diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-28 05:01:01 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-28 05:01:01 -0800 |
| commit | a464516b69f4f077093d7aaad2bc1f44cab49e00 (patch) | |
| tree | d55e2987845a0c4228ad3bdac4b23c4aec1c1369 | |
| parent | 1ae8d33dff3129a1ae3929fd6abc4853544a04c7 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61893-0.txt | 12494 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61893-0.zip | bin | 222325 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h.zip | bin | 289720 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/61893-h.htm | 10259 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/a.png | bin | 375 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/b.png | bin | 343 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/c.png | bin | 394 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/d.png | bin | 406 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/e.png | bin | 398 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/f.png | bin | 397 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/g.png | bin | 380 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/h.png | bin | 386 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/i.png | bin | 585 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/j.png | bin | 434 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/k.png | bin | 568 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/l.png | bin | 517 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/m.png | bin | 503 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/n.png | bin | 411 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/o.png | bin | 453 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/p.png | bin | 375 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/r.png | bin | 424 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/s.png | bin | 471 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/t.png | bin | 455 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/u.png | bin | 466 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/v.png | bin | 611 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61893-h/images/z.png | bin | 470 -> 0 bytes |
30 files changed, 17 insertions, 22753 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..c79d6fc --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #61893 (https://www.gutenberg.org/ebooks/61893) diff --git a/old/61893-0.txt b/old/61893-0.txt deleted file mode 100644 index 2d9bb66..0000000 --- a/old/61893-0.txt +++ /dev/null @@ -1,12494 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A koszivu ember fiai (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A koszivu ember fiai (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: April 22, 2020 [EBook #61893] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KOSZIVU EMBER FIAI (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XXX. KÖTET - -A KŐSZIVŰ EMBER FIAI. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - - - -A KŐSZIVŰ EMBER FIAI - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - -EGY NEMZETI HADSEREG. - -Mesemondás! - -Lehetett is az valaha! - -Hogy egy kicsiny, elszigetelt országnak rokontalan nemzete valaha saját -haderejével, kilencz oldalról rárohanó támadás ellen védelmezte volna -magát, diadallal, dicsőséggel! Hogy ne birt volna vele «egy» óriás! hogy -rá kellett volna ereszteni Európa másik koloszszát is, s még azzal is -megbirkózott, még akkor is saját magának kellett lefeküdnie, hogy -rágázolhassanak! - -De hát hol vette volna ez a nemzet azt az ősmondabeli erőt, az újabb -kornak e Niebelungen-énekéhez? - -Elmondom, a hogy megértem. - -Egy véghetetlen jajkiáltás hangzott végig; az ország egyik bérczfalától -a másikig verődött az vissza, s midőn másodszor visszatért, már nem volt -jajkiáltás, hanem harczi riadó! - -Megnépesült a kitüzött zászlók környéke. - -A földmíves elhagyta ekéjét, a tanuló elhagyta iskoláit, a családapa -boldog tűzhelyét és ment a zászlók alá. - -Tizenhárom, tizennégy éves gyermekek csoportja emelte a nehéz fegyvert, -mely alatt még válla meggörnyed, és hetven éves galambősz férfiak álltak -a gyermekekkel egy sorba. - -Nem kellett felpénzzel csalogatni senkit; egy nemzeti színű kokárda volt -az egész ajándék, a mit a belépő kapott. - -Uri családok elkényeztetett fiai, mágnások, nemesek jöttek önkényt s -együtt sanyarogtak a parasztfiúkkal, esőben, zivatarban, sárban, -szemétágyon, rongyban és dicsőségben! - -Egy ügyvéd ott hagyta irodáját, kardot kötött, s a legelső csatában maga -vitte a zászlót legelől Schwechatnál a kartács-záporral szemközt. A -végén ezredes lett. Soha sem tanulta a háborút. - -Egy fiatal földesúr menyegzőjét megtartotta ma, másnap csatába kellett -mennie: a római sánczokat ostromolták; ott első volt, ki zászlója élén -felhatolt; lelőtték; még menyasszonya csókja meg sem hült ajkain. - -A cistercita barátok kolostorából, három növendék kivételével, minden -kispap elment honvédnek. A prior maga látta el őket uti élelemmel, mikor -szekérre ültek. A mint a refectoriumba visszatérve, a honnmaradt -kegyeseket megpillantá, sírva mondá nekik: ti gyávák, minek maradtatok -itthon? - -Elmentek az ügyvédek; nem akart most senki pörlekedni. Elmentek a birák; -hisz nem volt senkinek panasza. - -A mérnökökből lettek tüzérek, utászok. Az orvosokból tábori sebészek. -Ágyban meghalni nem volt most divat. - -Hires korhelyekből hires hősök lettek. Csöndes jellemekből oroszlánok. - -Még a rablók is megtértek. Egy hirhedt rablóvezér amnestiát kért magának -s társainak és százhatvan lovast állított ki a csatamezőre, kiknek nagy -része a hazát védve nyerte el a halált, mit a haza rontásaért elébb -megérdemelt. - -Egy főúr maga egész huszárezredet szerelt fel; másik huszárezredet két -hét alatt állított ki a jászkun főkapitány. - -Nem volt fegyver. Vettek el az ellenségtől. Elébb kaszával, puszta -kézzel kellett kicsikarniok a harcz eszközét, hogy aztán küzdhessenek -vele. - -Egy közönséges székely földész kitalálta, hogyan kell ágyút önteni, -fúrni, és ellátta népét csatalövegekkel. Vashámorok átalakultak -golyóöntődékké. Elfogyott s nem volt kapható a puskához való gyutacs. -Voltak gyógyszerészek a csapatoknál, kik papirosból készítettek -gyutacsokat, s azok is jók voltak a harczban. - -Az egyházak odaadták harangjaikat ágyúércznek. - -Egyetlen vezér száztíz ágyút vett el apródonkint az ellenségtől. - -A szabadkai földnépe meztelen kézzel foglalta el az ellenfélnek -félmérföldre hordó «bácsi» nevű öreg ágyúját. - -A ma alakult zászlóalj már holnap gyakorlatot tartott, s egy hét múlva -ment a tűzkeresztelőbe. - -Mindenki testvér volt a trikolor alatt, nem gúnyoltak senkit tótnak, -németnek; azok mind egy zászló alatt egy haza fiainak vallották magukat. - -A tiszt jó pajtás volt. Együtt evett, együtt ázott, egy szalmán hált a -közlegényeivel s tanították egymást hazaszeretetre. - -Nem volt szökevény. Hová szökött volna? Minden ajtótul elkergették volna -a gyávát. - -Ha megverték a sereget, nem futott szerte-széjjel. Igyekezett ismét -összegyülni s folytatni a harczot. - -S nemcsak az harczolt, kinek fegyver volt kezében; harczolt minden élő -lélek. Asszonyok bátoríták fiaikat. Urhölgyek mentek sánczot hordani az -erődítésekhez; vettek részt veszélyes küldetésekben, miket csak asszony -képes el nem rontani. Asszonyok voltak a legjobb tudósítók. Csaták után -ők ápolták a sebesülteket. Kórház volt minden uri lak a csatatér -közelében. - -A papok a hős erényeket prédikálták a szószékről. Nem volt ebben a -dogmában sem syllabus, sem hæresis. Szent volt e harcz keresztnek és -csillagnak. - -S a költő, ki meteorkint futotta végig az egész eget fölöttünk, nem -zengett egyébről, mint e szent harczról; ez hangzott alá onnan a -magasból; ez volt utolsó szava, midőn az ismeretlen láthatáron lebukott -előttünk. – Talán nem is a földre esett le? Talán egy új földforgás -alkalmával ismét meglátjuk őt, szikrázva, mennydörögve fejeink felett. - -Így támadt a nemzeti hadsereg. - -Jól van. Ez idáig poezis, de hol a próza? Hát a pénz? - -Igaz. Pénz nélkül nem viselnek hadat. - -Tehát az történt, hogy a kinek ezüst kanala, ezüst sarkantyuja volt, -összehordta egy rakásra. Fiatal lánykák függőiket, özvegyasszonyok -megtakarított filléreiket odarakták a nemzet pénztárába. Gyüjtögetett -nyugdíjak vándoroltak e helyre. Ki akarna nyugdijra gondolni, ha nincs -haza? - -Nem volt elég. - -Akkor rányomtatták papirdarabokra, hogy «ez a papir a nemzet pénze». S -mindenki úgy fogadta azt. Senki sem kétkedett abban. Mindenki azt -mondta: a nemzet nagy úr, a mire az ráütötte a czímerét, az szent, az a -mienk! És volt pénz elég. - -És aztán – a financzminiszternek nem volt egy jó kabátja. - -A hadügyminiszter krajczáros szivart szítt, többre nem telt. S a fő -hadintendans mindennap más ismerőséhez ment ebédre, hogy arra se költse -az ország pénzét. - -És a midőn azt a könyszentelt kincset egy-egy oly kormánybiztos kezébe -adták, mint Baradlay Ödön, bizonyos volt felőle a nemzet, hogy a minek -kenyérnek kell belőle lenni, abból kenyér lesz; s a minek fegyverré kell -belőle lenni, abból fegyver lesz: és oda fog jutni bizonynyal, a hova -küldve volt. - -Igy állt fönn a nemzeti hadsereg. - -S fél év múlva már csodáiról beszélt a történelem. - -A kis fiúk már babérkoszorús hősök. A kis alhadnagyok már tábornokok, -hadvezérek. A tépett trikolor már a világ tiszteletét bírja! - -Kiállták a próbát a tűzben, kiállták a próbát a hózivatarban. Kiállták a -próbát a veszteség kétségbeejtő hónapjaiban. - -A komáromi sánczokon tánczoltak zeneszó mellett az ellenfél bombazápora -alatt. - -Szolnoknál kaszákkal rohanták meg az ágyúkat, és elfoglalták a gyilkoló -tűztelepet szembehúnyva. - -Pákozdnál tízezer emberrel rakatták le a szuronyos puskát a kaszás -nemzetőrök. - -Győrnél lovasságot kergetett meg szuronynyal a 11-ik zászlóalj. Budánál -lováról szállt le a huszárság várat ostromolni. - -Losonczon egy táblabiró, egy alispánból lett hadvezér, hatszorta nagyobb -ellenfélnek fényes nappal elfoglalja ágyúit és táborkarát. - -Piskinél naphosszat védi az Inczédi-zászlóalj húszszoros ellenerővel -szemben a vitatott hidat, és győz. - -És mily gyorsak, mily csodaszerűek, mily meglepők mozdulataik! - -Szélaknánál a föld alatt bújnak az ellenségen keresztül, – Branyiszkónál -a hegy meredekének fel törnek át rajta, – Szolnoknál átúsztatnak az -ellenség háta mögött a Tiszán! – Segesvárnál az égő városon verik -magukat keresztül lőporos szekereikkel; – Tiszafürednél a jég hátán -állnak meg előtte, hol a folyamon hidat vert a kemény tél; ottmondják -el: «eddig, és ne tovább!» - -S végre, midőn ereje teljes összeségét egybegyüjtve, megáll a -küzdhomokon az egész százezer karú nemzetóriás s karjait kétfelé tárva, -büszkén kiált ellenfelének: ide hát, mérkőzzünk össze! - -S mikor az összemérkőzés után recsegve, ropogva minden izeiben, menekül -ki az ellenfél karjai közül! - -Vagy nem volt ez igaz? - -És a mi legfőbb, mit ki ne felejtsen senki, midőn a nemzeti hadseregről -beszél: mi előtte és utána járt annak, mint Jehova, nappal ködnek, éjjel -tűznek oszlopában: a nép! A nép, ki eszével, találékony furfangjával, jó -akaratával, szellemével védi, sietteti, inti, buzdítja, őrzi imádott -hadseregét, néha tízezrével melléje áll és megfélemlíti tömegével az -ellent. Egy helyütt rendszeres álhirekkel kiemeli biztos helyéből az -ellenfél hadzömét, másutt megelőzi legtitkoltabb terveit. Ozoránál egy -ember gyalog oda és vissza kétszer megkerüli az ellen táborát, hogy a -két nemzeti haderőnek izenetet vigyen a köztük fekvő tábor -mozdulatairól. Zsidó szatócsok minden levelezése tele van ártatlan -üzleti hírekkel, mikből egymás közt megállapított szótár szerint az -ellenfél hadmozdulatait értik meg és tudatják a nemzeti hadvezérekkel. A -hol nagy a sietség, száz meg száz szekér áll elő a nemzeti hadsereg -gyalogságát tova szállítani, ágyúit, hadiszereit felvenni, s mikor a -másik had jön, nincs egy ló sem; mind kinn a ménesen, nem lehet -rátalálni. Mikor a nemzeti seregnek élelem kell, egy kurta nyugtatványra -előterem minden; mikor a másik jön, készpénzért sincs semmi, maga a -gazda is koplal. - -Csak egy hiányzott még a nemzeti hadseregből. Erejének tudata. Ezt meg -kellett még neki tanítani, s a tandíjt bizony meg kellett érte fizetni! - - - - -A SZALMAKOMISSZÁRIUS. - -Tallérossy Zebulonnak ugyan fölvitte Isten a dolgát! - -Neve után e ragyogó czím áll: «alkormánybiztos és nemzetőri őrnagy». - -Kitünő állás! - -Most már nem is tiltakozik ellene, ha valaki nagyságos úrnak titulálja. - -Eltávozott vidékéből mint képviselő; és visszatért, mint alkormánybiztos -és stabális tiszt! - -Mikor felküldték Pestre, akkor elismerték felőle, hogy ő a vidéken a -legnagyobb állambölcs, mikor visszaküldték, akkor elismerték róla, hogy -ő lesz ott a legnagyobb stratéga. - -Ő maga is hitte mind a kettőt. Különben talán nem is vágyott volna -utána. - -Egy jellemző mondásra emlékszem ebből a korból. – A nemzeti szinháznak -volt egy derék operai inspiciense, ki hajlott koráig nem vesződött a -politikával soha. Negyvennyolczban aztán, mikor elvégre még a kulisszák -közé is behatolt az a szellem, hogy minden ember az állam ügyeivel -foglalkozzék, a szelid férfiút is megragadta e tudomány, s ő úgy -találta, hogy vannak, kik nézeteit meghallgatják. Mire nagy -elégültséggel nyilatkozék bámulói előtt: «sohasem hittem volna, hogy -ilyen könnyű ez a politika!» - -Tallérossy Zebulon is úgy találta, hogy sokkal könnyebb ez a hadi -tudomány, mint az ember képzelné. - -Csak parancsolni kell s aztán legyen a ki engedelmeskedjék. - -Ujoncz van elég; vitéz is mind. Csak úgy danolnak, mikor viszik őket. -Puskájuk ugyan nincs. De vannak megint jó puskások, azután régi vitéz, -verekedő kortesek, kik önkényt elmennek szabad-csapatot alakítani. Ezek -fogják a legnagyobb csodákat mívelni. A kenyér terem, csak parancsolni -kell. Pénz van elég. Zebulon számadást nem vezet róla. Tudja magáról, -hogy ő el nem lop az ország pénzéből egy garast sem, hát akkor minek az -a sok irka-firka? - -Már hadjáratot is próbált. Egy szomszéd faluban reactionarius izgatók -jelentek meg, kik magukat pánszláv fanatikusoknak adták ki s -ellenszabadcsapatokat akartak toborzani. Azokat Zebulon combinált -csapatmozdulatokkal delozsirozta helyükből, s kicsiny hija, hogy el nem -fogta őket. Miről is nyomtatott bulletint adott ki. - -Helyreállította a rendet. - -Meg is van magával elégedve nagyon. Semmi kétsége felőle, hogy ha -ütközetre kerül valahol a dolog, ő ott is helyt fog állani. - -Nagyon könnyű tudomány az a strategia. - -Csupán azt kell tenni a hadvezérnek, hogy kétszer annyi katonát küldjön -az ellenségre, mint a mennyit az hoz magával. Aztán ha lövöldöznek, -iparkodjék olyan jó helyre tenni szert, a hol meg nem lövik. A többi -megjön magától. Így csinálták ezt Nagy Sándortól Napoleonig. - -Most egész nap ki nem szakadnak a járó-kelők Zebulon kastélyából, mely -fekszik egy felsővidéki falu végén. - -Futárok, nyargonczok, szállítmányosok, szabadcsapatvezérek, ujonczokat -hozó birák és tudósítók. - -El van foglalva egész nap. Alig marad ideje esténként családi körében -nehány órácskát tölthetni. - -A díszes családi kör még mindig teljes számú. A kisasszonyok, még mindig -úgy tetszik, mintha heten volnának, mikor nagyon lármáznak, a nagyságos -mamának pedig még mindig migrainje van, és a mellett egész nap alszik, -és annálfogva nagyon meg van hízva, és annálfogva mindig ül, s e -circulus vitiosusban annál jobban hízik. - -Hogy azért ülne olyan sokat, mert sokat olvas, mint Zebulon úr állítja, -abból semmi sincs. A derék asszonyság épen nem olvas, annál a sajátszerű -körülménynél fogva, mert nem ismeri a betüket. - -Azt persze nem minden ember tudja, hogy a nagyságos asszony, mielőtt -nagyságos asszonynyá lett volna, – (no mert hiszen minden nagyságos -asszonynak kellett elébb valaminek egyébnek lenni) – tehát Zebulon úr -tisztelt életpárja annakelőtte paraszt leány volt. Mondjuk ki igazán: -szolgáló volt biz az Zebulon úrnál; úgy vette el. Azonban mi mindnyájan -demokraták vagyunk, s annálfogva e körülményen nem fogunk felakadni. -Zebulon úr igen boldog házasságot élt s legalább azt a jót nyerte a -feleségében, hogy az sehova sem szeretett járni. Az ország és a vármegye -dolgait, sőt Európa ügyeit is bőven megtudhatta azoktól a vendégektől, -kik hozzá jártak, s mind e tudományt helyébe hordták. - -Azért ő beszélt Bolingbroke herczegről is, és ötödik Fülöp spanyol -király kegyetlenségeiről, a kiket a színpadról jól ismert. Színházba -szeretett járni. Az okos gondolat, hogy a színműveket elébb a sugóval -olvastatják el a közönségnek, azután még a szinész is elmondja: nincs -vele semmi fáradság. A többi könyvvel is úgy kellene tenni. - -A leányait pedig úgy nevelte, hogy azok még francziául is tanultak. - -Azután pedig a többi úri asszonyságoktól eltanulta, hogy miként kell -magát a nagyságos asszonyi qualificatióra képessé tenni? E képességek -között legelső helyen áll az, hogy mindig kell valamiről panaszkodni. A -szenvedő arcz nagyon kitünteti az előkelőséget. Igen sok kényes -helyzetet el lehet igazítani valakinek azzal, ha panaszkodik, hogy -migrainje van, hogy nagyon ideges. Igazi úrnő nem is lehet a nélkül. - -És a mellett áldott étvágygyal bír. - -Reggel fölkelés előtt már reggelizik, s este (mivelhogy a migraintől nem -bir fenmaradni s korán lefekszik), még mielőtt definitive elaludnék, -felkölteti magát vacsorálni s nagy idegizgatottsággal eszik három -emberre valót. - -Zebulon úr papucs alatt volt odahaza, maga is elismeri. - -Ő azt állította, hogy csak odahaza. Azt is hozzátette, hogy minden erős -jellemü ember papucs alatt van: ez az erős jellemrajz kiegészítése. -Odakinn a politikai harczmezőn szikla; odahaza vaj; az ellenség előtt -oroszlán; a feleséggel szemközt gerlicze; az egész világ előtt nagyságos -úr; – csupán az asszonyra nézve: «Te Zebi!» - -Ez nem gyöngeség, ez már erény, és ennek az erénynek még egy concret -indoka is van; az asszony az egyedüli lény a világon, ki egy nagyságos -úrnak meg meri mondani azt az igazat, a mit semmi más halandó nem mer, -elhallgat. Az asszony pedig nem csak meri azt neki megmondani, de akarja -is, sőt tanulmányává teszi, hogy minő igazságokat mondjon az ő nagyságos -urának. Anna úrhölgynek pedig ez kiváló tanulmánya volt. Irni, olvasni -nem tudott, de ha Zebulonnak leczkét kellett tartani, arra minden -perczben készen volt. Zebulon úrnak ezek voltak a rigorosumai. Kritikus -pillanatokban tanácsot is szokott tőle kérni, mint a dodonai -oraculumtól, s a mindig ülő pythonissa szolgált neki sokkal érthetőbb -mondatokkal, mint a hajdankor sybillái. - -A legkritikusabb pillanatok pedig azok, a mikben Zebulon úr azt a -merényletet kénytelen tudomására juttatni Anna úrhölgynek, hogy vendéget -hítt a házhoz. - -Anna úrhölgynek kiváló erényei közé tartozik a fundamentalis -takarékosság, minélfogva semmiképen nem szereti a vendéget. Egyék minden -ember otthonn. Istentelenség azt kivánni valakitől, hogy azért nevelje -fel a legszebb kappanokat, hogy azokat mással etesse meg. S mennyi -lótásfutás van olyankor! Anna úrhölgy ugyan maga meg nem mozdul a -kanapéról; de a leányoknak egész nap nem lehet hasznát venni, mikor -vendég áll a házhoz. Mindannyiszor tiszta abroszt és asztalkendőket kell -előadni. A szakácsné rendesen két órával későbben tálal olyankor, mint -más rendes időben; ez az embert az egész életrendéből kiforgatja. Az -ember feláldozza a vendégnek a délutáni álmát; sőt a vacsora miatt vele -együtt fenmaradni is kénytelen; a mikor aztán Anna úrhölgynek a -szempillái, mikor már érzik a hora canonicát, csak a legnagyobb lélekerő -megfeszítésével kényszeríthetők, hogy le ne ragadjanak. - -Ezeket az indokokat mind gyökeresen ismeri már Zebulon úr; s ugyanazért, -mikor valami vendég jöttét akarja bejelenteni, elébb valami örvendetes, -valami tréfás, valami kiváncsiság gerjesztő újdonságot bocsát előre, s -abba aztán a nagy historizálás közt belecsempészi valahogy, hogy kik -jönnek? Hányan? és meddig maradnak itt? - -Most is egy épen felbontott levéllel a kezében ront be úrhölgyéhez. - -– No itt van! Szerencse in duplo! Csak hiába: üldözi engemet szerencse, -akárhova elbújjam is. Csak föltalálja engem. Itt van; olvasd! (Vagy -úgy?) Csak alig hogy kinevezte engem magyar kormány alkormánybiztosnak -egész vármegyére kétezer ötszáz forint fizetéssel, nagyságos titulussal, -plén puvoár mellette: élethalál fölött parancsolás! Csak jön másik levél -ő excellentiájátul, barátomtul Rideghvárytul; a hun kínálja nekem bécsi -kormánytul főkormánybiztosi hivatalt egész felső kerületre hat ezer -forint fizetéssel, méltóságos titulussal. Itt van, hozta Szalmás -Bécsből, ki jár most mindenfelé. Már most mit cselekegyem? Melyiket -elfogadjam? Pesti kormánytól? vagy bécsi kormánytól? - -Zebulon arra várt, hogy Anna asszony a maga természetes eszével azt -fogja felelni, hogy ahhoz nyúljon, a mi több; s erre az esetre már -készen tartott egy hazafiúi kifakadásokkal töltött üteget; hanem nagyon -csalatkozott; mert Anna asszony még azon a fokán a természetességnek is -alul volt, a mit róla előlegesen föltételezett, s azt felelé, hogy: -«nekem egyik sem kell!» - -– Bár soha egyikbe se elegyedtél volna, Zebi! Bolond világ ez, nem neked -való. Köszönöm én a nagyságos asszonyt, meg a méltóságos asszonyt; ha a -mellett mindenünkből kiesznek. Te azt nem látod, mert mindig utazol; de -én látom, mert itthon vagyok. Nincs egy nap, hogy öt-hat vendég ne ülne -az asztalunknál, mióta nagyságos úr lettél. Nem tudtál olyan hivatalt -kapni, a miben nem neked kell traktálni mást; hanem a ki hozzád jön, az -hoz valamit? Látod, a főbirónénak milyen jól van dolga? Mink is tehettük -az előtt, mikor még jobbágyaink voltak; de most már a paraszt sem hoz se -tojást, se vajat; mindent a magunkéból kell venni. Még gyomlálni sem -jönnek a paraszt asszonyok a kertbe, azt mondják, szabadság van már. -Legalább tíz zsák burgonya ott fagyott a földben; mert nincs már, ki -robotban felszedje. Szép szabadság! Magunk meghalunk éhen. Pedig még -háromszáz robot nappal tartoznak a parasztok csak tavalyról. Azt sem -akarják már leszolgálni. És most még ti a legerősebb béreseinket -elviszitek honvédnek, nemzetőrnek. Maholnap magunk fejhetünk, -kapálhatunk, s puczolhatjuk a lovakat. Utoljára még majd magadnak is el -kell menni a háboruba. Utoljára ott meglőnek s én magamra maradok ezzel -a sok leánynyal. - -Zebulon úr látta, hogy Anna asszony nagyon elsánczolja magát a -vendéglátás előérzett rohama ellen. - -– Asszony; te azt nem érted. A mit nem érted, ahoz ne szólj. Ez magas -politika. - -– Mit nem értek én? Pattant fel Anna asszony. Értek úgy mindent, a hogy -te értesz. Ha te tudod, hogy mi a magas politika, hát én is tudom, hogy -mi a magas politika? - -Zebulon úr meg volt felőle győződve, hogy Anna asszony nem tudja azt. - -– No hát mondd meg, hogy mi? kérdé szelid malitiával. - -– Mondd meg te elébb! replikázott nekivörösült arczczal Anna úrhölgy. - -– Hát én meg is mondom, szólt Zebulon úr: magas politika az, hogy hogyan -lehet férjhez adnunk ezt az öt leányt nekünk. - -No már erről a kérdésről hagyott beszélni magának Anna úrhölgy. - -– Mert ne gondold, hogy én nekem valami nagy bolond passzióm volna -hegyen-völgyön barangolni, katonákat glédába állítani, mundért szabni, -prófontot süttetni: hanem hát micsinálsz? A Tihamér, ki volt Karolina -Pia vőlegénye, elmente magának honvédseregbe, ott most kapitány, ott nem -is kell cautió. A Laczko, ki szemeit vetette Adalgisara, épen kapta -magyar minisztériumnál hivatal, most már házasodhatik. Bolond poéta -Benő, ki írta szerelmes verseket Libussanak, most ujsagot írja Pesten; -van neki alkalmazás. Bendeguzella még várhat. De itt van Chariclea. A -kit mikor kicsi volt, mindig úgy hitunk, hogy herczegasszony. Tanítatunk -fortepianóra is. Mindig neki szántunk valami nóbel partinak. Most parti -itt van. Gyün kapóra kész szerencse. Mindig montam: régi nexusnál fogva -kel neki Baradlay hazbul vőlegényt kapni. Öreg úr volt jó barátom. -Rideghváry volt elvbarátom. Hanem hát öreg úr meghalt, Rideghváry -kicseppent, Baradlayház megváltozott. Egész világ lett liberalis, -patrióta. Hát én micsináljam iteneg egy magamban? Most legifjabbik -Baradlay úrfit visszahoztak a Bécsbül. Nagyságos mama maga mente érte. -Ostoba história. Akarta elvenni rossz kharakterű kisasszonyt. Nem -engedett neki familia. Most hazahoztak, és azon vannak, hogy valami jól -nevelt nemes kisasszonyt mentül elébb vele összeházasítsanak, hogy régit -elfelejtsen. Chariclea nagyon megtetszette özvegy asszonyságnak, mikor -ott volt Ödön úrfi eljegyzésin. No ma Ödön barátom, főkormánybiztos ide -fog gyüni házamhoz; – aztán Charicleának megmond. Aztán tudod. Aztán ezt -már érted. No ugy-e galambocskam? - -Zebulon szerencsésen bevette a sánczot. - -Anna úrhölgy még meg is hagyta kövér orczáját csókolni és mosolyra -némult. - -– No látod, kedves tubiczám, szólt Zebulon úr, megveregetve a delnő -gömbölyű pofácskáját gyöngéden. Értesz már most, hogy mi az a magas -politika, ugy-é? - -Anna úrhölgy válasz helyett a köténye korczán csüggő kulcscsomagot -csörteté, s kiáltozott a leányainak sorban, hogy siessenek, lássanak az -éléskamara, a konyha, a pincze, a baromfiudvar után. Chariclea az öltöző -terembe! Meg volt hódítva. - -– No látod, kedves tuba galambom, szólt diadalmasan Zebulon úr; ez a -magas politika; ha az öt leányom vőlegénye mind a magyar táborban -szolgál, ki kapitány, ki concipista, ki journálista, ki főcommissarius -öcscse: akkor nekem is kell valahol szolgálnom; még pedig nem ott, a hol -hatezer forintot kinálják; hanem ott, a hol adnak csak kétezerötszázat. -Nekem muszaj patriotának leni. Azt csak az tudja, kinek van öt leánya, -mi az a magas politika? - -Azonban Anna úrhölgy még e magaslaton sem állt meg. Feljebb repült. - -– Igen. De hát ha most a német kormány a magyar kormányt elkergeti; ha a -Tihamért meglövik, elesik; ha a Laczkót becsukják; ha a Bénit -elkergetik, elszalad Ázsiába, hát ha még tégedet magadat is nyakon -fognak: bezzeg akkor, mi lesz az öt leánynyal? Meg velem is, meg te -veled is? - -Zebulon úr nagy sort járt e kérdésre alá s fel a szobában. Fogas kérdés -volt! S nem volt szabad felelet nélkül hagyni. - -– Hát hiszen, tudod, szólt halk hangon úrhölgyének; még nem feleltem ám -semmit Rideghváry barátomnak. Még Szalmással is beszélek. - -Zebulon úr megtette magának azt a barátságot, hogy Rideghváry -felhivására egy «ibis redibis»-féle választ írt, s azt Szalmás uramra -bízta, ki majd egyszer, hol? hol nem? ő tudja, megint összejön a -nagyméltóságú úrral. Annyi elővigyázattal azonban mégis csak élt, hogy a -levél alá csak a nevének két előbetűjét signálta bölcsen. Hátha -czigányútra jut? - -Nagy megelégedésére szolgált Zebulon úrnak azon tapasztalás, hogy Anna -úrhölgy, az ő rendelete következtében, az egész házat mily radikál -reformnak veti alá. A vendégszobában az ágyra új czihákat húznak, a -kisasszonyok imitt-amott lehányt öltönydarabjait iparkodnak ágytakaró -alá, hová, szem elől eltakarítani, a szögletekből szedik le a -pókhálókat, az almáriomok, subládák külső párkányairól törülgetik a -port, kocsist, szolg lót lóttatnak a zsidóhoz, hol egy kis alkörmösért a -tortára való czukorjéghez, hol egy kis czukorért az alkörmöshöz, hol meg -egy kis manduláért a tortához; az udvaron kacsát, kappant üldöznek; -minden szobán keresztülhat a kávépörkölés illata, s az ajtó-csapkodás -végig jár az egész házon. És mindez az ő parancsára történik. - -Milyen édes érzelem az, mikor az ember azt látja, hogy a rendelete -teljesíttetik, még pedig a saját felesége által. Ebben van valami a -fejedelmi boldogságból. Sőt megfordítva: hasonlít azon édes ámulathoz, -mikor a souverain népnek az ő uralkodója egyszer tíz esztendőben -megteszi a kívánságát. - -Tehát Baradlay Ödön, ha Zebulon úr kastélyát jön meglátogatni, -tapasztalni fogja, hogy ott rangjához illően fogadtatik. - -És a Tallérosy-kastély nem is megvetendő úrilak. Az országútról nézve -emeletes ház: a háta domboldalnak fekszik, tehát a kert felé már az -emelet a földszín, s a földszín a pincze. Az nem tesz semmit, hogy az -egész vályogból épült; ez a nemesi demokratia építő anyaga; s a vakolat -jó titoktartó. A födele nem csupán azért tarka, mivel minden esztendőben -foltozzák új zsindelylyel, minélfogva olyan, mintha fekete tuffra -volnának szürke, sárga, barna hímzések kigondolva; hanem hogy mivel ez -már így divatos. Azért van neki verandája és gömbölyű szögletkalitjai, -miket a kisasszonyok rotundának hínak. Belül pedig épen minden -komforttal el van látva. Kandalló-terem, pipázó szoba, zongoraterem; -könyvtár is van s abban régi könyvek, a miket még eddig mindenki -megbámult, a ki először látta. Itt ugyan elmulathatja magát Baradlay -Ödön egy hétig is. - -No hanem ugyan megcsalta ezzel a vendéglátogatással magát is, mást is a -jó Zebulon. - -Baradlay Ödön, mint még tegnap megírta, pontosan délelőtti tizenegy -órakor megérkezett. Parasztszekéren jött, melyen hiányzott minden -ruganyos ülés. Kurta bekecs volt rajta, lábszárig érő vadászcsizmák -sarkantyúval és az ülésbe vetve egy szironyos juhászbunda. - -A mit legjobban megbámult Zebulon, az, hogy a lógós lónak még a hámon -kívül nyereg is volt kötve a hátára. - -Oh mint örvendett Zebulon a kedves vendég megérkezésének! Hogy osztotta -a parancsokat a cselédségnek, hová hordják el a kocsiról a méltóságos úr -bagázsiáját, hová kössék be a lovait, mit adjanak nekik enni? míg Ödön -fel nem világosította, hogy csak hadd maradjon minden úgy, a hogy van, -mert azonnal megyünk odább. - -– Azonnal odább? szólt elhüledezve Zebulon. Hová? - -– Gyerünk be az udvarról; majd elmondom odabenn. - -Zebulon azzal biztatta magát, hogy ez talán csak tréfa. - -– Akarsz te, kedves barátom, mindjárt elmenni? kérdé, midőn a pipázó -szobába értek. (Az országgyűlés tagjai tegezni szokták egymást.) - -– Igen. És te is jösz velem. Az éjjel kaptam a főhadparancsnok -tudósítását, minélfogva azonnal a legnagyobb sietséggel útnak kell -indítanunk minden csapatot, a mi csak fel van szerelve, Kassa felé: s az -élelmezést is abba az irányba vezetni. A dolog haladékot nem tűr. Én még -éjjel kiadtam a rendeletet a többi alkormánybiztosoknak, hogy hol -csatlakozzanak velünk? Te utamba estél, hát hozzád magam jöttem. - -– Hát csak ezért jöttél? - -– Csak-é? Zebulon barátom, nekem még ennél nevezetesebb okom nem volt az -utazásra. A hadsereget összpontosítják és nekünk gondoskodnunk kell -róla, hogy minden ponton el is legyen látva? mert különben nem az -ellenség veri meg, hanem a rossz ellátás. Azért csak készülj fel rögtön, -a gondviselésed alatti dandár ma estére a székvárosban táborba száll és -nekünk akkorra ott kell lennünk. - -– Hiszen ez hat mérföld! - -– Azért kell sietnünk. - -– De csak legalább ebédre itt maradsz. - -– Akkor nem érünk be éjszakára. - -– De mikor a feleségem, a leányaim úgy készültek már az elfogadásodra. - -– Remélek majd máskor részesülhetni abban a szerencsében; de most egy -elveszteni való perczünk nincs. - -– Jaj de szigorú ember vagy te, kedves barátom. - -– Gondold meg, kérlek, hogy ez nem mulatság, a mire most indulunk, hanem -háborúviselés. - -Az igazat megvallva, Zebulon erre voltaképen csak most kezdett először -gondolni. Eddig csak úgy vette a dolgot, hogy abból nem lesz egyéb egy -kis kedélyes demonstracziónál; a kinek tetszik, messziről nézi. Csak -most kezdett elmélkedni felőle, hogy micsoda következése lehet annak, ha -az ember a buzavirágszín átillára felköti a kardot? - -Hisz ez egész komolyan megy… - -Úgy találta, hogy abban a pipázó szobában nagyon hideg van. Az ő fogai -vaczognak. - -– Pedig most már ne fűttess be, mondá neki Ödön, hanem szedd össze -legelébb is a számadásaidat; vedd magadhoz a pénztárt, egy tarisznyába -tégy egy pár fehérneműt, nagy motyót nem vihetünk magunkkal; a kardodat -kösd fel; a pisztolyaidat dugd a zsebedbe s keríts egy jó juhászbundát! -mert sokszor megeshetik, hogy a gyepen hálunk. - -Mindezek nem olyan biztatások voltak, a mik Zebulon keblébe nagy meleget -öntöttek volna. - -Kereste az ürügyet, hogy mivel hosszabbíthassa meg az édes otthonlét -perczeit. - -– Ha már muszáj menni, hát legalább egy kis útravaló elemozsináról -gondoskodom. Megmondom leányoknak. - -– Hiszen élelmezési biztos vagy! Négyezer ember ellátása van rád bizva. -Gondoskodtál róluk? - -– No de hogyne? - -– Hát a hol azok enni kapnak, mi is mindig kapunk. - -– Igen ám: azok kapnak profuntot, meg vutkit. - -– Hát mi is kapunk profuntot, meg vutkit. Magunk csak nem ehetünk fehér -kenyeret akkor, mikor a katonáink feketét! - -Zebulonnak sehogy sem fért a fejébe ez a logika. - -De hát az asszony? - -– De még familiámtól is el kell búcsúznom – talán? - -– Hát búcsúzzál; de végezd gyorsan. - -Búcsúzni? De mit mondani? - -– Magam se nem tudom, micsináljam? - -– Már csináld akár azt, hogy mondd el a családodnak, hogy te most mégy a -háborúba, ott meglőnek, levágnak; vagy ne szólj senkinek semmit, hanem -szökjél meg tőlük; vagy tégy, a mi e kettő között fekszik, akármi okos -dolgot, csakhogy öt percz mulva készen légy vele. - -Zebulon keserveset sóhajtott. Búcsúzott volna is, nem is. Válogatott -magában, hogy kinek féljen jobban szeme elé kerülni: az ellenségnek-e, -vagy Anna úrhölgynek, azzal a napi parancscsal, hogy kárba veszett a -nagy ebéd, menni kell a háborúba? - -Schlicket választotta. Búcsúzatlanul indult el keserves vendég -barátjával, kibe még egy pohár szilvoriumot sem tudott belediktálni. - -Mikor a szolgálóval maga után vitette úti táskáját, a mibe saját maga -pakolt be egyetmást, a féll ba fennlevén már a kocsi hágcsóján, azt -kérdezé tőle: - -– Te Boris, hol a kisasszonyaid? - -– Az egyik a konyhán süt, főz, a másik a harmadikat öltözteti, a -negyedik az ötödiknek a haját sütögeti görbe vassal. - -– Hát a nagyságos asszonyod mit csinál? - -– Most fűzeti magát az új módi miderbe a hetesnével. - -– No jól van. Mondd neki, hogy ne várjanak bennünket se ebéddel, se -vacsorával. Majd mikor hazajövök akkor itthon leszek. - -De nem is mert Zebulon hátrapillantani, mikor a szekér kicsörömpölt a -kastély udvarából! - -Hegyen föl, hegyen le egész késő estig vitte Zebulont étlen-szomjan -Baradlay Ödön. Az útban talált vendéglők már tisztára ki voltak élve az -előrehaladt csapatok által. Egyetlen csárdában kaptak egy csésze -keserves rossz fekete kávét. - -Zebulon ugyan váltig bíztatta kedves barátját, valahányszor falut értek, -hogy látogassák meg a papot: «papnál bizonyosan lehet valamit kapni»; de -Ödön nem ért rá ily ájtatos czélú diversiókra, hajtatott odább. - -Bánta is Zebulon nagyon, hogy minek fogadott neki szót s nem hozta -magával az elemozsinás tarisznyát: «télen kenyeredet, nyáron ruhádat el -ne hagyd». - -Délután csakugyan akadtak egy sor társzekérre, mely kenyereket -szállított a hadak számára. - -– No most innen elláthatod magadat, figyelmezteté Zebulont útitársa. - -Az alkormánybiztos úr adatott magának egyet azokból a kenyerekből, vulgó -prófunt, s azon kezdte, hogy beletörte a tollkése pengéjét a -megszegésnél. - -– Jó az a kenyér? kérdé tőle Ödön, mikor Zebulon elkezdte azt a foga alá -rakogatni s majszolni nagy fohászkodással. - -Zebulon nem merte azt mondani, hogy «rossz», mert hisz az ő süteménye; -hát csak nagyot nyelt belőle, s azt felelte, hogy «igen jó». - -Ödön megállhatta, hogy ne nevessen útitársa kínjain. - -Az pedig dühös volt rá, hogy nem akar megéhezni. Kiállja késő estig. - -Estefelé már a pecsenyével is találkoztak. Csak hogy még az lábon járt. -A hadsereg számára hajtották a gulyát. - -Ödönnek úgy tetszett, mintha a főhajcsárban, ki lovon ült, valami régen -látott arczot ismerne meg. - -Mentül közelebb értek a székvároshoz, annál sűrűbb volt a járó-kelő -tömeg, a szekerek sora, mik szénával, szalmával, ruhaneművel, zabbal -rakodva döczögtek előre; s mindenféle fegyverzetű csapatok, mik közt -nehezen lehetett előre haladni. A vezetőkkel örökösen volt valami -beszélni valója Ödönnek, a mit Zebulon restelt; mit tartóztatja fel az -útat mindenféle emberekkel? - -Jó későn érkeztek meg a székvárosba. Ott a főbiró házához szállásoltak -be. No itt legalább megnyugszunk, gondolá magában Zebulon. Itt már -vacsorára várnak. - -No szépen csalatkozott. - -A mint megérkeztek, rohant rájuk a mindenünnen érkező csapatok -élelmezési tisztsége. Az mind Zebulont ostromolta ezer kérdéssel és -követeléssel. Egyik szépen, másik gorombán. Egyik a kenyeret kereste -rajta, másik a ruháját, harmadik a csizmáját, negyedik a szénáját; s -Zebulon csak azt tudta valamennyinek felelni, hogy «majd gyün, majd -gyün!» - -Igen, de hol jön? Mikor jön? - -Ödön megszánta Zebulont a fejére nőtt zivatarban. - -– Bruder, meglehet, hogy minden itt is van már; csakhogy senki sem tud -róla. Eredj, ülj fel a nyerges lovamra s csinálj rendet a raktárakban, -adj rendeleteket a sorompóknál s nekem hozz mindenről pontos tudósítást. - -No még most lóra ülni! szénát, szalmát deputálni; prófuntot osztogatni, -vad katonákat kielégíteni; goromba tisztekkel veszekedni! Ez épen -Zebulonnak való mulatság volt. Azt hitte ő, hogy mindezt el lehet -végezni onnan hazulról, az úri kastélyból, a hosszúszárúból pöfékelve. S -most ime, még lóra is kell ülnie. - -Két óra mulva került haza. Rettenetes dolgokat ért meg. - -Elő akarta adni keserves élményeit Ödönnek. - -– Kedves bruder, ezer darabra vagyok széjjel tépve. Csodálok, hogy -magamat is meg nem ettek. - -– Jól van, jól van! vágott szavába Ödön; most csak gyere vacsorálni, -azután adj róla irásbeli jelentést, hogy mit hogyan intéztél el? - -Irásbeli jelentést! Ez a szó még a vacsoráját is megkeserítette -Zebulonnak. - -Soha sem szeretett írni. Ezt az egyet, ha lehetett, kikerülte. És még -épen vacsora után! Hisz az minden isteni és emberi törvények ellen van – -vacsora után írni. - -Pedig annak ugyan meg kell lenni. Ödön alig várja, hogy elvigyék az -abroszt, a tányérokat, poharakat; rögtön ugyan arra az asztalra papirt -teríttet föl, kalamárist, tollat hozat s ráfogja Zebulont, hogy -csináljon részletes kimutatást. - -Zebulonnak pedig még csak távoli sejtelme sincs arról, hogy hogyan -kellene ahhoz hozzá kezdeni? Különösen azt szeretné megtudni, hogy mire -való az a lénia, a mit oda tettek a papirosa mellé? - -Ödönnek kell őt belevezetni. Az írja meg neki a jelentés fejét, a -rubrikák czímeit. - -– Most aztán csak ezeket töltsd be. - -És Zebulonnak kell rajta törni a fejét, hogy mi következik egymás után. - -Az alatt egyik ember jön, a másik megy. Minden szoba tele van emberrel. -Lehet is ilyen lármában dolgozni. - -Ödön fogadja őket egymás után; átveszi jelentéseiket, meghallgatja -panaszai at; elintézi összeütközéseiket és mind ezt teszi finomul, -nóbelül, elegáncziával, a hogy Zebulon bámulattal jegyzi meg. - -A jegyzőkönyv nagyon keservesen akar előrehaladni. - -Egyszer a többi közt jön egy ismerős alak, a ki végett már csakugyan meg -kell Zebulon úrnak pihentetni a tollat. - -Azzal a szóval ront be, hogy: - -«Hol a szalmakomiszárius?» - -Zebulon magára veszi ezt az interpellácziót s azt mondja, «no mi kell?» - -Az interpelláló alakot ismerjük a régi kortesvilágból; a híres kolompos -az, ki mindenütt szeret ott lenni, a hol verekedni kell; hogy maradna -hát el egy kis friss háborúból? Nincs ugyan katonásan öltözve; piros -kihajtós victoriadolmány van rajta, pitykés rajthuzlival, de oldalán -rezes fringia, övében két pisztoly, s a vállán keresztül kötve egy -karikás ostor, melynek suhogójába éles drót van fonva. Martialis alak. - -– Hát az kell, szól a travestált kortesvezér, hogy mit fekszik rá a -német az én szalmámra? - -Erre Zebulon letette a tollát s szétterjeszté a két tenyerét. Ki értse -ezt a bolondot? - -– Kezdjük az elején, szólt Ödön nyugodt kedélylyel. Micsoda ön? -Csapatvezér? - -– Igen is csapatvezér. A két szuronyos bataillonnak a parancsnoka. - -– Tehát ökörhajtsár? - -– Igen is. - -– No, és mi baja van a némettel? - -– Hát van itt egy csapat német diák. Bécsből, vagy honnan szöktek ide, -az ebingük! halálfej van a kalapjuk mellett; úgy híják őket, hogy a -halálfejes légió. - -– S mi baja van önnek velük? - -– Az a bajom, hogy ha az egész nap nem látom is őket, este mindig oda -kerülnek, a hol én megtelepszem a gulyával; mert tudják, hogy ott szalma -is lesz, s ők legelsők, a kik letelepszenek a szalmára. - -– És aztán mi rosszat tesznek? - -– Hát egész éjjel veszekedettül énekelnek. Ha éheznek, ha szomjaznak, -mikor más becsületes ember káromkodnék, ők csak énekelnek s mind -lehidalják a szalmát, a mit nekem másnap az ökrökkel fel kell étetnem. - -Ödön okosan akart beszélni ezzel az emberrel. - -– Hát aztán, édes barátom, mi sajnáljunk egy kis szalmát ezektől az -idegen fiuktól, kik messze földről eljöttek a mi hazánk szabadságáért -vérüket ontani? - -– Ejh, mit nekünk az a sok szedett-vedett nép! torzsalkodék a volt -kortesvezér; elbánunk mink a magunk ellenségével magunk is. Voltam én -már különb csetepatéban is, mint ez a mostani hajczihő; mikor a -Papszászt restoráltuk. Akkor tetszett volna engem látni. Egymagam -szétvertem ezer fehér tollast. Kilencz lyukat ütöttek a fejemen. Itt a -helye most is, ni. Majd én mutatom meg, hogy hogyan kell elbánni a -svalizsérrel? Ha én kieresztem ezt a drótos suhogómat, mind egymásután -kiverem valamennyinek a szemét. Minek ide közénk ez a német, meg a -polyák? Ne rondítsa el velük a seregünket, méltóságos főkomiszárius úr. - -De már erre Zebulon dühbe jött. - -– Elmisz innen, riszeg akasztófa, mindjárt! vagy vágok fejedhez -kalamárist! Ha ökörtül akarsz jönni, eredj tülem! s ha velem akarsz -beszélni ideben, akkor marsch ki! - -Zebulon az erélyes kikergetés után csakugyan képtelen lett újra -beletalálni magát a jelentés contextusába. Ej de bánta, hogy effective -hozzá nem vágta a kalamárist a hajtsárvezérhez. Most nem volna több -tinta. - -De csak megint neki kellett dülni a jegyzékkészítésnek, az irgalom nem -ismerő főkormánybiztos nem kegyelmezett. Zebulon az egyik ujjával a -szemöldökét tolta fel, mintha a gondolatokat tolná ki homlokából, pedig -csak azért tette, hogy a szempillája le ne ragadjon. Meg akarta -kisérteni azt, a mit már előtte annyi kétségbeesett ember próbálgatott, -a kit elővett az álmosság, hogyan lehetne fél szemmel ébren lenni, fél -szemmel pedig aludni? - -A miből aztán az lett, hogy a mint Ödön elhagyta egy pillanatban a -szobát, abban a pillanatban azt hallá Zebulon, hogy Anna asszony beszél -hozzá, lepcses, vontatott, éles hangján: – «mikor jön már az a vendég?» -Csak akkor riad fel, mikor Ödön megint visszajön valamit megtudakolni! - -Végre megszánja a kegyetlen parancsoló. - -– Hallod-e öreg, te itt elalszol. Eredj, feküdjél le, holnap négy órakor -fölkeltelek, akkor elvégezheted. - -Zebulon örült az engedelemne. Milyen jó az, mikor az ember vénségére -beáll kis diáknak s várja az instruktortól az engedelmet a lefekhetésre. - -Ámde lefeküdni és elaludni két különböző dolog. - -Van egy kegyetlen chinai tortura, mely abból áll, hogy az elitéltet két -melléje állított poroszló, valahányszor el akar aludni, mindannyiszor -felrázza álmából. Zebulon keresztül ment azon. Alig adta át magát a -nyugodalomnak, már jött valaki, a ki most érkezett éjjel, és rögtön -beszélni akart a nagyságos úrral; százféle kérdéssel háborgatták; a -fülébe kiabáltak mérges, türelmetlen emberek. Utoljára megharagudott, -bezárta az ajtót, nem bánta, dörömbözzenek rajta. - -Egy nagy ketyegő kakukos óra volt a szobájában, mely minden óranegyedre -huhukolva figyelmeztette, hogy közeledik az idő. Siessen egy óra alatt -kettőt aludni. - -Mikor aztán az óra kettőt kakukolt éjfél után, akkor legédesebb álmából -felriasztja valami borzasztó esemény. Eleinte azt hitte, a világ dül. - -Pedig hát csak a német aulisták maschiroztak az utczán, azok zendíték rá -az ablaka alatt a Fuchsliedet: - - «Wer kommt dort von der Höh?» - -Ejnye, hogy az Isten áldja meg őket érte! - -Azután még kevesebb szó lehetett az alvásról. - -Jött egy másik csapat, meg egy harmadik, meg ki tudná hányadik, s -ablakrengető dobveréssel vonult végig az utczán valamennyi. Majd meg a -nehéz társzekerek, a miktől rázkódott az egész ház. Aztán aludjék -valaki. - -Zebulont csak az a halavány remény kecsegteté, hogy Ödön majd elaluszsza -a négy órát. Hiú remény. A kakuk nem huhukolt olyan pontosan, mint a -milyen készséggel hangzott a kopogtatás az ajtaján, s a rövid szó: «Kelj -fel, indulunk!» - -Plane indulunk? - -Ödön tudatá vele, hogy sietni kell, mert az ellenség már előbbre haladt, -mint gondolták. - -Zebulon fogvaczogva öltözködött és kezdte már bánni nagyon, hogy ebbe a -mulatságba keveredett. - -Csak most kezdte észrevenni, hogy az uszáshoz múlhatlanul megkivántatik -az, hogy az embernek vízbe kell menni. Ezt nem hitte volna. - -Hisz ő most nyomról-nyomra megy bele a kellő közepébe a háborúnak. Most -már körül van véve hadsereggel; most már tolják előre, még csak vissza -sem fordulhat; muszáj a csatatérig menni, még az ágyúszóból is kaphat. -Azt pedig az ő természete be nem veszi. - -A másnap reggeltől estig tartó utazás már valódi gyötrelem volt ránézve; -az összeakadt, az egymással szemközt irányzott szállítmányok közt neki -kellett volna helyreállítani a rendet; lármázott is eleget s estefelé -azt hitte, hogy ugyan megfelelt a hivatalának. - -A hol este megszálltak, az egyúttal a főhadiszállás volt. Zebulon egy -szobában vacsorált a főtisztekkel, a táborkarral. Neki is hallani, látni -lehetett, hogy főzik azok ki a haditervet? hogy mutogatják a térképen, -hol jön az ellenség, merre akar előnyomulni? s micsoda magaslatot kell -előtte megszállani? mely hidakat lerontani? hol a döntő ütközetet várni? - -Zebulon úgy érezte ezalatt, mintha a szive folytonos apró reszketésben -volna. - -Azután előszámlálták a főtisztek, hogy minő erőket hoz magával az -ellenfél? hány ágyút? hány tizenkét fontost? De még egy -röppentyű-telepet is. - -Ez ütötte meg Zebulonnak legjobban a fülét. - -Olvasta ő egy régi Conversations-Lexiconban, hogy micsoda veszedelmes -projectile az a congrev-rakéta. A hova annak egy szikrája leesik, az -keresztül ég a bőrön, húson és csonton; az méreg és tűz; attól nemcsak -meghal az ember, de pokolra is jut. S ha száz ember van egy rakáson, a -hova az leesik, mind a száz halál fia. - -Zebulon minden lehetőt kigondolt dús phantasiájában, a minélfogva -elmaradhasson ebből a drága mulatságból. Hogy irigylette annak a fiatal -embernek a sorsát, a kit elküldtek Pestre futárnak! - -Végre egész őszintén kirukkolt vele Ödönnek. - -– Kedves barátocskám, én már öreg ember vagyok. Beteges ember vagyok. -Katona nem vagyok. Nem tudok a verekedéshez. Öt leányom van, nem vagyok -a magam embere. Nem szeretek olyan helyre menni, a hol az embert még -valami non putarem is érheti. Hagyjatok engem valahol a -tartalék-transportnál hátra. - -Ödön méltányolta a kivánságát. - -– Jól van, öreg, válaszsz magadnak olyan helyet, a hol legbiztosabbnak -érzed magadat, egy része az élelmezésnek itt marad; ha akarod, itt -maradhatsz vele. Hanem arra figyelmeztetlek, hogy az ilyen háborús -világban soha sem tudja az ember, hogy az ellenséget hol kapja meg -hamarább? - -Zebulon örök hálára érezte magát lekötelezve ez intézkedés által. Ő majd -csak lőtávolon kívül intézi a dolgokat. Hadd menjen a forrójába Baradlay -Ödön, ő még fiatal ember. - -Ödön intézkedett is. Legutolsó megtelepedésük helye népes magyar falu -volt, melynek lakosai maguk ajánlkoztak a hátrahagyott élelmi rakoda -fegyveres megőrzésére. - -Ödön ott akarta hagyni Boksa Gergőt is, a maga kétszarvú bataillonával; -de az egész indignatióval protestált ez ellen. - -– Hogyan eshetnék meg én nálam nélkül az ütközet? Hogy Boksa Gergő ott -ne volna, a hol verekedni kell? Hat lovat akarok én elvenni a -svalizsértól; hatot! - -Ödön nem bánta hát, menjen a táborral Boksa; de ötvennél több tulkot ne -hajtson magával, a többit hagyja itten. - -Reggel a had dereka odább vonult, egy része még az éjjel, s Zebulon úgy -örül neki, hogy nem hall több dobpörgést. Ki is aludta magát aznap -délután kedvére. Úgy, hogy este felé egész pihenten, a csizmát is -lehúzva a lábáról, s papucsot öltve (az mindig a táskájában kisérte) -ülhetett neki a bevégzendő számadásnak. - -Éjfélig szépen elkészült a rovatokkal s már épen a tollat akarta -hozzáverni az asztalhoz, mikor csak egyszerre puskaropogás riasztja fel. -Itt az ellenség! - -Megmondta azt előre Baradlay Ödön. - -Zebulon sem vette tréfára a dolgot, felkapta egyik kezébe a pénzes -táskát, másikba a csizmáit, kiugrott az ablakon, neki az erdőnek; -futott, a míg csak a lövöldözést hallotta, egy szál harisnyában, a -csizma a kezében; hátra sem fordult a szomszéd faluig, ott szekereket -fogadott s kincseket igért annak, a ki őt falujába haza viszi. - -Soha sem látta ő többet a hadsereget. A pénztárt átadta a birónak. A -számadás ott veszett. Mi lett a rábizottakból tovább? bizony nem -kérdezte senkitől. Csak nagy későn, más országban kapott egyszer egy -magyarországi hirlapot, melyből megérté ama kritikus napok eseményeit s -olvasá nagy bámulatára a hadi bulletinben, hogy Tallérossy Zebulon ez -alkalommal a nép segélyével egy egész ellenséges hadosztályt több óráig -feltartóztatott, s ez idő alatt minden rábizott élelmi szert és a -hadipénztárt szerencsésen megmentett. - -Csakhogy az ideig sok mindenfélén kellett még keresztülmenni a jó úrnak, -a mi majd következik egymás sorjában. - - - - -AZ ELSŐ TANDÍJ. - -Mi történt? - -Kimondom himezés-hámozás nélkül. Megverték a magyar hadsereget Kassánál -nagyon. Szétverték a császári seregek úgy, mint a hogy az amerikai -republikánus hadsereget szétrobbantották a bulls-runi legelső -ütközetben. - -Nem szépítek semmit. - -Gyönge volt a vezénylet, vigyázatlanok voltak az alsóbb tisztek, rosszul -lőttek a tüzérek, nem állták a tüzet a közkatonák; megverte a magyarokat -az ellenség játszva. Elég volt tizenkét fontosaival végig sepertetni az -országútat, hogy a magyar had derekát áttörje. Az öreg, becsületes, -jószivü fővezér, a magyar hadügyminiszter leült az út közepére, az -ellenséges ágyúk elé, úgy rimánkodott katonáinak: hogy ne féljenek az -ágyútól, hiszen nézzék, minden golyó a fejük fölött repül el. Azok -elfutottak. Szomorú ütközet volt az. Hátat adott mindenki az -ellenségnek. Mikor néhány nap mulva a hadügyér megjelent az -országgyűlésen, a debreczeni városház-teremben, ezen kezdte beszédét: - -«Szeretnék pinczéből kibeszélni, hogy ne látszanék arczom pirulása.» - -Még most is érezzük azt a pirulást, pedig azóta de sok vér, de sok fény -lemosta, learanyozta azt onnan! - -Hanem az a szégyen teljes és tökéletes volt. - -S mikor végül a futók után megeresztette a császári vezér a -congrév-röppentyűket, mikor ez ismeretlen, ijesztő tűzkigyók utána -indultak a szétriadt tábornak, kerepelő süstörgéssel, sziporkát okádva -hosszú kanyarulatukban, s nagyot pukkanva dobbantak le közéjük, ijesztő -tűz-esőt szórva maguk körül, akkor teljes lett a zűrzavar: lovasság, -tüzérség, szekerészet, gyalognép, ujoncz, nemzetőr összekeveredve, -vezényszót nem is ismerve, egy zilált gomolylyá váltan terelte egymást -előre, s akadályozta egyúttal a menekülésben. Az ellenségnek csak egy -lovas osztályt kellett utána küldeni, s a röppentyű telepét előre tolni, -hogy minden ágyúját elvegye a futó seregnek, és százával fogdossa el -csapatjait. - -Egy ilyen elátkozott pillanatban van aztán nagy ára egy helyén lévő -szívnek! - -Baradlay Ödön nem volt katona, nem volt hadvezéri talentom, de birt -azzal az adománynyal, a mi nélkül nagy ember nem lehet senki: – -hidegvérrel. - -Szeme közé nézni annak a rémnek, a mi elől más tízezer riadva fut, és -visszariasztani azt. - -Ödön nyerges lovára kapott, a mint a harcz balvégzetes kimenetelét -látta, s mikor már mindenki elvesztette a fejét, ő kereste az eszközt, a -mivel megmentse valamennyit. - -Neki még csak fegyvere sem volt, egy lovagostor volt mindössze a -kezében. - -Az ujoncz-ezredeket nem lehetett megállítani az ijesztő röppentyűk -előtt, s az országúton jött már robogva egy lovas csapat az ellenségtől, -melyre könnyű munka várt. - -Nehezítsük meg nekik a munkát! gondolá Ödön, s a futó csapatok között, a -hol a legfiatalabb arczokat látta, elkiáltá magát: «fiuk, hát el -hagyjuk-e fogni az ágyuinkat?» - -Néhány elszánt gyerek megállt e szóra. Csak közkatonák voltak. - -«Meghaljunk a többiekért? – Jól van!» S szembe álltak a lovassággal. - -Most egyszerre váratlan segítségük érkezett. Az országút melletti -ákácz-sövény mögül oly sortüzelés fogadta a feléjük robogó lovasságot, -hogy ez össze-vissza keveredve fordult meg és nyargalt vissza, ló és -lovas holtan, sebesülten bukdácsolt szerte az úton. - -Az árok sövénye mellől hurrah-ordítással emelkedett ki a rejtett csapat. -A halálfej-légió volt az. Vezére, a hórihorgas Mausmann, kalapját -csóválva kezében, kiálta Ödönre: - -– Hurrah, patronus uram! Ezt nevezik barrikád-taktikának. - -Ödön üdvözölve szorítá meg a bohó diák kezét, ki őt patronus uramnak -szokta nevezni, mert Ödön gondoskodott, hogy az aulisták el legyenek -látva a hadseregnél, s a magyar fiuk barátkozzanak velük. - -Méltók is voltak e barátkozásra. Mind tűzben edzett legények, mindig jó -kedvüek, mindig harczra készek. Nem félnek még az ördögtől sem, még a -congrév rakétától sem; az ellenfelüket pedig sok vitézi találkozásból -ismerik már. Száz ilyen gyerek nagy kincs ilyen órában. - -Azokkal az önkénytesekkel együtt, kiket Ödön megállásra birt, lehettek -talán kétszázan. Kicsiny csapat volt, de elszánt. - -Az ellenfél, mikor a kis csapatot tömörülni látta az országúton, a mint -a gyilkos sortüzelés lovasságát visszatartá: elkezdte röppentyű-telepét -játszatni ellenük. - -Játszatni? No, hát ők is játéknak vették. - -– Ah! Régi ismerősök, élczelt rájuk Mausmann. Szüretkor láttam eleget. -Minden filiszter ilyet ereget. Nézzétek, hogy furódik a földbe. Ennek az -orra homokkal tölt be. Ez a másik sem sikerült. A meg ni? hova elkerült. -No, most az igazi e lesz. (A röppentyű csakugyan előttük csapódott le, -süvöltve, süstörögve. Mausmann odaugrott hozzá s daczára a sziporkáknak, -megkapta a nyelét, bedobta a röppentyűt az árokba, ott pukkant el, csak -azután mondta rá a kadencziát:) Te pedig itten nem kellesz! - -Az ujonczfiuk nevettek rajta. - -Nevettek! - -Ettől a nevetéstől kezdve hősök lettek belőlük. - -Egyszerre szeme közé nevettek a halálnak. Felfedezték, hogy a halál is -csak komédiás; megríkatja, megijeszti a karzatot grimászaival, -pathoszával; de tiszteli a kritikust és kitér neki! - -Az ellenség látta, hogy a röppentyűinek semmi hatása többé. Újra a -lovasságot indította az ellenálló csapatra. Most már egy század nehéz -lovas jött a többiek előtt. - -A kis csapat most hármas sort alakított, az egész országútat elfoglalva, -s bevárta közelre a lovasokat. - -Mausmann e várakozás alatt rázendíté a Fuchsliedet: - - «Wer kommt dort von der Höh? - Wer kommt dort von der Höh? - Wer kommt dort von der ledernen Höh – - Sa, sa, ledernen Höh, - Wer kommt dort von der Höh?» - -Azzal hurrah! egy üdvlövést húsz lépésnyi távolból a közeledőknek! Hogy -porzik vissza a lovasság, holtakat, sebesülteket hagyva el maga után! - -S azzal a kis csapat újra tölt, vállra veti puskáját s halad csendesen -az országúton. - -És újra hangzik az üldöző lovasság robaja. Most már az országútról két -felül letérve, körül akarják fogni a csapatot. - -Az hirtelen kört alakít, a kör közepén Ödön lóháton, a szuronyok kifelé -fordítva, mint egy óriási sün tövisei. És hangzik a Fuchslied többi -szakasza: - - «Es ist der Windischgrätz, - Es ist der lederne Windischgrätz. - Was bringt der Windischgrätz? - Was bringt der lederne Windischgrätz? - Er bringt uns einen Fuchs, - Er bringt uns einen ledernen Fuchs.» - -A támadó lovasság ismét kénytelen visszavonulni a víg ficzkók lövései -elől. Nem félnek azok, nincs azoknál vadász-tréma, lámpaláz. Oda várják -az ellenséget a puska végére, akkor lőnek rá, mikor bizonyos a golyó. - -És aztán a Fuchsliednek igen sok strophája van, míg az mind előadatik, -hogy mit csinál a «Fuchs»? És a hány strophája a Fuchsliednek, annyi -támadást kellett kiállani az üldöző lovasságtól a maroknyi kis -csapatnak. Kiállta becsülettel. - -Mikor szúronyra, puskaagyra került már a dolog, ott is hetykén, büszkén -verekedett a halálfejes csapat; a ki sebet kapott, bekötötte, nem -panaszkodott; a kik halálsebben elestek, társaik puskára véve, vitték -odább s még akkor is azt kiáltották: «éljen a szabadság»; s a milyen -hosszú a forrói országút, olyan hosszan jelölték vércseppjeikkel a -védett Magyarország földét. - -Pedig hát «mi nekik Hekuba»? - -Az utolsó, most már dühös verekedéssel végződött roham visszavetése után -azt mondá Mausmann Ödönnek: - -– No most, patronus uram, az utolsó töltényünket vertük le a puskába. -Többet nem puskázunk. Itt a hátunk mögött van egy hid; ott megállunk és -maradunk. A nádason a lovasság nem kerülhet mögénk. És most fiuk -esküdjetek meg, hogy ezt az utolsó lövést nem adjuk az ellenségnek; -ezentúl csak szúronynyal verekszünk. - -S a bohó, jó kedvű, exaltált fiuk letérdelnek az országúton s égre emelt -kézzel éneklik el az esküt valamelyik opera kardalából, talán -Beatricéből, s el vannak szánva a szindarabot komolyan végig játszani. - -Az a hid egy kis emelvényt képezett a rónaságon, s a mint arra feljutott -a kis csapat, e helyzetből végig tekinthetett a háta mögötti képen. - -A nádasig, melyet ama híd patakja képezett, semmi hóesés nem látszott; -túl rajta pedig egy fehér lepel volt a mező. A megelőzött napok viharos -szelei ide torlasztották össze a havat, mely most, mint a futó homok, -buczkákat képezett. E hóbuczkákban elakadva, megrekedve vergődött száz -meg száz társzekér, ágyú és lőszerkocsi; egyik felfordulva, másik -tengelyig merülve; körüle zilált gubanczban a menekvő csapatok. - -«Ezt a látványt nem szabad az ellenfélnek megpillantani!» - -«Nem, a míg élünk.» - -A híd magaslatát elfoglalta a kis csapat s ott ismét rázendíté az -esküdalt, mely halálos ünnepélyességgel hangzott végig a rónán. - -A háttért sötét lilaszürke hófergeteg tartá beárnyalva, melynek zord -homályával az éneklő hős csapat ott a magaslaton úgy tünt fel, mint egy -égbe menendő martyrsereg; a leáldozó nap tündöklött magasra emelt -fegyvereiken s fényesre festé alakjaikat. - -Míg a halálra szántak kardala zengett, az országúton végső rohamra -dübörgött elő az ellenfél lovas csapatja; s a röppentyű-telep saját -lovasságának feje felett eregeté tűzrajzolta ívben gyilkos lövegeit a -hidon állók felé. Azok álltak a tűz előtt, roham előtt, ijedetlenül és -énekelték a dalt azokról a hősökről, a kik fogadást tettek, hogy csak -szuronynyal fognak vívni a csatában. - -Baradlay Ödön haza gondolt ifju nejére, két kis, csevegő gyermekére, -aggódó anyjára – s aztán elszántan biztatá ujonczait; «ne féljetek, -fiuk: száz golyó közül csak egy talál!» - -Az az egy épen talált. Egy fiatal honvédet ott mellette abban a perczben -sujtott le egy szétpattant gránátdarab. Az rögtön meghalt. - -Ödön, lelkét nem veszítve, kiálta föl: - -«És ha talál, az a legszebb halál.» - -«Éljen a haza!» rivalt fel szavára az egész csapat. - -A közeledő lovasság megdöbbenve lassítá rohamát. - -De nem az ifjak kiáltásától döbbent meg, hanem valami mástól. - -A befagyott nádas bozótja közül egy osztály huszár robogott elő a térre. - -Oly váratlan volt megjelenése, mint a milyen gyors volt rohanása. - -Mielőtt ellenfele arczvonalt formálhatott volna ellene, oldalba kapta -azt, s nehány percz alatt szétszórva, összekeverve terelték le azt a -huszárok az országútról. A szétbontott lovas-szakaszok vágtatva -menekültek oldalvást meglepő ellenfeleik elől. - -És ekkor a huszár-osztály, mint egy gondolatra, hirtelen félre -kanyarodott; hagyta menekülni lovas ellenfeleit s egész erejével a -röppentyű-telepnek indult. - -Azok most vették észre a hibát, a mit elkövettek. Nagy magabiztában a -győztes had igen is messze tolta előre az üldözöttek hátába -röppentyű-telepét, s nem számított arra, hogy még azok közül valaki -vissza is fordulhat. - -Most aztán egy tanakodni való pillanat sem volt, ha a röppentyű-telepet -el nem akarták fogatni. Ezek vén katonák, nem ijednek meg a szikrázó -szörnyetegtől. Össze kell pakolni hirtelen, s menekülni a lőszeres -kocsikkal. Jó szerencse, ha maga a röppentyű-készlet a gyalogság oltalma -alá menekülhet; de már az állványokat nincs idő megmenteni. Azokat a -huszárok elfoglalják, összetörik, s még azután messze megüldözik a -visszamenekülő tüzéreket. - -Akkor aztán, mint kik munkájokat bevégezték, csendes léptetve térnek -vissza a hidon álló bajtársaik felé. - -Bizony be volt végezve e csapással a nap munkája. - -Az ellenfél nem erőltette győzelmi sikerét tovább. Minden oldalon -takarodót fúttak. Az előre tolt hadcsapatok visszahúzódtak. A vert had -menekülhetett odább. - -A huszárcsapat jött egyenesen a híd felé. Többen lehettek kétszáznál. - -Elől lovagolt vezetőjük, egy délczeg, daliás alak, hetykén -felkunkorított bajuszszal, villámló szemekkel, merész hajlású sasorral, -kevély mosolygással egész arczán. - -Ketten voltak a hídon álló csapat között, a kiknek úgy tetszett, mintha -ezt az arczot látták volna már valahol. Az egyik volt Ödön, a másik -Mausmann. - -Az utóbbi ismert rá hamarább. Ő csak nehány hó előtt találkozott vele. -Ödön hat év óta nem látta. - -A diák harczos egyszerre rákezdte: - -«Wer kommt dort?»… de nem tudta folytatni, hanem a helyett sírva fakadt, -felhajította a kalapját, s odarohant a közeledő lovaghoz, átnyalábolta, -összecsókolta, majd hogy le nem vette a lováról. - -«Hurrah Baradlay! Richard Baradlay!» - -Csak most ismert Ödön testvérére. Oly rég el voltak egymástól szakítva, -hogy az utczán is elmehettek volna egymás mellett felismeretlenül; a -csatatér pedig minden arcznak új, szokatlan kifejezést ad. - -A két testvér összeölelkezett. Ödön sírt, Richard nevetett. Az egész -csapatban minden ember sírt és nevetett. Huszárok, honvédek, -légionáriusok egymást ölelték, csókolták s magasztalták, kiki a maga -nyelvén. - -– Az ég küldött téged most ide, szólt Ödön Richard öcscséhez. - -– De az öreg «kóficz» is küldött. A mint a nagy futásközben én a -csapatommal szemközt jövök rá, s jelentem, hogy most érkeztem, azt -mondja, hát csak siessen ön, testvére odahátul van valahol, szedje fel. - -– Bizony, ha nem jösz, úgy egy óra mulva te vagy a majoresco. - -– A mitől Isten őrizzen mind a kettőnket. Hanem már most még egyet -bizott rám az öreg: azt, hogy ha megkaphatom Ödön bátyámat, hát szidjam -jól össze. Tehát tartsd. Baradlay Ödön úr, mi az ördögöt keres ön az -ellenség lőközelében? ön kormánybiztos. Önnek kötelessége hátul menni, -ha előre haladunk; elől menni, ha hátrálunk. Önt nem azért küldte ide az -országgyűlés, hogy nekünk verekedni segítsen. Aztán önnek fiatal -felesége, szép gyermekei vannak! Nem gondolt reájuk? Rossz ember! -Várjon, ezt megmondom édes anyánknak! - -Ennél a szónál aztán elmult a tréfálózási kedve. Érzékenyen szorítá meg -testvére kezét, s halk szóval mondá: - -– Szegény jó anyánk. Mintha érezte volna azt, mikor odajött hozzám és -azt mondta: «eredj oda!» - -Az édes anya gondolatára megcsókolta egymást a két testvér. Hiszen -gondviselésük volt az, gyermekkorukban, férfikorukban; a bölcsőben úgy -virrasztott fölöttük az ő szeme, mint a csatatéren. - - - - -A BETYÁR. - -Most azután a szétvert, legázolt, lelkevett tömegből ismét hadsereget -alakítani; vitéz, csatakész sereget, mely rövid két hét mulva -ellenállani, támadni, győzni legyen képes: az volna a bűvészet! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A csata utáni éjt Ödön és Richard a legközelebb fekvő faluban töltötték. -Egész éjszakájuk azzal tölt el, hogy a szétvert had szállingózó -csapatjait felfogják és valami rendet hozzanak be közéjök. - -– Csak enni tudjunk nekik adni, monda Richard; a sült szagára majd -összegyűlnek. - -Hanem épen ez volt a legnehezebb. - -Azon a falun már kétszer járt keresztűl az ellenség s nagyon kevés -embernek való tápszert hagyott hátra maga után. Kenyér csak lett volna, -mert a társzekereket megmentették, hanem hús nem volt. - -– Jó volna, ha most Boksa Gergő előkerülne ötven ökrödmagával, mondá -Ödön, Richardot utasítva, hogy czirkáltasson a szomszéd berekben, nem -menekült-e a vitéz kortes oda a rábizott gulyával. Hiszen elég ideje -volt rá; leghátulra volt valamennyi sereg mögé letelepítve, s nem -valószínű, hogy rohamra vezette volna két szuronyos csapatját az -ellenség ellen. - -Keresték hát Boksa Gergőt és az ökreit, de nem találták késő estig. - -Akkor előkerült magától. - -Hanem minden ökör nélkül jött; a lovát is úgy vezette kantárszáron. -Nyilván csak azért szállt le róla, hogy kimutathassa, mennyire sántít. -És azután nyögött és lógatta a fejét előre; majd elejtette az állát, a -fokosát mankónak használta, a kardját pedig a hóna alatt hozta. Egészen -oda volt. - -Oly czifrán tudott nyögni, fohászkodni, úgy reszkettette a torkában a -hangot, hogy az ember azt hitte volna, most mindjárt meghal. - -– No Boksa! Hát mi történt? kérdé Ödön az eléje sántikálót. - -– Jajh! uram. Mi történt? nyavalygott a vitéz hajtsár. Bezzeg mi -történt? oda vagyok én már. Végem van már nekem örökre. Ketté van törve -a derekam. Az ágyúgolyóbis. Huszonnégy fontos. - -Mausmann meg a többi fiatalok szörnyet nevettek erre a szóra. Boksa -Gergő láthatta, hogy ezt nem hiszik el. - -– De hol vannak az ökrök? sürgették a hajcsárt minden oldalról. - -– Hja az ökrök? Hát ha én azt tudnám! - -– De az ég szerelmére, édes barátom, szólt hozzá Ödön; – én önt olyan -védett helyzetbe állítottam, a hol semmi baj nem érhette; hogyan van, -hogy önmaga el tudott menekülni, a gulyát pedig nem tudta elhajtani? - -– Hát kérem átossággal, elmondom én azt egészen, úgy a hogy történt. Hát -épen a mint a csata kezdődött, kiveszem a csizmaszár mellől a késemet, -meg a tarisznyából a kenyeret, meg a szalonnát, hogy majd egy kicsit -kollácziózok, hát egyszerre akkorát lű a nímet, hogy csak kiesett a -kezembül kés, kenyér, szalonna; azt tudtam, szörnyet halok. Legalább is -volt huszonnyolcz fontos az a golyóbis, a kinek a szele megütött. -Úgysegéljen, láttam! Lánczos golyóbis volt, kettő volt egymáshoz -lánczolva. Szakálla volt mind a kettőnek. - -– Ön elfutott. Azt már tudom. De hát az ökrökkel mi lett? A többi -hajcsár nem terelte őket tovább? - -– Nem tudhatom én azt kérem alássan, mert a mint futottam, a nímet úgy -lűtt a hátamba, de úgy lűtt az öreg ágyúval, hogy ha hátra nézek, ellüvi -a fejemet. - -– Máskép kell ezzel beszélni, édes bátyám! szólt Richard előlépve. Te -gyáva ficzkó! Megfutottál a nagy szájaddal az első ágyúszóra s az -ellenségnek hagytad a rád bizott gulyát! Káplárok! padot elő, ötven -farmatringot neki! - -Az ötven farmatring szóra Boksa Gergő elhagyta szánalomgerjesztő -féloldalt görnyeszkedését s egyszerre más alakot öltött; hátra szegte -nyakát, mellére ütött az öklével s agyarkodó daczczal pattogtatá a szót: - -– Azt pedig kikérem magamnak: Nemes Boksa Gergely az én nevem. - -– Annál jobb rád nézve, szólt Richard hideg humorral. Legalább a -kutyabőrnek fog fájni az ötven, nem a te bőrödnek. - -– Tudatom azt is a kapitány úrral, szólt Boksa Gergő sarkára ágaskodva, -s fokosával mutogatva fölfelé, hogy a fölséges országgyűlés eltörölt -minden testi büntetést, még a nem nemesekre is. - -– Megappellálhatod, ha megkaptad intra dominium. Itt nem -parlamentirozunk. Jobbra át! Takarodj. Vigyétek, verjétek végig. - -Bizony megtörtént, a mi még soha sem történt Boksa Gergővel, hogy -lekapták a tíz körméről s olyan kellemetlen érintkezésbe hozták azzal a -bizonyos szíjjal, a mit huszárok farmatringnak hínak, hogy ordított -bele, mint a behemóth. - -Mikor a kellemetlen affairenek vége volt, még szokás szerint vissza -kellett mennie a kapitány úrhoz, megköszönni a kegyesen osztott -tanítást. - -– No hát lűtt-e nagyot a nímet? kérdé tőle Richard. - -– Egy pisztolyt se sütött el, kérem alásan; szabadkozék Boksa Gergő. - -– Most vegyétek el tőle a fegyvereit, ültessétek fel a lovára, aztán alá -is út, fel is út. Az olyan katona, a ki nem szégyenli a hátát megmutatni -az ellenségnek, megérdemli, hogy botot kapjon az ellenségnek mutatott -részére. - -Boksa Gergőtől elvették a rezes kardját, a fokosát, a pisztolyait, -nyakába akasztották az ostorát, feltették a nyergébe s aztán kikergették -a táborból lovastól együtt. - -Az átkozott német diák, ki az előőrsön állt puskával, még rá is kiáltott -tréfálva: - -«Gerge pácsi, ne had magad!» - -«Hiszen megállj! csikorgott, öklével fenyegetve Gergő. Nem szárad ez én -rajtam.» - -Aztán megostorozta a lovát és elnyargalt. - -A táborból csúfosan elcsapott lovag vissza-visszafordult s agyarkodva -káromkodott egyet. Valamit főzött magában. - -Soha sem kapott még rádiktált verést. Főbeverést, félig agyonverést -akárhányszor: az mind tréfa, az mind dicsőség. Sokszor ott hagyták az -útfélen, vérben, fagyban. Sokszor összetörték, korcsmában, tisztújításon -úgy, hogy senki sem hitte, hogy még lesz belőle ember. Az mind nem volt -rá nézve keserű emlék. De megveretni, padra lefektetve, büntetésből, -szájtátó katonák előtt, gunyolódó német diákok csúfjára, nemes ember -létére, ez nem maradhat annyiban! - -Valami tervet főzött. - -Elővette a pipáját, elővette a dohányzacskóját, levette fejéről a -kalapját. - -Belenézett a pipájába, belenézett a dohányzacskójába, belenézett a -kalapjába. - -Aztán olyasmit mormogott magában, hogy «jól van», s feltette a kalapját -a fejére, visszadugta a pipáját a zsebébe, a dohányzacskóját a szokott -helyére s elkezdett ügetni. - -Egyenesen azon úton haladt előre, a melyet nappal megfutott; az ellenség -tábora felé ment. - -A hólepte mezőn sötét éjjel is tudta magát tájékozni. - -Azon úton nem találkozott senkivel. A két tábor között üres a tér. - -Már túl ment a nádason, melyből Richard rohamot intézett az ellenfélre, -s ott egy dombtetőre felkaptatva, széttekintett. A rónán egy helyütt -tüzek égtek. Azok tábortüzek. - -Közelebb nyomult a tüzekhez; éjhez szokott szeme észrevette, hogy azok -mögött egy mezei tanya fekszik. - -Hallgatódzott. Egy-egy megrázott kolomp hangja, egy hosszúra nyujtott -éh-bőgés tudatá vele, hogy azon a helyen van, a mit keres. - -Most már leszállt a lováról s gyalog vezette azt arra felé. - -Egyszerre a sötétben rákiáltanak: «Ki vagy? Megállj!» - -Boksa tette magát, mintha megijedt volna. - -– Ejnye no, bizony még rámriaszt! Dezentor vagyok! - -A «dezentor» szót megértette a kérdező. Az előörs volt. - -Azt parancsolta neki, hogy maradjon veszteg, míg az őrjárat elviszi. - -Nem sokára jött egy szakaszvezető, meg egy közlegény lóháton. Ott könnyű -lovasok tanyáztak. Boksa Gergő megmagyarázta nekik, hogy ő spion, -szökevény, az ezredessel akar beszélni. - -Az ezredes a tanyán volt és kártyázott a többi tisztekkel, mikor -jelentették neki, hogy itt van egy szökevény az ellentáborból, akar vele -szólani. Vezessék be. - -A tiszt uraknak nagyon megtetszett a furcsa legény alakja. Egy ember, a -ki egyszerre gyáva is, daczos is; dühös és hunyászkodó; szája panaszra -áll, de fogait csikorgatja közbe, sorba kezet csókol és a szenteket -káromolja. - -– Hát miért szöktél el a magad táborából? kérdé tőle az ezredes. - -– Azért, mert egy új parancsnok jött oda, a ki megveretett. Engem, a -kinek a hetvenhetedik ősapám is nemes ember volt! Soha az én testemet -bot nem érte teljes világi életemben, s most vénségemre megtették velem -azt a csúfot, hogy deresre húztak, ötvenig vertek, mint egy kutyát, mint -egy parasztot, mint egy tolvajt. Engem, ki tizenhat viczispánt -választottam! Engem, ki soha egy gombot el nem loptam! (gombot nem: érté -alatta) s még megfosztatott kardomtól, fegyveremtől, a mit soha nemes -embertől még csak adósságban elexequálni sem szabad! És elkergetett a -táborból, mint egy kapczabetyárt! – De jó! – Másutt is van még világ! -Másutt is tud még szolgálni Boksa Gergő! - -– S miféle minőségben szolgáltál ott? kérdé tőle az ezredes. - -Boksa Gergő csak megvallá az igazat. - -– Ökörhajtsár voltam. - -– Ahán. Tehát noncombattant? Most értem már a vitéz elszántságot. Tehát -nem tartozol a verekedők közé? No jól van. Mi nálunk úgy is szükség van -egy emberre, a ki ökrökkel tud bánni. Egy gulyát fogtunk az ellenségtől. -Ahoz mindjárt beállhatsz hajtsárnak. - -Boksa Gergő e szóra megragadta a tiszt úr kezét s akkorákat csókolt -rajta, mint egy papucs. - -– Oh, a mennybeli szentek áldják meg a nagyságos urat azért a -jóvoltáért! Bizony olyan hű szolgára fog bennem találni, a ki még a -hajszálát is megőrzi! Tűzbe, vízbe megyek én azért az úrért. Majd -megmutatom én, hogy mit tudok én? csak kerüljön arra a sor! De azt az -ötvenet el nem engedem nekik soha! Azért az ötvenért ötven halálnak kell -esni! a milyen igaz, hogy az én nevem nemes Boksa Gergő! - -A kortes szemei vérben forogtak, s a köny még most is megeredt belőlük -arra az emlékre, hogy az ő testét ötven meggyalázó, parasztnak való, -soha el nem felejthető ütéssel érinték. Ha csak nádszállal, ha csak -selyem-matringgal esett volna is ez az ütés, meg volna a nagy gyalázat; -pedig hát nem azzal esett. Boksa Gergely mutatá a kiszenvedett -rajthuzlin az uraknak a repedést szakított species factikat. Azoknak -bizony el kellett hinni, hogy az előadása hiteles. - -– Mi neve annak a parancsnoknak, a ki téged megveretett? kérdé az -ezredes. - -– Most láttam először, mert csak az imént érkezett; hanem a -kormánybiztost bátyjának szólította, s így Baradlaynak kell neki lenni. - -– Ah! a szökevény! (E név felvillanyozta a főtisztet.) - -Most azután érdekelten kérdezé ki tovább a hajtsárt. Hozatott neki bort, -hogy beszédes legyen. - -Boksa elmondott minden rosszat. Hogy a vert seregnek nincs egy harapás -kenyere; hogy a gyalogságnak nincsen fegyvere, az egész út borjuval, -tölténytartóval, puskával van fedve; hogy alig jut száz emberre egy -tiszt; hogy el van csüggedve minden ember; hogy még az éjjel odább -fognak menekülni; hogy rettegnek az ellenségtől; hogy zugolódna a -vezérek ellen; hogy csak kegyetlen szigorral lehet a lázongást -visszatartani, hogy ki ne törjön; hogy az olasz légió tömegestől át fog -térni, mihelyt alkalma akad; hogy a bécsi légiót elkergették maguktól, -mert azt hiszik, hogy áruló. - -Mind olyan dolgot, a miket a győztes örömest szeret hallani. - -Boksa Gergő megnyerte a tetszését a vitéz uraknak. - -Az ezredes megigérte neki, hogy pártul fogja. Hajtsár itt is kell. -Katonákat nem lehet a tulkok őrzésére fogni. Nem is értenek hozzá. Oda -ember kell, a ki az ökröket tanulmányozta. Az ezredes kiküldte a -hadsegédét az ordinánczával, hogy vezessék Boksa Gergőt a maga -hatáskörébe: a gulyához. - -Boksa Gergő megint kezet csókolt sorba és sírt, s megitta a maradék bort -a palaczkból; azután ment a hivatását betölteni. - -A gondjaira bizott gulya kinn volt a tanya udvarán, lehetett tán -nyolczvan darab. Mind úgy fogták azt az ellenségtől, s így nem volt -hozzá hajtsár; mert az mind úgy tett, a hogy Boksa Gergő: előre szaladt. - -Hanem hiszen azért meg vannak elég jól védve. Először is az udvar hét -láb magas nádkerítéssel van bekerítve. Az ökör azt hiszi, hogy ott a -világ vége. Azonkívül négy lovas jár kivont karddal a kerítésen kívül, -minden belső lázadás, vagy külső támadás erélyes visszautasítására. És -azután kinn a mezőn táboroznak a többi katonák hosszú sorban: lovaik -kipányvázva; ott főzik a bográcsokban a burgonyát hússal. - -Aztán olyan szelíd, kormányozható nép az a tulok. Ott elfekszik a hideg -földön s kérődzik és hallgat. Hogy tegnap a nemzeti hadseregnél volt, ma -a császárinál, az rá nézve teljesen közönyösnek látszik. Mind a kettőnek -oda kell adni a bőrt, húst, csontot. A legczimeresebb szarvúnak a -nyakára kolomp van kötve, az vezeti a többit. Nem azért, mintha legtöbb -esze volna, hanem mert legnagyobb a szarva. Nem választás útján lett -vezetőjök; kinevezés útján: elfogadták. Mikor menni kell: egy suhancz -elhajtja őket csendesen egy bottal. Ha sebesebben kell menni, egy -ostordurranás elég parancsolat. Ha hídon kell keresztülmenni, -összetartják a fejeiket, szélrül egy sem szeret járni. Mikor egyet -kiválasztanak közülök, hogy az emberiség javára húsát tokánynak, bőrét -bakancsnak adja át, társai engedik őt menni zugolódástalan s midőn -meglátják kiterített bőrét, gondolják magukban: «ma neked, holnap -nekem». S ha néha-néha egyik a sok közül hosszú, vontatott bőgéssel szól -bele a világba, az nem a honvágynak, nem a felsőbbség elleni -zugolódásnak hangja, hanem csak annyit jelent, hogy ihatnék. A czimeres -megrázza nyakán rekedt kolompját. S újra csend lesz. - -Hát biz ezeket nem valami nehéz dolog lesz Boksa Gergőnek rendben -tartani. - -A segédtiszt megismertette a hajtsárt a szolgálattevő káplárral, ki maga -az istállóban ütött tanyát, míg Boksa Gergő erős szolgálati buzgalommal -kérte ki, hogy ő az udvaron hálhasson lovával együtt, mert hiába, az -embernek meg kell szolgálni azt a kenyeret, a mit kap. Hiszen van jó -juhászbundája. Aztán, a mi fődolog, oda kinn pipázni is lehet, a mi az -istállókban erősen meg van tiltva. - -Engedték a derék buzgó embernek, hogy hát telepedjék le, a hol akar. - -Boksa Gergő csak azt nézte, hogy merről fuj a szél? hogy a gulya a szél -mentében essék tőle. - -Ott aztán letelepedett, jójczakát kivánt a tiszt úrnak, káplár úrnak és -a többi nagyságos uraknak, a kiknek sorban elpanaszlá nagy sírva, hogy -őt milyen kegyetlenül megverték oda át. Úgy nevettek szegényen nagy -sajnálkozva. - -Hanem azért meglehet, hogy vigyáztak rá innen is, amonnan is, hogy mit -csinál. - -Semmi rendkívüli dolgot. Csak elővette a pipáját, a dohányzacskóját, s -levette a kalapját. Talán imádkozni is szokott, mielőtt lefekszik, s -megkivántatik a csendes elalvásra, hogy a pipa a szájában legyen. - -Tehát megtömte a pipáját dohánynyal, kiütött a készséggel, lenyomta az -égő taplót a körmével, lecsukta a pipát a kupakkal, a hogy szokás -becsületes embernek, s hasra feküdt s pipázott. Nagy okai voltak nem -feküdni a másik hemisphæriumára. - -Közben aztán unalomból a kusztorájával vakargatta a kalapja karimájáról -az avatag zsiros piszkot, s a mit levakart, azt szedegette a tenyerébe. -Biz az a kalap rökönyödött egy darab jószág volt már, sok fergeteget -kiállt; ordas volt és rücskös a régiségtől. Talán jól is esett neki, -hogy gazdája vakargatta róla a szutykot. - -Mikor aztán jó csomó szennyet levakart róla Baksa Gergő, akkor -felnyitotta a pipája kupakját s ráeresztette a markából azt a kaparékot -az égő dohányra. - -Arra aztán egyszerre támadt valami bűz, a minek hasonlóját a pokol -minden parfumeriája nem bírná előállítani. - -Mi összeköttetése van a kalapzsír-füstnek a tulkok bioticai -rendszerével, azt nem mondja meg sem Oken, sem Cuvier, hanem azt minden -alföldi gúlyás tudja, hogy erre az illatra minden ökör megszünik ökör -lenni, és lesz belőle sárkány. Ez egyszerre visszavadítja őt ősi -czivilizálatlansági állapotába; ettől megdühödik, világgá fut, öl, -rombol, megszünik embert ismerni. - -A mint a szél a tulkok felé vitte az illatot, a vezértulok felugrott -fektéből, szétfeszítette a lábait, felemelte a fejét, elkezdett -szimatolni a levegőben. Ujra érezte a pokolbűzt. Megrázta a fejét, csak -úgy csengett rajta a kolomp. - -Aztán elkezdte a farkával korbácsolni a két oldalát s kurta rekedt -bőgést hallatott, mint a bika. Azután elkezdett apró bakugrásokat tenni -s a fejét hányni vetni, mire a többiek is mind felugráltak. - -Valamennyi ijedten, bőszülten hátrált az udvar ellenkező része felé, -szarvaikat arra felé szegezve, a honnan a füstöt hozza a szél, mintha -onnan várnának valami rémséges kisértetet. Az lett a nagy hátrálásból, -hogy kidöntötték a nádkerítés oldalát; de kidöntötték volna, ha vasból -van is, s akkor aztán neki a rónának. - -A nagy bömbölésre előfutottak tisztek, káplárok és ordinánczok s -kérdezték Boksa Gergőt, hogy mi történik itt? - -Látni lehetett ugyan, hogy mi történik, mert a bőszült gulya -feltarthatlanul rohant a résen keresztül ki a szabadba, nem használt -nekik se kardlappal ütés, se dorongszó: félrelökték maguk elől a lovas -őröket, áttörtek az egész vonalon, átugrálták a tábortüzeket, s bömbölt -valamennyi veszettül. De hogy miért teszik azt? azt nem tudta senki -megmondani. Boksa Gergő még csak hozzájuk sem ért; ő nem indíthatta meg -ezt a gulya-lázadást. Ő feküdt a bundáján szépen és pipázott. - -– Mi baj van itt? Mi ez? kiálta rá az ezredes. - -Boksa Gergő becsülettudóan kivette a pipát a szájából s eldugta zsebébe, -a hogy illik, mikor valaki az előljárójával beszél, s nagy bölcs -tekintettel ilyen felvilágosítást adott: - -– Az ökrök csudát láttak. - -– Micsoda csudát? - -– Haj uram, megesik az sokszor. Tudják azt a hajcsárok, tudják azt a -mészárosok; de leginkább a gulyások, hogy az ökrök szoktak néha csudát -látni. Mert az ökör csak úgy álmodik, mint az ember. Aztán olyankor -megbomlik és szalad, míg ki nem fárad. Akkor aztán mesterségbe kerül -megint összeterelni. Hanem csak tessék azt rám bízni. Ez már majd az én -tudományom lesz. Ha én kieresztem a karikásomat s utánuk eresztem a hóka -lovamat, tudom, hogy visszafordítom én valamennyit egyben. - -– No hát csak frissen, kapjon fel kend a lovára s ereszsze ki azt a -karikást, s aztán eredjen utánuk, mert majd nagyon messze el találnak -menni. - -– Jó lesz, jó; hanem tessék parancsolatot adni, hogy jöjjenek velem a -katona urak, s segítsenek a gulyát összeterelni, mert ez most nyolczvan -felé fut. - -– Ott van a négy őr, azok lovon ülnek, segítsenek. - -Boksa felhasalt valahogy a lovára. Nagy nyögésébe került felülni. Hanem -aztán mikor fennült, mintha hozzá lett volna nőve lovához. - -– No, ezredes uram, hát csak várjon, mindjárt itt leszek én ebben a -nyomban! - -Az ezredes nem vette észre, hogy ezt valami hegyes, daczos, betyáros -hangon mondta már Boksa Gergő, a mi nagyon különbözött eddigi siralmas, -panaszos, szánalomkolduló modorától. - -– Mindjárt visszajövök! - -Azzal kiereszté a karikás ostort, s nagyot kondított vele. A hóka -nevetséges zergeugrással kezdte a futást, s vitte gazdáját a tört résen -keresztül. - -A bomlott gulya, a hány négy láb, annyifelé száguldott. Boksa Gergő -hagyta a katonákat utánuk iramodni: tudta, hogy többet ér ebben a -munkában egy karikás ötven kardnál. Három lovas sem lesz képes elfogni -egy ökröt, ha az egyszer meg van bőszülve. Spanyol bikaviadal az óriási -mérvben! Hanem a hol a karikás kongása hallatszik, ott van siker. A futó -állatok közül bámulatos ügyességgel összevert Boksa Gergő valami -ötvenet; hol az egyik, hol a másik oldalán a csapatnak vágott közéjük -nagy durrogatással, a mitől azok oda csoportosultak a kolompos mellé. Az -egyik lovas őr nagyon akart neki segíteni, mindenütt a sarkában volt s -kiabált a vad marhákra. - -Mikor aztán jó tömött csoportban volt együtt a futó gulya, akkor oda -nyargalt a közepébe Boksa s kettőt nagyot durrantva a karikással, mind a -kétszer oda vágott az ostor dróthegyű sugarával a kolompos hátára, mitől -az még vadabb futásnak eredt. - -A svalizsér látni kezdte, hogy egy csepp jót sem akar ez az ember, s -idején találta komolyan interpellálni, hogy fordítsa már visszafelé a -gulyát. - -Mintha csak süketnek beszélt volna. Boksa egyszerre el kezdett nem -érteni németül. - -No de tudott a katona magyarul is. Különösen káromkodni. Az leghamarább -megragad. - -– Teremtete! Ne hajtsd mar az ökrét! - -Boksa tökéletesen megsiketült. - -Boksa még jobban vágta a hátul maradozókat. - -A lovas gondolta, majd meghallod hát ezt, s kivonta egyik pisztolyát és -rásüté. A golyó ott fütyült el Boksa füle mellett. - -Boksa visszanézett rá. - -– No nézd a bolondot, még meglő, a mennyi esze van. No még azt a másikat -is frissen! - -A lovas a másik pisztolyát is rálőtte, az sem talált. - -– No már most meg karddal neki! biztatá őt Boksa Gergő, s csak úgy -féloldalt fordult felé a nyeregben, s csak úgy mókázott vele. - -Pedig ezuttal nem volt sem kardja, sem fokosa, sem pisztolyai: de volt -nemes elbusulás a szívében. - -A lovas pedig nem tréfált s szijjon lógó kardját marokra kapva, neki -rugaszkodott a betyárnak. - -A betyár oda vágott neki a karikással balfelül. A lovas parirozta a -vágást a kardjával balfelül, a karikás drót hegye arczul csipte -jobbfelül. Akkor a betyár egy másikat vágott hozzá az ostorral -jobbfelül. A lovas előre nyujtá kardját jobbfelül, az ostor képen kapta -balfelül. Átkozott fegyver; ellenkező oldalán vág meg, mint a hová -czéloz. A lovas káromkodott németül, magyarul. - -Harmadszor aztán a lova orrára csippentett egy hegyeset az ostor végével -a betyár, a mitől a svalizsér-ló egyszerre két lábra ágaskodott, -piruettet csinált, körülfordult s ledobta a lovasát a hátáról. - -Boksa Gergő pedig nem törődött vele tovább, hogy mi lesz a két darabbá -vált ellenfeléből, hanem utána vágtatott a nyargaló gulyának, ráterelte -a helyes irányra; sötét volt, köd is volt; oda mehetett vele, a hova -akart. Az ezredes csak várta egy ideig, hogy visszatér, utoljára megunta -az éjbe bámulást s bement bankot adni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A két Baradlay testvér egész éjjel talpon volt, a szétzilált csapatok -közt intézve a rendet. Azok még egymás közt sem tudtak megférni. A -huszár nem akarta magával egy tanyán tűrni a honvédet. «Míg én a lovamat -tisztítom, ez lefekszik az ágyra, s mikor én fáradtan bejövök, engem -csak kinevet.» Aztán mindenik a másikat okozta a vereségért. Ha ti -helytálltatok volna, mi is jól verekedtünk volna. Ha ti jól lőttetek -volna, mi nem hátráltunk volna. Ha ti segítettetek volna, mi az -ágyuinkat nem vesztettük volna el. E fölött egész éjjel volt versengés, -czivódás, verekedés. Örökösen biráskodni kellett közöttük. - -S még e mellett nem volt egy falat hús, a mit a kifáradt, levert, -elgyalázott csapatoknak lehetett volna adni. Nem volt egyéb, csak kenyér -és pálinka. A faluból minden marhát elhajtott a menekült lakosság. - -Ödön csak reggel felé birt leheveredni a szalmaágyra, Richard még akkor -is fenmaradt; letette a fejét az asztalra; ő úgy is tud aludni. - -Egyszer csak hajnal felé nagy barombőgés, ostorkongás veri fel az -alvókat. Richard az ablakhoz fut s Boksa Gergőt látja leszállni a lóról, -egy csoport tulok közepett, miknek ináról szakad a tajték, orrlyukaikból -forró gőz lövell elő. Nem látnak már csudát: meg vannak szelidülve; -engedelmes, szófogadó alattvalók lettek. - -Richard és Ödön kisietnek. - -Boksa Gergő katonás üdvözléssel jelenti: - -– Itt a tulkok, vitéz kapitány uram, jelentem alássan. - -Richard vállára csap a betyárnak. - -– Ember kend a talpán, Boksa Gergő! Hát itt a gulya? - -– Mind az ötven darab. - -– Most már becsülöm kendet! Pál úr! Adja a kulacsát, hadd igyék a maga -egészségére egyet. - -– Megkövetem, szólt Boksa Gergő ünnepélyes komolysággal tolva el magától -a kinált kulacsot. Elébb más dolgom van. - -Azzal a kapitánynak fordult. - -– Megmondtam tegnap úgy-e, hogy azt az ötvenet nem viszem el ingyen. -Megfizetek. Itt van. Ötvenért ötven. Már most aztán adjon nekem a -kapitány úr irást, hogy az a tegnapi ötven «nem gilt!» - -– Miről adjak irást, Boksa? - -– Attestátumot nekem arról, hogy az az ötven, a mit tegnap kaptam, nem -érvényes, hogy ha én nekem azt valaha valaki szememre veti, oda -dörgölhessem az orrához a bizonyítványt, hogy az nem számít. - -– Jól van, Boksa, meglesz mindjárt. - -Richard bement a szobába, tarsolyából elővette írószereit, s kiadta a -bizonyítványt Boksa Gergőnek a felől, hogy a tegnap kapott ötven, mint -érvénytelen, semmisnek declaráltatik. - -A «declaráltatik» szó különösen megnyugtatta Boksát, meg az a dicsőség, -hogy Ödön is coramizálta az attestatumát. - -Megelégedetten dugta azt dolmánya zsebébe. Visszaadták kardját, fokosát, -pisztolyait. - -– Már most hol az a kulacs? - -Pál úr nyujtotta a kulacsát. Boksa le sem vette azt a szájáról addig, -míg ki nem vallatta belőle az utolsó cseppet is. - -Akkor aztán megtörölte a száját a kihúzott inge újjával, széttekintett a -körülállók között. Meglátta, a kit keresett. - -– No már most gyere elő, te német, a ki tegnap utánam kiáltottál, hogy -«Gerge pácsi, ne had magad», gyere birkózni! Én ötvenet kaptam, egész -éjjel lovon ültem, gulyát vertem; te pihentél, mégis földhöz csaplak. - -A kihivott vékony, czingár diák legényke volt, még bajusza sem volt; a -kihivásra előlépett nagy tréfásan nevetve, s azt mondta: «ne csap födhő -Gerge pácsi». S mikor összeölelkezett vele, Gergő már fogta izmos -karjaival a derekát, a diák megcsókolta jobbról-balról Gergő ripacsos -orczáját. Arra aztán Gergő elereszté a derekát. - -– Csakugyan látom már, hogy nagy gaukler vagy. Csakugyan nem tudlak -földhöz csapni. No, ördög vigyen el, hát csókolódzunk össze. - -– De már most mondja el kend Boksa, kérdé Richard, hogyan kerítette -vissza az ökröket? - -Boksa egyet vont a vállán, egyet igazított a szíjján, félrehuzta a -száját, az orrát, felrángatta a szemöldökét, s aztán úgy félvállról -annyit mondott, hogy: - -– Hát csak odamentem a német óbesterhez, s megkértem szépen, hogy adja -vissza az ökreimet. Jó ember a német! Visszaadta egy szó nélkül -valamennyit, még meg is szerezte vagy kettővel. Tiszteli a kapitány -urat. - -Soha sem lehetett belőle többet kivenni. - -Az a nagyszájú kérkedő, ki máskor napestig el bírt dicsekedni soha meg -nem történt vitéz kalandokkal, most, mikor igazi hőskalandot vitt -véghez, a legvakmerőbbet, elhallgatott vele, megtartá titoknak. - -Soha nem hallotta meg az ő szájából senki, hol járt, mit csinált azon az -éjszakán. - - - - -A KIRÁLYERDŐBEN. - -Olyan régen történt ez már: huszonhat ősz lehullt lombja fedi ezt már! -ezer ember közül egy ha tudja, mi volt az a Királyerdő? - -Egy erdő, a melynek minden fája történetet mondó emlék. Egy erdő, telve -ünnepélyes suttogással; hol a lombnak szelleme van, hol a fűszál -emlékezik, hol a geszt sarjadékiban hősök piros vére szivárog, hol a -zöld moha álmokat lát s a zugó lomb kibeszéli azokat. - -Az isaszegi ütközet tere az, mely tartott egyik tizenkét órától a -másikig, déltől éjfélig. - -Ez a vadrózsabokor itten fehér-piros virágaival egy kis gömbölyű halom -fölött, tizennégy vitéznek tart árnyékot, kiket oda együvé temettek. - -A nagy kövek azért vannak oda hengerítve, hogy a vadak szét ne hordják -csontjaikat. - -Annak a százados bükkfának az oldalában azt a két nagy dudorodást két -ágyugolyó okozta. A fa benőtte azokat kérgével. - -Ezek a szétszórt kövek itt a réten annak a mészkemenczének a -maradványai, a mit szétszedtek a honvédek, s mikor töltényük elfogyott, -kövekkel hajigáltak az ellenségre. Ez a szederindás pagony itten, -melyből kormos, égett faderekak merednek elő, az a hely, melyet -Jellachich felgyújtott h ta mögött, hogy üldözőit feltartóztassa. - -S ez a levágott fatörzs azon asztal, melyen a magyar vezér azt a -napiparancsot írta, mely röviden így szól: «Ma vagy győznünk kell, vagy -visszamennünk a Tisza mögé!» - -Azok a sötétzöld foltok itt-ott a pagonyban, mik száraz nyáron sem -asznak el soha, most is meghozzák harangvirágaikat, mintha ők akarnák -pótolni a lélekharangot valakinek az üdveért. - -Egy nagy tisztás közepén pedig van egy széles kerek tér, melyen örökké -száraz a fű. Ott verekedett két ellenséges lovas dandár s úgy elgázolta -a mezőt, hogy még most is kopár bele. - -Nem harcz, nem ütközet volt itt, hanem párbaj tízezer és tízezer férfi -között: párbaj gyalog és lóháton, golyóval és szuronynyal, karddal és -puskaagygyal, kövekkel és puszta kézzel. Egy óriási párharcz, hol külön -minden fa alatt minden férfi magára harczol ellenfelével; minden fatörzs -egy külön vár, minden bokor egy külön sáncz, mit véd, vív, elveszt és -visszafoglal az egyik hős a másik hős ellenében. Tölténye elfogyott már -mindkét félnek, öt órája, hogy tűzben állnak, most csak a szuronyt -használják még, az is eltompul, a fegyver csak ütni való; mint -fejsze-ütések hangja csattog ki a puskaagy verése az erdők -visszhangjából; a kinek fegyvere összetörik, ellenfeleét ragadja meg, s -iparkodik azt kitekerni; nem kormányoz többé vezényszó, ki-ki magára -harczol; a fák oldalát a kifecscsenő vér pirosra festi, s e rettentő -magánharczban, hol mindenki vezér és közharczos, az ágyúk tekéi recsegve -törnek útat a sudarak között jobbról-balról s zúgva csapkodnak be a -titokteljes sűrűbe. Mind a két fél oda ágyúz a harczolók közé. Balról -Aulich segéd-csapatai nézik saját bajtársaikat ellenségnek, jobbról -Montenuovo dandára kartácsoltat közéjük. Ágyúk kereszttüze alatt -harczolnak. Arra sem ügyelnek többé. - -Mindenki azt mondja, meg kell ma itt halni vagy győzni! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A Királyerdő a gödöllői vadaskerttől délre háromezer lépésnyire fekszik, -a Rákos balpartját koronázza; néhol a pataktól több ezer lépésnyi -távolban marad; Isaszegnél azonban legszélső fái egészen a Rákos vizének -hajolnak. Három országút visz az erdőn keresztül s mind a három -találkozik Isaszegen, s ott egy országúttá egyesűl. Ez a kapu, a mi -Pestre vezet. - -A magyar sereg Pestet akarja látni! - -Azért verekesznek. - -Van valaki, a ki ezt nem érti? - -A Királyerdő, a hol legszélesebb, háromezer, a hol legkeskenyebb, -ezerkétszáz lépés; hossza egy mérföld. Ezt az erdőt kell valamelyiknek a -két harczoló fél közül a másiktól elvenni. - -Az erdőt egész hosszában szegélyezi a Rákos, mely nyáron patak, de -tavaszszal mocsár; ütközetben nagy úr. Csak ott lehet rajta átkelni, a -hol ő engedi. - -Ilyen átjárat van Isaszegnél, és távolabb északra egy malomnál. - -Mind a két átjáratot a magyar sereg ellenfele birja, ki szemközt tud -állítani negyvenkétezer harczost, kétszázharminczkét ágyút, három -röppentyű-üteget és ötvenhat század lovast. - -A halmokat, mik a csatatéren uralkodnak, ő tartja megszállva. - -Még azonfelül az ütközet folyama alatt Isaszeget is felgyújtották, az -utczák végtől hosszig égnek, azokon ágyúval keresztűl hatolni -lehetetlen. - -Az ütközet déltől estig változó szerencsével folyik a Királyerdőben. - -Legelébb a déli részből verik ki a magyar seregek az osztrákokat, akkor -azok felgyújtják az erdőt. Azután az osztrák seregek fordulnak vissza új -erővel, visszaverik a magyarokat, s akkor nekik állja útjokat az égő -erdő. - -Azalatt a magyar hadsereg más része az északi erdőt szállja meg, s -támadást intéz a malomhid ellen. Már előrenyomul, már sikerre jut, midőn -a másik rész visszavonulása az elfoglalt tért feladni kényszeríti. - -Ismét újra kell kezdeni mindent. - -Az erdő vivásában, védésében mind a két fél csapatai egymásba -keverednek. Csak nyomról-nyomra, csak fától-fáig birnak egymástól tért -foglalni. - -A szétrobbant csapatokat újra meg újra a tűzbe vezetik. - -Nem fut már senki úgy, mint három hó előtt. Arczát hátra fordítja, a ki -a túlerő előtt meghátrál, s újra megfordul, a mint segítséget kap s újra -ellenére támad. - -A golyófütyölést mindenki ismeri már. Megszokott nóta! Az ágyúdördülés -nem dobbantja meg a szívet, a kapott sebre nem halaványodik el az arcz. -Észre sem szabad azt venni. - -Már hat órája hogy küzdenek. - -S még egyik fél sem mondhatja, hogy elfoglalt volna a másiktól annyi -tért, a mennyit ágyúgolyói bejárnak. A hova a golyók leesnek, az még az -ellenfél birtoka. - -Most megfeszíti mindkettő végső erejét. Fölkeltik a földről, a kik már a -fáradtságtól leroskadtak; bekötik a sebeket s azt mondják: «még nem -fáj!» fölbuzdítják a gyönge szívűeket; összegyűjtik a tartalékokat s -összes végső hatalmukkal a csatatérre omlanak mind két felől. - -Zeng az erdő az ádáz kiáltástól; maguk a vezérek viszik elől a -zászlókat. - -Az osztrák sereg egy döntő csapást intéz a magyar tábor hadközepe ellen. - -Tizenhat század könnyű lovasság, dzsidás és dragonyos, két egész ezred -vértes, hat század banderialis lovas, nyolcz ágyúüteggel, s két -röppentyűteleppel, nyomul keresztűl a Rákos gázlóján Isaszeg fölött egy -tömegben, s mint a lavina hömpölyg neki a magyar hadderéknak. - -Azon a kerek téren, mely még most is oly kopárra tapodva látszik, áll a -magyar huszárság egy gyönyörű tömegben. - -Háromezer huszár együtt! - -Az ellenfél lovas ütegeit felállítá velük szemközt, saját lovassága -hézagai között és oldalában, s megnyitá ellenük az irtó tüzet. - -Itt csak egy út volt a menekülésre. Azt követték. - -Szemközt rohanni az ellenfél lovasságára s az első rohamnál -összekeveredni vele úgy, hogy az ellen maga se tudja kiválogatni, melyik -az ő csapatja, melyik a másé s ne használhassa az ágyúit. - -Úgy történt. - -Mindenütt az egész harczvonalon sebes rohamra fútták meg a trombitákat; -a föld dübörgött a rohamtól, az erdő rengett az ordítástól, s az -ordítás, kiáltozás közé nem sokára aczélok pengése vegyült, a mint -ezernyi ezer kard kezd el egymással csókolózni. - -A fölvert porfelleg sok ideig eltakarta az egész csatatért. - -S mikor egy szélroham hirtelen elkapta azt, a két tábor előtt az ősregék -hőskölteménye állt megtestesülve. - -Hat-hét ezer lovag egymással összekeveredve, ki-ki ellenét keresve; -ágaskodó paripák tombolása, villogó kardok találkozása; vörös csákók, -érczsisakok, szögletes süvegek egymás mellett, egymás ellen. Három -főtömeg csoportosul a csatatéren: csaknem gömbölyű tömegek. Előre-hátra -hullámzanak, mint egy csodálatos gépezet, melynek két sarka van. E két -sark a két zászló: a magyar háromszínű, s a császári kétszínű. Ezek -körül foly a legdühösebb küzdelem. A legjobb vitézek oda törnek az -ellenfél zászlójához, ott vérzenek el saját zászlójuk védelmében. - -S e mellett oly szoros keveredett tömegbe vannak összezsúfolva, hogy az -egész, mint egy hangyaboly, zsibong előre-hátra, osztrák és magyar -lovasság együtt. - -Oh, egy orosz hadvezér tudná, mit tegyen ilyenkor? Nekik irányozná mind -a hatvankilencz ágyúját s elseperné mind a kettőt maga elől. - -Az áprilisi tavaszi égen épen akkor hanyatlott alá a nap, s a budai kék -hegyek mögül arany sugárküllőket lövelt szét az égen. - -Minden aranynyá vált előtte. A fák fakadó rügyei, mik közt sugárai -átszürődtek; a som és vízi jávorfa épen akkor kezdett virítani. Arany -ködnek látszott a lovagok körül felvert por, s aranyszobornak a hősök -izzadt arcza. - -Úgy verekedtek mindannyian, mintha azt tartanák, hogy nem szabad addig -lemenni a napnak, míg hírt nem visz felőle a tengereknek: ki volt a -győztes? - -Minden kar úgy feszíté meg erejét, minden csapás úgy lett adva, mintha -attól függne egy ország, egy korszak, egy eszme győzelme. Két óriás -haláltusája volt az, melynek minden csepp vére maga egy lélek, egy hős, -egy csoda. - -Rettenetesek a tanújelei e viadalnak, miket a harcz után -összegyűjtöttek. Sisakok, a tarajon keresztül ketté vágva, vas -mellvértek, egy döféssel keresztül szúrva. És azután a véres alakok, kik -tíz, tizenkét sebbel elborítva maradtak a csatamezőn – és élve maradtak. - -A fölvert por, a körülfekvő lég forró volt a küzdők dühétől. E -napsütötte porfelleg, ez emberi düh lehellte fényes köd közepett két -vezéri alak pillantja meg egymást a tömegek között. Mindkettő magasabb -egy fővel a tömegnél. - -Az egyik Baradlay Richard, a másik Palvicz Ottó. - -Egy gondolatuk van. - -Nem is gondolat az: két villám találkozása két förgeteg öléből. - -Keresztültörnek küzdő hadsoraikon. Egymást fölkeresik. - -A harczosok útat nyitnak nekik a találkozásra. - -Úgy nyílnak meg előttük a sorok, mintha mindenki azt hinné: Istenitélet -ez! a két vitéz kardjára van bízva, kié legyen a győzelem ma? Végezzék -egyedül! - -A legközelebb állók tért nyitnak körülöttük, hogy egymáshoz férhessenek. - -Végre találkozhatnak. - -Minden, mi férfiszívnek meleget ád, lobog most ereikben. A harczos -dícsvágya, a nemes büszkesége, a bántalmak jól táplált emléke, az édes -gyűlölet s a haza keserű szerelme, s mindez a csataviharban potentiára -emelve, a harczi mámor, a vérontó kéj extasisában arkangyali erővé -magasztosulva. - -Összecsaptak. - -Egyik sem gondolt arra, hogy a másik csapását elhárítsa, mind a kettő -egyszerre vágott. - -Karjának teljes erejével, szívének teljes haragjával vágott mind a -kettő. - -A kengyelben fölemelkedve, a kardot egészen hátraszegezve, csaptak le -egymás fejére. - -A főre czélzott mind a két kard. - -A két csapás egyszerre csattant, mint a találkozó villám s a két hős -egyszerre lefordult nyergéből. - -És valóban olyan jó csapás volt az, a mit Baradlay Richard ellenfelétől -kapott, hogy ha nincs teste belemártva azon bűv forrásokba, mikbe az -Ilias és Niebelungen hőseit mártották édes anyjaik, a nap fölkeltét nem -látja többé. - -De talán az újabb mythosztalan kornak is vannak bűvszerei, mikkel az -anyák bebalzsamozzák fiaik testét, hogy ne fogjon azon a kard éle. Talán -egy örökké hangzó imádkozás az, mely útjában áll a halálangyal -pallosának s mikor az érczen, vason keresztülvágott már, e vékony -sóhajtáson nem bír keresztülvágni. - -Palvicz Ottó kardja keresztülszelte Richard csákóját, az érczabroncsot, -mely felső karimaját tartá; hanem – a mi oly sokszor megtörténik, – a -kard a súlyos vágás közben nem élével, de félig lapjára fordulva érte -Richard fejét. - -Az iszonyú ütéstől mégis leszédült az, s kiesett nyergéből, de -sebzetlenül. - -Hanem az a másik csapás, a mit ő adott ellenfelének, az tökéletesen -talált. - -Olyan volt az, mint az ég mennyköve. - -Keresztülvágta a sisakot s mélyen behatolt a koponyába, tátongó sebet -ütve rajta egész a halántékig. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint a két hős vezér egyszerre lehullott lováról, nehány pillanatra -ádáz dulakodás támadt körülöttük. Mind a két csapat meg akarta menteni -elesett vezérét. - -Pál vitéz, ki ott járt vezére nyomában, hirtelen leszökött lováról s -arczczal Richard testére veté magát. A dulakodó paripák ott -agyontaposták. De megmenté kedves gazdáját. Hiszen oly szegény lelke -volt szegénynek. Még csak annyi talentuma sem volt, mint annak az -írástudó trombitásnak, a mit eltestáljon. Nem volt egyebe, csak -szeretete. Most azzal betakarta kedvenczét. És elment helyette meghalni. - -E perczben megdördültek az ágyúk az erdő felől! Mi ez? Az egész -Királyerdő rengett a felkiáltástól: «Éljen a haza!» - -A magyarok tartalék-hadteste megérkezett s beállt a csatarendbe. - -A tartalék ütegei megkezdték a harczot, a honvédzászlóaljak kiverék az -ellenfélt a Királyerdőből. Az ütközet sorsa el volt döntve. - -Az osztrák fél trombitái takarodót fúttak. A küzdő lovasság -szétbontakozott; a holtak és sebesültek összeszedése a magyarnak maradt. -Palvicz Ottót is ők vették fel. Még élt. - -Az osztrák hadcsapatok mind visszavonultak a Rákos jobb partjára. - -A nap leáldozott már. De még azzal nem volt vége a napnak. - -Az éjt megvilágította az égő falu lángja, s a falut birni kellett annak, -a ki azt akarja mondani, hogy győzött! - -Tehát szuronyt szegezni és előre! Bele a tűz közepébe! - -Nyolcz órája, hogy harczolnak már, de fáradtnak lenni nem szabad; a -tikkadt hadak új rohamra kelnek, a zászlók lobognak az esti szélben; az -éljen-kiáltás felzendül köröskörül; szurony-erdő indul meg a sötét -erdőből s belevág a tűz közepébe; az égő utczákon végig foly óra hosszat -a viadal; a sötét erdőben puskaropogás világítja az éjt. - -S még mindig előbbre törnek a szuronyok. Most felhatolnak az isaszegi -magaslatokra; az ellent onnan is leszorítják, s mikor a láthatáron -fölemelkedik a hold, a halmokon mind a háromszínű zászlókat látja -lobogni. - -De benn a Királyerdőben még egyre foly az ádáz viadal. - -Azokat ott nem lehet szétválasztani. Új meg új csapatok törnek egymásra -az erdő sötétjében, a kik nem akarják elhinni, hogy a csatának már vége; -a kik harczolnak, csak azért, hogy harczoljanak; a kik nem hallgatnak -sem takarodóra, sem vezényszóra; csak ellenséget keresnek és küzdenek, a -hol rátalálnak. - -Csak a késő éjfél pihenteti el őket. - -A Rákos mögötti halmokon a győztes éljenkiáltása veri fel az éjszaka -álmait; a távol gödöllői hegyekről áthangzik az elvonuló ellen szomorú -hivogató trombitaszója; benn az erdő mélyében a halálra sebesültek -nyögése, sóhajtása kisért. A malomréten tábortüzek körül czigányzene -szól: huszárok, honvédek toborzót tánczolnak. A rét árkaiból csermely -szivárog, mely a Rákos vizét pirosra festi… - -… Ez történt a Királyerdőben. - - - - -A HALDOKLÓ ELLENFÉL HAGYATÉKA. - -Sötét volt már, midőn Baradlay Richard mély kábultából felocsúdott. - -Úgy tetszett neki eleinte, mintha az a sötétség mind egy nagy súlyos -tömeg volna, mely az ő fején fekszik; mikor a kezét megmozdítá, -meglepte, hogy mozdulatai ebben a sűrű fekete valamiben meg nem akadnak. - -– Hohó! kiálta, a mint meggyőződött róla, hogy a nyelve is mozog. - -Arra a neszre aztán megnyilt egy oldalajtó s abból világosság jött be. - -A világosságnál aztán rájött Richard, hogy a feje még mindig arra való, -hogy visszaemlékezzék. A világosság huszárlámpától ered; a lámpát pedig -egy hosszú kéz tartja, egy hosszú arcz előtt, mely arcz tulajdonosát -Mausmannak hivják. - -Hanem még mindig úgy tetszett neki, mintha a napban volna, a hol az -ember fejének a pondus specificuma ezerháromszáz mázsa s a hol egy -közönséges embernek négyszáz lóerőre van szüksége, hogy ha egyszer a -földre, azaz, hogy a napra lefeküdt, onnan megint fel tudjon kelni. - -– Nos? felébredtél valahára? szólt bohó tréfás arczczal Mausmann. - -– Hát élek? - -– Egy körmöd sem hiányzik. Csak vendégszerepelni voltál a másvilágon. - -– Hol vagyok? - -– A rákosi malomban. - -– Akkor hát győztünk! kiáltá fel Richard, s egyszerre emlékezett már -mindenre. - -– Tökéletesen. Isaszeg a miénk; a bán Gödöllőig flankenbewegolt, teljes -a diadal. - -Nem érezte már többé ólomnak a fejét Richard, nem kellett neki felső -légnyomású gőzgép, hogy fektéből felugorjék. - -– Hát bizony csak állj talpra! biztatá őt Mausmann; nincs neked semmi -bajod. Egy ökölnyi daganat van a fejeden, azon három hüvelyknyi solutio -continuitatis a bőrön. Ez az egész. - -– Te orvos vagy? - -– Elhiszem azt, felelt Mausmann, tudománybüszkeséggel. Doctor medicinæ -és magister chirurgiæ. Én vettelek gondjaim alá s nagy dolgot fogok -belőle csinálni, hogy kigyógyítottalak, miután semmi bajod nincs, csak -egy kis daganat és bőrrepedés. Lapjával ütött meg a kard. - -Richard maga is megtapogatá fejét. Volt biz azon a flastrom alatt egy -jókora daganat, de azt már föl se vette. - -– Holnapután nyoma sem lesz. Ezért nem érdemes velem tovább vesződnöd; -láss a többi sebesültekhez. Ehhez csak egy kis hideg vízborogatás kell; -azt meg Pál úr is elvégzi. - -– Pál úr? szólt Mausmann, kiülő szemeit még jobban kimeresztve. - -– Tán nincs itt? - -– De itt fekszik ő is a malom folyosója alatt. És alszik, és alunni fog -in secula seculorum. - -– Meghalt? - -– Bizony ott járt, veled együtt, a hol a halált olcsón osztogatták. -Mikor te leestél lovadról, szegény öreg fiú rád vetette magát a -testével, hogy a lovak össze ne gázoljanak, s aztán őt taposták össze. - -– Nem lehet megmenteni? - -– Három embernek elég volna a meghalásra, a mit kapott. - -– Vezess oda hozzá. - -– Várj, hadd kössem be elébb a fejedet. Igy ni. Mily jól illik a fejed -körül ez a fehér kendő, olyan vagy vele, mint egy ős druida. -Kapaszkodjál a karomba. Még szédülni fogsz az érvágástól. - -Mausmann fogta a lámpát s kivezette Richardot a malom-folyosóra. - -Ott feküdtek sorban a csata áldozatai, kik a malom közelében -elhullottak. - -Richard rögtön rátalált Pál vitézre. - -Most is oly nyugodt arcza volt az öreg legénynek, mint mindig. Mintha -azt a kis meghalást még csak föl se venné; mintha igen természetes -dolognak találná, a mi vele történt. A bajusza most is oly -kacskaringósan állt két felé, mint két archimedes-csavar. Semmi seb nem -látszott rajta. - -Richard oda térdelt mellé: kezébe fogta a kezét a vén huszárnak, úgy -költögeté. - -– Pál vitézem! Kedves hű öreg cselédem. Ébredj fel hát! Hiszen csak -alszol. Ne tedd magadat halottnak. Hallod-e. Őrnagyod hiv! A régi gazdád -beszél hozzád. Hát nem felelsz? - -– Nagy oka van nem felelni, szólt Mausmann; a koponyája hátul össze van -zúzva egy patkóütéstől. - -Richard sírt az elesett vén vitéz felett, mint egy gyermek. Hiszen olyan -hű volt az hozzá; hívebb mint ember szokott lenni: – mint egy hű állat, -a kiben egy angyal lakik. - -– Temettesd őt külön sírba, kérte barátját Richard. Hogy rátaláljak, -mikor visszajövök őt keresni. - -– Holnap te is jelen lehetsz a hősök végtiszteleténél. Az ellenfél -halottait is mi temettetjük el. - -– Igaz! Mi történt Palvicz Ottóval? - -– Azzal kegyetlenűl bántál. Ő is itt fekszik a molnárlakban. A -törzsorvos maga foglalkozik vele. Azt hiszi, hogy a kapott sebbe -okvetlenül belehal. - -Éppen jött a törzsorvos a molnárlakból, Richardot fölismerve oda sietett -hozzá. - -– Ön szerencsésen menekült, de ellenfele a végét járja. Még most magánál -van; de nehány óra mulva beáll a sebláz, s az üszög elkerülhetlen. - -– Nincs remény a megmentéséhez? kérdezé Richard. - -– Semmi. Ő maga is készen van a végsőre. Első szava, mikor bementem -hozzá, az a kérdés volt, hogy mi történt Baradlayval? Mikor értesítettem -róla, hogy ön minden veszélyen kívül van, csak tompa ütést kapott, akkor -arra kért, hogy keressem föl önt és híjjam oda hozzá; valami közlendője -van. - -– Ha ő kivánja, annál jobb, különben is lovagias kötelesség a -megsebesített ellenfélt meglátogatni. Menjünk. - -A molnárnak egyik benyilójában feküdt Palvicz Ottó. - -Mikor Richardot belépni látta, könyökére erőlködött emelkedni és kérte, -hogy tegyenek valamit a feje alá, hogy egyenesen ülhessen. Kezét nyujtá -az érkezőnek. - -– Jó estét bajtárs! hogy vagy? kérdezé, ő, a haldokló, – ellenfelétől. -Bagatelle. Szót sem érdemel. Nálam vége van a világnak. Ne busulj rajta. -Nem az az egy vágás öl meg. Oh nekem kemény fejem van. Sokat kiállt az -már. Hanem az ostoba lovak nagyon megtapostak. Valami megszakadt a -belsőmben. Abba kell elvesznem. Nem te öltél meg; azon ne törd a -fejedet; adtunk egymásnak mind a ketten egyet. Ki van egyenlítve. – Én -befejeztem a számadásomat, csupán egy nagy adósságom van hátra. – Itt -mélyen felsohajtott s megpihent. Mintha erőt akarna gyűjteni. - -– Kérd meg ezeket a többi urakat itten, hogy hagyjanak nehány pillanatig -magunkra. Velem már úgy is mindent megtettek, a mi jó. Nincs semmire -szükségem többé. - -Az orvos még egyszer ráköté, hogy viselje magát nyugodtan, s ne -mozogjon, mert kötelékei felszakadnak. Palvicz Ottó megigérte, hogy nem -vet neki egy napot, és igen csendes ember lesz belőle. - -A mint egyedül maradtak, az elkésett utas sietségével ragadá meg Richard -kezét s mély érzelemre hangolt szóval mondá neki: - -– Bajtárs, nekem egy gyermekem van, – a kinek holnap nem lesz apja. - -A haldokló arczát valami tűzpir futotta át e vallomásnál. - -– Mindent elmondok neked. Időm rövid. Meg kell halnom. Titkomat nem -bízhatom másra, mint egy nemes emberre, a ki azt megérti és megőrzi. -Ellenséged voltam. Most már mindenkinek jó barátja vagyok. Még a -férgeknek is. Te élsz, és győztél. Kötelességed ellenfeled hagyományát -elfogadni. - -– Elfogadom, igéré Richard. - -– Tudtam azt, azért hivattalak. Tehát halld meg, a mit rád bizok. Nekem -van egy fiam, kit én soha sem láttam, s már nem is fogok látni. Anyja -egy előkelő hölgy. Hogy kicsoda? azt meg fogod tudni az iratokból, miket -tárczámban találsz. Egy szép, egy szívtelen hölgy. Fiatal hadnagy -voltam, mikor megismerkedtem vele. Mindketten könnyelműek voltunk. Atyám -még élt, s nekem megtiltotta a házassági összeköttetést, a mi egy nő -önfeledését orvosolta volna. Mindegy. Azért még sem kellett volna a -szívből kiszakítani egy darabot, s azt kihajítani az utczára. A leány, -ki Isten és természet előtt nőm volt, elment anyjával utazni, s midőn -visszajött, ismét leány volt. Csak annyit tudtam meg, hogy a veszendő -lélek, a kivel megszaporodott a fölösleges lények száma a világon – fiú. -– De hogy hova lett, hol dobták el idegen földön? azt nem tudtam meg. -Később magam vívtam ki magamnak állást a katonai pályán; apám is -meghalt, önálló lettem. És Istenemre, nőül vettem volna azt a hölgyet, -ha meg tudja mondani, hol van a fiam? Untalan ostromolt leveleivel. -Találkozást sürgetett. Esküdött. Minden unszoló iratára azt feleltem: -«találja ön meg gyermekemet». Kegyetlen voltam hozzá. Mehetett volna -nőül máshoz, akárhány kérője akadt. «Én megtiltom neked, hogy férjhez -menj!» – «Hát végy nőül magad.» – «Találd meg gyermekemet.» Kínoztam. De -nem volt szíve, a mi e kínt igazán érezte volna. Azt mondta, nem tudja, -hova lett? Mert úgy iparkodott azoknak a piczi gyermeklábaknak a nyomát -betakargatni a homokban, hogy vissza ne találjon hozzá sem ő, sem más. - -– De én mégis rátaláltam. – Éveket töltöttem el a keresésben. Egyik -lábnyomocskáját a másik után fedeztem föl. Itt egy keresztelő levelet. -Amott egy dajkát, egy iratot, egy piczi főkötőcskét; egy élő tanut; míg -utolsó nyomára is ráakadtam. - -Ennél a nyomnál meg kell állnom és meghalnom. - -A kemény férfi keble úgy küzdött nehéz gondolataival. Akban a kemény -álarczban mélyen érező szív lakott. Richard figyelve gyűjté minden -szavát. - -– Bajtárs, szólt a haldokló vitéz, add kezedet rá, hogy te elmégy odáig, -a hová én már el nem jutok. - -Richard odaadta kezét a sebesült ellenfélnek. Az ki nem bocsátá azt -többet. - -– Tárczámban megleled az iratokat, a mik utasítást adnak, hol kell -keresned a személyeket, a kik tovább vezetnek. A gyermek legutoljára egy -pesti házalónő gondjára volt bízva, ezt egy bécsi zsibárustól tudtam -meg. Pesten nem találtam a nőre, mert Debreczenbe költözött át, valamit -szállított a ti kormányotoknak. Oda én nem mehettem. De megtudtam, hogy -az a nő kiadta a gyermeket valahova dajkaságba. Hogy hova? Azt egyedül ő -tudja. Hanem cseléde tud felőle még annyit, hogy az a falusi -dajkaasszony, kinek keresetmódja ez, gyakran eljárt az asszonyhoz -veszekedni, a miatt, hogy az élelmezésre a fizetett összeg nem elég: -nyomoruságos, a gyermek rongyos és éhezik. - -E szóknál görcsösen szoríták meg a haldokló újjai Richard kezét. - -A gyermek rongyos és éhezik. - -– Azt mondja, pedig igen szép gyermek; néhányszor elhozta a dajkanő, -hogy bebizonyítsa, hogy még él. - -Palvicz Ottó szemei megteltek könynyel. - -– A házalónő mindig megnézte a gyermek mellét, azon egy szeder-alaku -anyajegy van; hogy meggyőződjék azonosságáról. A gyermek nyakán egy -zsinóron kettétört rézpénz fele csügg, másik fele az anyjánál van. – Ha -még el nem hajította azt is. - -– A gyermek rongyos és éhezik. És már három éves. A zsibárusné cselédje -irgalomból ad neki fekete kenyeret; a zsibárusnő irgalomból fizeti -csekély tartásdíját, s a dajkanő kegyelemből tartja, mert anyja rég -megfeledkezett róla. – Bajtárs! a föld alatt is ennek a gyermeknek a -sírását fogom hallani. - -– Nem fog sírni, légy nyugodt. - -– Ugy-e bár? Te fölkeresed őt? Pénzemet, mit tárczámban találsz, biztos -helyre fogod tenni, hogy a míg felnő s kenyeret tud keresni, meg ne -haljon éhen. - -– Én fel fogom őt keresni és gondom alá veszem. - -– Megtalálod irataim között a felhatalmazást, hogy nevemet viselje. De -azt ne tudja meg soha, hogy én ki voltam? Szegény katona voltam. Add őt -valami becsületes mesterségre, Richard! - -– Légy nyugodt, Ottó bajtárs, én fogadom neked, hogy úgy fogom őt -tartani, mintha testvérem gyermeke volna. - -Palvicz arczán az öröm rángó görcsei jelentek meg. - -– Te megigéred. Meg is tartod. Akkor nekem nincs mit várnom ide által. -Ah milyen jól esik az égés a fejemben. - -És azzal elkezdett dalolni. - -A láz erőt vett rajta, s rohamai kiforgatták lelkét eddigi gyökereiből, -s akkor dalolt, mint egy őrült, gassenhauereket, operákat. - -Mikor aztán a lázroham percznyi csendet hagyott, akkor ismét okosan -beszélt. - -– Mert látod, van a kínnak bizonyos foka, a mikor az már jól esik. - -Richardnak rettenetes volt a haldokló küzdelmét nézni; egy haldoklóét, -ki az ő kezétől esett el. De nem hagyhatta ott, mert az fogta a kezét, s -midőn Richard ki akarta azt vonni kezéből, mint vaskapocs szorultak -össze a haldokló újjai s őrjöngő humorral monda: - -– Ahán! Te el akarnál most innen osonni? Nem tetszik a látvány? Nem úgy -bajtárs. Ha megöltél, nézd végig, hogyan halok meg. Tanuld meg, hogyan -kell majd neked is, ha így jársz, mint én, vonaglani, nyavalygani, -torzképeket fintorgatni, fogakat csikorítani. - -És ismét dalolt, hogy azt borzalom volt hallani. - -A nagy kinzómester egy-egy perczre megint nyugtot hagyott neki; olyankor -halkan beszélt. - -– Csak félczipőcske van a lábán szegénykének! - -Erre ismét zihálni kezdett a keble. - -Egyszer aztán nagyon elcsendesült. Szemöldeit mélyen lehúzta szemeire, -arcza megszünt vonaglani; mély, csendes, nyugodt hangon szólítá meg -Richardot. Egészen magánál látszott lenni. - -– Hanem… bajtárs… az a titok, a mit neked átadtam, egy nő titka… -Becsületedre mondd nekem, hogy e nőt el nem árulod soha… Még fiának sem -mondod meg anyja nevét… Rossz nő! De titkához csak a sírnak van joga, -hova én lemegyek. - -Richard ünnepélyes meghatottsággal válaszolt: - -– Becsületemre fogadom azt. - -E szóra a csuklóját szorító kéz még keményebben zárult össze; az az -elkomolyult, sápadt arcz azokkal a leránczolt szemöldökökkel, azokkal a -kőmerev szemekkel még sokáig nézett szemébe; míg egyszer észrevette, -hogy az, a kivel szemközt néz, a kivel kezet szorít, – az egy halott. - -Úgy kellett az orvosoknak erőszakkal lefejteni Richard kézcsuklójáról -holt ellenfele ujjait. - - - - -NAPFÉNY ÉS HOLDFÉNY. - -Egy idyll a csatazaj közepett. - -Milyen jó, hogy nem olyan a föld, mint Herodot térképén van ábrázolva: -sima, egyenes, lapos; milyen jó, hogy fa föld gömbölyű. Milyen jó, hogy -lehet egy-egy pontja a földnek, a honnan a kerek láthatáron nem látszik -meg az égő falvak füstje. A földboltozat hajlása eltakarja azt s engedi, -hogy legyenek boldog emberek is a világon. - -Ha a föld oly lapos volna, mint Herodot hitte, látni kellene a -Kőrös-sziget partjáról délfelé eltekintve, hogy ég Ó-Arad, Ujvidék, hogy -robban a légbe Szent-Tamás, hogy gyullad ki Temesvár; nyugatnak nézve -meglátszanék, hogy füstölögnek Abrudbánya romjai napokig, hetekig; -keletnek tekintve látná a szem Budapestet égni, s északnak nézve, látni -kellene az ezernyi őrtüzeket, mik egy közeledő tábort jeleznek. És végig -hangzanék a rettenetes sík világon az ágyúk dörgése, mik Aradot, -Temesvárt, Péterváradot, Gyulafehérvárt, Komáromot, Budát, Titelt -vívják. Egy folytonos szakadatlan dörgés moraja volna az, mely önmagának -viszhangot ad. - -Nem látszik abból, nem hallik abból ide semmi; a láthatár eltakar -mindent. - -A Kőrös-sziget nyárfái most hányják virágjaikat; szép májusi idő van. -Áldott meleg eső után a buja zöld fű sárgul, kékül a virágtól; valahol a -fákon túl a kasza fenése hangzik; ott már kaszálnak is. - -Az egész Kőrös-sziget egy kis elzárt paradicsom, költői kedélyű uraság -nyaraló tanyája, a fák életbiztosító intézete, hol fejsze nem éri -gyökereiket soha; nincs egyéb feladatuk, mint lombot hozni, árnyat -vetni, madaraknak otthont adni. S ha van közöttük egy-egy rokkant, kinek -dereka tört, karja facsarult a zivatarban, azt sem bántják; nyugdíjba -van már téve; szabad neki elmulasztani a kivirulást; ha elszáradt, ha -elkorhadt, majd bezöldelli a körüle tekergőző vad komló, téli zöld -repkény. Az öreg fát nem vetik a tűzre. - -S a fák alatt mintha madarak szentegyháza volna. Lakója van minden -bokornak, vándor rigó, fülemile, ott találja tavaszszal a fészkét, a hol -őszszel hagyta, s dalával, fütytyével hirdeti a meleget s szerelmet. - -Ezen a szigeten lövés nem hangzik soha. - -Nem is kinozza ott ártó bogár az embert és a fát. Mindenki hálás egymás -iránt; az ember védi a fát és annak tollas lakóit, a fa védi mind a -kettőt vihartól, nap hevétől, s a madár védi mind a kettőt közös -ellenségeiktől, a rovaroktól. Oh bölcsen van ez elrendezve! - -A szigetet köröskörül övezi az ős pagony; az égerfák, mik sötét -lombjaikat egész a víz színéig eresztik, még be sem hagynak abba -kívülről pillantani. - -Hanem egy ponton, a hol a híd átvisz a szigetre, megnyílik a sűrű -erdőfalazat, s az összehajló óriási fák, mint egy zöld templom-íven át -engednek a sziget belsejébe láthatni. - -Egy paradicsomi tájkép az ott. - -A derült távlatban egy napsütötte kastély látszik, a skót mezei lakok -modorában építve, északi oldalán az egész fal, fel a háztetőig -befuttatva sötétzöld repkénynyel, míg a keleti homlokzat lángban égni -látszik a felfutó rózsa millió piros virágától, mely épen most van -legjobb nyilásában. A kastély déli oldalán egy óriási vén hárs emelkedik -fel, még egyszer oly magasra, mint maga az épület fala, melynek fehér -márvány estradeján egy fejedelmi páva ül csendesen, hosszú aranycsillogó -uszályát a földig eresztve alá. - -S a kastély előtt egy széles tó, melynek azur tükrében az egész ragyogó -kép még egyszer megjelen; a fehér márvány mellvédek, a lángpiros -homlokzat, a sötétzöld repkényes oldal; három fehér hattyú, szárnyát -vitorlául terjesztgetve, lassan úszik végig e tükrön, ezüst vonalat -húzva végig rajta. - -S a vízparton egy egész falka szarvas hűsel; egy kis ünő a vizet -szürcsöli, s tán termetével kaczérkodik a víztükörben; az öreg gím -hatalmas agancsát magasra emelve áll mozdulatlanul. Olyan szelídek, hogy -meg sem rezzennek, ha valaki közelít feléjük. - -Az üde pázsit-ágyak közt kavicsos út vezet a kastély ajtajáig, mely egy -boltozatos verandába visz fel, a góth íves ablakok színes üvegkarikái -tarka fényt vetnek a padlat kétszínű márvány koczkáira, a mint a nap -keresztül süt rajtuk. - -A veranda egyik felét nehéz zöld damaszt függöny takarja, mely árnyat -tart a délelőtti napnak. - -Abba az árnyékba helyezve van egy fehér függönyös bölcső, abban a -bölcsőben aluszik egy kis csecsemő. Olyan kövérek az arczai, hogy alig -engednek helyet a piczi szájnak kettőjük között. Kénytelen a száját -nyitva tartani miattuk, míg aluszik. - -A bölcső peremén ül egy kis pacsirta, s énekli az alvó fölött a -Rákóczi-indulót. Nevetségesen gyönyörű! A világ legriadalmasabb harczi -indulója egy pacsirta gyöngéd, boldogságot zengő hangján. – Aztán mikor -jön egy szemtelen légy, s le akar szállani a kis alvó piros arczára: -huss! a pacsirta egyet rebben, s úgy elkapja a legyet, mintha soha sem -lett volna; aztán megint visszahibban az őrhelyére, s tovább fujja -üvegfuvolahangon, légcsengetyű-hangon: «bátran! csatára! hí a -szabadság!» – míg új légy nem jön. - -A csecsemő anyja a bölcső lábánál ül egy nádfonatú karszékben. Tekintete -a nyitott ajtón keresztül a távolban méláz. Fehér csipkés pongyolát -visel, derekán széles kék szalaggal átszorítva, hajfürtei rendezetlenül -omlanak vállaira és keblére, összekeveredve a csipkefőkötő elszabadult -szalagjával. - -Szemközt a hölgygyel egy fiatal férfi ül egy festő-állvány előtt, s a -hölgy miniatur-képét festi olajban. - -A veranda tulsó részében egy három éves gyermeknek van nagy dolga egy -óriási newfoundlandi kutyával, melyet minden áron rá akar bírni, hogy -legyen neki lova. - -Ez a nő, ez a két gyermek, Baradlay Ödön családja; az a fiatal férfi -pedig Baradlay Jenő. - -Annak a fiatal nőnek meg kellene tébolyodni, ha Jenő nem volna -körülötte. - -Mindig és mindig azon gondolkozni, hogy férje a halál piaczán jár és nem -hallani felőle hetekig semmi hírt, és azután rajzolni képzelmében a -veszélyeket, a mik utólérhetik! - -Nagy szerencse rá nézve, hogy Jenő ott van. Az úgy ki tudja találni a -legvigasztalóbb gondolatokat, minden aggodalmára van ellenmérge; még a -néma gondolatában is olvas. Néha-néha elmegy a szomszéd városba s jó -hírt hoz onnan. Talán nem is igazat. - -Jenő nincs megelégedve az arczképpel! pedig oly nagy igyekezettel festi -azt. Nagy adománya van a művészetre; azt is mondja, hogy el fog Rómába -menni s festőnek képezi magát. Ráhagyják. - -Hanem ez a kép nem akar sikerülni. Valami hiányos rajta. Minden vonás -egyenkint találva van; de együtt mégis idegen. - -– Bélácskám, kis öcsém, jer ide. - -A kis fiu ott hagyja a newfoundlandit s oda megy Jenőhöz. - -– Bélácskám, nézd meg ezt a képet, s mondd meg, ki ez? - -A kis fiu megbámulta a képet nagy kék szemeivel: - -– Egy szép asszony. - -– Nem ismersz rá anyádra? - -– Az anyám nem ilyen. - -Azzal a kis fiu visszament a newfoundlandihoz. - -Aranka vigasztalni akarta Jenőt. - -– Jó az a kép, én tudom, hogy találva van. - -– Én tudom, hogy nem jó. És annak te vagy az oka. Mikor előttem ülsz, -mindig azon gondolkozol, hogy most Ödön milyen veszélyben lehet, s én -nem akarom ezt a kifejezést visszaadni a képen. Meg akarjuk vele lepni -Ödönt. Neked nem szabad e képen olyan szomorúnak, olyan aggódónak -lenned. - -– De hát lehetek-e másforma? - -– Hiszen tudod, hogy Ödönt semmi baj sem érte; ezután még kevésbbé -érheti. «Ők» győznek. - -– Ezt te mondod nekem. - -– S te nem hiszesz nekem? - -– De hát te honnan tudod azt? - -– Anyámtól tudom. - -– És anyánk honnan tudja? - -– Vele tudatja azt Ödön. - -– De miért nem ír nekem Ödön? - -– Csak nem vagy féltékeny az anyánkra? - -– Oh, mit mondasz? De hát legalább egy olyan levelét hoznád el egyszer -nekem, a mit az anyánknak írt. - -Jenő ugyan meg volt szorítva. - -– Oh, hát aztán mit nyernél azzal a levéllel? Gondolod, hogy az olyan -irást, a mit valaki egy ellenséges vidéken át küld, úgy írják, hogy azt -mindenki elolvashassa kedve szerint? Az chiffrekben van írva. - -– Jó, elhiszem. Ha chiffrekben van is írva, de legalább a vonásait -megismerném bennük. Kegyetlenség tőletek, hogy még csak a betűit sem -engeditek látnom, ha nem érthetném is. - -Most még jobban meg volt szorítva Jenő. - -– Ah! Haha! nevetett. Te azt hiszed, hogy azok a chiffrek olyan -közönséges betűk, a mikben valakinek a kézvonását meg lehet ismerni. -Megállj: mindjárt megismertetem veled a mi chiffreinket, a mikkel egymás -közt, ha titkunk van, levelezni szoktunk. Két egyenes vonás ide amoda -téve adja ki az abéczénket. - -Azzal lerajzolta Arankának egy szelet papirra az egész titkos ábéczét: - -a b c d e f g h i k l m n o p r s t u z j v - -– Aztán ne gondold, hogy ezt is papirra szokás írni, hanem a mit izenni -akarunk, ilyen keresztöltésekkel felvarrjuk egy zsebkendőre. Akárki a -kezébe veheti; mit lát rajta? De a ki tudja a titkát, a fehér -zsebkendőről egy nagyító üveggel szépen leolvassa az izenetet. Már most -hát hogy ismered meg ezekből az egyenes pálczákból az Ödön kézvonásait? - -Jenő tökéletes örömöt szerzett ezzel a titkos ábéczével Arankának. - -– Oh abba én rögtön beletanulok. És aztán fogok Ödönnel levelezhetni. -Várj csak. - -S azzal az irónt kezébe véve, elkezdte a betűk összeállítását -próbálgatni egy szelet papiron. - -– Nézd, el tudod olvasni? - -Jenő kibetűzte az abrakadabrát. - -«Kedves Ödön szeretlek». - -Aranka arcza ragyogott a mosolytól, mikor Jenő azt kitalálta. - -Hanem az a ragyogás megint olyan szomorú volt ez ifju arczon. A delejes -álomjáró mosolygása volt az, kit a képzelet összehoz a távollevővel. A -szemek, mik örömtől sugárzanak, csak mindig a láthatáron túl keresnek -valamit. - -Jenő félretette ecsetjét, s gondolá: «nem; e mosolyt sem örökítem meg a -vásznon». - -Hanem az asszonynak adott legalább valami dolgot azzal a titkos irással. - -Nem fog egész nap annyit kínlódni aggodalmaival. - -«Mi hír Ödönről?» - -«Mikor fog hozzánk visszajönni?» - -«Mit írnak a lapok? Ismét ütközet volt? Ödön is ott járt? Nem sebesült-e -meg? Nem fogták-e el?» - -«Miért nem látjuk anyánkat?» - -«Miért nem mehetünk oda, a hol Ödönhöz közelebb volnánk?» - -«Apámat sem láttam már hónapok óta.» - -A mikre Jenőnek ezerféle változatait kell kigondolni a magyarázatoknak. - -Hogy nehéz hírt kapni a Tiszán innenről; – hogy Ödön közel sem jár az -ellenség lőtávolához; – hogy rövid idő mulva ismét itt lesz; – hogy -lapokat nem lehet kapni mert nincs postajárás. A mi jön, Debreczenből -jön, s abban nincs egyéb, mint országgyűlési disputa, meg kaliforniai -események; – hogy a mamát az egész gazdaság gondja terheli, azért nem -jöhet ide. - -Mennyi munkájába kerül sógorasszonyával mind ezeket elhitetni. Hogy kell -a debreczeni levelekkel érkező postát lesnie, hogy valami olyat ne adjon -át, a miből Aranka valami bajt megtudhatna. Hogy kell előtte saját -szomorúságát eltitkolnia, mikor Richard bátyja megsebesültét hírül -hozták. És mindennap és folyvást diadalmas arany időket mesélni előtte, -mikor saját szivében a fekete semmi van: a hitetlenség, a kétségbeesés -sötétje. - -Mind azt, a mi szörnyűt a nő csak álmodik, ő már mint bizonyosat tudja: -de biztatja az ellenkezővel. - -Ő látja az ország minden szélén, a világ mind a négy oszlopán égő -tüzeket; ő hallja a közeledő táborok nehéz dübörgését; tudja, mi lesz -mind ennek a vége? És a kis pacsirta énekli a Rákóczi-indulót. - -Hanem most egy új hang kér figyelmet. Két gömbölyű kezecske ott abban a -bölcsőben el kezd mozogni, fölnyitja ujjait s ismét összecsukja; két -sötétkék szem jelenik meg a hosszú szempillák alól, s aztán megint -hirtelen lehunyódik a nagy világosság elől; hanem a helyett megnyilik -két parányi cseresznyeajk s hallatja azt a hangot, a min még a -szerafimok dicsérik az Istent: a minden népeknél egyformán érthető -hangot, a betűkkel le nem írható, szótagokkal ki nem fejezett, mégis -mindent elmondó hangot: a gyermek hangját anyjához. - -És az anya megérti azt a szót jól. Oda rebben a bölcsőhöz, kiemeli a -vánkoskájával együtt a parányi embert. A gyermek lefelé görbíti két -szájszögletét, mintha sírni akarna; az anya megcsókolja a száját, s arra -aztán a gyermek fölfelé görbíti szájszögleteit és nevet. - -Aztán mindketten nevetnek: egymásnak a szeméből kilopnak valamit, a mi -része az istenség örök üdvének. - -Az anya aztán nem lát semmit a világon, csak azt a mosolygó -gyermekarczot. - -Leül vele, ölébe veszi. Egyik karját oda teszi a feje alá. - -És aztán lefosztja kebléről a hímzett patyolatot s megszoptatja -gyermekét. Láthatja nap, ember és Isten. - -És gyönyörködhetik benne. - -Ez az egy képlet, mely a tiszta gömbölyű eget, együtt a felkelő nappal, -s annak kerek hajnaludvarával, szépségben, magasztosságban, gyönyörben -megközelíti: a nő keble gyermeke ajka előtt. - -Jenő felkapta ecsetét és festett. - -Ez a nő igazi arcza. Ezekben a vonásokban ismerhetni reá. - -És az anyát nem zavarta meg néma gyönyörében az, hogy arczvonásait az -ecset meglopja. - -Miért szégyenlette volna előtte magát? Hiszen testvér! - -S miért szégyenlette volna magát? Hiszen anya! - -És Jenő gondolta magában, míg e képet festé, hol a gyermeket, hol az -anyát nézve: «és titeket küldtelek volna én koldulni a világba?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Pedig hát mind az, a mit az ifju nőnek mondtak, nem volt igaz. - -Férjét folytonosan rémület és veszély környezi, atyja nem jöhet hozzá, -mert a táborban jár; napa nem küld neki levelet soha és férje soha, az -egész titkos irás: mese; ő maga, az ifju nő: fogoly, elzárva e szigetre, -és sógora, Jenő, az ő börtönőre, ki vigyáz rá, hogy a szigetet el ne -hagyja, s hogy senki ne közeledjék hozzá. - -Féltik? - -Igenis. Féltik attól a nagy hódítótól, a kitől azon év nyarán ezer, meg -ezer, táborban járó férj féltette honhagyott nejét: a kolerától. - -Ott kinn köröskörül a kolera dühöng. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Késő éj van. - -A hold keresztül világít a nemesdombi kastély ablakain. A mint delejes -fényét ráveti a falon függő rámák életnagyságú arczképeire, úgy tünnek -azok fel, mint Macbeth kisértetei, mik sorban megjelennek, s ismét -eltünnek, mikor a hold fénye odább megy. Legfenyegetőbb valamennyi -között a kőszivű ember arczképe. - -Valamennyien egy nőre szegezik szemeiket, ki ott járdal előttük, fehér -ruhában. Mintha a sírbolt előtti márványszobor szállt volna le, hogy a -kisérteteknek bebizonyítsa, hogy ő is él, nemcsak ők. - -Az éj csendét egy-egy fájó sóhaj veri fel koronkint, mely nem tudni -honnan jő? a kastélyon végig hangzik; – egy nyögés, melybe fogvaczogás -vegyül; – egy kínos jajkiáltás, mely utat tör összeszorított ajkak -közül, s elfojtatik újra összeszorított ajkak közé; – egy csendes zokogó -panaszhang; – egy hirtelen felordító szó, minő a lázálmodóé, melylyel -lelkét a pokolból visszakiáltja; – egy félelemteljes hördülés… - -Minő kisértet-hangok azok, melyek innen alulról jőnek? - -A Baradlay-kastély jelenleg egy egész kórház. A kastély nagyasszonya -megnyitá azt a szabadságharcz sebesültjei számára. Először az alsó -földszinti osztály szobáit; azután, mikor azok megteltek, a felső -osztály egyik szárnyát; mindig többen jöttek: berendezé számukra a -dísztermeket; utoljára nem maradt más számára, mint saját szobái, a -többi mind sebesültekkel van tele. - -Azok sóhajtoznak, azok nyögnek, azok kiáltoznak az éj csöndében oly -kisértetes hangokon. Talán haldoklik is valaki közöttük. - -Baradlayné két orvost tart számukra, gyógyszertárrá van alakítva a -könyvtár, s a czímerterem műtő-teremmé. - -Maga és nőcselédei egész nap tépést, sebkötőket készítenek. - -Éjjel aztán hallgatja ezeket az alvilági kínhangokat, a miknek -hallásától egy arkangyalnak is össze kell borzadnia. Mikor elhatározta -rá magát, hogy kastélyát a harcz sebesültjei számára megnyissa: jól -tudta, mit cselekszik. - -Elébb gondja volt rá, hogy Ödön nejét, kis gyermekeivel elküldje -kőrös-szigeti kastélyába. Fiát, Jenőt, utasította, hogy mint ügyeljen -reájuk? - -Azoknak nem szabad azt még csak sejteniök sem, mi történik az ősi -lakban? - -Minden másodnap temetnek onnan. - -És minden szobában kínlódó nehéz sebesültek feküsznek, kiknek jól esik, -ha egy szelid női arcz mindennap kétszer-háromszor végig járja -kíntanyájukat, ápolásukra felügyel, s jó szóval vigasztalja őket, -szükségeikről gondoskodik, angyali jó tekintetével gyógyít. - -Hanem annak a nőnek is kőszíve legyen, a ki ezt teszi! - -Kőszív, de gyémántszív! A gyémánt az a kő, a melynek lelke van. - -Baradlayné helyt állt e rémesen magasztos feladatnak. - -Nem nő volt, nem asszony: egy szent volt. - -Szent, a kihez a haldoklók imádkoznak, a kiről a felgyógyulók dicsérő -zsolozsmát zengenek, a kinek ujjai érintésétől a martyrok fájdalma -gyönyörré válik. - -Hanem azért a magasságért meg kell szenvedni! - -Mikor már tömve volt a háza sebesültekkel, akkor kiütött közöttük a -kolera. - -A halálnak nem volt elég a csatatéri aratás; két kézre fogta kaszáját, -úgy vágta a rendet. A mi nemét a fegyvernek ki nem találta ember, -kitalálta ő. - -Akkor még Magyarországon 1831 óta csak másodszor hangzott a kolera neve. -Hírét csak a tizennyolcz év előtti rémképekből ismerik. Akkor is oly -kevéssé tudták, hogy mi az? mint az első megjelenésekor. - -Ragály-e? dögvész-e? vagy járvány? a föld betegsége-e? vagy a lég -nyavalyája? rossz szellem-e, Isten csapása? belehellt állatparányok -okozzák-e, vagy megevett cryptogamok? Hogyan és miért utazik -vidékről-vidékre? Miért választ ki magának egy városban egy negyedet, -egy utczát, néha egy utczának egyik felét, s a másikat békén hagyja? -Hogyan jár egy ember száz kolera beteg között fertőzetlenül, míg a másik -egy halálhírre, e szó kimondására megkapja azt és meghal bele? - -Mind erre olyan kevéssé tudott valaki felelni, mint 18 év előtt. - -Óvatosság, elővigyázat és erős szív. Egyéb tanácsot nem tudtak adni. - -A leveleket, mik egyik vidékről a másikra küldettek, most is átlyugatták -és megfüstölték. Legtöbben pedig épen nem leveleztek. - -Baradlayné ezért nem küldött soha levelet Kőrös-Szigeten lakó -gyermekeinek. Ezért nem engedte Ödön leveleit is nejéhez eljutni, mert a -táborral együtt járt a kolera. - -Azért nem látogatta meg menyét és unokáit soha, azért volt eltiltva -azoknak őt meglátogatni; mert az a ház, a hol most Baradlayné lakik, a -halál királyi kuriája! - -És ő maga meg nem mozdult onnan. - -Az órák az éjfél szakaszait számlálják, a tele hold a magas ablakon át a -rámák kisérteteit eleveníti meg: a ház nagyasszonya ott jár végig e -sóhaj-hallgató szobában, s kezeit hátratéve, meg-megáll a legfenyegetőbb -kép előtt. - -A kőszivű ember képe az. - -És beszél vele. - -– Nem! Nem riasztasz el innen… Helyt állok… itt maradok… Hallom -szemrehányásodat… Azt mondod: «ez a te műved»… Nem tagadom… A mennyi -részem van benne, annyi részt kiveszek belőle… Ezek a borzasztó hangok -itt körülöttem nem hagynak aludni sem engem, sem téged… Téged sem, -úgy-e?… Én hoztam őket ide… Meg kell őket hallgatnom; mert nekem -beszélnek… Ha ajkaik hallgatnának, nyitott sebeik fognának beszélni… -Minden seb azt mondaná: én appellálok a mindentudó Istenre!… Én nem -félek előtte megjelenni… Hát én nem apellálhatok-e oda?… Te már a -túlvilágon vagy; te már tudod a jövendőt, te már látsz a szivekbe és a -századokba. Miért jösz hát nekem szemrehányást tenni?… Tudod jól, hogy -ennek a vérnek ki kellett folyni, hogy ezt a kínt végig kellett -szenvedni. Tudod jól, hogy meg kell halni, a ki fel akar támadni… - -A nő ismét végig jár a holdvilág-sütötte padlókoczkákon, s ismét -visszatér vitatkozó feléhez: - -– Azt hiszed, hogy én félek itten egyedül magamban; egyedül veled -itten?… Alattam és körülöttem a halál; de fölöttem az Isten… Egymás -szeme közé nézünk: én és a halál… A ki megretten tőle, midőn megmondja -neki a nevét, annak mint szörny jelenik meg; a ki üdvözli őt, annak mint -angyal… Aztán az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak -hegyénél: a fejünk mindenütt az égben jár… Én nem félek attól, hogy ezt -tudom. - -Megint végtül-végig járja a szobáit; megint szembeáll a kisértő -arczképpel. - -– Azt kérded tőlem: «mit tettél gyermekeimmel?… Ellenkezőjét annak, a -mit meghagytál… Mondtad, hogy visszajösz, mondtad, hogy fülembe fogod -suttogni e kérdést… Hallom… Ellenkezőjét tettem annak, a mit te akartál… -Két fiam a csatatéren: egyik már sebet kapott, mindennap üthet haláluk -órája… Harmadik fiam egy élő halott, egy nulla… Én tettem mind ezt… Én -vittem őket oda, a hol vannak… Nem bántam meg!… A mi végezve van -felőlük, bevárom nyugton… A végzetet megfordította az én kezem… Lehet, -hogy elvesznek mind,… az meglehet… Többet ér a jó veszteségben részt -venni, mint a rossz diadalban… Én adtam nekik az életet, az én tejemet -szopták; meghalhatnak az én lelkemmel egyesülve; de nem volt szabad -élniök az én lelkemmel ellenséges éltet… - -És ismét jár és ismét hallgatja a túlvilági kérdéseket. - -Talán amaz is hallja az ő szavait? - -Visszatér ismét a képhez és arcza most oly gyöngéden mosolyog. - -– De oh ha látnád azt a két szép gyermeket, a mint anyja ölébe borulva -játszik, cseveg és gagyog… Azokat megőrzöm, mint egy házi oltárt… Azokat -jó helyre vittem… Oh ha látnád őket, nem néznél ily haragos arczczal… -Azok egy boldogabb kornak az örökösei. Mi mind megáldozzuk magunkat -azért, hogy ők boldogok legyenek… Te nem akartad, hogy e két mosolygó -főre süssön a nap… Én akartam… Látod? Nemcsak halált, nemcsak szenvedést -tudtam én előidézni a sors titkaiból, hanem életet is, és boldogságot… -Ezt az életet, ezt a boldogságot eltettem innen jó helyre; a hol megvédi -őket Isten végtelen irgalma s az én soha el nem hallgató imádságom… Nem -hagytam őket itt, a te haragos arczod előtt… Ők élni fognak s expiálják -egykor a mi ki nem gyógyulhatott bajainkat. - -A nő egész látnoki gyönyörrel merengett sokáig e gondolaton. - -Abban azután megerősíté szivét; megnyerte nyugalmát. - -Még egyszer emelt fővel fordult az arczkép felé. - -– A mit tettem, – jól tettem… És most akarom, hogy térj aludni, – s -akarom, hogy aludjam én is. - -A holdfény is elhagyta az arczképet, más tárgyra vonulván ezüst -világával; az visszasülyedt a homályba. - -S a nő, a ki meg tudta parancsolni a kisértetnek, hogy menjen nyugodni, -tudott parancsolni saját magának is, hogy aludjék. - -És aludt nyugton. - -Pedig tudják, a kik próbálták, hogy ez a legnehezebb parancsolat: - -«Én akarom, hogy aludjam!» - - - - -SÖTÉTSÉG. - -A Plankenhorst-háznál egyike volt azon bizalmas estélyeknek, a mikben -soror Remigia is részt szokott venni növendékével együtt. - -Ama vakmerő szökési eset óta azonban soror Remigia nem kiséré egyedül -Edith kisasszonyt, még egy másik kolostorszűz is járt vele; ketten csak -megőrzik. - -Edith ott hallhatott eleget a magyarországi harcztérről, a mi elrontsa -kedvét a férjhezmenetelre. Hányszor és hogyan verték szét a magyar -seregeket, mily tökéletesen meg lett az semmisítve; hogy meg van az már -szorítva s kénytelen magát megadni rövid időn; ha pedig előre nyomul, -mint csalják kelepczébe, hogy vágják el visszavonulási útját? egy sem -szabadulhat meg belőle. - -Ilyenkor Baradlay Richardról is hallhatott eleget. Már két izben csak -lova gyorsaságának köszönheté, hogy Palvicz Ottó kardja utól nem érte. -Palvicz fogadást tett, hogy akár élve, akár halva, kézre kell őt -kerítenie. - -Edith választhatott, azért imádkozzék-e, hogy a kedvesét élve, vagy -azért, hogy halva lássa? Halva a csatában, vagy élve a vesztőhelyen? - -Azt tudták már Plankenhorsték mindenfelé kiterjedő összeköttetéseiknél -fogva, hogy tegnap dél óta döntő ütközet folyik a Királyerdőben. - -Windischgrätz herczeg legutolsó távsürgönye azt tudatta, hogy este 7 -órakor a magyarok minden ponton vissza vannak verve, s a lovagias bán -épen a kegyelemdöfést indul megadni a visszavert ellenhadnak. - -Ugy is volt egész este 7 óráig; a fővezér nyugodtan fekhetett le vetett -ágyába; a csata meg volt részére nyerve. - -A lovagias bán csak reggel 7 órakor verte fel azzal a hírrel, hogy egész -hadtestével együtt megérkezett, s ott hagyta a csatatért az ellenfélnek. - -Ezt azután ráértek megsürgönyözni Bécsbe. - -Ott mindenki hihette azt, hogy a győzelem teljes, másnap estig. - -Plankenhorstné és leánya, a két apácza és Edith a theánál ültek az -isaszegi csata utáni estén. A társalgás tárgya természetesen a tegnapi -ütközet volt, a hogy azt a mindenbe beavatott hölgyek a -főhadparancsnoknak bülletinjéből ismerték. - -A négy elébb említett hölgy különös derült kedélyhangulatban volt ma. Az -utolsó annál többet ábrándozott. - -Soror Remigia a multkori tapasztalat óta nem nyilvánít oly -tartaléknélküli rokonszenvet a chartreusehöz; a helyett inkább arakot -tölt a theához. Azt hiszi, hogy az arak ébren tartja az érző idegeket. - -Ma különösen beszédes. - -A hölgyek magyarázzák egymásnak az ütközet terét. Soror Remigia érti azt -a legjobban. - -Kirakják kenyérhéj-darabkákból és czukordarabkákból, hogy állnak -szemközt a seregek? - -A kenyérhéj-darabok a magyar ezredek, a czukordarabkák az osztrák -ezredek. - -Így minden a legkönnyebben megfoghatóvá lesz. - -Ha az az egy czukordarab egy araszszal elébbre megy a kenyérhéj-darabkák -háta mögé, ezek mind el vannak fogva. S mi annak azt az arasznyi utat -megtenni ott az abroszon? - -Ha a Rastich-dandár jókor megkapja a parancsot, hogy flankirozza az -ellenséget; ha a Lichtenstein-dandár en échelon avancirozik, s ha a -Colloredo-dandár à cheval veti magát az országútra, egy ember, egy ló -meg nem szabadul az ellenségből. - -A hölgyek nagy szónoki zajjal magyarázzák azt egymásnak. A hadi műszavak -oly folyékonyan mennek nekik, mint akármelyik second lájtinantnak. - -E vidám trécselés közepett kopogtatás hangzik. - -– Ki az? Szabad! - -A kis szőnyegajtón, melyen csak a jó barátoknak volt bejárása, benyitott -hozzájuk Rideghváry úr. - -A nemes úr arcza pergamentszinű volt, szájszögleteit rejthetlen -idegesség galvanizálta. - -A két Plankenhorst hölgy eléje szaladt, megfogták kezeit, lármásan -üdvözölték, arczába nevettek, az asztalhoz vonták, egy karszékbe -beerőltették, s csak akkor döbbentek azután meg tőle, mikor ott látták a -lámpavilágnál ülni. Valami mumiaformája volt. - -– Nos, mi hír a csatatérről? kérdezé barátjától Plankenhorstné. - -Rideghváry felelni akart s csak akkor vevé észre, hogy nyelve és torka -száraz, hogy hangja felakad. - -Egy korty vizet ivott elébb. - -Azután felelt. - -– Minden rossz. Az ütközetet elvesztettük. - -Csak perczek mulva bir Plankenhorstné gyönge kétséget kifejezni. - -– Az lehetetlen. - -– Az való, monda Rideghváry. - -Most Alfonsine akarta megmutatni, hogy neki több lelki ereje van, mint a -többinek, s fel sem veszi a dolgot. Pedig az nála nem lelki erő volt, -hanem könnyelműség. - -– Ah uram! Az még nem bizonyos. Önök nem tudhatnak semmit bizonyosan. -Önök könnyen megrémülnek az álhirekre. - -Rideghváry éles, szuró tekintetét Alfonsine arczára szegzé, melyen -rózsapiros nevetés tagadta a rémhir hatását. - -– Bizony pedig kisasszony, monda kemény hangon: az való, a mit mondok. -Oly hirnök hozta meg e tudósítást, ki maga jelen volt ott, a hol Palvicz -Ottó elesett… - -A rózsapiros nevetés aztán egyszerre elmult a kisasszony arczáról. - -– Palvicz Ottó? rebegé soror Remigia. Más nem mondta ki a nevet. - -– Igen is. Az, a kit futárnak küldtek, jelen volt Palvicz Ottónak -találkozásán Baradlay Richarddal. Egyszerre vágtak mind a ketten egymás -fejére, egyszerre estek le mind a ketten a lóról. - -Két arcz, a kétségbeeséstől elsápadtan, a rémülettől elmerevülten, -fordult egyszerre a beszélő felé; Alfonsine és Edith arcza. - -Rideghváry kegyetlen lassusággal folytatá: - -– Baradlay megélt; – Palvicz Ottó meghalt… - -Edith az üdvösség enyhült mosolyával arczán, roskadt vissza karszékébe, -s kezeit összefogta keblén, mint a ki némán hálát ad valakinek. Míg -Alfonsine a düh és kétségbeesés torzulatával arczán ugrott fel székéről, -szemeit vadul a szólóra meresztve. - -Anyja is rémülten nézett, de nem Rideghváryra, hanem leányára. El -fogja-e árulni féltve őrzött titkát? - -A leány pedig nem bánta, ki látja, ki hallja őt e pillanatban; hanem -lelkének egész pokolkeservével felkiálta: - -– Átkozott legyen, a ki őt megölte! Átkozott legyen, a ki Palvicz Ottót -megölte! - -S azzal levágta magát az asztalra, széttörve a mi törékeny eléje akadt s -elkezdett zokogni dühvel, kétségbeeséssel. - -Plankenhorstné elájult ebben a pillanatban. Nem Palvicz Ottó halálhirére -ájult el, hanem azon ijedelemre, hogy Alfonsine így el tudta feledni -magát. - -Alfonsine pedig nem törődött azzal, hogy ki látja, ki nézi? szabad -folyást engedett indulatának. - -Egy kitörő vulkán volt az, mely meghajigálja tűzzel a villámló felhőt, s -visszadobálja a mennyköveket az égbe! - -Elébb homlokával s öklével verte az asztalt; aztán hanyatt veté magát -karszékében s engedte könyeit végig omlani orczáján, és haját ziláltan -szerteszét bomlani: - -«Átkozott az ég! a föld! az emberek!» - -És vonaglott, mint egy halálra sebzett tigris. - -Aztán felkapott egy kést az asztalról s neki rohant az ajtónak, őrülten -hebegve: - -– Kit ölök meg? megölök valakit! - -A felkapott eszköz pedig nem való volt arra, hogy akár mást, akár magát -megölje vele. Földhöz vágta azt: «nyomorult darab vas!» és rátaposott. - -Aztán valami jutott eszébe: a falnak borult arczával, karjaival, -zokogva: «oh kedves Ottóm», s végig csúszott a fal mellett odaroskadva a -földre. - -Ott sirt egy ideig, senkisem sietett fölemelni, fölkelt önmagától. - -Szemei véresek voltak a sirástól. - -Körültekintett. - -A két apácza Plankenhorstnéval volt elfoglalva, kit nem birtak -ájulásából magához téríteni. Edith egy sarokba vonult s kalapját, -shawlját felvéve állt ott, mint ki menekülni óhajt. Csak Rideghváry állt -nyugodtan, közönyösen az egész viharban, kezeit zsebébe dugva. - -– Vigyék ágyába, a ki beteg s fektessék le. Hívják a cselédeket, mondá -Alfonsine, kegyetlen részvétlenül, s azután Rideghváryhoz fordult: - -– Uram, e teremben, e városban, az egész világon nincs több ember, a ki -jobban tud gyűlölni, mint félni, csak ön, meg én! Ön látott engem. Ön -tud mindent? - -– Igen! - -– Van-e visszatorlás e világon? - -– Van. - -– Ön rátalál arra? - -– Ha a pokolból hivom is elő. - -– Ön ért már engem? - -– Mind a ketten értjük egymást. - -– No hát, ha lesz önnek egyszer szüksége egy szívre, a melytől öldöklő -mérget kérjen kölcsön, mikor már az öné elfogyott, gondoljon rám. Én -önnek egy kölcsön adott pokollal tartozom. - -– Fizetni fogunk, kisasszony! arról legyen nyugodt. Fejet fejért! Semmi -sem marad ingyenben. Ha a világ darabokba esik is szét, bosszút állunk. -Olyan sírást csinálunk Magyarországon, hogy három nemzedék nem fogja -elfelejteni, és divat lesz a gyászruhaviselés azon a földön tíz -esztendeig! – Én gyűlölöm a hazámat! – Tudja ön, mit tesz az: «én -gyűlölöm a hazámat!» Minden fűszálát, minden csecsszopó porontyát -gyűlölöm! Most már tudhatja ön, ki vagyok, a mint én is tudom, hogy ön -kicsoda? A hol egymásra szükségünk lesz, – ott majd találkozunk. - -Azzal vette a kalapját, s senkit sem üdvözölve, eltávozott. - -Alfonsine pedig leült a mindenkitől elhagyott asztal mellé, s két -összekulcsolt kezét homloka elé téve, odakönyökölt a lámpával szembe, s -elkezdett beszélni ahoz a néma világossághoz, szemeit annak fényébe -meresztve. - -– Hát meghaltál? Hát megcsaltál? – Hát elhagytál örökre? – Elmenjek-e -utánad? Kit küldjek el utánad? Mindenkit! Szeretnek ott, gyűlölnek ott -még, a hova te mentél? Én ott sem fogok feledni. Jaj nekem, a kit -elhagytál! Jaj neked, a ki elmentél. Jaj annak, a ki elküldött! Nem -fogsz tőlem alhatni a sírban, s én nem fogok tőled alhatni az ágyban, s -egymást fogjuk kisérteni mind a ketten. És ketten együtt gyilkosodat. -Van még egy átkozott hely, a mi gyászosabb a sirnál: a vesztőhely – ott -találkozunk mind a hárman; – de ott sem békülünk ki. Ki békíti ki a -leányt, a ki nem lehet többé asszony? Egy egész mennyország sem, tele -szentekkel és angyalokkal! Egy egész pokolnál több vagyok én, tele -ördögökkel és elkárhozottakkal. - -A delnő úgy beszélt a gömbölyü lámpa üvegéhez, mintha az egy világító -lélek volna, mely szavait megérti. Talán sok álmatlan éjfélen át szokott -ő e néma világgal beszélgetni; máskor némán, most önfeledtében hangosan. - -A közben a lámpa lángját mindig feljebb csavarta, hogy üveghengerén át -már égő veres füsttel lobogott az túl. Mégsem volt neki elég fényes. -Egyszer aztán szétpattant az ízzó üveg, szerteszét rugva forró -cserepeit. - -Alfonsine felrettent. - -A szétpattant üveg is gyászt jelent. Valaki meghalt, a kiről épen -gondolkoztak. Mi ereje van a testetlen léleknek, hogy az, mikor már -megszünt egy egész emberalakot fejjel az ég felé egyenesen tartani, még -képes legyen egy üveget végerejével szétszakítani? Babona! azt mondják a -tudósok. Pedig azt már kitalálták, hogy az «f» hang kettős keresztet -rajzol egy porral hintett üvegtáblára, a «d» hang kettős kört alakít -rajta, s a kétszer vonalzott «c» hang szétrepeszti az üvegpalaczkot. -Hanem a lélek testentúli hatalma – az babona. - -A két apácza visszajött Plankenhorstné szobájából. A hystericus -görcsökbe esett hölgyet lefektették, s rábizták a cselédekre. - -Soror Remigia – szokásból – vigasztalni iparkodott Alfonsinét. - -– Forduljon ön az ég irgalmához. Az Isten meg fogja önt vigasztalni. - -Alfonsine egy dæmon vad tekintetével felelt vissza: - -– Én nem beszélek többé az Istennel. Én nem imádkozom többé soha. - -A kegyes hölgy áhitatosan tevé össze kezeit s engesztelni akarta. - -– Az égre és minden szenteire! Bárónő, gondoljon rá, hogy ön keresztyén. - -– Én nem vagyok többé keresztyén! - -– Gondolja meg, hogy ön nő. - -– Én nem vagyok többé nő! Az vagyok, a mi önök: apácza. S ha kellett a -sorsnak, hogy legyenek teremtések a földön, a kik azért szüntek meg nők -lenni, hogy imádkozhassanak, legyenek hát olyanok is, a kik azért vannak -teremtve, hogy átkozódjanak! – És még rosszabbat is tesznek. - -Soror Remigia ijedten szedte föl a köpönyegét, hogy meneküljön e vétkes -hangok elől, miket meghallani botránkozás, megérteni bűnrészesség a -kárhozatban. - -Pedig ő értette azokat. - -Az apácza némán inte Edithnek, hogy kövesse őket. - -Alfonsine azonban útját állta a leánynak, s hevesen megragadá kezét. - -– Nem fog többé visszamenni a kolostorba. Itthon marad! - -A jámbor apácza nem mert ellenmondani. A hogy tetszik! Örült, hogy -társnéjával együtt ép testtel elmenekülhetett e furia gőzköréből, mely -terhes volt a blasphemiától. - -Edith pedig remegve oldá le kalapját, s rakta le felöltönyeit magáról. - -Alfonsine odaállt eléje, mikor mindenki magukra hagyta. - -– Tudod-e, miért tartottalak itthon? - -– Nem tudom. - -– Nézz a szemembe jól. Mit látsz abban? - -– Sötétséget, felelt Edith. - -És jól mondta; a pokol örvénye nem lehet sötétebb, mint Alfonsine két -szép fekete szemének mélysége volt. - -– Hanem ez a sötétség él, és tele van alakokkal. Te is közöttük vagy. – -Megölte az, a kit te szeretsz, azt, a kit én szerettem! – Megölöm én -azt, a kit te szeretsz! - -Mintha megmérgezett tőr lett volna összeszorított öklében, oly fenyegető -mozdulattal mondta e szókat. - -– Megölöm! Eléri őt a kezem, ha egy világ áll is közöttünk; eléri, ha -egyikünk az égben, másikunk a pokolban lesz is! Nem gondolkozom sem -éjjel, sem nappal egyébről, mint arról, hogy hogyan ölhessem meg? -Akarom, hogy olyan nyomorult légy, mint én. Akarom, hogy tudd meg, -milyen nyomorult vagyok én? – Akkor aztán gondolkozzál rajta, hogy mikor -fogsz engem utólérni? Az egész világon egyetlen egy ember volt, a kit -szerettem szívvel, szenvedélylyel, bűnömmel: egyetlen ember, a ki -csinálhatott belőlem nőt, angyalt, vagy hetærát: de mindig boldogot. Azt -egy Baradlay megölte. Még egy másik ember volt a világon, ki, ha nem -tehetett is boldoggá, de tehetett volna nővé, adhatott volna nevet, -megszabadíthatott volna enmagamtól; azt az eljegyzés napján, a világ -gúnyhahotájára elrablá tőlem egy Baradlay nő. Engem azok orozva -megöltek, élve eltemettek, halva meggyaláztak, elkárhozva -feltámasztottak: – én ördögük fogok nekik lenni. Megölöm őket mind! -Kiirtom férfiát, asszonyát az egész családnak; és az lesz a -legboldogtalanabb közöttük, a kit élve hagyok, hogy a többit -felemlegesse! Az, a mit te a szememben sötétségnek láttál, az a sötétség -már az én lelkem előtt meg van népesülve. Az egész jövendő jár-kel s -tolakodik benne. Nem vagyok őrült, ne hidd. A mit megigértem, kezemben -tartom. A fejeiket. A hogy engem megajándékoztak a kedvesem fejével: úgy -foglak én is téged megajándékozni az övével. – Egész terv van erről a -fejemben. Olyan ép egész terv, mint a megkristályosodott sötétség. – -Megölöm, szerencsétlenné teszem őket. – Ezért marasztottalak ide haza. -Hogy minden éjjel, mikor aludni mégy, minden reggel, mikor fölébredsz, -ezt sughassam a füledbe: «megölöm a kedvesedet». Hogy láthassalak olyan -nyomorultnak, mint a milyen magam lettem. Lettem te általad, lettem a -tied által. Légy te én általam. Hogy lásd bennem magadat, és essél -kétségbe, mikor magadra ismersz bennem, míg megbolondulunk mind a ketten -s rugdaljuk lábainkkal egymás szeretőinek koponyáit, mint két -játéktekét. - -Oh kedves Ottó! - -A hölgy arczczal a pamlagra veté magát és ott maradt fekve. - -Edith reszketve hallgatá végig e medeai dühöngést, mely tépett -gyermektagokkal jelöli boszorkányröptét; nem megtorolni, de fogalmával -utólérni sem birta e dæmoni kitörést; midőn látta, hogy Alfonsine -elcsöndesül és fekve marad, nesztelenül elhagyta a szobát: hátravonult a -nőcselédekhez; azok lefektették hajdani kis szobájában, ismert egyszerű -ágyába, vánkost melegítettek lábára, hogy ne fázzék, s magára hagyták, -hogy aludjék. - -És Edithnek úgy tetszett, mintha a sötétségnek csakugyan alakjai -volnának, a mik élnek és mozognak, feketék a feketében, s mintha egy -azok közül, melynek arcza még az éjszakán, még a poklon, még a vakságon -is keresztül sötétlik, s az által lesz láthatóvá, hideg lehelletével ezt -sugná fekhelye fölött: - -«Megölöm őket mind». - - - - -MINDENVÁRÓ ÁDÁM. - -Ez is históriai személy. Nem mondom meg, hol lakik? mindenki ismeri. - -Egyike a kiveszőfélben lévő őslényeknek, kiket az újabb kor nem -reproducal. Se nem a vulcanicus, se nem a neptunicus kor szülötte; hanem -inkább a bachicus koré, értve az etymologiai gyök alatt nem Bachot, az -accisák behozóját, hanem Bacchust, a borok istenét. - -Élő megtestesülése a boldog jelmondatnak: «extra Hungariam non est vita; -si est vita, non est ita». - -Lakása ott van abban a faluban, ahol 1849 végén arra a kérdésre: járt-e -itt ellenség? azt felelték: itt nem, de a szomszédban járt mind a három: -a német is, a muszka is, a magyar is. Mind ellenség! - -Az ősi lakot még a nagyapja építette Mindenváró Ádám úrnak, s azóta egy -téglát nem ragasztottak ahoz. Földszinti volt; a lépcsőjárás nagy -kényelmetlenség. A teteje zsindelylyel fedve s a zsindelyen fölül még -nádtetőzet; nem azon czélból, hogy a zsindely meg legyen óva, hanem -avégett, hogy télen át a szőllő s némely eltett gyümölcs szépen megmarad -a meleg tetőzet alatt. A ház alatt a pincze, hármas osztálylyal: külön a -bornak, a zöldségnek, külön a jégveremnek. A keleti és nyugoti oldalon -oszlopos tornáczok, bőrpamlagokkal, mikben válogatni lehet, a szerint, a -hogy a szél fú. Az egész házban legnagyobb a konyha. - -Ilyen konyhát a mostani takarék-tűzhelyes korszakban ritka helyen -találni már, nagy nyitott tűzhelyével, melyen felül is ég tűz, alól is -ég tűz; felül főznek, alul kalácsot sütnek. A pattogó hasábok közül -emelkedik ki a sok-horgú vaskutya, az tartja az egyik végét a nyársnak, -a mire felhúzva forog a piruló kanpulyka, keresztülütve a nyílforma -lúdlelkével; a forgató gépet egy béresgyerek helyettesíti. A tűz körül -rotyogó fazekak, félig letakarva mázos cserépfedőkkel. - -A lángtól félrevonva egy háromszög, vaslábakon, azon egy lapos -cserépedény, az betakarva pléhfedővel, teteje megrakva parázszsal, abban -a cserépedényben bizonyosan a társa sül annak a rétesnek, a mit ott a -nagy kihúzott asztalon most nyujtanak vékonyra, két leány két felül egy -ökölnyi tésztát olyan szélesre elnyújtva, mint maga az abrosz, hogy azt -egy római Messalina, mint tunica vitreát, lepelnek fölvehetné, -Lapponiában pedig ablakokat csinálhatnának belőle. Azt pedig -Magyarországon meghintik tejfellel, mandulával, mazsola-szőllővel, aztán -összecsavargatják, spanyol inquisitori raffineriávai lassú tűzön -megpirítják, s szánakoznak a barbár népeken, a kik ezt nem ismerik. - -Más fehérnép ez alatt a tűzhely alatti kemencze agyag tévőjét rakja -körül a kihúzott parázszsal, ott benn magasra kelt kalácsok sülnek; meg -másik görbe késsel gömbölyü fatálon apróz valami húst, a minek bátyját -már befojtogatták káposztalevélbe, s az már kibeszéli, milyen idő van -ott a fazékban? nagyokat pöffenve a cserépfedő alól, míg emez még -kolbásznemű transfiguratióra vár. Valami hasznavehetetlen ficzkó a -konyhaajtóban nagy lomhán tör nagy vassulyokkal, nagy vasmozsárban -valamit, alkalmasint borsot, mert nagyon fintorgatja tőle a pofáját. Egy -vánnyadt szobalány rézsodrony virgácscsal castigál egy czinmedenczében -hófehér tojáshabot, a miből felfujt lesz, czukros levegő. Maga a -főszakácsné pedig mindenütt sürög-forog, vezényli a konczertet; -megöntözi zsirral a piruló pulykát, mi alátett serpenyőbe csorog vissza; -meghinti a rétes-tésztát elébb a szárazzal, azután a fluidummal; -belekóstol a forró ételekbe fa főzőkanállal, megitéli, mi kell még -beléjük? s parancsol bors és sótartóval, paprikás döbözzel, -szerecsendióval; megnyittatja a kemenczét, megvizsgálja a piruló -kalácsokat; ellenőrzi a rétest; beleszurkál a lapátvégű villával a -sistergő hurkafélébe; válogat a mindenféle czifra réz, bádog, fa -műszerek között, gyakorlatba véve fánk-metszőt, derelye-sarkantyut, -czifra paczalvágót, molnárostya-sütőt; dolgot ád a tepsinek, üstnek, -vaskondérnak, tanítja spékelni a szobaleányt, üldözi tormareszeléshez a -visszafelelgető kuktát; s bevezeti kegyesen a dorongosfánk-forgatás -titkaiba a hajdúnét. Közbe pedig levesbe való tésztát metél roppant öreg -késsel, oly finomra mint a czérnaszál s oly sebesen mint a gőzgép. Az -ember bámulja, hogy nem vágja oda a körmét? Néha a hajdú is megjelenik, -kinek az a kötelessége, hogy bort hozzon; a pecsenye-mártáshoz vereset, -a habléhez fehéret, s a sülteket művészien feltranchirozza. - -Talán vendégeket várnak a háznál? - -Meglehet, hogy jön valaki. Tizet lehet egyre fogadni, hogy a jó asztal -megtiszteletlen nem marad; azonban, ha nem jön is senki, nem vész kárba -az, a mi jó. Mindenváró úr és életpárja jó étvágygyal vannak megáldva. -Meg a tisztelendő úr is bizonyos. A jó asztal szégyent sohasem vall. Igy -megy az itt mindennap! - -Azután miért is ne menne? Az embernek az a magáé, a mit megeszik. A -többi mind csak illusio. – «Étel, ital, álom. Boldogít e három.» Ez is -régi aranymondat. A jó evés a legjobb mulatság; a jó étvágy a reménynek -legboldogítóbb faja, s a jóllakott gyomor a legnyugtatóbb emléke egy -bevégzett jó cselekedetnek. A megrakott asztal az egyedüli látvány, mit -az emberektől irigyelhetnek az angyalok, kik mint tudva van, soha sem -esznek. Még dicsőség is van benne. A ki jó asztalt tart, ki másokat is -szivesen lát, és maga is jól hozzá lát, mindenki azt mondja róla, hogy -derék ember, kedves ember, affábilis, respektábilis ember. - -Maga és felesége gömbölyű, arczaik ragyognak; mindenki tudja, hogy -boldog családi életet élnek. Magukon kívül senkire sincsen gondjuk. -Mikor Tallérossy Zebulon sóhajtozva emlegeti, hogy hány leányát nem -tudja férjhez adni, Mindenváróné asszonyság gondolja magában: de jó, -hogy leányom nincsen! Mikor Szalmás uram agyarkodik a csavargó gézengúz -fiára, ki megint elszökött az iskolából, Ádám úr arcza ragyog a -gondolattól: de jó, hogy fiam nincs! - -Semmire gondjuk nincsen. Csupán a jól evésre. Ahoz pedig itt van helyben -minden. - -Legszebb buzájuk terem, saját patak-malmuk megőrli. Maguké a regale, a -mészárszék, ott is az ő marhájukat vágják, a baromfit megtermi az udvar. -Zöldséget, gyümölcsöt ontanak a kertek; gazdag föld, még öntözni sem -kell. Bort ád a szőlőhegy, finom szilvapálinkát a szilvás; a savanyúvíz -ott fakad a hegy tövében. A kondát felneveli a bükkerdő ingyen, még vad -pecsenyét is ad, csak ki kell fáradni az őzért. Az senkié; mindenkié; az -országé. A termés mindig több, mint a mennyire szükség van. Még -harmadévi buza is van a magtárban, s három évi gyapjú hever a -padlásokon. Mindíg pénzt ér az. Pénzre pedig szükség nincsen soha. Mire -kellene az? Czifraságra? Az asszonyság nem szeret öltözködni, mert azt a -termete meg nem sziveli; Ádám úr pedig épen nem türhet magán más ruhát, -mint a mibe már jól beleviselte magát, más karszéket mint a mit már jól -kiült magának. Utazni sehova sem szoktak; nincs az a kényelem sehol, a -mi otthon. Kártyázni szokott Ádám úr a tisztelendővel; de csak krétára, -minek volna egymás pénzét elnyerni? Aztán mit is csinálna e pénzzel? Ha -megtudnák, hogy pénzt tart otthon, még kirabolnák érte; így pedig jöhet -Sobri, a mikor akar, még az ajtót sem találja zárva; enni inni kap, a -mennyi tetszik; de pénzt nem talál varázs pálczával sem. Kölcsön sem -volna érdemes a pénzt adni, mert a kamatot nem fizetné az adós; -perlekedni pedig egészségtelen dolog. - -Közügy, ország dolga, vármegyei história, Ádám urat nem érdekli. - -«Bolondság! ugyan minek törik olyan nagyon magukat az emberek? Azért a -kis hivatalért? Nem minden ember jobban megélhetne, ha otthon maradna -gazdálkodni, mint hogy egész életében a várost járja?» - -A gazdálkodása Ádám úrnak pedig abból állt, hogy megnézte a vetést, -mikor zöld volt, megnézte, mikor sárga volt; s meglőtte benne a fürjet, -ha kapóra jött. - -Neki nem kellett hivatal soha; nem szerette, ha azt kivánták tőle, hogy -ő parancsoljon valakinek; azt pedig, hogy neki parancsoljon más, épen -nem szerette. - -Miatta lehetett a járásnak rossz szolgabirája, ő nem pörlekedett előtte; -lehetett a megyének adminisztratora, vagy főispánja: ő nem ütött pártot -sem ellene, sem mellette, lehetett az országnak dicasterialis kormánya, -vagy felelős ministeriuma, az az ő concoctióját semmiképen nem zavarta. - -Nem szokott vitatkozni senkivel. Ha a vendégei különböző nézetek mellett -az ő asztalánál vitába keveredtek, azt mondta nekik: ne bolondozzatok, -urak, úgy is rövid az élet; inkább igyatok. - -Ujságot egyáltalában nem hordatott. Azt mondta, hogy nem lehet -megérteni, olyan czifra stilusban irnak, s azon felül oly érthetetlen -dolgokról, a mikhez neki semmi köze. - -Az új korszak vívmányait észre sem vette. Se nem vesztett, se nem nyert -velük. Nem voltak jobbágyai. - -Mikor aztán kiütött a belháború, azt mondta rá: «bolondság! minek öljük -egymást? úgy is kevesen vagyunk.» - -Hogy valamikép érdekelve lehessen ebben a háborúban, azt nem találta -sehogy indikálva. Faluja be volt ékelve egy völgybe, melyhez félnapi -járással lehetett jutni igen rossz útakon, vagy pedig két hegyháton -keresztül, elátkozott hegyi ösvényeken; ő nem eshetik útjába semmiféle -hadviselő félnek. Helyébe pedig ugyan nem fog menni egyiknek sem; miatta -ugyan dobolhatnak, trombitálhatnak köröskörül az egész országban. Ő nem -hall abból semmit. Hogy lesz a végkimenetele a tusának? azzal sem -gondol. Majd kibékülnek, a kik összevesztek, elébb-utóbb; ha pedig ki -nem békülnek, ők lássák, hogy mire mennek vele? Az ember a délutáni -álmát csak nem ronthatja el azért, hogy e fölött szomorkodjék! - -Egy zord téli napon, mikor már csakugyan nem várna vendéget az ember, -egy viaszkos vászonfedelű szekér hajtat be Mindenváró úr nyitott -kapuján, s annak egyik leffentyűje alól, háttal kifelé mászva, előbujik -Tallérossy Zebulon barátunk. - -A háznál régi jó ismerős: úr és asszonyság szivesen látta az érkezőt. Ez -aztán a kedves vendég, a ki ilyenkor jő! A házi asszony alig leli -helyét. Zebulon komája. Valamennyi leányának mind ő a keresztanyja. - -– Hozta Isten, kedves komám uram! Ugyan minek köszönjük ezt a mostani -szerencsét? - -– Hát csak elgyüttem meglátogatni kedves komámasszonyt, ha ki nem veri -engem innen. - -Az asszonyság meg akart felelni a nagy mondásra. - -– Akkor itt nyaral, komám uram. - -– No hát itt nyaralok komámasszony. - -– De hátha szaván fogom? - -– No hát fogja szavamon. - -– Kezet rá! - -– Itt a kezem. - -– Eb, a ki meg nem állja. - -– No csak, ha kergeti, se megyek el innen az idén. A mit mondtam, -megmondtam. - -– No asszony, elég volt a tréfából, szólt bele Ádám úr, most pedig láss -komoly dolog után. Komám útról jön, megfázott; hol a silvorium? aztán -láss hozzá, hogy jókor legyen az ebéd. - -Az asszonyság sietett rendeleteket adni a cselédségnek; alig húzta ki a -szobából a lábát, midőn Zebulon mosolygó arcza torzonborz komolyságra -vált; félve tekintett körül, aztán megfogta Ádám úr gallérját, mintha -attól félne, hogy az elesik ijedtében, és suttogva mondta neki: - -– Jaj, bár tréfa volna, kedves barátocskám; de nem akartam beszélni -coram foemina; én csakugyan itt maradok, a míg csak maradhatok. - -Ádám úr csak meg sem ijedt Zebulon titokteljes arczkifejezésétől. - -– Vigem van! Meg vagyok lüve! magyarázá Zebulon tovább a dolgot; oda van -nekem. - -– De hát mi bajod, öreg? - -Zebulon szája elé tette a kezét. - -– Üldözi engemet nímet. - -– Csak az a baj? Csigavér! Azt hittem, megégtél. Hát miért üldöz? - -– Hja barátocskám, nagy dolgot cselekedtem. Én vezettem hadsereget -kassai ütközetben. No – nem előrül vezettem, csak hátulról vezettem. -Mégis majd meglütek. Egy éjjel mindig lütek utánam. Soha iletemben nem -hittem, hogy olyan vadászaton legyek, a hol én leszek nyul. Elfogták -tülem bundát, elfogták szekeret: nem megmenekültem egyebet magammal, -mint éjjeli papucsot. Még csak lilegzetet venni sem nem megálltam -hazáig. Gondoltam, no most már itthon vagyok. Szipen otthon! A mint -belípek udvarra, szalad elejbem Karika leányom, és kitaszigal szilvasba. -Az Istenirt, apuska, hol jársz itt? Ipen most vannak itten svalizsirek, -keresik tigedet; ha megfogják, megölik, megvasalják, szalagy innen! -Utczú neki! Nekem se kelete több! Vesd el magad. Kaptam nyakamba -tarisznyát; ugrotam keresztül saját tulajdon kerítésemen. Szaladtam -erdőbe, elbujtam kemenczibe; ot meglapultam, míg Karika utánam küldi -szekeret; – ot kipemet bemazoltam elib mészszel fehirre – azután -korommal feketire, hogy rám ne ismerjenek. Három nap ki nem tutam -szakalombul mosnyi fehiret, feketit: olyan voltam, mint ördög. - -Ádám úr az oldalait fogta a tenyerivel, úgy kaczagott a szomorú -történeten. - -Mikor az asszonyság az ó-szilvoriummal s a friss puha kalácscsal -visszajött, azt hitte, hogy valami jó adomákat mond Zebulon koma, azon -nevetnek. - -– Mi az a jó? Nekem is adjanak belőle. - -– Ejh, nem asszonynak való ezt hallani! utasítá el Ádám úr; pajkos -dolgokat beszél Zebulon koma. - -– Ejh, mindig is olyan dolgokat beszéltek ti férfiak egymás között, -mikor magatokra maradtok, pirongatá őket a szemérmes úrhölgy. - -Sietett aztán őket magukra hagyni, nehogy valami csintalanság az ő -füleit is megüsse. - -– De szomorú dolog ez, kedves barátocskám, folytatá Zebulon; hallgasd -tovább csak. - -– Elébb igyunk egyet ebből a jó szilvoriumból. Ez jó búfelejtő. Nincs -ennél jobb a világon. - -Zebulonnak nem kellett nagy biztatás; hanem azért tudta ő a kalácscsal -teletömött száján keresztül is folytatni a szomorú történetet. - -– Elfutotam még azon ijczaka szekiren ismerős barátomhoz szomszid -faluba. Ot alig megpihentem, ram találta cserepár. Baratom hirtelen -elbújtata engemet pinczébe. Ot voltam két nap, két ijczaka befenekelve -huszonnégy akós hordóba. Csak úgy adogattak be nekem itelt, italt -Spundlochon, míg cserepár nem mente odább. - -S még azt prætendálta Zebulon, hogy Ádám komája hanyatt ne vesse magát -kaczagtában a pamlagon, mikor ezt keservesen előadja. - -– De nem nevetni való ez, kedves baratocskám, csak meggondold: kétszer -huszonnigy oraig ülnyi hordoba és rettegnyi: jaj, ha csapra ütnek! - -Ennek a körülménynek meggondolása még kevésbbé volt képes Ádám úr -kedélyét a tárgyhoz mért komolyságra hangolni. - -– Gyere öreg, gyújtsunk rá, így majd sokkal könnyebben megy a discursus. -Fain jó verpeléti van a döbözben. - -S azzal bedugta a saját száját és a vendégeét is egy finom -meggyfa-pipaszár ludtoll-szopókájával, melynek másik vége selmeczi -dohány-égetőcserep-katlanba szolgált: vulgo pipa. - -Zebulon úr foga közé vette a klarinétot, melyből hang helyett füstöt -eregetnek, meggyújtotta a gyertyánál a fidibust, mit az ott heverő -Calepinusból hasított ki recenter, s aztán az égő fidibust a pipaszárán -szétverve, nagy füstgomolyt fujt a fellegekbe, s felhúzott -félszemöldökével utána pillantva, nagy keservesen folytatá: - -– Hordóba laknyi még csak hagyján. A csak tréfa. Diogenes izs megtette -aztat. De mi következte aztán. Baratom, ki elbujtatott nekem, mikor -elmentek tüle cserepárok, aszondot: baratom Zebulon, te it nem -maradhatod magadat: magamra is hozod szerencsitlensiget; neked kell -magadat kiadnyi incognito, hogy rad ne talajanak. Magam izs jobb -szeretem aztat. Inkabb incognito szabadon, mind hordoba pleno titulo. -Hat akor felöltöztette engemet napszamos ruhába, is elvite hat -mérföldnyire pálinkafőző arendashoz, a hun beszegődtette engem -napszamosnak. No mar it csak jó lesz; mert senki se nem ismerheti ram. -Jól van. Is én hordtam regel nigy oratul este hét oraig moslikos -rocskát, is etetem göbölyöket, is targonczáztam malatat, is jartam -nyakig disznosagban, mint valami diszno, hogy utoljara magam izs azt -hitem, hogy vagyok diszno. - -Ádám úr összeharapdálta pipája szopókáját kínjában; nagyon nevethetnéke -volt, de félt, hogy Zebulon megharagszik; hát inkább elfordította a -fejét. - -– De mar ki nem altam tovab napszamos iletet. Eszembe jutota, hogy -elgyüvök ide te hozad. De hogyan? Mikor mesze van. Mindenüt nímet! Hat -eczer oda vetödi magat derik becsületes zsido kocsmáros egy lovas -szekeren; vele van öreg zsidóval tizenkilenczedik leanyat szoptatott -felesig. Annak felfedeztem qui pro quot. Igirtem neki mindent; azon -felül öt forintot, ha nimeten keresztül szökteti engem te hozzádig. -Aszonta, bizzam csak rá. Másnap felpakolta szekerire, is elszökte velem -moslikgyarbul. Aszonta, ne filjek semmit. De meg is csak filtem. -Utoljára zsidó asszony megszanta nekem. Ram ata ruhajat, felöltöztete -zsido asszonynak, szipen; is mikor gyűte rank szemközt svalizsér, -cserepar, oda ata kis zsido gyereket ölembe, hogy szoptasam keblemen; -hogy meglegyen illusio. Igy kijaczotam nimetet. - -De már nem volt semmi földi hatalom, mely Ádám úr száját meg tudta volna -őrizni, hogy a pipa ki ne hulljon belőle, s behemóthi kaczagásra ne -nyiljanak szét torkának minden aperturái. - -– Jaj, de nagy bolond vagy te Zebulon! Mintha látnálak, hogy -szorongattad anyai kebledhez azt a kis zsidó gyereket! úhhahaha! Ne -beszélj már több szomorú történetet, mert kidül az oldalom a röhögéstül. - -Utóbb még magára Zebulonra is elragadt házi gazdájának derültsége. - -– No de most már jó helyen vagy koma! vigasztalá őt Ádám úr. Itt -ellehetsz az itéletnapig; itt tudom, hogy nem keres senki; mert ez a -falu, a hol én lakom, még a mappára sincs feltéve. - -– Igazán? kapott ezen a szón Zebulon. - -– Ucscse mondom. Csak azért vettem egyszer mappát, hogy megbizonyodjam -felőle, hogy az én falumat még a mappa-csináló sem ismerte. - -Mindjárt elő is kereste Ádám úr valahonnan a máglyára itélt könyvek -közül, mik lassú fidibushalállal enyésznek el csendesen, azt a sok rétbe -hajtogatott térképet, melyet kiterítvén az asztalra, nagy kereséssel -rátalált benne a megye székvárosára. - -– No látod: itt a város, itt a szomszéd falu, itt a másik falu, itt a -harmadik falu; ez a két szőrös hernyóforma, ez a két hegy; ez a kis -kukacz-forma, ez a patak; hanem a falu ki van felejtve belőle. Mink nem -vagyunk sehol. - -Ádám úr nagy önérzettel csapott a térképre. Nagyszerű öntudat, oly -faluban lakhatni, a minek a létezéséről a térkép nem ad tanuságot. - -– Jaj, bárcsak a nimetnek is ilyen mappája volna, sóhajta Zebulon. - -– Ilyen van! biztosítá őt Ádám úr némi indignátióval a fölött, hogy -Zebulon elég együgyű azt képzelhetni, hogy egyik mappa nem olyan, mint a -másik. - -Miután már Zebulon rajta feküdt a mappán, elkezde róla magyarázgatni -komájának. - -– No nizzed. Itt voltam táborban. Innen felszaladtam ide. Onnan -leszaladtam amoda. Nagyot kanyarodtam erre. Itten egy vargabötüt -csinyaltam fölfele. Ugy kerültem fel idaig. - -Furcsa czikczak-utazás volt biz az. - -Ádám úr mégis kiváncsi volt egyre-másra. - -– Hát aztán egészen szélyel verték a magyar sereget? - -– Nem szilyel; de szerteszilyel. A kinek lova volt, az elfuthatott. De a -ki gyalog maradt, azt utolirtek. Olyan ágyukkal lütte Schlik, hogy engem -csak hangja ütötte hátba ágyúnak, s elől az órám üvegje eltörte ütistül. -De nem tréfa az kirlek! - -– De hátha még másutt is van magyar sereg, a melyik megint -felülkerekedik? szólt Ádám úr, új pipára töltve. - -– Deiszen, ha van is, elment annak kedve hadakozástól. Veheti példát -magának mi cladesünkből. Arul neked, kedves baratom, nincsen fogalma: -micsoda erővel gyünnek ellenünk? Minden nimetnek két akora lova van, -mint mi nekünk; minden katonának az eleje vas, a hátulya vas, a közepe -nimet. Az ágyujanak a hangja harom olyan messzire elmegy, mint maga a -golyobis. Aztán mennyien vannak? sokan! Nekem egisz iletemre elig lenne -az a pinz, a mit csak egy nap verpflegscomissaer katonaknak elfelejt -kifizetni. Osztán milyen generalisaik vannak! a ki minket megverte, csak -félszemivel nézi, másikat beköti. Hát még ha olyat küldenek ránk, a ki -mind a két szemit kinyitja! Aj, vigünk van nekünk örökre. Jojczakat! -Servus. Agyiő. - -Ádám úr vállat vont. - -– Hát hisz arról ki tehet? Majd csak elmulik ez is. - -– Elmulik, elmulik. De hát én hova mulok? - -– Mondtam már. Itt maradsz nálam az itélet-napig. - -– Igen izs! A haditörvinszéki itélet-napig. - -Ádám úr mosolyra csucsorított ajkkal szítta meg pipaszopókáját. - -– Bagatell dolog. Hiszen nem tettél te semmit. - -– Az igaz; de ott voltam mindenütt. - -– Eltagadod. Én adok néked bizonyítványt, hogy itt voltál nálam az egész -idő alatt; betegen feküdtél. - -– Nem ír semmit! ott van kinevezés Közlönybe! Ott van számadás kezükbe. -Látnak belüle, hogy én voltam totum fac! s úgy elitilnek, jobban se kel. - -– Megappelláljuk! - -– Van is hova pokolba! Nincs ott septemviralis tábla. - -– Már mind hiába. Azért előre csak fel nem akasztjuk magunkat. - -– Hiszen én nem teszem azt meg magamnak; de attul filek, hogy más teszi -azt meg nekem. Az most hamar megy barátom! - -Már erre nem tudott neki Ádám úr más vigasztalást mondani, mint azt, -hogy «oda is ember kell». - -– De én szeretnim nem lenni olyan ember, aki oda kell! Azután nagy -siránkozó hangon folytatá: Hiszen, ha úgy meg lehetne alkudni nimettel, -hogy mennyit vállalok el büntetisbe; nem mondom, hogy úgy két-három -esztendöcskét könnyü vasba, vagy akár anélkül, el nem fogadnám magamnak, -kivált ha botot nem kell kapni. - -Szegény Zebulon, úgy meg volt szontyolodva, hogy mint asylumra gondolt a -Neugebäud udvarára, a hol olyan jól eshetik a biztos ellátás alatt levő -raboknak a vizes lajtot a kuthoz vontatni, s nem rettegni többé az -üldöztetéstől. - -Oda volt a rettegéstől egészen, s nagy reszketőt sóhajtott, arra kérvén -komája urát, engedje meg neki, hadd szegezze fel a pipázó szoba ajtajára -azt a mappát, hogy onnan tanulmányozhassa folyton folyvást, merre lehet -megszökni, ha szökni kell? - -Ádám úr adott neki szeget, meg kalapácsot: hát szegezze ki a mappát az -ajtóra. - -Zebulon alig ütötte bele az első szeget az ajtóba, a mint azon -tapasztalatra jött, hogy már ő akárkit indul el megütni, az őtet mind -visszaüti, még az ajtó is. Valaki nyitotta azt kívülről, s jó, hogy be -nem törte az orrát Zebulonnak. - -Hanem az ijedtség csak azután következett, mikor meglátta azt a valakit, -a ki az ajtón belép. - -Szalmás uram volt az. - -Mindenváró Ádám nem tartotta szükségesnek komáját eleve értesíteni a -felől, hogy még egy vendég van a háznál. Az is a nyakát félti. Csakhogy -Szalmás uram a hegynek másik oldaláról jön, a hol a magyar seregek -táboroznak. Őtet azok kergették meg, mint az ellenfél megbizottját. És -Szalmás ép oly rémülettel magyarázta el egy nappal elébb Ádám úrnak, -hogy milyen vége van mindennek. A lázadók seregei úgy teremnek, mint a -gomba; az ő fejének nincs már hol megpihenni, ha megkapják, mindjárt -főbe lövik; pedig ő egy légynek sem vétett. - -S most ez a két menekült férfiu egyszerre egy orrnyi távolságra állt -egymással szemközt. Mind a kettő azt hitte, hogy a másik azért jött ide, -hogy őtet itt elfogja. - -A legutolsó találkozásuk óta úgy ismerték egymást, mint a kik -választottak sorsuk dolgában. Egyik a jobbat, másik a balt; ők -ellenségek lettek. - -Tallérossy Zebulon világosan azt hitte, hogy az az ütés, melyet arczának -promontoriumára kapott az ajtótól, szándékos orgyilkos merénylet volt -Szalmás részéről; míg Szalmás ijedt arczulata azon balitéletet fejezte -ki, hogy ez a Zebulon most azzal a kalapácscsal azért állt az ajtó mögé, -hogy őt jól fejbe üsse. - -Ádám úr pedig semmit sem akart észrevenni e kettős ijedelemből. Nagy -vendéglátó barátsággal invitálta Szalmást a pálinkához. - -– No öcsém, Szalmás! Tartson velünk. Egy kis jó papramorgót ebben a -csúnya időben. - -Szalmás az asztal felé oldalgott; de addig csak nem mert a liquorral -töltött kupiczához nyulni, míg azt nem látta, hogy Zebulon leteszi a -kezéből a kalapácsot. Hanem azért mégis, a mint a szilvalét kihörpölte, -a szeme a pohár karimáján keresztül folyvást a Zebulon mozdulatait leste -nagy gyanakodva. - -Zebulon nem szegezte már a mappát az ajtóra: inkább oda terítette az -asztalra. Szalmás láttára valami csodás átalakulás történt vele: -féltében vitéz lett. - -Mintha legkisebbet sem törődnék ez új ismerős megjelenésével, ott vette -fel a discursus fonalát, a hol elhagyta. Csakhogy most a csúnya -lamentálás helyett elkezdett még csúnyábbul blaguirozni. Henczegett, -mint egy haza szabadult obsitos: - -– Hjá, bizony kedves barátom, a hogy mondtam; most már fordult a koczka; -kik voltunk alól, vagyunk felül. Hortobágyon áll kétszázharminczhatezer -kilenczszáz emberünk; harminczháromezer lovas; nyolczszázötven ágyúval; -mikor az kigyün, csak úgy fog Windischgrætzet lesöpörni mappárul. Volt, -nincs. - -Szalmás leült az ablakzsámolyra s ott oly kicsinynyé húzta magát össze, -a milyenné csak lehetett. Dehogy szólt volna valamit. - -Zebulont elragadta az első siker. - -– Huszonhatezer fogoly van már ellensigtől mieink keziben: közötte -háromszáz stabalis tiszt, közötte tizennyolcz generalis. Megmondta -magyar fővezér, ha egynek mi közülünk, olyan úrnak, mint én, az ellensig -csak egy hajaszálát meggörbíti: azért kétszeresen fog revanzsot -csinálni. - -Ezt Ádám úr világosabban akarta detailliroztatni. - -– Már hogyan, Zebulon? Minden hajad száláért két fogoly generalisnak -huzatja ki egy hajaszálát, vagy egy generalisnak kettőt? - -– Az úgy van, folytatá Zebulon, folyvást vad szemeket vetve az ablak -felé. Az én minden hajam szála assecurálva van, duplán. Ki ahoz hozzá -merne nyulni, hetediziglen minden familiája lófarkára köttetik. - -– Akkor nem szeretnék borbélyod lenni, mondá Ádám úr. - -De Szalmás uram nem szólt semmit. Az meg volt némulva. - -Zebulont pedig épen az ejté kétségbe, hogy miért nem szólal meg ez az -ember? Ez valami rosszban töri a fejét! - -Csak azért mondott olyan nagyokat, hogy majd arra csak tesz valami -ellenvetést; nem az; ellenmondás nélkül fogadta Zebulon adatait. - -Egyenesen hozzá beszélni nem akart Zebulon. Ez annyit tett volna, hogy: -«prodit metum». Neki mutatnia sem szabad azt, hogy ez az ember ő rá -nézve valaki. Obscursus ficzkó! Egy falusi nótárius, korteskolompos, hát -aztán? Ha itt van, itt van. Ha köszön, szervusz neki. - -Pedig úgy félt tőle, mint a sárkánytól. - -E félelem hadvezetővé tette; oda bökdösött az újjával a kiterített -mappára s magyarázta rajta a pontokat. - -– Itt állunk hatvanezren, itt állunk hetvenezren. Erre masirozik a gros, -itten van a pivot. Innen debouchiroz az avantgarda, itt concentraltatik -a reserva. Itt találkozik valamennyi! - -A ki közbeszorul, az természetesen el van fogva. - -Nem nézett utána senki. Jártathatta az újjait Zebulon a térképen -tetszése szerint, a merre akarta. - -Az ebédre hivó szózat félbeszakítá strategiai magyarázatait. - -Hanem az úri asztalnál az a fátuma esett, hogy Szalmás épen átellenébe -jutott, s neki folytonosan orra előtt kellett azt az embert látni, a -kiről azt hiszi, hogy az ide azért jött, hogy őtet elfogja. - -Zebulon nagyszerű volt az ebéd fölött. - -Feladatul tűzte ki magának szomszédasszonyát, a házi úrnőt, alaposan -felvilágosítani a mostani hadjárat mibenléte felől. - -– A mint már a komámnak is mondtam, én most épen azért járok ezen a -tájon, mert tízezer lovat kell vennem a hadsereg számára. - -Az úrhölgy jó publicum volt, mindent elhitt. - -– Az mind huszár alá kell? - -– És ulános alá. Hat ezer lengyel gyütt át hozzánk, mind lovas; de lovat -nem hozhatott magával, mert azt hegyen nem lehet keresztül hozni. - -– Hát akkor sok pénze van komámnak. - -No ez veszedelmes állítás. Itt az erdő közepén! Ezt meg kell czáfolni. - -– Pénzt nem hordom magammal. Az nem szokás. Minden pénz itt van -zsebemben – egy plajbász. Ezzel a plajbászszal utalványozhatom egy -millio forintot. Arra nekem hatalmam van. Cassánál kifizetik. A kinek én -egy irást adom nevemmel: az elmehet Konstantinápolyig. - -Még nem is hazudott vele. - -Hanem Szalmás lezárt nyelvét még ez a szó sem volt képes megoldani. Még -evés közben is minden falat bekapása után bezárta a száját, úgy -mammagott, nehogy Zebulon a szájába lásson. - -– Akkor hát komám rettenetes nagy ember most, csodálkozék a háziasszony. - -– Ohó! De micsoda ember vagyok én most? A hol vagyok, ott minden -embernek parancsolok. A főispánok nekem csak hajduk, a miniszterek csak -«te pajtás!» A hova bemegyek, meghuznak harangot, is fehirbe öltöztetett -kisasszonyok szórják elejbem koszorukat, is tartanak üdvözlő beszédeket. - -Semmi sem tanusítja Mindenváró Ádám úrnak, úgy egyfelől végtelen jószívű -vendégszeretetét, valamint másfelől felülmulhatlan indolentiáját, mint -annak a meggondolása, hogy ő mindezen bramarbasok alatt megállhatta, -hogy meg ne kérdezze Zebulontól: hát a befenekelt hordóban kit etettek -az akonán keresztül? s hát a kis zsidógyerek mit beszélt az úton? - -Ádám úr evett és hallgatta Zebulont egy elmosolyodás nélkül. - -A házi asszonyságot talán piquirozta az, hogy Zebulon egyszerre ilyen -nagy úr lett, s még ő vele azt a tréfát űzi, hogy itt akar maradni a -nyárig. Ilyen nagy ember, a kire minden órában szüksége van az -országnak. Azért is tette tán azt az észrevételt, hogy «de hátha -legyőzik a hadserget, s aztán egyszerre vége lesz a nagy uraságnak». - -– Legyőzik? szólt Zebulon, széttekintgetve a levegőben s ott keresve azt -a vakmerőt, a ki ezt tenni merné. De ki győzne le? S ha legyőzne valaki, -itt van török, mingyárt segítségünkre gyün százhatvanezer emberrel; ott -van anglus egész hadi flottával Dunatorkolatnál; onnan felgyün lapos -hajókkal, kikből hajigálja bombát. Ha az nem elég, gyün talian; ha az -sem elég, megindul Ledru Rolin Francziaországból háromszázezer emberrel, -is mindent letipor. Mind az egész világ a mi részükön van. A muszka? Meg -se meri moczczani magát barlangjában. Örül néki, ha nem bántunk őtet. - -Ebéd vége felé már az egész európai coalitiót összeállította Zebulon. - -Szalmás még arra is néma maradt. - -Pedig azt is megmagyarázta Zebulon, hogy akkor aztán mi lesz a világból? -A hű hazafiak hogy kapnak kitüntetéseket, magas rangot: az olyan árulók, -incselkedők pedig, kik az ellenséggel czimboráztak, kik áskálódtak, -leskelődtek, árulkodtak (mind ez éles oldalpillantásokkal Szalmásra), -azok majd megkapják érdemlett jutalmukat, a mi rájok nézve nem lesz -örvendetes. - -Szalmás mindig csak hallgatott. Mindenváró Ádám pedig nem szólt. - -A hallgatás és nem szólás két különböző dolog. - -A hallgatás malitia, a nem szólás bonhomia. - -Hogy csak egy példát hozzak fel rá: tessék összehasonlítani egy -minisztert, a ki hallgat, mikor interpellálják, és egy képviselőt, a ki -nem beszél, mikor rá kerül a szólás sorja. - -Szalmás hallgatása jelenthette azt, hogy «kerülj csak a kezemre!» Míg -Mindenváró nem szólásának az volt az értelme, hogy nem kell mindent -minden embernek az órrára kötni. - -Délután a pipatoriumban, s estve a vacsoránál még mindig folytatta -Zebulon a gascogneadokat, anélkül, hogy ellenlábasát beleszólásra birta -volna ingerelni. - -Ádám urat mulattatta ez nagyon. - -Jól megvacsorálván, aztán álomnak bocsáták egymást; Zebulon még a -szobából kimenet is fenyegetődzött; úgy látszik, kissé kapatos volt; a -hajdú vezette szobájáig s segített lehúzni a csizmáit, miket azonban -Zebulon nem engedett neki kivinni suvikszolás végett; csak hagyja ottan. -A hajdú aztán lefekteté, betakarva a jó meleg dunnával, melynek láttára -az egyszeri angol traveller, ki először élvezé a magyar -vendégszeretetet, azt mondá a lefektető inasnak: «ugyan kérem, küldje -hamar azt a másik gentlemant is, a ki rajtam fog aludni, mert alhatnám». -Azt hitte a dunnáról, a mivel betakarták, hogy az madrácz, a mire még -egy másik úr fog feküdni, s hogy nálunk úgy alusznak rétegbe rakva; a ki -legalul esik, azé a belle étage. - -Reggel aztán kiderült, hogy miért nem engedte Zebulon a csizmáját -éjszakára kivitetni. - -A reggeli már régen készen volt, az asszonyság évelődött, hogy mégsem -keltek fel a vendégei; de soká alusznak; a tejszín mind megrőkönyödik; -Ádám úr is morgolódott, s türelmetlenségében három szelet sonkának járt -a végére; utoljára beküldék a hajdut a vendég urak szobájába, hogy -keltse fel őket, és mondja meg nekik, hogy már készen várja a reggeli. - -A hajdú nagy meredt pofával jött vissza. - -– Nincsenek azok a vendég urak sehol. - -– Nincsenek sehol? - -– Nincsenek azok. Még csak le sincs fekve az ágyuk. - -De már ezt a csudát Ádám úrnak magának is helyszínelni kellett. Odament. -A két vendégszoba egy folyosótól van elválasztva, egymással átellenben -nyilt. Először is Zebulon szobájába ment be. - -– Ahun van ni! Az ablak is nyitva, tevé észrevételét a hajdú. - -Biz az tárva volt. - -Az asztalon pedig volt egy levél plajbászszal irva. Azt Zebulon irta -Ádám úrhoz. - -Ádám úr ezt olvasá belőle: - -«– Kedves baratom. Én itt egy éjjel sem maradok tovább. Ez a gyilkos -Szalmás engem elakarja fogni; ki akarja fejemet szolgáltatni. Ismerek -őtet! Veszem nyakamba erdőt. Isten megálgya tigedet, felesigedet. Én -tartozok hazanak iletemel; szaladok.» - -A biz elugrott. - -Onnan az átelleni szobába nézett be Ádám úr. Ott is nyitva volt az -ablak. Az asztalra volt valami irva krétával; hanem ismét le lett -törülve, mintha megbánta volna a nyilatkozó, hogy irást hagyott maga -után. - -Semmi kétség, hogy Szalmás meg Zebulontól féltében menekült az ablakon -át. - -Ádám úr egyet csóvált a fején. - -– Ezek biz elszöktették egymást. Pedig olyan jól mulattunk. – No majd -jön más… - - - - -SORSÁT SENKI SEM KERÜLHETI EL. - -És ezzel be volt fejezve Ádám úr előtt ez a történet. Ő ugyan nem indult -el a menekülteket nyomozni erdőn-bokron keresztül. Különben is ezóta -hetedhét országon túl lehetnek. - -De mi legyünk irgalmasabbak Zebulon iránt s nézzünk utána, hol szalad? - -Éjnek éjszakáján sötétben, hidegben az erdőnek vette útját; követve egy -barátságos hegyi patak útmutató folyását. Azt tudta régibb itt jártából, -hogy a hol az a patak ered, ott van egy odvas fa, abban van egy szent -kép, az némi részletes hitelben áll a környék előtt; ennélfogva ahhoz -ismét egy gyalogút vezet a hegyek tulsó oldaláról, azt a gyalog utat -könnyű lesz megtalálni. - -Nagy bátorság volt Zebulontól éjjel sötétben, egyedül, fegyver, pálcza -nélkül megindulni sétálni egy olyan rengeteg erdőben, a mely arról -híres, hogy minden esztendőben levágják benne Ádám úrnak egy pár -csikóját a farkasok. - -De a félelem bátorrá tette. A nagyobb rémület a kisebbet elöli, mint a -hogy a varrótűvel megszúrt ujj fájdalma elenyészik, ha forró vízbe -dugják. - -Szerencsésen rátalált a forrásra, nagyot ivott belőle a kalapja -karimájából; megtalálta a szent képpel felékesített odvas fát is, arról -ráakadt a hozzá vezető ösvényre, s aztán dicsérte magát, hogy mégis csak -okos ember ő, milyen szépen el tudta intézni a menekülést oly világos -veszedelemből. - -A hold világított az útjára valami keveset, különben sokszor neki ment -volna a fának. - -Hajnal felé úgy kezdte tapasztalni, hogy nagyon meredekre visz fel az -út, jó lenne botot vágni, a mire támaszkodjék. Kiválasztott egy sugár -mogyoróhajtást, s azt tollkéssel lenyiszálta valahogy. Annak a -segélyével aztán könnyebben mászott fel a hegytetőre. - -Lefelé már szelidebb munka a ballagás. Itt már vállára vetette a botot, -s a bot végére akasztotta az utitáskát. - -Azután csak egy kicsit meg is virradt, s a mint a fák között a -holdvilágot a napvilág kezdte felváltani, tünedezett Zebulon kebléből az -üldöztetéstől való félelem, hogy helyt adjon a rögtön nyomába következő -más fajta aggodalomnak, melyet az erdők elhagyatottságának ünnepélyes -csendje szokott előidézni. - -Ebben a nagy vadonban sok mindenféle állat lakhatik, a melynek a -becsületérzésében nem egészen lehet bízni. - -Eszébe jutott Kisfaludy Sándorból az a vers, a hol az álremetével -szemközt jött egy farkas. - -«S fogai közt fel a bércznek egy nagy halálfejet vitt.» - -Már ennél borzasztóbb találkozást csakugyan nem lehet képzelni. Pedig a -farkasok még most is foglalkoznak a craneologiával. - -Ha jól emlékezik rá, még az is következik abban a versben, hogy a farkas -ijedtében elejtette a koponyát, s az a remete lábához «a hegyen -lekopogott». - -Ez sem lehetett a legkellemesebb jó reggel kivánás! - -Bárcsak már valami tisztásra vezetne ki ez az út. - -Az a kivánsága is beteljesült. A hegyi út, a mint a tulsó oldalon leért -a völgybe, egy másik út által lett keresztül szelve, mely a túlsó -völgyből más kerülőn vezetett ki. A keresztútnál volt egy kis üres tér. - -A mint Zebulon a maga útján kilép a gyepes irtványokra, a túlsó oldali -bozótból egy rémkép bukkanik eléje. - -Nem a farkas a halálfejjel, hanem egy ember a saját fejével. – Szalmás! - -Egyszerre látják meg egymást mind a ketten. - -A mohos pázsiton még lépteik hangja sem árúlhatta el őket egymás előtt. - -Zebulon átlátta, hogy sorsát hiába akarja kikerülni: a fátumnak be kell -teljesülni, nincs hova menekülnie többé. Ez az ember őtet megkerülte és -most elfogja. És ő nála semmiféle fegyver sincs egyéb, mint egy tollkés, -annak is beletörött a hegye még a multkor a profuntba, míg ellenfele -bizonyosan el van látva pisztolyokkal. Zebulon, add meg magad! - -Ezzel a resignatióval vevé a botot a válláról, leakasztva róla a -tarisznyáját s elszánt lemondással lépett Szalmás felé, mintha mondaná: -«itt a botom, nem védelmezem magamat». - -Hanem a mint elkezdett feléje lépegetni, akkor vette észre, hogy hiszen -az a Macbeth, s ő annak a Banquo-szelleme. – Antipodese szemeit -elmeresztve, száját nyitva felejtve, a halálos ijedelem kifejezésével -állt előtte, mint a kinek a lábai egyszerre gyökeret vertek a földbe. - -Annak is pálcza és tarisznya volt a kezében. - -Zebulon most értette meg egyszerre a dolgot. - -A helyzet komikus volt és fatális. - -– No – no Szalmás. Ne bolondozzunk egymással. Hiszen én nem akarom magát -bántani; maga se ne bántsa engem. Maga azt hiszi, hogy én akarom elfogni -magát; én meg azt hittem, hogy maga akarja elfogni engem. Én szaladok -maga elől, maga szalad én elülem s megint csak összehoz bennünket -bolondos út. Jobb lesz, hogy értsünk meg egymást. - -Szalmás még most sem tudott szóhoz jutni. Nagyon megijeszthették valahol -másutt. Csak az álla mozgott, mintha magának beszélne valamit. - -– Tudja, Szalmás, kérlelé őt Zebulon, a mit tegnap mondtam Ádámnál, az -csak mind tréfa volt. Nem kell elhinni. Nem bántok én senkit; csak engem -hagyjanak békit. Minek is bántanánk egymást mink ketten, régi jó -ismerősök? Maga is jó ember, én is jó ember vagyok. Inkább legyünk -egymásnak barátsággal. Maga oda át van «azoknál», én meg ide át vagyok -«ezeknél». Ha magának valami baja talál lenni ezeknél, én segíthetek a -maga baján. Ha pedig engem éri valami veszedelem azoknál, maga segíthet -én rajtam. Jó, ha az embernek jó barátjai vannak mindenütt. Isten tudja, -hogy lesz, mint lesz? Nem kell egészen elrontanunk rigi baratsagot. Én -nem elrontottam. Hiszen talán még most is ott van magánál Rideghváry -barátomhoz irott levelem? No csak vigye el neki és adja oda. Mondja meg -neki, hogy köszöntetem. Erről a mai scenáról jó lesz, ha egyikünk se -beszél. Kinevetnének rajtunk. – Hát úgy-e, nem haragszunk egymásra -Szalmás? – No Isten áldja meg magának. Már most csak azt mondjon meg, -melyik úton fog maga menni? Mert tudja, én magát nagyon szeretem; -sokszor mondtam már, hát elhiheti – hanem azért mégis – nem szeretném, -ha egy úton járnánk. - -Szalmás még most sem szólt semmit. Tán fogadása tartja, vagy ijedtében -megnémult, mint Tigris Róbert menyasszonya; hanem a mint megtudta, hogy -szabad az út, nagyot fohászkodott, s amelyiket közelebb találta, azon -megindult lefelé. - -Képzelhetni azt a boldogságot, mikor egyszer Zebulon a legelső magyar -katonával találkozik! - -Nem svalizsér többé, nem uhlános, huszár az, a ki fölveri a port az -úton. - -Csak olyan parasztos huszár, kerek kalappal, melyen széles piros -szalagot visel, és tulipános szűrrel: de azért mégis huszár. - -Azt majd leszedte a lováról örömében Zebulon. Kezet akart neki csókolni. - -– Barátom! Hazám fia! Megszabadítóm! Honnan jön? - -– Innen a faluból, felel a megrohant vitéz. - -– Van ott még több is? - -– Hogyne? Az egész csapat. - -– Micsoda csapat? - -– No hát a Bendeguz-csapat. - -– Bendeguz-csapat? Nekem is van egy leányom, a kit Bendeguzellának -hínak. Szabad csapat úgy-e? Hát a többi sereg merre van? - -– Az még a Tiszán túl van és készülődik. - -– Hát maguk mit csinálnak itten? - -– A mi feladatunk az ellenséget nyugtalanítani és a pecsovicsokat -elfogdosni. - -Az első esély Zebulont megszeppentette. Nem kereste ő az oroszlánt, csak -a nyomát. - -– Hát – van itt közel – ellenség? - -– Az nincs; de van pecsovics. - -(No egy ott szalad a másik úton az erdőben, gondolá magában Zebulon; de -csak még sem utasította a nyomába a lovast. Jó szívű ember volt -Zebulon.) - -– Hát nincs közel ellenség? - -– Nincs két napi járó földre. - -– No akkor én leülöm ide az útfélre, és kipihenek magamat. Magának pedig -kedves barátom, itt van egy forint borravaló, menjen vissza faluba, -mondjon meg csapatvezér urának, hogy küldje értem szekeret. -Felfedezhetek magamat. Én vagyok az a kormánybiztos Tallérossy Zebulon, -a kiről az volt a hír, hogy kassai csatában eleste, hogy ellensig -elfogta. Nem elestem, nem elfogtak. Szerencsésen keresztül vágtam -magamat egész armádián. Most itt vagyok, de lábamat már nem birom, mert -sokat gyalogoltam. Hát küldjön értem szekeret. Majd itt megvárok. - -A tulipános szűrü lovas átvette a forintot is, a megbizást is, s -visszanyargalt a faluba; míg Zebulon kikeresett magának egy szép gyepes -mesgyét s azon végig heveredve, kedvére kinyujtózott. - -A küldöncz csakugyan pontosan teljesíté a rábizottakat. Egy óra nem telt -bele, már látta őt Zebulon visszafelé jönni egy parasztszekér -kiséretében. - -Egész rangbeli büszkeséggel kapaszkodott fel a saraglyába; ez hát már -olyan ország, a hol az ő parancsolatjára befognak a szekérbe! - -Az úton aztán elmondatta magának a szekere mellett koczogó lovassal, -hogy mik történtek az ő távolléte alatt a túlsó oldalon. Ajh de örült a -jó meleg dicsekedésnek. Bizony jobban esett neki, mint egy bunda. - -– Hiszen urak vagyunk e szerint! Mit monta csapatvezér, mikor nevemet -meghallott? - -A lovas mosolygott egy kicsit. - -– Azt mondta a csapatvezér úr, hogy nagyon jól ismeri az urat. Tessék -hozzászállni. Szivesen látja egy kis kollácziózásra. - -– Áh, nagy megtiszteltetés! - -Zebulon kezdte magán helyregombolgatni a bekecszsinórokat, a mik nagyon -összevissza voltak rendezve, egy gombbal alább mindenik. A csizmák pedig -igen dicstelen állapotban, az erdei sár minden színű maradékával -ellepve. A kocsiülés szalmából volt. Zebulon egy csomó szalmát kihúzott, -azt csutakká csavarta, s elkezdte vele a csizmáit némileg salonképessé -tisztogatni. A közben a lovas úrral folytathatta a discursust. - -– Őrnagy az a maga csapatvezére, vagy kapitány? - -– Úgy gondolom. - -– (Mit gondolom?)Szabad becses nevit megkérdeznem? - -– Boksa Gergely úr. - -– Micsoda? Boksa Gergő? Ki volt én alattam ökörhajcsár. - -Zebulon abbahagyta a csizmái tisztogatását. - -(No még azt sem hittem volna soha, gondolá magában Zebulon, hogy én -tisztelkedni menjek valaha Boksa Gergőhöz!) - -Hanem azután útközben lovas kisérője annyi csodadolgot összebeszélt neki -Boksa Gergő harczi erényeiről: hány gulyáját elfogta az ellenségnek? -hány prófuntos szekerét elhajtotta? hány futárját elcsipte? hogy -utoljára Zebulon át kezdte látni, hogy biz az nem lehetetlen, hogy ilyen -háborus világban rangot kap az olyan ember, kinek jó ökle van, a ki jó -lovas, és a ki nem sajnálja a ruháját összetépni a heczczben. - -Azért is a faluba érve, nem hajtatott egyenesen Boksa főhadiszállására, -hanem a fuvaros gazda udvarára, hogy már mégis azt a csizmát egy kicsit -kitakaríttatja. - -Patent fénymáz a gazda házánál nem volt; hanem ahelyett megkenték -Zebulon csizmáit hájjal: az még jobb. E toilette alatt Zebulon -megalkudott a fuvarossal harmincz forintba Debreczenig. Most már tudta -utazása czélját. Az most a centrum: a főváros. - -Azután hát csak elment Boksa Gergőhöz tisztelkedni. - -Az érdemes vitéz úr szabadalmat kapott lovas guerilla csapatot -alakítani, tetszés szerinti ranggal. Ha akarja kapitánynak neveztetheti -magát; és ha valaki őrnagynak találja szólítani, azért sem haragszik -meg. - -Zebulon úr nagyon megváltozottnak találta régi ismerősét. A -victoria-dolmány, a rajthuzli ugyan még most is a legutóbbi egyenruhája, -melyben a nagy futás előtt látta, legfeljebb, hogy a könyökei foltosak, -s a térdei kopottak; hanem van ám gallérjára, meg a karmantyuira olyan -széles ujdonatuj arany paszománt varrva, mint a tenyerem. - -Aztán belül is csak olyan volt Boksa Gergő; kopott darócz, arany -paszománttal kisujtásozva. - -A mint meglátta Zebulont, nyájas volt és leereszkedő, és kevély és -goromba vegyest. - -Szívesen látta, de nem nagyon mutatta iránta való tiszteletét. - -– Áh! a tekintetes úr is megérkezett! Örülök, hogy van szerencsém! -Szívesen látom ma ebédre nálam. Másutt úgy se kapna. Tessék kényelembe -tenni magát. - -És az egész elfogadás alatt ki sem vette a pipát a szájából. - -Azt azonban szerette Zebulon, hogy nem nyujtotta kezét parolázásra. - -Zebulon elfogadta a kinálást és leült, még pedig a pamlagra. (Boksa -Gergőnek volt annyi hadi tudománya, hogy az egyetlen úri lakot -választotta ki a faluban főhadiszállásának.) - -Aztán csak Zebulon is elővette a pipáját zsebéből, hogy megmutassa -Boksának, hogy ő csak még most is urabb nálánál, s megtömvén azt -dohányzacskójából, a régi familiáris fensőbbség hangján így szólt hozzá: - -– Ugyan édes Gergő öcsém, adja nekem egy kis fidibust. - -Kritikus egy felszólítás volt: egy aranygalléros úrnak azt mondani, hogy -adjon fidibuszt, a szolgálattétel hűbéri jelvényét. Ha megteszi, -elismeri a suzerainitást. - -Boksa Gergő szívesen és gorombán kivett a belső zsebéből egy -nyomtatványt s odaadá az egészet Zebulonnak. - -– Itt van, tekintetes úr. El is olvashatja, aztán szakíthat belőle -fidibuszt, a mennyit tetszik. - -– Mi ez? Újság? - -– Az hát. A Márczius! Most Debreczenben nyomják, onnan kapjuk. - -– Ah, derék! kapott rajta Zebulon. Azóta sem olvastam ujságot. Legalább -ebből megtudok, mi történik Debreczenben? - -S azzal, anélkül, hogy elébb pipájára gyujtott volna, elkezdte a -kiváncsiság ragyogásával arczán, mohón olvasni a megkapott ujságot. -Hanem a mit abból olvasott, az lassankint letörölte arczáról a -ragyogást, s rajzolt helyébe megszeppenést oly vastagon, hogy Boksa -Gergőnek is feltünt. - -– Valami baj van, tekintetes úr? - -– Nem szelel pipám, monda Zebulon. - -– Hiszen rá sem gyujtott még. - -– Úgy! igaz. Azzal zsebébe dugta a pipáját, s aztán leeresztve térdére -az olvasott hirlapot, sokáig bámult Boksa Gergőre, míg végre fölmerte -neki azt a kérdést tenni, hogy ugyan édes Boksa barátom, nem tudná nekem -megmondani, mi az a vésztörvény, mit olvasok ebben ujságban, mit hoztak -abban országgyülésben? - -– Oh igen is tudom. Az olyan törvény, mely szerint hazaárulók és -ellenséggel czimborálók vésztörvényszék elé állíttatnak. - -– De hát mit értenek az alatt, hogy «hazaárulók»? - -– No, hát például az olyan képviselőket, kik nem jöttek el a debreczeni -országgyülésre. - -– De hátha akadályozva voltak? Már teszem föl magam is. - -Boksa igen biztató modorban felelt: - -– Hát hiszen a ki nem jöhetett, purificálhatja magát, a vésztörvényszék -itélni fog fölötte, s ha igaza volt, fölmenti. - -– No köszönök alázatosan. Én azóta mindig szaladok, mint üldözött nyul -hajtásban, bujkálom pinczében, hordoban, mészkemenczében, zsidó asszony -fejkötőjében, hordom moslikos dézsát napszámba, szenvedek hazámért -hideget, éhséget; s mikor megérkezem országgyülésbe, akkor fognak -engemet nyakon s állítanak vésztörvényszék elejbe. No szip dolog! - -– Már ez pedig nem lehet máskép. Megmagyarázza ezt a Márczius jól. -Egyszer már keményen kell fogni ezeket a hazaárulókat! A ki ma itt, -holnap amott! - -– No én egy óráig sem voltam amott. Menté magát Zebulon. - -– A ki csak beszédbe állt is az ellenséggel. - -– No én csak egy szót sem szóltam vele. Ágyulövésnél egyebet se nem -hallottam tőle. – Zebulon úgy védte már magát, mint ha a törvényszék -előtt állna. - -Boksa pedig annál jobban hepcziáskodott. - -– Vagy csak aki egy sor levelet irt is az ellenségnek: akármit. - -No már erre nem mondhatta Zebulon oly apodictice, hogy «ezt se nem -tettem». Bizonyos Rideghvárynak irt bolondság bizonyos Szalmásnál kissé -nyomta a lelkét. No de Szalmás ezóta már az operenczián is túl van s az -a bizonyos levél rég elhasználódott már egyre másra; nincs mit aggódni -miatta. - -– Hja bizony, ilyen időben nem lehet kimélni az embereket; folytatá -Boksa Gergő, kegyetlen dölyffel, s azt a bátorságot vette magának, hogy -leült Zebulon mellé a pamlagra s egymásra vetette a lábait, összefonta a -mellén a karjait, úgy pöfékelt. – Ilyenkor nem ismerek se jó pajtást, se -nagyurat. S ha az édes apám fia volna is a ki áruló, elcsipetem és -felküldöm. - -– Hova fel? - -– Nagyváradra. - -– Mi van Nagyváradon? - -– A vésztörvényszék. - -– Hát már van is? - -– Van bizony; de nagyon van; és működik is. - -– Is működik is? És ha maga Boksa megfog egyet, küldi oda? - -– Küldöm én! Ha a szentek fia is! Elég jó pajtásom volt a Szalmás… - -Zebulonban hülni kezdett a vér erre a névre. - -– De spion volt az ármányos. Megtudtam. Utána iramodtam. - -– Hát maga kergette Szalmást? – Ez észrevételt szalasztá ki Zebulon a -száján, mire gyanus oldalpillantással monda Boksa: - -– Hát tudja az úr, hogy én Szalmást kergettem? - -– Nem, csak rosszul intonáltam hangsúlyt; kérdeztem, hogy kergette -kapitány úr (már kapitány úr!) Szalmást? Nem bánom én, csak kergessen -őtet tovább is. - -– De már nem kergetem tovább. - -– Miért nem? - -– Mert már elcsiptem. - -– Mikor? - -– Ezelőtt egy órával. Épen belém jött a nyavalyás, a mint szökni akart -valahonnan. - -– Is aztán mit csinálta Szalmással? - -– Itt van a fás kamrába becsukva. Nagyon veszedelmes ember. Tömérdek -irás volt nála kabátjába, meg a csizmatalpába is bevarrva. Én ott is -rátaláltam. - -Zebulonnak úgy tetszett, mintha Boksa nagyon nézné az ő csizmáit is. - -– Sok mindenféle urat compromittáló irások voltak nála, folytatá Boksa, -fontos szemöldökrángatással. - -Nojszen ez épen elég volt Zebulonnak; vésztörvényszék, ellenségnek irott -levél, Debreczen, Nagy-Várad, Szalmás, Boksa, golyó és lőpor. - -Azt mondta Boksának, hogy engedelmet kér az őrnagy úrtól, egy kicsit -hazamegy a szállására, más csizmát húz, mert ez nagyon szorít. - -Igaz is, hogy szorította, még pedig a torka körül, t. i. Zebulon torka -körül; hanem az nem igaz, hogy Zebulonnak más csizmája lett volna. - -– Fogjon bácsi, rögtön és vigyen innen engemet; mondá a fuvarosának, a -mint megérkezett hozzá. - -– S hová vigyem az urat? - -– Nem bánom én, akárhová, csak Debreczenbe nem. - -De már mégis annyit szeretett a fuvaros megtudni, hogy aláfelé, vagy -fölfelé induljon-e meg Zebulon úrral? s hogy hány napi útra legyen -készen? - -Zebulon arra határozta magát, hogy «fölfelé», és mennek addig, a míg -menni «lehet». - -Most azután előlről is kergetik, hátulról is kergetik, maradás nincs -sehol, menekülés nincs sehova, czél csupán a futás. - -Ha a német megfogja, főbe lövi; ha a magyar megfogja, főbe lövi; ott -rebellis, itt hazaáruló. Akármelyiknek kerül a kezébe, már kész a -halálos itélete. «Valóságos akasztófa-allée közt járkáltam», így fejezé -ki Zebulon e siralmas helyzetét, a melybe jutott. - -A legközelebbi állomáson, az alatt, míg a fuvaros etetett, Zebulon -ollót, borotvát kért a korcsmárostól. - -Szép hosszú szakálla volt, közepén kissé fakó, itt-amott szürke -szálakkal átszőve. Ez a szakáll volt az ő büszkesége, úri tekintélyének -symboluma; vassal soha nem irtott, fésüvel ritkán tépásztott szakáll, a -melyről olyan jól esett ebéd után a ráhullott zsemlemorzsákat -lesepergetni. Most neki állt ollóval, borotvával férfiusága e büszke -czímerének, s levágta azt tőből. - -Oh ti nem tudjátok azt, szakállt nem viselő népek, mit tesz az, -valakinek rászánni magát, hogy a szakállát levágja. Az egy partialis -temetkezés! - -Zebulon sokáig nézegette a markában áldozatnak esett állsörényét, egy -pár könyet törült szét a szemében, aztán papirosba csavargatta testi -énjének legdrágább megdicsőült részét, s keblébe dugta azt. Legalább ott -fogja viselni. - -Azután belepillantott a tükörbe, kiöltötte a nyelvét arra a csúnya -emberre, a ki a tükörből visszanézett rá, s hátat fordított neki. - -Pedig már ezentúl mindennap látnia kell azt a csúnya embert a tükörből, -mert a levágott szakáll egy bizonyos rabszolgaságot hagy maga után: a -mindennap borotválkozás kegyetlen rabkötelességét. - -A mint aztán Zebulon újra megjelent a fuvaros előtt, az őt nagyon -megbámulta ez ifjított kiadásban. - -Míg a korcsmában voltak, addig nem szólt neki; hanem a mint kiértek -megint az útra, visszafordult a kocsiülésből Zebulonhoz. - -– Ugy-e bár, az úr most olyan helyeken szeretne járni, a hol a világnak -nincs szája? - -– Bizony, felelt rá Zebulon. - -– Értem, szólt a fuvaros. Nem kérdek többet. No majd elviszem én az urat -úgy, hogy semmi baj nem éri. Ugy-e Lengyelországba akar menni? - -– Oda. Zebulon ráhagyta. Tudta is ő, hogy hova megy? - -– Vittem én már oda egy urat, a ki a lengyelekért ment. Majd elszállítom -én az urat is olyan félreeső helyeken, a hol a madár sem jár; egész -odáig, honnan majd megint mások odább viszik, míg eljut Lengyelországba. -Nem kell nekem többet mondani. - -No ennek örült még csak meg Zebulon! Nem elég neki a miben már benne -van; most még egy kis lengyel conspiratiót is a nyakába varrnak. Még -elviszik a krakúzok közé! - -Pedig ugyan vitte a fuvaros, a hogy megigérte, két nap, két éjjel, -szolgabirót, útibiztost soha nem látott utakon keresztül, hegyekbe, -völgyekbe, gyanus szállásokba. - -A harmadik napon megsokallta Zebulon a dicsőséget. Nem akar ő lengyel -legiót toborzani. A mint egy völgy torkolatánál megpillantotta egy falu -tornyát, megállította a szekeret; kifizette a fuvarost; azt mondta neki, -hogy csak forduljon vissza s menjen haza; már innen ő majd odább talál. -Itt ebben a faluban különös dolgai vannak. - -A fuvaros sajnálta nagyon: milyen szépen elvitte volna Lengyelországba! - -Zebulon vitte megint a tarisznyát gyalog. Soha a nevét sem hallotta ő -annak a falunak, a hova be akart ballagni; de megtetszett neki nagyon, -mert két tornya volt. - -Az egyik torony, a kisebbik, a pápistáké, a másik, a bádog fedelü, a -nagyobb, a lutheránusoké. Ez tetszett meg neki azon a falun nagyon. - -Ment egyenesen a lutheránus pap házához. - -Schneiderius Bálintnak hivták ezt a derék urat. - -Zebulon bemutatta magát a papnak. A pap olvasott ember volt, hallotta a -nevezetes úr hírét. - -Akkor aztán Zebulon meggyónt neki mindent elejétől végig, híven. - -Ő neki már most a történtek után ebben az országban nincsen maradása; -mert itt ő van egyedül abban a kivételes állapotban, hogy minden, bárki -kezében levő puska az ő fejének van fordítva. - -Schneiderius Bálint igen eszes és jószivű férfi volt. Mindjárt készített -valami tervet, a mivel a nevezetes férfiút megszabadítsa. - -Zebulonnak ki kell menekülni a külföldre. - -A külföldre meneküléshez útlevél kell. - -Útlevelet csak a császári hadak kormánybiztosa adhat. - -Az most épen Eperjesen van. (Ez még Branyiszkó előtt volt.) - -Hogy attól útlevelet lehessen kapni, arra különös ürügy kell. - -Az ürügy megvan. - -Schneiderius Bálintnak van egy diák fia Göttingában, Schneiderius -Theophilus, az nem rég írt az apjának, hogy sietve küldjön neki pénzt, -mert halálos beteg. Persze pénzt nem küldött azért neki az öreg, mert a -«Fuchs» nem beteg, csak korhely; hanem annak a levélnek az alapján egy -megkeseredett atyának könnyen lehetne útlevelet kérni Göttingába, a -beteg fia meglátogatása végett. - -Zebulon szökhetik külföldre Schneiderius Bálint tisztelendő úr -útlevelével. - -– Az ám, kedves papom, monda mindezekre Zebulon; de bolond passusba -beleirnak ám szemiles leirást is; aztán nekem van hajam szöszke mint -kender, tisztelendő atyaságé fekete, mint a vaddisznó és kemény: – azt -még lehetne megfesteni; de hova elteszem orromat, mikor enyim nagy -sasorr, tisztelendő atyáé meg tömpe. - -– Könnyű ezen segíteni; monda a pap. Menjen fel Eperjesre uraságod maga -az én nevemmel és irassa le magát az útlevélben. - -– Én menjek be? Tisztelendő úr reverendájában? Hát a bajuszom? - -– Az levágatik. - -De már erre duplát sóhajtott Zebulon. Még a bajusz is! A hatalmas, -parancsoló bajusz! A «gyászvitézek» esete óta nem történt hasonló -csonkítás magyar emberen. - -Egy napi meggondolásra való időt kért magának e tárgyban Zebulon. S egy -napi meggondolás után arra a végeredményre jutott, hogy ha a között kell -választani, hogy vagy a nyakat, vagy a bajuszt, mégis csak inkább a -bajuszt kell a késnek adni; mert az megint csak kinő; de a nyak, -úgysegéljen, nem nő ki többet. - -Hát csak a bajuszt is el kellett tenni a mellény-zsebbe. - -Mikor aztán így megkoppasztva, megalázva megállt a tükör előtt Zebulon, -magának is el kellett ismerni, hogy soha szelidebb, jámborabb, -supplicansabb protestans pappal még nem találkozott, mint a milyent most -lát maga előtt. - -Hát még mikor a pap tógáját felvette. Nevetni nem volt ám szabad -senkinek; mert komoly dolog ez nagyon. Ez a játék emberfejbe megy. - -Schneiderius Bálint betanította neki, hogy mit feleljen, ha kérdezik? El -ne felejtse a fia nevét, meg különösen a saját nevét; a hova utazni -akar; és a falut, a hol lakik: azt Pukkersdorfnak híják. Ezt mind jól -emlékében tartsa. - -Zebulon még egy napot kért magának, hogy magát veszedelmes szerepébe -beletanulja. A következő napon azután útra kelt Eperjes felé, magával -vivén a derék Schneiderius Bálint áldását, reverendáját és fiának -lamentabile nuntiumát. - -Eperjes tele volt császári seregekkel mikor Zebulon behajtatott. - -A sorompónál nem bántották, látták, hogy pap; hanem adtak Geleitscheint, -hogy vissza is térhessen. - -Egyenesen a főkormánybiztos szállása elé hajtatott. Szive majd kiugrott -féltében, mikor annak a lépcsőin felballagott. Az egész úton mondta -magában a neveket: Valentinus Schneiderius, Theophilus Schneiderius. -Göttinga, Pukkersdorf. Szentül félt, hogy mégis, mikor a biztos előtt -fog állani, mind valamennyit el fogja felejteni. - -De már benne volt: előre kellett menni. Egyik szobából a másikba -küldték, mindenikben ismeretlen fancsali pofák írtak, dolgoztak valamit, -végre bebocsáták a hatalmas császári biztos elé. - -Zebulonnak a félelem is segített, magát tökéletes meghunyászkodott -lelkipásztorrá maszkirozni; lehúzta a fejét a nyaka közé, midőn a biztos -úr ajtaján belépett, a két kezét keblére tette ájtatosan: az egyikben -volt egy nagy cilinder kalap, a másikban a filius prodigus epistolája, s -minthogy Schneiderius termete valamivel alacsonyabb volt Zebulonénál, -meghajlítá térdeit, hogy a reverenda a lábáig leérjen. S a világért föl -nem emelte volna szemeit, midőn nagy ájtatosan elrebegé: - -– Bonum mane præcor, domine perillustrissime! - -De alig ejtette ki ezt az öt szót, a midőn a kormánybiztos úr hangos -hahotára fakadva, kiálta fel: - -– Servus Zebulon! - -A villámcsapás nem lett volna oly rettenetes, mit ez a szó «servus -Zebulon!» - -Hősünk valóban úgy megrettent, hogy ha a reverendába nem támaszkodik, -összeroskad. - -– Hát téged mi az ördög hord itt ebben a papi ruhában? - -Zebulon csak most bámult rá a megszólító kormánybiztosra. Rideghváry -Bencze volt az. - -A főúr azonban nem vette észre Zebulon bámulását, eléje sietett, -megölelte, megrázta kezeit és megdicsérte. - -– No csak hogy valahára mégis eljutottál hozzám. Derék ember vagy, -Zebulon. Megkaptam Szalmástól küldött leveledet. Azóta mindig vártalak. -Dicső, hogy eljöttél. Ez az álruha mutatja, milyen veszedelmeken kellett -idáig eljutnod. Nem marad el hűséges ragaszkodásod jutalma. Az igért -helyet fentartottam számodra. Azonkívül egy magas küldetésben fogsz -részt venni. Nagy emberré foglak tenni Zebulon! nagy emberré! - -Zebulon még mindig úgy érezte magát, mint a kit a vízből húztak ki. Nem -talált rá a fejére. - -– És most legelébb is jer ide, ird alá ezt az ívet. Ne kérdd, mi az? -Csak ird alá. Láthatod, hogy a legelőkelőbb férfiak nevei vannak már ott -aláírva. - -Zebulon engedte a tollát menni a papiroson, mint mikor az álmos kocsist -viszi a lova tudta nélkül a jól ismert úton. - -Az a papir pedig, a melyre felírta akkor a nevét, az volt ama historiai -okirat, melyben magyar előkelő urak esedeznek a minden oroszok -czárjának, hogy kegyeskedjék hazájuk négy fehér folyamának vizét -hatalmas seregeivel pirosra festeni. - -Most azután Zebulon az első grácziát kérte ki magának, hogy hadd menjen -aludni. - -És aludt másnap reggelig, mintha ópiumot szítt volna. - -S mikor azután kialudta magát és fölébredt, akkor kezdte észrevenni, -hogy milyen furcsát álmodik ő most ébren. - -Hogy került ő most ide, a hova semmi szándoka nem volt jönni, hogy -szökött el a másik oldalról, a hol teljes szándéka volt megmaradni? -pedig hiszen nem kapták meg Szalmásnál semmi levelét, mert az -Rideghvárynak rég átadatott. És hogy mindez milyen furcsa komédia a -sorstól. - -Még hogy a mérték beteljen, mikor felöltözött s elment Rideghváryt -meglátogatni, már ott találta nála Szalmást. A furfangos férfiu -természetesen megszökött még az első éjjel Boksa Gergő ketreczéből s -elhordta a vésztörvényszék elől az irháját. Épen azzal mulattatá a -méltóságos urat, hogy Zebulonnal való találkozását mesélte el neki. - -Rideghváry úr kaczagott azon nagyon. - -Tökéletes tréfának tartotta a dolgot. - -Még azt kivánta Zebulontól, hogy azt a vidám történetet majd mondja el -az ebéd fölött, hogy ugratták ők meg egymást Szalmással? - -Hanem Zebulon nagyon komoly maradt e fölszólításra, és csak úgy magában -mondá a «Babyloni vizek mellett ültünk» zsoltár 6-dik versét. - -«Inkább ragadjon az én nyelvem az inyemhez!» - -És attól a gondolattól nagyon komoly ember lett Zebulon. - -A miért aztán még többet nevettek rajta a főurak. - -Akkor épen nagyon nevetni való idők jártak. - - - - -EGY MAGÁNOS LOVAG. - -Pesten nagy méla csend van. Reggel már az idő s az utczák még mind -üresek. Hetivásár napja és semmi szekér a vásártéreken. Szép derült nap -és semmi járás-kelés az utczákon. A szokott zsibongás helyett a népes -járdákon alig tévedez egy-egy magános alak, kit a kényszerűség -kihajtott, vagy a ki a helyzetet nem ismeri. Az utczaszögleteken rövid -tartalmú falragaszok vannak, miket az éjjel ragasztottak ki: ha a -magános utczajáró azokból egyet elolvasott, sietteti lépteit s igyekszik -az utczáról eltünni. Nehéz fenyegetések vannak ama nyomtatott sorokban. - -Pest olyan derült arczú város különben. Nincsenek ócska tornyai, -vármaradványai, mik elmult borús időkre emlékeztetnének, az utolsó -védbástya fala rég házak közé van beépítve; nincsenek ódon kastélyai, -mikhez rémmeséket költhetne a népmonda; nincsenek titoktartó kolostorai, -mik hideg borzadályt lehelnének falaikból; nincsenek fényes -aristocraticus palotái; nincs Bastilleje, sem Towere, de nincs Kremlje -és Louvre-e sem; még csak egy nagyobbszerű templom sem kevélyíti arczát. -Olyan «otthon»-nak szánt város az egész. - -Negyvenöt év előtti arczáról beszélek. Még akkor nem volt körüle az a -száz fekete kémény, mely most mindennap fekete korommal írja fel az égre -a földi prózának diadalait; eszemben sem élt a múzeum körüli city; a -széles Dunaparton hosszan egy, csupa egyenlő két emeletes házakból -támadt épületsor mosolygott. Olyan volt az, mint egy szép fiatal -hölgynek ajkai közt a ragyogó fogsor. A közeledő idegent úgy hivogatja -az első tekintet. - -Már most aztán ennek a fiatal hölgyarcznak csak egy bajuszt kell -festeni, hogy szokott imádói se ismerjenek rá, s az idegenek elfussanak -tőle. - -E fiatal hölgyarczra festett bajusz: egy kanyargó pallizádsor az -újépületi laktanyától a lánczhidfőig, melyet a császári hadvezér -húzatott a városon keresztül. Pest közepén végig egy hegyes czölöpökből -vert palánk, a Dunáig kettős sorban, a Dunaparton végig egyszerűen, a -palánk közeiben lőrések. A lánczhidfőnél tágas udvarrá alakul a palánk, -mely a mostani Lloyd (akkor nemzeti casino) épületéig terjed. Ez -udvarral összekötve, ott, a hol a koronázási halom áll most, emelkedik -egy tuskó-várad, négyszögű nyilásokkal, mikből ágyúk leskelődnek elő, -ezek a csodaszörnyek, a miknek tátongó nyilása egyszerre száj és végür. - -E tuskó-várad által a Dunasor egy zsákutczává lett, mely közepett el van -zárva. A lánczhidon nem jár a polgári közönség. A budai oldalon pedig, -hol most az alagutszáda nyilik, a lánczhid egész szélében van kiszegezve -tizenkét gátlöveg, mint egy lefektetett orgona, mely egy jelszóra végig -söpörheti az egész lánczhidat. - -Azok a falragaszok, mik korán reggel ott támadtak az utczaszögleteken, -azt jelentik a lakosságnak, hogy a kik a mai napon a város utczáin -ácsorogni fognak, vagy a kik a pallizádvonalra néző ablakokban találják -magukat mutogatni, a kiváncsiságból származható személyes veszedelmek -esélyeit maguknak tulajdonítsák. - -Azért mégis akadtak kiváncsiak, kik leeresztett ablakfüggönyök mögül -egy-egy pillantást vetettek a palánksorozat mögé s megpillanták a -szakadatlanul vonuló szuronysort, mely mint egy tüskéshátú óriás-kigyó -tekergett szűk korlátai közt végig a pallizádsor mögött, a lánczhidon át -Budára, dobszó, trombitahang nélkül. De még a ki lenézni nem mert is a -fenyegető mysteriumra, hallhatá egész éjjel azt a szakadatlan zörejt, -mely megrázta a házak talapzatait, s az alvókat felkölté ágyaikból: a -nehéz lövegek gördülését a kövezeten. Másfelől a hajóhidon, melynek -hidfője a mostani Deák-utczával volt szemben, lovas csapatok, -társzekerek hosszú sora nyomakodott egymás sarkában, mint a kinek nagy -sietsége van. - -Szorongva kérdezé mindenki: mi történik mai nap? - -A mint az utolsó lovas csapat áthaladt a hajóhidon, egyszerre kigyulladt -annak a budai partot érő vége. Nyugati szél fútt, a hid kátrányos -szalmával volt meghordva; öt percz alatt lángba borult az egész s -lobogott egyik parttól a másikig. A kék Duna, mint egy vonagló -óriás-kigyó, derekán tűzövvel átszorítva. - -Most azután tudta mindenki, hogy mi történik? - -A császári hadvezér elégeti a háta mögött a hidat. - -A «háta mögött»? A büszke főúr, ki előtt csak a bárónál kezdődik az -ember, – a kevély államférfi, ki egy egész nemzettel, mely békejobbját -nyújtá felé, még egyezkedni sem akart; az elbízott hadvezér, ki négy hó -előtt sipkáját a budai királyi lak asztalához vágva mondá: «ecocce: -finita la comedia!» és most elégeti a hidat a háta mögött! az -eltaszított békejobb elől futva, melyet önmaga kényszerített a -kardmarkolathoz nyúlni. - -Hát a háta mögött mi jön? - -Ugyanakkor, midőn a lángoló hajóhid tűzöve átölelte a kék folyamot, a -kerepesi úton egy magános lovag vágtat be a városba. - -Egyetlen egy huszár. - -Öltözetéről itélve, főtiszt lehet. Jó telivér paripán ül, kardját ki sem -húzta; pisztolyai nyeregkápájában pihennek. - -Egyedül vágtat végig a hosszú, téres utczán. - -Messze elmaradva mögötte üget egy kis huszárcsapat, vakmerő vezetőjét -szemmel is alig éri be. - -A vágtató magános lovag paripájának dobajára kitekintenek a lakosok az -ablakokon. És akkor, – mintegy varázsütésre, egy gondolat, egy pillanat -alatt megváltozik az egész város arcza. - -Az első huszár nyargal a városon végig. - -S a mint végig nyargal, fenhangzik nyomában az a visszagondolhatatlan, -leírhatatlan kiáltás, a mit csak akkor fog még egyszer hallani Isten, -mikor az arkangyal trombitája azt fogja harsogni: «feltámadás!» mikor az -újraébredők myriádjai lerázzák magukról a földet, mely alatt -átszunnyadták a századok rémálmait, mikor a gyöngéknek ereje villámmá -nő, s az erősek hatalma füstté oszlik, mikor lelke támad minden rögnek, -s a föld egész felszíne egy élő tömeggé válik, melyből egy csillagokig -ható zengés harsogja az egyik sarktól a másikig: hozsánna! hozsánna! - -Ilyen kiáltás volt az. - -Egy rettenetes «éljen!» ordítás, mely kezdődött a kerepesi úton s végig -hangzott az indóházig, hosszan az egész Duna-soron végig, be a -legszűkebb utczák mélyébe, s mentül tovább, annál magasabbra emelkedett -fel a szent őrjöngés egetrázó riadaláig; százezernyi börtönből -kiszabadult rabnak phreneticus dæmon-kardala volt az! A rab titánok -üdvordítása volt az, kiknek sikerült ledobni melleikről a Peliont és az -Osszát! - -Mint a feltámadás napján, mikor a sírok felvetik halottaikat, mikor -minden rög megelevenül, egyszerre megtelt néptömeggel minden utcza: -őrjöngő, gyönyörtől ittas, tomboló néptömeggel. Agg, gyermek, férfi, nő, -úr, napszámos, zsidó, keresztyén, ismerős, ismeretlen ölelte, csókolta -egymást, zokogott, kaczagott, kérdezett, válaszolt, éljenzett, kiáltozta -tele torokból, tele szívből a haza szent nevét. Minden ablak egyszerre -felnyílt; minden ablak tele lett mosolygó angyalfőkkel, örömükben -könyhullató, fájdalmukban nevető hölgyarczokkal. Koszorúnak lett fonva -az üvegházak minden virága, s a koszorúk, a virágok lehajigálva a -huszárok lovainak lábaihoz. - -A legelső huszárok lovainak lábaihoz, kik Pest utczáin végig robogtak! - -Hogy elhalmozták azokat koszorúkkal! A virágfüzértől nem látszott ló és -lovas. Hogy omlottak le előttük térdre, arczra, magasrangú, -csodaszépségű úrhölgyek, mint szentek, mint megváltók előtt! Magasrangú, -csodaszépségű úrhölgyek – oda, az utcza porába és csókolták a közhuszár -barnult kezét! - -És egyszerre, egy villanyütésre kint lengett minden házon a nemzeti -szinű lobogó; a gyönyörű piros-fehér-zöld jelvények, a nemzeti -czímerekkel, miket dugdosni, titokban tartani kellett eddig, miket a nők -testükön viseltek eddig, miket halálveszedelem volt rejtegetni; most -egyszerre megjelentek: hosszú, szélben úszó lobogók s apró repkedő -zászlócskák, ablakokban, erkélyeken, háztetők, padlások nyiladékaiban és -toronytetőkön! Egy város, mely egy varázsszóra pillangószárnyakat kapott -s örömében az égbe akar repülni velök! - -Ki vette volna akkor észre, hogy az örömragyogás felett egy szemfödelet -sző sötét füstfellegből valami ellenséges szellem titkos keze. A lángoló -hajóhid füstje terjeng a menyegzőjét ülő ifju város pántlikás feje -felett; mint baljóslatú gyászfátyol. - -A magános lovag, ki előrenyargalt az üdvrivalló tömeg diadalzaját -mindenütt megelőzve, a hatvani utczán vágta tott s azután bekanyarodott -egyik mellékutczába. - -Ott elkezdett lassabban léptetni, s egy házszámot keresett. - -Mikor rátalált a keresett számra, leszállt lováról s azt bevezeté maga -után a ház nyitott kapuján az udvarra. - -A lódobajra és sarkantyúpengésre kidugta borzas fejét egy alacsony -üveges ajtón valami házmesterféle egyéniség. - -Csizmadia volt – valószinűleg. - -– Jó napot, monda a lovag. - -A házmester részéről az volt rá a fogadj isten, hogy ajtóstul együtt -kibukott az udvarra, először megrohanta a tisztet, annak elkapta egyik -kezét, azt megcsókolta; a tiszt visszarántotta a kezét; akkor -megcsókolta a kardbojtját; a tiszt azt sem engedte sokáig; akkor -átnyalábolta a lova fejét s annak csókolta meg az orrát. Azután neki -iramodott, hogy majd kiszalad az utczára, s miután a tiszt által e -futamodásban, gallérjánál megragadtatván, tényleg akadályozva lőn, csak -az udvart lármázhatta fel e kiáltással: «itt a huszárok! itt a -magyarok!» - -– Ugyan polgártárs, ne ordítson oly bomlottul! csitítá őt a főtiszt. - -– De hát hogyan jött ide nagyságod! fölséged! szentséged! generális úr! -felmarschal úr! Szent-Mihály arkangyal úr! Hogyan jöhetett ide? - -– No ezt majd elmesélem máskor. Hanem most elébb utasítson engem -valakihez, a kinek e házban kell lakni s a kivel én még ez órában akarok -beszélni. - -– Elébb a szentséges szent nevét mondja meg nekem az úr, hadd tudjam, -kit látok élő szemeimmel? - -– Jól van öreg. Megmondom. Baradlay Richardnak hínak. Ha kedve telik -benne, akár ide kvártélyozom magamat. Hanem elébb utasítson el szaporán. - -– Oh Istenem, milyen szép ember! Egy ilyen huszár! Azzal a nemzeti -kardkötővel! Már hogy tudott a feleségem meghalni ezelőtt egy héttel, -hogy nem tudja ezt látni! Hogy nem hívhatom őt haza, hogy ezt látná! Nem -akart addig meghalni, míg egy huszárt nem lát ismét az utczán végig -nyargalni. - -Richardnak már csak végig kellett várni, hogy hadd sírja ki magát -kedvére a jó ember. - -Végre aztán nagy zokogás közt csak rátért a házmester. - -– Hát mi tetszik? - -– Én egy asszonyságot keresek, kinek itt van a szál. lása. Bizonyos -Bajcsikné asszony. - -– Oh tudom, tudom. Itt van biz annak a szállása. Itt van. – Ugyan: nem -szabad ennek a szép paripának egy kis kávés kalácsot adnom? - -– Hagyjon fel a paripámról való gondoskodással, édes földim. Hányadik -ajtó azon asszonyságé? - -– A 21-ik a második emeleten, szolgálatjára. Szabad lesz addig is ennek -a dicső paripának a kantárját tartanom? - -Richard mosolygott e hazafiui extasison s miután lóháton csakugyan nem -szándékozott fölmenni a második emeletre, rábízta a kantárszárat a -házmesterre, ki is a kedvező alkalmat felhasználva, azalatt, míg Richard -fölment a 21-ik ajtóig, benyult a szobája ablakán, kivette onnan -félbenhagyott reggelijét, a kávés bögrét és a kuglhupfot s nagy -gyönyörködéssel mártogatott falatot falat után a kávéba, s rakta -egyenként a tenyerébe, onnan meg a ló szájába, úgy örült neki, hogy az -azt kegyeskedik megenni. - -Egyszer aztán Richard lekiált rá a második emelet folyosójáról: - -– De tán nincs itthon az asszonyság? – Senki sem jő felnyitni az ajtót. - -A házmester az udvarról válaszolt: - -– Hja! biz az asszonyság nincsen idehaza. - -– Hát valami cselédje nincs itt? - -– Senki sincsen idehaza. - -– Ejnye polgártárs! Ezt megmondhatta volna odalenn is. Nem másztam volna -fel az emeletbe. - -A jámbor furfangosan nevetett. Hiszen csak azt a szép lovat akarta -megreggeliztetni. - -Mikor aztán Richard megint leszállt az udvarra, a világért sem -veszekedett a bohó öreggel a megjáratásért. Minden tréfát fel szokott -venni és mindenkitől. Az oroszlán nem használja a körmeit vakarózásra, -mint a kutya. - -– Hát mikor jön haza ez az asszonyság? - -– Bizony nem tudom! - -– Azt sem tudja, hogy hol van? Hol találkozhatnám vele? - -Az exaltált hazafi ég felé emelé keserves szemeit. - -– Oh bár találkozhatnék vele az excellentiás úr még ma, még ez órában; -bár nyithatná be, bár rughatná be sarokkal, bár üthetné be buzogánynyal -azt az ajtót, a melyen belül az az asszonyság lakik. - -– Mi a patvar! Hát hol lakik? - -– Budán. A kaszamátában. - -– S miért lakik ott? - -– Azért, mert oda van bezárva. Egy éjjel érte jöttek: azt mondták, hogy -a mieinkkel czimborál, hogy azoknak szállít hadi szereket, meg -tudósításokat. Igaz, hogy sokat járt Debreczenbe. Aztán elfogták -cselédestül együtt s átvitték Budára. Többször vittem oda utána holmit; -de hozzá nem eresztettek soha. Ott van a Nr. 1-ben a fehérvári kapu -mellett. - -Richard boszúsan csapott kardja végével a földre. A miért annyira -sietett, a mért előre vágtatott az ellenségtől elhagyott város közepébe: -az nem a dicsszomj volt, nem a vágy a felszabadult város első -örömriadalától megittasodhatni, hanem egy szent fogadás, melyet egy -kardja által lefektetett bajtársnak, egy vitéz ellenfélnek halállal -küzdő kezébe tett le. - -«Nem fog gyermeked sirása felkölteni ott lenn!» - -E fogadás, ez igéret sarkantyúzta lelkét mind azon nap óta; a -türelmetlenség ingerült mérgével vezette napról-napra lovasait az -ütközetbe, mely minden nap megújult Pest rónáin, hogy minden nap félbe -szakadjon a sorompók előtt. Csak álharczok voltak azok a főhadsereg -elvonulásának álczázására, mely azalatt Komárom felszabadítására -sietett. - -És most, midőn azt hitte, hogy már czélhoz ért, azt kelle hallania, hogy -oly messze van az, mint a pokol; ha akarja oda juthat, de csak -elkárhozva. - -A kit keres, a kitől meg kell tudnia Palvicz Ottó gyermekének hollétét, -az Budán van, a várban elfogva, börtönre vetve. - -Ez a szerencsétlen némber bujósdit játszik a sorssal. Mikor Palvicz -kereste, akkor a magyar tábor vonalán belül volt csak látható, s midőn -Baradlay keresi, az osztrák várfogságban ül. - -Kívüle pedig a gyermekről senki sem tud semmit. - -Az ilyen lények történetét nem szokták sok embernek elbeszélni. - - - - -VÁRHARCZ MENNYKÖVEKKEL. - -Folyton hangzik és fog hangzani, míg a világon magyar lesz, az örök -szemrehányás: miért volt Budát ostromolni? - -De hát lehetett-e másként tenni? - -Kérdezzétek meg, miért vágták le a carthagói asszonyok hosszú aranysárga -fürteiket kézíjaknak? miért temetkeztek a púni szép hajadonok a Dagon -temploma romjai alá? - -Kérdezzétek meg, miért sírt Izrael népe az assir világcsodák közül, -Semiramis függő kertjeiből szent városa romjaihoz vissza? - -Kérdezzétek meg, miért tódult félszázadon át két millió harczos szárazon -és tengeren, ezernyi ezer mérföldnyire, egy kereszttel mellén, egy -vassal kezében, Jeruzsálem városát visszavívni? - -Kérdezzétek meg, miért gyujtotta fel ősvárosát, Moszkvát, a barbar -honszeretet a diadalmas ellenség feje fölött? - -Kérdezzétek meg, miért hullott ki egy nagy Napoleon kezéből a kard, -fejéről le a korona, midőn Párist ellenségtől elfoglalva találta maga -előtt? - -És kérdezzétek meg, miért indulnak újra meg újra Itália vénei és -gyermekei a szélrózsa minden irányából a héthalom városa felé, meghalni -vagy győzni? Miért háborítják fel újra a békeért reszkető félvilág -nyugalmát az őrjöngő kiáltással: «Roma o morte»! - -S a mit fog felelni a világtörténet itélőszéke e kérdésekre, azt -feleljétek azoknak, a kik kérdezik mitőlünk: miért volt Budavárát -ostromolnunk? - -Lehet, hogy a történelem aræopagja elitél minket is, mint amazokat; de a -költészet itélő birái fel fognak menteni bennünket, és szavaik igazat -adnak nekünk, Dávid királytól, Hugo Victorig: «Nem lehetett máskép; így -kellett annak jönni!» S az igazság, mit a költő mond, örök igazság! - -A mi volt a púni népnek Carthagó, az Izraelnek Jeruzsálem, a keresztyén -világnak a szent föld, a francziának Páris, az orosznak Moszkva, az -olasznak Róma: az volt minekünk Budavár. - -Hazánknak lüktető szíve… - -Egy ideális nagy édes anyának látható arcza… - -A törvényes szülöttnek apja becsületes neve… - -Lehetett-e nem érezni, e szívnek láz-lüktetését? - -Lehetett-e nem keseregni ez arcz gyásza miatt? - -Lehetett-e tűrni e név kigúnyolását? - -Sokszor hallottam hidegvérű, nyugodt kedélyű, higgadt, tisztes -férfiaktól, kik bizony meggondolják, a mit tesznek, ilyen szókat: «Ha -engem valaki arczul ütne, azt én kihívnám; vagy megölne, vagy megölném; -ha sebet kapnánk, felgyógyulnánk, újra vívni mennénk; azt én késsel, -hurokkal, ököllel ölném, szúrnám, fojtogatnám, víz fenekére magammal -lerántanám; együtt egy csillagon ketten nem maradnánk». - -No hát ilyen arczulütés volt nekünk Budavára. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lássuk tehát, ha egyszer a Titánok is kezükbe kaphatják a mennyköveket, -nem Jupiter kerül-e alul? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Tíz nap mult el azóta, hogy a legelső huszárcsapat Pest utczáin végig -robogott: tíz tantalusi kín napja! Egy egész nemzet éhezte minden kövét -Budavárának, s az ott állt szemei előtt, egy kicsiny, nyomorult fészek, -mely magát védeni nem képes, de rombolni, boszút állani tehetős. Egy -éjszakára való játék az újabbkor hadászatának, s mégis egy századra való -pusztulás a győztesnek. - -Budavárának minden udvarába belátni a körüle fekvő hegyormokról. Úgy -olvasott benne, mint a nyitott könyvben, a megszálló ellenség. Ócska -téglafal minden védműve, minden elővéd nélkül. Vize sincs, egyetlen -vízvezetéke a Dunaparton áll; ha azt lerontja az ostromló, a várőrséget -másnap kiűzi a várból a szomj. - -És miben volt hát Budavár csodaereje? Abban, hogy lábainál terült Pest. - -Az ostromlott sereg minden golyójáért az ostromlónak, Pestet árasztja el -tűzgolyóival. - -Emberi szíven túljáró eszme! Egy megtámadott a támadónak azt mondja: «ha -te ellenem kihuzod kardodat, én az enyimmel leányod, nőd, bölcsőben -fekvő gyermeked szívét szúrom keresztül.» - -És úgy tett. - -Tized napra Pest elhagyása után robogott egy huszár-szakasz Buda -Viziváros főutczáján végig. A Bombatéren állt egy császári gyalogcsapat -két ágyúval. Mikor a huszárok lőtávolba értek, a két ágyú egyszerre -kartácslövéssel üdvözölte őket. A kartácsgolyók a házak falain pattogtak -végig; a kávéház előtt egy csoport kiváncsi nép nézte a halálos játékot, -azoknak a fejeik felett süvöltöttek el a golyók; egy azok közül a -kávéház márványküszöbéről visszapattant s a szekrénye mellett ülő -pénztárnoknőt, egy fiatal, tizennyolcz éves leányt ölte meg. - -A huszár-szakasz visszavonult a Császárfürdő felé, a császári gyalogság -ágyuival együtt hátrahuzta magát a vízi védművek torlaszai mögé. Csak -három huszár ügetett nyomukban egész a sorompóig, mely nehéz gerendákból -volt összeróva. Ott a puskagolyók fütyülése mellett körülnézték a -védműveket, s aztán csendesen visszaügettek. Egyiknek elsiklott a lova a -síma járdán és elfutott; azt a kávéház előtt álló polgárok fogták el. - -Fél egy órakor, szép verőfényes májusi délben jött tömeges rohammal az -első honvédcsapat Buda torlaszai ellen. A tizedik zászlóalj volt az. A -tisztek a hadoszlop élén mind. - -A vár bástyáiról tizenkét fontosokkal lőtték őket; a fegyvertár előtti -mozsarak bombákat hánytak közéjök; a palánkokból folytonos puskatüzelés -fogadta jöttüket; de mindaz nem tartóztatá fel: előre törtek. - -Ekkor hirtelen kétfelé nyiltak a sorompó tömör kapui s az ott elrejtett -ágyukból pusztító kartácstüzelés üdvözlé a rohanó zászlóaljat. - -Az ostromló hadoszlop szét lett törve e gyilkos lövéstől; az ostromlók -egy része a házakba futott fel s azoknak ablakaiból folytatta tüzelését -a pallizádok ellen, más része menekült a tartalék felé: az volt a 33-dik -zászlóalj. - -Most ez a zászlóalj indult rohamra. - -Minden bástyáról ontották a tüzet ellene. A zászlóalj haladt előre, a -sorompó felé. - -Pedig őket is azon sors várta, a mi a másik zászlóaljat a kapu előtt. - -Ekkor egy magyar tüzértiszt a Dunapart alatt két ágyuval merészen -előrehatolva, egyszerre elkezdé a közelből lövetni a sorompót. - -A tele golyók recsegve szaggatták ki sarkaikból a nehéz kapukat. A kapuk -mögött rejtve volt üteg leálczázva, fedetlenül maradt az oldaltámadás -előtt, a védő csapatok menekültek ágyuikkal a váratlan kereszttűz elől, -a közeledő zászlóalj «éljen»! rivallással rohant szuronyszegezve a -pallizádoknak; a szétzilált 10-dik zászlóalj újra sorakozva tódult elé a -sikátoron át, s azon pillanatban, midőn az egész palánkvonal meg volt -támadva, két előretolt röppentyű-telep elkezdte gyujtó lövegeit a -vízvezeték épülete felé röpíteni. - -Csak egy óranegyed még! csak egy rövid küzdelem erőfeszítése! És ha el -nem foglalhatja is egy merész rohammal az első hévben a támadó csapat a -vízi védműveket, de időt nyer a röppentyű-telepnek a vízvezeték -lerombolására; s ha az nincs többé, ha annak a vízhajtó gépe tehetlenné -lett, akkor vége a további védelemnek. - -Ekkor érkezik a magyar főhadvezértől a parancs, hogy a küzdelmet rögtön -meg kell szüntetni mindenütt. - -A gyors kézcsapás esélye ezzel el lett dobva. - -Miért kellett a küzdelmet abbanhagyni? - -Azért, hogy a két hadvezér elébb egy pár levelet válthasson egymással. -Hogy két jó katona bebizonyíthassa azt, hogy milyen rossz rhetor? - -A mi a bomba-stylust illeti, az két század alatt bizony semmit sem -javult. - -Lothringeni Károly épen úgy biztatta Abdulrahmant, hogy ha Budát fel nem -adja, minden várőrségével együtt «keresztül ugratja a kardján», mint -Görgei Henczit. - -Válaszul Abdulrahman száz fogoly keresztyén fejét tűzette ki kopjahegyre -a bástyafalakon. Henczi válaszul beleágyúztatott a pesti védtelen népbe. - -Hiszen tehette, mert hatalma volt rá: – de csak ne mentette volna magát -érte. - -Mondta volna azt, hogy: «A mit tettem, megtettem: azért, mert a ti -örömrivalgástok odaát engemet felháborít; azért, hogy sebet üssek a ti -népetek szívén, mely évtizedekig be nem gyógyul; azért, mert gyülöllek -benneteket; azért, hogy vérnyomokat támaszszak országotok szent -városaiban, a mik fel nem száradnak, a míg Isten angyalokat nem küld le -hozzátok, a kik azokat lábnyomaikkal elfedezzék». - -De azzal menteni magát, hogy Pest polgárai a Dunapartról átlőttek -Budára! - -Ha Herostrat azt hagyta volna magáról, hogy ő csak szunyogokat akart -kifüstölni Diana templomából! - -Ama várparancsnok maga sem ismerte emberfeletti nagyságát. Ő, ki -mindennap arczulcsapásokat mert osztogatni egy fellázadt óriásnak, az -apocalypsis tűzokádó csodájának, mely őt bizonyosan össze fogja tépni; -ki egy feje felett függő nemzetnek lába alatt heverő legdrágább kincsét, -imádott ifju fővárosát, az ostrom viharai alatt össze merte gázolni: még -apró mentségeket benevolizál tettének! - -Hiszen ez vagy hős tett volt, vagy gonosz tett. - -Ha hős tett, nincs szüksége mentségre; ha gonosz tett, nincs számára -mentség. - -Ha babér, hervadhatatlan; ha bélyeg, letörölhetlen. Nincs azt miért -takargatni. - -Hiszen hogyne lett volna néző közönsége egy olympi játéknak? Alig ötszáz -lépésnyi folyam választja el a pesti partot a budaitól. Itt a parterre, -amott a színpad. Egy harczjáték, melyben igazi vér foly, melyben igazi -hősök szerepelnek, s a tűzi pompa: várégés, bombahullás. - -S hogy lehetne azt képzelni, hogy egy ily harczi drámának néző közönsége -néma legyen? fel ne rivalljon, midőn egy-egy új ágyút lát megjelenni a -Gellért-hegyen, mely a másik perczben már lobban s percz mulva bomlik a -fegyveres had a falon, hova a golyó leesett? - -A milyen hosszú a Dunapart a Margitszigettől a Ludoviceumig, oly hosszan -lepte el azt a város népe, s oly hosszan zengett végig a harcz alatt a -buzdító rivallás! - -Egyszer aztán azt mondta a várfok: «csitt»! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Richard csakugyan oda szállásolta magát, a hol a házmester olyan jól -fogadta. Örült, a kihez vendégül szállt. - -Mikor május 4-ikén az első ágyuszó megzendült, Mihály mester ott hagyta -a házmesteri szobát; vigyázzon a házra, a ki akar, s nyargalt kifelé. A -kapuban összeütközött Richarddal, ki hadfőnökéhez sietett. - -– Hová oly futvást, polgártárs? kérdezé Richard a csizmadiát. - -– Az ostromot nézni. - -– Vigyázzon magára, mert meglövik a lábát. - -– Nem jön a golyóbis keresztül a vizen! biztatá magát Mihály mester. - -– No azt még nem tudtam. - -– De én tudom. Annak physikai okai vannak. Annak az oka a «vis -attractionis», mely a víznél igen nagy. Jártam én iskolába! - -Két óra mulva azután Richard megint találkozott Mihály mesterrel; akkor -már tele volt az utcza szaladó néppel; Mihály mester lélekzete is el -volt egy kicsit fulladva. - -Nem húzta magához a nagy víz a golyót. Kilencz embert lőttek meg a -bámuló nép közül a várfokról. - -Akkor aztán eltisztult a néző közönség a parterről; hanem a helyett -felvette magát a páholyokba. Most már az ablakokból nézték a -harczjátékot. Hitték, hogy a golyó nem tör át a falon. És gyönyörködtek. - -Egyszer aztán a várfok azt mondta: «reszkess!» - -És elkezdett bombákat, röppentyűket hajigálni a szomszéd városra. - -A tiszta esti égen, mint hulló meteorok ivlettek végig a tűzfarkú -bombák, az emberi harag mennydörgését hirdetve szétpukkanásukban. A nép -ott állt a kapukban és háromszáztizenhat dördülést számlált meg a feje -fölött. - -Ez még nem volt büntetés, nem boszú, csak intés. - -A bombák nem gyújtottak. Hanem annyit tudattak a néppel, hogy az -égboltozatról való fogalom csak mese; nem firmamentum az! nem takarja az -be a halandók fejeit, ártót, ártatlant: senkit. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még egy nagy ereje volt a gyönge Budavárnak. Az, hogy megtámadója -gyöngébbnek hitte, mint a milyen. - -Azt hitte, hogy egy ijesztéssel beveheti azt. - -S aztán vette észre, hogy nem bombaszt kell ide, hanem bomba. - -Az első rohamnál huszonnyolcz löveggel támadta meg az ostromló a várat, -mire a vár kilenczvenkét löveggel felelt. Az ostromló ágyui csatalövegek -voltak, hat és tizenkét fontosak; a várbelieké pedig raklövegek, 24 -fontosak. Az ostromló hét fontos haubiczokat hajigált, s az ostromlott -hatvan fontos bombákat szórt vissza értük. - -Az ostromlónak a spártai anya jelszavát kellett kalapja mellé tűzni: «ha -rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel»! - -Olyan közel kellett mennie ellenfeléhez, hogy apró ágyúival felelhessen -neki. - -És ez apró lövegekkel kényszeríté a «kis svábhegyről» a IV. körönd -védütegeit visszavonulni; a Kálvária-hegyről a sánczvédő gyalogságot a -kaszárnyákba visszaűzte s tudta a Gellért-hegyről a főőrhelyet, s a -nádori raktárt felgyújtani és földig égetni. - -Erre hangzott az a nagy üdvriadal a pesti Dunapartról. Ezt torolta meg a -két órai bombázás a várfokról. - -Ez ellen nem volt segítség. - -Ez volt az első arczulütés. Az ostromló érezte azt, pirult és fogait -csikorgatta. - -Egyetlen egy ostromágyuja sem volt. - -A másnapi hadi tanácsban ki lett mondva, hogy Budavár nem fészek, hanem -erősség, mely szabályszerű megszállást, ostromot és megvívást követel. -Komáromból kell hozatni ostromlövegeket. Míg azok megérkeznek, éjente -lehet az ostromtelepeket építeni s az építés álczázására mindennap -álrohamokat rendezni! - -Az álroham a legkeményebb próbaköve a katonának. Előre hatolni csak -azért, hogy visszavonuljon; harczolni csak azért, hogy sebet adjon, -sebet kapjon; háborút viselni azért, hogy teljék az idő. - -Egy ilyen türelem-fárasztó napon azt mondá Richard Mihály mesternek: - -– Polgártárs! volna-e kedve kétszáz forintot megérdemelni? - -– Érdeme válogatja! felelt a mester bölcsen. - -– A szolgálat abból állna, hogy be kellene jutni a várba s tudósítást -hozni ki az ottani állapotokról. Ön azt állította, hogy ottan járatos. - -– Meg is teszem bizonynyal! felelt Mihály mester. Hanem azért nem kell -nekem kétszáz forint, mert én azt megteszem barátságból. - -Richard elfogadta a barátságos kézszorítást. - -– De hogyan jut ön be, polgártárs? mert ezt okosan kell ám elintézni. - -– Igen egyszerű az. Hidegkuti ismerős parasztokkal, pórgunyába öltözve, -hetivásár alkalmával becsúszom a várba. Minden szerdán, szombaton járnak -azok oda, tojással, zöldséggel, vajjal. Azok közé én is elvegyülök. - -– Jól van! A fődolog, a mit meg kellene tudni, hogy milyen hangulat van -a várőrség közt? - -– Tessék azt rám bízni. Mindent kitanulok. - -– Tud-e ön olaszul? - -– Soha a nagyapám se. Hanem azért kiveszem én azokból, a mit kell. - -– Azután még egyet. Attól a bizonyos asszonytól, a kit ott fogva -tartanak: két szót kellene megtudni. Azt, hogy hol és kinél van az a -gyermek, ki ő rá volt bízva; a kinek Károly a keresztneve, s a kinek a -nyakában egy kettétört rézpénz van ismertető jelűl akasztva? - -– Ahán! főuram is azt keresi? A másik részről is tudakozódott azon -gyermek után egy vasastiszt úr. Nem tudom, él-e még? - -– Épen azért keresem én azt a gyermeket, mert az a tiszt meghalt. - -– Jó, uram. Megtudom. Az a másik tiszt ezer forinttal kinált, ha -elmegyek Bajcsikné után Debreczenbe s megtudom, hol az a fiu. Nem tettem -meg. Főuramnak megteszem ingyen. Fölkeresem Bajcsiknét a kaszamatában. - -A legközelebbi szerdán beszökött Mihály mester, sváb pórnak öltözve a -várba. Vissza is jött szerencsésen. - -Richard türelmetlenül várta már az érkezőt. Meg is ölelte, mikor -visszakerült. - -– Mindenütt voltam. Mindent láttam. Lássuk legelébb az ország dolgát. A -várban nem szenvednek szükséget, drágaság nincs. A polgárok még nem -kivánkoznak ki a várból. A tüzérek legjobban vásárolnak minden csemegét; -azokat jól jutalmazzák. A várkapuk homokzsákokkal vannak berakva a -vízi-kaput kivéve, az szabad. A halászbástyán vadászárkokat húztak a -katonák számára. - -– Milyenek a tüzérek? - -– Kevélyek. - -– Hát a német sorgyalogok? - -– Jó kedvűek. - -– És a horvátok? - -– Haragosak. - -– És az olaszok? - -– Se hideg, se meleg. - -– Nem mutatják, hogy csüggednének? vagy hogy szítanának hozzánk? - -– Nem. - -– Hát az olasz katonák hangulatát hogyan tanulta ki, polgártárs? - -– Igen alaposan. Mikor a piaczon hagymát, burgonyát vásárolnak s azt -zsebkendőbe töltetik, mindenkinek tarka zsebkendője van. - -– S ez a zsebkendő az ön tanulmányának az alapja. - -– Még pedig hiteles. Ha arra gondolnának, hogy a várat fel fogják adni, -mindenik fehér zsebkendőt hordana magával. Ha egyszer szorulni fog a -kapcza, akkor az utolsó órában számíthatunk rájuk. Addig nem. Ha az -ostromhágcsóink a falnál lesznek, akkor kezet nyujtanak, hogy -felsegítsenek rajtuk, addig azonban lőni fognak bennünket. Oh én ismerem -őket. Az olasz hevesvérű szerető, de hidegvérű jóbarát. - -– Hát Bajcsiknéval beszélhetett-e? - -– Nem juthattam hozzá. Most már a börtönből is kivitték, mert -megbetegedett, s átszállították a kórházba a cselédjével együtt, ki -szintén beteg. - -– Mi betegsége van? - -– A typhus. - -Richard megrettent. Ez hamar elbánó úr! - -– Ez a két ellenség: a typhus meg a kolera ostromolja most belülről a -várbelieket. A halottakat egy bástyaboltozatba rakják el, mert nincs -temetkezési helyük. - -– És így nem tudott ön ez asszonynyal szólni? - -– Csak félig. Én megtettem hozzá a kérdést, de nem kaptam meg tőle a -választ. Azt bizonyosan mondhatom, hogy azt a czédulát, a mit én irtam -hozzá, megkapta; de a válaszért hiába ácsorogtam a kórház-ajtó előtt. -Mikor aztán a többi parasztokat kiküldték a várból, nekem is mennem -kellett. A jövő hetivásárban ismét felmegyek s többet tudok meg. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Kínos dolog lehet olyan embereknek, kik sarkantyút viselnek a lábukon és -sarkantyút a szivükben, várat ostromolni. Állni napokig, hetekig egy -ostoba fal előtt, melyről az ellenfél nyelvét öltögeti rájuk. - -Az ostrom harmadik napján már az ostromlók kilencztizedrészének -elfogyott a türelme. Rohanni akartak minden oldalról a kapuknak. Égett -arczuk a szégyentől, szivük a haragtól. A hadi tanácsban is túlnyomó -volt az izgatottság. - -Rohamra! – sürgeték a vezért. - -Heves jelenetek fejlődtek ki. Legjobb barátok hasonlottak meg egymással. -Elnevezték egymást «hidegvérű», «melegvérű» pártnak. - -Így találkozott egymással szemközt a hadi tanácsban a két -Baradlay-testvér. Ödön természetesen a hidegvérű párthoz tartozott, -Richard a melegvérűhöz. - -Úgy összevesztek az ostrom negyedik napján tartott ülésben, mint két -valóságos ellenség. Mintha mind a két testvér egymást tűzte volna ki -ellenvetései, czáfolatai czéltáblájának. - -És ez volt az egésznek hű képe. Testvér testvér ellen. És miben? Abban, -hogy ő szereti jobban a hazát, hogy ő a bátrabb, hogy ő találta el a -helyesebb útat. S ezért úgy tudtak egymás ellen keseregni! - -– Be kell fejeznünk az ostromot! mondá Richard, miután a szétágazó -vélemények egymást le nem küzdhették. - -– Én azt mondom, hozzá kell kezdenünk! – veté ellene Ödön. - -– Egyszerre minden oldalról támadjunk rohamra. - -– De csak három oldal van nyitva, a negyediket elzárja Pest. - -– Pest felől is támadhatunk. A Dunán keresztül ütegeinkkel -szétrombolhatjuk a vízvezetéket, kinyithatjuk az útat a vizivárosi -rohamra. - -– Csakhogy az alatt a vár ágyúi porrá lőhetik Pestet. - -– Mit nekünk Pest! Most tizenegy éve sárrá döntötte a vízár! ujra -felépítettük. Égjen hamuvá ma; tíz év mulva szebb lesz, mint volt. Itt -most egy megnyert hét egy örökkévalóság; egy egész világ, a miben Pest -csak egy atom. Ha egy hónapot elvesztünk a rendes ostromlással, -elvesztettük az egész hadjáratot. Égjen el ötven milliónyi vagyonunk, -hulljon el ötezer emberünk, de Budát el kell foglalnunk negyvennyolcz -óra alatt. - -– S mit nyerünk ötven millió és ötezer ember áldozatával? - -– Azt, hogy a keleti oldalról is ostromolhatunk. - -– A meredek hegyen fel? - -– Azon fel. Már előterjesztettem a hadi tanács szakértőinek, a mit e -tárgyban kifürkésznem sikerült. A királyi lakkal szemben vonul el a -Dunáig egy földalatti csatorna, még török építés, azon fel lehet vonulni -az ostrom alatt egy csapatnak; a Sándor-házba vezet. A bécsi-kapu és -vizi-kapu között van egy fedett lépcső, melyen egy elszánt válogatott -ostromcsapat eljut a kis kapuig, s azt egy petárdával bedöntheti. A -várkert fái között a déli rondella alatti kertészlak könnyen -elfoglalható. A IV. és V. számú rondellák közötti courtin fala alá két -vár alatti pincze mélyed be, mely még tovább ásható, s lőporral -megtöltve a felette levő fallal együtt a légbe röpíthető. Azalatt -köröskörül minden oldalon lábtókon megrohanjuk a bástyákat s valamelyik -oldalon csak ráakadunk az olasz ezredre, mely nem fog komolyan küzdeni, -ha azt látja, hogy mi komolyan támadunk. - -Ödön felelt neki. - -– Én is tanulmányoztam mindazt, és tudom bizonyosan, hogy a földalatti -csatorna felül be van temetve. Azonkívül minden kapu, a vizivárosit -kivéve, homokzsákokkal van eltorlaszolva a boltozatig. A fedett -lépcsőből nyolczvanhat hágcsót kiszedtek. A várkerti köröndig három -mellvédet kell megmászni. Az említett pinczék tíz ölnyi távolban vannak -végeikkel a várfaltól; tehát legalább tizenöt ölet kellene még tovább -fúrnunk a syenit-sziklában. Ez nem két napi munka. Az ellenség ijedelmét -pedig én nem szoktam strategiai számításokba felvenni. - -Richard szemei most már villogtak. Abban a kedélyállapotban volt, hogy -okvetlenül szükségesnek érezte valakinek valami gorombaságot mondani, -hogy lelkét megkönnyebbítse. - -Öklét a széknek feszítve, a melyen ült, emelkedőfélben azt kérdé -bátyjától: - -– És a saját csapataink vitézségét sem? - -Ödön pedig igen hideg nyugalommal és meggondoltan válaszolt: - -– Ott, a hol mathematikai összeállításokról van szó, mint egy -várostromnál, ezt sem. - -Richard erre a harag és katonai büszkeség daczával veté oda e szót: - -– Mert gyáva vagy te is, mint minden civilista! - -Megbánta ugyan mindjárt, hogy ezt mondta; de úgy tett, mintha valami -nagyon derék tromfot adott volna neki. - -Ödön elsápadt és nagy, lelkes szemeit öcscsére meresztve, viszonzá halk, -de kemény hangon: - -– Ezt még nekem az életben nem mondta senki. És ön sem mondta ezt -megtorlatlanúl. - -E jelenetet hirtelen félbeszakasztá valami. - -Egy tizenkét fontos golyó, mely a Laszlovszky-major egyik falán betört s -a másikon kirepült a tanácskozók fejei felett. - -És csakhamar jött a másik, mely a háztetőt sodorta végig. - -És azután egy bomba, mely épen a major udvarán durrant szét. - -«Ez árulás!» kiáltának a hadi tanács tagjai, felugrálva helyeikről. -Valaki elárulta az ellenségnek a főhadiszállást, s most az teljes -ütegeivel tüzel a kezeügyébe eső majorra. - -«Itt nem maradhatunk», mondá a vezér. «Menjen ön Baradlay Richard, és -adjon rendeletet a lovasságnak, hogy vonuljon feljebb a lovas ütegekkel -a Zugligetbe.» - -Richard bátyjára nézett. - -Az egyedül maradt ülve az asztalnál. Egy toll van a kezében. Meg sem -mozdult ama falat törő golyók zuhajára. - -Richard restellte a dolgot. Bátyjának ebben az ostentált -hidegvérűségében valami affectantiát látott. Aztán még mást is érzett -iránta. - -– Jól van, öreg, no, szólt odalépve hozzá. Bátor ember vagy, elismerem. -Hanem hát ne maradj itt ülve, mikor mi többiek mind odább megyünk. - -– Én azért maradtam itt ülve, szólt hidegen Ödön, mert a haditanács -jegyzője vagyok, s akarom hallani a határozatot, mit írjak az ülés -jegyzőkönyvébe. - -«Igaza van», monda mindenki. Elébb határozatot kell hoznunk, mielőtt az -ülést feloszlatnók. - -«Tehát szavazzunk.» - -«Rohamra menjünk-e a vár ellen ma, vagy holnap?» - -«Igen, vagy nem?» - -«Tessék mindenkinek a helyére ülni, s fölállva válaszolni.» - -Tehát ismét sorba leültek az asztalhoz. A vár ágyúi keresztül-kasul -lyukgatták a major tetejét, oldalait, míg a hadi tanács sorba -leszavazott. - -Minden szavazat igenre szólt. - -Ödön is. - -Azután sietett mindenki az összelőtt ház alól. - -Hanem Ödön elébb megírta a jegyzőkönyvet a mai ülés határozatáról. -Richard nem távozott el addig mellőle. - -– Jőjj már innen! unszolá testvérét. Hiszen mindenki elismeri, hogy -derék fiu vagy. Nem vagy gyáva. Elismerem. - -Ödön pedig egy római patricius büszkeségével szedte össze papirjait s -azt mondá öcscsének: - -– Majd erről fogunk még egymással egy szót váltani. S kirántá karját -annak kezéből. - -– Csak nem vívsz velem párbajt? - -– Majd meglátod. - -S elfordult tőle büszkén. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A roham harmadnapra volt kitűzve. - -A terv ez volt: - -Pestről a budai Vizivárosban uralgó ellenfélt megtámadni. A palliz -d-sor, melyet még az ellenfél épített, jó fedezet volt a támadó -ütegeknek – egy perczig; a várhegyi magaslat nehéz lövegei ellen azonban -sokáig nem tartható. Három utczája a pesti Lipótvárosnak, mik -összeköttetési vonalul szolgálhatnak, oly függélyesen esnek a -várvonalra, hogy azokon minden lövéssel végig lehet a várfokról seperni. -Tehát ágyúkat nem fognak használni a pesti ütegekhez, hanem csak -röppentyű-telepeket, miket könnyen fel lehet állítani s könnyen odább -vinni a dunaparti keresztházakon át. - -Ezeknek a védelmére a város által beszerzett gyapjus zsákokból fognak -készíteni traverseket, s tranchéeket raknak homokzsákokból. Ötszáz -önkénytes napszámos ajánlkozott a zsákoknak kellő pillanatban helyükre -szállítására. - -Május 9-én éjjel az összes budai ostromlövegek s velük együtt a három -pesti tűztelep megkezdik egyszerre a tüzelést a vár ellen. E lövöldözés -alatt két zászlóalj a várkertet, s kettő a vizi védművet támadja meg. - -A többi hadtestek a fehérvári és a bécsi kapu ellen intéznek rohamot. - -Az ostrom oroszlánrésze annak a dandárnak jut, mely a várkertet fogja -ostromolni. - -A támadás előtti napon ismét megjárta a várost sváb pór álruhájában a -patriota házmester. - -Nagyon rossz kedvvel tért vissza Richardhoz. - -– Áruló van közöttünk, monda neki. Mindent, a mit kezdeni akarunk, előre -tudnak oda át. - -– Honnan tudja azt polgártárs? - -A házmester még itt is félve tekintett szét, midőn Richardnak súgva -mondá: - -– A várban találkoztam Szalmással. - -– Ki az? - -– Egy hirhedett kém. - -– Mintha hallottam volna e nevet valaha. - -– Meglehet. Elcsapott jegyző volt, Nemesdombon. - -– Ah, most emlékszem rá. - -– Igen veszedelmes ember. Az egész télen folyvást szökdösött a két tábor -között s Pesten sokszor megfordult. Én tudtam, hogy kém. Egyszer gyalog -utána mentem Czibakházáig, hogy egy szabadcsapatnak bejelentsem. Akkor -el is fogták, de éjjel megszökött s most megint itt van a várban. Én -ráismertem. Pedig rövidre nyirta a bajuszát s finom frakkot visel, hogy -úrnak nézzék. Reszkettem, mikor elment előttem, hogy ő is rám ismer. -Akkor végem lett volna. Egyszer már megszorongattam a torkát a -kávéházban. Mind a ketten ismerjük egymást. Többet nem merek Budára -felmenni. De ő bizonyosan le fog ide jönni. Akkor megkapom. S jaj a -fejének, ha én még egyszer megkapom. Hanem most vigyázzanak a vitéz -urak, hogy az az ember az őrszemeiken át ne szökjék, mert az az egy -ember el fogja rontani az egész dolgot. - -Richard mosolygott a jámbor polgártárs fontoskodó aggodalmain. - -Pedig a polgártársnak aligha igaza nem volt. - -Este felé Richard átlovagolt a budai partra a hajóhidon, mely a -Csepel-sziget hegyén volt verve a folyamon keresztül. - -Házmesterét már ott találta. Fraternizált a honvédekkel. - -Ismerte őt valamennyi. Híres demagog volt. - -Mikor bealkonyodott, a polgártárs felkeresé Richardot. - -– Jőjjön a partra, valamit mutatok. - -Richard engedett a meghivásnak. - -– Nézzen ön át a pesti Dunasor házaira. Ott fog ön látni egy kétemeletes -házat, melynek öt padlás-ablaka van. Mind az öt ablakban gyertya ég. - -– Látom. - -– Most ügyeljen ön egy óranegyedig e gyertyákra. Majd az egyik, majd a -másik elalszik; azután ismét meggyullad. Néha két gyertya is jelen meg -egy ablakban. Tudja ön, hogy mi ez? - -– Az, hogy ezeket a manzárd-szobákat ugyanannyi ember lakja, kik -egymáshoz össze járnak. - -– Ez egy titkos telegráf. És azok a gyertyák ott jeladó betűk, a mikkel -a várbelieket tudósítják. - -De most már nemcsak mosolygott, hanem nevetett Richard. - -Pedig a polgártársnak megint igaza volt. - -Amint tizet ütöttek a két főváros órái, megindult a vár ellen három -oldalról a roham. A honvédzászlóaljak előre haladtak a falakig; a -haubitz vetágyúk elkezdték gyujtó lövegeiket szórni a várra, egy óra -mulva két helyen lángolt a várbeli uri-utcza; az éji tűzfényben, mint -fekete gnómok látszottak a tűzoltó katonák az égő tetők falain. A -harmadik oldal rohama éjfélre volt elhatározva: a Pest felőli támadás. - -Ekkor megdördült a budai várfokon, mely Pest felé néz, a bombavető -mozsár. A legelső bomba a szinháztérre csapott le, a hol a -röppentyű-ütegek voltak felállítva. A szétrobbanó löveg megriasztá a -tűz-szekerészetet, az a váczi-utczán robogva a szénatérig menekült. - -A második bomba a Józseftérre vágott le. Ott épen ötszáz napszámos -töltötte a homokzsákokat. Azok szétfutottak. - -A harmadik bomba az Újtérre esett, a hol a traversekhez való -gyapju-zsákok voltak lerakva, s felgyujtá az egész készletet. - -Oly pontosan csapott le minden bomba épen az előkészületi helyekre, -mintha híva lett volna. - -Híva volt! - -Minden előkészület el volt árulva. - -Az ellenfél megmutatta, hogy mit tud, és mit mer? Reggelig bombáztatta a -fővárost. Lövegei elhatoltak annak legtávolibb részeibe. Romboltak és -gyujtottak. Ötszázhúsz bomba és tűzgolyó verte el az álmot a fővárosról -s kisöpörte annak utczáit. Most már látta mindenki, hogy a városban -nincs menedék, s a lakosság kivonult a Városerdőbe, onnan bámulta -elfordíthatlan veszedelmét. - -A hidegvérű pártnak rettenetes igazságszolgáltatás volt ez. A melegvérű -párt elnémult, megadta magát. El kellett ismernie, hogy az ostromot -kezdeni kell, nem bevégezni. - -El kell hozatni az ostrom-lövegeket Komáromból, s szabályszerű -várvíváshoz fogni. – A lelkesülés átadta a vezényletet a komoly -kiszámításnak. - -Mihály mester feljelenté a hatóságnak ama végzetes éjen tett -tapasztalatát, s a hatóság vizsgálatot intézett a kivilágított ablakú -padlásszobák miatt. Ártatlan dolog volt az. Öt mamsell lakott az öt -padlásszobában. A meggyujtott s kioltott gyertyák rejtvénye könnyen -kimagyaráztatott. A polgártársat kinevették. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Harmadnapra megérkeztek az ostromlövegek. Csak kilencz. Kilenczvenhat -ellen. - -Hanem még ahoz is napok kellettek, míg e nehéz döntő lövegek -felállíttatnak. A hegyoldalakat kellett éjente kivágni az ütegek -helyéül, s hogy az ellenfél a kőtörés zaját meg ne hallja, az éji munka -alatt folytonos áltámadással vonni el a figyelmét. - -Éjről-éjre folyt a harcz, az ostrom, az ágyúzás, a támadás; azalatt az -utászok vágták csendesen a hegyoldalba az ágyúk karzatait. - -Május tizenharmadikán egy granát csapott le a budai Halásztéren a -kamaraépület melletti lőporos toronyba. Mint a kitörő vulkán, csapott -fel a láng az égre, a csillagokig hányva föl égő üszkeit, s az üszkök -között széttépett emberi tagokat. A körüle fekvő házak repedezve dültek -romba. A robbanás elhordta a főtemplom tetejét. - -Az ostromló táborból örömriadal kísérte fel a csillagokig ez üszköket. - -A várparancsnok rettentő boszút állt érte! - -«Hamuvá kell lőni Pestet!» - -Parancsa iszonyúan teljesíttetett. - -Estétől éjfélig ezernyi ezer tűzgolyót okádtak az ágyúk a védtelen -városra. Egy folytonos mennydörgés hangzott az égen és földön, mely négy -óra hosszant nem tartott szünetet s mikor e pokoli zene elhallgatott, az -ifju szép város egyik végétől a másikig egy lángtengerben úszott. A -gyönyörű Dunasoron, a szép ifju hölgy arczához hasonlított mosolygó -panorámán, harminczkét palota égett egyszerre; azok között a -redout-épület: az országgyűlés történelmi hírű háza; oszlopcsarnoka -ledöntve, boltozatai bezúzva. A trónmennyezet, a miniszterek székei, a -képviselői padok egy zsarátnokká válva. - -Az ostromlók szivében megfagyott a vér. Megnémult minden: az ágyúk és az -ajkak; hanem abban a tekintetben, mely azon éjjelen, a biborveresre -festett ég felé emelkedett, volt egy rettenetes fogadás, mely szörnyűbb -minden kiáltásnál, minden esküvésnél, minden átkozódásnál. - -Egy arczulütött istenszobornak a némasága volt az. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A lángok süvöltésén, a gerendák recsegésén, a falak beomlásán kívül -semmi hang a nagy országvárosban. A város üres. A ki élő volt, elfutott. -– A fegyveres csapatok is kivonultak belőle. - -Egész utczák, egész házsorok üresen hagyva; a kapuk, az ajtók nyitva. Ha -egy kiváncsinak, egy jó barátnak, egy rablónak kedve tartja, a -földszinttől a padlásig keresztül-kasul járhatja akármelyik házat; végig -bolyonghat a tárva nyitva maradt szállásokon, s válogathat, hogy mit -mentsen meg a legbecsesebb tárgyakból a gazdának, vagy magának. A -menekült lakosok nyitva hagyták szobáikat, hogy tűzvész esetén a -szomszédok, a jó barátok, vagy ha úgy jön, a tolvajok vesződség nélkül -bejuthassanak. - -Csakhogy most nincs se jó barát, se szomszéd, se tolvaj. - -A harminczkét palota izzó füstje vérvörös mennyezetet alkot e holt -kőtömeg fölött, mely oly élettelen, mint Pompéji a kiásatás után. - -Hanem a dunaparti égő paloták közt van egy, melynek öt padlás-szobájában -most is ég az öt gyertya, egy-egy kialszik s újra meggyullad. Ezt a -házat kikerülte minden golyó. A mellette lévő egy emeletes ház rommá van -lőve, a bombák a pinczéig szakgatták át szakaszait, s annak most minden -ablakán láng süvölt elő. - -A sértetlenül maradt ház két emeletes, annak lakói is elfutottak a -világba, annak is nyitva hagyták ajtaját; hisz nem tudhatta senki, hogy -azt megkíméli minden golyó. - -Hát azt az öt gyertyát ki gyujtogatja ott mégis? - -Ki kérdené ezt, ki ügyelne arra e bizalmas órában? - -De van egy ember, a ki ügyel rá. A kit el nem kergetnek sem bombák, sem -tűzgolyók. Ki odaveti a hátát a régi hídfő épületének s onnan lesi. Lesi -azt az öt gyertyát. A polgártárs az. Mihály mester. - -Végig nézte az egész rombolást. Maga is az elkárhozottak kínjait állta -ki ez égrepesztő tombolás alatt, melylyel a harcz istentagadó dæmona -pillanatok alatt szétrugdalja azt, a mit a béke demiurgusa félszázad -alatt épített. - -És ott csinálgatta a maga csizmadia-eszével az égbiráló aphorismákat. - -«Ha a villám mennydörög, azt mondják: az Isten beszél. Hát mikor a -bombák dörögnek, az a királyok beszéde?» - -«Azt már kitalálták a tudósok, hogy az ég haragját, a villámot, hogyan -lehet megfogni? de a földi haragot, a bombát nem tudják elfogni.» - -«Hogyan merünk mi ez órában az Istenhez imádkozni, a ki maga is a -királyok királya?» - -«Bántotta ennek a háznak a gazdája valaha azt a tüzért, a ki most azt a -bombát ideröpítette, hogy egyszerre mind a három emeletet áttörte vele, -a pinczében szétpukkant s végig meggyujtotta az egész házat?» - -«Ha valakinek a balkeze megvágja a jobb kezét, s akkor megtorlásul a -jobb keze vissza vágja a balkezét, annak a valakinek nem kétszeres oka -van-e jajgatni?» - -«Ha nekem, a kinek semmim sincs ebben a városban, olyan nagy a fájdalmam -e pusztulás miatt, milyen nagy lehet az öröme e látványon annak, a ki -azt okozza?» - -Mikor aztán elhallgatott a dörgés, a kínszülte philosophálás is elmúlt a -csizmadia kedélyéről, – hogy hétköznapiabb eszmejárásnak adjon helyet. - -Ki az odafenn abban a házban, a ki a gyertyákat az ablakokba rakta? - -Az áruló az! - -Ezt a gondolatot nem verte ki semmi a fejéből. Azt neki meg kell tudni -bizonyosan. - -Sem távol, sem közel egy élő lélek, oltásra gondolni sem lehet most a -várágyúk lőközelében. - -A csizmadia neki indult, hogy egyedűl ráront arra a titkos jeladóra. - -A golyókikerülte ház épen olyan magára hagyott volt, mint a többi. -Kapuja, lépcsőajtaja nyitva. Sem házmester, sem lakó a háznál. Minden -ajtón be lehetett nyitni: ott hevertek ruhák, ezüstnemük szétszórva, a -miket a menekülő tulajdonos nem birt magával elczipelni; ráhagyva Isten -oltalmára, emberek becsületére. - -A csizmadia minden ajtón benyitott, hogy valakit a honmaradtak közül -megkérdezzen, segélyül, vagy tanubizonyságul hívjon. Az egész két -emeleten nem talált egy emberi lelket. Csak egy bezárt kis kutya -üvöltött valamelyik konyhában, mit gazdái ott feledtek. - -A csizmadiának egyedűl kellett felbotorkálni a padláslakosztályig, a hol -állítólag az öt mamsell lakott. - -Benyitott az első ajtón, ott nem talált senkit. Nyitva hagyott -szekrények üres fogasokkal tanusíták, hogy innen mindent eltakarítottak -jó eleve. Hanem egy gyertya ott ég az ablakban. - -Végig ment mind az öt manzard-szobán; mindenik üres volt, emberrel nem -találkozott; hanem a gyertyák ott égtek az ablakokban. A gyertyatartókat -egy-egy burgonya képezte. Az egész szállásban egy gyertyatartó nincsen. - -Egy rozzant asztalon talált egy kiterített iratot. Az egy alfabet volt, -melyben az öt gyertyavilág mint öt pont szerepelt. A kioltott gyertyák, -mint gondolat-jelek. Valódi telegraf egyik városból a másikba. - -A polgártárs ámolyogva tekintett körül. Kinek a munkája ez? Ki -rendelkezik itten? - -Az ötödik szobában egy szőnyegajtót vett észre. Benyitott rajta. - -Az már egy sötét helyre vezetett. - -Egy padlás-folyosó volt az, mely az udvarpadlás-osztályokhoz visz, mik -már nem szolgálnak lakásokúl. - -Tovább botorkázott a sötétben. A szomszédház égése nem hatott át a -deszkalabyrinthon. - -Egy helyütt aztán ismét fényt látott. - -A ház tűzfalától jött az, melyen egy magas ablak volt, a honnan a -szomszédházra le lehetett látni. - -Ebben az ablakban ült valaki. - -Az ablak párkányát használta ülésnek, a szomszédház tűzfalát zsámolynak. -Lába alatt a mélységben már csak egy zsarátnoktenger izzott. Egy örvény, -melynek habja láng, iszapja parázs, fölötte vékony kékes füstöt kerget a -szél. Egyszer-egyszer egy kis forgatag kerekedik benne, s az olyan -magasra felhordja az aranyfényű sziporkát. A tűzörvény fenekén, mint -valami aranyforrás, úgy bugyog valami fényes tavacska; a háztulajdonos -vasárus volt; az olvadt vas hullámzik ott a pincze mélyén. – A csizmadia -lábhegyen lopódzott odáig és bámult. - -De nem a cyclopi látványt bámulta, hanem azt az embert, a ki itt ez -ablakban ül. - -Annak az embernek az arczán a pokoli gyönyör ragyogott. Az a vigyorgás, -a mivel Beherik szítja a gyehennát az elkárhozottak alatt; az a gúny, a -mivel Azáziel visszarúgja az örvényből kikapaszkodókat; az a káröröm, -melylyel Astaroth tapsol a kétségbeesés kínváltozatai fölött. - -Az az ember kiült gyönyörködni a pusztulásban. Két könyökét térdeire -fektette és állát egyik öklére támasztá. - -Néha-néha egyet köpött le a tűzbe. - -Egyszer fölemelte arczát az izzó égre és kaczagott. - -És azután nagyot nyújtózott, mint a ki jól lakott valamivel s a -túlterhelt gyönyörélvezettől vonaglik. - -Arczának jól látszott esni az izzó fény, mely onnan alulról felsugárzott -e tűzben. - -Egyszer aztán megragadta két kemény kéz a karjait hátulról. - -Az ember rémülten tekintett vissza. - -A csizmadia fülébe csikorgá: - -– Jó reggelt uram! A gyertyákat el kellene már oltani! - -A felriadt ember egy kétségbeesett erőfeszítést tett, hogy az ablakból -visszapeczkelhesse magát a padlásra; de a szomszéd tűzfal párkánya, mit -támaszul használt, leomlott lába alatt s a csizmadia úgy fogta karjait, -mint két harapófogó. - -– Tetszik-e még rám ismerni? kérdé, a hátrafordult arczra meresztve -vérben forgó szemeit, a csizmadia. - -A megtámadottnak e kétségbeejtő pillanatban egy mentő gondolata támadt. - -– Tízezer forint van nálam! hörgé rekedten. - -– Az a gyertyák ára! ordítá a csizmadia. - -S azzal letaszította az ablakból. - -Odalent a tűzörvényben az aranyhabot hányó ércztó néhány pillanatra -sötét füstöt vetett fel – s aztán forralta, buzogta az aranyhabot -tovább. - -Ki volt az eltünt ember? a titkos táviratozó? soha sem tudta meg senki. -Hanem annyi bizonyos, hogy Szalmás Mihályné e naptól fogva hasztalanul -várta vissza eltávozott urát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Három napig tartott a halálos hallgatás. Az ostromlott vár vezére azt -hitte, hogy ellenfele már menekülni készül a közelgő felmentő sereg -elől. Már arra gondolt, hogy elvágja az ostromsereg menekülési útját, a -hajóhidat. Gyújtó hajókat s kövekkel rakott dereglyéket bocsátott el a -folyamon. Azok közül kettő a lánczhidoszlopba csapódott s elmerűlt, a -többit elfogták, elsülyesztették. - -Harmadnap reggel, szép harmatos napfeljövetelnél, egyszerre megdördültek -a faldöntő ágyuk, miket az elmult éjszakákon az ostromlók felállítottak. - -A talapjaiban megrázkódó szikla hirdeti a várvédőknek, hogy ezuttal maga -Enkeladosz zörget, az olymptörő! - -Szemközt a hosszú bástyával a résdöntő szörnyek; oldalt az ütegrombolók. - -Amazok köszöntésére omlik a fal, emezeké végig söpri a védő ütegeket. - -Most már mennykövet mennykőért! Most már egyik óriás a másik ellen! -vállvetve, erőfeszítve; két mesebeli genius, két tündérvilági dzsin, kik -égő csillagokat tépnek le az égről s meteorokkal hajigálják egymás -pajzsát; kiknek lábdobajától döng a föld boltozatja, kiknek összecsapó -ezer kezében ezerszeresen csattog a fegyver, kik egymáson henteregnek a -háztaposó küzdelemben, s az itéletnapi viadalban meghasogatják a felhőt, -feltúrják a földet, szétmorzsolják a sziklát, s tüzet okádnak egymásra, -míg az egyik végképen összezúzódik, megolvad, semmivé lesz. - -S a két kolosz párharcza időtartamára nézve is méltó az óriásokhoz. Nem -perczekig tart az, mint a könnyen haló hősök epósza: hanem négy nap négy -éjjel, folyvást, szakadatlanúl. Egyik gigásznak négyezer lelke van, míg -az meghal, négyezer halálseb kell annak, s annyiszor harap vissza. - -Négy nap négy éjjel hangzik a szörnyű orgonajáték, melynek minden -accordja mennydörgés. Isteni hangverseny, mely átkiált a szomszéd -csillagokba. Százötven ágyú zenéje, az égzengés csattanásain kezdve, a -mély hangok pokoli oktáváján lefelé, a mindig mélyebb, dörgőbb -földalatti skálán, egész a földrengés, a vulkánbőgés iszonyú bassusáig. -A várban ég, a mi éghet, legmagasabban lobog a várpalota: Mátyás király -palotája. Szomorú boszú a leégett Pestért. Ha egyik megégette a -szentséget, a másik megégeti az oltárt! - -A várvédő ütegek mind el vannak már űzve a bástyákról; a hosszú -bástyafal tíz ölnyire ledöntve, a köröndök megközelítve az elfoglalt -házakból, s a védő még sem adja meg magát. Mégis folytatja küzdelmét. -Tüzet tűzért, vasat vasért dobál vissza. Éjjel betömi a nappal ütött -rést s nem számlálgatja, hányan haltak meg e küzdelemben? - -Egy diadalkoszorút csillagokból lát mind a két fél maga felett ragyogni, -s egymás fölé igyekszik emelni fejét, hogy melyik éri el azt hamarább? - -Tisztelet, becsület mind a két fél hőseinek. E nagyszerű harczban mind a -két fél elérte azt és egyszerre. - -Midőn egyenlő fegyverrel küzdenek, sem történetíró, sem költő nem nevez -jó barátot, ellenséget: csak hősöket. - -Szemtől szembe állanak már. Az ágyúk egymás torkába ordítanak már. A rés -vívható. - -A táborkar vezetői elvetették már a tollat, a távcsőt, a quadranst, s -kihuzták a kardot. Maguk vezénylenek az utolsó csapásra. - -– Utánam! kiált a magyar táborkari vezér (Kleinheinz) s maga vezeti a -rés ellen az ostromló csapatokat. Három golyó földre teríti a ledöntött -fal tövénél. - -– Utánam! kiált az osztrák táborkari vezér (Pollini) s maga ád példát a -várőrség legvakmerőbbjeinek, kik derekukra hurkolt köteleken -bocsáttatják magukat a réstörésen alá, az omladékokat az ágyúdörej -közepett széthányni, s a rést homoktöltött lőporhordókkal kitölteni. Egy -huszonnégy fontos golyó derékban szakítja ketté a vezetőt. - -Mind a két táborkar vezére elesett. Bevégezték munkájukat. - -A várfalak, az ütegek romban hevertek már. A két küzdő fél -szuronyközelben állt egymáshoz. - -A döntő rohamra megérett az idő. - -A holnap az utolsó nap. - -Egyikre a két küzdő gigász közül több nap nem virrad! - - - - -ZENITH. - -Tehát holnap. - -Ez lesz az a nap, melyen Attila kardja megüti hegyével az égen a korona -csillagképletét. - -A rendelet ki lett adva az általános rohamra. - -Május 21-ikén éjfélkor áltámadás lesz intézve a bástyák ellen, mely után -a csapatok mind visszavonulnak. - -Mikor aztán az ellenfél azt hiendi, hogy ismét megnyert egy napot, -hajnali három órakor az ágyú-jelszóra megindul az általános ostrom -szuronynyal, lábtókkal: minden bástya, minden kapu ellen. - -Legnehezebb küzdelem vár azokra, kiknek a rés omladványain kell -felhatolniok; kik a nagy köröndre másznak fel lábtókon, s a kik a -várkert falszegvényeire kapaszkodnak fel egymás vállain, a hova lábtókat -nem vihetnek. - -E három legveszélyesb rohamra a legvitézebb, tűzben próbált -zászlóaljakat válogatták ki s felszólíták az egész hadsereg -legbátrabbjait, kik akarnak önkénytesül csatlakozni az első rohanókhoz? - -Nagy kitüntetés! Az első rohanók közt lehetni. Az ellenfél golyó-záporát -az utól jövőkről felfoghatni; a szuronyok élét eltompíthatni; az árkokat -testével betemethetni! - -Ezer meg ezer önkénytes kérte magának e kitüntetést. Tüzérek, kiket nem -fárasztott ki az elmult napok munkája, huszárok, kiket kifárasztott a -hosszú veszteglés, könyörögtek vezéreiknek, hadd vehessenek részt az -ostromban; még gúnyolt nemzetőrök, hazagondoló családapák, lenézett -polgárkatonák is előre tolakodtak, hogy a rohamoszlop élén lehessenek. - -Nem volt már melegvérű, hidegvérű párt, nem volt különbség politikai -vélemény szerint. Fehér toll és veres toll abban versenyzett, hogy -melyik fog hamarább oda fenn lenni a bástyafokon? - -A megelőző nap estéjén Baradlay Ödön meglátogatta öcscsét, Richardot. Az -akkor a Gellérthegy alatti lovassági táborban tanyázott. - -A minapi összezördülés óta nem találkoztak. Valami feszültség maradt -köztük. Richard nagyon örült, midőn bátyját meglátta. «Mégis ő az -okosabb. Ő kezdi a kibékülést» – gondolá magában. - -Annálfogva legszivélyesebben igyekezett fogadni a közeledőt. - -Ödön olyan volt, mint máskor; se derültebb, se borultabb. - -Ezuttal nemzetőri egyenruháját viselte. A mi magyarázatát találhatta -abban, hogy a katonák nem szivesen néztek a közöttük őgyelgő polgári -öltözetre. Azt tartották, hogy a ki ilyenkor kardot nem visel, az mind -pipogya ember. - -– Holnap reggel tehát döntő ostromra megyünk, monda Ödön Richardnak. - -– Tudom, bátya. Éjfélkor áltámadás, hajnalban ostrom. - -– Jól jár az órád? kérdé Ödön. - -– Nem nézegetem én azt, felelt félvállról Richard; majd mikor az ágyúszó -jelt ád, akkor tudom, hogy kezdődik a táncz. - -– Nem jól tudod; az első ágyúszó előtt félórával meg kell indulni az -önkénytes csapatoknak, a mik a III-ik hadtestből a nagy köröndöt, s a -II-ik hadtestből a várkertet fogják megrohanni. Azért nagyon jó lesz, ha -az órádat az enyimhez igazítod, a mi a főparancsnokság órája szerint -jár. - -– Hát jól van, bátyám. Azt is megteszem. - -Richard még mindig tartott meg bátyjával szemközt valami hetykeséget, a -mit nem birnak megtagadni olyan emberek, kik derék katonák voltak, más -fakó polgárok ellenében, kiket tisztelnek, becsülnek, de a kik nem -szagoltak lőport; Ödön pedig szokott nyugalmával szólt hozzá: - -– És most hallgasd meg, hogy mit mondok. Te én nekem néhány nap előtt -egy szót mondtál, a mit magamban sem akarok ismételni. - -– Ah! S te oly haragtartó volnál, hogy még emlékeznél arra? - -– Az egy olyan szó, a mit egy Baradlaynak nem mondhat senki -megtorlatlanúl; – még egy másik Baradlay sem. S a mi, ha egyszer rá van -fenve, le nem törülheti senki, – csak saját maga. - -– Tehát mit akarsz? Mi párharczot nem vívhatunk. - -– Fogunk. – A legkomolyabb párbajt, mely valaha férfiak között -végbement. Egy olyan párbajt, mely épen egymást megsértett testvéreknek -való, a kik egymást szeretik, de egymásnak meg nem bocsáthatnak. Te -besoroztattad magad azon önkénytesek közé, kik szuronynyal kezükben -fogják ostromolni a várkerti bástyákat. Én besoroztattam magamat azok -közé, a kik a köröndöt fogják lábtókon megrohanni. Mikor hallani fogod -az ágyúlövést, akkor kezdődik kettőnk között a párbaj. Én a lábtón, te a -kerten át. Barrière a sáncz. A melyikünk hamarább föllép a vár fokára, -azé a lovagias elégtétel. - -Richard megrettenve ragadta meg bátyja kezét. - -– Bátyám, te tréfálsz! Te meg akarsz engem ijeszteni! Hogy te, a kinek a -kis ujjában több ész van, mint egy ilyen Haudegennek a fejében, mint -magam, oda menj és fejbe üttesd magadat egy ostoba cserepár -puskaagyával, hogy együtt mászszál a lábtón a honvédekkel, a hol még, ha -meg akarna is valaki menteni, nem teheti; a hol azok, a kik elől mennek, -a világos halálba mennek bele. Hogy te: családunk büszkesége, anyánk -istápja, hazánk reménye, mindnyájunk szemefénye, oda vesd magadat a -szuronyok közé: ah, az egy kegyetlen büntetés tőled, a mit számomra -találtál ki. Nem kivánja senki ily próbáját a bátorságnak tőled. Nem -neked való a harczi munka. Durva férfiaknak való az, kik egyébre jók nem -vagyunk. Te lelke vagy seregünknek, ne akarj keze, lába lenni. Mi -tiszteljük az észt azért, ha hánytorgatjuk is nyers bátorságunkat. Egy -elejtett, egy visszavont, egy meg nem gondolt szóért ne akarj ily boszút -állni azokon, a kik szeretnek. Tégy velem a mit akarsz, ha sértve vagy. -Küldj bele fejjel az ágyúba. Megyek, de téged nem viszlek magammal. -Mondd, hogy csak meg akartál fenyíteni – és nem teszed azt. - -Ödön szilárdul válaszolt. - -– A mit megmondtam, megteszem. Te tedd, a mit akarsz. - -És indulni készült. - -Richard útját állta; nem akarta elbocsátani. - -– Ödön! Bátyám! Az Istenre kérlek. Bocsáss meg! Gondolj anyánkra, -gondolj nődre, gyermekeidre. - -Ödön megindítatlanúl tekintett rá, mint egy érczszobor! - -– Gondolok erre a mi édes anyánkra «itt» (lábával a földre dobbantott), -s védem nőm, gyermekeim «ott» (és felmutatott a bástyafokra). - -Richard félre állt útjából s elfordítá fejét. Ily szókra nem volt -ellenvetése. - -Ödön indult. - -Mikor Richard menni látta bátyját, szemeiben köny volt, úgy tekinte -rája, s kezét feléje nyújtá. - -Talán ily válságos pillanatban meg is ölelhetnék egymást a testvérek? - -Ödön nem nyújtotta kezét. Párbaj előtt nem szoktak a felek kezet -szorongatni. - -– Majd ha odafenn találkozunk, mondá öcscsének. Órádon a perczet -megnézni el ne felejtsd, a mikor a várfokon lészsz. - -E szóval vált el tőle. - -Büszke volt, ha megtámadták, mint Azraël, még saját testvérével szemben -is! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Három óra! - -Kezdődik a nappal. - -A tüzérek óráikkal kezükben állnak az ágyúk mellett. Mély, álomölte -csend van. A Svábhegy ligeteiből aláhangzik a fülemüle éjjeli -csattogása. - -Mikor aztán az óramutató a perczhez ér, egy pillanatban megdördül -ötvenkilencz ágyú s a dörgést folytatja egy óriási kiáltás köröskörül: -«éljen a haza!» - -S azzal minden ponton kezdődik az ostrom. - -A nap még nem világít; de világít a szörnyű reggelre ébresztett várvédők -irtó tüzelése. - -A svábhegyi főhadi tanyáról látni, mint hömpölyög hangyabolyként a -34-dik honvédzászlóalj önkénytes csapatja fel a rés omlakékain; a -várfokról kartács-zápor fogadja őket; vissza, majd megint előre -hömpölyögnek, felhatolnak a sánczra, szurony szurony ellen küzd már; az -ellenfél visszaveri őket s leszorítja a résről. Hanem a várvédők -tisztjei halva maradtak ott. - -A másik két zászlóalj, a 19-ik és 47-ik a lábtókon halad előre. Közéjök -osztva az önkénytesek. A körönd ágyúiból, a tornyacsok ablakréseiből -lövik őket. Hasztalan: a lábtók oda vannak már támasztva a falnak, s a -megindult hadoszlop ellenállhatlanul tolja fel magát a hágcsó fokain; az -itt közeledőket nem lehet visszaűzni, ezeket csak meg lehet ölni. - -Egyik lábtón halad fölfelé Baradlay Ödön. Jobbjában kivont kardja. Azon -a lábtón első volt. Nem hagyta magát mástól megelőzni. - -Azon a helyen a várfalat az olasz zászlóalj egy csapatja védi. - -Jól védi. - -Míg a honvédek a lábtókat a falaknak támaszták, sok bajtársuk holttestén -kellett átlépniök, s mikor már fölfelé haladtak, sok jajkiáltás hangzott -a légben, a mint a lelőtt vitéz a magasból aláhullott. Sokszoros halál, -odalenn saját társainak fölfelé tartott szuronyai fogadják a leesőt. - -Ödön haladt fölfelé, oly egykedvűen, mintha csak fogadásból haladna fel -egy egyptomi pyramid fokain, a hol nem egyebet akarna bebizonyítani, -mint azt, hogy nem szédűl. - -A mikor fölfelé tekintett, láthatá, hogy a hágcsó felső végénél a falon, -félig rejtve a mellvédtől, áll egy katona, lövésre készen tartva -fegyverét. - -Ez az ő «átellenese». - -A mint Ödön a hágcsó közepén jár, egyszerre a lába alatt elkiáltja magát -egy ismerős hang: - -– Hohó! Pátronus uram! Én is itt vagyok! - -A hangról Maussmannra ismert Ödön. - -A vitéz tornász a hágcsón alulról kapaszkodik fölfelé, társainak hasmánt -fordulva, s eléje kap Ödönnek. Megmutatja, hogy ő így is tud. Úgy -mászik, mint egy macska, s nemsokára Ödön feje fölött a létra tetejére -lódítja át magát s onnan kiált Ödönre diadalmas kaczajjal: - -– Az nem járja, pátrónus uram, hogy ön előttem menjen. Én kapitány -vagyok, ön csak közlegény. - -Ödön azonban ismét meg akarta előzni. Benne is feltámadt e burschikóz -versenyzésre a vetélkedési ösztön. A mikor aztán az előrehaladt -legionárius gyöngéden lenyomta Ödön vállát tenyerével. - -– Pátronus uram. Hagyjon engem elől menni. Nekem senkim sincs az egész -világon. - -S ezzel a szóval három fokot átszökött a lábtón. - -Ama katona ott a várfokon arczához fogta a puskát s lefelé czélzott. - -Mausmann észrevette azt. Felkiáltott rá hetykén: - -– Aztán jól czélozz makaroni-evő! mert még különben meglősz. - -A következő perczben eldördült az olasz fegyvere. - -Mausmannak mind a két keze elereszté a hágcsó fokát. Fejét hátrafordítva -kiáltá az utána jövő Ödönnek: - -– Vigyázz! Aufg’schaut! - -– Mi az? kiálta Ödön. - -– A mi soha sem történt velem… Az, hogy meghalok. - -Azzal hanyatt bukott Ödön fején keresztül. - -Most azután Ödön megfeszített erővel haladt fölfelé. - -A katona megtölté fegyverét. - -Csak pár ölnyire volt még tőle Ödön. - -A katona egyenesen fejének tartotta a puskát. Belenézhetett a cső -üregébe. - -Még egy öl. Akkor a katona lábhoz ereszti a fegyvert, keblébe nyul s a -szurony hegyére feltűz egy fehér zsebkendőt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A vár tulsó oldalán, a várkert felől, a 61-ik zászlóalj ostromolt. - -A Grósz-féle ház falát törték keresztül, mely a várkert falához fekszik -s e résen keresztül törtek fel a várkertbe. - -A budai királyi kertet százados fák árnyékolják be, útai ősrégi -puszpángbokrokkal szegélyezve. Déli oldala enyhe lejtőt képez, keleti -meredélyén három terrasz emelkedik egymás fölé, miknek tömör oldalfalai -szőlőlugassal, fügefaszőnyeggel vannak boldog időkben betakarva. - -E napon hiányzott szőlőlugas és fügefasövény. - -Az ostromlók egymás vállaira lépve kapaszkodtak fel; vagy szuronyaikat -döfték a falak rovátkáiba, s társaik e vas lépcsőkön haladtak fölfelé. - -A fák mellett, a dísz-cserjék között harczolt férfi férfi ellen. Az -ostromlók elfoglalták a második terrasz ajtaját is. Onnan felnyomultak a -kőlépcsőn. A védők fölmenekültek a harmadik terraszra. - -Mikor aztán a honvédek a harmadik terraszt akarták megostromolni, -egyszerre szemközt jön rájuk a vároldali kigyóút felől egy új -ellencsapat. - -Az ellenfél legvitézebb harczosai voltak azok, a Vilmos ezred négy -szakasza. - -Ezek a vizi védművektől jöttek, hol a pallizádokat már elfoglalták az -ostromlók s a védők feladva a vár alatti harczot, siettek fel a várba, a -benyomult győzteseket végerőfeszítéssel kivetni onnan. - -A várkert terraszán összetalálkozott a két szemközt jövő csapat. - -Az a tér, a hol összejöttek, a várkertnek azon oldala, melyet két -rézsutos fal zár el külön szakaszként; olyan az, mint egy négyszög -udvar, a hajdani fejedelmi oroszlánrekeszek mintájára, a mikbe -harczjátékok alkalmával összeeresztették a rostélyok fenevadait, -oroszlánt, tigrist, párduczot, bikát, szarvorrut, hogy küzdjenek, míg a -szűk, menedéktelen négyszög udvaron egyik a másikat föl nem emészti. - -Egy ilyen oroszlán-rekeszbe jutott bele a két ellenséges csapat. - -Csak akkor vették észre egymást, mikor az egyik innen, a másik amonnan -beugrált a meredek falon, melynek nincs kapuja. - -A cserjék közt alig harmincz lépésnyi távolban látták meg egymást. - -– Adjátok meg magatokat! kiáltá a honvédőrnagy. - -«Tüzelj, szuronyt szegezz!» felelt rá az osztrák kapitány. - -S egymásra lőtt a két csapat. - -Az osztrákoktól elesett a lövésre a kapitány és a hadnagy, a magyaroknál -sebet kapott az őrnagy és még egy tiszt. - -Sem magyar, sem osztrák nem ügyelt arra, ki esett el? - -Richard felkapta egy elbukó honvéd szuronyos fegyverét s előre rohant a -középúton. - -Azon út oly keskeny, hogy szurony-küzdéshez csak egy pár embernek ád -helyet: alatta, fölötte csúszós fűvel benőtt meredély, melyen nem lehet -megállni a harczot. Tehát azon a keskeny téren kell végig verekedni a -két csapatnak, míg az utolsó harczos túl éli a másikat. - -És halálig kell verekedni, mint a rekeszbe zárt fenevadaknak, mert a -falveremből menekülni nem lehet. - -Richard megvetette a lábát a puszpángbokrok között. - -Kitünő szuronyvívó volt. Azt tudta, hogy életét drágán fogja eladni. - -De azért mégis meg fogják azt venni. - -Ha ledöf tiz embert egymás után, a tizenegyedik csak elejti. - -Az gondolatnak is szörnyeteg volna, egy embernek azt vállalni fel, hogy -sorba egy egész hadcsapatát az ellenfélnek egyenkint leölje s maga -utolsónak maradjon. - -Mikor ott szembeállt a közelgő ellenféllel, végig villámlott Richard -lelkén: meg kell itt halni! S e villámfénynél egy percz ezred része -alatt elbúcsúzott mind attól, a mivel lelke tele volt: a győzelmi -örömtől, a szép menyasszonytól ott a zárdában, s az alvó ellenféltől, -kinek tett fogadását nem tudja beváltani. - -Meg kell e helyütt halni bizonynyal. - -Az első támadót letaszította szuronya az oldal meredélyen. - -A másodikat visszalökte társai közé sebesülten. - -A harmadik hirtelen visszahökkent s szuronyával felmutatott a fejük -fölötti terraszra. - -A harmadik terraszon, mely fejük fölött uralgott, egy közeledő -szuronysor villogása látszott meg. - -Új csapat közelít az oroszlán-ketreczhez. - -A kit az a szuronysor meg fog támadni, veszve van. - -De kié hát az a szuronysor? - -A felkelő nap megfelelt rá. - -A mint keleten egy felhőhasadék alul kilövellé sugarát, ama közeledő -szuronysövény közül egy lobogó nemzeti szín zászlót világíta meg. - -«Éljen a haza!» hangzott e pillanatban a harmadik terraszon. - -Az újon érkező honvédcsapat keresztül ugrált a mellvédeken, s a -meredélyen alá, mint a hógörgeteg az ellenfélre, egy percz alatt -összegomolyodott vele, s onnan lesodorták egymást egész az alsó -kerítésig, a hol a minden oldalról körülfogott osztrák csapat, legyőzve, -elnyomva, megadta magát. - -Az a buzavirágszín egyenruhás alak, ki mint mentő angyal repül alá a -füves meredélyen Richardhoz: – Baradlay Ödön. - -Ott aztán egymás karjába omlanak. - -– Nagyon, nagyon haragszom rád! – szól indulatosan Richard, s haragjában -még jobban oda öleli testvérét. - -A miért aztán az az öröme van, hogy bátyját nevetni látja. - -A mi oly ritka tünemény. - -– Hogy kerültél ide? - -– A váron keresztül. - -– Benn vagyunk a várban? - -– Minden ponton. - -– A várparancsnok? - -– Az elesett. - -– Ah, ti minden babért letéptetek előlünk! - -– Még van egy levele. Mentsétek meg a lánczhidat. - -– Igaz. Bajtársak, a lánczhid elé! - -– Isten veled. Ma még találkozunk. Én sietek a bécsi kapuhoz, ott még -van egy makacs ellencsapat, a mit le kell fegyverezni. Ti zárjátok el az -útját a lánczhidhoz. - -Az a lánczhid az ország egyik büszkesége; az építészet valódi diadala; -világcsoda, mit a rhoduszi koloszszal egy sorban emlegetnek: most az -forgott veszélyben. - -A várparancsnok megmondá Budaváros kérelmi küldöttségének, hogy ha a vár -elesik, ő e remekművét a világnak a levegőbe röpítendi. Szavait -megörökítette a városi tanács jegyzőkönyve, melyben azok most is -olvashatók. - -S e fenyegetés komolyan volt mondva. - -A négy lat ólom, mely a várparancsnokot a fő őrhely előtt leteríté, -meggátolá, hogy azt ő maga hajtassa végre. - -De maradt végrendeletének teljesítője. - -Alnoch ezredes volt az; a vizi védmű oltalmazója. - -Az ott egész napfeljöttig védte a pallizádokat. - -Akkor megpillantá ő is a magyar trikolort a várormokon. - -Arra beszegezteté ágyuit. - -Futó menekvők a várból hirül hozták neki, hogy a várparancsnok elesett. - -Akkor elhatározta, hogy ő fogja bevégezni a katastrophot. - -Sietett a lánczhidhoz. - -Nehány pillanattal elébb érkezett oda, mint a várkert felől siető -honvédek. - -Előre futott, katonáit maga mögött hagyva. - -Az, a ki legközelebb érte, Baradlay Richard volt. - -Futottak egymás nyomában, sebesen, mint őz után a farkas. Mind kettő -tudta, miért fut? - -Alnoch hamarább ért a czélhoz. Egy szekrény volt a budai hidoszlop -közepébe félig beékelve. Arra a szekrényre fölugrott. Az volt a tűzakna -nyilása, mely négy mázsa lőporral megtöltve, a roppant tömör oszlop -összedöntésére volt szánva. - -A tűzakna mellett állt egy sappeur, égő kanóczczal kezében. - -– Bajtárs! kiálta Richard az ezredesre. - -– Nem vagyok az. - -– Add meg magadat. - -– Jer ide értem. - -– Le vagytok már győzve. - -– Én még nem. - -– Biztosítom életedet, ha velem jösz. - -– Én pedig biztosítom halálodat, ha közelebb jösz. Alattam a tűzakna. - -Richard nem szólt többet, hanem közelebb lépett hozzá. - -Ekkor az ezredes a közelében álló sappeurhöz fordult. - -– Gyujtsd fel a tűzaknát. - -Az árkász a Dunába dobta a kanóczot s elfutott. - -Richard még egy lépést tett az ezredes felé. - -Az kihúzta öve mellől pisztolyát, oda tartá a tűzakna torkához, s rá -nézett a közeledőre. - -A következő perczben úgy tetszett Richardnak, mintha a felkelő nap ezer -czikczakot szökellve, szakadna le az égről, s az egész világegyetem az ő -mellére zuhanna, egy vörös chaoszszá felbomolva, mely süketít, vakít és -agyon nyom egy pillanatban. - -Mikor nagyon sokára ismét fel tudott lélekzeni s szemeit felnyitá, oda -találta magát ékelve a lánczhid-oszlop és a karzatfák közé: feje fölött -az ég egy nagy füsttömeggel volt beborítva, mely egyre magasabbra -emelkedett, s terült széjjel, mint egy pálma koronája. Szeme előtt még -mindig veres volt az egész világ s orrán, száján szivárgott a vér. - -Feltekintett a lánczhid-oszlopra. Az sértetlenül állt. Hanem a boltozat -alatt ott feküdt egy fekete tömeg. Valaha emberalak, most egy darab -szén, kezek nélkül, fej nélkül, ismerhetlenűl. - -A hid mindkét oldalán tódulva rohantak elő a honvédek. - -Richard csodálkozott rajta, hogy nem hallja, mit kiáltanak? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán a trikolor lobogott. Pest -minden utczáján az őrjöngő öröm diadal-ordítása kiáltott az égbe!… - - - - -AZ ELDOBOTT LÉLEK. - -Budavár minden utczáin csorgott a vér a csatornákban… - -Egymáson keresztül-kasul omolva hevernek szerteszét a halottak. Magyar, -német, olasz, horvát. A várfalakon, a köröndök felett, a sétánysoron, a -várkert bokrai közt, a György-téren, a lovagiskola előtt, a -fegyvertárnál, a főőrhelynél, a Dísztéren, a három kapunál, a -József-bástyán, az Uri-utczán, az Országház-utczán, néhol halommal, mint -a résnél, hol legdühösebb, legmakacsabb volt a küzdelem. - -A királyi vár még egyre lángol. Régibb romok csak füstölögnek már; -omladékkal, szenes gerendákkal fedve az utczák; a házak oldalai bezúzva -nehéz golyóktól, a tetők széttépve; minden ablak üvegtelen; a kövezet -felszántva a bombáktól; szétszórt sánczkosarak között, tönkre zúzott -ágyúk mellett a levert tüzérek; az egész fölött egy lomha füstfelhő; -lőpor és égő korom füstje. - -E szomorú utczákon keresztül halad végig a dél óráiban Baradlay Richard. - -Egy frissítő hideg fürdő, egy katonás reggeli elfelejteté vele, hogy ma -reggel annyi veszélyes játszmát játszott ki a halállal. Az utolsónál -csoda volt megmenekülése. A Vezúvot akarta letakarni papirlappal -kitörése előtt. A papirlap elégett, a keze nem. Az a multkori -láthatatlan selyemfátyol őrizte fejét, hogy a lánczhidoszlopon szét ne -zuzódjék. A tűzakna lefelé tört ki és oldalvást. Így maradhatott élve. -Hanem a feje még most is zúg bele. - -A legelső volt mégis, a mire megemlékezett, a beteg nő a kórházban, ki -Palvicz gyermekéhez utasítja. - -Még egy pohár rostopsinnal leöntve kábulatát (a mi ellen azt nagyon -jónak tartotta), sietett fel a várba. - -A hullákon, az ágyúkon, a cserepeken, a gerendákon kellett még keresztül -lépdelnie, hogy eltaláljon arra a helyre, a mit keres. - -Egy tizenhét napig ostromolt városban pedig nem oly könnyű valakinek -tájékozni magát. Némely jól ismert ház nincsen sehol. Eltűnt. - -Azt tudta Richard, hogy a kórházak fölé fekete zászló volt felvonva, -figyelmeztetésűl. Czivilizált ellenfél a fekete zászlóra nem lő. - -Arról a gyászlobogóról rá lehetett találni a keresett házra. - -Hanem abba a kórházba meg nem akarták beereszteni Richardot. - -Az őrül állított honvédek azt válaszolták neki, hogy oda mindenkinek meg -van tiltva a belépés. - -Ki adta a rendeletet? – A térparancsnok. - -Ráment a térparancsnokra. Miért nem szabad a kórházba bemenni? - -– Mert ott kiütött a kórházi üszög. - -– De én nem bánom, ha a fekete halál, vagy a keleti pestis ütött is ki; -nekem be kell mennem. - -– Elvisz az ördög. - -– Dehogy visz. Ma bedugtam a lábamat a kéményén, még sem kapott el. Nem -félek én a levegőtől. - -– De hát mi dolgod van abban a kórházban? - -– Becsületbeli ügy. - -– No hát eredj. Hanem ha belehalsz, rám ne hagyd az árváidat. - -Richard visszament a kórházhoz a térparancsnok engedélyével. - -A kórházban akkor épen egy tábori orvos sem volt. Mind a halálra -sebesült várparancsnoknál voltak. - -Egy öreg betegápolónéval lehetett csak beszélni. - -– Van itt egy Bajcsikné nevű asszonyság? - -– Van. - -– Merre van a nők osztálya? - -– Itt. - -– Vezessen hozzá. - -A vén banya ajtókat nyitogatott nehéz fojtó légű szobákban, mikbe lépve -Richard arra a gondolatra jött, hogy ha a tűzakna torka a pokol kéménye -volt, ez itt valósággal a pokol konyhája. Itt főzik a halált. - -Az ápolónő egy függönyös ágyhoz vezette Richardot, s annak a függönyét -félrehuzta előtte. Ott feküdt egy emberalak, rövidre nyirott hajjal, -szederjes ábrázattal. - -– Ez az. - -– Alszik? kérdé Richard. - -– Meghalt, felelé az ápolónő. - -– Mikor? - -– Ma reggel. - -– És a cselédje? - -– Az meghalt tegnap éjjel. - -Richard maga elé bámult. Mintha egy talányt akarna megfejteni, mely a -más világba tűnt el előle. - -Odahajolt a typhusban elhalt nőalak fölé; s akkor vette észre, hogy az -ágy melletti falra ákombákom írással valami van feljegyezve. - -Kibetűzte az írást. - -«A félrézpénz – Monor – Kaszáné – 73». - -Ezt akarta tudni. - -Visszabocsátá a függönyt a nyoszolyára. A betegápolónőnek adott egy -aranyat s azzal sietett a halál e házából. - -Mikor kilépett belőle, oly jól esett egyet lélekzhetni a friss -levegőből, a lőportfüsttel, korombűzzel terhelt levegőből. - -A dísztéren Ödönnel találkozott. Az eléje sietett derült arczczal. - -– Hat lépésnyire tőlem, kiálta eléje Richard. A typhuskórházból jövök. -Ma ne közelítsen hozzám, a kit szeretek. - -És elfutott előle. - -Richard bérkocsit keresett és hajtatott Monorra. - -Ott hagyta Pestet friss diadalmámorával. - -Legalább egy millió éljenkiáltást s egy pár ezer csókot vesztett el -vele. - -Ment a helyett fölkeresni a «meghalató intézetet». - -Mi az a meghalató intézet? - -Majd mindjárt megtudjuk. - -Chinában, a mint tudós Wagner Cristophorus írja, az a bevett és -törvényesen helybenhagyott szokás van, hogy miután évi átalány szerint -tíz százalékkal több leány születik, mint fiú, ez a manco a természet -bilánce-ában akként üttetik helyre, hogy a fölös csecsemők egy -meghatározott napon a Lileu Ping szigetre összehordatnak, ott -megáldatnak, beszenteltetnek s aztán a «sárga folyóba» -belehajigáltatnak. A sárga folyónak a keleti partja mocsáros, ott a -bambusz közt sok gyíl lakik, mik tátongó százfogú fejeiket feltartják a -vízből. Egy kis ideig úsznak a gyermekfők a víz fölött, mire a mocsárhoz -leértek, már akkor csak a krokodilfők úszkálnak a vizen. - -Ekkor aztán a mandarin megköszöni a százkezű Vishnunak, hogy ilyen sok -hím- és nőnemű újszülöttet ajándékozott ez évben is a mennyei -birodalomnak: íme a differentia tisztelettel visszaküldetik. És ezzel -lequitteltek egymással: a társadalom és a természet. - -Nálunk a hasonló lequittelést gyermekgyilkosságnak nevezik; büntetése öt -esztendő. - -Ez ítt sokkal rafinirtabb módon intéztetik el. - -A helyett, hogy chinai barbár őszinteséggel azt mondanák annak a -felesleges istenáldásnak: «te kis sírórívó portéka, a ki senkinek sem -kellesz, midőn megvagy, a ki magad sem tudod még, mit tesz lenni vagy -nem lenni? Látod, eltévesztetted a dolgot, nem ide voltál híva; valami -más csillagzaton kelletett volna születned; itt nem ismer senki. Az apád -nem bán, az anyád nem ér rád; ez talán cseléd, ki maga is más házánál -kuporog; talán divathölgy, kinek bölcsőd útjában lenne; talán -szerencsétlen, kinek lételed szégyen; vagy talán takarékos gazdaasszony, -kinek sok pénzébe kerülnél, míg felnősz. Eredj Isten hírével vissza! -Szüless át egy másik csillagzatba, a hol privilegium nélkül lehet -születni. Te kis porba esett isteni szikra, te csírája a léleknek egy -tökéletlen állatban, te semmiből lett semmi; szállj le a víz fenekére, -szállj fel az égbe, s mondd meg Vishnunak, hogy itt is voltál», – e -helyett minálunk kitalálták a «dajkaságba adást». - -Ez a «meghalató intézet». - -Nem ölik meg azokat a szárnyavesztett apró angyalkákat, csak meghalatják -őket. - -A Pest körül levő falvak mind tele vannak ilyen dajkaságokkal. - -Erről a dologról nem vezet senki statistikát. - -Kerül-e valaha vissza «egy» azok közül, a kiket oda küldtek? Nehéz volna -rá megfelelni. - -A mint Richard belépett a megholt nő által jelzett házba, a konyhán -keresztül az udvarszobába nyitva, csaknem elfutott onnan. Minden érzéke -meg volt támadva egyszerre. - -Az a megnevezhetlen bűz, a mi egy mindig emberrel telt, soha nem -szellőztetett, alacsony, földes szobában megörökült: miasma, penész, -piszok együtt! A typhusos kórház halálgőze nem éri azt utól. - -Az a nyirok, mely egyszerre végig borzongatja az egészséges bőrt, s -közelgő nyavalya előérzetét költi fel az idegekben. - -Az a savanyú, émelyítő íze a légnek, a mit minden pórus érez, mintha -csupa íny volna mindenik. - -S e bűzben, e nyirokban négy ágy és egy bölcső tele nyivákoló, ordító, -bömbölő porontyokkal; a kik közül legjobban van ellátva az, a melyik -meztelen; a kin nem lóg a gyalázatos rongy. - -Hármával összezsufolva egy vaczokba, melyet használnak addig, míg -egészen össze nem rohad, hentereg, mászkál, dulakodik az állativadékok -legtehetetlenebbike. Egy és két évesek többnyire. - -A tizenharmadikat a bölcsőben ringatja egy harmadfél éves gyermek, kinek -ezzel a munkával kell megszolgálni azt a főtt krumplit, a mit markából -fal nagy mohón. A bölcsős gyermeknek még hímzett ruhája van és szalagos -vánkos a feje alatt. Az nem sír; egy nagy szopacs (czuczli) van a -szájába dugva. Azzal csalják meg az anyai emlő helyett. - -A kályha padkáján nyavalyog egy két éves fiú gyerek, kinek a két lába be -van kötve: bizonyosan sebes. - -Richard eliszonyodva nézett körül ez oduban: melyiket képzelje e -nyomorult alakok közül Palvicz Ottó gyermekének? Egyik visszataszítóbb -volt, mint a másik. - -És volt ideje szemlélődhetni, mert jó haladékba kerűlt, míg az intézet -tulajdonosnéját valahonnan a kertből előkurjongatták, a hol fokhagymát -ültetett. – Bizony nem is strázsálja ám azokat a porontyokat napestig a -fészkükön; elég, ha háromszor megeteti napjában. - -Kaszáné asszony nagy, csontos, erős némber volt. Semmi rosszaság, gonosz -indulat nem látszott a vonásain. Úgy vette ő ezt az üzletet, mint egy -meglevő bajt, a mit nem ő talált fel. - -Az ilyen látogatásokhoz is szokva volt már, mint Richardé. Ritka ugyan a -férfi látogató e háznál, de mégis megesik. - -– Oh tessék innen kijönni, nagyságos úr, a tiszta szobámba, ebből a -bűzös veremből. - -– Bizony, hallja Kaszáné asszonyom, ez utálatos egy odu, hanem maradjunk -itten. - -– Hát bizony palotát nem adhatok nekik nyolcz forintért egy hónapra, -nyelvelt vissza a némber. - -– Hát csak annyit fizetnek? kérdé elbámulva Richard. - -– Annyit bizony édes lelkem, nagyságos úr; s még azért is mennyi -hercze-hurczám van. Holmi szegény cselédfélétől csak könnyebben megkapom -azt az öt forintot, mert annak minden hónapban kijár a bére; de mikor -valami úri dámával van dolgom: az Isten őrizz. Mert vannak ám itten úri -gyerekek is. Ne tessék rosszat gondolni. Ez a kis poronty a bölcsőben -(mért nem ringatod jobban, te akasztani való hóhér), hát ez egy jó módú -kereskedőnének a kicsinye, a kinek derék ura van, szép szállása van, -kocsin jár, selyemmel söpri az utczát, hanem hát nem tudja tűrni a -szoptatós dajkáknak a szekaturáját. Tudja lelkem, egy szoptatós dajka -nagy úr egy úri háznál, s inkább kiadta hozzám dajkaságba. Az igaz, hogy -ez tizenkét forintot fizet: de tisztába is kell tartanom a kicsinyét s -minden hónapban egyszer be kell hozzá vinnem a városba, hogy lássa. - -– Hát ennek sem tart ön dajkát? - -– Hja, az itt ki nem állná. Aztán miből? tizenkét forintból? - -– Hát mivel tartja? - -– Oh ez nagyon jól él. Még pépet is kap. S tejbe mártva a szopacsot. - -– S mi van a szopacsban? - -– Jó fekete kenyér; az legjobban tisztítja a gyermeknek a vérét. Hja -lelkem, mikor azért a másik porontyért három forintot fizetnek, -piskótával nem tarthatom. - -– Három forintot! s ki az a kegyetlen, a ki három forintot ad egy -gyermek havi élelmére? - -– Jaj édes lelkem, nagyságos úr; azt a magistratus adja; mikor egy olyan -eldobott porontyot felvisznek a biztosok, a kapitányság összehivatja a -dajkaságokat, s a melyik legolcsóbban elvállalja, annak odaadja. Már -ennél olcsóbban nem lehet. Aztán hányat itten felejtenek. Megszöknek -tőlük: azt sem tudom, hol keressem. Ez a kutya is olyan, a ki a padkán -ordít. Majd be fogod a szádat. Kérem nagyságos úr, tizenegy hónap óta -nem láttam érte egy batkát. - -– Mi baja annak a gyermeknek? - -– Hát az égetni való rossz kölyke, annak is maga az oka. Levest főztem -nekik, mert hogy vasárnap volt, s a rossz, pákosz kölyök magára rántotta -a fazekat, s mind leforrázta a két lábát, hogy végig kisebesedett. - -– S ön gyapot-rongygyal kötötte be a nyomorultnak a sebes lábait. Az -irtóztatóan szenvedhet alatta. - -– Árt is az neki! Úgy sem lesz belőle ember, mert a sok sivalkodástól -már sérvet kapott, Belehal. Apja, anyja nem nagyon bánják. Kocsis, -kocsisné. Szegény emberek. Itt sem laknak már. - -Richard lelke megkönnyebbült. Ez nem Palvicz gyermeke. - -– Kaszáné asszonyom. Én egy gyermeket keresek önnél, a kiért szintén -régen nem fizettek már. A gyermeket Bajcsikné adta át önnek, a neve -Károly, nyakába egy fél rézpénz volt kötve, a mellén szederjes anyajegy. - -– Oh bizony édes lelkem, azt ugyan jól teszi, ha megfizet érte. A -Károlykáért, a kedves kis Károlykáért. - -– Melyik az ezek közül? - -– Oh az nincsen ezek között. Az odakinn van: az külön helyen van. - -– Külön helyen? Richard kezdett jó véleménynyel lenni Kaszáné asszonyom -felől. - -– Majd mindjárt behozom. Tessék besétálni addig a tiszta szobába. - -– De én is oda akarok menni hozzá. Én azt a gyermeket magammal akarom -vinni. - -– Magával vinni? Oh az már más. Hanem bizony egy kis alkalmatlanság lesz -vele. A kis Károlyka nagyon beteg. - -– Mi baja? - -– Szemfájása van. Azért tettem külön, hogy a többiekre rá ne ragadjon. -Erre is úgy ragadt egy másikról, a ki a mult héten bele halt. - -– Hát miért nem gyógyítják? - -– Próbáltuk mink azt mindenképen: még gáliczkövet is fujtam a szemébe, -az sem használt. Csak rákszemet lehetne kapni! Ha a «nagysárfű» magtól -meg nem gyógyul, hát aztán semmitől sem. - -E beszéd közben végig vezette Richardot a sáros udvaron Kaszáné egész az -istállóig, az istállóból nyílt egy sötét fakamra; ott, abban a sötét -oduban látott Richard egy rongyos szűrdarabbal betakart gyermekalakot -heverni, félmeztelen, fájdalomtól lehunyt szemekkel. Az a gyermek, a -mint a belépés neszét hallotta, elkezdett nyöszörögni: «oh, adjanak egy -kis vizet; meghalok szomjan». - -– Tudja, édes lelkem, nagyságos úr, azért tettem erre az árnyékos -helyre, hogy ne ártson a szemének a világossság. - -– Menjen és hozzon neki vizet. - -– Jaj, édes lelkem, nagyságos úr, betegnek nem jó vizet adni. Én soha -sem hagyom inni a beteg gyermeket, mert az annak rossz. - -Most aztán Richard olyat kiáltott rá, hogy majd hanyatt esett az asszony -ijedtében. - -– Hozzon neki rögtön vizet. - -Kaszáné aztán hozott a kútról egy vászonkorsóval. - -Richard térdére emelte a gyermek fejét és ajakához tartá a korsót. - -A nyomorult teremtés félig kiitta azt. - -Richard a vízből a markába töltött s gyöngéden megmosta vele a gyermek -orczáját. Olyan jól látszott az annak esni. - -Azután elővett egy fehér zsebkendőt s beköté vele a gyermek fájós -szemeit. - -Akkor aztán felvette a szecska és fürészpor közül, a miben feküdt s -beletakargatá a köpenyébe. - -«Csak félczipőcske van szegénykének a lábán.» - -Mikor kivitte a világosságra és meglátta, minő állapotban van, eszébe -jutott, hogy Palvicz Ottónak rettenetes oka volt nőül nem venni azt az -anyát, ki gyermekét hideg vérrel ide hagyta kerülni. Ha Palvicz Ottó -maga talált volna itt rá: talán megölte volna azt a némbert, a ki a -jegygyűrűjét hordta. - -Richard a hintóig vitte ölében a kis fiút. - -Kaszáné egész odáig kisérte az urat. Mert nem addig van az; hanem hát a -tartáspénzt ki fizeti? - -Mikor a gyermeket elhelyezte Richard, kivette a tárczáját s egy csomó -pénzt dobott az asszonynak. - -– Jutalmul a jó gondviselésért. - -Kaszáné kétszerezve találta a járandóságot, s hálálkodni akart. Richard -bevágta az útját. - -– Hallja maga Kaszáné: én most csak azt sajnálom, hogy nem olyan időben -élünk, a mikor megégetik a boszorkányokat; mert a mikor magát égetnék, -azt még magam is megnézném. - -Mely nyájas istenhozzád után búcsút vett a «meghalató intézettől». - -Mikor a falu alatt elrobogott, figyelmesen nézte az oldalt eső temetőt; -ott hosszú sorokat látott apró sírokból, miket kicsiny, fehér, kékzöld -keresztecskék jeleznek. Ezek a földből kiálló apró keresztek: a -jancsekiángi mocsárból kimeredő kajmánok fejei. - -Csakhogy a mit a kajmánok elvégeznek egy percz alatt, ahhoz amazoknak -évek hosszú kínzásai kellenek. - -Richard egyenesen a gyermekkórházhoz hajtatott Pesten. - -Ne gondolja valaki, hogy ez valami államintézmény. Magánpolgárok jószívű -adakozásából áll az fenn; a státus csak annyit tesz meg vele, hogy az -adakozásokból lehúz egy pár ezer forint jövedelmi adót! az emberek -legszánandóbbját fosztva meg, ki háromszorosan részvétet igényel, mint -gyermek, mint szegény, mint beteg. - -Hanem hát «Astaroth éhezik». A budget a gyermekpépbe is belezabál. - -Richard a legjobb helyet találta ki Palvicz Ottó gyermekének. - -Ott visszaadják azt az emberiségnek. - -A takarékpénztárnál annyi összeget tett le, a mennyinek a kamatjából a -gyermeket tartani és nevelni lehet. - -A városi tanácsnál bejegyeztette magát mint a gyermek gondnokát. Palvicz -Ottó alhatik nyugton a föld alatt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap nagyszerű ünnepélyek voltak Budapesten. - -A csatában elhullott hősöket temették egy diadalmas nemzethez illő -pompával; az ostrom alatt kitűnt vitézeket érdemrendekkel diszíték fel; -s Pest város hálás polgárai nagyszerű lakomával vendégelték meg a napok -ünnepelt hőseit. - -Richard alig várta, hogy mind ennek vége legyen. - -A gyermekkórházba sietett. - -– Jobban van-e már a Károlyka? - - - - -EPHIALTES. - -«Én gyűlölöm a hazámat!» - -Lehet-e ennél súlyosabb, végtelenebb, iszonytatóbb mondás? - -Lehet-e ennek a mondásnak megfelelő érzés? - -Lehet-e tett, melyben ez érzés megtestesülhet? - -Ismert a történelem óriási alakokat, kik e szót kimondták. De azok mind -összeroskadtak alatta. - -Gyűlölettel csapta be Róma kapuját a kiűzött Coriolán, s mint síró -gyermek tért vissza a kaputól, midőn kezében volt a boszú. - -Átkozódva futott el a csatatérről Salamon, hol hazája népe koronájától -fosztá meg, s mint vezeklő remete tért vissza a fehérvári templom -küszöbén hazáját megáldani. - -Belizár háromszor meggyűlöli hálátlan hazáját, s midőn ellenség közelít -hozzá, háromszor menti meg végveszedelméből; az utolsó bánat megöli. - -A vén Foscarinak megszakad a szíve hazája gyűlöletében. Bolivár odadobja -koronáját meggyűlölt hazájának, de nem harczol ellene. Béldi Pál meghal -a börtönben inkább, mintsem gyűlölt hazájának idegen segélylyel -fejedelme legyen. - -És Krisztus, midőn a keresztfán küzd a halállal, azt mondja: «bocsáss -meg hazámfiainak, atyám»: azon hazafiainak, kiket három nappal elébb oly -isteni haraggal elátkozott! - -Meg kell törni, le kell roskadni e gondolat alatt mindenkinek, legyen az -ember, vagy ördög, vagy Isten! a míg lelke körül annak a földnek a porát -viseli, a melyet gyűlölni akar. - -Nem lehet gyűlölni a hazát. Ahhoz nincs elég nagy lélek. - -Hanem eladni: az lehet. Ahhoz éppen nem kell lélek. - -Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta. - -Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint dæmonokat -mutogassuk be őket. - -Ephialtes nem volt dæmon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami -hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; -tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy -lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a -hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És azután -Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának -Thesszália felett. Bizonyosan így volt. - -Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz: -– csak jól akart belőle lakni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az örömriadalnak, mely Budapest falai közül felhangzik, visszhangja is -van. - -Ezen echo, mit a Kárpátok bérczei adnak vissza: az orosz hymnus. - -A budapesti diadalhang ezt rivallja: «éljen a világszabadság!» – A -Kárpát visszhangja ezt zúgja vissza: «a czár mindenható». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Háromezer hatszáz lábnyi magasban a tenger színe fölött, a Kárpát -hegysor egyik magaslatán mulat egy vidám társaság, bor és zeneszó -mellett. - -A magasról gyönyörű kilátás nyílik az alant elterülő vidékre. Két oldalt -sötét fenyőrengetegek képezik a tájkép rámáját. A háttérben egy távozó -esőfelhő, melynek sötétjén keresztül az alkonyra szálló nap két teljes -félkörű szivárványt hidalt át. A belső, fényesebb félkörön belül az -egész tájegyetem valami bűvös, ragyogó színt kapott; élénk, földöntúli -eleven zománcza van minden tárgynak, s hol a szivárvány átlátszó fénye -takarja a vidéket, ott minden tárgy annak a színeit vette fel, s látni -aranypiros erdőt, aranyzöld tornyokat, damaszk-lila tavat. E mennyei -bűvkörön belül huszonkét falut lehet megszámlálni a völgyben elszórva. -Az erdőkből mindenütt patakok törnek elő, mik úgy csillámlanak fel, -mintha száz meg száz tükördarabbal volna behintve e tündér vidék. Az az -istenáldotta vidék, mely most a vetések zöld bársonyába van öltöztetve, -s melynek ősvadon szépségét az emberi mívelés fokozza, egyes -országútakat, tornyos városokat rajzolva közé. Alulról fölhangzó kallók -és hámorpőrölyök ütése hirdeti, hogy itt az industria él. - -A nap mindig lejebb száll, a szivárvány mindig följebb emelkedik, a -felhő mindig messzebb távozik; a táj egyre tágul, a látkörön már -meglátszik az a vulkán-idomú hegy, melyen a világ leghíresebb bora -terem. - -Látvány, minőt Isten mutatott Mózesnek, midőn egy pillantást engedett -neki vetni a Nebo hegytetőről a Kanahánba. - -Ez Magyarország! - -A hegytetőn mulatozó társaság elragadtatva nézi e látványt. - -Mind férfiak. Mind katonák. Az orenburgi ezred tisztei; orosz -testőrlovagok; cserkesz és muzulmán előkelő vitézek. - -Van közöttük két polgári férfi is, két magyar ember. - -Az egyik Rideghváry Bencze; a másik Tallérossy Zebulon. - -A társalgás németül folyik. Az orosz tiszteknek épen úgy obligat -tantárgyuk a német nyelv, mint a burkusoknak a franczia. - -– Nézzétek, szól Rideghváry Bencze, miután sorba elszámlálta a -városokat, a falvak neveit, mik ott lábaik előtt el vannak szórva. – -Nézzétek: ez az út Konstantinápolyba! - -Hurrah! Magas kiáltás üdvözli szavait. «Éljen a czár!» - -S az összecsördülő pohárcsengés után rákezdi a társaság az orosz -néphymnuszt. - -Rideghváry együtt énekel velük. Már megtanulta az orosz hymnuszt. - -Mindenki leveszi a fövegét az ének alatt. - -– Hát te nem énekelsz, Zebulon? kérdi Rideghváry a mélázó öreg úrtól. - -– Hangom páva, felel a bús férfi. - -A hymnus a kőszáli magaslatról messze hangzik a vidék felett. Alant a -hosszú országúton szakadatlan sorban vonulnak a minden oroszok czárjának -lovas ezredei; azok folytatják az aláhangzó hymnuszt; azt a nemzeti -dalt, melynek a ki szavait nem érti is, megértheti a hol riadozó, hol -mysticus, majd fenyegető, majd sötéten elborongó dallamból: hogy az a -minden oroszok urának dala, mely szól azon vakmerő népeknek, a kik -büszkélkednek vele, hogy még nem viselnek rabigát. Góg és Magóg dala a -sziklák mögül. - -– Nézd, szól Rideghváry, oda vonva maga mellé Zebulont. Négy lovas ezred -halad el itt előttünk az úton. Az egyik az Olga Nikolajewna, a másik a -Cesarevics huszárezred, a harmadik az Olviopol dzsidás ezred, a negyedik -a muzulmán lovasság. Minden ezrednek egyforma színű lovai vannak. Az -Olga Nikolajewnának szürke, a Cesarevicsnak sárga, az Olviopolnak -fekete, a muzulmánnak pej. Még hátra vannak a doni kozákok és a -wosnecensk dzsidások. Azután jön az ágyúpark. Azután a gyalogezredek. És -végül a szekerészet. És aztán a második és harmadik hadtest. -Nyolczvanezer ember. - -És megszorítá Zebulon kezét. - -– Most következnek a mi diadalaink napjai! Most fogjuk a lábaink alá -gázolni a mi ellenségeinket! Ennyi erő alatt szétmállik az egész -nyomorúság. - -És ragyogott bele az arcza. - -Hogy jobban gyönyörködhessék e látványban, egészen a szélére lépett a -meredélynek, mely száz ölnyi magas falként emelkedett ki a fenyőerdők -közül, fent buja pázsitszőnyeggel terítve. - -És Tallérossy Zebulonnak, a mint e meredélybe lenézett, az a szédületes -gondolata támadt, hogy mi lenne belőle, ha ő most ezt az ő kedves -barátját derékon kapná, s mint Dugovics Titusz a törököt, lerántaná -magával együtt oda a mélységbe?… - -Úgy segéljen! - -Csak az az öt leány ne volna odahaza! - -A nap a láthatáron alul szállt már. Az a tűzgolyó, mely még az égen -izzadni látszik, már nem a nap, csak annak a gőzkörtül fölemelt optikai -csalképe. A szivárvány még ívlik az égen; de nem hétszínű többé, hanem -egyszínű, tűzvörös. - -A völgy útjain még tovább hangzik a hymnusz. Az orosz lovasok zene -helyett énekszóval vonulnak be a városba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Tallérossy Zebulonnak sehogy sem tetszett ez az állapot. - -Addig csak szerette a mulatságot, a míg az ő kedves barátja és -pártfogója társaságában előre-hátra utazgatni kellett, idegen nagy -férfiakkal megismerkedni, nagy kitüntetésekben részesülni: a magas -politikában tényleges szerepet vinni. - -Azt hitte, a magas politika majd mindent elvégez szépen, csendesen, -okosan. - -Azt hitte, az orosz diplomatia majd közbeveti magát a harczoló felek -közé, s arra aztán mind a két fél recipiskál: beveszi a jó tanácsot. - -Legelőször is visszavétetik a debreczeni vésztörvényeket. Azután -legfeljebb a mostani miniszteriumot leköszöntetik, a főispánokat -leteszik, másokat raknak helyettük, s a jövő országgyűléssel -elfogadtatnak kétszáz millió státusadósságot. Talán egy pár nagy -embernek útlevelet is adnak Amerikába. - -Hanem azután, mikor azt látta, hogy nagyobb baj lesz itten: akkor az -egész magas politikától elment a kedve. Ezt ő nem így képzelte. - -Azt nem bánta volna, ha Boksa Gergőt eszére térítik, meg a többi hasonló -embereket; de hogy azt az egész mappát, a melyről őt Boksa Gergő et -consortes lekergették, azért rátartsa a gyertyára, s nézze, hogy ég az -el az utolsó körömfalatig? már az nem fért az ő érzékeny keblébe. - -A kedélyes majális után, melyet együtt élvezett a fényes idegen urakkal, -Rideghváry társaságában kocsizott haza a völgyben fekvő városig Zebulon. - -Útközben aztán sincerizálgatott vele. - -– Hja, bizony ez nagy erő. Ennek, nem tudom, hogyan fognak ellene -állhatni azok odabenn? - -Rideghváry kérkedő gunyorral mondá: - -– Fuimus Troes! Ruet Ilium et ingens gloria Parthenopes. (Voltunk -Trójaiak! Megdől Ilium és Parthenope roppant dicsősége.) - -– S mi lesz akkor a legyőzöttekkel? - -– Væ victis! (Jaj a legyőzötteknek) volt rá a válasz. - -– De csak nem fognak valami erősen izélni velük? (Nem merte az igazi -szót kiszalasztani a száján.) - -– Ense recidendum immedicabile vulnus. (Vassal kell kivágni a -gyógyíthatlan sebet.) - -«Vigyen a tatár, gondolja magában Zebulon, a diák classicusaiddal, -beszélj velem magyarul.» - -S aztán egyenesen föltette neki a kérdést. - -– No már, teszem föl, egy olyan emberrel mit csinálunk, mint Baradlay -Ödön? a kit szerettük, becsültük, és az egész ország. A kinek atyja volt -olyan jó barátunk, a kinek anyjának megfogadtunk, hogy gyermekeit fogjuk -mindenütt védelmezni; a ki, ha tette, a mi nekünk nem tetszett, nem -tette haszonból, hanem meggyőződésből. Szép talentum, nagy ész; sok -hasznát veheti még valaha ország. Lehet még trónusnak oszlopa. – Nos? - -Citált aztán Rideghváry Zebulonnak diák auctor helyett német classicus -mondatot: - -– Mitgefangen, mitgehangen. - -Zebulon aztán nem szólt hozzá többet az egész úton egy szót se. - -Hanem mikor Rideghváry Bencze az nap este az íróasztala fiókjában -hagyott útlevélblanquettek közé nyúlt, úgy tapasztalá, hogy azok közül a -legfelső hiányzik. Az pedig egy angol útlevél volt, a legpontosabb -láttamozásokkal ellátva, közbeeső országok követségeinek bélyegeivel -hitelesítve, csak a név- és személyleirás hiányzott belőle. Ily üres -útleveleket tartottak készen titkos missiókban járó megbizottak számára. -– Azt nem lophatta el más, mint Zebulon. Kinek lopta? - -Rideghváry mosolygott e fölfedezésen. - -Jártában-keltében mindig egy kocsiban utazott Zebulonnal, s egy szobában -hált vele. - -Mintha attól tartott volna, hogy elszökik tőle Zebulon. - -Minő nagy barátság kötötte e kegyelmes urat ez ismerőséhez? - -Egyszerű a magyarázat. Rideghváry nem tudott azon vidék lakóinak -nyelvén, a melyre legtöbbet számítottak; Zebulon pedig annak a népnek -valóságos orákuluma volt. Szerették, prófétájuknak tartották. Ha azokkal -értekezett, valódi Áron volt Mózes mellett. Csak a thémát kellett neki -feladni, ő azt igen szépen felczifrázta. Ennél a válságos expeditiónál -olyan szükség volt Zebulonra, mint a falat kenyérre. Azokat a -felháborodott népeket, a miknek falvain keresztül vonuland az orosz -sereg, bölcs felvilágosításokkal rábirni, hogy a fegyveres vendégeket ne -tekintsék ellenségnek, hanem jó barátnak, testvérnek, fajrokonnak. - -Ez volt Zebulon missiója. - -Érezte ő annak szagát előre! - -És sehogy sem vette a nyaka! - -Nagyon czélszerű elővigyázat volt Rideghvárytól, hogy ékesen szóló -Áronát mindenkor saját szobájában hálatta; mert az bizonyosan megszökött -volna tőle már régen. - -Törte azon a fejét Zebulon, hogyan veszthetné el valahol ezt az ő -nagyméltóságú protectorát? De nem lehetett! Szerette az őtet nagyon. Azt -is próbálta már, hogy összevész vele s akkor brusquirozza a szakadást. -Nem lehetett. Nem tudott igazán megharagudni. Mindjárt kibékítették. -Rideghváry olyan szépen bánt vele, hogy nem lehetett vele haragban -maradni. - -A legutóbbi discursus óta pedig komolyan elhatározta Zebulon, hogy -elcsapja magától ezt az ő kedves barátját. - -«Ha te nem engedsz engemet elszökni magadtól, majd elszöktetlek én téged -magamtól.» - -Egy terve volt Zebulonnak már régóta. - -Ez a terv akkor szülemlett az agyában, a mikor a legelső kozákot -meglátta sárga uborkát enni, nyersen éhomra. Csak azon módon harapta a -kozák az uborkát, a hogy leszakította a kertből, mint valami kedves -csemegét. - -Érlelte e tervét azon szakácsművészet szemlélete, melyet a muszka tábor -inyenczei szeme láttára kifejtettek: disznótököt, tehénrépát -összemetélve, vörös liszttel összekeverve és forró vízzel leöntve. A mi -magában még nem volt jó, mindaddig, míg rá nem jött valaki, hogy a -világításra osztott egész csomag fagygyúgyertyát a forró lébe -belemártsa; a mitől a gyertya vékonyabb lett, de azért jó lett; a -bouillon pedig egészen jó lett. - -Tökéletességre jutott aztán Zebulonnak terve akkor, midőn az orosz -hadseregben oly mértékben kiütött a kolera, hogy vesztett ütközetnek is -sok lett volna a pusztulás. Kétezer száznyolcz halottjuk volt, mielőtt -egy ütközetük lett volna, s minden megpihenésük helyét egy új temető, -meg egy ezer emberre való új kórház jelölte. - -Ez az árnyéka volt Rideghváry ragyogó pályájának. - -A kolerától félt. És benne kellett járnia. - -És aztán nem volt felőle bizonyos, hogy vajjon a szent Wladimir-rend -megóvja-e az embert ettől a bajtól? - -Annálfogva mindenféle præservativát hordott magával. Kámfort viselt -zacskóban a mellén, shawlt kötött övül a derekára; a csizmájába -kénvirágot hintett; a szobáját chlormészszel ragálytalanította; veres -bort ivott este, arakot reggel, s fenyőmagot rágicsált napközben. És -megtiltotta mindenkinek, hogy neki arról referáljanak, hányan haltak meg -ma kolerában? Harangozni nem volt szabad halottra, sem fényes nappal -temetkezni olyan városban, a hol ő megszállt. - -Ezt a gyöngéjét tehát ismerte a főúrnak Zebulon. - -Azon majális utáni estén elment Zebulon a gyógyszertárba és kért magának -tartarus emeticust. - -A gyógyszerész szabadkozni kezdett; de Zebulon letorkolta. - -– Most nem parancsol doctor! Most én parancsolok! Van kivételes állapot. -Ha én mondom kell, hát kell! - -A gyógyszerész megijedt tőle; csakugyan rendkívüli idők jártak. A kozák -urak a higított vitriolt az utolsó kupiczáig kihörpölték a -gyógyszertárban, mint valami delicatesset; hátha ennek a kozákvezetőnek -meg ezt kívánja a gyomra? - -Adott neki tehát tartarus emeticust, apró adagokra felosztva. - -Azt Zebulon eldugta a flanell-jaklija alá. - -Éjjel aztán, mikor Rideghváry úrral egy szobában aludt, bevett belőle -két adagot. - -Uraim! Ehre, dem Ehre gebührt! Minden embernek megvan a maga saját -vitézsége. Zebulontól ez heroismus volt! - -Ilyen veszedelmes időben mesterséges kolerát csinálni magának. - -Terve tökéletesen sikerült. - -A katastropha, mely a kettős adag tartarus emeticusra következett, -felriasztá mély álmából Rideghváry urat. - -Kiugrott az ágyából a szoba közepére. Itt kolera van! Kifutott a -folyosóra. - -– Ott hagyta minden ruháját, a mi le volt vetve s más öltözetet kért! a -mi irata, málhája abban a szobában volt, megfüstöltette. S azzal -befogatott, s sötét éjjel elmenekült abból a városból; meg sem állt a -szomszéd faluig ijedtében. Úgy megrettent Zebulon veszedelmétől. - -Zebulon pedig, miután a tartarus emeticus bevégezte hatását, szépen -elaludt és horkolt világos viradtig. - -Még tán akkor sem ébredt volna fel, ha rá nem nyitják az ajtót, s be nem -jön valaki. - -Az a valaki egy kis alacsony emberke volt felgyűrt ingujjakkal, borzas -gubancsos hajjal, papucsban, kék köténynyel. A körmeit diszítő -schellak-maradványok bizonyítják felőle, hogy asztalos. - -Zebulon csak úgy a félszemének a pillája alól leste, hogy hát ez mit -akar? Nagyon álmos volt még. - -A kis borzas csendesen odalépkedett az ágyához s előhúzott mellköténye -alól egy czollstokkot. - -S a mint Zebulon ott hanyatt feküdt az ágyon, s a rövid paplan alól ki -voltak dugva a lábai: a kis borzas elkezdte a czollstokkal végig mérni. -A lába ujjától az ináig két láb, onnan a melle közepéig másik két láb. -Onnan aztán neki indult, hogy a tarkójáig is megméri, hány hüvelyk? - -Hanem azt már Zebulon nem várta végig; hanem a mint a kis ember az orra -körül kotorászott a hüvelykmérővel, egyszerre belekapott mind a két -markával a borzas hajába, megczibálta irgalmatlanul a hajánál fogva az -egész tömpe alakot, hogy az se látó, se halló nem volt ijedtében; hanem -a mint Zebulon az üstökét elbocsátá, csak térdre esett s hüledezve -rebegé: «Jézus Mária, Szent Anna!« s a mellét verte a két tenyerével. - -Zebulon pedig kiülvén az ágy szélére, két kezét két csipőjére tette s -úgy förmedt rá: - -– Hát te akasztófa! mit méregeted czollstokkal termetemet? - -– Jahahaj! Názáretbeli Jézus ne hagyj! rebegé a megriasztott emberke s -vaczogott minden foga. - -– De majd mindjárt megnázáretozom én tégedet, lurko; kiálta Zebulon -talpra ugorva. Mi bajod neked az én termetem hosszuságával? - -Mikor aztán a kis emberke azt látta, hogy Zebulon nagyon keresi az ágy -mellett a nádpálczát, kezdte észrevenni, hogy egészen e világból való -veszedelem fenyegeti, s annálfogva sietett a mentsége előadásával. - -– Kérem alásan, nekem az excellentiás úr, a ki innen elment, hagyta meg, -hogy jőjjek ide: itt van egy halott úr, csináljak neki koporsót. Az árát -is kifizette. - -Zebulon most aztán restelni kezdte felgerjedését. - -– No no. – Akkor jól van. – Excellentias barátom gondoskodta rolam. – -Nagy gráczia. – Rendelte nekem koporsot. – Hanem hát nem élek vele. – Ha -kifizetett árát, azt maga majszter igya meg egészségemre. Aztán ne -mondja senkinek, hogy micsoda tréfa volt közöttünk? mert kinevetik mind -a kettőnket. – Inkább nevessünk magunk. - -A szegény megszeppent asztalos pedig nevetett volna is, sírt volna is. - -– De megijedtem én nagyon. Még most is reszketnek a beleim. Nem tudom, -nem lesz-e valami bajom? Mikor azt hittem, hogy megtetszett halni, aztán -a hajamba tetszett kapni. - -– No hát ott egy palaczkban arak. Tessék egyet húzni belőle. Úgy ni. Mi -neve magának? - -– Sztrupka Márton. - -– No jól van Tamás gazda. Hát igyék még egyet, aztán itt van még egy -forint. Ezt én adom. Keressen nekem lovat. De nem Szentmihálylovat. Arra -még nem ülöm. Forspontot, ki engem elvisz Pukkersdorfbe. Oda akarok -evangelicus papomhoz, ki nekem nagyon jó barátom. - -A mint aztán Sztrupka Márton megtudta, hogy Zebulon lutheránus, -egyszerre ki lett engesztelve; elmult minden félelme iránta; a forintot -elvette, megköszönte, kezet csókolt. - -– Mindjárt itt leszek egy jó ismerős kocsissal; magam is elmegyek vele, -az útat megmutatni neki, én is jól ismerem azt a tisztelendő urat, három -esztendeig voltam ott egyházfi. - -Zebulon örült annak nagyon. - -Minden psychologiai és ethnographiai alaptétel ellenére volna, ha -Sztrupka Márton valahogy tudtára nem adta volna Zebulonnak, hogy ő is -«nostras». - -És ezzel a saltomortaléval sikerült Zebulonnak leugorni a láthatárról. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ephialtes pedig vezette a «halhatatlan sereget» a Thermopylén át tovább… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És nem akadt Amphiktionja… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -PERIHELIA. - -A kiknek még egy 1849-ki magyar hirlap akad a kezébe (kevés volt, s a mi -volt, megsemmisítették), az fog egy rövid tudósítást találni abban, mely -jelenti, hogy junius 20-án reggel 10 és 12 óra között nagyszerű napudvar -volt látható az égen. - -Lesznek élő emberek, a kik emlékezni is fognak rá. - -Valóban a legnagyobbszerű perihelia volt az, a mit látni lehetett. - -A koróna, a hálósz és a melléknap egyszerre. - -A koróna egy emberöltő időben egyszer ha előfordul. A hálósz századot -átlépő ritkaság; a kettő a melléknappal együtt portentum: égi csoda, -melyről a természettudósok köteteket irnának más békés időkben. - -1849-ki juniusban nem voltak Magyarországon természettudósok, kik az -akkori melléknapot leirták volna. - -Hajh, akkor a «kettős napot» észre sem vettük, nekünk az éjszakánk volt -kettős! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Kétszáznegyvenezernyi orosz hadsereg hömpölyödött alá Magyarországra. - -Pihent, rendezett, harczedzett hadsereg. - -Kétségbe kellett esni. - -Voltak forró képzelődésű emberek, a kik azt hitték, hogy még lehet -győzni. - -«Voltak? – Voltunk!» - -Ha ők jönnek ránk kétszáznegyvenezer emberrel, mi állítsunk eléjük fél -milliót! - -Minden ember, a ki él, mozog, a ki kezét emelni bírja, ki a férfi névre -érdemes, talpra! Minden eszközt, a mi vasból van, a minek éle, hegye -van, fegyverül a kézbe; és aztán – egyszer kell meghalni. Csak nem -akartok tán örökké élni? férfiak! - -Keresztes hadjárat lett hirdetve a betörő ellenség ellen. A papok -prédikálták a szószékekből. És invokálták a rögtönzött fegyverekre a -hadverő Jehova áldását. - -Erős vonást képez e rettenetes korszak illustratiójában ez a «veres -kereszt». - -Feltüzte azt mellére a reformatus és evangelicus épen úgy, mint a -catholicus. Feltűzte a zsidó is. A nemzet parancsolta! - -Nem látott e keresztben más jelvényt senki, mint egy rettenetes idegen -hatalom támadása elleni országos protestatiót. - -Elenyészett ez iszonyú veszélylyel szemközt minden valláskülönbség, -minden dogma. - -Lánghy Bertalan maga hordta kezében a felkelt nép előtt a veres -keresztes zászlót. Maga a protestans pap. A kormány hirdette a keresztes -hadjáratot, s a protestans papok nem álltak elő, mint a konstantinápályi -shismaticusok, az ostrom alatt a «filioque» fölött czivakodni, hanem -utánozták Amiensi Pétert. Sokan megkeserülték azt. - -Lánghy Bertalan roppant tábort toborzott már össze. Kaszákkal, -lándzsákkal, fejszékkel fegyverzett tábort. Ő maga volt a vezér. – Mi -tudomány kell ahhoz? Rárohanni az ellenségre; nem gondolni a -meghalással; vágni, míg az ellenben tart. Akarat, elszántság, -elkeseredés volt hozzá elég. - -Az ellenséget nem ereszteni át a Tiszán. Ez volt az ő feladatuk. - -A szent Tiszán, melynek folyama még akkor is határvonalat képezett -magyar és nem magyar között, mikor végig be volt fagyva. Ennek a -balpartját ne tapodja ellenség. - -Junius huszadikán ezrével lepte el a népfelkelés a tiszamelléki rónát. - -Forró nap volt, a föld izzott, az ég sápadt. - -Déltájon a sápadt égen csodatünemények tüntek fel. - -A nap tányéra elmosódott, s tompa szögletes küllőkkel vette körül magát. - -Ennek a neve a «koróna». - -Azután nagy távolban a naptól látszott egy kerek fényudvar, köröskörül, -a szérű belseje felé halvány piros, a külső oldala gyengén zöld, mint a -szivárványé. – Ez a «hálósz». - -S a fényudvar keleti oldalán ott sápadozott egy másik nap. Oly egyenlő -sápadt, szakgatott szélű mind a kettő, hogy nem lehetett választani, -melyik az igazi, melyik a melléknap? - -A nép meg volt rettenve e tüneménytől. Soha élő ember nem látott ehez -hasonlót. Tanult emberek is csak tudományból ismerik, s megdöbben a -szivök, midőn előttük áll – egy században egyszer. - -A végveszedelem jele az égen! suttogták a babonások. - -Lánghy Bertalan látta jól, hogy a nép baljóslatot lát, s ez égi betüket -nem lehet letörülni onnan emberi kéznek. - -Azt a betűt ott merészen el kell olvasni! S mint nagy Constantin tette a -csata hevében, hozzá kiáltani: «In hoc signo vinces!» (E jelben -győzesz). - -Az ősz pap felragadta a keresztes zászlót s felállt a kunhalomra, és -kalapját elveté magától. - -Istennel akart beszélni. - -«Te, ki onnan felyül jeleket mutogatsz nekünk! Fegyvereink diadalát -jóslod-e, vagy elveszésünket? Biztatóul mutatod-e, hogy magának a napnak -is vagyon ellensége, kit hatalmas kezed támaszt az égen, – s kit kezed -letöröl onnan ismét? melyikünknek a napja az, a melyet le fogsz törülni -a kettő közül? Oh bizonyosan azt hagyod meg, mely áld, világít, éltet, -felmelegít. Azt, mely neked szót fogadott s megállt az Ajalon völgyében, -míg hiveid harcza bevégződött; azt, mely elfeketült és vért ontott -kebléből, midőn szent fiad a keresztfán megdicsőült: a mi hazánknak -napját, a te istenségedet hirdető napot. Bizonynyal azt tartod meg! Él -az én lelkem, hogy e tünemény a mi napunk dicsőségét jelenti.» - -A lelkész ki volt már akkor hevülve a naphosszant tartó buzdításban, -erei fel voltak dagadva halántékain; arczán túlvilági megdicsőülés -sugárzott. - -A nép meghatottan, fedetlen fővel hallgatá Istennel való beszédét. - -– Oh mert ha nem a mi napunknak dicsőségét mutatnák jeleid: akkor oh -uram, ne lássam én semmi napodat többé. Ne legyek élő azon a földön, -melyet hazámnak nem nevezhetek többé! Haljak meg ott, a hol ezen te -zászlódat kezemből kiejtem. - -S azzal kiejté kezéből a zászlót, végig esett a kunhalom ormán és -meghalt. - -Az úr szaván vette és betölté kivánatát. Jót tett vele. Az oroszoknál -már ki volt rá mondva az itélet, ötszáz kancsuka-ütés és deportatio -Siberiába. - -Az úr megőrzé szolgáját és magához vette. - -Nem volt az csodatünemény, a pathologia majd jól meg tudja magyarázni: -szertelen volt a hőség, az ember nagyon fel volt indulva, s régtől -hajlandó az apoplexiára. - -Hanem a keresztes hadat ez eset szétzavarta. A nép hazaoszlott. - -Csak egy kereszt maradt még, mely segítsen. - -Az a kereszt – a kardmarkolat. - -És az sem segített messze. - -A juniusi perihelia két napjából nem a régi nap maradt az égen. - -Ezt az astronomusok sem vették észre – de mi tudjuk. - - - - -RÉGI JÓ BARÁTOK. - -Augusztus tizenharmadikának éjszakája volt. - -Baradlay Ödön a világosvári urilak ablakából nézte a csillaghullást az -égen. - -Régi talány, miért hull augusztus tizenharmadikán ezer meg ezer csillag -alá? miért jön elő ezen az éjszakán ama csodás tűzijáték meteorokkal? - -Ödön most már tudta, miért van ez éjszakán e sűrű csillaghullás. - -A hány csillagot látott leesni, még meg is tudta nevezni «ki» volt az? -«mi» volt az? - -És azután elmélkedett felőle tovább. - -Azon égő asteroidok közül, melyek az égen végig repülnek, tűzvonalat -rajzolva az álló képletek közé, nem mindenik hull le a földre. Sok csak -meggyulad a föld gőzkörének erős surlásától s aztán tovább repül az -égen. Van saját körpályája. - -Vajjon a mostani éj futó csillagai közül hány van olyan, mely tovább fut -az égen, mely nem esik alá, földbe, tengerbe temetkezni, hanem útjára -megy s ismét megjelen egy új találkozáskor? - -Saját csillagát nem számította azok közé. Az bevégezte futását. - -Mikor az ember szükségtelenné vált a földön, akkor lemenni jó. - -A magyar sereg e napon lerakta a fegyvert. - -Ödön nem tartozott azok közé, kik önámítással úszszák meg a délibábot. - -Tudta, hogy vége van mindennek. – Csak az eszmének nincs. - -Ez a generatio lejátszta szerepét. – De befejezte azt becsülettel. Az -eszme fenmarad és élni fog. - -Azoknak pedig, kik érette küzdöttek, meg kell halni. - -Meg kell halni, azért, mert már semmit sem tehetnek érette egyebet, mint -azt, hogy meghaljanak. - -Ez volt a vége minden apostolnak. - -A martyrkoszorú: az a korona. - -A «golgotha»: az az eszmének a koronázási dombja. - -Ödön megirta a bucsúleveleket anyjához és nejéhez; tudatta velük, hogy -balvégzetét nyugodtan fogja bevárni, mint bevárták Róma atyjai, kerekes -székeiken ülve, és menekülésre nem gondolva. - -Annyi veszteség jutott e napra, hogy egy ember elvesztén keseregni sem -illik. - -Majd megnőnek, a kik most kicsinyek, s ismét nagy lesz a világ. - -Ödön egész philosophi nyugalommal állapodott meg ebben, s nem osztozott -abban a tétova sietségben, a mivel sok pályatársa kereste az útat a -személyes menekülésre. - -Ő még csak arra sem gondolt, mivel sokan mások előre ellátták magukat: -külföldi útlevélre. - -Aztán nagyon tisztelte a «brahminokat» azért, hogy sohasem futnak. - -Futás a «pária» dolga. - -(Bizony pedig néha a «Ksetriáé» is.) - -A mint így találgatja magában a futó csillagok neveit, egy ismeretlen -alak áll meg ablaka előtt s felszól hozzá. - -– Itt találom-e Baradlay Ödön urat? - -– Én vagyok az. – Hát ön kicsoda? - -– Az én nevem Schneiderius Bálint, evangelicus lelkész Pukkersdorfból. -Egy levelet hoztam önnek. - -– Jőjjön be hozzám. - -– Nem mehetek. Sietős utam van. Itt rekedni nem akarok. Míg az orosz áll -mögöttünk, addig szabad az út, később nem lesz az. Itt a levél. Isten -önnel. - -A levelet átadta Ödönnek az ablakon át s eltávozott. - -Ödön asztalához ment a levéllel, hol gyertya égett. - -A boritékon megismerte Tallérossy irását. - -Felszakítá a levelet; abból egy czifra nyomtatvány hullott ki. A levél -pedig így szólt: - -«Kedves barátom. - -Sohasem elfeledem neked azt a sok jó szivességet, a mivel voltál hozám. -Életemet is neked köszönhetem; mert ha hátul nem hagysz, bizonyosan -elveszek. Boldogult atyádnak is jó barátja voltam. De meg ilyen nagy -hazafinak elvesztését nem türhetem nyugodt szivvel, mint te vagy. Bár -többin is segíthetnék. Azért küldöm neked egy angol utlevelet, kivel -kimehetsz Angliába. Utlevél van vizálva, ellátva mindennel akkurátusan, -benne személyleirásod hűségesen. Egy hajszál különbség nélkül; mert nem -akartam, hogy fejed megszabadulásáért bajuszt, vagy szakállt levágjad. -Tudom magamról, milyen rosszul esik az. Irj be nevet, mi neked tetszik. -Ezt a levelemet pedig elégesd, - -hajdani öreg barátod Tudod már ki? - -Következett az utóirat. - -«Ha szöx, szökjél Lengyelország felé, a hol senki se nem ismer. A másik -felé valaki rád ismerhetne; de muszka nem látott soha. Annak mondhatod, -hogy te vagy Algernon Smith; hát mit tudja az?» - -Még egy másik utóirat is volt. - -«Gondold meg, hogy ha külföldön lehetsz, még tehetsz valami jót ezért a -mi szegény hazánkért.» - -Ödön kezébe vette az útlevelet. A legtökéletesebben el volt az látva -minden kellékkel; a legutolsó név rajta az orosz főhadvezéré volt. Még -arról is volt gondoskodva, hogy az útlevél jól megviseltnek lássék. - -Ödön ledobta az asztalra. Szégyenlette magát e gondolattól. - -Hogy ő meneküljön? Meneküljön egy olyan embernek az irgalmából, a kit -legkevesebbre becsült; a kit legnevetségesebb embernek tartott; a kit -épen nem kötelezett le maga iránt hálára soha. S most ennek köszönje -életét. - -Aztán micsoda életet? - -Hát érdemes még ez az élet arra, hogy azt az ember valakinek -megköszönje? - -De hasztalan keményítette meg szívét. - -A lehetőség láttára elővették a kedély gyöngeségei. Csak a vas -lehetetlenség képezte annak aczélát. Most eszébe jutott, hogy vannak -még, kiket az ő élete boldoggá tesz. Egy anya, egy nő, két gyerek. - -Nem jó lenne-e még azokért élni? - -Hát a végső utóirat Zebulon levelében? - -Zebulon nagy psychologiai adományt árult el, mikor azt odairta. Ez volt -a legerősebb indok. Hátha még használhat hazájának? - -Megjelentek lelke előtt azok az illusiók, a miket más optimistáknál -kigunyolt, kinevetett. - -Hátha lehetséges volna azokból valami? - -Nagy volt a kisértés. Nem tudott neki ellent állani. - -Még egyszer végig nézte az útlevelet. A hátiratok között egy névre -talál, melytől összeborzadt. Rideghváry neve volt az. - -Nem! Ez embernek ne legyen az a diadala, hogy fülébe sughassa gúnyos -kárörömmel: - -«Ime az utolsó lépcső ama bizonyos magaslathoz!» - -Fogta Zebulon levelét s anyjához és nejéhez irottakkal együtt a -kandallóban elégette. - -Azután behivta az inasát s utasítá, hogy menjen rögtön haza Nemesdombra, -s tudósítsa édes anyját, hogy ő külföldre menekül. Onnan várják -tudósításait Jenőhöz czímezve. - -Azután minden iratát, melynek nem szabad idegen kézbe jutni, elégette; -hirtelen összecsomagolt egy kis málhát, a mi legszükségesebb volt az -útra. Az útlevelet kitölté Algernon Smith nevével, a hogy épen Zebulon -ötlete volt, azt tárczájába tette, kocsijába fogatott s az éj sötétje -alatt elhagyta Világost. - -Jól esett, hogy sötét volt: nem látta az arczát senki pirulni. - -Első találkozása az ellenféllel szerencsés volt. Az előre tolt hadcsapat -vezére megvizsgálta útlevelét; rendben találta és láttamozta a maga -részéről. Mehetett odább. - -A második állomás, hol ismét elő kellett mutatnia útlevelét, Gyapjun -volt. Onnan egyenesen Váradnak szándékozott, és azután fel Szigethnek s -úgy keresztül Galicziába. - -Gyapjun az ezredparancsnok szállására vezették. Ödön hideg nyugalommal -ment be a terembe, s kérdezte, hogy kinek nyújtsa át az útlevelét? - -Sokan voltak a teremben. - -Mondták neki, hogy várjon, míg az ezredparancsnok a benyilóból előjön. - -Ödön közönyös arczot csinált a várakozáshoz. - -Egy segédtiszt azalatt átvizsgálta útlevelét, összehasonlította a -személyleirást s azt mondta rá, hogy minden rendben van, az ezredes úr -rögtön láttamozni fogja. - -Ime jön már. - -A kilépő ezredes láttára Ödön minden idegén egy villanyütés nyilalt -keresztül. E villanyütésnek egyik polusa az öröm, másik polusa a -rettenet volt. - -Az eléje lépő orosz ezredes – Ramiroff Leonin. - -Leonin martialis alakká izmosult a lefolyt évek alatt. Arczán az ifjui -könnyelműség helyett katonai szigor uralgott. - -A segédtiszt mondá neki, hogy itt egy útlevél, melyet mr. Algernon Smith -kiván láttamoztatni. Az útlevél rendben van. - -Leonin odairta a nevét, s azután felvette az útlevelet, hogy Ödönnek -átnyújtsa. - -Ödön minden csepp vérét jegedni érzé ereiben, midőn szemei az éles, -átható, vizsgáló tekintettel találkoztak. - -Leonin mereven állt meg előtte, parancsoló távolban. - -S onnan kiáltá rá durva, kemény hangon angolul: - -– But you are not mr. Algernon Smith! You are sir Edmund Baradlay. - -Ödön azt hitte, a földnek kell alatta elsülyednie! - -– Hogyan? szólt angolul Leoninhoz. Te elárulhatnál engemet? - -– Én elfogatom önt! - -– Te? Ramiroff Leonin? Ki velem egy szív, egy lélek voltál; ki -elkisértél viharokon, fenevadakon keresztül; ki utánam rohantál a jég -alá, hogy saját életedet koczkáztatva megszabadíts?… - -– Akkor testőr-hadnagy voltam. Felelt Leonin fagyosan. - -– És most kiszolgáltatsz legkeserűbb ellenségeimnek? beledobsz a -legnyomorultabb, a leggyalázatosabb halálba? Odavetsz a győztes -gúnykaczajának? - -– Most pedig testőr dzsidás-ezredes vagyok. - -Azzal kétfelé repeszté az útlevelet s eldobta az asztal alá. - -– Vigyétek el és tegyétek őrizet alá. - -A segédtiszt karon fogta Ödönt s kivezette. - -A ház minden szobája tele volt tisztekkel és azok szolgáival: a fogoly -számára nem lehetett más helyiséget berendezni, mint a fakamarát, mely -állt egy, az istállóhoz ragasztott deszkaszínből. - -Ödönt oda zárták be és ajtaja elé dzsidást állítottak őrül, -karabélylyal. - -Most azután Ödön érezte, hogy mit tesz «semmivé lenni». - -A letiport, elgázolt ember, ki helyéből el nem hagyta magát riasztani, -még mindig «valami». Corday Charlotte arcza még elpirult a haragtól, -midőn levágott fejét a hóhér arczul üté, még a leütött fő is «valaki». - -De a futó ember, ki kelepczébe esett, az a «senki» és a «semmi». - -Ki hagyta magát ugratni abból a bűvkörből, a melyen belül legalább egy -ponton örökké sérthetlen maradt: az önbecsülés pontján. Most már azt is -elveszté. - -Most már még csak büszkén sem léphet a bakóelé; mert futott előle. - -Futott, és most mint az ostoba fürj, belefutott a tőrbe. - -Oh milyen iszonyú büntetés a megaláztatás egy pillanatnyi ellágyulásért! -Mily megtorlása a gyávaságnak! - -Elfogva lenni, bezáratni egy piszkos deszkabódéba, mint valami apró -szökevénynek! - -Oh mily dicső magaslatnak tetszett e helyzetében az a szédítő emelvény, -a honnan elfutott. - -Csak oda juthatna még egyszer vissza! Csak ezt a megriadást kitörölhetné -életéből. - -Oh mily fenségesnek tetszett előtte annak az ősz bajtársnak az arcza, ki -e pillanatban nyilt homlokkal lép az őt kereső ellenfél elé; megmondja -neki, hogy hivják? mit tett? Nem bánta meg! «Victrix causa diis placuit; -sed victa Catoni» s azzal nyújtja kezét a békó elé. - -Ő pedig itt kussad egy szégyenletes ketreczben; rajta kapatva a mester -megtagadásán. - -Péter apostol is sirt, mikor a kakas másodikat szólt. Pedig «tu est -petra!» S ő ingott meg legelébb. - -És a mi legsúlyosabban nehezült kedélyére: a megsemmisült hit emberben, -Istenben! El kellett azt vesztenie ez utolsó találkozás után. A halálra -kínzott martyr kezében marad egy selyemfonál, mely őt felvonja az égbe: -a hit saját lelkének halhatatlanságában, a túlvilági igazságtételben, az -örők Istenségben. Ödön kezében e fonál szakadt ketté. Ha megtörténhetett -az, hogy jó barát jó barátját ily hidegen, ily borzasztóan elárulhassa, -akkor mind az, a mit lélekről, túlvilágról, Istenről beszélnek, nem más, -mint kegyetlen mese. Kárhozat csak ezen a világon van, s az is csak az -igazak számára. - -Este volt már s senki feléje sem jött Ödönnek, csak az őrt váltották fel -minden három órában egyszer. - -Az utasítást, mit az őrnek adott az őrvezető, hallhatá Ödön az ajtón -keresztül. Értett oroszul. - -«Ha szökni akar, lelövöd.» - -Este kilencz órakor zivatar támadt; akkor váltották fel ismét az őrt. - -Az eső szakadt, a villám kétszer lecsapott a városban; Ödön a -villámlobogásnál láthatá a deszkahasadékon át, hogy az őr mozdulatlanul -áll a fergetegben, arczczal ketreczajtaja felé fordulva. Karabinja -lövésre készen. A zápor csorog minden ruhája széléből; bokáig áll a -sárban, s egyik lábát sem emeli fel. Ott fog állani, míg fel nem -váltják. - -A zivatar tovább halad, a villám távolabb fénylik; azután koromsötét -lesz. A toronyóra tizenegyet üt. Az istállóban horkolnak a lovászok; az -istálló mellett hevenyészett szárnyék van felütve, ott a kozákok lovai -kapálóznak. Ödön mind azt hallhatja jól. - -Akkor úgy tetszik neki, mintha valaki nevén szólítaná, súttogva, mint az -álombeszéd hangja. - -– Uram, Baradlay! - -– Ki szólít? - -– Én. - -Az őr beszélt hozzá. - -– Te is ismersz? - -– Emlékezel uram az imsikre, ki a mohilevi pusztán utazott veled; mikor -a farkasok meg akartak enni? Te nem hagytál engem; én sem hagylak téged. -A rekeszed hátulján egy deszka kijár helyéből: a negyedik szál. Azon a -résen kiférsz. Hátul van a szárnyék, ott vannak kipányvázva a kozákok -lovai. Az enyim fel is van kantározva. Ráismersz arról, hogy a farka -fehér. Az a legjobb futó valamennyi között. Ülj rá. Hátul a kert; azon -tul a puszta. Fuss, a merre a zivatar ment. Az jó kalauz. Jól hajt. Jó -nyomon jár. Engem ne félts. Én utánod lövök. Kötelességem; megteszem. -Arról nem tehetek, hogy a börtönöd oldala rossz. – Még egy szót. Ha a -lovamra felülsz s azt akarod, hogy vágtatva fusson, szorítsd meg -térdeddel az oldalát; de rá ne üss. Ha ráütsz, megáll; s mentül jobban -ütöd, annál jobban megáll. Sok lótolvaj megjárta már ezzel. Nevezd -Ljubiczának. Azt szereti. Ha azt mondod neki: hurrah Ljubicza, nyargal. - -Ödön ujra életet érzett szivében. - -Ha nem választotta a szabad ember halálát, nyílt homlokkal szemközt -megállva, legalább választhatja a szabad fenevad halálát, agyonlövetve -az üldözésben; legalább nem éri utól a patkány halála, megfojtatva a -csapdában. - -Sietett követni hajdani imsikje utasítását. - -Ráakadt a deszkára, melyet csak egy fejetlen szeg tartott a többihez; -azt kifeszítette, a résen keresztül furta magát. Azon át a hevenyészett -szárnyékba jutott. A kozákok mind aludtak lovaik mellett, mély -narcoticus álmot. Rátalált a fehér farkú lóra, a mellett nem aludt -senki. - -Ödön felült a lóra s megfordítá. - -Akkor megszorítá azt térdeivel s fülébe sugta: - -«Hurrah Ljubicza!» - -A ló vágtatott a kerten alá. - -Az őr előugrott a vágtatás zajára: arczához kapta fegyverét; elébb -eldörmögé magában: «Szent György oltalmazzon!» s aztán utána lőtt. - -A lövés zajára talpra ugrált minden alvó. - -«Mi történt?» - -«A fogoly elszökött.» - -«Utána!» - -Lóra kaptak tizen-huszan; utána eredtek üldözni. Utána lövöldöztek a -fekete éjszakába. Egy-egy villámlobbanásnál látták is a lovas árnyékot a -síkon végig rohanni s nyargaltak utána. - -A jó volhyniai mén utolérte a zivatart s a zivatar jó útitárs; -lassankint betakarta záporpalástjával a futót; elnyomta villámdörgésével -az üldözők hajrá ordítását, a futó paripák robogását. Pártjára kelt a -menekülőknek. - -Nem fogták el. - - - - -NADIR. - -A ki hozzákezd a futáshoz, azt megragadja a futás vágya. - -Mint a forgó szél, mint az örvény, mint a szédület ragadja magával -tovább. Beleszeret a futásba. - -A hajnal a puszta közepén találta Ödönt. Sík, emberlaktalan róna -közepett. - -Köröskörül csak puszta föld és puszta ég. - -Az égen egyedül kóvályog egy pusztai sas; a síkon egyedül üget egy -magános lovag. - -Út nem látszik a pusztán. Kopár, egyforma, sivatag az mindenfelé. - -Csak nagy távolban látszik két egymásnak fordult kútgém; együtt egy nagy -«M» betüt képezve. Talán az is azt jelenti, hogy «Memento mori»? - -Ödön a kútgémek felé irányozá a lovat. Az is szomjas volt s gyorsabban -ügetett. - -A kúthoz érve, Ödön vizet merített a vödörrel; megitatta Ljubiczát s -aztán nyakára dobta a kantárszárat, hadd menjen legelni. Keressen -magának valamit a pusztán. - -Pedig az nagyon vendégszerettelen puszta volt. - -A nyári hő nap kéreggé aszalta a föld felszínét, össze volt az -repedezve. A kút körül máskor vizenyős hely lehetett, a belesüppedt -marhanyomok bizonyítják, hanem a körül tengődő timpó nagyon megbánta, -hogy hitt a tavaszi mocsárnak s kihajtotta ezüstös leveleit. Odább -szikes avar terül nagy messzeségre, a min nem tenyész más elaszott -szikfűnél és makacs, mindenütt megélő fűtejnél, mely nagy bozótot hajt, -de semmi állatot nem táplál mérges, tejhullató zöldjével. - -Útnak nyoma sincs; kerékvágás nem látszik. - -Ödön ráért leülni a kút alacsony kámvájára s onnan bámulni a világba, -míg Ljubicza kipiheni magát s azzal az illusióval barangolja be az -avart, hogy most legel. Nincs ott semmi. - -Ödön a puszta közepett úgy érezte magát, hogy ő most egy porszem. - -Egy porszem, mely eszmél, érez, emlékezik. - -Emlékezik rá, hogy tegnapelőtt még egy nagy élő óriásnak volt -alkatrésze. Az óriás összeomlott, hamuvá lett, s most annak minden egyes -porszeme, mely a szélben tovarepül, érzi és tudja meghalását és tovább -él az egész halála után. - -A láthatáron délibábot ringat a forró lég. Egy emelkedett domb, a légbe -felkapva, mint uszó sziget tünik elő: zöld, árnyékos tengersziget. És az -sem igaz. A természet is hazudik. - -Mennyi minden nagyságnak vége lett egyszerre! Az is káprázat volt-e -csak? - -Az óriási küzdelem, történelmi emlékű diadalaival. Volt és elenyészett. - -Az lesz-e a feladat, most mindazt eltagadni? Nem is volt! - -Ödönt e gondolatnál elővette a vágy: lefutni a földről. Nappal futni, -álmában repülni; sehol meg nem pihenni. Önmagától elszökni. - -Mély elborongásából a paripa nyerítése verte föl. - -Széttekintett. A figyelmes kozák ló közeledő lovast vett észre a -pusztán. Azt adta hirűl. S egyúttal közelebb jött lovagjához, mintha -ajánlkoznék a tovább futásra. - -Ödön a nyeregre könyökölve várta a közeledő lovast. Nem lehet az -ellenség. Az nem bolyong magában. Ez útitárs. Valami hasonló menekvő, ki -a sors kezét kerülgeti. - -Az is a kútnak vette irányát. Az a puszták világító tornya. - -Ezer lépésnyi távolból már ki lehetett venni az alakróll hogy valami -guerilla csapat elzüllöttje. Kerek kalapjáró, messze virított a veres -szalag. - -A mint még közelebb jött ez alak, ráismert Ödön. Boksa Gergő volt. - -Még örömet is érzett e találkozáson. Ismerős ember a pusztaságban. - -Az utolsók közül való ugyan, a kik iránt valami nemét a baráti -indulatnak érezi; de hát nem sokat ér-e ez ily időben, a midőn a legjobb -barát oly szívtelenül elárulá? - -Üdvözlé a közeledőt. - -No de még az hogy megörült Ödönnek, mikor meglátta. - -– Tyhűj! Főuram! Csak hogy itt találom! Áldja meg az Isten; de jól -tette, hogy odább állt. Rossz világ van odakinn, túl a gyepen. Magam is -csak alig bírtam megmenekülni. - -Azzal leszállt a lováról s megveregette az állat nyakát. - -– Bizony, ha a hóka nem szorít, aligha ebek harminczadjára nem jutok. -Képzelje csak főuram, mikor látom, hogy már vége van mindennek, a -fegyvert rakják lefelé, gondolom magamban: de azt a száz ökröt, a mi a -kezemen van, csak ne kapja meg ingyen a muszka! Felhajtom éjszaka -Váradig a belényesi erdőn át. Lefejtem a dolmányomról az arany -paszomántot, eldugom az erdőben kardomat, pisztolyaimat s beállítok a -muszkához, hogy van nekem száz ökröm, eladom, vegye meg. A bolond muszka -ráállt, megalkudott, nem is drágállotta, a hogy tartottam neki; átvette -az ökröket, s akkor adott utalványt, hogy menjek vele Rideghváry úrhoz, -az majd kifizeti. - -– Rideghváry Nagyváradon van? kérdé mohón Baradlay. - -– Ott hát! De én se mentem ám hozzá a pénzért: hanem örültem, mikor a -lovamra felkaphattam megint s úgy elszeleltem onnan, hogy a poromba se -értek. Czoki pöngő! Majd kifizetett volna engem Rideghváry uram apró -pénzzel. - -Ödön keble nehéz tehertől könnyebbült meg. - -Ha Rideghváry Nagyváradon van, akkor ő másodszor is Ramiroff Leoninnak -köszönheti az életét; mert ha az őt útközben el nem fogja, egyenesen -halálos ellenének a torkába fut bele. – Talán tudva tette azt Leonin? – -Talán az éji megszöktetés is az ő munkája volt? – Talán ő maga bízta meg -az imsiket, hogy legyen segélyére, a menekülésben? – Talán most volt -épen leghívebb barátja? Lehet, hogy úgy volt. Muszkául volt; de nemesül -volt. - -Lehet, hogy nem így volt. De Ödön ragaszkodott a magyarázathoz, mert az -visszaadta hitét. Hitét Istenben és emberekben, az örök igazságban és az -örök érzelmekben. - -Csodálatos menekülésének e magyarázatában megtalálta a fatalismus -nyugalmát. Az embereknek missiójuk van. Vannak emberek, a kiknek a sors -azt parancsolja, hogy éljenek. – Ki tudja, mire tartogatja őket? - -– Én igen köszönöm önnek, szólt Boksához, hogy tudatta velem, hol van -Rideghváry. Az egész világon ez az egy ember az, a kit kerülök, a kinek -nem adom meg magamat soha. - -– Hát? - -– Majd felkeresem a legelső osztrák tábornokot, a kit legközelebb -találok, annak megmondom, ki vagyok? Számoljunk: fizetek. - -Boksa Gergőnek e nézet épen nem nyerte meg tetszését. - -– No, uram, ez nem okos gondolat. Már ez nem az. Én együgyü ember -vagyok, de ezt nem irom alá. Ilyenkor, mikor a győztes első furiájában -van, a ki legelől találkozik vele, azt összemorzsolja. Minek az a -sietség? - -– Csak nem fogok tán a nádasban bujkálni évhosszant? beállni pusztázó -betyárnak, s kergettetni magamat egyik határból a másikba. - -– Én nem mondom, hogy azt tegye; ámbár magam aligha úgy nem teszek; -hanem hát mégis azt tartom, hogy egy ilyen nóbel uraság, mint ön, a ki -ismeri a jó társaság szabályait, annyit megtehet, hogy ne menjen addig -valahová, a míg nem invitálják. - -– S addig lakjam a kukoriczát, míg a meghivó levéllel rám akadnak? - -– Nem mondom én azt. Dehogy lakja a kukoriczát. Van uraságodnak szép úri -kastélya. Hazamegy s ott egész rangjához illő kommoditással bevárja, a -míg érte küldenek. - -– Hogy még meg is mérgezzem magamnak azt a bárdot, mely a nyakamat -levágja, az által, hogy anyámat, nőmet, gyermekeimet lássam mindennap; -kínozzam a lelkemet a boldogsággal, mely napokra, órákra van kiszabva s -azoknak a kétségbeesett jajgatását hallva, hurczoltassam el magamat, a -kiket legjobban szeretek. Hisz ily válogatott kínzást még az ellenségem -sem itélhetne rám. - -– Mikor látta ön legutoljára családját? - -– Négy hónapja mult már, hogy legutoljára voltam Nemesdombon. - -– Tehát még a nagy csaták előtt. - -– Azóta nem értem rá hazarándulhatni. - -– Hát Kőrösszigeten mikor volt ön? - -– Soha sem. Az csak nyári mulatóhely, melyet atyám azalatt szerzett, míg -én külföldön jártam, s a mióta itthon vagyok, azóta még elmulatni való -nyár rám nézve nem volt. - -– Jól van! Én egészen értem önt. Fel tudom fogni a csekély eszemmel, -hogy ilyen kitünő nevezetességű úr válogatni szeret abban, hogy kinek -kapituláljon, és milyen állapotban? Nem akarja magát úton, kutyafuttában -elcsipetni; nem akar ellensége hahotája között hátrakötött kézzel -bekisértetni; hanem hát hadd mondjak én is a magam együgyü eszével -valamit, a mi ide illik, Én elvezetem önt pusztákon, mocsárokon -keresztül úgy, hogy emberrel sem találkozunk. Elviszem önt egy jó -ismerősöm házához, a ki nem esik épen útba. Ott ön megirja a levelet -egyenesen magának az osztrák fővezérnek, hogy ime itt vár további -rendelkezésére. Ha kell neki, hát aztán az majd híja. De hát ha nem -híja? Ezerféle dolog történhetik. Minek volna eléje sietni a bajnak? -Várja meg ön, míg helyébe jön s addig se engedje kialudni a pipáját. Én, -ha úr volnék, azt tenném. - -– Megfogadom! Járok az ön esze után. A magamét már kidobtam az ablakon. -Nem bánom, vigyen a merre akar. - -Ödön utána bámult az ördögszekérnek, melyet egy szélroham végig -görgetett a síkon. Milyen nyomorult növény lesz belőle, ha gyökeréről -leszakad! Az egyik szél délnek hajtja, aztán a másik ül fel a hátára s -elhajtja keletnek. Pedig milyen kemény, daczos tüskével fenyegető -növény, a míg gyökerén áll. - -Ime két nap óta már a harmadik ember, a ki őt helyéből kilódítja. Apró -cseprő emberek, kikre máskor rá sem hallgatott volna, s kik most -előrehajtják az avaron mint szél az ördögbordát. Tallérossy, az imsik, -és Boksa. - -Egyik átka a semmivé lett nagyságoknak: azt látni, hogy a kicsiny -emberek megmaradtak akkoráknak, a mekkorák voltak. - -Baradlay Ödön tudott valamit irigyelni Boksa Gergőn. Azt, hogy ez most -is Boksa Gergő. - -– Tehát kantározzuk fel a lovainkat és aztán ballagjunk. - -A délibáb különösen kérkedő volt a mai nap: pálmaerdőket mutogatott a -láthatáron. Pedig nem volt ott egyéb, mint mocsár. - -Az is üdvözölt menedék a forró nyári ég alatt a kopár pusztán -barangolónak. - -Mikor déltájon a mocsár közelébe értek, a délibáb eltünt, s az egész -déli láthatárt egy végtelen sötétzöld síkság foglalta el. - -A mocsár közelében nagy térséget a halvány sziksó terít be, a mint azt a -víz árja kimosta; aszú, pirókfenyérrel szálankint beborostálva. Közte -egy-egy szittyó, mely mikor virágzik is olyan, mintha száraz volna. - -A hol aztán a víz kezdődik, ott kezdődik az élet. - -Egy iszonyú puszta, mely tele van nekünk idegen élettel. - -Egy nádrengeteg, melynek bajuszos bugái, mint egy ördög-vetés -hullámzanak a szélben. Annyi meddő kalász, mely tápláló magot nem -ereszt! - -Benn titokteljes csönd és méla suttogás. A suttogás a nád közt zizegő -szélé, a csend a nappali álomé. A mocsár lakóinak a nappal az éj. - -Szív és fej legyen, a mi e csendes országba be mer hatolni, hogy annak -rejtekein keresztül gázoljon. - -Boksa ismerte már azon keresztül a járást. Neki az otthona volt. - -Sokszor megjárta ő ennek a vigályosait. Ismerte minden semlyékét, hol a -tinót el lehet rejteni; tudta, melyik csereklyetörésen lehet kikerülni a -dágványokat, mikben feneketlen a sár? hol bírja meg az ingó bürü a lovat -és lovast? A ki letéved róla az abajdócz lápba, elnyeli a süppedék, -semmi tudomány meg nem menti onnan; a nadályok, rákok megeszik. És aztán -tudta, hol vannak pihentető tanyák az ingovány közepett? miknek -emelkedett szérüjén legelőt találnak a lovak, nádkunyhót a lovasok. - -– Nem kell félni, a ki utánam jön! - -Ezt oly büszkén mondta Boksa Gergő, mintha tudná, hogy ezen a földön -most már ő az úr. Itt kezdődik az az ország, a hol senki sem parancsol. -A mi nincs meghódítva soha. A hol az orosz czár minden hadvezérének meg -kell állni. - -Ő pedig otthon él benne. - -A lovak néhol szügyig gázolták a vizet. Egy helyütt egész folyamon -kellett átusztatniok. Nem volt út. A betyárt csak a gindár növényfajok, -a vaginya nyápicz-levelek vezették, merre van biztos feneke a víznek, és -saját csodaszerű tájékozása, mely megtalálta a vadonat egyformaságban a -bozóttömkeleg régi útjelölőit. - -Néhol aztán úgy belejött az ismert csapásba, hogy rá sem kellett -ügyelnie lovára. Ismerte az már az útat maga is. - -Olyankor aztán hátrahajolt és tartotta beszéddel útitársát. - -Elmondta neki, hogy még nincs ám mindennek vége! Egy egész caleidoscop -volt a fejében tarka ábrándokból, miket egymás mellé fűzött. - -«Még áll Komárom, s három esztendeig védelmezheti magát. Fogja is! -Azalatt újra egyet fordul a világ.» - -«Legrosszabb esetben, ha feladja magát, cserében ki fogja kötni, hogy -mindenkinek közbocsánat adassék.» - -«Több, mint bizonyos, hogy az orosz czár kikötötte, hogy itt a győzelem -után senkit se üldözzenek, a régi alkotmányt helyreállítsák.» - -«Igen közel jár az elhihetőséghez, hogy most rögtön az oroszok és az -osztrákok fognak egymás közt összeverekedni; ezt az orosz tisztek maguk -beszélik; az megint új fordulatot ad a dolognak.» - -«Azután még sokan vannak, a kik le nem tették a fegyvert, hanem elmentek -az erdőkbe, a lápokba; onnan fogják folytatni a guerillaharczot.» - -«A fő emberek kimenekülnek Törökországba, a törököt segélyünkre hivják, -mint Tököly idejében. Az nem engedhet az orosznak, kénytelen lesz -bejönni.» - -«A török háta mögött áll Anglia és Francziaország, azok meg fogják -támadni az oroszt.» - -«A korona az angol királynő kisebbik fiának ajánltatik. Az azt -elfogadja.» - -«Ázsiában van még hét sátoralja magyar, kik otthon maradtak a régi -hazában, azokért kiment az öreg Mészáros és behozza őket. Minden -sátoralja harminczezer harczost számlál.» - -És mindezt a legfanatikusabb hit kemény meggyőződésével mondta el Boksa -Baradlay Ödönnek. - -Ödön nem szólt ellene; csak magában gondolá: - -«Vajjon engem is meg fog-e egykor lepni ez a szent őrjöngés?» - -Bizony meg! - -És nem volt egy ember, kivételnek sem, a kit itt valami kis rész e -holdkóros látások hallucinatióiból meg ne lepett volna. - -Még az asztaliráshoz is folyamodtunk s kérdeztük a kopogó szellemektől: -mi lesz velünk? - -Álmainkat magyaráztuk! - -Kik? – Mind! - -Csak az a külömbség, hogy egyikünk el tudta titkolni, hogy már benne van -e betegségben; a másikunk pedig kibeszélte. - -Egy halálos-beteg nemzet rettentő fantáziálása volt az! Oh, de soká -gyógyúlt ki belőle! - -Dél volt már, midőn elértek egy mocsárszigethez, mely pihenőt képezett -ez emberlaktalan útban. - -Öt-hat öl átmérőjű kerek tér volt az, rekettye- és hangafa-bokrokkal -bekerítve. - -A tér közepén volt valami rossz nádkunyhó. Egymásnak döntött nádkévék -gyékénynyel összekötözve. - -– Itt megpihenjünk uram, monda Boksa Gergő, leugorva lováról. A lovakat -kimélnünk kell. - -A tért buja fű lepé, sárkereppel vegyes: a lovak jó tanyára találtak. - -– Nem érez ön valamit? kérdé Boksa. - -– Semmit, felelt Ödön, nem értve a kérdést. - -– Például: éhséget. - -– Azt soká el tudom tűrni. - -– Majd mindjárt lássunk valami után. A víz nem szokott üres lenni. - -Boksa Gergő leveté csizmáit, felgyürkőzött s legázolt a vízbe a kerek -tér aljában. Nehány pillanat mulva visszatért, tele volt a kalapja -rákkal. - -– Az «r» nélküli hónapban igen jók. - -Azután siskából, kákából kerek máglyát csinált egy földbevájt katlan -fölött, abba belehajigálta a rákjait s tüzes taplós csóvával rájuk -gyújtá a máglyát. Mikor aztán lekaparta róluk a pernyét, a rákok szép -pirosak voltak. Meg voltak sülve. - -Kiszedte őket s odateríté a fűre Ödön elé. - -Azután maga ment jó példával elő a ráklakomában. - -Ödön hozzá sem nyúlt; pedig Boksa váltig dicsérte, hogy milyen jó. - -Mikor aztán készen volt vele, azt mondá Ödönnek: - -– Ez így nem jól lesz. Nekünk még huszonnégy óráig kell mennünk, míg -arra a helyre találunk, a hova önt vinni akartam. Ön tegnap óta nem -evett; az úton ki fog dülni. Azt már látom, hogy az útfélen kinálkozó -csemegétől irtózik. Én hozzá vagyok szokva. Néha öt napig is elélek -nyers csigával, meg sulyommal. De ez bizony nem okos ember gyomrának -való. Majd segítek rajta. Két óra járásnyira innen észak felé fekszik -Komádi. Én oda beballagok; ön pedig itt marad és megvár. Jót alhatik -azalatt, csak a tűzre tegyen, hogy a szunyogokat elűzze. Úgy sem aludt, -tudom, sok éjjel. Alkonyatig visszatérek az elemozsinával. Akkor aztán a -szép holdvilágnál baktatunk tovább. Jó lesz úgy? - -Ödön ráhagyott mindent. A nagy elbukás óta nem érzett magában akaratot. - -Boksa tehát hevenyében felkantározott s az északi irányban tova tünt a -nádbozót között. - -Akkor kezdte csak Ödön érezni az egyedüllét sulyát. - -Kívül volt a világon. - -Egyedül egy husz ölnyi kerületű szigeten. - -Annak a szigetnek még a növényzete is mind olyan, mely a társadalom -számüzöttje, mely rossz hirével az emberlakta vidékről a magányba -menekült. - -Itt díszlik a Gyilkos Csomorika, a vérbogyóju Álkekengi, a kéklevelü -mérges Ádáz, a vízlakó Békakorsócska, a kábító bűzű Zizon, a maszlagos -Haramag, a fenyegető fekete Zászpa, mint egy rablókból és orgyilkosokból -összevert világkerülő harám, mely titokban főzi a minden élő halálára -összeesküdött terveit. - -Körül pedig a vízi kietlen körülbezárt egyeteme. - -A víz szinén fennúszó nymphæák kalapnagyságú bőrlevelei s tulipános -virágai tanuskodnak róla, hogy ölnél mélyebb a vízfenék. E liliom sárga -virága messziről figyelmeztet, hogy ott mély iszap a talaj. - -Milyen csodálatos börtön a természet ős tanyája. - -Baradlay Ödön olyan jól be van itt zárva, mintha ólomtetők rekeszei -alatt ülne. - -S ha eltávozott vezetője vissza nem tér, ha elvész, elfogják, vagy -elriasztják, Ödönnek itt kell elveszni. Ez ingoványból a maga erejével -soha ki nem talál. - -De hát mit félt ő a pusztaságtól ez órákban? - -A puszta nem sokára megnépesült, a néma csend megelevenült, a mint a nap -lejebb kezdett szállni. Suhogás hangzott a légben. Vándor kócsagok -repültek el feje fölött, fehér tollazatuk csillogott a napban; a -bölömbika elkezdett búgni bús hangon a távolban; a vízi kutya nyivákolt -oduja előtt, vad kacsák, lilék hápogása vegyült a békamilliardok -kerepelő kardalába, melybe beleszólt néha a berki csíkasz éh-vonítása. – -És semmi harangszó. – Nagyon távol kell lenni ide a legelső helységnek. - -Hanem néha úgy tetszett Ödönnek, mintha a vízi világnak ez idegen -zsivaján keresztül egy-egy földütő dörgés dobbanna keresztül. – Mintha -egy ágyúszó hangzanék a távolból. - -És ismét másik – és ismét másik. - -Eszébe villantak vezetője agyrémei. - -Három napja már, hogy az utolsó csataképes magyar hadsereg letette a -fegyvert s nem harczol többé. Ki ágyúz ott? - -Talán a két szövetséges fél egymásra? - -És tovább fűzte e gondolatot. Addig fűzte, míg egyszer fölriadt -önálmaitól. Hát már ennyire vagyunk? - -Ilyen könnyű egy embernek megőrülni az egyedüllétben? - -Magához tért. - -A nap egészen lealkonyodott már. Kezdte érezni, hogy éhezik és fázik. A -mocsár közepén hideg az est. - -És Boksa még sem jön elő. - -Ha oda talált veszni? Hát ha szándékosan itt hagyta? Ez embert egykor az -ő láttára megbüntették. Testvére verette meg. Most szörnyű boszút állhat -érte. Csak itt kell felednie, a kit idáig behozott, az ingovány közepén. - -A nap leszállt már s az ingovány tulsó oldalán, szélesnagy arczot -meresztve, jött fel a hold. - -A mint Ödön a hold táblájába nézett, egyszer csak egy mozgó emberfőt -látott meg benne. Valaki közeledik. - -Illés próféta hollója volt az, ki mesterének kenyeret hoz. - -Nem sokára hangzott a mocsárban Boksa Gergő fütyörészése. Ismerős -csatadalt fütyölt. – Csak a dal maradt fenn. - -Ödön fentartá a tüzet, hogy a közeledő könnyebben visszataláljon. - -Boksa megterhelt iszákkal jött, általvetőjében duzzadt az egész -expeditióhoz való élelmezés. - -– Soká kerültem vissza; – mentegeté magát már messziről, még le sem -szállt a lóról. De majd nagy baj volt. Hanem elébb lássunk hozzá! - -Azzal leemelve lováról az általvető iszákot, kinyitá annak száját s -leterített szürére sorba lerakta a szerzett holmit: puha kenyeret, -sajtot, sonkát és tele kulacsot. A másik oldaláról az iszáknak meg egy -szőrgubát huzott elő, s azt Ödön vállára keríté. - -– Jó lesz ám ez az úton. Láttam, hogy nincs meleg felöltője. - -– Köszönöm. - -– Nincs mit. Minden ingyen van, szólt Boksa és nevetett. - -– Hogyan? - -– Majd elmondom. Elébb együnk. Ne féljen, nem loptam. Úgy segéljen, -tisztességesen jutottam mindenhez. Hanem magam sem faltam még hozzá. - -Azzal lehasalt a fűbe a leterített guba mellé s mindgyárt bebizonyítá -Ödönnek, hogy még maga sem vacsorált a hozottból, az által, hogy -olyanokat falt a leszelt holmikból, hogy majd megfulladt tőle. - -Hanem még evésközben is elővette a nevetés. Csak még egyet akart inni. -Aztán Ödönnek adta a kulacsot. - -– No, már most beszélhetek. Ejh de becsülöm az eszemet, hogy bementem -Komádiba. Ejnye, de felsült ez a kis expeditio. Hát gondolja el, uram, a -mint belovagolok Komádiba, nem szól ám senki semmit, csak hagynak előre -menni a városházáig. Akkor látom, mikor a piaczra érek, hogy utczu -mákomadta, hiszen tele van ez a város kozákkal; csak úgy bukkannak elő -egyik házból is, másikból is, a városháza meg épen főhadiszállás. -Szaladni késő volt. Mindenütt el volt az útam állva. No most Gergő, a ki -hunder-bundere van, vagy te szorítod meg őket, vagy ők szorítanak meg -téged. - -– No, és mi lett? - -– Hát: én szorítottam meg őket; oda koczogtam egyenesen a városház -ajtajához. Megparancsoltam egy kozáknak, hogy fogja a lovam kantárját, -míg visszakerülök; azután a strázsától megkérdeztem, hogy hol a -generális? Nem tudom, generális volt-e? de rárontottam. Tudtam, hogy -azért van ilyen messzire leküldve a főseregtől, hogy élelmi szereket -szerezzen számára. Egyenesen rárukkoltam a tegnapi utalványnyal. Uram, -mondom neki; én ökröket adtam el nektek, itt az utalvány, fizess. A -jámbor megijedt, majd hogy ónossá nem lett. Nagy összeg volt, a mit -követeltem rajta. Váltig szabadkozott, hogy Nagyváradon van a főpénztár, -menjek oda; de én annál jobban allegáltam, hogy nekem itt kell a pénz, -hogy menjek én oly messzeföldre? azt sem tudom, merre van? Nekem is -fizetnem kell a többieknek! Míg utoljára is kötélnek állt s aztán -megalkudtunk, hogy én leengedek neki az utalványból harmincz perczentet. -Úgy megörült neki, még meg is ölelt; a hetven perczentet meg kifizette. -Itt van a zsebemben. Én nem csaltam meg érte senkit. Eladtam nekik az -ökreinket, a miket úgy is elfogtak volna, ők megkapták a mit vettek. A -szegény generálisnak is maradt belőle harmincz perczent. Jól esik -szegénynek, bizonyosan családapa, gyermekei vannak. Az Isten áldja meg -jártában-keltében! - -S még egyet szelt a sonkából, kenyérből. - -Ödön úgy irigyelte ez embert, a ki a legrettentőbb katastrophában is -megtalálja az átkozott humort. - -– És most útra! - -A tele hold kedvezett a bujdosóknak. A mocsár belsejében több helyütt -egész száraz tisztások voltak már, miben gyorsítani lehetett a haladást. -A lovakat is jobban lehetett ott etetni. Mindenütt buja fű volt, -szederindás, máholás haraszt. - -Reggeltájon egy folyam partjához értek. - -Itt egy ismerős halász kunyhójában pihent meg Boksa Gergő védenczével; a -halász paprikás halászlét készített számukra; Boksa krámpámpulit égetett -hozzá. A reggeli után Ödönt úgy elnyomta az álom, hogy végigdült a -gyékényen és aludt hosszan, három éji virrasztás és futás után. - -Mikor fölébredt, Boksa ott ült a kunyhó ajtajában. - -– Mennyi az idő? – kérdé tőle. - -– Alkonyra jár. - -– Olyan hosszan aludtam! Miért nem költött fel elébb? - -– Isten ellen való vétek lett volna. Ön otthon volt álmában s a kis -fiával beszélgetett. - -E szóra Ödön nagyon elkomorult. - -Nem volt nehéz kitalálni az ő álmát. - -Az út most már mindenütt a kanyargó folyam mentében vezetett. - -A szabályozatlan folyam partjait mindenütt lankaságok fedték. Erdők, -miknek lába az év három szakán át vízben úszik, mikben csónakon, vagy -lóháton szokás járni; gazdag tölgyfa- és éger-erdők, mik közt folyik a -víz, úgy, hogy a folyam közepén levő szigetek csak folytatásai látszanak -lenni a parti erdőnek; néhol a partok és szigetek fái, óriási -koronáikkal összeborulnak, a folyam ága alattuk suhan el. - -Az idő beesteledett már, midőn egy nagyobb szigethez értek, melyről hid -vezetett át az északi partra, melyen ők jártak. - -– Helyben vagyunk, uram. Monda Boksa. Itt lesz már annak az ismerősömnek -a lakása, a kihez önt vezetni igértem. - -– A neve? - -– Majd ráismer ön. - -– Nem leszek neki terhére? - -– Bizonyosan nem. - -Csendesen átdobogtak a hidon, s a mint a hidfőnél kétfelé nyilik az ős -pagony s az összehajló óriási fák, mint egy zöld templomíven át engednek -a sziget belsejébe láthatni, egy, a holdtól megvilágított kastély képe -látszik; a falak repkénynyel, futó rózsával bevonva, mely másodszor -virágzik; a ház mellett egy óriási hárs, előtte egy széles azur-tó, -melynek tükrében a ház még egyszer előtünik. - -Ödönnek úgy tetszett, mintha látta volna ezt a képet valahol, lefestve. - -A ház verandáján már lámpa égett, a kivilágított ablakok tűzfénye -reszketett a tó habján. - -A két lovag csendesen haladt a kastély alá a kavicsos úton. - -A veranda előtt leszálltak lovaikról; egy lovász átvette a lovak -kantárait, s a két jövevény felhaladt a márványlépcsőkön. - -És mikor Baradlay Ödön a veranda küszöbén állt s a kivilágított ablakon -át egy tekintetet vetett annak belsejébe, ott látott egy asztal mellett -egy gyászruhás ifjú nőt, egy alvó csecsemővel ölében, – egy másik -márványarczu hölgyet, ki mozdulatlan tekintettel olvas egy előtte -kiterített kapcsos bibliából, és egy fiatal férfit, ki egy kis fiút tart -a térdén s egy nagy fekete táblára betüket rajzol elé. - -És úgy tetszik neki, hogy mindezen alakokat ő olyan jól ismeri. - -A szögletben egy nagy newfundlandi kutya hever, az hirtelen felkapja -fejét és fogait nevetésre vicsorítva, siet az ajtó felé. Úgy tud -nevetni, mint egy bohó nagy ember. Tudja, hogy ugatni nem szabad, mert a -kicsike alszik. - -Az eb nyüzsgésére mindnyájan az üveg-ajtó felé tekintenek, várakozó -bámulattal. Ők nem látnak a külsötétbe. - -– Hol vagyok? – rebegé Ödön megrendülten vezetőjéhez. - -– Otthon! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -A NEM MUTATOTT LEVÉL. - -Ödön nagyon jól sejtette azt, hogy igen fájdalmas boldogságot szerzett -meg számára az, a ki őt családjához haza hozta. - -Az az élet egy mindennapos haldoklás volt. - -Ödön, mint föltevé magában, rögtön hazaérkezte után tudatá levélben a -teljhatalmu fővezérrel, hogy hol van; rendelkezzék vele. Itt be fogja -várni parancsát. - -És már most addig az ideig örüljünk egymásnak. - -Mikor minden csók egy búcsuvétel, mikor minden ölelés közé oda tolakodik -egy hideg árny, mely azt susogja: «talán holnap?» - -Aranka egy elkárhozott angyal kínjait szenvedi. - -– Ne maradj itt, suttogja férjének. Eredj, menekülj. Rejtsd el magadat. -Mit nekem a te büszkeséged, a te nagyságod? légy nekem megalázott, légy -kicsiny, de maradj enyim. Fuss, a míg futhatsz. Becsületszavadat adtad -nekik? Ha százszor megszeged, százszor imádni foglak! Menj külföldre, én -utánad megyek. Ha nem akarod, itthon maradok és leszek gyászoló -özvegyed. Viselem gyászruhámat, csak élve maradj. Ne hagyj iszonyú -örökséget két gyermekedre. A vérkeresztelőben ne füröszd meg két fiadat! -– Menjünk koldulni együtt. Végig a világon. Mi kell nekem egyéb, mint te -és két gyermekem? Mi közöm én nekem a ti családi nagy nevetekhez? Dobd -el nevedet. És szeretni foglak, akármi neved lesz. Nekem ott lesz hazám, -a hol te fogsz lenni. Menjünk el Amerikába. Leszek ott melletted -szolgáló, napszámos, cseléd. – Vagy hát ölj meg engem elébb, és légy -akkor római! - -Ödön nem hajtott szavára. Bevárja sorsát. - -Az ifju nő izgalmát rettenetes volt naponkint látni. Minden ajtónyitásra -fölrezzent, minden idegen hang az előszobákban fölriasztá: nem férjét -idézik-e már? - -És éjszaka, mikor mindenki aludt: ő ébren számlálta az órákat, s -végig-végigjárt a szobában az éji lámpával kezében, kérdezősködve -mindenkitől, nem hallottak-e valami neszt? Nem zörget-e valaki a kapun? -Nem hallanak-e fegyvercsörgést odakívül? - -Jenő minden éjjel találkozott e kísértő alakkal: a mint fehér -hálóköntösét összevonva keblén, tornáczról tornáczra suhant, mereven -fölnyilt szemeivel éber álmokat látva, mint egy őrült, mint egy -holdkóros. Gyakran lecsillapítá aggodalmait s biztatva rávette, hogy -térjen hálószobájába vissza. Hiszen csend van. Nyugszik minden. Nem -hallatszik semmi. - -És aztán mindennap, mikor a posta érkezett, mily mohó aggodalommal esett -a család az érkezett leveleknek. Kinek jött levele? Mi a tartalma? -Érkezik-e válasz Ödön levelére? - -Nap nap után mult, és még nem jött semmi felelet. - -Egy délután, midőn ismét megérkezett a kőrösszigeti kastélyba a posta, a -hozott levelek közt volt egy, melyen a czím németül volt fölírva. - -«Herrn Eugen von Baradlay.» - -Eugen = Jenő. - -A levelet átadták Jenőnek. - -Jenő felbontotta, elolvasta azt és aztán keblébe tevé. - -Az egész család jelen volt. - -Anyja kérdezé tőle, honnan jött e levél, s mi van benne írva? - -– El kell innen mennem! - -Anyja azt kérdezé: - -– Hová és miért? - -Jenő arra elszánta magát és előállt vele. - -– Én nem nézhetem ezt így tovább. A Baradlay-ház összeomlik, s rászakad -családunk fejére. El van veszítve minden, és ti nem tudtok többé -segíteni. Számítástok rosszul ütött ki. Erőfeszítéstek kárunkra vált. -Elveitek le vannak tiporva. Én nem nézhetem ezt a kínt tovább. Egyik -bátyámról nem tudok semmit, másik bátyám napról napra várja befogatását. -Anyámnak egész nap egy szavát nem hallani. Ángyom az őrüléshez közel. -Engemet ez az élet megöl. Ti elvégeztétek, nem tehettek többet -magatokért semmit. Most következem én, majd én tenni fogok. - -– Mit? – kérdezé anyja hidegen. - -– Azt én tudom. - -– De nekem is jogom van megtudni. Mert családom tagja e házért nem tehet -semmit, a mire én azt nem mondom: «jól van!» - -– Majd megtudod azt, ha megtörtént. - -– S ha akkor azt mondom rá: «nem jól van»? - -– Akkor már nem fogod azt megmásíthatni. - -– Akkor előre tiltani fogom. - -– Hasztalan. Parancsodra nem hallgatok többé. Férfi vagyok. Tetteimmel -szabad. - -– De fiú is vagy és testvér, – szólt közbe Ödön. - -Jenő bánatosan tekinte bátyjára. - -– Azt majd megtudod később! – mondá halk sóhajjal. - -Anyja megfogta Jenő kezét s azt kérdé tőle: - -– Te családunk megmentésére gondolsz? - -– Gondolok és teszek. - -– Kitaláljam gondolatodat? - -– Nem hagyom azt. - -– Én olvasok lelkedben. Hiszen csecsemő korodtul fogva tanulmányoztalak. -Könyv voltál, melynek minden fejezetét tanultam. Te e perczben arra -gondolsz, hogy elhagyj bennünket s visszatérj régi összeköttetéseidet -megujítani, előbbi befolyásodat a mi ellenségeinknél visszanyerni. - -Jenő keserűen vágott közbe: - -– És aztán bátyáim elkobzott vagyonát magamnak megszerezni, úgy-e? - -Anyja megsajnálta e szóért. - -– Nem fiam. Én nem keményszivűséggel vádoltalak. Inkább azzal, hogy -nagyon is szeretsz bennünket; hogy áldozatot akarsz hozni -megmentésünkért, áldozatot, mely keserűbb magánál az elveszésnél. - -– Talán keserű lesz; de majd hozzászokunk. - -– Mihez? - -– Én nem mondtam. Te tudod. - -– Tudom! Te visszatérsz Plankenhorstékhoz! - -Jenő bánatosan mosolygott. - -– Ezt olvastad a szivemben? - -– Nőül akarod venni azt a leányt, hogy azon család mindent tehető -befolyásával megszabadítsd testvéreidet! - -– Úgy hiszed? - -– Azt a leányt, ki az én gyűlöletemet hozza móringul házadhoz, kit -elátkozott hazád, kivel megver az Isten! - -Aranka odaveté magát napa keblére. - -Anyám, ne mondd ezt róla, hát ha szereti őt! - -Ödön visszavezette nejét ülőhelyéhez. - -– Ne szólj közbe, szerelmem. Tárgyakról van szó, a miknek fogalma -hiányzik a te angyaltiszta lelkedben. Ha arról volna szó, hogy valaki -közülünk mezitláb, szőrkötéllel nyakán menjen bűnbocsánatot kérni -vezekelve, azt mondanám: meglehet, egy királyon is megtörtént már ez; ha -arról volna szó, hogy valaki közülünk a templomban, a nép előtt -visszaesküdje mindazt, a mit eddig vallott: azt mondanám, meglehet: egy -bölcsen is megtörtént már ez. De hogy életet, boldogságot vásároljanak -meg azon az áron, hogy egy oly nőnek esküdjenek szerelmet, ki mindazon -csapásnak, mely hazánkat érte, sugalmazó ördöge volt; ki szította a -gyűlöletet nemzet és nemzet között, ki árulkodó, kém és rágalmazó volt; -ki lázította a polgárt a trón ellen s bakónak adta a fellázítottat; ki -pokoli tanácsokat forralt fúria-keblében, miket hogy meghallgattak, két -ország fogja megsiratni és soha ki nem gyógyul belőle: hogy ezt a -mænadot, mint menyasszonyt hozza be apái házába, azt nem teheti egy -Baradlay. S ha teheti, találni fog egy másikra, ki ezen az áron élni nem -akar. - -Az anya sírva borult Ödön fia nyakába. Az ő büszke lelkének hangjai -voltak ezek. - -Jenő nem szólt rá semmit, csak szomorúan mosolygott és távozni készült. - -Aranka oly szánalommal tekinte rá. - -– Te is elitélsz-e? suttogá hozzá Jenő, távoztában. - -– Tedd, a mit szived parancsol! sóhajtja az ifju nő. - -– Az égre! azt teszem. - -De anyja útját állta még. Letérdepelt előtte, úgy állta útját. - -– Fiam. Könyörögve kérlek, ne menj. Érjen bennünket halál, nyomor, -kínszenvedés. Viseljük tűrve, panasztalan. Hiszen tizezren haltak meg ez -eszméért. De lelkünket ne hagyjuk megölni. Hisz mi mindnyájan poklot -szenvedünk s nem hallasz bennünket Istent átkozni soha. Ne zárd el -előlünk az utat az égbe. - -– Anyám, kérlek, kelj fel. - -– Nem; ha te elmégy, a porban a helyem. Te sujtasz oda. - -– Te nem értesz engem. Nem is akarom, hogy érts. - -– Hogyan? szólt örömmel az anya; te nem arra gondolsz, a mivel én -vádoltalak? - -– Nem felelek rá. - -– Csak egy szót, szólt közbelépve Ödön. Ha meg akarsz bennünket -nyugtatni, mutasd meg mi van azon levélben írva, a mit most kaptál? - -Jenő ijedten kapott kebléhez, mintha attól félne, hogy erővel veszik azt -el tőle, s rejthetlen zavarral monda: - -– Azt nem fogjátok meglátni! - -– Én akarom azt olvasni! - -Most Jenő arcza egyszerre kigyulladt. - -– Baradlay Ödön! e levél Baradlay Eugénnek szólt. Az én vagyok. - -S elfordult tőle büszkén. - -– Úgy anyánk jól talált! mondá Ödön. - -Az anya fölkelt térdéről. Könnyei omlottak és arcza büszke volt. - -– Tehát menj! Menj, a hová önfejed visz. Hagyj itt engemet kétségbeesve, -könyezve. És tudd meg ezt. Két fiamnak a feje a bárd alatt; de én nem -azokat siratom, a kik elvesznek, hanem tégedet, a ki megmaradsz. - -Jenő szelid mosolylyal tekinte e nehéz mondás után anyjára. - -– Anyám, emlékezzél rá, hogy midőn eltávoztam, ez volt hozzád utolsó -szavam: «Szeretlek.» Isten veled! - -És elsietett. - -Senkitől sem kapott egy búcsúcsókot: csak a kis unokaöcstől, ki odakinn -játszott a füvön. Az nem bocsátotta el a nélkül, hogy megcsókolja, s -megkérdezte tőle, mikor jösz vissza, bátyám? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Abban a levélben pedig ez volt írva belül: - -«Baradlay Eugén kormánybiztos úr. - -Jelenjék ön meg azonnal a pesti hadbiróságnál, Új-épület II. pavillon.» - -Aláirva a hadbiró. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nem történt egyéb tévedés, csak az, hogy az «Ödön» nevet hibásan -fordították le németül «Eugén»-ra. - -Ez már azon időkben egyszer megtörtént. - - - - -EGY EMBER, A KIT EDDIG MÉG NEM ISMERTÜNK. - -Baradlay Jenő megjelent pontosan a hivás szerint a hadbiró előtt az -Új-épület II. pavillonjában. - -Csak két dolgot kellett bebizonyítania. Azt, hogy ő valóban Baradlay -Eugén, és hogy Baradlay Eugén idézve van. A többi jött magától. - -Bezárták. - -Ott aztán várhatott, míg a sor reá kerül. - -Nem soká kellett várnia. Neve az első sorban állt. - -De hát lehetséges volt-e ilyen tévedés? - -Minden lehetséges volt azon időben. - -Az egész emberi társaság fel volt fordulva fenekestül. Nem volt közélet, -nem volt sajtó, nem volt nyilvánosság. A magánélet is fel volt dulva. -Minden család magának élt; alig volt egy, melyből ne hiányzott volna -valaki, melynek hiányzó tagja bujdosó, menekült, fogoly, vagy csatában -elpusztult ne lett volna. - -Sok nő elindult férjét keresni, kereste évhosszant, míg megtudta, hogy -özvegy. Más meggyászolta férjét, újra nősült, míg megtudta, hogy férje -még él. - -Bizalmatlan volt mindenki egymáshoz, rettegett a hatalomtól, félt a -jövendőtől. - -Rendes lakhelyétől messzeszórva élt a nagyobb rész; idegen név alatt -jártak-keltek, rejtőztek ezeren meg ezeren. - -Egy egész nemzet volt a vádlott! - -S a százezernyi vádlott perében biró volt egy idegen testület, melynek -tagjai senkit, de senkit nem ismertek itt. - -Az Eumenydák voltak a bevádlók. Azoknak vér kellett. Mindegy, akárki -vére: csak meleg legyen. - -És akkor nem volt a magasban egyetlen bűbájos női szem, melynek egy -elhullatott kegyelem-könye lenyomta volna a vér tengerét. - -Megtörtént, hogy nem az veszett el, ki legfelül állt a küzdésben, hanem -a ki legközelebb volt az elbukásban; nem az, a ki legtöbbet tett, hanem -a ki egyet megsértett azok közül, a kik bevádlói lettek. - -Megtörtént, hogy egy ember meghalt azért, mert dicsekedett egy ténynyel, -a mit soha sem követett el, a min jelen sem volt, de mondta, mikor az -dicsekvés tárgya volt. - -Megtörtént, hogy egy másik megszabadult, mert merészen azt állította, -hogy az, a ki vádolva van, nem ő, hanem egy névtársa, ki másutt lakik. -Mig azt keresték, elmult a zivatar, s megszabadult. - -Megtörtént, hogy egy vádlottat már szabadon bocsátottak, s azután mentek -utána újból és úgy itélték el. - -Megtörtént, hogy egy elitélt személyesen jelen volt, mikor a nevét a -bitóra szegezték; senki sem tudta, hogy ő ott van. - -Megtörtént, hogy hasonló nevű két ember közül a vádlott menekült meg; a -nem vádlott lett felhajhászva. - -Százan, meg százan, kik most boldog emberek, egy csodának, egy -sorsszeszélynek köszönhetik, hogy most odakinn nem hallgatják a fű -növését. - -A közvádlók és birák közül soha sem látta egy is sem Baradlay Ödönt, sem -Baradlay Jenőt, s akkor még nem volt fotografia kölcsön-bemutató -intézete létrehozva a hires emberek számára. - -A két név magyarból németre fordítva számtalanszor összecseréltetik. Sok -ember van, a ki ma sem tudja kiválasztani Ödön és Jenő közül, melyik az -Edmund, melyik az Eugen? E tévedést hivatalos okmányok bizonyítják. Még -pedig olyak, mikben nem is német, de magyar fordító tévesztette össze a -két nevet. - -És aztán a főfő-vádlottak hermetice el voltak zárva. Még csak az sem -történhetett meg, hogy egyik elárulja a másik kilétét. - -Igy történhetett meg az, hogy Baradlay Jenő feljelenthette magát, mint a -vád alá fogott kormánybiztos. - -Miután e szerint rubrikája be volt töltve, otthon maradt testvére hiába -várta többé az idéző levelet, hiába kereste nevét a hivatalos lapban az -edictaliter idézettek között. Nem bolygatta senki. - -Pár hét mulva rákerült a sor, hogy Jenő kihallgattassék. Azalatt -összegyűjtötték ellene az adatokat. - -Szorgalmas, figyelmes életirói voltak, kik nem hagytak feljegyzetlen egy -tettet, egy lépést sem, mely halálbűnt képezett e pillanatban; nem egy -villanást, mely életére fényt vetett. Ezuttal a sírbolt fényét. - -Ott volt az egész hágcsó, mely ama bizonyos magaslathoz vezet, -lépcsőről-lépcsőre. - -– Ön Baradlay Eugen? kérdezé a hadbiró. - -– Én vagyok az! - -– Nős, gyermekes? - -– Van nőm és két fiam. - -– Ön kormánybiztos volt a felkelő seregnél? - -– Az voltam végig! - -– Ön ugyanazon Baradlay Eugen, ki megyéje administratorát erőhatalommal -elűzte elnöki székéből? - -– Ugyanaz vagyok! - -– Ön a martiusi mozgalmakban a magyar küldöttség élén megjelent Bécsben -s ott izgató beszédeket tartott a nép előtt? - -– Nem tagadhatom. - -– Ráemlékezik-e ön, hogy ezen itt feljegyzett szavakat mondta akkor? - -A hadbiró egy tárczából kiszakasztott lapot adott kezébe, hogy olvassa, -a mi azokon van írva plajbászszal. - -Hogyne emlékezett volna azon szavakra Jenő? hisz Alfonsine irta azokat -fel amaz emlékezetes erkély alatt, midőn testvére szónoklatát hallgatták -együtt. Az ő vállára téve tárczáját, jegyezgeté fel e nevezetes -mondásokat – – albuma számára. - -És ő rajta hideg borzadály futott akkor végig. Valami azt susogta akkor -lelkében, hogy e nap ragyogásáért valakinek még meg kell egykor fizetni. - -Az a valaki most itt áll. - -Amaz erkély volt a második lépcső azon megjósolt magaslathoz. Az utolsó -lépcsőfokon áll – Jenő. - -Hidegvérrel nyujtá vissza az elolvasott sorokat. - -– Igaz. Mindezeket én mondtam. - -A birák bólogattak fejeikkel: «Ezt nem lett volna kénytelen bevallani, -csak «egy tanú» van ellene.» - -Folytattatott. - -– Önnek egy testvére volt a gárdánál, később a huszároknál, azt egész -csapatjával együtt ön bírta rá a hadsereg elhagyására. - -(Ah! Ezt nem tudják, ki tette? Vagy tán szándékosan az egész család -terhét mind egynek a vállaira halmozta össze valaki, hogy annál -biztosabban elsülyeszsze, s meg akarja hagyni az anyát, hogy fiait -elsirassa.) - -Jenő sietett felelni rá: - -– Igen, én tettem azt. - -Oly mohón válaszolt, hogy feltünt a vallatónak. - -– Önnek volt egy másik testvére is, Edmund, vagy Jenő? - -– Igen. Magyarul Jenő, németül Edmund. - -– Nem megfordítva van? Eugen a Jenő, Edmund az Ödön? E fölött hallottam -vitatkozni. - -– Ezt mi jobban tudjuk. Úgy van, a hogy mondtam. - -– Ezen testvére is eltünt önnek Bécsből a másikkal egyidejüleg. Mi oka -volt arra? - -– Úgy hiszem az, hogy az udvari kanczelláriával együtt az ő állomása is -megszünt, s így neki nem volt oka Bécsben miért lézengeni tovább. - -– S hová lett önnek e legkisebb testvére? - -– Az egész hadjárat alatt otthon volt; ügyelt a gazdaságra, nem vett -részt semmi mozgalomban, festészettel, zenével foglalkozott s tanította -játszani kis fiamat. Most is otthon van. - -– Ön azalatt egy szabad-csapatot alakított saját költségén? - -– Igen. Kétszáz lovasból, háromszáz gyalogból állt az; a kápolnai -ütközetben magam vezényeltem a lovasságot. - -– Ön megelőzött. Nem volt ön jelen a debreczeni országgyűlésen? - -– Miután két helyen egyszerre nem lehettem. - -– Ez igaz. Hanem a helyett a hadseregnél működött ön, mint -kormánybiztos? - -– Elejétől végig. - -– A forrói csata után nagy buzgalommal segített a szétrobbant felkelő -sereget összegyűjteni. - -– Úgy volt. - -– E hatáskörében ön nagy erélyt fejtett ki. Hogyan tudott ön két hét -alatt három ujoncz zászlóaljat felruházni? Nem lenne szives ez iránt -felvilágosítást adni? - -Jenőnek szomorú szerencséje volt, hogy erről is pontosan értesülve -kellett lennie. - -– Megtudtam, hogy egy hajószállítmány posztó megy alá a horvát határőrök -számára; azt elfogtam az útban. Ugyanazon barna posztót használtuk -honvédeink attilájához is. - -Jenő feleletei többet árultak el, mint kellett volna. Nemcsak nyugalmat, -hidegvért, de életuntságot, önelhagyást. - -A hadbiró próbára tette. Talán gyanúja volt. - -Keresgélt a félretett vádiratok között. Talált egyet. - -– Itt az mondatik, hogy ön a bányavárosi hadjárat alatt az állam -pénzverdéiből minden érczkészletet elkobzott s azt magának tartotta. - -Most már a harag pírja lepte el az ifju arczát. Indulatosan kiálta fel: - -– Az nem igaz! Az rút rágalom! Azt egy Baradlay nem tette! - -E felindulás pecsételte meg halálát. - -Ez bebizonyítá, hogy ő az igazi. Igy haragra gerjedni csak az képes, a -ki érezte a vádat, csak Baradlay Ödön maga. - -Még azután sok apró részletet kérdeztek tőle. Meg tudott mindenre -felelni. Ödönnek anyjához írt leveleiből ismerte bátyja szerepét. - -Voltak olyan kérdések is, a mik által más személyek lettek érintve; -azokra megtagadott minden választ. - -– A mit magam tettem, azt elmondom; másra nem fogok tanuskodni. - -Tartania kellett tőle, hogy ha valakivel a többi vádlottak közül -szembesítik, az rögtön elárulja kilétét. Azon kellett igyekeznie, hogy -röviden és gyorsan végezzenek vele. - -Czélt ért. - -Olyan idő volt, a mikor röviden végeztek és gyorsan. - -Még egy utolsó vádpontot kellett meghallania. - -– Ön a budai várostrom alatt a testvérével Richarddal, összezördült, s e -miatt párbajt vívtak együtt. - -– Mink? riadt fel Jenő, elsápadva. Erről a két testvér minden levele, -miket anyjukhoz irtak, hallgatott mélyen. - -– Igen. «Forradalmi párbajnak» hívják azt; a franczia forradalom alatt -az volt a divat, hogy ha két bajtárs összekapott, a vitát úgy -egyenlítették ki, hogy mind a ketten az ostromlott várfal, vagy a -megrohant ellenség harcz-sora ellen vezették csapataikat; míg egyik -győz, vagy elesik. Ön ott is első volt a lábtón, s testvérét megelőzte. -Igaz ez? - -Jenő keble elszorult. Mi szörnyű háborgás lehetett az, mely ilyen -hullámokat vetett! Hogy két ilyen testvér azt tehette? ő még hinni sem -képes azt; ki feküdt az alatt a tenger fenekén. - -Mit feleljen erre? Talán nem is volt igaz? - -– Egy Baradlay nem szokott dicsekedni! - -Jó felelet volt. - -Meg voltak vele elégedve. - -– Mit tud ön felhozni védelmére? - -Az ifju büszkén felelt meg mindannyi helyett. - -– Tetteinkben a védelem. Az utókor itélni fog azok felett. - -A hadbiró kikeresé könyvéből az esketési formát; a vészbirák felálltak -és utána mondták azt, a vádlott jelenlétében. - -Azután kivezették az előszobába. - -A vészbiróság ülnökei voltak egy ezredes, egy őrnagy, egy százados, egy -főhadnagy, egy alhadnagy, egy őrmester, egy tizedes, egy szakaszvezető -és egy közlegény. - -Legelső a közlegény, a ki szavazatát adja, és így fölfelé. - -Egy óranegyed mulva visszahívták. - -A hadbiró felolvasta előtte az itéletet. - -El voltak számlálva tettei, bevallva, rábizonyítva. Ki volt hagyva az, a -mit visszautasított. Maradt még elég. - -És ezekért meg kell halni. - -Fejével inte, hogy jól van. - -Holnap reggel. - -Nagyot fohászkodott. - -Czélt ért. - -Csak azt kérte, hogy engedjék meg neki, hadd irjon levelet az utolsó -éjszakán nejének, anyjának, testvérének. - -Az meg lett engedve. - -Megköszönte. - -És olyan szeliden mosolygott végig biráin. Egy köny nem ragyogott -szemében. - -Hanem a birákéiban igen. - -Hiszen ők nem voltak okai annak, hogy az Eumenydák szomjaznak, hogy a -Diráknak vér kell. - - - - -A TÚLVILÁGRÓL. - -Beálltak az őszi esős idők. - -A Baradlay-család visszaköltözött a kőrösszigeti nyári villából a -nemesdombi kastélyba. - -Az nem volt többé sebesültek kórháza. Elvitték azokat másfelé. Az -államnak volt már joga hozzájuk. A harczos időknek semmi nyoma többé az -úri lakban. - -A melancholia élő képe e táj. Az udvar mindig tele sárga levelekkel, -miket a platánfák hullatnak; a park minden fája veres, sárga és fakó. A -kastély két harmadrésze lakatlan, ablaktáblái be vannak téve. Kocsinyom -sincs az udvaron, vendég nem jár most! S a háziak szobáikon kívül nem -mutatkoznak. - -Fáj azoknak a természetet látni! A szabad lég agyonnyom ilyenkor. Jól -esik a négy fal. - -Minden cseléd fekete ruhát visel. Még most csak az ifju úrnő atyjáért a -gyász. A kis unoka is fekete ruhában jár. Kegyetlen gondolat. Egy kis -gyermekre fekete ruhát adni: azt is megismertetni a búskomorsággal. A -legkisebb is egész nap sír, valami baja van, a mivel kis gyermekek -vesződnek, s a mi azoknak annyi kínt okoz. - -És aztán az egész napot együtt tölti a család. Szűk körben, egy -szobában. Néha órákig nem szólnak egy szót, s midőn megszólal egyszerre -a két nő, megesik, hogy ugyanazon a szón kezdik beszédüket; mint kik -folyvást egy tárgy után, egy nyomon jártak lelkeikkel. - -Ilyenkor azután egyedüli jó barát a könyv, a hallgatva társalgó betű. - -Mert vannak betük, a mik nem hallgatnak. Sorok, a mikben jajkiáltás, -égzengés, gyászharang hangzik! Sorok, mik a posztóval bevont dobok -hangján dübörögnek. - -Ilyen sorokat találni azon év őszi hónapjainak hirlapi hasábjain. - -Sorok, miknek olvasása után reszketve veti magát férje keblére Aranka, s -némán öleli át karjaival, mintha azt hinné, hogy akkor azután nem -veszítheti el. - -És oly halavány minden arcz. - -A kis fiu félve kérdezi egyszer anyjától: - -– Megnémult-e az én atyám? - -Egy ilyen hallgató együttlét alatt, a késő esti órákban, az együtt -búslakodó Giant, a newfundlandi, hirtelen felugrott s dühös ugatással -rohant az ajtónak. - -A mellék-teremben nehéz léptek hangzottak. - -Giant nem hallgatott semmi szóra; üvöltött, ugatott s az ajtóra ugrált. -Oly magaviselet, mely e faj komoly természetéhez s Giant jó neveléséhez -épen nem illet. - -Ödönnek nyakörvénél fogva kellett az ebet az ajtótól elvonszolni, s meg -kellett fenyíteni, hogy szokott helyére visszafeküdjék. - -Azzal kinyílt az ajtó, s belépett rajta a vendég, bejelentés nélkül. -Olyan vendég volt az, a ki nem szokta magát bejelenteni. A kinek joga -van mindenüvé belépni, szentélybe, vagy az úrnő hálószobájába; nappal, -vagy éjfélkor, mikor ebédelnek, alusznak, vagy imádkoznak, engedelmet -nem kérve és fedett fővel: egy zsandár. - -Fején a rézhegyű sisak. - -Azon rézhegyű sisak, a mit a muszka testőröknél legjobban megbámultak a -magyarok; s úgy látszik, e bámulat akart megörökítve maradni az új -csendőrök fövegeiben. A miért is elnevezte őket a néphumor -«muszkahagyás»-nak. - -A csendőr katonásan üdvözölt, fejéhez emelve kezét és száraz hangon -szólt: - -– Bocsánat, hogy ily órában jövök, de sürgönyt hoztam, Pestről. -Új-épület. Második pavillon. Baradlay Edmund úrnak. - -Tehát itt van! - -Ödön egy gyertyát vett fel az asztalról. - -Én vagyok az. Sziveskedjék ön szobámba kisérni. - -– Engedelmet. A két úrhölgynek is hoztam levelet. Özvegy Baradlay -Kazimirné és Baradlay Ödönné asszonyságok. - -Tehát mind a hárman? Tehát együtt! - -E gondolattól átvillanyozott mosoly rebbent át a két hölgy arczán. Csak -egy pillanatig. Azután Aranka rettegve borult kis szopós gyermekére. -Baradlay Kazimirné féltve takarta el kezeivel ölébe buvó kis unokája -fejét. - -Hát ezekből mi lesz akkor? - -Kire marad a szopós gyermek, a kinek az anyját befogják? - -Bánja azt Themisz? - -A csendőr elővette kebelébe dugott pirosbőr tárczájából a leveleket és -kiosztá azokat czímeik szerint az illetőknek. - -– Itt fogok várni az előszobában önök további rendelkezéseig. - -Azzal ismét szalutált, sarkon fordult és kiment. - -Mind a hárman sápadtan tekintének a kapott levelek czímére, pecsétjére: -a hogy szoktak fenyegető, rettegett tartalmú leveleket elébb -borzadálylyal körülnézegetni, mielőtt felbontanák. A pecséten a -hadbiróság körirata, a czím szabályos irodai calligraphia, kétszer -aláhuzva e szók: «ex offo». - -Aranka bölcsőjébe fekteté ölében levő gyermekét. - -Aztán kiki feltörte a maga levelét. Ugyanazon irodai szépirászattal -mindenikben egyformán ez van irva: - -«Kötelességemnek tartom, az ide mellékelt, hivatalosan megvizsgált s -elküldhetőnek talált iratot önhöz átmenesztetni». – Alatta olvashatlan -macskakaparás, mint név. - -A mellékletben odacsatolt iratok voltak Jenő levelei. - -Az Ödönhöz irt levél így szólt: - -«– Kedves Edmund.» - -«Én ma bevégzem azt, a miért éltem: meghalok elveimért.» - -«Ne sújtson le az eset; én felemelt fővel állok előtte.» - -«Itt hagyom áldásomat s magammal viszem hitemet.» - -«Kiomló vérünk nem hull háládatlan földbe, arany boldogságot fog az -teremni egykor hazánknak, az emberiségnek.» - -«Ti csendesen fel fogjátok építeni a romokat, a mik most a mi fejünkre -szakadtak.» - -«A hajó kormánya ismét kezetekbe fog kerülni, elébb vagy utóbb.» - -«A mi sírköveink lesznek a jel, hogy ott szikla van, a merre nem kell a -hajót kormányozni.» - -«Én sorsommal kibékülve halok meg.» - -«Jó nőmet, két kis gyermekemet, van kire hagyjam: egy oly jó testvér -mellett, mint te vagy, nincs miért aggódnom sorsuk felett.» - -«Törüld le Aranka könyeit, kis Bélát, kis Edömért csókold meg helyettem, -s ha kérdik egykor a gyermekek: hol vagyok? mondjad: szivedben vagyok!» - -«Mondjad otthon vagyok, – anyám házánál vagyok – a haza sírjában -vagyok.» - -«Te pedig légy férfi, és ne hagyd el magadat.» - -«Élj családunknak, kit tartson meg sokáig, és hazánknak, kit tartson meg -örökké az Isten.» - -«Testvéred Eugen.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A fiatal nő levelében pedig ez volt: - -«– Kedves, szeretett Arankám.» - -«Lelkemben hangzik most is édes szavad: «Kövesd a mit szived parancsol!» -Követem azt.» - -«Bocsáss meg nekem azért, hogy meghalok.» - -«Kivánom, hogy midőn értem sírsz, tőlem vigasztalva légy!» - -«Kis gyermekeidet bánatos arczoddal ne szomorítsd; tudod, hogy azok -félnek bánatos arczodtól s korán elszoktatod vele gyönge sziveiket az -örömtől.» - -«Légy jó anyámhoz, testvéreimhez, ők gondot viselnek rátok.» - -«A kis arczképet takard be fátyollal, hogy ne jusson róla annyiszor -eszedbe a mult.» - -«Nem kinozlak soraimmal sokáig; úgy szeretnék elmúlni, hogy az teneked -ne fájjon.» - -«Egy csókot küldök hozzád, keresztül a légen, keresztül az égen: – -vajjon megkapod-e?» - -«Isten oltalmazzon örökké!» - -«A síron túl is szerető - -Eugenod.» - -Az ifju nő az ég felé emelte arczát, s ha szállnak a szellemek a légen -keresztül, e csókot éreznie kellett. - -A túlvilágról jövő szerelemvallomás volt az; tiszta, ætheri, csillagi -szerelem, minő az angyaloké, a szellemeké, a testvérlelkeké. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az anyjához irt levél pedig így szólt: - -«Kedves imádott jó anyám!» - -«A mi szóval eljöttem tőled, azon szóval térek vissza hozzád: -«Szeretlek!» - -«Tudod, hogy engedelmes, szófogadó fiad voltam mindig.» - -«Aranka gyermekei koldulni nem fognak, úgy-e bár?» - -«Mindent jól, bölcsen intéz el a sors.» - -«A ki meghal, annak meghalni jó.» - -«Neked erős szived van, neked magas lelked van: nem szükség, hogy az én -erőmből hagyjak rád valamit.» - -«A Gracchusok anyjának is oda tették megölt fiait az ölébe, – és nem -sírt.» - -«Azokat, kik dicsőn haltak meg, anyjaik nem siratják meg!» - -«Te mondád.» - -«Tehát ne sirass.» - -«Légy keresztyén, és mondjad: «Atyám, a te akaratod!» - -«És bocsáss meg halálomért mindenkinek.» - -«Bocsáss meg annak, ki vádjával siettetett a sírhoz; és egykor tudasd -vele, hogy nehéz tettével nagy jót cselekedett. Megkönnyíté rám nézve a -meghalást. Köszönöm neki!» - -«Én mindenkivel kibékülve válok meg innen, s hiszem, hogy nekem is -megbocsát mindenki ide át.» - -«Egy óra mulva odafenn vagyok az atyámnál. Ti ketten engem szerettetek -legjobban valamennyiünk között. Mikor kicsiny voltam, s nehéz vitáitok -voltak együtt, sokszor voltam köztetek engesztelő közbenjáró. Most ismét -az leszek.» - -«Anyám. Hivnak! – Isten veled!» - -«Szerető fiad - -Eugen.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csak csendes, elfojtott zokogás hangzott, midőn a három levelet egymás -közt ők hárman kicserélték. Nem volt szabad hangosan. A szomszéd -szobában van az idegen ember és mindent meghall! - -Attól pedig meg kell kérdeni, hogy mire vár még? - -De ki kérdi meg? Kinek van beszélni való szava e pillanatban? Ki tud -magának parancsolni most? - -Ödön letette homlokát az asztalra, és mozdulatlan maradt. Aranka -odaomlott napa lábaihoz s annak ölébe rejté zokogó arczát. A nagyobbik -fiu, ki nem értette még az élet bajait, megrettenve húzódott kis öcscse -bölcsőjéhez s csitítva inté, hogy most pisszenni sem szabad! - -Leghamarább tudott keblének tengercsendet parancsolni az özvegy. - -Letörülte könyeit s felállt. - -– Egy perczig ne sírjatok. Üljetek helyeiteken nyugodtan. - -Példát mutatott, hogyan kell nyugodt arczot mutatni. - -Azután az ajtóhoz ment, azt kinyitotta és kiszólt. - -– Uram, bejöhet már. - -A csendőr belépett. A sisak a fején, bal keze a kardján. - -– Van önnek még valami közlendője velünk? - -– Van. - -Azzal keblébe nyúlt s egy kis összehajtott csomagot vett elő. - -– Ez. - -Baradlay Kazimirné kibontá a csomagot. Egy kék selyem mellény volt -abban. Aranka hímezte egykor; gyöngyvirágfüzérek voltak rajta és -penséek. S a gyöngyvirág és penséehímzet között három lyuk, minőket -golyók szoktak ütni, perzselt szélű, véres ajkú lyukak. A hímzetekről -megtudták, «ki» küldte azt? s a három lyukról azt, hogy «honnan?» - -A csendőr nem szólt hozzá semmit. Csak egy perczre levette fejéről a -fövegét, a míg a csomagot kibontá a nő. - -Baradlayné megkeményíté szivét. Még nem szabad! - -Szilárd, ingatlan léptekkel ment szekrényéhez, felnyitá, kivett belőle -egy papirba göngyölt tekercset s azt a csendőrnek adta. – Száz arany -volt. - -– Köszönöm. Monda. - -A csendőr arra valamit beszélt az Istenről (mi köze hozzá?) s ismét -szalutált és elhagyta a termeket. - -Most már aztán «szabad!» - - - - -A KŐSZIVŰ EMBER ELŐTT. - -Most már aztán szabad! - -Szabad az anyának gyermeke véres öltönyével őrjöngve végigrohanni -termein, míg a kőszivű férj arczképe elé jut, ott leroskadni a földre, -és zokogva mutatni fel előtte azt az öltönyt. - -«Nézd!… Nézd!… Nézd!…» - -És azután csókjaival elhalmozni, könyeiben megfüröszteni azt a drága -öltönyt. - -«Ő volt legkedvesebb fiam!» - -Szabad neki őrjöngve feleselni a képpel. - -«Miért vetted el? Te vetted el tőlem! Vétett ez valakinek valamit a nap -alatt? Ártatlan volt, mint egy gyermek, mint egy leány! Nem szeretett -úgy engem senki, mint ő, soha! Mellettem volt, míg gyermek volt, s -eljött hívásomra, mint férfi: otthagyta kedvesét, rangját, dicsőségét, -hogy velem jőjjön. Miért kellett ennek meghalni? Miért kellett ennek a -szivét megszakítani? a ki szelid volt, mint egy galamb; csak mosolygott, -ha bántotta valaki; soha harag nem lakott ebben a szívben! – Én űztem őt -a halálba? Az nem igaz! Én nem űztem őt oda. – Igaz, hogy nehéz szó -volt, a mivel elbocsátám: «nem azokat a fiaimat siratom, a kik -elvesznek, hanem téged, a ki megmaradtál!» – De azért nem kellett volna -neki én rajtam olyan rettentő boszút állni! – Ez a gondolat nem -támadhatott az ő lelkében. – Ezt te sugalltad neki. – Ez egészen a te -rettentő szívedben szülemlett gondolatokhoz hasonlít. – Le akartál a -földre zúzni; itt fekszem. Lábad alá akartál tiporni; ott vagyok. – El -akartad velem ismertetni, hogy holtod után is megverhetsz kezeddel; -érzem; vonaglom alatta. – Nem hazudok előtted emberfölötti erőt, -nyomorult vagyok. Nyomorult, a milyen csak egy anya lehet, a ki temet. -Te pedig kegyetlen vagy, mint egy apa, ki fiait maga után hívja. – Oh -ismerj velem irgalmat. – Nem küzdök veled, meghódolok. – Ne vidd el a -többit! – Másik fiam is ott áll, ugyanazon sír szélén; ne taszítsd bele -rettentő kezeddel. Ne hívd el, ne hordd el tőlem egyenkint valamenynyit. -Ne látogass meg így, a mint fogadtad halálos órádban. – Én jót akartam. -Isten a tanúm. Nem tudtam én, hogy ez így fájni fog.» - -És ott maradt ájultan az arczkép előtt. - -… Ez is szabad volt. - -Az arczkép pedig nem válaszolt semmit. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A végzet betölt; megváltozhatlan volt. Most már hasztalan lett volna -Ödönnek előállani és belekiáltani a világba: «Én vagyok az; nem a -másik!» - -Nemcsak oktalanság lett volna az most már, de kegyetlenség saját -családjához, melynek most már ő egyedüli fentartója. - -Nem maradt hátra más, mint tisztelettel hajolni meg a magát feláldozott -testvér emléke előtt. - -«Ő volt közöttünk az egyedüli hős.» - -S ezt jól mondta: mert meghalni egy ügyért, melyet imádunk, s melyben -hiszünk: – emberi becsvágy; ámde meghalni egy ügyért, melyet imádunk, de -melyben soha sem hittünk: ember fölötti áldozat. - -Amazok «derék emberek», de ez a «hős». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Derült-e ki valaha e véres tévedés? Meglehet! Mind a két félnek annyi -elrejteni valója volt abban a titokban, hogy egyik sem hiresztelhette -el. Mire aztán kiderülhetett e szent csalás, akkorra már oly egyhangúlag -riadt fel az egész világ kárhoztató szava e tények felett, hogy a -megtörténtet és meg nem történtet örömest a feledékenységnek engedték. -És elvégre – egy ember tényeért egy ember kiszenvedett. Az adósság le -volt fizetve. Ödön már «bene latet» (jól rejtve van). - -Meg van cserélve a szerep egy varázsló pillanatban; amazé lett a hősi -vég: neki maradt a csendes munka, a világtól elvonult szemlélődés, a -jobb időkre váró remény, a hallgató élet. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -De hátra van még Richard! - - - - -A BÖRTÖN TÁVIRDÁJA. - -Hát Richardnak nem adott hírt Jenő? - -Oh igen. Az is ugyanazon épületben volt fogoly, a hol ő. - -A börtönnek volt egy távirdája, mely átszolgált valamennyi czellán; mely -folyvást működött, melynek útját nem lehet állani, melytől a foglyokat -semmi hatalommal meg nem lehetett fosztani. Ez a távirda volt: a fal. - -Nincs olyan vastag fal, a melyen a kopogtatás át ne hallassék. - -Mikor aztán egyet kopogtak a szomszéd czellából a falon, az volt az «A»; -mikor kettőt hirtelen egymás után, az volt a «B»; a három koppantás a -«C», és így tovább az egész alphabet. - -(Megbocsáss, tűrelmes olvasóm, hogy ennyi ábéczére tanítalak, ebből a -«nagy» iskolából.) - -Ez a táviratozás feltartóztathatlan volt, körüljárta az egész épületet. -Megértette azt mindenki és beletanult az első napon, és járt folyvást a -néma beszélgetés. Egy kérdés, mely kiindult az épület egyik szárnyából -és ment tovább, egyik szobától a másiknak adva, míg rátalált arra a -szobára, a melyből a feleletet megadták rá s akkor ismét végig ment a -kérdezőig. - -Azon a napon, mely Jenőre nézve utolsó naplemente volt, ez a kérdés -járta végig a falakat: - -«Mi lett?» - -Vissza rá a válasz: - -«Halálítélet.» - -«Ki?» - -«Baradlay.» - -«Melyik?» - -«Az öreg.» - -Richard szobáján is keresztül ment e cryptogramm, s ő újra kérdezett: - -Még egyszer ismétlé a válaszadó fal: - -«Az öreg.» - -Richard pedig Jenő öcscsét szokta mindig «az öreg»-nek híni. Gyöngédség, -tréfa s Jenő komoly magaviseletének jellemzése volt ez elnevezésben, a -mi fiatal emberek között szokásos. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ha az, a mit azon falak egy időben egymásnak beszéltek, mind -basreliefnek maradt volna meg rajtuk, azokból többet olvashatnának le a -régiségbuvárok, mint Ninive falairól! - - - - -AZ ELSŐ TŐRDÖFÉS. - -A diadal ragyogásával arczán, szemeiben a kéj kielégített mámorával veté -oda a tudósítást Edith elé Plankenhorst Alfonsine. - -– Itt van, olvasd. - -A szegény leány, mint bárány a tigris előtt, nem védte magát, nem -reszketett, csak lecsüggeszté fejét. - -A tudósítás Baradlay Eugen, alias Ödön, volt kormánybiztos halálát -hirdeté – hitelesen – hivatalosan. - -Azt Edith nem ismerte. A valódit. - -Mégis úgy fájt érte a szive. Egyik testvér. - -De nem merte megsiratni. Az bűn! Paragrafusok vannak, a mik tiltják. - -A szép furia pedig rózsapiros ajkait felhúzva szép fehér fogsorairól, s -villogó nagy szemeit kerekre felnyitva, e szókat sugá rokona fülébe: - -– Egyet már megöltem! - -És összeszorított öklével a levegőbe sujtott, mintha az szorítaná a -láthatatlan tőrt, melynek mérgezett hegye eléri bárminő távolból is -áldozatait. - -– Ezt már megöltem. Én! S öklével kebelére ütött, arra a csodaszép -kebelre, melyben egy mennyország lakhatnék, tele angyalokkal. - -Azután megragadta kezével Edith vállát és szemeit annak szemeibe -sugároztatva, szólt: - -– A pap leánya már özvegy. – Most már következik a másik. Most -következik a tied! - -És elég kegyetlen volt egy göngyöleget ajándékozni Edithnek, melynek -tartalma egy vég fekete krepon volt. - -– Itt van gyászruhád kelméje, varrd meg! - -És Edith megköszönte az ajándékot. - -… Ha tudta volna Alfonsine, kit ölt meg? Azt, kit csókjaival halmozott -el egykor; ki őt legjobban szerette valaha; ki szerette halála órájáig, -és még akkor is megbocsátott neki, midőn kezére ismert a kézben, mely -sírba fekteti. - - - - -A FEJGÖRCSÖK NAPJÁN. - -A teljhatalmú kormányzónak fejgörcsei vannak. Brescia ostroma alatt -kapta azokat. - -Mikor bevonult az elfoglalt városba, egy ablakból valami szerzetes -kétcsövű fegyverrel kétszer lőtt a fejéhez. Nem találta. - -Megtorlásul a tábornok hekatombét csinált a város fő-fő polgáraiból. - -Hanem a fejét mégis eltalálta valami. - -A rettenetes fejgörcs, melynek lüktetései alatt, mintha mindazon golyó -találkozót adna egymásnak az ő agyában, a mit ő «izent» másoknak. - -Ily óráiban a nagy embernek félelem hozzá közeledni. - -Őrjöng a fájdalomtól s legkedvesebb emberére is dühös. - -Mindenkiben hibát talál, mindenkire gyanakszik, senkinek nem irgalmaz. - -Hisz az ő fejének sem irgalmaz az a láthatatlan dæmon, a ki kínpadra -feszíti a hatalmast; homloka körül csavarja a spanyol diadémot, s -kalapácsokkal üti halántékait; ki forró pokollégbe mártja bele fejét, és -szemei előtt tűzzel festi ki a világot. - -Hasztalanul jönnek hozzá ilyenkor kegyelemért, hasztalanul magyarázzák -előtte a napfényű igazságot! Hát az ő kínzója kegyelmez-e neki? hát az ő -torturájának van-e valami igazság irva a gyógyszerekben? - -És ezen ember tartott törvényt egy legyőzött nemzet felett. - -A kínzó fejgörcsöknek egy ily órájában, este későn, a gyötrött ember -egyedül ült szobájában s tizedszer vágta földhöz az orvosságot, a mit -tízszer megújíttatott egy nap. - -Ilyenkor senkinek sem volt szabad hozzá bejönni. Még az orvosokat is -kikergette. Miért nem tudják legyőzni az ő üldözőjét? - -Ágyba nem fekhetett, mert úgy ki nem állta a rohamos fájdalmat. Fennült, -vagy járkált. - -Komornyikja mégis be mert hozzá jönni lábhegyen. - -– Mi az? rivallt rá egy háborgatott tigris haragjával a nagy ember. - -– Valaki akar excellentiáddal beszélni. - -– Űzd el. - -– Egy nő. - -– Pokolba valamennyi jajveszékelő asszonynyal! Ma nem akarok nyafogó -pofákat látni. Ma kirugom, a ki könyörög. Semmi nőt nem fogadok el. - -Sok nő taposta azon időben az ő küszöbét. Gyászruhás nők. - -– Az a hölgy Plankenhorst Alfonsine bárónő, bátorkodék a komornyik -megjegyezni. - -– Hát az nem maradhat a pokolban? Éjjel van nálam látogatás ideje? Meg -Alfonsine baronessenél. - -– Azt mondja, hogy legsürgetősebb beszéde van excellentiáddal, rögtön és -ha félholtan fekszik is, beszélnie kell. - -– Erős jellemű dáma. Jó. Bocsásd be. Hisz ez nem nő, hanem ördög. - -Azután leült karszékébe, feje kendővel bekötve: úgy várta látogatónéját. - -Alfonsine úti köntösben lépett be hozzá s gondosan betette maga után az -ajtót. - -– Kérem, baronesse, a mit mondani akar, csak röviden; mert a fejem fáj. - -– Röviden fogok szólani, tábornagy úr; ma tudtam meg, hogy ön föl fog -mentetni Magyarország kormányzóságától. - -– Hah! – A beteg embernek ez egy ágyúlövés volt az agyán keresztül. – -Én? és miért? - -– Végét kell szakítani a szigornak, a mit ön eddig gyakorolt, s -felvilágosítani róla a világot, hogy ez nem a kormánypolitika hibája, -hanem személyi túlbuzgalom. - -A beteg ember két tenyerét halántékaira nyomta. Valami ki akart törni -azokon. - -– Holnapon túl más rendszer álland be, más tényezőkkel. A halálbüntetés -megszünik, s csak fogságot fognak azontúl az elitéltekre mérni. - -– Ah! Nagyon köszönöm önnek ezt a hírt baronesse, nagyon köszönöm! - -– Előre siettem, hogy önt jókor értesíthessem. Holnap reggel megkapja ön -felmentetését, még egy éjszaka van hátra, a mi alatt önnek tennie lehet. - -– Tenni fogok! Arra esküszöm! - -– Ön tudja, minő fogadás köt engemet önhöz? A boszú. Megalázva, -széttiporva látni azokat az embereket, kik bennünket megtámadtak, -kigúnyoltak, kik elpusztításunkra összeesküdtek. Kiírtani azt a -javíthatlan ivadékot, mely, ha életben marad, újra fölemeli a fejét, -újra harapni fog. Megboszúlni azt a sok nemes vért, mely végig öntözte -ez átkozott földet. Ezért imádom önt; mert önnek ez kezében volt, és -megtette azt. - -– Igen! Ön is sokat mozdított elő e munkában. Jobb fölfedező rendőrsége -nem lehet egy miniszternek, mint ön volt nekem. Ön minden adatot össze -tudott szerezni; minden gúnydalt felhajhászott, mely a nagyok ellen ki -volt adva, s a mi a bűnbocsánatnak legjobban útját állja. Mert a sebet -még megbocsátjuk, de a pasquillt soha. Ön jól működött a tűzrakásban. -Valóban szükséges, hogy legyenek ilyen lények a nap körül, mint ön, a -kik elfogják a napvilágot s árnyékot vetnek a földre; a kik mérget -csepegtetnek a sebekbe és boszúterveket koholnak ki, mik férfi agyában -soha meg nem születtek volna. Asszonyok, kiket megszállt az ördög lelke. - -– Ön hizeleg nekem, tábornagy. Én büszke vagyok arra, hogy gyűlöletem -álmait én álmodtam. - -– És jó, hogy van egy félőrült ember, kit gyehennai fejgörcsök kínoznak, -s a ki olyankor, midőn egész vére a fejében forr, mikor ez égő katlanban -agyveleje megfő, képes a saját testvérét lelövetni; jó, hogy van ilyen -ember, a ki az ön álmait megvalósítja. Most épen ilyen órái vannak. A -világ vértengerben úszik körülötte. S az égő fej szomjazza az egész -vértengert! Holnap reggelre tán elmúlik a kín, holnap reggelre már -elmúlik a hatalom. Mit tegyek ez idő alatt, angyal arczú szép hölgy? - -– Mindent! A százfejű hydrának most egy nyaka van. Ez a nyak az ön -kezében. Egy szorítás e kéztől, s a munka be van fejezve. Akkor aztán -repülhet a kegyelem galambja az olajággal. A denevérszárny gyorsabban -repült! - -– Tehát sietni kell, ugy-e? használni a rövid időt? Úgy lesz! Most tíz -óra van. Holnap tíz óránál hamarább a futár nem érkezik. Fél nap idő. -Nem fél «nap», egy egész «éj». Sok éjszakát lehet csinálni egy -éjszakából, ugy-e, kisasszony? - -A nagy férfiu csöngetett. - -– Hadsegédem jőjjön be! - -A hivatott megjelent. - -– Menjen ön sietve a főhadbíró-ezredeshez. Mondja neki, parancsolom, -hogy ma 12 óra előtt minden hadbíró készen legyen a keze alatti -perekkel. Tizenkét órakor összeüljön minden hadi törvényszék. Reggeli -három órakor minden itélet itt legyen nálam. Reggel öt órakor minden -vádlott készen legyen itélete meghallgatására. A helyőrség fegyverben -álljon. Sietve! - -Mikor a hadsegéd eltávozott, a hatalmas ember Alfonsinehez fordult. - -– Meg van ön elégedve a gyorsasággal? - -Alfonsine mást kérdezett tőle. - -– Közöttük van-e Baradlay Richard? - -– A legelsők között van. - -– El ne felejtse ön, tábornagy, hogy ez az egy ember több kárt tett -nekünk, mint mások ezeren; hogy úgy gázolt legjobb hőseink vérében, mint -az öldöklés dæmona. Hogy még a hadi törvényszéknek is szeme közé -nevetett, s beszélt hozzájuk, mint Coriolán a volskusokhoz. És hogy a -leghatározottabb ellenség, ki mindent újra kezdeni képes, a míg él. - -– Mindent tudok felőle, baronesse. Első sorban áll a följegyzettek -között. - -Alfonsinenak meg volt az a gyönyöre, hogy egy hosszú sorban olvashassa -Baradlay Richard nevét, vörös tintával kétszer aláhuzva. - -Piros vére legyen a harmadik! - -– És most köszönöm a jókor hozott hírt, kisasszony! Nagyon köszönöm. -Mikor ön jött, még csak szét akart szakadni a fejem, most már úgy érzem, -mintha az összecsapódó földteke és üstökös közé volna szorulva. Most már -hagyjon magamra. Valamit tépnem kell, a mi a kezem közé akad, s ilyenkor -nem jó közelemben lenni. - -– Jó éjszakát! - -– Hahaha! Átkozott jó éjszaka vár rám. Szerencsés útat. - -– Az enyim az. - -A delnő eltávozott. - -A fejgörcsös ember csakugyan talált valamit, a mit összetépjen. - -(Azon napokban híre futamodott, hogy szállására tolvajok törtek be, s -minden kardbojtját ellopták. Egyebet semmit. Hihetetlen történet.) - -Egész éjjel nyugtalanul járt fel s alá szobájában s nehéz nyögése, -hörgése, feljajdulása keresztül hallatszott a kettős ajtón. - -Plankenhorst Alfonsine sem hunyta le az éjjel szemeit. A rémes öröm, a -bűvös izgatottság elűzte kebléről az álom malasztját. - -És korán reggel a hajnali vonattal vissza akart utazni Bécsbe. - -Ez még csak előérzete a gyönyörnek, a mit érez. A kéj otthon vár reá. A -másik leánynak a kétségbeesése. - -Ébren számlálta az órákat. - -Most tizenkét óra… Most ülnek össze a hadi törvényszékek… Most olvassák -fel a vádlott előtt a vádpontokat… Most kérdik tőle: van-e valami -védelmed a világon?… Nincs… Most visszaviszik börtönébe. - -Most egy óra… Tanakodnak fölötte… Nincs a ki egy szóval tudná -mentegetni… Mostan szavaznak… - -Két óra… az itéleteket mostan irják… Nagy sietve viszik a teljhatalmú -úrhoz. - -Három óra. A fejgörcsös ember minden itéletnek aláirja nevét. Tüzet lát -maga előtt. Tűzlapra ir vérbetűket. - -Négy óra… Minden készen van… A ki tudott az éjjel aludni, felköltik… -Megmondják neki, hogy nézze meg még egyszer, milyen szép ez a világ… A -pirkadó hajnal, a halványodó csillagok… Még egyszer, és aztán soha -többé. - -Nem maradhatott a falak között tovább. Bérkocsija ott várt rá a -vendéglőudvarban egész éjjel. Úti podgyászát levitette s a -főhadbiró-ezredes lakása elé hajtatott. Az is jó ismerőse volt. Mint a -sírásónak a halotthordó. – Tudta, hogy most ébren és otthon találja. -Bebocsáták hozzá. Féltek tőle, mint a vampyrtól. - -Az pedig egy igen komoly, hidegvérű, kevés szavú férfi volt. - -– Vége van az éjjeli munkának? kérdé Alfonsine. - -– Vége. - -– Mi van az itéletekben? - -– Halál. - -– Mindenkiében? - -– Kivétel nélkül. - -– Baradlay Richard? - -– Köztük van. - -– El van itélve? - -– Halálra. - -Alfonsine megszorítá a férfi kezét. - -– Jó éjszakát! - -Az nem adta vissza hideg kezével a szorítást s azt mondá: - -– Reggel van. - -Hiszen nem neki szólt sem az üdvözlet, sem a forró kéz görcsszorítása. - -Alfonsine sietett a vasúthoz. A vonat korán indul. Az öt órai harangszót -ott hallotta. - -Ez a lélekharang neki. - -Most olvassák fel itéletét… Most fordítja arczát az ablakon bemosolygó -hajnal felé s kér tőle egy kis pírt kölcsön… Most törik el feje fölött a -pálczát… «Istennél a kegyelem!» – Denevérszárny, repülhetsz! - -E közben a nap tányéra a láthatár fölé emelkedék. A vonat körül utas nép -sürgött-forgott, helyezkedett s beszélt arról, hogy milyen hideg van ma -reggel. - -Alfonsine nem érezte azt. Még nyakkendőjét is leveté, hősége volt. Hátat -fordított a napnak, úgy nézett vissza a ködös városra. Tán azt várta, -hogy egyszer csak e párázatból egy ködarcz fog kiemelkedni, -felhőhomálylyal rajzolva, s annak még egyszer utoljára a szeme közé fog -nevethetni. - -A vonat tovarobogott. - -Negyven percz volt öt óra után. - - - - -A TŐR HEGYE LETÖRVE. - -Nem robogott eléggé gyorsan a gőzmozdony. Alfonsine a villámmal -szeretett volna utazni. A denevérszárny tízszer is megjárta azt az utat, -a mit a gőz egyszer. - -Türelmetlen volt. Vágyott otthon lehetni. Lelkével előre sietett. - -Jól esett, hogy nem volt útitársa, az első helyen utazott; nem vonta el -senki közönyös beszélgetéssel: öngondolataival kéjeleghetett. - -A bécsi indóháznál ott várta hintója. Sietett keresztül furakodni a -tömegen, hogy első lehessen, ki a pályaudvarból kijut. - -Kocsisát is gyorsaságra unszolta. - -Hazaérve, futott fel a lépcsőkön. - -Futott a szobákon keresztül, míg rátalált Edithre. - -A leány gyászruháját varrta. - -Alfonsine odarohant eléje, s a jóllakott boszú kaczajával vágta szivéhez -e keserű szókat: - -– Megöltem őtet! - -A lelkébe kapott haláldöfés után a leány fájdalomteljesen emelé szemeit -a magasba. Az a sugár, az a gloria volt ez arczon, mely a szent szűz -tekintetében világít, midőn szemeit a keresztfa magasságához fölemeli. - -És azután mélyen sóhajtva lehajtá fejét keblére, s kezeit ölébe ejté. - -De nem sirt, nem átkozódott. - -– Megöltem a kedvesedet! - -Leánya megérkeztére most Plankenhorstné is elősietett. - -És annak aztán elmondá Alfonsine az egész történetet. Hol járt? mit -tett? Miket beszélt? Minden körülményt, minden szót. A nagy sietséget, a -gyors sikert. A tökéletes sikert. A boszú pohara megtelt. - -És a két hölgy úgy kaczagott, úgy örült ezen; úgy ölelte egymást, úgy -hízelegtek, úgy beczézték egymást, mint a kik nagy, örvendetes -diadalokat vívtak ki, a hogy örülni szoktak anyák, leányok egymás -szerencséjének, boldogságának. - -Szinte elfeledkeztek nagy boldogságukban arról a harmadikról. - -Hát az áldozat nem vonaglik? - -– Hát te nem sírsz? - -A teknöncz még él, ha az agyvelejét kiveszik: hát egy leányszív még -annál is szívósabb? Nem értette talán? - -– Richardod meghalt! - -A leány nem szólt semmit; kezét keblére tette és szemeit gyászruhájára -függeszté. És nem sirt. Nagyobb fájdalom volt az, mint hogy könyei -lehettek volna. Nagyobb rémület, mint hogy mozdulatot engedett volna. - -– Te bárgyú! Nem érted? Kedvesed meg van ölve. Megölve, mint az enyim. -Özvegy vagy. Tudod-e már, hogy mi ez a fájás? A mi nekem mindennapi -hálótársam. A véres kisértet feje vánkosomon. Most már a tieden is ott -van. - -Edith nem borzadt össze. Hozzá volt szoktatva már e rémes ábrándhoz. -Hiszen mindennap azzal kelt, azzal feküdt. - -És Alfonsinet dühödtté tette e könytelen némaság. Diadala legmagasabb -gyönyörétől érezte magát megfosztva e szenvedő nyugalom által. Hisz -azért sietett úgy haza, hogy lássa őt is a földön fetrengeni, és átkozni -Istent és embereket, és éles vasat keresni saját keble ellen: mint a -hogy az látta őtet. - -És a megtiprott gyermek nem dühöng, nem zokog, nem vonaglik. - -A denevérszárnyú léleknek ez ingere volt. - -– Gondolj rá, te nyomorult, hogy a leggyalázatosabb halállal halt meg; a -mit emlegetni is szégyen! Hogy most e perczben ott ásnak neki a homokban -egy gödröt és belelökik dicstelenül; és földet taposnak a fejére, a -nélkül, hogy valaki egy imát mondana el fölötte, és te még a sírjára sem -fogsz találni soha! - -A leány magában sóhajtott és válaszolt: «Magához vette Isten s én -gyászolni fogom örökké». De kimondani nem birta ezt. Nagyobb fájdalom -volt az, mint hogy szavai lehettek volna. - -– Sírj hát! ordítá dühödten a szép mænade, s lábával dobbantott, és -ökleit összeszorítá, hajfürtei vonaglottak hevült arcza körül. «Sírj -nekem! sírj!» - -E pillanatban benyitotta az ajtót a komornyik és jelenté: - -– Baradlay Richard úr van itt. - -A feltárt ajtón túl, a mellékszobában ott állt Baradlay Richard polgári -öltözetben. - -* * * - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ha mindez valóban, historice így nem történt volna, azt mondanák rá: -«csatány!» - -Pedig hát valósággal így következett egymás után. - -A fejgörcsök embere azt az utolsó tizenkét órát arra használta fel, hogy -elővetette százhúsz legfőbb vádlott perét, itéletet hozatott benne. Az -itélet mindnek halálra szólt. Ő pedig megkegyelmezett valamennyinek. -Teljhatalma volt rá. - -Nem is hogy büntetéseiket átváltoztatta, enyhítette volna! elengedte -minden dolgukat végkép és egészen. Menjenek szabadon. - -A fejgörcsök embere e kínzott órájában csakugyan boszút állt; de nem az -elbukottakon, a kiknek ő tartotta a fejükön a lábát; hanem a -miniszteren, a ki az ő fejére készült gázolni. - -Tömegestül lökte oda közéjük a végbocsánatot. A legjobban terheltek -közé. Most már tessék a miniszternek tovább játszani a partiet. - -Ez volt az ő válasza Plankenhorst kisasszony üzenetére. - -Alfonsine rosszul tanulmányozta a lélektant. Rosszul ismerte ki az -embereket. Különösen rosszul figyelte meg a mérgek hatását! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Richarddal tudatták megkegyelmeztetését, a mi rá nézve a -legváratlanabbul jött, a főhadbiró behivatta őt magához. - -– Ön ugyan kegyelmet kapott s szabadságát is visszanyerte, monda neki, -hanem egy időre Magyarországon nem maradhat. Körül fog határoztatni -valamely más koronaországi városba. Például talán Bécsbe. - -– Mindegy, akárhová. - -– Tehát maradunk annál, hogy Bécsbe. A tábornagy úr, ki ma önnek -kegyelmet adott, azt üzeni önnek, hogy ha Bécsbe feljut, legelső -gondjának tartsa fölkeresni Plankenhorst Alfonsine úrhölgyet és -megköszönni azon szíves közbenjárást, melylyel az ön megszabadulását -kieszközölte. Ezen úrhölgy közbejötte nélkül ön nem nyerte volna vissza -ily hirtelen szabadságát. Tehát megköszönje neki! - -– Kötelességemnek tartom. - -– Még egy dolgot! Önnek testvére Eugen, azaz Ödön, az osztó igazságnak -áldozatul esett. - -– Azt már hallottam, csak azt nem tudom, hogy a német és magyar név… - -Szavába vágtak nyersen: - -– Először is önnek nem volt szabad semmit hallani, mert fogoly volt s a -foglyokkal közölt hír árulás. Továbbá pedig én nem kértem öntől -philologiai oktatásokat, hanem hogy hallgasson rám. - -Azzal kivett egy kis papirtokot fiókjából. - -– Önnek testvére levágott hajából egy fürtöt hagyott önnek. Vigye! - -Richard kibontá a papirtokot s ámultan szólt: - -– De hiszen ez… - -Ismét szavába vágtak: - -– Nincs több beszédem önnel. Adieu! - -S azzal kitolták az ajtón. - -Csaknem kiszalasztá a száján, hogy hisz ez szőke fürt; Ödön haja pedig -fekete. - -Sietett hát a parancs szerint azonnal Bécsbe. Még jókor érkezett a -reggeli vonatra. - -És utazott ugyanazon a vonaton, a melyen Alfonsine. Csak hogy ő a -harmadik helyen, mint szegény elbocsátott fogoly; az pedig az első -helyen. - -S a míg Alfonsine a boszú gyönyörében kéjelgett, boszújának épen maradt -tárgya tőle néhány ölnyi távolban három nagy talányon törte a fejét. - -Az első az volt: «mit jelent ez a szőke hajfürt? mit az Eugen névvel -azonosított Ödön?» - -A második az volt: «miként köszönheti ő megszabadulását Plankenhorst -Alfonsinenak?» - -A harmadik meg az, hogy: «hol fogja ő megtalálni Edithjét? s mi jön -azután, ha megtalálta?» - -Megoldást egyikre sem talál. - - - - -A KŐSZIVŰ EMBER FELEL. - -Mindennap, de mindennap ott fekszik a fiavesztett özvegy, arczczal a -földre leborulva a kőszívű ember arczképe előtt. - -Mindennap újra, meg újra ostromolja az örök könyörgéssel: «ne vedd el -másik fiamat!» - -Monomaniája kezd lenni ez a harcz egy festett képpel. - -S a festett kép oly szívtelen, oly hallgatag. - -S a jajkiáltó sorok, mikben gyászharang, dobpörgés hangzik, még mindig -jönnek a hírlapokban, mint új, meg új üzenet a felleges égből. - -Egy esős nyári nap hideg estéjén ismét együtt volt a család. Szokatlan -juliusi hidegek jártak a lapályon; a kandalló körül ültek, midőn újra -hangzottak azok a fegyveres léptek az előteremben, mik Giantot fektéből -feluszítják s ismét benyit az a vendég, a ki nem koczogtat az ajtón: -«szabad-e?» - -Ugyanazon csendőr az, ki a minapi leveleket hozta. Ugyanaz a merev -katonás arcz, mely semmi indulatot el nem árul. - -– Egy levél Baradlay Kazimirné asszonynak. Újépület, második pavillon. - -Reszketve kel föl előtte mindenki. - -Ez a halálmadár. - -Tántorogva, féltébolyultan járul eléje a szólított nő s reszkető kezét -nyújtja a levél elé. - -És aztán karját arcza elé emelve, eltakarja előle szemeit, mintha nem -akarná látni azt, a mit kezében tart. - -– Olvasd! szól, a levelet odanyújtva Arankának. És maga karszékébe -roskad vissza. - -Arankának már szabadalma van borzalmas leveleket elolvasni. - -Ő töri fel a pecsétet, ő bontja fel a borítékot, ő hüvelyezi le a -levelet. És azután olvassa azt: - -«Anyám. Szabad vagyok! - -Richard.» - -Az anya nem hisz annak, a mit hallott! Látni is akarja. - -Kiragadja menye kezéből a levelet, és arcza elé tartja. - -Igen! ezek az ő vonásai! Ez az ő irása! Él! Ir! Megszabadult! - -Ez való. Ez nem álom. - -És a levéllel kezében elfut; beveszi magát belső szobáiba. Ott, hol -férjének arczképe áll, zokogva leül a kerevetre: újra, meg újra -elolvassa a rövid levelet. Aztán feltartja azt a mindenütt szemébe néző -arczkép elé, mintha azt kivánná attól, hogy az is olvassa el. És végre -megcsókolja a festett arczkép kezét. A kezet, mely megbocsátott, a -kezet, mely nem sujtol többé. - -Ama közbenjáró, ki míg kicsiny gyermek volt, ha nehéz vitáik voltak -szülőinek, annyiszor járt apától anyához engesztelő rebegéssel: – -odafenn van már; – s ismét kibékíté őket! - - - - -A KÉRŐ. - -Richard egész nyugodtan és kedélyesen lépett be Plankenhorsték teremébe, -mint ki régi ismerősök közé érkezik. - -Nem látta meg a két Plankenhorst úrhölgy arczán a kisértetlátó -elrémülést; csak azt látta, hogy Edith az öröm kétségbeesésével rohan -eléje és a tulvilágról jött önfeledés mámorával borul keblére, átöleli -nyakát karjaival, őrjöngő erőszakkal szorítja magához és lélekvesztett -felmagasztaltsággal rebegi: «Richard, kedves Richard!» - -Most már tud sírni. - -Idő kell hozzá, míg magához bír mindenki térni az indulatrohamból. - -Míg Edith karjai lefoszlanak kedvese nyakából; míg Alfonsine meggyőződik -felőle, hogy ez csakugyan élő ember és nem kísértet, a kit maga előtt -lát. - -Hanem még azután is, hogy Edith Richard kebléről lebontakozik, ott marad -mellette s jobbját két kezébe fogja, mintha el volna nála határozva, -hogy azt soha többé el nem ereszti. - -Richard mindezt olyan természetesnek találja. - -A leány menyasszonya. A vőlegény halottaiból támadt fel. Itt van ok -rendkívüli örömre, az öröm szokatlan kitöréseire. - -Azt is hiszi kitalálhatni, hogy Alfonsine miért oly sápadt? - -Palvicz nem terheli lelkét. Becsületes harcz volt közöttük. Azután semmi -köze annak ehhez a házhoz. Hajó és horgony elszakadtak egymástól. - -Plankenhorstné az első, ki beszélőtehetségét visszanyeri. - -Edithhez intézi szavát. - -– Edith kisasszony! Nem látom át, miért ez önfeledtség, ez elragadtatás -egy idegen férfi irányában? Mi tetszik önnek, uram? – szól aztán -Richardhoz fordulva. - -Edith pirulva ül vissza helyére; de most már gyönyörrel nézi a varrott -gyászruhát, míg Richard előbbre lép s őszinte, rosszaságnélküli -szivélyességgel fordul Alfonsine baronessehez. - -– Legelőször a hála kötelessége hozott ide. Én ma hajnalban halálra -itéltettem s még azon órában kegyelmet kaptam. A kormányzó, ki teljesen -fölmentett s szabadságomat visszaadta, lelkemre köté, hogy legelső -kötelességemnek tartsam e szabadulásomért nagysádnak hálámat kifejezni. -Nagysád közbenjárulása nélkül legalább tizenöt évi fogságot kaptam -volna. Fogadja érte hálámat! - -Megannyi sarokkal tapodás egy kigyó fejére. - -Hálát adni a megszabadulásért Plankenkorst Alfonsinenak! - -Köszönet attól az embertől, a kinek elvesztéséről álmodott, a min -töprengett, a miért fáradott annyi idő óta. - -És a ki kulcsával bír e talánynak, melyet senki sem ért, az Alfonsine. - -Ő már érti egészen. - -Hiszen megtörténik sokszor, hogy a földből visszaüt a villám az égbe. - -Vak Sámson magára rántja a filiszteusok karzatait, a kik játszani -akartak vele. - -És ő most látja, hogy mit cselekedett? - -Maniacus dühében megszabadítója lett annak az embernek, kit elveszteni -akart. - -Ha ő hagyja azon az éjszakán fejgörcseivel vesződni azt az embert, ha -hírt nem visz neki az őt fenyegető fordulatról; ha engedi a dolgokat a -maguk szomorú következetességében lefolyni, akkor Richard ott marad -fogságban. Nem hal meg, de tizenöt évig el lesz temetve. Mire onnan -előkerűl, kész öreg ember és Edith agg hajadon. - -És ezt ő rontotta el! - -Ő vetette ki sarkából annak a kriptának az ajtaját, melybe Richard el -volt temetve: mert nem érte be vele, hogy ott feküdjék a koporsóban, azt -is akarta, hogy halva feküdjék ott. - -És ezzel szabadította ki. - -Nincs hátra egyéb, mint e nyájas, üdvözlő arcz előtt porrá lenni. - -Plankenhorstnéra került a sor, hogy helyt álljon. Neki hideg vére volt -már. - -– Uram! Ön félreérthetett valamit, a mit önnek tán nem komolyan mondtak. -Azon szolgálatot, melyet ön említ, családunk egyik tagja sem tehette -önnek, azon csekély oknál fogva, mert mi ez ügybe nem avatkoztunk soha. -Mi minden közélettől visszavonultan élünk, senkivel nem érintkezünk s -országos ügyekbe nem ártjuk magunkat. Termeink zárva vannak a társaság -előtt. Ezt ön előtt is kénytelen vagyok határozottan kijelenteni. Ugy -hiszem, ön elég világbeli jártassággal bir, ezt megérteni. - -– Teljesen értem, bárónő, s e mostani látogatásom, biztosítom önt, -utolsó. - -– És reménylem, rövid. - -– Az is meglehet. Azt három szóval elvégezhetem. Ön tudni fogja, hogy -másfél év előtt Edith kisasszonyt eljegyeztem. - -– Annak a következményeire most már gondolni sem lehet. - -– Miért nem? - -– Azt jobb lesz, ha ön nem magyaráztatja meg magának. - -– De azt tudnom okvetlenül szükséges. - -– Tehát meg is hallhatja tőlem, ha épen önmagától nem akarja -megkérdezni. Mikor ön Edith hugomat eljegyezte, akkor ön kapitány volt, -úr volt és nemes ember. Most pedig egyik sem. Rangját elvesztette. -Vagyonát, nemességét a tábornagy nem adhatta vissza, mert ahhoz nem volt -joga. Ő csak élet és szabadság fölött rendelkezett. Ön tehát jelenleg -nem tiszt, nem úr, nem nemes ember. - -– De még mindig Baradlay Richard vagyok! – mondá az ifju, önbecsének -egész férfiérzetével. - -Plankenhorstné ajkát pittyeszté megvetőleg, s félvállról nézett le rá -fitymálóan. - -– Szabad, mint a madár. De a másik nem szabad, mint a madár. Liedenwall -Edith kisasszonynak családja van. S e családnak joga van válogatni; – -joga van elutasítani és mást választani. Liedenwall Edith kisasszony még -mindig a Plankenhorst-család tagja, és annak fenhatósága alatt áll. - -– Én Liedenwall kisasszonyt kérdezem, úgy van-e ez? - -Edith csak némán rázta fejét; de még nem szólt. - -Plankenhorstné ketté akarta vágni a tárgyat. - -– Edith követni fogja azt, a mit mi határozunk felőle. Azt megitélni, -hogy jövendő sorsa miként intéztessék, a mi jogunk és a mi -kötelességünk. Ön uram, elkésett a leánykéréssel. Nagyon is magasról -akart hozzánk leszállni, s most nagyon is alacsonyról kérezkedik fel. - -– Én nem kérezkedem önökhöz. Tudok nőmnek nevet adni, és szivet és -kenyeret! szólt bele Richard határozottan. Én nőt kérek, s aztán -megszününk egymással törődni. - -– Ön csalatkozik; mi nem szünhetünk meg Edithtel törődni soha. Vagy azt -hiszi ön, hogy tizenöt évig hagytuk volna Edithet ön után várni? Mi -gondoskodtunk már róla. Ön el volt temetve. Edithnek szerencséje akadt. -Edith már el van igérve. - -Richard kérdő bámulattal tekinte Edithre. A leány arcza tudatlan -csodálkozással felelt kérdésére. - -– Kinek van eligérve? - -– Ön igen kiváncsi. Azonban nem tartok titkot. Ön emlékezni fog azon -fiatal titkárra, kivel tavalyi estélyeinken gyakran találkozott. Az most -előkelő úr. Megyefőnök. Edithre nézve nagy szerencse. - -– És Edith beleegyezett? - -– Ne hívja ön keresztnevén, uram! Az nagy szabadság. Liedenwall -kisasszony! – Liedenwall kisasszony kezét annak fogja adni, a kit én -vezetek elé. - -Most aztán Edith felállt a helyéből és szólt: - -– Liedenwall Edith nem fogja a kezét másnak adni, mint a kit szeret. - -Plankenhorstné nem jött ki önmérsékletéből. - -– Edith kisasszony. Semmi theátrális productiót! Itt indulatoskodásnak -nincs helye. Ön gyámleányom. Nekem jogot ád ön felett a törvény. - -Edith most már nem hagyta magát elhallgattatni. Belefogott a harczba. -Küzdött. - -– Én nem kivánok önnek gyámleánya lenni! Elmegyek cselédnek. Az ön -házánál beletanultam abba. Mint cseléd, mint szolgáló, annak adhatom a -kezemet, a kinek akarom. - -– Gondoskodva van róla, kedvesem, hogy ön el ne mehessen cselédnek: -higyje el ön, hogy igen jó gondviselés alatt áll. Minden úri renddel fog -egymásután következni, egész odáig, a hol az oltár előtt le kell -térdepelni. Ha ön sírni fog az alatt, míg a lelkész az esketési formát -felmondja ön előtt, az a szent czeremoniának csak kiegészítő része lesz. - -– De én nem fogok sírni! szólt a leány, előlépve hevesen. Hanem valami -mást teszek. Ha csakugyan akadna olyan ember, a ki engem, szivem, -akaratom ellen nőül akarna venni önök parancsára, annak én a mennyegző -előtti napon elmondom, hogy én megszöktem egyszer a zárdából, elszöktem -éjnek éjszakáján a táborba a kedvesemhez; ott töltöttem a szeretőm -szobájában a féléjszakát. Láttak a katonák a bivouacon, látott a -Singer-utczai markotányosné. Tudják az apáczák mind a -Brigitta-kolostorban, tudja soror Remigia, hogy megszöktem és -kedvesemnél voltam. Itt van a vállamon a korbácsok nyoma, a hogy -megvertek érte. - -És azzal lerántá válláról az öltönyt; az élő fehér bársony haván ott -látszott most is a két éles korbácsütés rózsaszínű vonása. - -– Akarja ön, asszonyom, hogy e verések nyomait más is meglássa rajtam, -mint a kiért megvertek? - -Plankenhorstné meg volt némulva az elszörnyedéstől. - -Edith folytatá: - -– És ha akadna mégis oly nyomorult, silány ember, ki ily felfedezés után -az oltárig elkisérne, én ott az egész násznép előtt ezt kiáltom, mikor -térdepel: «Nézzétek ezt a gyávát! A ki tudja hogy menyasszonya egy éjt a -kaszárnyában töltött a szeretőjénél, mint apácza-növendék, s mégis nőül -akarja venni!» s akkor úgy ütöm arczul az oltár előtt, hogy elmulik a -kedve örökre a szemébe hazudni az Istennek és az ő szenteinek! - -Imádandó szép volt a leány ez indulatkitörésében! Erő, villám, ihlet -volt minden vonása, szava, mozdulata. Richard a gyönyörtől üdvözülten -bámulta e csodatüneményt. - -Hogy rágalmazza önmagát! Hogy keríti magát körül a gyalázat mérges -gőzkörével! Pedig hiszen Richard tudja azt legjobban, hogy ez nem igaz. -Igaz, és mégsem igaz. Igaz, hogy ott volt kedvesénél; de nem egyedül, -hanem anyjával, de nem szerelemből, hanem kétségbeesésből, hogy életét -megmentse annak. És ezért megverték, megostorozták! E drága testet, e -gyönge, szeráfi alakot! Kinek van joga a világon e szent sebhelyeket -csókjával megengesztelni másnak, mint a ki miatt az történt? - -Plankenhorstné el volt fulladva az ijedségtől, a rémülettől, a dühtől. -Uj dolgok voltak ezek, a miket hallott, a miket látott. Olyanok, a minők -túlhaladták felfogását, képzeletét; a mik alatt összetört erélye, -kevélysége, akarata. - -Érezte már, hogy ezzel a leánynyal nem bír, hogy ez erősebb, mint ők -valamennyien. Hogy ők csak dæmonok, de az maga a «legió»! - -Még egy fordulatot próbált adni a végzetnek. Most már nem Richardot -támadta meg, hanem Edithet. - -– Te szerencsétlen leány! – szólt kezeit összekulcsolva és szemeit ég -felé forgatva, – ki úgy el tudta magát felejteni! Tudod-e azt, minő -csapodár csábítónak vetetted oda magadat áldozatul? Ez az ember itt nem -a te kedvesed egyedül. Ennek már hölgye van, kinek nevével, becsületével -tartozik, kinek előjoga van fölötted, ki téged el fog űzni, ki fog -kaczagni. - -– Én nekem, asszonyom? kérdé Richard elbámulva. - -– No! Vagy merje ön tagadni, hogy ön Pesten egy gyermeket tart, arról -gondoskodik, ápolja, szereti, gyógyíttatja. Felőle tudakozódik és sorsát -intézi. Tagadja el ön, ha meri. - -Plankenhorstné a felülkerült gyáva diadalérzetével mérte a végcsapást -Richard fejére. - -– Hát még egy ártatlan gyermek sorsát is belekeveri ön, asszonyom, e mi -szomorú vitánkba? szólt Richard halkan, szeliden, kérlelő hangon. - -– A gyermek ártatlan, de szülői nem azok! szólt a vádló, ujjal mutatva -Richardra. - -«Te mondád». - -– Jól van asszonyom, szólt Richard, elmondom önnek a gyermek történetét. -Egyszer a csatában egy derék vitéz ellenfelemet halálra sebesítém. -Bajtársam, kit balsorsa kardom által ejte meg, halála óráján oda hítt -magához. És akkor elmondá, hogy van egy fia, kit régóta keres, s kinek -most nyomára akadt. Azt a fiut anyja elveté. Rám hagyta, hogy keressem -azt fel. Felfogadtam neki, hogy felkeresem és gondját fogom viselni, -mintha testvérem gyermeke volna. Kerestem a fiut és rátaláltam. -Megtaláltam őt a nyomor, az inség legalsó fenekén. Rosszabb sorsban mint -egy gazdátlan ebet. Oh, ha anyja látta volna! - -Plankenhorst Alfonsine merev szemekkel bámult a beszélőre. - -– Megtaláltam a gyermeket halálos betegen, egy ablaktalan oduban, -szemétágyon fetrengve, meztelen, rongygyal takarva, és félig megvakulva. - -Alfonsine reszketett a láztól. - -– Én elvittem magammal a nyomorult árvát, és atyja lettem neki atyja -helyett, kinek neve volt Palvicz Ottó. - -Alfonsine a pamlag vánkosaiba temette arczát. Plankenhorstné ijedten -hátrált leánya elé, hogy eltakarja azt, és sápadtan, rémült szemekkel -tekinte Richardra. - -Az pedig folytatá nyugodt mérséklettel: - -– Minden irat a kezemben van, mely igazolja a gyermek származását. Az -anyának minden levele. A keresztelőlevél. Oda dobhatom azt annak, a ki -kérdi. - -Plankenhorstnénak minden íze reszketett, térdei roskadoztak alatta. - -Richard azonban büszkén felemelé fejét. - -… – De én felfogadtam haldokló ellenfelemnek, hogy gyermeke anyjának -nevét soha senkinek el nem árulom. Nemesi szavamra fogadtam. S minthogy -önmagam előtt még most is nemes ember vagyok, – azért önnek sem mondom -meg azt! - -Plankenhorstné föllélekzett. A torkát szorító kéz eltávozott onnan. - -Ámde Edith odalépett Richardhoz s angyali szelídséggel monda: - -– Akárkié legyen az a gyermek, a kinek ön azt fogadta, hogy atyja fog -neki lenni: én anyja leszek annak! - -És azzal Richard keblére borult, s fejét vállára hajtá. - -A legyőzött, a földre zúzott asszony két kezét elátkozó mozdulattal -emelve feje fölé, hörgé indulattól reszkető hangon: - -– Vigye hát ön magával, a pokol és minden ördögei nevében! - -. . . . . . . . . - -Azokra pedig mosolygott a mennyország és minden angyalai. - - - - -COMEDIE OF ERRORS. - -«De most már hova»? - -Igen! A bérkocsis kérdezte azt Richardtól, ki alant várt rá, midőn -Edithtel karján az utczára lesietett. - -Ez ám a főkérdés: most hová? - -– Ismerősöm, rokonom, se nekem nincs, se neked, a kihez vigyelek, a míg -esküvőnk napja elérkezik. Bécsből pedig távozni nem szabad. - -– Hát vigy magadhoz, mondá a leány. – Nem voltam-e már nálad a bivouacon -is? Nappal együtt leszünk, este jó éjt kivánunk egymásnak. - -– És közöttünk fekszik Seif Almuluk herczeg kardja. - -Sheherezade szultána regéinek egyik hőse ez, ki menyasszonyt visz haza -egyedűl egy tutajon, s mikor egymás mellett alusznak, kettőjük közé -fekteti kivont kardját. - -Mert az életben nem úgy megy az, mint a színpadon: a hol a mint a -szerelmes párt megáldották, vagy megátkozták, egymásnak dobták, vagy -kezeiket összetették, azzal megvan minden. - -Hát a pap! - -A dráma után jön még egy három felvonásos vígjáték: a comedie of errors, -a tévedések vígjátéka. - -Mert hiszen legegyszerübb volna a felelet egy fiatal pártól, a ki -vőlegény és menyasszony, erre a kérdésre: «de most hová?» az, hogy -«egyenesen a paphoz!» - -Egyenesen! Oda nem járnak egyenesen. - -Azért csak tessék elébb kinyittatni a «magyar királynál» (vendéglő) azt -a két egymásba nyiló szobát; egyiket Edith, másikat Richard számára. És -azután még sok napot eltölteni azzal a mulatsággal, hogy egy bezárt -ajtón keresztül mondjanak egymásnak édességeket, nevezzék egymást -kedvesemnek, egyetlenemnek, és küldjenek egymásnak csókokat a deszkán -keresztül. Köztük fekszik – Seif Almuluk herczeg kardja. - -Mert a szent házasságnak sok czeremóniája van. - -Elébb a bécsi papnak ki kell hirdetni háromszor egymásután a szeretők -neveit. Még pedig nem három parasztnapon egymásután, hanem három -úrnapján. Mert csak a vasárnap az authenticus nap. - -Azután bizonyítványt kell hozni a nemesdombi paptól, hogy itt is -megtörtént a háromszori kihirdetés. - -De még elbocsátó levelet is kell adni a nemesdombi papnak, melyben -megengedi, hogy a nyájához tartozó juh Bécsben kelhessen össze. Részint, -mivel a menyasszony ott lakik, részint, mert nem eresztik onnan. - -S minthogy most Nemesdombon nincs rendes pap: az öreg meghalt, a káplán -elbocsátása pedig nem találtatik elég érvényesnek, tehát folyamodni kell -az espereshez, hogy hatalmazza fel a káplánt az elbocsátási engedély -kiadására. - -Az esperes pedig úgy találja, hogy ez fölösleges, ennek semmi nyoma a -komjáthi kánonban: aztán, hogy megmutassa, hogy neki nem parancsol a -bécsi pap, nem ád felhatalmazást. - -Akkor aztán Richard arra fakad, hogy elhiszi, hogy a házasságot az Úr -Isten szerzette, hanem hogy a czeremoniákat az ördög csinálta hozzá, az -meg bizonyos. - -Pedig még azzal mind nincs vége. - -A törvény még azt is akarja tudni, hogy szülők és gyámok mit szólnak a -házassághoz? És e kérdésben szép mutatiókat és variatiókat enged meg -magának. - -A katholikus házasulandónál nem lényeges a gyámi engedély; de viszont -nincs is kötelezve gyám és szülő a kiházasításra; a protestánsoknál -kötelezve van a kiházasításra s annálfogva megkivántatik az engedély. - -Ezt a pap előtt mind be kell bizonyítani; elismervényekkel, -nyilatkozványokkal, lemondványokkal s más képtelen okmányokkal -eligazítani. - -S talán már akkor aztán czélhoz jutottak? - -Dehogy jutottak.! - -Akkor következik még az országos veszekedés a fölött, hogy be szabad-e a -templomba ereszteni s a papnak összeesketni egy olyan párt, melynek az -egyik fele a keresztvégű, másik fele a csillagvégű torony templomában -imádja az Istent és vallja a szentháromságot? - -A bécsi pap azt állítja, hogy az nem lehet. - -A polgári törvénykönyv azt állítja, hogy lehet. - -A bécsi pap nem akarja őket másként megesketni, mintha a vőlegény -reversálist ad magáról, hogy minden törvényadta jogairól lemond, mely -szerint leendő családjának fele ide, fele oda járjon imádkozni s -valamennyit egy vallásra adja, ha lesz. - -Erre aztán dühbe jön a vőlegény s felfogadja, hogy rögtön megy a -rabbinushoz s zsidóvá lesz menyasszonyostól. - -Akkor aztán azt mondják neki: hogy no hát vigyen el az ördög, gyertek -ide, megesketlek, de meg nem áldalak, s valahol egy magánszobában, -pipával a szájában, elmondja a pap előttük az esketési formulát. «No, -már most férj és feleség vagytok, elmehettek!» - -Hát hiszen mindjárt azon kezdhette volna. - -. . . . . . . - -Richard még szabadulása estéjén megirta anyjának a vele történteket. - -Sok szép feljegyezni valója volt arról a napról. Reggel halál, este -menyasszony, közben megkegyelmeztetés és megátkoztatás. - -Belekerült egy hét, míg választ kapott rá. (Bizonyos levelek akkor nagy -ellenőrségen mentek keresztül.) - -A levél igen rövid volt. Az öröm Richard életben maradásán, házasságának -helyeslése s az igéret, hogy e napokban fog a tiszttartó felmenni -Bécsbe, az majd elmondja a többit. - -Azt a napot türelmetlenül várta Richard. - -Annál nagyobb volt öröme, midőn a tiszttartó feleségestől toppant be -hozzá. Mindjárt azon kezdte, hogy feleségét itt fogja hagyni addig Edith -kisasszonynál, míg átesnek az esküvőn; hiszen szegény kisasszonyt az -sincs, a ki menyasszonyi köntösébe felöltöztesse. - -A menyasszonyi köntöst természetesen ő szerezte be Pesten. Azt ugyan jól -tette, mert Edith egy váltani való ruhát sem hozott el -Plankenhorstéktól. - -A jó öreg aztán elmondta Richardnak az eddig történteket. A nagy -veszélyt, mely Ödönt és Jenőt kicserélte. (Most már értette Richard, mi -az a szőke hajfürt? Szegény fiu! Míg élt, az egész embernek nem volt -Richard előtt az a súlya, mint annak a nehány szál hajának most.) - -«Megtette magát bátyánknak!» - -Azután elmondá a tiszttartó az otthoni állapotokat. Az özvegy asszonyság -maga akart feljönni Bécsbe Richard menyegzőjére; de mikor útlevelet kért -(mert most a szomszéd faluba is útlevél kell), tudatták vele, hogy -internálva van Nemesdombra s onnan kimozdulnia nem szabad. Akkor a -fiatal úrhölgy akart eljönni, de annak meg úgy megbetegedett a kis fia, -hogy azt nem hagyhatja otthon. Testvérének pedig jó okai vannak Bécsbe -nem jönni. Igy csak a tiszttartó jöhetett el násznagynak és neje -örömanyának. - -Richard annak is örült nagyon. - -Még azt is tudatta vele a tiszttartó, hogy egész vagyonuk le van -foglalva hatóságilag. Az ugyan nem marad úgy véglegesen, mert csak a két -fiu részére tehetik rá a kezüket: a harmadikat ki kell bocsátani; hanem -hogy az sokáig elhuzódik s addig minden jövedelmet, mely bárhonnan -bejön, a financzdirectiónak kell beszolgáltatni, az ád ki azután -havonkint nyugtatvány mellett a család számára szűkre szabott -tartásdíjt. Azért Richard úrfi is eleinte szabja a költségeit e -körülményekhez. - -Richard ezt mind igen természetesnek találja. - -A hatalom megajándékozta az élettel. Ugyan örülhet, hogy csak a vagyonát -vette el. Az Isten rendelte azt így. Legalább az iskolában azt tanítják. - -Csak hogy végre-valahára hozzá juthat az élete párjához. - -Mert az tudnivaló, hogy két házasulandó ember: két gonosztevő. Azokat -először rendőri felügyelet alatt kell tartani szülőknek, gyámoknak; – -azután üldözni, fegyelem alá venni a köztársaságnak; – végre elfogni, -meggyötörni, megkötözni, kivallatni, megesketni, halálra itélni az -egyháznak, hogy annál jobban megérdemeljék a mennyországot. - -Richard legalább elnyerte vele a mennyországot! - - - - -A SZENVEDÉSEK KULCSA. - -Mikor aztán Richard elnyerte a mennyországot, úgy találta, hogy egyszer -le is kell szállni a földre. - -Elővette kis feleségét és elkezdett neki földi dolgokról beszélni. - -– Kedves kicsi feleségem. Tudod-e azt, hogy mi szegény emberek vagyunk? - -Edith kinevette vele. - -– Hogy volnánk mi szegény emberek? mikor nekem itt vagy te, teneked meg -itt vagyok én. - -– Az két millió! Hanem kamat nélkül. Nekünk össze kell huznunk -kiadásainkat. Tudod-e, hogy mennyi az összes havi jövedelmünk? Összesen -száz forint. Ennyit kaphatok az anyámtól. Most maga is szükséget lát. - -– Én nem tudom, mire lehet azt elkölteni? Hisz az tömérdek pénz! - -– Most még egy dolgot kell neked őszintén elmondanom. Még ez a pénz se -mind a mienk. Nekem vannak itt e városban korábbi időkből becsületbeli -adósságaim. Apró tartozások, mikkel becsületes mesterembereknek, -szállítóknak vagyok lekötelezve. Boldog időkben csekélységek, számításba -sem jövő könnyű tartozások; most azonban súlyos terheim. Azokat a -szegény embereket én meg nem károsíthatom. Ki akarom őket elégíteni s -havi díjam felét átengedni nekik. - -– Igen jó lesz, ötven forintból fejedelmileg lehet élni. Csak két tál -ételt főzök; magam leszek a szakácsné; majd meglátod, milyen jól főzök -én! csak egy bejáró cselédet tartok, a ki elmosogat, s kijövünk a -jövedelmeddel. - -– Ez nem soká fog tartani. Én nem vesztegetem az időt hiába, valami -vasutnál, közintézetnél alkalmazást keresek s a hiányzó összeget -kiteremtem. - -– Tudod mit? Eszünk egy tál ételt. Nem tartok semmi cselédet, -elmosogatok magam. Aztán maradj te nekem itthon s ne keress magadnak -semmi szolgálatot. - -Richard összecsókolta a kedves feleséget s aztán átadott neki ötven -forintot, hogy próbálja meg hát azzal a gazdálkodást. - -A kis menyecske elővette a papirt meg a plajbászt, elkezdett számítani: -mennyibe kerülnek a piaczi élelmi czikkek? s rájött, hogy még tizenöt -forint megmarad szállásra és ruházatra havonkint. - -– Ez pompás költségvetés! Hanem azért még is kell valami dolog után -látnom. Gondold meg, hogy most még csak ketten vagyunk; de egyszer majd -okvetlenül hárman fogunk lenni. - -– Eredj, te bohó! - -– No, azért nem szükség elpirulnod. Hiszen máris hárman vagyunk. Palvicz -Ottó fiát ide kell már hozatnunk magunkhoz. - -– Igazad van! Hát csak láss valami munka után. Majd én meg varrni fogok -pénzért. - -– Oh! azt nem engedem. Azt az én kicsikém nem fogja tenni! Inkább -kétszer annyi munkát vállalok magamra. - -– No az kellene! Hogy az egész nap ne légy az enyim. Majd megosztozunk. - -Abban aztán megegyeztek, hogy majd megosztoznak a keserűjén úgy, mint a -hogy az édesén megosztoztak. - -Richard engedelmet kért egy pár órára elmehetni hazulról, míg dolog után -lát. Edith szabadságot adott neki, megparancsolva, hogy egy órakor -itthon legyen, mert várni fogja az ebéddel. - -Egyetlen egy főző-edénye volt s egy svéd kályhája a szobájában tűzhely -gyanánt. Azon elébb megfőzte a levest abban az egy edényben: azt -félretette a kályha egyik osztályába a melegre egy csuporba; azután -megfőzte ugyanazon edényben a hushoz való mártást; azt is félretette egy -csészében; végre ugyanazon edényben elkészítette a tésztaneműt. Oly -izletes volt minden, oly finom és kinálkozó. - -Mikor pontban egy órakor hazaérkezett Richard, a kész ebéd várta. - -De jól is ízlett! Richard evett, mint egy farkas! - -«A császár nem ebédelt jobban!» - -S ezt nem a dynastia iránti tiszteletlenségből szokta mondani a népajk, -hanem hogy annál jobban megdicsérje vele a «szép asszony főztét». - -S mennyire tetszik ez az asszonyoknak! - -A símára kitörült tányér: az a művésznő koszorúja. - -Hiszen ez pompás ebéd volt! Harminczöt krajczárból! - -Ilyet nem mindennap ettünk «nagyságos úr korunkban!» (Kivált mikor Pál -úr volt a szakács! Isten nyugosztalja!) - -De meg is érdemlette Richard a jó ebédet. Jó eredménynyel járt. Kapott -alkalmazást egy gépgyárnál, nappali szolgálatra, havi ötven forinttal. -Az már aztán dicsőség. - -Lám, első Péter czár is, mikor egy napon beállt napszámosnak s a kapott -bérből egy sajtot vitt haza a feleségének, milyen büszkén mondá Katalin -czárnénak: «Látod, hogy el tudnálak tartani, ha czár nem volnék is!» - -Még más dolgokban is eljárt Richard. - -Volt a porczellán-utczai zsibárusnál. Felkérte a jó Salamont, hogy -rendezze pénzügyeit. Vegye kezébe a hitelezőivel való egyezkedést. Egy -pár ezer forintra megy biz a tartozás: de talán ráállnak a -részletfizetésre. Megkapják az utolsó fillérig követeléseiket. - -Az öreg Salamon azt igérte, hogy eljön egy és két óra között, mikor be -szokott zárva lenni a boltja. - -Pontos volt az öreg. Fél kettőkor hangzott a csoszogása az ajtó előtt. - -Edith még akkor törölgette el az ebédhez használt étszereket. Az ablakok -ki voltak nyitva, hogy friss lég jőjjön be az egyetlen szobába, mely -egyuttal konyha is. - -– Ah, szép asszonyság, szólt az öreg zsibárus nagyokat bókolva, engedje -meg, hogy megcsókoljam a szép kezeit. Örömest csókolom meg azon kezet, a -melyik dolgozik. Sokkal örömestebb, mint a melyik a legyezőt forgatja. -Ah, önök itt igen szépen laknak! Szűkecskén, de annál közelebb -egymáshoz. Azt hiszem, nem igen ijednek meg ilyen magánosan. Itt -legalább nem igen lehet titkolózni egymás előtt. Az ilyen szűk -szállásnak is megvan a maga előnye. Az embereknek nem igen kell benne -egymást keresni. Aztán sok jó ember elfér egy kis helyen. Az Isten -áldása legyen rajta. Tehát ha megengedi alezredes úr! Kérem: nekem -mindig alezredes úr lesz. Itt nem hallja senki. Lássunk hozzá, a miért -ide parancsolni méltóztatott, lássunk az ügyletünkhöz. Kérem, ha nincs -több egy széknél, én állhatok. - -De előkerült a másik is. Biz azt pohárszéknek használták. Nekik -kettőjüknek egy szék is elég volt. Ha Richard ült rajta, akkor Edith az -ölében ült. (Erre a találmányra lehetne pátenst kérni.) - -– Tehát kezdjük az elején, alezredes úr. Az asszonyságot nem fogja -sérteni a dolgunk. Én is hiszem. Egy szív egy lélek. - -A szatócs elővette zsebéből a papirba csavart krétát. - -– Tehát legyen ön olyan kegyes: sziveskedjék nekem feldiktálni, kiknek -tartozik? - -Richardnak e dologban jó emlékezete volt. Eszébe jutott minden -hitelezője, a legcsekélyebb tartozás is. Salamon irta azokat egymás alá -az asztalra. - -– Nagy összeg, tetemes summa pénz, szólt, szemöldeivel mozgatva kerek -sipkáját, Salamon. Erőszakos nagy tömeg pénz! Hm, hm! - -És egyet szippantott fekete burnótos szelenczéjéből. Megkinálta Edithet -is. Az megköszönte. Nem szereti a tubákot. - -– Majd megszokja, ha a férj sokszor nem lesz itthon. A jó asszonyok mind -rászoknak a tubákra. Az bizonyítja, hogy hívek a férjeikhez. No majd -később. Hát alezredes úr, én úgy gondolom, hogy ön még nem volt teljes -koru, mikor ezeket az adósságokat csinálta. - -– De teljes becsületű mindig voltam! - -– Ah! Ez már nagy mondás. Ezt már fel lehet jegyezni. «A becsületem soha -se volt kiskorú!» Lássa, nagyságos asszony, ilyen ember ez az ön férje. -Tékozló fiu! A becsületét többre becsüli kétezer forintnál. Ne szeresse -őt! - -Edith válaszul nevetett és megcsókolta Richardot. - -– Jól van, alezredes úr, hanem hát van egy bevett szokás. Mindennapos. -Úgy híják, hogy Vergleichsverfahren. Az ember kiegyezik a hitelezőivel -bizonyos százalékban. Azok is engednek, örülnek, ha az elveszettnek hitt -pénz egy részét megkapják. Ez igen tisztességes alku. - -– De én nem állok bele. Forintot forintért, a hogy én kaptam, a hogy -nekem adták. Én azon szegény emberektől, kik az én becsületemben bíztak, -kik hittek szavamban, egy fillért sem vonhatok el, s a becsületemből -perczenteket nem engedek le. Inkább magam szükölködöm. - -– Javíthatatlan ember! – Pedig már látja: családja van. – Jobb -gondolatokra kellene jönnie. – Jól van, no; nem szóltam semmit. – Ha -most kard volna az oldalán, hogy csörömpölne vele! – Hát most adja elő, -miből fogjuk mind ezt fedezni? Miből fogjuk törleszteni? - -Azzal két rubrikát huzott az asztalon a krétával, a tele lajstrom fölé -irta, hogy: «Soll», az üres fölé, hogy: «Haben». - -– Tehát legelőször is anyámtól kapok havonkint száz forintot, annak -felét a törlesztésre fordítom. - -– Felét? És beleegyezik a nagyságos asszony? - -– Oh igen! sietett válaszolni Edith. - -Salamon felirta azt az összeget a «Haben» alá. - -– Azután ötven forint havi díjt kapok a gépgyári munkám után, ennek -felét szintén a törlesztésre adom, másik fele marad nőmnek ruházatra. - -– Ah minek az nekem? szólt bele Edith. Hiszen jó anyánk annyi ruhát -küldött ajándékba nekem, hogy soha el nem szakgatom. Irasd be az -összeget egészen. - -És addig erőszakoskodott, míg azt a teljes összeget be nem irta Salamon -a «Haben» rovatba. - -Akkor aztán az öreg szatócs feltolta könyökéig a kabátja ujját, mintha -valami nagyot akarna kanyarítani, a mihez hozzákészülés kell és mondá: - -– Ehhez járul már most még Liedenwall Edith kisasszony menyasszonyi -hozománya: háromszázezer ezüst forint. - -És aláirta számokkal vastagon: 300,000 forint. - -Mind a ketten ránéztek, hogy minő tréfa ez? - -Akkor a vén szatócs felállt és megfogta mind a kettőnek kezét. - -– Asszonyom! Uram! Én önöknek szerencsét kivánok egymáshoz. Önök -megérdemelték egymást. A mit mondtam, a mit ide irtam, az komoly dolog. -Es már most tudják meg tőlem eddigi viszontagságaiknak egész titkát. -Üljenek le ide mellém, kérem. Van még egy szék. A hogy szokták: ketten -egy székre. Én azt szeretem látni. - -«A mit önők kiálltak, kezdé a szatócs, az nem volt ingyen. Annak nagy -volt a díja. Egy kapitális! Mert ne higyjék azt, hogy valaki csak azért -tesz rosszat, mert az őtet mulattatja. Azért szokás rosszat tenni, mert -az nagy perczentet hajt. Ezt tartják. Én nem tartom. Én azt mondom, hogy -becsületesnek lenni a legjobb üzlet. Itt a példa. De hát hadd kezdjem az -elején. Önöknek egy nagybátyjuk volt, Plankenhorst Alfréd, gazdag ember, -agglegény. Sajátságos büszke ember. Én ismertem jól, mert bankárja -voltam, pénzét kezeltem; minden családi ügyébe be voltam avatva.» - -«Az öreg báró egy végrendeletet tett, melyben minden vagyonát: bécsi -palotáját és tőkepénzét unokahugainak, Plankenhorstné asszonynak és -leányának hagyományozta.» - -«Az öreg úr sokáig élt. Az öreg emberek rendesen sokáig élnek, kivált ha -gazdagok; a hosszú idő alatt az ifju leány valami törvényes félreértésbe -keveredett szerelem dolgában, a mit az ügyvédek úgy neveznek, hogy «az -executiónál kezdte a processust». - -«No, megtörtént. Nem ritka eset az.» - -«Hanem az öreg bárók az ilyesmiben nagyon scrupulosusok. Először, mert -öregek, másodszor, mert bárók.» - -«Plankenhorst Alfréd más végrendeletet készített. Fölkereste egy -távolabbi rokonának árván maradt kis leányát, Liedenwall Edith -kisasszonyt, s azt Plankenhorsték nevelésére bízta.» - -«És aztán a másik végrendelete így hangzott: - -«Ha Plankenhorst Alfonsine becsülettel férjhez megy és rangjához illő -állással elfeledteti tévedését, akkor a tőkepénznek kapja meg felét.» - -«Ha aztán Liedenwall Edith is férjhez megy, tisztességes emberhez, kapja -az összeg másik felét.» - -«Ha Liedenwall Edith elébb férjhez megy, legyen az összeg egészen az -övé.» - -«Ha Liedenwall Edith férj nélkül marad, ha kolostorba megy, vagy oly -bukást követ el, melyet a jó világ meg nem bocsát: az egész összeg a -Brigitta-szűzek kolostoráé legyen s annak csak kamatjait élvezzék, a míg -élnek a Plankenhorst úrnők.» - -«Nem lett volna szabad e végrendeletről senkinek tudni, egyedül nekem, -ki annak végrehajtásával voltam megbízva; de a titkár, ki azt leirta, -elárulta azt a Plankenhorst-nőknek. Azok tudták.» - -«És már most gondoljanak önök azon eseményeken végig, a mik önök közt -történtek és meg fogják találni mindennek a magyarázatát: legelső -találkozásuktól legutolsó kiűzetésükig.» - -«Mikor bezárták önöket egy magára hagyott lakásba, egyedűl. Mikor -Baradlay Richardot el akarták ölni, mint Liedenwall Edith vőlegényét. -Mikor Liedenwall Edithet a kétségbeeséssel akarták oda űzni, hogy -felvegye a zárdaszűzek fátyolát; mikor a bőszült, lázongó csőcseléket -ráuszították a Brigitták kolostorára, melyben Liedenwall Edith volt. -Midőn kifenték a hóhér pallosát Liedenwall Edith vőlegénye számára. -Miért volt? Pénzért volt! Az ördög nem dolgozik száz perczenten alul!» - -«Én mindezt láttam, tudtam, figyelemmel kisértem. Oh! nekünk, porban -csúszó embereknek nagyon jó politziánk van. Belátunk a házakba, a -szívekbe. Még a zsebekbe is!» - -«Ez az utolsó a legérzőbb organum. Minden ér, minden ideg beleszolgál.» - -«Önöket ez a felfedezés meg fogja nyugtatni az emberiség iránti -hitükben.» - -«Az emberek nem rosszak ingyen: csak úgy a rosszaság szeretetéből.» - -«Hazugság az, hogy a sátán rossz lélek; – csak éhes lélek.» - -«Ha hasznot nem várna belőle, nem tenne semmi rosszat, otthon heverne és -pihentetné a testét.» - -«A legelső rossz tette is spekuláczió volt.» - -«Mikor az almát megetette az első asszonynyal, így spekulált: Ha örökké -csak az a két ember lesz a világon, ezek után én igen szegényül fogok -megélni. Legyen belőlük ezer millió. Akkor aztán nekem is jut egy kis -komfort.» - -«Azért én az ördögöt nem úgy itélem meg, mint más. Neki is joga van -élni. «Leben und leben lassen.» Hanem aztán érje be a maga apanageával. -Hiszen van tágas kvártélya és fütőszere! Ez elég szép!» - -«Plankenhorstéknak megmarad a belvárosi házuk. Az is szép birtok. Annak -ugyan ők tíz esztendő alatt végére fognak járni. De hát uram Isten! -olyan idő van-e most, a mikor még valaki a tíz esztendő utáni dolgokra -is gondol?» - -«A ki a mezők liliomait és a ki a ballet hölgyeit ruházza, majd -gondoskodni fog Alfonsineról is.» - -«Mi nem fogjuk irigyelni a szerencséjét.» - -«Hiszen mi nekünk magunknak is annyi van, hogy még ebben az óriási nagy -teremben sem férne el, ha magunkban nem tartanók.» - -– Nos hát alezredes úr! alezredesné asszonyság! tetszik-e önöknek így az -ügyek elintézése? - - - - -HÚSZ ÉV MULVA. - -Történetünk be van fejezve, csak a számadás van hátra. A számadás: -elvesztett és visszanyert lelkekről. - -Palvicz Ottó fiát, mint saját gyermekét nevelte Baradlay Richard. - -A kis Károlyka eszes fiú volt: tanulékony. Kissé önfejű és makacs, de -azt a nevelés szelidítheti s helyes irány jellemzővé idomíthatja át. - -«Magam is ilyen önfejű ficzkó voltam kicsiny koromban.» Szokta őt -menteni Richard. - -Jöttek kis testvérkék is időjártával Károlyka mellé, és soha sem vette -észre senki Richard családjában: melyik az édes gyermek, melyik a -fogadott? - -Sokat betegeskedett a fiu. Az első három év nyomorát sokáig birta -kiheverni. Edith éjeket töltött betegágya mellett. A fiu nagyon szerette -fogadott szülőit. - -Mikor tizenkét éves lett a fiu, egyszerre átcsapott kedélye a -legrosszabbra. - -Nem akart többé tanulni; boszantotta nevelőjét; a kis gyermekekhez -kegyetlen volt; kereste, hogy hol tehessen valami kárt a háznál s -szembeszállt fogadott szülőivel. - -Richard azt mondta, hogy ez csak a kamaszévek hozománya. Minden suhancz -ilyen infámis rossz, mikor a feje lágya kezd benőni. Ez olyan krizis a -gyermekeknél, mint a fogzás. No bizony, ha akkor majd mindjárt kidobnák -a gyereket az ablakon, mikor a foga nő és egész nap rossz! - -Károlykát nem kellett az ablakon keresztül kidobni, megszökött ő magától -is. - -Szöktében holmi keze ügyébe esett ezüstnemüket is magával vitt -utiköltségül. - -Richard utána ment és felnyomozta. - -Ráakadt egy korhely-barlangban. – Már akkor nem volt semmi az -ezüstneműből, sem a magával vitt ruhákból. Azok helyett mindenféle -rongyos, piszkos öltözet volt a nyakába hányva. Azt mondta, hogy a -másikat ellopták tőle. - -Richard hazavitte a fiút ismét a házához. Kegyesen, szeliden beszélt -hozzá. Egy kézzel meg nem ütötte, egy rossz szóval meg nem riasztotta. - -Csupán azokat a rongyos ruhákat, a mikben rátalált, zárta egy szekrénybe -s ha a fiu visszaesési rohamokat tanusított, olyankor Richard e -rongyokat a szekrényből eléje tartotta: - -– Ez az, a mit az önfejüségeddel szereztél magadnak! - -Valami egy évig aztán töredelmesnek látszott. De meghunyászkodásán -észrevehető volt az alattomosság. Tettető volt és fondor. - -Egy napon, mikor Richardnak hosszabb útra kellett menni, ismét eltünt. -Ezuttal nem vitt el magával semmit. Hanem annak a szekrénynek a zárába, -melyben ama rongyos ruhái álltak, bele volt törve egy kulcs. - -Mintha azt a szekrényt akarta volna felnyitni, s aztán a nem hozzá való -kulcs tollát bele törte. - -De hát mit akart azokkal a rongyos ruháival? Miért akart azokhoz ily -alattomosan hozzá jutni? Mi lehet azokban? - -Richard csak akkor kezdett e rongyokra figyelmes lenni s átkutatta -azokat. - -A felöltöny bélésébe bevarrva talált egy levelet. - -Abban a levélben ez volt: - -«A te gyámapád megölte a te apádat és kirabolta. Most azért tart -magánál, mert furdalja érte a lelkiismeret. Apád nagy úr volt: ezredes, -Palvicz Ottó. Anyád pedig előkelő úrhölgy Bécsben. Neked most úrnak -kellene lenned, nem pedig apád gyilkosának a kezét csókolnod.» - -Richard könnyen kitalálhatta, hogy ki irta ezt a levelet? Ki az az -egyedűli lény a világon, a ki ily ördögi boszuállásra kész legyen ő -ellene és Palvicz Ottó gyermeke ellen? - -Ez a levél változtatta meg Palvicz Károly kedélyét. - -Richard még egyszer utána indult, hogy fölkeresi és visszahozza. Talán -fel is lehet majd a felől világosítani, mi e rejtélyből a való? - -Nyomozta ismét az eltüntet, míg egyszer megtudta, hogy az anyja házához -menekült. - -Hogyan talált oda? - -A közmondás azt tartja, hogy titkok, a miket három ember tud, nem titkok -többé. - -Palvicz Károly tehát haza talált az anyja házához. - -Ott szívesen látták megjelenését; de nem hosszú időre. - -Anyja iparkodott sorsáról gondoskodni, beadta a hadi tengerészethez. - -Egy év múlva aztán kapott tőle Richard levelet, tele szánó-bánó -töredelemmel. Elmondta, minő rossz dolga van. Richard házánál a -legutolsó szolga úr ő hozzá képest. Itt mindenki üti-veri. És koplal. -Szidta az anyját, a ki ide beszerezte. A tizenötéves gyermek már itélt -az anyja fölött. Az egy világhölgy, kinek víg termeiben nincs helye egy -nagy kamasz fiunak. Szívtelen hölgy. A nagyanyját is elpusztította a -háztól, rábizonyítva, hogy megtébolyodott. Azt most az őrültek házában -tartja. Hát a fiával hogy bánt volna jobban? Őt is azzal a biztatással -bolondította, hogy majd hadapródnak adja be havi fizetéssel a -tengerészethez s közönséges matrózinasnak adta be. – Könyörög végre -Richardnak, hogy szabadítsa őt meg e helyzetéből. Váltsa ki onnan. -Örökre hű, engedelmes fia, szolgája fog lenni! - -«A tengeren megtanul az ember imádkozni.» - -Richard utána ment, kiváltotta. - -De házához nem vitte többé. Beadta a legjobb hitelű nevelő-intézetbe. -Fizetett érte, a mit kértek. - -Persze, hogy a fiu végiglakta Pest valamennyi nevelőintézetét. Sehol sem -tűrték meg félesztendőnél tovább. - -Végre Richard nagyot gondolt: hazavitte magához. Azt tette fel, hogy -ebből a fiuból okvetlen derék embert fog faragni! Maga fogja őt nevelni. -Azontúl saját szobájában tartotta; mindenüvé magával vitte; oktatta, -tanította; közölte vele saját eszméit. Igyekezett őt szabadelvű, -magasröptü gondolatok által fölemelkedésre bírni. - -A kísérletnek az lett a vége, hogy a fiu beárulta gyámapját, mint -veszélyes felforgatópárti főnököt. Akkor azokra épen rossz idők jártak. - -Richardot befogták többekkel együtt, hurczolták, vallatták másfél -esztendeig; akkor aztán kibocsátották azzal az utasítással, hogy máskor -megválogassa az embereket, a kik előtt politikáról beszél, mikor a -levegő tele van provisoriummal. - -Richard még akkor sem tudta elítélni gyámfiát, csak az «anyja vérét» -átkozta benne. És törte a fejét rajta, hogy mit gondoljon ki jövendőjére -nézve? - -E gondtól megszabadult, mert a fiu azalatt beállt önkénytesnek. Úgy -híttak egy hirtelenében toborzott ezredet. Bevettek oda minden gyereket. - -Onnan írt még azután csak keserves bűnbánó levelet Richardhoz. Ott nem -tetszett neki még az élet! - -Már akkor nem ment érte Richard, csak a váltságdíjat küldte meg, a -mennyit kér az állam, azért, hogy elengedi valakinek hazája -védelmezését. A fiura pedig rábízta, hogy válaszszon magának valami -tisztességes életpályát. Akármi legyen az, számíthat az ő segélyére. - -A fiu aztán választott is. A legtisztességesebbet. Beállt fináncznak. - -Ott azután egészen jól érezte magát. - -Richard utána járt, hogy sorsát ott is előre mozdítsa. Fölhasználta -befolyását az alkotmányos korszak férfiainál, hogy gyámfiának -előléptetését eszközölje. Azt el is érte. Palvicz Károly a hivatalnoki -osztályba emelkedett, s ott úgy látszott, hogy meg is ragadt. - -Voltak ugyan apró, financzialis természetű kellemetlenségei, hanem -azokat a gyámatya rendesen elintézte, mielőtt kritikussá fajulhatott -volna a baj. - -Így teltek el a napok, a míg nagykoruságát elérte. - -Egy délelőtt, mikor a hosszú teremben, a mit bureaunak neveznek, több -kollegájával együtt szaporítja a számokat, jön be a bureau chefje s -mondja neki, hogy: - -– Hallod-e te. Ide kinn van egy asszony, a ki téged keres. - -– Fiatal? - -– Nem tudom; a te brancheod a spiritus. Vedd az alcoholometert és méresd -meg. - -– Elegáns? - -– Tertia qualitæt. - -Palvicz kiment az őt kereső nőhöz, ki az előszobában várt reá. - -Kopott elegantiába öltözött, viselt fiatalságu nő volt az. - -Mikor kilépett Palvicz Károly, a hölgy egyszerre nyakába borult és -elkezdett sírni. - -– No no no, asszonyom. Csak csendesen. Hátha nem én vagyok az, a kit -keres. - -– Palvicz Károly! - -– Igen. - -– Az én fiam! - -– Teringettét, madám, mikor először volt szerencsém, akkor nem volt -ilyen kopott. De hát miben lehetek szolgálatjára? - -– Oh! én nagyon szerencsétlen vagyok. - -– Azt mindjárt gondoltam. De hát hova tette ön a szerencséjét? - -– Koldussá lettem. - -– Az szép mesterség. Csak értsen az ember hozzá. Még jövedelmi adó alá -sem esik. De hát hova tette ön a palotáját? - -– Oh! a gonosz emberek, a hitelezők, elfoglalták tőlem. - -– Átkozott hitelezők! Nem kellett volna velük ismeretséget kötni. De hát -én grófokat és bárókat is láttam a házadnál, persze, csak egy -pillanatra, a míg a tengerre nem küldtél. Azokat is a hitelezők vették -el? - -– Oh! mikor az ember szerencsétlenségre jut, akkor senki sem akarja -megismerni. - -– Látod, milyen bölcs lesz az ember, vége felé. - -– És most nincs hová hajtanom a fejemet: egyedűl a te kebledre. - -– No, azzal volna még rajtam csak segítve. Semmi sem hiányoznék a -boldogságomból, mint az, hogy most a nyakamra jőjj. - -– Fiam! Édes fiam! - -– Bezzeg, a míg jó dolgod volt, a míg gazdag voltál, nem mondtad, hogy -«fiam! édes fiam!» Én magam is alig élhetek. Én nem tudok neked adni egy -piczulát sem. Az ellen, hogy koldulj, in thesi, semmi kifogásom, hanem -hogy én tőlem koldulj, az ellen idején reklamálok. - -– Ne szólj hozzám ily kegyetlenül, anyád vagyok. - -– Én pedig annyi jót sem tehetek veled, a mennyit te tettél az anyáddal, -hogy vénségére az őrültek házába beszerezted; nekem nincs annyi -befolyásom. - -– Károly! Fiam. Én cseléded leszek. Mosok rád! főzök, takarítok, csak -engedd, hogy meghúzhassam magamat egy fedél alatt. - -– No hiszen csak ez a szerencse kellene nekem. Hogy megtudják itt ezek a -kuruczok, hogy te vagy az anyám. A nélkül is nagyon szeretnek. Tudod, -milyen elátkozott neved van ebben az országban! Minden gyerek tudja, -hogy miket tettél. Utoljára oda át is meggyülöltek, mert mikor már nem -kaptál tárgyat az árulkodásra, koholt összeesküvéseket jelentettél fel, -míg végre kikergettek mindenünnen, s most, mikor szerencsésen -egyesítetted magadban a nevetségest a gyülöletessel, ide jösz az én -hátamra, hogy vigyelek tovább. Nem viszlek én! Ha valaki megtudja, hogy -kivel ölelkezem itt, végem van. Ha neked egy hatost adok, nem kapom meg -a drágasági pótlékot, mint könnyelmü pazarló. Azt mondom, keress -magadnak valami gazdagabb fiut. - -Egy öreg irodaszolga ott az előszobában nem állhatta meg szó nélkül ezt -a szívtelen beszédet. - -– Ejh, ejh, uram; már csak mégis az anyjával nem kellene önnek így -beszélni. - -Palvicz Károly rátekintett. Félénk volt. Akárki szembe szállt vele, nem -merte letorkolni, ha férfi volt. - -– No jól van no! Itt most nem beszélhetek veled, mindenféle ember előtt; -hanem majd gyere el hozzám délután két órakor a szállásomra, ott aztán -majd kedélyesen diskurálhatunk. Nesze, itt a lakásom czíme. - -Azzal odaadta a némbernek látogatójegyét s visszatért a bureauba. - -– No’s ki volt az? kérdezék tőle a kiváncsi kollegák. - -– Hát képzeljétek: megszaporodtam egy anyával! - -– S mit csinálsz vele? - -– Kiadom dajkaságba. - -Nem sokára ismét bejött az iroda főnöke. - -– Te Palvicz! Ma nagy szerencséd van. Gyámapád keresett. - -– Hát mért nem jött be? - -– Nem akart a dolgodban háborítani. - -– Mit hozott? - -– Pénzt. - -– Sokat? - -– Nagyon sokat. - -– Kitelik tőle, a milyen bolond. Mennyi az a sok? - -– Valami ötezer forint. Nesze, itt van. - -Palvicz Károly bámulva vette át a levelet, melyben a pénz volt, s ez a -néhány sor: - -«– Palvicz Károly! Ön nagykorú lett s ezzel én megszüntem önnek -gyámatyja lenni. Önnek atyja halála óráján nekem átadta vele volt -pénzét. Hogy mennyi volt az, meglátja ön az átvevő hadparancsnok -elismervényéből. Önnek atyja azt kivánta, hogy ez összeget, mikor ön -nagykoruvá lesz, kézbesítsem önnek. Azon idő óta takarékpénztárban -feküdt az, s a kamatok mindig hozzácsatoltattak. Most az egészet -kézbesítem önnek. Fordítsa hasznos czélra. Baradlay Richard.» - -– Hahhó! kiálta fel Palvicz Károly. Quinterno! Egy braziliai nagybátya, -a ki meghalt! Bajtársak, ma mind Frohnernél ebédelünk. Lesz pezsgő, -osztriga. Oda jőjjetek három órakor, mindenkit megvendégelek ma. - -– Még talán az édes anyját is! sugá neki a vén irodaszolga. - -– No természetesen! - -Azzal becsapta a sok számu könyveit. Szedte a kalapját, s futott a -bureauból. Nem is igyekeztek visszatartóztatni. - -Hanem biz az nem vendégelte meg sem az anyját, sem a kollégáit sem -pezsgővel, sem osztrigával; hanem futott egyenesen haza, bőröndjét -összecsomagolta, s onnan a budai vasutra; ott kapott egy vegyes vonatot, -mely épen indulóban volt Trieszt felé, arra felült és hátra sem nézett -többet. - -A kopott ruhás úrhölgy pedig pontban két órakor megjelent a fia -szállásán. Azt azonban zárva találta. A bérlő, kitől fia egy szobát -bírt, egy hátrahagyott névjegyet adott át neki, melyre ez volt írva: - -«Madame! - -Én megyek Amerikába: oda, remélem, nem tetszik utánam jönni! - -Adieu!» - -Még csak borítékba sem volt zárva. - -A szerencsétlen asszony aztán ott leroskadt a küszöbön. Testi és lelki -nyomor összetörték. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Végső menedékét a szerencsétlen nő azon ápoldában találta, melyet a -«magyar gazdasszonyok» alapítottak. Néhány lelkes nő, ki, mert maga -sokat szenvedett, ezért úgy áll boszút a sorson, hogy a mások -szenvedéseit siet enyhíteni. - -Palvicz Károly anyja ez ápoldába jutott. Eszméletlenül hozták ide s -lázban jött magához. - -Mikor eszmélni kezdett, épen akkor járta végig az ápolda lakosztályait a -hölgyek napi bizottmánya az orvos kiséretében. - -Az orvos jelenté a két bizottmányi tagnak, hogy egy új beteget hoztak -be, ki súlyosan szenved; de baja nem olyan, mely rögtön lefolyna, évekig -el fog tartani és nincs már számára az alapítványból több üres hely. Nem -tudják, mit csináljanak vele. Kénytelenek lesznek más kórháznak átadni. - -Az egyik úrhölgy magas, fenkölt alak volt; halavány szép matrona-arcz, -mely ifjúdadnak volna még mondható, ha minden ezüst nem volna már rajta; -haj és szemöldök és szempillák. Pedig a szemek még most is oly ragyogók, -tele fénynyel, tele lélekkel. - -A szépség ideálja az – hatvan évvel. - -A beteg nő arczán két tűzfolt gyullad ki ez alak láttára. Megismerte a -közeledő nőt. Baradlay Kazimirné az. - -– Hogy hívják e beteget? kérdé Baradlayné az orvostól. - -Az orvos sugva lehelli oda neki a nevet. - -Baradlayné bámulva tekint a kór-hölgy arczára, s aztán kétkedve ingatja -fejét. Francziául mond az orvosnak: - -– Az nem lehet! Én ismertem azt a hölgyet nagyon közelről. Az egy ideál -szép volt. - -A beteg pedig ért francziául, s e szóknál elsápad az arcza. - -Tehát annyira el kellett vesztenie szépségét, hogy még csak el sem -hiszik neki, hogy ki volt? - -Ez legjobban fáj mindazon kínok között, a mik gyötrik. - -A magas, fehérhajú hölgy odalép hozzá: megfogja a kezét, s angyali -szelidséggel kérdezi tőle: - -– Régóta szenved ön? - -A kérdezett nem felel, csak lehunyja szemeit, hogy elzárja lelkét, -nehogy ez a másik lélek behatolhasson oda. - -– Legyen nyugton és ne aggódjék sorsa miatt. - -Azzal az orvoshoz fordul. - -– Orvos úr! Én a mai nagy nap emlékére egy új ágyat alapítok ez -intézetben s kivánom, hogy e szegény szenvedőt minden ápolással ellássák -az én költségemre. - -Az orvos kiváncsi tudni, miért nevezte az úrnő e napot nagy napnak. - -Baradlayné felel rá szelid, nyugodt, enyhült hangon: - -– Mai nap vétettem fel Jenő fiam hamvait a kerepesi temetőből, s -vitettem át a családi sírboltba. - -– Jenő? szólt bámulva az orvos. Tehát nem Ödön volt az, a ki -martyrhalált halt? - -– Végzetes névcsere történt. Jenő sietett Ödön helyett megjelenni s -bátyja családjáért ő áldozta fel magát – legkedvesebb fiam! - -És szemei nem könyeztek már e szónál. Most már boldogsággá szentesült ez -érzés. - -– Csak egy maroknyi hamv volt már belőle; csak egy pár ismertető platina -inggomb, mely bizonyítá, hogy az a hamv az övé volt, és a hamv között -három ólom-golyó. - -Az úrnő megmutatta az egyiket. Fekete lánczon hordta azt keblében. - -És dicsőülten derengett arcza hozzá. Nem sírt. - -Hanem az a másik asszony ott a kórágyon a pokol minden vizióit végig -szenvedte e nehány szó alatt. - -Tehát még a halált sem remélheti többé mint nyugodalmat! még a -túlvilágot sem mint menedéket; még az Isten végtelen irgalmára sem -számíthat; mert ha Isten megbocsát is neki, ő maga nem bocsáthatja meg -magának soha azt, a mit tett! - -Az ősz úrnő tova halad a termeken; ő pedig ott marad egyedül, lelkének -soha el nem alvó kisérteteivel. - - - - -VÉGSZÓ. - -Nagy idő múlt a nagy harcz óta! – Húsz év. – Egy század ötöde: egy -ifjúkor. - -Uj sarjadék képezi az emberiség tavaszkorát, mely minden találkozásnál -tudatja velünk, a mit oly nehezen akarunk elhinni, hogy már -megvénültünk. - -A budai várkertben buja zöldben nő a fű, – s a zöld füvön, az arany -verőfényen fehér báránykával játszik mosolygó arczú kis gyermek, – s kék -és fehér mezővirágokból koszorut fon a fehér bárányka nyakába. - -… Jó az Isten! – Zöld fűvet ád a harczáztatta földnek; fehér bárányt a -zöld fűnek; ártatlan szelid angyalkát játszótársúl a báránynak; – -feledés írját a mély sebnek; – jobb idők reményét a szegény magyar -nemzetnek. - - - - -TARTALOM. - - -II. KÖTET. - - Egy nemzeti hadsereg 1 - A szalmakomisszárius 6 - Az első tandíj 27 - A betyár 35 - A Királyerdőben 50 - A haldokló ellenfél hagyatéka 58 - Napfény és holdfény 66 - Sötétség 79 - Mindenváró Ádám 88 - Sorsát senki sem kerülheti el 107 - Egy magános lovag 124 - Várharcz mennykövekkel 132 - Zenith 157 - Az eldobott lélek 168 - Ephialtes 179 - Perhelia 190 - Régi jó barátok 194 - Nadir 203 - A nem mutatott levél 218 - Egy ember a kit még eddig nem ismertünk 224 - A túlvilágról 230 - A kőszivű ember előtt 237 - A börtön távirdája 239 - Az első tőrdöfés 240 - A fejgörcsök napján 241 - A tőr hegye letörve 248 - A kőszivű ember felel 253 - A kérő 254 - Comedie of errors 262 - A szenvedések kulcsa 266 - Húsz év mulva 274 - Végszó 284 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - - - -End of Project Gutenberg's A koszivu ember fiai (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KOSZIVU EMBER FIAI (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 61893-0.txt or 61893-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/8/9/61893/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/61893-0.zip b/old/61893-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index de509b5..0000000 --- a/old/61893-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h.zip b/old/61893-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 488ca16..0000000 --- a/old/61893-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/61893-h.htm b/old/61893-h/61893-h.htm deleted file mode 100644 index 34bcf56..0000000 --- a/old/61893-h/61893-h.htm +++ /dev/null @@ -1,10259 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A kőszivű ember fiai (2. -rész) by Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - /* font-size: 90%; */ - text-align: justify; -/* columns: 2; */ - padding: 0; -} - -ul.lsoff img { - vertical-align: middle; - margin-bottom: 30px; -} - -ul.lsoff li { - display: inline; - position: relative; - width: 32px; -} - -ul.lsoff li span { - position: absolute; - left: 12px; - top: 12px; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i8 { - display: block; - margin-left: 4em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of A koszivu ember fiai (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A koszivu ember fiai (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: April 22, 2020 [EBook #61893] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KOSZIVU EMBER FIAI (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_286">286</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=5eFkAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=5eFkAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XXIX. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">A KŐSZIVŰ EMBER FIAI. -II.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1895</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>A KŐSZIVŰ EMBER FIAI</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">II. RÉSZ</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">A FRANKLIN-TÁRSULAT -TULAJDONA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1895</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>EGY NEMZETI HADSEREG.</h2> -<p>Mesemondás!</p> -<p>Lehetett is az valaha!</p> -<p>Hogy egy kicsiny, elszigetelt országnak rokontalan nemzete -valaha saját haderejével, kilencz oldalról rárohanó támadás ellen -védelmezte volna magát, diadallal, dicsőséggel! Hogy ne birt volna -vele «egy» óriás! hogy rá kellett volna ereszteni Európa másik -koloszszát is, s még azzal is megbirkózott, még akkor is saját -magának kellett lefeküdnie, hogy rágázolhassanak!</p> -<p>De hát hol vette volna ez a nemzet azt az ősmondabeli erőt, az -újabb kornak e Niebelungen-énekéhez?</p> -<p>Elmondom, a hogy megértem.</p> -<p>Egy véghetetlen jajkiáltás hangzott végig; az ország egyik -bérczfalától a másikig verődött az vissza, s midőn másodszor -visszatért, már nem volt jajkiáltás, hanem harczi riadó!</p> -<p>Megnépesült a kitüzött zászlók környéke.</p> -<p>A földmíves elhagyta ekéjét, a tanuló elhagyta iskoláit, a -családapa boldog tűzhelyét és ment a zászlók alá.</p> -<p>Tizenhárom, tizennégy éves gyermekek csoportja emelte a nehéz -fegyvert, mely alatt még válla meggörnyed, és hetven éves galambősz -férfiak álltak a gyermekekkel egy sorba.</p> -<p>Nem kellett felpénzzel csalogatni senkit; egy nemzeti színű -kokárda volt az egész ajándék, a mit a belépő kapott.</p> -<p>Uri családok elkényeztetett fiai, mágnások, nemesek jöttek -önkényt s együtt sanyarogtak a parasztfiúkkal, esőben, <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> zivatarban, -sárban, szemétágyon, rongyban és dicsőségben!</p> -<p>Egy ügyvéd ott hagyta irodáját, kardot kötött, s a legelső -csatában maga vitte a zászlót legelől Schwechatnál a -kartács-záporral szemközt. A végén ezredes lett. Soha sem tanulta a -háborút.</p> -<p>Egy fiatal földesúr menyegzőjét megtartotta ma, másnap csatába -kellett mennie: a római sánczokat ostromolták; ott első volt, ki -zászlója élén felhatolt; lelőtték; még menyasszonya csókja meg sem -hült ajkain.</p> -<p>A cistercita barátok kolostorából, három növendék kivételével, -minden kispap elment honvédnek. A prior maga látta el őket uti -élelemmel, mikor szekérre ültek. A mint a refectoriumba -visszatérve, a honnmaradt kegyeseket megpillantá, sírva mondá -nekik: ti gyávák, minek maradtatok itthon?</p> -<p>Elmentek az ügyvédek; nem akart most senki pörlekedni. Elmentek -a birák; hisz nem volt senkinek panasza.</p> -<p>A mérnökökből lettek tüzérek, utászok. Az orvosokból tábori -sebészek. Ágyban meghalni nem volt most divat.</p> -<p>Hires korhelyekből hires hősök lettek. Csöndes jellemekből -oroszlánok.</p> -<p>Még a rablók is megtértek. Egy hirhedt rablóvezér amnestiát kért -magának s társainak és százhatvan lovast állított ki a csatamezőre, -kiknek nagy része a hazát védve nyerte el a halált, mit a haza -rontásaért elébb megérdemelt.</p> -<p>Egy főúr maga egész huszárezredet szerelt fel; másik -huszárezredet két hét alatt állított ki a jászkun főkapitány.</p> -<p>Nem volt fegyver. Vettek el az ellenségtől. Elébb kaszával, -puszta kézzel kellett kicsikarniok a harcz eszközét, hogy aztán -küzdhessenek vele.</p> -<p>Egy közönséges székely földész kitalálta, hogyan kell ágyút -önteni, fúrni, és ellátta népét csatalövegekkel. Vashámorok -átalakultak golyóöntődékké. Elfogyott s nem volt kapható a puskához -való gyutacs. Voltak gyógyszerészek <span class="pagenum"><a name= -"Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> a csapatoknál, kik papirosból -készítettek gyutacsokat, s azok is jók voltak a harczban.</p> -<p>Az egyházak odaadták harangjaikat ágyúércznek.</p> -<p>Egyetlen vezér száztíz ágyút vett el apródonkint az -ellenségtől.</p> -<p>A szabadkai földnépe meztelen kézzel foglalta el az ellenfélnek -félmérföldre hordó «bácsi» nevű öreg ágyúját.</p> -<p>A ma alakult zászlóalj már holnap gyakorlatot tartott, s egy hét -múlva ment a tűzkeresztelőbe.</p> -<p>Mindenki testvér volt a trikolor alatt, nem gúnyoltak senkit -tótnak, németnek; azok mind egy zászló alatt egy haza fiainak -vallották magukat.</p> -<p>A tiszt jó pajtás volt. Együtt evett, együtt ázott, egy szalmán -hált a közlegényeivel s tanították egymást hazaszeretetre.</p> -<p>Nem volt szökevény. Hová szökött volna? Minden ajtótul -elkergették volna a gyávát.</p> -<p>Ha megverték a sereget, nem futott szerte-széjjel. Igyekezett -ismét összegyülni s folytatni a harczot.</p> -<p>S nemcsak az harczolt, kinek fegyver volt kezében; harczolt -minden élő lélek. Asszonyok bátoríták fiaikat. Urhölgyek mentek -sánczot hordani az erődítésekhez; vettek részt veszélyes -küldetésekben, miket csak asszony képes el nem rontani. Asszonyok -voltak a legjobb tudósítók. Csaták után ők ápolták a sebesülteket. -Kórház volt minden uri lak a csatatér közelében.</p> -<p>A papok a hős erényeket prédikálták a szószékről. Nem volt ebben -a dogmában sem syllabus, sem hæresis. Szent volt e harcz keresztnek -és csillagnak.</p> -<p>S a költő, ki meteorkint futotta végig az egész eget fölöttünk, -nem zengett egyébről, mint e szent harczról; ez hangzott alá onnan -a magasból; ez volt utolsó szava, midőn az ismeretlen láthatáron -lebukott előttünk. – Talán nem is a földre esett le? Talán egy új -földforgás alkalmával ismét meglátjuk őt, szikrázva, mennydörögve -fejeink felett. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Így támadt a nemzeti hadsereg.</p> -<p>Jól van. Ez idáig poezis, de hol a próza? Hát a pénz?</p> -<p>Igaz. Pénz nélkül nem viselnek hadat.</p> -<p>Tehát az történt, hogy a kinek ezüst kanala, ezüst sarkantyuja -volt, összehordta egy rakásra. Fiatal lánykák függőiket, -özvegyasszonyok megtakarított filléreiket odarakták a nemzet -pénztárába. Gyüjtögetett nyugdíjak vándoroltak e helyre. Ki akarna -nyugdijra gondolni, ha nincs haza?</p> -<p>Nem volt elég.</p> -<p>Akkor rányomtatták papirdarabokra, hogy «ez a papir a nemzet -pénze». S mindenki úgy fogadta azt. Senki sem kétkedett abban. -Mindenki azt mondta: a nemzet nagy úr, a mire az ráütötte a -czímerét, az szent, az a mienk! És volt pénz elég.</p> -<p>És aztán – a financzminiszternek nem volt egy jó kabátja.</p> -<p>A hadügyminiszter krajczáros szivart szítt, többre nem telt. S a -fő hadintendans mindennap más ismerőséhez ment ebédre, hogy arra se -költse az ország pénzét.</p> -<p>És a midőn azt a könyszentelt kincset egy-egy oly kormánybiztos -kezébe adták, mint Baradlay Ödön, bizonyos volt felőle a nemzet, -hogy a minek kenyérnek kell belőle lenni, abból kenyér lesz; s a -minek fegyverré kell belőle lenni, abból fegyver lesz: és oda fog -jutni bizonynyal, a hova küldve volt.</p> -<p>Igy állt fönn a nemzeti hadsereg.</p> -<p>S fél év múlva már csodáiról beszélt a történelem.</p> -<p>A kis fiúk már babérkoszorús hősök. A kis alhadnagyok már -tábornokok, hadvezérek. A tépett trikolor már a világ tiszteletét -bírja!</p> -<p>Kiállták a próbát a tűzben, kiállták a próbát a hózivatarban. -Kiállták a próbát a veszteség kétségbeejtő hónapjaiban.</p> -<p>A komáromi sánczokon tánczoltak zeneszó mellett az ellenfél -bombazápora alatt. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Szolnoknál kaszákkal rohanták meg az ágyúkat, és elfoglalták a -gyilkoló tűztelepet szembehúnyva.</p> -<p>Pákozdnál tízezer emberrel rakatták le a szuronyos puskát a -kaszás nemzetőrök.</p> -<p>Győrnél lovasságot kergetett meg szuronynyal a 11-ik zászlóalj. -Budánál lováról szállt le a huszárság várat ostromolni.</p> -<p>Losonczon egy táblabiró, egy alispánból lett hadvezér, hatszorta -nagyobb ellenfélnek fényes nappal elfoglalja ágyúit és -táborkarát.</p> -<p>Piskinél naphosszat védi az Inczédi-zászlóalj húszszoros -ellenerővel szemben a vitatott hidat, és győz.</p> -<p>És mily gyorsak, mily csodaszerűek, mily meglepők -mozdulataik!</p> -<p>Szélaknánál a föld alatt bújnak az ellenségen keresztül, – -Branyiszkónál a hegy meredekének fel törnek át rajta, – Szolnoknál -átúsztatnak az ellenség háta mögött a Tiszán! – Segesvárnál az égő -városon verik magukat keresztül lőporos szekereikkel; – -Tiszafürednél a jég hátán állnak meg előtte, hol a folyamon hidat -vert a kemény tél; ottmondják el: «eddig, és ne tovább!»</p> -<p>S végre, midőn ereje teljes összeségét egybegyüjtve, megáll a -küzdhomokon az egész százezer karú nemzetóriás s karjait kétfelé -tárva, büszkén kiált ellenfelének: ide hát, mérkőzzünk össze!</p> -<p>S mikor az összemérkőzés után recsegve, ropogva minden izeiben, -menekül ki az ellenfél karjai közül!</p> -<p>Vagy nem volt ez igaz?</p> -<p>És a mi legfőbb, mit ki ne felejtsen senki, midőn a nemzeti -hadseregről beszél: mi előtte és utána járt annak, mint Jehova, -nappal ködnek, éjjel tűznek oszlopában: a nép! A nép, ki eszével, -találékony furfangjával, jó akaratával, szellemével védi, sietteti, -inti, buzdítja, őrzi imádott hadseregét, néha tízezrével melléje -áll és megfélemlíti tömegével az ellent. Egy helyütt rendszeres -álhirekkel kiemeli biztos helyéből az ellenfél hadzömét, másutt -megelőzi <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> legtitkoltabb terveit. Ozoránál egy ember -gyalog oda és vissza kétszer megkerüli az ellen táborát, hogy a két -nemzeti haderőnek izenetet vigyen a köztük fekvő tábor -mozdulatairól. Zsidó szatócsok minden levelezése tele van ártatlan -üzleti hírekkel, mikből egymás közt megállapított szótár szerint az -ellenfél hadmozdulatait értik meg és tudatják a nemzeti -hadvezérekkel. A hol nagy a sietség, száz meg száz szekér áll elő a -nemzeti hadsereg gyalogságát tova szállítani, ágyúit, hadiszereit -felvenni, s mikor a másik had jön, nincs egy ló sem; mind kinn a -ménesen, nem lehet rátalálni. Mikor a nemzeti seregnek élelem kell, -egy kurta nyugtatványra előterem minden; mikor a másik jön, -készpénzért sincs semmi, maga a gazda is koplal.</p> -<p>Csak egy hiányzott még a nemzeti hadseregből. Erejének tudata. -Ezt meg kellett még neki tanítani, s a tandíjt bizony meg kellett -érte fizetni!</p> -<h2>A SZALMAKOMISSZÁRIUS.</h2> -<p>Tallérossy Zebulonnak ugyan fölvitte Isten a dolgát!</p> -<p>Neve után e ragyogó czím áll: «alkormánybiztos és nemzetőri -őrnagy».</p> -<p>Kitünő állás!</p> -<p>Most már nem is tiltakozik ellene, ha valaki nagyságos úrnak -titulálja.</p> -<p>Eltávozott vidékéből mint képviselő; és visszatért, mint -alkormánybiztos és stabális tiszt!</p> -<p>Mikor felküldték Pestre, akkor elismerték felőle, hogy ő a -vidéken a legnagyobb állambölcs, mikor visszaküldték, akkor -elismerték róla, hogy ő lesz ott a legnagyobb stratéga.</p> -<p>Ő maga is hitte mind a kettőt. Különben talán nem is vágyott -volna utána.</p> -<p>Egy jellemző mondásra emlékszem ebből a korból. – A nemzeti -szinháznak volt egy derék operai inspiciense, ki hajlott koráig nem -vesződött a politikával soha. <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> Negyvennyolczban aztán, mikor -elvégre még a kulisszák közé is behatolt az a szellem, hogy minden -ember az állam ügyeivel foglalkozzék, a szelid férfiút is -megragadta e tudomány, s ő úgy találta, hogy vannak, kik nézeteit -meghallgatják. Mire nagy elégültséggel nyilatkozék bámulói előtt: -«sohasem hittem volna, hogy ilyen könnyű ez a politika!»</p> -<p>Tallérossy Zebulon is úgy találta, hogy sokkal könnyebb ez a -hadi tudomány, mint az ember képzelné.</p> -<p>Csak parancsolni kell s aztán legyen a ki engedelmeskedjék.</p> -<p>Ujoncz van elég; vitéz is mind. Csak úgy danolnak, mikor viszik -őket. Puskájuk ugyan nincs. De vannak megint jó puskások, azután -régi vitéz, verekedő kortesek, kik önkényt elmennek szabad-csapatot -alakítani. Ezek fogják a legnagyobb csodákat mívelni. A kenyér -terem, csak parancsolni kell. Pénz van elég. Zebulon számadást nem -vezet róla. Tudja magáról, hogy ő el nem lop az ország pénzéből egy -garast sem, hát akkor minek az a sok irka-firka?</p> -<p>Már hadjáratot is próbált. Egy szomszéd faluban reactionarius -izgatók jelentek meg, kik magukat pánszláv fanatikusoknak adták ki -s ellenszabadcsapatokat akartak toborzani. Azokat Zebulon combinált -csapatmozdulatokkal delozsirozta helyükből, s kicsiny hija, hogy el -nem fogta őket. Miről is nyomtatott bulletint adott ki.</p> -<p>Helyreállította a rendet.</p> -<p>Meg is van magával elégedve nagyon. Semmi kétsége felőle, hogy -ha ütközetre kerül valahol a dolog, ő ott is helyt fog állani.</p> -<p>Nagyon könnyű tudomány az a strategia.</p> -<p>Csupán azt kell tenni a hadvezérnek, hogy kétszer annyi katonát -küldjön az ellenségre, mint a mennyit az hoz magával. Aztán ha -lövöldöznek, iparkodjék olyan jó helyre tenni szert, a hol meg nem -lövik. A többi megjön magától. Így csinálták ezt Nagy Sándortól -Napoleonig. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Most egész nap ki nem szakadnak a járó-kelők Zebulon -kastélyából, mely fekszik egy felsővidéki falu végén.</p> -<p>Futárok, nyargonczok, szállítmányosok, szabadcsapatvezérek, -ujonczokat hozó birák és tudósítók.</p> -<p>El van foglalva egész nap. Alig marad ideje esténként családi -körében nehány órácskát tölthetni.</p> -<p>A díszes családi kör még mindig teljes számú. A kisasszonyok, -még mindig úgy tetszik, mintha heten volnának, mikor nagyon -lármáznak, a nagyságos mamának pedig még mindig migrainje van, és a -mellett egész nap alszik, és annálfogva nagyon meg van hízva, és -annálfogva mindig ül, s e circulus vitiosusban annál jobban -hízik.</p> -<p>Hogy azért ülne olyan sokat, mert sokat olvas, mint Zebulon úr -állítja, abból semmi sincs. A derék asszonyság épen nem olvas, -annál a sajátszerű körülménynél fogva, mert nem ismeri a -betüket.</p> -<p>Azt persze nem minden ember tudja, hogy a nagyságos asszony, -mielőtt nagyságos asszonynyá lett volna, – (no mert hiszen minden -nagyságos asszonynak kellett elébb valaminek egyébnek lenni) – -tehát Zebulon úr tisztelt életpárja annakelőtte paraszt leány volt. -Mondjuk ki igazán: szolgáló volt biz az Zebulon úrnál; úgy vette -el. Azonban mi mindnyájan demokraták vagyunk, s annálfogva e -körülményen nem fogunk felakadni. Zebulon úr igen boldog házasságot -élt s legalább azt a jót nyerte a feleségében, hogy az sehova sem -szeretett járni. Az ország és a vármegye dolgait, sőt Európa ügyeit -is bőven megtudhatta azoktól a vendégektől, kik hozzá jártak, s -mind e tudományt helyébe hordták.</p> -<p>Azért ő beszélt Bolingbroke herczegről is, és ötödik Fülöp -spanyol király kegyetlenségeiről, a kiket a színpadról jól ismert. -Színházba szeretett járni. Az okos gondolat, hogy a színműveket -elébb a sugóval olvastatják el a közönségnek, azután még a szinész -is elmondja: nincs vele semmi fáradság. A többi könyvvel is úgy -kellene tenni. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>A leányait pedig úgy nevelte, hogy azok még francziául is -tanultak.</p> -<p>Azután pedig a többi úri asszonyságoktól eltanulta, hogy miként -kell magát a nagyságos asszonyi qualificatióra képessé tenni? E -képességek között legelső helyen áll az, hogy mindig kell valamiről -panaszkodni. A szenvedő arcz nagyon kitünteti az előkelőséget. Igen -sok kényes helyzetet el lehet igazítani valakinek azzal, ha -panaszkodik, hogy migrainje van, hogy nagyon ideges. Igazi úrnő nem -is lehet a nélkül.</p> -<p>És a mellett áldott étvágygyal bír.</p> -<p>Reggel fölkelés előtt már reggelizik, s este (mivelhogy a -migraintől nem bir fenmaradni s korán lefekszik), még mielőtt -definitive elaludnék, felkölteti magát vacsorálni s nagy -idegizgatottsággal eszik három emberre valót.</p> -<p>Zebulon úr papucs alatt volt odahaza, maga is elismeri.</p> -<p>Ő azt állította, hogy csak odahaza. Azt is hozzátette, hogy -minden erős jellemü ember papucs alatt van: ez az erős jellemrajz -kiegészítése. Odakinn a politikai harczmezőn szikla; odahaza vaj; -az ellenség előtt oroszlán; a feleséggel szemközt gerlicze; az -egész világ előtt nagyságos úr; – csupán az asszonyra nézve: «Te -Zebi!»</p> -<p>Ez nem gyöngeség, ez már erény, és ennek az erénynek még egy -concret indoka is van; az asszony az egyedüli lény a világon, ki -egy nagyságos úrnak meg meri mondani azt az igazat, a mit semmi más -halandó nem mer, elhallgat. Az asszony pedig nem csak meri azt neki -megmondani, de akarja is, sőt tanulmányává teszi, hogy minő -igazságokat mondjon az ő nagyságos urának. Anna úrhölgynek pedig ez -kiváló tanulmánya volt. Irni, olvasni nem tudott, de ha Zebulonnak -leczkét kellett tartani, arra minden perczben készen volt. Zebulon -úrnak ezek voltak a rigorosumai. Kritikus pillanatokban tanácsot is -szokott tőle kérni, mint a dodonai oraculumtól, s a mindig ülő -pythonissa szolgált neki sokkal érthetőbb mondatokkal, mint a -hajdankor sybillái. <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>A legkritikusabb pillanatok pedig azok, a mikben Zebulon úr azt -a merényletet kénytelen tudomására juttatni Anna úrhölgynek, hogy -vendéget hítt a házhoz.</p> -<p>Anna úrhölgynek kiváló erényei közé tartozik a fundamentalis -takarékosság, minélfogva semmiképen nem szereti a vendéget. Egyék -minden ember otthonn. Istentelenség azt kivánni valakitől, hogy -azért nevelje fel a legszebb kappanokat, hogy azokat mással etesse -meg. S mennyi lótásfutás van olyankor! Anna úrhölgy ugyan maga meg -nem mozdul a kanapéról; de a leányoknak egész nap nem lehet hasznát -venni, mikor vendég áll a házhoz. Mindannyiszor tiszta abroszt és -asztalkendőket kell előadni. A szakácsné rendesen két órával -későbben tálal olyankor, mint más rendes időben; ez az embert az -egész életrendéből kiforgatja. Az ember feláldozza a vendégnek a -délutáni álmát; sőt a vacsora miatt vele együtt fenmaradni is -kénytelen; a mikor aztán Anna úrhölgynek a szempillái, mikor már -érzik a hora canonicát, csak a legnagyobb lélekerő megfeszítésével -kényszeríthetők, hogy le ne ragadjanak.</p> -<p>Ezeket az indokokat mind gyökeresen ismeri már Zebulon úr; s -ugyanazért, mikor valami vendég jöttét akarja bejelenteni, elébb -valami örvendetes, valami tréfás, valami kiváncsiság gerjesztő -újdonságot bocsát előre, s abba aztán a nagy historizálás közt -belecsempészi valahogy, hogy kik jönnek? Hányan? és meddig maradnak -itt?</p> -<p>Most is egy épen felbontott levéllel a kezében ront be -úrhölgyéhez.</p> -<p>– No itt van! Szerencse in duplo! Csak hiába: üldözi engemet -szerencse, akárhova elbújjam is. Csak föltalálja engem. Itt van; -olvasd! (Vagy úgy?) Csak alig hogy kinevezte engem magyar kormány -alkormánybiztosnak egész vármegyére kétezer ötszáz forint -fizetéssel, nagyságos titulussal, plén puvoár mellette: élethalál -fölött parancsolás! Csak jön másik levél ő excellentiájátul, -barátomtul Rideghvárytul; a hun kínálja nekem bécsi kormánytul -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> főkormánybiztosi hivatalt egész felső -kerületre hat ezer forint fizetéssel, méltóságos titulussal. Itt -van, hozta Szalmás Bécsből, ki jár most mindenfelé. Már most mit -cselekegyem? Melyiket elfogadjam? Pesti kormánytól? vagy bécsi -kormánytól?</p> -<p>Zebulon arra várt, hogy Anna asszony a maga természetes eszével -azt fogja felelni, hogy ahhoz nyúljon, a mi több; s erre az esetre -már készen tartott egy hazafiúi kifakadásokkal töltött üteget; -hanem nagyon csalatkozott; mert Anna asszony még azon a fokán a -természetességnek is alul volt, a mit róla előlegesen -föltételezett, s azt felelé, hogy: «nekem egyik sem kell!»</p> -<p>– Bár soha egyikbe se elegyedtél volna, Zebi! Bolond világ ez, -nem neked való. Köszönöm én a nagyságos asszonyt, meg a méltóságos -asszonyt; ha a mellett mindenünkből kiesznek. Te azt nem látod, -mert mindig utazol; de én látom, mert itthon vagyok. Nincs egy nap, -hogy öt-hat vendég ne ülne az asztalunknál, mióta nagyságos úr -lettél. Nem tudtál olyan hivatalt kapni, a miben nem neked kell -traktálni mást; hanem a ki hozzád jön, az hoz valamit? Látod, a -főbirónénak milyen jól van dolga? Mink is tehettük az előtt, mikor -még jobbágyaink voltak; de most már a paraszt sem hoz se tojást, se -vajat; mindent a magunkéból kell venni. Még gyomlálni sem jönnek a -paraszt asszonyok a kertbe, azt mondják, szabadság van már. -Legalább tíz zsák burgonya ott fagyott a földben; mert nincs már, -ki robotban felszedje. Szép szabadság! Magunk meghalunk éhen. Pedig -még háromszáz robot nappal tartoznak a parasztok csak tavalyról. -Azt sem akarják már leszolgálni. És most még ti a legerősebb -béreseinket elviszitek honvédnek, nemzetőrnek. Maholnap magunk -fejhetünk, kapálhatunk, s puczolhatjuk a lovakat. Utoljára még majd -magadnak is el kell menni a háboruba. Utoljára ott meglőnek s én -magamra maradok ezzel a sok leánynyal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Zebulon úr látta, hogy Anna asszony nagyon elsánczolja magát a -vendéglátás előérzett rohama ellen.</p> -<p>– Asszony; te azt nem érted. A mit nem érted, ahoz ne szólj. Ez -magas politika.</p> -<p>– Mit nem értek én? Pattant fel Anna asszony. Értek úgy mindent, -a hogy te értesz. Ha te tudod, hogy mi a magas politika, hát én is -tudom, hogy mi a magas politika?</p> -<p>Zebulon úr meg volt felőle győződve, hogy Anna asszony nem tudja -azt.</p> -<p>– No hát mondd meg, hogy mi? kérdé szelid malitiával.</p> -<p>– Mondd meg te elébb! replikázott nekivörösült arczczal Anna -úrhölgy.</p> -<p>– Hát én meg is mondom, szólt Zebulon úr: magas politika az, -hogy hogyan lehet férjhez adnunk ezt az öt leányt nekünk.</p> -<p>No már erről a kérdésről hagyott beszélni magának Anna -úrhölgy.</p> -<p>– Mert ne gondold, hogy én nekem valami nagy bolond passzióm -volna hegyen-völgyön barangolni, katonákat glédába állítani, -mundért szabni, prófontot süttetni: hanem hát micsinálsz? A -Tihamér, ki volt Karolina Pia vőlegénye, elmente magának -honvédseregbe, ott most kapitány, ott nem is kell cautió. A Laczko, -ki szemeit vetette Adalgisara, épen kapta magyar minisztériumnál -hivatal, most már házasodhatik. Bolond poéta Benő, ki írta -szerelmes verseket Libussanak, most ujsagot írja Pesten; van neki -alkalmazás. Bendeguzella még várhat. De itt van Chariclea. A kit -mikor kicsi volt, mindig úgy hitunk, hogy herczegasszony. -Tanítatunk fortepianóra is. Mindig neki szántunk valami nóbel -partinak. Most parti itt van. Gyün kapóra kész szerencse. Mindig -montam: régi nexusnál fogva kel neki Baradlay hazbul vőlegényt -kapni. Öreg úr volt jó barátom. Rideghváry volt elvbarátom. Hanem -hát öreg úr meghalt, Rideghváry kicseppent, Baradlayház -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> megváltozott. Egész világ lett liberalis, -patrióta. Hát én micsináljam iteneg egy magamban? Most legifjabbik -Baradlay úrfit visszahoztak a Bécsbül. Nagyságos mama maga mente -érte. Ostoba história. Akarta elvenni rossz kharakterű kisasszonyt. -Nem engedett neki familia. Most hazahoztak, és azon vannak, hogy -valami jól nevelt nemes kisasszonyt mentül elébb vele -összeházasítsanak, hogy régit elfelejtsen. Chariclea nagyon -megtetszette özvegy asszonyságnak, mikor ott volt Ödön úrfi -eljegyzésin. No ma Ödön barátom, főkormánybiztos ide fog gyüni -házamhoz; – aztán Charicleának megmond. Aztán tudod. Aztán ezt már -érted. No ugy-e galambocskam?</p> -<p>Zebulon szerencsésen bevette a sánczot.</p> -<p>Anna úrhölgy még meg is hagyta kövér orczáját csókolni és -mosolyra némult.</p> -<p>– No látod, kedves tubiczám, szólt Zebulon úr, megveregetve a -delnő gömbölyű pofácskáját gyöngéden. Értesz már most, hogy mi az a -magas politika, ugy-é?</p> -<p>Anna úrhölgy válasz helyett a köténye korczán csüggő -kulcscsomagot csörteté, s kiáltozott a leányainak sorban, hogy -siessenek, lássanak az éléskamara, a konyha, a pincze, a -baromfiudvar után. Chariclea az öltöző terembe! Meg volt -hódítva.</p> -<p>– No látod, kedves tuba galambom, szólt diadalmasan Zebulon úr; -ez a magas politika; ha az öt leányom vőlegénye mind a magyar -táborban szolgál, ki kapitány, ki concipista, ki journálista, ki -főcommissarius öcscse: akkor nekem is kell valahol szolgálnom; még -pedig nem ott, a hol hatezer forintot kinálják; hanem ott, a hol -adnak csak kétezerötszázat. Nekem muszaj patriotának leni. Azt csak -az tudja, kinek van öt leánya, mi az a magas politika?</p> -<p>Azonban Anna úrhölgy még e magaslaton sem állt meg. Feljebb -repült.</p> -<p>– Igen. De hát ha most a német kormány a magyar kormányt -elkergeti; ha a Tihamért meglövik, elesik; ha a Laczkót becsukják; -ha a Bénit elkergetik, elszalad Ázsiába, <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> hát ha még -tégedet magadat is nyakon fognak: bezzeg akkor, mi lesz az öt -leánynyal? Meg velem is, meg te veled is?</p> -<p>Zebulon úr nagy sort járt e kérdésre alá s fel a szobában. Fogas -kérdés volt! S nem volt szabad felelet nélkül hagyni.</p> -<p>– Hát hiszen, tudod, szólt halk hangon úrhölgyének; még nem -feleltem ám semmit Rideghváry barátomnak. Még Szalmással is -beszélek.</p> -<p>Zebulon úr megtette magának azt a barátságot, hogy Rideghváry -felhivására egy «ibis redibis»-féle választ írt, s azt Szalmás -uramra bízta, ki majd egyszer, hol? hol nem? ő tudja, megint -összejön a nagyméltóságú úrral. Annyi elővigyázattal azonban mégis -csak élt, hogy a levél alá csak a nevének két előbetűjét signálta -bölcsen. Hátha czigányútra jut?</p> -<p>Nagy megelégedésére szolgált Zebulon úrnak azon tapasztalás, -hogy Anna úrhölgy, az ő rendelete következtében, az egész házat -mily radikál reformnak veti alá. A vendégszobában az ágyra új -czihákat húznak, a kisasszonyok imitt-amott lehányt öltönydarabjait -iparkodnak ágytakaró alá, hová, szem elől eltakarítani, a -szögletekből szedik le a pókhálókat, az almáriomok, subládák külső -párkányairól törülgetik a port, kocsist, szolg lót lóttatnak a -zsidóhoz, hol egy kis alkörmösért a tortára való czukorjéghez, hol -egy kis czukorért az alkörmöshöz, hol meg egy kis manduláért a -tortához; az udvaron kacsát, kappant üldöznek; minden szobán -keresztülhat a kávépörkölés illata, s az ajtó-csapkodás végig jár -az egész házon. És mindez az ő parancsára történik.</p> -<p>Milyen édes érzelem az, mikor az ember azt látja, hogy a -rendelete teljesíttetik, még pedig a saját felesége által. Ebben -van valami a fejedelmi boldogságból. Sőt megfordítva: hasonlít azon -édes ámulathoz, mikor a souverain népnek az ő uralkodója egyszer -tíz esztendőben megteszi a kívánságát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>Tehát Baradlay Ödön, ha Zebulon úr kastélyát jön meglátogatni, -tapasztalni fogja, hogy ott rangjához illően fogadtatik.</p> -<p>És a Tallérosy-kastély nem is megvetendő úrilak. Az országútról -nézve emeletes ház: a háta domboldalnak fekszik, tehát a kert felé -már az emelet a földszín, s a földszín a pincze. Az nem tesz -semmit, hogy az egész vályogból épült; ez a nemesi demokratia építő -anyaga; s a vakolat jó titoktartó. A födele nem csupán azért tarka, -mivel minden esztendőben foltozzák új zsindelylyel, minélfogva -olyan, mintha fekete tuffra volnának szürke, sárga, barna hímzések -kigondolva; hanem hogy mivel ez már így divatos. Azért van neki -verandája és gömbölyű szögletkalitjai, miket a kisasszonyok -rotundának hínak. Belül pedig épen minden komforttal el van látva. -Kandalló-terem, pipázó szoba, zongoraterem; könyvtár is van s abban -régi könyvek, a miket még eddig mindenki megbámult, a ki először -látta. Itt ugyan elmulathatja magát Baradlay Ödön egy hétig is.</p> -<p>No hanem ugyan megcsalta ezzel a vendéglátogatással magát is, -mást is a jó Zebulon.</p> -<p>Baradlay Ödön, mint még tegnap megírta, pontosan délelőtti -tizenegy órakor megérkezett. Parasztszekéren jött, melyen hiányzott -minden ruganyos ülés. Kurta bekecs volt rajta, lábszárig érő -vadászcsizmák sarkantyúval és az ülésbe vetve egy szironyos -juhászbunda.</p> -<p>A mit legjobban megbámult Zebulon, az, hogy a lógós lónak még a -hámon kívül nyereg is volt kötve a hátára.</p> -<p>Oh mint örvendett Zebulon a kedves vendég megérkezésének! Hogy -osztotta a parancsokat a cselédségnek, hová hordják el a kocsiról a -méltóságos úr bagázsiáját, hová kössék be a lovait, mit adjanak -nekik enni? míg Ödön fel nem világosította, hogy csak hadd maradjon -minden úgy, a hogy van, mert azonnal megyünk odább.</p> -<p>– Azonnal odább? szólt elhüledezve Zebulon. Hová?</p> -<p>– Gyerünk be az udvarról; majd elmondom odabenn. <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Zebulon azzal biztatta magát, hogy ez talán csak tréfa.</p> -<p>– Akarsz te, kedves barátom, mindjárt elmenni? kérdé, midőn a -pipázó szobába értek. (Az országgyűlés tagjai tegezni szokták -egymást.)</p> -<p>– Igen. És te is jösz velem. Az éjjel kaptam a főhadparancsnok -tudósítását, minélfogva azonnal a legnagyobb sietséggel útnak kell -indítanunk minden csapatot, a mi csak fel van szerelve, Kassa felé: -s az élelmezést is abba az irányba vezetni. A dolog haladékot nem -tűr. Én még éjjel kiadtam a rendeletet a többi -alkormánybiztosoknak, hogy hol csatlakozzanak velünk? Te utamba -estél, hát hozzád magam jöttem.</p> -<p>– Hát csak ezért jöttél?</p> -<p>– Csak-é? Zebulon barátom, nekem még ennél nevezetesebb okom nem -volt az utazásra. A hadsereget összpontosítják és nekünk -gondoskodnunk kell róla, hogy minden ponton el is legyen látva? -mert különben nem az ellenség veri meg, hanem a rossz ellátás. -Azért csak készülj fel rögtön, a gondviselésed alatti dandár ma -estére a székvárosban táborba száll és nekünk akkorra ott kell -lennünk.</p> -<p>– Hiszen ez hat mérföld!</p> -<p>– Azért kell sietnünk.</p> -<p>– De csak legalább ebédre itt maradsz.</p> -<p>– Akkor nem érünk be éjszakára.</p> -<p>– De mikor a feleségem, a leányaim úgy készültek már az -elfogadásodra.</p> -<p>– Remélek majd máskor részesülhetni abban a szerencsében; de -most egy elveszteni való perczünk nincs.</p> -<p>– Jaj de szigorú ember vagy te, kedves barátom.</p> -<p>– Gondold meg, kérlek, hogy ez nem mulatság, a mire most -indulunk, hanem háborúviselés.</p> -<p>Az igazat megvallva, Zebulon erre voltaképen csak most kezdett -először gondolni. Eddig csak úgy vette a dolgot, hogy abból nem -lesz egyéb egy kis kedélyes demonstracziónál; a kinek tetszik, -messziről nézi. Csak most kezdett <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> elmélkedni felőle, hogy -micsoda következése lehet annak, ha az ember a buzavirágszín -átillára felköti a kardot?</p> -<p>Hisz ez egész komolyan megy…</p> -<p>Úgy találta, hogy abban a pipázó szobában nagyon hideg van. Az ő -fogai vaczognak.</p> -<p>– Pedig most már ne fűttess be, mondá neki Ödön, hanem szedd -össze legelébb is a számadásaidat; vedd magadhoz a pénztárt, egy -tarisznyába tégy egy pár fehérneműt, nagy motyót nem vihetünk -magunkkal; a kardodat kösd fel; a pisztolyaidat dugd a zsebedbe s -keríts egy jó juhászbundát! mert sokszor megeshetik, hogy a gyepen -hálunk.</p> -<p>Mindezek nem olyan biztatások voltak, a mik Zebulon keblébe nagy -meleget öntöttek volna.</p> -<p>Kereste az ürügyet, hogy mivel hosszabbíthassa meg az édes -otthonlét perczeit.</p> -<p>– Ha már muszáj menni, hát legalább egy kis útravaló -elemozsináról gondoskodom. Megmondom leányoknak.</p> -<p>– Hiszen élelmezési biztos vagy! Négyezer ember ellátása van rád -bizva. Gondoskodtál róluk?</p> -<p>– No de hogyne?</p> -<p>– Hát a hol azok enni kapnak, mi is mindig kapunk.</p> -<p>– Igen ám: azok kapnak profuntot, meg vutkit.</p> -<p>– Hát mi is kapunk profuntot, meg vutkit. Magunk csak nem -ehetünk fehér kenyeret akkor, mikor a katonáink feketét!</p> -<p>Zebulonnak sehogy sem fért a fejébe ez a logika.</p> -<p>De hát az asszony?</p> -<p>– De még familiámtól is el kell búcsúznom – talán?</p> -<p>– Hát búcsúzzál; de végezd gyorsan.</p> -<p>Búcsúzni? De mit mondani?</p> -<p>– Magam se nem tudom, micsináljam?</p> -<p>– Már csináld akár azt, hogy mondd el a családodnak, hogy te -most mégy a háborúba, ott meglőnek, levágnak; vagy ne szólj -senkinek semmit, hanem szökjél meg tőlük; vagy tégy, a mi e kettő -között fekszik, akármi okos dolgot, csakhogy öt percz mulva készen -légy vele. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Zebulon keserveset sóhajtott. Búcsúzott volna is, nem is. -Válogatott magában, hogy kinek féljen jobban szeme elé kerülni: az -ellenségnek-e, vagy Anna úrhölgynek, azzal a napi parancscsal, hogy -kárba veszett a nagy ebéd, menni kell a háborúba?</p> -<p>Schlicket választotta. Búcsúzatlanul indult el keserves vendég -barátjával, kibe még egy pohár szilvoriumot sem tudott -belediktálni.</p> -<p>Mikor a szolgálóval maga után vitette úti táskáját, a mibe saját -maga pakolt be egyetmást, a féll ba fennlevén már a kocsi -hágcsóján, azt kérdezé tőle:</p> -<p>– Te Boris, hol a kisasszonyaid?</p> -<p>– Az egyik a konyhán süt, főz, a másik a harmadikat öltözteti, a -negyedik az ötödiknek a haját sütögeti görbe vassal.</p> -<p>– Hát a nagyságos asszonyod mit csinál?</p> -<p>– Most fűzeti magát az új módi miderbe a hetesnével.</p> -<p>– No jól van. Mondd neki, hogy ne várjanak bennünket se ebéddel, -se vacsorával. Majd mikor hazajövök akkor itthon leszek.</p> -<p>De nem is mert Zebulon hátrapillantani, mikor a szekér -kicsörömpölt a kastély udvarából!</p> -<p>Hegyen föl, hegyen le egész késő estig vitte Zebulont -étlen-szomjan Baradlay Ödön. Az útban talált vendéglők már tisztára -ki voltak élve az előrehaladt csapatok által. Egyetlen csárdában -kaptak egy csésze keserves rossz fekete kávét.</p> -<p>Zebulon ugyan váltig bíztatta kedves barátját, valahányszor -falut értek, hogy látogassák meg a papot: «papnál bizonyosan lehet -valamit kapni»; de Ödön nem ért rá ily ájtatos czélú diversiókra, -hajtatott odább.</p> -<p>Bánta is Zebulon nagyon, hogy minek fogadott neki szót s nem -hozta magával az elemozsinás tarisznyát: «télen kenyeredet, nyáron -ruhádat el ne hagyd».</p> -<p>Délután csakugyan akadtak egy sor társzekérre, mely kenyereket -szállított a hadak számára. <span class="pagenum"><a name="Page_19" -id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– No most innen elláthatod magadat, figyelmezteté Zebulont -útitársa.</p> -<p>Az alkormánybiztos úr adatott magának egyet azokból a -kenyerekből, vulgó prófunt, s azon kezdte, hogy beletörte a -tollkése pengéjét a megszegésnél.</p> -<p>– Jó az a kenyér? kérdé tőle Ödön, mikor Zebulon elkezdte azt a -foga alá rakogatni s majszolni nagy fohászkodással.</p> -<p>Zebulon nem merte azt mondani, hogy «rossz», mert hisz az ő -süteménye; hát csak nagyot nyelt belőle, s azt felelte, hogy «igen -jó».</p> -<p>Ödön megállhatta, hogy ne nevessen útitársa kínjain.</p> -<p>Az pedig dühös volt rá, hogy nem akar megéhezni. Kiállja késő -estig.</p> -<p>Estefelé már a pecsenyével is találkoztak. Csak hogy még az -lábon járt. A hadsereg számára hajtották a gulyát.</p> -<p>Ödönnek úgy tetszett, mintha a főhajcsárban, ki lovon ült, -valami régen látott arczot ismerne meg.</p> -<p>Mentül közelebb értek a székvároshoz, annál sűrűbb volt a -járó-kelő tömeg, a szekerek sora, mik szénával, szalmával, -ruhaneművel, zabbal rakodva döczögtek előre; s mindenféle -fegyverzetű csapatok, mik közt nehezen lehetett előre haladni. A -vezetőkkel örökösen volt valami beszélni valója Ödönnek, a mit -Zebulon restelt; mit tartóztatja fel az útat mindenféle -emberekkel?</p> -<p>Jó későn érkeztek meg a székvárosba. Ott a főbiró házához -szállásoltak be. No itt legalább megnyugszunk, gondolá magában -Zebulon. Itt már vacsorára várnak.</p> -<p>No szépen csalatkozott.</p> -<p>A mint megérkeztek, rohant rájuk a mindenünnen érkező csapatok -élelmezési tisztsége. Az mind Zebulont ostromolta ezer kérdéssel és -követeléssel. Egyik szépen, másik gorombán. Egyik a kenyeret -kereste rajta, másik a ruháját, harmadik a csizmáját, negyedik a -szénáját; s Zebulon csak azt tudta valamennyinek felelni, hogy -«majd gyün, majd gyün!» <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>Igen, de hol jön? Mikor jön?</p> -<p>Ödön megszánta Zebulont a fejére nőtt zivatarban.</p> -<p>– Bruder, meglehet, hogy minden itt is van már; csakhogy senki -sem tud róla. Eredj, ülj fel a nyerges lovamra s csinálj rendet a -raktárakban, adj rendeleteket a sorompóknál s nekem hozz mindenről -pontos tudósítást.</p> -<p>No még most lóra ülni! szénát, szalmát deputálni; prófuntot -osztogatni, vad katonákat kielégíteni; goromba tisztekkel -veszekedni! Ez épen Zebulonnak való mulatság volt. Azt hitte ő, -hogy mindezt el lehet végezni onnan hazulról, az úri kastélyból, a -hosszúszárúból pöfékelve. S most ime, még lóra is kell ülnie.</p> -<p>Két óra mulva került haza. Rettenetes dolgokat ért meg.</p> -<p>Elő akarta adni keserves élményeit Ödönnek.</p> -<p>– Kedves bruder, ezer darabra vagyok széjjel tépve. Csodálok, -hogy magamat is meg nem ettek.</p> -<p>– Jól van, jól van! vágott szavába Ödön; most csak gyere -vacsorálni, azután adj róla irásbeli jelentést, hogy mit hogyan -intéztél el?</p> -<p>Irásbeli jelentést! Ez a szó még a vacsoráját is megkeserítette -Zebulonnak.</p> -<p>Soha sem szeretett írni. Ezt az egyet, ha lehetett, kikerülte. -És még épen vacsora után! Hisz az minden isteni és emberi törvények -ellen van – vacsora után írni.</p> -<p>Pedig annak ugyan meg kell lenni. Ödön alig várja, hogy elvigyék -az abroszt, a tányérokat, poharakat; rögtön ugyan arra az asztalra -papirt teríttet föl, kalamárist, tollat hozat s ráfogja Zebulont, -hogy csináljon részletes kimutatást.</p> -<p>Zebulonnak pedig még csak távoli sejtelme sincs arról, hogy -hogyan kellene ahhoz hozzá kezdeni? Különösen azt szeretné -megtudni, hogy mire való az a lénia, a mit oda tettek a papirosa -mellé?</p> -<p>Ödönnek kell őt belevezetni. Az írja meg neki a jelentés fejét, -a rubrikák czímeit.</p> -<p>– Most aztán csak ezeket töltsd be. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>És Zebulonnak kell rajta törni a fejét, hogy mi következik -egymás után.</p> -<p>Az alatt egyik ember jön, a másik megy. Minden szoba tele van -emberrel. Lehet is ilyen lármában dolgozni.</p> -<p>Ödön fogadja őket egymás után; átveszi jelentéseiket, -meghallgatja panaszai at; elintézi összeütközéseiket és mind ezt -teszi finomul, nóbelül, elegáncziával, a hogy Zebulon bámulattal -jegyzi meg.</p> -<p>A jegyzőkönyv nagyon keservesen akar előrehaladni.</p> -<p>Egyszer a többi közt jön egy ismerős alak, a ki végett már -csakugyan meg kell Zebulon úrnak pihentetni a tollat.</p> -<p>Azzal a szóval ront be, hogy:</p> -<p>«Hol a szalmakomiszárius?»</p> -<p>Zebulon magára veszi ezt az interpellácziót s azt mondja, «no mi -kell?»</p> -<p>Az interpelláló alakot ismerjük a régi kortesvilágból; a híres -kolompos az, ki mindenütt szeret ott lenni, a hol verekedni kell; -hogy maradna hát el egy kis friss háborúból? Nincs ugyan katonásan -öltözve; piros kihajtós victoriadolmány van rajta, pitykés -rajthuzlival, de oldalán rezes fringia, övében két pisztoly, s a -vállán keresztül kötve egy karikás ostor, melynek suhogójába éles -drót van fonva. Martialis alak.</p> -<p>– Hát az kell, szól a travestált kortesvezér, hogy mit fekszik -rá a német az én szalmámra?</p> -<p>Erre Zebulon letette a tollát s szétterjeszté a két tenyerét. Ki -értse ezt a bolondot?</p> -<p>– Kezdjük az elején, szólt Ödön nyugodt kedélylyel. Micsoda ön? -Csapatvezér?</p> -<p>– Igen is csapatvezér. A két szuronyos bataillonnak a -parancsnoka.</p> -<p>– Tehát ökörhajtsár?</p> -<p>– Igen is.</p> -<p>– No, és mi baja van a némettel?</p> -<p>– Hát van itt egy csapat német diák. Bécsből, vagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> honnan -szöktek ide, az ebingük! halálfej van a kalapjuk mellett; úgy híják -őket, hogy a halálfejes légió.</p> -<p>– S mi baja van önnek velük?</p> -<p>– Az a bajom, hogy ha az egész nap nem látom is őket, este -mindig oda kerülnek, a hol én megtelepszem a gulyával; mert tudják, -hogy ott szalma is lesz, s ők legelsők, a kik letelepszenek a -szalmára.</p> -<p>– És aztán mi rosszat tesznek?</p> -<p>– Hát egész éjjel veszekedettül énekelnek. Ha éheznek, ha -szomjaznak, mikor más becsületes ember káromkodnék, ők csak -énekelnek s mind lehidalják a szalmát, a mit nekem másnap az -ökrökkel fel kell étetnem.</p> -<p>Ödön okosan akart beszélni ezzel az emberrel.</p> -<p>– Hát aztán, édes barátom, mi sajnáljunk egy kis szalmát ezektől -az idegen fiuktól, kik messze földről eljöttek a mi hazánk -szabadságáért vérüket ontani?</p> -<p>– Ejh, mit nekünk az a sok szedett-vedett nép! torzsalkodék a -volt kortesvezér; elbánunk mink a magunk ellenségével magunk is. -Voltam én már különb csetepatéban is, mint ez a mostani hajczihő; -mikor a Papszászt restoráltuk. Akkor tetszett volna engem látni. -Egymagam szétvertem ezer fehér tollast. Kilencz lyukat ütöttek a -fejemen. Itt a helye most is, ni. Majd én mutatom meg, hogy hogyan -kell elbánni a svalizsérrel? Ha én kieresztem ezt a drótos -suhogómat, mind egymásután kiverem valamennyinek a szemét. Minek -ide közénk ez a német, meg a polyák? Ne rondítsa el velük a -seregünket, méltóságos főkomiszárius úr.</p> -<p>De már erre Zebulon dühbe jött.</p> -<p>– Elmisz innen, riszeg akasztófa, mindjárt! vagy vágok fejedhez -kalamárist! Ha ökörtül akarsz jönni, eredj tülem! s ha velem akarsz -beszélni ideben, akkor marsch ki!</p> -<p>Zebulon az erélyes kikergetés után csakugyan képtelen lett újra -beletalálni magát a jelentés contextusába. Ej de bánta, hogy -effective hozzá nem vágta a kalamárist a hajtsárvezérhez. Most nem -volna több tinta. <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>De csak megint neki kellett dülni a jegyzékkészítésnek, az -irgalom nem ismerő főkormánybiztos nem kegyelmezett. Zebulon az -egyik ujjával a szemöldökét tolta fel, mintha a gondolatokat tolná -ki homlokából, pedig csak azért tette, hogy a szempillája le ne -ragadjon. Meg akarta kisérteni azt, a mit már előtte annyi -kétségbeesett ember próbálgatott, a kit elővett az álmosság, hogyan -lehetne fél szemmel ébren lenni, fél szemmel pedig aludni?</p> -<p>A miből aztán az lett, hogy a mint Ödön elhagyta egy pillanatban -a szobát, abban a pillanatban azt hallá Zebulon, hogy Anna asszony -beszél hozzá, lepcses, vontatott, éles hangján: – «mikor jön már az -a vendég?» Csak akkor riad fel, mikor Ödön megint visszajön valamit -megtudakolni!</p> -<p>Végre megszánja a kegyetlen parancsoló.</p> -<p>– Hallod-e öreg, te itt elalszol. Eredj, feküdjél le, holnap -négy órakor fölkeltelek, akkor elvégezheted.</p> -<p>Zebulon örült az engedelemne. Milyen jó az, mikor az ember -vénségére beáll kis diáknak s várja az instruktortól az engedelmet -a lefekhetésre.</p> -<p>Ámde lefeküdni és elaludni két különböző dolog.</p> -<p>Van egy kegyetlen chinai tortura, mely abból áll, hogy az -elitéltet két melléje állított poroszló, valahányszor el akar -aludni, mindannyiszor felrázza álmából. Zebulon keresztül ment -azon. Alig adta át magát a nyugodalomnak, már jött valaki, a ki -most érkezett éjjel, és rögtön beszélni akart a nagyságos úrral; -százféle kérdéssel háborgatták; a fülébe kiabáltak mérges, -türelmetlen emberek. Utoljára megharagudott, bezárta az ajtót, nem -bánta, dörömbözzenek rajta.</p> -<p>Egy nagy ketyegő kakukos óra volt a szobájában, mely minden -óranegyedre huhukolva figyelmeztette, hogy közeledik az idő. -Siessen egy óra alatt kettőt aludni.</p> -<p>Mikor aztán az óra kettőt kakukolt éjfél után, akkor legédesebb -álmából felriasztja valami borzasztó esemény. Eleinte azt hitte, a -világ dül. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>Pedig hát csak a német aulisták maschiroztak az utczán, azok -zendíték rá az ablaka alatt a Fuchsliedet:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Wer kommt dort von der -Höh?»<br /></span></div> -</div> -<p>Ejnye, hogy az Isten áldja meg őket érte!</p> -<p>Azután még kevesebb szó lehetett az alvásról.</p> -<p>Jött egy másik csapat, meg egy harmadik, meg ki tudná hányadik, -s ablakrengető dobveréssel vonult végig az utczán valamennyi. Majd -meg a nehéz társzekerek, a miktől rázkódott az egész ház. Aztán -aludjék valaki.</p> -<p>Zebulont csak az a halavány remény kecsegteté, hogy Ödön majd -elaluszsza a négy órát. Hiú remény. A kakuk nem huhukolt olyan -pontosan, mint a milyen készséggel hangzott a kopogtatás az -ajtaján, s a rövid szó: «Kelj fel, indulunk!»</p> -<p>Plane indulunk?</p> -<p>Ödön tudatá vele, hogy sietni kell, mert az ellenség már előbbre -haladt, mint gondolták.</p> -<p>Zebulon fogvaczogva öltözködött és kezdte már bánni nagyon, hogy -ebbe a mulatságba keveredett.</p> -<p>Csak most kezdte észrevenni, hogy az uszáshoz múlhatlanul -megkivántatik az, hogy az embernek vízbe kell menni. Ezt nem hitte -volna.</p> -<p>Hisz ő most nyomról-nyomra megy bele a kellő közepébe a -háborúnak. Most már körül van véve hadsereggel; most már tolják -előre, még csak vissza sem fordulhat; muszáj a csatatérig menni, -még az ágyúszóból is kaphat. Azt pedig az ő természete be nem -veszi.</p> -<p>A másnap reggeltől estig tartó utazás már valódi gyötrelem volt -ránézve; az összeakadt, az egymással szemközt irányzott -szállítmányok közt neki kellett volna helyreállítani a rendet; -lármázott is eleget s estefelé azt hitte, hogy ugyan megfelelt a -hivatalának.</p> -<p>A hol este megszálltak, az egyúttal a főhadiszállás volt. -Zebulon egy szobában vacsorált a főtisztekkel, a táborkarral. Neki -is hallani, látni lehetett, hogy főzik azok ki a <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> -haditervet? hogy mutogatják a térképen, hol jön az ellenség, merre -akar előnyomulni? s micsoda magaslatot kell előtte megszállani? -mely hidakat lerontani? hol a döntő ütközetet várni?</p> -<p>Zebulon úgy érezte ezalatt, mintha a szive folytonos apró -reszketésben volna.</p> -<p>Azután előszámlálták a főtisztek, hogy minő erőket hoz magával -az ellenfél? hány ágyút? hány tizenkét fontost? De még egy -röppentyű-telepet is.</p> -<p>Ez ütötte meg Zebulonnak legjobban a fülét.</p> -<p>Olvasta ő egy régi Conversations-Lexiconban, hogy micsoda -veszedelmes projectile az a congrev-rakéta. A hova annak egy -szikrája leesik, az keresztül ég a bőrön, húson és csonton; az -méreg és tűz; attól nemcsak meghal az ember, de pokolra is jut. S -ha száz ember van egy rakáson, a hova az leesik, mind a száz halál -fia.</p> -<p>Zebulon minden lehetőt kigondolt dús phantasiájában, a -minélfogva elmaradhasson ebből a drága mulatságból. Hogy irigylette -annak a fiatal embernek a sorsát, a kit elküldtek Pestre -futárnak!</p> -<p>Végre egész őszintén kirukkolt vele Ödönnek.</p> -<p>– Kedves barátocskám, én már öreg ember vagyok. Beteges ember -vagyok. Katona nem vagyok. Nem tudok a verekedéshez. Öt leányom -van, nem vagyok a magam embere. Nem szeretek olyan helyre menni, a -hol az embert még valami non putarem is érheti. Hagyjatok engem -valahol a tartalék-transportnál hátra.</p> -<p>Ödön méltányolta a kivánságát.</p> -<p>– Jól van, öreg, válaszsz magadnak olyan helyet, a hol -legbiztosabbnak érzed magadat, egy része az élelmezésnek itt marad; -ha akarod, itt maradhatsz vele. Hanem arra figyelmeztetlek, hogy az -ilyen háborús világban soha sem tudja az ember, hogy az ellenséget -hol kapja meg hamarább?</p> -<p>Zebulon örök hálára érezte magát lekötelezve ez intézkedés -által. Ő majd csak lőtávolon kívül intézi a dolgokat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Hadd -menjen a forrójába Baradlay Ödön, ő még fiatal ember.</p> -<p>Ödön intézkedett is. Legutolsó megtelepedésük helye népes magyar -falu volt, melynek lakosai maguk ajánlkoztak a hátrahagyott élelmi -rakoda fegyveres megőrzésére.</p> -<p>Ödön ott akarta hagyni Boksa Gergőt is, a maga kétszarvú -bataillonával; de az egész indignatióval protestált ez ellen.</p> -<p>– Hogyan eshetnék meg én nálam nélkül az ütközet? Hogy Boksa -Gergő ott ne volna, a hol verekedni kell? Hat lovat akarok én -elvenni a svalizsértól; hatot!</p> -<p>Ödön nem bánta hát, menjen a táborral Boksa; de ötvennél több -tulkot ne hajtson magával, a többit hagyja itten.</p> -<p>Reggel a had dereka odább vonult, egy része még az éjjel, s -Zebulon úgy örül neki, hogy nem hall több dobpörgést. Ki is aludta -magát aznap délután kedvére. Úgy, hogy este felé egész pihenten, a -csizmát is lehúzva a lábáról, s papucsot öltve (az mindig a -táskájában kisérte) ülhetett neki a bevégzendő számadásnak.</p> -<p>Éjfélig szépen elkészült a rovatokkal s már épen a tollat akarta -hozzáverni az asztalhoz, mikor csak egyszerre puskaropogás riasztja -fel. Itt az ellenség!</p> -<p>Megmondta azt előre Baradlay Ödön.</p> -<p>Zebulon sem vette tréfára a dolgot, felkapta egyik kezébe a -pénzes táskát, másikba a csizmáit, kiugrott az ablakon, neki az -erdőnek; futott, a míg csak a lövöldözést hallotta, egy szál -harisnyában, a csizma a kezében; hátra sem fordult a szomszéd -faluig, ott szekereket fogadott s kincseket igért annak, a ki őt -falujába haza viszi.</p> -<p>Soha sem látta ő többet a hadsereget. A pénztárt átadta a -birónak. A számadás ott veszett. Mi lett a rábizottakból tovább? -bizony nem kérdezte senkitől. Csak nagy későn, más országban kapott -egyszer egy magyarországi hirlapot, melyből megérté ama kritikus -napok eseményeit s olvasá nagy bámulatára a hadi bulletinben, hogy -Tallérossy Zebulon <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> ez alkalommal a nép segélyével egy egész -ellenséges hadosztályt több óráig feltartóztatott, s ez idő alatt -minden rábizott élelmi szert és a hadipénztárt szerencsésen -megmentett.</p> -<p>Csakhogy az ideig sok mindenfélén kellett még keresztülmenni a -jó úrnak, a mi majd következik egymás sorjában.</p> -<h2>AZ ELSŐ TANDÍJ.</h2> -<p>Mi történt?</p> -<p>Kimondom himezés-hámozás nélkül. Megverték a magyar hadsereget -Kassánál nagyon. Szétverték a császári seregek úgy, mint a hogy az -amerikai republikánus hadsereget szétrobbantották a bulls-runi -legelső ütközetben.</p> -<p>Nem szépítek semmit.</p> -<p>Gyönge volt a vezénylet, vigyázatlanok voltak az alsóbb tisztek, -rosszul lőttek a tüzérek, nem állták a tüzet a közkatonák; megverte -a magyarokat az ellenség játszva. Elég volt tizenkét fontosaival -végig sepertetni az országútat, hogy a magyar had derekát áttörje. -Az öreg, becsületes, jószivü fővezér, a magyar hadügyminiszter -leült az út közepére, az ellenséges ágyúk elé, úgy rimánkodott -katonáinak: hogy ne féljenek az ágyútól, hiszen nézzék, minden -golyó a fejük fölött repül el. Azok elfutottak. Szomorú ütközet -volt az. Hátat adott mindenki az ellenségnek. Mikor néhány nap -mulva a hadügyér megjelent az országgyűlésen, a debreczeni -városház-teremben, ezen kezdte beszédét:</p> -<p>«Szeretnék pinczéből kibeszélni, hogy ne látszanék arczom -pirulása.»</p> -<p>Még most is érezzük azt a pirulást, pedig azóta de sok vér, de -sok fény lemosta, learanyozta azt onnan!</p> -<p>Hanem az a szégyen teljes és tökéletes volt.</p> -<p>S mikor végül a futók után megeresztette a császári vezér a -congrév-röppentyűket, mikor ez ismeretlen, ijesztő <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> tűzkigyók -utána indultak a szétriadt tábornak, kerepelő süstörgéssel, -sziporkát okádva hosszú kanyarulatukban, s nagyot pukkanva -dobbantak le közéjük, ijesztő tűz-esőt szórva maguk körül, akkor -teljes lett a zűrzavar: lovasság, tüzérség, szekerészet, gyalognép, -ujoncz, nemzetőr összekeveredve, vezényszót nem is ismerve, egy -zilált gomolylyá váltan terelte egymást előre, s akadályozta -egyúttal a menekülésben. Az ellenségnek csak egy lovas osztályt -kellett utána küldeni, s a röppentyű telepét előre tolni, hogy -minden ágyúját elvegye a futó seregnek, és százával fogdossa el -csapatjait.</p> -<p>Egy ilyen elátkozott pillanatban van aztán nagy ára egy helyén -lévő szívnek!</p> -<p>Baradlay Ödön nem volt katona, nem volt hadvezéri talentom, de -birt azzal az adománynyal, a mi nélkül nagy ember nem lehet senki: -– hidegvérrel.</p> -<p>Szeme közé nézni annak a rémnek, a mi elől más tízezer riadva -fut, és visszariasztani azt.</p> -<p>Ödön nyerges lovára kapott, a mint a harcz balvégzetes -kimenetelét látta, s mikor már mindenki elvesztette a fejét, ő -kereste az eszközt, a mivel megmentse valamennyit.</p> -<p>Neki még csak fegyvere sem volt, egy lovagostor volt mindössze a -kezében.</p> -<p>Az ujoncz-ezredeket nem lehetett megállítani az ijesztő -röppentyűk előtt, s az országúton jött már robogva egy lovas csapat -az ellenségtől, melyre könnyű munka várt.</p> -<p>Nehezítsük meg nekik a munkát! gondolá Ödön, s a futó csapatok -között, a hol a legfiatalabb arczokat látta, elkiáltá magát: «fiuk, -hát el hagyjuk-e fogni az ágyuinkat?»</p> -<p>Néhány elszánt gyerek megállt e szóra. Csak közkatonák -voltak.</p> -<p>«Meghaljunk a többiekért? – Jól van!» S szembe álltak a -lovassággal.</p> -<p>Most egyszerre váratlan segítségük érkezett. Az országút -melletti ákácz-sövény mögül oly sortüzelés fogadta a feléjük -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> robogó lovasságot, hogy ez össze-vissza -keveredve fordult meg és nyargalt vissza, ló és lovas holtan, -sebesülten bukdácsolt szerte az úton.</p> -<p>Az árok sövénye mellől hurrah-ordítással emelkedett ki a rejtett -csapat. A halálfej-légió volt az. Vezére, a hórihorgas Mausmann, -kalapját csóválva kezében, kiálta Ödönre:</p> -<p>– Hurrah, patronus uram! Ezt nevezik barrikád-taktikának.</p> -<p>Ödön üdvözölve szorítá meg a bohó diák kezét, ki őt patronus -uramnak szokta nevezni, mert Ödön gondoskodott, hogy az aulisták el -legyenek látva a hadseregnél, s a magyar fiuk barátkozzanak -velük.</p> -<p>Méltók is voltak e barátkozásra. Mind tűzben edzett legények, -mindig jó kedvüek, mindig harczra készek. Nem félnek még az -ördögtől sem, még a congrév rakétától sem; az ellenfelüket pedig -sok vitézi találkozásból ismerik már. Száz ilyen gyerek nagy kincs -ilyen órában.</p> -<p>Azokkal az önkénytesekkel együtt, kiket Ödön megállásra birt, -lehettek talán kétszázan. Kicsiny csapat volt, de elszánt.</p> -<p>Az ellenfél, mikor a kis csapatot tömörülni látta az országúton, -a mint a gyilkos sortüzelés lovasságát visszatartá: elkezdte -röppentyű-telepét játszatni ellenük.</p> -<p>Játszatni? No, hát ők is játéknak vették.</p> -<p>– Ah! Régi ismerősök, élczelt rájuk Mausmann. Szüretkor láttam -eleget. Minden filiszter ilyet ereget. Nézzétek, hogy furódik a -földbe. Ennek az orra homokkal tölt be. Ez a másik sem sikerült. A -meg ni? hova elkerült. No, most az igazi e lesz. (A röppentyű -csakugyan előttük csapódott le, süvöltve, süstörögve. Mausmann -odaugrott hozzá s daczára a sziporkáknak, megkapta a nyelét, -bedobta a röppentyűt az árokba, ott pukkant el, csak azután mondta -rá a kadencziát:) Te pedig itten nem kellesz!</p> -<p>Az ujonczfiuk nevettek rajta.</p> -<p>Nevettek! <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Ettől a nevetéstől kezdve hősök lettek belőlük.</p> -<p>Egyszerre szeme közé nevettek a halálnak. Felfedezték, hogy a -halál is csak komédiás; megríkatja, megijeszti a karzatot -grimászaival, pathoszával; de tiszteli a kritikust és kitér -neki!</p> -<p>Az ellenség látta, hogy a röppentyűinek semmi hatása többé. Újra -a lovasságot indította az ellenálló csapatra. Most már egy század -nehéz lovas jött a többiek előtt.</p> -<p>A kis csapat most hármas sort alakított, az egész országútat -elfoglalva, s bevárta közelre a lovasokat.</p> -<p>Mausmann e várakozás alatt rázendíté a Fuchsliedet:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Wer kommt dort von der -Höh?<br /></span> <span class="i0">Wer kommt dort von der -Höh?<br /></span> <span class="i0">Wer kommt dort von der ledernen -Höh –<br /></span> <span class="i8">Sa, sa, ledernen -Höh,<br /></span> <span class="i0">Wer kommt dort von der -Höh?»<br /></span></div> -</div> -<p>Azzal hurrah! egy üdvlövést húsz lépésnyi távolból a -közeledőknek! Hogy porzik vissza a lovasság, holtakat, sebesülteket -hagyva el maga után!</p> -<p>S azzal a kis csapat újra tölt, vállra veti puskáját s halad -csendesen az országúton.</p> -<p>És újra hangzik az üldöző lovasság robaja. Most már az -országútról két felül letérve, körül akarják fogni a csapatot.</p> -<p>Az hirtelen kört alakít, a kör közepén Ödön lóháton, a szuronyok -kifelé fordítva, mint egy óriási sün tövisei. És hangzik a -Fuchslied többi szakasza:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Es ist der -Windischgrätz,<br /></span> <span class="i0">Es ist der lederne -Windischgrätz.<br /></span> <span class="i0">Was bringt der -Windischgrätz?<br /></span> <span class="i0">Was bringt der lederne -Windischgrätz?<br /></span> <span class="i0">Er bringt uns einen -Fuchs,<br /></span> <span class="i0">Er bringt uns einen ledernen -Fuchs.»<br /></span></div> -</div> -<p>A támadó lovasság ismét kénytelen visszavonulni a víg ficzkók -lövései elől. Nem félnek azok, nincs azoknál <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> -vadász-tréma, lámpaláz. Oda várják az ellenséget a puska végére, -akkor lőnek rá, mikor bizonyos a golyó.</p> -<p>És aztán a Fuchsliednek igen sok strophája van, míg az mind -előadatik, hogy mit csinál a «Fuchs»? És a hány strophája a -Fuchsliednek, annyi támadást kellett kiállani az üldöző lovasságtól -a maroknyi kis csapatnak. Kiállta becsülettel.</p> -<p>Mikor szúronyra, puskaagyra került már a dolog, ott is hetykén, -büszkén verekedett a halálfejes csapat; a ki sebet kapott, -bekötötte, nem panaszkodott; a kik halálsebben elestek, társaik -puskára véve, vitték odább s még akkor is azt kiáltották: «éljen a -szabadság»; s a milyen hosszú a forrói országút, olyan hosszan -jelölték vércseppjeikkel a védett Magyarország földét.</p> -<p>Pedig hát «mi nekik Hekuba»?</p> -<p>Az utolsó, most már dühös verekedéssel végződött roham -visszavetése után azt mondá Mausmann Ödönnek:</p> -<p>– No most, patronus uram, az utolsó töltényünket vertük le a -puskába. Többet nem puskázunk. Itt a hátunk mögött van egy hid; ott -megállunk és maradunk. A nádason a lovasság nem kerülhet mögénk. És -most fiuk esküdjetek meg, hogy ezt az utolsó lövést nem adjuk az -ellenségnek; ezentúl csak szúronynyal verekszünk.</p> -<p>S a bohó, jó kedvű, exaltált fiuk letérdelnek az országúton s -égre emelt kézzel éneklik el az esküt valamelyik opera kardalából, -talán Beatricéből, s el vannak szánva a szindarabot komolyan végig -játszani.</p> -<p>Az a hid egy kis emelvényt képezett a rónaságon, s a mint arra -feljutott a kis csapat, e helyzetből végig tekinthetett a háta -mögötti képen.</p> -<p>A nádasig, melyet ama híd patakja képezett, semmi hóesés nem -látszott; túl rajta pedig egy fehér lepel volt a mező. A megelőzött -napok viharos szelei ide torlasztották össze a havat, mely most, -mint a futó homok, buczkákat képezett. E hóbuczkákban elakadva, -megrekedve vergődött száz meg száz társzekér, ágyú és lőszerkocsi; -egyik felfordulva, <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> másik tengelyig merülve; körüle zilált -gubanczban a menekvő csapatok.</p> -<p>«Ezt a látványt nem szabad az ellenfélnek megpillantani!»</p> -<p>«Nem, a míg élünk.»</p> -<p>A híd magaslatát elfoglalta a kis csapat s ott ismét rázendíté -az esküdalt, mely halálos ünnepélyességgel hangzott végig a -rónán.</p> -<p>A háttért sötét lilaszürke hófergeteg tartá beárnyalva, melynek -zord homályával az éneklő hős csapat ott a magaslaton úgy tünt fel, -mint egy égbe menendő martyrsereg; a leáldozó nap tündöklött -magasra emelt fegyvereiken s fényesre festé alakjaikat.</p> -<p>Míg a halálra szántak kardala zengett, az országúton végső -rohamra dübörgött elő az ellenfél lovas csapatja; s a -röppentyű-telep saját lovasságának feje felett eregeté tűzrajzolta -ívben gyilkos lövegeit a hidon állók felé. Azok álltak a tűz előtt, -roham előtt, ijedetlenül és énekelték a dalt azokról a hősökről, a -kik fogadást tettek, hogy csak szuronynyal fognak vívni a -csatában.</p> -<p>Baradlay Ödön haza gondolt ifju nejére, két kis, csevegő -gyermekére, aggódó anyjára – s aztán elszántan biztatá ujonczait; -«ne féljetek, fiuk: száz golyó közül csak egy talál!»</p> -<p>Az az egy épen talált. Egy fiatal honvédet ott mellette abban a -perczben sujtott le egy szétpattant gránátdarab. Az rögtön -meghalt.</p> -<p>Ödön, lelkét nem veszítve, kiálta föl:</p> -<p>«És ha talál, az a legszebb halál.»</p> -<p>«Éljen a haza!» rivalt fel szavára az egész csapat.</p> -<p>A közeledő lovasság megdöbbenve lassítá rohamát.</p> -<p>De nem az ifjak kiáltásától döbbent meg, hanem valami -mástól.</p> -<p>A befagyott nádas bozótja közül egy osztály huszár robogott elő -a térre. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Oly váratlan volt megjelenése, mint a milyen gyors volt -rohanása.</p> -<p>Mielőtt ellenfele arczvonalt formálhatott volna ellene, oldalba -kapta azt, s nehány percz alatt szétszórva, összekeverve terelték -le azt a huszárok az országútról. A szétbontott lovas-szakaszok -vágtatva menekültek oldalvást meglepő ellenfeleik elől.</p> -<p>És ekkor a huszár-osztály, mint egy gondolatra, hirtelen félre -kanyarodott; hagyta menekülni lovas ellenfeleit s egész erejével a -röppentyű-telepnek indult.</p> -<p>Azok most vették észre a hibát, a mit elkövettek. Nagy -magabiztában a győztes had igen is messze tolta előre az üldözöttek -hátába röppentyű-telepét, s nem számított arra, hogy még azok közül -valaki vissza is fordulhat.</p> -<p>Most aztán egy tanakodni való pillanat sem volt, ha a -röppentyű-telepet el nem akarták fogatni. Ezek vén katonák, nem -ijednek meg a szikrázó szörnyetegtől. Össze kell pakolni hirtelen, -s menekülni a lőszeres kocsikkal. Jó szerencse, ha maga a -röppentyű-készlet a gyalogság oltalma alá menekülhet; de már az -állványokat nincs idő megmenteni. Azokat a huszárok elfoglalják, -összetörik, s még azután messze megüldözik a visszamenekülő -tüzéreket.</p> -<p>Akkor aztán, mint kik munkájokat bevégezték, csendes léptetve -térnek vissza a hidon álló bajtársaik felé.</p> -<p>Bizony be volt végezve e csapással a nap munkája.</p> -<p>Az ellenfél nem erőltette győzelmi sikerét tovább. Minden -oldalon takarodót fúttak. Az előre tolt hadcsapatok visszahúzódtak. -A vert had menekülhetett odább.</p> -<p>A huszárcsapat jött egyenesen a híd felé. Többen lehettek -kétszáznál.</p> -<p>Elől lovagolt vezetőjük, egy délczeg, daliás alak, hetykén -felkunkorított bajuszszal, villámló szemekkel, merész hajlású -sasorral, kevély mosolygással egész arczán.</p> -<p>Ketten voltak a hídon álló csapat között, a kiknek úgy tetszett, -mintha ezt az arczot látták volna már valahol. Az egyik volt Ödön, -a másik Mausmann. <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Az utóbbi ismert rá hamarább. Ő csak nehány hó előtt találkozott -vele. Ödön hat év óta nem látta.</p> -<p>A diák harczos egyszerre rákezdte:</p> -<p>«Wer kommt dort?»… de nem tudta folytatni, hanem a helyett sírva -fakadt, felhajította a kalapját, s odarohant a közeledő lovaghoz, -átnyalábolta, összecsókolta, majd hogy le nem vette a lováról.</p> -<p>«Hurrah Baradlay! Richard Baradlay!»</p> -<p>Csak most ismert Ödön testvérére. Oly rég el voltak egymástól -szakítva, hogy az utczán is elmehettek volna egymás mellett -felismeretlenül; a csatatér pedig minden arcznak új, szokatlan -kifejezést ad.</p> -<p>A két testvér összeölelkezett. Ödön sírt, Richard nevetett. Az -egész csapatban minden ember sírt és nevetett. Huszárok, honvédek, -légionáriusok egymást ölelték, csókolták s magasztalták, kiki a -maga nyelvén.</p> -<p>– Az ég küldött téged most ide, szólt Ödön Richard -öcscséhez.</p> -<p>– De az öreg «kóficz» is küldött. A mint a nagy futásközben én a -csapatommal szemközt jövök rá, s jelentem, hogy most érkeztem, azt -mondja, hát csak siessen ön, testvére odahátul van valahol, szedje -fel.</p> -<p>– Bizony, ha nem jösz, úgy egy óra mulva te vagy a -majoresco.</p> -<p>– A mitől Isten őrizzen mind a kettőnket. Hanem már most még -egyet bizott rám az öreg: azt, hogy ha megkaphatom Ödön bátyámat, -hát szidjam jól össze. Tehát tartsd. Baradlay Ödön úr, mi az -ördögöt keres ön az ellenség lőközelében? ön kormánybiztos. Önnek -kötelessége hátul menni, ha előre haladunk; elől menni, ha -hátrálunk. Önt nem azért küldte ide az országgyűlés, hogy nekünk -verekedni segítsen. Aztán önnek fiatal felesége, szép gyermekei -vannak! Nem gondolt reájuk? Rossz ember! Várjon, ezt megmondom édes -anyánknak!</p> -<p>Ennél a szónál aztán elmult a tréfálózási kedve. Érzékenyen -szorítá meg testvére kezét, s halk szóval mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Szegény jó anyánk. Mintha érezte volna azt, mikor odajött -hozzám és azt mondta: «eredj oda!»</p> -<p>Az édes anya gondolatára megcsókolta egymást a két testvér. -Hiszen gondviselésük volt az, gyermekkorukban, férfikorukban; a -bölcsőben úgy virrasztott fölöttük az ő szeme, mint a -csatatéren.</p> -<h2>A BETYÁR.</h2> -<p>Most azután a szétvert, legázolt, lelkevett tömegből ismét -hadsereget alakítani; vitéz, csatakész sereget, mely rövid két hét -mulva ellenállani, támadni, győzni legyen képes: az volna a -bűvészet!</p> -<hr class="tb" /> -<p>A csata utáni éjt Ödön és Richard a legközelebb fekvő faluban -töltötték. Egész éjszakájuk azzal tölt el, hogy a szétvert had -szállingózó csapatjait felfogják és valami rendet hozzanak be -közéjök.</p> -<p>– Csak enni tudjunk nekik adni, monda Richard; a sült szagára -majd összegyűlnek.</p> -<p>Hanem épen ez volt a legnehezebb.</p> -<p>Azon a falun már kétszer járt keresztűl az ellenség s nagyon -kevés embernek való tápszert hagyott hátra maga után. Kenyér csak -lett volna, mert a társzekereket megmentették, hanem hús nem -volt.</p> -<p>– Jó volna, ha most Boksa Gergő előkerülne ötven ökrödmagával, -mondá Ödön, Richardot utasítva, hogy czirkáltasson a szomszéd -berekben, nem menekült-e a vitéz kortes oda a rábizott gulyával. -Hiszen elég ideje volt rá; leghátulra volt valamennyi sereg mögé -letelepítve, s nem valószínű, hogy rohamra vezette volna két -szuronyos csapatját az ellenség ellen.</p> -<p>Keresték hát Boksa Gergőt és az ökreit, de nem találták késő -estig.</p> -<p>Akkor előkerült magától. <span class="pagenum"><a name="Page_36" -id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Hanem minden ökör nélkül jött; a lovát is úgy vezette -kantárszáron. Nyilván csak azért szállt le róla, hogy kimutathassa, -mennyire sántít. És azután nyögött és lógatta a fejét előre; majd -elejtette az állát, a fokosát mankónak használta, a kardját pedig a -hóna alatt hozta. Egészen oda volt.</p> -<p>Oly czifrán tudott nyögni, fohászkodni, úgy reszkettette a -torkában a hangot, hogy az ember azt hitte volna, most mindjárt -meghal.</p> -<p>– No Boksa! Hát mi történt? kérdé Ödön az eléje sántikálót.</p> -<p>– Jajh! uram. Mi történt? nyavalygott a vitéz hajtsár. Bezzeg mi -történt? oda vagyok én már. Végem van már nekem örökre. Ketté van -törve a derekam. Az ágyúgolyóbis. Huszonnégy fontos.</p> -<p>Mausmann meg a többi fiatalok szörnyet nevettek erre a szóra. -Boksa Gergő láthatta, hogy ezt nem hiszik el.</p> -<p>– De hol vannak az ökrök? sürgették a hajcsárt minden -oldalról.</p> -<p>– Hja az ökrök? Hát ha én azt tudnám!</p> -<p>– De az ég szerelmére, édes barátom, szólt hozzá Ödön; – én önt -olyan védett helyzetbe állítottam, a hol semmi baj nem érhette; -hogyan van, hogy önmaga el tudott menekülni, a gulyát pedig nem -tudta elhajtani?</p> -<p>– Hát kérem átossággal, elmondom én azt egészen, úgy a hogy -történt. Hát épen a mint a csata kezdődött, kiveszem a csizmaszár -mellől a késemet, meg a tarisznyából a kenyeret, meg a szalonnát, -hogy majd egy kicsit kollácziózok, hát egyszerre akkorát lű a -nímet, hogy csak kiesett a kezembül kés, kenyér, szalonna; azt -tudtam, szörnyet halok. Legalább is volt huszonnyolcz fontos az a -golyóbis, a kinek a szele megütött. Úgysegéljen, láttam! Lánczos -golyóbis volt, kettő volt egymáshoz lánczolva. Szakálla volt mind a -kettőnek.</p> -<p>– Ön elfutott. Azt már tudom. De hát az ökrökkel mi lett? A -többi hajcsár nem terelte őket tovább? <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Nem tudhatom én azt kérem alássan, mert a mint futottam, a -nímet úgy lűtt a hátamba, de úgy lűtt az öreg ágyúval, hogy ha -hátra nézek, ellüvi a fejemet.</p> -<p>– Máskép kell ezzel beszélni, édes bátyám! szólt Richard -előlépve. Te gyáva ficzkó! Megfutottál a nagy szájaddal az első -ágyúszóra s az ellenségnek hagytad a rád bizott gulyát! Káplárok! -padot elő, ötven farmatringot neki!</p> -<p>Az ötven farmatring szóra Boksa Gergő elhagyta szánalomgerjesztő -féloldalt görnyeszkedését s egyszerre más alakot öltött; hátra -szegte nyakát, mellére ütött az öklével s agyarkodó daczczal -pattogtatá a szót:</p> -<p>– Azt pedig kikérem magamnak: Nemes Boksa Gergely az én -nevem.</p> -<p>– Annál jobb rád nézve, szólt Richard hideg humorral. Legalább a -kutyabőrnek fog fájni az ötven, nem a te bőrödnek.</p> -<p>– Tudatom azt is a kapitány úrral, szólt Boksa Gergő sarkára -ágaskodva, s fokosával mutogatva fölfelé, hogy a fölséges -országgyűlés eltörölt minden testi büntetést, még a nem nemesekre -is.</p> -<p>– Megappellálhatod, ha megkaptad intra dominium. Itt nem -parlamentirozunk. Jobbra át! Takarodj. Vigyétek, verjétek -végig.</p> -<p>Bizony megtörtént, a mi még soha sem történt Boksa Gergővel, -hogy lekapták a tíz körméről s olyan kellemetlen érintkezésbe -hozták azzal a bizonyos szíjjal, a mit huszárok farmatringnak -hínak, hogy ordított bele, mint a behemóth.</p> -<p>Mikor a kellemetlen affairenek vége volt, még szokás szerint -vissza kellett mennie a kapitány úrhoz, megköszönni a kegyesen -osztott tanítást.</p> -<p>– No hát lűtt-e nagyot a nímet? kérdé tőle Richard.</p> -<p>– Egy pisztolyt se sütött el, kérem alásan; szabadkozék Boksa -Gergő.</p> -<p>– Most vegyétek el tőle a fegyvereit, ültessétek fel a -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> lovára, aztán alá is út, fel is út. Az -olyan katona, a ki nem szégyenli a hátát megmutatni az ellenségnek, -megérdemli, hogy botot kapjon az ellenségnek mutatott részére.</p> -<p>Boksa Gergőtől elvették a rezes kardját, a fokosát, a -pisztolyait, nyakába akasztották az ostorát, feltették a nyergébe s -aztán kikergették a táborból lovastól együtt.</p> -<p>Az átkozott német diák, ki az előőrsön állt puskával, még rá is -kiáltott tréfálva:</p> -<p>«Gerge pácsi, ne had magad!»</p> -<p>«Hiszen megállj! csikorgott, öklével fenyegetve Gergő. Nem -szárad ez én rajtam.»</p> -<p>Aztán megostorozta a lovát és elnyargalt.</p> -<p>A táborból csúfosan elcsapott lovag vissza-visszafordult s -agyarkodva káromkodott egyet. Valamit főzött magában.</p> -<p>Soha sem kapott még rádiktált verést. Főbeverést, félig -agyonverést akárhányszor: az mind tréfa, az mind dicsőség. Sokszor -ott hagyták az útfélen, vérben, fagyban. Sokszor összetörték, -korcsmában, tisztújításon úgy, hogy senki sem hitte, hogy még lesz -belőle ember. Az mind nem volt rá nézve keserű emlék. De -megveretni, padra lefektetve, büntetésből, szájtátó katonák előtt, -gunyolódó német diákok csúfjára, nemes ember létére, ez nem -maradhat annyiban!</p> -<p>Valami tervet főzött.</p> -<p>Elővette a pipáját, elővette a dohányzacskóját, levette fejéről -a kalapját.</p> -<p>Belenézett a pipájába, belenézett a dohányzacskójába, belenézett -a kalapjába.</p> -<p>Aztán olyasmit mormogott magában, hogy «jól van», s feltette a -kalapját a fejére, visszadugta a pipáját a zsebébe, a -dohányzacskóját a szokott helyére s elkezdett ügetni.</p> -<p>Egyenesen azon úton haladt előre, a melyet nappal megfutott; az -ellenség tábora felé ment.</p> -<p>A hólepte mezőn sötét éjjel is tudta magát tájékozni.</p> -<p>Azon úton nem találkozott senkivel. A két tábor között üres a -tér. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Már túl ment a nádason, melyből Richard rohamot intézett az -ellenfélre, s ott egy dombtetőre felkaptatva, széttekintett. A -rónán egy helyütt tüzek égtek. Azok tábortüzek.</p> -<p>Közelebb nyomult a tüzekhez; éjhez szokott szeme észrevette, -hogy azok mögött egy mezei tanya fekszik.</p> -<p>Hallgatódzott. Egy-egy megrázott kolomp hangja, egy hosszúra -nyujtott éh-bőgés tudatá vele, hogy azon a helyen van, a mit -keres.</p> -<p>Most már leszállt a lováról s gyalog vezette azt arra felé.</p> -<p>Egyszerre a sötétben rákiáltanak: «Ki vagy? Megállj!»</p> -<p>Boksa tette magát, mintha megijedt volna.</p> -<p>– Ejnye no, bizony még rámriaszt! Dezentor vagyok!</p> -<p>A «dezentor» szót megértette a kérdező. Az előörs volt.</p> -<p>Azt parancsolta neki, hogy maradjon veszteg, míg az őrjárat -elviszi.</p> -<p>Nem sokára jött egy szakaszvezető, meg egy közlegény lóháton. -Ott könnyű lovasok tanyáztak. Boksa Gergő megmagyarázta nekik, hogy -ő spion, szökevény, az ezredessel akar beszélni.</p> -<p>Az ezredes a tanyán volt és kártyázott a többi tisztekkel, mikor -jelentették neki, hogy itt van egy szökevény az ellentáborból, akar -vele szólani. Vezessék be.</p> -<p>A tiszt uraknak nagyon megtetszett a furcsa legény alakja. Egy -ember, a ki egyszerre gyáva is, daczos is; dühös és hunyászkodó; -szája panaszra áll, de fogait csikorgatja közbe, sorba kezet csókol -és a szenteket káromolja.</p> -<p>– Hát miért szöktél el a magad táborából? kérdé tőle az -ezredes.</p> -<p>– Azért, mert egy új parancsnok jött oda, a ki megveretett. -Engem, a kinek a hetvenhetedik ősapám is nemes ember volt! Soha az -én testemet bot nem érte teljes világi életemben, s most vénségemre -megtették velem azt a csúfot, hogy deresre húztak, ötvenig vertek, -mint egy kutyát, mint egy parasztot, mint egy tolvajt. Engem, ki -tizenhat viczispánt választottam! Engem, ki soha egy gombot el -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> nem loptam! (gombot nem: érté alatta) s -még megfosztatott kardomtól, fegyveremtől, a mit soha nemes -embertől még csak adósságban elexequálni sem szabad! És elkergetett -a táborból, mint egy kapczabetyárt! – De jó! – Másutt is van még -világ! Másutt is tud még szolgálni Boksa Gergő!</p> -<p>– S miféle minőségben szolgáltál ott? kérdé tőle az ezredes.</p> -<p>Boksa Gergő csak megvallá az igazat.</p> -<p>– Ökörhajtsár voltam.</p> -<p>– Ahán. Tehát noncombattant? Most értem már a vitéz -elszántságot. Tehát nem tartozol a verekedők közé? No jól van. Mi -nálunk úgy is szükség van egy emberre, a ki ökrökkel tud bánni. Egy -gulyát fogtunk az ellenségtől. Ahoz mindjárt beállhatsz -hajtsárnak.</p> -<p>Boksa Gergő e szóra megragadta a tiszt úr kezét s akkorákat -csókolt rajta, mint egy papucs.</p> -<p>– Oh, a mennybeli szentek áldják meg a nagyságos urat azért a -jóvoltáért! Bizony olyan hű szolgára fog bennem találni, a ki még a -hajszálát is megőrzi! Tűzbe, vízbe megyek én azért az úrért. Majd -megmutatom én, hogy mit tudok én? csak kerüljön arra a sor! De azt -az ötvenet el nem engedem nekik soha! Azért az ötvenért ötven -halálnak kell esni! a milyen igaz, hogy az én nevem nemes Boksa -Gergő!</p> -<p>A kortes szemei vérben forogtak, s a köny még most is megeredt -belőlük arra az emlékre, hogy az ő testét ötven meggyalázó, -parasztnak való, soha el nem felejthető ütéssel érinték. Ha csak -nádszállal, ha csak selyem-matringgal esett volna is ez az ütés, -meg volna a nagy gyalázat; pedig hát nem azzal esett. Boksa Gergely -mutatá a kiszenvedett rajthuzlin az uraknak a repedést szakított -species factikat. Azoknak bizony el kellett hinni, hogy az előadása -hiteles.</p> -<p>– Mi neve annak a parancsnoknak, a ki téged megveretett? kérdé -az ezredes. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Most láttam először, mert csak az imént érkezett; hanem a -kormánybiztost bátyjának szólította, s így Baradlaynak kell neki -lenni.</p> -<p>– Ah! a szökevény! (E név felvillanyozta a főtisztet.)</p> -<p>Most azután érdekelten kérdezé ki tovább a hajtsárt. Hozatott -neki bort, hogy beszédes legyen.</p> -<p>Boksa elmondott minden rosszat. Hogy a vert seregnek nincs egy -harapás kenyere; hogy a gyalogságnak nincsen fegyvere, az egész út -borjuval, tölténytartóval, puskával van fedve; hogy alig jut száz -emberre egy tiszt; hogy el van csüggedve minden ember; hogy még az -éjjel odább fognak menekülni; hogy rettegnek az ellenségtől; hogy -zugolódna a vezérek ellen; hogy csak kegyetlen szigorral lehet a -lázongást visszatartani, hogy ki ne törjön; hogy az olasz légió -tömegestől át fog térni, mihelyt alkalma akad; hogy a bécsi légiót -elkergették maguktól, mert azt hiszik, hogy áruló.</p> -<p>Mind olyan dolgot, a miket a győztes örömest szeret hallani.</p> -<p>Boksa Gergő megnyerte a tetszését a vitéz uraknak.</p> -<p>Az ezredes megigérte neki, hogy pártul fogja. Hajtsár itt is -kell. Katonákat nem lehet a tulkok őrzésére fogni. Nem is értenek -hozzá. Oda ember kell, a ki az ökröket tanulmányozta. Az ezredes -kiküldte a hadsegédét az ordinánczával, hogy vezessék Boksa Gergőt -a maga hatáskörébe: a gulyához.</p> -<p>Boksa Gergő megint kezet csókolt sorba és sírt, s megitta a -maradék bort a palaczkból; azután ment a hivatását betölteni.</p> -<p>A gondjaira bizott gulya kinn volt a tanya udvarán, lehetett tán -nyolczvan darab. Mind úgy fogták azt az ellenségtől, s így nem volt -hozzá hajtsár; mert az mind úgy tett, a hogy Boksa Gergő: előre -szaladt.</p> -<p>Hanem hiszen azért meg vannak elég jól védve. Először is az -udvar hét láb magas nádkerítéssel van bekerítve. Az ökör azt hiszi, -hogy ott a világ vége. Azonkívül négy lovas <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> jár kivont -karddal a kerítésen kívül, minden belső lázadás, vagy külső támadás -erélyes visszautasítására. És azután kinn a mezőn táboroznak a -többi katonák hosszú sorban: lovaik kipányvázva; ott főzik a -bográcsokban a burgonyát hússal.</p> -<p>Aztán olyan szelíd, kormányozható nép az a tulok. Ott elfekszik -a hideg földön s kérődzik és hallgat. Hogy tegnap a nemzeti -hadseregnél volt, ma a császárinál, az rá nézve teljesen -közönyösnek látszik. Mind a kettőnek oda kell adni a bőrt, húst, -csontot. A legczimeresebb szarvúnak a nyakára kolomp van kötve, az -vezeti a többit. Nem azért, mintha legtöbb esze volna, hanem mert -legnagyobb a szarva. Nem választás útján lett vezetőjök; kinevezés -útján: elfogadták. Mikor menni kell: egy suhancz elhajtja őket -csendesen egy bottal. Ha sebesebben kell menni, egy ostordurranás -elég parancsolat. Ha hídon kell keresztülmenni, összetartják a -fejeiket, szélrül egy sem szeret járni. Mikor egyet kiválasztanak -közülök, hogy az emberiség javára húsát tokánynak, bőrét bakancsnak -adja át, társai engedik őt menni zugolódástalan s midőn meglátják -kiterített bőrét, gondolják magukban: «ma neked, holnap nekem». S -ha néha-néha egyik a sok közül hosszú, vontatott bőgéssel szól bele -a világba, az nem a honvágynak, nem a felsőbbség elleni -zugolódásnak hangja, hanem csak annyit jelent, hogy ihatnék. A -czimeres megrázza nyakán rekedt kolompját. S újra csend lesz.</p> -<p>Hát biz ezeket nem valami nehéz dolog lesz Boksa Gergőnek -rendben tartani.</p> -<p>A segédtiszt megismertette a hajtsárt a szolgálattevő káplárral, -ki maga az istállóban ütött tanyát, míg Boksa Gergő erős szolgálati -buzgalommal kérte ki, hogy ő az udvaron hálhasson lovával együtt, -mert hiába, az embernek meg kell szolgálni azt a kenyeret, a mit -kap. Hiszen van jó juhászbundája. Aztán, a mi fődolog, oda kinn -pipázni is lehet, a mi az istállókban erősen meg van tiltva. -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>Engedték a derék buzgó embernek, hogy hát telepedjék le, a hol -akar.</p> -<p>Boksa Gergő csak azt nézte, hogy merről fuj a szél? hogy a gulya -a szél mentében essék tőle.</p> -<p>Ott aztán letelepedett, jójczakát kivánt a tiszt úrnak, káplár -úrnak és a többi nagyságos uraknak, a kiknek sorban elpanaszlá nagy -sírva, hogy őt milyen kegyetlenül megverték oda át. Úgy nevettek -szegényen nagy sajnálkozva.</p> -<p>Hanem azért meglehet, hogy vigyáztak rá innen is, amonnan is, -hogy mit csinál.</p> -<p>Semmi rendkívüli dolgot. Csak elővette a pipáját, a -dohányzacskóját, s levette a kalapját. Talán imádkozni is szokott, -mielőtt lefekszik, s megkivántatik a csendes elalvásra, hogy a pipa -a szájában legyen.</p> -<p>Tehát megtömte a pipáját dohánynyal, kiütött a készséggel, -lenyomta az égő taplót a körmével, lecsukta a pipát a kupakkal, a -hogy szokás becsületes embernek, s hasra feküdt s pipázott. Nagy -okai voltak nem feküdni a másik hemisphæriumára.</p> -<p>Közben aztán unalomból a kusztorájával vakargatta a kalapja -karimájáról az avatag zsiros piszkot, s a mit levakart, azt -szedegette a tenyerébe. Biz az a kalap rökönyödött egy darab jószág -volt már, sok fergeteget kiállt; ordas volt és rücskös a -régiségtől. Talán jól is esett neki, hogy gazdája vakargatta róla a -szutykot.</p> -<p>Mikor aztán jó csomó szennyet levakart róla Baksa Gergő, akkor -felnyitotta a pipája kupakját s ráeresztette a markából azt a -kaparékot az égő dohányra.</p> -<p>Arra aztán egyszerre támadt valami bűz, a minek hasonlóját a -pokol minden parfumeriája nem bírná előállítani.</p> -<p>Mi összeköttetése van a kalapzsír-füstnek a tulkok bioticai -rendszerével, azt nem mondja meg sem Oken, sem Cuvier, hanem azt -minden alföldi gúlyás tudja, hogy erre az illatra minden ökör -megszünik ökör lenni, és lesz <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> belőle sárkány. Ez egyszerre -visszavadítja őt ősi czivilizálatlansági állapotába; ettől -megdühödik, világgá fut, öl, rombol, megszünik embert ismerni.</p> -<p>A mint a szél a tulkok felé vitte az illatot, a vezértulok -felugrott fektéből, szétfeszítette a lábait, felemelte a fejét, -elkezdett szimatolni a levegőben. Ujra érezte a pokolbűzt. Megrázta -a fejét, csak úgy csengett rajta a kolomp.</p> -<p>Aztán elkezdte a farkával korbácsolni a két oldalát s kurta -rekedt bőgést hallatott, mint a bika. Azután elkezdett apró -bakugrásokat tenni s a fejét hányni vetni, mire a többiek is mind -felugráltak.</p> -<p>Valamennyi ijedten, bőszülten hátrált az udvar ellenkező része -felé, szarvaikat arra felé szegezve, a honnan a füstöt hozza a -szél, mintha onnan várnának valami rémséges kisértetet. Az lett a -nagy hátrálásból, hogy kidöntötték a nádkerítés oldalát; de -kidöntötték volna, ha vasból van is, s akkor aztán neki a -rónának.</p> -<p>A nagy bömbölésre előfutottak tisztek, káplárok és ordinánczok s -kérdezték Boksa Gergőt, hogy mi történik itt?</p> -<p>Látni lehetett ugyan, hogy mi történik, mert a bőszült gulya -feltarthatlanul rohant a résen keresztül ki a szabadba, nem -használt nekik se kardlappal ütés, se dorongszó: félrelökték maguk -elől a lovas őröket, áttörtek az egész vonalon, átugrálták a -tábortüzeket, s bömbölt valamennyi veszettül. De hogy miért teszik -azt? azt nem tudta senki megmondani. Boksa Gergő még csak hozzájuk -sem ért; ő nem indíthatta meg ezt a gulya-lázadást. Ő feküdt a -bundáján szépen és pipázott.</p> -<p>– Mi baj van itt? Mi ez? kiálta rá az ezredes.</p> -<p>Boksa Gergő becsülettudóan kivette a pipát a szájából s eldugta -zsebébe, a hogy illik, mikor valaki az előljárójával beszél, s nagy -bölcs tekintettel ilyen felvilágosítást adott:</p> -<p>– Az ökrök csudát láttak.</p> -<p>– Micsoda csudát? <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Haj uram, megesik az sokszor. Tudják azt a hajcsárok, tudják -azt a mészárosok; de leginkább a gulyások, hogy az ökrök szoktak -néha csudát látni. Mert az ökör csak úgy álmodik, mint az ember. -Aztán olyankor megbomlik és szalad, míg ki nem fárad. Akkor aztán -mesterségbe kerül megint összeterelni. Hanem csak tessék azt rám -bízni. Ez már majd az én tudományom lesz. Ha én kieresztem a -karikásomat s utánuk eresztem a hóka lovamat, tudom, hogy -visszafordítom én valamennyit egyben.</p> -<p>– No hát csak frissen, kapjon fel kend a lovára s ereszsze ki -azt a karikást, s aztán eredjen utánuk, mert majd nagyon messze el -találnak menni.</p> -<p>– Jó lesz, jó; hanem tessék parancsolatot adni, hogy jöjjenek -velem a katona urak, s segítsenek a gulyát összeterelni, mert ez -most nyolczvan felé fut.</p> -<p>– Ott van a négy őr, azok lovon ülnek, segítsenek.</p> -<p>Boksa felhasalt valahogy a lovára. Nagy nyögésébe került -felülni. Hanem aztán mikor fennült, mintha hozzá lett volna nőve -lovához.</p> -<p>– No, ezredes uram, hát csak várjon, mindjárt itt leszek én -ebben a nyomban!</p> -<p>Az ezredes nem vette észre, hogy ezt valami hegyes, daczos, -betyáros hangon mondta már Boksa Gergő, a mi nagyon különbözött -eddigi siralmas, panaszos, szánalomkolduló modorától.</p> -<p>– Mindjárt visszajövök!</p> -<p>Azzal kiereszté a karikás ostort, s nagyot kondított vele. A -hóka nevetséges zergeugrással kezdte a futást, s vitte gazdáját a -tört résen keresztül.</p> -<p>A bomlott gulya, a hány négy láb, annyifelé száguldott. Boksa -Gergő hagyta a katonákat utánuk iramodni: tudta, hogy többet ér -ebben a munkában egy karikás ötven kardnál. Három lovas sem lesz -képes elfogni egy ökröt, ha az egyszer meg van bőszülve. Spanyol -bikaviadal az óriási mérvben! Hanem a hol a karikás kongása -hallatszik, ott van siker. A futó állatok közül bámulatos -ügyességgel <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> összevert Boksa Gergő valami ötvenet; hol -az egyik, hol a másik oldalán a csapatnak vágott közéjük nagy -durrogatással, a mitől azok oda csoportosultak a kolompos mellé. Az -egyik lovas őr nagyon akart neki segíteni, mindenütt a sarkában -volt s kiabált a vad marhákra.</p> -<p>Mikor aztán jó tömött csoportban volt együtt a futó gulya, akkor -oda nyargalt a közepébe Boksa s kettőt nagyot durrantva a -karikással, mind a kétszer oda vágott az ostor dróthegyű sugarával -a kolompos hátára, mitől az még vadabb futásnak eredt.</p> -<p>A svalizsér látni kezdte, hogy egy csepp jót sem akar ez az -ember, s idején találta komolyan interpellálni, hogy fordítsa már -visszafelé a gulyát.</p> -<p>Mintha csak süketnek beszélt volna. Boksa egyszerre el kezdett -nem érteni németül.</p> -<p>No de tudott a katona magyarul is. Különösen káromkodni. Az -leghamarább megragad.</p> -<p>– Teremtete! Ne hajtsd mar az ökrét!</p> -<p>Boksa tökéletesen megsiketült.</p> -<p>Boksa még jobban vágta a hátul maradozókat.</p> -<p>A lovas gondolta, majd meghallod hát ezt, s kivonta egyik -pisztolyát és rásüté. A golyó ott fütyült el Boksa füle -mellett.</p> -<p>Boksa visszanézett rá.</p> -<p>– No nézd a bolondot, még meglő, a mennyi esze van. No még azt a -másikat is frissen!</p> -<p>A lovas a másik pisztolyát is rálőtte, az sem talált.</p> -<p>– No már most meg karddal neki! biztatá őt Boksa Gergő, s csak -úgy féloldalt fordult felé a nyeregben, s csak úgy mókázott -vele.</p> -<p>Pedig ezuttal nem volt sem kardja, sem fokosa, sem pisztolyai: -de volt nemes elbusulás a szívében.</p> -<p>A lovas pedig nem tréfált s szijjon lógó kardját marokra kapva, -neki rugaszkodott a betyárnak.</p> -<p>A betyár oda vágott neki a karikással balfelül. A lovas -parirozta a vágást a kardjával balfelül, a karikás drót hegye -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> arczul csipte jobbfelül. Akkor a betyár -egy másikat vágott hozzá az ostorral jobbfelül. A lovas előre -nyujtá kardját jobbfelül, az ostor képen kapta balfelül. Átkozott -fegyver; ellenkező oldalán vág meg, mint a hová czéloz. A lovas -káromkodott németül, magyarul.</p> -<p>Harmadszor aztán a lova orrára csippentett egy hegyeset az ostor -végével a betyár, a mitől a svalizsér-ló egyszerre két lábra -ágaskodott, piruettet csinált, körülfordult s ledobta a lovasát a -hátáról.</p> -<p>Boksa Gergő pedig nem törődött vele tovább, hogy mi lesz a két -darabbá vált ellenfeléből, hanem utána vágtatott a nyargaló -gulyának, ráterelte a helyes irányra; sötét volt, köd is volt; oda -mehetett vele, a hova akart. Az ezredes csak várta egy ideig, hogy -visszatér, utoljára megunta az éjbe bámulást s bement bankot -adni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A két Baradlay testvér egész éjjel talpon volt, a szétzilált -csapatok közt intézve a rendet. Azok még egymás közt sem tudtak -megférni. A huszár nem akarta magával egy tanyán tűrni a honvédet. -«Míg én a lovamat tisztítom, ez lefekszik az ágyra, s mikor én -fáradtan bejövök, engem csak kinevet.» Aztán mindenik a másikat -okozta a vereségért. Ha ti helytálltatok volna, mi is jól -verekedtünk volna. Ha ti jól lőttetek volna, mi nem hátráltunk -volna. Ha ti segítettetek volna, mi az ágyuinkat nem vesztettük -volna el. E fölött egész éjjel volt versengés, czivódás, verekedés. -Örökösen biráskodni kellett közöttük.</p> -<p>S még e mellett nem volt egy falat hús, a mit a kifáradt, -levert, elgyalázott csapatoknak lehetett volna adni. Nem volt -egyéb, csak kenyér és pálinka. A faluból minden marhát elhajtott a -menekült lakosság.</p> -<p>Ödön csak reggel felé birt leheveredni a szalmaágyra, Richard -még akkor is fenmaradt; letette a fejét az asztalra; ő úgy is tud -aludni.</p> -<p>Egyszer csak hajnal felé nagy barombőgés, ostorkongás veri fel -az alvókat. Richard az ablakhoz fut s Boksa Gergőt <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> látja -leszállni a lóról, egy csoport tulok közepett, miknek ináról szakad -a tajték, orrlyukaikból forró gőz lövell elő. Nem látnak már -csudát: meg vannak szelidülve; engedelmes, szófogadó alattvalók -lettek.</p> -<p>Richard és Ödön kisietnek.</p> -<p>Boksa Gergő katonás üdvözléssel jelenti:</p> -<p>– Itt a tulkok, vitéz kapitány uram, jelentem alássan.</p> -<p>Richard vállára csap a betyárnak.</p> -<p>– Ember kend a talpán, Boksa Gergő! Hát itt a gulya?</p> -<p>– Mind az ötven darab.</p> -<p>– Most már becsülöm kendet! Pál úr! Adja a kulacsát, hadd igyék -a maga egészségére egyet.</p> -<p>– Megkövetem, szólt Boksa Gergő ünnepélyes komolysággal tolva el -magától a kinált kulacsot. Elébb más dolgom van.</p> -<p>Azzal a kapitánynak fordult.</p> -<p>– Megmondtam tegnap úgy-e, hogy azt az ötvenet nem viszem el -ingyen. Megfizetek. Itt van. Ötvenért ötven. Már most aztán adjon -nekem a kapitány úr irást, hogy az a tegnapi ötven «nem gilt!»</p> -<p>– Miről adjak irást, Boksa?</p> -<p>– Attestátumot nekem arról, hogy az az ötven, a mit tegnap -kaptam, nem érvényes, hogy ha én nekem azt valaha valaki szememre -veti, oda dörgölhessem az orrához a bizonyítványt, hogy az nem -számít.</p> -<p>– Jól van, Boksa, meglesz mindjárt.</p> -<p>Richard bement a szobába, tarsolyából elővette írószereit, s -kiadta a bizonyítványt Boksa Gergőnek a felől, hogy a tegnap kapott -ötven, mint érvénytelen, semmisnek declaráltatik.</p> -<p>A «declaráltatik» szó különösen megnyugtatta Boksát, meg az a -dicsőség, hogy Ödön is coramizálta az attestatumát.</p> -<p>Megelégedetten dugta azt dolmánya zsebébe. Visszaadták kardját, -fokosát, pisztolyait. <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Már most hol az a kulacs?</p> -<p>Pál úr nyujtotta a kulacsát. Boksa le sem vette azt a szájáról -addig, míg ki nem vallatta belőle az utolsó cseppet is.</p> -<p>Akkor aztán megtörölte a száját a kihúzott inge újjával, -széttekintett a körülállók között. Meglátta, a kit keresett.</p> -<p>– No már most gyere elő, te német, a ki tegnap utánam -kiáltottál, hogy «Gerge pácsi, ne had magad», gyere birkózni! Én -ötvenet kaptam, egész éjjel lovon ültem, gulyát vertem; te -pihentél, mégis földhöz csaplak.</p> -<p>A kihivott vékony, czingár diák legényke volt, még bajusza sem -volt; a kihivásra előlépett nagy tréfásan nevetve, s azt mondta: -«ne csap födhő Gerge pácsi». S mikor összeölelkezett vele, Gergő -már fogta izmos karjaival a derekát, a diák megcsókolta -jobbról-balról Gergő ripacsos orczáját. Arra aztán Gergő elereszté -a derekát.</p> -<p>– Csakugyan látom már, hogy nagy gaukler vagy. Csakugyan nem -tudlak földhöz csapni. No, ördög vigyen el, hát csókolódzunk -össze.</p> -<p>– De már most mondja el kend Boksa, kérdé Richard, hogyan -kerítette vissza az ökröket?</p> -<p>Boksa egyet vont a vállán, egyet igazított a szíjján, félrehuzta -a száját, az orrát, felrángatta a szemöldökét, s aztán úgy -félvállról annyit mondott, hogy:</p> -<p>– Hát csak odamentem a német óbesterhez, s megkértem szépen, -hogy adja vissza az ökreimet. Jó ember a német! Visszaadta egy szó -nélkül valamennyit, még meg is szerezte vagy kettővel. Tiszteli a -kapitány urat.</p> -<p>Soha sem lehetett belőle többet kivenni.</p> -<p>Az a nagyszájú kérkedő, ki máskor napestig el bírt dicsekedni -soha meg nem történt vitéz kalandokkal, most, mikor igazi -hőskalandot vitt véghez, a legvakmerőbbet, elhallgatott vele, -megtartá titoknak.</p> -<p>Soha nem hallotta meg az ő szájából senki, hol járt, mit csinált -azon az éjszakán. <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<h2>A KIRÁLYERDŐBEN.</h2> -<p>Olyan régen történt ez már: huszonhat ősz lehullt lombja fedi -ezt már! ezer ember közül egy ha tudja, mi volt az a -Királyerdő?</p> -<p>Egy erdő, a melynek minden fája történetet mondó emlék. Egy -erdő, telve ünnepélyes suttogással; hol a lombnak szelleme van, hol -a fűszál emlékezik, hol a geszt sarjadékiban hősök piros vére -szivárog, hol a zöld moha álmokat lát s a zugó lomb kibeszéli -azokat.</p> -<p>Az isaszegi ütközet tere az, mely tartott egyik tizenkét órától -a másikig, déltől éjfélig.</p> -<p>Ez a vadrózsabokor itten fehér-piros virágaival egy kis gömbölyű -halom fölött, tizennégy vitéznek tart árnyékot, kiket oda együvé -temettek.</p> -<p>A nagy kövek azért vannak oda hengerítve, hogy a vadak szét ne -hordják csontjaikat.</p> -<p>Annak a százados bükkfának az oldalában azt a két nagy -dudorodást két ágyugolyó okozta. A fa benőtte azokat kérgével.</p> -<p>Ezek a szétszórt kövek itt a réten annak a mészkemenczének a -maradványai, a mit szétszedtek a honvédek, s mikor töltényük -elfogyott, kövekkel hajigáltak az ellenségre. Ez a szederindás -pagony itten, melyből kormos, égett faderekak merednek elő, az a -hely, melyet Jellachich felgyújtott h ta mögött, hogy üldözőit -feltartóztassa.</p> -<p>S ez a levágott fatörzs azon asztal, melyen a magyar vezér azt a -napiparancsot írta, mely röviden így szól: «Ma vagy győznünk kell, -vagy visszamennünk a Tisza mögé!»</p> -<p>Azok a sötétzöld foltok itt-ott a pagonyban, mik száraz nyáron -sem asznak el soha, most is meghozzák harangvirágaikat, mintha ők -akarnák pótolni a lélekharangot valakinek az üdveért. <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Egy nagy tisztás közepén pedig van egy széles kerek tér, melyen -örökké száraz a fű. Ott verekedett két ellenséges lovas dandár s -úgy elgázolta a mezőt, hogy még most is kopár bele.</p> -<p>Nem harcz, nem ütközet volt itt, hanem párbaj tízezer és tízezer -férfi között: párbaj gyalog és lóháton, golyóval és szuronynyal, -karddal és puskaagygyal, kövekkel és puszta kézzel. Egy óriási -párharcz, hol külön minden fa alatt minden férfi magára harczol -ellenfelével; minden fatörzs egy külön vár, minden bokor egy külön -sáncz, mit véd, vív, elveszt és visszafoglal az egyik hős a másik -hős ellenében. Tölténye elfogyott már mindkét félnek, öt órája, -hogy tűzben állnak, most csak a szuronyt használják még, az is -eltompul, a fegyver csak ütni való; mint fejsze-ütések hangja -csattog ki a puskaagy verése az erdők visszhangjából; a kinek -fegyvere összetörik, ellenfeleét ragadja meg, s iparkodik azt -kitekerni; nem kormányoz többé vezényszó, ki-ki magára harczol; a -fák oldalát a kifecscsenő vér pirosra festi, s e rettentő -magánharczban, hol mindenki vezér és közharczos, az ágyúk tekéi -recsegve törnek útat a sudarak között jobbról-balról s zúgva -csapkodnak be a titokteljes sűrűbe. Mind a két fél oda ágyúz a -harczolók közé. Balról Aulich segéd-csapatai nézik saját -bajtársaikat ellenségnek, jobbról Montenuovo dandára kartácsoltat -közéjük. Ágyúk kereszttüze alatt harczolnak. Arra sem ügyelnek -többé.</p> -<p>Mindenki azt mondja, meg kell ma itt halni vagy győzni!</p> -<hr class="tb" /> -<p>A Királyerdő a gödöllői vadaskerttől délre háromezer lépésnyire -fekszik, a Rákos balpartját koronázza; néhol a pataktól több ezer -lépésnyi távolban marad; Isaszegnél azonban legszélső fái egészen a -Rákos vizének hajolnak. Három országút visz az erdőn keresztül s -mind a három találkozik Isaszegen, s ott egy országúttá egyesűl. Ez -a kapu, a mi Pestre vezet. <span class="pagenum"><a name="Page_52" -id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>A magyar sereg Pestet akarja látni!</p> -<p>Azért verekesznek.</p> -<p>Van valaki, a ki ezt nem érti?</p> -<p>A Királyerdő, a hol legszélesebb, háromezer, a hol -legkeskenyebb, ezerkétszáz lépés; hossza egy mérföld. Ezt az erdőt -kell valamelyiknek a két harczoló fél közül a másiktól elvenni.</p> -<p>Az erdőt egész hosszában szegélyezi a Rákos, mely nyáron patak, -de tavaszszal mocsár; ütközetben nagy úr. Csak ott lehet rajta -átkelni, a hol ő engedi.</p> -<p>Ilyen átjárat van Isaszegnél, és távolabb északra egy -malomnál.</p> -<p>Mind a két átjáratot a magyar sereg ellenfele birja, ki szemközt -tud állítani negyvenkétezer harczost, kétszázharminczkét ágyút, -három röppentyű-üteget és ötvenhat század lovast.</p> -<p>A halmokat, mik a csatatéren uralkodnak, ő tartja -megszállva.</p> -<p>Még azonfelül az ütközet folyama alatt Isaszeget is -felgyújtották, az utczák végtől hosszig égnek, azokon ágyúval -keresztűl hatolni lehetetlen.</p> -<p>Az ütközet déltől estig változó szerencsével folyik a -Királyerdőben.</p> -<p>Legelébb a déli részből verik ki a magyar seregek az -osztrákokat, akkor azok felgyújtják az erdőt. Azután az osztrák -seregek fordulnak vissza új erővel, visszaverik a magyarokat, s -akkor nekik állja útjokat az égő erdő.</p> -<p>Azalatt a magyar hadsereg más része az északi erdőt szállja meg, -s támadást intéz a malomhid ellen. Már előrenyomul, már sikerre -jut, midőn a másik rész visszavonulása az elfoglalt tért feladni -kényszeríti.</p> -<p>Ismét újra kell kezdeni mindent.</p> -<p>Az erdő vivásában, védésében mind a két fél csapatai egymásba -keverednek. Csak nyomról-nyomra, csak fától-fáig birnak egymástól -tért foglalni.</p> -<p>A szétrobbant csapatokat újra meg újra a tűzbe vezetik. -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>Nem fut már senki úgy, mint három hó előtt. Arczát hátra -fordítja, a ki a túlerő előtt meghátrál, s újra megfordul, a mint -segítséget kap s újra ellenére támad.</p> -<p>A golyófütyölést mindenki ismeri már. Megszokott nóta! Az -ágyúdördülés nem dobbantja meg a szívet, a kapott sebre nem -halaványodik el az arcz. Észre sem szabad azt venni.</p> -<p>Már hat órája hogy küzdenek.</p> -<p>S még egyik fél sem mondhatja, hogy elfoglalt volna a másiktól -annyi tért, a mennyit ágyúgolyói bejárnak. A hova a golyók leesnek, -az még az ellenfél birtoka.</p> -<p>Most megfeszíti mindkettő végső erejét. Fölkeltik a földről, a -kik már a fáradtságtól leroskadtak; bekötik a sebeket s azt -mondják: «még nem fáj!» fölbuzdítják a gyönge szívűeket; -összegyűjtik a tartalékokat s összes végső hatalmukkal a csatatérre -omlanak mind két felől.</p> -<p>Zeng az erdő az ádáz kiáltástól; maguk a vezérek viszik elől a -zászlókat.</p> -<p>Az osztrák sereg egy döntő csapást intéz a magyar tábor -hadközepe ellen.</p> -<p>Tizenhat század könnyű lovasság, dzsidás és dragonyos, két egész -ezred vértes, hat század banderialis lovas, nyolcz ágyúüteggel, s -két röppentyűteleppel, nyomul keresztűl a Rákos gázlóján Isaszeg -fölött egy tömegben, s mint a lavina hömpölyg neki a magyar -hadderéknak.</p> -<p>Azon a kerek téren, mely még most is oly kopárra tapodva -látszik, áll a magyar huszárság egy gyönyörű tömegben.</p> -<p>Háromezer huszár együtt!</p> -<p>Az ellenfél lovas ütegeit felállítá velük szemközt, saját -lovassága hézagai között és oldalában, s megnyitá ellenük az irtó -tüzet.</p> -<p>Itt csak egy út volt a menekülésre. Azt követték.</p> -<p>Szemközt rohanni az ellenfél lovasságára s az első rohamnál -összekeveredni vele úgy, hogy az ellen maga se tudja kiválogatni, -melyik az ő csapatja, melyik a másé s ne használhassa az ágyúit. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Úgy történt.</p> -<p>Mindenütt az egész harczvonalon sebes rohamra fútták meg a -trombitákat; a föld dübörgött a rohamtól, az erdő rengett az -ordítástól, s az ordítás, kiáltozás közé nem sokára aczélok pengése -vegyült, a mint ezernyi ezer kard kezd el egymással csókolózni.</p> -<p>A fölvert porfelleg sok ideig eltakarta az egész csatatért.</p> -<p>S mikor egy szélroham hirtelen elkapta azt, a két tábor előtt az -ősregék hőskölteménye állt megtestesülve.</p> -<p>Hat-hét ezer lovag egymással összekeveredve, ki-ki ellenét -keresve; ágaskodó paripák tombolása, villogó kardok találkozása; -vörös csákók, érczsisakok, szögletes süvegek egymás mellett, egymás -ellen. Három főtömeg csoportosul a csatatéren: csaknem gömbölyű -tömegek. Előre-hátra hullámzanak, mint egy csodálatos gépezet, -melynek két sarka van. E két sark a két zászló: a magyar -háromszínű, s a császári kétszínű. Ezek körül foly a legdühösebb -küzdelem. A legjobb vitézek oda törnek az ellenfél zászlójához, ott -vérzenek el saját zászlójuk védelmében.</p> -<p>S e mellett oly szoros keveredett tömegbe vannak összezsúfolva, -hogy az egész, mint egy hangyaboly, zsibong előre-hátra, osztrák és -magyar lovasság együtt.</p> -<p>Oh, egy orosz hadvezér tudná, mit tegyen ilyenkor? Nekik -irányozná mind a hatvankilencz ágyúját s elseperné mind a kettőt -maga elől.</p> -<p>Az áprilisi tavaszi égen épen akkor hanyatlott alá a nap, s a -budai kék hegyek mögül arany sugárküllőket lövelt szét az égen.</p> -<p>Minden aranynyá vált előtte. A fák fakadó rügyei, mik közt -sugárai átszürődtek; a som és vízi jávorfa épen akkor kezdett -virítani. Arany ködnek látszott a lovagok körül felvert por, s -aranyszobornak a hősök izzadt arcza.</p> -<p>Úgy verekedtek mindannyian, mintha azt tartanák, hogy nem szabad -addig lemenni a napnak, míg hírt nem visz felőle a tengereknek: ki -volt a győztes? <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Minden kar úgy feszíté meg erejét, minden csapás úgy lett adva, -mintha attól függne egy ország, egy korszak, egy eszme győzelme. -Két óriás haláltusája volt az, melynek minden csepp vére maga egy -lélek, egy hős, egy csoda.</p> -<p>Rettenetesek a tanújelei e viadalnak, miket a harcz után -összegyűjtöttek. Sisakok, a tarajon keresztül ketté vágva, vas -mellvértek, egy döféssel keresztül szúrva. És azután a véres -alakok, kik tíz, tizenkét sebbel elborítva maradtak a csatamezőn – -és élve maradtak.</p> -<p>A fölvert por, a körülfekvő lég forró volt a küzdők dühétől. E -napsütötte porfelleg, ez emberi düh lehellte fényes köd közepett -két vezéri alak pillantja meg egymást a tömegek között. Mindkettő -magasabb egy fővel a tömegnél.</p> -<p>Az egyik Baradlay Richard, a másik Palvicz Ottó.</p> -<p>Egy gondolatuk van.</p> -<p>Nem is gondolat az: két villám találkozása két förgeteg -öléből.</p> -<p>Keresztültörnek küzdő hadsoraikon. Egymást fölkeresik.</p> -<p>A harczosok útat nyitnak nekik a találkozásra.</p> -<p>Úgy nyílnak meg előttük a sorok, mintha mindenki azt hinné: -Istenitélet ez! a két vitéz kardjára van bízva, kié legyen a -győzelem ma? Végezzék egyedül!</p> -<p>A legközelebb állók tért nyitnak körülöttük, hogy egymáshoz -férhessenek.</p> -<p>Végre találkozhatnak.</p> -<p>Minden, mi férfiszívnek meleget ád, lobog most ereikben. A -harczos dícsvágya, a nemes büszkesége, a bántalmak jól táplált -emléke, az édes gyűlölet s a haza keserű szerelme, s mindez a -csataviharban potentiára emelve, a harczi mámor, a vérontó kéj -extasisában arkangyali erővé magasztosulva.</p> -<p>Összecsaptak.</p> -<p>Egyik sem gondolt arra, hogy a másik csapását elhárítsa, mind a -kettő egyszerre vágott. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Karjának teljes erejével, szívének teljes haragjával vágott mind -a kettő.</p> -<p>A kengyelben fölemelkedve, a kardot egészen hátraszegezve, -csaptak le egymás fejére.</p> -<p>A főre czélzott mind a két kard.</p> -<p>A két csapás egyszerre csattant, mint a találkozó villám s a két -hős egyszerre lefordult nyergéből.</p> -<p>És valóban olyan jó csapás volt az, a mit Baradlay Richard -ellenfelétől kapott, hogy ha nincs teste belemártva azon bűv -forrásokba, mikbe az Ilias és Niebelungen hőseit mártották édes -anyjaik, a nap fölkeltét nem látja többé.</p> -<p>De talán az újabb mythosztalan kornak is vannak bűvszerei, -mikkel az anyák bebalzsamozzák fiaik testét, hogy ne fogjon azon a -kard éle. Talán egy örökké hangzó imádkozás az, mely útjában áll a -halálangyal pallosának s mikor az érczen, vason keresztülvágott -már, e vékony sóhajtáson nem bír keresztülvágni.</p> -<p>Palvicz Ottó kardja keresztülszelte Richard csákóját, az -érczabroncsot, mely felső karimaját tartá; hanem – a mi oly sokszor -megtörténik, – a kard a súlyos vágás közben nem élével, de félig -lapjára fordulva érte Richard fejét.</p> -<p>Az iszonyú ütéstől mégis leszédült az, s kiesett nyergéből, de -sebzetlenül.</p> -<p>Hanem az a másik csapás, a mit ő adott ellenfelének, az -tökéletesen talált.</p> -<p>Olyan volt az, mint az ég mennyköve.</p> -<p>Keresztülvágta a sisakot s mélyen behatolt a koponyába, tátongó -sebet ütve rajta egész a halántékig.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A mint a két hős vezér egyszerre lehullott lováról, nehány -pillanatra ádáz dulakodás támadt körülöttük. Mind a két csapat meg -akarta menteni elesett vezérét.</p> -<p>Pál vitéz, ki ott járt vezére nyomában, hirtelen leszökött -lováról s arczczal Richard testére veté magát. A dulakodó -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> paripák ott agyontaposták. De megmenté -kedves gazdáját. Hiszen oly szegény lelke volt szegénynek. Még csak -annyi talentuma sem volt, mint annak az írástudó trombitásnak, a -mit eltestáljon. Nem volt egyebe, csak szeretete. Most azzal -betakarta kedvenczét. És elment helyette meghalni.</p> -<p>E perczben megdördültek az ágyúk az erdő felől! Mi ez? Az egész -Királyerdő rengett a felkiáltástól: «Éljen a haza!»</p> -<p>A magyarok tartalék-hadteste megérkezett s beállt a -csatarendbe.</p> -<p>A tartalék ütegei megkezdték a harczot, a honvédzászlóaljak -kiverék az ellenfélt a Királyerdőből. Az ütközet sorsa el volt -döntve.</p> -<p>Az osztrák fél trombitái takarodót fúttak. A küzdő lovasság -szétbontakozott; a holtak és sebesültek összeszedése a magyarnak -maradt. Palvicz Ottót is ők vették fel. Még élt.</p> -<p>Az osztrák hadcsapatok mind visszavonultak a Rákos jobb -partjára.</p> -<p>A nap leáldozott már. De még azzal nem volt vége a napnak.</p> -<p>Az éjt megvilágította az égő falu lángja, s a falut birni -kellett annak, a ki azt akarja mondani, hogy győzött!</p> -<p>Tehát szuronyt szegezni és előre! Bele a tűz közepébe!</p> -<p>Nyolcz órája, hogy harczolnak már, de fáradtnak lenni nem -szabad; a tikkadt hadak új rohamra kelnek, a zászlók lobognak az -esti szélben; az éljen-kiáltás felzendül köröskörül; szurony-erdő -indul meg a sötét erdőből s belevág a tűz közepébe; az égő utczákon -végig foly óra hosszat a viadal; a sötét erdőben puskaropogás -világítja az éjt.</p> -<p>S még mindig előbbre törnek a szuronyok. Most felhatolnak az -isaszegi magaslatokra; az ellent onnan is leszorítják, s mikor a -láthatáron fölemelkedik a hold, a halmokon mind a háromszínű -zászlókat látja lobogni. <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>De benn a Királyerdőben még egyre foly az ádáz viadal.</p> -<p>Azokat ott nem lehet szétválasztani. Új meg új csapatok törnek -egymásra az erdő sötétjében, a kik nem akarják elhinni, hogy a -csatának már vége; a kik harczolnak, csak azért, hogy harczoljanak; -a kik nem hallgatnak sem takarodóra, sem vezényszóra; csak -ellenséget keresnek és küzdenek, a hol rátalálnak.</p> -<p>Csak a késő éjfél pihenteti el őket.</p> -<p>A Rákos mögötti halmokon a győztes éljenkiáltása veri fel az -éjszaka álmait; a távol gödöllői hegyekről áthangzik az elvonuló -ellen szomorú hivogató trombitaszója; benn az erdő mélyében a -halálra sebesültek nyögése, sóhajtása kisért. A malomréten -tábortüzek körül czigányzene szól: huszárok, honvédek toborzót -tánczolnak. A rét árkaiból csermely szivárog, mely a Rákos vizét -pirosra festi…</p> -<p>… Ez történt a Királyerdőben.</p> -<h2>A HALDOKLÓ ELLENFÉL HAGYATÉKA.</h2> -<p>Sötét volt már, midőn Baradlay Richard mély kábultából -felocsúdott.</p> -<p>Úgy tetszett neki eleinte, mintha az a sötétség mind egy nagy -súlyos tömeg volna, mely az ő fején fekszik; mikor a kezét -megmozdítá, meglepte, hogy mozdulatai ebben a sűrű fekete valamiben -meg nem akadnak.</p> -<p>– Hohó! kiálta, a mint meggyőződött róla, hogy a nyelve is -mozog.</p> -<p>Arra a neszre aztán megnyilt egy oldalajtó s abból világosság -jött be.</p> -<p>A világosságnál aztán rájött Richard, hogy a feje még mindig -arra való, hogy visszaemlékezzék. A világosság huszárlámpától ered; -a lámpát pedig egy hosszú kéz tartja, egy hosszú arcz előtt, mely -arcz tulajdonosát Mausmannak hivják. <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>Hanem még mindig úgy tetszett neki, mintha a napban volna, a hol -az ember fejének a pondus specificuma ezerháromszáz mázsa s a hol -egy közönséges embernek négyszáz lóerőre van szüksége, hogy ha -egyszer a földre, azaz, hogy a napra lefeküdt, onnan megint fel -tudjon kelni.</p> -<p>– Nos? felébredtél valahára? szólt bohó tréfás arczczal -Mausmann.</p> -<p>– Hát élek?</p> -<p>– Egy körmöd sem hiányzik. Csak vendégszerepelni voltál a -másvilágon.</p> -<p>– Hol vagyok?</p> -<p>– A rákosi malomban.</p> -<p>– Akkor hát győztünk! kiáltá fel Richard, s egyszerre emlékezett -már mindenre.</p> -<p>– Tökéletesen. Isaszeg a miénk; a bán Gödöllőig flankenbewegolt, -teljes a diadal.</p> -<p>Nem érezte már többé ólomnak a fejét Richard, nem kellett neki -felső légnyomású gőzgép, hogy fektéből felugorjék.</p> -<p>– Hát bizony csak állj talpra! biztatá őt Mausmann; nincs neked -semmi bajod. Egy ökölnyi daganat van a fejeden, azon három -hüvelyknyi solutio continuitatis a bőrön. Ez az egész.</p> -<p>– Te orvos vagy?</p> -<p>– Elhiszem azt, felelt Mausmann, tudománybüszkeséggel. Doctor -medicinæ és magister chirurgiæ. Én vettelek gondjaim alá s nagy -dolgot fogok belőle csinálni, hogy kigyógyítottalak, miután semmi -bajod nincs, csak egy kis daganat és bőrrepedés. Lapjával ütött meg -a kard.</p> -<p>Richard maga is megtapogatá fejét. Volt biz azon a flastrom -alatt egy jókora daganat, de azt már föl se vette.</p> -<p>– Holnapután nyoma sem lesz. Ezért nem érdemes velem tovább -vesződnöd; láss a többi sebesültekhez. Ehhez csak egy kis hideg -vízborogatás kell; azt meg Pál úr is elvégzi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Pál úr? szólt Mausmann, kiülő szemeit még jobban -kimeresztve.</p> -<p>– Tán nincs itt?</p> -<p>– De itt fekszik ő is a malom folyosója alatt. És alszik, és -alunni fog in secula seculorum.</p> -<p>– Meghalt?</p> -<p>– Bizony ott járt, veled együtt, a hol a halált olcsón -osztogatták. Mikor te leestél lovadról, szegény öreg fiú rád -vetette magát a testével, hogy a lovak össze ne gázoljanak, s aztán -őt taposták össze.</p> -<p>– Nem lehet megmenteni?</p> -<p>– Három embernek elég volna a meghalásra, a mit kapott.</p> -<p>– Vezess oda hozzá.</p> -<p>– Várj, hadd kössem be elébb a fejedet. Igy ni. Mily jól illik a -fejed körül ez a fehér kendő, olyan vagy vele, mint egy ős druida. -Kapaszkodjál a karomba. Még szédülni fogsz az érvágástól.</p> -<p>Mausmann fogta a lámpát s kivezette Richardot a -malom-folyosóra.</p> -<p>Ott feküdtek sorban a csata áldozatai, kik a malom közelében -elhullottak.</p> -<p>Richard rögtön rátalált Pál vitézre.</p> -<p>Most is oly nyugodt arcza volt az öreg legénynek, mint mindig. -Mintha azt a kis meghalást még csak föl se venné; mintha igen -természetes dolognak találná, a mi vele történt. A bajusza most is -oly kacskaringósan állt két felé, mint két archimedes-csavar. Semmi -seb nem látszott rajta.</p> -<p>Richard oda térdelt mellé: kezébe fogta a kezét a vén huszárnak, -úgy költögeté.</p> -<p>– Pál vitézem! Kedves hű öreg cselédem. Ébredj fel hát! Hiszen -csak alszol. Ne tedd magadat halottnak. Hallod-e. Őrnagyod hiv! A -régi gazdád beszél hozzád. Hát nem felelsz?</p> -<p>– Nagy oka van nem felelni, szólt Mausmann; a koponyája hátul -össze van zúzva egy patkóütéstől. <span class="pagenum"><a name= -"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Richard sírt az elesett vén vitéz felett, mint egy gyermek. -Hiszen olyan hű volt az hozzá; hívebb mint ember szokott lenni: – -mint egy hű állat, a kiben egy angyal lakik.</p> -<p>– Temettesd őt külön sírba, kérte barátját Richard. Hogy -rátaláljak, mikor visszajövök őt keresni.</p> -<p>– Holnap te is jelen lehetsz a hősök végtiszteleténél. Az -ellenfél halottait is mi temettetjük el.</p> -<p>– Igaz! Mi történt Palvicz Ottóval?</p> -<p>– Azzal kegyetlenűl bántál. Ő is itt fekszik a molnárlakban. A -törzsorvos maga foglalkozik vele. Azt hiszi, hogy a kapott sebbe -okvetlenül belehal.</p> -<p>Éppen jött a törzsorvos a molnárlakból, Richardot fölismerve oda -sietett hozzá.</p> -<p>– Ön szerencsésen menekült, de ellenfele a végét járja. Még most -magánál van; de nehány óra mulva beáll a sebláz, s az üszög -elkerülhetlen.</p> -<p>– Nincs remény a megmentéséhez? kérdezé Richard.</p> -<p>– Semmi. Ő maga is készen van a végsőre. Első szava, mikor -bementem hozzá, az a kérdés volt, hogy mi történt Baradlayval? -Mikor értesítettem róla, hogy ön minden veszélyen kívül van, csak -tompa ütést kapott, akkor arra kért, hogy keressem föl önt és -híjjam oda hozzá; valami közlendője van.</p> -<p>– Ha ő kivánja, annál jobb, különben is lovagias kötelesség a -megsebesített ellenfélt meglátogatni. Menjünk.</p> -<p>A molnárnak egyik benyilójában feküdt Palvicz Ottó.</p> -<p>Mikor Richardot belépni látta, könyökére erőlködött emelkedni és -kérte, hogy tegyenek valamit a feje alá, hogy egyenesen ülhessen. -Kezét nyujtá az érkezőnek.</p> -<p>– Jó estét bajtárs! hogy vagy? kérdezé, ő, a haldokló, – -ellenfelétől. Bagatelle. Szót sem érdemel. Nálam vége van a -világnak. Ne busulj rajta. Nem az az egy vágás öl meg. Oh nekem -kemény fejem van. Sokat kiállt az már. Hanem az ostoba lovak nagyon -megtapostak. Valami megszakadt a belsőmben. Abba kell elvesznem. -Nem te öltél <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> meg; azon ne törd a fejedet; adtunk -egymásnak mind a ketten egyet. Ki van egyenlítve. – Én befejeztem a -számadásomat, csupán egy nagy adósságom van hátra. – Itt mélyen -felsohajtott s megpihent. Mintha erőt akarna gyűjteni.</p> -<p>– Kérd meg ezeket a többi urakat itten, hogy hagyjanak nehány -pillanatig magunkra. Velem már úgy is mindent megtettek, a mi jó. -Nincs semmire szükségem többé.</p> -<p>Az orvos még egyszer ráköté, hogy viselje magát nyugodtan, s ne -mozogjon, mert kötelékei felszakadnak. Palvicz Ottó megigérte, hogy -nem vet neki egy napot, és igen csendes ember lesz belőle.</p> -<p>A mint egyedül maradtak, az elkésett utas sietségével ragadá meg -Richard kezét s mély érzelemre hangolt szóval mondá neki:</p> -<p>– Bajtárs, nekem egy gyermekem van, – a kinek holnap nem lesz -apja.</p> -<p>A haldokló arczát valami tűzpir futotta át e vallomásnál.</p> -<p>– Mindent elmondok neked. Időm rövid. Meg kell halnom. Titkomat -nem bízhatom másra, mint egy nemes emberre, a ki azt megérti és -megőrzi. Ellenséged voltam. Most már mindenkinek jó barátja vagyok. -Még a férgeknek is. Te élsz, és győztél. Kötelességed ellenfeled -hagyományát elfogadni.</p> -<p>– Elfogadom, igéré Richard.</p> -<p>– Tudtam azt, azért hivattalak. Tehát halld meg, a mit rád -bizok. Nekem van egy fiam, kit én soha sem láttam, s már nem is -fogok látni. Anyja egy előkelő hölgy. Hogy kicsoda? azt meg fogod -tudni az iratokból, miket tárczámban találsz. Egy szép, egy -szívtelen hölgy. Fiatal hadnagy voltam, mikor megismerkedtem vele. -Mindketten könnyelműek voltunk. Atyám még élt, s nekem megtiltotta -a házassági összeköttetést, a mi egy nő önfeledését orvosolta -volna. Mindegy. Azért még sem kellett volna a <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> szívből -kiszakítani egy darabot, s azt kihajítani az utczára. A leány, ki -Isten és természet előtt nőm volt, elment anyjával utazni, s midőn -visszajött, ismét leány volt. Csak annyit tudtam meg, hogy a -veszendő lélek, a kivel megszaporodott a fölösleges lények száma a -világon – fiú. – De hogy hova lett, hol dobták el idegen földön? -azt nem tudtam meg. Később magam vívtam ki magamnak állást a -katonai pályán; apám is meghalt, önálló lettem. És Istenemre, nőül -vettem volna azt a hölgyet, ha meg tudja mondani, hol van a fiam? -Untalan ostromolt leveleivel. Találkozást sürgetett. Esküdött. -Minden unszoló iratára azt feleltem: «találja ön meg gyermekemet». -Kegyetlen voltam hozzá. Mehetett volna nőül máshoz, akárhány kérője -akadt. «Én megtiltom neked, hogy férjhez menj!» – «Hát végy nőül -magad.» – «Találd meg gyermekemet.» Kínoztam. De nem volt szíve, a -mi e kínt igazán érezte volna. Azt mondta, nem tudja, hova lett? -Mert úgy iparkodott azoknak a piczi gyermeklábaknak a nyomát -betakargatni a homokban, hogy vissza ne találjon hozzá sem ő, sem -más.</p> -<p>– De én mégis rátaláltam. – Éveket töltöttem el a keresésben. -Egyik lábnyomocskáját a másik után fedeztem föl. Itt egy keresztelő -levelet. Amott egy dajkát, egy iratot, egy piczi főkötőcskét; egy -élő tanut; míg utolsó nyomára is ráakadtam.</p> -<p>Ennél a nyomnál meg kell állnom és meghalnom.</p> -<p>A kemény férfi keble úgy küzdött nehéz gondolataival. Akban a -kemény álarczban mélyen érező szív lakott. Richard figyelve gyűjté -minden szavát.</p> -<p>– Bajtárs, szólt a haldokló vitéz, add kezedet rá, hogy te -elmégy odáig, a hová én már el nem jutok.</p> -<p>Richard odaadta kezét a sebesült ellenfélnek. Az ki nem bocsátá -azt többet.</p> -<p>– Tárczámban megleled az iratokat, a mik utasítást adnak, hol -kell keresned a személyeket, a kik tovább vezetnek. A gyermek -legutoljára egy pesti házalónő gondjára <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> volt -bízva, ezt egy bécsi zsibárustól tudtam meg. Pesten nem találtam a -nőre, mert Debreczenbe költözött át, valamit szállított a ti -kormányotoknak. Oda én nem mehettem. De megtudtam, hogy az a nő -kiadta a gyermeket valahova dajkaságba. Hogy hova? Azt egyedül ő -tudja. Hanem cseléde tud felőle még annyit, hogy az a falusi -dajkaasszony, kinek keresetmódja ez, gyakran eljárt az asszonyhoz -veszekedni, a miatt, hogy az élelmezésre a fizetett összeg nem -elég: nyomoruságos, a gyermek rongyos és éhezik.</p> -<p>E szóknál görcsösen szoríták meg a haldokló újjai Richard -kezét.</p> -<p>A gyermek rongyos és éhezik.</p> -<p>– Azt mondja, pedig igen szép gyermek; néhányszor elhozta a -dajkanő, hogy bebizonyítsa, hogy még él.</p> -<p>Palvicz Ottó szemei megteltek könynyel.</p> -<p>– A házalónő mindig megnézte a gyermek mellét, azon egy -szeder-alaku anyajegy van; hogy meggyőződjék azonosságáról. A -gyermek nyakán egy zsinóron kettétört rézpénz fele csügg, másik -fele az anyjánál van. – Ha még el nem hajította azt is.</p> -<p>– A gyermek rongyos és éhezik. És már három éves. A zsibárusné -cselédje irgalomból ad neki fekete kenyeret; a zsibárusnő -irgalomból fizeti csekély tartásdíját, s a dajkanő kegyelemből -tartja, mert anyja rég megfeledkezett róla. – Bajtárs! a föld alatt -is ennek a gyermeknek a sírását fogom hallani.</p> -<p>– Nem fog sírni, légy nyugodt.</p> -<p>– Ugy-e bár? Te fölkeresed őt? Pénzemet, mit tárczámban találsz, -biztos helyre fogod tenni, hogy a míg felnő s kenyeret tud keresni, -meg ne haljon éhen.</p> -<p>– Én fel fogom őt keresni és gondom alá veszem.</p> -<p>– Megtalálod irataim között a felhatalmazást, hogy nevemet -viselje. De azt ne tudja meg soha, hogy én ki voltam? Szegény -katona voltam. Add őt valami becsületes mesterségre, Richard! -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>– Légy nyugodt, Ottó bajtárs, én fogadom neked, hogy úgy fogom -őt tartani, mintha testvérem gyermeke volna.</p> -<p>Palvicz arczán az öröm rángó görcsei jelentek meg.</p> -<p>– Te megigéred. Meg is tartod. Akkor nekem nincs mit várnom ide -által. Ah milyen jól esik az égés a fejemben.</p> -<p>És azzal elkezdett dalolni.</p> -<p>A láz erőt vett rajta, s rohamai kiforgatták lelkét eddigi -gyökereiből, s akkor dalolt, mint egy őrült, gassenhauereket, -operákat.</p> -<p>Mikor aztán a lázroham percznyi csendet hagyott, akkor ismét -okosan beszélt.</p> -<p>– Mert látod, van a kínnak bizonyos foka, a mikor az már jól -esik.</p> -<p>Richardnak rettenetes volt a haldokló küzdelmét nézni; egy -haldoklóét, ki az ő kezétől esett el. De nem hagyhatta ott, mert az -fogta a kezét, s midőn Richard ki akarta azt vonni kezéből, mint -vaskapocs szorultak össze a haldokló újjai s őrjöngő humorral -monda:</p> -<p>– Ahán! Te el akarnál most innen osonni? Nem tetszik a látvány? -Nem úgy bajtárs. Ha megöltél, nézd végig, hogyan halok meg. Tanuld -meg, hogyan kell majd neked is, ha így jársz, mint én, vonaglani, -nyavalygani, torzképeket fintorgatni, fogakat csikorítani.</p> -<p>És ismét dalolt, hogy azt borzalom volt hallani.</p> -<p>A nagy kinzómester egy-egy perczre megint nyugtot hagyott neki; -olyankor halkan beszélt.</p> -<p>– Csak félczipőcske van a lábán szegénykének!</p> -<p>Erre ismét zihálni kezdett a keble.</p> -<p>Egyszer aztán nagyon elcsendesült. Szemöldeit mélyen lehúzta -szemeire, arcza megszünt vonaglani; mély, csendes, nyugodt hangon -szólítá meg Richardot. Egészen magánál látszott lenni.</p> -<p>– Hanem… bajtárs… az a titok, a mit neked átadtam, egy nő titka… -Becsületedre mondd nekem, hogy e nőt el nem árulod soha… Még fiának -sem mondod <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> meg anyja nevét… Rossz nő! De titkához -csak a sírnak van joga, hova én lemegyek.</p> -<p>Richard ünnepélyes meghatottsággal válaszolt:</p> -<p>– Becsületemre fogadom azt.</p> -<p>E szóra a csuklóját szorító kéz még keményebben zárult össze; az -az elkomolyult, sápadt arcz azokkal a leránczolt szemöldökökkel, -azokkal a kőmerev szemekkel még sokáig nézett szemébe; míg egyszer -észrevette, hogy az, a kivel szemközt néz, a kivel kezet szorít, – -az egy halott.</p> -<p>Úgy kellett az orvosoknak erőszakkal lefejteni Richard -kézcsuklójáról holt ellenfele ujjait.</p> -<h2>NAPFÉNY ÉS HOLDFÉNY.</h2> -<p>Egy idyll a csatazaj közepett.</p> -<p>Milyen jó, hogy nem olyan a föld, mint Herodot térképén van -ábrázolva: sima, egyenes, lapos; milyen jó, hogy fa föld gömbölyű. -Milyen jó, hogy lehet egy-egy pontja a földnek, a honnan a kerek -láthatáron nem látszik meg az égő falvak füstje. A földboltozat -hajlása eltakarja azt s engedi, hogy legyenek boldog emberek is a -világon.</p> -<p>Ha a föld oly lapos volna, mint Herodot hitte, látni kellene a -Kőrös-sziget partjáról délfelé eltekintve, hogy ég Ó-Arad, Ujvidék, -hogy robban a légbe Szent-Tamás, hogy gyullad ki Temesvár; -nyugatnak nézve meglátszanék, hogy füstölögnek Abrudbánya romjai -napokig, hetekig; keletnek tekintve látná a szem Budapestet égni, s -északnak nézve, látni kellene az ezernyi őrtüzeket, mik egy -közeledő tábort jeleznek. És végig hangzanék a rettenetes sík -világon az ágyúk dörgése, mik Aradot, Temesvárt, Péterváradot, -Gyulafehérvárt, Komáromot, Budát, Titelt vívják. Egy folytonos -szakadatlan dörgés moraja volna az, mely önmagának viszhangot -ad.</p> -<p>Nem látszik abból, nem hallik abból ide semmi; a láthatár -eltakar mindent. <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>A Kőrös-sziget nyárfái most hányják virágjaikat; szép májusi idő -van. Áldott meleg eső után a buja zöld fű sárgul, kékül a virágtól; -valahol a fákon túl a kasza fenése hangzik; ott már kaszálnak -is.</p> -<p>Az egész Kőrös-sziget egy kis elzárt paradicsom, költői kedélyű -uraság nyaraló tanyája, a fák életbiztosító intézete, hol fejsze -nem éri gyökereiket soha; nincs egyéb feladatuk, mint lombot hozni, -árnyat vetni, madaraknak otthont adni. S ha van közöttük egy-egy -rokkant, kinek dereka tört, karja facsarult a zivatarban, azt sem -bántják; nyugdíjba van már téve; szabad neki elmulasztani a -kivirulást; ha elszáradt, ha elkorhadt, majd bezöldelli a körüle -tekergőző vad komló, téli zöld repkény. Az öreg fát nem vetik a -tűzre.</p> -<p>S a fák alatt mintha madarak szentegyháza volna. Lakója van -minden bokornak, vándor rigó, fülemile, ott találja tavaszszal a -fészkét, a hol őszszel hagyta, s dalával, fütytyével hirdeti a -meleget s szerelmet.</p> -<p>Ezen a szigeten lövés nem hangzik soha.</p> -<p>Nem is kinozza ott ártó bogár az embert és a fát. Mindenki hálás -egymás iránt; az ember védi a fát és annak tollas lakóit, a fa védi -mind a kettőt vihartól, nap hevétől, s a madár védi mind a kettőt -közös ellenségeiktől, a rovaroktól. Oh bölcsen van ez -elrendezve!</p> -<p>A szigetet köröskörül övezi az ős pagony; az égerfák, mik sötét -lombjaikat egész a víz színéig eresztik, még be sem hagynak abba -kívülről pillantani.</p> -<p>Hanem egy ponton, a hol a híd átvisz a szigetre, megnyílik a -sűrű erdőfalazat, s az összehajló óriási fák, mint egy zöld -templom-íven át engednek a sziget belsejébe láthatni.</p> -<p>Egy paradicsomi tájkép az ott.</p> -<p>A derült távlatban egy napsütötte kastély látszik, a skót mezei -lakok modorában építve, északi oldalán az egész fal, fel a -háztetőig befuttatva sötétzöld repkénynyel, míg a keleti homlokzat -lángban égni látszik a felfutó rózsa <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> millió piros virágától, mely -épen most van legjobb nyilásában. A kastély déli oldalán egy óriási -vén hárs emelkedik fel, még egyszer oly magasra, mint maga az -épület fala, melynek fehér márvány estradeján egy fejedelmi páva ül -csendesen, hosszú aranycsillogó uszályát a földig eresztve alá.</p> -<p>S a kastély előtt egy széles tó, melynek azur tükrében az egész -ragyogó kép még egyszer megjelen; a fehér márvány mellvédek, a -lángpiros homlokzat, a sötétzöld repkényes oldal; három fehér -hattyú, szárnyát vitorlául terjesztgetve, lassan úszik végig e -tükrön, ezüst vonalat húzva végig rajta.</p> -<p>S a vízparton egy egész falka szarvas hűsel; egy kis ünő a vizet -szürcsöli, s tán termetével kaczérkodik a víztükörben; az öreg gím -hatalmas agancsát magasra emelve áll mozdulatlanul. Olyan szelídek, -hogy meg sem rezzennek, ha valaki közelít feléjük.</p> -<p>Az üde pázsit-ágyak közt kavicsos út vezet a kastély ajtajáig, -mely egy boltozatos verandába visz fel, a góth íves ablakok színes -üvegkarikái tarka fényt vetnek a padlat kétszínű márvány koczkáira, -a mint a nap keresztül süt rajtuk.</p> -<p>A veranda egyik felét nehéz zöld damaszt függöny takarja, mely -árnyat tart a délelőtti napnak.</p> -<p>Abba az árnyékba helyezve van egy fehér függönyös bölcső, abban -a bölcsőben aluszik egy kis csecsemő. Olyan kövérek az arczai, hogy -alig engednek helyet a piczi szájnak kettőjük között. Kénytelen a -száját nyitva tartani miattuk, míg aluszik.</p> -<p>A bölcső peremén ül egy kis pacsirta, s énekli az alvó fölött a -Rákóczi-indulót. Nevetségesen gyönyörű! A világ legriadalmasabb -harczi indulója egy pacsirta gyöngéd, boldogságot zengő hangján. – -Aztán mikor jön egy szemtelen légy, s le akar szállani a kis alvó -piros arczára: huss! a pacsirta egyet rebben, s úgy elkapja a -legyet, mintha soha sem lett volna; aztán megint visszahibban -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> az őrhelyére, s tovább fujja -üvegfuvolahangon, légcsengetyű-hangon: «bátran! csatára! hí a -szabadság!» – míg új légy nem jön.</p> -<p>A csecsemő anyja a bölcső lábánál ül egy nádfonatú karszékben. -Tekintete a nyitott ajtón keresztül a távolban méláz. Fehér csipkés -pongyolát visel, derekán széles kék szalaggal átszorítva, hajfürtei -rendezetlenül omlanak vállaira és keblére, összekeveredve a -csipkefőkötő elszabadult szalagjával.</p> -<p>Szemközt a hölgygyel egy fiatal férfi ül egy festő-állvány -előtt, s a hölgy miniatur-képét festi olajban.</p> -<p>A veranda tulsó részében egy három éves gyermeknek van nagy -dolga egy óriási newfoundlandi kutyával, melyet minden áron rá akar -bírni, hogy legyen neki lova.</p> -<p>Ez a nő, ez a két gyermek, Baradlay Ödön családja; az a fiatal -férfi pedig Baradlay Jenő.</p> -<p>Annak a fiatal nőnek meg kellene tébolyodni, ha Jenő nem volna -körülötte.</p> -<p>Mindig és mindig azon gondolkozni, hogy férje a halál piaczán -jár és nem hallani felőle hetekig semmi hírt, és azután rajzolni -képzelmében a veszélyeket, a mik utólérhetik!</p> -<p>Nagy szerencse rá nézve, hogy Jenő ott van. Az úgy ki tudja -találni a legvigasztalóbb gondolatokat, minden aggodalmára van -ellenmérge; még a néma gondolatában is olvas. Néha-néha elmegy a -szomszéd városba s jó hírt hoz onnan. Talán nem is igazat.</p> -<p>Jenő nincs megelégedve az arczképpel! pedig oly nagy -igyekezettel festi azt. Nagy adománya van a művészetre; azt is -mondja, hogy el fog Rómába menni s festőnek képezi magát. -Ráhagyják.</p> -<p>Hanem ez a kép nem akar sikerülni. Valami hiányos rajta. Minden -vonás egyenkint találva van; de együtt mégis idegen.</p> -<p>– Bélácskám, kis öcsém, jer ide.</p> -<p>A kis fiu ott hagyja a newfoundlandit s oda megy Jenőhöz. -<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Bélácskám, nézd meg ezt a képet, s mondd meg, ki ez?</p> -<p>A kis fiu megbámulta a képet nagy kék szemeivel:</p> -<p>– Egy szép asszony.</p> -<p>– Nem ismersz rá anyádra?</p> -<p>– Az anyám nem ilyen.</p> -<p>Azzal a kis fiu visszament a newfoundlandihoz.</p> -<p>Aranka vigasztalni akarta Jenőt.</p> -<p>– Jó az a kép, én tudom, hogy találva van.</p> -<p>– Én tudom, hogy nem jó. És annak te vagy az oka. Mikor előttem -ülsz, mindig azon gondolkozol, hogy most Ödön milyen veszélyben -lehet, s én nem akarom ezt a kifejezést visszaadni a képen. Meg -akarjuk vele lepni Ödönt. Neked nem szabad e képen olyan -szomorúnak, olyan aggódónak lenned.</p> -<p>– De hát lehetek-e másforma?</p> -<p>– Hiszen tudod, hogy Ödönt semmi baj sem érte; ezután még -kevésbbé érheti. «Ők» győznek.</p> -<p>– Ezt te mondod nekem.</p> -<p>– S te nem hiszesz nekem?</p> -<p>– De hát te honnan tudod azt?</p> -<p>– Anyámtól tudom.</p> -<p>– És anyánk honnan tudja?</p> -<p>– Vele tudatja azt Ödön.</p> -<p>– De miért nem ír nekem Ödön?</p> -<p>– Csak nem vagy féltékeny az anyánkra?</p> -<p>– Oh, mit mondasz? De hát legalább egy olyan levelét hoznád el -egyszer nekem, a mit az anyánknak írt.</p> -<p>Jenő ugyan meg volt szorítva.</p> -<p>– Oh, hát aztán mit nyernél azzal a levéllel? Gondolod, hogy az -olyan irást, a mit valaki egy ellenséges vidéken át küld, úgy -írják, hogy azt mindenki elolvashassa kedve szerint? Az chiffrekben -van írva.</p> -<p>– Jó, elhiszem. Ha chiffrekben van is írva, de legalább a -vonásait megismerném bennük. Kegyetlenség tőletek, hogy még csak a -betűit sem engeditek látnom, ha nem érthetném is. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>Most még jobban meg volt szorítva Jenő.</p> -<p>– Ah! Haha! nevetett. Te azt hiszed, hogy azok a chiffrek olyan -közönséges betűk, a mikben valakinek a kézvonását meg lehet -ismerni. Megállj: mindjárt megismertetem veled a mi chiffreinket, a -mikkel egymás közt, ha titkunk van, levelezni szoktunk. Két egyenes -vonás ide amoda téve adja ki az abéczénket.</p> -<p>Azzal lerajzolta Arankának egy szelet papirra az egész titkos -ábéczét:</p> -<ul class="lsoff"> -<li><img src="images/a.png" height="32" alt= -"a" /><span>a</span></li> -<li><img src="images/b.png" height="32" alt= -"b" /><span>b</span></li> -<li><img src="images/c.png" height="32" alt= -"c" /><span>c</span></li> -<li><img src="images/d.png" height="32" alt= -"d" /><span>d</span></li> -<li><img src="images/e.png" height="32" alt= -"e" /><span>e</span></li> -<li><img src="images/f.png" height="32" alt= -"f" /><span>f</span></li> -<li><img src="images/g.png" height="32" alt= -"g" /><span>g</span></li> -<li><img src="images/h.png" height="32" alt= -"h" /><span>h</span></li> -<li><img src="images/i.png" height="32" alt= -"i" /><span>i</span></li> -<li><img src="images/k.png" height="32" alt= -"k" /><span>k</span></li> -<li><img src="images/l.png" height="32" alt= -"l" /><span>l</span></li> -<li><img src="images/m.png" height="32" alt= -"m" /><span>m</span></li> -<li><img src="images/n.png" height="32" alt= -"n" /><span>n</span></li> -<li><img src="images/o.png" height="32" alt= -"o" /><span>o</span></li> -<li><img src="images/p.png" height="32" alt= -"p" /><span>p</span></li> -<li><img src="images/r.png" height="32" alt= -"r" /><span>r</span></li> -<li><img src="images/s.png" height="32" alt= -"s" /><span>s</span></li> -<li><img src="images/t.png" height="32" alt= -"t" /><span>t</span></li> -<li><img src="images/u.png" height="32" alt= -"u" /><span>u</span></li> -<li><img src="images/z.png" height="32" alt= -"z" /><span>z</span></li> -<li><img src="images/j.png" height="32" alt= -"j" /><span>j</span></li> -<li><img src="images/v.png" height="32" alt= -"v" /><span>v</span></li> -</ul> -<p>– Aztán ne gondold, hogy ezt is papirra szokás írni, hanem a mit -izenni akarunk, ilyen keresztöltésekkel felvarrjuk egy zsebkendőre. -Akárki a kezébe veheti; mit lát rajta? De a ki tudja a titkát, a -fehér zsebkendőről egy nagyító üveggel szépen leolvassa az -izenetet. Már most hát hogy ismered meg ezekből az egyenes -pálczákból az Ödön kézvonásait?</p> -<p>Jenő tökéletes örömöt szerzett ezzel a titkos ábéczével -Arankának.</p> -<p>– Oh abba én rögtön beletanulok. És aztán fogok Ödönnel -levelezhetni. Várj csak.</p> -<p>S azzal az irónt kezébe véve, elkezdte a betűk összeállítását -próbálgatni egy szelet papiron.</p> -<p>– Nézd, el tudod olvasni?</p> -<p>Jenő kibetűzte az abrakadabrát.</p> -<p>«Kedves Ödön szeretlek».</p> -<p>Aranka arcza ragyogott a mosolytól, mikor Jenő azt -kitalálta.</p> -<p>Hanem az a ragyogás megint olyan szomorú volt ez ifju arczon. A -delejes álomjáró mosolygása volt az, kit a képzelet összehoz a -távollevővel. A szemek, mik örömtől <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> sugárzanak, csak mindig a -láthatáron túl keresnek valamit.</p> -<p>Jenő félretette ecsetjét, s gondolá: «nem; e mosolyt sem -örökítem meg a vásznon».</p> -<p>Hanem az asszonynak adott legalább valami dolgot azzal a titkos -irással.</p> -<p>Nem fog egész nap annyit kínlódni aggodalmaival.</p> -<p>«Mi hír Ödönről?»</p> -<p>«Mikor fog hozzánk visszajönni?»</p> -<p>«Mit írnak a lapok? Ismét ütközet volt? Ödön is ott járt? Nem -sebesült-e meg? Nem fogták-e el?»</p> -<p>«Miért nem látjuk anyánkat?»</p> -<p>«Miért nem mehetünk oda, a hol Ödönhöz közelebb volnánk?»</p> -<p>«Apámat sem láttam már hónapok óta.»</p> -<p>A mikre Jenőnek ezerféle változatait kell kigondolni a -magyarázatoknak.</p> -<p>Hogy nehéz hírt kapni a Tiszán innenről; – hogy Ödön közel sem -jár az ellenség lőtávolához; – hogy rövid idő mulva ismét itt lesz; -– hogy lapokat nem lehet kapni mert nincs postajárás. A mi jön, -Debreczenből jön, s abban nincs egyéb, mint országgyűlési disputa, -meg kaliforniai események; – hogy a mamát az egész gazdaság gondja -terheli, azért nem jöhet ide.</p> -<p>Mennyi munkájába kerül sógorasszonyával mind ezeket elhitetni. -Hogy kell a debreczeni levelekkel érkező postát lesnie, hogy valami -olyat ne adjon át, a miből Aranka valami bajt megtudhatna. Hogy -kell előtte saját szomorúságát eltitkolnia, mikor Richard bátyja -megsebesültét hírül hozták. És mindennap és folyvást diadalmas -arany időket mesélni előtte, mikor saját szivében a fekete semmi -van: a hitetlenség, a kétségbeesés sötétje.</p> -<p>Mind azt, a mi szörnyűt a nő csak álmodik, ő már mint bizonyosat -tudja: de biztatja az ellenkezővel.</p> -<p>Ő látja az ország minden szélén, a világ mind a négy oszlopán -égő tüzeket; ő hallja a közeledő táborok nehéz <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> -dübörgését; tudja, mi lesz mind ennek a vége? És a kis pacsirta -énekli a Rákóczi-indulót.</p> -<p>Hanem most egy új hang kér figyelmet. Két gömbölyű kezecske ott -abban a bölcsőben el kezd mozogni, fölnyitja ujjait s ismét -összecsukja; két sötétkék szem jelenik meg a hosszú szempillák -alól, s aztán megint hirtelen lehunyódik a nagy világosság elől; -hanem a helyett megnyilik két parányi cseresznyeajk s hallatja azt -a hangot, a min még a szerafimok dicsérik az Istent: a minden -népeknél egyformán érthető hangot, a betűkkel le nem írható, -szótagokkal ki nem fejezett, mégis mindent elmondó hangot: a -gyermek hangját anyjához.</p> -<p>És az anya megérti azt a szót jól. Oda rebben a bölcsőhöz, -kiemeli a vánkoskájával együtt a parányi embert. A gyermek lefelé -görbíti két szájszögletét, mintha sírni akarna; az anya megcsókolja -a száját, s arra aztán a gyermek fölfelé görbíti szájszögleteit és -nevet.</p> -<p>Aztán mindketten nevetnek: egymásnak a szeméből kilopnak -valamit, a mi része az istenség örök üdvének.</p> -<p>Az anya aztán nem lát semmit a világon, csak azt a mosolygó -gyermekarczot.</p> -<p>Leül vele, ölébe veszi. Egyik karját oda teszi a feje alá.</p> -<p>És aztán lefosztja kebléről a hímzett patyolatot s megszoptatja -gyermekét. Láthatja nap, ember és Isten.</p> -<p>És gyönyörködhetik benne.</p> -<p>Ez az egy képlet, mely a tiszta gömbölyű eget, együtt a felkelő -nappal, s annak kerek hajnaludvarával, szépségben, magasztosságban, -gyönyörben megközelíti: a nő keble gyermeke ajka előtt.</p> -<p>Jenő felkapta ecsetét és festett.</p> -<p>Ez a nő igazi arcza. Ezekben a vonásokban ismerhetni reá.</p> -<p>És az anyát nem zavarta meg néma gyönyörében az, hogy -arczvonásait az ecset meglopja.</p> -<p>Miért szégyenlette volna előtte magát? Hiszen testvér!</p> -<p>S miért szégyenlette volna magát? Hiszen anya! <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>És Jenő gondolta magában, míg e képet festé, hol a gyermeket, -hol az anyát nézve: «és titeket küldtelek volna én koldulni a -világba?»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Pedig hát mind az, a mit az ifju nőnek mondtak, nem volt -igaz.</p> -<p>Férjét folytonosan rémület és veszély környezi, atyja nem jöhet -hozzá, mert a táborban jár; napa nem küld neki levelet soha és -férje soha, az egész titkos irás: mese; ő maga, az ifju nő: fogoly, -elzárva e szigetre, és sógora, Jenő, az ő börtönőre, ki vigyáz rá, -hogy a szigetet el ne hagyja, s hogy senki ne közeledjék hozzá.</p> -<p>Féltik?</p> -<p>Igenis. Féltik attól a nagy hódítótól, a kitől azon év nyarán -ezer, meg ezer, táborban járó férj féltette honhagyott nejét: a -kolerától.</p> -<p>Ott kinn köröskörül a kolera dühöng.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Késő éj van.</p> -<p>A hold keresztül világít a nemesdombi kastély ablakain. A mint -delejes fényét ráveti a falon függő rámák életnagyságú arczképeire, -úgy tünnek azok fel, mint Macbeth kisértetei, mik sorban -megjelennek, s ismét eltünnek, mikor a hold fénye odább megy. -Legfenyegetőbb valamennyi között a kőszivű ember arczképe.</p> -<p>Valamennyien egy nőre szegezik szemeiket, ki ott járdal előttük, -fehér ruhában. Mintha a sírbolt előtti márványszobor szállt volna -le, hogy a kisérteteknek bebizonyítsa, hogy ő is él, nemcsak -ők.</p> -<p>Az éj csendét egy-egy fájó sóhaj veri fel koronkint, mely nem -tudni honnan jő? a kastélyon végig hangzik; – egy nyögés, melybe -fogvaczogás vegyül; – egy kínos jajkiáltás, mely utat tör -összeszorított ajkak közül, s elfojtatik újra összeszorított ajkak -közé; – egy csendes zokogó panaszhang; – egy hirtelen felordító -szó, minő a lázálmodóé, melylyel lelkét a pokolból visszakiáltja; – -egy félelemteljes hördülés… <span class="pagenum"><a name="Page_75" -id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Minő kisértet-hangok azok, melyek innen alulról jőnek?</p> -<p>A Baradlay-kastély jelenleg egy egész kórház. A kastély -nagyasszonya megnyitá azt a szabadságharcz sebesültjei számára. -Először az alsó földszinti osztály szobáit; azután, mikor azok -megteltek, a felső osztály egyik szárnyát; mindig többen jöttek: -berendezé számukra a dísztermeket; utoljára nem maradt más számára, -mint saját szobái, a többi mind sebesültekkel van tele.</p> -<p>Azok sóhajtoznak, azok nyögnek, azok kiáltoznak az éj csöndében -oly kisértetes hangokon. Talán haldoklik is valaki közöttük.</p> -<p>Baradlayné két orvost tart számukra, gyógyszertárrá van alakítva -a könyvtár, s a czímerterem műtő-teremmé.</p> -<p>Maga és nőcselédei egész nap tépést, sebkötőket készítenek.</p> -<p>Éjjel aztán hallgatja ezeket az alvilági kínhangokat, a miknek -hallásától egy arkangyalnak is össze kell borzadnia. Mikor -elhatározta rá magát, hogy kastélyát a harcz sebesültjei számára -megnyissa: jól tudta, mit cselekszik.</p> -<p>Elébb gondja volt rá, hogy Ödön nejét, kis gyermekeivel elküldje -kőrös-szigeti kastélyába. Fiát, Jenőt, utasította, hogy mint -ügyeljen reájuk?</p> -<p>Azoknak nem szabad azt még csak sejteniök sem, mi történik az -ősi lakban?</p> -<p>Minden másodnap temetnek onnan.</p> -<p>És minden szobában kínlódó nehéz sebesültek feküsznek, kiknek -jól esik, ha egy szelid női arcz mindennap kétszer-háromszor végig -járja kíntanyájukat, ápolásukra felügyel, s jó szóval vigasztalja -őket, szükségeikről gondoskodik, angyali jó tekintetével -gyógyít.</p> -<p>Hanem annak a nőnek is kőszíve legyen, a ki ezt teszi!</p> -<p>Kőszív, de gyémántszív! A gyémánt az a kő, a melynek lelke -van.</p> -<p>Baradlayné helyt állt e rémesen magasztos feladatnak.</p> -<p>Nem nő volt, nem asszony: egy szent volt.</p> -<p>Szent, a kihez a haldoklók imádkoznak, a kiről a felgyógyulók -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> dicsérő zsolozsmát zengenek, a kinek -ujjai érintésétől a martyrok fájdalma gyönyörré válik.</p> -<p>Hanem azért a magasságért meg kell szenvedni!</p> -<p>Mikor már tömve volt a háza sebesültekkel, akkor kiütött -közöttük a kolera.</p> -<p>A halálnak nem volt elég a csatatéri aratás; két kézre fogta -kaszáját, úgy vágta a rendet. A mi nemét a fegyvernek ki nem -találta ember, kitalálta ő.</p> -<p>Akkor még Magyarországon 1831 óta csak másodszor hangzott a -kolera neve. Hírét csak a tizennyolcz év előtti rémképekből -ismerik. Akkor is oly kevéssé tudták, hogy mi az? mint az első -megjelenésekor.</p> -<p>Ragály-e? dögvész-e? vagy járvány? a föld betegsége-e? vagy a -lég nyavalyája? rossz szellem-e, Isten csapása? belehellt -állatparányok okozzák-e, vagy megevett cryptogamok? Hogyan és miért -utazik vidékről-vidékre? Miért választ ki magának egy városban egy -negyedet, egy utczát, néha egy utczának egyik felét, s a másikat -békén hagyja? Hogyan jár egy ember száz kolera beteg között -fertőzetlenül, míg a másik egy halálhírre, e szó kimondására -megkapja azt és meghal bele?</p> -<p>Mind erre olyan kevéssé tudott valaki felelni, mint 18 év -előtt.</p> -<p>Óvatosság, elővigyázat és erős szív. Egyéb tanácsot nem tudtak -adni.</p> -<p>A leveleket, mik egyik vidékről a másikra küldettek, most is -átlyugatták és megfüstölték. Legtöbben pedig épen nem -leveleztek.</p> -<p>Baradlayné ezért nem küldött soha levelet Kőrös-Szigeten lakó -gyermekeinek. Ezért nem engedte Ödön leveleit is nejéhez eljutni, -mert a táborral együtt járt a kolera.</p> -<p>Azért nem látogatta meg menyét és unokáit soha, azért volt -eltiltva azoknak őt meglátogatni; mert az a ház, a hol most -Baradlayné lakik, a halál királyi kuriája!</p> -<p>És ő maga meg nem mozdult onnan.</p> -<p>Az órák az éjfél szakaszait számlálják, a tele hold a -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> magas ablakon át a rámák kisérteteit -eleveníti meg: a ház nagyasszonya ott jár végig e sóhaj-hallgató -szobában, s kezeit hátratéve, meg-megáll a legfenyegetőbb kép -előtt.</p> -<p>A kőszivű ember képe az.</p> -<p>És beszél vele.</p> -<p>– Nem! Nem riasztasz el innen… Helyt állok… itt maradok… Hallom -szemrehányásodat… Azt mondod: «ez a te műved»… Nem tagadom… A -mennyi részem van benne, annyi részt kiveszek belőle… Ezek a -borzasztó hangok itt körülöttem nem hagynak aludni sem engem, sem -téged… Téged sem, úgy-e?… Én hoztam őket ide… Meg kell őket -hallgatnom; mert nekem beszélnek… Ha ajkaik hallgatnának, nyitott -sebeik fognának beszélni… Minden seb azt mondaná: én appellálok a -mindentudó Istenre!… Én nem félek előtte megjelenni… Hát én nem -apellálhatok-e oda?… Te már a túlvilágon vagy; te már tudod a -jövendőt, te már látsz a szivekbe és a századokba. Miért jösz hát -nekem szemrehányást tenni?… Tudod jól, hogy ennek a vérnek ki -kellett folyni, hogy ezt a kínt végig kellett szenvedni. Tudod jól, -hogy meg kell halni, a ki fel akar támadni…</p> -<p>A nő ismét végig jár a holdvilág-sütötte padlókoczkákon, s ismét -visszatér vitatkozó feléhez:</p> -<p>– Azt hiszed, hogy én félek itten egyedül magamban; egyedül -veled itten?… Alattam és körülöttem a halál; de fölöttem az Isten… -Egymás szeme közé nézünk: én és a halál… A ki megretten tőle, midőn -megmondja neki a nevét, annak mint szörny jelenik meg; a ki üdvözli -őt, annak mint angyal… Aztán az ég nem a csillagoknál kezdődik, -hanem a fűszálak hegyénél: a fejünk mindenütt az égben jár… Én nem -félek attól, hogy ezt tudom.</p> -<p>Megint végtül-végig járja a szobáit; megint szembeáll a kisértő -arczképpel.</p> -<p>– Azt kérded tőlem: «mit tettél gyermekeimmel?… Ellenkezőjét -annak, a mit meghagytál… Mondtad, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> -visszajösz, mondtad, hogy fülembe fogod suttogni e kérdést… Hallom… -Ellenkezőjét tettem annak, a mit te akartál… Két fiam a csatatéren: -egyik már sebet kapott, mindennap üthet haláluk órája… Harmadik -fiam egy élő halott, egy nulla… Én tettem mind ezt… Én vittem őket -oda, a hol vannak… Nem bántam meg!… A mi végezve van felőlük, -bevárom nyugton… A végzetet megfordította az én kezem… Lehet, hogy -elvesznek mind,… az meglehet… Többet ér a jó veszteségben részt -venni, mint a rossz diadalban… Én adtam nekik az életet, az én -tejemet szopták; meghalhatnak az én lelkemmel egyesülve; de nem -volt szabad élniök az én lelkemmel ellenséges éltet…</p> -<p>És ismét jár és ismét hallgatja a túlvilági kérdéseket.</p> -<p>Talán amaz is hallja az ő szavait?</p> -<p>Visszatér ismét a képhez és arcza most oly gyöngéden -mosolyog.</p> -<p>– De oh ha látnád azt a két szép gyermeket, a mint anyja ölébe -borulva játszik, cseveg és gagyog… Azokat megőrzöm, mint egy házi -oltárt… Azokat jó helyre vittem… Oh ha látnád őket, nem néznél ily -haragos arczczal… Azok egy boldogabb kornak az örökösei. Mi mind -megáldozzuk magunkat azért, hogy ők boldogok legyenek… Te nem -akartad, hogy e két mosolygó főre süssön a nap… Én akartam… Látod? -Nemcsak halált, nemcsak szenvedést tudtam én előidézni a sors -titkaiból, hanem életet is, és boldogságot… Ezt az életet, ezt a -boldogságot eltettem innen jó helyre; a hol megvédi őket Isten -végtelen irgalma s az én soha el nem hallgató imádságom… Nem -hagytam őket itt, a te haragos arczod előtt… Ők élni fognak s -expiálják egykor a mi ki nem gyógyulhatott bajainkat.</p> -<p>A nő egész látnoki gyönyörrel merengett sokáig e gondolaton.</p> -<p>Abban azután megerősíté szivét; megnyerte nyugalmát.</p> -<p>Még egyszer emelt fővel fordult az arczkép felé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– A mit tettem, – jól tettem… És most akarom, hogy térj aludni, -– s akarom, hogy aludjam én is.</p> -<p>A holdfény is elhagyta az arczképet, más tárgyra vonulván ezüst -világával; az visszasülyedt a homályba.</p> -<p>S a nő, a ki meg tudta parancsolni a kisértetnek, hogy menjen -nyugodni, tudott parancsolni saját magának is, hogy aludjék.</p> -<p>És aludt nyugton.</p> -<p>Pedig tudják, a kik próbálták, hogy ez a legnehezebb -parancsolat:</p> -<p>«Én akarom, hogy aludjam!»</p> -<h2>SÖTÉTSÉG.</h2> -<p>A Plankenhorst-háznál egyike volt azon bizalmas estélyeknek, a -mikben soror Remigia is részt szokott venni növendékével -együtt.</p> -<p>Ama vakmerő szökési eset óta azonban soror Remigia nem kiséré -egyedül Edith kisasszonyt, még egy másik kolostorszűz is járt vele; -ketten csak megőrzik.</p> -<p>Edith ott hallhatott eleget a magyarországi harcztérről, a mi -elrontsa kedvét a férjhezmenetelre. Hányszor és hogyan verték szét -a magyar seregeket, mily tökéletesen meg lett az semmisítve; hogy -meg van az már szorítva s kénytelen magát megadni rövid időn; ha -pedig előre nyomul, mint csalják kelepczébe, hogy vágják el -visszavonulási útját? egy sem szabadulhat meg belőle.</p> -<p>Ilyenkor Baradlay Richardról is hallhatott eleget. Már két izben -csak lova gyorsaságának köszönheté, hogy Palvicz Ottó kardja utól -nem érte. Palvicz fogadást tett, hogy akár élve, akár halva, kézre -kell őt kerítenie.</p> -<p>Edith választhatott, azért imádkozzék-e, hogy a kedvesét élve, -vagy azért, hogy halva lássa? Halva a csatában, vagy élve a -vesztőhelyen?</p> -<p>Azt tudták már Plankenhorsték mindenfelé kiterjedő <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> -összeköttetéseiknél fogva, hogy tegnap dél óta döntő ütközet folyik -a Királyerdőben.</p> -<p>Windischgrätz herczeg legutolsó távsürgönye azt tudatta, hogy -este 7 órakor a magyarok minden ponton vissza vannak verve, s a -lovagias bán épen a kegyelemdöfést indul megadni a visszavert -ellenhadnak.</p> -<p>Ugy is volt egész este 7 óráig; a fővezér nyugodtan fekhetett le -vetett ágyába; a csata meg volt részére nyerve.</p> -<p>A lovagias bán csak reggel 7 órakor verte fel azzal a hírrel, -hogy egész hadtestével együtt megérkezett, s ott hagyta a csatatért -az ellenfélnek.</p> -<p>Ezt azután ráértek megsürgönyözni Bécsbe.</p> -<p>Ott mindenki hihette azt, hogy a győzelem teljes, másnap -estig.</p> -<p>Plankenhorstné és leánya, a két apácza és Edith a theánál ültek -az isaszegi csata utáni estén. A társalgás tárgya természetesen a -tegnapi ütközet volt, a hogy azt a mindenbe beavatott hölgyek a -főhadparancsnoknak bülletinjéből ismerték.</p> -<p>A négy elébb említett hölgy különös derült kedélyhangulatban -volt ma. Az utolsó annál többet ábrándozott.</p> -<p>Soror Remigia a multkori tapasztalat óta nem nyilvánít oly -tartaléknélküli rokonszenvet a chartreusehöz; a helyett inkább -arakot tölt a theához. Azt hiszi, hogy az arak ébren tartja az érző -idegeket.</p> -<p>Ma különösen beszédes.</p> -<p>A hölgyek magyarázzák egymásnak az ütközet terét. Soror Remigia -érti azt a legjobban.</p> -<p>Kirakják kenyérhéj-darabkákból és czukordarabkákból, hogy állnak -szemközt a seregek?</p> -<p>A kenyérhéj-darabok a magyar ezredek, a czukordarabkák az -osztrák ezredek.</p> -<p>Így minden a legkönnyebben megfoghatóvá lesz.</p> -<p>Ha az az egy czukordarab egy araszszal elébbre megy a -kenyérhéj-darabkák háta mögé, ezek mind el vannak fogva. S mi annak -azt az arasznyi utat megtenni ott az abroszon? <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Ha a Rastich-dandár jókor megkapja a parancsot, hogy flankirozza -az ellenséget; ha a Lichtenstein-dandár en échelon avancirozik, s -ha a Colloredo-dandár à cheval veti magát az országútra, egy ember, -egy ló meg nem szabadul az ellenségből.</p> -<p>A hölgyek nagy szónoki zajjal magyarázzák azt egymásnak. A hadi -műszavak oly folyékonyan mennek nekik, mint akármelyik second -lájtinantnak.</p> -<p>E vidám trécselés közepett kopogtatás hangzik.</p> -<p>– Ki az? Szabad!</p> -<p>A kis szőnyegajtón, melyen csak a jó barátoknak volt bejárása, -benyitott hozzájuk Rideghváry úr.</p> -<p>A nemes úr arcza pergamentszinű volt, szájszögleteit rejthetlen -idegesség galvanizálta.</p> -<p>A két Plankenhorst hölgy eléje szaladt, megfogták kezeit, -lármásan üdvözölték, arczába nevettek, az asztalhoz vonták, egy -karszékbe beerőltették, s csak akkor döbbentek azután meg tőle, -mikor ott látták a lámpavilágnál ülni. Valami mumiaformája -volt.</p> -<p>– Nos, mi hír a csatatérről? kérdezé barátjától -Plankenhorstné.</p> -<p>Rideghváry felelni akart s csak akkor vevé észre, hogy nyelve és -torka száraz, hogy hangja felakad.</p> -<p>Egy korty vizet ivott elébb.</p> -<p>Azután felelt.</p> -<p>– Minden rossz. Az ütközetet elvesztettük.</p> -<p>Csak perczek mulva bir Plankenhorstné gyönge kétséget -kifejezni.</p> -<p>– Az lehetetlen.</p> -<p>– Az való, monda Rideghváry.</p> -<p>Most Alfonsine akarta megmutatni, hogy neki több lelki ereje -van, mint a többinek, s fel sem veszi a dolgot. Pedig az nála nem -lelki erő volt, hanem könnyelműség.</p> -<p>– Ah uram! Az még nem bizonyos. Önök nem tudhatnak semmit -bizonyosan. Önök könnyen megrémülnek az álhirekre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>Rideghváry éles, szuró tekintetét Alfonsine arczára szegzé, -melyen rózsapiros nevetés tagadta a rémhir hatását.</p> -<p>– Bizony pedig kisasszony, monda kemény hangon: az való, a mit -mondok. Oly hirnök hozta meg e tudósítást, ki maga jelen volt ott, -a hol Palvicz Ottó elesett…</p> -<p>A rózsapiros nevetés aztán egyszerre elmult a kisasszony -arczáról.</p> -<p>– Palvicz Ottó? rebegé soror Remigia. Más nem mondta ki a -nevet.</p> -<p>– Igen is. Az, a kit futárnak küldtek, jelen volt Palvicz -Ottónak találkozásán Baradlay Richarddal. Egyszerre vágtak mind a -ketten egymás fejére, egyszerre estek le mind a ketten a lóról.</p> -<p>Két arcz, a kétségbeeséstől elsápadtan, a rémülettől -elmerevülten, fordult egyszerre a beszélő felé; Alfonsine és Edith -arcza.</p> -<p>Rideghváry kegyetlen lassusággal folytatá:</p> -<p>– Baradlay megélt; – Palvicz Ottó meghalt…</p> -<p>Edith az üdvösség enyhült mosolyával arczán, roskadt vissza -karszékébe, s kezeit összefogta keblén, mint a ki némán hálát ad -valakinek. Míg Alfonsine a düh és kétségbeesés torzulatával arczán -ugrott fel székéről, szemeit vadul a szólóra meresztve.</p> -<p>Anyja is rémülten nézett, de nem Rideghváryra, hanem leányára. -El fogja-e árulni féltve őrzött titkát?</p> -<p>A leány pedig nem bánta, ki látja, ki hallja őt e pillanatban; -hanem lelkének egész pokolkeservével felkiálta:</p> -<p>– Átkozott legyen, a ki őt megölte! Átkozott legyen, a ki -Palvicz Ottót megölte!</p> -<p>S azzal levágta magát az asztalra, széttörve a mi törékeny eléje -akadt s elkezdett zokogni dühvel, kétségbeeséssel.</p> -<p>Plankenhorstné elájult ebben a pillanatban. Nem Palvicz Ottó -halálhirére ájult el, hanem azon ijedelemre, hogy Alfonsine így el -tudta feledni magát. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Alfonsine pedig nem törődött azzal, hogy ki látja, ki nézi? -szabad folyást engedett indulatának.</p> -<p>Egy kitörő vulkán volt az, mely meghajigálja tűzzel a villámló -felhőt, s visszadobálja a mennyköveket az égbe!</p> -<p>Elébb homlokával s öklével verte az asztalt; aztán hanyatt veté -magát karszékében s engedte könyeit végig omlani orczáján, és haját -ziláltan szerteszét bomlani:</p> -<p>«Átkozott az ég! a föld! az emberek!»</p> -<p>És vonaglott, mint egy halálra sebzett tigris.</p> -<p>Aztán felkapott egy kést az asztalról s neki rohant az ajtónak, -őrülten hebegve:</p> -<p>– Kit ölök meg? megölök valakit!</p> -<p>A felkapott eszköz pedig nem való volt arra, hogy akár mást, -akár magát megölje vele. Földhöz vágta azt: «nyomorult darab vas!» -és rátaposott.</p> -<p>Aztán valami jutott eszébe: a falnak borult arczával, karjaival, -zokogva: «oh kedves Ottóm», s végig csúszott a fal mellett -odaroskadva a földre.</p> -<p>Ott sirt egy ideig, senkisem sietett fölemelni, fölkelt -önmagától.</p> -<p>Szemei véresek voltak a sirástól.</p> -<p>Körültekintett.</p> -<p>A két apácza Plankenhorstnéval volt elfoglalva, kit nem birtak -ájulásából magához téríteni. Edith egy sarokba vonult s kalapját, -shawlját felvéve állt ott, mint ki menekülni óhajt. Csak Rideghváry -állt nyugodtan, közönyösen az egész viharban, kezeit zsebébe -dugva.</p> -<p>– Vigyék ágyába, a ki beteg s fektessék le. Hívják a cselédeket, -mondá Alfonsine, kegyetlen részvétlenül, s azután Rideghváryhoz -fordult:</p> -<p>– Uram, e teremben, e városban, az egész világon nincs több -ember, a ki jobban tud gyűlölni, mint félni, csak ön, meg én! Ön -látott engem. Ön tud mindent?</p> -<p>– Igen!</p> -<p>– Van-e visszatorlás e világon?</p> -<p>– Van. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>– Ön rátalál arra?</p> -<p>– Ha a pokolból hivom is elő.</p> -<p>– Ön ért már engem?</p> -<p>– Mind a ketten értjük egymást.</p> -<p>– No hát, ha lesz önnek egyszer szüksége egy szívre, a melytől -öldöklő mérget kérjen kölcsön, mikor már az öné elfogyott, -gondoljon rám. Én önnek egy kölcsön adott pokollal tartozom.</p> -<p>– Fizetni fogunk, kisasszony! arról legyen nyugodt. Fejet -fejért! Semmi sem marad ingyenben. Ha a világ darabokba esik is -szét, bosszút állunk. Olyan sírást csinálunk Magyarországon, hogy -három nemzedék nem fogja elfelejteni, és divat lesz a -gyászruhaviselés azon a földön tíz esztendeig! – Én gyűlölöm a -hazámat! – Tudja ön, mit tesz az: «én gyűlölöm a hazámat!» Minden -fűszálát, minden csecsszopó porontyát gyűlölöm! Most már tudhatja -ön, ki vagyok, a mint én is tudom, hogy ön kicsoda? A hol egymásra -szükségünk lesz, – ott majd találkozunk.</p> -<p>Azzal vette a kalapját, s senkit sem üdvözölve, eltávozott.</p> -<p>Alfonsine pedig leült a mindenkitől elhagyott asztal mellé, s -két összekulcsolt kezét homloka elé téve, odakönyökölt a lámpával -szembe, s elkezdett beszélni ahoz a néma világossághoz, szemeit -annak fényébe meresztve.</p> -<p>– Hát meghaltál? Hát megcsaltál? – Hát elhagytál örökre? – -Elmenjek-e utánad? Kit küldjek el utánad? Mindenkit! Szeretnek ott, -gyűlölnek ott még, a hova te mentél? Én ott sem fogok feledni. Jaj -nekem, a kit elhagytál! Jaj neked, a ki elmentél. Jaj annak, a ki -elküldött! Nem fogsz tőlem alhatni a sírban, s én nem fogok tőled -alhatni az ágyban, s egymást fogjuk kisérteni mind a ketten. És -ketten együtt gyilkosodat. Van még egy átkozott hely, a mi -gyászosabb a sirnál: a vesztőhely – ott találkozunk mind a hárman; -– de ott sem békülünk ki. Ki békíti ki a leányt, a ki nem lehet -többé asszony? Egy egész mennyország sem, tele szentekkel és -angyalokkal! <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Egy egész pokolnál több vagyok én, tele -ördögökkel és elkárhozottakkal.</p> -<p>A delnő úgy beszélt a gömbölyü lámpa üvegéhez, mintha az egy -világító lélek volna, mely szavait megérti. Talán sok álmatlan -éjfélen át szokott ő e néma világgal beszélgetni; máskor némán, -most önfeledtében hangosan.</p> -<p>A közben a lámpa lángját mindig feljebb csavarta, hogy -üveghengerén át már égő veres füsttel lobogott az túl. Mégsem volt -neki elég fényes. Egyszer aztán szétpattant az ízzó üveg, -szerteszét rugva forró cserepeit.</p> -<p>Alfonsine felrettent.</p> -<p>A szétpattant üveg is gyászt jelent. Valaki meghalt, a kiről -épen gondolkoztak. Mi ereje van a testetlen léleknek, hogy az, -mikor már megszünt egy egész emberalakot fejjel az ég felé -egyenesen tartani, még képes legyen egy üveget végerejével -szétszakítani? Babona! azt mondják a tudósok. Pedig azt már -kitalálták, hogy az «f» hang kettős keresztet rajzol egy porral -hintett üvegtáblára, a «d» hang kettős kört alakít rajta, s a -kétszer vonalzott «c» hang szétrepeszti az üvegpalaczkot. Hanem a -lélek testentúli hatalma – az babona.</p> -<p>A két apácza visszajött Plankenhorstné szobájából. A hystericus -görcsökbe esett hölgyet lefektették, s rábizták a cselédekre.</p> -<p>Soror Remigia – szokásból – vigasztalni iparkodott -Alfonsinét.</p> -<p>– Forduljon ön az ég irgalmához. Az Isten meg fogja önt -vigasztalni.</p> -<p>Alfonsine egy dæmon vad tekintetével felelt vissza:</p> -<p>– Én nem beszélek többé az Istennel. Én nem imádkozom többé -soha.</p> -<p>A kegyes hölgy áhitatosan tevé össze kezeit s engesztelni -akarta.</p> -<p>– Az égre és minden szenteire! Bárónő, gondoljon rá, hogy ön -keresztyén.</p> -<p>– Én nem vagyok többé keresztyén! <span class="pagenum"><a name= -"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<p>– Gondolja meg, hogy ön nő.</p> -<p>– Én nem vagyok többé nő! Az vagyok, a mi önök: apácza. S ha -kellett a sorsnak, hogy legyenek teremtések a földön, a kik azért -szüntek meg nők lenni, hogy imádkozhassanak, legyenek hát olyanok -is, a kik azért vannak teremtve, hogy átkozódjanak! – És még -rosszabbat is tesznek.</p> -<p>Soror Remigia ijedten szedte föl a köpönyegét, hogy meneküljön e -vétkes hangok elől, miket meghallani botránkozás, megérteni -bűnrészesség a kárhozatban.</p> -<p>Pedig ő értette azokat.</p> -<p>Az apácza némán inte Edithnek, hogy kövesse őket.</p> -<p>Alfonsine azonban útját állta a leánynak, s hevesen megragadá -kezét.</p> -<p>– Nem fog többé visszamenni a kolostorba. Itthon marad!</p> -<p>A jámbor apácza nem mert ellenmondani. A hogy tetszik! Örült, -hogy társnéjával együtt ép testtel elmenekülhetett e furia -gőzköréből, mely terhes volt a blasphemiától.</p> -<p>Edith pedig remegve oldá le kalapját, s rakta le felöltönyeit -magáról.</p> -<p>Alfonsine odaállt eléje, mikor mindenki magukra hagyta.</p> -<p>– Tudod-e, miért tartottalak itthon?</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– Nézz a szemembe jól. Mit látsz abban?</p> -<p>– Sötétséget, felelt Edith.</p> -<p>És jól mondta; a pokol örvénye nem lehet sötétebb, mint -Alfonsine két szép fekete szemének mélysége volt.</p> -<p>– Hanem ez a sötétség él, és tele van alakokkal. Te is közöttük -vagy. – Megölte az, a kit te szeretsz, azt, a kit én szerettem! – -Megölöm én azt, a kit te szeretsz!</p> -<p>Mintha megmérgezett tőr lett volna összeszorított öklében, oly -fenyegető mozdulattal mondta e szókat.</p> -<p>– Megölöm! Eléri őt a kezem, ha egy világ áll is közöttünk; -eléri, ha egyikünk az égben, másikunk a pokolban lesz is! Nem -gondolkozom sem éjjel, sem nappal <span class="pagenum"><a name= -"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> egyébről, mint arról, hogy -hogyan ölhessem meg? Akarom, hogy olyan nyomorult légy, mint én. -Akarom, hogy tudd meg, milyen nyomorult vagyok én? – Akkor aztán -gondolkozzál rajta, hogy mikor fogsz engem utólérni? Az egész -világon egyetlen egy ember volt, a kit szerettem szívvel, -szenvedélylyel, bűnömmel: egyetlen ember, a ki csinálhatott belőlem -nőt, angyalt, vagy hetærát: de mindig boldogot. Azt egy Baradlay -megölte. Még egy másik ember volt a világon, ki, ha nem tehetett is -boldoggá, de tehetett volna nővé, adhatott volna nevet, -megszabadíthatott volna enmagamtól; azt az eljegyzés napján, a -világ gúnyhahotájára elrablá tőlem egy Baradlay nő. Engem azok -orozva megöltek, élve eltemettek, halva meggyaláztak, elkárhozva -feltámasztottak: – én ördögük fogok nekik lenni. Megölöm őket mind! -Kiirtom férfiát, asszonyát az egész családnak; és az lesz a -legboldogtalanabb közöttük, a kit élve hagyok, hogy a többit -felemlegesse! Az, a mit te a szememben sötétségnek láttál, az a -sötétség már az én lelkem előtt meg van népesülve. Az egész jövendő -jár-kel s tolakodik benne. Nem vagyok őrült, ne hidd. A mit -megigértem, kezemben tartom. A fejeiket. A hogy engem -megajándékoztak a kedvesem fejével: úgy foglak én is téged -megajándékozni az övével. – Egész terv van erről a fejemben. Olyan -ép egész terv, mint a megkristályosodott sötétség. – Megölöm, -szerencsétlenné teszem őket. – Ezért marasztottalak ide haza. Hogy -minden éjjel, mikor aludni mégy, minden reggel, mikor fölébredsz, -ezt sughassam a füledbe: «megölöm a kedvesedet». Hogy láthassalak -olyan nyomorultnak, mint a milyen magam lettem. Lettem te általad, -lettem a tied által. Légy te én általam. Hogy lásd bennem magadat, -és essél kétségbe, mikor magadra ismersz bennem, míg megbolondulunk -mind a ketten s rugdaljuk lábainkkal egymás szeretőinek koponyáit, -mint két játéktekét.</p> -<p>Oh kedves Ottó! <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>A hölgy arczczal a pamlagra veté magát és ott maradt fekve.</p> -<p>Edith reszketve hallgatá végig e medeai dühöngést, mely tépett -gyermektagokkal jelöli boszorkányröptét; nem megtorolni, de -fogalmával utólérni sem birta e dæmoni kitörést; midőn látta, hogy -Alfonsine elcsöndesül és fekve marad, nesztelenül elhagyta a -szobát: hátravonult a nőcselédekhez; azok lefektették hajdani kis -szobájában, ismert egyszerű ágyába, vánkost melegítettek lábára, -hogy ne fázzék, s magára hagyták, hogy aludjék.</p> -<p>És Edithnek úgy tetszett, mintha a sötétségnek csakugyan alakjai -volnának, a mik élnek és mozognak, feketék a feketében, s mintha -egy azok közül, melynek arcza még az éjszakán, még a poklon, még a -vakságon is keresztül sötétlik, s az által lesz láthatóvá, hideg -lehelletével ezt sugná fekhelye fölött:</p> -<p>«Megölöm őket mind».</p> -<h2>MINDENVÁRÓ ÁDÁM.</h2> -<p>Ez is históriai személy. Nem mondom meg, hol lakik? mindenki -ismeri.</p> -<p>Egyike a kiveszőfélben lévő őslényeknek, kiket az újabb kor nem -reproducal. Se nem a vulcanicus, se nem a neptunicus kor szülötte; -hanem inkább a bachicus koré, értve az etymologiai gyök alatt nem -Bachot, az accisák behozóját, hanem Bacchust, a borok istenét.</p> -<p>Élő megtestesülése a boldog jelmondatnak: «extra Hungariam non -est vita; si est vita, non est ita».</p> -<p>Lakása ott van abban a faluban, ahol 1849 végén arra a kérdésre: -járt-e itt ellenség? azt felelték: itt nem, de a szomszédban járt -mind a három: a német is, a muszka is, a magyar is. Mind -ellenség!</p> -<p>Az ősi lakot még a nagyapja építette Mindenváró Ádám úrnak, s -azóta egy téglát nem ragasztottak ahoz. Földszinti <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> volt; a -lépcsőjárás nagy kényelmetlenség. A teteje zsindelylyel fedve s a -zsindelyen fölül még nádtetőzet; nem azon czélból, hogy a zsindely -meg legyen óva, hanem avégett, hogy télen át a szőllő s némely -eltett gyümölcs szépen megmarad a meleg tetőzet alatt. A ház alatt -a pincze, hármas osztálylyal: külön a bornak, a zöldségnek, külön a -jégveremnek. A keleti és nyugoti oldalon oszlopos tornáczok, -bőrpamlagokkal, mikben válogatni lehet, a szerint, a hogy a szél -fú. Az egész házban legnagyobb a konyha.</p> -<p>Ilyen konyhát a mostani takarék-tűzhelyes korszakban ritka -helyen találni már, nagy nyitott tűzhelyével, melyen felül is ég -tűz, alól is ég tűz; felül főznek, alul kalácsot sütnek. A pattogó -hasábok közül emelkedik ki a sok-horgú vaskutya, az tartja az egyik -végét a nyársnak, a mire felhúzva forog a piruló kanpulyka, -keresztülütve a nyílforma lúdlelkével; a forgató gépet egy -béresgyerek helyettesíti. A tűz körül rotyogó fazekak, félig -letakarva mázos cserépfedőkkel.</p> -<p>A lángtól félrevonva egy háromszög, vaslábakon, azon egy lapos -cserépedény, az betakarva pléhfedővel, teteje megrakva parázszsal, -abban a cserépedényben bizonyosan a társa sül annak a rétesnek, a -mit ott a nagy kihúzott asztalon most nyujtanak vékonyra, két leány -két felül egy ökölnyi tésztát olyan szélesre elnyújtva, mint maga -az abrosz, hogy azt egy római Messalina, mint tunica vitreát, -lepelnek fölvehetné, Lapponiában pedig ablakokat csinálhatnának -belőle. Azt pedig Magyarországon meghintik tejfellel, mandulával, -mazsola-szőllővel, aztán összecsavargatják, spanyol inquisitori -raffineriávai lassú tűzön megpirítják, s szánakoznak a barbár -népeken, a kik ezt nem ismerik.</p> -<p>Más fehérnép ez alatt a tűzhely alatti kemencze agyag tévőjét -rakja körül a kihúzott parázszsal, ott benn magasra kelt kalácsok -sülnek; meg másik görbe késsel gömbölyü fatálon apróz valami húst, -a minek bátyját már befojtogatták <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> káposztalevélbe, s az már -kibeszéli, milyen idő van ott a fazékban? nagyokat pöffenve a -cserépfedő alól, míg emez még kolbásznemű transfiguratióra vár. -Valami hasznavehetetlen ficzkó a konyhaajtóban nagy lomhán tör nagy -vassulyokkal, nagy vasmozsárban valamit, alkalmasint borsot, mert -nagyon fintorgatja tőle a pofáját. Egy vánnyadt szobalány -rézsodrony virgácscsal castigál egy czinmedenczében hófehér -tojáshabot, a miből felfujt lesz, czukros levegő. Maga a -főszakácsné pedig mindenütt sürög-forog, vezényli a konczertet; -megöntözi zsirral a piruló pulykát, mi alátett serpenyőbe csorog -vissza; meghinti a rétes-tésztát elébb a szárazzal, azután a -fluidummal; belekóstol a forró ételekbe fa főzőkanállal, megitéli, -mi kell még beléjük? s parancsol bors és sótartóval, paprikás -döbözzel, szerecsendióval; megnyittatja a kemenczét, megvizsgálja a -piruló kalácsokat; ellenőrzi a rétest; beleszurkál a lapátvégű -villával a sistergő hurkafélébe; válogat a mindenféle czifra réz, -bádog, fa műszerek között, gyakorlatba véve fánk-metszőt, -derelye-sarkantyut, czifra paczalvágót, molnárostya-sütőt; dolgot -ád a tepsinek, üstnek, vaskondérnak, tanítja spékelni a -szobaleányt, üldözi tormareszeléshez a visszafelelgető kuktát; s -bevezeti kegyesen a dorongosfánk-forgatás titkaiba a hajdúnét. -Közbe pedig levesbe való tésztát metél roppant öreg késsel, oly -finomra mint a czérnaszál s oly sebesen mint a gőzgép. Az ember -bámulja, hogy nem vágja oda a körmét? Néha a hajdú is megjelenik, -kinek az a kötelessége, hogy bort hozzon; a pecsenye-mártáshoz -vereset, a habléhez fehéret, s a sülteket művészien -feltranchirozza.</p> -<p>Talán vendégeket várnak a háznál?</p> -<p>Meglehet, hogy jön valaki. Tizet lehet egyre fogadni, hogy a jó -asztal megtiszteletlen nem marad; azonban, ha nem jön is senki, nem -vész kárba az, a mi jó. Mindenváró úr és életpárja jó étvágygyal -vannak megáldva. Meg a tisztelendő úr is bizonyos. A jó asztal -szégyent sohasem vall. Igy megy az itt mindennap! <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Azután miért is ne menne? Az embernek az a magáé, a mit -megeszik. A többi mind csak illusio. – «Étel, ital, álom. Boldogít -e három.» Ez is régi aranymondat. A jó evés a legjobb mulatság; a -jó étvágy a reménynek legboldogítóbb faja, s a jóllakott gyomor a -legnyugtatóbb emléke egy bevégzett jó cselekedetnek. A megrakott -asztal az egyedüli látvány, mit az emberektől irigyelhetnek az -angyalok, kik mint tudva van, soha sem esznek. Még dicsőség is van -benne. A ki jó asztalt tart, ki másokat is szivesen lát, és maga is -jól hozzá lát, mindenki azt mondja róla, hogy derék ember, kedves -ember, affábilis, respektábilis ember.</p> -<p>Maga és felesége gömbölyű, arczaik ragyognak; mindenki tudja, -hogy boldog családi életet élnek. Magukon kívül senkire sincsen -gondjuk. Mikor Tallérossy Zebulon sóhajtozva emlegeti, hogy hány -leányát nem tudja férjhez adni, Mindenváróné asszonyság gondolja -magában: de jó, hogy leányom nincsen! Mikor Szalmás uram agyarkodik -a csavargó gézengúz fiára, ki megint elszökött az iskolából, Ádám -úr arcza ragyog a gondolattól: de jó, hogy fiam nincs!</p> -<p>Semmire gondjuk nincsen. Csupán a jól evésre. Ahoz pedig itt van -helyben minden.</p> -<p>Legszebb buzájuk terem, saját patak-malmuk megőrli. Maguké a -regale, a mészárszék, ott is az ő marhájukat vágják, a baromfit -megtermi az udvar. Zöldséget, gyümölcsöt ontanak a kertek; gazdag -föld, még öntözni sem kell. Bort ád a szőlőhegy, finom -szilvapálinkát a szilvás; a savanyúvíz ott fakad a hegy tövében. A -kondát felneveli a bükkerdő ingyen, még vad pecsenyét is ad, csak -ki kell fáradni az őzért. Az senkié; mindenkié; az országé. A -termés mindig több, mint a mennyire szükség van. Még harmadévi buza -is van a magtárban, s három évi gyapjú hever a padlásokon. Mindíg -pénzt ér az. Pénzre pedig szükség nincsen soha. Mire kellene az? -Czifraságra? Az asszonyság nem szeret öltözködni, mert azt a -termete <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> meg nem sziveli; Ádám úr pedig épen nem -türhet magán más ruhát, mint a mibe már jól beleviselte magát, más -karszéket mint a mit már jól kiült magának. Utazni sehova sem -szoktak; nincs az a kényelem sehol, a mi otthon. Kártyázni szokott -Ádám úr a tisztelendővel; de csak krétára, minek volna egymás -pénzét elnyerni? Aztán mit is csinálna e pénzzel? Ha megtudnák, -hogy pénzt tart otthon, még kirabolnák érte; így pedig jöhet Sobri, -a mikor akar, még az ajtót sem találja zárva; enni inni kap, a -mennyi tetszik; de pénzt nem talál varázs pálczával sem. Kölcsön -sem volna érdemes a pénzt adni, mert a kamatot nem fizetné az adós; -perlekedni pedig egészségtelen dolog.</p> -<p>Közügy, ország dolga, vármegyei história, Ádám urat nem -érdekli.</p> -<p>«Bolondság! ugyan minek törik olyan nagyon magukat az emberek? -Azért a kis hivatalért? Nem minden ember jobban megélhetne, ha -otthon maradna gazdálkodni, mint hogy egész életében a várost -járja?»</p> -<p>A gazdálkodása Ádám úrnak pedig abból állt, hogy megnézte a -vetést, mikor zöld volt, megnézte, mikor sárga volt; s meglőtte -benne a fürjet, ha kapóra jött.</p> -<p>Neki nem kellett hivatal soha; nem szerette, ha azt kivánták -tőle, hogy ő parancsoljon valakinek; azt pedig, hogy neki -parancsoljon más, épen nem szerette.</p> -<p>Miatta lehetett a járásnak rossz szolgabirája, ő nem pörlekedett -előtte; lehetett a megyének adminisztratora, vagy főispánja: ő nem -ütött pártot sem ellene, sem mellette, lehetett az országnak -dicasterialis kormánya, vagy felelős ministeriuma, az az ő -concoctióját semmiképen nem zavarta.</p> -<p>Nem szokott vitatkozni senkivel. Ha a vendégei különböző nézetek -mellett az ő asztalánál vitába keveredtek, azt mondta nekik: ne -bolondozzatok, urak, úgy is rövid az élet; inkább igyatok.</p> -<p>Ujságot egyáltalában nem hordatott. Azt mondta, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> nem lehet megérteni, olyan czifra -stilusban irnak, s azon felül oly érthetetlen dolgokról, a mikhez -neki semmi köze.</p> -<p>Az új korszak vívmányait észre sem vette. Se nem vesztett, se -nem nyert velük. Nem voltak jobbágyai.</p> -<p>Mikor aztán kiütött a belháború, azt mondta rá: «bolondság! -minek öljük egymást? úgy is kevesen vagyunk.»</p> -<p>Hogy valamikép érdekelve lehessen ebben a háborúban, azt nem -találta sehogy indikálva. Faluja be volt ékelve egy völgybe, -melyhez félnapi járással lehetett jutni igen rossz útakon, vagy -pedig két hegyháton keresztül, elátkozott hegyi ösvényeken; ő nem -eshetik útjába semmiféle hadviselő félnek. Helyébe pedig ugyan nem -fog menni egyiknek sem; miatta ugyan dobolhatnak, trombitálhatnak -köröskörül az egész országban. Ő nem hall abból semmit. Hogy lesz a -végkimenetele a tusának? azzal sem gondol. Majd kibékülnek, a kik -összevesztek, elébb-utóbb; ha pedig ki nem békülnek, ők lássák, -hogy mire mennek vele? Az ember a délutáni álmát csak nem ronthatja -el azért, hogy e fölött szomorkodjék!</p> -<p>Egy zord téli napon, mikor már csakugyan nem várna vendéget az -ember, egy viaszkos vászonfedelű szekér hajtat be Mindenváró úr -nyitott kapuján, s annak egyik leffentyűje alól, háttal kifelé -mászva, előbujik Tallérossy Zebulon barátunk.</p> -<p>A háznál régi jó ismerős: úr és asszonyság szivesen látta az -érkezőt. Ez aztán a kedves vendég, a ki ilyenkor jő! A házi asszony -alig leli helyét. Zebulon komája. Valamennyi leányának mind ő a -keresztanyja.</p> -<p>– Hozta Isten, kedves komám uram! Ugyan minek köszönjük ezt a -mostani szerencsét?</p> -<p>– Hát csak elgyüttem meglátogatni kedves komámasszonyt, ha ki -nem veri engem innen.</p> -<p>Az asszonyság meg akart felelni a nagy mondásra.</p> -<p>– Akkor itt nyaral, komám uram.</p> -<p>– No hát itt nyaralok komámasszony.</p> -<p>– De hátha szaván fogom? <span class="pagenum"><a name="Page_94" -id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– No hát fogja szavamon.</p> -<p>– Kezet rá!</p> -<p>– Itt a kezem.</p> -<p>– Eb, a ki meg nem állja.</p> -<p>– No csak, ha kergeti, se megyek el innen az idén. A mit -mondtam, megmondtam.</p> -<p>– No asszony, elég volt a tréfából, szólt bele Ádám úr, most -pedig láss komoly dolog után. Komám útról jön, megfázott; hol a -silvorium? aztán láss hozzá, hogy jókor legyen az ebéd.</p> -<p>Az asszonyság sietett rendeleteket adni a cselédségnek; alig -húzta ki a szobából a lábát, midőn Zebulon mosolygó arcza -torzonborz komolyságra vált; félve tekintett körül, aztán megfogta -Ádám úr gallérját, mintha attól félne, hogy az elesik ijedtében, és -suttogva mondta neki:</p> -<p>– Jaj, bár tréfa volna, kedves barátocskám; de nem akartam -beszélni coram foemina; én csakugyan itt maradok, a míg csak -maradhatok.</p> -<p>Ádám úr csak meg sem ijedt Zebulon titokteljes -arczkifejezésétől.</p> -<p>– Vigem van! Meg vagyok lüve! magyarázá Zebulon tovább a dolgot; -oda van nekem.</p> -<p>– De hát mi bajod, öreg?</p> -<p>Zebulon szája elé tette a kezét.</p> -<p>– Üldözi engemet nímet.</p> -<p>– Csak az a baj? Csigavér! Azt hittem, megégtél. Hát miért -üldöz?</p> -<p>– Hja barátocskám, nagy dolgot cselekedtem. Én vezettem -hadsereget kassai ütközetben. No – nem előrül vezettem, csak -hátulról vezettem. Mégis majd meglütek. Egy éjjel mindig lütek -utánam. Soha iletemben nem hittem, hogy olyan vadászaton legyek, a -hol én leszek nyul. Elfogták tülem bundát, elfogták szekeret: nem -megmenekültem egyebet magammal, mint éjjeli papucsot. Még csak -lilegzetet venni sem nem megálltam hazáig. Gondoltam, no most már -itthon vagyok. Szipen otthon! A mint belípek <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> udvarra, -szalad elejbem Karika leányom, és kitaszigal szilvasba. Az -Istenirt, apuska, hol jársz itt? Ipen most vannak itten -svalizsirek, keresik tigedet; ha megfogják, megölik, megvasalják, -szalagy innen! Utczú neki! Nekem se kelete több! Vesd el magad. -Kaptam nyakamba tarisznyát; ugrotam keresztül saját tulajdon -kerítésemen. Szaladtam erdőbe, elbujtam kemenczibe; ot meglapultam, -míg Karika utánam küldi szekeret; – ot kipemet bemazoltam elib -mészszel fehirre – azután korommal feketire, hogy rám ne -ismerjenek. Három nap ki nem tutam szakalombul mosnyi fehiret, -feketit: olyan voltam, mint ördög.</p> -<p>Ádám úr az oldalait fogta a tenyerivel, úgy kaczagott a szomorú -történeten.</p> -<p>Mikor az asszonyság az ó-szilvoriummal s a friss puha kalácscsal -visszajött, azt hitte, hogy valami jó adomákat mond Zebulon koma, -azon nevetnek.</p> -<p>– Mi az a jó? Nekem is adjanak belőle.</p> -<p>– Ejh, nem asszonynak való ezt hallani! utasítá el Ádám úr; -pajkos dolgokat beszél Zebulon koma.</p> -<p>– Ejh, mindig is olyan dolgokat beszéltek ti férfiak egymás -között, mikor magatokra maradtok, pirongatá őket a szemérmes -úrhölgy.</p> -<p>Sietett aztán őket magukra hagyni, nehogy valami csintalanság az -ő füleit is megüsse.</p> -<p>– De szomorú dolog ez, kedves barátocskám, folytatá Zebulon; -hallgasd tovább csak.</p> -<p>– Elébb igyunk egyet ebből a jó szilvoriumból. Ez jó búfelejtő. -Nincs ennél jobb a világon.</p> -<p>Zebulonnak nem kellett nagy biztatás; hanem azért tudta ő a -kalácscsal teletömött száján keresztül is folytatni a szomorú -történetet.</p> -<p>– Elfutotam még azon ijczaka szekiren ismerős barátomhoz -szomszid faluba. Ot alig megpihentem, ram találta cserepár. Baratom -hirtelen elbújtata engemet pinczébe. Ot voltam két nap, két ijczaka -befenekelve huszonnégy <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> akós hordóba. Csak úgy adogattak be nekem -itelt, italt Spundlochon, míg cserepár nem mente odább.</p> -<p>S még azt prætendálta Zebulon, hogy Ádám komája hanyatt ne vesse -magát kaczagtában a pamlagon, mikor ezt keservesen előadja.</p> -<p>– De nem nevetni való ez, kedves baratocskám, csak meggondold: -kétszer huszonnigy oraig ülnyi hordoba és rettegnyi: jaj, ha csapra -ütnek!</p> -<p>Ennek a körülménynek meggondolása még kevésbbé volt képes Ádám -úr kedélyét a tárgyhoz mért komolyságra hangolni.</p> -<p>– Gyere öreg, gyújtsunk rá, így majd sokkal könnyebben megy a -discursus. Fain jó verpeléti van a döbözben.</p> -<p>S azzal bedugta a saját száját és a vendégeét is egy finom -meggyfa-pipaszár ludtoll-szopókájával, melynek másik vége selmeczi -dohány-égetőcserep-katlanba szolgált: vulgo pipa.</p> -<p>Zebulon úr foga közé vette a klarinétot, melyből hang helyett -füstöt eregetnek, meggyújtotta a gyertyánál a fidibust, mit az ott -heverő Calepinusból hasított ki recenter, s aztán az égő fidibust a -pipaszárán szétverve, nagy füstgomolyt fujt a fellegekbe, s -felhúzott félszemöldökével utána pillantva, nagy keservesen -folytatá:</p> -<p>– Hordóba laknyi még csak hagyján. A csak tréfa. Diogenes izs -megtette aztat. De mi következte aztán. Baratom, ki elbujtatott -nekem, mikor elmentek tüle cserepárok, aszondot: baratom Zebulon, -te it nem maradhatod magadat: magamra is hozod szerencsitlensiget; -neked kell magadat kiadnyi incognito, hogy rad ne talajanak. Magam -izs jobb szeretem aztat. Inkabb incognito szabadon, mind hordoba -pleno titulo. Hat akor felöltöztette engemet napszamos ruhába, is -elvite hat mérföldnyire pálinkafőző arendashoz, a hun beszegődtette -engem napszamosnak. No mar it csak jó lesz; mert senki se nem -ismerheti ram. Jól van. Is én hordtam regel nigy oratul este hét -oraig moslikos rocskát, is etetem göbölyöket, is <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> -targonczáztam malatat, is jartam nyakig disznosagban, mint valami -diszno, hogy utoljara magam izs azt hitem, hogy vagyok diszno.</p> -<p>Ádám úr összeharapdálta pipája szopókáját kínjában; nagyon -nevethetnéke volt, de félt, hogy Zebulon megharagszik; hát inkább -elfordította a fejét.</p> -<p>– De mar ki nem altam tovab napszamos iletet. Eszembe jutota, -hogy elgyüvök ide te hozad. De hogyan? Mikor mesze van. Mindenüt -nímet! Hat eczer oda vetödi magat derik becsületes zsido kocsmáros -egy lovas szekeren; vele van öreg zsidóval tizenkilenczedik leanyat -szoptatott felesig. Annak felfedeztem qui pro quot. Igirtem neki -mindent; azon felül öt forintot, ha nimeten keresztül szökteti -engem te hozzádig. Aszonta, bizzam csak rá. Másnap felpakolta -szekerire, is elszökte velem moslikgyarbul. Aszonta, ne filjek -semmit. De meg is csak filtem. Utoljára zsidó asszony megszanta -nekem. Ram ata ruhajat, felöltöztete zsido asszonynak, szipen; is -mikor gyűte rank szemközt svalizsér, cserepar, oda ata kis zsido -gyereket ölembe, hogy szoptasam keblemen; hogy meglegyen illusio. -Igy kijaczotam nimetet.</p> -<p>De már nem volt semmi földi hatalom, mely Ádám úr száját meg -tudta volna őrizni, hogy a pipa ki ne hulljon belőle, s behemóthi -kaczagásra ne nyiljanak szét torkának minden aperturái.</p> -<p>– Jaj, de nagy bolond vagy te Zebulon! Mintha látnálak, hogy -szorongattad anyai kebledhez azt a kis zsidó gyereket! úhhahaha! Ne -beszélj már több szomorú történetet, mert kidül az oldalom a -röhögéstül.</p> -<p>Utóbb még magára Zebulonra is elragadt házi gazdájának -derültsége.</p> -<p>– No de most már jó helyen vagy koma! vigasztalá őt Ádám úr. Itt -ellehetsz az itéletnapig; itt tudom, hogy nem keres senki; mert ez -a falu, a hol én lakom, még a mappára sincs feltéve.</p> -<p>– Igazán? kapott ezen a szón Zebulon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– Ucscse mondom. Csak azért vettem egyszer mappát, hogy -megbizonyodjam felőle, hogy az én falumat még a mappa-csináló sem -ismerte.</p> -<p>Mindjárt elő is kereste Ádám úr valahonnan a máglyára itélt -könyvek közül, mik lassú fidibushalállal enyésznek el csendesen, -azt a sok rétbe hajtogatott térképet, melyet kiterítvén az -asztalra, nagy kereséssel rátalált benne a megye székvárosára.</p> -<p>– No látod: itt a város, itt a szomszéd falu, itt a másik falu, -itt a harmadik falu; ez a két szőrös hernyóforma, ez a két hegy; ez -a kis kukacz-forma, ez a patak; hanem a falu ki van felejtve -belőle. Mink nem vagyunk sehol.</p> -<p>Ádám úr nagy önérzettel csapott a térképre. Nagyszerű öntudat, -oly faluban lakhatni, a minek a létezéséről a térkép nem ad -tanuságot.</p> -<p>– Jaj, bárcsak a nimetnek is ilyen mappája volna, sóhajta -Zebulon.</p> -<p>– Ilyen van! biztosítá őt Ádám úr némi indignátióval a fölött, -hogy Zebulon elég együgyű azt képzelhetni, hogy egyik mappa nem -olyan, mint a másik.</p> -<p>Miután már Zebulon rajta feküdt a mappán, elkezde róla -magyarázgatni komájának.</p> -<p>– No nizzed. Itt voltam táborban. Innen felszaladtam ide. Onnan -leszaladtam amoda. Nagyot kanyarodtam erre. Itten egy vargabötüt -csinyaltam fölfele. Ugy kerültem fel idaig.</p> -<p>Furcsa czikczak-utazás volt biz az.</p> -<p>Ádám úr mégis kiváncsi volt egyre-másra.</p> -<p>– Hát aztán egészen szélyel verték a magyar sereget?</p> -<p>– Nem szilyel; de szerteszilyel. A kinek lova volt, az -elfuthatott. De a ki gyalog maradt, azt utolirtek. Olyan ágyukkal -lütte Schlik, hogy engem csak hangja ütötte hátba ágyúnak, s elől -az órám üvegje eltörte ütistül. De nem tréfa az kirlek! -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– De hátha még másutt is van magyar sereg, a melyik megint -felülkerekedik? szólt Ádám úr, új pipára töltve.</p> -<p>– Deiszen, ha van is, elment annak kedve hadakozástól. Veheti -példát magának mi cladesünkből. Arul neked, kedves baratom, nincsen -fogalma: micsoda erővel gyünnek ellenünk? Minden nimetnek két akora -lova van, mint mi nekünk; minden katonának az eleje vas, a hátulya -vas, a közepe nimet. Az ágyujanak a hangja harom olyan messzire -elmegy, mint maga a golyobis. Aztán mennyien vannak? sokan! Nekem -egisz iletemre elig lenne az a pinz, a mit csak egy nap -verpflegscomissaer katonaknak elfelejt kifizetni. Osztán milyen -generalisaik vannak! a ki minket megverte, csak félszemivel nézi, -másikat beköti. Hát még ha olyat küldenek ránk, a ki mind a két -szemit kinyitja! Aj, vigünk van nekünk örökre. Jojczakat! Servus. -Agyiő.</p> -<p>Ádám úr vállat vont.</p> -<p>– Hát hisz arról ki tehet? Majd csak elmulik ez is.</p> -<p>– Elmulik, elmulik. De hát én hova mulok?</p> -<p>– Mondtam már. Itt maradsz nálam az itélet-napig.</p> -<p>– Igen izs! A haditörvinszéki itélet-napig.</p> -<p>Ádám úr mosolyra csucsorított ajkkal szítta meg -pipaszopókáját.</p> -<p>– Bagatell dolog. Hiszen nem tettél te semmit.</p> -<p>– Az igaz; de ott voltam mindenütt.</p> -<p>– Eltagadod. Én adok néked bizonyítványt, hogy itt voltál nálam -az egész idő alatt; betegen feküdtél.</p> -<p>– Nem ír semmit! ott van kinevezés Közlönybe! Ott van számadás -kezükbe. Látnak belüle, hogy én voltam totum fac! s úgy elitilnek, -jobban se kel.</p> -<p>– Megappelláljuk!</p> -<p>– Van is hova pokolba! Nincs ott septemviralis tábla.</p> -<p>– Már mind hiába. Azért előre csak fel nem akasztjuk -magunkat.</p> -<p>– Hiszen én nem teszem azt meg magamnak; de attul <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> filek, -hogy más teszi azt meg nekem. Az most hamar megy barátom!</p> -<p>Már erre nem tudott neki Ádám úr más vigasztalást mondani, mint -azt, hogy «oda is ember kell».</p> -<p>– De én szeretnim nem lenni olyan ember, aki oda kell! Azután -nagy siránkozó hangon folytatá: Hiszen, ha úgy meg lehetne alkudni -nimettel, hogy mennyit vállalok el büntetisbe; nem mondom, hogy úgy -két-három esztendöcskét könnyü vasba, vagy akár anélkül, el nem -fogadnám magamnak, kivált ha botot nem kell kapni.</p> -<p>Szegény Zebulon, úgy meg volt szontyolodva, hogy mint asylumra -gondolt a Neugebäud udvarára, a hol olyan jól eshetik a biztos -ellátás alatt levő raboknak a vizes lajtot a kuthoz vontatni, s nem -rettegni többé az üldöztetéstől.</p> -<p>Oda volt a rettegéstől egészen, s nagy reszketőt sóhajtott, arra -kérvén komája urát, engedje meg neki, hadd szegezze fel a pipázó -szoba ajtajára azt a mappát, hogy onnan tanulmányozhassa folyton -folyvást, merre lehet megszökni, ha szökni kell?</p> -<p>Ádám úr adott neki szeget, meg kalapácsot: hát szegezze ki a -mappát az ajtóra.</p> -<p>Zebulon alig ütötte bele az első szeget az ajtóba, a mint azon -tapasztalatra jött, hogy már ő akárkit indul el megütni, az őtet -mind visszaüti, még az ajtó is. Valaki nyitotta azt kívülről, s jó, -hogy be nem törte az orrát Zebulonnak.</p> -<p>Hanem az ijedtség csak azután következett, mikor meglátta azt a -valakit, a ki az ajtón belép.</p> -<p>Szalmás uram volt az.</p> -<p>Mindenváró Ádám nem tartotta szükségesnek komáját eleve -értesíteni a felől, hogy még egy vendég van a háznál. Az is a -nyakát félti. Csakhogy Szalmás uram a hegynek másik oldaláról jön, -a hol a magyar seregek táboroznak. Őtet azok kergették meg, mint az -ellenfél megbizottját. És Szalmás ép oly rémülettel magyarázta el -egy <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> nappal elébb Ádám úrnak, hogy milyen -vége van mindennek. A lázadók seregei úgy teremnek, mint a gomba; -az ő fejének nincs már hol megpihenni, ha megkapják, mindjárt főbe -lövik; pedig ő egy légynek sem vétett.</p> -<p>S most ez a két menekült férfiu egyszerre egy orrnyi távolságra -állt egymással szemközt. Mind a kettő azt hitte, hogy a másik azért -jött ide, hogy őtet itt elfogja.</p> -<p>A legutolsó találkozásuk óta úgy ismerték egymást, mint a kik -választottak sorsuk dolgában. Egyik a jobbat, másik a balt; ők -ellenségek lettek.</p> -<p>Tallérossy Zebulon világosan azt hitte, hogy az az ütés, melyet -arczának promontoriumára kapott az ajtótól, szándékos orgyilkos -merénylet volt Szalmás részéről; míg Szalmás ijedt arczulata azon -balitéletet fejezte ki, hogy ez a Zebulon most azzal a kalapácscsal -azért állt az ajtó mögé, hogy őt jól fejbe üsse.</p> -<p>Ádám úr pedig semmit sem akart észrevenni e kettős ijedelemből. -Nagy vendéglátó barátsággal invitálta Szalmást a pálinkához.</p> -<p>– No öcsém, Szalmás! Tartson velünk. Egy kis jó papramorgót -ebben a csúnya időben.</p> -<p>Szalmás az asztal felé oldalgott; de addig csak nem mert a -liquorral töltött kupiczához nyulni, míg azt nem látta, hogy -Zebulon leteszi a kezéből a kalapácsot. Hanem azért mégis, a mint a -szilvalét kihörpölte, a szeme a pohár karimáján keresztül folyvást -a Zebulon mozdulatait leste nagy gyanakodva.</p> -<p>Zebulon nem szegezte már a mappát az ajtóra: inkább oda -terítette az asztalra. Szalmás láttára valami csodás átalakulás -történt vele: féltében vitéz lett.</p> -<p>Mintha legkisebbet sem törődnék ez új ismerős megjelenésével, -ott vette fel a discursus fonalát, a hol elhagyta. Csakhogy most a -csúnya lamentálás helyett elkezdett még csúnyábbul blaguirozni. -Henczegett, mint egy haza szabadult obsitos:</p> -<p>– Hjá, bizony kedves barátom, a hogy mondtam; most <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> már -fordult a koczka; kik voltunk alól, vagyunk felül. Hortobágyon áll -kétszázharminczhatezer kilenczszáz emberünk; harminczháromezer -lovas; nyolczszázötven ágyúval; mikor az kigyün, csak úgy fog -Windischgrætzet lesöpörni mappárul. Volt, nincs.</p> -<p>Szalmás leült az ablakzsámolyra s ott oly kicsinynyé húzta magát -össze, a milyenné csak lehetett. Dehogy szólt volna valamit.</p> -<p>Zebulont elragadta az első siker.</p> -<p>– Huszonhatezer fogoly van már ellensigtől mieink keziben: -közötte háromszáz stabalis tiszt, közötte tizennyolcz generalis. -Megmondta magyar fővezér, ha egynek mi közülünk, olyan úrnak, mint -én, az ellensig csak egy hajaszálát meggörbíti: azért kétszeresen -fog revanzsot csinálni.</p> -<p>Ezt Ádám úr világosabban akarta detailliroztatni.</p> -<p>– Már hogyan, Zebulon? Minden hajad száláért két fogoly -generalisnak huzatja ki egy hajaszálát, vagy egy generalisnak -kettőt?</p> -<p>– Az úgy van, folytatá Zebulon, folyvást vad szemeket vetve az -ablak felé. Az én minden hajam szála assecurálva van, duplán. Ki -ahoz hozzá merne nyulni, hetediziglen minden familiája lófarkára -köttetik.</p> -<p>– Akkor nem szeretnék borbélyod lenni, mondá Ádám úr.</p> -<p>De Szalmás uram nem szólt semmit. Az meg volt némulva.</p> -<p>Zebulont pedig épen az ejté kétségbe, hogy miért nem szólal meg -ez az ember? Ez valami rosszban töri a fejét!</p> -<p>Csak azért mondott olyan nagyokat, hogy majd arra csak tesz -valami ellenvetést; nem az; ellenmondás nélkül fogadta Zebulon -adatait.</p> -<p>Egyenesen hozzá beszélni nem akart Zebulon. Ez annyit tett -volna, hogy: «prodit metum». Neki mutatnia sem szabad azt, hogy ez -az ember ő rá nézve valaki. <span class="pagenum"><a name= -"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> Obscursus ficzkó! Egy -falusi nótárius, korteskolompos, hát aztán? Ha itt van, itt van. Ha -köszön, szervusz neki.</p> -<p>Pedig úgy félt tőle, mint a sárkánytól.</p> -<p>E félelem hadvezetővé tette; oda bökdösött az újjával a -kiterített mappára s magyarázta rajta a pontokat.</p> -<p>– Itt állunk hatvanezren, itt állunk hetvenezren. Erre masirozik -a gros, itten van a pivot. Innen debouchiroz az avantgarda, itt -concentraltatik a reserva. Itt találkozik valamennyi!</p> -<p>A ki közbeszorul, az természetesen el van fogva.</p> -<p>Nem nézett utána senki. Jártathatta az újjait Zebulon a térképen -tetszése szerint, a merre akarta.</p> -<p>Az ebédre hivó szózat félbeszakítá strategiai magyarázatait.</p> -<p>Hanem az úri asztalnál az a fátuma esett, hogy Szalmás épen -átellenébe jutott, s neki folytonosan orra előtt kellett azt az -embert látni, a kiről azt hiszi, hogy az ide azért jött, hogy őtet -elfogja.</p> -<p>Zebulon nagyszerű volt az ebéd fölött.</p> -<p>Feladatul tűzte ki magának szomszédasszonyát, a házi úrnőt, -alaposan felvilágosítani a mostani hadjárat mibenléte felől.</p> -<p>– A mint már a komámnak is mondtam, én most épen azért járok -ezen a tájon, mert tízezer lovat kell vennem a hadsereg -számára.</p> -<p>Az úrhölgy jó publicum volt, mindent elhitt.</p> -<p>– Az mind huszár alá kell?</p> -<p>– És ulános alá. Hat ezer lengyel gyütt át hozzánk, mind lovas; -de lovat nem hozhatott magával, mert azt hegyen nem lehet keresztül -hozni.</p> -<p>– Hát akkor sok pénze van komámnak.</p> -<p>No ez veszedelmes állítás. Itt az erdő közepén! Ezt meg kell -czáfolni.</p> -<p>– Pénzt nem hordom magammal. Az nem szokás. Minden pénz itt van -zsebemben – egy plajbász. Ezzel a <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> plajbászszal -utalványozhatom egy millio forintot. Arra nekem hatalmam van. -Cassánál kifizetik. A kinek én egy irást adom nevemmel: az elmehet -Konstantinápolyig.</p> -<p>Még nem is hazudott vele.</p> -<p>Hanem Szalmás lezárt nyelvét még ez a szó sem volt képes -megoldani. Még evés közben is minden falat bekapása után bezárta a -száját, úgy mammagott, nehogy Zebulon a szájába lásson.</p> -<p>– Akkor hát komám rettenetes nagy ember most, csodálkozék a -háziasszony.</p> -<p>– Ohó! De micsoda ember vagyok én most? A hol vagyok, ott minden -embernek parancsolok. A főispánok nekem csak hajduk, a miniszterek -csak «te pajtás!» A hova bemegyek, meghuznak harangot, is fehirbe -öltöztetett kisasszonyok szórják elejbem koszorukat, is tartanak -üdvözlő beszédeket.</p> -<p>Semmi sem tanusítja Mindenváró Ádám úrnak, úgy egyfelől végtelen -jószívű vendégszeretetét, valamint másfelől felülmulhatlan -indolentiáját, mint annak a meggondolása, hogy ő mindezen -bramarbasok alatt megállhatta, hogy meg ne kérdezze Zebulontól: hát -a befenekelt hordóban kit etettek az akonán keresztül? s hát a kis -zsidógyerek mit beszélt az úton?</p> -<p>Ádám úr evett és hallgatta Zebulont egy elmosolyodás nélkül.</p> -<p>A házi asszonyságot talán piquirozta az, hogy Zebulon egyszerre -ilyen nagy úr lett, s még ő vele azt a tréfát űzi, hogy itt akar -maradni a nyárig. Ilyen nagy ember, a kire minden órában szüksége -van az országnak. Azért is tette tán azt az észrevételt, hogy «de -hátha legyőzik a hadserget, s aztán egyszerre vége lesz a nagy -uraságnak».</p> -<p>– Legyőzik? szólt Zebulon, széttekintgetve a levegőben s ott -keresve azt a vakmerőt, a ki ezt tenni merné. De ki győzne le? S ha -legyőzne valaki, itt van török, mingyárt segítségünkre gyün -százhatvanezer emberrel; ott van anglus egész hadi flottával -Dunatorkolatnál; onnan <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> felgyün lapos hajókkal, kikből -hajigálja bombát. Ha az nem elég, gyün talian; ha az sem elég, -megindul Ledru Rolin Francziaországból háromszázezer emberrel, is -mindent letipor. Mind az egész világ a mi részükön van. A muszka? -Meg se meri moczczani magát barlangjában. Örül néki, ha nem bántunk -őtet.</p> -<p>Ebéd vége felé már az egész európai coalitiót összeállította -Zebulon.</p> -<p>Szalmás még arra is néma maradt.</p> -<p>Pedig azt is megmagyarázta Zebulon, hogy akkor aztán mi lesz a -világból? A hű hazafiak hogy kapnak kitüntetéseket, magas rangot: -az olyan árulók, incselkedők pedig, kik az ellenséggel -czimboráztak, kik áskálódtak, leskelődtek, árulkodtak (mind ez éles -oldalpillantásokkal Szalmásra), azok majd megkapják érdemlett -jutalmukat, a mi rájok nézve nem lesz örvendetes.</p> -<p>Szalmás mindig csak hallgatott. Mindenváró Ádám pedig nem -szólt.</p> -<p>A hallgatás és nem szólás két különböző dolog.</p> -<p>A hallgatás malitia, a nem szólás bonhomia.</p> -<p>Hogy csak egy példát hozzak fel rá: tessék összehasonlítani egy -minisztert, a ki hallgat, mikor interpellálják, és egy képviselőt, -a ki nem beszél, mikor rá kerül a szólás sorja.</p> -<p>Szalmás hallgatása jelenthette azt, hogy «kerülj csak a -kezemre!» Míg Mindenváró nem szólásának az volt az értelme, hogy -nem kell mindent minden embernek az órrára kötni.</p> -<p>Délután a pipatoriumban, s estve a vacsoránál még mindig -folytatta Zebulon a gascogneadokat, anélkül, hogy ellenlábasát -beleszólásra birta volna ingerelni.</p> -<p>Ádám urat mulattatta ez nagyon.</p> -<p>Jól megvacsorálván, aztán álomnak bocsáták egymást; Zebulon még -a szobából kimenet is fenyegetődzött; úgy látszik, kissé kapatos -volt; a hajdú vezette szobájáig s segített lehúzni a csizmáit, -miket azonban Zebulon nem <span class="pagenum"><a name="Page_106" -id="Page_106">-106-</a></span> engedett neki kivinni suvikszolás -végett; csak hagyja ottan. A hajdú aztán lefekteté, betakarva a jó -meleg dunnával, melynek láttára az egyszeri angol traveller, ki -először élvezé a magyar vendégszeretetet, azt mondá a lefektető -inasnak: «ugyan kérem, küldje hamar azt a másik gentlemant is, a ki -rajtam fog aludni, mert alhatnám». Azt hitte a dunnáról, a mivel -betakarták, hogy az madrácz, a mire még egy másik úr fog feküdni, s -hogy nálunk úgy alusznak rétegbe rakva; a ki legalul esik, azé a -belle étage.</p> -<p>Reggel aztán kiderült, hogy miért nem engedte Zebulon a -csizmáját éjszakára kivitetni.</p> -<p>A reggeli már régen készen volt, az asszonyság évelődött, hogy -mégsem keltek fel a vendégei; de soká alusznak; a tejszín mind -megrőkönyödik; Ádám úr is morgolódott, s türelmetlenségében három -szelet sonkának járt a végére; utoljára beküldék a hajdut a vendég -urak szobájába, hogy keltse fel őket, és mondja meg nekik, hogy már -készen várja a reggeli.</p> -<p>A hajdú nagy meredt pofával jött vissza.</p> -<p>– Nincsenek azok a vendég urak sehol.</p> -<p>– Nincsenek sehol?</p> -<p>– Nincsenek azok. Még csak le sincs fekve az ágyuk.</p> -<p>De már ezt a csudát Ádám úrnak magának is helyszínelni kellett. -Odament. A két vendégszoba egy folyosótól van elválasztva, -egymással átellenben nyilt. Először is Zebulon szobájába ment -be.</p> -<p>– Ahun van ni! Az ablak is nyitva, tevé észrevételét a -hajdú.</p> -<p>Biz az tárva volt.</p> -<p>Az asztalon pedig volt egy levél plajbászszal irva. Azt Zebulon -irta Ádám úrhoz.</p> -<p>Ádám úr ezt olvasá belőle:</p> -<p>«– Kedves baratom. Én itt egy éjjel sem maradok tovább. Ez a -gyilkos Szalmás engem elakarja fogni; ki akarja fejemet -szolgáltatni. Ismerek őtet! Veszem nyakamba <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> erdőt. -Isten megálgya tigedet, felesigedet. Én tartozok hazanak iletemel; -szaladok.»</p> -<p>A biz elugrott.</p> -<p>Onnan az átelleni szobába nézett be Ádám úr. Ott is nyitva volt -az ablak. Az asztalra volt valami irva krétával; hanem ismét le -lett törülve, mintha megbánta volna a nyilatkozó, hogy irást -hagyott maga után.</p> -<p>Semmi kétség, hogy Szalmás meg Zebulontól féltében menekült az -ablakon át.</p> -<p>Ádám úr egyet csóvált a fején.</p> -<p>– Ezek biz elszöktették egymást. Pedig olyan jól mulattunk. – No -majd jön más…</p> -<h2>SORSÁT SENKI SEM KERÜLHETI EL.</h2> -<p>És ezzel be volt fejezve Ádám úr előtt ez a történet. Ő ugyan -nem indult el a menekülteket nyomozni erdőn-bokron keresztül. -Különben is ezóta hetedhét országon túl lehetnek.</p> -<p>De mi legyünk irgalmasabbak Zebulon iránt s nézzünk utána, hol -szalad?</p> -<p>Éjnek éjszakáján sötétben, hidegben az erdőnek vette útját; -követve egy barátságos hegyi patak útmutató folyását. Azt tudta -régibb itt jártából, hogy a hol az a patak ered, ott van egy odvas -fa, abban van egy szent kép, az némi részletes hitelben áll a -környék előtt; ennélfogva ahhoz ismét egy gyalogút vezet a hegyek -tulsó oldaláról, azt a gyalog utat könnyű lesz megtalálni.</p> -<p>Nagy bátorság volt Zebulontól éjjel sötétben, egyedül, fegyver, -pálcza nélkül megindulni sétálni egy olyan rengeteg erdőben, a mely -arról híres, hogy minden esztendőben levágják benne Ádám úrnak egy -pár csikóját a farkasok.</p> -<p>De a félelem bátorrá tette. A nagyobb rémület a kisebbet elöli, -mint a hogy a varrótűvel megszúrt ujj fájdalma elenyészik, ha forró -vízbe dugják. <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>Szerencsésen rátalált a forrásra, nagyot ivott belőle a kalapja -karimájából; megtalálta a szent képpel felékesített odvas fát is, -arról ráakadt a hozzá vezető ösvényre, s aztán dicsérte magát, hogy -mégis csak okos ember ő, milyen szépen el tudta intézni a -menekülést oly világos veszedelemből.</p> -<p>A hold világított az útjára valami keveset, különben sokszor -neki ment volna a fának.</p> -<p>Hajnal felé úgy kezdte tapasztalni, hogy nagyon meredekre visz -fel az út, jó lenne botot vágni, a mire támaszkodjék. Kiválasztott -egy sugár mogyoróhajtást, s azt tollkéssel lenyiszálta valahogy. -Annak a segélyével aztán könnyebben mászott fel a hegytetőre.</p> -<p>Lefelé már szelidebb munka a ballagás. Itt már vállára vetette a -botot, s a bot végére akasztotta az utitáskát.</p> -<p>Azután csak egy kicsit meg is virradt, s a mint a fák között a -holdvilágot a napvilág kezdte felváltani, tünedezett Zebulon -kebléből az üldöztetéstől való félelem, hogy helyt adjon a rögtön -nyomába következő más fajta aggodalomnak, melyet az erdők -elhagyatottságának ünnepélyes csendje szokott előidézni.</p> -<p>Ebben a nagy vadonban sok mindenféle állat lakhatik, a melynek a -becsületérzésében nem egészen lehet bízni.</p> -<p>Eszébe jutott Kisfaludy Sándorból az a vers, a hol az -álremetével szemközt jött egy farkas.</p> -<p>«S fogai közt fel a bércznek egy nagy halálfejet vitt.»</p> -<p>Már ennél borzasztóbb találkozást csakugyan nem lehet képzelni. -Pedig a farkasok még most is foglalkoznak a craneologiával.</p> -<p>Ha jól emlékezik rá, még az is következik abban a versben, hogy -a farkas ijedtében elejtette a koponyát, s az a remete lábához «a -hegyen lekopogott».</p> -<p>Ez sem lehetett a legkellemesebb jó reggel kivánás!</p> -<p>Bárcsak már valami tisztásra vezetne ki ez az út.</p> -<p>Az a kivánsága is beteljesült. A hegyi út, a mint a tulsó -oldalon leért a völgybe, egy másik út által lett keresztül -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> szelve, mely a túlsó völgyből más -kerülőn vezetett ki. A keresztútnál volt egy kis üres tér.</p> -<p>A mint Zebulon a maga útján kilép a gyepes irtványokra, a túlsó -oldali bozótból egy rémkép bukkanik eléje.</p> -<p>Nem a farkas a halálfejjel, hanem egy ember a saját fejével. – -Szalmás!</p> -<p>Egyszerre látják meg egymást mind a ketten.</p> -<p>A mohos pázsiton még lépteik hangja sem árúlhatta el őket egymás -előtt.</p> -<p>Zebulon átlátta, hogy sorsát hiába akarja kikerülni: a fátumnak -be kell teljesülni, nincs hova menekülnie többé. Ez az ember őtet -megkerülte és most elfogja. És ő nála semmiféle fegyver sincs -egyéb, mint egy tollkés, annak is beletörött a hegye még a multkor -a profuntba, míg ellenfele bizonyosan el van látva pisztolyokkal. -Zebulon, add meg magad!</p> -<p>Ezzel a resignatióval vevé a botot a válláról, leakasztva róla a -tarisznyáját s elszánt lemondással lépett Szalmás felé, mintha -mondaná: «itt a botom, nem védelmezem magamat».</p> -<p>Hanem a mint elkezdett feléje lépegetni, akkor vette észre, hogy -hiszen az a Macbeth, s ő annak a Banquo-szelleme. – Antipodese -szemeit elmeresztve, száját nyitva felejtve, a halálos ijedelem -kifejezésével állt előtte, mint a kinek a lábai egyszerre gyökeret -vertek a földbe.</p> -<p>Annak is pálcza és tarisznya volt a kezében.</p> -<p>Zebulon most értette meg egyszerre a dolgot.</p> -<p>A helyzet komikus volt és fatális.</p> -<p>– No – no Szalmás. Ne bolondozzunk egymással. Hiszen én nem -akarom magát bántani; maga se ne bántsa engem. Maga azt hiszi, hogy -én akarom elfogni magát; én meg azt hittem, hogy maga akarja -elfogni engem. Én szaladok maga elől, maga szalad én elülem s -megint csak összehoz bennünket bolondos út. Jobb lesz, hogy értsünk -meg egymást.</p> -<p>Szalmás még most sem tudott szóhoz jutni. Nagyon <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> -megijeszthették valahol másutt. Csak az álla mozgott, mintha -magának beszélne valamit.</p> -<p>– Tudja, Szalmás, kérlelé őt Zebulon, a mit tegnap mondtam -Ádámnál, az csak mind tréfa volt. Nem kell elhinni. Nem bántok én -senkit; csak engem hagyjanak békit. Minek is bántanánk egymást mink -ketten, régi jó ismerősök? Maga is jó ember, én is jó ember vagyok. -Inkább legyünk egymásnak barátsággal. Maga oda át van «azoknál», én -meg ide át vagyok «ezeknél». Ha magának valami baja talál lenni -ezeknél, én segíthetek a maga baján. Ha pedig engem éri valami -veszedelem azoknál, maga segíthet én rajtam. Jó, ha az embernek jó -barátjai vannak mindenütt. Isten tudja, hogy lesz, mint lesz? Nem -kell egészen elrontanunk rigi baratsagot. Én nem elrontottam. -Hiszen talán még most is ott van magánál Rideghváry barátomhoz -irott levelem? No csak vigye el neki és adja oda. Mondja meg neki, -hogy köszöntetem. Erről a mai scenáról jó lesz, ha egyikünk se -beszél. Kinevetnének rajtunk. – Hát úgy-e, nem haragszunk egymásra -Szalmás? – No Isten áldja meg magának. Már most csak azt mondjon -meg, melyik úton fog maga menni? Mert tudja, én magát nagyon -szeretem; sokszor mondtam már, hát elhiheti – hanem azért mégis – -nem szeretném, ha egy úton járnánk.</p> -<p>Szalmás még most sem szólt semmit. Tán fogadása tartja, vagy -ijedtében megnémult, mint Tigris Róbert menyasszonya; hanem a mint -megtudta, hogy szabad az út, nagyot fohászkodott, s amelyiket -közelebb találta, azon megindult lefelé.</p> -<p>Képzelhetni azt a boldogságot, mikor egyszer Zebulon a legelső -magyar katonával találkozik!</p> -<p>Nem svalizsér többé, nem uhlános, huszár az, a ki fölveri a port -az úton.</p> -<p>Csak olyan parasztos huszár, kerek kalappal, melyen széles piros -szalagot visel, és tulipános szűrrel: de azért mégis huszár. -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<p>Azt majd leszedte a lováról örömében Zebulon. Kezet akart neki -csókolni.</p> -<p>– Barátom! Hazám fia! Megszabadítóm! Honnan jön?</p> -<p>– Innen a faluból, felel a megrohant vitéz.</p> -<p>– Van ott még több is?</p> -<p>– Hogyne? Az egész csapat.</p> -<p>– Micsoda csapat?</p> -<p>– No hát a Bendeguz-csapat.</p> -<p>– Bendeguz-csapat? Nekem is van egy leányom, a kit -Bendeguzellának hínak. Szabad csapat úgy-e? Hát a többi sereg merre -van?</p> -<p>– Az még a Tiszán túl van és készülődik.</p> -<p>– Hát maguk mit csinálnak itten?</p> -<p>– A mi feladatunk az ellenséget nyugtalanítani és a -pecsovicsokat elfogdosni.</p> -<p>Az első esély Zebulont megszeppentette. Nem kereste ő az -oroszlánt, csak a nyomát.</p> -<p>– Hát – van itt közel – ellenség?</p> -<p>– Az nincs; de van pecsovics.</p> -<p>(No egy ott szalad a másik úton az erdőben, gondolá magában -Zebulon; de csak még sem utasította a nyomába a lovast. Jó szívű -ember volt Zebulon.)</p> -<p>– Hát nincs közel ellenség?</p> -<p>– Nincs két napi járó földre.</p> -<p>– No akkor én leülöm ide az útfélre, és kipihenek magamat. -Magának pedig kedves barátom, itt van egy forint borravaló, menjen -vissza faluba, mondjon meg csapatvezér urának, hogy küldje értem -szekeret. Felfedezhetek magamat. Én vagyok az a kormánybiztos -Tallérossy Zebulon, a kiről az volt a hír, hogy kassai csatában -eleste, hogy ellensig elfogta. Nem elestem, nem elfogtak. -Szerencsésen keresztül vágtam magamat egész armádián. Most itt -vagyok, de lábamat már nem birom, mert sokat gyalogoltam. Hát -küldjön értem szekeret. Majd itt megvárok.</p> -<p>A tulipános szűrü lovas átvette a forintot is, a megbizást -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> is, s visszanyargalt a faluba; míg -Zebulon kikeresett magának egy szép gyepes mesgyét s azon végig -heveredve, kedvére kinyujtózott.</p> -<p>A küldöncz csakugyan pontosan teljesíté a rábizottakat. Egy óra -nem telt bele, már látta őt Zebulon visszafelé jönni egy -parasztszekér kiséretében.</p> -<p>Egész rangbeli büszkeséggel kapaszkodott fel a saraglyába; ez -hát már olyan ország, a hol az ő parancsolatjára befognak a -szekérbe!</p> -<p>Az úton aztán elmondatta magának a szekere mellett koczogó -lovassal, hogy mik történtek az ő távolléte alatt a túlsó oldalon. -Ajh de örült a jó meleg dicsekedésnek. Bizony jobban esett neki, -mint egy bunda.</p> -<p>– Hiszen urak vagyunk e szerint! Mit monta csapatvezér, mikor -nevemet meghallott?</p> -<p>A lovas mosolygott egy kicsit.</p> -<p>– Azt mondta a csapatvezér úr, hogy nagyon jól ismeri az urat. -Tessék hozzászállni. Szivesen látja egy kis kollácziózásra.</p> -<p>– Áh, nagy megtiszteltetés!</p> -<p>Zebulon kezdte magán helyregombolgatni a bekecszsinórokat, a mik -nagyon összevissza voltak rendezve, egy gombbal alább mindenik. A -csizmák pedig igen dicstelen állapotban, az erdei sár minden színű -maradékával ellepve. A kocsiülés szalmából volt. Zebulon egy csomó -szalmát kihúzott, azt csutakká csavarta, s elkezdte vele a csizmáit -némileg salonképessé tisztogatni. A közben a lovas úrral -folytathatta a discursust.</p> -<p>– Őrnagy az a maga csapatvezére, vagy kapitány?</p> -<p>– Úgy gondolom.</p> -<p>– (Mit gondolom?)Szabad becses nevit megkérdeznem?</p> -<p>– Boksa Gergely úr.</p> -<p>– Micsoda? Boksa Gergő? Ki volt én alattam ökörhajcsár.</p> -<p>Zebulon abbahagyta a csizmái tisztogatását.</p> -<p>(No még azt sem hittem volna soha, gondolá magában <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> -Zebulon, hogy én tisztelkedni menjek valaha Boksa Gergőhöz!)</p> -<p>Hanem azután útközben lovas kisérője annyi csodadolgot -összebeszélt neki Boksa Gergő harczi erényeiről: hány gulyáját -elfogta az ellenségnek? hány prófuntos szekerét elhajtotta? hány -futárját elcsipte? hogy utoljára Zebulon át kezdte látni, hogy biz -az nem lehetetlen, hogy ilyen háborus világban rangot kap az olyan -ember, kinek jó ökle van, a ki jó lovas, és a ki nem sajnálja a -ruháját összetépni a heczczben.</p> -<p>Azért is a faluba érve, nem hajtatott egyenesen Boksa -főhadiszállására, hanem a fuvaros gazda udvarára, hogy már mégis -azt a csizmát egy kicsit kitakaríttatja.</p> -<p>Patent fénymáz a gazda házánál nem volt; hanem ahelyett -megkenték Zebulon csizmáit hájjal: az még jobb. E toilette alatt -Zebulon megalkudott a fuvarossal harmincz forintba Debreczenig. -Most már tudta utazása czélját. Az most a centrum: a főváros.</p> -<p>Azután hát csak elment Boksa Gergőhöz tisztelkedni.</p> -<p>Az érdemes vitéz úr szabadalmat kapott lovas guerilla csapatot -alakítani, tetszés szerinti ranggal. Ha akarja kapitánynak -neveztetheti magát; és ha valaki őrnagynak találja szólítani, azért -sem haragszik meg.</p> -<p>Zebulon úr nagyon megváltozottnak találta régi ismerősét. A -victoria-dolmány, a rajthuzli ugyan még most is a legutóbbi -egyenruhája, melyben a nagy futás előtt látta, legfeljebb, hogy a -könyökei foltosak, s a térdei kopottak; hanem van ám gallérjára, -meg a karmantyuira olyan széles ujdonatuj arany paszománt varrva, -mint a tenyerem.</p> -<p>Aztán belül is csak olyan volt Boksa Gergő; kopott darócz, arany -paszománttal kisujtásozva.</p> -<p>A mint meglátta Zebulont, nyájas volt és leereszkedő, és kevély -és goromba vegyest.</p> -<p>Szívesen látta, de nem nagyon mutatta iránta való -tiszteletét.</p> -<p>– Áh! a tekintetes úr is megérkezett! Örülök, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> van -szerencsém! Szívesen látom ma ebédre nálam. Másutt úgy se kapna. -Tessék kényelembe tenni magát.</p> -<p>És az egész elfogadás alatt ki sem vette a pipát a szájából.</p> -<p>Azt azonban szerette Zebulon, hogy nem nyujtotta kezét -parolázásra.</p> -<p>Zebulon elfogadta a kinálást és leült, még pedig a pamlagra. -(Boksa Gergőnek volt annyi hadi tudománya, hogy az egyetlen úri -lakot választotta ki a faluban főhadiszállásának.)</p> -<p>Aztán csak Zebulon is elővette a pipáját zsebéből, hogy -megmutassa Boksának, hogy ő csak még most is urabb nálánál, s -megtömvén azt dohányzacskójából, a régi familiáris fensőbbség -hangján így szólt hozzá:</p> -<p>– Ugyan édes Gergő öcsém, adja nekem egy kis fidibust.</p> -<p>Kritikus egy felszólítás volt: egy aranygalléros úrnak azt -mondani, hogy adjon fidibuszt, a szolgálattétel hűbéri jelvényét. -Ha megteszi, elismeri a suzerainitást.</p> -<p>Boksa Gergő szívesen és gorombán kivett a belső zsebéből egy -nyomtatványt s odaadá az egészet Zebulonnak.</p> -<p>– Itt van, tekintetes úr. El is olvashatja, aztán szakíthat -belőle fidibuszt, a mennyit tetszik.</p> -<p>– Mi ez? Újság?</p> -<p>– Az hát. A Márczius! Most Debreczenben nyomják, onnan -kapjuk.</p> -<p>– Ah, derék! kapott rajta Zebulon. Azóta sem olvastam ujságot. -Legalább ebből megtudok, mi történik Debreczenben?</p> -<p>S azzal, anélkül, hogy elébb pipájára gyujtott volna, elkezdte a -kiváncsiság ragyogásával arczán, mohón olvasni a megkapott ujságot. -Hanem a mit abból olvasott, az lassankint letörölte arczáról a -ragyogást, s rajzolt helyébe megszeppenést oly vastagon, hogy Boksa -Gergőnek is feltünt.</p> -<p>– Valami baj van, tekintetes úr? <span class="pagenum"><a name= -"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>– Nem szelel pipám, monda Zebulon.</p> -<p>– Hiszen rá sem gyujtott még.</p> -<p>– Úgy! igaz. Azzal zsebébe dugta a pipáját, s aztán leeresztve -térdére az olvasott hirlapot, sokáig bámult Boksa Gergőre, míg -végre fölmerte neki azt a kérdést tenni, hogy ugyan édes Boksa -barátom, nem tudná nekem megmondani, mi az a vésztörvény, mit -olvasok ebben ujságban, mit hoztak abban országgyülésben?</p> -<p>– Oh igen is tudom. Az olyan törvény, mely szerint hazaárulók és -ellenséggel czimborálók vésztörvényszék elé állíttatnak.</p> -<p>– De hát mit értenek az alatt, hogy «hazaárulók»?</p> -<p>– No, hát például az olyan képviselőket, kik nem jöttek el a -debreczeni országgyülésre.</p> -<p>– De hátha akadályozva voltak? Már teszem föl magam is.</p> -<p>Boksa igen biztató modorban felelt:</p> -<p>– Hát hiszen a ki nem jöhetett, purificálhatja magát, a -vésztörvényszék itélni fog fölötte, s ha igaza volt, fölmenti.</p> -<p>– No köszönök alázatosan. Én azóta mindig szaladok, mint -üldözött nyul hajtásban, bujkálom pinczében, hordoban, -mészkemenczében, zsidó asszony fejkötőjében, hordom moslikos dézsát -napszámba, szenvedek hazámért hideget, éhséget; s mikor megérkezem -országgyülésbe, akkor fognak engemet nyakon s állítanak -vésztörvényszék elejbe. No szip dolog!</p> -<p>– Már ez pedig nem lehet máskép. Megmagyarázza ezt a Márczius -jól. Egyszer már keményen kell fogni ezeket a hazaárulókat! A ki ma -itt, holnap amott!</p> -<p>– No én egy óráig sem voltam amott. Menté magát Zebulon.</p> -<p>– A ki csak beszédbe állt is az ellenséggel.</p> -<p>– No én csak egy szót sem szóltam vele. Ágyulövésnél egyebet se -nem hallottam tőle. – Zebulon úgy védte már magát, mint ha a -törvényszék előtt állna. <span class="pagenum"><a name="Page_116" -id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Boksa pedig annál jobban hepcziáskodott.</p> -<p>– Vagy csak aki egy sor levelet irt is az ellenségnek: -akármit.</p> -<p>No már erre nem mondhatta Zebulon oly apodictice, hogy «ezt se -nem tettem». Bizonyos Rideghvárynak irt bolondság bizonyos -Szalmásnál kissé nyomta a lelkét. No de Szalmás ezóta már az -operenczián is túl van s az a bizonyos levél rég elhasználódott már -egyre másra; nincs mit aggódni miatta.</p> -<p>– Hja bizony, ilyen időben nem lehet kimélni az embereket; -folytatá Boksa Gergő, kegyetlen dölyffel, s azt a bátorságot vette -magának, hogy leült Zebulon mellé a pamlagra s egymásra vetette a -lábait, összefonta a mellén a karjait, úgy pöfékelt. – Ilyenkor nem -ismerek se jó pajtást, se nagyurat. S ha az édes apám fia volna is -a ki áruló, elcsipetem és felküldöm.</p> -<p>– Hova fel?</p> -<p>– Nagyváradra.</p> -<p>– Mi van Nagyváradon?</p> -<p>– A vésztörvényszék.</p> -<p>– Hát már van is?</p> -<p>– Van bizony; de nagyon van; és működik is.</p> -<p>– Is működik is? És ha maga Boksa megfog egyet, küldi oda?</p> -<p>– Küldöm én! Ha a szentek fia is! Elég jó pajtásom volt a -Szalmás…</p> -<p>Zebulonban hülni kezdett a vér erre a névre.</p> -<p>– De spion volt az ármányos. Megtudtam. Utána iramodtam.</p> -<p>– Hát maga kergette Szalmást? – Ez észrevételt szalasztá ki -Zebulon a száján, mire gyanus oldalpillantással monda Boksa:</p> -<p>– Hát tudja az úr, hogy én Szalmást kergettem?</p> -<p>– Nem, csak rosszul intonáltam hangsúlyt; kérdeztem, hogy -kergette kapitány úr (már kapitány úr!) Szalmást? Nem bánom én, -csak kergessen őtet tovább is. <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– De már nem kergetem tovább.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Mert már elcsiptem.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Ezelőtt egy órával. Épen belém jött a nyavalyás, a mint szökni -akart valahonnan.</p> -<p>– Is aztán mit csinálta Szalmással?</p> -<p>– Itt van a fás kamrába becsukva. Nagyon veszedelmes ember. -Tömérdek irás volt nála kabátjába, meg a csizmatalpába is bevarrva. -Én ott is rátaláltam.</p> -<p>Zebulonnak úgy tetszett, mintha Boksa nagyon nézné az ő csizmáit -is.</p> -<p>– Sok mindenféle urat compromittáló irások voltak nála, folytatá -Boksa, fontos szemöldökrángatással.</p> -<p>Nojszen ez épen elég volt Zebulonnak; vésztörvényszék, -ellenségnek irott levél, Debreczen, Nagy-Várad, Szalmás, Boksa, -golyó és lőpor.</p> -<p>Azt mondta Boksának, hogy engedelmet kér az őrnagy úrtól, egy -kicsit hazamegy a szállására, más csizmát húz, mert ez nagyon -szorít.</p> -<p>Igaz is, hogy szorította, még pedig a torka körül, t. i. Zebulon -torka körül; hanem az nem igaz, hogy Zebulonnak más csizmája lett -volna.</p> -<p>– Fogjon bácsi, rögtön és vigyen innen engemet; mondá a -fuvarosának, a mint megérkezett hozzá.</p> -<p>– S hová vigyem az urat?</p> -<p>– Nem bánom én, akárhová, csak Debreczenbe nem.</p> -<p>De már mégis annyit szeretett a fuvaros megtudni, hogy aláfelé, -vagy fölfelé induljon-e meg Zebulon úrral? s hogy hány napi útra -legyen készen?</p> -<p>Zebulon arra határozta magát, hogy «fölfelé», és mennek addig, a -míg menni «lehet».</p> -<p>Most azután előlről is kergetik, hátulról is kergetik, maradás -nincs sehol, menekülés nincs sehova, czél csupán a futás.</p> -<p>Ha a német megfogja, főbe lövi; ha a magyar megfogja, -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> főbe lövi; ott rebellis, itt hazaáruló. -Akármelyiknek kerül a kezébe, már kész a halálos itélete. -«Valóságos akasztófa-allée közt járkáltam», így fejezé ki Zebulon e -siralmas helyzetét, a melybe jutott.</p> -<p>A legközelebbi állomáson, az alatt, míg a fuvaros etetett, -Zebulon ollót, borotvát kért a korcsmárostól.</p> -<p>Szép hosszú szakálla volt, közepén kissé fakó, itt-amott szürke -szálakkal átszőve. Ez a szakáll volt az ő büszkesége, úri -tekintélyének symboluma; vassal soha nem irtott, fésüvel ritkán -tépásztott szakáll, a melyről olyan jól esett ebéd után a ráhullott -zsemlemorzsákat lesepergetni. Most neki állt ollóval, borotvával -férfiusága e büszke czímerének, s levágta azt tőből.</p> -<p>Oh ti nem tudjátok azt, szakállt nem viselő népek, mit tesz az, -valakinek rászánni magát, hogy a szakállát levágja. Az egy -partialis temetkezés!</p> -<p>Zebulon sokáig nézegette a markában áldozatnak esett -állsörényét, egy pár könyet törült szét a szemében, aztán papirosba -csavargatta testi énjének legdrágább megdicsőült részét, s keblébe -dugta azt. Legalább ott fogja viselni.</p> -<p>Azután belepillantott a tükörbe, kiöltötte a nyelvét arra a -csúnya emberre, a ki a tükörből visszanézett rá, s hátat fordított -neki.</p> -<p>Pedig már ezentúl mindennap látnia kell azt a csúnya embert a -tükörből, mert a levágott szakáll egy bizonyos rabszolgaságot hagy -maga után: a mindennap borotválkozás kegyetlen rabkötelességét.</p> -<p>A mint aztán Zebulon újra megjelent a fuvaros előtt, az őt -nagyon megbámulta ez ifjított kiadásban.</p> -<p>Míg a korcsmában voltak, addig nem szólt neki; hanem a mint -kiértek megint az útra, visszafordult a kocsiülésből -Zebulonhoz.</p> -<p>– Ugy-e bár, az úr most olyan helyeken szeretne járni, a hol a -világnak nincs szája?</p> -<p>– Bizony, felelt rá Zebulon.</p> -<p>– Értem, szólt a fuvaros. Nem kérdek többet. No majd -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> elviszem én az urat úgy, hogy semmi baj -nem éri. Ugy-e Lengyelországba akar menni?</p> -<p>– Oda. Zebulon ráhagyta. Tudta is ő, hogy hova megy?</p> -<p>– Vittem én már oda egy urat, a ki a lengyelekért ment. Majd -elszállítom én az urat is olyan félreeső helyeken, a hol a madár -sem jár; egész odáig, honnan majd megint mások odább viszik, míg -eljut Lengyelországba. Nem kell nekem többet mondani.</p> -<p>No ennek örült még csak meg Zebulon! Nem elég neki a miben már -benne van; most még egy kis lengyel conspiratiót is a nyakába -varrnak. Még elviszik a krakúzok közé!</p> -<p>Pedig ugyan vitte a fuvaros, a hogy megigérte, két nap, két -éjjel, szolgabirót, útibiztost soha nem látott utakon keresztül, -hegyekbe, völgyekbe, gyanus szállásokba.</p> -<p>A harmadik napon megsokallta Zebulon a dicsőséget. Nem akar ő -lengyel legiót toborzani. A mint egy völgy torkolatánál -megpillantotta egy falu tornyát, megállította a szekeret; kifizette -a fuvarost; azt mondta neki, hogy csak forduljon vissza s menjen -haza; már innen ő majd odább talál. Itt ebben a faluban különös -dolgai vannak.</p> -<p>A fuvaros sajnálta nagyon: milyen szépen elvitte volna -Lengyelországba!</p> -<p>Zebulon vitte megint a tarisznyát gyalog. Soha a nevét sem -hallotta ő annak a falunak, a hova be akart ballagni; de -megtetszett neki nagyon, mert két tornya volt.</p> -<p>Az egyik torony, a kisebbik, a pápistáké, a másik, a bádog -fedelü, a nagyobb, a lutheránusoké. Ez tetszett meg neki azon a -falun nagyon.</p> -<p>Ment egyenesen a lutheránus pap házához.</p> -<p>Schneiderius Bálintnak hivták ezt a derék urat.</p> -<p>Zebulon bemutatta magát a papnak. A pap olvasott ember volt, -hallotta a nevezetes úr hírét.</p> -<p>Akkor aztán Zebulon meggyónt neki mindent elejétől végig, -híven.</p> -<p>Ő neki már most a történtek után ebben az országban <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> nincsen -maradása; mert itt ő van egyedül abban a kivételes állapotban, hogy -minden, bárki kezében levő puska az ő fejének van fordítva.</p> -<p>Schneiderius Bálint igen eszes és jószivű férfi volt. Mindjárt -készített valami tervet, a mivel a nevezetes férfiút -megszabadítsa.</p> -<p>Zebulonnak ki kell menekülni a külföldre.</p> -<p>A külföldre meneküléshez útlevél kell.</p> -<p>Útlevelet csak a császári hadak kormánybiztosa adhat.</p> -<p>Az most épen Eperjesen van. (Ez még Branyiszkó előtt volt.)</p> -<p>Hogy attól útlevelet lehessen kapni, arra különös ürügy -kell.</p> -<p>Az ürügy megvan.</p> -<p>Schneiderius Bálintnak van egy diák fia Göttingában, -Schneiderius Theophilus, az nem rég írt az apjának, hogy sietve -küldjön neki pénzt, mert halálos beteg. Persze pénzt nem küldött -azért neki az öreg, mert a «Fuchs» nem beteg, csak korhely; hanem -annak a levélnek az alapján egy megkeseredett atyának könnyen -lehetne útlevelet kérni Göttingába, a beteg fia meglátogatása -végett.</p> -<p>Zebulon szökhetik külföldre Schneiderius Bálint tisztelendő úr -útlevelével.</p> -<p>– Az ám, kedves papom, monda mindezekre Zebulon; de bolond -passusba beleirnak ám szemiles leirást is; aztán nekem van hajam -szöszke mint kender, tisztelendő atyaságé fekete, mint a vaddisznó -és kemény: – azt még lehetne megfesteni; de hova elteszem orromat, -mikor enyim nagy sasorr, tisztelendő atyáé meg tömpe.</p> -<p>– Könnyű ezen segíteni; monda a pap. Menjen fel Eperjesre -uraságod maga az én nevemmel és irassa le magát az útlevélben.</p> -<p>– Én menjek be? Tisztelendő úr reverendájában? Hát a -bajuszom?</p> -<p>– Az levágatik.</p> -<p>De már erre duplát sóhajtott Zebulon. Még a bajusz is! -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> A hatalmas, parancsoló bajusz! A -«gyászvitézek» esete óta nem történt hasonló csonkítás magyar -emberen.</p> -<p>Egy napi meggondolásra való időt kért magának e tárgyban -Zebulon. S egy napi meggondolás után arra a végeredményre jutott, -hogy ha a között kell választani, hogy vagy a nyakat, vagy a -bajuszt, mégis csak inkább a bajuszt kell a késnek adni; mert az -megint csak kinő; de a nyak, úgysegéljen, nem nő ki többet.</p> -<p>Hát csak a bajuszt is el kellett tenni a mellény-zsebbe.</p> -<p>Mikor aztán így megkoppasztva, megalázva megállt a tükör előtt -Zebulon, magának is el kellett ismerni, hogy soha szelidebb, -jámborabb, supplicansabb protestans pappal még nem találkozott, -mint a milyent most lát maga előtt.</p> -<p>Hát még mikor a pap tógáját felvette. Nevetni nem volt ám szabad -senkinek; mert komoly dolog ez nagyon. Ez a játék emberfejbe -megy.</p> -<p>Schneiderius Bálint betanította neki, hogy mit feleljen, ha -kérdezik? El ne felejtse a fia nevét, meg különösen a saját nevét; -a hova utazni akar; és a falut, a hol lakik: azt Pukkersdorfnak -híják. Ezt mind jól emlékében tartsa.</p> -<p>Zebulon még egy napot kért magának, hogy magát veszedelmes -szerepébe beletanulja. A következő napon azután útra kelt Eperjes -felé, magával vivén a derék Schneiderius Bálint áldását, -reverendáját és fiának lamentabile nuntiumát.</p> -<p>Eperjes tele volt császári seregekkel mikor Zebulon -behajtatott.</p> -<p>A sorompónál nem bántották, látták, hogy pap; hanem adtak -Geleitscheint, hogy vissza is térhessen.</p> -<p>Egyenesen a főkormánybiztos szállása elé hajtatott. Szive majd -kiugrott féltében, mikor annak a lépcsőin felballagott. Az egész -úton mondta magában a neveket: Valentinus Schneiderius, Theophilus -Schneiderius. Göttinga, Pukkersdorf. Szentül félt, hogy mégis, -mikor a biztos előtt fog állani, mind valamennyit el fogja -felejteni. <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>De már benne volt: előre kellett menni. Egyik szobából a másikba -küldték, mindenikben ismeretlen fancsali pofák írtak, dolgoztak -valamit, végre bebocsáták a hatalmas császári biztos elé.</p> -<p>Zebulonnak a félelem is segített, magát tökéletes -meghunyászkodott lelkipásztorrá maszkirozni; lehúzta a fejét a -nyaka közé, midőn a biztos úr ajtaján belépett, a két kezét keblére -tette ájtatosan: az egyikben volt egy nagy cilinder kalap, a -másikban a filius prodigus epistolája, s minthogy Schneiderius -termete valamivel alacsonyabb volt Zebulonénál, meghajlítá térdeit, -hogy a reverenda a lábáig leérjen. S a világért föl nem emelte -volna szemeit, midőn nagy ájtatosan elrebegé:</p> -<p>– Bonum mane præcor, domine perillustrissime!</p> -<p>De alig ejtette ki ezt az öt szót, a midőn a kormánybiztos úr -hangos hahotára fakadva, kiálta fel:</p> -<p>– Servus Zebulon!</p> -<p>A villámcsapás nem lett volna oly rettenetes, mit ez a szó -«servus Zebulon!»</p> -<p>Hősünk valóban úgy megrettent, hogy ha a reverendába nem -támaszkodik, összeroskad.</p> -<p>– Hát téged mi az ördög hord itt ebben a papi ruhában?</p> -<p>Zebulon csak most bámult rá a megszólító kormánybiztosra. -Rideghváry Bencze volt az.</p> -<p>A főúr azonban nem vette észre Zebulon bámulását, eléje sietett, -megölelte, megrázta kezeit és megdicsérte.</p> -<p>– No csak hogy valahára mégis eljutottál hozzám. Derék ember -vagy, Zebulon. Megkaptam Szalmástól küldött leveledet. Azóta mindig -vártalak. Dicső, hogy eljöttél. Ez az álruha mutatja, milyen -veszedelmeken kellett idáig eljutnod. Nem marad el hűséges -ragaszkodásod jutalma. Az igért helyet fentartottam számodra. -Azonkívül egy magas küldetésben fogsz részt venni. Nagy emberré -foglak tenni Zebulon! nagy emberré!</p> -<p>Zebulon még mindig úgy érezte magát, mint a kit a vízből húztak -ki. Nem talált rá a fejére. <span class="pagenum"><a name= -"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– És most legelébb is jer ide, ird alá ezt az ívet. Ne kérdd, mi -az? Csak ird alá. Láthatod, hogy a legelőkelőbb férfiak nevei -vannak már ott aláírva.</p> -<p>Zebulon engedte a tollát menni a papiroson, mint mikor az álmos -kocsist viszi a lova tudta nélkül a jól ismert úton.</p> -<p>Az a papir pedig, a melyre felírta akkor a nevét, az volt ama -historiai okirat, melyben magyar előkelő urak esedeznek a minden -oroszok czárjának, hogy kegyeskedjék hazájuk négy fehér folyamának -vizét hatalmas seregeivel pirosra festeni.</p> -<p>Most azután Zebulon az első grácziát kérte ki magának, hogy hadd -menjen aludni.</p> -<p>És aludt másnap reggelig, mintha ópiumot szítt volna.</p> -<p>S mikor azután kialudta magát és fölébredt, akkor kezdte -észrevenni, hogy milyen furcsát álmodik ő most ébren.</p> -<p>Hogy került ő most ide, a hova semmi szándoka nem volt jönni, -hogy szökött el a másik oldalról, a hol teljes szándéka volt -megmaradni? pedig hiszen nem kapták meg Szalmásnál semmi levelét, -mert az Rideghvárynak rég átadatott. És hogy mindez milyen furcsa -komédia a sorstól.</p> -<p>Még hogy a mérték beteljen, mikor felöltözött s elment -Rideghváryt meglátogatni, már ott találta nála Szalmást. A -furfangos férfiu természetesen megszökött még az első éjjel Boksa -Gergő ketreczéből s elhordta a vésztörvényszék elől az irháját. -Épen azzal mulattatá a méltóságos urat, hogy Zebulonnal való -találkozását mesélte el neki.</p> -<p>Rideghváry úr kaczagott azon nagyon.</p> -<p>Tökéletes tréfának tartotta a dolgot.</p> -<p>Még azt kivánta Zebulontól, hogy azt a vidám történetet majd -mondja el az ebéd fölött, hogy ugratták ők meg egymást -Szalmással?</p> -<p>Hanem Zebulon nagyon komoly maradt e fölszólításra, és csak úgy -magában mondá a «Babyloni vizek mellett ültünk» zsoltár 6-dik -versét. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>«Inkább ragadjon az én nyelvem az inyemhez!»</p> -<p>És attól a gondolattól nagyon komoly ember lett Zebulon.</p> -<p>A miért aztán még többet nevettek rajta a főurak.</p> -<p>Akkor épen nagyon nevetni való idők jártak.</p> -<h2>EGY MAGÁNOS LOVAG.</h2> -<p>Pesten nagy méla csend van. Reggel már az idő s az utczák még -mind üresek. Hetivásár napja és semmi szekér a vásártéreken. Szép -derült nap és semmi járás-kelés az utczákon. A szokott zsibongás -helyett a népes járdákon alig tévedez egy-egy magános alak, kit a -kényszerűség kihajtott, vagy a ki a helyzetet nem ismeri. Az -utczaszögleteken rövid tartalmú falragaszok vannak, miket az éjjel -ragasztottak ki: ha a magános utczajáró azokból egyet elolvasott, -sietteti lépteit s igyekszik az utczáról eltünni. Nehéz -fenyegetések vannak ama nyomtatott sorokban.</p> -<p>Pest olyan derült arczú város különben. Nincsenek ócska tornyai, -vármaradványai, mik elmult borús időkre emlékeztetnének, az utolsó -védbástya fala rég házak közé van beépítve; nincsenek ódon -kastélyai, mikhez rémmeséket költhetne a népmonda; nincsenek -titoktartó kolostorai, mik hideg borzadályt lehelnének falaikból; -nincsenek fényes aristocraticus palotái; nincs Bastilleje, sem -Towere, de nincs Kremlje és Louvre-e sem; még csak egy nagyobbszerű -templom sem kevélyíti arczát. Olyan «otthon»-nak szánt város az -egész.</p> -<p>Negyvenöt év előtti arczáról beszélek. Még akkor nem volt körüle -az a száz fekete kémény, mely most mindennap fekete korommal írja -fel az égre a földi prózának diadalait; eszemben sem élt a múzeum -körüli city; a széles Dunaparton hosszan egy, csupa egyenlő két -emeletes házakból támadt épületsor mosolygott. Olyan volt az, mint -egy szép fiatal hölgynek ajkai közt a ragyogó fogsor. A közeledő -idegent úgy hivogatja az első tekintet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Már most aztán ennek a fiatal hölgyarcznak csak egy bajuszt kell -festeni, hogy szokott imádói se ismerjenek rá, s az idegenek -elfussanak tőle.</p> -<p>E fiatal hölgyarczra festett bajusz: egy kanyargó pallizádsor az -újépületi laktanyától a lánczhidfőig, melyet a császári hadvezér -húzatott a városon keresztül. Pest közepén végig egy hegyes -czölöpökből vert palánk, a Dunáig kettős sorban, a Dunaparton végig -egyszerűen, a palánk közeiben lőrések. A lánczhidfőnél tágas -udvarrá alakul a palánk, mely a mostani Lloyd (akkor nemzeti -casino) épületéig terjed. Ez udvarral összekötve, ott, a hol a -koronázási halom áll most, emelkedik egy tuskó-várad, négyszögű -nyilásokkal, mikből ágyúk leskelődnek elő, ezek a csodaszörnyek, a -miknek tátongó nyilása egyszerre száj és végür.</p> -<p>E tuskó-várad által a Dunasor egy zsákutczává lett, mely -közepett el van zárva. A lánczhidon nem jár a polgári közönség. A -budai oldalon pedig, hol most az alagutszáda nyilik, a lánczhid -egész szélében van kiszegezve tizenkét gátlöveg, mint egy -lefektetett orgona, mely egy jelszóra végig söpörheti az egész -lánczhidat.</p> -<p>Azok a falragaszok, mik korán reggel ott támadtak az -utczaszögleteken, azt jelentik a lakosságnak, hogy a kik a mai -napon a város utczáin ácsorogni fognak, vagy a kik a -pallizádvonalra néző ablakokban találják magukat mutogatni, a -kiváncsiságból származható személyes veszedelmek esélyeit maguknak -tulajdonítsák.</p> -<p>Azért mégis akadtak kiváncsiak, kik leeresztett ablakfüggönyök -mögül egy-egy pillantást vetettek a palánksorozat mögé s -megpillanták a szakadatlanul vonuló szuronysort, mely mint egy -tüskéshátú óriás-kigyó tekergett szűk korlátai közt végig a -pallizádsor mögött, a lánczhidon át Budára, dobszó, trombitahang -nélkül. De még a ki lenézni nem mert is a fenyegető mysteriumra, -hallhatá egész éjjel azt a szakadatlan zörejt, mely megrázta a -házak talapzatait, s az alvókat felkölté ágyaikból: a nehéz lövegek -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> gördülését a kövezeten. Másfelől a -hajóhidon, melynek hidfője a mostani Deák-utczával volt szemben, -lovas csapatok, társzekerek hosszú sora nyomakodott egymás -sarkában, mint a kinek nagy sietsége van.</p> -<p>Szorongva kérdezé mindenki: mi történik mai nap?</p> -<p>A mint az utolsó lovas csapat áthaladt a hajóhidon, egyszerre -kigyulladt annak a budai partot érő vége. Nyugati szél fútt, a hid -kátrányos szalmával volt meghordva; öt percz alatt lángba borult az -egész s lobogott egyik parttól a másikig. A kék Duna, mint egy -vonagló óriás-kigyó, derekán tűzövvel átszorítva.</p> -<p>Most azután tudta mindenki, hogy mi történik?</p> -<p>A császári hadvezér elégeti a háta mögött a hidat.</p> -<p>A «háta mögött»? A büszke főúr, ki előtt csak a bárónál kezdődik -az ember, – a kevély államférfi, ki egy egész nemzettel, mely -békejobbját nyújtá felé, még egyezkedni sem akart; az elbízott -hadvezér, ki négy hó előtt sipkáját a budai királyi lak asztalához -vágva mondá: «ecocce: finita la comedia!» és most elégeti a hidat a -háta mögött! az eltaszított békejobb elől futva, melyet önmaga -kényszerített a kardmarkolathoz nyúlni.</p> -<p>Hát a háta mögött mi jön?</p> -<p>Ugyanakkor, midőn a lángoló hajóhid tűzöve átölelte a kék -folyamot, a kerepesi úton egy magános lovag vágtat be a -városba.</p> -<p>Egyetlen egy huszár.</p> -<p>Öltözetéről itélve, főtiszt lehet. Jó telivér paripán ül, -kardját ki sem húzta; pisztolyai nyeregkápájában pihennek.</p> -<p>Egyedül vágtat végig a hosszú, téres utczán.</p> -<p>Messze elmaradva mögötte üget egy kis huszárcsapat, vakmerő -vezetőjét szemmel is alig éri be.</p> -<p>A vágtató magános lovag paripájának dobajára kitekintenek a -lakosok az ablakokon. És akkor, – mintegy varázsütésre, egy -gondolat, egy pillanat alatt megváltozik az egész város arcza. -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>Az első huszár nyargal a városon végig.</p> -<p>S a mint végig nyargal, fenhangzik nyomában az a -visszagondolhatatlan, leírhatatlan kiáltás, a mit csak akkor fog -még egyszer hallani Isten, mikor az arkangyal trombitája azt fogja -harsogni: «feltámadás!» mikor az újraébredők myriádjai lerázzák -magukról a földet, mely alatt átszunnyadták a századok rémálmait, -mikor a gyöngéknek ereje villámmá nő, s az erősek hatalma füstté -oszlik, mikor lelke támad minden rögnek, s a föld egész felszíne -egy élő tömeggé válik, melyből egy csillagokig ható zengés harsogja -az egyik sarktól a másikig: hozsánna! hozsánna!</p> -<p>Ilyen kiáltás volt az.</p> -<p>Egy rettenetes «éljen!» ordítás, mely kezdődött a kerepesi úton -s végig hangzott az indóházig, hosszan az egész Duna-soron végig, -be a legszűkebb utczák mélyébe, s mentül tovább, annál magasabbra -emelkedett fel a szent őrjöngés egetrázó riadaláig; százezernyi -börtönből kiszabadult rabnak phreneticus dæmon-kardala volt az! A -rab titánok üdvordítása volt az, kiknek sikerült ledobni melleikről -a Peliont és az Osszát!</p> -<p>Mint a feltámadás napján, mikor a sírok felvetik halottaikat, -mikor minden rög megelevenül, egyszerre megtelt néptömeggel minden -utcza: őrjöngő, gyönyörtől ittas, tomboló néptömeggel. Agg, -gyermek, férfi, nő, úr, napszámos, zsidó, keresztyén, ismerős, -ismeretlen ölelte, csókolta egymást, zokogott, kaczagott, -kérdezett, válaszolt, éljenzett, kiáltozta tele torokból, tele -szívből a haza szent nevét. Minden ablak egyszerre felnyílt; minden -ablak tele lett mosolygó angyalfőkkel, örömükben könyhullató, -fájdalmukban nevető hölgyarczokkal. Koszorúnak lett fonva az -üvegházak minden virága, s a koszorúk, a virágok lehajigálva a -huszárok lovainak lábaihoz.</p> -<p>A legelső huszárok lovainak lábaihoz, kik Pest utczáin végig -robogtak!</p> -<p>Hogy elhalmozták azokat koszorúkkal! A virágfüzértől -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> nem látszott ló és lovas. Hogy omlottak -le előttük térdre, arczra, magasrangú, csodaszépségű úrhölgyek, -mint szentek, mint megváltók előtt! Magasrangú, csodaszépségű -úrhölgyek – oda, az utcza porába és csókolták a közhuszár barnult -kezét!</p> -<p>És egyszerre, egy villanyütésre kint lengett minden házon a -nemzeti szinű lobogó; a gyönyörű piros-fehér-zöld jelvények, a -nemzeti czímerekkel, miket dugdosni, titokban tartani kellett -eddig, miket a nők testükön viseltek eddig, miket halálveszedelem -volt rejtegetni; most egyszerre megjelentek: hosszú, szélben úszó -lobogók s apró repkedő zászlócskák, ablakokban, erkélyeken, -háztetők, padlások nyiladékaiban és toronytetőkön! Egy város, mely -egy varázsszóra pillangószárnyakat kapott s örömében az égbe akar -repülni velök!</p> -<p>Ki vette volna akkor észre, hogy az örömragyogás felett egy -szemfödelet sző sötét füstfellegből valami ellenséges szellem -titkos keze. A lángoló hajóhid füstje terjeng a menyegzőjét ülő -ifju város pántlikás feje felett; mint baljóslatú gyászfátyol.</p> -<p>A magános lovag, ki előrenyargalt az üdvrivalló tömeg -diadalzaját mindenütt megelőzve, a hatvani utczán vágta tott s -azután bekanyarodott egyik mellékutczába.</p> -<p>Ott elkezdett lassabban léptetni, s egy házszámot keresett.</p> -<p>Mikor rátalált a keresett számra, leszállt lováról s azt -bevezeté maga után a ház nyitott kapuján az udvarra.</p> -<p>A lódobajra és sarkantyúpengésre kidugta borzas fejét egy -alacsony üveges ajtón valami házmesterféle egyéniség.</p> -<p>Csizmadia volt – valószinűleg.</p> -<p>– Jó napot, monda a lovag.</p> -<p>A házmester részéről az volt rá a fogadj isten, hogy ajtóstul -együtt kibukott az udvarra, először megrohanta a tisztet, annak -elkapta egyik kezét, azt megcsókolta; a tiszt visszarántotta a -kezét; akkor megcsókolta a kardbojtját; a tiszt azt sem engedte -sokáig; akkor átnyalábolta a lova <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> fejét s annak csókolta -meg az orrát. Azután neki iramodott, hogy majd kiszalad az utczára, -s miután a tiszt által e futamodásban, gallérjánál megragadtatván, -tényleg akadályozva lőn, csak az udvart lármázhatta fel e -kiáltással: «itt a huszárok! itt a magyarok!»</p> -<p>– Ugyan polgártárs, ne ordítson oly bomlottul! csitítá őt a -főtiszt.</p> -<p>– De hát hogyan jött ide nagyságod! fölséged! szentséged! -generális úr! felmarschal úr! Szent-Mihály arkangyal úr! Hogyan -jöhetett ide?</p> -<p>– No ezt majd elmesélem máskor. Hanem most elébb utasítson engem -valakihez, a kinek e házban kell lakni s a kivel én még ez órában -akarok beszélni.</p> -<p>– Elébb a szentséges szent nevét mondja meg nekem az úr, hadd -tudjam, kit látok élő szemeimmel?</p> -<p>– Jól van öreg. Megmondom. Baradlay Richardnak hínak. Ha kedve -telik benne, akár ide kvártélyozom magamat. Hanem elébb utasítson -el szaporán.</p> -<p>– Oh Istenem, milyen szép ember! Egy ilyen huszár! Azzal a -nemzeti kardkötővel! Már hogy tudott a feleségem meghalni ezelőtt -egy héttel, hogy nem tudja ezt látni! Hogy nem hívhatom őt haza, -hogy ezt látná! Nem akart addig meghalni, míg egy huszárt nem lát -ismét az utczán végig nyargalni.</p> -<p>Richardnak már csak végig kellett várni, hogy hadd sírja ki -magát kedvére a jó ember.</p> -<p>Végre aztán nagy zokogás közt csak rátért a házmester.</p> -<p>– Hát mi tetszik?</p> -<p>– Én egy asszonyságot keresek, kinek itt van a szál. lása. -Bizonyos Bajcsikné asszony.</p> -<p>– Oh tudom, tudom. Itt van biz annak a szállása. Itt van. – -Ugyan: nem szabad ennek a szép paripának egy kis kávés kalácsot -adnom?</p> -<p>– Hagyjon fel a paripámról való gondoskodással, édes földim. -Hányadik ajtó azon asszonyságé?</p> -<p>– A 21-ik a második emeleten, szolgálatjára. Szabad <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> lesz -addig is ennek a dicső paripának a kantárját tartanom?</p> -<p>Richard mosolygott e hazafiui extasison s miután lóháton -csakugyan nem szándékozott fölmenni a második emeletre, rábízta a -kantárszárat a házmesterre, ki is a kedvező alkalmat felhasználva, -azalatt, míg Richard fölment a 21-ik ajtóig, benyult a szobája -ablakán, kivette onnan félbenhagyott reggelijét, a kávés bögrét és -a kuglhupfot s nagy gyönyörködéssel mártogatott falatot falat után -a kávéba, s rakta egyenként a tenyerébe, onnan meg a ló szájába, -úgy örült neki, hogy az azt kegyeskedik megenni.</p> -<p>Egyszer aztán Richard lekiált rá a második emelet -folyosójáról:</p> -<p>– De tán nincs itthon az asszonyság? – Senki sem jő felnyitni az -ajtót.</p> -<p>A házmester az udvarról válaszolt:</p> -<p>– Hja! biz az asszonyság nincsen idehaza.</p> -<p>– Hát valami cselédje nincs itt?</p> -<p>– Senki sincsen idehaza.</p> -<p>– Ejnye polgártárs! Ezt megmondhatta volna odalenn is. Nem -másztam volna fel az emeletbe.</p> -<p>A jámbor furfangosan nevetett. Hiszen csak azt a szép lovat -akarta megreggeliztetni.</p> -<p>Mikor aztán Richard megint leszállt az udvarra, a világért sem -veszekedett a bohó öreggel a megjáratásért. Minden tréfát fel -szokott venni és mindenkitől. Az oroszlán nem használja a körmeit -vakarózásra, mint a kutya.</p> -<p>– Hát mikor jön haza ez az asszonyság?</p> -<p>– Bizony nem tudom!</p> -<p>– Azt sem tudja, hogy hol van? Hol találkozhatnám vele?</p> -<p>Az exaltált hazafi ég felé emelé keserves szemeit.</p> -<p>– Oh bár találkozhatnék vele az excellentiás úr még ma, még ez -órában; bár nyithatná be, bár rughatná be sarokkal, bár üthetné be -buzogánynyal azt az ajtót, a melyen belül az az asszonyság lakik. -<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Mi a patvar! Hát hol lakik?</p> -<p>– Budán. A kaszamátában.</p> -<p>– S miért lakik ott?</p> -<p>– Azért, mert oda van bezárva. Egy éjjel érte jöttek: azt -mondták, hogy a mieinkkel czimborál, hogy azoknak szállít hadi -szereket, meg tudósításokat. Igaz, hogy sokat járt Debreczenbe. -Aztán elfogták cselédestül együtt s átvitték Budára. Többször -vittem oda utána holmit; de hozzá nem eresztettek soha. Ott van a -Nr. 1-ben a fehérvári kapu mellett.</p> -<p>Richard boszúsan csapott kardja végével a földre. A miért -annyira sietett, a mért előre vágtatott az ellenségtől elhagyott -város közepébe: az nem a dicsszomj volt, nem a vágy a felszabadult -város első örömriadalától megittasodhatni, hanem egy szent fogadás, -melyet egy kardja által lefektetett bajtársnak, egy vitéz -ellenfélnek halállal küzdő kezébe tett le.</p> -<p>«Nem fog gyermeked sirása felkölteni ott lenn!»</p> -<p>E fogadás, ez igéret sarkantyúzta lelkét mind azon nap óta; a -türelmetlenség ingerült mérgével vezette napról-napra lovasait az -ütközetbe, mely minden nap megújult Pest rónáin, hogy minden nap -félbe szakadjon a sorompók előtt. Csak álharczok voltak azok a -főhadsereg elvonulásának álczázására, mely azalatt Komárom -felszabadítására sietett.</p> -<p>És most, midőn azt hitte, hogy már czélhoz ért, azt kelle -hallania, hogy oly messze van az, mint a pokol; ha akarja oda -juthat, de csak elkárhozva.</p> -<p>A kit keres, a kitől meg kell tudnia Palvicz Ottó gyermekének -hollétét, az Budán van, a várban elfogva, börtönre vetve.</p> -<p>Ez a szerencsétlen némber bujósdit játszik a sorssal. Mikor -Palvicz kereste, akkor a magyar tábor vonalán belül volt csak -látható, s midőn Baradlay keresi, az osztrák várfogságban ül. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Kívüle pedig a gyermekről senki sem tud semmit.</p> -<p>Az ilyen lények történetét nem szokták sok embernek -elbeszélni.</p> -<h2>VÁRHARCZ MENNYKÖVEKKEL.</h2> -<p>Folyton hangzik és fog hangzani, míg a világon magyar lesz, az -örök szemrehányás: miért volt Budát ostromolni?</p> -<p>De hát lehetett-e másként tenni?</p> -<p>Kérdezzétek meg, miért vágták le a carthagói asszonyok hosszú -aranysárga fürteiket kézíjaknak? miért temetkeztek a púni szép -hajadonok a Dagon temploma romjai alá?</p> -<p>Kérdezzétek meg, miért sírt Izrael népe az assir világcsodák -közül, Semiramis függő kertjeiből szent városa romjaihoz -vissza?</p> -<p>Kérdezzétek meg, miért tódult félszázadon át két millió harczos -szárazon és tengeren, ezernyi ezer mérföldnyire, egy kereszttel -mellén, egy vassal kezében, Jeruzsálem városát visszavívni?</p> -<p>Kérdezzétek meg, miért gyujtotta fel ősvárosát, Moszkvát, a -barbar honszeretet a diadalmas ellenség feje fölött?</p> -<p>Kérdezzétek meg, miért hullott ki egy nagy Napoleon kezéből a -kard, fejéről le a korona, midőn Párist ellenségtől elfoglalva -találta maga előtt?</p> -<p>És kérdezzétek meg, miért indulnak újra meg újra Itália vénei és -gyermekei a szélrózsa minden irányából a héthalom városa felé, -meghalni vagy győzni? Miért háborítják fel újra a békeért reszkető -félvilág nyugalmát az őrjöngő kiáltással: «Roma o morte»!</p> -<p>S a mit fog felelni a világtörténet itélőszéke e kérdésekre, azt -feleljétek azoknak, a kik kérdezik mitőlünk: miért volt Budavárát -ostromolnunk?</p> -<p>Lehet, hogy a történelem aræopagja elitél minket is, mint -amazokat; de a költészet itélő birái fel fognak menteni bennünket, -és szavaik igazat adnak nekünk, Dávid <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> -királytól, Hugo Victorig: «Nem lehetett máskép; így kellett annak -jönni!» S az igazság, mit a költő mond, örök igazság!</p> -<p>A mi volt a púni népnek Carthagó, az Izraelnek Jeruzsálem, a -keresztyén világnak a szent föld, a francziának Páris, az orosznak -Moszkva, az olasznak Róma: az volt minekünk Budavár.</p> -<p>Hazánknak lüktető szíve…</p> -<p>Egy ideális nagy édes anyának látható arcza…</p> -<p>A törvényes szülöttnek apja becsületes neve…</p> -<p>Lehetett-e nem érezni, e szívnek láz-lüktetését?</p> -<p>Lehetett-e nem keseregni ez arcz gyásza miatt?</p> -<p>Lehetett-e tűrni e név kigúnyolását?</p> -<p>Sokszor hallottam hidegvérű, nyugodt kedélyű, higgadt, tisztes -férfiaktól, kik bizony meggondolják, a mit tesznek, ilyen szókat: -«Ha engem valaki arczul ütne, azt én kihívnám; vagy megölne, vagy -megölném; ha sebet kapnánk, felgyógyulnánk, újra vívni mennénk; azt -én késsel, hurokkal, ököllel ölném, szúrnám, fojtogatnám, víz -fenekére magammal lerántanám; együtt egy csillagon ketten nem -maradnánk».</p> -<p>No hát ilyen arczulütés volt nekünk Budavára.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lássuk tehát, ha egyszer a Titánok is kezükbe kaphatják a -mennyköveket, nem Jupiter kerül-e alul?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Tíz nap mult el azóta, hogy a legelső huszárcsapat Pest utczáin -végig robogott: tíz tantalusi kín napja! Egy egész nemzet éhezte -minden kövét Budavárának, s az ott állt szemei előtt, egy kicsiny, -nyomorult fészek, mely magát védeni nem képes, de rombolni, boszút -állani tehetős. Egy éjszakára való játék az újabbkor hadászatának, -s mégis egy századra való pusztulás a győztesnek.</p> -<p>Budavárának minden udvarába belátni a körüle fekvő hegyormokról. -Úgy olvasott benne, mint a nyitott könyvben, a megszálló ellenség. -Ócska téglafal minden védműve, <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> minden elővéd nélkül. -Vize sincs, egyetlen vízvezetéke a Dunaparton áll; ha azt lerontja -az ostromló, a várőrséget másnap kiűzi a várból a szomj.</p> -<p>És miben volt hát Budavár csodaereje? Abban, hogy lábainál -terült Pest.</p> -<p>Az ostromlott sereg minden golyójáért az ostromlónak, Pestet -árasztja el tűzgolyóival.</p> -<p>Emberi szíven túljáró eszme! Egy megtámadott a támadónak azt -mondja: «ha te ellenem kihuzod kardodat, én az enyimmel leányod, -nőd, bölcsőben fekvő gyermeked szívét szúrom keresztül.»</p> -<p>És úgy tett.</p> -<p>Tized napra Pest elhagyása után robogott egy huszár-szakasz Buda -Viziváros főutczáján végig. A Bombatéren állt egy császári -gyalogcsapat két ágyúval. Mikor a huszárok lőtávolba értek, a két -ágyú egyszerre kartácslövéssel üdvözölte őket. A kartácsgolyók a -házak falain pattogtak végig; a kávéház előtt egy csoport kiváncsi -nép nézte a halálos játékot, azoknak a fejeik felett süvöltöttek el -a golyók; egy azok közül a kávéház márványküszöbéről visszapattant -s a szekrénye mellett ülő pénztárnoknőt, egy fiatal, tizennyolcz -éves leányt ölte meg.</p> -<p>A huszár-szakasz visszavonult a Császárfürdő felé, a császári -gyalogság ágyuival együtt hátrahuzta magát a vízi védművek -torlaszai mögé. Csak három huszár ügetett nyomukban egész a -sorompóig, mely nehéz gerendákból volt összeróva. Ott a puskagolyók -fütyülése mellett körülnézték a védműveket, s aztán csendesen -visszaügettek. Egyiknek elsiklott a lova a síma járdán és elfutott; -azt a kávéház előtt álló polgárok fogták el.</p> -<p>Fél egy órakor, szép verőfényes májusi délben jött tömeges -rohammal az első honvédcsapat Buda torlaszai ellen. A tizedik -zászlóalj volt az. A tisztek a hadoszlop élén mind.</p> -<p>A vár bástyáiról tizenkét fontosokkal lőtték őket; a fegyvertár -előtti mozsarak bombákat hánytak közéjök; a palánkokból -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> folytonos puskatüzelés fogadta -jöttüket; de mindaz nem tartóztatá fel: előre törtek.</p> -<p>Ekkor hirtelen kétfelé nyiltak a sorompó tömör kapui s az ott -elrejtett ágyukból pusztító kartácstüzelés üdvözlé a rohanó -zászlóaljat.</p> -<p>Az ostromló hadoszlop szét lett törve e gyilkos lövéstől; az -ostromlók egy része a házakba futott fel s azoknak ablakaiból -folytatta tüzelését a pallizádok ellen, más része menekült a -tartalék felé: az volt a 33-dik zászlóalj.</p> -<p>Most ez a zászlóalj indult rohamra.</p> -<p>Minden bástyáról ontották a tüzet ellene. A zászlóalj haladt -előre, a sorompó felé.</p> -<p>Pedig őket is azon sors várta, a mi a másik zászlóaljat a kapu -előtt.</p> -<p>Ekkor egy magyar tüzértiszt a Dunapart alatt két ágyuval -merészen előrehatolva, egyszerre elkezdé a közelből lövetni a -sorompót.</p> -<p>A tele golyók recsegve szaggatták ki sarkaikból a nehéz kapukat. -A kapuk mögött rejtve volt üteg leálczázva, fedetlenül maradt az -oldaltámadás előtt, a védő csapatok menekültek ágyuikkal a váratlan -kereszttűz elől, a közeledő zászlóalj «éljen»! rivallással rohant -szuronyszegezve a pallizádoknak; a szétzilált 10-dik zászlóalj újra -sorakozva tódult elé a sikátoron át, s azon pillanatban, midőn az -egész palánkvonal meg volt támadva, két előretolt röppentyű-telep -elkezdte gyujtó lövegeit a vízvezeték épülete felé röpíteni.</p> -<p>Csak egy óranegyed még! csak egy rövid küzdelem erőfeszítése! És -ha el nem foglalhatja is egy merész rohammal az első hévben a -támadó csapat a vízi védműveket, de időt nyer a röppentyű-telepnek -a vízvezeték lerombolására; s ha az nincs többé, ha annak a -vízhajtó gépe tehetlenné lett, akkor vége a további védelemnek.</p> -<p>Ekkor érkezik a magyar főhadvezértől a parancs, hogy a küzdelmet -rögtön meg kell szüntetni mindenütt.</p> -<p>A gyors kézcsapás esélye ezzel el lett dobva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> -<p>Miért kellett a küzdelmet abbanhagyni?</p> -<p>Azért, hogy a két hadvezér elébb egy pár levelet válthasson -egymással. Hogy két jó katona bebizonyíthassa azt, hogy milyen -rossz rhetor?</p> -<p>A mi a bomba-stylust illeti, az két század alatt bizony semmit -sem javult.</p> -<p>Lothringeni Károly épen úgy biztatta Abdulrahmant, hogy ha Budát -fel nem adja, minden várőrségével együtt «keresztül ugratja a -kardján», mint Görgei Henczit.</p> -<p>Válaszul Abdulrahman száz fogoly keresztyén fejét tűzette ki -kopjahegyre a bástyafalakon. Henczi válaszul beleágyúztatott a -pesti védtelen népbe.</p> -<p>Hiszen tehette, mert hatalma volt rá: – de csak ne mentette -volna magát érte.</p> -<p>Mondta volna azt, hogy: «A mit tettem, megtettem: azért, mert a -ti örömrivalgástok odaát engemet felháborít; azért, hogy sebet -üssek a ti népetek szívén, mely évtizedekig be nem gyógyul; azért, -mert gyülöllek benneteket; azért, hogy vérnyomokat támaszszak -országotok szent városaiban, a mik fel nem száradnak, a míg Isten -angyalokat nem küld le hozzátok, a kik azokat lábnyomaikkal -elfedezzék».</p> -<p>De azzal menteni magát, hogy Pest polgárai a Dunapartról -átlőttek Budára!</p> -<p>Ha Herostrat azt hagyta volna magáról, hogy ő csak szunyogokat -akart kifüstölni Diana templomából!</p> -<p>Ama várparancsnok maga sem ismerte emberfeletti nagyságát. Ő, ki -mindennap arczulcsapásokat mert osztogatni egy fellázadt óriásnak, -az apocalypsis tűzokádó csodájának, mely őt bizonyosan össze fogja -tépni; ki egy feje felett függő nemzetnek lába alatt heverő -legdrágább kincsét, imádott ifju fővárosát, az ostrom viharai alatt -össze merte gázolni: még apró mentségeket benevolizál tettének!</p> -<p>Hiszen ez vagy hős tett volt, vagy gonosz tett.</p> -<p>Ha hős tett, nincs szüksége mentségre; ha gonosz tett, nincs -számára mentség. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Ha babér, hervadhatatlan; ha bélyeg, letörölhetlen. Nincs azt -miért takargatni.</p> -<p>Hiszen hogyne lett volna néző közönsége egy olympi játéknak? -Alig ötszáz lépésnyi folyam választja el a pesti partot a budaitól. -Itt a parterre, amott a színpad. Egy harczjáték, melyben igazi vér -foly, melyben igazi hősök szerepelnek, s a tűzi pompa: várégés, -bombahullás.</p> -<p>S hogy lehetne azt képzelni, hogy egy ily harczi drámának néző -közönsége néma legyen? fel ne rivalljon, midőn egy-egy új ágyút lát -megjelenni a Gellért-hegyen, mely a másik perczben már lobban s -percz mulva bomlik a fegyveres had a falon, hova a golyó -leesett?</p> -<p>A milyen hosszú a Dunapart a Margitszigettől a Ludoviceumig, oly -hosszan lepte el azt a város népe, s oly hosszan zengett végig a -harcz alatt a buzdító rivallás!</p> -<p>Egyszer aztán azt mondta a várfok: «csitt»!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Richard csakugyan oda szállásolta magát, a hol a házmester olyan -jól fogadta. Örült, a kihez vendégül szállt.</p> -<p>Mikor május 4-ikén az első ágyuszó megzendült, Mihály mester ott -hagyta a házmesteri szobát; vigyázzon a házra, a ki akar, s -nyargalt kifelé. A kapuban összeütközött Richarddal, ki -hadfőnökéhez sietett.</p> -<p>– Hová oly futvást, polgártárs? kérdezé Richard a -csizmadiát.</p> -<p>– Az ostromot nézni.</p> -<p>– Vigyázzon magára, mert meglövik a lábát.</p> -<p>– Nem jön a golyóbis keresztül a vizen! biztatá magát Mihály -mester.</p> -<p>– No azt még nem tudtam.</p> -<p>– De én tudom. Annak physikai okai vannak. Annak az oka a «vis -attractionis», mely a víznél igen nagy. Jártam én iskolába!</p> -<p>Két óra mulva azután Richard megint találkozott Mihály -mesterrel; akkor már tele volt az utcza szaladó néppel; Mihály -mester lélekzete is el volt egy kicsit fulladva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Nem húzta magához a nagy víz a golyót. Kilencz embert lőttek meg -a bámuló nép közül a várfokról.</p> -<p>Akkor aztán eltisztult a néző közönség a parterről; hanem a -helyett felvette magát a páholyokba. Most már az ablakokból nézték -a harczjátékot. Hitték, hogy a golyó nem tör át a falon. És -gyönyörködtek.</p> -<p>Egyszer aztán a várfok azt mondta: «reszkess!»</p> -<p>És elkezdett bombákat, röppentyűket hajigálni a szomszéd -városra.</p> -<p>A tiszta esti égen, mint hulló meteorok ivlettek végig a -tűzfarkú bombák, az emberi harag mennydörgését hirdetve -szétpukkanásukban. A nép ott állt a kapukban és háromszáztizenhat -dördülést számlált meg a feje fölött.</p> -<p>Ez még nem volt büntetés, nem boszú, csak intés.</p> -<p>A bombák nem gyújtottak. Hanem annyit tudattak a néppel, hogy az -égboltozatról való fogalom csak mese; nem firmamentum az! nem -takarja az be a halandók fejeit, ártót, ártatlant: senkit.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Még egy nagy ereje volt a gyönge Budavárnak. Az, hogy -megtámadója gyöngébbnek hitte, mint a milyen.</p> -<p>Azt hitte, hogy egy ijesztéssel beveheti azt.</p> -<p>S aztán vette észre, hogy nem bombaszt kell ide, hanem -bomba.</p> -<p>Az első rohamnál huszonnyolcz löveggel támadta meg az ostromló a -várat, mire a vár kilenczvenkét löveggel felelt. Az ostromló ágyui -csatalövegek voltak, hat és tizenkét fontosak; a várbelieké pedig -raklövegek, 24 fontosak. Az ostromló hét fontos haubiczokat -hajigált, s az ostromlott hatvan fontos bombákat szórt vissza -értük.</p> -<p>Az ostromlónak a spártai anya jelszavát kellett kalapja mellé -tűzni: «ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel»!</p> -<p>Olyan közel kellett mennie ellenfeléhez, hogy apró ágyúival -felelhessen neki.</p> -<p>És ez apró lövegekkel kényszeríté a «kis svábhegyről» -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> a IV. körönd védütegeit visszavonulni; -a Kálvária-hegyről a sánczvédő gyalogságot a kaszárnyákba -visszaűzte s tudta a Gellért-hegyről a főőrhelyet, s a nádori -raktárt felgyújtani és földig égetni.</p> -<p>Erre hangzott az a nagy üdvriadal a pesti Dunapartról. Ezt -torolta meg a két órai bombázás a várfokról.</p> -<p>Ez ellen nem volt segítség.</p> -<p>Ez volt az első arczulütés. Az ostromló érezte azt, pirult és -fogait csikorgatta.</p> -<p>Egyetlen egy ostromágyuja sem volt.</p> -<p>A másnapi hadi tanácsban ki lett mondva, hogy Budavár nem -fészek, hanem erősség, mely szabályszerű megszállást, ostromot és -megvívást követel. Komáromból kell hozatni ostromlövegeket. Míg -azok megérkeznek, éjente lehet az ostromtelepeket építeni s az -építés álczázására mindennap álrohamokat rendezni!</p> -<p>Az álroham a legkeményebb próbaköve a katonának. Előre hatolni -csak azért, hogy visszavonuljon; harczolni csak azért, hogy sebet -adjon, sebet kapjon; háborút viselni azért, hogy teljék az idő.</p> -<p>Egy ilyen türelem-fárasztó napon azt mondá Richard Mihály -mesternek:</p> -<p>– Polgártárs! volna-e kedve kétszáz forintot megérdemelni?</p> -<p>– Érdeme válogatja! felelt a mester bölcsen.</p> -<p>– A szolgálat abból állna, hogy be kellene jutni a várba s -tudósítást hozni ki az ottani állapotokról. Ön azt állította, hogy -ottan járatos.</p> -<p>– Meg is teszem bizonynyal! felelt Mihály mester. Hanem azért -nem kell nekem kétszáz forint, mert én azt megteszem -barátságból.</p> -<p>Richard elfogadta a barátságos kézszorítást.</p> -<p>– De hogyan jut ön be, polgártárs? mert ezt okosan kell ám -elintézni.</p> -<p>– Igen egyszerű az. Hidegkuti ismerős parasztokkal, pórgunyába -öltözve, hetivásár alkalmával becsúszom a <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> várba. -Minden szerdán, szombaton járnak azok oda, tojással, zöldséggel, -vajjal. Azok közé én is elvegyülök.</p> -<p>– Jól van! A fődolog, a mit meg kellene tudni, hogy milyen -hangulat van a várőrség közt?</p> -<p>– Tessék azt rám bízni. Mindent kitanulok.</p> -<p>– Tud-e ön olaszul?</p> -<p>– Soha a nagyapám se. Hanem azért kiveszem én azokból, a mit -kell.</p> -<p>– Azután még egyet. Attól a bizonyos asszonytól, a kit ott fogva -tartanak: két szót kellene megtudni. Azt, hogy hol és kinél van az -a gyermek, ki ő rá volt bízva; a kinek Károly a keresztneve, s a -kinek a nyakában egy kettétört rézpénz van ismertető jelűl -akasztva?</p> -<p>– Ahán! főuram is azt keresi? A másik részről is tudakozódott -azon gyermek után egy vasastiszt úr. Nem tudom, él-e még?</p> -<p>– Épen azért keresem én azt a gyermeket, mert az a tiszt -meghalt.</p> -<p>– Jó, uram. Megtudom. Az a másik tiszt ezer forinttal kinált, ha -elmegyek Bajcsikné után Debreczenbe s megtudom, hol az a fiu. Nem -tettem meg. Főuramnak megteszem ingyen. Fölkeresem Bajcsiknét a -kaszamatában.</p> -<p>A legközelebbi szerdán beszökött Mihály mester, sváb pórnak -öltözve a várba. Vissza is jött szerencsésen.</p> -<p>Richard türelmetlenül várta már az érkezőt. Meg is ölelte, mikor -visszakerült.</p> -<p>– Mindenütt voltam. Mindent láttam. Lássuk legelébb az ország -dolgát. A várban nem szenvednek szükséget, drágaság nincs. A -polgárok még nem kivánkoznak ki a várból. A tüzérek legjobban -vásárolnak minden csemegét; azokat jól jutalmazzák. A várkapuk -homokzsákokkal vannak berakva a vízi-kaput kivéve, az szabad. A -halászbástyán vadászárkokat húztak a katonák számára.</p> -<p>– Milyenek a tüzérek?</p> -<p>– Kevélyek.</p> -<p>– Hát a német sorgyalogok? <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Jó kedvűek.</p> -<p>– És a horvátok?</p> -<p>– Haragosak.</p> -<p>– És az olaszok?</p> -<p>– Se hideg, se meleg.</p> -<p>– Nem mutatják, hogy csüggednének? vagy hogy szítanának -hozzánk?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát az olasz katonák hangulatát hogyan tanulta ki, -polgártárs?</p> -<p>– Igen alaposan. Mikor a piaczon hagymát, burgonyát vásárolnak s -azt zsebkendőbe töltetik, mindenkinek tarka zsebkendője van.</p> -<p>– S ez a zsebkendő az ön tanulmányának az alapja.</p> -<p>– Még pedig hiteles. Ha arra gondolnának, hogy a várat fel -fogják adni, mindenik fehér zsebkendőt hordana magával. Ha egyszer -szorulni fog a kapcza, akkor az utolsó órában számíthatunk rájuk. -Addig nem. Ha az ostromhágcsóink a falnál lesznek, akkor kezet -nyujtanak, hogy felsegítsenek rajtuk, addig azonban lőni fognak -bennünket. Oh én ismerem őket. Az olasz hevesvérű szerető, de -hidegvérű jóbarát.</p> -<p>– Hát Bajcsiknéval beszélhetett-e?</p> -<p>– Nem juthattam hozzá. Most már a börtönből is kivitték, mert -megbetegedett, s átszállították a kórházba a cselédjével együtt, ki -szintén beteg.</p> -<p>– Mi betegsége van?</p> -<p>– A typhus.</p> -<p>Richard megrettent. Ez hamar elbánó úr!</p> -<p>– Ez a két ellenség: a typhus meg a kolera ostromolja most -belülről a várbelieket. A halottakat egy bástyaboltozatba rakják -el, mert nincs temetkezési helyük.</p> -<p>– És így nem tudott ön ez asszonynyal szólni?</p> -<p>– Csak félig. Én megtettem hozzá a kérdést, de nem kaptam meg -tőle a választ. Azt bizonyosan mondhatom, hogy azt a czédulát, a -mit én irtam hozzá, megkapta; de <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> a válaszért hiába -ácsorogtam a kórház-ajtó előtt. Mikor aztán a többi parasztokat -kiküldték a várból, nekem is mennem kellett. A jövő hetivásárban -ismét felmegyek s többet tudok meg.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Kínos dolog lehet olyan embereknek, kik sarkantyút viselnek a -lábukon és sarkantyút a szivükben, várat ostromolni. Állni napokig, -hetekig egy ostoba fal előtt, melyről az ellenfél nyelvét öltögeti -rájuk.</p> -<p>Az ostrom harmadik napján már az ostromlók kilencztizedrészének -elfogyott a türelme. Rohanni akartak minden oldalról a kapuknak. -Égett arczuk a szégyentől, szivük a haragtól. A hadi tanácsban is -túlnyomó volt az izgatottság.</p> -<p>Rohamra! – sürgeték a vezért.</p> -<p>Heves jelenetek fejlődtek ki. Legjobb barátok hasonlottak meg -egymással. Elnevezték egymást «hidegvérű», «melegvérű» pártnak.</p> -<p>Így találkozott egymással szemközt a hadi tanácsban a két -Baradlay-testvér. Ödön természetesen a hidegvérű párthoz tartozott, -Richard a melegvérűhöz.</p> -<p>Úgy összevesztek az ostrom negyedik napján tartott ülésben, mint -két valóságos ellenség. Mintha mind a két testvér egymást tűzte -volna ki ellenvetései, czáfolatai czéltáblájának.</p> -<p>És ez volt az egésznek hű képe. Testvér testvér ellen. És miben? -Abban, hogy ő szereti jobban a hazát, hogy ő a bátrabb, hogy ő -találta el a helyesebb útat. S ezért úgy tudtak egymás ellen -keseregni!</p> -<p>– Be kell fejeznünk az ostromot! mondá Richard, miután a -szétágazó vélemények egymást le nem küzdhették.</p> -<p>– Én azt mondom, hozzá kell kezdenünk! – veté ellene Ödön.</p> -<p>– Egyszerre minden oldalról támadjunk rohamra.</p> -<p>– De csak három oldal van nyitva, a negyediket elzárja Pest. -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Pest felől is támadhatunk. A Dunán keresztül ütegeinkkel -szétrombolhatjuk a vízvezetéket, kinyithatjuk az útat a vizivárosi -rohamra.</p> -<p>– Csakhogy az alatt a vár ágyúi porrá lőhetik Pestet.</p> -<p>– Mit nekünk Pest! Most tizenegy éve sárrá döntötte a vízár! -ujra felépítettük. Égjen hamuvá ma; tíz év mulva szebb lesz, mint -volt. Itt most egy megnyert hét egy örökkévalóság; egy egész világ, -a miben Pest csak egy atom. Ha egy hónapot elvesztünk a rendes -ostromlással, elvesztettük az egész hadjáratot. Égjen el ötven -milliónyi vagyonunk, hulljon el ötezer emberünk, de Budát el kell -foglalnunk negyvennyolcz óra alatt.</p> -<p>– S mit nyerünk ötven millió és ötezer ember áldozatával?</p> -<p>– Azt, hogy a keleti oldalról is ostromolhatunk.</p> -<p>– A meredek hegyen fel?</p> -<p>– Azon fel. Már előterjesztettem a hadi tanács szakértőinek, a -mit e tárgyban kifürkésznem sikerült. A királyi lakkal szemben -vonul el a Dunáig egy földalatti csatorna, még török építés, azon -fel lehet vonulni az ostrom alatt egy csapatnak; a Sándor-házba -vezet. A bécsi-kapu és vizi-kapu között van egy fedett lépcső, -melyen egy elszánt válogatott ostromcsapat eljut a kis kapuig, s -azt egy petárdával bedöntheti. A várkert fái között a déli rondella -alatti kertészlak könnyen elfoglalható. A IV. és V. számú rondellák -közötti courtin fala alá két vár alatti pincze mélyed be, mely még -tovább ásható, s lőporral megtöltve a felette levő fallal együtt a -légbe röpíthető. Azalatt köröskörül minden oldalon lábtókon -megrohanjuk a bástyákat s valamelyik oldalon csak ráakadunk az -olasz ezredre, mely nem fog komolyan küzdeni, ha azt látja, hogy mi -komolyan támadunk.</p> -<p>Ödön felelt neki.</p> -<p>– Én is tanulmányoztam mindazt, és tudom bizonyosan, hogy a -földalatti csatorna felül be van temetve. Azonkívül minden kapu, a -vizivárosit kivéve, homokzsákokkal <span class="pagenum"><a name= -"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> van eltorlaszolva a -boltozatig. A fedett lépcsőből nyolczvanhat hágcsót kiszedtek. A -várkerti köröndig három mellvédet kell megmászni. Az említett -pinczék tíz ölnyi távolban vannak végeikkel a várfaltól; tehát -legalább tizenöt ölet kellene még tovább fúrnunk a -syenit-sziklában. Ez nem két napi munka. Az ellenség ijedelmét -pedig én nem szoktam strategiai számításokba felvenni.</p> -<p>Richard szemei most már villogtak. Abban a kedélyállapotban -volt, hogy okvetlenül szükségesnek érezte valakinek valami -gorombaságot mondani, hogy lelkét megkönnyebbítse.</p> -<p>Öklét a széknek feszítve, a melyen ült, emelkedőfélben azt kérdé -bátyjától:</p> -<p>– És a saját csapataink vitézségét sem?</p> -<p>Ödön pedig igen hideg nyugalommal és meggondoltan válaszolt:</p> -<p>– Ott, a hol mathematikai összeállításokról van szó, mint egy -várostromnál, ezt sem.</p> -<p>Richard erre a harag és katonai büszkeség daczával veté oda e -szót:</p> -<p>– Mert gyáva vagy te is, mint minden civilista!</p> -<p>Megbánta ugyan mindjárt, hogy ezt mondta; de úgy tett, mintha -valami nagyon derék tromfot adott volna neki.</p> -<p>Ödön elsápadt és nagy, lelkes szemeit öcscsére meresztve, -viszonzá halk, de kemény hangon:</p> -<p>– Ezt még nekem az életben nem mondta senki. És ön sem mondta -ezt megtorlatlanúl.</p> -<p>E jelenetet hirtelen félbeszakasztá valami.</p> -<p>Egy tizenkét fontos golyó, mely a Laszlovszky-major egyik falán -betört s a másikon kirepült a tanácskozók fejei felett.</p> -<p>És csakhamar jött a másik, mely a háztetőt sodorta végig.</p> -<p>És azután egy bomba, mely épen a major udvarán durrant szét.</p> -<p>«Ez árulás!» kiáltának a hadi tanács tagjai, felugrálva -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> helyeikről. Valaki elárulta az -ellenségnek a főhadiszállást, s most az teljes ütegeivel tüzel a -kezeügyébe eső majorra.</p> -<p>«Itt nem maradhatunk», mondá a vezér. «Menjen ön Baradlay -Richard, és adjon rendeletet a lovasságnak, hogy vonuljon feljebb a -lovas ütegekkel a Zugligetbe.»</p> -<p>Richard bátyjára nézett.</p> -<p>Az egyedül maradt ülve az asztalnál. Egy toll van a kezében. Meg -sem mozdult ama falat törő golyók zuhajára.</p> -<p>Richard restellte a dolgot. Bátyjának ebben az ostentált -hidegvérűségében valami affectantiát látott. Aztán még mást is -érzett iránta.</p> -<p>– Jól van, öreg, no, szólt odalépve hozzá. Bátor ember vagy, -elismerem. Hanem hát ne maradj itt ülve, mikor mi többiek mind -odább megyünk.</p> -<p>– Én azért maradtam itt ülve, szólt hidegen Ödön, mert a -haditanács jegyzője vagyok, s akarom hallani a határozatot, mit -írjak az ülés jegyzőkönyvébe.</p> -<p>«Igaza van», monda mindenki. Elébb határozatot kell hoznunk, -mielőtt az ülést feloszlatnók.</p> -<p>«Tehát szavazzunk.»</p> -<p>«Rohamra menjünk-e a vár ellen ma, vagy holnap?»</p> -<p>«Igen, vagy nem?»</p> -<p>«Tessék mindenkinek a helyére ülni, s fölállva válaszolni.»</p> -<p>Tehát ismét sorba leültek az asztalhoz. A vár ágyúi -keresztül-kasul lyukgatták a major tetejét, oldalait, míg a hadi -tanács sorba leszavazott.</p> -<p>Minden szavazat igenre szólt.</p> -<p>Ödön is.</p> -<p>Azután sietett mindenki az összelőtt ház alól.</p> -<p>Hanem Ödön elébb megírta a jegyzőkönyvet a mai ülés -határozatáról. Richard nem távozott el addig mellőle.</p> -<p>– Jőjj már innen! unszolá testvérét. Hiszen mindenki elismeri, -hogy derék fiu vagy. Nem vagy gyáva. Elismerem.</p> -<p>Ödön pedig egy római patricius büszkeségével szedte össze -papirjait s azt mondá öcscsének: <span class="pagenum"><a name= -"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Majd erről fogunk még egymással egy szót váltani. S kirántá -karját annak kezéből.</p> -<p>– Csak nem vívsz velem párbajt?</p> -<p>– Majd meglátod.</p> -<p>S elfordult tőle büszkén.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A roham harmadnapra volt kitűzve.</p> -<p>A terv ez volt:</p> -<p>Pestről a budai Vizivárosban uralgó ellenfélt megtámadni. A -palliz d-sor, melyet még az ellenfél épített, jó fedezet volt a -támadó ütegeknek – egy perczig; a várhegyi magaslat nehéz lövegei -ellen azonban sokáig nem tartható. Három utczája a pesti -Lipótvárosnak, mik összeköttetési vonalul szolgálhatnak, oly -függélyesen esnek a várvonalra, hogy azokon minden lövéssel végig -lehet a várfokról seperni. Tehát ágyúkat nem fognak használni a -pesti ütegekhez, hanem csak röppentyű-telepeket, miket könnyen fel -lehet állítani s könnyen odább vinni a dunaparti keresztházakon -át.</p> -<p>Ezeknek a védelmére a város által beszerzett gyapjus zsákokból -fognak készíteni traverseket, s tranchéeket raknak homokzsákokból. -Ötszáz önkénytes napszámos ajánlkozott a zsákoknak kellő -pillanatban helyükre szállítására.</p> -<p>Május 9-én éjjel az összes budai ostromlövegek s velük együtt a -három pesti tűztelep megkezdik egyszerre a tüzelést a vár ellen. E -lövöldözés alatt két zászlóalj a várkertet, s kettő a vizi védművet -támadja meg.</p> -<p>A többi hadtestek a fehérvári és a bécsi kapu ellen intéznek -rohamot.</p> -<p>Az ostrom oroszlánrésze annak a dandárnak jut, mely a várkertet -fogja ostromolni.</p> -<p>A támadás előtti napon ismét megjárta a várost sváb pór -álruhájában a patriota házmester.</p> -<p>Nagyon rossz kedvvel tért vissza Richardhoz.</p> -<p>– Áruló van közöttünk, monda neki. Mindent, a mit kezdeni -akarunk, előre tudnak oda át. <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Honnan tudja azt polgártárs?</p> -<p>A házmester még itt is félve tekintett szét, midőn Richardnak -súgva mondá:</p> -<p>– A várban találkoztam Szalmással.</p> -<p>– Ki az?</p> -<p>– Egy hirhedett kém.</p> -<p>– Mintha hallottam volna e nevet valaha.</p> -<p>– Meglehet. Elcsapott jegyző volt, Nemesdombon.</p> -<p>– Ah, most emlékszem rá.</p> -<p>– Igen veszedelmes ember. Az egész télen folyvást szökdösött a -két tábor között s Pesten sokszor megfordult. Én tudtam, hogy kém. -Egyszer gyalog utána mentem Czibakházáig, hogy egy szabadcsapatnak -bejelentsem. Akkor el is fogták, de éjjel megszökött s most megint -itt van a várban. Én ráismertem. Pedig rövidre nyirta a bajuszát s -finom frakkot visel, hogy úrnak nézzék. Reszkettem, mikor elment -előttem, hogy ő is rám ismer. Akkor végem lett volna. Egyszer már -megszorongattam a torkát a kávéházban. Mind a ketten ismerjük -egymást. Többet nem merek Budára felmenni. De ő bizonyosan le fog -ide jönni. Akkor megkapom. S jaj a fejének, ha én még egyszer -megkapom. Hanem most vigyázzanak a vitéz urak, hogy az az ember az -őrszemeiken át ne szökjék, mert az az egy ember el fogja rontani az -egész dolgot.</p> -<p>Richard mosolygott a jámbor polgártárs fontoskodó -aggodalmain.</p> -<p>Pedig a polgártársnak aligha igaza nem volt.</p> -<p>Este felé Richard átlovagolt a budai partra a hajóhidon, mely a -Csepel-sziget hegyén volt verve a folyamon keresztül.</p> -<p>Házmesterét már ott találta. Fraternizált a honvédekkel.</p> -<p>Ismerte őt valamennyi. Híres demagog volt.</p> -<p>Mikor bealkonyodott, a polgártárs felkeresé Richardot.</p> -<p>– Jőjjön a partra, valamit mutatok.</p> -<p>Richard engedett a meghivásnak.</p> -<p>– Nézzen ön át a pesti Dunasor házaira. Ott fog ön <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> látni -egy kétemeletes házat, melynek öt padlás-ablaka van. Mind az öt -ablakban gyertya ég.</p> -<p>– Látom.</p> -<p>– Most ügyeljen ön egy óranegyedig e gyertyákra. Majd az egyik, -majd a másik elalszik; azután ismét meggyullad. Néha két gyertya is -jelen meg egy ablakban. Tudja ön, hogy mi ez?</p> -<p>– Az, hogy ezeket a manzárd-szobákat ugyanannyi ember lakja, kik -egymáshoz össze járnak.</p> -<p>– Ez egy titkos telegráf. És azok a gyertyák ott jeladó betűk, a -mikkel a várbelieket tudósítják.</p> -<p>De most már nemcsak mosolygott, hanem nevetett Richard.</p> -<p>Pedig a polgártársnak megint igaza volt.</p> -<p>Amint tizet ütöttek a két főváros órái, megindult a vár ellen -három oldalról a roham. A honvédzászlóaljak előre haladtak a -falakig; a haubitz vetágyúk elkezdték gyujtó lövegeiket szórni a -várra, egy óra mulva két helyen lángolt a várbeli uri-utcza; az éji -tűzfényben, mint fekete gnómok látszottak a tűzoltó katonák az égő -tetők falain. A harmadik oldal rohama éjfélre volt elhatározva: a -Pest felőli támadás.</p> -<p>Ekkor megdördült a budai várfokon, mely Pest felé néz, a -bombavető mozsár. A legelső bomba a szinháztérre csapott le, a hol -a röppentyű-ütegek voltak felállítva. A szétrobbanó löveg -megriasztá a tűz-szekerészetet, az a váczi-utczán robogva a -szénatérig menekült.</p> -<p>A második bomba a Józseftérre vágott le. Ott épen ötszáz -napszámos töltötte a homokzsákokat. Azok szétfutottak.</p> -<p>A harmadik bomba az Újtérre esett, a hol a traversekhez való -gyapju-zsákok voltak lerakva, s felgyujtá az egész készletet.</p> -<p>Oly pontosan csapott le minden bomba épen az előkészületi -helyekre, mintha híva lett volna.</p> -<p>Híva volt!</p> -<p>Minden előkészület el volt árulva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>Az ellenfél megmutatta, hogy mit tud, és mit mer? Reggelig -bombáztatta a fővárost. Lövegei elhatoltak annak legtávolibb -részeibe. Romboltak és gyujtottak. Ötszázhúsz bomba és tűzgolyó -verte el az álmot a fővárosról s kisöpörte annak utczáit. Most már -látta mindenki, hogy a városban nincs menedék, s a lakosság -kivonult a Városerdőbe, onnan bámulta elfordíthatlan -veszedelmét.</p> -<p>A hidegvérű pártnak rettenetes igazságszolgáltatás volt ez. A -melegvérű párt elnémult, megadta magát. El kellett ismernie, hogy -az ostromot kezdeni kell, nem bevégezni.</p> -<p>El kell hozatni az ostrom-lövegeket Komáromból, s szabályszerű -várvíváshoz fogni. – A lelkesülés átadta a vezényletet a komoly -kiszámításnak.</p> -<p>Mihály mester feljelenté a hatóságnak ama végzetes éjen tett -tapasztalatát, s a hatóság vizsgálatot intézett a kivilágított -ablakú padlásszobák miatt. Ártatlan dolog volt az. Öt mamsell -lakott az öt padlásszobában. A meggyujtott s kioltott gyertyák -rejtvénye könnyen kimagyaráztatott. A polgártársat kinevették.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Harmadnapra megérkeztek az ostromlövegek. Csak kilencz. -Kilenczvenhat ellen.</p> -<p>Hanem még ahoz is napok kellettek, míg e nehéz döntő lövegek -felállíttatnak. A hegyoldalakat kellett éjente kivágni az ütegek -helyéül, s hogy az ellenfél a kőtörés zaját meg ne hallja, az éji -munka alatt folytonos áltámadással vonni el a figyelmét.</p> -<p>Éjről-éjre folyt a harcz, az ostrom, az ágyúzás, a támadás; -azalatt az utászok vágták csendesen a hegyoldalba az ágyúk -karzatait.</p> -<p>Május tizenharmadikán egy granát csapott le a budai Halásztéren -a kamaraépület melletti lőporos toronyba. Mint a kitörő vulkán, -csapott fel a láng az égre, a csillagokig hányva föl égő üszkeit, s -az üszkök között széttépett emberi tagokat. A körüle fekvő házak -repedezve dültek romba. A robbanás elhordta a főtemplom tetejét. -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>Az ostromló táborból örömriadal kísérte fel a csillagokig ez -üszköket.</p> -<p>A várparancsnok rettentő boszút állt érte!</p> -<p>«Hamuvá kell lőni Pestet!»</p> -<p>Parancsa iszonyúan teljesíttetett.</p> -<p>Estétől éjfélig ezernyi ezer tűzgolyót okádtak az ágyúk a -védtelen városra. Egy folytonos mennydörgés hangzott az égen és -földön, mely négy óra hosszant nem tartott szünetet s mikor e -pokoli zene elhallgatott, az ifju szép város egyik végétől a -másikig egy lángtengerben úszott. A gyönyörű Dunasoron, a szép ifju -hölgy arczához hasonlított mosolygó panorámán, harminczkét palota -égett egyszerre; azok között a redout-épület: az országgyűlés -történelmi hírű háza; oszlopcsarnoka ledöntve, boltozatai bezúzva. -A trónmennyezet, a miniszterek székei, a képviselői padok egy -zsarátnokká válva.</p> -<p>Az ostromlók szivében megfagyott a vér. Megnémult minden: az -ágyúk és az ajkak; hanem abban a tekintetben, mely azon éjjelen, a -biborveresre festett ég felé emelkedett, volt egy rettenetes -fogadás, mely szörnyűbb minden kiáltásnál, minden esküvésnél, -minden átkozódásnál.</p> -<p>Egy arczulütött istenszobornak a némasága volt az.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A lángok süvöltésén, a gerendák recsegésén, a falak beomlásán -kívül semmi hang a nagy országvárosban. A város üres. A ki élő -volt, elfutott. – A fegyveres csapatok is kivonultak belőle.</p> -<p>Egész utczák, egész házsorok üresen hagyva; a kapuk, az ajtók -nyitva. Ha egy kiváncsinak, egy jó barátnak, egy rablónak kedve -tartja, a földszinttől a padlásig keresztül-kasul járhatja -akármelyik házat; végig bolyonghat a tárva nyitva maradt -szállásokon, s válogathat, hogy mit mentsen meg a legbecsesebb -tárgyakból a gazdának, vagy magának. A menekült lakosok nyitva -hagyták szobáikat, hogy tűzvész esetén a szomszédok, a jó barátok, -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> vagy ha úgy jön, a tolvajok vesződség -nélkül bejuthassanak.</p> -<p>Csakhogy most nincs se jó barát, se szomszéd, se tolvaj.</p> -<p>A harminczkét palota izzó füstje vérvörös mennyezetet alkot e -holt kőtömeg fölött, mely oly élettelen, mint Pompéji a kiásatás -után.</p> -<p>Hanem a dunaparti égő paloták közt van egy, melynek öt -padlás-szobájában most is ég az öt gyertya, egy-egy kialszik s újra -meggyullad. Ezt a házat kikerülte minden golyó. A mellette lévő egy -emeletes ház rommá van lőve, a bombák a pinczéig szakgatták át -szakaszait, s annak most minden ablakán láng süvölt elő.</p> -<p>A sértetlenül maradt ház két emeletes, annak lakói is elfutottak -a világba, annak is nyitva hagyták ajtaját; hisz nem tudhatta -senki, hogy azt megkíméli minden golyó.</p> -<p>Hát azt az öt gyertyát ki gyujtogatja ott mégis?</p> -<p>Ki kérdené ezt, ki ügyelne arra e bizalmas órában?</p> -<p>De van egy ember, a ki ügyel rá. A kit el nem kergetnek sem -bombák, sem tűzgolyók. Ki odaveti a hátát a régi hídfő épületének s -onnan lesi. Lesi azt az öt gyertyát. A polgártárs az. Mihály -mester.</p> -<p>Végig nézte az egész rombolást. Maga is az elkárhozottak kínjait -állta ki ez égrepesztő tombolás alatt, melylyel a harcz istentagadó -dæmona pillanatok alatt szétrugdalja azt, a mit a béke demiurgusa -félszázad alatt épített.</p> -<p>És ott csinálgatta a maga csizmadia-eszével az égbiráló -aphorismákat.</p> -<p>«Ha a villám mennydörög, azt mondják: az Isten beszél. Hát mikor -a bombák dörögnek, az a királyok beszéde?»</p> -<p>«Azt már kitalálták a tudósok, hogy az ég haragját, a villámot, -hogyan lehet megfogni? de a földi haragot, a bombát nem tudják -elfogni.»</p> -<p>«Hogyan merünk mi ez órában az Istenhez imádkozni, a ki maga is -a királyok királya?»</p> -<p>«Bántotta ennek a háznak a gazdája valaha azt a tüzért, a ki -most azt a bombát ideröpítette, hogy egyszerre mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> a három -emeletet áttörte vele, a pinczében szétpukkant s végig meggyujtotta -az egész házat?»</p> -<p>«Ha valakinek a balkeze megvágja a jobb kezét, s akkor -megtorlásul a jobb keze vissza vágja a balkezét, annak a valakinek -nem kétszeres oka van-e jajgatni?»</p> -<p>«Ha nekem, a kinek semmim sincs ebben a városban, olyan nagy a -fájdalmam e pusztulás miatt, milyen nagy lehet az öröme e látványon -annak, a ki azt okozza?»</p> -<p>Mikor aztán elhallgatott a dörgés, a kínszülte philosophálás is -elmúlt a csizmadia kedélyéről, – hogy hétköznapiabb eszmejárásnak -adjon helyet.</p> -<p>Ki az odafenn abban a házban, a ki a gyertyákat az ablakokba -rakta?</p> -<p>Az áruló az!</p> -<p>Ezt a gondolatot nem verte ki semmi a fejéből. Azt neki meg kell -tudni bizonyosan.</p> -<p>Sem távol, sem közel egy élő lélek, oltásra gondolni sem lehet -most a várágyúk lőközelében.</p> -<p>A csizmadia neki indult, hogy egyedűl ráront arra a titkos -jeladóra.</p> -<p>A golyókikerülte ház épen olyan magára hagyott volt, mint a -többi. Kapuja, lépcsőajtaja nyitva. Sem házmester, sem lakó a -háznál. Minden ajtón be lehetett nyitni: ott hevertek ruhák, -ezüstnemük szétszórva, a miket a menekülő tulajdonos nem birt -magával elczipelni; ráhagyva Isten oltalmára, emberek -becsületére.</p> -<p>A csizmadia minden ajtón benyitott, hogy valakit a honmaradtak -közül megkérdezzen, segélyül, vagy tanubizonyságul hívjon. Az egész -két emeleten nem talált egy emberi lelket. Csak egy bezárt kis -kutya üvöltött valamelyik konyhában, mit gazdái ott feledtek.</p> -<p>A csizmadiának egyedűl kellett felbotorkálni a -padláslakosztályig, a hol állítólag az öt mamsell lakott.</p> -<p>Benyitott az első ajtón, ott nem talált senkit. Nyitva hagyott -szekrények üres fogasokkal tanusíták, hogy innen <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> mindent -eltakarítottak jó eleve. Hanem egy gyertya ott ég az ablakban.</p> -<p>Végig ment mind az öt manzard-szobán; mindenik üres volt, -emberrel nem találkozott; hanem a gyertyák ott égtek az ablakokban. -A gyertyatartókat egy-egy burgonya képezte. Az egész szállásban egy -gyertyatartó nincsen.</p> -<p>Egy rozzant asztalon talált egy kiterített iratot. Az egy -alfabet volt, melyben az öt gyertyavilág mint öt pont szerepelt. A -kioltott gyertyák, mint gondolat-jelek. Valódi telegraf egyik -városból a másikba.</p> -<p>A polgártárs ámolyogva tekintett körül. Kinek a munkája ez? Ki -rendelkezik itten?</p> -<p>Az ötödik szobában egy szőnyegajtót vett észre. Benyitott -rajta.</p> -<p>Az már egy sötét helyre vezetett.</p> -<p>Egy padlás-folyosó volt az, mely az udvarpadlás-osztályokhoz -visz, mik már nem szolgálnak lakásokúl.</p> -<p>Tovább botorkázott a sötétben. A szomszédház égése nem hatott át -a deszkalabyrinthon.</p> -<p>Egy helyütt aztán ismét fényt látott.</p> -<p>A ház tűzfalától jött az, melyen egy magas ablak volt, a honnan -a szomszédházra le lehetett látni.</p> -<p>Ebben az ablakban ült valaki.</p> -<p>Az ablak párkányát használta ülésnek, a szomszédház tűzfalát -zsámolynak. Lába alatt a mélységben már csak egy zsarátnoktenger -izzott. Egy örvény, melynek habja láng, iszapja parázs, fölötte -vékony kékes füstöt kerget a szél. Egyszer-egyszer egy kis forgatag -kerekedik benne, s az olyan magasra felhordja az aranyfényű -sziporkát. A tűzörvény fenekén, mint valami aranyforrás, úgy bugyog -valami fényes tavacska; a háztulajdonos vasárus volt; az olvadt vas -hullámzik ott a pincze mélyén. – A csizmadia lábhegyen lopódzott -odáig és bámult.</p> -<p>De nem a cyclopi látványt bámulta, hanem azt az embert, a ki itt -ez ablakban ül.</p> -<p>Annak az embernek az arczán a pokoli gyönyör ragyogott. -<span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> Az a vigyorgás, a mivel Beherik szítja -a gyehennát az elkárhozottak alatt; az a gúny, a mivel Azáziel -visszarúgja az örvényből kikapaszkodókat; az a káröröm, melylyel -Astaroth tapsol a kétségbeesés kínváltozatai fölött.</p> -<p>Az az ember kiült gyönyörködni a pusztulásban. Két könyökét -térdeire fektette és állát egyik öklére támasztá.</p> -<p>Néha-néha egyet köpött le a tűzbe.</p> -<p>Egyszer fölemelte arczát az izzó égre és kaczagott.</p> -<p>És azután nagyot nyújtózott, mint a ki jól lakott valamivel s a -túlterhelt gyönyörélvezettől vonaglik.</p> -<p>Arczának jól látszott esni az izzó fény, mely onnan alulról -felsugárzott e tűzben.</p> -<p>Egyszer aztán megragadta két kemény kéz a karjait hátulról.</p> -<p>Az ember rémülten tekintett vissza.</p> -<p>A csizmadia fülébe csikorgá:</p> -<p>– Jó reggelt uram! A gyertyákat el kellene már oltani!</p> -<p>A felriadt ember egy kétségbeesett erőfeszítést tett, hogy az -ablakból visszapeczkelhesse magát a padlásra; de a szomszéd tűzfal -párkánya, mit támaszul használt, leomlott lába alatt s a csizmadia -úgy fogta karjait, mint két harapófogó.</p> -<p>– Tetszik-e még rám ismerni? kérdé, a hátrafordult arczra -meresztve vérben forgó szemeit, a csizmadia.</p> -<p>A megtámadottnak e kétségbeejtő pillanatban egy mentő gondolata -támadt.</p> -<p>– Tízezer forint van nálam! hörgé rekedten.</p> -<p>– Az a gyertyák ára! ordítá a csizmadia.</p> -<p>S azzal letaszította az ablakból.</p> -<p>Odalent a tűzörvényben az aranyhabot hányó ércztó néhány -pillanatra sötét füstöt vetett fel – s aztán forralta, buzogta az -aranyhabot tovább.</p> -<p>Ki volt az eltünt ember? a titkos táviratozó? soha sem tudta meg -senki. Hanem annyi bizonyos, hogy Szalmás Mihályné e naptól fogva -hasztalanul várta vissza eltávozott urát.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<p>Három napig tartott a halálos hallgatás. Az ostromlott vár -vezére azt hitte, hogy ellenfele már menekülni készül a közelgő -felmentő sereg elől. Már arra gondolt, hogy elvágja az ostromsereg -menekülési útját, a hajóhidat. Gyújtó hajókat s kövekkel rakott -dereglyéket bocsátott el a folyamon. Azok közül kettő a -lánczhidoszlopba csapódott s elmerűlt, a többit elfogták, -elsülyesztették.</p> -<p>Harmadnap reggel, szép harmatos napfeljövetelnél, egyszerre -megdördültek a faldöntő ágyuk, miket az elmult éjszakákon az -ostromlók felállítottak.</p> -<p>A talapjaiban megrázkódó szikla hirdeti a várvédőknek, hogy -ezuttal maga Enkeladosz zörget, az olymptörő!</p> -<p>Szemközt a hosszú bástyával a résdöntő szörnyek; oldalt az -ütegrombolók.</p> -<p>Amazok köszöntésére omlik a fal, emezeké végig söpri a védő -ütegeket.</p> -<p>Most már mennykövet mennykőért! Most már egyik óriás a másik -ellen! vállvetve, erőfeszítve; két mesebeli genius, két -tündérvilági dzsin, kik égő csillagokat tépnek le az égről s -meteorokkal hajigálják egymás pajzsát; kiknek lábdobajától döng a -föld boltozatja, kiknek összecsapó ezer kezében ezerszeresen -csattog a fegyver, kik egymáson henteregnek a háztaposó -küzdelemben, s az itéletnapi viadalban meghasogatják a felhőt, -feltúrják a földet, szétmorzsolják a sziklát, s tüzet okádnak -egymásra, míg az egyik végképen összezúzódik, megolvad, semmivé -lesz.</p> -<p>S a két kolosz párharcza időtartamára nézve is méltó az -óriásokhoz. Nem perczekig tart az, mint a könnyen haló hősök -epósza: hanem négy nap négy éjjel, folyvást, szakadatlanúl. Egyik -gigásznak négyezer lelke van, míg az meghal, négyezer halálseb kell -annak, s annyiszor harap vissza.</p> -<p>Négy nap négy éjjel hangzik a szörnyű orgonajáték, melynek -minden accordja mennydörgés. Isteni hangverseny, mely átkiált a -szomszéd csillagokba. Százötven ágyú zenéje, az égzengés -csattanásain kezdve, a mély hangok <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> pokoli oktáváján lefelé, -a mindig mélyebb, dörgőbb földalatti skálán, egész a földrengés, a -vulkánbőgés iszonyú bassusáig. A várban ég, a mi éghet, -legmagasabban lobog a várpalota: Mátyás király palotája. Szomorú -boszú a leégett Pestért. Ha egyik megégette a szentséget, a másik -megégeti az oltárt!</p> -<p>A várvédő ütegek mind el vannak már űzve a bástyákról; a hosszú -bástyafal tíz ölnyire ledöntve, a köröndök megközelítve az -elfoglalt házakból, s a védő még sem adja meg magát. Mégis -folytatja küzdelmét. Tüzet tűzért, vasat vasért dobál vissza. Éjjel -betömi a nappal ütött rést s nem számlálgatja, hányan haltak meg e -küzdelemben?</p> -<p>Egy diadalkoszorút csillagokból lát mind a két fél maga felett -ragyogni, s egymás fölé igyekszik emelni fejét, hogy melyik éri el -azt hamarább?</p> -<p>Tisztelet, becsület mind a két fél hőseinek. E nagyszerű -harczban mind a két fél elérte azt és egyszerre.</p> -<p>Midőn egyenlő fegyverrel küzdenek, sem történetíró, sem költő -nem nevez jó barátot, ellenséget: csak hősöket.</p> -<p>Szemtől szembe állanak már. Az ágyúk egymás torkába ordítanak -már. A rés vívható.</p> -<p>A táborkar vezetői elvetették már a tollat, a távcsőt, a -quadranst, s kihuzták a kardot. Maguk vezénylenek az utolsó -csapásra.</p> -<p>– Utánam! kiált a magyar táborkari vezér (Kleinheinz) s maga -vezeti a rés ellen az ostromló csapatokat. Három golyó földre -teríti a ledöntött fal tövénél.</p> -<p>– Utánam! kiált az osztrák táborkari vezér (Pollini) s maga ád -példát a várőrség legvakmerőbbjeinek, kik derekukra hurkolt -köteleken bocsáttatják magukat a réstörésen alá, az omladékokat az -ágyúdörej közepett széthányni, s a rést homoktöltött lőporhordókkal -kitölteni. Egy huszonnégy fontos golyó derékban szakítja ketté a -vezetőt.</p> -<p>Mind a két táborkar vezére elesett. Bevégezték munkájukat. -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>A várfalak, az ütegek romban hevertek már. A két küzdő fél -szuronyközelben állt egymáshoz.</p> -<p>A döntő rohamra megérett az idő.</p> -<p>A holnap az utolsó nap.</p> -<p>Egyikre a két küzdő gigász közül több nap nem virrad!</p> -<h2>ZENITH.</h2> -<p>Tehát holnap.</p> -<p>Ez lesz az a nap, melyen Attila kardja megüti hegyével az égen a -korona csillagképletét.</p> -<p>A rendelet ki lett adva az általános rohamra.</p> -<p>Május 21-ikén éjfélkor áltámadás lesz intézve a bástyák ellen, -mely után a csapatok mind visszavonulnak.</p> -<p>Mikor aztán az ellenfél azt hiendi, hogy ismét megnyert egy -napot, hajnali három órakor az ágyú-jelszóra megindul az általános -ostrom szuronynyal, lábtókkal: minden bástya, minden kapu -ellen.</p> -<p>Legnehezebb küzdelem vár azokra, kiknek a rés omladványain kell -felhatolniok; kik a nagy köröndre másznak fel lábtókon, s a kik a -várkert falszegvényeire kapaszkodnak fel egymás vállain, a hova -lábtókat nem vihetnek.</p> -<p>E három legveszélyesb rohamra a legvitézebb, tűzben próbált -zászlóaljakat válogatták ki s felszólíták az egész hadsereg -legbátrabbjait, kik akarnak önkénytesül csatlakozni az első -rohanókhoz?</p> -<p>Nagy kitüntetés! Az első rohanók közt lehetni. Az ellenfél -golyó-záporát az utól jövőkről felfoghatni; a szuronyok élét -eltompíthatni; az árkokat testével betemethetni!</p> -<p>Ezer meg ezer önkénytes kérte magának e kitüntetést. Tüzérek, -kiket nem fárasztott ki az elmult napok munkája, huszárok, kiket -kifárasztott a hosszú veszteglés, könyörögtek vezéreiknek, hadd -vehessenek részt az ostromban; még gúnyolt nemzetőrök, hazagondoló -családapák, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> lenézett polgárkatonák is előre -tolakodtak, hogy a rohamoszlop élén lehessenek.</p> -<p>Nem volt már melegvérű, hidegvérű párt, nem volt különbség -politikai vélemény szerint. Fehér toll és veres toll abban -versenyzett, hogy melyik fog hamarább oda fenn lenni a -bástyafokon?</p> -<p>A megelőző nap estéjén Baradlay Ödön meglátogatta öcscsét, -Richardot. Az akkor a Gellérthegy alatti lovassági táborban -tanyázott.</p> -<p>A minapi összezördülés óta nem találkoztak. Valami feszültség -maradt köztük. Richard nagyon örült, midőn bátyját meglátta. «Mégis -ő az okosabb. Ő kezdi a kibékülést» – gondolá magában.</p> -<p>Annálfogva legszivélyesebben igyekezett fogadni a közeledőt.</p> -<p>Ödön olyan volt, mint máskor; se derültebb, se borultabb.</p> -<p>Ezuttal nemzetőri egyenruháját viselte. A mi magyarázatát -találhatta abban, hogy a katonák nem szivesen néztek a közöttük -őgyelgő polgári öltözetre. Azt tartották, hogy a ki ilyenkor kardot -nem visel, az mind pipogya ember.</p> -<p>– Holnap reggel tehát döntő ostromra megyünk, monda Ödön -Richardnak.</p> -<p>– Tudom, bátya. Éjfélkor áltámadás, hajnalban ostrom.</p> -<p>– Jól jár az órád? kérdé Ödön.</p> -<p>– Nem nézegetem én azt, felelt félvállról Richard; majd mikor az -ágyúszó jelt ád, akkor tudom, hogy kezdődik a táncz.</p> -<p>– Nem jól tudod; az első ágyúszó előtt félórával meg kell -indulni az önkénytes csapatoknak, a mik a III-ik hadtestből a nagy -köröndöt, s a II-ik hadtestből a várkertet fogják megrohanni. Azért -nagyon jó lesz, ha az órádat az enyimhez igazítod, a mi a -főparancsnokság órája szerint jár.</p> -<p>– Hát jól van, bátyám. Azt is megteszem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Richard még mindig tartott meg bátyjával szemközt valami -hetykeséget, a mit nem birnak megtagadni olyan emberek, kik derék -katonák voltak, más fakó polgárok ellenében, kiket tisztelnek, -becsülnek, de a kik nem szagoltak lőport; Ödön pedig szokott -nyugalmával szólt hozzá:</p> -<p>– És most hallgasd meg, hogy mit mondok. Te én nekem néhány nap -előtt egy szót mondtál, a mit magamban sem akarok ismételni.</p> -<p>– Ah! S te oly haragtartó volnál, hogy még emlékeznél arra?</p> -<p>– Az egy olyan szó, a mit egy Baradlaynak nem mondhat senki -megtorlatlanúl; – még egy másik Baradlay sem. S a mi, ha egyszer rá -van fenve, le nem törülheti senki, – csak saját maga.</p> -<p>– Tehát mit akarsz? Mi párharczot nem vívhatunk.</p> -<p>– Fogunk. – A legkomolyabb párbajt, mely valaha férfiak között -végbement. Egy olyan párbajt, mely épen egymást megsértett -testvéreknek való, a kik egymást szeretik, de egymásnak meg nem -bocsáthatnak. Te besoroztattad magad azon önkénytesek közé, kik -szuronynyal kezükben fogják ostromolni a várkerti bástyákat. Én -besoroztattam magamat azok közé, a kik a köröndöt fogják lábtókon -megrohanni. Mikor hallani fogod az ágyúlövést, akkor kezdődik -kettőnk között a párbaj. Én a lábtón, te a kerten át. Barrière a -sáncz. A melyikünk hamarább föllép a vár fokára, azé a lovagias -elégtétel.</p> -<p>Richard megrettenve ragadta meg bátyja kezét.</p> -<p>– Bátyám, te tréfálsz! Te meg akarsz engem ijeszteni! Hogy te, a -kinek a kis ujjában több ész van, mint egy ilyen Haudegennek a -fejében, mint magam, oda menj és fejbe üttesd magadat egy ostoba -cserepár puskaagyával, hogy együtt mászszál a lábtón a honvédekkel, -a hol még, ha meg akarna is valaki menteni, nem teheti; a hol azok, -a kik elől mennek, a világos halálba mennek bele. Hogy te: -családunk büszkesége, anyánk istápja, hazánk reménye, mindnyájunk -szemefénye, oda vesd magadat a szuronyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> közé: -ah, az egy kegyetlen büntetés tőled, a mit számomra találtál ki. -Nem kivánja senki ily próbáját a bátorságnak tőled. Nem neked való -a harczi munka. Durva férfiaknak való az, kik egyébre jók nem -vagyunk. Te lelke vagy seregünknek, ne akarj keze, lába lenni. Mi -tiszteljük az észt azért, ha hánytorgatjuk is nyers bátorságunkat. -Egy elejtett, egy visszavont, egy meg nem gondolt szóért ne akarj -ily boszút állni azokon, a kik szeretnek. Tégy velem a mit akarsz, -ha sértve vagy. Küldj bele fejjel az ágyúba. Megyek, de téged nem -viszlek magammal. Mondd, hogy csak meg akartál fenyíteni – és nem -teszed azt.</p> -<p>Ödön szilárdul válaszolt.</p> -<p>– A mit megmondtam, megteszem. Te tedd, a mit akarsz.</p> -<p>És indulni készült.</p> -<p>Richard útját állta; nem akarta elbocsátani.</p> -<p>– Ödön! Bátyám! Az Istenre kérlek. Bocsáss meg! Gondolj -anyánkra, gondolj nődre, gyermekeidre.</p> -<p>Ödön megindítatlanúl tekintett rá, mint egy érczszobor!</p> -<p>– Gondolok erre a mi édes anyánkra «itt» (lábával a földre -dobbantott), s védem nőm, gyermekeim «ott» (és felmutatott a -bástyafokra).</p> -<p>Richard félre állt útjából s elfordítá fejét. Ily szókra nem -volt ellenvetése.</p> -<p>Ödön indult.</p> -<p>Mikor Richard menni látta bátyját, szemeiben köny volt, úgy -tekinte rája, s kezét feléje nyújtá.</p> -<p>Talán ily válságos pillanatban meg is ölelhetnék egymást a -testvérek?</p> -<p>Ödön nem nyújtotta kezét. Párbaj előtt nem szoktak a felek kezet -szorongatni.</p> -<p>– Majd ha odafenn találkozunk, mondá öcscsének. Órádon a perczet -megnézni el ne felejtsd, a mikor a várfokon lészsz.</p> -<p>E szóval vált el tőle. <span class="pagenum"><a name="Page_161" -id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>Büszke volt, ha megtámadták, mint Azraël, még saját testvérével -szemben is!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Három óra!</p> -<p>Kezdődik a nappal.</p> -<p>A tüzérek óráikkal kezükben állnak az ágyúk mellett. Mély, -álomölte csend van. A Svábhegy ligeteiből aláhangzik a fülemüle -éjjeli csattogása.</p> -<p>Mikor aztán az óramutató a perczhez ér, egy pillanatban -megdördül ötvenkilencz ágyú s a dörgést folytatja egy óriási -kiáltás köröskörül: «éljen a haza!»</p> -<p>S azzal minden ponton kezdődik az ostrom.</p> -<p>A nap még nem világít; de világít a szörnyű reggelre ébresztett -várvédők irtó tüzelése.</p> -<p>A svábhegyi főhadi tanyáról látni, mint hömpölyög hangyabolyként -a 34-dik honvédzászlóalj önkénytes csapatja fel a rés omlakékain; a -várfokról kartács-zápor fogadja őket; vissza, majd megint előre -hömpölyögnek, felhatolnak a sánczra, szurony szurony ellen küzd -már; az ellenfél visszaveri őket s leszorítja a résről. Hanem a -várvédők tisztjei halva maradtak ott.</p> -<p>A másik két zászlóalj, a 19-ik és 47-ik a lábtókon halad előre. -Közéjök osztva az önkénytesek. A körönd ágyúiból, a tornyacsok -ablakréseiből lövik őket. Hasztalan: a lábtók oda vannak már -támasztva a falnak, s a megindult hadoszlop ellenállhatlanul tolja -fel magát a hágcsó fokain; az itt közeledőket nem lehet visszaűzni, -ezeket csak meg lehet ölni.</p> -<p>Egyik lábtón halad fölfelé Baradlay Ödön. Jobbjában kivont -kardja. Azon a lábtón első volt. Nem hagyta magát mástól -megelőzni.</p> -<p>Azon a helyen a várfalat az olasz zászlóalj egy csapatja -védi.</p> -<p>Jól védi.</p> -<p>Míg a honvédek a lábtókat a falaknak támaszták, sok bajtársuk -holttestén kellett átlépniök, s mikor már fölfelé <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> -haladtak, sok jajkiáltás hangzott a légben, a mint a lelőtt vitéz a -magasból aláhullott. Sokszoros halál, odalenn saját társainak -fölfelé tartott szuronyai fogadják a leesőt.</p> -<p>Ödön haladt fölfelé, oly egykedvűen, mintha csak fogadásból -haladna fel egy egyptomi pyramid fokain, a hol nem egyebet akarna -bebizonyítani, mint azt, hogy nem szédűl.</p> -<p>A mikor fölfelé tekintett, láthatá, hogy a hágcsó felső végénél -a falon, félig rejtve a mellvédtől, áll egy katona, lövésre készen -tartva fegyverét.</p> -<p>Ez az ő «átellenese».</p> -<p>A mint Ödön a hágcsó közepén jár, egyszerre a lába alatt -elkiáltja magát egy ismerős hang:</p> -<p>– Hohó! Pátronus uram! Én is itt vagyok!</p> -<p>A hangról Maussmannra ismert Ödön.</p> -<p>A vitéz tornász a hágcsón alulról kapaszkodik fölfelé, társainak -hasmánt fordulva, s eléje kap Ödönnek. Megmutatja, hogy ő így is -tud. Úgy mászik, mint egy macska, s nemsokára Ödön feje fölött a -létra tetejére lódítja át magát s onnan kiált Ödönre diadalmas -kaczajjal:</p> -<p>– Az nem járja, pátrónus uram, hogy ön előttem menjen. Én -kapitány vagyok, ön csak közlegény.</p> -<p>Ödön azonban ismét meg akarta előzni. Benne is feltámadt e -burschikóz versenyzésre a vetélkedési ösztön. A mikor aztán az -előrehaladt legionárius gyöngéden lenyomta Ödön vállát -tenyerével.</p> -<p>– Pátronus uram. Hagyjon engem elől menni. Nekem senkim sincs az -egész világon.</p> -<p>S ezzel a szóval három fokot átszökött a lábtón.</p> -<p>Ama katona ott a várfokon arczához fogta a puskát s lefelé -czélzott.</p> -<p>Mausmann észrevette azt. Felkiáltott rá hetykén:</p> -<p>– Aztán jól czélozz makaroni-evő! mert még különben meglősz.</p> -<p>A következő perczben eldördült az olasz fegyvere.</p> -<p>Mausmannak mind a két keze elereszté a hágcsó fokát. Fejét -hátrafordítva kiáltá az utána jövő Ödönnek: <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Vigyázz! Aufg’schaut!</p> -<p>– Mi az? kiálta Ödön.</p> -<p>– A mi soha sem történt velem… Az, hogy meghalok.</p> -<p>Azzal hanyatt bukott Ödön fején keresztül.</p> -<p>Most azután Ödön megfeszített erővel haladt fölfelé.</p> -<p>A katona megtölté fegyverét.</p> -<p>Csak pár ölnyire volt még tőle Ödön.</p> -<p>A katona egyenesen fejének tartotta a puskát. Belenézhetett a -cső üregébe.</p> -<p>Még egy öl. Akkor a katona lábhoz ereszti a fegyvert, keblébe -nyul s a szurony hegyére feltűz egy fehér zsebkendőt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A vár tulsó oldalán, a várkert felől, a 61-ik zászlóalj -ostromolt.</p> -<p>A Grósz-féle ház falát törték keresztül, mely a várkert falához -fekszik s e résen keresztül törtek fel a várkertbe.</p> -<p>A budai királyi kertet százados fák árnyékolják be, útai ősrégi -puszpángbokrokkal szegélyezve. Déli oldala enyhe lejtőt képez, -keleti meredélyén három terrasz emelkedik egymás fölé, miknek tömör -oldalfalai szőlőlugassal, fügefaszőnyeggel vannak boldog időkben -betakarva.</p> -<p>E napon hiányzott szőlőlugas és fügefasövény.</p> -<p>Az ostromlók egymás vállaira lépve kapaszkodtak fel; vagy -szuronyaikat döfték a falak rovátkáiba, s társaik e vas lépcsőkön -haladtak fölfelé.</p> -<p>A fák mellett, a dísz-cserjék között harczolt férfi férfi ellen. -Az ostromlók elfoglalták a második terrasz ajtaját is. Onnan -felnyomultak a kőlépcsőn. A védők fölmenekültek a harmadik -terraszra.</p> -<p>Mikor aztán a honvédek a harmadik terraszt akarták -megostromolni, egyszerre szemközt jön rájuk a vároldali kigyóút -felől egy új ellencsapat. <span class="pagenum"><a name="Page_164" -id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>Az ellenfél legvitézebb harczosai voltak azok, a Vilmos ezred -négy szakasza.</p> -<p>Ezek a vizi védművektől jöttek, hol a pallizádokat már -elfoglalták az ostromlók s a védők feladva a vár alatti harczot, -siettek fel a várba, a benyomult győzteseket végerőfeszítéssel -kivetni onnan.</p> -<p>A várkert terraszán összetalálkozott a két szemközt jövő -csapat.</p> -<p>Az a tér, a hol összejöttek, a várkertnek azon oldala, melyet -két rézsutos fal zár el külön szakaszként; olyan az, mint egy -négyszög udvar, a hajdani fejedelmi oroszlánrekeszek mintájára, a -mikbe harczjátékok alkalmával összeeresztették a rostélyok -fenevadait, oroszlánt, tigrist, párduczot, bikát, szarvorrut, hogy -küzdjenek, míg a szűk, menedéktelen négyszög udvaron egyik a -másikat föl nem emészti.</p> -<p>Egy ilyen oroszlán-rekeszbe jutott bele a két ellenséges -csapat.</p> -<p>Csak akkor vették észre egymást, mikor az egyik innen, a másik -amonnan beugrált a meredek falon, melynek nincs kapuja.</p> -<p>A cserjék közt alig harmincz lépésnyi távolban látták meg -egymást.</p> -<p>– Adjátok meg magatokat! kiáltá a honvédőrnagy.</p> -<p>«Tüzelj, szuronyt szegezz!» felelt rá az osztrák kapitány.</p> -<p>S egymásra lőtt a két csapat.</p> -<p>Az osztrákoktól elesett a lövésre a kapitány és a hadnagy, a -magyaroknál sebet kapott az őrnagy és még egy tiszt.</p> -<p>Sem magyar, sem osztrák nem ügyelt arra, ki esett el?</p> -<p>Richard felkapta egy elbukó honvéd szuronyos fegyverét s előre -rohant a középúton.</p> -<p>Azon út oly keskeny, hogy szurony-küzdéshez csak egy pár -embernek ád helyet: alatta, fölötte csúszós fűvel benőtt meredély, -melyen nem lehet megállni a harczot. Tehát azon a keskeny téren -kell végig verekedni a két csapatnak, míg az utolsó harczos túl éli -a másikat. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>És halálig kell verekedni, mint a rekeszbe zárt fenevadaknak, -mert a falveremből menekülni nem lehet.</p> -<p>Richard megvetette a lábát a puszpángbokrok között.</p> -<p>Kitünő szuronyvívó volt. Azt tudta, hogy életét drágán fogja -eladni.</p> -<p>De azért mégis meg fogják azt venni.</p> -<p>Ha ledöf tiz embert egymás után, a tizenegyedik csak elejti.</p> -<p>Az gondolatnak is szörnyeteg volna, egy embernek azt vállalni -fel, hogy sorba egy egész hadcsapatát az ellenfélnek egyenkint -leölje s maga utolsónak maradjon.</p> -<p>Mikor ott szembeállt a közelgő ellenféllel, végig villámlott -Richard lelkén: meg kell itt halni! S e villámfénynél egy percz -ezred része alatt elbúcsúzott mind attól, a mivel lelke tele volt: -a győzelmi örömtől, a szép menyasszonytól ott a zárdában, s az alvó -ellenféltől, kinek tett fogadását nem tudja beváltani.</p> -<p>Meg kell e helyütt halni bizonynyal.</p> -<p>Az első támadót letaszította szuronya az oldal meredélyen.</p> -<p>A másodikat visszalökte társai közé sebesülten.</p> -<p>A harmadik hirtelen visszahökkent s szuronyával felmutatott a -fejük fölötti terraszra.</p> -<p>A harmadik terraszon, mely fejük fölött uralgott, egy közeledő -szuronysor villogása látszott meg.</p> -<p>Új csapat közelít az oroszlán-ketreczhez.</p> -<p>A kit az a szuronysor meg fog támadni, veszve van.</p> -<p>De kié hát az a szuronysor?</p> -<p>A felkelő nap megfelelt rá.</p> -<p>A mint keleten egy felhőhasadék alul kilövellé sugarát, ama -közeledő szuronysövény közül egy lobogó nemzeti szín zászlót -világíta meg.</p> -<p>«Éljen a haza!» hangzott e pillanatban a harmadik terraszon.</p> -<p>Az újon érkező honvédcsapat keresztül ugrált a mellvédeken, s a -meredélyen alá, mint a hógörgeteg az ellenfélre, <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> egy -percz alatt összegomolyodott vele, s onnan lesodorták egymást egész -az alsó kerítésig, a hol a minden oldalról körülfogott osztrák -csapat, legyőzve, elnyomva, megadta magát.</p> -<p>Az a buzavirágszín egyenruhás alak, ki mint mentő angyal repül -alá a füves meredélyen Richardhoz: – Baradlay Ödön.</p> -<p>Ott aztán egymás karjába omlanak.</p> -<p>– Nagyon, nagyon haragszom rád! – szól indulatosan Richard, s -haragjában még jobban oda öleli testvérét.</p> -<p>A miért aztán az az öröme van, hogy bátyját nevetni látja.</p> -<p>A mi oly ritka tünemény.</p> -<p>– Hogy kerültél ide?</p> -<p>– A váron keresztül.</p> -<p>– Benn vagyunk a várban?</p> -<p>– Minden ponton.</p> -<p>– A várparancsnok?</p> -<p>– Az elesett.</p> -<p>– Ah, ti minden babért letéptetek előlünk!</p> -<p>– Még van egy levele. Mentsétek meg a lánczhidat.</p> -<p>– Igaz. Bajtársak, a lánczhid elé!</p> -<p>– Isten veled. Ma még találkozunk. Én sietek a bécsi kapuhoz, -ott még van egy makacs ellencsapat, a mit le kell fegyverezni. Ti -zárjátok el az útját a lánczhidhoz.</p> -<p>Az a lánczhid az ország egyik büszkesége; az építészet valódi -diadala; világcsoda, mit a rhoduszi koloszszal egy sorban -emlegetnek: most az forgott veszélyben.</p> -<p>A várparancsnok megmondá Budaváros kérelmi küldöttségének, hogy -ha a vár elesik, ő e remekművét a világnak a levegőbe röpítendi. -Szavait megörökítette a városi tanács jegyzőkönyve, melyben azok -most is olvashatók.</p> -<p>S e fenyegetés komolyan volt mondva.</p> -<p>A négy lat ólom, mely a várparancsnokot a fő őrhely előtt -leteríté, meggátolá, hogy azt ő maga hajtassa végre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>De maradt végrendeletének teljesítője.</p> -<p>Alnoch ezredes volt az; a vizi védmű oltalmazója.</p> -<p>Az ott egész napfeljöttig védte a pallizádokat.</p> -<p>Akkor megpillantá ő is a magyar trikolort a várormokon.</p> -<p>Arra beszegezteté ágyuit.</p> -<p>Futó menekvők a várból hirül hozták neki, hogy a várparancsnok -elesett.</p> -<p>Akkor elhatározta, hogy ő fogja bevégezni a katastrophot.</p> -<p>Sietett a lánczhidhoz.</p> -<p>Nehány pillanattal elébb érkezett oda, mint a várkert felől -siető honvédek.</p> -<p>Előre futott, katonáit maga mögött hagyva.</p> -<p>Az, a ki legközelebb érte, Baradlay Richard volt.</p> -<p>Futottak egymás nyomában, sebesen, mint őz után a farkas. Mind -kettő tudta, miért fut?</p> -<p>Alnoch hamarább ért a czélhoz. Egy szekrény volt a budai -hidoszlop közepébe félig beékelve. Arra a szekrényre fölugrott. Az -volt a tűzakna nyilása, mely négy mázsa lőporral megtöltve, a -roppant tömör oszlop összedöntésére volt szánva.</p> -<p>A tűzakna mellett állt egy sappeur, égő kanóczczal kezében.</p> -<p>– Bajtárs! kiálta Richard az ezredesre.</p> -<p>– Nem vagyok az.</p> -<p>– Add meg magadat.</p> -<p>– Jer ide értem.</p> -<p>– Le vagytok már győzve.</p> -<p>– Én még nem.</p> -<p>– Biztosítom életedet, ha velem jösz.</p> -<p>– Én pedig biztosítom halálodat, ha közelebb jösz. Alattam a -tűzakna.</p> -<p>Richard nem szólt többet, hanem közelebb lépett hozzá.</p> -<p>Ekkor az ezredes a közelében álló sappeurhöz fordult.</p> -<p>– Gyujtsd fel a tűzaknát.</p> -<p>Az árkász a Dunába dobta a kanóczot s elfutott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Richard még egy lépést tett az ezredes felé.</p> -<p>Az kihúzta öve mellől pisztolyát, oda tartá a tűzakna torkához, -s rá nézett a közeledőre.</p> -<p>A következő perczben úgy tetszett Richardnak, mintha a felkelő -nap ezer czikczakot szökellve, szakadna le az égről, s az egész -világegyetem az ő mellére zuhanna, egy vörös chaoszszá felbomolva, -mely süketít, vakít és agyon nyom egy pillanatban.</p> -<p>Mikor nagyon sokára ismét fel tudott lélekzeni s szemeit -felnyitá, oda találta magát ékelve a lánczhid-oszlop és a karzatfák -közé: feje fölött az ég egy nagy füsttömeggel volt beborítva, mely -egyre magasabbra emelkedett, s terült széjjel, mint egy pálma -koronája. Szeme előtt még mindig veres volt az egész világ s orrán, -száján szivárgott a vér.</p> -<p>Feltekintett a lánczhid-oszlopra. Az sértetlenül állt. Hanem a -boltozat alatt ott feküdt egy fekete tömeg. Valaha emberalak, most -egy darab szén, kezek nélkül, fej nélkül, ismerhetlenűl.</p> -<p>A hid mindkét oldalán tódulva rohantak elő a honvédek.</p> -<p>Richard csodálkozott rajta, hogy nem hallja, mit kiáltanak?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán a trikolor lobogott. -Pest minden utczáján az őrjöngő öröm diadal-ordítása kiáltott az -égbe!…</p> -<h2>AZ ELDOBOTT LÉLEK.</h2> -<p>Budavár minden utczáin csorgott a vér a csatornákban…</p> -<p>Egymáson keresztül-kasul omolva hevernek szerteszét a halottak. -Magyar, német, olasz, horvát. A várfalakon, a köröndök felett, a -sétánysoron, a várkert bokrai közt, a György-téren, a lovagiskola -előtt, a fegyvertárnál, a főőrhelynél, <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> a -Dísztéren, a három kapunál, a József-bástyán, az Uri-utczán, az -Országház-utczán, néhol halommal, mint a résnél, hol legdühösebb, -legmakacsabb volt a küzdelem.</p> -<p>A királyi vár még egyre lángol. Régibb romok csak füstölögnek -már; omladékkal, szenes gerendákkal fedve az utczák; a házak -oldalai bezúzva nehéz golyóktól, a tetők széttépve; minden ablak -üvegtelen; a kövezet felszántva a bombáktól; szétszórt sánczkosarak -között, tönkre zúzott ágyúk mellett a levert tüzérek; az egész -fölött egy lomha füstfelhő; lőpor és égő korom füstje.</p> -<p>E szomorú utczákon keresztül halad végig a dél óráiban Baradlay -Richard.</p> -<p>Egy frissítő hideg fürdő, egy katonás reggeli elfelejteté vele, -hogy ma reggel annyi veszélyes játszmát játszott ki a halállal. Az -utolsónál csoda volt megmenekülése. A Vezúvot akarta letakarni -papirlappal kitörése előtt. A papirlap elégett, a keze nem. Az a -multkori láthatatlan selyemfátyol őrizte fejét, hogy a -lánczhidoszlopon szét ne zuzódjék. A tűzakna lefelé tört ki és -oldalvást. Így maradhatott élve. Hanem a feje még most is zúg -bele.</p> -<p>A legelső volt mégis, a mire megemlékezett, a beteg nő a -kórházban, ki Palvicz gyermekéhez utasítja.</p> -<p>Még egy pohár rostopsinnal leöntve kábulatát (a mi ellen azt -nagyon jónak tartotta), sietett fel a várba.</p> -<p>A hullákon, az ágyúkon, a cserepeken, a gerendákon kellett még -keresztül lépdelnie, hogy eltaláljon arra a helyre, a mit -keres.</p> -<p>Egy tizenhét napig ostromolt városban pedig nem oly könnyű -valakinek tájékozni magát. Némely jól ismert ház nincsen sehol. -Eltűnt.</p> -<p>Azt tudta Richard, hogy a kórházak fölé fekete zászló volt -felvonva, figyelmeztetésűl. Czivilizált ellenfél a fekete zászlóra -nem lő.</p> -<p>Arról a gyászlobogóról rá lehetett találni a keresett házra. -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Hanem abba a kórházba meg nem akarták beereszteni Richardot.</p> -<p>Az őrül állított honvédek azt válaszolták neki, hogy oda -mindenkinek meg van tiltva a belépés.</p> -<p>Ki adta a rendeletet? – A térparancsnok.</p> -<p>Ráment a térparancsnokra. Miért nem szabad a kórházba -bemenni?</p> -<p>– Mert ott kiütött a kórházi üszög.</p> -<p>– De én nem bánom, ha a fekete halál, vagy a keleti pestis ütött -is ki; nekem be kell mennem.</p> -<p>– Elvisz az ördög.</p> -<p>– Dehogy visz. Ma bedugtam a lábamat a kéményén, még sem kapott -el. Nem félek én a levegőtől.</p> -<p>– De hát mi dolgod van abban a kórházban?</p> -<p>– Becsületbeli ügy.</p> -<p>– No hát eredj. Hanem ha belehalsz, rám ne hagyd az -árváidat.</p> -<p>Richard visszament a kórházhoz a térparancsnok engedélyével.</p> -<p>A kórházban akkor épen egy tábori orvos sem volt. Mind a halálra -sebesült várparancsnoknál voltak.</p> -<p>Egy öreg betegápolónéval lehetett csak beszélni.</p> -<p>– Van itt egy Bajcsikné nevű asszonyság?</p> -<p>– Van.</p> -<p>– Merre van a nők osztálya?</p> -<p>– Itt.</p> -<p>– Vezessen hozzá.</p> -<p>A vén banya ajtókat nyitogatott nehéz fojtó légű szobákban, -mikbe lépve Richard arra a gondolatra jött, hogy ha a tűzakna torka -a pokol kéménye volt, ez itt valósággal a pokol konyhája. Itt főzik -a halált.</p> -<p>Az ápolónő egy függönyös ágyhoz vezette Richardot, s annak a -függönyét félrehuzta előtte. Ott feküdt egy emberalak, rövidre -nyirott hajjal, szederjes ábrázattal.</p> -<p>– Ez az.</p> -<p>– Alszik? kérdé Richard. <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Meghalt, felelé az ápolónő.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Ma reggel.</p> -<p>– És a cselédje?</p> -<p>– Az meghalt tegnap éjjel.</p> -<p>Richard maga elé bámult. Mintha egy talányt akarna megfejteni, -mely a más világba tűnt el előle.</p> -<p>Odahajolt a typhusban elhalt nőalak fölé; s akkor vette észre, -hogy az ágy melletti falra ákombákom írással valami van -feljegyezve.</p> -<p>Kibetűzte az írást.</p> -<p>«A félrézpénz – Monor – Kaszáné – 73».</p> -<p>Ezt akarta tudni.</p> -<p>Visszabocsátá a függönyt a nyoszolyára. A betegápolónőnek adott -egy aranyat s azzal sietett a halál e házából.</p> -<p>Mikor kilépett belőle, oly jól esett egyet lélekzhetni a friss -levegőből, a lőportfüsttel, korombűzzel terhelt levegőből.</p> -<p>A dísztéren Ödönnel találkozott. Az eléje sietett derült -arczczal.</p> -<p>– Hat lépésnyire tőlem, kiálta eléje Richard. A typhuskórházból -jövök. Ma ne közelítsen hozzám, a kit szeretek.</p> -<p>És elfutott előle.</p> -<p>Richard bérkocsit keresett és hajtatott Monorra.</p> -<p>Ott hagyta Pestet friss diadalmámorával.</p> -<p>Legalább egy millió éljenkiáltást s egy pár ezer csókot vesztett -el vele.</p> -<p>Ment a helyett fölkeresni a «meghalató intézetet».</p> -<p>Mi az a meghalató intézet?</p> -<p>Majd mindjárt megtudjuk.</p> -<p>Chinában, a mint tudós Wagner Cristophorus írja, az a bevett és -törvényesen helybenhagyott szokás van, hogy miután évi átalány -szerint tíz százalékkal több leány születik, mint fiú, ez a manco a -természet bilánce-ában akként üttetik helyre, hogy a fölös -csecsemők egy meghatározott napon a Lileu Ping szigetre -összehordatnak, <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> ott megáldatnak, beszenteltetnek s -aztán a «sárga folyóba» belehajigáltatnak. A sárga folyónak a -keleti partja mocsáros, ott a bambusz közt sok gyíl lakik, mik -tátongó százfogú fejeiket feltartják a vízből. Egy kis ideig úsznak -a gyermekfők a víz fölött, mire a mocsárhoz leértek, már akkor csak -a krokodilfők úszkálnak a vizen.</p> -<p>Ekkor aztán a mandarin megköszöni a százkezű Vishnunak, hogy -ilyen sok hím- és nőnemű újszülöttet ajándékozott ez évben is a -mennyei birodalomnak: íme a differentia tisztelettel -visszaküldetik. És ezzel lequitteltek egymással: a társadalom és a -természet.</p> -<p>Nálunk a hasonló lequittelést gyermekgyilkosságnak nevezik; -büntetése öt esztendő.</p> -<p>Ez ítt sokkal rafinirtabb módon intéztetik el.</p> -<p>A helyett, hogy chinai barbár őszinteséggel azt mondanák annak a -felesleges istenáldásnak: «te kis sírórívó portéka, a ki senkinek -sem kellesz, midőn megvagy, a ki magad sem tudod még, mit tesz -lenni vagy nem lenni? Látod, eltévesztetted a dolgot, nem ide -voltál híva; valami más csillagzaton kelletett volna születned; itt -nem ismer senki. Az apád nem bán, az anyád nem ér rád; ez talán -cseléd, ki maga is más házánál kuporog; talán divathölgy, kinek -bölcsőd útjában lenne; talán szerencsétlen, kinek lételed szégyen; -vagy talán takarékos gazdaasszony, kinek sok pénzébe kerülnél, míg -felnősz. Eredj Isten hírével vissza! Szüless át egy másik -csillagzatba, a hol privilegium nélkül lehet születni. Te kis porba -esett isteni szikra, te csírája a léleknek egy tökéletlen állatban, -te semmiből lett semmi; szállj le a víz fenekére, szállj fel az -égbe, s mondd meg Vishnunak, hogy itt is voltál», – e helyett -minálunk kitalálták a «dajkaságba adást».</p> -<p>Ez a «meghalató intézet».</p> -<p>Nem ölik meg azokat a szárnyavesztett apró angyalkákat, csak -meghalatják őket.</p> -<p>A Pest körül levő falvak mind tele vannak ilyen dajkaságokkal. -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Erről a dologról nem vezet senki statistikát.</p> -<p>Kerül-e valaha vissza «egy» azok közül, a kiket oda küldtek? -Nehéz volna rá megfelelni.</p> -<p>A mint Richard belépett a megholt nő által jelzett házba, a -konyhán keresztül az udvarszobába nyitva, csaknem elfutott onnan. -Minden érzéke meg volt támadva egyszerre.</p> -<p>Az a megnevezhetlen bűz, a mi egy mindig emberrel telt, soha nem -szellőztetett, alacsony, földes szobában megörökült: miasma, -penész, piszok együtt! A typhusos kórház halálgőze nem éri azt -utól.</p> -<p>Az a nyirok, mely egyszerre végig borzongatja az egészséges -bőrt, s közelgő nyavalya előérzetét költi fel az idegekben.</p> -<p>Az a savanyú, émelyítő íze a légnek, a mit minden pórus érez, -mintha csupa íny volna mindenik.</p> -<p>S e bűzben, e nyirokban négy ágy és egy bölcső tele nyivákoló, -ordító, bömbölő porontyokkal; a kik közül legjobban van ellátva az, -a melyik meztelen; a kin nem lóg a gyalázatos rongy.</p> -<p>Hármával összezsufolva egy vaczokba, melyet használnak addig, -míg egészen össze nem rohad, hentereg, mászkál, dulakodik az -állativadékok legtehetetlenebbike. Egy és két évesek többnyire.</p> -<p>A tizenharmadikat a bölcsőben ringatja egy harmadfél éves -gyermek, kinek ezzel a munkával kell megszolgálni azt a főtt -krumplit, a mit markából fal nagy mohón. A bölcsős gyermeknek még -hímzett ruhája van és szalagos vánkos a feje alatt. Az nem sír; egy -nagy szopacs (czuczli) van a szájába dugva. Azzal csalják meg az -anyai emlő helyett.</p> -<p>A kályha padkáján nyavalyog egy két éves fiú gyerek, kinek a két -lába be van kötve: bizonyosan sebes.</p> -<p>Richard eliszonyodva nézett körül ez oduban: melyiket képzelje e -nyomorult alakok közül Palvicz Ottó gyermekének? Egyik -visszataszítóbb volt, mint a másik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span></p> -<p>És volt ideje szemlélődhetni, mert jó haladékba kerűlt, míg az -intézet tulajdonosnéját valahonnan a kertből előkurjongatták, a hol -fokhagymát ültetett. – Bizony nem is strázsálja ám azokat a -porontyokat napestig a fészkükön; elég, ha háromszor megeteti -napjában.</p> -<p>Kaszáné asszony nagy, csontos, erős némber volt. Semmi -rosszaság, gonosz indulat nem látszott a vonásain. Úgy vette ő ezt -az üzletet, mint egy meglevő bajt, a mit nem ő talált fel.</p> -<p>Az ilyen látogatásokhoz is szokva volt már, mint Richardé. Ritka -ugyan a férfi látogató e háznál, de mégis megesik.</p> -<p>– Oh tessék innen kijönni, nagyságos úr, a tiszta szobámba, -ebből a bűzös veremből.</p> -<p>– Bizony, hallja Kaszáné asszonyom, ez utálatos egy odu, hanem -maradjunk itten.</p> -<p>– Hát bizony palotát nem adhatok nekik nyolcz forintért egy -hónapra, nyelvelt vissza a némber.</p> -<p>– Hát csak annyit fizetnek? kérdé elbámulva Richard.</p> -<p>– Annyit bizony édes lelkem, nagyságos úr; s még azért is mennyi -hercze-hurczám van. Holmi szegény cselédfélétől csak könnyebben -megkapom azt az öt forintot, mert annak minden hónapban kijár a -bére; de mikor valami úri dámával van dolgom: az Isten őrizz. Mert -vannak ám itten úri gyerekek is. Ne tessék rosszat gondolni. Ez a -kis poronty a bölcsőben (mért nem ringatod jobban, te akasztani -való hóhér), hát ez egy jó módú kereskedőnének a kicsinye, a kinek -derék ura van, szép szállása van, kocsin jár, selyemmel söpri az -utczát, hanem hát nem tudja tűrni a szoptatós dajkáknak a -szekaturáját. Tudja lelkem, egy szoptatós dajka nagy úr egy úri -háznál, s inkább kiadta hozzám dajkaságba. Az igaz, hogy ez -tizenkét forintot fizet: de tisztába is kell tartanom a kicsinyét s -minden hónapban egyszer be kell hozzá vinnem a városba, hogy -lássa.</p> -<p>– Hát ennek sem tart ön dajkát? <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Hja, az itt ki nem állná. Aztán miből? tizenkét forintból?</p> -<p>– Hát mivel tartja?</p> -<p>– Oh ez nagyon jól él. Még pépet is kap. S tejbe mártva a -szopacsot.</p> -<p>– S mi van a szopacsban?</p> -<p>– Jó fekete kenyér; az legjobban tisztítja a gyermeknek a vérét. -Hja lelkem, mikor azért a másik porontyért három forintot fizetnek, -piskótával nem tarthatom.</p> -<p>– Három forintot! s ki az a kegyetlen, a ki három forintot ad -egy gyermek havi élelmére?</p> -<p>– Jaj édes lelkem, nagyságos úr; azt a magistratus adja; mikor -egy olyan eldobott porontyot felvisznek a biztosok, a kapitányság -összehivatja a dajkaságokat, s a melyik legolcsóbban elvállalja, -annak odaadja. Már ennél olcsóbban nem lehet. Aztán hányat itten -felejtenek. Megszöknek tőlük: azt sem tudom, hol keressem. Ez a -kutya is olyan, a ki a padkán ordít. Majd be fogod a szádat. Kérem -nagyságos úr, tizenegy hónap óta nem láttam érte egy batkát.</p> -<p>– Mi baja annak a gyermeknek?</p> -<p>– Hát az égetni való rossz kölyke, annak is maga az oka. Levest -főztem nekik, mert hogy vasárnap volt, s a rossz, pákosz kölyök -magára rántotta a fazekat, s mind leforrázta a két lábát, hogy -végig kisebesedett.</p> -<p>– S ön gyapot-rongygyal kötötte be a nyomorultnak a sebes -lábait. Az irtóztatóan szenvedhet alatta.</p> -<p>– Árt is az neki! Úgy sem lesz belőle ember, mert a sok -sivalkodástól már sérvet kapott, Belehal. Apja, anyja nem nagyon -bánják. Kocsis, kocsisné. Szegény emberek. Itt sem laknak már.</p> -<p>Richard lelke megkönnyebbült. Ez nem Palvicz gyermeke.</p> -<p>– Kaszáné asszonyom. Én egy gyermeket keresek önnél, a kiért -szintén régen nem fizettek már. A gyermeket Bajcsikné adta át -önnek, a neve Károly, nyakába <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> egy fél rézpénz volt -kötve, a mellén szederjes anyajegy.</p> -<p>– Oh bizony édes lelkem, azt ugyan jól teszi, ha megfizet érte. -A Károlykáért, a kedves kis Károlykáért.</p> -<p>– Melyik az ezek közül?</p> -<p>– Oh az nincsen ezek között. Az odakinn van: az külön helyen -van.</p> -<p>– Külön helyen? Richard kezdett jó véleménynyel lenni Kaszáné -asszonyom felől.</p> -<p>– Majd mindjárt behozom. Tessék besétálni addig a tiszta -szobába.</p> -<p>– De én is oda akarok menni hozzá. Én azt a gyermeket magammal -akarom vinni.</p> -<p>– Magával vinni? Oh az már más. Hanem bizony egy kis -alkalmatlanság lesz vele. A kis Károlyka nagyon beteg.</p> -<p>– Mi baja?</p> -<p>– Szemfájása van. Azért tettem külön, hogy a többiekre rá ne -ragadjon. Erre is úgy ragadt egy másikról, a ki a mult héten bele -halt.</p> -<p>– Hát miért nem gyógyítják?</p> -<p>– Próbáltuk mink azt mindenképen: még gáliczkövet is fujtam a -szemébe, az sem használt. Csak rákszemet lehetne kapni! Ha a -«nagysárfű» magtól meg nem gyógyul, hát aztán semmitől sem.</p> -<p>E beszéd közben végig vezette Richardot a sáros udvaron Kaszáné -egész az istállóig, az istállóból nyílt egy sötét fakamra; ott, -abban a sötét oduban látott Richard egy rongyos szűrdarabbal -betakart gyermekalakot heverni, félmeztelen, fájdalomtól lehunyt -szemekkel. Az a gyermek, a mint a belépés neszét hallotta, -elkezdett nyöszörögni: «oh, adjanak egy kis vizet; meghalok -szomjan».</p> -<p>– Tudja, édes lelkem, nagyságos úr, azért tettem erre az -árnyékos helyre, hogy ne ártson a szemének a világossság.</p> -<p>– Menjen és hozzon neki vizet.</p> -<p>– Jaj, édes lelkem, nagyságos úr, betegnek nem jó <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> vizet -adni. Én soha sem hagyom inni a beteg gyermeket, mert az annak -rossz.</p> -<p>Most aztán Richard olyat kiáltott rá, hogy majd hanyatt esett az -asszony ijedtében.</p> -<p>– Hozzon neki rögtön vizet.</p> -<p>Kaszáné aztán hozott a kútról egy vászonkorsóval.</p> -<p>Richard térdére emelte a gyermek fejét és ajakához tartá a -korsót.</p> -<p>A nyomorult teremtés félig kiitta azt.</p> -<p>Richard a vízből a markába töltött s gyöngéden megmosta vele a -gyermek orczáját. Olyan jól látszott az annak esni.</p> -<p>Azután elővett egy fehér zsebkendőt s beköté vele a gyermek -fájós szemeit.</p> -<p>Akkor aztán felvette a szecska és fürészpor közül, a miben -feküdt s beletakargatá a köpenyébe.</p> -<p>«Csak félczipőcske van szegénykének a lábán.»</p> -<p>Mikor kivitte a világosságra és meglátta, minő állapotban van, -eszébe jutott, hogy Palvicz Ottónak rettenetes oka volt nőül nem -venni azt az anyát, ki gyermekét hideg vérrel ide hagyta kerülni. -Ha Palvicz Ottó maga talált volna itt rá: talán megölte volna azt a -némbert, a ki a jegygyűrűjét hordta.</p> -<p>Richard a hintóig vitte ölében a kis fiút.</p> -<p>Kaszáné egész odáig kisérte az urat. Mert nem addig van az; -hanem hát a tartáspénzt ki fizeti?</p> -<p>Mikor a gyermeket elhelyezte Richard, kivette a tárczáját s egy -csomó pénzt dobott az asszonynak.</p> -<p>– Jutalmul a jó gondviselésért.</p> -<p>Kaszáné kétszerezve találta a járandóságot, s hálálkodni akart. -Richard bevágta az útját.</p> -<p>– Hallja maga Kaszáné: én most csak azt sajnálom, hogy nem olyan -időben élünk, a mikor megégetik a boszorkányokat; mert a mikor -magát égetnék, azt még magam is megnézném.</p> -<p>Mely nyájas istenhozzád után búcsút vett a «meghalató -intézettől». <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Mikor a falu alatt elrobogott, figyelmesen nézte az oldalt eső -temetőt; ott hosszú sorokat látott apró sírokból, miket kicsiny, -fehér, kékzöld keresztecskék jeleznek. Ezek a földből kiálló apró -keresztek: a jancsekiángi mocsárból kimeredő kajmánok fejei.</p> -<p>Csakhogy a mit a kajmánok elvégeznek egy percz alatt, ahhoz -amazoknak évek hosszú kínzásai kellenek.</p> -<p>Richard egyenesen a gyermekkórházhoz hajtatott Pesten.</p> -<p>Ne gondolja valaki, hogy ez valami államintézmény. Magánpolgárok -jószívű adakozásából áll az fenn; a státus csak annyit tesz meg -vele, hogy az adakozásokból lehúz egy pár ezer forint jövedelmi -adót! az emberek legszánandóbbját fosztva meg, ki háromszorosan -részvétet igényel, mint gyermek, mint szegény, mint beteg.</p> -<p>Hanem hát «Astaroth éhezik». A budget a gyermekpépbe is -belezabál.</p> -<p>Richard a legjobb helyet találta ki Palvicz Ottó -gyermekének.</p> -<p>Ott visszaadják azt az emberiségnek.</p> -<p>A takarékpénztárnál annyi összeget tett le, a mennyinek a -kamatjából a gyermeket tartani és nevelni lehet.</p> -<p>A városi tanácsnál bejegyeztette magát mint a gyermek gondnokát. -Palvicz Ottó alhatik nyugton a föld alatt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap nagyszerű ünnepélyek voltak Budapesten.</p> -<p>A csatában elhullott hősöket temették egy diadalmas nemzethez -illő pompával; az ostrom alatt kitűnt vitézeket érdemrendekkel -diszíték fel; s Pest város hálás polgárai nagyszerű lakomával -vendégelték meg a napok ünnepelt hőseit.</p> -<p>Richard alig várta, hogy mind ennek vége legyen.</p> -<p>A gyermekkórházba sietett.</p> -<p>– Jobban van-e már a Károlyka? <span class="pagenum"><a name= -"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<h2>EPHIALTES.</h2> -<p>«Én gyűlölöm a hazámat!»</p> -<p>Lehet-e ennél súlyosabb, végtelenebb, iszonytatóbb mondás?</p> -<p>Lehet-e ennek a mondásnak megfelelő érzés?</p> -<p>Lehet-e tett, melyben ez érzés megtestesülhet?</p> -<p>Ismert a történelem óriási alakokat, kik e szót kimondták. De -azok mind összeroskadtak alatta.</p> -<p>Gyűlölettel csapta be Róma kapuját a kiűzött Coriolán, s mint -síró gyermek tért vissza a kaputól, midőn kezében volt a boszú.</p> -<p>Átkozódva futott el a csatatérről Salamon, hol hazája népe -koronájától fosztá meg, s mint vezeklő remete tért vissza a -fehérvári templom küszöbén hazáját megáldani.</p> -<p>Belizár háromszor meggyűlöli hálátlan hazáját, s midőn ellenség -közelít hozzá, háromszor menti meg végveszedelméből; az utolsó -bánat megöli.</p> -<p>A vén Foscarinak megszakad a szíve hazája gyűlöletében. Bolivár -odadobja koronáját meggyűlölt hazájának, de nem harczol ellene. -Béldi Pál meghal a börtönben inkább, mintsem gyűlölt hazájának -idegen segélylyel fejedelme legyen.</p> -<p>És Krisztus, midőn a keresztfán küzd a halállal, azt mondja: -«bocsáss meg hazámfiainak, atyám»: azon hazafiainak, kiket három -nappal elébb oly isteni haraggal elátkozott!</p> -<p>Meg kell törni, le kell roskadni e gondolat alatt mindenkinek, -legyen az ember, vagy ördög, vagy Isten! a míg lelke körül annak a -földnek a porát viseli, a melyet gyűlölni akar.</p> -<p>Nem lehet gyűlölni a hazát. Ahhoz nincs elég nagy lélek.</p> -<p>Hanem eladni: az lehet. Ahhoz éppen nem kell lélek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.</p> -<p>Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint -dæmonokat mutogassuk be őket.</p> -<p>Ephialtes nem volt dæmon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami -hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi -játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a -kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég -pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak -pártfogói. És azután Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja -Hellászt, megteszi szatrapának Thesszália felett. Bizonyosan így -volt.</p> -<p>Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig -nem igaz: – csak jól akart belőle lakni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az örömriadalnak, mely Budapest falai közül felhangzik, -visszhangja is van.</p> -<p>Ezen echo, mit a Kárpátok bérczei adnak vissza: az orosz -hymnus.</p> -<p>A budapesti diadalhang ezt rivallja: «éljen a világszabadság!» – -A Kárpát visszhangja ezt zúgja vissza: «a czár mindenható».</p> -<hr class="tb" /> -<p>Háromezer hatszáz lábnyi magasban a tenger színe fölött, a -Kárpát hegysor egyik magaslatán mulat egy vidám társaság, bor és -zeneszó mellett.</p> -<p>A magasról gyönyörű kilátás nyílik az alant elterülő vidékre. -Két oldalt sötét fenyőrengetegek képezik a tájkép rámáját. A -háttérben egy távozó esőfelhő, melynek sötétjén keresztül az -alkonyra szálló nap két teljes félkörű szivárványt hidalt át. A -belső, fényesebb félkörön belül az egész tájegyetem valami bűvös, -ragyogó színt kapott; élénk, földöntúli eleven zománcza van minden -tárgynak, s hol a szivárvány átlátszó fénye takarja a vidéket, ott -minden tárgy annak a színeit vette fel, s látni aranypiros erdőt, -aranyzöld tornyokat, damaszk-lila tavat. E mennyei bűvkörön -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> belül huszonkét falut lehet -megszámlálni a völgyben elszórva. Az erdőkből mindenütt patakok -törnek elő, mik úgy csillámlanak fel, mintha száz meg száz -tükördarabbal volna behintve e tündér vidék. Az az istenáldotta -vidék, mely most a vetések zöld bársonyába van öltöztetve, s -melynek ősvadon szépségét az emberi mívelés fokozza, egyes -országútakat, tornyos városokat rajzolva közé. Alulról fölhangzó -kallók és hámorpőrölyök ütése hirdeti, hogy itt az industria -él.</p> -<p>A nap mindig lejebb száll, a szivárvány mindig följebb -emelkedik, a felhő mindig messzebb távozik; a táj egyre tágul, a -látkörön már meglátszik az a vulkán-idomú hegy, melyen a világ -leghíresebb bora terem.</p> -<p>Látvány, minőt Isten mutatott Mózesnek, midőn egy pillantást -engedett neki vetni a Nebo hegytetőről a Kanahánba.</p> -<p>Ez Magyarország!</p> -<p>A hegytetőn mulatozó társaság elragadtatva nézi e látványt.</p> -<p>Mind férfiak. Mind katonák. Az orenburgi ezred tisztei; orosz -testőrlovagok; cserkesz és muzulmán előkelő vitézek.</p> -<p>Van közöttük két polgári férfi is, két magyar ember.</p> -<p>Az egyik Rideghváry Bencze; a másik Tallérossy Zebulon.</p> -<p>A társalgás németül folyik. Az orosz tiszteknek épen úgy obligat -tantárgyuk a német nyelv, mint a burkusoknak a franczia.</p> -<p>– Nézzétek, szól Rideghváry Bencze, miután sorba elszámlálta a -városokat, a falvak neveit, mik ott lábaik előtt el vannak szórva. -– Nézzétek: ez az út Konstantinápolyba!</p> -<p>Hurrah! Magas kiáltás üdvözli szavait. «Éljen a czár!»</p> -<p>S az összecsördülő pohárcsengés után rákezdi a társaság az orosz -néphymnuszt.</p> -<p>Rideghváry együtt énekel velük. Már megtanulta az orosz -hymnuszt. <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p>Mindenki leveszi a fövegét az ének alatt.</p> -<p>– Hát te nem énekelsz, Zebulon? kérdi Rideghváry a mélázó öreg -úrtól.</p> -<p>– Hangom páva, felel a bús férfi.</p> -<p>A hymnus a kőszáli magaslatról messze hangzik a vidék felett. -Alant a hosszú országúton szakadatlan sorban vonulnak a minden -oroszok czárjának lovas ezredei; azok folytatják az aláhangzó -hymnuszt; azt a nemzeti dalt, melynek a ki szavait nem érti is, -megértheti a hol riadozó, hol mysticus, majd fenyegető, majd -sötéten elborongó dallamból: hogy az a minden oroszok urának dala, -mely szól azon vakmerő népeknek, a kik büszkélkednek vele, hogy még -nem viselnek rabigát. Góg és Magóg dala a sziklák mögül.</p> -<p>– Nézd, szól Rideghváry, oda vonva maga mellé Zebulont. Négy -lovas ezred halad el itt előttünk az úton. Az egyik az Olga -Nikolajewna, a másik a Cesarevics huszárezred, a harmadik az -Olviopol dzsidás ezred, a negyedik a muzulmán lovasság. Minden -ezrednek egyforma színű lovai vannak. Az Olga Nikolajewnának -szürke, a Cesarevicsnak sárga, az Olviopolnak fekete, a muzulmánnak -pej. Még hátra vannak a doni kozákok és a wosnecensk dzsidások. -Azután jön az ágyúpark. Azután a gyalogezredek. És végül a -szekerészet. És aztán a második és harmadik hadtest. Nyolczvanezer -ember.</p> -<p>És megszorítá Zebulon kezét.</p> -<p>– Most következnek a mi diadalaink napjai! Most fogjuk a lábaink -alá gázolni a mi ellenségeinket! Ennyi erő alatt szétmállik az -egész nyomorúság.</p> -<p>És ragyogott bele az arcza.</p> -<p>Hogy jobban gyönyörködhessék e látványban, egészen a szélére -lépett a meredélynek, mely száz ölnyi magas falként emelkedett ki a -fenyőerdők közül, fent buja pázsitszőnyeggel terítve.</p> -<p>És Tallérossy Zebulonnak, a mint e meredélybe lenézett, az a -szédületes gondolata támadt, hogy mi lenne belőle, <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> ha ő -most ezt az ő kedves barátját derékon kapná, s mint Dugovics Titusz -a törököt, lerántaná magával együtt oda a mélységbe?…</p> -<p>Úgy segéljen!</p> -<p>Csak az az öt leány ne volna odahaza!</p> -<p>A nap a láthatáron alul szállt már. Az a tűzgolyó, mely még az -égen izzadni látszik, már nem a nap, csak annak a gőzkörtül -fölemelt optikai csalképe. A szivárvány még ívlik az égen; de nem -hétszínű többé, hanem egyszínű, tűzvörös.</p> -<p>A völgy útjain még tovább hangzik a hymnusz. Az orosz lovasok -zene helyett énekszóval vonulnak be a városba.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Tallérossy Zebulonnak sehogy sem tetszett ez az állapot.</p> -<p>Addig csak szerette a mulatságot, a míg az ő kedves barátja és -pártfogója társaságában előre-hátra utazgatni kellett, idegen nagy -férfiakkal megismerkedni, nagy kitüntetésekben részesülni: a magas -politikában tényleges szerepet vinni.</p> -<p>Azt hitte, a magas politika majd mindent elvégez szépen, -csendesen, okosan.</p> -<p>Azt hitte, az orosz diplomatia majd közbeveti magát a harczoló -felek közé, s arra aztán mind a két fél recipiskál: beveszi a jó -tanácsot.</p> -<p>Legelőször is visszavétetik a debreczeni vésztörvényeket. Azután -legfeljebb a mostani miniszteriumot leköszöntetik, a főispánokat -leteszik, másokat raknak helyettük, s a jövő országgyűléssel -elfogadtatnak kétszáz millió státusadósságot. Talán egy pár nagy -embernek útlevelet is adnak Amerikába.</p> -<p>Hanem azután, mikor azt látta, hogy nagyobb baj lesz itten: -akkor az egész magas politikától elment a kedve. Ezt ő nem így -képzelte.</p> -<p>Azt nem bánta volna, ha Boksa Gergőt eszére térítik, meg a többi -hasonló embereket; de hogy azt az egész mappát, a melyről őt Boksa -Gergő et consortes lekergették, <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> azért rátartsa a -gyertyára, s nézze, hogy ég az el az utolsó körömfalatig? már az -nem fért az ő érzékeny keblébe.</p> -<p>A kedélyes majális után, melyet együtt élvezett a fényes idegen -urakkal, Rideghváry társaságában kocsizott haza a völgyben fekvő -városig Zebulon.</p> -<p>Útközben aztán sincerizálgatott vele.</p> -<p>– Hja, bizony ez nagy erő. Ennek, nem tudom, hogyan fognak -ellene állhatni azok odabenn?</p> -<p>Rideghváry kérkedő gunyorral mondá:</p> -<p>– Fuimus Troes! Ruet Ilium et ingens gloria Parthenopes. -(Voltunk Trójaiak! Megdől Ilium és Parthenope roppant -dicsősége.)</p> -<p>– S mi lesz akkor a legyőzöttekkel?</p> -<p>– Væ victis! (Jaj a legyőzötteknek) volt rá a válasz.</p> -<p>– De csak nem fognak valami erősen izélni velük? (Nem merte az -igazi szót kiszalasztani a száján.)</p> -<p>– Ense recidendum immedicabile vulnus. (Vassal kell kivágni a -gyógyíthatlan sebet.)</p> -<p>«Vigyen a tatár, gondolja magában Zebulon, a diák -classicusaiddal, beszélj velem magyarul.»</p> -<p>S aztán egyenesen föltette neki a kérdést.</p> -<p>– No már, teszem föl, egy olyan emberrel mit csinálunk, mint -Baradlay Ödön? a kit szerettük, becsültük, és az egész ország. A -kinek atyja volt olyan jó barátunk, a kinek anyjának megfogadtunk, -hogy gyermekeit fogjuk mindenütt védelmezni; a ki, ha tette, a mi -nekünk nem tetszett, nem tette haszonból, hanem meggyőződésből. -Szép talentum, nagy ész; sok hasznát veheti még valaha ország. -Lehet még trónusnak oszlopa. – Nos?</p> -<p>Citált aztán Rideghváry Zebulonnak diák auctor helyett német -classicus mondatot:</p> -<p>– Mitgefangen, mitgehangen.</p> -<p>Zebulon aztán nem szólt hozzá többet az egész úton egy szót -se.</p> -<p>Hanem mikor Rideghváry Bencze az nap este az íróasztala -<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> fiókjában hagyott útlevélblanquettek -közé nyúlt, úgy tapasztalá, hogy azok közül a legfelső hiányzik. Az -pedig egy angol útlevél volt, a legpontosabb láttamozásokkal -ellátva, közbeeső országok követségeinek bélyegeivel hitelesítve, -csak a név- és személyleirás hiányzott belőle. Ily üres útleveleket -tartottak készen titkos missiókban járó megbizottak számára. – Azt -nem lophatta el más, mint Zebulon. Kinek lopta?</p> -<p>Rideghváry mosolygott e fölfedezésen.</p> -<p>Jártában-keltében mindig egy kocsiban utazott Zebulonnal, s egy -szobában hált vele.</p> -<p>Mintha attól tartott volna, hogy elszökik tőle Zebulon.</p> -<p>Minő nagy barátság kötötte e kegyelmes urat ez ismerőséhez?</p> -<p>Egyszerű a magyarázat. Rideghváry nem tudott azon vidék lakóinak -nyelvén, a melyre legtöbbet számítottak; Zebulon pedig annak a -népnek valóságos orákuluma volt. Szerették, prófétájuknak -tartották. Ha azokkal értekezett, valódi Áron volt Mózes mellett. -Csak a thémát kellett neki feladni, ő azt igen szépen felczifrázta. -Ennél a válságos expeditiónál olyan szükség volt Zebulonra, mint a -falat kenyérre. Azokat a felháborodott népeket, a miknek falvain -keresztül vonuland az orosz sereg, bölcs felvilágosításokkal -rábirni, hogy a fegyveres vendégeket ne tekintsék ellenségnek, -hanem jó barátnak, testvérnek, fajrokonnak.</p> -<p>Ez volt Zebulon missiója.</p> -<p>Érezte ő annak szagát előre!</p> -<p>És sehogy sem vette a nyaka!</p> -<p>Nagyon czélszerű elővigyázat volt Rideghvárytól, hogy ékesen -szóló Áronát mindenkor saját szobájában hálatta; mert az bizonyosan -megszökött volna tőle már régen.</p> -<p>Törte azon a fejét Zebulon, hogyan veszthetné el valahol ezt az -ő nagyméltóságú protectorát? De nem lehetett! Szerette az őtet -nagyon. Azt is próbálta már, hogy összevész vele s akkor -brusquirozza a szakadást. Nem lehetett. Nem tudott igazán -megharagudni. Mindjárt kibékítették. <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> Rideghváry olyan szépen -bánt vele, hogy nem lehetett vele haragban maradni.</p> -<p>A legutóbbi discursus óta pedig komolyan elhatározta Zebulon, -hogy elcsapja magától ezt az ő kedves barátját.</p> -<p>«Ha te nem engedsz engemet elszökni magadtól, majd elszöktetlek -én téged magamtól.»</p> -<p>Egy terve volt Zebulonnak már régóta.</p> -<p>Ez a terv akkor szülemlett az agyában, a mikor a legelső kozákot -meglátta sárga uborkát enni, nyersen éhomra. Csak azon módon -harapta a kozák az uborkát, a hogy leszakította a kertből, mint -valami kedves csemegét.</p> -<p>Érlelte e tervét azon szakácsművészet szemlélete, melyet a -muszka tábor inyenczei szeme láttára kifejtettek: disznótököt, -tehénrépát összemetélve, vörös liszttel összekeverve és forró -vízzel leöntve. A mi magában még nem volt jó, mindaddig, míg rá nem -jött valaki, hogy a világításra osztott egész csomag -fagygyúgyertyát a forró lébe belemártsa; a mitől a gyertya -vékonyabb lett, de azért jó lett; a bouillon pedig egészen jó -lett.</p> -<p>Tökéletességre jutott aztán Zebulonnak terve akkor, midőn az -orosz hadseregben oly mértékben kiütött a kolera, hogy vesztett -ütközetnek is sok lett volna a pusztulás. Kétezer száznyolcz -halottjuk volt, mielőtt egy ütközetük lett volna, s minden -megpihenésük helyét egy új temető, meg egy ezer emberre való új -kórház jelölte.</p> -<p>Ez az árnyéka volt Rideghváry ragyogó pályájának.</p> -<p>A kolerától félt. És benne kellett járnia.</p> -<p>És aztán nem volt felőle bizonyos, hogy vajjon a szent -Wladimir-rend megóvja-e az embert ettől a bajtól?</p> -<p>Annálfogva mindenféle præservativát hordott magával. Kámfort -viselt zacskóban a mellén, shawlt kötött övül a derekára; a -csizmájába kénvirágot hintett; a szobáját chlormészszel -ragálytalanította; veres bort ivott este, arakot reggel, s -fenyőmagot rágicsált napközben. És megtiltotta mindenkinek, hogy -neki arról referáljanak, hányan haltak meg ma kolerában? Harangozni -nem volt szabad <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> halottra, sem fényes nappal temetkezni -olyan városban, a hol ő megszállt.</p> -<p>Ezt a gyöngéjét tehát ismerte a főúrnak Zebulon.</p> -<p>Azon majális utáni estén elment Zebulon a gyógyszertárba és kért -magának tartarus emeticust.</p> -<p>A gyógyszerész szabadkozni kezdett; de Zebulon letorkolta.</p> -<p>– Most nem parancsol doctor! Most én parancsolok! Van kivételes -állapot. Ha én mondom kell, hát kell!</p> -<p>A gyógyszerész megijedt tőle; csakugyan rendkívüli idők jártak. -A kozák urak a higított vitriolt az utolsó kupiczáig kihörpölték a -gyógyszertárban, mint valami delicatesset; hátha ennek a -kozákvezetőnek meg ezt kívánja a gyomra?</p> -<p>Adott neki tehát tartarus emeticust, apró adagokra -felosztva.</p> -<p>Azt Zebulon eldugta a flanell-jaklija alá.</p> -<p>Éjjel aztán, mikor Rideghváry úrral egy szobában aludt, bevett -belőle két adagot.</p> -<p>Uraim! Ehre, dem Ehre gebührt! Minden embernek megvan a maga -saját vitézsége. Zebulontól ez heroismus volt!</p> -<p>Ilyen veszedelmes időben mesterséges kolerát csinálni -magának.</p> -<p>Terve tökéletesen sikerült.</p> -<p>A katastropha, mely a kettős adag tartarus emeticusra -következett, felriasztá mély álmából Rideghváry urat.</p> -<p>Kiugrott az ágyából a szoba közepére. Itt kolera van! Kifutott a -folyosóra.</p> -<p>– Ott hagyta minden ruháját, a mi le volt vetve s más öltözetet -kért! a mi irata, málhája abban a szobában volt, megfüstöltette. S -azzal befogatott, s sötét éjjel elmenekült abból a városból; meg -sem állt a szomszéd faluig ijedtében. Úgy megrettent Zebulon -veszedelmétől.</p> -<p>Zebulon pedig, miután a tartarus emeticus bevégezte hatását, -szépen elaludt és horkolt világos viradtig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Még tán akkor sem ébredt volna fel, ha rá nem nyitják az ajtót, -s be nem jön valaki.</p> -<p>Az a valaki egy kis alacsony emberke volt felgyűrt ingujjakkal, -borzas gubancsos hajjal, papucsban, kék köténynyel. A körmeit -diszítő schellak-maradványok bizonyítják felőle, hogy asztalos.</p> -<p>Zebulon csak úgy a félszemének a pillája alól leste, hogy hát ez -mit akar? Nagyon álmos volt még.</p> -<p>A kis borzas csendesen odalépkedett az ágyához s előhúzott -mellköténye alól egy czollstokkot.</p> -<p>S a mint Zebulon ott hanyatt feküdt az ágyon, s a rövid paplan -alól ki voltak dugva a lábai: a kis borzas elkezdte a czollstokkal -végig mérni. A lába ujjától az ináig két láb, onnan a melle -közepéig másik két láb. Onnan aztán neki indult, hogy a tarkójáig -is megméri, hány hüvelyk?</p> -<p>Hanem azt már Zebulon nem várta végig; hanem a mint a kis ember -az orra körül kotorászott a hüvelykmérővel, egyszerre belekapott -mind a két markával a borzas hajába, megczibálta irgalmatlanul a -hajánál fogva az egész tömpe alakot, hogy az se látó, se halló nem -volt ijedtében; hanem a mint Zebulon az üstökét elbocsátá, csak -térdre esett s hüledezve rebegé: «Jézus Mária, Szent Anna!« s a -mellét verte a két tenyerével.</p> -<p>Zebulon pedig kiülvén az ágy szélére, két kezét két csipőjére -tette s úgy förmedt rá:</p> -<p>– Hát te akasztófa! mit méregeted czollstokkal termetemet?</p> -<p>– Jahahaj! Názáretbeli Jézus ne hagyj! rebegé a megriasztott -emberke s vaczogott minden foga.</p> -<p>– De majd mindjárt megnázáretozom én tégedet, lurko; kiálta -Zebulon talpra ugorva. Mi bajod neked az én termetem -hosszuságával?</p> -<p>Mikor aztán a kis emberke azt látta, hogy Zebulon nagyon keresi -az ágy mellett a nádpálczát, kezdte észrevenni, hogy egészen e -világból való veszedelem fenyegeti, s annálfogva sietett a mentsége -előadásával. <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Kérem alásan, nekem az excellentiás úr, a ki innen elment, -hagyta meg, hogy jőjjek ide: itt van egy halott úr, csináljak neki -koporsót. Az árát is kifizette.</p> -<p>Zebulon most aztán restelni kezdte felgerjedését.</p> -<p>– No no. – Akkor jól van. – Excellentias barátom gondoskodta -rolam. – Nagy gráczia. – Rendelte nekem koporsot. – Hanem hát nem -élek vele. – Ha kifizetett árát, azt maga majszter igya meg -egészségemre. Aztán ne mondja senkinek, hogy micsoda tréfa volt -közöttünk? mert kinevetik mind a kettőnket. – Inkább nevessünk -magunk.</p> -<p>A szegény megszeppent asztalos pedig nevetett volna is, sírt -volna is.</p> -<p>– De megijedtem én nagyon. Még most is reszketnek a beleim. Nem -tudom, nem lesz-e valami bajom? Mikor azt hittem, hogy megtetszett -halni, aztán a hajamba tetszett kapni.</p> -<p>– No hát ott egy palaczkban arak. Tessék egyet húzni belőle. Úgy -ni. Mi neve magának?</p> -<p>– Sztrupka Márton.</p> -<p>– No jól van Tamás gazda. Hát igyék még egyet, aztán itt van még -egy forint. Ezt én adom. Keressen nekem lovat. De nem -Szentmihálylovat. Arra még nem ülöm. Forspontot, ki engem elvisz -Pukkersdorfbe. Oda akarok evangelicus papomhoz, ki nekem nagyon jó -barátom.</p> -<p>A mint aztán Sztrupka Márton megtudta, hogy Zebulon lutheránus, -egyszerre ki lett engesztelve; elmult minden félelme iránta; a -forintot elvette, megköszönte, kezet csókolt.</p> -<p>– Mindjárt itt leszek egy jó ismerős kocsissal; magam is -elmegyek vele, az útat megmutatni neki, én is jól ismerem azt a -tisztelendő urat, három esztendeig voltam ott egyházfi.</p> -<p>Zebulon örült annak nagyon.</p> -<p>Minden psychologiai és ethnographiai alaptétel ellenére volna, -ha Sztrupka Márton valahogy tudtára nem adta volna Zebulonnak, hogy -ő is «nostras». <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>És ezzel a saltomortaléval sikerült Zebulonnak leugorni a -láthatárról.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ephialtes pedig vezette a «halhatatlan sereget» a Thermopylén át -tovább…</p> -<hr class="tb" /> -<p>És nem akadt Amphiktionja…</p> -<hr class="tb" /> -<h2>PERIHELIA.</h2> -<p>A kiknek még egy 1849-ki magyar hirlap akad a kezébe (kevés -volt, s a mi volt, megsemmisítették), az fog egy rövid tudósítást -találni abban, mely jelenti, hogy junius 20-án reggel 10 és 12 óra -között nagyszerű napudvar volt látható az égen.</p> -<p>Lesznek élő emberek, a kik emlékezni is fognak rá.</p> -<p>Valóban a legnagyobbszerű perihelia volt az, a mit látni -lehetett.</p> -<p>A koróna, a hálósz és a melléknap egyszerre.</p> -<p>A koróna egy emberöltő időben egyszer ha előfordul. A hálósz -századot átlépő ritkaság; a kettő a melléknappal együtt portentum: -égi csoda, melyről a természettudósok köteteket irnának más békés -időkben.</p> -<p>1849-ki juniusban nem voltak Magyarországon természettudósok, -kik az akkori melléknapot leirták volna.</p> -<p>Hajh, akkor a «kettős napot» észre sem vettük, nekünk az -éjszakánk volt kettős!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Kétszáznegyvenezernyi orosz hadsereg hömpölyödött alá -Magyarországra.</p> -<p>Pihent, rendezett, harczedzett hadsereg.</p> -<p>Kétségbe kellett esni.</p> -<p>Voltak forró képzelődésű emberek, a kik azt hitték, hogy még -lehet győzni. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>«Voltak? – Voltunk!»</p> -<p>Ha ők jönnek ránk kétszáznegyvenezer emberrel, mi állítsunk -eléjük fél milliót!</p> -<p>Minden ember, a ki él, mozog, a ki kezét emelni bírja, ki a -férfi névre érdemes, talpra! Minden eszközt, a mi vasból van, a -minek éle, hegye van, fegyverül a kézbe; és aztán – egyszer kell -meghalni. Csak nem akartok tán örökké élni? férfiak!</p> -<p>Keresztes hadjárat lett hirdetve a betörő ellenség ellen. A -papok prédikálták a szószékekből. És invokálták a rögtönzött -fegyverekre a hadverő Jehova áldását.</p> -<p>Erős vonást képez e rettenetes korszak illustratiójában ez a -«veres kereszt».</p> -<p>Feltüzte azt mellére a reformatus és evangelicus épen úgy, mint -a catholicus. Feltűzte a zsidó is. A nemzet parancsolta!</p> -<p>Nem látott e keresztben más jelvényt senki, mint egy rettenetes -idegen hatalom támadása elleni országos protestatiót.</p> -<p>Elenyészett ez iszonyú veszélylyel szemközt minden -valláskülönbség, minden dogma.</p> -<p>Lánghy Bertalan maga hordta kezében a felkelt nép előtt a veres -keresztes zászlót. Maga a protestans pap. A kormány hirdette a -keresztes hadjáratot, s a protestans papok nem álltak elő, mint a -konstantinápályi shismaticusok, az ostrom alatt a «filioque» fölött -czivakodni, hanem utánozták Amiensi Pétert. Sokan megkeserülték -azt.</p> -<p>Lánghy Bertalan roppant tábort toborzott már össze. Kaszákkal, -lándzsákkal, fejszékkel fegyverzett tábort. Ő maga volt a vezér. – -Mi tudomány kell ahhoz? Rárohanni az ellenségre; nem gondolni a -meghalással; vágni, míg az ellenben tart. Akarat, elszántság, -elkeseredés volt hozzá elég.</p> -<p>Az ellenséget nem ereszteni át a Tiszán. Ez volt az ő -feladatuk.</p> -<p>A szent Tiszán, melynek folyama még akkor is határvonalat -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> képezett magyar és nem magyar között, -mikor végig be volt fagyva. Ennek a balpartját ne tapodja -ellenség.</p> -<p>Junius huszadikán ezrével lepte el a népfelkelés a tiszamelléki -rónát.</p> -<p>Forró nap volt, a föld izzott, az ég sápadt.</p> -<p>Déltájon a sápadt égen csodatünemények tüntek fel.</p> -<p>A nap tányéra elmosódott, s tompa szögletes küllőkkel vette -körül magát.</p> -<p>Ennek a neve a «koróna».</p> -<p>Azután nagy távolban a naptól látszott egy kerek fényudvar, -köröskörül, a szérű belseje felé halvány piros, a külső oldala -gyengén zöld, mint a szivárványé. – Ez a «hálósz».</p> -<p>S a fényudvar keleti oldalán ott sápadozott egy másik nap. Oly -egyenlő sápadt, szakgatott szélű mind a kettő, hogy nem lehetett -választani, melyik az igazi, melyik a melléknap?</p> -<p>A nép meg volt rettenve e tüneménytől. Soha élő ember nem látott -ehez hasonlót. Tanult emberek is csak tudományból ismerik, s -megdöbben a szivök, midőn előttük áll – egy században egyszer.</p> -<p>A végveszedelem jele az égen! suttogták a babonások.</p> -<p>Lánghy Bertalan látta jól, hogy a nép baljóslatot lát, s ez égi -betüket nem lehet letörülni onnan emberi kéznek.</p> -<p>Azt a betűt ott merészen el kell olvasni! S mint nagy Constantin -tette a csata hevében, hozzá kiáltani: «In hoc signo vinces!» (E -jelben győzesz).</p> -<p>Az ősz pap felragadta a keresztes zászlót s felállt a -kunhalomra, és kalapját elveté magától.</p> -<p>Istennel akart beszélni.</p> -<p>«Te, ki onnan felyül jeleket mutogatsz nekünk! Fegyvereink -diadalát jóslod-e, vagy elveszésünket? Biztatóul mutatod-e, hogy -magának a napnak is vagyon ellensége, kit hatalmas kezed támaszt az -égen, – s kit kezed letöröl onnan ismét? melyikünknek a napja az, -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> a melyet le fogsz törülni a kettő -közül? Oh bizonyosan azt hagyod meg, mely áld, világít, éltet, -felmelegít. Azt, mely neked szót fogadott s megállt az Ajalon -völgyében, míg hiveid harcza bevégződött; azt, mely elfeketült és -vért ontott kebléből, midőn szent fiad a keresztfán megdicsőült: a -mi hazánknak napját, a te istenségedet hirdető napot. Bizonynyal -azt tartod meg! Él az én lelkem, hogy e tünemény a mi napunk -dicsőségét jelenti.»</p> -<p>A lelkész ki volt már akkor hevülve a naphosszant tartó -buzdításban, erei fel voltak dagadva halántékain; arczán túlvilági -megdicsőülés sugárzott.</p> -<p>A nép meghatottan, fedetlen fővel hallgatá Istennel való -beszédét.</p> -<p>– Oh mert ha nem a mi napunknak dicsőségét mutatnák jeleid: -akkor oh uram, ne lássam én semmi napodat többé. Ne legyek élő azon -a földön, melyet hazámnak nem nevezhetek többé! Haljak meg ott, a -hol ezen te zászlódat kezemből kiejtem.</p> -<p>S azzal kiejté kezéből a zászlót, végig esett a kunhalom ormán -és meghalt.</p> -<p>Az úr szaván vette és betölté kivánatát. Jót tett vele. Az -oroszoknál már ki volt rá mondva az itélet, ötszáz kancsuka-ütés és -deportatio Siberiába.</p> -<p>Az úr megőrzé szolgáját és magához vette.</p> -<p>Nem volt az csodatünemény, a pathologia majd jól meg tudja -magyarázni: szertelen volt a hőség, az ember nagyon fel volt -indulva, s régtől hajlandó az apoplexiára.</p> -<p>Hanem a keresztes hadat ez eset szétzavarta. A nép -hazaoszlott.</p> -<p>Csak egy kereszt maradt még, mely segítsen.</p> -<p>Az a kereszt – a kardmarkolat.</p> -<p>És az sem segített messze.</p> -<p>A juniusi perihelia két napjából nem a régi nap maradt az -égen.</p> -<p>Ezt az astronomusok sem vették észre – de mi tudjuk. -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<h2>RÉGI JÓ BARÁTOK.</h2> -<p>Augusztus tizenharmadikának éjszakája volt.</p> -<p>Baradlay Ödön a világosvári urilak ablakából nézte a -csillaghullást az égen.</p> -<p>Régi talány, miért hull augusztus tizenharmadikán ezer meg ezer -csillag alá? miért jön elő ezen az éjszakán ama csodás tűzijáték -meteorokkal?</p> -<p>Ödön most már tudta, miért van ez éjszakán e sűrű -csillaghullás.</p> -<p>A hány csillagot látott leesni, még meg is tudta nevezni «ki» -volt az? «mi» volt az?</p> -<p>És azután elmélkedett felőle tovább.</p> -<p>Azon égő asteroidok közül, melyek az égen végig repülnek, -tűzvonalat rajzolva az álló képletek közé, nem mindenik hull le a -földre. Sok csak meggyulad a föld gőzkörének erős surlásától s -aztán tovább repül az égen. Van saját körpályája.</p> -<p>Vajjon a mostani éj futó csillagai közül hány van olyan, mely -tovább fut az égen, mely nem esik alá, földbe, tengerbe temetkezni, -hanem útjára megy s ismét megjelen egy új találkozáskor?</p> -<p>Saját csillagát nem számította azok közé. Az bevégezte -futását.</p> -<p>Mikor az ember szükségtelenné vált a földön, akkor lemenni -jó.</p> -<p>A magyar sereg e napon lerakta a fegyvert.</p> -<p>Ödön nem tartozott azok közé, kik önámítással úszszák meg a -délibábot.</p> -<p>Tudta, hogy vége van mindennek. – Csak az eszmének nincs.</p> -<p>Ez a generatio lejátszta szerepét. – De befejezte azt -becsülettel. Az eszme fenmarad és élni fog.</p> -<p>Azoknak pedig, kik érette küzdöttek, meg kell halni. -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<p>Meg kell halni, azért, mert már semmit sem tehetnek érette -egyebet, mint azt, hogy meghaljanak.</p> -<p>Ez volt a vége minden apostolnak.</p> -<p>A martyrkoszorú: az a korona.</p> -<p>A «golgotha»: az az eszmének a koronázási dombja.</p> -<p>Ödön megirta a bucsúleveleket anyjához és nejéhez; tudatta -velük, hogy balvégzetét nyugodtan fogja bevárni, mint bevárták Róma -atyjai, kerekes székeiken ülve, és menekülésre nem gondolva.</p> -<p>Annyi veszteség jutott e napra, hogy egy ember elvesztén -keseregni sem illik.</p> -<p>Majd megnőnek, a kik most kicsinyek, s ismét nagy lesz a -világ.</p> -<p>Ödön egész philosophi nyugalommal állapodott meg ebben, s nem -osztozott abban a tétova sietségben, a mivel sok pályatársa kereste -az útat a személyes menekülésre.</p> -<p>Ő még csak arra sem gondolt, mivel sokan mások előre ellátták -magukat: külföldi útlevélre.</p> -<p>Aztán nagyon tisztelte a «brahminokat» azért, hogy sohasem -futnak.</p> -<p>Futás a «pária» dolga.</p> -<p>(Bizony pedig néha a «Ksetriáé» is.)</p> -<p>A mint így találgatja magában a futó csillagok neveit, egy -ismeretlen alak áll meg ablaka előtt s felszól hozzá.</p> -<p>– Itt találom-e Baradlay Ödön urat?</p> -<p>– Én vagyok az. – Hát ön kicsoda?</p> -<p>– Az én nevem Schneiderius Bálint, evangelicus lelkész -Pukkersdorfból. Egy levelet hoztam önnek.</p> -<p>– Jőjjön be hozzám.</p> -<p>– Nem mehetek. Sietős utam van. Itt rekedni nem akarok. Míg az -orosz áll mögöttünk, addig szabad az út, később nem lesz az. Itt a -levél. Isten önnel.</p> -<p>A levelet átadta Ödönnek az ablakon át s eltávozott.</p> -<p>Ödön asztalához ment a levéllel, hol gyertya égett.</p> -<p>A boritékon megismerte Tallérossy irását. <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>Felszakítá a levelet; abból egy czifra nyomtatvány hullott ki. A -levél pedig így szólt:</p> -<p>«Kedves barátom.</p> -<p>Sohasem elfeledem neked azt a sok jó szivességet, a mivel voltál -hozám. Életemet is neked köszönhetem; mert ha hátul nem hagysz, -bizonyosan elveszek. Boldogult atyádnak is jó barátja voltam. De -meg ilyen nagy hazafinak elvesztését nem türhetem nyugodt szivvel, -mint te vagy. Bár többin is segíthetnék. Azért küldöm neked egy -angol utlevelet, kivel kimehetsz Angliába. Utlevél van vizálva, -ellátva mindennel akkurátusan, benne személyleirásod hűségesen. Egy -hajszál különbség nélkül; mert nem akartam, hogy fejed -megszabadulásáért bajuszt, vagy szakállt levágjad. Tudom magamról, -milyen rosszul esik az. Irj be nevet, mi neked tetszik. Ezt a -levelemet pedig elégesd,</p> -<p class="right">hajdani öreg barátod<br /> -Tudod már ki?</p> -<p>Következett az utóirat.</p> -<p>«Ha szöx, szökjél Lengyelország felé, a hol senki se nem ismer. -A másik felé valaki rád ismerhetne; de muszka nem látott soha. -Annak mondhatod, hogy te vagy Algernon Smith; hát mit tudja -az?»</p> -<p>Még egy másik utóirat is volt.</p> -<p>«Gondold meg, hogy ha külföldön lehetsz, még tehetsz valami jót -ezért a mi szegény hazánkért.»</p> -<p>Ödön kezébe vette az útlevelet. A legtökéletesebben el volt az -látva minden kellékkel; a legutolsó név rajta az orosz főhadvezéré -volt. Még arról is volt gondoskodva, hogy az útlevél jól -megviseltnek lássék.</p> -<p>Ödön ledobta az asztalra. Szégyenlette magát e gondolattól.</p> -<p>Hogy ő meneküljön? Meneküljön egy olyan embernek az irgalmából, -a kit legkevesebbre becsült; a kit legnevetségesebb embernek -tartott; a kit épen nem kötelezett le maga iránt hálára soha. S -most ennek köszönje életét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Aztán micsoda életet?</p> -<p>Hát érdemes még ez az élet arra, hogy azt az ember valakinek -megköszönje?</p> -<p>De hasztalan keményítette meg szívét.</p> -<p>A lehetőség láttára elővették a kedély gyöngeségei. Csak a vas -lehetetlenség képezte annak aczélát. Most eszébe jutott, hogy -vannak még, kiket az ő élete boldoggá tesz. Egy anya, egy nő, két -gyerek.</p> -<p>Nem jó lenne-e még azokért élni?</p> -<p>Hát a végső utóirat Zebulon levelében?</p> -<p>Zebulon nagy psychologiai adományt árult el, mikor azt odairta. -Ez volt a legerősebb indok. Hátha még használhat hazájának?</p> -<p>Megjelentek lelke előtt azok az illusiók, a miket más -optimistáknál kigunyolt, kinevetett.</p> -<p>Hátha lehetséges volna azokból valami?</p> -<p>Nagy volt a kisértés. Nem tudott neki ellent állani.</p> -<p>Még egyszer végig nézte az útlevelet. A hátiratok között egy -névre talál, melytől összeborzadt. Rideghváry neve volt az.</p> -<p>Nem! Ez embernek ne legyen az a diadala, hogy fülébe sughassa -gúnyos kárörömmel:</p> -<p>«Ime az utolsó lépcső ama bizonyos magaslathoz!»</p> -<p>Fogta Zebulon levelét s anyjához és nejéhez irottakkal együtt a -kandallóban elégette.</p> -<p>Azután behivta az inasát s utasítá, hogy menjen rögtön haza -Nemesdombra, s tudósítsa édes anyját, hogy ő külföldre menekül. -Onnan várják tudósításait Jenőhöz czímezve.</p> -<p>Azután minden iratát, melynek nem szabad idegen kézbe jutni, -elégette; hirtelen összecsomagolt egy kis málhát, a mi -legszükségesebb volt az útra. Az útlevelet kitölté Algernon Smith -nevével, a hogy épen Zebulon ötlete volt, azt tárczájába tette, -kocsijába fogatott s az éj sötétje alatt elhagyta Világost.</p> -<p>Jól esett, hogy sötét volt: nem látta az arczát senki pirulni. -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Első találkozása az ellenféllel szerencsés volt. Az előre tolt -hadcsapat vezére megvizsgálta útlevelét; rendben találta és -láttamozta a maga részéről. Mehetett odább.</p> -<p>A második állomás, hol ismét elő kellett mutatnia útlevelét, -Gyapjun volt. Onnan egyenesen Váradnak szándékozott, és azután fel -Szigethnek s úgy keresztül Galicziába.</p> -<p>Gyapjun az ezredparancsnok szállására vezették. Ödön hideg -nyugalommal ment be a terembe, s kérdezte, hogy kinek nyújtsa át az -útlevelét?</p> -<p>Sokan voltak a teremben.</p> -<p>Mondták neki, hogy várjon, míg az ezredparancsnok a benyilóból -előjön.</p> -<p>Ödön közönyös arczot csinált a várakozáshoz.</p> -<p>Egy segédtiszt azalatt átvizsgálta útlevelét, összehasonlította -a személyleirást s azt mondta rá, hogy minden rendben van, az -ezredes úr rögtön láttamozni fogja.</p> -<p>Ime jön már.</p> -<p>A kilépő ezredes láttára Ödön minden idegén egy villanyütés -nyilalt keresztül. E villanyütésnek egyik polusa az öröm, másik -polusa a rettenet volt.</p> -<p>Az eléje lépő orosz ezredes – Ramiroff Leonin.</p> -<p>Leonin martialis alakká izmosult a lefolyt évek alatt. Arczán az -ifjui könnyelműség helyett katonai szigor uralgott.</p> -<p>A segédtiszt mondá neki, hogy itt egy útlevél, melyet mr. -Algernon Smith kiván láttamoztatni. Az útlevél rendben van.</p> -<p>Leonin odairta a nevét, s azután felvette az útlevelet, hogy -Ödönnek átnyújtsa.</p> -<p>Ödön minden csepp vérét jegedni érzé ereiben, midőn szemei az -éles, átható, vizsgáló tekintettel találkoztak.</p> -<p>Leonin mereven állt meg előtte, parancsoló távolban.</p> -<p>S onnan kiáltá rá durva, kemény hangon angolul:</p> -<p>– But you are not mr. Algernon Smith! You are sir Edmund -Baradlay.</p> -<p>Ödön azt hitte, a földnek kell alatta elsülyednie! <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>– Hogyan? szólt angolul Leoninhoz. Te elárulhatnál engemet?</p> -<p>– Én elfogatom önt!</p> -<p>– Te? Ramiroff Leonin? Ki velem egy szív, egy lélek voltál; ki -elkisértél viharokon, fenevadakon keresztül; ki utánam rohantál a -jég alá, hogy saját életedet koczkáztatva megszabadíts?…</p> -<p>– Akkor testőr-hadnagy voltam. Felelt Leonin fagyosan.</p> -<p>– És most kiszolgáltatsz legkeserűbb ellenségeimnek? beledobsz a -legnyomorultabb, a leggyalázatosabb halálba? Odavetsz a győztes -gúnykaczajának?</p> -<p>– Most pedig testőr dzsidás-ezredes vagyok.</p> -<p>Azzal kétfelé repeszté az útlevelet s eldobta az asztal alá.</p> -<p>– Vigyétek el és tegyétek őrizet alá.</p> -<p>A segédtiszt karon fogta Ödönt s kivezette.</p> -<p>A ház minden szobája tele volt tisztekkel és azok szolgáival: a -fogoly számára nem lehetett más helyiséget berendezni, mint a -fakamarát, mely állt egy, az istállóhoz ragasztott -deszkaszínből.</p> -<p>Ödönt oda zárták be és ajtaja elé dzsidást állítottak őrül, -karabélylyal.</p> -<p>Most azután Ödön érezte, hogy mit tesz «semmivé lenni».</p> -<p>A letiport, elgázolt ember, ki helyéből el nem hagyta magát -riasztani, még mindig «valami». Corday Charlotte arcza még elpirult -a haragtól, midőn levágott fejét a hóhér arczul üté, még a leütött -fő is «valaki».</p> -<p>De a futó ember, ki kelepczébe esett, az a «senki» és a -«semmi».</p> -<p>Ki hagyta magát ugratni abból a bűvkörből, a melyen belül -legalább egy ponton örökké sérthetlen maradt: az önbecsülés -pontján. Most már azt is elveszté.</p> -<p>Most már még csak büszkén sem léphet a bakóelé; mert futott -előle.</p> -<p>Futott, és most mint az ostoba fürj, belefutott a tőrbe.</p> -<p>Oh milyen iszonyú büntetés a megaláztatás egy pillanatnyi -ellágyulásért! Mily megtorlása a gyávaságnak! <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Elfogva lenni, bezáratni egy piszkos deszkabódéba, mint valami -apró szökevénynek!</p> -<p>Oh mily dicső magaslatnak tetszett e helyzetében az a szédítő -emelvény, a honnan elfutott.</p> -<p>Csak oda juthatna még egyszer vissza! Csak ezt a megriadást -kitörölhetné életéből.</p> -<p>Oh mily fenségesnek tetszett előtte annak az ősz bajtársnak az -arcza, ki e pillanatban nyilt homlokkal lép az őt kereső ellenfél -elé; megmondja neki, hogy hivják? mit tett? Nem bánta meg! «Victrix -causa diis placuit; sed victa Catoni» s azzal nyújtja kezét a békó -elé.</p> -<p>Ő pedig itt kussad egy szégyenletes ketreczben; rajta kapatva a -mester megtagadásán.</p> -<p>Péter apostol is sirt, mikor a kakas másodikat szólt. Pedig «tu -est petra!» S ő ingott meg legelébb.</p> -<p>És a mi legsúlyosabban nehezült kedélyére: a megsemmisült hit -emberben, Istenben! El kellett azt vesztenie ez utolsó találkozás -után. A halálra kínzott martyr kezében marad egy selyemfonál, mely -őt felvonja az égbe: a hit saját lelkének halhatatlanságában, a -túlvilági igazságtételben, az örők Istenségben. Ödön kezében e -fonál szakadt ketté. Ha megtörténhetett az, hogy jó barát jó -barátját ily hidegen, ily borzasztóan elárulhassa, akkor mind az, a -mit lélekről, túlvilágról, Istenről beszélnek, nem más, mint -kegyetlen mese. Kárhozat csak ezen a világon van, s az is csak az -igazak számára.</p> -<p>Este volt már s senki feléje sem jött Ödönnek, csak az őrt -váltották fel minden három órában egyszer.</p> -<p>Az utasítást, mit az őrnek adott az őrvezető, hallhatá Ödön az -ajtón keresztül. Értett oroszul.</p> -<p>«Ha szökni akar, lelövöd.»</p> -<p>Este kilencz órakor zivatar támadt; akkor váltották fel ismét az -őrt.</p> -<p>Az eső szakadt, a villám kétszer lecsapott a városban; Ödön a -villámlobogásnál láthatá a deszkahasadékon át, hogy az őr -mozdulatlanul áll a fergetegben, arczczal <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> -ketreczajtaja felé fordulva. Karabinja lövésre készen. A zápor -csorog minden ruhája széléből; bokáig áll a sárban, s egyik lábát -sem emeli fel. Ott fog állani, míg fel nem váltják.</p> -<p>A zivatar tovább halad, a villám távolabb fénylik; azután -koromsötét lesz. A toronyóra tizenegyet üt. Az istállóban horkolnak -a lovászok; az istálló mellett hevenyészett szárnyék van felütve, -ott a kozákok lovai kapálóznak. Ödön mind azt hallhatja jól.</p> -<p>Akkor úgy tetszik neki, mintha valaki nevén szólítaná, súttogva, -mint az álombeszéd hangja.</p> -<p>– Uram, Baradlay!</p> -<p>– Ki szólít?</p> -<p>– Én.</p> -<p>Az őr beszélt hozzá.</p> -<p>– Te is ismersz?</p> -<p>– Emlékezel uram az imsikre, ki a mohilevi pusztán utazott -veled; mikor a farkasok meg akartak enni? Te nem hagytál engem; én -sem hagylak téged. A rekeszed hátulján egy deszka kijár helyéből: a -negyedik szál. Azon a résen kiférsz. Hátul van a szárnyék, ott -vannak kipányvázva a kozákok lovai. Az enyim fel is van kantározva. -Ráismersz arról, hogy a farka fehér. Az a legjobb futó valamennyi -között. Ülj rá. Hátul a kert; azon tul a puszta. Fuss, a merre a -zivatar ment. Az jó kalauz. Jól hajt. Jó nyomon jár. Engem ne -félts. Én utánod lövök. Kötelességem; megteszem. Arról nem tehetek, -hogy a börtönöd oldala rossz. – Még egy szót. Ha a lovamra felülsz -s azt akarod, hogy vágtatva fusson, szorítsd meg térdeddel az -oldalát; de rá ne üss. Ha ráütsz, megáll; s mentül jobban ütöd, -annál jobban megáll. Sok lótolvaj megjárta már ezzel. Nevezd -Ljubiczának. Azt szereti. Ha azt mondod neki: hurrah Ljubicza, -nyargal.</p> -<p>Ödön ujra életet érzett szivében.</p> -<p>Ha nem választotta a szabad ember halálát, nyílt homlokkal -szemközt megállva, legalább választhatja a szabad <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> fenevad -halálát, agyonlövetve az üldözésben; legalább nem éri utól a -patkány halála, megfojtatva a csapdában.</p> -<p>Sietett követni hajdani imsikje utasítását.</p> -<p>Ráakadt a deszkára, melyet csak egy fejetlen szeg tartott a -többihez; azt kifeszítette, a résen keresztül furta magát. Azon át -a hevenyészett szárnyékba jutott. A kozákok mind aludtak lovaik -mellett, mély narcoticus álmot. Rátalált a fehér farkú lóra, a -mellett nem aludt senki.</p> -<p>Ödön felült a lóra s megfordítá.</p> -<p>Akkor megszorítá azt térdeivel s fülébe sugta:</p> -<p>«Hurrah Ljubicza!»</p> -<p>A ló vágtatott a kerten alá.</p> -<p>Az őr előugrott a vágtatás zajára: arczához kapta fegyverét; -elébb eldörmögé magában: «Szent György oltalmazzon!» s aztán utána -lőtt.</p> -<p>A lövés zajára talpra ugrált minden alvó.</p> -<p>«Mi történt?»</p> -<p>«A fogoly elszökött.»</p> -<p>«Utána!»</p> -<p>Lóra kaptak tizen-huszan; utána eredtek üldözni. Utána -lövöldöztek a fekete éjszakába. Egy-egy villámlobbanásnál látták is -a lovas árnyékot a síkon végig rohanni s nyargaltak utána.</p> -<p>A jó volhyniai mén utolérte a zivatart s a zivatar jó útitárs; -lassankint betakarta záporpalástjával a futót; elnyomta -villámdörgésével az üldözők hajrá ordítását, a futó paripák -robogását. Pártjára kelt a menekülőknek.</p> -<p>Nem fogták el. <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<h2>NADIR.</h2> -<p>A ki hozzákezd a futáshoz, azt megragadja a futás vágya.</p> -<p>Mint a forgó szél, mint az örvény, mint a szédület ragadja -magával tovább. Beleszeret a futásba.</p> -<p>A hajnal a puszta közepén találta Ödönt. Sík, emberlaktalan róna -közepett.</p> -<p>Köröskörül csak puszta föld és puszta ég.</p> -<p>Az égen egyedül kóvályog egy pusztai sas; a síkon egyedül üget -egy magános lovag.</p> -<p>Út nem látszik a pusztán. Kopár, egyforma, sivatag az -mindenfelé.</p> -<p>Csak nagy távolban látszik két egymásnak fordult kútgém; együtt -egy nagy «M» betüt képezve. Talán az is azt jelenti, hogy «Memento -mori»?</p> -<p>Ödön a kútgémek felé irányozá a lovat. Az is szomjas volt s -gyorsabban ügetett.</p> -<p>A kúthoz érve, Ödön vizet merített a vödörrel; megitatta -Ljubiczát s aztán nyakára dobta a kantárszárat, hadd menjen -legelni. Keressen magának valamit a pusztán.</p> -<p>Pedig az nagyon vendégszerettelen puszta volt.</p> -<p>A nyári hő nap kéreggé aszalta a föld felszínét, össze volt az -repedezve. A kút körül máskor vizenyős hely lehetett, a belesüppedt -marhanyomok bizonyítják, hanem a körül tengődő timpó nagyon -megbánta, hogy hitt a tavaszi mocsárnak s kihajtotta ezüstös -leveleit. Odább szikes avar terül nagy messzeségre, a min nem -tenyész más elaszott szikfűnél és makacs, mindenütt megélő -fűtejnél, mely nagy bozótot hajt, de semmi állatot nem táplál -mérges, tejhullató zöldjével.</p> -<p>Útnak nyoma sincs; kerékvágás nem látszik.</p> -<p>Ödön ráért leülni a kút alacsony kámvájára s onnan bámulni a -világba, míg Ljubicza kipiheni magát s azzal az illusióval -barangolja be az avart, hogy most legel. Nincs ott semmi. -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Ödön a puszta közepett úgy érezte magát, hogy ő most egy -porszem.</p> -<p>Egy porszem, mely eszmél, érez, emlékezik.</p> -<p>Emlékezik rá, hogy tegnapelőtt még egy nagy élő óriásnak volt -alkatrésze. Az óriás összeomlott, hamuvá lett, s most annak minden -egyes porszeme, mely a szélben tovarepül, érzi és tudja meghalását -és tovább él az egész halála után.</p> -<p>A láthatáron délibábot ringat a forró lég. Egy emelkedett domb, -a légbe felkapva, mint uszó sziget tünik elő: zöld, árnyékos -tengersziget. És az sem igaz. A természet is hazudik.</p> -<p>Mennyi minden nagyságnak vége lett egyszerre! Az is káprázat -volt-e csak?</p> -<p>Az óriási küzdelem, történelmi emlékű diadalaival. Volt és -elenyészett.</p> -<p>Az lesz-e a feladat, most mindazt eltagadni? Nem is volt!</p> -<p>Ödönt e gondolatnál elővette a vágy: lefutni a földről. Nappal -futni, álmában repülni; sehol meg nem pihenni. Önmagától -elszökni.</p> -<p>Mély elborongásából a paripa nyerítése verte föl.</p> -<p>Széttekintett. A figyelmes kozák ló közeledő lovast vett észre a -pusztán. Azt adta hirűl. S egyúttal közelebb jött lovagjához, -mintha ajánlkoznék a tovább futásra.</p> -<p>Ödön a nyeregre könyökölve várta a közeledő lovast. Nem lehet az -ellenség. Az nem bolyong magában. Ez útitárs. Valami hasonló -menekvő, ki a sors kezét kerülgeti.</p> -<p>Az is a kútnak vette irányát. Az a puszták világító tornya.</p> -<p>Ezer lépésnyi távolból már ki lehetett venni az alakróll hogy -valami guerilla csapat elzüllöttje. Kerek kalapjáró, messze -virított a veres szalag.</p> -<p>A mint még közelebb jött ez alak, ráismert Ödön. Boksa Gergő -volt.</p> -<p>Még örömet is érzett e találkozáson. Ismerős ember a -pusztaságban. <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span></p> -<p>Az utolsók közül való ugyan, a kik iránt valami nemét a baráti -indulatnak érezi; de hát nem sokat ér-e ez ily időben, a midőn a -legjobb barát oly szívtelenül elárulá?</p> -<p>Üdvözlé a közeledőt.</p> -<p>No de még az hogy megörült Ödönnek, mikor meglátta.</p> -<p>– Tyhűj! Főuram! Csak hogy itt találom! Áldja meg az Isten; de -jól tette, hogy odább állt. Rossz világ van odakinn, túl a gyepen. -Magam is csak alig bírtam megmenekülni.</p> -<p>Azzal leszállt a lováról s megveregette az állat nyakát.</p> -<p>– Bizony, ha a hóka nem szorít, aligha ebek harminczadjára nem -jutok. Képzelje csak főuram, mikor látom, hogy már vége van -mindennek, a fegyvert rakják lefelé, gondolom magamban: de azt a -száz ökröt, a mi a kezemen van, csak ne kapja meg ingyen a muszka! -Felhajtom éjszaka Váradig a belényesi erdőn át. Lefejtem a -dolmányomról az arany paszomántot, eldugom az erdőben kardomat, -pisztolyaimat s beállítok a muszkához, hogy van nekem száz ökröm, -eladom, vegye meg. A bolond muszka ráállt, megalkudott, nem is -drágállotta, a hogy tartottam neki; átvette az ökröket, s akkor -adott utalványt, hogy menjek vele Rideghváry úrhoz, az majd -kifizeti.</p> -<p>– Rideghváry Nagyváradon van? kérdé mohón Baradlay.</p> -<p>– Ott hát! De én se mentem ám hozzá a pénzért: hanem örültem, -mikor a lovamra felkaphattam megint s úgy elszeleltem onnan, hogy a -poromba se értek. Czoki pöngő! Majd kifizetett volna engem -Rideghváry uram apró pénzzel.</p> -<p>Ödön keble nehéz tehertől könnyebbült meg.</p> -<p>Ha Rideghváry Nagyváradon van, akkor ő másodszor is Ramiroff -Leoninnak köszönheti az életét; mert ha az őt útközben el nem -fogja, egyenesen halálos ellenének a torkába fut bele. – Talán -tudva tette azt Leonin? – Talán az éji megszöktetés is az ő munkája -volt? – Talán ő maga bízta meg az imsiket, hogy legyen segélyére, a -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> menekülésben? – Talán most volt épen -leghívebb barátja? Lehet, hogy úgy volt. Muszkául volt; de nemesül -volt.</p> -<p>Lehet, hogy nem így volt. De Ödön ragaszkodott a magyarázathoz, -mert az visszaadta hitét. Hitét Istenben és emberekben, az örök -igazságban és az örök érzelmekben.</p> -<p>Csodálatos menekülésének e magyarázatában megtalálta a -fatalismus nyugalmát. Az embereknek missiójuk van. Vannak emberek, -a kiknek a sors azt parancsolja, hogy éljenek. – Ki tudja, mire -tartogatja őket?</p> -<p>– Én igen köszönöm önnek, szólt Boksához, hogy tudatta velem, -hol van Rideghváry. Az egész világon ez az egy ember az, a kit -kerülök, a kinek nem adom meg magamat soha.</p> -<p>– Hát?</p> -<p>– Majd felkeresem a legelső osztrák tábornokot, a kit -legközelebb találok, annak megmondom, ki vagyok? Számoljunk: -fizetek.</p> -<p>Boksa Gergőnek e nézet épen nem nyerte meg tetszését.</p> -<p>– No, uram, ez nem okos gondolat. Már ez nem az. Én együgyü -ember vagyok, de ezt nem irom alá. Ilyenkor, mikor a győztes első -furiájában van, a ki legelől találkozik vele, azt összemorzsolja. -Minek az a sietség?</p> -<p>– Csak nem fogok tán a nádasban bujkálni évhosszant? beállni -pusztázó betyárnak, s kergettetni magamat egyik határból a -másikba.</p> -<p>– Én nem mondom, hogy azt tegye; ámbár magam aligha úgy nem -teszek; hanem hát mégis azt tartom, hogy egy ilyen nóbel uraság, -mint ön, a ki ismeri a jó társaság szabályait, annyit megtehet, -hogy ne menjen addig valahová, a míg nem invitálják.</p> -<p>– S addig lakjam a kukoriczát, míg a meghivó levéllel rám -akadnak?</p> -<p>– Nem mondom én azt. Dehogy lakja a kukoriczát. Van uraságodnak -szép úri kastélya. Hazamegy s ott egész rangjához illő -kommoditással bevárja, a míg érte küldenek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Hogy még meg is mérgezzem magamnak azt a bárdot, mely a -nyakamat levágja, az által, hogy anyámat, nőmet, gyermekeimet -lássam mindennap; kínozzam a lelkemet a boldogsággal, mely napokra, -órákra van kiszabva s azoknak a kétségbeesett jajgatását hallva, -hurczoltassam el magamat, a kiket legjobban szeretek. Hisz ily -válogatott kínzást még az ellenségem sem itélhetne rám.</p> -<p>– Mikor látta ön legutoljára családját?</p> -<p>– Négy hónapja mult már, hogy legutoljára voltam -Nemesdombon.</p> -<p>– Tehát még a nagy csaták előtt.</p> -<p>– Azóta nem értem rá hazarándulhatni.</p> -<p>– Hát Kőrösszigeten mikor volt ön?</p> -<p>– Soha sem. Az csak nyári mulatóhely, melyet atyám azalatt -szerzett, míg én külföldön jártam, s a mióta itthon vagyok, azóta -még elmulatni való nyár rám nézve nem volt.</p> -<p>– Jól van! Én egészen értem önt. Fel tudom fogni a csekély -eszemmel, hogy ilyen kitünő nevezetességű úr válogatni szeret -abban, hogy kinek kapituláljon, és milyen állapotban? Nem akarja -magát úton, kutyafuttában elcsipetni; nem akar ellensége hahotája -között hátrakötött kézzel bekisértetni; hanem hát hadd mondjak én -is a magam együgyü eszével valamit, a mi ide illik, Én elvezetem -önt pusztákon, mocsárokon keresztül úgy, hogy emberrel sem -találkozunk. Elviszem önt egy jó ismerősöm házához, a ki nem esik -épen útba. Ott ön megirja a levelet egyenesen magának az osztrák -fővezérnek, hogy ime itt vár további rendelkezésére. Ha kell neki, -hát aztán az majd híja. De hát ha nem híja? Ezerféle dolog -történhetik. Minek volna eléje sietni a bajnak? Várja meg ön, míg -helyébe jön s addig se engedje kialudni a pipáját. Én, ha úr -volnék, azt tenném.</p> -<p>– Megfogadom! Járok az ön esze után. A magamét már kidobtam az -ablakon. Nem bánom, vigyen a merre akar. <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> -<p>Ödön utána bámult az ördögszekérnek, melyet egy szélroham végig -görgetett a síkon. Milyen nyomorult növény lesz belőle, ha -gyökeréről leszakad! Az egyik szél délnek hajtja, aztán a másik ül -fel a hátára s elhajtja keletnek. Pedig milyen kemény, daczos -tüskével fenyegető növény, a míg gyökerén áll.</p> -<p>Ime két nap óta már a harmadik ember, a ki őt helyéből -kilódítja. Apró cseprő emberek, kikre máskor rá sem hallgatott -volna, s kik most előrehajtják az avaron mint szél az ördögbordát. -Tallérossy, az imsik, és Boksa.</p> -<p>Egyik átka a semmivé lett nagyságoknak: azt látni, hogy a -kicsiny emberek megmaradtak akkoráknak, a mekkorák voltak.</p> -<p>Baradlay Ödön tudott valamit irigyelni Boksa Gergőn. Azt, hogy -ez most is Boksa Gergő.</p> -<p>– Tehát kantározzuk fel a lovainkat és aztán ballagjunk.</p> -<p>A délibáb különösen kérkedő volt a mai nap: pálmaerdőket -mutogatott a láthatáron. Pedig nem volt ott egyéb, mint mocsár.</p> -<p>Az is üdvözölt menedék a forró nyári ég alatt a kopár pusztán -barangolónak.</p> -<p>Mikor déltájon a mocsár közelébe értek, a délibáb eltünt, s az -egész déli láthatárt egy végtelen sötétzöld síkság foglalta el.</p> -<p>A mocsár közelében nagy térséget a halvány sziksó terít be, a -mint azt a víz árja kimosta; aszú, pirókfenyérrel szálankint -beborostálva. Közte egy-egy szittyó, mely mikor virágzik is olyan, -mintha száraz volna.</p> -<p>A hol aztán a víz kezdődik, ott kezdődik az élet.</p> -<p>Egy iszonyú puszta, mely tele van nekünk idegen élettel.</p> -<p>Egy nádrengeteg, melynek bajuszos bugái, mint egy ördög-vetés -hullámzanak a szélben. Annyi meddő kalász, mely tápláló magot nem -ereszt!</p> -<p>Benn titokteljes csönd és méla suttogás. A suttogás a nád közt -zizegő szélé, a csend a nappali álomé. A mocsár lakóinak a nappal -az éj. <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<p>Szív és fej legyen, a mi e csendes országba be mer hatolni, hogy -annak rejtekein keresztül gázoljon.</p> -<p>Boksa ismerte már azon keresztül a járást. Neki az otthona -volt.</p> -<p>Sokszor megjárta ő ennek a vigályosait. Ismerte minden -semlyékét, hol a tinót el lehet rejteni; tudta, melyik -csereklyetörésen lehet kikerülni a dágványokat, mikben feneketlen a -sár? hol bírja meg az ingó bürü a lovat és lovast? A ki letéved -róla az abajdócz lápba, elnyeli a süppedék, semmi tudomány meg nem -menti onnan; a nadályok, rákok megeszik. És aztán tudta, hol vannak -pihentető tanyák az ingovány közepett? miknek emelkedett szérüjén -legelőt találnak a lovak, nádkunyhót a lovasok.</p> -<p>– Nem kell félni, a ki utánam jön!</p> -<p>Ezt oly büszkén mondta Boksa Gergő, mintha tudná, hogy ezen a -földön most már ő az úr. Itt kezdődik az az ország, a hol senki sem -parancsol. A mi nincs meghódítva soha. A hol az orosz czár minden -hadvezérének meg kell állni.</p> -<p>Ő pedig otthon él benne.</p> -<p>A lovak néhol szügyig gázolták a vizet. Egy helyütt egész -folyamon kellett átusztatniok. Nem volt út. A betyárt csak a gindár -növényfajok, a vaginya nyápicz-levelek vezették, merre van biztos -feneke a víznek, és saját csodaszerű tájékozása, mely megtalálta a -vadonat egyformaságban a bozóttömkeleg régi útjelölőit.</p> -<p>Néhol aztán úgy belejött az ismert csapásba, hogy rá sem kellett -ügyelnie lovára. Ismerte az már az útat maga is.</p> -<p>Olyankor aztán hátrahajolt és tartotta beszéddel útitársát.</p> -<p>Elmondta neki, hogy még nincs ám mindennek vége! Egy egész -caleidoscop volt a fejében tarka ábrándokból, miket egymás mellé -fűzött.</p> -<p>«Még áll Komárom, s három esztendeig védelmezheti magát. Fogja -is! Azalatt újra egyet fordul a világ.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>«Legrosszabb esetben, ha feladja magát, cserében ki fogja kötni, -hogy mindenkinek közbocsánat adassék.»</p> -<p>«Több, mint bizonyos, hogy az orosz czár kikötötte, hogy itt a -győzelem után senkit se üldözzenek, a régi alkotmányt -helyreállítsák.»</p> -<p>«Igen közel jár az elhihetőséghez, hogy most rögtön az oroszok -és az osztrákok fognak egymás közt összeverekedni; ezt az orosz -tisztek maguk beszélik; az megint új fordulatot ad a dolognak.»</p> -<p>«Azután még sokan vannak, a kik le nem tették a fegyvert, hanem -elmentek az erdőkbe, a lápokba; onnan fogják folytatni a -guerillaharczot.»</p> -<p>«A fő emberek kimenekülnek Törökországba, a törököt segélyünkre -hivják, mint Tököly idejében. Az nem engedhet az orosznak, -kénytelen lesz bejönni.»</p> -<p>«A török háta mögött áll Anglia és Francziaország, azok meg -fogják támadni az oroszt.»</p> -<p>«A korona az angol királynő kisebbik fiának ajánltatik. Az azt -elfogadja.»</p> -<p>«Ázsiában van még hét sátoralja magyar, kik otthon maradtak a -régi hazában, azokért kiment az öreg Mészáros és behozza őket. -Minden sátoralja harminczezer harczost számlál.»</p> -<p>És mindezt a legfanatikusabb hit kemény meggyőződésével mondta -el Boksa Baradlay Ödönnek.</p> -<p>Ödön nem szólt ellene; csak magában gondolá:</p> -<p>«Vajjon engem is meg fog-e egykor lepni ez a szent -őrjöngés?»</p> -<p>Bizony meg!</p> -<p>És nem volt egy ember, kivételnek sem, a kit itt valami kis rész -e holdkóros látások hallucinatióiból meg ne lepett volna.</p> -<p>Még az asztaliráshoz is folyamodtunk s kérdeztük a kopogó -szellemektől: mi lesz velünk?</p> -<p>Álmainkat magyaráztuk!</p> -<p>Kik? – Mind! <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>Csak az a külömbség, hogy egyikünk el tudta titkolni, hogy már -benne van e betegségben; a másikunk pedig kibeszélte.</p> -<p>Egy halálos-beteg nemzet rettentő fantáziálása volt az! Oh, de -soká gyógyúlt ki belőle!</p> -<p>Dél volt már, midőn elértek egy mocsárszigethez, mely pihenőt -képezett ez emberlaktalan útban.</p> -<p>Öt-hat öl átmérőjű kerek tér volt az, rekettye- és -hangafa-bokrokkal bekerítve.</p> -<p>A tér közepén volt valami rossz nádkunyhó. Egymásnak döntött -nádkévék gyékénynyel összekötözve.</p> -<p>– Itt megpihenjünk uram, monda Boksa Gergő, leugorva lováról. A -lovakat kimélnünk kell.</p> -<p>A tért buja fű lepé, sárkereppel vegyes: a lovak jó tanyára -találtak.</p> -<p>– Nem érez ön valamit? kérdé Boksa.</p> -<p>– Semmit, felelt Ödön, nem értve a kérdést.</p> -<p>– Például: éhséget.</p> -<p>– Azt soká el tudom tűrni.</p> -<p>– Majd mindjárt lássunk valami után. A víz nem szokott üres -lenni.</p> -<p>Boksa Gergő leveté csizmáit, felgyürkőzött s legázolt a vízbe a -kerek tér aljában. Nehány pillanat mulva visszatért, tele volt a -kalapja rákkal.</p> -<p>– Az «r» nélküli hónapban igen jók.</p> -<p>Azután siskából, kákából kerek máglyát csinált egy földbevájt -katlan fölött, abba belehajigálta a rákjait s tüzes taplós csóvával -rájuk gyújtá a máglyát. Mikor aztán lekaparta róluk a pernyét, a -rákok szép pirosak voltak. Meg voltak sülve.</p> -<p>Kiszedte őket s odateríté a fűre Ödön elé.</p> -<p>Azután maga ment jó példával elő a ráklakomában.</p> -<p>Ödön hozzá sem nyúlt; pedig Boksa váltig dicsérte, hogy milyen -jó.</p> -<p>Mikor aztán készen volt vele, azt mondá Ödönnek:</p> -<p>– Ez így nem jól lesz. Nekünk még huszonnégy óráig <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> kell -mennünk, míg arra a helyre találunk, a hova önt vinni akartam. Ön -tegnap óta nem evett; az úton ki fog dülni. Azt már látom, hogy az -útfélen kinálkozó csemegétől irtózik. Én hozzá vagyok szokva. Néha -öt napig is elélek nyers csigával, meg sulyommal. De ez bizony nem -okos ember gyomrának való. Majd segítek rajta. Két óra járásnyira -innen észak felé fekszik Komádi. Én oda beballagok; ön pedig itt -marad és megvár. Jót alhatik azalatt, csak a tűzre tegyen, hogy a -szunyogokat elűzze. Úgy sem aludt, tudom, sok éjjel. Alkonyatig -visszatérek az elemozsinával. Akkor aztán a szép holdvilágnál -baktatunk tovább. Jó lesz úgy?</p> -<p>Ödön ráhagyott mindent. A nagy elbukás óta nem érzett magában -akaratot.</p> -<p>Boksa tehát hevenyében felkantározott s az északi irányban tova -tünt a nádbozót között.</p> -<p>Akkor kezdte csak Ödön érezni az egyedüllét sulyát.</p> -<p>Kívül volt a világon.</p> -<p>Egyedül egy husz ölnyi kerületű szigeten.</p> -<p>Annak a szigetnek még a növényzete is mind olyan, mely a -társadalom számüzöttje, mely rossz hirével az emberlakta vidékről a -magányba menekült.</p> -<p>Itt díszlik a Gyilkos Csomorika, a vérbogyóju Álkekengi, a -kéklevelü mérges Ádáz, a vízlakó Békakorsócska, a kábító bűzű -Zizon, a maszlagos Haramag, a fenyegető fekete Zászpa, mint egy -rablókból és orgyilkosokból összevert világkerülő harám, mely -titokban főzi a minden élő halálára összeesküdött terveit.</p> -<p>Körül pedig a vízi kietlen körülbezárt egyeteme.</p> -<p>A víz szinén fennúszó nymphæák kalapnagyságú bőrlevelei s -tulipános virágai tanuskodnak róla, hogy ölnél mélyebb a vízfenék. -E liliom sárga virága messziről figyelmeztet, hogy ott mély iszap a -talaj.</p> -<p>Milyen csodálatos börtön a természet ős tanyája.</p> -<p>Baradlay Ödön olyan jól be van itt zárva, mintha ólomtetők -rekeszei alatt ülne. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -<p>S ha eltávozott vezetője vissza nem tér, ha elvész, elfogják, -vagy elriasztják, Ödönnek itt kell elveszni. Ez ingoványból a maga -erejével soha ki nem talál.</p> -<p>De hát mit félt ő a pusztaságtól ez órákban?</p> -<p>A puszta nem sokára megnépesült, a néma csend megelevenült, a -mint a nap lejebb kezdett szállni. Suhogás hangzott a légben. -Vándor kócsagok repültek el feje fölött, fehér tollazatuk -csillogott a napban; a bölömbika elkezdett búgni bús hangon a -távolban; a vízi kutya nyivákolt oduja előtt, vad kacsák, lilék -hápogása vegyült a békamilliardok kerepelő kardalába, melybe -beleszólt néha a berki csíkasz éh-vonítása. – És semmi harangszó. – -Nagyon távol kell lenni ide a legelső helységnek.</p> -<p>Hanem néha úgy tetszett Ödönnek, mintha a vízi világnak ez -idegen zsivaján keresztül egy-egy földütő dörgés dobbanna -keresztül. – Mintha egy ágyúszó hangzanék a távolból.</p> -<p>És ismét másik – és ismét másik.</p> -<p>Eszébe villantak vezetője agyrémei.</p> -<p>Három napja már, hogy az utolsó csataképes magyar hadsereg -letette a fegyvert s nem harczol többé. Ki ágyúz ott?</p> -<p>Talán a két szövetséges fél egymásra?</p> -<p>És tovább fűzte e gondolatot. Addig fűzte, míg egyszer fölriadt -önálmaitól. Hát már ennyire vagyunk?</p> -<p>Ilyen könnyű egy embernek megőrülni az egyedüllétben?</p> -<p>Magához tért.</p> -<p>A nap egészen lealkonyodott már. Kezdte érezni, hogy éhezik és -fázik. A mocsár közepén hideg az est.</p> -<p>És Boksa még sem jön elő.</p> -<p>Ha oda talált veszni? Hát ha szándékosan itt hagyta? Ez embert -egykor az ő láttára megbüntették. Testvére verette meg. Most -szörnyű boszút állhat érte. Csak itt kell felednie, a kit idáig -behozott, az ingovány közepén.</p> -<p>A nap leszállt már s az ingovány tulsó oldalán, szélesnagy -arczot meresztve, jött fel a hold. <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>A mint Ödön a hold táblájába nézett, egyszer csak egy mozgó -emberfőt látott meg benne. Valaki közeledik.</p> -<p>Illés próféta hollója volt az, ki mesterének kenyeret hoz.</p> -<p>Nem sokára hangzott a mocsárban Boksa Gergő fütyörészése. -Ismerős csatadalt fütyölt. – Csak a dal maradt fenn.</p> -<p>Ödön fentartá a tüzet, hogy a közeledő könnyebben -visszataláljon.</p> -<p>Boksa megterhelt iszákkal jött, általvetőjében duzzadt az egész -expeditióhoz való élelmezés.</p> -<p>– Soká kerültem vissza; – mentegeté magát már messziről, még le -sem szállt a lóról. De majd nagy baj volt. Hanem elébb lássunk -hozzá!</p> -<p>Azzal leemelve lováról az általvető iszákot, kinyitá annak -száját s leterített szürére sorba lerakta a szerzett holmit: puha -kenyeret, sajtot, sonkát és tele kulacsot. A másik oldaláról az -iszáknak meg egy szőrgubát huzott elő, s azt Ödön vállára -keríté.</p> -<p>– Jó lesz ám ez az úton. Láttam, hogy nincs meleg felöltője.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>– Nincs mit. Minden ingyen van, szólt Boksa és nevetett.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Majd elmondom. Elébb együnk. Ne féljen, nem loptam. Úgy -segéljen, tisztességesen jutottam mindenhez. Hanem magam sem faltam -még hozzá.</p> -<p>Azzal lehasalt a fűbe a leterített guba mellé s mindgyárt -bebizonyítá Ödönnek, hogy még maga sem vacsorált a hozottból, az -által, hogy olyanokat falt a leszelt holmikból, hogy majd -megfulladt tőle.</p> -<p>Hanem még evésközben is elővette a nevetés. Csak még egyet akart -inni. Aztán Ödönnek adta a kulacsot.</p> -<p>– No, már most beszélhetek. Ejh de becsülöm az eszemet, hogy -bementem Komádiba. Ejnye, de felsült ez a kis expeditio. Hát -gondolja el, uram, a mint belovagolok <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> -Komádiba, nem szól ám senki semmit, csak hagynak előre menni a -városházáig. Akkor látom, mikor a piaczra érek, hogy utczu -mákomadta, hiszen tele van ez a város kozákkal; csak úgy bukkannak -elő egyik házból is, másikból is, a városháza meg épen -főhadiszállás. Szaladni késő volt. Mindenütt el volt az útam állva. -No most Gergő, a ki hunder-bundere van, vagy te szorítod meg őket, -vagy ők szorítanak meg téged.</p> -<p>– No, és mi lett?</p> -<p>– Hát: én szorítottam meg őket; oda koczogtam egyenesen a -városház ajtajához. Megparancsoltam egy kozáknak, hogy fogja a -lovam kantárját, míg visszakerülök; azután a strázsától -megkérdeztem, hogy hol a generális? Nem tudom, generális volt-e? de -rárontottam. Tudtam, hogy azért van ilyen messzire leküldve a -főseregtől, hogy élelmi szereket szerezzen számára. Egyenesen -rárukkoltam a tegnapi utalványnyal. Uram, mondom neki; én ökröket -adtam el nektek, itt az utalvány, fizess. A jámbor megijedt, majd -hogy ónossá nem lett. Nagy összeg volt, a mit követeltem rajta. -Váltig szabadkozott, hogy Nagyváradon van a főpénztár, menjek oda; -de én annál jobban allegáltam, hogy nekem itt kell a pénz, hogy -menjek én oly messzeföldre? azt sem tudom, merre van? Nekem is -fizetnem kell a többieknek! Míg utoljára is kötélnek állt s aztán -megalkudtunk, hogy én leengedek neki az utalványból harmincz -perczentet. Úgy megörült neki, még meg is ölelt; a hetven -perczentet meg kifizette. Itt van a zsebemben. Én nem csaltam meg -érte senkit. Eladtam nekik az ökreinket, a miket úgy is elfogtak -volna, ők megkapták a mit vettek. A szegény generálisnak is maradt -belőle harmincz perczent. Jól esik szegénynek, bizonyosan -családapa, gyermekei vannak. Az Isten áldja meg -jártában-keltében!</p> -<p>S még egyet szelt a sonkából, kenyérből.</p> -<p>Ödön úgy irigyelte ez embert, a ki a legrettentőbb -katastrophában is megtalálja az átkozott humort. <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– És most útra!</p> -<p>A tele hold kedvezett a bujdosóknak. A mocsár belsejében több -helyütt egész száraz tisztások voltak már, miben gyorsítani -lehetett a haladást. A lovakat is jobban lehetett ott etetni. -Mindenütt buja fű volt, szederindás, máholás haraszt.</p> -<p>Reggeltájon egy folyam partjához értek.</p> -<p>Itt egy ismerős halász kunyhójában pihent meg Boksa Gergő -védenczével; a halász paprikás halászlét készített számukra; Boksa -krámpámpulit égetett hozzá. A reggeli után Ödönt úgy elnyomta az -álom, hogy végigdült a gyékényen és aludt hosszan, három éji -virrasztás és futás után.</p> -<p>Mikor fölébredt, Boksa ott ült a kunyhó ajtajában.</p> -<p>– Mennyi az idő? – kérdé tőle.</p> -<p>– Alkonyra jár.</p> -<p>– Olyan hosszan aludtam! Miért nem költött fel elébb?</p> -<p>– Isten ellen való vétek lett volna. Ön otthon volt álmában s a -kis fiával beszélgetett.</p> -<p>E szóra Ödön nagyon elkomorult.</p> -<p>Nem volt nehéz kitalálni az ő álmát.</p> -<p>Az út most már mindenütt a kanyargó folyam mentében -vezetett.</p> -<p>A szabályozatlan folyam partjait mindenütt lankaságok fedték. -Erdők, miknek lába az év három szakán át vízben úszik, mikben -csónakon, vagy lóháton szokás járni; gazdag tölgyfa- és éger-erdők, -mik közt folyik a víz, úgy, hogy a folyam közepén levő szigetek -csak folytatásai látszanak lenni a parti erdőnek; néhol a partok és -szigetek fái, óriási koronáikkal összeborulnak, a folyam ága -alattuk suhan el.</p> -<p>Az idő beesteledett már, midőn egy nagyobb szigethez értek, -melyről hid vezetett át az északi partra, melyen ők jártak.</p> -<p>– Helyben vagyunk, uram. Monda Boksa. Itt lesz már <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> annak -az ismerősömnek a lakása, a kihez önt vezetni igértem.</p> -<p>– A neve?</p> -<p>– Majd ráismer ön.</p> -<p>– Nem leszek neki terhére?</p> -<p>– Bizonyosan nem.</p> -<p>Csendesen átdobogtak a hidon, s a mint a hidfőnél kétfelé nyilik -az ős pagony s az összehajló óriási fák, mint egy zöld templomíven -át engednek a sziget belsejébe láthatni, egy, a holdtól -megvilágított kastély képe látszik; a falak repkénynyel, futó -rózsával bevonva, mely másodszor virágzik; a ház mellett egy óriási -hárs, előtte egy széles azur-tó, melynek tükrében a ház még egyszer -előtünik.</p> -<p>Ödönnek úgy tetszett, mintha látta volna ezt a képet valahol, -lefestve.</p> -<p>A ház verandáján már lámpa égett, a kivilágított ablakok -tűzfénye reszketett a tó habján.</p> -<p>A két lovag csendesen haladt a kastély alá a kavicsos úton.</p> -<p>A veranda előtt leszálltak lovaikról; egy lovász átvette a lovak -kantárait, s a két jövevény felhaladt a márványlépcsőkön.</p> -<p>És mikor Baradlay Ödön a veranda küszöbén állt s a kivilágított -ablakon át egy tekintetet vetett annak belsejébe, ott látott egy -asztal mellett egy gyászruhás ifjú nőt, egy alvó csecsemővel -ölében, – egy másik márványarczu hölgyet, ki mozdulatlan -tekintettel olvas egy előtte kiterített kapcsos bibliából, és egy -fiatal férfit, ki egy kis fiút tart a térdén s egy nagy fekete -táblára betüket rajzol elé.</p> -<p>És úgy tetszik neki, hogy mindezen alakokat ő olyan jól -ismeri.</p> -<p>A szögletben egy nagy newfundlandi kutya hever, az hirtelen -felkapja fejét és fogait nevetésre vicsorítva, siet az ajtó felé. -Úgy tud nevetni, mint egy bohó nagy ember. Tudja, hogy ugatni nem -szabad, mert a kicsike alszik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>Az eb nyüzsgésére mindnyájan az üveg-ajtó felé tekintenek, -várakozó bámulattal. Ők nem látnak a külsötétbe.</p> -<p>– Hol vagyok? – rebegé Ödön megrendülten vezetőjéhez.</p> -<p>– Otthon!</p> -<hr class="tb" /> -<h2>A NEM MUTATOTT LEVÉL.</h2> -<p>Ödön nagyon jól sejtette azt, hogy igen fájdalmas boldogságot -szerzett meg számára az, a ki őt családjához haza hozta.</p> -<p>Az az élet egy mindennapos haldoklás volt.</p> -<p>Ödön, mint föltevé magában, rögtön hazaérkezte után tudatá -levélben a teljhatalmu fővezérrel, hogy hol van; rendelkezzék vele. -Itt be fogja várni parancsát.</p> -<p>És már most addig az ideig örüljünk egymásnak.</p> -<p>Mikor minden csók egy búcsuvétel, mikor minden ölelés közé oda -tolakodik egy hideg árny, mely azt susogja: «talán holnap?»</p> -<p>Aranka egy elkárhozott angyal kínjait szenvedi.</p> -<p>– Ne maradj itt, suttogja férjének. Eredj, menekülj. Rejtsd el -magadat. Mit nekem a te büszkeséged, a te nagyságod? légy nekem -megalázott, légy kicsiny, de maradj enyim. Fuss, a míg futhatsz. -Becsületszavadat adtad nekik? Ha százszor megszeged, százszor -imádni foglak! Menj külföldre, én utánad megyek. Ha nem akarod, -itthon maradok és leszek gyászoló özvegyed. Viselem gyászruhámat, -csak élve maradj. Ne hagyj iszonyú örökséget két gyermekedre. A -vérkeresztelőben ne füröszd meg két fiadat! – Menjünk koldulni -együtt. Végig a világon. Mi kell nekem egyéb, mint te és két -gyermekem? Mi közöm én nekem a ti családi nagy nevetekhez? Dobd el -nevedet. És szeretni foglak, akármi neved lesz. Nekem ott lesz -hazám, a hol te fogsz lenni. Menjünk el Amerikába. Leszek -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> ott melletted szolgáló, napszámos, -cseléd. – Vagy hát ölj meg engem elébb, és légy akkor római!</p> -<p>Ödön nem hajtott szavára. Bevárja sorsát.</p> -<p>Az ifju nő izgalmát rettenetes volt naponkint látni. Minden -ajtónyitásra fölrezzent, minden idegen hang az előszobákban -fölriasztá: nem férjét idézik-e már?</p> -<p>És éjszaka, mikor mindenki aludt: ő ébren számlálta az órákat, s -végig-végigjárt a szobában az éji lámpával kezében, kérdezősködve -mindenkitől, nem hallottak-e valami neszt? Nem zörget-e valaki a -kapun? Nem hallanak-e fegyvercsörgést odakívül?</p> -<p>Jenő minden éjjel találkozott e kísértő alakkal: a mint fehér -hálóköntösét összevonva keblén, tornáczról tornáczra suhant, -mereven fölnyilt szemeivel éber álmokat látva, mint egy őrült, mint -egy holdkóros. Gyakran lecsillapítá aggodalmait s biztatva rávette, -hogy térjen hálószobájába vissza. Hiszen csend van. Nyugszik -minden. Nem hallatszik semmi.</p> -<p>És aztán mindennap, mikor a posta érkezett, mily mohó -aggodalommal esett a család az érkezett leveleknek. Kinek jött -levele? Mi a tartalma? Érkezik-e válasz Ödön levelére?</p> -<p>Nap nap után mult, és még nem jött semmi felelet.</p> -<p>Egy délután, midőn ismét megérkezett a kőrösszigeti kastélyba a -posta, a hozott levelek közt volt egy, melyen a czím németül volt -fölírva.</p> -<p>«Herrn Eugen von Baradlay.»</p> -<p>Eugen = Jenő.</p> -<p>A levelet átadták Jenőnek.</p> -<p>Jenő felbontotta, elolvasta azt és aztán keblébe tevé.</p> -<p>Az egész család jelen volt.</p> -<p>Anyja kérdezé tőle, honnan jött e levél, s mi van benne -írva?</p> -<p>– El kell innen mennem!</p> -<p>Anyja azt kérdezé:</p> -<p>– Hová és miért? <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Jenő arra elszánta magát és előállt vele.</p> -<p>– Én nem nézhetem ezt így tovább. A Baradlay-ház összeomlik, s -rászakad családunk fejére. El van veszítve minden, és ti nem tudtok -többé segíteni. Számítástok rosszul ütött ki. Erőfeszítéstek -kárunkra vált. Elveitek le vannak tiporva. Én nem nézhetem ezt a -kínt tovább. Egyik bátyámról nem tudok semmit, másik bátyám napról -napra várja befogatását. Anyámnak egész nap egy szavát nem hallani. -Ángyom az őrüléshez közel. Engemet ez az élet megöl. Ti -elvégeztétek, nem tehettek többet magatokért semmit. Most -következem én, majd én tenni fogok.</p> -<p>– Mit? – kérdezé anyja hidegen.</p> -<p>– Azt én tudom.</p> -<p>– De nekem is jogom van megtudni. Mert családom tagja e házért -nem tehet semmit, a mire én azt nem mondom: «jól van!»</p> -<p>– Majd megtudod azt, ha megtörtént.</p> -<p>– S ha akkor azt mondom rá: «nem jól van»?</p> -<p>– Akkor már nem fogod azt megmásíthatni.</p> -<p>– Akkor előre tiltani fogom.</p> -<p>– Hasztalan. Parancsodra nem hallgatok többé. Férfi vagyok. -Tetteimmel szabad.</p> -<p>– De fiú is vagy és testvér, – szólt közbe Ödön.</p> -<p>Jenő bánatosan tekinte bátyjára.</p> -<p>– Azt majd megtudod később! – mondá halk sóhajjal.</p> -<p>Anyja megfogta Jenő kezét s azt kérdé tőle:</p> -<p>– Te családunk megmentésére gondolsz?</p> -<p>– Gondolok és teszek.</p> -<p>– Kitaláljam gondolatodat?</p> -<p>– Nem hagyom azt.</p> -<p>– Én olvasok lelkedben. Hiszen csecsemő korodtul fogva -tanulmányoztalak. Könyv voltál, melynek minden fejezetét tanultam. -Te e perczben arra gondolsz, hogy elhagyj bennünket s visszatérj -régi összeköttetéseidet megujítani, előbbi befolyásodat a mi -ellenségeinknél visszanyerni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Jenő keserűen vágott közbe:</p> -<p>– És aztán bátyáim elkobzott vagyonát magamnak megszerezni, -úgy-e?</p> -<p>Anyja megsajnálta e szóért.</p> -<p>– Nem fiam. Én nem keményszivűséggel vádoltalak. Inkább azzal, -hogy nagyon is szeretsz bennünket; hogy áldozatot akarsz hozni -megmentésünkért, áldozatot, mely keserűbb magánál az -elveszésnél.</p> -<p>– Talán keserű lesz; de majd hozzászokunk.</p> -<p>– Mihez?</p> -<p>– Én nem mondtam. Te tudod.</p> -<p>– Tudom! Te visszatérsz Plankenhorstékhoz!</p> -<p>Jenő bánatosan mosolygott.</p> -<p>– Ezt olvastad a szivemben?</p> -<p>– Nőül akarod venni azt a leányt, hogy azon család mindent -tehető befolyásával megszabadítsd testvéreidet!</p> -<p>– Úgy hiszed?</p> -<p>– Azt a leányt, ki az én gyűlöletemet hozza móringul házadhoz, -kit elátkozott hazád, kivel megver az Isten!</p> -<p>Aranka odaveté magát napa keblére.</p> -<p>Anyám, ne mondd ezt róla, hát ha szereti őt!</p> -<p>Ödön visszavezette nejét ülőhelyéhez.</p> -<p>– Ne szólj közbe, szerelmem. Tárgyakról van szó, a miknek -fogalma hiányzik a te angyaltiszta lelkedben. Ha arról volna szó, -hogy valaki közülünk mezitláb, szőrkötéllel nyakán menjen -bűnbocsánatot kérni vezekelve, azt mondanám: meglehet, egy királyon -is megtörtént már ez; ha arról volna szó, hogy valaki közülünk a -templomban, a nép előtt visszaesküdje mindazt, a mit eddig vallott: -azt mondanám, meglehet: egy bölcsen is megtörtént már ez. De hogy -életet, boldogságot vásároljanak meg azon az áron, hogy egy oly -nőnek esküdjenek szerelmet, ki mindazon csapásnak, mely hazánkat -érte, sugalmazó ördöge volt; ki szította a gyűlöletet nemzet és -nemzet között, ki árulkodó, kém és rágalmazó volt; ki lázította a -polgárt a trón ellen s bakónak adta a fellázítottat; ki pokoli -tanácsokat <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> forralt fúria-keblében, miket hogy -meghallgattak, két ország fogja megsiratni és soha ki nem gyógyul -belőle: hogy ezt a mænadot, mint menyasszonyt hozza be apái házába, -azt nem teheti egy Baradlay. S ha teheti, találni fog egy másikra, -ki ezen az áron élni nem akar.</p> -<p>Az anya sírva borult Ödön fia nyakába. Az ő büszke lelkének -hangjai voltak ezek.</p> -<p>Jenő nem szólt rá semmit, csak szomorúan mosolygott és távozni -készült.</p> -<p>Aranka oly szánalommal tekinte rá.</p> -<p>– Te is elitélsz-e? suttogá hozzá Jenő, távoztában.</p> -<p>– Tedd, a mit szived parancsol! sóhajtja az ifju nő.</p> -<p>– Az égre! azt teszem.</p> -<p>De anyja útját állta még. Letérdepelt előtte, úgy állta -útját.</p> -<p>– Fiam. Könyörögve kérlek, ne menj. Érjen bennünket halál, -nyomor, kínszenvedés. Viseljük tűrve, panasztalan. Hiszen tizezren -haltak meg ez eszméért. De lelkünket ne hagyjuk megölni. Hisz mi -mindnyájan poklot szenvedünk s nem hallasz bennünket Istent átkozni -soha. Ne zárd el előlünk az utat az égbe.</p> -<p>– Anyám, kérlek, kelj fel.</p> -<p>– Nem; ha te elmégy, a porban a helyem. Te sujtasz oda.</p> -<p>– Te nem értesz engem. Nem is akarom, hogy érts.</p> -<p>– Hogyan? szólt örömmel az anya; te nem arra gondolsz, a mivel -én vádoltalak?</p> -<p>– Nem felelek rá.</p> -<p>– Csak egy szót, szólt közbelépve Ödön. Ha meg akarsz bennünket -nyugtatni, mutasd meg mi van azon levélben írva, a mit most -kaptál?</p> -<p>Jenő ijedten kapott kebléhez, mintha attól félne, hogy erővel -veszik azt el tőle, s rejthetlen zavarral monda:</p> -<p>– Azt nem fogjátok meglátni!</p> -<p>– Én akarom azt olvasni!</p> -<p>Most Jenő arcza egyszerre kigyulladt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> -<p>– Baradlay Ödön! e levél Baradlay Eugénnek szólt. Az én -vagyok.</p> -<p>S elfordult tőle büszkén.</p> -<p>– Úgy anyánk jól talált! mondá Ödön.</p> -<p>Az anya fölkelt térdéről. Könnyei omlottak és arcza büszke -volt.</p> -<p>– Tehát menj! Menj, a hová önfejed visz. Hagyj itt engemet -kétségbeesve, könyezve. És tudd meg ezt. Két fiamnak a feje a bárd -alatt; de én nem azokat siratom, a kik elvesznek, hanem tégedet, a -ki megmaradsz.</p> -<p>Jenő szelid mosolylyal tekinte e nehéz mondás után anyjára.</p> -<p>– Anyám, emlékezzél rá, hogy midőn eltávoztam, ez volt hozzád -utolsó szavam: «Szeretlek.» Isten veled!</p> -<p>És elsietett.</p> -<p>Senkitől sem kapott egy búcsúcsókot: csak a kis unokaöcstől, ki -odakinn játszott a füvön. Az nem bocsátotta el a nélkül, hogy -megcsókolja, s megkérdezte tőle, mikor jösz vissza, bátyám?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Abban a levélben pedig ez volt írva belül:</p> -<p>«Baradlay Eugén kormánybiztos úr.</p> -<p>Jelenjék ön meg azonnal a pesti hadbiróságnál, Új-épület II. -pavillon.»</p> -<p>Aláirva a hadbiró.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Nem történt egyéb tévedés, csak az, hogy az «Ödön» nevet hibásan -fordították le németül «Eugén»-ra.</p> -<p>Ez már azon időkben egyszer megtörtént. <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<h2>EGY EMBER, A KIT EDDIG MÉG NEM ISMERTÜNK.</h2> -<p>Baradlay Jenő megjelent pontosan a hivás szerint a hadbiró előtt -az Új-épület II. pavillonjában.</p> -<p>Csak két dolgot kellett bebizonyítania. Azt, hogy ő valóban -Baradlay Eugén, és hogy Baradlay Eugén idézve van. A többi jött -magától.</p> -<p>Bezárták.</p> -<p>Ott aztán várhatott, míg a sor reá kerül.</p> -<p>Nem soká kellett várnia. Neve az első sorban állt.</p> -<p>De hát lehetséges volt-e ilyen tévedés?</p> -<p>Minden lehetséges volt azon időben.</p> -<p>Az egész emberi társaság fel volt fordulva fenekestül. Nem volt -közélet, nem volt sajtó, nem volt nyilvánosság. A magánélet is fel -volt dulva. Minden család magának élt; alig volt egy, melyből ne -hiányzott volna valaki, melynek hiányzó tagja bujdosó, menekült, -fogoly, vagy csatában elpusztult ne lett volna.</p> -<p>Sok nő elindult férjét keresni, kereste évhosszant, míg -megtudta, hogy özvegy. Más meggyászolta férjét, újra nősült, míg -megtudta, hogy férje még él.</p> -<p>Bizalmatlan volt mindenki egymáshoz, rettegett a hatalomtól, -félt a jövendőtől.</p> -<p>Rendes lakhelyétől messzeszórva élt a nagyobb rész; idegen név -alatt jártak-keltek, rejtőztek ezeren meg ezeren.</p> -<p>Egy egész nemzet volt a vádlott!</p> -<p>S a százezernyi vádlott perében biró volt egy idegen testület, -melynek tagjai senkit, de senkit nem ismertek itt.</p> -<p>Az Eumenydák voltak a bevádlók. Azoknak vér kellett. Mindegy, -akárki vére: csak meleg legyen.</p> -<p>És akkor nem volt a magasban egyetlen bűbájos női szem, melynek -egy elhullatott kegyelem-könye lenyomta volna a vér tengerét. -<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>Megtörtént, hogy nem az veszett el, ki legfelül állt a -küzdésben, hanem a ki legközelebb volt az elbukásban; nem az, a ki -legtöbbet tett, hanem a ki egyet megsértett azok közül, a kik -bevádlói lettek.</p> -<p>Megtörtént, hogy egy ember meghalt azért, mert dicsekedett egy -ténynyel, a mit soha sem követett el, a min jelen sem volt, de -mondta, mikor az dicsekvés tárgya volt.</p> -<p>Megtörtént, hogy egy másik megszabadult, mert merészen azt -állította, hogy az, a ki vádolva van, nem ő, hanem egy névtársa, ki -másutt lakik. Mig azt keresték, elmult a zivatar, s -megszabadult.</p> -<p>Megtörtént, hogy egy vádlottat már szabadon bocsátottak, s -azután mentek utána újból és úgy itélték el.</p> -<p>Megtörtént, hogy egy elitélt személyesen jelen volt, mikor a -nevét a bitóra szegezték; senki sem tudta, hogy ő ott van.</p> -<p>Megtörtént, hogy hasonló nevű két ember közül a vádlott menekült -meg; a nem vádlott lett felhajhászva.</p> -<p>Százan, meg százan, kik most boldog emberek, egy csodának, egy -sorsszeszélynek köszönhetik, hogy most odakinn nem hallgatják a fű -növését.</p> -<p>A közvádlók és birák közül soha sem látta egy is sem Baradlay -Ödönt, sem Baradlay Jenőt, s akkor még nem volt fotografia -kölcsön-bemutató intézete létrehozva a hires emberek számára.</p> -<p>A két név magyarból németre fordítva számtalanszor -összecseréltetik. Sok ember van, a ki ma sem tudja kiválasztani -Ödön és Jenő közül, melyik az Edmund, melyik az Eugen? E tévedést -hivatalos okmányok bizonyítják. Még pedig olyak, mikben nem is -német, de magyar fordító tévesztette össze a két nevet.</p> -<p>És aztán a főfő-vádlottak hermetice el voltak zárva. Még csak az -sem történhetett meg, hogy egyik elárulja a másik kilétét.</p> -<p>Igy történhetett meg az, hogy Baradlay Jenő feljelenthette -magát, mint a vád alá fogott kormánybiztos. <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Miután e szerint rubrikája be volt töltve, otthon maradt -testvére hiába várta többé az idéző levelet, hiába kereste nevét a -hivatalos lapban az edictaliter idézettek között. Nem bolygatta -senki.</p> -<p>Pár hét mulva rákerült a sor, hogy Jenő kihallgattassék. Azalatt -összegyűjtötték ellene az adatokat.</p> -<p>Szorgalmas, figyelmes életirói voltak, kik nem hagytak -feljegyzetlen egy tettet, egy lépést sem, mely halálbűnt képezett e -pillanatban; nem egy villanást, mely életére fényt vetett. Ezuttal -a sírbolt fényét.</p> -<p>Ott volt az egész hágcsó, mely ama bizonyos magaslathoz vezet, -lépcsőről-lépcsőre.</p> -<p>– Ön Baradlay Eugen? kérdezé a hadbiró.</p> -<p>– Én vagyok az!</p> -<p>– Nős, gyermekes?</p> -<p>– Van nőm és két fiam.</p> -<p>– Ön kormánybiztos volt a felkelő seregnél?</p> -<p>– Az voltam végig!</p> -<p>– Ön ugyanazon Baradlay Eugen, ki megyéje administratorát -erőhatalommal elűzte elnöki székéből?</p> -<p>– Ugyanaz vagyok!</p> -<p>– Ön a martiusi mozgalmakban a magyar küldöttség élén megjelent -Bécsben s ott izgató beszédeket tartott a nép előtt?</p> -<p>– Nem tagadhatom.</p> -<p>– Ráemlékezik-e ön, hogy ezen itt feljegyzett szavakat mondta -akkor?</p> -<p>A hadbiró egy tárczából kiszakasztott lapot adott kezébe, hogy -olvassa, a mi azokon van írva plajbászszal.</p> -<p>Hogyne emlékezett volna azon szavakra Jenő? hisz Alfonsine irta -azokat fel amaz emlékezetes erkély alatt, midőn testvére -szónoklatát hallgatták együtt. Az ő vállára téve tárczáját, -jegyezgeté fel e nevezetes mondásokat – – albuma számára.</p> -<p>És ő rajta hideg borzadály futott akkor végig. Valami -<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> azt susogta akkor lelkében, hogy e nap -ragyogásáért valakinek még meg kell egykor fizetni.</p> -<p>Az a valaki most itt áll.</p> -<p>Amaz erkély volt a második lépcső azon megjósolt magaslathoz. Az -utolsó lépcsőfokon áll – Jenő.</p> -<p>Hidegvérrel nyujtá vissza az elolvasott sorokat.</p> -<p>– Igaz. Mindezeket én mondtam.</p> -<p>A birák bólogattak fejeikkel: «Ezt nem lett volna kénytelen -bevallani, csak «egy tanú» van ellene.»</p> -<p>Folytattatott.</p> -<p>– Önnek egy testvére volt a gárdánál, később a huszároknál, azt -egész csapatjával együtt ön bírta rá a hadsereg elhagyására.</p> -<p>(Ah! Ezt nem tudják, ki tette? Vagy tán szándékosan az egész -család terhét mind egynek a vállaira halmozta össze valaki, hogy -annál biztosabban elsülyeszsze, s meg akarja hagyni az anyát, hogy -fiait elsirassa.)</p> -<p>Jenő sietett felelni rá:</p> -<p>– Igen, én tettem azt.</p> -<p>Oly mohón válaszolt, hogy feltünt a vallatónak.</p> -<p>– Önnek volt egy másik testvére is, Edmund, vagy Jenő?</p> -<p>– Igen. Magyarul Jenő, németül Edmund.</p> -<p>– Nem megfordítva van? Eugen a Jenő, Edmund az Ödön? E fölött -hallottam vitatkozni.</p> -<p>– Ezt mi jobban tudjuk. Úgy van, a hogy mondtam.</p> -<p>– Ezen testvére is eltünt önnek Bécsből a másikkal egyidejüleg. -Mi oka volt arra?</p> -<p>– Úgy hiszem az, hogy az udvari kanczelláriával együtt az ő -állomása is megszünt, s így neki nem volt oka Bécsben miért -lézengeni tovább.</p> -<p>– S hová lett önnek e legkisebb testvére?</p> -<p>– Az egész hadjárat alatt otthon volt; ügyelt a gazdaságra, nem -vett részt semmi mozgalomban, festészettel, zenével foglalkozott s -tanította játszani kis fiamat. Most is otthon van. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>– Ön azalatt egy szabad-csapatot alakított saját költségén?</p> -<p>– Igen. Kétszáz lovasból, háromszáz gyalogból állt az; a -kápolnai ütközetben magam vezényeltem a lovasságot.</p> -<p>– Ön megelőzött. Nem volt ön jelen a debreczeni -országgyűlésen?</p> -<p>– Miután két helyen egyszerre nem lehettem.</p> -<p>– Ez igaz. Hanem a helyett a hadseregnél működött ön, mint -kormánybiztos?</p> -<p>– Elejétől végig.</p> -<p>– A forrói csata után nagy buzgalommal segített a szétrobbant -felkelő sereget összegyűjteni.</p> -<p>– Úgy volt.</p> -<p>– E hatáskörében ön nagy erélyt fejtett ki. Hogyan tudott ön két -hét alatt három ujoncz zászlóaljat felruházni? Nem lenne szives ez -iránt felvilágosítást adni?</p> -<p>Jenőnek szomorú szerencséje volt, hogy erről is pontosan -értesülve kellett lennie.</p> -<p>– Megtudtam, hogy egy hajószállítmány posztó megy alá a horvát -határőrök számára; azt elfogtam az útban. Ugyanazon barna posztót -használtuk honvédeink attilájához is.</p> -<p>Jenő feleletei többet árultak el, mint kellett volna. Nemcsak -nyugalmat, hidegvért, de életuntságot, önelhagyást.</p> -<p>A hadbiró próbára tette. Talán gyanúja volt.</p> -<p>Keresgélt a félretett vádiratok között. Talált egyet.</p> -<p>– Itt az mondatik, hogy ön a bányavárosi hadjárat alatt az állam -pénzverdéiből minden érczkészletet elkobzott s azt magának -tartotta.</p> -<p>Most már a harag pírja lepte el az ifju arczát. Indulatosan -kiálta fel:</p> -<p>– Az nem igaz! Az rút rágalom! Azt egy Baradlay nem tette!</p> -<p>E felindulás pecsételte meg halálát.</p> -<p>Ez bebizonyítá, hogy ő az igazi. Igy haragra gerjedni csak az -képes, a ki érezte a vádat, csak Baradlay Ödön maga. <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Még azután sok apró részletet kérdeztek tőle. Meg tudott -mindenre felelni. Ödönnek anyjához írt leveleiből ismerte bátyja -szerepét.</p> -<p>Voltak olyan kérdések is, a mik által más személyek lettek -érintve; azokra megtagadott minden választ.</p> -<p>– A mit magam tettem, azt elmondom; másra nem fogok -tanuskodni.</p> -<p>Tartania kellett tőle, hogy ha valakivel a többi vádlottak közül -szembesítik, az rögtön elárulja kilétét. Azon kellett igyekeznie, -hogy röviden és gyorsan végezzenek vele.</p> -<p>Czélt ért.</p> -<p>Olyan idő volt, a mikor röviden végeztek és gyorsan.</p> -<p>Még egy utolsó vádpontot kellett meghallania.</p> -<p>– Ön a budai várostrom alatt a testvérével Richarddal, -összezördült, s e miatt párbajt vívtak együtt.</p> -<p>– Mink? riadt fel Jenő, elsápadva. Erről a két testvér minden -levele, miket anyjukhoz irtak, hallgatott mélyen.</p> -<p>– Igen. «Forradalmi párbajnak» hívják azt; a franczia forradalom -alatt az volt a divat, hogy ha két bajtárs összekapott, a vitát úgy -egyenlítették ki, hogy mind a ketten az ostromlott várfal, vagy a -megrohant ellenség harcz-sora ellen vezették csapataikat; míg egyik -győz, vagy elesik. Ön ott is első volt a lábtón, s testvérét -megelőzte. Igaz ez?</p> -<p>Jenő keble elszorult. Mi szörnyű háborgás lehetett az, mely -ilyen hullámokat vetett! Hogy két ilyen testvér azt tehette? ő még -hinni sem képes azt; ki feküdt az alatt a tenger fenekén.</p> -<p>Mit feleljen erre? Talán nem is volt igaz?</p> -<p>– Egy Baradlay nem szokott dicsekedni!</p> -<p>Jó felelet volt.</p> -<p>Meg voltak vele elégedve.</p> -<p>– Mit tud ön felhozni védelmére?</p> -<p>Az ifju büszkén felelt meg mindannyi helyett.</p> -<p>– Tetteinkben a védelem. Az utókor itélni fog azok felett.</p> -<p>A hadbiró kikeresé könyvéből az esketési formát; a <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> -vészbirák felálltak és utána mondták azt, a vádlott -jelenlétében.</p> -<p>Azután kivezették az előszobába.</p> -<p>A vészbiróság ülnökei voltak egy ezredes, egy őrnagy, egy -százados, egy főhadnagy, egy alhadnagy, egy őrmester, egy tizedes, -egy szakaszvezető és egy közlegény.</p> -<p>Legelső a közlegény, a ki szavazatát adja, és így fölfelé.</p> -<p>Egy óranegyed mulva visszahívták.</p> -<p>A hadbiró felolvasta előtte az itéletet.</p> -<p>El voltak számlálva tettei, bevallva, rábizonyítva. Ki volt -hagyva az, a mit visszautasított. Maradt még elég.</p> -<p>És ezekért meg kell halni.</p> -<p>Fejével inte, hogy jól van.</p> -<p>Holnap reggel.</p> -<p>Nagyot fohászkodott.</p> -<p>Czélt ért.</p> -<p>Csak azt kérte, hogy engedjék meg neki, hadd irjon levelet az -utolsó éjszakán nejének, anyjának, testvérének.</p> -<p>Az meg lett engedve.</p> -<p>Megköszönte.</p> -<p>És olyan szeliden mosolygott végig biráin. Egy köny nem -ragyogott szemében.</p> -<p>Hanem a birákéiban igen.</p> -<p>Hiszen ők nem voltak okai annak, hogy az Eumenydák szomjaznak, -hogy a Diráknak vér kell.</p> -<h2>A TÚLVILÁGRÓL.</h2> -<p>Beálltak az őszi esős idők.</p> -<p>A Baradlay-család visszaköltözött a kőrösszigeti nyári villából -a nemesdombi kastélyba.</p> -<p>Az nem volt többé sebesültek kórháza. Elvitték azokat másfelé. -Az államnak volt már joga hozzájuk. A harczos időknek semmi nyoma -többé az úri lakban.</p> -<p>A melancholia élő képe e táj. Az udvar mindig tele <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> sárga -levelekkel, miket a platánfák hullatnak; a park minden fája veres, -sárga és fakó. A kastély két harmadrésze lakatlan, ablaktáblái be -vannak téve. Kocsinyom sincs az udvaron, vendég nem jár most! S a -háziak szobáikon kívül nem mutatkoznak.</p> -<p>Fáj azoknak a természetet látni! A szabad lég agyonnyom -ilyenkor. Jól esik a négy fal.</p> -<p>Minden cseléd fekete ruhát visel. Még most csak az ifju úrnő -atyjáért a gyász. A kis unoka is fekete ruhában jár. Kegyetlen -gondolat. Egy kis gyermekre fekete ruhát adni: azt is megismertetni -a búskomorsággal. A legkisebb is egész nap sír, valami baja van, a -mivel kis gyermekek vesződnek, s a mi azoknak annyi kínt okoz.</p> -<p>És aztán az egész napot együtt tölti a család. Szűk körben, egy -szobában. Néha órákig nem szólnak egy szót, s midőn megszólal -egyszerre a két nő, megesik, hogy ugyanazon a szón kezdik -beszédüket; mint kik folyvást egy tárgy után, egy nyomon jártak -lelkeikkel.</p> -<p>Ilyenkor azután egyedüli jó barát a könyv, a hallgatva társalgó -betű.</p> -<p>Mert vannak betük, a mik nem hallgatnak. Sorok, a mikben -jajkiáltás, égzengés, gyászharang hangzik! Sorok, mik a posztóval -bevont dobok hangján dübörögnek.</p> -<p>Ilyen sorokat találni azon év őszi hónapjainak hirlapi -hasábjain.</p> -<p>Sorok, miknek olvasása után reszketve veti magát férje keblére -Aranka, s némán öleli át karjaival, mintha azt hinné, hogy akkor -azután nem veszítheti el.</p> -<p>És oly halavány minden arcz.</p> -<p>A kis fiu félve kérdezi egyszer anyjától:</p> -<p>– Megnémult-e az én atyám?</p> -<p>Egy ilyen hallgató együttlét alatt, a késő esti órákban, az -együtt búslakodó Giant, a newfundlandi, hirtelen felugrott s dühös -ugatással rohant az ajtónak.</p> -<p>A mellék-teremben nehéz léptek hangzottak.</p> -<p>Giant nem hallgatott semmi szóra; üvöltött, ugatott s -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> az ajtóra ugrált. Oly magaviselet, mely -e faj komoly természetéhez s Giant jó neveléséhez épen nem -illet.</p> -<p>Ödönnek nyakörvénél fogva kellett az ebet az ajtótól -elvonszolni, s meg kellett fenyíteni, hogy szokott helyére -visszafeküdjék.</p> -<p>Azzal kinyílt az ajtó, s belépett rajta a vendég, bejelentés -nélkül. Olyan vendég volt az, a ki nem szokta magát bejelenteni. A -kinek joga van mindenüvé belépni, szentélybe, vagy az úrnő -hálószobájába; nappal, vagy éjfélkor, mikor ebédelnek, alusznak, -vagy imádkoznak, engedelmet nem kérve és fedett fővel: egy -zsandár.</p> -<p>Fején a rézhegyű sisak.</p> -<p>Azon rézhegyű sisak, a mit a muszka testőröknél legjobban -megbámultak a magyarok; s úgy látszik, e bámulat akart megörökítve -maradni az új csendőrök fövegeiben. A miért is elnevezte őket a -néphumor «muszkahagyás»-nak.</p> -<p>A csendőr katonásan üdvözölt, fejéhez emelve kezét és száraz -hangon szólt:</p> -<p>– Bocsánat, hogy ily órában jövök, de sürgönyt hoztam, Pestről. -Új-épület. Második pavillon. Baradlay Edmund úrnak.</p> -<p>Tehát itt van!</p> -<p>Ödön egy gyertyát vett fel az asztalról.</p> -<p>Én vagyok az. Sziveskedjék ön szobámba kisérni.</p> -<p>– Engedelmet. A két úrhölgynek is hoztam levelet. Özvegy -Baradlay Kazimirné és Baradlay Ödönné asszonyságok.</p> -<p>Tehát mind a hárman? Tehát együtt!</p> -<p>E gondolattól átvillanyozott mosoly rebbent át a két hölgy -arczán. Csak egy pillanatig. Azután Aranka rettegve borult kis -szopós gyermekére. Baradlay Kazimirné féltve takarta el kezeivel -ölébe buvó kis unokája fejét.</p> -<p>Hát ezekből mi lesz akkor?</p> -<p>Kire marad a szopós gyermek, a kinek az anyját befogják? -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>Bánja azt Themisz?</p> -<p>A csendőr elővette kebelébe dugott pirosbőr tárczájából a -leveleket és kiosztá azokat czímeik szerint az illetőknek.</p> -<p>– Itt fogok várni az előszobában önök további -rendelkezéseig.</p> -<p>Azzal ismét szalutált, sarkon fordult és kiment.</p> -<p>Mind a hárman sápadtan tekintének a kapott levelek czímére, -pecsétjére: a hogy szoktak fenyegető, rettegett tartalmú leveleket -elébb borzadálylyal körülnézegetni, mielőtt felbontanák. A pecséten -a hadbiróság körirata, a czím szabályos irodai calligraphia, -kétszer aláhuzva e szók: «ex offo».</p> -<p>Aranka bölcsőjébe fekteté ölében levő gyermekét.</p> -<p>Aztán kiki feltörte a maga levelét. Ugyanazon irodai -szépirászattal mindenikben egyformán ez van irva:</p> -<p>«Kötelességemnek tartom, az ide mellékelt, hivatalosan -megvizsgált s elküldhetőnek talált iratot önhöz átmenesztetni». – -Alatta olvashatlan macskakaparás, mint név.</p> -<p>A mellékletben odacsatolt iratok voltak Jenő levelei.</p> -<p>Az Ödönhöz irt levél így szólt:</p> -<p>«– Kedves Edmund.»</p> -<p>«Én ma bevégzem azt, a miért éltem: meghalok elveimért.»</p> -<p>«Ne sújtson le az eset; én felemelt fővel állok előtte.»</p> -<p>«Itt hagyom áldásomat s magammal viszem hitemet.»</p> -<p>«Kiomló vérünk nem hull háládatlan földbe, arany boldogságot fog -az teremni egykor hazánknak, az emberiségnek.»</p> -<p>«Ti csendesen fel fogjátok építeni a romokat, a mik most a mi -fejünkre szakadtak.»</p> -<p>«A hajó kormánya ismét kezetekbe fog kerülni, elébb vagy -utóbb.»</p> -<p>«A mi sírköveink lesznek a jel, hogy ott szikla van, a merre nem -kell a hajót kormányozni.»</p> -<p>«Én sorsommal kibékülve halok meg.»</p> -<p>«Jó nőmet, két kis gyermekemet, van kire hagyjam: egy -<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> oly jó testvér mellett, mint te vagy, -nincs miért aggódnom sorsuk felett.»</p> -<p>«Törüld le Aranka könyeit, kis Bélát, kis Edömért csókold meg -helyettem, s ha kérdik egykor a gyermekek: hol vagyok? mondjad: -szivedben vagyok!»</p> -<p>«Mondjad otthon vagyok, – anyám házánál vagyok – a haza sírjában -vagyok.»</p> -<p>«Te pedig légy férfi, és ne hagyd el magadat.»</p> -<p>«Élj családunknak, kit tartson meg sokáig, és hazánknak, kit -tartson meg örökké az Isten.»</p> -<p class="right">«Testvéred Eugen.»</p> -<hr class="tb" /> -<p>A fiatal nő levelében pedig ez volt:</p> -<p>«– Kedves, szeretett Arankám.»</p> -<p>«Lelkemben hangzik most is édes szavad: «Kövesd a mit szived -parancsol!» Követem azt.»</p> -<p>«Bocsáss meg nekem azért, hogy meghalok.»</p> -<p>«Kivánom, hogy midőn értem sírsz, tőlem vigasztalva légy!»</p> -<p>«Kis gyermekeidet bánatos arczoddal ne szomorítsd; tudod, hogy -azok félnek bánatos arczodtól s korán elszoktatod vele gyönge -sziveiket az örömtől.»</p> -<p>«Légy jó anyámhoz, testvéreimhez, ők gondot viselnek rátok.»</p> -<p>«A kis arczképet takard be fátyollal, hogy ne jusson róla -annyiszor eszedbe a mult.»</p> -<p>«Nem kinozlak soraimmal sokáig; úgy szeretnék elmúlni, hogy az -teneked ne fájjon.»</p> -<p>«Egy csókot küldök hozzád, keresztül a légen, keresztül az égen: -– vajjon megkapod-e?»</p> -<p>«Isten oltalmazzon örökké!»</p> -<p class="center">«A síron túl is szerető</p> -<p class="right">Eugenod.»</p> -<p>Az ifju nő az ég felé emelte arczát, s ha szállnak a szellemek a -légen keresztül, e csókot éreznie kellett.</p> -<p>A túlvilágról jövő szerelemvallomás volt az; tiszta, -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> ætheri, csillagi szerelem, minő az -angyaloké, a szellemeké, a testvérlelkeké.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az anyjához irt levél pedig így szólt:</p> -<p>«Kedves imádott jó anyám!»</p> -<p>«A mi szóval eljöttem tőled, azon szóval térek vissza hozzád: -«Szeretlek!»</p> -<p>«Tudod, hogy engedelmes, szófogadó fiad voltam mindig.»</p> -<p>«Aranka gyermekei koldulni nem fognak, úgy-e bár?»</p> -<p>«Mindent jól, bölcsen intéz el a sors.»</p> -<p>«A ki meghal, annak meghalni jó.»</p> -<p>«Neked erős szived van, neked magas lelked van: nem szükség, -hogy az én erőmből hagyjak rád valamit.»</p> -<p>«A Gracchusok anyjának is oda tették megölt fiait az ölébe, – és -nem sírt.»</p> -<p>«Azokat, kik dicsőn haltak meg, anyjaik nem siratják meg!»</p> -<p>«Te mondád.»</p> -<p>«Tehát ne sirass.»</p> -<p>«Légy keresztyén, és mondjad: «Atyám, a te akaratod!»</p> -<p>«És bocsáss meg halálomért mindenkinek.»</p> -<p>«Bocsáss meg annak, ki vádjával siettetett a sírhoz; és egykor -tudasd vele, hogy nehéz tettével nagy jót cselekedett. Megkönnyíté -rám nézve a meghalást. Köszönöm neki!»</p> -<p>«Én mindenkivel kibékülve válok meg innen, s hiszem, hogy nekem -is megbocsát mindenki ide át.»</p> -<p>«Egy óra mulva odafenn vagyok az atyámnál. Ti ketten engem -szerettetek legjobban valamennyiünk között. Mikor kicsiny voltam, s -nehéz vitáitok voltak együtt, sokszor voltam köztetek engesztelő -közbenjáró. Most ismét az leszek.»</p> -<p>«Anyám. Hivnak! – Isten veled!»</p> -<p>«Szerető fiad</p> -<p class="right">Eugen.»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Csak csendes, elfojtott zokogás hangzott, midőn a három -<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> levelet egymás közt ők hárman -kicserélték. Nem volt szabad hangosan. A szomszéd szobában van az -idegen ember és mindent meghall!</p> -<p>Attól pedig meg kell kérdeni, hogy mire vár még?</p> -<p>De ki kérdi meg? Kinek van beszélni való szava e pillanatban? Ki -tud magának parancsolni most?</p> -<p>Ödön letette homlokát az asztalra, és mozdulatlan maradt. Aranka -odaomlott napa lábaihoz s annak ölébe rejté zokogó arczát. A -nagyobbik fiu, ki nem értette még az élet bajait, megrettenve -húzódott kis öcscse bölcsőjéhez s csitítva inté, hogy most -pisszenni sem szabad!</p> -<p>Leghamarább tudott keblének tengercsendet parancsolni az -özvegy.</p> -<p>Letörülte könyeit s felállt.</p> -<p>– Egy perczig ne sírjatok. Üljetek helyeiteken nyugodtan.</p> -<p>Példát mutatott, hogyan kell nyugodt arczot mutatni.</p> -<p>Azután az ajtóhoz ment, azt kinyitotta és kiszólt.</p> -<p>– Uram, bejöhet már.</p> -<p>A csendőr belépett. A sisak a fején, bal keze a kardján.</p> -<p>– Van önnek még valami közlendője velünk?</p> -<p>– Van.</p> -<p>Azzal keblébe nyúlt s egy kis összehajtott csomagot vett -elő.</p> -<p>– Ez.</p> -<p>Baradlay Kazimirné kibontá a csomagot. Egy kék selyem mellény -volt abban. Aranka hímezte egykor; gyöngyvirágfüzérek voltak rajta -és penséek. S a gyöngyvirág és penséehímzet között három lyuk, -minőket golyók szoktak ütni, perzselt szélű, véres ajkú lyukak. A -hímzetekről megtudták, «ki» küldte azt? s a három lyukról azt, hogy -«honnan?»</p> -<p>A csendőr nem szólt hozzá semmit. Csak egy perczre levette -fejéről a fövegét, a míg a csomagot kibontá a nő.</p> -<p>Baradlayné megkeményíté szivét. Még nem szabad!</p> -<p>Szilárd, ingatlan léptekkel ment szekrényéhez, felnyitá, -<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> kivett belőle egy papirba göngyölt -tekercset s azt a csendőrnek adta. – Száz arany volt.</p> -<p>– Köszönöm. Monda.</p> -<p>A csendőr arra valamit beszélt az Istenről (mi köze hozzá?) s -ismét szalutált és elhagyta a termeket.</p> -<p>Most már aztán «szabad!»</p> -<h2>A KŐSZIVŰ EMBER ELŐTT.</h2> -<p>Most már aztán szabad!</p> -<p>Szabad az anyának gyermeke véres öltönyével őrjöngve -végigrohanni termein, míg a kőszivű férj arczképe elé jut, ott -leroskadni a földre, és zokogva mutatni fel előtte azt az -öltönyt.</p> -<p>«Nézd!… Nézd!… Nézd!…»</p> -<p>És azután csókjaival elhalmozni, könyeiben megfüröszteni azt a -drága öltönyt.</p> -<p>«Ő volt legkedvesebb fiam!»</p> -<p>Szabad neki őrjöngve feleselni a képpel.</p> -<p>«Miért vetted el? Te vetted el tőlem! Vétett ez valakinek -valamit a nap alatt? Ártatlan volt, mint egy gyermek, mint egy -leány! Nem szeretett úgy engem senki, mint ő, soha! Mellettem volt, -míg gyermek volt, s eljött hívásomra, mint férfi: otthagyta -kedvesét, rangját, dicsőségét, hogy velem jőjjön. Miért kellett -ennek meghalni? Miért kellett ennek a szivét megszakítani? a ki -szelid volt, mint egy galamb; csak mosolygott, ha bántotta valaki; -soha harag nem lakott ebben a szívben! – Én űztem őt a halálba? Az -nem igaz! Én nem űztem őt oda. – Igaz, hogy nehéz szó volt, a mivel -elbocsátám: «nem azokat a fiaimat siratom, a kik elvesznek, hanem -téged, a ki megmaradtál!» – De azért nem kellett volna neki én -rajtam olyan rettentő boszút állni! – Ez a gondolat nem támadhatott -az ő lelkében. – Ezt te sugalltad neki. – Ez egészen a te rettentő -szívedben szülemlett gondolatokhoz hasonlít. <span class= -"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> – Le -akartál a földre zúzni; itt fekszem. Lábad alá akartál tiporni; ott -vagyok. – El akartad velem ismertetni, hogy holtod után is -megverhetsz kezeddel; érzem; vonaglom alatta. – Nem hazudok előtted -emberfölötti erőt, nyomorult vagyok. Nyomorult, a milyen csak egy -anya lehet, a ki temet. Te pedig kegyetlen vagy, mint egy apa, ki -fiait maga után hívja. – Oh ismerj velem irgalmat. – Nem küzdök -veled, meghódolok. – Ne vidd el a többit! – Másik fiam is ott áll, -ugyanazon sír szélén; ne taszítsd bele rettentő kezeddel. Ne hívd -el, ne hordd el tőlem egyenkint valamenynyit. Ne látogass meg így, -a mint fogadtad halálos órádban. – Én jót akartam. Isten a tanúm. -Nem tudtam én, hogy ez így fájni fog.»</p> -<p>És ott maradt ájultan az arczkép előtt.</p> -<p>… Ez is szabad volt.</p> -<p>Az arczkép pedig nem válaszolt semmit.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A végzet betölt; megváltozhatlan volt. Most már hasztalan lett -volna Ödönnek előállani és belekiáltani a világba: «Én vagyok az; -nem a másik!»</p> -<p>Nemcsak oktalanság lett volna az most már, de kegyetlenség saját -családjához, melynek most már ő egyedüli fentartója.</p> -<p>Nem maradt hátra más, mint tisztelettel hajolni meg a magát -feláldozott testvér emléke előtt.</p> -<p>«Ő volt közöttünk az egyedüli hős.»</p> -<p>S ezt jól mondta: mert meghalni egy ügyért, melyet imádunk, s -melyben hiszünk: – emberi becsvágy; ámde meghalni egy ügyért, -melyet imádunk, de melyben soha sem hittünk: ember fölötti -áldozat.</p> -<p>Amazok «derék emberek», de ez a «hős».</p> -<hr class="tb" /> -<p>Derült-e ki valaha e véres tévedés? Meglehet! Mind a két félnek -annyi elrejteni valója volt abban a titokban, hogy egyik sem -hiresztelhette el. Mire aztán kiderülhetett e szent csalás, akkorra -már oly egyhangúlag riadt fel az <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> egész világ kárhoztató -szava e tények felett, hogy a megtörténtet és meg nem történtet -örömest a feledékenységnek engedték. És elvégre – egy ember -tényeért egy ember kiszenvedett. Az adósság le volt fizetve. Ödön -már «bene latet» (jól rejtve van).</p> -<p>Meg van cserélve a szerep egy varázsló pillanatban; amazé lett a -hősi vég: neki maradt a csendes munka, a világtól elvonult -szemlélődés, a jobb időkre váró remény, a hallgató élet.</p> -<hr class="tb" /> -<p>De hátra van még Richard!</p> -<h2>A BÖRTÖN TÁVIRDÁJA.</h2> -<p>Hát Richardnak nem adott hírt Jenő?</p> -<p>Oh igen. Az is ugyanazon épületben volt fogoly, a hol ő.</p> -<p>A börtönnek volt egy távirdája, mely átszolgált valamennyi -czellán; mely folyvást működött, melynek útját nem lehet állani, -melytől a foglyokat semmi hatalommal meg nem lehetett fosztani. Ez -a távirda volt: a fal.</p> -<p>Nincs olyan vastag fal, a melyen a kopogtatás át ne -hallassék.</p> -<p>Mikor aztán egyet kopogtak a szomszéd czellából a falon, az volt -az «A»; mikor kettőt hirtelen egymás után, az volt a «B»; a három -koppantás a «C», és így tovább az egész alphabet.</p> -<p>(Megbocsáss, tűrelmes olvasóm, hogy ennyi ábéczére tanítalak, -ebből a «nagy» iskolából.)</p> -<p>Ez a táviratozás feltartóztathatlan volt, körüljárta az egész -épületet. Megértette azt mindenki és beletanult az első napon, és -járt folyvást a néma beszélgetés. Egy kérdés, mely kiindult az -épület egyik szárnyából és ment tovább, egyik szobától a másiknak -adva, míg rátalált arra a szobára, a melyből a feleletet megadták -rá s akkor ismét végig ment a kérdezőig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> -<p>Azon a napon, mely Jenőre nézve utolsó naplemente volt, ez a -kérdés járta végig a falakat:</p> -<p>«Mi lett?»</p> -<p>Vissza rá a válasz:</p> -<p>«Halálítélet.»</p> -<p>«Ki?»</p> -<p>«Baradlay.»</p> -<p>«Melyik?»</p> -<p>«Az öreg.»</p> -<p>Richard szobáján is keresztül ment e cryptogramm, s ő újra -kérdezett:</p> -<p>Még egyszer ismétlé a válaszadó fal:</p> -<p>«Az öreg.»</p> -<p>Richard pedig Jenő öcscsét szokta mindig «az öreg»-nek híni. -Gyöngédség, tréfa s Jenő komoly magaviseletének jellemzése volt ez -elnevezésben, a mi fiatal emberek között szokásos.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ha az, a mit azon falak egy időben egymásnak beszéltek, mind -basreliefnek maradt volna meg rajtuk, azokból többet olvashatnának -le a régiségbuvárok, mint Ninive falairól!</p> -<h2>AZ ELSŐ TŐRDÖFÉS.</h2> -<p>A diadal ragyogásával arczán, szemeiben a kéj kielégített -mámorával veté oda a tudósítást Edith elé Plankenhorst -Alfonsine.</p> -<p>– Itt van, olvasd.</p> -<p>A szegény leány, mint bárány a tigris előtt, nem védte magát, -nem reszketett, csak lecsüggeszté fejét.</p> -<p>A tudósítás Baradlay Eugen, alias Ödön, volt kormánybiztos -halálát hirdeté – hitelesen – hivatalosan.</p> -<p>Azt Edith nem ismerte. A valódit.</p> -<p>Mégis úgy fájt érte a szive. Egyik testvér. <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> -<p>De nem merte megsiratni. Az bűn! Paragrafusok vannak, a mik -tiltják.</p> -<p>A szép furia pedig rózsapiros ajkait felhúzva szép fehér -fogsorairól, s villogó nagy szemeit kerekre felnyitva, e szókat -sugá rokona fülébe:</p> -<p>– Egyet már megöltem!</p> -<p>És összeszorított öklével a levegőbe sujtott, mintha az -szorítaná a láthatatlan tőrt, melynek mérgezett hegye eléri bárminő -távolból is áldozatait.</p> -<p>– Ezt már megöltem. Én! S öklével kebelére ütött, arra a -csodaszép kebelre, melyben egy mennyország lakhatnék, tele -angyalokkal.</p> -<p>Azután megragadta kezével Edith vállát és szemeit annak szemeibe -sugároztatva, szólt:</p> -<p>– A pap leánya már özvegy. – Most már következik a másik. Most -következik a tied!</p> -<p>És elég kegyetlen volt egy göngyöleget ajándékozni Edithnek, -melynek tartalma egy vég fekete krepon volt.</p> -<p>– Itt van gyászruhád kelméje, varrd meg!</p> -<p>És Edith megköszönte az ajándékot.</p> -<p>… Ha tudta volna Alfonsine, kit ölt meg? Azt, kit csókjaival -halmozott el egykor; ki őt legjobban szerette valaha; ki szerette -halála órájáig, és még akkor is megbocsátott neki, midőn kezére -ismert a kézben, mely sírba fekteti.</p> -<h2>A FEJGÖRCSÖK NAPJÁN.</h2> -<p>A teljhatalmú kormányzónak fejgörcsei vannak. Brescia ostroma -alatt kapta azokat.</p> -<p>Mikor bevonult az elfoglalt városba, egy ablakból valami -szerzetes kétcsövű fegyverrel kétszer lőtt a fejéhez. Nem -találta.</p> -<p>Megtorlásul a tábornok hekatombét csinált a város fő-fő -polgáraiból. <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<p>Hanem a fejét mégis eltalálta valami.</p> -<p>A rettenetes fejgörcs, melynek lüktetései alatt, mintha mindazon -golyó találkozót adna egymásnak az ő agyában, a mit ő «izent» -másoknak.</p> -<p>Ily óráiban a nagy embernek félelem hozzá közeledni.</p> -<p>Őrjöng a fájdalomtól s legkedvesebb emberére is dühös.</p> -<p>Mindenkiben hibát talál, mindenkire gyanakszik, senkinek nem -irgalmaz.</p> -<p>Hisz az ő fejének sem irgalmaz az a láthatatlan dæmon, a ki -kínpadra feszíti a hatalmast; homloka körül csavarja a spanyol -diadémot, s kalapácsokkal üti halántékait; ki forró pokollégbe -mártja bele fejét, és szemei előtt tűzzel festi ki a világot.</p> -<p>Hasztalanul jönnek hozzá ilyenkor kegyelemért, hasztalanul -magyarázzák előtte a napfényű igazságot! Hát az ő kínzója -kegyelmez-e neki? hát az ő torturájának van-e valami igazság irva a -gyógyszerekben?</p> -<p>És ezen ember tartott törvényt egy legyőzött nemzet felett.</p> -<p>A kínzó fejgörcsöknek egy ily órájában, este későn, a gyötrött -ember egyedül ült szobájában s tizedszer vágta földhöz az -orvosságot, a mit tízszer megújíttatott egy nap.</p> -<p>Ilyenkor senkinek sem volt szabad hozzá bejönni. Még az -orvosokat is kikergette. Miért nem tudják legyőzni az ő -üldözőjét?</p> -<p>Ágyba nem fekhetett, mert úgy ki nem állta a rohamos fájdalmat. -Fennült, vagy járkált.</p> -<p>Komornyikja mégis be mert hozzá jönni lábhegyen.</p> -<p>– Mi az? rivallt rá egy háborgatott tigris haragjával a nagy -ember.</p> -<p>– Valaki akar excellentiáddal beszélni.</p> -<p>– Űzd el.</p> -<p>– Egy nő.</p> -<p>– Pokolba valamennyi jajveszékelő asszonynyal! Ma nem akarok -nyafogó pofákat látni. Ma kirugom, a ki könyörög. Semmi nőt nem -fogadok el. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<p>Sok nő taposta azon időben az ő küszöbét. Gyászruhás nők.</p> -<p>– Az a hölgy Plankenhorst Alfonsine bárónő, bátorkodék a -komornyik megjegyezni.</p> -<p>– Hát az nem maradhat a pokolban? Éjjel van nálam látogatás -ideje? Meg Alfonsine baronessenél.</p> -<p>– Azt mondja, hogy legsürgetősebb beszéde van excellentiáddal, -rögtön és ha félholtan fekszik is, beszélnie kell.</p> -<p>– Erős jellemű dáma. Jó. Bocsásd be. Hisz ez nem nő, hanem -ördög.</p> -<p>Azután leült karszékébe, feje kendővel bekötve: úgy várta -látogatónéját.</p> -<p>Alfonsine úti köntösben lépett be hozzá s gondosan betette maga -után az ajtót.</p> -<p>– Kérem, baronesse, a mit mondani akar, csak röviden; mert a -fejem fáj.</p> -<p>– Röviden fogok szólani, tábornagy úr; ma tudtam meg, hogy ön -föl fog mentetni Magyarország kormányzóságától.</p> -<p>– Hah! – A beteg embernek ez egy ágyúlövés volt az agyán -keresztül. – Én? és miért?</p> -<p>– Végét kell szakítani a szigornak, a mit ön eddig gyakorolt, s -felvilágosítani róla a világot, hogy ez nem a kormánypolitika -hibája, hanem személyi túlbuzgalom.</p> -<p>A beteg ember két tenyerét halántékaira nyomta. Valami ki akart -törni azokon.</p> -<p>– Holnapon túl más rendszer álland be, más tényezőkkel. A -halálbüntetés megszünik, s csak fogságot fognak azontúl az -elitéltekre mérni.</p> -<p>– Ah! Nagyon köszönöm önnek ezt a hírt baronesse, nagyon -köszönöm!</p> -<p>– Előre siettem, hogy önt jókor értesíthessem. Holnap reggel -megkapja ön felmentetését, még egy éjszaka van hátra, a mi alatt -önnek tennie lehet.</p> -<p>– Tenni fogok! Arra esküszöm! <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Ön tudja, minő fogadás köt engemet önhöz? A boszú. Megalázva, -széttiporva látni azokat az embereket, kik bennünket megtámadtak, -kigúnyoltak, kik elpusztításunkra összeesküdtek. Kiírtani azt a -javíthatlan ivadékot, mely, ha életben marad, újra fölemeli a -fejét, újra harapni fog. Megboszúlni azt a sok nemes vért, mely -végig öntözte ez átkozott földet. Ezért imádom önt; mert önnek ez -kezében volt, és megtette azt.</p> -<p>– Igen! Ön is sokat mozdított elő e munkában. Jobb fölfedező -rendőrsége nem lehet egy miniszternek, mint ön volt nekem. Ön -minden adatot össze tudott szerezni; minden gúnydalt felhajhászott, -mely a nagyok ellen ki volt adva, s a mi a bűnbocsánatnak legjobban -útját állja. Mert a sebet még megbocsátjuk, de a pasquillt soha. Ön -jól működött a tűzrakásban. Valóban szükséges, hogy legyenek ilyen -lények a nap körül, mint ön, a kik elfogják a napvilágot s árnyékot -vetnek a földre; a kik mérget csepegtetnek a sebekbe és -boszúterveket koholnak ki, mik férfi agyában soha meg nem születtek -volna. Asszonyok, kiket megszállt az ördög lelke.</p> -<p>– Ön hizeleg nekem, tábornagy. Én büszke vagyok arra, hogy -gyűlöletem álmait én álmodtam.</p> -<p>– És jó, hogy van egy félőrült ember, kit gyehennai fejgörcsök -kínoznak, s a ki olyankor, midőn egész vére a fejében forr, mikor -ez égő katlanban agyveleje megfő, képes a saját testvérét -lelövetni; jó, hogy van ilyen ember, a ki az ön álmait -megvalósítja. Most épen ilyen órái vannak. A világ vértengerben -úszik körülötte. S az égő fej szomjazza az egész vértengert! Holnap -reggelre tán elmúlik a kín, holnap reggelre már elmúlik a hatalom. -Mit tegyek ez idő alatt, angyal arczú szép hölgy?</p> -<p>– Mindent! A százfejű hydrának most egy nyaka van. Ez a nyak az -ön kezében. Egy szorítás e kéztől, s a munka be van fejezve. Akkor -aztán repülhet a kegyelem galambja az olajággal. A denevérszárny -gyorsabban repült!</p> -<p>– Tehát sietni kell, ugy-e? használni a rövid időt? <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> Úgy -lesz! Most tíz óra van. Holnap tíz óránál hamarább a futár nem -érkezik. Fél nap idő. Nem fél «nap», egy egész «éj». Sok éjszakát -lehet csinálni egy éjszakából, ugy-e, kisasszony?</p> -<p>A nagy férfiu csöngetett.</p> -<p>– Hadsegédem jőjjön be!</p> -<p>A hivatott megjelent.</p> -<p>– Menjen ön sietve a főhadbíró-ezredeshez. Mondja neki, -parancsolom, hogy ma 12 óra előtt minden hadbíró készen legyen a -keze alatti perekkel. Tizenkét órakor összeüljön minden hadi -törvényszék. Reggeli három órakor minden itélet itt legyen nálam. -Reggel öt órakor minden vádlott készen legyen itélete -meghallgatására. A helyőrség fegyverben álljon. Sietve!</p> -<p>Mikor a hadsegéd eltávozott, a hatalmas ember Alfonsinehez -fordult.</p> -<p>– Meg van ön elégedve a gyorsasággal?</p> -<p>Alfonsine mást kérdezett tőle.</p> -<p>– Közöttük van-e Baradlay Richard?</p> -<p>– A legelsők között van.</p> -<p>– El ne felejtse ön, tábornagy, hogy ez az egy ember több kárt -tett nekünk, mint mások ezeren; hogy úgy gázolt legjobb hőseink -vérében, mint az öldöklés dæmona. Hogy még a hadi törvényszéknek is -szeme közé nevetett, s beszélt hozzájuk, mint Coriolán a -volskusokhoz. És hogy a leghatározottabb ellenség, ki mindent újra -kezdeni képes, a míg él.</p> -<p>– Mindent tudok felőle, baronesse. Első sorban áll a -följegyzettek között.</p> -<p>Alfonsinenak meg volt az a gyönyöre, hogy egy hosszú sorban -olvashassa Baradlay Richard nevét, vörös tintával kétszer -aláhuzva.</p> -<p>Piros vére legyen a harmadik!</p> -<p>– És most köszönöm a jókor hozott hírt, kisasszony! Nagyon -köszönöm. Mikor ön jött, még csak szét akart szakadni a fejem, most -már úgy érzem, mintha az összecsapódó <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> -földteke és üstökös közé volna szorulva. Most már hagyjon magamra. -Valamit tépnem kell, a mi a kezem közé akad, s ilyenkor nem jó -közelemben lenni.</p> -<p>– Jó éjszakát!</p> -<p>– Hahaha! Átkozott jó éjszaka vár rám. Szerencsés útat.</p> -<p>– Az enyim az.</p> -<p>A delnő eltávozott.</p> -<p>A fejgörcsös ember csakugyan talált valamit, a mit -összetépjen.</p> -<p>(Azon napokban híre futamodott, hogy szállására tolvajok törtek -be, s minden kardbojtját ellopták. Egyebet semmit. Hihetetlen -történet.)</p> -<p>Egész éjjel nyugtalanul járt fel s alá szobájában s nehéz -nyögése, hörgése, feljajdulása keresztül hallatszott a kettős -ajtón.</p> -<p>Plankenhorst Alfonsine sem hunyta le az éjjel szemeit. A rémes -öröm, a bűvös izgatottság elűzte kebléről az álom malasztját.</p> -<p>És korán reggel a hajnali vonattal vissza akart utazni -Bécsbe.</p> -<p>Ez még csak előérzete a gyönyörnek, a mit érez. A kéj otthon vár -reá. A másik leánynak a kétségbeesése.</p> -<p>Ébren számlálta az órákat.</p> -<p>Most tizenkét óra… Most ülnek össze a hadi törvényszékek… Most -olvassák fel a vádlott előtt a vádpontokat… Most kérdik tőle: van-e -valami védelmed a világon?… Nincs… Most visszaviszik börtönébe.</p> -<p>Most egy óra… Tanakodnak fölötte… Nincs a ki egy szóval tudná -mentegetni… Mostan szavaznak…</p> -<p>Két óra… az itéleteket mostan irják… Nagy sietve viszik a -teljhatalmú úrhoz.</p> -<p>Három óra. A fejgörcsös ember minden itéletnek aláirja nevét. -Tüzet lát maga előtt. Tűzlapra ir vérbetűket.</p> -<p>Négy óra… Minden készen van… A ki tudott az éjjel aludni, -felköltik… Megmondják neki, hogy nézze <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> meg még -egyszer, milyen szép ez a világ… A pirkadó hajnal, a halványodó -csillagok… Még egyszer, és aztán soha többé.</p> -<p>Nem maradhatott a falak között tovább. Bérkocsija ott várt rá a -vendéglőudvarban egész éjjel. Úti podgyászát levitette s a -főhadbiró-ezredes lakása elé hajtatott. Az is jó ismerőse volt. -Mint a sírásónak a halotthordó. – Tudta, hogy most ébren és otthon -találja. Bebocsáták hozzá. Féltek tőle, mint a vampyrtól.</p> -<p>Az pedig egy igen komoly, hidegvérű, kevés szavú férfi volt.</p> -<p>– Vége van az éjjeli munkának? kérdé Alfonsine.</p> -<p>– Vége.</p> -<p>– Mi van az itéletekben?</p> -<p>– Halál.</p> -<p>– Mindenkiében?</p> -<p>– Kivétel nélkül.</p> -<p>– Baradlay Richard?</p> -<p>– Köztük van.</p> -<p>– El van itélve?</p> -<p>– Halálra.</p> -<p>Alfonsine megszorítá a férfi kezét.</p> -<p>– Jó éjszakát!</p> -<p>Az nem adta vissza hideg kezével a szorítást s azt mondá:</p> -<p>– Reggel van.</p> -<p>Hiszen nem neki szólt sem az üdvözlet, sem a forró kéz -görcsszorítása.</p> -<p>Alfonsine sietett a vasúthoz. A vonat korán indul. Az öt órai -harangszót ott hallotta.</p> -<p>Ez a lélekharang neki.</p> -<p>Most olvassák fel itéletét… Most fordítja arczát az ablakon -bemosolygó hajnal felé s kér tőle egy kis pírt kölcsön… Most törik -el feje fölött a pálczát… «Istennél a kegyelem!» – Denevérszárny, -repülhetsz!</p> -<p>E közben a nap tányéra a láthatár fölé emelkedék. A vonat -<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> körül utas nép sürgött-forgott, -helyezkedett s beszélt arról, hogy milyen hideg van ma reggel.</p> -<p>Alfonsine nem érezte azt. Még nyakkendőjét is leveté, hősége -volt. Hátat fordított a napnak, úgy nézett vissza a ködös városra. -Tán azt várta, hogy egyszer csak e párázatból egy ködarcz fog -kiemelkedni, felhőhomálylyal rajzolva, s annak még egyszer utoljára -a szeme közé fog nevethetni.</p> -<p>A vonat tovarobogott.</p> -<p>Negyven percz volt öt óra után.</p> -<h2>A TŐR HEGYE LETÖRVE.</h2> -<p>Nem robogott eléggé gyorsan a gőzmozdony. Alfonsine a villámmal -szeretett volna utazni. A denevérszárny tízszer is megjárta azt az -utat, a mit a gőz egyszer.</p> -<p>Türelmetlen volt. Vágyott otthon lehetni. Lelkével előre -sietett.</p> -<p>Jól esett, hogy nem volt útitársa, az első helyen utazott; nem -vonta el senki közönyös beszélgetéssel: öngondolataival -kéjeleghetett.</p> -<p>A bécsi indóháznál ott várta hintója. Sietett keresztül -furakodni a tömegen, hogy első lehessen, ki a pályaudvarból -kijut.</p> -<p>Kocsisát is gyorsaságra unszolta.</p> -<p>Hazaérve, futott fel a lépcsőkön.</p> -<p>Futott a szobákon keresztül, míg rátalált Edithre.</p> -<p>A leány gyászruháját varrta.</p> -<p>Alfonsine odarohant eléje, s a jóllakott boszú kaczajával vágta -szivéhez e keserű szókat:</p> -<p>– Megöltem őtet!</p> -<p>A lelkébe kapott haláldöfés után a leány fájdalomteljesen emelé -szemeit a magasba. Az a sugár, az a gloria volt ez arczon, mely a -szent szűz tekintetében világít, midőn szemeit a keresztfa -magasságához fölemeli. <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span></p> -<p>És azután mélyen sóhajtva lehajtá fejét keblére, s kezeit ölébe -ejté.</p> -<p>De nem sirt, nem átkozódott.</p> -<p>– Megöltem a kedvesedet!</p> -<p>Leánya megérkeztére most Plankenhorstné is elősietett.</p> -<p>És annak aztán elmondá Alfonsine az egész történetet. Hol járt? -mit tett? Miket beszélt? Minden körülményt, minden szót. A nagy -sietséget, a gyors sikert. A tökéletes sikert. A boszú pohara -megtelt.</p> -<p>És a két hölgy úgy kaczagott, úgy örült ezen; úgy ölelte -egymást, úgy hízelegtek, úgy beczézték egymást, mint a kik nagy, -örvendetes diadalokat vívtak ki, a hogy örülni szoktak anyák, -leányok egymás szerencséjének, boldogságának.</p> -<p>Szinte elfeledkeztek nagy boldogságukban arról a -harmadikról.</p> -<p>Hát az áldozat nem vonaglik?</p> -<p>– Hát te nem sírsz?</p> -<p>A teknöncz még él, ha az agyvelejét kiveszik: hát egy leányszív -még annál is szívósabb? Nem értette talán?</p> -<p>– Richardod meghalt!</p> -<p>A leány nem szólt semmit; kezét keblére tette és szemeit -gyászruhájára függeszté. És nem sirt. Nagyobb fájdalom volt az, -mint hogy könyei lehettek volna. Nagyobb rémület, mint hogy -mozdulatot engedett volna.</p> -<p>– Te bárgyú! Nem érted? Kedvesed meg van ölve. Megölve, mint az -enyim. Özvegy vagy. Tudod-e már, hogy mi ez a fájás? A mi nekem -mindennapi hálótársam. A véres kisértet feje vánkosomon. Most már a -tieden is ott van.</p> -<p>Edith nem borzadt össze. Hozzá volt szoktatva már e rémes -ábrándhoz. Hiszen mindennap azzal kelt, azzal feküdt.</p> -<p>És Alfonsinet dühödtté tette e könytelen némaság. Diadala -legmagasabb gyönyörétől érezte magát megfosztva e szenvedő nyugalom -által. Hisz azért sietett úgy haza, hogy lássa őt is a földön -fetrengeni, és átkozni Istent és embereket, <span class= -"pagenum"><a name="Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> és éles -vasat keresni saját keble ellen: mint a hogy az látta őtet.</p> -<p>És a megtiprott gyermek nem dühöng, nem zokog, nem vonaglik.</p> -<p>A denevérszárnyú léleknek ez ingere volt.</p> -<p>– Gondolj rá, te nyomorult, hogy a leggyalázatosabb halállal -halt meg; a mit emlegetni is szégyen! Hogy most e perczben ott -ásnak neki a homokban egy gödröt és belelökik dicstelenül; és -földet taposnak a fejére, a nélkül, hogy valaki egy imát mondana el -fölötte, és te még a sírjára sem fogsz találni soha!</p> -<p>A leány magában sóhajtott és válaszolt: «Magához vette Isten s -én gyászolni fogom örökké». De kimondani nem birta ezt. Nagyobb -fájdalom volt az, mint hogy szavai lehettek volna.</p> -<p>– Sírj hát! ordítá dühödten a szép mænade, s lábával dobbantott, -és ökleit összeszorítá, hajfürtei vonaglottak hevült arcza körül. -«Sírj nekem! sírj!»</p> -<p>E pillanatban benyitotta az ajtót a komornyik és jelenté:</p> -<p>– Baradlay Richard úr van itt.</p> -<p>A feltárt ajtón túl, a mellékszobában ott állt Baradlay Richard -polgári öltözetben.</p> -<p class="center">* * *</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ha mindez valóban, historice így nem történt volna, azt mondanák -rá: «csatány!»</p> -<p>Pedig hát valósággal így következett egymás után.</p> -<p>A fejgörcsök embere azt az utolsó tizenkét órát arra használta -fel, hogy elővetette százhúsz legfőbb vádlott perét, itéletet -hozatott benne. Az itélet mindnek halálra szólt. Ő pedig -megkegyelmezett valamennyinek. Teljhatalma volt rá.</p> -<p>Nem is hogy büntetéseiket átváltoztatta, enyhítette volna! -elengedte minden dolgukat végkép és egészen. Menjenek szabadon. -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span></p> -<p>A fejgörcsök embere e kínzott órájában csakugyan boszút állt; de -nem az elbukottakon, a kiknek ő tartotta a fejükön a lábát; hanem a -miniszteren, a ki az ő fejére készült gázolni.</p> -<p>Tömegestül lökte oda közéjük a végbocsánatot. A legjobban -terheltek közé. Most már tessék a miniszternek tovább játszani a -partiet.</p> -<p>Ez volt az ő válasza Plankenhorst kisasszony üzenetére.</p> -<p>Alfonsine rosszul tanulmányozta a lélektant. Rosszul ismerte ki -az embereket. Különösen rosszul figyelte meg a mérgek hatását!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor Richarddal tudatták megkegyelmeztetését, a mi rá nézve a -legváratlanabbul jött, a főhadbiró behivatta őt magához.</p> -<p>– Ön ugyan kegyelmet kapott s szabadságát is visszanyerte, monda -neki, hanem egy időre Magyarországon nem maradhat. Körül fog -határoztatni valamely más koronaországi városba. Például talán -Bécsbe.</p> -<p>– Mindegy, akárhová.</p> -<p>– Tehát maradunk annál, hogy Bécsbe. A tábornagy úr, ki ma önnek -kegyelmet adott, azt üzeni önnek, hogy ha Bécsbe feljut, legelső -gondjának tartsa fölkeresni Plankenhorst Alfonsine úrhölgyet és -megköszönni azon szíves közbenjárást, melylyel az ön -megszabadulását kieszközölte. Ezen úrhölgy közbejötte nélkül ön nem -nyerte volna vissza ily hirtelen szabadságát. Tehát megköszönje -neki!</p> -<p>– Kötelességemnek tartom.</p> -<p>– Még egy dolgot! Önnek testvére Eugen, azaz Ödön, az osztó -igazságnak áldozatul esett.</p> -<p>– Azt már hallottam, csak azt nem tudom, hogy a német és magyar -név…</p> -<p>Szavába vágtak nyersen:</p> -<p>– Először is önnek nem volt szabad semmit hallani, mert fogoly -volt s a foglyokkal közölt hír árulás. Továbbá <span class= -"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> pedig -én nem kértem öntől philologiai oktatásokat, hanem hogy hallgasson -rám.</p> -<p>Azzal kivett egy kis papirtokot fiókjából.</p> -<p>– Önnek testvére levágott hajából egy fürtöt hagyott önnek. -Vigye!</p> -<p>Richard kibontá a papirtokot s ámultan szólt:</p> -<p>– De hiszen ez…</p> -<p>Ismét szavába vágtak:</p> -<p>– Nincs több beszédem önnel. Adieu!</p> -<p>S azzal kitolták az ajtón.</p> -<p>Csaknem kiszalasztá a száján, hogy hisz ez szőke fürt; Ödön haja -pedig fekete.</p> -<p>Sietett hát a parancs szerint azonnal Bécsbe. Még jókor érkezett -a reggeli vonatra.</p> -<p>És utazott ugyanazon a vonaton, a melyen Alfonsine. Csak hogy ő -a harmadik helyen, mint szegény elbocsátott fogoly; az pedig az -első helyen.</p> -<p>S a míg Alfonsine a boszú gyönyörében kéjelgett, boszújának épen -maradt tárgya tőle néhány ölnyi távolban három nagy talányon törte -a fejét.</p> -<p>Az első az volt: «mit jelent ez a szőke hajfürt? mit az Eugen -névvel azonosított Ödön?»</p> -<p>A második az volt: «miként köszönheti ő megszabadulását -Plankenhorst Alfonsinenak?»</p> -<p>A harmadik meg az, hogy: «hol fogja ő megtalálni Edithjét? s mi -jön azután, ha megtalálta?»</p> -<p>Megoldást egyikre sem talál. <span class="pagenum"><a name= -"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> -<h2>A KŐSZIVŰ EMBER FELEL.</h2> -<p>Mindennap, de mindennap ott fekszik a fiavesztett özvegy, -arczczal a földre leborulva a kőszívű ember arczképe előtt.</p> -<p>Mindennap újra, meg újra ostromolja az örök könyörgéssel: «ne -vedd el másik fiamat!»</p> -<p>Monomaniája kezd lenni ez a harcz egy festett képpel.</p> -<p>S a festett kép oly szívtelen, oly hallgatag.</p> -<p>S a jajkiáltó sorok, mikben gyászharang, dobpörgés hangzik, még -mindig jönnek a hírlapokban, mint új, meg új üzenet a felleges -égből.</p> -<p>Egy esős nyári nap hideg estéjén ismét együtt volt a család. -Szokatlan juliusi hidegek jártak a lapályon; a kandalló körül -ültek, midőn újra hangzottak azok a fegyveres léptek az -előteremben, mik Giantot fektéből feluszítják s ismét benyit az a -vendég, a ki nem koczogtat az ajtón: «szabad-e?»</p> -<p>Ugyanazon csendőr az, ki a minapi leveleket hozta. Ugyanaz a -merev katonás arcz, mely semmi indulatot el nem árul.</p> -<p>– Egy levél Baradlay Kazimirné asszonynak. Újépület, második -pavillon.</p> -<p>Reszketve kel föl előtte mindenki.</p> -<p>Ez a halálmadár.</p> -<p>Tántorogva, féltébolyultan járul eléje a szólított nő s reszkető -kezét nyújtja a levél elé.</p> -<p>És aztán karját arcza elé emelve, eltakarja előle szemeit, -mintha nem akarná látni azt, a mit kezében tart.</p> -<p>– Olvasd! szól, a levelet odanyújtva Arankának. És maga -karszékébe roskad vissza.</p> -<p>Arankának már szabadalma van borzalmas leveleket elolvasni. -<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span></p> -<p>Ő töri fel a pecsétet, ő bontja fel a borítékot, ő hüvelyezi le -a levelet. És azután olvassa azt:</p> -<p>«Anyám. Szabad vagyok!</p> -<p class="right">Richard.»</p> -<p>Az anya nem hisz annak, a mit hallott! Látni is akarja.</p> -<p>Kiragadja menye kezéből a levelet, és arcza elé tartja.</p> -<p>Igen! ezek az ő vonásai! Ez az ő irása! Él! Ir! -Megszabadult!</p> -<p>Ez való. Ez nem álom.</p> -<p>És a levéllel kezében elfut; beveszi magát belső szobáiba. Ott, -hol férjének arczképe áll, zokogva leül a kerevetre: újra, meg újra -elolvassa a rövid levelet. Aztán feltartja azt a mindenütt szemébe -néző arczkép elé, mintha azt kivánná attól, hogy az is olvassa el. -És végre megcsókolja a festett arczkép kezét. A kezet, mely -megbocsátott, a kezet, mely nem sujtol többé.</p> -<p>Ama közbenjáró, ki míg kicsiny gyermek volt, ha nehéz vitáik -voltak szülőinek, annyiszor járt apától anyához engesztelő -rebegéssel: – odafenn van már; – s ismét kibékíté őket!</p> -<h2>A KÉRŐ.</h2> -<p>Richard egész nyugodtan és kedélyesen lépett be Plankenhorsték -teremébe, mint ki régi ismerősök közé érkezik.</p> -<p>Nem látta meg a két Plankenhorst úrhölgy arczán a kisértetlátó -elrémülést; csak azt látta, hogy Edith az öröm kétségbeesésével -rohan eléje és a tulvilágról jött önfeledés mámorával borul -keblére, átöleli nyakát karjaival, őrjöngő erőszakkal szorítja -magához és lélekvesztett felmagasztaltsággal rebegi: «Richard, -kedves Richard!»</p> -<p>Most már tud sírni.</p> -<p>Idő kell hozzá, míg magához bír mindenki térni az -indulatrohamból.</p> -<p>Míg Edith karjai lefoszlanak kedvese nyakából; míg <span class= -"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> -Alfonsine meggyőződik felőle, hogy ez csakugyan élő ember és nem -kísértet, a kit maga előtt lát.</p> -<p>Hanem még azután is, hogy Edith Richard kebléről lebontakozik, -ott marad mellette s jobbját két kezébe fogja, mintha el volna nála -határozva, hogy azt soha többé el nem ereszti.</p> -<p>Richard mindezt olyan természetesnek találja.</p> -<p>A leány menyasszonya. A vőlegény halottaiból támadt fel. Itt van -ok rendkívüli örömre, az öröm szokatlan kitöréseire.</p> -<p>Azt is hiszi kitalálhatni, hogy Alfonsine miért oly sápadt?</p> -<p>Palvicz nem terheli lelkét. Becsületes harcz volt közöttük. -Azután semmi köze annak ehhez a házhoz. Hajó és horgony elszakadtak -egymástól.</p> -<p>Plankenhorstné az első, ki beszélőtehetségét visszanyeri.</p> -<p>Edithhez intézi szavát.</p> -<p>– Edith kisasszony! Nem látom át, miért ez önfeledtség, ez -elragadtatás egy idegen férfi irányában? Mi tetszik önnek, uram? – -szól aztán Richardhoz fordulva.</p> -<p>Edith pirulva ül vissza helyére; de most már gyönyörrel nézi a -varrott gyászruhát, míg Richard előbbre lép s őszinte, -rosszaságnélküli szivélyességgel fordul Alfonsine baronessehez.</p> -<p>– Legelőször a hála kötelessége hozott ide. Én ma hajnalban -halálra itéltettem s még azon órában kegyelmet kaptam. A kormányzó, -ki teljesen fölmentett s szabadságomat visszaadta, lelkemre köté, -hogy legelső kötelességemnek tartsam e szabadulásomért nagysádnak -hálámat kifejezni. Nagysád közbenjárulása nélkül legalább tizenöt -évi fogságot kaptam volna. Fogadja érte hálámat!</p> -<p>Megannyi sarokkal tapodás egy kigyó fejére.</p> -<p>Hálát adni a megszabadulásért Plankenkorst Alfonsinenak!</p> -<p>Köszönet attól az embertől, a kinek elvesztéséről álmodott, a -min töprengett, a miért fáradott annyi idő óta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span></p> -<p>És a ki kulcsával bír e talánynak, melyet senki sem ért, az -Alfonsine.</p> -<p>Ő már érti egészen.</p> -<p>Hiszen megtörténik sokszor, hogy a földből visszaüt a villám az -égbe.</p> -<p>Vak Sámson magára rántja a filiszteusok karzatait, a kik -játszani akartak vele.</p> -<p>És ő most látja, hogy mit cselekedett?</p> -<p>Maniacus dühében megszabadítója lett annak az embernek, kit -elveszteni akart.</p> -<p>Ha ő hagyja azon az éjszakán fejgörcseivel vesződni azt az -embert, ha hírt nem visz neki az őt fenyegető fordulatról; ha -engedi a dolgokat a maguk szomorú következetességében lefolyni, -akkor Richard ott marad fogságban. Nem hal meg, de tizenöt évig el -lesz temetve. Mire onnan előkerűl, kész öreg ember és Edith agg -hajadon.</p> -<p>És ezt ő rontotta el!</p> -<p>Ő vetette ki sarkából annak a kriptának az ajtaját, melybe -Richard el volt temetve: mert nem érte be vele, hogy ott feküdjék a -koporsóban, azt is akarta, hogy halva feküdjék ott.</p> -<p>És ezzel szabadította ki.</p> -<p>Nincs hátra egyéb, mint e nyájas, üdvözlő arcz előtt porrá -lenni.</p> -<p>Plankenhorstnéra került a sor, hogy helyt álljon. Neki hideg -vére volt már.</p> -<p>– Uram! Ön félreérthetett valamit, a mit önnek tán nem komolyan -mondtak. Azon szolgálatot, melyet ön említ, családunk egyik tagja -sem tehette önnek, azon csekély oknál fogva, mert mi ez ügybe nem -avatkoztunk soha. Mi minden közélettől visszavonultan élünk, -senkivel nem érintkezünk s országos ügyekbe nem ártjuk magunkat. -Termeink zárva vannak a társaság előtt. Ezt ön előtt is kénytelen -vagyok határozottan kijelenteni. Ugy hiszem, ön elég világbeli -jártassággal bir, ezt megérteni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_257" id="Page_257">-257-</a></span></p> -<p>– Teljesen értem, bárónő, s e mostani látogatásom, biztosítom -önt, utolsó.</p> -<p>– És reménylem, rövid.</p> -<p>– Az is meglehet. Azt három szóval elvégezhetem. Ön tudni fogja, -hogy másfél év előtt Edith kisasszonyt eljegyeztem.</p> -<p>– Annak a következményeire most már gondolni sem lehet.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Azt jobb lesz, ha ön nem magyaráztatja meg magának.</p> -<p>– De azt tudnom okvetlenül szükséges.</p> -<p>– Tehát meg is hallhatja tőlem, ha épen önmagától nem akarja -megkérdezni. Mikor ön Edith hugomat eljegyezte, akkor ön kapitány -volt, úr volt és nemes ember. Most pedig egyik sem. Rangját -elvesztette. Vagyonát, nemességét a tábornagy nem adhatta vissza, -mert ahhoz nem volt joga. Ő csak élet és szabadság fölött -rendelkezett. Ön tehát jelenleg nem tiszt, nem úr, nem nemes -ember.</p> -<p>– De még mindig Baradlay Richard vagyok! – mondá az ifju, -önbecsének egész férfiérzetével.</p> -<p>Plankenhorstné ajkát pittyeszté megvetőleg, s félvállról nézett -le rá fitymálóan.</p> -<p>– Szabad, mint a madár. De a másik nem szabad, mint a madár. -Liedenwall Edith kisasszonynak családja van. S e családnak joga van -válogatni; – joga van elutasítani és mást választani. Liedenwall -Edith kisasszony még mindig a Plankenhorst-család tagja, és annak -fenhatósága alatt áll.</p> -<p>– Én Liedenwall kisasszonyt kérdezem, úgy van-e ez?</p> -<p>Edith csak némán rázta fejét; de még nem szólt.</p> -<p>Plankenhorstné ketté akarta vágni a tárgyat.</p> -<p>– Edith követni fogja azt, a mit mi határozunk felőle. Azt -megitélni, hogy jövendő sorsa miként intéztessék, a mi jogunk és a -mi kötelességünk. Ön uram, elkésett a <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> -leánykéréssel. Nagyon is magasról akart hozzánk leszállni, s most -nagyon is alacsonyról kérezkedik fel.</p> -<p>– Én nem kérezkedem önökhöz. Tudok nőmnek nevet adni, és szivet -és kenyeret! szólt bele Richard határozottan. Én nőt kérek, s aztán -megszününk egymással törődni.</p> -<p>– Ön csalatkozik; mi nem szünhetünk meg Edithtel törődni soha. -Vagy azt hiszi ön, hogy tizenöt évig hagytuk volna Edithet ön után -várni? Mi gondoskodtunk már róla. Ön el volt temetve. Edithnek -szerencséje akadt. Edith már el van igérve.</p> -<p>Richard kérdő bámulattal tekinte Edithre. A leány arcza tudatlan -csodálkozással felelt kérdésére.</p> -<p>– Kinek van eligérve?</p> -<p>– Ön igen kiváncsi. Azonban nem tartok titkot. Ön emlékezni fog -azon fiatal titkárra, kivel tavalyi estélyeinken gyakran -találkozott. Az most előkelő úr. Megyefőnök. Edithre nézve nagy -szerencse.</p> -<p>– És Edith beleegyezett?</p> -<p>– Ne hívja ön keresztnevén, uram! Az nagy szabadság. Liedenwall -kisasszony! – Liedenwall kisasszony kezét annak fogja adni, a kit -én vezetek elé.</p> -<p>Most aztán Edith felállt a helyéből és szólt:</p> -<p>– Liedenwall Edith nem fogja a kezét másnak adni, mint a kit -szeret.</p> -<p>Plankenhorstné nem jött ki önmérsékletéből.</p> -<p>– Edith kisasszony. Semmi theátrális productiót! Itt -indulatoskodásnak nincs helye. Ön gyámleányom. Nekem jogot ád ön -felett a törvény.</p> -<p>Edith most már nem hagyta magát elhallgattatni. Belefogott a -harczba. Küzdött.</p> -<p>– Én nem kivánok önnek gyámleánya lenni! Elmegyek cselédnek. Az -ön házánál beletanultam abba. Mint cseléd, mint szolgáló, annak -adhatom a kezemet, a kinek akarom.</p> -<p>– Gondoskodva van róla, kedvesem, hogy ön el ne mehessen -cselédnek: higyje el ön, hogy igen jó gondviselés alatt áll. Minden -úri renddel fog egymásután következni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> egész -odáig, a hol az oltár előtt le kell térdepelni. Ha ön sírni fog az -alatt, míg a lelkész az esketési formát felmondja ön előtt, az a -szent czeremoniának csak kiegészítő része lesz.</p> -<p>– De én nem fogok sírni! szólt a leány, előlépve hevesen. Hanem -valami mást teszek. Ha csakugyan akadna olyan ember, a ki engem, -szivem, akaratom ellen nőül akarna venni önök parancsára, annak én -a mennyegző előtti napon elmondom, hogy én megszöktem egyszer a -zárdából, elszöktem éjnek éjszakáján a táborba a kedvesemhez; ott -töltöttem a szeretőm szobájában a féléjszakát. Láttak a katonák a -bivouacon, látott a Singer-utczai markotányosné. Tudják az apáczák -mind a Brigitta-kolostorban, tudja soror Remigia, hogy megszöktem -és kedvesemnél voltam. Itt van a vállamon a korbácsok nyoma, a hogy -megvertek érte.</p> -<p>És azzal lerántá válláról az öltönyt; az élő fehér bársony haván -ott látszott most is a két éles korbácsütés rózsaszínű vonása.</p> -<p>– Akarja ön, asszonyom, hogy e verések nyomait más is meglássa -rajtam, mint a kiért megvertek?</p> -<p>Plankenhorstné meg volt némulva az elszörnyedéstől.</p> -<p>Edith folytatá:</p> -<p>– És ha akadna mégis oly nyomorult, silány ember, ki ily -felfedezés után az oltárig elkisérne, én ott az egész násznép előtt -ezt kiáltom, mikor térdepel: «Nézzétek ezt a gyávát! A ki tudja -hogy menyasszonya egy éjt a kaszárnyában töltött a szeretőjénél, -mint apácza-növendék, s mégis nőül akarja venni!» s akkor úgy ütöm -arczul az oltár előtt, hogy elmulik a kedve örökre a szemébe -hazudni az Istennek és az ő szenteinek!</p> -<p>Imádandó szép volt a leány ez indulatkitörésében! Erő, villám, -ihlet volt minden vonása, szava, mozdulata. Richard a gyönyörtől -üdvözülten bámulta e csodatüneményt.</p> -<p>Hogy rágalmazza önmagát! Hogy keríti magát körül a <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> -gyalázat mérges gőzkörével! Pedig hiszen Richard tudja azt -legjobban, hogy ez nem igaz. Igaz, és mégsem igaz. Igaz, hogy ott -volt kedvesénél; de nem egyedül, hanem anyjával, de nem -szerelemből, hanem kétségbeesésből, hogy életét megmentse annak. És -ezért megverték, megostorozták! E drága testet, e gyönge, szeráfi -alakot! Kinek van joga a világon e szent sebhelyeket csókjával -megengesztelni másnak, mint a ki miatt az történt?</p> -<p>Plankenhorstné el volt fulladva az ijedségtől, a rémülettől, a -dühtől. Uj dolgok voltak ezek, a miket hallott, a miket látott. -Olyanok, a minők túlhaladták felfogását, képzeletét; a mik alatt -összetört erélye, kevélysége, akarata.</p> -<p>Érezte már, hogy ezzel a leánynyal nem bír, hogy ez erősebb, -mint ők valamennyien. Hogy ők csak dæmonok, de az maga a -«legió»!</p> -<p>Még egy fordulatot próbált adni a végzetnek. Most már nem -Richardot támadta meg, hanem Edithet.</p> -<p>– Te szerencsétlen leány! – szólt kezeit összekulcsolva és -szemeit ég felé forgatva, – ki úgy el tudta magát felejteni! -Tudod-e azt, minő csapodár csábítónak vetetted oda magadat -áldozatul? Ez az ember itt nem a te kedvesed egyedül. Ennek már -hölgye van, kinek nevével, becsületével tartozik, kinek előjoga van -fölötted, ki téged el fog űzni, ki fog kaczagni.</p> -<p>– Én nekem, asszonyom? kérdé Richard elbámulva.</p> -<p>– No! Vagy merje ön tagadni, hogy ön Pesten egy gyermeket tart, -arról gondoskodik, ápolja, szereti, gyógyíttatja. Felőle -tudakozódik és sorsát intézi. Tagadja el ön, ha meri.</p> -<p>Plankenhorstné a felülkerült gyáva diadalérzetével mérte a -végcsapást Richard fejére.</p> -<p>– Hát még egy ártatlan gyermek sorsát is belekeveri ön, -asszonyom, e mi szomorú vitánkba? szólt Richard halkan, szeliden, -kérlelő hangon.</p> -<p>– A gyermek ártatlan, de szülői nem azok! szólt a vádló, ujjal -mutatva Richardra. <span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span></p> -<p>«Te mondád».</p> -<p>– Jól van asszonyom, szólt Richard, elmondom önnek a gyermek -történetét. Egyszer a csatában egy derék vitéz ellenfelemet halálra -sebesítém. Bajtársam, kit balsorsa kardom által ejte meg, halála -óráján oda hítt magához. És akkor elmondá, hogy van egy fia, kit -régóta keres, s kinek most nyomára akadt. Azt a fiut anyja elveté. -Rám hagyta, hogy keressem azt fel. Felfogadtam neki, hogy -felkeresem és gondját fogom viselni, mintha testvérem gyermeke -volna. Kerestem a fiut és rátaláltam. Megtaláltam őt a nyomor, az -inség legalsó fenekén. Rosszabb sorsban mint egy gazdátlan ebet. -Oh, ha anyja látta volna!</p> -<p>Plankenhorst Alfonsine merev szemekkel bámult a beszélőre.</p> -<p>– Megtaláltam a gyermeket halálos betegen, egy ablaktalan -oduban, szemétágyon fetrengve, meztelen, rongygyal takarva, és -félig megvakulva.</p> -<p>Alfonsine reszketett a láztól.</p> -<p>– Én elvittem magammal a nyomorult árvát, és atyja lettem neki -atyja helyett, kinek neve volt Palvicz Ottó.</p> -<p>Alfonsine a pamlag vánkosaiba temette arczát. Plankenhorstné -ijedten hátrált leánya elé, hogy eltakarja azt, és sápadtan, rémült -szemekkel tekinte Richardra.</p> -<p>Az pedig folytatá nyugodt mérséklettel:</p> -<p>– Minden irat a kezemben van, mely igazolja a gyermek -származását. Az anyának minden levele. A keresztelőlevél. Oda -dobhatom azt annak, a ki kérdi.</p> -<p>Plankenhorstnénak minden íze reszketett, térdei roskadoztak -alatta.</p> -<p>Richard azonban büszkén felemelé fejét.</p> -<p>… – De én felfogadtam haldokló ellenfelemnek, hogy gyermeke -anyjának nevét soha senkinek el nem árulom. Nemesi szavamra -fogadtam. S minthogy önmagam előtt még most is nemes ember vagyok, -– azért önnek sem mondom meg azt! <span class="pagenum"><a name= -"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> -<p>Plankenhorstné föllélekzett. A torkát szorító kéz eltávozott -onnan.</p> -<p>Ámde Edith odalépett Richardhoz s angyali szelídséggel -monda:</p> -<p>– Akárkié legyen az a gyermek, a kinek ön azt fogadta, hogy -atyja fog neki lenni: én anyja leszek annak!</p> -<p>És azzal Richard keblére borult, s fejét vállára hajtá.</p> -<p>A legyőzött, a földre zúzott asszony két kezét elátkozó -mozdulattal emelve feje fölé, hörgé indulattól reszkető hangon:</p> -<p>– Vigye hát ön magával, a pokol és minden ördögei nevében!</p> -<p>. . . . . . . . .</p> -<p>Azokra pedig mosolygott a mennyország és minden angyalai.</p> -<h2>COMEDIE OF ERRORS.</h2> -<p>«De most már hova»?</p> -<p>Igen! A bérkocsis kérdezte azt Richardtól, ki alant várt rá, -midőn Edithtel karján az utczára lesietett.</p> -<p>Ez ám a főkérdés: most hová?</p> -<p>– Ismerősöm, rokonom, se nekem nincs, se neked, a kihez -vigyelek, a míg esküvőnk napja elérkezik. Bécsből pedig távozni nem -szabad.</p> -<p>– Hát vigy magadhoz, mondá a leány. – Nem voltam-e már nálad a -bivouacon is? Nappal együtt leszünk, este jó éjt kivánunk -egymásnak.</p> -<p>– És közöttünk fekszik Seif Almuluk herczeg kardja.</p> -<p>Sheherezade szultána regéinek egyik hőse ez, ki menyasszonyt -visz haza egyedűl egy tutajon, s mikor egymás mellett alusznak, -kettőjük közé fekteti kivont kardját.</p> -<p>Mert az életben nem úgy megy az, mint a színpadon: a hol a mint -a szerelmes párt megáldották, vagy megátkozták, egymásnak dobták, -vagy kezeiket összetették, azzal megvan minden. <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span></p> -<p>Hát a pap!</p> -<p>A dráma után jön még egy három felvonásos vígjáték: a comedie of -errors, a tévedések vígjátéka.</p> -<p>Mert hiszen legegyszerübb volna a felelet egy fiatal pártól, a -ki vőlegény és menyasszony, erre a kérdésre: «de most hová?» az, -hogy «egyenesen a paphoz!»</p> -<p>Egyenesen! Oda nem járnak egyenesen.</p> -<p>Azért csak tessék elébb kinyittatni a «magyar királynál» -(vendéglő) azt a két egymásba nyiló szobát; egyiket Edith, másikat -Richard számára. És azután még sok napot eltölteni azzal a -mulatsággal, hogy egy bezárt ajtón keresztül mondjanak egymásnak -édességeket, nevezzék egymást kedvesemnek, egyetlenemnek, és -küldjenek egymásnak csókokat a deszkán keresztül. Köztük fekszik – -Seif Almuluk herczeg kardja.</p> -<p>Mert a szent házasságnak sok czeremóniája van.</p> -<p>Elébb a bécsi papnak ki kell hirdetni háromszor egymásután a -szeretők neveit. Még pedig nem három parasztnapon egymásután, hanem -három úrnapján. Mert csak a vasárnap az authenticus nap.</p> -<p>Azután bizonyítványt kell hozni a nemesdombi paptól, hogy itt is -megtörtént a háromszori kihirdetés.</p> -<p>De még elbocsátó levelet is kell adni a nemesdombi papnak, -melyben megengedi, hogy a nyájához tartozó juh Bécsben kelhessen -össze. Részint, mivel a menyasszony ott lakik, részint, mert nem -eresztik onnan.</p> -<p>S minthogy most Nemesdombon nincs rendes pap: az öreg meghalt, a -káplán elbocsátása pedig nem találtatik elég érvényesnek, tehát -folyamodni kell az espereshez, hogy hatalmazza fel a káplánt az -elbocsátási engedély kiadására.</p> -<p>Az esperes pedig úgy találja, hogy ez fölösleges, ennek semmi -nyoma a komjáthi kánonban: aztán, hogy megmutassa, hogy neki nem -parancsol a bécsi pap, nem ád felhatalmazást.</p> -<p>Akkor aztán Richard arra fakad, hogy elhiszi, hogy a -<span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span> házasságot az Úr Isten szerzette, hanem -hogy a czeremoniákat az ördög csinálta hozzá, az meg bizonyos.</p> -<p>Pedig még azzal mind nincs vége.</p> -<p>A törvény még azt is akarja tudni, hogy szülők és gyámok mit -szólnak a házassághoz? És e kérdésben szép mutatiókat és -variatiókat enged meg magának.</p> -<p>A katholikus házasulandónál nem lényeges a gyámi engedély; de -viszont nincs is kötelezve gyám és szülő a kiházasításra; a -protestánsoknál kötelezve van a kiházasításra s annálfogva -megkivántatik az engedély.</p> -<p>Ezt a pap előtt mind be kell bizonyítani; elismervényekkel, -nyilatkozványokkal, lemondványokkal s más képtelen okmányokkal -eligazítani.</p> -<p>S talán már akkor aztán czélhoz jutottak?</p> -<p>Dehogy jutottak.!</p> -<p>Akkor következik még az országos veszekedés a fölött, hogy be -szabad-e a templomba ereszteni s a papnak összeesketni egy olyan -párt, melynek az egyik fele a keresztvégű, másik fele a csillagvégű -torony templomában imádja az Istent és vallja a -szentháromságot?</p> -<p>A bécsi pap azt állítja, hogy az nem lehet.</p> -<p>A polgári törvénykönyv azt állítja, hogy lehet.</p> -<p>A bécsi pap nem akarja őket másként megesketni, mintha a -vőlegény reversálist ad magáról, hogy minden törvényadta jogairól -lemond, mely szerint leendő családjának fele ide, fele oda járjon -imádkozni s valamennyit egy vallásra adja, ha lesz.</p> -<p>Erre aztán dühbe jön a vőlegény s felfogadja, hogy rögtön megy a -rabbinushoz s zsidóvá lesz menyasszonyostól.</p> -<p>Akkor aztán azt mondják neki: hogy no hát vigyen el az ördög, -gyertek ide, megesketlek, de meg nem áldalak, s valahol egy -magánszobában, pipával a szájában, elmondja a pap előttük az -esketési formulát. «No, már most férj és feleség vagytok, -elmehettek!»</p> -<p>Hát hiszen mindjárt azon kezdhette volna.</p> -<p>. . . . . . . <span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Richard még szabadulása estéjén megirta anyjának a vele -történteket.</p> -<p>Sok szép feljegyezni valója volt arról a napról. Reggel halál, -este menyasszony, közben megkegyelmeztetés és megátkoztatás.</p> -<p>Belekerült egy hét, míg választ kapott rá. (Bizonyos levelek -akkor nagy ellenőrségen mentek keresztül.)</p> -<p>A levél igen rövid volt. Az öröm Richard életben maradásán, -házasságának helyeslése s az igéret, hogy e napokban fog a -tiszttartó felmenni Bécsbe, az majd elmondja a többit.</p> -<p>Azt a napot türelmetlenül várta Richard.</p> -<p>Annál nagyobb volt öröme, midőn a tiszttartó feleségestől -toppant be hozzá. Mindjárt azon kezdte, hogy feleségét itt fogja -hagyni addig Edith kisasszonynál, míg átesnek az esküvőn; hiszen -szegény kisasszonyt az sincs, a ki menyasszonyi köntösébe -felöltöztesse.</p> -<p>A menyasszonyi köntöst természetesen ő szerezte be Pesten. Azt -ugyan jól tette, mert Edith egy váltani való ruhát sem hozott el -Plankenhorstéktól.</p> -<p>A jó öreg aztán elmondta Richardnak az eddig történteket. A nagy -veszélyt, mely Ödönt és Jenőt kicserélte. (Most már értette -Richard, mi az a szőke hajfürt? Szegény fiu! Míg élt, az egész -embernek nem volt Richard előtt az a súlya, mint annak a nehány -szál hajának most.)</p> -<p>«Megtette magát bátyánknak!»</p> -<p>Azután elmondá a tiszttartó az otthoni állapotokat. Az özvegy -asszonyság maga akart feljönni Bécsbe Richard menyegzőjére; de -mikor útlevelet kért (mert most a szomszéd faluba is útlevél kell), -tudatták vele, hogy internálva van Nemesdombra s onnan kimozdulnia -nem szabad. Akkor a fiatal úrhölgy akart eljönni, de annak meg úgy -megbetegedett a kis fia, hogy azt nem hagyhatja otthon. Testvérének -pedig jó okai vannak Bécsbe nem jönni. Igy csak a tiszttartó -jöhetett el násznagynak és neje örömanyának. <span class= -"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p> -<p>Richard annak is örült nagyon.</p> -<p>Még azt is tudatta vele a tiszttartó, hogy egész vagyonuk le van -foglalva hatóságilag. Az ugyan nem marad úgy véglegesen, mert csak -a két fiu részére tehetik rá a kezüket: a harmadikat ki kell -bocsátani; hanem hogy az sokáig elhuzódik s addig minden -jövedelmet, mely bárhonnan bejön, a financzdirectiónak kell -beszolgáltatni, az ád ki azután havonkint nyugtatvány mellett a -család számára szűkre szabott tartásdíjt. Azért Richard úrfi is -eleinte szabja a költségeit e körülményekhez.</p> -<p>Richard ezt mind igen természetesnek találja.</p> -<p>A hatalom megajándékozta az élettel. Ugyan örülhet, hogy csak a -vagyonát vette el. Az Isten rendelte azt így. Legalább az iskolában -azt tanítják.</p> -<p>Csak hogy végre-valahára hozzá juthat az élete párjához.</p> -<p>Mert az tudnivaló, hogy két házasulandó ember: két gonosztevő. -Azokat először rendőri felügyelet alatt kell tartani szülőknek, -gyámoknak; – azután üldözni, fegyelem alá venni a köztársaságnak; – -végre elfogni, meggyötörni, megkötözni, kivallatni, megesketni, -halálra itélni az egyháznak, hogy annál jobban megérdemeljék a -mennyországot.</p> -<p>Richard legalább elnyerte vele a mennyországot!</p> -<h2>A SZENVEDÉSEK KULCSA.</h2> -<p>Mikor aztán Richard elnyerte a mennyországot, úgy találta, hogy -egyszer le is kell szállni a földre.</p> -<p>Elővette kis feleségét és elkezdett neki földi dolgokról -beszélni.</p> -<p>– Kedves kicsi feleségem. Tudod-e azt, hogy mi szegény emberek -vagyunk?</p> -<p>Edith kinevette vele.</p> -<p>– Hogy volnánk mi szegény emberek? mikor nekem itt vagy te, -teneked meg itt vagyok én. <span class="pagenum"><a name="Page_267" -id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>– Az két millió! Hanem kamat nélkül. Nekünk össze kell huznunk -kiadásainkat. Tudod-e, hogy mennyi az összes havi jövedelmünk? -Összesen száz forint. Ennyit kaphatok az anyámtól. Most maga is -szükséget lát.</p> -<p>– Én nem tudom, mire lehet azt elkölteni? Hisz az tömérdek -pénz!</p> -<p>– Most még egy dolgot kell neked őszintén elmondanom. Még ez a -pénz se mind a mienk. Nekem vannak itt e városban korábbi időkből -becsületbeli adósságaim. Apró tartozások, mikkel becsületes -mesterembereknek, szállítóknak vagyok lekötelezve. Boldog időkben -csekélységek, számításba sem jövő könnyű tartozások; most azonban -súlyos terheim. Azokat a szegény embereket én meg nem károsíthatom. -Ki akarom őket elégíteni s havi díjam felét átengedni nekik.</p> -<p>– Igen jó lesz, ötven forintból fejedelmileg lehet élni. Csak -két tál ételt főzök; magam leszek a szakácsné; majd meglátod, -milyen jól főzök én! csak egy bejáró cselédet tartok, a ki -elmosogat, s kijövünk a jövedelmeddel.</p> -<p>– Ez nem soká fog tartani. Én nem vesztegetem az időt hiába, -valami vasutnál, közintézetnél alkalmazást keresek s a hiányzó -összeget kiteremtem.</p> -<p>– Tudod mit? Eszünk egy tál ételt. Nem tartok semmi cselédet, -elmosogatok magam. Aztán maradj te nekem itthon s ne keress -magadnak semmi szolgálatot.</p> -<p>Richard összecsókolta a kedves feleséget s aztán átadott neki -ötven forintot, hogy próbálja meg hát azzal a gazdálkodást.</p> -<p>A kis menyecske elővette a papirt meg a plajbászt, elkezdett -számítani: mennyibe kerülnek a piaczi élelmi czikkek? s rájött, -hogy még tizenöt forint megmarad szállásra és ruházatra -havonkint.</p> -<p>– Ez pompás költségvetés! Hanem azért még is kell valami dolog -után látnom. Gondold meg, hogy most még csak ketten vagyunk; de -egyszer majd okvetlenül hárman fogunk lenni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span></p> -<p>– Eredj, te bohó!</p> -<p>– No, azért nem szükség elpirulnod. Hiszen máris hárman vagyunk. -Palvicz Ottó fiát ide kell már hozatnunk magunkhoz.</p> -<p>– Igazad van! Hát csak láss valami munka után. Majd én meg -varrni fogok pénzért.</p> -<p>– Oh! azt nem engedem. Azt az én kicsikém nem fogja tenni! -Inkább kétszer annyi munkát vállalok magamra.</p> -<p>– No az kellene! Hogy az egész nap ne légy az enyim. Majd -megosztozunk.</p> -<p>Abban aztán megegyeztek, hogy majd megosztoznak a keserűjén úgy, -mint a hogy az édesén megosztoztak.</p> -<p>Richard engedelmet kért egy pár órára elmehetni hazulról, míg -dolog után lát. Edith szabadságot adott neki, megparancsolva, hogy -egy órakor itthon legyen, mert várni fogja az ebéddel.</p> -<p>Egyetlen egy főző-edénye volt s egy svéd kályhája a szobájában -tűzhely gyanánt. Azon elébb megfőzte a levest abban az egy -edényben: azt félretette a kályha egyik osztályába a melegre egy -csuporba; azután megfőzte ugyanazon edényben a hushoz való mártást; -azt is félretette egy csészében; végre ugyanazon edényben -elkészítette a tésztaneműt. Oly izletes volt minden, oly finom és -kinálkozó.</p> -<p>Mikor pontban egy órakor hazaérkezett Richard, a kész ebéd -várta.</p> -<p>De jól is ízlett! Richard evett, mint egy farkas!</p> -<p>«A császár nem ebédelt jobban!»</p> -<p>S ezt nem a dynastia iránti tiszteletlenségből szokta mondani a -népajk, hanem hogy annál jobban megdicsérje vele a «szép asszony -főztét».</p> -<p>S mennyire tetszik ez az asszonyoknak!</p> -<p>A símára kitörült tányér: az a művésznő koszorúja.</p> -<p>Hiszen ez pompás ebéd volt! Harminczöt krajczárból!</p> -<p>Ilyet nem mindennap ettünk «nagyságos úr korunkban!» -<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> (Kivált mikor Pál úr volt a szakács! -Isten nyugosztalja!)</p> -<p>De meg is érdemlette Richard a jó ebédet. Jó eredménynyel járt. -Kapott alkalmazást egy gépgyárnál, nappali szolgálatra, havi ötven -forinttal. Az már aztán dicsőség.</p> -<p>Lám, első Péter czár is, mikor egy napon beállt napszámosnak s a -kapott bérből egy sajtot vitt haza a feleségének, milyen büszkén -mondá Katalin czárnénak: «Látod, hogy el tudnálak tartani, ha czár -nem volnék is!»</p> -<p>Még más dolgokban is eljárt Richard.</p> -<p>Volt a porczellán-utczai zsibárusnál. Felkérte a jó Salamont, -hogy rendezze pénzügyeit. Vegye kezébe a hitelezőivel való -egyezkedést. Egy pár ezer forintra megy biz a tartozás: de talán -ráállnak a részletfizetésre. Megkapják az utolsó fillérig -követeléseiket.</p> -<p>Az öreg Salamon azt igérte, hogy eljön egy és két óra között, -mikor be szokott zárva lenni a boltja.</p> -<p>Pontos volt az öreg. Fél kettőkor hangzott a csoszogása az ajtó -előtt.</p> -<p>Edith még akkor törölgette el az ebédhez használt étszereket. Az -ablakok ki voltak nyitva, hogy friss lég jőjjön be az egyetlen -szobába, mely egyuttal konyha is.</p> -<p>– Ah, szép asszonyság, szólt az öreg zsibárus nagyokat bókolva, -engedje meg, hogy megcsókoljam a szép kezeit. Örömest csókolom meg -azon kezet, a melyik dolgozik. Sokkal örömestebb, mint a melyik a -legyezőt forgatja. Ah, önök itt igen szépen laknak! Szűkecskén, de -annál közelebb egymáshoz. Azt hiszem, nem igen ijednek meg ilyen -magánosan. Itt legalább nem igen lehet titkolózni egymás előtt. Az -ilyen szűk szállásnak is megvan a maga előnye. Az embereknek nem -igen kell benne egymást keresni. Aztán sok jó ember elfér egy kis -helyen. Az Isten áldása legyen rajta. Tehát ha megengedi alezredes -úr! Kérem: nekem mindig alezredes úr lesz. Itt nem hallja senki. -Lássunk hozzá, a miért ide parancsolni méltóztatott, lássunk -<span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> az ügyletünkhöz. Kérem, ha nincs több -egy széknél, én állhatok.</p> -<p>De előkerült a másik is. Biz azt pohárszéknek használták. Nekik -kettőjüknek egy szék is elég volt. Ha Richard ült rajta, akkor -Edith az ölében ült. (Erre a találmányra lehetne pátenst -kérni.)</p> -<p>– Tehát kezdjük az elején, alezredes úr. Az asszonyságot nem -fogja sérteni a dolgunk. Én is hiszem. Egy szív egy lélek.</p> -<p>A szatócs elővette zsebéből a papirba csavart krétát.</p> -<p>– Tehát legyen ön olyan kegyes: sziveskedjék nekem feldiktálni, -kiknek tartozik?</p> -<p>Richardnak e dologban jó emlékezete volt. Eszébe jutott minden -hitelezője, a legcsekélyebb tartozás is. Salamon irta azokat egymás -alá az asztalra.</p> -<p>– Nagy összeg, tetemes summa pénz, szólt, szemöldeivel mozgatva -kerek sipkáját, Salamon. Erőszakos nagy tömeg pénz! Hm, hm!</p> -<p>És egyet szippantott fekete burnótos szelenczéjéből. Megkinálta -Edithet is. Az megköszönte. Nem szereti a tubákot.</p> -<p>– Majd megszokja, ha a férj sokszor nem lesz itthon. A jó -asszonyok mind rászoknak a tubákra. Az bizonyítja, hogy hívek a -férjeikhez. No majd később. Hát alezredes úr, én úgy gondolom, hogy -ön még nem volt teljes koru, mikor ezeket az adósságokat -csinálta.</p> -<p>– De teljes becsületű mindig voltam!</p> -<p>– Ah! Ez már nagy mondás. Ezt már fel lehet jegyezni. «A -becsületem soha se volt kiskorú!» Lássa, nagyságos asszony, ilyen -ember ez az ön férje. Tékozló fiu! A becsületét többre becsüli -kétezer forintnál. Ne szeresse őt!</p> -<p>Edith válaszul nevetett és megcsókolta Richardot.</p> -<p>– Jól van, alezredes úr, hanem hát van egy bevett szokás. -Mindennapos. Úgy híják, hogy Vergleichsverfahren. Az ember -kiegyezik a hitelezőivel bizonyos százalékban. Azok is engednek, -örülnek, ha az elveszettnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> hitt pénz egy részét -megkapják. Ez igen tisztességes alku.</p> -<p>– De én nem állok bele. Forintot forintért, a hogy én kaptam, a -hogy nekem adták. Én azon szegény emberektől, kik az én -becsületemben bíztak, kik hittek szavamban, egy fillért sem -vonhatok el, s a becsületemből perczenteket nem engedek le. Inkább -magam szükölködöm.</p> -<p>– Javíthatatlan ember! – Pedig már látja: családja van. – Jobb -gondolatokra kellene jönnie. – Jól van, no; nem szóltam semmit. – -Ha most kard volna az oldalán, hogy csörömpölne vele! – Hát most -adja elő, miből fogjuk mind ezt fedezni? Miből fogjuk -törleszteni?</p> -<p>Azzal két rubrikát huzott az asztalon a krétával, a tele -lajstrom fölé irta, hogy: «Soll», az üres fölé, hogy: «Haben».</p> -<p>– Tehát legelőször is anyámtól kapok havonkint száz forintot, -annak felét a törlesztésre fordítom.</p> -<p>– Felét? És beleegyezik a nagyságos asszony?</p> -<p>– Oh igen! sietett válaszolni Edith.</p> -<p>Salamon felirta azt az összeget a «Haben» alá.</p> -<p>– Azután ötven forint havi díjt kapok a gépgyári munkám után, -ennek felét szintén a törlesztésre adom, másik fele marad nőmnek -ruházatra.</p> -<p>– Ah minek az nekem? szólt bele Edith. Hiszen jó anyánk annyi -ruhát küldött ajándékba nekem, hogy soha el nem szakgatom. Irasd be -az összeget egészen.</p> -<p>És addig erőszakoskodott, míg azt a teljes összeget be nem irta -Salamon a «Haben» rovatba.</p> -<p>Akkor aztán az öreg szatócs feltolta könyökéig a kabátja ujját, -mintha valami nagyot akarna kanyarítani, a mihez hozzákészülés kell -és mondá:</p> -<p>– Ehhez járul már most még Liedenwall Edith kisasszony -menyasszonyi hozománya: háromszázezer ezüst forint.</p> -<p>És aláirta számokkal vastagon: 300,000 forint.</p> -<p>Mind a ketten ránéztek, hogy minő tréfa ez? <span class= -"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span></p> -<p>Akkor a vén szatócs felállt és megfogta mind a kettőnek -kezét.</p> -<p>– Asszonyom! Uram! Én önöknek szerencsét kivánok egymáshoz. Önök -megérdemelték egymást. A mit mondtam, a mit ide irtam, az komoly -dolog. Es már most tudják meg tőlem eddigi viszontagságaiknak egész -titkát. Üljenek le ide mellém, kérem. Van még egy szék. A hogy -szokták: ketten egy székre. Én azt szeretem látni.</p> -<p>«A mit önők kiálltak, kezdé a szatócs, az nem volt ingyen. Annak -nagy volt a díja. Egy kapitális! Mert ne higyjék azt, hogy valaki -csak azért tesz rosszat, mert az őtet mulattatja. Azért szokás -rosszat tenni, mert az nagy perczentet hajt. Ezt tartják. Én nem -tartom. Én azt mondom, hogy becsületesnek lenni a legjobb üzlet. -Itt a példa. De hát hadd kezdjem az elején. Önöknek egy nagybátyjuk -volt, Plankenhorst Alfréd, gazdag ember, agglegény. Sajátságos -büszke ember. Én ismertem jól, mert bankárja voltam, pénzét -kezeltem; minden családi ügyébe be voltam avatva.»</p> -<p>«Az öreg báró egy végrendeletet tett, melyben minden vagyonát: -bécsi palotáját és tőkepénzét unokahugainak, Plankenhorstné -asszonynak és leányának hagyományozta.»</p> -<p>«Az öreg úr sokáig élt. Az öreg emberek rendesen sokáig élnek, -kivált ha gazdagok; a hosszú idő alatt az ifju leány valami -törvényes félreértésbe keveredett szerelem dolgában, a mit az -ügyvédek úgy neveznek, hogy «az executiónál kezdte a -processust».</p> -<p>«No, megtörtént. Nem ritka eset az.»</p> -<p>«Hanem az öreg bárók az ilyesmiben nagyon scrupulosusok. -Először, mert öregek, másodszor, mert bárók.»</p> -<p>«Plankenhorst Alfréd más végrendeletet készített. Fölkereste egy -távolabbi rokonának árván maradt kis leányát, Liedenwall Edith -kisasszonyt, s azt Plankenhorsték nevelésére bízta.»</p> -<p>«És aztán a másik végrendelete így hangzott:</p> -<p>«Ha Plankenhorst Alfonsine becsülettel férjhez megy <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> és -rangjához illő állással elfeledteti tévedését, akkor a tőkepénznek -kapja meg felét.»</p> -<p>«Ha aztán Liedenwall Edith is férjhez megy, tisztességes -emberhez, kapja az összeg másik felét.»</p> -<p>«Ha Liedenwall Edith elébb férjhez megy, legyen az összeg -egészen az övé.»</p> -<p>«Ha Liedenwall Edith férj nélkül marad, ha kolostorba megy, vagy -oly bukást követ el, melyet a jó világ meg nem bocsát: az egész -összeg a Brigitta-szűzek kolostoráé legyen s annak csak kamatjait -élvezzék, a míg élnek a Plankenhorst úrnők.»</p> -<p>«Nem lett volna szabad e végrendeletről senkinek tudni, egyedül -nekem, ki annak végrehajtásával voltam megbízva; de a titkár, ki -azt leirta, elárulta azt a Plankenhorst-nőknek. Azok tudták.»</p> -<p>«És már most gondoljanak önök azon eseményeken végig, a mik önök -közt történtek és meg fogják találni mindennek a magyarázatát: -legelső találkozásuktól legutolsó kiűzetésükig.»</p> -<p>«Mikor bezárták önöket egy magára hagyott lakásba, egyedűl. -Mikor Baradlay Richardot el akarták ölni, mint Liedenwall Edith -vőlegényét. Mikor Liedenwall Edithet a kétségbeeséssel akarták oda -űzni, hogy felvegye a zárdaszűzek fátyolát; mikor a bőszült, -lázongó csőcseléket ráuszították a Brigitták kolostorára, melyben -Liedenwall Edith volt. Midőn kifenték a hóhér pallosát Liedenwall -Edith vőlegénye számára. Miért volt? Pénzért volt! Az ördög nem -dolgozik száz perczenten alul!»</p> -<p>«Én mindezt láttam, tudtam, figyelemmel kisértem. Oh! nekünk, -porban csúszó embereknek nagyon jó politziánk van. Belátunk a -házakba, a szívekbe. Még a zsebekbe is!»</p> -<p>«Ez az utolsó a legérzőbb organum. Minden ér, minden ideg -beleszolgál.»</p> -<p>«Önöket ez a felfedezés meg fogja nyugtatni az emberiség iránti -hitükben.» <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span></p> -<p>«Az emberek nem rosszak ingyen: csak úgy a rosszaság -szeretetéből.»</p> -<p>«Hazugság az, hogy a sátán rossz lélek; – csak éhes lélek.»</p> -<p>«Ha hasznot nem várna belőle, nem tenne semmi rosszat, otthon -heverne és pihentetné a testét.»</p> -<p>«A legelső rossz tette is spekuláczió volt.»</p> -<p>«Mikor az almát megetette az első asszonynyal, így spekulált: Ha -örökké csak az a két ember lesz a világon, ezek után én igen -szegényül fogok megélni. Legyen belőlük ezer millió. Akkor aztán -nekem is jut egy kis komfort.»</p> -<p>«Azért én az ördögöt nem úgy itélem meg, mint más. Neki is joga -van élni. «Leben und leben lassen.» Hanem aztán érje be a maga -apanageával. Hiszen van tágas kvártélya és fütőszere! Ez elég -szép!»</p> -<p>«Plankenhorstéknak megmarad a belvárosi házuk. Az is szép -birtok. Annak ugyan ők tíz esztendő alatt végére fognak járni. De -hát uram Isten! olyan idő van-e most, a mikor még valaki a tíz -esztendő utáni dolgokra is gondol?»</p> -<p>«A ki a mezők liliomait és a ki a ballet hölgyeit ruházza, majd -gondoskodni fog Alfonsineról is.»</p> -<p>«Mi nem fogjuk irigyelni a szerencséjét.»</p> -<p>«Hiszen mi nekünk magunknak is annyi van, hogy még ebben az -óriási nagy teremben sem férne el, ha magunkban nem tartanók.»</p> -<p>– Nos hát alezredes úr! alezredesné asszonyság! tetszik-e -önöknek így az ügyek elintézése?</p> -<h2>HÚSZ ÉV MULVA.</h2> -<p>Történetünk be van fejezve, csak a számadás van hátra. A -számadás: elvesztett és visszanyert lelkekről.</p> -<p>Palvicz Ottó fiát, mint saját gyermekét nevelte Baradlay -Richard. <span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span></p> -<p>A kis Károlyka eszes fiú volt: tanulékony. Kissé önfejű és -makacs, de azt a nevelés szelidítheti s helyes irány jellemzővé -idomíthatja át.</p> -<p>«Magam is ilyen önfejű ficzkó voltam kicsiny koromban.» Szokta -őt menteni Richard.</p> -<p>Jöttek kis testvérkék is időjártával Károlyka mellé, és soha sem -vette észre senki Richard családjában: melyik az édes gyermek, -melyik a fogadott?</p> -<p>Sokat betegeskedett a fiu. Az első három év nyomorát sokáig -birta kiheverni. Edith éjeket töltött betegágya mellett. A fiu -nagyon szerette fogadott szülőit.</p> -<p>Mikor tizenkét éves lett a fiu, egyszerre átcsapott kedélye a -legrosszabbra.</p> -<p>Nem akart többé tanulni; boszantotta nevelőjét; a kis -gyermekekhez kegyetlen volt; kereste, hogy hol tehessen valami kárt -a háznál s szembeszállt fogadott szülőivel.</p> -<p>Richard azt mondta, hogy ez csak a kamaszévek hozománya. Minden -suhancz ilyen infámis rossz, mikor a feje lágya kezd benőni. Ez -olyan krizis a gyermekeknél, mint a fogzás. No bizony, ha akkor -majd mindjárt kidobnák a gyereket az ablakon, mikor a foga nő és -egész nap rossz!</p> -<p>Károlykát nem kellett az ablakon keresztül kidobni, megszökött ő -magától is.</p> -<p>Szöktében holmi keze ügyébe esett ezüstnemüket is magával vitt -utiköltségül.</p> -<p>Richard utána ment és felnyomozta.</p> -<p>Ráakadt egy korhely-barlangban. – Már akkor nem volt semmi az -ezüstneműből, sem a magával vitt ruhákból. Azok helyett mindenféle -rongyos, piszkos öltözet volt a nyakába hányva. Azt mondta, hogy a -másikat ellopták tőle.</p> -<p>Richard hazavitte a fiút ismét a házához. Kegyesen, szeliden -beszélt hozzá. Egy kézzel meg nem ütötte, egy rossz szóval meg nem -riasztotta.</p> -<p>Csupán azokat a rongyos ruhákat, a mikben rátalált, zárta egy -szekrénybe s ha a fiu visszaesési rohamokat tanusított, -<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span> olyankor Richard e rongyokat a -szekrényből eléje tartotta:</p> -<p>– Ez az, a mit az önfejüségeddel szereztél magadnak!</p> -<p>Valami egy évig aztán töredelmesnek látszott. De -meghunyászkodásán észrevehető volt az alattomosság. Tettető volt és -fondor.</p> -<p>Egy napon, mikor Richardnak hosszabb útra kellett menni, ismét -eltünt. Ezuttal nem vitt el magával semmit. Hanem annak a -szekrénynek a zárába, melyben ama rongyos ruhái álltak, bele volt -törve egy kulcs.</p> -<p>Mintha azt a szekrényt akarta volna felnyitni, s aztán a nem -hozzá való kulcs tollát bele törte.</p> -<p>De hát mit akart azokkal a rongyos ruháival? Miért akart azokhoz -ily alattomosan hozzá jutni? Mi lehet azokban?</p> -<p>Richard csak akkor kezdett e rongyokra figyelmes lenni s -átkutatta azokat.</p> -<p>A felöltöny bélésébe bevarrva talált egy levelet.</p> -<p>Abban a levélben ez volt:</p> -<p>«A te gyámapád megölte a te apádat és kirabolta. Most azért tart -magánál, mert furdalja érte a lelkiismeret. Apád nagy úr volt: -ezredes, Palvicz Ottó. Anyád pedig előkelő úrhölgy Bécsben. Neked -most úrnak kellene lenned, nem pedig apád gyilkosának a kezét -csókolnod.»</p> -<p>Richard könnyen kitalálhatta, hogy ki irta ezt a levelet? Ki az -az egyedűli lény a világon, a ki ily ördögi boszuállásra kész -legyen ő ellene és Palvicz Ottó gyermeke ellen?</p> -<p>Ez a levél változtatta meg Palvicz Károly kedélyét.</p> -<p>Richard még egyszer utána indult, hogy fölkeresi és visszahozza. -Talán fel is lehet majd a felől világosítani, mi e rejtélyből a -való?</p> -<p>Nyomozta ismét az eltüntet, míg egyszer megtudta, hogy az anyja -házához menekült.</p> -<p>Hogyan talált oda? <span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span></p> -<p>A közmondás azt tartja, hogy titkok, a miket három ember tud, -nem titkok többé.</p> -<p>Palvicz Károly tehát haza talált az anyja házához.</p> -<p>Ott szívesen látták megjelenését; de nem hosszú időre.</p> -<p>Anyja iparkodott sorsáról gondoskodni, beadta a hadi -tengerészethez.</p> -<p>Egy év múlva aztán kapott tőle Richard levelet, tele szánó-bánó -töredelemmel. Elmondta, minő rossz dolga van. Richard házánál a -legutolsó szolga úr ő hozzá képest. Itt mindenki üti-veri. És -koplal. Szidta az anyját, a ki ide beszerezte. A tizenötéves -gyermek már itélt az anyja fölött. Az egy világhölgy, kinek víg -termeiben nincs helye egy nagy kamasz fiunak. Szívtelen hölgy. A -nagyanyját is elpusztította a háztól, rábizonyítva, hogy -megtébolyodott. Azt most az őrültek házában tartja. Hát a fiával -hogy bánt volna jobban? Őt is azzal a biztatással bolondította, -hogy majd hadapródnak adja be havi fizetéssel a tengerészethez s -közönséges matrózinasnak adta be. – Könyörög végre Richardnak, hogy -szabadítsa őt meg e helyzetéből. Váltsa ki onnan. Örökre hű, -engedelmes fia, szolgája fog lenni!</p> -<p>«A tengeren megtanul az ember imádkozni.»</p> -<p>Richard utána ment, kiváltotta.</p> -<p>De házához nem vitte többé. Beadta a legjobb hitelű -nevelő-intézetbe. Fizetett érte, a mit kértek.</p> -<p>Persze, hogy a fiu végiglakta Pest valamennyi nevelőintézetét. -Sehol sem tűrték meg félesztendőnél tovább.</p> -<p>Végre Richard nagyot gondolt: hazavitte magához. Azt tette fel, -hogy ebből a fiuból okvetlen derék embert fog faragni! Maga fogja -őt nevelni. Azontúl saját szobájában tartotta; mindenüvé magával -vitte; oktatta, tanította; közölte vele saját eszméit. Igyekezett -őt szabadelvű, magasröptü gondolatok által fölemelkedésre -bírni.</p> -<p>A kísérletnek az lett a vége, hogy a fiu beárulta gyámapját, -mint veszélyes felforgatópárti főnököt. Akkor azokra épen rossz -idők jártak. <span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Richardot befogták többekkel együtt, hurczolták, vallatták -másfél esztendeig; akkor aztán kibocsátották azzal az utasítással, -hogy máskor megválogassa az embereket, a kik előtt politikáról -beszél, mikor a levegő tele van provisoriummal.</p> -<p>Richard még akkor sem tudta elítélni gyámfiát, csak az «anyja -vérét» átkozta benne. És törte a fejét rajta, hogy mit gondoljon ki -jövendőjére nézve?</p> -<p>E gondtól megszabadult, mert a fiu azalatt beállt önkénytesnek. -Úgy híttak egy hirtelenében toborzott ezredet. Bevettek oda minden -gyereket.</p> -<p>Onnan írt még azután csak keserves bűnbánó levelet Richardhoz. -Ott nem tetszett neki még az élet!</p> -<p>Már akkor nem ment érte Richard, csak a váltságdíjat küldte meg, -a mennyit kér az állam, azért, hogy elengedi valakinek hazája -védelmezését. A fiura pedig rábízta, hogy válaszszon magának valami -tisztességes életpályát. Akármi legyen az, számíthat az ő -segélyére.</p> -<p>A fiu aztán választott is. A legtisztességesebbet. Beállt -fináncznak.</p> -<p>Ott azután egészen jól érezte magát.</p> -<p>Richard utána járt, hogy sorsát ott is előre mozdítsa. -Fölhasználta befolyását az alkotmányos korszak férfiainál, hogy -gyámfiának előléptetését eszközölje. Azt el is érte. Palvicz Károly -a hivatalnoki osztályba emelkedett, s ott úgy látszott, hogy meg is -ragadt.</p> -<p>Voltak ugyan apró, financzialis természetű kellemetlenségei, -hanem azokat a gyámatya rendesen elintézte, mielőtt kritikussá -fajulhatott volna a baj.</p> -<p>Így teltek el a napok, a míg nagykoruságát elérte.</p> -<p>Egy délelőtt, mikor a hosszú teremben, a mit bureaunak neveznek, -több kollegájával együtt szaporítja a számokat, jön be a bureau -chefje s mondja neki, hogy:</p> -<p>– Hallod-e te. Ide kinn van egy asszony, a ki téged keres.</p> -<p>– Fiatal? <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span></p> -<p>– Nem tudom; a te brancheod a spiritus. Vedd az alcoholometert -és méresd meg.</p> -<p>– Elegáns?</p> -<p>– Tertia qualitæt.</p> -<p>Palvicz kiment az őt kereső nőhöz, ki az előszobában várt -reá.</p> -<p>Kopott elegantiába öltözött, viselt fiatalságu nő volt az.</p> -<p>Mikor kilépett Palvicz Károly, a hölgy egyszerre nyakába borult -és elkezdett sírni.</p> -<p>– No no no, asszonyom. Csak csendesen. Hátha nem én vagyok az, a -kit keres.</p> -<p>– Palvicz Károly!</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Az én fiam!</p> -<p>– Teringettét, madám, mikor először volt szerencsém, akkor nem -volt ilyen kopott. De hát miben lehetek szolgálatjára?</p> -<p>– Oh! én nagyon szerencsétlen vagyok.</p> -<p>– Azt mindjárt gondoltam. De hát hova tette ön a -szerencséjét?</p> -<p>– Koldussá lettem.</p> -<p>– Az szép mesterség. Csak értsen az ember hozzá. Még jövedelmi -adó alá sem esik. De hát hova tette ön a palotáját?</p> -<p>– Oh! a gonosz emberek, a hitelezők, elfoglalták tőlem.</p> -<p>– Átkozott hitelezők! Nem kellett volna velük ismeretséget -kötni. De hát én grófokat és bárókat is láttam a házadnál, persze, -csak egy pillanatra, a míg a tengerre nem küldtél. Azokat is a -hitelezők vették el?</p> -<p>– Oh! mikor az ember szerencsétlenségre jut, akkor senki sem -akarja megismerni.</p> -<p>– Látod, milyen bölcs lesz az ember, vége felé.</p> -<p>– És most nincs hová hajtanom a fejemet: egyedűl a te -kebledre.</p> -<p>– No, azzal volna még rajtam csak segítve. Semmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> sem -hiányoznék a boldogságomból, mint az, hogy most a nyakamra -jőjj.</p> -<p>– Fiam! Édes fiam!</p> -<p>– Bezzeg, a míg jó dolgod volt, a míg gazdag voltál, nem -mondtad, hogy «fiam! édes fiam!» Én magam is alig élhetek. Én nem -tudok neked adni egy piczulát sem. Az ellen, hogy koldulj, in -thesi, semmi kifogásom, hanem hogy én tőlem koldulj, az ellen -idején reklamálok.</p> -<p>– Ne szólj hozzám ily kegyetlenül, anyád vagyok.</p> -<p>– Én pedig annyi jót sem tehetek veled, a mennyit te tettél az -anyáddal, hogy vénségére az őrültek házába beszerezted; nekem nincs -annyi befolyásom.</p> -<p>– Károly! Fiam. Én cseléded leszek. Mosok rád! főzök, takarítok, -csak engedd, hogy meghúzhassam magamat egy fedél alatt.</p> -<p>– No hiszen csak ez a szerencse kellene nekem. Hogy megtudják -itt ezek a kuruczok, hogy te vagy az anyám. A nélkül is nagyon -szeretnek. Tudod, milyen elátkozott neved van ebben az országban! -Minden gyerek tudja, hogy miket tettél. Utoljára oda át is -meggyülöltek, mert mikor már nem kaptál tárgyat az árulkodásra, -koholt összeesküvéseket jelentettél fel, míg végre kikergettek -mindenünnen, s most, mikor szerencsésen egyesítetted magadban a -nevetségest a gyülöletessel, ide jösz az én hátamra, hogy vigyelek -tovább. Nem viszlek én! Ha valaki megtudja, hogy kivel ölelkezem -itt, végem van. Ha neked egy hatost adok, nem kapom meg a drágasági -pótlékot, mint könnyelmü pazarló. Azt mondom, keress magadnak -valami gazdagabb fiut.</p> -<p>Egy öreg irodaszolga ott az előszobában nem állhatta meg szó -nélkül ezt a szívtelen beszédet.</p> -<p>– Ejh, ejh, uram; már csak mégis az anyjával nem kellene önnek -így beszélni.</p> -<p>Palvicz Károly rátekintett. Félénk volt. Akárki szembe szállt -vele, nem merte letorkolni, ha férfi volt.</p> -<p>– No jól van no! Itt most nem beszélhetek veled, mindenféle -<span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span> ember előtt; hanem majd gyere el hozzám -délután két órakor a szállásomra, ott aztán majd kedélyesen -diskurálhatunk. Nesze, itt a lakásom czíme.</p> -<p>Azzal odaadta a némbernek látogatójegyét s visszatért a -bureauba.</p> -<p>– No’s ki volt az? kérdezék tőle a kiváncsi kollegák.</p> -<p>– Hát képzeljétek: megszaporodtam egy anyával!</p> -<p>– S mit csinálsz vele?</p> -<p>– Kiadom dajkaságba.</p> -<p>Nem sokára ismét bejött az iroda főnöke.</p> -<p>– Te Palvicz! Ma nagy szerencséd van. Gyámapád keresett.</p> -<p>– Hát mért nem jött be?</p> -<p>– Nem akart a dolgodban háborítani.</p> -<p>– Mit hozott?</p> -<p>– Pénzt.</p> -<p>– Sokat?</p> -<p>– Nagyon sokat.</p> -<p>– Kitelik tőle, a milyen bolond. Mennyi az a sok?</p> -<p>– Valami ötezer forint. Nesze, itt van.</p> -<p>Palvicz Károly bámulva vette át a levelet, melyben a pénz volt, -s ez a néhány sor:</p> -<p>«– Palvicz Károly! Ön nagykorú lett s ezzel én megszüntem önnek -gyámatyja lenni. Önnek atyja halála óráján nekem átadta vele volt -pénzét. Hogy mennyi volt az, meglátja ön az átvevő hadparancsnok -elismervényéből. Önnek atyja azt kivánta, hogy ez összeget, mikor -ön nagykoruvá lesz, kézbesítsem önnek. Azon idő óta -takarékpénztárban feküdt az, s a kamatok mindig hozzácsatoltattak. -Most az egészet kézbesítem önnek. Fordítsa hasznos czélra. Baradlay -Richard.»</p> -<p>– Hahhó! kiálta fel Palvicz Károly. Quinterno! Egy braziliai -nagybátya, a ki meghalt! Bajtársak, ma mind Frohnernél ebédelünk. -Lesz pezsgő, osztriga. Oda jőjjetek három órakor, mindenkit -megvendégelek ma. <span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span></p> -<p>– Még talán az édes anyját is! sugá neki a vén irodaszolga.</p> -<p>– No természetesen!</p> -<p>Azzal becsapta a sok számu könyveit. Szedte a kalapját, s futott -a bureauból. Nem is igyekeztek visszatartóztatni.</p> -<p>Hanem biz az nem vendégelte meg sem az anyját, sem a kollégáit -sem pezsgővel, sem osztrigával; hanem futott egyenesen haza, -bőröndjét összecsomagolta, s onnan a budai vasutra; ott kapott egy -vegyes vonatot, mely épen indulóban volt Trieszt felé, arra felült -és hátra sem nézett többet.</p> -<p>A kopott ruhás úrhölgy pedig pontban két órakor megjelent a fia -szállásán. Azt azonban zárva találta. A bérlő, kitől fia egy szobát -bírt, egy hátrahagyott névjegyet adott át neki, melyre ez volt -írva:</p> -<p>«Madame!</p> -<p>Én megyek Amerikába: oda, remélem, nem tetszik utánam jönni!</p> -<p class="right">Adieu!»</p> -<p>Még csak borítékba sem volt zárva.</p> -<p>A szerencsétlen asszony aztán ott leroskadt a küszöbön. Testi és -lelki nyomor összetörték.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Végső menedékét a szerencsétlen nő azon ápoldában találta, -melyet a «magyar gazdasszonyok» alapítottak. Néhány lelkes nő, ki, -mert maga sokat szenvedett, ezért úgy áll boszút a sorson, hogy a -mások szenvedéseit siet enyhíteni.</p> -<p>Palvicz Károly anyja ez ápoldába jutott. Eszméletlenül hozták -ide s lázban jött magához.</p> -<p>Mikor eszmélni kezdett, épen akkor járta végig az ápolda -lakosztályait a hölgyek napi bizottmánya az orvos kiséretében.</p> -<p>Az orvos jelenté a két bizottmányi tagnak, hogy egy új beteget -hoztak be, ki súlyosan szenved; de baja nem olyan, mely rögtön -lefolyna, évekig el fog tartani és nincs <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> már -számára az alapítványból több üres hely. Nem tudják, mit -csináljanak vele. Kénytelenek lesznek más kórháznak átadni.</p> -<p>Az egyik úrhölgy magas, fenkölt alak volt; halavány szép -matrona-arcz, mely ifjúdadnak volna még mondható, ha minden ezüst -nem volna már rajta; haj és szemöldök és szempillák. Pedig a szemek -még most is oly ragyogók, tele fénynyel, tele lélekkel.</p> -<p>A szépség ideálja az – hatvan évvel.</p> -<p>A beteg nő arczán két tűzfolt gyullad ki ez alak láttára. -Megismerte a közeledő nőt. Baradlay Kazimirné az.</p> -<p>– Hogy hívják e beteget? kérdé Baradlayné az orvostól.</p> -<p>Az orvos sugva lehelli oda neki a nevet.</p> -<p>Baradlayné bámulva tekint a kór-hölgy arczára, s aztán kétkedve -ingatja fejét. Francziául mond az orvosnak:</p> -<p>– Az nem lehet! Én ismertem azt a hölgyet nagyon közelről. Az -egy ideál szép volt.</p> -<p>A beteg pedig ért francziául, s e szóknál elsápad az arcza.</p> -<p>Tehát annyira el kellett vesztenie szépségét, hogy még csak el -sem hiszik neki, hogy ki volt?</p> -<p>Ez legjobban fáj mindazon kínok között, a mik gyötrik.</p> -<p>A magas, fehérhajú hölgy odalép hozzá: megfogja a kezét, s -angyali szelidséggel kérdezi tőle:</p> -<p>– Régóta szenved ön?</p> -<p>A kérdezett nem felel, csak lehunyja szemeit, hogy elzárja -lelkét, nehogy ez a másik lélek behatolhasson oda.</p> -<p>– Legyen nyugton és ne aggódjék sorsa miatt.</p> -<p>Azzal az orvoshoz fordul.</p> -<p>– Orvos úr! Én a mai nagy nap emlékére egy új ágyat alapítok ez -intézetben s kivánom, hogy e szegény szenvedőt minden ápolással -ellássák az én költségemre.</p> -<p>Az orvos kiváncsi tudni, miért nevezte az úrnő e napot nagy -napnak. <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= -"Page_284">-284-</a></span></p> -<p>Baradlayné felel rá szelid, nyugodt, enyhült hangon:</p> -<p>– Mai nap vétettem fel Jenő fiam hamvait a kerepesi temetőből, s -vitettem át a családi sírboltba.</p> -<p>– Jenő? szólt bámulva az orvos. Tehát nem Ödön volt az, a ki -martyrhalált halt?</p> -<p>– Végzetes névcsere történt. Jenő sietett Ödön helyett -megjelenni s bátyja családjáért ő áldozta fel magát – legkedvesebb -fiam!</p> -<p>És szemei nem könyeztek már e szónál. Most már boldogsággá -szentesült ez érzés.</p> -<p>– Csak egy maroknyi hamv volt már belőle; csak egy pár ismertető -platina inggomb, mely bizonyítá, hogy az a hamv az övé volt, és a -hamv között három ólom-golyó.</p> -<p>Az úrnő megmutatta az egyiket. Fekete lánczon hordta azt -keblében.</p> -<p>És dicsőülten derengett arcza hozzá. Nem sírt.</p> -<p>Hanem az a másik asszony ott a kórágyon a pokol minden vizióit -végig szenvedte e nehány szó alatt.</p> -<p>Tehát még a halált sem remélheti többé mint nyugodalmat! még a -túlvilágot sem mint menedéket; még az Isten végtelen irgalmára sem -számíthat; mert ha Isten megbocsát is neki, ő maga nem bocsáthatja -meg magának soha azt, a mit tett!</p> -<p>Az ősz úrnő tova halad a termeken; ő pedig ott marad egyedül, -lelkének soha el nem alvó kisérteteivel.</p> -<h2>VÉGSZÓ.</h2> -<p>Nagy idő múlt a nagy harcz óta! – Húsz év. – Egy század ötöde: -egy ifjúkor.</p> -<p>Uj sarjadék képezi az emberiség tavaszkorát, mely minden -találkozásnál tudatja velünk, a mit oly nehezen akarunk elhinni, -hogy már megvénültünk.</p> -<p>A budai várkertben buja zöldben nő a fű, – s a zöld füvön, az -arany verőfényen fehér báránykával játszik mosolygó <span class= -"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> arczú -kis gyermek, – s kék és fehér mezővirágokból koszorut fon a fehér -bárányka nyakába.</p> -<p>… Jó az Isten! – Zöld fűvet ád a harczáztatta földnek; fehér -bárányt a zöld fűnek; ártatlan szelid angyalkát játszótársúl a -báránynak; – feledés írját a mély sebnek; – jobb idők reményét a -szegény magyar nemzetnek.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<h3>II. KÖTET.</h3> -<ul class="TOC"> -<li>Egy nemzeti hadsereg <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A szalmakomisszárius <span class="ralign"><a href= -"#Page_6">6</a></span></li> -<li>Az első tandíj <span class="ralign"><a href= -"#Page_27">27</a></span></li> -<li>A betyár <span class="ralign"><a href= -"#Page_35">35</a></span></li> -<li>A Királyerdőben <span class="ralign"><a href= -"#Page_50">50</a></span></li> -<li>A haldokló ellenfél hagyatéka <span class="ralign"><a href= -"#Page_58">58</a></span></li> -<li>Napfény és holdfény <span class="ralign"><a href= -"#Page_66">66</a></span></li> -<li>Sötétség <span class="ralign"><a href= -"#Page_79">79</a></span></li> -<li>Mindenváró Ádám <span class="ralign"><a href= -"#Page_88">88</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></li> -<li>Sorsát senki sem kerülheti el <span class="ralign"><a href= -"#Page_107">107</a></span></li> -<li>Egy magános lovag <span class="ralign"><a href= -"#Page_124">124</a></span></li> -<li>Várharcz mennykövekkel <span class="ralign"><a href= -"#Page_132">132</a></span></li> -<li>Zenith <span class="ralign"><a href= -"#Page_157">157</a></span></li> -<li>Az eldobott lélek <span class="ralign"><a href= -"#Page_168">168</a></span></li> -<li>Ephialtes <span class="ralign"><a href= -"#Page_179">179</a></span></li> -<li>Perhelia <span class="ralign"><a href= -"#Page_190">190</a></span></li> -<li>Régi jó barátok <span class="ralign"><a href= -"#Page_194">194</a></span></li> -<li>Nadir <span class="ralign"><a href= -"#Page_203">203</a></span></li> -<li>A nem mutatott levél <span class="ralign"><a href= -"#Page_218">218</a></span></li> -<li>Egy ember a kit még eddig nem ismertünk <span class= -"ralign"><a href="#Page_224">224</a></span></li> -<li>A túlvilágról <span class="ralign"><a href= -"#Page_230">230</a></span></li> -<li>A kőszivű ember előtt <span class="ralign"><a href= -"#Page_237">237</a></span></li> -<li>A börtön távirdája <span class="ralign"><a href= -"#Page_239">239</a></span></li> -<li>Az első tőrdöfés <span class="ralign"><a href= -"#Page_240">240</a></span></li> -<li>A fejgörcsök napján <span class="ralign"><a href= -"#Page_241">241</a></span></li> -<li>A tőr hegye letörve <span class="ralign"><a href= -"#Page_248">248</a></span></li> -<li>A kőszivű ember felel <span class="ralign"><a href= -"#Page_253">253</a></span></li> -<li>A kérő <span class="ralign"><a href= -"#Page_254">254</a></span></li> -<li>Comedie of errors <span class="ralign"><a href= -"#Page_262">262</a></span></li> -<li>A szenvedések kulcsa <span class="ralign"><a href= -"#Page_266">266</a></span></li> -<li>Húsz év mulva <span class="ralign"><a href= -"#Page_274">274</a></span></li> -<li>Végszó <span class="ralign"><a href= -"#Page_284">284</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of Project Gutenberg's A koszivu ember fiai (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KOSZIVU EMBER FIAI (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 61893-h.htm or 61893-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/8/9/61893/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/61893-h/images/a.png b/old/61893-h/images/a.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 3033c71..0000000 --- a/old/61893-h/images/a.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/b.png b/old/61893-h/images/b.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 86cb32a..0000000 --- a/old/61893-h/images/b.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/c.png b/old/61893-h/images/c.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 2134f08..0000000 --- a/old/61893-h/images/c.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/cover.jpg b/old/61893-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/61893-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/d.png b/old/61893-h/images/d.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 658576e..0000000 --- a/old/61893-h/images/d.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/e.png b/old/61893-h/images/e.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 9b372fc..0000000 --- a/old/61893-h/images/e.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/f.png b/old/61893-h/images/f.png Binary files differdeleted file mode 100644 index a6ec3e1..0000000 --- a/old/61893-h/images/f.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/g.png b/old/61893-h/images/g.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 1029b50..0000000 --- a/old/61893-h/images/g.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/h.png b/old/61893-h/images/h.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 8878d12..0000000 --- a/old/61893-h/images/h.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/i.png b/old/61893-h/images/i.png Binary files differdeleted file mode 100644 index b93e825..0000000 --- a/old/61893-h/images/i.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/j.png b/old/61893-h/images/j.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 6ecc544..0000000 --- a/old/61893-h/images/j.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/k.png b/old/61893-h/images/k.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0738aed..0000000 --- a/old/61893-h/images/k.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/l.png b/old/61893-h/images/l.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 5acb819..0000000 --- a/old/61893-h/images/l.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/m.png b/old/61893-h/images/m.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 752e0ff..0000000 --- a/old/61893-h/images/m.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/n.png b/old/61893-h/images/n.png Binary files differdeleted file mode 100644 index ceede74..0000000 --- a/old/61893-h/images/n.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/o.png b/old/61893-h/images/o.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 50a4bad..0000000 --- a/old/61893-h/images/o.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/p.png b/old/61893-h/images/p.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 292cc69..0000000 --- a/old/61893-h/images/p.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/r.png b/old/61893-h/images/r.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0befb26..0000000 --- a/old/61893-h/images/r.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/s.png b/old/61893-h/images/s.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 3d07fe4..0000000 --- a/old/61893-h/images/s.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/t.png b/old/61893-h/images/t.png Binary files differdeleted file mode 100644 index dfcd422..0000000 --- a/old/61893-h/images/t.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/u.png b/old/61893-h/images/u.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 52d28f4..0000000 --- a/old/61893-h/images/u.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/v.png b/old/61893-h/images/v.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c3cf7c7..0000000 --- a/old/61893-h/images/v.png +++ /dev/null diff --git a/old/61893-h/images/z.png b/old/61893-h/images/z.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c5188bb..0000000 --- a/old/61893-h/images/z.png +++ /dev/null |
