diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62681-0.txt | 5101 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62681-0.zip | bin | 83367 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62681-h.zip | bin | 89392 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62681-h/62681-h.htm | 4467 |
7 files changed, 17 insertions, 9568 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..2247471 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62681 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62681) diff --git a/old/62681-0.txt b/old/62681-0.txt deleted file mode 100644 index fb0037b..0000000 --- a/old/62681-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5101 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A szentlélek lovagja, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A szentlélek lovagja - -Author: Lajos Biró - -Release Date: July 17, 2020 [EBook #62681] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZENTLÉLEK LOVAGJA *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -_A szentlélek lovagja_ - -BIRÓ LAJOS KÖNYVEI: - - -=1. Regények= - - A diadalmas asszony 3.– - Nyári zivatar 3.50 - - -=2. Elbeszélések= - - Ciklámen 3.– - Kunszállási emberek 3.50 - A fekete ostor 3.50 - Marie és más asszonyok 4.– - Huszonegy novella. 2. kiadás 4.– - - -=3. Szindarabok= - - 1913. Történelmi színmű 3 felv. - Az utolsó csók. (Egy szegény ifju története) 3 felv. 2.50 - Tavaszi ünnep. Dráma 3 felv. 3.– - A rablólovag. Színjáték 3 felv. 3.– - Sárga liliom. Színmű 3 felv. 3.– - A cárnő. Irták _Biró Lajos_ és _Lengyel Menyhért_. Színjáték 3 felv. 3.– - -Singer és Wolfner kiadásai - -Budapest, VI. ker., Andrássy-út 16. sz. - - -_Biró Lajos_ - -_A szentlélek lovagja_ - -_Budapest 1914_ - -_Singer és Wolfner kiadása_ - -_VI., Andrássy-út 16._ - -_Minden jogot fenntartunk_ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA - - - - -I. - -Monostory rákönyökölt a márványasztalra, amely meg volt rakva -pezsgősüveggel; egy pisszenéssel elhallgattatta a cigányt a háta mögött; -elborult szemének egy másodpercnyi ingadozása után kikereste mulató -társai közül a legkülönbet és csendesen megszólította: - -– Mondd, János fiam, buta vagy? - -Az aposztrofált Buzát János meghökkenve emelte föl a fejét. Monostory -nyugodtan ismételte: - -– Mondd: buta vagy? – Mondd! Mondd, hogy buta vagy; mondd, hogy tök -vagy… - -A hangja ingerült lett, fenyegető, mint egy oroszlán dörmögése: - -– Ne kapkodd a fejedet, édes fiam, mert én belelátok ám. Én tudom, édes -jó fiam, hogy mi van benne… Nekem hiába nyalod magadat kivülről angol -lordra, belül egy szegény kupecivadék ijedt lelke reszket benned. Nekem -hiába adod a tudóst, én tudom, hogy csak szorgalmas ujságolvasó vagy, -azzal szédíted ezeket a szamarakat, akik szorgalmasan még ujságot sem -tudnak olvasni. Nekem hiába adod a nagy szónokot, én látom, hogy -elsápadsz és reszketsz, amikor beszélni kezdesz; és én tudom, hogy két -hétig tanulod a rögtönzött beszédeidet. És én nekem hiába adod a -született vezért, én tudom, hogy született közkatona vagy, született -csatlós, született szolga, sima és ügyes lakáj. És én belátok a fejedbe -és tudom, hogy ezt te is tudod; tudom: remegsz tőle, hogy egyszer csak -kisül; tudom: nincs egy győzelmes félórád; tudom: nincs egy mámoros -perced. Ezért tehát, édes fiam, ha én azt kérdezem tőled, buta vagy-e, -akkor ne kapkodd a fejedet, hanem hajtsd meg, és felelj rendesen és -engedelmesen, amint illik: igenis, István bátyám, buta vagyok. - -Monostory befejezte a beszédét. A beszéd azonban még a pezsgősüvegek -között és éjfél után is nagyon kíméletlen volt. A társaság nem nevetett, -hanem csendben lázadozott és boldog zúgással fogadta azt a választ, -amelyre egyikük rátalált: - -– Pista bácsi, részeg vagy. - -Helyeseltek, nevettek, ütötték az asztalt, tusst parancsoltak a -cigánynak és tíz hang variálta a választ: - -– Pista bátyánk berugott! Monostory István részeg, mint a tök. -Dicsőséges atyánk leszopta magát: - -Monostory azonban fölugrott; kirugta maga alól a széket, meghajlott -teste úgy egyenesedett ki, mintha acélból lett volna és fáradt száján -harsány kiáltás csattant ki: - -– Csend! - -Csend lett. A cigány is rögtön elhallgatott. Monostory félresimította a -homlokából fehér szálakkal átszőtt fekete haját, elborult szeme -szikrákat szórt; körülnézett a társaságon, amely kényelmetlenül és -rosszat sejtve lapult meg a tekintete alatt, és tiszta, meleg és csengő -hangon mondta: - -– Ti nyálasok és nyálkáslelküek, ti szomjas nyakalók és tisztátlan -berugók, mit tudjátok ti azt, milyen viszonyban vagyok én a -részegséggel. Mit tudjátok ti azt, hogy én meg tudok részegedni egy -korty ital nélkül, ha úgy jön, és hiába öntöm le magamba a világ minden -italát, ha idebent józanság, szomorúság és bánat lakik. Mi tudjátok ti, -hogy én már öt napja akarok hiába lerészegedni, és mit tudjátok ti, -miféle italokat iszom én hajnaltájban, amikor ti piszkosan horkoltok -piszkos ágyaitokban. - -Egy másodpercnyi szünetet tartott. - -– De mert ezt nem tudjátok, – folytatta azután csendesebben és -szigorúbban, – nem tudhatjátok azt sem, mit tesz az, hogy én most -veletek vagyok és sokszor hajnalig tűröm a hitvány közelléteteket. – -Minthogy pedig szemetek van, de nem láttok, minthogy… - -Megakadt. Egy másodpercre megtörten, lehunyt szemmel hanyatlott le a -feje a mellére. De azután fölkapta a fejét és magából kikelten, -kigyulladt arccal és mámorosan ordította: - -– Minthogy nem látjátok a géniusz ragyogását a homlokomon; minthogy -továbbá nem ismeritek az áhítatot; mithogy tiszteletlen, arcátlan -plebejus röhögők vagytok, – én titeket, gyáva had, a szentlélek nevében, -amelynek lovagja vagyok, meg foglak fenyíteni… - -Az arca lángolt, a szeme mintha szikrázva akart volna kipattanni -üregéből, két keze ökölbe szorulva emelkedett föl, és az asztal körül -ijedt ugrálás támadt. - -– Részeg! – Meg van őrülve. – Kitelik tőle. – Le kell fogni. – Ilyenkor -ölni is tud. – Kényszerzubbonyt rá. - -Monostory elvakultan nyúlt a pezsgőspalackok után, amelyeket el akartak -kapkodni a keze ügyéből; fölemelte a kezét, hogy azt a mulató társát, -aki hozzá legközelebb volt, megüsse, amikor az öreg cigányprímás, aki a -háta mögött állott, hirtelen előre lépett és halkan mondta: - -– Nagyságos úr, lovas legény jött Erdőmonostorról. - -Monostory fölemelt keze megakadt; a cigányprímás pedig már elébe is -tolta az ijedt képü legényt, akit a pincérek nem mertek bejelenteni. A -legény rémülten pislogott; Monostory leeresztette a kezét: - -– Mi kell? – kérdezte halkan. - -– A nagyságos asszony kéreti a nagyságos urat, – hadarta a legény, – -tessen azonnal hazajönni. Mert igen rosszul van az öreg nagyságos úr. - -Monostory úgy nézett rá a legényre, mintha álomban látná. - -– Micsoda nagyságos asszony? – kérdezte lehunyt szemmel és nagyon -halkan. - -– A nagyságos úr felesége, – válaszolta a legény ijedten, de -engedelmesen. - -– Ki van rosszul? – kérdezte újra Monostory lomhán és álmosan. - -– Az öreg nagyságos úr: a nagyságos úr édesapja. - -Monostory behunyta a szemét és mozdulatlanul állt egy darabig. Azután -vállon fogta a legényt, a szemébe nézett, hozzá hajolt és csendesen így -szólt: - -– Mondd meg a nagyságos asszonynak, hogy ha az apám véletlenül csakugyan -nagybeteg, – attól, ha engem meglát, egyszerre halálos lesz a baja. – -Eredj. - -Meglódította a bámuló legényt, villámgyorsan a kezébe nyomott egy teli -pezsgős palackot és rákiáltott: - -– Idd le magad hazáig. Takarodj. - -A meghökkent legény elment; a társaság időközben szétsurrant és -Monostory szédülő fejjel egyedült ült le a pezsgőpocsolyás asztalhoz. A -két tenyerébe támasztotta az arcát és hallgatott. Sokáig hallgatott, -azután a két tenyere közül halkan megszólalt: - -– Marci. - -A cigánybanda csendben várakozott volt a parancsára és az öreg -cigányprímás, akinek a megszólítás szólt, most ijedten kereste -láthatatlan arcát, mert a hangja józan, megtört és kongó hang volt. - -– Tessék, nagyságos úr. - -A Monostory hangja nyugodtan, egyenletesen, de megtörten jött a két -tenyere mögül: - -– Marci, tudsz-e valamit, amitől megrészegszik az ember? - -– A borital nagyságos úr… - -– Menj a pokolba a tudományoddal. - -Monostory fölállott. Az arca sápadt volt és a szeme beesett. - -– No várj, – mondta, – majd keresek én magamnak olyan italt. - -Odaintette a kalapját és a felöltőjét. - -– Ti engem itt megvártok, – mondta a cigányoknak. - -Föltette a kalapját és fölvette a felöltőjét; és csöndes, biztos, -egyenes lépésekkel kiment a kávéházból. Kint hüvös tavaszi éjszaka volt. -Fázott; zsebredugta a kezét és gyors lépésekkel indult a Piac-térre. A -Piac-téren kikeresett egy nagy emeletes házat, megállott előtte és sorra -vette a boltajtókat, amelyek éjjel be voltak csukva. Végre megtalálta, -amit keresett: a patika ajtaját. Megnyomta a csengőt, előbb röviden és -udvariasan, azután hosszan, dühbe jötten és fenyegetően. - -A csengő mellett kinyilott egy kis ablak és egy álmos fej jelent meg -benne. - -– Mi tetszik? - -Monostory most megint nyugodt volt: - -– Adjon nekem, – mondta csöndesen, – egy üveg étert. - -– Minek az?… Minek most éjszaka? Hozott-e orvosi rendelvényt?… Nem adok. - -Az álmos fej, miután szemügyre vette Monostoryt és miután három kérdésen -át felelet nélkül is eljutott a megtagadásig, vissza akart vonulni. -Visszavonulás közben azonban meg kellett állnia. Monostoryban ugyanis -mérhetetlen düh gyulladt föl és olyat vágott az öklével az ablak -keresztfájára, hogy a kis ablak üvege csörömpölve hullott be. - -– Hallod-e kölyök, – recsegte be az ablakon, – azt akarod, hogy -beküldjek hozzád egypár acélburkolatu golyót? - -A dühnek még ebben az indulatában kirántotta a pisztolyát és rásütötte a -nagy házra, mintha gyűlölt, nagy sárga ellenség állna előtte. A golyó -lepattant a kőfalról és süvöltve zúgott el az éjszakába; a dördülést -csöndes mozgolódás követte a nagy téren; de még mielőtt valaki jöhetett -volna, egy remegő kéz már kinyujtott az ablakon egy nagy üveget; -Monostory átvette, egy marék ezüstpénzt és bankót behajított érte az -ablakon; elindult és az üveggel a kezében befordult egy mellékutcába. - -Komolyan és feszülten figyelt lépéseinek a kemény kopogására, mintha -ennek a hangnak a csöndes éjszakában különös fontossága lett volna -számára. Elválasztotta a hangot a visszhangtól és zenei elemeket -keresett bennük, hogy minden figyelme le legyen kötve és hogy ne kelljen -semmi másra gondolnia. Siető, lépései alól azonban elfogyott az -aszfaltozott gyalogjáró, puha földön járt, rosszul világított, szűk -sikátorokba tévedt bele, rozoga fakerítés mellett rozoga fapadot talált, -reszkető lábbal ereszkedett le reá, és ekkor föl kellett emelnie és meg -kellett néznie az üveget, amelyet a kezében tartott. - -Két kézzel körülfogta, fölemelte és magasra tartotta. A folyadék -megcsillant a gyér világításban és Monostory, hogy riadtan dobogó szívét -elhallgattassa, gúnyosan mondta: - -– Áldozati kehely… áldozás a gonosznak: különös összetételü kén és -szénvegyületekkel… - -Mosolygott. De amint ült a rozoga fapadon, nagy fáradtsága kezdett -elmulni és egyszerre ismét fölsirt a szívében részegség után való forró -vágyakozása. Részegnek lenni! Részegség! Részegség!… Villámgyors -mozdulattal kirántotta az üveg dugóját, két kezébe keményen belemarkolta -az üveget, magához húzta és ráhajolt. - -Az éter édeskés szaga rögtön kicsapott az üvegből és elárasztotta az -orrát. Undorítónak találta ezt a szagot és szinte visszahőkölt tőle, de -gyors elhatározással még mélyebben hajolt az üvegre, a száját is -kinyitotta és szomjas, nagy lélekzettel szítta be az éter láthatatlan és -csodálatos gőzeit. Három, négy, öt lélegzet… ah, ez csak undorító, de -soha ettől részeggé nem lesz az ember. – Elszántan kapta föl az üveget, -a szájában érezte az üveg nyakát. Mindjárt, – most!… - -A nyelvén, a szájpadlásán, az egész szájában türhetetlen égetést érzett -és a szája, a torka, a gyomra, a feje egyszerre tele lett a gyülöletes -édeskés szaggal. Fuldokolni kezdett és szörnyü utálattal köpte ki a -folyadékot a szájából; az üveget a földhöz vágta; az üveg összetörött és -a folyadék szétcsurgott; a földről is az éter gőzei szállottak föl; -olyan volt, mintha az egész éjszaka, a föld, a mindenség föl a -csillagokig tele volna ezzel a rémületes szaggal; mintha a tejút odafönt -étergőzökből sűrüsödött volna össze… - -Ijedten, undorodva és szégyenkezve menekült a rozoga pad közeléből és -köpködve, fuldokolva próbálta eltávolítani a szájából és az orrából az -éter emlékét. Lángoló szégyenkezés és eszeveszett düh kínozta; józanabb -volt, mint amikor este inni kezdett és sírni tudott volna a teljes, nagy -részegség után való vágyában. - -Bőszülten rohant bele a sötét sikátortömegbe, amely előtte volt, és -szinte fölordított örömében, amikor egy piszkos lebuj homályosan -megvilágított ajtaja akadt elébe. Ah, ez a Vitriol-kocsma… Itt más -folyadék szokott hajnaltájban megcsordulni, itt hajnaltájban kés villog -és vér folyik. Itt belevetette magát már egyszer egy hajnali késelésbe… -ha most is olyan kimondhatatlan szerencséje volna! Ez lesz a megváltás, -ez lesz az öröm, ez lesz a részegség: vércsordító ütéseket adni és -villogó kések ellen védekezni. Lihegett a fölindulástól és az az érzése -volt, hogy ha egy kést döfnének a mellébe, ujjongva fogadná a döfést. - -Lihegett a fölindulástól és lábbal rúgta be a piszkos ajtót. Berobbant -az ajtón és ökölbeszorított kézzel, villámló szemmel állott meg a kocsma -közepén. Bent azonban csöndes és ijedt mozgolódás felelt csak a -kihívásra; nem volt ünnepnap és a lebuj hajnali élete csöndes volt és -álmos volt; egyetlen toprongyos vendég riadt föl a sarokból, és az álmos -kocsmáros jött hajlongva Monostory elé. Monostory megszégyenülve nézett -le rá és ételt és italt rendelt nála. Ha most már csak az éter emlékét -tudná elűzni a torkából és az orrából. Fáradtan ült le, éhesen evett és -szomjasan itta a pálinkát, amelyet vizespohárba töltetett magának. - -A fölriasztott toprongyos vendég állt egy ideig, azután visszaült a -sarokba. Monostory ekkor ismert rá. - -– Hohó, báró úr, – kiáltott föl örömmel. - -A báró úr megháborodott szegény zsidó volt, ártatlan bolond, aki csak -akkor jött dühbe és akkor lett veszedelmessé, ha nem akarták neki -elhinni, hogy báró. A Monostory kiáltására gyanakodva emelte föl a -fejét, mert még nem tudta, hivéssel vagy csúfolódással kerül-e szembe; -de Monostory megnyugtatta: - -– Báró úr, – mondta, – legyen szerencsém. Tiszteljen meg, kérem… - -A báró úr kijött a sarokból és megállt a Monostory asztala mellett. -Cserzett arcából, elvadult fekete szőrzete közül nedvesen lángolt ki -nagy szeme. - -– No mi ujság, báró úr? – kérdezte Monostory. - -A báró úr fölemelte kérges hüvelykujját. - -– A császár – mondta halkan és figyelmeztetően – nemsokára eljön… - -– És? - -– És mindenkit kivégeztet. - -– És? - -– Engem elismer. És akkor… - -Gyönyörűség ragyogása ömlött el sötét arcán. - -– És akkor? – kérdezte Monostory. - -– És akkor azután, – súgta reszketve és áhítatosan a báró, – a Morgenrot -boltja az enyém lesz. - -Monostory rábámult. Ezért kell a császárnak eljönnie és mindenkit -kivégeztetnie? Ebbe lehet beleőrülni? Elnevette magát. - -– No jó, báró úr, üljön le. - -A báró úr készült leülni, amikor Monostorynak eszébe jutott valami. - -– Nézze, báró úr, – mondta, – ha már ilyen szépen együtt vagyunk, nem -lehetne előkeríteni az ön kitünő barátját: a főurat is? - -A báró úr félénken ránézett a kocsmárosra; a kocsmáros, aki -szolgálattételre készen állott a közelben, sietve válaszolt: - -– Itt van. - -– Hol? - -– Az udvaron. Alszik. Nem volt szabad bejönnie, mert nem volt pénze. - -– Jőjjön be, – kiáltotta Monostory, – és ha van még egypár ebből a -nemből a közelben, csak hadd jőjjön. Én fizetek mindent. - -A kocsmáros kiment az udvarra és fél perc mulva bejött az álmos, de -jókedvű főúrral. A főúr is csendes bolond volt; a román -papnevelőintézetbe járt valamikor és kétségbeesve ragaszkodott a papi -ruhához, amely mindig szétmállott a testén, mire megint kapott valahol -egy régi reverendát. Az elméjének úgyszólván semmi baja sem volt; mindig -lobogott a jókedve: ez volt az egész; mindig nevetett és öt percenkint a -fejéhez kellett kapnia a kezét és össze kellett vernie a bokáját, mintha -táncolni akarna és mintha egy lelkes csuhajt akarna elkiáltani. - -Bejött. Álmosan mosolygott. Megállott. Monostory ránézett. A főúr -kényesen a fejéhez kapta a kezét és villámgyorsan, hetykén, mintha -táncolni akarna, összecsapta bokáját. - -– Ez az! – mondta Monostory. – Üljön le, főúr. Maga az én emberem. Magam -is így mulatok: fölkapom a kezem, összeverem a bokám, a jó Isten tudja, -miért. - -A főúr leült az asztalhoz. A báró már ott ült. Monostory ételt és italt -adatott nekik. Az ajtó lassan föl-fölnyilott és egy-egy új rongyos alak -lopódzkodott be. A Monostory intésére azok is odaültek az asztalhoz és -boldogan ettek és ittak. Monostory ott ült közöttük, csendesen -beszélgetett velük, vizes poharából még mindig szomjasan itta a pálinkát -és most végre úgy érezte, hogy a részegség köde lassan elborítja az -agyát. Kellemes fáradtságot érzett, amely mégis élénkség volt; úgy -érezte, hogy lebeg és elmerül; mosolygott és semmi másra nem gondolt -többé, csak arra, amit kimond. - -Végignézett az őrülteken és rongyosokon, akik között ült és halkan, -derűsen mondta: - -– Symposion. - -Plátóra gondolt; és körültekintett, nem ront-e be a mulató társaságba -Alkibiadesz mámorosan és ibolyakoszorús fejjel, hogy Szokrateszről -beszéljen. Úgy érezte, görög bölcsek között ül és az őrülteknek és -rongyosoknak görög bölcsek álmairól beszélt: - -– A léleknek – mondta – valamikor szárnya volt és fent repült az istenek -útján. Van lélek, amely a hitvány testben is emlékszik rá, hogy valaha -szárnya volt. Ez az emlékező lélek csapkod és vergődik… - -Rongyos társasága szájtátva hallgatta és Monostory részegen magyarázta -nekik Eroszt, a Symposiont és Phaidroszt. Kint azonban hajnalodott és a -hajnal kék sugarai befénylettek a kocsma füstös lámpája köré. Monostory -egymásután ürítette ki a pálinkával telt nagy poharakat és most magasra -csapott benne a boldog mámor. Fölugrott. - -– Itt az édes hajnal, – mondta, – mi most megyünk és áldozunk a -Napistennek. - -Összegyűjtötte rongyos seregét és otthagyta velük a kocsmát. A báróra és -a főúrra támaszkodott, a többi rongyost maga mögé rendelte. Lassan -haladtak előre és a mögötte lévő rongyos had egyre nőtt. A kis városnak -szinte minden megtépettje, elesettje és koldusa rátalált a menetre és -hozzája csatlakozott. A tömeg zúgva haladt előre; az ujonnan jöttek -kérdezősködtek, majd türelmetlenül követelőztek. Akik már a kocsmában is -ott voltak, azok a Monostory szavait ismételték: - -– A léleknek szárnya volt valamikor, – kiáltozta egy félszemü kucséber. - -– Megyünk áldozni a Napistennek, – mondták mások. - -Monostory boldogan haladt elől a báró és a főúr között. Élvezte a -zúgást, amelyet maga mögött hallott; úgy érezte, ez a zúgás, mint valami -nagyszerü folyam, ringatva viszi előre; nevető örömet érzett azon, hogy -hajnalodik és tudta, hogy mámoros hadával valami nagyszerü dolgot kell -csinálnia. Valamit, ami robban és dördül. Valamit, ami a föld széléig és -az ég tetejéig harsog. Valami óriási tűzvészt fölgyújtani… - -A piacon, amely már elevenedett, egy hordó bort üttetett csapra. Az -igyék, aki akar. Egy ezüstpénzt megforgatott a kezében és odadobta egy -szomjasan nyakaló sántának: - -– Eredj a Bárányba: a Marci bandája jőjjön ide. És ahány cigánybanda -van, mind jőjjön ide. - -Most dadogott már egy kissé, bizonytalanul állt a lábán és bizonytalanok -voltak a tervei. - -– A végén, – mondta dadogva, – máglyát raktok, sóval és borral hintitek -meg és engem rajta elégettek… - -– Éljen a nagyságos úr, – zúgta a folyton szaporodó tömeg. - -Monostory körülnézett és a Piac-tér tulsó oldalán meglátta a -Nagytemplomot. A Nagytemplom hatalmas román ívei ragyogni kezdtek a -feljövő nap fényében; a hatalmas terraszon, amelyre a templom épült, -virágzó akácfák és szentek fehér márványszobrai állottak. Az egész kép -egyre lángolóbb és egyre fényesebb lett; Monostory kitárt karral indult -feléje. - -A terrasz alján megállott és bizonytalanul nézett a hatalmas fehér -kőlépcsőre, amely három menetben a templom főbejáratáig vitt. Most mi -legyen? Bemegy-e most a templomba részegen lármázó hadával? Mámoros -pillantása végigsiklott a tömegen és megpihent egy szines bábún, egy -cifraruhás kövesdi parasztlányon, aki bámulva nézte a részeg, rongyos -hadat és a rongyos had úri vezérét. Ránézett a bámuló parasztleányra és -mosolyogni kezdett örömében. - -– Parasztpillangó, – mondta magában, – el ne repülj. - -Odalépett a leányhoz. A leány ijedten hátrált apjához, anyjához. Az apja -védekezésre készült. Monostory belenyúlt a zsebébe és egy nagy bankót -hajított oda neki. - -– Fogd meg, – mondta, – nem szúrom érte gombostűre. - -A leány és az apja még mindig nyugtalankodott. Monostory a pisztolyát -mutatta nekik. - -– Parasztpillangó, – mondta, – el ne repülj. – Hogy hínak? - -– Orosz Zsuzsánna, – mondta a leány remegve. - -Monostory megfogta kicsi, durva kezét. - -– Orosz Zsuzsánna, – szólt dadogva, – mi most téged imádni fogunk. - -Rongyos hadához fordult: - -– Imádni fogjuk most, – mondta, – mi asszonyunkat, Orosz Zsuzsánnát. - -A terrasz a lépcső két szélén erkélybe ugrott ki. Monostory odavezette -Orosz Zsuzsánnát. De itt megállott. - -– Nem léphetsz a kőre, – mondta. – Szőnyeget ide. - -Szőnyeg nem volt kapható. Monostory bosszúsan ordította: - -– Szőnyeget ide, oltártakarót, lágyat… - -A tömeg nevetni kezdett és Monostory a pisztolya után nyúlt. Egy -másodpercre úgy volt, hogy belelő a tömegbe, de ekkor a tömeg fölött -elsikló szeme virággal rakott szekeret vett észre. A kocsi lassan -döcögött a Piac-tér felé. - -– A virágokat ide, – kiáltotta ekkor Monostory. – Minden virágot ide. - -Tíz ember rohant egyszerre a szekér felé és ordítva magyarázta a -parasztkertésznek, aki rajta ült, hogy a nagyságos úr minden virágját -megveszi. A lovait megfogták, a szekeret megfordították, az óriási -virághalom ott volt a Monostory lábánál. A rémült kertész ordítva -követelte a pénzét. Monostory pénzt dobott neki; a kertész elhallgatott. - -– Minden virágot föl az erkélyre. - -A tömeg nekiesett a virágoknak. Sötétpiros pünkösdi rózsák röpködtek -mint a láng és mint a vér és végigcsordultak az erkélyen. Föléjük lila -iriszek borultak bágyadt, hosszu száron. Közbe röppent még néhány szál -késői orgona is, néhány szál szegfü és korai rózsa és az egészre mint -egy-egy ezüst pehely rálibbent néhány fürt akácvirág. Az erkélyen ki -volt terítve a dús szőnyeg. - -– Állj rá, Orosz Zsuzsánna, – mondta Monostory. - -Orosz Zsuzsánna térdig virágban, szégyenkezve állott a Nagytemplom -terraszának legszélső erkélyén. Monostory ekkor a cigányokat kereste. A -cigányok ott voltak már és gyanakvó arccal várták a parancsát. - -– Marci, – mondta Monostory dadogva a primásnak, – most valami olyat -kell húznotok… Valami hallatlant… Valami csodaszépet… Valami lángoló -himnuszt… - -Az öreg cigányprimás kelletlenül vonogatta a vállát, mert lenézte a -csőcseléket, amely körülötte tolongott. - -– Hanem kevesen vagytok, – mondta reszketve Monostory. – Minden -cigánybanda jőjjön ide; és szólaljon meg odabent az orgona is és -rendüljön meg a föld a szépség himnuszától. - -Keleten, a templom mögött fölbukkant a nap. - -– A Napisten, – ordította Monostory. – A Napisten himnuszát! A föld -reszkessen tőle… - -Mámorosan és türelmetlenül nyult a hegedü után, de a részeg és ordító -tömegen ekkor egy lovas verte át türelmetlenül a lovát. Monostoryt -ismerős hang riasztotta föl. Visszanézett. A tömeg közepén ismerős ló -állott és a lovas dühösen kiabált: - -– Nagyságos úr, itt a levél. Lehúznak ezek a gazemberek. - -Monostory bágyadtan intett. A tömeg hozzáeresztette a lovast, az -erdőmonostori legényt, akit az éjjel egyszer már hazakergetett. A legény -most elszánt volt, hangos és határozott. Levelet nyujtott feléje. - -– Tessen rögtön elolvasni, – mondta határozottan. - -Monostory kábultan, engedelmesen nyult a levél után és megborzongott, -mielőtt kinyitotta. A felesége levélpapirja, a felesége írása. -Elolvassa-e? Ne rakasson-e óriási máglyát csak azért, hogy ezt a levelet -rátegye és elégesse? Habozott. A cigányokhoz akart fordulni; meg akarta -parancsolni, hogy zúgjon a csodálatos himnusz, amelyre vágyódott, de -azután egy rántással mégis föltépte a borítékot. - -Részeg volt. A betűk táncoltak előtte. A tenyerét rászorította a -szemére, hogy szeme égését hűtse egy kicsit, azután újra megnézte, mi -áll a levélben. A levél a felesége írása volt és ez állott benne: - -_Jőjjön azonnal haza; apa agyonlőtte magát._ - -_Ida._ - -Monostory részegen nézte ezeket a kegyetlen szavakat; előbb az az érzése -volt, hogy arccal leveti magát a földre és egy örökkévalóságon át úgy -marad; de azután észrevette maga körül a tömeget, gőgösen fölemelte a -fejét, elrugta magától azokat, akik hozzá akartak csatlakozni és a -tömegen át emelt fejjel, égő szemmel, visszatérő, hideg józansággal, -zakatoló szívvel indult a kocsija felé. - -A kocsija ott állott a Bárány-szálló előtt. Hatodik napja állott már -ott: mindennap estétől hajnalig. A kocsisnak csak akkor volt szabad -aludnia és a lovak csak akkor pihenhettek, mikor ő aludt: nappal. A -lovak most is ott állottak reszkető lábbal és a kocsis álmosan ott ült a -bakon. - -Monostory odaért a kocsihoz és lassan felült a hátsó ülésre. A kocsis -ijedten kérdezte, nem ő hajt-e. Monostory szótlanul intett nemet. Hová -menjenek, kérdezte a kocsis. Monostory halkan és eltorzult szájjal -felelte hogy: haza. Nem parancsol-e valami köpönyeget? Hűvös van. -Monostory intett, hogy nem. A kocsis leszedte a pokrócot a lovakról, a -könnyü kocsi megindult és Monostory lehajtott fővel ült a hátsó ülésen. - -Most tökéletesen józan volt és tudott mindent: tudta azt is, hogy mi -történt és tudta azt is, hogy mi vár rá. A kocsis suhogtatta az ostort, -hogy a fáradt lovak egyenletes ügetésben maradjanak; és a tiszta -országúton, a hűvös reggelben Monostory didergő testtel, magába -sülyedve, egy óra alatt átélte egész elmult és egész eljövendő életét. - - - - -II. - -A kocsi fölhajtott az erdőmonostori kastély elé, Monostory leszállott -róla, bement a kőkockás előcsarnokba és tudta, hogy itt találja a -feleségét. Valóban ott találta. Eddig egy fonott széken ült kinyitott -levéllel az ölében, most fölkelt, elébe jött és megállt előtte. Hűvös, -tiszta, szőke szépsége fájt Monostorynak. Égő szemét lesütötte és -szótlanul nyult az asszony keze után, hogy megcsókolja. - -– Bocsásson meg a levelem durvaságáért, – mondta az asszony. – Attól -tartottam, hogy ha nem írok ilyen nyiltan, azt hiszi, hogy csak haza -akarom csalni. Azért kellett ilyen brutálisan írnom… - -– Jól tette, – válaszolt halkan Monostory. – Enélkül csakugyan nem -jöttem volna haza. - -Elhallgatott, lehajtotta a fejét, és erre hosszú hallgatás támadt. - -– Nem akarja, – kérdezte végre halkan az asszony, – hogy elmondjam: -hogyan történt? - -Monostory fölnézett és összeszorított ajakkal felelte: - -– Azt hiszem: úgyis tudom. Vacsoránál nem látszott rajta semmi, vacsora -után beszélgettek, ő azután visszavonult a szobájába, leveleket írt, és -tizenkét óra tájban egy dördülés hallatszott a szobájából… - -– Honnan tudja? – kérdezte bámulva az asszony. - -Monostory nem válaszolt. Vállat vont és elnézett az asszony szőke feje -fölött. Pár másodperc múlva azonban vissza kellett néznie az asszony -tiszta, kék szemébe, amely nedvesen és megindultan lángolt rá, mintha -látná a gondolatait. Ekkor egyszerre forró és nagy vágy rohanta meg. Ha -most megölelné ezt a tiszta és üde asszonyt, ha finom, keskeny és hideg -ajkát egy izzó csókkal meggyujthatná úgy, mint a házasságuk első évében… -Ha oda lehetne még menekülni ehhez a tisztasághoz, ehhez a szőkeséghez, -ehhez a nyugalomhoz, ehhez a hűvös és tartós szeretethez. -Összeszorította a fogát és könny szökött a szemébe, úgy viaskodott a -vágyával. - -Az asszony nem vett észre a küzdelméből semmit. De mert Monostory nem -szólt, ő kérdezte meg jósággal és gyöngéden: - -– Nem akar velem beszélgetni egy kicsit arról… arról, hogy mi lesz? - -A Monostory küzdelmének ekkor egyszerre vége lett. Ez a jóság, amelyet -annyiszor tapasztalt, túlságosan pontos volt neki; ez a gyöngédség, -amely annyiszor lefegyverezte és megszégyenítette, nagyon is gyorsan -jelentkezett. Házasságuk ötéves harcában a mai napon ő szenvedte el a -végleges és döntő vereséget; minél nagylelkűbb a kegyelem, annál nagyobb -az ő szégyene. - -Rákényszerítette a hangját, hogy hálás legyen: - -– Köszönöm, Ida, – mondta, – de előbb szeretnék tájékozódni egy kicsit. -Hol vannak azok a levelek, amelyeket az apám hátrahagyott? - -Azt mondta: az apám, nem így általánosságban: apa. Halott apját elvette -ettől a tiszta, szép, szőke asszonytól. Eddig harcolt az apjával, eddig -sokszor megsebezték egymást, és sokszor úgy volt, hogy ez a jó és tiszta -asszony igazán a lánya az ő apjának, ő pedig senkije; de most -nyilvánvaló lett, hogy ők, ő meg az apja, összetartoznak és ez a gyöngéd -és kedves asszony egy jószívű idegen, akihez nekik semmi közük sincs. - -Az asszony habozva válaszolt a kérdésére: - -– Csak két levelet írt. - -– És e kettő közül egyik sem szól nekem. - -– Egyik sem. - -Az asszony aggódva nézett rá, de Monostory komolyan bólintott. Ezt is -tudta. - -– A két levél közül, – folytatta azután félénken az asszony, – egyik -nekem szól. - -A levél után nyult, amelyet az előbb az ölében tartott. - -– Hagyja, Ida, – mondta Monostory. – Azt írja benne, hogy magát nagyon -szereti és hogy maga ne hagyjon el engem, ha meg tud még nekem -bocsátani… - -– Honnan tudja? – kérdezte megint rémülten az asszony. - -Monostory újra vállat vont. Nem akarta elmondani az asszonynak, hogy az -egy óra alatt, mialatt hazafelé jött, átélte a maga egész elmult életét, -benne az apjával vívott minden harcával és hogy ezalatt az egy óra alatt -értette meg, hogy az apjával azért sebezték egymást véresre, mert neki -nemcsak minden vonása, hanem a lelkének minden hullámzása olyan, mint az -apjáé volt. Ő is így lőtte volna magát főbe. Ő is így fogja magát -főbelőni, amikor majd –. - -Egy legyintéssel elhárította az asszony kérdését és ő kérdezte meg: - -– A másik levél? - -– A másik levél, – felelte az asszony meghökkenve és elfogódva, – -Rostásnak szól. - -– Gondoltam. Átvette már? - -– Igen. - -– Itt van? - -– Igen. Odaát dolgozik az irodában. - -– Kedves Ida, – mondta Monostory, – akkor engedje meg, hogy most -átmenjek hozzá. Később azután, ha nincs ellenére, bekopogtatok magához -és akkor beszélgethetünk. - -Az asszony elfogódva bólintott és fölment a lépcsőn. Monostory végigment -a folyosón és a folyosó végén bement egy kis szobába, amelyet uradalmi -irodának használtak. Itt találta könyvek és könnyek között Rostást, öreg -tiszttartójukat, akit lecsendesített és akivel könyvek és írások fölött -négy óra hosszat dolgozott. Tíz óra után kijött az irodából, fölment a -szobájába, megfürdött, megborotválkozott, átöltözködött és azután -bekopogtatott a feleségéhez. - -A feleségénél ott volt a fiuk is: négy éves, szép szőke fiú. Monostory -megsímogatta a fia fejét, amelynek egész formája és minden vonása az -anyjáé volt, azután kiküldte őt a szobából. A kis fiú engedelmesen -kiment. - -– Én nem mentem volna így ki négy éves koromban, – gondolta Monostory. – -Ennek nem lesz baja az életben. - -Elgondolkozva tekintett a fia után, azután visszafordult a feleségéhez. -Az asszony feszült figyelemmel nézett rá, az idegei szinte megpattantak -a várakozástól. Monostory kerülte a felesége tekintetét, igyekezett -elfogulatlanul játszani az óraláncával és úgy kezdett beszélni, mint aki -szeretetreméltó semmiségeket mond: - -– Kedves Ida, – kezdte, – a helyzet valóban olyan, mint amilyennek -képzeltem: hogy úgy mondjam… azaz… egy bizonyos értelemben vígasztalan. - -Az asszony sápadtan várakozott és egyelőre nem szólt semmit. Monostory -folytatta: - -– Az egész birtok mindenestül úgy meg van terhelve, hogy oktalanság -tovább vesződni vele. Ha olyan termésünk találna lenni, amilyen száz év -óta nem volt, ősszel akkor sem tudjuk még a kamatokat sem fizetni. Az -utolsó nagy kölcsön, amely természetesen szétrepült a kezünk között, -mint a pelyva, betette a kaput. Itt nem szabad, nem is lehet tovább -vergődni; itt gyorsan végezni kell: eladni mindent, és örülni, ha -mindent ki tudunk fizetni. - -Az asszony még mindig hallgatott. Monostory egy pillantásra fölnézett -rá, de ezután a futó pillantás után még gondosabban kerülte a -tekintetét. - -– Ebben a sivár helyzetben, – mondta halkabban és minden erejét -összeszedve, hogy elfogulatlanul beszélhessen, – ebben a sivár -helyzetben egy van, ami vígasztaló: az, hogy a maga hozománya teljes -épségben megvan. A Lápos-puszta kissé el van hanyagolva, de teljesen -tehermentes; és a pénze egy összegben el van helyezve egy igen jó -budapesti intézetben. Ez, amint mondtam, vígasztaló… sőt azt mondhatom… -igen megnyugtató… igen örvendetes… - -Akadozott. Az asszony elborult homlokkal hallgatta, és mikor akadozni -kezdett, sötéten, röviden közbevetette: - -– Miért? - -Monostory meglepetve nézett rá: - -– De, kedves Ida, – mondta, – bocsásson meg… - -Az asszony kék szeme szikrázott. - -– Ahogy én magát ismerem, – mondta élesen, – mindezt azért találja -örvendetesnek és megnyugtatónak, mert engem most nemes módon kitehet, -mert elegánsan kidobhat, mert nagylelkű gesztussal megszabadúlhat tőlem. - -Monostory zavarodottan nézett rá. Az asszony lihegett és lángoló arccal -suttogta: - -– Mondja meg, hogy azt akarja ajánlani, váljunk el. - -Monostory kényszeredetten forgatta a fejét. - -– Mondja meg, – sürgette az asszony. – Ugy-e, azt akarja ajánlani? -Ugy-e, azt? - -– Azt, – felelte lehajtott fejjel Monostory. - -Az asszonynak fölbuggyant az erőszakkal elfojtott zokogása. Fölállott. A -szívére és a szájára szorította a kezét, járkált egy ideig, azután -fölindultan és fuldokolva mondta: - -– És nem érzi, milyen kegyetlen ez a maga nagylelkűsége? Nem érzi, hogy -ez a maga nobilitása milyen… milyen ordináré? - -Monostory még mélyebbre hajtotta le a fejét és egy ideig megint úgy ült -ott magába sülyedve, mint ahogyan a kocsin ült, amikor számon vette a -multját és a jövendőjét. Az asszony elhallgatott és várt a feleletére. A -Monostory felelete szelid volt és bánatos. - -– Jól van, Ida, – mondta, – hát maga hogy képzeli a dolgot? - -– Én úgy képzelem, – felelte hevesen az asszony, – hogy amim nekem van, -az a magáé. És azzal, amim nekem van, vagy meg tudjuk tartani -Erdő-Monostort, vagy ha nem tudjuk, akkor elmegyünk innen és élünk… -élünk abból, amim nekem van. - -– És? - -– Mit és? - -– És: hogyan képzeli maga az én életemet? Hogyan kell majd nekem élnem? - -Az asszony megzavarodott. - -– Istenem, – mondta, – hát… természetesen… én azt hiszem… - -Monostory bólintott. A hangjában nem volt semmi kihívás és semmi -rosszakarat. - -– Természetesen, – mondta, – úgy, ahogyan maga akarja. - -Az asszony kétségbeesve fakadt ki: - -– Hát még most sem látja be, hogy az a helyesebb? - -Monostory bánatosan és fáradtan elmosolyodott: - -– „Helyesebb!?“, – mondta ajkbiggyesztve, – miért ne… persze, hogy az a -helyesebb… - -Az asszony érezte, hogy a beszélgetés rossz irányba téved és ijedten -erőlködött, hogy megint jó hangot üssön meg. Leült, megfogta a férje -fehér és erős kezét és könyörögve mondta: - -– Látja: maga _most_ verekedhetne ki még az élettől mindent; most -lehetne minden, ami lenni akart… Ami eddig történt: az a nagy iskola -volt, amelyen át kell mennie mindenkinek, aki valami nagyot akar elérni… - -Monostory bágyadtan kérdezte, inkább magától, mint tőle: - -– Hát akarok én? - -– Akar! – kiáltotta az asszony. – Akar; és mindent elér, ha énrám -hallgat. Amihez maga komolyan hozzáfog, az sikerül. Ha csak akarja, ha -csak nekem… ha csak velem… ha csak úgy csinálja, ahogyan én tanácsolom. - -Monostory nagyot lélegzett és fölállott. - -– Kedves Ida, – mondta lehajtott fejjel, szomorú szívvel és lankadt -lélekkel, – mindennek volna némi értelme akkor… - -Megakadt. Még nem merte kimondani, amit akart. - -– Arról, – kezdte újra, – hogy mi az igazi nagylelkűség, arról -beszélhetnénk… - -Megint megakadt. Próbálta melegebben: - -– Arról, hogy én a maga nagy jóságát elfogadjam, arról szó lehetne -akkor, ha én azt hinném, hogy maga mindezt nem csupán nagylelkűségből -mondja, nem csupán azért, mert maga igazán nemes és előkelő teremtés, -hanem azért, mert… még szeret engem. - -Az asszony föl akart sikoltani. Monostory egy mozdulattal -elhallgattatta: - -– Nézzen a szívébe, – mondta mély szomorúsággal, – legyen őszinte: maga -engem már régen nem szeret. - -Az arca elszürkült a rettentő bágyadtságtól, amely most ereszkedett le -rá. Olyan irtózatos fáradtságot érzett, hogy a halál nyugalma édesnek és -kívánatosnak tünt föl előtte. De mint egy elbúsúlt, nemes és haldokló -harcos, végső erőfeszítéssel befejezte a becsületharc munkáját, amelyet -elkezdett: - -– És igaza van, – mondta fáradt ajakkal és hunyó szemmel, – hogy engem -nem szeret… nem azért, mert esztendők óta rosszul bánok magával, hanem -azért, mert esztendők óta már: én sem szeretem magát. - -Az asszony összeszorított ajakkal, sápadtan nézett rá, ő megfordult, a -nagy erőfeszítéstől szinte tántorogva kiment, átment a szobájába, -lezuhant az ágyára és húsz óra hosszat aludt. - -Amikor fölébredt, minden elő volt készítve a temetésre. Ő még megnézte -az apját a koporsóban, és amikor meglátta, egyedül akart vele maradni. -Egy félóra hosszat egyedül maradt a halottal és az apjának kemény és -makacs vonásaiból, amelyekhez úgy hasonlítottak az ő vonásai, ismét -megpróbálta kiolvasni a saját sorsát. Megerősödött az az érzése, hogy -tud mindent, ami még számára eljövendő, és amikor leszegeztette a -koporsót, nemcsak nyugodt volt, hanem szinte derült. - -A temetés után a felesége hivatta. Fölment hozzá. Az asszony utiruhában -állott a szobája közepén. Vele volt a fia is. - -– Isten vele, István, – mondta az asszony. – Én utazom. - -– Isten vele, kedves Ida, – mondta Monostory. – én… - -Nem tudta folytatni. Az asszony azonban várakozott. - -– Én nagyon hálás vagyok magának, – mondta Monostory, – és… - -Újra megakadt. Az asszony várakozott. - -– És remélem, bizonyos vagyok benne, – mondta Monostory, – hogy az élet -mindenért kárpótlást ad még magának. - -Ekkor nem várakozott tovább az asszony. Odafordult a fiához: - -– Búcsúzz el édesapádtól, – mondta neki reszkető hangon. - -Monostory megölelte a kis fiut; az asszonynak kezet csókolt; az asszony -a kis fiuval azután lement az udvarra és beült a hintóba; Monostory -lekísérte őket; a hintó elrobogott és Monostory egyedül maradt. - -Két hét múlva ő is elutazott. A kastélyt és a birtokot ekkorra megvette -az a bank, amely a legtöbb kölcsönt adta rá; Monostorynak a finom -utiládáin, a cigarettatárcáin, a ruháin és a pecsétes gyűrűjén kívül -volt kerekszámban négy és fél ezer koronája. - - - - -III. - -Budapestre frissen és üdén ragyogott rá a tavasz. A piszkos város -tisztának látszott a csillogó napfényben; a budai hegyek leküldték a -városba éles levegőjüket, és a körútakon undor nélkül lehetett -lélegzetet venni. - -Monostory derülten és csendesen sétálgatott a tavaszi városban. -Mindennap órákat töltött el az utcán és nem tudott betelni a város -meglepő és mindennap új látványával. Csendesen szemlélődött; gyakran -megállott; ha megállott volt, lassan indult tovább; valami különös és -meglepő dolog nem történt vele, és a tavaszi hetek csillogva és frissen -haladtak el mellette. - -A második héten felnézett a kaszinóba, csendesen és nyugodtan -végigsétált a termeken, ismerősökkel találkozott, kézszorításokat -váltott és később leült negyediknak egy tarokpartiba. Mikor a partinak -vége volt, a nagyteremben szivarozgatott még egy ideig, azután indulni -akart le az utcára. A lépcsőn szembe jött vele Jeney Ödön. Amikor -meglátta őt, akkor rövidlátó szemét összehúzta egy másodpercre, azután -kitárta a karját: - -– Pistám, – mondta melegen, – te érted jöttem föl ide. - -Monostory mosolyogva öleltette meg magát. - -– Napok óta hajszollak, – mondta Jeney, – – tudtam, hogy Budapesten -vagy, de ne adj Isten, hogy megtaláltalak volna. - -Monostory kissé sokalta azt a melegséget, amely a barátja hangjában -volt. Ez a melegség és ez a megindultság zavarta a nyugalmát és a -zárkózottságát és beleavatkozást igért az életébe. - -– Pedig én, – felelte nyugodtan, – a rendes hotelemben lakom. - -Jeney rövidlátó szemével ránézett, azután megzavarodva fordította el a -tekintetét. - -– Ugy? – mondta. – Ott lakol. – Hm, persze persze… - -– Igen… mégis csak a legkényelmesebb. - -– Persze, persze. - -Lent voltak a lépcső alján. Jeney zavarodottan rágta az ajkát; Monostory -nyugodtan és mozdulatlanul állott. Jeney érezte, hogy ha még egy -másodpercig így állnak, akkor Monostory egy baráti, de hideg és -leereszkedő kéznyújtással el fogja őt bocsátani. - -Gyors és meleg mozdulattal megfogta a Monostory karját. - -– Hová mégy? – kérdezte. – Hadd kísérjelek el. - -– Ah… megyek. Sétálok… szeretek így estefelé… - -– Igen. Ha megengeded, elkísérlek. - -Monostory hallgatott. Jeney karonfogta és elindult vele a Dunapart felé. - -– Pista, – mondta azután csendesen, – én az andorlaki kerület dolgában -akartam veled beszélni. – Ezért kereslek már negyednapja. - -Monostory ránézett. - -– Miért? – kérdezte meglepetve. – Mi van az andorlaki kerülettel? - -– Megüresedett a madátum… Kálnay meghalt. - -– Ah! - -Jeney felnézett rá. - -– Nem tudtad? – kérdezte csodálkozva. - -– Nem. - -– Hát… nem olvastad az ujságokban? - -– Nem olvasom az ujságokat. - -Jeney megcsóválta a fejét, azután sietve mondta: - -– Mindegy. – Egyre megy. – Ha tudtad volna, akkor sem tettél volna egy -lépést se, hogy megkapd. - -– N… nem. - -– Nem. Én éppen azért kerestelek föl: engedd meg, hogy én -megtelegrafáljam haza, hogy te… vállalod a mandátumot és engedd meg, -hogy beszéljek… még ma este a miniszterelnökkel. - -Gyorsan beszélt, könnyedén, mintha a dolognak csak a politikai része -érdekelné és mintha az egész mind a kettőjükre nézve semmiség volna. - -– Megengeded? – Igen? – Rendben van. - -Monostory nem felelt. Egyenesen, magasan, emelt fejjel ment előre, de a -szeme kitágultan bámult a messzeségbe és az arca lassan elsápadt. - -– Rendben van? – kérdezte aggódva Jeney. - -– Nincs rendben, – felelte végre Monostory. - -– Kérlek! – Neked egy lépést sem kell tenned. Csak meg kell engedned, -hogy én… - -– Nem engedhetem meg. - -– Miért? - -Monostory halkan sóhajtott egyet; a szeme a messzeségből visszatért a -nyüzsgő utcára; az arca visszakapta a színét; a szabad kezével kis -mozdulatot tett és csendesen mondta: - -– Mert nekem ez a szegényházi ellátás nem kell. Az andorlaki kerület! – -letört fajlovak jászola, – köszönöm, keressenek a megyében más -lecsúszott urat, akad rajtam kivül elég, adják annak oda, annak öröme -telik majd benne… - -– Pista, édes jó öregem, ennek most már vége; szó sincs róla, hogy a -mandátummal most is el akarnának látni valakit, a párt ezt a luxust nem -engedheti meg magának, ellenkezőleg: olyan kitünő ember kell oda, mint -te vagy… - -Monostory fanyarul biggyesztette el a száját: - -– Olyan kitünő ember?… Ha öt évvel előbb, nem, – ha tíz évvel előbb -jutott volna eszükbe. – Helyesebben: ha tíz évvel ezelőtt a te -befolyásod már elég erős lett volna. Akkor… igen. - -– És most miért nem? - -– Mert én nem megyek be azok közé a kétségbeesett éhesek közé, akik a -képviselőházban úgyis tucatszám nyüzsögnek. Erkölcsi sansculotte-ok! – -kimeredt szemmel és éhesen lesik, ki igér legtöbbet törvényhozói -hatalmukért, – az aranybullát négyszögletes kockákra vágva adnák el, ha -titokban el lehetne adni, – szegények, éhesek, rongyosok, szájasok, – -vagy engedelmesek, ha ez a jövedelemező, – csőcselék, enni akar, és -igaza van, és az az ország, amely szegény és éhes emberekre bízza a -legnagyobb hatalmat, amelyet adhat, nem érdemel mást, minthogy ezek az -éhesek kalácsra váltsák be a hatalmat, amelyet kaptak. - -Jeney mosolygott. - -– Bravo, – mondta azután vidáman. – Pompás volt. Látod, ezért kell neked -képviselővé lenned… - -Monostory makacsul rázta a fejét. - -– Vállald, – mondta Jeney, – mert különben a fiatal Buzát János kapja -meg. - -A Monostory arca megmerevedett. - -– Az nagyon jó lesz, – mondta jéghidegen és mozdulatlan arccal. – Az -nagyon kitünő fiatalember. - -Jeney megpróbálkozott még a rábeszéléssel, de Monostory egy hideg -mozdulattal elhallgattatta: - -– Ne fáradj, – mondta fanyarul. – Fölösleges. - -Jeney nem tudott szólni. Szótlanul haladtak előre és kezdett kínossá -válni, hogy még mindig karonfogva mennek. Monostory megállott és elhúzta -a karját. - -– Te merre mégy? – kérdezte halkan. - -Jeney befelé mutatott, a város felé. - -– Én, – mondta Monostory, – erre megyek. - -A Dunapartot mutatta, amelynek a csillogó lámpássora már kigyulladt. -Lesütötte a szemét és fölemelte a kezét. - -– No Isten veled, Ödön. És köszönöm a kedvességedet. - -– Pista… - -– Isten veled. - -Megszorította a kezét és otthagyta. A csillogó Dunaparton ment előre, de -most nem élvezte a Dunapart tavaszesti szépségét. Szorongva és gyötrődve -sietett előre, mintha valami célja volna a rohanásának. A szeme mereven -és üresen bámult el a messzeségbe; tekintete az embereken, a -fénycsillagos folyón, a fénypettyes fekete Gellérthegyen túl rá volt -függesztve a végtelenségre, a lágy és nagy örökkévalóságra, amely -mindenség és semmiség… amelynek a szeretetét hetek óta ápolgatta és -dédelgette magában. - -Céltalanul sietett előre a Dunaparton; azután elkanyarodott a folyótól; -utcákba fordult be és utcákat hagyott el; egy nagy korbács suhogása -kergette és süketen és vakon rohant előre, amíg a talpa égni nem kezdett -és reszkető lába össze nem akart csuklani. Ekkor megállott, -fölsóhajtott, végigsimította a homlokát és ismét látó szemmel nézett -körül. A Városliget tájékán volt. Lassan elment egy kocsiállomásig, -kocsiba ült és egy vendéglőbe vitette magát. Megvacsorázott. Vacsora -után beült egy kávéházba és maga elé állíttatott egy üveg konyakot. -Lassan kiitta az egész üveget, azután fizetett, fölkelt és elment egy -másik kávéházba. Ott ismét kiivott egy üveg konyakot, azután tovább -ment. Ekkorra elmult éjfél. A harmadik kávéház, amelybe betévedt, -elhagyott hely volt, csöndes, füstszagu menedék makacs és halk éjjelezők -számára. - -Monostory a konyakos üvegje felénél tartott, amikor a kávéház ajtaja -kinyílott és egy borotvált arcu, monoklis fiatalember lépett be rajta. -Monostorynak nagyon ismerős volt az arca. Az új vendég leült egy -asztalhoz, intett a főpincérnek és a főpincér szótlanul elébe állitott -egy konyakos üveget. A monoklis fiatalember töltött magának, fölhajtotta -a poharát, azután újra töltött. Nézte a poharát és szótlanul ivott. -Monostory ingerülten bámult rá. A fiatalember a nyolcadik pohárig nem -nézett föl, de a nyolcadik pohár után fölemelte már fátyolossá vált -szemét és körülhordozta a csöndes kávéházon. A tekintete megakadt -Monostoryn. Egy darabig farkasszemet néztek, a fiatalember azután -fölkelt és odament Monostoryhoz. - -– Jó estét Monostory úr, – mondta nyugodtan. - -Monostory ekkor ráismert. - -– Jó estét Ország úr, – felelte szinte melegen. - -Ország alig észrevehető mozdulatot tett hátra a konyakos üvegje felé. - -– Megengedi? – kérdezte halkan. - -– Tessék. - -Ország intett a pincérnek. A pincér áthozta a konyakos üveget és letette -a Monostory üvegje mellé. Ország leült és előbb Monostorynak töltött, -azután magának. Szótlanul ittak. - -Ország végre fölemelte a fejét, levette a monokliját és megtörölte a -szemét. A monoklival a kezében, egy mozdulatot tett a konyakos üveg -felé. - -– Amint látja, – mondta csöndesen, – önt utánzom. - -Monostory összevonta a szemöldökét. - -– Úgy értem, – mondta nyugodtan Ország, – hogy ezt öntől láttam, amikor -önöknél voltam odalenn a világ legkisebb és legboldogtalanabb vidéki -ujságírója. Ön néha így mulatott: beült egy kávéház sarkába, nézte az -üveget maga előtt és, halálos dühvel a szemében, ivott. Néha órák -hosszat néztem önt. Utóbb azután egyszer itt Budapesten megpróbáltam. -Jó. - -Elhallgatott. Monostory lenézett a poharára, kétszer egymásután akart -megszólalni, harmadszor végre kimondta, amit mondani akart: - -– De mi oka van önnek…? - -– Nekem? - -– Mindent elért, amiről álmodni merhetett! - -A Monostory hangja szinte szigoru volt. Utólag megtiltotta Országnak, -hogy többről merjen álmodni ennél: - -– Önt olvassák a legjobban. – Útban van oda, hogy a legelső legyen. - -Ország lógázta a fejét és lassú, nagy igeneket intett: - -– A félegyházi kislányok vasárnaponkint rólam álmodnak. Vagyonokat -keresek. - -Monostory szigoruan kérdezte: - -– Mit akart még? Mire gondolt? Társadalmi érvényesülés? Politikai -karriér? - -Ország bosszús megvetéssel intett. - -– Ah, – mondta, – ezek az ostobaságok… - -– Hát mi baja? - -Ország szótlanul fölhajtott még néhány pohár konyakot, fátyolos szemmel -nézte a tálcát, amelyen a pohara állott, azután a szemét föl sem emelve, -szinte a tálcának mondta: - -– Engem a halhatatlanság járma nyom. - -– Mi? - -– A halhatatlanság járma. - -Monostory szótlanul várt és Ország csöndesen beszélt maga elé: - -– Engem olvasnak a legjobban és rólam álmodnak a dunapentelléri művelt -kislányok…? Én leköpöm magamat. Én leköpöm azokat, akik olvasnak. Néha -rámjön az undor és a kétségbeesés. Mit írok én, miket írok én, kinek -tetszik? mindenkinek tetszik? már az akadémiának is írok, már azoknak is -tetszik, már az egész kritikát levettem a lábáról, már az első leszek, -már az első vagyok, csak egy-két öreg kidögöljön előlem, már az első -vagyok… - -Fátyolos szemét fölemelte a tálcáról Monostoryra. A szeme könnytől, vagy -részegségtől volt nedves. - -– De én leköpöm magam! – ordította bele a Monostory arcába. - -Monostory mozdulatlanul ült. Ország nedves szemmel hosszan és szótlanul -nézett rá. Monostory nem mozdult. Ország előretolta az alsó ajkát. - -– Ön nem olvas, – szólalt meg aztán halkan. – Hát jó, olvas. – Ne -higyje… vagy ha olvas, akkor tudja, hogy amit én irok, az nem rossz. – -Az jó. – Az a legjobb, amit ma írnak. – De én néha látom… - -Bizonytalan mozdulatot tett a kezével, mintha belenyúlna a messzeségbe -valami után: - -– Én néha érzem… utána nyulok… már majdnem megfogom, mit kellene, mit -lehetne… Valami csodálatosat. Zengőt. Orgonahangut. Évszázadokra szólót. -Örökkévalót. - -Lebillent a feje. - -– A földön, – mondta, – Dante is élt. – Dosztojevszki is élt. - -Még csendesebben mondta: - -– Néha a halhatatlanság járma, amelyet a nyakamon hordok, véresre -horzsol. – Akkor idejövök és iszom. Nem iszom mindig. – Néha. Mikor -rámjön. - -Vállat vont. - -– Ugy nevezett Quartalsäufer vagyok, – mondta könnyedén. – Lehet, hogy -az egészet hazudom magamnak azért, hogy ihassam. - -Elhallgatott. Monostory mozdulatlanul nézte. Ország lecsillapult, -megnyugodott, töltött magának. - -– _Én_ ezt hazudom magamnak, – mondta. – Hát ön… miért iszik most? - -Monostory mozdulatlan arccal nézett rá, azután csendesen megszólalt: - -– Én így készülök a halálra. - -Ország lassan fölemelte a fejét. Nedves szeme hosszan pihent a Monostory -korán őszülő, sápadt fején. - -– Hm, – mondta nagyon halkan, – igaza lehet. – Ha tudja az ember, igaza -van. Ön… az életét akarta úgy alakítani, mint egy művészi alkotást. – -Remekművet akart és kontármunka lett belőle. – Végét veti a vergődésnek. -– Ha tudja, igaza van. - -Nedves szeme megindultan tapadt rá a Monostory sápadt arcára. - -– Kontármunka lett belőle, – mondta meghatottságtól remegő hangon, – -pedig remekmű is lehetett volna belőle. Az ön homlokán a géniusz ragyog… - -Most már részeg volt. A hangja panaszos sírássá lett. - -– Miért engedik át önök, – mondta hirtelen, – ezt az imádandó, édes, -piszkos várost, ezt az alávaló, drága Budapestet nekünk: jövevényeknek, -befogadottaknak, bugrisivadékoknak, sárgafoltosoknak, intellektuális -parvenüknek? Miért nem fogják meg, miért nem szorítják hátra a derekát, -– asszony ez, him kell neki, csókot neki. Ha egyszer egy olyan férfi -jönne, mint ön, – férfi! – ur! – race! – hogy adná ez meg magát!… Akarja -meghódítani Budapestet? Megmondom, hogyan kell. - -Monostory nem felelt. Ország elfáradt, de a szeme tüzben égett és -rálángolt Monostoryra: - -– Ki ez az ember? – kérdezte. A homlokán ott ragyog a géniusz. Ki ez? - -Monostory halkan mondta: - -– A szentlélek lovagja. - -– A szentlélek lovagja, – kiáltotta Ország mámorosan. - -Monostory fanyar mosolygással bólogatott: - -– A szentlélek elzüllött lovagja. – A szentlélek letörött, fáradt, -halálba menő lovagja. - -Ország ragyogó szemmel hallgatta. Monostory várt egy ideig, azután újra -beszélni kezdett: - -– Az én szívemben, – mondta, – kinyilt és kivirágzott a halál -szerelmének a virága. – Fekete virág. – Fagyos virág. – Jégvirág. - -Fájdalmasan folytatta: - -– És ezt a szent virágot egyetlen meleg szellő érte és a levelei -összezsugorodtak tőle. - -A szeme elborult. Mámoros haraggal kiáltott föl: - -– De akkor miért nem nyujtottam ki a kezemet mohón és boldogan az élet -lehetősége után, amellyel megkínáltak? - -Eltorzult az arca. - -– És ha az életnek ezt a lehetőségét dölyfösön eldobtam, mi zakatol -akkor itt? - -Ország figyelmesen hallgatta; válaszolt neki és kérdéseket intézett -hozzá; és késő reggelig ittak és beszélgettek a csöndes kávéházban. - - - - -IV. - -Monostory fölállott a mindennapi tarokkpartijától és menni készült. -Jeney Ödön azonban, aki a szoba ajtajában várt rá, föltartóztatta. - -– Kedves Pista, – mondta neki hanyag korrektséggel, – szabad egy -félórádat igénybe vennem? - -– Parancsolj velem, – felelte Monostory udvariasan és gyanakodva. - -Beültek egy fülkébe. Jeney lesütötte a szemét, zavarodottan játszott a -gyufatartóval, amely előtte állott az asztalon, azután hirtelen -mozdulatot tett, elpirult és így szólt: - -– Bocsáss meg, – én nem birom tovább ezt a szívtelen és alávaló -tapintatot. – Három hete, hogy mindennap feljársz ide és eddig -egyetlenegy ember egyetlenegy szóval sem emlegette. Diszkréció! Uri -emberek vagyunk! Nyugalom! A szomszédod haldoklik? Csak hidegvér! Fuj! - -– Mit akarsz? – kérdezte Monostory összevont szemöldökkel. - -– Azt akarom neked mondani, hogy ott mindenki látja rajtad, hogy mire -készülsz. Itt mindenki pontosan tudja, mennyi pénzed maradt. Mindenki -látja, hogy úgy élsz, ahogyan azelőtt szoktál. Mindenki pontosan -kiszámította tehát már az első napon, hogy hány heted van még, és a -tarokkpartnereid legföljebb két-három játéknyi tévedéssel meg tudnák -mondani, melyik partie lesz az, amelyből már hiányzol, mert a játékban -meggátolt az, hogy az éjszaka főbe lőtted magadat. A kedves öreg urak. A -finom, tiszta öreg urak. - -Monostorynak vonaglott az ajka. Hallgatott, azután fölemelte a fejét. - -– Mit kinzol te engem! – kiáltott föl tompított hangon, de forró -keserüséggel. – Mit zavarsz! Mit nyugtalanítasz! Hagyjál békében -megdögleni. - -– Ez az, – felelte Jeney. – Jól van. Ez az, amit én nem tudok. Én nem -vagyok olyan förtelmesen tapintatos, én nem vagyok olyan becstelenül -diszkrét, én tapintatlan vagyok, én indiszkrét vagyok, én ezennel -kijelentem, hogy tudom, hogy tönkrementél, beszélni akarok veled arról, -mik a terveid és… és fölajánlom neked a szolgálataimat arra… - -Monostory egy heves mozdulattal fölállott. Ott akarta hagyni Jeneyt. A -Jeney szeme könnybe lábadt. Monostory megállott. Jeney halkan mondta: - -– Pista, miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy itt akarsz hagyni? -Miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy beszélni sem akarsz velem a -sorsodról? Azt akarod, hogy utólag szégyeljem, hogy tizennyolc évvel -ezelőtt elfogadtam a támogatásodat és a pénzedet? - -Monostory habozva állott, a vállát vonogatta, az ajkát harapdálta; -azután lesütött szemét ráemelte Jeneyre, sötét szemének hideg és kemény -tekintete ellágyult és lassan visszaült a helyére. - -– Hát mit akarsz? – kérdezte halkan. - -– Mondd meg nekem, – felelte Jeney buzgón és meghatva, – mit akarsz -csinálni? - -Monostory fanyarul huzta el a száját. - -– Minek kérdezed? – mondta fájdalmasan. - -– Nem! – kiáltotta Jeney. – Nem! Ne mondd azt, hogy egyszerűen főbe -akarod magadat lőni. Hiszen különben már eddig is főbe lőtted volna -magadat. Nem tetted. Bocsáss meg, kénytelen vagyok nyiltan beszélni -róla: helyes és pontos fogalmazásban tehát a dolog így hangzik: adtál -magadnak hat hetet, _ha_ addig semmi sem történik, _akkor_ főbelövöd -magadat. Igy van? - -– Körülbelül így. - -– No látod. Minthogy pedig rajtunk áll, hogy történjék valami… - -Monostory fáradtan legyintett egyet. - -– Pardon, – mondta Jeney, – az első gondolatom a képviselőséggel, igaz, -rossz volt. Azóta beláttam. Nem azon kell kezdeni. Majd azon végzed. -Előbb újra vagyont kell szerezned. - -Monostory csöndesen fölnevetett. - -– Ne nevess, – mondta Jeney, – neked annyiféle tehetséged van… - -Monostory eddig lesütött szemmel ült. Most fölnézett, fölemelte a fejét -és félbeszakította Jeneyt. Rátette a kezét a karjára. - -– Bocsáss meg, – mondta gyöngéden, – ne folytasd. Tévedsz: nekem -semmiféle tehetségem nincs. Várj csak, ne szakíts félbe, én megmondom -neked, hogy áll a dolog: nekem semmiféle tehetségem nincs… én csak -tehetség vagyok… Minden lehetőség, minden vágy, minden sóvárgás, minden -szomjuság és irdatlan sok erő… csak éppen semmi fegyelem, semmi -szerénység, semmi egyszerüség, semmi alázatos és makacs munka… ha minden -sorompó mindig kinyilt volna előttem, úgy vonultam volna be, mint… mint -soha még egy király… de soha arra erőm nem volt, hogy a sorompót -összetörjem, vagy a lakatja kulcsát megszerezzem, vagy… Isten nevében, -ha másképpen nem megy, átbujjak alatta. Nem lettem semmi. Nem leszek -semmi. Tehetség vagyok. Úr vagyok. Magyar vagyok. Elpocsékoltam az -életemet. Meg kell halnom. - -– Nem hiszem. Nem igaz. Kisebb tehetséggel, mint a tied, de ugyanazzal -az ősi, uri átokkal megverve elindultak mások is és… - -Monostory félbeszakította: - -– Te? Az más. Ti… ti idejekorán mentetek tönkre. A ki közülünk -idejekorán tönkre megy, az boldogul. De én mostanig otthon maradtam a -vármegyémben és… - -Vállat vont: - -– Talán ha az apám husz évvel ezelőtt lőtte volna főbe magát… - -Vonogatta a vállát: - -– Akkor talán én is egy nagy biztosító társaságnak lennék most az -igazgatója. - -Jeney energikus mozdulatot tett: - -– Ha megengeded, – mondta, – ne is beszéljünk erről többet. Hanem -válaszolj erre: hajlandó vagy-e mához egy hétre eljönni hozzám és -megismerkedni Hollódi Arturral? - -Monostory meghökkenve és elgondolkozva nézett rá: - -– Hm… Hollódi… - -Sötét szemének a tekintete lassan megváltozott. Elcsúszott Jeneyről, -belemélyedt valahová a messzeségbe és nedves és lágy lett és -bizonytalanul reszkető. - -Jeney megindultan nézte. Várt. Amikor a Monostory tekintete remegve, -küzködve és ingadozva készült visszatérni hozzá, akkor gyorsan -megszólalt: - -– Meg is mondom neked röviden, miről van szó. A Hollódi bankja, vagyis -Hollódi újra alapít valamit: egy kis intézetet, amelyből nemsokára -óriási vállalatnak kell lenni: mezőgazdasági export, a Balkánt is -belekapcsolni… tőle majd meghallod. Én beszéltem neki rólad… -természetes, hogy a társadalmi poziciójának a javitására is gondol, ezt -nevetséges volna előtted elhallgatni… de egyébként: körülbelül te -látszol a legalkalmasabb embernek arra, hogy azt a nagy vállalatot -megteremtsd, amelyre Hollódi gondol. - -Monostory nehezen, halkan lihegett. A szeme újra elfordult a -messzeségbe; az arca sápadt volt és a homloka verejtékezett. Jeney -sokáig várt, de végre könnyedén megkérdezte: - -– Hát rendben van? Eljösz? - -Monostory lassan visszafordította rá a tekintetét. A szeme körül karikák -voltak, a pillantása nehéz és fáradt volt. - -– Hát eljösz? – kérdezte még egyszer Jeney. - -– El, – felelte halkan és nehezen Monostory. - - - - -V. - -A kocsi megállott. Monostory intett a kocsisnak, hogy elmehet, azután -lassú léptekkel bement a nyitott kapun. A lába nehéz volt; és a szíve -mintha ki akart volna szakadni a testéből. Szorongatottnak és -megalázottnak érezte magát; az az érzése volt, hogy kinos -megszégyenülések felé megy és összeszorított foggal kellett legyűrnie -azt a vágyát, hogy megforduljon és kisiessen a tavaszi estébe. - -A pirosszőnyeges lépcsőház alján egy inas mutatta gyakorlott és alázatos -mozdulattal az útat fölfelé; a lépcső felső végén egy másik inas gyors -és sima mozdulattal levette a Monostory köpönyegét és az aranydíszes, -fehér hall bejáratánál már ott volt Jeney Ödön is. Mosolyogva sietett -Monostory elé: - -– Kedves Pistám, – mondta boldogan, – hogy örülök… - -Karonfogta. - -– Mindenekelőtt, – folytatta, – bemutatlak a feleségemnek. – Azután, -ugy-e, nem terhellek egy ideig; de ha majd rákerül a sor, megengeded, -hogy megismertesselek Hollódival. - -Monostory nem válaszolt. Szótlanul intett és érezte, hogy a torka -összeszorul. Most jön az első megszégyenülés. Jeney odavitte a felesége -elé. - -– Ilona, – mondta, – bemutatom neked Monostoryt. - -Az asszony kinyujtotta a kezét. Monostory lehajolt, hogy megcsókolja; és -érezte, hogy közben elvörösödik. Valóban itt van az első megszégyenülés, -gondolta, de nem úgy, ahogyan vártam. Hiszen ez az asszony szép! - -Az asszony csendesen és halk mosolygással mondta: - -– Örülök, hogy eljött. - -Monostory nem tudott válaszolni. – Ha nem is szép, gondolta, de -kétségtelenül csinos. A szeme mély és lágy; és a mosolygása tiszta és -meleg… milyen meleg a mosolygása… - -Az asszony várt a feleletére. De amikor látta, hogy Monostory nem felel, -újra megszólalt: - -– Hogy eljött először, – mondta, – de remélem, hogy nem utóljára. -Legközelebb, ugy-e, olyankor jön el, amikor kevesebben leszünk?… - -Monostory még mindig nem tudott válaszolni. Nemes, felsőbbséges és -tiszta arcára a zavarodottságnak és a tehetetlenségnek egy fájdalmas és -megindító vonása ült ki. Az asszony várta, hogy válaszoljon, de azután -ránézett az arcára és olyan gyors mozdulatot tett, mintha a segítségére -akarna sietni. - -– _Kedves_ Monostory, – mondta melegen, – engedje meg… - -Megakadt egy másodpercre. A hangja olyan meleg volt, hogy a Monostory -szíve hirtelen forró hálával telt meg. - -– _Kedves_ Monostory, – mondta újra az asszony, – engedje meg, hogy -megismertessem az urakkal. - -Három frakkos úrral beszélgetett volt, amikor a férje bemutatta neki -Monostoryt. A három frakkos úr hátrahúzódott a bemutatás alatt; az -asszony most ismét előre intette őket. Bemutatta nekik Monostoryt és -bemutatta őket Monostorynak. - -Monostory mély hálát érzett az asszony iránt, mert kimentette halálos -zavarodottságából, mert megérezte, mit érez ő és mert olyan gyorsan és -olyan jószívvel mozdult meg, mintha valami fizikai cselekedettel akart -volna segítségére sietni. Kezet szorított a három frakkos úrral, akivel -megismerkedett, szótlanul figyelt a beszélgetésükre, és a nyugalma és -hálaérzésének a melege lassanként eltünt. Megint bizonytalanságot és -megint szorongást érzett. - -Az asszony azon volt, hogy őt is bevonja a beszélgetésbe; s így a három -frakkos úr is szólt hozzá egy-két szót; ő röviden válaszolt és a lelke -lassan eltelt a szégyenkezés és az undor érzésével. Mik ezek az emberek? -Egy bankigazgató. Egy ügyvéd. Egy vegyészeti cikkek gyárosa. Hogyan -kerül ő ezek közé az emberek közé? Hogyan mernek ezek az emberek átnézni -rajta, úgy tenni, mintha ő ott sem állna… és különösen, hogyan mernek -ezen a könnyed és odavető hangon szólni hozzá? Általában: micsoda hangon -beszélnek ezek az emberek! Milyen szavaik vannak! A szavaiknak milyen -hangsúlya! Milyen az arcuk! Micsoda arcélek és micsoda szájak ezek! - -Körülnézett az ismeretlen tömegben, amely kezdte megtölteni a nagy házat -és az az érzése volt, hogy furcsa és gyűlöletes korcsok nyüzsögnek -körülötte… idegenek… ellenség… - -A három frakkos úr közül az egyik valami lóversenyügyet adott elő és -hevesen bizonyítgatta, hogy gyanús manipulációknak kell kiderülniök, -mert Belcanto jobb, mint Hapták… - -Az asszony megint bele akarta vonni Monostoryt a beszélgetésbe és -odafordult hozzá: - -– Mit gondol Monostory? - -Monostory halkan azt felelte, hogy ő Haptákot jobbnak tartja -Belcantónál. - -A frakkos úr ekkor vállat vont. - -– Lehet, – mondta, – hiszen maga jobban tudhatja… - -Udvariasan igyekezett beszélni. Sok mindent koncedált. Belát mindent; -csak éppen a véleményét mégis kénytelen –. - -Monostory mindebből már semmit sem hallott. A vér a fejébe tódult és a -keze ökölbe szorult. _Maga_… Ez az ember, ez a vegyészeti cikkek gyárosa -azt mondta neki, hogy _maga_. Ezt az embert, ezt a vegyészeti cikkek -gyárosát ő egyetlen kézmozdulattal leüti, egyetlen ökölcsapással a -földre teríti és… - -Az izmai fájtak a görcsös erőfeszítéstől, amellyel megfékezte magát. Mit -akar csinálni? Botrányt? Itt? Ezek között az emberek között? És miért? -Mert ezek olyan hangon beszélnek, amely neki szokatlan? - -Megfékezte magát, de nagy bágyadtságot és fáradt utálatot érzett. -Szeretett volna elmenni a társaságtól, beülni egy csendes sarokba, -pihenni és szótlanúl nézni az embereket. De nem tudta, hogyan menjen el. -Sokra vittem, – gondolta keserűen, – most már zavarba hoz egy budapesti -fiskálisokból álló társaság… Föltételezem, hogy a gallérom is tavalyi -divatu és a frakkom ráncot vet… - -Körülnézett. Pár lépésre tőlük egy másik társaság állott. Két frakkos úr -és egy nő. A nő: fiatal lány volt és éppen elbocsátotta a két frakkos -urat. - -– Higyjék el, – mondta nekik, – hogy ez mégis tudományos botrány… -Kinevezni egy ilyen tehetségtelen embert egy ilyen elsőrangú fontosságu -tanszékre akkor, amikor két valóban tehetséges ember közül lehetett -volna választani: – ez megalázza az egyetemet és kompromittálja az egész -magyar tudományos életet. - -A két frakkos úr közül az egyik megkockáztatta azt az állítást, hogy -akit arra a fontos tanszékre kineveztek, talán mégsem egészen -tehetségtelen ember. A fiatal hölgy igen energikusan intett nemet: - -– Nem, – mondta határozottan. – Én olvastam a renaissance kezdeteiről -irott munkáját: teljesen tehetségtelen tákolmány. Egyetlen eredeti -gondolat sem. Ami jó van benne: az Burckhardt és Gobineau. Még azt a -fáradságot sem vette magának, hogy más szerzőket is elolvasson. - -Várt egy másodpercig, azután bezárta a beszélgetést: - -– Teljesen tehetségtelen. - -Egy kézmozdulattal megerősítette a dolgot: - -– Tudományos botrány. - -Ugyanezzel a kézmozdulattal és egy mosolygó fejhajtással elbúcsúzott a -két frakkos úrtól és elindult egyenesen Monostory felé. Monostory -meglepetve nézett rá. Hiszen ez egy tizenöt-tizenhat éves kis lány. - -A kis lány odajött hozzájuk, kezet nyujtott a három úrnak, azután -nyugodtan mondta: - -– Anyám, mutasd be nekem Monostoryt. - -Monostory megdöbbenve és álmélkodva nézett rá. Jeneyné látta az -álmélkodását és a lánya felszólítását nem teljesítette pontosan. - -– Monostory, – mondta, – _bemutatom magának_ a Loli lányomat. - -Loli megbiccentette a fejét; nevetve nézett föl az anyjára; az anyja -elmosolyodott és az egész társaság nevetni kezdett. Most Monostory is -velük nevetett. - -Loli kinyujtotta a kezét: - -– Azért én mégis nagyon, nagyon, nagyon örülök. Évek óta vágyódom rá, -hogy megismerkedjem magával. - -Monostory még mindig csodálkozva nézett rá. Lassan megszólalt: - -– Évek óta? – mondta csendesen és mosolyogva. - -– De igen, – felelte Loli, – évek óta. Tíz éves voltam, mikor a papa -elbeszélte, hogyan ugrott maga oda ő elébe, amikor a díjbirkózó -megtámadta és… - -– Szszszszsz!… - -Monostory önkéntelenül felszisszent, hogy Lolit elhallgattassa. -Kellemetlen volt és kínos volt neki az a gondolat, hogy ebben a -társaságban a multjáról szó lesz. - -Loli ránézett és Monostory meglepetve látta, hogy a szeme egészen olyan, -mint az anyjáé. A szeme és a kis orra; és a szája; és a feje; és a -középen elválasztott barna haja. Az egész különös, furcsa, gyorsbeszédü, -éretlen kis asszony tökéletes mása volt ennek a másik megérett és -csendesbeszédü asszonynak. – Monostory egy másodpercig magán érezte a -tekintetét; azután Loli gyors mozdulatot tett, mintha valakinek a -segítségére akarna sietni és így szólt: - -– Jőjjön el innen, Monostory. – Megmutatom magának a házat. - -A válaszra nem is várt. Elindult. Az anyja felsőbbséges, de halk és -gyengéd mosolygással nézett utána, Monostory pedig sietve tett egy -hosszú lépést, hogy utólérje. - -Szótlanul mentek egymás mellett. Monostory megint mély hálát érzett ez -iránt a kis lány iránt, aki kimentette őt egy kényelmetlen, helyzetből -és aki olyan gyorsan mozdult meg, mintha valami fizikai cselekedettel -akart volna segítségére sietni. Milyen különös asszonyok ezek a…! - -Odafordult Loli felé, lenézett rá és a hálaérzése lassan oszladozni -kezdett. Milyen furcsa, éretlen és hangos kis asszonyszemély ez. Most -hallgat, de a hallgatása is olyan önérzetes, hogy szinte kihívóan -hangos. Egy tizenhatéves gyerek, aki úgy sétál végig a termeken, mint -egy királyné. Éretlen kis királyné, – önérzetes, nevetséges, budapesti -kis bankárlány, – nem is tapintatosságból hivott el, – az, hogy -elhivott, az is éretlen nagyoskodás, – tapintatlanság… - -Kelletlenül és fanyar fáradtsággal ment Loli mellett. Loli meg akart -szólalni, de Monostory nem segített neki. Kis barna fejét kétszer is -fölemelte Monostory felé, Monostory azonban konokul, szinte haragosan -nézett előre. Loli végre harmadszor is fölemelte a fejét és halkan -mondta: - -– Bocsásson meg, hogy elhíttam… - -Monostory meglepetve fordult feléje. A Loli lágy tekintetü, mély és nagy -szeme nedvesen csillogott rá. A hangja alázatos volt. - -– Milyen furcsa, – gondolta meglepetve Monostory, – hogy ez ilyen hangon -is tud… - -Loli válaszra várt, de amikor nem kapott választ, még alázatosabban -folytatta: - -– Azt hittem… az az érzésem volt… hogy maga nem érzi ott jól magát… a -között a három börzelény között… - -Monostory meghökkenve fordult feléje és bámulva nézett bele aggódó, kis -arcába. Mi ez? Ez az éretlen gyerek, ez a zöldcsőrű kis madár csakugyan -megérezte volna, amit ő érez? - -– Igen, – mondta Loli szinte bűntudatosan, – azt hiszem, általában nem -érzi jól magát itt nálunk. Nem is érezheti jól magát. Ezek az emberek -mind egy furcsa argot-t beszélnek; sőt egyikük-másikuk jargont beszél; -néha én is alig tudom elviselni őket; nagyon értem, ha magának -türhetetlenek. - -Monostory habozva nézett le rá. A fanyar haragja megenyhült. Ez a korán -érett, éretlen kis budapesti lány nem kellemetlen. Nem tolakodó. De csak -nem fog ő most komolyan szóbaállni vele és csak nem fog neki az -érzéseiről komolyan beszélni? - -– Ha rászánná magát, – mondta Loli, – hogy olyankor jőjjön el hozzánk, -amikor ez a frakkos népvándorlás nincs itt, akkor… akkor talán jobban -érezné magát. - -Monostory elgondolkozva nézett rá. – Az anyja pár perccel ezelőtt -ugyanezt mondta. – Elgondolkozva nézett rá és szinte az akarata ellenére -megszólalt: - -– Én attól tartok, – mondta komolyan, – hogy én sehol már jól nem -érezhetem magamat. - -– Miért? – kérdezte Loli nagyon halkan, nagyon óvatosan, szinte a -lélekzetét visszafojtva. - -Monostory mereven nézett bele aggódó, barna kis arcába: - -– Azért, – felelte csendesen és szinte csak magának, – amiért egy -fájdalmas sebnek a leggyengédebb érintés is kín és amiért… - -Hirtelen elhallgatott. Még egy pillantásnyi ideig elboruló szemmel nézte -a kis lány feszülten figyelő kis arcát, azután heves mozdulattal -elfordult. A szíve megdobbant és az arca elsápadt a szégyenkezéstől. Mi -történt vele? Hová sülyedt le? Hogyan botolhatott így meg? Egy -gyereknek, egy tacskónak, egy éretlen kamaszlánynak elkezdett a lelkéről -beszélni?… - -A fogát csikorgatta. - -– Mi van még hátra! – gondolta fuldokolva, – mi van még hátra, – kinek -fogom még elpanaszolni a bajomat, kit avatok még be a lelki életembe, -mit kérdez most majd tőlem ez a tolakodó tacskó? - -Szótlanul ment előre, az ajkát harapta, és az az érzése volt, hogy meg -kell fordulnia, el kell sietnie és szökve kell kimennie a tavaszi -estébe. Loli azonban egy ideig szótlanul haladt mellette, -egyszer-kétszer fölnézett rá, azután gyorsan, szinte hadarva kezdett -beszélni: - -– Ez itt az empire-szalon, – mondta izgatottan. – Minden budapesti -uriháznak az elkerülhetetlen dísze. A budapesti bankigazgató, sőt a -budapesti ügyvéd sem érzi jól magát, ha nem olyan karosszékben ül, mint -amilyenben Napoleon ült. Neki pont napoleoni karosszék kell, ha nem -olyan, amelyben Napoleon valóban ült, akkor olyan, amelyet egy -terézvárosi asztalos egyenesen Napoleon szellemében állított össze. – -Nem nevetséges ez? - -Monostoryban tüzelt a megszégyenülése és halkan és haragosan odavetette: - -– Nem! - -– Nem? – kérdezte élénken és boldogan Loli, – nem nevetséges az, ha -valaki nem a maga korának a levegőjét akarja maga körül érezni? Volt az -valaha, hogy egy bankár mindenáron elmúlt évszázadok művészetét akarta -maga körül tudni? – Soha. - -Monostory elhuzta a száját. - -– Soha! – mondta gúnyosan. – A renaissance idején se, amelyet maga olyan -jól ismer. - -– Tessék? – mondta Loli ijedten. - -– A firenzei bankárok ugy-e nem a görög művészet levegőjét akarták -„maguk körül tudni…“ - -Loli még mindig ijedten nézett rá. Monostory feléje fordult. A Loli -barna, kis arca ebben a másodpercben olyan ijedt, megzavarodott és -tehetetlen volt, hogy Monostory nem tudott tőle rögtön elfordulni. -Nézett a kis lány tehetetlen kis arcába, azután lassan elmosolyodott, -azután elnevette magát. – Azt a gyereket, aki vele szemben állott, most -végre gyereknek érezte; hangos, nagycsőrű gyereknek, aki azonban -összerezzen, ha rákiáltanak. – Belenevetett a Loli arcába. - -Erre Loli is nevetni kezdett, jókedvűen, fölszabadultan és boldogan. A -nevetése olyan volt, mint egy gyereké, aki az imént még sirt és aki most -fölindultan és lihegve keresi a frissen született jókedve szavait. - -– Maga, – mondta boldogan nevetve, – maga… Most maga védi velem szemben -a bankárokat. - -A fölindulása, a fölindult nevetése, a gyerekzavarodottsága még mindig -olyan kedves volt, hogy Monostory vigasztalóan mondta: - -– No jó, hiszen magának van igaza. – Azért a firenzei bankárok is -renaissance-művészetet „akartak maguk körül tudni“; és az ember legyen -hű a saját kora művészetéhez; és ha régit akar, akkor valódit akarjon; -és ha nem telik rá, akkor ne akarjon régit; – és maga nem szereti a -történelmi darabokat se… - -– Nem! – kiáltott jókedvüen Loli. - -– És az nem baj… majd rájön, hogy azok a legszebbek, azok az igaziak; és -maga nagyon kedves kis budapesti képromboló; és bizonyosan ezeket a -képeket se szereti… - -Rámutatott egypár képre, amely a falon függött. - -– Nem, – mondta boldogan Loli, – utálom őket. Fotografikus festészet! - -– Igaza van, – felelte komolyan Monostory, – vérlázító visszaélés a -művészet nevével, hogy ezek a képek hasonlítanak arra, amit ábrázolnak, -– ez a fotografikus festészet sürgősen kiirtandó, – a maga barátai majd -kiirtják, – de az nem tesz semmit, maga mégis nagyon kedves kis lány, – -és miért nem szólít engem voltaképpen bácsinak, amikor én az apja révén -valami távoli rokonságban is vagyok magával és amikor nincsen olyan -művészi elv, amely ezt megtiltaná, sőt ellenkezőleg, éppen a legujabb -művészet érdekében szükséges volna, hogy mindenkit, aki még a -fotografikus festészet híve, a könyörtelen fiatalság legalább is bácsivá -bélyegezzen… - -Loli kipirultan, csillogó szemmel és boldog nevetéssel hallgatta -Monostoryt. A boldog nevetése szinte el sem akart állni; az egész kis -lány úgy tele volt valami ragyogó, nagy örömmel, hogy az örömtől szólni -sem tudott. Boldogan nevetett, ragyogó arccal fürdött a maga jókedvében -és nedves ajkai közül állandóan kicsillogott fehér fogsora. Monostorynak -kellett ismét megszólalnia. Mosolyogva szólította föl Lolit ujra, hogy -szólítsa őt bácsinak, de Loli erre semmiképpen sem volt hajlandó. -Elragadtatva nézett Monostoryra és nevetve és makacsul rázta meg újra -meg újra barna kis fejét. Monostory végre másról kezdett beszélni; Loli -erre újra visszakapta a szavát; szaporán beszélt és vidáman kalauzolta -át Monostoryt a hátralévő szobákon. Végigmentek az egész házon és -jókedvűen beszélgettek. - -Amikor újra visszakerültek a hallba, egy mosolygó fiatalember uszott -feléjük a tömegben. - -– Loli kisasszony, – mondta már messziről, – Loli kisasszony… - -Habzó barátsággal közeledett feléjük, de a lendülete egyszerre elbágyadt -egy kissé. Észrevette Monostoryt. Monostory is észrevette őt. - -– Ah, – mondta halkan, – úgy látszik, egy barátja jön… - -Loli fölnézett rá, és Monostorynak megint az az érzése volt, hogy a -nyelvét kellene leharapnia. Hiszen itt már megint az érzelmeiről -beszélt. Mi szükség volt rá, hogy ez a kis lány tudja, milyen véleménye -van neki az andorlaki kerület képviselőjéről? - -Az andorlaki kerület képviselője halkabban bár, de még mindig -lendületesen közeledett feléjük és az egész szívét beleöntötte a -köszönésébe: - -– Kezét csókolom, Loli kisasszony, – mondta melegen. - -Loli szótlanul nyujtott neki kezet, azután Monostoryhoz fordult: - -– Az urak, – kérdezte, – nem ismerik egymást? – Buzát János, a… - -– Oh, mi nagyon régen ismerjük egymást, – szakította félbe Buzát. – -Szervusz István bátyám. - -– Szervusz. - -Monostory kezet nyujtott. Az arca mozdulatlan volt, a kézszorítása -korrekt, de a szemét lesütötte és az egész lényéből úgy áradt a -hidegség, hogy pár másodpercre csend támadt. Buzát nem tudott szólni. -Loli aggódva nézegetett Monostoryra, de Monostory nem szólt és ő végre -halkan megkérdezte Buzáttól: - -– Hm… az anyámat látta már? - -– Oh igen. - -– Hm… igen… és készül szorgalmasan az első beszédjére? - -– Igen. És csakugyan elhatároztam, hogy kulturális témáról fogok -beszélni. Kétségtelen, hogy ez a legokosabb. Ez végre is nem hiába régi -parlamenti bölcseség, – fiatal politikus legjobban teszi, ha nem hívja -ki maga ellen senkinek az indulatait, hanem olyan tárgyat keres, amely -egyesítheti a jobboldalnak és a baloldalnak a rokonszenvét. - -– Igen… és mit akar mondani?… - -Buzát magyarázta, hogy mit akar mondani. Loli figyelemmel hallgatta, -időről-időre kérdezett valamit és néha aggódó pillantást vetett -Monostoryra. Monostory lesütött szemmel hallgatott, azután lassan -hátrahuzódott és végül csendesen elment. - -Fáradtan keresett egy karosszéket, leült és nézte az embereket. Nézte -őket. Idegenek voltak. Ujra rájött az az érzés, hogy furcsa és -gyülöletes korcsok nyüzsögnek körülötte… idegenek… ellenség… - -Nézte őket és a haragját és az utálatát egyszerre valami egészen -másfajtáju nyugtalanság űzte el. Szótlanul és puha lépésekkel odajött -hozzá és halkan leült melléje Loli. Mit akar ez itt? Miért jött ez ide? -Miért jön utána? Miért küldte el magától azt, a kivel beszélt? Hová -tette? - -Önkéntelenül körülnézett Buzát után. Loli észrevette a mozdulatát és -bátortalanul és szinte mentegetőzve szólalt meg: - -– Azt hiszem, – mondta óvatosan, – nem tehetséges ember. Nem igazi -talentum. - -– De igen, – felelte halkan és haragosan Monostory, – nagyon tehetséges -ember. Rendkivül tehetséges ember. Igazi, nagy, aranyértékü tehetség. - -Loli ijedten nézett rá és félénken szólni akart. Ekkor azonban az apja -közeledett feléjük egy őszülő és kövéredő úrral; Loli elhallgatott és -várta, hogy az apja és a kövéredő úr csakugyan hozzájuk jönnek-e. -Odajöttek. Monostory is felnézett rájuk. Felnézett rájuk és a szíve -nagyot dobbant. Ez a kövéres és fáradt ember Hollódi Artur. - -Jeney megállott előttük. Monostory lassan fölkelt. Jeney idegesen -mosolyogva nézett rá; az ideges mosolygása biztatás, bátorítás és kérés -volt; Monostory lesütötte a bátorítás és a kérés elől a szemét. Jeney -erre odafordult Hollódi Arturhoz. - -Hollódi mozdulatlan állott mellette, azután fölemelte a kezét: - -– Jó estét Lolika, – mondta csendesen. - -Olyan lassan beszélt, mintha minden hangnak, amelyet kimond, rendkívüli -értéke és különös súlya volna. A fáradt szempilláját úgy emelte föl, -mintha különös munkát végezne vele. A megállása, a lélegzetvétele, egész -szótlan exisztenciája, puszta léte olyan volt, mintha csupán a -létezésével hallatlan fontosságu tevékenységet végezne. - -Loli egy gyors pillantással ránézett, a pillantása villámgyorsan -végigsiklott Monostoryn és az apján is, megérezte, hogy valami különös -és Monostoryra fontos dologról van szó és elfogódva mondta: - -– Jó estét Hollódi bácsi. - -Monostory megérezte az elfogódottságát és tompa harag lobbant föl benne. -Mit félti őt ez a gyerek? Fölemelte a fejét és a szeme lobogva nyilt ki. - -Jeney ekkor megszólalt: - -– Engedd meg Artur, – mondta elfogódva, – hogy bemutassam neked -Monostory Istvánt. - -Hollódi lassan emelte föl súlyos szempilláját és úgy nyújtotta ki fáradt -kezét, mint aki drága ajándékot ad. - -– Örülök, – mondta halkan. - -Végtelen lassusággal beszélt. Minden szavának külön értéke volt. Olyan -volt, mintha hallatlan értékü drágaköveket rakna le aranylapra: - -– Örülök, – mondta lassan. – Már… sok… szépet… hallottam… önről. - -Monostory nem bírt magával. A szeme elborult és a feje megszédült. -Részeg düh gyulladt ki benne. - -– Én… is… örülök, – felelte végtelen lassusággal és hideg dölyffel, – -már… én is… sok… szépet… hallottam… önről. - -A Hollódi fáradt szeme nagyra nyilva bámult rá. Jeney elsápadt; Loli -hirtelen, rémült mozdulattal a szájához emelte a kezét, és a szeme -könnyes lett. - -Három végtelen másodperc telt el. Hollódi végre összeszedte magát. -Fölkapott fejét lassan leeresztette, tágra nyilt szemére csendesen -ráhunyódtak nehéz pillái; olyan volt, mintha becsukta volna a szemét. A -szeme azonban nyitva volt, idegesen futkosott ide-oda a Monostory -lakkcipőjétől a Monostory ingmelléig; az ingmellen idegesen tétovázott -egy ideig, azután újra fölemelkedett a Monostory arcáig. - -A két sárga szemből szinte pattogva sziporkázott a harag, a dölyf és a -bosszúvágy. A Monostory bánatos, sötét és mély szeme azonban kiállta ezt -a tekintetet. A két szempár összevillant. De Monostory magasabb volt és -Hollódinak föl kellett néznie, hogy megkereshesse szikár és tiszta -fejét. És Monostory olyan magasról nézett le, és olyan sötét, hideg, -megközelíthetetlen és bánatos dölyffel nézett le, hogy Hollódi újra -megzavarodott. A száját kinyitotta, de az éles és gőgös válasz, amelyre -készült, nem tudott kipöfögni a száján. A szája nyitva maradt. Becsukta. -Azután ismét kinyitotta; elpirult, és erre akadozva és gyorsan mondta: - -– Ah… hiszen ez igazán örvendetes. Annál jobb. - -Monostory fáradt és hideg gőggel nézett le rá és végtelen lassúsággal -mondta: - -– Igen… Annál… jobb. - -Hollódi egy eltorzult mozdulattal húzta szét a száját, mintha szólni -akarna, vagy harapni akarna, vagy sírni akarna; azután elpirúlva, nagy -erőfeszítéssel rendbe szedte az arcát, mosolyogva, búcsúzkodva bólintott -egyet és tovább akart menni. Monostory egy helybenhagyó, jóindulatú -fejmozdulattal elbocsátotta. - -Hollódi elsápadva indult útnak. Jeney, aki eddig az ajkát harapdálva -állott mellettük, most utána sietett, karon fogta és hevesen, halkan -beszélni kezdett hozzá. Hollódi mosolyogva, vonagló szájjal emelte föl a -szabad kezét. - -– Semmi… semmiség. Nem tesz semmit… Ne beszéljünk róla. - -Nemsokára hozzájuk csatlakozott valaki és a beszélgetés abbamaradt. -Azután újabb csatlakozók jöttek; nagy félkör támadt Hollódi körül; -Hollódi fáradtan leeresztett szempillákkal állott a félkör közepén és -végtelen lassúsággal, halkan és udvariasan kegyetlenségeket mondott -azoknak, akik udvarolni próbáltak neki. - -Monostory mozdulatlanul nézett utánuk, amint elmentek tőle és sokáig -mozdulatlanul nézte, amint Hollódi köré gyűlnek az emberek. Megérezte, -hogy Hollódi most ott irgalmatlan dolgokat művel és ez még valami -csendes elégtételt szerzett neki. Mert amint nézte, ahogyan Hollódi a -rémült és mentegetőző Jeneyvel lassan eltávozik tőle, a fejétől a -talpáig végigperzselt és végigsajgott rajta az a gyötrő szégyenkezés, -amelyet már akkor érzett csendesen izzani magában, amikor még csak -készült rá, hogy dölyfös válaszát kimondja. Mit csinált megint? Volt-e -rá mindenekelőtt joga, hogy Jeneyt ebbe a kínos helyzetbe hozza? Miért -neveletlenkedett? Miért bántotta meg ezt a Hollódit? Miért bántott meg -valakit, aki a maga módja szerint végre is jó akart hozzá lenni? Miért!… -Mert dölyfös volt. Mert leereszkedett hozzá. Mert jó akart hozzá lenni. -Mert az a csőcselék ott most udvarol neki. Mert utálja ezt az egész éhes -és szájas népséget, tolongó és piszkos tőzséreket, mert nem látják a -homlokán a géniusz ragyogását, mert ő úr és a halálba megy… - -Részeg és kigyulladt szemmel nézett körül és ekkor egyszerre meglátta -maga mellett a sápadt, nagyszemű és didergő Lolit. Ránézett; a -haragjának a mámora ellobbant; a feje újra hideg lett; a tekintetét -elfordította tőle és csendesen és szótlanul leült. Loli dideregve, de -csendesen és szótlanul melléje ült. Monostory ránézett. Loli dideregve -próbált megszólalni; az ajkán erőltetett félmosolygás volt; a csillogó -fogsora látszott; úgy akart tenni, mintha semmi sem történt volna és -mintha nyugodtan folytathatnának egy közömbös beszélgetést. - -– Kedves, – gondolta magában Monostory. – Milyen kedves kis bogárka… -kár, hogy ezeket is itthagyja az ember. - -Loli dideregve erőlködött, hogy el tudjon kezdeni valami beszélgetést és -amikor Monostory ránézett és ő látta, hogy a Monostory arca megenyhül és -kiderül, akkor hirtelen megszólalt: - -– Igen, – mondta, – én magától már régen számon akartam kérni valamit. - -– No, no, – mondta Monostory szinte jókedvűen. - -Loli szólni akart, de ekkor Monostory félbeszakította: - -– Várjon csak, kislány, – mondta szinte mosolyogva, – azt mondja: régen… -Nem csalja meg az emlékezőtehetsége? Mi az, hogy régen? - -– Négy éve. - -– Oh, az már szép idő. De honnan van az, hogy nekem már négy évvel -ezelőtt szerencsém volt a maga tudatába bevonulni; négy évvel ezelőtt -maga, gondolom, a felső leányiskola első osztályából tett magánvizsgát. - -– Nem; a második gimnáziumból tettem vizsgát és nem magánvizsgát, mert -nyilvános iskolába _akartam_ járni… - -– Pardon, pardon, nekem pedig nem volt szándékomban megbántani. Tehát a -második gimnáziumba járt. És honnan értesült második gimnázista korában -az én szerény, bár hangos létemről? - -– Oh, papa nagyon sokat beszélt azelőtt is magáról, – mondta gyorsan -Loli – és akkor hazahozta egy fotografiáját. - -Hirtelen elpirult. Monostory elfordult tőle, hogy a pirulást ne kelljen -előtte szégyelnie és csöndesen mondta: - -– No jó, hát most azután mi az, amit maga – már négy éve – számon akar -tőlem kérni. - -– Számon akarom magától kérni, – felelte hevesen Loli, – az anyámról -való rossz véleményét. - -Monostory meglepetve és meghökkenve fordult feléje. - -– Tessék…? - -– Igen, – mondta Loli kipirultan, – én tudom, hogy magának az anyámról -és a családjáról nagyon rossz véleménye volt. Tudom, hogy a papát -lebeszélte arról, hogy az anyámat elvegye. Tudom, hogy egy éjjel ezt -mondta neki: „ha pedig a Joel-lányt elveszed, akkor legyen helyettem az -öreg Joel Dávid a legjobb barátod“. Tudom, hogy maga a papát azzal -gyanusította, hogy az anyámat csak a pénze miatt akarja elvenni. - -Monostory zavarodottan nézett a Loli kipirult arcába. - -– Én, – mondta, – nem… - -Elakadt. Érezte, hogy nem szabad hazudnia. Fölemelte a fejét. - -– Igaz, – mondta csöndesen, – mindez így volt. - -Még mondani akart valamit, de Loli elébe vágott. - -– Igy volt, – mondta hevesen. – Már most: ez az elfogultság az anyám -ellen természetesen csak az ő személyének szólhatott. - -– Bocsánat… - -– Csak az ő személyének. Mert azt csak nem tételezhetem föl, hogy -_magában_ felekezeti vagy faji elfogultság van! - -Monostory szólni akart, de belenézett a Loli csillogó, lelkes szemébe és -erre elhallgatott és lesütötte a szemét. Mit mondjon? Mit válaszoljon -erre a fölháborodott, lelkes kérdésre? Inkább hallgatok, – gondolta, – -miért ábrándítsam ki és miért bántsam meg? - -Loli várt, azután biccentett egyet a fejével és folytatta: - -– Tehát: személyes elfogultság. - -Elhallgatott. Monostory várta, hogy tovább beszéljen; magán érezte -lelkes, meleg szemének türelmetlen, követelőző és sürgető tekintetét; -lassan fölnézett, bólintott egyet és gyöngéden, halkan megkérdezte: - -– Igen… és maga szerint mit kellett volna tehát tennem? - -– Én szerintem, – felelte hevesen Loli, – egy olyan embernek, mint maga, -kötelessége lett volna meggyőződést szerezni arról, igaza volt-e ebben -az elfogultságban. De ha már ezt egy évtizedig elmulasztotta, akkor tíz -év eltelte után mindenképpen be kellett volna látnia, hogy tévedett. Be -kellett volna látnia, hogy a papa igenis nem a pénzeért vette el az -anyámat, hanem azért, mert szerette. Hogy az anyám… nem az, akinek maga -gondolta, hanem… hanem a legjobb… és a legkülönb és… a legnemesebb -asszony… És ha ezt belátta, akkor föl kellett volna keresnie a legjobb -barátját, akit eltaszított magától, föl kellett volna keresnie… és… és… - -Nem tudta folytatni. Az izgalomtól elcsuklott a hangja és a szeme -könnyes lett. Monostory jóindulattal és gyöngéden nézett rá. - -– Igaza van, – mondta komolyan. – Én _ezt_ a hibát is elkövettem. - -Halkabban folytatta: - -– De magamat ezért is meg fogom büntetni. - -Loli megzavarodott. A lelkessége és a lendülete elbágyadt, bizonytalan -mozdulattal emelte föl a kezét és lassan elsápadt. - -– Bocsásson meg, – mondta remegő hangon, – én azt hiszem… illetlenség -volt… és tapintatlanság volt, hogy ezt most elmondtam… - -– Nem volt az, – felelte komolyan Monostory. - -Loli rémülten tördelte a kezét. - -– Nem jól tettem, – mondta halkan és sápadtan. - -– Jól tette. - -Loli szólni akart, de egyszerre fölnézett és összerezzent. Egy karcsu, -feketehaju, kicsattanó szépségü asszony sétált körülöttük. Loli ránézett -és könnyes, barna szeme szikrázni kezdett. A feketehaju asszony ekkor -egyenesen feléjük indult, mosolyogva odament Lolihoz és megállott -előtte. - -– Szervusz Loli, – mondta barátságosan. - -Loli ekkor felugrott. Monostory is felállott. De Loli hátat fordított -neki. Egyenesen odaállott közéje és a feketehaju asszony közé és -tüntető, éneklő, magas gyerekhangon válaszolt: - -– Kezedet csókolom, Mili néni…! - -Monostory mozdulatlan arccal, befelé elmosolyodott. Milyen kedves. -Milyen harcias. A feketehaju asszony nem nézett Monostoryra; hősiesen -mosolygott és mosolyogva nézett le Lolira. - -– Mit csinálsz Loli? – kérdezte nyugodtan. - -Monostory bizonyosra vette, hogy Loli most bemutatja. Lehetetlen, hogy -ne mutassa be. Loli azonban ridegen és könyörtelenül felelte: - -– Beszélgetek. - -Monostory meghökkent és befelé ujra elmosolyodott. A feketehaju asszony -is halálmegvetéssel mosolygott, lassan bólintott egyet és jóindulatuan -és csendesen mondta: - -– Jó mulatást Loli. - -– Kezedet csókolom, Mili néni. - -A feketehaju asszony elment. Loli szikrázó szemmel fordult vissza és -felindultan és elszántan ült vissza a helyére. Monostory mosolyogva ült -le melléje. Loli még lihegett az erőfeszítéstől és a fölindulástól, de -győzelmesen tekintett a lassan eltávozó ellenség után, azután Monostory -felé fordult. Monostory mosolyogva nézett rá. Loli elpirult. Monostory a -segítségére sietett. - -– Ki volt ez? – kérdezte közömbösen. - -– Ez? Ez egy bánatos özvegy, aki magával is szivesen megvigasztaltatná -magát. - -– Ah…? - -– A szép Steinschneiderné. Steinschneider és Novák. Posztóáruk, továbbá -juta és kender. Ha kedve van hozzá, csak egy szót kell szólnia és amit -most elmulasztott, azt pótolhatja. - -– Úgy…? - -Monostory pompásan mulatott. Jókedvüen mosolyogva nézte Lolit, de a -mosolygása Lolit most nem nyugtatta meg, hanem ingerelte. - -– Utálatosak – mondta magánkívül, – ezek az öreg asszonyok. - -– Öregek? – kérdezte meghökkenve és mosolyogva Monostory. - -– Öregek! – felelte haragosan Loli. - -– Hát hány éves lehet ez a… ez az öreg asszony? – kérdezte óvatosan -Monostory. - -– Ez, – felelte remegve és megvetően Loli, – ez van már harminckettő is. - -Monostory hangosan nevetni kezdett. Jóízüen, édesen és hosszan nevetett. -Loli meghökkenve és kissé sértődötten bámult rá, azután félig sírva ő is -vele nevetett. Monostory sokáig nevetett, azután lassan elkomolyodott. -Sokáig, komolyan nézett maga elé, azután csendesen fölállott. - -– Kedves kis lány, – mondta Lolinak, – azt hiszem, sok esztendő óta nem -nevettem ilyen jóizüen… - -Loli durcásan vonogatta a vállát. - -– Én nem akartam, – mondta, – hogy kinevessen. - -– Nem nevettem ki magát. Nevettem. Mindenen. Olyan dolgokon, amiket az -ember hajlandó máskor tragikusan venni. Ez jó volt. Köszönöm kis lány, – -kedves kis lány, – és Isten vele. - -Loli rémülten nézett rá. - -– Már elmegy? - -– El. És ne tartóztasson. Nem tudok tovább maradni, nem, nem tudok, nem -szabad tartóztatnia. - -– És… és, – mondta Loli sápadtan, – mit mondjak a papának és…? - -– Mondja meg… mondja meg neki, hogy magával sokáig beszélgettem és hogy -magának elmondtam, hogy belátom és megbánom minden hibámat. Isten vele -kis lány, – kedves kis lány. - -Loli nem válaszolt. Remegő kezét beletette a Monostory kezébe, azután -állva maradt és mozdulatlanul és sápadtan nézett Monostory után. - -Monostory lassan átment a zsúfolt termeken, a ruhatárban fölvette a -köpönyegét és kiment az utcára. Kint lassan ballagott előre a csendes, -tavaszi éjszakában. Nyugodt volt: megnyugodott, lecsendesedett és -tisztán látó. De magányosnak és elhagyottnak érezte magát. - -Magához füttyentett egy kóbor kocsit és elhajtatott az Ország Géza -lakása elé. Fölment és sokáig csengetett. Végre egy álmos legény kidugta -a borzas fejét az ajtón és kelletlenül és bosszúsan kérdezte: - -– Mi kell, na… - -Monostory rárivallt: - -– Csend, kölyök! Hol a gazdád? - -Az álmos legénynek kiment az álom a szeméből; kiegyenesedett és -meghökkenve felelte: - -– Kint van a Svábhegyen… Már egy hete… Mert dolgozik. - -Monostory odadobott neki néhány ezüstpénzt; a legény feszesen köszönt; -Monostory lement a lépcsőn, beült a kocsijába és fölhajtatott a -Svábhegyre. A csendes éjszakai út azonban fölizgatta és nyugtalanította. -Mire fölért a hűvös hegyre, lázas volt és reszketett. A hotel portását, -aki vonakodott Országot felkölteni, mert Ország megtiltotta, hogy -felköltsék, már majdnem fölpofozta; Országot, akit végre mégis -felköltöttek és aki gyorsan felöltözködve lejött hozzá, türelmetlenül -fogta karon: - -– Jöjjön velem, – mondta neki rekedten. – Szükségem van rá, hogy… - -Ország beült a kocsijába. A kocsi vágtatott le velük a hegyről a -városba. Egyikük sem szólt. Monostory egy kávéház előtt megállította a -kocsit és kifizette a kocsist. Bementek a kávéházba. Monostory italt -rendelt és türelmetlenül és szomjasan ürítette ki az első poharat. -Ország az ajkához emelte a poharat, de érintetlenül tette vissza maga -elé. Monostory ránézett. Ország egy mentegetőző mozdulatot tett. - -– Nem iszik? – kérdezte Monostory. - -– Nem, – felelte Ország. – Egy hete dolgozom. Ilyenkor nem tudok… - -Monostory ivott, azután csendesen megszólalt: - -– Ime, – mondta ingerülten, – ez is egy jól berendezett lélek. Rendben -tartott vegyeskereskedés… Néhány fiók van a mámor számára is; néha -kihúzza ezeket a fiókokat; de mikor a kellő adagot kimérte belőlük, -akkor gondosan visszatolja őket, és akkor jön a rendes árusítás… pontos -kiszolgálás… polgári haszonra a többi fiókból: egy kis sáfrány, egy kis -gyömbér; a színmű némi erotikával; a regény úri családok, leányos-házak -igényeihez mérten… - -Ország nem válaszolt. Monostory elhallgatott, nézte az italt, amely -előtte állott, azután fölemelte a szemét. - -– Nincs, – mondta halkan és megvetően, – a maga fajában az abszolutnak a -lehetősége… A valaminek a szükségszerüsége, a véglegessége, a -lezártsága, a hozzáférhetetlensége… Maguk rontották meg a világot a -mindent megértéssel is… Magukban megvan minden lehetőség, de egy sincs -meg tökéletesen és lezártan. Se szolgák nem tudnak lenni, se urak. Se -katonák, se vezérek. Se alattvalók, se fejedelmek… Hollódi Artur se -királya a pénznek. Kasznárja, nem királya. Ha királya lett volna, nem -aláztam volna meg; de mert csak kasznárja és mert nem királyi felség az, -ami benne van, hanem csak kasznárdölyf, meg kellett fenyítenem. - -Ország kérdően nézett rá. Monostory erre elmondta neki, mi történt. -Ország nem szólt semmit. Monostory erre tovább beszélt: - -– Mi az, amit én cselekedtem? Egy mozdulattal rámutattam arra, amire rá -kellett mutatnom: az örök szakadékra, amely közöttünk van. Egy haldokló -harcos, aki végső erejével még egy utolsó sebet ad… - -Újra várt. Ország nem válaszolt. - -– Mert, – mondta ekkor Monostory, – Schopenhauernek igaza van: a hosszú -elnyomatás a hibáikat érthetővé teszi; a részvétet megérdemlik; de az -ország sorsának intézését rájuk bízni: bűn!… - -Keserűen és lázasan beszélt. Ország félkarral az asztalra dőlt; kezére -támasztotta sápadt fejét és sötét szemmel és összeszorított szájjal -hallgatott. Az éjszaka mult; Monostory ivott és lázasan beszélt; Ország -szótlanul nézte. Végre hajnalodott. Monostory fölállott. Végigsimította -a homlokát; kinézett az utcára; azután visszafordult Országhoz: - -– Miért nem szól? – kérdezte. - -Ország sápadtan állott föl, fölvette a felöltőjét és fázósan bújt bele. - -– Az ön sorsán gondolkozom, – mondta csendesen. - -Monostory nem kérdezősködött, szótlanul kezet fogtak és elváltak. - - - - -VI. - -Monostory másnap későn kelt föl. Amikor lement, a portás jelentette -neki: - -– Telefon-üzenet jött a nagyságos úrnak. - -– Kitől? - -– Itt van a szám. Kéretik a nagyságos urat, szíveskedjék fölhívni… a -Lóli kisasszony beszélt. - -Monostory vállat vont, átvette a papirosdarabot, kiment az utcára, -összegyűrte a papirosdarabot és eldobta. Délután a kaszinóban a -tarokkpartijánál egy komornyik jött hozzá: - -– Nagyságos úr, a telefonhoz kérem… - -– Ki hí? - -– Jeney Loli kisasszony. - -Monostory habozott egy másodpercig, azután fölindultan mondta: - -– Nem megyek. Mondja, hogy nem vagyok itt. - -Másnap még egypárszor letagadtatta magát otthon a hotelben is és délután -a kaszinóban is. Harmadnap délelőtt, amikor fölkelt, a pincér ezzel a -jelentéssel jött be hozzá: - -– Két hölgy várja a nagyságos urat. - -– Hol? - -– Lent a hallban. - -– Kik azok? - -– Megkérdezem a portástól. - -Megkérdezte és jött vissza a jelentéssel: - -– Jeney Flóra kisasszony és miss Jeffries. - -Monostory mérgelődött. Mit akar ez a tacskó? Miért nem hagyja békében? -Miért nem érti meg: mit jelent az, ha valaki tízszer letagadtatja magát? -Eszébe jutott, hogy a legokosabb volna a hotel vendéglőjén keresztül -egyszerűen kimennie az utcára, de azután elhatározta, hogy mégis lemegy -a hallba. Legalább végez egyszer és valóban mindenkorra… - -Lement a hallba. Egy nagy karosszékből fölállott Loli és öt lépést elébe -ment. A napos, nagy hall közepén élesen kirajzolódott formás kis alakja; -barna arcából aggódva csillogott ki mély és nagy szeme. A Monostory -bosszúsága észrevétlenül eloszlott. - -– Jó napot, kis leány, – mondta barátságosan. - -– Jó napot, – szólt elfogódva Loli. - -Keztyűs kis kezét beletette a Monostory kezébe, azután visszafordult a -karosszék felé, amelyből fölkelt. Monostory utána ment. A karosszék -mellett egy másik karosszék állott; a karosszék előtt pedig egy szőke -nő: miss Jeffries. Loli bemutatta neki Monostoryt. Mind a hárman -leültek; néhány szót előbb angolul beszéltek; azután Loli magyarul -mondta: - -– Én azért jöttem, hogy megkérjem magát, ebédeljen ma velünk… Igaz: -telefonon már két nap óta keresem… - -Monostory belenézett csillogó, őszinte és tiszta szemébe és -megzavarodott. - -– Igen, – mondta, – igen… én ma akartam fölszólítani magukat… - -– Annál jobb, – felelte Loli. – Hát e szerint velünk ebédel. Magán kívül -csak hárman vagyunk: anyám, a papa és én… Kettőkor eszünk. - -Föl akart állni. - -– Várjon, várjon, – mondta elmosolyodva Monostory. - -Loli várt. Monostory elgondolkozva nézett le a földre. - -– A maga édes apja, – kérdezte halkan, – igazán olyan kivánatosnak -tartja az én társaságomat? - -Fölnézett. - -– Igen, – felelte Loli gyorsan és elpirulva. - -Monostory észrevette a pirulását. - -– Mondja meg őszintén, – mondta komolyan, – ugy-e maga sürgette az -édesapját… és az anyja támogatta… és az apja előbb hallani se akart -róla, azután lassan beleegyezett?… - -– Nem, nem, higyje el… a papa ma már maga siettetett engem, hogy -telefonozzak. - -– De tegnap…! - -Loli megzavarodott. Monostory gyöngéden mondta: - -– Kedves kis Loli, köszönöm, nem megyek el magukhoz ebédre. - -– Kérem, jöjjön el. - -– Nem. - -Loli kétségbeesve kulcsolta össze a kezét. Monostory könnyedén mondta: - -– Nézze… majd máskor… várjunk egy kicsit… hadd múljék egy kicsit az idő… - -Loli kétségbeesve fakadt ki: - -– De mi holnap már elutazunk… - -– Hová? - -– Borsodjenőre. - -– No hát… ha onnan visszajönnek. - -– Onnan a tenger mellé megyünk és azután a Tátrába… Igen, ha… ha… ha -elfogadná azt a meghívást, hogy töltsön egypár hetet nálunk Borsodjenőn… - -– N… n… nem… köszönöm… lehetetlen. - -– Látja…! - -– Igen: hát akkor majd ősszel… fönntartom magamnak őszre azt a -szerencsét, hogy a maga kedves meghívását… - -Könnyedén beszélt; úgy, mint ahogyan egy meghívásról szokás beszélni. -Loli azonban égő, nagy szemmel nézte. - -– Megigéri nekem, – kérdezte mereven, – megigéri nekem a… Megigéri nekem -a becsületszavára, hogy ősszel, mondjuk pontosan: szeptember tizedikén -ott lesz nálunk ebéden?… - -Monostory elfordította a tekintetét. A szíve megdobbant. Erőltetetten -nevetett: - -– Istenem, – mondta, – én őszre tartom fönn azt a szerencsét, hogy a -maga vendége lehessek, de ne kívánja tőlem, hogy ilyen pontos dátumokhoz -odaszegezzem magamat… - -– Látja…! - -– Igen… majd… akkortájt… valamikor… - -– Megigéri nekem becsületszavára, hogy szeptember hónapban egyszer… csak -egyszer… vendégünk lesz? - -Monostory izgatott lett. - -– Mit tudom én, – mondta türelmetlenül. – Ne kívánjon tőlem ilyen -igéreteket. - -Loli fölkapta a keztyűs kezét a szájához, mintha bele akart volna -harapni. A szeme könnybe lábadt. - -– Igérje meg, – súgta reszketve, – becsületszavára… - -– Most elég volt, – mondta Monostory magánkívül. – Hát én még meg sem -dögölhetek békében! - -A Loli ajkán kétségbeesett zokogás buggyant ki; az angol nő fölugrott, -és Monostory megriadtan nézett Lolira. Miért kiáltott rá erre a -gyerekre? Miért mond neki kíméletlen őszinteségeket? Miért nem hazudik -neki? Körülnézett. A hallban kevés ember volt és a Loli hangtalan sírása -alig keltett föltünést. - -Odalépett Lolihoz. Félretolta az angol nőt. - -– Lolika, – mondta csendesen és gyöngéden, – Lolika!… - -Loli fölemelte könnyáztatta arcát: - -– Mit kíván tőlem, Lolika? – kérdezte Monostory halkan. - -– Azt, – felelte szepegve Loli, – hogy igérje meg nekem becsületszavára… - -– Igérjem meg becsületszavamra? - -– Hogy ősszel… hogy ősszel még… ősszel még élni fog. - -Monostory bólintott, és szeliden és derülten mondta: - -– Becsületszavamra igérem, hogy ősszel még élni fogok. - -Loli fölállott. Kinyújtotta a kezét. Monostory megfogta. A keztyűs, kis -kéz keményen rákapcsolódott az ő kezére. - -– A becsületszavát adta, – mondta Loli lázasan. - -– A becsületszavamat adtam. - -– Viszontlátásra, ősszel. - -– Viszontlátásra, ősszel. - -Loli hosszan, lázas és rajongó szemmel nézett Monostoryra, szólni akart, -de megint könnyek szöktek a szemébe, egy szótlan fejmozdulattal búcsút -intett, még egyszer megszorította a Monostory kezét, azután elsietett. -Az angol nő csodálkozva indult utána. - - - - -VII. - -A kávéház terrasza kiürült. Az ívlámpákat eloltogatták; egyetlen -villamos körtét hagytak égve a Monostory és az Ország közelében. -Monostory hátradőlt a székén és csendesen beszélt: - -– … És a budapesti nyár is undorító. Nincs város a világon, amely így -tele tudna lenni nehéz párával, köddel, gőzzel és piszokkal. A budapesti -nyár dühöt és haragot forral föl az emberben: a maga és a környezete -indulatos lenézését és lángoló megvetését. Ezt a várost a nyara teszi -teljesen moráltalanná. Ha mindig tavasz volna, lehetne itt a kis -dolgokat szeretni, a fákat az utcán, a fizetést elsején, a -takarékpénztári könyvet az első ötven koronával; de a budapesti nyár -sikkasztó és pezsgőivó nihilistákat nevel csendes kishivatalnokokból. - -Ország nem felelt. Csendesen ivott és nézte Monostoryt. Monostory -ingerülten kérdezte: - -– Miért nem szól?… Mi van magával?… Miért olyan agressziven elégedett? - -– Elkészültem a darabommal, – felelte Ország csendesen. - -– No? És? - -– És… életemben először… meg vagyok vele elégedve. Azt hiszem, nagyon -jó. - -Monostory sokáig hallgatott. Fölemelte a poharát; ivott; letette; megint -hallgatott, azután szikrázó szemmel fordult Országhoz: - -– Komolyan hiszi ön azt, – kérdezte megvetően, – hogy… hogy például én -nem tudnék egy olyan darabot írni, mint amilyenre ön most annyira -büszke? - -– Komolyan hiszem. - -– Ah… - -Monostory gúnyosan hördült föl, de Ország a szavába vágott: - -– Komolyan hiszem, hogy nem tudna. De nem azért, mintha a tehetségéből -nem telnék. Önnél sokkal kisebb tehetségű emberek, ha ráadják magukat az -írásra, a végén egészen használható, sőt igen kitünő dolgokat írnak… -Minden második emberből kitelne egy olyan szomorú lény, amilyent a -huszadik században előkelő írónak hínak. - -– Akkor hát?… - -– Ön mégsem tudna… Mert a legsilányabb háromfölvonásos színdarabhoz, a -legvizenyősebb regényhez, a legnyomorúságosabb gicshez annyi munka, -annyi elszántság, annyi koncentráció, annyi komisz robotolás kell, -amennyi… amennyi öntől nem telik. - -A Monostory szikrázó szemében kialudt a tűz. A fejét lassan lehajtotta; -és lassan összehúzódott, mint aki fázik. A poharát nézte. - -– Ma, – mondta azután halkan, – kifizettem a hotelben a heti számlámat… -Megszámoltam a pénzemet… Még két számlát fizethetek ki… Azután… - -Elhallgatott. Maga elé bámult és lassan elsápadt. Dermedten, -megbűvölten, iszonyodva nézett farkasszemet valahol… valamivel. Ország -előrehajolva, az érdeklődéstől szinte lihegve bámulta rémülettől és -iszonyodástól vonagló arcát. Hosszú másodpercek teltek így el; Monostory -végre összerázkódott, fölsóhajtott, megtörölte verejtékes homlokát, -hátradőlt a székében, és az arca lassan ismét megtelt vérrel. - -– Ez, – mondta óvatosan és gyöngéden Ország, – egy gyenge perc volt… - -Monostory sötéten fordult feléje: - -– Igen, – mondta komolyan, – a fullasztó, lealázó és piszkos nyár teszi… -Egy hete már fuldoklom itt és… másodszor van ilyen rossz percem… -Megrohan a halálfélelem… Nevetséges… - -– Nem nevetséges… Ez az igazi arcunk… Én tíz év óta próbálok másképpen -nézni rá… nincs nap és nincs éjjel, amikor meg ne próbálnék békét kötni -vele… megszeretni… Már a hindukhoz menekültem… már megpróbáltam -Swedenborgot… már minden primitiv hittel boldog lettem volna… és ma is, -most is, mindig ilyen iszonyodva és reszketve nézek rá… - -– Ah, maga! – felelte hidegen Monostory, – ez a maga fajának a -tulajdonsága: a vakmerő hitetlenség és a hitetlen gyávaság… A -szemérmetlen racionálizmus az, ami az emberbe a földöntúlitól való igazi -rettegést beleoltotta… De nekem ez csak egy gyenge percem volt… Én -készen vagyok rá, hogy…! - -Ország nem válaszolt. Figyelmesen nézte Monostoryt. Monostory háromszor -egymásután fölhajtotta a poharát, azután elvető mozdulatot tett a -kezével és lenézően és felsőbbségesen mondta: - -– Én _akarom_ a halált… Én három hónap óta egyenes úton megyek feléje… -Abban az órában, amikor megtudtam, hogy az apám agyonlőtte magát, -megértettem, hogy nekem is meg kell halnom… Ott álltam a holttesténél… -egy hetvenéves ember!… szép, ősz feje volt még a ravatalon is… egy -hetvenéves ember és ezt tudta! - -Ivott. Fölemelte a fejét. - -– Hogyne tudnám én… Nekünk nincs mit keresnünk a földön. - -Újra ivott. - -– Kitérhettem volna előle… kinálták a menekülést… nem kellett. - -Ivott és elgondolkozott. - -– Most is kitérhetnék, – mondta egészen halkan. – A feleségem még vár -rám… csak vissza kellene mennem hozzá… - -Összehúzta a homlokát. - -– De nem neki kellene-e hozzám jönnie? – kérdezte szinte suttogva. – Nem -neki kellene-e jönnie… a nyomomban lennie… el nem eresztenie… hozzám -mégis, akármi történt, akármit tettem, ragaszkodnia… Elutasítanám. – -Újra kellene jönnie. – Letagadtatnám magam. – Föl kellene kutatnia. – Ki -vagyok én, hogy tőlem várja… - -Megrázkódott. Végig simította a homlokát, azután megint hátradőlt a -székében. - -– Ki vagyok én! – mondta gúnyosan. – A szentlélek lovagja… Tizennyolc -éves voltam, amikor egy éjszakai verekedésnél odavetettem magamat egy -díjbirkózó elé, aki egy barátomra rontott. Egy izomhegy ellen, egy -félelmes fenevad ellen, a baromi erő ellen… Éjszakai verekedés volt egy -piszkos helyen; – de én azt éreztem, harcolok minden ellen, ami -plebejus, otromba és gonosz… A szentlélek lovagja voltam. – És a -szentlélek soha többé az ő elzüllött lovagjának semmiféle méltó -föladatot nem adott… Ezért kell eltakarodnom a földről. - -Elhallgatott. Ország is hallgatott. Csendesen ittak. Hosszú negyedórák -teltek el így; és keleten már gyenge világosság jelentkezett. Monostory -fölemelte az arcát a lassan fényesedő égre, és amint fölnézett, újra -megrohanta a rémület. Iszonyodva és dermedten bámult valahová… a -messzeségbe… De most hamar összeszedte magát. Megrázkódott, egyenesre -ült a helyén, fölemelte a poharát és rekedt, halk nevetéssel mondta: - -– Egy nőnek… egy gyereknek… egy kislánynak… egy tacskónak -becsületszavamat adtam rá, hogy szeptemberben még élni fogok. Ezt a -becsületszót… - -Ország megmozdult. Eddig szótlanul és ingerülten ivott. Idegesen és -gyorsan ürítgette a poharát; a szeme kigyulladt, az orra lázasan -reszketett, a kezével türelmetlenül dobolt az asztalon. Most -villámgyorsan előrehajolt és csattanó hangon befejezte a Monostory -mondatát: - -– … meg fogja tartani. - -Monostory meghökkenve nézett rá. Ország előrehajolva, lázasan, hangosan -és türelmetlenül mondta: - -– Ezt a becsületszót meg fogja tartani. - -Monostory szólni akart. Ország elébe vágott: - -– Ne mondja, hogy nem, – szólt keményen. – Igen!… Én gondolkoztam az ön -sorsán. - -Megfeszült, erőszakos és türelmetlen előrehajlását megváltoztatta. -Lassan kiegyenesedett a székén és könnyebben, halkan mondta: - -– Én gondolkoztam az ön sorsán… és bizonyos vagyok benne, hogy ön most -nem fog meghalni… Még nem… Talán később, valamikor, nem tudom… de most -még nem… Önnek még hosszú útja van addig. - -Monostory szólni akart. Ország megint elébe vágott: - -– Nem tudom, – mondta, – mi lesz önből… Nem mondom… nem tudom… nem is -hiszem, hogy valaha egészen kiegyenesedik… nem hiszem… De _tudom_, hogy -még nem tud meghalni… Nem érzem magamban azt az erőt, hogy megfogjam az -ön kezét és elvezessem valahová az egészség útjára… hm… a nagyság -útjára… De tudtam, hogy önnek ma, vagy két hét múlva szüksége lesz egy… -egy vacokra, ahová fáradtan lefekhessen… Ön ma, vagy két hét múlva azt -mondta volna nekem, hogy amit én tudok, azt ön is tudja… miért ne -élhetne meg ön is írásból úgy, mint én… nincs jogom megtagadni ezt a -lehetőséget öntől… nyissak útat hozzá… Ezt mondta volna. - -Előrehajolt és belenézett a Monostory szemébe. Monostory lesütötte a -szemét. Ország bólintott: - -– Ezt mondta volna… De azt, hogy valaki írásból megéljen, nem lehet úgy -elkezdeni, hogy ma azt mondja: holnaptól kezdve írásból élek… Kölcsönt -pedig ön én tőlem nem fogadna el… - -– Nem. - -– Nem… Mi az tehát, amire önnek szüksége van? Egy kuckó… egy vacok… -Elbújni. Minél kevesebb embert látni. Minden elsején százhatvan, -száz-hat-van korona fizetést kapni. Ön két hét múlva, amikor a legutolsó -számlájára a legutolsó százasát kiadta, reszketve kereste volna ezt a -százhatvan koronás vackot… - -Monostory lesütötte a szemét. Ország bólintott: - -– Én megkerestem önnek… A lapomtól elmegy a három korrektor közül az -egyik… Ügyvédjelölt volt, most nemsokára ügyvéd lesz… A helyére ön fog -jönni… Embert alig lát; estétől hajnalig van dolga; ha akar, írhat; ha -akar, még minden lehet; ha akar, szép csendesen… szép csendesen lehet a -szentléleknek egészen elzüllött, fáradt lovagja… Ma szerda van. Jövő -hétfőn ön már hónapos szobában fog lakni valahol a Ferencvárosban és -este félkilenckor megkezdi a korrigálást a Budapesti Ujságnál… Igen? - -Monostory sokáig hallgatott. Összeszorított szájjal, fáradtan és -sápadtan nézett maga elé. - -– Igen? – kérdezte még egyszer Ország. - -– Igen, – felelte Monostory alig lehelve. - -Ország megindultan nézett rá. Olyan mély szánalmat és olyan forró -szeretetet érzett iránta, hogy szinte könnyes lett a szeme ennek az -indulatnak a hevességétől. Nagy erőfeszítéssel kellett megfékeznie -magát, hogy meg ne ölelje. Várt egypár másodpercet, megrázta a fejét, -azután üzleti hangon mondta: - -– A munka, amelyet végeznie kell, az olyan ember számára, mint ön, nem -nehéz. Van egypár technikai szabálya, azt ön egy félóra alatt tudni -fogja. - -Kopogott az asztalon és az álmos pincérrel papirost, tintát és tollat -hozatott. Az ég ekkorra egészen megvilágosodott; nagy fényével, -forróságával és gőzével jött Budapest nyári reggele, és Monostory a -kávéházi asztalon megtanulta Országtól, hogyan kell a nyomdai szedést -korrigálni. - - - - -VIII. - -Augusztus végén Ország hazajött Budapestre. Éjféltájban érkezett meg. -Hazament a lakására; megfürdött; átöltözködött; lement egy kávéházba; -evett valamit, elolvasta az esti lapokat, szivarozva nézegette az -éjszakai Budapest lassan elcsendesülő életét, azután betelefonozott a -Budapesti Ujsághoz és Monostoryt kérette a telefonhoz. - -– Halló, – mondta, – itt Ország. - -– Monostory. - -– Most érkeztem meg; szeretnék önnel együtt lenni. - -– Ha kedve van rá… három óra tájban a Postagalambban vagyok. - -– Hol? - -– A Postagalambban… Most dolgom van. - -Letette a kagylót. Ország meghökkenve nézett a telefonra, azután ő is -letette a kagylót. A kávéház főpincére nem tudta, hol van a Postagalamb, -de az egyik pincér tudta: a Postagalamb kis kocsma a Ferencvárosban. -Ország elszivarozta az időt fél háromig, azután kocsiba ült és -elhajtatott a Postagalamb elé. - -A szíve dobogott, amikor a füstös, piszkos és alacsony kocsmába -benyitott. A kocsmának volt egy vendéglői része is; ez volt az előkelőbb -rész; itt egy-két asztal le is volt terítve piros abrosszal. Egy -pirosabroszos asztal előtt már ott ült Monostory. Ország elsápadva -lépett elébe. - -– Jó napot… jó reggelt, – mondta elfogódva. - -– Jó reggelt, – felelte nyugodtan Monostory. - -A jobbkezének a széttárt ujjait nyujtotta feléje. Ország kezet próbált -vele fogni, de alig érintette meg széttárt ujjait, Monostory már vissza -is húzta a kezét. Ország zavarodottan állott előtte. - -– Nem ül le? – kérdezte Monostory. - -– De igen. - -– Velem tart? Nem rossz ital… - -– Igen, ha megengedi. - -Monostory csettintett a jobb keze két ujjával. - -– Hahó… Rosenstrauch bácsi! - -A másik szobából egy mosolygó öreg ember jött be, akinek az ősz haján -meglátszott, hogy valamikor lángoló vörös volt. Monostory rámutatott: - -– Ez itt Rosenstrauch bácsi, a földim, akit itt szerencsésen -fölfedeztem… egyetlen barátom. – Rosenstrauch bácsi is mást csinált -valamikor, mint hogy buzapálinkát szervirozott tíz fillérért poharát… - -Rosenstrauch bácsi mosolyogva bólogatott; azután legyintett: - -– Jobb arról nem beszélni, – mondta. – De ha csak legalább én is a -nagyságos úrral tarthatnék. - -– Ugyan üljön le. - -– Nem lehet… A professzor megtiltotta. - -– Hát akkor adjon ennek az úrnak itt egy poharat. - -Rosenstrauch bácsi poharat adott Országnak, azután megállott mellette. -Ország töltött magának és fölhajtott egy pohárral az erős pálinkából, -azután meglepetve fordult Rosenstrauch bácsi felé. Mialatt az italt -betöltötte és mialatt fölhajtotta, azalatt ugyanis Rosenstrauch bácsi -halkan és kis mozdulatokkal ugyanazt csinálta, amit ő. Fölemelte az -üveget, anélkül hogy fölemelte volna; azután jött a töltés mozdulata; -azután a pohár az ajakhoz emelődik… az ital beleömlik a szájába, le a -torkon… a Rosenstrauch bácsi szája összezsugorodott, azután halk -csettintéssel szétnyilt; kékes szeme megnedvesedett, az egész arca olyan -boldogtalan, éhes és szenvedő vágyódást fejezett ki, hogy Ország -meghökkenve fordult feléje. - -Rosenstrauch bácsi erre elszégyelte magát és kiment. - -– Mi baja? – kérdezte Ország Monostorytól. - -– Inni szeretne, – mondta mosolyogva Monostory. - -– Hát miért nem iszik? - -– Érelmeszesedése van… és mert az ótestamentumban meg van írva, hogy -ilyenkor egyetemi tanárhoz kell menni és az egyetemi tanár parancsait -meg kell tartani, hát nem iszik… Elivott egy milliót és most nem meri -elinni azt a néhány évet. – Meghalna egy pohár pálinkáért… és egész nap -pálinkát mér. – Szivaroznia se szabad. Ha nagyon meg akarja kínozni, -kinálja meg szivarral, mikor megint bejön. - -– Nem akarom nagyon megkínozni. - -Az Ország hangja heves volt és visszautasító. Monostory ránézett, vállat -vont és csendesen mondta: - -– Nekem úgy is jó. - -Ország kipirult az izgalomtól. - -– Nekem, – mondta remegve, – nagyon fájdalmas érzés, hogy önt itt látom -és így látom. - -– Igy! Mi az, hogy így? - -– Igy: ilyen züllötten… Hiszen ön… hiszen… hiszen ön… tisztátlan. - -– Piszkos. Miért mondja, hogy piszkos? - -– Igen… a gallérja; és az arca… borotválatlan… és az inge… - -– Igen. Látja, ez az, amit a legnehezebb megszokni… Ezért -egyszer-kétszer mégis csak főbe akartam magamat lőni… De a tisztaság -pénzbe kerül; a pénz pedig másra kell. És utóbb… utóbb azután nagyon jól -megszokja a dolgot az ember. - -– De én… én nem így gondoltam… - -– Hát hogy gondolta? Azt hitte, lehet félig elzülleni? Fönntartásokkal -elzülleni? A maga fajtájának talán!… De nekem? – Ah, az undorító volna… -Igy jó. - -Ország tovább akart beszélni, de Monostory nem engedte. Töltött neki; -kényszerítette, hogy igyék; azután csendesen és nyugodtan ivott ő maga -is. - -– A feleségemtől elváltam, – szólalt meg azután. - -Ország nem tudott válaszolni. Monostory nem is várt választ. -Mozdulatlanul és elgondolkozva nézett maga elé és látszott rajta, hogy -tökéletesen elfoglalják a saját gondolatai. Ország elfogódva ült vele -szemben és aggódva és kínosan kereste azt a szót, amellyel újra -kezdhetné a szemrehányásait és amellyel bevezethetné azt az ajánlatot, -amelyet Monostorynak tenni akart. - -Monostory egyszerre fölnézett rá. Ország ekkor gyorsan meg akart -szólalni, Monostory azonban megelőzte. - -– Ismeri ön, – kérdezte nyugodtan – az éter szagát? - -– Ismerem, – felelte bámulva Ország. - -– Szereti? - -– Utálom. - -– Én is… én is… - -Maga elé nézett és borzongva rázta meg a fejét. - -– Milyen különös egy szag… Hihetetlen. - -– Hogy jut ez eszébe? - -Monostory nem válaszolt. Ivott; nézett maga elé és lassan belemerült a -gondolataiba. Ország egy ideig töprengve szemlélte, azután gyors -elhatározással megszólalt: - -– Nekem voltaképpen egy kérésem van önhöz. - -Monostory fölnézett rá. A szeme olyan volt, mintha álomból ébredt volna -föl. - -– Tessék, – mondta szórakozottan. - -– Meg akarom rá kérni: jöjjön hozzám lakni. – Az én neuraszténiám -számára tűrhetetlen már az egyedüllét. – A lakásom négy szobája közül az -egyik teljesen fölösleges. – Engem nagyon lekötelezne vele és… - -Monostory elmosolyodott. Ország megakadt. Monostory jóindulattal -bólintott egypárszor. - -– Köszönöm, – mondta barátságosan. - -Azután legyintett egyet. - -– De ne bolondozzék, – mondta azután komolyan. – Csak nem gondolja, hogy -én elhiszem, hogy –!? - -Ország elpirult. Azután hevesen mondta: - -– Én a következőket akarom önnek ajánlani… - -Monostory közbevágott: - -– Nem fogadom el, – mondta határozottan. - -Ország habozott, azután újra kezdte: - -– Hát akkor azt akarom önnek fölajánlani: menjen külföldre; én… - -Monostory közbevágott: - -– Nem fogadom el. Nem megyek. - -Szikrázó szemmel nézett Országra. - -– Nem fogadok el semmit, – mondta recsegő hangon – és nem megyek sehová. -Hagyjon nekem békét. Jól érzem magamat. És elég volt. - -Ország nem tudott a szemébe nézni. Lesütötte a szemét és vállvonogatva, -halkan és szinte dadogva mondta: - -– Én… én… az egész ország helyett szégyellem magamat… az ön sorsa miatt. - -– Bárgyuság! – kiáltotta dühösen Monostory. – A magam sorsának magam -vagyok az oka. És elég volt. Mondtam, hogy elég volt. - -Szikrázó szemmel nézett Országra, Ország lesütötte a szemét, ő erre -lassan megnyugodott, lehajtotta a fejét, ivott és újra gondolkozva -nézett maga elé. - -Hallgattak. De nemsokára bejött Rosenstrauch bácsi. Monostory földerülve -nézett rá. - -– Üljön le Rosenstrauch bácsi, – mondta neki szinte jókedvüen. - -Rosenstrauch bácsi leült. Monostory erre egy olcsó szivart kapart elő -valamelyik zsebéből, nagy művészettel levágta a szivar végét és -csendesen és hosszú szippantásokkal rágyújtott. A Rosenstrauch bácsi -arca a szivar megjelenésekor megmozdult. A szeme rátapadt a szivarra és -a szája összecsucsorodott. A szivar végének a levágását és a rágyújtást -kéjes és szenvedő figyelemmel nézte és amikor a szivar füstölni kezdett, -akkor hajlott orrát magasra emelte a levegőbe és reszketve tett vele -néhány szippantást. Monostory azonban ekkor töltött magának. A -Rosenstrauch bácsi figyelme erre elterelődött a szivarfüstről és -ráterelődött az italra. Monostoryval együtt töltött és együtt emelte föl -vele a poharat. Száraz és üres torka többször egymásután görcsösen nyelt -és amikor Monostory letette a poharát, akkor Rosenstrauch bácsi -összecsucsorított, fájdalmas szájjal, elbűvölve, vágyódva és szenvedve -bámult a pálinkára és újra meg újra még mindig nyelt valami képzeletbeli -italt. - -Monostory mosolyogva nézte. - -– No Rosenstrauch bácsi, – mondta azután neki, – elég volt már… - -Rosenstrauch bácsi felnézett az italról. A szeme visszatévedt ugyan még -egyszer-kétszer és a szája beszéd közben újra meg újra -összecsucsorodott, de a Monostory legközelebbi poharáig azért nyugodtan -tudott beszélgetni. - -– Rosenstrauch bácsi, – mondta neki Monostory, – mondja meg ennek az -úrnak, mit csinálunk mi itt minden hajnalban. - -– _Smúzolunk_, – mondta mosolyogva Rosenstrauch bácsi. - -– Ugy van, – hagyta helyben Monostory. – És kiknek a példáját követjük -ebben? - -– A régi görögökét, – felelte Rosenstrauch bácsi. – Azoknak is a _smúz_ -volt az életük. – A symposion célja nem az ivás volt, hanem a smúz, és a -symposiarcha kötelessége csak másodsorban az itali parancsolgatás, mert -elsősorban a tárgy megjelölése, amelyről a smúz folyik. – Igy ült ott -Plátó, amikor Alkibiadesz berohant ibolyakoszorus fejjel… - -– Honnan tudja ezt? – szólt közbe Ország meglepetve. - -– Tőle, – mondta Rosenstrauch bácsi. - -Rámutatott Monostoryra. - -– Igen, – mondta Monostory mosolyogva, – tájékoztattam egy kicsit a -görög filozófiáról. – Neki inkább csak talmudi tájékozottsága volt. - -Elgondolkozott. - -– Pedig tudja-e, – szólalt meg azután hirtelen Rosenstrauch bácsihoz -fordulva, – hogy Arisztotelesz erősen hatott Majmunira és egy egész -csomó középkori zsidó íróra. - -– Nem tudom. Nem is igaz. - -– De igaz. Ide figyeljen… - -Ország meglepetve hallgatta őket. Monostory hosszasan bizonyította -Rosenstrauch bácsinak, hogy Arisztotelesz erősen hatott a középkori -zsidó írókra. Közben ivott. Rosenstrauch bácsi hevesen vitatkozott vele, -de amikor Monostory ivott, akkor az arca eltorzult egy-egy félpercre. -Kint már reggel volt és melegen, piszkosan és lármásan ébredt Budapest. - - - - -IX. - -Szeptember tizenkettedikén este féltízkor a szerkesztőség éjjeli -inspekciós szolgája bement Monostoryhoz. - -– Monostory úr, – mondta, – egy hölgy keresi. - -Monostory meglepetve nézett rá. - -– Kicsoda? - -– Nem mondta. Azt mondta, híjjam ki Monostory urat. - -Monostory meghökkenve nézett a szolgára. A szíve megdobbant, a száját -kinyitotta; és az az érzése volt, hogy élesen, hangosan és türelmetlenül -már ki is mondta: - -– Eh, kergesse el… - -Ezt azonban nem mondta ki, csak a fölgyúló haragot érezte magában egy -percre olyan hevesnek és csak az ijedelem rohanta meg olyan -ellenállhatatlanul, hogy a tiltakozó kiáltás a lelkében rögtön -elhangzott. Egy másodpercig megdöbbenve és elgondolkozva figyelt erre a -hangra a lelkében, azután összeszedte magát. - -– Jó, – mondta a szolgának, – köszönöm. - -Kiment a homályos folyosóra. A hosszu folyosó végén, már az üvegajtón -túl, a lépcsőházban egy szőke nőt látott állni. Ez miss Jeffries. Itt -pedig, a folyosón, kipirulva és fölindultan Loli jött elébe. - -– Jó estét Monostory, – mondta könnyedén. - -Keztyűs kis kezét beletette a Monostory vonakodva kinyújtott kezébe. A -keze remegett. - -– Azért jöttem, – folytatta azután gyorsan és fölindultan, reszkető -mosolygással, – hogy behajtsam a követelésemet: holnap nálunk kell -ebédelnie… igen? - -Monostory kábultan nézett rá és kábultan, nekibúsúltan, dacosan és -haragosan azt akarta felelni, hogy nem, és menjen el innen, és most már -hagyjon neki békét. De azután átvillant az agyán az a gondolat, hogy ez -a lány ebbe a válaszba nem fog belenyugodni… itt marad… tovább beszél… -nyugodtabban és figyelmesebben végignézi őt… és meglátja rajta, hogy -borotválatlan és hogy a gallérja és az inge és a keze… - -A hideg veríték ütött ki a homlokán. Elsápadt és mint aki fuldoklik, -gyorsan felelte: - -– Igen. - -– Nálunk ebédel! - -– Ott ebédelek. - -– Becsületszó!… - -– Becsületszó. - -Loli mosolygott egyet, kinyujtotta a kezét, megrázta a Monostory gyorsan -feléje nyujtott kezét és már el is tűnt. Monostory megzavarodva állott a -homályos folyosón és sokáig bámult utána. - -Másnap már délelőtt tíz órakor fölébredt. Ekkor teljes két óra hosszat -tétlenül és töprenge feküdt az ágyban. Végül elhatározta, hogy -egyszerüen nem megy el és erre befordult a fal felé, hogy tovább -aludjék. De nem tudott aludni. Valahogyan mégis csak ki kellene mentenie -magát… Fölkelt és levelet akart írni. A levelet azonban nem tudta -elkezdeni és félegy tájban elhatározta, hogy mégis elmegy. A régi -ruháinak egy részét eladta már, de annyija még maradt, hogy szégyenkezés -nélkül tudott felöltözködni. Megborotválkozott; nagy karikás szemét és -sápadt arcát sokáig bámulta a tükörben; azután felöltözködött, a cipője -miatt vissza akart fordulni; de azután ismét összeszedte magát és -háromnegyed kettőkor ott volt Jeneyéknél. - -A pirosszőnyeges lépcsőházban Loli jött elébe. Fölindultan mosolygott: - -– Nagyon kedves, – mondta, – hogy eljött. - -Monostory nem válaszolt. Nézte ezt a fölindult, furcsa, barna, kis nőt. -Mit akar ez tőle? Mit kapaszkodik bele a sorsába? Mit hozza… mit -kínálja… mit erőszakolja rá az érdeklődését, a vonzódását, a… - -Szótlanul nézte a Loli barna fejét, középen elválasztott haját, kis -orrát és tündöklő barna szemét; és a fanyarsága lassan lágyságra és -megindultságra változott. Miért? Mi történik vele? Ekkor vette észre, -hogy a Loli tündöklő, lágy és mély szeme azalatt, míg ő fanyarul és -hidegen nézte, lassan megtelt könnyel. Ő nem is látta még eddig ezeket a -könnyeket, csak megérezte őket. - -– Lolika, – mondta meghatva, – Lolika, én… - -Nem tudta folytatni. Loli összeszedte magát, megrázta a fejét, elfordult -és gyorsan mondta: - -– Kérem, jőjjön addig az én szobámba, míg… Néha három óra is van, mire -papa itthon van; ma sietni fog; de azért egy jó negyedóránk van még. - -Elindult. Monostory szótlanul ment mellette. A Loli szobájában Monostory -meglepetve nézett körül. Loli észrevette. - -– Nem tetszik? – kérdezte. – Én imádom… én pácoltattam ilyenre… Az én -színem a lila. Mindenem lila. - -Monostory elmosolyodott. Loli észrevette. - -– Kinevet! – mondta ijedten. – Már megint kinevet. - -Habozott egy kicsit. A szemét lesütötte; a nyelvét előre dugta; zavart -iskoláslány lett. Azután lassan fölnézett Monostoryra. - -– Igaza van, – mondta vállvonogatva. – Milyen nevetséges. Az _én_ -színem! Nevetséges. - -Monostory nevetni kezdett és Loli harsányan, boldogan, féktelenül vele -nevetett. A nevetése nem akart véget érni. Végre leült, leültette -Monostoryt is és csillogó szemmel nézett rá. Hallgattak. - -– Na? – kérdezte felsőbbségesen, apásan, jóindulattal Monostory. - -– Semmi, – felelte mosolyogva, vállvonogatva Loli. - -Összekuporodva, felhuzott térddel ült, egy meleg gombolyagban, mint egy -kis macska, amely olyan jól érzi magát, hogy duruzsolni sem akar. -Csillogó szemmel nézett Monostoryra és szótlanul, boldogan ült a meleg -elégedettségben, a maga nagy forró jóérzésében, amelyet sajnált egy -hanggal is megzavarni és amelyet féltett minden mozdulattól. Monostory -is jól érezte magát. Ez a csendes és boldog elragadtatás ő rá is -átterjedt; neki is jó volt így szemben ülni szó nélkül, hang nélkül, baj -nélkül a nyugalomban, a puhaságban egy csillogó szemü kislánnyal. Később -azonban úgy érezte, hogy ez a helyzet nevetségessé válik és csendesen, -fanyarul, de barátságosan megkérdezte: - -– Hm… igaz… és mit csinált a nyáron? - -Loli erre gyorsan és jókedvüen elmondta, mi mindent csinált a nyáron. -Szép helyeken voltak. De ő mindenütt nagyon unatkozott. Eleinte néha… -gyakran… küldött egy képes levelezőlapot… a régi címére… a hotelbe… - -– Onnan akkor elköltöztem már. - -– Tudom. Visszakaptam a levelezőlapjaimat. Nem tudtam hová írni, de -azért a levelezőlapokat mindenütt megírtam, mintha el akarnám küldeni… - -– Megírta? - -– Meg. - -– Megvannak most is? - -– Meg. - -– Hol? - -Loli fölugrott, odament a szekrényhez, kihuzott egy fiókot és kivett egy -csomagot. - -– Ez? – kérdezte elbámulva Monostory. - -– Ez, – felelte Loli kipirultan nevetve. - -– De hiszen akkor mindennap írt egyet. - -– Oh, többet, – mondta Loli gyorsan. - -Elpirulva tette vissza a csomagot a fiókba és elfordulva babrált egy -ideig. Monostory megindultan nézte a finoman lehajló, kedves barna -fejet. Segítségére akart lenni: - -– És természetesen, – mondta jókedvüen, – összegyűjtött műveit most lila -szalaggal átkötve őrzi. - -Loli visszafordult és boldogan nevetett. Azután újra leült. Jókedvüen -beszélgetni kezdtek és jókedvüen, mindenről elfelejtkezve, lelkesen -beszélgettek. Beszélgetés közben azonban alulról egy gong ütése -hallatszott fel. A beszélgetés ekkor megakadt. A Loli arcáról eltünt a -mosolygás. - -– Apa, – mondta szorongva és halkan, – hazaérkezett. - -– Úgy? No akkor… - -– Igen. Ebédelünk. - -Monostory fölállott és indulni készült. Loli azonban ülve maradt. -Monostory ránézett. Loli elsápadtan és töprengve bámult maga elé. - -– No Lolika, – mondta Monostory meghökkenve, – mi a baj? - -– Semmi, semmi… - -– Most megyünk ebédelni, nem? - -– De igen, igen… - -Fölállott. Tétovázva tett egy-két lépést, azután megállott, fölemelte a -fejét és remegő szájjal, közömbösen mondta: - -– Igen, igaz… apa egy ajánlatot akar magának tenni. - -Monostory elkomorodott. - -– Úgy? – kérdezte fanyarul. - -Elfordult. Loli a kezét tördelte mögötte és szótlanul várta, míg -visszafordul. Monostory végre visszafordult. Loli ekkor nagy lélekzetet -vett és elszürkülő arccal és fehér és reszkető szájjal mondta: - -– Ugy-e… ugy-e… azt az ajánlatot maga el… fogja fogadni? - -Monostory nem akart válaszolni. De belenézett a Loli lágy és mély -szemébe és a Loli lágy és mély szeme tele volt kibuggyanni készülő nehéz -és nagy könnyekkel. Monostory erre sietve és megindultan felelte: - -– Igen… én azt az ajánlatot el fogom fogadni. - -Loli föllélegzett, elmosolyodott, az arca kiragyogott, a könnyek egy -másodperc alatt csillogva oszlottak el a szeméből, elindult az ajtó felé -és jókedvüen kalauzolta Monostoryt az ebédlőbe. Az ebédlőben ott -találták Jeneynét. Monostory ujra meg volt lepetve tőle, milyen -csodálatos a hasonlatosság közte és Loli között. - -– Jó napot, Monostory, – mondta Jeneyné csendesen és barátságosan, – -Loli egészen lefoglalja magát… de ezuttal nem bánom… az ő érdeme, hogy -eljött… hanem legközelebb… - -Halkan, könnyed és nyugodt barátsággal beszélt, és Monostory hálás volt -neki ezért a könnyedségért. Bánjanak itt úgy vele, mintha közönséges -látogatáson volna itt… egy közönséges vendég… akivel nem történt és nem -történik semmi különös. - -Egy félperc mulva jött Jeney is. - -– Szervusz, Pista, – mondta gyorsan. – Hogy vagy?… Bocsáss meg, hogy -várattalak… Hiába, egy félórával én mindig elkésem… De most igazán -ebédelhetünk. - -Bejött miss Jeffries is és ekkor ebédhez ültek. Ebéd alatt sok -mindenféléről beszélgettek, elég érdeklődéssel, de semmi különös -hevességgel… úgy, mintha közönséges látogatáson volna itt egy közönséges -vendég, akivel nem történt és nem történik semmi különös. Irodalomról is -volt szó és ekkor szóba került Ország Géza. - -– Hallom, – mondta Jeney, – hogy Lolival közös barátotok… Tudniillik -Lolinak is jóbarátja. - -Monostory meglepetve nézett Lolira. - -– Igen, – mondta Loli, – jó barátom… azt hiszem, ő a legkülönb tehetség… -ha csak összeszedné magát és önmagához méltó akarna lenni… - -Monostory kutató szemmel nézett Lolira. Loli akadozni kezdett, azután -elpirulva, de őszintén és becsületesen válaszolt a kutató tekintetre: - -– Igen… és ő tőle kaptam meg a napokban a maga címét is. - -Ezután másról beszélgettek. Ebéd után átmentek a dohányzóba. A férfiak -szivarra gyujtottak; Jeneyné cigarettára gyujtott és ügyetlenül és -mosolyogva megpróbálkozott egy cigarettával Loli is. - -– Szabad ezt ennek a fiatal nőnek? – kérdezte félig komolyan, félig -tréfásan Monostory. - -– Miért ne? – felelte Jeneyné. – Ha ízlik neki?… De majd meglátja: -egyelőre nem ízlik neki. - -Monostory elgondolkozva nézte a cigarettával bajlódó Lolit, aki -csakugyan elég gyorsan föladta a küzdelmet és lerakta a cigarettát. Jó, -de hátha nem rakta volna le? Szabad ezt véletlenekre bizni? Szabad-e -gyerekleányoknak általában ilyen szabadságokat adni, mint amilyen -szabadságban ez él? Nem kellene e fiatal lelkeket tiszta és nemes -fegyelemben nevelni, arra szorítani, hogy az érzéseik gyermeki érzések -legyenek… hogy az érzéseiket tanulják meg szüzekhez illő módon -eltitkolni? - -Elgondolkozva nézte a két nőt, akivel szemben ült. Mélyen belemerült a -gondolataiba. Ekkor Jeney megérintette a karját. - -– Kérlek, öregem, – mondta könnyedén, – nem ülnénk át amoda… Szeretnék -veled egyről-másról beszélgetni… mit untassuk itt a nőket… - -Monostory fölállott. - -– Bocsánat, – mondta mosolyogva. - -Elment Jeneyvel a hosszú szoba tulsó sarkába. Ott leültek. Loli -izgatottan nézett utánuk és rögtön átült arra a székre, amelyen eddig -Monostory ült, mert onnan láthatta a Monostory arcát. - -Monostory sápadtan, mély karikás szemmel ült a helyén és csendesen -szivarozott. Az az érzése támadt, hogy annak, ami most vele történik, -nincs realitása. A karosszék, amelyben ült, a ház, amelyben van, az -egész helyzet, amelybe került, valahogyan álomszerűvé lett. Itt nem kell -cselekedni, nem is lehet cselekedni, itt az ő akaratára nincs szükség, -tőle függetlenül végbe megy valami, _történni_ fog vele valami. - -– Kedves Pistám, – mondta Jeney előretolt alsó ajakkal, – én szeretnék -neked egy ajánlatot tenni. - -Monostory meg akart szólalni: – „nem fogadom el“. – De azután bágyadtan -hagyta abba a dolgot. Ezt már mondta valakinek, valahol… kinek is? Ah, -Országnak… – Igen, az egész más volt. Most valami gyöngyszínű párnázat -lebegett körülötte, egy gyöngyöző, álomszerű, villogó káprázás libegett -körülötte, – nem lehet kimondani az első, harsány gondolatokat. Várni -kell. Majd történik valami. - -Jeney ránézett. - -– Parancsolj, – mondta ő erre halkan, mintha álmodna. - -Jeney ismét előretolta az alsó ajkát, várt egy ideig, szippantott egyet -a szivarjából, azután gyors elhatározással folytatta: - -– A dolog röviden így áll: az a helyzet, amelyben ma te vagy, teljesen -méltatlan hozzád. - -Monostory ismét válaszolni akart, de indulatainak alig felgyulladt -lobbanása rögtön újra el is aludt. „Nem méltatlan –!“ Vagy: – „bocsáss -meg, ebbe ne szólj bele.“ – Ezt mondta volna máskor; nem ilyen laposan -és ügyetlenül, de így valahogyan. Most nem mondta. Gyöngyöző bágyadtság, -csillogó révedezés folyta körül; a feje fáradt volt, ráhagyta. Jó, -lehet, hogy a helyzete méltatlan hozzá. - -Jeney folytatta: - -– Ezt a helyzetet sürgősen meg kell változtatnunk. - -Monostory bágyadtan várt. Jeney egy fejbólintással megerősítette, amit -mondott, azután tovább beszélt. - -– Én egyelőre fölajánlom neked, lépj be a mi intézetünkbe és végezd az -én titkári teendőimet. Ez természetesen csak út volna egy hozzád méltó -nagyobb pozició felé: egyelőre a mi intézetünk keretén belül, azután -talán rajta kivül. Azt talán mondanom sem kell, hogy aki az én titkári -teendőimet végzi, az… legalább… hm… háromszor-négyszer akkora fizetésre -tarthat igényt, mint amilyent te most kapsz. És mondanom sem kell talán… -úgy-e… természetes… hogy én gondoskodnám róla, hogy a munkád és a -helyzeted kellemes legyen. - -Kis szünet. Szivarfüst kavarog a levegőben. A Jeney hangja fölemelkedik: - -– Erről van szó! Elfogadod ezt? - -Monostory távolról hallja a hangos és világos bariton hangot. Minden, -ami közvetlen közelében van, olyan, mintha nagy-nagy távolságban lenne -tőle. Minden eltünt körüle; révedező csillogás fogja körül; semminek -nincs realitása; a saját testének alig van súlya; mintha egy -valószínütlen álmot élne, olyan az egész. És mint álmában az ember, -olyan közömbösséggel, olyan objektiv kiváncsisággal kérdezi: mi fog most -történni? - -Üres és káprázó szemmel elnéz a messzeségbe. És valahol messze maga -előtt meglát egy aggodalomtól sápadt kis arcot és egy aggodalomtól -eltorzult kis szájat. Mi az? A Loli arca. Kedves, megható, hűséges -arcocska… Mi van vele? Mitől fél? És mi van a szemében? A Monostory üres -és káprázó szeme az elmeredés messzeségéből visszatér a valóságba és -megpihen a Loli kedves fején. Ebben a bágyadt és csillogó révedezésben, -ebben az álomórában, ebben az egész életben ez az egyetlen realitás. Az -irrealitásnak ebben a világában ez az egyetlen édes és megható és -parancsoló valóság. Ez az egyetlen szándék és akarat és parancs. – A -Loli feje. – Loli. – Mi van vele? Ragyogó és lágy, édes és mély szeme -miért van tele könnyel? Tele van könnyel a szeme; és az arca sápadt; és -az ajka reszket. Miért? Attól fél, hogy ő most nemet mond. Azt akarja, -hogy igent mondjon. - -Jeney óvatosan megsürgeti a választ. - -– Mondom, erről van szó. Elfogadod ezt? - -Monostory nézi a Loli könnyes szemét és mint aki álomban beszél, úgy -válaszol: - -– Elfogadom. - -– No, nagyon jó. Egyetlen föltételem van: az, hogy a munkádat holnap… -nem! – már ma meg kell kezdened. Hm… oda be sem mehetsz többé… Ott -egyébként gondoskodnak is a pótlásodról… - -A Monostory révedező agyán egy-egy kósza gondolat suhan át. Miért már -ma? Miért ne mehetnék be? Ah, féltenek a kocsmától? Ezt a nőkkel együtt -gondolták ki? Országgal együtt beszélték így meg? Nevetséges. Föl akarna -lázadni, de a gondolatai kúszák és bágyadtak. És az egész olyan -álomszerü, hogy neki nem is kell semmit sem cselekednie. Magától -történik minden. - -– Oda be sem mégy. Innen talán együtt bemegyünk a hivatalomba. -Három-négy francia és angol levelet leszel olyan kegyes írni. Hm… helyes -lesz, ha a régi lakásodat is elhagyod. Az intézet közelében lesz a -legjobb laknod. Van nekem az intézetben egy kitünő öreg szolgám, az még -ma talál neked lakást. Estére minden holmidat át is szállítja az új -lakásodra. A fizetésed természetesen odabent már az íróasztalodon vár. -És talán egy nagyobb előleg is, amelyet azután a pénztár havi -részletekben von le. Szükséged lehet egyre-másra… - -Monostory szótlanul és révedezve ül. - -– Eddig van. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Mindent? Igen. Ez tehát, -úgy-e, rendben van? - -Monostory a Loli tündöklő, mély és könnytől nedves szemét nézi. - -– Ez tehát rendben van? - -– Rendben van. - -– Jó, akkor gyerünk vissza az asszonyokhoz. - -Fölálltak és visszamentek. Loli lángoló és mámoros arccal ugrott föl a -helyéről és visszaült a régi helyére. A szeme tündöklött, az arca -sugárzott és az ajka boldogan nevetett. Monostory csodálkozva és -elmerülve nézett rá egyszer-kétszer. - -– No itt vagyunk, – mondta Jeney. - -Azután odavetően és magyarázóan folytatta: - -– Egy megállapodásról volt szó. Én nekem bizonyos propozicióim voltak… - -– És megállapodtatok? – kérdezte udvarias és nyugodt érdeklődéssel az -asszony. - -– Igen. - -Monostory álmodozva hallgatott. „Hiszen tudták“, gondolta „hiszen ők -beszéltek rá, hiszen ők akarták…“ Álmodozva és szótlanul ült a helyén. - -A többiek ekkor másról kezdtek beszélgetni. Olyan dolgokról, amelyek az -ő dolgaik voltak, de amelyekről akármilyen mindennapi látogató -jelenlétében is lehetett volna beszélgetni. Monostoryhoz néha -odafordultak egy igenért vagy egy nemért. Jeney később megkérdezte a -lányát, szorgalmas volt-e ma; Loli mondta, hogy nem nagyon, ma délelőtt -nem tudott tanulni, ma majd délután pótol mindent, nem megy el a francia -festők kiállítására, ahová el akart menni. Monostory elmerülve és -szótlanul ült a helyén. - -Jeney azután fölállott: - -– No, nekünk most dolgunk van. - -Monostory is fölállott. Az asszony kezet nyujtott neki. - -– Viszontlátásra, – mondta, – minél előbb. - -Loli közbeszólt: - -– Anyám, – mondta, – nekem van egy külön meghívásom a Monostory számára. - -Az anyja kérdő arccal fordult feléje. - -– Jövő szerdára, – mondta Loli. - -– Ah igen… - -Odafordult Monostoryhoz: - -– A születésnapja, – mondta mosolyogva. - -Monostory bizonytalan arccal nézett rá. - -– A tizenhatodik, – mondta Jeneyné mosolyogva. – Erre a napra -természetesen át kell neki engednem a meghívás jogát. - -Loli fölemelte égő arcát Monostoryhoz: - -– Eljön? – kérdezte. - -– El. - -– Becsületszó? - -– Becsületszó. - -Jeneyné nevetett, Monostory újra kezet csókolt neki, azután kezet -nyujtott Lolinak, Loli erősen megrázta a kezét, Jeney udvariasan előre -eresztette és Monostory révedezve, kábultan, mintha álomban járna, -indult előre. - - - - -X. - -A napok így teltek el. - -Monostory reggel hét órakor fölkelt. Pontosan ébredt és rögtön kiugrott -az ágyból, mert az az érzése volt, hogy örvendetes és sürgős dolgok -várnak rá. A hálószobájából átment a fürdőszobába, ott elővette a -súlyzóit és jó negyedóra hosszat tornázott; az izmai pattogva -engedelmeskedtek neki és feszülve és rugalmasan viselték el a -legkeményebb teherpróbákat is; ő boldogan élvezte teste egészségét és -erejét, azután fáradtan beleült a fürdőbe. A langyos fürdőt fáradtan és -derülten élvezte néhány percig, azután pihenten fölkelt és sietve -felöltözködött. A lakása másik szobájában, az ebédlőben várt rá a -reggeli. Elfogyasztotta; azután csöndesen szivarra gyujtott és gondosan -elolvasta azt a pár lapot, amelyet járatott. Háromnegyed kilencre készen -volt az olvasással is és a szivarral is. Ekkor átment a hivatalába. -Kilenc óra előtt öt perccel pontosan ott volt. - -Az asztalán nagy halom levél feküdt és ő ekkor boldogan belevetette -magát a munkába. Az a munka, amely ráhárult, az első perctől kezdve elég -nagy volt; ő azonban egyre több munkát kért és szerzett meg a maga -számára. A saját erejében gyönyörködött, amikor dolgozott; a munka olyan -volt a számára, mint valami jóleső, hatalmas, könnyen végzett fizikai -erőfeszítés. Átúszni egy folyót, megülni egy lovat, elsőnek repülni egy -falka mögött: ez az érzése volt, amikor dolgozott. Az az érzése volt, -hogy játék az egész; játszva és könnyedén végzett mindent; -jelentéktelennek érezte és szerette az egészet. Az embereket, akik a -nagy intézetben meghökkenve és gyanakodva fogadták, lefegyverezte és -meghódította. Csöndes volt, derült és udvarias; a hangjából, az egész -lényéből, mindenből, amit mondott és mindenből, amit tett, áradt a -felsőbbség, az okosság, az ellenállhatatlan és mindent legyürő tehetség. - -Jeney tíz óra tájban jött be. Ő tizenkét óra tájban bement hozzá és -derülten, röviden és egyszerüen beszámolt neki arról, amiről be kellett -számolnia. Ebből a beszámolóból szigoru formákhoz kötött cselekedetet -csinált; úgy végezte a dolgot, mint egy katona, aki a szolgálat -rendjének értelmében alázatos anélkül, hogy a személyének valóban köze -volna a dologhoz; éppen a hibátlan és feszes alázatosságával -személytelen cselekedetté tette azt, amit személyes cselekvés gyanánt -alig tudott volna elvégezni. Jeney elfogadta hivatalos dolgaik -elintézésére ezt a módot; ez neki is egyszerübbé és könnyebbé tett sok -mindent. Amikor azonban a hivatali ügyek elfogytak, akkor mégis -megkönnyebbülten föllélekzett, elmosolyodott, leültette Monostoryt és -hosszabb-rövidebb ideig beszélgetett vele. Monostory ezeknek a -beszélgetéseknek a során az első időben inkább kérdezősködött; később -azonban, amikor Jeney úgyszólván mindent elmondott már neki, amit -elmondhatott, lassan és óvatosan közölte Jeneyvel a nagy intézet -vezetésére vonatkozó észrevételeit, egyéb gondolatait és terveit. -Ezeknek a beszélgetéseknek a végén Jeney mosolyogva ilyesmit szokott -mondani: - -– Lehetetlen, hogy sokáig itt maradj. Zavarba hozol. Az az érzésem van, -hogy neked kellene itt ülnöd. Hihetetlen, mennyire au fait vagy -mindenben. A tehetségedet én mindig teljes elfogódottsággal tiszteltem, -de azt nem hittem, hogy mindent, amit tudok, egy félesztendő alatt -megtanulsz. Ha nem gondolnám azt, hogy az üdvös konzervativizmus az, -amire itt legelsősorban szükség van, akkor fölkelnék és azt mondanám, -ülj le te ide és csinálj forradalmat. De így inkább neked kell elmenned -valahová, ahol te leszel az úr, a gazda, a vezető… - -Monostory nevetve hallgatta meg ezeket a kijelentéseket és amikor Jeney -elbúcsuzott tőle, sietve ment vissza a szobájába és lángoló lendülettel, -szinte haragos jókedvvel vetette rá magát újra a munkára. - -Délután három órakor bevégezte a munkát és hazament a lakására. Itt -megebédelt, azután olvasott. Pénzügyi munkákra vetette rá magát -ugyanazzal a haragos jókedvvel, ugyanazzal a fogat összeszorító -lelkesedéssel, amellyel az irodában a munkáját végezte. Haragos mámorral -akart elnyelni minden tudást; éhesen fogyasztott el száz meg száz -adatot; bizonyos akart lenni a dolgaiban; jól föl akart fegyverkezni, -teljes két-három évet adott magának a készülődésre; és szomjas -fantáziájának és ötletektől szikrázó agyvelejének egyelőre csak percekre -engedte meg a tervezgetést. - -Öt óra tájban átöltözködött. Lassan és nagy gonddal öltözködött föl. -Felöltözködés után többnyire elment egy klubba, ahová Jeney vezette be -és ahol Hollódi Arturral is találkozott néha. Hollódi olyan kedves volt -hozzá, hogy ez a kedvesség szinte udvarlásszámba ment már, de bizalmas -viszony mégsem keletkezett közöttük. Néha nem a klubba ment ilyenkor -délután, hanem Országgal találkozott valami kávéházban. Ország -álmélkodva fogadta valahányszor megjelent, fejcsóválva nézegette friss -és délceg elegánciáját és beszélgetés közben is meg-megállott néha. -Bámulva ránézett. - -– No mi az? – kérdezte Monostory. - -– Hihetetlen, – szólt erre a fejét csóválva Ország. – Hihetetlen. Hiszen -tudok mindent, mégis hihetetlen. Hogy én ilyen nagyszerüen -csalódhattam…! Hogy én önt mennyire megmenthetetlennek láttam. - -Monostory mosolygott. Ország vállat vont és fanyarul hozzátette: - -– Pedig én voltam a menthetetlen. - -– Miért? – kérdezte Monostory. - -– Mert már akkor tudtam, hogy a darabom meg fog bukni és mert titokban -már akkor éreztem, hogy soha én többé ilyet nem fogok írni. - -– Ne legyen gyáva. Az ilyen bukás tisztesség. - -– Mindenütt másutt. Budapesten nem. Budapesten azt, aki hősiesen -elbukik, mindenki megrugja. Budapesten senkiben sincs meg… nem a -bátorság, hanem a kedv és az akarat arra, hogy egy-egy elbukó ügy mellé -odaálljon. Nincs semmi, amit Budapest jobban megvetne a boldogulni nem -tudó lángelménél. Amíg fent vagyok, amíg gicset írok, de sikerem van, -addig még az is respektál, aki tudja, hogy gics, amit írok. Mihelyt -megbukom, akkor nemcsak rámrohan minden patkánylyuk minden lakója, de -még azok is elhuzódnak tőlem, akik tudják, hogy jót írtam, hogy kitünőt -írtam, hogy… hogy… hogy halhatatlanság felé tettem egy lépést. - -Elbiggyesztette a száját: - -– Soha többé én ezt a lépést nem merem megtenni. - -Vállat vont. - -– Én, – mondta keserüen, – ezentul megint mindig olyan darabot fogok -írni, amelynek sikere lesz. - -Monostory vigasztalta. Ugyszólván lelkileg vállon fogta és fölrázta a -kábulatából. Barátilag megszidta, biztatta és bátorította. Ország hálás -volt neki, de fanyarul és szkeptikusan mosolygott, amikor elváltak. -Ekkor rendesen hat óra körül járt az idő. Monostory ilyen tájban -mindennap fölment Jeneyékhez. - -Legtöbbször egyenesen a Loli szobájába ment. Loli várta; mosolyogva ment -elébe, jókedvtől ragyogó arccal ültette le, azután csengetett a teáért. -Tíz percig tartott a teázás; azután Monostory szivarra gyujtott; Loli is -többnyire megpróbálkozott egy cigarettával, de rövid kisérletezés után -rendesen letette. Monostory azután megkérdezte Lolit, mi történt tegnap -óta és Loli beszámolt neki a színházi előadásról, amelyet végignézett, -vagy a koncertről, amelyet végighallgatott, vagy a társaságról, amelyben -volt. - -– Igaz, – mondta ilyenkor egyszer, – a szép Steinschneiderné tegnap azt -mondta, hogy meg akarja magát híni. - -– Úgy? - -Lolinak remegett a szája. - -– Remélem, – mondta lesütött szemmel, – hogy ezt a meghivást nem fogadja -el. - -– De Lolika… ez most már a harmadik meghivás… ezt igazán nehéz lesz… - -– Kérem, ne fogadja el! - -– Megbántom vele. És miért bántsak meg ok nélkül valakit? Amikor… -igazán… a világon semmi ok sincs rá. - -– Csak az, hogy én kérem. - -Monostory erre megigérte, hogy nem fogadja el a meghivást és meg fogja -bántani a szép Steinschneidernét. Loli azután az iskolai ügyeiről -számolt be. Most már a hetedik gimnáziumba járt; de magántanuló volt és -csak egy-két órára ment be az iskolába. A tanulás ezért néha-néha -megakadt. Ilyenkor Monostory segített. Leült a Loli asztala mellé, -elővette a Loli könyveit, megpróbálta visszaidézni az emlékébe, amit -valaha tanult, vagy megpróbálta a dolgot a könyvből megérteni és mindig -túlsegítette Lolit a bajon. Legkönnyebben ment a segítség ott, ahol a -legtöbb baj volt: a latin dolgozatoknál. Loli az elvi visszautasítás -álláspontján volt a latinnal szemben, Monostory pedig szerette a latint. -Ebből rendesen vita támadt közöttük. - -– A latin, – mondta Loli, – ostobaság. Olyan, mint a régi babonáknak az -az egész tömege, amelyet az iskolából is és a lelkekből is irgalmatlanul -ki kell irtani. Természettudományos műveltség kell. - -Monostory mosolyogva hallgatta és egy-két esztendeig tartott, amíg a -latin számára kegyelmet tudott kapni tőle és legalább néhány latin -szerelmes verset megszerettetett vele és egy-két évig tartott, amíg -rábirta, hogy ne legyen irgalmatlan mindazzal szemben, amit összefoglaló -szóval régi babonák tömegének nevezett. Egyébként nem fáradozott sokat -azzal, hogy meggyőzze. Megértette, hogy Loli is, mint az az egész -fiatalság, amely vele egykoru, tele van elfogultságokkal és hogy az a -fiatalság ugyanakkor, amikor azt hiszi, hogy elvetett minden dogmát, -tele van a maga dogmáival. Megértette ezt, rábízta az időre, hogy a Loli -dogmáin enyhítsen és boldogan látta, hogyan enged lassanként a Loli -kedves konoksága és hogyan válik Loli olyan felsőbbségessé, de enyhévé -és elnézővé, mint az anyja. - -Néha még érte egy-egy meglepetés. Egy délután Buzát Jánosról volt szó és -Loli elmondta, miért érzett eleinte némi szimpátiát iránta. - -– Azért, – mondta nyugodtan, – mert én úgy szoktam az embereket -megnézni, hogy ha férjhez mennék hozzájuk, vajjon milyen gyerekeim -születnének. - -Monostory ekkor meghökkenve és idegenkedve nézett Lolira. De olyan -tündöklően tisztának látta a tekintetét, olyan nemesnek és fehérnek a -homlokát, hogy egy legyintéssel elhárította magától a kedvetlenségét. -Szeretik a nagy szavakat, – gondolta, – de csak az argotjuk más, mint -azé a leánytipusé, amely nekem kedvemre való. Megtanulták azt, hogy a -gyermek évszázadában élünk; és ebben a tulzó és kissé szájas -gyerekkultuszukban van még valami tiszteletreméltó is. - -Ezeken az apróságokon kivül semmi sem zavarta meg azt a két órát, -amelyet mindennap együtt töltöttek. Mikor a Loli ügyei már -letárgyalódtak, akkor a Monostory dolgairól volt szó. Loli nagy -érdeklődéssel kérdezősködött a munkájáról, az olvasmányairól és végül a -terveiről, és ilyenkor Monostory megengedte a fantáziájának, hogy -szikrázva emelkedjék a magasságba. Hátradőlt egy karosszékben, elnézett -a messzeségbe és elmagyarázta Lolinak, hogyan igázza majd le a pénzt; -elmondta, hogy néhány év mulva milliói lesznek; távolba néző, akarattól, -vágytól és fantáziától égő szeme vissza-visszatért Lolihoz; és Loli, aki -a lélegzetet visszafojtva ült vele szemben, csillogó szemmel kereste a -tekintetét. - -Fél nyolc tájban Monostory elbúcsúzott. Loli kikisérte, egy darabig -szótlanul nézett a szemébe, azután hosszan megrázta a kezét. Monostory -lement az utcára, meleg szívvel és jókedvüen sétált egy ideig, azután -fölment a vívóterembe és újra kemény és nagy munkát adott az izmainak. -Az izmainak mindig a végső erejét akarta kivenni; szüksége volt arra is, -hogy az összerogyásig elfárassza magát; de különösen égető szükségnek -érezte azt, hogy a testét rugékonynak, erősnek és fiatalnak tartsa meg. - -Kilenc óra tájban lejött a vívóteremből; kellemes fáradtsággal -hazaballagott; otthon várt rá a vacsorája; leült; csöndesen -megvacsorázott, rágyujtott egy szivarra, olvasmányt vett elő, és mire a -szivarnak vége lett, már ágyban volt és csöndesen elaludt. Mély és -nyugodt álma volt; csöndesen és nyugodtan aludt reggel hét óráig, amikor -pontosan fölébredt és rögtön kiugrott az ágyból, mert az az érzése volt, -hogy örvendetes és sürgős dolgok várnak rá. - -Igy teltek a Monostory napjai. Igy élt le három nyugodt és boldog -esztendőt. - - - - -XI. - -Loli fölállott az íróasztala mellől, a könyvszekrényhez ment, kivett egy -testes művészettörténeti munkát, visszament vele az íróasztalhoz és -lassan lapozgatni kezdett benne. Monostory, aki egy karosszékbe -sülyedten szemközt ült vele, eddig szótlanul nézte. De amint Loli -fölállott és a könyvszekrény felé indult, amint fiatal, délceg termete -lassan kiegyenesedett, Monostory egyszerre fölriadt gondolattalan -álmodozásából. Ahogy Loli járt, ahogyan egy lassú mozdulattal a karját -fölemelte a könyvért, ahogyan visszaült az íróasztal mellé, – mindebből -valami nyugtalanító, valami fölriasztó, valami riadószerű, – olyan -perzselő valami áradt Monostory felé, hogy Monostory összerázkódott, -egyenesre ült a karosszékében és fölemelte a fejét, mint aki egy támadás -ellen akar védekezni. Azután csodálkozva nézett szét a szobában, -amelyben három év óta szinte mindennap eltöltött két órát. Mi történt -ezzel a csendes és nyugalmas szobával? Mi sustorog benne, mint a -parázsló tűz, és mi bujkál a sarkokban, mint egy nyugtalanító titok? - -Loli a balkezére rátámasztotta a fejét és a jobbkezével lassan -lapozgatta a könyvet. Monostory sokáig nézte szótlanul, azután halkan -megszólalt: - -– Milyen furcsa, Loli, hogy maga már tizenkilenc éves. - -Megdöbbent tőle, milyen remegő, rekedt és tikkadt a hangja. Loli azonban -föl sem emelte a fejét a könyvről; észre sem vette az ő hangjának a -remegését; udvariasan mosolygott és nyugodtan felelte: - -– Hm… mulik az idő. - -Tovább lapozott a könyvében. Monostory azt akarta, hogy nézzen föl. - -– No Loli, – mondta, – ugye jó, hogy az érettségi után nem ment sietve -az orvosegyetemre?… - -– Igen, – felelte Loli, – a művészettörténet is nagyon szép dolog. - -Fölnézett egy másodpercre. - -– És magának abban is igaza volt, – mondta, – hogy a középkor az -emberiség történetének a legérdekesebb része. - -Elmosolyodott. Vállat vont. - -– Sőt attól tartok, – mondta, – hogy a középkor Budapesten nemsokára -divatba fog jönni. Veszedelmesen sok tizennyolc éves művelt hölgy -érdeklődik iránta. De mindegy, – mégis érdekes. - -Ujra lenézett a könyvére. Monostory kielégítetlenül és szomjasan nézte -szép, barna fejét. Loli! Itt ül!… Néhány másodpercre fölnézett volt; – -de milyen volt a tekintete! Hová tünt el a szemének az az olvadó, lágy -és édes mélysége, amelyet nem lehetett megindulás nélkül nézni? Hol van -a gyerek-Loli szemének a tündöklése? Ennek a szép, nagy lánynak hideg, -nyugodt és üres a tekintete, lehűtő és nyugtalanító. Mi veszett el -belőle? - -Aggódva, elfogódottan és szomjasan nézte Lolit. Loli lapozgatott a -könyvében. A szobában csend volt. - -– Tudja-e, – mondta azután Monostory dobogó szívvel, – hogy egypár hét -mulva csakugyan ott hagyom az édes apja intézetét? - -– Ah? - -– Igen. A hollandiakkal mindent rendbe hoztam. Minden pénzt megadnak. -Körülbelül rendben van a dolog Hollódival is… - -– Úgy? Vigyázzon, Hollódi ellensége magának. - -– Tudom. Azt az elégtételt egyelőre megszerzem neki, hogy az ő -támogatásától teszem függővé a dolgot. – Paris vaut bien une messe. – -Nem? - -– De igen… igen… - -Monostory elhallgatott és összeszorított foggal nézett Lolira. Miért -lapozgatja olyan érdeklődéssel azt a könyvet? Miért néz föl csak egy-egy -futó és üres pillantásra belőle? Nem érdekesebb a könyvénél az, amiről -itt szó van? Azt akarom, hogy nézzen föl! - -Loli fölemelte a fejét és fölnézett. - -– Tudja-e, – mondta, – hogy Buzát bemegy aligazgatónak a Hollódi -bankjába? - -– Tudom. - -– Látja, mégis tehetséges ember. - -Monostory megdöbbenve nézett rá. Miért mondta ezt? Hogy jutott ez -eszébe? Összehasonlította őket kettejüket? A szemöldökét összevonta; a -torka kiszáradt; a fejét fölemelte és minden izma megfeszült, mintha -valami hallatlan erőfeszítésre készülne. Loli vissza akart pillantani a -könyvébe. Monostory azonban megszólalt: - -– Látja, Loli, én most fogok bele abba a munkába, amelyre három év óta -készülök. Amit most a kezembe kapok, amit én szereztem meg, a hollandiak -pénzét, egy harmadrangu kis jelzálogbankot, az gyarló szerszám, -jelentéktelen kis instrumentum lesz. De majd meglátja, mit csinálok én -belőle. Majd megmutatom én most, hogyan kell megtizszerezni és -megszázszorozni a pénzt, de nem a Hollódiak módján, nem úgy, hogy egy -szegény országot kiuzsorázzon az ember, hanem úgy, hogy ahelyett a -pusztító árvíz helyett, amely eddig Magyarországon volt a nagytőke, -olyan áradás legyen, mint a Nilusé, áldásthozó és megtermékenyítő… - -Tovább beszélt. Nemes és zengő hangja megmelegedett és áttüzesedett. A -hangja forró lett; a szavai szárnyat kaptak; a gondolatai repültek. Ha -máskor így beszélt a terveiről, Loli kipirult arccal és lelkesedéstől -égő szemmel hallgatta. Most is figyelt rá. - -– Igen, – mondta. – Ez érdekes. - -De a szeme hideg volt és közömbös és az arca nyugodt és tiszta. -Monostory minden izmát megfeszítette egy ideig, kétségbeesett akarattal -és elszánt lelkesedéssel beszélt, de azután lassan akadozni kezdett a -hangja és végül elhallgatott. - -– No, – mondta Loli érdeklődve, – és azután? - -– Semmi sincs tovább, – felelte Monostory. - -Csend lett. - -– Igaz, – szólt Loli, – hiszen maga haza is utazik egy-két napra. - -– Csak egyre. - -– Úgy…? - -Újra hallgattak. - -– Emlékszik-e Loli, – mondotta azután Monostory elkomorodva, – a főúrra -és a báróra, akikről én egyszer beszéltem magának? - -– A fő-úr-ra…? - -– A főúr, az papnövendék volt valamikor. Most is reverendában jár még. -Semmi baja, csak időről időre összecsapja a bokáját és a fejéhez kapja a -kezét, mintha azt kiáltaná, hogy csuhaj –? - -– Ah igen, emlékszem rá. És a báró? - -– A báró egy szegény zsidó, aki megkivánja, hogy őt báró úrnak szólítsák -és aki azt várja, hogy a császár egyszer csak eljön, lefejeztet -mindenkit és akkor övé lesz a Morgenrot boltja. - -– Ah… emlékszem. – De hogy jut ez most eszébe? - -– Hogyan? Nem is tudom. Talán úgy, hogy én három év óta készülök rá, -hogy hazamegyek, elhivatom a főurat és a bárót… - -– És? - -– Etetem és itatom őket. - -– És? - -– És az asztalra könyöklök. És nézem… őket. És nézem… mekkora távolságra -jutottam tőlük. - -– Úgy? Igen… - -Mind a ketten elhallgattak. Loli azután fölállott: - -– Igen, – mondta, – Országnak igaza van, a maguk tehetsége odalent egy -furcsa életművészetben merült ki. – Ennek az életművészetnek nagy -varázsa van. – De jobb azért onnan lentről elkerülni. - -– Jobb… - -Hallgatás támadt. Loli az órára nézett. - -– Készül valahová? – kérdezte Monostory. - -– Igen. Koncertbe megyek. - -– Jó mulatást. - -– Jó mulatást magának is. Viszontlátásra. - -– Viszontlátásra. - -Kezet fogtak és Monostory elment. Másnap hazautazott. Elvégezte az -üzleti dolgait, azután bágyadtan virrasztva megvárta az éjszakát. Fáradt -volt és a szokatlan virrasztást nehezen bírta. De valahányszor az jutott -eszébe, hogy le kellene feküdnie, mindig az az érzése támadt, hogy a -lefekvéssel és az alvással valami elmulaszthatatlant mulaszt el. A szíve -összeszorult és bágyadtan virrasztott tovább. - -Hajnaltájban elment a Vitriol-korcsmába. A gazda álmélkodva fogadta. -Monostory italt rendelt, azután megparancsolta, kerítsék neki elő a -főurat és a bárót. A főúr nemsokára megjelent; kissé megőszült három év -óta; a reverenda rongyokban lógott le róla, de vídáman bokázott és -hetykén kapkodta a fejéhez a kezét. Később megérkezett a báró is; -gyanakodva nézte Monostoryt, de amikor Monostory báró úrnak szólította, -akkor leült az asztalhoz, evett és ivott és hamarosan megsúgta -Monostorynak, hogy a császár útban van már, mindenkit lefejeztet és -akkor övé lesz a Morgenrot boltja. - -Monostory rákönyökölt az asztalra és nézte őket. A szeme égett az -álmatlanságtól, a teste reszketett a bágyadtságtól, kábult révedezés -jött rá, a szíve megtelt csüggedéssel és szorongással és úgy érezte, -hogy testvérei azok, akiket megvendégel. - - - - -XII. - -Monostory másnap ismét Budapesten volt. Délben érkezett meg, otthon -megebédelt, átöltözködött, azután – szokása ellenére – korán délután -fölment a vívóterembe. Nem tudott ellentállni annak a vágyának, hogy -kipróbálja az izmait; látni akarta, el bírja-e még végezni a teste azt -az emberfölötti munkát, amelyet hajdan néha ráparancsolt; a -megelégedettséget, a nyugalmas felsőbbséget, a testi büszkeséget -kereste. Lihegve, zakatoló tüdővel és szívvel el tudott végezni még -mindent; a teste nagyszerű munkájában gyönyörűsége telt, de amikor -felöltözködött, az öltözőszoba tükrében belenézett a saját szemébe, -sokáig nézett magával farkasszemet és lassan elkomorodott. - -A vívóteremből fölment Jeneyhez, a hivatalba. Elmondta neki az -utazásának az eredményét és elmondta neki, hogy az új részvénytársaság -pár nap mulva hivatalosan megalakul és működni fog és hogy ő a napokban -fölkeresi Hollódit, akinek az üzleti támogatására szüksége lesz. – -Helyes, – felelte erre Jeney, – Hollódi mindent meg fog tenni, hogy az -új intézetnek szolgálatára legyen; és pompás, hogy a dolgok ilyen -pompásan mennek; ő gratulál Monostorynak, még inkább a hollandusoknak és -egy kicsit önmagának is; nagyon boldog, hogy idáig eljutottak… - -Monostory szótlanul ült vele szemben és maga sem tudta miért, -fájdalmasan mosolygott. Nem tudott válaszolni; nem tudta sem a hivatali -érintkezésük formális hangját megütni, sem a baráti érintkezésük régi -könnyed és felsőbbséges hangját; révedezve ült a helyén, gondolattalanul -nézett Jeneyre és fájdalmasan mosolygott. Jeney is elhallgatott és -lenézett a földre. Egyszer-kétszer köhintett, fölemelte a fejét, mintha -szólani akarna, azután ismét a szőnyeget nézte. - -Kint sötétedett és ők bent sokáig hallgattak. Jeney végre fölállott, -lesütött szemmel odalépett Monostoryhoz, bizonytalan és bátortalan -mozdulattal megérintette a vállát és halkan és ingadozva így szólt: - -– Kedves Pistám, – nekem volna egy baráti kérésem is hozzád, – te, -tudom, nem fogod félreérteni és meg fogod érteni… - -Elhallgatott. Lesütött rövidlátó szemét bátortalanul fölemelte -Monostoryra. - -– Parancsolj, – felelte nagyon csendesen Monostory. - -A szíve hevesen vert. A Jeney hangja olyan volt, mintha nagy távolságból -érkezne hozzá. - -– Nézd, – mondta Jeney most már ismét lesütött szemmel, – nézd… Loli -időközben nagy lány lett… én ugyan neki teljes szabadságot adok és ő az -idejével úgy rendelkezik, ahogyan akar… és ez a te irántad való vonzalma -és általában a ti barátságtok nagyon kedves volt, ő rá kétségtelenül -hasznos és szellemileg érlelő… de az idő elmúlt, ő időközben nagy lány -lett és… - -Megakadt. Rövidlátó szeme újra fölkereste a Monostory beesett szemét és -megzavarodottan siklott le a földre. - -– Igen, – mondta Monostory fájdalmas mosollyal, – és…? - -– Szóval… az ő jövője érdekében, azt hiszem, helyes volna, ha ez a te -mindennapos… Ez a ti mindennapi találkozásotok elmaradna… Oh, te nem -fogsz félreérteni, – én boldog vagyok, ha te mindennap megtisztelsz -bennünket a látogatásoddal. – De minket. – Nem őt. - -Hosszú szünet támadt. - -– Igen? – kérdezte Jeney. - -– Igen, – felelte Monostory szenvedve. – Amint parancsolod. - -– Te ugy-e, megérted… - -– Tökéletesen. - -Monostory fölállott. Beesett szeme hunyorgott, mintha erős fény érte -volna és kézadásra nyujtott keze reszketett. A szavait, úgy tetszett, -nem ő maga mondja. - -– Igen, – szólt kábultan, – csak ma még… mert úgy volt… mert -megállapodtunk benne… - -– De kérlek; parancsolj. - -Monostory lement a sötétedő utcára. Kábultan haladt előre, de amikor a -Jeney-ház elé ért, egyszerre az egész testét megrohanta a vágynak, az -akaratnak, az elszántságnak egy olyan rohama, hogy az orrlyukai -kitágultak, mintha lihegne és hogy az izmai fájni kezdtek. - -Amikor belépett a Loli szobájába, sápadt arcából, sötét szeméből -lángolva lobogott a mámoros, haragos és győzelmes elszántság. Az az -érzése volt, hogy mindenkinek meg kell éreznie azt a mindenre készséget, -annak a halálos nagy erőnek a rettentő és nagyszerű lehetőségeit, amely -belőle kiárad. Loli azonban derülten és nyugodtan fogadta; az arcán nem -vett észre semmit; nyugodtan leültette, azután tovább foglalkozott a -könyveivel és közömbösen beszélt a középkori építészetről és -szobrászatról. - -– Nézze, – mondta – nem tudok ettől elszakadni; hihetetlen, hogy ennek a -csodálatos és lezárt művészetnek milyen izgató problémái vannak. - -Monostory megdöbbenve és dermedten bámult rá. Miért beszél így? Miért -nem néz föl reá? Miért érdekli minden más, csak az nem, hogy ő sápadtan -ül itt vele szemben és a nyelvét harapja szét tehetetlenségében? - -Nagy bágyadtság jött rá. Hátradőlt a karosszékében, behunyta a szemét és -úgy érezte, jó volna meghalni. - -Loli nem nézett föl rá. Lassan cigarettára gyujtott, kis füstkarikákat -eregetett le a könyv felé, amely előtte volt, azután szétfujta a -füstkarikákat és figyelmesen nézte a könyvben levő fotografiákat. - -Monostory összeszedte magát. Összeszorította a fogát, egyenesre ült és -lassan előrehajolt. - -– Mit csinált tegnap Loli? – kérdezte csendesen. - -Loli egy pillantásra fölnézett. - -– Tegnap… hm? délután kint voltam a jégen. - -– Délután is? - -– Igen. Megbeszéltem Buzáttal. Ő délben csak későn jöhet. Kitünően -korcsolyázik. - -– Úgy? - -Loli tovább eregette a kis füstkarikákat a könyvre, azután szétfujta -őket és figyelmesen nézte a gótikus templomokat, amelyeknek a -fotografiái előtte voltak. Megrázta a fejét. - -– Multatuliban az van valahol, – szólalt meg energikusan, – hogy egy -gótikus székesegyház olyan, mint egy ima. Csak imádkozó ember építhette. -De akik ezeket építették és kifaragták, azok éppen úgy lehettek hitetlen -emberek is; helyesebben csak egy hit volt bennük: a maguk művészetébe -vetett hit. – Abba, amit mi primitivnek látunk, szoborba, képbe, mi csak -belemagyarázzuk a naivságot, vagyis a hitet… - -Monostory nem felelt. De amikor Loli tovább beszélt, akkor összeszedte -minden erejét és válaszolt neki. Vitatkozott vele. A feje fájni kezdett -attól a szörnyű erőfeszítéstől, hogy soha sem hallott szépségü dolgokat, -sohasem hallott szépen mondjon el. Loli azonban csak néha nézett föl; a -tekintete azután közömbösen siklott vissza a könyvére; nyugodtan -felelgetett, nemsokára új cigarettára gyújtott, gyorsan egymásután -eregette a kis füstkarikáit, azután szétfújta őket. - -Az idő lassan és fájdalmasan telt. - -– Tudja-e, – kérdezte később Monostory, – kivel találkoztam tegnapelőtt? - -– Kivel? - -– Steinschneidernével. - -Visszafojtotta a lélegzetét és félig lehunyt szempillái alól reszketve -nézett Lolira. - -– Óh, – mondotta Loli, – az örök Steinschneidernével. Hát az még megvan? -Mit mondott? - -– Hogy menjek el hozzá. - -Loli megbiccentette a fejét. - -– Szívós egy matróna, – mondta komolyan. - -– Hát elmenjek? – kérdezte Monostory. - -Alighogy kimondta, elszégyelte magát. Loli fölnézett rá és vállat vont: - -– Ha kedve van rá, – mondta, – ha csakugyan kedve van rá –? - -Monostory elpirult szégyenletében és lehajtotta a fejét. Az idő félnyolc -felé járt. Monostory fölállott. Az az érzése volt, hogy eddig rossz úton -járt, most visszatér a helyes útra, most döntésre visz mindent, most -visszahódít mindent. - -– Loli, – mondta rekedten, de keményen, – én most elmegyek. És ha maga -is úgy akarja, mint az édesapja, akkor egyhamar nem jövök vissza. - -– Tessék? - -A Loli szeme kitágultan, bámulva emelkedett föl Monostoryra. - -– Az édes apja, – mondta Monostory, – úgy találja, hogy illetlen dolog, -ha én mindennap órákat töltök el itt. Mert maga nagy lány lett és… - -– Nohát ez már mégis…! - -Loli fölugrott. Monostory sötéten lángoló szemmel nézett rá. A szeméből -sziporkázva és pattogva sustorgott a könyörgése, a reszkető és esdeklő -vágyódása és a türelmetlen és szomjas imádata. - -– És az édes apjának, – mondta, – igaza is van. Ha csak… ha csak… - -Nem tudta befejezni. Loli toppantott egyet, sietve elindult, elhaladt -mellette, kiment a hallba és lekiáltott: - -– Itthon van a papa? - -– Itthon van, – felelte egy hang. - -Loli erre visszasietett az ebédlő felé és a dohányzóban megtalálta az -apját és az anyját. Monostory elámultan és kábultan követte. - -Loli megállt az apja előtt. - -– De kedves, jó, öreg, bölcs papám, – mondta bevezetés nélkül, – mi jut -neked eszedbe! - -– Mi az? – kérdezte meghökkenve Jeney. - -– Hogy most akarod egyszerre szabályozni az én szabályozatlan életemet. - -Jeney ránézett Monostoryra. - -– Ah úgy! – mondta kedvetlenül. - -Vállat vont. - -– Hiszen én nem bánom… tehetsz, amit akarsz… de nagy lány lettél… - -– De kedves, jó papám, légy nyugodt, én pontosan fogom tudni, mikor lesz -helyes megállapodni a barátaimmal abban, hogy ezentúl ne látogassanak -meg mindennap… - -– Jól van. Én csak… - -– Sőt a megnyugtatásodra kijelenthetem, hogy a kedvedért még ugynevezett -jó híremre is vigyázok legalább annyira, hogy abban a jövőben, amelyet -te óhajtva vársz, akárkinek elszámolhassak vele. - -Jeney fölkelt, megveregette a Loli arcát, azután jobbról és balról -megcsókolta. - -– Jól van, te bolondos, – mondta, – hát csináld azt, amit akarsz. - -Monostory dermedten és szégyenkezve állott. Mi történt itt? Ezt várta ő? -Ezt a felsőbbséges és nyugodt tárgyalást? Ezt a közömbös és tárgyilagos -elintézést? Azt, hogy Loli csak függetlenségét akarja majd pattogva, de -indulat nélkül megvédeni? Ezt várta? - -Megrezzent és bizonytalan, szinte részeg szemmel odafordult… hová?… -odafordult, ahonnan egy meleg szempár némán és beszédesen, -felsőbbségesen, de dús és áradó részvéttel tapadt rá az arcára. Jeneyné -nézett rá megindult, mélységesen szánakozó és aggodalmasan kérdező -tekintettel. A szeme olyan volt, mint a lányáé; nem volt olvadó és -tündöklő, mint hajdan a Lolié, nem volt üres és hideg, mint a Lolié -mostanában; két tudó és látó meleg, gyöngéd és jósággal teli asszonyszem -volt, amely most halkan és aggodalmasan tapadt rá és ijedten, gyöngéden -és aggódva kérdezett valamit. Mit…? - -Monostory összerázkódott, egy-két mentegetőző szót mondott, azután -elment. Fázás jött rá és didergett. És reszketett a szégyenkezéstől és a -megalázottságtól. - - - - -XIII. - -Ezután három rettenetes napja volt. Nyögve viaskodott magával. Reszketve -akart legyűrni magában minden indulatot és remegve próbált talpon -maradni. De a fájdalom és a vágyódás olyan irtózatos erővel rohanta meg -újra meg újra, hogy fájdalmas gőggel fölemelt fejét szenvedve kellett -megint lehajtania. - -A harmadik nap délutánján nem bírta tovább. A teste, a lelke, minden -idegszála úgy tele volt fűtve harcos elkeseredéssel és száz halálra -elszánt erővel, hogy az az érzése támadt: semmi ellent nem állhat neki. -– Ki az, akit most nem győzhet le? Mi az, amit most nem hódít meg? - -Reszketve állott meg a Jeney-ház előtt, fölemelte a fejét és belépett. A -portás elébe jött a páholyából és hajlongva köszönt neki. Ő intett egyet -a fejével és tovább indult. - -– Loli kisasszony, – mondta erre a portás, – nincs itthon. - -Monostory értetlenül nézett rá. - -– Nincs? – kérdezte azután elsápadva. - -– Nincs, nagyságos úr. - -Monostory mozdulatlanul állott egy másodpercig, azután ismét mereven -biccentett egyet a fejével, megfordult és elment. Mereven ment előre, -nagy erőfeszítéseket tett, hogy egyenesen és feszesen járjon és ekkor -eszébe jutott a Jeneyné tekintete. Két meleg, gyöngéd és jósággal teli -asszonyszem, amely halkan és aggodalmasan tapadt rá és ijedten, -gyöngéden és aggódva kérdezett tőle valamit. - -Mit? Nem ezt e: – Szegény ember, mi lesz most belőled? – Nem ezt e? - -Lázasan gázolt előre, fölkereste Országot és elvitte inni. Ország -csodálkozva és aggódva nézett rá, de nem kérdezett tőle semmit, hanem -vele ment és késő reggelig csendben ivott vele. Monostory másnap -délelőtt nem ment be új irodájába. Délig aludt és amikor délben -fölébredt, italt hozatott magának és otthon, a lakásán inni kezdett. -Féktelen dühvel ivott. Mindenáron meg akart részegedni, de az ital, -amelytől elszokott, csak kínozta és nyugtalanná tette. A józansága egyre -fájdalmasabbá vált, a fájdalma egyre hangosabbá, öt óra tájban -fölugrott, reszketve felöltözködött és elindult Jeneyékhez. - -Loli otthon volt, nyugodtan és barátságosan nyujtott kezet neki, azután -teát töltött be és cigarettázva járt-kelt a szobában. Monostory komoran -nézte. Milyen nyugodt és derült, szép, nagy lány. – Miért ilyen nyugodt -és derült? – Miért nem néz rá és miért nem veszi észre, hogy ő -gyűlölettel és elvadultan, reszketve és véres szemmel bámulja? Miért nem -emeli föl a kezét, hogy elvadult arcára nyugalmat simítson és -vérbeborult szemét hüsítse? – Hol van az a kéz… hol van a Loli erős és -bátor gyerekkeze, amely olyan elszántan és olyan gyerekvakmerőséggel -nyult bele az ő életébe? - -A Loli kemény gyerekkezéből fehér és puha asszonyi kéz lett. A -gyerek-Loliból egyszerre nagy lány lett: egyik napról a másikra asszonyi -érettségü, derült szűz lett; és a Loli szerelméből, a gyerek-Loli -rajongó és türelmetlen, elszánt és kislányosan tolakodó, hangos és -könnyes kis szerelméből mi lett? – Monostory vérbeborult szeme -szenvedve, szomjazva és kutatva bámult Lolira. Mikor lett vége a Loli -könnyes és hangos kislányszerelmének? Mikor volt az a nap, amikor -egyszerre megszünt? Hogyan szünt meg: lassan aludt-e ki, vagy egyet -lobbant és az egyik estéről a másik reggelre vége volt? – Monostory -összeszorította a fogát és fájdalmas töprengéssel bámult a derült, -nyugodt, mosolygó és szép Lolira. Milyen más volt ezelőtt három évvel. -Ezelőtt két évvel… eggyel… még egy hónappal ezelőtt is. Mikor változott -meg? Mikor siklott ki az ő kezéből a Loli lelkendező és drága -leányszerelme? Melyik volt az a gyűlölt nap? Melyik volt az az átkozott -óra? Milyen hibát követett ő el? Mit mulasztott el? - -Vérbeborult és komor szemmel nézte Lolit. És amint komoran nézte és -amint hallgatva rágta a maga töprengését és kétségbeesését, a szíve -egyre hevesebben vert és a vére egyre forróbb hullámokban ömlött a szíve -felé. Milyen szép ez a leány, – irgalmas Isten, milyen szép, – milyen -csillogó érettségü, milyen hamvasan duzzadó, milyen nemesen asszonyi. – -És – ezt – el – kell – most veszíteni? - -A Monostory testét és lelkét a lángoló akaratnak egy olyan görcsös -rohama támadta meg, hogy az izmai reszkettek és a feje megfájdult. -Fölállott. - -– Loli, – mondta, – én tegnap délután is itt voltam… Arról akartam -magával beszélni… - -– Ah, igen, – szólt közbe Loli, – bocsánat. Nem voltam itthon. A jégen -voltam… Megigértem Buzátnak. - -Monostory megdöbbenve nézett rá. - -– Kinek? – kérdezte rekedten. - -– Buzátnak. - -Monostory megrázta a fejét, mint aki támadásra készül. - -– Loli, – mondta halk, de csattanó és éles hangon, – maga nagyon sokat -van együtt ezzel az Buzáttal. - -Loli ránézett és vállat vont. - -– Sokat? – kérdezte könnyedén. – Igaz, én majd mindennap együtt vagyok -vele. Néha kétszer is. De –? - -Újra vállat vont, mintha azt akarná mondani: miért ne. Monostorynak -ekkor kigyulladt a dühe. – Buzát? Ez a rongy fickó? Ez volna az, akivel -meg kell mérkőznie? – Hátravetette a fejét; az agyát elöntötte a gőgnek -és a dühnek a mámora; egy másodpercre olyan volt, mintha karnyujtásnyira -tőle ott volna a Buzát előkelő és csinos feje, egy másodpercre olyan -volt, mintha pezsgőtócsás asztal mellett ülne és mintha ökölbeszorított -kezének mindjárt pezsgősüveg nyaka után kellene kinyúlnia, hogy egy -röhögő és szennyes társaságot szétverjen… elborult szemét összehúzta és -ingerült hangon megszólalt: - -– Miért ne? Mert ez a Buzát előttem zavarodottan és szégyenkezve süti le -a szemét. Mert tudja, hogy előkelő és csinos fejébe én belelátok és mert -a szégyenkezésével nekem be kell vallania, hogy ő is szegény fickónak, -bátor, de buta csalónak tartja magát. - -Loli nagy szemmel fordult Monostory felé és kipirultan kiáltott közbe: - -– Nem! – Nem… Ez, bizonyos vagyok benne, tévedés. - -A Monostory hangja fölharsant és megdördült: - -– Kivülről úrra maszkírozza magát. De belül egy szegény kupecivadék -ijedt lelke reszket benne. A tudóst játsza; – csak szorgalmas -gondolattolvaj. A szónokot játsza; – elsápad és reszket, amikor beszélni -kezd és két hétig tanulja a rögtönzött beszédeit. Született vezért -játszik, de született közkatona. Született csatlós. Született szolga. -Sima és ügyes lakáj. És ezt ő is tudja; tudja, hogy ezért boldogul; és -remeg tőle, hogy egyszer csak mások is megtudják. Nincs egy győzelmes -félórája, nincs egy mámoros perce, gyáva tolvaj, reszkető szegénylegény; -– előttem didergő, fogavacogó és szégyenkező, mint a szolga az ura előtt -és mint a földhözragadtság a géniusz előtt. - -Befejezte. Loli lassan közeledett feléje. A szája nyitva volt; a szeme -kitágult; az arca kipirult. Mire Monostory elhallgatott, ő ott állott -szorosan előtte és fölindultan, magánkívül, lihegve rákiáltott: - -– Ez hazugság. – Ez hazugság. - -Monostory letekintett rá. És a kigyulladt nagy leányszemnek lágy és -meleg mélységeiben most meglátta reszketve és tündökölve fölbukkanni azt -az édes és csillogó tüzet, amely az ő számára olyan kétségbeejtően -kialudt. És amint így lenézett rá és belenézett kigyulladt szemébe, -amint nézte tüzelő arcát és lihegő száját, egyszerre föllángolt benne -egész kétségbeesett vágyódása, – ez a reménytelen, esztelen, alkonyati -vágyódás, a szeme elborult, reszketve fogta két kezébe a Loli tüzelő -arcát, lehajolt hozzá és lihegő, nyitott ajkát életében először, gyötrő -szomjúsággal megcsókolta. - -Loli megdöbbenve vergődött a kezei között; nem tudta elég gyorsan -elvonni a száját; de a hosszú csók alatt elfehéredett az arca; és amikor -az ajka kiszabadult, teljes erejével ellökte magától Monostoryt. - -Monostory hátrált egy-két lépést és szédülve nézett Lolira. Loli még -mindig menekült előle és elfehéredett arca torzult volt az utálattól. -Monostory fölemelte a két karját, mint aki könyörögni akart. - -– Menjen, – mondta ekkor Loli reszketve – menjen. És ivott is. - -Monostory szólni akart. - -– Menjen, – mondta Loli türelmetlenül. - -Összerázkódott az undortól. Monostory véres szemmel nézte utálattól -fehéren vonagló arcát; lassan lehajtotta a fejét és elment… - - - - -XIV. - -Az éjszakát Országgal töltötte el. Másnap megint délben ébredt és -délben, otthon a lakásán inni kezdett. Délután öt órakor úgy érezte, nem -maradhat tovább otthon és tennie kell valamit. Valami dolga is volt -mára… Lement az utcára és eszébe jutott, mi a dolga: ma kell fölmennie -Hollódihoz. - -Fölment. A bank óriási épülete csendes és üres volt már, de az első -emeleten égtek a lámpák. Monostory ide ment föl. Rögtön bejelentették -Hollódinak. - -Hollódi fölkelt az iróasztalától és mind a két kezét kinyújtotta, amikor -elébe jött. A szavai úgy következtek egymásután, mintha drágagyöngyöket -rakna le aranylapokra, de az egész embert a maga hallatlan fontosságának -a biztos tudatán kívül ebben a percben nyilvánvalóan az a vágy hatotta -át, hogy elbűvölő legyen. - -– Én nagyon örülök, – mondta csendesen és melegen, – hogy módom lesz -önnel együttműködni. - -Monostory lenézett rá. Látta sárga kis szemében az öröm fölvillanását és -fontos személyén zsíros ragyogással látta szétterülni azt az -elégedettséget, hogy valamilyen módon – ha másképpen nem, egyelőre a -szeretetreméltóságával és a szolgálataival – mégis győzedelmeskedik. -Lenézett rá és föllobbant benne a gőg és a harag. Komoran hallgatott. - -– Én nagyon örülök, – mondta Hollódi még egyszer. - -– Én nem, – felelte erre Monostory komoran, halkan és gőgösen. - -Úgy érezte, hogy haldokló harcos, aki végső erejével még vág egy -halálosat a zászló büszke becsületéért. – Hollódi előbb kételkedve -nézett rá, mintha nem bíznék a fülében. Monostory azonban komoran és -fenyegetően nézett le rá. Hollódi erre elsápadt és egy tehetetlen -mozdulattal, hangtalanul nyitotta ki az ajkát. Monostory fenyegetően -nézett le rá, azután megfordult és elment. - -Az éjszakát együtt töltötte Országgal. Dühödten ivott. Ország sápadtan -és égő szemmel nézte. Hajnaltájban Monostory fölforró dühvel rárivallt: - -– Hogy merészel így nézni rám? - -Ország vállat vont: - -– Nem is önt nézem, – mondta csendesen. – Hanem megint a sorsát. - -– Hogy mer maga…! Mit mer maga…! Mit tud? Mit lát? Irócska. Irkáló -emberke. Népszerücske. Fecsegő. Kontár. - -Ország vállat vont. - -– Az egyik korrektorunknak, – szólt csendesen, – ma megigértem, hogy új -állást szerzek neki. Pár hét múlva el kell mennie, hogy helyet csináljon -az ön számára. - -Monostory szikrázó szemmel nézett rá és egy másodpercig úgy tetszett, le -fogja ütni. De azután szótlanul lehajtotta a fejét, hallgatott és -csendesen mondta: - -– Menjen el innen. – Nem akarom sajnáltatni magamat. – Ne sirasson itt -engem. - -– Nem önt siratom. - -– Kit? - -– Senkit… mindenkihez elválaszthatatlanul hozzátartozik a sorsa. De ha -siratok valakit, – magamat siratom. - -– Miért? - -– Elzüllök. - -Monostory összeráncolta a homlokát és komoran és kérdően nézett -Országra. - -– Nem tudja? – kezdte Ország. – Megint nagy sikerem volt. Ma egy hete -játszották először az új darabomat. - -– És? - -– Rongy. – És soha többé nem merek valami jó és tiszta dologgal -megpróbálkozni. – Ezentúl is mindig sikerem lesz. - -Sokáig hallgattak, azután Monostory újra ivott. Mindenáron meg akart -részegedni. Öntötte magába az italt és lázasan nézett körül. – Hogyan -támaszthatna föl valami rettentő zúgást, valami süketítő robbanást, -valami pusztító dübörgést…? Egy himnuszt az Éjszakának! Rongyosok -miséjét! Részegségnek ordítását és fájdalomnak üvöltését! – Fölállott; -elborult szemmel körülnézett és eltelt dühvel az emberek ellen és a -város ellen. Egy görcsös rándulással megfogta a pezsgőspalack nyakát; -úgy volt, hogy mindjárt rohamra indul itt az emberek ellen; úgy volt, -hogy kiver mindenkit; de egyszerre végigfutott rajta a józanságnak egy -borzongása, szégyenkezve és undorodva dobta el a palackot a kezéből, -összerázkódott és kiment. - -Ország utána sietett. Kint még éjszaka volt. Monostory elborult szemmel -nézte az éjszakai várost. - -– Hogy utálom, – mondta halálos fáradtsággal, – hogy utálom ezt a -várost. - -Ország szólni akart, de Monostory megrázkódott és egy mozdulattal -elhallgattatta. - -– Inni akarok, – mondta rekedten, – gyerünk a Postagalambba. - -Elmentek a Postagalambba; leültek és pálinkát ittak. Rosenstrauch bácsi -előbb csodálkozva kiszolgálta őket, azután odaült hozzájuk. Monostory -dühödten ivott, azután pálinkával és szivarral kínálta meg Rosenstrauch -bácsit. Rosenstrauch bácsi fölemelte a pálinkás poharat, a szája -összecsúcsorodova remegett, kéjtől vonaglóan csattant néhányat, a szeme -könnybe lábadt az élvezettől, azután mennyei gyönyörtől szinte hörögve -lehajtotta a pálinkát. Monostory elbámulva nézte. Rosenstrauch bácsi -erre átvette a szivart. Levágta a végét, azután belefogta remegő kezébe. -Szinte dédelgette, úgyszólván ölelgette a szivart. Az arca kéjben -úszott; az ajka előrecsúcsorodott; a torka nyelt; remegő kézzel -rágyújtott a szivarra és lassan eregette a füstöt. Az arca olyan volt, -mintha imádkoznék. - -Monostory álmélkodva nézett rá. - -– No, – mondta azután, – hát most már szabad? - -– Szabad! – felelte Rosenstrauch bácsi. – A professzor két héttel -ezelőtt nézett meg és azt mondta, hogy most már szabad. - -Monostory egy futó pillantással ránézett Országra. Ország lesütötte a -szemét. - -– Úgy? – kérdezte Monostory. – Hát most már egészséges eszerint? - -Rosenstrauch bácsi remegő kézzel emelte föl a szivarját és gyönyörtől -reszketve szívott belőle egyet. Belemosolygott a füstbe: - -– Volt néhány rohamom az utóbbi időben, de az nem tesz semmit. Sokkal -jobban vagyok. Ha csak iszik az ember: félgyógyulás. - -Monostory megint gyors pillantást vetett Országra. Ország lesütötte a -szemét. Monostory erre ismét inni kezdett. Dühödten döntötte le a torkán -a pálinkát, de nem tudott megrészegedni tőle. Odafordult Rosenstrauch -bácsihoz: - -– Öreg, – mondta hirtelen, – ivott-e már étert? - -– Nem is fogok ebben az életben, – felelte mosolyogva Rosenstrauch -bácsi. - -Monostory félig lehunyta a szemét, az orra remegve szítt be egy édeskés -illatot, a szája nagy lélekzettel itta egy páratlan ital láthatatlan és -csodálatos gőzeit. - -– Ah, – mondta megborzongva, – az jó lehet. – Megrészegedni tőle. – -Megrészegedni tőle. - -Vágyódástól eltorzult arccal bámult a levegőbe. Ország meghökkenve -nézett rá. Sokáig hallgattak. Rosenstrauch bácsi végre a pálinka felé -intett és csendesen megszólalt: - -– Nekem ez is jó. - -Monostory fölrezzent. - -– No öreg, – mondta komor derüvel, – hát akkor igya. - -Töltött Rosenstrauch bácsinak és Rosenstrauch bécsi a kéjtől szinte -vacogó foggal ivott. Monostory komoran és szótlanul ivott vele. -Rosenstrauch bácsi beszélgetni akart. Ravaszul pislogott egy ideig, -azután megszólalt: - -– A léleknek valamikor szárnya volt és fent repült az istenek útján… - -Monostory elborultan nézett föl reá. - -– Csend, – szólt rá komoran. – A maga fajtája ne merje a nyelvére venni -görög bölcsek álmait. A maga fajtája a földhöz tapad és annak a -szerelmese, ami hitvány és alacsony. - -Rosenstrauch bácsi ijedten és sértődötten hallgatott el. Monostory maga -elé bámult, sokáig hallgatott, azután fölnézett, mint aki álomból ébred -föl, megnézte a Rosenstrauch bácsi ijedt arcát, sötéten elmosolyodott, -ivott és így szólt: - -– A lélek? Minek magának ahhoz Plato? Ott van Majmuni. - -Rosenstrauch bácsi földerülten kezdett pislogni. - -– Tudja, mit tanít a lélekről? – kérdezte Monostory. – A lélek olyan -erő, amely el is pusztulhat. Megvan benne az a lehetőség, hogy -tökéletesedjék és halhatatlanná legyen. De tönkre is mehet. - -Megnézte Országot, megnézte Rosenstrauch bácsit, sötéten bólintott -néhányszor, azután keserű derültséggel mondta: - -– Három lélek, amely halhatatlanná lehetett volna. – Elzüllött emberek, -akik elköltötték a lelkük halhatatlanságát. - -Töltött Rosenstrauch bácsinak azután ő is ivott. Azután újra töltött és -megint ittak. Kint bágyadtan és elkésve virradt fel a szürke téli -reggel; a Rosenstrauch bácsi keze egyre jobban remegett; könnyben úszó -szeme kidülledt; és amikor nem is ivott, a torka egyre lázasabban nyelte -a vágyódás száraz kortyait. Ország végre fölállt és menni készült. -Rosenstrauch bácsi ekkor sietve emelt egy teli poharat előre -csucsorított ajka felé. Remegő keze azonban megállott útközben; a -pohárból előbb kicsordult az ital, azután halk koppanással a pohár is -leesett a földre. Rosenstrauch bácsi két hörgő, nagy lélegzetet vett, -könnyes és kidülledő szeme mintha ki akart volna pattanni az üregéből, -homlokán a vastag erek vonaglottak, meghajlott teste lefordult a székről -és lezuhant a földre. Két másodperc mulva halott volt. - -Monostory fölállott, lenézett rá és elbiggyesztette az ajkát. - -– Egy lélek, – mondta csendesen, – amely eljátszotta a maga -halhatatlanságát. - -Azután Országgal együtt csendesen elment. – De másnap hajnalban újra ott -volt; és harmadnap is; és negyednap is, és azontúl mindig. – - -* - -Dühödten kereste a részegséget; és el-elbotolva, néha meg is találta. -Szörnyű utakon járt, el-elbotlott; megnyugodott és beszennyeződött; a -géniusz ragyogása lassan eltünt nemes homlokáról, és kínzott és elfáradó -teste lassan megért rá, lassan készült rá, hogy egy süket órában elhívja -a halált. - -– _Vége_. – - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -53 |is lehelett |is lehetett - -65 |forró hálávalt |forró hálával - -146 |Ot óra |Öt óra - -163 |XI. |XII.] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A szentlélek lovagja, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZENTLÉLEK LOVAGJA *** - -***** This file should be named 62681-0.txt or 62681-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/8/62681/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/62681-0.zip b/old/62681-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 6e1df58..0000000 --- a/old/62681-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62681-h.zip b/old/62681-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 69961a9..0000000 --- a/old/62681-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62681-h/62681-h.htm b/old/62681-h/62681-h.htm deleted file mode 100644 index 5fff91e..0000000 --- a/old/62681-h/62681-h.htm +++ /dev/null @@ -1,4467 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A szentlélek lovagja by Lajos -Biró</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ - -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - /* font-size: 90%; */ - text-align: justify; -/* columns: 2; */ -} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.bbox { - border: solid 2px; - padding: 1em; - display: inline-block; -} - -.bbox-no-border { - padding: 1em; - display: inline-block; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.indented { - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-align: justify; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of A szentlélek lovagja, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A szentlélek lovagja - -Author: Lajos Biró - -Release Date: July 17, 2020 [EBook #62681] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZENTLÉLEK LOVAGJA *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"https://hdl.handle.net/2027/nyp.33433089892461">https://hdl.handle.net/2027/nyp.33433089892461</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150"><i>A szentlélek -lovagja</i></span></p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<p class="caption-150">BIRÓ LAJOS<br /> -<span class="caption-large">KÖNYVEI:</span></p> -<ul class="lsoff indented"> -<li><b>1. Regények</b></li> -<li>A diadalmas asszony 3.–</li> -<li>Nyári zivatar 3.50</li> -</ul> -<ul class="lsoff indented"> -<li><b>2. Elbeszélések</b></li> -<li>Ciklámen 3.–</li> -<li>Kunszállási emberek 3.50</li> -<li>A fekete ostor 3.50</li> -<li>Marie és más asszonyok 4.–</li> -<li>Huszonegy novella. 2. kiadás 4.–</li> -</ul> -<ul class="lsoff indented"> -<li><b>3. Szindarabok</b></li> -<li>1913. Történelmi színmű 3 felv.</li> -<li>Az utolsó csók. (Egy szegény ifju története) 3 felv. 2.50</li> -<li>Tavaszi ünnep. Dráma 3 felv. 3.–</li> -<li>A rablólovag. Színjáték 3 felv. 3.–</li> -<li>Sárga liliom. Színmű 3 felv. 3.–</li> -<li>A cárnő. Irták <i>Biró Lajos</i> és <i>Lengyel Menyhért</i>. -Színjáték 3 felv. 3.–</li> -</ul> -<p class="caption-large">Singer és Wolfner kiadásai</p> -<p>Budapest, VI. ker., Andrássy-út 16. sz.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><i>Biró -Lajos</i></span></p> -<h1><i>A szentlélek lovagja</i></h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large"><i>Budapest -1914</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption-large"><i>Singer és Wolfner -kiadása</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption"><i>VI., Andrássy-út -16.</i></span></p> -<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP -NYOMDÁJA</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<h2>I.</h2> -<p>Monostory rákönyökölt a márványasztalra, amely meg volt rakva -pezsgősüveggel; egy pisszenéssel elhallgattatta a cigányt a háta -mögött; elborult szemének egy másodpercnyi ingadozása után -kikereste mulató társai közül a legkülönbet és csendesen -megszólította:</p> -<p>– Mondd, János fiam, buta vagy?</p> -<p>Az aposztrofált Buzát János meghökkenve emelte föl a fejét. -Monostory nyugodtan ismételte:</p> -<p>– Mondd: buta vagy? – Mondd! Mondd, hogy buta vagy; mondd, hogy -tök vagy…</p> -<p>A hangja ingerült lett, fenyegető, mint egy oroszlán -dörmögése:</p> -<p>– Ne kapkodd a fejedet, édes fiam, mert én belelátok ám. Én -tudom, édes jó fiam, hogy mi van benne… Nekem hiába nyalod magadat -kivülről angol lordra, belül egy szegény kupecivadék ijedt lelke -reszket benned. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> Nekem hiába adod a tudóst, én tudom, hogy -csak szorgalmas ujságolvasó vagy, azzal szédíted ezeket a -szamarakat, akik szorgalmasan még ujságot sem tudnak olvasni. Nekem -hiába adod a nagy szónokot, én látom, hogy elsápadsz és reszketsz, -amikor beszélni kezdesz; és én tudom, hogy két hétig tanulod a -rögtönzött beszédeidet. És én nekem hiába adod a született vezért, -én tudom, hogy született közkatona vagy, született csatlós, -született szolga, sima és ügyes lakáj. És én belátok a fejedbe és -tudom, hogy ezt te is tudod; tudom: remegsz tőle, hogy egyszer csak -kisül; tudom: nincs egy győzelmes félórád; tudom: nincs egy mámoros -perced. Ezért tehát, édes fiam, ha én azt kérdezem tőled, buta -vagy-e, akkor ne kapkodd a fejedet, hanem hajtsd meg, és felelj -rendesen és engedelmesen, amint illik: igenis, István bátyám, buta -vagyok.</p> -<p>Monostory befejezte a beszédét. A beszéd azonban még a -pezsgősüvegek között és éjfél után is nagyon kíméletlen volt. A -társaság nem nevetett, hanem csendben lázadozott és boldog zúgással -fogadta azt a választ, amelyre egyikük rátalált:</p> -<p>– Pista bácsi, részeg vagy.</p> -<p>Helyeseltek, nevettek, ütötték az asztalt, tusst parancsoltak a -cigánynak és tíz hang variálta a választ: <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>– Pista bátyánk berugott! Monostory István részeg, mint a tök. -Dicsőséges atyánk leszopta magát:</p> -<p>Monostory azonban fölugrott; kirugta maga alól a széket, -meghajlott teste úgy egyenesedett ki, mintha acélból lett volna és -fáradt száján harsány kiáltás csattant ki:</p> -<p>– Csend!</p> -<p>Csend lett. A cigány is rögtön elhallgatott. Monostory -félresimította a homlokából fehér szálakkal átszőtt fekete haját, -elborult szeme szikrákat szórt; körülnézett a társaságon, amely -kényelmetlenül és rosszat sejtve lapult meg a tekintete alatt, és -tiszta, meleg és csengő hangon mondta:</p> -<p>– Ti nyálasok és nyálkáslelküek, ti szomjas nyakalók és -tisztátlan berugók, mit tudjátok ti azt, milyen viszonyban vagyok -én a részegséggel. Mit tudjátok ti azt, hogy én meg tudok -részegedni egy korty ital nélkül, ha úgy jön, és hiába öntöm le -magamba a világ minden italát, ha idebent józanság, szomorúság és -bánat lakik. Mi tudjátok ti, hogy én már öt napja akarok hiába -lerészegedni, és mit tudjátok ti, miféle italokat iszom én -hajnaltájban, amikor ti piszkosan horkoltok piszkos -ágyaitokban.</p> -<p>Egy másodpercnyi szünetet tartott.</p> -<p>– De mert ezt nem tudjátok, – folytatta azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> csendesebben -és szigorúbban, – nem tudhatjátok azt sem, mit tesz az, hogy én -most veletek vagyok és sokszor hajnalig tűröm a hitvány -közelléteteket. – Minthogy pedig szemetek van, de nem láttok, -minthogy…</p> -<p>Megakadt. Egy másodpercre megtörten, lehunyt szemmel hanyatlott -le a feje a mellére. De azután fölkapta a fejét és magából -kikelten, kigyulladt arccal és mámorosan ordította:</p> -<p>– Minthogy nem látjátok a géniusz ragyogását a homlokomon; -minthogy továbbá nem ismeritek az áhítatot; mithogy tiszteletlen, -arcátlan plebejus röhögők vagytok, – én titeket, gyáva had, a -szentlélek nevében, amelynek lovagja vagyok, meg foglak -fenyíteni…</p> -<p>Az arca lángolt, a szeme mintha szikrázva akart volna kipattanni -üregéből, két keze ökölbe szorulva emelkedett föl, és az asztal -körül ijedt ugrálás támadt.</p> -<p>– Részeg! – Meg van őrülve. – Kitelik tőle. – Le kell fogni. – -Ilyenkor ölni is tud. – Kényszerzubbonyt rá.</p> -<p>Monostory elvakultan nyúlt a pezsgőspalackok után, amelyeket el -akartak kapkodni a keze ügyéből; fölemelte a kezét, hogy azt a -mulató társát, aki hozzá legközelebb volt, megüsse, amikor az öreg -cigányprímás, <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> aki a háta mögött állott, hirtelen előre -lépett és halkan mondta:</p> -<p>– Nagyságos úr, lovas legény jött Erdőmonostorról.</p> -<p>Monostory fölemelt keze megakadt; a cigányprímás pedig már elébe -is tolta az ijedt képü legényt, akit a pincérek nem mertek -bejelenteni. A legény rémülten pislogott; Monostory leeresztette a -kezét:</p> -<p>– Mi kell? – kérdezte halkan.</p> -<p>– A nagyságos asszony kéreti a nagyságos urat, – hadarta a -legény, – tessen azonnal hazajönni. Mert igen rosszul van az öreg -nagyságos úr.</p> -<p>Monostory úgy nézett rá a legényre, mintha álomban látná.</p> -<p>– Micsoda nagyságos asszony? – kérdezte lehunyt szemmel és -nagyon halkan.</p> -<p>– A nagyságos úr felesége, – válaszolta a legény ijedten, de -engedelmesen.</p> -<p>– Ki van rosszul? – kérdezte újra Monostory lomhán és -álmosan.</p> -<p>– Az öreg nagyságos úr: a nagyságos úr édesapja.</p> -<p>Monostory behunyta a szemét és mozdulatlanul állt egy darabig. -Azután vállon fogta a legényt, a szemébe nézett, hozzá hajolt és -csendesen így szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>– Mondd meg a nagyságos asszonynak, hogy ha az apám véletlenül -csakugyan nagybeteg, – attól, ha engem meglát, egyszerre halálos -lesz a baja. – Eredj.</p> -<p>Meglódította a bámuló legényt, villámgyorsan a kezébe nyomott -egy teli pezsgős palackot és rákiáltott:</p> -<p>– Idd le magad hazáig. Takarodj.</p> -<p>A meghökkent legény elment; a társaság időközben szétsurrant és -Monostory szédülő fejjel egyedült ült le a pezsgőpocsolyás -asztalhoz. A két tenyerébe támasztotta az arcát és hallgatott. -Sokáig hallgatott, azután a két tenyere közül halkan -megszólalt:</p> -<p>– Marci.</p> -<p>A cigánybanda csendben várakozott volt a parancsára és az öreg -cigányprímás, akinek a megszólítás szólt, most ijedten kereste -láthatatlan arcát, mert a hangja józan, megtört és kongó hang -volt.</p> -<p>– Tessék, nagyságos úr.</p> -<p>A Monostory hangja nyugodtan, egyenletesen, de megtörten jött a -két tenyere mögül:</p> -<p>– Marci, tudsz-e valamit, amitől megrészegszik az ember?</p> -<p>– A borital nagyságos úr…</p> -<p>– Menj a pokolba a tudományoddal.</p> -<p>Monostory fölállott. Az arca sápadt volt és a szeme beesett. -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<p>– No várj, – mondta, – majd keresek én magamnak olyan italt.</p> -<p>Odaintette a kalapját és a felöltőjét.</p> -<p>– Ti engem itt megvártok, – mondta a cigányoknak.</p> -<p>Föltette a kalapját és fölvette a felöltőjét; és csöndes, -biztos, egyenes lépésekkel kiment a kávéházból. Kint hüvös tavaszi -éjszaka volt. Fázott; zsebredugta a kezét és gyors lépésekkel -indult a Piac-térre. A Piac-téren kikeresett egy nagy emeletes -házat, megállott előtte és sorra vette a boltajtókat, amelyek éjjel -be voltak csukva. Végre megtalálta, amit keresett: a patika -ajtaját. Megnyomta a csengőt, előbb röviden és udvariasan, azután -hosszan, dühbe jötten és fenyegetően.</p> -<p>A csengő mellett kinyilott egy kis ablak és egy álmos fej jelent -meg benne.</p> -<p>– Mi tetszik?</p> -<p>Monostory most megint nyugodt volt:</p> -<p>– Adjon nekem, – mondta csöndesen, – egy üveg étert.</p> -<p>– Minek az?… Minek most éjszaka? Hozott-e orvosi rendelvényt?… -Nem adok.</p> -<p>Az álmos fej, miután szemügyre vette Monostoryt és miután három -kérdésen át felelet nélkül is <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> eljutott a megtagadásig, -vissza akart vonulni. Visszavonulás közben azonban meg kellett -állnia. Monostoryban ugyanis mérhetetlen düh gyulladt föl és olyat -vágott az öklével az ablak keresztfájára, hogy a kis ablak üvege -csörömpölve hullott be.</p> -<p>– Hallod-e kölyök, – recsegte be az ablakon, – azt akarod, hogy -beküldjek hozzád egypár acélburkolatu golyót?</p> -<p>A dühnek még ebben az indulatában kirántotta a pisztolyát és -rásütötte a nagy házra, mintha gyűlölt, nagy sárga ellenség állna -előtte. A golyó lepattant a kőfalról és süvöltve zúgott el az -éjszakába; a dördülést csöndes mozgolódás követte a nagy téren; de -még mielőtt valaki jöhetett volna, egy remegő kéz már kinyujtott az -ablakon egy nagy üveget; Monostory átvette, egy marék ezüstpénzt és -bankót behajított érte az ablakon; elindult és az üveggel a kezében -befordult egy mellékutcába.</p> -<p>Komolyan és feszülten figyelt lépéseinek a kemény kopogására, -mintha ennek a hangnak a csöndes éjszakában különös fontossága lett -volna számára. Elválasztotta a hangot a visszhangtól és zenei -elemeket keresett bennük, hogy minden figyelme le legyen kötve és -hogy ne kelljen semmi másra gondolnia. Siető, lépései alól azonban -elfogyott az aszfaltozott gyalogjáró, <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> puha -földön járt, rosszul világított, szűk sikátorokba tévedt bele, -rozoga fakerítés mellett rozoga fapadot talált, reszkető lábbal -ereszkedett le reá, és ekkor föl kellett emelnie és meg kellett -néznie az üveget, amelyet a kezében tartott.</p> -<p>Két kézzel körülfogta, fölemelte és magasra tartotta. A folyadék -megcsillant a gyér világításban és Monostory, hogy riadtan dobogó -szívét elhallgattassa, gúnyosan mondta:</p> -<p>– Áldozati kehely… áldozás a gonosznak: különös összetételü kén -és szénvegyületekkel…</p> -<p>Mosolygott. De amint ült a rozoga fapadon, nagy fáradtsága -kezdett elmulni és egyszerre ismét fölsirt a szívében részegség -után való forró vágyakozása. Részegnek lenni! Részegség! -Részegség!… Villámgyors mozdulattal kirántotta az üveg dugóját, két -kezébe keményen belemarkolta az üveget, magához húzta és -ráhajolt.</p> -<p>Az éter édeskés szaga rögtön kicsapott az üvegből és -elárasztotta az orrát. Undorítónak találta ezt a szagot és szinte -visszahőkölt tőle, de gyors elhatározással még mélyebben hajolt az -üvegre, a száját is kinyitotta és szomjas, nagy lélekzettel szítta -be az éter láthatatlan és csodálatos gőzeit. Három, négy, öt -lélegzet… ah, ez csak undorító, de soha ettől részeggé <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> nem lesz -az ember. – Elszántan kapta föl az üveget, a szájában érezte az -üveg nyakát. Mindjárt, – most!…</p> -<p>A nyelvén, a szájpadlásán, az egész szájában türhetetlen égetést -érzett és a szája, a torka, a gyomra, a feje egyszerre tele lett a -gyülöletes édeskés szaggal. Fuldokolni kezdett és szörnyü utálattal -köpte ki a folyadékot a szájából; az üveget a földhöz vágta; az -üveg összetörött és a folyadék szétcsurgott; a földről is az éter -gőzei szállottak föl; olyan volt, mintha az egész éjszaka, a föld, -a mindenség föl a csillagokig tele volna ezzel a rémületes szaggal; -mintha a tejút odafönt étergőzökből sűrüsödött volna össze…</p> -<p>Ijedten, undorodva és szégyenkezve menekült a rozoga pad -közeléből és köpködve, fuldokolva próbálta eltávolítani a szájából -és az orrából az éter emlékét. Lángoló szégyenkezés és eszeveszett -düh kínozta; józanabb volt, mint amikor este inni kezdett és sírni -tudott volna a teljes, nagy részegség után való vágyában.</p> -<p>Bőszülten rohant bele a sötét sikátortömegbe, amely előtte volt, -és szinte fölordított örömében, amikor egy piszkos lebuj homályosan -megvilágított ajtaja akadt elébe. Ah, ez a Vitriol-kocsma… Itt más -folyadék szokott hajnaltájban megcsordulni, itt hajnaltájban kés -villog és vér folyik. Itt belevetette magát <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> már -egyszer egy hajnali késelésbe… ha most is olyan kimondhatatlan -szerencséje volna! Ez lesz a megváltás, ez lesz az öröm, ez lesz a -részegség: vércsordító ütéseket adni és villogó kések ellen -védekezni. Lihegett a fölindulástól és az az érzése volt, hogy ha -egy kést döfnének a mellébe, ujjongva fogadná a döfést.</p> -<p>Lihegett a fölindulástól és lábbal rúgta be a piszkos ajtót. -Berobbant az ajtón és ökölbeszorított kézzel, villámló szemmel -állott meg a kocsma közepén. Bent azonban csöndes és ijedt -mozgolódás felelt csak a kihívásra; nem volt ünnepnap és a lebuj -hajnali élete csöndes volt és álmos volt; egyetlen toprongyos -vendég riadt föl a sarokból, és az álmos kocsmáros jött hajlongva -Monostory elé. Monostory megszégyenülve nézett le rá és ételt és -italt rendelt nála. Ha most már csak az éter emlékét tudná elűzni a -torkából és az orrából. Fáradtan ült le, éhesen evett és szomjasan -itta a pálinkát, amelyet vizespohárba töltetett magának.</p> -<p>A fölriasztott toprongyos vendég állt egy ideig, azután -visszaült a sarokba. Monostory ekkor ismert rá.</p> -<p>– Hohó, báró úr, – kiáltott föl örömmel.</p> -<p>A báró úr megháborodott szegény zsidó volt, ártatlan bolond, aki -csak akkor jött dühbe és akkor lett <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> veszedelmessé, ha nem -akarták neki elhinni, hogy báró. A Monostory kiáltására gyanakodva -emelte föl a fejét, mert még nem tudta, hivéssel vagy csúfolódással -kerül-e szembe; de Monostory megnyugtatta:</p> -<p>– Báró úr, – mondta, – legyen szerencsém. Tiszteljen meg, -kérem…</p> -<p>A báró úr kijött a sarokból és megállt a Monostory asztala -mellett. Cserzett arcából, elvadult fekete szőrzete közül nedvesen -lángolt ki nagy szeme.</p> -<p>– No mi ujság, báró úr? – kérdezte Monostory.</p> -<p>A báró úr fölemelte kérges hüvelykujját.</p> -<p>– A császár – mondta halkan és figyelmeztetően – nemsokára -eljön…</p> -<p>– És?</p> -<p>– És mindenkit kivégeztet.</p> -<p>– És?</p> -<p>– Engem elismer. És akkor…</p> -<p>Gyönyörűség ragyogása ömlött el sötét arcán.</p> -<p>– És akkor? – kérdezte Monostory.</p> -<p>– És akkor azután, – súgta reszketve és áhítatosan a báró, – a -Morgenrot boltja az enyém lesz.</p> -<p>Monostory rábámult. Ezért kell a császárnak eljönnie és -mindenkit kivégeztetnie? Ebbe lehet beleőrülni? Elnevette -magát.</p> -<p>– No jó, báró úr, üljön le. <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> -<p>A báró úr készült leülni, amikor Monostorynak eszébe jutott -valami.</p> -<p>– Nézze, báró úr, – mondta, – ha már ilyen szépen együtt -vagyunk, nem lehetne előkeríteni az ön kitünő barátját: a főurat -is?</p> -<p>A báró úr félénken ránézett a kocsmárosra; a kocsmáros, aki -szolgálattételre készen állott a közelben, sietve válaszolt:</p> -<p>– Itt van.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– Az udvaron. Alszik. Nem volt szabad bejönnie, mert nem volt -pénze.</p> -<p>– Jőjjön be, – kiáltotta Monostory, – és ha van még egypár ebből -a nemből a közelben, csak hadd jőjjön. Én fizetek mindent.</p> -<p>A kocsmáros kiment az udvarra és fél perc mulva bejött az álmos, -de jókedvű főúrral. A főúr is csendes bolond volt; a román -papnevelőintézetbe járt valamikor és kétségbeesve ragaszkodott a -papi ruhához, amely mindig szétmállott a testén, mire megint kapott -valahol egy régi reverendát. Az elméjének úgyszólván semmi baja sem -volt; mindig lobogott a jókedve: ez volt az egész; mindig nevetett -és öt percenkint a fejéhez kellett kapnia a kezét és össze kellett -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> vernie a bokáját, mintha táncolni akarna -és mintha egy lelkes csuhajt akarna elkiáltani.</p> -<p>Bejött. Álmosan mosolygott. Megállott. Monostory ránézett. A -főúr kényesen a fejéhez kapta a kezét és villámgyorsan, hetykén, -mintha táncolni akarna, összecsapta bokáját.</p> -<p>– Ez az! – mondta Monostory. – Üljön le, főúr. Maga az én -emberem. Magam is így mulatok: fölkapom a kezem, összeverem a -bokám, a jó Isten tudja, miért.</p> -<p>A főúr leült az asztalhoz. A báró már ott ült. Monostory ételt -és italt adatott nekik. Az ajtó lassan föl-fölnyilott és egy-egy új -rongyos alak lopódzkodott be. A Monostory intésére azok is odaültek -az asztalhoz és boldogan ettek és ittak. Monostory ott ült -közöttük, csendesen beszélgetett velük, vizes poharából még mindig -szomjasan itta a pálinkát és most végre úgy érezte, hogy a -részegség köde lassan elborítja az agyát. Kellemes fáradtságot -érzett, amely mégis élénkség volt; úgy érezte, hogy lebeg és -elmerül; mosolygott és semmi másra nem gondolt többé, csak arra, -amit kimond.</p> -<p>Végignézett az őrülteken és rongyosokon, akik között ült és -halkan, derűsen mondta:</p> -<p>– Symposion. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Plátóra gondolt; és körültekintett, nem ront-e be a mulató -társaságba Alkibiadesz mámorosan és ibolyakoszorús fejjel, hogy -Szokrateszről beszéljen. Úgy érezte, görög bölcsek között ül és az -őrülteknek és rongyosoknak görög bölcsek álmairól beszélt:</p> -<p>– A léleknek – mondta – valamikor szárnya volt és fent repült az -istenek útján. Van lélek, amely a hitvány testben is emlékszik rá, -hogy valaha szárnya volt. Ez az emlékező lélek csapkod és -vergődik…</p> -<p>Rongyos társasága szájtátva hallgatta és Monostory részegen -magyarázta nekik Eroszt, a Symposiont és Phaidroszt. Kint azonban -hajnalodott és a hajnal kék sugarai befénylettek a kocsma füstös -lámpája köré. Monostory egymásután ürítette ki a pálinkával telt -nagy poharakat és most magasra csapott benne a boldog mámor. -Fölugrott.</p> -<p>– Itt az édes hajnal, – mondta, – mi most megyünk és áldozunk a -Napistennek.</p> -<p>Összegyűjtötte rongyos seregét és otthagyta velük a kocsmát. A -báróra és a főúrra támaszkodott, a többi rongyost maga mögé -rendelte. Lassan haladtak előre és a mögötte lévő rongyos had egyre -nőtt. A kis városnak szinte minden megtépettje, elesettje és -koldusa rátalált a menetre és hozzája csatlakozott. A tömeg zúgva -haladt előre; az ujonnan jöttek kérdezősködtek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> majd -türelmetlenül követelőztek. Akik már a kocsmában is ott voltak, -azok a Monostory szavait ismételték:</p> -<p>– A léleknek szárnya volt valamikor, – kiáltozta egy félszemü -kucséber.</p> -<p>– Megyünk áldozni a Napistennek, – mondták mások.</p> -<p>Monostory boldogan haladt elől a báró és a főúr között. Élvezte -a zúgást, amelyet maga mögött hallott; úgy érezte, ez a zúgás, mint -valami nagyszerü folyam, ringatva viszi előre; nevető örömet érzett -azon, hogy hajnalodik és tudta, hogy mámoros hadával valami -nagyszerü dolgot kell csinálnia. Valamit, ami robban és dördül. -Valamit, ami a föld széléig és az ég tetejéig harsog. Valami óriási -tűzvészt fölgyújtani…</p> -<p>A piacon, amely már elevenedett, egy hordó bort üttetett csapra. -Az igyék, aki akar. Egy ezüstpénzt megforgatott a kezében és -odadobta egy szomjasan nyakaló sántának:</p> -<p>– Eredj a Bárányba: a Marci bandája jőjjön ide. És ahány -cigánybanda van, mind jőjjön ide.</p> -<p>Most dadogott már egy kissé, bizonytalanul állt a lábán és -bizonytalanok voltak a tervei.</p> -<p>– A végén, – mondta dadogva, – máglyát raktok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> sóval és -borral hintitek meg és engem rajta elégettek…</p> -<p>– Éljen a nagyságos úr, – zúgta a folyton szaporodó tömeg.</p> -<p>Monostory körülnézett és a Piac-tér tulsó oldalán meglátta a -Nagytemplomot. A Nagytemplom hatalmas román ívei ragyogni kezdtek a -feljövő nap fényében; a hatalmas terraszon, amelyre a templom -épült, virágzó akácfák és szentek fehér márványszobrai állottak. Az -egész kép egyre lángolóbb és egyre fényesebb lett; Monostory kitárt -karral indult feléje.</p> -<p>A terrasz alján megállott és bizonytalanul nézett a hatalmas -fehér kőlépcsőre, amely három menetben a templom főbejáratáig vitt. -Most mi legyen? Bemegy-e most a templomba részegen lármázó hadával? -Mámoros pillantása végigsiklott a tömegen és megpihent egy szines -bábún, egy cifraruhás kövesdi parasztlányon, aki bámulva nézte a -részeg, rongyos hadat és a rongyos had úri vezérét. Ránézett a -bámuló parasztleányra és mosolyogni kezdett örömében.</p> -<p>– Parasztpillangó, – mondta magában, – el ne repülj.</p> -<p>Odalépett a leányhoz. A leány ijedten hátrált apjához, anyjához. -Az apja védekezésre készült. Monostory <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> belenyúlt -a zsebébe és egy nagy bankót hajított oda neki.</p> -<p>– Fogd meg, – mondta, – nem szúrom érte gombostűre.</p> -<p>A leány és az apja még mindig nyugtalankodott. Monostory a -pisztolyát mutatta nekik.</p> -<p>– Parasztpillangó, – mondta, – el ne repülj. – Hogy hínak?</p> -<p>– Orosz Zsuzsánna, – mondta a leány remegve.</p> -<p>Monostory megfogta kicsi, durva kezét.</p> -<p>– Orosz Zsuzsánna, – szólt dadogva, – mi most téged imádni -fogunk.</p> -<p>Rongyos hadához fordult:</p> -<p>– Imádni fogjuk most, – mondta, – mi asszonyunkat, Orosz -Zsuzsánnát.</p> -<p>A terrasz a lépcső két szélén erkélybe ugrott ki. Monostory -odavezette Orosz Zsuzsánnát. De itt megállott.</p> -<p>– Nem léphetsz a kőre, – mondta. – Szőnyeget ide.</p> -<p>Szőnyeg nem volt kapható. Monostory bosszúsan ordította:</p> -<p>– Szőnyeget ide, oltártakarót, lágyat…</p> -<p>A tömeg nevetni kezdett és Monostory a pisztolya után nyúlt. Egy -másodpercre úgy volt, hogy belelő <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> a tömegbe, de ekkor a tömeg -fölött elsikló szeme virággal rakott szekeret vett észre. A kocsi -lassan döcögött a Piac-tér felé.</p> -<p>– A virágokat ide, – kiáltotta ekkor Monostory. – Minden virágot -ide.</p> -<p>Tíz ember rohant egyszerre a szekér felé és ordítva magyarázta a -parasztkertésznek, aki rajta ült, hogy a nagyságos úr minden -virágját megveszi. A lovait megfogták, a szekeret megfordították, -az óriási virághalom ott volt a Monostory lábánál. A rémült kertész -ordítva követelte a pénzét. Monostory pénzt dobott neki; a kertész -elhallgatott.</p> -<p>– Minden virágot föl az erkélyre.</p> -<p>A tömeg nekiesett a virágoknak. Sötétpiros pünkösdi rózsák -röpködtek mint a láng és mint a vér és végigcsordultak az erkélyen. -Föléjük lila iriszek borultak bágyadt, hosszu száron. Közbe röppent -még néhány szál késői orgona is, néhány szál szegfü és korai rózsa -és az egészre mint egy-egy ezüst pehely rálibbent néhány fürt -akácvirág. Az erkélyen ki volt terítve a dús szőnyeg.</p> -<p>– Állj rá, Orosz Zsuzsánna, – mondta Monostory.</p> -<p>Orosz Zsuzsánna térdig virágban, szégyenkezve állott a -Nagytemplom terraszának legszélső erkélyén. <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> Monostory -ekkor a cigányokat kereste. A cigányok ott voltak már és gyanakvó -arccal várták a parancsát.</p> -<p>– Marci, – mondta Monostory dadogva a primásnak, – most valami -olyat kell húznotok… Valami hallatlant… Valami csodaszépet… Valami -lángoló himnuszt…</p> -<p>Az öreg cigányprimás kelletlenül vonogatta a vállát, mert -lenézte a csőcseléket, amely körülötte tolongott.</p> -<p>– Hanem kevesen vagytok, – mondta reszketve Monostory. – Minden -cigánybanda jőjjön ide; és szólaljon meg odabent az orgona is és -rendüljön meg a föld a szépség himnuszától.</p> -<p>Keleten, a templom mögött fölbukkant a nap.</p> -<p>– A Napisten, – ordította Monostory. – A Napisten himnuszát! A -föld reszkessen tőle…</p> -<p>Mámorosan és türelmetlenül nyult a hegedü után, de a részeg és -ordító tömegen ekkor egy lovas verte át türelmetlenül a lovát. -Monostoryt ismerős hang riasztotta föl. Visszanézett. A tömeg -közepén ismerős ló állott és a lovas dühösen kiabált:</p> -<p>– Nagyságos úr, itt a levél. Lehúznak ezek a gazemberek.</p> -<p>Monostory bágyadtan intett. A tömeg hozzáeresztette a lovast, az -erdőmonostori legényt, akit az éjjel <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> egyszer már hazakergetett. A -legény most elszánt volt, hangos és határozott. Levelet nyujtott -feléje.</p> -<p>– Tessen rögtön elolvasni, – mondta határozottan.</p> -<p>Monostory kábultan, engedelmesen nyult a levél után és -megborzongott, mielőtt kinyitotta. A felesége levélpapirja, a -felesége írása. Elolvassa-e? Ne rakasson-e óriási máglyát csak -azért, hogy ezt a levelet rátegye és elégesse? Habozott. A -cigányokhoz akart fordulni; meg akarta parancsolni, hogy zúgjon a -csodálatos himnusz, amelyre vágyódott, de azután egy rántással -mégis föltépte a borítékot.</p> -<p>Részeg volt. A betűk táncoltak előtte. A tenyerét rászorította a -szemére, hogy szeme égését hűtse egy kicsit, azután újra megnézte, -mi áll a levélben. A levél a felesége írása volt és ez állott -benne:</p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox-no-border"> -<p><i>Jőjjön azonnal haza; apa agyonlőtte magát.</i></p> -<p class="right"><i>Ida.</i></p> -</div> -</div> -<p>Monostory részegen nézte ezeket a kegyetlen szavakat; előbb az -az érzése volt, hogy arccal leveti magát a földre és egy -örökkévalóságon át úgy marad; de azután észrevette maga körül a -tömeget, gőgösen fölemelte a fejét, elrugta magától azokat, akik -hozzá akartak csatlakozni és a tömegen át emelt fejjel, égő -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> szemmel, visszatérő, hideg józansággal, -zakatoló szívvel indult a kocsija felé.</p> -<p>A kocsija ott állott a Bárány-szálló előtt. Hatodik napja állott -már ott: mindennap estétől hajnalig. A kocsisnak csak akkor volt -szabad aludnia és a lovak csak akkor pihenhettek, mikor ő aludt: -nappal. A lovak most is ott állottak reszkető lábbal és a kocsis -álmosan ott ült a bakon.</p> -<p>Monostory odaért a kocsihoz és lassan felült a hátsó ülésre. A -kocsis ijedten kérdezte, nem ő hajt-e. Monostory szótlanul intett -nemet. Hová menjenek, kérdezte a kocsis. Monostory halkan és -eltorzult szájjal felelte hogy: haza. Nem parancsol-e valami -köpönyeget? Hűvös van. Monostory intett, hogy nem. A kocsis -leszedte a pokrócot a lovakról, a könnyü kocsi megindult és -Monostory lehajtott fővel ült a hátsó ülésen.</p> -<p>Most tökéletesen józan volt és tudott mindent: tudta azt is, -hogy mi történt és tudta azt is, hogy mi vár rá. A kocsis -suhogtatta az ostort, hogy a fáradt lovak egyenletes ügetésben -maradjanak; és a tiszta országúton, a hűvös reggelben Monostory -didergő testtel, magába sülyedve, egy óra alatt átélte egész elmult -és egész eljövendő életét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<h2>II.</h2> -<p>A kocsi fölhajtott az erdőmonostori kastély elé, Monostory -leszállott róla, bement a kőkockás előcsarnokba és tudta, hogy itt -találja a feleségét. Valóban ott találta. Eddig egy fonott széken -ült kinyitott levéllel az ölében, most fölkelt, elébe jött és -megállt előtte. Hűvös, tiszta, szőke szépsége fájt Monostorynak. -Égő szemét lesütötte és szótlanul nyult az asszony keze után, hogy -megcsókolja.</p> -<p>– Bocsásson meg a levelem durvaságáért, – mondta az asszony. – -Attól tartottam, hogy ha nem írok ilyen nyiltan, azt hiszi, hogy -csak haza akarom csalni. Azért kellett ilyen brutálisan írnom…</p> -<p>– Jól tette, – válaszolt halkan Monostory. – Enélkül csakugyan -nem jöttem volna haza.</p> -<p>Elhallgatott, lehajtotta a fejét, és erre hosszú hallgatás -támadt. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>– Nem akarja, – kérdezte végre halkan az asszony, – hogy -elmondjam: hogyan történt?</p> -<p>Monostory fölnézett és összeszorított ajakkal felelte:</p> -<p>– Azt hiszem: úgyis tudom. Vacsoránál nem látszott rajta semmi, -vacsora után beszélgettek, ő azután visszavonult a szobájába, -leveleket írt, és tizenkét óra tájban egy dördülés hallatszott a -szobájából…</p> -<p>– Honnan tudja? – kérdezte bámulva az asszony.</p> -<p>Monostory nem válaszolt. Vállat vont és elnézett az asszony -szőke feje fölött. Pár másodperc múlva azonban vissza kellett -néznie az asszony tiszta, kék szemébe, amely nedvesen és -megindultan lángolt rá, mintha látná a gondolatait. Ekkor egyszerre -forró és nagy vágy rohanta meg. Ha most megölelné ezt a tiszta és -üde asszonyt, ha finom, keskeny és hideg ajkát egy izzó csókkal -meggyujthatná úgy, mint a házasságuk első évében… Ha oda lehetne -még menekülni ehhez a tisztasághoz, ehhez a szőkeséghez, ehhez a -nyugalomhoz, ehhez a hűvös és tartós szeretethez. Összeszorította a -fogát és könny szökött a szemébe, úgy viaskodott a vágyával.</p> -<p>Az asszony nem vett észre a küzdelméből semmit. De mert -Monostory nem szólt, ő kérdezte meg jósággal és gyöngéden: -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>– Nem akar velem beszélgetni egy kicsit arról… arról, hogy mi -lesz?</p> -<p>A Monostory küzdelmének ekkor egyszerre vége lett. Ez a jóság, -amelyet annyiszor tapasztalt, túlságosan pontos volt neki; ez a -gyöngédség, amely annyiszor lefegyverezte és megszégyenítette, -nagyon is gyorsan jelentkezett. Házasságuk ötéves harcában a mai -napon ő szenvedte el a végleges és döntő vereséget; minél -nagylelkűbb a kegyelem, annál nagyobb az ő szégyene.</p> -<p>Rákényszerítette a hangját, hogy hálás legyen:</p> -<p>– Köszönöm, Ida, – mondta, – de előbb szeretnék tájékozódni egy -kicsit. Hol vannak azok a levelek, amelyeket az apám -hátrahagyott?</p> -<p>Azt mondta: az apám, nem így általánosságban: apa. Halott apját -elvette ettől a tiszta, szép, szőke asszonytól. Eddig harcolt az -apjával, eddig sokszor megsebezték egymást, és sokszor úgy volt, -hogy ez a jó és tiszta asszony igazán a lánya az ő apjának, ő pedig -senkije; de most nyilvánvaló lett, hogy ők, ő meg az apja, -összetartoznak és ez a gyöngéd és kedves asszony egy jószívű -idegen, akihez nekik semmi közük sincs.</p> -<p>Az asszony habozva válaszolt a kérdésére:</p> -<p>– Csak két levelet írt.</p> -<p>– És e kettő közül egyik sem szól nekem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Egyik sem.</p> -<p>Az asszony aggódva nézett rá, de Monostory komolyan bólintott. -Ezt is tudta.</p> -<p>– A két levél közül, – folytatta azután félénken az asszony, – -egyik nekem szól.</p> -<p>A levél után nyult, amelyet az előbb az ölében tartott.</p> -<p>– Hagyja, Ida, – mondta Monostory. – Azt írja benne, hogy magát -nagyon szereti és hogy maga ne hagyjon el engem, ha meg tud még -nekem bocsátani…</p> -<p>– Honnan tudja? – kérdezte megint rémülten az asszony.</p> -<p>Monostory újra vállat vont. Nem akarta elmondani az asszonynak, -hogy az egy óra alatt, mialatt hazafelé jött, átélte a maga egész -elmult életét, benne az apjával vívott minden harcával és hogy -ezalatt az egy óra alatt értette meg, hogy az apjával azért -sebezték egymást véresre, mert neki nemcsak minden vonása, hanem a -lelkének minden hullámzása olyan, mint az apjáé volt. Ő is így -lőtte volna magát főbe. Ő is így fogja magát főbelőni, amikor majd -–.</p> -<p>Egy legyintéssel elhárította az asszony kérdését és ő kérdezte -meg:</p> -<p>– A másik levél? <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– A másik levél, – felelte az asszony meghökkenve és elfogódva, -– Rostásnak szól.</p> -<p>– Gondoltam. Átvette már?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Itt van?</p> -<p>– Igen. Odaát dolgozik az irodában.</p> -<p>– Kedves Ida, – mondta Monostory, – akkor engedje meg, hogy most -átmenjek hozzá. Később azután, ha nincs ellenére, bekopogtatok -magához és akkor beszélgethetünk.</p> -<p>Az asszony elfogódva bólintott és fölment a lépcsőn. Monostory -végigment a folyosón és a folyosó végén bement egy kis szobába, -amelyet uradalmi irodának használtak. Itt találta könyvek és -könnyek között Rostást, öreg tiszttartójukat, akit lecsendesített -és akivel könyvek és írások fölött négy óra hosszat dolgozott. Tíz -óra után kijött az irodából, fölment a szobájába, megfürdött, -megborotválkozott, átöltözködött és azután bekopogtatott a -feleségéhez.</p> -<p>A feleségénél ott volt a fiuk is: négy éves, szép szőke fiú. -Monostory megsímogatta a fia fejét, amelynek egész formája és -minden vonása az anyjáé volt, azután kiküldte őt a szobából. A kis -fiú engedelmesen kiment.</p> -<p>– Én nem mentem volna így ki négy éves koromban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> – gondolta -Monostory. – Ennek nem lesz baja az életben.</p> -<p>Elgondolkozva tekintett a fia után, azután visszafordult a -feleségéhez. Az asszony feszült figyelemmel nézett rá, az idegei -szinte megpattantak a várakozástól. Monostory kerülte a felesége -tekintetét, igyekezett elfogulatlanul játszani az óraláncával és -úgy kezdett beszélni, mint aki szeretetreméltó semmiségeket -mond:</p> -<p>– Kedves Ida, – kezdte, – a helyzet valóban olyan, mint -amilyennek képzeltem: hogy úgy mondjam… azaz… egy bizonyos -értelemben vígasztalan.</p> -<p>Az asszony sápadtan várakozott és egyelőre nem szólt semmit. -Monostory folytatta:</p> -<p>– Az egész birtok mindenestül úgy meg van terhelve, hogy -oktalanság tovább vesződni vele. Ha olyan termésünk találna lenni, -amilyen száz év óta nem volt, ősszel akkor sem tudjuk még a -kamatokat sem fizetni. Az utolsó nagy kölcsön, amely természetesen -szétrepült a kezünk között, mint a pelyva, betette a kaput. Itt nem -szabad, nem is lehet tovább vergődni; itt gyorsan végezni kell: -eladni mindent, és örülni, ha mindent ki tudunk fizetni.</p> -<p>Az asszony még mindig hallgatott. Monostory egy pillantásra -fölnézett rá, de ezután a futó pillantás után még gondosabban -kerülte a tekintetét. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Ebben a sivár helyzetben, – mondta halkabban és minden erejét -összeszedve, hogy elfogulatlanul beszélhessen, – ebben a sivár -helyzetben egy van, ami vígasztaló: az, hogy a maga hozománya -teljes épségben megvan. A Lápos-puszta kissé el van hanyagolva, de -teljesen tehermentes; és a pénze egy összegben el van helyezve egy -igen jó budapesti intézetben. Ez, amint mondtam, vígasztaló… sőt -azt mondhatom… igen megnyugtató… igen örvendetes…</p> -<p>Akadozott. Az asszony elborult homlokkal hallgatta, és mikor -akadozni kezdett, sötéten, röviden közbevetette:</p> -<p>– Miért?</p> -<p>Monostory meglepetve nézett rá:</p> -<p>– De, kedves Ida, – mondta, – bocsásson meg…</p> -<p>Az asszony kék szeme szikrázott.</p> -<p>– Ahogy én magát ismerem, – mondta élesen, – mindezt azért -találja örvendetesnek és megnyugtatónak, mert engem most nemes -módon kitehet, mert elegánsan kidobhat, mert nagylelkű gesztussal -megszabadúlhat tőlem.</p> -<p>Monostory zavarodottan nézett rá. Az asszony lihegett és lángoló -arccal suttogta:</p> -<p>– Mondja meg, hogy azt akarja ajánlani, váljunk el. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Monostory kényszeredetten forgatta a fejét.</p> -<p>– Mondja meg, – sürgette az asszony. – Ugy-e, azt akarja -ajánlani? Ugy-e, azt?</p> -<p>– Azt, – felelte lehajtott fejjel Monostory.</p> -<p>Az asszonynak fölbuggyant az erőszakkal elfojtott zokogása. -Fölállott. A szívére és a szájára szorította a kezét, járkált egy -ideig, azután fölindultan és fuldokolva mondta:</p> -<p>– És nem érzi, milyen kegyetlen ez a maga nagylelkűsége? Nem -érzi, hogy ez a maga nobilitása milyen… milyen ordináré?</p> -<p>Monostory még mélyebbre hajtotta le a fejét és egy ideig megint -úgy ült ott magába sülyedve, mint ahogyan a kocsin ült, amikor -számon vette a multját és a jövendőjét. Az asszony elhallgatott és -várt a feleletére. A Monostory felelete szelid volt és bánatos.</p> -<p>– Jól van, Ida, – mondta, – hát maga hogy képzeli a dolgot?</p> -<p>– Én úgy képzelem, – felelte hevesen az asszony, – hogy amim -nekem van, az a magáé. És azzal, amim nekem van, vagy meg tudjuk -tartani Erdő-Monostort, vagy ha nem tudjuk, akkor elmegyünk innen -és élünk… élünk abból, amim nekem van.</p> -<p>– És?</p> -<p>– Mit és? <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– És: hogyan képzeli maga az én életemet? Hogyan kell majd nekem -élnem?</p> -<p>Az asszony megzavarodott.</p> -<p>– Istenem, – mondta, – hát… természetesen… én azt hiszem…</p> -<p>Monostory bólintott. A hangjában nem volt semmi kihívás és semmi -rosszakarat.</p> -<p>– Természetesen, – mondta, – úgy, ahogyan maga akarja.</p> -<p>Az asszony kétségbeesve fakadt ki:</p> -<p>– Hát még most sem látja be, hogy az a helyesebb?</p> -<p>Monostory bánatosan és fáradtan elmosolyodott:</p> -<p>– „Helyesebb!?“, – mondta ajkbiggyesztve, – miért ne… persze, -hogy az a helyesebb…</p> -<p>Az asszony érezte, hogy a beszélgetés rossz irányba téved és -ijedten erőlködött, hogy megint jó hangot üssön meg. Leült, -megfogta a férje fehér és erős kezét és könyörögve mondta:</p> -<p>– Látja: maga <i>most</i> verekedhetne ki még az élettől -mindent; most lehetne minden, ami lenni akart… Ami eddig történt: -az a nagy iskola volt, amelyen át kell mennie mindenkinek, aki -valami nagyot akar elérni… <span class="pagenum"><a name="Page_36" -id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Monostory bágyadtan kérdezte, inkább magától, mint tőle:</p> -<p>– Hát akarok én?</p> -<p>– Akar! – kiáltotta az asszony. – Akar; és mindent elér, ha -énrám hallgat. Amihez maga komolyan hozzáfog, az sikerül. Ha csak -akarja, ha csak nekem… ha csak velem… ha csak úgy csinálja, ahogyan -én tanácsolom.</p> -<p>Monostory nagyot lélegzett és fölállott.</p> -<p>– Kedves Ida, – mondta lehajtott fejjel, szomorú szívvel és -lankadt lélekkel, – mindennek volna némi értelme akkor…</p> -<p>Megakadt. Még nem merte kimondani, amit akart.</p> -<p>– Arról, – kezdte újra, – hogy mi az igazi nagylelkűség, arról -beszélhetnénk…</p> -<p>Megint megakadt. Próbálta melegebben:</p> -<p>– Arról, hogy én a maga nagy jóságát elfogadjam, arról szó -lehetne akkor, ha én azt hinném, hogy maga mindezt nem csupán -nagylelkűségből mondja, nem csupán azért, mert maga igazán nemes és -előkelő teremtés, hanem azért, mert… még szeret engem.</p> -<p>Az asszony föl akart sikoltani. Monostory egy mozdulattal -elhallgattatta:</p> -<p>– Nézzen a szívébe, – mondta mély szomorúsággal, <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> – legyen -őszinte: maga engem már régen nem szeret.</p> -<p>Az arca elszürkült a rettentő bágyadtságtól, amely most -ereszkedett le rá. Olyan irtózatos fáradtságot érzett, hogy a halál -nyugalma édesnek és kívánatosnak tünt föl előtte. De mint egy -elbúsúlt, nemes és haldokló harcos, végső erőfeszítéssel befejezte -a becsületharc munkáját, amelyet elkezdett:</p> -<p>– És igaza van, – mondta fáradt ajakkal és hunyó szemmel, – hogy -engem nem szeret… nem azért, mert esztendők óta rosszul bánok -magával, hanem azért, mert esztendők óta már: én sem szeretem -magát.</p> -<p>Az asszony összeszorított ajakkal, sápadtan nézett rá, ő -megfordult, a nagy erőfeszítéstől szinte tántorogva kiment, átment -a szobájába, lezuhant az ágyára és húsz óra hosszat aludt.</p> -<p>Amikor fölébredt, minden elő volt készítve a temetésre. Ő még -megnézte az apját a koporsóban, és amikor meglátta, egyedül akart -vele maradni. Egy félóra hosszat egyedül maradt a halottal és az -apjának kemény és makacs vonásaiból, amelyekhez úgy hasonlítottak -az ő vonásai, ismét megpróbálta kiolvasni a saját sorsát. -Megerősödött az az érzése, hogy tud mindent, ami még számára -eljövendő, és amikor leszegeztette <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> a koporsót, nemcsak nyugodt -volt, hanem szinte derült.</p> -<p>A temetés után a felesége hivatta. Fölment hozzá. Az asszony -utiruhában állott a szobája közepén. Vele volt a fia is.</p> -<p>– Isten vele, István, – mondta az asszony. – Én utazom.</p> -<p>– Isten vele, kedves Ida, – mondta Monostory. – én…</p> -<p>Nem tudta folytatni. Az asszony azonban várakozott.</p> -<p>– Én nagyon hálás vagyok magának, – mondta Monostory, – és…</p> -<p>Újra megakadt. Az asszony várakozott.</p> -<p>– És remélem, bizonyos vagyok benne, – mondta Monostory, – hogy -az élet mindenért kárpótlást ad még magának.</p> -<p>Ekkor nem várakozott tovább az asszony. Odafordult a fiához:</p> -<p>– Búcsúzz el édesapádtól, – mondta neki reszkető hangon.</p> -<p>Monostory megölelte a kis fiut; az asszonynak kezet csókolt; az -asszony a kis fiuval azután lement az udvarra és beült a hintóba; -Monostory lekísérte őket; a hintó elrobogott és Monostory egyedül -maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Két hét múlva ő is elutazott. A kastélyt és a birtokot ekkorra -megvette az a bank, amely a legtöbb kölcsönt adta rá; Monostorynak -a finom utiládáin, a cigarettatárcáin, a ruháin és a pecsétes -gyűrűjén kívül volt kerekszámban négy és fél ezer koronája.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41"><br /> --41-</a></span></p> -<h2>III.</h2> -<p>Budapestre frissen és üdén ragyogott rá a tavasz. A piszkos -város tisztának látszott a csillogó napfényben; a budai hegyek -leküldték a városba éles levegőjüket, és a körútakon undor nélkül -lehetett lélegzetet venni.</p> -<p>Monostory derülten és csendesen sétálgatott a tavaszi városban. -Mindennap órákat töltött el az utcán és nem tudott betelni a város -meglepő és mindennap új látványával. Csendesen szemlélődött; -gyakran megállott; ha megállott volt, lassan indult tovább; valami -különös és meglepő dolog nem történt vele, és a tavaszi hetek -csillogva és frissen haladtak el mellette.</p> -<p>A második héten felnézett a kaszinóba, csendesen és nyugodtan -végigsétált a termeken, ismerősökkel találkozott, kézszorításokat -váltott és később leült negyediknak egy tarokpartiba. Mikor a -partinak vége volt, a <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> nagyteremben szivarozgatott még egy -ideig, azután indulni akart le az utcára. A lépcsőn szembe jött -vele Jeney Ödön. Amikor meglátta őt, akkor rövidlátó szemét -összehúzta egy másodpercre, azután kitárta a karját:</p> -<p>– Pistám, – mondta melegen, – te érted jöttem föl ide.</p> -<p>Monostory mosolyogva öleltette meg magát.</p> -<p>– Napok óta hajszollak, – mondta Jeney, – – tudtam, hogy -Budapesten vagy, de ne adj Isten, hogy megtaláltalak volna.</p> -<p>Monostory kissé sokalta azt a melegséget, amely a barátja -hangjában volt. Ez a melegség és ez a megindultság zavarta a -nyugalmát és a zárkózottságát és beleavatkozást igért az -életébe.</p> -<p>– Pedig én, – felelte nyugodtan, – a rendes hotelemben -lakom.</p> -<p>Jeney rövidlátó szemével ránézett, azután megzavarodva -fordította el a tekintetét.</p> -<p>– Ugy? – mondta. – Ott lakol. – Hm, persze persze…</p> -<p>– Igen… mégis csak a legkényelmesebb.</p> -<p>– Persze, persze.</p> -<p>Lent voltak a lépcső alján. Jeney zavarodottan rágta az ajkát; -Monostory nyugodtan és mozdulatlanul <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> állott. Jeney érezte, hogy -ha még egy másodpercig így állnak, akkor Monostory egy baráti, de -hideg és leereszkedő kéznyújtással el fogja őt bocsátani.</p> -<p>Gyors és meleg mozdulattal megfogta a Monostory karját.</p> -<p>– Hová mégy? – kérdezte. – Hadd kísérjelek el.</p> -<p>– Ah… megyek. Sétálok… szeretek így estefelé…</p> -<p>– Igen. Ha megengeded, elkísérlek.</p> -<p>Monostory hallgatott. Jeney karonfogta és elindult vele a -Dunapart felé.</p> -<p>– Pista, – mondta azután csendesen, – én az andorlaki kerület -dolgában akartam veled beszélni. – Ezért kereslek már -negyednapja.</p> -<p>Monostory ránézett.</p> -<p>– Miért? – kérdezte meglepetve. – Mi van az andorlaki -kerülettel?</p> -<p>– Megüresedett a madátum… Kálnay meghalt.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Jeney felnézett rá.</p> -<p>– Nem tudtad? – kérdezte csodálkozva.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát… nem olvastad az ujságokban?</p> -<p>– Nem olvasom az ujságokat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Jeney megcsóválta a fejét, azután sietve mondta:</p> -<p>– Mindegy. – Egyre megy. – Ha tudtad volna, akkor sem tettél -volna egy lépést se, hogy megkapd.</p> -<p>– N… nem.</p> -<p>– Nem. Én éppen azért kerestelek föl: engedd meg, hogy én -megtelegrafáljam haza, hogy te… vállalod a mandátumot és engedd -meg, hogy beszéljek… még ma este a miniszterelnökkel.</p> -<p>Gyorsan beszélt, könnyedén, mintha a dolognak csak a politikai -része érdekelné és mintha az egész mind a kettőjükre nézve semmiség -volna.</p> -<p>– Megengeded? – Igen? – Rendben van.</p> -<p>Monostory nem felelt. Egyenesen, magasan, emelt fejjel ment -előre, de a szeme kitágultan bámult a messzeségbe és az arca lassan -elsápadt.</p> -<p>– Rendben van? – kérdezte aggódva Jeney.</p> -<p>– Nincs rendben, – felelte végre Monostory.</p> -<p>– Kérlek! – Neked egy lépést sem kell tenned. Csak meg kell -engedned, hogy én…</p> -<p>– Nem engedhetem meg.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>Monostory halkan sóhajtott egyet; a szeme a messzeségből -visszatért a nyüzsgő utcára; az arca visszakapta a színét; a szabad -kezével kis mozdulatot tett és csendesen mondta: <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Mert nekem ez a szegényházi ellátás nem kell. Az andorlaki -kerület! – letört fajlovak jászola, – köszönöm, keressenek a -megyében más lecsúszott urat, akad rajtam kivül elég, adják annak -oda, annak öröme telik majd benne…</p> -<p>– Pista, édes jó öregem, ennek most már vége; szó sincs róla, -hogy a mandátummal most is el akarnának látni valakit, a párt ezt a -luxust nem engedheti meg magának, ellenkezőleg: olyan kitünő ember -kell oda, mint te vagy…</p> -<p>Monostory fanyarul biggyesztette el a száját:</p> -<p>– Olyan kitünő ember?… Ha öt évvel előbb, nem, – ha tíz évvel -előbb jutott volna eszükbe. – Helyesebben: ha tíz évvel ezelőtt a -te befolyásod már elég erős lett volna. Akkor… igen.</p> -<p>– És most miért nem?</p> -<p>– Mert én nem megyek be azok közé a kétségbeesett éhesek közé, -akik a képviselőházban úgyis tucatszám nyüzsögnek. Erkölcsi -sansculotte-ok! – kimeredt szemmel és éhesen lesik, ki igér -legtöbbet törvényhozói hatalmukért, – az aranybullát négyszögletes -kockákra vágva adnák el, ha titokban el lehetne adni, – szegények, -éhesek, rongyosok, szájasok, – vagy engedelmesek, ha ez a -jövedelemező, – csőcselék, enni akar, és igaza van, és az az -ország, amely szegény és <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span> éhes emberekre bízza a legnagyobb -hatalmat, amelyet adhat, nem érdemel mást, minthogy ezek az éhesek -kalácsra váltsák be a hatalmat, amelyet kaptak.</p> -<p>Jeney mosolygott.</p> -<p>– Bravo, – mondta azután vidáman. – Pompás volt. Látod, ezért -kell neked képviselővé lenned…</p> -<p>Monostory makacsul rázta a fejét.</p> -<p>– Vállald, – mondta Jeney, – mert különben a fiatal Buzát János -kapja meg.</p> -<p>A Monostory arca megmerevedett.</p> -<p>– Az nagyon jó lesz, – mondta jéghidegen és mozdulatlan arccal. -– Az nagyon kitünő fiatalember.</p> -<p>Jeney megpróbálkozott még a rábeszéléssel, de Monostory egy -hideg mozdulattal elhallgattatta:</p> -<p>– Ne fáradj, – mondta fanyarul. – Fölösleges.</p> -<p>Jeney nem tudott szólni. Szótlanul haladtak előre és kezdett -kínossá válni, hogy még mindig karonfogva mennek. Monostory -megállott és elhúzta a karját.</p> -<p>– Te merre mégy? – kérdezte halkan.</p> -<p>Jeney befelé mutatott, a város felé.</p> -<p>– Én, – mondta Monostory, – erre megyek.</p> -<p>A Dunapartot mutatta, amelynek a csillogó lámpássora már -kigyulladt. Lesütötte a szemét és fölemelte a kezét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– No Isten veled, Ödön. És köszönöm a kedvességedet.</p> -<p>– Pista…</p> -<p>– Isten veled.</p> -<p>Megszorította a kezét és otthagyta. A csillogó Dunaparton ment -előre, de most nem élvezte a Dunapart tavaszesti szépségét. -Szorongva és gyötrődve sietett előre, mintha valami célja volna a -rohanásának. A szeme mereven és üresen bámult el a messzeségbe; -tekintete az embereken, a fénycsillagos folyón, a fénypettyes -fekete Gellérthegyen túl rá volt függesztve a végtelenségre, a lágy -és nagy örökkévalóságra, amely mindenség és semmiség… amelynek a -szeretetét hetek óta ápolgatta és dédelgette magában.</p> -<p>Céltalanul sietett előre a Dunaparton; azután elkanyarodott a -folyótól; utcákba fordult be és utcákat hagyott el; egy nagy -korbács suhogása kergette és süketen és vakon rohant előre, amíg a -talpa égni nem kezdett és reszkető lába össze nem akart csuklani. -Ekkor megállott, fölsóhajtott, végigsimította a homlokát és ismét -látó szemmel nézett körül. A Városliget tájékán volt. Lassan elment -egy kocsiállomásig, kocsiba ült és egy vendéglőbe vitette magát. -Megvacsorázott. Vacsora után beült egy kávéházba és maga elé -állíttatott egy üveg konyakot. Lassan kiitta <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> az egész -üveget, azután fizetett, fölkelt és elment egy másik kávéházba. Ott -ismét kiivott egy üveg konyakot, azután tovább ment. Ekkorra elmult -éjfél. A harmadik kávéház, amelybe betévedt, elhagyott hely volt, -csöndes, füstszagu menedék makacs és halk éjjelezők számára.</p> -<p>Monostory a konyakos üvegje felénél tartott, amikor a kávéház -ajtaja kinyílott és egy borotvált arcu, monoklis fiatalember lépett -be rajta. Monostorynak nagyon ismerős volt az arca. Az új vendég -leült egy asztalhoz, intett a főpincérnek és a főpincér szótlanul -elébe állitott egy konyakos üveget. A monoklis fiatalember töltött -magának, fölhajtotta a poharát, azután újra töltött. Nézte a -poharát és szótlanul ivott. Monostory ingerülten bámult rá. A -fiatalember a nyolcadik pohárig nem nézett föl, de a nyolcadik -pohár után fölemelte már fátyolossá vált szemét és körülhordozta a -csöndes kávéházon. A tekintete megakadt Monostoryn. Egy darabig -farkasszemet néztek, a fiatalember azután fölkelt és odament -Monostoryhoz.</p> -<p>– Jó estét Monostory úr, – mondta nyugodtan.</p> -<p>Monostory ekkor ráismert.</p> -<p>– Jó estét Ország úr, – felelte szinte melegen.</p> -<p>Ország alig észrevehető mozdulatot tett hátra a konyakos üvegje -felé. <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Megengedi? – kérdezte halkan.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>Ország intett a pincérnek. A pincér áthozta a konyakos üveget és -letette a Monostory üvegje mellé. Ország leült és előbb -Monostorynak töltött, azután magának. Szótlanul ittak.</p> -<p>Ország végre fölemelte a fejét, levette a monokliját és -megtörölte a szemét. A monoklival a kezében, egy mozdulatot tett a -konyakos üveg felé.</p> -<p>– Amint látja, – mondta csöndesen, – önt utánzom.</p> -<p>Monostory összevonta a szemöldökét.</p> -<p>– Úgy értem, – mondta nyugodtan Ország, – hogy ezt öntől láttam, -amikor önöknél voltam odalenn a világ legkisebb és -legboldogtalanabb vidéki ujságírója. Ön néha így mulatott: beült -egy kávéház sarkába, nézte az üveget maga előtt és, halálos dühvel -a szemében, ivott. Néha órák hosszat néztem önt. Utóbb azután -egyszer itt Budapesten megpróbáltam. Jó.</p> -<p>Elhallgatott. Monostory lenézett a poharára, kétszer egymásután -akart megszólalni, harmadszor végre kimondta, amit mondani -akart:</p> -<p>– De mi oka van önnek…?</p> -<p>– Nekem?</p> -<p>– Mindent elért, amiről álmodni merhetett! <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>A Monostory hangja szinte szigoru volt. Utólag megtiltotta -Országnak, hogy többről merjen álmodni ennél:</p> -<p>– Önt olvassák a legjobban. – Útban van oda, hogy a legelső -legyen.</p> -<p>Ország lógázta a fejét és lassú, nagy igeneket intett:</p> -<p>– A félegyházi kislányok vasárnaponkint rólam álmodnak. -Vagyonokat keresek.</p> -<p>Monostory szigoruan kérdezte:</p> -<p>– Mit akart még? Mire gondolt? Társadalmi érvényesülés? -Politikai karriér?</p> -<p>Ország bosszús megvetéssel intett.</p> -<p>– Ah, – mondta, – ezek az ostobaságok…</p> -<p>– Hát mi baja?</p> -<p>Ország szótlanul fölhajtott még néhány pohár konyakot, fátyolos -szemmel nézte a tálcát, amelyen a pohara állott, azután a szemét -föl sem emelve, szinte a tálcának mondta:</p> -<p>– Engem a halhatatlanság járma nyom.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– A halhatatlanság járma.</p> -<p>Monostory szótlanul várt és Ország csöndesen beszélt maga -elé:</p> -<p>– Engem olvasnak a legjobban és rólam álmodnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> a -dunapentelléri művelt kislányok…? Én leköpöm magamat. Én leköpöm -azokat, akik olvasnak. Néha rámjön az undor és a kétségbeesés. Mit -írok én, miket írok én, kinek tetszik? mindenkinek tetszik? már az -akadémiának is írok, már azoknak is tetszik, már az egész kritikát -levettem a lábáról, már az első leszek, már az első vagyok, csak -egy-két öreg kidögöljön előlem, már az első vagyok…</p> -<p>Fátyolos szemét fölemelte a tálcáról Monostoryra. A szeme -könnytől, vagy részegségtől volt nedves.</p> -<p>– De én leköpöm magam! – ordította bele a Monostory arcába.</p> -<p>Monostory mozdulatlanul ült. Ország nedves szemmel hosszan és -szótlanul nézett rá. Monostory nem mozdult. Ország előretolta az -alsó ajkát.</p> -<p>– Ön nem olvas, – szólalt meg aztán halkan. – Hát jó, olvas. – -Ne higyje… vagy ha olvas, akkor tudja, hogy amit én irok, az nem -rossz. – Az jó. – Az a legjobb, amit ma írnak. – De én néha -látom…</p> -<p>Bizonytalan mozdulatot tett a kezével, mintha belenyúlna a -messzeségbe valami után:</p> -<p>– Én néha érzem… utána nyulok… már majdnem megfogom, mit -kellene, mit lehetne… Valami csodálatosat. Zengőt. Orgonahangut. -Évszázadokra szólót. Örökkévalót. <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Lebillent a feje.</p> -<p>– A földön, – mondta, – Dante is élt. – Dosztojevszki is -élt.</p> -<p>Még csendesebben mondta:</p> -<p>– Néha a halhatatlanság járma, amelyet a nyakamon hordok, -véresre horzsol. – Akkor idejövök és iszom. Nem iszom mindig. – -Néha. Mikor rámjön.</p> -<p>Vállat vont.</p> -<p>– Ugy nevezett Quartalsäufer vagyok, – mondta könnyedén. – -Lehet, hogy az egészet hazudom magamnak azért, hogy ihassam.</p> -<p>Elhallgatott. Monostory mozdulatlanul nézte. Ország -lecsillapult, megnyugodott, töltött magának.</p> -<p>– <i>Én</i> ezt hazudom magamnak, – mondta. – Hát ön… miért -iszik most?</p> -<p>Monostory mozdulatlan arccal nézett rá, azután csendesen -megszólalt:</p> -<p>– Én így készülök a halálra.</p> -<p>Ország lassan fölemelte a fejét. Nedves szeme hosszan pihent a -Monostory korán őszülő, sápadt fején.</p> -<p>– Hm, – mondta nagyon halkan, – igaza lehet. – Ha tudja az -ember, igaza van. Ön… az életét akarta úgy alakítani, mint egy -művészi alkotást. – Remekművet akart és kontármunka lett belőle. – -Végét veti a vergődésnek. – Ha tudja, igaza van. <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>Nedves szeme megindultan tapadt rá a Monostory sápadt -arcára.</p> -<p>– Kontármunka lett belőle, – mondta meghatottságtól remegő -hangon, – pedig remekmű is lehetett volna belőle. Az ön homlokán a -géniusz ragyog…</p> -<p>Most már részeg volt. A hangja panaszos sírássá lett.</p> -<p>– Miért engedik át önök, – mondta hirtelen, – ezt az imádandó, -édes, piszkos várost, ezt az alávaló, drága Budapestet nekünk: -jövevényeknek, befogadottaknak, bugrisivadékoknak, -sárgafoltosoknak, intellektuális parvenüknek? Miért nem fogják meg, -miért nem szorítják hátra a derekát, – asszony ez, him kell neki, -csókot neki. Ha egyszer egy olyan férfi jönne, mint ön, – férfi! – -ur! – race! – hogy adná ez meg magát!… Akarja meghódítani -Budapestet? Megmondom, hogyan kell.</p> -<p>Monostory nem felelt. Ország elfáradt, de a szeme tüzben égett -és rálángolt Monostoryra:</p> -<p>– Ki ez az ember? – kérdezte. A homlokán ott ragyog a géniusz. -Ki ez?</p> -<p>Monostory halkan mondta:</p> -<p>– A szentlélek lovagja.</p> -<p>– A szentlélek lovagja, – kiáltotta Ország mámorosan. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Monostory fanyar mosolygással bólogatott:</p> -<p>– A szentlélek elzüllött lovagja. – A szentlélek letörött, -fáradt, halálba menő lovagja.</p> -<p>Ország ragyogó szemmel hallgatta. Monostory várt egy ideig, -azután újra beszélni kezdett:</p> -<p>– Az én szívemben, – mondta, – kinyilt és kivirágzott a halál -szerelmének a virága. – Fekete virág. – Fagyos virág. – -Jégvirág.</p> -<p>Fájdalmasan folytatta:</p> -<p>– És ezt a szent virágot egyetlen meleg szellő érte és a levelei -összezsugorodtak tőle.</p> -<p>A szeme elborult. Mámoros haraggal kiáltott föl:</p> -<p>– De akkor miért nem nyujtottam ki a kezemet mohón és boldogan -az élet lehetősége után, amellyel megkínáltak?</p> -<p>Eltorzult az arca.</p> -<p>– És ha az életnek ezt a lehetőségét dölyfösön eldobtam, mi -zakatol akkor itt?</p> -<p>Ország figyelmesen hallgatta; válaszolt neki és kérdéseket -intézett hozzá; és késő reggelig ittak és beszélgettek a csöndes -kávéházban.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<h2>IV.</h2> -<p>Monostory fölállott a mindennapi tarokkpartijától és menni -készült. Jeney Ödön azonban, aki a szoba ajtajában várt rá, -föltartóztatta.</p> -<p>– Kedves Pista, – mondta neki hanyag korrektséggel, – szabad egy -félórádat igénybe vennem?</p> -<p>– Parancsolj velem, – felelte Monostory udvariasan és -gyanakodva.</p> -<p>Beültek egy fülkébe. Jeney lesütötte a szemét, zavarodottan -játszott a gyufatartóval, amely előtte állott az asztalon, azután -hirtelen mozdulatot tett, elpirult és így szólt:</p> -<p>– Bocsáss meg, – én nem birom tovább ezt a szívtelen és alávaló -tapintatot. – Három hete, hogy mindennap feljársz ide és eddig -egyetlenegy ember egyetlenegy szóval sem emlegette. Diszkréció! Uri -emberek <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> vagyunk! Nyugalom! A szomszédod -haldoklik? Csak hidegvér! Fuj!</p> -<p>– Mit akarsz? – kérdezte Monostory összevont szemöldökkel.</p> -<p>– Azt akarom neked mondani, hogy ott mindenki látja rajtad, hogy -mire készülsz. Itt mindenki pontosan tudja, mennyi pénzed maradt. -Mindenki látja, hogy úgy élsz, ahogyan azelőtt szoktál. Mindenki -pontosan kiszámította tehát már az első napon, hogy hány heted van -még, és a tarokkpartnereid legföljebb két-három játéknyi tévedéssel -meg tudnák mondani, melyik partie lesz az, amelyből már hiányzol, -mert a játékban meggátolt az, hogy az éjszaka főbe lőtted magadat. -A kedves öreg urak. A finom, tiszta öreg urak.</p> -<p>Monostorynak vonaglott az ajka. Hallgatott, azután fölemelte a -fejét.</p> -<p>– Mit kinzol te engem! – kiáltott föl tompított hangon, de forró -keserüséggel. – Mit zavarsz! Mit nyugtalanítasz! Hagyjál békében -megdögleni.</p> -<p>– Ez az, – felelte Jeney. – Jól van. Ez az, amit én nem tudok. -Én nem vagyok olyan förtelmesen tapintatos, én nem vagyok olyan -becstelenül diszkrét, én tapintatlan vagyok, én indiszkrét vagyok, -én ezennel kijelentem, hogy tudom, hogy tönkrementél, beszélni -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> akarok veled arról, mik a terveid és… és -fölajánlom neked a szolgálataimat arra…</p> -<p>Monostory egy heves mozdulattal fölállott. Ott akarta hagyni -Jeneyt. A Jeney szeme könnybe lábadt. Monostory megállott. Jeney -halkan mondta:</p> -<p>– Pista, miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy itt akarsz -hagyni? Miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy beszélni sem -akarsz velem a sorsodról? Azt akarod, hogy utólag szégyeljem, hogy -tizennyolc évvel ezelőtt elfogadtam a támogatásodat és a -pénzedet?</p> -<p>Monostory habozva állott, a vállát vonogatta, az ajkát -harapdálta; azután lesütött szemét ráemelte Jeneyre, sötét szemének -hideg és kemény tekintete ellágyult és lassan visszaült a -helyére.</p> -<p>– Hát mit akarsz? – kérdezte halkan.</p> -<p>– Mondd meg nekem, – felelte Jeney buzgón és meghatva, – mit -akarsz csinálni?</p> -<p>Monostory fanyarul huzta el a száját.</p> -<p>– Minek kérdezed? – mondta fájdalmasan.</p> -<p>– Nem! – kiáltotta Jeney. – Nem! Ne mondd azt, hogy egyszerűen -főbe akarod magadat lőni. Hiszen különben már eddig is főbe lőtted -volna magadat. Nem tetted. Bocsáss meg, kénytelen vagyok nyiltan -beszélni róla: helyes és pontos fogalmazásban tehát a dolog így -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> hangzik: adtál magadnak hat hetet, -<i>ha</i> addig semmi sem történik, <i>akkor</i> főbelövöd magadat. -Igy van?</p> -<p>– Körülbelül így.</p> -<p>– No látod. Minthogy pedig rajtunk áll, hogy történjék -valami…</p> -<p>Monostory fáradtan legyintett egyet.</p> -<p>– Pardon, – mondta Jeney, – az első gondolatom a -képviselőséggel, igaz, rossz volt. Azóta beláttam. Nem azon kell -kezdeni. Majd azon végzed. Előbb újra vagyont kell szerezned.</p> -<p>Monostory csöndesen fölnevetett.</p> -<p>– Ne nevess, – mondta Jeney, – neked annyiféle tehetséged -van…</p> -<p>Monostory eddig lesütött szemmel ült. Most fölnézett, fölemelte -a fejét és félbeszakította Jeneyt. Rátette a kezét a karjára.</p> -<p>– Bocsáss meg, – mondta gyöngéden, – ne folytasd. Tévedsz: nekem -semmiféle tehetségem nincs. Várj csak, ne szakíts félbe, én -megmondom neked, hogy áll a dolog: nekem semmiféle tehetségem -nincs… én csak tehetség vagyok… Minden lehetőség, minden vágy, -minden sóvárgás, minden szomjuság és irdatlan sok erő… csak éppen -semmi fegyelem, semmi szerénység, semmi egyszerüség, semmi alázatos -és makacs munka… ha minden sorompó mindig <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> kinyilt -volna előttem, úgy vonultam volna be, mint… mint soha még egy -király… de soha arra erőm nem volt, hogy a sorompót összetörjem, -vagy a lakatja kulcsát megszerezzem, vagy… Isten nevében, ha -másképpen nem megy, átbujjak alatta. Nem lettem semmi. Nem leszek -semmi. Tehetség vagyok. Úr vagyok. Magyar vagyok. Elpocsékoltam az -életemet. Meg kell halnom.</p> -<p>– Nem hiszem. Nem igaz. Kisebb tehetséggel, mint a tied, de -ugyanazzal az ősi, uri átokkal megverve elindultak mások is és…</p> -<p>Monostory félbeszakította:</p> -<p>– Te? Az más. Ti… ti idejekorán mentetek tönkre. A ki közülünk -idejekorán tönkre megy, az boldogul. De én mostanig otthon maradtam -a vármegyémben és…</p> -<p>Vállat vont:</p> -<p>– Talán ha az apám husz évvel ezelőtt lőtte volna főbe -magát…</p> -<p>Vonogatta a vállát:</p> -<p>– Akkor talán én is egy nagy biztosító társaságnak lennék most -az igazgatója.</p> -<p>Jeney energikus mozdulatot tett:</p> -<p>– Ha megengeded, – mondta, – ne is beszéljünk erről többet. -Hanem válaszolj erre: hajlandó <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> vagy-e mához egy hétre -eljönni hozzám és megismerkedni Hollódi Arturral?</p> -<p>Monostory meghökkenve és elgondolkozva nézett rá:</p> -<p>– Hm… Hollódi…</p> -<p>Sötét szemének a tekintete lassan megváltozott. Elcsúszott -Jeneyről, belemélyedt valahová a messzeségbe és nedves és lágy lett -és bizonytalanul reszkető.</p> -<p>Jeney megindultan nézte. Várt. Amikor a Monostory tekintete -remegve, küzködve és ingadozva készült visszatérni hozzá, akkor -gyorsan megszólalt:</p> -<p>– Meg is mondom neked röviden, miről van szó. A Hollódi bankja, -vagyis Hollódi újra alapít valamit: egy kis intézetet, amelyből -nemsokára óriási vállalatnak kell lenni: mezőgazdasági export, a -Balkánt is belekapcsolni… tőle majd meghallod. Én beszéltem neki -rólad… természetes, hogy a társadalmi poziciójának a javitására is -gondol, ezt nevetséges volna előtted elhallgatni… de egyébként: -körülbelül te látszol a legalkalmasabb embernek arra, hogy azt a -nagy vállalatot megteremtsd, amelyre Hollódi gondol.</p> -<p>Monostory nehezen, halkan lihegett. A szeme újra elfordult a -messzeségbe; az arca sápadt volt és a homloka verejtékezett. Jeney -sokáig várt, de végre könnyedén megkérdezte: <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Hát rendben van? Eljösz?</p> -<p>Monostory lassan visszafordította rá a tekintetét. A szeme körül -karikák voltak, a pillantása nehéz és fáradt volt.</p> -<p>– Hát eljösz? – kérdezte még egyszer Jeney.</p> -<p>– El, – felelte halkan és nehezen Monostory.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63"><br /> --63-</a></span></p> -<h2>V.</h2> -<p>A kocsi megállott. Monostory intett a kocsisnak, hogy elmehet, -azután lassú léptekkel bement a nyitott kapun. A lába nehéz volt; -és a szíve mintha ki akart volna szakadni a testéből. -Szorongatottnak és megalázottnak érezte magát; az az érzése volt, -hogy kinos megszégyenülések felé megy és összeszorított foggal -kellett legyűrnie azt a vágyát, hogy megforduljon és kisiessen a -tavaszi estébe.</p> -<p>A pirosszőnyeges lépcsőház alján egy inas mutatta gyakorlott és -alázatos mozdulattal az útat fölfelé; a lépcső felső végén egy -másik inas gyors és sima mozdulattal levette a Monostory köpönyegét -és az aranydíszes, fehér hall bejáratánál már ott volt Jeney Ödön -is. Mosolyogva sietett Monostory elé:</p> -<p>– Kedves Pistám, – mondta boldogan, – hogy örülök… <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>Karonfogta.</p> -<p>– Mindenekelőtt, – folytatta, – bemutatlak a feleségemnek. – -Azután, ugy-e, nem terhellek egy ideig; de ha majd rákerül a sor, -megengeded, hogy megismertesselek Hollódival.</p> -<p>Monostory nem válaszolt. Szótlanul intett és érezte, hogy a -torka összeszorul. Most jön az első megszégyenülés. Jeney odavitte -a felesége elé.</p> -<p>– Ilona, – mondta, – bemutatom neked Monostoryt.</p> -<p>Az asszony kinyujtotta a kezét. Monostory lehajolt, hogy -megcsókolja; és érezte, hogy közben elvörösödik. Valóban itt van az -első megszégyenülés, gondolta, de nem úgy, ahogyan vártam. Hiszen -ez az asszony szép!</p> -<p>Az asszony csendesen és halk mosolygással mondta:</p> -<p>– Örülök, hogy eljött.</p> -<p>Monostory nem tudott válaszolni. – Ha nem is szép, gondolta, de -kétségtelenül csinos. A szeme mély és lágy; és a mosolygása tiszta -és meleg… milyen meleg a mosolygása…</p> -<p>Az asszony várt a feleletére. De amikor látta, hogy Monostory -nem felel, újra megszólalt:</p> -<p>– Hogy eljött először, – mondta, – de remélem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> hogy nem -utóljára. Legközelebb, ugy-e, olyankor jön el, amikor kevesebben -leszünk?…</p> -<p>Monostory még mindig nem tudott válaszolni. Nemes, felsőbbséges -és tiszta arcára a zavarodottságnak és a tehetetlenségnek egy -fájdalmas és megindító vonása ült ki. Az asszony várta, hogy -válaszoljon, de azután ránézett az arcára és olyan gyors mozdulatot -tett, mintha a segítségére akarna sietni.</p> -<p>– <i>Kedves</i> Monostory, – mondta melegen, – engedje meg…</p> -<p>Megakadt egy másodpercre. A hangja olyan meleg volt, hogy a -Monostory szíve hirtelen forró hálával telt meg.</p> -<p>– <i>Kedves</i> Monostory, – mondta újra az asszony, – engedje -meg, hogy megismertessem az urakkal.</p> -<p>Három frakkos úrral beszélgetett volt, amikor a férje bemutatta -neki Monostoryt. A három frakkos úr hátrahúzódott a bemutatás -alatt; az asszony most ismét előre intette őket. Bemutatta nekik -Monostoryt és bemutatta őket Monostorynak.</p> -<p>Monostory mély hálát érzett az asszony iránt, mert kimentette -halálos zavarodottságából, mert megérezte, mit érez ő és mert olyan -gyorsan és olyan jószívvel <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span> mozdult meg, mintha valami fizikai -cselekedettel akart volna segítségére sietni. Kezet szorított a -három frakkos úrral, akivel megismerkedett, szótlanul figyelt a -beszélgetésükre, és a nyugalma és hálaérzésének a melege lassanként -eltünt. Megint bizonytalanságot és megint szorongást érzett.</p> -<p>Az asszony azon volt, hogy őt is bevonja a beszélgetésbe; s így -a három frakkos úr is szólt hozzá egy-két szót; ő röviden válaszolt -és a lelke lassan eltelt a szégyenkezés és az undor érzésével. Mik -ezek az emberek? Egy bankigazgató. Egy ügyvéd. Egy vegyészeti -cikkek gyárosa. Hogyan kerül ő ezek közé az emberek közé? Hogyan -mernek ezek az emberek átnézni rajta, úgy tenni, mintha ő ott sem -állna… és különösen, hogyan mernek ezen a könnyed és odavető hangon -szólni hozzá? Általában: micsoda hangon beszélnek ezek az emberek! -Milyen szavaik vannak! A szavaiknak milyen hangsúlya! Milyen az -arcuk! Micsoda arcélek és micsoda szájak ezek!</p> -<p>Körülnézett az ismeretlen tömegben, amely kezdte megtölteni a -nagy házat és az az érzése volt, hogy furcsa és gyűlöletes korcsok -nyüzsögnek körülötte… idegenek… ellenség…</p> -<p>A három frakkos úr közül az egyik valami lóversenyügyet adott -elő és hevesen bizonyítgatta, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> gyanús manipulációknak kell -kiderülniök, mert Belcanto jobb, mint Hapták…</p> -<p>Az asszony megint bele akarta vonni Monostoryt a beszélgetésbe -és odafordult hozzá:</p> -<p>– Mit gondol Monostory?</p> -<p>Monostory halkan azt felelte, hogy ő Haptákot jobbnak tartja -Belcantónál.</p> -<p>A frakkos úr ekkor vállat vont.</p> -<p>– Lehet, – mondta, – hiszen maga jobban tudhatja…</p> -<p>Udvariasan igyekezett beszélni. Sok mindent koncedált. Belát -mindent; csak éppen a véleményét mégis kénytelen –.</p> -<p>Monostory mindebből már semmit sem hallott. A vér a fejébe -tódult és a keze ökölbe szorult. <i>Maga</i>… Ez az ember, ez a -vegyészeti cikkek gyárosa azt mondta neki, hogy <i>maga</i>. Ezt az -embert, ezt a vegyészeti cikkek gyárosát ő egyetlen kézmozdulattal -leüti, egyetlen ökölcsapással a földre teríti és…</p> -<p>Az izmai fájtak a görcsös erőfeszítéstől, amellyel megfékezte -magát. Mit akar csinálni? Botrányt? Itt? Ezek között az emberek -között? És miért? Mert ezek olyan hangon beszélnek, amely neki -szokatlan?</p> -<p>Megfékezte magát, de nagy bágyadtságot és fáradt <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> utálatot -érzett. Szeretett volna elmenni a társaságtól, beülni egy csendes -sarokba, pihenni és szótlanúl nézni az embereket. De nem tudta, -hogyan menjen el. Sokra vittem, – gondolta keserűen, – most már -zavarba hoz egy budapesti fiskálisokból álló társaság… -Föltételezem, hogy a gallérom is tavalyi divatu és a frakkom ráncot -vet…</p> -<p>Körülnézett. Pár lépésre tőlük egy másik társaság állott. Két -frakkos úr és egy nő. A nő: fiatal lány volt és éppen elbocsátotta -a két frakkos urat.</p> -<p>– Higyjék el, – mondta nekik, – hogy ez mégis tudományos -botrány… Kinevezni egy ilyen tehetségtelen embert egy ilyen -elsőrangú fontosságu tanszékre akkor, amikor két valóban tehetséges -ember közül lehetett volna választani: – ez megalázza az egyetemet -és kompromittálja az egész magyar tudományos életet.</p> -<p>A két frakkos úr közül az egyik megkockáztatta azt az állítást, -hogy akit arra a fontos tanszékre kineveztek, talán mégsem egészen -tehetségtelen ember. A fiatal hölgy igen energikusan intett -nemet:</p> -<p>– Nem, – mondta határozottan. – Én olvastam a renaissance -kezdeteiről irott munkáját: teljesen tehetségtelen tákolmány. -Egyetlen eredeti gondolat sem. Ami jó van benne: az Burckhardt és -Gobineau. Még <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> azt a fáradságot sem vette magának, hogy -más szerzőket is elolvasson.</p> -<p>Várt egy másodpercig, azután bezárta a beszélgetést:</p> -<p>– Teljesen tehetségtelen.</p> -<p>Egy kézmozdulattal megerősítette a dolgot:</p> -<p>– Tudományos botrány.</p> -<p>Ugyanezzel a kézmozdulattal és egy mosolygó fejhajtással -elbúcsúzott a két frakkos úrtól és elindult egyenesen Monostory -felé. Monostory meglepetve nézett rá. Hiszen ez egy -tizenöt-tizenhat éves kis lány.</p> -<p>A kis lány odajött hozzájuk, kezet nyujtott a három úrnak, -azután nyugodtan mondta:</p> -<p>– Anyám, mutasd be nekem Monostoryt.</p> -<p>Monostory megdöbbenve és álmélkodva nézett rá. Jeneyné látta az -álmélkodását és a lánya felszólítását nem teljesítette -pontosan.</p> -<p>– Monostory, – mondta, – <i>bemutatom magának</i> a Loli -lányomat.</p> -<p>Loli megbiccentette a fejét; nevetve nézett föl az anyjára; az -anyja elmosolyodott és az egész társaság nevetni kezdett. Most -Monostory is velük nevetett.</p> -<p>Loli kinyujtotta a kezét:</p> -<p>– Azért én mégis nagyon, nagyon, nagyon örülök. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> Évek óta -vágyódom rá, hogy megismerkedjem magával.</p> -<p>Monostory még mindig csodálkozva nézett rá. Lassan -megszólalt:</p> -<p>– Évek óta? – mondta csendesen és mosolyogva.</p> -<p>– De igen, – felelte Loli, – évek óta. Tíz éves voltam, mikor a -papa elbeszélte, hogyan ugrott maga oda ő elébe, amikor a -díjbirkózó megtámadta és…</p> -<p>– Szszszszsz!…</p> -<p>Monostory önkéntelenül felszisszent, hogy Lolit elhallgattassa. -Kellemetlen volt és kínos volt neki az a gondolat, hogy ebben a -társaságban a multjáról szó lesz.</p> -<p>Loli ránézett és Monostory meglepetve látta, hogy a szeme -egészen olyan, mint az anyjáé. A szeme és a kis orra; és a szája; -és a feje; és a középen elválasztott barna haja. Az egész különös, -furcsa, gyorsbeszédü, éretlen kis asszony tökéletes mása volt ennek -a másik megérett és csendesbeszédü asszonynak. – Monostory egy -másodpercig magán érezte a tekintetét; azután Loli gyors mozdulatot -tett, mintha valakinek a segítségére akarna sietni és így -szólt:</p> -<p>– Jőjjön el innen, Monostory. – Megmutatom magának a házat.</p> -<p>A válaszra nem is várt. Elindult. Az anyja felsőbbséges, -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> de halk és gyengéd mosolygással nézett -utána, Monostory pedig sietve tett egy hosszú lépést, hogy -utólérje.</p> -<p>Szótlanul mentek egymás mellett. Monostory megint mély hálát -érzett ez iránt a kis lány iránt, aki kimentette őt egy -kényelmetlen, helyzetből és aki olyan gyorsan mozdult meg, mintha -valami fizikai cselekedettel akart volna segítségére sietni. Milyen -különös asszonyok ezek a…!</p> -<p>Odafordult Loli felé, lenézett rá és a hálaérzése lassan -oszladozni kezdett. Milyen furcsa, éretlen és hangos kis -asszonyszemély ez. Most hallgat, de a hallgatása is olyan -önérzetes, hogy szinte kihívóan hangos. Egy tizenhatéves gyerek, -aki úgy sétál végig a termeken, mint egy királyné. Éretlen kis -királyné, – önérzetes, nevetséges, budapesti kis bankárlány, – nem -is tapintatosságból hivott el, – az, hogy elhivott, az is éretlen -nagyoskodás, – tapintatlanság…</p> -<p>Kelletlenül és fanyar fáradtsággal ment Loli mellett. Loli meg -akart szólalni, de Monostory nem segített neki. Kis barna fejét -kétszer is fölemelte Monostory felé, Monostory azonban konokul, -szinte haragosan nézett előre. Loli végre harmadszor is fölemelte a -fejét és halkan mondta:</p> -<p>– Bocsásson meg, hogy elhíttam… <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> -<p>Monostory meglepetve fordult feléje. A Loli lágy tekintetü, mély -és nagy szeme nedvesen csillogott rá. A hangja alázatos volt.</p> -<p>– Milyen furcsa, – gondolta meglepetve Monostory, – hogy ez -ilyen hangon is tud…</p> -<p>Loli válaszra várt, de amikor nem kapott választ, még -alázatosabban folytatta:</p> -<p>– Azt hittem… az az érzésem volt… hogy maga nem érzi ott jól -magát… a között a három börzelény között…</p> -<p>Monostory meghökkenve fordult feléje és bámulva nézett bele -aggódó, kis arcába. Mi ez? Ez az éretlen gyerek, ez a zöldcsőrű kis -madár csakugyan megérezte volna, amit ő érez?</p> -<p>– Igen, – mondta Loli szinte bűntudatosan, – azt hiszem, -általában nem érzi jól magát itt nálunk. Nem is érezheti jól magát. -Ezek az emberek mind egy furcsa argot-t beszélnek; sőt -egyikük-másikuk jargont beszél; néha én is alig tudom elviselni -őket; nagyon értem, ha magának türhetetlenek.</p> -<p>Monostory habozva nézett le rá. A fanyar haragja megenyhült. Ez -a korán érett, éretlen kis budapesti lány nem kellemetlen. Nem -tolakodó. De csak nem fog ő most komolyan szóbaállni vele és csak -nem fog neki az érzéseiről komolyan beszélni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Ha rászánná magát, – mondta Loli, – hogy olyankor jőjjön el -hozzánk, amikor ez a frakkos népvándorlás nincs itt, akkor… akkor -talán jobban érezné magát.</p> -<p>Monostory elgondolkozva nézett rá. – Az anyja pár perccel -ezelőtt ugyanezt mondta. – Elgondolkozva nézett rá és szinte az -akarata ellenére megszólalt:</p> -<p>– Én attól tartok, – mondta komolyan, – hogy én sehol már jól -nem érezhetem magamat.</p> -<p>– Miért? – kérdezte Loli nagyon halkan, nagyon óvatosan, szinte -a lélekzetét visszafojtva.</p> -<p>Monostory mereven nézett bele aggódó, barna kis arcába:</p> -<p>– Azért, – felelte csendesen és szinte csak magának, – amiért -egy fájdalmas sebnek a leggyengédebb érintés is kín és amiért…</p> -<p>Hirtelen elhallgatott. Még egy pillantásnyi ideig elboruló -szemmel nézte a kis lány feszülten figyelő kis arcát, azután heves -mozdulattal elfordult. A szíve megdobbant és az arca elsápadt a -szégyenkezéstől. Mi történt vele? Hová sülyedt le? Hogyan -botolhatott így meg? Egy gyereknek, egy tacskónak, egy éretlen -kamaszlánynak elkezdett a lelkéről beszélni?…</p> -<p>A fogát csikorgatta.</p> -<p>– Mi van még hátra! – gondolta fuldokolva, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> mi van még -hátra, – kinek fogom még elpanaszolni a bajomat, kit avatok még be -a lelki életembe, mit kérdez most majd tőlem ez a tolakodó -tacskó?</p> -<p>Szótlanul ment előre, az ajkát harapta, és az az érzése volt, -hogy meg kell fordulnia, el kell sietnie és szökve kell kimennie a -tavaszi estébe. Loli azonban egy ideig szótlanul haladt mellette, -egyszer-kétszer fölnézett rá, azután gyorsan, szinte hadarva -kezdett beszélni:</p> -<p>– Ez itt az empire-szalon, – mondta izgatottan. – Minden -budapesti uriháznak az elkerülhetetlen dísze. A budapesti -bankigazgató, sőt a budapesti ügyvéd sem érzi jól magát, ha nem -olyan karosszékben ül, mint amilyenben Napoleon ült. Neki pont -napoleoni karosszék kell, ha nem olyan, amelyben Napoleon valóban -ült, akkor olyan, amelyet egy terézvárosi asztalos egyenesen -Napoleon szellemében állított össze. – Nem nevetséges ez?</p> -<p>Monostoryban tüzelt a megszégyenülése és halkan és haragosan -odavetette:</p> -<p>– Nem!</p> -<p>– Nem? – kérdezte élénken és boldogan Loli, – nem nevetséges az, -ha valaki nem a maga korának a levegőjét akarja maga körül érezni? -Volt az valaha, <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> hogy egy bankár mindenáron elmúlt -évszázadok művészetét akarta maga körül tudni? – Soha.</p> -<p>Monostory elhuzta a száját.</p> -<p>– Soha! – mondta gúnyosan. – A renaissance idején se, amelyet -maga olyan jól ismer.</p> -<p>– Tessék? – mondta Loli ijedten.</p> -<p>– A firenzei bankárok ugy-e nem a görög művészet levegőjét -akarták „maguk körül tudni…“</p> -<p>Loli még mindig ijedten nézett rá. Monostory feléje fordult. A -Loli barna, kis arca ebben a másodpercben olyan ijedt, -megzavarodott és tehetetlen volt, hogy Monostory nem tudott tőle -rögtön elfordulni. Nézett a kis lány tehetetlen kis arcába, azután -lassan elmosolyodott, azután elnevette magát. – Azt a gyereket, aki -vele szemben állott, most végre gyereknek érezte; hangos, nagycsőrű -gyereknek, aki azonban összerezzen, ha rákiáltanak. – Belenevetett -a Loli arcába.</p> -<p>Erre Loli is nevetni kezdett, jókedvűen, fölszabadultan és -boldogan. A nevetése olyan volt, mint egy gyereké, aki az imént még -sirt és aki most fölindultan és lihegve keresi a frissen született -jókedve szavait.</p> -<p>– Maga, – mondta boldogan nevetve, – maga… Most maga védi velem -szemben a bankárokat.</p> -<p>A fölindulása, a fölindult nevetése, a gyerekzavarodottsága -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> még mindig olyan kedves volt, hogy -Monostory vigasztalóan mondta:</p> -<p>– No jó, hiszen magának van igaza. – Azért a firenzei bankárok -is renaissance-művészetet „akartak maguk körül tudni“; és az ember -legyen hű a saját kora művészetéhez; és ha régit akar, akkor -valódit akarjon; és ha nem telik rá, akkor ne akarjon régit; – és -maga nem szereti a történelmi darabokat se…</p> -<p>– Nem! – kiáltott jókedvüen Loli.</p> -<p>– És az nem baj… majd rájön, hogy azok a legszebbek, azok az -igaziak; és maga nagyon kedves kis budapesti képromboló; és -bizonyosan ezeket a képeket se szereti…</p> -<p>Rámutatott egypár képre, amely a falon függött.</p> -<p>– Nem, – mondta boldogan Loli, – utálom őket. Fotografikus -festészet!</p> -<p>– Igaza van, – felelte komolyan Monostory, – vérlázító -visszaélés a művészet nevével, hogy ezek a képek hasonlítanak arra, -amit ábrázolnak, – ez a fotografikus festészet sürgősen kiirtandó, -– a maga barátai majd kiirtják, – de az nem tesz semmit, maga mégis -nagyon kedves kis lány, – és miért nem szólít engem voltaképpen -bácsinak, amikor én az apja révén valami távoli rokonságban is -vagyok magával <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> és amikor nincsen olyan művészi elv, -amely ezt megtiltaná, sőt ellenkezőleg, éppen a legujabb művészet -érdekében szükséges volna, hogy mindenkit, aki még a fotografikus -festészet híve, a könyörtelen fiatalság legalább is bácsivá -bélyegezzen…</p> -<p>Loli kipirultan, csillogó szemmel és boldog nevetéssel hallgatta -Monostoryt. A boldog nevetése szinte el sem akart állni; az egész -kis lány úgy tele volt valami ragyogó, nagy örömmel, hogy az -örömtől szólni sem tudott. Boldogan nevetett, ragyogó arccal -fürdött a maga jókedvében és nedves ajkai közül állandóan -kicsillogott fehér fogsora. Monostorynak kellett ismét -megszólalnia. Mosolyogva szólította föl Lolit ujra, hogy szólítsa -őt bácsinak, de Loli erre semmiképpen sem volt hajlandó. -Elragadtatva nézett Monostoryra és nevetve és makacsul rázta meg -újra meg újra barna kis fejét. Monostory végre másról kezdett -beszélni; Loli erre újra visszakapta a szavát; szaporán beszélt és -vidáman kalauzolta át Monostoryt a hátralévő szobákon. Végigmentek -az egész házon és jókedvűen beszélgettek.</p> -<p>Amikor újra visszakerültek a hallba, egy mosolygó fiatalember -uszott feléjük a tömegben.</p> -<p>– Loli kisasszony, – mondta már messziről, – Loli kisasszony… -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>Habzó barátsággal közeledett feléjük, de a lendülete egyszerre -elbágyadt egy kissé. Észrevette Monostoryt. Monostory is észrevette -őt.</p> -<p>– Ah, – mondta halkan, – úgy látszik, egy barátja jön…</p> -<p>Loli fölnézett rá, és Monostorynak megint az az érzése volt, -hogy a nyelvét kellene leharapnia. Hiszen itt már megint az -érzelmeiről beszélt. Mi szükség volt rá, hogy ez a kis lány tudja, -milyen véleménye van neki az andorlaki kerület képviselőjéről?</p> -<p>Az andorlaki kerület képviselője halkabban bár, de még mindig -lendületesen közeledett feléjük és az egész szívét beleöntötte a -köszönésébe:</p> -<p>– Kezét csókolom, Loli kisasszony, – mondta melegen.</p> -<p>Loli szótlanul nyujtott neki kezet, azután Monostoryhoz -fordult:</p> -<p>– Az urak, – kérdezte, – nem ismerik egymást? – Buzát János, -a…</p> -<p>– Oh, mi nagyon régen ismerjük egymást, – szakította félbe -Buzát. – Szervusz István bátyám.</p> -<p>– Szervusz.</p> -<p>Monostory kezet nyujtott. Az arca mozdulatlan volt, a -kézszorítása korrekt, de a szemét lesütötte és az egész lényéből -úgy áradt a hidegség, hogy pár másodpercre <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> csend -támadt. Buzát nem tudott szólni. Loli aggódva nézegetett -Monostoryra, de Monostory nem szólt és ő végre halkan megkérdezte -Buzáttól:</p> -<p>– Hm… az anyámat látta már?</p> -<p>– Oh igen.</p> -<p>– Hm… igen… és készül szorgalmasan az első beszédjére?</p> -<p>– Igen. És csakugyan elhatároztam, hogy kulturális témáról fogok -beszélni. Kétségtelen, hogy ez a legokosabb. Ez végre is nem hiába -régi parlamenti bölcseség, – fiatal politikus legjobban teszi, ha -nem hívja ki maga ellen senkinek az indulatait, hanem olyan tárgyat -keres, amely egyesítheti a jobboldalnak és a baloldalnak a -rokonszenvét.</p> -<p>– Igen… és mit akar mondani?…</p> -<p>Buzát magyarázta, hogy mit akar mondani. Loli figyelemmel -hallgatta, időről-időre kérdezett valamit és néha aggódó pillantást -vetett Monostoryra. Monostory lesütött szemmel hallgatott, azután -lassan hátrahuzódott és végül csendesen elment.</p> -<p>Fáradtan keresett egy karosszéket, leült és nézte az embereket. -Nézte őket. Idegenek voltak. Ujra rájött az az érzés, hogy furcsa -és gyülöletes korcsok nyüzsögnek körülötte… idegenek… ellenség…</p> -<p>Nézte őket és a haragját és az utálatát egyszerre <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> valami -egészen másfajtáju nyugtalanság űzte el. Szótlanul és puha -lépésekkel odajött hozzá és halkan leült melléje Loli. Mit akar ez -itt? Miért jött ez ide? Miért jön utána? Miért küldte el magától -azt, a kivel beszélt? Hová tette?</p> -<p>Önkéntelenül körülnézett Buzát után. Loli észrevette a -mozdulatát és bátortalanul és szinte mentegetőzve szólalt meg:</p> -<p>– Azt hiszem, – mondta óvatosan, – nem tehetséges ember. Nem -igazi talentum.</p> -<p>– De igen, – felelte halkan és haragosan Monostory, – nagyon -tehetséges ember. Rendkivül tehetséges ember. Igazi, nagy, -aranyértékü tehetség.</p> -<p>Loli ijedten nézett rá és félénken szólni akart. Ekkor azonban -az apja közeledett feléjük egy őszülő és kövéredő úrral; Loli -elhallgatott és várta, hogy az apja és a kövéredő úr csakugyan -hozzájuk jönnek-e. Odajöttek. Monostory is felnézett rájuk. -Felnézett rájuk és a szíve nagyot dobbant. Ez a kövéres és fáradt -ember Hollódi Artur.</p> -<p>Jeney megállott előttük. Monostory lassan fölkelt. Jeney -idegesen mosolyogva nézett rá; az ideges mosolygása biztatás, -bátorítás és kérés volt; Monostory lesütötte a bátorítás és a kérés -elől a szemét. Jeney erre odafordult Hollódi Arturhoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Hollódi mozdulatlan állott mellette, azután fölemelte a -kezét:</p> -<p>– Jó estét Lolika, – mondta csendesen.</p> -<p>Olyan lassan beszélt, mintha minden hangnak, amelyet kimond, -rendkívüli értéke és különös súlya volna. A fáradt szempilláját úgy -emelte föl, mintha különös munkát végezne vele. A megállása, a -lélegzetvétele, egész szótlan exisztenciája, puszta léte olyan -volt, mintha csupán a létezésével hallatlan fontosságu -tevékenységet végezne.</p> -<p>Loli egy gyors pillantással ránézett, a pillantása villámgyorsan -végigsiklott Monostoryn és az apján is, megérezte, hogy valami -különös és Monostoryra fontos dologról van szó és elfogódva -mondta:</p> -<p>– Jó estét Hollódi bácsi.</p> -<p>Monostory megérezte az elfogódottságát és tompa harag lobbant -föl benne. Mit félti őt ez a gyerek? Fölemelte a fejét és a szeme -lobogva nyilt ki.</p> -<p>Jeney ekkor megszólalt:</p> -<p>– Engedd meg Artur, – mondta elfogódva, – hogy bemutassam neked -Monostory Istvánt.</p> -<p>Hollódi lassan emelte föl súlyos szempilláját és úgy nyújtotta -ki fáradt kezét, mint aki drága ajándékot ad.</p> -<p>– Örülök, – mondta halkan. <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>Végtelen lassusággal beszélt. Minden szavának külön értéke volt. -Olyan volt, mintha hallatlan értékü drágaköveket rakna le -aranylapra:</p> -<p>– Örülök, – mondta lassan. – Már… sok… szépet… hallottam… -önről.</p> -<p>Monostory nem bírt magával. A szeme elborult és a feje -megszédült. Részeg düh gyulladt ki benne.</p> -<p>– Én… is… örülök, – felelte végtelen lassusággal és hideg -dölyffel, – már… én is… sok… szépet… hallottam… önről.</p> -<p>A Hollódi fáradt szeme nagyra nyilva bámult rá. Jeney elsápadt; -Loli hirtelen, rémült mozdulattal a szájához emelte a kezét, és a -szeme könnyes lett.</p> -<p>Három végtelen másodperc telt el. Hollódi végre összeszedte -magát. Fölkapott fejét lassan leeresztette, tágra nyilt szemére -csendesen ráhunyódtak nehéz pillái; olyan volt, mintha becsukta -volna a szemét. A szeme azonban nyitva volt, idegesen futkosott -ide-oda a Monostory lakkcipőjétől a Monostory ingmelléig; az -ingmellen idegesen tétovázott egy ideig, azután újra fölemelkedett -a Monostory arcáig.</p> -<p>A két sárga szemből szinte pattogva sziporkázott a harag, a -dölyf és a bosszúvágy. A Monostory bánatos, sötét és mély szeme -azonban kiállta ezt a tekintetet. A két szempár összevillant. De -Monostory magasabb <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> volt és Hollódinak föl kellett néznie, -hogy megkereshesse szikár és tiszta fejét. És Monostory olyan -magasról nézett le, és olyan sötét, hideg, megközelíthetetlen és -bánatos dölyffel nézett le, hogy Hollódi újra megzavarodott. A -száját kinyitotta, de az éles és gőgös válasz, amelyre készült, nem -tudott kipöfögni a száján. A szája nyitva maradt. Becsukta. Azután -ismét kinyitotta; elpirult, és erre akadozva és gyorsan mondta:</p> -<p>– Ah… hiszen ez igazán örvendetes. Annál jobb.</p> -<p>Monostory fáradt és hideg gőggel nézett le rá és végtelen -lassúsággal mondta:</p> -<p>– Igen… Annál… jobb.</p> -<p>Hollódi egy eltorzult mozdulattal húzta szét a száját, mintha -szólni akarna, vagy harapni akarna, vagy sírni akarna; azután -elpirúlva, nagy erőfeszítéssel rendbe szedte az arcát, mosolyogva, -búcsúzkodva bólintott egyet és tovább akart menni. Monostory egy -helybenhagyó, jóindulatú fejmozdulattal elbocsátotta.</p> -<p>Hollódi elsápadva indult útnak. Jeney, aki eddig az ajkát -harapdálva állott mellettük, most utána sietett, karon fogta és -hevesen, halkan beszélni kezdett hozzá. Hollódi mosolyogva, vonagló -szájjal emelte föl a szabad kezét.</p> -<p>– Semmi… semmiség. Nem tesz semmit… Ne beszéljünk róla. -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Nemsokára hozzájuk csatlakozott valaki és a beszélgetés -abbamaradt. Azután újabb csatlakozók jöttek; nagy félkör támadt -Hollódi körül; Hollódi fáradtan leeresztett szempillákkal állott a -félkör közepén és végtelen lassúsággal, halkan és udvariasan -kegyetlenségeket mondott azoknak, akik udvarolni próbáltak -neki.</p> -<p>Monostory mozdulatlanul nézett utánuk, amint elmentek tőle és -sokáig mozdulatlanul nézte, amint Hollódi köré gyűlnek az emberek. -Megérezte, hogy Hollódi most ott irgalmatlan dolgokat művel és ez -még valami csendes elégtételt szerzett neki. Mert amint nézte, -ahogyan Hollódi a rémült és mentegetőző Jeneyvel lassan eltávozik -tőle, a fejétől a talpáig végigperzselt és végigsajgott rajta az a -gyötrő szégyenkezés, amelyet már akkor érzett csendesen izzani -magában, amikor még csak készült rá, hogy dölyfös válaszát -kimondja. Mit csinált megint? Volt-e rá mindenekelőtt joga, hogy -Jeneyt ebbe a kínos helyzetbe hozza? Miért neveletlenkedett? Miért -bántotta meg ezt a Hollódit? Miért bántott meg valakit, aki a maga -módja szerint végre is jó akart hozzá lenni? Miért!… Mert dölyfös -volt. Mert leereszkedett hozzá. Mert jó akart hozzá lenni. Mert az -a csőcselék ott most udvarol neki. Mert utálja ezt az egész éhes és -szájas népséget, tolongó és piszkos tőzséreket, <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> mert nem -látják a homlokán a géniusz ragyogását, mert ő úr és a halálba -megy…</p> -<p>Részeg és kigyulladt szemmel nézett körül és ekkor egyszerre -meglátta maga mellett a sápadt, nagyszemű és didergő Lolit. -Ránézett; a haragjának a mámora ellobbant; a feje újra hideg lett; -a tekintetét elfordította tőle és csendesen és szótlanul leült. -Loli dideregve, de csendesen és szótlanul melléje ült. Monostory -ránézett. Loli dideregve próbált megszólalni; az ajkán erőltetett -félmosolygás volt; a csillogó fogsora látszott; úgy akart tenni, -mintha semmi sem történt volna és mintha nyugodtan folytathatnának -egy közömbös beszélgetést.</p> -<p>– Kedves, – gondolta magában Monostory. – Milyen kedves kis -bogárka… kár, hogy ezeket is itthagyja az ember.</p> -<p>Loli dideregve erőlködött, hogy el tudjon kezdeni valami -beszélgetést és amikor Monostory ránézett és ő látta, hogy a -Monostory arca megenyhül és kiderül, akkor hirtelen megszólalt:</p> -<p>– Igen, – mondta, – én magától már régen számon akartam kérni -valamit.</p> -<p>– No, no, – mondta Monostory szinte jókedvűen.</p> -<p>Loli szólni akart, de ekkor Monostory félbeszakította: -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>– Várjon csak, kislány, – mondta szinte mosolyogva, – azt -mondja: régen… Nem csalja meg az emlékezőtehetsége? Mi az, hogy -régen?</p> -<p>– Négy éve.</p> -<p>– Oh, az már szép idő. De honnan van az, hogy nekem már négy -évvel ezelőtt szerencsém volt a maga tudatába bevonulni; négy évvel -ezelőtt maga, gondolom, a felső leányiskola első osztályából tett -magánvizsgát.</p> -<p>– Nem; a második gimnáziumból tettem vizsgát és nem -magánvizsgát, mert nyilvános iskolába <i>akartam</i> járni…</p> -<p>– Pardon, pardon, nekem pedig nem volt szándékomban megbántani. -Tehát a második gimnáziumba járt. És honnan értesült második -gimnázista korában az én szerény, bár hangos létemről?</p> -<p>– Oh, papa nagyon sokat beszélt azelőtt is magáról, – mondta -gyorsan Loli – és akkor hazahozta egy fotografiáját.</p> -<p>Hirtelen elpirult. Monostory elfordult tőle, hogy a pirulást ne -kelljen előtte szégyelnie és csöndesen mondta:</p> -<p>– No jó, hát most azután mi az, amit maga – már négy éve – -számon akar tőlem kérni. <span class="pagenum"><a name="Page_87" -id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>– Számon akarom magától kérni, – felelte hevesen Loli, – az -anyámról való rossz véleményét.</p> -<p>Monostory meglepetve és meghökkenve fordult feléje.</p> -<p>– Tessék…?</p> -<p>– Igen, – mondta Loli kipirultan, – én tudom, hogy magának az -anyámról és a családjáról nagyon rossz véleménye volt. Tudom, hogy -a papát lebeszélte arról, hogy az anyámat elvegye. Tudom, hogy egy -éjjel ezt mondta neki: „ha pedig a Joel-lányt elveszed, akkor -legyen helyettem az öreg Joel Dávid a legjobb barátod“. Tudom, hogy -maga a papát azzal gyanusította, hogy az anyámat csak a pénze miatt -akarja elvenni.</p> -<p>Monostory zavarodottan nézett a Loli kipirult arcába.</p> -<p>– Én, – mondta, – nem…</p> -<p>Elakadt. Érezte, hogy nem szabad hazudnia. Fölemelte a -fejét.</p> -<p>– Igaz, – mondta csöndesen, – mindez így volt.</p> -<p>Még mondani akart valamit, de Loli elébe vágott.</p> -<p>– Igy volt, – mondta hevesen. – Már most: ez az elfogultság az -anyám ellen természetesen csak az ő személyének szólhatott.</p> -<p>– Bocsánat… <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>– Csak az ő személyének. Mert azt csak nem tételezhetem föl, -hogy <i>magában</i> felekezeti vagy faji elfogultság van!</p> -<p>Monostory szólni akart, de belenézett a Loli csillogó, lelkes -szemébe és erre elhallgatott és lesütötte a szemét. Mit mondjon? -Mit válaszoljon erre a fölháborodott, lelkes kérdésre? Inkább -hallgatok, – gondolta, – miért ábrándítsam ki és miért bántsam -meg?</p> -<p>Loli várt, azután biccentett egyet a fejével és folytatta:</p> -<p>– Tehát: személyes elfogultság.</p> -<p>Elhallgatott. Monostory várta, hogy tovább beszéljen; magán -érezte lelkes, meleg szemének türelmetlen, követelőző és sürgető -tekintetét; lassan fölnézett, bólintott egyet és gyöngéden, halkan -megkérdezte:</p> -<p>– Igen… és maga szerint mit kellett volna tehát tennem?</p> -<p>– Én szerintem, – felelte hevesen Loli, – egy olyan embernek, -mint maga, kötelessége lett volna meggyőződést szerezni arról, -igaza volt-e ebben az elfogultságban. De ha már ezt egy évtizedig -elmulasztotta, akkor tíz év eltelte után mindenképpen be kellett -volna látnia, hogy tévedett. Be kellett volna látnia, hogy a papa -igenis nem a pénzeért vette el az anyámat, hanem azért, mert -szerette. Hogy az anyám… nem az, akinek <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> maga -gondolta, hanem… hanem a legjobb… és a legkülönb és… a legnemesebb -asszony… És ha ezt belátta, akkor föl kellett volna keresnie a -legjobb barátját, akit eltaszított magától, föl kellett volna -keresnie… és… és…</p> -<p>Nem tudta folytatni. Az izgalomtól elcsuklott a hangja és a -szeme könnyes lett. Monostory jóindulattal és gyöngéden nézett -rá.</p> -<p>– Igaza van, – mondta komolyan. – Én <i>ezt</i> a hibát is -elkövettem.</p> -<p>Halkabban folytatta:</p> -<p>– De magamat ezért is meg fogom büntetni.</p> -<p>Loli megzavarodott. A lelkessége és a lendülete elbágyadt, -bizonytalan mozdulattal emelte föl a kezét és lassan elsápadt.</p> -<p>– Bocsásson meg, – mondta remegő hangon, – én azt hiszem… -illetlenség volt… és tapintatlanság volt, hogy ezt most -elmondtam…</p> -<p>– Nem volt az, – felelte komolyan Monostory.</p> -<p>Loli rémülten tördelte a kezét.</p> -<p>– Nem jól tettem, – mondta halkan és sápadtan.</p> -<p>– Jól tette.</p> -<p>Loli szólni akart, de egyszerre fölnézett és összerezzent. Egy -karcsu, feketehaju, kicsattanó szépségü asszony sétált körülöttük. -Loli ránézett és könnyes, <span class="pagenum"><a name="Page_90" -id="Page_90">-90-</a></span> barna szeme szikrázni kezdett. A -feketehaju asszony ekkor egyenesen feléjük indult, mosolyogva -odament Lolihoz és megállott előtte.</p> -<p>– Szervusz Loli, – mondta barátságosan.</p> -<p>Loli ekkor felugrott. Monostory is felállott. De Loli hátat -fordított neki. Egyenesen odaállott közéje és a feketehaju asszony -közé és tüntető, éneklő, magas gyerekhangon válaszolt:</p> -<p>– Kezedet csókolom, Mili néni…!</p> -<p>Monostory mozdulatlan arccal, befelé elmosolyodott. Milyen -kedves. Milyen harcias. A feketehaju asszony nem nézett -Monostoryra; hősiesen mosolygott és mosolyogva nézett le -Lolira.</p> -<p>– Mit csinálsz Loli? – kérdezte nyugodtan.</p> -<p>Monostory bizonyosra vette, hogy Loli most bemutatja. -Lehetetlen, hogy ne mutassa be. Loli azonban ridegen és -könyörtelenül felelte:</p> -<p>– Beszélgetek.</p> -<p>Monostory meghökkent és befelé ujra elmosolyodott. A feketehaju -asszony is halálmegvetéssel mosolygott, lassan bólintott egyet és -jóindulatuan és csendesen mondta:</p> -<p>– Jó mulatást Loli.</p> -<p>– Kezedet csókolom, Mili néni.</p> -<p>A feketehaju asszony elment. Loli szikrázó szemmel <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> fordult -vissza és felindultan és elszántan ült vissza a helyére. Monostory -mosolyogva ült le melléje. Loli még lihegett az erőfeszítéstől és a -fölindulástól, de győzelmesen tekintett a lassan eltávozó ellenség -után, azután Monostory felé fordult. Monostory mosolyogva nézett -rá. Loli elpirult. Monostory a segítségére sietett.</p> -<p>– Ki volt ez? – kérdezte közömbösen.</p> -<p>– Ez? Ez egy bánatos özvegy, aki magával is szivesen -megvigasztaltatná magát.</p> -<p>– Ah…?</p> -<p>– A szép Steinschneiderné. Steinschneider és Novák. Posztóáruk, -továbbá juta és kender. Ha kedve van hozzá, csak egy szót kell -szólnia és amit most elmulasztott, azt pótolhatja.</p> -<p>– Úgy…?</p> -<p>Monostory pompásan mulatott. Jókedvüen mosolyogva nézte Lolit, -de a mosolygása Lolit most nem nyugtatta meg, hanem ingerelte.</p> -<p>– Utálatosak – mondta magánkívül, – ezek az öreg asszonyok.</p> -<p>– Öregek? – kérdezte meghökkenve és mosolyogva Monostory.</p> -<p>– Öregek! – felelte haragosan Loli.</p> -<p>– Hát hány éves lehet ez a… ez az öreg asszony? – kérdezte -óvatosan Monostory. <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<p>– Ez, – felelte remegve és megvetően Loli, – ez van már -harminckettő is.</p> -<p>Monostory hangosan nevetni kezdett. Jóízüen, édesen és hosszan -nevetett. Loli meghökkenve és kissé sértődötten bámult rá, azután -félig sírva ő is vele nevetett. Monostory sokáig nevetett, azután -lassan elkomolyodott. Sokáig, komolyan nézett maga elé, azután -csendesen fölállott.</p> -<p>– Kedves kis lány, – mondta Lolinak, – azt hiszem, sok esztendő -óta nem nevettem ilyen jóizüen…</p> -<p>Loli durcásan vonogatta a vállát.</p> -<p>– Én nem akartam, – mondta, – hogy kinevessen.</p> -<p>– Nem nevettem ki magát. Nevettem. Mindenen. Olyan dolgokon, -amiket az ember hajlandó máskor tragikusan venni. Ez jó volt. -Köszönöm kis lány, – kedves kis lány, – és Isten vele.</p> -<p>Loli rémülten nézett rá.</p> -<p>– Már elmegy?</p> -<p>– El. És ne tartóztasson. Nem tudok tovább maradni, nem, nem -tudok, nem szabad tartóztatnia.</p> -<p>– És… és, – mondta Loli sápadtan, – mit mondjak a papának -és…?</p> -<p>– Mondja meg… mondja meg neki, hogy magával sokáig beszélgettem -és hogy magának elmondtam, <span class="pagenum"><a name="Page_93" -id="Page_93">-93-</a></span> hogy belátom és megbánom minden -hibámat. Isten vele kis lány, – kedves kis lány.</p> -<p>Loli nem válaszolt. Remegő kezét beletette a Monostory kezébe, -azután állva maradt és mozdulatlanul és sápadtan nézett Monostory -után.</p> -<p>Monostory lassan átment a zsúfolt termeken, a ruhatárban -fölvette a köpönyegét és kiment az utcára. Kint lassan ballagott -előre a csendes, tavaszi éjszakában. Nyugodt volt: megnyugodott, -lecsendesedett és tisztán látó. De magányosnak és elhagyottnak -érezte magát.</p> -<p>Magához füttyentett egy kóbor kocsit és elhajtatott az Ország -Géza lakása elé. Fölment és sokáig csengetett. Végre egy álmos -legény kidugta a borzas fejét az ajtón és kelletlenül és bosszúsan -kérdezte:</p> -<p>– Mi kell, na…</p> -<p>Monostory rárivallt:</p> -<p>– Csend, kölyök! Hol a gazdád?</p> -<p>Az álmos legénynek kiment az álom a szeméből; kiegyenesedett és -meghökkenve felelte:</p> -<p>– Kint van a Svábhegyen… Már egy hete… Mert dolgozik.</p> -<p>Monostory odadobott neki néhány ezüstpénzt; a legény feszesen -köszönt; Monostory lement a lépcsőn, beült a kocsijába és -fölhajtatott a Svábhegyre. A csendes <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> éjszakai út azonban -fölizgatta és nyugtalanította. Mire fölért a hűvös hegyre, lázas -volt és reszketett. A hotel portását, aki vonakodott Országot -felkölteni, mert Ország megtiltotta, hogy felköltsék, már majdnem -fölpofozta; Országot, akit végre mégis felköltöttek és aki gyorsan -felöltözködve lejött hozzá, türelmetlenül fogta karon:</p> -<p>– Jöjjön velem, – mondta neki rekedten. – Szükségem van rá, -hogy…</p> -<p>Ország beült a kocsijába. A kocsi vágtatott le velük a hegyről a -városba. Egyikük sem szólt. Monostory egy kávéház előtt -megállította a kocsit és kifizette a kocsist. Bementek a kávéházba. -Monostory italt rendelt és türelmetlenül és szomjasan ürítette ki -az első poharat. Ország az ajkához emelte a poharat, de -érintetlenül tette vissza maga elé. Monostory ránézett. Ország egy -mentegetőző mozdulatot tett.</p> -<p>– Nem iszik? – kérdezte Monostory.</p> -<p>– Nem, – felelte Ország. – Egy hete dolgozom. Ilyenkor nem -tudok…</p> -<p>Monostory ivott, azután csendesen megszólalt:</p> -<p>– Ime, – mondta ingerülten, – ez is egy jól berendezett lélek. -Rendben tartott vegyeskereskedés… Néhány fiók van a mámor számára -is; néha kihúzza ezeket a fiókokat; de mikor a kellő adagot kimérte -belőlük, <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> akkor gondosan visszatolja őket, és akkor -jön a rendes árusítás… pontos kiszolgálás… polgári haszonra a többi -fiókból: egy kis sáfrány, egy kis gyömbér; a színmű némi -erotikával; a regény úri családok, leányos-házak igényeihez -mérten…</p> -<p>Ország nem válaszolt. Monostory elhallgatott, nézte az italt, -amely előtte állott, azután fölemelte a szemét.</p> -<p>– Nincs, – mondta halkan és megvetően, – a maga fajában az -abszolutnak a lehetősége… A valaminek a szükségszerüsége, a -véglegessége, a lezártsága, a hozzáférhetetlensége… Maguk rontották -meg a világot a mindent megértéssel is… Magukban megvan minden -lehetőség, de egy sincs meg tökéletesen és lezártan. Se szolgák nem -tudnak lenni, se urak. Se katonák, se vezérek. Se alattvalók, se -fejedelmek… Hollódi Artur se királya a pénznek. Kasznárja, nem -királya. Ha királya lett volna, nem aláztam volna meg; de mert csak -kasznárja és mert nem királyi felség az, ami benne van, hanem csak -kasznárdölyf, meg kellett fenyítenem.</p> -<p>Ország kérdően nézett rá. Monostory erre elmondta neki, mi -történt. Ország nem szólt semmit. Monostory erre tovább -beszélt:</p> -<p>– Mi az, amit én cselekedtem? Egy mozdulattal <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> rámutattam -arra, amire rá kellett mutatnom: az örök szakadékra, amely -közöttünk van. Egy haldokló harcos, aki végső erejével még egy -utolsó sebet ad…</p> -<p>Újra várt. Ország nem válaszolt.</p> -<p>– Mert, – mondta ekkor Monostory, – Schopenhauernek igaza van: a -hosszú elnyomatás a hibáikat érthetővé teszi; a részvétet -megérdemlik; de az ország sorsának intézését rájuk bízni: bűn!…</p> -<p>Keserűen és lázasan beszélt. Ország félkarral az asztalra dőlt; -kezére támasztotta sápadt fejét és sötét szemmel és összeszorított -szájjal hallgatott. Az éjszaka mult; Monostory ivott és lázasan -beszélt; Ország szótlanul nézte. Végre hajnalodott. Monostory -fölállott. Végigsimította a homlokát; kinézett az utcára; azután -visszafordult Országhoz:</p> -<p>– Miért nem szól? – kérdezte.</p> -<p>Ország sápadtan állott föl, fölvette a felöltőjét és fázósan -bújt bele.</p> -<p>– Az ön sorsán gondolkozom, – mondta csendesen.</p> -<p>Monostory nem kérdezősködött, szótlanul kezet fogtak és -elváltak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<h2>VI.</h2> -<p>Monostory másnap későn kelt föl. Amikor lement, a portás -jelentette neki:</p> -<p>– Telefon-üzenet jött a nagyságos úrnak.</p> -<p>– Kitől?</p> -<p>– Itt van a szám. Kéretik a nagyságos urat, szíveskedjék -fölhívni… a Lóli kisasszony beszélt.</p> -<p>Monostory vállat vont, átvette a papirosdarabot, kiment az -utcára, összegyűrte a papirosdarabot és eldobta. Délután a -kaszinóban a tarokkpartijánál egy komornyik jött hozzá:</p> -<p>– Nagyságos úr, a telefonhoz kérem…</p> -<p>– Ki hí?</p> -<p>– Jeney Loli kisasszony.</p> -<p>Monostory habozott egy másodpercig, azután fölindultan -mondta:</p> -<p>– Nem megyek. Mondja, hogy nem vagyok itt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>Másnap még egypárszor letagadtatta magát otthon a hotelben is és -délután a kaszinóban is. Harmadnap délelőtt, amikor fölkelt, a -pincér ezzel a jelentéssel jött be hozzá:</p> -<p>– Két hölgy várja a nagyságos urat.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– Lent a hallban.</p> -<p>– Kik azok?</p> -<p>– Megkérdezem a portástól.</p> -<p>Megkérdezte és jött vissza a jelentéssel:</p> -<p>– Jeney Flóra kisasszony és miss Jeffries.</p> -<p>Monostory mérgelődött. Mit akar ez a tacskó? Miért nem hagyja -békében? Miért nem érti meg: mit jelent az, ha valaki tízszer -letagadtatja magát? Eszébe jutott, hogy a legokosabb volna a hotel -vendéglőjén keresztül egyszerűen kimennie az utcára, de azután -elhatározta, hogy mégis lemegy a hallba. Legalább végez egyszer és -valóban mindenkorra…</p> -<p>Lement a hallba. Egy nagy karosszékből fölállott Loli és öt -lépést elébe ment. A napos, nagy hall közepén élesen kirajzolódott -formás kis alakja; barna arcából aggódva csillogott ki mély és nagy -szeme. A Monostory bosszúsága észrevétlenül eloszlott.</p> -<p>– Jó napot, kis leány, – mondta barátságosan.</p> -<p>– Jó napot, – szólt elfogódva Loli. <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>Keztyűs kis kezét beletette a Monostory kezébe, azután -visszafordult a karosszék felé, amelyből fölkelt. Monostory utána -ment. A karosszék mellett egy másik karosszék állott; a karosszék -előtt pedig egy szőke nő: miss Jeffries. Loli bemutatta neki -Monostoryt. Mind a hárman leültek; néhány szót előbb angolul -beszéltek; azután Loli magyarul mondta:</p> -<p>– Én azért jöttem, hogy megkérjem magát, ebédeljen ma velünk… -Igaz: telefonon már két nap óta keresem…</p> -<p>Monostory belenézett csillogó, őszinte és tiszta szemébe és -megzavarodott.</p> -<p>– Igen, – mondta, – igen… én ma akartam fölszólítani -magukat…</p> -<p>– Annál jobb, – felelte Loli. – Hát e szerint velünk ebédel. -Magán kívül csak hárman vagyunk: anyám, a papa és én… Kettőkor -eszünk.</p> -<p>Föl akart állni.</p> -<p>– Várjon, várjon, – mondta elmosolyodva Monostory.</p> -<p>Loli várt. Monostory elgondolkozva nézett le a földre.</p> -<p>– A maga édes apja, – kérdezte halkan, – igazán olyan -kivánatosnak tartja az én társaságomat?</p> -<p>Fölnézett. <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>– Igen, – felelte Loli gyorsan és elpirulva.</p> -<p>Monostory észrevette a pirulását.</p> -<p>– Mondja meg őszintén, – mondta komolyan, – ugy-e maga sürgette -az édesapját… és az anyja támogatta… és az apja előbb hallani se -akart róla, azután lassan beleegyezett?…</p> -<p>– Nem, nem, higyje el… a papa ma már maga siettetett engem, hogy -telefonozzak.</p> -<p>– De tegnap…!</p> -<p>Loli megzavarodott. Monostory gyöngéden mondta:</p> -<p>– Kedves kis Loli, köszönöm, nem megyek el magukhoz ebédre.</p> -<p>– Kérem, jöjjön el.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Loli kétségbeesve kulcsolta össze a kezét. Monostory könnyedén -mondta:</p> -<p>– Nézze… majd máskor… várjunk egy kicsit… hadd múljék egy kicsit -az idő…</p> -<p>Loli kétségbeesve fakadt ki:</p> -<p>– De mi holnap már elutazunk…</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Borsodjenőre.</p> -<p>– No hát… ha onnan visszajönnek.</p> -<p>– Onnan a tenger mellé megyünk és azután a Tátrába… <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> Igen, -ha… ha… ha elfogadná azt a meghívást, hogy töltsön egypár hetet -nálunk Borsodjenőn…</p> -<p>– N… n… nem… köszönöm… lehetetlen.</p> -<p>– Látja…!</p> -<p>– Igen: hát akkor majd ősszel… fönntartom magamnak őszre azt a -szerencsét, hogy a maga kedves meghívását…</p> -<p>Könnyedén beszélt; úgy, mint ahogyan egy meghívásról szokás -beszélni. Loli azonban égő, nagy szemmel nézte.</p> -<p>– Megigéri nekem, – kérdezte mereven, – megigéri nekem a… -Megigéri nekem a becsületszavára, hogy ősszel, mondjuk pontosan: -szeptember tizedikén ott lesz nálunk ebéden?…</p> -<p>Monostory elfordította a tekintetét. A szíve megdobbant. -Erőltetetten nevetett:</p> -<p>– Istenem, – mondta, – én őszre tartom fönn azt a szerencsét, -hogy a maga vendége lehessek, de ne kívánja tőlem, hogy ilyen -pontos dátumokhoz odaszegezzem magamat…</p> -<p>– Látja…!</p> -<p>– Igen… majd… akkortájt… valamikor…</p> -<p>– Megigéri nekem becsületszavára, hogy szeptember hónapban -egyszer… csak egyszer… vendégünk lesz? <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Monostory izgatott lett.</p> -<p>– Mit tudom én, – mondta türelmetlenül. – Ne kívánjon tőlem -ilyen igéreteket.</p> -<p>Loli fölkapta a keztyűs kezét a szájához, mintha bele akart -volna harapni. A szeme könnybe lábadt.</p> -<p>– Igérje meg, – súgta reszketve, – becsületszavára…</p> -<p>– Most elég volt, – mondta Monostory magánkívül. – Hát én még -meg sem dögölhetek békében!</p> -<p>A Loli ajkán kétségbeesett zokogás buggyant ki; az angol nő -fölugrott, és Monostory megriadtan nézett Lolira. Miért kiáltott rá -erre a gyerekre? Miért mond neki kíméletlen őszinteségeket? Miért -nem hazudik neki? Körülnézett. A hallban kevés ember volt és a Loli -hangtalan sírása alig keltett föltünést.</p> -<p>Odalépett Lolihoz. Félretolta az angol nőt.</p> -<p>– Lolika, – mondta csendesen és gyöngéden, – Lolika!…</p> -<p>Loli fölemelte könnyáztatta arcát:</p> -<p>– Mit kíván tőlem, Lolika? – kérdezte Monostory halkan.</p> -<p>– Azt, – felelte szepegve Loli, – hogy igérje meg nekem -becsületszavára…</p> -<p>– Igérjem meg becsületszavamra? <span class="pagenum"><a name= -"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Hogy ősszel… hogy ősszel még… ősszel még élni fog.</p> -<p>Monostory bólintott, és szeliden és derülten mondta:</p> -<p>– Becsületszavamra igérem, hogy ősszel még élni fogok.</p> -<p>Loli fölállott. Kinyújtotta a kezét. Monostory megfogta. A -keztyűs, kis kéz keményen rákapcsolódott az ő kezére.</p> -<p>– A becsületszavát adta, – mondta Loli lázasan.</p> -<p>– A becsületszavamat adtam.</p> -<p>– Viszontlátásra, ősszel.</p> -<p>– Viszontlátásra, ősszel.</p> -<p>Loli hosszan, lázas és rajongó szemmel nézett Monostoryra, -szólni akart, de megint könnyek szöktek a szemébe, egy szótlan -fejmozdulattal búcsút intett, még egyszer megszorította a Monostory -kezét, azután elsietett. Az angol nő csodálkozva indult utána.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105"><br /> --105-</a></span></p> -<h2>VII.</h2> -<p>A kávéház terrasza kiürült. Az ívlámpákat eloltogatták; egyetlen -villamos körtét hagytak égve a Monostory és az Ország közelében. -Monostory hátradőlt a székén és csendesen beszélt:</p> -<p>– … És a budapesti nyár is undorító. Nincs város a világon, -amely így tele tudna lenni nehéz párával, köddel, gőzzel és -piszokkal. A budapesti nyár dühöt és haragot forral föl az -emberben: a maga és a környezete indulatos lenézését és lángoló -megvetését. Ezt a várost a nyara teszi teljesen moráltalanná. Ha -mindig tavasz volna, lehetne itt a kis dolgokat szeretni, a fákat -az utcán, a fizetést elsején, a takarékpénztári könyvet az első -ötven koronával; de a budapesti nyár sikkasztó és pezsgőivó -nihilistákat nevel csendes kishivatalnokokból.</p> -<p>Ország nem felelt. Csendesen ivott és nézte Monostoryt. -Monostory ingerülten kérdezte: <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<p>– Miért nem szól?… Mi van magával?… Miért olyan agressziven -elégedett?</p> -<p>– Elkészültem a darabommal, – felelte Ország csendesen.</p> -<p>– No? És?</p> -<p>– És… életemben először… meg vagyok vele elégedve. Azt hiszem, -nagyon jó.</p> -<p>Monostory sokáig hallgatott. Fölemelte a poharát; ivott; -letette; megint hallgatott, azután szikrázó szemmel fordult -Országhoz:</p> -<p>– Komolyan hiszi ön azt, – kérdezte megvetően, – hogy… hogy -például én nem tudnék egy olyan darabot írni, mint amilyenre ön -most annyira büszke?</p> -<p>– Komolyan hiszem.</p> -<p>– Ah…</p> -<p>Monostory gúnyosan hördült föl, de Ország a szavába vágott:</p> -<p>– Komolyan hiszem, hogy nem tudna. De nem azért, mintha a -tehetségéből nem telnék. Önnél sokkal kisebb tehetségű emberek, ha -ráadják magukat az írásra, a végén egészen használható, sőt igen -kitünő dolgokat írnak… Minden második emberből kitelne egy olyan -szomorú lény, amilyent a huszadik században előkelő írónak hínak. -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Akkor hát?…</p> -<p>– Ön mégsem tudna… Mert a legsilányabb háromfölvonásos -színdarabhoz, a legvizenyősebb regényhez, a legnyomorúságosabb -gicshez annyi munka, annyi elszántság, annyi koncentráció, annyi -komisz robotolás kell, amennyi… amennyi öntől nem telik.</p> -<p>A Monostory szikrázó szemében kialudt a tűz. A fejét lassan -lehajtotta; és lassan összehúzódott, mint aki fázik. A poharát -nézte.</p> -<p>– Ma, – mondta azután halkan, – kifizettem a hotelben a heti -számlámat… Megszámoltam a pénzemet… Még két számlát fizethetek ki… -Azután…</p> -<p>Elhallgatott. Maga elé bámult és lassan elsápadt. Dermedten, -megbűvölten, iszonyodva nézett farkasszemet valahol… valamivel. -Ország előrehajolva, az érdeklődéstől szinte lihegve bámulta -rémülettől és iszonyodástól vonagló arcát. Hosszú másodpercek -teltek így el; Monostory végre összerázkódott, fölsóhajtott, -megtörölte verejtékes homlokát, hátradőlt a székében, és az arca -lassan ismét megtelt vérrel.</p> -<p>– Ez, – mondta óvatosan és gyöngéden Ország, – egy gyenge perc -volt…</p> -<p>Monostory sötéten fordult feléje:</p> -<p>– Igen, – mondta komolyan, – a fullasztó, lealázó és piszkos -nyár teszi… Egy hete már fuldoklom itt <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> és… -másodszor van ilyen rossz percem… Megrohan a halálfélelem… -Nevetséges…</p> -<p>– Nem nevetséges… Ez az igazi arcunk… Én tíz év óta próbálok -másképpen nézni rá… nincs nap és nincs éjjel, amikor meg ne -próbálnék békét kötni vele… megszeretni… Már a hindukhoz -menekültem… már megpróbáltam Swedenborgot… már minden primitiv -hittel boldog lettem volna… és ma is, most is, mindig ilyen -iszonyodva és reszketve nézek rá…</p> -<p>– Ah, maga! – felelte hidegen Monostory, – ez a maga fajának a -tulajdonsága: a vakmerő hitetlenség és a hitetlen gyávaság… A -szemérmetlen racionálizmus az, ami az emberbe a földöntúlitól való -igazi rettegést beleoltotta… De nekem ez csak egy gyenge percem -volt… Én készen vagyok rá, hogy…!</p> -<p>Ország nem válaszolt. Figyelmesen nézte Monostoryt. Monostory -háromszor egymásután fölhajtotta a poharát, azután elvető -mozdulatot tett a kezével és lenézően és felsőbbségesen mondta:</p> -<p>– Én <i>akarom</i> a halált… Én három hónap óta egyenes úton -megyek feléje… Abban az órában, amikor megtudtam, hogy az apám -agyonlőtte magát, megértettem, hogy nekem is meg kell halnom… Ott -álltam a holttesténél… egy hetvenéves ember!… szép, <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> ősz -feje volt még a ravatalon is… egy hetvenéves ember és ezt -tudta!</p> -<p>Ivott. Fölemelte a fejét.</p> -<p>– Hogyne tudnám én… Nekünk nincs mit keresnünk a földön.</p> -<p>Újra ivott.</p> -<p>– Kitérhettem volna előle… kinálták a menekülést… nem -kellett.</p> -<p>Ivott és elgondolkozott.</p> -<p>– Most is kitérhetnék, – mondta egészen halkan. – A feleségem -még vár rám… csak vissza kellene mennem hozzá…</p> -<p>Összehúzta a homlokát.</p> -<p>– De nem neki kellene-e hozzám jönnie? – kérdezte szinte -suttogva. – Nem neki kellene-e jönnie… a nyomomban lennie… el nem -eresztenie… hozzám mégis, akármi történt, akármit tettem, -ragaszkodnia… Elutasítanám. – Újra kellene jönnie. – Letagadtatnám -magam. – Föl kellene kutatnia. – Ki vagyok én, hogy tőlem -várja…</p> -<p>Megrázkódott. Végig simította a homlokát, azután megint -hátradőlt a székében.</p> -<p>– Ki vagyok én! – mondta gúnyosan. – A szentlélek lovagja… -Tizennyolc éves voltam, amikor egy éjszakai verekedésnél -odavetettem magamat egy <span class="pagenum"><a name="Page_110" -id="Page_110">-110-</a></span> díjbirkózó elé, aki egy barátomra -rontott. Egy izomhegy ellen, egy félelmes fenevad ellen, a baromi -erő ellen… Éjszakai verekedés volt egy piszkos helyen; – de én azt -éreztem, harcolok minden ellen, ami plebejus, otromba és gonosz… A -szentlélek lovagja voltam. – És a szentlélek soha többé az ő -elzüllött lovagjának semmiféle méltó föladatot nem adott… Ezért -kell eltakarodnom a földről.</p> -<p>Elhallgatott. Ország is hallgatott. Csendesen ittak. Hosszú -negyedórák teltek el így; és keleten már gyenge világosság -jelentkezett. Monostory fölemelte az arcát a lassan fényesedő égre, -és amint fölnézett, újra megrohanta a rémület. Iszonyodva és -dermedten bámult valahová… a messzeségbe… De most hamar összeszedte -magát. Megrázkódott, egyenesre ült a helyén, fölemelte a poharát és -rekedt, halk nevetéssel mondta:</p> -<p>– Egy nőnek… egy gyereknek… egy kislánynak… egy tacskónak -becsületszavamat adtam rá, hogy szeptemberben még élni fogok. Ezt a -becsületszót…</p> -<p>Ország megmozdult. Eddig szótlanul és ingerülten ivott. Idegesen -és gyorsan ürítgette a poharát; a szeme kigyulladt, az orra lázasan -reszketett, a kezével türelmetlenül dobolt az asztalon. Most -villámgyorsan előrehajolt és csattanó hangon befejezte a Monostory -mondatát: <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– … meg fogja tartani.</p> -<p>Monostory meghökkenve nézett rá. Ország előrehajolva, lázasan, -hangosan és türelmetlenül mondta:</p> -<p>– Ezt a becsületszót meg fogja tartani.</p> -<p>Monostory szólni akart. Ország elébe vágott:</p> -<p>– Ne mondja, hogy nem, – szólt keményen. – Igen!… Én -gondolkoztam az ön sorsán.</p> -<p>Megfeszült, erőszakos és türelmetlen előrehajlását -megváltoztatta. Lassan kiegyenesedett a székén és könnyebben, -halkan mondta:</p> -<p>– Én gondolkoztam az ön sorsán… és bizonyos vagyok benne, hogy -ön most nem fog meghalni… Még nem… Talán később, valamikor, nem -tudom… de most még nem… Önnek még hosszú útja van addig.</p> -<p>Monostory szólni akart. Ország megint elébe vágott:</p> -<p>– Nem tudom, – mondta, – mi lesz önből… Nem mondom… nem tudom… -nem is hiszem, hogy valaha egészen kiegyenesedik… nem hiszem… De -<i>tudom</i>, hogy még nem tud meghalni… Nem érzem magamban azt az -erőt, hogy megfogjam az ön kezét és elvezessem valahová az egészség -útjára… hm… a nagyság útjára… De tudtam, hogy önnek ma, vagy két -hét múlva szüksége lesz egy… egy vacokra, ahová fáradtan -lefekhessen… Ön ma, vagy két hét múlva <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> azt -mondta volna nekem, hogy amit én tudok, azt ön is tudja… miért ne -élhetne meg ön is írásból úgy, mint én… nincs jogom megtagadni ezt -a lehetőséget öntől… nyissak útat hozzá… Ezt mondta volna.</p> -<p>Előrehajolt és belenézett a Monostory szemébe. Monostory -lesütötte a szemét. Ország bólintott:</p> -<p>– Ezt mondta volna… De azt, hogy valaki írásból megéljen, nem -lehet úgy elkezdeni, hogy ma azt mondja: holnaptól kezdve írásból -élek… Kölcsönt pedig ön én tőlem nem fogadna el…</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Nem… Mi az tehát, amire önnek szüksége van? Egy kuckó… egy -vacok… Elbújni. Minél kevesebb embert látni. Minden elsején -százhatvan, száz-hat-van korona fizetést kapni. Ön két hét múlva, -amikor a legutolsó számlájára a legutolsó százasát kiadta, -reszketve kereste volna ezt a százhatvan koronás vackot…</p> -<p>Monostory lesütötte a szemét. Ország bólintott:</p> -<p>– Én megkerestem önnek… A lapomtól elmegy a három korrektor -közül az egyik… Ügyvédjelölt volt, most nemsokára ügyvéd lesz… A -helyére ön fog jönni… Embert alig lát; estétől hajnalig van dolga; -ha akar, írhat; ha akar, még minden lehet; ha akar, szép csendesen… -szép csendesen lehet a szentléleknek <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> egészen elzüllött, fáradt -lovagja… Ma szerda van. Jövő hétfőn ön már hónapos szobában fog -lakni valahol a Ferencvárosban és este félkilenckor megkezdi a -korrigálást a Budapesti Ujságnál… Igen?</p> -<p>Monostory sokáig hallgatott. Összeszorított szájjal, fáradtan és -sápadtan nézett maga elé.</p> -<p>– Igen? – kérdezte még egyszer Ország.</p> -<p>– Igen, – felelte Monostory alig lehelve.</p> -<p>Ország megindultan nézett rá. Olyan mély szánalmat és olyan -forró szeretetet érzett iránta, hogy szinte könnyes lett a szeme -ennek az indulatnak a hevességétől. Nagy erőfeszítéssel kellett -megfékeznie magát, hogy meg ne ölelje. Várt egypár másodpercet, -megrázta a fejét, azután üzleti hangon mondta:</p> -<p>– A munka, amelyet végeznie kell, az olyan ember számára, mint -ön, nem nehéz. Van egypár technikai szabálya, azt ön egy félóra -alatt tudni fogja.</p> -<p>Kopogott az asztalon és az álmos pincérrel papirost, tintát és -tollat hozatott. Az ég ekkorra egészen megvilágosodott; nagy -fényével, forróságával és gőzével jött Budapest nyári reggele, és -Monostory a kávéházi asztalon megtanulta Országtól, hogyan kell a -nyomdai szedést korrigálni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115"><br /> --115-</a></span></p> -<h2>VIII.</h2> -<p>Augusztus végén Ország hazajött Budapestre. Éjféltájban érkezett -meg. Hazament a lakására; megfürdött; átöltözködött; lement egy -kávéházba; evett valamit, elolvasta az esti lapokat, szivarozva -nézegette az éjszakai Budapest lassan elcsendesülő életét, azután -betelefonozott a Budapesti Ujsághoz és Monostoryt kérette a -telefonhoz.</p> -<p>– Halló, – mondta, – itt Ország.</p> -<p>– Monostory.</p> -<p>– Most érkeztem meg; szeretnék önnel együtt lenni.</p> -<p>– Ha kedve van rá… három óra tájban a Postagalambban vagyok.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– A Postagalambban… Most dolgom van.</p> -<p>Letette a kagylót. Ország meghökkenve nézett a <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> -telefonra, azután ő is letette a kagylót. A kávéház főpincére nem -tudta, hol van a Postagalamb, de az egyik pincér tudta: a -Postagalamb kis kocsma a Ferencvárosban. Ország elszivarozta az -időt fél háromig, azután kocsiba ült és elhajtatott a Postagalamb -elé.</p> -<p>A szíve dobogott, amikor a füstös, piszkos és alacsony kocsmába -benyitott. A kocsmának volt egy vendéglői része is; ez volt az -előkelőbb rész; itt egy-két asztal le is volt terítve piros -abrosszal. Egy pirosabroszos asztal előtt már ott ült Monostory. -Ország elsápadva lépett elébe.</p> -<p>– Jó napot… jó reggelt, – mondta elfogódva.</p> -<p>– Jó reggelt, – felelte nyugodtan Monostory.</p> -<p>A jobbkezének a széttárt ujjait nyujtotta feléje. Ország kezet -próbált vele fogni, de alig érintette meg széttárt ujjait, -Monostory már vissza is húzta a kezét. Ország zavarodottan állott -előtte.</p> -<p>– Nem ül le? – kérdezte Monostory.</p> -<p>– De igen.</p> -<p>– Velem tart? Nem rossz ital…</p> -<p>– Igen, ha megengedi.</p> -<p>Monostory csettintett a jobb keze két ujjával.</p> -<p>– Hahó… Rosenstrauch bácsi!</p> -<p>A másik szobából egy mosolygó öreg ember jött <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> be, -akinek az ősz haján meglátszott, hogy valamikor lángoló vörös volt. -Monostory rámutatott:</p> -<p>– Ez itt Rosenstrauch bácsi, a földim, akit itt szerencsésen -fölfedeztem… egyetlen barátom. – Rosenstrauch bácsi is mást csinált -valamikor, mint hogy buzapálinkát szervirozott tíz fillérért -poharát…</p> -<p>Rosenstrauch bácsi mosolyogva bólogatott; azután legyintett:</p> -<p>– Jobb arról nem beszélni, – mondta. – De ha csak legalább én is -a nagyságos úrral tarthatnék.</p> -<p>– Ugyan üljön le.</p> -<p>– Nem lehet… A professzor megtiltotta.</p> -<p>– Hát akkor adjon ennek az úrnak itt egy poharat.</p> -<p>Rosenstrauch bácsi poharat adott Országnak, azután megállott -mellette. Ország töltött magának és fölhajtott egy pohárral az erős -pálinkából, azután meglepetve fordult Rosenstrauch bácsi felé. -Mialatt az italt betöltötte és mialatt fölhajtotta, azalatt ugyanis -Rosenstrauch bácsi halkan és kis mozdulatokkal ugyanazt csinálta, -amit ő. Fölemelte az üveget, anélkül hogy fölemelte volna; azután -jött a töltés mozdulata; azután a pohár az ajakhoz emelődik… az -ital beleömlik a szájába, le a torkon… a Rosenstrauch bácsi szája -összezsugorodott, azután halk csettintéssel szétnyilt; kékes -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> szeme megnedvesedett, az egész arca -olyan boldogtalan, éhes és szenvedő vágyódást fejezett ki, hogy -Ország meghökkenve fordult feléje.</p> -<p>Rosenstrauch bácsi erre elszégyelte magát és kiment.</p> -<p>– Mi baja? – kérdezte Ország Monostorytól.</p> -<p>– Inni szeretne, – mondta mosolyogva Monostory.</p> -<p>– Hát miért nem iszik?</p> -<p>– Érelmeszesedése van… és mert az ótestamentumban meg van írva, -hogy ilyenkor egyetemi tanárhoz kell menni és az egyetemi tanár -parancsait meg kell tartani, hát nem iszik… Elivott egy milliót és -most nem meri elinni azt a néhány évet. – Meghalna egy pohár -pálinkáért… és egész nap pálinkát mér. – Szivaroznia se szabad. Ha -nagyon meg akarja kínozni, kinálja meg szivarral, mikor megint -bejön.</p> -<p>– Nem akarom nagyon megkínozni.</p> -<p>Az Ország hangja heves volt és visszautasító. Monostory -ránézett, vállat vont és csendesen mondta:</p> -<p>– Nekem úgy is jó.</p> -<p>Ország kipirult az izgalomtól.</p> -<p>– Nekem, – mondta remegve, – nagyon fájdalmas érzés, hogy önt -itt látom és így látom.</p> -<p>– Igy! Mi az, hogy így? <span class="pagenum"><a name="Page_119" -id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Igy: ilyen züllötten… Hiszen ön… hiszen… hiszen ön… -tisztátlan.</p> -<p>– Piszkos. Miért mondja, hogy piszkos?</p> -<p>– Igen… a gallérja; és az arca… borotválatlan… és az inge…</p> -<p>– Igen. Látja, ez az, amit a legnehezebb megszokni… Ezért -egyszer-kétszer mégis csak főbe akartam magamat lőni… De a -tisztaság pénzbe kerül; a pénz pedig másra kell. És utóbb… utóbb -azután nagyon jól megszokja a dolgot az ember.</p> -<p>– De én… én nem így gondoltam…</p> -<p>– Hát hogy gondolta? Azt hitte, lehet félig elzülleni? -Fönntartásokkal elzülleni? A maga fajtájának talán!… De nekem? – -Ah, az undorító volna… Igy jó.</p> -<p>Ország tovább akart beszélni, de Monostory nem engedte. Töltött -neki; kényszerítette, hogy igyék; azután csendesen és nyugodtan -ivott ő maga is.</p> -<p>– A feleségemtől elváltam, – szólalt meg azután.</p> -<p>Ország nem tudott válaszolni. Monostory nem is várt választ. -Mozdulatlanul és elgondolkozva nézett maga elé és látszott rajta, -hogy tökéletesen elfoglalják a saját gondolatai. Ország elfogódva -ült vele szemben és aggódva és kínosan kereste azt a szót, amellyel -újra kezdhetné a szemrehányásait és amellyel bevezethetné -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> azt az ajánlatot, amelyet Monostorynak -tenni akart.</p> -<p>Monostory egyszerre fölnézett rá. Ország ekkor gyorsan meg akart -szólalni, Monostory azonban megelőzte.</p> -<p>– Ismeri ön, – kérdezte nyugodtan – az éter szagát?</p> -<p>– Ismerem, – felelte bámulva Ország.</p> -<p>– Szereti?</p> -<p>– Utálom.</p> -<p>– Én is… én is…</p> -<p>Maga elé nézett és borzongva rázta meg a fejét.</p> -<p>– Milyen különös egy szag… Hihetetlen.</p> -<p>– Hogy jut ez eszébe?</p> -<p>Monostory nem válaszolt. Ivott; nézett maga elé és lassan -belemerült a gondolataiba. Ország egy ideig töprengve szemlélte, -azután gyors elhatározással megszólalt:</p> -<p>– Nekem voltaképpen egy kérésem van önhöz.</p> -<p>Monostory fölnézett rá. A szeme olyan volt, mintha álomból -ébredt volna föl.</p> -<p>– Tessék, – mondta szórakozottan.</p> -<p>– Meg akarom rá kérni: jöjjön hozzám lakni. – Az én -neuraszténiám számára tűrhetetlen már az egyedüllét. – A lakásom -négy szobája közül az egyik teljesen <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> fölösleges. – Engem -nagyon lekötelezne vele és…</p> -<p>Monostory elmosolyodott. Ország megakadt. Monostory jóindulattal -bólintott egypárszor.</p> -<p>– Köszönöm, – mondta barátságosan.</p> -<p>Azután legyintett egyet.</p> -<p>– De ne bolondozzék, – mondta azután komolyan. – Csak nem -gondolja, hogy én elhiszem, hogy –!?</p> -<p>Ország elpirult. Azután hevesen mondta:</p> -<p>– Én a következőket akarom önnek ajánlani…</p> -<p>Monostory közbevágott:</p> -<p>– Nem fogadom el, – mondta határozottan.</p> -<p>Ország habozott, azután újra kezdte:</p> -<p>– Hát akkor azt akarom önnek fölajánlani: menjen külföldre; -én…</p> -<p>Monostory közbevágott:</p> -<p>– Nem fogadom el. Nem megyek.</p> -<p>Szikrázó szemmel nézett Országra.</p> -<p>– Nem fogadok el semmit, – mondta recsegő hangon – és nem megyek -sehová. Hagyjon nekem békét. Jól érzem magamat. És elég volt.</p> -<p>Ország nem tudott a szemébe nézni. Lesütötte a szemét és -vállvonogatva, halkan és szinte dadogva mondta: <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span></p> -<p>– Én… én… az egész ország helyett szégyellem magamat… az ön -sorsa miatt.</p> -<p>– Bárgyuság! – kiáltotta dühösen Monostory. – A magam sorsának -magam vagyok az oka. És elég volt. Mondtam, hogy elég volt.</p> -<p>Szikrázó szemmel nézett Országra, Ország lesütötte a szemét, ő -erre lassan megnyugodott, lehajtotta a fejét, ivott és újra -gondolkozva nézett maga elé.</p> -<p>Hallgattak. De nemsokára bejött Rosenstrauch bácsi. Monostory -földerülve nézett rá.</p> -<p>– Üljön le Rosenstrauch bácsi, – mondta neki szinte -jókedvüen.</p> -<p>Rosenstrauch bácsi leült. Monostory erre egy olcsó szivart -kapart elő valamelyik zsebéből, nagy művészettel levágta a szivar -végét és csendesen és hosszú szippantásokkal rágyújtott. A -Rosenstrauch bácsi arca a szivar megjelenésekor megmozdult. A szeme -rátapadt a szivarra és a szája összecsucsorodott. A szivar végének -a levágását és a rágyújtást kéjes és szenvedő figyelemmel nézte és -amikor a szivar füstölni kezdett, akkor hajlott orrát magasra -emelte a levegőbe és reszketve tett vele néhány szippantást. -Monostory azonban ekkor töltött magának. A Rosenstrauch bácsi -figyelme erre elterelődött a szivarfüstről és ráterelődött az -italra. Monostoryval együtt töltött és együtt emelte föl vele -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> a poharat. Száraz és üres torka -többször egymásután görcsösen nyelt és amikor Monostory letette a -poharát, akkor Rosenstrauch bácsi összecsucsorított, fájdalmas -szájjal, elbűvölve, vágyódva és szenvedve bámult a pálinkára és -újra meg újra még mindig nyelt valami képzeletbeli italt.</p> -<p>Monostory mosolyogva nézte.</p> -<p>– No Rosenstrauch bácsi, – mondta azután neki, – elég volt -már…</p> -<p>Rosenstrauch bácsi felnézett az italról. A szeme visszatévedt -ugyan még egyszer-kétszer és a szája beszéd közben újra meg újra -összecsucsorodott, de a Monostory legközelebbi poharáig azért -nyugodtan tudott beszélgetni.</p> -<p>– Rosenstrauch bácsi, – mondta neki Monostory, – mondja meg -ennek az úrnak, mit csinálunk mi itt minden hajnalban.</p> -<p>– <i>Smúzolunk</i>, – mondta mosolyogva Rosenstrauch bácsi.</p> -<p>– Ugy van, – hagyta helyben Monostory. – És kiknek a példáját -követjük ebben?</p> -<p>– A régi görögökét, – felelte Rosenstrauch bácsi. – Azoknak is a -<i>smúz</i> volt az életük. – A symposion célja nem az ivás volt, -hanem a smúz, és a symposiarcha kötelessége csak másodsorban az -itali <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> parancsolgatás, mert elsősorban a tárgy -megjelölése, amelyről a smúz folyik. – Igy ült ott Plátó, amikor -Alkibiadesz berohant ibolyakoszorus fejjel…</p> -<p>– Honnan tudja ezt? – szólt közbe Ország meglepetve.</p> -<p>– Tőle, – mondta Rosenstrauch bácsi.</p> -<p>Rámutatott Monostoryra.</p> -<p>– Igen, – mondta Monostory mosolyogva, – tájékoztattam egy -kicsit a görög filozófiáról. – Neki inkább csak talmudi -tájékozottsága volt.</p> -<p>Elgondolkozott.</p> -<p>– Pedig tudja-e, – szólalt meg azután hirtelen Rosenstrauch -bácsihoz fordulva, – hogy Arisztotelesz erősen hatott Majmunira és -egy egész csomó középkori zsidó íróra.</p> -<p>– Nem tudom. Nem is igaz.</p> -<p>– De igaz. Ide figyeljen…</p> -<p>Ország meglepetve hallgatta őket. Monostory hosszasan -bizonyította Rosenstrauch bácsinak, hogy Arisztotelesz erősen -hatott a középkori zsidó írókra. Közben ivott. Rosenstrauch bácsi -hevesen vitatkozott vele, de amikor Monostory ivott, akkor az arca -eltorzult egy-egy félpercre. Kint már reggel volt és melegen, -piszkosan és lármásan ébredt Budapest.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<h2>IX.</h2> -<p>Szeptember tizenkettedikén este féltízkor a szerkesztőség éjjeli -inspekciós szolgája bement Monostoryhoz.</p> -<p>– Monostory úr, – mondta, – egy hölgy keresi.</p> -<p>Monostory meglepetve nézett rá.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Nem mondta. Azt mondta, híjjam ki Monostory urat.</p> -<p>Monostory meghökkenve nézett a szolgára. A szíve megdobbant, a -száját kinyitotta; és az az érzése volt, hogy élesen, hangosan és -türelmetlenül már ki is mondta:</p> -<p>– Eh, kergesse el…</p> -<p>Ezt azonban nem mondta ki, csak a fölgyúló haragot érezte -magában egy percre olyan hevesnek és csak az ijedelem rohanta meg -olyan ellenállhatatlanul, <span class="pagenum"><a name="Page_126" -id="Page_126">-126-</a></span> hogy a tiltakozó kiáltás a lelkében -rögtön elhangzott. Egy másodpercig megdöbbenve és elgondolkozva -figyelt erre a hangra a lelkében, azután összeszedte magát.</p> -<p>– Jó, – mondta a szolgának, – köszönöm.</p> -<p>Kiment a homályos folyosóra. A hosszu folyosó végén, már az -üvegajtón túl, a lépcsőházban egy szőke nőt látott állni. Ez miss -Jeffries. Itt pedig, a folyosón, kipirulva és fölindultan Loli jött -elébe.</p> -<p>– Jó estét Monostory, – mondta könnyedén.</p> -<p>Keztyűs kis kezét beletette a Monostory vonakodva kinyújtott -kezébe. A keze remegett.</p> -<p>– Azért jöttem, – folytatta azután gyorsan és fölindultan, -reszkető mosolygással, – hogy behajtsam a követelésemet: holnap -nálunk kell ebédelnie… igen?</p> -<p>Monostory kábultan nézett rá és kábultan, nekibúsúltan, dacosan -és haragosan azt akarta felelni, hogy nem, és menjen el innen, és -most már hagyjon neki békét. De azután átvillant az agyán az a -gondolat, hogy ez a lány ebbe a válaszba nem fog belenyugodni… itt -marad… tovább beszél… nyugodtabban és figyelmesebben végignézi őt… -és meglátja rajta, hogy borotválatlan és hogy a gallérja és az inge -és a keze…</p> -<p>A hideg veríték ütött ki a homlokán. Elsápadt és mint aki -fuldoklik, gyorsan felelte:</p> -<p>– Igen. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Nálunk ebédel!</p> -<p>– Ott ebédelek.</p> -<p>– Becsületszó!…</p> -<p>– Becsületszó.</p> -<p>Loli mosolygott egyet, kinyujtotta a kezét, megrázta a Monostory -gyorsan feléje nyujtott kezét és már el is tűnt. Monostory -megzavarodva állott a homályos folyosón és sokáig bámult utána.</p> -<p>Másnap már délelőtt tíz órakor fölébredt. Ekkor teljes két óra -hosszat tétlenül és töprenge feküdt az ágyban. Végül elhatározta, -hogy egyszerüen nem megy el és erre befordult a fal felé, hogy -tovább aludjék. De nem tudott aludni. Valahogyan mégis csak ki -kellene mentenie magát… Fölkelt és levelet akart írni. A levelet -azonban nem tudta elkezdeni és félegy tájban elhatározta, hogy -mégis elmegy. A régi ruháinak egy részét eladta már, de annyija még -maradt, hogy szégyenkezés nélkül tudott felöltözködni. -Megborotválkozott; nagy karikás szemét és sápadt arcát sokáig -bámulta a tükörben; azután felöltözködött, a cipője miatt vissza -akart fordulni; de azután ismét összeszedte magát és háromnegyed -kettőkor ott volt Jeneyéknél.</p> -<p>A pirosszőnyeges lépcsőházban Loli jött elébe. Fölindultan -mosolygott: <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Nagyon kedves, – mondta, – hogy eljött.</p> -<p>Monostory nem válaszolt. Nézte ezt a fölindult, furcsa, barna, -kis nőt. Mit akar ez tőle? Mit kapaszkodik bele a sorsába? Mit -hozza… mit kínálja… mit erőszakolja rá az érdeklődését, a -vonzódását, a…</p> -<p>Szótlanul nézte a Loli barna fejét, középen elválasztott haját, -kis orrát és tündöklő barna szemét; és a fanyarsága lassan -lágyságra és megindultságra változott. Miért? Mi történik vele? -Ekkor vette észre, hogy a Loli tündöklő, lágy és mély szeme -azalatt, míg ő fanyarul és hidegen nézte, lassan megtelt könnyel. Ő -nem is látta még eddig ezeket a könnyeket, csak megérezte őket.</p> -<p>– Lolika, – mondta meghatva, – Lolika, én…</p> -<p>Nem tudta folytatni. Loli összeszedte magát, megrázta a fejét, -elfordult és gyorsan mondta:</p> -<p>– Kérem, jőjjön addig az én szobámba, míg… Néha három óra is -van, mire papa itthon van; ma sietni fog; de azért egy jó -negyedóránk van még.</p> -<p>Elindult. Monostory szótlanul ment mellette. A Loli szobájában -Monostory meglepetve nézett körül. Loli észrevette.</p> -<p>– Nem tetszik? – kérdezte. – Én imádom… én pácoltattam ilyenre… -Az én színem a lila. Mindenem lila. <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Monostory elmosolyodott. Loli észrevette.</p> -<p>– Kinevet! – mondta ijedten. – Már megint kinevet.</p> -<p>Habozott egy kicsit. A szemét lesütötte; a nyelvét előre dugta; -zavart iskoláslány lett. Azután lassan fölnézett Monostoryra.</p> -<p>– Igaza van, – mondta vállvonogatva. – Milyen nevetséges. Az -<i>én</i> színem! Nevetséges.</p> -<p>Monostory nevetni kezdett és Loli harsányan, boldogan, -féktelenül vele nevetett. A nevetése nem akart véget érni. Végre -leült, leültette Monostoryt is és csillogó szemmel nézett rá. -Hallgattak.</p> -<p>– Na? – kérdezte felsőbbségesen, apásan, jóindulattal -Monostory.</p> -<p>– Semmi, – felelte mosolyogva, vállvonogatva Loli.</p> -<p>Összekuporodva, felhuzott térddel ült, egy meleg gombolyagban, -mint egy kis macska, amely olyan jól érzi magát, hogy duruzsolni -sem akar. Csillogó szemmel nézett Monostoryra és szótlanul, -boldogan ült a meleg elégedettségben, a maga nagy forró -jóérzésében, amelyet sajnált egy hanggal is megzavarni és amelyet -féltett minden mozdulattól. Monostory is jól érezte magát. Ez a -csendes és boldog elragadtatás ő rá is átterjedt; neki is jó volt -így szemben ülni szó <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> nélkül, hang nélkül, baj nélkül a -nyugalomban, a puhaságban egy csillogó szemü kislánnyal. Később -azonban úgy érezte, hogy ez a helyzet nevetségessé válik és -csendesen, fanyarul, de barátságosan megkérdezte:</p> -<p>– Hm… igaz… és mit csinált a nyáron?</p> -<p>Loli erre gyorsan és jókedvüen elmondta, mi mindent csinált a -nyáron. Szép helyeken voltak. De ő mindenütt nagyon unatkozott. -Eleinte néha… gyakran… küldött egy képes levelezőlapot… a régi -címére… a hotelbe…</p> -<p>– Onnan akkor elköltöztem már.</p> -<p>– Tudom. Visszakaptam a levelezőlapjaimat. Nem tudtam hová írni, -de azért a levelezőlapokat mindenütt megírtam, mintha el akarnám -küldeni…</p> -<p>– Megírta?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Megvannak most is?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>Loli fölugrott, odament a szekrényhez, kihuzott egy fiókot és -kivett egy csomagot.</p> -<p>– Ez? – kérdezte elbámulva Monostory.</p> -<p>– Ez, – felelte Loli kipirultan nevetve.</p> -<p>– De hiszen akkor mindennap írt egyet.</p> -<p>– Oh, többet, – mondta Loli gyorsan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>Elpirulva tette vissza a csomagot a fiókba és elfordulva babrált -egy ideig. Monostory megindultan nézte a finoman lehajló, kedves -barna fejet. Segítségére akart lenni:</p> -<p>– És természetesen, – mondta jókedvüen, – összegyűjtött műveit -most lila szalaggal átkötve őrzi.</p> -<p>Loli visszafordult és boldogan nevetett. Azután újra leült. -Jókedvüen beszélgetni kezdtek és jókedvüen, mindenről -elfelejtkezve, lelkesen beszélgettek. Beszélgetés közben azonban -alulról egy gong ütése hallatszott fel. A beszélgetés ekkor -megakadt. A Loli arcáról eltünt a mosolygás.</p> -<p>– Apa, – mondta szorongva és halkan, – hazaérkezett.</p> -<p>– Úgy? No akkor…</p> -<p>– Igen. Ebédelünk.</p> -<p>Monostory fölállott és indulni készült. Loli azonban ülve -maradt. Monostory ránézett. Loli elsápadtan és töprengve bámult -maga elé.</p> -<p>– No Lolika, – mondta Monostory meghökkenve, – mi a baj?</p> -<p>– Semmi, semmi…</p> -<p>– Most megyünk ebédelni, nem?</p> -<p>– De igen, igen…</p> -<p>Fölállott. Tétovázva tett egy-két lépést, azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> -megállott, fölemelte a fejét és remegő szájjal, közömbösen -mondta:</p> -<p>– Igen, igaz… apa egy ajánlatot akar magának tenni.</p> -<p>Monostory elkomorodott.</p> -<p>– Úgy? – kérdezte fanyarul.</p> -<p>Elfordult. Loli a kezét tördelte mögötte és szótlanul várta, míg -visszafordul. Monostory végre visszafordult. Loli ekkor nagy -lélekzetet vett és elszürkülő arccal és fehér és reszkető szájjal -mondta:</p> -<p>– Ugy-e… ugy-e… azt az ajánlatot maga el… fogja fogadni?</p> -<p>Monostory nem akart válaszolni. De belenézett a Loli lágy és -mély szemébe és a Loli lágy és mély szeme tele volt kibuggyanni -készülő nehéz és nagy könnyekkel. Monostory erre sietve és -megindultan felelte:</p> -<p>– Igen… én azt az ajánlatot el fogom fogadni.</p> -<p>Loli föllélegzett, elmosolyodott, az arca kiragyogott, a könnyek -egy másodperc alatt csillogva oszlottak el a szeméből, elindult az -ajtó felé és jókedvüen kalauzolta Monostoryt az ebédlőbe. Az -ebédlőben ott találták Jeneynét. Monostory ujra meg volt lepetve -tőle, milyen csodálatos a hasonlatosság közte és Loli között. -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Jó napot, Monostory, – mondta Jeneyné csendesen és -barátságosan, – Loli egészen lefoglalja magát… de ezuttal nem -bánom… az ő érdeme, hogy eljött… hanem legközelebb…</p> -<p>Halkan, könnyed és nyugodt barátsággal beszélt, és Monostory -hálás volt neki ezért a könnyedségért. Bánjanak itt úgy vele, -mintha közönséges látogatáson volna itt… egy közönséges vendég… -akivel nem történt és nem történik semmi különös.</p> -<p>Egy félperc mulva jött Jeney is.</p> -<p>– Szervusz, Pista, – mondta gyorsan. – Hogy vagy?… Bocsáss meg, -hogy várattalak… Hiába, egy félórával én mindig elkésem… De most -igazán ebédelhetünk.</p> -<p>Bejött miss Jeffries is és ekkor ebédhez ültek. Ebéd alatt sok -mindenféléről beszélgettek, elég érdeklődéssel, de semmi különös -hevességgel… úgy, mintha közönséges látogatáson volna itt egy -közönséges vendég, akivel nem történt és nem történik semmi -különös. Irodalomról is volt szó és ekkor szóba került Ország -Géza.</p> -<p>– Hallom, – mondta Jeney, – hogy Lolival közös barátotok… -Tudniillik Lolinak is jóbarátja.</p> -<p>Monostory meglepetve nézett Lolira.</p> -<p>– Igen, – mondta Loli, – jó barátom… azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> hiszem, -ő a legkülönb tehetség… ha csak összeszedné magát és önmagához -méltó akarna lenni…</p> -<p>Monostory kutató szemmel nézett Lolira. Loli akadozni kezdett, -azután elpirulva, de őszintén és becsületesen válaszolt a kutató -tekintetre:</p> -<p>– Igen… és ő tőle kaptam meg a napokban a maga címét is.</p> -<p>Ezután másról beszélgettek. Ebéd után átmentek a dohányzóba. A -férfiak szivarra gyujtottak; Jeneyné cigarettára gyujtott és -ügyetlenül és mosolyogva megpróbálkozott egy cigarettával Loli -is.</p> -<p>– Szabad ezt ennek a fiatal nőnek? – kérdezte félig komolyan, -félig tréfásan Monostory.</p> -<p>– Miért ne? – felelte Jeneyné. – Ha ízlik neki?… De majd -meglátja: egyelőre nem ízlik neki.</p> -<p>Monostory elgondolkozva nézte a cigarettával bajlódó Lolit, aki -csakugyan elég gyorsan föladta a küzdelmet és lerakta a cigarettát. -Jó, de hátha nem rakta volna le? Szabad ezt véletlenekre bizni? -Szabad-e gyerekleányoknak általában ilyen szabadságokat adni, mint -amilyen szabadságban ez él? Nem kellene e fiatal lelkeket tiszta és -nemes fegyelemben nevelni, arra szorítani, hogy az érzéseik -gyermeki érzések legyenek… hogy az érzéseiket tanulják meg -szüzekhez illő módon eltitkolni? <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> -<p>Elgondolkozva nézte a két nőt, akivel szemben ült. Mélyen -belemerült a gondolataiba. Ekkor Jeney megérintette a karját.</p> -<p>– Kérlek, öregem, – mondta könnyedén, – nem ülnénk át amoda… -Szeretnék veled egyről-másról beszélgetni… mit untassuk itt a -nőket…</p> -<p>Monostory fölállott.</p> -<p>– Bocsánat, – mondta mosolyogva.</p> -<p>Elment Jeneyvel a hosszú szoba tulsó sarkába. Ott leültek. Loli -izgatottan nézett utánuk és rögtön átült arra a székre, amelyen -eddig Monostory ült, mert onnan láthatta a Monostory arcát.</p> -<p>Monostory sápadtan, mély karikás szemmel ült a helyén és -csendesen szivarozott. Az az érzése támadt, hogy annak, ami most -vele történik, nincs realitása. A karosszék, amelyben ült, a ház, -amelyben van, az egész helyzet, amelybe került, valahogyan -álomszerűvé lett. Itt nem kell cselekedni, nem is lehet cselekedni, -itt az ő akaratára nincs szükség, tőle függetlenül végbe megy -valami, <i>történni</i> fog vele valami.</p> -<p>– Kedves Pistám, – mondta Jeney előretolt alsó ajakkal, – én -szeretnék neked egy ajánlatot tenni.</p> -<p>Monostory meg akart szólalni: – „nem fogadom el“. – De azután -bágyadtan hagyta abba a dolgot. <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> Ezt már mondta valakinek, -valahol… kinek is? Ah, Országnak… – Igen, az egész más volt. Most -valami gyöngyszínű párnázat lebegett körülötte, egy gyöngyöző, -álomszerű, villogó káprázás libegett körülötte, – nem lehet -kimondani az első, harsány gondolatokat. Várni kell. Majd történik -valami.</p> -<p>Jeney ránézett.</p> -<p>– Parancsolj, – mondta ő erre halkan, mintha álmodna.</p> -<p>Jeney ismét előretolta az alsó ajkát, várt egy ideig, -szippantott egyet a szivarjából, azután gyors elhatározással -folytatta:</p> -<p>– A dolog röviden így áll: az a helyzet, amelyben ma te vagy, -teljesen méltatlan hozzád.</p> -<p>Monostory ismét válaszolni akart, de indulatainak alig -felgyulladt lobbanása rögtön újra el is aludt. „Nem méltatlan –!“ -Vagy: – „bocsáss meg, ebbe ne szólj bele.“ – Ezt mondta volna -máskor; nem ilyen laposan és ügyetlenül, de így valahogyan. Most -nem mondta. Gyöngyöző bágyadtság, csillogó révedezés folyta körül; -a feje fáradt volt, ráhagyta. Jó, lehet, hogy a helyzete méltatlan -hozzá.</p> -<p>Jeney folytatta:</p> -<p>– Ezt a helyzetet sürgősen meg kell változtatnunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Monostory bágyadtan várt. Jeney egy fejbólintással -megerősítette, amit mondott, azután tovább beszélt.</p> -<p>– Én egyelőre fölajánlom neked, lépj be a mi intézetünkbe és -végezd az én titkári teendőimet. Ez természetesen csak út volna egy -hozzád méltó nagyobb pozició felé: egyelőre a mi intézetünk keretén -belül, azután talán rajta kivül. Azt talán mondanom sem kell, hogy -aki az én titkári teendőimet végzi, az… legalább… hm… -háromszor-négyszer akkora fizetésre tarthat igényt, mint amilyent -te most kapsz. És mondanom sem kell talán… úgy-e… természetes… hogy -én gondoskodnám róla, hogy a munkád és a helyzeted kellemes -legyen.</p> -<p>Kis szünet. Szivarfüst kavarog a levegőben. A Jeney hangja -fölemelkedik:</p> -<p>– Erről van szó! Elfogadod ezt?</p> -<p>Monostory távolról hallja a hangos és világos bariton hangot. -Minden, ami közvetlen közelében van, olyan, mintha nagy-nagy -távolságban lenne tőle. Minden eltünt körüle; révedező csillogás -fogja körül; semminek nincs realitása; a saját testének alig van -súlya; mintha egy valószínütlen álmot élne, olyan az egész. És mint -álmában az ember, olyan közömbösséggel, olyan objektiv -kiváncsisággal kérdezi: mi fog most történni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Üres és káprázó szemmel elnéz a messzeségbe. És valahol messze -maga előtt meglát egy aggodalomtól sápadt kis arcot és egy -aggodalomtól eltorzult kis szájat. Mi az? A Loli arca. Kedves, -megható, hűséges arcocska… Mi van vele? Mitől fél? És mi van a -szemében? A Monostory üres és káprázó szeme az elmeredés -messzeségéből visszatér a valóságba és megpihen a Loli kedves -fején. Ebben a bágyadt és csillogó révedezésben, ebben az -álomórában, ebben az egész életben ez az egyetlen realitás. Az -irrealitásnak ebben a világában ez az egyetlen édes és megható és -parancsoló valóság. Ez az egyetlen szándék és akarat és parancs. – -A Loli feje. – Loli. – Mi van vele? Ragyogó és lágy, édes és mély -szeme miért van tele könnyel? Tele van könnyel a szeme; és az arca -sápadt; és az ajka reszket. Miért? Attól fél, hogy ő most nemet -mond. Azt akarja, hogy igent mondjon.</p> -<p>Jeney óvatosan megsürgeti a választ.</p> -<p>– Mondom, erről van szó. Elfogadod ezt?</p> -<p>Monostory nézi a Loli könnyes szemét és mint aki álomban beszél, -úgy válaszol:</p> -<p>– Elfogadom.</p> -<p>– No, nagyon jó. Egyetlen föltételem van: az, hogy a munkádat -holnap… nem! – már ma meg <span class="pagenum"><a name="Page_139" -id="Page_139">-139-</a></span> kell kezdened. Hm… oda be sem -mehetsz többé… Ott egyébként gondoskodnak is a pótlásodról…</p> -<p>A Monostory révedező agyán egy-egy kósza gondolat suhan át. -Miért már ma? Miért ne mehetnék be? Ah, féltenek a kocsmától? Ezt a -nőkkel együtt gondolták ki? Országgal együtt beszélték így meg? -Nevetséges. Föl akarna lázadni, de a gondolatai kúszák és -bágyadtak. És az egész olyan álomszerü, hogy neki nem is kell -semmit sem cselekednie. Magától történik minden.</p> -<p>– Oda be sem mégy. Innen talán együtt bemegyünk a hivatalomba. -Három-négy francia és angol levelet leszel olyan kegyes írni. Hm… -helyes lesz, ha a régi lakásodat is elhagyod. Az intézet közelében -lesz a legjobb laknod. Van nekem az intézetben egy kitünő öreg -szolgám, az még ma talál neked lakást. Estére minden holmidat át is -szállítja az új lakásodra. A fizetésed természetesen odabent már az -íróasztalodon vár. És talán egy nagyobb előleg is, amelyet azután a -pénztár havi részletekben von le. Szükséged lehet egyre-másra…</p> -<p>Monostory szótlanul és révedezve ül.</p> -<p>– Eddig van. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Mindent? Igen. -Ez tehát, úgy-e, rendben van? <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Monostory a Loli tündöklő, mély és könnytől nedves szemét -nézi.</p> -<p>– Ez tehát rendben van?</p> -<p>– Rendben van.</p> -<p>– Jó, akkor gyerünk vissza az asszonyokhoz.</p> -<p>Fölálltak és visszamentek. Loli lángoló és mámoros arccal ugrott -föl a helyéről és visszaült a régi helyére. A szeme tündöklött, az -arca sugárzott és az ajka boldogan nevetett. Monostory csodálkozva -és elmerülve nézett rá egyszer-kétszer.</p> -<p>– No itt vagyunk, – mondta Jeney.</p> -<p>Azután odavetően és magyarázóan folytatta:</p> -<p>– Egy megállapodásról volt szó. Én nekem bizonyos propozicióim -voltak…</p> -<p>– És megállapodtatok? – kérdezte udvarias és nyugodt -érdeklődéssel az asszony.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Monostory álmodozva hallgatott. „Hiszen tudták“, gondolta -„hiszen ők beszéltek rá, hiszen ők akarták…“ Álmodozva és szótlanul -ült a helyén.</p> -<p>A többiek ekkor másról kezdtek beszélgetni. Olyan dolgokról, -amelyek az ő dolgaik voltak, de amelyekről akármilyen mindennapi -látogató jelenlétében is lehetett volna beszélgetni. Monostoryhoz -néha odafordultak egy igenért vagy egy nemért. Jeney később -megkérdezte <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> a lányát, szorgalmas volt-e ma; Loli -mondta, hogy nem nagyon, ma délelőtt nem tudott tanulni, ma majd -délután pótol mindent, nem megy el a francia festők kiállítására, -ahová el akart menni. Monostory elmerülve és szótlanul ült a -helyén.</p> -<p>Jeney azután fölállott:</p> -<p>– No, nekünk most dolgunk van.</p> -<p>Monostory is fölállott. Az asszony kezet nyujtott neki.</p> -<p>– Viszontlátásra, – mondta, – minél előbb.</p> -<p>Loli közbeszólt:</p> -<p>– Anyám, – mondta, – nekem van egy külön meghívásom a Monostory -számára.</p> -<p>Az anyja kérdő arccal fordult feléje.</p> -<p>– Jövő szerdára, – mondta Loli.</p> -<p>– Ah igen…</p> -<p>Odafordult Monostoryhoz:</p> -<p>– A születésnapja, – mondta mosolyogva.</p> -<p>Monostory bizonytalan arccal nézett rá.</p> -<p>– A tizenhatodik, – mondta Jeneyné mosolyogva. – Erre a napra -természetesen át kell neki engednem a meghívás jogát.</p> -<p>Loli fölemelte égő arcát Monostoryhoz:</p> -<p>– Eljön? – kérdezte.</p> -<p>– El. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– Becsületszó?</p> -<p>– Becsületszó.</p> -<p>Jeneyné nevetett, Monostory újra kezet csókolt neki, azután -kezet nyujtott Lolinak, Loli erősen megrázta a kezét, Jeney -udvariasan előre eresztette és Monostory révedezve, kábultan, -mintha álomban járna, indult előre.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<h2>X.</h2> -<p>A napok így teltek el.</p> -<p>Monostory reggel hét órakor fölkelt. Pontosan ébredt és rögtön -kiugrott az ágyból, mert az az érzése volt, hogy örvendetes és -sürgős dolgok várnak rá. A hálószobájából átment a fürdőszobába, -ott elővette a súlyzóit és jó negyedóra hosszat tornázott; az izmai -pattogva engedelmeskedtek neki és feszülve és rugalmasan viselték -el a legkeményebb teherpróbákat is; ő boldogan élvezte teste -egészségét és erejét, azután fáradtan beleült a fürdőbe. A langyos -fürdőt fáradtan és derülten élvezte néhány percig, azután pihenten -fölkelt és sietve felöltözködött. A lakása másik szobájában, az -ebédlőben várt rá a reggeli. Elfogyasztotta; azután csöndesen -szivarra gyujtott és gondosan elolvasta azt a pár lapot, amelyet -járatott. Háromnegyed kilencre készen volt az olvasással is és a -szivarral is. <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> Ekkor átment a hivatalába. Kilenc óra -előtt öt perccel pontosan ott volt.</p> -<p>Az asztalán nagy halom levél feküdt és ő ekkor boldogan -belevetette magát a munkába. Az a munka, amely ráhárult, az első -perctől kezdve elég nagy volt; ő azonban egyre több munkát kért és -szerzett meg a maga számára. A saját erejében gyönyörködött, amikor -dolgozott; a munka olyan volt a számára, mint valami jóleső, -hatalmas, könnyen végzett fizikai erőfeszítés. Átúszni egy folyót, -megülni egy lovat, elsőnek repülni egy falka mögött: ez az érzése -volt, amikor dolgozott. Az az érzése volt, hogy játék az egész; -játszva és könnyedén végzett mindent; jelentéktelennek érezte és -szerette az egészet. Az embereket, akik a nagy intézetben -meghökkenve és gyanakodva fogadták, lefegyverezte és meghódította. -Csöndes volt, derült és udvarias; a hangjából, az egész lényéből, -mindenből, amit mondott és mindenből, amit tett, áradt a -felsőbbség, az okosság, az ellenállhatatlan és mindent legyürő -tehetség.</p> -<p>Jeney tíz óra tájban jött be. Ő tizenkét óra tájban bement hozzá -és derülten, röviden és egyszerüen beszámolt neki arról, amiről be -kellett számolnia. Ebből a beszámolóból szigoru formákhoz kötött -cselekedetet csinált; úgy végezte a dolgot, mint egy katona, -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> aki a szolgálat rendjének értelmében -alázatos anélkül, hogy a személyének valóban köze volna a dologhoz; -éppen a hibátlan és feszes alázatosságával személytelen -cselekedetté tette azt, amit személyes cselekvés gyanánt alig -tudott volna elvégezni. Jeney elfogadta hivatalos dolgaik -elintézésére ezt a módot; ez neki is egyszerübbé és könnyebbé tett -sok mindent. Amikor azonban a hivatali ügyek elfogytak, akkor mégis -megkönnyebbülten föllélekzett, elmosolyodott, leültette Monostoryt -és hosszabb-rövidebb ideig beszélgetett vele. Monostory ezeknek a -beszélgetéseknek a során az első időben inkább kérdezősködött; -később azonban, amikor Jeney úgyszólván mindent elmondott már neki, -amit elmondhatott, lassan és óvatosan közölte Jeneyvel a nagy -intézet vezetésére vonatkozó észrevételeit, egyéb gondolatait és -terveit. Ezeknek a beszélgetéseknek a végén Jeney mosolyogva -ilyesmit szokott mondani:</p> -<p>– Lehetetlen, hogy sokáig itt maradj. Zavarba hozol. Az az -érzésem van, hogy neked kellene itt ülnöd. Hihetetlen, mennyire au -fait vagy mindenben. A tehetségedet én mindig teljes -elfogódottsággal tiszteltem, de azt nem hittem, hogy mindent, amit -tudok, egy félesztendő alatt megtanulsz. Ha nem gondolnám azt, hogy -az üdvös konzervativizmus az, amire itt legelsősorban <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> szükség -van, akkor fölkelnék és azt mondanám, ülj le te ide és csinálj -forradalmat. De így inkább neked kell elmenned valahová, ahol te -leszel az úr, a gazda, a vezető…</p> -<p>Monostory nevetve hallgatta meg ezeket a kijelentéseket és -amikor Jeney elbúcsuzott tőle, sietve ment vissza a szobájába és -lángoló lendülettel, szinte haragos jókedvvel vetette rá magát újra -a munkára.</p> -<p>Délután három órakor bevégezte a munkát és hazament a lakására. -Itt megebédelt, azután olvasott. Pénzügyi munkákra vetette rá magát -ugyanazzal a haragos jókedvvel, ugyanazzal a fogat összeszorító -lelkesedéssel, amellyel az irodában a munkáját végezte. Haragos -mámorral akart elnyelni minden tudást; éhesen fogyasztott el száz -meg száz adatot; bizonyos akart lenni a dolgaiban; jól föl akart -fegyverkezni, teljes két-három évet adott magának a készülődésre; -és szomjas fantáziájának és ötletektől szikrázó agyvelejének -egyelőre csak percekre engedte meg a tervezgetést.</p> -<p>Öt óra tájban átöltözködött. Lassan és nagy gonddal öltözködött -föl. Felöltözködés után többnyire elment egy klubba, ahová Jeney -vezette be és ahol Hollódi Arturral is találkozott néha. Hollódi -olyan kedves volt hozzá, hogy ez a kedvesség szinte udvarlásszámba -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> ment már, de bizalmas viszony mégsem -keletkezett közöttük. Néha nem a klubba ment ilyenkor délután, -hanem Országgal találkozott valami kávéházban. Ország álmélkodva -fogadta valahányszor megjelent, fejcsóválva nézegette friss és -délceg elegánciáját és beszélgetés közben is meg-megállott néha. -Bámulva ránézett.</p> -<p>– No mi az? – kérdezte Monostory.</p> -<p>– Hihetetlen, – szólt erre a fejét csóválva Ország. – -Hihetetlen. Hiszen tudok mindent, mégis hihetetlen. Hogy én ilyen -nagyszerüen csalódhattam…! Hogy én önt mennyire megmenthetetlennek -láttam.</p> -<p>Monostory mosolygott. Ország vállat vont és fanyarul -hozzátette:</p> -<p>– Pedig én voltam a menthetetlen.</p> -<p>– Miért? – kérdezte Monostory.</p> -<p>– Mert már akkor tudtam, hogy a darabom meg fog bukni és mert -titokban már akkor éreztem, hogy soha én többé ilyet nem fogok -írni.</p> -<p>– Ne legyen gyáva. Az ilyen bukás tisztesség.</p> -<p>– Mindenütt másutt. Budapesten nem. Budapesten azt, aki hősiesen -elbukik, mindenki megrugja. Budapesten senkiben sincs meg… nem a -bátorság, hanem a kedv és az akarat arra, hogy egy-egy elbukó -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> ügy mellé odaálljon. Nincs semmi, amit -Budapest jobban megvetne a boldogulni nem tudó lángelménél. Amíg -fent vagyok, amíg gicset írok, de sikerem van, addig még az is -respektál, aki tudja, hogy gics, amit írok. Mihelyt megbukom, akkor -nemcsak rámrohan minden patkánylyuk minden lakója, de még azok is -elhuzódnak tőlem, akik tudják, hogy jót írtam, hogy kitünőt írtam, -hogy… hogy… hogy halhatatlanság felé tettem egy lépést.</p> -<p>Elbiggyesztette a száját:</p> -<p>– Soha többé én ezt a lépést nem merem megtenni.</p> -<p>Vállat vont.</p> -<p>– Én, – mondta keserüen, – ezentul megint mindig olyan darabot -fogok írni, amelynek sikere lesz.</p> -<p>Monostory vigasztalta. Ugyszólván lelkileg vállon fogta és -fölrázta a kábulatából. Barátilag megszidta, biztatta és -bátorította. Ország hálás volt neki, de fanyarul és szkeptikusan -mosolygott, amikor elváltak. Ekkor rendesen hat óra körül járt az -idő. Monostory ilyen tájban mindennap fölment Jeneyékhez.</p> -<p>Legtöbbször egyenesen a Loli szobájába ment. Loli várta; -mosolyogva ment elébe, jókedvtől ragyogó arccal ültette le, azután -csengetett a teáért. Tíz percig tartott a teázás; azután Monostory -szivarra gyujtott; Loli is többnyire megpróbálkozott egy -cigarettával, <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> de rövid kisérletezés után rendesen -letette. Monostory azután megkérdezte Lolit, mi történt tegnap óta -és Loli beszámolt neki a színházi előadásról, amelyet végignézett, -vagy a koncertről, amelyet végighallgatott, vagy a társaságról, -amelyben volt.</p> -<p>– Igaz, – mondta ilyenkor egyszer, – a szép Steinschneiderné -tegnap azt mondta, hogy meg akarja magát híni.</p> -<p>– Úgy?</p> -<p>Lolinak remegett a szája.</p> -<p>– Remélem, – mondta lesütött szemmel, – hogy ezt a meghivást nem -fogadja el.</p> -<p>– De Lolika… ez most már a harmadik meghivás… ezt igazán nehéz -lesz…</p> -<p>– Kérem, ne fogadja el!</p> -<p>– Megbántom vele. És miért bántsak meg ok nélkül valakit? -Amikor… igazán… a világon semmi ok sincs rá.</p> -<p>– Csak az, hogy én kérem.</p> -<p>Monostory erre megigérte, hogy nem fogadja el a meghivást és meg -fogja bántani a szép Steinschneidernét. Loli azután az iskolai -ügyeiről számolt be. Most már a hetedik gimnáziumba járt; de -magántanuló volt és csak egy-két órára ment be az iskolába. -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> A tanulás ezért néha-néha megakadt. -Ilyenkor Monostory segített. Leült a Loli asztala mellé, elővette a -Loli könyveit, megpróbálta visszaidézni az emlékébe, amit valaha -tanult, vagy megpróbálta a dolgot a könyvből megérteni és mindig -túlsegítette Lolit a bajon. Legkönnyebben ment a segítség ott, ahol -a legtöbb baj volt: a latin dolgozatoknál. Loli az elvi -visszautasítás álláspontján volt a latinnal szemben, Monostory -pedig szerette a latint. Ebből rendesen vita támadt közöttük.</p> -<p>– A latin, – mondta Loli, – ostobaság. Olyan, mint a régi -babonáknak az az egész tömege, amelyet az iskolából is és a -lelkekből is irgalmatlanul ki kell irtani. Természettudományos -műveltség kell.</p> -<p>Monostory mosolyogva hallgatta és egy-két esztendeig tartott, -amíg a latin számára kegyelmet tudott kapni tőle és legalább néhány -latin szerelmes verset megszerettetett vele és egy-két évig -tartott, amíg rábirta, hogy ne legyen irgalmatlan mindazzal -szemben, amit összefoglaló szóval régi babonák tömegének nevezett. -Egyébként nem fáradozott sokat azzal, hogy meggyőzze. Megértette, -hogy Loli is, mint az az egész fiatalság, amely vele egykoru, tele -van elfogultságokkal és hogy az a fiatalság ugyanakkor, amikor azt -hiszi, hogy elvetett minden dogmát, tele van a maga dogmáival. -Megértette ezt, rábízta az időre, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> Loli -dogmáin enyhítsen és boldogan látta, hogyan enged lassanként a Loli -kedves konoksága és hogyan válik Loli olyan felsőbbségessé, de -enyhévé és elnézővé, mint az anyja.</p> -<p>Néha még érte egy-egy meglepetés. Egy délután Buzát Jánosról -volt szó és Loli elmondta, miért érzett eleinte némi szimpátiát -iránta.</p> -<p>– Azért, – mondta nyugodtan, – mert én úgy szoktam az embereket -megnézni, hogy ha férjhez mennék hozzájuk, vajjon milyen gyerekeim -születnének.</p> -<p>Monostory ekkor meghökkenve és idegenkedve nézett Lolira. De -olyan tündöklően tisztának látta a tekintetét, olyan nemesnek és -fehérnek a homlokát, hogy egy legyintéssel elhárította magától a -kedvetlenségét. Szeretik a nagy szavakat, – gondolta, – de csak az -argotjuk más, mint azé a leánytipusé, amely nekem kedvemre való. -Megtanulták azt, hogy a gyermek évszázadában élünk; és ebben a -tulzó és kissé szájas gyerekkultuszukban van még valami -tiszteletreméltó is.</p> -<p>Ezeken az apróságokon kivül semmi sem zavarta meg azt a két -órát, amelyet mindennap együtt töltöttek. Mikor a Loli ügyei már -letárgyalódtak, akkor a Monostory dolgairól volt szó. Loli nagy -érdeklődéssel <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> kérdezősködött a munkájáról, az -olvasmányairól és végül a terveiről, és ilyenkor Monostory -megengedte a fantáziájának, hogy szikrázva emelkedjék a magasságba. -Hátradőlt egy karosszékben, elnézett a messzeségbe és elmagyarázta -Lolinak, hogyan igázza majd le a pénzt; elmondta, hogy néhány év -mulva milliói lesznek; távolba néző, akarattól, vágytól és -fantáziától égő szeme vissza-visszatért Lolihoz; és Loli, aki a -lélegzetet visszafojtva ült vele szemben, csillogó szemmel kereste -a tekintetét.</p> -<p>Fél nyolc tájban Monostory elbúcsúzott. Loli kikisérte, egy -darabig szótlanul nézett a szemébe, azután hosszan megrázta a -kezét. Monostory lement az utcára, meleg szívvel és jókedvüen -sétált egy ideig, azután fölment a vívóterembe és újra kemény és -nagy munkát adott az izmainak. Az izmainak mindig a végső erejét -akarta kivenni; szüksége volt arra is, hogy az összerogyásig -elfárassza magát; de különösen égető szükségnek érezte azt, hogy a -testét rugékonynak, erősnek és fiatalnak tartsa meg.</p> -<p>Kilenc óra tájban lejött a vívóteremből; kellemes fáradtsággal -hazaballagott; otthon várt rá a vacsorája; leült; csöndesen -megvacsorázott, rágyujtott egy szivarra, olvasmányt vett elő, és -mire a szivarnak vége lett, már ágyban volt és csöndesen elaludt. -Mély és <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> nyugodt álma volt; csöndesen és -nyugodtan aludt reggel hét óráig, amikor pontosan fölébredt és -rögtön kiugrott az ágyból, mert az az érzése volt, hogy örvendetes -és sürgős dolgok várnak rá.</p> -<p>Igy teltek a Monostory napjai. Igy élt le három nyugodt és -boldog esztendőt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155"><br /> --155-</a></span></p> -<h2>XI.</h2> -<p>Loli fölállott az íróasztala mellől, a könyvszekrényhez ment, -kivett egy testes művészettörténeti munkát, visszament vele az -íróasztalhoz és lassan lapozgatni kezdett benne. Monostory, aki egy -karosszékbe sülyedten szemközt ült vele, eddig szótlanul nézte. De -amint Loli fölállott és a könyvszekrény felé indult, amint fiatal, -délceg termete lassan kiegyenesedett, Monostory egyszerre fölriadt -gondolattalan álmodozásából. Ahogy Loli járt, ahogyan egy lassú -mozdulattal a karját fölemelte a könyvért, ahogyan visszaült az -íróasztal mellé, – mindebből valami nyugtalanító, valami -fölriasztó, valami riadószerű, – olyan perzselő valami áradt -Monostory felé, hogy Monostory összerázkódott, egyenesre ült a -karosszékében és fölemelte a fejét, mint aki egy támadás ellen akar -védekezni. Azután csodálkozva nézett szét a szobában, amelyben -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> három év óta szinte mindennap eltöltött -két órát. Mi történt ezzel a csendes és nyugalmas szobával? Mi -sustorog benne, mint a parázsló tűz, és mi bujkál a sarkokban, mint -egy nyugtalanító titok?</p> -<p>Loli a balkezére rátámasztotta a fejét és a jobbkezével lassan -lapozgatta a könyvet. Monostory sokáig nézte szótlanul, azután -halkan megszólalt:</p> -<p>– Milyen furcsa, Loli, hogy maga már tizenkilenc éves.</p> -<p>Megdöbbent tőle, milyen remegő, rekedt és tikkadt a hangja. Loli -azonban föl sem emelte a fejét a könyvről; észre sem vette az ő -hangjának a remegését; udvariasan mosolygott és nyugodtan -felelte:</p> -<p>– Hm… mulik az idő.</p> -<p>Tovább lapozott a könyvében. Monostory azt akarta, hogy nézzen -föl.</p> -<p>– No Loli, – mondta, – ugye jó, hogy az érettségi után nem ment -sietve az orvosegyetemre?…</p> -<p>– Igen, – felelte Loli, – a művészettörténet is nagyon szép -dolog.</p> -<p>Fölnézett egy másodpercre.</p> -<p>– És magának abban is igaza volt, – mondta, – hogy a középkor az -emberiség történetének a legérdekesebb része.</p> -<p>Elmosolyodott. Vállat vont. <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>– Sőt attól tartok, – mondta, – hogy a középkor Budapesten -nemsokára divatba fog jönni. Veszedelmesen sok tizennyolc éves -művelt hölgy érdeklődik iránta. De mindegy, – mégis érdekes.</p> -<p>Ujra lenézett a könyvére. Monostory kielégítetlenül és szomjasan -nézte szép, barna fejét. Loli! Itt ül!… Néhány másodpercre -fölnézett volt; – de milyen volt a tekintete! Hová tünt el a -szemének az az olvadó, lágy és édes mélysége, amelyet nem lehetett -megindulás nélkül nézni? Hol van a gyerek-Loli szemének a -tündöklése? Ennek a szép, nagy lánynak hideg, nyugodt és üres a -tekintete, lehűtő és nyugtalanító. Mi veszett el belőle?</p> -<p>Aggódva, elfogódottan és szomjasan nézte Lolit. Loli lapozgatott -a könyvében. A szobában csend volt.</p> -<p>– Tudja-e, – mondta azután Monostory dobogó szívvel, – hogy -egypár hét mulva csakugyan ott hagyom az édes apja intézetét?</p> -<p>– Ah?</p> -<p>– Igen. A hollandiakkal mindent rendbe hoztam. Minden pénzt -megadnak. Körülbelül rendben van a dolog Hollódival is…</p> -<p>– Úgy? Vigyázzon, Hollódi ellensége magának.</p> -<p>– Tudom. Azt az elégtételt egyelőre megszerzem <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> neki, -hogy az ő támogatásától teszem függővé a dolgot. – Paris vaut bien -une messe. – Nem?</p> -<p>– De igen… igen…</p> -<p>Monostory elhallgatott és összeszorított foggal nézett Lolira. -Miért lapozgatja olyan érdeklődéssel azt a könyvet? Miért néz föl -csak egy-egy futó és üres pillantásra belőle? Nem érdekesebb a -könyvénél az, amiről itt szó van? Azt akarom, hogy nézzen föl!</p> -<p>Loli fölemelte a fejét és fölnézett.</p> -<p>– Tudja-e, – mondta, – hogy Buzát bemegy aligazgatónak a Hollódi -bankjába?</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Látja, mégis tehetséges ember.</p> -<p>Monostory megdöbbenve nézett rá. Miért mondta ezt? Hogy jutott -ez eszébe? Összehasonlította őket kettejüket? A szemöldökét -összevonta; a torka kiszáradt; a fejét fölemelte és minden izma -megfeszült, mintha valami hallatlan erőfeszítésre készülne. Loli -vissza akart pillantani a könyvébe. Monostory azonban -megszólalt:</p> -<p>– Látja, Loli, én most fogok bele abba a munkába, amelyre három -év óta készülök. Amit most a kezembe kapok, amit én szereztem meg, -a hollandiak pénzét, egy harmadrangu kis jelzálogbankot, az gyarló -szerszám, jelentéktelen kis instrumentum lesz. De <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> majd -meglátja, mit csinálok én belőle. Majd megmutatom én most, hogyan -kell megtizszerezni és megszázszorozni a pénzt, de nem a Hollódiak -módján, nem úgy, hogy egy szegény országot kiuzsorázzon az ember, -hanem úgy, hogy ahelyett a pusztító árvíz helyett, amely eddig -Magyarországon volt a nagytőke, olyan áradás legyen, mint a Nilusé, -áldásthozó és megtermékenyítő…</p> -<p>Tovább beszélt. Nemes és zengő hangja megmelegedett és -áttüzesedett. A hangja forró lett; a szavai szárnyat kaptak; a -gondolatai repültek. Ha máskor így beszélt a terveiről, Loli -kipirult arccal és lelkesedéstől égő szemmel hallgatta. Most is -figyelt rá.</p> -<p>– Igen, – mondta. – Ez érdekes.</p> -<p>De a szeme hideg volt és közömbös és az arca nyugodt és tiszta. -Monostory minden izmát megfeszítette egy ideig, kétségbeesett -akarattal és elszánt lelkesedéssel beszélt, de azután lassan -akadozni kezdett a hangja és végül elhallgatott.</p> -<p>– No, – mondta Loli érdeklődve, – és azután?</p> -<p>– Semmi sincs tovább, – felelte Monostory.</p> -<p>Csend lett.</p> -<p>– Igaz, – szólt Loli, – hiszen maga haza is utazik egy-két -napra.</p> -<p>– Csak egyre. <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Úgy…?</p> -<p>Újra hallgattak.</p> -<p>– Emlékszik-e Loli, – mondotta azután Monostory elkomorodva, – a -főúrra és a báróra, akikről én egyszer beszéltem magának?</p> -<p>– A fő-úr-ra…?</p> -<p>– A főúr, az papnövendék volt valamikor. Most is reverendában -jár még. Semmi baja, csak időről időre összecsapja a bokáját és a -fejéhez kapja a kezét, mintha azt kiáltaná, hogy csuhaj –?</p> -<p>– Ah igen, emlékszem rá. És a báró?</p> -<p>– A báró egy szegény zsidó, aki megkivánja, hogy őt báró úrnak -szólítsák és aki azt várja, hogy a császár egyszer csak eljön, -lefejeztet mindenkit és akkor övé lesz a Morgenrot boltja.</p> -<p>– Ah… emlékszem. – De hogy jut ez most eszébe?</p> -<p>– Hogyan? Nem is tudom. Talán úgy, hogy én három év óta készülök -rá, hogy hazamegyek, elhivatom a főurat és a bárót…</p> -<p>– És?</p> -<p>– Etetem és itatom őket.</p> -<p>– És?</p> -<p>– És az asztalra könyöklök. És nézem… őket. És nézem… mekkora -távolságra jutottam tőlük. <span class="pagenum"><a name="Page_161" -id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Úgy? Igen…</p> -<p>Mind a ketten elhallgattak. Loli azután fölállott:</p> -<p>– Igen, – mondta, – Országnak igaza van, a maguk tehetsége -odalent egy furcsa életművészetben merült ki. – Ennek az -életművészetnek nagy varázsa van. – De jobb azért onnan lentről -elkerülni.</p> -<p>– Jobb…</p> -<p>Hallgatás támadt. Loli az órára nézett.</p> -<p>– Készül valahová? – kérdezte Monostory.</p> -<p>– Igen. Koncertbe megyek.</p> -<p>– Jó mulatást.</p> -<p>– Jó mulatást magának is. Viszontlátásra.</p> -<p>– Viszontlátásra.</p> -<p>Kezet fogtak és Monostory elment. Másnap hazautazott. Elvégezte -az üzleti dolgait, azután bágyadtan virrasztva megvárta az -éjszakát. Fáradt volt és a szokatlan virrasztást nehezen bírta. De -valahányszor az jutott eszébe, hogy le kellene feküdnie, mindig az -az érzése támadt, hogy a lefekvéssel és az alvással valami -elmulaszthatatlant mulaszt el. A szíve összeszorult és bágyadtan -virrasztott tovább.</p> -<p>Hajnaltájban elment a Vitriol-korcsmába. A gazda álmélkodva -fogadta. Monostory italt rendelt, azután megparancsolta, kerítsék -neki elő a főurat és a bárót. A főúr nemsokára megjelent; kissé -megőszült három <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> év óta; a reverenda rongyokban lógott -le róla, de vídáman bokázott és hetykén kapkodta a fejéhez a kezét. -Később megérkezett a báró is; gyanakodva nézte Monostoryt, de -amikor Monostory báró úrnak szólította, akkor leült az asztalhoz, -evett és ivott és hamarosan megsúgta Monostorynak, hogy a császár -útban van már, mindenkit lefejeztet és akkor övé lesz a Morgenrot -boltja.</p> -<p>Monostory rákönyökölt az asztalra és nézte őket. A szeme égett -az álmatlanságtól, a teste reszketett a bágyadtságtól, kábult -révedezés jött rá, a szíve megtelt csüggedéssel és szorongással és -úgy érezte, hogy testvérei azok, akiket megvendégel.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<h2>XII.</h2> -<p>Monostory másnap ismét Budapesten volt. Délben érkezett meg, -otthon megebédelt, átöltözködött, azután – szokása ellenére – korán -délután fölment a vívóterembe. Nem tudott ellentállni annak a -vágyának, hogy kipróbálja az izmait; látni akarta, el bírja-e még -végezni a teste azt az emberfölötti munkát, amelyet hajdan néha -ráparancsolt; a megelégedettséget, a nyugalmas felsőbbséget, a -testi büszkeséget kereste. Lihegve, zakatoló tüdővel és szívvel el -tudott végezni még mindent; a teste nagyszerű munkájában -gyönyörűsége telt, de amikor felöltözködött, az öltözőszoba -tükrében belenézett a saját szemébe, sokáig nézett magával -farkasszemet és lassan elkomorodott.</p> -<p>A vívóteremből fölment Jeneyhez, a hivatalba. Elmondta neki az -utazásának az eredményét és elmondta <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> neki, hogy az új -részvénytársaság pár nap mulva hivatalosan megalakul és működni fog -és hogy ő a napokban fölkeresi Hollódit, akinek az üzleti -támogatására szüksége lesz. – Helyes, – felelte erre Jeney, – -Hollódi mindent meg fog tenni, hogy az új intézetnek szolgálatára -legyen; és pompás, hogy a dolgok ilyen pompásan mennek; ő gratulál -Monostorynak, még inkább a hollandusoknak és egy kicsit önmagának -is; nagyon boldog, hogy idáig eljutottak…</p> -<p>Monostory szótlanul ült vele szemben és maga sem tudta miért, -fájdalmasan mosolygott. Nem tudott válaszolni; nem tudta sem a -hivatali érintkezésük formális hangját megütni, sem a baráti -érintkezésük régi könnyed és felsőbbséges hangját; révedezve ült a -helyén, gondolattalanul nézett Jeneyre és fájdalmasan mosolygott. -Jeney is elhallgatott és lenézett a földre. Egyszer-kétszer -köhintett, fölemelte a fejét, mintha szólani akarna, azután ismét a -szőnyeget nézte.</p> -<p>Kint sötétedett és ők bent sokáig hallgattak. Jeney végre -fölállott, lesütött szemmel odalépett Monostoryhoz, bizonytalan és -bátortalan mozdulattal megérintette a vállát és halkan és ingadozva -így szólt:</p> -<p>– Kedves Pistám, – nekem volna egy baráti kérésem is hozzád, – -te, tudom, nem fogod félreérteni és meg fogod érteni… <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Elhallgatott. Lesütött rövidlátó szemét bátortalanul fölemelte -Monostoryra.</p> -<p>– Parancsolj, – felelte nagyon csendesen Monostory.</p> -<p>A szíve hevesen vert. A Jeney hangja olyan volt, mintha nagy -távolságból érkezne hozzá.</p> -<p>– Nézd, – mondta Jeney most már ismét lesütött szemmel, – nézd… -Loli időközben nagy lány lett… én ugyan neki teljes szabadságot -adok és ő az idejével úgy rendelkezik, ahogyan akar… és ez a te -irántad való vonzalma és általában a ti barátságtok nagyon kedves -volt, ő rá kétségtelenül hasznos és szellemileg érlelő… de az idő -elmúlt, ő időközben nagy lány lett és…</p> -<p>Megakadt. Rövidlátó szeme újra fölkereste a Monostory beesett -szemét és megzavarodottan siklott le a földre.</p> -<p>– Igen, – mondta Monostory fájdalmas mosollyal, – és…?</p> -<p>– Szóval… az ő jövője érdekében, azt hiszem, helyes volna, ha ez -a te mindennapos… Ez a ti mindennapi találkozásotok elmaradna… Oh, -te nem fogsz félreérteni, – én boldog vagyok, ha te mindennap -megtisztelsz bennünket a látogatásoddal. – De minket. – Nem őt. -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>Hosszú szünet támadt.</p> -<p>– Igen? – kérdezte Jeney.</p> -<p>– Igen, – felelte Monostory szenvedve. – Amint parancsolod.</p> -<p>– Te ugy-e, megérted…</p> -<p>– Tökéletesen.</p> -<p>Monostory fölállott. Beesett szeme hunyorgott, mintha erős fény -érte volna és kézadásra nyujtott keze reszketett. A szavait, úgy -tetszett, nem ő maga mondja.</p> -<p>– Igen, – szólt kábultan, – csak ma még… mert úgy volt… mert -megállapodtunk benne…</p> -<p>– De kérlek; parancsolj.</p> -<p>Monostory lement a sötétedő utcára. Kábultan haladt előre, de -amikor a Jeney-ház elé ért, egyszerre az egész testét megrohanta a -vágynak, az akaratnak, az elszántságnak egy olyan rohama, hogy az -orrlyukai kitágultak, mintha lihegne és hogy az izmai fájni -kezdtek.</p> -<p>Amikor belépett a Loli szobájába, sápadt arcából, sötét szeméből -lángolva lobogott a mámoros, haragos és győzelmes elszántság. Az az -érzése volt, hogy mindenkinek meg kell éreznie azt a mindenre -készséget, annak a halálos nagy erőnek a rettentő és nagyszerű -lehetőségeit, amely belőle kiárad. Loli azonban derülten és -nyugodtan fogadta; az arcán nem vett észre <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> semmit; -nyugodtan leültette, azután tovább foglalkozott a könyveivel és -közömbösen beszélt a középkori építészetről és szobrászatról.</p> -<p>– Nézze, – mondta – nem tudok ettől elszakadni; hihetetlen, hogy -ennek a csodálatos és lezárt művészetnek milyen izgató problémái -vannak.</p> -<p>Monostory megdöbbenve és dermedten bámult rá. Miért beszél így? -Miért nem néz föl reá? Miért érdekli minden más, csak az nem, hogy -ő sápadtan ül itt vele szemben és a nyelvét harapja szét -tehetetlenségében?</p> -<p>Nagy bágyadtság jött rá. Hátradőlt a karosszékében, behunyta a -szemét és úgy érezte, jó volna meghalni.</p> -<p>Loli nem nézett föl rá. Lassan cigarettára gyujtott, kis -füstkarikákat eregetett le a könyv felé, amely előtte volt, azután -szétfujta a füstkarikákat és figyelmesen nézte a könyvben levő -fotografiákat.</p> -<p>Monostory összeszedte magát. Összeszorította a fogát, egyenesre -ült és lassan előrehajolt.</p> -<p>– Mit csinált tegnap Loli? – kérdezte csendesen.</p> -<p>Loli egy pillantásra fölnézett.</p> -<p>– Tegnap… hm? délután kint voltam a jégen.</p> -<p>– Délután is? <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p>– Igen. Megbeszéltem Buzáttal. Ő délben csak későn jöhet. -Kitünően korcsolyázik.</p> -<p>– Úgy?</p> -<p>Loli tovább eregette a kis füstkarikákat a könyvre, azután -szétfujta őket és figyelmesen nézte a gótikus templomokat, -amelyeknek a fotografiái előtte voltak. Megrázta a fejét.</p> -<p>– Multatuliban az van valahol, – szólalt meg energikusan, – hogy -egy gótikus székesegyház olyan, mint egy ima. Csak imádkozó ember -építhette. De akik ezeket építették és kifaragták, azok éppen úgy -lehettek hitetlen emberek is; helyesebben csak egy hit volt bennük: -a maguk művészetébe vetett hit. – Abba, amit mi primitivnek látunk, -szoborba, képbe, mi csak belemagyarázzuk a naivságot, vagyis a -hitet…</p> -<p>Monostory nem felelt. De amikor Loli tovább beszélt, akkor -összeszedte minden erejét és válaszolt neki. Vitatkozott vele. A -feje fájni kezdett attól a szörnyű erőfeszítéstől, hogy soha sem -hallott szépségü dolgokat, sohasem hallott szépen mondjon el. Loli -azonban csak néha nézett föl; a tekintete azután közömbösen siklott -vissza a könyvére; nyugodtan felelgetett, nemsokára új cigarettára -gyújtott, gyorsan egymásután eregette a kis füstkarikáit, azután -szétfújta őket.</p> -<p>Az idő lassan és fájdalmasan telt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Tudja-e, – kérdezte később Monostory, – kivel találkoztam -tegnapelőtt?</p> -<p>– Kivel?</p> -<p>– Steinschneidernével.</p> -<p>Visszafojtotta a lélegzetét és félig lehunyt szempillái alól -reszketve nézett Lolira.</p> -<p>– Óh, – mondotta Loli, – az örök Steinschneidernével. Hát az még -megvan? Mit mondott?</p> -<p>– Hogy menjek el hozzá.</p> -<p>Loli megbiccentette a fejét.</p> -<p>– Szívós egy matróna, – mondta komolyan.</p> -<p>– Hát elmenjek? – kérdezte Monostory.</p> -<p>Alighogy kimondta, elszégyelte magát. Loli fölnézett rá és -vállat vont:</p> -<p>– Ha kedve van rá, – mondta, – ha csakugyan kedve van rá –?</p> -<p>Monostory elpirult szégyenletében és lehajtotta a fejét. Az idő -félnyolc felé járt. Monostory fölállott. Az az érzése volt, hogy -eddig rossz úton járt, most visszatér a helyes útra, most döntésre -visz mindent, most visszahódít mindent.</p> -<p>– Loli, – mondta rekedten, de keményen, – én most elmegyek. És -ha maga is úgy akarja, mint az édesapja, akkor egyhamar nem jövök -vissza.</p> -<p>– Tessék? <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>A Loli szeme kitágultan, bámulva emelkedett föl Monostoryra.</p> -<p>– Az édes apja, – mondta Monostory, – úgy találja, hogy illetlen -dolog, ha én mindennap órákat töltök el itt. Mert maga nagy lány -lett és…</p> -<p>– Nohát ez már mégis…!</p> -<p>Loli fölugrott. Monostory sötéten lángoló szemmel nézett rá. A -szeméből sziporkázva és pattogva sustorgott a könyörgése, a -reszkető és esdeklő vágyódása és a türelmetlen és szomjas -imádata.</p> -<p>– És az édes apjának, – mondta, – igaza is van. Ha csak… ha -csak…</p> -<p>Nem tudta befejezni. Loli toppantott egyet, sietve elindult, -elhaladt mellette, kiment a hallba és lekiáltott:</p> -<p>– Itthon van a papa?</p> -<p>– Itthon van, – felelte egy hang.</p> -<p>Loli erre visszasietett az ebédlő felé és a dohányzóban -megtalálta az apját és az anyját. Monostory elámultan és kábultan -követte.</p> -<p>Loli megállt az apja előtt.</p> -<p>– De kedves, jó, öreg, bölcs papám, – mondta bevezetés nélkül, – -mi jut neked eszedbe!</p> -<p>– Mi az? – kérdezte meghökkenve Jeney.</p> -<p>– Hogy most akarod egyszerre szabályozni az én szabályozatlan -életemet. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Jeney ránézett Monostoryra.</p> -<p>– Ah úgy! – mondta kedvetlenül.</p> -<p>Vállat vont.</p> -<p>– Hiszen én nem bánom… tehetsz, amit akarsz… de nagy lány -lettél…</p> -<p>– De kedves, jó papám, légy nyugodt, én pontosan fogom tudni, -mikor lesz helyes megállapodni a barátaimmal abban, hogy ezentúl ne -látogassanak meg mindennap…</p> -<p>– Jól van. Én csak…</p> -<p>– Sőt a megnyugtatásodra kijelenthetem, hogy a kedvedért még -ugynevezett jó híremre is vigyázok legalább annyira, hogy abban a -jövőben, amelyet te óhajtva vársz, akárkinek elszámolhassak -vele.</p> -<p>Jeney fölkelt, megveregette a Loli arcát, azután jobbról és -balról megcsókolta.</p> -<p>– Jól van, te bolondos, – mondta, – hát csináld azt, amit -akarsz.</p> -<p>Monostory dermedten és szégyenkezve állott. Mi történt itt? Ezt -várta ő? Ezt a felsőbbséges és nyugodt tárgyalást? Ezt a közömbös -és tárgyilagos elintézést? Azt, hogy Loli csak függetlenségét -akarja majd pattogva, de indulat nélkül megvédeni? Ezt várta?</p> -<p>Megrezzent és bizonytalan, szinte részeg szemmel odafordult… -hová?… odafordult, ahonnan egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> meleg szempár némán és -beszédesen, felsőbbségesen, de dús és áradó részvéttel tapadt rá az -arcára. Jeneyné nézett rá megindult, mélységesen szánakozó és -aggodalmasan kérdező tekintettel. A szeme olyan volt, mint a -lányáé; nem volt olvadó és tündöklő, mint hajdan a Lolié, nem volt -üres és hideg, mint a Lolié mostanában; két tudó és látó meleg, -gyöngéd és jósággal teli asszonyszem volt, amely most halkan és -aggodalmasan tapadt rá és ijedten, gyöngéden és aggódva kérdezett -valamit. Mit…?</p> -<p>Monostory összerázkódott, egy-két mentegetőző szót mondott, -azután elment. Fázás jött rá és didergett. És reszketett a -szégyenkezéstől és a megalázottságtól.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<h2>XIII.</h2> -<p>Ezután három rettenetes napja volt. Nyögve viaskodott magával. -Reszketve akart legyűrni magában minden indulatot és remegve -próbált talpon maradni. De a fájdalom és a vágyódás olyan irtózatos -erővel rohanta meg újra meg újra, hogy fájdalmas gőggel fölemelt -fejét szenvedve kellett megint lehajtania.</p> -<p>A harmadik nap délutánján nem bírta tovább. A teste, a lelke, -minden idegszála úgy tele volt fűtve harcos elkeseredéssel és száz -halálra elszánt erővel, hogy az az érzése támadt: semmi ellent nem -állhat neki. – Ki az, akit most nem győzhet le? Mi az, amit most -nem hódít meg?</p> -<p>Reszketve állott meg a Jeney-ház előtt, fölemelte a fejét és -belépett. A portás elébe jött a páholyából és <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> -hajlongva köszönt neki. Ő intett egyet a fejével és tovább -indult.</p> -<p>– Loli kisasszony, – mondta erre a portás, – nincs itthon.</p> -<p>Monostory értetlenül nézett rá.</p> -<p>– Nincs? – kérdezte azután elsápadva.</p> -<p>– Nincs, nagyságos úr.</p> -<p>Monostory mozdulatlanul állott egy másodpercig, azután ismét -mereven biccentett egyet a fejével, megfordult és elment. Mereven -ment előre, nagy erőfeszítéseket tett, hogy egyenesen és feszesen -járjon és ekkor eszébe jutott a Jeneyné tekintete. Két meleg, -gyöngéd és jósággal teli asszonyszem, amely halkan és aggodalmasan -tapadt rá és ijedten, gyöngéden és aggódva kérdezett tőle -valamit.</p> -<p>Mit? Nem ezt e: – Szegény ember, mi lesz most belőled? – Nem ezt -e?</p> -<p>Lázasan gázolt előre, fölkereste Országot és elvitte inni. -Ország csodálkozva és aggódva nézett rá, de nem kérdezett tőle -semmit, hanem vele ment és késő reggelig csendben ivott vele. -Monostory másnap délelőtt nem ment be új irodájába. Délig aludt és -amikor délben fölébredt, italt hozatott magának és otthon, a -lakásán inni kezdett. Féktelen dühvel ivott. Mindenáron meg akart -részegedni, de az ital, amelytől elszokott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> csak -kínozta és nyugtalanná tette. A józansága egyre fájdalmasabbá vált, -a fájdalma egyre hangosabbá, öt óra tájban fölugrott, reszketve -felöltözködött és elindult Jeneyékhez.</p> -<p>Loli otthon volt, nyugodtan és barátságosan nyujtott kezet neki, -azután teát töltött be és cigarettázva járt-kelt a szobában. -Monostory komoran nézte. Milyen nyugodt és derült, szép, nagy lány. -– Miért ilyen nyugodt és derült? – Miért nem néz rá és miért nem -veszi észre, hogy ő gyűlölettel és elvadultan, reszketve és véres -szemmel bámulja? Miért nem emeli föl a kezét, hogy elvadult arcára -nyugalmat simítson és vérbeborult szemét hüsítse? – Hol van az a -kéz… hol van a Loli erős és bátor gyerekkeze, amely olyan elszántan -és olyan gyerekvakmerőséggel nyult bele az ő életébe?</p> -<p>A Loli kemény gyerekkezéből fehér és puha asszonyi kéz lett. A -gyerek-Loliból egyszerre nagy lány lett: egyik napról a másikra -asszonyi érettségü, derült szűz lett; és a Loli szerelméből, a -gyerek-Loli rajongó és türelmetlen, elszánt és kislányosan -tolakodó, hangos és könnyes kis szerelméből mi lett? – Monostory -vérbeborult szeme szenvedve, szomjazva és kutatva bámult Lolira. -Mikor lett vége a Loli könnyes és hangos kislányszerelmének? Mikor -volt <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> az a nap, amikor egyszerre megszünt? -Hogyan szünt meg: lassan aludt-e ki, vagy egyet lobbant és az egyik -estéről a másik reggelre vége volt? – Monostory összeszorította a -fogát és fájdalmas töprengéssel bámult a derült, nyugodt, mosolygó -és szép Lolira. Milyen más volt ezelőtt három évvel. Ezelőtt két -évvel… eggyel… még egy hónappal ezelőtt is. Mikor változott meg? -Mikor siklott ki az ő kezéből a Loli lelkendező és drága -leányszerelme? Melyik volt az a gyűlölt nap? Melyik volt az az -átkozott óra? Milyen hibát követett ő el? Mit mulasztott el?</p> -<p>Vérbeborult és komor szemmel nézte Lolit. És amint komoran nézte -és amint hallgatva rágta a maga töprengését és kétségbeesését, a -szíve egyre hevesebben vert és a vére egyre forróbb hullámokban -ömlött a szíve felé. Milyen szép ez a leány, – irgalmas Isten, -milyen szép, – milyen csillogó érettségü, milyen hamvasan duzzadó, -milyen nemesen asszonyi. – És – ezt – el – kell – most -veszíteni?</p> -<p>A Monostory testét és lelkét a lángoló akaratnak egy olyan -görcsös rohama támadta meg, hogy az izmai reszkettek és a feje -megfájdult. Fölállott.</p> -<p>– Loli, – mondta, – én tegnap délután is itt voltam… Arról -akartam magával beszélni…</p> -<p>– Ah, igen, – szólt közbe Loli, – bocsánat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> Nem -voltam itthon. A jégen voltam… Megigértem Buzátnak.</p> -<p>Monostory megdöbbenve nézett rá.</p> -<p>– Kinek? – kérdezte rekedten.</p> -<p>– Buzátnak.</p> -<p>Monostory megrázta a fejét, mint aki támadásra készül.</p> -<p>– Loli, – mondta halk, de csattanó és éles hangon, – maga nagyon -sokat van együtt ezzel az Buzáttal.</p> -<p>Loli ránézett és vállat vont.</p> -<p>– Sokat? – kérdezte könnyedén. – Igaz, én majd mindennap együtt -vagyok vele. Néha kétszer is. De –?</p> -<p>Újra vállat vont, mintha azt akarná mondani: miért ne. -Monostorynak ekkor kigyulladt a dühe. – Buzát? Ez a rongy fickó? Ez -volna az, akivel meg kell mérkőznie? – Hátravetette a fejét; az -agyát elöntötte a gőgnek és a dühnek a mámora; egy másodpercre -olyan volt, mintha karnyujtásnyira tőle ott volna a Buzát előkelő -és csinos feje, egy másodpercre olyan volt, mintha pezsgőtócsás -asztal mellett ülne és mintha ökölbeszorított kezének mindjárt -pezsgősüveg nyaka után kellene kinyúlnia, hogy egy röhögő és -szennyes <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> társaságot szétverjen… elborult szemét -összehúzta és ingerült hangon megszólalt:</p> -<p>– Miért ne? Mert ez a Buzát előttem zavarodottan és szégyenkezve -süti le a szemét. Mert tudja, hogy előkelő és csinos fejébe én -belelátok és mert a szégyenkezésével nekem be kell vallania, hogy ő -is szegény fickónak, bátor, de buta csalónak tartja magát.</p> -<p>Loli nagy szemmel fordult Monostory felé és kipirultan kiáltott -közbe:</p> -<p>– Nem! – Nem… Ez, bizonyos vagyok benne, tévedés.</p> -<p>A Monostory hangja fölharsant és megdördült:</p> -<p>– Kivülről úrra maszkírozza magát. De belül egy szegény -kupecivadék ijedt lelke reszket benne. A tudóst játsza; – csak -szorgalmas gondolattolvaj. A szónokot játsza; – elsápad és reszket, -amikor beszélni kezd és két hétig tanulja a rögtönzött beszédeit. -Született vezért játszik, de született közkatona. Született -csatlós. Született szolga. Sima és ügyes lakáj. És ezt ő is tudja; -tudja, hogy ezért boldogul; és remeg tőle, hogy egyszer csak mások -is megtudják. Nincs egy győzelmes félórája, nincs egy mámoros -perce, gyáva tolvaj, reszkető szegénylegény; – előttem didergő, -fogavacogó és szégyenkező, mint a szolga az ura előtt és mint a -földhözragadtság a géniusz előtt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>Befejezte. Loli lassan közeledett feléje. A szája nyitva volt; a -szeme kitágult; az arca kipirult. Mire Monostory elhallgatott, ő -ott állott szorosan előtte és fölindultan, magánkívül, lihegve -rákiáltott:</p> -<p>– Ez hazugság. – Ez hazugság.</p> -<p>Monostory letekintett rá. És a kigyulladt nagy leányszemnek lágy -és meleg mélységeiben most meglátta reszketve és tündökölve -fölbukkanni azt az édes és csillogó tüzet, amely az ő számára olyan -kétségbeejtően kialudt. És amint így lenézett rá és belenézett -kigyulladt szemébe, amint nézte tüzelő arcát és lihegő száját, -egyszerre föllángolt benne egész kétségbeesett vágyódása, – ez a -reménytelen, esztelen, alkonyati vágyódás, a szeme elborult, -reszketve fogta két kezébe a Loli tüzelő arcát, lehajolt hozzá és -lihegő, nyitott ajkát életében először, gyötrő szomjúsággal -megcsókolta.</p> -<p>Loli megdöbbenve vergődött a kezei között; nem tudta elég -gyorsan elvonni a száját; de a hosszú csók alatt elfehéredett az -arca; és amikor az ajka kiszabadult, teljes erejével ellökte -magától Monostoryt.</p> -<p>Monostory hátrált egy-két lépést és szédülve nézett Lolira. Loli -még mindig menekült előle és elfehéredett arca torzult volt az -utálattól. Monostory fölemelte a két karját, mint aki könyörögni -akart. <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>– Menjen, – mondta ekkor Loli reszketve – menjen. És ivott -is.</p> -<p>Monostory szólni akart.</p> -<p>– Menjen, – mondta Loli türelmetlenül.</p> -<p>Összerázkódott az undortól. Monostory véres szemmel nézte -utálattól fehéren vonagló arcát; lassan lehajtotta a fejét és -elment…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<h2>XIV.</h2> -<p>Az éjszakát Országgal töltötte el. Másnap megint délben ébredt -és délben, otthon a lakásán inni kezdett. Délután öt órakor úgy -érezte, nem maradhat tovább otthon és tennie kell valamit. Valami -dolga is volt mára… Lement az utcára és eszébe jutott, mi a dolga: -ma kell fölmennie Hollódihoz.</p> -<p>Fölment. A bank óriási épülete csendes és üres volt már, de az -első emeleten égtek a lámpák. Monostory ide ment föl. Rögtön -bejelentették Hollódinak.</p> -<p>Hollódi fölkelt az iróasztalától és mind a két kezét -kinyújtotta, amikor elébe jött. A szavai úgy következtek -egymásután, mintha drágagyöngyöket rakna le aranylapokra, de az -egész embert a maga hallatlan fontosságának a biztos tudatán kívül -ebben a percben nyilvánvalóan az a vágy hatotta át, hogy elbűvölő -legyen. <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Én nagyon örülök, – mondta csendesen és melegen, – hogy módom -lesz önnel együttműködni.</p> -<p>Monostory lenézett rá. Látta sárga kis szemében az öröm -fölvillanását és fontos személyén zsíros ragyogással látta -szétterülni azt az elégedettséget, hogy valamilyen módon – ha -másképpen nem, egyelőre a szeretetreméltóságával és a -szolgálataival – mégis győzedelmeskedik. Lenézett rá és föllobbant -benne a gőg és a harag. Komoran hallgatott.</p> -<p>– Én nagyon örülök, – mondta Hollódi még egyszer.</p> -<p>– Én nem, – felelte erre Monostory komoran, halkan és -gőgösen.</p> -<p>Úgy érezte, hogy haldokló harcos, aki végső erejével még vág egy -halálosat a zászló büszke becsületéért. – Hollódi előbb kételkedve -nézett rá, mintha nem bíznék a fülében. Monostory azonban komoran -és fenyegetően nézett le rá. Hollódi erre elsápadt és egy -tehetetlen mozdulattal, hangtalanul nyitotta ki az ajkát. Monostory -fenyegetően nézett le rá, azután megfordult és elment.</p> -<p>Az éjszakát együtt töltötte Országgal. Dühödten ivott. Ország -sápadtan és égő szemmel nézte. Hajnaltájban Monostory fölforró -dühvel rárivallt:</p> -<p>– Hogy merészel így nézni rám? <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Ország vállat vont:</p> -<p>– Nem is önt nézem, – mondta csendesen. – Hanem megint a -sorsát.</p> -<p>– Hogy mer maga…! Mit mer maga…! Mit tud? Mit lát? Irócska. -Irkáló emberke. Népszerücske. Fecsegő. Kontár.</p> -<p>Ország vállat vont.</p> -<p>– Az egyik korrektorunknak, – szólt csendesen, – ma megigértem, -hogy új állást szerzek neki. Pár hét múlva el kell mennie, hogy -helyet csináljon az ön számára.</p> -<p>Monostory szikrázó szemmel nézett rá és egy másodpercig úgy -tetszett, le fogja ütni. De azután szótlanul lehajtotta a fejét, -hallgatott és csendesen mondta:</p> -<p>– Menjen el innen. – Nem akarom sajnáltatni magamat. – Ne -sirasson itt engem.</p> -<p>– Nem önt siratom.</p> -<p>– Kit?</p> -<p>– Senkit… mindenkihez elválaszthatatlanul hozzátartozik a sorsa. -De ha siratok valakit, – magamat siratom.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Elzüllök. <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>Monostory összeráncolta a homlokát és komoran és kérdően nézett -Országra.</p> -<p>– Nem tudja? – kezdte Ország. – Megint nagy sikerem volt. Ma egy -hete játszották először az új darabomat.</p> -<p>– És?</p> -<p>– Rongy. – És soha többé nem merek valami jó és tiszta dologgal -megpróbálkozni. – Ezentúl is mindig sikerem lesz.</p> -<p>Sokáig hallgattak, azután Monostory újra ivott. Mindenáron meg -akart részegedni. Öntötte magába az italt és lázasan nézett körül. -– Hogyan támaszthatna föl valami rettentő zúgást, valami süketítő -robbanást, valami pusztító dübörgést…? Egy himnuszt az Éjszakának! -Rongyosok miséjét! Részegségnek ordítását és fájdalomnak üvöltését! -– Fölállott; elborult szemmel körülnézett és eltelt dühvel az -emberek ellen és a város ellen. Egy görcsös rándulással megfogta a -pezsgőspalack nyakát; úgy volt, hogy mindjárt rohamra indul itt az -emberek ellen; úgy volt, hogy kiver mindenkit; de egyszerre -végigfutott rajta a józanságnak egy borzongása, szégyenkezve és -undorodva dobta el a palackot a kezéből, összerázkódott és -kiment.</p> -<p>Ország utána sietett. Kint még éjszaka volt. Monostory elborult -szemmel nézte az éjszakai várost. <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Hogy utálom, – mondta halálos fáradtsággal, – hogy utálom ezt -a várost.</p> -<p>Ország szólni akart, de Monostory megrázkódott és egy -mozdulattal elhallgattatta.</p> -<p>– Inni akarok, – mondta rekedten, – gyerünk a Postagalambba.</p> -<p>Elmentek a Postagalambba; leültek és pálinkát ittak. -Rosenstrauch bácsi előbb csodálkozva kiszolgálta őket, azután -odaült hozzájuk. Monostory dühödten ivott, azután pálinkával és -szivarral kínálta meg Rosenstrauch bácsit. Rosenstrauch bácsi -fölemelte a pálinkás poharat, a szája összecsúcsorodova remegett, -kéjtől vonaglóan csattant néhányat, a szeme könnybe lábadt az -élvezettől, azután mennyei gyönyörtől szinte hörögve lehajtotta a -pálinkát. Monostory elbámulva nézte. Rosenstrauch bácsi erre -átvette a szivart. Levágta a végét, azután belefogta remegő kezébe. -Szinte dédelgette, úgyszólván ölelgette a szivart. Az arca kéjben -úszott; az ajka előrecsúcsorodott; a torka nyelt; remegő kézzel -rágyújtott a szivarra és lassan eregette a füstöt. Az arca olyan -volt, mintha imádkoznék.</p> -<p>Monostory álmélkodva nézett rá.</p> -<p>– No, – mondta azután, – hát most már szabad?</p> -<p>– Szabad! – felelte Rosenstrauch bácsi. – A <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> -professzor két héttel ezelőtt nézett meg és azt mondta, hogy most -már szabad.</p> -<p>Monostory egy futó pillantással ránézett Országra. Ország -lesütötte a szemét.</p> -<p>– Úgy? – kérdezte Monostory. – Hát most már egészséges -eszerint?</p> -<p>Rosenstrauch bácsi remegő kézzel emelte föl a szivarját és -gyönyörtől reszketve szívott belőle egyet. Belemosolygott a -füstbe:</p> -<p>– Volt néhány rohamom az utóbbi időben, de az nem tesz semmit. -Sokkal jobban vagyok. Ha csak iszik az ember: félgyógyulás.</p> -<p>Monostory megint gyors pillantást vetett Országra. Ország -lesütötte a szemét. Monostory erre ismét inni kezdett. Dühödten -döntötte le a torkán a pálinkát, de nem tudott megrészegedni tőle. -Odafordult Rosenstrauch bácsihoz:</p> -<p>– Öreg, – mondta hirtelen, – ivott-e már étert?</p> -<p>– Nem is fogok ebben az életben, – felelte mosolyogva -Rosenstrauch bácsi.</p> -<p>Monostory félig lehunyta a szemét, az orra remegve szítt be egy -édeskés illatot, a szája nagy lélekzettel itta egy páratlan ital -láthatatlan és csodálatos gőzeit. <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– Ah, – mondta megborzongva, – az jó lehet. – Megrészegedni -tőle. – Megrészegedni tőle.</p> -<p>Vágyódástól eltorzult arccal bámult a levegőbe. Ország -meghökkenve nézett rá. Sokáig hallgattak. Rosenstrauch bácsi végre -a pálinka felé intett és csendesen megszólalt:</p> -<p>– Nekem ez is jó.</p> -<p>Monostory fölrezzent.</p> -<p>– No öreg, – mondta komor derüvel, – hát akkor igya.</p> -<p>Töltött Rosenstrauch bácsinak és Rosenstrauch bécsi a kéjtől -szinte vacogó foggal ivott. Monostory komoran és szótlanul ivott -vele. Rosenstrauch bácsi beszélgetni akart. Ravaszul pislogott egy -ideig, azután megszólalt:</p> -<p>– A léleknek valamikor szárnya volt és fent repült az istenek -útján…</p> -<p>Monostory elborultan nézett föl reá.</p> -<p>– Csend, – szólt rá komoran. – A maga fajtája ne merje a -nyelvére venni görög bölcsek álmait. A maga fajtája a földhöz tapad -és annak a szerelmese, ami hitvány és alacsony.</p> -<p>Rosenstrauch bácsi ijedten és sértődötten hallgatott el. -Monostory maga elé bámult, sokáig hallgatott, azután fölnézett, -mint aki álomból ébred föl, megnézte <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> a Rosenstrauch bácsi -ijedt arcát, sötéten elmosolyodott, ivott és így szólt:</p> -<p>– A lélek? Minek magának ahhoz Plato? Ott van Majmuni.</p> -<p>Rosenstrauch bácsi földerülten kezdett pislogni.</p> -<p>– Tudja, mit tanít a lélekről? – kérdezte Monostory. – A lélek -olyan erő, amely el is pusztulhat. Megvan benne az a lehetőség, -hogy tökéletesedjék és halhatatlanná legyen. De tönkre is -mehet.</p> -<p>Megnézte Országot, megnézte Rosenstrauch bácsit, sötéten -bólintott néhányszor, azután keserű derültséggel mondta:</p> -<p>– Három lélek, amely halhatatlanná lehetett volna. – Elzüllött -emberek, akik elköltötték a lelkük halhatatlanságát.</p> -<p>Töltött Rosenstrauch bácsinak azután ő is ivott. Azután újra -töltött és megint ittak. Kint bágyadtan és elkésve virradt fel a -szürke téli reggel; a Rosenstrauch bácsi keze egyre jobban -remegett; könnyben úszó szeme kidülledt; és amikor nem is ivott, a -torka egyre lázasabban nyelte a vágyódás száraz kortyait. Ország -végre fölállt és menni készült. Rosenstrauch bácsi ekkor sietve -emelt egy teli poharat előre csucsorított ajka felé. Remegő keze -azonban megállott útközben; a pohárból előbb kicsordult az ital, -azután halk <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> koppanással a pohár is leesett a -földre. Rosenstrauch bácsi két hörgő, nagy lélegzetet vett, könnyes -és kidülledő szeme mintha ki akart volna pattanni az üregéből, -homlokán a vastag erek vonaglottak, meghajlott teste lefordult a -székről és lezuhant a földre. Két másodperc mulva halott volt.</p> -<p>Monostory fölállott, lenézett rá és elbiggyesztette az -ajkát.</p> -<p>– Egy lélek, – mondta csendesen, – amely eljátszotta a maga -halhatatlanságát.</p> -<p>Azután Országgal együtt csendesen elment. – De másnap hajnalban -újra ott volt; és harmadnap is; és negyednap is, és azontúl mindig. -–</p> -<p class="center">*</p> -<p>Dühödten kereste a részegséget; és el-elbotolva, néha meg is -találta. Szörnyű utakon járt, el-elbotlott; megnyugodott és -beszennyeződött; a géniusz ragyogása lassan eltünt nemes -homlokáról, és kínzott és elfáradó teste lassan megért rá, lassan -készült rá, hogy egy süket órában elhívja a halált.</p> -<p class="center">– <i>Vége</i>. –</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td> -<td>is lehelett</td> -<td>is lehetett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_65">65</a></td> -<td>forró hálávalt</td> -<td>forró hálával</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td> -<td>Ot óra</td> -<td>Öt óra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_163">163</a></td> -<td>XI.</td> -<td>XII.</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A szentlélek lovagja, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZENTLÉLEK LOVAGJA *** - -***** This file should be named 62681-h.htm or 62681-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/8/62681/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - -</pre> - -</body> -</html> |