglalatoskodnak, hogy a szép Klárikát nézik +távcsöveken keresztül, a mig Gerzson ur azt hiszi, hogy szemeiket az ég +csodáin fárasztják, ők azzal mulatták magukat, hogy a kedves leánykát +mindenüvé távcsővel kisérik, kertbe, szobába, konyhába és benne +gyönyörködnek. + +A jó Áronra nézve csak tréfa volt ez a mulatság, de József egészen oda +lett belé; nem birt megválni a látcsőtől, s ha sokáig nem láthatá a +leányt, nem evett, nem aludt, nem volt kedve semmihez, csak sóhajtozott +és mindent elfelejtett a mit olvasott, sőt Gerzson ur nagy megütközésére +még az ő felolvasásaira sem figyelt, akkor is a kis rózsalugasos kerten +járt az esze, és a szép leánykán, a ki a nyilt rózsaleveleket kicsi +kötényébe szedi piczi fehér kezeivel. + +Az experimentumoknál is egyik ügyetlenséget a másikkal tetézte, tört, +zuzott a mi a kezébe akadt, a phosphorrali kisérletekhez oxygen helyett +hydrogent adott: majd meglőtte vele az egész classist. + +Gerzson ur el nem tudta gondolni, mi lelhette a fiut? kutatott, +fürkészett; nem talált semmit; mire ő a hosszu folyosón végig kopogott, +akkorra a muzeumban minden ismét a maga helyén volt, a telescopiumok +égfelé forditva, s munkában a görebek és légszivattyuk. + +József pedig folyvást növekedni érzé szive fájdalmait, a csalóka távcső +oly közel hozta olykor az imádott leánykát, hogy ámulatában kezeit +nyujtá ki utána, s csak akkor ijedt meg, mikor körmeit az ablakba +megüté, a min Áron két akkorát nevetett. + +E kinjai közepett annyira vivé a gonosz kisértő a jámbor ifjut, hogy egy +délután leüle az asztalhoz, s ijedség kimondani, – szerelmes verset irt! +A vers sapphicusokból állott és tele volt minden széppel, a mi a nap +alatt terem. Midőn felolvasta Áronnak, ez megesküvék, hogy soha életében +szebb versnek még csak hirét sem hallotta. + +Egy estve a holdvilágban elbámulva könyökölt a két ifju a muzeum +ablakában s beszélgetett egymás között: + +– Ha Klárika ezt a verset olvashatná: monda Áron. + +– Hm! Felele rá József. (Nem volt ez akkor olyan könnyü, mert nem volt +még hét divatlap, a hol az ember kinyomathatta volna.) + +– Már ha én neked volnék, csak a kezébe juttatnám. + +– De hogyan? + +– Ledobnám innen a kertbe. + +– Le ám, de hátha a szél félreviszi s az udvarra esik s a nagytiszteletü +ur kapja meg. + +Most Áronon volt a sor azt mondani, hogy „hm“. + +– Ugy kellene azt, szólt sóhajtva József, szépen összehajtogatva +elrejteni a nyiló rózsák közé, hogy a mint korán reggel kijő a +rózsaleveleket megszedni, egyedül ő lelje meg és olvassa el. + +– Hát hiszen az könnyü, felelt Áron. Innen az ablakból le lehet +ereszkedni egy kötélen a kert faláig, onnan könnyü beugrani az ásott +földbe, visszafelé meg aztán fel lehet kapaszkodni a bodzafán s a +kötélen megint feljöhetni. + +– Mit gondolsz? szörnyedt el József, – én bocsátkozzam le kötélen a +collegium ablakából? én mászszam át idegen keritésen éjszaka?… + +Áron maga is megijedt e szóra. + +– Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd azt, én csak azt mondtam, hogy +könnyü volna megtenni… + +József elhallgatott egy ideig. + +Egyszer csak megszólalt. + +– Nem tudsz itt valahol egy hosszu kötelet? + +– Tudok biz én, a régi csengetyükötél itt van a padláson. + +– Hozd elő. + +Áron elment a kötélért, egy gerundiumból nyerget csinált a végén, melybe +Józsefet beleültette s a kötelet az ablak keresztfája körül csavaritva, +izmos tenyereivel belekapaszkodva, szép csendesen lobocsátá Józsefet a +kőfalig, ki egy perczig sem látszott azon aggódni, hogy ha társa kezéből +kicsuszik a kötél, ő rögtön nyakát szegheti; ha volt a mitől rettegett, +ez azon egy dolog lehete, hogy ha meg találja valaki látni. + +Senki sem látta meg. Átmászhatott a falon, elrejthette a verset a rózsák +közé, s Áron markában ujra felemelkedék a kötélen a muzeum ablakáig +szerencsésen; a két ifju csak akkor bámult el egymáson, hogy milyen +bolondot cselekvének? + +Más nap nem is mertek egymásra nézni, annál kevésbbé a látcsőbe. Mint a +ki valamely nagy gonosz gyilkos dolgot követett el, még a bünös helyet +is félve kerülték, s dobogó szivvel hallák reggel a nagytiszteletü ur +csizmáit a folyosón végig kopogni. + +Belépett. Sem József, sem Áron nem mert rá felpillantani, azt hivé +mindegyik, hogy az orrukról le fogja olvasni az éjszakai merényletet. + +– Jőjjön egy szóra félre humanissime. + +Zetelaky inkább halott volt, mint élő. A világért rá nem nézett volna a +tanárra, ki kegyetlen hallgatással tekinte rajta hosszasan végig. + +– Csak azt akartam mondani humanissime, – szólt végre száraz hangon, – +hogy ha máskor verset akar hozni, ne a keritésen jöjjön be vele, hanem +az ajtón, mert mind összegázolta a tulipán-ágyakat. – Különben nem rosz +vers a mit irt, csakhogy egy helyen az adonicus sántit. + +S ezzel markába nyomta a kérdéses verset, József nem bánta volna, ha e +perczben a collegium vele együtt elsülyed. + +Klárika megtalálta ugyan a kérdéses helyen a verset, de mint afféle jól +nevelt leány, első kötelességének tartá az apjának denunciálni, egyuttal +az elgázolt tulipánágyakért is panaszt téve. Az öreg ur rögtön ráismert +az irásra, s vége volt előtte József turpisságának. Többé sem +experimentumokat nem bizott rá, sem a physicum muzeumba nem küldé +dolgozni. + +Ezen közben hol egyszer, hol másszor megtörtént, hogy a tanuló ifjuság +nem csupán azon dolgokról hallott, a mik könyvekben vannak megirva, +hanem hirt vett gyakorta az országban szerteszét történő eseményekről +is, s épen nem iparkodék elrejtegetni rokon és ellenszenveit, miket a +kurucz-laboncz világban vagy egy, vagy más irányában érzett, sőt néha +leczkék kezdete előtt, mikor két háromszáz tanuló össze volt egy +teremben gyülekezve, lehete oly forma hajlandóságokat is tapasztalni, +mintha e tisztes testület, ha birokra kerülne a dolog, aligha lenne +tétlen nézője a mulatságnak. + +Erre ugyan nemsokára kivánt alkalom is kinálkozék; egy napon +Trajtzigfritzig és Bórembukk uraim ő kegyelmességeik beizenének a +városba, hogy nekik száz darab vágómarhát, ötven mázsa szalonnát, ezer +kenyeret és tizenkét bendő turót azonnal helybe küldjenek, borrul sem +feledkezvén meg, a mely ne legyen több, mint kétszáz akó. + +A jó nagyenyediek már ekkor annyira meg voltak fogyatkozva élelmi +szerekben, hogy csak végső megszoritás mellett birták összerakni a +kivánt mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák, megtudja a dolgot +Balika, előjön a maga lyukából s elveszi tőlük az egész szállitmányt és +elviszi a Torda hasadékába. + +A jó enyediek mit csináljanak most? Mondhatták őt Trajtzigfritzignek, +hogy Balika elvitte az enni-inni valót, menjen utána és vegye el tőle, a +labonczvezér haragra gerjedetten felülteté a maga hadait s megesküvék, +hogy porrá égeti Enyedet s bor helyett a vérét iszsza meg az egész +lakosságnak. + +A szegény nép nagyon megijedt a kegyetlen fenyegetőzésre: elegettenni a +legjobb akarat mellett sem lehetett, Trajtzigfritzig és csordája pedig +már Marosujvár körül járt, s a hogy a közbeeső falukkal bánt, abból +Enyed is elgondolhatta, mi vár reá? + +Ilyen inséges eset megszokott állapot vala már Enyeden, a lakosság a +labonczok jöttének hirére hirtelen elhagyá házait, a mi féltője volt, +azt elásta a pinczékbe, asztagok alá a földbe, az asszonyokat, +gyermekeket, öregeket felküldték a hegyekbe az erdők közé, a hajadon +leányokat begyűjték a reformatum templomba, maguk a fegyverfogható +férfiak pedig helyet foglalának ugyanott a templom udvarán, mely, a mint +most is látszik, erős, magas kőfallal volt bekeritve, s több rendbeli +bástyatoronynyal ellátva, mely tornyokat a helybeli czéhek épitteték: +egyet a becsületes csizmadia czéh, mást a becsületes takács czéh, külön +egyet a szürszabó czéh, együtt a timár és varga czéh egy negyediket, +ötödiket a gombkötők és aranymüvesek, hatodik volt a kovácsok és +lakatosoké. Itt tartattak a czéhládák s nagy veszedelem idején ide +gyültek a czéhbeli mesterek legényeikkel együtt s ők képezék az Isten +várának őrségét. + +Átellenben állt a collegium, roppant három emeletes négyszárnyu épület, +melyben hétszáz diák tanyázott, egy egész hadsereg, ha arra került a +sor. + +A mint a városon szétfutó hir eljutott a collegiumba is, lángot vetett a +diákok szivében az ifjui vér: „nem hagyjuk magunkat, nem hagyjuk a +várost!“ szóltak lelkesülten, s másnap reggel a chemiai leczkén azt +vette észre nagytiszteletü Szabó Gerzson uram, hogy tanitványai +kardokkal és kopjákkal felfegyverkezve jelennek meg a hallgató teremben, +s hallani sem akarnak egyébről, mint hogy őket professoraik a labonczok +ellen vezessék. + +No ez szép kivánság volt nagytiszteletü Szabó Gerzson urtól, hogy ő +valakit a háboruba vezessen! + +– Megbódultatok-e dilectissimi? szólt elszörnyedve a jó ur, – menjetek, +igyatok „purgantes pectora succos.“ Hát Ajáx vagyok-e én, avagy a +megveszett Achilles, hogy engem harczba akarjatok vinni? avagy +myrmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző gondolatokat +tápláltok magatokban? kinek kezeiben könyv forgott, most kezeitekben +dárda forog, kik csak énekelni tanultak, im harczi orditásra ferdititek +ajkaitokat. Azért ruháztam én reátok annyi bölcseséget és tudományt, +hogy bitangul elhulljatok barbar ellenség csapásai alatt, mint bármely +tudatlan katona, a ki azért született, hogy meghaljon? + +E beszéd közben észrevevé Gerzson ur, hogy még Zetelaky is valami +fringiát takargat a togája alá, s iszonyuan ráförmedt: + +– Még kend is fegyvert visel, kend? (Mikor valakit per „kend“ nevezett, +már akkor nagyon haragudott.) Felbomlott a világ tisztes rende! Hát volt +rá eset valaha, hogy poéták, a muzsák választottai, a szent berkek +lakói, a Pieridák barátai fegyvert emelgettek volna kezeikben? – No, +szóljon kend! kend nagy historicus, mondjon nekem erre esetet ha tud. + +A faggatott diák végre megszólalt: + +– Igen is volt rá eset: mikor Pán tanitványai botra kaptak a Helicont +pusztitó Gallusok ellen s agyon verték őket. + +Gerzson ur hátra kapta a fejét e szóra, mert meg volt neki felelve. Ez +még dühösebbé tevé. + +– És ha én megtiltom ti nektek, hogy fegyvert merjetek fogni, midőn a +nemes város békés alkudozásokkal törekszik a veszedelmet elháritani +magáról! Kendnek pedig humanissime Zetelaky annyit mondok, hogy nem +szükség minden kérdésre felelni. – Most pedig parancsolom ti nektek, +hogy e perczben lerakjatok minden fegyvert kezeitekből, és a ki +ellenkezőleg cselekszik, az e pillanatban kitiltatik a collegium +küszöbéről, és soha annak az életben tagja többé nem leend!… Clarissimi +domini jurátusok, huzassák meg a repedt harangot! + +Ezt a repedt harangot olyankor volt szokás meghuzatni, midőn valaki a +collegiumból ünnepélyesen kitiltatott. + +A rector szavait mély csend követé, melyet csak a repedt harang recsegő +kongása szakgatott félbe. Az ifjak, kik képesek lettek volna náluknál +hatszorta nagyobb sereggel megküzdeni, professoruk szavára megjuhászodva +rakták le fegyvereiket mind, a repedt harang elhallgatott, a diákok +helyeikre ültek, elővették könyveiket, a nagytiszteletü ur pedig vevé +kézi könyvét és praelegált, mintha semmi sem történt volna, mig az órát +nem csengették, akkor elbocsátá tanitványait, az elszedett kardokat és +dárdákat pedig szekérre rakatá s elzáratá a templom alatti boltozatba, +hogy még csak hozzájuk se lehessen férni. + +Éjszaka azonban a diákok magukhoz térve az ijedtségből, melyet a rector +szavai okoztak bennük, ujra összebeszélének, s miután fegyvereik +elszedettek, másnap korán reggel, a mint a kapuk megnyittattak, kimentek +a Maros partjára, ott jó friss füzfákat találván, azokról vágott magának +kiki egy husángot s azokat a toga alá rejtve, észrevétlenül beszálliták +a collegiumba és elrejték a faraktárba szépen. Gondolák, hogy ez is jó +fegyver, ha jó ember fogja a végit. + +Még az nap délben megjelent a város alatt Trajtzigfritzig háromezer főre +menő laboncz népével: a nemes város a főbirót, a collegiumi testület a +nagytiszteletü rector professort választá ki, hogy deputatioba menjenek +eléje. + +Trajtzigfritzig lóháton ülve fogadta a küldöttséget; a többi sereg mind +gyalog járt, kivéve három faágyut, melyeket bivalok vontak. Nagyon +gyanus kérdés volt azonban, ha valjon el lehet-e ezen ágyukat sütni, a +nélkül, hogy az ember a körülállók életét veszélyeztesse? még egy +negyedik ágyujok is volt rézből, melyet valamely csata alkalmával +valamelyik fél beszegezett és ott hagyott, ők pedig kifurták a szeget +onnan, ugy hogy most ha elsütötték az ágyut, a gyujtólyukon jött ki mind +a töltés, a golyó pedig benn maradt. + +Maga a had gyönyörü népség volt; igazán ráillett a válogatott czim, mert +az ország minden népeiből volt az összeválogatva, magyar, oláh, belga, +marodeur, rácz és oláh-czigány egy csoportban, egyik mezitláb és sisak a +fején, másik a szürin át kötötte derekára a kardot, némelyik nagy puskát +czipelt, melynek nem volt már sem kulcsa, sem kereke, s mind valamennyi +nyírott bajuszszal volt, hogy összekeveredés esetén mégis csak +megkülönböztethessék egymást a hasonló elemekből szerkezett kuruczoktól, +kik hosszu hajat s fülig kent bajuszt viseltek. A legnagyobb rész +bocskorban járt, csupán azoknak jutott saru, a kik valamely tisztségben +voltak, azokra sarkantyu is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem +volt, az a sarkantyu nem szolgált egyébre, mint hogy legyen nekik miben +elesni, ha futni akarnak. + +Ily armadának volt vezére Trajtzigfritzig; de nagyon csalatkoznék, a ki +azt hinné, hogy ő is hasonló volt rongyos seregéhez; lova legszebb angol +mén volt, ő maga ezüst csillagos lánczszemből font pánczélinget viselt +aranysujtásos megyszin bársony dolmány felett, homlokát kecsegehátu réz +sisak boritá s pánczélpikkelyes keztyűkbe dugott kezeit széles egyenes +kardja markolatán nyugtatá. + +Széles, tunya képéből s nemtelen vonásaiból ugyan kirítt, hogy e +pompához sem születése, sem érdemei nem juttaták s a hány csojtár, a +hány darab öltöny volt rajta, azon mind más név kezdő betüi voltak +himezve, de ő azért elég méltóságot tulajdonita magának, ha lovon ült, +azokhoz a kik gyalog járnak lenézőleg beszélhetni. + +Alvezére, Bórembukk, egy nagy trabalis mészáros legény volt, szőretlen +csontos pofával; ki egész ellenkezőleg különösen nagy gondot látszott +arra forditani, hogy mentül piszkosabb lehessen. Bőrködmene csillogott a +szennytől, s orczája bátran dicsekedhetett vele, hogy záporesőn kivül +más vizet soha sem érzett. + +Minden fegyvere egy hatalmas taglóból állott, melylyel egy csapásra le +birta félkézzel ütni a tulkot. + +Ez érdemes férfiak elé járula a két tagból álló küldöttség, +nagytisztelettel és kalaplevéve, s nagyobb megtisztelés okáért Gerzson +ur egy igen szép diák peroratiót tartott a két vezér előtt. + +Trajtzigfritzig Bórembukkra nézett, ez viszont ő reá; egyikök sem tudott +egy szót is diákul, hanem azért még is ugy tettek, mintha mindent +értenének. + +– Értettem jól, a mit kend mondott, – szólt a vezér, – a mint +észrevette, hogy Gerzson nem fog már többet beszélni, s leereszkedőleg +vállára veregetett. Kinek hiják kendet? + +– Én vagyok Tordai Szabó Gerzson, a nagytiszteletü collegium rector +professora, társam ő kegyelme pedig nemzetes Tóth Jónás uram, a nemes +város főbirája. + +– Hát a csizmadia czéhmester hol maradt? + +– Az nem látta czélirányosnak közénk elegyedni. + +– No pedig annak is itt kellene lenni, mert háromezer csizmára van +szüksége a seregnek, a minek három nap alatt elő kell teremtődni, +különben esküszöm ősi kardomra, (valahol lopta azt a kardot) hogy minden +csizmadiát eltörlök a föld szinéről! + +Ennél merészebb fogadást, ugy hiszem, senki sem tett még. + +Gerzson ur meghajtá fejét, s most a főbiró szólalt meg magyarul. + +– Majd tudtára adandjuk a becsületes czéhmesternek akaratodat méltóságos +ur, és ő minden lehetségest el fog követni; kérünk azonban az egész +város nevében, hogy érdemes hadaiddal légy kegyes a városon kivül +maradni, mert mi ámbátor a legjobb véleménynyel vagyunk is felőled, a +buta népség annyira fél a fegyveres néptől, hogy közeledéstek hirére +mind szétszaladának az erdőkbe, részint elzárkóztak a templomokba; ugy, +hogy ha bejönnétek, sem találnátok egyebet üres házaknál, nekünk pedig +lehetetlenné tennétek, hogy kivánságaitoknak megfelelhessünk, nem levén +senki a kitől azokat behajtsuk. + +Trajtzigfritzig Bórembukk fülébe sugott valamit, s azzal roszul rejtve +ravasz mosolygását, igy szóla: + +– Becsületes szolgák. Minthogy félvén és minthogy bolondok lévén, mink +sem kivánván, hogy házaitokat üresen hagyván, abban senkit sem találván; +tehát hazamenvén és megmondjátok a népnek, hogy mi eltakarodjunk, ha ők +hazajőjjenek, és azután pediglen kiváltképen csakhogy épenséggel azonnal +mingyárt itt a város mellett ezer lépésnyire sátort üssünk; ti pedig +minden háznál gyertyát gyujtsatok, hogy lássuk, hogy mindnyájan otthon +vagynak, különben pedig ha egy vagy más, igy vagy amugy talál lenni, hát +majd meglátjátok azt az egyet, hogy! + +Ilyen ékesen szólással tudtára adván a vezér a maga ultimatumát a +küldöttségnek, visszabocsátá őket a városba, ő pedig a maga seregével +mintegy ezer lépésnyire letelepedett a mezőn, buzakévékből csinálván +kiki magának sátorokat. + +A visszatért küldöttség pedig tudtul adá a lakosságnak, hogy kiki menjen +haza a maga lakásába, s éjszakára tegyen gyertyát az ablakába, s a mi +szegénységéből kitelik, hordja össze, hogy a laboncz urakat +kielégithessék vele. + +Ugy is történt, a czéhek szépen haza oszladoztak, az erdőre kimenekült +asszonyok és vének visszahivattak, s késő estig nem szünt meg az egész +város sütni főzni az érdemes labonczok számára. Csupán a templomban +elhelyezett ifju hajadonok nevében könyörgött azon kegyért a szép +Klárika, hogy őket hagyják meg azon éjjel az Isten házának oltalma +alatt, s e kérelmet a többi szüzek is támogatván, a nemes tanács és a +professori kar végre beleegyezett. + +Szép holdvilágos éjszaka következék, csendes volt az egész vidék, a +város előljárói nyugodtan aludtak mennyezetes nyoszolyáikban, +elgondolva, hogy mily bölcsen elháriták városuk felől a nagy veszélyt; +háromszáz ötven szüz nyugodott Isten szent árnyéka alatt a templomban, a +midőn Klárikának ugy tetszék álmában, mintha valami alak felköltené őt, +hogy ne alugyék, hanem menjen fel a toronyba. + +Ő azon félálmosan felment a lépcsőkön, hol a szent ekklézsia ötvenkét +mázsás harangja állott, s a mint kitekinte a torony magas ablakán a +holdvilágos éjbe, ugy tetszék neki, mintha valami nagy sötét foltot +látna lassan a város felé hömpölygeni, s nem sokára kivehetővé lőn +előtte, hogy az egy nagy ember csoport, melynek sötét, tömegéből kaszák +és kopják vasai villognak elő a holdvilágban. + +Egyszerre világos lőn előtte minden: a labonczok csak azt várták, hogy a +népség házaiban szétoszolva lefeküdjék, hogy orozva rajta üssenek… +Klárika egy perczet sem akart veszteni, nem ment vissza a templomba, +hogy társnéit felköltse, hanem hirtelen áthatva a mentő gondolattól, +belekapaszkodék az ötvenkét mázsás harang kötelébe, hogy azt meghuzva, +jelt adjon az egész városnak. + +Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész, fehér kezeivel a +durva kötélbe fogózva meglóbálta a nehéz harangot, melyet máskor alig +birt meghuzni két férfi, s mielőtt a csoport a várost elérhette volna, +egyszerre megkondult a vészharang a város felett, s azon pillanatban +talpon volt minden ember, s mint egy összebeszélésre az asszonyok és +öregek ismét futottak ki az erdőkre a férfiak a templom bástyái közé, +ugy hogy mire a labonczok a városba értek, ismét üresen találtak minden +házat. + +Trajtzigfritzig nagy dühbe jött e kijátszatásra, s parancsot adott, hogy +rögtön tizenkét helyen fel kell gyujtani a várost. + +De alig fogtak emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor +kerekedett, hogy rögtön eloltott minden égést: a labonczvezér káromolt +Istent és ördögöt e bosszuságért. + +Reggelre viradva ismét kijöttek eléje a nagytiszteletü rector és a +városbiró. A vezér szólni sem engedte őket. Rájuk fogta, hogy mindnyájan +csalárd hazug kutyák, a kik rászedik a becsületes embereket, és erősen +esküvék, hogy négy ágyujával porrá lövi az egész várost, a templomot és +collegiumot, kardélre hányatja a lakosokat s a hajadonokat kiosztja +katonái közt, hacsak ő neki azt az egyet ki nem adják, a ki a harangot +meghuzta. + +– Azon egy épen az én leányom, kegyelmes ur, felelt leverten Gerzson ur, +de ha az ő élete árán megvásárolhatom városunk szabadulását, bizonyára +átadom őt neked, csupán azon kegyelemért kérlek, hogy üttesd el az én +fejemet előbb, mintsem szemeim az ő balsorsát meglátnák. + +– Azt megkapod! vigasztalá őt Trajtzigfritzig s e biztatással egyszerre +elrendelé, hogy a csapatok minden oldalról tóduljanak a városba. Ő maga +nagy büszkén lován ülve, kötőfékjét a főbiró kezébe adá s ugy vezetteté +magát az utczán végig, mig Bórembukk a professor nyakába ült fel s +nevetséges iszonyattal viteté magát a piaczig, sarkantyuival illetve a +tisztességes ősz férfiu oldalait. + +A diákók ezt mind látták a collegiumból, mert a menet épen előttük +állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot maga Gerzson ur tette +a zsebébe. + +Később azt is látniok kellett, mint adják ki a templom ajtaján a félholt +leányzót, a rector leányát, Klárikát, s mint emeli azt nyergébe +Trajtzigfritzig. + +De már ez mégis csak több volt, mint a mennyit diák szivvel el lehet +viselni. + +– Megölöm az egész világot! orditá Zetelaky magán kivül, megölöm egy +magam valamennyit s hanyatt-homlok rohant le a lépcsőkön; utána Áron és +utána a többiek mind; – egy percz alatt ki volt sarkából vetve a bezárt +kapu s a másik perczben mint a bolygatott méhköpü raja, ömlött ki a +diákság a templom körét elfoglalt labonczokra. + +Nem volt kezökben egyéb, mint füzfadorongok, de a mig a labonczok +kanóczos puskáit haszonvehetlenné tette a sürü zápor, az ő kezeikben +sulyossá tette a fustélyt a fellázadt harag. Egy percz alatt a falnak +lett szoritva a labonczsereg, s az első orditásra vérszemet kapott +csizmadiák köveket kezdtek fejeikre hajigálni. + +A megszorult két vezér nem vevé tréfára a dolgot, a mint meglátták, hogy +labonczaik ugyancsak dülöngnek a diákok alatt, hátat forditának a +csatatérnek s iparkodtak a városból kifelé. Trajtzigfritzig átkarolta az +ölébe tett leánykát s vitte magával, szemeivel majd felfalva annak +martalékul esett bájait, Bórembukk pedig galléron ragadá Gerzson urat s +ugy hurczolta őt magával, roppant lábait futásnak eresztve. + +Az elmondott szónál rövidebb idő alatt szét volt verve a világ minden +részei felé a laboncz sereg, alig harminczad magával futott Felvincz +felé a két csapatvezér, nyomukban mindenütt egy csoport diák, felgyürt +ökleikben nyers füzfadorongok, hosszu fekete tógáik öveikbe akasztva, – +nagy dorongjaikon akkorát szöktek, mint egy angol paripa. + +Mindig fogyott, mindig kevesebb lett az üldöző és üldözött csapat, +egy-egy párjára talált a futásban s elmaradt magára tülekedni, végre +ketten maradtak egymásnak, elől Trajtzigfritzig és Bórembukk, sarkukban +József és Áron. Az elsőbbek egyike lovon járt, másik hosszu lábaiban +bizott, de a kettős teher alatt kifáradt a ló s amint az emlitett kis +patakhoz értek, akkor látták, hogy ott nem lehet átmenni, mert a +fellegszakadás árja elhordta a hidat, s a viz tulömlik a parton. + +– No laboncz! kiálta Áron utolérve az egyiket, itt a világ vége. + +Bórembukk látva, hogy itt csakugyan meg kell állni, elereszté Gerzson ur +gallérját s tenyerébe kapva a taglót, ugy odavágott Áronhoz, hogy ha +félre nem ugrik, derekában vágja ketté; de visszavágott a diák a +doronggal s ugy talált a laboncz körmére ütni, hogy rögtön kiesett a +kezéből a tagló; erre a laboncz vadállati dühvel ugrott neki +pusztakézzel az ifjunak, s bár az olyat vágott a husánggal a fején +keresztül, hogy meghajlott bele a bot, s a laboncz feje egyszerre +czipóvá dagadt; mintha nem is neki szólt volna az, megkapá Áron kezében +a fütyköst s ki akarta azt abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt +kézzel s ilyenformán nagyokat rántva egymáson, elhuzakodtak egy ideig, +mig mind a kettő kifáradt s akkor farkasszemet kezdtek nézni. + +– No diák, szólt fogcsikorgatva a laboncz, most akadtál emberedre: +tudod-e hogy most ki fogott meg: az én nevem Bó–rem–bukk! + +– De annál még az én nevem is czifrább, felelt Áron, az én nevem pedig +Ka–ras–siay! + +– Ka–ras–siay! kiálta fel elszörnyüködve a laboncz; no iszen hát akkor +jaj neked is, nekem is; s azzal egyet rántott ellenfelén, mire mind a +ketten ugy estek bele a magas partról a megáradt patakba, hogy +mindkettőjük felett összecsapott a viz. + +Ez alatt József is utólérte Klárika rablóját; a lovag átlátva, hogy +nincs menekülés, leszálla lováról s kihuzva a kardját, neki fordult +Józsefnek, ki szótlan dühvel közeledett feléje. + +– Mégy haza anyádhoz szopni, te fattyu! kiálta a pelyhetlen állu +ifjonczra, vagy kezed lábad vagdaljam el? + +Zetelaky nem felelt, csak megnyálazta tenyerét s középen fogva a botot, +merészen odalépett a vasba öltözött ijesztő arczu vezér elé. + +– Ejnye! nem mégy el innen? ordita az magán kivül, s kardjával hozzá +vágott szörnyen. De József kezében megpördült a husáng, s az egyik +végével ugy csapta félre a kardot, hogy csak ugy pendült, a másikkal +pedig olyat ütött a sisakra, hogy csak ugy kondult! + +Meglódult az agya Trajtzigfritzignek ez ütésre, csakugy bámult +szanaszét, mintha keresné, hogy honnan ütötték meg? Pedig nem kellett +azt keresni, mert József most két kézre fogta a botot, s ugy vágta +derékon ellenét, hogy az csak végig nyult a földön, a kard kiesett +kezéből; meredt szemmel iparkodott még lováig vánszorogni, mire Zetelaky +azt gondolva, hogy tán aléltan a lóhoz kötözött kedvesét akarja +meggyilkolni, reárohant s lábával reá gázolva, egy végcsapással leüté. + +Csak ekkor tekinte szét társai után. Azok mind szét maradoztak, csak egy +a bokrokon fennakadt tóga szárnya mutatá, hogy oda alant is van valaki. +Hirtelen oda futott, s a tógánál fogva kihuzá a vizbe esett Karassiayt. +Még akkor is fogták egymást Bórembukkal, csak hogy a diák még élt, de a +laboncz meg volt halva. + +Ekkor Gerzson ur segélyével fellocsolván Klárikát, magához tériték szép +szavakkal ájultából, s akkor mind a négyen térden állva hálákat adának +az Urnak a megszabadulásért. + +Azon két füzfadorongot pedig, melylyel a két ellenséget leverték, az +esetnek emlékére letüzék a patak medrébe és Gerzson ur áldást monda +azokra, mint szintén József szerelmére is, kinek nem kellett többé +perspectiván keresztül néznie Klárikát, ha látni akarta. + +És ezen történetnek száz és ötven eszendeje immár, s a két füzfa +folyvást zöldül a viz medrében. Hajdan a collegium kényelmes mulató +lakot épittete e füzfákhoz, hová kijártak szép nyári napokban a tanulók; +elmondva egymásnak a regét a két füzfáról s elénekelve, hogy: „Erős +várunk nekünk az Isten!“ + + + + +A KHÁMOK UTÓDA. + + +I. TATÁR PHILOSOPHIA. + +Megásnak egy gödröt négy lábnyi mélyre, két ölnyi szélesre s tetszés +szerinti hosszuságra; az elejére és végére állitanak egy-egy izmos +ágast, azokra végigfektetnek keresztbe egy szálas gerendát, a gerendához +kétfelől támasztanak egyenes ágakat, azokat beterítik bivaly és +ökörbőrrel: ebből áll az épitészet. Egyszerü és szép. + +Több rendbeli előnyei közül okvetlenül első helyen áll az, hogy igen +hamar el lehet vele készülni, azonkivül tekintetbe veendő az egész +épitkezés olcsósága, nemes egyszerüsége; e mellett a tűzkármentesités +egészen nélkülözhetővé válik, s lehetőségek esetére az ablak-adótóli +félelem is fölöslegessé van téve. A regényes oldalakat, mint a melyek +nem ide tartoznak, egészen mellőzöm. + +Semmi sem könnyebb, mint ez épitkezési rendszer mellett az évszakok +különböző viszontagságaival daczolni. A téli zivatarok ellen illatos +gyeppel és zöld pázsittal terítik be a pyramid alaku tetőt, ugyanazt +nyáron ékes földi tökkel s más diszes növényekkel futtatják be; mint az +édes aranykorban, melyet a pogány poéták olyan szépen megénekeltek, a +midőn minden ember házi ur volt. + +Ez a ház, a mi épen előttünk fekszik, valamivel nagyobb a szokottnál, +mert ez csárda; a mit félig meddig gyanitani enged a madzagra kötött +eltört üveg nyaka, mely az első ágason himbálózik. Az egyébiránt az első +és utolsó üveg nyaka, a mit ezen a környéken láttak, mert itt még most +is tömlőben és kobakban hordják az italt. + +A csárda belsejébe ugy kell szépen leugrani, félkézzel az ágasba +fogózva, s egy kis idő kell hozzá, a mig az ember megismeri egymást, +abban a sötétségben, mit a szögletben égő tűz szaporit; szokni kell a +szemnek a félhomályos tárgykeverékhez, s ovatosan kell mozogni, nehogy +valami élő állatra üljön le az ember, ez ismeretlen alakok között; +mekkora tekenős békák a szögletben! amott apró sajtok egy rakáson, ez a +fekete itt valószinüleg komondor; az a fehér pedig amott ürü:… biz az +nem ürü, mert az bunda, oda teritették száradni a tűz mellé. De még sem +száradni teritették oda, mert az alatt aluszik valaki, csak a pipája +látszik ki a szájából, melyet álmában sem enged fogai közül kiesni. +Lassanként rájövünk, hogy azok a nagy tekenősbékák amott pálinkás tömlők +s ez a sok apró sajt – olaj-tőzeg, a mit a tűzre raknak. Két férfi, a +kit csak most kezdünk látni, oda hátul a sötétben bográcsba apritott +hust és hagymát (be jó szemeik lehetnek), most azt jól megsózva, +paprikázva s feltöltve rizskásával felteszik a tűzre, ama genialis +háromlábu állványra, mely egyike az Archimedes előtt feltalált +legczélszerübb mechanicai eszközöknek. + +Egy óra vártatva három négy vendég érkezik; ismeretes gavallérok, +bojtárok a szomszéd ménesekről, szurtos, zsiros bőrkabátokban, hegyes +fekete báránysüvegekkel, bokáikon bekötött bő lábravalóval; a +legfeketébb szemé van valamennyinek, a milyenre európai költő szótárában +nem akad hasonlat. + +Oda telepesznek a tűz mellé, felköltik a báránybunda alatt alvó gazdát, +a kinek első dolga pipáját kiverni s ujra megtölteni. Azután szó nélkül +körülguggolják a tüzet s néznek a bográcsba: kiki egyet-egyet kavarint +rajta, sorba belekóstolnak s megégetik a szájukat. Mikor már jól +megfőtt, leveszik a tűzről, a gazda megforditja subáját, melyen eddig +hevert s szőrtelen oldalára kiborítja a bogrács tartalmát, a kések +előkerülnek az övek mellől, kiki hozzálát a közrebocsátott eledelhez, a +kutyák, miket gazdáik magukkal hoztak, elősomfordálnak a sutból, +odaállva családfőik háta mögé s békésen megosztoznak a zsenge konczokon, +egyik sem nyulván ahoz, a mit a másik gazdája hajított. + +Lassanként eltünik a holmi a bunda hátáról, az utolsó konczig, a végső +szem riskásáig, az ott maradt zsírömledéket végigkeni a gazda tenyérrel +subáján, a mitől az még fényesebb lesz, azután lekerül a gerendáról egy +mosolygó kobak, a mely kézről kézre adatik, csorogván belőle kemény +természetü pálinkaféle; ettől lassanként kiderülnek az arczok, s midőn +az utolsó ivó nyakának minden erejével sem bir többet kiszívni a +szüktorku kobakból, visszaadja azt a gazdának s ekkor hallatszik az első +emberi szó: + +– Mikor lesz már háboru, gazda? + +– Sokáig nem halad már, felel a kérdezett, jó négyszegletü képét még +szabályszerübbé alakitva az által, hogy gyérszálas bajuszát egyenesre +söpörte kétfelül s üstökét homlokban két csimbókra fonta, mintha két +szarvacskát segítene nőni s kettős állán szintén két osztályba rendezte +szakállát. + +– Valaminek kell történni előbb utóbb, ha ma nem, holnap, ha az idén +nem, jövő esztendőre. + +– Hány esztendeje már annak, hogy te bennünket igy vigasztalsz! szól egy +öreg tatár, kinek kopasz sima fején, mikor a süvegét leveszi, egész +völgyek horpadásai látszanak meg; régi, elmulni nem tudó sebhelyek. +Tavaly is ezt mondtad, meg az idén is ezt mondod. Nem hiszek már semmit. +Én azt mondom, hogy megállt a világ s nem történik többet semmi. + +– Mi történik, mi nem történik? azt én sem tudom, senki sem tudja, mert +erre a körülkeritett földre semmi élő állat be nem jön a harminczadosok +tudta nélkül; olyan balgatag sem vagyok, hogy az üstökös csillagoknak +higyjek, annyi gondjuk sincs azoknak mi ránk, mint mi nekünk a legyekre; +hanem csak ugy gondolom, hogy már ennek ez a rendje: hosszu békesség, +hosszu háboru. Nagyon elszaporodtak már az emberek a világon. Egyik a +másiktól nem élhet, valami kell, a mi megritkítsa őket. Két ember csak +nem ülhet egy lovon. Az előtt négyen öten laktunk egy kunyhóban, most +három négy annyian; az emberek mindig többen lesznek, pedig a föld soha +sem lesz nagyobb. Már pedig azt látjátok, hogy egyik állatnak nem szabad +a másik fölött elhatalmazni. Harmadéve elszaparodtak a sáskák a vidéken, +tavaly verebek jöttek a sáskák ellen, a mik azokat felették, az idén +ismét a sólymok sokasodtak el, a mik a verebeket pusztitották, jövő +esztendőre bizonyosan mi fogjuk pusztitani a sólymokat, hogy +szárnyaikból forgókat készitsünk süvegeink mellé. + +– Adná a próféta! sohajta az öreg tatár; miután a sólyomszárnyat a süveg +mellett csak a hadakozó férfiak viselik. De én még sem tudom azt hinni. +Ki viselne háborut minálunk? ki viselne háborut a moszkóval Krimiában! +Tőlünk elszedték a fegyvert. Mire is mennénk magunkban? Hajdan magunk +urai voltunk; ágyuink, váraink voltak, lovas hadseregeink, hires +vitézeink; csak egy keskeny földszoros volt, a mit védelmeznünk kellett: +mégis mindent elvesztettünk; most pedig sem vezéreink, sem fegyverünk s +nyakunkon az erős ellenség, mely mindenütt megkötözte kezünket, +lábunkat. Ugyan ki bántaná őtet? + +– Csak ti legyetek nyugodtak. Ki látta elébb azt a számtalan verebet, +mely a sáskát ölni eljött, ki sejtette a sólymokat, mik a verebeket +ölték. Elég azt tudni, hogy az idő itt van, és a minek meg kell +történni, az megtörténik; a kérdésre nem mi felelünk. Az emberek nagyon +nehezen tudnak halni, tehát a háboru szükséges, hogy megkönnyitse azt +nekik. Ez az én okoskodásom, s a mit én mondok, az rendesen +bekövetkezik, ha ma nem, holnap. + +– Már az igaz erősité egy fiatal tatár, ki két tenyerébe fektetett +pofával hallgatá a csárdás jósszavait. Te bölcsebb ember vagy, mint mi, +de idegen emberek nyelvén is értesz, még tán a madarak nyelvét is érted. + +– Nem bajom nekem az, a mit a madarak beszélnek, hanem a mit az emberek +beszélnek. A mióta a moszkó elfoglalta országunkat, mindig fegyverkezik, +egyre épiti a várakat, sánczokat hány, ágyukat önt. De minden sáncz +kifelé van forditva, minden ágyu a tengerre ásit, benn az országban egy +vár sem épül. Ez arra mutat, hogy valakitől fél, a ki nálunknál +hatalmasabb s a ki tul van a tengeren, s a kivel elébb-utóbb baja fog +lenni. Az idén számtalan szekérrel hordtak végig Bakcsi-Szerájon +eleséget, lőszereket Akhtiárba; ez arra mutat, hogy a baj már közeledik. +Az orosz tisztviselők megint kezdenek igen nyájasan bánni a köznéppel, +szigoruan az urakkal; ez arra mutat, hogy a baj nagyon komoly. + +– Vajha ugy lenne, sohajta fel a legvénebb tatár. Talán azért nőtt ki +vénségemre négy uj fogam, hogy ujra lesz kit harapni velök. + +– Hát a lovak mit csinálnak? kérdé a csapláros az öregtől. + +– Értik a szót. Felelt ez röviden. + +– Szaporodnak-e szépen? + +– Nem is fogynak ám. + +Az ifjabb tatár elmosolyodott e szóra. + +– Nem vesz tőlünk lovat a görög. A minap volt itt egy gazdag kupecz +tizenkét kozákkal, vásárolni akart a hadsereg számára remondákat. +Kiválasztott vagy kétszázat ügygyel, bajjal. Ott menten meg is akarta +bélyegeztetni, de a legelső kirugta két kozáknak egynehány fogát, a +többit aztán csak ugy terelték el magukkal, elől három kozák, hátul +három, oldalt a többi; mikor a Karabelnája mocsárához értek, eléjök +kerültem, tüzet raktam nádkévékből az utfélen, a tűzre egy pár avas +lóbőr darabot vetettem; a mint a büzt megérezte a ménes messziről, +szétrugott egyszerre, a hány annyifelé, s nyargalt el a pusztán; a +tizenkét kozák százfelé is futott, de egyet sem fogott el. A görög tán +maig is keresi lovait. Otthon volt az másnap valamennyi. + +– Hát ugy félnek a lovaid a tűztől meg a füsttől. + +A legény fejébe nyomta nagy büszkén süvegét: + +– Ha én ülök rajtok, még a villámtól sem. + +Odakünn egyszerre kutyaugatás kezdett hallatszani; három négy komondor +őrtállni maradt künn az utfélen, a mig gazdáik odabenn mulattak; e szóra +az odabenn levők is rugtattak kifelé, heves csaholással, mig a fekete +házi kuvasz megállt az ajtóban s elkezdett utálatosan, kisértetesen +vonítani. + +– Be csúful dúdol az a kutya, mintha kozákot érezne: szólt a fiatalabb +tatár. A gazda felvette bundáját, kinézett a házhéj alól, s egy éleset +füttyentett a kutyáknak, a mik már akkor messze előrerohantak; azzal +visszabujt odujába. + +– Feküdjetek le és tegyetek ugy, mintha alunnátok. Nagy csomó dárdát +látok mozogni az uton felfelé. Minden ember itt maradjon, ki tudja, mire +lesz szükség? + +Az étel, ital maradványait hirtelen félretakaritották; a férfiak +lefeküdtek a veremfal mentében; a csapláros egy csomó nedves tőzeget +vetett a tűzre, melytől azonnal olyan orrtekerő illat támadt, hogy még +az alvó macska is lemászott a sutról s belebujt a szalmaágyalásba; az +emberevő füst a háztető minden nyilásain csendesen szürődött keresztül. + +Az ugatás mindig közelebb-közelebb hangzott, az ebek állhatatosan +kisérték egész a csárdáig a jövevényeket. + +Ötven kozák jött egy tiszt vezetése mellett. + +Nem nagy mesterség volt nekik a sötét éjszakában a csárdára akadniok, +melynek világa a nyitott ajtón át messzire ellátszott. + +Odaérve, mintegy tizen leugráltak lovaikról, a többi fegyverben maradt, +s körülfogta a csárdát. + +Az első tiz, a tiszttel együtt lelépett a csárda üregébe. + +Ej, huj, teringettét! Hiszen egy kozák gyomra is csak megbirja, a mit +meglehet, de ez az athmosphaera nem embernek való. + +– Héj, kocsmáros! ördög! vagy ki lakol itten! rikácsolt az uj vendég, a +hogy a köhögés időközei engedék. Paprikát sütsz-e, vagy méheket ölsz +itt! + +Szinte keresztülbukott a megszólitottban, a kit nem birt meglátni a sürü +füst között. + +– Parancsolj méltóságos uram, szólt alázatos hangon; ha tudtam volna, +hogy jösz, rozmarinnal fütök és levendulaszárral; de magam számára, csak +a miből telik. Kicsi tőzegecske. Én már hozzászoktam az illatához. + +– No hát vesznél is meg tőle. Gyujts gyertyát, mert nem látok. + +– Mi légyen az, méltóságos uram? + +A vendég azután elmagyarázta bőven, hogy ez egy hosszu valami, a mi +faggyuból van, a közepén gyapotmadzag, az egyik végét meggyujtják, s az +addig ég, a mig a másikhoz nem ér; de a csapláros nem birt azért +fogalmat szerezni emez ismeretlen állat felől. – Ilyen nem termesztődik +ezen a vidéken. + +– Szép ország. Hát ennivaló van-e? + +– Parancsold méltóságos uram, hogy egy ürüt levágják? + +– Ugy? Most vágnád le? Holnapra lenne készen. Azt nem várhatom meg; adj +innom és tégy valamit alám, hadd ülök le. + +A csapláros odagyürte a jövevény számára egyik szögletbe a gubáját, s +kezébe nyomta a kiválasztott kobak lótej-pálinkát, melynek a legkisebb +hibája volt az, hogy halzsiros bagaria szagu volt. Az érdemes vendégnek +kedve lett volna, az egészet a fejéhez vágni, ha utasitásul nem lett +volna neki adva, hogy a parasztokkal szépen bánjék. + +E helyett tehát beérte azzal, hogy nem ivott belőle többet, hanem +szétnézett a hosszu kunyhóban. + +– Hát azok mik ott a földön? + +– Elkésett utazók, uram, a kik lefeküdtek alunni. + +– Fel kell őket költeni. Én a szeme közé szeretek az embereknek nézni. + +A csapláros megindult a parancsot teljesiteni, a mi nagy munkájába +került, mert vendégei mind igen mély-alvók. Nagy nehezen feltápászkodtak +még is. + +Egy érdemes kozáknak ez alatt az a jó ötlete támadt, hogy kihuzott a ház +oldalából egy pár karót, s azokat tette a tüzre, a mik ismét barátságos +lángot kezdének vetni odabenn, hogy kiki megnézhette szomszédját. + +A muszka tiszt délczeg magas férfi volt, szabályszerüen nevelt +vonásokkal, nagy, parancsoló álla félelmet birt gerjeszteni a gyöngébb +szivüekben, világos szemeinek volt valami hirtelen mozdulata, a mivel +zavarba tudta hozni az embert, arcza piros volt és egészséges, a fényes +egyenruha olyan jól illett hozzá. Nem csoda, hogy oly görbén álltak meg +előtte azok a jámbor tatárok, a kiket álmaikból felköltött, hogy a +szemeikbe nézzen. + +Miután eléggé megijeszté őket tekintetével, odakinálta nekik a kulacsot, +melynek nedvét még a kozák gyomra sem veheti be. Azok köszönték +alázatosan. Nagy bőjtjük van, nem szabad szeszes italhoz nyulniok. + +„Semmirekellők!“ mormogá magában a tiszt. „Mindig nagy böjtjük van +nekik, valahányszor az orosz kinálja baráti pohárral.“ + +– Jöjjetek közelebb! + +Azok elejbe álltak nagy jámborul. + +– Melyitek járatos ezen a vidéken? + +– Mind egytől egyig. + +– Mondjátok meg nekem, merre fekszik és messze van-e még ide Marzia +város? + +A kocsmáros vendégeire nézett, azok meg ő reá, azután fejöket rázták. + +– Marzia vagy Mazria, vagy Mariza… magyarázá találgatva az igazi hangot. +Nem ismeritek ezt a nevet. + +Azok egymást taszigálták könyökkel: + +– Ismered te? Én nem ismerem. Én sem. + +A tiszt boszusan keresett elő iszákjából egy összehajtott térképet s azt +kiterjeszté a tűz előtt. + +– Hiszen itt van ni; mutatá ujjával, még vár is van mellé festve, s +aláirva világosan M. a. r. z. i. a. Marzia. + +A tatárok belebámultak a kékre zöldre festett földabroszba, s legalább +is azt gondolták, hogy a mi ott zöldre van festve, ott ugyan jó széna +teremhet, a piros és kék táblákon pedig be sok lent és mákot vetettek. A +várost egyik sem akarta benne észrevenni. Tornyot kellett volna oda +festeni. + +– Vagy hát más név alatt ismeritek? sürgölé őket a tiszt. Talán ezen név +alatt: „Mirobieloszláv?“ + +– Azt ki sem tudjuk mondani. Biztositá őt a csapláros. + +– Ezt a nevet mi adtuk neki. Értesité őt az orosz. Mi neveztük igy el. + +– Akkor hát bizonyosan azért nem tudjuk merre van! felelt a csapláros. + +A hatalmas vendég szeme közé nézett, de olyan együgyű pofa volt az, +lehetetlen, hogy gunyolódni tudjon. + +– Vigyen a manó benneteket ostoba filkók. Hiszen hallottam én ennek a +tatár nevét is, de nem jut eszembe. Pedig a nyelvem hegyén ül. No +segitsetek kimondanom. + +Azok olyan szivesen segitettek volna. Látszott ábrázatjukon. + +– Valami nagy tatár ur lakik benne; valami utódja a hajdani khámoknak… + +Az emberek most is csak a fejüket rázták. + +– Hogy ne ismernétek, hisz az egész város az övé, kastélya van benne, a +legtöbb ménese neki van. + +Mindenki vállait vonogatta rá. + +– No hát kié ez a ménes, a mi ott legközelebb legel? + +– Ez? Ez? Ez a ménes itten? Hát ez a ménes Mirza Kobulé. + +– No az, az! hát ez a Mirza Kobul az, a kit én keresek, hát hogy nem +jutott ez eszetekbe? + +– Mi valami nagy urat gondoltunk; ez pedig csak olyan ur, a ki maga füt +be, ha melegedni akar, s maga főz, ha enni szándékozik. + +– A gutát! Hisz ezt valami gazdag főurnak mondják, a ki az uralkodó +fejedelmek családjából eredt, s a legnagyobb pompával él. + +– Régen volt az uram. Hire hamva annak az életnek. Koplal biz az a +mennyi csak beléje fér. Semmi sincs már abból a pompából, a miről neked +beszéltek; a mult őszszel még a palotája üvegablakait is eladta +zsiradékért az örménynek. + +Ez a tudósitás igen kellemetlen hatást látszott a kérdezgetőre tenni. + +– Azt mondják, hogy igen szép unokája van. Kérdezgeté tovább kiváncsian. + +A csapláros meg nem állhatá, hogy erre a szóra a markába ne nevessen. + +– Kivált, mikor nem kormos. Magyarázá nevetése okát. Széle, hossza egy +annak, alig van képén emberi ábrázat. Pedig szegény leányzó a mellett +ugy szereti a férfiakat, majd megbódul értük. Azok meg futnak előle. + +– Hát mért futnak? + +A csaplár sugva felelt. + +– Mert nyavalyatörős szegény. + +– Mennykőt… mormogá a tiszt, a kit ezek a tudósitások nagyon rosz kedvre +hangoltak. Pedig azt mondják, hogy Mirza Kobul leánya, kitől ez az +unokája van, bámulatos szép volt. + +– Talán az atyja volt valami ocsmány; veté közbe a csaplár ártatlan +együgyű képpel; a miért a tiszt nagyon végig nézte. + +– Erről jobb lesz, ha nem beszélünk. Hát hogy hivják azt a várost, a hol +Mirza Kobul lakik? + +– Mezre várnak, uram. + +– Ugy, ugy, Mezre vár. Ördög a nyelvetekre! Hogy ugy elforgattok minden +szót. Hát messze van-e ide az a Mezrevár? + +– Oh, kegyelmes uram, majd egy napi járat. + +– Pedig a földabroszon alig látszik félóra járásnak. + +A tatár megméregette a földabrosz térségét. Ő biz elhitte, hogy ott nem +több a távolság félóránál. Milyen jó volna, ha a földabroszon kellene +utazni. + +– Mindegy, akármennyire van. Nekem még az éjjel oda kell jutnom. +Melyitek ajánlkozik vezetőnek? + +– Akár én uram, szolgálatodra állok. Nagyon jól tudom az utat. + +A főtiszt megveregeté kegyesen a mindenre engedelmes tatár vállait, s +biztositá, hogy a mi szolgálatot most tesz neki, annak a diját be fogják +tudni a fizetendő adójába; mire az nagy örvendetesen indult ki a mezőre, +künn legelő paripáját elfogta, felkantározá a jámbor állatot, mely +áhitatosan, lecsüggedt fővel állt gazdája előtt; akkor belekapaszkodott, +s mert bundája igen nehéz volt nyakában, felsohajta: Allah segits! azzal +felugrott. De mert nagyon neki fohászkodék, a tulsó oldalon lefordult a +lóról s ismét ujra kellett hozzáfognia a felüléshez, mondván ujolag: +Allah segits, de ne olyan nagyon! + +A kozák ur kaczagott hangosan. + +– Nincsen nevetségesebb lovas a tatárnál. + +A csapat megindult nagy csendesen a hegyek felé; mert sebesebben nem +birt velök menni a kalauz; hol megállt vele a ló, hol meg félre vitte. +Látszék, hogy nem mestersége a lovonülés. + +A vén tatár, meg a fiatal legény pedig nézték a háztető hasadékain át, +mint távoznak el, s mikor az utolsó kozák is elenyészett a hegyszakadék +között, akkor kijöttek a csárdából. + +– No most te fiam, ülj a legjobbik lovadra, még a nyerget is itthon +hagyd, hogy annál könnyebb légy. Ezek hajnalnál elébb oda nem érnek, te +rajta légy, hogy két órával megelőzd őket. + +– Ott leszek éjfél előtt, kiálta a fiatal legény s nehány percz mulva +hallatszott a sebes robaj a mezőn, s a kinek valami jó szeme volt, +kivehetett egy gyorsan vágtató alakot, mely szélsebes rohammal nyargalt +végig a sik rónán, a szakadékos bérczek felé. + + +II. A MEZREI VÁRKASTÉLY. + +A hegyek közé érve, az érdemes kozák urak vezetője egy nagy bolond +kolompot vett elő hegyes süvegéből s azt a lova nyakára csatolta. Okát +is adta egyuttal e rendszabálynak. Ide s tova olyan keskeny utra fognak +jutni, a hol két lovas el nem fér egymás mellett, azért éjszaka jó +kolompot kötni, nehogy valaki szemközt jöjjön a sötétben s egymást +letaszigálják. + +A keskeny lovag ut eleinte a mély hegyvágásban kanyargott, csunya sáros +süppedék között, melyben csürökig dagasztottak a paripák, azután meg +felkerült a sziklaoldalba, s mintha a várbástya párkányzatán lovagolna +valaki, oly keskeny nyaktörő rovátkon vitte végig az utazót, melynek +alig volt szélesebb foglalatja, mint hogy a ló egyik lábát a másik után +tehesse, s az oldalfal a lovas térdeit korholá néhol s kényszerité +féloldalra dülni; alant pedig éktelen mélység meredezett, melynek +szédületes fenekét szerencsére nem lehete a sötétben látni, de az alant +zugó, csattogó hegyi folyam hangjából mégis lehete sejteni a mélységet. + +Itt valóban egy pár elszánt ficzkó ugy megállithatna egy egész +hadsereget, hogy sem előre sem hátra nem tudna menni. Hanem hiszen mi +dolguk volna erre a hadseregeknek? A rongyos Mezre vár tulajdonosát, a +jámbor Mirza Kobult egy pár kozákkal is ki lehetne kergetni sánczai +közül, ha valakinek szüksége volna azokra. + +A hegy gallérjáról megint sürű rengetegbe vezetett az ut, hol igazán +csak a jó tatárparipa ösztöne birta vezetni a karavánt, mely egymást sem +láthatta a sötétben. Csak ugy botorkáltak a vezető tatár után, ki nagy +kolompolva ment legelől. + +– Te ficzkó, szólitá meg a tatárt a háta mögött lovagló főtiszt, +lovagostora gombjával egyet döfve az oldalába kegyelmesen. Te vad +ficzkó, tudsz oroszul? + +– Nem ragad rám, uram. Felelt az búbánatos hangon. Eleget töröm magamat +utána, de nem fog rajtam, annyit tudok, hogy a nagy urat goszpodunak +mondják, hogy az iszpravnik nem ereszt be az ajtón s mikor azt mondják, +hogy zabiho, az azt teszi, hogy ütnek; akkor tehát tartom a hátamat, +vagy szaladok. + +A hátrább jövő alsóbb rangu tiszt kaczagott rajta. + +– Mind ilyen gyávák és ilyen ostobák valamennyien, monda főtisztjének +oroszul. + +– Csak azért kérdeztem tőle, szólt ez hátra, hogy tudjam: kell-e előtte +titkolóznunk? Te Miriám, nekem ez a ficzkó nem tetszik. + +– Miért nem. Tulajdonképen nem is sok tetszeni való van rajta. + +– Nagy gyanum van, hogy ez minket ebben a sötét erdőben már két óra óta +hordoz alá fel haszontalanul; pedig ha akarná, félóra alatt keresztül +vihetett volna rajta: de nem merem megriasztani, mert attól félek, hogy +megijed, s elfut tőlünk: reggelig ki nem találunk ebből az ördöngös +tömkelegből. + +– Nem merné ő azt tenni. Mi oka volna rá. + +– Ha semmi is. Én ismerem ezt a fajt. Szereti az ilyen goromba tréfákat. +Fogadni mernék, hogy a mit az öreg Mirza Kobulról elbeszélt, az sem volt +egyéb, mint szemen szedett hazugság, a mivel magát rovásunkra +mulattatta; csupa tatár tréfa. + +– Honnan gondolod azt Alabin? + +– A mit nekem Mezre várról Karvajoff tábornok beszélt, egészen elüt a +ficzkó leirásától. + +– Karvajoff volt itten? + +– Igen, még a foglalás előtti éveiben. Valami vizsgálati ügy miatt. Ez a +Mirza Kobul ravasz, nyughatatlan ember, mindig azon törte a fejét, hogy +lehetne itt a hegyek között ellenünk valami támadást forralni. +Természetesen rajta kapták. Bizonyitványt ugyan nem tudtak ellene +találni, mert ez a sok gaz tatár itt köröskörül mind egyetért vele, s +egy sem vallott rá: hanem azért a vizsgálat eltartott egy esztendeig, az +alatt Mirza Kobul Szebasztopolban ült, Karvajoff pedig Mezre várban. A +tatár főurnak volt egy fiatal tizennyolcz éves leánya; a kinek +szépségétől még most is elragadtatással tud beszélni a tábornok. Ő a +maga idejében nagy hóditó volt, veszedelmes a szép asszonyokra. Itt +egyébiránt azzal a különös előnynyel is birt, hogy a szép leány atyjának +élete az ő kezében volt; ilyen formán egy év mulva minden további baj +nélkül is szabadult a Mirza, hanem a mint haza tért, a családját egy +személylyel többnek találta, mint egy év előtt. + +– A gutát! + +– Egy szép kis hat hetes sivó rivó csecsemővel; a ki egészen az anyához +hasonlitott, s a kiről most, midőn annak a legszebb tizenhat éves +hajadonná kellett kifejlődni, ez a szegletes fejü gazember azt állitja, +hogy nincsen rajta emberi ábrázat. Ez szép tréfa lenne tőle, miután én a +tábornoktól, mint különös kegyet kértem ki, hogy a Mirza elleni +adóbehajtásra engemet küldjön ki. + +– Te is elutaznál a Kaf-hegyig egy szép leányért, a kit csak hiréből +ismersz; de még abból sem, csak annyit tudsz, hogy szép lehetett, mikor +született. + +– S a kiről utoljára kisül, hogy tengeri fóka. + +A két fiatal tiszt hangosan kaczagott e mulatságos észrevételeken, +miknél hasznosabb dologgal nem lehetett elölni az időt, a meddig a tatár +e végetlen rengetegen át vezette őket. + +– A Mirza rosz fizető lehet. Folytatá a fölvett tárgyat a fiatalabb +tiszt, kit társa Miriámnak nevezett. (Valami naturalizált cserkesz név +lehet.) + +– Három esztendő óta egy kopeket sem tett le a rárótt adóból. + +– Hátha valóban ugy elszegényült, a hogy ez a tatár mondja. + +– Akkor az ablakon kellett kihányni a pénzét. Mikor a tábornok itt +tanyázott nála, még a kastély erkélyének rácsozata is vert ezüstből +volt, s a hálószobája, melyet egyébiránt azalatt Karvajoff választa +magának, csupa drága achat és karniol kővel volt kirakva, s egyedül a +pipagyüjteménye a gyémántos csibukokkal megért ötvenezer rubelt. S midőn +kiszabadulásakor ezer tulok birságot róttak rá, a ficzkó dölyfből +kétezeret hajtatott be az akhtiári élelmező biztosoknak. + +– Talán épen ez a büszkesége juttatá tönkre. + +– Vinné a patvar, csak a leánya volna szép. + +Véget szakita a beszélgetésnek azon körülmény, hogy az ut az erdőből +kijutott s egyszerre a világoson találták magukat. + +A mig az erdőben bódorogtak, a hold is feljött, fogytán lévő horpadt +oldalával, s bevilágitotta szépen az egész szomoru vidéket. + +Egy hegy meredekén álltak, a melyről alátekintve, előttük látták a +holdvilágos ködbe burkolt Mezre várost, mely maga sem állt egyébből egy +csoport rendetlen, utczákra szedett rongyos kunyhónál, melynek közepén +egy hosszu mecset tornya meredezett elő, mint óriási galambducz. + +Tul a városon látszott egy kerek, csaknem félgömb alaku hegy sürű +erdővel benőve, annak a lábában lehetett olyas valamit kivenni, a mi +hasonlitott egy régi török várkastély alakjához, csúcsos kupokkal, +hegyesen végződő kuptetőkkel s mentől kevesebb ablakkal kifelé. + +A tatár levett süvegével illő alázatosan mutatott arra: + +– Ime kegyelmes uraim, amottan van Mezre vára. + +S azzal ugy tett, hogy a mig kezével keletre utalt, a lova fejét +északnak irányozta. + +– Megállj! ordita rá haragosan a főtiszt. Miért nem vezetsz bennünket +egyenesen a várnak? Hiszen előttünk a világos járt ut, mely a városon +keresztül egyenesen a kastély felé visz. + +– Még sem visz ez oda, méltóságos uram. + +A főtiszt kihuzott egy pistolyt nyeregkápájából s megmutatta a sötétebb +végét a tatárnak. + +– Te szereted a tréfálózást, de én is szeretem. Nekem tetszenek a te +tréfáid; nem tudom: majd az enyim fog-e neked tetszeni? + +A tatár megforditá szépen a lova fejét. + +– Én vezetlek uram, a merre jobbnak látod. + +A főtiszt inte szemével társának: igy kell ezekkel a ficzkókkal bánni. + +Az ut egyenesen vitt keresztül a városon melynek sárkeritése mindenfelé +beomladozott, s kapubálványai közül csak az egyik állt még, kifordult +küszöbbel. + +A ringyrongy házikók külseje csupa sár, a holdvilág itt ott keresztül +villog a hasadékaikon; egyéb világot egyikben sem látni. Nyomoruság +panaszkodik mindenünnen. + +Nem telik egy óranegyed bele, midőn a városon áthatolva, oly közel +látják maguk előtt a kastélyt, hogy a homlokzatra irt alkoráni +mondatokat, mikről még nem kopott le az aranyozás, a mint rájok süt a +hold, világosan el lehetne olvasni. + +Itt azonban félre áll a kalauz lovával: + +– Már most uraim, én hadd menjek hátul, mert tovább nem tudom az utat. + +Alabin ráhuzott egyet tréfás ostorával s sarkantyuba kapva lovát, maga +nyargalt sebesen előre. De mintegy ötven lépés után hogy rántotta vissza +egyszerre a zablát! A kastélyt egy éktelen hegyszakadék választotta el a +várostól, s a lovagok lábai előtt egy háromszáz lábnyi mély s kétszáz +ölnyi széles hegyárok tátongott, alant tajtékozva zuhogó folyammal. + +– Hát hogy szoktak itt által járni? kérdé Alabin, visszafaroltatva lovát +a széditő örvény párkányáról. Nekem ugy tetszik, mintha itt valaha hid +lett volna. + +– Valóban az volt kegyelmes uram; innen a parttól egész a vár kapujáig. +Négyszáz lépés volt a hosszusága, két terhes szekér mehetett el rajta +egymás mellett, s le nem szakadt egy egész ménes alatt. Már tizenöt +esztendeje, hogy valami rosz ember felgyujtotta s a vizszinéig leégett; +láthatod most is a csonka fekete hidlábakat ott a viz között. Ez volt a +legnagyobb oka Mirza Kobul elszegényedésének, mert hid nélkül nem +hajthatja át méneseit, gulyáit, csak a bőreiket viheti vásárra, mindene +tul marad a vizen. + +Ebből az érdeklé legjobban a kegyelmes urat, hogy hát ők hogy mennek +által? + +– Nekünk most már vissza kell kerülnünk, a honnan letértünk parancsodra +s a város felett körüljárva, egy helyütt majd leszállunk a vizmederbe, s +ott keresztül gázolunk rajta, ugy felkaphatunk a tulsó meredekre. + +Az érdemes vezér ugy szeretett volna ezért a mulasztásért valakire +haragudni, ha maga nem lett volna annak az oka, s boszusan forditá ismét +vissza lovát; még egyszer gyanusan visszatekintett a várra. + +– Mintha azok az ablakok ki volnának világítva? + +– A holdvilág az uram; felelt a kalauz. Mirza Kobul alszik ilyenkor már, +s nem vesztegeti az olajat. + +Azzal koczogtak megint a városon keresztül, vissza az elébb elhagyott +hegyi utra, mely hosszadalmas kanyargások után végre egy helyütt a patak +medréhez vezette le őket. A viz több helyütt a ló szügyéig ért, és a +mellett oly sebesen rohant, hogy képes volt az egész kozákosztályt +leverni lábáról. A kalauz ismerte már jól a helyet s a megjegyzett fák +és sziklák utmutatása mellett feltalálta a csekély medret, a hol veszély +nélkül át lehete usztatni. + +– Ez a Mirza Kobul valóban ugy lakik itt, mint egy bezárt várban: jegyzé +meg Alabin. Csak árulással juthatni be a kastélyába. + +Ott a kerek hegy lábánál egy kerülő utra kapaszkodtak fel, mely eléggé +jártnak látszék. + +A mint többé nem lehetett eltéveszteni az utat, Alabin visszabocsátá a +tatárt. + +– Haza mehetsz, nem kell tovább jönnöd velünk. + +Az megköszönte alázatosan az engedelmet s nagy munkát mivelt, a mig +lovát innen is tul is felpofozva, visszafelé tudta forditani. Sok +csihi-puhi után végre megérté a jámbor pára, hogy hazafelé kell menni s +fülét farkát eleresztve, kullogott előrenyujtott nyakkal ügyetlen +lovagja alatt; ki ugy ült rajta, mint a szamáron, két lábát szinte a +szügyére rakta. + +A kozák urak kaczagtak rajta, a mig csak láthatták. Nincs több ilyen +ostoba lovas. + +Mikor azután az ut kanyarulata elfedte a tatárt szemeik elől, akkor +leszállt az lováról, egyet szoritott lova hevederén, gyorsan felvetette +rá magát, megveregette a paripa nyakát, megsimogatta serényét, valamit +szólt hozzá s azzal büszkén fölemelte délczeg nyakát a mén, egyet +nyeritett nagy örvendő hangon, s azzal szügyébe vágva fejét, repült, +mint a vihar, bátor lovasával a nyaktörő hegyi uton fel és alá: a nedves +kő is szikrát hányt nyomában. A válasz-utnál azonban nem tért arra felé, +a honnan jöttek, hanem azon épületnek tartott, melyet az imént malomnak +hallottunk czimeztetni. + +Alabin az alatt a kastély alá érkezett lovas kiséretével. Valóban nem +volt tulzás, a mit a tatár beszélt a kastély felől. Olyan állapotban +volt az, mintha nem csak az üvegtáblákat az ablakokból adta volna el a +tulajdonos, hanem a meszet a falról, és a fát a kapubálványból s a +zsindelyt a tetőről; oly rongyos, kopott, nyomorult tekintete volt +annak. Oldalairól már leszedte az idő a vakolatot, s még nem volt olyan +kegyes, hogy mohot rakott volna helyébe, az utat körül elrontotta már az +időjárás, de még nem engedte benőni füvel, hanem kengyelvasig érő sárban +kell begázolni a kapu bolthajtásaig, mely még most meg van támasztva egy +nagy fenyőfaszoborral, ha ez elkorhad, nem tudni, ki tesz oda másikat. + +Egy rom az, melyben még most laknak, mely fölött még vitatkozik a +törvényes birtokos és a kisértetes idő. + +– Hej! hahó! emberek! ki van ide haza? kiálta Alabin, midőn a szük +bejáráson át a tágas ronda udvarra bejutott. + +Valami kellemetlen, visszataszitó volt az egész látványon. + +Nagy tágas ablakok, mik ajtónak is megjárnák, szakadozó rámákkal, mikből +esett marhák bőrei lóggnak alá szarvaikkal lefelé; köröskörül +embermagasságra megnőtt paréj és laboda, a mit csak a bejárások előtt +nem hagytak megteremni, a szögletekben összefülledt széna szalmaboglyák +s az udvar közepén egy nagy tócsa, mely világos maradványait viseli +annak, hogy nem rég egy szalmásszekér beledülhetett. + +– Ki van idehaza! kiálta Alabin még hangosabban. + +E szóra egy hosszu vályógépületből, mely a kastély hátulját keresztben +elzárta, előbujt egy szurtos, czirmos alak, valami béres-féle ember, s +nagy lomhán oda czammogott az uri vendégek elé. Mondott is valamit; de +azt sem hallani, sem érteni nem lehetett, annyira iparkodott a fogai +közül beszélni. + +– Hol a gazdád? hol van a Mirza! rivalt rá Alabin. + +– Odahátul az akolban. Dünnyögé a béres. Mindjárt elő fog jönni, hanem +most dolga van: egy veszett farkas az éjjel rést csinált a falon s +tizenkét toklyót szétmarczangolt, azt a rést kell betoldani. + +– Hát a kisasszony itthon van-e? + +– Az odafenn van a kastélyban. + +– No hát mondd meg a Mirzának, hogy majd jöjjön fel utánunk a kastélyba. +A lovainkat pedig helyezd el az istállókba. Van-e mindnyája számára +hely? A legények ott alusznak lovaik mellett, a lovak nyergelve +maradnak. Te Miriám velem jösz fel. + +A két főtiszt a kastélyba vezetteté magát, melynek első lépcsőzete még +épen állt, de már a másodikat egy hágcsó pótolta, melyet a padlástól +vettek el. Azon kellett az emeletbe jutni. + +A béres egy tágas terembe vezette őket, melynek három ablaka közül kettő +deszkával volt beszegezve s csak a harmadikon volt üveg. Egy pár rongyos +bőrvánkos volt a fal mellé téve, azokra le lehet ülni, mondá a béres, s +azzal is biztatta az urakat, hogy talán akad a háznál egy mécses, azt +majd elhozza maga a kisasszony. + +– Tehát lássuk azt a mécset és azt a kisasszonyt. + +Bizony jobb volna pedig együtt nem látni mind a kettőt, mert ez a +látvány felülmulja a leggazdagabb phantasia várakozásait is. + +A hágcsó fokai ropogtak közeledő léptek alatt. Alabin előkeresé dolmánya +alól félszemüvegét s alig csiptette azt szemöldöke alá, midőn a +meggnyiló ajtón keresztültört a mécssugár s utána a kisasszony, a ki azt +kezében hozta. + +– Ventrebleu! sohajta fel az ifju tiszt, két lépést téve hátra felé. + +Ez meglepő alak. + +Alig magasabb négy és fél lábnál, mintha valami gonosz kéz a fejére +nyomva összelapitotta volna az egész alakot, feje szélesebb, mint +hosszu, szája szélesen elvonul húsos, kemény ábrázatján, s a rövid +homloktól a szájig alig marad annyi helye a tompa, pisze orrnak, hogy +magát vastag czimpáival elhelyezhesse, bár a sanditó szemek egyikének +nem látszik egyéb hivatása lenni, mint hogy őrt álljon e nevezetes orr +felett, kárpótlásul a másik viszont a háta mögött levő fülre leskelődik. + +Nyaka nem látszik lenni e furcsa lénynek: a két válla mindjárt a fejéből +nőtt ki s kezdetét képezi két módtalan kurta karnak, melyek széles ujju +tenyerekben végződnek, miknek alsó ízeibe veszélyesen bele van nőve +egyegy lószőrből font karika gyűrű, s mely tenyerek, daczára a +kivihetetlen rövidségü deréknak, még sem érnek soha csipőn alul. + +A furcsa külsejü alakot még különösebbé teszi az a pézsmakacsaszerü +tipegés, s emeli sajátságait a messzire hallható szuszogás, melyet nem +bir magától megtagadni. + +– Hihi… nevet a kisasszony, beállitva a mécscsel, s megpillantva a két +fiatal férfit. Nem szólt nekik, csak nevet, szüntelen feléjök forditva +orczáját. Különösen Alabin látszik tetszését megnyerni, arra +legszivesebben mosolyog. Olyan naiv, olyan kecses, szemérmetes +hunyorgással tekint felé, hogy a fiatal tisztnek kedve volna az ablakon +leugorni előle. + +A kisasszony felakasztá a mécset a hosszu rézsodronyra, mely a falból +lecsüngött s azután ismerős bizalommal közeledett Alabinhoz. + +– Szép katonák; milyen szép katonák: bizony szépek, szólt odalépve +hozzá, s vastag tenyerével félig tartózkodva, félig bizalmasan +czirógatta végig a fiatal tiszt egyenruhája prémét. + +– Ugy-e messziről jönnek? tudakozódék tovább, egyre szemérmesen +mosolygva, sokáig fognak itt maradni. Ugy-e sokáig itt lesznek? + +Már ennél a kérdésnél a keze Alabin karjába volt füzve, ki megigézve, +elbűvölve érzé magát e csodás alak viszás mosolygása, rémséges enyelgése +által. + +Az udvariasság tiltá, hogy elutasitsa őt magától, pedig iszonyodott +tőle, mint valami ismeretlen vadállattól, s kezeinek érintésére minden +hajszála felborzadt. + +A kisasszony jónak látta az ifju embereket mindjárt megismertetni élete +történetével s érdekesebb hajlamaival. + +– A nagyapám nagyon rosz ember, nem akar engem férhez adni. Pedig már +tizennyolcz esztendős vagyok. + +És ennél a szónál véghetetlen naivsággal süté le szemérmes szemeit, +ismét visszapillantva az egyikkel ártatlan alattomossággal Alabinra, a +ki rettegni kezde tőle. + +– És aztán hogy járat engem ide haza? Nézze csak micsoda goromba ruha ez +rajtam, tapintsa csak milyen durva; aztán nincsen egyéb alatta semmi. + +Alabin ennek a világnak minden szenteiért hozzá nem ért volna a +kisasszony öltönyéhez ujjaival, ki igen nagy kitüntetést és bizalmat +vélt az által iránta tanusitani, hogy egészen reá dült. + +– Oh az én nagyapám igen irigy ember, folytatá a kisasszony. Lássa, +minden holdtöltén levágatja a hajamat, hogy meg ne nőjjön, pedig +különben igen szép hajam volna, szép puha, mint a selyem, épen olyan +puha, mint az öné, szép idegen. + +És ennél a szónál megtapintá Alabin hajfürteit, nagy élvezettel +morzsolgatva azokat ujjai között, mig a tiszt olyasmit érzett, mintha +pókok szaladgálnának végig egész testén. + +– Pedig ha a hajamat meghagynák, bolondulna utánam minden ember, s ezt +nagyapám nem akarja, azt kivánja, hogy örökké itthon maradjak, s neki ne +kelljen szolgálót tartani. Ugy-e az nem igazságos? + +Alabin kénytelen volt neki igazat adni, már csak azért is, mert a +csudálatos alak ugy belekapaszkodott a karjába, hogy lehetetlen volt +tőle egyik szögletből a másikba mennie. + +A harczos ifju ezer milliom ördögöt utalványozott magában annak a kegyes +pártfogójának, ki neki ezt a kellemetes kalandot szerezte. Valljon az +anyja nem hasonlitott a kisasszonyhoz? Akkor igazán megérdemelné a +tábornok, hogy kalandjával dicsekedjék, mert holmi eszményi szépségü +némberrel gyöngéd viszonyt kezdeni akármely gyáva ficzkó képes, de +liaisonba lépni egy ilyen özönviz előtti szörnyeteggel, az már igazán +kemény természet, s méltán a vitézségi babérok közé számitható. + +Nem sokára ki kelle szabadulnia Alabinnak e gonosz kelepczéből. A +nyikorgó hágcsón ismét nehézkes léptek hallatszottak s a csikorogva +felnyitott ajtón belépett a házi gazda. + +Valóban maga volt az Mirza Kobul. + +Egy agg férfi, sötét, csaknem cserszinü arczczal, melyet rendetlen +szürke szakál és bajusz nőtt be, csaknem a szemei alljáig. Szemei olyan +sebesen pislognak, mintha vagy nagyon el volnának gyöngülve, vagy a +belső félelmet és izgatottságot akarnák kifejezni. Az egyik lába rosz +lehet az öreg urnak, mert egy kurta mankóval mindig kénytelen rajta +segiteni s azt abból is gyanithatni, hogy mig a másikra becsületesen +csizma van huzva, emez csak bocskorba van tekergetve. Az egyik kezével +tehát, a hányat lép, annyit kommant a mankójával, a másik kezében pedig +egy kurta korbácscsal ugyan annyit suhint hátra felé, mintha mindig +kutyákat kergetne a lábszáraitól. + +Egy nagy hegyes fekete süveg egész a szemöldökéig volt fejébe huzva, a +mit ő onnan soha sem szokott letenni, hihetőleg benne is hált; +öltözetének többi része nem érdemli a leirást. Annyit látni a ködmenén, +hogy valaha sok sujtás lehetett rajta, a mi leszakadozott onnan s most +csak a helyeit látni, a hol barnább maradt a posztó. + +A kisasszony, a mint meglátta nagyatyját, szemérmetes ijedtséggel bujt +az ifju hős keblére, mint a ki teljes okot lát arra, hogy ily helyzetben +szégyenkedjék. + +Az öreg egyet biczentett a fél lábával, egyet kommantott a mankóval, +egyet csattantott az ostorával és pislantott számtalant. + +– Takarodol innen, te vizi borju te! kiálta rekedt hangon; jó estét +uraim. Pusztulsz innen te dzsínek ivadéka, te medveszülött, pusztulsz +innen mindjárt. Oh oh, méltóságos uram, csipj egyet a karján és taszitsd +el magadtól. + +A kisasszony orditott mint egy vadállat s még jobban bele csimpajkózott +a lovagba, vitézi kötelességéül téve annak, hogy már most védelmezze, ha +hirbe jött vele. + +– Pusztulsz onnan ocsmány bivalytinó, mégy rögtön almodba vissza; orditá +az öreg, kurta korbácsával szörnyen hadonázva. Vagy azt akarod, hogy a +kutyákat hozzam elő. No, elereszszem a kutyákat? + +Erre a szóra nagyon megrettent a kisasszony s rögtön lefejlett a lovag +nyakából. + +– Ne, ne, ne a kutyákat. Hebegé. Inkább elmegyek. Megyek a vaczokba. Ne +hozd a kutyákat; elbújok a szalmába szépen. A kutyákat el ne ereszd. + +Azzal duzzogva, állati félelemmel jobbra balra tekintgetve elhagyta a +szobát s végig sikoltozott a sötét lépcsőn, a mig lement; egyik fokán el +is botlott s azután ugy gurult le az utolsóig, ott bömbölt még sok +ideig, a hogy megütötte magát. + +– Hogy bánhatol oly keményen unokáddal? szólt Alabin az öreghez, a hogy +végre kezet szoritottak, mely alkalommal a Mirza nem tudta hirtelen, +hogy melyikkel szoritsa meg az eléje nyujtott kezet: a mankóval-e vagy a +korbácscsal? + +– Nincs más mód uram; rebegé az öreg. Elég keserves dolog ez nekem. Nem +elég, hogy olyan csodává tette a természet; még azon fölül őrült is. Ugy +kell vele bánnom, mint egy harapós ebbel. Ha nem ütöm, verem, megmarja +az embereket. Mikor rá jön a bolondja, képes szerencsétlenné tenni, a +kit megkap. Nem rég egy öszvérhajcsáromat agyonfojtotta ölelésével. Egy +másiknak pedig leharapta az orrát. + +– Teringettét! mormogá Alabin magában: ő sokat tartott az orrára. + +– Ilyenkor irtóztató ereje van. Ihol van ni. Nézzétek uraim a fogai +helyét itt a korbácsom nyelén, a hogy dühében beleharapott, pedig +kovácsolt vasból van; s minden foga meglátszik rajta. Én nem birok már +vele, mert öreg ember vagyok; s ha megrohanja az őrülése, kénytelen +vagyok a kutyáimmal fogatni le. Oh ez keserves élet uraim. + +Szent Vladimir! sohajta magában Alabin, én ugyan szép családba jutottam, +a hol a kisasszony leharapja az ember orrát s a nagyapa kutyákat uszit +az unokájára. + +A fiatal tiszt annyira meg volt lepve a folytonosan egymásra következő +visszás benyomásoktól, hogy szóhoz nem birt jönni. Ilyen kiadásban még +nem olvasott kisértetes várak történeteit. Ez gonoszabb volt az éjfélben +feljáró lánczos rémeknél, a mik más tisztességes omladékokban +ijesztgetik a halandó embert. + +Az öreg Mirza Kobul beszélhetett előtte félbeszakitatlanul mindenféle +nyomoruságáról, Isten csapásairól, nagy veszteségeiről, a mennyit akart. +A két tiszt csak hallgatta, sőt Alabin annyira kijött a sodrából, hogy +midőn az öreg elpanaszlá, hogy verte el dohányültetvényeit az idén a jég +két izromban, harmadszor hogy rágták ki a peték, megszánta és saját +szivarjaiból megkinálta egygyel, a mit az öreg mohó örömmel fogadott, +csaknem kezet csókolt érte, mindjárt meg is gyujtotta és ki nem fogyott +a magasztalásából, hogy az milyen pompás valami; milyen jó íze, szaga és +ereje. + +Alabin gondolta magában, hogy a ki igy elhálálkodik egy szivarért, kevés +kilátás lehet annál néhány ezer rubelnyi adó behajtására. + +Véget szakitott a beszélgetésnek az érkező juhász, kivel legelőször +beszéltünk, s ki most egy széles kétfülü fatálat hozot nagy czipelve, +mely tele volt párolgó pörkölt hussal. Elég lett volna az husz éhes +kozáknak. + +Azt letette a szoba közepén a földre, ugyanoda rakott görbe késeket is, +miket megtörült szépen a szűre ujjában. + +– Tessék uraim; kinálkozék az öreg ur. Üljünk vacsorához. Nagyon jó, +finom toklyóhus, paprikás lében. + +– Tóklyóhus ugy-e? kérdé Alabin. + +– Igenis szolgálatodra. Szép kövér falatok. Kilenczet apritattam fel +nekünk és a kozák uraknak. Együnk uraim. + +– Köszönöm. Monda Alabin, nem vagyok éhes. + +Gondolta magában: a veszett farkas összetépte a toklyóidat, nem eszem +nálad toklyóhust pörkölve a héten. + +Miriám azonban nem jött erre a gondolatra, hanem neki ült a Mirzával +együtt a pogányul megpaprikázott eledelnek, s a hascsikaró bornak, +melyet kupában állitának mellé, s részvevő tanuja volt azon +pusztitásnak, a mit az öreg az ételben elkövetett. Látszott a jámboron, +hogy használni akarja a ritka alkalmat, melyben saját házánál kedvére +jóllakhatik. + +Alabin végig nézte a vacsorát, mert egyéb nem következett s előre +elhatározta magában, hogy ha neki Miriám kilenczed napra panaszkodni +kezd, hogy irtózik a viztől, minden tanakodás nélkül főbe lövi. + +– Már most nyugodjatok békével uraim, szólt a Mirza, felkelve helyéből. +Ezuttal mind a két lábára biczegett. Mindjárt küldök be pakróczokat, +abból igen jó ágyat csinálhattok magatoknak. Fölséges pakróczok, én +magam szövöm. Az egész környéken nincs párjuk jóságra. Egyet majd +ajándékba adok mind kettőtöknek, azért a jó szivarért, azért a pompás jó +szivarért. + +Azzal eltántorgott a Mirza, s nagy dörmögésébe került, a mig a rozzant +lépcsőn le tudott mászni. Néha jajgatott, néha káromkodott, utoljára +danolt. + +Alabin furcsán csóválta fejét. + +– Ez az öreg valósággal nem tetteti magát, monda Miriámnak. Ez a +szegénység, ez a nyomor nem lehet tettetés, hanem valódi megszokott +állapot nála; hogy eszik, ha hozzájut, s hogy dicséri a pakróczait! Azt +a ködment talán azóta mindig viseli, mióta Krimiából elűzték a khámokat. + +– Ugy hiszem, szólt Miriám kaczagva, hogy ezzel a kalanddal tökéletesen +jól vagy lakva. + +– Egyébbel ugy sem laktam jól; viszonza Alabin. Szerencsém, hogy +Szimferopolban jól ebédeltünk. Megjárom, ha étvágyamat a Mezre vári +lakomára tartogatom. + +– Csitt! megint jön valaki. + +Az elébbeni juhász hozta a pakróczokat. + +A minőket nálunk a felvidéki atyafiak készitenek. Volt miért dicsekedni +az öregnek. + +– Legalább nyugodalmasan fogok aludni, tréfálózék Alabin, megvetve +pakróczából az ágyát; mert a gyomromat ugyan nem terheltem meg. + +Akkor azonban nagyon csalatkozott, a mikor azt mondta, hogy nyugodtan +fog aludni, mert alig hunyta be a szemeit, a midőn az alattuk levő +szobában irtózatos orditozás támad, a mitől ha tetszhalott lett volna +is, fel kelle ébrednie. A kisasszonyra rájött a düh órája, s azt verte +az öregapja. Hallatszott a korbács csattogása és a bömbölés utána, a +minőt csak egy bántalmazott fenevad képes támasztani, az öreg +szitkozódott, a kisasszony sikoltozott s verte magát a padlathoz; az +öreg nem birt vele, el is rekedt már az orditásban, a leány megfogta a +kezében az ostort, s az öreg egyre kiálta: „nem ereszted el? nem +ereszted el?“ + +A vendégek szobája közvetlen fölöttük volt, ugy hogy minden hangját e +rémséges jelenetnek meg kelle hallaniok. + +Azt is ki lehetett venni, hogy végre az öreg otthagyta a kisasszony +kezében korbácsát s kiment a szobából, rázárva az ajtót. A kisasszony +ekkor elkezdett dörömbözni az ajtón kézzel, lábbal, s valami széket vagy +asztalt vagdalni a falakhoz. Mintha egy legio ördög hányt vetett volna +odabenn mindent halomra. + +Pillanat mulva tompa kutyaugatás hallatszott kivülről. Az öreg jön +vissza, hozza a komondorokat. A leány hallja a közelgő ebek orditását a +szobában, s elkezd vadul sikoltozni, semmi emberi hanghoz nem hasonlitó +süvöltéssel. A kutyák már az ajtó előtt vannak. A dühödt némber vad +erővel veti vállait az ajtónak, nem engedi azt kinyitni. Az öreg +fejszével döngeti az ajtót kivülről; a kutyák csaholnak, vonitanak s +dühödten kaparják a küszöböt. Az ajtó recseg, ropog; az őrült leány ugy +sikoltoz! + +– Miriám! ordit végre Alabin, felszökve helyéből. Eredj, nyergeltess +rögtön. Egy óráig sem maradok ebben a veszettek barlangjában. Hiszen már +eddig is meg vagyok dühödve, hogy kedvem volna fejjel rohanni a falnak. +Üljön lóra a legénység rögtön; megyünk vissza a városba; inkább azokban +a földalatti gunyhókban hálok, a kecskékkel egy szobákban, mint ebben a +kastélyban. + +Miriám is azon a véleményen volt. A két fiatal tiszt nem várta be, mint +rohannak a szelindekek a kisasszonyra s hogy fogják őt majd leküzdeni; +hanem sietett ki a szobából nyakra-főre. + +– Inkább bekeritett sánczot ostromlok lóháton, monda Alabin siettében, +inkább kereszttüzben állok két óra hosszat, inkább szolgálok három +esztendőt Siberiában, mint hogy itt várjam be a reggelt. + +Egy pillanat mulva lóháton ültek valamennyien s sebtében tudtára adva a +juhásznak, hogy holnap korán reggel keresse fel őket maga a Mirza, +visszatértek a holdvilágnál az átellenben fekvő városba, s ott késő +éjjel felverték a lakosokat, bekvártélyozva magukat, a hogy lehetett. +Alabinnak és Miriámnak szerencséjük volt egy örmény szatócshoz juthatni, +a ki azzal lepé meg őket, hogy töltött párnákra fekteté, a mik +egyébiránt ha lószőr helyett lópatkóval lettek volna is töltve, még is +édesdeden aludtak volna azokon a mezrevári éjszaka után. + +Másnap korán reggel talpon volt Alabin s maga elé hivatva házigazdáját, +egy becsületes diófaszinü, emberségtudó örményt, elmondá előtte mult +éjszakai viszontagságait röviden, a mire az örmény csak annyit +mondogatott, hogy biz az ugy van: ugy látszott rajta, hogy a halott +dolgok épen nem lepik meg. + +– Már most édes Hajbakut (mert ez volt neve az örménynek), láss el +bennünket minden szükségessel. Nekünk itt kell maradnunk, mig az adót a +Mirzától be nem hajtottuk egészen; a költségek mind a kormányzóság +rovására mennek, s az ő kedvéért mi nem akarunk kuczorogni. Van-e jó +borod? + +– Nincs. + +– Hát kávéd? + +– Kávém? ugy hiszem, hogy az sincs. + +– Theád csak van? + +– De már az volt, hanem elfogyott. + +– Egy szóval semmid sincs. Nem is kérdezem tovább; hanem itt van ötven +rubel. Már most lesz ugy-e? + +– Hozatok uram Simferopolból. Mert ebben a városban semmi sem kapható +egyéb, mint toklyóhus. + +– Köszönöm. Azt pedig semmi alakban sem akarom látni. Hanem az iszonyu +ideig fog tartani, mig Simferopolból valamit elhoznak. + +– Segithetünk rajta uram. Egy tatárt felfogadunk, hogy fél nap alatt oda +és vissza lovagoljon. Nem kerül sokkal többe, csak a lova árát kell +megtéritenünk, mert azt oda és vissza agyonnyargalja. + +– Ráállok. Nyilt számvetést adok. + +(Ez órától fogva minden jónak bővében voltak a derék urak, s ha +valamelyiknek elfogytak a szivarai, csak inte a gazdának, hogy +nyargaljon egy tatár Simferopolba. Az pedig mindig belekerült egy lóba.) + +A házi gazdával rendbe hozva dolgát, parancsot adott Alabin, hogy a +Mirzát idézzék elé szaporán. + +Az öreget már utban találták az érte küldöttek s siettek vele vissza +Alabinhoz. + +A főtiszt mindenkit kiküldött Miriámon kivül a szobából, s midőn +hármukra maradtak, elkezdé az öregnek. + +– Tudod-e azt derék Mirza, hogy miért küldettem én e városba? + +– Nem tudom uram. Tán csak nem vétettem valamit? + +– Igenis hogy vétettél. Tiz esztendő óta nem fizetted az adót. + +– Mitől fizessem azt uram? Házam nyakamba szakad, földeim parlagon +hevernek, gulyáim nyakamra vesznek, mert takarmányt nem vihetek át a +vizen, hidam leégvén, sem el nem adhatom őket, mert nem tudom átverni a +vizen. A mi ingó-bingóm volt, fel-ettem; elfizettem adósságba; +jobbágyaim nem nekem fizetik többé a füstpénzt; én vagyok a koldus, nem +az, a ki az utfélre kiáll hegedülni, mert ha végig járom az egész +kerület valamennyi örményét, egy sem ád annyi zálogot egész jószágomra, +a mennyivel a cselédjeimet kifizessem. Azt sem kérdem tőled uram, száz +dénárt akarsz-e rajtam megvenni, avagy ezeret, hanem átadom a +kulcsaimat, a házam, pinczém és pajtáim kulcsait, keress fel mindent és +ha találsz bennök valamit, kérlek adj nekem is belőle. + +– De hiszen atyádnak roppant kincsei voltak, hová lettek? + +– Én is azt hiszem uram, hogy voltak; bizonyosan elásta valahol. Lesem +is minden ujhold éjszakáján, hogy majd valahol felveti magát a tűz, de +még eddig nem akadtam rá. + +Alabin boszus kezdett lenni. + +– De valamidnek csak kell lenni, hát miből élsz? + +– Nincs egyebem, mint méneseim és gulyáim. + +– No hát lefoglaljuk a méneseidet és gulyáidat. + +Miriám közbeszólt: + +– Hová leszünk azokkal? Hogy hajtunk el egy vad ménest azon az uton, a +melyen ide jöttünk? + +Alabin büszkén nézte végig alárendelt társát. + +– Majd tudom én, hogy mit fogok velök csinálni? Miriám vezettesd el +magadat Mirza Kobul méneséig. Vidd el magaddal az örményt. Válaszszon ő +ki kétszázat a Mirza lovaiból. Ha nincs egyebe, mint lova, el kell +hajtani lovait; de a parancsnak teljesítve kell lenni és ha nem volna +egyebe, mint a vasszegek a háztetőjén, kiszedetném azokat és elvinném +annak, a ki ide küldött. A parancs szent, s itt elnézésnek, +kegyelmezésnek nincsen helye. Tudatom egy uttal, hogy ha szükséges +leend, én erőhatalmat is használhatok. + +E kemény parancsszó után nem volt mit beszélni amazoknak. Miriám +felkötötte kardját, Mirza megcsinálta a négyes szálámot s Hajbakut gazda +is elévezetvén hátas öszvérét, mind a hárman megindultak egymás sorjába +a többször emlegetett malom felé, odáig egyik sem szólt a másikhoz egy +szót is. Ott a Mirza bekopogtatott a zárt kapun ostora nyelével. A belül +vaspántokkal bélelt kapu nagy nyikorogva tárult fel előttük, s azután +ismét összecsukódott. Akkor leszökött a lováról a Mirza még pedig minden +sántitás nélkül; utána Miriám, Hajbakut is kirugta maga alul szamarát s +a mint szemközt álltak egymással, a kapu belevén zárva hátuk mögött, +elkezdett kaczagni mind a három férfi olyan édes hahotával, hogy a +könyeik csorogtak bele. + +És megszoritgaták egymás kezét és ujra kezdték a kaczagást. Még azután +is kitört belőlök, a hogy egy hosszu csigalépcsőn felmentek a +malom-épületbe. Még onnan is hangzott alá a nevetésük. + + +III. SZENDERELI. + +A malom előre hátra keringelő gépezetét nehány pillanatra megállitották. +Kinek jönne az a gondolat a fejébe, hogy ezeken az egymást kergető +küllőkön, korongokon keresztül mászkáljon s a nagy lapátos kerék mellett +átbujva annak a tengelye mögött keresse az ajtót, mely a sziklából +előrohanó viz járásához vezet? + +Egy-egy fáklyát vett kezébe mind a három férfi s a Mirzától vezetve az +imént leirt utat követték. + +A fáklyafénynél egy hosszu tekervényes ut nyilt előttük, melyen csak +egyesével lehetett végig haladni: mindenütt szilárd pallókon jártak, mik +alatt a földalatti viz zuhogott. + +– Ugy-e bár? szólt a Mirza, ha e pallókat felszednők, nem igen lehetne +ezen az uton járni senkinek. + +– Aligha, szólt Miriám, igy is aggodalmasan lépegetve a deszkákon, miket +az alattuk tomboló ár folytonos reszketésben tartott. + +– Pedig még hátra van a java, szólt a Mirza. Nem sokára egy nagy tágas +amphitheatrum alá értek, melynek roppant boltozatát a fáklyák fénye be +nem érte. Az ut itt egy magas sziklai karzatra vitt fel, melynek száz +lábnyi magasából letekintve, az egész fenék egy nagy vizmedenczének tünt +fel, mely keskeny zsilipen ereszté alá a vizet a malomra. + +– Ha a zsilipeket mind felvonnánk s a tulsó oldalon, a hol a hegyet +megkerülő folyam egyik ága a sziklák alá szakad, az egész folyamot +elrekesztjük, akkor ugy megtölti a viz az egész utat, hogy még +gondolattal sem lehet rajta keresztül jönni. Érted-e Miriám? + +– Hogy ne érteném? Hiszen én adtam rá a legelső eszmét. Hanem jól van +keresztül vive, nagyon jól. + +Az ut mindig feljebb vitt; végre egy aknakút torkolatához értek, melynek +nyilásán át, mint valami négyszegletü hold a sötétben világitott le a +távoli ég. + +– Ez akna már azóta készült, hogy én innen elmentem, szólt Miriám. + +– Igen. A kivülről felvezető utat lerontattam egészen, s most ezen +járunk fel s alá. + +A feljárás maga is méltó volt a megemlitésre. A magasból lefüggő erős +vassodronyon bivalybőrből készült csónok volt akasztva; a három férfi +beleült; a Mirza megrántott egy vékony zsineget, mely odafenn +csengetyűvel adott jelt, s erre gyorsan megindult a csónak velük, tiz +percz mulva az akna felső nyilásán értek ki. + +Egy nagy szárazmalom gépezete eszközlé e bányaszerü feljárást, melyet +lovak hajtottak. A mint annak ajtaján kiléptek a szabadba; a Mirza +megragadta a Miriám kezét, büszke mosolygással tekintve annak arczába, +mintha azt mondaná neki: állj meg elébb és bámuld ki magadat! + +És valóban Miriám oly meglepetést, oly csudálkozást mutatott arczulatán, +melyet csak az előtte fekvő látvány igazolhat. + +Az a hegy, mely alulról tekintve egy nagy félgömbnek látszott, fenn sima +rónává volt lemetszve, melynek hat, hét ezer holdnyi területét a +legbujább növényzet takarta. Egész nagy táblákban a még le nem aratott +kövér búzatermés hullámzott, körül hosszu kazalokban állt már a +begyüjtött széna, s gyönyörü gyümölcsös kertek lombozata árulá el magát +változatos szineivel. A tér közepén állt a zöld márványból épült +kastély, olaszos tetőzetén körüllehetett járni, s mindenütt nagy keleti +virágok ékesiték az oszlopokat és a korlátok díszvedreit. + +A kastély előtt széles tó terült, melynek apró csatornáin át egy óra +alatt az egész több ezer holdnyi tért meg lehetett öntözni, hogy a +szétárasztott viz a hegy oldalain csurgott alá. + +A hegy oldalait fedő roppant bükk erdőség láthatlanná tevé minden +oldalról e csodálatos kis paradicsomot, melyben ugy virult, ugy +bújálkodott minden növényzet; a hegy talapja köröskörül ezer lábnyi +meredek sziklafalon végződik, mely a Jura hegyek felé mindinkább +magasabb lesz, s tulsó oldalán közel kétezer lábnyi szédelgős mértéket +ér el, s a hol leglejtősebb, ott egy rohanó hegyi folyam által van +megvédve, melynek egy része a szikla alatti nyiláson beömlik s +keresztülfolyik az egész hegy alatt. + +– Nyolcz év óta nem láttam ezt a helyet, szólt Miriám, egész csoda, a +mit azóta véghez vittél rajta. + +– A természet és a szorgalom csodája, Miriám. Tudod, milyen szürke, +terméketlen lávaföld ez, a hol most állunk, a fű nem akart megteremni +rajta. Egyszer olvastam a guanoról, mely ezredévek előtt madárlakta +szigeteken felhalmozódott s mely oly bámulatos erőt tud adni az +elgyöngült földnek. Van egy mély barlangja e hegynek, melyben hasonló +guánót találni. Mi alkotta azt? Azok a piczi-piczi kis repkedő állatkák, +a mik csak éjszaka jönnek elő odvaikból, a kis denevérek. Millió és +millió lakik itt alattunk. Nagy hordókban felvonattam a koromfekete +anyagot, szétterittetém a hegytetőn, első évben olyan dudva termett +utána elvetett gabonámból, hogy magam sem látszottam ki belőle. Nem tesz +semmit, mondám. Azon zölden alászántattam a dudvát vetésestől s második +évben ujra bevetettem. Nézd milyen buza terem itt most. + +Az öreg Mirza gyönyörüséggel morzsolt tenyerébe egy kalászt, milyen +piros szemek, milyen nehéz, tömött, érczes magok! A három férfi egymás +markába töltögette azt bámulva. + +– Ez a tó itt alulról kapja vizét, hajtó gépezetén át, minő a tűzi +fecskendőké, mikor nincs eső, megnyitom zsilipjeit s meg van öntözve az +egész tér. Négy éves fa nálam nagyobb, mint másutt a tiszenkét +esztendős. Woronzoff herczeg három milliót költött hires kertjére s még +nem evett belőle három gyümölcsöt; nálam már a tulkokat hizlalják a +fölösleggel, s egész szeszgyárt foglalkodtat a hulladék. Egy szóval édes +fiam Miriám, azt látod, hogy ezen a helyen, ha husz esztendeig és tovább +is körülkeritve tartana bennünket egy hadsereg, még sem éheztetne ki +soha, s odaállithatná ágyuit és várait, még sem nevezhetne bennünket +magáénak. + +A három férfi megszoritá egymás kezét s abból látszott, hogy mind a +hárman értik egymást. + +– Óh igen. Az egész világot elfoglalhatja a moszkó, nyakára hághat +minden nemzetnek, de ez a hely az egyik bükkfától a másikig soha sem +lesz az övé. Furcsa gondolat az tőlem, csak egy bolond tatár fejében +keletkezhetett, de én nekem tetszik az, hogy ide, a teste közepébe +növelhetek neki egy idegen élő tetemet, mely neki örökké fájjon, melyről +mindig megérezze, mikor következik rosz idő, és mit soha ki ne vághasson +onnan. + +– Óh ez nekünk is kedves eszme, sóhajta fel Miriám; csak egy pont ez, de +olyan pont, a minél nekik mindig meg kell állaniok s a honnét mi mindig +ujra kezdhetjük. + +– Hogy ne esnék az jól, monda az örmény, összeérő szemöldeit még összébb +huzva, hogy egy helyet találhatunk, akármilyen kicsikét, a miről +elmondhatjuk: ez még a mi régi országunkból való! a hol a régi +templomban megtaláljuk a régi oltárt, a muzulmán a maga mecsetjét, és a +római hitü a maga evangeliumát, mint a hogy volt Shahin idejében. + +Shahin nevére mind a három férfi elkomorult; mintha ketté vágták volna +kedvét; hallgatva mentek egymás után; későre szólalt meg a Mirza: + +– Igaz-e Miriám, hogy Shahin fiának neje protestáns? + +– Való. Angol nőt vett el, s leányát is e hiten neveli, titokban. + +– Különös; monda az öreg. A Giráj-család utolsó fejedelmének leánya +protestáns. + +Azután kis idő mulva egy szabad dombocskánál megállt. + +– Jövő évre e helyen csillagos templomot épittetek. Legyen hol imádkozni +Giráj leányának. + +Ez alatt a kastély kapujához értek a férfiak. + +Kivül egyszerű épületnek látszott a kastély, a falaira alkalmazott zöld +márvány különösen alkalmatos volt arra, hogy annak jelentéktelen külsőt +kölcsönözzön. De belépve, ah ott a bámulattól kellett elállni a szemnek! +az egész udvar felőli rész fehér márványoszlopoktól volt emelve, miknek +karcsu derekait csudaszép virágok ölelték kúszó indáikkal, ragyogó +szinezetökkel pompás ellentétet képezve az ezüst erkélyrácsozatokkal, +miknek rostélyzatán pajkosan keresztül-kasul bujkáltak. A természet és a +művészet pompája mindenütt, a porczellán virágveder s a benne nyiló +keleti növény egymással versenyez gyönyörü szinekkel, a lépcsőket fedő +nehéz szőnyeg messziről virágos kertnek látszik, a padlat mozaikját a +színes ablakok világa eleveníti s a szobák falai gyöngyházzal és lazúros +kövekkel vannak kirakva, mik közt eleven czifrázatot képeznek a veres +kláris arabeszkek, miket képes a szem a nagy keleti virágok csüngő +vérpiros fürteivel összetéveszteni. + +A virágok tereméből cizelirozott arany lapozatu ajtón át nyilik a +szökőkút tereme. Közepén alabástrom medenczéből, zománczos tengeri +csigák halmaza közül ugrik fel a padlatig a mesterséges vízsugár; a +teremben száz meg száz szelid madár repked szabadon, s leleszáll +csevegni, énekelni a jázmin bokrok közé. + +A mint a három férfi belépett, egy madárka, egy piczi, sárga tollu +énekes, nagy örvendve szállt Miriám vállára, s ott mindenféle kedves +bohósággal tanusitá örömét, tollát borzongatá, orczáját csipkedé, mintha +fülébe akarna sugdosni. + +– Látod, megismert! szólt a Mirza, és ugy örült neki. + +– Hát ő rám fog-e ismerni? sóhajta Miriám, kezével a kedves madárkához +nyulva, mire az ujja hegyére repült s ugy ugrált egyik ujjáról a +másikra. + +A teremben két férfi volt jelen, a kik a Mirzához lépve, annak kezét +sziveikhez, ajkaikhoz érteték. + +A Mirza Miriámra mutatott, mire őt szintén azon tisztelettel fogadták s +azután hátrább vonulva az örménynyel szoritának kezet. + +Mindkét férfit ismerjük már; az egyik a csárdai csapláros, a másik a +fiatal csikós, kit az öregebb előre küldött. Most mind a kettő délczeg +nemzeti öltözetet visel, hosszu, alól hasitott virágos selyem kabátot, +apró zsinórzattal, azon felül kurta dereku posztó dolmányt, mely +szabadon hagyja a mellet és nyakat. Az öregebb hajzata most nincsen elől +két csimbókba kötve, hanem le van eresztve szépen két felől a vállaira +göndör fürtökben. Olyan tisztes, olyan daliás tekintete van igy. + +– Szobájában van Szendereli? kérdé az öregebbtől a Mirza. + +– Énekelni hallottam az elébb, mielőtt jöttetek. + +– Itt van már Dzsula? + +– Előttetek egy órával érkezett meg. + +A csárdás mosolygott és a többiek is mind osztották jó kedvét, a minek +okát egy be nem avatott idegen aligha sejtené. + +– Nem beszélt a tegnapi kalandról? kérdé Kobul. + +– Csak egy pár szót, de megigérte, hogy halálra fog nevettetni bennünket +ebéd felett. + +– Hát felőlem nem árulkodott odabenn? tudakozá Miriám. + +– Aligha nem, mert az imént, hogy itt keresztül ment, azt mondá, hogy +már harmadszor öltözteti kisasszonyát ujra, ki ma nagyon szép akar +lenni. Ez aligha te érted nincsen. + +– Köszönöm, sugá Miriám. Azon perczben jött kivülről az, a kit Dzsulának +neveztek. + +A mezrevári törpe szörny, a férfiüldöző kisasszony, kit az öregapja, a +vén Mirza éjnek idején kutyákkal fogat le: az lépett be. + +A fején hozott egy nagy ezüst korsót, mintha az által magasabb lenne, s +a mint meglátta a most érkezett férfiakat, letette azt onnan, s odafutva +a Mirzához kezet csókolt neki és azután egygyel többen voltak vele, a +kik nem tudták magukat a kaczagástól tartóztatni. + +Miriám átölelé széles derekát s nevetve kérdezé: + +– Hogy vagy te szép kisasszony? te férfiüldöző kisasszony? + +– No csak hagyj békét hadnagyocskám. Szabódék a kecses alak, ne ölelgess +még. Engedj elébb átváltoznom, nem látod, hogy most viszem a bűvös +vizet, a mivel ha megmosdottam, olyan leszek, mint a tündér, mint a +hamupepejkéből lett istenasszony. Majd szólok, ha átváltoztam. + +Azzal nevetve kapta fel korsóját s olyan furcsa torzképpel ajánlotta +magát, hogy az embernek kedve lett volna megcsókolni érte. + +– Néha olyan csunya, hogy az ember belészeret, monda a Mirza, és a +többiek azt mondták, hogy igaza van. + +Nehány percz mulva hallatszott a szörnyeteg szava: + +– Jöhettek. Elébb csak te jöjj, Miriám. + +Az ifju belépett a nyitott ajtón s nem birt odább menni szive dobogása +miatt. + +A nehéz virágos függöny félre vonult, s ott állt előtte – Szendereli. + +Gyönyörü szép tünemény ebből a világból! + +Fekete két nagy szeme olyan két sötét örvény, a mibe az ember lelke +beleszédülhet, elveszhet, elhalhat; de édes piros ajkain azután ismét +feléledhet, feltámadhat. Orczáját csak ugy nézheted, ha nem mosolyog, +mert hogy ha mosolyog, akkor megvakultál, elvesztél, szerelembe estél; +ki huz ki belőle! Ha csak az ő fehér kezei nem? Pedig ha e fehér kezet +megszoritod, akkor vagy még csak megrontva, akkor szeretnéd azt soha el +nem ereszteni, szeretnél örökre foglya maradni, szeretnél meghalni és +oda temetkezni pihegő keblére. + +– Hol jártál oly régen Miriám? kérdé a legédesebb, a legkedvesebb hangon +a szép földi tündér s ugy találta, hogy neki kellett az ifjuhoz közelebb +lépni s neki kellett a szót megkezdeni és kezét megfogni. + +A fiatal ember az által is üdvezülni hitte magát, ha e szép, gyönge +bársonykezecskét ajkaihoz szorithatja. – Ej, mint lehetsz magadhoz oly +kegyetlen, hogy csak a kezét csókolod meg, midőn ő ajkait is nyujtja +eléd. + +A félrevont függöny mellől a jó bohó Dzsula furcsa ábrázatja vigyorog az +ifju szeretőkre, s kaczagva szól Miriámhoz: + +– Ugy-e szép vagyok én ebben az alakban? Ugy-e most nem szaladtok el +éjnek éjszakáján Mirza Kobul kisasszonya elől? + +Szendereli mosolyogva veregeti meg a furcsa leányzó széles vigyorgó +pofáját, ki rikácsoló szóval kiabálja be a többi férfiakat is, hogy +jöjjenek csak, nézzék, milyen szép ő tegnap óta! + +A férfiak elragadtatott gyönyörrel hagyják szemeiket nyugodni a piruló +Szendereli tündéri arczán, termetén, ki Miriám kezét nem akarja +elbocsátani magáéból s azt szeretné, hogy ha az is ugy tudna örülni, +mint ő. + +– Hát én reám senki sem néz, zúgolódék a derék Dzsula. Hát ez a hála, a +miért én idegenek előtt a kisasszony vagyok, hogy most fel sem vesztek, +csak őtet nézitek; pedig ha elébb én reám néznétek, akkor tudnátok csak, +milyen szép az én másik alakom, a ki amott áll. + +– Hagyd azt a beszédet Dzsula; szólt közbe a Mirza. Te magad sem tudod, +hogy miben áll a te kedvességed. Én mondhatom, hogy ismerek egy fiatal +embert, a ki tégedet bizony szeret, s midőn kisasszonyod férhez megy, te +másik kisasszony szintén elmégy ahoz, a ki téged ohajt. + +– Ugyan ki volna az? kaczagott a tréfás szörnyeteg. Tán csak nem te +Kuván? + +Azzal megtaszitá széles tenyerével azt a fiatal embert, a kit mi +csikósnak ismerünk; az restellette magát nagyon, és komoly arczot +csinált. + +– Akkor olyan csúfnak kellene lenned, mint én vagyok, monda Dzsula. Már +én hozzám való férfit nem kapok a tatárok között. + +– Az nem igaz; szólt Szendereli közbe; te nem vagy rút; én örömestebb +látlak, mint száz meg száz embert. + +– Ugy van, ugy, álliták a jelenlevők mind, bizonyitva ki ezt, ki amazt, +hogy miért kedves és szeretetreméltó Dzsula, min az kimondhatlan jó +ízüen kaczagott. + +– De iszen volna csak itt az a tegnap esti orosztiszt, majd megmondaná +az, milyen kedves vagyok? hogy huzódott tőlem, hogy kékült, zöldült, +mikor igy a szemébe mosolyogtam; majd a hideg törte ki, a mint +ráborultam a keblére, s felállt minden haja szála a kezem alatt, a hogy +a fejét kezdtem simogatni. Ugyan festessétek le arczképemet számára. + +– Mást vélt helyetted találni; szólt Miriám. Nekem az egész uton kellett +hallanom ábrándjait Mezre-vár csodaszép urnőjéről. Ha tudta volna, hogy +ilyenkor milyen közel áll egy-egy késdöféhez! + +A csodaszép urnő hálateljesen szoritá meg Miriám kezét s megengedé neki, +hogy lábaihoz üljön és fejét térdére nyugtassa. + +A három férfi is letelepedett melléjök, a puszta szőnyegre ülve, ősi +tamerláni szokás szerint, csak Szendereli ült magas karszékben közöttük, +mint egy királyné. + +A szolgák, fényes, paszományos ruhákban ételt és italt hordtak elé, +gazdagon aranyozott ezüst edényekben, kövekkel kirakott arany +serlegekben; az ember nem tudta, hogy melyiket bámulja inkább? a +gyönyörü keleti gyümölcsöket, a taréjos, aranyfarku sült madarakat-e +vagy a tálakat, miken azok fel vannak rakva? vagy a szép urnőt, a ki +azokkal kinálkozik? + +Dzsula pedig egy hegedűt hozott elő s mig a többiek vendégeskedtek, +elkezdte azokat a csöndes bús dallamokat hangoztatni, a miktől a keleti +faj vére ugy felháborodik, ugy kivánkozik vissza a multba; a nagy +poharazásban a vén Mirza is neki kezdett keseredni; a lakoma vége felé +arra kérte unokáját, hogy kedvencz nemzeti dalát énekelje el neki, +melyre az a legkellemesebb tremoloval elkezdé az ismeretes buzditó +tatárdalt: + + „Alszik a két vitéz künn a zöld mezőben. + Egyik a sír alatt, másik a sír felett. + Egyik azt álmodja: jó volna meghalni; + Másik azt álmodja: jó volna fölkelni.“ + +A szép leányka el-elmosolyodott, a hol hangja reszketni kezde, Miriám +nem állhatta meg, hogy ne segitsen neki; Szendereli is biztosabban +énekelt azután másod magával; az éneklés ragadós, nem sokára az egész +társaság énekelte a dalt, a vén csikós előkapott egy tárogatót s olyat +fújt rajta, hogy ajtó, ablak reszketett bele; a vén Mirza tűzbe kezdett +jönni: eleinte csak az ökleivel ütögetett fölfelé a légbe s egyik +lábával dobbantott, majd felugrott, kirántotta kardját s elkezdett +tánczolni, nagyokat rikkantva s talpához ütögetve tenyerét és kardját. A +másik három férfi sem maradhatott hátul, ők is tánczra keltek, a +legvadabb tánczra, a mit egy álló helyében jár el a tatár harczos, mikor +nagy dühben van, százszor megfordulva s százannyiszor megforgatva +kardját feje fölött. Az ő tánczosnéja a kard, az fejezi ki táncza +jellemét, az alkotja benne a változatokat, az a mesterséges, csodálatos +szemfényvesztés a kardvillogtatással. Ez a táncz az őrültséggel határos, +minden ideg izgásba van hozva általa s a lélek önfeledté lesz, mint +valami dühöngő csatában. Mikor aztán a kardok kihullottak a lankadt +kezekből, mikor az a tárogató a dallam végső accordjaiban, azokat a mély +zugó hangokat hallatá, a mik olyan jól illenek egy elvesztett csata +végsohajtásaihoz, akkor egymás nyakába borultak a férfiak és sirtak +keservesen. + +Ez a vége náluk minden táncznak? + +Az örmény volt legjobban kifáradva a tánczban, ő vette észre legelébb, +hogy már este van, haza is kellene menni: Miriám akár reggelig ott +maradt volna s kész volt ujra kezdeni éneket és tánczot. + +Hanem már ekkor a Mirza is sürgeté. Hosszas elmaradása gyanura adna +okot. Csak siessenek vissza Alabinhoz, ki hihetőleg unalmában sorba +verte már a kozákjait. Mindnyájan felszedték ujra rongyos öltözeteiket. + +Miriám az alatt százszor elbucsúzott a szép Szenderelitől, meg is +kérdezte tőle százszor, ha szereti-e őt és nem fogja-e elfelejteni? a +leányka felelt is neki mindig. + +Mikor azután sikerült a többieknek Miriámot kinógatni a kastélyból, +mikor már elmentek vele vagy ezer lépésnyire, ott visszatekint az ifju s +meglátja a leányt a kastély kertajtajában állva. + +– Oh én vadlud, elfeledtem elbucsúzni tőle! Kiált fel homlokára ütve, s +kiragadva magát társai közől, mint a szélvész rohan vissza árkon bokron +keresztül Szendereli felé s odaérve térdre borul előtte s megragadva +kezét kérdi: + +– Szendereli, szeretsz-e engem? + +A leányka mond, hogy „igen“, melyre Miriám hevesen átkarolja, s olyan +csókot nyom arczára, hogy a csók nyoma, mint piros rózsalevél látszik +meg a halvány liliomon. – Azzal azután nyargal vissza ismét oly sebesen +társaihoz. Azok mondogatják magukban: „ez aztán jó vér!“ + + +IV. MIRIÁM. + +A mint a malomhoz újra visszaértek, már akkor össze volt terelve +számukra egy csoport hosszu szőrü csikó, négyesével egymáshoz pányvázva, +azokat átverték egy ismerős sekélynél a vizen s éjszakára megérkeztek +velök szerencsésen a városba. + +Alabint az alatt majd az unalom ette meg. Semmiről sem akart tudni, mint +hogy Miriám üljön le vele pikétezni. Kártyázás közben azután elmondá +neki Miriám: mennyi fáradságába került ezeket a nyomorult csikókat +összefogdosni, estig nem csinált egyebet; alig is érnek valamit, pedig a +javát válogatta. + +Még azután egy hétig mindennap át járt Miriám lovakat válogatni, s a mit +ő elhozott, azokat Alabin reggel a mezrei vásártéren dobszó mellett +elárverezte. Méreg-keveset adtak értök. A mit pedig reggel kapott, azt +költségek fejében este kifizetgeté az örménynek. + +Ilyenformán nyolcz nap alatt csakugyan erélyesen behajtá az adót, mely a +Mirzára ki volt vetve, hanem az olyan szépen felment a „jöttünk-mentünk +ettünk-ittunk“-féle rovásra, hogy levonván a levonandókat, nem maradt +több Alabin tárczájában száz rubelnél, a mit haza Szebasztopolba vigyen. + +Képzelhetni annak az orosz számvevő tisztnek kellemes meglepetését, a +kinek Alabin ilyen formán beszámolt háromezer rubelről; letevén az +asztalára száz rubelt kerek számban, a többit pedig papirosra rajzolva. + +Ha ez a számvevő tiszt valami okos ember lett volna, azt mondhatá +Alabinnak: adj még hozzá másik százat, hogy legalább adhassak belőle +ötvenet a kincstárnak, különben mi marad nekem? De ez oly ostoba +becsületes ember volt, hogy ebből a tréfás dologból nagy lármát csinált; +hadi törvényszéket, csempészeti vizsgálatot követelt s ilyenkor aztán +nem lehetvén a hatóságoknak illedelmesen szemet hunyni a különben +stereotyp számadások fölött, kénytelenek voltak Alabint hadi törvényszék +elé vonni, tudtára adván, hogy mentse magát okosan, s ne engedje +gyakorlatba jönni a tiszti számadások miatti büntetéseket, a miből sok +mások számára kellemetlen aggodalmak származhatnának. + +Alabin az okosabb emberek közé tartozott, a mentség nagyon hirtelen +készen volt nála. Ilyenformát mondhatott a hadi törvényszék előtt: + +„Én megtettem kötelességemet; az adót exequáltam, a míg letelt. Hogy a +bevétel a költségekre felment, annak nem én vagyok oka, hanem Miriám. +Minthogy ő birja a tatárok nyelvét tökéletesen, kénytelen voltam rábizni +a lefoglalást. Nem kaptunk egyebet, mint lovat. Miriám lustasága miatt +azt sem tudtuk egy nap alatt összeterelni; nyolcz nap kellett hozzá. Az +alatt jelenlétünk drágaságot idézett elő a nyomorult városban, minden +falat kenyérért Simferopolba kellett küldenem. Ha Miriám nem +késedelmeskedik, legalább felét az összegnek megmenthetem; az ő +hanyagsága okozta a pénzelfogyatkozást stb. stb.“ + +Tetszett a főtiszt uraknak ez a védelem Alabintól; ilyenformán a bün +terhe Miriámra volt szépen átháritva, a ki naturalizált tatár levén egy +Krimiából Circassiába kivándorolt törzs ivadéka, minden gonosztettre +képes s ha egy ilyenen rajta kapatik, semmi sem következik belőle +inkább, mint azon meggyőződés, hogy idegen nemzet fiai mennyire +méltatlanok azon tisztességre, hogy az orosz hadseregnél tiszti hivatalt +viseljenek. + +Miriám jelen volt a hadi törvényszék előtt, midőn társa ezen vádat +elmondá ellene, s rögtön felszólíttaték, hogy minden fontolgatás nélkül +mentse, tisztogassa magát. Még pedig csak rövideden. A hadi törvényszék +elnöke, Karvajoff tábornok ebédre van híva a kormányzóhoz, nem időzhet +sokáig. + +Miriám büszke mosolylyal állt fel birái előtt, s merész önbizalommal +tekinte Alabinra. + +– Uraim, szólt összefonva karjait büszkén. Azon kezdem válaszomat +kérdéseitekre, hogy én Alabin őrnagyot a legegyűgyübb embernek tartom az +ég alatt. A méltóságos elnök maga jól tudhatja, hogy Mezrevár +tulajdonosa, Mirza Kobul egyike a leggazdagabb embereknek, és ime társam +nem tud rajta nehány ezer rubelt behajtani, hanem a helyett +hasznavehetlen lovakat foglaltat el tőle. Mirza Kobul egyike a +legravaszabb embereknek. Az egész környék lakhelye körül négy verstnyi +távolra az ő szövetségében áll, ugy hogy ő mindent elébb megtud, hogy +sem meglephetné valami. Egy nagy sziklás hegy alatt tart valami rozzant +kastélyt, s midőn idegenek jönnek hozzá, abban fogadja el őket. Az a +kastély pedig egy nyomorult romladék, a hol még csak ablakok sincsenek. +A megelőző állomásokon felfogadott kémjei vannak, csikósok, csárdások +minőségében, kik őt előre értesítik érkezésünk felől. A rozzant +kastélyban semmi sincsen, csupán piszok, s abban egy éjszakát sem lehet +tölteni, mert éjjel a vén Mirza kutyákat uszit unokájára, a ki egy +valódi szörnyeteg s azon felül őrült. Nemde igy adta ezt elő ti néktek +társam, Alabin őrnagy. Mind ebből egy betü sem igaz. Én azt az egész +környéket jól ismerem, mert gyermek koromban sokat időztem ott, s Mirza +Kobul engem tart legkedvesebb emberének, annyira, hogy unokája kezét +nekem igérte. Az, a ki éjjelenkint a vendégeket ijesztgeti, nem az ő +unokája, hanem a csárdai csapláros leánya, Dzsula; és az sem +nyavalyatörős, hanem csak alakoskodást játszik a jövevények ijedelmére, +kik azt hiszik, hogy az éjjeli lárma valódi küzdelem hangja a +kastélyban; pedig az csak szinjáték gyöngébb szivüek megpróbálására. + +A hadi törvényszék tagjai egymás szemei közé, majd Miriámra néztek s +kezdte őket rendkivül érdekelni a fölfedezés. + +Alabin megzavarodva pattant fel e beszédre. + +– Miért nem mondta ön ezeket nekem akkor? + +– Kérem, őrnagy ur, legyen türelemmel; én nem vágtam az ön szavába. Én +nem ismerek nagyobb feladatot, mint magamat a magas czár kegyeibe +emelni, s fáradságaimért magam akarom a jutalmat aratni. Különben is +titkomnak semmi hasznát sem veendé, mert Mirza Kobulnak legalább ötszáz +fegyveres embere van, s ha neki ugy tetszék, minket minden kozákjainkkal +együtt szétmorzsolhatott volna. Nekem korábbi ismeretségemnél fogva +sikerült magamat beavatnom a Mirza kegyébe, s igy minden fortélyait jól +ismerem. Ő egy messze elágazó összeesküvés fonalait tartja kezében, +tömérdek fegyver, lőpor és mindenek fölött nagy mennyiségű vert pénz van +birtokában s e mellett oly megtámadhatlan helyzetet foglal el a hegyek +között, hogy ha csak ravaszsággal nem, erővel őt legyőzni csaknem +lehetetlen. Ha a tábornok ur kegyeskedik e felőli felfedezéseimet +tekintetbe venni, kérek nehány órai magányos kihallgattatást. + +Karvajoff rendkivül érdekelve volt; rögtön elhalasztá más napra a hadi +törvényszék folytatását, megizente a kormányzónak, hogy ne várja az +ebéddel, s elzárkozott Miriámmal. + +– Tehát te azt állitod, hogy a Mirza unokája nem azon rut alak, a kit én +előttem Alabin leirt? + +Ez volt legelső kérdése Miriámhoz. + +– Nem uram. Az csak egy ravasz némber, a ki ijesztgető szerepére be van +tanitva. Ah Szendereli szép, nagyon szép. + +– Szenderelinek hivják? kérdé a tábornok gyöngéd hangenyhülettel. És +szereted te azt a leányt? + +– Szeretem uram. + +– Tehát miért árulod el akkor a Mirzát? + +– Épen azért, mert unokáját szeretem. Az öreg csak akkor akarja őt +hozzám nőül adni, ha Krimiát megszabadíthatta az oroszoktól; és akkor +nekem száz meg száz esztendeig kellene élnem. Vagy pedig ugy nyerhetném +el őt, ha oda mennék hozzá lakni, s ott élnék holtig hegyei között; +hanem ily lemondásra nem vagyok képes, midőn fényesebb pálya áll +előttem; és ezt a pályát az ő bukásával kezdhetem meg. E vakmerő férfit +egyedül én vagyok képes megtörni, mert rejtekhelyét kivülem senki sem +ismeri. + +– Hogyan lehet az? + +– A legmeredekebb hegy tetején van azon sík rónaság, melyet lakhelyéül +elfoglalt. E róna szorgalom által oly gazdaggá van téve, hogy évi +termésével a reászoritott nehány ezer embert világ végéig eltáplálhatja, +ugy hogy éhséggel onnan őt le nem lehet szoritani. A hegy két szük +hegyfaltól van ismét körülvéve. Az észak felőli oldalon épen nincs mód +azt megmászhatni, a déli oldalon pedig egy hegyi folyam keríti el, +melynek legszűkebb torkolatán egy tömör ház van épitve; a mi +meglehetősen malomnak látszik, de pincze ablakai ágyukkal vannak +ellátva, s a közeledő hadsereget hosszában leseperhetik az utról. Ez a +malom a legelső, a mit el kell foglalni. Ezen tul van a hegynek egy +lejtős oldala, mely felől azt meg lehet támadni, ez lovakkal is járható, +gyalog hadnak pedig épen nem lehetetlen feljutni rajta egész a hegy +párkányzatáig. Itt kezdődik azonban a valódi ostrom feladata. Itt a +rejtett tűzaknák, a fortélyos csavarulatok, a kiülő sziklák, a +farkasvermek, oly veszélyessé teszik az állást, hogy a ki azokkal a +legkisebb részletekig nem ismerős, seregének felét ott vesztheti, és még +a legjobb siker mellett is fennmarad neki egy ötszáz főből álló +elkeserült csapattal, melynek mindegyike valami okból kiszenvedett az +oroszok miatt, kétségbeesett tusát vívni, s egyenkint elfoglalni a Mirza +sánczait, lőporos tornyait, kincstárait, a legnehezebb ostromágyuk +ellenében, miket a Mirza saját maga öntet, mig az ostromlók ágyuikat oda +nem vihetik. + +A tábornok annyira ment ez elbeszélés alatt, hogy maga mellé ülteté +Miriámot. + +– Ez nagyszerü veszély, itt Szimferopol közelében. S mint reményled a +Mirzát elfoghatni. Csellel vagy erővel? + +– Csellel és erővel. Egy nem elég ellene; mert sok esze és sok ereje +van. + +– Tanácsoljál! + +– Oroszul beszélek uram: egyenesen és oroszul. Én nem azért teszem e +felfödözéseket, hogy azokkal valakinek kedveskedjem. Én teszem, hogy +kitüntetésben részesüljek, hogy a felséges czártól érdemrendeket, +előmozditásokat kapjak, s egy szóval saját magamnak érdemeket szerezzek. +Én megismertettem önnel a veszélyt; többet még nem tevék; de le is +győzöm azt, ha ön kieszközli számomra, hogy a Mirza elleni hadjárat +egyenesen én reám bizassék. Arra kell ötezer ember; azt csak egy +dandárnok vezetheti. + +– Az sok neked, Miriám. + +– Még az is csak oly módon elég, ha az alkalmas időt kiválasztjuk? + +– Mikor van az? + +– Ezt nem tudhatja rajtam kivül senki. A Mirza fegyveresei ugy vannak +elosztva, hogy egyik héten egy ötöde portyázó őrjáratot tart álruhákban +a környéken. Más ötöde az alatt otthon őrt áll a sánczokon és kapuknál, +harmadik ötöde fegyvergyakorlatokat tart, negyedik és ötödik végre mezei +munkát és kézmüveket folytat s igy megy váltogatva valamennyin végig, +ugy hogy a ki az ágyukhoz ért, az ért az ágyuöntéshez is, a szántóvető +és a lövész egy ember s minden harczos tud gyalog és lovas szolgálatot +tenni. + +– Ez nevezetes belrendezés. + +– Történik azonban néha, hogy nevezetes eseteknél az egész fegyveres nép +négy ötöde elhagyja a várat s csak az ötödik marad benn a Mirzával. Ezt +az alkalmat kell ellesnünk s akkor lesz elég egy ötezer főnyi dandár a +hegyi rejtek elfoglalására, nem levén elég kéz a védeszközök munkába +hozatalára. + +– S mikor jő ilyen alkalom? + +– Azt majd én elő fogom idézni, mihelyt e dandár parancsnoka leszek. + +A tábornok megszoritá a merész ifju kezét. Nem állhatta meg, hogy végül +ne kérdezze tőle: + +– És ha Mirza Kobul legyőzetett, el fogod-e venni akkor unokáját? + +Miriám meghajtá magát és okosan felelt. + +– Föltéve, hogy a fölséges czár a Mirza birtokaival engemet jutalmazand +meg. + +És még mélyebben hajtotta meg magát. A tábornok fejére tehette kezét, +mintegy áldásképen. + +Azzal elbocsátá őt magától, a haditörvényszékkel tudatva, hogy a +csempészeti kérdésből sokkal fontosabb ügy fejlődött ki, minél fogva az +elébbi kiegyenlítettnek tekintendő. + +A kormányzónál már az ebéd végén voltak, midőn Karvajoff odaérkezett. +Senki sem birta megfogni, mi történhetett, hogy az első szavak után, +miket a tábornok a kormányzó fülébe súgott, az fölkelt az asztaltól, +bocsánatot kért, vele együtt szobájába zárkózott, s egész este elő nem +jött. + +Miriám pedig haza ment, s egy czitromlevével e szókat írta egy ötrubeles +bankjegy szegélyére: + +„Mirza Kobulnak. – A mit rám biztál, elvégeztem. Miriám.“ + +Ezt a bankjegyet a láthatlan betükkel egy boritékba takarta, melyet +Hajbakut örmény szatócsnak czímzett, levelet írván mellé, melyben +köszönettel téríti meg ezt a kis tartozását s ezt egy tatárnyargoncznak +átadta; ki ott a postai közlekedés fenntartója. + +Nehány hét mulva Miriám megkapta a Vladimir-rend keresztjét és a +dandárparancsnoki kinevezést. + + +V. AZ ÁRULÓ. + +Azon naptól kezdve Miriám szerencséje meg volt alapítva, felhivatott +Szent-Pétervárra ott több hónapot töltött, s mint gróf Miriánoff +érkezett vissza Krimiába. Karvajoff legnagyobb bizalmával tisztelé őt +meg; csaknem mindennapos volt házánál s ezt arra használta Miriám, hogy +a tábornok legtitkosabb gondolatjait is, miket négyszem között szokott +kibeszélni, közölte szentpétervári pártfogóival. Ez orosz rendszer: „én +elárullak téged, hogy te ne árulj el engem“; a főtisztek tudósitást +adnak alárendeltjeik felől, és az altisztek előljáróikról: egyik a +másiknak kéme. Kém van minden házban, ott ül a családok bizalmas +tüzhelyénél, cseléd gazdáját, nő férjét vigyázza, s nem hallatlan eset, +hogy az édes anyja elárulja tulajdon gyermekét. + +Egy napon Karvajoff nagy bizalmasan azt találta mondani Miriámnak, hogy +a valódi trónörökös tulajdonképen nem K. herczeg, hanem S. herczeg; mert +a törvények szerint a czár első szülötte a trónörökös; már pedig K. +herczeg akkor született, midőn Miklós még nem volt czár, e szerint a +czár elsőszülötte az utána következő testvér, mint a ki már Miklós +trónra lépte után született s igy ő a valódi trónörökös. + +Két hét mulva Karvajoffot a Kaukazusba küldték, a mi első foka a +kegyvesztésnek, Miriám pedig ő helyébe neveztetett ki. Ez is rendszer: +szeretlek, hogy itt vagy, de még jobban szeretem, ha nem vagy itt, mert +akkor én ülhetek a helyedre. Miriám csak a rendszert követte s igen +szépen haladt mellette előre. + +Az már köztudomásu dolog volt felőle, hogy saját nemzetét, nevelőatyját +és jóltevőjét elárulta, s ennélfogva mindenki igen nyájas és alázatos +iparkodott iránta lenni, még a nálánál feljebb valók is, mert azt senki +sem tudhatta, hogy mi kárt tehet, ha megharagszik. + +Egy nagy katonai szemle alkalmával, a mint Mirianoff több főtiszttel +együtt egy csoportban lovagolt; egyszerre a szabályszerü sortüzelés után +összerogyott Miriámmal a ló s ő a földre esett. A mint odasiettek +segélyére; akkor vevék észre, hogy az elbukott paripa vérzik, meg van +sebesítve. Mintha a füle mellett golyó hatott volna be. Ha egy ujnyival +odább talál épen Miriám mellén megy keresztül. + +A tábori sebészek rögtön kivonták a ló fejéből a belelőtt gyilokszert s +akkor látták, hogy az nem golyó, hanem egy puska körömvasa, melybe +összehajtogatott papir volt dugva; a papiron ez a két szó: „az áruló +Miriámnak.“ + +A főtisztek rögtön vizsgálatot sürgettek, a kormányzó az ezredek +megtizedelésével fenyegetőzött, ha a vakmerő lövészt fel nem fedezik; de +Miriám maga közbejárult, s ő kérte, hogy hagyják az egész esetet +említetlenül. Ő miatta senki se szenvedjen. + +Ez engedékenysége, e vakmerő daczolás a titokban készülő veszélylyel még +jobban lefegyverzék elleneit. A babonás oroszok közt az a hit támadt, +hogy amuletje van, mely félre fujja a golyót, mint a repülő szúnyogot. + +Annál nagyobb volt a tatárok elkeseredése irányában. A czár kegye szép +mezei jószággal ajándékozá meg Miriámot Karaszu Bazár mellett, azt egy +évben háromszor felgyujtották a tatárok, még idejök maradt a leégett ház +oldalára felirhatni a legyilkolt cselédek vérével: + +„Emlékül Miriámnak, az árulónak.“ + +Másszor lepecsételt ládikót kapott Miriám, tele aszalt gyümölcscsel. Jól +járt, hogy maga nem bontotta azt fel; a szekrénykében ármányos pokolgép +volt rejtve, mely a falhoz mázolta a szegény kozákot, kire annak +felnyitása bízatott. + +Miriám a vizsgálatnál a széttört pisztolycsöveken Mezrevár gyártmányait +ismeré fel, s olyan illatos fügék sem teremnek másutt, Mezrevár +paradicsomán kivül, minővel a pokolgépet rejtő szekrényke tömve volt, +hogy a lőpor szaga keresztül érezhető ne legyen. Mind ezt nem késett a +kormányzóval tudatni. + +A titkos értekezleten elhatározák, hogy Mirza Kobul meg van érve arra, +hogy fájáról lerázassék. + +Miriám bemutatá tervét. + +E napokban kell Perekopon keresztül egy nagy pénzszállitmánynak jönni +Moszkauból. Már több izben megtörtént, hogy az orosz kormány által +küldött összegek a Perekop és Szimferopol közti uton elvesztek. A kisérő +csoportokat az ördögtorkolata nevü mély völgyben háromszorta számosabb +rablósereg támadta meg s elvette tőlük a pénzt; a mivel azután az +ismeretlen hegyszakadékok közé menekülhetett. + +E rablókat rendesen egy magas férfi vezette, a ki arany álarczot viselt. +Ez arany álarcz senki sem más, mint Mirza Kobul. + +Ő rendesen szokta tudni, mikor küld a kormány pénzeket Szebastopolba, és +azt is, mekkora kiséret mellett? rendesen sikerül neki azt a legnagyobb +vakmerőséggel megrohanni s mielőtt magához térhetne első zavarából a +megtámadott csapat, a szekereket kirabolni s odább állni tartalmaikkal. + +Kétségtelen, hogy ezt az alkalmat sem fogja kisérletlen elszalasztani. + +Azonban ezuttal kelepczébe kell kerülnie. + +Jöjjön Perekoptól az ördögtorkolati csárdákig egy zászlóalj gyalogság s +két szotnia kozák a küldött pénzt hozó szekerekkel. Ott álljanak meg +éjszakára. Ugyanekkor egy más parancsnok hasonló erővel jöjjön rájuk +szemközt Szimferopolból; ennek legyen nyiltparancsa a küldeményt +átvehetni; ez alatt Miriám maga két zászlóalj vadászszal megkerülve az +ördögtorkolatot; elfoglalja azt az egyetlen szorost, melyen keresztül +Mezrevárba juthatni s ilyenformán ezuttal ki nem kerülheti az arany +álarcz a tőrbe-jutást, a miből ezuttal ki nem szabadul. + +Mezrevárral azután könnyü lesz boldogulni. Lehet, hogy az első hírre +önkényt feladják azt. + +Mig Szebasztopolban e tervet készítették, az öreg Mirza Kobul is nagy +terveken törte fejét. Ünnepélyhez készült. Várának minden asszonya +varrott, hímezett, patyolatot és selyemkelméket; szövőgyára a +legpompásabb mintákra készite pálmás szöveteket, miken keleti fantazia +remekelt. Előre sütteté a sok mézes kalácsot, mandulával hintve s három +szakácsnak volt dolga, hogy a töméntelen czukorsüteménynyel elkészüljön. + +A sok gyár s kemencze füstölését messzire lehete látni onnan, de ha +valami idegen kérdezte: mi füstöl ott? azt felelték a tatárok: meszet +égetnek ott sokat, meg szenet jó uram. + +– Mire készülsz atyám olyan nagyon? kérdé megsokalva az ünnepélyes +munkát Szendereli a Mirzától; ráfonódva öreg apja vén vállára símuló +szép termetével. Ki megy itten férjhez, hogy ugy készültek a +lakodalomhoz? + +Az öreg Mirza mosolyogva tekinte szép unokájára, kinek arcza olyan +halavány lett azóta, mióta azt beszélik, hogy Miriám áruló! meg is +csipkedte ez arczát két ujjával, hogy pirosabb legyen, s még tréfásan +felelt neki. + +– Hát te magad. + +A leány búsan megcsóválta fejét és azt susogta: soha; és könyezett bele. + +Az öreg pedig kaczagott és egyre süttette a mézes kalácsot halomra, s +varratta a nászingeket, mintha hat leányt akarna férjhez adni. + +Pedig még azt sem tudta senki, hol van a vőlegény. + + +VI. AZ ARANY ÁLARCZ. + +Mióta Krimia a czár tartományai közé tartozik, kezdenek a nagyobb +városokban vendéglősök megtelepedni; az előtt az volt a szokás, hogy az +utazó a legjobb külsejü házhoz tért be s ott ellátták mindennel s még +megköszönték neki, hogy hozzájuk szállt. + +Szimferopolban egy német vendéglős nyitotta meg türhető hotelét; ide +szoktak leginkább a keresztül utazó főtisztek betérni. + +Egy estve négy fiatal tiszt ült együtt az „Arany szarvas“ étkező +teremében. Vacsora után voltak már és punch előtt; időtöltésből +kártyázgattak együtt. + +Kettő régi ismerősünk köztük: Miriám és Alabin, a másik kettő csak +segédei. + +Alabin volt kiküldve a nyiltparancscsal, hogy az alatta álló fedezettel +átvegye a Perekopból jövő szállitmányt. Az átgondolt terv szerint minden +előkészületnek a legnagyobb titokban kelle megtörténni. A csapatok a +külvárosban hagyattak, s azoknak éjjel kellett átvonulniok; +parancsnokaiknak pedig az „Arany szarvas“-ból korán három órakor reggel +utánok menni, hogy még csak sejtelme se legyen senkinek az +előkészületről. + +A négy tiszt vigan mulatva tölté az időt éjfélig, akkor Miriám +figyelmezteté őket, hogy jó lesz feküdni menniök, mert ki tudja, mikor +fognak ismét alváshoz juthatni? + +Kiki sietett a punchot kiinni poharából, s egymásnak jó éjszakát +kivánva, betértek hálószobáikba. + +A lovászoknak meg volt rendelve, hogy a paripákat egész éjjel nyergelve +tartsák, s a vendéglősnek meghagyatott, hogy a kapuját be ne zárassa. + +Az különben is fölösleges lett volna, miután a kapujárás alatt fegyveres +őr volt felállitva, s itt a város közepén mitől lehetne tartani? + +A vendéglő ugy volt felosztva, hogy ugyanazon folyosóról nyilt két +osztály, mindegyik két szobából álló. Az egyiket elfoglalá Miriám, a +másikat Alabin. A külső szobákban segédtiszteik telepedtek le. + +Egész napi lovaglás után, a mint ágyára veté magát Alabin, azonnal +elaludt, s álmában tatárfejekben játszott Miriámmal, és nyert +iszonyatosan, s minden tatárfőn egy-egy arany álarcz volt. Még javában +szeretett volna álmodni, midőn felébreszték. Valaki végighuzta jéghideg +kezét orczáján. + +– Ah, már reggel van Nikolaj? ásita félálomban Alabin, azt vélve, hogy +segédje költögeti s nagyot akart nyujtózni, a midőn tapasztalá, hogy +mind a két keze erősen le van szorítva s a mint ijedten fel akart +kiáltani; egyszerre teledugták a száját valami selyemkendővel. + +Három alak volt a szobájában. Kettő sietve összekötözé kezeit erős +ellentállása daczára, a harmadik az alatt egy tolvajlámpát vont elő +palástja alól s egy futó fényvonalt engedett végigvillani a szobán. + +Alabin a futó fénynél megpillantá a hivatlan látogató képén az arany +álarczot. Magas, erőteljes alak volt az, bő hosszu ujju burnuszban, +melynek hátravetett csuklyája pompásan fonott gyöngyös turbánt engede +láttatni. E turbánhoz volt csatolva az arany álarcz, mely annyiban +különbözött szokott bálias álczáinktól, hogy rajta száj, orr és szemek +számára nem voltak megfelelő idomok, hanem az egész czifra arabeszkekkel +volt kimetélve, azok hasadékain át nézett és lélekzett az ismeretlen. + +A másik kettő arcza fekete fátyollal volt boritva. + +Mikor Alabin a mozdulatlanságig meg volt kötözve, szája betömve; akkor +az arany álarczos odaállt eléje, s nyugodt mély hangon, melyet az álarcz +is tompitott, mondá neki francziául: + +– Monsieur Alabin; máskor, ha ön az arany álarczost akarja elfogni, +egyik szemét se hunyja le. + +Azzal felkereste Alabin felöltönyében annak tárczáját, felnyitá, kivette +belőle a Perekopból jövő dandárnok számára irt nyilt parancsot. Egyébhez +nem nyult; a mi más egyéb kihullott belőle, azt visszarakta szépen. + +– Már most tessék nyugodtan aludni tovább: súgá a tisztnek az arany +álarczos; s a vastag takarót fejére vetette. Alabin sem látni, sem +hallani nem volt képes, merre távoztak el. + +Három órakor Miriám segédjével együtt lement lovászaihoz, paripáit, +fegyvereit rendbe hozatta; s kérdezé Alabin lovászaitól, hogy gazdájuk +felkelt-e már? + +Azok azt felelték, hogy még nem izent le. + +– Tehát fel kell a segédet költeni, nehogy elkéssünk: monda Miriám, +azzal lovára ült s négy emberből álló kiséretével eltávozott, csapatjait +a városon kivül utban találva az ördögszakadéki hegyek felé. Azokat +rögtön a mély vizomlásokon keresztül a jól ismert hegyzugokon átvezette. +Dél lehetett, midőn az ördögszakadék szorosába kiérkezett, ott vadászait +az alacsony bokrok közé a legnagyobb vigyázattal elhelyezte s ott vártak +nagy csendességgel a megkerített tatárokra, kiktől egy lélek sem fog +onnan megszabadulhatni. + +E közben az a baleset történt Miriámmal, hogy a mint egyik pisztolyát +megtöltötte, az véletlenül elsült s a balkeze kisujját egészen +elszakította. + +Miriám hideg vérrel engedé a sebésznek az elroncsolt ízt levágatni s +miután az azt jól, roszul bekötözte, még csak karját sem engedte +felkötni; csak ugy a kabátja alá dugta a kezét; hisz az az egy újj +annyi, mint semmi az embernek. + +Ott várt azonban estig, a nélkül, hogy ellenfelei érkeztek volna. Este +felé saját maga, segédeit, és egy pár lovast magához véve, megindult +kémszemlészetre az ördögszakadéki mély úton végig. Ellovagoltak +messzire, a nélkül, hogy valahol ellenséget sejthettek volna meg. + +– Attól tartok leginkább, monda Miriám segédtiszteinek hogy az öreg róka +neszt kapott előkészületeinkről s ezuttal hegyei között maradt. + +Már egész odáig lovagoltak a mély sziklatorkolatban, a hol egy +kanyarulatnál az országutra le lehet látni, s itt nagy bámulatra +szemközt jönni látták Bianoff ezredest Perekop felől, szép rendben a +maga huszárjaival és granátosaival; – de szekerek nélkül. + +Miriám odanyargalt eléjük s az első üdvözlés után azt kérdezé +Bianofftól: + +– Hát a szekereid hol vannak a küldött pénzzel? + +Az ezredes egész biztonsággal felelt. + +– Azokat a csardaki állomásnál átvette tőlem e reggel egy főtiszt, kinek +nyilt parancsa volt azt tőlem ott átvenni s az általa tudva levő helyre +szállitani. + +– S te átadtad neki azokat! kiálta Miriám. + +– Nyilt parancsot mutatott; négyszáz huszárt hozott fedezetül; azt +mondta, hogy a pénzt Szebastopol helyett Kertsbe kell szállitania a +kaukazi hadsereg számára; még kért tőlem száz gyalogot a fedezethez, a +mit én nem is tagadhattam meg tőle. + +Miriám minden szónál növekedő bámulatot tanusitott arczán; az ezredes +által előmutatott nyilt parancs elismerhetlenül ugyan az volt, a mit +Alabin vett át. Semmi kétség sem lehetett felőle. + +– S hogy nevezte magát ez a tiszt? kérdé Bianofftól. + +– Neve ismeretlen előttem: Marziavnak nevezte magát. + +– Csókolom a kezeidet! kiálta fel Miriám. Akkor te magának Mirza +Kobulnak adtad át a küldeményt, mert az ő titkos neve Marziav; a mivel +czinkosaihoz szokott levelezni. Magad adtad át neki a pénzt, s még +ráadásba száz granátost. + +Még a ló is megijedt Bianoff alatt e szavakra, a főtiszt elsápadt, mint +a fal. + +– Való ez? kérdé Miriámtól. + +– Csalhatlanul. Mert tőled Alabinnak kellett volna átvenni a pénzt, +kinek rég itt kellene lenni egy zászlóalj gyalogsággal, vele huszárság +nem is volt; s neki Szimferopolba kellett menni, a hogy az én napi +parancsom szól. + +Bianoff egy szót sem mondott erre, csak a nyeregkápájába nyúlt s hallani +lehetett, mint húzza fel egyik pisztolyát. Arcza olyan fehér volt, mint +csak lehet valakié, ki arra gondol, hogy magát rögtön főbe fogja lőni. + +Miriám megfogta az ezredes kezét. + +– Ne csinálj semmi bolondot pajtás. Jobb lesz, ha vágtatsz vissza s +iparkodol utolérni a vakmerőket; különben is te nem vagy hibás; hanem +Alabinnal majd számolunk. Ez a nyiltparancs eltévedése megfoghatlan. +Egyébiránt légy eszeden, semmi baj sincs, annyit csakugyan nyertünk, +hogy Mirza Kobul fegyveresei nagy részével várán kivül szorult; a +félszigetről ki nem menekülhet, a mezrei uttól pedig el van vágva. Most +siess utána gyorsan. + +Bianoff elkeserült lélekkel sietett vissza; természetesen az éjszakai +üldözés oly kevés sikerével gazdagítva küldetését, a milyen keveset csak +várni lehet olyan helyen, a hol százfelé visz az ut s minden +megkérdezett jövevény természetes szövetségese annak, a kit üldöznek; +sem egy kereket, sem egy sisakot soha meg nem találtak ők az elvitt +szekerekből és granátosokból. + +Miriám pedig azonnal nyargalt Szimferopolba, csupán egy lovásza +kiséretében. Segédét és a többieket visszaküldé csapatjához, azon +parancscsal, hogy visszatérteig azon helyt maradjanak. + +A város alá érve, künn találta az őrtűz mellett Alabin csapatjait. +Kérdésére azt felelték, hogy reggel óta várják az indulási parancsot, de +még nem kapták meg. + +Az „Arany szarvas“ elé érve, még akkor is ott látta a hátra hagyott őrt, +s az udvaron felkantározva álló lovak mellett ácsorgó lovászoktól azt +tudá meg, hogy Alabin segédjével együtt még most is alszik, s ajtaja be +van zárva. + +– Be kell törni! kiálta Miriám, s maga segíte befeszíteni az ajtót, mely +kettős zárral volt belül ellátva. + +Az előszobában feküdt Alabin segéde, a belsőben pedig maga, mindkettő +megkötözve s félig megfulladva a szájaikba tömött selyem kendővel. + +Többet, mint félnapot kellett tölteniök e kínos helyezetben. + +Alabinnak idő kellett hozzá, mig kötelékeitől megszabadítva magához birt +térni, s csak nehány óra mulva volt képes, hogy a vizsgálatra összegyűlt +haditörvényszék előtt megjelenjen. + +Az adott vallomások még rejtélyesebbé tették ez esetet. Alabin ajtaja be +volt zárva kétszeresen; a kapun belől állt egy őr, künn az utczán járt +egy másik. Senki sem látott a vendéglőbe egész éjszaka valakit bemenni, +vagy onnan kijönni. + +Miriám maga egész éjszaka fenn volt és semmi zajt nem hallott. Egy izben +ki is ment, megvizsgálni, ha ébren vannak-e az őrök s mindkettővel öt +perczig beszélgetett a rendszabályos kérdésekre választ adatva. Ha +valaki Alabint meg akarta rohanni, egyenesen Miriám szobáján kellett +volna neki a háztetőn keresztül menni, az alatt mig ő odalenn járt; de +öt percz alatt bemenni, két embert megkötözni, iratokat kikeresni s +ismét eltávozni, tiszta lehetetlenség. Azon felül Miriám ablakai nem is +voltak nyitva. + +– Itt valakinek árulónak kell lenni! kiálta fel végre türelmetlenségre +fakadva a haditörvényszék elnöke. + +Alabin és Miriám egyszerre, mintegy önkénytelenül egymásra tekintettek, +mintha mondanák: „az kettőnk közül az egyik.“ + +– Én tudok egy ismertető jelt, szólt Alabin sötét arczkifejezéssel; +midőn az arany álarczos a selyemkendőt fogaim közé dugta, jobb keze +kisujját erősen megharaptam; ugy hiszem, ezt a jelt sokáig fogja +viselni. + +Miriám keserűn mosolygott. + +– Nagy kár, hogy nem bal kezét harapta meg; igy nem jönnék azon +kellemetlen helyzetbe, hogy ujjamat vizsgálat alá ne bocsáthassam, +miután épen azt ma reggel ízig ellőttem. + +– Ha való: veté közbe szárazon Alabin. + +Miriám e sértő észrevételre, hirtelen letépte sebzett ujjáról a +kötőléket s ujra vértől csurgó kezét megmutatá a törvényszék előtt, +melynek tagjai elszörnyedve kérték, hogy köttesse be azt ujra, hiszen +semmi kétségük felőle, hogy igazat mondott. + +Miriám dühtől reszketve fordult Alabinhoz, mig balját bekötözék. + +– A másik kezem szolgálatjára áll önnek. + +– Elfogadom, suttogá Alabin, ajkait összeszíva. + +A két fiatal tiszt másnap párbajt akart víni; azonban közbejött a +kormányzó parancsa, mely megtiltá nekik a vívást; mindkét tisztet +felmenté a vizsgálat alól, megerősité elébbi rangjaikban s feladatául +tüzé, hogy rögtön Mezrevár alá sietve, majd ott bizonyitsák be, melyikük +hűsége és bátorsága nagyobb? A haditörvényszék egyuttal oda +utasíttatott, hogy az egész balesetet tulajdonítsa a két alárendelt +őrnek, azoknak adasson egy adag botot, s több lármát ne csináljon +belőle. + + +VII. A MENYASSZONY ÁLMAI. + +– Mit álmodtál szép leánykám? mit álmodtál te gyönge szívecske? + +Igy kérdezte reggelenkint szép unokáját Mirza Kobul; és a menyegző napja +már közel volt. + +Mirza Kobult hiába keresik Kercstől Eupatoriáig, föld alatt eltünik ő +üldözői elől, mint a tündér; délibábot kergetnek azok! midőn utána +futnak, hátuk mögött van rég. Midőn az orosz portyázók szanaszét futnak +az egész országban, kérdezősködve utána, akkor ő már otthon ül és +kényelmesen szürcsölgeti rózsavizes malozsa nedvét s kérdezgeti +unokájától: „mit álmodtál szép gyermekem?“ + +– Álmodtam is, és ugy tetszik, mintha most is igazán látnám. Tele volt +szobám piros virággal, minden bimbó, minden virág olyan szép piros volt +és eleven; csak egy volt közöttük fehér és lankadt, és az a virág én +voltam. Ott feküdtem a ravatalon és az is tele volt virággal. A ravatal +lábánál pedig fel volt állitva a virágember; a minőt csak menyegzők +alkalmával szokás a lakodalmas házban felállitani: öltözete tiszta +rózsa, a két keze liliomokból, lábai folyondárokkal befuttatva, turbánja +szép császárszakál, a haja árva-lyán kalász, szemei csillagvirágok, +orczái halaványpiros mályvarózsákból, és ajka egy sor százszorszép. +Körülöttem énekeltek és daloltak, azt sem tudom már kicsodák? és énnékem +ugy fájt a szivem bele; a midőn egyszerre lehullott minden rózsa és +liliom az előttem álló virágemberről, és helyette ott állt – Miriám. És +nem tudtam magamat tartóztatni, hogy ne sirjak, a midőn őt magam előtt +állni láttam. + +Az öreg jobbra balra simítja leánykája hajfürteit s elkezdi az álmat +magyarázgatni. + +– Virágot látni álomban sokat, az nagy örömet jelent; leány, a ki magát +halottnak látja, nem sokára menyasszony lesz; a ki eltávozott kedvesét +siratja álmában, annak kedvese nem soká vissza fog térni. + +– Nem térhet ide Miriám vissza soha; sóhajta búsan e leány, s ugy +elfelejtkezett magáról, hogy még azt a habkönnyü piskótát is, melynél +egyebet napjában nem evett; a kis arany halaknak szórta, mik szobája +szökőkutas medenczéjében uszkáltak vígan alá s fel, s enyelegtek egy +piczi kis fakó halacskával, mely még ikraképen vetődött vizükbe s nem +gondoltak vele, hogy ez a kis fakó halacska idő jártával majd egy nagy +orosz csuka lesz, mely őket mind elnyeldesi. + +A szép leány nem láthatta atyja mosolygását, a midőn az eltávozott; de +magában elgondolá, hogy az még is lehetetlen, a mit az emberek +beszélnek. Miriámnak nem lehet, nem szabad árulónak lenni. + +A kinek nemzete annyit szenvedett, olyan szerencsétlen, az nem árulhatja +el ezt a szenvedő hazáját egy gyülölt idegen kegyéért; a kire annyi +dicsőség várt mint honfira, az nem árulhatja el halhatatlan hírnevét egy +szolga dicsvágyért, mely megpirít, midőn kielégitett; és a kit ugy +szeretett a nő, oly híven, oly igazán; nem lehet az árulója a mennybeli +szerelemnek. + +Ha az egész világ elitéli is őt, ám a szerető hölgy talál mentséget +számára, az ő szivéből csak az élettel együtt lehet kitépni emlékét. + +És ha minden élő jel ellene tesz tanubizonyságot, akkor álmodik felőle, +és ébren is felőle álmodik, és jol tudja, hogy az csak álom, még is +ragaszkodik hozzá. + + +VIII. TATÁR HARCZ. + +Miriám két egész ezredet egyesite Marzia városban; lovasait, gyalogságát +ugy be tudta hozni a szoroson, hogy a meglepett lakosság egy szót sem +tudott meg előbb jöveteléről. Minden elől-utol találkozót összefogdostak +előőrsei s Hajbakut örmény a legőszintébb csodálkozással látta a fényes +tábornok urakat leszállani kapuja előtt s azt sem tudta, melyiknek +csókoljon kezet a sok közül elébb, midőn méltóztattak házába benyitni. + +Miriámnak első szava az volt hozzá, hogy kiparancsolta saját házából. + +– Fiam! monda e tisztes ősz embernek, ki neki apja lehetne; fiam, keress +magadnak más szállást, mert ezentul én fogok itt időzni. Ismerlek, ki +vagy: jó pénzért számomra kikémlelted a Mirzát; de még jobb pénzért kéme +lennél a Mirzának én ellenem. Használtalak, már most nem kellesz, s +félni sem akarok tőled. Rajta légy, hogy jó messze válaszsz lakást ettől +a várostól. Ha eltávozunk, a házadat ismét itt találod. Ha valami károd +lesz, majd becsültesd meg s folyamodjál érte Szentpétervárra. + +A jámbor örmény jónak látta ezzel a vigasztalással beérni. Hisz a +moszkók csak a lakását vették el; még gonoszabb lehetne pedig a dolog, +ha azok adnának neki lakást, ott, a hol neki nem tetszik. + +Miriám azonnal elrendezé csapatjait, a legnagyobb ovatossággal, hogy az +átelleni sziklatetőkről hadi tervét ki ne kémelhessék. Tiszteinek meg +volt parancsolva, hogy szüntelen közkatonai köpenyt viseljenek +egyenruháik felett s osztályát senki el ne hagyja. + +Midőn az előőrsök vizsgálatából az örménytől elfoglalt házhoz +visszatért, nagy meglepetés várt reá; a vitéz Karvajoff tábornok +érkezett oda Jekaterinoszlávból, az a derék ember, kinek ő mostani +rangját köszönheti, s ki viszont ő neki köszönheti, hogy most ott +időzhet a világ háta mögött, Jekaterinoszlávban, a Kaukazuson tul. + +Mind a ketten azt mondták, hogy nagyon örülnek, a midőn egymás kezét +megszorithatták. + +A tábornok egy zárt levelet adott át Miriámnak, melybe az volt irva a +kormányzó által, hogy Karvajoff tábornok és Alabin ezredes előtt adja +elő azon hadi tervét a legrészletesebben, melylyel Mirza Kobult +megtámadni szándékozik. + +Miriámnak engedelmeskedés volt a dolga. Elővette térképeit, mikben a +mezrei rejtek legtitkosabb erősségei, védhető és hozzájárulható +helyiségei pontosan fel voltak jegyezve. Akárki készitette azokat, +bizony jártasnak kellett lennie azon a vidéken, s nem csak szemeivel, de +eszével is meglehetősen birni. + +– Itt három feladat van, monda Miriám, miután a helyzetet lerajzolá. Az +első minden esetre a malomnak nevezett erőd elfoglalása. Ez pusztán +leleményesség dolga, egyedül találékony észt feltételez végrehajtójától, +a miért én azt Alabin ezredesre kivánom bízni; mint kinek hasonló +esetekben hirteleni önfeltalálása nevezetes. Második műtétel az +elősánczok elfoglalása a hegy-magaslaton; ezt rábízhatom bár melyik +vitézebb dandárvezetőnkre, mert ehez semmi egyéb nem kivántatik, mint +személyes vitézség, a lerajzolt védművek között egy gyermek is +eligazodhatik, s a munka forrója csak a sánczoknál kezdődik, azon pedig +behunyt szemmel s kivont karddal öt percz alatt át lehet esni. Ismétlem, +hogy ez az őrmesterek dolga. A harmadik feladat a legnehezebb. Mig a +gyalogság a mezrei magaslatokat ostromolja, a lovassággal a hegyszakadék +bejáratát kell elfoglalni, hogy a Mirza czinkosai segélyül ne mehessenek +neki. A ki e feladatot pontosan teljesíté, az meglehet, legkevesebb +dicsőséget fog haza vinni a hadjáratból, mert azon esetben tán munkája +sem akad, de ha elhanyagolja azon állást, az egész eredményt +koczkáztathatja. A Mirzának most nincs több száz emberénél odafenn, de +ha sikerül a kóborló tatárok közül még nehány százat magához vonhatni, +soha sem birunk vele. Azért a Csardak előtti álláspont a legfontosabb s +ezt megőrzeni egyenesen magamra vállalom. Én ismerem a tatárok ezernyi +fortélyait, ravasz, rendkivüli hadakozás módját, s hiszem; hogy ha +megtudják, miszerint velem állnak szemközt, meghuzzák magukat mocsáraik +között, s nem lesz bátorságuk a síkra szállani. + +Karvajoff feszes komolysággal hallgatta végig Miriám beszédét, azután +egy másik zárt levelet vont elő kebléből. + +– Ez is önnek szól; monda, átnyujtva azt Miriámnak. + +Miriám feltörte és azt olvasá belőle, hogy a kormányzó rendeletéből az ő +hadműködései egyenesen alárendeltetnek Karvajoff tábornoknak! minélfogva +annak mindenekben engedelmeskedjék. + +Ily megaláztatás után más országban a tisztek le szokták tenni +kardrojtjaikat; de Oroszországban ilyesmi nem divat és nem szabad. A mit +a czár és az ő kormányzói rendelnek, az nem szégyen, még ha megaláztatás +is. + +Miriám nyugodtan hajtá meg magát Karvajoff előtt, s tudatá vele, hogy +parancsát várja. + +– Hadi terved jó, monda a tábornok összegöngyölgetve a térképeket. Semmi +kifogásom ellene. Csupán a végrehajtás személyeit hiszem jónak +megcserélni. A malomnak czímzett erőd elvételével téged bízlak meg: a +Csardak felőli álláspont felügyeletét pedig Alabinra hagyom. Én magam +itt a középpontból intézem a megszállást. + +Miriám arcza legkisebb változást nem mutatott. + +– Én e feladatban is nagy megtiszteltetést találok; de ujolag +figyelmeztetem Alabin ezredes urat; hogy a tatárok ravaszságától jobban +lehet félni, mint görbe kardjaiktól, s a ki eléggé ovatos lenni nem tud, +nagyobb veszélyben lehet miattuk Szimferopol közepén, őreitől körülvéve, +mint egy magában a Jura szakadékai között. + +Alabin fülig vörösödött el e szóra, mely őt az arany álarczossali estére +figyelmezteté; de vigasztalhatta magát azzal, hogy hiszen Miriám annál +halaványabb. + +Szegény Miriám, neki ugyan elég oka van arra, hogy halavány legyen. Mint +okos ember, ugy számitotta ki magának a dolgot, hogy majd nagy +áldozatokkal oly győzelmet vív ki, mely őt a czár kegyében megerősíti; +és íme most látja, hogy ő maga van legelső áldozatul szánva, hogy +elhatároztatott, miszerint ő veszszen legelébb is kárba; hogy ő legyen, +a kit elhasználnak, és nem az, a ki a hasznot aratja. + +A legközelebbi éjszakán kellett a malom elleni támadást végrehajtania. + +E vakmerő fegyvertényre egy saját zászlóalj rendeltetett parancsnoksága +alá. + +Saját kiváló öltözékeikről megismeré a katonákat Miriám. + +A szibériai zászlóaljak egyike volt az; a mik ugy erednek, hogy a hol +nagy bűnösöket találnak a hadsereg között, kik a tizezer vesszőt ki +birták állani s nem haltak meg bele; kik tilos eszméket mertek társaik +előtt kibeszélni, kik tán itt amott katonai forradalmak részesei voltak, +vagy engedetlenek előljáróik iránt, sőt talán lengyelek, vagy titkos +jacobinusok, veszélyes társulatok czinkosai; az ilyenekből saját +ezredeket alkottak, s ezen kiválasztott ezredek számára szokott +fentartatni azon ritka megbecsültetés, hogy ostromlott várak réseit ők +rohanják meg legelől, ők temessék be hulláikkal a sánczárkokat, s azt a +kettős szolgálatot tegyék birodalmuknak, hogy megmentsék azt az +ellenségtől és saját maguktól. + +Midőn egy ily ezred bizatott Miriám kezére, jól tudhatá, hogy mi vár +reá? + +Az ilyen tisztelet felér a halálitélettel, a mi Oroszországban el van +törültetve. + +Miriám ha különben nem tudta volna is ezt, eléggé sejtheté abból, hogy +tiszttársai oly szivesen búcsuztak el tőle ez este, mint a kit nem +fognak többé látni; maga Karvajoff is részesité annyi kegyelemben, hogy +titokban megsúgta neki, miszerint jól teendi, ha ő is közkatona köpenyt +fog ölteni s kalapja mellől elhagyja a tollbokrétát. + +Miriám azért is legpompásabb öltönyét vevé magára, felkötötte aranyos +övét, felrakta rendjeleit; gömbölyü prémes cserkesz süvege mellé akkora +kócsagot tűzött, hogy ágyuval is rá lehetett czélozni, s még az egész +tetejébe felkerekíté lángpiros tatár-köpenyegét, hogy a ki csak hirét +hallotta is, rá ismerjen róla. + +A mint ily öltözetben katonái elé lépett, bámulva szólitá meg minden +ember: ez még is vakmerőség, ez Isten-kisértés; hisz igy mindenki ő reá +fog czélozni. + +– Hadd czélozzanak: felelt ő büszkén. Azt hitték, hogy félek, midőn e +rohammal megbíztak; pedig még nincs az a golyó megöntve, a mely elől +Miriám eltagadja magát. + +És ugy ment fényes lobogó köntösben arany boglárokkal, gyémántos +rendjelekkel, abba a csatába, melyből senkit sem várnak társai vissza. +Oly büszkén hordta mellén azokat a rendjeleket, mintha czélnak tartaná +ott, hogy oda lőjjenek. + +Egy két fegyveres társa tán meg is sajnálta, a kinek tán épen utjában +nem volt, de hogy azok közé sem Karvajoff, sem Alabin nem tartozott, az +több mint valószinü. + +E született orosz főnemesek előtt a tatár Mirianoff mind végig gyanus +jellem maradt; az emberi szív jobb érzelmei közé tartozik az, hogy az +árulónak, a szökevénynek soha sem hisznek egészen s ez a gyanus göcs +legjobban meg lesz oldva igy: ha hű volt Miriám, akkor elesik +Oroszországért, de dicsően esik el; ha pedig hűtlen volt, akkor dicsően +vész el, de még is csak elvész. + +A syllogismus mind a két oldalról erős s becsületére válik annak, a ki +feltalálta. + +A mint szürkülni kezdett az alkony, Miriám megkerülte csapatjaival a +várost, hogy azon ismert utra forduljon, mely a malom tájára vezet. + +A hegyi folyamhoz érve, egy csapat dzsidást talált ott, kik lovaikat +itatták a vízben s panaszkodtak, hogy a folyam megfoghatlan okok miatt +ugy kiapadt, hogy alig találnak benne elég ivó vizet. + +Miriám jól tudta, hogy mi e gyors apály oka, némely helyütt alig ért +bokáig a kövek között csergedező viz, s egy-egy külön szakadt gödörben +kalappal lehetett fogni az ott rekedt pisztrángokat; a heverő orosz +katonák bográcsokban főzték a parton az összefogott halat és rákot, +némelyik itt-ott skorpiót is fogott a rák helyett; megfőzte azt is, +semmi baja sem lett tőle. + +Az utolsó előőrsöt elhagyva, leszállt egész csapatjával Miriám a kiapadt +folyam medrébe, s annak két sziklás fala közt haladt sebesen mindig a +folyam mentében. + +Két felül a part oly magas volt, hogy a haladó sereg szuronyhegyei sem +látszottak ki belőle. Semmi sem árulhatá el közeledésüket. + +A völgyön mély köd feküdt, melyen alig birt keresztülderengeni az ujhold +sápatag félképe. Kedvező idő a titkos rohamra. Csupán azt kell még +bevárni, mig a hold is lemegy, azután a köd és sötétség két jó barát +lesz. + +Addig ott kell időzniök a vizmederben; ha egy hang elárulja ott létöket, +végök van, két percz elég arra, hogy együtt mindenestől örökre +megszünjenek Oroszország terhei lenni. Ha Miriám társai tudnák, a mit ő +tud, hogy fagyna meg szivökben a vér! Ha sejtenék azt, hogy e hegyi +folyam azért apadt el oly egyszerre, mert a hegyen tul óriási gátokat +zártak eléje s csak egy zsilipet kell felrántani, hogy egy egész tenger +zúduljon reájok alá, mely ha az egész mély meder mind fegyveres vitézzel +volna is tele, ugy elseperné őket, hogy az itéletnap sem szedné +szétszórt csontjaikat össze. + +Az igazi ut, mely a malomhoz vezet, épen a part felett visz el. Egy +perczben ugy tetszik nekik, mintha lovak dobogását hallanák fejük +fölött. Mindenki lehuzza magát a víz alá, hogy sisakjaik hegyei sem +látszanak ki. A tatár őrjárat halad végig a parton. Ha valamelyiknek +eszébe jutna megtekinteni, micsoda kövek azok ott a mederben, miken a +víz itt amott apró zuhatagokat képez?… Nem vettek észre semmit, +elhaladtak tova; Miriám csapatja most emeli ki fejeit a vízből +lélekzetet venni… A hold már a hegyek között van, sietni kell, mert ha a +hegytetőkön is sötét lesz, akkor a tatárok egész szál fenyőfákat +gyujtanak meg, s kivilágitják az egész vidéket. + +Most gyorsan előre! Kiki hajigálja el, a mi terhére van: a lőpor ugy is +átnedvesedett, a töltényekre semmi szükség, csak a szurony ad még +vigasztalást. + +Már hallik a malom kelepelése; csak egy kereke forog, kevés vize van, +itt vigyázni kell, mert egy mély gödör van a kerekek előtt; a kik úszni +tudnak, előre! A víz alatt hegyes sánczkarók merednek, vigyázzon +mindenki, hogy beléjök ne akadjon, a ki megsebesíti magát bennök, el ne +jajduljon, hanem haljon meg békével. Maga Miriám úszik legelől, kardja +fogai között. Jó, hogy ez a malomkerék kelepel, nem hallani tőle az +úszók lubiczkolását. A malomkerék még egyébre is jó. Meg lehet fogózni +egyik lapátjába, a forduló kerékkel fel lehet emelkedni egész a +malomsáncz párkányzatáig s onnan egy merész ugrással át lehet szökni a +párkányra. + +Miriám volt az első. A mint a malompárkányra ugrott, kardját kezébe +kapta, s felszakítva a már ismeretes őrszoba ajtaját, berohant egyedül s +a mint a szoba közepén négy tatár ült egy felforditott hombár előtt, +koczkázva, odaütött közéjök öklével a hombár fenekére, rájuk kiáltva: + +– Adjátok meg magatokat! + +A tatárok ijedten ugrottak szét s mintha elfeledték volna fegyvereik +használatát, rohantak a tulsó ajtó felé. Miriám egyet megragadott +közülük, de a tatár kiszakítá magát kezei közül s mielőtt Miriám társai +rárohantak volna, ő is eltünt a tulsó ajtón, melyet üldözőik előtt +rögtön lebocsátott csapda rekeszte el. + +Az oroszok betörték fejszékkel a csapdát, s azon benyomulva a malomgép +teremében találták magukat; azonban sehol sem akadtak egy ellenfélre. Az +első pillanatban nagy lárma volt a malom minden termeiben, mintha +negyvenen is volnának ott, és most senki sem található a pinczéktől a +padlásig sehol. + +– Jól tudom, hová lettek, szólt Miriám, s egy fáklyát kezébe ragadva, a +malom gépezetén keresztül a vízroham üregébe indult. + +Helyesen gondolá, a mint a fáklyával az üreg nyilásához lépett, rögtön +tiz lövés jött egyszerre az üregből s jobbra balra, a kik mellette +álltak, holtan hullottak le. + +– Uram! szólt ekkor egy jámbor közvitéz Miriám elé lépve; kiméld +életedet, maradj hátul, ez öltözetről mindenki rád ismer, vagy add +legalább nekem a fáklyát, hogy téged ne lássanak. + +– Nem félek, biztositá Miriám a vitézt. Ereklyém van: s azzal elővonta +kebléből szent Sebestyén aranyozott képét, ki íme nyilaktól volt +átlövöldözve Diocletian császár parancsára. + +Az orosz áhitattal csókolta meg az ereklyét, s oly bizton érezte magát +azontul Miriám mellett, mintha őriző angyalok járnának előtte, ködnek és +tűznek oszlopában. + +Miriám sebesen nyomult előre a szűk alaguton; gyorsaságtól függött +minden siker, egy golyó sem érte, pedig egyre lövöldöztek reá; csakugyan +talizmánjának kell lenni. + +Midőn nehány száz lépésnyire hatoltak már az üregbe, egyszerre irtóztató +csattanás hallatszott kivülről, melynek dörgése, mint valami óriás +harang siketítő búgása tölti el a földalatti boltozatot: az egész hegy +összeomlani készül, a szikla reszket, mint a megkondított ércz; s a +rettentő robaj, mintha száz meg száz enyészetes halálkiáltás kardalával +végződnék. + +– Mi volt ez? kérdi egymástól a rémület. + +A válasz borzasztó. + +Künn a malomerőd a levegőbe röpíttetett; Isten tudja hányan voltak +benne? ki bírná megszámlálni a győztes oroszokat ott a szétvetett +kődarabok alatt, az égő gerendák között? Egy-egy fekete tömeg még most +is vonaglik itt amott. Alig ismerni rá, hogy ember volt valaha. + +Az üldözést nem lehete folytatni tovább, a zavar sokkal nagyobb volt az +oroszok között. Miriámnak vissza kellett vonulnia az üregből. A +közvitézek most már igazán hitték, hogy az amulet menté meg a haláltól, +mert ha hátul marad, ő is ott vesz a robbanásban. + +A csattanást jól hallották Marzia városban is s a főtisztek a +tábornoknál épen vacsoránál ülvén, találgatták, mi lehet az? Vacsora +után majd utána járnak. A válasz azonban még vacsora előtt megérkezett; +mert a mint Karvajoff számára, ki bornemisza volt, friss vizet hoztak a +folyamból, s ő azt a fakupából üvegpohárba tölté; boszonkodva szólt, hát +veres bort adtok nekem? + +Nem veres bor volt az, hanem piros vér; háromszáz szétmorzsolt hősnek +vére, azon frissen merítve a folyam medréből, melyben áradást idézett +elő. Azt tették fel a tábornok asztalára, nem látva szinét a faedényben. + +A tisztek egymásra néztek és hallgattak. Gyaníták, mi történt. Szegény +Miriám. Hamar bevégezte. Egy öreg pópa volt jelen; az elkezdett énekelni +a megholtak lelkeiért; a tisztek ezüst pénzeket adtak neki +viaszgyertyákra s Karvajoff ünnepélyes fogadást tett, hogy a derék +Mirianoff emlékére márvány oszlopot fog emeltetni Marzia közepén s azt a +piaczot az ő nevéről hivatja. + +Ez ájtatos foglalkozás közepett érkezett meg Miriám követje. Tiszteletét +hozta urának a fővezérhez, és a vállalat eredményérőli tudósítást. + +A malomerőd elfoglaltatott, hanem a hegyi alaguton menekült tatárok a +győztesekkel együtt felvetteték az egész épületet! maga Miriám csak az +által menekült meg nehány század magával, hogy a robbanás alatt a +tatárokat üldözé az alaguton. Megbizatását végrehajtá, s most kér +segitséget, hogy az elfoglalt álláspontot megtarthassa. + +E hir nagyon megzavart mindenkit; hogy Miriám egy óra alatt vakmerő +rohammal elfoglalja az erődöt s egy légberöpített sáncz ostromlói közül +nehányad magával megmeneküljön, ez hasonlított a csodákhoz. + +A tiszt urak sajnálni kezdék a pópának adott ezüst pénzeiket. + +Karvajoff hideg vérrel piszkálta fogait, végre azt mondta Miriám +hirnökének, hogy csak menjen vissza, reggel felé majd küldenek számára +erősitést. + +Azzal a tisztek szétoszlottak tanyáikra, Alabin még a késő éjszakai +órában átlovagolt a csardaki állomásig, mely reá volt bízva. + +A végzetes tatár csárdától a Mezre várig vezető uton Miriám azon +javitást teteté, hogy a meredek hegyszakadék fölött állóhidat veretett, +ez által a keskeny hegyoldal helyett a szélesebb tulpartra volt az ut +áttéve, melyet a tatárok ugy látszik készakarva hanyagoltak el. + +Ez ösvényen haladva Alabin két óra alatt tette meg azt az egész utat, +melyen legelső alkalommal fél éjszakán át elhordozta a ravasz tatár. +Hiszen csak azt kaphatná meg még egyszer. + +A tatár csárda most egészen Alabin számára van elfoglalva, a csárdás +régen megszökött belőle s ott hagyta azt üresen a vendég urak számára. + +Egy tábori ágy, egy medvebőr az egész kényelem, a mi Alabinra várakozik; +ha legkényelmesebb ágya volna, sem igen tudna saját gondolataitól +aludni. + +Nehány nap alatt annyi viszás dolog történt vele, hogy nem bir +kiigazodni saját eszméi közül. Nagyravágyását uj diadallal kecsegteti a +mezrei ostrom, kiváncsisága fel van ingerelve látni azt a csodálatos +rejtekhelyet s annak legcsodálatosabb urnőjét s talán jutalmul nyerni az +egész tündéri tanyát, tündéri urnőjével együtt. Boszut állni gyűlölt +vetélytársán, a ki mindig szerencsésebb volt, mint ő; feláldozhatni őt +saját szerencséjének, az ő küzdelmei árán juthatni épen azon dijhoz, a +mit amaz elveszít. Hanem itt azután valami lehűtő gondolat tévedt forró +képzeletei közé: – az, hogy ez a Miriám milyen ördöngös szerencsével +bir, mennyire nem esik bele semmi verembe, a mit alá ásnak, hogy meg tud +állni két éles fegyver között és egyiktől sem fél; gyülöli a tatár is, +az orosz is, és egyik sem birja elveszteni. Erről azután eszébe jutottak +e rendkivüli ember figyelmeztetései azon veszély felől, mely reá a +csárda állomásán várhat, s ha még hozzá az aranyálarczczali mesés +kalandjára talált gondolni; tökéletesen indokolva lehetett azon +aggodalma, mely nem engedte jó tábori ágyán aludni, hanem kényszeríté +háromszor is felkelni s kivont karddal körül járni szellős hajlékát, +mely minden oldalán őrökkel volt körülvéve. + +Midőn harmadszor kiment a csárdából, őrei figyelmeztették valami +világosságra, mely nehány percz előtt keletkezett, azóta hirtelen kezd +terjedni s mindinkább közeledik. + +– A nádat gyujtották meg valahol vigyázatlan pásztorok s annak a tüzét +hajtja felénk a szél: vigasztalá magát Alabin. + +A szél azonban épen ellenkező irányban fútt s a tűzvilág még is egyre +közeledett. + +Egy csapat kozáknak rögtön parancsot adott Alabin, hogy vágtassanak +előre, s szerezzenek róla tudomást, mi az? + +Az alatt mindenki nyeregbe veté magát; az ágyukat elhelyezték, s az +egész lovassági dandár csatakészen várta az ismeretlen veszélyt, akármi +alakban jöjjön is az. + +Nehány pillanat mulva rémülten száguldottak vissza az előre küldött +kozákok. + +„Az ördögök jönnek!“ kiálták már messziről s megrémült hetmanjok akadozó +nyelvvel bírta elhebegni Alabin előtt, hogy egy roppant sereg tüzet +okádó szarvas szörnyeteg jő nagy bömböléssel a tábor ellen; soha sem +látott ilyen ellenséget senki. + +Minő őrült lárma ez! + +Ezer meg ezer vad, idegen hang iszonyító keveréke: bőszült fenevadak +bömbölése, kutyák ugatása, ostorcsattogás, emberi üvöltés, és az a +tomboló robaj, mely alatt megreszket a föld, és az a tétova láng, mely +vészsebesen közeledik és senki sem tudja, mi robaj, mi láng, mi veszély +az, a mi közeledik? Az ördögök szabadultak el a poklokról. + +Gyorsan az ágyukhoz, gyorsan a lovakra jó moszka vitézek! késő volna +sánczokat hányni most, késő volna csatatervet készíteni: ez tatár harcz +leend. + +Rémes, rendkivüli csata, a minőről nincs említés téve a hadtudomány +könyveiben, hogy a bölcs vezérek ovakodhassanak tőle, a hol nem segit +sem az ágyu, sem a vitézi kar, sem a jó szurony, sem a jó kard a +kezében; csak egy segitene, a futás; de az kinek jutna eszébe? + +Csak négyszázan vannak a tatár lovasok, kik az ördöngös harczra +vállalkoztak, de maguk előtt kétezer szilaj bikát hajtanak, a legvadabb +embergyűlölő állatokat, mik Tauria rónáin legelnek s megkergetik az +ismeretlen lovast. + +Kétezeret összefogtak Mirza Kobul gulyáiból, párjával összelánczolták +őket szarvaiknál fogva, szarvaik közé pedig fenyőgallyakból vastag +kévéket kötöztek, azokat azután meggyujtották. + +Azzal hajrá! + +A horogvégü ostor csattogása, az uszított ebek üvöltése, a ropogó láng +neki vadítá a szilaj állatokat; vak, veszett dühvel rohannak előre, égő +szarvaikkal a pázsitot szaggatva fel futásukban, rá az egész tömeg az +orosz dandárra. + +Alabin négy ágyuja mögött állt, a mik kartácsra voltak töltve, s a +fölvert por miatt, mit a szél előre vert, nem ismerheté meg elleneit. + +Mikor nehány száz lépésnyire voltak, akkor egyszerre mind a négy ágyuval +közéjök lövetett. A lövések után egy-egy hosszu folt támadt a közelgő +lángtengerben, mint mikor az égő parázs közé csapnak, azután ismét +összefolyt az s jött robogva és üvöltve. + +Még egy lövés, és ismét egy; ekkor a szél félrekapja a porfelleget s az +oroszok megismerik elleneiket. Nem emberek azok, hanem ördögök. + +Az égő, izzó homloku fenevadak, hosszan csüggő véres nyelveikkel, fekete +alakjaikkal, vértől és tajtéktól csorgó szügyeikkel, orrlyukaikon a +tűzben sziporkázó forró gőzt fuvallva, valóban méltán képviselheték a +pokol szörnyeit, melyek csordástól jöttek elő e sápadt emberi alakok +szívbeli bátorságát megpróbálni. + +Valóban sápadtak voltak. + +A veszett tömeg alig volt már tőlük száz lépésnyire. Még csak egy ima +elmondására sem volt többé idő. + +Elől, valamennyi fenevad előtt nyargalt egy vén, koromfekete bika; ez +volt talán a többiek vezére. Két fiatalabb tinót kötöttek két felül +hozzá, mind a kettőt ellőtték az ágyugolyók, egyik még sántikálva rohant +mellette három lábon, a másik élettelen hevert a földön s a vad bőszült +állat ugy hurczolta magával mind a kettőt izzó lánczainál fogva, mintha +nem is érezné, hogy vele vannak. + +– A lándzsákat előre! kiálta Alabin, s egyszerre az egész kozák hadsor +előreszegzett lándzsái meredtek a fenevadak elé. + +Mintha csak búzakalászok lettek volna! + +A futó láva rohama nem erőszakosabb, mint volt e fenevadaké; nem láttak +semmit maguk előtt, nem éreztek semmi sebet, egy pillanat alatt a +kozákok lovaik alatt voltak, s jó esett nekik, hogy égő homlokaikat +valami enyhítő nedv érhette; a legázolt lovak és lovagok vére. + +Az emberek még küzdöttek volna, de az állatok megtagadták a szolgálatot. +A megrémült paripák lehányták lovagjaikat a nyeregből, vagy erőszakosan +futottak szét velük az ismeretlen éjszakába; a hadsorok át voltak törve, +a ki közbeszorult, ott gázolták el a nyargaló tömegek, lovat és lovast +egymás vérébe taposva. + +Két ledöfött paripa közé bukott le Alabin; ugy bukott le, hogy meg nem +birt mozdulni onnan. Az egész bősz csorda keresztül vágtatott rajta, a +két paripa hullája őrizte, hogy agyon nem taposták; látta őket egyenkint +átugrálni feje fölött némelyik nagyot döfött szarvaival a holt paripába, +melyben leszegzett fejével megbotlott; egy ott esett el épen mellette, a +fáradságtól megszakadva s ott bőgött sokáig, mig a többiek agyon nem +taposták, fel-felemelve tűztől elundokított fejét. A vérebek, a +feluszított szelindekek, szeges örveikkel keresztül-kasul nyargaltak a +csorda között, a futó állatok lábaiba harapdálva s fojtogatva a földre +hult vitézeket, kik még életjelt adtak. + +Alabin emlékezett rá, hogy pisztolya kezében volt, midőn legázoltatott, +s nem tudott magának számot adni róla, hogy miért nem veszi most annak +hasznát? Későbbre tartogatta. + +Egyik rémalak a másik után futott rajta keresztül; a dühödt fenevadak +után jöttek vágtatva a tatár lovasok, csattogó ostoraikkal, lánczos +kopjáikkal, miket az üldözött bikák után hajigáltak. Alabin egyet kettőt +felismerni látszott e vad marczona alakok közül. A vén csárdai +csapláros, ki őt legelébb Mezrevárig vezette, ki oly ügyetlenül ült a +lovon, most a legszilajabb ménen nyargalva vágtatott társai élén, feje +fölött pörgetve hosszu dárdáját, mint egy könnyü pálczát. + +Alig nehány lépésnyi távolban tőle nyargalt fekete tatár lovon a +mezrevári vad kisasszony, az emberijesztgető Dzsula; féloldalt ült +hosszu serényű paripáján, egyik kezében hat póráz kötőfékjét tartotta, +melyre dühödten ugató szelindekek voltak kötve, másikban hosszu karikás +ostorral kongatott a futó csordák után; különben is vad és embertelen +arcza most furiákéhoz volt hasonló, rövid göndör haja szerteszélyel +szabadulva, mint vonagló kigyófészek, tekergőzött sokszegletü feje +körül, irtóztató arczulatát egy oly mosoly világítá, melytől az élő vér +fagyott meg. + +E gyülöletes alak láttára, mint a galvanizált halott, rándult össze az +orosz főnök. Az utálatos szörny vérrel fecskendezett arcza ott rebbent +el szemei előtt, mint egy kisértetes álom. Valamit akart neki kiáltani, +talán valami átkot, de ez a kiáltás nem bírta elhagyni ajkát. A pisztoly +talán szerencsésebb lesz, könnyebben meg tud szólalni. + +– Halál reád! + +A halavány vitéz aléltan, mozdulatlanul feküdt holt társai között, s +csak képzelte ő, hogy halált kiáltott a rémalakra, hogy pisztolyát +rásütötte. Szája zárva volt, és karja ketté törve, a látás még az +ébrenlét, de a küzdelem már az álom volt. + +A vad lárma, a dúló tömegek keresztül rohantak felette, az üvöltés +mindig messzebb távozott el tőle, a tomboló moraj lassúbb kezde lenni, a +föld megszünt reszketni, a táj elsötétült ujra s egy óra mulva ismét +néma és csendes lett a környék. + +Alabin arról gondolkozott, vagy talán csak álmodta ott fekve, hogy annak +a Miriámnak még is csak igaza volt, midőn ezt a helyet akarta magának +választani. Milyen szép volna tőle, ha mostan ő feküdnék itt helyette, +ezen a dicstelen csatatéren, hol annyi jó lovag átkozza a földet, mely +vérétől nedves ki nem hősöktől leverve, hanem barmoktól letiporva leheli +ki lelkét. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Marziában az egész eseményről semmit sem tudtak meg; az ágyuzás hangjai +nem törhettek idáig; s az őrt álló vadászok kik a város véghelyein +voltak felállitva, egész nyugodt lélekkel nézték el, mint halad a hegyi +folyam partján végig egy hosszu csapat lovasság: hosszu dárdáikról +könnyen kozákoknak nézhették őket, s csak félóra mulva hallottak valami +rögtöni csatazajt a malomerőd táján, s siettek Karvajoffot tudósítani, +hogy Miriám veszélyben van, tán segitségére kellene menni. + +Karvajoff azt mondta, hogy „majd reggel!“ + +Reggel azután, midőn Karvajoff felkelt a malomerőd helyét megszemlélni, +ott találta a maga kiküldött zászlóalját mind a rendelt helyeken. A +kiket a robbanás el nem temetett, ott álltak sorban a sziklafal mellett; +csupán az az egy hiba esett bennük, hogy fej nélkül álltak ottan. +Legeslegelől a vezér maga, nagy piros köpenyegében, rendjelekkel +díszített köntöse még ékesebb volt egy lándzsadöféstől, melytől +elborította a vér. Olyan tréfás látvány volt az egész: egy hadsor, +melynek feje nincs. + +Haza szállinkozó lovasok Alabin seregéből azután egész csodákat +beszéltek el a tábornoknak az éjszakai rohamról az ördögök ezredeiről, +mely ellenkező tudósitásokból olyan zürzavaros gombolyag keletkezett, +hogy kevésbbé jártas vezér, mint Karvajoff el nem igazodott volna rajta. +Ő azonban alkalmat vett magának ez eseményben következő összefüggést +találni s azt a kormányzónak Szebastopolba megküldeni, remekmintájául +minden későbbi haditudósitásoknak: + +„Van szerencsém excellentiádat tudósítani, miszerint az éjjel a kóbor +tatársereg egy csapatja az élelemben szükséget szenvedő várbelieknek +nehány ezer darab marhát akart becsempészni. Kellő intézkedéseim s +seregünk bátor figyelme meghiusitá az alattomos kisérletet, s az egész +gulyát sikerült elfognunk. Az ellenség nagy veszteséggel vonult a várba +vissza. Ha Miriám dandárnok az ellenség megkerülése végett kiküldött +szibériai 7-ik zászlóaljjal el nem késik, az egész ellenséges csapatot +elfogjuk. Igy is nagy veszteségük volt. Az említett dandárnokon kivül, +ki késedelmének áldozata lett, közülünk senki sem esett el a harczban +(igazat mondott, mert mind ott álltak a falhoz támogatva). Ki kell +azonban Alabin őrnagyot emelnem, ki az ellenség visszaverése alkalmával +hősi küzdelem közepett veszélyes sebet kapott; s még sebesülten is +folyvást megtartá a vezényletet. Sajnálom, hogy az ellenség +veszteségéről pontos tudomást nem szerezhettem, miután szokásuk a +tatároknak magukat lovaikhoz kötözni, hogy az ütközetben, ha meghalnak, +se essenek le a földre. Ez érzékeny csapás után minden perczben várom, +hogy a lázzadó Mirza életre halálra megadja magát stb.“ + +Ezt a tudósitást aztán rábízta egy kozákra; a kozákot még az nap délben +lelőtték a Belbeki nádasok között s a hadi tudósítás még azon este +szerencsésen megérkezett – Mezre várba, és átadatott Mirza Kobulnak +magának. + + +IX. A MENYEGZŐ. + +Kinek volna gondja Mezrevár paradicsomában arra: minő haditerveket főz +Karvajoff táborkara? hogy készíti hadi tudósitásait, hogy állitja fel +ezredeit? + +A fényes keleti virágok most is oly pompában nyilnak, az érett kalász +most is ugy hullámzik, a szelid galambok most is ugy turbékolnak, mint +az előtt, Oroszország egész tüzérserege nem szomoríthatja meg őket. + +A várkastély tornáczában vidám csengetyűs zene szól, lenn az udvaron +fiatal tánczos leányok játszanak hosszu rózsafüzérekkel tüneményes +játékot, a termekben díszes férfiak serege van összegyülve, fényes +ó-nemzeti öltözeteikben. + +A közterem falai nem látszanak a virágfüzérektől, a palló nem +selyemszőnyegektől, és az asztalok a drága edényektől. + +Mirza Kobul egyetlen unokája lakodalmát üli ma, azért van mindenkinek jó +kedve, csak a menyasszonynak nincs. + +Senki sem tudja még, hogy ki lesz a vőlegény? + +Választani ugyan könnyü annyi derék férfi közül, de kinek volna +bátorsága azt a fehér virágot leszakítani, ki azért lett olyan halovány, +mert gyülöli azt, a kit szeret? + +Csak Kuván és a vén csárdás látszanak tudni a titkot; ha kérdezi más, +hallgatnak és mosolyognak. + +Nyilnak a belső ajtók, kilép az egyiken Mirza Kobul, földig érő skarlát +kaftányában, mely alól gyémántos öve csillog elő, keresztül tűzött +hosszu hadzsárjával; a másikon Szendereli jő elő, földresütött szép +szemekkel, alabástrom fehér arczczal; kis énekes madárkája szomoruan +meghuzta magát urnője vállán, mintha ő is osztaná annak bánatát; nem +szabad őt onnan elhajtani; Szendereli nem szeret már e világon semmit, +csak e kis énekes madárkát. + +Háta mögött jön a törpe Dzsula, két akkora toll-legyezővel, mint jó +maga, s olyan jókedvüen mosolyog mindenkire, mintha szüksége volna +arczának e torzképre, hogy még furcsább legyen. + +A Mirza megfogva unokája kezét, kivezeti őt vendégei elé s nyájasan +üdvözlé őket, mond: + +– Kedves rokonaim; örvendjetek e napon, mely azért virradt fel, hogy egy +uj ünneppel szaporitsa Mezrevár évkönyveit. Családom utolsó sarjadékát +akarom eljegyzeni nemzetünk legderekabb fiával. Ki legyen az, ki e +czímet bátor elfogadni? azt itéljétek meg ti magatok. + +E szóknál tenyerébe csattantott háromszor a Mirza, a virág koszoruk egy +harmadik ajtóról vonultak félre s az összegyültek előtt állott – az +arany álarcz… + +A meglepetés hangja hallatszott minden ajkról. + +Ki ne ismerné őt? ki ne látta volna őt véletlenül, hivatlanul +megjelenni, valahányszor nagy veszély fenyegette ügyeiket? ki ne látta +volna őt bátran harczolni éjszakai támadások alatt? Ki ne tudná, hogy a +legcsodásabb vállalatokat ő vezette mindig, soha rajta nem vesztett, +soha társait veszélybe nem vitte és rendesen oly véletlenül tűnt el, +mint megjelent. + +De a csodálkozásnak méltó helye volt itt: eddig mindenki a Mirzát vélte +ez álarcz alatt sejthetni, s csak most emlékezék vissza azon délczeg, +telt termetre, mely a Mirza csontos testalkotával alig volt +összeegyeztethető. + +– Elismeritek-e, kérdé Mirza Kobul, hogy ő nemzetünk legderekabb hőse? + +Mindnyájan keblükre tették kezeiket és meghajták magukat válaszul az +arany álarczos előtt. + +Ekkor unokájához fordult Mirza Kobul s gyöngéd szeretettel kérdé tőle. + +– És te ismered-e, hogy ő nemzetünk legdélczegebb, legszeretetreméltóbb +fia? + +Szendereli hallgatott, nem felelt; de a mig ő hallgatott, egyszerre a +kis énekes madár elkezdé szárnyait rázogatni, fejét forgatni jobbra +balra, s mintha ő akarna urnője helyett felelni, énekelni kezde, vígan +csattogva, repesve. + +Mirza Kobul inte az arany álarczosnak, hogy nyujtsa kezét Szenderelinek. + +Az álarczos kinyujtá jobbját és azon a kezén csak négy ujj volt, a +legkisebb hiányzott. + +Szendereli méltán bámult maga elé s alig látszott valamit tudni arról, a +mi körüle történik. + +De e kis énekes madár elszállt a leány válláról s mindenki bámulatára +oda repült a lovag kinyujtott kezére, egyik ujjról a másikra szökve s +szökdelései közt víg fecsegéssel tekintgetve reá vissza, mintha kérdené, +hát az ötödik ujj hová lett? + +Ekkor lassan leemelé képéről az álarczot a rejtélyes alak s azon +pillanatban az egész terem egy név kiáltásától rendült meg: + +„Miriám!“ + +Valóban ő volt az. Az annyira gyülölt, annyira szeretett ifju, kiről azt +mondták, hogy áruló, kit szájával szidalmazott minden tatár, mig +szivével menteni törekedett. + +Nehány elkeserült férfi az első indulatra handzsárt rántott s a gyülölt +alaknak rohant, a midőn Szendereli felocsúdva kábulatából, gyorsan +odaveté magát az ifju keblére s gyönge testével készült őt +megvédelmezni; mig a Mirza nyájas komolysággal csillapitá le a +dühöngőket. + +– Ő az én legkedvesebb hősöm. + +– Nem árult-e el mindnyájunkat ellenségeinknek? + +– A mit tett, parancsomra tevé; felelt a Mirza. A mit kimondott, +akaratommal mondta ki. Hogy pedig én miért ismertettem meg magamat +ellenségeinkkel? azt azért tevém, mert elég erősnek érzem magamat velük +megküzdhetni s üdvözlöm az órát, melyben völgyeinkbe alászálltak, hogy +soha el ne távozzanak innen! + +Azzal megszoritá az ifju kezét, ki zokogó kedvesét tartá keblén, a +tulboldog, az örömében felviduló Szenderelit s kivezetve őt palotája +erkélyére, bemutatá az egybegyült harczosoknak, mint ezentuli vezérüket +az oroszok elleni harczban. + +Alabin odalenn hallhatá a víg kürtriadalt, mely a sziklatetőkről +aláhangzott; hát még ha azon áldomásokat hallotta volna, miket a víg +menyegzői lakomában a legboldogabb pár örömére ittak s a +legszerencsétlenebb orosz vezér veszedelmére! Hátha még azokat az édes +suttogásokat hallhatta volna, miket a tauriai föld legszebb leánya +váltott örömittas vőlegényével! hátha még azokat a titkos beszédeket +hallhatta volna, miket a tatár főnökök egymás között tettek elleneik +megrontására Miriámmal! + +A míg a hold fenn az égen, addig az ifju vőlegény menyasszonyáé leend és +a mennyországé, a mint az lemenend, a csatáké és öldöklésé. + +Odalenn pedig Marzia városban épen akkor vitték a hősileg elhullott +bajnok Miriám holttestét a sírba nagy katonai díszelgéssel; a ki pedig +nem volt egyéb, mint egy szegény elesett orosz katona, kit amaz éjjel +Miriám köntösébe öltöztettek. + +Hisz az a kitünő köntös épen azért volt rajta, hogy Dzsula harczosai rá +ismerjenek róla és rá ne lőjjenek. + + +X. SZÁMADÁS. + +Miriám a boldog rózsaágyán szendergett. Arcza kedvese selyemfürteivel +betakarva, szemei annak ajkától lezárva; lelkeik egymással enyelegtek +álmaikban. + +Ekkor koczogtatnak ajtaján, a boldog vőlegény felébred, észrevétlenül +kivonja karját szép menyasszonya feje alól s kilép az ajtón. A másik +terem sötét, nem lát senkit, de hallja a suttogásokból, hogy sokan +vannak jelen, s hálószobájának ajtaja azonnal bezáródik, a mint kilépett +rajta. + +– Miriám! szolitá meg egy hang a sötétben. Engedtük, hogy örülj a +szerelemnek és légy boldog estétől éjfélig; most ugy figyelj szavainkra, +hogy Krimia vezéri széke előtt állsz, az elnyomott, a meggyalázott +Krimia utolsó szabad földének utolsó bajnokai előtt. Ez a ház nem csupán +Mirza Kobul háza, ez a tatár nemzeté s a ki azt elárulja, nem magát +árulja el, hanem bennünket is és birája annak a nemzet. Elismered-e +nemzetnek elszegényült, elzüllött fajodat? + +– Meghajtom magamat előttetek, válaszolt Miriám. + +– Mi feltétlen hűséget esküdtünk a Mirzának, folytatá a hang, de ő is +hűséget, okosságot esküdött nekünk veled együtt. Hű és okos voltál-e +mindig? + +– Hű és okos voltam. + +– Mered bizonyságait adni ennek? + +– Életem rajta. + +– Tehát felelj: miért fedezted föl az oroszok előtt erős rejtekünket? + +– Hogy kényszerítsem őket a harczot velünk megkezdeni. + +– Te adtad a tervet nekik, mint csalják ki seregünk egy részét e +rejtekből? + +– De én voltam az arany álarczos, ki Kuvánt értesitém a veszély felől, +ki a parancsot számára megszereztem s a visszatérésre utat nyitottam. + +– Te foglalád el a malomerődöt éjjel ravaszul rohanva meg azt. + +– De én vettetém azt a légbe elfoglalóikkal együtt, elforditva a csak +általam ismert villanytelep billentyűjét az alaguti üldözés alatt. + +– Feleltél. Midőn mindenki árulónak kiáltott, Mirza Kobul megparancsolá +nekünk, hogy személyed sérthetetlen, és sem orozva, sem csatában téged +bántani nem szabad. Szót fogadtunk. E parancs nélkül nem éltél volna +tavasztól őszig; midőn rád lőttek is, készakarva lovadat lőtték meg; a +Mirza parancsolta, hogy ellenfeleinket megerősitse hozzád való +bizalmukban. Ámde felelj most arra, a mi legnagyobb, legsulyosabb +kérdés: te ismered a Mirzával messzelátó terveinket. Nem czéltalan +lázongásért, nem rablás, hetyke vitézkedés végett keresők mi magunknak e +rejtek helyet; hanem azért, hogy itt e folton fenntartsuk nemzetünk +életének csiráit addig, a míg eljön az idő, melyben ismét nagy +terebélyes pálma lehet abból. Felelj, miért kezdtétek most e harczot? +Miért állitottatok ki bennünket a sorompókba? Mert ha esztelen dicsvágy +vezette elméteket, akkor árulást követtetek el nem rajtunk, hanem a +jövendőn. + +– Azt mondád, felelt Miriám, e helyen kellett fenntartanunk nemzetünk +életét, a mig eljön az idő, melyben régi hatalmunk visszavívására ujra +előkereshetjük a megrozsdásodott fegyvereket. Im halljátok tehát: a várt +idő eljött! Egész Európa hatalmas népei kardot vontak az orosz hódító +ellen, s ez órában hatvanezer angol és frank vitéz vitorlázik a fekete +tengeren keresztül Krim partjai felé, ellenfeleinket megtörni e földön; +s nem telik egy holdforgás bele, hogy meghallandják ágyuik dörgését az +átkos Akthiár falai. Azért itt az idő, melyben mi is kirántsuk +kardjainkat s halált kiáltsunk a moszkók fejére. + +Egy névtelen örömriadal, egy őrülettel határos kiáltás zendült meg e +szavaira Miriámnak. + +– Allah akbár! Allah kérim! hangzott a kéjtől reszkető ajkakról, mely +közé egy magányos „Alleloa!“ is vegyült: ez az örmény szava lehetett. + +A férfiak odarohantak Miriámhoz, összecsókolták orczáját, kezeit, +köntösi szegélyét, s a szónokló férfi kezét fejére téve rebegé: + +– Légy áldott és légy boldog. + +Azután elcsendesült minden, a hálószoba ajtaja ujra megnyilt Miriám háta +mögött, s ő visszalépett rajta. Szép nesztelenül odahajolt álmodó +menyasszonya fölé s egy halk csókot nyomott halványpiros arczára. A +szerelmes hölgy félálomban erősen szoritá férjét pihegő keblére s +izgatott hangon suttogá: + +– Milyen jó, hogy itt vagy. Azt álmodtam, hogy felkeltél innen, kiléptél +egy sötét szobába, a hol semmit sem lehett látni. Előtted álltak +férfiak, kik kérdezősködtek tőled. Hátad mögött állt két bakó, fejed +fölött emelt pallosokkal kezeikben; ha egy hamis feleletet adtál volna, +leütötték volna fejedet. + +Miriám megcsókolta a kedves álmodó ajkát: + +– Miért álmodol te ily borzalmakat, én szelid szerelmem? Nem voltam én +tőled távol, nem akart engemet bántani senki. Álmodjál te virágnyilásról +és galambnevetésről. + +– Pedig oly eleven hallottam valami kiáltozást. + +– Az imámok éneke volt az, kedvesem. Hallod, most is hangzik. Hajnalra +fordul az idő. A hajnal a szerelem órája, álmodjál szerelemről s ébredj +szerelemre én lelkem gyönyörűsége. + +A boldog ifju csókokba fullasztá szép arája sötét aggodalmát. + +Künn a karcsu mecset tornyában pedig hirdeté az imám vonatott énekkel: +hogy egy az isten és az Allah, nagy és hatalmas Isten! + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A hogy Miriám a kész tervet Karvajoff kezébe adá, ugy vevé annak hasznát +a főparancsnok. Egy álláspontot sem kellett változtatni rajta. + +A völgy mélységét elfoglalva, tökéletesen körül lehetett zárni a +sziklatömeg homlokzatát, melynek hátrésze hozzájárulhatlan volt ugyan, +de épen azért az ostromlottaknak sem nyujthatott menedéket. A +mélységeken át a sziklatetőre szorult tatárok meg nem menekülhettek. + +Karvajoffnak egy valóban nagyszerü terve támadt. + +A helyett, hogy seregeit egy kétséges sikerü ostromra vezesse, elkezdett +egy hosszu alagutat a szikla alá furatni, azt elláttatá oldalkamarákkal. + +E kamarákat szándékozott lőporral megtölteni s több ezer mázsányi lőpor +egyszerrei fellobbanásával az egész tömör sziklát egyszerre +szétrepeszteni. + +Az eszme ördögien szép volt, egy lélek sem fog a tatárok közül +megmenekülhetni, s ha mind valamennyien a csodák mesés hősei volnának, +és ha ezer ágyu őrzené sánczaikat, még sem szabadulhatna meg közülök +senki; egy veszni induló vulkánra van épitve váruk. + +A tatárok tudhaták e munkálatokat, de nem volt módjukban megakadályozni. + +Az első héten lebocsátott Mirza Kobul egy fogoly oroszt Karvajoffhoz, ki +által felszólitá alkudozásokra. + +Föltételei elég fenhéjázók és büszkék voltak. + +Azt kivánta, hogy ő és társai mind mehessenek szabadon az ostromlott +helyből Stambulba, kincseiket és fegyvereiket magukkal vihetvén. + +Karvajoff természetesen gúnyos megvetéssel utasitá vissza e kérelmet. + +Második héten ujra felszólitá a Mirza békülésre. Most már csak puszta +életkegyelmet kért maga és társai számára. + +Karvajoff azt izente vissza, hogy adja meg magát életre halálra. + +Ismét elmult egy hét, az oroszok mindig beljebb hatoltak a sziklába az +alaguttal, a Mirza egyre izengetett ki; csak magát, csak családját +akarta már megszabaditani; legvégül már csak azt kérte a tábornoktól, +hogy legalább unokáját engedje megszabadulni, az ártatlan Szenderelit. + +A tábornok egy perczig sem tétovázott. Senki sem szabadul meg onnan, még +az ártatlan leány sem; vesszen az is a többivel. Pedig ez a leány a +tulajdon gyermeke volt. + +Ekkor aztán azt izente neki vissza a Mirza, hogy vigyázzon tehát magára +a tábornok, és hadseregeire; mert a következő éjjel meg fogják őt +rohanni a tatárok saját táborában s a milyen fegyverrel ő vívott +ellenük, olyan fegyverrel sújtanak ők vissza, s a mint ő nem irgalmazott +a szelid gyermeknek sem, ugy nem fognak ők irgalmazni senkinek s +betöltik az orosz sereg jajkiáltásával a mezrei völgyet, s jól tartják a +környék minden fenevadait a moszkó vitézek véres hulláival. + +Karvajoff ostoba kérkedésnek vette a választ, s nem sokat ügyelt rá. + +Megdöbbenté azonban egy körülmény: a khámok utódának ez izenete után, +valahány tatár család volt Marziában, mind összeszedte sátorfáit s +kihurczolkodott az erdőkbe; nem mertek többé a városban maradni. + +A tábornok még sem hitte, hogy valamitől félnie lehessen. Csapatjai +mindenütt csatakészen álltak az árkokban, melyek szokatlanul ki voltak +száradva ez időben, a hegyi utak szoros átjárásai mindenütt ágyukkal +voltak elzárva, szilárd torlaszok választák el a várost a mezrei +sziklától, melyek mögött éber lánczolatban volt felállitva a dzsidás +lovasság; ember keresztül nem törhet ennyi ellentálló erőn! + +Ember nem! De hátha emberinél hatalmasabb erők szállnak le a harczba? + +Mindenki kétségbeesett harczra volt készen. + +A tatárok ismerve a végveszélyt, mely őket fenyegette, jobbnak tarthaták +kirohanni s karddal kezükben esni el, mint az összeomló sziklák közé +temetkezni védhetlenül. Ez a kétségbeesett tusa bizonyosan sok vérbe fog +kerülni, de végtére is csak az ő vérük lesz az, mely hamarább elfogy. + +Ebből a sziklazsákból még egyenlő erővel is lehetetlen volna magukat +keresztülvágniok, az egész uton a völgy torkolatig több mint husz +ágyutelepet kellene elfoglalniok s odaérve vagy a veszélyes +sziklaoldalon egyenkint végig haladniok, vagy rohammal vágtatniok a +hídnak. Hisz ez mind merő lehetetlenség. Ha Karvajoffnak egyéb hadserege +nem volna, mint tüzérjei, még akkor sem menekülhetnének meg a tatárok. + +Vagy talán a mély árkokban akarnak előjönni? El vannak azok is foglalva +az orosz gyalogságtól, gátok vannak emelve levágott fákból, miknek +kifelé forditott gallyai közül a czéllövészek bizton ellövöldözhetik +elleneiket. + +Maga Karvajoff a lovassággal az erdők között áll, honnan minden oldalra +fordulhat nem remélt veszély idején. + +Ez éjjel épen holdtölte volt, az éji rohamra kedvezőtlen idő a +tatároknak: az egész vidék olyan fényben úszott, mint déli nappal; egy +futó őzet meg lehete látni az erdőben. + +Ekkor a mezrevári sziklatetőn egymás után három röppentyűt bocsátottak +fel a légbe, s hármas kürtszó hallatszott hosszasan vontatva az éjben. + +A jó emberek még be is jelentik, hogy mikor kezdik a rohamot. + +A mint a harmadik röppentyű elpattant, Karvajoff tábornok és lovasai +valami távoli morajt kezdtek hallani, valami olyszerű zúgó dübörgést, +mintha óriási ménlovak s érczszekerek rohannának vashidakon keresztül, s +azon pillanatban ijesztő orditás hangzott fel a hegyárkokból, hol az +orosz gyalogság volt elrejtve. Elébb csak a malomerőd előtt, majd a +mezrei rom alatt, és az alagutnál, azután mindenütt egyszerre; és e +vészkiáltás oly általános volt, mintha valamennyi katonáját egyszerre +gyilkolnák ottan, és oly rövid, hogy egy perczben tartott egy helyen, +már a másikban husz ölnyire kezdődött ujra. + +A tábornok nem birta elképzelni, mi történik ottan, mi történik +köröskörül mindenütt, a zavart jajgatást csak egy folytonos ijesztő +mennydörgés multa felül, mely siketítő zajjal tört alá a hegyek közül. + +Nehány pillanat mulva látta, mint futnak el tüzérei a kiszegzett +ágyuktól, a nélkül, hogy egy lövést tennének, mint nyargalnak legbátrabb +tisztjei álláspontjaikról megeresztett kantárral, hogy intenek a +segítségükre jövőknek, hogy térjenek vissza és ne közelítsenek. + +Mi történik itt? + +Minő pokoli munkát végzett Mirza Kobul? + +Hetek óta mindig magasabbra emelt erős gátakkal zárta el a hegyi +folyamot, s most egyszerre elszakíttatá e gátakat, s mintha a tenger +szakadt volna a völgyre alá, őt percz alatt az egész lapály viz alá volt +merítve. + +Mit használt a seregek száma, mit az ágyuk és tűzaknák az ostromlóknak? +Imádkozásra is rövid volt az idő, nem hogy menekülésre. + +Mint a Faraó seregeit elnyelő hullám, jött sebesen a harsogó vizár, +egyszerre betöltve hat ölnyi mély medrét, melynek száraz fenekén +fegyverrel kezükben álltak a megrémült csapatok. Egy perczig futottak, a +harmadik perczben ragadta őket magukkal a hullám, összehabarva véres +csontjaikat széttépett faderekakkal, s odahengerített szikladarabokkal. + +Ah a vizár szilaj vad paripa, egy perczben hátára kapja lovagját, +másikban összegázolja, fehér tajtéksörényébe hiába kapkod a haldokló +keze. + +A vizroham mindig óriásabb mértékben kezde nőni; a hegykanyarulatnál, +hol medre megszűkült, visszatorlott s akkor öt percz alatt öles +magasságnyi árral borítá a magasabb helyeket, tulhágott partjain, elönté +a várost s odahordá Karvajoff lábai elé, holt összetört vitézeit, kik az +iszapos vizforgókban, mint kúszált szemét kavarogtak alá s fel. + +Viz alá merült a lőpor, a szekereket, mint gyermekek papiros játékait +vagdalta a sziklákhoz a vizár. Itt-ott egy menekvő lovas látszott, kivel +jó paripája úszott ki a vizből; egyszer aztán valami sziklagödörnél +forgót támasztott a viz s elnyelt lovagot és paripát. + +Karvajoff nem tudott szólni, nem tudott sírni, nem tudott egy pisztolyt +kihuzni, és azzal főbelőni magát. Nem volt eszmélete, nem volt gondolata +e perczek alatt. + +Törzstisztei végre figyelmeztették, hogy siessen magát megmenteni; +mintha nem is hallotta volna a szót. Vagy tán hallotta azt, de oly +rettenetesnek tartá azt, hogy nem bírta lelkébe fogadni. Ő meneküljön a +mezrevári csikósok elől, kiknek könyörgését megveté, kiket kigunyolt, +kiket a halálnak áldozott. És most ő meneküljön előlök! Inkább a +csatában veszszen el! + +De itt nincsen csata. Itt csak egy ellenség harczol, és az nagy ur, az +nem ád győzelmet senkinek maga felett. Nem is alkuszik, nem ir +békepontokat. A hab már a paripák szügyét éri; az emberi akarat még +daczolna, de az állat érzi Isten közellétét s félve, horkolva ágaskodik +és fordul vissza lovagjával. Karvajoff akarata ellenére kénytelen +elhagyni a mezrevári völgyet s a magaslatokra vonulni. + +Az ostromra, a megszállásra gondolni sem lehetett többé; a Mirza nem +közönséges ember, a mirza egy daemon, ki nem csak fegyverrel kezében +harczol, hanem elemekkel is; tüz, viz és föld az ő szövetségesei e +helyen. + +Amaz önmegalázó alkudozás, a színlett kétségbeesés véghatározata, mind +csak arra való volt nála, hogy ellenfeleit jobban tőreibe csalja. + +Hogy szól a zene és a diadalének a mezrevári fokról, midőn Karvajoff +tábora töredékei futva hagyják el a völgyet! + +Az oroszok távozó csapatjai csak hajnalra érték el a hegy bejáratait, +mert a hidat elszaggatá az ár, s a hosszabb utra kellett kerülniök. +Egész éjjel tartott a rohanó vizár zúgása a völgy mélyében, reggel felé +kezdett el csak csillapodni, elhallgatni. + +A mint Karvajoff a sikra kiért, épen akkor jött fel a nap. Borzasztó kép +volt az, melyre sugárait veté. Az egész síkság a folyam mentében roppant +kövekkel beterítve, miket az erőszakos ár mérföldeken át hengergetve oly +gömbölyűre csiszolt, mintha esztergából kerültek volna ki; a +felhalmazott kő és iszap között jó vitézek és paripák megcsonkított +hullái, egymásra torlasztva, és szétszórva a síkon. + +A tábornoknak ott kellett a hullákon átléptetni paripáival s a mint +végig ment rajtok, kicsordult a köny szeméből. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Karvajoff Szimferopolba érve serege maradványaival, értesült Menczikoff +herczeg vesztesége felől az Alma alatt. + +Az a szerencse volt rá nézve ebben, hogy félrevonta róla a figyelmet. A +szövetséges hadsereg támadása háttérbe szoritá a meséket Mirza Kobul +felől. + +Szebasztopolban megolvasták Karvajoff jelentését vesztett csatája felől +s vállat vonitottak rá. A kormányzó azt az észrevételt tette reá, hogy +az érdemes tábornok egygyel szaporitotta az ezeregy éjszaka meséit. Itt +is, mint azokban, tulvilági tündérek jönnek a választott herczegek +védelmére, kik lehelletükkel seprik el a hadseregeket. + +Ennél jobb mesét is gondolhatott volna ki a tábornok. + +Mint Alabin féltitokban kibeszélte, Karvajoff rosz élelmezés miatt +vesztette el serege két harmadát, a többi mind költemény. + +Ez volt a leghihetőbb magyarázat s vizsgálatra már nem maradt idő, mert +a szövetséges hadsereg Szebasztopol előtt áll. + +Karvajoff végképen kiesett a kegyelemből. + +Az inkermani ütközet előtt csak azért folyamodott, hogy mint önkénytes, +mint közvitéz harczolhasson az orosz sereg között. Ezt nem lehetett tőle +megtagadni. De hadosztályt nem bíztak rá többet, még csak egy káplár +allját sem. + +Abban az ütközetben ugy harczolt a tábornok, mint illik derék +közvitézhez. Tizenkét sebet kapott, mind dicsőséges szuronydöfést, ugy +esett el. + +Halála használt annyit az orosz nemzetnek, hogy a vesztett ütközet bünét +reá lehetett róni. Azt mondták, hogy ő volt az oka az oroszok +veszteségének. + +A moszkóknál ez a fizetés. Az élve maradók a halottakra róják hibáikat; +a szilisztriai kudarcz gyalázatát is egy hősileg elesett tábornok +sírjára tették emlékkő gyanánt. + +Karvajoff helyét Alabin nyerte el. Még sokra viheti dolgát. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Midőn a szövetségesek Eupatoriát erősiteni kezdték, egy dandár tatár +lovasság csatlakozott hozzájuk, egy ifju s egy öreg főnöktől vezetve, +kik csodákat beszéltek az oroszok ellen viselt harczaikról. + +A komoly angol urak hitetlen arczczal hallgaták e tüneményes dolgokat; +néha egyet mordultak félrefordított arczczal: humbug! A laestrigonok +földén született férfiak beszédét váltogatva kell hinni. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A jámbor tatárok azonban harczolni fognak, a mig erejökbe telik: nem +nagy jóstehetség kell hozzá kitalálni, hányan maradnak meg közülök a +harcz végén? El fognak hullani erre arra. Senki sem törődik ő velök. + +A jövendő majd megmutatja, van-e még számukra élet a világon? + +Tán ki fognak pusztulni egészen a kis paradicsomból, melyet ők +természetalkotta várnak (Krim) neveztek el, s akkor mint egy elszigetelt +sírhalom álland, a világ minden fajaitól őrzött félszigeten, a mezrevári +magány, mint olyan sírhalom, melyből olykor előjönnek a halottak: +idegen, ismeretlen alakok, kiknek nyelvét, baját, szomoruságát nem érti +senki. + +Talán még azután is örülni fognak azon a kis helyen: talán még azután is +fognak uralkodásról álmodni: – talán még azután is büszkén fogják +mondani egymás közt, hogy az a föld még az ő nemzetük földe, melyet +hóditó meg nem tapodott, melynek még Tatárország a neve – egyik +bükkfától a másikig?… s a csikósok, a gulyások fogják egymást Mirzának, +Khámnak, Kalga-szultánnak nevezni, a miről senkinek másnak nem szükség +tudni semmit… + + + + +A BASI-BOZUK. + +Boldog Biledulgherid pálmaszilva fái alatt heverészett Khaleb Rizlán, a +hires heverő. + +Azért nevezték hires heverőnek, mert hét számra el tudott feküdni a jó +puha homokban, feje alá téve vizes tömlőjét s addig fel nem kelt onnan, +a mig abban tartott. + +Bevette magát egy csoport pálmaszilva árnyéka alá: a szilvapálma áldott +egy fa, rajta terem az egész lakosság esztendei eledele, kenyere, +gyümölcse, vaja és méze. Hanem azért Khaleb Rizlán restelt felállni +helyéből, vagy egy kicsinyt odább csuszni, hogy az áldott gyümölcsök +közül, mik tőle távolabb heverésztek, egyet felemeljen, hanem ha +odaesett épen a helyébe a fáról, s megüté őt, jelentvén: „ime Khaleb +Rizlán, fogjál és egyél“, más különben ott éhezett a derék férfiu a +bőségnek közepette s még azt is megvárta, hogy elmuljék egy egész nap, +miután utolsó csepp vizét kiitta, s egész éjszaka nem tudván aludni a +szomjuság miatt, nem hogy vizért ment volna a forrásra, hanem reggelig +imádkozott, hogy tegyen a próféta érte csudát s töltesse meg az ő +angyalaival azt az üres tömlőt azzal a tejédességü nedvvel, a mi a +Tubafa szent gyökereiből folyik. Csak akkor kelt fel azután, mikor +látta, hogy valójában a próféta angyalai most más dolgokkal vannak +elfoglalva. + +Csupán azt a különbséget tartotta meg, hogy nappal hason feküdt, állát +két tenyerébe téve, s bámulá az Isten-alkotta porszemeket, mily +csudálatosak azok és milyen egyformák; oh boldog választott népei +Allahnak, kik azon földön laknak, melyen minden porszem +nyolczszegeletűre van faragva és szemenkint ragyog, mint a kristály. +Éjszaka pedig megfordult és hanyatt feküdt s gyönyörködék a +csillagokban, melyek nem oly restek, mint ő, mert egy éjszaka beutazzák +az egész világot, egyik végétől a másikig. + +Hanem Allah nagy és hatalmas. Van neki szüksége olyan lényekre, melyek +sebesen repülnek, és viszont másokra, melyek veszteg nyugszanak, és +mindketten az ő nevét dicsérik. Khaleb Rizlán számitotta magát ez +utóbbiak közé. + +Egy napon jöttek hozzá ismerői, és mondák neki: „Khaleb Rizlán, +feleséged haldoklik, téged ohajtana még egyszer látni.“ + +Rizlán meg sem mozditá állát tenyeréről. + +– Mondjátok meg neki, hogy ha igaz hűséges nő volt, meg fog látni a +paradicsomban, a hol mind a ketten olyan fiatalok leszünk ismét, mint +voltunk menyegzőnk napján; mi szükség neki engem addig látni? + +Másnap ismét eljöttek hozzá ismerői és mondták: + +– Khaleb Rizlán, feleséged meghalt, el is temettük, ki itatja már most +meg a tevédet? + +– Bocsássátok el köteléről, felelt Rizlán, majd föltalálja ő a forrást +magának s ha igaz állat, visszatalál ismét jászolához; ha pedig nem igaz +állat, akkor minek vesződjem én a háladatlannal? + +Harmadnap megint uj hirrel jöttek a szomszédok a heverőhöz. + +– Meghalt az egyiptomi alkirály, nagy fényes temetése lesz, pénzt fognak +a szegény emberek közé szórni, nem jösz-e oda el velünk? + +Khaleb Rizlán elébb kinyujtózta magát, azután megigérte, hogy majd +imádkozik az alkirály lelkéért, hogy könnyü legyen az, midőn az alsiráth +hidján átcsuszamlik; de helyéből meg nem mozdul érte. + +Negyed nap azt mondák Khaleb Rizlának a szomszédok: + +– Kelj gyorsan Khaleb, jön a Szamum, az irtózatos vihar. Minden állat +menekül a pusztáról, jaj annak, a kit kivül talál. Siess hajlék alá. + +Khaleb egy kissé gondolkozott, azután megnyugtatá őket. + +– Majd a fejemre teritem szőnyegemet s arczom elrejtem a homokba, nem +esik bennem semmi kár. + +Két napig azután nem beszéltek hozzá a szomszédok, de beszélt az +irtózatos vihar, mely égető homokkal besírolta egészen. Khalebnek nagy +ürügye volt rá, hogy meg ne mozduljon két napig. + +Még tán heted nap is ott aludt volna abban a csendes sírban, ha oda nem +jönnek hozzá a szomszédok s a hol a domborulásról látták, hogy ott +fekszik, el nem kezdenek beszélni hozzá. + +– Élsz-e még Khaleb Rizlán, te hétszer heverő, te föld rozsdája te; mert +ha még élsz és meg nem haltál, kelj föl és rázkódjál meg! jönnek a +hitetlenek Sztambul ellen, le akarják verni a félholdat a +mecsetek-tetejéről!… + +… De hátha valóban halva lett volna Rizlán valóságos sírban, nem ugrott +volna-e fel ezekre a szókra? nem rántotta volna-e ki handzsárját, s nem +rohant volna-e neki minden élő lénynek, a kit elől utól talál, +veszedelmesen szabdalva maga körül fegyverével? + +A szomszédoknak munkába került megértetni vele, hogy a hitetlen ellenség +sem a levegőben nincsen, sem azokban a fákban, miknek Khaleb Rizlán neki +rohant, hanem vagyon háromszáz tevejárta mérföldre attól a szilvástól, +melyben ők most beszélgetnek. + +– Tehát menni kell ellene rögtön, menni kell éjjel és nappal, a mig csak +oda nem érünk, a kinek lova van: lóháton, a kinek nincs: gyalog sorban. +Én is megyek gyalog, viszem magam a zászlót. + +Régi, kopott, szakadozott, kopjás zászlók voltak lerakva a mecsetben, +miket a muzulmánok még a mameluk lázadás óta rejtegettek ottan, azokat +előhozták a buzgó harczosok, jutott belőlük egy Khaleb Rizlánnak is, azt +ő azután le sem tette a kezéből három napig, hanem nyargalt vele egyik +falutól a másikig, fellármázott minden lelket, kifogta a lovakat az +ekéből, felültette rájuk a fegyverfogható embereket, segitett köszörülni +kést, kardot minden embernek, s a piacz közepén, a bazárok előtt +beszélt, lármázott, mint egy őrült, kinek az esze megtetszett a +prófétának, hogy elvegye tőle; belerekedt, de bele nem fáradt a +lázadásba, mig egy nagy zagyva csoportot össze nem terelt maga körül, +kik vetekedtek a dühben és elkeseredésben s azokat vitte magával +Sztambul felé, vitte arra a nagy utra, melyet lóháton és könnyü szerrel +is egy hónapig tart megjárni, hát még gyalog és nehéz fegyverzettel. + +A dühöngő csoport faluról falura növekedett; vén, elaggott férfiak, kik +fehér szakállukat öveikbe köték, ballagtak karcsu gyermekek mellett, +kiknek karja még alig birta emelni a kardot; egy-egy merész apa puskája +végére akasztotta a gyékényszatyrot, melyben kis gyermeke aludt, hadd +tanulja meg az is jó korán minő hangja van az ágyúnak; izmos meztelen +karu földészek, öszvérhajcsárok lóggatták meztelen lábaikat kétfelé +öszvéreikről, szurtos dervisek lóstattak a felvert porban, hosszu +kantusaik végét karjaikra vetve; kik közt fényes, czafrangos lovagok +ügettek nemes arab paripákon jó egyetértésben. A mindenféle alakú +ruházat keverékét segíté tarkítani a soknemű fegyverzet: itt szuronyos +puskák, kovás sárkányokkal: jó eszközök ütni – régi idők, keresztes +háborúk emlékei, hosszunyelű dárdák csüngő czafrangokkal, sarló alakú +kardok, jó széles handzsárok az övön keresztülszurva, gerezdes +buzogányok és kétélű balták; némelyik annyi fegyvert visz magával, +mintha ellenségeinek is akarna juttatni belőlük; más meg egyszerűbbnek +találta egy nagy szeget keresztülütni egy furkós boton, vagy egy jó öreg +kést dugni az övébe, ugy menni a harczba. + +E vihargyűjtötte csoport között üget erősen Khaleb Rizlán, termete alig +öt láb magas, ruházatja azt is kevés elfedezni, valamelyik darabjából +öltönyének nyilván turbánt csinált, mert az meg több az elégnél. + +Hanem azért e legkisebb férfiú vállai emelik a zászlót; ez a sovány, +vézna alak szinte összetörni látszik a nagy sulyos lobogó terhe alatt, +melyet nyilván nagyobb férfi markába szabtak. De nem kell őt félteni. A +vékony, sovány termet óriások erejével bír most s a világ minden +kincseért oda nem adná másnak csak egy órára is azt a nehéz zászlót; +ölébe veszi, mikor ebédel; – pedig nem sokból áll az, egy zsák +pálmaszilva egész úti készülete; – s maga mellé fekteti, mikor aludni +megy. + +Husz napig utazott a harczos tömkeleg; az első tíz napon folyvást nőtt a +száma, a másik tíz napon pedig hasonló arányban apadt; betegen +nyomorultul elmaradozott itt-amott, egyesével, párosával a lelkesült +népnek fele, ott az utfélen elvánszorgott, elhalt, a többiek mentek +odább. + +Huszad napra megérkezének Sztambulba. Khaleb Rizlán arcza ragyogott az +örömtől, midőn nehéz zászlója alatt a padisáhok szent városát érinték +lábai. Levetette volna saruit e szent helyen, ha azok még az úton le nem +szakadtak volna lábairól; de megcsókolá azt százszor, arczczal levetve +magát a földre, melyet a gonosz gyaurok még akkor nem macadamizáltak. + +De hát mi ő neki Sztambul, és mi ő Sztambulnak, hogy ugy örül annak +láthatásán? Talán ezek a paloták ő reá várnak? talán nagy hivatalra +idéztetett ide, vagy szerencséjét keresni jött bele? + +Nincs ő neki semmije Sztambulban, nincs ő neki joga egyébhez, mint a +próféta zöld zászlajához, annak a csókjához, annak a láthatásához; ezt +kivánja ő és egyebet semmit. + +És a többiek is, a kik vele jöttek, nem kivánnak egyebet. + +Mikor a próféta zászlaját kitűzik a szerály kapuja fölé, bármely +részében legyen a világnak az igazi muzulmán, odasereglik hozzá, s megy +utána, a hova az vezeti, és meghal és boldog. + +A szent hit harczosai megismerték a világhirű szerályt aranyos +kúpfödeleiről s oda tartottak hozzá. Ott leültek a khorkhori szökőkút +előtt, megmosva arczaikat abban s várták a Mir Aálem megjelenését pihent +lélekkel. + +Sokáig várhattak, mig valaki hozzájuk szólt: s nagy fejcsóválgatva +nézték, mint járnak a tisztátalan gyaurok a szerály kapuin ki s be, a +honnan ők ki vannak zárva. + +Ekkor egy csomó softi elegyedett közzéjük; fiatal alkorán tudósok, kik +egyenkint összeölelgették a derék harczosokat s tudatták velük, hogy itt +hiába várnak; senki sem fog velük beszélni, hanem ők majd elvezetik +valamennyit a harczok miniszteréhez, azzal beszéljenek rendén. + +A csoport felkerekedett s ment a harczok miniszteréhez. + +Ez a hiteszegett férfiu épen akkor a boritalban gyönyörködött, nem is +szokott napjában négyszer mosdani, sem a mecsetekbe nem jár; minél fogva +nem lehet csodálkozni, ha Khaleb Rizlánnak és a többi egybekavarodott +hadfiaknak azt felelte, hogy a próféta zászlaját ezuttal látni nem +fogják, mert most nem arról van a szó, hogy minden keresztyént, a kit +elől utól találnak, meg kell ölni; hanem ha olyan nagy kedvük van +verekedni, épen most indul egy csapat fegyveres férfi a Duna mellékére +Omér basához, az majd megmondja, hogy kit üssenek? + +A jámbor harczosokat azután körül sem hagyták többet nézni Sztambulban, +hanem két zászlóalj rendes, sarkonforgó redif közé zárva, elszállíták +Viddinig, még csak el sem széledhettek tetszésük szerint az uton. + +Odaérkezve Viddinbe, bemutaták őket a musirnak, a ki épen akkor rosz +kedvében volt. + +Enni valót kért hadserege számára s a helyett kenyérfogyasztókat kapott. + +Hidegen, haragosan kérdezé a mindenütt előretolakodó Khaleb Rizlántól. + +– Honnan jöttök? + +– Kiki a maga tűzhelye mellől: felelt Rizlán büszke szóval. Onnan jövünk +mindnyájan, a hol jó dolgunk volt, és boldogságban éltünk, onnan jöttünk +ide. + +– No hát kár volt ott nem maradnotok, mert itt semmi szükség reátok. + +– Köszöntünk musír: mi nem jöttünk ide rizskásádat fogyasztani, ne is +félj meztelen tagjainkra nézni, nem kérünk tőled ruházatot; mi csak +ellenségért jöttünk, s ha engeded, ha nem engeded, verekedni fogunk a +moszkókkal. + +A musir vállat vonított s azt mondá hangosan a mellette állóknak. + +– Valóságos „basi-bozuk“ (őrült fejű). + +Rajtuk maradt a „basi-bozuk“. + +Még az nap átkergették őket Kalafátba, meg volt nekik hagyva, hogy +rabolni nem szabad, koldulni nem illik, zsoldot pedig nem kapnak. + +Khaleb Rizlán szomorúan gondolt a vendégszeretetlen kalafáti fűzfák +között a boldog Biledulgherid szilvatermő pálmáira, miknek gyümölcseért +olykor lehajolni is restelt, felmenne most érte még a fatetejébe is, de +a gyaurok fáit megátkozta az Isten, azokon csak levél terem. + +Egy derék idegen bég azonban megszánta őket, s a mint ott látta az egész +kopott sereget egymás mellett szomorkodni, felszólitá őket, hogy +csatlakozzanak hozzá; portyázni mennek ellenség földére, majd ott kapnak +tán valamit. + +Csak egy intés kellett a zavart fejűknek; hiszen ezért jöttek ők oly +messze földről, még a kengyelét is megcsókolták a jó derék bégnek, hogy +magával vitte őket. + +Kinek puska, kinek dárda a vállán, ki lovon, ki gyalog ballagtak a +basi-bozukok, átmentek vizen és erdőn; egyszerre két oldalról előtörnek +az ellenség lovasai s körülfogják a bég csapatját. + +A jó török huszárok, vezérükkel élükön nekivágtak az ellenség gyöngébb +oldalának s keresztültörték magukat rajta; a rendetlen basi-bozuk had +ott maradt csatába keveredve. Nem hajtottak semmi szóra; a bég hiába +kiáltozott nekik, hogy ezt tegyék, vagy azt; hogy négyszöget, vagy +hármas sort formáljanak, lépcsőzetben hátráljanak; nem hallgatták, nem +értették semmi szavát; dühödten verekedtek ellenfeleikkel; a bég +utoljára is kénytelen volt őket ott hagyni s haza menekülni a kalafáti +sánczok közé: tudatván a vezérrel a kémjárat eredményét s hogy a jámbor +basi-bozukok aligha ott nem vesztek egy lábig. + +Hát a mint késő este takarodót vernek, kik jönnek elő a kalarasi halmok +felől? a bohó basi-bozukok. Nem hogy ők vesztek volna ott, de még ők +fogtak el husz kozákot, a többi örült annak, a mit nem kapott s odább +állt. + +Az elfogott lovakon ülve, ugy hajták büszkén maguk előtt foglyaikat a +táborig s odaküldték őket ajándékba a musirnak, a ki olyan lenézve bánt +velök, a ki nem akart felőlük semmit tudni. + +A musir rögtön főzetett számukra piláfot s megvendégelé őket, s +meghagyá, hogy a basi-bozukoknak ezentul éhezni nem szabad. + +E naptól fogva soha sem hagyta ki őket vállalataiból a bég. Khaleb +Rizlán és zavart fejűi minden vakmerő vállalatnál vele voltak; a +legmerészebb kalandokat ő róluk beszélte a hír s ismerte a táborban +minden jóravaló ember Khalebet; azt a rongyos lovagot, a kinek minden +tagjából hiányzik egy darab, egy-egy kezén csak három négy ujja, pofája +összeszabdalva, összeharapdálva, már szakálla is csak az egyik felén +van. Ruhája is erre arra lógg le róla, de hiába is adnak rá jobbat, mert +a legközelebbi alkalommal megint ugy összetépeti magát, mintha sasokkal +enyelgett volna, s világért fel nem varratna egy szakadást is a csaták +emlékéből; ugy szép ő is, mint a sok ütközetben járt zászló – rongyosan. + +A csetátyei ütközetben úszott igazán kedvtelései közt a bakarasznyi +basi-bozuk. Elébb ágyuval lövöldöztek egymásra az emberek, azután +puskával közelebbről: ez még mind nem tetszett neki; később szuronyra +jött a sor, ez már valamivel többet ér; de csak akkor áll az igazi +harcz, mikor már a szuronyt is elvetette az ember, s egyik kezével +megragadja ellenfele torkát, a másikkal szívébe üti a kést, mikor nem +néz sem előre, sem hátra, hanem döf, vág maga körül s mindenütt elevent +talál, mikor nem törődik azzal, mijét ütik, hol fogták meg, hanem csak +azon törekszik, hogy kettőt üssön, kettőt szúrjon máson, addig mig más ő +rajta egyet. Hórihorgas muszka óriások teperték a földre Khalebet, de +mire fölkelt, még is a muszka volt halva; lovakkal elgázolták a földön, +föl sem vette, nem fájt neki semmi, s a mit megfogott, azt el nem +eresztette élve. + +Ebben a kis ütközetben maguk a basi-bozukok száz orosznál többet +leöldöstek s ennek a bizonyságára csata után Khaleb Rizlán leszeldelé a +megölt ellenség füleit s egy hosszú zsinegre kötve, ugy akasztá azt +nyakába, mint valami drága lánczot, ugy lépett a musir elé; ajándékba +adván neki azt a drága ékességet, száz megölt muszka füléből. + +A musir pedig ugyanannyi botot veretett a basi-bozuk talpára, tudtára +adván eképen, hogy ez nem illik katonához, ellensége holttestét +szabdalni; vágja addig, a mig él; a halottnak hagyjon békét. + +A basi-bozuk átlátta, hogy a musirnak igaza van, s azután még jobban +ragaszkodott hozzá. + +Hanem a táborban sok galibát okozott a derék férfiu; ő otthon is +basi-bozuk volt: minden uj rendeletre duzzogott, nem lehetett vele +parancsolni, a mit fejébe vett, azt keresztülvitte, s nem egyszer hozta +parancsnokait azon helyzetbe, hogy nekik kellett engedniök. + +Egy ízben diadalmas előhaladás közepett egyszerre megállitá seregeit a +musir; senki sem foghatta meg, miért nem üldözi a futó ellenséget. Sok +ember sok véleményt ád: végre azt találták ki a török katonák, hogy a +musir parancsot kapott a padisah minisztereitől, hogy ne üldözze az +ellenséget; azokat viszont a frankok, a gyaurok, az idegenek +vesztegették meg, kik nem akarják, hogy a muzulmán nép saját erejétől +megverje a moszkót, mert mind egyet értenek vele. + +Pár nap mulva ismét jött a rendelet, hogy a seregek vonuljanak vissza. + +Itt már nyilt zúgolódás kezdett támadni a táborban, árulást emlegettek a +katonák, s a mint a város piaczán keresztül lovagolt a musir: egyszer +csak utját állja Khaleb Rizlán s megragadva paripája zabláját, +kényszeríti, hogy hallgassa meg, a mit beszél. + +– Nem arra musir, hanem előre jőjj! A te kezedben van a próféta országa; +átok reád, hogy ha elejted azt. Előtted a dicsőség, hátad mögött a +gyalázat, és te hátrafelé mégy-e? Hogyha előre törsz, nincs oly +muzulmán, a ki vérét ki ne ontsa érted; ha visszafelé mégy, nincs olyan, +a ki le ne köpjön. Ragadd ki kardodat, ne tétovázz soká, reszket az +ellenség már neved előtt is, s hogyha árulók ülnek hátad mögött a +padisah trónjának zsámolyán, szemeddel ints egyet és egy sem fog ottan +ülni, hanem ülsz te minden ozman nemzetek fölött, a hogy megérdemelted. + +A musir megveregeté a jó vitéz homlokát s azt mondá neki, hogy csak +menjen a maga dolgára, a minek meg kell történni, az már mind rég meg +van írva a Thóra hét könyvében, nincs embernek miért bele szólni. + +A basi-bozuk azonban nem érte be e válaszszal, hanem kiment a táborba, s +elkezdé lázítani a harczosokat, ugy hogy egyszer a vezér azt hallja, +miszerint a katonák komolyan csoportosodnak, s azt kezdék hangoztatni, +hogy le a miniszterekkel! éljen a musir. + +Ez gonosz lázadássá fajulhatott volna el. A musir rögtön kiküldé +altiszteit s beparancsolá a basi-bozukokat maga elé. + +Már ekkor nem voltak többen nyolczvannál. A többi elvégzé, a miért jött: +elhullott a harczban; ezek is tépett vitézek voltak már. + +Előttük állt legelől Khaleb Rizlán, most is görnyedve a nehéz zászló +nyele alatt, melyről a lobogót ugy lelövöldözték már, hogy csak egy +foszlány fityegett még rajta. + +– Álljatok rendbe, mondának nekik a musir altisztjei. Nem volt ez +kivihető, még csak azt sem tették meg, hogy a lovasok külön váltak volna +a gyalogoktól. Ez természetes. Jó barátok, ismerősök szeretnek egymás +mellett lenni, beszélgetni; arról pedig nem tehetnek, hogy az egyiknek +van lova, a másiknak meg nincs. + +Ekkor megjelent a musir egyedül az udvar felőli erkélyen s komoly, +elhatározott hangon felszólítá őket: + +– Akartok-e rendes csapattá alakulni s magatokat a tábori fegyelemnek +alávetni? + +– Mi azért jöttünk, hogy harczoljunk, nem hogy leczkét tanuljunk, musir. +Viszonza Khaleb Rizlán merészen s a többiek azt mondák, hogy „ugy van!“ + +Ekkor mást kérdezett tőlük a musir. + +Akartok-e visszatérni hazátokba, és elhagyni ezt a földet békeséggel? + +– Ne mond azt, musir! Mi azért jöttünk el, hogy harczoljunk, mig Muhamed +hite veszélyben van; és a mig háboru van, vissza nem térünk +tüzhelyeinkhez. + +A musir arcza egészen elsötétült, csaknem könyörgő hangon kérdé tőlük +harmadszor, – utolszor: + +– Akartok-e másutt harczolni? Albaniában a lázzadó görögök ellen; avagy +Anadoliban vitéz hadseregünk között? akartok-e helyőrségül maradni +Szilisztriában vagy Rustsukban, vagy akármely dunaparti váradban? + +– Mi egyedül veled és melletted akarunk harczolni és nem távozunk innen +sehova. + +A musir kivonta kendőjét öve mellől s egyet intett vele; azon +pillanatban két belső kapuja megnyilt a kaszárnyának, s nyolcz ágyu +egyszerre odalőtt kartácscsal az udvar közepére. + +Azután ismét becsukódtak a kapuk. + +Az udvar közepén csak egy nagy véres halom látszott, mely még vonaglott, +mely még hörgött nehány perczig. + +De valamennyi közül kilátszott még egy kéz, mely feltartá a +harczrongyolta zászlót s kihallatszott egy kiáltás: „éljen a musir!“ + +A musir pedig szemeit törlé azzal a fehér kendővel. + +– Szegény jó fiuk! – Csak olyan őrültek ne lettek volna. + + + + +A GYERKŐCZ. + +– Képes-e ön kiszívni egy valódi portorico szivart, fiatal barátom? +Merhetem önt egygyel megkinálni? Nem olyan szelid biz ez, mint a dajka +teje s egy kicsinyt föleszi a szájat; de gyermekkoromban én is igy +próbáltam. + +– Köszönöm a szivart; dohány füstöt bámulni még nem tanultam; de a +kilőtt pisztoly füstjébe nézni igen, s ha ezt ajánlják, azt elfogadom. + +– Lelkemre! ez a fiu fogakkal jött a világra!… + +....... + +Ez a rövid szóváltás a Szebasztopol előtti angol táborban történt, több +szórakozás végett összegyült tiszt társaságában, kik egy szép novemberi +nap délutánját arra használták, hogy a vizárkokban felszedett hetes +sarat kissé leverjék magukról, s megtudják, hogy milyen sebesen halad a +világ hátrafelé, azalatt mig ők nagy fáradsággal haladnak előre. + +A megszólitó egy élte javában levő katona volt, Egerton ezredes, hajdan +sipoy vezér Kelet-Indiában, egy magas, roppant termetü férfi, a kinek +csak azért kellett gyalog járni, mert ló nem termett alája; minden +öltöny csaknem szétfeszül rajta, s vállai oly szélesek, mint Atlaszé, ki +a világot hordja rajtuk. Kemény vonásai sötétek a naptul s veresek a +hidegtül, de még sötétebb és veresebb azokon a dacz és büszkeség, mely +minden mozdulatát bélyegzi, s könnyen kötekedő elbizottságnak is volna +nevezhető. + +Az pedig a ki visszafelelt, egy fiatal, csaknem gyermekded katona; +tiszti vállrózsával és kardrojttal; s a legszelidebb tej és +rózsa-arczczal, nyájas kék szemekkel; kinek még nyakkendője is ugy áll, +mintha édes anyja kötötte volna azt meg gyöngéd gondoskodó kézzel; s +mintha látná az ember ez arczon azt a gyönge csókot, a mely azt tetszik +mondani: „gyermekem éltedre vigyázz; gyermekem, anyádra gondolj, +gyermekem meg ne halj!“ + +Épen jókor jött a gyerkőcz! épen javában dühöngtek a régi próbált +katonák, a viharban edzett vitézek, hogy kormányuk satnya ifjonczokat +küldöz közéjük tiszt-társakul, kiknek egyéb érdemük sincs rangjaikra, +mint a tiszti patens, melyet pénzen vettek, a midőn épen odavetődött ez +ifju arcz, ki mint látszék, csak most érkezhetett, mert egyenruhája még +egészen tiszta volt, és inggalléra fehér. + +– Ez a kölyök tetszik nekem; szólt Egerton ezredes, midőn az ifjoncz +kipirult arczczal odább ment. Meglássátok, nagyon hamar öreg ember lesz +belőle. + +– Hogy érted azt? kérdé tőle egy másik tiszt. + +– Értem öreg ember alatt azt, a ki közel van a halálhoz. A ficzkó azok +közül valónak látszik, a kik azért jönnek háboruba, hogy a legelső +ostoba golyót, mely emberét keresi, elkapják. + +– Ne féltsd tőle; vigasztalá, egy hórihorgas irlandi tüzértiszt. Majd +megszelídül, ha egy granátot hall a feje fölött elfütyülni, egy ilyen +tüzes bibiczet, a mi a levegőben sipolva keresi a fészkét, a hova +leszálljon, s ha egy pár bombát hallott szétpattani, visszakérezkedik +nagyhamar édes anyjához. + +– Annyi sem kell neki, vágott közbe egy utászszázados, kinek mindenféle +szinü volt már a kabátja a soknemű sártól. Álljon ki csak egy éjszakát a +futóárkokban, mint előőrsi tiszt; majd mikor térdig belefagy a sárba, s +az ázott ruha crystalizálódik rajta, mintha czukorral volna kandirozva, +tudom sírva emlegeti az öregtáti kandallóját. + +– Már most képzeljen magának az ember egy ilyen gyereket az ütközetben, +szólt egy sebhelyes lovas tiszt mind ezekhez; – a hol ember ember ellen +kell küzdeni, a hol szuronydöféseket és kardcsapásokat osztogatnak, mi +lesz ott egy ilyen tacskóból, a ki most szökött meg a tanár skutikája +elől? + +– De ki fogja meg szegényt, ha egy olyan zivatar kerekedik, mint a +minapi volt; tréfálózék a tábor legvigabb vitéze, Brownie; – szegény kis +fiut elkapja a szél s a tengerbe viszi, ha meg nem kötteti magát valami +ágyuhoz… + +A tisztek még azután sokáig tréfálóztak egymás között a fiatal vitéz +felett s mindnyájan abban egyeztek meg, hogy majd elvárják, meddig állja +ki a sarat? Az első héten kétségtelenül benyujtja elbocsáttatását, vagy +futárnak küldeti magát haza lord Raglan időjárási tudósitásaival, vagy +leghizelgőbb esetben, mint marodeur jut Balaklavába, a derék miss +Nightinghale ápoló kezei közé. + +* * * + +Rút, gyalázatos éjszaka következett e napra, az eső szakadt egész +hajnalig, hajnalban azután neki kerekedett egy hideg északnyugati szél, +mely keresztül-kasul járta a sziveket és köpenyegeket, s reggelre +csonttá fagyott minden sár; a derék katonák pedig a vizárkokban, kiket +tiz óra hosszat lucsokká áztatott az ónas eső, olyan szép ragyogó mázt +kaptak felöltönyeikre jégből, mintha csakugyan czukorral volnának +candirozva. A köpönyöget nem facsarni, hanem törni lehetett, s a kinek +csizma volt a lábán, annak olyan volt a lába, mint az elefánté a +ráfagyott sártól. + +– God bless us! dörmögé magában az irlandi tüzértiszt, sarujait ütögetve +egymáshoz. Most szeretném csak, ha a pater itt volna s beszélne valamit +a pokolról; az is adna valami meleget. Csak legalább fűteni lehetne! + +Ezt a fütés szót ágyuira érthette; a jó keresztyén! maga fázik és mégis +ellenségeinek akar fűteni. + +– Valjon mi lehetett a tacskóból? mormogá unalmában. No az, tudom, hogy +belefagyott a sárba, ugy kell kiolvasztani belőle. Ezóta nyilván a beteg +rovásra iratta magát. Szegény fiucska, nem tudom huzott-e valamit az +orrára? Sajnálom, ha az orra megveresednék, vagy épen lefagyna. + +Reggelfelé elkezdték az ambulenceok sorba szedni az éjszaka megbetegült +katonákat a víárkokban. Ez igazán gonosz éj volt: egyik szekér a másikat +érte. Cholera, hagymáz és tüdőlob tizedelte meg a katonákat; a kinek +csak keze lába fagyott el, az még ott maradhatott bátran. + +– Valjon szegény kis suhancznak ki főzött ma theát, ha a gyomra +megfájdult? tünődék magában tréfásan a tüzér, a mint a számos beteghordó +szekeret végig nézte. Ha tudná ezt az édes mama otthon! + +Nem soká kellett azonban tünődnie aggodalmai tárgya felett, mert az nagy +bámulatára saját maga jött eléje, még pedig tulajdon lábain; arczai +igaz, hogy pirosak voltak a hidegtől, de orra épen nem volt lefagyva, +sőt még csak shawl sem volt tekerve nyaka körül, hanem a tegnapi könnyü +nyakkendő volt rajta csokorra kötve, mely kétfelé engedte válni +ingelejét, ugy hogy fedetlen melle egészen kilátszott rajta. Különben +semmi változás sem látszott az urfin, a patent sáron kivül, melyet +Balaklava et comp. ingyen liferál a szebasztopoli összes tábornak. + +– Egerton ezredes kéreti önt magához: szólt az ifju tiszt a tűzér +parancsnokhoz, tiszta csengő hangon. + +Valóban, még csak el sem volt rekedve. + +– Ön a víárkokban tölté az éjet? kérdé csodálkozva a tüzértiszt. + +– Ott. + +– Önöknél nem esett az eső? + +– Esett. + +– Hát a szél fújt-e? + +– Fújt. + +– Nem találja ön, hogy hideg van? + +– Nem. + +– Talán mégis jól tenné, ha ingelejét összegombolná. + +– Szükségtelen. + +A két dalia ezalatt haladt egymás mellett, a fiatal hadnagy látható +könnyüséggel, mely ruganyos léptein, szabad lejtésén észrevehető volt; a +tüzér pedig azzal a nehézkes czammogással, a mivel szokott az ember +télen nagy botosokban, hosszu köpönyegben, kiállott lábakkal járni. + +A tüzér csak azért is beszédet kivánt kezdeni, hogy társa ne járjon +olyan sebesen. + +– Uram! Ön igazán nem fázik? + +A fiatal tiszt mosolygott. Olyan jól illett piros gyermekded orczáihoz +ez a mosolygás. + +– Legkevésbbé sem. Ez még nagyon szelíd időjárás. + +– Köszönöm; mit nevez ön akkor kemény időnek? + +– A milyen például Uj-Seeland, és a Behring öböl tájékán szokott lenni. + +– Volt ön ott? + +– Igen: a mult évben, a Franklint kereső expeditióval, mint önkénytes. + +Ez már magasabb véleményt adott az ifjoncz felől. A ki azon utat +önkénytesen megtette, az tul van a jégpróbán. Annyit meg kellett neki +engedni, hogy a hideget kiállja. No de még ettől a tulajdonságtól nagyon +messze van a jó katonáig. Ahoz még személyes bátorság, testi erő, +ügyesség, hideg vér és több efféle szükséges. A tüzér elhallgatott s +vigasztalta magát azzal, hogy ennyi kelléket még sem szerez valaki +tizenhat éves korában. + +Nem sokára odaértek Egerton ezredeshez, ki a víárkok mögött göröngyökből +alkotott barlangban ült több közelből való tiszttel s azt a napi +parancsot közölte velök, hogy miután épen most érkeztek jó füstölt +cervelat kolbászai, azokat őneki hevenyében siessenek elkölteni, obligat +rostopsin és arak-kortyocskák mellett. + +A parancs egész készséggel lőn végrehajtva, a fiatal tisztecske +kivételéig, ki azt állitá, hogy ő napjában csak egyszer szokott enni, +akkor is csak vizet iszik. + +Képzelhetni azt az óriás kaczajt, a mi e szavait kisérte. + +– Teringettét, ifju ember! ugy önt el fogja fújni a szél! tréfálózék az +egyik tiszt. + +– A nem evett és nem ivott katona rosz katona, monda a másik. + +Egerton maga is híjába tett neki különbféle toasztokra ajánlatokat, a +hogy szokták fiatal embereket az ivásra rávenni; hogy igyék a házi +gazdáért, igyék Szebasztopol bevételeért, igyék a legkecsesebb +királynőért. + +– Igyék hát ön a szeretőjeért! kiálta végre az ezredes, unszolva a tele +pohárral. + +Az ifju még jobban elpirult. + +– Nincs szeretőm. + +– Szép azt eltagadni, de a nyitott ingelő elárulja, hogy ott valamit +visel. Nos? nem valami zsinor látszik ott ki, a min valami medaillon +csügg, a miben ismét valami szép arczkép van rejtve: vagy csak nem visel +ön amuletet a nyakában, mint az oroszok és francziák? + +Az ifju tiszt habozni látszott feleletében. + +– Semmi kitérés! riadt rá az ezredes. Egyenes válasz. Arczkép vagy nem +arczkép? + +– Igen. Arczkép. Válaszolt az ifju. Anyám arczképe. + +Mindenki megilletődött. Milyen gyermek! még sem inni sem szivarozni nem +tud, s nők közül csak az anyát szereti még, s már ide jött férfi-sorban +verekedni. Még nem is tudja mi az élet? s már eljött megtudni, mi a +halál. + +Azután békét hagytak neki s nem kinálták többet semmivel. Az +érzékenyebbek már nem haragudtak rá, hanem sajnálták; és sajnálatból +szidták a kormányt, hogy minek enged ilyen gyermekeket a mészárszékre +jönni. + +* * * + +Három nap és éjjel nem lehetett a víárkokban levő sorezredeket +felváltani. Az angol sereg minden része ugy el volt foglalva minden +ponton, hogy senki sem pihenhetett három nap; kivéve azokat, a kik +kidültek a sorból holtan vagy betegen. + +Harmadnap annyi könnyebbségük volt, hogy fele az őrcsapatoknak talpon +maradt; az alatt, mig a másik fele lefeküdt. + +Lefekünni! Mindazon jók között, miket a természet édes anyai keze az +emberrel éreztet, ez a legkedvesebb eszme. Elhagyni ezt a bizonytalan +állást, melynek csak az a czélja, hogy a fejet büszkén magasra tartsa, +átengedni a testet a maga vonzalmának a föld felé, s nem viselni gondját +egymás segitségére bizott tagjainknak. Gondolj reá, te ki olvasod e +sorokat ruganyos ágyadon fekve, enyhe takaród alatt, könnyü éji +öltönyben, takart lámpa világánál, hogy egészen más dolog az: lefekünni +a fagyos iszapba, átázott nehéz öltözetben, a hideg télszaki szél dühödt +orditása mellett, a fáradt fejet lehajtani egy darab kőre, mely a +sánczépitésből fennmaradt, és azután hallgatni a bombák fütyölését, a +granát rekedt búgását, s fel-felébredni egy szétpattanó bomba csatajára, +a riadót verő dob pörgésére, az éji cseltámadások nyugtalanitó zajára: +nehány pillanatig hallgatni, hol ölt meg a bomba valakit a szomszédok +közül? huzódik-e közelebb a riadó? s azután ujra kezdeni ismét: +„Miatyánk, ki vagy a mennyekben“ egyik kéz a sziven, a másik a kardon +ujra elalunni a távozó dob robaja mellett és álmodni csendes kandallós +szobáról, a hol gyermekek, leánykák ülik körül az agg vitézt, ki beszél +nekik rémdolgokról, a mik sok – sok év előtt történtek vele Szebasztopol +ostrománál. + +Az éjszaka második felében a fiatal tiszt osztálya ment fekünni… + +Egerton ezredes másodszor járta végig az őrvonalakat. Az első izben, +éjfél előtt, világosan megismeré az ifju hadnagy csengő szavát a +sötétben, mely kérdéseire felelt. + +„Ébren van a gyerkőcz! valjon soká fogja-e még kiállani?“ gondolá +magában. + +Másod izben hajnal felé volt már az idő, midőn az ezredes azon lovagolt. +Nem kellett neki kérdezősködnie a gyerkőcz után. Ott feküdt az, a hol +éjfél előtt állt; egyik karját feje alá tette, az volt a vánkos, a +másikat szivére tette, az volt a paplan. + +– Teringette suhancza! dörmögé az ezredes; – épen mint az arab mesékbeli +dzsin az egyik fülére lefekszik, a másikkal takarózik. No nézd! még csak +köpönyeget sem takart magára! + +Pedig oly hideg szél fújt, ugy keresztül kasul járta az embert. + +Az ezredes leszállt a lóról s nagy prémes köpönyegét levetve nyakából, +ráterité azt az alvó ifjura. + +– Ostoba suhancz! dörmögé magában: azt szeretném, ha elfagyna keze lába. + +És szépen betakargatta kezét lábát a bundás köpenyegbe. + +* * * + +Azt tartják, hogy a változatosság kellemetes. Talán mégis a Szebasztopol +alatti téli éjszakák változatossága nem volt az. + +Egyik éjjel ugy szakadt a zápor, mint Nóé idejében, akkor azt kivánta +minden ember, hogy bár inkább megfagyna. Másik éjjel azután megfagyott +ugy, hogy a földre letett puskát nem lehetett felvenni, s az embernek a +bőrét levette a tenyeréről a kardmarkolat vasa, akkor aztán mindenki +azon csudálkozott, hogy bár ne lenne ilyen nagy fagy. Az is +meghallgattatott. Jövő éjjel megenyhült az idő s támadt akkora köd, hogy +az ember fuldoklott benne, s még a sötétséget sem láthatta tisztán. A +zugolodó emberi elme, melynek semmivel sem lehet kedvét találni, ekkor +ismét arra fakadt, hogy bár inkább harcz és háboru volna az utálatos köd +helyett és vesznének el az emberek golyó és szurony által, mint e dohos +levegő-iszaptól. + +Még ez a kérésük is meghallgattaték. + +Abban a legsürűbb ködben nagy csendesen lopózva megközeliték az orosz +csapatok az angolok víárkait; s mikor azok legjobban imádkoztak egy kis +felviditó véresőért; felrohantak sánczaikra „ime itt van!“ + +Mielőtt egy lövést tehettek volna az őrök, le voltak rántva a sánczokról +nyakukra hurkolt pányvákkal; a fanaticus orosz had szuronynyal rohant be +a víárokba, ledöfve az álmaikból ocsúdókat, kik a halálra ébredtek. + +Percz mulva őrült irtózatos harcz támad; az angolok az első rémület után +a kétségbeesés dühével fordulnak megtámadóik ellen; nem ér senki rá a +lövésre; szurony és kard csattog mindenütt, és a megforditott puskaagy +dolgozik; a szitok a bőszült káromlás közül rémségesen hangzik elő +egy-egy legyilkolt hosszu halálorditása, ki még a földön fekve küzd a +testén keresztül döfött szurony ellen; nem tudni: angol-e vagy orosz? + +A zaj, a harczi lárma azonban mindig terjedtebb lesz; az oroszoknak +sikerült tért foglalni; a bőszült hurrah kiáltás bizonyitja, hogy egy +árokból már kivetették az angolokat. + +De a másik árok szögelletében valami fentartja őket. Ott egyetlen +veszedelmes férfi harczol, hátát a szögletnek vetve s véres fővel +fektetve le a közeledőket. Ki e gonosz ember? + +Négyen öten rohantak már reá szegzett szuronynyal és szent Mihály +nevével, nem fogott rajta sem a szurony, sem az arkangyal neve. + +A vezénylő orosz tiszt jól tudja, hogy az a harczoló férfi Egerton +ezredes. Kémeitől azt eleve megértette. + +– Adja ön meg magát ezredes! kiált rá a víárok tulsó oldaláról; én +Kozakoff ezredes vagyok. + +– Örülök, hogy van szerencsém: viszonzá Egerton ezredes. Tessék hozzám +közelebb jönni. + +S hogy könnyitse neki a közelitést, levágott megint egy oroszt, a ki +előtte alkalmatlankodott. + +– Kénytelen vagyok önt elfogni uram: kiálta a támadó. + +– Nehéz leszek. Tréfálódzék Egerton a halálos viadal közepett; két mázsa +és ötven font vagyok s a kardom is nyom valamit. + +S ugy szórta az élczeket és a halálcsapásokat jobbra balra, mintha vig +tekeasztal mellett volna, a hol háborut (a la guere) játszanak. + +Az oroszok azonban a sánczárok tulsó felét kezdték megmászni, melynek +Egerton támaszkodott s ha oda sikerűlt felkapniok, szuronynyal őt +könnyen ledöfhetik. + +Az ezredes látta jól, hogy már két katona felkapaszkodott s egyik +gyorsan közelit felé. Ezen bizonyára nem lehet segiteni, hanem azért +megadásról szó sincs. + +Abban a pillanatban nagyot ordit a felkapaszkodott orosz s fejtetőre +bukik le az árokba; a másik még ráér visszafordulni; csak azért, hogy ő +meg hanyatt essék alá. + +A szomszédból segitség érkezett. A tiszt legelől: mindkét ellenfélt az ő +kardja sujtotta le; a víárok innenső fele egy percz alatt le van +tisztítva, a kik oda felkaptak, azok sírt találtak ottan. + +A segélyül érkezett tiszt gyönyörüen harczol; ugy veti magát a szuronyok +közé, mint egy chinai jongleur, ki az éles kések közé szökik; egy percz +alatt tiz csapást fog fel és ad vissza kardjával, itt hátrakapja magát, +amott félrecsúszik; aláfurakodik a hosszu puskacsőnek, s mikor jobbja +kifáradt, balkezébe kapja a kardot, s ugy harczol tovább. + +– Akárki fia légy, derék legény vagy! kiált rá Egerton, s most már egész +testével neki feküdt az ellenség tömegének. + +Az mindinkább tért kezd vesziteni; az angolok visszanyomulnak a +víárokba, s a tulsó sánczemelvényen hangzik Kozakoff vezényszava: +„czélozz!“ + +– Kapd le a fejedet! kiált Egerton a merész ficzkóra, ki az átelleni +sánczról most verte le az utolsó ellent. + +Dehogy fogadott a szót. Ott maradt állva s midőn Kozakoff tüzet +parancsolt, Egerton meglepetve ismerte meg a percznyi villanásnál a +gyerkőczöt. + +Meg sem bukott az a lövés elől; egy golyó sem találta, pedig lőttek reá +százan. + +– Előre fiam! kiált a gyerkőcz a lövés után s második lövésre már nincs +ideje az ellennek, hanyatt homlok verik azt vissza s Kozakoffnak csak az +az egy szerencséje van, hogy két mázsa ötven font teher mellett nem +lehet az ellent sikerrel üldözni, különben az angol fogná el most őt; de +utána kiáltá, hogy vissza fogja adni a szives látogatást. + +Az ezredes és a gyerkőcz csak a táborvonal mögött találkoztak ujra. +Egerton megszoritá az ifju kezét, megszoritá azt melegen és hosszasan: +egyebet nem is szólt hozzá: hanem Egertonnál nem is volt a kézszoritás +puszta gymnasticai gyakorlat. + +* * * + +A gyerkőcz e nehéz hónapok lefolyta alatt valódi kedvencze lett a +seregnek. Mindenféle hizelgő névvel felruházták: a kölyök! a suhancz! a +tacskó! igy nevezték egymás között még a közkatonák is, és azt minden +ember tudta, hogy ez a kölyök a hadsereg legelső hőseinek egyike. + +A legmerészebb hadivállalatokhoz őt választották ki a vezérek s ha +valamire azt mondta valaki, hogy az lehetetlen, ezt válaszolták: „rá +kell a tacskóra bizni.“ Annak nem volt semmi lehetetlen. + +Azt kikerüli minden golyó, azt nem fogja a fegyver, az a tenyerén +elsütheti az égő granátot, még sem sérül meg bele; a ki annak a háta +mögé áll, biztos helyen van, mintha sáncz mellett állana. + +Bizonyára nagyon buzgón imádkozik érte odahaza valami szerető édes anya, +annak az imája fordít el fejéről minden veszedelmet. + +April utolsó napjaiban, midőn tiz napi bombázás után a szövetséges +seregek annyira czélt értek, hogy eljutottak oda, a hol kezdték, egy +estve oda hivatta magához Egerton ifju barátját. + +– Gyermekem, az éjjel látogatóba megyünk. Régen tartozunk vele s még azt +találják felőlünk mondani odaát, hogy nem vagyunk udvariasak, ha vissza +nem adjuk. Reménylem, hogy velem fogsz jönni. + +– Szivesen. + +– Minden kész az indulásra; csak azt várjuk, hogy teljesen besötétüljön +minden, akkor indulunk. Hozod-e a revolvereidet? + +– Nem hozom. Kár lenne sokat lövöldözni. + +– Igazad van. Tehát csak karddal és szuronynyal előre. Most sem iszol +még? Talán egy hajtás cognac még jobban felmelegitene. Sajnálom, hogy +ezt meg nem ismered. + +– Rá érek még. Felelt az ifju könnyü szivvel. + +Egerton gyöngéd szánalommal tekinte rá. Szegény gyermek. Az igaz, hogy +még ötven évig is elélhet; hisz csak most kezd a szakálla pelyhedzni, +elég ideje van még! + +Az éj eltakarta a nappal rombolásait. Zöld mezők és véres mezők, eleven +emberek és halottak szépen elfeketültek az éjben; a koronkint megdördülő +ágyu világa csak egy perczig tart, az nem háborítja az éjszakát. + +Az orosz védművek és az angol támadási vonal között fekszik egy kettős +földsánczolat, melyet az oroszok toltak előre az angol tűztelepek ellen. + +A holdvilágtalan éjben az ostromlók egy erős csapatja közelít e +sánczolathoz a legnagyobb csendességben. + +A herculesi Egerton és a hős gyerkőcz a vezetők. A katonák mindegyike +jól tudja, hogy az véres munka lesz, mert a legelszántabb két vitéz áll +élükön. Égnek a harczvágytól. + +Senki sem veszi észre közeledésüket. + +Az első sánczolatban mindenki mélyen aluszik a fáradalmas nap után, csak +az egyes piquet őrök járnak kelnek a sánczfokon. + +– Engedjétek őket jobbra balra haladni; susognak a vezetők csendesen. + +– Most két kézre a fegyvert, előre a szuronyt! csatára! + +Mint a lesben állt oroszlán, szökik fel a sánczolatra az angolok +előcsapatja, a szuronyokat a földhányásba döfték, azokra hágva, másztak +fel a gátra; egymás vállaira állva, adták a legelső szuronydöfést, mely +a felriadt orosz őrseregnek volt szánva. + +– Rajta fiam! kiálta Egerton, mint könnyü gyermeket hajitva fel a +sáncztetőre ifju barátját s következő pillanatban, utána emelve roppant +termetét: a széles kard fogai között. + +– Itt vagyunk, Kozakoff ezredes, kiált az angol mennydörgő hangon. Le +van róva a látogatás. + +A sáncztetőn egy magas orosz hadfi harczol elkeseredetten a gyerkőcz +vitézzel, kinek heves csapásai hátrálni kényszeritik. + +Egerton sajnál a vitába elegyedni, s más felé forditja fegyverét. + +– Végezd fiam a magadét. + +Az angolok egy pillanat alatt elfoglalták az első gátnát, az orosz sereg +hanyat homlok rohan vissza. A két vezér, ki jobbra balra vágott utat +magának, a gátna tulsó oldalán ismét összejön. Az oroszt két felől +kiszorították az első sánczból a második sánczolatba, s most egy +pillanatra megölelik egymást, hogy folytassák a munkát. + +A második sánczolatból egyszerre egész sorlövés fogadja az ostromlókat. + +– Csigavér! kiált Egerton, szétcsapva a szeme közé omló füstöt: előre +gyorsan! A midőn a gyerkőcz egyszerre odadül keblére, két kezével +öltönyébe kapaszkodva. + +– Mi bajod fiacskám! kiált az ezredes s rátekint a gyermekre. + +Az még akkor mosolyog, még arcza piros, még sehol sem látszik a seb; de +egy pillanat mulva kiszökik kebléből a piros forrás, az élet forrása, s +borzasztó elnézni, ezen egy pillanat, hogy átváltoztatja egyszerre az +arczot, hogy lesz az fehérré, hogy törli le a délczeg mosolyt róla +valami hideg kéz. + +Mint kedves csecsemőt ragadta őt karjára az ezredes s rohant vele a +sáncz mögé; midőn letette ott, már hervadt volt a szép délczeg ifju, +mint egy letört virág. + +– Kedves fiam! fáj-e nagyon? kérdezé Egerton, könyekkel szemében. + +– Anyám, édes anyám; suttogá a gyermek és félrehajtá fejét. Ugy halt +meg. + +Midőn az ifju leroskadt a lövés után, azon pillanatban látta Egerton, +hogy az iménti magas orosz tiszt ott a sánczon vállára veregetett egy +volhynski vadásznak s mondá: + +– Nagyon jól volt. + +Most felvette kardját és ment az embert felkeresni. + +Az emberirtó sortüz közepett hatolt fel a sáncz tetejére. Mint a kaszált +fű, omlott előtte minden élő. Kardcsapásait nem volt képes feltartani +fegyver. + +Azt az embert kereste ott, és rátalált a harcz tömkelegében. + +Kétszer lőtt az reá revolver pisztolyával oly közelről, hogy egy +falevelet el kellett találnia. Egerton nem érze semmit. + +Vannak fenevadak, miket nem ér semmit ugy meglőni, hogy a golyó +keresztül kasul járjon rajtuk; ha csak bizonyos helyen nem találják +őtet, a vett halálos seb után is megölik még a vadászt. + +Egerton kardja földre teriti az oroszt egy csapással… Ezt meg nem +gyógyitja senki. + +– Ez is jól volt! hörgé az ezredes, és azután még egyszer megforgatá +kardját feje körül s lerogyott a porba. + +Csak annyit hallott még, hogy az angolok diadalt orditottak. + +E kedves zene mellett kilehellte lelkét. + + + + +AZ ELLENSÉGES KOPONYÁK. + +Minthogy ez az elbeszélés kissé borzadalmas természetü, előre is +figyelmeztetek minden gyöngébb szivü olvasót, hogy ha teheti, hagyja ezt +egészen olvasatlanul; ha pedig már pénzében van a könyv, mint az oláhnak +a szappan, legalább annyit tegyen meg, hogy ne olvassa este lefekvés +előtt, mert én nem akarok azután gonosz álmai felől magamra terhes +felelősséget vállalni. + +Azt is mondhatom pedig, hogy ez valóban megtörtént dolog s hogy ilyen +sokáig tudtam vele hallgatni, az csak titoktartásomnak válik +becsületére. + +Még akkor igen fiatal ember voltam, kezdő novellairó, s miként +nyomtatásban kijött büneim tanuskodnak róla, nagyon hajlandó a +földfeletti mysticus eszmék követésére; rejtélyes történetek, borongós +sejtelmek, végzetes események el tudtak magukkal ragadni; kevesebb +szakállam, de több hajam, kevesebb tapasztalásom, de több hitem volt, +mint most: és ez akkor ugy volt jól, most meg igy van jól. + +Tehát igen fiatal ember voltam még, a midőn egy kirándulás alkalmával +egyes egyedül jutottam éjszakára egyikéhez művelt főurainknak, kit +ismeretlenség okáért csak egyszerűen Gábor urnak fogok nevezni. + +Látásból hallásból ismertük már egymást, utazó voltam, elesteledtem, ő +pedig házi gazda és az útfélen lakott; nekem szállás kellett, neki +kastélya volt; mind ez elég jogot adott arra, hogy magamat +beszállásoljam hozzá; ki is igen szivesen fogadott; különben is a vendég +nem volt nála nagy ritkaság. + +Gábor ur egy kissé abban a hirben élt, hogy szeret különczködni, volt +könyvtára és olvasott, egy szobája tele volt mindenféle kitömött +állattal és madárral, miket maga lövöldözött, s miknek a neveit is +tudta, volt becses képtára, értékes régiségei, és ő maga sokat +foglalkozott gépekkel, nem ugyan olyanokkal, a mik valami gazdasági +haszonra valók, hanem a mik tisztán mulatságos meglepetésekre voltak +szánva! például, hogy az ajtóban álló vasember, a mint valaki az ajtót +kinyitja, rögtön felemelje fegyverét s a mint beteszi, ismét +tisztelkedve lebocsássa, a mi által a gyöngébbszivü látogatót majd a +nyavalyával törette ki; az álló asztalban titkos klarinétok fújtak el +mindenféle nótát, mikor valaki rákönyökölt, s bizonyos székekről fel nem +lehetett kelni, ha az ember rájuk ült, ugy megfogták. + +Ezekről az ártatlan tréfákról magam is hallottam többször beszéltetni s +készen voltam rá, hogy nem leszek általuk meglepetve; azonban Gábor ur +nem is producálta előttem e tréfákat; igen komolyan beszélt velem, +könyvtárába vezetett; megismertetett igen érdekes és valóban nagybecsü +kéziratokkal; megmutogatta fegyvertárát, pecsét-gyűjteményét, mikhez +igen érdekes historiai adatokat tudott elregélni: én megkértem, hogy +engedje meg, miszerint ez adatokat magamnak feljegyezhessem. + +– Szivesen, csak tessék: monda ő egész udvariassággal s gyönyörüségét +látszott benne találni, hogy jegyezgetem én, a mit ő beszél hajdankori +hősökről és delnőkről, kiktől itt meg itt maradt meg az a sarkantyú, meg +az a félczipő, a mi itt előttünk áll. + +Minő gazdag történelmi kútforrás! Valóban nem volt okom megbánni, hogy +idejöttem. + +Gábor ur különösen megelégedhetett érdekeltségemmel, melyet elmondott +adatai irányában tanusíték; kifogyhatatlan volt újabb, meg újabb érdekes +történetkék elbeszélésében. + +Ilyen mulatságban töltöttük el az egész estét. + +Vacsora felett magunk voltunk egy uradalmi felügyelővel és egy +titkárral, a kik azután ismét eltávoztak, s Gábor urral egyedül +maradtunk. + +Ő a góth szobába rendelé áthozatni a theát, mely mellett még egy +órácskát elbeszélgetheténk: azaz, hogy ő beszélt, én pedig hallgattam. + +A góth szoba az épület legszélső szárnyterme volt; tulajdonképen ódon +bútorairól nyerte ezt a nevezetet; s egy pár középkori fülkéről, a mik +valami góth idomzatot képviseltek. + +A középen tágas kandalló volt megrakva pattogó hasábfákkal, mellette +kényelmes karszékek és pamlagok, mikre leheveredtünk, csendesen +szürcsölgetve a füszerillatu pecco nedvét. + +A kandalló melege, a késői idő, meg az úti törődés, megvallom, annyira +elálmosítottak, hogy egy párszor azon kaptam magamat, miszerint semmit +sem hallok kedélyes gazdám beszélgetéséből s fejem határozottan a pamlag +vánkosa felé huzódik. + +Gábor ur észrevette ezt az állapotomat s mosolygva monda: + +– Ön, ugy látom, hogy álmos is már. + +Nem volt okom őszintének nem lenni. + +– Bizony én akár itt e helyen elaludjam. + +– Azt pedig nem tanácsolnám; szólt Gábor ur komoly arczczal; ez a szoba +nem igen jó hírrel bir az idegenek előtt, kik valaha benne megháltak. + +Ez a szó kezdte az álmot elverni szemeimről. + +– Tán kisértetek látogatják? + +– Sőt benne laknak, és láthatók éjjel nappal. + +A kiváncsiság egészen éberré tett. Kezdtem széljel tekinteni. + +– No, kisértet név alatt ne képzeljen ön magának valami lepedőben járó +lánczos rémet: a mi itt van, az igen egyszerü és kézzel megfogható +tárgy. Van kedve talán megnézni? + +Hogy lehet ilyet még kérdezni is! + +Rögtön talpon álltam; hol van az a kisértet? hadd látom. + +Gábor ur egyik fülkéhez vezetett, mely zöld szőnyeggel volt +lefüggönyözve, s itt a függönyt félrevonva, két koponyára mutatott, +melyek egy gömbölyü üveggel voltak betakarva s elég csudálatosan +egymásnak háttal fordulva. + +Ilyesmit láttam én már máskor is, s nem voltam hajlandó bennük valami +kisértetszerüt elismerni. Emberi csontmaradványok; csak annyira +félelmesek, mint egy kihúzott fog; a mitől senkinek se jut eszébe +megijedni. + +– Ez a két testvér koponyája, két Kálmánffy grófé, kik hajdan ez +uradalom birtokosai voltak, s e kastély egy részét is épitették. Nagyon +tragicus életük volt. Szüntelen ellenségeskedtek egymással; s +czivakodtak a kastély birtokán; egyszer azután az öregebbik kibékülés +szine alatt meghívta magához testvérét, s mikor az leitta magát erős +boraitól, mámoros álmában egy hosszú szeget veretett a fejébe. A szeg +most is itt van. Később egy szolgája, ki részes volt a büntudatban, +elárulta a bátyát, mely miatt őt is lefejezték; testét szokás szerint +elásták a vesztőhelyen, de levágott fejét megengedték haza hozatni a +családi sírboltba, hova a sírboltőr az orozva meggyilkolt testvér +csontjait is eltakaritá. Egy fülkébe oda helyezte egymás mellé a két +testvér-főt; még pedig a két halálos ellenséget, a kik életükben soha +sem türhették egymást, arczczal egymás felé fordítva. Egyszer azonban, a +mint valami dolga miatt ismét le kellett mennie a sirboltba, megdöbbenve +látta, hogy a két testvér feje egymásnak viszásan van fordulva. Az ember +nem volt nagyon ijedős, sokat foglalkozott emberi csontmaradványokkal; +azt hitte, valami vándor patkányok tehették ezt a változtatást a +koponyákban, s ismét összeforditotta őket arczczal. Másnap újra lement +őket megtekinteni, ismét meg voltak fordulva, tarkóval egymás felé. + +Ez igy tartott heteken át, az ember minden nap összeforgatta a +koponyákat, és azok minden éjjel elváltoztatták helyzetüket, utoljára a +sírboltőr egészen belebetegedett, elkezdett fogyni, mélázni, mig egyszer +a fiatal káplán komolyan kérdőre fogta, hogy mi lelte, mi nyomja a +szivét? + +A vén cseléd reszketve vallá meg neki a kisértetes titkot, mely miatt +már maga is csaknem kisértetté változott egészen. + +A lelkész felvilágosodott ember volt, meg akará nyugtatni a babonás +embert gyötrelmes tévedése felől s e végett maga lement vele a +sírboltba, az állitott csodát megtekintendő. + +A két fő akkor is tarkóval volt egymásnak fordulva, és a cseléd esküdött +rá, hogy ő tegnap estve is megforditva helyezé őket egymás mellé. + +– Az lehetetlen, szólt a lelkész. Az élettelen testnek nincsen akarata. +Ez nem más, mint két csontdarab, velő nélkül, izmok nélkül, a mi magától +nem mozdulhat. + +S hogy szavait annál nyomatékosabbakká tegye, megfogta az egyik +koponyát, hogy azt felemelje és megmutassa a kétkedőnek, miszerint az +csakugyan mozgásra képtelen tömeg. + +Abban a pillanatban ugy megharapta a koponya a lelkész kis újját, hogy +az alig birta azt fogai közül kiszabadítani. + +A sírbolt azontúl zárva maradt, s a cseléd nem sokára meghalt ez eset +után; a lelkész pedig késő vénségeig viselte a harapás nyomait kis +újján. + +Az eseményt titokban hagyták, s elébb nem is tudta azt meg senki, mint +midőn én az uradalom régi levéltárában kutatva, megleltem a kérdéses +lelkész naplóját, melyben ő az egész eseményt leirta, azzal végezve a +mysticus regét, hogy az elhagyott sírbolt ajtaja itt meg itt van – +befalazva. Azóta egy magtárt ragasztottak hozzá s a helyiség egészen +feledésbe ment. + +Mingyárt felkerestem a befalazott ajtót, könnyü volt rátalálnom a leirás +után, kibontattam azt s magam leszállva bele, csakugyan megtaláltam a +két ellenséges koponyát, miként állitva volt, egymástól elfordulva. + +Megvallom, hogy felemelni egyiket sem mertem, minden blazirt kedélyem +mellett is, hanem az egész kőlapot, melyen feküdtek, kiemeltetém s ugy +hozattam fel e szobába. + +Azóta sokszor fordult meg nálam egy-egy nehézhitű vendégem, ki e mondát +tréfának vette s saját szemeivel iparkodott meggyőződni annak +mibenlétéről. Noha nem örömest üzök hasonló kisérletekkel játékot; midőn +erősebb kedélyü emberre akadtam, a kinél nem féltem attól, hogy örök +időkre melancholicussá találom tenni, megengedtem neki, hogy háljon itt +ebben a szobában s győződjék meg saját szemeivel, miszerint az este +arczczal össze fordított koponyák reggelre ismét háttal lesznek +egymásnak fordulva. + +Rendesen ugy történt. Látogatóim kénytelenek voltak meggyőződni a +titokteljes tényről s ezt amaz emlékezetes lelkész óta senki sem merte +többé megczáfolni. + +Gábor ur szemeimből vette észre, hogy nekem is nagy kedvem volna e +csodás titokról szemlátomást meggyőződni. + +Melyik huszonkét éves fiatal ember volna, a kit hasonló rejtély ne tudna +érdekelni? + +Én nagyon kértem, hogy engedje meg, miszerint itt e szobában háljak s +fordítsa egymásnak arczczal a koponyákat. + +Gábor ur nem iparkodott lebeszélni; kiváncsiságom tetszett neki, a +gömbölyü üveget felemelte, a két halálfőt nagy ovatosan egymásnak +arczczal fordítá, s azzal az üveget ismét vissza takarta rájuk. + +Azzal megmutatta az alcovent, hol fekhelyemet fogom találni, jó éjszakát +kivánt és egyedül hagyott. + +A tágas kastély emeletét egyedül lakta a főur pitvarnokával. Cselédsége +mind a földszinti szobákban hált; a góth szoba és az ő hálószobája +között három kisebb nagyobb terem feküdt, ilyenformán én magam +meglehetősen egyedül maradtam az előbbiben, lehetőleg távol minden +emberi lehellettől. + +Minden felizgatott képzelődésem mellett is annyi philosophiát tartottam +meg magamnak hogy valami tréfát ne engedjek magammal elkövetni. Elébb +megvizsgáltam a falakat: nincsen-e valami észrevétlen bejárás e szobába? +azután magát a fülkét vettem jól szemügyre; az sem volt hozzájárulható, +kemény szilárd egy darab márványból volt faragva az egész. Az ajtót +bezártam reteszszel, s még azon felyül a pamlagot is eléje huztam, s +arra feküdtem; épen szemközt a lefüggönyözött fülkével. + +Azontul még egy biztositékot szereztem magamnak. A selyemfüggöny, mely a +fülkét eltakarta, valami czifrázatban megakadva, igen szép festői +redőzeteket képezett. + +Elővettem utitárczámat s a függönyt legkisebb redőivel lerajzoltam abba. + +Ez igen furfangos ötlet volt. + +Ha valami élőtesttel felruházott lény a két koponyához akar férni, a +függönyt érintenie kell, már pedig annak redői a legkisebb érintésre ugy +el fognak változni, hogy az többé a tárczámba rajzolt képlethez nem +hasonlíthat. + +Azután uj hasábokat raktam a kandalló tüzére, magam elé helyeztem a +karos gyertyatartót a kis egylábu asztalra, s ledűltem a pamlagra azzal +az erős szándékkal, hogy nem fogok elaludni. + +Ismertem a theának azt a tulajdonságát, miszerint az embert ébren +tartja, ujra töltöttem magamnak egy csészével. Tettem bele egy kanál +rhumot is. Nem igen érzett meg rajta. Pedig máskor egy kanál rhumtól +majd a guta üt meg. Még többet töltöttem bele. Az sem tette erősebbé. +Eszembe jutott, hogy a kandalló melletti szekrényre egy üveg cognac van +feltéve. Gábor ur kinált vele az imént, akkor nem kellett. Milyen +különös, hogy most ugy ohajtom ezeket az erős szeszeket. + +Felkeltem, hogy elhozzam: megkóstoltam; csakugyan ez erős volt; +csészémbe töltöttem belőle s azután eszembe jutott, hogy a kandalló elé +nincs feltéve a sodrony rostély; valami szikra kitalál belőle pattanni: +odamentem, a parazsat hátratoltam benne a vasfogóval, egy szikra a +kezemre pattant és megégetett; a vasrostát lezártam, s azzal mentem +vissza theaasztalomhoz. + +Szép meglepetés várt rám. + +Azon a pamlagon, a mit én a magam számára húztam oda két uri ember ült, +a kiket én jól ismertem, de a neveikre nem tudtam emlékezni. Az egyik +rövid göndör szőke hajjal, mérges veres szakállal, a másik feketehaju, +hosszu lelóggó bajuszszal, simára borotvált állal, a feje tetején egy +kerek kopaszság volt látható. + +Az első egy ingre volt vetkőzve, aranygombos selyemmellényben, az utóbbi +barna borsos szövetü zekében, melynek hátra volt hajtva a vitézkötése. + +Ez a két uri ember szép csendesen iszogatta azt a cognacos theát, a mit +én magam számára elkészitettem. Egyszer az egyik szörpentett belőle, +azután a másik, ketten egy csészéből, egészen testvéri módon. + +Eleinte a bámulat, azután a félelem fogott el; nem mertem hozzájok +közeliteni, leültem egy sötét szögletbe s onnan néztem hogy mit +csinálnak? + +A két ur sajátságos képeket tudott egymásra fintorgatni; közben +beszélgettek is egymással. + +– Jó estét öcs. + +– Jó estét bátya. + +– Itt vagy megint öcs? + +– Itt is maradok bátya. + +– Szük kettőnknek ez a kastély. + +– Tágas volna, ha egyikünk oda alant laknék. + +– Hol odaalant? A pinczében? + +– Még alantabb: a sírboltban. + +– Ezt el kellene végezni egymással öcsém. + +– El biz azt bátya, most egyedül vagyunk. + +– Pisztolyt szeretsz-e jobban, vagy kardot? + +– Én mind a kettőt szeretem, de tartok tőle, hogy kitudódik. + +– Igaz; a fegyver lármát üt, a vér kifoly és tanúságot tesz. + +– Méreg pohár volna jó és sorshuzás bátya. + +– Nem volna rosz, de meglátszik a hulla arczán. + +– Legjobbat mondok én bátya. Itt az erős ital előttünk, igyuk le +egymást. + +– Hát azután? + +– A melyikünk ébren marad, végezhet a másikkal, a ki öntudatát veszti. +Itt egy hosszu szeg és kalapács; ezt a koponyába verve, senki se tud meg +róla semmit. + +– Igazad van, kivált te nálad, kinek jó sűrű hajad van; de nekem hold +van a fejem tetején. + +– Ne félts te engem! + +Nem átallom megvallani, hogy nekem egész testemet a hideg zsibbadás +fogta el e rémületes beszélgetés alatt; ha tudtam volna, sem lehetett +hová mennem, mert épen az ajtó előtt ültek, magam húztam oda asztalt és +pamlagot. + +Azután elkezdtek inni abból az egy csészéből. Egyszer az egyik, másszor +a másik. Egymásnak töltögettek a cognacból, szinültig egészen, hogy a +nedv szine a csésze szélén fölül lebegett. + +– Egészségedre bátya. + +– Egészségedre öcs. + +A felköszöntő oly ördögi nevetéssel mondá azt mindig, midőn a lenyelt +kábitó nedvtől testvére fuldokolni látszott, és feje szédelegve ingott +előre hátra, és arcza hol halálsárga lett, hol csattanó piros, az erek +kéken zölden lüktettek homlokán, mint dagadt kötelek. + +„Igyál öcs, igyál bátya.“ + +E közben az asztalon égő gyertyák hamvadozni kezdtek, eleinte, mintha +valami vereses köd fogná fényeiket körül, mely mindig homályosabb +lilaszinbe ment át; a két arcz egyre jobban sápadt, a két fő egyre +jobban szédelgett, valjon melyik fog elébb ledülni? + +A gyertyák fénye a leghomályosabb zölddé vált már, s a zöld világban +olyan halálsápadt volt mind a két arcz. Nem birtak már egymáshoz +beszélni, csak kőmerev szemeikkel tekintének egymásra s kinálták némán a +kábitó italt. + +– Azután egyet lobbantak a gyertyák s kialudtak. Mind a két alak eltünt +egyszerre. + +Az ablakok szinezett üvegein teljes pompájában ragyogott át a hold, s a +kandalló izzó parázsa rózsaszin fényt vetett a félhomályra. Egyedül +voltam a szobában. + +Álmodtam ezt, mondám magamban: és nevettem rajta; és a fogaim ugy +vaczogtak. Álom volt, álom volt: bizonyitgatám; most már megyek +lefeküdni; levetkőzöm, lefekszem az ágyba, fejemre húzom a takarót, s +aztán tessék kisérteni, a kinek az mulatságos. Miattam járhatnak, +kelhetnek: én rájok sem fogok ügyelni. + +A hold szép fehéren sütött, a kandalló szép pirosan világított, nem volt +szükségem gyertyára, a miket ugy sem gyujthattam volna meg, mert +csutakig leégtek. Az ágyat igy is megtalálom. Levetköztem nyugodtan, az +órámat felhúztam, s azzal félre vontam az alcoven függönyeit az ágy +elől, hogy majd bele fekszem. + +Az irtózat fogta el minden érzékemet. + +A vetett ágyban ottfeküdt a két testvér egymás mellett; irtózatosan +eléktelenült két hulla. – Az egyik hanyatt, a feje pedig arczczal lefelé +fordítva, kopasz feje holdjába verve villogott a sötétkék szeg feje: a +másik pedig mellette feküdt mellére fordítva s a feje szemközt az +égfelé. + +A borzalom elvette mozdulhatási erőmet. Kiáltani akartam, és nem volt +szavam, megrázni a csengetyű kötelét és nem volt kezemnek ereje; futni +akartam onnan, és lábaim lehúztak, mint az ón. Mellem elszorult, tagjaim +elzsibbadtak; végre összeszedtem akaratom minden erőszakát s rettenetes +kinnal kiáltottam valami szót, s mire azután – felébredtem. + +A kik rosz álmokat szoktak látni, tudhatják micsoda kinba kerűl az +embernek akkor egyet kiálthatni. + +Bizony reggel volt már és a nap szépen ragyogott a magas jegenyék közül. +Akkor is ott feküdtem a pamlagon a bezárt ajtó előtt, a hol feltettem +magamban, hogy nem fogok elaludni. + +A gyertyák valóban leégtek előttem, s a csésze valóban üres volt. +Egyébiránt hajlandó vagyok azt hinni, hogy nem is töltöttem én abba +semmit az estve; hanem theát, rhumot, cognacot, mindent csak álmodtam. + +Hanem – most jön még a kisértet legborzalmasabb része. + +Hát a fülkében mi történt ezalatt? + +A függöny azon módon volt, a hogy azt lerajzoltam magamnak, egy redőcske +sem változott el rajta. + +Ehez tehát nem nyúlhatott senki. + +Még egészen elfogulva éjszakai álmom látásaitól, léptem a titokteljes +fülke felé s bizony reszketett a kezem, midőn félrevontam a függönyt. + +És ime… a két halálos ellenség koponyája – háttal volt egymásnak +fordulva. + +Valami hidegség futott kétszer háromszor egész testemen keresztül; +mintha valami jeges kéz czirógatna végtül végig. + +Ez már nem álom. Ezt látom. Fényes nappal van; odakinn beszélnek, +zajganak, mint a hogy nappal szokás, és én idebenn magam előtt látom a +legrejtélyesebb phantomot. + +Tehát még is sok történik a nap alatt, a miről a bölcseknek nincsen +tudomásuk. + +Tehát még is való, hogy e két élettelen fő még holta után is él és +gyülöl és elfordul egymástól. + +Nem hiszem, nem lehet, nem igaz. + +Látom, borzadok tőle, de még sem igaz. + +Igaz, de még sem hiszem. + +Eszembe jutott a lelkész története, ki szintén tagadta e földfeletti +csodát s rá merte tenni kezét a kisértet fejére s azután holtig viselte +annak harapását. + +Nem bánom. + +Hadd harapjon meg engem is. + +Felemeltem az üveget a koponyákról. Szivem meglehetősen dobogott. +Hozzányultam. Kezem érintette hideg állkapczáját. Felemeltem és +megforditottam. + +Hah! + +Mi történt? megharapott-e? + +Szivesebben vettem volna tőle, ha megharap, mint hogy felfedeztem, +miszerint valami furfangos óramű van belsejébe alkalmazva, mely azt, egy +rugó nyomásával elfordítja; a másik is hasonló fortélylyal volt ellátva. + +A reggelinél találkoztunk Gábor urral. Ő szokása szerint komoly volt, én +is. + +– Hogy aludt ön? kérdezé tőlem a részvétig hajló udvariassággal. + +– Köszönöm: nagyon rosszul. Sok theát ittam az este; mindenféle kisértet +üldözött tőle. + +– Hát a koponyák mit csinálnak? + +– Ugy látszik, hogy engem kitüntetésben részesítettek, mert nem csak +hogy hátat forditottak egymásnak; de még fejtetőre is álltak. + +Gábor ur nagyot nevetett e szóra. + +– Ön megnézte, hogy mi van bennök? + +– Azt tettem. + +– Lássa: negyven ember aludt már abban a szobában, mind tapasztalták a +csudát, és egy sem nézte meg, hogy nincs-e valami a koponyákban? + +– Féltek, hogy ugy járnak mint az ördögüző lelkész. + +– S ön nem félt? + +– Féltem biz én; de nagyobb volt a kiváncsiságom: s most már nagyon +sajnálom, hogy azt tettem. + +– Miért? + +– Mert egy érdekes történeti adattal szegényebb vagyok. + +Gábor ur még jobban kaczagott. + +– Még egyet szabad legyen kérdenem. Valjon a többi historiai adatok is +mind ilyen érvényesek, a miket én tegnap följegyezgettem? + +A főur mosolyogva monda. + +– Bátran pipára gyujthat ön velök. + +Ezt csak azért nem tettem, mert nem szoktam füstöt enni. + +Csak arra kért Gábor ur, hogy ha tehetem, ne szólják e fölfedezésemről +senkinek, hadd szerezzen általa ezentul is másoknak üdvös ijedelmet. + +Megigértem; hogy tiz esztendeig titokban fogom tartani. + +A tiz esztendő épen a mult héten telt le; a két kisértetes koponya +története ekkor szabadult fel s lett a nyilvánosság tulajdonává. + + + + +A MENNYEI PARITTYAKÖVEK. + +(DEBRECZEN VÁROSA KRÓNIKÁIBÓL.) + +Kuczuk nagyváradi basa idejében sok veszedelmes napot kellett a jó +Debreczen városnak kiállani. Ez a hóbortos török, mihelyt valami +csekélységért megharagudott reájuk, azzal fenyegette őket, hogy az egész +várost tűzzel vassal elpusztítja, férfiait levágatja, asszonyait rabul +elviszi, kincseiket zsákmányra bocsátja, a város helyét sóval behinteti. + +A szelid és bölcs birák eleinte szép könyörgéssel, jó szóval kérlelték, +ajándékkal engesztelték a hóbortos basa haragját, egyszer azonban Dobozy +István uram kerülvén a biróságra, az maga is kurta nyaku, hamar +tűzbejövő ember volt; a mint egyszer valami hitvány ok miatt Kuczuk basa +megint ellenük förmedt, azzal fenyegetvén a debreczenieket, hogy majd +rajtuk megy, ez azt izente neki vissza: „no hát gyere!“ + +Kuczuk basa szörnyű méregbe jött erre, rögtön felülteté hadait, még +éjjel megindult s másnap reggel ott állt Debreczen alatt; „no hát itt +vagyok.“ + +A városnak nem voltak valami erős falai, sem árka, sem felvonó hídja; az +egész védelme tizenkét rongyos toronyból állt, a mikben a polgárok a +száguldozó tolvajnép ellen őrködni szoktak, vakolatlan tégla építmények, +náddal tetőzve, a miket az első ágyu-lövés halomba döntött volna; hátul +rozzant falépcsőkkel ellátva, mik kivülről vezettek fel rájuk, mintegy +folytatásul egy köröskörül járó fafolyósóban végződvén, a honnan be +lehetett a toronyba menni, ugy, hogy ha a lépcsőt ellopták volna a +torony mellől, senki sem tudott volna belőle kijönni többet. + +Minden ilyen torony forma góré egy-egy kaput őrzött, tiszteletes +távolságban állván attól, hogy a netalán besiető ellenségnek utjában ne +álljon; nehogy az bolond fővel a tornyot is elrontsa s ujra kelljen +építeni. + +E tiszteletre méltó őrhelyek biztos voltát semmi sem tanusítá annyira, +mint az, hogy valamennyinek a hegye ki volt adva gólyafészeknek, a hol e +jámbor állatok estenkint féllábra állva, olyan hűségesen elkelepeltek +óra hosszant, mintha ők őriznék a várost legjobban. + +Kuczuk basa ugy intézé a jövetelt, hogy egyszerre a város minden kapuját +elállta seregeivel s minden vályogtorony irányába felállittatott egy +nagy kerekes ágyut, a mi meg volt töltve. Igy akart beszélni a +debreczeniekkel. + +Jön azonban a városból hozzá nagy sietve egy Panajoti nevű görög, a ki +még Sztambulból származván ide, Kuczuk basának régi jó ismerőse volt, s +rendesen, ha a város tanácsának valami csiklandós izenete volt a +basához, ezt küldte hozzá, jól tudva, hogy ezt nem huzatják ott mingyárt +karóba. + +– No hát mit mondanak a debreczeni bírák? + +– Kegyelmes uram, bizony ez a Dobozy István kurucz ember; a mint a te +fenyegetésed megérkezett hozzánk, ő rögtön minden fiatal leányt, +asszonyszemélyt és gyermeket szekerekre ültetett s elküldött Tokajba; +azután parancsolatot adott ki dobszó mellett, hogy kinek mi értékes +jószága van, tépje szét, vágja le, vesse a kútba s a mint az ellenség +megtámadja a várost, gyújtsák fel azt egyszerre negyven oldalról, +vessenek tüzet minden templomba, toronyba, s aztán kiki fogja a dárda +nyelét, vagy üljön a lovára, ha van, s majd akkor megmondja, hogy melyik +kapun menjenek ki? Még pedig ugy elmenjenek innen, hogy soha képpel se +forduljon senki Debreczen tájékára vissza, Kuczuk uram aztán feleljen +meg majd a magas szultán színe előtt, ha kérdeni fogja, hogy hova lett a +nagy Debreczen város? mely ennyi meg ennyi adót fizetett a portának +hűségesen, a vezéreket ajándékozta emberül, a hadsereget tartotta +liszttel és takarmánynyal; ott dicsekedjék el majd vele, hogy azt biz ő +porrá égette s bevetette helyét sóval, azon való haragjában, hogy roszul +égett a pipája. + +Ezt izente Dobozy István uram a basának s Panajoti azon módon elmondta +neki szórul szóra. + +– Átkozott vastagnyaku kálomistája! kiálta fel mérgesen a basa, bizony +még megteszi, a mit megmond. – Aztán pedig arról csakugyan nem akart +felelős lenni, hogy egy olyan várost mint Debreczen, kiirtson a +világból, csupán uri roszkedvének kihűtése végett; holott Debreczen +olyan szükséges volt azon a helyen, hogy ha ott nem lett volna, magának +a töröknek kellett volna oda egyet építeni. – Tudja jól a kutyaházi, +hogy nem akarom a városát elpusztítani, azért mer velem olyan fennyen +beszélni; de kapjam csak ki ide a gyepre, tudom, hogy olyan utat tetetek +vele egy fekvő helyében, a miben feltörik a talpa. + +Panajoti erősen bizonyitá, hogy a debreczeni lakosság a legvégsőre van +elhatározva, s a mint a basa egy trombitát megfuvat, vagy egy ágyut +kilövet rájuk, ott minden lángba borul egyszerre, s az egészből senkinek +semmi haszna nem lesz, minden drágaság ellevén ásva a földbe, a nők és +hajadonok szépe eddig túl van a Tiszán; a férfiak pedig meg vannak +dühödve, ki kaszát, ki kardot fogott, azokkal is baj lesz elbánni, a +milyen keserüségben vannak most. + +A basa átlátta, hogy Panajottinak igaza van; most az egyszer a +debreczeniek kifogtak rajta. Azért is ujra visszahivatá a kapuktól +felállított csapatjait, befogatott megint az ágyukba és azt mondta, hogy +kegyelmet akar cselekedni Debreczennel, csak legyenek bízton, nem bánt +senkit; ezentúl kegyelmesen fog velük bánni. Dobozy István uramat még +külön meg is dicsérte, elszánt, bátor magaviseletéért s szavát adta, +hogy e jeles tromfért soha sem fogja bántani, sőt akármikor valami baja +lesz, csak folyamodjék ő hozzá, számíthat pártfogására; ha pedig Váradra +talál jönni, az ő házát ki ne kerülje, ő bizonyosan nagyobb +vendégszeretettel lesz ő iránta, mint Dobozi uram volt őhozzá. + +Azzal vissza ment Váradra ágyústul és seregestül rendén. + +A debreczeniek nagyot lélekzettek utána s mindenki dicsérte, és +magasztalá bíró uramat, a miért ilyen bátran a tíz körmére mert állni; +lám mégis csak a török látta át utoljára, hogy neki kell engedni. + +Kuczuk basa azonban alig érkezett meg Váradra, rögtön hivatá maga elé +Badrul béget; az afrikai szerecsen lovasok vezérét, s ilyen dolgot +bízott reá. + +– Ma este, mielőtt lealkonyodik, felülsz ötszáz lovassal és megindulsz +Diószeg felé. Valahány embert akár jövőben, akár menőben találsz, +mindegyiktől megkérdezed, hogy ez az út visz-e Nagy-Kállónak? azzal +engeded futni. Ezt cselekszed, a mig éjszaka nem lesz, akkor egyszerre +letérsz a diószegi utról, belegázolva egy balfelől fekvő semlyékes +rétbe, hogy nyomot veszíts: mikor a semlyéknek végit érted, ki jutsz a +mezőre, ott találsz majd pásztorokat, a kik juhokat, ökröket őriznek, +azokkal elvezetteted magadat Létáig. Mikor a létai tornyokat meglátod, a +vezetőket vagdald le, s a helység alatt elvonulva, térj be a nagy +erdőbe, abban az erdőben megint találsz mészégetőt, vagy csordapásztort, +a ki ugy elvezet az erdőkön keresztül, hogy elébb ki ne juss, mint a hol +az erdő Hadházon felyül véget ér. Ott megint tedd el láb alól vezetőidet +és maradj lesben. – Holnap, vagy holnap után, vagy talán egy hét mulva – +addig te az erdőből ki ne jöjj; – látni fogsz négy vagy ötszáz szekeret +Tokaj felől közelítni. – A szekerek válogatott szép leányokkal és +asszonyokkal lesznek rakva; bizonyosan pénz és csecsebecse is van náluk +elég; azokat mind egy lábig elfogod. Ha férfi van velük, azt vágd le; a +mi pénzt találsz náluk, oszd fel katonáid között; a népséget pedig +hajtsd ide hozzám Váradra. Jól megértsd, a mit mondtam: a fejedet +kezedben hordozod, tehát ugy vigyázz rá. + +Badrul bég megérté a parancsot és távozott. A szerecsen vezér olyan +ember volt, a kire ilyesmit rá lehetett bizni, mert képes volt erdőn +mocsáron keresztül az egész országot végig utazni, s lováról le nem +szálni, mig küldetése helyére nem jutott; ott pedig étlen szomjan +hetekig elácsorogni lesben s a rábízott parancsot az utolsó nyakvágásig +végrehajtani híven. + +Kuczuk basa magában beszélgetett a debreczeniekkel: „nevettek ugy-e? +kaczagtok? örültök? no csak ti nevessetek ma eleget; majd mingyárt el +jön rátok a sírni való nap“. + +* * * + +Tokaj felől a széles országuton egy hosszu sor szekér közeledik Hadház +felé; ez a debreczeni hölgykaraván. + +Ötszáz szekér egymás hosszában, csupán asszony és leánynép, egyetlen +férfi sincs közöttük, akkora sem, a mekkora az ostort fel tudná emelni: +maguk hajtják az asszonyok a lovakat is; a kit pedig az Isten férfinak +teremtett köztük, annak meg le vannak a kezei kötve szépen a pólába, +mert annak még kis baba a neve. + +Ennyi asszony, ennyi leány egy csoportban! Képzelhető az a jó kedv, az a +lárma, a mit az uton elkövetnek; mindegyik beszéli a másiknak, hogyan +hajtotta el biró uram a törököt a város alul; milyen szépen ráijesztett? +van rajta, lesz is rajta egy hétig elég mit mesélni; óh a veszélyből +kiszabadult szivek phantásiája gazdag. + +Egy-egy kocsin csupa fiatal leány ül, azok előre hajtanak s elkezdenek +valami méla ősrégi dalt, a mit azon időkben énekeltek a Tiszától +Moldováig; talán azt, hogy: „Fördik a kácsa, Fekete tóba, Készül +anyjához, Lengyelországba“ vagy pedig azt a másikat: „Ha kérdik, hol +vagyok? Mondjad hogy rab vagyok, Kezemen lábamon Vas békót hordozok.“ Ez +a nóta vala akkor nagyon nagy divatban, tudja Isten! olyan szívből +énekelte azt szegény magyar ember. + +Akkor aztán az egész sor szekéren valamennyi leány rákezdte a nótát; +majd felvették vele a nagy mennyezetes eget; szegény kis pacsirták ott +fenn a magasban győztek velük versenyt tilinkózni. + +Delelőre az egész karaván megállt a zöld halomnál, a mi ott van a sík +rónában; ki tudja, ki rakta oda? a mi csontunk van-e benne, vagy a másé? +bizonyosan csak a mienk, mert körülötte olyan puszta az egész vidék. + +Nincsen falu, nincsen város közelében, egy-egy tanya, boglyák s +kazaloktól körül véve látszik itt amott, messze kitérve egymásnak; +szántóföldnek sincs itt semmi híre, csorda-legelőnek van hagyva az egész +határ. + +Csak a délibáb mutogat csodaképeket a láthatáron. Azt is megszokták már, +senki előtt sincs hitele; elöntheti hullámzó tengerrel a messzi +láthatárt, senki sem vágyik abban megfördeni; mutogathatja benne nagy +erdők árnyékát, nem igyekszik felé senki, hogy ott kihüsselje magát; +városai, palotái megszokott képek, a miket senki sem bámul már, s nem +törődik vele, valjon miféle ócska tündér mutogatja ott csoda hatalmát, +józanabb emberivadék előtt, mely bűvészetét kitanulta? + +Pedig épen mai nap különös jó kedvében volt a délibáb. Ritkán is süt +olyan forrón a nap: hogy a föld felrepedezik bele s az utolsó tófenék is +cserepes hasábokra szárad: – egészen a délibáb tündéri örömeihez való +nap. Egy csoport fiatal leány, az ábrándosabbak közül való, fel megy a +zöld halomra, onnan nézi a légi tünemény csodáit. + +Köröskörül siető habokban ring a tenger, melynek nincsen széle; abból +emelkednek ki koronkint az égre rajzolt árnyképek; úszó kék szigetek, +mik szemlátomást nőnek, magasulnak, zöld erdő, lombos fák ellepik +partjaikat; a fák árnyéka ott látszik a vizben; azután megint lejebb +sülyed a sziget, a tenger hulláma dagad, és összecsap végső pontja +felett. Majd a másik oldalon tünedeznek elő nagy légi paloták, átlátszó +tornyokkal, ködkék templomokkal, azokat is csak ugy hányja veti e tünde +tenger, mintha rajta úszkálnának, s ha rájuk unt, végtelen romokat +csinál belőlük, tornyok, várak egymásra düledezve; azután az is elmulik, +a szem nem lát egyebet a vándor daru csapatnál, mely onnan jő erre +csendesen. + +A leányok ott a dombtetőn magyarázgaták egymásnak: nézd! az ott épen +olyan, mint a két tornyu templom Debreczenben. Az meg ott szakasztott a +nagyváradkapui őrtorony, még a teteje is olyan rongyos. + +– Leányok! leányok! dorgálá őket egy fiatal menyecske, ki a domb aljában +szoptatta kövér képű kis fiát; nem jó az ilyennel tréfálni. Nem +üdvösséges dolog a délibábban ráismerni valami házra. Azt a várost baj +éri, a melyiket az mutogat. Hagyjátok el az istentelen beszédet. + +– Nézd! kiáltanak egyszerre valamennyien, s a szó elhalt ajkaikon, +mindenki odatekintett, rémülettől és csodától megigézett szemmel. + +Mi támadt egyszerre az égen? + +Hadház felől, a légtenger felett magasan egyszerre egy lovas férfi +ködalakja rajzolódott a sápadt égre; egy valóságos lovas vitéz, +puzdrával vállán, hegyes turbánnal a fején, keze csípejére téve, az +egész alak szívdöbbentő óriási mérvben emelkedve a láthatár távolába +fel, a ló lábai nem érték a földet, alattuk keresztül lehetett látni az +eget, az egész, mintha egy fegyveres fantomnak a halavány sárga égre +vetett világos kék alakja volna. + +– Jézus Krisztus ne hagyj minket! rebegé a megrémült gyönge nép, e csoda +tünemény láttára, minőt a természettudósok többször több helyen láttak +már, s azóta is mindig magyarázzák, még sem tudják, hogyan, mikép? Távol +álló emberi alakok képe odafenn úszik a légben, megnagyítva óriási +ködszellemmé. Másik pillanatban uj meg uj alakok támadnak elő a +léghullámból, mind fegyveres óriások, némelyik csak lova derekáig áll ki +a csalódi tenger szinéből, másnak csak feje és válla látszik ki abból, +azoknak árnyéka oda van nőve teste alakjához, két átellen összeragadt +árnyék, felfelé és lefelé fordított fejek, kardok és fegyverek; egyszer +ismét lassankint ismét összeolvad az egész, s nem marad utána más, mint +két széles küllő az égen; két világos kék fényszalag ködös sárga mély +alapon, a földből felfelé sugárzó. + +[Illustration] + +– Jézus Krisztus! Jézus Krisztus! török tatár leskelődik ránk; +sikoltának a némberek; összezavarodva, megrémülve, tanácstalan, védtelen +a puszta síkság közepett. + +Az anyák gyermekeiket kapták ölre, futottak velük szekereikhez, a szűzek +elszórták drága kendőiket, fülön függőiket, hogy a míg a rablók azokat +felszedik, maguk elfuthassanak onnan. Mindenki azt hivé, hogy már itt a +veszedelem a nyomukban. „El innen, el! a böszörményi utra! Fussunk a +nyomáson keresztül! Siessünk! siessünk!“ + +A szegény kétségbe esett had rémülten tért félre az utról; a szekerek +lóhalálában futottak végig a száraz mezőkön, merre semmi ut sem vezet; +nem énekelt most már senki, még zsoltár sem jutott eszükbe, csak ugy +titokban sóhajta fel egy-egy áhitatos szív, a mint hátra nézett a +félelmes távolba s onnan fel a bizodalmas égre: „te felséges ur Isten +odafenn, ki elárulád csodaképen gonosz ellenség leseit előttünk; +oltalmazz meg minket, szegény gyönge szolgálóidat gonosz üldözéseiktől, +kiknek nincsen bizodalmunk senki másban, egyedül csak te benned, ur, +mennybéli Isten!“ + +És az úrnak valóban még több csodatétele is volt e napra. + +A mint a futó nők egyre tekingettek félelmesen hátra; egyszerre eltüntek +a játszó tünemények az égről és földről; a szétrebbent délibáb után +élesen kilátszott a láthatár, a mint ég és föld elválik egymástól, s a +hadházi nyírerdők halaványan kéklenek a távolban. Az égre éles ezüst +szegélyü fellegek emelkedtek e táj felől, mintha roppant hab-buborékokat +fújna a vihar sebesen fölfelé; lassankint mind jobban elborult a +láthatár; sötétkék fellegek tódultak egymás hegyén hátán, valami nehéz +hang ugy zúgott a távolból, mintha azt mondaná: „fussatok, fussatok!“ + +A szekerek vágtatva csörömpöltek a böszörményi határ felé. + +* * * + +Badrul bég két nap óta áll már lesben a hadházi erdők között. Mindent, a +hogy Kuczuk basa rábízott, végrehajtott azon módon. A kitől +útbaigazitást kért, azt a szolgálattétel után levágta, hogy el ne +árulhassa; minden csapatnak azon a helyen kellett maradni, a hol +megállítá, senki sem hagyhatta el az erdőt; s ha valaki a környékből +véletlen odavetődött, az mielőtt egy kiáltással elárulhatta volna, a mit +látott, meghalt; lelőtték nyillal, a mi nem ad hangot, nem dicsekszik +hős tettével, mint a nagyszáju puska. + +Senki sem árulhatta el őket, senki sem vihetett róluk hírt a debreczeni +leányoknak, asszonyoknak. Hát az Isten?… Ő meglátta, és megmutatta őket +délibáb tükrén keresztül a vesztükbe siető nőknek, s felfedé előttük az +ármányos cselt jókor. Dicsértessék az ur neve! + +Harmad nap délben az erdőszélre állított őrök jelenték Badrul bégnek, +hogy a pusztán a távolban egy hosszu vonal látszik porzani, mintha száz +meg száz szekér jőne egymás után. + +– Ezek ők! + +Badrul bég maga is felállt egy dombtetőre, hogy oda lásson; talán épen ő +volt az a szertelen óriás, kinek ködképe először megjelent az égen, +puzdrával a vállán, hegyes turbánnal a fején? + +– Ezek ők! Csak hadd jöjjenek közelebb! Senki sem figyelmeztetheti őket +a veszélyre, – senki. + +Egyszerre azonban megáll a közeledő porvonal, nehány pillanatig elpihen, +azzal egyszerre sebesen el kezd oldalvást tartani, s nem miként az +elébb, halkan közeledve, hanem nyargalvást fut oldalt az avarnak. + +Badrul bég dühödten tekinte széljel: „Ki árulhatott el bennünket +előttük?“ + +Mintha egyszerre válasz jönne kérdésére, megzendül az erdő; a magas szál +nyírfák zúgni búgni kezdnek; veszedelmes vihar támad fel a síkon, +süvöltve bömbölve s sárga porköddel eltöltve a körül látszó eget. + +Badrul bég nem szokott a vihartól félni; ezt nem is engedte meg neki +Kuczuk basa. + +– Előre a dárdát; kiálta lovasainak, jó a dárda hegye a vihart hasítani, +utol kell érnünk a menekülőket! ki a síkra! + +Hah, de ott a síkon más ur parancsol most! A rónán keresztül, épen az +üldözők és üldözöttek között, ott nyargal végig a vihar menyasszonya, a +szilaj forgószél, ez a karcsu tündér, a ki délczegen tánczol végig a +sima rónán, üstökös feje a felhők között, mintha szétzilált haja +repkedne ott, lábai mint az orsó pördülnek a porban; hajlik jobbra, +hajlik balra, karcsu derekát hajtogatva, s daczos fejét emeli mindig +magasabbra; jaj a törendőnek, jaj a veszendőnek, a mi most hozzá közel +jut, azt megtépi, elszórja; háztetők, kazalok, kifacsart élőfák csak ugy +tánczolnak köntösének szilaj forgásától, felviszi őket az égig, s onnan +visszaszórja bőszült szeszélyében. Utána jő morogva, dübörgve, a haragos +vőlegény, a villámló zivatar, ki kergeti daczos menyasszonyát, +tűzkorbács a kezében; azzal veri majd meg, ha megkapja. Ah a tündérek +szerelme szörnyű! + +Badrul bég csapatját olyan porfellegbe borítá egy pillanat alatt a +forgószél, hogy senki sem tudta többé merre van előre, merre hátrafelé? +A lég elvakult; egyik lovas sem látta a másikat a felkavart portul, +melynek sötétjén még a villám sem bírt keresztül rémleni, csak közeledő +mennydörgése hallott, a mint hömpölygött az égen, rengette a földet, s +el-elnémítá a szél szilaj vihajgását. + +Badrul bég alatt ágaskodott a paripa, fejéről elkapta a szél a turbánt, +dárdájáról letépett minden lobogót. + +– Hej te Isten! magyar Isten! ordíta a szerecsen öklével fenyegetőzve az +ég felé, pártját fogod a magad népeinek; de azért még sem mentheted meg +őket tőlem! + +A mint e vakmerő istenkáromlást kimondá, abban a perczben ugy sujtotta +meg vállát valami kemény test, hogy karja bénultan hanyatlott alá. + +Mi volt az? + +Semmi sem más, mint egy nagy jégdarab, mi izenetképen jött a többi +előtt, utána ropogva, dörögve ereszté meg a menny sujtó parittyáit; +ormótlan jégdarabok kezdtek sürün paskolni az égből; némelyik olyan, +mint egy madártojás, más, mint egy átlátszó dió, másik, mint a szeges +buzogány feje, tíz kisebb egymásba nőve, közte fontot érő öldöklő +darabok; a villám harsogott szakadatlan egyik ég sarkától a másikra +küldve izenetét; a jég-paskolta föld a távol síkságon messze olyan +hangot adott, mintha elakarna sülyedni a rászakadó égtől. + +– Allah kérim! Allah ekbér! kiáltozák a martalóczok; hasztalan futva az +üldöző jégparittyák elől, a mik ijesztő sietséggel ütötték őket minden +oldalról: a megriadt paripák kínzott nyerítése még rémületesebbé tevé a +riadalt; s a kinek szive volt még, azt megkereste a lecsapkodó villám, +mely sistergő fejével oda vágott közéjük, bevilágítva a sürü jéghullást, +mintha millió gyémántteke és ezüst golyó omolna onnan felülről alá. + +– Nincs menekülés, egyedül az ur Istennél! orditák a törökök; s rohant, +kit merre a lova vitt; egy rész az elhagyott erdő felé; azt széltördelte +sudarak, kifacsart szálfák fogadták; más előre nyargalt, bele iramodva a +fellegszakadástól megáradt söppedékes érbe, mely egy óra alatt száguldó +folyammá áradt; nehány a vihar elől futva, épen annak utjába került s +verette magát mérföldekig. Mire a zivatar elhuzódott, Badrul bég nem +találta több lovasát ötvennél. + +Vagy húszan ott feküdtek holtan, itt amott elszórva; iszonyu sebekkel +homlokaikon, betört tarkóval, zúzott bordákkal; némelyt lovastul +agyonvert a jég; mást ugy eltemetett, hogy csak a kitett keze látszott +ki belőle. Az egész rónaság pedig olyan képet mutatott, mint egy puszta, +a mely végig van hintve apróbb nagyobb kavicsokkal, a mik olyan fehérek +és olyan hidegek. + +Az aethiopi pálmaszilvás puszták fiai soha sem láttak még jeget. + +– Ime csodák történnek a földön; monda csüggedten Badrul bég. Ki +harczolhat az ég ellen? A magyarnak külön Istene van, a ki csodákat tesz +a kedvéért. Allah oltalmazzon bennünket idegen Istennek haragjától. + +Nem volt azonban bizonyos felőle, valjon Kuczuk basa hajlandó lesz-e +neki majd elhinni, ha ily vert haddal visszatér, elszalasztva a menekvő +asszonyokat; elhiszi-e mondására azt a csodát? a mihez hasonlónak soha +igazhivő még hirét sem hallá. + +Szavainak bizonyságára semmi sem volt olyan eleven tanu, mintha azon +vasládákat, miket a végett hozott magával, hogy az elfogott asszonyok +ékszereit azokba zárja; ezuttal megtölteti amaz égből hullott parittya +kövekkel; miket látva, a basa hitelt adand a mesével határos rémeset +elmondójának. + +Tehát szépen megtöltete színültig négy ládát a jéggel, s azokat párjával +lovak hátára kötve, maga után indítatá. Nagyobb biztosság kedveért +minden láda kulcsát magához vette, s viaszszal lepecsételé nyitjaikat. + +Két nap tartott neki Váradig visszautazni; azalatt szálinkozó hadai +összevergődtek körüle, kinek csontja törve, kinek feje zúzva, kék zöld +folt nélkül egyetlen egy sem. + +Ez alatt reggeltül estig jó forró nap sütött rájuk. A vasládákból alul +csurgott a víz, felül a gőz párolgott egyre. Nagy-Váradon zúzott karral, +alázatos fővel lépett Kuczuk basa elé a szerecsen bég, s elmondá neki a +történetet, még akkor is reszketett bele. + +Kuczuk basa haragos arczot csinált a meséhez; egy szót sem akart belőle +elhinni, bizonyságul Badrul bég előhozatta vasládáit s kérte, hogy +tekintse meg saját szemeivel az égből hullott parittyaköveket. A mint a +pecséteket feltörte, a zárakat felnyitá: ime nem volt a ládákban semmi. +Még csak híre, nyoma sem az égi parittyaköveknek. – Badrul bég +megszaggatá keblén köntösét. + +– Allah kegyelmes! Ime a magyarok istene a bezárt ládákból eltünteté a +köveket, mikkel vitézeimet agyonverte. + +– Gyáva nyomorult! kiálta rá Kuczuk basa, ki az egészből nem hitt el +semmit, sok lúd ebet győz: bizonyosan ama daliás asszonyok vertek ugy +meg benneteket. + +Ezzel kiviteté maga elől Badrul béget s felakasztatá kapuja elé: ott +függött estig. A szerecseneket pedig, a kik vele voltak, megtizedelteté, +a többieknek levágatta fél fülét, s igy küldte le Belgrádba. – A +debreczeni hölgyek pedig épen és bántatlanul jutottak kedveseik karjaiba +vissza. Kuczuk basa soha nem hitte el nekik, hogy nem ők páholták el +olyan kegyetlenül Badrul béget s azon naptul fogva kezdte őket nagyra +becsülni. + +Ilyen történet vagyon megirva nemes Debreczen városnak tanácsi +jegyzőkönyvében; te ki azt olvasod, gondold el magadban, hogy most is él +még az az Isten, a ki az ő hiveit meg tudta védelmezni mindig magas +mennyből – s keze most sem rövidült meg. + + + + +EGY BUKOTT ANGYAL. + +Volt idő, midőn a magyar négy annyi volt, mint mennyi most. Még +ellenségei is magyarból teltek ki; a kún, a jász, a bessenyő, mind az ő +nyelvét beszélték, egy haza bölcsője ringatta őket, egy név volt +őskirályuk neve. Egy örökségen osztoztak egymással. + +A kún nemzet most egy pár kerületen megfér, a bessenyő alig tesz néhány +szétszort falut és maga a magyar oly egyedül van a világon. + +Eltemették egymást. Azt vélték, ellenséget fogyasztanak, és önmaguk +fogytak… + +Támadjatok elő ti vérrel és dicsőséggel pazarló idők képzeleteinkben! +tünjenek el előlünk e kalászos mezők, ez ismert városok! Lássuk az +egymásba omló hadsorokat, mint dúlnak előre hátra harczi paripákon, +halljuk a csatakürtök rivallását, a buzogány döngését az öblös +paizsokon, az összevert kardok csattogását s a viadalittas harczolók +csatakiáltásait. + +A harcz reggeltől estig folyik, a folyam pirosan megy alá a csatatér +mellett; azt sem tudni, a lemenő nap festette-e pirosra, vagy a vér? + +A küzdők már felére fogytak alá; – annyi jó férfi fekszik már némán a +mezőn; ajkainkról önkénytelen tör ki a kiáltás: + +– Ne bántsd egymást testvér! vesd el a kardot kezedből, magyar vér az, a +mit kiontasz, szüntesd meg a harczot! + +Szavunk nem hallik odáig… Nyolcz század fekszik köztünk és közöttük. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +A mogyoródi csata megvivatott. Magyar győzött, magyar veszett. + +A herczegek diadalt ültek, a király futott, egyedül rosz ördöge a +Guthkeled Vid veszett a csatában, de elveszett a korona is örökre. + +Futtában lova kidőlt alóla, gyalog, fáradtan és sebesülten vette utját +az erdőknek, s még hangzott fülében a polgárharcz zaja, már ő azon +gondolkozott, mint lehetne azt ujra kezdeni. + +A nap leáldozóban volt már, az erdők árnyéki mindig lejebb szálltak, s +midőn a futó király egyszerre megállott, csak akkor vevé észre, hogy +körüle minden oly néma, hogy a hadsorok, miken keresztül törni vélt, +csak a ligeti cserjék virágtalan bozótjai s kisérői, kiket nyomába +ügetni képzelt, a csöndes hallgatag völgyek. + +Körültekinte, senki sem jött utána. Még reggel egész hadsereg kisérte, +még kardját apródai kötöttek föl oldalára, még sisakját az ősz Ernya +tette föl fejére, még sarkantyuit fölcsatolni Vid hajolt le lábaihoz. És +most ezek mind oda vannak, szétverve, halva, vagy elpártolva talán. És +ha a sereg elveszett, nem jobb lett volna-e vezérnek is együtt veszni +vele, s ha leesett a korona, nem kellett volna-e a fejnek is utána esni? + +A király lélekben testben összezúzva dőlt le a pázsitra. Kinek keze egy +óra előtt rokon vérrel itatta a haza földét, annak szemei most forró +könyekkel áztatták azt. + +Kora tavasz volt az idő, – nem volt még az erdőknek dallosa, és a +királynak mégis ugy tetszék, mintha a szellő csalogányok, vagy angyalok +dallait hordozná hozzáig, tündéres töredékben. – Figyelni kezde s +ráismert az énekre, melynek oly csodatevő ereje volt szivén keresztül +hatni. Valami édesbús női hang éneklé buzgón, áhitatosan a „de +profundis“t. + +Az üldözöttnek jol esik az oltár zsámolyához menekülni, és őt nem csak +ellenségei üldözték, hanem saját lelke is. + +Fölkelt s követve a szent hangokat egy völgy hajlásában kisded fehér +keresztet pillanta meg, mely előtt egy ifju leány térdelt, – tán inkább +örökké ifju angyal, vagy valaki a tulvilágról. + +A király döbbenve állt meg, félve háboritni a szent hölgy áhitatát, s +mig annak csengő éneklése hangzott, ugy érzé, mintha lelke megfürödnék e +hangokban, lemosva magáról indulatot, vágyat, szenvedélyt. + +A hölgy végezve esti áhitatát, egy közellevő barlangba lépett, melyet +kedveért befutott a téli zöld, hogy a zordon időkben is fris lomb +árnyazza fekhelyét. A természet télen meleget, nyáron hűs árnyat külde +barlangjába, a vadfa gyümölcsöt terme neki, a nem ápolt mező +harmatkásával táplálta, a patak oda folyt barlangjához, s a fejős +szarvastehén bejárt hozzá reggel este édes tejével adózni. + +A király tisztelettel járult a szent hölgy elé, föl sem merve rá +pillantani. + +– Eltévedt vadász áll előtted, oh szent szüz, kit társai elhagytak a +vadászaton, s ki nálad menedékért esd. + +A szent szüz csendes szemrehányással viszonzá. + +– Te nem vagy eltévedt vadász, te Salamon vagy, ki a csatából futva +jösz. + +Salamon megdöbbenten nézett a hölgy arczára. Az fátyollal volt +betakarva, csak beszélő ajkait lehete látni. + +– Ha ismersz, rejts el és szabadits meg, s ha ura leszek egykor e +földnek, kolostort épittetek e helyre, melyben száz hajadonnak leend +menedéke. + +A nő jóslatterhesen felelt: + +– Ura nem léssz te e földnek, s nem kőfal az, mi a világ elől menedéket +ad, hanem az erény. + +– Nem rémitesz el szavaiddal. Ha elhagyott az isten, nem hagytam el +magamat én. + +– Nem isten hagyott el téged, te hagytad el őt, esküdtél és megszegted +azt, békét vettél örökségbe, s harczot hagytál magad után. Nem emberek +keze, az istené ejte el téged. + +Salamon összeborzadt. + +– Ki adott neked hatalmat szivembe és jövedőmbe látni? + +– Az a kinek keze megszabadita tőled. Gondolj reá, hogy egy jóslat már +beteljesült rajtad. Ki mondá neked egykor e szavakat: „te, ki mindenkit +üldözesz most, mindenkitől üldözött leendsz egykor!“ + +– Jehova istenre, te Irmén vagy! ő mondta azt. + +– Irmén meghalt a világnak, én Charitas vagyok, – szólt a szent szüz +felemelve fátyolát, s egy arczot mutatva a királynak, melynek láttára az +térdre hullott. + +Liliomfehér arczának egy felhője sem volt még. Redőtlen, szenvedélytelen +volt az, mint az angyaloké, kik csak istennel beszélnek, hajfürtei +hosszan omlottak alá, tiszta, fehér öltönyére. Ugy állt ott mint egy +álomkép, mit a szellő jobbra balra ingat. A király halvány dicsfényt +vélt homloka körül látni. + +– Teljesüljön jóslatod egészen! – szólt a király meghajolva. Mondád: +„te, ki egy nőt hagysz magad előtt térden állani könyörtelen, egykor e +nő előtt fogsz térdelni magad.“ Im itt térdelek előtted. + +– Kelj fel oh király. Charitas nem emlékszik arra, a mit Irmén mondott. +Irmén megátkozott, Charitás imádkozik érted; Irmén gyülölte szerelmedet, +Charitás szeretni tanit. + +A szüz megfogta a király kezét s föl akarta őt emelni, az magához ragadá +hévvel a nyujtott kezet s ajkaihoz szoritá azt; mintha soha sem akart +volna tőle megválni. + +– Te megbocsátottál nekem, és én annyit vétettem ellened! Kiüldözélek a +világból. + +– Egy jobb világba üldözél. Az emberektől távol, de az istenhez +közelebb. Oh Salamon, jó lakni e magányban itt. Érezni a tulvilág +gyönyörét előre, elfeledni azon árnyék örömöket, miknek töve a földbe +van ültetve, s virága a földre hull; nem érezni indulatot, alacsony +szenvedélyt, érzéki vágyat, csak az isten közellétét. Én boldogabb +vagyok mint voltam. + +– És mégis miattad vert meg isten. Egy átok sem eshetett rám oly +keményen, mint a te néma arczodnak egy tekintete, s midőn kezeim közt +mint hervadt virágszál letörtél, akkor éreztem koronámat fejemen először +ingadozni. Im most azért találtalak fel ujra, hogy megmondhassam: lásd, +országom elveszett. + +– Van egy boldogabb ország! oh király, melyet nem szerez meg kard, s nem +vehet el árulás. Ez ország az égben van. Boldogtalanok, kik nem ismerik +azt, kik nem sohajtanak, nem epednek utána. Az élet forrásai vannak +előttük rejtve… Ez országnak kapui mindenki előtt nyitva állnak, csak a +bün előtt vannak zárva. Egy világot látsz azon belől, melynek zöld +mezeje a multak édes emléke, derült ege a boldog jövő, hol minden felhő +egy angyalarcz, mely reád mosolyg, minden szellő egy köszöntés +üdvözöltek ajkairól; hol az öröm mindig uj és soha el nem fogy, angyalok +hordanak karjaikon, szeráfok éneke ringat édes álomba, cherubok fonnak +koszorut csillagokból homlokodra s isten mosolygása napként süt reád, ki +ül a napok napjai felett, hivők, boldogok és szentek hálaimáiban +gyönyörködve, felhallik hozzá a reggeli madárdal és a tiszta kebel +titkos sohajtása, s ő örül mind a kettőnek. Ez ország nem veszett el +számodra, oh király! + +Salamon elmélázva hallgatta a szüz szavait, lelkében uj hurokat halla +megrezzenni, s midőn fáradt fejét a szent szüz által illatos +diófalevélből vetett fekhelyére lehajtá, behunyt szemére leszálltak az +álom tündérei s megnyilt előtte a távol ég; látta a csillagokat közelebb +jönni, a felhőket mosolyogni, meg annyi angyalarczczá válva, hallá a +nyájas köszöntéseket láthatatlan ajakakról suhanó szellő képében, látta +a napok napjai felett ülni, ki tartja kezében a világokat, érzé e +fenséges arcz mosolygásának melegét, érzé, mint ragadják könnyü +cherubkezek véghetlen téreken keresztül, és előtte egy fényes alak +repült egyik kezével az ő kezét fogva, másikban pálmaágat. És megismerte +benne a kedves leányt, kit a világból rut szenvedélyével kiüldözött, s +ki őt azért egy jobb világba jött vezetni, és saját alakját is látta +Salamon, és csodálkozott rajta; hosszu ősz ezüst szakáll borult mellére, +hófehér haj vállaira és a fényes királyi öltöny helyett durva szőr +kámzsa volt tagjain. + +Egyszerre trombitaharsogás rivallt fel az erdőben, az álmából felriadó +király egy csoport lovagot látta a barlang felé sietni, kiknek vezérében +Bátor Opost ismeré meg, az egyetlen legvitézebb lovagot, ki valaha +hivatva volt, hogy ellenséges hadak vezéreit öldösse le. + +A hü lovag összegyüjté a csata után Salamon hiveinek megmaradt +töredékeit és elindult a királyt fölkeresni. + +Neki magának jutott a szerencse őt feltalálhatni. A lovag sirt örömében, +midőn meglátta királyát s leborult annak kezét csókjaival s könyeivel +elhalmozni. + +– Te hű maradtál hozzám? szólt érzékenyen Salamon. + +– Ha az egész világ elhagy is, szólt a lovag égre emelve kardját, – én +nem hagylak el, s ha az egész világ rád támad, én megvédlek vagy +elveszek. + +Salamon a mint a kivont kardott látta megvillanni, elfeledé boldog +álmát, ujra harcz és véres dicsőség töltötték el lelkét, megujult +büszkeséggel ült lovára, s arczát az égre vetve felkiálta: + +– Elbuktam, de nem törtem össze! + +A mint az égre tekinte, épen hajnalodott, apró rózsaszin felhőcskék +usztak az égen csendesen; a király egy pillanatig még most is vélte +látni a mosolygó angyalarczokat közöttük, s oly nagy volt a képzelet +csalódása, hogy önkénytelen vitte kezét állához, hosszu ezüst szakállát +végig simitandó. + +Azzal csüggedten tekinté szét, szemeivel Charitást keresve, a szent szüz +nem volt látható sehol, Salamon bal előérzettel hajtá le fejét lova +nyakára s fejébe nyomva kalpagát, szótlan bánattal elnyargalt. Vissza +sem tekinte többet. + +Már látszottak Pozsony-vár tornyai a távolból a menekvők előtt, Salamon +a mint távolabb hagyta a veszélyt, könnyelmü vad kedve annál erősebben +tért vissza. Elfelejté a vesztett csatát, a vett sebet, mint elfeledé az +esküt, melylyel azt magára idézte, s a halavány Charitas tulvilági +arczának körrajzait elmosták szivében a szép királynő, Judith, ragyogó +vonásai. + +Uj élettervek születtek már agyában. Menekvő csapatja minden nyomon uj +bajnokokkal szaporodott; a vár melyhez közelite, azon időben +Magyarország legbiztosabb erőssége által volt meg szállva, a császár, +hatalmas ipja nem messze a határtól kész hadaival, és azután a nejéhez +siető szerelmes férj gondolhat-e egyebet, mint hogy az egész világ +rózsákkal van előtte behintve, bárha háta mögött leütött fejekkel van is +beszórva. + +– Nyargalj előre, Opos – szólt a király a kapuhoz érve – gondod legyen +rá, hogy midőn megérkezünk, – temetés vagy barát, vagy vén asszony ne +jöjjön ránk szembe. Ha jön, kergesd vissza. + +És Opos még nem érte el a kaput, midőn egy aggnő jött ki reá szemközt, +nehéz gyászruhában, galambfehér őszhajára fekete diadem volt köritve. + +Opos megdöbbenve ránta vissza lovát. A király anyja volt a nő. + +Salamon megilletődve szállott le lováról, hogy anyja karját megfogja, s +mintha neheztelne érte, hogy a baljóslatot ő hozta elő, elfojtott +gyermekies zugolódással mondá: + +– Miért nem hordatod magadat zselyeszékedben, ha a városban jársz? + +– Nem illet az már engemet – szólt reszketeg hangon a matrona – mankó +illik kezembe, szegény nyomorult asszonynak, ki vénségére koldusbotra +jutott. + +– Minő háborodottul beszélsz anyám? + +– Hát nem vesztéd el a koronát? + +– Azt igen, de megmaradt a kard. + +– Vesztetted volna inkább a kardot! + +– Asszonyok igy szoktak beszélni, te kevésbbé bánnád, ha nádszállal +látnál is trónomban ülni, mint a megváltót, csak trónban ülnék. + +– A kard az átok a földön, a béke az áldás. + +– Igy beszélnek az asszonyok. Ha rajtad állna, összetörnél minden +fegyvert, hogy ne legyen mivel hadakozni. Hiszen egyetlen nemzeti +ereklyénket, Attila kardját, az égből esett aczélt, melyet a hadisten +hajitott alá, mely a félvilágot tanitá remegni, s melyet négy századon +át imádtak őseink bálvány istenükként, te csupa kard iránti +ellenszenvből valami bitang rokonodnak elajándékozád, a ki azóta rég +nyársat csináltatott belőle. Az enyémet nem fogod elajándékozni. + +– Mit akarsz még? Nem szeret senki saját néped között, országod határán +állsz; idegent, ellenséget akarsz vinni saját hazád ellen? A vértenger +nem ér még ajkadig, a mit kiontál? + +– Érjen fejem tetejéig! Békesség idején megrohad a világ, az emberek +elszaporodnak, mint a fügefalevél, s elevenen nem eszik meg egymást; igy +legalább megölik elébb. + +– A ki vért vet, halált arat. Emlékezzél azokra, a kik előtted jártak. +Péter véren keresztül jutott a trónra, vérében bukott le róla. Aba +megölte Pétert, az ő feje is legördült. + +Atyád Aba vérébe hágott és őt testvére paripái gázolták agyon a +csatában, Béla atyád holttestét lépte át a trón lépcsőjéig, s őt a trón +omladékai zuzták össze… + +– Engem hát a haza omladékai temessenek el! – kiálta föl elszilajult +daczczal a király. + +Az agg királyné eltaszitá fia kezét, s eliszonyodva forditá el tőle +arczát. + +– Legyen hát neked a te szavaid szerint! Menj és ott pihenj meg, a hol +el fogsz esni; vérnyom maradjon utánad, a hol jársz: ellenséget találj +akármerre fordulsz, ki ne gázolj a harczból soha; reményed legyen +csalódás és emléked átok, és e hazában, melyet egy sirrá akarsz ontani, +ne találj magadnak egy sirt, melyben megpihenj! + +– Asszony ne tovább! ordita Salamon magán kivül, s ádáz dühében annyira +elfeledkezék magáról, hogy kezét ősz királyi anyja ellen fölemelte. + +Bátor Opos elszörnyedve veté magát Salamon elé s kezével feltartóztatá +annak öklét. + +– Uram, anyádat látod magad előtt. + +– Még pedig utóljára! – szólt az agg nő, azzal megfordult és elhagyta +Salamont örökre, rajta hagyva átkát. + +Salamon nyugtalan kedélylyel nyargalt föl a várba, lelke háborgását +vidámabb gondolatokkal csillapitva. Első kérdése volt odafenn. + +– Hol van nőm? + +Az udvarmester kedvetlenül felelt: + +– Az éjjel elutazott Regensburgba. + +Salamon lelke egyszerre elsötétült, várt viszonlátás öröme volt benne az +egyetlen világos kép s most ez kitörlődött… + +– Tehát nem várt reám. Bizonyosan nem gyanitá, hogy jövök. + +– Sőt hallotta uram balsors szerint közeledésedet, s eltávozott sietve, +mert félt hogy Pozsony ostrom alá jut. + +– Ugy? igaza volt, ha azért ment el. Nem izent nekem valamit? Tán hogy +utána menjek? Vagy hogy megizenjem, ha vissza jöhet? + +Az udvarnagy hallgatott. És Salamon ugy szeretett volna kérdezősködni. + +Nem volt-e beteg? nem érte-e az uton valami baj? volt-e elegendő +kisérete? + +– Volt uram. Ulrich herczeg kisérte el. + +Salamon arcza még jobban elborult. Közel volt hozzá, hogy sirjon. Rögtön +leült levelet irni nejének, s azt elküldé leggyorsabb futárja által, +lelkére kötve, hogy siessen a válaszszal vissza. A levél tele volt +gyöngéd panaszszal, forró szerelemmel, epedő vágygyal, a hogy szerelmes +férjek szoktak nejeiknek levelet irni. + +Salamon nem volt ember addig, mig a hirnök válaszszal vissza nem +érkezik, nem volt eszméje, nem volt gondolatja ez egyen kivül, tizszer +fölment egy órában a vároromra vizsgálva, hogy nem jön-e futárja? +Kiszámitá az órát, melyre oda kelle érnie, az időt, mennyi kellett +nejének, hogy levelet irjon, s azután vissza az utat. S midőn elmult az +óra nyugtalanul töprenkedék magában, mi történhetett, hogy senki sem jő. +Tán a hirnököt fogták el az uton, vagy elveszté levelét s nem mer vissza +jönni? – vagy talán kiáradt valami folyam, a viz elvitte a hidakat s a +hirnök tulnan rekedt. + +Oh az aggódó ember oly leleményes a legtávolabb lehetőségek +kitalálgatásában, s rendesen a legközelebbit nem látja. + +Végre abban kezde megnyugodni, hogy neje tán azért nem küld izenetet, +mert maga akar jönni helyette, s e gondolaton sokáig megpihent, de a +hogy más nap is elmult, nem állhatá tovább; uj hirnököt küldött uj +levéllel, harmad nap harmadikat, s ez igy ment egy hétig, a levelek +mindig panaszosabbak, mindig szemrehányobbak kezdtek lenni. Salamon +elvégre alig ismerte már magát, semmire sem tudott egyébre gondolni, +kérdésre nem felelt, feleletre nem várt, semmi sem érdekelte és minden +izgatta. Végre mint egy heted napra visszaérkezett valamennyi hirnöke, +egy igen rövid levelet hozva Salamonnak, melyben Judith szárazon +tudósitja, hogy a császár nem sokára Pozsonyba menend, s hogy ő a +helyett, hogy helyzetéhez illetlen szerelmi ömledezésekkel foglalja el +lelkét, sokkal bölcsebben teend, ha azon törődik, mint foglalja vissza +elveszett országát. + +Ez keserü orvosság volt, de használt. + +Salamon egy ideig zugolódott ugyan, mint kit igen édes álomból költenek +fel azzal a szóval, hogy induljon dologra, hanem utoljára is, ha álmodni +szép, de ébren lenni jó. S harczra készülő embernek sokat ér egy kis +szerelmi vagy családi keserűség. + +IV. Henrik nem sokára leérkezett Pozsonyba s hadseregeivel megindult a +Duna balpartján, veje országát visszahóditandó. + +De az anyaátok mindenütt feje fölött lebegett annak! Vele járt a +seregekkel éh- és döghalál képében, nehéz álmokat küldött a vezérekre, +mikből a velük volt püspökök baljóslatokat magyaráztak, a jóslatok hire +elterjedt a katonák közt, s azok az ut felén megálltak vezéreik ellen +fellázadva, s visszatértek az ellenség elől, kit még csak álmaikban +láttak. + +Salamont elhagyta isten és ember. + +A beteg oroszlán ellen feltámadnak a farkasok. + +A nemes vetélytársak, Géza és László nem üldözék a legyőzött fejedelmet, +ott hagyták őt békével időzni Mosonyban; hanem előjöttek bukása hirére +mind azok, kiket egykor dicsősége tetőpontján fegyverei villogása elől +futni látott. + +A kun és bessenyőfajok, elűzve a Szávántuli erdők menedékébe, +összegyüjték falkáikat, s előjöttek éktelen vad csordáikkal, az elesett +boszuállót meggázolni. + +A király hivei kis csapatjától környezve, nem mérhette össze kardját +elleneivel a sik mezőn; Henrik ujra el volt foglalva saját pártos +vasalljaival, hanem élt a szomszéd morva földön egy derék kövér gróf +Mjesko, Salamon végveszélyében ennek igért jó csomó pénzt, hogy verje el +róla a hivatlan vendégeket. + +A grófnak ugy sem levén egyéb dolga, megalkudott nyolczvankét véka +lengyel garasban a szorongatott királylyal, s mire a bessenyő had a +Fertő egyik szélihez ért, ő is megérkezett jó pánczélos lovagjaival +Mosonyba. + +Derék termetes ifju vala a morva gróf, mintegy negyvennyolcz esztendős. +Derekát két ember öllel keresztül nem érte, s ló el nem viselte terhét +egy óránál tovább. Tenyereit ha befogta, elveszett bennök az öblös +palaczk, s tartalma a hordónak elenyészett ajkai nyilása előtt, hosszu +bajusza nagymessze lelógott, s kétfelől felhajtva az öve mellé volt +bedugva, nehogy valamibe találjon akadni. + +Rettentő ereje hires volt hetedhét országon, mert a patkót csak ugy +tördelte ketté, mint utódai a vajas süteményt, és két kézre fogott +pallosával képes volt nyeregkápáig ketté hasitani a pánczélos embert. +Csupán az az egy baja volt, hogy ha egyszer elesett, nem tudott többet +felkelni, s ha egyszer a lovára felült, nem tudott többet leszállani. + +Ő tehátlan megérkezék, ivott is rögtön baráti poharat a királylyal, s +más nap mindjárt neki indult, megtudva hol az ellenség, s igérte +keményen, hogy az egész ronda hadat párjával összekötözve fogja rabságra +hajtani, s valahány szárazmalom van országában, abban mind őrölni +fognak. + +Ez igen jeles szándékkal kivonult a bessenyők elé s szüntelen a Fertő +partja mellett tartva s naponkint elismerést érdemlő ovatossággal és +körültekintéssel nem téve több utat, két órainál, végre egy szép esti +órában meglátta a tulsó parton a bessenyő tábor számtalan füstjeit, +miknél a barbar emberek egész ökröket sütöttek. + +Ott tehát jó biztosságban érezve magát, – minthogy a viz nagyon széles +volt, szépen sátort üttetett, táborát körülsánczolá, hegyes karókat is +veretve mellé, azon hadi tervet készitvén magában, hogy onnan addig meg +nem mozdul, mig ellenségét helyéből ki nem éhezteti, s vagy arra nem +kényszeriti, hogy sánczait megrohanja a vizen keresztül, vagy pedig +megadja magát. + +E becses határozatnál maradván, maga s több vezére kisétálának a +tópartra, fölállitának egy hordót s azt körülülvén, poharazának +emberségesen, mialatt a lemenő nap gyönyörüen behinté aranynyal a Fertő +sima tükrét. + +A Fertő sima tükrén itt-ott egy uszó lápot hajtogatott a föltámadó szél. +Mjesko, ki még sohasem látott olyat, csodálkozva hallá kisérőitől +megmagyaráztatni, hogy azok tündernádasok, miket az elfek és érlek, s +más afféle morva lidérczek hajtogatnak a vizen alá s föl, néhány magyar +is vala ott, hanem az nem tudott rajtok egyebet mint békát és szunyogot. + +A határgróf bámulá őket kegyesen. – Ni hogy usznak erre arra! bárcsak +egy felénk közelednék, itt meglepnénk s elfognánk rajtuk a lidérczeket, +és spiritusba téve bemutatnánk a tridenti synodusnak. + +És erre a szóra egy zöld folt csakugyan elkezde feléjök tartani, szép +egyenes irányban haladva, mindig közelebb, közelebb; a viz szine felett +csak a nádbojtok látszottak, rezegve, hajladozva, mintha valami rázná +őket alól. + +Már egészen közel ért az uszó nádberek. – Sehol sem látom a tündéreket, +– szóla Mjesko. – Hja azok a viz alatt vannak, ott készitenek sipot és +dudát a nádszárból s lovagolnak a halakon. – Hálot kell alájok vetni s +elfogni őket halastól. + +De mielőtt a hálót valaki kivethette volna, egyszerre megdűlt a +nádberek, s helyette száz torzpofáju rémalak bukott föl a viz szinére, +vad orditással rohanva a parton iddogálokra. + +Bessenyők falkája volt ez, kik meglátva Mjesko táborát, a tóba +bocsátkoztak mindegyik egy hosszu nádszálat fogva szájába s azon +keresztűl sziva levegőt a viz alatt, átusztak észrevétlenül a gyanutlan +bámulók szemeláttára s mielőtt azok ijedelmükből magukhoz térhettek +volna, rajtuk rohantak görbe fürészfogu késeikkel, s kikeresték a +helyet, a hol nem talál pánczélt a vas, hón alatt és vékonyán szurkálva +a meglepett vigadókat. + +Azok a zavar első pillanatában azt sem tudták, mihez fogjanak, a pokoli +lárma, e vizből előtámadt ördögök fekete pofái annyira megzavarták őket, +hogy fegyvereiket sem találták oldalaikon, s mire az első rémülésből +magukhoz térve, visszafordultak megtámadóikra, azok végezve, a mit +végezhettek, egyszerre visszafutottak ismét a vizbe s átusztak, a honnan +jöttek. Csupán egyetlen egy került belőlök fogságra, ki Mjeskóval +magával eredvén birkozásba, azt ugyan felbirta taszitani, hanem a +herculesi erejü ember ekkor ugy magához szoritotta őt két kezével, hogy +az meg sem birt motszanni, s ha Mjeskónak azon már elébb emlitett +sajátsága nem lett volna, hogy ha egyszer elesett, többé felkelni nem +tudott, legyürhette volna ellenségét, s igy azonban be kellett érnie +azzal, hogy ott tartsa magán, mig emberei oda érnek, s elébb azt jól +megkötözve őt is szépen felemelik. + +Az ekként elfogott bessenyő mozdulatlanul esett a földre, s akár rugták +vagy ütötték, semmi jelét nem adta az életnek. + +– Ebből ugyan kiszoritád a lelket uram. Mondának Mjeskónak. + +– Nem kell neki hinni. Kiálta ez dühösen, elszörnyedve ez emberek +vakmerőségén. Összemorzsolhattam volna, de kész akarva nem tevém, hogy +tőle megtudhassuk seregeik számát, vezérük szándékát, s más egyebet. +Rakjatok máglyát, vessétek fel reá, majd ha égni fog alatta, akkor ő is +megszünik a halottat játszani. + +A katonák rögtön máglyát raktak sánczkarókból, feltevék rá a bessenyőt, +az feküdt rajta élettelenül hátrakötözött kezekkel. + +A láng felcsapott a máglyán, a bessenyő meg sem mozdult, már haja és +szakála leégett, a tüz tagjait csapdosá, egy vonás sem mutatta rajta +hogy él, mig a lángok közepett a kötelek leégtek karjairól, akkor +egyszerre felugrott a tüz közől, s egy égő hasábbal szétcsapva maga +körül, a felriadt csoporton keresztül összeégett testtel kirohant s +belevette magát a Fertőbe s miután messze beuszott, rémületes +kaczagással forditá vissza összeperzselt arczát kővé meredt üldözőire, +kikben hülni kezdett a vér. + +– Nem. Ördögökkel nem harczolunk. Mondának Mjesko zsoldosai, ha a +csillagokkal fizetsz is bennünket. Emberek ellen szegődtünk, de ezek +világosan ördögök, kik tüzben vizben hadakoznak. Te is fogj magadnak +ördögöket, ha velök harczolni akarsz. + +Mjesko mit tehetett volna? Igéret és fenyegetés hiába volt, emberei +felmondták a szolgálatot s ha azt akarta, hogy vele menjenek, kénytelen +volt őket visszavezetni Mosonyra. + +A király már azt hivé hogy az ellenséget hozzák. + +– Derék szomszéd, monda Mjesko szörnyüképen kegyes képpel. Tudod hogy én +a mult husvét előtt való nagy héten bűnös vallástalansággal vadászatot +tartván, lovamról leestem s kitörtem a bokámat, ekkor fogadást tevék +szent Hubertusra, hogy soha az egész nagy bőjtön keresztül semmiféle +vérengző munkába nem kezdek. Midőn felszólitál, nem jutott eszembe, hogy +épen a nagy bőjtben vagyunk, most figyelmeztet rá a castellanusom. Én +kétségbe vagyok esve. Azt átlátod, hogy fogadásomat megszegnem +lehetetlen, én pedig átlátom, hogy te nem várhatod el a nagy bőjt végit, +hogy akkor kezdj csatába. Hanem azt tanácsolom neked, állj ki te magad a +mennyi embered van e gaz pogányok ellen, igy te fogod kezdeni a harczot, +nem én. Én magam majd felmegyek a baki hegyre, s ha akkor aztán +meglátom, hogy tégedet vernek, na akkor én is lejövök, és bele elegyedem +a csatába, mert már a folytatás fogadásomon kivül esik. + +Salamon megérté a dolgot, s hagyta menni a grófot a hova neki tetszik, +maga pedig felment szobájába, kiválasztá a legjobbik kardját s +összegyüjtve saját harczosait, megálla közöttük és szilárd +reszketéstelen hangon szólt. + +– Itt az idő, hogy meghaljak, és ki halni akar, velem jön utánam. + +A bajnokok szemeiből kicsordult e szókra a köny. Kevesen valának számra, +de mindnyájan jó vitézek, s ha egyenkint fölszámitotta volna mindegyik: +hány ellenséget ölt meg életében, nagy sereg telt volna ki belőle. + +– Nem ugy uram, szólt kardját megütve Opos. Királyok nem halnak oly +könnyen, elébb meghalunk mi mind, s a hova mégy, oda nem utánad, hanem +előtted megyünk. + +A király megrázta a hős jobbját. Hej sokan megismerék ezt a jobbot, a +kiknek nem maradt idejük róla beszélni. + +– Hogy elvesztém oszágomat, szólt a király, az aggodat is nehezen ül +szivemen, hogy magyar volt, a ki legyőzött, s ön nemzetem, ki számüzött, +ez fáj és kétségbeejt, de hogy e nyomorult bitang had meggyalázza bennem +a magyar királyt s bepiszkolja nemzetemet, azt nem türöm, s ha nem +maradt egyebem ez országból, mint ennek határa, e határért megvivok vagy +elveszek. + +A harczosok elkeserült orditása hirdeté, hogy nem fog elveszni egyedül. + +– Ha elbuktam, testvér volt, a ki elejtett, szólt a király, – és +nálamnál jobb vitéz. De ti nektek léha rablók megmutatom, hogy még nem +gyengült el a kar, mely egykor a bolgár hegyekig vert, mely Belgrád +alatt összetört! s ha lesznek köztetek, kik találkoztak velem +Cserhalomnál, majd megmondják, ha sápadtabb vagyok-e mint voltam akkor? + +Ez alatt a Hanság téreit a barbar gyülevész ellepé. + +Fajonként megosztva külön csoportosult, a hol szabad, térre kapott az +erektől átszeldelt ingoványba, sátorhely és legelőnek foglalván el annak +söppedékes szigetjeit. + +Itt kurta kazarok legeltették lovaikat, makacs, indolens nép maguk is +rajt ültek a lovon, soha le nem szálltak róla, a nyers hust nyergeik alá +tették s mire az a nyargalás melegétől megporhanyult, akkor hasznukra +forditák; a lovak legeltek szanaszét, gazdáik aludtak rajtuk, előre +hátra bókolva, vagy végig hasalva a lovon, s midőn a kürtszó megzendült, +egyszerre nyeregben ültek s felütve villogó szemeiket, nyargaltak ismét +előre. A legszélesebb vizeket lovaik hátán uszták meg, s ha egy várat +elfoglaltak, még a lépcsőket és a szédelgő sánczormokat is lóháton +nyargalták össze. + +Távolabb lármás jászok zajongtak, soha ki nem fogyva a perből és +osztozásból, egész nap elhuzakodtak egy-egy rablott paláston, rongyokat +hasogatva belőle, s ha otthon elfogyott a per, a szomszéd nyirekre +kezdtek átlövöldözni nyillal. + +Emezek jó fustélyforgató pásztorok voltak, kik szerették elhajtani a más +csordáit, s e szándékkal csatlakoztak a bessenyőkhöz. Öltözetük +legnagyobb ellenségeik bőréből, a farkasokéból telt ki, melyet derekukon +átkötének; hajuk hátul le volt nyirva, elől három csimbóka kötve, mely +jobbra balra fityegett. + +Közepén feküdt a bessenyők hada, eleven, lóhátas nép, kiknek mindegyike +képes volt lovon nyargaltában ellőni nyillal a repülő fecskét, s egy +kötéllel elkeritett térségen tanyázott maga Zolta vezér, válogatott +testőreivel. Ezek voltak a hadsereg legszálasabb legényei, hosszu +kopjákkal ellátva, s hogy mentül borzasztóbbak legyenek az ellenségnek, +a levágott ökrök bőrei fejeikre voltak huzva, s ugy csüngtek végig +hátaikon, ugy hogy messziről kétszarvu ördögcsordának lehete őket bátran +nézni. Köröskörül iszonyu tüzeket raktak összehordott nádkévékből, nem +azért hogy süssenek nálok valamit, mint hogy megvilágitsák a tájat. + +Zolta leterített medvebőr kaczagányán feküdt a tüzek mellett és aludt, +mint a kősó. Felhasgatott borostömlők, mik üresen hevertek körüle, +engedék gyanitni mély álma okait s ha az öklében tartott buzogányról s +néhány mellette bevert fővel horkoló bajtársról lehet következtetni, +hihetőleg élénk vita előzé meg az édes álmot. + +Kissé távolabb, egy emeltebb dombon lehete látni egy szekérsánczot, +melyen belől tanyáztak a kunok, kiket Kutesk király, saját harczias +leánya vezérlete alatt küldött, annak eljegyezett vőlegénye, Zolta +segélyére. + +Hadilán volt neve a délczeg amazonnak, s ha a saját táborában uralkodó +rendet nézzük, ismeretség előtt gyanitanunk kell, hogy nevét +megérdemelte, jelentvén az elég világosan magyarul „hadi lányt“. + +A hajnal már pirkadni kezdett, midőn a Mosony felé elfuttatott kémek +visszaérkeztek azon hirrel, hogy Salamon síkra szállt. + +Föl kelle ébreszteni a vezért, hogy tartson rögtön korultájt (igy hivták +a táborigyülést náluk), de hiába ránczigálták azt, meg meg-mozdult, jót +rugott azon, a ki költögette, s aludt tovább. Nem volt mód lelket verni +bele. + +Ekkor egynek az jutott eszébe, hogy meg kell fuvatni a a riadót, s a +mint az első kürthang megszólalt, Zolta rögtön talpra ugrott, s +egyszerre kijózanulva tekinte szét. + +– Mi hir? kérdé meglátva kémeit. + +– Salamon közeleg hadával. + +– Mennyit tesz e had? + +– Mehet mindössze nyolczszázra. + +Zolta felkaczagot. + +– Hisz ezt ha meg kellene ennünk, sem laknánk jól vele. Kár, hogy +gyermekeinket nem hoztuk magunkkal, most azokat küldhetnénk ellenök. +Hirdessétek ki a seregben, hogy ma nem lesz csata, hanem hajtóvadászat. + +A sereg az alatt mindenünnen összegyült, mindenki lován ült már, csak +Hadilánra várakoztak még. Ez alatt zajgott, lármázott mindenki; minden +vezérnek és minden közembernek más hadi terv fúrta az agyát. Egyik azt +mondta: vegyük őket körül s fogjuk el mindenestől, – másik beakará őket +csalni a Hanságba s ott megszoritani; a jászok rögtön akartak menni, a +kazarok el akartak kerülni Mosonynak s Salamon háta mögött kirabolni a +várost, a vezérek előbb összevesztek Zoltával, azután egymás között, +végre katonáikkal. + +Mindegyik jobban akarta tudni, hogy mit kell tennie, egy sem akart +hátul, vagy oldalvást állani, hanem valamennyi első akart lenni, ki az +ellenséget megtámadja. + +A nyirek előbb bátorságos helyre iparkodtak szállitani csordáikat s +behajtották azokat a Hanság ingoványai közé; a jászok, észrevéve, hogy +őket hátul akarják hagyni, összesugtak s egy szót sem szólva senkinek, +előre elosontottak az ellenséget fölkeresni, mig a kazarok, kik a magyar +sereg megkerülésére voltak rendelve, egyet gondoltak s neki rugtattak +Mosonynak, hogy azt társaik előtt bevegyék. + +Végre előjött Hadilán szekérvárából, megjelenve a lármás korultájon, a +hol már akkor senki nem halotta saját szavát. + +A magas karcsu amazon büszkén ült hollófekete paripáján. Naptól barna +arczán keresztül világlott a vér piros heve s nincs az égnek sem oly +napja, sem oly éjszakája, mint az ő két fekete szeme, – miknek villanása +többször tudott győzni mint éles kardjáé. Hosszú, göndör haja mint egy +palást borult le kereken domboru csippejéig, s utána lobogott, ha +vágtatott a csatában. Gömbölyü karjai fedetlenek voltak, arany +pereczekkel körülszoritva; rövid ujju dolmány feszült délczeg termetéhez +csattos boglárokkal, és gyakran megesett, hogy az ellenség, kivel +összecsapott, mintegy elbűvölve, rajta feledé szemeit a bűbájos alakon s +nem vevé észre kardja villanását, égő szemeitől megrontva. + +Zolta durva tréfával fordult arájához. + +– Későn ébredtél a kürtszóra, menyecske, nagy sokáig piperézted magad. +Csata napján nem kell annyit időzni a cziczomával. + +– Ma ránk nézve nem lesz csatanap: – viszonzá Hadilán komolyan. + +– Mit mondasz? + +– Az éjjel kimentek a jósok e berkekbe a farkasok szavait hallgatni és +megérték belőle, hogy e mai nap ránk nézve veszélyes. Hagyd e napot +lemenni, s kezdj harczot azután. + +– Veszsz el jósaiddal együtt! nem hiába viselnek a kunok vászonöltönyt, +s engedik magukat asszonytól vezérleni, gyávák valamennyien. Szálj le +lovadról némber, s végy guzsalyt s pártát, kard és sisak helyett, és ti +gyáva kunok mindannyian pusztuljatok szemem elől, vagy rátok küldöm +testőreimet, s lehuzatlak lovaitokról és tehenet adok alátok. + +– Próbálj közel jönni ökreiddel, – szólt Hadilán fölemelve fokosát; +megérzik a taglót szarvaik között, fogadom azt. + +A többi vezérek közbeveték magukat, különben ott mindjárt egymás közt +kezdték volna meg a csatát, s Zoltát nagy nehezen félre taszigálva, +Hadilánt rávevék könyörgéseikkel, hogy vonuljon vissza szekérsánczába; +hanem azt nem gátolhaták meg, hogy a bessenyő tábor csufondáros +kiabálással és fütytyel ne boszontsa a kunokat s egy merész ficzkó +szekérsánczuk szélére egy kopjára szurt szoknyát zászló gyanánt fel ne +tüzzön. + +Ez alatt lassanként előre mozdult a tábor, nagy hihó és rikoltozás +között. Zolta összeterelt mintegy huszezer csatárt, de csak akkor vette +észre, hogy nem tud velük hova lenni. Egy pár száz szót fogadott, a +többi azt tette, a mit akart. + +A Hanságon keresztül egy szűk téren lehet jutni, melynek mellékútait, ha +sokáig száraz az idő, kocsikkal is lehet járni, de ha megáznak, akkor +csak a közepén járható az út. + +E sikon vonult végig a rendezetlen sereg. Az eleje már mérföldekre elől +volt, mig a hátulja csak akkor bontakozott; csatarendnek, +hadsereg-felállitásnak, haditervnek hire sem volt. Iparkodott mindenki +mentül előbb ellenséget találhatni. + +Salamon és kisded csapatja – mint elszánt bátor vitézek, – azonban +hátukat egy fűzes dombnak vetve várták ellenségeiket, készek vagy +győzve, vagy holtan maradni a csatatéren. + +Halvány arczczal, de büszkén állt legelől a király, legpompásabb +fegyverzetét ölté fel magára, csillogott rajta arany és boglárkő, hogy +messziről megismerje benne az ellenség a vezért, s minden nyil őt +keresse. De mellette áll balfelől Opos, sohasem távozva oldalától, hogy +őt találja előbb minden csapás, mielőtt a királyt érné. + +Egyszerre megharsant körül a csataorditás. Az elősietett jászok +kibukkantak a fűz erdőkből, s meglátva Salamon csapatját, vad +süvöltéssel kapták le lovaikról tegzeiket, s a több száz lépésnyi +távolból, sürű nyilfelleget lőttek fel az égre, mintha előre elrémiteni +akarnák elleneiket; a nyilak az éktelen távolt megfutva, ártalmatlanul +hullottak le Salamon harczosai lábaihoz egy-kettő megüté a király +pánczélját is és visszapattant róla. + +De más felhők érkeztek most csatázni. Míg a bessenyő sereg nyilzáporral +rémité a magyarokat, mintha isten szavára viszhangoznának, megdördültek +egyszerre az ég sarkai, s fekete gomolygó felhők kezdtek tornyosodni az +égre, a csatatéren rettentő forgószél viharzott végig, homokkal szórva +tele a jászok arczát s nyilaikat elkapkodva a villám végig czikázott az +égen, s a meghasadt felhőből omolni kezdett a zápor; a bessenyő sereg +legfélelmesebb fegyvere, a nyil, megszünt ártani, az esőben kiengedtek a +tegzek húrjai, s a meglankadt ideg nem volt képes a nyilat elpattantani +többé. + +– Isten harczol velünk! kiálta a király s megeresztve lova zabláját, +lerohant a halomról megtámadóira, kik előnyüktől megfosztva, egy percz +alatt össze lőnek törve a rendezett csapat rohamától. + +A tegzet el lehetett vetni, s az ügyetlen görbe kard, melyet magukkal +viseltek, nem védte meg félmeztelen tagjaikat a nehéz harczszekercze +csapásai elől. + +Az eső zuhatagokban szakadt alá, de még a vér is; mire Zolta a derék +sereggel megérkezék, jász csapatjai már akkor le voltak apritva. + +A mint a sötét láthatáron föltüntek a borzalmas alakok, ágas +szarvaikkal, Salamon emberei visszarettentek, azt vélve hogy ördögök +jönnek rájuk. + +– Ejh – kiálta Bátor Opos, lássuk meg hát, hogy az ördögöt nem fogja-e a +kard? – s azzal neki rugaszkodva, rajtahajtott Zolta seregein, s a mint +az elsővel találkozék, azt ugy találta két szarva közt ütni +buzogányával, hogy menten a lova alá bukott. + +Vérszemet kapának erre társai is s belerontva a felszarvazott seregbe, +oly pusztitást követtek el benne, mintha valódi ökrökkel lett volna +dolguk s a mi egy percz előtt ijedségükre szolgált, az most nevetséggé +vált előttük. + +Zolta vezér azonban, látva mint rontja össze hadsorait a neki dühödött +Bátor Opos, neki forditá a kantárszárat, s hosszú dárdáját két ökölre +fogva, neki vágtatott a daliának, ki véres arczczal dúlt testőrei +között, egyik kezében kopját, másikban kardját forgatva. + +A tér megritkult, a hol e két ádáz harczos összetalálkozék, a vezér +dühösen csóválta meg gombos szálfáját s egy iszonyu csapást mért vele +Opos fejére. A szálfa lezúgott, de Opos visszavágott rá kardjával s a +dárda hegye és gombja messze lerepült nyeléről. Zolta kardját ránta ki +ekkor, s egy testőre az alatt pajzsát tartá elé, hogy Opos süvöltő +kopjája elől megóvja, de az elhajitott gerely keresztül törte a tizenkét +bivalybőrből készült vértet s megjárva a fegyverhordó vékonyát, az egész +embert vértestül együtt, áthatott hegyével ura pajzsához szegzé, mint a +denevért szokták az ajtóba verni. + +Zolta elrémülten fordult meg erre Opos előtt s futni kezde veszélyes +ijedelemmel, jelt adva hadainak a szaladásra. + +Ez rendes fogás volt a bárbár hadaknál, ha nem várt akadályra találtak, +visszafordultak s addig csalogaták maguk után üldöző elleneiket, mig +alkalmasabb térre jutva, ismét helytállhatnak nekik, vagy véletlen tőrbe +csalhatták az utánuk rohanókat, s ekkor egyszerre körülfogták. + +De most rosszul sikerült a csel; a folyvást szakadt zápor megárasztá az +ereket hátuk mögött, miken átjöttek, s a mint a bessenyő hadak vissza +akartak vonulni, a biztos mezők helyett, miken az éjjel lovaikat +legeltették, söppedékes ingoványra leltek, mely lépteik alatt beroskadt +s elnyelte a lovagot lovastól, a mocsárnak szoritott nyirek nem birtak +kihatolni a dugványok közől, a hátul űzött seregektől beletaposva az +iszapba, mig Salamon vitézei jól ismerve az utat, mely egyedül volt +járható ily időben, keresztül bizton üldözék a menekülő Zoltát, ki +seregeit veszendőben hagyva, egy kisded csapattal futott vissa Hadilán +szekérsánczáig segélyt és menedeket könyörögve arájától. + +– Eredj tova! – szólt az amazon elutasitva őt onnan. – Bolond voltál a +harcz előtt, gyáva vagy a harcz után. Vidd fejeden a vészt. + +Zolta káromolva vágtatott az esőszakadásban tova, sehol sem állithatva +meg seregét, mely a keskeny partos gátra szorult szemeivel látva, mint +vesznek el a többiek, – kik a mellék utakon rohanva, a mocsárba +tévelyedtek. Egy rendetlen gomoly, mely egymást tapossa a vizekbe és +iszapba. Gázoló lovak, miknek zablájába, farkaiba fuldokló emberek +kapaszkodnak, mentül tovább, annál nagyobb viz, s annál kevesebb a fő, +nagy messze alig látszik még egynehány, kik beusznak a Fertő közepébe, +ijedelmükben nem tudva: merre a part? + +Mint a krónikairó mondja: „az ellenség elolvadt a király arcza előtt, +mint viasz a tűz szinétől.“ Egyedül Hadilán szekérsáncza állt még ellent +a győztesek rohamának. A kunok hosszu dárdákra kapva, szekereiken álltak +s előbb a rajtuk özönlő bessenyőket taszigálták el onnan, megtagadva +tőlük a menedéket, s a hogy azok elfogytak, daczos arczczal fordultak +üldözőik, a magyarok ellen. Számra mindkét had egyenlő volt, a szemetet +elfutta a szél, csak a magva maradt ott, s ha az egyiket lelkesité a +diadal, a másikat a kétségbeesés. A nyil haszontalan fegyver volt e +perczben, csak a kopja és a csákány használt, a férfiak vértet vértnek +fektetve vittak, csattogott az ércz paizsokon a buzogány s ki- +kihallatszott a harczból, mint a menykő-csattanás Bátor Opos +harczfejszéjének ütése. A magyarság lóhátról harczolt, a kunok, a +szekeren állva; benn Hadilán nyargalt körül, fekete paripáján ülve, +csengő hangja bátoritá a harczolókat; hosszu arany haja lobogott mint +egy harczi zászló s kardjának és szemeinek villanási versenyeztek a +villámokéval. + +Háromszor ostromolt már a magyar, háromszor verte őt vissza Hadilán, +midőn maga a király ragadá kezébe a zászlót s paripájával neki vágtatva +a sáncznak, felszökött a legszélső szekérre, vakmerően odavetve magát +megrémült ellenfelei közé. A másik perczben már Bátor Opos paizsa fogá +föl a reá irányozott csapásokat, nehéz harczfejszéje elejte mindenkit, a +ki Salamonra tört s néhány pillanat alatt át volt szakitva a +szekérsáncz; a támadt résen dühösen rohantak Salamon után a magyarok, a +kún elhányta fegyverét, csupán egy kis csapat állott még ellent, ott +vivott Hadilán, ércz szavával bátoritva mellette harczoló hiveit. Mindig +apadt azoknak száma, alig vivott még nehány ifju, egyenkint elhulltak ők +is, egyedűl maradt az amazon a győztes magyaroktól körülfogva. + +– Add meg magad kún leány! kiálta rá Opos dörgő szava. + +– Élve nem, szólt Hadilán, és elveté paizsát, sisakját, s ugy állt +fedetlenül ágaskodó paripájára emelkedve s kardját megforgatva feje +fölött, mintha csak a halálért akarna még küzdeni. + +E pillanatban fölszakadtak a felhők s az alá sütő nap fényes küllője +odavilágitott a király délczeg hősi alakjára, a mint méltóságteljesen +közelite a hölgy felé. + +Hadilán karja reszketett, a kard aláhanyatlott kezében, a mint e +tüneményt megpillantá, nem hős volt többé, ki a kardot tartá, hanem egy +gyenge nő, s miután szivét elveszté a király ellenében, minek tartotta +volna meg kardját? azt is átnyujtotta neki. + +A mint elvégződött a harcz, egyszerre kisütött a nap s Mjesko gróf arcza +is kisütött a baki hegyről, a honnan ő nézte vala az egész csata +folyamát. + +Nagy elégülten jött alá, megrázta Salamon kezét, megdicsérte, hogy jól +viseltük magunkat, s kivánta imár, hogy miután az ellenség meg van +verve, méresse ki vékával az ő szegődött garasait a nyujtott +segitségért. + +A király elbámult: hisz te csak nézni segitettél. + +– Mit tehetek én arról, hogy téged meg nem vertek s rám nem került a +sor! + +– Igen jól van, tehát a hány ellenséget levágtál, annyi vékával méress +ki magadnak kincstáromból ne garast, hanem aranyat. + +Mjesko gróf haragudni akart e gonosz tréfáért, s még azzal +fenyegetőzött, hogy összekap Salamonnal, de a király elég jókor +figyelmezteté őt azon fogadására, hogy nagy bőjt alatt vérengzést nem +kezd, melyre aztán a jámbor gróf visszatért a maga hazájába, a maga +embereivel, sok tapasztalást vivén magával. + +Salamon visszabocsátá atyjához a fogoly amazont. Könyezve vált el tőle. +A király nem látta a könyet. A kit a korona gondja foglal el, nem lát az +álmában rózsakoszorukat. + +– Ha egykor nem lesz hazád, mondá a hölgy bucsuztában, jer mi hozzánk s +ott uj hazára találsz. És ha senki sem fog szeretni, jer hazámba, ott +fogsz találni, ki örökké szeretend. + +Salamon elfeledé a szavakat, el a szerelem rezgő hangját, melyen azok +mondva voltak és az epedő pillantást, a mely azokat kisérte, a mint +elfeledett annyit! + +Alig verte le a bessenyőket, ismét rokonainak fordult, megpróbálni, ha +nem fordult-e meg akkor csillagzata? A sors nem segité őt többé a király +ellen. Kardja beletört a szent László elleni harczba, az utolsó harczos +is elveszett oldala mellől, Bátor Opos; és az eltört kardból nem +lehetett más mint gyilok s midőn a hősök elfogytak, került a sor az +orgyilkolásra. + +Salamon bérenczeket fogadott László király megölésére, de a gyilkos és +az áruló egy fán terem; azok elárulák, s az ország örök fogságra itélte +őt, ki fölkentje ellen fölemelte kezét. + +Hol most ama négyszegü rom Visegrád tövében, szomoruan tekint alá az +örök Duna vizére, ott ült egykor a fogoly fejedelem, szenvedéseivel +nevet adva börtönének. + +Fogva volt de nem legyőzve, itt a szűk négy fal között is királynak érzé +magát, s nem imádkozott szabadságért soha, de harczért mindennap. + +Egész nap szőtte fonta terveit, és az mind háboru volt. Várta mint +fognak egy napon hivei börtönére ütni s leverve annak zárait, diadallal +repülnek vele Fehérvárra; vagy jönni fog a császár roppant hadaival s +kezébe adandja az arany kopját, mint uralkodása jelképét; vagy felzendül +a háborgó nép s László ellen őt hivja ismét a trónra. Mind hasztalan. Az +idő csendesen múlt. Hivei nem emlékeztek róla, a császárnak sok baja +volt saját pártos vazalljaival, és a magyar megnyugodott valahára: +királya szent volt és hős. + +Sokszor látta ablakából Salamon, mint áll meg a torony alatt egy-egy +vadász és tegezét megfeszitve felczéloz. Ez titkos hirnök gondolá, ki +nyilvesszejére kötött levelet akar fellőni. Csalódott. A vadász egy +vadlud után lőtt a légbe, s odább ment, őt észre sem véve. Vagy néha +hárfázó énekes ült le börtöne ajtajában, Salamon oda figyelt, hogy ez +tán nejének küldötte, ki titkos örömhirt fog énekszóban tudtára adni. +Vándor troubadour volt az, ki tán a porkoláb leányának szép szemei miatt +állt meg, s üres hosszas szerelmi érzelgéseket pengete vég nélkül. Majd +pihegő galamb csapódott ablakához. Ez galambpósta, gondola repesve, +pedig csak vad galamb volt, mely az ölyv elől menekült oda. + +Igy folyt nap nap után, remény volt a hajnal, csalódás az alkony, s a mi +közbe esett: lélekháborgató tünődés. És mikor belefáradt a képzeletében +megvivott harczokba, akkor megállt néha elpihenő lelke azon boldog +képen, mely még folyvást élt lelkében, a ragyogó szépségü nőn, kivel +megosztá szivét, koronáját, oly jónak, oly szépnek tudta őt képzelni, s +sokszor midőn alunni lefeküdt, könyezve imádkozék istenhez, hogy bár +csak álmában mutassa őt meg neki, hogy akkor beszélhessen vele. + +És még sem tudott róla álmodni soha, bár mint eltölté is lelkét e +gondolat vágyával, hanem a mint szemeit lehunyta s fáradt lelke előtt +megnyilt az álmak világa, két alak jött mindig elé, egymást váltva, hol +az egyik, hol a másik, két hölgy alakja, kikre soha nem is eszmélt, s +hogyha fölébredt, ujra elfeledett: Charitás és Hadilán. + +Csendesen, mosolyogva szállt le az egyik börtönébe s arcza gloriájával +megvilágitá annak sötétjét s intve a hűs palmaággal, vezeté őt maga után +fényes mennyországi vidékekre, az angyalarczok mosolyogtak a felhők +közől. + +Vadul hevült arczczal jött elé a másik, kardját villogtatva, nagy fekete +szemei lobogtak mint a villám, s felültetve őt szilaj paripájára, +nyargalt vele vérrel befestett mezőkön keresztül gomolygó csaták +viharába, fogyni nem akaró harczoló tömegek közé, s levágott fejek +hevertek köröskörül a mezőn. + +Csak neje nem jelent meg neki álmában soha. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Egy napon nagy nemzetünnep készült Székes-Fehérvárott. A pápa István +királyt a szentek közé sorozta s az összegyült főpapok leszálltak a +királyi sirboltba, a király holttestét koporsójából felveendők. + +De a mint a koporsó fedelét le akarták róla emelni, mintha egy világ +súlya feküdnék rajta, hiuvá lön minden erő, a követ nem lehete arról +leemelni. + +Mindenki megütközve látta rajt isten csudáját, s nem segitett ima és +böjt, három nap és három éjjel hasztalan törekedtek a követ +megmozditani. Negyed napon megjelent a templomban a somlyai szent szüz, +Charitas a koporsóhoz lépve monda: + +– E kövön isten tilalma fekszik, s ha minden élő ember erejét +egyesitenétek, az sem volna elég ezt róla elemelni. Az öröm napon minden +fogoly börtönét megnyitátok, bünbocsánatot adva gyilkosnak és +istenkáromlónak, csak egy fogoly szenved még börtönben; bünös ő is, de +ma bünbocsánat napja van, s isten nem akarja, hogy midőn a felemelt +örül, az elbukott szomorkodjék. A mely pillanatban az ő ajtaja +megnyilik, a körül is lehull a láthatlan zár. + +Salamont azonnal szabadon bocsáták és a kő elmozdult a koporsóról. + +Mit ért neki, hogy szabad volt, ha nem lehetett király, mit ért neki az +egész világ, ha az nem lehetett az övé? Miről annyit gondolkozott, +láthatta ismét szép nejét, de mire még többet gondolt, nem vihetett neki +koronát. + +De ha nem volt is korona, megvolt még a sziv s csendes nyugodt +boldogságra ez is elég. Salamon börtönében hagyá gyülöletét, s csak +szerelmét vitte magával. + +Alig vett időt magának megpihenni, mig Regensburgba nem ért, hova neje +vonult. Magában képzelé előre a házat és a nőt, gyászban azt, szomoruan +emezt, s mily nagy volt meglepetése, midőn estve megérkezve messziről +kivilágitva láta minden ablakot s vig zene harsogott elé. Bámulva +ámolyogva tántorgott föl a lépcsőkön s a mint egy apródot előtalált, +megszólitá: + +– Keresd fel urnődet, s mondd meg neki, hogy Salamon megérkezett. + +Az apród vállat vonitott; – mit tudom én, ki az a Salamon, ha látni +akarod urnőmet, amott tánczol a tulsó teremben. + +Salamon belépett a terembe. Senki sem ismert rá, uti köntöse hasonlóvá +tevé a többi léhütő zarándok néphez, kiknek az akkori salonokba +bejáratuk volt. + +Az apród megmutatta neki nejét. Egy vig, mosolygó asszony enyelgett ott +nevető társaság közepén. Nagyon ki volt hevülve a táncztól, egy +selyemgalléros lovag pávatollas legyezővel hajta reá szelet; holmi +kéjdalár ostoba dalokat énekelt lábainál, az asszony oly jó izüen +nevetett rajta; mellette üllt Ulrich herczeg s fülébe sugdosva oly közel +hajolt arczához, a hölgy keze annak két kezében pihent, a lovag olykor +ajkához is emelé azt s addig sugdosott hizelgve, mig a hölgy megengedé, +hogy lehuzza róla azt a kis gyémántos gyűrüt, mely legkisebb ujján +fénylett. E gyűrünek párja Salamon ujján volt. Jegygyűrüjük volt az. + +– Beszélni akartál asszonyommal, ott van, megszólithatod – unszolá őt az +apród. + +– Sajnálom háboritani, mert jól mulat – szólt Salamon s levonva gyűrüjét +ujjáról, odanyujtá az apródnak. – E gyűrüt asszonyod veszté el valahol, +vidd oda neki s kivánj neki jó estét. + +Ezzel eltünt Salamon a palotából s lovára vetve magát, neki ereszté a +kantárszárat s ment a világba, a merre látott. + +Szivében halva volt minden gyöngédebb érzelem, bujdosott egyedül, – kit +a sors elhagyott, a haza számüzött, az annya megátkozott és a nő +megcsalt? + +Hetekig bolyongott ismeretlen erdőkön keresztül, midőn egyszerre egy +rabló kun csapat utját állta, Salamon megismerteté magát velük: azt +hivé, hogy meg fogják ölni, ha rá ismernek. De azok élve hagyták s több +napi nyargalás után elvivék őt Kutesk király elé. De az sem ölte meg, +hanem tárt karokkal fogadá. Hadilán szerelme meghóditá számára a +kunnépet, a midőn a délczeg hajadon szemérmes odaadással ölelé szivére a +száműzött királyt, eszébe juta: „ha egyszer minden ország számüzött, +jőjj mi hozzánk, itt hazád lesz, és ha senki sem szeretend, ide jőjj, és +megtalálod, a ki örökké fog szeretni.“ + +Salamon nőül kérte a kunkirálytól szép leányát, vőlegényi ajándékul +elvesztett országát igérve neki s lett ujra szép mennyasszonya s csatára +kész hadserege. + +Ámde hasztalan. Nem tudott ő már sem harczolni, sem szeretni. A szép +leány szerelme üresen hagyta szivét és a harcz koszorutlanul hagyta +homlokát. A hazába berontó seregét készen várta László király a határon +s kiverte onnan. + +Salamon mindig alább sülyedt. Mennyasszonya uj hadat gyüjte számára +kóbor kun és kazarokból, hozzájuk csatlakozott Celgu vezér egy nagy +bessenyő csordával, s e csőcseléknek lett Salamon fővezére. + +Midőn megindult velök s maga körül látta azt az egész gyülevészt, melyet +egykor orczájának haragja előtt futni látott, rablók, gyujtogatók hadát, +kiket országából annyiszor kivert s kik most őt vezérüknek nevezték, +szive elszorult, félre forditá az utat, s a helyett, hogy Erdélynek +vezetné őket, levitte Görögországba s neki zudult egykori elleneinek +azon gyönyörüségben részesülve, hogy két olyan ellenséget, kikkel annyi +keserves csatát vivott, egymás ellen vezethetett, s nézhette: mint öli a +görög a bessenyőt. – Egykor ő verte mind a kettőt. + +Aligha be nem teljesült, a mit magában ohajtott, mert egész serege ott +veszett, ő maga és Hadilán hatszáz lovaggal egy elhagyott várba +menekültek s ott három napig dühösen védték magukat ostromlóik ellen. + +Negyed napon kényszerité őket az éhség ellenségeikre kirontani, és +Salamon látta megvalósulni, a mit annyiszor álmodott, ott nyargalt +mellette Hadilán szilaj paripáján ülve, nyargalt vérrel befestett +mezőkön keresztül, villogó kardok közepett, fogyni nem akaró tömegek +bomlott tömkelegébe, s levágott fejek hevertek köröskörül a mezőn. + +Előre, előre! A kard utat vágott, a délczeg amazon vőlegénye feje fölé +tartá paizsát s karjával csak őt védte, az ellenség megbűvölve a hölgy +szemeinek villámaitól tért ki a rohanók elől a midőn egyszerre egy nyil +a leányt szive fölött találta. + +A paripa megérzé urnéja veszedelmét s vadul ágaskodva megállt. A leány +fölemelkedék nyergében s még egyszer megforgatva véres kardját feje +fölött, kiálta: + +– Csak előre Salamon! ne rettegj. + +S azzal lehanyatlott lova nyakára, a szilaj paripa ragadta őt magával +holtan a sik harczmezőn keresztül. + +Salamon keresztül vágta magát az ellenségen. Csak hat kiserője maradt, a +többi ott veszett a harczban. Bolyongva a Duna partjához ért; kemény +csikorgó tél derekán, be volt fagyva a folyam, a király átkelt rajta +heted magával. + +Valami borongó fájdalmas érzés kapta meg szivét, midőn elvesztett +országa határán belől érzé ismét magát. A mint egy sürü erdő mellett +elhaladtak, megállitá kisérőit s maga leszállván lováról, bement az +erdőbe azt mondva, hogy utat fog keresni. Ott messze elbolyongott a sürü +rengetekben, mig egyszerre ugy rémlék neki, mintha ismerős volna a +tájék, a zuzmarázos fák alatt a rejtett barlang, s a csergedező patak, +mely oda folyt a barlang nyilásához. Megállt s körültekinte sejtelemtől +izgatottan, midőn egyszerre egy domb ötlött szemébe, a sirdomb előtt kis +fehér kereszt, melyre e név volt fölirva: „Charitas.“ + +A király térdre rogyott a sir előtt s megcsókolva a keresztet, fölemelé +arczát az égre, mintha őt keresné ottan, ki annyiszor volt álmainak +vezére a boldogabb házákba. + +Kisérői soha sem látták őt többet. + +Évek multak, változott a világ arcza, elfeledtek Salamont, már boldog +volt az ország; a boldog könnyen megbocsát. + +Egy napon diadalutról térve meg a szent király, te Deumot tarta a +fehérvári székes egyházban. Együtt volt az ország szine, java, s +gyönyörködék a hálaimában, melyet legjobb hivei bocsátának szine elé. + +Künn a templom lépcsőzetén sorban térdeltek a koldusok, a legutolsó volt +közöttök egy még élte delén levő férfi, ki csuklyáját fejére huzva, +buzgón imádkozék, hogy a magyar nemzet s királya legyen boldog és örök. + +Az elűzött Salamon volt az imádkozó. + +Tizennyolcz év előtt ugyanezen templom lépcsői látták őt, mint királyt +koronázása elé járulni, akkor nem imádkozott oly buzgón honáért, miként +most. + +Az isteni tiszteletnek vége lőn; a fő urak egyenkint lépdeltek végig a +koldusok mellett. Salamon mindegyikben megismeré egykori érsekét, +nádorát, vajdáit és bánjait. Meghajlott előttük és áldást monda fejükre. + +Jött végre a király. Egy fővel magasabb volt mindenkinél, a mikép jobb +és vitézebb. Mosolygására öröm derenge szét a szivekben, a magyar nép +nemzete jobb jövőjét nézte ki e szelid szemekből. + +A mint végigment a lépcsőn, egyenkint lehajolt a koldusokhoz, pénzt +osztva nekik, s midőn a legutolsóhoz ért, az megragadta a feléje +nyujtott kezet s megcsókolá azt, a király két forró könycseppet érze +kezére hullani. + +László meglepetés hangján kiáltott fel, megismerve a koldusban a +száműzött királyt, de az hirtelen elvegyült a tömeg közé. Az utána +küldött futárok utolérték, hirül adva neki László üzenetét, ki trónja +megosztását igérte neki. + +– Menjetek vissza, szólt Salamon, s mondjátok meg uratoknak: az én +országom nem e világból való, ő birja azt, mit isten neki adott s legyen +megáldva örökké! + +S visszament magányos erdejébe ismét. + +S hosszu évek mulva a környék lakói egy ősz szent sirjához jártak el +zarándokolni, melynek ellenségeket kibékitő erőt tulajdonitának. E sir +Salamon sirja volt. + +Sok vihart látott azóta a magyar; – még emléke is alig maradt a multnak, +egyik sir eltemette a másikat, az egész történetből csak a toronybörtön +maradt még fenn, az is pusztulóra vált már. + +Elfogyott kazar és bessenyő, a neve csak könyvben él már, a magyar is +sokat szenvedett; adja isten, hogy sokáig éljen. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Cserei Mihály Erdély története.] + +[Footnote 2: Mambrius Rosaeus.] + + + + +TARTALOM. + + =Rozgonyi Cecilia= 1 + =Soliman alma= 48 + =Koronát szerelemért:= + Vizkereszt ünnepe 65 + Késő látogatók 76 + A tatárok 96 + =Bacsó Tamás.= (Magyar historiai novella) 104 + A tor 106 + A fehér leány 117 + A kinyujtott kéz 120 + A három tanu 127 + =A Nagyenyedi két fűzfa.= (Beszély) 132 + =A khámok utóda:= + Tatár philosophia 159 + A mezrei várkastély 173 + Szendereli 197 + Miriám 210 + Az áruló 219 + Az arany álarcz 224 + A menyasszony álmai 232 + Tatárharcz 234 + A menyegző 255 + Számadás 259 + =A basi-bozuk= 273 + =A gyerkőcz= 288 + =Az ellenséges koponyák= 306 + =A mennyei parittyakövek= 322 + =Egy bukott angyal= 338 + + +[Transcriber's Note: + + +Javítások. + +Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. + +A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: + +18 |csoda Ily |csoda. Ily + +58 |Muffa, Ai! |Muffa, Ai!“ + +61 |az nem él. |az nem él.“ + +68 |magát dókájáka. |magát dókájába. + +78 |vér a földből. |vér a földből.“ + +88 |itt légy. |itt légy.“ + +89 |a vásár“ |a vásár.“ + +94 |nem megy |„nem megy + +97 |Az Isten |„Az Isten + +100 |„Isten velünk |„Isten velünk“ + +103 |Néhány hóhap |Néhány hónap + +103 |hogy felállnának |hogy felállnának“ + +146 |ellen vezessék |ellen vezessék. + +180 |utra kaposzkodtak |utra kapaszkodtak + +226 |Mikor alabin |Mikor Alabin + +288 |haladnak előre |haladnak előre. + +337 |nem hittel |nem hitt el + +374 |midőn egszerre |midőn egyszerre] + + + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Téli zöld, by Mór Jókai + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÉLI ZÖLD *** + +***** This file should be named 44216-0.txt or 44216-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/4/4/2/1/44216/ + +Produced by Albert László, Judit Bíró, Gábor Hesz and the +Hungarian Distributed Proofreading Team +(http://dphu.aladar.hu) from page images generously made +available by the Google Books Library Project + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License available with this file or online at + www.gutenberg.org/license. + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation information page at www.gutenberg.org + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at 809 +North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email +contact links and up to date contact information can be found at the +Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit www.gutenberg.org/donate + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For forty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + diff --git a/old/44216-0.zip b/old/44216-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4e83c9e --- /dev/null +++ b/old/44216-0.zip diff --git a/old/44216-h.zip b/old/44216-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ea9f899 --- /dev/null +++ b/old/44216-h.zip diff --git a/old/44216-h/44216-h.htm b/old/44216-h/44216-h.htm new file mode 100644 index 0000000..f72bc21 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/44216-h.htm @@ -0,0 +1,10763 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Téli zöld by Mór +Jókai</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; + clear: both; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +table { + margin-left: auto; + margin-right: auto; +} + +td { + padding-left: 1em; + padding-right: 1em; +} + +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.tdr {text-align: right;} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.smcap { + font-variant: small-caps; +} + +em.gesperrt { + font-style: normal; + font-weight: normal; + letter-spacing: 0.2em; + padding-left: 0.2em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { +/* margin-left:5%; */ +/* width: 90%; */ + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.transnote { + background-color: #E6E6FA; + color: black; + padding: 0.5em; + font-family: sans-serif, serif; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote p { + text-align: center; + text-indent: 1.5em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +li.li2 { + text-indent: 1em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Téli zöld, by Mór Jókai + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Téli zöld + Válogatott elbeszélések az ifjuság számára + +Author: Mór Jókai + +Release Date: November 18, 2013 [EBook #44216] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÉLI ZÖLD *** + + + + +Produced by Albert László, Judit Bíró, Gábor Hesz and the +Hungarian Distributed Proofreading Team +(http://dphu.aladar.hu) from page images generously made +available by the Google Books Library Project + + + + + + +</pre> + +<div class="transnote"> +<h3>Megjegyzések:</h3> +<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_377">377</a>. oldalon +található.</p> +<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= +"http://books.google.com/books?id=59ANAAAAQAAJ">http://books.google.com/books?id=59ANAAAAQAAJ</a>.</p> +<p>Facebook oldalunk: <a href= +"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-large">TÉLI ZÖLD.</span></p> +<div class="figcenter"><a href="images/i001hq.jpg"><img src= +"images/i001.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<hr class="chap" /> +<h1><span class="smcap">Téli Zöld</span>.</h1> +<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">MŰVEIBŐL</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">VÁLOGATOTT +ELBESZÉLÉSEK</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">AZ</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">IFJUSÁG +SZÁMÁRA.</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">PEST.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">HECKENAST GUSZTÁV +TULAJDONA.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">MDCCCLXII.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Pest. 1862. Nyomatott +Landerer és Heckenastnál.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<h2>ROZGONYI CECILIA.</h2> +<h3>I.</h3> +<p>Csak tizennégy éves volt még Nagy Lajos leánya, Hedvig, s már +két korona kivánkozott szüzi homlokára, a lengyel és lithván.</p> +<p>A korona nehéz ékszer! egykor sokkal könnyebb füzért hordozott a +szép királyi hajadon, – a szerelem rózsa-koszoruját.</p> +<p>Még midőn csak hat éves volt a leány, országhóditó atyja elvitte +őt magával egy szomszéd tartomány udvarába; a mire ő oly jól +emlékezett.</p> +<p>Ott egy nálánál alig idősebb kis fiut vezettek elé, s azt +mondták, hogy ez lesz vőlegénye. A szép szőke gyermek kezét +összefüzték az övéivel, gyürűt cseréltettek velök, az oltár elé +vezették s ott a két szép gyermeket megeskették, hogy egymást +holtig és örökké fogják szeretni.</p> +<p>Este, az egész udvar láttára, fényes, kivilágitott teremben, +<span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> +harsogó zenehang mellett, egy pompás menyegzői ágyba egymás mellé +lefekteték a két szelided gyermeket; – arczaik egymást érinték, – a +szülők ott álltak körül, gyönyörrel mosolygva rájuk, – a vőlegény +kezét a menyasszony nyakára fűzték, mondták nekik, hogy csókolják +meg egymást, azután elválaszták őket, – a gyermekférj elment +Angolhonba, a gyermeknő vissza Magyarországba.</p> +<p>És mind erre Hedvig oly jól emlékezett. Azóta nyolcz évvel lett +idősebb a világ, a rózsaarczu gyermekből liliomképű hajadon nőtt +fel, – a kora ábrándok álmai meghalaványiták arczát. Valami titkos +érzelem annyiszor eszébe juttatá azt a napot, azt a képet, melyben +gyermek-vőlegénye szemérmetes mosolygással kis kezét nyakára fűzte, +látta mindig a mosolygó kedves arczot, hulló selyem szőke +fürteivel, himzett ingfodorral körülvéve, és oda képzelé magát is, +fehér patyolat köntösében, a halvány kék szalagokkal, s elgondolá, +mennyivel szebb lehet egy ily pillanat nyolcz év után.</p> +<p>A szivébe oltott ábránd együtt nőtt fel vele. Az ártatlan +gyermek lélek játszó öröméből áterősült az, a sejtő szüzi kebel +vágyó szenvedélyivé. Gondolá, hogy milyen boldogok lesznek ők, a +midőn még azt sem tudta, hogy miért boldog az, a ki szeret.</p> +<p>Egy napon a lengyel rendek követsége érkezék Budára, hol akkor +Hedvig anyja a fejedelmi lelkü Erzsébet ült az eddig csak férfit +ismert királyi széken, s a legifjabbik királylyánt kérte országa +számára királyul. Előbb kérte, azután követelé, végre daczos +erőszakkal vivta ki őt az anyai karok közül. <span class= +"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span></p> +<p>Lengyelhonban akkor vad polgárháboru dult. A mint Hedvig +megérkezék, megszünt a harcz, a küzködő pártfelek hódolattal rakták +csorba kardjaikat az érkező szent elé s karjaikon, sziveiken vitték +őt árva trónjukra.</p> +<p>A rózsakoszorunak hullani kellett a korona elől. Hedvig országot +kapott, de egy egész világot adott érte, keblének belső +világát.</p> +<p>A koronás szüz hirével viszhangzott minden ország, fejedelmek +jöttek érte, sziveiket, koronáikat lábai elé lerakni. A szüz várta +vőlegényét, kinek arcza élt szivében s vigasztalan bocsátá +őket.</p> +<p>Egy napon egy vad, férfias tekintetü, harczos ifju jelent meg a +lengyel fővárosban, kinek neve ijedelemmel tölté be egykor +Lengyelországot, annak leghatalmasabb ellensége, a lithván vezér, +Jagelló.</p> +<p>Egykor boszu, most szerelem hozta őt Lengyelországba. Népét és +országát, koronáját és szivét hozá ajándékba az ifju +királynőnek.</p> +<p>– Meg kell lenni,… mondának a rendek. Két egymást rontó nemzet +egybe forrása kivánja ez áldozatot.</p> +<p>– Meg kell lenni;… monda az egyház. Egy pogány nép milliói +térnek ez által az egy igaz Istenhez.</p> +<p>– Meg kell lenni;… monda a rokonság. A királyi család fénye egy +uj korona sugáraival növekszik.</p> +<p>Csak a sziv nem szólt semmit. A merész, szilaj, fejedelem ifju, +hidegen hagyta azt, mig a várt halvány ifju képe midőn <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> megjelent +előtte, szomoruan sohajta fel, talán soha sem látandja őt +többet!?</p> +<p>Végre, szent megnyugvással lelkében, elfogadta a lithván +fejedelem koronáját, de midőn fejére tették, mintha ágaival +visszafelé forditva hullott volna az szivére.</p> +<p>Nemes önmegtagadással napot tüzött ki a menyegzőre, mely két +ország népét az ő szive árán fogja egyesitni, midőn a kijelölt nap +előtt egy messze földről jött lovas csapat érkezék Krakkó elé, – +karcsu szőke ifju volt a vezér.</p> +<p>A zárva talált kapu előtt megálltak a lovagok, a bástyán a +várkapitány, Kurozvaki, megjelent: „mit akartok?“ kérdé tőlük.</p> +<p>– Nőmért jöttem, szólt az ifju. Én vagyok Vilmos herczeg, Hedvig +királynőnek férje.</p> +<p>– Csalatkozol ifju lovag, viszonza a castellan, – Hedvig +királynő férje a lithván fejedelem, Jagelló.</p> +<p>– Hazudsz, ember! kiálta szenvedélyesen az ifju. Enyim volt ő, +most is az, s csak az égnek adom vissza.</p> +<p>– Ugy szóltál, mint keresztyénhez illik. Az ég kérte őt vissza +tőled milliók földi és égi üdvére. Élj boldogul s térj el +innen.</p> +<p>– Nem lehet, mig vele nem beszéltem, csak egy szót, csak az ő +szavát hallhassam, én hallgatni fogok s meghalni szótlanul.</p> +<p>– Kint fogsz okozni magadnak, kint ő neki, de megleend; viszonza +Kurozvaki, – holnap reggel jőj egyedül, kivánatod teljesülend.</p> +<p>Másnap reggel megjelent a herczeg a várkapu előtt. Az +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> +most felnyilt szavára, ott bekötötték szemeit s vezették utczákon, +folyosókon keresztül, végre egy márványos házba ért, – a távol +viszhangból, mely lépteire felelt, gyanitá, hogy egy nagy teremben +kell lennie.</p> +<p>Itt levették szemeiről a köteléket. Körültekinte. Egy nagy sötét +templomban találta magát, melyet gyéren világitottak az oltár +viaszgyertyái.</p> +<p>A templom hátteréből egy ünnepies csoportozat közelített +hallgatagon felé, nők, férfiak; közepett egy halvány ideál alak, +hófehér ruhában, megtört tekintettel.</p> +<p>Vilmos ráismere. Zokogva rogyott térdére. „Elfeledtél, +elfeledtél“ rebegé a közeledőnek. Hedvig oda lépett hozzá: +„nyugodjál meg“, mondá neki édes feledhetlen hangon, melynek angyal +tisztaságát itt-ott megreszketteté az indulat küzdő zaja.</p> +<p>– Isten, emberiség, nemzetek kivánják, hogy boldog ne légy, s +engemet ne tehess azzá. Szerelmem, mely tied volt, népemé fog lenni +ezután; a boldogság, mit neked szántam, közöttük leend felosztva. +Neked is vannak népeid, helyettem szeresd azokat, tedd őket oly +boldogokká, minővé tettél volna engem.</p> +<p>Az ifju herczeg nem tudott szólni; minden ifju reményeit egy +pillanatban el kelle vesztenie. Hallgatva rejté arczát két +kezébe.</p> +<p>A királyné kisérete zokogva állta őket körül. Maguk a vénnemesek +is törülgeték szemeiket s bámulva néztek az ifju szűzre, ki egyedül +állt ott félig mosolyogva, mint egy megdicsőült szent az +oltárképen, mint egy kedves halott, a ki körül sir minden ember, +csak ő maga mosolyog. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p>Azok közül, kik a herczegnőt ide kisérték, egy ifju pár félig +elvonulva látszott a fél homályu templom egyik oszlopzata mellett. +Egy magas, lenge szőke lyán, és egy délczeg, karcsu ifju.</p> +<p>Kezeik egymás kezét szoritják, és szemeik a bucsuzó királynét +nézik, a ki oly nemes lemondással áll térdelő jegyese előtt, kitől +örökre el kell válnia.</p> +<p>– Ah Száva, szól a szép szőke lyán suttogva; én nem tudom, mit +sejtek, de ugy érzem, mintha én állnék ott a királyné helyén.</p> +<p>– És én, mintha magam, térdelnék ott előtted, a szomoru herczeg +helyén. Épen ugy nem tudnék szólni. Oh, nekem a szivem repedne meg, +Cecilia.</p> +<p>A két szerelmes ifju közelebb huzódott egymáshoz, mintha attól +tartana, hogy őket is le akarják egymás kebléről szakitni.</p> +<p>Vilmos herczeg reszketve emelte föl arczát; szép nemes vonásaira +visszatért a nyugalom. A nemes elhatározás, a mely nagy lelkek +sajátja, olvasható volt homlokán. Odafordult a bájoló +menyasszonyhoz: „csak egy csókot, csak egy könyet“ rebegé megtört +lélekkel. Hedvig oda nyujtá a forró ajk elé hófehér kezét, s a köny +ott ragyogott szemében.</p> +<p>Akkor felszökött hirtelen térdéről a herczeg s fulladozva +kirohant a templomból. Az ajtónál megállt még egyszer: „élj +boldogul!“ suttogá Hedvig felé s azzal eltávozott örökre.</p> +<p>Holta napjáig boldogtalan maradt.</p> +<p>A királyné kisérete visszavonult a sötétlő templomürbe; a +lépések hangján kivül semmi sem szólt, csak ama karcsu ifju suttogá +néha. Cecilia! Cecilia! s ha aztán a leány megállt, nem +<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> +tudott mit mondani neki. Semmi, semmi, hebegé. Azt akarta +megkérdeni tőle: mit érezne ő, ha igy el kellene válnia? de nem +merte kimondani, hanem egy oltár előtt letérdelt, s ott azon imádta +istent, hogy engedje neki ez órát örökre ugy elfeledni, hogy soha +eszébe se jusson többet.</p> +<p>E közben feltárultak a nagy templom ajtai, kivülről, ünneplő +népség tolongott be egymásután, gyertyákat gyujtottak meg minden +felől, a terem kivilágosult, megelevenült; a hova szem láthatott, +mindenütt eleven emberfők s festett mosolygó angyalfők bámultak le +karzatokról, boltozatról; a megfakult falak szinehagyott +aranyozásival élénk ellentétben látszottak a mindenszinű zászlók, +mikkel a mai nap ünnepére a nép fölékesité szentegyházát.</p> +<p>Künn harsogott a közelgő zene, s az eddig zárva tartott fő ajtó +megnyiltával belépett az udvari diszmenet; apródok, seneshallok, +főpapok és főnemesek tarka pompás vegyülete, melynek közepén egy +magas délczeg férfi jött, kissé szokatlan megilletődéssel arczán, a +pogány fejedelem Jagelló, ki először lépett keresztyén egyház +boltozata alá s ismeretlen áhitattal tekinte szét az ó templomban +az uj vallás titkos hieroglyphain jártatva szemeit.</p> +<p>Hosszu gesztenye barna fürtei ideges vállaira omoltak, a mint +hajadon fővel az oltár elé lépett, hol három szent jel várt reá: a +keresztvizmedencze, a korona és mátkagyűrü.</p> +<p>Az első uj eget nyitott meg előtte, a második uj országot adott +neki; de a mi több volt előtte, mint ország és mennyország, azt a +harmadik köté hozzá, a szép az áldott Hedviget.</p> +<p>Háromszor hangzott a nép ajkairól a hosanna; először, +<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> +midőn Jagelló egyszerű fegyvertelen öltözetben letérdelt a medencze +előtt, s göndör fürtös fejét meghajtá a szent viz előtt; másodszor, +a midőn homlokát a szent chrysma nedve érinté s egyenkint adtak reá +koronát, bibor-palástot, országkardot és aranyalmát; de +leghangosabban szólt harmadszor az üdvkiáltás, midőn a bájoló szüz +menyasszony jött felé udvari kiséretével, halványan, magasztosan, +mint egy égből leszállt angyal. A krakkói érsek összetette +kezeiket, legjobb áldását az égnek imádkozá fejeikre. A történet +igazolja: hogy az áldás foganatos volt.</p> +<p>E perczben örömkönyűt sirt minden arcz, csak azok sirták a +fájdalom könyét, kik az előtt egy órával jelenvoltak a templomban a +királynővel.</p> +<p>Mig a királyi pár az oltár előtt állt, kiséreteik diszkört +alakitának körülök; a magyar és lengyel hölgyek, a magyar, lengyel +és lithván nemesek tarka élénk csoportozatot képezének az esküvő +pár mögött.</p> +<p>Legközelebb állt a királynő háta mögött a szép szőke hajadon, a +Szentgyörgyi Templin gróf leánya, Cecilia az akkori nemes hölgyek +között a legszebb a legnemesebb. Élénk, lelkes arcza bájoló volt +azon szűzi tulajdonával, hogy minden rátekintő szempillantása előtt +elpirult, szinte égni látszék, s ilyenkor nagy kék szemeiben valami +oly rejtett tűz sugárza elő, mintha a nappali égen jelennének meg +futócsillagok.</p> +<p>Pedig most is két arcz volt feléje fordulva, elválhatatlanul; +két ifju nem birta róla szemeit levenni, mintha egyiket sem +érdekelné az egész keresztelés, koronázás és menyegző. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>Egyik ifju a leánynyal szemben állt. Ez volt Cserni Száva, egy +fiatal lengyel nemes, még alig több mint gyermek s már is halálosan +szerelmes. A másik egy magas, daliás magyar levente, komoly, +életpiros arczczal, kinek szép nemes vonalmai már fölvették a férfi +jellemet, s ki oly benső megelégedéssel pillanta az épen mellette +álló hajadon arczába. Ez ifju volt Rozgonyi István.</p> +<p>A lyán nem merte szemeit felvetni, s még is érzé, még is tudta, +hogy két oly égető tekintet éri arczát, mintha sugaraikat érzené +rajta.</p> +<p>A nászeskü végeztével Rozgonyi udvariasan nyujtá karját +Ceciliának, mit az reszketve fogadott el, mig háta mögött Száva +lépteinek dobbanását vélte hallani. A szentelt viz előtt +találkozának. Rozgonyi megkinálta vele a hajadont. Midőn az egy +kezével belenyult a hideg vizbe, másik kezén egy forró kéz heves +szoritását érzé. Száva volt az, ki odahajolva hozzá, halkan suttogá +fülébe:</p> +<p>– Mintha én térdeltem volna ott előtted.</p> +<p>Nehány nap mulva Rozgonyi visszatért Magyarországba, – Cserni +Száva a király oldalán az orosz hadba távozott.</p> +<h3>II.</h3> +<p>Sok, igen sok év folyt le e nap után; folyt a harcz minden +országban, hulott az ember, mint az őszi levél; kit meg sirattak, +kit elfelejtettek.</p> +<p>Sirban volt már s csillagok között lakott az ifju királyné is, +holta után szentnek tarták s sirjához jártak imádkozni. +<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<p>A lengyel nép sokat küzdött jobbra balra szomszédaival, néha +önmagával is; s küzdésben néha ugy megfogyott, hogy egy-egy faluban +nem maradt egyéb, mint az özvegy és az árva.</p> +<p>Egy késő őszi éjszakán egy magányos lovag üget a templini +kastély felé; zug, dörömböl a zivatar, a magas karcsu jegenyék +hajladoznak a szél alatt, a távol fasorok végén sötétlik az ősi +kastély. Valamennyi ablakai közül csak egy földszinti szobácskáé +van kivilágitva.</p> +<p>A lovag, mintha belől fáznék, összehuzza vállain zsinoros +köpenyegét s elmerengve poroszkál a begyepesedett uton, midőn +gondolatai közül egy szembejövő öreg pór üdvözlése kizavarja.</p> +<p>A lovag megállitá paripáját s beszédbe elegyedett a +földművessel.</p> +<p>– Itthon van-e most Templin gróf?</p> +<p>– Otthon van ő már rég ideje, jó uram; viszonza a pór. Sok +esztendeje már annak, hogy őt eltemettük.</p> +<p>– Ki lakik most a kastélyban?</p> +<p>– Mind elköltöztek belőle, ki az égbe, ki más hazába, csak az +öreg Marina lakik még ott. Itt vénült meg, itt akar meghalni. Ott +világit szobájának ablaka.</p> +<p>A lovag sarkantyuba kapta paripáját s pillanatok mulva a kastély +udvarán állott. „Nyiss ajtót, Marina!“ szólt, a kis földszinti +szoba ajtaján zörgetve.</p> +<p>A vén cseléd köhécselve tárta fel az ajtót; a jövevény hangja +ismeretes volt előtte, de a mint meglátta a magas fegyveres +<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> férfit maga előtt állani, ijedten döbbent +vissza az ismeretlen alak elől s szinte kiejté kezéből a +mécset.</p> +<p>– Nem ismersz rám, jó Marina; – szólt nyájas hangon a jövevény; +mire a vén cseléd ránczos arczán valami örvendetes emlék mosolygása +látszott végig futni, még csodálatosabbakká kuszálva annak +barázdáit; de az megint elmult a mint a szóló arczába nézett, s +némán rázta meg fejét.</p> +<p>– Annyira meg kelle hát változnom? sóhajta a lovag. Én vagyok +Cserni Száva.</p> +<p>– Te, te! sikolta a vén nő kitörő örömmel, megragadva a lovag +karját, s csókjaival boritva annak kezeit. Tehát te élsz Sztanisa, +kit megholtnak hittem, kit gyászoltam mind e mai napig.</p> +<p>– Méltán támadt holthirem. A vladiméri csatában négy seb leránta +lovamról, ott elfogtak, elvittek Kiovba; a fogságból csak most +szabadultam ki, midőn a foglyokat kölcsönösen kicserélték. De +szóljunk most egyébről. Te tudod, hogy mi volt nekem legkedvesebb e +világon. Hol van Cecilia.</p> +<p>– Oh, csak hogy élsz, csak hogy visszatértél; szólt a vén dajka +szemeit törülve; nem képzeled, mennyit sirtam miattad; bár egyszer +álmomban tudtomra adta volna valami angyal, vagy valami védszent, +hogy nem haltál meg, pedig annyit imádkoztam hozzájuk, hogy mondják +meg.</p> +<p>– Köszönöm, jó Marina. De most szólj arról, a miről én +gondolkozom.</p> +<p>– Igaz, igaz. Tudod, hogy a jó királyné meghalt; milyen áldott +teremtés volt; hogy szerette Ceciliát, akár csak az édes +<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= +"Page_12">-12-</a></span> anyja. Szegényt, hogy elválasztották +kedvesétől, azért, hogy Jagellóhoz menjen nőül, – Cecilia annyiszor +elbeszélte nekem azt a jelenetet és én mindig sirtam rajta. De +megáldotta az Isten, – Jagellóval is boldog lett, s most már +idvezült az égben.</p> +<p>– De szólj Ceciliáról.</p> +<p>– Hiszen azt cselekszem. Hedvig királyné nagyon szerette őt, +mindig ohajtá, hogy őt boldoggá tehesse. Mert hiszen nem csak egy +helyen terem boldogság a földön. Ime a királyné is, midőn elhagyá +örömeit, azok helyett üdvöt talált.</p> +<p>– De te megölsz engem félretéréseiddel. Szólj, mit tett Cecilia, +midőn azt hallá, hogy elestem?</p> +<p>– Ne mondasd azt el velem. Sirt, kétségbe volt esve, megakart ő +is halni, ne kényszerits e napokra emlékeznem. Évekig gyászruhát +viselt miattad és zárdába akart menni.</p> +<p>– És hol van most?</p> +<p>– A királyné sajnálkozva látta a szép gyermek hervadását s +mindent elkövetett érte, hogy őt ujra felviditsa; elhordta magával +utazni, a fényes lovagjátékokba, miket sógora Zsigmond király +adott: egy ily leventés játék alkalmával egy délczeg ifju magyar +lovag választá magának Cecilia szinét, a violaszinű gyászt, s e +szin mellett teteté a győztes fejére a pályakoszorut. A lovag szép +volt és merész. A királyné sokat suttogott a leány fülébe. Az ifju +nem sokára megkérte Cecilia kezét. Templin gróf épen akkor +haldokolt – a haldokló kivánsága volt, hogy Cecilia menjen hozzá. S +ki tagadhatná meg egy haldokló utósó kérését? <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Tehát csak ugyan jobb lett volna halva maradnom.</p> +<p>– Ne szólj igy Sztanisa; látod, Vilmos herczeg is meg tudott +válni a királynétól.</p> +<p>– Emlékezem rá, most még jobban, mint valaha. – Szólj Marina: +kinek hivják azon embert, a ki elrablá őt tőlem?</p> +<p>– Rozgonyi István.</p> +<p>– Emlékszem rá. Egyszer láttam, de még egyszer fogom látni.</p> +<p>– Mit akarsz Sztanisa?</p> +<p>– Fel akarom őt keresni. Ha boldoggá tudta tenni, a kit én azzá +tettem volna, ugy áldja meg őt az ég, áldásomat hagyom nála; de ha +általa boldogtalan lett az, a kit én oly forrón szerettem, – ha ő +durva, bántó kezekkel nyul ahoz, a kihez én csak imádkozva mertem +járulni: akkor Isten irgalmazzon neki. Ha egy könyet fogok e nő +szemeiben látni, csak egyetlen panasztevő könyet, – megölöm azt az +embert, Marina, – megölöm.</p> +<p>A vén cseléd zokogva borult a jövevény kezére.</p> +<p>– Most áldjon meg az Isten, én megyek egy országgal odább; +szólt, köpenyét vállára vetve a lovag s távozni készült.</p> +<p>– Hová mennél késő téli éjszakán? maradj itt bár reggelig +pihenni.</p> +<p>Inkább pihenhetnék egy ostromlott várban, mint e házban itt, a +hol minden tárgy, minden ablak ő rá emlékeztet. – De mégis jer, +vezess végig a termeken. Szeretném még egyszer látni a tárgyakat, a +mikhez ő közel volt, bár köztük nem maradnék ezért a világért. Hadd +lássam még egyszer arczképét, a milyen volt akkor a midőn még az +enyim volt. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p>A vén cseléd vevé lámpáját és a kulcsokat s körülvezette Szávát +a kastélyban.</p> +<p>A szomoru ifju itt-ott elmerengve megállt. – Emez ablakból +szokott ő kinézni, innen várta őt, mikor messziről jött. – Amott +áll a szék, melyen himzeni szokott, a himzőráma a falnak támasztva. +– A por belepett minden butort, a hárfa hurjai leszakadoztak, s réz +kalitkából eltüntek az énekes madarak, a virágcserepek asszú kóróit +beszőtte a pók. A lég maga is oly fülledt, oly nyomasztó. Semmi sem +él itt. Még az ősök képei is megfeketültek, mintha még a képek is +jobb szeretnének már meghalni, ha semmi sem él körül.</p> +<p>Végre a kerti szobácskához értek; Száva keble nyugtalanul +dobogott. Annyi boldog óra kedves emléke éledt fel egyszerre +fájdalmas szivében, miket e kisded szobában töltött. Felnyitották, +belépett. Eltakarta szemeit, annyi emlék rohanta meg egyszerre +keblét. S csak egyenkint kezdte azután sorba nézni a tárgyakat. +Mindenüve odaképzelé őt magát, azon arczczal, melynek még csak az ő +számára volt mosolya. Végre meglátta arczképét, azt a nyájas szelid +arczot, épen ugy, a hogy a szivében meg volt tartva, azon szelid +kék szemekkel; azzal a rózsapirulással, azon ábrándos kifejezésü +ajakkal. Még egyet lépett s ott ijedten visszarezzent. A hely, mi +ez arczkép után következék, üres volt, egy levett ráma foltja +látszék ott csupán. Ott az ő saját arczképe állt egykor, kedvese +mellé akasztva, s az most le volt véve onnan.</p> +<p>Keserű elfogódással rogyott a lovag a karszékbe. „Hát még innen +is száműztek!“ Annyira el van vetve emlékem, hogy még <span class= +"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> arczképem +sem lehet az övéhez közel többé. – Isten veled jó Marina, te is +elfelejtettél már félig, felejts el most már egészen.</p> +<p>A vén nő sirva kulcsolta magát az elsiető lovag kezére; „nézd +mint zug, mint dörömböl a zivatar“ kiálta a lovára pattanó +után.</p> +<p>– Hadd zugjon, dörömböljön.</p> +<h3>III.</h3> +<p>Az ember szereti magának vetélytársát ugy képzelni, mint egy +gyáva haszontalan embert, kivált a szerencsés vetélytársat.</p> +<p>Ki lehet ez a Rozgonyi? kérdé magában Sztanisa. Bizonyosan +valami durva dölyfös olygarcha, egy szeszélyes bitang kényur, a ki +rablovára fészkiből ijesztgeti a kényére hagyott jobbágy-népet; egy +gyáva kéjencz, a kinek orgiáit zsoldos sereg őrzé, kinek arcza csak +a bortul tud pirulni s elsápad, ha csatáról van a szó.</p> +<p>Ilyen képet feste ő magában vetélytársa felől.</p> +<p>Egy napon a lengyel király magához hivatta Sztanisát, legjobbik +bajnokát harczosainak, most már lublói kapitányt, kit azon időben +szokásosan diákra forditott néven Zavissius Nigernek neveztek.</p> +<p>– Jösz, hogy elmenj; monda Jagelló a belépő ifjunak. A magyar és +lengyel trón kibékült egymással. Magyarországot <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> veszélyes +ellenség fenyegeti, az ozman; segitenünk kell rajta, hogy +megmaradjon.</p> +<p>Száva leütötte fejét, arra gondolt: hogy ha Magyarország +elveszne, vetélytársa is ott veszne benne, és hallgatott.</p> +<p>– A harcz már megkezdetett, folytatá a király, s szégyen lenne +ránk nézve, ha ott nem lennénk benne. A nikápolyi mezőn, hol +tizenhárom év előtt a frank és magyar sereg csatát vesztett, most +ujra megütközének a magyarok, és a nap diadala lemosta a gyalázatot +a nikápolyi csatatérről; az ozman hadvezér nyolczvanezer emberéből +csak a testőreivel menekült meg.</p> +<p>A kard nyugtalanul zörrent meg Száva kezében.</p> +<p>– A győzelem hősei: Losonczi László, a vajda; Marót, a magói +bán, s az ifju Rozgonyi István, mindnyája közt a legvitézebb.</p> +<p>Száva arcza hirtelen lángra gyuladt e szavakra. Vetélytársának +hire villámként futott át lelkén s uj vágyakat teremte abban.</p> +<p>– Én e nevekhez még egyet akarok adni, szólt tovább Jagelló, – e +név a tiéd, s arczod szinéből látom, hogy te e dicsőséget óhajtod +és meg fogod érdemelni.</p> +<p>És valóban le lehete olvasni a bajnok arczáról azt az élő +vágyat, mely lelkében támadt: vetélytársával versenyt futni a vész +és diadal ösvényén. Nem várhatta, mig a vezérletére bizott dandárok +elkészülnek, rábizta azokat alvezére, Odrovánszky Petőre, s maga +előre elment Magyarországba.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span></p> +<p>Egy szép nyári alkonyon egy fekete mentés lovag, egyszerű +sastollal kalpagán, ügetett Dédes-vár felé, mely mintegy fél +mérföldnyire látszott az erdők között fényes bádogfödelü tornyaival +s zászlós szélvitorláival egy kerek volkán alaku halom tetején.</p> +<p>Egy keresztut összejövetelénél egy másik lovag akadt hozzá, +egyszerű gombos dolmányban, lengő fehér kócsagtollal, nehány +csatlóstól kisérve.</p> +<p>– Áldjon a szent szűz, nemes lovag; szólitá meg a sastollas a +vele találkozót. Nemde, ez itt Rozgonyi vára? Rég volt, hogy +Magyarhonban jártam, nem ismerem ki magamat.</p> +<p>– Fogadj Isten, bajtárs; viszonza a kócsagos. Melyik Rozgonyit +keresed? Lőrincz és János még a nikápolyi mezőn elestek.</p> +<p>– Azt a Rozgonyit, a ki értök boszut állt, Istvánt.</p> +<p>– Ugy légy üdvöz, az én vagyok. Szivesen fogadott vendége +leendsz házamnak.</p> +<p>– Én lengyel vagyok. Győzelmeid hire hozott ide hazámból. +Királyom engedelmével zászlóid alatt akarok küzdeni.</p> +<p>– Örömmel fogadlak. Nehány nap mulva ugy is indulunk Szerviába. +Egy jó vitézzel többen leszünk.</p> +<p>– Te oly sürűn jársz csatába, pedig nőd van itthon, oly szép, +oly bájoló.</p> +<p>Tedd hozzá: és olyan jó.</p> +<p>– Boldog is vagy?</p> +<p>– Két fiam van. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span></p> +<p>A lengyel felsóhajtott.</p> +<p>– S még is elhagyod őket, hogy a harczba menj?</p> +<p>– Őket védelmezem ott is. Az ellenséget jobb nem várni, mig a +kapuig jő, hanem elébe menni. Nem a dicsőségért harczolunk mi, +hanem azokért, a kiket szeretünk.</p> +<p>E beszéd-közben kiértek a lovagok az erdőből, mely a vár előtt +terült, s a tisztáson, mely zöld pázsitjával vevé körül a +sánczokat, egy csoport gyermeket pillantának meg, kik részint a +közellátszó helység praedialis nemeseinek, részint a várőrség +csatlósainak fiai, ott a téren háborut játszottak.</p> +<p>– Nézd, az ott köztük az én nagyobbik fiam; monda Rozgonyi az +idegennek. A fiuk korán szoknak a háboruhoz. Nem csoda. Ily időben, +mikor a pap is oldalára kötött karddal megy misét szolgáltatni, s a +földmüves kaszájával majd füvet vág, majd hadakozik, lám a +gyermekek is csatát játszanak. Nézd kétfelé osztják egymást, az +egyik lesz a magyar, a másik a török. Emezeknek turbánt kötnek. Ah, +de hiszen ez nagyon egyenlőtlen harcz lesz; a magyar félen csak +nyolczan vannak, mig amott tizenhatan. – Az én fiam vezeti a +magyarokat. Nos fiu, meglásd, mire mégy. Álljunk meg és nézzük el, +mit tudnak.</p> +<p>A két lovag megállt az erdőszélben, a gyermekektől észre nem +vétetve, a csatlósok előre; Rozgonyi mosolygó örömmel nézte a kis +csapat gyermek háboruját.</p> +<p>A magyar csapatnak három szinü selyem zászlója volt, a +törököknek félholdas lófark. A ki a másik lobogóját elveszi, az a +győztes; ez volt a kölcsönös hadijog.</p> +<p>A török félholdat formált, a magyar egy négyszögöt. Jó +<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span> hajlós fiatal pálczák valának a +fegyverek, vadalmával voltak tömve a vitézek zsebei; ez vala a +munitió.</p> +<p>A bodzafa-tülkök rivallására felkiáltott a két sereg, a török +Allaht orditva, a magyar István királyt, s azzal elkezdének repülni +a vadalmák. Mint az igazi csatában, lövöldözés volt itt is az első, +itt-ott koppant a vadalma, de senki el nem esett még.</p> +<p>Mikor a töltés elfogyott, riadó harczkiáltással rohantak a +törökök a magyar hadra, ez mintegy ötven lépésnyire bevárta őket, +akkor megfordult s el kezde futni.</p> +<p>– Ne hagyd magad fiu, monda Rozgonyi mérgesen.</p> +<p>De nem kellett azt félteni. A téren négy almafa állt, allja +teritve savanyu gyümölcscsel, a magyar had azok mögé vonta magát s +akkor hirtelen neki fordulva a rohanó ellennek, kemény tüzeléssel +visszaverte a támadókat.</p> +<p>Azok visszavonultak lőtávolságnyira; ott haditanácsot tartottak, +hadseregüket kétfelé eloszták, az egyik ott maradt a lófarkkal az +ostromlottakkal szemben, a másik a hátuk mögé került s onnan támadt +rájuk.</p> +<p>– No most mindjárt bekeritnek; kiálta Rozgonyi István, mintegy +önkénytelenül segitni akarva játékában.</p> +<p>Ez azonban hirtelen hármat vitézei közül ott hagyva a vaczkor +positió közepett, kik irtózatos almakartácsolással tarták vissza a +hátul kerülőket, addig ő ötödmagával kirontott hősi elszántsággal a +zászló körül maradt figyelő hadtestre, s daczára az ellene intézett +vadkörte-zápornak, közé tört a zászlóőröknek, egyet kettőt a földre +terite közülök, a többit bajtársai foglalák <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> el, mig ő +maga a zászlótartóval eredett birkozásba, s a lófarkat kitekerte a +nálánál egy fővel magasabb siheder kezéből.</p> +<p>Ezzel vége lett a harcznak.</p> +<p>– Helyes fiam, helyesen! kiálta Rozgonyi előnyargalva az +erdőből. A fiu meglátta apját s azzal hirtelen ratificálva a +békekötést, örömrepesve futott apja elé, a ki fölvette őt lovára s +ölébe ültetve, össze-vissza csókolá.</p> +<p>– Legyőztük a törököt, – szóla kipirult arczczal a fiu.</p> +<p>– De nagyon kevesen voltatok ti.</p> +<p>– Hisz azért voltunk magyarok; viszonza a fiu büszkén. Mindig +kevesebb a magyar, mint az ellensége.</p> +<p>Rozgonyi meg akarta simogatni fia kiizzadt homlokát, a gyermek +azonban mindig ugy forditá fejét, hogy kucsmáját jól szemére +huzhassa; végre kisült, hogy a homlokán egy jókora ütést kapott, +melytől egy fél ujjnyi vonás dagadt fel rajta.</p> +<p>– Egy kis sebet kaptam, monda a fiu vidoran, midőn apja a +rejtegetett daganatot fölfedezé. Anyám ugy is azt mondja mindig: +hogy hozzád legyek hasonló. Aztán neked is van egy sebhely a +homlokodon, már most nekem is van, épen ott azon a helyen; most már +anyám egészen hasonlónak fog hozzád találni.</p> +<p>A lengyel önkénytelen sohaja fájdalmasan hangza e vidám csevegés +közé.</p> +<p>– Nézd apám, szólt a fiu suttogva, ez az idegen, a ki veled jő, +könyezik.</p> +<p>Rozgonyi oda fordult hozzá.</p> +<p>– Tán neked is vannak gyermekeid, kiket otthon hagytál? kérdé +tőle résztvevő hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span></p> +<p>– Senkim, senkim a világon. A szél homokot futt szemembe.</p> +<p>Ez alatt a várhegy alá jutottak a lovagok; a magas hegy tetejére +tekervényes csiga-ut vezetett; az akkori idők izletes pompájával +épült várnak mind a négy oldalán kiálló gömbölyü tornyocskák +voltak, mulató helyekül emelve. E tornyocskák egyikében a lovagok +egy fehér hölgyalakot pillantának meg messziről, a mint egy helyen +a sürü bükkerdőből kiértek. A hölgy fehér kendőjével látszék arra +integetni.</p> +<p>Rozgonyi sarkantyuba kapta lovát, a lengyel visszarántá a +magáét.</p> +<p>– Az ott talán a te nőd? kérdé elfogódott hangon +Rozgonyitól.</p> +<p>Rozgonyi fejével inte, mig fia kis kalpagját forgatva kezében, +üdvözlé vissza anyját.</p> +<p>Az ut második kanyarodásánál ismét a másik tornyocskában láttatá +magát a nő, és igy sorban mind a négyet végigjárta, a honnan az +érkezők elébe lehete nézni, s mikor azok a felvonó hid elé +érkeztek, már a nő ott állt a kapuban s szende örömmel borult férje +keblére, mig kisebb fia, kit kezén vezetett, gagyogva ölelte át +apja térdeit.</p> +<p>– Nézd anyám, a törökre voltam! kiálta a nagyobbik fiu gyermekes +dicsekedéssel, az elrabolt lófarkat mutatva.</p> +<p>– Én pedig most fogok menni; monda kedélyesen Rozgonyi. A király +kinevezett fővezérnek, megengedte, hogy seregeket gyüjtsek. A +hadriadó mindenütt viszhangra talált az országban; a legjobb +vitézek utban vannak a tábor felé; még <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> más +hazákból is érkeznek bajnokok; de im hol maradt utitársam? – szólt +széttekintve, midőn a lengyelt nejének be akarta mutatni.</p> +<p>A lengyel valahol elmaradt az utat rejtő bokrok mögött, ott +megállt az ölelkező férjet és nőt nézve és általuk nem +láttatva.</p> +<p>Az évek előtt karcsu halvány hajadon most délczeg amazoni alakká +virult fel; a rejtett tűz szemeiben meleg napsugárrá nyilt ki; +arczán a szűzi epedést a boldog nő szelid szenvedélye váltotta fel; +a gyermeki, hajadoni szépségek helyét a még kedvesebb női és anyai +bájak foglalták el.</p> +<p>A lengyel lehajtá fejét s azon gondolkozott, hogy ne forduljon-e +vissza?</p> +<p>– Lovag! lovag! kiáltozá a kis fiu, vesszőparipáján elébe +nyargalva. Apám vár reád, azt hiszi elvesztél.</p> +<p>A lengyel leszállt lováról, megveregette a gyermek arczát.</p> +<p>– Apád lovának szárnyai vannak, monda neki könyező tréfával, az +enyim csak gyalog jár. – Azzal átadta lovát az odaérkező +csatlósoknak, s dobogó szivvel és égő arczczal hagyá magát a kis +fiu által szülőihez vezettetni, százszor elmondva magában az +álnevet, melyet fölvett, hogy el ne felejtse.</p> +<p>Hanem arra nem volt szükség; Rozgonyi nem kérdezé vendége nevét +s neje szives üdvözlettel fogadá az ismeretlent.</p> +<p>– Nem ismert rám, monda a lengyel magában keserűen, pedig én +minden vonásában most is látom hajdani menyasszonyomat. Ugyanazon +szép szemek, ugyan az a mosolygás, még tán szebb, mint akkor volt, +virággá nyilva mind az, a mit én <span class="pagenum"><a name= +"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> csak bimbózni láttam. És ő +boldog – s még csak nem is gyülölhetem érte. Hisz rá nézve meg +vagyok halva.</p> +<p>A szép amazon férjével nyájasan beszélgetve, fölvezeté kedves +vendégeit a vár termeibe; ott kiültek az erkélyre, honnan az egész +Sajó-völgyön végig lehete látni, mely a méla holdvilágnál azt a +tündéries csillogást kezdé fölvenni, mely szint ad az +éjszakának.</p> +<p>Cecilia férje vállára támaszkodva, félig kihajolt karcsu +termetével az erkély korlátján; hosszu szőke hajfürteivel játszott +az esti szellő; a lengyel ott állt a boldog pár mellett összefont +karokkal, s mélán tekinte maga elé. Minő kietlen táj mondá magában; +köröskörül puszta erdők, a hegytetők nagy kopasz kövekkel +koronázva, a szük sötét völgyben semmi sem szól, csak egy fehér +folyam bujdosik rajta nagy csendesen keresztül; a távol Kárpátok +aczél határt vonnak a látkörön; minő szomoru vidék.</p> +<p>– Nemde, lovag, – szólt a nő a lengyelhez, észrevéve annak +hallgatását s beszédre akarva hozni, – ön vidékünket csodálja; +nemde gyönyörü táj ez a mienk?</p> +<p>E zöld illatos erdő itt a Bükk; ama sziklaóriás ott fehér +homlokával az Örvényköve, őseink áldozóhelye; e bujdosó ezüst patak +itt alant a Szinyva; s azok az ősz sziklakirályok ott messze, kik +ezüst trónjaikban sorban látszanak ülni, az Lengyelország határa, +nemde gyönyörű táj?</p> +<p>– Gyönyörű viszonzá a lengyel s kedve lett volna magát az +erkélyről száz öles mélységbe levetni.</p> +<p>Annak, a ki boldog, gyönyörű minden vidék, a boldogtalannak +zordon mindenik. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span></p> +<p>Ujabb vendégek érkezése hangosabbá tette a termeket. A környék +főnemesei megtudva Rozgonyi haza érkeztét, siettek őt, mint a +magyarországi hadak összes fővezérét üdvözölni, néhány óra alatt +számos társaság szaporodott össze Dédesen, mind az ország akkori +legjobb, legbátrabb vitézei, köztük nehány bajnok hirü praelatus +is, kiket a vár ura és urnője együtt fogadott el, s mint az akkori +családias életrend hozta magával, az urnő is részt vett a +következett áldomásban, bárha a vendégek között kivüle egy nő sem +volt jelen.</p> +<p>Lakoma fölött nemes illedelem vezérlé a vendégek mulatozását; +beszédeik tárgya eleinte merőben országos és vallási ügyek körül +forgott, s midőn egyszer megindult a kalandmesélés, s a kedvre +derült férfiak, mint tarka röppentyüket, eregeték anecdotáikat, +ezeknek egyik sem adott arra okot, hogy bármely szemérmes arcz +elpiruljon hallásukra.</p> +<p>A lengyel csendes volt és gondolkozó. Ott ült Cecilia mellett +balról, mig Rozgonyi jobbját foglalta el. A jó magyar urak azt +hitték, hogy nem tud magyarul, s a mit keveset tudtak lengyelül, +elővették, hogy őt beszédre hozzák, de egyes szavaknál nem birtak +belőle többet kicsikarni. Nem igy akarta ez őket látni, őt +bántotta, hogy oly nyájas hozzá minden ember, hogy Ceciliát +mindenki oly tiszteletben tartja. Szerette volna, ha durvák lettek +volna hozzá, ha kötekedtek volna vele, hogy beléjök veszhetett +volna; leste, hogy mikor fog valaki egy illetlen szót kiejteni, +mely által Cecilia legtávolabbról is bántva legyen, hogy akkor +annak keztyüjét vethesse s bemutathassa, hogy egy szó miatt meg tud +halni érte. Mind hasztalan; a magyar <span class="pagenum"><a name= +"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> urak figyelme az idegen +vendég iránt nem volt kisebb, mint tiszteletük az urnőhöz.</p> +<p>Végre hozták a billikomokat. Most, most, gondolá magában a +lengyel, a bor elfogja oldani szenvedélyeiket, s megfeledkeznek +magukról.</p> +<p>De a bor is csak növelte lelkületükben, a mi szép volt és nemes. +Áldomásaik hazáért, dicsőségért hangzottak; győzelem és +Magyarország örök élte szentesité a fölemelt billikomot, s ha +egy-egy pohár az urnőnek szállott, annyi gyöngédség, annyi +hizelgéstelen nemes magasztalás volt a köszöntésben.</p> +<p>Végre Rozgonyiné maga töltetett magának egy billikomot s azt +fölemelve oda fordult a mellette ülő lengyelhez, ki egészen +elveszve gondolatában, alig vette előbb észre, mint mikor a +legcsengőbb hangon e szavakat hallá magához intéztetni.</p> +<p>– E pohár a lengyel barátság tartósságáért.</p> +<p>S azzal Rozgonyiné koczczantásra tartá serlegét a lovag elé.</p> +<p>Ez, mintha az ég szakadt volna rá, összerezzent; a vitézek +körüle mind fölugráltak székeikről, zajos pohárcsengés közt +harsogtatva az urnő áldomását, mig a lengyel a kábitó hangzavarban +ámolyogva kelt fölhelyéről s fölvéve serlegét, reszkető kézzel +nyujtá azt koczczantásra Cecilia felé.</p> +<p>Rozgonyiné mosolyogva huzta vissza serlegét, kikerülve a +koczczantást, mire a lovag még nagyobb zavarba jött.</p> +<p>– Üres pohárból akar ön velem áldomást inni? szólt kedélyesen +mosolyogva a hölgy, s inte egy apródnak, hogy töltse meg a lovag +serlegét.</p> +<p>A lengyel arcza égett, mintha fejében volna szive, s megtöltött +<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span> serlegét oly resignatioval ürité ki, +mintha bürökkel lett volna az tele.</p> +<p>Ez áldomás után Cecilia bucsut vőn vendégeitől s eltávozott +körükből.</p> +<p>A lengyel égve várta e pillanatot, hogy a férfiakkal egyedül +maradhatott. Látta őket mosolyogni, midőn Cecilia azt mondá „ön +üres pohárból akar inni?“ s lelkében égett a keserű láng, őrjöngő +vágy, egyedül maradhatni azokkal, kik nevettek, midőn azon nő, ki +őt egykor imádta, most annyira sem ismerte meg, hogy pohárral és +tréfás enyelgéssel fordult felé. A nő eltávozott; most már kezdődni +fognak a bacchanaliák, gondolá magában romboló gyönyörrel. A +férfiak leiszszák magukat, kötekedni fognak, elménczkedéseket +teendnek Ceciliáról, Rozgonyi el fogja azokat hallgatni, tán épen +nevetni fog fölöttük, s mint fogja ő akkor egész dühét keserű +lelkének az egész társaság arczába vágni s kiomló vérével adandja +tudtára a feledékeny nőnek, hogy volt egy ember, ki egykor érte +élt, s ki most érte meghal.</p> +<p>De ujra csalódott. Rozgonyiné távoztával a vendégek is mind +fölkeltek helyeikről, s a szokásos egészség-kivánás után eltávoztak +az apródók által kimutatott háló teremekbe. Őt maga a házigazda +fogta karon s kitüntető szivességgel vezeté háló szobájába.</p> +<p>A lengyel magneticus iszonyattal érzé azon ember érintését +karján, kit ő egyszerre gyülölni és becsülni kénytelen.</p> +<p>Háló szobájába lépve, Rozgonyi inte a követő apródnak, hogy a +hozott karos gyertyatartókat tegye az asztalra s távozzék, +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> – azzal megmutatva kész fekhelyét +vendégének, szivesen megrázta kezét, boldog éjt kivánt neki s +távozni készült.</p> +<p>A lengyel széttekinte a szobában; nyoszolyája fölött kardok, +csákányok függtek, átellenben vele három arczkép, melyeknek láttára +a lovag elkiáltá magát s hátra tántorodott, hogy a +nyoszolya-mennyezet oszlopába kellett kapaszkodnia.</p> +<p>A távozó Rozgonyi, vendége kiáltását hallva, visszatért az +ajtóból s aggódva kérdé tőle: mi baja?</p> +<p>Az folyvást elámultan tekintve a képek felé, reszkető kézzel oda +mutatott s alig érthetően hebegé: „e kép!“</p> +<p>– Ez arczkép itt szélről az enyim; szólt Rozgonyi magyarázó +hangon. Az ott középett nőmé, mint menyasszonyé.</p> +<p>– De amaz ott! vágott közbe a lengyel, a legcsodálatosabb +érzelemhevüléssel mutatva a harmadikra, mely a nő arczképe mellett +bal felül volt, s egy ifju lovagot ábrázolt, mosolygó gyöngéd +arczczal, lengyel apród öltözetben.</p> +<p>– Ez arczkép, szólt Rozgonyi komoly ihlettséggel, nőm egykori +jegyesének képe, kinek szerelmére örökké büszke lehet, s nem kell +soha szégyelnie a könyeket, miket halálának emlékére hullat. Hiszen +hallhattad Cserni Száva nevét; nemzeted évkönyveiben örök helyet +foglaland az el; kit szeretett a nő, irigyelt a férfi, rettegett az +ellen, – kit lelke erényei s harczi vitézsége kortársai közt +legelsővé tőnek.</p> +<p>– Megállj! kiálta közbe a lengyel kigyuladt arczczal, magánkivül +ragadva meg Rozgonyi kezét. Ne tovább! Ez arczkép enyim. – Én +vagyok Cserni Száva.</p> +<p>Rozgonyi csodálat, öröm és meglepetés által elfogultan tekinte +<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span> szótlanul a lovag arczába, melyen azon +örömteljes megszégyenülés pirja lobogott, melyet nemes lélek érez +magához hasonlók által legyőzetve.</p> +<p>– Hiba volt tőlem nevemet kimondanom, szólt Száva reszkető +hangon; de nem türhettem, hogy nevemet dicsőitni halljam az által, +ki nálamnál nagyobb és nemesebb.</p> +<p>Rozgonyi még mindig elfogódva szoritá vendége kezét.</p> +<p>– Miért sirattatod magadat, hogy ha élsz?</p> +<p>– Nem élek senkire nézve. Hadd legyen holt hirem ezután is. +Elestem becsületes harczmezőn, hadd nyugodjék ott emlékem; jól esik +tudnom, hogy azok, kik szerettek, megsirattak s nem felejtettek el. +A feltámadás, mely börtönömből ujra előhitt, uj alakot adott +arczomnak; a világ nem ismert rám s én sem a világra többé. Hogy +még nevem se legyen ismerős, azt is elváltoztatám latinra; most +Zavissius Nigernek neveznek, Cserni Száva meg van halva. Csak azért +jött vissza a sirból, hogy meglássa azt a hölgyet, kiről annyit +gondolkodott, és ha boldogtalannak fogja találni, boszut álljon +érte, ha pedig boldognak látandja, megáldhassa azt, ki őt azzá +tevé. – A lengyel szavai mindig tompábban hangzottak. – Rozgonyi, +fogadd el ez áldást; egy halott áldása az, kinek üdvét vetted el – +s ki téged ezért szivéből megáld.</p> +<p>A két férfi nem tarthatta magát tovább; zokogva borultak egymás +nyakába s hevesen, forrón ölelkeztek össze, könyeik sebesen folytak +és e köny oly jól esett mindkettőnek.</p> +<p>– Most egy komoly szót hozzád Rozgonyi; szólt Száva +indulat-kitörése elcsendesültével. E szavaknak, e titoknak örökké +<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> rejtve kell maradniok a világ előtt; de +kivált egy lényre nézve. Te tudod, hogy kit értettem. Soha se tudja +meg ő, ne is sejthesse soha, hogy én még most is élek. Én büszke +vagyok azon becsülésre, mely engem mint holtat illet, s az élet nem +oly kedves előttem, hogy az emléket elveszitsem érte. Igérd meg +hogy soha sem fogod előtte e titkot elárulni.</p> +<p>– Fogadom, lovag, de csak kölcsönben. Viszont te is igérd meg, +hogy megteended azt, a mire kérni foglak.</p> +<p>– Egy van csupán, a mit nem tennék meg; ha azt nem kivánod +tőlem, mást mindent teljesitek.</p> +<p>– Halld. Én holnap elutazom a csatába, mely ugy látszik, hogy +általunk megkezdve nem általunk fog véget érni. A harcz, melyet +viselünk, annyi bajnoknak került már éltébe, kik nálamnál jobbak, +vitézebbek voltak, – ki tudja, nem maradok-e én ottan? Valahányszor +ellenség elé készülök, egy gondolat szokta lelkemet háboritani: mi +lesz nőmből, két apró gyermekemből, ha én elveszek? kire maradnak +itt? rokonaim kiforgatják őket javaikból vagy gyülöletes mostohájuk +akad s elpusztulnak. Érzem, ha e gondolat nem bántana, vitézebb +volnék. Szegény nő! Isten két férfit mutatott számára, kiknek mind +egyike oly hőn, oly igazán tudta őt szeretni. Minő csapás lenne rá +nézve, ha egyszerre elveszitené mind a kettőt.</p> +<p>– Attól tartok, szólt közbe Száva komolyan, hogy épen azt fogod +kérni, a mit nem teljesitendek.</p> +<p>– Lovag te szeretted őt, szereted most is, mert őt elfeledni nem +lehet. Igérd meg, hogy mig én a csatából vissza nem térek, nem +hagyod őt el, és ha ott veszek, nem hagyod el soha. <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> +<p>Száva hallgatva tekinte maga elé.</p> +<p>– Egyikünk érdeke sem forog itt kérdésben, hanem az ővé, monda +Rozgonyi. Az ő sorsa ne legyen koczkára téve. Midőn érted viselte a +gyászt, én boldoggá tettem őt. Lehet, hogy én értem fogja majd +viselni, de én nyugodtan fogok alhatni a sirban, ha azt tudom, hogy +te élsz.</p> +<p>Száva elérzékenyülten szoritá meg Rozgonyi kezét, elforditva +arczát, mintha a lelkében támadó gondolatot akarná előle elrejteni, +rebegé, nem fogom őt elhagyni.</p> +<p>Rozgonyi még egyszer megölelte nemes vetélytársát s azzal magára +hagyta őt.</p> +<p>Száva lehajtott fővel térdelt le Cecilia arczképe elé s +megcsókolá a mosolygó kép kezét, s egész éjjel ott ült a három +arczképen merengve s valami nagy nehéz gondolattal küzködve +magában, melynek még nem birt határozott alakot adui.</p> +<p>A szines ablakokon betörő hajnalfény még mindig ébren tünődve +találta őt s nem sokára hallá a távozó csapatok kürtrivallását, +hallá, mint dobognak a lovak a leeresztett hidon keresztül. Nem +mert utánok nézni. Érzé, hogy akkor nem lehetne elég erős, +határozatát megtartani.</p> +<h3>IV.</h3> +<p>A sors ugy akarta, hogy e két rokonfaj, a magyar és török, mely +külön mindenik képes lett volna a félvilágot meghóditani, ugy +találkozzék egymással, hogy a kölcsönös küzdésben örökké egymás +erejét fogyaszsza. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span></p> +<p>Folyt már a harcz a magyar és ozman között; Európa népei nézték +messziről; a kik távul estek, imádkoztak, hogy meg ne hallják a vad +pogány szavát; mig azok, kik a két harczos nemzet közé jutottak, +majd az egyiknek, majd a másiknak hódoltak meg, a melyik épen +győztes maradt. Utolsó vonaglásaiban volt már Szerbország is; egyik +vára a másik után esett el; pártoskodás, hűtlenség megbénitá +erejét.</p> +<p>Galambócz várában Lazarevics volt a szerb parancsnok; s mikor +már e váron kivül alig volt valamije a veszendő országnak, +Lazarevics látva, hogy azt ugy sem birja megvédeni, fölajánlá +Zsigmond királynak tizenkétezer aranyért.</p> +<p>Zsigmondnál, mint a krónika mondja, mindig nagy szűke volt a +pénznek; igy történt, hogy a dobra ütött vár a pénzesebb árverő, az +ozman kezébe jutott, s mit a király tizenkétezer aranyon +megvehetett volna, azt később ugyanannyi ember életen sem +vásárolhatta vissza.</p> +<p>Galambócz a Duna mellett egy emeltebb parton épült bástyafészek, +melyet erőssé tesz az a helyzet, hogy hozzá közel sehol +emelkedettebb pont nincs. Azon időben, mikor még az ágyuk hatalma +nem volt annyira ismeretes, magas párkányos tornyai voltak a +várnak, s az előtte elkanyarodó Duna öblében egy természetes +kikötő, a hol a gályák a vár tornyairól minden oldalról +megvédethettek.</p> +<p>A hogy a vár a félhold uralma alá jutott, Zsigmond átlátva, hogy +innen mindig nyilt ajtaja lesz a töröknek Magyarországba ronthatni, +– az átelleni parton egy másik erősséget emeltetett, melyet később +Lászlóvárnak neveztek. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<p>A mint az ellenvár elkészült, Zsigmond összegyüjté hadait, s +megindult Galambócz ellen; az összes sereg vezérletét Rozgonyi +Istvánra bizva, mint kinek nevéhez akkor a hadsereg legjobban +ragaszkodott.</p> +<p>Lászlóvárra érkezve, haditanácsot tartatott a király, melyben a +főurak, – akkor mindegyik saját banderiumainak vezére, – +személyesen megjelentek. A sok aranytól csillogó ur között lehete +látni egyszerű szőrmezben egy pár püspököt is, az ércz mellvas +keresztül csillogott a fekete öltöny nyilásain.</p> +<p>A fővezér, kit egyszerű ércz öltözetében alig lehete a többi +közlovagoktól egyébről megismerni, mint vezéri tollas botjáról, +valahol a többiek közé elegyedve foglalt helyet, szüntelen +értekezve kémeivel, nyargonczaival s alvezéreivel, mig a király +udvaronczai folyvást Zsigmond körül sürögtek, tréfálózva, +nevetgélve, köztük a kegyelt vajda Stiborice, kit mindenütt meg +lehete ismerni nagy hasáról, mindig kaczagó képéről, félig +franczia, félig cseh, imitt-amott magyar, de tarka öltözetéről s +hires udvari bolondjáról, a kit mindenüve magával vitt, még a +haditanácsba is.</p> +<p>A körülmények rövid összevetése után Rozgonyi a király elé +lépett s leteritve előtte a hely térképét, haditervét tanácskozás +alá bocsátá.</p> +<p>Az egész hadsereg a lászlóvári ágyuk födözete s az éj sötéte +alatt átkelendett a tulsó partra, ott a derék sereg körülveendé a +várat, s mig a közel halmokra fölállitott ágyuk annak bástyáit +lerontják, addig a csapatok felváltva csatázandnak a vár segélyére +érkező ozman-csapatokkal. A vár kelet felől levő <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> bástyái a +leggyöngébbek, az ott törendő résen a láncsások rögtön ostromolni +fognak, mig a nyugoti oldalon a tömötten álló házakat +szurok-kanóczokkal felgyujtandják és kényszeritendik a várőrséget +gályáikra menekülni. A további győzelem az Istené.</p> +<p>– A terv minden oldalról helyeselve lőn, csupán Beczko, Stibor +bolondja szólalt föl ellene.</p> +<p>– Azt, hogy miként menjetek át, szépen elvégeztétek urak, már +most határozzátok azt, hogy hogyan jöttök vissza.</p> +<p>A vitézek felkaczagtak a bohócz ötletére.</p> +<p>– De tréfán kivül, vezér, szólalt közbe egy udvaroncz – arra nem +gondoltál, hogy ha az ellenség tulnyomó erővel talál ránk támadni, +a galambóczi gályák elzárhatják előlünk a visszatérést a Dunán.</p> +<p>– Ha mi magyarok ellenségeinket akarnók számlálgatni, viszonzá +Rozgonyi nyugodtan, ugy jobb lenne visszamennünk Ázsiába, mert a +magyar a mióta itt van, mindig ugy állt és áll ellenségeihez, mint +egy a tizhez. Ha Amurát maga fog jönni, itt is király álland vele +szemben. Máskor is beszéltünk már vele, Isten segélyével most is +elébe állunk: Zsigmond király ugy is tartozik neki valamivel, a mit +még nem fizetett vissza.</p> +<p>A király találva érezte magát s hevesen kapott kardjához.</p> +<p>– Jól mondád vezér, ugy monda, bár ugy lenne, hogy vele +találkozzunk. A szent szűzre! kedvem volna elébe menni, hogy ha +magától nem jő. Holnap ilyenkor ágyuink dörgése viendi neki hirűl, +hogy itt vagyunk. Te szállitsd át ma este a hadat, a legelső hajó +engem visz át, s meglátandjuk ki marad el királya oldala mellől. +<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span></p> +<p>A király szavaira nagy lett a lelkesülés; a férfiak siettek +magukra adatni fegyverzeteiket; csupán Stiborzice csinált józan +képet az egészhez; ugy látszék, hogy mikor tanácsra volt szüksége, +bolondjáét szokta meghallgatni, mert ezuttal épen nem sietett a +király oldala mellé furakodni, a hogy azt egyébkor soha el nem +mulasztá.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Alig szállt le az éj, midőn a szokatlan dübörgés, mit a hajókra +szállitott ostromágyuk okoztak, gyanitni engedé, hogy a magyar +seregek megkezdték a Dunán-átkelést; Galambócz bástyáiról néha +egy-egy világitó tűzgolyó lövetett fel a magasra, mely néhány +perczre kétes tűzvilágot vetett a környékre; a vörös ragyogványnál +kitüntek a Duna fekete tükrén egyik parttól a másikig evező +nehézkes dereglyék, megrakva fegyveres néppel, lovakkal, ágyukkal: +de a várőrség nem akadályozhatá meg az átkelést, mert a mint gályái +a lászlóvári lövegek határába értek, rögtön jöttek ellenük +nagysüvöltve a lánczos golyók, mik megtilták az előbbre haladást. +Reggelre az egész sereg a tul parton volt, a csapatok a vár körül +elhelyezve, az ágyuk sánczkosaraik közé kiszegezve, a halmokon +köröskörül lobogtak a nemzeti lobogók, szűz Mária képével, a török +ijedelmére.</p> +<p>Alig jött fel a nap, midőn azonnal megkezdették az ágyuzást, mig +a seregek csatarendben telepedtek le körül a mezőn, leczövekelt +paripák mellett.</p> +<p>A király sátora a Dunaparton egy zöld halomra volt kifeszitve, +honnan végignézhetett az egész táboron. Ott ült Zsigmond +<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span> udvaronczaival vigan reggelizve, +apródjai, fegyvereit s paripáját készen tartva, álltak +közelében.</p> +<p>Alig tartott az ágyuzás néhány óráig, midőn a láthatáron +köröskörül egyes porfellegek kezdettek támadni, mikből lassankint +fegyveres csoportok tömegei lőnek kivehetők, a mik az ostromlott +vár felé közeledtek.</p> +<p>„Jön a török!“ hangzék kivül.</p> +<p>A király hirtelen föltevé ezüst sisakját, s kardját felövedzve +harczlovára szökött.</p> +<p>Midőn sátorából kilépett, már ott állt Rozgonyi.</p> +<p>– Három dandár jő ellenünk, monda a királynak, itt oldalt a +Kiuperli aga, szemben a thessaloniai basa, tul rajta a szultán +Begler Bégje. Az első csapat szedett-vedett csőcseléket hoz magával +merő ijesztésül, a középsőt én vállalom magamra, s ha végeztem +vele, fölségeddel együtt az utolsót fogjuk két tüz közé +szoritani.</p> +<p>A király helybehagyólag inte s maga a vezér által kimutatott +helyre indult, mig Rozgonyi tovavágtatott.</p> +<p>A dob pörgött, a trombita harsogott mindenfelől, a lovagok +felugráltak paripáikra, a vezér végignyargalt a felállitott sorok +előtt, s egy nyargonczát azon parancscsal küldte az ütegekhez, hogy +az ostromágyuzást folytassák a vár ellen s a gyalogság állja el az +alatt a kapukat, mig a csata foly; – azzal neki indult a szemközt +jövő thessaloniai basának. A megtámadott török magához akarva venni +az oldalt jövő Kiuperli által vezetett aga seregeit, meghátrált a +magyarság rohama elől, mit a Kiuperli által vezetett rendezetlen +csapatok veretésnek gondolva, <span class="pagenum"><a name= +"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> mielőtt rájuk kerülhete a +sor, hanyatt-homlok elrohantak, s ez által a basa seregeit is +rendetlenségbe hozták, ugy hogy az kénytelen volt gyalogságát +cserben hagyva, a megüzött spahikkal a távolban keresni +menedéket.</p> +<p>Ekkor Rozgonyi hirtelen ellenkező oldalra fordulva, a honnan a +Begler Bég sietett elé válogatott csapataival, midőn az épen szembe +csapott a király seregeivel, oldalt támadt a törökre s a Bég +főzászlótartóját saját kezével vágta le.</p> +<p>– Rozgonyi! Rozgonyi! hangzott mindenfelől. A vérlepte mező +futó, vagy elesett törökkel volt tele s néhány óra mulva a mily +sietve látszottak közeledni a porfellegek a láthatáron, most oly +sietve távoztak.</p> +<p>A vezér takarodót fuvatott a harczolóknak, s azzal nyargalt +vissza az ostromló sereghez. Az egész csata alatt bömböltek a +faltörő ágyuk, a megütött sáncz után reszketett a körüllevő föld, a +mázsányi kövek, miket a szélüstök hánytak, mennydörögve hullottak +le a várba.</p> +<p>– Nem jól megy igy! kiálta Rozgonyi odaérkezve a lövegekhez, mik +a keleti oldal tornyait tördelték. Nem értitek a munkát, mind csak +a bástyák tetejét tördelitek, a helyett hogy az alját lődöznétek. +Ide azzal a kanóczczal! s azzal leugrott lováról maga állt a +legnagyobb sugárágyu mellé, s azt a legnagyobb toronynak irányozva +elsüté. – Nézzétek, minő rést ütött a falon! küldjetek egy lánczos +golyópárt a kapuőrök közé. Száz arany annak, ki a mecset tornyát +eltalálja! – Ekkor ujra mennydörgött a sugárágyu második lövése. A +toronyőrök mind lefutottak az ingadozó tetőről s a harmadik és +negyedik lövésre <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> összedült az, omló köveivel betemetve a +mély árkot, mely a vár körül volt ásva.</p> +<p>– Most rohamra! kiálta Rozgonyi, kezébe ragadva egy szűz Máriás +lobogót s a kopjások élén a tört rés felé futott, mindenütt elől +rohanva, s már elfoglalta a ledőlt elősánczot, midőn hirtelen +lelkendezve fut elé egy nyargoncz, kipirult arczczal jelentve: hogy +Firuz Bég, a szultán sógora, uj erővel közeleg a várhoz, a három +szétvert dandárt is magához gyüjtve, már látszanak zászlói a +távolban.</p> +<p>Rozgonyi boszusan tekinte szét. Ez esemény ismét félbeszakitandá +az ostromot.</p> +<p>– A király már a sikon áll, szólt egy másik segéde, ki akkor +érkezett.</p> +<p>– Ugy nekünk is vissza kell fordulnunk, szólt Rozgonyi +szomoruan, nem ügyelve a szakállos tekékre, miket a várból reá +lövöldöztek, s nehezen látszott megválni a már elfoglalt bástyától; +de a közelgő törökhad zászlóit a környező füst közül is ki lehete +már venni.</p> +<p>E pillanatban rettenetes kiáltás harsogott fel a Duna felől +„Jézus!“ és „Allah!“ hangzék irtózatos vegyületben. Ostromlók és +ostromlottak meglepetve tekintének oda.</p> +<p>A Dunán felülről egy nemzeti lobogós hajóhad uszott alá +fegyveres vitézekkel megrakva, mely egyenesen a galambóczi +kikötőnek tartott, a hol a török gályák álltak.</p> +<p>Mindenki bámulva tekinte oda, senki sem tudta, hogy hol veszi +magát e hajóhad és ki vezérli?</p> +<p>„Jézus, Jézus!“ hangzék ujra s az érkező gályák közül +kibontakozott <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span> egy, melynek minden vitorlája nemzeti +szinű volt, árboczokon villogtak a kis szalaglobogók. A hajó +parancsnoka egy nő volt, hófehér ruhában, keblén ezüst +pikkelypánczél, mely karcsu amazoni termetét csipőig födözte, +sisakrostélya le volt eresztve, fehér kócsag lengett rajta.</p> +<p>– Előre! Isten nevében! kiálta csengő hangon a nő, s a +török-gályák közé rohanva, a legelsőt, mely ellene állt, oldalt +ütve, elsülyeszté, s a mint a többi rárohant, azokat egy +pillanatban oly irtózatos ágyutüzzel fogadta, hogy a következő +perczben az egész Duna holtakkal és romokkal lön boritva.</p> +<p>„Jézus!“ „Jézus!“ hangzott diadalhangon.</p> +<p>A fehér nő inte kormánybotjával s azzal a kisérő hajók +rárohantak a zavart török hajóhadra; tüzesőként hullott a pusztitó +görögtüz reájok s a hulló szikrazápor közepett, mint egy tul világi +bálványkép, állt a magasztas női alak, vészt, pusztulást hozva a +haza ellenségeire.</p> +<p>Hajója mindenütt ott járt, hol legvadabb volt a viadal; tagjai +heves mozdulatáról lehete látni, hogy valami fanaticus tüz +lelkesiti, dolgokat cselekedni, mikre férfiak is büszkék +lehetnének; fehér ruhája ugy lobogott a szélben, csengő hangja +kihallatszott a harczkiáltásból.</p> +<p>Ki ezen asszony? Kérdezé mindenki bámulva. Még Rozgonyi is +elfelede mindent ez uj tünemény fölött.</p> +<p>Nem sokára az egész törökhad lángokban állt, vagy el volt +sülyesztve; ekkor a rejtélyes nő horgonyt vettetett a Duna közepén, +épen Galambóczvárral szemben, s elkezdé azt ágyuival a Duna felől +lövetni, a hol az épen legkevésbbé volt védve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span></p> +<p>– Akárki légy, kiálta Rozgonyi, többet érsz nálamnál.</p> +<p>A hajókon jött sereg ez alatt kiszállott a partra, s az +ostromlók örömujjongva ismerék meg bennök a lengyel király +segédcsapatait, miket egy fekete pánczélos lovag vezetett hosszu +sastollal sisakján, melynek arczvasa le volt zárva.</p> +<p>Az ujon-érkezettek rögtön otthon találták magukat a csatatéren; +vezérük meglátva Rozgonyit, oda izent hozzá, hogy csak ostromolja +tovább a várat, ő az alatt majd foglalatoskodtatja az +ellenséget.</p> +<p>– Bizonyomra az ajánlat becsületes, szólt Rozgonyi, – elfogadom. +S azzal ujra felkapva a zászlót, kopjásaival megmászta a falakat, +maga mindenütt elől a hágcsókon, s midőn zászlóját a legelső +toronyba feltűzte, bámulva látta, mint küzd egy felől a fekete +lovag az ellenség tulnyomó erejével, egyenkint támadva meg annak +dandárait s egyenkint legyőzve, mig másfelől a Dunán álló hajóról +mint rontatja le a fehér nő az ostromlott vár bástyáit.</p> +<p>Kik lehetnek ők? kérdé a körülállóktól. Nem ismerte őket senki, +még csak gyanitni sem tudta.</p> +<p>Egy óra alatt el volt űzve Firuz Bég a sikról, a Dunán el volt +égetve a török hajóhad s a külvár el volt foglalva Rozgonyi +által.</p> +<p>A várőrség a szűk belvárba szorult, hova a rejtélyes asszony +hajójáról folyvást szurokkanóczos lángtekék repültek, s a viztől el +levén szoritva, ostrom nélkül is kénytelen leendett magát +feladni.</p> +<p>A magyarság diadaléneket harsogtatott már, a lengyelek +<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span> összeölelkeztek bajtársaikkal, Rozgonyi +is sietett a fekete lovagot fölkeresni, ki oly jókor érkezett a +csatába.</p> +<p>A fekete lovag épen akkor vált meg a királytól; Zsigmond a saját +nyakában függő sárkányrend érdem-lánczát akasztá a hős nyakába, ki +még akkor is vérrel és porral volt födve.</p> +<p>– Légy üdvöz, lovag! szólt Rozgonyi, barátilag nyujtva jobbját a +vitéz elé; a harcz dicsősége, akárkik legyetek, a tied s azé az +asszonyé. Engedd, hogy barátaim közé számláljalak.</p> +<p>– Az vagyok: mondá a lovag, sisakrostélyát fölemelve, – s +Rozgonyi bámulva kiálta fel: „Cserni Száva!“</p> +<p>Száva arczán valami rejtett öröm látszott derengeni, mig +Rozgonyié elkomorult.</p> +<p>– Elfeledted igéretedet, hogy Ceciliát nem hagyod el, mig vissza +nem térek.</p> +<p>Nem feledtem; tekints oda! szólt Száva a Dunán álló hajóra +mutatva.</p> +<p>– Ki ez az asszony? kérdé Rozgonyi szivdobogva.</p> +<p>– Ez asszony Rozgonyi Cecilia!</p> +<p>Rozgonyit az öröm magán kivül ragadta, nem tudott szólni, az +indulat rohama elfojtá keblét.</p> +<p>– Megfogadtatád velem, hogy nem hagyom őt el, monda Száva +mosolyogva; de azt nem, hogy csatába nem jövök; én tehát magammal +hoztam őt.</p> +<p>Rozgonyi nyakába borult a lovagnak. Jer, jer, szólt, hadd lássam +őt közelebbről; minő délczeg, minő bátor! Istenem nem csodálom, ha +a győzelem mellé pártol. S ezzel a két lovag a part felé nyargalt, +honnét a hős amazont közelebbről lehete látni; <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> de mielőtt +odaértek volna, szemközt jött rájok Péterfi Endre, a király segéde, +s az örömtől mosolygó Rozgonyihoz hajolva, fülébe sugta mogorva +hangon:</p> +<p>– Amurat maga jön ellenünk nyolczvanezer emberrel.</p> +<p>– Jöjjön ugyanannyi ördöggel! Kiálta Rozgonyi büszke bizalommal; +– állunk elébe.</p> +<p>– Magam is aztmondó vagyok, viszonza Péterfi; hanem a király +hivat mind kettőtöket sátorába.</p> +<p>Rozgonyi kezével inte a távolból nejének, ki őt megismerve, +csókot vetett utána diadalmas kormánypálczájával; azzal siettek a +lovagok a király sátorába.</p> +<p>Oly mosolygó, oly elégült arczczal lépett be mind a kettő, hogy +szinte megbotránkoztak rajtuk a már jelenlevők, kiknek arczain +nagyon is józan magábatérés látszott helyt foglalni.</p> +<p>– Uram király! szólt Rozgonyi, miután látta, hogy más nem fogja +a beszédet kezdeni; – Isten irgalma ugy akarja, hogy diadalunk +tökéletes legyen s egy napon semmivé tehessük hitünk és hazánk +ellenségét. Most maga Amurát jő fegyvereink elé, még egyszer +csatába hozva azon seregeket, miket mi néhány óra előtt futni +tanitottunk. Áldassék az Isten neve, s teljesüljön akarata. Mi +elfogadjuk a szent harczot, s ha ma leszáll, nem fog többé a +félhold feljőni Európa egére.</p> +<p>Rozgonyi lelkesült szavai után halotti csend lön a sátorban. Az +emberek összenéztek s könyökkel taszigálták egymást, hogy szóljon +már valaki; senki sem akart.</p> +<p>A király zavarodva nézett szét, hogy valaki feleljen +Rozgonyinak, s midőn mindenki leüté fejét és a hallgatás hosszura +<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span> kezde nyulni, mintha zavarát +büszkeségével akarná palástolni, lecsapta hirtelen süvegét az +asztalra s daczos határozottsággal mondá.</p> +<p>– Vezér, mi elhatároztuk, hogy rögtön visszavonulunk a Dunán. +Tekintsd határozatunkat parancs gyanánt és teljesitsd.</p> +<p>Rozgonyit mintha a villám sujtotta volna le egéből, nem tudott +mit szólni e váratlan parancsra.</p> +<p>Szótlansága feloldá a többi urak nyelvét: „Minek koczkáztatni +oly harczra a hadsereget, melyben mindenestül oda veszhet?“ +morgának itt is amott is. „Az idő roszul volt választva Galambócz +ostromára.“ – „A király életét nem szabad szerencséltetni.“</p> +<p>És valóban Zsigmond próbálta már egy párszor, hogy mit tesz az, +ha egy megvert sereg a folyóviznek szorul, s nem volt kedve még +egyszer tört buzával élni, minővel Cserey Balázs táplálta őt futása +közben, vagy hetekig bujdosni a tengeren egy rosz lélekvesztőn, +mint a nikápolyi csata után: s rögtön, mi előtt Rozgonyi szóhoz +jöhetett volna, átküldé Péterfit a szomszéd halmokról alájövő +Amuráthoz fegyverszünet-kötés végett.</p> +<p>Részéről Galambócz ostromának abba hagyása volt igérve, miért +viszont a magyar seregeknek háboritatlan visszakelése a Dunán +köttetett ki.</p> +<p>Amurát két kézzel kapott az ajánlaton, ő több napokig nem lett +volna képes seregeit összegyüjteni, s Galambócz, a Duna vizétől +megfosztva, a jövő reggelen kénytelen leendett magát föltétlenül +feladni.</p> +<p>Péterfi erősen felkaftánozva tért vissza az elfogadott +fegyverszünet-kötéssel, <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> noha nyilván ő is jobb szerette volna azt +a kaftánt adójával együtt megütögetni, mint magára venni.</p> +<p>Rozgonyi komoly hallgatással engedelmeskedett a parancsnak, +leszedette a sok áldozattal elfoglalt bástyákról a kitüzött +zászlókat, a nehéz ágyukat hengereikre téteté s a parthoz rendelt +dereglyéken elkezdé a sereget visszaszállitani Lászlóvár alá.</p> +<p>Busan, mogorván keltek hajóra a csapatok, a félig romba dőlt vár +üszkei még füstölögtek, s a Dunán csendesen usztak alá az +elpusztult török hajóhad egyes égő gályái.</p> +<p>A lovasság már egészen át volt szállitva, a gyalogságnak is egy +része, csupán a lengyel csapat, a király testőrsége, s Rozgonyi +lándzsásai voltak még tulnan. A király, Rozgonyi és Cserni Száva, +mint illett vezérekhez, leghátul maradtak a visszavonulásnál.</p> +<p>E perczben, mikor már ők is hajóra akartak kelni, irtózatos +orditás támadt köröskörül, a thessaloniai basa és Feruz Bég, +boszutól ingerelve, a kötött fegyverszünet hűtlen megtörésével +rohantak a tulnan maradt kisded csapatra. Amurát, ki soha adott +szavát meg nem szegé, dühös izenettel futtatá nyargonczait a hütlen +támadókhoz, halállal fenyegetve mindenkit, a ki vissza nem tér. De +már akkor nem volt erő, mely a rohanó árt visszatartsa többé. A +durva csőcselék, melynek harczi becsületről fogalma nem volt, +veszett vadállati dühvel támadt a tulszorultakra.</p> +<p>A király testőrei egy pillanat alatt el voltak vágva a +dunaparttól s maga Zsigmond körül lön véve e dühös félmeztelen +alakoktól, kik a viadal hevében lehánytak magukról paizst és +<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> pánczélt, s földön csuszva furakodtak +lova alá, annak térdeihez vagdalva handzsáraikkal. A király +férfiasan védte magát, a rálőtt nyilak lepattogtak pánczéljáról, s +ágaskodó paripája tiporva gázolta a felé közeledőket. E perczben +érkezett oda Rozgonyi.</p> +<p>Paizsát elvetette a vezér s bal kezébe dárdát, jobbjába kardot +fogva, utat tört magának a királyig, ott dárdájával jobbra balra +öklelve széthányta a támadókat; s egy tágitó pillanatban kiugratott +vele a harczoló tömeg közől, s azzal hirtelen a Duna habjai közé +szöktetve a gyorsan oda érkező csónakok egyikére fölsegité a +királyt, s a mint ekkor ismét vissza akart fordulni a harczolókhoz, +a paripa felágaskodott vele s lovagjával együtt a folyam árjai közé +zuhant. A hab összecsapott fölötte.</p> +<p>E pillanatban az oda siető Cecilia hajója alig volt már tőle +néhány evezőnyomnyira. A nő kiálta férje nevét, látta, mint merült +el az a vizben, s sikoltva rohant a hajó szélére, utána akarva +magát vetni. A vele levők visszatarták, s nehányan a jobb uszók +közül leugráltak a folyamba, Rozgonyit kiszabaditandók.</p> +<p>Nehány percz mulva ismét felbukott az elmerült paripa, s a +magyarok örömsikoltva látták: hogy Rozgonyi is előtünik a ló +serényébe kapaszkodva.</p> +<p>Néhány török arnauta ez alatt észrevevé a vezér veszélyét, +szintén a Dunába szökött szájába fogott késekkel, a menekülő után +uszva. Itt a magyar és török buvárok közt véres tusa keletkezett a +viz között, a viz alatt, összeölelkeztek, s le-lebuktak a viz alá, +egymást késdöfésekkel gyilkolva, s száz lépéssel odább bukott fel +ismét az egyik, mig a másikat holtan vitte odább a viz.</p> +<p>E küzdés alatt Rozgonyi, neje hajójához ért, a kéz, mely +<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span> fölsegité őt a födözetre, Ceciliáé volt, +a legimádottabb, a legbátrabb nőé; Rozgonyi elfulladtan rogyott +hölgye keblére, mindenki azt hitte, hogy elájult.</p> +<div class="figcenter"><a href="images/i002hq.jpg"><img src= +"images/i002.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>E közben nőttön nőtt a zavar; a tul maradt magyar és lengyel +csapatok körül voltak özönölve az ozman hadaktól, egyes bajnok +küzdött egész vérszomju csapatok közepett. Csupán egy helyütt állt +meg egy csomóban nehány száz férfi, élükön a fekete lovaggal, kiket +nem birt helyükből kiverni az egész dühös had.</p> +<p>Rozgonyi feleszmélt a csatakiáltásra. Széttekinte. Meglátta a +küzdő fekete lovagot az ellenség csapatjai közepett. „Niger, +Niger!“ hangzék a harczolók jelkiáltása.</p> +<p>– Kardomat! Lovamat! kiálta Rozgonyi, talpra szökve. Utánam!</p> +<p>– Mit akarsz? kérdé tőle ijedten Cecilia, ki ápoló kézzel segité +őt magához tériteni.</p> +<p>– Nem látod ott azt a lovagot. Mindjárt ott vesz.</p> +<p>– Isten legyen irgalmas lelkének. Derék vitéz volt. Ő vezetett +utánad; de te nem fogod őt megmenthetni többé. Halálod itt a +hazának nem használ, s élted az enyim is.</p> +<p>– Az ő élte is a tied. E lovag Cserni Sztanisa. Paripámat elő! +kiálta Rozgonyi, s mig neje a fölfedezett név hallattára térdre +rogyott, Rozgonyi megsejdité paripáját a hajóhoz kötött dereglyében +s leugorva a födözetről, felszökött rá s parancsolta a legényeknek, +hogy evezzenek a parthoz. Ott kikapva egy csatlós kezéből a +harczbárdot, födetlen fővel, pánczéltalanul a mint volt, közibe +tört a küzködő csapatnak. <span class="pagenum"><a name="Page_46" +id="Page_46">-46-</a></span></p> +<p>Rozgonyi! Rozgonyi! hangzék az ujra éledő magyarok +harczkiáltása, mig a hajón maradt nő, reszkető kezeit az égre +emelve, térden állva imádkozott a csataorditás halálhangjai +közepett.</p> +<p>Mint a neki vadult him oroszlán, rontott az ozman had közé +Rozgonyi, hullott a ki elébe akadt; a kit sulyos harczbárdja +megütött, nem maradt ideje lelkét Istennek ajánlani többé. Soha sem +látták őt igy harczolni, mintha nem is látná azokat, a kik előtte +állanak, nyargalva vágtatott keresztül a legsürübb tömegeken. Mint +a gondolat, oly sebesen jutott el odáig, a hol Száva küzdött.</p> +<p>Gyalog volt már a fekete lovag, lovát leszurták alatta, paizsa +össze volt horpasztva, de bástya volt körülötte holttestekből s +egyenes kardjával nyugodtan viaskodva oszta jobbra balra +halálcsapásokat.</p> +<p>– Firuz! Firuz! orditá a törökség, s egy roppant óriás jelent +meg nehéz harczparipán, emberfő nagyságu buzogányát forgatva +kezében.</p> +<p>– Én vagyok Firuz Bég! orditá rekedt hangon a török, Száva ellen +törve. Tudd megmondani a más világon kutya, hogy ki volt az, a ki +megölt.</p> +<p>– Ide fordulj! ordita e pillanatban egy közbetörő lovag, hajadon +fővel, szétszórt hajakkal; véres harczbárdját csapásra emelve. A +török paizsát tartotta ellene; a lezuhanó csapás kétfelé szelte +azt, s az óriást válltól nyeregkápáig hasitva, lovastól együtt +halomra döntötte. „Én vagyok Rozgonyi!“ kiálta a lovag a lehulló +törökre s használva a rémülés pillanatát, mely a török <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> sereget az +óriás összeestével elfogta, oda szökött Száva mellé, azt karjánál +fogva óriási erővel felkapta lovára, s magához szoritva nyargalt +vele vissza a part felé, lehuzva fejét az utána repülő nyil és +kopja zápor elől.</p> +<p>– Ide, ide kiáltozák a parthoz érkező csónakokból; a király +saját hajóját is elküldé a vitézek megmentésére. De első volt +mindannyi közt Cecilia, ki csónakával a parthoz evedzve, oda várta +dobogó kebellel az érkezőket.</p> +<p>Szerencsésen eljutottak a parthoz. Rozgonyi leszökött lováról s +beugrott a készen álló csónakba. Cecilia megölelte őt és +megcsókolá, s akkor Száva felé fordult, s kezét felé nyujtva édes +vigasztaló hangon mondá neki: „Légy üdvöz szegény Száva!“</p> +<p>A lengyel megdöbbenve lépett vissza a csónaktól e szavakra, +szomoru szemrehányással fordult Rozgonyihoz: „Te megcsaltál, +elárultad előtte nevemet, most én is megcsallak téged,“ s azzal +hirtelen, mielőtt valaki meggátolhatta volna, felszökött Rozgonyi +paripájára, s visszarohant az ellenség közé.</p> +<p>– Megállj Száva, kiálta utána Rozgonyi, ki gyalog maradt a +csónakban. Hasztalan. Néhány pillanatig hallatszott még a +harczkiáltás. „Niger! Niger!“ azután mindig csendesebb lett s +tovább hömpölygött a zaj. Az utósó kard villogott még nehány +perczig az utósó bajnok kezében, végre az is lefeküdt az ellenségei +holttestéből vetett ágyra.</p> +<p>Cecilia el akarta rejteni könyeit. – Hadd folyni őket, – mondá +Rozgonyi, – látod, hogy mindenki sir, pedig senkit nem szeretett +ugy, mint téged.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span></p> +<h2>SOLIMAN ALMA.</h2> +<h3>I.</h3> +<p>A zultánnak örömünnepe volt.</p> +<p>Egyik diadalhir a másikat érte. Szárazról és tengerekről, a +világnak mind a négy része felől győztesen tértek vissza az ozman +hadseregek.</p> +<p>A föld leghatalmasabb királyai hajoltak meg a félhold hatalmától +s követeik meghódoló ajándékkal várakoztak a magas kapu előtt.</p> +<p>Egész Sztambul viszhangzott a diadalkiáltástól, a muezzim szava +helyett uj még uj örömhir kiáltotta meg az órákat. A nép betöltötte +az utczákat, a nők tarka csoportokban ültek ki a házak tetőire, a +gyermekek felmásztak a házak mellé ültetett platánokra s riadozva +zúgták szakadatlanul Solimán nevét.</p> +<p>Az Aja-Sofia templomától egész a Solimanje-mecsetig, hosszu +kettős sort képezének a felállitott janicsárok ezüsttől csillogó +rendei; a közbeeső ut hosszan be volt vonva a legdrágább perzsa +szőnyegekkel.</p> +<p>A két mecset között állt Mahmud siremléke, zöld és fehér +corynthi márványoszlopokból emelve, melynek aranyozott <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> rácsozatán +keresztül a thúja és czyprus sötétzöld bokrai s a rózsa és jázmin +eleven virági kandikáltak elő.</p> +<p>Átellenben e ragyogó keleties siremlékkel állt egy szomorubb +épület; elevenek sirja, a statusbörtön, melynek szűk +ablakhasadékain halavány holteleven arczok sáppadoztak ki a +napvilágra.</p> +<p>Minden ember ujjongott, örűlt, remélt, a pórnép pénzszórásra +gondolt, a katona sokszorozott zsoldra, a papok uj templomokra, a +hivatalnokok előléptetésre, és a foglyok szabadulásra.</p> +<p>Az idő gyönyörű volt. Kelő nap, keleti égen; egy elmult éjszakai +eső után a czyprusok illata ülte el a levegőt, az arany félholdak +sürűen ragyogtak a hattyunyaku minarettek tetején.</p> +<p>Egyszerre megdördűltek a serail ágyui, hirdetve: hogy a zultán +megindult a diadalmenetre, a bömbölő hangokat sokszorosan adták +vissza a távol hegyormok és a közel nép ajkai. A harsogó tábori +zene mindig közelebb, közelebb jött, kisérve egy szakadatlan +üdvözlő orditástól, mely nyomrul nyomra támadt, a hol a zultán +végig haladt.</p> +<p>Az egész roppant város élni látszék, a régi omladozott +palotákon, mik a görög császárok idejéből maradtak meg s a körűlök +halmozott apró faépületek tetőin tarka néptömeg lebegtette hosszu +kendőit, a sötétkék Bosporus árboczerdeje, a csonka szobrok mik a +házak körül fölmeredeztek, a három összefont kigyó szobra a +Hebdomon palota mellett, a sirkertek s a legtávolabb hegyek is +ujjongó, tolongó néppel voltak megrakva, <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> csak az +Aja-Sofia mutatott sötét élettelen képet óriási kúptetejével, és a +még sötétebb börtön.</p> +<p>A zaj, az üdvkiáltás, a tábori zene mindig közelebbről hangzott, +– egy pillanatra elcsendesűlt, midőn a zultán a Sofia templomhoz +érve, ott lováról leszállt s ájtatoskodni betért a mecsetbe. Azután +ismét ujra kezdődék a zaj és tolongás. Jött a végeláthatlan menet; +elől a csatákból megtért katonaság, mindennemű phantasticus +fegyverzeteikkel; itt fényesre csiszolt paizsok, középen kiálló +tőrhegygyel, gömbölyű sisakok, szeges buzogányok, amott turbános +nép, lengő kócsagtollal, gyöngyökkel rakott forgók, bogláros övek, +görbe kardok; majd czirkasz lovasság pikkely-pánczélokban, +tegezzel, puzdrával, hosszu, villogó hegyű dárdákkal s tekenős +paizszsal, arany-szegekkel kiverve; ismét puskás hadak, nehéz +ezüsttel vert hosszu lőfegyverekkel, fejükön vörös fesz, hosszu kék +czafranggal; majd a testőr spahik, selyemmel himzett keleties +öltönyükben, arab ménekein, fegyvereik markolatja smaragd- és +rubinttól ragyog; utánok, a tábori zenészek, csodás alakzatu +réz-kürtjeikkel, dobjaikkal, csengetyüikkel s mind e tarka csoport +között a felül lengő koszoruzott lófarkak, félholdak és szines +lobogók.</p> +<p>A katonaság után jöttek a hadi zsákmánynyal megrakott tevék +csoportjai, szerecsen fiuktól vezetve. A felhalmozott drága +edények, ragyogó boglárok és fegyverek egymásra hányt tömegében +három kirabolt ország kincseit lehete szemlélni.</p> +<p>A nép még kisérte szemeivel a feltollazott és csöngetyüzött +dromedárok sorait, midőn ismét uj jelenet vonta magára figyelmét. +<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span></p> +<p>Két roppant elefánt közelgett, ormányaikban pálmaágat tartva, s +a hátukon vitt biborral és keleti shavlokkal beaggatott +tornyocskákból két csausz hányt arany és ezüst pénzt tele marokkal +a tolongó nép közé.</p> +<p>A pénzdarabokon czivódókat majdan a diadalszekerek dörgése +választá szét, mik négy fehér lótul vonatva a harczban elfoglalt +zászlókat hozták; utánuk jöttek a Bayadérek, karcsu tánczosnők, +piros rózsával koszoruzva, eszményi öltözetekben, miknek habkönnyü +kelméje oly átlátszó, mintha ködbűl volna szőve; szökdelő lábaik +alig látszanak a földet érinteni, mig a csengetyűs dobok, miket +fejük fölött összeütnek, ugy összehangzanak szemeik vad +villanásival.</p> +<p>Utánuk jött az imámok és dervishek hosszu bus csoportozata, +vezetve a fő Ulemától, csodás tagjártatásokkal s még csodásabb +énekléssel.</p> +<p>Végre jött maga a zultán, vezéreitől környezve.</p> +<p>Fejedelmi öltönye himezetén Persia kimeritette művészetét, +ragyogott turbánján és fegyverzetén rubin és gyémánt, de semmi sem +volt rajta oly fejedelmi, mint hosszu hófehér szakálla és semmi sem +ragyogott ugy rajta, mint villogó tűzszemei. Előtte vitte egy +főcsausz hófehér paripán a próféta zászlóját.</p> +<p>A körüle lovagló basák kelet minden pompájában ragyogtak, csupán +egy volt mindannyi közt egyszerü vas fegyveröltözetben, semmi +gyémánt, semmi kashmir rajta; egy délczeg dalias férfi, ki a zultán +jobbján lovagolt, – Ibrahim, a nagy vezér.</p> +<p>A zultánt riadó örömkiáltással fogadta a mozlem nép, mindenütt +<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> a merre járt, s a „Solimán!“ kiáltás közt +sürűn lehete hallani e nevet is: „Ibrahim!“</p> +<p>A zultánt követték háreme kedvencz hölgyei a Kislar Agától +vezetve, a ki utálatos fekete vén ember volt s valamivel kevesebb +mint férfi.</p> +<p>A hölgyek mind aranyozott palankinban vitettek, legelől egymás +mellett a Sultana-Valideh, a zultán anyja, s a Sultána-Aseki, +Solimán kedvencz neje, utánuk a többi hölgyek, a zultán nejei és +leányai, mind valami fényes ragyogó fátyollal leteritve, mely ugy +tűnt fel arczaikon, mintha félig átlátszó aranynyal volnának +fedezve.</p> +<p>A menet után ujra az elébbi sorozat ismétlé magát, dervishek, +almék, diadalszekerek, pénztszórók és tarka fegyveres nép.</p> +<p>A mint Solimán Mahmud siremlékéhez ért, ott megállt, feltáratá +annak aranyozott rácskapuit. Intésére nyolcz fekete rabszolga +félreháritá a czypruslombokat, mik a szőnyegekkel teritett +mausoleumot elfedék, másik nyolcz egy nagy márványlapot emelt fel +egy rejtett mélység nyilásáról s ekkor egy aranycsapot megforditva, +a mely üregből roppant vizoszlop lövelt föl, szivárványszineket +vetve körül a rásütő naptól. Egy szökőkút volt az, melylyel Solimán +népeit meglepé; a legnagyobb jótékonyság kelet forró éghajlata +alatt.</p> +<p>A meglepett nép kitörő üdvkiáltással fogadá a zultán kegyét, ki +ekkor balra fordulva, hol a sötét épület állott, inte a +tömlöcztartóknak, azok föltárták a csikorgó kapukat s a börtön +szomoru lakóit megszabaditva lánczaiktól, kibocsáták mind a tomboló +tömeg közé, az élő napvilágra. <span class="pagenum"><a name= +"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> +<p>Az üdvkiáltás még egyszer oly magos lőn. Solimán tovább +lovagolt, szemei még jobban ragyogtak, mint egyébkor. Egy köny +ragyogását lehete bennök látni.</p> +<p>A Solimánje mecsethez érkezve a zultán, leszállott lováról, +leteritteté szőnyegét, leborult imádkozni, melyet buzgóan végezve, +megtörlé kezével arczát, meghajtá magát jobbra és balra a két +láthatlan angyalt üdvözölve, kik török hit szerint az imádkozó +mellett két felül állanak, s azzal átadta Ulemának és imámoknak az +uj templomot, melyet akkor épittetett, márványnyal és mozaikkal +kirakva s arabeskekkel kifestve.</p> +<p>Minél tovább ment, az örömkiáltás annál jobban nőtt. A nép, mely +az elszórt pénzt fölszedé, s az uj szökőkút kristályvizét izlelte, +a foglyok, kik börtönükből kiszabadultak, s a papok, kik uj +templomot kaptak, mely pompában s a Korán mondatai +nagyszerűségében, mik fekete márványra aranybetükkel voltak vésve, +még az Aja-Sofiát is fölülmulta, és a katonák, önmaguk látásától +ittasak, nem szűntek meg Solimán nevét viszhangoztatni. Az +erkélyekről hullókoszoruk zápora boritá utját s a hölgyek illatos +viz harmatát hinték le rá.</p> +<p>Itt jutott vissza a serailba, melynek ajtai bezáródtak a tömeg +előtt, csupán a zultán kiséretét, papjait és hárem hölgyeit +bocsátva keresztül, mig a nép a kapun kivül maradt, uj örömhirt +várva az erkélyen megjelenendő kikiáltótól.</p> +<p>A diván gyöngyházzal kirakott teremében trónja párnájára ülve +maga elé szólitá Solimán országa legfőbb embereit, s egyenkint +mindeniket külön megajándékozá s magasabb hivatalra emelte. A +hirnök minden uj kinevezést trombita-harsogás <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> mellett +adott tudtul a népnek, s a nép harsogó kiáltásban adá tudtul öröme +nagyságát.</p> +<p>Mindenki beteljesülve látta vágyait. E nap örömnap volt +mindenkinek, mely a legmerészebb reményeket gyümölcsözőkké +tette.</p> +<p>Csupán egy volt még hátra, ki jutalmát el nem vevé: Ibrahim.</p> +<p>Őt hagyta legutoljára Solimán.</p> +<p>Mindenki feszülten leste, mi tisztelet várhat arra, a ki már +legnagyobbat elérte, a mit a zultáni koronán alul birni lehet s +midőn a zultán maga elé szólitá Ibrahimot, mindenünnen irigy szemek +tekintének felé, ohajtva, hogy hulljon le az, a mi már magasabbra +nem mehet.</p> +<p>A zultán szeretetteljes arczczal tekinte Ibrahimra.</p> +<p>Országom nagyjai közt legnagyobb vagy Ibrahim, szólt a +nagyvezérhez, im én téged még nagyobbá teszlek. – Ime összegyült +agák, bégek, basák, padishahk és imámok, hajoljatok meg Ibrahim +előtt; én őt fiammá fogadom, ki divánom vánkosán jobb felől fog +mellettem ülni. Hirnök kiáltsd ki a népnek, hogy Solimán Ibrahimot +fiává nevezte ki.</p> +<p>A nép örjöngő örömkiáltása megreszketteté a palotát, s a divánba +gyűlt országnagyok mellükön keresztbevetett karokkal hajoltak meg +Ibrahim előtt, ki szomoruan sohajta fel s szemeit a földre +szegzé.</p> +<p>– És hogy ne csupán név szerint légy fiammá fogadva Ibrahim, ime +lépj e rostélyzathoz és nyisd fel azt.</p> +<p>Az agák szöktek Ibrahimot megelőzni a szolgálattételben. +<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span> Solimán intésével visszatérité őket: +„egyedül Ibrahimot illeti annak felnyitása“ monda.</p> +<p>Ibrahim oda lépett a rostélyhoz, felnyitá azt, a rostélyon tuli +nehéz selyem függöny kétfelé vált s a rejtekből egy csodaszép hölgy +lépett elő, egy karcsu eszményi alak, rózsaszinü kaftánkában, oly +lenge, oly aetheri, hogy az ember szinte fél, hogy eltörik az +öleléstől.</p> +<p>Ibrahim a fátyolon keresztül is megismeré a kedves szép +gyermeket; gyakran látta őt meleg nyári estéken asszonyaival a +Hellesponton hajókázni s nem egy szerelmes szót váltott már vele +titokban.</p> +<p>– Ahidalla! rebegé, reszketve szerelem- és meglepetéstől.</p> +<p>– Ő leányom, ki által fiam leendsz. Monda a zultán gyöngéden, s +a divánjához járuló gyermek arczáról föllebbenté a könnyü +fátyolt.</p> +<p>Ah, minő szépséget takart föl akkor! Ez arcz az ezeregyéjszakai +tündérek egyikére emlékeztetett, kik hivatva voltak az embereket +őrültekké tenni a gyönyör által Ibrahim térdére rogyott, ugy +fogadta keblére az imádott hajadont, s a körülállók egy gondolat +volt olvasható; e gondolat: hogy Ibrahimnak meg kell halni.</p> +<p>Ennyi gyönyör, ennyi dicsőités több volt, mint elég arra, hogy +életével bünhödjék érte, a ki azt elfogadta.</p> +<p>Solimán nem látott örömkönyeitől, Ibrahimot szerelme tette +vakká, de a nő szemei mindig ébren vannak, midőn szerelme tárgyát +veszély fenyegeti.</p> +<p>A zultán összecsókolá kedvencz gyermekét s ölébe ültetve, +<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> hizelgő hangon monda neki: „kérj tőlem a +mit tudsz, e perczben ha országom felét kérended is, megadom.“</p> +<p>Ahidalla apja térdeihez borult s reszkető hangon szólt.</p> +<p>– Atyám, hatalmas zultán, mindent adtál nekem, a mi e földön +boldoggá tehet, nincs mit kivánnom egyéb, mint hogy e boldogságom +tartós legyen. Azért igérd meg nekem azt, és esküdjél meg reá, hogy +férjemet Ibrahimot, akárki és akármit mondjon is egykor felőle, +soha megöletni nem fogod.</p> +<p>– Mi jut eszedbe ez órában leány?! kiálta fel Solimán +elszörnyedő arczczal.</p> +<p>– Ne légy irántom haragos oh atyám. Én tudom: hogy a nap, miután +delet ért, aláfelé megy. Sokszor láttam palotádban ismerős boldog +arczokat, mik jó kedved napvilágában ragyogtak; hallottam másik +éjjel bevarrott zsákokat nehéz terheikkel a tengerbe hullani s a +boldog kegyenczeket nem láttam azontul körüled. Néném egyikét nem +rég Ajasz basának adtad nőül, a ki első volt kegyenczeid között, +nem rég Ajasz basa a magyarok által megveretett, s azóta néném +szürke gyászruhát visel, s ha férjét kérdik tőle, könyez. Oh atyám +veszélyes ott lakni, hol a villámok teremnek. Te nekem kérni +hagytál országaidból, én nem kérek tőled egyebet, mint hogy ne öld +meg azt az embert, kit most fiadnak fogadtál s kit legjobban +szeretsz.</p> +<p>Solimán elkomorult; tekintete az alatt mig leánya beszélt, néma +szemrehányással járt végig udvarnokain, kiknek örök cselszövényük +egymás közül a legnagyobbakat megbuktatni, annyi áldozatot +juttatott eszébe. Ahidalla leborult atyja ruhájának <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> szegélyét +csókolni, Solimán pedig inte az Ulemának, hogy hozza elő az +Alkoránt.</p> +<p>Az Ulema lassu léptekkel közeledék a zultánhoz, a nehéz +zöldboritéku szent könyvet hozva két kezében, hosszu sovány arczán +semmi vonás sem változott, ugy nyujtá a Koránt Solimán elé.</p> +<p>A zultán fölkelt, jobb kezét a Koránra tevé, baljával leánya +kezét fogta meg. Az udvarnagyok leborultak a földre, homlokaikkal a +padozatot érintve, s azon helyzetben maradva, mig a zultán esküvék; +hogy Ibrahimot, hogy mig ő élni fog, bármi következzék az idők +folytán, soha meg nem fogja öletni és megöletni nem engedi, azután +Ibrahimhoz lépett, megölelte, megcsókolá, s maga mellé ülteté jobb +felől, mig Ahidalla lábainál foglalt helyet.</p> +<p>Az udvaronczok még egyszer lehajták magukat a földre, után +mormogva.</p> +<p>„Lu illah, il Allah!“</p> +<p>Künn a tomboló néptömeg „Solimán és Ibrahim“ neveit üvölté +kicsapongó örömében.</p> +<h3>II.</h3> +<p>A zultánnak rosz napja volt.</p> +<p>Egyik gyászhir a másikat érte. Kisded várak, apró hadseregek +álltak ellent roppant hadainak, összetörték vezéreit, megsemmisiték +terveit. A Zrinyiek maroknyi hada egy egész országot védett óriási +hadereje ellen, a tengeren Dória János <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> verte szét +hajóhadait, majd itt, majd amott lettek vezérei árulókká, +szövetségesei vazalljai pártot ütöttek ellene.</p> +<p>A zultán haragra volt gerjedve, s haragját népein tölté, egy nap +alatt kiürité minden börtönt s más nap ujra megtölteté azokat, a +halál minden nemei segitének pusztitó haragjának.</p> +<p>Az emberek elbujtak házaikba, a Besestán bezáratott, az ápoló +házakból kiüzettek a koldusok, helyt adandók a sebesülteknek, jaj +volt annak, ki a zultán szeme elé került, sohasem volt bizonyos, +hogy egy visszatetsző moczczanásért nem fog-e megöletni?</p> +<p>Nagy kemény bőjt volt kihirdetve az egész országra, a templomok +előtt a dervishek szakálukkal söprék a földet, orditva: Allah, +allah, Illeha Mahomed, rasul allah usár!! Stambul utczáin járt a +bucsujáró gyászmenet, zsákba öltözött papok, megtépett szakállal +mentek legelől, egy óriási ravatalt emelve vállaikon, mely eltört +kardokkal és kézivekkel volt tetézve, nyomukban jött a hadsereg +vérrel fecskendett ruhákban, sirva és Allaht orditva, s korbácscsal +verve hátukat, utánuk a harczban elesettek üres lovait vezették +halálra itélt keresztyén rabok, kik közül minden száz lépésnyire +egyet megöltek. Jöttek azután a janicsárok, övig mezetlenül, +derekaik tövissel körülövezve, vállaikon a harczban elesett vezérek +koporsóit hozták kiáltozva: „Allah, Jeri, Muffa, Ai!“ Tovább +hangzott a szomoru ijesztő gyászzene, a posztóval bevont dobok, s a +sikoltó tilinkók, miknek hangja a gyermeksiráshoz hasonlit: itt +egyszerre arczra borult az egész nép; oly látvány következék, +melyet nem volt <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span> szabad látni a pórnép szemének, két felől +kivont karddal mentek a csauszok, a ki föltekint, annak fejét +rögtön elütendők; közepén ment harmincz basa, mezitláb; összekötött +kezeikben egy-egy tevefarkat hordva, fejeik vérbemártott kendővel +körültekergetve és a basák között jött a nagyvezér egy sánta +öszvéren, feje vérbe mártott kék kendővel becsavarva, szakálla +hamuval hintve, egyik kezében hozta a „veszély zászlóját“ a másik +kezében egy nádszál volt, melylyel saját fejét verve kiáltoza: +„Offát millei Zaffái!“ Körül orditott, sírt a nép s a port csókolta +fel a földről. Végre jött két elefánt, szürke lepellel bevonva, +melynek hátárul apró réz aspereket szórtak a nép közé; – befejezte +az iszonyu jelenetet az őrjöngő dervishek csoportja, kik széditő +keringéssel orditák: „Allah Buffaj! Allah Mitrei Chrestinnai! Oh!“ +s mezetlen testüket éles késekkel szurdalák, hogy a vér köröskörül +fecskendett róluk. Igy járt a gyászmenet templomrul +templomra<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= +"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a>.</p> +<p>Végre rettenetes átkot esküdött a zultán, hogy azt, ki még egy +gonosz hirt tudtára merészlend adni, a város legmagosabb hegyén +huzatja karóba.</p> +<p>Az udvaronczok reszkettek és hallgatának.</p> +<p>Ekkor jött a hire: hogy Gritti, a zultán legkedvesebb +megbizottja, ki alkudozás végett küldetett a portától, Erdélyben a +magyarok által fiastul együtt lenyakaztatott.</p> +<p>Az eseményt lehetetlen volt elhallgatni, s ki legyen oly merész, +hogy megmondja azt a haragjában beteg zultánnak? <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> +<p>A sápadt, sovány Ulema volt az, ki elébe lépett. Solimán megölő +tekintettel pillanta rá fekhelyéről.</p> +<p>– Mi baj megint? Rosz hirt ne mondj, ha élni szeretsz. A +hallgatás arany.</p> +<p>– Meghajtom fejemet előtted kegyelmes ur, tiéd az. Semmi sem jó, +semmi rosz a nap alatt. Allah előre végze el mindent s tőle rosz +nem jöhet. Most hozatott hirül, hogy küldötted és megbizottad +Gritti – a magyarok által megöletett.</p> +<p>A zultán felorditva szökött fel fekhelyéről, szemei vérben és +tüzben forogtak.</p> +<p>– Ulema! te tréfálsz a halállal, hogy e hirt szemembe mered +mondani!</p> +<p>– Nem uram! te a rosz hír mondójára itéltél halált, az enyim nem +az. Grittinek jó volt meghalni, mert áruló volt ellened.</p> +<p>– Nem hiszem.</p> +<p>– Magának akarta ő Erdélyt és Magyarországot s szövetkezett, +hogy téged trónodról letaszitson.</p> +<p>– Holtat rágalmazol Ulema! – Kivel szövetkezhetett volna? – +Kinek van a világ fejedelmei közt elég hatalma engemet trónomon +csak meg is ingatni?</p> +<p>– Annak, kit magad tettél ily hatalmassá.</p> +<p>– Nem értelek, – nevezd meg. Allahra! Holtakat akarok ma +csinálni.</p> +<p>– Nevét ki nem mondom kegyelmes ur, mert lehet, hogy azt rosz +hirnek vennéd, hanem ime olvasd e leveleket, mik Gritti irományai +közt találtattak, s magad add tudtul a gonosz hirt magadnak. +<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span></p> +<p>A zultán kezébe vette a leveleket, s végig futott rajtok +tekintetével. Arcza elhalaványult, az iratok kihullottak reszkető +kezéből.</p> +<p>– Ibrahim! rebegé, kezét forró homlokára csapva; „Ibrahim!“ +hörgé ujra s arczát divánja vánkosai közé rejté.</p> +<p>– Ő volt az, – ő az. Viszonza az Ulema, ezért tért vissza a +persa hadból parancsod ellenére.</p> +<p>Solimán hörögve takarta el könyes arczát, mintha egy halálra +sebzett oroszlán sírna.</p> +<p>Azután fölemelé fejét s egyszerre hideggé vált arczczal fordula +az Ulemához.</p> +<p>– Megesküvém, ugymonda, hogy éltemben nem fogom és nem engedem +őt megöletni.</p> +<p>– Ugy volt kegyelmes ur, az Alkoránra esküvel.</p> +<p>– S az Alkorán szent könyv.</p> +<p>– Valóban az. E szent könyvre esküvél, hogy a mig élsz, nem +öleted meg őt; de e szent könyvben irva van e mondat: „a ki +aluszik, az nem él.“ Tehát ölesd meg őt mikor alszol. Igy nem +életedben öleted meg őt, mert a Korán azt mondja: „a ki aluszik nem +él.“</p> +<p>– Te mondád. Szólt a zultán s elbocsátá az Ulemát.</p> +<p>Este eljött hozzá leánya Ahidalla, gyöngéd mandolin zenével űzve +az ősz apa gondját. Solimán sokáig mulatott vele, kérdezősködött +gyermekeiről, megcsókolta homlokát s jó éjt kivánva neki, elbocsátá +őt férjéhez.</p> +<p>Azután kioltottak minden mécset a serailban, bezárták a kapukat, +jeléül: hogy a zultán lefeküdt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span></p> +<p>Az Ulema ott őrködött hálóterme ajtajában; s mikor a muezzim az +éjfélt énekelte, belépett a szobába, megtudandó, ha alszik-e a +zultán.</p> +<p>– Ébren vagyok, szólt Solimán meglátva a belépőt. Az Ulema ismét +csendesen visszahuzódott.</p> +<p>Mikor a muezzim a második órát énekelte éjfél után, ismét +belépett az Ulema. A zultán mégis ébren volt.</p> +<p>Az éj vége felé fordult már, a kakasok el kezdtek szólani, az +Ulema beüté fejét a szőnyegen. „Nem alszom!“ hangzék elébe.</p> +<p>Már a hajnal látszott derülni. Az Ulema fáradtan ült le a +küszöbön és elaludt; nem sokára valaki felrázta álmából, +felrezzent. A zultán állt előtte egészen felöltözködve.</p> +<p>– Te aludtál el nem én.</p> +<p>Solimán egész éjjel le nem hunyta szemeit.</p> +<p>Másnap a sors ugy hozta magával, hogy az egész napot családja +körében töltse. Ahidalla, ki még most is kedvencze volt, oda ült +apja ölébe s ősz szakálát czirógatva játszadozott vele. Ibrahim még +most is legdélczegebb, legderekabb volt mindazok között, a kik ott +körüle jártak. Solimán ugy szeretett volna nekik valamit +megmondani, csak egy intő suttogást, hogy távozzanak e helyről, +menjenek, hol rájuk nem lehet találni, de az Ulema ott állt mindig +háta mögött s őrzé minden szavát, minden arczvonását.</p> +<p>És ismét eljött az est. Az Ulema ott virrasztott a zultán +hálószobája küszöbén. És ismét hiába. Solimán egész éjjel nem +tudott elaludni.</p> +<p>A harmadik éj első felét ismét ébren látta lefolyni a zultán, +<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> még hallotta a muezzim dudolásának első +szavait, de már az utolsókat nem, akkora elnyomta az álom.</p> +<p>És álmodott.</p> +<p>Leánya Ahidalla rohant oda fekhelyéhez kétségbeesett +tekintettel, tépett ruhával, szétszórt hajfürtökkel.</p> +<p>Mit akarsz? kérdé az álomlátási képtől.</p> +<p>– Ibrahimot meggyilkolják a te parancsodra! És te nekem +megesküvél, hogy nem fogod őt megöletni.</p> +<p>– Bolond vagy, Ibrahim itt ül jobbomon ülj ölébe, csókold meg. +Látod hogy él.</p> +<p>A zultán álmodott s künn hálószobája előtt a testőrök egy +halovány nőt tartóztattak fel, ki oda akart hozzá rohanni. – „A +nagy ur aluszik,“ mondának neki.</p> +<p>S a zultán ujra álmodott.</p> +<p>Ismét ott volt előtte Ahidalla, összekulcsolt kezekkel veté +magát lábaihoz sikoltva: „Ibrahim ártatlan, hazugul rágalmaztatott, +ne gyilkoltasd meg őt.“</p> +<p>– Nem hal meg, monda a zultán, nem hittem, a mit mondtak ellene; +– ha igaz volt, megbocsátom neki, eredj haza és légy nyugodt.</p> +<p>S másodszor is elüzték a testőrök az alvó zultán ajtajától +rimánkodó leányát, legkedvesebb kegyenczét, a szerencsétlen +Ahidallát.</p> +<p>És ujra álmodott a zultán.</p> +<p>Holthalaványan jött elébe Ahidalla, hozta az Alkoránt, fehér +ujjával rámutatott: „megesküvél“ rebegé alig hallhatóan.</p> +<p>A zultán borusan felelt. <span class="pagenum"><a name="Page_64" +id="Page_64">-64-</a></span></p> +<p>– Jól tudom, távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy +nem öletem meg. Hagyjátok el sietve országomat. Menjetek +Palesztinába. Rejtsétek el magatokat; te pedig légy boldog, gondolj +reám és szeress.</p> +<p>És látta azután, mint ültek lovaikra Ibrahim és Ahidalla. +Siessetek! siessetek! kiálta utánuk, a porfelleg elnyelte +alakjaikat, lovaik dobogása elhangzott, hajóra ültek, a hajó elvált +a parttól, a szél kifeszité vitorláit, a távol elnyelte +alakját.</p> +<p>– Allah nauy! sóhajta a zultán megkönnyebbült lélekkel, ők meg +vannak szabaditva.</p> +<p>E perczben harmadszor űzték el az őrök Ahidallát, ki szétszórt +hajjal, tépett öltönyben kétségbeesve erőszakolta a bemenetelt +atyja hálóteremébe. „A nagyur alszik“ mondának neki.</p> +<p>– Allah nagy! Én megmentettem őket, monda az álmodó zultán.</p> +<p>E perczben lépett hálóteremébe az Ulema, egy szőnyeggel letakart +ezüst tálat hozva kezében.</p> +<p>A zultán felébredt. „Mi az!“ kérdé felriadva fekhelyéről.</p> +<p>Az Ulema feltakarta a szőnyeget; az ezüst tálról egy véres +halavány fő bámult holt szemekkel a zultánra.</p> +<p>– Ibrahim! hörgé eliszonyodva Solimán s visszarogyott +fekhelyére<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= +"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span></p> +<h2>KORONÁT SZERELEMÉRT.</h2> +<h3>VIZKERESZT ÜNNEPE.</h3> +<p>Még akkoriban nagy ritkaság volt Erdélyben az orgona, kivált a +kálvinista templomok csaknem mindenütt nélkülözték ez Isten +dicséretére rendeltetett hangszert, csupán Majosfalván volt egy, +melyet Bethlen Gergely uram készittetett Németországban, e kis +mezőváros temploma számára. Bernard mester az akkori leghiresebb +orgonakészitő, megértve, hogy a megrendelt munka fejedelmi ivadék +számára készült, nem restelé a fáradságot annak kiállitásában, +megcsinálván annak öreg sipját alabástromból, a pedal brugókat +aranyozott vastag papirosból, s az előtéren álló fuvolasipokat +valóságos öntött ezüstből, s felkészitvén azokat aranyozott +rácsokkal és arabeszkekkel, a mint az akkoriban kegyes divat +vala.</p> +<p>Bethlen Gergely uramnak ugyan volt Küküllő-várban saját családi +temploma, melyben a pompás orgona szépen elfért volna; hanem ő azt +mondá, miszerint ő azt nem a maga, hanem az Isten dicsőségére +szerzé, s ekként került a pompás hangműszer aranyozott és +ezüstözött alkatrészeivel a kisded kálvinista szentegyházba, +<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span> nem kis munkába kerülvén a helybeli +lelkész, nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram ellenszegülésének +legyőzése, ki is – saját szavaiként – átallotta a dudát behozni a +templomba, s még nagyobb gondot adván az orgonának felállitása, +melynek legnagyobb sipja tizenhat láb magas vala, ugy hogy a +tetejéről mind le kellett szedni az aranyozott czirádákat, ha azt +akarta, hogy elférjen az alacsony imaházban.</p> +<p>Bethlen Gergely uram azonban már most az orgonája kedvéért +minden vasárnap eljárt a templomba, két szép hajadon leányával +együtt; a két szép leány kedveért pedig ugyancsak a környék +fiatalsága választá az imaházat buzgólkodása helyéül, ugy hogy +rövid idő alatt nem volt látogatottabb szentegyház Küküllő +vármegyében a majosfalvinál, a holott is nagytiszteletü Gernyeszegi +Menyhért uram vasárnaponkint az egybesereglett gyülekezetet együtt +és egyenkint, kor, nem s rang különbség nélkül ugy megmosta, ugy +megfeddé, ugy megdorgálá, hogy Ezsaiás próféta sem tette jobban a +maga idejében.</p> +<p>Ezer hatszáz kilenczven után irtak ötben, a midőn ez történt a +majosfalvi szentegyházban, vizkeresztnek ünnepében.</p> +<p>Bethlen Gergely uram tudnillik ekkor is szokása szerint alájövén +Küküllő-várból kisebbik leányával Ilonkával, – a másikat Katalint +az ifju Kendefi Gáspár vitte az előtt két héttel Bodonba férjhez, – +hátrahagyá szánkóját a jó ur a templom keritése mellett, s betérvén +a paphoz, a ki rendesen meg szokta őt várni, vele együtt mene a +templomba, előre bocsátván a papot, s kezénél fogva vezetvén +leányát, s akképen foglalva helyet a fényesre festett padon. +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span></p> +<p>A pap bejöttével megzendült az orgona, a hivek felálltak, +felálva elénekeltek egy hosszu verset, azután leültek, hozzáfogtak +a XXXVIII. zsoltárhoz, azt végeslen végig elénekelték, maga is +pedig Bethlen Gergely uram oly buzgón, oly lelkismeretesen énekelt +a hivekkel együtt, hogy avagy csak egy sort is el nem mulaszta a +zsoltárból, csupán csak az orgonista által minden vers után +elkeritett kacskaringós kikezdő czikornyák alatt akadván ideje, +mellette ülő leányával zsörtölődni, ki előtt a kinyitott könyv most +is a kezdő lapon volt. ‚Hát te mért nem énekelsz?‘ – „Jaj igy is +meg vagyok fagyva, hát ha az a kis meleg is kimegy belőlem!“</p> +<p>Bethlen Gergely uram oldalt vetette magát e szóra, Ilonka +szokott neki olyan feleleteket adni, hogy övé maradt az utolsó szó, +s mégis ő volt Gergely ur legkedvesebb leánya, mint ki a jó +ötleteket – még saját rovására is – különösen szerette.</p> +<p>Gergely ur mintegy negyvenöt éves lehetett ez idő szerint, +kisded, zömök, kurtanyaku férfi vala, a fején levő sürű haj egészen +meg volt őszülve s rövid üstökre kanyaritva, homloka mindig le volt +a szemére huzva, mintha mindig haragudnék, pedig nagyon is ritkán +haragudott; szokása volt kurta bajuszát rángatni, ha valami nem +volt inye szerint, s ha valamit roszalt, annak legvilágosabb jele +volt az, hogy orrát megduzva egyet mordult a torka fenekéből, a +dolmánya zsinorjait egyik oldalról a másikra gombolá, a harag +kitörése pedig csak egy perczig tartott nála, ugy hogy ha akkor ült +a mikor megharagudott, mire fölkelt már megszégyenlé magát.</p> +<p>Az ének elmult, következett a predikáczió, nagytiszteletü +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<p>Gernyeszegi Menyhért uram felment a kathedrába, a hivek sok +köhögés után helyreverték magukat, s várták csendben a hirdetendő +igét.</p> +<p>Mint már tudjuk, a nagytiszteletü ur kemény dolgokat szokott a +gyülekezet épületére felhordani, a mai textus ilyen formán hangzott +Ezsaiásból:</p> +<p>„Ordits kapu, kiálts város! mert eljön az Urnak rettenetes +napja!“</p> +<p>Az emberek elkékültek, elhalaványultak, Bethlen Gergely uram +nyuszt-prémes dókájában burkolózva, hátravetette magát székében, +mintegy előre érezve a zivatart; csupán Ilonka arcza volt nyugodt +és ábrándozó, nagy sötétkék szemei nem keresték a szónok élő +márványarczát, az ablakon az esti nap búcsu alkonysugára sütött be, +keblét egy önkénytelen sohaj emelé, lelke tul volt a templomon, tul +az égen, még annál is közelebb az Istenhez, – ő szeretett.</p> +<p>A pap ekként kezdé hiveit megszólitani:</p> +<p>„Gyilkosok, tettetők, csalók, hitszegők, istentagadók, +hazaárulók! Miért jöttetek e szent helyre?“</p> +<p>„Üm,“ dörmögé magában Bethlen ur, még mélyebben huzva magát +dókájába.</p> +<p>„Hogy mertek Isten szine előtt bűneitek sokaságával megjelenni? +Nem féltek-e annak haragjától, kinek nevét szájatok kimondja? +Széttekintek rajtatok és nem látom közöttetek azt az öt igaz +embert, a kikért megtartandja az ur Zsodomát és Gomorát. Mindenütt +bűn, iszonyat, veszedelem. Látom a fiut, ki apja halála után +sohajt; látom az asszonyt, ki férjének szemben <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> hizeleg, s +szemével másra tekint; látom az árvák megrontóit, kik testvéreik +megnyomoritásával szereznek maguknak veszendő kincseket.“</p> +<p>„Jól van, nagyon jól van,“ mormogá magában Gergely ur, szokás +szerint nem állhatva, hogy bele ne szóljon a predikáczióba.</p> +<p>„Meg van vesztegetve a nép, a konkoly kikelt mindenütt s bevette +magát a várakba, ugy mint a kalyibákba; mig a közönséges gonosztevő +dénárokat rabol, addig ti főurak az országot fosztogatjátok; +veszekedtek a hivatalokon, s a közinségből gazdagultok; ime Sándor +Ádám uram milyen bogláros mentében mutatja magát, pedig Isten ember +tudja: hogy két kesely paripával jött be az országba. Ti magatok +mentek rosz példával elő, megbüntetitek a gyilkost, a ki egyet +megölt, s ti magatok háborut csináltok az országnak, mely nélkül +ellehetett volna; jaj ti reátok! az özvegyek és árvák siralma az +egekre száll föl ellenetek.“</p> +<p>„Üm üm“ dörmögé Gergely ur, bajuszát rángatva s fejét csóválva. +„Jól, jól van pap uram. Jól van.“</p> +<p>„Behoztok törököt, tatárt, kuruczot, labánczot az országba, s +mig az szerte pusztit, rontja a népet, égeti a falvakat, ti +felveszitek magatokat váraitokba s onnan nézitek a romlást.“</p> +<p>„Üm. Ez rám szólt“ mormogá Bethlen Gergely uram, üstökét +borzalva.</p> +<p>„Pedig hiába építettétek erős váraitokat, por és hamu minden +erősség, melyet az Ur lehelete megillett és menten leomlanak, de +kősziklára épitett ház az Istenben való bizodalom, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> igaz hit! +és ti e hitet is megvetitek, elhanyagoljátok, kicsúfoljátok. A +hajdani buzgóság, az ősi önfeláldozás, nem találtatik sehol. +Cserélik, berélik a hitet, mint az uj ruhát, ma rácz, holnap +unitarius, holnapután török, ki mint hasznát látja. – Ime Pünkösti +László uram, mily áhitatosan hallgatja az Isten szavait, pedig csak +a mult héten igérte meg Apor István uramnak, hogy pápistává leszen, +majd akkor ő is kap valami részt a testamentomban; ime László +Mihályné asszonyom kiadta kezéből mind a két fiát Kolozsvárra, +mintha itthon nem lenne már nekik mit tanulni, s most ott a +tisztelendő jesoviták olvasóval és képes könyvekkel dugdossák a +gyermekek zsebeit. Ime Mihács Mihók uram bolond fővel azt beszéli: +hogy ő minden vallásból hisz valamit, a zsidóból a szombatot, a +törökből a sok feleségtartást, pedig lészen ő neki egyformán része +a poklokból minden vallás szerint; sőt még Hentner Jónás uramat is +itt kell látnom, a ki már két héttel ezelőtt convertált, hogy +valami hivatalba promoveálódjék, s most is csak azért jelent meg az +Isten házában, hogy itt Bethlen Gergely uram hajadon leányára +bámészkodjék, pedig bizony mondom neki, hogy azt oltárhoz vezetni +nem fogja.“</p> +<p>„Üm!“ mordula Gergely ur, oldalt vetve magát. „Azt magam is +ohajtom.“</p> +<p>A pap mennykövei ekképen hullottak jobbra balra, a hivek +megilletődve huzták le fejeiket, s ha valamelyiknek szólt a leczke, +alig lelte helyét. Egyedül Ilonka nem látszott érdekelve lenni a +dorgáló szavak által; szemei, lelke, gondolatai messze-messze +tétováztak, túl a szűk falakon, túl a hóval fedett mezőn, ott hol +<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> az Isten közelében örök tavasza van a +világnak, a szerelem reményében. Arcza angyali nyugalmát nem +zavarták meg Gernyeszegi uram intései, sem Hentner Jónás uram +bámészkodása.</p> +<div class="figcenter"><a href="images/i003hq.jpg"><img src= +"images/i003.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>„Jaj tinéktek, jaj Erdélyországnak!“ folytatá a pap; „eljön az +Ur a maga ostorával és megostoroz benneteket; eljön a látogatás +napja, és el nem mulik. Avagy a bérczek nem a ti büneitekért +rendülnek-e meg álló helyeikben? a viharos mennydörgés és +villámverés nagy karácsony reggelén nem az Isten intő szava volt-e +hozzátok? A rettenetes áradások, mik falvakat söpörnek el +helyeikről, a sáskajárás, mely minden zöldet letarol, nem azt +jósolja-e, hogy el fogtok töröltetni e földnek szinéről, és nevetek +sem maradand ez országban? Jaj nektek, jaj tinéktek, kiket az +unokák meg fognak átkozni, de százszorta jaj az unokáknak, kiket +apáik rontanak meg! Én láttalak benneteket az utolsó fejedelem +temetésén. Nem sirt közületek senki; az nem a megholt lelkeért +történt, hálaimádság volt az az Istenhez, hogy őt magához +vette.“</p> +<p>„Üm, ez nekem, ez nekem szól“ dörmögé magában izzadva és dókáját +jobban balra gombolva s üstökét sebesen körülkapargálva Bethlen +Gergely uram.</p> +<p>„Igaz hogy gyönge ember volt a megboldogult, könnyelmü, +részeges, és ittas fővel sok bolondot mivelt; de a miénk volt, a +miénk! és azért kár volt örvendeni az ő temetésén, mert bizony +mondom néktek, hogy ez volt az utolsó fejedelemtemetés +Erdélyországban és több fejedelmet nem fog Erdély eltemetni!“</p> +<p>„De már azt tagadom!“ kiálta fel elförmedve Bethlen Gergely +<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> uram, s lecsapta süvegét maga elé. „Ahhoz +kend nem ért, Gernyeszegi Menyhért uram!“</p> +<p>A pap magasra emelt fővel tekinte le a botránykoztatóra, s három +ujját fölemelve az ég felé, mennydörgő szózattal kiálta le rá: „Itt +Isten beszél!“</p> +<p>Bethlen Gergely uram már ekkor egészen magához tért, átlátva +magaviselete helytelen voltát s lesimitva üstökét s mentéjét helyre +rángatva, visszaült helyére: „nagyon jól van, csak folytassa +kegyelmed.“</p> +<p>A pap tehát még egyszer általánosan megdorgálva a gyülekezetet, +végezetre jobbulást ajánlva neki, megvigasztalá a megilletődött +népet a mennyei bocsánat igéretével.</p> +<p>„Tartsátok meg a hitet, és az bizony meg fog benneteket tartani; +szeressétek a hazát és az bizonyára élni fog; tegyetek szent +fogadást: hogy Isten és a hon előbbvaló lesz nálatok minden világi +jónál, s e fogadással járuljatok az Urnak asztalához, mert a ki e +nélkül veszi el a szent jeleket, halált eszik és kárhozatot iszik +magának!“</p> +<p>A pap mennydörgő szavai után ujra megzendültek az orgona sipjai, +az igazság után a költészet; s a hivek szép rendben járultak a +szent kenyérrel és borral teritett asztalhoz, melyre Bethlen uram +leányai saját kezükkel himzettek pompás vörös bársony takarót. +Előbb a férfiak kerültek sorba, kardjaikat mind lerakva a +templom-ajtóban; Gernyeszegi Menyhért uram olykor fejcsóválva huzta +vissza a nyujtott serleget, midőn valaki balkézzel nyult hozzá, s +velőkig ható mondatokat dörgött mindegyik fülébe; ugy látszék, +mintha személy szerint mindenkinek <span class="pagenum"><a name= +"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> legtitkosabb büneit ismerné, +s nem egy gonosztevő tért az igaz utra, átható szemeinek rettenetes +tekintetétől.</p> +<p>Midőn a férfiak közől a legutolsó is elhaladt, jöttek sorban a +nők. Legelül egy pár éltesebb matróna, a helybeli nemes +családokból, becsületes tornyos főkötőben s panyókán lógó prémes +mentéikkel nagy ezüst kapcsokra; kezeikben aranyos metszésü énekes +könyveik, azokba csiptetve egyegy szál rozmaring. – Most egy karcsu +hajadon lépett az Ur asztala elé, kin az egész gyülekezet szemei +függöttek, Bethlen uram legszebbik leánya Ilona. Mennyi áhitattal, +mely nemes ihlettséggel fogadá el az isteni vér jelképét! az Ur +lelke lebegett arczulatán.</p> +<p>„Az Ur hallgassa meg szived fohászait“ monda nyájasan a leánynak +a lelkész, s egy pillanatra elolvadt arczának szigorusága.</p> +<p>Ilonka hosszan, mélyen fölfohászkodék a szent asztal előtt; +sohajában annyi névtelen érzelem vágya látszott kifejezve; de rengő +sejtelmek, mik még gondolattá nem voltak érlelve s melyekből +olvasni csak azon lélek képes, ki a csecsemő sirását is érti.</p> +<p>Azon pillanatban, midőn Ilonka letevé a serleget, irtózatos +zsivaj támadt a templomajtó előtt, rémült gyermekek és leányok +rohantak be a templomba a rögtöni ijedtség érthetlen orditozásával, +s a padokon keresztül ugrálva, a karzat oszlopaira s az +ablakrámákra kezdtek felkapaszkodni.</p> +<p>„Mi történik ott?“ kiálta a pap a lármát tulharsogó hangon, mig +a templomajtónál levő leány- és gyermekcsoport mindig nagyobb +zavarba kezde gomolyodni, s egyszer az egymás hegyén hátán hentergő +tömeg közől egy roppant nagy medve szökött <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> elő, +idomtalan hánykodó ugrással futva egyenesen az Ur asztalához.</p> +<p>„Jézus segits!“ sikolta Ilonka összeijedve, s a rémülettől nem +birt megmozdulni.</p> +<p>A fenevad már csak néhány nyomnyira volt a leánytól, a +csodajelenettől megrémült nép egészen megfeledkezett róla, midőn +Bethlen Gergely uram hirtelenebben a kimondott szónál átugrott +karospadján s a vadállatot ököllel fültövön ütve, a mint ez két +lábra állt, megfogta két kézzel két fülét s azzal hanyatt vágva az +állatot, birkózásba eredt vele.</p> +<p>Ilonka, a mint apját a medvével viadalt kezdeni látta, +elsárgult, szemei elfordultak s azzal összeroskadva féltestével az +ott álló padra hanyatlott.</p> +<p>„Ne féljen kisasszonyom!“ rikácsolá ekkor háta mögött valami +erőteljes női hang, s a megriadt néptömeg közől egy izmos székely +leány vált ki, két könyökkel törve magának utat kisasszonyáig, s +azzal oda rohant Ilonához, felkapta karjai közé mint egy ölbeli +gyermeket s az orgonához rohant vele, melynek záros rekesze +volt.</p> +<p>„Egy kést adjatok!“ ordita Bethlen Gergely, még folyvást egyedül +küzdve a fenevaddal, s egyik térdével a földhöz nyomva annak +torkát, mig kezei veszett erővel fesziték annak füleit. +„Szaladjatok a kardomért a templomajtóban maradt.“</p> +<p>„De az Isten házában nem fogunk vérengzeni!“ kiálta Gernyeszegi +Menyhért uram, s azzal öltönyujjait felgyürve, oda futott Bethlen +Gergely mellé. „Ki kell dobni innen ezt az állatot s odakünn +végezni vele.“ <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>Ezzel ketten belecsipeszkedtek a hivatlan vendég bundájába, +füleibe, s elől huzva, hátul ütlegekkel nógatva kiczibálták azt a +templomból, ott künn azután a magához tért népség végkép +agyonverte.</p> +<p>Ily csodaesett többször adta magát elő Erdélyben: hogy a medvék, +miket télen különben sem ritkaság látni, fényes nappal befutottak a +templomokba, ott meghunyászkodva bebujtak valami szögletbe, s +minden ellentállás nélkül hagyták magukat agyonverni, a melyből +azután a nép babonás hite csoda dolgokat jövendölt, s a sors ugy +akarta: hogy e jövendölések mind beteljesüljenek.</p> +<p>A pap és Bethlen Gergely visszatértek a templomba. Gernyeszegi +Menyhért azon módon, a mint volt, felgyürt ujjakkal, hasogatott +ruhában, megállt a gyülekezet között, magas termeténél fogva egy +fővel kilátszott valamennyi közől.</p> +<p>„Ime a fenevadak maguk is megjuhászodnak az Urnak zsámolya +előtt,“ szólt mennydörgő hangon, „igy adandja az Ur kezeikbe az +igazaknak minden ő ellenségeiket!“</p> +<p>A pap izmos karjait az égnek emelve, mint egy próféta állt az +elámuló gyülekezet előtt, s a megzendülő orgona zugása mellett +egetverő hangon harsogott föl az ének:</p> +<p>„Az erős Isten uraknak ura!“</p> +<p>Soha nagyobb buzgósággal nem énekelték e verset.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<h3>KÉSŐ LÁTOGATÓK.</h3> +<p>A nap már leáldozóban volt, a fehér hóval fedett vidékre hideg +barna ködök kezdtek leszállani. Küküllő-vár négy saroktornyának +bádog födelein még ragyogott az alkony aranyvörös szine, s +köröskörül a láthatár mintha egy hamvas lilaszin árnyéktól lenne +már köritve, melynek szürke homályából ezüstös berkekként tüntek +elő a távoli erdők zuzmarázos fái. A hajlongó fákat egész csoport +hollók foglalták el, rekedt károgással szállongva a légben, a +hófuvatokban egyegy ordas farkas ügetett szaglászva s meg-megállt +üvölteni, vagy beléhentergett a hóba, mintha melege volna a +hidegtől, a szürke levegőben a megfagyott köd pilléi libegtek.</p> +<p>Az est télködében a távolból szán csörgése hallik, melyet +el-elkap a hófuvatokat torlasztó hideg szél, s a Küküllő jegén egy +szánt látunk tova sikamlani, három gyors havasalföldi paripától +röpitve. A három paripa füstöl az izzadástól, a szánban két férfi +ül, meleg farkasbundákba burkolózva, bajuszaikra jégcsapokat +ragasztott a ráfagyott lehelet, minden hajszáluk fehér a dértől. +Hátul a bakon egy csatlós pattogott hosszu karikás-ostorral, minden +durranásra neki kapaszkodnak a lángvérü paripák, a szánka repülni +látszik, a szilaj mének serénye és csójtárja lobog, a szánka orrán +reszket a kifaragott szerecsenfő. A szánban ülők beszélnek valamit +egymással, a csörgés robogás közt elhangzik minden szó.</p> +<p>A mint a Küküllő a kápolnánál félre kanyarodik, a megtorlott +<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span> jég miatt kénytelen a szánka a magasabb +partra kikapaszkodni s parthosszant folytatni utját. Azon +pillanatban, hogy a lovak csörtetve vágtattak föl a partra, a szán +háta mögött alig kétszáz lépésnyire két lovag jött poroszkálva, +kiknek egyike, a mint a szán véletlenül felbukant előtte, hirtelen +hátrarántotta paripája száját s vissza látszott hőkölni.</p> +<p>„Álljunk meg egy pillanatra Tamás, senkivel sem akarnék itt +találkozni,“ szólt társához a lovag, s leugrott lováról, mintha +nyergén igazitana valamit.</p> +<p>A lovag nagyon ifjunak látszott, arczán nyoma sem volt még a +férfiszőrnek, de tekintetében volt valami korát megelőzött szomoru +komolyság, melyet nem birt meghazudtolni életteljes arcza, most még +a hidegtől is vérpirosra csipve. Karcsu de izmos termetét sötétkék +posztó-dolmány fedé, egyszerűen sujtásozva, félvállára lompos +medve-kaczagány volt vetve, szijas rézcsattokkal fűzve nyaka körül, +fején egyszerü asztrakán-kalap, két kerecsen tollal, oldalán +aczélkard, minden ékszer nélkül, csupán a büszke arab mén, melyen +lovagolt, látszott némi uraságot árulni el nála.</p> +<p>Kisérője egy vén szolga őszbe csavarodott csimbókos hajával, +szigoru mentéjén csillog a sok évi viselés, s a kiforditott +báránybőr subávali érintkezés nyoma. Oldalán nagy rezestoku kard +lóg, lova erdélyi telivér.</p> +<p>„Nem is jó volna ezekkel találkoznunk,“ felele a vén szolga, ura +szavaira. „Ez Bánfi Mihály uram, a lovairól ismerek rá, kinek +urabátyját a megboldogult fejedelem egy czigány hóhérral nyakaztatá +le.“ <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span></p> +<p>Az ifju búsan fölsóhajtott.</p> +<p>„Ott voltál azon esetnél?“</p> +<p>„Bár ott lehettem volna. Most tán nem állna igy a világ. Mikor a +fejedelem aláirta a halálitéletet, Csáky László uram rögtön lóra +ugrott s futtatott Bethlenbe, a hol Bánfi fogva volt a feleségével; +a fejedelemasszony megtudta a dolgot s fölrohant a fejedelemhez, +sikoltozva borult lábaihoz; „te átkozott ember, te átkozott ember, +ne ontasd ki annak az ártatlannak a vérét!“ kiáltozá magán kivül s +el nem bocsátá a fejedelem térdeit, mig az a kegyelmet ki nem adta +az elitélt számára; mi rögtön lóra ültünk az étekfogóval, ez a +kegyelmet hozta, én egy vég bársonyt vittem, arra az esetre ha már +későn érnénk, halotti takarónak; két ló dült ki alólunk +Bethlen-várig, de bizony csak a halotti takaróra volt ottan +szükség; azóta kétszer ütött bele a mennykő a bethleni várba, az +egyik tornyán ide is látszik hogy kisebb mint a másik, s a hova +Bánfi uram van eltemetve, minden tavaszszal megindul a vér a +földből.“</p> +<p>„Kegyetlen ember volt a fejedelem ugy-e?“ kérdé bánatos +hallgatás után az ifju.</p> +<p>„Nem volt biz az. Én ismertem, mert gyermekkorától szolgáltam +mellette; mig ifju volt épen ily szelid, áldott lélek volt szegény, +miként maga kegyelmed, szerette a tudományokat, vitéz volt, +jószivü, jobbágyai ugy szerették mint édes apjokat, s felesége a jó +Anna asszony, – Isten nyugtassa meg – oly boldog volt vele, mint az +angyalok az égben. Csak a hogy egyszer fejedelemmé lett, +körülvették a rosz tanácsadók, belekeverték az ivásba, ittas fővel +mindenre rávették; ha gazdag emberre <span class="pagenum"><a name= +"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> volt foguk, az ellen ligát +csináltak s vagyonait maguk foglalták le, utoljára a +fejedelemasszony elvette pecsétnyomó gyűrűjét, s valahányszor +Mihály ur jó fővel öt hat emberre halált mondott, ő meg rögtön +kegyelmet irt nekik. Reggel aztán a szegény fejedelem meg is +köszönte neki, hogy nem engedte az ártatlan vért kiontani.“</p> +<p>„Őrangyala volt, mégis elkárhozott.“</p> +<p>„Hát még azután, hogy a jó asszonyt magához vette az Isten, be +nagy csapás volt rajtunk a jó ur. A sok jöttment sehonnai ember azt +tette vele a mit akart. Kifosztották az ő nevében a szegény +köznépet, s kifosztották őt magát is utoljára ugy; hogy vénségére +megtébolyodott azon való aggódtában, hogy nem leszen neki mit enni. +De mit beszélek én kegyelmednek erről, a mit százszorta jobban tud +nálam.“</p> +<p>„Örömest hallom. Azok a kik én körülem vannak, csak hazudni +hizelegni tudnak, mikor igazat akarok hallani, teveled +beszélek.“</p> +<p>„Szegény Apafi Mihály uram!“ szólt a szolga felsóhajtva, „mig +élt, be sokan siratták, mikor meghalt, bizony nem siratta ott +senki.“</p> +<p>„Ez hát a fejedelmek sorsa.“</p> +<p>„Nem mennénk odább nagyságos uram,“ szólt Tamás, másfelé téritve +a beszédet, „a szánka már jól elhaladt.“</p> +<p>„Ne nagyságolj engem,“ szólt szomoruan az ifju.</p> +<p>„Hiszen most senki sem hallja.“</p> +<p>„Magam sem akarom hallani. – Meg kell előznünk a szánban ülőket, +ők a Küküllő parthosszát követik; ha mi neki vágtatunk <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> torony +irányában a várnak, előbb ott lehetünk mint ők. Értesitette leányod +a kisasszonyt arról hogy jövök?“</p> +<p>„Igenis, hanem a jó kisasszony sokáig nem akart beléegyezni, +hogy egyedül szóljon kegyelmeddel, s utoljára is csak abban +állapodott meg, hogy a nyugati toronyszobában kész lesz szólni +kegyelmeddel, de csak igen rövid ideig.“</p> +<p>„Csupán három szót s aztán visszatérek.“</p> +<p>„Még az éjjel? ebben a hidegben?“</p> +<p>„Nem fázik az a ki szeret, jó öregem, te addig majd térj be a +csapszékbe és melegülj.“</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Bethlen Gergely uram a templomban történtek után rendkivül jó +kedvre kapott. Haza menvén, magával vitte a papot is, a ki a +templomon kivül igen barátságos vig ember volt, s otthon nagy tüzet +rakatott a kandallóban, s alig fért bőrében a jó kedvnek +miatta.</p> +<p>„Olyan szemet vetett kend rám onnan a szószékről, nagytiszteletü +Gernyeszegi Menyhért uram, mintha a fejemhez akarta volna vágni a +bibliát,“ szólott az öreg, kötekedve a paphoz.</p> +<p>„Akkor igazán csőstűl kapta volna kegyelmed a tanitást,“ +válaszolt a pap vidáman.</p> +<p>A vig mulatozás között belépett a terembe Ilonka, meglátszott +rajta az előbbi ijedelem okozta sápadtság; kezében egy üvegcsét +hozott, valami csodatevő balzsam félével, melylyel egy könnyü +karczolást jött bekenni, a mit atyja a medvéveli küzdelemben a jobb +kezén kapott. Gergely ur föl sem vett egy olyan <span class= +"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> kis +sebecskét, vadászaton különbet is szokott az ember kapni, hát még +ütközetben, hanem azért édes mosolygással nézte, mint kötözgeti be +sérült kezét az aggódó leány, ki zsámolyára térdelve megcsókolá a +sebesült kezet, azután betekerte balzsammal, bekötözé s ismét +megcsókolá.</p> +<p>„Látod, látod,“ monda az öreg ur gyöngéd enyelgéssel, „ezt se +kellett volna kapnom, ha szeretőd volna. Ilyenkor annak kellett +volna előállni védelmedre vén apád helyett. De hisz való is +valamire ez a mai fiatalság, biz elnézték mint vesződtünk mi ketten +pap urammal a nagy birkozásban.“</p> +<p>„Milyen különös“ szólt Ilonka elboruló arczczal,„már másodszor +akart a medve széttépni.“</p> +<p>„Másodszor?“ szólt Gergely megütődve, „te erről nekem nem is +szóltál, hol? mikor?“</p> +<p>Ilonka zavarba látszott jőni. Ugy tetszék, mintha megbánta volna +a már kimondott szót, s örömest nem felelt volna atyja kérdésére, +mely okvetlenül ujabb kérdésekre adandott alkalmat.</p> +<p>„Nos? miért hallgatsz?“ kérdé Gergely ur, maga felé forditva +leánya arczát, ki lángvörössé pirult s szemeit lesüté.</p> +<p>„A mult őszszel“ szólt akadozó hangon a leány, „hogy Almakeréken +voltam a nagynénémnél, Magdussal eltévedtünk az erdőben. Már +esteledett az idő s mi mindig jobban belekeveredtünk a sürűségbe, +midőn egyszerre a távolból vadászkürt hangja üté meg füleinket; +félelmünkben arra kezdtünk tartani, midőn egyszer szemközt ránk a +bokrok közől egy rut gubanczos vadállat tört elő, én meg azt hittem +hogy ördög, mert soha sem láttam ilyet elevenen s elkezdék +ijedtemben sikoltozni. A fenevad <span class="pagenum"><a name= +"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> észrevéve bennünket, felénk +kezde csörtetni. „Fusson kisasszonyom! kiálta Magdus, én addig +lefekszem, s mig velem bajlódik, kegyed megmenekül.“ Azzal ő leveté +magát a földre, én azonban egy lépést sem tudtam odább tenni, hanem +egy nagy odvas fa mellé huztam magamat s onnan néztem, mint ment +oda a medve Magdushoz, tenyerével összetapogatta, arczát +megszaglászta, s a mint látta hogy nem mozdul, ott hagyta fekünni s +széttekintett morogva, mintha engemet keresne. A halál félelmei +közt voltam. E pillanatban ujra hallatszott a kürtszó s a berek +sürűjéből egy ifju lovag robogott elő fekete paripán; én nem +állhattam tovább, felsikolték, mire a lovag a neki ágaskodó medvét +torkon ütve kelevézével, hanyatt dönté a sűrűbe, s azzal leszökve +lováról, oda futott hozzám, ki szinte magamon kivül hevertem a +füvön, s az odafutott Magdussal együtt felkarolva, egy közel +patakhoz vitt, hol arczomat vizzel meglocsolva, magamhoz téritének. +Soha sem mertem ezt neked megmondani.“</p> +<p>„Üm; majd máskor is igy bizlak én téged magadra. De hát tovább. +Mi lett aztán belőle?“</p> +<p>Ilonka még jobban elpirult.</p> +<p>„Hát miért nem mered megmondani? Tán biz egy csókot adtál a +lovagnak, a miért életedet megmenté s azt szégyenled.“</p> +<p>„Oh nem atyám.“</p> +<p>„Pedig bizony megérdemlette volna. Tán nem volt valami +szép?“</p> +<p>„Oh igen. Arcza, magatartása délczeg és nemes, szemei oly bátrak +és mégis oly szelidek.“</p> +<p>„S te ráértél mind ezt észrevenni? De folytasd, hogy jöttél +<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> azután haza? No mért hallgatsz el. Gyere +no, ülj ide mellém, nem mondom meg senkinek, a pap már aluszik, +nekem elmondhatod, nos?“</p> +<p>Ilonka suttogva, meg-megakadva, beszéde közepén folytatá:</p> +<p>„Alig birtam magamat lábaimon, a lovag paripáját ajánlá, fáradt +voltam, kénytelenittetém rá fölülni, a lovag kantárnál fogva +vezette a paripát. Hanem a paripa nagyon kemény száju volt, és az +ut nagyon bokros, a nyereg sem volt nő számára való, majd leestem +róla.“</p> +<p>„Nos? nos? nos?“</p> +<p>„Hát a lovag utóljára kénytelen volt maga is felülni s engemet +ölébe venni s ugy hozni hazáig.“</p> +<p>Ezt mondva, Ilonka apja keblére rejté égő arczát, a ki erre +jovialis kaczagásban tört ki.</p> +<p>„Hahaha! hiszen te valóságosan szerelmes lettél bele. Hogy +hivják a lovagot?“</p> +<p>„Nem tudom.“</p> +<p>„Lehetetlen. Nem kérdezted meg tőle?“</p> +<p>„Mertem is! hanem Magdus megtudta az apjától hogy az ifju +fejedelem udvaránál van.“</p> +<p>„Ahá. Tehát tudakozódtunk utána?“</p> +<p>„Azt is hogy keresztnevén Mihálynak hivják.“</p> +<p>„No ugyan erről ráismerünk, hisz annyi a Mihály Erdélyben mint a +vadalma. De annyit legalább tudsz felőle, hogy magyar és +nemes?“</p> +<p>„Nemes de szegény.“</p> +<p>„No bizony. Hát hisz Kendefi Gáspár uram sem gazdag <span class= +"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> még is +elvitte Katiczát; nem adom én a leányomat pénzért meg tevéért, mint +a cserkesz, hanem szeretetért. Mai világban ugy sincs egyéb +bizonyos birtoka az erdélyi magyar embernek a kardjánál.“</p> +<p>Ilonka szótlan örömmel csókolta össze atyját, elárulva öröme +által; mennyire szeret! s azzal jó éjt kivánva az öregnek, látható +felindulással hálószobájába távozott.</p> +<p>Az öreg ur még nem volt álmos. „Hej pap uram!“ kiálta a kandalló +mellett bólingató lelkészre, „zabban a lovak!“</p> +<p>„Nem alszom“ viszonzá a lelkész, „csak nem akartam kegyelmeteket +háboritani Istennek tetsző beszélgetésükben. Kend Bethlen Gergely +uram valójában nem oly bolond ember mint sok apa, ki rangot és +gazdagságot keres leányai számára, boldog élet helyett.“</p> +<p>A pap még egy igen szép hosszu és épületes beszédet szándékozott +e thema fölött tartani, melybe azonban bele sem foghatott, mert a +várkapun ejtett döngetés vendégek érkeztét jelenté, s e zajra +Bethlen uram számtalan kutyái mind előrohantak a pitvarból, akolból +és konyhából, rettentő ugatást mivelve, a külső lármára a szobában +alvó kedvencz agarak is elkezdtek csaholni, egy az ajtónak futott, +farkát csóválva, másik első lábait az ablakba téve kezdett el +üvölteni, a többi is, – volt legalább tizenkettő, minden szegletben +megszólalt, Gernyeszegi Menyhért uram nem győzte őket a sok +„czoki“val csititani, s ha kettőt hármat elhallgattatott, a +negyedik akkor mordult el a zsölyeszék alatt.</p> +<p>Végre hallatszott a kapu csikorgó kurrogása, a kutyák ismerő +nyihogással futottak mind az ajtóhoz, az udvaron egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> bevágtató +szán csörgése hallék s azután férfias lépések a tornáczon, valaki a +ház ura után kérdezősködött.</p> +<p>„Ez Bethlen Miklós öcsém!“ kiálta fel Gergely ur, „ismerem a +hangjáról. Ezek már aztán Isten hozta vendégek, a kik ilyen időben +jőnek látogatni.“</p> +<p>Az érkezők benyitottak a terembe, bundáikat oda künn lerakva, az +egyik egy fiatal harmincz éves férfi lehetett, szembetünő családi +hasonlattal Gergely urhoz, a másik: Bánfi Mihály, valamivel +idősebbnek látszék korai kopaszsága miatt, bár ő sem volt +hajlottabb koru.</p> +<p>Gergely ur összeölelé, csókola vendégeit, Menyhért ur is kezet +rázott velük, és az agarak is mind fölugráltak a nyakukba, s rájok +ágaskodtak nyomot hagyó czirógatással.</p> +<p>„Hej bort ide legények!“ kiálta ki Gergely ur cselédjeinek, +„több tüzet a kandallóba, nem aluszik itt az éjjel senki!“</p> +<p>A csatlósok rögtön megjelentek boros vedreikkel, előkésziték a +nehéz ezüst billikomokat, a vendégeknek nem kelle sok kinálás.</p> +<p>Akkor nem oly homoeopathikus adagokban itták a bort, mint most; +meszelykével, vizecskével, hanem veder számra, s azért ha itt ott +jó kedve lett is az embernek, de még sem volt azért részeg.</p> +<p>A borozás közben kisült, hogy Gernyeszegi Menyhért uram ott is +megfelel magáért, de még Gergely ur sem hivott segitséget a maga +veder borához, s a mi Bethlen Miklós uramat illeti, ő még Bánfi +Mihály uram helyett is jónak látta inni, mint a ki bornemissza +lévén, csak ugy hallgatott és mélázott a lármás társaságban. +<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<p>„Szóljon már kend is vagy egyet Bánfi uram,“ szólt Gergely ur, +bele kapczáskodva a józan emberbe, „mert biz azt hiszem hogy nem +tud magyarul.“</p> +<p>„Hát miről beszéljek?“ válaszolt az egykedvüen.</p> +<p>„Miről? Hát mondja el, hogy tetszik Küküllővára?“</p> +<p>„Bolond volt a ki épitette, mind a négy tornyához külön kijárás +van, ha nem vigyáz az ember, tolvaj és ellenség könnyen hozzá +férhet.“</p> +<p>„Sohse aggódjék kend, az én életemben egy ajtó sem volt azokból +nyitva.“</p> +<p>„Kend, lehet hogy nem járt be rajtok. De ki tudja korhely +cselédek nem szökdösnek-e rajtok ki- s be, mikor éjjel a főkapu +zárva van.“</p> +<p>„Legalább mi hogy jöttünk, a délkeleti torony ajtaját nyitva +láttuk.“</p> +<p>„Az ördögbe! Hisz az a leányom szobáiba vezet.“</p> +<p>„Tán nem jól értette kegyelmed? A délkeleti tornyot mondtam. +Mert a holdvilágnál a hogy jöttünk, mi azon az ajtón egy férfi +alakot láttunk belopózni, én még figyelmeztettem Miklós öcsémet rá, +de ő azt felelte: valami kósza cseléd lehet.“</p> +<p>Bethlen Gergely arcza e szavak alatt elsáppadt, elsötétült, a +kupát letette kezéből, székét eltolta az asztal mellől, s a nélkül +hogy egy szót szólna, a falra függesztett kardjához lépett s azt +kihuzva megindult azon ajtó felé, melyen Ilonka eltávozott.</p> +<p>„Mit akar kegyelmed?“ kiálta fel a pap, felrugva székét s eléje +ugorva a baljóslatu arczu embernek. „Mit szándékozik mivelni?“ +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<p>„Legyen kendnek esze Gernyeszegi Menyhért uram“ szólt nyugalmát +hirtelen visszanyerve Bethlen Gergely, „s engem se tartson +bolondnak. Meglehet zsiványnyal lesz dolgom, s csak nem mehetek az +ellen zsoltárral.“</p> +<p>„Jó, de hátha többen lennének, én is elmegyek kegyelmeddel, hogy +segélyére lehessek.“</p> +<p>„Igen, de az is meglehet“ folytatá Gergely tompa hangon, mintha +nem is akarná hogy hallják a mit mond; „hogy a kit ott kapok, nem +pénzemet, hanem becsületemet jött elrabolni, s akkor jobb ha rajtam +kivül más nem tudja. Azt elhiheti kend, hogy leányomat meg nem +ölöm, egyért azért mert asszonyt ölni nem szokásom, más meg az, +hogy szeretem, ha szégyenemre válik is; de ha férfit kapok ottan, +akkor!… akkor esküszöm a szent háromság egy Istenre, Gernyeszegi +Menyhért uram, hogy ha hétszáz pap imádkozik is érte, és hétezer +ördög őrzi is minden haja szálát, kétfelé hasitom!“</p> +<p>Ezt mondva a jó ur félre tolta az utból a becsületes lelkészt, s +a nehéz tölgyfa-ajtót olyan dühvel vágta be maga után, hogy minden +asztal tánczolt bele.</p> +<p>„Igyunk tovább nagytiszteletü uram,“ szólt Bethlen Miklós +hidegen, ki az egész jelenet alatt meg sem mozdult a helyéről „majd +elvégzi azt Gergely bátya, s ha szüksége lesz ránk, meghalljuk. +Isten éltesse ifju Apafi Mihály uramat a fejedelmet!“</p> +<p>A pap ivott a kimondott egészségért, a két ur keserüen +mosolygott egymás szeme közé.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span></p> +<p>Az éji lovagok ezalatt kikerülve az előttük haladó szánt, mély +hófuvatos árkokon s zúzmarázos berkeken keresztül elvergődtek +Küküllővár alá. A vár déloldalai ablak ki volt világitva, a +délkeleti torony ablakában két gyertya égett.</p> +<p>„Künn a jel!“ szólt András gazda urához.</p> +<p>„Szálljunk le lovainkról“ monda az ifju könnyeden leszökve +paripájáról s a kantár szárát szolgájának vetve. „Te keresd föl a +legközelebbi csapszéket. Ott melegedj föl. Egy óra mulva ismét itt +légy.“</p> +<p>Az ifju lovag azzal a torony felé sietett. A várárok be volt +fagyva, könnyen átmehetett rajta, ott egy palánkon kellett magát +keresztülvetnie s néhány pillanat mulva a toronyajtó előtt állt, +miután annak kőlépcsői szét voltak hányva, a kiálló kőpárkányokon +kapaszkodva föl annak erkélyeig.</p> +<p>A távolból a szán csörgése hallatszott.</p> +<p>„Hozta Isten ifju uram.“ Szólt egy suttogó hang a belopózóhoz, s +egy izmos némber, kiben Magdusra ismerünk, kézenfogva a lovagot, +fölvezette őt azon szobáig, melyben a két gyertya égett.</p> +<p>A szobában vigan pattogó kandallótüz vete élénk világot, +kitüntetve azt a sok apró, kedves, semmi haszonra nem levő tárgyat, +mikkel hölgyek fel szokták szobáikat ékesgetni, s mi azoknak olyan +jól illik.</p> +<p>„Jaj lovag ur“ kezdé Magdus, „már csak vegye el kisasszonyunkat, +mert még a templomban sincs bátorságban kegyelmed nélkül.“ +<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<p>„Jót mondasz jó Magdus,“ felelt a lovag mosolyogva, „hanem +kettőn áll a vásár.“</p> +<p>„De lovag ur, a hol az eladó is oly kész mint a vevő, hamar +készen van ott az alku.“</p> +<p>A lovag jó kedvében egy aranyat nyomott a cseléd markába, az +boszusan adta vissza.</p> +<p>„Mit gondol kegyelmed? nekem egy aranyat? kegyelmed szegény +ember, nem igy kell vesztegetni a pénzt. Kelleni fog bizony +menyegzőre, akkor is csak márjást a cselédnek nem aranyat.“</p> +<p>„Ugy, igaz,“ dörmögé magában a lovag, „hisz én szegény +vagyok.“</p> +<p>E perczben fordult a kilincs, a lovag oda szökött az ajtóhoz s +felrántva azt, Ilonkát látta maga előtt örömtől és boldogságtul +üdvezült arczczal.</p> +<p>A két szerelmes napok óta tanulgatá magában a szavakat, miket e +találkozáson egymásnak mondani fog; épen azért egy szó sem jött +ajkaikra, némán megölelték egymást, egy csók volt mind az, a mit +egymásnak mondani tudtak.</p> +<p>„Haragom van rád,“ szólt Ilonka, ki akarva fejleni Mihály +karjaiból, – tudta hogy nem fogja bocsátani – „te ugy jösz hozzám +mint a tolvaj az ablakon keresztül, mikor az ajtó is nyitva áll +előtted, titokban, midőn nyiltan is jöhetnél.“</p> +<p>„Nem jöhetnék Ilonka. Atyád bizonyosan megtiltaná.“</p> +<p>„Lásd“ szólt Ilonka mondhatlan hamiskás mosolygással, „én +bátrabb vagyok tenálad. Te nem merted kezemet megkérni <span class= +"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> atyámtól; +én megtettem helyetted, és nem kaptam tagadó választ.“</p> +<p>A lovag egyszerre elkomorult.</p> +<p>„Te elmondál neki mindent?“</p> +<p>„Találkozásunkat. A többit ő maga kitalálta, én mondám neki, +hogy te szegény vagy, ő felkaczagott, megveregette arczomat, +megcsókolt s azt mondta, hogy Kendefi is szegény, mégis neki adta +nénémet.“</p> +<p>„Lásd azt nagyon roszul tevéd, hogy titkunkat előtte +felfedezted. A mit mondok, nem fogod érteni, de hinni fogod hogy +igaz. Sem atyád, sem rokonaid nem fognak tégedet nekem nőül adni, +ha engem megismernek; okaik vannak rá, mikről sem ők nem tehetnek, +sem én.“</p> +<p>„Nem értem, mi okaik lehetnek? Hogy szegény vagy, azt tudják +már, ha családjaink ellenségek, én kibékitlek benneteket, ha más +hiten vagy, majd megtéritlek én. Oh az én családom nem terem oly +képtelen embereket, mint te gondolod. A Bethlenek jó szive +mindenütt ismeretes, családi körükben s az ország ügyeiben +egyaránt.“</p> +<p>„Jól tudom. De van egy körülmény, melyet te nem ismersz, s mely +korlátot emel szerelmem és szived között. A Bethlenek az utolsó +férfiig ellenezni fogják, hogy én férjed lehessek, mig ha már az +volnék, örömmel szoritanának karjaik közé.“</p> +<p>„Nem értelek. Nem értelek.“</p> +<p>„Ne is érts, csak higyj. Boldogságunk egyedül attól függ, hogy +tudsz-e bennem eléggé bizni s tenni azt a mire kérlek? A +<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> legközelebbi faluban értekeztem a +lelkészszel, ki bennünket azon perczben összeadand, melyben előtte +megjelenünk. Akarsz-e velem jőni?“</p> +<p>„Én szökve, atyám tudta nélkül?“</p> +<p>„De velem. Az én lovagbecsületem védpaizsa alatt. Esküdni nem +szokásom, de szavamra mondom, hogy mig nőmmé leendsz, megőrzelek, s +ha az lettél, megszerzem számodra mindenki becsülését és atyád +áldását.“</p> +<p>Ilonka tétovázni, ingadozni kezdett, e pillanatban erőszakosan +felszakasztaték az oldalajtó s a szerelmesek előtt Bethlen Gergely +uram állott, meztelen karddal kezében.</p> +<p>Ilonka nagyot sikoltva veté magát apja keblére s onnan lassan +alácsuzva annak lábaihoz omlott.</p> +<p>Bethlen Gergely sok szóba kezdett, mig egyet ki tudott mondani. +A lovag háttal állt a kandallónak s fél kezével eltakarta +arczát.</p> +<p>„Suhancz!“ ordita rá Gergely, kardja reszketett izmos kezében. +„Látom a te oldaladon is kard van. Huzd ki ilyen amolyan lélek fia, +mert négy felé váglak.“</p> +<p>A lovag erre levette kezét arczáról s azt a tűz felé forditva, +méltóságteljes tekintettel nézett Bethlen szemeibe.</p> +<p>Az öreg e pillanatra egyszerre átváltozott. A düh és meglepetés +egy pillanatig küzdöttek arczán, egészen elkomorult, szemeit +lesütötte, kardját a falnak támasztá s hüvelykujjait övébe dugva +nagyokat mordult: „Üm – igen – hm –“ Azután mérgesen fordult Magdus +felé. „Vidd kisasszonyodat szobájába.“ <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> +<p>Ilonka még jobban megrettenve atyja elkomorulásától mint előbbi +haragjától, átkarolta annak térdeit s reszketve könyörgött +neki:</p> +<p>„Hiszen te azt mondád: hogy nem fogsz arra haragudni a kit +szeretek, bárha szegény is.“</p> +<p>„Szegény?“ szólt az öreg ur metsző sarcasticus hangon. „Az igaz +hogy elég szegény, nincs egyebe ennél a kis Erdélyországnál. Ő +nagysága Apafi Mihály uram a fejedelem.“</p> +<p>„Igen az vagyok“ szólt az ifju előlépve, „s ha ugy akarod +leányod férje, kit fogadom, hogy boldoggá fogok tenni.“</p> +<p>„Oh atyám!“ szólt Ilonka örömrepesve csókolva atya kezét.</p> +<p>„Menj szobádba“ viszonzá Gergely szigoru hangon. „Itt nem rólad +van szó többé, hanem Erdélyországról“ s azzal karon fogva leányát +kivezette a teremből, s azzal magukra zárta az ajtót.</p> +<p>„Nagyságos uram“ szólt Gergely visszatérve a fejedelemhez „sokat +szeretnék kegyelmednek mondani, ha czudarság nem volna a magam +házánál összeszidni a vendéget, bárha az ablakon jött is be! hanem +annyit mégis megmondok kegyelmednek, hogy inkább hagyta volna +kegyelmed leányomat összetépni a medvének, mint hogy maga tépte +össze. Mert hogy kegyelmed az én leányomat elvenni nem fogja, arra +már aztán esküszöm.“</p> +<p>„Mi kifogásod van ellenem?“</p> +<p>„Ne méltóztassék tréfálni ez órában nagyságos uram. Én vén ember +vagyok, az eszem sem szállt még a lábam szárába. Vajmi jól tudja +azt kegyelmed, hogy a kegyelmed fejedelemsége leendő házaságától +függ. Néhány hónap mulva letelt a kegyelmed <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> +kiskoruságának ideje, s a számára kijelölt mátka, a Brandenburgi +Markio leánya azóta szintén felnőtt. Boldog lesz-e kegyelmed +általa? az nem kérdés, de fejedelemmé lesz. Ha pedig egy ilyen +magamforma nemes ember leányát veszi el kegyelmed, engem ugyse az +ágy alá vágta akkor kegyelmed a fejedelemsüveget.“</p> +<p>„Mit bánom én.“</p> +<p>„De bánom én és bánja az ország! Kegyelmed csak egy ember, én is +csak egy vagyok, mi élhetünk, halhatunk, a hogy Istennek tetszik, +de most Erdély jövendőjéről van szó, s mi nem fogjuk tűrni, hogy a +kegyelmed szerelmessége miatt elveszszen az ország. Ha kegyelmed +most elveszti a fejedelemséget, soha sem lesz itt többet ur a +magyar. Menjen innen kegyelmed Isten szent hirével s teljesitse azt +a mit az ország rendei határoztak. Ilonka kegyelmed neje nem leend. +Leányom szive megszakadhat, az enyém vele szakadhat meg, de +kegyelmed még sem fogja őt birni, mert Erdélyország sorsa +előbbvaló. Kegyelmed meggyalázta házamat; – ellenségeim meg fogják +tudni; – leányom hírneve oda lesz; de azért kegyelmed nem fogja őt +nőül venni, mert Erdélyország sorsa több mint az én becsületem… +Kegyelmed apja sok jó magyar nemest lenyakaztatott, kegyelmed +örökölte apja nevét, öröklendi apja vérszomját is; én tudom hogy +magam leszek az első, kinek fejét kegyelmed ha fejedelemmé lesz +leütteti, és azért mégis kényszeriteni fogom kegyelmedet hogy +fejedelme legyen Erdélynek, mert az én fejem semmi ott, hol +Erdélyország sorsáról van a szó. Most Isten áldja meg nagyságodat.“ +<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span></p> +<p>Ezt mondva Gergely ur, fejébe rántotta elülről hátulról kis +veres sipkáját, s keserü elkomorodással fordult el az ifju +fejedelemtől, ki némán, leverten, összefont karokkal bámult a +kandalló hamvadó tüzébe, s egy szót sem birt viszonozni az ősz +honfi feddő szavaira.</p> +<p>„Még egyet uram.“ Szólt Gergely visszafordulva az ajtóban. „A +mit mondtam mind komoly, megmásolhatlan szó volt, s én rajta +leszek, hogy szavamat megtartsam, azért ha kegyelmed mint igaz +nemes ember azt nem akarja, hogy leányomat ezentul elzárva tartsam +mint egy apáczát, lovagi kötelességének ismerje hozzá többet soha +nem közeliteni.“</p> +<p>A fejedelem szomoruan távozott el a toronyból. Gergely magához +vette az ajtók kulcsát s visszatért vendégeihez.</p> +<p>„Csak igyanak kentek, semmi baj sem volt, semmi“ szólt közéjök +lépve, jó kedvet erőltetve arczára, hogy szinte csikorgott bele +minden vonása. „Egy kis izé – aztán semmi egyéb; bolond tréfa, majd +halálra nevettem magamat. Haha! Egy csatlósom furcsán járt +Magdussal, hahaha az ördögbe.“</p> +<p>Hanem e nevetés közben ugy megszoritá az ezüst kupát melyet +kezébe fogott, hogy a két oldala összehorpadt s a bor mind kiömlött +belőle. A vér elfutotta szemeit.</p> +<p>„Ejh milliom istennyila!“ kiálta falhoz vágva a serleget, „nem +megy már nekem a tettetés, hisz leolvashatják kendtek az arczomról, +akármit beszélek, hogy meg vagyok gyalázva.“</p> +<p>„Mit? mi történt?“ kérdezék a vendégek.</p> +<p>„Hát egy suhancz, valami siheder, még leányommal barátságot mert +kötni“ beszélt Gergely ur, ellobbant haragja után <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> ismét +magához térve, hogy uj mesét mondjon vendégeinek. „De kiadtam a +ficzkónak az utat, jól járt hogy ott nem vetettem le, hol feljött, +az ablakon.“</p> +<p>„De hát inkább kényszeriteni kellett volna“ szólt közbe a pap +„hogyha hirbe hozta a leányt, tegye nejévé.“</p> +<p>„Majd én egy sehonnainak adom a leányomat, egy koldusnak“ szólt +tettetes pattogással Gergely ur, „soha bizony.“</p> +<p>„Hisz az elébb egészen máskép beszélt kegyelmed ezen a helyen“ +feddőzék a pap, „igen okosan mondá, hogy nem tekint vagyonra, +születésre, csak leánya szeresse a kit választott.“</p> +<p>Gergely ur feje főtt a lelkész beszéde alatt, szemei karikát +hánytak, szerencsére a serleget már eldobta, mert különben baj lett +volna; még beszélt volna a lelkész, de Gergely ur egyszerre olyat +csapott öklével az asztalra, mint a mennydörgő mennykő, s +felorditott a hogy kifért a torkán:</p> +<p>„Az akkor volt! Én tudom mit beszélek! Hagyjon kend nekem +békét!“</p> +<p>Erre fölkelt Bethlen Miklós, s Gergely urat átölelve +visszaülteté székére, fülébe sugva: „Legyen kegyelmed nyugodt, mi +mindent tudunk, a látogató a fejedelem volt.“</p> +<p>Gergely ur lankadtan esett székébe vissza, mint ki félelmes +álomból ébredett föl.</p> +<p>„De kiadtam neki az utat“ dörmögé az őt értőknek.</p> +<p>„Kegyelmed igaz hazafi“ szólt Bánfi megrázva kezét az öregnek. +<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<p>„Ezt nem hagyjuk megtörténni soha“ monda szilárdul Bethlen +Miklós, s a három férfi könnyes szemekkel nézett össze, mig a pap +sehogy sem tudta magának kimagyarázni: hogy micsoda nagy hazafiuság +lehet abban, ha az ember nem adja a leányát annak, a kit +szeret?</p> +<hr class="chap" /> +<h3>A TATÁROK.</h3> +<p>Még néhány napig mulatának Bethlen vendégei Küküllő-várban, +ezalatt a családi tanácsban elhatározák, hogy minden kisértet +elkerülése végett legjobb lesz Ilonkát, addig, mig a fejedelmet +elfelejti, Nagyváradra küldeni egyik rokonához; a minthogy egy +reggelen meg is indult vele az egész atyafiság szánkákra rakodva. +Maga Gergely ur Gernyeszegi Menyhért urammal egy szánon, másikon +Ilonka Magdussal, harmadikon Bethlen Miklós és Bánfi Mihály. Egész +Bethlenig semmi bajuk sem történt, hanem ott már annyira behordta a +szél az utakat hóval, hogy a legnagyobb erölködés mellett sem +hatolhattak tovább Szászvölgyénél, ott pedig teljes lehetetlenség +volt a szoroson keresztül törniök, mielőtt a falusi népség lapáttal +utat hányandott a hótorlatokon s e miatt kénytelenek voltak ott +éjszakázni a kis faluban.</p> +<p>Szerencsére Magdus apja, András gazda ott azon faluban lakott, s +épen otthon tartózkodott, elkéredzve a fejedelemtől, a kinek a +házánál az uri vendégek legalább türhető éji tanyára találtak. +<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span></p> +<p>Ott elrendezték magukat, a ki hogy fért. A kocsisok az akolban, +András és Magdus a konyhában, mig az urak a nagy lakó szobát +foglalták el, Ilonkának egyedül engedve a kis benyilót mennyezetes +nyoszolyájával.</p> +<p>Már jól behaladt az éjszakában az idő, az alvók különféle +hangokon horkoltak, midőn egyszerre irtózatos orditás hangzik szét +a faluban, nyargaló paripák verik fel a csendet s az egyszerre +kigyuladt tűz rémes világánál száz rémalak tünik elő, orditva, +gyors paripákon, idegen öltözetben.</p> +<p>„A tatárok! a tatárok“ hangzék a vészkiáltás a felriadt lakosság +házaiból. A fekete, szegletesfejü, szélesszáju alakok, mintegy +lovaikhoz nőve, benyargalnak az udvarokba, kanóczot vetnek a +háztetőkre, kötélre fűzik a kirohanókat s lemészárolják az +ellenállót. Az asszonysirás, halálhörgés, káromkodás nőttön növő +zajba vegyül, melyből kihallik olykor a félre vert harang +vészkondulása.</p> +<p>Bethlenék hirtelen talpra ugráltak; mire széttekintének, már a +tatárok elfoglalták az ablakokat, a künn kapott cselédséget leverve +lábairól, s a tornáczajtót kezdték döngetni.</p> +<p>„Ehen van ni“ kiálta fel a pap. „Az Isten büntetése, a miért nem +akarta kegyelmed leányát ahhoz adni a kit szeret, hanem +megszöktetni előle, most már a pogány veszi el.“</p> +<p>„Ne papoljon kend most nagytiszteletü Gernyeszegi Menyhért uram, +hanem lásson egy fokos után s álljon velünk együtt az ajtóra, vagy +menjen Ilonkát biztatni.“</p> +<p>A pap úgy tett a hogy mondva volt: bement Ilonka szobájába, ki +ijedtében fél-ájultan hevert ágyán; egy vigyorgó <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> tatár +féltestével már bemászott az ablakon, de a kihez Menyhért uram ugy +vágott egy karos széket, hogy menten visszaesett a honnan jött.</p> +<p>Más felől ez alatt három tatár már betörte a tornáczajtót, az +egyik lovas bement a konyhába. Azt ugyan András gazda fokosával ugy +főbe kollintá, hogy a lova alá esett, de a másik kettő pányvát +vetett az öreg legény nyakába s lerántva a földre, elkezdé annál +fogva kifelé hurczolni.</p> +<p>Magdus csak nézte ez ideig, mintha sóbálványnyá vált volna, a +viadalt, de a mint látta, hogy az apját huzzák vonják a földön, +felsikoltott s egy fejszét kapva a szegeletből elő, neki rohant az +egyik tatárnak, s egy kegyetlen elbúsult csapással ketté hasitotta +annak fejét. Az utolsó tatár aztán nem volt rest, hanem elszaladt a +hős leány elől, ki visitozva hajitotta utána a véres fejszét. +András gazda erre kivetette a pányvát nyakából, s fejére rántva +hirtelen a levágott tatár csalmáját, s felkapva annak lovára, +bekiálta az urakhoz: „Csak védjék magukat kegyelmetek, én addig +elfutok segitségért.“</p> +<p>„Eredj fiam Küküllőre,“ kiálta utána Gergely, „vagy menj Bethlen +várba, vagy a hol legközelebb találod az atyafiak banderiumát, és +mondd meg a kit ott találsz, hogy a ki leányomat megszabaditja, +legyen bár akárki fia, kezével jutalmazom meg.“</p> +<p>András hallotta a biztatást, s erre a helyett, hogy Küküllőnek +tartott volna, Balázsfalva felé forditá a ló száját, s a tatárok +között szerencsésen keresztül nyargalva, kik csalmájáról társuknak +tekinték, tova iramlott a faluból.</p> +<p>Az urak ezalatt hirtelen elkészültek a védelemre; három +<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span> lőfegyvernél nem volt több velük, de +mindnyájának volt legalább kardja. A benyiló ablakát eltorlaszolták +szekrényekkel s oda álliták a papot és Magdust, maguk ezalatt a +lakszoba ajtaját és ablakait foglalva el. Néha tettek egyegy +lövést, midőn valamelyik tatár kanóczot készült vetni a födélre; a +lövés után szétfutottak az ostromlók s ismét ujak jöttek +helyettük.</p> +<p>Végre a tatárok az átelleni házakat gyujtották meg, hogy a láng +átcsapjon a szomszéd födélre, a ház elé ültetett terebélyes hárs- +és diófák egy ideig elfogták a zsarátnakot, de végre a házra +lövöldözött égő nyilaktól csakugyan belekapott a tűz a háztetőbe s +egy percz alatt lángban állt az egész épület. A tatárok +ujjongattak. A bent levők Istenre bizták lelküket. Történt azonban, +hogy András gazda teheneket tartván, az előtti napon +tengeri-kórókat vett meg egy oláhtól, melyeket azon havasan +kiteritgetve a padláson, az égő háztető tüze nem birt a nedves +kévéken keresztül a gerendákig terjedni, s ekként leégett az egész +tető, a nélkül hogy a házban levőknek csak egy hajszáluk is +meggörbült volna. Ekkor a tüz világa mellett egy nagyképü +tatármurza lovagolt elő, macska bajuszával, piszkos, de aranyos +öltözete mutatta rajta a vezért; ez mérgesen orditott az +ostromlókra, kik már sok holtat vesztettek s még közel sem +juthattak az ostromlottakhoz. A murza fogott egy nagy vas +buzogányt, s azzal ütögetve az ostromlók hátát, ekkint buzditá őket +nagyobb vitézségre, mire a tatárok közelebb kezdtek nyomulni a +házhoz, s csákányokkal kezdték annak falait bontogatni, már egy +jókora nyilást törtek a benyiló falán, s miután <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> az már +közel volt a beomláshoz, Gernyeszegi uram kénytelenült Magdussal és +Ilonkával a lakszobába vonulni.</p> +<p>Ide szorultak össze mindnyájan. Bánfi Mihály egy kőütéstől +eszméletlenül hevert a földön, Bethlen Miklós vállában egy nyil +volt betörve, a fegyverek mind ki voltak lövöldözve, Gergely +puskájában volt az utolsó töltés.</p> +<p>„Ajánljuk lelkünket Istennek atyafiak“ monda Gernyeszegi +Menyhért s aztán védjük magunkat férfiak módjára, s ezzel egy rövid +imádságot mondva el, melyet a többiek utána rebegtek, fölkapta +Bánfi kardját s a másik két férfiuval kiállt a végharczra, középre +fogva az elalélt Ilonkát s várva elhatározottan az ostromlókat, +kiknek ütéseik sürűen hangzottak ajtón és ablakon.</p> +<p>Egyszerre a két ablak közötti fal leomlott, tág kilátást nyitva +az ostromló csoportra: „Isten velünk“ kiáltának a védő férfiak, +kardjaikat kimeresztve, a midőn e pillanatban egyszerre ismerős +trombitaszó harsogott fel az ostromlók háta mögött, s füst és láng +közől egy háromszinü, kék, sárga, veres zászló lobogója látszott +közeledni.</p> +<p>„Istené a dicsőség! jön a szabadulás!“ kiálta feléledt +buzgalommal a pap, s a megriadt tatárok hirtelen visszafordulva, az +ujan érkezők elé tolultak.</p> +<p>A csata rövid volt, néhány percz alatt keresztül törte magát a +rendetlen csordán a kis segédcsapat, alig volt negyven ötven ember, +de mind jól felfegyverezve, s villogó kardjaik csapása alatt +hullott a tatár mint a tök.</p> +<p>Elől egy délczeg lovag, leeresztett aczélsisakján két sastoll +<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> meredt föl; oly sebesen tört magának +utat az ostromlott ház felé, hogy társai alig birtak nyomában +maradni. Néha körülfogták, de ő jobbra balra vágott s ismét +tisztában volt.</p> +<p>„Derék fiu vagy, akárki légy. Engem ugy segéljen megérdemled +leányomat“ kiálta Gergely ur.</p> +<p>„Ni – hogy villámlik a kard kezében! a hova vág, nem kell annak +másik csapás. Nézz oda Ilonka ha meglátod, lehetetlen hogy belé ne +szeress.“</p> +<p>Ilonka fölveté szemeit, s a mint meglátta a küzdő lovagot, +mintha valami megdöbbentő sejtelem kapta volna meg szivét, két +kezét keblére tette, s térdenállva fölemelé szemeit az égre és +sohajtott, és az ég meghallgatá a mit kivánt.</p> +<p>A szabaditó ezalatt egészen a ház elé jutott, s már szinte +megmenté Bethlenéket, midőn az utcza tulsó feléről uj csapattal +jött rá a murza.</p> +<p>A nagyképü macskabajuszu ember, szegletes fejével, villogó +szemével és fogaival, vörös csalmájával, pokoli jelenetkint +száguldott elő fekete paripáján, az égő házak között. A lovag +megállt előtte, s rövidre szedve a kantárszárát, hátrahuzta +paripája nyakát s fölágoskodott a kengyelben, kardját szeme elé +tartva. Azon pillanatban, midőn a murza oda ért s görbe sarló alaku +kardját az ifju fejének mérte, egyszerre lebukott ez lova nyakára s +egy gömbölyü, alulról fölfelé intézett csapással oly mesterien +vágott a murzához, hogy annak ugyanazon pillanatban a kardja +jobbra, a feje balra repült.</p> +<p>Az oda érkezett tatárság ez eseten elrémülve hirtelen +<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> megforditá a kantárszárát s ott hagyva +a győzteseknek rabjait és martalékát elfutott az éjszakában.</p> +<p>„Jókor jöttünk-e?“ kiálta András gazda, nem gondolva leégett s +szétrombolt házával, csak vendégeivel.</p> +<p>„Erős várunk nekünk az Isten.“ Szólt ünnepélyesen Gernyeszegi, +letéve kezéből a kardot.</p> +<p>A mentő lovag leszállt lováról s oda jött a megmentett +csoporthoz.</p> +<p>„Légy üdvöz derék lovag“ szólt kezét nyujtva eléje Bethlen +Gergely. „Én Isten előtt ez órában szent fogadást tevék: hogy a ki +meg fogja menteni leányomat, nem keresem családját, hitét, +vagyonát, neki adom nőül. Azért akárki légy, ha még nőtelen vagy, s +magad is ugy akarod, fogadd őt kebledre, s légy szeretve általa, +ugy a hogy megérdemled.“</p> +<p>„Köszönöm“ szólt a lovag elfojtódott hangon „és elfogadom,“ s +avval megfogva a gyöngéd hajadon kezét, oda vonta őt keblére. +Ilonka, a mint a lovag keze az övét érinté, megtört erővel +hanyatlott alá, ha a lovag karjaival át nem öleli, alélt termete a +földre rogyott volna, alig eszmélt magáról többé. Nagytiszteletü +Gernyeszegi Menyhért uram áhitattal rebegé, karjait kiterjesztve, +fölöttük: „az ég áldása legyen rajtatok.“</p> +<p>„Ámen!“ monda a lovag, és sisakját leemelte fejéről.</p> +<p>Mindenki ráismert egyszerre.</p> +<p>A férfiak hátrarezzenve, Ilonka felsikoltva s karjait convulsiv +erővel kulcsolva az ifju nyaka körül, kiálták egyszerre:</p> +<p>„Apafi Mihály!“</p> +<p class="center">* * *</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span></p> +<p>Néhány hónap mulva Balázsfalván tartotta a fejedelem menyegzőjét +Bethlen Ilonkával. Jelen volt az ország szine, java, s annyi ember +között egy sem volt, a ki szomoru ne lett volna, csupán az ifju pár +volt boldog és vidám. A legközelebbi rokonok ugy jártak alá s fel, +mint temetéskor a megszomorodott felek. A menyegzői pompából kirítt +az arczok búja.</p> +<p>Mikor a fejedelem szép menyasszonyával, megkezdte a tánczot, a +vendégek egy része fölállt tiszteletből, más része ülve maradt és +duzzogott.</p> +<p>„Miért nem tisztelik meg kegyelmetek a fejedelmet, hogy +felállnának“, szólt Apor István uram, akkori főkincstárnoka +Erdélynek az ülve maradtakhoz; mire egy közőlök Sárosi János uram, +daczosan visszaszólott:</p> +<p>„Elugratta biz ő kegyelme a fejedelemséget!“</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Apafi boldogul élt sokáig szép nejével, – hanem Erdély csakugyan +nem látott több fejedelemtemetést.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span></p> +<h2>BACSÓ TAMÁS.</h2> +<p class="center">MAGYAR HISTORIAI NOVELLA.</p> +<h3>I.</h3> +<p>Murányvár, az annyi regényes kalandról hires omladék, Ferdinánd +király idejében a Tornai Tornallyay családnak volt birtokában.</p> +<p>1536-ban meghalt az öreg Tornallyay János, s maradt utána egy +fia László, kit még éltében eljegyze egy szintén a Tornallyay +családból való hajadonnal Máriával.</p> +<p>Ezt a Tornallyay Máriát azonkivül a fiscus által fiusittatá, +hogy ha netalán saját édes gyermeke meghaláloznék, vagyonai ne +származzanak idegen kézre, hanem maradjanak a leánynál, s ha az +később máshoz találna férjhez menni, viselje a férj az ő nevét is, +s a születendő gyermekek, mint Tornallyayak birják a család +javadalmait.</p> +<p>Minthogy azonban kora halálával hátrahagyott fiacskája +menyasszonyostul együtt még mindketten gyermekek valának, +gondviselőül rendelé számukra eddigi várnagyát Bacsó Tamást, még +két testvérével együtt, kiknek egyikét hitták Bernátnak, másikát +pedig Sámsonnak. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span></p> +<p>Az öreg Tornallyay sohasem vélte gyermekei jövendőjét jobb +kezekre bizhatni, mint e három férfiéra. Ezek közül Tamás volt a +legidősebb, kegyes, imádkozó ember, kinek sohasem volt egyébre +gondja, mint bucsujárásra és alamizsna-osztogatásra; utána +következett Bernát, ez egy kissé rútarczu volt, fertelmes képére +alig lehetett ránézni, de annál jobban értett a gazdálkodáshoz, s +pénz és számvetés dolgában senki őt meg nem csalhatta; a +legifjabbik, Sámson, pedig vitéz hadakozó ember levén, már +természetnél fogva is erős és izmos termetű; ugy gondolá a jó öreg, +hogy a mig fiának lelki neveltetése nem szenvedend hiányt Tamás +ápolása alatt, addig Bernát a vagyonbeli gazdálkodásban leend +tudós, végre Sámson hathatós védelmezője leend annak minden +erőszakos megtámadások ellenében.</p> +<p>Az öreg János eként elhagyván a mulandóságot, ime mi történék +vala? Már az első esztendőben hire futamodék, hogy Murányvár egy +rablófészekké lett, honnan vitéz Sámson gazda tűzzel vassal +látogatja a felvidéket, gyilkol, rabol és gyujtogat, a jó Tamás +feltöri a templomokat, leszedi harangjaikat, s a bölcs Bernát benn +a várban pénzt kovácsol az elrabolt harangokból, s annyira +elárasztá már hamis pénzzel a tájékot, hogy a szomszéd városokban +félnek az emberek pénzen vásárlani, hanem inkább csereberélnek.</p> +<p>Hasztalan emeltek panaszt a szomszéd falvak és földesurak! a +hatalmas gonosztevőket nem volt mód megfenyiteni, ha Ferdinándhoz +folyamodtak segitségért, ezek azzal fenyegetőztek, hogy áttérnek +János Zsigmondhoz, s megforditva. A megye kétséges föld volt, ma az +egyik fél birta, holnap a másik, s <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> mikor a háborura is alig +volt elég a fegyver, honnan jutott volna még a rablók ellen?</p> +<p>Az országgyülés egynehányszor czitálta őket, de ők sohasem +jelentek meg, daczolva a törvényekkel.</p> +<p>Minő sors várhatott ily állapotban a rosz kezekre bizott +árvákra, kiknek ügye a zürzavaros időben egyedül a gondviselő ur +Isten őriző kezére volt bizva?</p> +<p>A mellékrokonok gyakori kérdezősködéseire mindig kitérő +feleleteket adtak a gondnokok, s nem engedék őket a gyermekekhez +férni; majd, hogy László felserdült, elhiresztelék, hogy elment +Lengyelországba hadakozni, egyszer csak aztán kitűzték a fekete +zászlót a vároromra: – hogy, hogy nem? – hazaérkezett ismét, és +rögtön meghalt; a ki nem félt Murányvár alatt járni, megjelenhetett +a torára. Ez volt a hir.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>II.<br /> +A TOR.</h3> +<p>… A terem be van huzva fekete posztóval, közepett áll a ravatal, +ezüst szegekkel kiverve; két oldalán megforditva függnek a családi +czimerek, egy fehér angyal, csillagos kék mezőben, jobbjában +lángpallost tartva. Fejtül zászlók és lobogós kopják, kétfelől +tizenkét viaszfáklya lobog; a ravatalon egy fiatal férfi fekszik, +sápadt, kiaszott arcz, kemény szigoru vonások, beesett szemei +csukvák, viaszsárga kezei mellén össze vannak <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> téve, +nagy sima homloka száraz és fényes, mint szokott lenni a +halottaké.</p> +<p>Lábtul kis kerek asztal mellett négy virrasztó diák ül énekelve, +az asztal alatt nagy zöld órros kancsó fülel, a diákok bele vannak +már fáradva az éneklésbe, de még az ivásba nem.</p> +<p>A szomszéd-teremben ez alatt vigan folyik a tor, ott a csatlósok +és pinczérek iszszák le sziveikről a bút, s ha elhallgat olykor a +virrasztók éneke, a de profundis szomoru melodiája után keresztül +hangzik a nyitogatott ajtókon a vad rikácsoló bordana: „ej haj, +igyunk rája, ugy is elnyél a sir szája!“</p> +<p>A virrasztók unni kezdék magukat a halott mellett, a zsolozsmák +végig vannak énekelve, a fáklyák leégtek, és a kancsó kiürült. +Egyet elküldenek maguk közül, hogy hozza tele. A másik utána megy, +hogy meglesse, ha nem csalja-e meg társait? Mindketten oda +maradnak. A harmadik értük indul, visszahivandó őket, s a negyedik +aztán nem bolond, hogy egyedül maradjon, ő is utánok megy. A +szomszéd-teremben pedig igen vig társaság van, onnan nem jön ki +más, mint a kit kilöknek. A halott egyedül marad.</p> +<p>Éjfélkor le fogják tenni majd a családi sirboltba, s a czimer +megforditva marad a sirbolt-ajtó felett, mely a Tornallyay család +utolsó férfi ivadéka, László után bezáródik.</p> +<p>Éjfélig van ideje mindenkinek meglátogatni a halottat, ki +éltében annyi emberrel jól tett, védte az ártatlant, segitette a +szükölködőt, gyámolitá rokonait, megbecsülte a jó szolgát, és +harczolt a hazáért.</p> +<p>Nem igen jut eszébe senkinek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> +<p>Egyszerre nyilik az ajtó, s a részeg tivornya orditásból +kitántorog Ivó, a csatlósok hadnagya, kit László váltott meg török +rabságból. Részeg az ember, mint a csap, kezében kancsót hoz, s a +halott előtt kaczagva megáll, a hogy állhat.</p> +<p>– Igyál atyafi! szól urát kinálva, s vadul röhög durva ötletén. +Ugy is nagy státió lesz innen a más világig, s ki tudja: ültettek-e +ott is szőlőt? Igyál no.</p> +<p>Az ember tántorogtában felrug egy álló gyertyatartót, s a +viaszfáklya forró olvadéka László arczára cseppen. Az hideg marad +és mozdulatlan.</p> +<p>– No – se baj, mond a hadnagy felállitva a fáklyát nagy ügygyel +bajjal, s ez alatt más kettőt taszitva el. Ha a más világra jutsz, +ott még majd forróbbal is leöntenek.</p> +<p>A hadnagy eltántorgott részegen, kiment a folyosóra, valamelyik +szegletben eldült és elaludt. Az utána nyitva hagyott ajtón +besüvöltött a szél, s ugy lobogtatta a fáklyákat a ravatal +körül!</p> +<p>A szomszédteremben hangzott a lakomai zaj, a halott szobája +csendesen maradt.</p> +<p>De im ki az, ki őt ismét látogatni jő? Magas, halavány női alak, +ha szemei ugy nem égnének, léleknek is beillenék. Ez a menyasszony. +A halott menyasszonya Mária, ki jegyesét már három év óta nem +látta, s most tudtára adák, hogy vőlegénye megérkezett, s ott +fekszik a koporsóban.</p> +<p>A leány megáll a ravatal előtt. Szép vonásai mintha kővé +volnának fagyva mozdulatlanok, szemeit le nem veszi mátkája +arczáról, egy köny sem nedvesiti azokat. Iszonyu érzelem! +<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span> midőn az élet legkinosabb órája jelen +van, nem akar fájni a sziv, nem akar sirni a szem, nem akar +veszteségére gondolni az ész, és e borzasztó ür a lélekben, köny, +fájdalom, és gondolat nélkül a legiszonyubb szenvedés. Ezentul még +csak egy lépés van, – az őrültség kaczaja.</p> +<p>Annyit szeretne pedig mondani a halottnak; szeretne +szemrehányásokat tenni, hogy hát ily hidegnek kell-e a vőlegénynek +lenni? szeretne elmondani neki, hogy ő is szenvedett sokat, +szeretné megkérdeni tőle, melyik ut vezet a tulvilágra, hogy utána +mehessen? Mert hiszen oly nagyon szerette őt! De az ajk nem ád +hangokat.</p> +<p>Odalép a halott mellé, s gyöngéd fehér kezével megfogja annak +viaszsárga kezét.</p> +<p>Mi volt ez?</p> +<p>A megérintett hideg csontkéz megszoritá a leány kezét.</p> +<p>Mária ijedten tekinte kedvese arczára, s annak felnyilt +szemeivel találkozék.</p> +<p>– Csendesen… suttogá a ravatalon fekvő. Ne félj és ne örülj, +mert elárulsz.</p> +<p>A leány reszketett, a férfi nem.</p> +<p>– Vártalak, suttogá László a leánynak, végy le egy kést a falra +akasztott fegyverek közül, s vagdald el vele kötelékeimet, mik +kezeimet és lábaimat fogva tartják, s aztán tedd mellém a kést.</p> +<p>A leány csak bámult, a nélkül, hogy a mondottakat +teljesitené.</p> +<p>Mária! nem természettörő csoda, a mit látsz, én élek, +<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> de csak egy órám van még hátra, +éjfélkor el fognak temetni, ezt az órát használni kell. Hajolj +reám, tégy ugy, mintha siratnál; – ne félj hideg alakomtól, csak +egy szikra ég még abban, s az is szerelem te érted. A mióta nem +láttál, az alatt itt voltam bezárva a bástyák legalsó börtönében. +Bacsó Tamás tarta ottan. Midőn bűneit megtudva, meg akarám őt +büntetni, rabló zsoldosaival megkötöztetett, s elzárt a világ elől, +s az utánom kérdezősködőknek mesét mondott hollétemről. E sirból, +jól tudám, hogy csak a másik sirba van kijárás, s vártam sokáig, +vártam iszonyu ideig; a napokat nem számithattam, mert a föld alatt +nincs idő, csak azt tudom, hogy az hosszabb volt az +örökkévalóságnál. Végre egy gondolatom jött: visszatarték magamtól +ételt és italt hosszu ideig, testem kiszáradt, arczom összeesett, +szivem verése alig lön észrevehető, s tagjaim elhidegültek. Egy +órában porkolábjaim, midőn lánczaimat vizsgálni jöttek, +megmerevülten találtak börtönöm fenekén fekve. Ez meghalt! mondának +nevetve, s a lánczokat levéve rólam, felvettek vállaikra, +felöltöztettek halotti ruhába, s kiteritettek e ravatalra; +hallottam, mint suttogá mellettem egy, hogy még szivem körül +melegséget érez, s az ijedtségtől ugy elszorult egyszerre szivem, +hogy a mint a másik rátette kezét, nem érzé dobbanását. Majd jobban +meghűl a sirboltban, vigasztalá társát. Most, Mária, adj kezembe +egy kést.</p> +<p>– Mit akarsz cselekedni?</p> +<p>– Megvárom, mig Bacsó Tamás ide fog lépni ravatalom mellé, s +akkor szivébe ütöm azt.</p> +<p>A leány ráhajolt Lászlóra, s arczát arczára fektetve suttogott: +<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span></p> +<p>– Maradj csendesen és ne háborogj. Én megszabaditalak, ha rám +bizod magad. Engedd magadat a sirboltba letétetni, én érted +megyek.</p> +<p>– Lehetlen az, szólt reszketve a férfi, s a puszta gondolatnál +elkékülének ajkai. Hátha gátolva léssz, s én ott veszek a lezárt +koporsóban? A sirbolt-ajtó zárva leend; s ha odáig juthatnál is, +belőle ismét nincs menekülés.</p> +<p>– Van. Atyád koporsója mellett áll egy kőkoporsó; ez üres, nem +fekszik benne senki; fedelét leemelve, egy szűk lépcső lejárása +tünik elé, mely a sziklába vágva a vár alatti barlang üregéig +vezet, ezen keresztül megszabadulandsz.</p> +<p>– De hogy jöhetsz te odáig?</p> +<p>– Éjfél után, midőn mindnyájan lenyugszanak, Bacsó Tamás +hálótermébe lopózom, ki feje alatt szokta őrzeni a vár kulcsait. A +várnagy babonás: e vár lakóinál hagyományul jár a monda a fehér +leányról, ki az éjfél óráiban, a lángpallost kezében tartva, végig +szokott járni a vár termein. Senki nem meri őt megszólitani, +mindenki félve áll hátra, s maga Bacsó Tamás takaróját fejére vonva +huzódik ágya szegletébe, hogy ne lásson s ne halljon semmit. Nem +rém a fehér leány, én magam vagyok az. Alant a hegy tövében lakik +egy hű szolgám, az öreg Bertalan, kecskepásztor, ő fedezte fel a +sirbolti rejtekutat, és én használva a várnagyok babonás hitét, itt +szoktam vele találkozni, s itt adom át neki panaszleveleimet, miket +ő több izben elvitt a nádorhoz, sőt egyszer a királyhoz is. Ma +éjfélkor ismét lemegyek, téged megszabaditalak.</p> +<p>– És azután velem jösz? <span class="pagenum"><a name="Page_112" +id="Page_112">-112-</a></span></p> +<p>– Te fölmégy a királyhoz, föl az országrendeihez, megmutatod +nekik kiszenvedett arczodat, s boszut kérsz gyilkosaid fejére. Én +pedig közöttük maradok, hogy legyen, ki bűneiket feljegyezze.</p> +<p>E perczben nyilt az ajtó. László lehunyta szemeit, Mária ugy +tett, mintha ráborulva sirna. A három Bacsó lépett be a +terembe.</p> +<p>Elől egy magas, martialis alak, Bacsó Sámson, a rablóhős; +vastag, szénfekete haja serteként áll fején szélyel, és ellepi +homlokát, sűrü szemöldei csaknem össze vannak nőve, két bajusza, +mint két ökörszarv, öklelőzik jobbra balra, sűrü fekete szakállal +van benőve egész arcza, mintha aczélsodronynyal volna beültetve, s +a mik szabadon maradtak, azok egyedül a sötét villogó szemek. +Alakja ölnél magasabb, vállai szélesek, karjai vastagok mint egy +cserfaág, öltözete piszkos és elhanyagolt, melyet derekán +bivalybőr-öv szorit össze, azon lóg egy hosszu, rozsdás, egyenes +kard; a kard lapjára van edzve: „jó éjszakát!“</p> +<p>Utána jő Bacsó Bernát, merő ellentéte az elébbi alaknak, egy +félre nőtt, nyomorék teremtés, feje vállai közé szorulva, arcza +ránczokkal fedett, a szőrt megirtá rajta a himlő, melytől szemei is +örökké veresek, hosszu kezei csaknem a földig lógnak. Az egész alak +szánalomra indit, de az ajkak vonásában van valami keserű guny, +mely e szánalmat visszautasitja, s daczolni látszik a természettel, +mely őt megcsufolta, s az emberiséggel, mely őt kineveti.</p> +<p>A harmadik, Bacsó Tamás. Egy tisztességes ősz alak, a milyennek +festik a becsületben megőszült embereket: nyilt <span class= +"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> +barátságos homlok, melyet ezüst fürtök fednek, tiszta, +józantekintetü szemek, szabályos arcz, szelid, nyájas ajkak, komoly +magatartás; – öltözete gyász, s e szint arczkifejezése sem +hazudtolja meg. Tud szomoru lenni.</p> +<p>Midőn belépnek, Mária fölemelkedik a ravatalról, s hideg, +könytelen arczczal végig nézve a három testvéren, a nélkül, hogy +szólna hozzájuk, eltávozik.</p> +<p>Sámson vállat vonitva fordul el tőle, mig Bernát faunusi +vigyorgással tekint utána, egyedül Tamás üdvözli őt +tiszteletteljesen meghajtva fejét.</p> +<p>– Köszönnetek kellett volna neki; szól intőleg testvéreihez, +ezután ő leend a vár birtokosa.</p> +<p>Bernát felkaczagott.</p> +<p>– Miután eddig vőlegénye volt az, ki most halva fekszik?</p> +<p>– Bizonyára, a végrendelet igy hagyományozta azt.</p> +<p>– De azt nem hagyományozá, hogy a vár urát három esztendeig +fogságba tartsd, s csak meghalva ereszd ki.</p> +<p>Tamás nyugodt lélekkel viszonza:</p> +<p>– Én gondnokul voltam mellé rendelve, hogy vigyázzak reá, a fiun +tébolyodás jelei kezdtek mutatkozni, s én elővigyázatból zártam őt +el, hogy kárt ne tegyen magában, vagy jószágait el ne prédálja, ez +nekem jogom volt és kötelességem.</p> +<p>– Igaz, hiszen te derék becsületes ember vagy. Megbocsáss, hogy +későn ismertelek meg; hát a lányt most ujra mi oknál fogva teszed +el láb alól?</p> +<p>– Épen nem teszem. Ő férhez fog menni, és Murányvár a +<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span> hozzátartozó uradalmakkal együtt azé +leend, ki őt el fogja venni, a mint a végrendeletben van.</p> +<p>Bernát elsápadva néze bátyja arczára, mintha kétkedne rajta, +hogy tréfál-e vagy valót beszél?</p> +<p>– S hová leszünk mi akkor?</p> +<p>– Maradunk a kik voltunk, ha a kegyes vőlegénynek tetszeni fog; +viszonza Tamás alattomos mosolygással, mely egy perczre elárulá a +szelid arcz vonásaiban alvó ördögöt.</p> +<p>– S ki volna az? kérdé Bernát, értetlen arczczal.</p> +<p>– Kedves öcsénk, Sámson; szólt Tamás, a kalandorra mutatva, ki +ezalatt hátat forditva állt egy ablakban összefont karokkal, s +részvétlen arczczal bámult ki az erdős vidékre.</p> +<p>A mint nevét hallá emliteni, visszaforditá nagy, bozontos fejét, +s lenézve testvéreit, egyet vonita vállán, s azzal ismét az ablakba +könyökölt.</p> +<p>Tamás odalépett hozzá, s nyájasan megveregette vállát.</p> +<p>– Hallottad, miről beszéltünk?</p> +<p>– Hallottam, de semmi közöm hozzá.</p> +<p>– Semmi közöd?</p> +<p>– Mert az nem az én mesterségem. Én rablok, gyilkolok, megölök +száz férfit ha kell, de lopni, csalni, örökségeket elhajhászni nem +szokásom. Tegyetek a leánynyal a mit akartok, mit bánom én? öljétek +meg, de az én kezem által ugyan nem; engem hagyjatok ki +játékaitokból.</p> +<p>– Sámson, térj eszedre, ha egyszer elvetted a leányt, többet +akár soha se lásd. Mehetsz a világ végire, de nekünk kell, hogy őt +nőül vedd. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Sámson fölegyenesedék, szemei villogtak sötét helyeikből.</p> +<p>– Halljátok. Én láttam férfiakat meghalni a halál mindenféle +nemeivel, én láttam ágyukat szegezve mellemnek, és éreztem álmomban +a hóhér pallosát nyakamba metszeni, én láttam kisérteteket utánam +jőni az általam meggyilkoltak sirjaiból, s hallottam kongani a +felgyujtott falvak harangjait, mikor már a tornyok le voltak égve. +Nem reszkettem soha. De asszonyt nem láttam sirni soha, és nem +akarok. Keressetek helyettem más vőlegényt. Én a leányt el nem +veszem.</p> +<p>– Elveszem én! szólt közbe, kigyuladt arczczal Bernát, s arcza +ragyái és szemei még vörösebbek lettek.</p> +<p>A ravatalon fekvő László, kinek e beszédet hallva, a pokol +kinjait kelle kiállani, e szóra öntudatlanul felsóhajtott.</p> +<p>Mindhárman ijedten tekintének vissza.</p> +<p>– Valaki sohajtott. Hangot hallék: rebegé Bernát.</p> +<p>– Semmi sem, szólt Tamás széttekintve. Tán valaki hallgatózott +az ajtón.</p> +<p>Bernát szorongva szólt:</p> +<p>– Engem ugy nyugtalanit e halott, ugy félek tőle. Kedvem volna +szivébe ütni e kést, nehogy föltámadhasson valaha.</p> +<p>– Azt ne tedd, csititá őt Tamás. Még azt mondaná valaki, mi +öltük őt meg. Meg van ő halva jól.</p> +<p>Sámson gunyosan fordult testvéreihez:</p> +<p>– Hogy féltek, miszerint föltámad az, a kit megöltetek; a kit én +megölök, az nem ébred föl soha.</p> +<p>– Beszélj, beszélj kevély rabló. Ha én ébren nem vagyok, te +nyakadra hoznád az egész országot, s harczolhatnál vele. +<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>– De ha én pénzt nem szerzek, szólt közbe Bernát, te is hiába +vagy ébren.</p> +<p>– Csitt, a virasztók jőnek.</p> +<p>Éjfél elmult. A torozók ügygyel bajjal elhagyák az ivótermet, a +legjózanabbak felvevék a ravatalt vállaikra, s a mint a +sirbolt-ajtót felnyiták, a kijövő hideg szél oly borzadályosan +futott végig valamennyin, hogy egyszerre kijózanultak, az arczok +halaványak voltak a fáklyafénynél.</p> +<p>A csatlósok megálltak a lépcsőkön, félelmesen nézve fáklyaik +füstjére, mintha fekete szellemek lobogtatnák azokat palástjuk +szegélyével. Alulról hangzott a halotti ének: Miserere mei +Domine!</p> +<p>Az emberek önkénytelen keresztet vetének magukra s örültek, +midőn visszajöhettek a sirboltból, s hátuk mögé nem merve +tekinteni, siettek alvószobáikba.</p> +<p>Bacsó Tamás maradt leghátul, bezárta a sirbolt-ajtót, +megforditva rajta a czimert, s magában dörmögve monda:</p> +<p>– Ez többet meg nem nyilik – az itéletnapig.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span></p> +<h3>III.<br /> +A FEHÉR LEÁNY.</h3> +<p>Bacsó Tamás reszketve fogá meg Sámson kezét, midőn hálószobájába +ért.</p> +<p>– Maradj nálam, szólt rebegő hangon, ez éjjel nem merek egyedül +alunni. Egy kisértettel megszaporodott a pokol.</p> +<p>– Még is oly gyáva vagy, vén gyermek? szólt az megvetően.</p> +<p>– Nappal nem nevezhetnél annak, de az éjszaka nem az emberi +hatalmaké. Kérlek, ülj mellém, ülj közelebb, gyujtsunk tüzet a +kandallóban, zárd be az ajtókat, s az ablakok tábláit reteszeld be. +Engem Isten csodái kisértenek éjjelenkint.</p> +<p>– Álmodban látod azokat, sokat vacsorálsz.</p> +<p>– Épen semmit.</p> +<p>– Tehát azért látod, mert sokat böjtölsz.</p> +<p>– Oh ne mondd. Az Istennek oka van engemet látogatni. Én sokat +vétettem nagyon. De vezekleni fogok, vezekleni bűneimhez méltón; ha +ez utolsó tervem bevégezém, akkor templomot épittetek, oly pompást, +hogy hasonlóban nem imádkoztak még soha.</p> +<p>– Csak hozzám közel ne épitsd; mert ki találom rabolni.</p> +<p>– Csendesen Sámson; ne szólj igy. Oh itt a falak is beszélnek, +körűlem minden butor él, és engem üldöz; ha nagy csendesség van, +nevemet suttogják, csendesen, alig hallhatólag, és éjszaka, midőn a +nagy viharra olykor felébredek, mely a <span class= +"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> +szélvitorláit csikorgatja, egyszerre megnémul minden, s fejem +fölött elkezd zugni a hatvannégy mázsás öreg harang, melyet a +rimaszombati szentegyházból elraboltam, s hamis pénzt verettem +belőle, s ugy kong, ugy zug a mélységes éjszakán keresztül, hogy a +bástyák rengnek bele alapzataikban. Máskor halálos vakság fog el, +érzem a fáklyák melegét, és lángjaikat nem látom, mélységes +sötétség ül körülöttem. Számtalanszor, midőn ágyamba le akarok +fekünni, saját alakomat, a hogy vagyok és létezek, már ott fekve +találom, s hasztalan költöm onnan, nem birom fölébreszteni, s ott +virradok meg székemben ülve, mig a nap feljő, s a kisértet +eloszlik.</p> +<p>– Rémséges dolgokat beszélsz, szólt Sámson, közelebb huzva +kardját.</p> +<p>– Nézz hátam mögé, nem áll-e valaki mögöttem? gyakran, midőn +olvasni akarok valami szent könyvből, érzem, hogy valaki hátam +mögött leskelődik, s vállamon keresztül azon könyvből olvas, mig az +én szemeim előtt annak minden betüje megelevenedik, hogy mennek +egymásután sorban, mint a lándzsás hadsereg, s ha kés van kezemben, +ugy biztat, ugy erőtet, hogy vágjam vele torkomat keresztül!</p> +<p>– Te meg vagy rontva Tamás. Eszed nincs helyén.</p> +<p>– Van e várnak egy ősi réme, mely itt lakik alattunk vagy +fölöttünk, elrejtve a falak üregeiben, és örökké ébren. Ez a fehér +leány. Egy Tornallyai leány hajdan a keresztes hadba távozott el, s +ott elesett a csatában: de szelleme visszajött e várba lakni, s oly +tiszteletben tartaték a család előtt, hogy ünnepélyes lakomáikon +egy széket mindig üresen hagytak a <span class="pagenum"><a name= +"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> számára, s arczképe alá, +mely a csarnokban függ, valahányszor menyegző, tor, vagy keresztelő +történt, külön viaszgyertyát szoktak meggyujtani, s mig a többi +viaszgyertyák leégtek, ez bár folyvást lángolt, soha nem fogyott +el. Ez a rém üldöz legjobban engemet. Hasztalan zárkózom be előle, +zárt ajtókon keresztül felkeres, egyik ajtómon bejön, a másikon +kimegy, az őrök látják őt, és nem merik megszólitani, hallják mint +csikorognak az általa felnyitott ajtók, s mint csapódik be a +sirbolt-ajtó utána iszonyu dördüléssel…</p> +<p>E pillanatban iszonyu csattanás hallatszott… A két testvér +rémülten ugrott fel székeiről, s az ajtóra tekinte… Az felnyilt +csendesen. Bacsó Tamás reszketve fogózott testvére karjába. Szemeit +nem birta lezárni. Jól tudta, hogy zárt szempilláin keresztül is +kénytelen volna látni e tüneményt.</p> +<p>Egy fehér alak suhant végig a termen, egy márványarczu hölgy +alakja, vállán arany betükkel kivert lángalaku pallost emelve, s +szemeivel merőn maga elé tekintve.</p> +<p>Bacsó Tamás homlokán a hideg veriték gyöngyözött. Sámson keze is +rá volt fagyva a kardmarkolatra, s izmos termete reszketett.</p> +<p>Már a fehér leány a tulsó ajtóhoz ért, midőn Sámson erőszakosan +megtörve félelme bilincseit, felkiálta:</p> +<p>– Hát fattyuk vagyunk-e mi, hogy egy rémtől megijedünk? s azzal +kirántva kardját, elállta a kisértet utját. Megállj! ordita rá, +felemelve kardját, – s ha a pokolban lakozol, maradj ott örökre, +vagy ha nem haltál meg elég jól, megöllek én, ugy, hogy a más +világon sem fogsz élni többet. <span class="pagenum"><a name= +"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> +<p>A fehér alak egy pillanatra megrettenni látszott, mintha még +fehérebb lett volna mint volt, de a másik pillanatban megvillant +kezében a lángpallos, s oly gyorsan, mint a villám, csapott le +Sámson kardjára.</p> +<p>A kard kihullott a férfi reszkető kezéből, s Sámson térdrebukott +a rémülettől, arczát kezeivel eltakarva.</p> +<p>A következő pillanatban lehete hallani a mindig távolabb +felnyitott ajtók csukódását; mig egy végső dördület hirül adá, hogy +most a sirbolt-ajtó csukódott be.</p> +<p>Minden lélek halálfélelem közt aludt ez éjszaka, s másnap reggel +a Tornallyai család sirboltja felett, hol a czimert Bacsó Tamás +saját kezével forditá meg, e czimert ujra helyreforditva lehete +látni.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>IV.<br /> +A KINYUJTOTT KÉZ.</h3> +<p>Ezen zavargás időkben nehéz volt az ország és a fejedelmek +figyelmét egyes családok sérelmeire vonni; a népek kiáltásai közül +nem hallatszott ki az egyesek jajszava.</p> +<p>Tornallyai László, menyasszonya által a legcsodálatosabb uton +megszabadulva, azon kezde gondolkozni, mint irtsa ki öröksége +rablóit Murányvárból?</p> +<p>Ha egyenesen fölmegy Pozsonyba, s magát az országrendeivel +megismertetve, azokat a törvényszerinti elégtételre felhivja, +koczkáztatta volna, hogy Bacsó Tamás megtudva életben <span class= +"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> +maradtát, órgyilkosokat küld utána s megöleti, mig azt az +igazságnak megrövidült karjai rablófészkében el nem érik, s minden +törekvésének sem sikerülend egyebet kieszközölni egy erőtlen +fulminatoriumnál, melyet Murányvárban csak kaczagni fognak.</p> +<p>Hanem mást gondolt ki. Máriát nem bocsátá többé vissza a várba, +hanem elvivé ő a szent Erzsébetről elnevezett kolostorba, s ott a +szent szűzek gondviselésére bizva, elrejté őt a Bacsó család szemei +elől, kik amaz ijedelmes éj óta semmit sem tudtak az eltünt leány +holléte felől.</p> +<p>Akkor tudósitá László álnevü feljelentésekben az országbiráját, +miszerint a Tornallyai család utolsó ivadékainak egyike +meghalálozván, másika kolostorba lépvén, a megürült Murányi +uradalom a koronára szállt vissza; minélfogva a fiscus igyekezzék +azt törvényes urának visszafoglalni.</p> +<p>E feljelentés nem is maradt sikertelen; rövid idő mulva parancs +érkezett Bacsó Tamáshoz, mely által az felszólittatott a murányi +uradalmat a törvényes határidő alatt a koronának +átszolgáltatni.</p> +<p>Bacsó Tamás elsápadt, a mint a parancs elejét olvasá, hanem a +mint annak végén megérté, hogy Mária a szent-erzsébeti kolostorba +tartózkodik, mintha kő esett volna le szivéről, megkönnyebbült +kebellel mondá:</p> +<p>– Minden jól van.</p> +<p>Még az nap felkeresteté Sámsont, ez összegyüjté rablóbandáit, s +éjszaka ráütve a szent-erzsébeti kolostorra, azt ostrommal +elfoglalá, oltárkincseit felprédálta, s Máriát erőszakkal +<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span> elrablá belőle. Nehány ittas rabló +üszköt vetett a szétdult kamarákba, s a kolostor a puszta falakig +leégett.</p> +<p>E kolostort azonban az akkori országprimás épitteté, s különös +kegyében tartván, midőn e szent hely elrombolását megérté, méltó +haragra gerjedve, panaszt tőn személyesen a király előtt, melynek +eredménye az lett, hogy mielőtt a zárda üszkei kihamvadtak volna, +már a császári tábornok Salm Frigyes ott állt Murány alatt +bosszuálló seregeivel.</p> +<p>A Bacsó-családnak csupán egy utja volt a menekülésre: Máriát +kényszeriteni, hogy egyhez közülök nőül menjen. E végett a +legközelebbi faluból erővel elragadták a lelkészt, s halállal +fenyegeték, ha az esketési szertartást rögtön végre nem hajtandja, +csak ez által maradhatván törvényes birtokában a várnak, s csak igy +menthetve a kolostor elleni erőszakoskodást.</p> +<p>A lelkész, egy tisztes hetvenéves agg, csupán arra kérte őket, +hogy engedjék őt egyedül beszélhetni Máriával, miszerint őt +sorsával megismertesse, és ha kelleni fog, rábeszélje a kivánt +lépésre.</p> +<p>Midőn egyedül maradt a leánynyal, megfogá annak kezeit, s +homlokát megsimogatva szólt:</p> +<p>– Ne félj leányom. Az Isten nem hágy el téged. Engem halállal +fenyegetnek, ha téged össze nem adlak e gonosztevők egyikével, de +én nem félem a halált, félem egyedül az Istent, s ha ő neki +tetszik, hogy meghaljak, nem első martyrja leszek az igazságnak, de +az leszek. Te tartsd meg magadat. Igérd e gyilkosoknak, hogy kész +vagy az ajánlott kezet elfogadni: Él az Isten, hogy én össze nem +kötöm azt a tiéddel. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<p>A leány megcsókolá a tisztes agg kezét, s midőn kilépett +gyilkosai elé, azoknak végtelen meglepetésére kijelenté, hogy kész +beléegyezni az ajánlott házasságba.</p> +<p>Nagy lőn az öröm Murányban. Lakomához készült az egész vár; mig +künn Salm ágyuit sánczoltatta. Maga a választott vőlegény, a pupos +Bernát ugy felcziczomázta magát boglárokkal, és klárisokkal, hogy +akár egy medve nyakába odaillett volna.</p> +<p>A vár egyik termét kápolnának késziték el, felszerelve +innenonnan elrabolt oltárszerekkel, s midőn mind együtt valának, +vőlegény, menyasszony, násznagyok és vőfélyek, az istenfélő lelkész +ott az oltárhoz lépve, s kezével a feszületet felemelve, nem hogy +megáldotta volna az előtte állókat, sőt megátkozá azokat, kimondva +rájok az egyház legsulyosabb anathemáját, s a kárhozatnak adva őket +testestül és lelkestül.</p> +<p>A rablók irtózatos dühvel rontottak ekkor a lelkésznek, s +megesküvének, hogy ha a szertartást végre nem hajtja még azon +órában, oly kinzást fognak rajta véghez vinni, hogy óhajtani fogja +a gyehennatüzet enyhülésképen. A lelkész nem hajlott szavaikra, +megcsókolá a feszületet, s karjait széttárva, odaveté magát +gyilkosainak.</p> +<p>Azok megragadták mellénél fogva, s kihurczolák a teremből, végig +a folyosókon: de ime Isten könyörüle szolgája sorsán, midőn a +kinkamrába értek vele, egy ér hirtelen megpattant az agg férfi +fejében, s mire a kinpadra fekteték, már megszünt élni.</p> +<p>E pillanatban kürthang rivallt a várkapun kivül, s a toronyőrök +rémült arczczal jelenték, hogy királyi hirnök áll a felvonó hid +előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<p>– Taszitsátok az árokba! Kiálta Sámson, s a dühödt nép +megcselekszi, ha Tamás utjokat nem állja.</p> +<p>– Csendesen fiuk; nem kell kihuzni a kardot, mig van más ut a +menekülésre. Sok ajtót kinyit a tolvajzár, mit a harczfejsze be nem +tört volna. A veszély nagy, s védelmi szereink kevesebbek, mint +hogy háromnapi ostromot kiállhatnánk velök.</p> +<p>– Igen bizony! kiálta közbe Sámson haraggal. Mert te mindig +többre becsülted az aranyat a vasnál, s a helyett, hogy kardokat +szereztél volna, billikomot gyüjtögettél, ágyuk helyett pénznek +öntötted a harangokat, s lőpor helyett ezüsttel töltötted a +kamarákat, már most csatatér helyett keress magadnak akasztófát a +hol meghalj.</p> +<p>– Nem ugy Sámson. Azokkal a kis ezüstgolyókkal jobban czélba +lehet találni, és messzebb lőni, mintha mázsás köveket hajigálnál +kerekes taraczból. Rakjatok meg három szekeret a tárházakból jó +vert arany- és ezüstpénzzel. Jól megértsétek: nem olyannal, a mi +nálunk készült; – igazival. Te Bernát lemégy e szekerekkel a +fővezérhez, s kegyelmébe ajánlasz bennünket.</p> +<p>– Miért épen én? kérdé Bernát elkékedve, miért nem te magad, +vagy Sámson?</p> +<p>– Mert te legkevesebb váddal vagy terhelve; neved legkevesebbet +forgott az actákban, itthon ültél mindig, mint a pók; nincsenek +személyes ellenségeid.</p> +<p>– És mivel legkevesebb kár lesz érted, ha ott marasztanak, szólt +közbe Sámson.</p> +<p>– Ha ide benn maradsz, nekünk ugy sem használsz, mert +<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> az utolsó hellebárdos agyoncsap a +dárdája nyelével, mig ha önkényt megadod magadat, tekintet lesz +reád. A többit ékesenszólásodra, s e három szekérre bizom.</p> +<p>Bernát elsápadva ült fel a szekerekre, s megnyittatva a hirnök +előtt a várkaput, kijelenté, hogy testvérei nevében kész a fővezér +előtt megjelenni.</p> +<p>Pár óra mulva a szekerekkel együtt Salm sátora előtt állott.</p> +<p>A vezér több magyar főur társaságában fogadta az érkezőt, ki +nagy vigasztalódására tapasztalá, hogy azok előtte mind +ismeretlenek.</p> +<p>Annyival nagyobb lön tehát rémülete, midőn Salm elélépve, őt +egyenesen nevén szólitá:</p> +<p>– Te vagy az a Bacsó Bernát, ki rabló testvéreiddel együtt a +környéket pusztitod?</p> +<p>– Ne hidd méltóságos uram, a mit rólunk mondanak, cseh rablók +kalandoznak a vidéken, azoknak a bűneit fogják mi ránk.</p> +<p>– Hát a harangokat kik rabolják el, hogy hamis pénzt verjenek +belőlük?</p> +<p>– Minket rágalmaznak azzal is, kegyelmes uram, jól tudom; mert +irigyeink a szomszéd földesurak, hogy jó gazdák levén, pénzben meg +nem fogyunk, de im szemléld meg magad, és győződjél meg róla, hogy +hát hamis pénzzel szoktunk-e mi fizetni?</p> +<p>E szavaknál feltakarta a szekerek ponyváit, látni engedve a +lapáttal felhányt aranyat ezüstöt, s alázatos mosolygással mondva: +<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span></p> +<p>– Ezt a csekélységet a katona uraknak áldomásul hoztam.</p> +<p>Salm képét elfutotta a vér.</p> +<p>– Hát török basának néztek ti engem, nyomorultak, kitől pénzen +lehet venni békét és háborut? Nem rablott kincseitekért jöttem én +ide, hanem fejetekért, miket a törvény elitélt.</p> +<p>– Nem tévedtünk mi, uram, a törvény ellen soha.</p> +<p>– A szent-erzsébeti kolostor falai még füstölögnek.</p> +<p>– A kolostoré a hiba, mert törvényes hitvesemet Tornyallyai +Máriát erőszakosan tartá vissza tőlem, s ez által vagyonaimtól meg +akart fosztani. Én csak védtem magam, midőn támadtam.</p> +<p>– Törvényes hitvesed neked Tornallyai Mária? kérdé szigoruan a +vezér.</p> +<p>– Kész vagyok rá hitemet letenni, hogy az.</p> +<p>Salm inte, hogy hivják elő a tábori lelkészt, s felszólitá +Bernátot, hogy esküdjék meg arra, a mit mondott.</p> +<p>Bernát vakmerően odalépett a tábori oltár elé, egy kezét az +evangeliumra téve, másikat felemelé az égre, s mint e szót ki akará +mondani: esküszöm! egy kéz hátulról hirtelen megragadá kinyujtott +kezét, s a mint Bernát hátratekinte, egyszerre megnémult, +megmerevült. Tornallyai László állt előtte.</p> +<p>Az embernek fél felét rögtön megüté a guta rémületében, ugy hogy +nyelve nem birt többé érthető szótagot kiejteni, s kinyujtott karja +ugy maradt megszáradva, a hogy azt az ég felé emelve tartá, +megmeredt három esküvőujjal. <span class="pagenum"><a name= +"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> +<p>Salm igy küldé őt vissza Murányvárba, rémületes jelenetül; félig +holt alakot, ki esküre kinyujtott kezét nem birja többé +visszavonni, s megnémult nyelvével nem birja kimondani a +rémgondolatot, mely alatt lelke megőrül.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>V.<br /> +A HÁROM TANU.</h3> +<p>A mint Salm Murány alá megérkezék, Tornallyai László ki azalatt +mint kecskepásztor bujdoklott a hegyek között, megjelenék előtte, s +elmondá előtte élete s hamis halála egész csodás történetét.</p> +<p>Hihetlennek látszék a vezér előtt az egész esemény; előhivata +többeket azok közül, a kik Tornallyay Lászlót azelőtt három évvel +ismerék, köztük több régi szolgáját, embereket, kikkel hajdan jól +tett, katonákat, kiknek vezérük volt; de a három szenvedésteljes év +alatt annyira elváltozék az ifju arcza, hogy senki leghűbb szolgái +közül sem ismere rá. Temetése napján egy sem mert azok közül +Murányba felmenni, hogy őt megtekintse, s alig birták ők maguk is +elhinni, hogy a kit három év előtt, virágzó, teltarczu ifjunak +ismertek, azzal most, mint megaggott, szigoru, őszbevegyült haju +férfival találkozzanak.</p> +<p>Ekkor azt mondá László:</p> +<p>– Három tanut fogok elétek állitani, a kik rám fognak ismerni +bizonynyal, a három tanu a három Bacsó testvér. Én <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> fel +fogom őket keresni a harczok közepett, és ha akkor látni fogjátok, +mint rémülnek el látásomtól, s a legbátrabbnak közülök mint hull ki +a kard kezéből, midőn az enyimmel összeér, elhienditek, hogy én +vagyok az, kit ők eltemettek.</p> +<p>A sors ugy hozta, hogy Bernát legyen az első tanu, ki Lászlót +meglássa, és ime azt megüté a guta, midőn hamis esküt akarva tenni, +szentségtörő kezét a halottnak, az eltemetettnek vélt +megragadta.</p> +<p>A mint ily alakban visszaereszték őt a várba, a két testvér +elréműlt tőle; Bernát sem szólani sem inteni nem tudott, csak +nézett rájuk és hebegett, felemelt kezének egyetlen mozgása volt a +reszketés, mely ugy látszott, mintha örök fenyegetést intene vele. +Senki sem tudta elgondolni, mi történt? mi lelte az embert? éktelen +rémület fogott el mindenkit; az őrök elhagyták a sánczokat, s +szökdösni kezdtek a várból.</p> +<p>Ekkor Sámson egy kétségbeesett merényletre határozá el magát. +Este későn összegyüjté embereit, s leittatva őket erős borokkal, +felbiztatá, hogy az éjjel kitörjenek a várból, s mig elleneik a vár +körül szétoszolva, soraikat megritkitják, ők egyesült erővel +keresztűl vágják magukat, s kimenekülnek Lengyelországba.</p> +<p>Tamás ezalatt hirtelen szekerekre rakatá kincseit, s az őrség +felét szétosztá a falakra, hogy majd mig testvére a kapunál utat +tör, ő addig körül fellármázza az ostromlókat, s elvonva azok +figyelmét, midőn a menekülésre ut nyilik, az utócsapatokkal és +kincseivel Sámson után fog sietni.</p> +<p>A terv végre is hajtatott. Az ég sötét volt és felleges. Éjfél +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span> után a hold is lement, s erős vihar +kezde keletkezni, melynek zajában elhalt a várból jövő nesz.</p> +<p>– Ez épen rablók harczainak való idő: monda Salm, ki éjszaka +személyesen járta körül az őrszemeket, midőn egyszerre ágyuvillanás +veri föl a sötétséget, s a bástyákról kilőtt golyó épen feje felett +süvölt el.</p> +<p>– Tudtam előre, hogy az éj nem marad harcz nélkül, szólt a +vezér, s rögtön elrendezé ostromcsapatait, elállatva velök minden +kijárást a várból.</p> +<p>A várfalakról minden álgyu elkezde bömbölni, ott fenn a rablók +dobbal és trombitával oly nagy zajt ütöttek, mintha egyszerre +minden oldalról ki akarnának rontani, s ez alatt Sámson csapatjai a +legnagyobb csendben lejöttek a vár aljáig, s ott egyszerre +szótlanul megrohanák az előttük álló harczosokat.</p> +<p>A rablóvezér vakmerően veté magát ellenei közé, kétélü bárd volt +kezében, melyet két ökölre fogva, vágott vele maga körül, a kit +talált; a meglepett lándzsások már tágitani kezdék előtte soraikat, +szörnyü termete egy fejjel kilátszott a harczolók közül, néha +kettővel is, midőn az előtte állók fejeit lecsapta. Nehány pillanat +alatt szét volt szórva a rablók által megtámadott dandár, az ut +nyitva volt előttük a hegyek közé, már lehete hallani a szekerek +zörgését, miket Bacsó Tamás hozott öcscse után, s a várban +elhallgattak az álgyuk, midőn egy kisded csapat, számra alig +negyedrésze a rablókénak, jött nagy sietve ellenük: vezérük egy +magas pánczélos lovag, ki a mint Sámsont meglátta, messziről kiálta +rá:</p> +<p>– Sámson állj meg! egy szóm van hozzád. <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> +<p>– Akár kettő, kiálta Sámson, ki már ekkor harczi paripán ült s +kardot vonva, megtámadója elé nyargalt.</p> +<p>Társai, kik nem értek vele a rohanásban, messziről látták, hogy +a kihivó ellenfél, midőn Sámson közel ért hozzá, felvoná +sisakrostélyát; a rablóvezér erre kétségbeesetten kiálta föl, +hanyatt dült nyergében, s a nélkül, hogy védelmére kardját +fölemelné, a megtámadó lovag csapásától ketté hasitott fővel hult +alá lováról.</p> +<p>A rablók erre lélekvesztve fordultak meg, s rohantak vissza a +várba, magukkal ragadva az utánuk jövő Tamást, ki veszni hagyta +szekereit, s csak annak köszönheté, hogy a várba visszajuthatott, +hogy üldözői a megrakott szekereket elfoglalva, az osztozással időt +hagytak neki nyerni a menekülésre.</p> +<p>Sámson elestével azonban a rablók bátorsága odalett. Senki sem +gondolt többé a védelemre, csak a szökés módjaira. Tamás átlátta, +hogy itt egy hétig sem maradhat többé, s egy kétségbeesett +eszközhez folyamodott, hogy magát megmentse.</p> +<p>Le izent a fővezérhez, hogy ha számára kegyelmet biztosit, +átadja neki a várat, kiszolgáltatja kincseit, s bántatlanul +bocsátja el a kezei közt levő Máriát; ha pedig e kérelme +megtagadtatik, Máriát elzárja a vár legmélyebb rejtekébe, a várat +pedig magával együtt felvetteti a levegőbe.</p> +<p>Kiküldött hirnöke sokáig nem érkezék vissza a válaszszal; várta +estig, várta éjfélig, s hogy még sem jött izenet; elhatározá a +pokoli eszmére magát, hogy a leányt is elölje, mielőtt maga +elveszne. Odament hozzá és tudtára adta, hogy meg fog halni, +készitse el magát, s válaszszon, minő halálnemével akar kimulni. +<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<div class="figcenter"><a href="images/i004hq.jpg"><img src= +"images/i004.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>A kétségbeesés néha jó gondolatokat ád. Mária azt kéré +gyilkosától, hogy engedje őt kedvese koporsója mellett a sirboltban +éhen meghalni. Jól tudta, hogy onnan kijöhet a rejtek uton.</p> +<p>Bacsó ráhagyá a kivánatot, s kézen fogva a leányt, levezeté őt a +sirbolthoz, s midőn elforditá a nehéz vasajtóban a kulcsot, +keserűen mondá neki:</p> +<p>– Üdvözlöm Lászlót, ha elébb megtalálsz halni mint én, mondd meg +neki, hogy nemsokára találkozunk a pokolban.</p> +<p>Azzal nyitni akará az ajtót, midőn egyszerre ugy érzé, hogy azt +valaki taszitja belülről kifelé.</p> +<p>Hajszálai borzadva álltak ég felé.</p> +<p>Az ajtó magától feltárult, s rajta egy halvány férfi lépett elő, +kezében kivont kard, utána fegyveres vitézek.</p> +<p>– Itt az itélet-napja Bacsó! kiálta az ifju a rablóvezérre.</p> +<p>Az iszonyu orditással veté magát a földre, elájulva a rémület +miatt.</p> +<p>– Ez volt harmadik tanum, hogy Tornallyay László én vagyok; +monda rámutatva László az utána jövő fegyveresnek, kiket rejtekuton +a vár belsejébe vezetett.</p> +<p>– És a negyedik én vagyok, szólt rebegve Mária, föltámadt +kedvese keblére omolva.</p> +<p>Egy óra mulva Murányvár az ország seregei kezében volt, Bacsó a +vérpadon, Mária vőlegénye keblén.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<h2>A NAGYENYEDI KÉT FÜZFA.</h2> +<p class="center">BESZÉLY.</p> +<p>Felvincz és Enyed között egy kis bérczi patak vágja keresztül az +utat, melyen most tartós kőhid van épitve. A hid mellett két felől +a patak oldalában emelkedik két roppant fűzfa, és ezen két fűzfának +historiai emléke van. Hét emberivadék látta azokat felnőni, s +ivadékról ivadékra szállt a történet s maig is ugy emlékeznek arra, +mintha csak a mi életünkben történt volna…</p> +<p>… Épen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kurucz-laboncz +világ legszebb divatjában vala; ma a kurucz, holnap a laboncz +osztott törvényeket Enyednek, mikor az egyik kiment az egyik +városvégen, a másik bejött a másikon.</p> +<p>A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, a +helyett hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek +bölcs urak voltak, és hallottak valamit azon strategiai fogásokról, +miszerint az ellenséget az által is meg lehet verni, ha a környéket +élelmi szereiből kipusztitjuk. Ők ezt vevék gyakorlatba. +<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>Mert, mig a fejedelem rendes hadai, a fényes, hatalmas nemesi +banderiumok, a szép daliás, farkasbőr-kaczagányos huszárok, a +válogatott hajduk, a veres és kék darabantok rendes csatákat +harczoltak künn Magyarországon a birodalmi derék hadakkal, mik +fényes, pánczélos, tarajos lovasokból, himzett bivalybőröket viselő +daragonyosokból s czélbalövő muskétásokból állottak; addig +szanaszét az országban őgyelgő kalandornép csavargott alá s fel, +szemre főre egymáshoz annyira hasonlatos, hogy maig is fenmaradt +róla az adoma, miszerint a jámbor felvidéki tót nem tudott köztük +különbséget tenni: melyik a kurucz, melyik a laboncz?</p> +<p>Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is elpusztitott a +háboru, s kétségbeesés, nyomor és boszuvágyból nem hagyott nekik +más választást, mint kaszát, csákányt ragadni, s felcsapni +kurucznak vagy laboncznak, a szerint a mint egyik vagy másik fél +katonái pusztitották el.</p> +<p>Ezek azután falkánkint jártak városról városra, zsarolva, +harácsolva, a hol engedékeny népre akadtak, gyujtogatva, a hol +megharagudtak, s szétszaladva, a hol megijedtek. Nem is igen nagy +szenvedélylyel folytatták a harczot, a vesztes fél rendesen átállt +a győzteshez, ugy hogy Cserey Mihály bizonyitása szerint, akadt +ember, a ki négyszer ötször volt kurucz, ugyanannyiszor +laboncz.</p> +<p>Ezen sürű változandósága a minémüségnek nagy akadályára lehetett +a dicsőség után törekvésnek, mert ha valaki nagy hirt nevet +szerzett magának, mindig attól tarthatott, hogy ha holnap +véletlenül egész serege áttér az ellenséghez, az valamennyinek +<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span> megkegyelmez, csupán őtet akasztja fel, +mint a kire legjobban feni a fogát.</p> +<p>Ugy segitettek azonban magukon, hogy neveiket rendesen +elváltoztatták, a mi legsürübben előfordult a labonczoknál, kik +iparkodtak maguknak olyan neveket adni, a mit a bolond kurucz ki ne +tudjon mondani, ha csak ki nem töri benne a nyelvét, többnyire +elrontott német szavakat, a miket ők maguk sem értettek.</p> +<p>A kurucz basák ellenben iparkodtak maguknak oláh neveket +adni.</p> +<p>Ez időben tehát legkegyetlenebb veszedelme volt Enyednek és a +körülfekvő városoknak egyfelől Balika, a kuruczvezér, a ki lakott a +Thorda-hasadék egyik barlangjában, melyet maig is Balika-várnak +neveznek, és másfelől a mezőségen tanyázó két labonczfőnök, a kik +közül az egyiknek az a furcsa neve volt, hogy: „Trajtzigfritzig!“ a +másik pedig ily regényesen hangzott: „Bórembukk!“</p> +<p>A milyenek voltak választott neveik, olyanok voltak azoknak +viselői is; majd ügyetlen, majd kegyetlen, félig tréfás, félig +véres alakok, kikről épen annyi nevetségest tudott regélni a +közhir, mint a mennyi irtózatost, s neveikkel egyfelől a dajkák +ijesztgették siró gyermekeiket, másfelől az enyedi diákok csufolták +egymást pajkosságból.</p> +<p>Ezek a diákok, oh ezek a nagyenyedi diákok sajátságos fiuk +voltak.</p> +<p>A mint annyira vitte a kálvinista gyerek, hogy a ludtollból +kalamust tudott faragni, telerakott az anyja pogácsával egy +<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span> tarisznyát, az apja vett neki egy pár +fejelés csizmát, azzal elvitte Enyedre, letette a collegium +udvarán, pofonüté, megáldotta s ott hagyta, rábizván, hogy legyen +belőle pap, professor, királybiró, főkapitány vagy tanácsur. +Azontul nem is volt rá gondja többet. A fiu megnőtt, +megszakálosodott, megtömték, meghizlalták étellel és tudománynyal, +elzárták hermetice minden világi kisértetektől, gondot viseltek +testére, lelkére, felnevelték hitben és egészségben, csináltak +belőle papot, professort, királybirót, főkapitányt vagy tanácsurat, +a mire esze és szerencséje volt, a nélkül, hogy apja-anya törte +volna rajta a fejét; a collegium volt nekik édes anyjuk.</p> +<p>Öt-hatszáz fogadott fia volt a tisztes matronának, s több száz +ezer forintra menő jövedelme ennyi szép fiu felnevelésére, +legtudósabb professorai, kiket a külföld akademiái müveltek, +világhirű könyvtára s mindenféle beneficiumai, mik egyfelől a mig +szorgalomra ösztönözék az ifjuságot, másfelől jó eleve hozzá +szoktaták azon jótékony öntudathoz, miszerint bármi szüken, de +saját érdemük után tanultak megélni.</p> +<p>Vala pedig ezen idő szerint a nagyenyedi collegium +rector-professora, nagytiszteletü tudos Tordai Szabó Gerzson uram, +a tudományoknak nagy mivelője, rendkivül békeszerető férfiu és a jó +erkölcsöknek fáradhatlan oltalmazója.</p> +<p>Mert ha bevette magát iszonyu foliántai közé, azokba annyira el +tudott veszni, hogy gyakorta kénytelen volt a feleségétől +megkérdezni, ha valjon ebédelt-e ő ma már, vagy sem? tanitványai +előtt pedig akként szólott, mint egy oraculum. Csak a csendes +békességes tudományokat kedvelé, mint a csillagászat <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> és +mechanica, nem szereté pedig a históriát, mint a mely, az ő +szavaiként, nem tanit egyebet, mint azoknak neveit, a kik emberek +agyonverésében tüntették ki magukat, s hősi tetteit énekli bünös +vérengző kegyetlen embereknek és hazudik véghetlen kiterjedésben, a +helyett hogy a jámborok, jótékony és bölcs elmék példájával +javitanák az utóvilágot.</p> +<p>Annyira vivé pedig az ellenszenvét a derék ur a neki nem tetsző +historiai személyek ellen, hogy tanitványai lelki üdvére képes volt +a történetet meghamisitani, ráparancsolván a historiae professorra, +hogy Cleopatrát, Aspasiát, s más afféle szemtelen +asszonyszemélyeket ugy fesse tanitványai előtt, mint rút, utálatos +szörnyetegeket, a kikre gondolni is irtózat.</p> +<p>És soha női alakra azoknak szemeiket nem volt szabad vetni, +táncz, hegedüszó s más hivságos dolgok örökre számüzve valának e +körből, még a templomban is, nehogy a leányokra kacsingathassanak, +hátul valamennyi pad mögött volt a nagyobb diákok számára egy hely +külön rekesztve, a holott faragott fenyőszálakon ültek, hogy igy +fel ne érhessék fejeikkel az előttük álló padok karzatát. Mert +kősziklára épült elve volt a nagytiszteletü urnak, hogy fiatal +embernek, addig mig meg nem házasodhatik, tehát a mig iskoláit nem +végezte, és a mig nincs mit apritania a tejbe, nem szükséges +fehérszemélyeket ismerni, és minden a mi addig történik, csak +hivalkodás és nem vezet jóra.</p> +<p>Persze, hogy ez a legnépszerűtlenebb világnézet, a mit csak a +közjó kedvéért kimondani lehet, s hogy e nézetnek legkevesebb +pártolói akadtak maguk az érdekelt felek, a nagyenyedi <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> diákok +között, az magától értetődik. Az csak mégis lehetetlen, hogy az +ember egyszer másszor női alakot ne lásson, s tizennégy éves +korától huszig az ember minden asszonyt szépnek talál.</p> +<p>Különösen nehezité pedig Gerzson urnak nevelési maximáját azon +körülmény, miszerint ő neki is volt egy leánya, az az egy pedig +olyan szép volt, hogy ha az ember félesztendeig válogatott válna a +városban, megint csak ő hozzá tért volna vissza.</p> +<p>Valahány diák meglátta a leányt, az mind szerelmes lett bele; de +hijába lett szerelmes, mert könnyebb egy elkárhozott léleknek a +Styxen visszaszökni, mint volt egy diáknak husz lépésnyire juthatni +Klárikához, – a hogy a szép leányt nevezték.</p> +<p>Gerzson urnak emeletes háza levén a collegium tövében, ő maga a +földszinten lakott, leánya pedig az emeleten, és a lépcső rácsos +ajtóval volt elzárva; tehát még csak az sem történhetett meg, hogy +valami ifju ember a professor urat keresve tévedjen Klárika elé; a +ki elé különben is hijába tévedt volna, mert a jó leányka oly +istenfélő és diákfélő elvekben nevelkedett, hogy bizonyosan +elszaladt volna előle.</p> +<p>Nem is volt pedig minden bolond embernek bejárata a tudós +professor urhoz, hanem csak megpróbált egyéniségeknek nyitá meg +háza ajtaját.</p> +<p>Ilyen két kipróbált egyéniség volt; humanissime Zetelaky József +és humanissime Karassiay Áron.</p> +<p>Az első, szép, ártatlan, leányarczu, tizenhét éves ifju, Gerzson +<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span> ur különös kegyencze, a kiről azt hivé, +hogy lelkét sokkal inkább bezárta a tudományok könyvei közé, mint +ha tömlöczbe vagy spiritusba volna téve; örökké első eminens volt, +mindenféle verseket irt akármely thémáról, neki mindegy volt; +hexameter, pentameter, sapphicus, alcaicus, alexandrinus: vagy +anacreoni: magától értetődik, hogy ezek között szerelmes vers nem +találtaték, hanem a télről, tavaszról, aratásról, villámlásról és +tengeri zivatarról s más efféle erényes tárgyakról; e mellett +görögül, diákul, zsidóul és francziául folyvást beszélt, a +csillagokat az égen s a virágokat a földön szemenkint ismerte, +chemiai és physikai experimentumoknál ő volt Gerzson ur segédje, s +e mellett oly jámbor érzelmü ifju ember vala, hogy mikor a +mythologiából azon istenasszonyt érdeklő paragraphust kellett +felelnie, a ki kevés öltözetet szokott magán hordani, elpirult és +lesütötte a szemeit.</p> +<p>A másik, humanissime Karassiay, egy kissé nehézfejü ember vala, +hat esztendős tógás diák, igen hallgatag és csendesvérü ifju, a kit +azért kedvele Gerzson ur, mert soha semmi ivásnál, verekedésnél az +ő neve elő nem fordult, a miből nagy baj lett volna, ha előfordul, +mert a humanissime oly karokkal és vállakkal volt megáldva a +természettől, hogy ha azokat mások vesztére mozgásba akarta volna +hozni, azok sokat beszélhettek volna róla. Ő azonban rettentő +erejét csupán a furás-faragás békés mesterségeiben fárasztotta, +készitve mindenféle physicai eszközöket a tanár ur számára, s +csupán olyankor adva tanujelét karjai egyéb mozgásának, midőn a +nagy vacatió alatt az ifjuság a nagyteremben mythologiai drámai +előadásokat <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span> tartott, – természetesen férfi +személyzettel, férfi hallgatóság előtt, a midőn Karassiay játszá +Herkulest, Zetelaky pedig Dejánirát, a midőn Józsefről senki sem +mondta volna, hogy nem valósággal leány, Áront pedig csupa +gyönyörüség volt nézni a Centaurusokkali harczban, hogy vert +egymaga harmincz pogány félistent a földhöz.</p> +<p>Épen a közvizsgálatok közelgének, nagytiszteletü Tordai Szabó +Gerzson uram rettenetes készületekkel volt természettani +mutatványaihoz, mint lesz a vizből levegő? mint ragad össze a +kiszivattyuzott két fél golyó a levegő nyomástól? hogy lehet a +levegőt meggyújtani? s a villanygép alatt papiros embereket +tánczoltatni? a mik akkor még mind csoda számba mentek. E végett +átadá a physicum museum kulcsait kiválasztottjainak, hogy ott +működjenek nagy szorgalommal, és tapasztalá is, hogy a két jeles +ifju már korán reggel ott van a museumban s csak a késő estve +választja el őket onnan. Dicséretes szorgalmatos ifjak, mondá +Gerzson ur, vegyetek rólok példát ti többiek, istentelen, +hivalkodó, csizmakoptató korhelyek, hogy legyetek olyanok mint +ők.</p> +<p>Lássuk tehát, mit mivelnek a mi ifjaink ott a physicum +museumban? Ennek a museumnak van egy elsötétithető ablaka, opticai +kisérletek előhozatalára, és ez az ablak épen a nagytiszteletü ur +udvarára nyilik; a mi két szorgalmas ifjunk nagy figyelemmel áll az +ablak előtt, s épen egy roppant kerekes látcsövet alkalmazva az +ablak gömbölyü nyilásába, azon keresztül látszik valamit nézni. Tán +csillagot vizsgálnak? Igen, de akkor ne irányoznák lefelé a +látcsövet… Most épen József <span class="pagenum"><a name= +"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> néz bele nagy áhitatosan… +„Oh Istenem, milyen gyönyörü!“ sohajt nem birva magával… Talán +mégis csillag?… „Most épen rózsát szakit le, be szeretnék én az a +rózsa lenni!“ De ez már még sem csillag.</p> +<p>A mi derék ifjaink azon ürügy alatt, hogy csillagokat +vizsgáljanak, naphosszant azzal foglalatoskodnak, hogy a szép +Klárikát nézik távcsöveken keresztül, a mig Gerzson ur azt hiszi, +hogy szemeiket az ég csodáin fárasztják, ők azzal mulatták magukat, +hogy a kedves leánykát mindenüvé távcsővel kisérik, kertbe, +szobába, konyhába és benne gyönyörködnek.</p> +<p>A jó Áronra nézve csak tréfa volt ez a mulatság, de József +egészen oda lett belé; nem birt megválni a látcsőtől, s ha sokáig +nem láthatá a leányt, nem evett, nem aludt, nem volt kedve +semmihez, csak sóhajtozott és mindent elfelejtett a mit olvasott, +sőt Gerzson ur nagy megütközésére még az ő felolvasásaira sem +figyelt, akkor is a kis rózsalugasos kerten járt az esze, és a szép +leánykán, a ki a nyilt rózsaleveleket kicsi kötényébe szedi piczi +fehér kezeivel.</p> +<p>Az experimentumoknál is egyik ügyetlenséget a másikkal tetézte, +tört, zuzott a mi a kezébe akadt, a phosphorrali kisérletekhez +oxygen helyett hydrogent adott: majd meglőtte vele az egész +classist.</p> +<p>Gerzson ur el nem tudta gondolni, mi lelhette a fiut? kutatott, +fürkészett; nem talált semmit; mire ő a hosszu folyosón végig +kopogott, akkorra a muzeumban minden ismét a maga helyén volt, a +telescopiumok égfelé forditva, s munkában a görebek és +légszivattyuk. <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span></p> +<p>József pedig folyvást növekedni érzé szive fájdalmait, a csalóka +távcső oly közel hozta olykor az imádott leánykát, hogy ámulatában +kezeit nyujtá ki utána, s csak akkor ijedt meg, mikor körmeit az +ablakba megüté, a min Áron két akkorát nevetett.</p> +<p>E kinjai közepett annyira vivé a gonosz kisértő a jámbor ifjut, +hogy egy délután leüle az asztalhoz, s ijedség kimondani, – +szerelmes verset irt! A vers sapphicusokból állott és tele volt +minden széppel, a mi a nap alatt terem. Midőn felolvasta Áronnak, +ez megesküvék, hogy soha életében szebb versnek még csak hirét sem +hallotta.</p> +<p>Egy estve a holdvilágban elbámulva könyökölt a két ifju a muzeum +ablakában s beszélgetett egymás között:</p> +<p>– Ha Klárika ezt a verset olvashatná: monda Áron.</p> +<p>– Hm! Felele rá József. (Nem volt ez akkor olyan könnyü, mert +nem volt még hét divatlap, a hol az ember kinyomathatta volna.)</p> +<p>– Már ha én neked volnék, csak a kezébe juttatnám.</p> +<p>– De hogyan?</p> +<p>– Ledobnám innen a kertbe.</p> +<p>– Le ám, de hátha a szél félreviszi s az udvarra esik s a +nagytiszteletü ur kapja meg.</p> +<p>Most Áronon volt a sor azt mondani, hogy „hm“.</p> +<p>– Ugy kellene azt, szólt sóhajtva József, szépen összehajtogatva +elrejteni a nyiló rózsák közé, hogy a mint korán reggel kijő a +rózsaleveleket megszedni, egyedül ő lelje meg és olvassa el. +<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span></p> +<p>– Hát hiszen az könnyü, felelt Áron. Innen az ablakból le lehet +ereszkedni egy kötélen a kert faláig, onnan könnyü beugrani az +ásott földbe, visszafelé meg aztán fel lehet kapaszkodni a bodzafán +s a kötélen megint feljöhetni.</p> +<p>– Mit gondolsz? szörnyedt el József, – én bocsátkozzam le +kötélen a collegium ablakából? én mászszam át idegen keritésen +éjszaka?…</p> +<p>Áron maga is megijedt e szóra.</p> +<p>– Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd azt, én csak azt +mondtam, hogy könnyü volna megtenni…</p> +<p>József elhallgatott egy ideig.</p> +<p>Egyszer csak megszólalt.</p> +<p>– Nem tudsz itt valahol egy hosszu kötelet?</p> +<p>– Tudok biz én, a régi csengetyükötél itt van a padláson.</p> +<p>– Hozd elő.</p> +<p>Áron elment a kötélért, egy gerundiumból nyerget csinált a +végén, melybe Józsefet beleültette s a kötelet az ablak keresztfája +körül csavaritva, izmos tenyereivel belekapaszkodva, szép csendesen +lobocsátá Józsefet a kőfalig, ki egy perczig sem látszott azon +aggódni, hogy ha társa kezéből kicsuszik a kötél, ő rögtön nyakát +szegheti; ha volt a mitől rettegett, ez azon egy dolog lehete, hogy +ha meg találja valaki látni.</p> +<p>Senki sem látta meg. Átmászhatott a falon, elrejthette a verset +a rózsák közé, s Áron markában ujra felemelkedék a kötélen a muzeum +ablakáig szerencsésen; a két ifju csak akkor bámult el egymáson, +hogy milyen bolondot cselekvének?</p> +<p>Más nap nem is mertek egymásra nézni, annál kevésbbé a +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span> látcsőbe. Mint a ki valamely nagy +gonosz gyilkos dolgot követett el, még a bünös helyet is félve +kerülték, s dobogó szivvel hallák reggel a nagytiszteletü ur +csizmáit a folyosón végig kopogni.</p> +<p>Belépett. Sem József, sem Áron nem mert rá felpillantani, azt +hivé mindegyik, hogy az orrukról le fogja olvasni az éjszakai +merényletet.</p> +<p>– Jőjjön egy szóra félre humanissime.</p> +<p>Zetelaky inkább halott volt, mint élő. A világért rá nem nézett +volna a tanárra, ki kegyetlen hallgatással tekinte rajta hosszasan +végig.</p> +<p>– Csak azt akartam mondani humanissime, – szólt végre száraz +hangon, – hogy ha máskor verset akar hozni, ne a keritésen jöjjön +be vele, hanem az ajtón, mert mind összegázolta a tulipán-ágyakat. +– Különben nem rosz vers a mit irt, csakhogy egy helyen az adonicus +sántit.</p> +<p>S ezzel markába nyomta a kérdéses verset, József nem bánta +volna, ha e perczben a collegium vele együtt elsülyed.</p> +<p>Klárika megtalálta ugyan a kérdéses helyen a verset, de mint +afféle jól nevelt leány, első kötelességének tartá az apjának +denunciálni, egyuttal az elgázolt tulipánágyakért is panaszt téve. +Az öreg ur rögtön ráismert az irásra, s vége volt előtte József +turpisságának. Többé sem experimentumokat nem bizott rá, sem a +physicum muzeumba nem küldé dolgozni.</p> +<p>Ezen közben hol egyszer, hol másszor megtörtént, hogy a tanuló +ifjuság nem csupán azon dolgokról hallott, a mik könyvekben vannak +megirva, hanem hirt vett gyakorta az országban <span class= +"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> +szerteszét történő eseményekről is, s épen nem iparkodék +elrejtegetni rokon és ellenszenveit, miket a kurucz-laboncz +világban vagy egy, vagy más irányában érzett, sőt néha leczkék +kezdete előtt, mikor két háromszáz tanuló össze volt egy teremben +gyülekezve, lehete oly forma hajlandóságokat is tapasztalni, mintha +e tisztes testület, ha birokra kerülne a dolog, aligha lenne tétlen +nézője a mulatságnak.</p> +<p>Erre ugyan nemsokára kivánt alkalom is kinálkozék; egy napon +Trajtzigfritzig és Bórembukk uraim ő kegyelmességeik beizenének a +városba, hogy nekik száz darab vágómarhát, ötven mázsa szalonnát, +ezer kenyeret és tizenkét bendő turót azonnal helybe küldjenek, +borrul sem feledkezvén meg, a mely ne legyen több, mint kétszáz +akó.</p> +<p>A jó nagyenyediek már ekkor annyira meg voltak fogyatkozva +élelmi szerekben, hogy csak végső megszoritás mellett birták +összerakni a kivánt mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák, +megtudja a dolgot Balika, előjön a maga lyukából s elveszi tőlük az +egész szállitmányt és elviszi a Torda hasadékába.</p> +<p>A jó enyediek mit csináljanak most? Mondhatták őt +Trajtzigfritzignek, hogy Balika elvitte az enni-inni valót, menjen +utána és vegye el tőle, a labonczvezér haragra gerjedetten +felülteté a maga hadait s megesküvék, hogy porrá égeti Enyedet s +bor helyett a vérét iszsza meg az egész lakosságnak.</p> +<p>A szegény nép nagyon megijedt a kegyetlen fenyegetőzésre: +elegettenni a legjobb akarat mellett sem lehetett, Trajtzigfritzig +és csordája pedig már Marosujvár körül járt, s <span class= +"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a hogy +a közbeeső falukkal bánt, abból Enyed is elgondolhatta, mi vár +reá?</p> +<p>Ilyen inséges eset megszokott állapot vala már Enyeden, a +lakosság a labonczok jöttének hirére hirtelen elhagyá házait, a mi +féltője volt, azt elásta a pinczékbe, asztagok alá a földbe, az +asszonyokat, gyermekeket, öregeket felküldték a hegyekbe az erdők +közé, a hajadon leányokat begyűjték a reformatum templomba, maguk a +fegyverfogható férfiak pedig helyet foglalának ugyanott a templom +udvarán, mely, a mint most is látszik, erős, magas kőfallal volt +bekeritve, s több rendbeli bástyatoronynyal ellátva, mely tornyokat +a helybeli czéhek épitteték: egyet a becsületes csizmadia czéh, +mást a becsületes takács czéh, külön egyet a szürszabó czéh, együtt +a timár és varga czéh egy negyediket, ötödiket a gombkötők és +aranymüvesek, hatodik volt a kovácsok és lakatosoké. Itt tartattak +a czéhládák s nagy veszedelem idején ide gyültek a czéhbeli +mesterek legényeikkel együtt s ők képezék az Isten várának +őrségét.</p> +<p>Átellenben állt a collegium, roppant három emeletes négyszárnyu +épület, melyben hétszáz diák tanyázott, egy egész hadsereg, ha arra +került a sor.</p> +<p>A mint a városon szétfutó hir eljutott a collegiumba is, lángot +vetett a diákok szivében az ifjui vér: „nem hagyjuk magunkat, nem +hagyjuk a várost!“ szóltak lelkesülten, s másnap reggel a chemiai +leczkén azt vette észre nagytiszteletü Szabó Gerzson uram, hogy +tanitványai kardokkal és kopjákkal felfegyverkezve jelennek meg a +hallgató teremben, s hallani <span class="pagenum"><a name= +"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> sem akarnak egyébről, +mint hogy őket professoraik a labonczok ellen vezessék.</p> +<p>No ez szép kivánság volt nagytiszteletü Szabó Gerzson urtól, +hogy ő valakit a háboruba vezessen!</p> +<p>– Megbódultatok-e dilectissimi? szólt elszörnyedve a jó ur, – +menjetek, igyatok „purgantes pectora succos.“ Hát Ajáx vagyok-e én, +avagy a megveszett Achilles, hogy engem harczba akarjatok vinni? +avagy myrmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző +gondolatokat tápláltok magatokban? kinek kezeiben könyv forgott, +most kezeitekben dárda forog, kik csak énekelni tanultak, im harczi +orditásra ferdititek ajkaitokat. Azért ruháztam én reátok annyi +bölcseséget és tudományt, hogy bitangul elhulljatok barbar ellenség +csapásai alatt, mint bármely tudatlan katona, a ki azért született, +hogy meghaljon?</p> +<p>E beszéd közben észrevevé Gerzson ur, hogy még Zetelaky is +valami fringiát takargat a togája alá, s iszonyuan ráförmedt:</p> +<p>– Még kend is fegyvert visel, kend? (Mikor valakit per „kend“ +nevezett, már akkor nagyon haragudott.) Felbomlott a világ tisztes +rende! Hát volt rá eset valaha, hogy poéták, a muzsák választottai, +a szent berkek lakói, a Pieridák barátai fegyvert emelgettek volna +kezeikben? – No, szóljon kend! kend nagy historicus, mondjon nekem +erre esetet ha tud.</p> +<p>A faggatott diák végre megszólalt:</p> +<p>– Igen is volt rá eset: mikor Pán tanitványai botra kaptak a +Helicont pusztitó Gallusok ellen s agyon verték őket.</p> +<p>Gerzson ur hátra kapta a fejét e szóra, mert meg volt neki +felelve. Ez még dühösebbé tevé. <span class="pagenum"><a name= +"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p> +<p>– És ha én megtiltom ti nektek, hogy fegyvert merjetek fogni, +midőn a nemes város békés alkudozásokkal törekszik a veszedelmet +elháritani magáról! Kendnek pedig humanissime Zetelaky annyit +mondok, hogy nem szükség minden kérdésre felelni. – Most pedig +parancsolom ti nektek, hogy e perczben lerakjatok minden fegyvert +kezeitekből, és a ki ellenkezőleg cselekszik, az e pillanatban +kitiltatik a collegium küszöbéről, és soha annak az életben tagja +többé nem leend!… Clarissimi domini jurátusok, huzassák meg a +repedt harangot!</p> +<p>Ezt a repedt harangot olyankor volt szokás meghuzatni, midőn +valaki a collegiumból ünnepélyesen kitiltatott.</p> +<p>A rector szavait mély csend követé, melyet csak a repedt harang +recsegő kongása szakgatott félbe. Az ifjak, kik képesek lettek +volna náluknál hatszorta nagyobb sereggel megküzdeni, professoruk +szavára megjuhászodva rakták le fegyvereiket mind, a repedt harang +elhallgatott, a diákok helyeikre ültek, elővették könyveiket, a +nagytiszteletü ur pedig vevé kézi könyvét és praelegált, mintha +semmi sem történt volna, mig az órát nem csengették, akkor +elbocsátá tanitványait, az elszedett kardokat és dárdákat pedig +szekérre rakatá s elzáratá a templom alatti boltozatba, hogy még +csak hozzájuk se lehessen férni.</p> +<p>Éjszaka azonban a diákok magukhoz térve az ijedtségből, melyet a +rector szavai okoztak bennük, ujra összebeszélének, s miután +fegyvereik elszedettek, másnap korán reggel, a mint a kapuk +megnyittattak, kimentek a Maros partjára, ott jó friss füzfákat +találván, azokról vágott magának kiki egy husángot s azokat a toga +alá rejtve, észrevétlenül beszálliták a collegiumba <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> és +elrejték a faraktárba szépen. Gondolák, hogy ez is jó fegyver, ha +jó ember fogja a végit.</p> +<p>Még az nap délben megjelent a város alatt Trajtzigfritzig +háromezer főre menő laboncz népével: a nemes város a főbirót, a +collegiumi testület a nagytiszteletü rector professort választá ki, +hogy deputatioba menjenek eléje.</p> +<p>Trajtzigfritzig lóháton ülve fogadta a küldöttséget; a többi +sereg mind gyalog járt, kivéve három faágyut, melyeket bivalok +vontak. Nagyon gyanus kérdés volt azonban, ha valjon el lehet-e +ezen ágyukat sütni, a nélkül, hogy az ember a körülállók életét +veszélyeztesse? még egy negyedik ágyujok is volt rézből, melyet +valamely csata alkalmával valamelyik fél beszegezett és ott +hagyott, ők pedig kifurták a szeget onnan, ugy hogy most ha +elsütötték az ágyut, a gyujtólyukon jött ki mind a töltés, a golyó +pedig benn maradt.</p> +<p>Maga a had gyönyörü népség volt; igazán ráillett a válogatott +czim, mert az ország minden népeiből volt az összeválogatva, +magyar, oláh, belga, marodeur, rácz és oláh-czigány egy csoportban, +egyik mezitláb és sisak a fején, másik a szürin át kötötte derekára +a kardot, némelyik nagy puskát czipelt, melynek nem volt már sem +kulcsa, sem kereke, s mind valamennyi nyírott bajuszszal volt, hogy +összekeveredés esetén mégis csak megkülönböztethessék egymást a +hasonló elemekből szerkezett kuruczoktól, kik hosszu hajat s fülig +kent bajuszt viseltek. A legnagyobb rész bocskorban járt, csupán +azoknak jutott saru, a kik valamely tisztségben voltak, azokra +sarkantyu is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem volt, az a +sarkantyu nem <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> szolgált egyébre, mint hogy legyen +nekik miben elesni, ha futni akarnak.</p> +<p>Ily armadának volt vezére Trajtzigfritzig; de nagyon +csalatkoznék, a ki azt hinné, hogy ő is hasonló volt rongyos +seregéhez; lova legszebb angol mén volt, ő maga ezüst csillagos +lánczszemből font pánczélinget viselt aranysujtásos megyszin +bársony dolmány felett, homlokát kecsegehátu réz sisak boritá s +pánczélpikkelyes keztyűkbe dugott kezeit széles egyenes kardja +markolatán nyugtatá.</p> +<p>Széles, tunya képéből s nemtelen vonásaiból ugyan kirítt, hogy e +pompához sem születése, sem érdemei nem juttaták s a hány csojtár, +a hány darab öltöny volt rajta, azon mind más név kezdő betüi +voltak himezve, de ő azért elég méltóságot tulajdonita magának, ha +lovon ült, azokhoz a kik gyalog járnak lenézőleg beszélhetni.</p> +<p>Alvezére, Bórembukk, egy nagy trabalis mészáros legény volt, +szőretlen csontos pofával; ki egész ellenkezőleg különösen nagy +gondot látszott arra forditani, hogy mentül piszkosabb lehessen. +Bőrködmene csillogott a szennytől, s orczája bátran dicsekedhetett +vele, hogy záporesőn kivül más vizet soha sem érzett.</p> +<p>Minden fegyvere egy hatalmas taglóból állott, melylyel egy +csapásra le birta félkézzel ütni a tulkot.</p> +<p>Ez érdemes férfiak elé járula a két tagból álló küldöttség, +nagytisztelettel és kalaplevéve, s nagyobb megtisztelés okáért +Gerzson ur egy igen szép diák peroratiót tartott a két vezér előtt. +<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<p>Trajtzigfritzig Bórembukkra nézett, ez viszont ő reá; egyikök +sem tudott egy szót is diákul, hanem azért még is ugy tettek, +mintha mindent értenének.</p> +<p>– Értettem jól, a mit kend mondott, – szólt a vezér, – a mint +észrevette, hogy Gerzson nem fog már többet beszélni, s +leereszkedőleg vállára veregetett. Kinek hiják kendet?</p> +<p>– Én vagyok Tordai Szabó Gerzson, a nagytiszteletü collegium +rector professora, társam ő kegyelme pedig nemzetes Tóth Jónás +uram, a nemes város főbirája.</p> +<p>– Hát a csizmadia czéhmester hol maradt?</p> +<p>– Az nem látta czélirányosnak közénk elegyedni.</p> +<p>– No pedig annak is itt kellene lenni, mert háromezer csizmára +van szüksége a seregnek, a minek három nap alatt elő kell +teremtődni, különben esküszöm ősi kardomra, (valahol lopta azt a +kardot) hogy minden csizmadiát eltörlök a föld szinéről!</p> +<p>Ennél merészebb fogadást, ugy hiszem, senki sem tett még.</p> +<p>Gerzson ur meghajtá fejét, s most a főbiró szólalt meg +magyarul.</p> +<p>– Majd tudtára adandjuk a becsületes czéhmesternek akaratodat +méltóságos ur, és ő minden lehetségest el fog követni; kérünk +azonban az egész város nevében, hogy érdemes hadaiddal légy kegyes +a városon kivül maradni, mert mi ámbátor a legjobb véleménynyel +vagyunk is felőled, a buta népség annyira fél a fegyveres néptől, +hogy közeledéstek hirére mind szétszaladának az erdőkbe, részint +elzárkóztak a templomokba; <span class="pagenum"><a name="Page_151" +id="Page_151">-151-</a></span> ugy, hogy ha bejönnétek, sem +találnátok egyebet üres házaknál, nekünk pedig lehetetlenné +tennétek, hogy kivánságaitoknak megfelelhessünk, nem levén senki a +kitől azokat behajtsuk.</p> +<p>Trajtzigfritzig Bórembukk fülébe sugott valamit, s azzal roszul +rejtve ravasz mosolygását, igy szóla:</p> +<p>– Becsületes szolgák. Minthogy félvén és minthogy bolondok +lévén, mink sem kivánván, hogy házaitokat üresen hagyván, abban +senkit sem találván; tehát hazamenvén és megmondjátok a népnek, +hogy mi eltakarodjunk, ha ők hazajőjjenek, és azután pediglen +kiváltképen csakhogy épenséggel azonnal mingyárt itt a város +mellett ezer lépésnyire sátort üssünk; ti pedig minden háznál +gyertyát gyujtsatok, hogy lássuk, hogy mindnyájan otthon vagynak, +különben pedig ha egy vagy más, igy vagy amugy talál lenni, hát +majd meglátjátok azt az egyet, hogy!</p> +<p>Ilyen ékesen szólással tudtára adván a vezér a maga ultimatumát +a küldöttségnek, visszabocsátá őket a városba, ő pedig a maga +seregével mintegy ezer lépésnyire letelepedett a mezőn, +buzakévékből csinálván kiki magának sátorokat.</p> +<p>A visszatért küldöttség pedig tudtul adá a lakosságnak, hogy +kiki menjen haza a maga lakásába, s éjszakára tegyen gyertyát az +ablakába, s a mi szegénységéből kitelik, hordja össze, hogy a +laboncz urakat kielégithessék vele.</p> +<p>Ugy is történt, a czéhek szépen haza oszladoztak, az erdőre +kimenekült asszonyok és vének visszahivattak, s késő estig nem +szünt meg az egész város sütni főzni az érdemes labonczok +<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span> számára. Csupán a templomban +elhelyezett ifju hajadonok nevében könyörgött azon kegyért a szép +Klárika, hogy őket hagyják meg azon éjjel az Isten házának oltalma +alatt, s e kérelmet a többi szüzek is támogatván, a nemes tanács és +a professori kar végre beleegyezett.</p> +<p>Szép holdvilágos éjszaka következék, csendes volt az egész +vidék, a város előljárói nyugodtan aludtak mennyezetes +nyoszolyáikban, elgondolva, hogy mily bölcsen elháriták városuk +felől a nagy veszélyt; háromszáz ötven szüz nyugodott Isten szent +árnyéka alatt a templomban, a midőn Klárikának ugy tetszék álmában, +mintha valami alak felköltené őt, hogy ne alugyék, hanem menjen fel +a toronyba.</p> +<p>Ő azon félálmosan felment a lépcsőkön, hol a szent ekklézsia +ötvenkét mázsás harangja állott, s a mint kitekinte a torony magas +ablakán a holdvilágos éjbe, ugy tetszék neki, mintha valami nagy +sötét foltot látna lassan a város felé hömpölygeni, s nem sokára +kivehetővé lőn előtte, hogy az egy nagy ember csoport, melynek +sötét, tömegéből kaszák és kopják vasai villognak elő a +holdvilágban.</p> +<p>Egyszerre világos lőn előtte minden: a labonczok csak azt +várták, hogy a népség házaiban szétoszolva lefeküdjék, hogy orozva +rajta üssenek… Klárika egy perczet sem akart veszteni, nem ment +vissza a templomba, hogy társnéit felköltse, hanem hirtelen áthatva +a mentő gondolattól, belekapaszkodék az ötvenkét mázsás harang +kötelébe, hogy azt meghuzva, jelt adjon az egész városnak.</p> +<p>Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész, fehér +<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= +"Page_153">-153-</a></span> kezeivel a durva kötélbe fogózva +meglóbálta a nehéz harangot, melyet máskor alig birt meghuzni két +férfi, s mielőtt a csoport a várost elérhette volna, egyszerre +megkondult a vészharang a város felett, s azon pillanatban talpon +volt minden ember, s mint egy összebeszélésre az asszonyok és +öregek ismét futottak ki az erdőkre a férfiak a templom bástyái +közé, ugy hogy mire a labonczok a városba értek, ismét üresen +találtak minden házat.</p> +<p>Trajtzigfritzig nagy dühbe jött e kijátszatásra, s parancsot +adott, hogy rögtön tizenkét helyen fel kell gyujtani a várost.</p> +<p>De alig fogtak emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor +kerekedett, hogy rögtön eloltott minden égést: a labonczvezér +káromolt Istent és ördögöt e bosszuságért.</p> +<p>Reggelre viradva ismét kijöttek eléje a nagytiszteletü rector és +a városbiró. A vezér szólni sem engedte őket. Rájuk fogta, hogy +mindnyájan csalárd hazug kutyák, a kik rászedik a becsületes +embereket, és erősen esküvék, hogy négy ágyujával porrá lövi az +egész várost, a templomot és collegiumot, kardélre hányatja a +lakosokat s a hajadonokat kiosztja katonái közt, hacsak ő neki azt +az egyet ki nem adják, a ki a harangot meghuzta.</p> +<p>– Azon egy épen az én leányom, kegyelmes ur, felelt leverten +Gerzson ur, de ha az ő élete árán megvásárolhatom városunk +szabadulását, bizonyára átadom őt neked, csupán azon kegyelemért +kérlek, hogy üttesd el az én fejemet előbb, mintsem szemeim az ő +balsorsát meglátnák.</p> +<p>– Azt megkapod! vigasztalá őt Trajtzigfritzig s e biztatással +<span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span> egyszerre elrendelé, hogy a csapatok +minden oldalról tóduljanak a városba. Ő maga nagy büszkén lován +ülve, kötőfékjét a főbiró kezébe adá s ugy vezetteté magát az +utczán végig, mig Bórembukk a professor nyakába ült fel s +nevetséges iszonyattal viteté magát a piaczig, sarkantyuival +illetve a tisztességes ősz férfiu oldalait.</p> +<p>A diákók ezt mind látták a collegiumból, mert a menet épen +előttük állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot maga +Gerzson ur tette a zsebébe.</p> +<p>Később azt is látniok kellett, mint adják ki a templom ajtaján a +félholt leányzót, a rector leányát, Klárikát, s mint emeli azt +nyergébe Trajtzigfritzig.</p> +<p>De már ez mégis csak több volt, mint a mennyit diák szivvel el +lehet viselni.</p> +<p>– Megölöm az egész világot! orditá Zetelaky magán kivül, megölöm +egy magam valamennyit s hanyatt-homlok rohant le a lépcsőkön; utána +Áron és utána a többiek mind; – egy percz alatt ki volt sarkából +vetve a bezárt kapu s a másik perczben mint a bolygatott méhköpü +raja, ömlött ki a diákság a templom körét elfoglalt +labonczokra.</p> +<p>Nem volt kezökben egyéb, mint füzfadorongok, de a mig a +labonczok kanóczos puskáit haszonvehetlenné tette a sürü zápor, az +ő kezeikben sulyossá tette a fustélyt a fellázadt harag. Egy percz +alatt a falnak lett szoritva a labonczsereg, s az első orditásra +vérszemet kapott csizmadiák köveket kezdtek fejeikre hajigálni.</p> +<p>A megszorult két vezér nem vevé tréfára a dolgot, a mint +<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span> meglátták, hogy labonczaik ugyancsak +dülöngnek a diákok alatt, hátat forditának a csatatérnek s +iparkodtak a városból kifelé. Trajtzigfritzig átkarolta az ölébe +tett leánykát s vitte magával, szemeivel majd felfalva annak +martalékul esett bájait, Bórembukk pedig galléron ragadá Gerzson +urat s ugy hurczolta őt magával, roppant lábait futásnak +eresztve.</p> +<p>Az elmondott szónál rövidebb idő alatt szét volt verve a világ +minden részei felé a laboncz sereg, alig harminczad magával futott +Felvincz felé a két csapatvezér, nyomukban mindenütt egy csoport +diák, felgyürt ökleikben nyers füzfadorongok, hosszu fekete tógáik +öveikbe akasztva, – nagy dorongjaikon akkorát szöktek, mint egy +angol paripa.</p> +<p>Mindig fogyott, mindig kevesebb lett az üldöző és üldözött +csapat, egy-egy párjára talált a futásban s elmaradt magára +tülekedni, végre ketten maradtak egymásnak, elől Trajtzigfritzig és +Bórembukk, sarkukban József és Áron. Az elsőbbek egyike lovon járt, +másik hosszu lábaiban bizott, de a kettős teher alatt kifáradt a ló +s amint az emlitett kis patakhoz értek, akkor látták, hogy ott nem +lehet átmenni, mert a fellegszakadás árja elhordta a hidat, s a viz +tulömlik a parton.</p> +<p>– No laboncz! kiálta Áron utolérve az egyiket, itt a világ +vége.</p> +<p>Bórembukk látva, hogy itt csakugyan meg kell állni, elereszté +Gerzson ur gallérját s tenyerébe kapva a taglót, ugy odavágott +Áronhoz, hogy ha félre nem ugrik, derekában vágja ketté; de +visszavágott a diák a doronggal s ugy talált a laboncz körmére +ütni, hogy rögtön kiesett a kezéből a tagló; erre a <span class= +"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> laboncz +vadállati dühvel ugrott neki pusztakézzel az ifjunak, s bár az +olyat vágott a husánggal a fején keresztül, hogy meghajlott bele a +bot, s a laboncz feje egyszerre czipóvá dagadt; mintha nem is neki +szólt volna az, megkapá Áron kezében a fütyköst s ki akarta azt +abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt kézzel s ilyenformán +nagyokat rántva egymáson, elhuzakodtak egy ideig, mig mind a kettő +kifáradt s akkor farkasszemet kezdtek nézni.</p> +<p>– No diák, szólt fogcsikorgatva a laboncz, most akadtál +emberedre: tudod-e hogy most ki fogott meg: az én nevem +Bó–rem–bukk!</p> +<p>– De annál még az én nevem is czifrább, felelt Áron, az én nevem +pedig Ka–ras–siay!</p> +<p>– Ka–ras–siay! kiálta fel elszörnyüködve a laboncz; no iszen hát +akkor jaj neked is, nekem is; s azzal egyet rántott ellenfelén, +mire mind a ketten ugy estek bele a magas partról a megáradt +patakba, hogy mindkettőjük felett összecsapott a viz.</p> +<p>Ez alatt József is utólérte Klárika rablóját; a lovag átlátva, +hogy nincs menekülés, leszálla lováról s kihuzva a kardját, neki +fordult Józsefnek, ki szótlan dühvel közeledett feléje.</p> +<p>– Mégy haza anyádhoz szopni, te fattyu! kiálta a pelyhetlen állu +ifjonczra, vagy kezed lábad vagdaljam el?</p> +<p>Zetelaky nem felelt, csak megnyálazta tenyerét s középen fogva a +botot, merészen odalépett a vasba öltözött ijesztő arczu vezér elé. +<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<p>– Ejnye! nem mégy el innen? ordita az magán kivül, s kardjával +hozzá vágott szörnyen. De József kezében megpördült a husáng, s az +egyik végével ugy csapta félre a kardot, hogy csak ugy pendült, a +másikkal pedig olyat ütött a sisakra, hogy csak ugy kondult!</p> +<p>Meglódult az agya Trajtzigfritzignek ez ütésre, csakugy bámult +szanaszét, mintha keresné, hogy honnan ütötték meg? Pedig nem +kellett azt keresni, mert József most két kézre fogta a botot, s +ugy vágta derékon ellenét, hogy az csak végig nyult a földön, a +kard kiesett kezéből; meredt szemmel iparkodott még lováig +vánszorogni, mire Zetelaky azt gondolva, hogy tán aléltan a lóhoz +kötözött kedvesét akarja meggyilkolni, reárohant s lábával reá +gázolva, egy végcsapással leüté.</p> +<p>Csak ekkor tekinte szét társai után. Azok mind szét maradoztak, +csak egy a bokrokon fennakadt tóga szárnya mutatá, hogy oda alant +is van valaki. Hirtelen oda futott, s a tógánál fogva kihuzá a +vizbe esett Karassiayt. Még akkor is fogták egymást Bórembukkal, +csak hogy a diák még élt, de a laboncz meg volt halva.</p> +<p>Ekkor Gerzson ur segélyével fellocsolván Klárikát, magához +tériték szép szavakkal ájultából, s akkor mind a négyen térden +állva hálákat adának az Urnak a megszabadulásért.</p> +<p>Azon két füzfadorongot pedig, melylyel a két ellenséget +leverték, az esetnek emlékére letüzék a patak medrébe és Gerzson ur +áldást monda azokra, mint szintén József szerelmére is, kinek nem +kellett többé perspectiván keresztül néznie Klárikát, ha látni +akarta. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span></p> +<p>És ezen történetnek száz és ötven eszendeje immár, s a két füzfa +folyvást zöldül a viz medrében. Hajdan a collegium kényelmes mulató +lakot épittete e füzfákhoz, hová kijártak szép nyári napokban a +tanulók; elmondva egymásnak a regét a két füzfáról s elénekelve, +hogy: „Erős várunk nekünk az Isten!“</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span></p> +<h2>A KHÁMOK UTÓDA.</h2> +<h3>I.<br /> +TATÁR PHILOSOPHIA.</h3> +<p>Megásnak egy gödröt négy lábnyi mélyre, két ölnyi szélesre s +tetszés szerinti hosszuságra; az elejére és végére állitanak +egy-egy izmos ágast, azokra végigfektetnek keresztbe egy szálas +gerendát, a gerendához kétfelől támasztanak egyenes ágakat, azokat +beterítik bivaly és ökörbőrrel: ebből áll az épitészet. Egyszerü és +szép.</p> +<p>Több rendbeli előnyei közül okvetlenül első helyen áll az, hogy +igen hamar el lehet vele készülni, azonkivül tekintetbe veendő az +egész épitkezés olcsósága, nemes egyszerüsége; e mellett a +tűzkármentesités egészen nélkülözhetővé válik, s lehetőségek +esetére az ablak-adótóli félelem is fölöslegessé van téve. A +regényes oldalakat, mint a melyek nem ide tartoznak, egészen +mellőzöm.</p> +<p>Semmi sem könnyebb, mint ez épitkezési rendszer mellett az +évszakok különböző viszontagságaival daczolni. A téli zivatarok +ellen illatos gyeppel és zöld pázsittal terítik be a pyramid +<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> alaku tetőt, ugyanazt nyáron ékes földi +tökkel s más diszes növényekkel futtatják be; mint az édes +aranykorban, melyet a pogány poéták olyan szépen megénekeltek, a +midőn minden ember házi ur volt.</p> +<p>Ez a ház, a mi épen előttünk fekszik, valamivel nagyobb a +szokottnál, mert ez csárda; a mit félig meddig gyanitani enged a +madzagra kötött eltört üveg nyaka, mely az első ágason himbálózik. +Az egyébiránt az első és utolsó üveg nyaka, a mit ezen a környéken +láttak, mert itt még most is tömlőben és kobakban hordják az +italt.</p> +<p>A csárda belsejébe ugy kell szépen leugrani, félkézzel az ágasba +fogózva, s egy kis idő kell hozzá, a mig az ember megismeri +egymást, abban a sötétségben, mit a szögletben égő tűz szaporit; +szokni kell a szemnek a félhomályos tárgykeverékhez, s ovatosan +kell mozogni, nehogy valami élő állatra üljön le az ember, ez +ismeretlen alakok között; mekkora tekenős békák a szögletben! amott +apró sajtok egy rakáson, ez a fekete itt valószinüleg komondor; az +a fehér pedig amott ürü:… biz az nem ürü, mert az bunda, oda +teritették száradni a tűz mellé. De még sem száradni teritették +oda, mert az alatt aluszik valaki, csak a pipája látszik ki a +szájából, melyet álmában sem enged fogai közül kiesni. Lassanként +rájövünk, hogy azok a nagy tekenősbékák amott pálinkás tömlők s ez +a sok apró sajt – olaj-tőzeg, a mit a tűzre raknak. Két férfi, a +kit csak most kezdünk látni, oda hátul a sötétben bográcsba +apritott hust és hagymát (be jó szemeik lehetnek), most azt jól +megsózva, paprikázva s feltöltve rizskásával felteszik a tűzre, ama +genialis <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span> háromlábu állványra, mely egyike az +Archimedes előtt feltalált legczélszerübb mechanicai +eszközöknek.</p> +<p>Egy óra vártatva három négy vendég érkezik; ismeretes +gavallérok, bojtárok a szomszéd ménesekről, szurtos, zsiros +bőrkabátokban, hegyes fekete báránysüvegekkel, bokáikon bekötött bő +lábravalóval; a legfeketébb szemé van valamennyinek, a milyenre +európai költő szótárában nem akad hasonlat.</p> +<p>Oda telepesznek a tűz mellé, felköltik a báránybunda alatt alvó +gazdát, a kinek első dolga pipáját kiverni s ujra megtölteni. +Azután szó nélkül körülguggolják a tüzet s néznek a bográcsba: kiki +egyet-egyet kavarint rajta, sorba belekóstolnak s megégetik a +szájukat. Mikor már jól megfőtt, leveszik a tűzről, a gazda +megforditja subáját, melyen eddig hevert s szőrtelen oldalára +kiborítja a bogrács tartalmát, a kések előkerülnek az övek mellől, +kiki hozzálát a közrebocsátott eledelhez, a kutyák, miket gazdáik +magukkal hoztak, elősomfordálnak a sutból, odaállva családfőik háta +mögé s békésen megosztoznak a zsenge konczokon, egyik sem nyulván +ahoz, a mit a másik gazdája hajított.</p> +<p>Lassanként eltünik a holmi a bunda hátáról, az utolsó konczig, a +végső szem riskásáig, az ott maradt zsírömledéket végigkeni a gazda +tenyérrel subáján, a mitől az még fényesebb lesz, azután lekerül a +gerendáról egy mosolygó kobak, a mely kézről kézre adatik, +csorogván belőle kemény természetü pálinkaféle; ettől lassanként +kiderülnek az arczok, s midőn az utolsó ivó nyakának minden +erejével sem bir többet kiszívni a szüktorku kobakból, visszaadja +azt a gazdának s ekkor hallatszik az első emberi szó: <span class= +"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> +<p>– Mikor lesz már háboru, gazda?</p> +<p>– Sokáig nem halad már, felel a kérdezett, jó négyszegletü képét +még szabályszerübbé alakitva az által, hogy gyérszálas bajuszát +egyenesre söpörte kétfelül s üstökét homlokban két csimbókra fonta, +mintha két szarvacskát segítene nőni s kettős állán szintén két +osztályba rendezte szakállát.</p> +<p>– Valaminek kell történni előbb utóbb, ha ma nem, holnap, ha az +idén nem, jövő esztendőre.</p> +<p>– Hány esztendeje már annak, hogy te bennünket igy vigasztalsz! +szól egy öreg tatár, kinek kopasz sima fején, mikor a süvegét +leveszi, egész völgyek horpadásai látszanak meg; régi, elmulni nem +tudó sebhelyek. Tavaly is ezt mondtad, meg az idén is ezt mondod. +Nem hiszek már semmit. Én azt mondom, hogy megállt a világ s nem +történik többet semmi.</p> +<p>– Mi történik, mi nem történik? azt én sem tudom, senki sem +tudja, mert erre a körülkeritett földre semmi élő állat be nem jön +a harminczadosok tudta nélkül; olyan balgatag sem vagyok, hogy az +üstökös csillagoknak higyjek, annyi gondjuk sincs azoknak mi ránk, +mint mi nekünk a legyekre; hanem csak ugy gondolom, hogy már ennek +ez a rendje: hosszu békesség, hosszu háboru. Nagyon elszaporodtak +már az emberek a világon. Egyik a másiktól nem élhet, valami kell, +a mi megritkítsa őket. Két ember csak nem ülhet egy lovon. Az előtt +négyen öten laktunk egy kunyhóban, most három négy annyian; az +emberek mindig többen lesznek, pedig a föld soha sem lesz nagyobb. +Már pedig azt látjátok, hogy egyik állatnak nem szabad <span class= +"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> a másik +fölött elhatalmazni. Harmadéve elszaparodtak a sáskák a vidéken, +tavaly verebek jöttek a sáskák ellen, a mik azokat felették, az +idén ismét a sólymok sokasodtak el, a mik a verebeket pusztitották, +jövő esztendőre bizonyosan mi fogjuk pusztitani a sólymokat, hogy +szárnyaikból forgókat készitsünk süvegeink mellé.</p> +<p>– Adná a próféta! sohajta az öreg tatár; miután a sólyomszárnyat +a süveg mellett csak a hadakozó férfiak viselik. De én még sem +tudom azt hinni. Ki viselne háborut minálunk? ki viselne háborut a +moszkóval Krimiában! Tőlünk elszedték a fegyvert. Mire is mennénk +magunkban? Hajdan magunk urai voltunk; ágyuink, váraink voltak, +lovas hadseregeink, hires vitézeink; csak egy keskeny földszoros +volt, a mit védelmeznünk kellett: mégis mindent elvesztettünk; most +pedig sem vezéreink, sem fegyverünk s nyakunkon az erős ellenség, +mely mindenütt megkötözte kezünket, lábunkat. Ugyan ki bántaná +őtet?</p> +<p>– Csak ti legyetek nyugodtak. Ki látta elébb azt a számtalan +verebet, mely a sáskát ölni eljött, ki sejtette a sólymokat, mik a +verebeket ölték. Elég azt tudni, hogy az idő itt van, és a minek +meg kell történni, az megtörténik; a kérdésre nem mi felelünk. Az +emberek nagyon nehezen tudnak halni, tehát a háboru szükséges, hogy +megkönnyitse azt nekik. Ez az én okoskodásom, s a mit én mondok, az +rendesen bekövetkezik, ha ma nem, holnap.</p> +<p>– Már az igaz erősité egy fiatal tatár, ki két tenyerébe +fektetett pofával hallgatá a csárdás jósszavait. Te bölcsebb +<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span> ember vagy, mint mi, de idegen emberek +nyelvén is értesz, még tán a madarak nyelvét is érted.</p> +<p>– Nem bajom nekem az, a mit a madarak beszélnek, hanem a mit az +emberek beszélnek. A mióta a moszkó elfoglalta országunkat, mindig +fegyverkezik, egyre épiti a várakat, sánczokat hány, ágyukat önt. +De minden sáncz kifelé van forditva, minden ágyu a tengerre ásit, +benn az országban egy vár sem épül. Ez arra mutat, hogy valakitől +fél, a ki nálunknál hatalmasabb s a ki tul van a tengeren, s a +kivel elébb-utóbb baja fog lenni. Az idén számtalan szekérrel +hordtak végig Bakcsi-Szerájon eleséget, lőszereket Akhtiárba; ez +arra mutat, hogy a baj már közeledik. Az orosz tisztviselők megint +kezdenek igen nyájasan bánni a köznéppel, szigoruan az urakkal; ez +arra mutat, hogy a baj nagyon komoly.</p> +<p>– Vajha ugy lenne, sohajta fel a legvénebb tatár. Talán azért +nőtt ki vénségemre négy uj fogam, hogy ujra lesz kit harapni +velök.</p> +<p>– Hát a lovak mit csinálnak? kérdé a csapláros az öregtől.</p> +<p>– Értik a szót. Felelt ez röviden.</p> +<p>– Szaporodnak-e szépen?</p> +<p>– Nem is fogynak ám.</p> +<p>Az ifjabb tatár elmosolyodott e szóra.</p> +<p>– Nem vesz tőlünk lovat a görög. A minap volt itt egy gazdag +kupecz tizenkét kozákkal, vásárolni akart a hadsereg számára +remondákat. Kiválasztott vagy kétszázat ügygyel, bajjal. Ott menten +meg is akarta bélyegeztetni, de a legelső kirugta két kozáknak +egynehány fogát, a többit aztán csak ugy <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> +terelték el magukkal, elől három kozák, hátul három, oldalt a +többi; mikor a Karabelnája mocsárához értek, eléjök kerültem, tüzet +raktam nádkévékből az utfélen, a tűzre egy pár avas lóbőr darabot +vetettem; a mint a büzt megérezte a ménes messziről, szétrugott +egyszerre, a hány annyifelé, s nyargalt el a pusztán; a tizenkét +kozák százfelé is futott, de egyet sem fogott el. A görög tán maig +is keresi lovait. Otthon volt az másnap valamennyi.</p> +<p>– Hát ugy félnek a lovaid a tűztől meg a füsttől.</p> +<p>A legény fejébe nyomta nagy büszkén süvegét:</p> +<p>– Ha én ülök rajtok, még a villámtól sem.</p> +<p>Odakünn egyszerre kutyaugatás kezdett hallatszani; három négy +komondor őrtállni maradt künn az utfélen, a mig gazdáik odabenn +mulattak; e szóra az odabenn levők is rugtattak kifelé, heves +csaholással, mig a fekete házi kuvasz megállt az ajtóban s +elkezdett utálatosan, kisértetesen vonítani.</p> +<p>– Be csúful dúdol az a kutya, mintha kozákot érezne: szólt a +fiatalabb tatár. A gazda felvette bundáját, kinézett a házhéj alól, +s egy éleset füttyentett a kutyáknak, a mik már akkor messze +előrerohantak; azzal visszabujt odujába.</p> +<p>– Feküdjetek le és tegyetek ugy, mintha alunnátok. Nagy csomó +dárdát látok mozogni az uton felfelé. Minden ember itt maradjon, ki +tudja, mire lesz szükség?</p> +<p>Az étel, ital maradványait hirtelen félretakaritották; a férfiak +lefeküdtek a veremfal mentében; a csapláros egy csomó nedves +tőzeget vetett a tűzre, melytől azonnal olyan orrtekerő illat +támadt, hogy még az alvó macska is lemászott a sutról s +<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span> belebujt a szalmaágyalásba; az emberevő +füst a háztető minden nyilásain csendesen szürődött keresztül.</p> +<p>Az ugatás mindig közelebb-közelebb hangzott, az ebek +állhatatosan kisérték egész a csárdáig a jövevényeket.</p> +<p>Ötven kozák jött egy tiszt vezetése mellett.</p> +<p>Nem nagy mesterség volt nekik a sötét éjszakában a csárdára +akadniok, melynek világa a nyitott ajtón át messzire +ellátszott.</p> +<p>Odaérve, mintegy tizen leugráltak lovaikról, a többi fegyverben +maradt, s körülfogta a csárdát.</p> +<p>Az első tiz, a tiszttel együtt lelépett a csárda üregébe.</p> +<p>Ej, huj, teringettét! Hiszen egy kozák gyomra is csak megbirja, +a mit meglehet, de ez az athmosphaera nem embernek való.</p> +<p>– Héj, kocsmáros! ördög! vagy ki lakol itten! rikácsolt az uj +vendég, a hogy a köhögés időközei engedék. Paprikát sütsz-e, vagy +méheket ölsz itt!</p> +<p>Szinte keresztülbukott a megszólitottban, a kit nem birt +meglátni a sürü füst között.</p> +<p>– Parancsolj méltóságos uram, szólt alázatos hangon; ha tudtam +volna, hogy jösz, rozmarinnal fütök és levendulaszárral; de magam +számára, csak a miből telik. Kicsi tőzegecske. Én már hozzászoktam +az illatához.</p> +<p>– No hát vesznél is meg tőle. Gyujts gyertyát, mert nem +látok.</p> +<p>– Mi légyen az, méltóságos uram?</p> +<p>A vendég azután elmagyarázta bőven, hogy ez egy hosszu +<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span> valami, a mi faggyuból van, a közepén +gyapotmadzag, az egyik végét meggyujtják, s az addig ég, a mig a +másikhoz nem ér; de a csapláros nem birt azért fogalmat szerezni +emez ismeretlen állat felől. – Ilyen nem termesztődik ezen a +vidéken.</p> +<p>– Szép ország. Hát ennivaló van-e?</p> +<p>– Parancsold méltóságos uram, hogy egy ürüt levágják?</p> +<p>– Ugy? Most vágnád le? Holnapra lenne készen. Azt nem várhatom +meg; adj innom és tégy valamit alám, hadd ülök le.</p> +<p>A csapláros odagyürte a jövevény számára egyik szögletbe a +gubáját, s kezébe nyomta a kiválasztott kobak lótej-pálinkát, +melynek a legkisebb hibája volt az, hogy halzsiros bagaria szagu +volt. Az érdemes vendégnek kedve lett volna, az egészet a fejéhez +vágni, ha utasitásul nem lett volna neki adva, hogy a parasztokkal +szépen bánjék.</p> +<p>E helyett tehát beérte azzal, hogy nem ivott belőle többet, +hanem szétnézett a hosszu kunyhóban.</p> +<p>– Hát azok mik ott a földön?</p> +<p>– Elkésett utazók, uram, a kik lefeküdtek alunni.</p> +<p>– Fel kell őket költeni. Én a szeme közé szeretek az embereknek +nézni.</p> +<p>A csapláros megindult a parancsot teljesiteni, a mi nagy +munkájába került, mert vendégei mind igen mély-alvók. Nagy nehezen +feltápászkodtak még is.</p> +<p>Egy érdemes kozáknak ez alatt az a jó ötlete támadt, hogy +kihuzott a ház oldalából egy pár karót, s azokat tette a tüzre, a +mik ismét barátságos lángot kezdének vetni odabenn, hogy kiki +megnézhette szomszédját. <span class="pagenum"><a name="Page_168" +id="Page_168">-168-</a></span></p> +<p>A muszka tiszt délczeg magas férfi volt, szabályszerüen nevelt +vonásokkal, nagy, parancsoló álla félelmet birt gerjeszteni a +gyöngébb szivüekben, világos szemeinek volt valami hirtelen +mozdulata, a mivel zavarba tudta hozni az embert, arcza piros volt +és egészséges, a fényes egyenruha olyan jól illett hozzá. Nem +csoda, hogy oly görbén álltak meg előtte azok a jámbor tatárok, a +kiket álmaikból felköltött, hogy a szemeikbe nézzen.</p> +<p>Miután eléggé megijeszté őket tekintetével, odakinálta nekik a +kulacsot, melynek nedvét még a kozák gyomra sem veheti be. Azok +köszönték alázatosan. <em class="gesperrt">Nagy bőjtjük</em> van, +nem szabad szeszes italhoz nyulniok.</p> +<p>„Semmirekellők!“ mormogá magában a tiszt. „Mindig nagy böjtjük +van nekik, valahányszor az orosz kinálja baráti pohárral.“</p> +<p>– Jöjjetek közelebb!</p> +<p>Azok elejbe álltak nagy jámborul.</p> +<p>– Melyitek járatos ezen a vidéken?</p> +<p>– Mind egytől egyig.</p> +<p>– Mondjátok meg nekem, merre fekszik és messze van-e még ide +Marzia város?</p> +<p>A kocsmáros vendégeire nézett, azok meg ő reá, azután fejöket +rázták.</p> +<p>– Marzia vagy Mazria, vagy Mariza… magyarázá találgatva az igazi +hangot. Nem ismeritek ezt a nevet.</p> +<p>Azok egymást taszigálták könyökkel:</p> +<p>– Ismered te? Én nem ismerem. Én sem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> +<p>A tiszt boszusan keresett elő iszákjából egy összehajtott +térképet s azt kiterjeszté a tűz előtt.</p> +<p>– Hiszen itt van ni; mutatá ujjával, még vár is van mellé +festve, s aláirva világosan M. a. r. z. i. a. Marzia.</p> +<p>A tatárok belebámultak a kékre zöldre festett földabroszba, s +legalább is azt gondolták, hogy a mi ott zöldre van festve, ott +ugyan jó széna teremhet, a piros és kék táblákon pedig be sok lent +és mákot vetettek. A várost egyik sem akarta benne észrevenni. +Tornyot kellett volna oda festeni.</p> +<p>– Vagy hát más név alatt ismeritek? sürgölé őket a tiszt. Talán +ezen név alatt: „Mirobieloszláv?“</p> +<p>– Azt ki sem tudjuk mondani. Biztositá őt a csapláros.</p> +<p>– Ezt a nevet mi adtuk neki. Értesité őt az orosz. Mi neveztük +igy el.</p> +<p>– Akkor hát bizonyosan azért nem tudjuk merre van! felelt a +csapláros.</p> +<p>A hatalmas vendég szeme közé nézett, de olyan együgyű pofa volt +az, lehetetlen, hogy gunyolódni tudjon.</p> +<p>– Vigyen a manó benneteket ostoba filkók. Hiszen hallottam én +ennek a tatár nevét is, de nem jut eszembe. Pedig a nyelvem hegyén +ül. No segitsetek kimondanom.</p> +<p>Azok olyan szivesen segitettek volna. Látszott ábrázatjukon.</p> +<p>– Valami nagy tatár ur lakik benne; valami utódja a hajdani +khámoknak…</p> +<p>Az emberek most is csak a fejüket rázták.</p> +<p>– Hogy ne ismernétek, hisz az egész város az övé, kastélya van +benne, a legtöbb ménese neki van. <span class="pagenum"><a name= +"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> +<p>Mindenki vállait vonogatta rá.</p> +<p>– No hát kié ez a ménes, a mi ott legközelebb legel?</p> +<p>– Ez? Ez? Ez a ménes itten? Hát ez a ménes Mirza Kobulé.</p> +<p>– No az, az! hát ez a Mirza Kobul az, a kit én keresek, hát hogy +nem jutott ez eszetekbe?</p> +<p>– Mi valami nagy urat gondoltunk; ez pedig csak olyan ur, a ki +maga füt be, ha melegedni akar, s maga főz, ha enni +szándékozik.</p> +<p>– A gutát! Hisz ezt valami gazdag főurnak mondják, a ki az +uralkodó fejedelmek családjából eredt, s a legnagyobb pompával +él.</p> +<p>– Régen volt az uram. Hire hamva annak az életnek. Koplal biz az +a mennyi csak beléje fér. Semmi sincs már abból a pompából, a miről +neked beszéltek; a mult őszszel még a palotája üvegablakait is +eladta zsiradékért az örménynek.</p> +<p>Ez a tudósitás igen kellemetlen hatást látszott a kérdezgetőre +tenni.</p> +<p>– Azt mondják, hogy igen szép unokája van. Kérdezgeté tovább +kiváncsian.</p> +<p>A csapláros meg nem állhatá, hogy erre a szóra a markába ne +nevessen.</p> +<p>– Kivált, mikor nem kormos. Magyarázá nevetése okát. Széle, +hossza egy annak, alig van képén emberi ábrázat. Pedig szegény +leányzó a mellett ugy szereti a férfiakat, majd megbódul értük. +Azok meg futnak előle.</p> +<p>– Hát mért futnak? <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<p>A csaplár sugva felelt.</p> +<p>– Mert nyavalyatörős szegény.</p> +<p>– Mennykőt… mormogá a tiszt, a kit ezek a tudósitások nagyon +rosz kedvre hangoltak. Pedig azt mondják, hogy Mirza Kobul leánya, +kitől ez az unokája van, bámulatos szép volt.</p> +<p>– Talán az atyja volt valami ocsmány; veté közbe a csaplár +ártatlan együgyű képpel; a miért a tiszt nagyon végig nézte.</p> +<p>– Erről jobb lesz, ha nem beszélünk. Hát hogy hivják azt a +várost, a hol Mirza Kobul lakik?</p> +<p>– Mezre várnak, uram.</p> +<p>– Ugy, ugy, Mezre vár. Ördög a nyelvetekre! Hogy ugy elforgattok +minden szót. Hát messze van-e ide az a Mezrevár?</p> +<p>– Oh, kegyelmes uram, majd egy napi járat.</p> +<p>– Pedig a földabroszon alig látszik félóra járásnak.</p> +<p>A tatár megméregette a földabrosz térségét. Ő biz elhitte, hogy +ott nem több a távolság félóránál. Milyen jó volna, ha a +földabroszon kellene utazni.</p> +<p>– Mindegy, akármennyire van. Nekem még az éjjel oda kell jutnom. +Melyitek ajánlkozik vezetőnek?</p> +<p>– Akár én uram, szolgálatodra állok. Nagyon jól tudom az +utat.</p> +<p>A főtiszt megveregeté kegyesen a mindenre engedelmes tatár +vállait, s biztositá, hogy a mi szolgálatot most tesz neki, annak a +diját be fogják tudni a fizetendő adójába; mire az nagy +örvendetesen indult ki a mezőre, künn legelő paripáját elfogta, +felkantározá a jámbor állatot, mely áhitatosan, lecsüggedt fővel +<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span> állt gazdája előtt; akkor +belekapaszkodott, s mert bundája igen nehéz volt nyakában, +felsohajta: Allah segits! azzal felugrott. De mert nagyon neki +fohászkodék, a tulsó oldalon lefordult a lóról s ismét ujra kellett +hozzáfognia a felüléshez, mondván ujolag: Allah segits, <em class= +"gesperrt">de ne olyan nagyon</em>!</p> +<p>A kozák ur kaczagott hangosan.</p> +<p>– Nincsen nevetségesebb lovas a tatárnál.</p> +<p>A csapat megindult nagy csendesen a hegyek felé; mert sebesebben +nem birt velök menni a kalauz; hol megállt vele a ló, hol meg félre +vitte. Látszék, hogy nem mestersége a lovonülés.</p> +<p>A vén tatár, meg a fiatal legény pedig nézték a háztető +hasadékain át, mint távoznak el, s mikor az utolsó kozák is +elenyészett a hegyszakadék között, akkor kijöttek a csárdából.</p> +<p>– No most te fiam, ülj a legjobbik lovadra, még a nyerget is +itthon hagyd, hogy annál könnyebb légy. Ezek hajnalnál elébb oda +nem érnek, te rajta légy, hogy két órával megelőzd őket.</p> +<p>– Ott leszek éjfél előtt, kiálta a fiatal legény s nehány percz +mulva hallatszott a sebes robaj a mezőn, s a kinek valami jó szeme +volt, kivehetett egy gyorsan vágtató alakot, mely szélsebes +rohammal nyargalt végig a sik rónán, a szakadékos bérczek felé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id= +"Page_173">-173-</a></span></p> +<h3>II.<br /> +A MEZREI VÁRKASTÉLY.</h3> +<p>A hegyek közé érve, az érdemes kozák urak vezetője egy nagy +bolond kolompot vett elő hegyes süvegéből s azt a lova nyakára +csatolta. Okát is adta egyuttal e rendszabálynak. Ide s tova olyan +keskeny utra fognak jutni, a hol két lovas el nem fér egymás +mellett, azért éjszaka jó kolompot kötni, nehogy valaki szemközt +jöjjön a sötétben s egymást letaszigálják.</p> +<p>A keskeny lovag ut eleinte a mély hegyvágásban kanyargott, +csunya sáros süppedék között, melyben csürökig dagasztottak a +paripák, azután meg felkerült a sziklaoldalba, s mintha a várbástya +párkányzatán lovagolna valaki, oly keskeny nyaktörő rovátkon vitte +végig az utazót, melynek alig volt szélesebb foglalatja, mint hogy +a ló egyik lábát a másik után tehesse, s az oldalfal a lovas +térdeit korholá néhol s kényszerité féloldalra dülni; alant pedig +éktelen mélység meredezett, melynek szédületes fenekét szerencsére +nem lehete a sötétben látni, de az alant zugó, csattogó hegyi +folyam hangjából mégis lehete sejteni a mélységet.</p> +<p>Itt valóban egy pár elszánt ficzkó ugy megállithatna egy egész +hadsereget, hogy sem előre sem hátra nem tudna menni. Hanem hiszen +mi dolguk volna erre a hadseregeknek? A rongyos Mezre vár +tulajdonosát, a jámbor Mirza Kobult egy pár kozákkal is ki lehetne +kergetni sánczai közül, ha valakinek szüksége volna azokra. +<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<p>A hegy gallérjáról megint sürű rengetegbe vezetett az ut, hol +igazán csak a jó tatárparipa ösztöne birta vezetni a karavánt, mely +egymást sem láthatta a sötétben. Csak ugy botorkáltak a vezető +tatár után, ki nagy kolompolva ment legelől.</p> +<p>– Te ficzkó, szólitá meg a tatárt a háta mögött lovagló főtiszt, +lovagostora gombjával egyet döfve az oldalába kegyelmesen. Te vad +ficzkó, tudsz oroszul?</p> +<p>– Nem ragad rám, uram. Felelt az búbánatos hangon. Eleget töröm +magamat utána, de nem fog rajtam, annyit tudok, hogy a nagy urat +goszpodunak mondják, hogy az iszpravnik nem ereszt be az ajtón s +mikor azt mondják, hogy zabiho, az azt teszi, hogy ütnek; akkor +tehát tartom a hátamat, vagy szaladok.</p> +<p>A hátrább jövő alsóbb rangu tiszt kaczagott rajta.</p> +<p>– Mind ilyen gyávák és ilyen ostobák valamennyien, monda +főtisztjének oroszul.</p> +<p>– Csak azért kérdeztem tőle, szólt ez hátra, hogy tudjam: kell-e +előtte titkolóznunk? Te Miriám, nekem ez a ficzkó nem tetszik.</p> +<p>– Miért nem. Tulajdonképen nem is sok tetszeni való van +rajta.</p> +<p>– Nagy gyanum van, hogy ez minket ebben a sötét erdőben már két +óra óta hordoz alá fel haszontalanul; pedig ha akarná, félóra alatt +keresztül vihetett volna rajta: de nem merem megriasztani, mert +attól félek, hogy megijed, s elfut tőlünk: reggelig ki nem találunk +ebből az ördöngös tömkelegből.</p> +<p>– Nem merné ő azt tenni. Mi oka volna rá.</p> +<p>– Ha semmi is. Én ismerem ezt a fajt. Szereti az ilyen +<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> goromba tréfákat. Fogadni mernék, hogy +a mit az öreg Mirza Kobulról elbeszélt, az sem volt egyéb, mint +szemen szedett hazugság, a mivel magát rovásunkra mulattatta; csupa +tatár tréfa.</p> +<p>– Honnan gondolod azt Alabin?</p> +<p>– A mit nekem Mezre várról Karvajoff tábornok beszélt, egészen +elüt a ficzkó leirásától.</p> +<p>– Karvajoff volt itten?</p> +<p>– Igen, még a foglalás előtti éveiben. Valami vizsgálati ügy +miatt. Ez a Mirza Kobul ravasz, nyughatatlan ember, mindig azon +törte a fejét, hogy lehetne itt a hegyek között ellenünk valami +támadást forralni. Természetesen rajta kapták. Bizonyitványt ugyan +nem tudtak ellene találni, mert ez a sok gaz tatár itt köröskörül +mind egyetért vele, s egy sem vallott rá: hanem azért a vizsgálat +eltartott egy esztendeig, az alatt Mirza Kobul Szebasztopolban ült, +Karvajoff pedig Mezre várban. A tatár főurnak volt egy fiatal +tizennyolcz éves leánya; a kinek szépségétől még most is +elragadtatással tud beszélni a tábornok. Ő a maga idejében nagy +hóditó volt, veszedelmes a szép asszonyokra. Itt egyébiránt azzal a +különös előnynyel is birt, hogy a szép leány atyjának élete az ő +kezében volt; ilyen formán egy év mulva minden további baj nélkül +is szabadult a Mirza, hanem a mint haza tért, a családját egy +személylyel többnek találta, mint egy év előtt.</p> +<p>– A gutát!</p> +<p>– Egy szép kis hat hetes sivó rivó csecsemővel; a ki egészen az +anyához hasonlitott, s a kiről most, midőn annak a <span class= +"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> +legszebb tizenhat éves hajadonná kellett kifejlődni, ez a szegletes +fejü gazember azt állitja, hogy nincsen rajta emberi ábrázat. Ez +szép tréfa lenne tőle, miután én a tábornoktól, mint különös kegyet +kértem ki, hogy a Mirza elleni adóbehajtásra engemet küldjön +ki.</p> +<p>– Te is elutaznál a Kaf-hegyig egy szép leányért, a kit csak +hiréből ismersz; de még abból sem, csak annyit tudsz, hogy szép +lehetett, mikor született.</p> +<p>– S a kiről utoljára kisül, hogy tengeri fóka.</p> +<p>A két fiatal tiszt hangosan kaczagott e mulatságos +észrevételeken, miknél hasznosabb dologgal nem lehetett elölni az +időt, a meddig a tatár e végetlen rengetegen át vezette őket.</p> +<p>– A Mirza rosz fizető lehet. Folytatá a fölvett tárgyat a +fiatalabb tiszt, kit társa Miriámnak nevezett. (Valami naturalizált +cserkesz név lehet.)</p> +<p>– Három esztendő óta egy kopeket sem tett le a rárótt +adóból.</p> +<p>– Hátha valóban ugy elszegényült, a hogy ez a tatár mondja.</p> +<p>– Akkor az ablakon kellett kihányni a pénzét. Mikor a tábornok +itt tanyázott nála, még a kastély erkélyének rácsozata is vert +ezüstből volt, s a hálószobája, melyet egyébiránt azalatt Karvajoff +választa magának, csupa drága achat és karniol kővel volt kirakva, +s egyedül a pipagyüjteménye a gyémántos csibukokkal megért +ötvenezer rubelt. S midőn kiszabadulásakor ezer tulok birságot +róttak rá, a ficzkó dölyfből kétezeret hajtatott be az akhtiári +élelmező biztosoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span></p> +<p>– Talán épen ez a büszkesége juttatá tönkre.</p> +<p>– Vinné a patvar, csak a leánya volna szép.</p> +<p>Véget szakita a beszélgetésnek azon körülmény, hogy az ut az +erdőből kijutott s egyszerre a világoson találták magukat.</p> +<p>A mig az erdőben bódorogtak, a hold is feljött, fogytán lévő +horpadt oldalával, s bevilágitotta szépen az egész szomoru +vidéket.</p> +<p>Egy hegy meredekén álltak, a melyről alátekintve, előttük látták +a holdvilágos ködbe burkolt Mezre várost, mely maga sem állt +egyébből egy csoport rendetlen, utczákra szedett rongyos kunyhónál, +melynek közepén egy hosszu mecset tornya meredezett elő, mint +óriási galambducz.</p> +<p>Tul a városon látszott egy kerek, csaknem félgömb alaku hegy +sürű erdővel benőve, annak a lábában lehetett olyas valamit +kivenni, a mi hasonlitott egy régi török várkastély alakjához, +csúcsos kupokkal, hegyesen végződő kuptetőkkel s mentől kevesebb +ablakkal kifelé.</p> +<p>A tatár levett süvegével illő alázatosan mutatott arra:</p> +<p>– Ime kegyelmes uraim, amottan van Mezre vára.</p> +<p>S azzal ugy tett, hogy a mig kezével keletre utalt, a lova fejét +északnak irányozta.</p> +<p>– Megállj! ordita rá haragosan a főtiszt. Miért nem vezetsz +bennünket egyenesen a várnak? Hiszen előttünk a világos járt ut, +mely a városon keresztül egyenesen a kastély felé visz.</p> +<p>– Még sem visz ez oda, méltóságos uram.</p> +<p>A főtiszt kihuzott egy pistolyt nyeregkápájából s megmutatta a +sötétebb végét a tatárnak. <span class="pagenum"><a name="Page_178" +id="Page_178">-178-</a></span></p> +<p>– Te szereted a tréfálózást, de én is szeretem. Nekem tetszenek +a te tréfáid; nem tudom: majd az enyim fog-e neked tetszeni?</p> +<p>A tatár megforditá szépen a lova fejét.</p> +<p>– Én vezetlek uram, a merre jobbnak látod.</p> +<p>A főtiszt inte szemével társának: igy kell ezekkel a ficzkókkal +bánni.</p> +<p>Az ut egyenesen vitt keresztül a városon melynek sárkeritése +mindenfelé beomladozott, s kapubálványai közül csak az egyik állt +még, kifordult küszöbbel.</p> +<p>A ringyrongy házikók külseje csupa sár, a holdvilág itt ott +keresztül villog a hasadékaikon; egyéb világot egyikben sem látni. +Nyomoruság panaszkodik mindenünnen.</p> +<p>Nem telik egy óranegyed bele, midőn a városon áthatolva, oly +közel látják maguk előtt a kastélyt, hogy a homlokzatra irt +alkoráni mondatokat, mikről még nem kopott le az aranyozás, a mint +rájok süt a hold, világosan el lehetne olvasni.</p> +<p>Itt azonban félre áll a kalauz lovával:</p> +<p>– Már most uraim, én hadd menjek hátul, mert tovább nem tudom az +utat.</p> +<p>Alabin ráhuzott egyet tréfás ostorával s sarkantyuba kapva +lovát, maga nyargalt sebesen előre. De mintegy ötven lépés után +hogy rántotta vissza egyszerre a zablát! A kastélyt egy éktelen +hegyszakadék választotta el a várostól, s a lovagok lábai előtt egy +háromszáz lábnyi mély s kétszáz ölnyi széles hegyárok tátongott, +alant tajtékozva zuhogó folyammal.</p> +<p>– Hát hogy szoktak itt által járni? kérdé Alabin, +visszafaroltatva <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span> lovát a széditő örvény párkányáról. +Nekem ugy tetszik, mintha itt valaha hid lett volna.</p> +<p>– Valóban az volt kegyelmes uram; innen a parttól egész a vár +kapujáig. Négyszáz lépés volt a hosszusága, két terhes szekér +mehetett el rajta egymás mellett, s le nem szakadt egy egész ménes +alatt. Már tizenöt esztendeje, hogy valami rosz ember felgyujtotta +s a vizszinéig leégett; láthatod most is a csonka fekete hidlábakat +ott a viz között. Ez volt a legnagyobb oka Mirza Kobul +elszegényedésének, mert hid nélkül nem hajthatja át méneseit, +gulyáit, csak a bőreiket viheti vásárra, mindene tul marad a +vizen.</p> +<p>Ebből az érdeklé legjobban a kegyelmes urat, hogy hát ők hogy +mennek által?</p> +<p>– Nekünk most már vissza kell kerülnünk, a honnan letértünk +parancsodra s a város felett körüljárva, egy helyütt majd +leszállunk a vizmederbe, s ott keresztül gázolunk rajta, ugy +felkaphatunk a tulsó meredekre.</p> +<p>Az érdemes vezér ugy szeretett volna ezért a mulasztásért +valakire haragudni, ha maga nem lett volna annak az oka, s boszusan +forditá ismét vissza lovát; még egyszer gyanusan visszatekintett a +várra.</p> +<p>– Mintha azok az ablakok ki volnának világítva?</p> +<p>– A holdvilág az uram; felelt a kalauz. Mirza Kobul alszik +ilyenkor már, s nem vesztegeti az olajat.</p> +<p>Azzal koczogtak megint a városon keresztül, vissza az elébb +elhagyott hegyi utra, mely hosszadalmas kanyargások után végre egy +helyütt a patak medréhez vezette le őket. A <span class= +"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> viz +több helyütt a ló szügyéig ért, és a mellett oly sebesen rohant, +hogy képes volt az egész kozákosztályt leverni lábáról. A kalauz +ismerte már jól a helyet s a megjegyzett fák és sziklák utmutatása +mellett feltalálta a csekély medret, a hol veszély nélkül át lehete +usztatni.</p> +<p>– Ez a Mirza Kobul valóban ugy lakik itt, mint egy bezárt +várban: jegyzé meg Alabin. Csak árulással juthatni be a +kastélyába.</p> +<p>Ott a kerek hegy lábánál egy kerülő utra kapaszkodtak fel, mely +eléggé jártnak látszék.</p> +<p>A mint többé nem lehetett eltéveszteni az utat, Alabin +visszabocsátá a tatárt.</p> +<p>– Haza mehetsz, nem kell tovább jönnöd velünk.</p> +<p>Az megköszönte alázatosan az engedelmet s nagy munkát mivelt, a +mig lovát innen is tul is felpofozva, visszafelé tudta forditani. +Sok csihi-puhi után végre megérté a jámbor pára, hogy hazafelé kell +menni s fülét farkát eleresztve, kullogott előrenyujtott nyakkal +ügyetlen lovagja alatt; ki ugy ült rajta, mint a szamáron, két +lábát szinte a szügyére rakta.</p> +<p>A kozák urak kaczagtak rajta, a mig csak láthatták. Nincs több +ilyen ostoba lovas.</p> +<p>Mikor azután az ut kanyarulata elfedte a tatárt szemeik elől, +akkor leszállt az lováról, egyet szoritott lova hevederén, gyorsan +felvetette rá magát, megveregette a paripa nyakát, megsimogatta +serényét, valamit szólt hozzá s azzal büszkén fölemelte délczeg +nyakát a mén, egyet nyeritett nagy örvendő hangon, s azzal szügyébe +vágva fejét, repült, mint a vihar, bátor lovasával <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> a +nyaktörő hegyi uton fel és alá: a nedves kő is szikrát hányt +nyomában. A válasz-utnál azonban nem tért arra felé, a honnan +jöttek, hanem azon épületnek tartott, melyet az imént malomnak +hallottunk czimeztetni.</p> +<p>Alabin az alatt a kastély alá érkezett lovas kiséretével. +Valóban nem volt tulzás, a mit a tatár beszélt a kastély felől. +Olyan állapotban volt az, mintha nem csak az üvegtáblákat az +ablakokból adta volna el a tulajdonos, hanem a meszet a falról, és +a fát a kapubálványból s a zsindelyt a tetőről; oly rongyos, +kopott, nyomorult tekintete volt annak. Oldalairól már leszedte az +idő a vakolatot, s még nem volt olyan kegyes, hogy mohot rakott +volna helyébe, az utat körül elrontotta már az időjárás, de még nem +engedte benőni füvel, hanem kengyelvasig érő sárban kell begázolni +a kapu bolthajtásaig, mely még most meg van támasztva egy nagy +fenyőfaszoborral, ha ez elkorhad, nem tudni, ki tesz oda +másikat.</p> +<p>Egy rom az, melyben még most laknak, mely fölött még vitatkozik +a törvényes birtokos és a kisértetes idő.</p> +<p>– Hej! hahó! emberek! ki van ide haza? kiálta Alabin, midőn a +szük bejáráson át a tágas ronda udvarra bejutott.</p> +<p>Valami kellemetlen, visszataszitó volt az egész látványon.</p> +<p>Nagy tágas ablakok, mik ajtónak is megjárnák, szakadozó +rámákkal, mikből esett marhák bőrei lóggnak alá szarvaikkal lefelé; +köröskörül embermagasságra megnőtt paréj és laboda, a mit csak a +bejárások előtt nem hagytak megteremni, a szögletekben összefülledt +széna szalmaboglyák s az udvar közepén <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> egy +nagy tócsa, mely világos maradványait viseli annak, hogy nem rég +egy szalmásszekér beledülhetett.</p> +<p>– Ki van idehaza! kiálta Alabin még hangosabban.</p> +<p>E szóra egy hosszu vályógépületből, mely a kastély hátulját +keresztben elzárta, előbujt egy szurtos, czirmos alak, valami +béres-féle ember, s nagy lomhán oda czammogott az uri vendégek elé. +Mondott is valamit; de azt sem hallani, sem érteni nem lehetett, +annyira iparkodott a fogai közül beszélni.</p> +<p>– Hol a gazdád? hol van a Mirza! rivalt rá Alabin.</p> +<p>– Odahátul az akolban. Dünnyögé a béres. Mindjárt elő fog jönni, +hanem most dolga van: egy veszett farkas az éjjel rést csinált a +falon s tizenkét toklyót szétmarczangolt, azt a rést kell +betoldani.</p> +<p>– Hát a kisasszony itthon van-e?</p> +<p>– Az odafenn van a kastélyban.</p> +<p>– No hát mondd meg a Mirzának, hogy majd jöjjön fel utánunk a +kastélyba. A lovainkat pedig helyezd el az istállókba. Van-e +mindnyája számára hely? A legények ott alusznak lovaik mellett, a +lovak nyergelve maradnak. Te Miriám velem jösz fel.</p> +<p>A két főtiszt a kastélyba vezetteté magát, melynek első +lépcsőzete még épen állt, de már a másodikat egy hágcsó pótolta, +melyet a padlástól vettek el. Azon kellett az emeletbe jutni.</p> +<p>A béres egy tágas terembe vezette őket, melynek három ablaka +közül kettő deszkával volt beszegezve s csak a harmadikon volt +üveg. Egy pár rongyos bőrvánkos volt a fal mellé <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> téve, +azokra le lehet ülni, mondá a béres, s azzal is biztatta az urakat, +hogy talán akad a háznál egy mécses, azt majd elhozza maga a +kisasszony.</p> +<p>– Tehát lássuk azt a mécset és azt a kisasszonyt.</p> +<p>Bizony jobb volna pedig együtt nem látni mind a kettőt, mert ez +a látvány felülmulja a leggazdagabb phantasia várakozásait is.</p> +<p>A hágcsó fokai ropogtak közeledő léptek alatt. Alabin előkeresé +dolmánya alól félszemüvegét s alig csiptette azt szemöldöke alá, +midőn a meggnyiló ajtón keresztültört a mécssugár s utána a +kisasszony, a ki azt kezében hozta.</p> +<p>– Ventrebleu! sohajta fel az ifju tiszt, két lépést téve hátra +felé.</p> +<p>Ez meglepő alak.</p> +<p>Alig magasabb négy és fél lábnál, mintha valami gonosz kéz a +fejére nyomva összelapitotta volna az egész alakot, feje szélesebb, +mint hosszu, szája szélesen elvonul húsos, kemény ábrázatján, s a +rövid homloktól a szájig alig marad annyi helye a tompa, pisze +orrnak, hogy magát vastag czimpáival elhelyezhesse, bár a sanditó +szemek egyikének nem látszik egyéb hivatása lenni, mint hogy őrt +álljon e nevezetes orr felett, kárpótlásul a másik viszont a háta +mögött levő fülre leskelődik.</p> +<p>Nyaka nem látszik lenni e furcsa lénynek: a két válla mindjárt a +fejéből nőtt ki s kezdetét képezi két módtalan kurta karnak, melyek +széles ujju tenyerekben végződnek, miknek alsó ízeibe veszélyesen +bele van nőve egyegy lószőrből <span class="pagenum"><a name= +"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> font karika gyűrű, s mely +tenyerek, daczára a kivihetetlen rövidségü deréknak, még sem érnek +soha csipőn alul.</p> +<p>A furcsa külsejü alakot még különösebbé teszi az a +pézsmakacsaszerü tipegés, s emeli sajátságait a messzire hallható +szuszogás, melyet nem bir magától megtagadni.</p> +<p>– Hihi… nevet a kisasszony, beállitva a mécscsel, s megpillantva +a két fiatal férfit. Nem szólt nekik, csak nevet, szüntelen feléjök +forditva orczáját. Különösen Alabin látszik tetszését megnyerni, +arra legszivesebben mosolyog. Olyan naiv, olyan kecses, szemérmetes +hunyorgással tekint felé, hogy a fiatal tisztnek kedve volna az +ablakon leugorni előle.</p> +<p>A kisasszony felakasztá a mécset a hosszu rézsodronyra, mely a +falból lecsüngött s azután ismerős bizalommal közeledett +Alabinhoz.</p> +<p>– Szép katonák; milyen szép katonák: bizony szépek, szólt +odalépve hozzá, s vastag tenyerével félig tartózkodva, félig +bizalmasan czirógatta végig a fiatal tiszt egyenruhája prémét.</p> +<p>– Ugy-e messziről jönnek? tudakozódék tovább, egyre szemérmesen +mosolygva, sokáig fognak itt maradni. Ugy-e sokáig itt lesznek?</p> +<p>Már ennél a kérdésnél a keze Alabin karjába volt füzve, ki +megigézve, elbűvölve érzé magát e csodás alak viszás mosolygása, +rémséges enyelgése által.</p> +<p>Az udvariasság tiltá, hogy elutasitsa őt magától, pedig +iszonyodott tőle, mint valami ismeretlen vadállattól, s kezeinek +érintésére minden hajszála felborzadt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> +<p>A kisasszony jónak látta az ifju embereket mindjárt +megismertetni élete történetével s érdekesebb hajlamaival.</p> +<p>– A nagyapám nagyon rosz ember, nem akar engem férhez adni. +Pedig már tizennyolcz esztendős vagyok.</p> +<p>És ennél a szónál véghetetlen naivsággal süté le szemérmes +szemeit, ismét visszapillantva az egyikkel ártatlan alattomossággal +Alabinra, a ki rettegni kezde tőle.</p> +<p>– És aztán hogy járat engem ide haza? Nézze csak micsoda goromba +ruha ez rajtam, tapintsa csak milyen durva; aztán nincsen egyéb +alatta semmi.</p> +<p>Alabin ennek a világnak minden szenteiért hozzá nem ért volna a +kisasszony öltönyéhez ujjaival, ki igen nagy kitüntetést és +bizalmat vélt az által iránta tanusitani, hogy egészen reá +dült.</p> +<p>– Oh az én nagyapám igen irigy ember, folytatá a kisasszony. +Lássa, minden holdtöltén levágatja a hajamat, hogy meg ne nőjjön, +pedig különben igen szép hajam volna, szép puha, mint a selyem, +épen olyan puha, mint az öné, szép idegen.</p> +<p>És ennél a szónál megtapintá Alabin hajfürteit, nagy élvezettel +morzsolgatva azokat ujjai között, mig a tiszt olyasmit érzett, +mintha pókok szaladgálnának végig egész testén.</p> +<p>– Pedig ha a hajamat meghagynák, bolondulna utánam minden ember, +s ezt nagyapám nem akarja, azt kivánja, hogy örökké itthon +maradjak, s neki ne kelljen szolgálót tartani. Ugy-e az nem +igazságos?</p> +<p>Alabin kénytelen volt neki igazat adni, már csak azért is, +<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> mert a csudálatos alak ugy +belekapaszkodott a karjába, hogy lehetetlen volt tőle egyik +szögletből a másikba mennie.</p> +<p>A harczos ifju ezer milliom ördögöt utalványozott magában annak +a kegyes pártfogójának, ki neki ezt a kellemetes kalandot szerezte. +Valljon az anyja nem hasonlitott a kisasszonyhoz? Akkor igazán +megérdemelné a tábornok, hogy kalandjával dicsekedjék, mert holmi +eszményi szépségü némberrel gyöngéd viszonyt kezdeni akármely gyáva +ficzkó képes, de liaisonba lépni egy ilyen özönviz előtti +szörnyeteggel, az már igazán kemény természet, s méltán a vitézségi +babérok közé számitható.</p> +<p>Nem sokára ki kelle szabadulnia Alabinnak e gonosz kelepczéből. +A nyikorgó hágcsón ismét nehézkes léptek hallatszottak s a +csikorogva felnyitott ajtón belépett a házi gazda.</p> +<p>Valóban maga volt az Mirza Kobul.</p> +<p>Egy agg férfi, sötét, csaknem cserszinü arczczal, melyet +rendetlen szürke szakál és bajusz nőtt be, csaknem a szemei +alljáig. Szemei olyan sebesen pislognak, mintha vagy nagyon el +volnának gyöngülve, vagy a belső félelmet és izgatottságot akarnák +kifejezni. Az egyik lába rosz lehet az öreg urnak, mert egy kurta +mankóval mindig kénytelen rajta segiteni s azt abból is +gyanithatni, hogy mig a másikra becsületesen csizma van huzva, emez +csak bocskorba van tekergetve. Az egyik kezével tehát, a hányat +lép, annyit kommant a mankójával, a másik kezében pedig egy kurta +korbácscsal ugyan annyit suhint hátra felé, mintha mindig kutyákat +kergetne a lábszáraitól.</p> +<p>Egy nagy hegyes fekete süveg egész a szemöldökéig volt +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span> fejébe huzva, a mit ő onnan soha sem +szokott letenni, hihetőleg benne is hált; öltözetének többi része +nem érdemli a leirást. Annyit látni a ködmenén, hogy valaha sok +sujtás lehetett rajta, a mi leszakadozott onnan s most csak a +helyeit látni, a hol barnább maradt a posztó.</p> +<p>A kisasszony, a mint meglátta nagyatyját, szemérmetes +ijedtséggel bujt az ifju hős keblére, mint a ki teljes okot lát +arra, hogy ily helyzetben szégyenkedjék.</p> +<p>Az öreg egyet biczentett a fél lábával, egyet kommantott a +mankóval, egyet csattantott az ostorával és pislantott +számtalant.</p> +<p>– Takarodol innen, te vizi borju te! kiálta rekedt hangon; jó +estét uraim. Pusztulsz innen te dzsínek ivadéka, te medveszülött, +pusztulsz innen mindjárt. Oh oh, méltóságos uram, csipj egyet a +karján és taszitsd el magadtól.</p> +<p>A kisasszony orditott mint egy vadállat s még jobban bele +csimpajkózott a lovagba, vitézi kötelességéül téve annak, hogy már +most védelmezze, ha hirbe jött vele.</p> +<p>– Pusztulsz onnan ocsmány bivalytinó, mégy rögtön almodba +vissza; orditá az öreg, kurta korbácsával szörnyen hadonázva. Vagy +azt akarod, hogy a kutyákat hozzam elő. No, elereszszem a +kutyákat?</p> +<p>Erre a szóra nagyon megrettent a kisasszony s rögtön lefejlett a +lovag nyakából.</p> +<p>– Ne, ne, ne a kutyákat. Hebegé. Inkább elmegyek. Megyek a +vaczokba. Ne hozd a kutyákat; elbújok a szalmába szépen. A kutyákat +el ne ereszd. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span></p> +<p>Azzal duzzogva, állati félelemmel jobbra balra tekintgetve +elhagyta a szobát s végig sikoltozott a sötét lépcsőn, a mig +lement; egyik fokán el is botlott s azután ugy gurult le az +utolsóig, ott bömbölt még sok ideig, a hogy megütötte magát.</p> +<p>– Hogy bánhatol oly keményen unokáddal? szólt Alabin az öreghez, +a hogy végre kezet szoritottak, mely alkalommal a Mirza nem tudta +hirtelen, hogy melyikkel szoritsa meg az eléje nyujtott kezet: a +mankóval-e vagy a korbácscsal?</p> +<p>– Nincs más mód uram; rebegé az öreg. Elég keserves dolog ez +nekem. Nem elég, hogy olyan csodává tette a természet; még azon +fölül őrült is. Ugy kell vele bánnom, mint egy harapós ebbel. Ha +nem ütöm, verem, megmarja az embereket. Mikor rá jön a bolondja, +képes szerencsétlenné tenni, a kit megkap. Nem rég egy +öszvérhajcsáromat agyonfojtotta ölelésével. Egy másiknak pedig +leharapta az orrát.</p> +<p>– Teringettét! mormogá Alabin magában: ő sokat tartott az +orrára.</p> +<p>– Ilyenkor irtóztató ereje van. Ihol van ni. Nézzétek uraim a +fogai helyét itt a korbácsom nyelén, a hogy dühében beleharapott, +pedig kovácsolt vasból van; s minden foga meglátszik rajta. Én nem +birok már vele, mert öreg ember vagyok; s ha megrohanja az őrülése, +kénytelen vagyok a kutyáimmal fogatni le. Oh ez keserves élet +uraim.</p> +<p>Szent Vladimir! sohajta magában Alabin, én ugyan szép családba +jutottam, a hol a kisasszony leharapja az ember orrát s a nagyapa +kutyákat uszit az unokájára.</p> +<p>A fiatal tiszt annyira meg volt lepve a folytonosan egymásra +<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span> következő visszás benyomásoktól, hogy +szóhoz nem birt jönni. Ilyen kiadásban még nem olvasott kisértetes +várak történeteit. Ez gonoszabb volt az éjfélben feljáró lánczos +rémeknél, a mik más tisztességes omladékokban ijesztgetik a halandó +embert.</p> +<p>Az öreg Mirza Kobul beszélhetett előtte félbeszakitatlanul +mindenféle nyomoruságáról, Isten csapásairól, nagy veszteségeiről, +a mennyit akart. A két tiszt csak hallgatta, sőt Alabin annyira +kijött a sodrából, hogy midőn az öreg elpanaszlá, hogy verte el +dohányültetvényeit az idén a jég két izromban, harmadszor hogy +rágták ki a peték, megszánta és saját szivarjaiból megkinálta +egygyel, a mit az öreg mohó örömmel fogadott, csaknem kezet csókolt +érte, mindjárt meg is gyujtotta és ki nem fogyott a +magasztalásából, hogy az milyen pompás valami; milyen jó íze, szaga +és ereje.</p> +<p>Alabin gondolta magában, hogy a ki igy elhálálkodik egy +szivarért, kevés kilátás lehet annál néhány ezer rubelnyi adó +behajtására.</p> +<p>Véget szakitott a beszélgetésnek az érkező juhász, kivel +legelőször beszéltünk, s ki most egy széles kétfülü fatálat hozot +nagy czipelve, mely tele volt párolgó pörkölt hussal. Elég lett +volna az husz éhes kozáknak.</p> +<p>Azt letette a szoba közepén a földre, ugyanoda rakott görbe +késeket is, miket megtörült szépen a szűre ujjában.</p> +<p>– Tessék uraim; kinálkozék az öreg ur. Üljünk vacsorához. Nagyon +jó, finom toklyóhus, paprikás lében.</p> +<p>– Tóklyóhus ugy-e? kérdé Alabin. <span class="pagenum"><a name= +"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> +<p>– Igenis szolgálatodra. Szép kövér falatok. Kilenczet apritattam +fel nekünk és a kozák uraknak. Együnk uraim.</p> +<p>– Köszönöm. Monda Alabin, nem vagyok éhes.</p> +<p>Gondolta magában: a veszett farkas összetépte a toklyóidat, nem +eszem nálad toklyóhust pörkölve a héten.</p> +<p>Miriám azonban nem jött erre a gondolatra, hanem neki ült a +Mirzával együtt a pogányul megpaprikázott eledelnek, s a hascsikaró +bornak, melyet kupában állitának mellé, s részvevő tanuja volt azon +pusztitásnak, a mit az öreg az ételben elkövetett. Látszott a +jámboron, hogy használni akarja a ritka alkalmat, melyben saját +házánál kedvére jóllakhatik.</p> +<p>Alabin végig nézte a vacsorát, mert egyéb nem következett s +előre elhatározta magában, hogy ha neki Miriám kilenczed napra +panaszkodni kezd, hogy irtózik a viztől, minden tanakodás nélkül +főbe lövi.</p> +<p>– Már most nyugodjatok békével uraim, szólt a Mirza, felkelve +helyéből. Ezuttal mind a két lábára biczegett. Mindjárt küldök be +pakróczokat, abból igen jó ágyat csinálhattok magatoknak. Fölséges +pakróczok, én magam szövöm. Az egész környéken nincs párjuk +jóságra. Egyet majd ajándékba adok mind kettőtöknek, azért a jó +szivarért, azért a pompás jó szivarért.</p> +<p>Azzal eltántorgott a Mirza, s nagy dörmögésébe került, a mig a +rozzant lépcsőn le tudott mászni. Néha jajgatott, néha káromkodott, +utoljára danolt.</p> +<p>Alabin furcsán csóválta fejét.</p> +<p>– Ez az öreg valósággal nem tetteti magát, monda Miriámnak. Ez a +szegénység, ez a nyomor nem lehet tettetés, <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> hanem +valódi megszokott állapot nála; hogy eszik, ha hozzájut, s hogy +dicséri a pakróczait! Azt a ködment talán azóta mindig viseli, +mióta Krimiából elűzték a khámokat.</p> +<p>– Ugy hiszem, szólt Miriám kaczagva, hogy ezzel a kalanddal +tökéletesen jól vagy lakva.</p> +<p>– Egyébbel ugy sem laktam jól; viszonza Alabin. Szerencsém, hogy +Szimferopolban jól ebédeltünk. Megjárom, ha étvágyamat a Mezre vári +lakomára tartogatom.</p> +<p>– Csitt! megint jön valaki.</p> +<p>Az elébbeni juhász hozta a pakróczokat.</p> +<p>A minőket nálunk a felvidéki atyafiak készitenek. Volt miért +dicsekedni az öregnek.</p> +<p>– Legalább nyugodalmasan fogok aludni, tréfálózék Alabin, +megvetve pakróczából az ágyát; mert a gyomromat ugyan nem terheltem +meg.</p> +<p>Akkor azonban nagyon csalatkozott, a mikor azt mondta, hogy +nyugodtan fog aludni, mert alig hunyta be a szemeit, a midőn az +alattuk levő szobában irtózatos orditozás támad, a mitől ha +tetszhalott lett volna is, fel kelle ébrednie. A kisasszonyra +rájött a düh órája, s azt verte az öregapja. Hallatszott a korbács +csattogása és a bömbölés utána, a minőt csak egy bántalmazott +fenevad képes támasztani, az öreg szitkozódott, a kisasszony +sikoltozott s verte magát a padlathoz; az öreg nem birt vele, el is +rekedt már az orditásban, a leány megfogta a kezében az ostort, s +az öreg egyre kiálta: „nem ereszted el? nem ereszted el?“</p> +<p>A vendégek szobája közvetlen fölöttük volt, ugy hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span> minden hangját e rémséges jelenetnek +meg kelle hallaniok.</p> +<p>Azt is ki lehetett venni, hogy végre az öreg otthagyta a +kisasszony kezében korbácsát s kiment a szobából, rázárva az ajtót. +A kisasszony ekkor elkezdett dörömbözni az ajtón kézzel, lábbal, s +valami széket vagy asztalt vagdalni a falakhoz. Mintha egy legio +ördög hányt vetett volna odabenn mindent halomra.</p> +<p>Pillanat mulva tompa kutyaugatás hallatszott kivülről. Az öreg +jön vissza, hozza a komondorokat. A leány hallja a közelgő ebek +orditását a szobában, s elkezd vadul sikoltozni, semmi emberi +hanghoz nem hasonlitó süvöltéssel. A kutyák már az ajtó előtt +vannak. A dühödt némber vad erővel veti vállait az ajtónak, nem +engedi azt kinyitni. Az öreg fejszével döngeti az ajtót kivülről; a +kutyák csaholnak, vonitanak s dühödten kaparják a küszöböt. Az ajtó +recseg, ropog; az őrült leány ugy sikoltoz!</p> +<p>– Miriám! ordit végre Alabin, felszökve helyéből. Eredj, +nyergeltess rögtön. Egy óráig sem maradok ebben a veszettek +barlangjában. Hiszen már eddig is meg vagyok dühödve, hogy kedvem +volna fejjel rohanni a falnak. Üljön lóra a legénység rögtön; +megyünk vissza a városba; inkább azokban a földalatti gunyhókban +hálok, a kecskékkel egy szobákban, mint ebben a kastélyban.</p> +<p>Miriám is azon a véleményen volt. A két fiatal tiszt nem várta +be, mint rohannak a szelindekek a kisasszonyra s hogy fogják őt +majd leküzdeni; hanem sietett ki a szobából nyakra-főre. +<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<p>– Inkább bekeritett sánczot ostromlok lóháton, monda Alabin +siettében, inkább kereszttüzben állok két óra hosszat, inkább +szolgálok három esztendőt Siberiában, mint hogy itt várjam be a +reggelt.</p> +<p>Egy pillanat mulva lóháton ültek valamennyien s sebtében tudtára +adva a juhásznak, hogy holnap korán reggel keresse fel őket maga a +Mirza, visszatértek a holdvilágnál az átellenben fekvő városba, s +ott késő éjjel felverték a lakosokat, bekvártélyozva magukat, a +hogy lehetett. Alabinnak és Miriámnak szerencséjük volt egy örmény +szatócshoz juthatni, a ki azzal lepé meg őket, hogy töltött +párnákra fekteté, a mik egyébiránt ha lószőr helyett lópatkóval +lettek volna is töltve, még is édesdeden aludtak volna azokon a +mezrevári éjszaka után.</p> +<p>Másnap korán reggel talpon volt Alabin s maga elé hivatva +házigazdáját, egy becsületes diófaszinü, emberségtudó örményt, +elmondá előtte mult éjszakai viszontagságait röviden, a mire az +örmény csak annyit mondogatott, hogy biz az ugy van: ugy látszott +rajta, hogy a halott dolgok épen nem lepik meg.</p> +<p>– Már most édes Hajbakut (mert ez volt neve az örménynek), láss +el bennünket minden szükségessel. Nekünk itt kell maradnunk, mig az +adót a Mirzától be nem hajtottuk egészen; a költségek mind a +kormányzóság rovására mennek, s az ő kedvéért mi nem akarunk +kuczorogni. Van-e jó borod?</p> +<p>– Nincs.</p> +<p>– Hát kávéd?</p> +<p>– Kávém? ugy hiszem, hogy az sincs. <span class= +"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> +<p>– Theád csak van?</p> +<p>– De már az volt, hanem elfogyott.</p> +<p>– Egy szóval semmid sincs. Nem is kérdezem tovább; hanem itt van +ötven rubel. Már most lesz ugy-e?</p> +<p>– Hozatok uram Simferopolból. Mert ebben a városban semmi sem +kapható egyéb, mint toklyóhus.</p> +<p>– Köszönöm. Azt pedig semmi alakban sem akarom látni. Hanem az +iszonyu ideig fog tartani, mig Simferopolból valamit elhoznak.</p> +<p>– Segithetünk rajta uram. Egy tatárt felfogadunk, hogy fél nap +alatt oda és vissza lovagoljon. Nem kerül sokkal többe, csak a lova +árát kell megtéritenünk, mert azt oda és vissza agyonnyargalja.</p> +<p>– Ráállok. Nyilt számvetést adok.</p> +<p>(Ez órától fogva minden jónak bővében voltak a derék urak, s ha +valamelyiknek elfogytak a szivarai, csak inte a gazdának, hogy +nyargaljon egy tatár Simferopolba. Az pedig mindig belekerült egy +lóba.)</p> +<p>A házi gazdával rendbe hozva dolgát, parancsot adott Alabin, +hogy a Mirzát idézzék elé szaporán.</p> +<p>Az öreget már utban találták az érte küldöttek s siettek vele +vissza Alabinhoz.</p> +<p>A főtiszt mindenkit kiküldött Miriámon kivül a szobából, s midőn +hármukra maradtak, elkezdé az öregnek.</p> +<p>– Tudod-e azt derék Mirza, hogy miért küldettem én e +városba?</p> +<p>– Nem tudom uram. Tán csak nem vétettem valamit? <span class= +"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> +<p>– Igenis hogy vétettél. Tiz esztendő óta nem fizetted az +adót.</p> +<p>– Mitől fizessem azt uram? Házam nyakamba szakad, földeim +parlagon hevernek, gulyáim nyakamra vesznek, mert takarmányt nem +vihetek át a vizen, hidam leégvén, sem el nem adhatom őket, mert +nem tudom átverni a vizen. A mi ingó-bingóm volt, fel-ettem; +elfizettem adósságba; jobbágyaim nem nekem fizetik többé a +füstpénzt; én vagyok a koldus, nem az, a ki az utfélre kiáll +hegedülni, mert ha végig járom az egész kerület valamennyi +örményét, egy sem ád annyi zálogot egész jószágomra, a mennyivel a +cselédjeimet kifizessem. Azt sem kérdem tőled uram, száz dénárt +akarsz-e rajtam megvenni, avagy ezeret, hanem átadom a kulcsaimat, +a házam, pinczém és pajtáim kulcsait, keress fel mindent és ha +találsz bennök valamit, kérlek adj nekem is belőle.</p> +<p>– De hiszen atyádnak roppant kincsei voltak, hová lettek?</p> +<p>– Én is azt hiszem uram, hogy voltak; bizonyosan elásta valahol. +Lesem is minden ujhold éjszakáján, hogy majd valahol felveti magát +a tűz, de még eddig nem akadtam rá.</p> +<p>Alabin boszus kezdett lenni.</p> +<p>– De valamidnek csak kell lenni, hát miből élsz?</p> +<p>– Nincs egyebem, mint méneseim és gulyáim.</p> +<p>– No hát lefoglaljuk a méneseidet és gulyáidat.</p> +<p>Miriám közbeszólt:</p> +<p>– Hová leszünk azokkal? Hogy hajtunk el egy vad ménest azon az +uton, a melyen ide jöttünk?</p> +<p>Alabin büszkén nézte végig alárendelt társát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<p>– Majd tudom én, hogy mit fogok velök csinálni? Miriám vezettesd +el magadat Mirza Kobul méneséig. Vidd el magaddal az örményt. +Válaszszon ő ki kétszázat a Mirza lovaiból. Ha nincs egyebe, mint +lova, el kell hajtani lovait; de a parancsnak teljesítve kell lenni +és ha nem volna egyebe, mint a vasszegek a háztetőjén, kiszedetném +azokat és elvinném annak, a ki ide küldött. A parancs szent, s itt +elnézésnek, kegyelmezésnek nincsen helye. Tudatom egy uttal, hogy +ha szükséges leend, én erőhatalmat is használhatok.</p> +<p>E kemény parancsszó után nem volt mit beszélni amazoknak. Miriám +felkötötte kardját, Mirza megcsinálta a négyes szálámot s Hajbakut +gazda is elévezetvén hátas öszvérét, mind a hárman megindultak +egymás sorjába a többször emlegetett malom felé, odáig egyik sem +szólt a másikhoz egy szót is. Ott a Mirza bekopogtatott a zárt +kapun ostora nyelével. A belül vaspántokkal bélelt kapu nagy +nyikorogva tárult fel előttük, s azután ismét összecsukódott. Akkor +leszökött a lováról a Mirza még pedig minden sántitás nélkül; utána +Miriám, Hajbakut is kirugta maga alul szamarát s a mint szemközt +álltak egymással, a kapu belevén zárva hátuk mögött, elkezdett +kaczagni mind a három férfi olyan édes hahotával, hogy a könyeik +csorogtak bele.</p> +<p>És megszoritgaták egymás kezét és ujra kezdték a kaczagást. Még +azután is kitört belőlök, a hogy egy hosszu csigalépcsőn felmentek +a malom-épületbe. Még onnan is hangzott alá a nevetésük.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span></p> +<h3>III.<br /> +SZENDERELI.</h3> +<p>A malom előre hátra keringelő gépezetét nehány pillanatra +megállitották. Kinek jönne az a gondolat a fejébe, hogy ezeken az +egymást kergető küllőkön, korongokon keresztül mászkáljon s a nagy +lapátos kerék mellett átbujva annak a tengelye mögött keresse az +ajtót, mely a sziklából előrohanó viz járásához vezet?</p> +<p>Egy-egy fáklyát vett kezébe mind a három férfi s a Mirzától +vezetve az imént leirt utat követték.</p> +<p>A fáklyafénynél egy hosszu tekervényes ut nyilt előttük, melyen +csak egyesével lehetett végig haladni: mindenütt szilárd pallókon +jártak, mik alatt a földalatti viz zuhogott.</p> +<p>– Ugy-e bár? szólt a Mirza, ha e pallókat felszednők, nem igen +lehetne ezen az uton járni senkinek.</p> +<p>– Aligha, szólt Miriám, igy is aggodalmasan lépegetve a +deszkákon, miket az alattuk tomboló ár folytonos reszketésben +tartott.</p> +<p>– Pedig még hátra van a java, szólt a Mirza. Nem sokára egy nagy +tágas amphitheatrum alá értek, melynek roppant boltozatát a fáklyák +fénye be nem érte. Az ut itt egy magas sziklai karzatra vitt fel, +melynek száz lábnyi magasából letekintve, az egész fenék egy nagy +vizmedenczének tünt fel, mely keskeny zsilipen ereszté alá a vizet +a malomra.</p> +<p>– Ha a zsilipeket mind felvonnánk s a tulsó oldalon, a hol a +hegyet megkerülő folyam egyik ága a sziklák alá szakad, +<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span> az egész folyamot elrekesztjük, akkor +ugy megtölti a viz az egész utat, hogy még gondolattal sem lehet +rajta keresztül jönni. Érted-e Miriám?</p> +<p>– Hogy ne érteném? Hiszen én adtam rá a legelső eszmét. Hanem +jól van keresztül vive, nagyon jól.</p> +<p>Az ut mindig feljebb vitt; végre egy aknakút torkolatához értek, +melynek nyilásán át, mint valami négyszegletü hold a sötétben +világitott le a távoli ég.</p> +<p>– Ez akna már azóta készült, hogy én innen elmentem, szólt +Miriám.</p> +<p>– Igen. A kivülről felvezető utat lerontattam egészen, s most +ezen járunk fel s alá.</p> +<p>A feljárás maga is méltó volt a megemlitésre. A magasból lefüggő +erős vassodronyon bivalybőrből készült csónok volt akasztva; a +három férfi beleült; a Mirza megrántott egy vékony zsineget, mely +odafenn csengetyűvel adott jelt, s erre gyorsan megindult a csónak +velük, tiz percz mulva az akna felső nyilásán értek ki.</p> +<p>Egy nagy szárazmalom gépezete eszközlé e bányaszerü feljárást, +melyet lovak hajtottak. A mint annak ajtaján kiléptek a szabadba; a +Mirza megragadta a Miriám kezét, büszke mosolygással tekintve annak +arczába, mintha azt mondaná neki: állj meg elébb és bámuld ki +magadat!</p> +<p>És valóban Miriám oly meglepetést, oly csudálkozást mutatott +arczulatán, melyet csak az előtte fekvő látvány igazolhat.</p> +<p>Az a hegy, mely alulról tekintve egy nagy félgömbnek látszott, +fenn sima rónává volt lemetszve, melynek hat, hét ezer <span class= +"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> holdnyi +területét a legbujább növényzet takarta. Egész nagy táblákban a még +le nem aratott kövér búzatermés hullámzott, körül hosszu kazalokban +állt már a begyüjtött széna, s gyönyörü gyümölcsös kertek lombozata +árulá el magát változatos szineivel. A tér közepén állt a zöld +márványból épült kastély, olaszos tetőzetén körüllehetett járni, s +mindenütt nagy keleti virágok ékesiték az oszlopokat és a korlátok +díszvedreit.</p> +<p>A kastély előtt széles tó terült, melynek apró csatornáin át egy +óra alatt az egész több ezer holdnyi tért meg lehetett öntözni, +hogy a szétárasztott viz a hegy oldalain csurgott alá.</p> +<p>A hegy oldalait fedő roppant bükk erdőség láthatlanná tevé +minden oldalról e csodálatos kis paradicsomot, melyben ugy virult, +ugy bújálkodott minden növényzet; a hegy talapja köröskörül ezer +lábnyi meredek sziklafalon végződik, mely a Jura hegyek felé +mindinkább magasabb lesz, s tulsó oldalán közel kétezer lábnyi +szédelgős mértéket ér el, s a hol leglejtősebb, ott egy rohanó +hegyi folyam által van megvédve, melynek egy része a szikla alatti +nyiláson beömlik s keresztülfolyik az egész hegy alatt.</p> +<p>– Nyolcz év óta nem láttam ezt a helyet, szólt Miriám, egész +csoda, a mit azóta véghez vittél rajta.</p> +<p>– A természet és a szorgalom csodája, Miriám. Tudod, milyen +szürke, terméketlen lávaföld ez, a hol most állunk, a fű nem akart +megteremni rajta. Egyszer olvastam a guanoról, mely ezredévek előtt +madárlakta szigeteken felhalmozódott s mely oly bámulatos erőt tud +adni az elgyöngült földnek. Van egy mély barlangja e hegynek, +melyben hasonló guánót találni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> Mi alkotta azt? Azok a +piczi-piczi kis repkedő állatkák, a mik csak éjszaka jönnek elő +odvaikból, a kis denevérek. Millió és millió lakik itt alattunk. +Nagy hordókban felvonattam a koromfekete anyagot, szétterittetém a +hegytetőn, első évben olyan dudva termett utána elvetett +gabonámból, hogy magam sem látszottam ki belőle. Nem tesz semmit, +mondám. Azon zölden alászántattam a dudvát vetésestől s második +évben ujra bevetettem. Nézd milyen buza terem itt most.</p> +<p>Az öreg Mirza gyönyörüséggel morzsolt tenyerébe egy kalászt, +milyen piros szemek, milyen nehéz, tömött, érczes magok! A három +férfi egymás markába töltögette azt bámulva.</p> +<p>– Ez a tó itt alulról kapja vizét, hajtó gépezetén át, minő a +tűzi fecskendőké, mikor nincs eső, megnyitom zsilipjeit s meg van +öntözve az egész tér. Négy éves fa nálam nagyobb, mint másutt a +tiszenkét esztendős. Woronzoff herczeg három milliót költött hires +kertjére s még nem evett belőle három gyümölcsöt; nálam már a +tulkokat hizlalják a fölösleggel, s egész szeszgyárt foglalkodtat a +hulladék. Egy szóval édes fiam Miriám, azt látod, hogy ezen a +helyen, ha husz esztendeig és tovább is körülkeritve tartana +bennünket egy hadsereg, még sem éheztetne ki soha, s odaállithatná +ágyuit és várait, még sem nevezhetne bennünket magáénak.</p> +<p>A három férfi megszoritá egymás kezét s abból látszott, hogy +mind a hárman értik egymást.</p> +<p>– Óh igen. Az egész világot elfoglalhatja a moszkó, nyakára +hághat minden nemzetnek, de ez a hely az egyik bükkfától a másikig +soha sem lesz az övé. Furcsa gondolat az tőlem, <span class= +"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> csak +egy bolond tatár fejében keletkezhetett, de én nekem tetszik az, +hogy ide, a teste közepébe növelhetek neki egy idegen élő tetemet, +mely neki örökké fájjon, melyről mindig megérezze, mikor következik +rosz idő, és mit soha ki ne vághasson onnan.</p> +<p>– Óh ez nekünk is kedves eszme, sóhajta fel Miriám; csak egy +pont ez, de olyan pont, a minél nekik mindig meg kell állaniok s a +honnét mi mindig ujra kezdhetjük.</p> +<p>– Hogy ne esnék az jól, monda az örmény, összeérő szemöldeit még +összébb huzva, hogy egy helyet találhatunk, akármilyen kicsikét, a +miről elmondhatjuk: ez még a mi régi országunkból való! a hol a +régi templomban megtaláljuk a régi oltárt, a muzulmán a maga +mecsetjét, és a római hitü a maga evangeliumát, mint a hogy volt +Shahin idejében.</p> +<p>Shahin nevére mind a három férfi elkomorult; mintha ketté vágták +volna kedvét; hallgatva mentek egymás után; későre szólalt meg a +Mirza:</p> +<p>– Igaz-e Miriám, hogy Shahin fiának neje protestáns?</p> +<p>– Való. Angol nőt vett el, s leányát is e hiten neveli, +titokban.</p> +<p>– Különös; monda az öreg. A Giráj-család utolsó fejedelmének +leánya protestáns.</p> +<p>Azután kis idő mulva egy szabad dombocskánál megállt.</p> +<p>– Jövő évre e helyen csillagos templomot épittetek. Legyen hol +imádkozni Giráj leányának.</p> +<p>Ez alatt a kastély kapujához értek a férfiak.</p> +<p>Kivül egyszerű épületnek látszott a kastély, a falaira +alkalmazott <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= +"Page_202">-202-</a></span> zöld márvány különösen alkalmatos volt +arra, hogy annak jelentéktelen külsőt kölcsönözzön. De belépve, ah +ott a bámulattól kellett elállni a szemnek! az egész udvar felőli +rész fehér márványoszlopoktól volt emelve, miknek karcsu derekait +csudaszép virágok ölelték kúszó indáikkal, ragyogó szinezetökkel +pompás ellentétet képezve az ezüst erkélyrácsozatokkal, miknek +rostélyzatán pajkosan keresztül-kasul bujkáltak. A természet és a +művészet pompája mindenütt, a porczellán virágveder s a benne nyiló +keleti növény egymással versenyez gyönyörü szinekkel, a lépcsőket +fedő nehéz szőnyeg messziről virágos kertnek látszik, a padlat +mozaikját a színes ablakok világa eleveníti s a szobák falai +gyöngyházzal és lazúros kövekkel vannak kirakva, mik közt eleven +czifrázatot képeznek a veres kláris arabeszkek, miket képes a szem +a nagy keleti virágok csüngő vérpiros fürteivel +összetéveszteni.</p> +<p>A virágok tereméből cizelirozott arany lapozatu ajtón át nyilik +a szökőkút tereme. Közepén alabástrom medenczéből, zománczos +tengeri csigák halmaza közül ugrik fel a padlatig a mesterséges +vízsugár; a teremben száz meg száz szelid madár repked szabadon, s +leleszáll csevegni, énekelni a jázmin bokrok közé.</p> +<p>A mint a három férfi belépett, egy madárka, egy piczi, sárga +tollu énekes, nagy örvendve szállt Miriám vállára, s ott mindenféle +kedves bohósággal tanusitá örömét, tollát borzongatá, orczáját +csipkedé, mintha fülébe akarna sugdosni.</p> +<p>– Látod, megismert! szólt a Mirza, és ugy örült neki.</p> +<p>– Hát ő rám fog-e ismerni? sóhajta Miriám, kezével a +<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span> kedves madárkához nyulva, mire az ujja +hegyére repült s ugy ugrált egyik ujjáról a másikra.</p> +<p>A teremben két férfi volt jelen, a kik a Mirzához lépve, annak +kezét sziveikhez, ajkaikhoz érteték.</p> +<p>A Mirza Miriámra mutatott, mire őt szintén azon tisztelettel +fogadták s azután hátrább vonulva az örménynyel szoritának +kezet.</p> +<p>Mindkét férfit ismerjük már; az egyik a csárdai csapláros, a +másik a fiatal csikós, kit az öregebb előre küldött. Most mind a +kettő délczeg nemzeti öltözetet visel, hosszu, alól hasitott +virágos selyem kabátot, apró zsinórzattal, azon felül kurta dereku +posztó dolmányt, mely szabadon hagyja a mellet és nyakat. Az +öregebb hajzata most nincsen elől két csimbókba kötve, hanem le van +eresztve szépen két felől a vállaira göndör fürtökben. Olyan +tisztes, olyan daliás tekintete van igy.</p> +<p>– Szobájában van Szendereli? kérdé az öregebbtől a Mirza.</p> +<p>– Énekelni hallottam az elébb, mielőtt jöttetek.</p> +<p>– Itt van már Dzsula?</p> +<p>– Előttetek egy órával érkezett meg.</p> +<p>A csárdás mosolygott és a többiek is mind osztották jó kedvét, a +minek okát egy be nem avatott idegen aligha sejtené.</p> +<p>– Nem beszélt a tegnapi kalandról? kérdé Kobul.</p> +<p>– Csak egy pár szót, de megigérte, hogy halálra fog nevettetni +bennünket ebéd felett.</p> +<p>– Hát felőlem nem árulkodott odabenn? tudakozá Miriám.</p> +<p>– Aligha nem, mert az imént, hogy itt keresztül ment, +<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span> azt mondá, hogy már harmadszor +öltözteti kisasszonyát ujra, ki ma nagyon szép akar lenni. Ez +aligha te érted nincsen.</p> +<p>– Köszönöm, sugá Miriám. Azon perczben jött kivülről az, a kit +Dzsulának neveztek.</p> +<p>A mezrevári törpe szörny, a férfiüldöző kisasszony, kit az +öregapja, a vén Mirza éjnek idején kutyákkal fogat le: az lépett +be.</p> +<p>A fején hozott egy nagy ezüst korsót, mintha az által magasabb +lenne, s a mint meglátta a most érkezett férfiakat, letette azt +onnan, s odafutva a Mirzához kezet csókolt neki és azután egygyel +többen voltak vele, a kik nem tudták magukat a kaczagástól +tartóztatni.</p> +<p>Miriám átölelé széles derekát s nevetve kérdezé:</p> +<p>– Hogy vagy te szép kisasszony? te férfiüldöző kisasszony?</p> +<p>– No csak hagyj békét hadnagyocskám. Szabódék a kecses alak, ne +ölelgess még. Engedj elébb átváltoznom, nem látod, hogy most viszem +a bűvös vizet, a mivel ha megmosdottam, olyan leszek, mint a +tündér, mint a hamupepejkéből lett istenasszony. Majd szólok, ha +átváltoztam.</p> +<p>Azzal nevetve kapta fel korsóját s olyan furcsa torzképpel +ajánlotta magát, hogy az embernek kedve lett volna megcsókolni +érte.</p> +<p>– Néha olyan csunya, hogy az ember belészeret, monda a Mirza, és +a többiek azt mondták, hogy igaza van.</p> +<p>Nehány percz mulva hallatszott a szörnyeteg szava:</p> +<p>– Jöhettek. Elébb csak te jöjj, Miriám. <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> +<p>Az ifju belépett a nyitott ajtón s nem birt odább menni szive +dobogása miatt.</p> +<p>A nehéz virágos függöny félre vonult, s ott állt előtte – +Szendereli.</p> +<p>Gyönyörü szép tünemény ebből a világból!</p> +<p>Fekete két nagy szeme olyan két sötét örvény, a mibe az ember +lelke beleszédülhet, elveszhet, elhalhat; de édes piros ajkain +azután ismét feléledhet, feltámadhat. Orczáját csak ugy nézheted, +ha nem mosolyog, mert hogy ha mosolyog, akkor megvakultál, +elvesztél, szerelembe estél; ki huz ki belőle! Ha csak az ő fehér +kezei nem? Pedig ha e fehér kezet megszoritod, akkor vagy még csak +megrontva, akkor szeretnéd azt soha el nem ereszteni, szeretnél +örökre foglya maradni, szeretnél meghalni és oda temetkezni pihegő +keblére.</p> +<p>– Hol jártál oly régen Miriám? kérdé a legédesebb, a +legkedvesebb hangon a szép földi tündér s ugy találta, hogy neki +kellett az ifjuhoz közelebb lépni s neki kellett a szót megkezdeni +és kezét megfogni.</p> +<p>A fiatal ember az által is üdvezülni hitte magát, ha e szép, +gyönge bársonykezecskét ajkaihoz szorithatja. – Ej, mint lehetsz +magadhoz oly kegyetlen, hogy csak a kezét csókolod meg, midőn ő +ajkait is nyujtja eléd.</p> +<p>A félrevont függöny mellől a jó bohó Dzsula furcsa ábrázatja +vigyorog az ifju szeretőkre, s kaczagva szól Miriámhoz:</p> +<p>– Ugy-e szép vagyok én ebben az alakban? Ugy-e most nem +szaladtok el éjnek éjszakáján Mirza Kobul kisasszonya elől? +<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<p>Szendereli mosolyogva veregeti meg a furcsa leányzó széles +vigyorgó pofáját, ki rikácsoló szóval kiabálja be a többi férfiakat +is, hogy jöjjenek csak, nézzék, milyen szép ő tegnap óta!</p> +<p>A férfiak elragadtatott gyönyörrel hagyják szemeiket nyugodni a +piruló Szendereli tündéri arczán, termetén, ki Miriám kezét nem +akarja elbocsátani magáéból s azt szeretné, hogy ha az is ugy tudna +örülni, mint ő.</p> +<p>– Hát én reám senki sem néz, zúgolódék a derék Dzsula. Hát ez a +hála, a miért én idegenek előtt a kisasszony vagyok, hogy most fel +sem vesztek, csak őtet nézitek; pedig ha elébb én reám néznétek, +akkor tudnátok csak, milyen szép az én másik alakom, a ki amott +áll.</p> +<p>– Hagyd azt a beszédet Dzsula; szólt közbe a Mirza. Te magad sem +tudod, hogy miben áll a te kedvességed. Én mondhatom, hogy ismerek +egy fiatal embert, a ki tégedet bizony szeret, s midőn kisasszonyod +férhez megy, te másik kisasszony szintén elmégy ahoz, a ki téged +ohajt.</p> +<p>– Ugyan ki volna az? kaczagott a tréfás szörnyeteg. Tán csak nem +te Kuván?</p> +<p>Azzal megtaszitá széles tenyerével azt a fiatal embert, a kit mi +csikósnak ismerünk; az restellette magát nagyon, és komoly arczot +csinált.</p> +<p>– Akkor olyan csúfnak kellene lenned, mint én vagyok, monda +Dzsula. Már én hozzám való férfit nem kapok a tatárok között.</p> +<p>– Az nem igaz; szólt Szendereli közbe; te nem vagy rút; én +örömestebb látlak, mint száz meg száz embert. <span class= +"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> +<p>– Ugy van, ugy, álliták a jelenlevők mind, bizonyitva ki ezt, ki +amazt, hogy miért kedves és szeretetreméltó Dzsula, min az +kimondhatlan jó ízüen kaczagott.</p> +<p>– De iszen volna csak itt az a tegnap esti orosztiszt, majd +megmondaná az, milyen kedves vagyok? hogy huzódott tőlem, hogy +kékült, zöldült, mikor igy a szemébe mosolyogtam; majd a hideg +törte ki, a mint ráborultam a keblére, s felállt minden haja szála +a kezem alatt, a hogy a fejét kezdtem simogatni. Ugyan festessétek +le arczképemet számára.</p> +<p>– Mást vélt helyetted találni; szólt Miriám. Nekem az egész uton +kellett hallanom ábrándjait Mezre-vár csodaszép urnőjéről. Ha tudta +volna, hogy ilyenkor milyen közel áll egy-egy késdöféhez!</p> +<p>A csodaszép urnő hálateljesen szoritá meg Miriám kezét s +megengedé neki, hogy lábaihoz üljön és fejét térdére nyugtassa.</p> +<p>A három férfi is letelepedett melléjök, a puszta szőnyegre ülve, +ősi tamerláni szokás szerint, csak Szendereli ült magas karszékben +közöttük, mint egy királyné.</p> +<p>A szolgák, fényes, paszományos ruhákban ételt és italt hordtak +elé, gazdagon aranyozott ezüst edényekben, kövekkel kirakott arany +serlegekben; az ember nem tudta, hogy melyiket bámulja inkább? a +gyönyörü keleti gyümölcsöket, a taréjos, aranyfarku sült +madarakat-e vagy a tálakat, miken azok fel vannak rakva? vagy a +szép urnőt, a ki azokkal kinálkozik?</p> +<p>Dzsula pedig egy hegedűt hozott elő s mig a többiek +vendégeskedtek, <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span> elkezdte azokat a csöndes bús +dallamokat hangoztatni, a miktől a keleti faj vére ugy +felháborodik, ugy kivánkozik vissza a multba; a nagy poharazásban a +vén Mirza is neki kezdett keseredni; a lakoma vége felé arra kérte +unokáját, hogy kedvencz nemzeti dalát énekelje el neki, melyre az a +legkellemesebb tremoloval elkezdé az ismeretes buzditó +tatárdalt:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">„Alszik a két vitéz künn a +zöld mezőben.<br /></span> <span class="i0">Egyik a sír alatt, +másik a sír felett.<br /></span> <span class="i0">Egyik azt +álmodja: jó volna meghalni;<br /></span> <span class="i0">Másik azt +álmodja: jó volna fölkelni.“<br /></span></div> +</div> +<p>A szép leányka el-elmosolyodott, a hol hangja reszketni kezde, +Miriám nem állhatta meg, hogy ne segitsen neki; Szendereli is +biztosabban énekelt azután másod magával; az éneklés ragadós, nem +sokára az egész társaság énekelte a dalt, a vén csikós előkapott +egy tárogatót s olyat fújt rajta, hogy ajtó, ablak reszketett bele; +a vén Mirza tűzbe kezdett jönni: eleinte csak az ökleivel ütögetett +fölfelé a légbe s egyik lábával dobbantott, majd felugrott, +kirántotta kardját s elkezdett tánczolni, nagyokat rikkantva s +talpához ütögetve tenyerét és kardját. A másik három férfi sem +maradhatott hátul, ők is tánczra keltek, a legvadabb tánczra, a mit +egy álló helyében jár el a tatár harczos, mikor nagy dühben van, +százszor megfordulva s százannyiszor megforgatva kardját feje +fölött. Az ő tánczosnéja a kard, az fejezi ki táncza jellemét, az +alkotja benne a változatokat, az a mesterséges, csodálatos +szemfényvesztés a kardvillogtatással. Ez a táncz az őrültséggel +határos, minden ideg izgásba <span class="pagenum"><a name= +"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> van hozva általa s a +lélek önfeledté lesz, mint valami dühöngő csatában. Mikor aztán a +kardok kihullottak a lankadt kezekből, mikor az a tárogató a dallam +végső accordjaiban, azokat a mély zugó hangokat hallatá, a mik +olyan jól illenek egy elvesztett csata végsohajtásaihoz, akkor +egymás nyakába borultak a férfiak és sirtak keservesen.</p> +<p>Ez a vége náluk minden táncznak?</p> +<p>Az örmény volt legjobban kifáradva a tánczban, ő vette észre +legelébb, hogy már este van, haza is kellene menni: Miriám akár +reggelig ott maradt volna s kész volt ujra kezdeni éneket és +tánczot.</p> +<p>Hanem már ekkor a Mirza is sürgeté. Hosszas elmaradása gyanura +adna okot. Csak siessenek vissza Alabinhoz, ki hihetőleg unalmában +sorba verte már a kozákjait. Mindnyájan felszedték ujra rongyos +öltözeteiket.</p> +<p>Miriám az alatt százszor elbucsúzott a szép Szenderelitől, meg +is kérdezte tőle százszor, ha szereti-e őt és nem fogja-e +elfelejteni? a leányka felelt is neki mindig.</p> +<p>Mikor azután sikerült a többieknek Miriámot kinógatni a +kastélyból, mikor már elmentek vele vagy ezer lépésnyire, ott +visszatekint az ifju s meglátja a leányt a kastély kertajtajában +állva.</p> +<p>– Oh én vadlud, elfeledtem elbucsúzni tőle! Kiált fel homlokára +ütve, s kiragadva magát társai közől, mint a szélvész rohan vissza +árkon bokron keresztül Szendereli felé s odaérve térdre borul +előtte s megragadva kezét kérdi:</p> +<p>– Szendereli, szeretsz-e engem? <span class="pagenum"><a name= +"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> +<p>A leányka mond, hogy „igen“, melyre Miriám hevesen átkarolja, s +olyan csókot nyom arczára, hogy a csók nyoma, mint piros rózsalevél +látszik meg a halvány liliomon. – Azzal azután nyargal vissza ismét +oly sebesen társaihoz. Azok mondogatják magukban: „ez aztán jó +vér!“</p> +<hr class="chap" /> +<h3>IV.<br /> +MIRIÁM.</h3> +<p>A mint a malomhoz újra visszaértek, már akkor össze volt terelve +számukra egy csoport hosszu szőrü csikó, négyesével egymáshoz +pányvázva, azokat átverték egy ismerős sekélynél a vizen s +éjszakára megérkeztek velök szerencsésen a városba.</p> +<p>Alabint az alatt majd az unalom ette meg. Semmiről sem akart +tudni, mint hogy Miriám üljön le vele pikétezni. Kártyázás közben +azután elmondá neki Miriám: mennyi fáradságába került ezeket a +nyomorult csikókat összefogdosni, estig nem csinált egyebet; alig +is érnek valamit, pedig a javát válogatta.</p> +<p>Még azután egy hétig mindennap át járt Miriám lovakat válogatni, +s a mit ő elhozott, azokat Alabin reggel a mezrei vásártéren dobszó +mellett elárverezte. Méreg-keveset adtak értök. A mit pedig reggel +kapott, azt költségek fejében este kifizetgeté az örménynek.</p> +<p>Ilyenformán nyolcz nap alatt csakugyan erélyesen behajtá az +adót, mely a Mirzára ki volt vetve, hanem az olyan szépen +<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= +"Page_211">-211-</a></span> felment a „jöttünk-mentünk +ettünk-ittunk“-féle rovásra, hogy levonván a levonandókat, nem +maradt több Alabin tárczájában száz rubelnél, a mit haza +Szebasztopolba vigyen.</p> +<p>Képzelhetni annak az orosz számvevő tisztnek kellemes +meglepetését, a kinek Alabin ilyen formán beszámolt háromezer +rubelről; letevén az asztalára száz rubelt kerek számban, a többit +pedig papirosra rajzolva.</p> +<p>Ha ez a számvevő tiszt valami okos ember lett volna, azt +mondhatá Alabinnak: adj még hozzá másik százat, hogy legalább +adhassak belőle ötvenet a kincstárnak, különben mi marad nekem? De +ez oly ostoba becsületes ember volt, hogy ebből a tréfás dologból +nagy lármát csinált; hadi törvényszéket, csempészeti vizsgálatot +követelt s ilyenkor aztán nem lehetvén a hatóságoknak illedelmesen +szemet hunyni a különben stereotyp számadások fölött, kénytelenek +voltak Alabint hadi törvényszék elé vonni, tudtára adván, hogy +mentse magát okosan, s ne engedje gyakorlatba jönni a tiszti +számadások miatti büntetéseket, a miből sok mások számára +kellemetlen aggodalmak származhatnának.</p> +<p>Alabin az okosabb emberek közé tartozott, a mentség nagyon +hirtelen készen volt nála. Ilyenformát mondhatott a hadi +törvényszék előtt:</p> +<p>„Én megtettem kötelességemet; az adót exequáltam, a míg letelt. +Hogy a bevétel a költségekre felment, annak nem én vagyok oka, +hanem Miriám. Minthogy ő birja a tatárok nyelvét tökéletesen, +kénytelen voltam rábizni a lefoglalást. Nem kaptunk egyebet, mint +lovat. Miriám lustasága miatt azt sem tudtuk <span class= +"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> egy nap +alatt összeterelni; nyolcz nap kellett hozzá. Az alatt jelenlétünk +drágaságot idézett elő a nyomorult városban, minden falat kenyérért +Simferopolba kellett küldenem. Ha Miriám nem késedelmeskedik, +legalább felét az összegnek megmenthetem; az ő hanyagsága okozta a +pénzelfogyatkozást stb. stb.“</p> +<p>Tetszett a főtiszt uraknak ez a védelem Alabintól; ilyenformán a +bün terhe Miriámra volt szépen átháritva, a ki naturalizált tatár +levén egy Krimiából Circassiába kivándorolt törzs ivadéka, minden +gonosztettre képes s ha egy ilyenen rajta kapatik, semmi sem +következik belőle inkább, mint azon meggyőződés, hogy idegen nemzet +fiai mennyire méltatlanok azon tisztességre, hogy az orosz +hadseregnél tiszti hivatalt viseljenek.</p> +<p>Miriám jelen volt a hadi törvényszék előtt, midőn társa ezen +vádat elmondá ellene, s rögtön felszólíttaték, hogy minden +fontolgatás nélkül mentse, tisztogassa magát. Még pedig csak +rövideden. A hadi törvényszék elnöke, Karvajoff tábornok ebédre van +híva a kormányzóhoz, nem időzhet sokáig.</p> +<p>Miriám büszke mosolylyal állt fel birái előtt, s merész +önbizalommal tekinte Alabinra.</p> +<p>– Uraim, szólt összefonva karjait büszkén. Azon kezdem +válaszomat kérdéseitekre, hogy én Alabin őrnagyot a legegyűgyübb +embernek tartom az ég alatt. A méltóságos elnök maga jól tudhatja, +hogy Mezrevár tulajdonosa, Mirza Kobul egyike a leggazdagabb +embereknek, és ime társam nem tud rajta nehány ezer rubelt +behajtani, hanem a helyett hasznavehetlen lovakat foglaltat el +tőle. Mirza Kobul egyike a legravaszabb embereknek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> Az +egész környék lakhelye körül négy verstnyi távolra az ő +szövetségében áll, ugy hogy ő mindent elébb megtud, hogy sem +meglephetné valami. Egy nagy sziklás hegy alatt tart valami rozzant +kastélyt, s midőn idegenek jönnek hozzá, abban fogadja el őket. Az +a kastély pedig egy nyomorult romladék, a hol még csak ablakok +sincsenek. A megelőző állomásokon felfogadott kémjei vannak, +csikósok, csárdások minőségében, kik őt előre értesítik érkezésünk +felől. A rozzant kastélyban semmi sincsen, csupán piszok, s abban +egy éjszakát sem lehet tölteni, mert éjjel a vén Mirza kutyákat +uszit unokájára, a ki egy valódi szörnyeteg s azon felül őrült. +Nemde igy adta ezt elő ti néktek társam, Alabin őrnagy. Mind ebből +egy betü sem igaz. Én azt az egész környéket jól ismerem, mert +gyermek koromban sokat időztem ott, s Mirza Kobul engem tart +legkedvesebb emberének, annyira, hogy unokája kezét nekem igérte. +Az, a ki éjjelenkint a vendégeket ijesztgeti, nem az ő unokája, +hanem a csárdai csapláros leánya, Dzsula; és az sem nyavalyatörős, +hanem csak alakoskodást játszik a jövevények ijedelmére, kik azt +hiszik, hogy az éjjeli lárma valódi küzdelem hangja a kastélyban; +pedig az csak szinjáték gyöngébb szivüek megpróbálására.</p> +<p>A hadi törvényszék tagjai egymás szemei közé, majd Miriámra +néztek s kezdte őket rendkivül érdekelni a fölfedezés.</p> +<p>Alabin megzavarodva pattant fel e beszédre.</p> +<p>– Miért nem mondta ön ezeket nekem akkor?</p> +<p>– Kérem, őrnagy ur, legyen türelemmel; én nem vágtam az ön +szavába. Én nem ismerek nagyobb feladatot, mint magamat a magas +czár kegyeibe emelni, s fáradságaimért magam <span class= +"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> akarom +a jutalmat aratni. Különben is titkomnak semmi hasznát sem veendé, +mert Mirza Kobulnak legalább ötszáz fegyveres embere van, s ha neki +ugy tetszék, minket minden kozákjainkkal együtt szétmorzsolhatott +volna. Nekem korábbi ismeretségemnél fogva sikerült magamat +beavatnom a Mirza kegyébe, s igy minden fortélyait jól ismerem. Ő +egy messze elágazó összeesküvés fonalait tartja kezében, tömérdek +fegyver, lőpor és mindenek fölött nagy mennyiségű vert pénz van +birtokában s e mellett oly megtámadhatlan helyzetet foglal el a +hegyek között, hogy ha csak ravaszsággal nem, erővel őt legyőzni +csaknem lehetetlen. Ha a tábornok ur kegyeskedik e felőli +felfedezéseimet tekintetbe venni, kérek nehány órai magányos +kihallgattatást.</p> +<p>Karvajoff rendkivül érdekelve volt; rögtön elhalasztá más napra +a hadi törvényszék folytatását, megizente a kormányzónak, hogy ne +várja az ebéddel, s elzárkozott Miriámmal.</p> +<p>– Tehát te azt állitod, hogy a Mirza unokája nem azon rut alak, +a kit én előttem Alabin leirt?</p> +<p>Ez volt legelső kérdése Miriámhoz.</p> +<p>– Nem uram. Az csak egy ravasz némber, a ki ijesztgető szerepére +be van tanitva. Ah Szendereli szép, nagyon szép.</p> +<p>– Szenderelinek hivják? kérdé a tábornok gyöngéd +hangenyhülettel. És szereted te azt a leányt?</p> +<p>– Szeretem uram.</p> +<p>– Tehát miért árulod el akkor a Mirzát?</p> +<p>– Épen azért, mert unokáját szeretem. Az öreg csak akkor akarja +őt hozzám nőül adni, ha Krimiát megszabadíthatta az oroszoktól; és +akkor nekem száz meg száz esztendeig kellene <span class= +"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> élnem. +Vagy pedig ugy nyerhetném el őt, ha oda mennék hozzá lakni, s ott +élnék holtig hegyei között; hanem ily lemondásra nem vagyok képes, +midőn fényesebb pálya áll előttem; és ezt a pályát az ő bukásával +kezdhetem meg. E vakmerő férfit egyedül én vagyok képes megtörni, +mert rejtekhelyét kivülem senki sem ismeri.</p> +<p>– Hogyan lehet az?</p> +<p>– A legmeredekebb hegy tetején van azon sík rónaság, melyet +lakhelyéül elfoglalt. E róna szorgalom által oly gazdaggá van téve, +hogy évi termésével a reászoritott nehány ezer embert világ végéig +eltáplálhatja, ugy hogy éhséggel onnan őt le nem lehet szoritani. A +hegy két szük hegyfaltól van ismét körülvéve. Az észak felőli +oldalon épen nincs mód azt megmászhatni, a déli oldalon pedig egy +hegyi folyam keríti el, melynek legszűkebb torkolatán egy tömör ház +van épitve; a mi meglehetősen malomnak látszik, de pincze ablakai +ágyukkal vannak ellátva, s a közeledő hadsereget hosszában +leseperhetik az utról. Ez a malom a legelső, a mit el kell +foglalni. Ezen tul van a hegynek egy lejtős oldala, mely felől azt +meg lehet támadni, ez lovakkal is járható, gyalog hadnak pedig épen +nem lehetetlen feljutni rajta egész a hegy párkányzatáig. Itt +kezdődik azonban a valódi ostrom feladata. Itt a rejtett tűzaknák, +a fortélyos csavarulatok, a kiülő sziklák, a farkasvermek, oly +veszélyessé teszik az állást, hogy a ki azokkal a legkisebb +részletekig nem ismerős, seregének felét ott vesztheti, és még a +legjobb siker mellett is fennmarad neki egy ötszáz főből álló +elkeserült csapattal, melynek mindegyike valami okból kiszenvedett +az oroszok <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= +"Page_216">-216-</a></span> miatt, kétségbeesett tusát vívni, s +egyenkint elfoglalni a Mirza sánczait, lőporos tornyait, +kincstárait, a legnehezebb ostromágyuk ellenében, miket a Mirza +saját maga öntet, mig az ostromlók ágyuikat oda nem vihetik.</p> +<p>A tábornok annyira ment ez elbeszélés alatt, hogy maga mellé +ülteté Miriámot.</p> +<p>– Ez nagyszerü veszély, itt Szimferopol közelében. S mint +reményled a Mirzát elfoghatni. Csellel vagy erővel?</p> +<p>– Csellel és erővel. Egy nem elég ellene; mert sok esze és sok +ereje van.</p> +<p>– Tanácsoljál!</p> +<p>– Oroszul beszélek uram: egyenesen és oroszul. Én nem azért +teszem e felfödözéseket, hogy azokkal valakinek kedveskedjem. Én +teszem, hogy kitüntetésben részesüljek, hogy a felséges czártól +érdemrendeket, előmozditásokat kapjak, s egy szóval saját magamnak +érdemeket szerezzek. Én megismertettem önnel a veszélyt; többet még +nem tevék; de le is győzöm azt, ha ön kieszközli számomra, hogy a +Mirza elleni hadjárat egyenesen én reám bizassék. Arra kell ötezer +ember; azt csak egy dandárnok vezetheti.</p> +<p>– Az sok neked, Miriám.</p> +<p>– Még az is csak oly módon elég, ha az alkalmas időt +kiválasztjuk?</p> +<p>– Mikor van az?</p> +<p>– Ezt nem tudhatja rajtam kivül senki. A Mirza fegyveresei ugy +vannak elosztva, hogy egyik héten egy ötöde portyázó őrjáratot tart +álruhákban a környéken. Más ötöde az <span class="pagenum"><a name= +"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> alatt otthon őrt áll a +sánczokon és kapuknál, harmadik ötöde fegyvergyakorlatokat tart, +negyedik és ötödik végre mezei munkát és kézmüveket folytat s igy +megy váltogatva valamennyin végig, ugy hogy a ki az ágyukhoz ért, +az ért az ágyuöntéshez is, a szántóvető és a lövész egy ember s +minden harczos tud gyalog és lovas szolgálatot tenni.</p> +<p>– Ez nevezetes belrendezés.</p> +<p>– Történik azonban néha, hogy nevezetes eseteknél az egész +fegyveres nép négy ötöde elhagyja a várat s csak az ötödik marad +benn a Mirzával. Ezt az alkalmat kell ellesnünk s akkor lesz elég +egy ötezer főnyi dandár a hegyi rejtek elfoglalására, nem levén +elég kéz a védeszközök munkába hozatalára.</p> +<p>– S mikor jő ilyen alkalom?</p> +<p>– Azt majd én elő fogom idézni, mihelyt e dandár parancsnoka +leszek.</p> +<p>A tábornok megszoritá a merész ifju kezét. Nem állhatta meg, +hogy végül ne kérdezze tőle:</p> +<p>– És ha Mirza Kobul legyőzetett, el fogod-e venni akkor +unokáját?</p> +<p>Miriám meghajtá magát és okosan felelt.</p> +<p>– Föltéve, hogy a fölséges czár a Mirza birtokaival engemet +jutalmazand meg.</p> +<p>És még mélyebben hajtotta meg magát. A tábornok fejére tehette +kezét, mintegy áldásképen.</p> +<p>Azzal elbocsátá őt magától, a haditörvényszékkel tudatva, +<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= +"Page_218">-218-</a></span> hogy a csempészeti kérdésből sokkal +fontosabb ügy fejlődött ki, minél fogva az elébbi kiegyenlítettnek +tekintendő.</p> +<p>A kormányzónál már az ebéd végén voltak, midőn Karvajoff +odaérkezett. Senki sem birta megfogni, mi történhetett, hogy az +első szavak után, miket a tábornok a kormányzó fülébe súgott, az +fölkelt az asztaltól, bocsánatot kért, vele együtt szobájába +zárkózott, s egész este elő nem jött.</p> +<p>Miriám pedig haza ment, s egy czitromlevével e szókat írta egy +ötrubeles bankjegy szegélyére:</p> +<p>„Mirza Kobulnak. – A mit rám biztál, elvégeztem. Miriám.“</p> +<p>Ezt a bankjegyet a láthatlan betükkel egy boritékba takarta, +melyet Hajbakut örmény szatócsnak czímzett, levelet írván mellé, +melyben köszönettel téríti meg ezt a kis tartozását s ezt egy +tatárnyargoncznak átadta; ki ott a postai közlekedés +fenntartója.</p> +<p>Nehány hét mulva Miriám megkapta a Vladimir-rend keresztjét és a +dandárparancsnoki kinevezést.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span></p> +<h3>V.<br /> +AZ ÁRULÓ.</h3> +<p>Azon naptól kezdve Miriám szerencséje meg volt alapítva, +felhivatott Szent-Pétervárra ott több hónapot töltött, s mint gróf +Miriánoff érkezett vissza Krimiába. Karvajoff legnagyobb bizalmával +tisztelé őt meg; csaknem mindennapos volt házánál s ezt arra +használta Miriám, hogy a tábornok legtitkosabb gondolatjait is, +miket négyszem között szokott kibeszélni, közölte szentpétervári +pártfogóival. Ez orosz rendszer: „én elárullak téged, hogy te ne +árulj el engem“; a főtisztek tudósitást adnak alárendeltjeik felől, +és az altisztek előljáróikról: egyik a másiknak kéme. Kém van +minden házban, ott ül a családok bizalmas tüzhelyénél, cseléd +gazdáját, nő férjét vigyázza, s nem hallatlan eset, hogy az édes +anyja elárulja tulajdon gyermekét.</p> +<p>Egy napon Karvajoff nagy bizalmasan azt találta mondani +Miriámnak, hogy a valódi trónörökös tulajdonképen nem K. herczeg, +hanem S. herczeg; mert a törvények szerint a czár első szülötte a +trónörökös; már pedig K. herczeg akkor született, midőn Miklós még +nem volt czár, e szerint a czár elsőszülötte az utána következő +testvér, mint a ki már Miklós trónra lépte után született s igy ő a +valódi trónörökös.</p> +<p>Két hét mulva Karvajoffot a Kaukazusba küldték, a mi első foka a +kegyvesztésnek, Miriám pedig ő helyébe neveztetett ki. Ez is +rendszer: szeretlek, hogy itt vagy, de még jobban szeretem, ha nem +vagy itt, mert akkor én ülhetek a helyedre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> Miriám +csak a rendszert követte s igen szépen haladt mellette előre.</p> +<p>Az már köztudomásu dolog volt felőle, hogy saját nemzetét, +nevelőatyját és jóltevőjét elárulta, s ennélfogva mindenki igen +nyájas és alázatos iparkodott iránta lenni, még a nálánál feljebb +valók is, mert azt senki sem tudhatta, hogy mi kárt tehet, ha +megharagszik.</p> +<p>Egy nagy katonai szemle alkalmával, a mint Mirianoff több +főtiszttel együtt egy csoportban lovagolt; egyszerre a szabályszerü +sortüzelés után összerogyott Miriámmal a ló s ő a földre esett. A +mint odasiettek segélyére; akkor vevék észre, hogy az elbukott +paripa vérzik, meg van sebesítve. Mintha a füle mellett golyó +hatott volna be. Ha egy ujnyival odább talál épen Miriám mellén +megy keresztül.</p> +<p>A tábori sebészek rögtön kivonták a ló fejéből a belelőtt +gyilokszert s akkor látták, hogy az nem golyó, hanem egy puska +körömvasa, melybe összehajtogatott papir volt dugva; a papiron ez a +két szó: „az áruló Miriámnak.“</p> +<p>A főtisztek rögtön vizsgálatot sürgettek, a kormányzó az ezredek +megtizedelésével fenyegetőzött, ha a vakmerő lövészt fel nem +fedezik; de Miriám maga közbejárult, s ő kérte, hogy hagyják az +egész esetet említetlenül. Ő miatta senki se szenvedjen.</p> +<p>Ez engedékenysége, e vakmerő daczolás a titokban készülő +veszélylyel még jobban lefegyverzék elleneit. A babonás oroszok +közt az a hit támadt, hogy amuletje van, mely félre fujja a golyót, +mint a repülő szúnyogot. <span class="pagenum"><a name="Page_221" +id="Page_221">-221-</a></span></p> +<p>Annál nagyobb volt a tatárok elkeseredése irányában. A czár +kegye szép mezei jószággal ajándékozá meg Miriámot Karaszu Bazár +mellett, azt egy évben háromszor felgyujtották a tatárok, még +idejök maradt a leégett ház oldalára felirhatni a legyilkolt +cselédek vérével:</p> +<p>„Emlékül Miriámnak, az árulónak.“</p> +<p>Másszor lepecsételt ládikót kapott Miriám, tele aszalt +gyümölcscsel. Jól járt, hogy maga nem bontotta azt fel; a +szekrénykében ármányos pokolgép volt rejtve, mely a falhoz mázolta +a szegény kozákot, kire annak felnyitása bízatott.</p> +<p>Miriám a vizsgálatnál a széttört pisztolycsöveken Mezrevár +gyártmányait ismeré fel, s olyan illatos fügék sem teremnek másutt, +Mezrevár paradicsomán kivül, minővel a pokolgépet rejtő szekrényke +tömve volt, hogy a lőpor szaga keresztül érezhető ne legyen. Mind +ezt nem késett a kormányzóval tudatni.</p> +<p>A titkos értekezleten elhatározák, hogy Mirza Kobul meg van érve +arra, hogy fájáról lerázassék.</p> +<p>Miriám bemutatá tervét.</p> +<p>E napokban kell Perekopon keresztül egy nagy pénzszállitmánynak +jönni Moszkauból. Már több izben megtörtént, hogy az orosz kormány +által küldött összegek a Perekop és Szimferopol közti uton +elvesztek. A kisérő csoportokat az ördögtorkolata nevü mély +völgyben háromszorta számosabb rablósereg támadta meg s elvette +tőlük a pénzt; a mivel azután az ismeretlen hegyszakadékok közé +menekülhetett.</p> +<p>E rablókat rendesen egy magas férfi vezette, a ki arany álarczot +viselt. Ez arany álarcz senki sem más, mint Mirza Kobul. +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span></p> +<p>Ő rendesen szokta tudni, mikor küld a kormány pénzeket +Szebastopolba, és azt is, mekkora kiséret mellett? rendesen sikerül +neki azt a legnagyobb vakmerőséggel megrohanni s mielőtt magához +térhetne első zavarából a megtámadott csapat, a szekereket +kirabolni s odább állni tartalmaikkal.</p> +<p>Kétségtelen, hogy ezt az alkalmat sem fogja kisérletlen +elszalasztani.</p> +<p>Azonban ezuttal kelepczébe kell kerülnie.</p> +<p>Jöjjön Perekoptól az ördögtorkolati csárdákig egy zászlóalj +gyalogság s két szotnia kozák a küldött pénzt hozó szekerekkel. Ott +álljanak meg éjszakára. Ugyanekkor egy más parancsnok hasonló +erővel jöjjön rájuk szemközt Szimferopolból; ennek legyen +nyiltparancsa a küldeményt átvehetni; ez alatt Miriám maga két +zászlóalj vadászszal megkerülve az ördögtorkolatot; elfoglalja azt +az egyetlen szorost, melyen keresztül Mezrevárba juthatni s +ilyenformán ezuttal ki nem kerülheti az arany álarcz a +tőrbe-jutást, a miből ezuttal ki nem szabadul.</p> +<p>Mezrevárral azután könnyü lesz boldogulni. Lehet, hogy az első +hírre önkényt feladják azt.</p> +<p>Mig Szebasztopolban e tervet készítették, az öreg Mirza Kobul is +nagy terveken törte fejét. Ünnepélyhez készült. Várának minden +asszonya varrott, hímezett, patyolatot és selyemkelméket; +szövőgyára a legpompásabb mintákra készite pálmás szöveteket, miken +keleti fantazia remekelt. Előre sütteté a sok mézes kalácsot, +mandulával hintve s három szakácsnak volt dolga, hogy a töméntelen +czukorsüteménynyel elkészüljön. <span class="pagenum"><a name= +"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> +<p>A sok gyár s kemencze füstölését messzire lehete látni onnan, de +ha valami idegen kérdezte: mi füstöl ott? azt felelték a tatárok: +meszet égetnek ott sokat, meg szenet jó uram.</p> +<p>– Mire készülsz atyám olyan nagyon? kérdé megsokalva az +ünnepélyes munkát Szendereli a Mirzától; ráfonódva öreg apja vén +vállára símuló szép termetével. Ki megy itten férjhez, hogy ugy +készültek a lakodalomhoz?</p> +<p>Az öreg Mirza mosolyogva tekinte szép unokájára, kinek arcza +olyan halavány lett azóta, mióta azt beszélik, hogy Miriám áruló! +meg is csipkedte ez arczát két ujjával, hogy pirosabb legyen, s még +tréfásan felelt neki.</p> +<p>– Hát te magad.</p> +<p>A leány búsan megcsóválta fejét és azt susogta: soha; és +könyezett bele.</p> +<p>Az öreg pedig kaczagott és egyre süttette a mézes kalácsot +halomra, s varratta a nászingeket, mintha hat leányt akarna férjhez +adni.</p> +<p>Pedig még azt sem tudta senki, hol van a vőlegény.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span></p> +<h3>VI.<br /> +AZ ARANY ÁLARCZ.</h3> +<p>Mióta Krimia a czár tartományai közé tartozik, kezdenek a +nagyobb városokban vendéglősök megtelepedni; az előtt az volt a +szokás, hogy az utazó a legjobb külsejü házhoz tért be s ott +ellátták mindennel s még megköszönték neki, hogy hozzájuk +szállt.</p> +<p>Szimferopolban egy német vendéglős nyitotta meg türhető hotelét; +ide szoktak leginkább a keresztül utazó főtisztek betérni.</p> +<p>Egy estve négy fiatal tiszt ült együtt az „Arany szarvas“ étkező +teremében. Vacsora után voltak már és punch előtt; időtöltésből +kártyázgattak együtt.</p> +<p>Kettő régi ismerősünk köztük: Miriám és Alabin, a másik kettő +csak segédei.</p> +<p>Alabin volt kiküldve a nyiltparancscsal, hogy az alatta álló +fedezettel átvegye a Perekopból jövő szállitmányt. Az átgondolt +terv szerint minden előkészületnek a legnagyobb titokban kelle +megtörténni. A csapatok a külvárosban hagyattak, s azoknak éjjel +kellett átvonulniok; parancsnokaiknak pedig az „Arany szarvas“-ból +korán három órakor reggel utánok menni, hogy még csak sejtelme se +legyen senkinek az előkészületről.</p> +<p>A négy tiszt vigan mulatva tölté az időt éjfélig, akkor Miriám +figyelmezteté őket, hogy jó lesz feküdni menniök, mert ki tudja, +mikor fognak ismét alváshoz juthatni? <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> +<p>Kiki sietett a punchot kiinni poharából, s egymásnak jó éjszakát +kivánva, betértek hálószobáikba.</p> +<p>A lovászoknak meg volt rendelve, hogy a paripákat egész éjjel +nyergelve tartsák, s a vendéglősnek meghagyatott, hogy a kapuját be +ne zárassa.</p> +<p>Az különben is fölösleges lett volna, miután a kapujárás alatt +fegyveres őr volt felállitva, s itt a város közepén mitől lehetne +tartani?</p> +<p>A vendéglő ugy volt felosztva, hogy ugyanazon folyosóról nyilt +két osztály, mindegyik két szobából álló. Az egyiket elfoglalá +Miriám, a másikat Alabin. A külső szobákban segédtiszteik +telepedtek le.</p> +<p>Egész napi lovaglás után, a mint ágyára veté magát Alabin, +azonnal elaludt, s álmában tatárfejekben játszott Miriámmal, és +nyert iszonyatosan, s minden tatárfőn egy-egy arany álarcz volt. +Még javában szeretett volna álmodni, midőn felébreszték. Valaki +végighuzta jéghideg kezét orczáján.</p> +<p>– Ah, már reggel van Nikolaj? ásita félálomban Alabin, azt +vélve, hogy segédje költögeti s nagyot akart nyujtózni, a midőn +tapasztalá, hogy mind a két keze erősen le van szorítva s a mint +ijedten fel akart kiáltani; egyszerre teledugták a száját valami +selyemkendővel.</p> +<p>Három alak volt a szobájában. Kettő sietve összekötözé kezeit +erős ellentállása daczára, a harmadik az alatt egy tolvajlámpát +vont elő palástja alól s egy futó fényvonalt engedett végigvillani +a szobán.</p> +<p>Alabin a futó fénynél megpillantá a hivatlan látogató +<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> képén az arany álarczot. Magas, +erőteljes alak volt az, bő hosszu ujju burnuszban, melynek +hátravetett csuklyája pompásan fonott gyöngyös turbánt engede +láttatni. E turbánhoz volt csatolva az arany álarcz, mely annyiban +különbözött szokott bálias álczáinktól, hogy rajta száj, orr és +szemek számára nem voltak megfelelő idomok, hanem az egész czifra +arabeszkekkel volt kimetélve, azok hasadékain át nézett és +lélekzett az ismeretlen.</p> +<p>A másik kettő arcza fekete fátyollal volt boritva.</p> +<p>Mikor Alabin a mozdulatlanságig meg volt kötözve, szája betömve; +akkor az arany álarczos odaállt eléje, s nyugodt mély hangon, +melyet az álarcz is tompitott, mondá neki francziául:</p> +<p>– Monsieur Alabin; máskor, ha ön az arany álarczost akarja +elfogni, egyik szemét se hunyja le.</p> +<p>Azzal felkereste Alabin felöltönyében annak tárczáját, felnyitá, +kivette belőle a Perekopból jövő dandárnok számára irt nyilt +parancsot. Egyébhez nem nyult; a mi más egyéb kihullott belőle, azt +visszarakta szépen.</p> +<p>– Már most tessék nyugodtan aludni tovább: súgá a tisztnek az +arany álarczos; s a vastag takarót fejére vetette. Alabin sem +látni, sem hallani nem volt képes, merre távoztak el.</p> +<p>Három órakor Miriám segédjével együtt lement lovászaihoz, +paripáit, fegyvereit rendbe hozatta; s kérdezé Alabin lovászaitól, +hogy gazdájuk felkelt-e már?</p> +<p>Azok azt felelték, hogy még nem izent le.</p> +<p>– Tehát fel kell a segédet költeni, nehogy elkéssünk: monda +Miriám, azzal lovára ült s négy emberből álló kiséretével +<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span> eltávozott, csapatjait a városon kivül +utban találva az ördögszakadéki hegyek felé. Azokat rögtön a mély +vizomlásokon keresztül a jól ismert hegyzugokon átvezette. Dél +lehetett, midőn az ördögszakadék szorosába kiérkezett, ott +vadászait az alacsony bokrok közé a legnagyobb vigyázattal +elhelyezte s ott vártak nagy csendességgel a megkerített tatárokra, +kiktől egy lélek sem fog onnan megszabadulhatni.</p> +<p>E közben az a baleset történt Miriámmal, hogy a mint egyik +pisztolyát megtöltötte, az véletlenül elsült s a balkeze kisujját +egészen elszakította.</p> +<p>Miriám hideg vérrel engedé a sebésznek az elroncsolt ízt +levágatni s miután az azt jól, roszul bekötözte, még csak karját +sem engedte felkötni; csak ugy a kabátja alá dugta a kezét; hisz az +az egy újj annyi, mint semmi az embernek.</p> +<p>Ott várt azonban estig, a nélkül, hogy ellenfelei érkeztek +volna. Este felé saját maga, segédeit, és egy pár lovast magához +véve, megindult kémszemlészetre az ördögszakadéki mély úton végig. +Ellovagoltak messzire, a nélkül, hogy valahol ellenséget sejthettek +volna meg.</p> +<p>– Attól tartok leginkább, monda Miriám segédtiszteinek hogy az +öreg róka neszt kapott előkészületeinkről s ezuttal hegyei között +maradt.</p> +<p>Már egész odáig lovagoltak a mély sziklatorkolatban, a hol egy +kanyarulatnál az országutra le lehet látni, s itt nagy bámulatra +szemközt jönni látták Bianoff ezredest Perekop felől, szép rendben +a maga huszárjaival és granátosaival; – de szekerek nélkül. +<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span></p> +<p>Miriám odanyargalt eléjük s az első üdvözlés után azt kérdezé +Bianofftól:</p> +<p>– Hát a szekereid hol vannak a küldött pénzzel?</p> +<p>Az ezredes egész biztonsággal felelt.</p> +<p>– Azokat a csardaki állomásnál átvette tőlem e reggel egy +főtiszt, kinek nyilt parancsa volt azt tőlem ott átvenni s az +általa tudva levő helyre szállitani.</p> +<p>– S te átadtad neki azokat! kiálta Miriám.</p> +<p>– Nyilt parancsot mutatott; négyszáz huszárt hozott fedezetül; +azt mondta, hogy a pénzt Szebastopol helyett Kertsbe kell +szállitania a kaukazi hadsereg számára; még kért tőlem száz +gyalogot a fedezethez, a mit én nem is tagadhattam meg tőle.</p> +<p>Miriám minden szónál növekedő bámulatot tanusitott arczán; az +ezredes által előmutatott nyilt parancs elismerhetlenül ugyan az +volt, a mit Alabin vett át. Semmi kétség sem lehetett felőle.</p> +<p>– S hogy nevezte magát ez a tiszt? kérdé Bianofftól.</p> +<p>– Neve ismeretlen előttem: Marziavnak nevezte magát.</p> +<p>– Csókolom a kezeidet! kiálta fel Miriám. Akkor te magának Mirza +Kobulnak adtad át a küldeményt, mert az ő titkos neve Marziav; a +mivel czinkosaihoz szokott levelezni. Magad adtad át neki a pénzt, +s még ráadásba száz granátost.</p> +<p>Még a ló is megijedt Bianoff alatt e szavakra, a főtiszt +elsápadt, mint a fal.</p> +<p>– Való ez? kérdé Miriámtól.</p> +<p>– Csalhatlanul. Mert tőled Alabinnak kellett volna átvenni +<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span> a pénzt, kinek rég itt kellene lenni +egy zászlóalj gyalogsággal, vele huszárság nem is volt; s neki +Szimferopolba kellett menni, a hogy az én napi parancsom szól.</p> +<p>Bianoff egy szót sem mondott erre, csak a nyeregkápájába nyúlt s +hallani lehetett, mint húzza fel egyik pisztolyát. Arcza olyan +fehér volt, mint csak lehet valakié, ki arra gondol, hogy magát +rögtön főbe fogja lőni.</p> +<p>Miriám megfogta az ezredes kezét.</p> +<p>– Ne csinálj semmi bolondot pajtás. Jobb lesz, ha vágtatsz +vissza s iparkodol utolérni a vakmerőket; különben is te nem vagy +hibás; hanem Alabinnal majd számolunk. Ez a nyiltparancs eltévedése +megfoghatlan. Egyébiránt légy eszeden, semmi baj sincs, annyit +csakugyan nyertünk, hogy Mirza Kobul fegyveresei nagy részével +várán kivül szorult; a félszigetről ki nem menekülhet, a mezrei +uttól pedig el van vágva. Most siess utána gyorsan.</p> +<p>Bianoff elkeserült lélekkel sietett vissza; természetesen az +éjszakai üldözés oly kevés sikerével gazdagítva küldetését, a +milyen keveset csak várni lehet olyan helyen, a hol százfelé visz +az ut s minden megkérdezett jövevény természetes szövetségese +annak, a kit üldöznek; sem egy kereket, sem egy sisakot soha meg +nem találtak ők az elvitt szekerekből és granátosokból.</p> +<p>Miriám pedig azonnal nyargalt Szimferopolba, csupán egy lovásza +kiséretében. Segédét és a többieket visszaküldé csapatjához, azon +parancscsal, hogy visszatérteig azon helyt maradjanak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<p>A város alá érve, künn találta az őrtűz mellett Alabin +csapatjait. Kérdésére azt felelték, hogy reggel óta várják az +indulási parancsot, de még nem kapták meg.</p> +<p>Az „Arany szarvas“ elé érve, még akkor is ott látta a hátra +hagyott őrt, s az udvaron felkantározva álló lovak mellett ácsorgó +lovászoktól azt tudá meg, hogy Alabin segédjével együtt még most is +alszik, s ajtaja be van zárva.</p> +<p>– Be kell törni! kiálta Miriám, s maga segíte befeszíteni az +ajtót, mely kettős zárral volt belül ellátva.</p> +<p>Az előszobában feküdt Alabin segéde, a belsőben pedig maga, +mindkettő megkötözve s félig megfulladva a szájaikba tömött selyem +kendővel.</p> +<p>Többet, mint félnapot kellett tölteniök e kínos helyezetben.</p> +<p>Alabinnak idő kellett hozzá, mig kötelékeitől megszabadítva +magához birt térni, s csak nehány óra mulva volt képes, hogy a +vizsgálatra összegyűlt haditörvényszék előtt megjelenjen.</p> +<p>Az adott vallomások még rejtélyesebbé tették ez esetet. Alabin +ajtaja be volt zárva kétszeresen; a kapun belől állt egy őr, künn +az utczán járt egy másik. Senki sem látott a vendéglőbe egész +éjszaka valakit bemenni, vagy onnan kijönni.</p> +<p>Miriám maga egész éjszaka fenn volt és semmi zajt nem hallott. +Egy izben ki is ment, megvizsgálni, ha ébren vannak-e az őrök s +mindkettővel öt perczig beszélgetett a rendszabályos kérdésekre +választ adatva. Ha valaki Alabint meg akarta rohanni, egyenesen +Miriám szobáján kellett volna neki a háztetőn <span class= +"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> +keresztül menni, az alatt mig ő odalenn járt; de öt percz alatt +bemenni, két embert megkötözni, iratokat kikeresni s ismét +eltávozni, tiszta lehetetlenség. Azon felül Miriám ablakai nem is +voltak nyitva.</p> +<p>– Itt valakinek árulónak kell lenni! kiálta fel végre +türelmetlenségre fakadva a haditörvényszék elnöke.</p> +<p>Alabin és Miriám egyszerre, mintegy önkénytelenül egymásra +tekintettek, mintha mondanák: „az kettőnk közül az egyik.“</p> +<p>– Én tudok egy ismertető jelt, szólt Alabin sötét +arczkifejezéssel; midőn az arany álarczos a selyemkendőt fogaim +közé dugta, jobb keze kisujját erősen megharaptam; ugy hiszem, ezt +a jelt sokáig fogja viselni.</p> +<p>Miriám keserűn mosolygott.</p> +<p>– Nagy kár, hogy nem bal kezét harapta meg; igy nem jönnék azon +kellemetlen helyzetbe, hogy ujjamat vizsgálat alá ne bocsáthassam, +miután épen azt ma reggel ízig ellőttem.</p> +<p>– Ha való: veté közbe szárazon Alabin.</p> +<p>Miriám e sértő észrevételre, hirtelen letépte sebzett ujjáról a +kötőléket s ujra vértől csurgó kezét megmutatá a törvényszék előtt, +melynek tagjai elszörnyedve kérték, hogy köttesse be azt ujra, +hiszen semmi kétségük felőle, hogy igazat mondott.</p> +<p>Miriám dühtől reszketve fordult Alabinhoz, mig balját +bekötözék.</p> +<p>– A másik kezem szolgálatjára áll önnek.</p> +<p>– Elfogadom, suttogá Alabin, ajkait összeszíva.</p> +<p>A két fiatal tiszt másnap párbajt akart víni; azonban közbejött +<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span> a kormányzó parancsa, mely megtiltá +nekik a vívást; mindkét tisztet felmenté a vizsgálat alól, +megerősité elébbi rangjaikban s feladatául tüzé, hogy rögtön +Mezrevár alá sietve, majd ott bizonyitsák be, melyikük hűsége és +bátorsága nagyobb? A haditörvényszék egyuttal oda utasíttatott, +hogy az egész balesetet tulajdonítsa a két alárendelt őrnek, +azoknak adasson egy adag botot, s több lármát ne csináljon +belőle.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>VII.<br /> +A MENYASSZONY ÁLMAI.</h3> +<p>– Mit álmodtál szép leánykám? mit álmodtál te gyönge +szívecske?</p> +<p>Igy kérdezte reggelenkint szép unokáját Mirza Kobul; és a +menyegző napja már közel volt.</p> +<p>Mirza Kobult hiába keresik Kercstől Eupatoriáig, föld alatt +eltünik ő üldözői elől, mint a tündér; délibábot kergetnek azok! +midőn utána futnak, hátuk mögött van rég. Midőn az orosz portyázók +szanaszét futnak az egész országban, kérdezősködve utána, akkor ő +már otthon ül és kényelmesen szürcsölgeti rózsavizes malozsa nedvét +s kérdezgeti unokájától: „mit álmodtál szép gyermekem?“</p> +<p>– Álmodtam is, és ugy tetszik, mintha most is igazán látnám. +Tele volt szobám piros virággal, minden bimbó, minden virág olyan +szép piros volt és eleven; csak egy volt közöttük <span class= +"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> fehér +és lankadt, és az a virág én voltam. Ott feküdtem a ravatalon és az +is tele volt virággal. A ravatal lábánál pedig fel volt állitva a +virágember; a minőt csak menyegzők alkalmával szokás a lakodalmas +házban felállitani: öltözete tiszta rózsa, a két keze liliomokból, +lábai folyondárokkal befuttatva, turbánja szép császárszakál, a +haja árva-lyán kalász, szemei csillagvirágok, orczái halaványpiros +mályvarózsákból, és ajka egy sor százszorszép. Körülöttem énekeltek +és daloltak, azt sem tudom már kicsodák? és énnékem ugy fájt a +szivem bele; a midőn egyszerre lehullott minden rózsa és liliom az +előttem álló virágemberről, és helyette ott állt – Miriám. És nem +tudtam magamat tartóztatni, hogy ne sirjak, a midőn őt magam előtt +állni láttam.</p> +<p>Az öreg jobbra balra simítja leánykája hajfürteit s elkezdi az +álmat magyarázgatni.</p> +<p>– Virágot látni álomban sokat, az nagy örömet jelent; leány, a +ki magát halottnak látja, nem sokára menyasszony lesz; a ki +eltávozott kedvesét siratja álmában, annak kedvese nem soká vissza +fog térni.</p> +<p>– Nem térhet ide Miriám vissza soha; sóhajta búsan e leány, s +ugy elfelejtkezett magáról, hogy még azt a habkönnyü piskótát is, +melynél egyebet napjában nem evett; a kis arany halaknak szórta, +mik szobája szökőkutas medenczéjében uszkáltak vígan alá s fel, s +enyelegtek egy piczi kis fakó halacskával, mely még ikraképen +vetődött vizükbe s nem gondoltak vele, hogy ez a kis fakó halacska +idő jártával majd egy nagy orosz csuka lesz, mely őket mind +elnyeldesi.</p> +<p>A szép leány nem láthatta atyja mosolygását, a midőn az +<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span> eltávozott; de magában elgondolá, hogy +az még is lehetetlen, a mit az emberek beszélnek. Miriámnak nem +lehet, nem szabad árulónak lenni.</p> +<p>A kinek nemzete annyit szenvedett, olyan szerencsétlen, az nem +árulhatja el ezt a szenvedő hazáját egy gyülölt idegen kegyéért; a +kire annyi dicsőség várt mint honfira, az nem árulhatja el +halhatatlan hírnevét egy szolga dicsvágyért, mely megpirít, midőn +kielégitett; és a kit ugy szeretett a nő, oly híven, oly igazán; +nem lehet az árulója a mennybeli szerelemnek.</p> +<p>Ha az egész világ elitéli is őt, ám a szerető hölgy talál +mentséget számára, az ő szivéből csak az élettel együtt lehet +kitépni emlékét.</p> +<p>És ha minden élő jel ellene tesz tanubizonyságot, akkor álmodik +felőle, és ébren is felőle álmodik, és jol tudja, hogy az csak +álom, még is ragaszkodik hozzá.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>VIII.<br /> +TATÁR HARCZ.</h3> +<p>Miriám két egész ezredet egyesite Marzia városban; lovasait, +gyalogságát ugy be tudta hozni a szoroson, hogy a meglepett +lakosság egy szót sem tudott meg előbb jöveteléről. Minden +elől-utol találkozót összefogdostak előőrsei s Hajbakut örmény a +legőszintébb csodálkozással látta a fényes tábornok urakat +leszállani kapuja előtt s azt sem tudta, melyiknek csókoljon +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span> kezet a sok közül elébb, midőn +méltóztattak házába benyitni.</p> +<p>Miriámnak első szava az volt hozzá, hogy kiparancsolta saját +házából.</p> +<p>– Fiam! monda e tisztes ősz embernek, ki neki apja lehetne; +fiam, keress magadnak más szállást, mert ezentul én fogok itt +időzni. Ismerlek, ki vagy: jó pénzért számomra kikémlelted a +Mirzát; de még jobb pénzért kéme lennél a Mirzának én ellenem. +Használtalak, már most nem kellesz, s félni sem akarok tőled. Rajta +légy, hogy jó messze válaszsz lakást ettől a várostól. Ha +eltávozunk, a házadat ismét itt találod. Ha valami károd lesz, majd +becsültesd meg s folyamodjál érte Szentpétervárra.</p> +<p>A jámbor örmény jónak látta ezzel a vigasztalással beérni. Hisz +a moszkók csak a lakását vették el; még gonoszabb lehetne pedig a +dolog, ha azok adnának neki lakást, ott, a hol neki nem +tetszik.</p> +<p>Miriám azonnal elrendezé csapatjait, a legnagyobb ovatossággal, +hogy az átelleni sziklatetőkről hadi tervét ki ne kémelhessék. +Tiszteinek meg volt parancsolva, hogy szüntelen közkatonai köpenyt +viseljenek egyenruháik felett s osztályát senki el ne hagyja.</p> +<p>Midőn az előőrsök vizsgálatából az örménytől elfoglalt házhoz +visszatért, nagy meglepetés várt reá; a vitéz Karvajoff tábornok +érkezett oda Jekaterinoszlávból, az a derék ember, kinek ő mostani +rangját köszönheti, s ki viszont ő neki köszönheti, hogy most ott +időzhet a világ háta mögött, Jekaterinoszlávban, a Kaukazuson tul. +<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= +"Page_236">-236-</a></span></p> +<p>Mind a ketten azt mondták, hogy nagyon örülnek, a midőn egymás +kezét megszorithatták.</p> +<p>A tábornok egy zárt levelet adott át Miriámnak, melybe az volt +irva a kormányzó által, hogy Karvajoff tábornok és Alabin ezredes +előtt adja elő azon hadi tervét a legrészletesebben, melylyel Mirza +Kobult megtámadni szándékozik.</p> +<p>Miriámnak engedelmeskedés volt a dolga. Elővette térképeit, +mikben a mezrei rejtek legtitkosabb erősségei, védhető és +hozzájárulható helyiségei pontosan fel voltak jegyezve. Akárki +készitette azokat, bizony jártasnak kellett lennie azon a vidéken, +s nem csak szemeivel, de eszével is meglehetősen birni.</p> +<p>– Itt három feladat van, monda Miriám, miután a helyzetet +lerajzolá. Az első minden esetre a malomnak nevezett erőd +elfoglalása. Ez pusztán leleményesség dolga, egyedül találékony +észt feltételez végrehajtójától, a miért én azt Alabin ezredesre +kivánom bízni; mint kinek hasonló esetekben hirteleni önfeltalálása +nevezetes. Második műtétel az elősánczok elfoglalása a +hegy-magaslaton; ezt rábízhatom bár melyik vitézebb +dandárvezetőnkre, mert ehez semmi egyéb nem kivántatik, mint +személyes vitézség, a lerajzolt védművek között egy gyermek is +eligazodhatik, s a munka forrója csak a sánczoknál kezdődik, azon +pedig behunyt szemmel s kivont karddal öt percz alatt át lehet +esni. Ismétlem, hogy ez az őrmesterek dolga. A harmadik feladat a +legnehezebb. Mig a gyalogság a mezrei magaslatokat ostromolja, a +lovassággal a hegyszakadék bejáratát kell elfoglalni, hogy a Mirza +czinkosai segélyül ne mehessenek neki. A ki e feladatot pontosan +teljesíté, az meglehet, legkevesebb dicsőséget <span class= +"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> fog +haza vinni a hadjáratból, mert azon esetben tán munkája sem akad, +de ha elhanyagolja azon állást, az egész eredményt koczkáztathatja. +A Mirzának most nincs több száz emberénél odafenn, de ha sikerül a +kóborló tatárok közül még nehány százat magához vonhatni, soha sem +birunk vele. Azért a Csardak előtti álláspont a legfontosabb s ezt +megőrzeni egyenesen magamra vállalom. Én ismerem a tatárok ezernyi +fortélyait, ravasz, rendkivüli hadakozás módját, s hiszem; hogy ha +megtudják, miszerint velem állnak szemközt, meghuzzák magukat +mocsáraik között, s nem lesz bátorságuk a síkra szállani.</p> +<p>Karvajoff feszes komolysággal hallgatta végig Miriám beszédét, +azután egy másik zárt levelet vont elő kebléből.</p> +<p>– Ez is önnek szól; monda, átnyujtva azt Miriámnak.</p> +<p>Miriám feltörte és azt olvasá belőle, hogy a kormányzó +rendeletéből az ő hadműködései egyenesen alárendeltetnek Karvajoff +tábornoknak! minélfogva annak mindenekben engedelmeskedjék.</p> +<p>Ily megaláztatás után más országban a tisztek le szokták tenni +kardrojtjaikat; de Oroszországban ilyesmi nem divat és nem szabad. +A mit a czár és az ő kormányzói rendelnek, az nem szégyen, még ha +megaláztatás is.</p> +<p>Miriám nyugodtan hajtá meg magát Karvajoff előtt, s tudatá vele, +hogy parancsát várja.</p> +<p>– Hadi terved jó, monda a tábornok összegöngyölgetve a +térképeket. Semmi kifogásom ellene. Csupán a végrehajtás személyeit +hiszem jónak megcserélni. A malomnak czímzett erőd elvételével +téged bízlak meg: a Csardak felőli álláspont <span class= +"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> +felügyeletét pedig Alabinra hagyom. Én magam itt a középpontból +intézem a megszállást.</p> +<p>Miriám arcza legkisebb változást nem mutatott.</p> +<p>– Én e feladatban is nagy megtiszteltetést találok; de ujolag +figyelmeztetem Alabin ezredes urat; hogy a tatárok ravaszságától +jobban lehet félni, mint görbe kardjaiktól, s a ki eléggé ovatos +lenni nem tud, nagyobb veszélyben lehet miattuk Szimferopol +közepén, őreitől körülvéve, mint egy magában a Jura szakadékai +között.</p> +<p>Alabin fülig vörösödött el e szóra, mely őt az arany +álarczossali estére figyelmezteté; de vigasztalhatta magát azzal, +hogy hiszen Miriám annál halaványabb.</p> +<p>Szegény Miriám, neki ugyan elég oka van arra, hogy halavány +legyen. Mint okos ember, ugy számitotta ki magának a dolgot, hogy +majd nagy áldozatokkal oly győzelmet vív ki, mely őt a czár +kegyében megerősíti; és íme most látja, hogy ő maga van legelső +áldozatul szánva, hogy elhatároztatott, miszerint ő veszszen +legelébb is kárba; hogy ő legyen, a kit elhasználnak, és nem az, a +ki a hasznot aratja.</p> +<p>A legközelebbi éjszakán kellett a malom elleni támadást +végrehajtania.</p> +<p>E vakmerő fegyvertényre egy saját zászlóalj rendeltetett +parancsnoksága alá.</p> +<p>Saját kiváló öltözékeikről megismeré a katonákat Miriám.</p> +<p>A szibériai zászlóaljak egyike volt az; a mik ugy erednek, hogy +a hol nagy bűnösöket találnak a hadsereg között, kik a <span class= +"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> tizezer +vesszőt ki birták állani s nem haltak meg bele; kik tilos eszméket +mertek társaik előtt kibeszélni, kik tán itt amott katonai +forradalmak részesei voltak, vagy engedetlenek előljáróik iránt, +sőt talán lengyelek, vagy titkos jacobinusok, veszélyes társulatok +czinkosai; az ilyenekből saját ezredeket alkottak, s ezen +kiválasztott ezredek számára szokott fentartatni azon ritka +megbecsültetés, hogy ostromlott várak réseit ők rohanják meg +legelől, ők temessék be hulláikkal a sánczárkokat, s azt a kettős +szolgálatot tegyék birodalmuknak, hogy megmentsék azt az +ellenségtől és saját maguktól.</p> +<p>Midőn egy ily ezred bizatott Miriám kezére, jól tudhatá, hogy mi +vár reá?</p> +<p>Az ilyen tisztelet felér a halálitélettel, a mi Oroszországban +el van törültetve.</p> +<p>Miriám ha különben nem tudta volna is ezt, eléggé sejtheté +abból, hogy tiszttársai oly szivesen búcsuztak el tőle ez este, +mint a kit nem fognak többé látni; maga Karvajoff is részesité +annyi kegyelemben, hogy titokban megsúgta neki, miszerint jól +teendi, ha ő is közkatona köpenyt fog ölteni s kalapja mellől +elhagyja a tollbokrétát.</p> +<p>Miriám azért is legpompásabb öltönyét vevé magára, felkötötte +aranyos övét, felrakta rendjeleit; gömbölyü prémes cserkesz süvege +mellé akkora kócsagot tűzött, hogy ágyuval is rá lehetett czélozni, +s még az egész tetejébe felkerekíté lángpiros tatár-köpenyegét, +hogy a ki csak hirét hallotta is, rá ismerjen róla.</p> +<p>A mint ily öltözetben katonái elé lépett, bámulva szólitá +<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span> meg minden ember: ez még is vakmerőség, +ez Isten-kisértés; hisz igy mindenki ő reá fog czélozni.</p> +<p>– Hadd czélozzanak: felelt ő büszkén. Azt hitték, hogy félek, +midőn e rohammal megbíztak; pedig még nincs az a golyó megöntve, a +mely elől Miriám eltagadja magát.</p> +<p>És ugy ment fényes lobogó köntösben arany boglárokkal, gyémántos +rendjelekkel, abba a csatába, melyből senkit sem várnak társai +vissza. Oly büszkén hordta mellén azokat a rendjeleket, mintha +czélnak tartaná ott, hogy oda lőjjenek.</p> +<p>Egy két fegyveres társa tán meg is sajnálta, a kinek tán épen +utjában nem volt, de hogy azok közé sem Karvajoff, sem Alabin nem +tartozott, az több mint valószinü.</p> +<p>E született orosz főnemesek előtt a tatár Mirianoff mind végig +gyanus jellem maradt; az emberi szív jobb érzelmei közé tartozik +az, hogy az árulónak, a szökevénynek soha sem hisznek egészen s ez +a gyanus göcs legjobban meg lesz oldva igy: ha hű volt Miriám, +akkor elesik Oroszországért, de dicsően esik el; ha pedig hűtlen +volt, akkor dicsően vész el, de még is csak elvész.</p> +<p>A syllogismus mind a két oldalról erős s becsületére válik +annak, a ki feltalálta.</p> +<p>A mint szürkülni kezdett az alkony, Miriám megkerülte +csapatjaival a várost, hogy azon ismert utra forduljon, mely a +malom tájára vezet.</p> +<p>A hegyi folyamhoz érve, egy csapat dzsidást talált ott, kik +lovaikat itatták a vízben s panaszkodtak, hogy a folyam +<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span> megfoghatlan okok miatt ugy kiapadt, +hogy alig találnak benne elég ivó vizet.</p> +<p>Miriám jól tudta, hogy mi e gyors apály oka, némely helyütt alig +ért bokáig a kövek között csergedező viz, s egy-egy külön szakadt +gödörben kalappal lehetett fogni az ott rekedt pisztrángokat; a +heverő orosz katonák bográcsokban főzték a parton az összefogott +halat és rákot, némelyik itt-ott skorpiót is fogott a rák helyett; +megfőzte azt is, semmi baja sem lett tőle.</p> +<p>Az utolsó előőrsöt elhagyva, leszállt egész csapatjával Miriám a +kiapadt folyam medrébe, s annak két sziklás fala közt haladt +sebesen mindig a folyam mentében.</p> +<p>Két felül a part oly magas volt, hogy a haladó sereg +szuronyhegyei sem látszottak ki belőle. Semmi sem árulhatá el +közeledésüket.</p> +<p>A völgyön mély köd feküdt, melyen alig birt keresztülderengeni +az ujhold sápatag félképe. Kedvező idő a titkos rohamra. Csupán azt +kell még bevárni, mig a hold is lemegy, azután a köd és sötétség +két jó barát lesz.</p> +<p>Addig ott kell időzniök a vizmederben; ha egy hang elárulja ott +létöket, végök van, két percz elég arra, hogy együtt mindenestől +örökre megszünjenek Oroszország terhei lenni. Ha Miriám társai +tudnák, a mit ő tud, hogy fagyna meg szivökben a vér! Ha sejtenék +azt, hogy e hegyi folyam azért apadt el oly egyszerre, mert a +hegyen tul óriási gátokat zártak eléje s csak egy zsilipet kell +felrántani, hogy egy egész tenger zúduljon reájok alá, mely ha az +egész mély meder mind fegyveres vitézzel <span class= +"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> volna +is tele, ugy elseperné őket, hogy az itéletnap sem szedné szétszórt +csontjaikat össze.</p> +<p>Az igazi ut, mely a malomhoz vezet, épen a part felett visz el. +Egy perczben ugy tetszik nekik, mintha lovak dobogását hallanák +fejük fölött. Mindenki lehuzza magát a víz alá, hogy sisakjaik +hegyei sem látszanak ki. A tatár őrjárat halad végig a parton. Ha +valamelyiknek eszébe jutna megtekinteni, micsoda kövek azok ott a +mederben, miken a víz itt amott apró zuhatagokat képez?… Nem vettek +észre semmit, elhaladtak tova; Miriám csapatja most emeli ki fejeit +a vízből lélekzetet venni… A hold már a hegyek között van, sietni +kell, mert ha a hegytetőkön is sötét lesz, akkor a tatárok egész +szál fenyőfákat gyujtanak meg, s kivilágitják az egész vidéket.</p> +<p>Most gyorsan előre! Kiki hajigálja el, a mi terhére van: a lőpor +ugy is átnedvesedett, a töltényekre semmi szükség, csak a szurony +ad még vigasztalást.</p> +<p>Már hallik a malom kelepelése; csak egy kereke forog, kevés vize +van, itt vigyázni kell, mert egy mély gödör van a kerekek előtt; a +kik úszni tudnak, előre! A víz alatt hegyes sánczkarók merednek, +vigyázzon mindenki, hogy beléjök ne akadjon, a ki megsebesíti magát +bennök, el ne jajduljon, hanem haljon meg békével. Maga Miriám +úszik legelől, kardja fogai között. Jó, hogy ez a malomkerék +kelepel, nem hallani tőle az úszók lubiczkolását. A malomkerék még +egyébre is jó. Meg lehet fogózni egyik lapátjába, a forduló +kerékkel fel lehet emelkedni egész a malomsáncz párkányzatáig s +onnan egy merész ugrással át lehet szökni a párkányra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span></p> +<p>Miriám volt az első. A mint a malompárkányra ugrott, kardját +kezébe kapta, s felszakítva a már ismeretes őrszoba ajtaját, +berohant egyedül s a mint a szoba közepén négy tatár ült egy +felforditott hombár előtt, koczkázva, odaütött közéjök öklével a +hombár fenekére, rájuk kiáltva:</p> +<p>– Adjátok meg magatokat!</p> +<p>A tatárok ijedten ugrottak szét s mintha elfeledték volna +fegyvereik használatát, rohantak a tulsó ajtó felé. Miriám egyet +megragadott közülük, de a tatár kiszakítá magát kezei közül s +mielőtt Miriám társai rárohantak volna, ő is eltünt a tulsó ajtón, +melyet üldözőik előtt rögtön lebocsátott csapda rekeszte el.</p> +<p>Az oroszok betörték fejszékkel a csapdát, s azon benyomulva a +malomgép teremében találták magukat; azonban sehol sem akadtak egy +ellenfélre. Az első pillanatban nagy lárma volt a malom minden +termeiben, mintha negyvenen is volnának ott, és most senki sem +található a pinczéktől a padlásig sehol.</p> +<p>– Jól tudom, hová lettek, szólt Miriám, s egy fáklyát kezébe +ragadva, a malom gépezetén keresztül a vízroham üregébe indult.</p> +<p>Helyesen gondolá, a mint a fáklyával az üreg nyilásához lépett, +rögtön tiz lövés jött egyszerre az üregből s jobbra balra, a kik +mellette álltak, holtan hullottak le.</p> +<p>– Uram! szólt ekkor egy jámbor közvitéz Miriám elé lépve; kiméld +életedet, maradj hátul, ez öltözetről mindenki rád ismer, vagy add +legalább nekem a fáklyát, hogy téged ne lássanak.</p> +<p>– Nem félek, biztositá Miriám a vitézt. Ereklyém van: s +<span class="pagenum"><a name="Page_244" id= +"Page_244">-244-</a></span> azzal elővonta kebléből szent Sebestyén +aranyozott képét, ki íme nyilaktól volt átlövöldözve Diocletian +császár parancsára.</p> +<p>Az orosz áhitattal csókolta meg az ereklyét, s oly bizton érezte +magát azontul Miriám mellett, mintha őriző angyalok járnának +előtte, ködnek és tűznek oszlopában.</p> +<p>Miriám sebesen nyomult előre a szűk alaguton; gyorsaságtól +függött minden siker, egy golyó sem érte, pedig egyre lövöldöztek +reá; csakugyan talizmánjának kell lenni.</p> +<p>Midőn nehány száz lépésnyire hatoltak már az üregbe, egyszerre +irtóztató csattanás hallatszott kivülről, melynek dörgése, mint +valami óriás harang siketítő búgása tölti el a földalatti +boltozatot: az egész hegy összeomlani készül, a szikla reszket, +mint a megkondított ércz; s a rettentő robaj, mintha száz meg száz +enyészetes halálkiáltás kardalával végződnék.</p> +<p>– Mi volt ez? kérdi egymástól a rémület.</p> +<p>A válasz borzasztó.</p> +<p>Künn a malomerőd a levegőbe röpíttetett; Isten tudja hányan +voltak benne? ki bírná megszámlálni a győztes oroszokat ott a +szétvetett kődarabok alatt, az égő gerendák között? Egy-egy fekete +tömeg még most is vonaglik itt amott. Alig ismerni rá, hogy ember +volt valaha.</p> +<p>Az üldözést nem lehete folytatni tovább, a zavar sokkal nagyobb +volt az oroszok között. Miriámnak vissza kellett vonulnia az +üregből. A közvitézek most már igazán hitték, hogy az amulet menté +meg a haláltól, mert ha hátul marad, ő is ott vesz a +robbanásban.</p> +<p>A csattanást jól hallották Marzia városban is s a főtisztek +<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= +"Page_245">-245-</a></span> a tábornoknál épen vacsoránál ülvén, +találgatták, mi lehet az? Vacsora után majd utána járnak. A válasz +azonban még vacsora előtt megérkezett; mert a mint Karvajoff +számára, ki bornemisza volt, friss vizet hoztak a folyamból, s ő +azt a fakupából üvegpohárba tölté; boszonkodva szólt, hát veres +bort adtok nekem?</p> +<p>Nem veres bor volt az, hanem piros vér; háromszáz szétmorzsolt +hősnek vére, azon frissen merítve a folyam medréből, melyben +áradást idézett elő. Azt tették fel a tábornok asztalára, nem látva +szinét a faedényben.</p> +<p>A tisztek egymásra néztek és hallgattak. Gyaníták, mi történt. +Szegény Miriám. Hamar bevégezte. Egy öreg pópa volt jelen; az +elkezdett énekelni a megholtak lelkeiért; a tisztek ezüst pénzeket +adtak neki viaszgyertyákra s Karvajoff ünnepélyes fogadást tett, +hogy a derék Mirianoff emlékére márvány oszlopot fog emeltetni +Marzia közepén s azt a piaczot az ő nevéről hivatja.</p> +<p>Ez ájtatos foglalkozás közepett érkezett meg Miriám követje. +Tiszteletét hozta urának a fővezérhez, és a vállalat eredményérőli +tudósítást.</p> +<p>A malomerőd elfoglaltatott, hanem a hegyi alaguton menekült +tatárok a győztesekkel együtt felvetteték az egész épületet! maga +Miriám csak az által menekült meg nehány század magával, hogy a +robbanás alatt a tatárokat üldözé az alaguton. Megbizatását +végrehajtá, s most kér segitséget, hogy az elfoglalt álláspontot +megtarthassa.</p> +<p>E hir nagyon megzavart mindenkit; hogy Miriám egy óra alatt +vakmerő rohammal elfoglalja az erődöt s egy légberöpített +<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span> sáncz ostromlói közül nehányad magával +megmeneküljön, ez hasonlított a csodákhoz.</p> +<p>A tiszt urak sajnálni kezdék a pópának adott ezüst +pénzeiket.</p> +<p>Karvajoff hideg vérrel piszkálta fogait, végre azt mondta Miriám +hirnökének, hogy csak menjen vissza, reggel felé majd küldenek +számára erősitést.</p> +<p>Azzal a tisztek szétoszlottak tanyáikra, Alabin még a késő +éjszakai órában átlovagolt a csardaki állomásig, mely reá volt +bízva.</p> +<p>A végzetes tatár csárdától a Mezre várig vezető uton Miriám azon +javitást teteté, hogy a meredek hegyszakadék fölött állóhidat +veretett, ez által a keskeny hegyoldal helyett a szélesebb +tulpartra volt az ut áttéve, melyet a tatárok ugy látszik +készakarva hanyagoltak el.</p> +<p>Ez ösvényen haladva Alabin két óra alatt tette meg azt az egész +utat, melyen legelső alkalommal fél éjszakán át elhordozta a ravasz +tatár. Hiszen csak azt kaphatná meg még egyszer.</p> +<p>A tatár csárda most egészen Alabin számára van elfoglalva, a +csárdás régen megszökött belőle s ott hagyta azt üresen a vendég +urak számára.</p> +<p>Egy tábori ágy, egy medvebőr az egész kényelem, a mi Alabinra +várakozik; ha legkényelmesebb ágya volna, sem igen tudna saját +gondolataitól aludni.</p> +<p>Nehány nap alatt annyi viszás dolog történt vele, hogy nem bir +kiigazodni saját eszméi közül. Nagyravágyását uj diadallal +kecsegteti a mezrei ostrom, kiváncsisága fel van ingerelve +<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> látni azt a csodálatos rejtekhelyet s +annak legcsodálatosabb urnőjét s talán jutalmul nyerni az egész +tündéri tanyát, tündéri urnőjével együtt. Boszut állni gyűlölt +vetélytársán, a ki mindig szerencsésebb volt, mint ő; feláldozhatni +őt saját szerencséjének, az ő küzdelmei árán juthatni épen azon +dijhoz, a mit amaz elveszít. Hanem itt azután valami lehűtő +gondolat tévedt forró képzeletei közé: – az, hogy ez a Miriám +milyen ördöngös szerencsével bir, mennyire nem esik bele semmi +verembe, a mit alá ásnak, hogy meg tud állni két éles fegyver +között és egyiktől sem fél; gyülöli a tatár is, az orosz is, és +egyik sem birja elveszteni. Erről azután eszébe jutottak e +rendkivüli ember figyelmeztetései azon veszély felől, mely reá a +csárda állomásán várhat, s ha még hozzá az aranyálarczczali mesés +kalandjára talált gondolni; tökéletesen indokolva lehetett azon +aggodalma, mely nem engedte jó tábori ágyán aludni, hanem +kényszeríté háromszor is felkelni s kivont karddal körül járni +szellős hajlékát, mely minden oldalán őrökkel volt körülvéve.</p> +<p>Midőn harmadszor kiment a csárdából, őrei figyelmeztették valami +világosságra, mely nehány percz előtt keletkezett, azóta hirtelen +kezd terjedni s mindinkább közeledik.</p> +<p>– A nádat gyujtották meg valahol vigyázatlan pásztorok s annak a +tüzét hajtja felénk a szél: vigasztalá magát Alabin.</p> +<p>A szél azonban épen ellenkező irányban fútt s a tűzvilág még is +egyre közeledett.</p> +<p>Egy csapat kozáknak rögtön parancsot adott Alabin, hogy +vágtassanak előre, s szerezzenek róla tudomást, mi az?</p> +<p>Az alatt mindenki nyeregbe veté magát; az ágyukat elhelyezték, +<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span> s az egész lovassági dandár csatakészen +várta az ismeretlen veszélyt, akármi alakban jöjjön is az.</p> +<p>Nehány pillanat mulva rémülten száguldottak vissza az előre +küldött kozákok.</p> +<p>„Az ördögök jönnek!“ kiálták már messziről s megrémült hetmanjok +akadozó nyelvvel bírta elhebegni Alabin előtt, hogy egy roppant +sereg tüzet okádó szarvas szörnyeteg jő nagy bömböléssel a tábor +ellen; soha sem látott ilyen ellenséget senki.</p> +<p>Minő őrült lárma ez!</p> +<p>Ezer meg ezer vad, idegen hang iszonyító keveréke: bőszült +fenevadak bömbölése, kutyák ugatása, ostorcsattogás, emberi +üvöltés, és az a tomboló robaj, mely alatt megreszket a föld, és az +a tétova láng, mely vészsebesen közeledik és senki sem tudja, mi +robaj, mi láng, mi veszély az, a mi közeledik? Az ördögök +szabadultak el a poklokról.</p> +<p>Gyorsan az ágyukhoz, gyorsan a lovakra jó moszka vitézek! késő +volna sánczokat hányni most, késő volna csatatervet készíteni: ez +tatár harcz leend.</p> +<p>Rémes, rendkivüli csata, a minőről nincs említés téve a +hadtudomány könyveiben, hogy a bölcs vezérek ovakodhassanak tőle, a +hol nem segit sem az ágyu, sem a vitézi kar, sem a jó szurony, sem +a jó kard a kezében; csak egy segitene, a futás; de az kinek jutna +eszébe?</p> +<p>Csak négyszázan vannak a tatár lovasok, kik az ördöngös harczra +vállalkoztak, de maguk előtt kétezer szilaj bikát hajtanak, a +legvadabb embergyűlölő állatokat, mik Tauria rónáin legelnek s +megkergetik az ismeretlen lovast. <span class="pagenum"><a name= +"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> +<p>Kétezeret összefogtak Mirza Kobul gulyáiból, párjával +összelánczolták őket szarvaiknál fogva, szarvaik közé pedig +fenyőgallyakból vastag kévéket kötöztek, azokat azután +meggyujtották.</p> +<p>Azzal hajrá!</p> +<p>A horogvégü ostor csattogása, az uszított ebek üvöltése, a +ropogó láng neki vadítá a szilaj állatokat; vak, veszett dühvel +rohannak előre, égő szarvaikkal a pázsitot szaggatva fel +futásukban, rá az egész tömeg az orosz dandárra.</p> +<p>Alabin négy ágyuja mögött állt, a mik kartácsra voltak töltve, s +a fölvert por miatt, mit a szél előre vert, nem ismerheté meg +elleneit.</p> +<p>Mikor nehány száz lépésnyire voltak, akkor egyszerre mind a négy +ágyuval közéjök lövetett. A lövések után egy-egy hosszu folt támadt +a közelgő lángtengerben, mint mikor az égő parázs közé csapnak, +azután ismét összefolyt az s jött robogva és üvöltve.</p> +<p>Még egy lövés, és ismét egy; ekkor a szél félrekapja a +porfelleget s az oroszok megismerik elleneiket. Nem emberek azok, +hanem ördögök.</p> +<p>Az égő, izzó homloku fenevadak, hosszan csüggő véres +nyelveikkel, fekete alakjaikkal, vértől és tajtéktól csorgó +szügyeikkel, orrlyukaikon a tűzben sziporkázó forró gőzt fuvallva, +valóban méltán képviselheték a pokol szörnyeit, melyek csordástól +jöttek elő e sápadt emberi alakok szívbeli bátorságát +megpróbálni.</p> +<p>Valóban sápadtak voltak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span></p> +<p>A veszett tömeg alig volt már tőlük száz lépésnyire. Még csak +egy ima elmondására sem volt többé idő.</p> +<p>Elől, valamennyi fenevad előtt nyargalt egy vén, koromfekete +bika; ez volt talán a többiek vezére. Két fiatalabb tinót kötöttek +két felül hozzá, mind a kettőt ellőtték az ágyugolyók, egyik még +sántikálva rohant mellette három lábon, a másik élettelen hevert a +földön s a vad bőszült állat ugy hurczolta magával mind a kettőt +izzó lánczainál fogva, mintha nem is érezné, hogy vele vannak.</p> +<p>– A lándzsákat előre! kiálta Alabin, s egyszerre az egész kozák +hadsor előreszegzett lándzsái meredtek a fenevadak elé.</p> +<p>Mintha csak búzakalászok lettek volna!</p> +<p>A futó láva rohama nem erőszakosabb, mint volt e fenevadaké; nem +láttak semmit maguk előtt, nem éreztek semmi sebet, egy pillanat +alatt a kozákok lovaik alatt voltak, s jó esett nekik, hogy égő +homlokaikat valami enyhítő nedv érhette; a legázolt lovak és +lovagok vére.</p> +<p>Az emberek még küzdöttek volna, de az állatok megtagadták a +szolgálatot. A megrémült paripák lehányták lovagjaikat a nyeregből, +vagy erőszakosan futottak szét velük az ismeretlen éjszakába; a +hadsorok át voltak törve, a ki közbeszorult, ott gázolták el a +nyargaló tömegek, lovat és lovast egymás vérébe taposva.</p> +<p>Két ledöfött paripa közé bukott le Alabin; ugy bukott le, hogy +meg nem birt mozdulni onnan. Az egész bősz csorda keresztül +vágtatott rajta, a két paripa hullája őrizte, hogy agyon nem +taposták; látta őket egyenkint átugrálni feje fölött <span class= +"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> +némelyik nagyot döfött szarvaival a holt paripába, melyben +leszegzett fejével megbotlott; egy ott esett el épen mellette, a +fáradságtól megszakadva s ott bőgött sokáig, mig a többiek agyon +nem taposták, fel-felemelve tűztől elundokított fejét. A vérebek, a +feluszított szelindekek, szeges örveikkel keresztül-kasul +nyargaltak a csorda között, a futó állatok lábaiba harapdálva s +fojtogatva a földre hult vitézeket, kik még életjelt adtak.</p> +<p>Alabin emlékezett rá, hogy pisztolya kezében volt, midőn +legázoltatott, s nem tudott magának számot adni róla, hogy miért +nem veszi most annak hasznát? Későbbre tartogatta.</p> +<p>Egyik rémalak a másik után futott rajta keresztül; a dühödt +fenevadak után jöttek vágtatva a tatár lovasok, csattogó +ostoraikkal, lánczos kopjáikkal, miket az üldözött bikák után +hajigáltak. Alabin egyet kettőt felismerni látszott e vad marczona +alakok közül. A vén csárdai csapláros, ki őt legelébb Mezrevárig +vezette, ki oly ügyetlenül ült a lovon, most a legszilajabb ménen +nyargalva vágtatott társai élén, feje fölött pörgetve hosszu +dárdáját, mint egy könnyü pálczát.</p> +<p>Alig nehány lépésnyi távolban tőle nyargalt fekete tatár lovon a +mezrevári vad kisasszony, az emberijesztgető Dzsula; féloldalt ült +hosszu serényű paripáján, egyik kezében hat póráz kötőfékjét +tartotta, melyre dühödten ugató szelindekek voltak kötve, másikban +hosszu karikás ostorral kongatott a futó csordák után; különben is +vad és embertelen arcza most furiákéhoz volt hasonló, rövid göndör +haja szerteszélyel szabadulva, mint vonagló kigyófészek, +tekergőzött sokszegletü feje körül, irtóztató <span class= +"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> +arczulatát egy oly mosoly világítá, melytől az élő vér fagyott +meg.</p> +<p>E gyülöletes alak láttára, mint a galvanizált halott, rándult +össze az orosz főnök. Az utálatos szörny vérrel fecskendezett arcza +ott rebbent el szemei előtt, mint egy kisértetes álom. Valamit +akart neki kiáltani, talán valami átkot, de ez a kiáltás nem bírta +elhagyni ajkát. A pisztoly talán szerencsésebb lesz, könnyebben meg +tud szólalni.</p> +<p>– Halál reád!</p> +<p>A halavány vitéz aléltan, mozdulatlanul feküdt holt társai +között, s csak képzelte ő, hogy halált kiáltott a rémalakra, hogy +pisztolyát rásütötte. Szája zárva volt, és karja ketté törve, a +látás még az ébrenlét, de a küzdelem már az álom volt.</p> +<p>A vad lárma, a dúló tömegek keresztül rohantak felette, az +üvöltés mindig messzebb távozott el tőle, a tomboló moraj lassúbb +kezde lenni, a föld megszünt reszketni, a táj elsötétült ujra s egy +óra mulva ismét néma és csendes lett a környék.</p> +<p>Alabin arról gondolkozott, vagy talán csak álmodta ott fekve, +hogy annak a Miriámnak még is csak igaza volt, midőn ezt a helyet +akarta magának választani. Milyen szép volna tőle, ha mostan ő +feküdnék itt helyette, ezen a dicstelen csatatéren, hol annyi jó +lovag átkozza a földet, mely vérétől nedves ki nem hősöktől +leverve, hanem barmoktól letiporva leheli ki lelkét.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_253" id= +"Page_253">-253-</a></span></p> +<p>Marziában az egész eseményről semmit sem tudtak meg; az ágyuzás +hangjai nem törhettek idáig; s az őrt álló vadászok kik a város +véghelyein voltak felállitva, egész nyugodt lélekkel nézték el, +mint halad a hegyi folyam partján végig egy hosszu csapat lovasság: +hosszu dárdáikról könnyen kozákoknak nézhették őket, s csak félóra +mulva hallottak valami rögtöni csatazajt a malomerőd táján, s +siettek Karvajoffot tudósítani, hogy Miriám veszélyben van, tán +segitségére kellene menni.</p> +<p>Karvajoff azt mondta, hogy „majd reggel!“</p> +<p>Reggel azután, midőn Karvajoff felkelt a malomerőd helyét +megszemlélni, ott találta a maga kiküldött zászlóalját mind a +rendelt helyeken. A kiket a robbanás el nem temetett, ott álltak +sorban a sziklafal mellett; csupán az az egy hiba esett bennük, +hogy fej nélkül álltak ottan. Legeslegelől a vezér maga, nagy piros +köpenyegében, rendjelekkel díszített köntöse még ékesebb volt egy +lándzsadöféstől, melytől elborította a vér. Olyan tréfás látvány +volt az egész: egy hadsor, melynek feje nincs.</p> +<p>Haza szállinkozó lovasok Alabin seregéből azután egész csodákat +beszéltek el a tábornoknak az éjszakai rohamról az ördögök +ezredeiről, mely ellenkező tudósitásokból olyan zürzavaros +gombolyag keletkezett, hogy kevésbbé jártas vezér, mint Karvajoff +el nem igazodott volna rajta. Ő azonban alkalmat vett magának ez +eseményben következő összefüggést találni s azt a kormányzónak +Szebastopolba megküldeni, remekmintájául minden későbbi +haditudósitásoknak:</p> +<p>„Van szerencsém excellentiádat tudósítani, miszerint az +<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= +"Page_254">-254-</a></span> éjjel a kóbor tatársereg egy csapatja +az élelemben szükséget szenvedő várbelieknek nehány ezer darab +marhát akart becsempészni. Kellő intézkedéseim s seregünk bátor +figyelme meghiusitá az alattomos kisérletet, s az egész gulyát +sikerült elfognunk. Az ellenség nagy veszteséggel vonult a várba +vissza. Ha Miriám dandárnok az ellenség megkerülése végett +kiküldött szibériai 7-ik zászlóaljjal el nem késik, az egész +ellenséges csapatot elfogjuk. Igy is nagy veszteségük volt. Az +említett dandárnokon kivül, ki késedelmének áldozata lett, közülünk +senki sem esett el a harczban (igazat mondott, mert mind ott álltak +a falhoz támogatva). Ki kell azonban Alabin őrnagyot emelnem, ki az +ellenség visszaverése alkalmával hősi küzdelem közepett veszélyes +sebet kapott; s még sebesülten is folyvást megtartá a vezényletet. +Sajnálom, hogy az ellenség veszteségéről pontos tudomást nem +szerezhettem, miután szokásuk a tatároknak magukat lovaikhoz +kötözni, hogy az ütközetben, ha meghalnak, se essenek le a földre. +Ez érzékeny csapás után minden perczben várom, hogy a lázzadó Mirza +életre halálra megadja magát stb.“</p> +<p>Ezt a tudósitást aztán rábízta egy kozákra; a kozákot még az nap +délben lelőtték a Belbeki nádasok között s a hadi tudósítás még +azon este szerencsésen megérkezett – Mezre várba, és átadatott +Mirza Kobulnak magának.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span></p> +<h3>IX.<br /> +A MENYEGZŐ.</h3> +<p>Kinek volna gondja Mezrevár paradicsomában arra: minő +haditerveket főz Karvajoff táborkara? hogy készíti hadi +tudósitásait, hogy állitja fel ezredeit?</p> +<p>A fényes keleti virágok most is oly pompában nyilnak, az érett +kalász most is ugy hullámzik, a szelid galambok most is ugy +turbékolnak, mint az előtt, Oroszország egész tüzérserege nem +szomoríthatja meg őket.</p> +<p>A várkastély tornáczában vidám csengetyűs zene szól, lenn az +udvaron fiatal tánczos leányok játszanak hosszu rózsafüzérekkel +tüneményes játékot, a termekben díszes férfiak serege van +összegyülve, fényes ó-nemzeti öltözeteikben.</p> +<p>A közterem falai nem látszanak a virágfüzérektől, a palló nem +selyemszőnyegektől, és az asztalok a drága edényektől.</p> +<p>Mirza Kobul egyetlen unokája lakodalmát üli ma, azért van +mindenkinek jó kedve, csak a menyasszonynak nincs.</p> +<p>Senki sem tudja még, hogy ki lesz a vőlegény?</p> +<p>Választani ugyan könnyü annyi derék férfi közül, de kinek volna +bátorsága azt a fehér virágot leszakítani, ki azért lett olyan +halovány, mert gyülöli azt, a kit szeret?</p> +<p>Csak Kuván és a vén csárdás látszanak tudni a titkot; ha kérdezi +más, hallgatnak és mosolyognak.</p> +<p>Nyilnak a belső ajtók, kilép az egyiken Mirza Kobul, földig érő +skarlát kaftányában, mely alól gyémántos öve csillog <span class= +"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> elő, +keresztül tűzött hosszu hadzsárjával; a másikon Szendereli jő elő, +földresütött szép szemekkel, alabástrom fehér arczczal; kis énekes +madárkája szomoruan meghuzta magát urnője vállán, mintha ő is +osztaná annak bánatát; nem szabad őt onnan elhajtani; Szendereli +nem szeret már e világon semmit, csak e kis énekes madárkát.</p> +<p>Háta mögött jön a törpe Dzsula, két akkora toll-legyezővel, mint +jó maga, s olyan jókedvüen mosolyog mindenkire, mintha szüksége +volna arczának e torzképre, hogy még furcsább legyen.</p> +<p>A Mirza megfogva unokája kezét, kivezeti őt vendégei elé s +nyájasan üdvözlé őket, mond:</p> +<p>– Kedves rokonaim; örvendjetek e napon, mely azért virradt fel, +hogy egy uj ünneppel szaporitsa Mezrevár évkönyveit. Családom +utolsó sarjadékát akarom eljegyzeni nemzetünk legderekabb fiával. +Ki legyen az, ki e czímet bátor elfogadni? azt itéljétek meg ti +magatok.</p> +<p>E szóknál tenyerébe csattantott háromszor a Mirza, a virág +koszoruk egy harmadik ajtóról vonultak félre s az összegyültek +előtt állott – az arany álarcz…</p> +<p>A meglepetés hangja hallatszott minden ajkról.</p> +<p>Ki ne ismerné őt? ki ne látta volna őt véletlenül, hivatlanul +megjelenni, valahányszor nagy veszély fenyegette ügyeiket? ki ne +látta volna őt bátran harczolni éjszakai támadások alatt? Ki ne +tudná, hogy a legcsodásabb vállalatokat ő vezette mindig, soha +rajta nem vesztett, soha társait veszélybe nem vitte és rendesen +oly véletlenül tűnt el, mint megjelent. <span class= +"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span></p> +<p>De a csodálkozásnak méltó helye volt itt: eddig mindenki a +Mirzát vélte ez álarcz alatt sejthetni, s csak most emlékezék +vissza azon délczeg, telt termetre, mely a Mirza csontos +testalkotával alig volt összeegyeztethető.</p> +<p>– Elismeritek-e, kérdé Mirza Kobul, hogy ő nemzetünk legderekabb +hőse?</p> +<p>Mindnyájan keblükre tették kezeiket és meghajták magukat +válaszul az arany álarczos előtt.</p> +<p>Ekkor unokájához fordult Mirza Kobul s gyöngéd szeretettel kérdé +tőle.</p> +<p>– És te ismered-e, hogy ő nemzetünk legdélczegebb, +legszeretetreméltóbb fia?</p> +<p>Szendereli hallgatott, nem felelt; de a mig ő hallgatott, +egyszerre a kis énekes madár elkezdé szárnyait rázogatni, fejét +forgatni jobbra balra, s mintha ő akarna urnője helyett felelni, +énekelni kezde, vígan csattogva, repesve.</p> +<p>Mirza Kobul inte az arany álarczosnak, hogy nyujtsa kezét +Szenderelinek.</p> +<p>Az álarczos kinyujtá jobbját és azon a kezén csak négy ujj volt, +a legkisebb hiányzott.</p> +<p>Szendereli méltán bámult maga elé s alig látszott valamit tudni +arról, a mi körüle történik.</p> +<p>De e kis énekes madár elszállt a leány válláról s mindenki +bámulatára oda repült a lovag kinyujtott kezére, egyik ujjról a +másikra szökve s szökdelései közt víg fecsegéssel tekintgetve reá +vissza, mintha kérdené, hát az ötödik ujj hová lett?</p> +<p>Ekkor lassan leemelé képéről az álarczot a rejtélyes alak +<span class="pagenum"><a name="Page_258" id= +"Page_258">-258-</a></span> s azon pillanatban az egész terem egy +név kiáltásától rendült meg:</p> +<p>„Miriám!“</p> +<p>Valóban ő volt az. Az annyira gyülölt, annyira szeretett ifju, +kiről azt mondták, hogy áruló, kit szájával szidalmazott minden +tatár, mig szivével menteni törekedett.</p> +<p>Nehány elkeserült férfi az első indulatra handzsárt rántott s a +gyülölt alaknak rohant, a midőn Szendereli felocsúdva kábulatából, +gyorsan odaveté magát az ifju keblére s gyönge testével készült őt +megvédelmezni; mig a Mirza nyájas komolysággal csillapitá le a +dühöngőket.</p> +<p>– Ő az én legkedvesebb hősöm.</p> +<p>– Nem árult-e el mindnyájunkat ellenségeinknek?</p> +<p>– A mit tett, parancsomra tevé; felelt a Mirza. A mit kimondott, +akaratommal mondta ki. Hogy pedig én miért ismertettem meg magamat +ellenségeinkkel? azt azért tevém, mert elég erősnek érzem magamat +velük megküzdhetni s üdvözlöm az órát, melyben völgyeinkbe +alászálltak, hogy soha el ne távozzanak innen!</p> +<p>Azzal megszoritá az ifju kezét, ki zokogó kedvesét tartá keblén, +a tulboldog, az örömében felviduló Szenderelit s kivezetve őt +palotája erkélyére, bemutatá az egybegyült harczosoknak, mint +ezentuli vezérüket az oroszok elleni harczban.</p> +<p>Alabin odalenn hallhatá a víg kürtriadalt, mely a sziklatetőkről +aláhangzott; hát még ha azon áldomásokat hallotta volna, miket a +víg menyegzői lakomában a legboldogabb pár örömére ittak s a +legszerencsétlenebb orosz vezér veszedelmére! <span class= +"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> Hátha +még azokat az édes suttogásokat hallhatta volna, miket a tauriai +föld legszebb leánya váltott örömittas vőlegényével! hátha még +azokat a titkos beszédeket hallhatta volna, miket a tatár főnökök +egymás között tettek elleneik megrontására Miriámmal!</p> +<p>A míg a hold fenn az égen, addig az ifju vőlegény menyasszonyáé +leend és a mennyországé, a mint az lemenend, a csatáké és +öldöklésé.</p> +<p>Odalenn pedig Marzia városban épen akkor vitték a hősileg +elhullott bajnok Miriám holttestét a sírba nagy katonai +díszelgéssel; a ki pedig nem volt egyéb, mint egy szegény elesett +orosz katona, kit amaz éjjel Miriám köntösébe öltöztettek.</p> +<p>Hisz az a kitünő köntös épen azért volt rajta, hogy Dzsula +harczosai rá ismerjenek róla és rá ne lőjjenek.</p> +<hr class="chap" /> +<h3>X.<br /> +SZÁMADÁS.</h3> +<p>Miriám a boldog rózsaágyán szendergett. Arcza kedvese +selyemfürteivel betakarva, szemei annak ajkától lezárva; lelkeik +egymással enyelegtek álmaikban.</p> +<p>Ekkor koczogtatnak ajtaján, a boldog vőlegény felébred, +észrevétlenül kivonja karját szép menyasszonya feje alól s kilép az +ajtón. A másik terem sötét, nem lát senkit, de hallja a +suttogásokból, hogy sokan vannak jelen, s hálószobájának ajtaja +azonnal bezáródik, a mint kilépett rajta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> +<p>– Miriám! szolitá meg egy hang a sötétben. Engedtük, hogy örülj +a szerelemnek és légy boldog estétől éjfélig; most ugy figyelj +szavainkra, hogy Krimia vezéri széke előtt állsz, az elnyomott, a +meggyalázott Krimia utolsó szabad földének utolsó bajnokai előtt. +Ez a ház nem csupán Mirza Kobul háza, ez a tatár nemzeté s a ki azt +elárulja, nem magát árulja el, hanem bennünket is és birája annak a +nemzet. Elismered-e nemzetnek elszegényült, elzüllött fajodat?</p> +<p>– Meghajtom magamat előttetek, válaszolt Miriám.</p> +<p>– Mi feltétlen hűséget esküdtünk a Mirzának, folytatá a hang, de +ő is hűséget, okosságot esküdött nekünk veled együtt. Hű és okos +voltál-e mindig?</p> +<p>– Hű és okos voltam.</p> +<p>– Mered bizonyságait adni ennek?</p> +<p>– Életem rajta.</p> +<p>– Tehát felelj: miért fedezted föl az oroszok előtt erős +rejtekünket?</p> +<p>– Hogy kényszerítsem őket a harczot velünk megkezdeni.</p> +<p>– Te adtad a tervet nekik, mint csalják ki seregünk egy részét e +rejtekből?</p> +<p>– De én voltam az arany álarczos, ki Kuvánt értesitém a veszély +felől, ki a parancsot számára megszereztem s a visszatérésre utat +nyitottam.</p> +<p>– Te foglalád el a malomerődöt éjjel ravaszul rohanva meg +azt.</p> +<p>– De én vettetém azt a légbe elfoglalóikkal együtt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> +elforditva a csak általam ismert villanytelep billentyűjét az +alaguti üldözés alatt.</p> +<p>– Feleltél. Midőn mindenki árulónak kiáltott, Mirza Kobul +megparancsolá nekünk, hogy személyed sérthetetlen, és sem orozva, +sem csatában téged bántani nem szabad. Szót fogadtunk. E parancs +nélkül nem éltél volna tavasztól őszig; midőn rád lőttek is, +készakarva lovadat lőtték meg; a Mirza parancsolta, hogy +ellenfeleinket megerősitse hozzád való bizalmukban. Ámde felelj +most arra, a mi legnagyobb, legsulyosabb kérdés: te ismered a +Mirzával messzelátó terveinket. Nem czéltalan lázongásért, nem +rablás, hetyke vitézkedés végett keresők mi magunknak e rejtek +helyet; hanem azért, hogy itt e folton fenntartsuk nemzetünk +életének csiráit addig, a míg eljön az idő, melyben ismét nagy +terebélyes pálma lehet abból. Felelj, miért kezdtétek most e +harczot? Miért állitottatok ki bennünket a sorompókba? Mert ha +esztelen dicsvágy vezette elméteket, akkor árulást követtetek el +nem rajtunk, hanem a jövendőn.</p> +<p>– Azt mondád, felelt Miriám, e helyen kellett fenntartanunk +nemzetünk életét, a mig eljön az idő, melyben régi hatalmunk +visszavívására ujra előkereshetjük a megrozsdásodott fegyvereket. +Im halljátok tehát: a várt idő eljött! Egész Európa hatalmas népei +kardot vontak az orosz hódító ellen, s ez órában hatvanezer angol +és frank vitéz vitorlázik a fekete tengeren keresztül Krim partjai +felé, ellenfeleinket megtörni e földön; s nem telik egy holdforgás +bele, hogy meghallandják ágyuik dörgését az átkos Akthiár falai. +Azért itt az idő, melyben mi is kirántsuk kardjainkat s halált +kiáltsunk a moszkók fejére. <span class="pagenum"><a name= +"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> +<p>Egy névtelen örömriadal, egy őrülettel határos kiáltás zendült +meg e szavaira Miriámnak.</p> +<p>– Allah akbár! Allah kérim! hangzott a kéjtől reszkető ajkakról, +mely közé egy magányos „Alleloa!“ is vegyült: ez az örmény szava +lehetett.</p> +<p>A férfiak odarohantak Miriámhoz, összecsókolták orczáját, +kezeit, köntösi szegélyét, s a szónokló férfi kezét fejére téve +rebegé:</p> +<p>– Légy áldott és légy boldog.</p> +<p>Azután elcsendesült minden, a hálószoba ajtaja ujra megnyilt +Miriám háta mögött, s ő visszalépett rajta. Szép nesztelenül +odahajolt álmodó menyasszonya fölé s egy halk csókot nyomott +halványpiros arczára. A szerelmes hölgy félálomban erősen szoritá +férjét pihegő keblére s izgatott hangon suttogá:</p> +<p>– Milyen jó, hogy itt vagy. Azt álmodtam, hogy felkeltél innen, +kiléptél egy sötét szobába, a hol semmit sem lehett látni. Előtted +álltak férfiak, kik kérdezősködtek tőled. Hátad mögött állt két +bakó, fejed fölött emelt pallosokkal kezeikben; ha egy hamis +feleletet adtál volna, leütötték volna fejedet.</p> +<p>Miriám megcsókolta a kedves álmodó ajkát:</p> +<p>– Miért álmodol te ily borzalmakat, én szelid szerelmem? Nem +voltam én tőled távol, nem akart engemet bántani senki. Álmodjál te +virágnyilásról és galambnevetésről.</p> +<p>– Pedig oly eleven hallottam valami kiáltozást.</p> +<p>– Az imámok éneke volt az, kedvesem. Hallod, most is hangzik. +Hajnalra fordul az idő. A hajnal a szerelem órája, álmodjál +szerelemről s ébredj szerelemre én lelkem gyönyörűsége. +<span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<p>A boldog ifju csókokba fullasztá szép arája sötét +aggodalmát.</p> +<p>Künn a karcsu mecset tornyában pedig hirdeté az imám vonatott +énekkel: hogy egy az isten és az Allah, nagy és hatalmas Isten!</p> +<hr class="tb" /> +<p>A hogy Miriám a kész tervet Karvajoff kezébe adá, ugy vevé annak +hasznát a főparancsnok. Egy álláspontot sem kellett változtatni +rajta.</p> +<p>A völgy mélységét elfoglalva, tökéletesen körül lehetett zárni a +sziklatömeg homlokzatát, melynek hátrésze hozzájárulhatlan volt +ugyan, de épen azért az ostromlottaknak sem nyujthatott menedéket. +A mélységeken át a sziklatetőre szorult tatárok meg nem +menekülhettek.</p> +<p>Karvajoffnak egy valóban nagyszerü terve támadt.</p> +<p>A helyett, hogy seregeit egy kétséges sikerü ostromra vezesse, +elkezdett egy hosszu alagutat a szikla alá furatni, azt elláttatá +oldalkamarákkal.</p> +<p>E kamarákat szándékozott lőporral megtölteni s több ezer +mázsányi lőpor egyszerrei fellobbanásával az egész tömör sziklát +egyszerre szétrepeszteni.</p> +<p>Az eszme ördögien szép volt, egy lélek sem fog a tatárok közül +megmenekülhetni, s ha mind valamennyien a csodák mesés hősei +volnának, és ha ezer ágyu őrzené sánczaikat, még sem szabadulhatna +meg közülök senki; egy veszni induló vulkánra van épitve váruk. +<span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span></p> +<p>A tatárok tudhaták e munkálatokat, de nem volt módjukban +megakadályozni.</p> +<p>Az első héten lebocsátott Mirza Kobul egy fogoly oroszt +Karvajoffhoz, ki által felszólitá alkudozásokra.</p> +<p>Föltételei elég fenhéjázók és büszkék voltak.</p> +<p>Azt kivánta, hogy ő és társai mind mehessenek szabadon az +ostromlott helyből Stambulba, kincseiket és fegyvereiket magukkal +vihetvén.</p> +<p>Karvajoff természetesen gúnyos megvetéssel utasitá vissza e +kérelmet.</p> +<p>Második héten ujra felszólitá a Mirza békülésre. Most már csak +puszta életkegyelmet kért maga és társai számára.</p> +<p>Karvajoff azt izente vissza, hogy adja meg magát életre +halálra.</p> +<p>Ismét elmult egy hét, az oroszok mindig beljebb hatoltak a +sziklába az alaguttal, a Mirza egyre izengetett ki; csak magát, +csak családját akarta már megszabaditani; legvégül már csak azt +kérte a tábornoktól, hogy legalább unokáját engedje megszabadulni, +az ártatlan Szenderelit.</p> +<p>A tábornok egy perczig sem tétovázott. Senki sem szabadul meg +onnan, még az ártatlan leány sem; vesszen az is a többivel. Pedig +ez a leány a tulajdon gyermeke volt.</p> +<p>Ekkor aztán azt izente neki vissza a Mirza, hogy vigyázzon tehát +magára a tábornok, és hadseregeire; mert a következő éjjel meg +fogják őt rohanni a tatárok saját táborában s a milyen fegyverrel ő +vívott ellenük, olyan fegyverrel sújtanak ők vissza, s a mint ő nem +irgalmazott a szelid gyermeknek sem, ugy nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> fognak +ők irgalmazni senkinek s betöltik az orosz sereg jajkiáltásával a +mezrei völgyet, s jól tartják a környék minden fenevadait a moszkó +vitézek véres hulláival.</p> +<p>Karvajoff ostoba kérkedésnek vette a választ, s nem sokat ügyelt +rá.</p> +<p>Megdöbbenté azonban egy körülmény: a khámok utódának ez izenete +után, valahány tatár család volt Marziában, mind összeszedte +sátorfáit s kihurczolkodott az erdőkbe; nem mertek többé a városban +maradni.</p> +<p>A tábornok még sem hitte, hogy valamitől félnie lehessen. +Csapatjai mindenütt csatakészen álltak az árkokban, melyek +szokatlanul ki voltak száradva ez időben, a hegyi utak szoros +átjárásai mindenütt ágyukkal voltak elzárva, szilárd torlaszok +választák el a várost a mezrei sziklától, melyek mögött éber +lánczolatban volt felállitva a dzsidás lovasság; ember keresztül +nem törhet ennyi ellentálló erőn!</p> +<p>Ember nem! De hátha emberinél hatalmasabb erők szállnak le a +harczba?</p> +<p>Mindenki kétségbeesett harczra volt készen.</p> +<p>A tatárok ismerve a végveszélyt, mely őket fenyegette, jobbnak +tarthaták kirohanni s karddal kezükben esni el, mint az összeomló +sziklák közé temetkezni védhetlenül. Ez a kétségbeesett tusa +bizonyosan sok vérbe fog kerülni, de végtére is csak az ő vérük +lesz az, mely hamarább elfogy.</p> +<p>Ebből a sziklazsákból még egyenlő erővel is lehetetlen volna +magukat keresztülvágniok, az egész uton a völgy torkolatig több +mint husz ágyutelepet kellene elfoglalniok s odaérve <span class= +"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span> vagy a +veszélyes sziklaoldalon egyenkint végig haladniok, vagy rohammal +vágtatniok a hídnak. Hisz ez mind merő lehetetlenség. Ha +Karvajoffnak egyéb hadserege nem volna, mint tüzérjei, még akkor +sem menekülhetnének meg a tatárok.</p> +<p>Vagy talán a mély árkokban akarnak előjönni? El vannak azok is +foglalva az orosz gyalogságtól, gátok vannak emelve levágott +fákból, miknek kifelé forditott gallyai közül a czéllövészek bizton +ellövöldözhetik elleneiket.</p> +<p>Maga Karvajoff a lovassággal az erdők között áll, honnan minden +oldalra fordulhat nem remélt veszély idején.</p> +<p>Ez éjjel épen holdtölte volt, az éji rohamra kedvezőtlen idő a +tatároknak: az egész vidék olyan fényben úszott, mint déli nappal; +egy futó őzet meg lehete látni az erdőben.</p> +<p>Ekkor a mezrevári sziklatetőn egymás után három röppentyűt +bocsátottak fel a légbe, s hármas kürtszó hallatszott hosszasan +vontatva az éjben.</p> +<p>A jó emberek még be is jelentik, hogy mikor kezdik a +rohamot.</p> +<p>A mint a harmadik röppentyű elpattant, Karvajoff tábornok és +lovasai valami távoli morajt kezdtek hallani, valami olyszerű zúgó +dübörgést, mintha óriási ménlovak s érczszekerek rohannának +vashidakon keresztül, s azon pillanatban ijesztő orditás hangzott +fel a hegyárkokból, hol az orosz gyalogság volt elrejtve. Elébb +csak a malomerőd előtt, majd a mezrei rom alatt, és az alagutnál, +azután mindenütt egyszerre; és e vészkiáltás oly általános volt, +mintha valamennyi katonáját egyszerre gyilkolnák ottan, és oly +rövid, hogy egy perczben <span class="pagenum"><a name="Page_267" +id="Page_267">-267-</a></span> tartott egy helyen, már a másikban +husz ölnyire kezdődött ujra.</p> +<p>A tábornok nem birta elképzelni, mi történik ottan, mi történik +köröskörül mindenütt, a zavart jajgatást csak egy folytonos ijesztő +mennydörgés multa felül, mely siketítő zajjal tört alá a hegyek +közül.</p> +<p>Nehány pillanat mulva látta, mint futnak el tüzérei a kiszegzett +ágyuktól, a nélkül, hogy egy lövést tennének, mint nyargalnak +legbátrabb tisztjei álláspontjaikról megeresztett kantárral, hogy +intenek a segítségükre jövőknek, hogy térjenek vissza és ne +közelítsenek.</p> +<p>Mi történik itt?</p> +<p>Minő pokoli munkát végzett Mirza Kobul?</p> +<p>Hetek óta mindig magasabbra emelt erős gátakkal zárta el a hegyi +folyamot, s most egyszerre elszakíttatá e gátakat, s mintha a +tenger szakadt volna a völgyre alá, őt percz alatt az egész lapály +viz alá volt merítve.</p> +<p>Mit használt a seregek száma, mit az ágyuk és tűzaknák az +ostromlóknak? Imádkozásra is rövid volt az idő, nem hogy +menekülésre.</p> +<p>Mint a Faraó seregeit elnyelő hullám, jött sebesen a harsogó +vizár, egyszerre betöltve hat ölnyi mély medrét, melynek száraz +fenekén fegyverrel kezükben álltak a megrémült csapatok. Egy +perczig futottak, a harmadik perczben ragadta őket magukkal a +hullám, összehabarva véres csontjaikat széttépett faderekakkal, s +odahengerített szikladarabokkal.</p> +<p>Ah a vizár szilaj vad paripa, egy perczben hátára kapja +<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= +"Page_268">-268-</a></span> lovagját, másikban összegázolja, fehér +tajtéksörényébe hiába kapkod a haldokló keze.</p> +<p>A vizroham mindig óriásabb mértékben kezde nőni; a +hegykanyarulatnál, hol medre megszűkült, visszatorlott s akkor öt +percz alatt öles magasságnyi árral borítá a magasabb helyeket, +tulhágott partjain, elönté a várost s odahordá Karvajoff lábai elé, +holt összetört vitézeit, kik az iszapos vizforgókban, mint kúszált +szemét kavarogtak alá s fel.</p> +<p>Viz alá merült a lőpor, a szekereket, mint gyermekek papiros +játékait vagdalta a sziklákhoz a vizár. Itt-ott egy menekvő lovas +látszott, kivel jó paripája úszott ki a vizből; egyszer aztán +valami sziklagödörnél forgót támasztott a viz s elnyelt lovagot és +paripát.</p> +<p>Karvajoff nem tudott szólni, nem tudott sírni, nem tudott egy +pisztolyt kihuzni, és azzal főbelőni magát. Nem volt eszmélete, nem +volt gondolata e perczek alatt.</p> +<p>Törzstisztei végre figyelmeztették, hogy siessen magát +megmenteni; mintha nem is hallotta volna a szót. Vagy tán hallotta +azt, de oly rettenetesnek tartá azt, hogy nem bírta lelkébe +fogadni. Ő meneküljön a mezrevári csikósok elől, kiknek könyörgését +megveté, kiket kigunyolt, kiket a halálnak áldozott. És most ő +meneküljön előlök! Inkább a csatában veszszen el!</p> +<p>De itt nincsen csata. Itt csak egy ellenség harczol, és az nagy +ur, az nem ád győzelmet senkinek maga felett. Nem is alkuszik, nem +ir békepontokat. A hab már a paripák szügyét éri; az emberi akarat +még daczolna, de az állat érzi Isten <span class="pagenum"><a name= +"Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> közellétét s félve, +horkolva ágaskodik és fordul vissza lovagjával. Karvajoff akarata +ellenére kénytelen elhagyni a mezrevári völgyet s a magaslatokra +vonulni.</p> +<p>Az ostromra, a megszállásra gondolni sem lehetett többé; a Mirza +nem közönséges ember, a mirza egy daemon, ki nem csak fegyverrel +kezében harczol, hanem elemekkel is; tüz, viz és föld az ő +szövetségesei e helyen.</p> +<p>Amaz önmegalázó alkudozás, a színlett kétségbeesés +véghatározata, mind csak arra való volt nála, hogy ellenfeleit +jobban tőreibe csalja.</p> +<p>Hogy szól a zene és a diadalének a mezrevári fokról, midőn +Karvajoff tábora töredékei futva hagyják el a völgyet!</p> +<p>Az oroszok távozó csapatjai csak hajnalra érték el a hegy +bejáratait, mert a hidat elszaggatá az ár, s a hosszabb utra +kellett kerülniök. Egész éjjel tartott a rohanó vizár zúgása a +völgy mélyében, reggel felé kezdett el csak csillapodni, +elhallgatni.</p> +<p>A mint Karvajoff a sikra kiért, épen akkor jött fel a nap. +Borzasztó kép volt az, melyre sugárait veté. Az egész síkság a +folyam mentében roppant kövekkel beterítve, miket az erőszakos ár +mérföldeken át hengergetve oly gömbölyűre csiszolt, mintha +esztergából kerültek volna ki; a felhalmazott kő és iszap között jó +vitézek és paripák megcsonkított hullái, egymásra torlasztva, és +szétszórva a síkon.</p> +<p>A tábornoknak ott kellett a hullákon átléptetni paripáival s a +mint végig ment rajtok, kicsordult a köny szeméből.</p> +<hr class="tb" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_270" id= +"Page_270">-270-</a></span></p> +<p>Karvajoff Szimferopolba érve serege maradványaival, értesült +Menczikoff herczeg vesztesége felől az Alma alatt.</p> +<p>Az a szerencse volt rá nézve ebben, hogy félrevonta róla a +figyelmet. A szövetséges hadsereg támadása háttérbe szoritá a +meséket Mirza Kobul felől.</p> +<p>Szebasztopolban megolvasták Karvajoff jelentését vesztett +csatája felől s vállat vonitottak rá. A kormányzó azt az +észrevételt tette reá, hogy az érdemes tábornok egygyel +szaporitotta az ezeregy éjszaka meséit. Itt is, mint azokban, +tulvilági tündérek jönnek a választott herczegek védelmére, kik +lehelletükkel seprik el a hadseregeket.</p> +<p>Ennél jobb mesét is gondolhatott volna ki a tábornok.</p> +<p>Mint Alabin féltitokban kibeszélte, Karvajoff rosz élelmezés +miatt vesztette el serege két harmadát, a többi mind költemény.</p> +<p>Ez volt a leghihetőbb magyarázat s vizsgálatra már nem maradt +idő, mert a szövetséges hadsereg Szebasztopol előtt áll.</p> +<p>Karvajoff végképen kiesett a kegyelemből.</p> +<p>Az inkermani ütközet előtt csak azért folyamodott, hogy mint +önkénytes, mint közvitéz harczolhasson az orosz sereg között. Ezt +nem lehetett tőle megtagadni. De hadosztályt nem bíztak rá többet, +még csak egy káplár allját sem.</p> +<p>Abban az ütközetben ugy harczolt a tábornok, mint illik derék +közvitézhez. Tizenkét sebet kapott, mind dicsőséges szuronydöfést, +ugy esett el.</p> +<p>Halála használt annyit az orosz nemzetnek, hogy a vesztett +ütközet bünét reá lehetett róni. Azt mondták, hogy ő volt az oka az +oroszok veszteségének. <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= +"Page_271">-271-</a></span></p> +<p>A moszkóknál ez a fizetés. Az élve maradók a halottakra róják +hibáikat; a szilisztriai kudarcz gyalázatát is egy hősileg elesett +tábornok sírjára tették emlékkő gyanánt.</p> +<p>Karvajoff helyét Alabin nyerte el. Még sokra viheti dolgát.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Midőn a szövetségesek Eupatoriát erősiteni kezdték, egy dandár +tatár lovasság csatlakozott hozzájuk, egy ifju s egy öreg főnöktől +vezetve, kik csodákat beszéltek az oroszok ellen viselt +harczaikról.</p> +<p>A komoly angol urak hitetlen arczczal hallgaták e tüneményes +dolgokat; néha egyet mordultak félrefordított arczczal: humbug! A +laestrigonok földén született férfiak beszédét váltogatva kell +hinni.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A jámbor tatárok azonban harczolni fognak, a mig erejökbe telik: +nem nagy jóstehetség kell hozzá kitalálni, hányan maradnak meg +közülök a harcz végén? El fognak hullani erre arra. Senki sem +törődik ő velök.</p> +<p>A jövendő majd megmutatja, van-e még számukra élet a +világon?</p> +<p>Tán ki fognak pusztulni egészen a kis paradicsomból, melyet ők +természetalkotta várnak (Krim) neveztek el, s akkor mint egy +elszigetelt sírhalom álland, a világ minden fajaitól őrzött +félszigeten, a mezrevári magány, mint olyan sírhalom, melyből +olykor előjönnek a halottak: idegen, ismeretlen alakok, kiknek +nyelvét, baját, szomoruságát nem érti senki. <span class= +"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span></p> +<p>Talán még azután is örülni fognak azon a kis helyen: talán még +azután is fognak uralkodásról álmodni: – talán még azután is +büszkén fogják mondani egymás közt, hogy az a föld még az ő +nemzetük földe, melyet hóditó meg nem tapodott, melynek még +Tatárország a neve – egyik bükkfától a másikig?… s a csikósok, a +gulyások fogják egymást Mirzának, Khámnak, Kalga-szultánnak +nevezni, a miről senkinek másnak nem szükség tudni semmit…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_273" id= +"Page_273">-273-</a></span></p> +<h2>A BASI-BOZUK.</h2> +<p>Boldog Biledulgherid pálmaszilva fái alatt heverészett Khaleb +Rizlán, a hires heverő.</p> +<p>Azért nevezték hires heverőnek, mert hét számra el tudott +feküdni a jó puha homokban, feje alá téve vizes tömlőjét s addig +fel nem kelt onnan, a mig abban tartott.</p> +<p>Bevette magát egy csoport pálmaszilva árnyéka alá: a szilvapálma +áldott egy fa, rajta terem az egész lakosság esztendei eledele, +kenyere, gyümölcse, vaja és méze. Hanem azért Khaleb Rizlán restelt +felállni helyéből, vagy egy kicsinyt odább csuszni, hogy az áldott +gyümölcsök közül, mik tőle távolabb heverésztek, egyet felemeljen, +hanem ha odaesett épen a helyébe a fáról, s megüté őt, jelentvén: +„ime Khaleb Rizlán, fogjál és egyél“, más különben ott éhezett a +derék férfiu a bőségnek közepette s még azt is megvárta, hogy +elmuljék egy egész nap, miután utolsó csepp vizét kiitta, s egész +éjszaka nem tudván aludni a szomjuság miatt, nem hogy vizért ment +volna a forrásra, hanem reggelig imádkozott, hogy tegyen a próféta +érte csudát s töltesse meg az ő angyalaival azt az üres tömlőt +azzal <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span> a tejédességü nedvvel, a mi a Tubafa +szent gyökereiből folyik. Csak akkor kelt fel azután, mikor látta, +hogy valójában a próféta angyalai most más dolgokkal vannak +elfoglalva.</p> +<p>Csupán azt a különbséget tartotta meg, hogy nappal hason feküdt, +állát két tenyerébe téve, s bámulá az Isten-alkotta porszemeket, +mily csudálatosak azok és milyen egyformák; oh boldog választott +népei Allahnak, kik azon földön laknak, melyen minden porszem +nyolczszegeletűre van faragva és szemenkint ragyog, mint a +kristály. Éjszaka pedig megfordult és hanyatt feküdt s gyönyörködék +a csillagokban, melyek nem oly restek, mint ő, mert egy éjszaka +beutazzák az egész világot, egyik végétől a másikig.</p> +<p>Hanem Allah nagy és hatalmas. Van neki szüksége olyan lényekre, +melyek sebesen repülnek, és viszont másokra, melyek veszteg +nyugszanak, és mindketten az ő nevét dicsérik. Khaleb Rizlán +számitotta magát ez utóbbiak közé.</p> +<p>Egy napon jöttek hozzá ismerői, és mondák neki: „Khaleb Rizlán, +feleséged haldoklik, téged ohajtana még egyszer látni.“</p> +<p>Rizlán meg sem mozditá állát tenyeréről.</p> +<p>– Mondjátok meg neki, hogy ha igaz hűséges nő volt, meg fog +látni a paradicsomban, a hol mind a ketten olyan fiatalok leszünk +ismét, mint voltunk menyegzőnk napján; mi szükség neki engem addig +látni?</p> +<p>Másnap ismét eljöttek hozzá ismerői és mondták:</p> +<p>– Khaleb Rizlán, feleséged meghalt, el is temettük, ki itatja +már most meg a tevédet?</p> +<p>– Bocsássátok el köteléről, felelt Rizlán, majd föltalálja ő +<span class="pagenum"><a name="Page_275" id= +"Page_275">-275-</a></span> a forrást magának s ha igaz állat, +visszatalál ismét jászolához; ha pedig nem igaz állat, akkor minek +vesződjem én a háladatlannal?</p> +<p>Harmadnap megint uj hirrel jöttek a szomszédok a heverőhöz.</p> +<p>– Meghalt az egyiptomi alkirály, nagy fényes temetése lesz, +pénzt fognak a szegény emberek közé szórni, nem jösz-e oda el +velünk?</p> +<p>Khaleb Rizlán elébb kinyujtózta magát, azután megigérte, hogy +majd imádkozik az alkirály lelkéért, hogy könnyü legyen az, midőn +az alsiráth hidján átcsuszamlik; de helyéből meg nem mozdul +érte.</p> +<p>Negyed nap azt mondák Khaleb Rizlának a szomszédok:</p> +<p>– Kelj gyorsan Khaleb, jön a Szamum, az irtózatos vihar. Minden +állat menekül a pusztáról, jaj annak, a kit kivül talál. Siess +hajlék alá.</p> +<p>Khaleb egy kissé gondolkozott, azután megnyugtatá őket.</p> +<p>– Majd a fejemre teritem szőnyegemet s arczom elrejtem a +homokba, nem esik bennem semmi kár.</p> +<p>Két napig azután nem beszéltek hozzá a szomszédok, de beszélt az +irtózatos vihar, mely égető homokkal besírolta egészen. Khalebnek +nagy ürügye volt rá, hogy meg ne mozduljon két napig.</p> +<p>Még tán heted nap is ott aludt volna abban a csendes sírban, ha +oda nem jönnek hozzá a szomszédok s a hol a domborulásról látták, +hogy ott fekszik, el nem kezdenek beszélni hozzá. <span class= +"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span></p> +<p>– Élsz-e még Khaleb Rizlán, te hétszer heverő, te föld rozsdája +te; mert ha még élsz és meg nem haltál, kelj föl és rázkódjál meg! +jönnek a hitetlenek Sztambul ellen, le akarják verni a félholdat a +mecsetek-tetejéről!…</p> +<p>… De hátha valóban halva lett volna Rizlán valóságos sírban, nem +ugrott volna-e fel ezekre a szókra? nem rántotta volna-e ki +handzsárját, s nem rohant volna-e neki minden élő lénynek, a kit +elől utól talál, veszedelmesen szabdalva maga körül +fegyverével?</p> +<p>A szomszédoknak munkába került megértetni vele, hogy a hitetlen +ellenség sem a levegőben nincsen, sem azokban a fákban, miknek +Khaleb Rizlán neki rohant, hanem vagyon háromszáz tevejárta +mérföldre attól a szilvástól, melyben ők most beszélgetnek.</p> +<p>– Tehát menni kell ellene rögtön, menni kell éjjel és nappal, a +mig csak oda nem érünk, a kinek lova van: lóháton, a kinek nincs: +gyalog sorban. Én is megyek gyalog, viszem magam a zászlót.</p> +<p>Régi, kopott, szakadozott, kopjás zászlók voltak lerakva a +mecsetben, miket a muzulmánok még a mameluk lázadás óta rejtegettek +ottan, azokat előhozták a buzgó harczosok, jutott belőlük egy +Khaleb Rizlánnak is, azt ő azután le sem tette a kezéből három +napig, hanem nyargalt vele egyik falutól a másikig, fellármázott +minden lelket, kifogta a lovakat az ekéből, felültette rájuk a +fegyverfogható embereket, segitett köszörülni kést, kardot minden +embernek, s a piacz közepén, a bazárok előtt beszélt, lármázott, +mint egy őrült, kinek az esze megtetszett <span class= +"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> a +prófétának, hogy elvegye tőle; belerekedt, de bele nem fáradt a +lázadásba, mig egy nagy zagyva csoportot össze nem terelt maga +körül, kik vetekedtek a dühben és elkeseredésben s azokat vitte +magával Sztambul felé, vitte arra a nagy utra, melyet lóháton és +könnyü szerrel is egy hónapig tart megjárni, hát még gyalog és +nehéz fegyverzettel.</p> +<p>A dühöngő csoport faluról falura növekedett; vén, elaggott +férfiak, kik fehér szakállukat öveikbe köték, ballagtak karcsu +gyermekek mellett, kiknek karja még alig birta emelni a kardot; +egy-egy merész apa puskája végére akasztotta a gyékényszatyrot, +melyben kis gyermeke aludt, hadd tanulja meg az is jó korán minő +hangja van az ágyúnak; izmos meztelen karu földészek, +öszvérhajcsárok lóggatták meztelen lábaikat kétfelé öszvéreikről, +szurtos dervisek lóstattak a felvert porban, hosszu kantusaik végét +karjaikra vetve; kik közt fényes, czafrangos lovagok ügettek nemes +arab paripákon jó egyetértésben. A mindenféle alakú ruházat +keverékét segíté tarkítani a soknemű fegyverzet: itt szuronyos +puskák, kovás sárkányokkal: jó eszközök ütni – régi idők, keresztes +háborúk emlékei, hosszunyelű dárdák csüngő czafrangokkal, sarló +alakú kardok, jó széles handzsárok az övön keresztülszurva, +gerezdes buzogányok és kétélű balták; némelyik annyi fegyvert visz +magával, mintha ellenségeinek is akarna juttatni belőlük; más meg +egyszerűbbnek találta egy nagy szeget keresztülütni egy furkós +boton, vagy egy jó öreg kést dugni az övébe, ugy menni a harczba. +<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span></p> +<p>E vihargyűjtötte csoport között üget erősen Khaleb Rizlán, +termete alig öt láb magas, ruházatja azt is kevés elfedezni, +valamelyik darabjából öltönyének nyilván turbánt csinált, mert az +meg több az elégnél.</p> +<p>Hanem azért e legkisebb férfiú vállai emelik a zászlót; ez a +sovány, vézna alak szinte összetörni látszik a nagy sulyos lobogó +terhe alatt, melyet nyilván nagyobb férfi markába szabtak. De nem +kell őt félteni. A vékony, sovány termet óriások erejével bír most +s a világ minden kincseért oda nem adná másnak csak egy órára is +azt a nehéz zászlót; ölébe veszi, mikor ebédel; – pedig nem sokból +áll az, egy zsák pálmaszilva egész úti készülete; – s maga mellé +fekteti, mikor aludni megy.</p> +<p>Husz napig utazott a harczos tömkeleg; az első tíz napon +folyvást nőtt a száma, a másik tíz napon pedig hasonló arányban +apadt; betegen nyomorultul elmaradozott itt-amott, egyesével, +párosával a lelkesült népnek fele, ott az utfélen elvánszorgott, +elhalt, a többiek mentek odább.</p> +<p>Huszad napra megérkezének Sztambulba. Khaleb Rizlán arcza +ragyogott az örömtől, midőn nehéz zászlója alatt a padisáhok szent +városát érinték lábai. Levetette volna saruit e szent helyen, ha +azok még az úton le nem szakadtak volna lábairól; de megcsókolá azt +százszor, arczczal levetve magát a földre, melyet a gonosz gyaurok +még akkor nem macadamizáltak.</p> +<p>De hát mi ő neki Sztambul, és mi ő Sztambulnak, hogy ugy örül +annak láthatásán? Talán ezek a paloták ő reá várnak? <span class= +"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> talán +nagy hivatalra idéztetett ide, vagy szerencséjét keresni jött +bele?</p> +<p>Nincs ő neki semmije Sztambulban, nincs ő neki joga egyébhez, +mint a próféta zöld zászlajához, annak a csókjához, annak a +láthatásához; ezt kivánja ő és egyebet semmit.</p> +<p>És a többiek is, a kik vele jöttek, nem kivánnak egyebet.</p> +<p>Mikor a próféta zászlaját kitűzik a szerály kapuja fölé, bármely +részében legyen a világnak az igazi muzulmán, odasereglik hozzá, s +megy utána, a hova az vezeti, és meghal és boldog.</p> +<p>A szent hit harczosai megismerték a világhirű szerályt aranyos +kúpfödeleiről s oda tartottak hozzá. Ott leültek a khorkhori +szökőkút előtt, megmosva arczaikat abban s várták a Mir Aálem +megjelenését pihent lélekkel.</p> +<p>Sokáig várhattak, mig valaki hozzájuk szólt: s nagy +fejcsóválgatva nézték, mint járnak a tisztátalan gyaurok a szerály +kapuin ki s be, a honnan ők ki vannak zárva.</p> +<p>Ekkor egy csomó softi elegyedett közzéjük; fiatal alkorán +tudósok, kik egyenkint összeölelgették a derék harczosokat s +tudatták velük, hogy itt hiába várnak; senki sem fog velük +beszélni, hanem ők majd elvezetik valamennyit a harczok +miniszteréhez, azzal beszéljenek rendén.</p> +<p>A csoport felkerekedett s ment a harczok miniszteréhez.</p> +<p>Ez a hiteszegett férfiu épen akkor a boritalban gyönyörködött, +nem is szokott napjában négyszer mosdani, sem a mecsetekbe nem jár; +minél fogva nem lehet csodálkozni, ha Khaleb Rizlánnak és a többi +egybekavarodott hadfiaknak azt felelte, <span class= +"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> hogy a +próféta zászlaját ezuttal látni nem fogják, mert most nem arról van +a szó, hogy minden keresztyént, a kit elől utól találnak, meg kell +ölni; hanem ha olyan nagy kedvük van verekedni, épen most indul egy +csapat fegyveres férfi a Duna mellékére Omér basához, az majd +megmondja, hogy kit üssenek?</p> +<p>A jámbor harczosokat azután körül sem hagyták többet nézni +Sztambulban, hanem két zászlóalj rendes, sarkonforgó redif közé +zárva, elszállíták Viddinig, még csak el sem széledhettek tetszésük +szerint az uton.</p> +<p>Odaérkezve Viddinbe, bemutaták őket a musirnak, a ki épen akkor +rosz kedvében volt.</p> +<p>Enni valót kért hadserege számára s a helyett kenyérfogyasztókat +kapott.</p> +<p>Hidegen, haragosan kérdezé a mindenütt előretolakodó Khaleb +Rizlántól.</p> +<p>– Honnan jöttök?</p> +<p>– Kiki a maga tűzhelye mellől: felelt Rizlán büszke szóval. +Onnan jövünk mindnyájan, a hol jó dolgunk volt, és boldogságban +éltünk, onnan jöttünk ide.</p> +<p>– No hát kár volt ott nem maradnotok, mert itt semmi szükség +reátok.</p> +<p>– Köszöntünk musír: mi nem jöttünk ide rizskásádat fogyasztani, +ne is félj meztelen tagjainkra nézni, nem kérünk tőled ruházatot; +mi csak ellenségért jöttünk, s ha engeded, ha nem engeded, +verekedni fogunk a moszkókkal. <span class="pagenum"><a name= +"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span></p> +<p>A musir vállat vonított s azt mondá hangosan a mellette +állóknak.</p> +<p>– Valóságos „basi-bozuk“ (őrült fejű).</p> +<p>Rajtuk maradt a „basi-bozuk“.</p> +<p>Még az nap átkergették őket Kalafátba, meg volt nekik hagyva, +hogy rabolni nem szabad, koldulni nem illik, zsoldot pedig nem +kapnak.</p> +<p>Khaleb Rizlán szomorúan gondolt a vendégszeretetlen kalafáti +fűzfák között a boldog Biledulgherid szilvatermő pálmáira, miknek +gyümölcseért olykor lehajolni is restelt, felmenne most érte még a +fatetejébe is, de a gyaurok fáit megátkozta az Isten, azokon csak +levél terem.</p> +<p>Egy derék idegen bég azonban megszánta őket, s a mint ott látta +az egész kopott sereget egymás mellett szomorkodni, felszólitá +őket, hogy csatlakozzanak hozzá; portyázni mennek ellenség földére, +majd ott kapnak tán valamit.</p> +<p>Csak egy intés kellett a zavart fejűknek; hiszen ezért jöttek ők +oly messze földről, még a kengyelét is megcsókolták a jó derék +bégnek, hogy magával vitte őket.</p> +<p>Kinek puska, kinek dárda a vállán, ki lovon, ki gyalog ballagtak +a basi-bozukok, átmentek vizen és erdőn; egyszerre két oldalról +előtörnek az ellenség lovasai s körülfogják a bég csapatját.</p> +<p>A jó török huszárok, vezérükkel élükön nekivágtak az ellenség +gyöngébb oldalának s keresztültörték magukat rajta; a rendetlen +basi-bozuk had ott maradt csatába keveredve. Nem hajtottak semmi +szóra; a bég hiába kiáltozott nekik, hogy ezt <span class= +"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> tegyék, +vagy azt; hogy négyszöget, vagy hármas sort formáljanak, +lépcsőzetben hátráljanak; nem hallgatták, nem értették semmi +szavát; dühödten verekedtek ellenfeleikkel; a bég utoljára is +kénytelen volt őket ott hagyni s haza menekülni a kalafáti sánczok +közé: tudatván a vezérrel a kémjárat eredményét s hogy a jámbor +basi-bozukok aligha ott nem vesztek egy lábig.</p> +<p>Hát a mint késő este takarodót vernek, kik jönnek elő a kalarasi +halmok felől? a bohó basi-bozukok. Nem hogy ők vesztek volna ott, +de még ők fogtak el husz kozákot, a többi örült annak, a mit nem +kapott s odább állt.</p> +<p>Az elfogott lovakon ülve, ugy hajták büszkén maguk előtt +foglyaikat a táborig s odaküldték őket ajándékba a musirnak, a ki +olyan lenézve bánt velök, a ki nem akart felőlük semmit tudni.</p> +<p>A musir rögtön főzetett számukra piláfot s megvendégelé őket, s +meghagyá, hogy a basi-bozukoknak ezentul éhezni nem szabad.</p> +<p>E naptól fogva soha sem hagyta ki őket vállalataiból a bég. +Khaleb Rizlán és zavart fejűi minden vakmerő vállalatnál vele +voltak; a legmerészebb kalandokat ő róluk beszélte a hír s ismerte +a táborban minden jóravaló ember Khalebet; azt a rongyos lovagot, a +kinek minden tagjából hiányzik egy darab, egy-egy kezén csak három +négy ujja, pofája összeszabdalva, összeharapdálva, már szakálla is +csak az egyik felén van. Ruhája is erre arra lógg le róla, de hiába +is adnak rá jobbat, mert a legközelebbi alkalommal megint ugy +összetépeti magát, <span class="pagenum"><a name="Page_283" id= +"Page_283">-283-</a></span> mintha sasokkal enyelgett volna, s +világért fel nem varratna egy szakadást is a csaták emlékéből; ugy +szép ő is, mint a sok ütközetben járt zászló – rongyosan.</p> +<p>A csetátyei ütközetben úszott igazán kedvtelései közt a +bakarasznyi basi-bozuk. Elébb ágyuval lövöldöztek egymásra az +emberek, azután puskával közelebbről: ez még mind nem tetszett +neki; később szuronyra jött a sor, ez már valamivel többet ér; de +csak akkor áll az igazi harcz, mikor már a szuronyt is elvetette az +ember, s egyik kezével megragadja ellenfele torkát, a másikkal +szívébe üti a kést, mikor nem néz sem előre, sem hátra, hanem döf, +vág maga körül s mindenütt elevent talál, mikor nem törődik azzal, +mijét ütik, hol fogták meg, hanem csak azon törekszik, hogy kettőt +üssön, kettőt szúrjon máson, addig mig más ő rajta egyet. +Hórihorgas muszka óriások teperték a földre Khalebet, de mire +fölkelt, még is a muszka volt halva; lovakkal elgázolták a földön, +föl sem vette, nem fájt neki semmi, s a mit megfogott, azt el nem +eresztette élve.</p> +<p>Ebben a kis ütközetben maguk a basi-bozukok száz orosznál többet +leöldöstek s ennek a bizonyságára csata után Khaleb Rizlán +leszeldelé a megölt ellenség füleit s egy hosszú zsinegre kötve, +ugy akasztá azt nyakába, mint valami drága lánczot, ugy lépett a +musir elé; ajándékba adván neki azt a drága ékességet, száz megölt +muszka füléből.</p> +<p>A musir pedig ugyanannyi botot veretett a basi-bozuk talpára, +tudtára adván eképen, hogy ez nem illik katonához, ellensége +holttestét szabdalni; vágja addig, a mig él; a halottnak hagyjon +békét. <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= +"Page_284">-284-</a></span></p> +<p>A basi-bozuk átlátta, hogy a musirnak igaza van, s azután még +jobban ragaszkodott hozzá.</p> +<p>Hanem a táborban sok galibát okozott a derék férfiu; ő otthon is +basi-bozuk volt: minden uj rendeletre duzzogott, nem lehetett vele +parancsolni, a mit fejébe vett, azt keresztülvitte, s nem egyszer +hozta parancsnokait azon helyzetbe, hogy nekik kellett +engedniök.</p> +<p>Egy ízben diadalmas előhaladás közepett egyszerre megállitá +seregeit a musir; senki sem foghatta meg, miért nem üldözi a futó +ellenséget. Sok ember sok véleményt ád: végre azt találták ki a +török katonák, hogy a musir parancsot kapott a padisah +minisztereitől, hogy ne üldözze az ellenséget; azokat viszont a +frankok, a gyaurok, az idegenek vesztegették meg, kik nem akarják, +hogy a muzulmán nép saját erejétől megverje a moszkót, mert mind +egyet értenek vele.</p> +<p>Pár nap mulva ismét jött a rendelet, hogy a seregek vonuljanak +vissza.</p> +<p>Itt már nyilt zúgolódás kezdett támadni a táborban, árulást +emlegettek a katonák, s a mint a város piaczán keresztül lovagolt a +musir: egyszer csak utját állja Khaleb Rizlán s megragadva paripája +zabláját, kényszeríti, hogy hallgassa meg, a mit beszél.</p> +<p>– Nem arra musir, hanem előre jőjj! A te kezedben van a próféta +országa; átok reád, hogy ha elejted azt. Előtted a dicsőség, hátad +mögött a gyalázat, és te hátrafelé mégy-e? Hogyha előre törsz, +nincs oly muzulmán, a ki vérét ki ne ontsa érted; ha visszafelé +mégy, nincs olyan, a ki le ne köpjön. Ragadd ki <span class= +"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> +kardodat, ne tétovázz soká, reszket az ellenség már neved előtt is, +s hogyha árulók ülnek hátad mögött a padisah trónjának zsámolyán, +szemeddel ints egyet és egy sem fog ottan ülni, hanem ülsz te +minden ozman nemzetek fölött, a hogy megérdemelted.</p> +<p>A musir megveregeté a jó vitéz homlokát s azt mondá neki, hogy +csak menjen a maga dolgára, a minek meg kell történni, az már mind +rég meg van írva a Thóra hét könyvében, nincs embernek miért bele +szólni.</p> +<p>A basi-bozuk azonban nem érte be e válaszszal, hanem kiment a +táborba, s elkezdé lázítani a harczosokat, ugy hogy egyszer a vezér +azt hallja, miszerint a katonák komolyan csoportosodnak, s azt +kezdék hangoztatni, hogy le a miniszterekkel! éljen a musir.</p> +<p>Ez gonosz lázadássá fajulhatott volna el. A musir rögtön kiküldé +altiszteit s beparancsolá a basi-bozukokat maga elé.</p> +<p>Már ekkor nem voltak többen nyolczvannál. A többi elvégzé, a +miért jött: elhullott a harczban; ezek is tépett vitézek voltak +már.</p> +<p>Előttük állt legelől Khaleb Rizlán, most is görnyedve a nehéz +zászló nyele alatt, melyről a lobogót ugy lelövöldözték már, hogy +csak egy foszlány fityegett még rajta.</p> +<p>– Álljatok rendbe, mondának nekik a musir altisztjei. Nem volt +ez kivihető, még csak azt sem tették meg, hogy a lovasok külön +váltak volna a gyalogoktól. Ez természetes. Jó barátok, ismerősök +szeretnek egymás mellett lenni, beszélgetni; <span class= +"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> arról +pedig nem tehetnek, hogy az egyiknek van lova, a másiknak meg +nincs.</p> +<p>Ekkor megjelent a musir egyedül az udvar felőli erkélyen s +komoly, elhatározott hangon felszólítá őket:</p> +<p>– Akartok-e rendes csapattá alakulni s magatokat a tábori +fegyelemnek alávetni?</p> +<p>– Mi azért jöttünk, hogy harczoljunk, nem hogy leczkét +tanuljunk, musir. Viszonza Khaleb Rizlán merészen s a többiek azt +mondák, hogy „ugy van!“</p> +<p>Ekkor mást kérdezett tőlük a musir.</p> +<p>Akartok-e visszatérni hazátokba, és elhagyni ezt a földet +békeséggel?</p> +<p>– Ne mond azt, musir! Mi azért jöttünk el, hogy harczoljunk, mig +Muhamed hite veszélyben van; és a mig háboru van, vissza nem térünk +tüzhelyeinkhez.</p> +<p>A musir arcza egészen elsötétült, csaknem könyörgő hangon kérdé +tőlük harmadszor, – utolszor:</p> +<p>– Akartok-e másutt harczolni? Albaniában a lázzadó görögök +ellen; avagy Anadoliban vitéz hadseregünk között? akartok-e +helyőrségül maradni Szilisztriában vagy Rustsukban, vagy akármely +dunaparti váradban?</p> +<p>– Mi egyedül veled és melletted akarunk harczolni és nem +távozunk innen sehova.</p> +<p>A musir kivonta kendőjét öve mellől s egyet intett vele; azon +pillanatban két belső kapuja megnyilt a kaszárnyának, s nyolcz ágyu +egyszerre odalőtt kartácscsal az udvar közepére. <span class= +"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span></p> +<p>Azután ismét becsukódtak a kapuk.</p> +<p>Az udvar közepén csak egy nagy véres halom látszott, mely még +vonaglott, mely még hörgött nehány perczig.</p> +<p>De valamennyi közül kilátszott még egy kéz, mely feltartá a +harczrongyolta zászlót s kihallatszott egy kiáltás: „éljen a +musir!“</p> +<p>A musir pedig szemeit törlé azzal a fehér kendővel.</p> +<p>– Szegény jó fiuk! – Csak olyan őrültek ne lettek volna.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<h2>A GYERKŐCZ.</h2> +<p>– Képes-e ön kiszívni egy valódi portorico szivart, fiatal +barátom? Merhetem önt egygyel megkinálni? Nem olyan szelid biz ez, +mint a dajka teje s egy kicsinyt föleszi a szájat; de +gyermekkoromban én is igy próbáltam.</p> +<p>– Köszönöm a szivart; dohány füstöt bámulni még nem tanultam; de +a kilőtt pisztoly füstjébe nézni igen, s ha ezt ajánlják, azt +elfogadom.</p> +<p>– Lelkemre! ez a fiu fogakkal jött a világra!…</p> +<p>.......</p> +<p>Ez a rövid szóváltás a Szebasztopol előtti angol táborban +történt, több szórakozás végett összegyült tiszt társaságában, kik +egy szép novemberi nap délutánját arra használták, hogy a +vizárkokban felszedett hetes sarat kissé leverjék magukról, s +megtudják, hogy milyen sebesen halad a világ hátrafelé, azalatt mig +ők nagy fáradsággal haladnak előre.</p> +<p>A megszólitó egy élte javában levő katona volt, Egerton ezredes, +hajdan sipoy vezér Kelet-Indiában, egy magas, roppant termetü +férfi, a kinek csak azért kellett gyalog járni, mert ló +<span class="pagenum"><a name="Page_289" id= +"Page_289">-289-</a></span> nem termett alája; minden öltöny +csaknem szétfeszül rajta, s vállai oly szélesek, mint Atlaszé, ki a +világot hordja rajtuk. Kemény vonásai sötétek a naptul s veresek a +hidegtül, de még sötétebb és veresebb azokon a dacz és büszkeség, +mely minden mozdulatát bélyegzi, s könnyen kötekedő elbizottságnak +is volna nevezhető.</p> +<p>Az pedig a ki visszafelelt, egy fiatal, csaknem gyermekded +katona; tiszti vállrózsával és kardrojttal; s a legszelidebb tej és +rózsa-arczczal, nyájas kék szemekkel; kinek még nyakkendője is ugy +áll, mintha édes anyja kötötte volna azt meg gyöngéd gondoskodó +kézzel; s mintha látná az ember ez arczon azt a gyönge csókot, a +mely azt tetszik mondani: „gyermekem éltedre vigyázz; gyermekem, +anyádra gondolj, gyermekem meg ne halj!“</p> +<p>Épen jókor jött a gyerkőcz! épen javában dühöngtek a régi +próbált katonák, a viharban edzett vitézek, hogy kormányuk satnya +ifjonczokat küldöz közéjük tiszt-társakul, kiknek egyéb érdemük +sincs rangjaikra, mint a tiszti patens, melyet pénzen vettek, a +midőn épen odavetődött ez ifju arcz, ki mint látszék, csak most +érkezhetett, mert egyenruhája még egészen tiszta volt, és +inggalléra fehér.</p> +<p>– Ez a kölyök tetszik nekem; szólt Egerton ezredes, midőn az +ifjoncz kipirult arczczal odább ment. Meglássátok, nagyon hamar +öreg ember lesz belőle.</p> +<p>– Hogy érted azt? kérdé tőle egy másik tiszt.</p> +<p>– Értem öreg ember alatt azt, a ki közel van a halálhoz. A +ficzkó azok közül valónak látszik, a kik azért jönnek háboruba, +<span class="pagenum"><a name="Page_290" id= +"Page_290">-290-</a></span> hogy a legelső ostoba golyót, mely +emberét keresi, elkapják.</p> +<p>– Ne féltsd tőle; vigasztalá, egy hórihorgas irlandi tüzértiszt. +Majd megszelídül, ha egy granátot hall a feje fölött elfütyülni, +egy ilyen tüzes bibiczet, a mi a levegőben sipolva keresi a +fészkét, a hova leszálljon, s ha egy pár bombát hallott +szétpattani, visszakérezkedik nagyhamar édes anyjához.</p> +<p>– Annyi sem kell neki, vágott közbe egy utászszázados, kinek +mindenféle szinü volt már a kabátja a soknemű sártól. Álljon ki +csak egy éjszakát a futóárkokban, mint előőrsi tiszt; majd mikor +térdig belefagy a sárba, s az ázott ruha crystalizálódik rajta, +mintha czukorral volna kandirozva, tudom sírva emlegeti az öregtáti +kandallóját.</p> +<p>– Már most képzeljen magának az ember egy ilyen gyereket az +ütközetben, szólt egy sebhelyes lovas tiszt mind ezekhez; – a hol +ember ember ellen kell küzdeni, a hol szuronydöféseket és +kardcsapásokat osztogatnak, mi lesz ott egy ilyen tacskóból, a ki +most szökött meg a tanár skutikája elől?</p> +<p>– De ki fogja meg szegényt, ha egy olyan zivatar kerekedik, mint +a minapi volt; tréfálózék a tábor legvigabb vitéze, Brownie; – +szegény kis fiut elkapja a szél s a tengerbe viszi, ha meg nem +kötteti magát valami ágyuhoz…</p> +<p>A tisztek még azután sokáig tréfálóztak egymás között a fiatal +vitéz felett s mindnyájan abban egyeztek meg, hogy majd elvárják, +meddig állja ki a sarat? Az első héten kétségtelenül benyujtja +elbocsáttatását, vagy futárnak küldeti magát haza <span class= +"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> lord +Raglan időjárási tudósitásaival, vagy leghizelgőbb esetben, mint +marodeur jut Balaklavába, a derék miss Nightinghale ápoló kezei +közé.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Rút, gyalázatos éjszaka következett e napra, az eső szakadt +egész hajnalig, hajnalban azután neki kerekedett egy hideg +északnyugati szél, mely keresztül-kasul járta a sziveket és +köpenyegeket, s reggelre csonttá fagyott minden sár; a derék +katonák pedig a vizárkokban, kiket tiz óra hosszat lucsokká +áztatott az ónas eső, olyan szép ragyogó mázt kaptak felöltönyeikre +jégből, mintha csakugyan czukorral volnának candirozva. A +köpönyöget nem facsarni, hanem törni lehetett, s a kinek csizma +volt a lábán, annak olyan volt a lába, mint az elefánté a ráfagyott +sártól.</p> +<p>– God bless us! dörmögé magában az irlandi tüzértiszt, sarujait +ütögetve egymáshoz. Most szeretném csak, ha a pater itt volna s +beszélne valamit a pokolról; az is adna valami meleget. Csak +legalább fűteni lehetne!</p> +<p>Ezt a fütés szót ágyuira érthette; a jó keresztyén! maga fázik +és mégis ellenségeinek akar fűteni.</p> +<p>– Valjon mi lehetett a tacskóból? mormogá unalmában. No az, +tudom, hogy belefagyott a sárba, ugy kell kiolvasztani belőle. +Ezóta nyilván a beteg rovásra iratta magát. Szegény fiucska, nem +tudom huzott-e valamit az orrára? Sajnálom, ha az orra +megveresednék, vagy épen lefagyna.</p> +<p>Reggelfelé elkezdték az ambulenceok sorba szedni az <span class= +"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> éjszaka +megbetegült katonákat a víárkokban. Ez igazán gonosz éj volt: egyik +szekér a másikat érte. Cholera, hagymáz és tüdőlob tizedelte meg a +katonákat; a kinek csak keze lába fagyott el, az még ott +maradhatott bátran.</p> +<p>– Valjon szegény kis suhancznak ki főzött ma theát, ha a gyomra +megfájdult? tünődék magában tréfásan a tüzér, a mint a számos +beteghordó szekeret végig nézte. Ha tudná ezt az édes mama +otthon!</p> +<p>Nem soká kellett azonban tünődnie aggodalmai tárgya felett, mert +az nagy bámulatára saját maga jött eléje, még pedig tulajdon +lábain; arczai igaz, hogy pirosak voltak a hidegtől, de orra épen +nem volt lefagyva, sőt még csak shawl sem volt tekerve nyaka körül, +hanem a tegnapi könnyü nyakkendő volt rajta csokorra kötve, mely +kétfelé engedte válni ingelejét, ugy hogy fedetlen melle egészen +kilátszott rajta. Különben semmi változás sem látszott az urfin, a +patent sáron kivül, melyet Balaklava et comp. ingyen liferál a +szebasztopoli összes tábornak.</p> +<p>– Egerton ezredes kéreti önt magához: szólt az ifju tiszt a +tűzér parancsnokhoz, tiszta csengő hangon.</p> +<p>Valóban, még csak el sem volt rekedve.</p> +<p>– Ön a víárkokban tölté az éjet? kérdé csodálkozva a +tüzértiszt.</p> +<p>– Ott.</p> +<p>– Önöknél nem esett az eső?</p> +<p>– Esett.</p> +<p>– Hát a szél fújt-e? <span class="pagenum"><a name="Page_293" +id="Page_293">-293-</a></span></p> +<p>– Fújt.</p> +<p>– Nem találja ön, hogy hideg van?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Talán mégis jól tenné, ha ingelejét összegombolná.</p> +<p>– Szükségtelen.</p> +<p>A két dalia ezalatt haladt egymás mellett, a fiatal hadnagy +látható könnyüséggel, mely ruganyos léptein, szabad lejtésén +észrevehető volt; a tüzér pedig azzal a nehézkes czammogással, a +mivel szokott az ember télen nagy botosokban, hosszu köpönyegben, +kiállott lábakkal járni.</p> +<p>A tüzér csak azért is beszédet kivánt kezdeni, hogy társa ne +járjon olyan sebesen.</p> +<p>– Uram! Ön igazán nem fázik?</p> +<p>A fiatal tiszt mosolygott. Olyan jól illett piros gyermekded +orczáihoz ez a mosolygás.</p> +<p>– Legkevésbbé sem. Ez még nagyon szelíd időjárás.</p> +<p>– Köszönöm; mit nevez ön akkor kemény időnek?</p> +<p>– A milyen például Uj-Seeland, és a Behring öböl tájékán szokott +lenni.</p> +<p>– Volt ön ott?</p> +<p>– Igen: a mult évben, a Franklint kereső expeditióval, mint +önkénytes.</p> +<p>Ez már magasabb véleményt adott az ifjoncz felől. A ki azon utat +önkénytesen megtette, az tul van a jégpróbán. Annyit meg kellett +neki engedni, hogy a hideget kiállja. No de még ettől a +tulajdonságtól nagyon messze van a jó katonáig. Ahoz még személyes +bátorság, testi erő, ügyesség, hideg vér és több <span class= +"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> efféle +szükséges. A tüzér elhallgatott s vigasztalta magát azzal, hogy +ennyi kelléket még sem szerez valaki tizenhat éves korában.</p> +<p>Nem sokára odaértek Egerton ezredeshez, ki a víárkok mögött +göröngyökből alkotott barlangban ült több közelből való tiszttel s +azt a napi parancsot közölte velök, hogy miután épen most érkeztek +jó füstölt cervelat kolbászai, azokat őneki hevenyében siessenek +elkölteni, obligat rostopsin és arak-kortyocskák mellett.</p> +<p>A parancs egész készséggel lőn végrehajtva, a fiatal tisztecske +kivételéig, ki azt állitá, hogy ő napjában csak egyszer szokott +enni, akkor is csak vizet iszik.</p> +<p>Képzelhetni azt az óriás kaczajt, a mi e szavait kisérte.</p> +<p>– Teringettét, ifju ember! ugy önt el fogja fújni a szél! +tréfálózék az egyik tiszt.</p> +<p>– A nem evett és nem ivott katona rosz katona, monda a +másik.</p> +<p>Egerton maga is híjába tett neki különbféle toasztokra +ajánlatokat, a hogy szokták fiatal embereket az ivásra rávenni; +hogy igyék a házi gazdáért, igyék Szebasztopol bevételeért, igyék a +legkecsesebb királynőért.</p> +<p>– Igyék hát ön a szeretőjeért! kiálta végre az ezredes, unszolva +a tele pohárral.</p> +<p>Az ifju még jobban elpirult.</p> +<p>– Nincs szeretőm.</p> +<p>– Szép azt eltagadni, de a nyitott ingelő elárulja, hogy ott +valamit visel. Nos? nem valami zsinor látszik ott ki, a min +<span class="pagenum"><a name="Page_295" id= +"Page_295">-295-</a></span> valami medaillon csügg, a miben ismét +valami szép arczkép van rejtve: vagy csak nem visel ön amuletet a +nyakában, mint az oroszok és francziák?</p> +<p>Az ifju tiszt habozni látszott feleletében.</p> +<p>– Semmi kitérés! riadt rá az ezredes. Egyenes válasz. Arczkép +vagy nem arczkép?</p> +<p>– Igen. Arczkép. Válaszolt az ifju. Anyám arczképe.</p> +<p>Mindenki megilletődött. Milyen gyermek! még sem inni sem +szivarozni nem tud, s nők közül csak az anyát szereti még, s már +ide jött férfi-sorban verekedni. Még nem is tudja mi az élet? s már +eljött megtudni, mi a halál.</p> +<p>Azután békét hagytak neki s nem kinálták többet semmivel. Az +érzékenyebbek már nem haragudtak rá, hanem sajnálták; és +sajnálatból szidták a kormányt, hogy minek enged ilyen gyermekeket +a mészárszékre jönni.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Három nap és éjjel nem lehetett a víárkokban levő sorezredeket +felváltani. Az angol sereg minden része ugy el volt foglalva minden +ponton, hogy senki sem pihenhetett három nap; kivéve azokat, a kik +kidültek a sorból holtan vagy betegen.</p> +<p>Harmadnap annyi könnyebbségük volt, hogy fele az őrcsapatoknak +talpon maradt; az alatt, mig a másik fele lefeküdt.</p> +<p>Lefekünni! Mindazon jók között, miket a természet édes anyai +keze az emberrel éreztet, ez a legkedvesebb eszme. Elhagyni ezt a +bizonytalan állást, melynek csak az a czélja, hogy a fejet büszkén +magasra tartsa, átengedni a testet a maga vonzalmának <span class= +"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> a föld +felé, s nem viselni gondját egymás segitségére bizott tagjainknak. +Gondolj reá, te ki olvasod e sorokat ruganyos ágyadon fekve, enyhe +takaród alatt, könnyü éji öltönyben, takart lámpa világánál, hogy +egészen más dolog az: lefekünni a fagyos iszapba, átázott nehéz +öltözetben, a hideg télszaki szél dühödt orditása mellett, a fáradt +fejet lehajtani egy darab kőre, mely a sánczépitésből fennmaradt, +és azután hallgatni a bombák fütyölését, a granát rekedt búgását, s +fel-felébredni egy szétpattanó bomba csatajára, a riadót verő dob +pörgésére, az éji cseltámadások nyugtalanitó zajára: nehány +pillanatig hallgatni, hol ölt meg a bomba valakit a szomszédok +közül? huzódik-e közelebb a riadó? s azután ujra kezdeni ismét: +„Miatyánk, ki vagy a mennyekben“ egyik kéz a sziven, a másik a +kardon ujra elalunni a távozó dob robaja mellett és álmodni csendes +kandallós szobáról, a hol gyermekek, leánykák ülik körül az agg +vitézt, ki beszél nekik rémdolgokról, a mik sok – sok év előtt +történtek vele Szebasztopol ostrománál.</p> +<p>Az éjszaka második felében a fiatal tiszt osztálya ment +fekünni…</p> +<p>Egerton ezredes másodszor járta végig az őrvonalakat. Az első +izben, éjfél előtt, világosan megismeré az ifju hadnagy csengő +szavát a sötétben, mely kérdéseire felelt.</p> +<p>„Ébren van a gyerkőcz! valjon soká fogja-e még kiállani?“ +gondolá magában.</p> +<p>Másod izben hajnal felé volt már az idő, midőn az ezredes azon +lovagolt. Nem kellett neki kérdezősködnie a gyerkőcz után. Ott +feküdt az, a hol éjfél előtt állt; egyik karját feje alá +<span class="pagenum"><a name="Page_297" id= +"Page_297">-297-</a></span> tette, az volt a vánkos, a másikat +szivére tette, az volt a paplan.</p> +<p>– Teringette suhancza! dörmögé az ezredes; – épen mint az arab +mesékbeli dzsin az egyik fülére lefekszik, a másikkal takarózik. No +nézd! még csak köpönyeget sem takart magára!</p> +<p>Pedig oly hideg szél fújt, ugy keresztül kasul járta az +embert.</p> +<p>Az ezredes leszállt a lóról s nagy prémes köpönyegét levetve +nyakából, ráterité azt az alvó ifjura.</p> +<p>– Ostoba suhancz! dörmögé magában: azt szeretném, ha elfagyna +keze lába.</p> +<p>És szépen betakargatta kezét lábát a bundás köpenyegbe.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Azt tartják, hogy a változatosság kellemetes. Talán mégis a +Szebasztopol alatti téli éjszakák változatossága nem volt az.</p> +<p>Egyik éjjel ugy szakadt a zápor, mint Nóé idejében, akkor azt +kivánta minden ember, hogy bár inkább megfagyna. Másik éjjel azután +megfagyott ugy, hogy a földre letett puskát nem lehetett felvenni, +s az embernek a bőrét levette a tenyeréről a kardmarkolat vasa, +akkor aztán mindenki azon csudálkozott, hogy bár ne lenne ilyen +nagy fagy. Az is meghallgattatott. Jövő éjjel megenyhült az idő s +támadt akkora köd, hogy az ember fuldoklott benne, s még a +sötétséget sem láthatta tisztán. A zugolodó emberi elme, melynek +semmivel sem lehet kedvét találni, ekkor ismét arra fakadt, hogy +bár inkább harcz <span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span> és háboru volna az utálatos köd helyett +és vesznének el az emberek golyó és szurony által, mint e dohos +levegő-iszaptól.</p> +<p>Még ez a kérésük is meghallgattaték.</p> +<p>Abban a legsürűbb ködben nagy csendesen lopózva megközeliték az +orosz csapatok az angolok víárkait; s mikor azok legjobban +imádkoztak egy kis felviditó véresőért; felrohantak sánczaikra „ime +itt van!“</p> +<p>Mielőtt egy lövést tehettek volna az őrök, le voltak rántva a +sánczokról nyakukra hurkolt pányvákkal; a fanaticus orosz had +szuronynyal rohant be a víárokba, ledöfve az álmaikból ocsúdókat, +kik a halálra ébredtek.</p> +<p>Percz mulva őrült irtózatos harcz támad; az angolok az első +rémület után a kétségbeesés dühével fordulnak megtámadóik ellen; +nem ér senki rá a lövésre; szurony és kard csattog mindenütt, és a +megforditott puskaagy dolgozik; a szitok a bőszült káromlás közül +rémségesen hangzik elő egy-egy legyilkolt hosszu halálorditása, ki +még a földön fekve küzd a testén keresztül döfött szurony ellen; +nem tudni: angol-e vagy orosz?</p> +<p>A zaj, a harczi lárma azonban mindig terjedtebb lesz; az +oroszoknak sikerült tért foglalni; a bőszült hurrah kiáltás +bizonyitja, hogy egy árokból már kivetették az angolokat.</p> +<p>De a másik árok szögelletében valami fentartja őket. Ott +egyetlen veszedelmes férfi harczol, hátát a szögletnek vetve s +véres fővel fektetve le a közeledőket. Ki e gonosz ember?</p> +<p>Négyen öten rohantak már reá szegzett szuronynyal és szent +Mihály nevével, nem fogott rajta sem a szurony, sem az arkangyal +neve. <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= +"Page_299">-299-</a></span></p> +<p>A vezénylő orosz tiszt jól tudja, hogy az a harczoló férfi +Egerton ezredes. Kémeitől azt eleve megértette.</p> +<p>– Adja ön meg magát ezredes! kiált rá a víárok tulsó oldaláról; +én Kozakoff ezredes vagyok.</p> +<p>– Örülök, hogy van szerencsém: viszonzá Egerton ezredes. Tessék +hozzám közelebb jönni.</p> +<p>S hogy könnyitse neki a közelitést, levágott megint egy oroszt, +a ki előtte alkalmatlankodott.</p> +<p>– Kénytelen vagyok önt elfogni uram: kiálta a támadó.</p> +<p>– Nehéz leszek. Tréfálódzék Egerton a halálos viadal közepett; +két mázsa és ötven font vagyok s a kardom is nyom valamit.</p> +<p>S ugy szórta az élczeket és a halálcsapásokat jobbra balra, +mintha vig tekeasztal mellett volna, a hol háborut (a la guere) +játszanak.</p> +<p>Az oroszok azonban a sánczárok tulsó felét kezdték megmászni, +melynek Egerton támaszkodott s ha oda sikerűlt felkapniok, +szuronynyal őt könnyen ledöfhetik.</p> +<p>Az ezredes látta jól, hogy már két katona felkapaszkodott s +egyik gyorsan közelit felé. Ezen bizonyára nem lehet segiteni, +hanem azért megadásról szó sincs.</p> +<p>Abban a pillanatban nagyot ordit a felkapaszkodott orosz s +fejtetőre bukik le az árokba; a másik még ráér visszafordulni; csak +azért, hogy ő meg hanyatt essék alá.</p> +<p>A szomszédból segitség érkezett. A tiszt legelől: mindkét +ellenfélt az ő kardja sujtotta le; a víárok innenső fele egy percz +<span class="pagenum"><a name="Page_300" id= +"Page_300">-300-</a></span> alatt le van tisztítva, a kik oda +felkaptak, azok sírt találtak ottan.</p> +<p>A segélyül érkezett tiszt gyönyörüen harczol; ugy veti magát a +szuronyok közé, mint egy chinai jongleur, ki az éles kések közé +szökik; egy percz alatt tiz csapást fog fel és ad vissza kardjával, +itt hátrakapja magát, amott félrecsúszik; aláfurakodik a hosszu +puskacsőnek, s mikor jobbja kifáradt, balkezébe kapja a kardot, s +ugy harczol tovább.</p> +<p>– Akárki fia légy, derék legény vagy! kiált rá Egerton, s most +már egész testével neki feküdt az ellenség tömegének.</p> +<p>Az mindinkább tért kezd vesziteni; az angolok visszanyomulnak a +víárokba, s a tulsó sánczemelvényen hangzik Kozakoff vezényszava: +„czélozz!“</p> +<p>– Kapd le a fejedet! kiált Egerton a merész ficzkóra, ki az +átelleni sánczról most verte le az utolsó ellent.</p> +<p>Dehogy fogadott a szót. Ott maradt állva s midőn Kozakoff tüzet +parancsolt, Egerton meglepetve ismerte meg a percznyi villanásnál a +gyerkőczöt.</p> +<p>Meg sem bukott az a lövés elől; egy golyó sem találta, pedig +lőttek reá százan.</p> +<p>– Előre fiam! kiált a gyerkőcz a lövés után s második lövésre +már nincs ideje az ellennek, hanyatt homlok verik azt vissza s +Kozakoffnak csak az az egy szerencséje van, hogy két mázsa ötven +font teher mellett nem lehet az ellent sikerrel üldözni, különben +az angol fogná el most őt; de utána kiáltá, hogy vissza fogja adni +a szives látogatást.</p> +<p>Az ezredes és a gyerkőcz csak a táborvonal mögött találkoztak +<span class="pagenum"><a name="Page_301" id= +"Page_301">-301-</a></span> ujra. Egerton megszoritá az ifju kezét, +megszoritá azt melegen és hosszasan: egyebet nem is szólt hozzá: +hanem Egertonnál nem is volt a kézszoritás puszta gymnasticai +gyakorlat.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>A gyerkőcz e nehéz hónapok lefolyta alatt valódi kedvencze lett +a seregnek. Mindenféle hizelgő névvel felruházták: a kölyök! a +suhancz! a tacskó! igy nevezték egymás között még a közkatonák is, +és azt minden ember tudta, hogy ez a kölyök a hadsereg legelső +hőseinek egyike.</p> +<p>A legmerészebb hadivállalatokhoz őt választották ki a vezérek s +ha valamire azt mondta valaki, hogy az lehetetlen, ezt válaszolták: +„rá kell a tacskóra bizni.“ Annak nem volt semmi lehetetlen.</p> +<p>Azt kikerüli minden golyó, azt nem fogja a fegyver, az a +tenyerén elsütheti az égő granátot, még sem sérül meg bele; a ki +annak a háta mögé áll, biztos helyen van, mintha sáncz mellett +állana.</p> +<p>Bizonyára nagyon buzgón imádkozik érte odahaza valami szerető +édes anya, annak az imája fordít el fejéről minden veszedelmet.</p> +<p>April utolsó napjaiban, midőn tiz napi bombázás után a +szövetséges seregek annyira czélt értek, hogy eljutottak oda, a hol +kezdték, egy estve oda hivatta magához Egerton ifju barátját.</p> +<p>– Gyermekem, az éjjel látogatóba megyünk. Régen tartozunk +<span class="pagenum"><a name="Page_302" id= +"Page_302">-302-</a></span> vele s még azt találják felőlünk +mondani odaát, hogy nem vagyunk udvariasak, ha vissza nem adjuk. +Reménylem, hogy velem fogsz jönni.</p> +<p>– Szivesen.</p> +<p>– Minden kész az indulásra; csak azt várjuk, hogy teljesen +besötétüljön minden, akkor indulunk. Hozod-e a revolvereidet?</p> +<p>– Nem hozom. Kár lenne sokat lövöldözni.</p> +<p>– Igazad van. Tehát csak karddal és szuronynyal előre. Most sem +iszol még? Talán egy hajtás cognac még jobban felmelegitene. +Sajnálom, hogy ezt meg nem ismered.</p> +<p>– Rá érek még. Felelt az ifju könnyü szivvel.</p> +<p>Egerton gyöngéd szánalommal tekinte rá. Szegény gyermek. Az +igaz, hogy még ötven évig is elélhet; hisz csak most kezd a +szakálla pelyhedzni, elég ideje van még!</p> +<p>Az éj eltakarta a nappal rombolásait. Zöld mezők és véres mezők, +eleven emberek és halottak szépen elfeketültek az éjben; a +koronkint megdördülő ágyu világa csak egy perczig tart, az nem +háborítja az éjszakát.</p> +<p>Az orosz védművek és az angol támadási vonal között fekszik egy +kettős földsánczolat, melyet az oroszok toltak előre az angol +tűztelepek ellen.</p> +<p>A holdvilágtalan éjben az ostromlók egy erős csapatja közelít e +sánczolathoz a legnagyobb csendességben.</p> +<p>A herculesi Egerton és a hős gyerkőcz a vezetők. A katonák +mindegyike jól tudja, hogy az véres munka lesz, mert a +legelszántabb két vitéz áll élükön. Égnek a harczvágytól. +<span class="pagenum"><a name="Page_303" id= +"Page_303">-303-</a></span></p> +<p>Senki sem veszi észre közeledésüket.</p> +<p>Az első sánczolatban mindenki mélyen aluszik a fáradalmas nap +után, csak az egyes piquet őrök járnak kelnek a sánczfokon.</p> +<p>– Engedjétek őket jobbra balra haladni; susognak a vezetők +csendesen.</p> +<p>– Most két kézre a fegyvert, előre a szuronyt! csatára!</p> +<p>Mint a lesben állt oroszlán, szökik fel a sánczolatra az angolok +előcsapatja, a szuronyokat a földhányásba döfték, azokra hágva, +másztak fel a gátra; egymás vállaira állva, adták a legelső +szuronydöfést, mely a felriadt orosz őrseregnek volt szánva.</p> +<p>– Rajta fiam! kiálta Egerton, mint könnyü gyermeket hajitva fel +a sáncztetőre ifju barátját s következő pillanatban, utána emelve +roppant termetét: a széles kard fogai között.</p> +<p>– Itt vagyunk, Kozakoff ezredes, kiált az angol mennydörgő +hangon. Le van róva a látogatás.</p> +<p>A sáncztetőn egy magas orosz hadfi harczol elkeseredetten a +gyerkőcz vitézzel, kinek heves csapásai hátrálni kényszeritik.</p> +<p>Egerton sajnál a vitába elegyedni, s más felé forditja +fegyverét.</p> +<p>– Végezd fiam a magadét.</p> +<p>Az angolok egy pillanat alatt elfoglalták az első gátnát, az +orosz sereg hanyat homlok rohan vissza. A két vezér, ki jobbra +balra vágott utat magának, a gátna tulsó oldalán ismét összejön. Az +oroszt két felől kiszorították az első sánczból a második +sánczolatba, s most egy pillanatra megölelik egymást, hogy +folytassák a munkát. <span class="pagenum"><a name="Page_304" id= +"Page_304">-304-</a></span></p> +<p>A második sánczolatból egyszerre egész sorlövés fogadja az +ostromlókat.</p> +<p>– Csigavér! kiált Egerton, szétcsapva a szeme közé omló füstöt: +előre gyorsan! A midőn a gyerkőcz egyszerre odadül keblére, két +kezével öltönyébe kapaszkodva.</p> +<p>– Mi bajod fiacskám! kiált az ezredes s rátekint a +gyermekre.</p> +<p>Az még akkor mosolyog, még arcza piros, még sehol sem látszik a +seb; de egy pillanat mulva kiszökik kebléből a piros forrás, az +élet forrása, s borzasztó elnézni, ezen egy pillanat, hogy +átváltoztatja egyszerre az arczot, hogy lesz az fehérré, hogy törli +le a délczeg mosolyt róla valami hideg kéz.</p> +<p>Mint kedves csecsemőt ragadta őt karjára az ezredes s rohant +vele a sáncz mögé; midőn letette ott, már hervadt volt a szép +délczeg ifju, mint egy letört virág.</p> +<p>– Kedves fiam! fáj-e nagyon? kérdezé Egerton, könyekkel +szemében.</p> +<p>– Anyám, édes anyám; suttogá a gyermek és félrehajtá fejét. Ugy +halt meg.</p> +<p>Midőn az ifju leroskadt a lövés után, azon pillanatban látta +Egerton, hogy az iménti magas orosz tiszt ott a sánczon vállára +veregetett egy volhynski vadásznak s mondá:</p> +<p>– Nagyon jól volt.</p> +<p>Most felvette kardját és ment az embert felkeresni.</p> +<p>Az emberirtó sortüz közepett hatolt fel a sáncz tetejére. Mint a +kaszált fű, omlott előtte minden élő. Kardcsapásait nem volt képes +feltartani fegyver. <span class="pagenum"><a name="Page_305" id= +"Page_305">-305-</a></span></p> +<p>Azt az embert kereste ott, és rátalált a harcz tömkelegében.</p> +<p>Kétszer lőtt az reá revolver pisztolyával oly közelről, hogy egy +falevelet el kellett találnia. Egerton nem érze semmit.</p> +<p>Vannak fenevadak, miket nem ér semmit ugy meglőni, hogy a golyó +keresztül kasul járjon rajtuk; ha csak bizonyos helyen nem találják +őtet, a vett halálos seb után is megölik még a vadászt.</p> +<p>Egerton kardja földre teriti az oroszt egy csapással… Ezt meg +nem gyógyitja senki.</p> +<p>– Ez is jól volt! hörgé az ezredes, és azután még egyszer +megforgatá kardját feje körül s lerogyott a porba.</p> +<p>Csak annyit hallott még, hogy az angolok diadalt orditottak.</p> +<p>E kedves zene mellett kilehellte lelkét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_306" id= +"Page_306">-306-</a></span></p> +<h2>AZ ELLENSÉGES KOPONYÁK.</h2> +<p>Minthogy ez az elbeszélés kissé borzadalmas természetü, előre is +figyelmeztetek minden gyöngébb szivü olvasót, hogy ha teheti, +hagyja ezt egészen olvasatlanul; ha pedig már pénzében van a könyv, +mint az oláhnak a szappan, legalább annyit tegyen meg, hogy ne +olvassa este lefekvés előtt, mert én nem akarok azután gonosz álmai +felől magamra terhes felelősséget vállalni.</p> +<p>Azt is mondhatom pedig, hogy ez valóban megtörtént dolog s hogy +ilyen sokáig tudtam vele hallgatni, az csak titoktartásomnak válik +becsületére.</p> +<p>Még akkor igen fiatal ember voltam, kezdő novellairó, s miként +nyomtatásban kijött büneim tanuskodnak róla, nagyon hajlandó a +földfeletti mysticus eszmék követésére; rejtélyes történetek, +borongós sejtelmek, végzetes események el tudtak magukkal ragadni; +kevesebb szakállam, de több hajam, kevesebb tapasztalásom, de több +hitem volt, mint most: és ez akkor ugy volt jól, most meg igy van +jól. <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= +"Page_307">-307-</a></span></p> +<p>Tehát igen fiatal ember voltam még, a midőn egy kirándulás +alkalmával egyes egyedül jutottam éjszakára egyikéhez művelt +főurainknak, kit ismeretlenség okáért csak egyszerűen Gábor urnak +fogok nevezni.</p> +<p>Látásból hallásból ismertük már egymást, utazó voltam, +elesteledtem, ő pedig házi gazda és az útfélen lakott; nekem +szállás kellett, neki kastélya volt; mind ez elég jogot adott arra, +hogy magamat beszállásoljam hozzá; ki is igen szivesen fogadott; +különben is a vendég nem volt nála nagy ritkaság.</p> +<p>Gábor ur egy kissé abban a hirben élt, hogy szeret különczködni, +volt könyvtára és olvasott, egy szobája tele volt mindenféle +kitömött állattal és madárral, miket maga lövöldözött, s miknek a +neveit is tudta, volt becses képtára, értékes régiségei, és ő maga +sokat foglalkozott gépekkel, nem ugyan olyanokkal, a mik valami +gazdasági haszonra valók, hanem a mik tisztán mulatságos +meglepetésekre voltak szánva! például, hogy az ajtóban álló +vasember, a mint valaki az ajtót kinyitja, rögtön felemelje +fegyverét s a mint beteszi, ismét tisztelkedve lebocsássa, a mi +által a gyöngébbszivü látogatót majd a nyavalyával törette ki; az +álló asztalban titkos klarinétok fújtak el mindenféle nótát, mikor +valaki rákönyökölt, s bizonyos székekről fel nem lehetett kelni, ha +az ember rájuk ült, ugy megfogták.</p> +<p>Ezekről az ártatlan tréfákról magam is hallottam többször +beszéltetni s készen voltam rá, hogy nem leszek általuk meglepetve; +azonban Gábor ur nem is producálta előttem e tréfákat; igen +komolyan beszélt velem, könyvtárába vezetett; <span class= +"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> +megismertetett igen érdekes és valóban nagybecsü kéziratokkal; +megmutogatta fegyvertárát, pecsét-gyűjteményét, mikhez igen érdekes +historiai adatokat tudott elregélni: én megkértem, hogy engedje +meg, miszerint ez adatokat magamnak feljegyezhessem.</p> +<p>– Szivesen, csak tessék: monda ő egész udvariassággal s +gyönyörüségét látszott benne találni, hogy jegyezgetem én, a mit ő +beszél hajdankori hősökről és delnőkről, kiktől itt meg itt maradt +meg az a sarkantyú, meg az a félczipő, a mi itt előttünk áll.</p> +<p>Minő gazdag történelmi kútforrás! Valóban nem volt okom +megbánni, hogy idejöttem.</p> +<p>Gábor ur különösen megelégedhetett érdekeltségemmel, melyet +elmondott adatai irányában tanusíték; kifogyhatatlan volt újabb, +meg újabb érdekes történetkék elbeszélésében.</p> +<p>Ilyen mulatságban töltöttük el az egész estét.</p> +<p>Vacsora felett magunk voltunk egy uradalmi felügyelővel és egy +titkárral, a kik azután ismét eltávoztak, s Gábor urral egyedül +maradtunk.</p> +<p>Ő a góth szobába rendelé áthozatni a theát, mely mellett még egy +órácskát elbeszélgetheténk: azaz, hogy ő beszélt, én pedig +hallgattam.</p> +<p>A góth szoba az épület legszélső szárnyterme volt; tulajdonképen +ódon bútorairól nyerte ezt a nevezetet; s egy pár középkori +fülkéről, a mik valami góth idomzatot képviseltek.</p> +<p>A középen tágas kandalló volt megrakva pattogó hasábfákkal, +mellette kényelmes karszékek és pamlagok, mikre leheveredtünk, +csendesen szürcsölgetve a füszerillatu pecco nedvét. <span class= +"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p> +<p>A kandalló melege, a késői idő, meg az úti törődés, megvallom, +annyira elálmosítottak, hogy egy párszor azon kaptam magamat, +miszerint semmit sem hallok kedélyes gazdám beszélgetéséből s fejem +határozottan a pamlag vánkosa felé huzódik.</p> +<p>Gábor ur észrevette ezt az állapotomat s mosolygva monda:</p> +<p>– Ön, ugy látom, hogy álmos is már.</p> +<p>Nem volt okom őszintének nem lenni.</p> +<p>– Bizony én akár itt e helyen elaludjam.</p> +<p>– Azt pedig nem tanácsolnám; szólt Gábor ur komoly arczczal; ez +a szoba nem igen jó hírrel bir az idegenek előtt, kik valaha benne +megháltak.</p> +<p>Ez a szó kezdte az álmot elverni szemeimről.</p> +<p>– Tán kisértetek látogatják?</p> +<p>– Sőt benne laknak, és láthatók éjjel nappal.</p> +<p>A kiváncsiság egészen éberré tett. Kezdtem széljel +tekinteni.</p> +<p>– No, kisértet név alatt ne képzeljen ön magának valami +lepedőben járó lánczos rémet: a mi itt van, az igen egyszerü és +kézzel megfogható tárgy. Van kedve talán megnézni?</p> +<p>Hogy lehet ilyet még kérdezni is!</p> +<p>Rögtön talpon álltam; hol van az a kisértet? hadd látom.</p> +<p>Gábor ur egyik fülkéhez vezetett, mely zöld szőnyeggel volt +lefüggönyözve, s itt a függönyt félrevonva, két koponyára mutatott, +melyek egy gömbölyü üveggel voltak betakarva s elég csudálatosan +egymásnak háttal fordulva.</p> +<p>Ilyesmit láttam én már máskor is, s nem voltam hajlandó +<span class="pagenum"><a name="Page_310" id= +"Page_310">-310-</a></span> bennük valami kisértetszerüt elismerni. +Emberi csontmaradványok; csak annyira félelmesek, mint egy kihúzott +fog; a mitől senkinek se jut eszébe megijedni.</p> +<p>– Ez a két testvér koponyája, két Kálmánffy grófé, kik hajdan ez +uradalom birtokosai voltak, s e kastély egy részét is épitették. +Nagyon tragicus életük volt. Szüntelen ellenségeskedtek egymással; +s czivakodtak a kastély birtokán; egyszer azután az öregebbik +kibékülés szine alatt meghívta magához testvérét, s mikor az leitta +magát erős boraitól, mámoros álmában egy hosszú szeget veretett a +fejébe. A szeg most is itt van. Később egy szolgája, ki részes volt +a büntudatban, elárulta a bátyát, mely miatt őt is lefejezték; +testét szokás szerint elásták a vesztőhelyen, de levágott fejét +megengedték haza hozatni a családi sírboltba, hova a sírboltőr az +orozva meggyilkolt testvér csontjait is eltakaritá. Egy fülkébe oda +helyezte egymás mellé a két testvér-főt; még pedig a két halálos +ellenséget, a kik életükben soha sem türhették egymást, arczczal +egymás felé fordítva. Egyszer azonban, a mint valami dolga miatt +ismét le kellett mennie a sirboltba, megdöbbenve látta, hogy a két +testvér feje egymásnak viszásan van fordulva. Az ember nem volt +nagyon ijedős, sokat foglalkozott emberi csontmaradványokkal; azt +hitte, valami vándor patkányok tehették ezt a változtatást a +koponyákban, s ismét összeforditotta őket arczczal. Másnap újra +lement őket megtekinteni, ismét meg voltak fordulva, tarkóval +egymás felé.</p> +<p>Ez igy tartott heteken át, az ember minden nap összeforgatta a +koponyákat, és azok minden éjjel elváltoztatták helyzetüket, +<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= +"Page_311">-311-</a></span> utoljára a sírboltőr egészen +belebetegedett, elkezdett fogyni, mélázni, mig egyszer a fiatal +káplán komolyan kérdőre fogta, hogy mi lelte, mi nyomja a +szivét?</p> +<p>A vén cseléd reszketve vallá meg neki a kisértetes titkot, mely +miatt már maga is csaknem kisértetté változott egészen.</p> +<p>A lelkész felvilágosodott ember volt, meg akará nyugtatni a +babonás embert gyötrelmes tévedése felől s e végett maga lement +vele a sírboltba, az állitott csodát megtekintendő.</p> +<p>A két fő akkor is tarkóval volt egymásnak fordulva, és a cseléd +esküdött rá, hogy ő tegnap estve is megforditva helyezé őket egymás +mellé.</p> +<p>– Az lehetetlen, szólt a lelkész. Az élettelen testnek nincsen +akarata. Ez nem más, mint két csontdarab, velő nélkül, izmok +nélkül, a mi magától nem mozdulhat.</p> +<p>S hogy szavait annál nyomatékosabbakká tegye, megfogta az egyik +koponyát, hogy azt felemelje és megmutassa a kétkedőnek, miszerint +az csakugyan mozgásra képtelen tömeg.</p> +<p>Abban a pillanatban ugy megharapta a koponya a lelkész kis +újját, hogy az alig birta azt fogai közül kiszabadítani.</p> +<p>A sírbolt azontúl zárva maradt, s a cseléd nem sokára meghalt ez +eset után; a lelkész pedig késő vénségeig viselte a harapás nyomait +kis újján.</p> +<p>Az eseményt titokban hagyták, s elébb nem is tudta azt meg +senki, mint midőn én az uradalom régi levéltárában kutatva, +megleltem a kérdéses lelkész naplóját, melyben ő az egész eseményt +leirta, azzal végezve a mysticus regét, hogy az elhagyott sírbolt +ajtaja itt meg itt van – befalazva. Azóta <span class= +"pagenum"><a name="Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> egy +magtárt ragasztottak hozzá s a helyiség egészen feledésbe ment.</p> +<p>Mingyárt felkerestem a befalazott ajtót, könnyü volt rátalálnom +a leirás után, kibontattam azt s magam leszállva bele, csakugyan +megtaláltam a két ellenséges koponyát, miként állitva volt, +egymástól elfordulva.</p> +<p>Megvallom, hogy felemelni egyiket sem mertem, minden blazirt +kedélyem mellett is, hanem az egész kőlapot, melyen feküdtek, +kiemeltetém s ugy hozattam fel e szobába.</p> +<p>Azóta sokszor fordult meg nálam egy-egy nehézhitű vendégem, ki e +mondát tréfának vette s saját szemeivel iparkodott meggyőződni +annak mibenlétéről. Noha nem örömest üzök hasonló kisérletekkel +játékot; midőn erősebb kedélyü emberre akadtam, a kinél nem féltem +attól, hogy örök időkre melancholicussá találom tenni, megengedtem +neki, hogy háljon itt ebben a szobában s győződjék meg saját +szemeivel, miszerint az este arczczal össze fordított koponyák +reggelre ismét háttal lesznek egymásnak fordulva.</p> +<p>Rendesen ugy történt. Látogatóim kénytelenek voltak meggyőződni +a titokteljes tényről s ezt amaz emlékezetes lelkész óta senki sem +merte többé megczáfolni.</p> +<p>Gábor ur szemeimből vette észre, hogy nekem is nagy kedvem volna +e csodás titokról szemlátomást meggyőződni.</p> +<p>Melyik huszonkét éves fiatal ember volna, a kit hasonló rejtély +ne tudna érdekelni?</p> +<p>Én nagyon kértem, hogy engedje meg, miszerint itt e szobában +háljak s fordítsa egymásnak arczczal a koponyákat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span></p> +<p>Gábor ur nem iparkodott lebeszélni; kiváncsiságom tetszett neki, +a gömbölyü üveget felemelte, a két halálfőt nagy ovatosan egymásnak +arczczal fordítá, s azzal az üveget ismét vissza takarta rájuk.</p> +<p>Azzal megmutatta az alcovent, hol fekhelyemet fogom találni, jó +éjszakát kivánt és egyedül hagyott.</p> +<p>A tágas kastély emeletét egyedül lakta a főur pitvarnokával. +Cselédsége mind a földszinti szobákban hált; a góth szoba és az ő +hálószobája között három kisebb nagyobb terem feküdt, ilyenformán +én magam meglehetősen egyedül maradtam az előbbiben, lehetőleg +távol minden emberi lehellettől.</p> +<p>Minden felizgatott képzelődésem mellett is annyi philosophiát +tartottam meg magamnak hogy valami tréfát ne engedjek magammal +elkövetni. Elébb megvizsgáltam a falakat: nincsen-e valami +észrevétlen bejárás e szobába? azután magát a fülkét vettem jól +szemügyre; az sem volt hozzájárulható, kemény szilárd egy darab +márványból volt faragva az egész. Az ajtót bezártam reteszszel, s +még azon felyül a pamlagot is eléje huztam, s arra feküdtem; épen +szemközt a lefüggönyözött fülkével.</p> +<p>Azontul még egy biztositékot szereztem magamnak. A +selyemfüggöny, mely a fülkét eltakarta, valami czifrázatban +megakadva, igen szép festői redőzeteket képezett.</p> +<p>Elővettem utitárczámat s a függönyt legkisebb redőivel +lerajzoltam abba.</p> +<p>Ez igen furfangos ötlet volt.</p> +<p>Ha valami élőtesttel felruházott lény a két koponyához akar +férni, a függönyt érintenie kell, már pedig annak redői a +<span class="pagenum"><a name="Page_314" id= +"Page_314">-314-</a></span> legkisebb érintésre ugy el fognak +változni, hogy az többé a tárczámba rajzolt képlethez nem +hasonlíthat.</p> +<p>Azután uj hasábokat raktam a kandalló tüzére, magam elé +helyeztem a karos gyertyatartót a kis egylábu asztalra, s ledűltem +a pamlagra azzal az erős szándékkal, hogy nem fogok elaludni.</p> +<p>Ismertem a theának azt a tulajdonságát, miszerint az embert +ébren tartja, ujra töltöttem magamnak egy csészével. Tettem bele +egy kanál rhumot is. Nem igen érzett meg rajta. Pedig máskor egy +kanál rhumtól majd a guta üt meg. Még többet töltöttem bele. Az sem +tette erősebbé. Eszembe jutott, hogy a kandalló melletti szekrényre +egy üveg cognac van feltéve. Gábor ur kinált vele az imént, akkor +nem kellett. Milyen különös, hogy most ugy ohajtom ezeket az erős +szeszeket.</p> +<p>Felkeltem, hogy elhozzam: megkóstoltam; csakugyan ez erős volt; +csészémbe töltöttem belőle s azután eszembe jutott, hogy a kandalló +elé nincs feltéve a sodrony rostély; valami szikra kitalál belőle +pattanni: odamentem, a parazsat hátratoltam benne a vasfogóval, egy +szikra a kezemre pattant és megégetett; a vasrostát lezártam, s +azzal mentem vissza theaasztalomhoz.</p> +<p>Szép meglepetés várt rám.</p> +<p>Azon a pamlagon, a mit én a magam számára húztam oda két uri +ember ült, a kiket én jól ismertem, de a neveikre nem tudtam +emlékezni. Az egyik rövid göndör szőke hajjal, mérges veres +szakállal, a másik feketehaju, hosszu lelóggó bajuszszal, +<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span> simára borotvált állal, a feje tetején +egy kerek kopaszság volt látható.</p> +<p>Az első egy ingre volt vetkőzve, aranygombos selyemmellényben, +az utóbbi barna borsos szövetü zekében, melynek hátra volt hajtva a +vitézkötése.</p> +<p>Ez a két uri ember szép csendesen iszogatta azt a cognacos +theát, a mit én magam számára elkészitettem. Egyszer az egyik +szörpentett belőle, azután a másik, ketten egy csészéből, egészen +testvéri módon.</p> +<p>Eleinte a bámulat, azután a félelem fogott el; nem mertem +hozzájok közeliteni, leültem egy sötét szögletbe s onnan néztem +hogy mit csinálnak?</p> +<p>A két ur sajátságos képeket tudott egymásra fintorgatni; közben +beszélgettek is egymással.</p> +<p>– Jó estét öcs.</p> +<p>– Jó estét bátya.</p> +<p>– Itt vagy megint öcs?</p> +<p>– Itt is maradok bátya.</p> +<p>– Szük kettőnknek ez a kastély.</p> +<p>– Tágas volna, ha egyikünk oda alant laknék.</p> +<p>– Hol odaalant? A pinczében?</p> +<p>– Még alantabb: a sírboltban.</p> +<p>– Ezt el kellene végezni egymással öcsém.</p> +<p>– El biz azt bátya, most egyedül vagyunk.</p> +<p>– Pisztolyt szeretsz-e jobban, vagy kardot?</p> +<p>– Én mind a kettőt szeretem, de tartok tőle, hogy kitudódik. +<span class="pagenum"><a name="Page_316" id= +"Page_316">-316-</a></span></p> +<p>– Igaz; a fegyver lármát üt, a vér kifoly és tanúságot tesz.</p> +<p>– Méreg pohár volna jó és sorshuzás bátya.</p> +<p>– Nem volna rosz, de meglátszik a hulla arczán.</p> +<p>– Legjobbat mondok én bátya. Itt az erős ital előttünk, igyuk le +egymást.</p> +<p>– Hát azután?</p> +<p>– A melyikünk ébren marad, végezhet a másikkal, a ki öntudatát +veszti. Itt egy hosszu szeg és kalapács; ezt a koponyába verve, +senki se tud meg róla semmit.</p> +<p>– Igazad van, kivált te nálad, kinek jó sűrű hajad van; de nekem +hold van a fejem tetején.</p> +<p>– Ne félts te engem!</p> +<p>Nem átallom megvallani, hogy nekem egész testemet a hideg +zsibbadás fogta el e rémületes beszélgetés alatt; ha tudtam volna, +sem lehetett hová mennem, mert épen az ajtó előtt ültek, magam +húztam oda asztalt és pamlagot.</p> +<p>Azután elkezdtek inni abból az egy csészéből. Egyszer az egyik, +másszor a másik. Egymásnak töltögettek a cognacból, szinültig +egészen, hogy a nedv szine a csésze szélén fölül lebegett.</p> +<p>– Egészségedre bátya.</p> +<p>– Egészségedre öcs.</p> +<p>A felköszöntő oly ördögi nevetéssel mondá azt mindig, midőn a +lenyelt kábitó nedvtől testvére fuldokolni látszott, és feje +szédelegve ingott előre hátra, és arcza hol halálsárga lett, hol +csattanó piros, az erek kéken zölden lüktettek homlokán, mint +dagadt kötelek. <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= +"Page_317">-317-</a></span></p> +<p>„Igyál öcs, igyál bátya.“</p> +<p>E közben az asztalon égő gyertyák hamvadozni kezdtek, eleinte, +mintha valami vereses köd fogná fényeiket körül, mely mindig +homályosabb lilaszinbe ment át; a két arcz egyre jobban sápadt, a +két fő egyre jobban szédelgett, valjon melyik fog elébb +ledülni?</p> +<p>A gyertyák fénye a leghomályosabb zölddé vált már, s a zöld +világban olyan halálsápadt volt mind a két arcz. Nem birtak már +egymáshoz beszélni, csak kőmerev szemeikkel tekintének egymásra s +kinálták némán a kábitó italt.</p> +<p>– Azután egyet lobbantak a gyertyák s kialudtak. Mind a két alak +eltünt egyszerre.</p> +<p>Az ablakok szinezett üvegein teljes pompájában ragyogott át a +hold, s a kandalló izzó parázsa rózsaszin fényt vetett a +félhomályra. Egyedül voltam a szobában.</p> +<p>Álmodtam ezt, mondám magamban: és nevettem rajta; és a fogaim +ugy vaczogtak. Álom volt, álom volt: bizonyitgatám; most már megyek +lefeküdni; levetkőzöm, lefekszem az ágyba, fejemre húzom a takarót, +s aztán tessék kisérteni, a kinek az mulatságos. Miattam járhatnak, +kelhetnek: én rájok sem fogok ügyelni.</p> +<p>A hold szép fehéren sütött, a kandalló szép pirosan világított, +nem volt szükségem gyertyára, a miket ugy sem gyujthattam volna +meg, mert csutakig leégtek. Az ágyat igy is megtalálom. Levetköztem +nyugodtan, az órámat felhúztam, s azzal félre vontam az alcoven +függönyeit az ágy elől, hogy majd bele fekszem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_318" id="Page_318">-318-</a></span></p> +<p>Az irtózat fogta el minden érzékemet.</p> +<p>A vetett ágyban ottfeküdt a két testvér egymás mellett; +irtózatosan eléktelenült két hulla. – Az egyik hanyatt, a feje +pedig arczczal lefelé fordítva, kopasz feje holdjába verve +villogott a sötétkék szeg feje: a másik pedig mellette feküdt +mellére fordítva s a feje szemközt az égfelé.</p> +<p>A borzalom elvette mozdulhatási erőmet. Kiáltani akartam, és nem +volt szavam, megrázni a csengetyű kötelét és nem volt kezemnek +ereje; futni akartam onnan, és lábaim lehúztak, mint az ón. Mellem +elszorult, tagjaim elzsibbadtak; végre összeszedtem akaratom minden +erőszakát s rettenetes kinnal kiáltottam valami szót, s mire azután +– felébredtem.</p> +<p>A kik rosz álmokat szoktak látni, tudhatják micsoda kinba kerűl +az embernek akkor egyet kiálthatni.</p> +<p>Bizony reggel volt már és a nap szépen ragyogott a magas +jegenyék közül. Akkor is ott feküdtem a pamlagon a bezárt ajtó +előtt, a hol feltettem magamban, hogy nem fogok elaludni.</p> +<p>A gyertyák valóban leégtek előttem, s a csésze valóban üres +volt. Egyébiránt hajlandó vagyok azt hinni, hogy nem is töltöttem +én abba semmit az estve; hanem theát, rhumot, cognacot, mindent +csak álmodtam.</p> +<p>Hanem – most jön még a kisértet legborzalmasabb része.</p> +<p>Hát a fülkében mi történt ezalatt?</p> +<p>A függöny azon módon volt, a hogy azt lerajzoltam magamnak, egy +redőcske sem változott el rajta.</p> +<p>Ehez tehát nem nyúlhatott senki.</p> +<p>Még egészen elfogulva éjszakai álmom látásaitól, léptem a +<span class="pagenum"><a name="Page_319" id= +"Page_319">-319-</a></span> titokteljes fülke felé s bizony +reszketett a kezem, midőn félrevontam a függönyt.</p> +<p>És ime… a két halálos ellenség koponyája – háttal volt egymásnak +fordulva.</p> +<p>Valami hidegség futott kétszer háromszor egész testemen +keresztül; mintha valami jeges kéz czirógatna végtül végig.</p> +<p>Ez már nem álom. Ezt látom. Fényes nappal van; odakinn +beszélnek, zajganak, mint a hogy nappal szokás, és én idebenn magam +előtt látom a legrejtélyesebb phantomot.</p> +<p>Tehát még is sok történik a nap alatt, a miről a bölcseknek +nincsen tudomásuk.</p> +<p>Tehát még is való, hogy e két élettelen fő még holta után is él +és gyülöl és elfordul egymástól.</p> +<p>Nem hiszem, nem lehet, nem igaz.</p> +<p>Látom, borzadok tőle, de még sem igaz.</p> +<p>Igaz, de még sem hiszem.</p> +<p>Eszembe jutott a lelkész története, ki szintén tagadta e +földfeletti csodát s rá merte tenni kezét a kisértet fejére s +azután holtig viselte annak harapását.</p> +<p>Nem bánom.</p> +<p>Hadd harapjon meg engem is.</p> +<p>Felemeltem az üveget a koponyákról. Szivem meglehetősen +dobogott. Hozzányultam. Kezem érintette hideg állkapczáját. +Felemeltem és megforditottam.</p> +<p>Hah!</p> +<p>Mi történt? megharapott-e?</p> +<p>Szivesebben vettem volna tőle, ha megharap, mint hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_320" id= +"Page_320">-320-</a></span> felfedeztem, miszerint valami furfangos +óramű van belsejébe alkalmazva, mely azt, egy rugó nyomásával +elfordítja; a másik is hasonló fortélylyal volt ellátva.</p> +<p>A reggelinél találkoztunk Gábor urral. Ő szokása szerint komoly +volt, én is.</p> +<p>– Hogy aludt ön? kérdezé tőlem a részvétig hajló +udvariassággal.</p> +<p>– Köszönöm: nagyon rosszul. Sok theát ittam az este; mindenféle +kisértet üldözött tőle.</p> +<p>– Hát a koponyák mit csinálnak?</p> +<p>– Ugy látszik, hogy engem kitüntetésben részesítettek, mert nem +csak hogy hátat forditottak egymásnak; de még fejtetőre is +álltak.</p> +<p>Gábor ur nagyot nevetett e szóra.</p> +<p>– Ön megnézte, hogy mi van bennök?</p> +<p>– Azt tettem.</p> +<p>– Lássa: negyven ember aludt már abban a szobában, mind +tapasztalták a csudát, és egy sem nézte meg, hogy nincs-e valami a +koponyákban?</p> +<p>– Féltek, hogy ugy járnak mint az ördögüző lelkész.</p> +<p>– S ön nem félt?</p> +<p>– Féltem biz én; de nagyobb volt a kiváncsiságom: s most már +nagyon sajnálom, hogy azt tettem.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Mert egy érdekes történeti adattal szegényebb vagyok.</p> +<p>Gábor ur még jobban kaczagott.</p> +<p>– Még egyet szabad legyen kérdenem. Valjon a többi <span class= +"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> +historiai adatok is mind ilyen érvényesek, a miket én tegnap +följegyezgettem?</p> +<p>A főur mosolyogva monda.</p> +<p>– Bátran pipára gyujthat ön velök.</p> +<p>Ezt csak azért nem tettem, mert nem szoktam füstöt enni.</p> +<p>Csak arra kért Gábor ur, hogy ha tehetem, ne szólják e +fölfedezésemről senkinek, hadd szerezzen általa ezentul is másoknak +üdvös ijedelmet.</p> +<p>Megigértem; hogy tiz esztendeig titokban fogom tartani.</p> +<p>A tiz esztendő épen a mult héten telt le; a két kisértetes +koponya története ekkor szabadult fel s lett a nyilvánosság +tulajdonává.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_322" id= +"Page_322">-322-</a></span></p> +<h2>A MENNYEI PARITTYAKÖVEK.</h2> +<p class="center">(DEBRECZEN VÁROSA KRÓNIKÁIBÓL.)</p> +<p>Kuczuk nagyváradi basa idejében sok veszedelmes napot kellett a +jó Debreczen városnak kiállani. Ez a hóbortos török, mihelyt valami +csekélységért megharagudott reájuk, azzal fenyegette őket, hogy az +egész várost tűzzel vassal elpusztítja, férfiait levágatja, +asszonyait rabul elviszi, kincseiket zsákmányra bocsátja, a város +helyét sóval behinteti.</p> +<p>A szelid és bölcs birák eleinte szép könyörgéssel, jó szóval +kérlelték, ajándékkal engesztelték a hóbortos basa haragját, +egyszer azonban Dobozy István uram kerülvén a biróságra, az maga is +kurta nyaku, hamar tűzbejövő ember volt; a mint egyszer valami +hitvány ok miatt Kuczuk basa megint ellenük förmedt, azzal +fenyegetvén a debreczenieket, hogy majd rajtuk megy, ez azt izente +neki vissza: „no hát gyere!“</p> +<p>Kuczuk basa szörnyű méregbe jött erre, rögtön felülteté hadait, +még éjjel megindult s másnap reggel ott állt Debreczen alatt; „no +hát itt vagyok.“</p> +<p>A városnak nem voltak valami erős falai, sem árka, sem +<span class="pagenum"><a name="Page_323" id= +"Page_323">-323-</a></span> felvonó hídja; az egész védelme +tizenkét rongyos toronyból állt, a mikben a polgárok a száguldozó +tolvajnép ellen őrködni szoktak, vakolatlan tégla építmények, +náddal tetőzve, a miket az első ágyu-lövés halomba döntött volna; +hátul rozzant falépcsőkkel ellátva, mik kivülről vezettek fel +rájuk, mintegy folytatásul egy köröskörül járó fafolyósóban +végződvén, a honnan be lehetett a toronyba menni, ugy, hogy ha a +lépcsőt ellopták volna a torony mellől, senki sem tudott volna +belőle kijönni többet.</p> +<p>Minden ilyen torony forma góré egy-egy kaput őrzött, tiszteletes +távolságban állván attól, hogy a netalán besiető ellenségnek +utjában ne álljon; nehogy az bolond fővel a tornyot is elrontsa s +ujra kelljen építeni.</p> +<p>E tiszteletre méltó őrhelyek biztos voltát semmi sem tanusítá +annyira, mint az, hogy valamennyinek a hegye ki volt adva +gólyafészeknek, a hol e jámbor állatok estenkint féllábra állva, +olyan hűségesen elkelepeltek óra hosszant, mintha ők őriznék a +várost legjobban.</p> +<p>Kuczuk basa ugy intézé a jövetelt, hogy egyszerre a város minden +kapuját elállta seregeivel s minden vályogtorony irányába +felállittatott egy nagy kerekes ágyut, a mi meg volt töltve. Igy +akart beszélni a debreczeniekkel.</p> +<p>Jön azonban a városból hozzá nagy sietve egy Panajoti nevű +görög, a ki még Sztambulból származván ide, Kuczuk basának régi jó +ismerőse volt, s rendesen, ha a város tanácsának valami csiklandós +izenete volt a basához, ezt küldte hozzá, jól tudva, hogy ezt nem +huzatják ott mingyárt karóba. <span class="pagenum"><a name= +"Page_324" id="Page_324">-324-</a></span></p> +<p>– No hát mit mondanak a debreczeni bírák?</p> +<p>– Kegyelmes uram, bizony ez a Dobozy István kurucz ember; a mint +a te fenyegetésed megérkezett hozzánk, ő rögtön minden fiatal +leányt, asszonyszemélyt és gyermeket szekerekre ültetett s +elküldött Tokajba; azután parancsolatot adott ki dobszó mellett, +hogy kinek mi értékes jószága van, tépje szét, vágja le, vesse a +kútba s a mint az ellenség megtámadja a várost, gyújtsák fel azt +egyszerre negyven oldalról, vessenek tüzet minden templomba, +toronyba, s aztán kiki fogja a dárda nyelét, vagy üljön a lovára, +ha van, s majd akkor megmondja, hogy melyik kapun menjenek ki? Még +pedig ugy elmenjenek innen, hogy soha képpel se forduljon senki +Debreczen tájékára vissza, Kuczuk uram aztán feleljen meg majd a +magas szultán színe előtt, ha kérdeni fogja, hogy hova lett a nagy +Debreczen város? mely ennyi meg ennyi adót fizetett a portának +hűségesen, a vezéreket ajándékozta emberül, a hadsereget tartotta +liszttel és takarmánynyal; ott dicsekedjék el majd vele, hogy azt +biz ő porrá égette s bevetette helyét sóval, azon való haragjában, +hogy roszul égett a pipája.</p> +<p>Ezt izente Dobozy István uram a basának s Panajoti azon módon +elmondta neki szórul szóra.</p> +<p>– Átkozott vastagnyaku kálomistája! kiálta fel mérgesen a basa, +bizony még megteszi, a mit megmond. – Aztán pedig arról csakugyan +nem akart felelős lenni, hogy egy olyan várost mint Debreczen, +kiirtson a világból, csupán uri roszkedvének kihűtése végett; +holott Debreczen olyan szükséges volt azon a helyen, hogy ha ott +nem lett volna, magának a töröknek kellett <span class= +"pagenum"><a name="Page_325" id="Page_325">-325-</a></span> volna +oda egyet építeni. – Tudja jól a kutyaházi, hogy nem akarom a +városát elpusztítani, azért mer velem olyan fennyen beszélni; de +kapjam csak ki ide a gyepre, tudom, hogy olyan utat tetetek vele +egy fekvő helyében, a miben feltörik a talpa.</p> +<p>Panajoti erősen bizonyitá, hogy a debreczeni lakosság a +legvégsőre van elhatározva, s a mint a basa egy trombitát megfuvat, +vagy egy ágyut kilövet rájuk, ott minden lángba borul egyszerre, s +az egészből senkinek semmi haszna nem lesz, minden drágaság ellevén +ásva a földbe, a nők és hajadonok szépe eddig túl van a Tiszán; a +férfiak pedig meg vannak dühödve, ki kaszát, ki kardot fogott, +azokkal is baj lesz elbánni, a milyen keserüségben vannak most.</p> +<p>A basa átlátta, hogy Panajottinak igaza van; most az egyszer a +debreczeniek kifogtak rajta. Azért is ujra visszahivatá a kapuktól +felállított csapatjait, befogatott megint az ágyukba és azt mondta, +hogy kegyelmet akar cselekedni Debreczennel, csak legyenek bízton, +nem bánt senkit; ezentúl kegyelmesen fog velük bánni. Dobozy István +uramat még külön meg is dicsérte, elszánt, bátor magaviseletéért s +szavát adta, hogy e jeles tromfért soha sem fogja bántani, sőt +akármikor valami baja lesz, csak folyamodjék ő hozzá, számíthat +pártfogására; ha pedig Váradra talál jönni, az ő házát ki ne +kerülje, ő bizonyosan nagyobb vendégszeretettel lesz ő iránta, mint +Dobozi uram volt őhozzá.</p> +<p>Azzal vissza ment Váradra ágyústul és seregestül rendén.</p> +<p>A debreczeniek nagyot lélekzettek utána s mindenki dicsérte, +<span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span> és magasztalá bíró uramat, a miért +ilyen bátran a tíz körmére mert állni; lám mégis csak a török látta +át utoljára, hogy neki kell engedni.</p> +<p>Kuczuk basa azonban alig érkezett meg Váradra, rögtön hivatá +maga elé Badrul béget; az afrikai szerecsen lovasok vezérét, s +ilyen dolgot bízott reá.</p> +<p>– Ma este, mielőtt lealkonyodik, felülsz ötszáz lovassal és +megindulsz Diószeg felé. Valahány embert akár jövőben, akár menőben +találsz, mindegyiktől megkérdezed, hogy ez az út visz-e +Nagy-Kállónak? azzal engeded futni. Ezt cselekszed, a mig éjszaka +nem lesz, akkor egyszerre letérsz a diószegi utról, belegázolva egy +balfelől fekvő semlyékes rétbe, hogy nyomot veszíts: mikor a +semlyéknek végit érted, ki jutsz a mezőre, ott találsz majd +pásztorokat, a kik juhokat, ökröket őriznek, azokkal elvezetteted +magadat Létáig. Mikor a létai tornyokat meglátod, a vezetőket +vagdald le, s a helység alatt elvonulva, térj be a nagy erdőbe, +abban az erdőben megint találsz mészégetőt, vagy csordapásztort, a +ki ugy elvezet az erdőkön keresztül, hogy elébb ki ne juss, mint a +hol az erdő Hadházon felyül véget ér. Ott megint tedd el láb alól +vezetőidet és maradj lesben. – Holnap, vagy holnap után, vagy talán +egy hét mulva – addig te az erdőből ki ne jöjj; – látni fogsz négy +vagy ötszáz szekeret Tokaj felől közelítni. – A szekerek válogatott +szép leányokkal és asszonyokkal lesznek rakva; bizonyosan pénz és +csecsebecse is van náluk elég; azokat mind egy lábig elfogod. Ha +férfi van velük, azt vágd le; a mi pénzt találsz náluk, oszd fel +katonáid között; a népséget pedig hajtsd ide hozzám Váradra. +<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span> Jól megértsd, a mit mondtam: a fejedet +kezedben hordozod, tehát ugy vigyázz rá.</p> +<p>Badrul bég megérté a parancsot és távozott. A szerecsen vezér +olyan ember volt, a kire ilyesmit rá lehetett bizni, mert képes +volt erdőn mocsáron keresztül az egész országot végig utazni, s +lováról le nem szálni, mig küldetése helyére nem jutott; ott pedig +étlen szomjan hetekig elácsorogni lesben s a rábízott parancsot az +utolsó nyakvágásig végrehajtani híven.</p> +<p>Kuczuk basa magában beszélgetett a debreczeniekkel: „nevettek +ugy-e? kaczagtok? örültök? no csak ti nevessetek ma eleget; majd +mingyárt el jön rátok a sírni való nap“.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Tokaj felől a széles országuton egy hosszu sor szekér közeledik +Hadház felé; ez a debreczeni hölgykaraván.</p> +<p>Ötszáz szekér egymás hosszában, csupán asszony és leánynép, +egyetlen férfi sincs közöttük, akkora sem, a mekkora az ostort fel +tudná emelni: maguk hajtják az asszonyok a lovakat is; a kit pedig +az Isten férfinak teremtett köztük, annak meg le vannak a kezei +kötve szépen a pólába, mert annak még kis baba a neve.</p> +<p>Ennyi asszony, ennyi leány egy csoportban! Képzelhető az a jó +kedv, az a lárma, a mit az uton elkövetnek; mindegyik beszéli a +másiknak, hogyan hajtotta el biró uram a törököt a város alul; +milyen szépen ráijesztett? van rajta, lesz is rajta egy hétig elég +mit mesélni; óh a veszélyből kiszabadult szivek phantásiája gazdag. +<span class="pagenum"><a name="Page_328" id= +"Page_328">-328-</a></span></p> +<p>Egy-egy kocsin csupa fiatal leány ül, azok előre hajtanak s +elkezdenek valami méla ősrégi dalt, a mit azon időkben énekeltek a +Tiszától Moldováig; talán azt, hogy: „Fördik a kácsa, Fekete tóba, +Készül anyjához, Lengyelországba“ vagy pedig azt a másikat: „Ha +kérdik, hol vagyok? Mondjad hogy rab vagyok, Kezemen lábamon Vas +békót hordozok.“ Ez a nóta vala akkor nagyon nagy divatban, tudja +Isten! olyan szívből énekelte azt szegény magyar ember.</p> +<p>Akkor aztán az egész sor szekéren valamennyi leány rákezdte a +nótát; majd felvették vele a nagy mennyezetes eget; szegény kis +pacsirták ott fenn a magasban győztek velük versenyt +tilinkózni.</p> +<p>Delelőre az egész karaván megállt a zöld halomnál, a mi ott van +a sík rónában; ki tudja, ki rakta oda? a mi csontunk van-e benne, +vagy a másé? bizonyosan csak a mienk, mert körülötte olyan puszta +az egész vidék.</p> +<p>Nincsen falu, nincsen város közelében, egy-egy tanya, boglyák s +kazaloktól körül véve látszik itt amott, messze kitérve egymásnak; +szántóföldnek sincs itt semmi híre, csorda-legelőnek van hagyva az +egész határ.</p> +<p>Csak a délibáb mutogat csodaképeket a láthatáron. Azt is +megszokták már, senki előtt sincs hitele; elöntheti hullámzó +tengerrel a messzi láthatárt, senki sem vágyik abban megfördeni; +mutogathatja benne nagy erdők árnyékát, nem igyekszik felé senki, +hogy ott kihüsselje magát; városai, palotái megszokott képek, a +miket senki sem bámul már, <span class="pagenum"><a name="Page_329" +id="Page_329">-329-</a></span> s nem törődik vele, valjon miféle +ócska tündér mutogatja ott csoda hatalmát, józanabb emberivadék +előtt, mely bűvészetét kitanulta?</p> +<p>Pedig épen mai nap különös jó kedvében volt a délibáb. Ritkán is +süt olyan forrón a nap: hogy a föld felrepedezik bele s az utolsó +tófenék is cserepes hasábokra szárad: – egészen a délibáb tündéri +örömeihez való nap. Egy csoport fiatal leány, az ábrándosabbak +közül való, fel megy a zöld halomra, onnan nézi a légi tünemény +csodáit.</p> +<p>Köröskörül siető habokban ring a tenger, melynek nincsen széle; +abból emelkednek ki koronkint az égre rajzolt árnyképek; úszó kék +szigetek, mik szemlátomást nőnek, magasulnak, zöld erdő, lombos fák +ellepik partjaikat; a fák árnyéka ott látszik a vizben; azután +megint lejebb sülyed a sziget, a tenger hulláma dagad, és összecsap +végső pontja felett. Majd a másik oldalon tünedeznek elő nagy légi +paloták, átlátszó tornyokkal, ködkék templomokkal, azokat is csak +ugy hányja veti e tünde tenger, mintha rajta úszkálnának, s ha +rájuk unt, végtelen romokat csinál belőlük, tornyok, várak egymásra +düledezve; azután az is elmulik, a szem nem lát egyebet a vándor +daru csapatnál, mely onnan jő erre csendesen.</p> +<p>A leányok ott a dombtetőn magyarázgaták egymásnak: nézd! az ott +épen olyan, mint a két tornyu templom Debreczenben. Az meg ott +szakasztott a nagyváradkapui őrtorony, még a teteje is olyan +rongyos.</p> +<p>– Leányok! leányok! dorgálá őket egy fiatal menyecske, ki a domb +aljában szoptatta kövér képű kis fiát; nem jó az <span class= +"pagenum"><a name="Page_330" id="Page_330">-330-</a></span> +ilyennel tréfálni. Nem üdvösséges dolog a délibábban ráismerni +valami házra. Azt a várost baj éri, a melyiket az mutogat. +Hagyjátok el az istentelen beszédet.</p> +<p>– Nézd! kiáltanak egyszerre valamennyien, s a szó elhalt +ajkaikon, mindenki odatekintett, rémülettől és csodától megigézett +szemmel.</p> +<p>Mi támadt egyszerre az égen?</p> +<p>Hadház felől, a légtenger felett magasan egyszerre egy lovas +férfi ködalakja rajzolódott a sápadt égre; egy valóságos lovas +vitéz, puzdrával vállán, hegyes turbánnal a fején, keze csípejére +téve, az egész alak szívdöbbentő óriási mérvben emelkedve a +láthatár távolába fel, a ló lábai nem érték a földet, alattuk +keresztül lehetett látni az eget, az egész, mintha egy fegyveres +fantomnak a halavány sárga égre vetett világos kék alakja +volna.</p> +<p>– Jézus Krisztus ne hagyj minket! rebegé a megrémült gyönge nép, +e csoda tünemény láttára, minőt a természettudósok többször több +helyen láttak már, s azóta is mindig magyarázzák, még sem tudják, +hogyan, mikép? Távol álló emberi alakok képe odafenn úszik a +légben, megnagyítva óriási ködszellemmé. Másik pillanatban uj meg +uj alakok támadnak elő a léghullámból, mind fegyveres óriások, +némelyik csak lova derekáig áll ki a csalódi tenger szinéből, +másnak csak feje és válla látszik ki abból, azoknak árnyéka oda van +nőve teste alakjához, két átellen összeragadt árnyék, felfelé és +lefelé fordított fejek, kardok és fegyverek; egyszer ismét +lassankint ismét összeolvad az egész, s nem marad utána más, mint +két széles <span class="pagenum"><a name="Page_331" id= +"Page_331">-331-</a></span> küllő az égen; két világos kék +fényszalag ködös sárga mély alapon, a földből felfelé sugárzó.</p> +<div class="figcenter"><a href="images/i005hq.jpg"><img src= +"images/i005.jpg" alt="" title="" /></a></div> +<p>– Jézus Krisztus! Jézus Krisztus! török tatár leskelődik ránk; +sikoltának a némberek; összezavarodva, megrémülve, tanácstalan, +védtelen a puszta síkság közepett.</p> +<p>Az anyák gyermekeiket kapták ölre, futottak velük szekereikhez, +a szűzek elszórták drága kendőiket, fülön függőiket, hogy a míg a +rablók azokat felszedik, maguk elfuthassanak onnan. Mindenki azt +hivé, hogy már itt a veszedelem a nyomukban. „El innen, el! a +böszörményi utra! Fussunk a nyomáson keresztül! Siessünk! +siessünk!“</p> +<p>A szegény kétségbe esett had rémülten tért félre az utról; a +szekerek lóhalálában futottak végig a száraz mezőkön, merre semmi +ut sem vezet; nem énekelt most már senki, még zsoltár sem jutott +eszükbe, csak ugy titokban sóhajta fel egy-egy áhitatos szív, a +mint hátra nézett a félelmes távolba s onnan fel a bizodalmas égre: +„te felséges ur Isten odafenn, ki elárulád csodaképen gonosz +ellenség leseit előttünk; oltalmazz meg minket, szegény gyönge +szolgálóidat gonosz üldözéseiktől, kiknek nincsen bizodalmunk senki +másban, egyedül csak te benned, ur, mennybéli Isten!“</p> +<p>És az úrnak valóban még több csodatétele is volt e napra.</p> +<p>A mint a futó nők egyre tekingettek félelmesen hátra; egyszerre +eltüntek a játszó tünemények az égről és földről; a szétrebbent +délibáb után élesen kilátszott a láthatár, a mint ég és föld +elválik egymástól, s a hadházi nyírerdők halaványan kéklenek a +távolban. Az égre éles ezüst szegélyü fellegek emelkedtek +<span class="pagenum"><a name="Page_332" id= +"Page_332">-332-</a></span> e táj felől, mintha roppant +hab-buborékokat fújna a vihar sebesen fölfelé; lassankint mind +jobban elborult a láthatár; sötétkék fellegek tódultak egymás +hegyén hátán, valami nehéz hang ugy zúgott a távolból, mintha azt +mondaná: „fussatok, fussatok!“</p> +<p>A szekerek vágtatva csörömpöltek a böszörményi határ felé.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>Badrul bég két nap óta áll már lesben a hadházi erdők között. +Mindent, a hogy Kuczuk basa rábízott, végrehajtott azon módon. A +kitől útbaigazitást kért, azt a szolgálattétel után levágta, hogy +el ne árulhassa; minden csapatnak azon a helyen kellett maradni, a +hol megállítá, senki sem hagyhatta el az erdőt; s ha valaki a +környékből véletlen odavetődött, az mielőtt egy kiáltással +elárulhatta volna, a mit látott, meghalt; lelőtték nyillal, a mi +nem ad hangot, nem dicsekszik hős tettével, mint a nagyszáju +puska.</p> +<p>Senki sem árulhatta el őket, senki sem vihetett róluk hírt a +debreczeni leányoknak, asszonyoknak. Hát az Isten?… Ő meglátta, és +megmutatta őket délibáb tükrén keresztül a vesztükbe siető nőknek, +s felfedé előttük az ármányos cselt jókor. Dicsértessék az ur +neve!</p> +<p>Harmad nap délben az erdőszélre állított őrök jelenték Badrul +bégnek, hogy a pusztán a távolban egy hosszu vonal látszik porzani, +mintha száz meg száz szekér jőne egymás után. <span class= +"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p> +<p>– Ezek ők!</p> +<p>Badrul bég maga is felállt egy dombtetőre, hogy oda lásson; +talán épen ő volt az a szertelen óriás, kinek ködképe először +megjelent az égen, puzdrával a vállán, hegyes turbánnal a +fején?</p> +<p>– Ezek ők! Csak hadd jöjjenek közelebb! Senki sem +figyelmeztetheti őket a veszélyre, – senki.</p> +<p>Egyszerre azonban megáll a közeledő porvonal, nehány pillanatig +elpihen, azzal egyszerre sebesen el kezd oldalvást tartani, s nem +miként az elébb, halkan közeledve, hanem nyargalvást fut oldalt az +avarnak.</p> +<p>Badrul bég dühödten tekinte széljel: „Ki árulhatott el bennünket +előttük?“</p> +<p>Mintha egyszerre válasz jönne kérdésére, megzendül az erdő; a +magas szál nyírfák zúgni búgni kezdnek; veszedelmes vihar támad fel +a síkon, süvöltve bömbölve s sárga porköddel eltöltve a körül +látszó eget.</p> +<p>Badrul bég nem szokott a vihartól félni; ezt nem is engedte meg +neki Kuczuk basa.</p> +<p>– Előre a dárdát; kiálta lovasainak, jó a dárda hegye a vihart +hasítani, utol kell érnünk a menekülőket! ki a síkra!</p> +<p>Hah, de ott a síkon más ur parancsol most! A rónán keresztül, +épen az üldözők és üldözöttek között, ott nyargal végig a vihar +menyasszonya, a szilaj forgószél, ez a karcsu tündér, a ki +délczegen tánczol végig a sima rónán, üstökös feje a felhők között, +mintha szétzilált haja repkedne ott, lábai mint <span class= +"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> az orsó +pördülnek a porban; hajlik jobbra, hajlik balra, karcsu derekát +hajtogatva, s daczos fejét emeli mindig magasabbra; jaj a +törendőnek, jaj a veszendőnek, a mi most hozzá közel jut, azt +megtépi, elszórja; háztetők, kazalok, kifacsart élőfák csak ugy +tánczolnak köntösének szilaj forgásától, felviszi őket az égig, s +onnan visszaszórja bőszült szeszélyében. Utána jő morogva, +dübörgve, a haragos vőlegény, a villámló zivatar, ki kergeti daczos +menyasszonyát, tűzkorbács a kezében; azzal veri majd meg, ha +megkapja. Ah a tündérek szerelme szörnyű!</p> +<p>Badrul bég csapatját olyan porfellegbe borítá egy pillanat alatt +a forgószél, hogy senki sem tudta többé merre van előre, merre +hátrafelé? A lég elvakult; egyik lovas sem látta a másikat a +felkavart portul, melynek sötétjén még a villám sem bírt keresztül +rémleni, csak közeledő mennydörgése hallott, a mint hömpölygött az +égen, rengette a földet, s el-elnémítá a szél szilaj +vihajgását.</p> +<p>Badrul bég alatt ágaskodott a paripa, fejéről elkapta a szél a +turbánt, dárdájáról letépett minden lobogót.</p> +<p>– Hej te Isten! magyar Isten! ordíta a szerecsen öklével +fenyegetőzve az ég felé, pártját fogod a magad népeinek; de azért +még sem mentheted meg őket tőlem!</p> +<p>A mint e vakmerő istenkáromlást kimondá, abban a perczben ugy +sujtotta meg vállát valami kemény test, hogy karja bénultan +hanyatlott alá.</p> +<p>Mi volt az?</p> +<p>Semmi sem más, mint egy nagy jégdarab, mi izenetképen +<span class="pagenum"><a name="Page_335" id= +"Page_335">-335-</a></span> jött a többi előtt, utána ropogva, +dörögve ereszté meg a menny sujtó parittyáit; ormótlan jégdarabok +kezdtek sürün paskolni az égből; némelyik olyan, mint egy +madártojás, más, mint egy átlátszó dió, másik, mint a szeges +buzogány feje, tíz kisebb egymásba nőve, közte fontot érő öldöklő +darabok; a villám harsogott szakadatlan egyik ég sarkától a másikra +küldve izenetét; a jég-paskolta föld a távol síkságon messze olyan +hangot adott, mintha elakarna sülyedni a rászakadó égtől.</p> +<p>– Allah kérim! Allah ekbér! kiáltozák a martalóczok; hasztalan +futva az üldöző jégparittyák elől, a mik ijesztő sietséggel ütötték +őket minden oldalról: a megriadt paripák kínzott nyerítése még +rémületesebbé tevé a riadalt; s a kinek szive volt még, azt +megkereste a lecsapkodó villám, mely sistergő fejével oda vágott +közéjük, bevilágítva a sürü jéghullást, mintha millió gyémántteke +és ezüst golyó omolna onnan felülről alá.</p> +<p>– Nincs menekülés, egyedül az ur Istennél! orditák a törökök; s +rohant, kit merre a lova vitt; egy rész az elhagyott erdő felé; azt +széltördelte sudarak, kifacsart szálfák fogadták; más előre +nyargalt, bele iramodva a fellegszakadástól megáradt söppedékes +érbe, mely egy óra alatt száguldó folyammá áradt; nehány a vihar +elől futva, épen annak utjába került s verette magát mérföldekig. +Mire a zivatar elhuzódott, Badrul bég nem találta több lovasát +ötvennél.</p> +<p>Vagy húszan ott feküdtek holtan, itt amott elszórva; iszonyu +sebekkel homlokaikon, betört tarkóval, zúzott bordákkal; némelyt +lovastul agyonvert a jég; mást ugy eltemetett, <span class= +"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> hogy +csak a kitett keze látszott ki belőle. Az egész rónaság pedig olyan +képet mutatott, mint egy puszta, a mely végig van hintve apróbb +nagyobb kavicsokkal, a mik olyan fehérek és olyan hidegek.</p> +<p>Az aethiopi pálmaszilvás puszták fiai soha sem láttak még +jeget.</p> +<p>– Ime csodák történnek a földön; monda csüggedten Badrul bég. Ki +harczolhat az ég ellen? A magyarnak külön Istene van, a ki csodákat +tesz a kedvéért. Allah oltalmazzon bennünket idegen Istennek +haragjától.</p> +<p>Nem volt azonban bizonyos felőle, valjon Kuczuk basa hajlandó +lesz-e neki majd elhinni, ha ily vert haddal visszatér, +elszalasztva a menekvő asszonyokat; elhiszi-e mondására azt a +csodát? a mihez hasonlónak soha igazhivő még hirét sem hallá.</p> +<p>Szavainak bizonyságára semmi sem volt olyan eleven tanu, mintha +azon vasládákat, miket a végett hozott magával, hogy az elfogott +asszonyok ékszereit azokba zárja; ezuttal megtölteti amaz égből +hullott parittya kövekkel; miket látva, a basa hitelt adand a +mesével határos rémeset elmondójának.</p> +<p>Tehát szépen megtöltete színültig négy ládát a jéggel, s azokat +párjával lovak hátára kötve, maga után indítatá. Nagyobb biztosság +kedveért minden láda kulcsát magához vette, s viaszszal lepecsételé +nyitjaikat.</p> +<p>Két nap tartott neki Váradig visszautazni; azalatt szálinkozó +hadai összevergődtek körüle, kinek csontja törve, kinek feje zúzva, +kék zöld folt nélkül egyetlen egy sem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_337" id="Page_337">-337-</a></span></p> +<p>Ez alatt reggeltül estig jó forró nap sütött rájuk. A +vasládákból alul csurgott a víz, felül a gőz párolgott egyre. +Nagy-Váradon zúzott karral, alázatos fővel lépett Kuczuk basa elé a +szerecsen bég, s elmondá neki a történetet, még akkor is reszketett +bele.</p> +<p>Kuczuk basa haragos arczot csinált a meséhez; egy szót sem akart +belőle elhinni, bizonyságul Badrul bég előhozatta vasládáit s +kérte, hogy tekintse meg saját szemeivel az égből hullott +parittyaköveket. A mint a pecséteket feltörte, a zárakat felnyitá: +ime nem volt a ládákban semmi. Még csak híre, nyoma sem az égi +parittyaköveknek. – Badrul bég megszaggatá keblén köntösét.</p> +<p>– Allah kegyelmes! Ime a magyarok istene a bezárt ládákból +eltünteté a köveket, mikkel vitézeimet agyonverte.</p> +<p>– Gyáva nyomorult! kiálta rá Kuczuk basa, ki az egészből nem +hitt el semmit, sok lúd ebet győz: bizonyosan ama daliás asszonyok +vertek ugy meg benneteket.</p> +<p>Ezzel kiviteté maga elől Badrul béget s felakasztatá kapuja elé: +ott függött estig. A szerecseneket pedig, a kik vele voltak, +megtizedelteté, a többieknek levágatta fél fülét, s igy küldte le +Belgrádba. – A debreczeni hölgyek pedig épen és bántatlanul +jutottak kedveseik karjaiba vissza. Kuczuk basa soha nem hitte el +nekik, hogy nem ők páholták el olyan kegyetlenül Badrul béget s +azon naptul fogva kezdte őket nagyra becsülni.</p> +<p>Ilyen történet vagyon megirva nemes Debreczen városnak tanácsi +jegyzőkönyvében; te ki azt olvasod, gondold el magadban, hogy most +is él még az az Isten, a ki az ő hiveit meg tudta védelmezni mindig +magas mennyből – s keze most sem rövidült meg.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_338" id= +"Page_338">-338-</a></span></p> +<h2>EGY BUKOTT ANGYAL.</h2> +<p>Volt idő, midőn a magyar négy annyi volt, mint mennyi most. Még +ellenségei is magyarból teltek ki; a kún, a jász, a bessenyő, mind +az ő nyelvét beszélték, egy haza bölcsője ringatta őket, egy név +volt őskirályuk neve. Egy örökségen osztoztak egymással.</p> +<p>A kún nemzet most egy pár kerületen megfér, a bessenyő alig tesz +néhány szétszort falut és maga a magyar oly egyedül van a +világon.</p> +<p>Eltemették egymást. Azt vélték, ellenséget fogyasztanak, és +önmaguk fogytak…</p> +<p>Támadjatok elő ti vérrel és dicsőséggel pazarló idők +képzeleteinkben! tünjenek el előlünk e kalászos mezők, ez ismert +városok! Lássuk az egymásba omló hadsorokat, mint dúlnak előre +hátra harczi paripákon, halljuk a csatakürtök rivallását, a +buzogány döngését az öblös paizsokon, az összevert kardok +csattogását s a viadalittas harczolók csatakiáltásait.</p> +<p>A harcz reggeltől estig folyik, a folyam pirosan megy alá a +<span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span> csatatér mellett; azt sem tudni, a +lemenő nap festette-e pirosra, vagy a vér?</p> +<p>A küzdők már felére fogytak alá; – annyi jó férfi fekszik már +némán a mezőn; ajkainkról önkénytelen tör ki a kiáltás:</p> +<p>– Ne bántsd egymást testvér! vesd el a kardot kezedből, magyar +vér az, a mit kiontasz, szüntesd meg a harczot!</p> +<p>Szavunk nem hallik odáig… Nyolcz század fekszik köztünk és +közöttük.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A mogyoródi csata megvivatott. Magyar győzött, magyar +veszett.</p> +<p>A herczegek diadalt ültek, a király futott, egyedül rosz ördöge +a Guthkeled Vid veszett a csatában, de elveszett a korona is +örökre.</p> +<p>Futtában lova kidőlt alóla, gyalog, fáradtan és sebesülten vette +utját az erdőknek, s még hangzott fülében a polgárharcz zaja, már ő +azon gondolkozott, mint lehetne azt ujra kezdeni.</p> +<p>A nap leáldozóban volt már, az erdők árnyéki mindig lejebb +szálltak, s midőn a futó király egyszerre megállott, csak akkor +vevé észre, hogy körüle minden oly néma, hogy a hadsorok, miken +keresztül törni vélt, csak a ligeti cserjék virágtalan bozótjai s +kisérői, kiket nyomába ügetni képzelt, a csöndes hallgatag +völgyek.</p> +<p>Körültekinte, senki sem jött utána. Még reggel egész hadsereg +kisérte, még kardját apródai kötöttek föl oldalára, még sisakját az +ősz Ernya tette föl fejére, még sarkantyuit fölcsatolni +<span class="pagenum"><a name="Page_340" id= +"Page_340">-340-</a></span> Vid hajolt le lábaihoz. És most ezek +mind oda vannak, szétverve, halva, vagy elpártolva talán. És ha a +sereg elveszett, nem jobb lett volna-e vezérnek is együtt veszni +vele, s ha leesett a korona, nem kellett volna-e a fejnek is utána +esni?</p> +<p>A király lélekben testben összezúzva dőlt le a pázsitra. Kinek +keze egy óra előtt rokon vérrel itatta a haza földét, annak szemei +most forró könyekkel áztatták azt.</p> +<p>Kora tavasz volt az idő, – nem volt még az erdőknek dallosa, és +a királynak mégis ugy tetszék, mintha a szellő csalogányok, vagy +angyalok dallait hordozná hozzáig, tündéres töredékben. – Figyelni +kezde s ráismert az énekre, melynek oly csodatevő ereje volt szivén +keresztül hatni. Valami édesbús női hang éneklé buzgón, áhitatosan +a „de profundis“t.</p> +<p>Az üldözöttnek jol esik az oltár zsámolyához menekülni, és őt +nem csak ellenségei üldözték, hanem saját lelke is.</p> +<p>Fölkelt s követve a szent hangokat egy völgy hajlásában kisded +fehér keresztet pillanta meg, mely előtt egy ifju leány térdelt, – +tán inkább örökké ifju angyal, vagy valaki a tulvilágról.</p> +<p>A király döbbenve állt meg, félve háboritni a szent hölgy +áhitatát, s mig annak csengő éneklése hangzott, ugy érzé, mintha +lelke megfürödnék e hangokban, lemosva magáról indulatot, vágyat, +szenvedélyt.</p> +<p>A hölgy végezve esti áhitatát, egy közellevő barlangba lépett, +melyet kedveért befutott a téli zöld, hogy a zordon időkben is fris +lomb árnyazza fekhelyét. A természet télen meleget, nyáron hűs +árnyat külde barlangjába, a vadfa gyümölcsöt <span class= +"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> terme +neki, a nem ápolt mező harmatkásával táplálta, a patak oda folyt +barlangjához, s a fejős szarvastehén bejárt hozzá reggel este édes +tejével adózni.</p> +<p>A király tisztelettel járult a szent hölgy elé, föl sem merve rá +pillantani.</p> +<p>– Eltévedt vadász áll előtted, oh szent szüz, kit társai +elhagytak a vadászaton, s ki nálad menedékért esd.</p> +<p>A szent szüz csendes szemrehányással viszonzá.</p> +<p>– Te nem vagy eltévedt vadász, te Salamon vagy, ki a csatából +futva jösz.</p> +<p>Salamon megdöbbenten nézett a hölgy arczára. Az fátyollal volt +betakarva, csak beszélő ajkait lehete látni.</p> +<p>– Ha ismersz, rejts el és szabadits meg, s ha ura leszek egykor +e földnek, kolostort épittetek e helyre, melyben száz hajadonnak +leend menedéke.</p> +<p>A nő jóslatterhesen felelt:</p> +<p>– Ura nem léssz te e földnek, s nem kőfal az, mi a világ elől +menedéket ad, hanem az erény.</p> +<p>– Nem rémitesz el szavaiddal. Ha elhagyott az isten, nem hagytam +el magamat én.</p> +<p>– Nem isten hagyott el téged, te hagytad el őt, esküdtél és +megszegted azt, békét vettél örökségbe, s harczot hagytál magad +után. Nem emberek keze, az istené ejte el téged.</p> +<p>Salamon összeborzadt.</p> +<p>– Ki adott neked hatalmat szivembe és jövedőmbe látni?</p> +<p>– Az a kinek keze megszabadita tőled. Gondolj reá, hogy egy +jóslat már beteljesült rajtad. Ki mondá neked egykor e <span class= +"pagenum"><a name="Page_342" id="Page_342">-342-</a></span> +szavakat: „te, ki mindenkit üldözesz most, mindenkitől üldözött +leendsz egykor!“</p> +<p>– Jehova istenre, te Irmén vagy! ő mondta azt.</p> +<p>– Irmén meghalt a világnak, én Charitas vagyok, – szólt a szent +szüz felemelve fátyolát, s egy arczot mutatva a királynak, melynek +láttára az térdre hullott.</p> +<p>Liliomfehér arczának egy felhője sem volt még. Redőtlen, +szenvedélytelen volt az, mint az angyaloké, kik csak istennel +beszélnek, hajfürtei hosszan omlottak alá, tiszta, fehér öltönyére. +Ugy állt ott mint egy álomkép, mit a szellő jobbra balra ingat. A +király halvány dicsfényt vélt homloka körül látni.</p> +<p>– Teljesüljön jóslatod egészen! – szólt a király meghajolva. +Mondád: „te, ki egy nőt hagysz magad előtt térden állani +könyörtelen, egykor e nő előtt fogsz térdelni magad.“ Im itt +térdelek előtted.</p> +<p>– Kelj fel oh király. Charitas nem emlékszik arra, a mit Irmén +mondott. Irmén megátkozott, Charitás imádkozik érted; Irmén +gyülölte szerelmedet, Charitás szeretni tanit.</p> +<p>A szüz megfogta a király kezét s föl akarta őt emelni, az +magához ragadá hévvel a nyujtott kezet s ajkaihoz szoritá azt; +mintha soha sem akart volna tőle megválni.</p> +<p>– Te megbocsátottál nekem, és én annyit vétettem ellened! +Kiüldözélek a világból.</p> +<p>– Egy jobb világba üldözél. Az emberektől távol, de az istenhez +közelebb. Oh Salamon, jó lakni e magányban itt. Érezni a tulvilág +gyönyörét előre, elfeledni azon árnyék örömöket, miknek töve a +földbe van ültetve, s virága a földre hull; nem érezni indulatot, +<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span> alacsony szenvedélyt, érzéki vágyat, +csak az isten közellétét. Én boldogabb vagyok mint voltam.</p> +<p>– És mégis miattad vert meg isten. Egy átok sem eshetett rám oly +keményen, mint a te néma arczodnak egy tekintete, s midőn kezeim +közt mint hervadt virágszál letörtél, akkor éreztem koronámat +fejemen először ingadozni. Im most azért találtalak fel ujra, hogy +megmondhassam: lásd, országom elveszett.</p> +<p>– Van egy boldogabb ország! oh király, melyet nem szerez meg +kard, s nem vehet el árulás. Ez ország az égben van. Boldogtalanok, +kik nem ismerik azt, kik nem sohajtanak, nem epednek utána. Az élet +forrásai vannak előttük rejtve… Ez országnak kapui mindenki előtt +nyitva állnak, csak a bün előtt vannak zárva. Egy világot látsz +azon belől, melynek zöld mezeje a multak édes emléke, derült ege a +boldog jövő, hol minden felhő egy angyalarcz, mely reád mosolyg, +minden szellő egy köszöntés üdvözöltek ajkairól; hol az öröm mindig +uj és soha el nem fogy, angyalok hordanak karjaikon, szeráfok éneke +ringat édes álomba, cherubok fonnak koszorut csillagokból +homlokodra s isten mosolygása napként süt reád, ki ül a napok +napjai felett, hivők, boldogok és szentek hálaimáiban gyönyörködve, +felhallik hozzá a reggeli madárdal és a tiszta kebel titkos +sohajtása, s ő örül mind a kettőnek. Ez ország nem veszett el +számodra, oh király!</p> +<p>Salamon elmélázva hallgatta a szüz szavait, lelkében uj hurokat +halla megrezzenni, s midőn fáradt fejét a szent szüz által illatos +diófalevélből vetett fekhelyére lehajtá, behunyt szemére leszálltak +az álom tündérei s megnyilt előtte a távol ég; látta a csillagokat +közelebb jönni, a felhőket mosolyogni, <span class= +"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> meg +annyi angyalarczczá válva, hallá a nyájas köszöntéseket láthatatlan +ajakakról suhanó szellő képében, látta a napok napjai felett ülni, +ki tartja kezében a világokat, érzé e fenséges arcz mosolygásának +melegét, érzé, mint ragadják könnyü cherubkezek véghetlen téreken +keresztül, és előtte egy fényes alak repült egyik kezével az ő +kezét fogva, másikban pálmaágat. És megismerte benne a kedves +leányt, kit a világból rut szenvedélyével kiüldözött, s ki őt azért +egy jobb világba jött vezetni, és saját alakját is látta Salamon, +és csodálkozott rajta; hosszu ősz ezüst szakáll borult mellére, +hófehér haj vállaira és a fényes királyi öltöny helyett durva szőr +kámzsa volt tagjain.</p> +<p>Egyszerre trombitaharsogás rivallt fel az erdőben, az álmából +felriadó király egy csoport lovagot látta a barlang felé sietni, +kiknek vezérében Bátor Opost ismeré meg, az egyetlen legvitézebb +lovagot, ki valaha hivatva volt, hogy ellenséges hadak vezéreit +öldösse le.</p> +<p>A hü lovag összegyüjté a csata után Salamon hiveinek megmaradt +töredékeit és elindult a királyt fölkeresni.</p> +<p>Neki magának jutott a szerencse őt feltalálhatni. A lovag sirt +örömében, midőn meglátta királyát s leborult annak kezét csókjaival +s könyeivel elhalmozni.</p> +<p>– Te hű maradtál hozzám? szólt érzékenyen Salamon.</p> +<p>– Ha az egész világ elhagy is, szólt a lovag égre emelve +kardját, – én nem hagylak el, s ha az egész világ rád támad, én +megvédlek vagy elveszek.</p> +<p>Salamon a mint a kivont kardott látta megvillanni, elfeledé +boldog álmát, ujra harcz és véres dicsőség töltötték el lelkét, +<span class="pagenum"><a name="Page_345" id= +"Page_345">-345-</a></span> megujult büszkeséggel ült lovára, s +arczát az égre vetve felkiálta:</p> +<p>– Elbuktam, de nem törtem össze!</p> +<p>A mint az égre tekinte, épen hajnalodott, apró rózsaszin +felhőcskék usztak az égen csendesen; a király egy pillanatig még +most is vélte látni a mosolygó angyalarczokat közöttük, s oly nagy +volt a képzelet csalódása, hogy önkénytelen vitte kezét állához, +hosszu ezüst szakállát végig simitandó.</p> +<p>Azzal csüggedten tekinté szét, szemeivel Charitást keresve, a +szent szüz nem volt látható sehol, Salamon bal előérzettel hajtá le +fejét lova nyakára s fejébe nyomva kalpagát, szótlan bánattal +elnyargalt. Vissza sem tekinte többet.</p> +<p>Már látszottak Pozsony-vár tornyai a távolból a menekvők előtt, +Salamon a mint távolabb hagyta a veszélyt, könnyelmü vad kedve +annál erősebben tért vissza. Elfelejté a vesztett csatát, a vett +sebet, mint elfeledé az esküt, melylyel azt magára idézte, s a +halavány Charitas tulvilági arczának körrajzait elmosták szivében a +szép királynő, Judith, ragyogó vonásai.</p> +<p>Uj élettervek születtek már agyában. Menekvő csapatja minden +nyomon uj bajnokokkal szaporodott; a vár melyhez közelite, azon +időben Magyarország legbiztosabb erőssége által volt meg szállva, a +császár, hatalmas ipja nem messze a határtól kész hadaival, és +azután a nejéhez siető szerelmes férj gondolhat-e egyebet, mint +hogy az egész világ rózsákkal van előtte behintve, bárha háta +mögött leütött fejekkel van is beszórva.</p> +<p>– Nyargalj előre, Opos – szólt a király a kapuhoz érve – gondod +legyen rá, hogy midőn megérkezünk, – temetés <span class= +"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> vagy +barát, vagy vén asszony ne jöjjön ránk szembe. Ha jön, kergesd +vissza.</p> +<p>És Opos még nem érte el a kaput, midőn egy aggnő jött ki reá +szemközt, nehéz gyászruhában, galambfehér őszhajára fekete diadem +volt köritve.</p> +<p>Opos megdöbbenve ránta vissza lovát. A király anyja volt a +nő.</p> +<p>Salamon megilletődve szállott le lováról, hogy anyja karját +megfogja, s mintha neheztelne érte, hogy a baljóslatot ő hozta elő, +elfojtott gyermekies zugolódással mondá:</p> +<p>– Miért nem hordatod magadat zselyeszékedben, ha a városban +jársz?</p> +<p>– Nem illet az már engemet – szólt reszketeg hangon a matrona – +mankó illik kezembe, szegény nyomorult asszonynak, ki vénségére +koldusbotra jutott.</p> +<p>– Minő háborodottul beszélsz anyám?</p> +<p>– Hát nem vesztéd el a koronát?</p> +<p>– Azt igen, de megmaradt a kard.</p> +<p>– Vesztetted volna inkább a kardot!</p> +<p>– Asszonyok igy szoktak beszélni, te kevésbbé bánnád, ha +nádszállal látnál is trónomban ülni, mint a megváltót, csak trónban +ülnék.</p> +<p>– A kard az átok a földön, a béke az áldás.</p> +<p>– Igy beszélnek az asszonyok. Ha rajtad állna, összetörnél +minden fegyvert, hogy ne legyen mivel hadakozni. Hiszen egyetlen +nemzeti ereklyénket, Attila kardját, az égből esett aczélt, melyet +a hadisten hajitott alá, mely a félvilágot tanitá <span class= +"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> +remegni, s melyet négy századon át imádtak őseink bálvány +istenükként, te csupa kard iránti ellenszenvből valami bitang +rokonodnak elajándékozád, a ki azóta rég nyársat csináltatott +belőle. Az enyémet nem fogod elajándékozni.</p> +<p>– Mit akarsz még? Nem szeret senki saját néped között, országod +határán állsz; idegent, ellenséget akarsz vinni saját hazád ellen? +A vértenger nem ér még ajkadig, a mit kiontál?</p> +<p>– Érjen fejem tetejéig! Békesség idején megrohad a világ, az +emberek elszaporodnak, mint a fügefalevél, s elevenen nem eszik meg +egymást; igy legalább megölik elébb.</p> +<p>– A ki vért vet, halált arat. Emlékezzél azokra, a kik előtted +jártak. Péter véren keresztül jutott a trónra, vérében bukott le +róla. Aba megölte Pétert, az ő feje is legördült.</p> +<p>Atyád Aba vérébe hágott és őt testvére paripái gázolták agyon a +csatában, Béla atyád holttestét lépte át a trón lépcsőjéig, s őt a +trón omladékai zuzták össze…</p> +<p>– Engem hát a haza omladékai temessenek el! – kiálta föl +elszilajult daczczal a király.</p> +<p>Az agg királyné eltaszitá fia kezét, s eliszonyodva forditá el +tőle arczát.</p> +<p>– Legyen hát neked a te szavaid szerint! Menj és ott pihenj meg, +a hol el fogsz esni; vérnyom maradjon utánad, a hol jársz: +ellenséget találj akármerre fordulsz, ki ne gázolj a harczból soha; +reményed legyen csalódás és emléked átok, és e hazában, melyet egy +sirrá akarsz ontani, ne találj magadnak egy sirt, melyben +megpihenj!</p> +<p>– Asszony ne tovább! ordita Salamon magán kivül, s ádáz +<span class="pagenum"><a name="Page_348" id= +"Page_348">-348-</a></span> dühében annyira elfeledkezék magáról, +hogy kezét ősz királyi anyja ellen fölemelte.</p> +<p>Bátor Opos elszörnyedve veté magát Salamon elé s kezével +feltartóztatá annak öklét.</p> +<p>– Uram, anyádat látod magad előtt.</p> +<p>– Még pedig utóljára! – szólt az agg nő, azzal megfordult és +elhagyta Salamont örökre, rajta hagyva átkát.</p> +<p>Salamon nyugtalan kedélylyel nyargalt föl a várba, lelke +háborgását vidámabb gondolatokkal csillapitva. Első kérdése volt +odafenn.</p> +<p>– Hol van nőm?</p> +<p>Az udvarmester kedvetlenül felelt:</p> +<p>– Az éjjel elutazott Regensburgba.</p> +<p>Salamon lelke egyszerre elsötétült, várt viszonlátás öröme volt +benne az egyetlen világos kép s most ez kitörlődött…</p> +<p>– Tehát nem várt reám. Bizonyosan nem gyanitá, hogy jövök.</p> +<p>– Sőt hallotta uram balsors szerint közeledésedet, s eltávozott +sietve, mert félt hogy Pozsony ostrom alá jut.</p> +<p>– Ugy? igaza volt, ha azért ment el. Nem izent nekem valamit? +Tán hogy utána menjek? Vagy hogy megizenjem, ha vissza jöhet?</p> +<p>Az udvarnagy hallgatott. És Salamon ugy szeretett volna +kérdezősködni.</p> +<p>Nem volt-e beteg? nem érte-e az uton valami baj? volt-e elegendő +kisérete?</p> +<p>– Volt uram. Ulrich herczeg kisérte el. <span class= +"pagenum"><a name="Page_349" id="Page_349">-349-</a></span></p> +<p>Salamon arcza még jobban elborult. Közel volt hozzá, hogy +sirjon. Rögtön leült levelet irni nejének, s azt elküldé +leggyorsabb futárja által, lelkére kötve, hogy siessen a válaszszal +vissza. A levél tele volt gyöngéd panaszszal, forró szerelemmel, +epedő vágygyal, a hogy szerelmes férjek szoktak nejeiknek levelet +irni.</p> +<p>Salamon nem volt ember addig, mig a hirnök válaszszal vissza nem +érkezik, nem volt eszméje, nem volt gondolatja ez egyen kivül, +tizszer fölment egy órában a vároromra vizsgálva, hogy nem jön-e +futárja? Kiszámitá az órát, melyre oda kelle érnie, az időt, mennyi +kellett nejének, hogy levelet irjon, s azután vissza az utat. S +midőn elmult az óra nyugtalanul töprenkedék magában, mi +történhetett, hogy senki sem jő. Tán a hirnököt fogták el az uton, +vagy elveszté levelét s nem mer vissza jönni? – vagy talán kiáradt +valami folyam, a viz elvitte a hidakat s a hirnök tulnan +rekedt.</p> +<p>Oh az aggódó ember oly leleményes a legtávolabb lehetőségek +kitalálgatásában, s rendesen a legközelebbit nem látja.</p> +<p>Végre abban kezde megnyugodni, hogy neje tán azért nem küld +izenetet, mert maga akar jönni helyette, s e gondolaton sokáig +megpihent, de a hogy más nap is elmult, nem állhatá tovább; uj +hirnököt küldött uj levéllel, harmad nap harmadikat, s ez igy ment +egy hétig, a levelek mindig panaszosabbak, mindig szemrehányobbak +kezdtek lenni. Salamon elvégre alig ismerte már magát, semmire sem +tudott egyébre gondolni, kérdésre nem felelt, feleletre nem várt, +semmi sem érdekelte és minden izgatta. Végre mint egy heted napra +visszaérkezett valamennyi hirnöke, egy igen rövid levelet hozva +Salamonnak, <span class="pagenum"><a name="Page_350" id= +"Page_350">-350-</a></span> melyben Judith szárazon tudósitja, hogy +a császár nem sokára Pozsonyba menend, s hogy ő a helyett, hogy +helyzetéhez illetlen szerelmi ömledezésekkel foglalja el lelkét, +sokkal bölcsebben teend, ha azon törődik, mint foglalja vissza +elveszett országát.</p> +<p>Ez keserü orvosság volt, de használt.</p> +<p>Salamon egy ideig zugolódott ugyan, mint kit igen édes álomból +költenek fel azzal a szóval, hogy induljon dologra, hanem utoljára +is, ha álmodni szép, de ébren lenni jó. S harczra készülő embernek +sokat ér egy kis szerelmi vagy családi keserűség.</p> +<p>IV. Henrik nem sokára leérkezett Pozsonyba s hadseregeivel +megindult a Duna balpartján, veje országát visszahóditandó.</p> +<p>De az anyaátok mindenütt feje fölött lebegett annak! Vele járt a +seregekkel éh- és döghalál képében, nehéz álmokat küldött a +vezérekre, mikből a velük volt püspökök baljóslatokat magyaráztak, +a jóslatok hire elterjedt a katonák közt, s azok az ut felén +megálltak vezéreik ellen fellázadva, s visszatértek az ellenség +elől, kit még csak álmaikban láttak.</p> +<p>Salamont elhagyta isten és ember.</p> +<p>A beteg oroszlán ellen feltámadnak a farkasok.</p> +<p>A nemes vetélytársak, Géza és László nem üldözék a legyőzött +fejedelmet, ott hagyták őt békével időzni Mosonyban; hanem +előjöttek bukása hirére mind azok, kiket egykor dicsősége +tetőpontján fegyverei villogása elől futni látott.</p> +<p>A kun és bessenyőfajok, elűzve a Szávántuli erdők menedékébe, +<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= +"Page_351">-351-</a></span> összegyüjték falkáikat, s előjöttek +éktelen vad csordáikkal, az elesett boszuállót meggázolni.</p> +<p>A király hivei kis csapatjától környezve, nem mérhette össze +kardját elleneivel a sik mezőn; Henrik ujra el volt foglalva saját +pártos vasalljaival, hanem élt a szomszéd morva földön egy derék +kövér gróf Mjesko, Salamon végveszélyében ennek igért jó csomó +pénzt, hogy verje el róla a hivatlan vendégeket.</p> +<p>A grófnak ugy sem levén egyéb dolga, megalkudott nyolczvankét +véka lengyel garasban a szorongatott királylyal, s mire a bessenyő +had a Fertő egyik szélihez ért, ő is megérkezett jó pánczélos +lovagjaival Mosonyba.</p> +<p>Derék termetes ifju vala a morva gróf, mintegy negyvennyolcz +esztendős. Derekát két ember öllel keresztül nem érte, s ló el nem +viselte terhét egy óránál tovább. Tenyereit ha befogta, elveszett +bennök az öblös palaczk, s tartalma a hordónak elenyészett ajkai +nyilása előtt, hosszu bajusza nagymessze lelógott, s kétfelől +felhajtva az öve mellé volt bedugva, nehogy valamibe találjon +akadni.</p> +<p>Rettentő ereje hires volt hetedhét országon, mert a patkót csak +ugy tördelte ketté, mint utódai a vajas süteményt, és két kézre +fogott pallosával képes volt nyeregkápáig ketté hasitani a +pánczélos embert. Csupán az az egy baja volt, hogy ha egyszer +elesett, nem tudott többet felkelni, s ha egyszer a lovára felült, +nem tudott többet leszállani.</p> +<p>Ő tehátlan megérkezék, ivott is rögtön baráti poharat a +királylyal, s más nap mindjárt neki indult, megtudva hol az +<span class="pagenum"><a name="Page_352" id= +"Page_352">-352-</a></span> ellenség, s igérte keményen, hogy az +egész ronda hadat párjával összekötözve fogja rabságra hajtani, s +valahány szárazmalom van országában, abban mind őrölni fognak.</p> +<p>Ez igen jeles szándékkal kivonult a bessenyők elé s szüntelen a +Fertő partja mellett tartva s naponkint elismerést érdemlő +ovatossággal és körültekintéssel nem téve több utat, két órainál, +végre egy szép esti órában meglátta a tulsó parton a bessenyő tábor +számtalan füstjeit, miknél a barbar emberek egész ökröket +sütöttek.</p> +<p>Ott tehát jó biztosságban érezve magát, – minthogy a viz nagyon +széles volt, szépen sátort üttetett, táborát körülsánczolá, hegyes +karókat is veretve mellé, azon hadi tervet készitvén magában, hogy +onnan addig meg nem mozdul, mig ellenségét helyéből ki nem +éhezteti, s vagy arra nem kényszeriti, hogy sánczait megrohanja a +vizen keresztül, vagy pedig megadja magát.</p> +<p>E becses határozatnál maradván, maga s több vezére kisétálának a +tópartra, fölállitának egy hordót s azt körülülvén, poharazának +emberségesen, mialatt a lemenő nap gyönyörüen behinté aranynyal a +Fertő sima tükrét.</p> +<p>A Fertő sima tükrén itt-ott egy uszó lápot hajtogatott a +föltámadó szél. Mjesko, ki még sohasem látott olyat, csodálkozva +hallá kisérőitől megmagyaráztatni, hogy azok tündernádasok, miket +az elfek és érlek, s más afféle morva lidérczek hajtogatnak a vizen +alá s föl, néhány magyar is vala ott, hanem az nem tudott rajtok +egyebet mint békát és szunyogot.</p> +<p>A határgróf bámulá őket kegyesen. – Ni hogy usznak erre arra! +bárcsak egy felénk közelednék, itt meglepnénk s elfognánk +<span class="pagenum"><a name="Page_353" id= +"Page_353">-353-</a></span> rajtuk a lidérczeket, és spiritusba +téve bemutatnánk a tridenti synodusnak.</p> +<p>És erre a szóra egy zöld folt csakugyan elkezde feléjök tartani, +szép egyenes irányban haladva, mindig közelebb, közelebb; a viz +szine felett csak a nádbojtok látszottak, rezegve, hajladozva, +mintha valami rázná őket alól.</p> +<p>Már egészen közel ért az uszó nádberek. – Sehol sem látom a +tündéreket, – szóla Mjesko. – Hja azok a viz alatt vannak, ott +készitenek sipot és dudát a nádszárból s lovagolnak a halakon. – +Hálot kell alájok vetni s elfogni őket halastól.</p> +<p>De mielőtt a hálót valaki kivethette volna, egyszerre megdűlt a +nádberek, s helyette száz torzpofáju rémalak bukott föl a viz +szinére, vad orditással rohanva a parton iddogálokra.</p> +<p>Bessenyők falkája volt ez, kik meglátva Mjesko táborát, a tóba +bocsátkoztak mindegyik egy hosszu nádszálat fogva szájába s azon +keresztűl sziva levegőt a viz alatt, átusztak észrevétlenül a +gyanutlan bámulók szemeláttára s mielőtt azok ijedelmükből magukhoz +térhettek volna, rajtuk rohantak görbe fürészfogu késeikkel, s +kikeresték a helyet, a hol nem talál pánczélt a vas, hón alatt és +vékonyán szurkálva a meglepett vigadókat.</p> +<p>Azok a zavar első pillanatában azt sem tudták, mihez fogjanak, a +pokoli lárma, e vizből előtámadt ördögök fekete pofái annyira +megzavarták őket, hogy fegyvereiket sem találták oldalaikon, s mire +az első rémülésből magukhoz térve, visszafordultak megtámadóikra, +azok végezve, a mit végezhettek, egyszerre visszafutottak ismét a +vizbe s átusztak, a honnan jöttek. Csupán <span class= +"pagenum"><a name="Page_354" id="Page_354">-354-</a></span> +egyetlen egy került belőlök fogságra, ki Mjeskóval magával eredvén +birkozásba, azt ugyan felbirta taszitani, hanem a herculesi erejü +ember ekkor ugy magához szoritotta őt két kezével, hogy az meg sem +birt motszanni, s ha Mjeskónak azon már elébb emlitett sajátsága +nem lett volna, hogy ha egyszer elesett, többé felkelni nem tudott, +legyürhette volna ellenségét, s igy azonban be kellett érnie azzal, +hogy ott tartsa magán, mig emberei oda érnek, s elébb azt jól +megkötözve őt is szépen felemelik.</p> +<p>Az ekként elfogott bessenyő mozdulatlanul esett a földre, s akár +rugták vagy ütötték, semmi jelét nem adta az életnek.</p> +<p>– Ebből ugyan kiszoritád a lelket uram. Mondának Mjeskónak.</p> +<p>– Nem kell neki hinni. Kiálta ez dühösen, elszörnyedve ez +emberek vakmerőségén. Összemorzsolhattam volna, de kész akarva nem +tevém, hogy tőle megtudhassuk seregeik számát, vezérük szándékát, s +más egyebet. Rakjatok máglyát, vessétek fel reá, majd ha égni fog +alatta, akkor ő is megszünik a halottat játszani.</p> +<p>A katonák rögtön máglyát raktak sánczkarókból, feltevék rá a +bessenyőt, az feküdt rajta élettelenül hátrakötözött kezekkel.</p> +<p>A láng felcsapott a máglyán, a bessenyő meg sem mozdult, már +haja és szakála leégett, a tüz tagjait csapdosá, egy vonás sem +mutatta rajta hogy él, mig a lángok közepett a kötelek leégtek +karjairól, akkor egyszerre felugrott a tüz közől, s egy égő +hasábbal szétcsapva maga körül, a felriadt csoporton keresztül +összeégett testtel kirohant s belevette magát a Fertőbe s miután +messze beuszott, rémületes kaczagással forditá vissza <span class= +"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> +összeperzselt arczát kővé meredt üldözőire, kikben hülni kezdett a +vér.</p> +<p>– Nem. Ördögökkel nem harczolunk. Mondának Mjesko zsoldosai, ha +a csillagokkal fizetsz is bennünket. Emberek ellen szegődtünk, de +ezek világosan ördögök, kik tüzben vizben hadakoznak. Te is fogj +magadnak ördögöket, ha velök harczolni akarsz.</p> +<p>Mjesko mit tehetett volna? Igéret és fenyegetés hiába volt, +emberei felmondták a szolgálatot s ha azt akarta, hogy vele +menjenek, kénytelen volt őket visszavezetni Mosonyra.</p> +<p>A király már azt hivé hogy az ellenséget hozzák.</p> +<p>– Derék szomszéd, monda Mjesko szörnyüképen kegyes képpel. Tudod +hogy én a mult husvét előtt való nagy héten bűnös vallástalansággal +vadászatot tartván, lovamról leestem s kitörtem a bokámat, ekkor +fogadást tevék szent Hubertusra, hogy soha az egész nagy bőjtön +keresztül semmiféle vérengző munkába nem kezdek. Midőn felszólitál, +nem jutott eszembe, hogy épen a nagy bőjtben vagyunk, most +figyelmeztet rá a castellanusom. Én kétségbe vagyok esve. Azt +átlátod, hogy fogadásomat megszegnem lehetetlen, én pedig átlátom, +hogy te nem várhatod el a nagy bőjt végit, hogy akkor kezdj +csatába. Hanem azt tanácsolom neked, állj ki te magad a mennyi +embered van e gaz pogányok ellen, igy te fogod kezdeni a harczot, +nem én. Én magam majd felmegyek a baki hegyre, s ha akkor aztán +meglátom, hogy tégedet vernek, na akkor én is lejövök, és bele +elegyedem a csatába, mert már a folytatás fogadásomon kivül esik. +<span class="pagenum"><a name="Page_356" id= +"Page_356">-356-</a></span></p> +<p>Salamon megérté a dolgot, s hagyta menni a grófot a hova neki +tetszik, maga pedig felment szobájába, kiválasztá a legjobbik +kardját s összegyüjtve saját harczosait, megálla közöttük és +szilárd reszketéstelen hangon szólt.</p> +<p>– Itt az idő, hogy meghaljak, és ki halni akar, velem jön +utánam.</p> +<p>A bajnokok szemeiből kicsordult e szókra a köny. Kevesen valának +számra, de mindnyájan jó vitézek, s ha egyenkint fölszámitotta +volna mindegyik: hány ellenséget ölt meg életében, nagy sereg telt +volna ki belőle.</p> +<p>– Nem ugy uram, szólt kardját megütve Opos. Királyok nem halnak +oly könnyen, elébb meghalunk mi mind, s a hova mégy, oda nem +utánad, hanem előtted megyünk.</p> +<p>A király megrázta a hős jobbját. Hej sokan megismerék ezt a +jobbot, a kiknek nem maradt idejük róla beszélni.</p> +<p>– Hogy elvesztém oszágomat, szólt a király, az aggodat is +nehezen ül szivemen, hogy magyar volt, a ki legyőzött, s ön +nemzetem, ki számüzött, ez fáj és kétségbeejt, de hogy e nyomorult +bitang had meggyalázza bennem a magyar királyt s bepiszkolja +nemzetemet, azt nem türöm, s ha nem maradt egyebem ez országból, +mint ennek határa, e határért megvivok vagy elveszek.</p> +<p>A harczosok elkeserült orditása hirdeté, hogy nem fog elveszni +egyedül.</p> +<p>– Ha elbuktam, testvér volt, a ki elejtett, szólt a király, – és +nálamnál jobb vitéz. De ti nektek léha rablók megmutatom, hogy még +nem gyengült el a kar, mely egykor a bolgár <span class= +"pagenum"><a name="Page_357" id="Page_357">-357-</a></span> +hegyekig vert, mely Belgrád alatt összetört! s ha lesznek köztetek, +kik találkoztak velem Cserhalomnál, majd megmondják, ha sápadtabb +vagyok-e mint voltam akkor?</p> +<p>Ez alatt a Hanság téreit a barbar gyülevész ellepé.</p> +<p>Fajonként megosztva külön csoportosult, a hol szabad, térre +kapott az erektől átszeldelt ingoványba, sátorhely és legelőnek +foglalván el annak söppedékes szigetjeit.</p> +<p>Itt kurta kazarok legeltették lovaikat, makacs, indolens nép +maguk is rajt ültek a lovon, soha le nem szálltak róla, a nyers +hust nyergeik alá tették s mire az a nyargalás melegétől +megporhanyult, akkor hasznukra forditák; a lovak legeltek +szanaszét, gazdáik aludtak rajtuk, előre hátra bókolva, vagy végig +hasalva a lovon, s midőn a kürtszó megzendült, egyszerre nyeregben +ültek s felütve villogó szemeiket, nyargaltak ismét előre. A +legszélesebb vizeket lovaik hátán uszták meg, s ha egy várat +elfoglaltak, még a lépcsőket és a szédelgő sánczormokat is lóháton +nyargalták össze.</p> +<p>Távolabb lármás jászok zajongtak, soha ki nem fogyva a perből és +osztozásból, egész nap elhuzakodtak egy-egy rablott paláston, +rongyokat hasogatva belőle, s ha otthon elfogyott a per, a szomszéd +nyirekre kezdtek átlövöldözni nyillal.</p> +<p>Emezek jó fustélyforgató pásztorok voltak, kik szerették +elhajtani a más csordáit, s e szándékkal csatlakoztak a +bessenyőkhöz. Öltözetük legnagyobb ellenségeik bőréből, a +farkasokéból telt ki, melyet derekukon átkötének; hajuk hátul le +volt nyirva, elől három csimbóka kötve, mely jobbra balra +fityegett.</p> +<p>Közepén feküdt a bessenyők hada, eleven, lóhátas nép, +<span class="pagenum"><a name="Page_358" id= +"Page_358">-358-</a></span> kiknek mindegyike képes volt lovon +nyargaltában ellőni nyillal a repülő fecskét, s egy kötéllel +elkeritett térségen tanyázott maga Zolta vezér, válogatott +testőreivel. Ezek voltak a hadsereg legszálasabb legényei, hosszu +kopjákkal ellátva, s hogy mentül borzasztóbbak legyenek az +ellenségnek, a levágott ökrök bőrei fejeikre voltak huzva, s ugy +csüngtek végig hátaikon, ugy hogy messziről kétszarvu +ördögcsordának lehete őket bátran nézni. Köröskörül iszonyu tüzeket +raktak összehordott nádkévékből, nem azért hogy süssenek nálok +valamit, mint hogy megvilágitsák a tájat.</p> +<p>Zolta leterített medvebőr kaczagányán feküdt a tüzek mellett és +aludt, mint a kősó. Felhasgatott borostömlők, mik üresen hevertek +körüle, engedék gyanitni mély álma okait s ha az öklében tartott +buzogányról s néhány mellette bevert fővel horkoló bajtársról lehet +következtetni, hihetőleg élénk vita előzé meg az édes álmot.</p> +<p>Kissé távolabb, egy emeltebb dombon lehete látni egy +szekérsánczot, melyen belől tanyáztak a kunok, kiket Kutesk király, +saját harczias leánya vezérlete alatt küldött, annak eljegyezett +vőlegénye, Zolta segélyére.</p> +<p>Hadilán volt neve a délczeg amazonnak, s ha a saját táborában +uralkodó rendet nézzük, ismeretség előtt gyanitanunk kell, hogy +nevét megérdemelte, jelentvén az elég világosan magyarul „hadi +lányt“.</p> +<p>A hajnal már pirkadni kezdett, midőn a Mosony felé elfuttatott +kémek visszaérkeztek azon hirrel, hogy Salamon síkra szállt. +<span class="pagenum"><a name="Page_359" id= +"Page_359">-359-</a></span></p> +<p>Föl kelle ébreszteni a vezért, hogy tartson rögtön korultájt +(igy hivták a táborigyülést náluk), de hiába ránczigálták azt, meg +meg-mozdult, jót rugott azon, a ki költögette, s aludt tovább. Nem +volt mód lelket verni bele.</p> +<p>Ekkor egynek az jutott eszébe, hogy meg kell fuvatni a a riadót, +s a mint az első kürthang megszólalt, Zolta rögtön talpra ugrott, s +egyszerre kijózanulva tekinte szét.</p> +<p>– Mi hir? kérdé meglátva kémeit.</p> +<p>– Salamon közeleg hadával.</p> +<p>– Mennyit tesz e had?</p> +<p>– Mehet mindössze nyolczszázra.</p> +<p>Zolta felkaczagot.</p> +<p>– Hisz ezt ha meg kellene ennünk, sem laknánk jól vele. Kár, +hogy gyermekeinket nem hoztuk magunkkal, most azokat küldhetnénk +ellenök. Hirdessétek ki a seregben, hogy ma nem lesz csata, hanem +hajtóvadászat.</p> +<p>A sereg az alatt mindenünnen összegyült, mindenki lován ült már, +csak Hadilánra várakoztak még. Ez alatt zajgott, lármázott +mindenki; minden vezérnek és minden közembernek más hadi terv fúrta +az agyát. Egyik azt mondta: vegyük őket körül s fogjuk el +mindenestől, – másik beakará őket csalni a Hanságba s ott +megszoritani; a jászok rögtön akartak menni, a kazarok el akartak +kerülni Mosonynak s Salamon háta mögött kirabolni a várost, a +vezérek előbb összevesztek Zoltával, azután egymás között, végre +katonáikkal.</p> +<p>Mindegyik jobban akarta tudni, hogy mit kell tennie, +<span class="pagenum"><a name="Page_360" id= +"Page_360">-360-</a></span> egy sem akart hátul, vagy oldalvást +állani, hanem valamennyi első akart lenni, ki az ellenséget +megtámadja.</p> +<p>A nyirek előbb bátorságos helyre iparkodtak szállitani +csordáikat s behajtották azokat a Hanság ingoványai közé; a jászok, +észrevéve, hogy őket hátul akarják hagyni, összesugtak s egy szót +sem szólva senkinek, előre elosontottak az ellenséget fölkeresni, +mig a kazarok, kik a magyar sereg megkerülésére voltak rendelve, +egyet gondoltak s neki rugtattak Mosonynak, hogy azt társaik előtt +bevegyék.</p> +<p>Végre előjött Hadilán szekérvárából, megjelenve a lármás +korultájon, a hol már akkor senki nem halotta saját szavát.</p> +<p>A magas karcsu amazon büszkén ült hollófekete paripáján. Naptól +barna arczán keresztül világlott a vér piros heve s nincs az égnek +sem oly napja, sem oly éjszakája, mint az ő két fekete szeme, – +miknek villanása többször tudott győzni mint éles kardjáé. Hosszú, +göndör haja mint egy palást borult le kereken domboru csippejéig, s +utána lobogott, ha vágtatott a csatában. Gömbölyü karjai fedetlenek +voltak, arany pereczekkel körülszoritva; rövid ujju dolmány feszült +délczeg termetéhez csattos boglárokkal, és gyakran megesett, hogy +az ellenség, kivel összecsapott, mintegy elbűvölve, rajta feledé +szemeit a bűbájos alakon s nem vevé észre kardja villanását, égő +szemeitől megrontva.</p> +<p>Zolta durva tréfával fordult arájához.</p> +<p>– Későn ébredtél a kürtszóra, menyecske, nagy sokáig piperézted +magad. Csata napján nem kell annyit időzni a cziczomával.</p> +<p>– Ma ránk nézve nem lesz csatanap: – viszonzá Hadilán komolyan. +<span class="pagenum"><a name="Page_361" id= +"Page_361">-361-</a></span></p> +<p>– Mit mondasz?</p> +<p>– Az éjjel kimentek a jósok e berkekbe a farkasok szavait +hallgatni és megérték belőle, hogy e mai nap ránk nézve veszélyes. +Hagyd e napot lemenni, s kezdj harczot azután.</p> +<p>– Veszsz el jósaiddal együtt! nem hiába viselnek a kunok +vászonöltönyt, s engedik magukat asszonytól vezérleni, gyávák +valamennyien. Szálj le lovadról némber, s végy guzsalyt s pártát, +kard és sisak helyett, és ti gyáva kunok mindannyian pusztuljatok +szemem elől, vagy rátok küldöm testőreimet, s lehuzatlak +lovaitokról és tehenet adok alátok.</p> +<p>– Próbálj közel jönni ökreiddel, – szólt Hadilán fölemelve +fokosát; megérzik a taglót szarvaik között, fogadom azt.</p> +<p>A többi vezérek közbeveték magukat, különben ott mindjárt egymás +közt kezdték volna meg a csatát, s Zoltát nagy nehezen félre +taszigálva, Hadilánt rávevék könyörgéseikkel, hogy vonuljon vissza +szekérsánczába; hanem azt nem gátolhaták meg, hogy a bessenyő tábor +csufondáros kiabálással és fütytyel ne boszontsa a kunokat s egy +merész ficzkó szekérsánczuk szélére egy kopjára szurt szoknyát +zászló gyanánt fel ne tüzzön.</p> +<p>Ez alatt lassanként előre mozdult a tábor, nagy hihó és +rikoltozás között. Zolta összeterelt mintegy huszezer csatárt, de +csak akkor vette észre, hogy nem tud velük hova lenni. Egy pár száz +szót fogadott, a többi azt tette, a mit akart.</p> +<p>A Hanságon keresztül egy szűk téren lehet jutni, melynek +mellékútait, ha sokáig száraz az idő, kocsikkal is lehet járni, de +ha megáznak, akkor csak a közepén járható az út.</p> +<p>E sikon vonult végig a rendezetlen sereg. Az eleje már +<span class="pagenum"><a name="Page_362" id= +"Page_362">-362-</a></span> mérföldekre elől volt, mig a hátulja +csak akkor bontakozott; csatarendnek, hadsereg-felállitásnak, +haditervnek hire sem volt. Iparkodott mindenki mentül előbb +ellenséget találhatni.</p> +<p>Salamon és kisded csapatja – mint elszánt bátor vitézek, – +azonban hátukat egy fűzes dombnak vetve várták ellenségeiket, +készek vagy győzve, vagy holtan maradni a csatatéren.</p> +<p>Halvány arczczal, de büszkén állt legelől a király, legpompásabb +fegyverzetét ölté fel magára, csillogott rajta arany és boglárkő, +hogy messziről megismerje benne az ellenség a vezért, s minden nyil +őt keresse. De mellette áll balfelől Opos, sohasem távozva +oldalától, hogy őt találja előbb minden csapás, mielőtt a királyt +érné.</p> +<p>Egyszerre megharsant körül a csataorditás. Az elősietett jászok +kibukkantak a fűz erdőkből, s meglátva Salamon csapatját, vad +süvöltéssel kapták le lovaikról tegzeiket, s a több száz lépésnyi +távolból, sürű nyilfelleget lőttek fel az égre, mintha előre +elrémiteni akarnák elleneiket; a nyilak az éktelen távolt megfutva, +ártalmatlanul hullottak le Salamon harczosai lábaihoz egy-kettő +megüté a király pánczélját is és visszapattant róla.</p> +<p>De más felhők érkeztek most csatázni. Míg a bessenyő sereg +nyilzáporral rémité a magyarokat, mintha isten szavára +viszhangoznának, megdördültek egyszerre az ég sarkai, s fekete +gomolygó felhők kezdtek tornyosodni az égre, a csatatéren rettentő +forgószél viharzott végig, homokkal szórva tele a jászok arczát s +nyilaikat elkapkodva a villám végig czikázott az égen, s a +meghasadt felhőből omolni kezdett a zápor; a bessenyő sereg +legfélelmesebb fegyvere, a nyil, megszünt ártani, az esőben +<span class="pagenum"><a name="Page_363" id= +"Page_363">-363-</a></span> kiengedtek a tegzek húrjai, s a +meglankadt ideg nem volt képes a nyilat elpattantani többé.</p> +<p>– Isten harczol velünk! kiálta a király s megeresztve lova +zabláját, lerohant a halomról megtámadóira, kik előnyüktől +megfosztva, egy percz alatt össze lőnek törve a rendezett csapat +rohamától.</p> +<p>A tegzet el lehetett vetni, s az ügyetlen görbe kard, melyet +magukkal viseltek, nem védte meg félmeztelen tagjaikat a nehéz +harczszekercze csapásai elől.</p> +<p>Az eső zuhatagokban szakadt alá, de még a vér is; mire Zolta a +derék sereggel megérkezék, jász csapatjai már akkor le voltak +apritva.</p> +<p>A mint a sötét láthatáron föltüntek a borzalmas alakok, ágas +szarvaikkal, Salamon emberei visszarettentek, azt vélve hogy +ördögök jönnek rájuk.</p> +<p>– Ejh – kiálta Bátor Opos, lássuk meg hát, hogy az ördögöt nem +fogja-e a kard? – s azzal neki rugaszkodva, rajtahajtott Zolta +seregein, s a mint az elsővel találkozék, azt ugy találta két +szarva közt ütni buzogányával, hogy menten a lova alá bukott.</p> +<p>Vérszemet kapának erre társai is s belerontva a felszarvazott +seregbe, oly pusztitást követtek el benne, mintha valódi ökrökkel +lett volna dolguk s a mi egy percz előtt ijedségükre szolgált, az +most nevetséggé vált előttük.</p> +<p>Zolta vezér azonban, látva mint rontja össze hadsorait a neki +dühödött Bátor Opos, neki forditá a kantárszárat, s hosszú dárdáját +két ökölre fogva, neki vágtatott a daliának, ki véres <span class= +"pagenum"><a name="Page_364" id="Page_364">-364-</a></span> +arczczal dúlt testőrei között, egyik kezében kopját, másikban +kardját forgatva.</p> +<p>A tér megritkult, a hol e két ádáz harczos összetalálkozék, a +vezér dühösen csóválta meg gombos szálfáját s egy iszonyu csapást +mért vele Opos fejére. A szálfa lezúgott, de Opos visszavágott rá +kardjával s a dárda hegye és gombja messze lerepült nyeléről. Zolta +kardját ránta ki ekkor, s egy testőre az alatt pajzsát tartá elé, +hogy Opos süvöltő kopjája elől megóvja, de az elhajitott gerely +keresztül törte a tizenkét bivalybőrből készült vértet s megjárva a +fegyverhordó vékonyát, az egész embert vértestül együtt, áthatott +hegyével ura pajzsához szegzé, mint a denevért szokták az ajtóba +verni.</p> +<p>Zolta elrémülten fordult meg erre Opos előtt s futni kezde +veszélyes ijedelemmel, jelt adva hadainak a szaladásra.</p> +<p>Ez rendes fogás volt a bárbár hadaknál, ha nem várt akadályra +találtak, visszafordultak s addig csalogaták maguk után üldöző +elleneiket, mig alkalmasabb térre jutva, ismét helytállhatnak +nekik, vagy véletlen tőrbe csalhatták az utánuk rohanókat, s ekkor +egyszerre körülfogták.</p> +<p>De most rosszul sikerült a csel; a folyvást szakadt zápor +megárasztá az ereket hátuk mögött, miken átjöttek, s a mint a +bessenyő hadak vissza akartak vonulni, a biztos mezők helyett, +miken az éjjel lovaikat legeltették, söppedékes ingoványra leltek, +mely lépteik alatt beroskadt s elnyelte a lovagot lovastól, a +mocsárnak szoritott nyirek nem birtak kihatolni a dugványok közől, +a hátul űzött seregektől beletaposva az iszapba, mig Salamon +vitézei jól ismerve az utat, mely egyedül volt járható ily +<span class="pagenum"><a name="Page_365" id= +"Page_365">-365-</a></span> időben, keresztül bizton üldözék a +menekülő Zoltát, ki seregeit veszendőben hagyva, egy kisded +csapattal futott vissa Hadilán szekérsánczáig segélyt és menedeket +könyörögve arájától.</p> +<p>– Eredj tova! – szólt az amazon elutasitva őt onnan. – Bolond +voltál a harcz előtt, gyáva vagy a harcz után. Vidd fejeden a +vészt.</p> +<p>Zolta káromolva vágtatott az esőszakadásban tova, sehol sem +állithatva meg seregét, mely a keskeny partos gátra szorult +szemeivel látva, mint vesznek el a többiek, – kik a mellék utakon +rohanva, a mocsárba tévelyedtek. Egy rendetlen gomoly, mely egymást +tapossa a vizekbe és iszapba. Gázoló lovak, miknek zablájába, +farkaiba fuldokló emberek kapaszkodnak, mentül tovább, annál +nagyobb viz, s annál kevesebb a fő, nagy messze alig látszik még +egynehány, kik beusznak a Fertő közepébe, ijedelmükben nem tudva: +merre a part?</p> +<p>Mint a krónikairó mondja: „az ellenség elolvadt a király arcza +előtt, mint viasz a tűz szinétől.“ Egyedül Hadilán szekérsáncza +állt még ellent a győztesek rohamának. A kunok hosszu dárdákra +kapva, szekereiken álltak s előbb a rajtuk özönlő bessenyőket +taszigálták el onnan, megtagadva tőlük a menedéket, s a hogy azok +elfogytak, daczos arczczal fordultak üldözőik, a magyarok ellen. +Számra mindkét had egyenlő volt, a szemetet elfutta a szél, csak a +magva maradt ott, s ha az egyiket lelkesité a diadal, a másikat a +kétségbeesés. A nyil haszontalan fegyver volt e perczben, csak a +kopja és a csákány használt, a férfiak vértet vértnek fektetve +vittak, csattogott az ércz paizsokon a buzogány s ki- kihallatszott +a harczból, mint a menykő-csattanás <span class="pagenum"><a name= +"Page_366" id="Page_366">-366-</a></span> Bátor Opos +harczfejszéjének ütése. A magyarság lóhátról harczolt, a kunok, a +szekeren állva; benn Hadilán nyargalt körül, fekete paripáján ülve, +csengő hangja bátoritá a harczolókat; hosszu arany haja lobogott +mint egy harczi zászló s kardjának és szemeinek villanási +versenyeztek a villámokéval.</p> +<p>Háromszor ostromolt már a magyar, háromszor verte őt vissza +Hadilán, midőn maga a király ragadá kezébe a zászlót s paripájával +neki vágtatva a sáncznak, felszökött a legszélső szekérre, +vakmerően odavetve magát megrémült ellenfelei közé. A másik +perczben már Bátor Opos paizsa fogá föl a reá irányozott +csapásokat, nehéz harczfejszéje elejte mindenkit, a ki Salamonra +tört s néhány pillanat alatt át volt szakitva a szekérsáncz; a +támadt résen dühösen rohantak Salamon után a magyarok, a kún +elhányta fegyverét, csupán egy kis csapat állott még ellent, ott +vivott Hadilán, ércz szavával bátoritva mellette harczoló hiveit. +Mindig apadt azoknak száma, alig vivott még nehány ifju, egyenkint +elhulltak ők is, egyedűl maradt az amazon a győztes magyaroktól +körülfogva.</p> +<p>– Add meg magad kún leány! kiálta rá Opos dörgő szava.</p> +<p>– Élve nem, szólt Hadilán, és elveté paizsát, sisakját, s ugy +állt fedetlenül ágaskodó paripájára emelkedve s kardját megforgatva +feje fölött, mintha csak a halálért akarna még küzdeni.</p> +<p>E pillanatban fölszakadtak a felhők s az alá sütő nap fényes +küllője odavilágitott a király délczeg hősi alakjára, a mint +méltóságteljesen közelite a hölgy felé.</p> +<p>Hadilán karja reszketett, a kard aláhanyatlott kezében, a +<span class="pagenum"><a name="Page_367" id= +"Page_367">-367-</a></span> mint e tüneményt megpillantá, nem hős +volt többé, ki a kardot tartá, hanem egy gyenge nő, s miután szivét +elveszté a király ellenében, minek tartotta volna meg kardját? azt +is átnyujtotta neki.</p> +<p>A mint elvégződött a harcz, egyszerre kisütött a nap s Mjesko +gróf arcza is kisütött a baki hegyről, a honnan ő nézte vala az +egész csata folyamát.</p> +<p>Nagy elégülten jött alá, megrázta Salamon kezét, megdicsérte, +hogy jól viseltük magunkat, s kivánta imár, hogy miután az ellenség +meg van verve, méresse ki vékával az ő szegődött garasait a +nyujtott segitségért.</p> +<p>A király elbámult: hisz te csak nézni segitettél.</p> +<p>– Mit tehetek én arról, hogy téged meg nem vertek s rám nem +került a sor!</p> +<p>– Igen jól van, tehát a hány ellenséget levágtál, annyi vékával +méress ki magadnak kincstáromból ne garast, hanem aranyat.</p> +<p>Mjesko gróf haragudni akart e gonosz tréfáért, s még azzal +fenyegetőzött, hogy összekap Salamonnal, de a király elég jókor +figyelmezteté őt azon fogadására, hogy nagy bőjt alatt vérengzést +nem kezd, melyre aztán a jámbor gróf visszatért a maga hazájába, a +maga embereivel, sok tapasztalást vivén magával.</p> +<p>Salamon visszabocsátá atyjához a fogoly amazont. Könyezve vált +el tőle. A király nem látta a könyet. A kit a korona gondja foglal +el, nem lát az álmában rózsakoszorukat.</p> +<p>– Ha egykor nem lesz hazád, mondá a hölgy bucsuztában, jer mi +hozzánk s ott uj hazára találsz. És ha senki sem fog szeretni, jer +hazámba, ott fogsz találni, ki örökké szeretend. <span class= +"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span></p> +<p>Salamon elfeledé a szavakat, el a szerelem rezgő hangját, melyen +azok mondva voltak és az epedő pillantást, a mely azokat kisérte, a +mint elfeledett annyit!</p> +<p>Alig verte le a bessenyőket, ismét rokonainak fordult, +megpróbálni, ha nem fordult-e meg akkor csillagzata? A sors nem +segité őt többé a király ellen. Kardja beletört a szent László +elleni harczba, az utolsó harczos is elveszett oldala mellől, Bátor +Opos; és az eltört kardból nem lehetett más mint gyilok s midőn a +hősök elfogytak, került a sor az orgyilkolásra.</p> +<p>Salamon bérenczeket fogadott László király megölésére, de a +gyilkos és az áruló egy fán terem; azok elárulák, s az ország örök +fogságra itélte őt, ki fölkentje ellen fölemelte kezét.</p> +<p>Hol most ama négyszegü rom Visegrád tövében, szomoruan tekint +alá az örök Duna vizére, ott ült egykor a fogoly fejedelem, +szenvedéseivel nevet adva börtönének.</p> +<p>Fogva volt de nem legyőzve, itt a szűk négy fal között is +királynak érzé magát, s nem imádkozott szabadságért soha, de +harczért mindennap.</p> +<p>Egész nap szőtte fonta terveit, és az mind háboru volt. Várta +mint fognak egy napon hivei börtönére ütni s leverve annak zárait, +diadallal repülnek vele Fehérvárra; vagy jönni fog a császár +roppant hadaival s kezébe adandja az arany kopját, mint uralkodása +jelképét; vagy felzendül a háborgó nép s László ellen őt hivja +ismét a trónra. Mind hasztalan. Az idő csendesen múlt. Hivei nem +emlékeztek róla, a császárnak sok baja volt saját pártos +vazalljaival, és a magyar megnyugodott valahára: királya szent volt +és hős. <span class="pagenum"><a name="Page_369" id= +"Page_369">-369-</a></span></p> +<p>Sokszor látta ablakából Salamon, mint áll meg a torony alatt +egy-egy vadász és tegezét megfeszitve felczéloz. Ez titkos hirnök +gondolá, ki nyilvesszejére kötött levelet akar fellőni. Csalódott. +A vadász egy vadlud után lőtt a légbe, s odább ment, őt észre sem +véve. Vagy néha hárfázó énekes ült le börtöne ajtajában, Salamon +oda figyelt, hogy ez tán nejének küldötte, ki titkos örömhirt fog +énekszóban tudtára adni. Vándor troubadour volt az, ki tán a +porkoláb leányának szép szemei miatt állt meg, s üres hosszas +szerelmi érzelgéseket pengete vég nélkül. Majd pihegő galamb +csapódott ablakához. Ez galambpósta, gondola repesve, pedig csak +vad galamb volt, mely az ölyv elől menekült oda.</p> +<p>Igy folyt nap nap után, remény volt a hajnal, csalódás az +alkony, s a mi közbe esett: lélekháborgató tünődés. És mikor +belefáradt a képzeletében megvivott harczokba, akkor megállt néha +elpihenő lelke azon boldog képen, mely még folyvást élt lelkében, a +ragyogó szépségü nőn, kivel megosztá szivét, koronáját, oly jónak, +oly szépnek tudta őt képzelni, s sokszor midőn alunni lefeküdt, +könyezve imádkozék istenhez, hogy bár csak álmában mutassa őt meg +neki, hogy akkor beszélhessen vele.</p> +<p>És még sem tudott róla álmodni soha, bár mint eltölté is lelkét +e gondolat vágyával, hanem a mint szemeit lehunyta s fáradt lelke +előtt megnyilt az álmak világa, két alak jött mindig elé, egymást +váltva, hol az egyik, hol a másik, két hölgy alakja, kikre soha nem +is eszmélt, s hogyha fölébredt, ujra elfeledett: Charitás és +Hadilán.</p> +<p>Csendesen, mosolyogva szállt le az egyik börtönébe s arcza +gloriájával megvilágitá annak sötétjét s intve a hűs palmaággal, +<span class="pagenum"><a name="Page_370" id= +"Page_370">-370-</a></span> vezeté őt maga után fényes mennyországi +vidékekre, az angyalarczok mosolyogtak a felhők közől.</p> +<p>Vadul hevült arczczal jött elé a másik, kardját villogtatva, +nagy fekete szemei lobogtak mint a villám, s felültetve őt szilaj +paripájára, nyargalt vele vérrel befestett mezőkön keresztül +gomolygó csaták viharába, fogyni nem akaró harczoló tömegek közé, s +levágott fejek hevertek köröskörül a mezőn.</p> +<p>Csak neje nem jelent meg neki álmában soha.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Egy napon nagy nemzetünnep készült Székes-Fehérvárott. A pápa +István királyt a szentek közé sorozta s az összegyült főpapok +leszálltak a királyi sirboltba, a király holttestét koporsójából +felveendők.</p> +<p>De a mint a koporsó fedelét le akarták róla emelni, mintha egy +világ súlya feküdnék rajta, hiuvá lön minden erő, a követ nem +lehete arról leemelni.</p> +<p>Mindenki megütközve látta rajt isten csudáját, s nem segitett +ima és böjt, három nap és három éjjel hasztalan törekedtek a követ +megmozditani. Negyed napon megjelent a templomban a somlyai szent +szüz, Charitas a koporsóhoz lépve monda:</p> +<p>– E kövön isten tilalma fekszik, s ha minden élő ember erejét +egyesitenétek, az sem volna elég ezt róla elemelni. Az öröm napon +minden fogoly börtönét megnyitátok, bünbocsánatot adva gyilkosnak +és istenkáromlónak, csak egy fogoly szenved még börtönben; bünös ő +is, de ma bünbocsánat napja van, s isten nem akarja, hogy midőn a +felemelt örül, az elbukott <span class="pagenum"><a name="Page_371" +id="Page_371">-371-</a></span> szomorkodjék. A mely pillanatban az +ő ajtaja megnyilik, a körül is lehull a láthatlan zár.</p> +<p>Salamont azonnal szabadon bocsáták és a kő elmozdult a +koporsóról.</p> +<p>Mit ért neki, hogy szabad volt, ha nem lehetett király, mit ért +neki az egész világ, ha az nem lehetett az övé? Miről annyit +gondolkozott, láthatta ismét szép nejét, de mire még többet +gondolt, nem vihetett neki koronát.</p> +<p>De ha nem volt is korona, megvolt még a sziv s csendes nyugodt +boldogságra ez is elég. Salamon börtönében hagyá gyülöletét, s csak +szerelmét vitte magával.</p> +<p>Alig vett időt magának megpihenni, mig Regensburgba nem ért, +hova neje vonult. Magában képzelé előre a házat és a nőt, gyászban +azt, szomoruan emezt, s mily nagy volt meglepetése, midőn estve +megérkezve messziről kivilágitva láta minden ablakot s vig zene +harsogott elé. Bámulva ámolyogva tántorgott föl a lépcsőkön s a +mint egy apródot előtalált, megszólitá:</p> +<p>– Keresd fel urnődet, s mondd meg neki, hogy Salamon +megérkezett.</p> +<p>Az apród vállat vonitott; – mit tudom én, ki az a Salamon, ha +látni akarod urnőmet, amott tánczol a tulsó teremben.</p> +<p>Salamon belépett a terembe. Senki sem ismert rá, uti köntöse +hasonlóvá tevé a többi léhütő zarándok néphez, kiknek az akkori +salonokba bejáratuk volt.</p> +<p>Az apród megmutatta neki nejét. Egy vig, mosolygó asszony +enyelgett ott nevető társaság közepén. Nagyon ki volt hevülve a +táncztól, egy selyemgalléros lovag pávatollas legyezővel +<span class="pagenum"><a name="Page_372" id= +"Page_372">-372-</a></span> hajta reá szelet; holmi kéjdalár ostoba +dalokat énekelt lábainál, az asszony oly jó izüen nevetett rajta; +mellette üllt Ulrich herczeg s fülébe sugdosva oly közel hajolt +arczához, a hölgy keze annak két kezében pihent, a lovag olykor +ajkához is emelé azt s addig sugdosott hizelgve, mig a hölgy +megengedé, hogy lehuzza róla azt a kis gyémántos gyűrüt, mely +legkisebb ujján fénylett. E gyűrünek párja Salamon ujján volt. +Jegygyűrüjük volt az.</p> +<p>– Beszélni akartál asszonyommal, ott van, megszólithatod – +unszolá őt az apród.</p> +<p>– Sajnálom háboritani, mert jól mulat – szólt Salamon s levonva +gyűrüjét ujjáról, odanyujtá az apródnak. – E gyűrüt asszonyod +veszté el valahol, vidd oda neki s kivánj neki jó estét.</p> +<p>Ezzel eltünt Salamon a palotából s lovára vetve magát, neki +ereszté a kantárszárat s ment a világba, a merre látott.</p> +<p>Szivében halva volt minden gyöngédebb érzelem, bujdosott +egyedül, – kit a sors elhagyott, a haza számüzött, az annya +megátkozott és a nő megcsalt?</p> +<p>Hetekig bolyongott ismeretlen erdőkön keresztül, midőn egyszerre +egy rabló kun csapat utját állta, Salamon megismerteté magát velük: +azt hivé, hogy meg fogják ölni, ha rá ismernek. De azok élve +hagyták s több napi nyargalás után elvivék őt Kutesk király elé. De +az sem ölte meg, hanem tárt karokkal fogadá. Hadilán szerelme +meghóditá számára a kunnépet, a midőn a délczeg hajadon szemérmes +odaadással ölelé szivére a száműzött királyt, eszébe juta: „ha +egyszer minden ország számüzött, jőjj mi hozzánk, itt hazád lesz, +és ha senki sem szeretend, ide jőjj, és megtalálod, a ki örökké fog +szeretni.“ <span class="pagenum"><a name="Page_373" id= +"Page_373">-373-</a></span></p> +<p>Salamon nőül kérte a kunkirálytól szép leányát, vőlegényi +ajándékul elvesztett országát igérve neki s lett ujra szép +mennyasszonya s csatára kész hadserege.</p> +<p>Ámde hasztalan. Nem tudott ő már sem harczolni, sem szeretni. A +szép leány szerelme üresen hagyta szivét és a harcz koszorutlanul +hagyta homlokát. A hazába berontó seregét készen várta László +király a határon s kiverte onnan.</p> +<p>Salamon mindig alább sülyedt. Mennyasszonya uj hadat gyüjte +számára kóbor kun és kazarokból, hozzájuk csatlakozott Celgu vezér +egy nagy bessenyő csordával, s e csőcseléknek lett Salamon +fővezére.</p> +<p>Midőn megindult velök s maga körül látta azt az egész +gyülevészt, melyet egykor orczájának haragja előtt futni látott, +rablók, gyujtogatók hadát, kiket országából annyiszor kivert s kik +most őt vezérüknek nevezték, szive elszorult, félre forditá az +utat, s a helyett, hogy Erdélynek vezetné őket, levitte +Görögországba s neki zudult egykori elleneinek azon gyönyörüségben +részesülve, hogy két olyan ellenséget, kikkel annyi keserves csatát +vivott, egymás ellen vezethetett, s nézhette: mint öli a görög a +bessenyőt. – Egykor ő verte mind a kettőt.</p> +<p>Aligha be nem teljesült, a mit magában ohajtott, mert egész +serege ott veszett, ő maga és Hadilán hatszáz lovaggal egy +elhagyott várba menekültek s ott három napig dühösen védték magukat +ostromlóik ellen.</p> +<p>Negyed napon kényszerité őket az éhség ellenségeikre kirontani, +és Salamon látta megvalósulni, a mit annyiszor álmodott, ott +nyargalt mellette Hadilán szilaj paripáján ülve, <span class= +"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> +nyargalt vérrel befestett mezőkön keresztül, villogó kardok +közepett, fogyni nem akaró tömegek bomlott tömkelegébe, s levágott +fejek hevertek köröskörül a mezőn.</p> +<p>Előre, előre! A kard utat vágott, a délczeg amazon vőlegénye +feje fölé tartá paizsát s karjával csak őt védte, az ellenség +megbűvölve a hölgy szemeinek villámaitól tért ki a rohanók elől a +midőn egyszerre egy nyil a leányt szive fölött találta.</p> +<p>A paripa megérzé urnéja veszedelmét s vadul ágaskodva megállt. A +leány fölemelkedék nyergében s még egyszer megforgatva véres +kardját feje fölött, kiálta:</p> +<p>– Csak előre Salamon! ne rettegj.</p> +<p>S azzal lehanyatlott lova nyakára, a szilaj paripa ragadta őt +magával holtan a sik harczmezőn keresztül.</p> +<p>Salamon keresztül vágta magát az ellenségen. Csak hat kiserője +maradt, a többi ott veszett a harczban. Bolyongva a Duna partjához +ért; kemény csikorgó tél derekán, be volt fagyva a folyam, a király +átkelt rajta heted magával.</p> +<p>Valami borongó fájdalmas érzés kapta meg szivét, midőn +elvesztett országa határán belől érzé ismét magát. A mint egy sürü +erdő mellett elhaladtak, megállitá kisérőit s maga leszállván +lováról, bement az erdőbe azt mondva, hogy utat fog keresni. Ott +messze elbolyongott a sürü rengetekben, mig egyszerre ugy rémlék +neki, mintha ismerős volna a tájék, a zuzmarázos fák alatt a +rejtett barlang, s a csergedező patak, mely oda folyt a barlang +nyilásához. Megállt s körültekinte sejtelemtől izgatottan, midőn +egyszerre egy domb ötlött szemébe, a sirdomb előtt kis fehér +kereszt, melyre e név volt fölirva: „Charitas.“ <span class= +"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span></p> +<p>A király térdre rogyott a sir előtt s megcsókolva a keresztet, +fölemelé arczát az égre, mintha őt keresné ottan, ki annyiszor volt +álmainak vezére a boldogabb házákba.</p> +<p>Kisérői soha sem látták őt többet.</p> +<p>Évek multak, változott a világ arcza, elfeledtek Salamont, már +boldog volt az ország; a boldog könnyen megbocsát.</p> +<p>Egy napon diadalutról térve meg a szent király, te Deumot tarta +a fehérvári székes egyházban. Együtt volt az ország szine, java, s +gyönyörködék a hálaimában, melyet legjobb hivei bocsátának szine +elé.</p> +<p>Künn a templom lépcsőzetén sorban térdeltek a koldusok, a +legutolsó volt közöttök egy még élte delén levő férfi, ki +csuklyáját fejére huzva, buzgón imádkozék, hogy a magyar nemzet s +királya legyen boldog és örök.</p> +<p>Az elűzött Salamon volt az imádkozó.</p> +<p>Tizennyolcz év előtt ugyanezen templom lépcsői látták őt, mint +királyt koronázása elé járulni, akkor nem imádkozott oly buzgón +honáért, miként most.</p> +<p>Az isteni tiszteletnek vége lőn; a fő urak egyenkint lépdeltek +végig a koldusok mellett. Salamon mindegyikben megismeré egykori +érsekét, nádorát, vajdáit és bánjait. Meghajlott előttük és áldást +monda fejükre.</p> +<p>Jött végre a király. Egy fővel magasabb volt mindenkinél, a +mikép jobb és vitézebb. Mosolygására öröm derenge szét a szivekben, +a magyar nép nemzete jobb jövőjét nézte ki e szelid szemekből.</p> +<p>A mint végigment a lépcsőn, egyenkint lehajolt a koldusokhoz, +<span class="pagenum"><a name="Page_376" id= +"Page_376">-376-</a></span> pénzt osztva nekik, s midőn a +legutolsóhoz ért, az megragadta a feléje nyujtott kezet s +megcsókolá azt, a király két forró könycseppet érze kezére +hullani.</p> +<p>László meglepetés hangján kiáltott fel, megismerve a koldusban a +száműzött királyt, de az hirtelen elvegyült a tömeg közé. Az utána +küldött futárok utolérték, hirül adva neki László üzenetét, ki +trónja megosztását igérte neki.</p> +<p>– Menjetek vissza, szólt Salamon, s mondjátok meg uratoknak: az +én országom nem e világból való, ő birja azt, mit isten neki adott +s legyen megáldva örökké!</p> +<p>S visszament magányos erdejébe ismét.</p> +<p>S hosszu évek mulva a környék lakói egy ősz szent sirjához +jártak el zarándokolni, melynek ellenségeket kibékitő erőt +tulajdonitának. E sir Salamon sirja volt.</p> +<p>Sok vihart látott azóta a magyar; – még emléke is alig maradt a +multnak, egyik sir eltemette a másikat, az egész történetből csak a +toronybörtön maradt még fenn, az is pusztulóra vált már.</p> +<p>Elfogyott kazar és bessenyő, a neve csak könyvben él már, a +magyar is sokat szenvedett; adja isten, hogy sokáig éljen.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Cserei Mihály +Erdély története.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Mambrius +Rosaeus.</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_377" id= +"Page_377">-377-</a></span></p> +<h2>TARTALOM.</h2> +<ul class="TOC"> +<li><b>Rozgonyi Cecilia</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_1">1</a></span></li> +<li><b>Soliman alma</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_48">48</a></span></li> +<li><b>Koronát szerelemért:</b></li> +<li class="li2">Vizkereszt ünnepe <span class="ralign"><a href= +"#Page_65">65</a></span></li> +<li class="li2">Késő látogatók <span class="ralign"><a href= +"#Page_76">76</a></span></li> +<li class="li2">A tatárok <span class="ralign"><a href= +"#Page_96">96</a></span></li> +<li><b>Bacsó Tamás.</b> (Magyar historiai novella) <span class= +"ralign"><a href="#Page_104">104</a></span></li> +<li class="li2">A tor <span class="ralign"><a href= +"#Page_106">106</a></span></li> +<li class="li2">A fehér leány <span class="ralign"><a href= +"#Page_117">117</a></span></li> +<li class="li2">A kinyujtott kéz <span class="ralign"><a href= +"#Page_120">120</a></span></li> +<li class="li2">A három tanu <span class="ralign"><a href= +"#Page_127">127</a></span></li> +<li><b>A Nagyenyedi két fűzfa.</b> (Beszély) <span class= +"ralign"><a href="#Page_132">132</a></span></li> +<li><b>A khámok utóda:</b></li> +<li class="li2">Tatár philosophia <span class="ralign"><a href= +"#Page_159">159</a></span></li> +<li class="li2">A mezrei várkastély <span class="ralign"><a href= +"#Page_173">173</a></span></li> +<li class="li2">Szendereli <span class="ralign"><a href= +"#Page_197">197</a></span></li> +<li class="li2">Miriám <span class="ralign"><a href= +"#Page_210">210</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_378" id= +"Page_378">-378-</a></span></li> +<li class="li2">Az áruló <span class="ralign"><a href= +"#Page_219">219</a></span></li> +<li class="li2">Az arany álarcz <span class="ralign"><a href= +"#Page_224">224</a></span></li> +<li class="li2">A menyasszony álmai <span class="ralign"><a href= +"#Page_232">232</a></span></li> +<li class="li2">Tatárharcz <span class="ralign"><a href= +"#Page_234">234</a></span></li> +<li class="li2">A menyegző <span class="ralign"><a href= +"#Page_255">255</a></span></li> +<li class="li2">Számadás <span class="ralign"><a href= +"#Page_259">259</a></span></li> +<li><b>A basi-bozuk</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_273">273</a></span></li> +<li><b>A gyerkőcz</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_288">288</a></span></li> +<li><b>Az ellenséges koponyák</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_306">306</a></span></li> +<li><b>A mennyei parittyakövek</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_322">322</a></span></li> +<li><b>Egy bukott angyal</b> <span class="ralign"><a href= +"#Page_338">338</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h3>Javítások.</h3> +<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> +<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_18">18</a></td> +<td>csoda Ily</td> +<td>csoda. Ily</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_58">58</a></td> +<td>Muffa, Ai!</td> +<td>Muffa, Ai!“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_61">61</a></td> +<td>az nem él.</td> +<td>az nem él.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_68">68</a></td> +<td>magát dókájáka.</td> +<td>magát dókájába.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td> +<td>vér a földből.</td> +<td>vér a földből.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_88">88</a></td> +<td>itt légy.</td> +<td>itt légy.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_89">89</a></td> +<td>a vásár“</td> +<td>a vásár.“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> +<td>nem megy</td> +<td>„nem megy</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_97">97</a></td> +<td>Az Isten</td> +<td>„Az Isten</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_100">100</a></td> +<td>„Isten velünk</td> +<td>„Isten velünk“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> +<td>Néhány hóhap</td> +<td>Néhány hónap</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> +<td>hogy felállnának</td> +<td>hogy felállnának“</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td> +<td>ellen vezessék</td> +<td>ellen vezessék.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_180">180</a></td> +<td>utra kaposzkodtak</td> +<td>utra kapaszkodtak</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_226">226</a></td> +<td>Mikor alabin</td> +<td>Mikor Alabin</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_288">288</a></td> +<td>haladnak előre</td> +<td>haladnak előre.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_337">337</a></td> +<td>nem hittel</td> +<td>nem hitt el</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_374">374</a></td> +<td>midőn egszerre</td> +<td>midőn egyszerre</td> +</tr> +</table> +</div> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Téli zöld, by Mór Jókai + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÉLI ZÖLD *** + +***** This file should be named 44216-h.htm or 44216-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/4/4/2/1/44216/ + +Produced by Albert László, Judit Bíró, Gábor Hesz and the +Hungarian Distributed Proofreading Team +(http://dphu.aladar.hu) from page images generously made +available by the Google Books Library Project + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License available with this file or online at + www.gutenberg.org/license. + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation information page at www.gutenberg.org + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at 809 +North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email +contact links and up to date contact information can be found at the +Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit www.gutenberg.org/donate + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For forty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + + +</pre> + +</body> +</html> diff --git a/old/44216-h/images/i001.jpg b/old/44216-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8b835d4 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i001.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i001hq.jpg b/old/44216-h/images/i001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..db7e6c3 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i001hq.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i002.jpg b/old/44216-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8a84f34 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i002.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i002hq.jpg b/old/44216-h/images/i002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e1134cb --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i002hq.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i003.jpg b/old/44216-h/images/i003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c8fc5e6 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i003.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i003hq.jpg b/old/44216-h/images/i003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..150bf37 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i003hq.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i004.jpg b/old/44216-h/images/i004.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c1ed131 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i004.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i004hq.jpg b/old/44216-h/images/i004hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dc9ac02 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i004hq.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i005.jpg b/old/44216-h/images/i005.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d108349 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i005.jpg diff --git a/old/44216-h/images/i005hq.jpg b/old/44216-h/images/i005hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..79af078 --- /dev/null +++ b/old/44216-h/images/i005hq.jpg |
