diff options
Diffstat (limited to 'old/62681-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62681-0.txt | 5101 |
1 files changed, 0 insertions, 5101 deletions
diff --git a/old/62681-0.txt b/old/62681-0.txt deleted file mode 100644 index fb0037b..0000000 --- a/old/62681-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5101 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A szentlélek lovagja, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A szentlélek lovagja - -Author: Lajos Biró - -Release Date: July 17, 2020 [EBook #62681] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZENTLÉLEK LOVAGJA *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -_A szentlélek lovagja_ - -BIRÓ LAJOS KÖNYVEI: - - -=1. Regények= - - A diadalmas asszony 3.– - Nyári zivatar 3.50 - - -=2. Elbeszélések= - - Ciklámen 3.– - Kunszállási emberek 3.50 - A fekete ostor 3.50 - Marie és más asszonyok 4.– - Huszonegy novella. 2. kiadás 4.– - - -=3. Szindarabok= - - 1913. Történelmi színmű 3 felv. - Az utolsó csók. (Egy szegény ifju története) 3 felv. 2.50 - Tavaszi ünnep. Dráma 3 felv. 3.– - A rablólovag. Színjáték 3 felv. 3.– - Sárga liliom. Színmű 3 felv. 3.– - A cárnő. Irták _Biró Lajos_ és _Lengyel Menyhért_. Színjáték 3 felv. 3.– - -Singer és Wolfner kiadásai - -Budapest, VI. ker., Andrássy-út 16. sz. - - -_Biró Lajos_ - -_A szentlélek lovagja_ - -_Budapest 1914_ - -_Singer és Wolfner kiadása_ - -_VI., Andrássy-út 16._ - -_Minden jogot fenntartunk_ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA - - - - -I. - -Monostory rákönyökölt a márványasztalra, amely meg volt rakva -pezsgősüveggel; egy pisszenéssel elhallgattatta a cigányt a háta mögött; -elborult szemének egy másodpercnyi ingadozása után kikereste mulató -társai közül a legkülönbet és csendesen megszólította: - -– Mondd, János fiam, buta vagy? - -Az aposztrofált Buzát János meghökkenve emelte föl a fejét. Monostory -nyugodtan ismételte: - -– Mondd: buta vagy? – Mondd! Mondd, hogy buta vagy; mondd, hogy tök -vagy… - -A hangja ingerült lett, fenyegető, mint egy oroszlán dörmögése: - -– Ne kapkodd a fejedet, édes fiam, mert én belelátok ám. Én tudom, édes -jó fiam, hogy mi van benne… Nekem hiába nyalod magadat kivülről angol -lordra, belül egy szegény kupecivadék ijedt lelke reszket benned. Nekem -hiába adod a tudóst, én tudom, hogy csak szorgalmas ujságolvasó vagy, -azzal szédíted ezeket a szamarakat, akik szorgalmasan még ujságot sem -tudnak olvasni. Nekem hiába adod a nagy szónokot, én látom, hogy -elsápadsz és reszketsz, amikor beszélni kezdesz; és én tudom, hogy két -hétig tanulod a rögtönzött beszédeidet. És én nekem hiába adod a -született vezért, én tudom, hogy született közkatona vagy, született -csatlós, született szolga, sima és ügyes lakáj. És én belátok a fejedbe -és tudom, hogy ezt te is tudod; tudom: remegsz tőle, hogy egyszer csak -kisül; tudom: nincs egy győzelmes félórád; tudom: nincs egy mámoros -perced. Ezért tehát, édes fiam, ha én azt kérdezem tőled, buta vagy-e, -akkor ne kapkodd a fejedet, hanem hajtsd meg, és felelj rendesen és -engedelmesen, amint illik: igenis, István bátyám, buta vagyok. - -Monostory befejezte a beszédét. A beszéd azonban még a pezsgősüvegek -között és éjfél után is nagyon kíméletlen volt. A társaság nem nevetett, -hanem csendben lázadozott és boldog zúgással fogadta azt a választ, -amelyre egyikük rátalált: - -– Pista bácsi, részeg vagy. - -Helyeseltek, nevettek, ütötték az asztalt, tusst parancsoltak a -cigánynak és tíz hang variálta a választ: - -– Pista bátyánk berugott! Monostory István részeg, mint a tök. -Dicsőséges atyánk leszopta magát: - -Monostory azonban fölugrott; kirugta maga alól a széket, meghajlott -teste úgy egyenesedett ki, mintha acélból lett volna és fáradt száján -harsány kiáltás csattant ki: - -– Csend! - -Csend lett. A cigány is rögtön elhallgatott. Monostory félresimította a -homlokából fehér szálakkal átszőtt fekete haját, elborult szeme -szikrákat szórt; körülnézett a társaságon, amely kényelmetlenül és -rosszat sejtve lapult meg a tekintete alatt, és tiszta, meleg és csengő -hangon mondta: - -– Ti nyálasok és nyálkáslelküek, ti szomjas nyakalók és tisztátlan -berugók, mit tudjátok ti azt, milyen viszonyban vagyok én a -részegséggel. Mit tudjátok ti azt, hogy én meg tudok részegedni egy -korty ital nélkül, ha úgy jön, és hiába öntöm le magamba a világ minden -italát, ha idebent józanság, szomorúság és bánat lakik. Mi tudjátok ti, -hogy én már öt napja akarok hiába lerészegedni, és mit tudjátok ti, -miféle italokat iszom én hajnaltájban, amikor ti piszkosan horkoltok -piszkos ágyaitokban. - -Egy másodpercnyi szünetet tartott. - -– De mert ezt nem tudjátok, – folytatta azután csendesebben és -szigorúbban, – nem tudhatjátok azt sem, mit tesz az, hogy én most -veletek vagyok és sokszor hajnalig tűröm a hitvány közelléteteket. – -Minthogy pedig szemetek van, de nem láttok, minthogy… - -Megakadt. Egy másodpercre megtörten, lehunyt szemmel hanyatlott le a -feje a mellére. De azután fölkapta a fejét és magából kikelten, -kigyulladt arccal és mámorosan ordította: - -– Minthogy nem látjátok a géniusz ragyogását a homlokomon; minthogy -továbbá nem ismeritek az áhítatot; mithogy tiszteletlen, arcátlan -plebejus röhögők vagytok, – én titeket, gyáva had, a szentlélek nevében, -amelynek lovagja vagyok, meg foglak fenyíteni… - -Az arca lángolt, a szeme mintha szikrázva akart volna kipattanni -üregéből, két keze ökölbe szorulva emelkedett föl, és az asztal körül -ijedt ugrálás támadt. - -– Részeg! – Meg van őrülve. – Kitelik tőle. – Le kell fogni. – Ilyenkor -ölni is tud. – Kényszerzubbonyt rá. - -Monostory elvakultan nyúlt a pezsgőspalackok után, amelyeket el akartak -kapkodni a keze ügyéből; fölemelte a kezét, hogy azt a mulató társát, -aki hozzá legközelebb volt, megüsse, amikor az öreg cigányprímás, aki a -háta mögött állott, hirtelen előre lépett és halkan mondta: - -– Nagyságos úr, lovas legény jött Erdőmonostorról. - -Monostory fölemelt keze megakadt; a cigányprímás pedig már elébe is -tolta az ijedt képü legényt, akit a pincérek nem mertek bejelenteni. A -legény rémülten pislogott; Monostory leeresztette a kezét: - -– Mi kell? – kérdezte halkan. - -– A nagyságos asszony kéreti a nagyságos urat, – hadarta a legény, – -tessen azonnal hazajönni. Mert igen rosszul van az öreg nagyságos úr. - -Monostory úgy nézett rá a legényre, mintha álomban látná. - -– Micsoda nagyságos asszony? – kérdezte lehunyt szemmel és nagyon -halkan. - -– A nagyságos úr felesége, – válaszolta a legény ijedten, de -engedelmesen. - -– Ki van rosszul? – kérdezte újra Monostory lomhán és álmosan. - -– Az öreg nagyságos úr: a nagyságos úr édesapja. - -Monostory behunyta a szemét és mozdulatlanul állt egy darabig. Azután -vállon fogta a legényt, a szemébe nézett, hozzá hajolt és csendesen így -szólt: - -– Mondd meg a nagyságos asszonynak, hogy ha az apám véletlenül csakugyan -nagybeteg, – attól, ha engem meglát, egyszerre halálos lesz a baja. – -Eredj. - -Meglódította a bámuló legényt, villámgyorsan a kezébe nyomott egy teli -pezsgős palackot és rákiáltott: - -– Idd le magad hazáig. Takarodj. - -A meghökkent legény elment; a társaság időközben szétsurrant és -Monostory szédülő fejjel egyedült ült le a pezsgőpocsolyás asztalhoz. A -két tenyerébe támasztotta az arcát és hallgatott. Sokáig hallgatott, -azután a két tenyere közül halkan megszólalt: - -– Marci. - -A cigánybanda csendben várakozott volt a parancsára és az öreg -cigányprímás, akinek a megszólítás szólt, most ijedten kereste -láthatatlan arcát, mert a hangja józan, megtört és kongó hang volt. - -– Tessék, nagyságos úr. - -A Monostory hangja nyugodtan, egyenletesen, de megtörten jött a két -tenyere mögül: - -– Marci, tudsz-e valamit, amitől megrészegszik az ember? - -– A borital nagyságos úr… - -– Menj a pokolba a tudományoddal. - -Monostory fölállott. Az arca sápadt volt és a szeme beesett. - -– No várj, – mondta, – majd keresek én magamnak olyan italt. - -Odaintette a kalapját és a felöltőjét. - -– Ti engem itt megvártok, – mondta a cigányoknak. - -Föltette a kalapját és fölvette a felöltőjét; és csöndes, biztos, -egyenes lépésekkel kiment a kávéházból. Kint hüvös tavaszi éjszaka volt. -Fázott; zsebredugta a kezét és gyors lépésekkel indult a Piac-térre. A -Piac-téren kikeresett egy nagy emeletes házat, megállott előtte és sorra -vette a boltajtókat, amelyek éjjel be voltak csukva. Végre megtalálta, -amit keresett: a patika ajtaját. Megnyomta a csengőt, előbb röviden és -udvariasan, azután hosszan, dühbe jötten és fenyegetően. - -A csengő mellett kinyilott egy kis ablak és egy álmos fej jelent meg -benne. - -– Mi tetszik? - -Monostory most megint nyugodt volt: - -– Adjon nekem, – mondta csöndesen, – egy üveg étert. - -– Minek az?… Minek most éjszaka? Hozott-e orvosi rendelvényt?… Nem adok. - -Az álmos fej, miután szemügyre vette Monostoryt és miután három kérdésen -át felelet nélkül is eljutott a megtagadásig, vissza akart vonulni. -Visszavonulás közben azonban meg kellett állnia. Monostoryban ugyanis -mérhetetlen düh gyulladt föl és olyat vágott az öklével az ablak -keresztfájára, hogy a kis ablak üvege csörömpölve hullott be. - -– Hallod-e kölyök, – recsegte be az ablakon, – azt akarod, hogy -beküldjek hozzád egypár acélburkolatu golyót? - -A dühnek még ebben az indulatában kirántotta a pisztolyát és rásütötte a -nagy házra, mintha gyűlölt, nagy sárga ellenség állna előtte. A golyó -lepattant a kőfalról és süvöltve zúgott el az éjszakába; a dördülést -csöndes mozgolódás követte a nagy téren; de még mielőtt valaki jöhetett -volna, egy remegő kéz már kinyujtott az ablakon egy nagy üveget; -Monostory átvette, egy marék ezüstpénzt és bankót behajított érte az -ablakon; elindult és az üveggel a kezében befordult egy mellékutcába. - -Komolyan és feszülten figyelt lépéseinek a kemény kopogására, mintha -ennek a hangnak a csöndes éjszakában különös fontossága lett volna -számára. Elválasztotta a hangot a visszhangtól és zenei elemeket -keresett bennük, hogy minden figyelme le legyen kötve és hogy ne kelljen -semmi másra gondolnia. Siető, lépései alól azonban elfogyott az -aszfaltozott gyalogjáró, puha földön járt, rosszul világított, szűk -sikátorokba tévedt bele, rozoga fakerítés mellett rozoga fapadot talált, -reszkető lábbal ereszkedett le reá, és ekkor föl kellett emelnie és meg -kellett néznie az üveget, amelyet a kezében tartott. - -Két kézzel körülfogta, fölemelte és magasra tartotta. A folyadék -megcsillant a gyér világításban és Monostory, hogy riadtan dobogó szívét -elhallgattassa, gúnyosan mondta: - -– Áldozati kehely… áldozás a gonosznak: különös összetételü kén és -szénvegyületekkel… - -Mosolygott. De amint ült a rozoga fapadon, nagy fáradtsága kezdett -elmulni és egyszerre ismét fölsirt a szívében részegség után való forró -vágyakozása. Részegnek lenni! Részegség! Részegség!… Villámgyors -mozdulattal kirántotta az üveg dugóját, két kezébe keményen belemarkolta -az üveget, magához húzta és ráhajolt. - -Az éter édeskés szaga rögtön kicsapott az üvegből és elárasztotta az -orrát. Undorítónak találta ezt a szagot és szinte visszahőkölt tőle, de -gyors elhatározással még mélyebben hajolt az üvegre, a száját is -kinyitotta és szomjas, nagy lélekzettel szítta be az éter láthatatlan és -csodálatos gőzeit. Három, négy, öt lélegzet… ah, ez csak undorító, de -soha ettől részeggé nem lesz az ember. – Elszántan kapta föl az üveget, -a szájában érezte az üveg nyakát. Mindjárt, – most!… - -A nyelvén, a szájpadlásán, az egész szájában türhetetlen égetést érzett -és a szája, a torka, a gyomra, a feje egyszerre tele lett a gyülöletes -édeskés szaggal. Fuldokolni kezdett és szörnyü utálattal köpte ki a -folyadékot a szájából; az üveget a földhöz vágta; az üveg összetörött és -a folyadék szétcsurgott; a földről is az éter gőzei szállottak föl; -olyan volt, mintha az egész éjszaka, a föld, a mindenség föl a -csillagokig tele volna ezzel a rémületes szaggal; mintha a tejút odafönt -étergőzökből sűrüsödött volna össze… - -Ijedten, undorodva és szégyenkezve menekült a rozoga pad közeléből és -köpködve, fuldokolva próbálta eltávolítani a szájából és az orrából az -éter emlékét. Lángoló szégyenkezés és eszeveszett düh kínozta; józanabb -volt, mint amikor este inni kezdett és sírni tudott volna a teljes, nagy -részegség után való vágyában. - -Bőszülten rohant bele a sötét sikátortömegbe, amely előtte volt, és -szinte fölordított örömében, amikor egy piszkos lebuj homályosan -megvilágított ajtaja akadt elébe. Ah, ez a Vitriol-kocsma… Itt más -folyadék szokott hajnaltájban megcsordulni, itt hajnaltájban kés villog -és vér folyik. Itt belevetette magát már egyszer egy hajnali késelésbe… -ha most is olyan kimondhatatlan szerencséje volna! Ez lesz a megváltás, -ez lesz az öröm, ez lesz a részegség: vércsordító ütéseket adni és -villogó kések ellen védekezni. Lihegett a fölindulástól és az az érzése -volt, hogy ha egy kést döfnének a mellébe, ujjongva fogadná a döfést. - -Lihegett a fölindulástól és lábbal rúgta be a piszkos ajtót. Berobbant -az ajtón és ökölbeszorított kézzel, villámló szemmel állott meg a kocsma -közepén. Bent azonban csöndes és ijedt mozgolódás felelt csak a -kihívásra; nem volt ünnepnap és a lebuj hajnali élete csöndes volt és -álmos volt; egyetlen toprongyos vendég riadt föl a sarokból, és az álmos -kocsmáros jött hajlongva Monostory elé. Monostory megszégyenülve nézett -le rá és ételt és italt rendelt nála. Ha most már csak az éter emlékét -tudná elűzni a torkából és az orrából. Fáradtan ült le, éhesen evett és -szomjasan itta a pálinkát, amelyet vizespohárba töltetett magának. - -A fölriasztott toprongyos vendég állt egy ideig, azután visszaült a -sarokba. Monostory ekkor ismert rá. - -– Hohó, báró úr, – kiáltott föl örömmel. - -A báró úr megháborodott szegény zsidó volt, ártatlan bolond, aki csak -akkor jött dühbe és akkor lett veszedelmessé, ha nem akarták neki -elhinni, hogy báró. A Monostory kiáltására gyanakodva emelte föl a -fejét, mert még nem tudta, hivéssel vagy csúfolódással kerül-e szembe; -de Monostory megnyugtatta: - -– Báró úr, – mondta, – legyen szerencsém. Tiszteljen meg, kérem… - -A báró úr kijött a sarokból és megállt a Monostory asztala mellett. -Cserzett arcából, elvadult fekete szőrzete közül nedvesen lángolt ki -nagy szeme. - -– No mi ujság, báró úr? – kérdezte Monostory. - -A báró úr fölemelte kérges hüvelykujját. - -– A császár – mondta halkan és figyelmeztetően – nemsokára eljön… - -– És? - -– És mindenkit kivégeztet. - -– És? - -– Engem elismer. És akkor… - -Gyönyörűség ragyogása ömlött el sötét arcán. - -– És akkor? – kérdezte Monostory. - -– És akkor azután, – súgta reszketve és áhítatosan a báró, – a Morgenrot -boltja az enyém lesz. - -Monostory rábámult. Ezért kell a császárnak eljönnie és mindenkit -kivégeztetnie? Ebbe lehet beleőrülni? Elnevette magát. - -– No jó, báró úr, üljön le. - -A báró úr készült leülni, amikor Monostorynak eszébe jutott valami. - -– Nézze, báró úr, – mondta, – ha már ilyen szépen együtt vagyunk, nem -lehetne előkeríteni az ön kitünő barátját: a főurat is? - -A báró úr félénken ránézett a kocsmárosra; a kocsmáros, aki -szolgálattételre készen állott a közelben, sietve válaszolt: - -– Itt van. - -– Hol? - -– Az udvaron. Alszik. Nem volt szabad bejönnie, mert nem volt pénze. - -– Jőjjön be, – kiáltotta Monostory, – és ha van még egypár ebből a -nemből a közelben, csak hadd jőjjön. Én fizetek mindent. - -A kocsmáros kiment az udvarra és fél perc mulva bejött az álmos, de -jókedvű főúrral. A főúr is csendes bolond volt; a román -papnevelőintézetbe járt valamikor és kétségbeesve ragaszkodott a papi -ruhához, amely mindig szétmállott a testén, mire megint kapott valahol -egy régi reverendát. Az elméjének úgyszólván semmi baja sem volt; mindig -lobogott a jókedve: ez volt az egész; mindig nevetett és öt percenkint a -fejéhez kellett kapnia a kezét és össze kellett vernie a bokáját, mintha -táncolni akarna és mintha egy lelkes csuhajt akarna elkiáltani. - -Bejött. Álmosan mosolygott. Megállott. Monostory ránézett. A főúr -kényesen a fejéhez kapta a kezét és villámgyorsan, hetykén, mintha -táncolni akarna, összecsapta bokáját. - -– Ez az! – mondta Monostory. – Üljön le, főúr. Maga az én emberem. Magam -is így mulatok: fölkapom a kezem, összeverem a bokám, a jó Isten tudja, -miért. - -A főúr leült az asztalhoz. A báró már ott ült. Monostory ételt és italt -adatott nekik. Az ajtó lassan föl-fölnyilott és egy-egy új rongyos alak -lopódzkodott be. A Monostory intésére azok is odaültek az asztalhoz és -boldogan ettek és ittak. Monostory ott ült közöttük, csendesen -beszélgetett velük, vizes poharából még mindig szomjasan itta a pálinkát -és most végre úgy érezte, hogy a részegség köde lassan elborítja az -agyát. Kellemes fáradtságot érzett, amely mégis élénkség volt; úgy -érezte, hogy lebeg és elmerül; mosolygott és semmi másra nem gondolt -többé, csak arra, amit kimond. - -Végignézett az őrülteken és rongyosokon, akik között ült és halkan, -derűsen mondta: - -– Symposion. - -Plátóra gondolt; és körültekintett, nem ront-e be a mulató társaságba -Alkibiadesz mámorosan és ibolyakoszorús fejjel, hogy Szokrateszről -beszéljen. Úgy érezte, görög bölcsek között ül és az őrülteknek és -rongyosoknak görög bölcsek álmairól beszélt: - -– A léleknek – mondta – valamikor szárnya volt és fent repült az istenek -útján. Van lélek, amely a hitvány testben is emlékszik rá, hogy valaha -szárnya volt. Ez az emlékező lélek csapkod és vergődik… - -Rongyos társasága szájtátva hallgatta és Monostory részegen magyarázta -nekik Eroszt, a Symposiont és Phaidroszt. Kint azonban hajnalodott és a -hajnal kék sugarai befénylettek a kocsma füstös lámpája köré. Monostory -egymásután ürítette ki a pálinkával telt nagy poharakat és most magasra -csapott benne a boldog mámor. Fölugrott. - -– Itt az édes hajnal, – mondta, – mi most megyünk és áldozunk a -Napistennek. - -Összegyűjtötte rongyos seregét és otthagyta velük a kocsmát. A báróra és -a főúrra támaszkodott, a többi rongyost maga mögé rendelte. Lassan -haladtak előre és a mögötte lévő rongyos had egyre nőtt. A kis városnak -szinte minden megtépettje, elesettje és koldusa rátalált a menetre és -hozzája csatlakozott. A tömeg zúgva haladt előre; az ujonnan jöttek -kérdezősködtek, majd türelmetlenül követelőztek. Akik már a kocsmában is -ott voltak, azok a Monostory szavait ismételték: - -– A léleknek szárnya volt valamikor, – kiáltozta egy félszemü kucséber. - -– Megyünk áldozni a Napistennek, – mondták mások. - -Monostory boldogan haladt elől a báró és a főúr között. Élvezte a -zúgást, amelyet maga mögött hallott; úgy érezte, ez a zúgás, mint valami -nagyszerü folyam, ringatva viszi előre; nevető örömet érzett azon, hogy -hajnalodik és tudta, hogy mámoros hadával valami nagyszerü dolgot kell -csinálnia. Valamit, ami robban és dördül. Valamit, ami a föld széléig és -az ég tetejéig harsog. Valami óriási tűzvészt fölgyújtani… - -A piacon, amely már elevenedett, egy hordó bort üttetett csapra. Az -igyék, aki akar. Egy ezüstpénzt megforgatott a kezében és odadobta egy -szomjasan nyakaló sántának: - -– Eredj a Bárányba: a Marci bandája jőjjön ide. És ahány cigánybanda -van, mind jőjjön ide. - -Most dadogott már egy kissé, bizonytalanul állt a lábán és bizonytalanok -voltak a tervei. - -– A végén, – mondta dadogva, – máglyát raktok, sóval és borral hintitek -meg és engem rajta elégettek… - -– Éljen a nagyságos úr, – zúgta a folyton szaporodó tömeg. - -Monostory körülnézett és a Piac-tér tulsó oldalán meglátta a -Nagytemplomot. A Nagytemplom hatalmas román ívei ragyogni kezdtek a -feljövő nap fényében; a hatalmas terraszon, amelyre a templom épült, -virágzó akácfák és szentek fehér márványszobrai állottak. Az egész kép -egyre lángolóbb és egyre fényesebb lett; Monostory kitárt karral indult -feléje. - -A terrasz alján megállott és bizonytalanul nézett a hatalmas fehér -kőlépcsőre, amely három menetben a templom főbejáratáig vitt. Most mi -legyen? Bemegy-e most a templomba részegen lármázó hadával? Mámoros -pillantása végigsiklott a tömegen és megpihent egy szines bábún, egy -cifraruhás kövesdi parasztlányon, aki bámulva nézte a részeg, rongyos -hadat és a rongyos had úri vezérét. Ránézett a bámuló parasztleányra és -mosolyogni kezdett örömében. - -– Parasztpillangó, – mondta magában, – el ne repülj. - -Odalépett a leányhoz. A leány ijedten hátrált apjához, anyjához. Az apja -védekezésre készült. Monostory belenyúlt a zsebébe és egy nagy bankót -hajított oda neki. - -– Fogd meg, – mondta, – nem szúrom érte gombostűre. - -A leány és az apja még mindig nyugtalankodott. Monostory a pisztolyát -mutatta nekik. - -– Parasztpillangó, – mondta, – el ne repülj. – Hogy hínak? - -– Orosz Zsuzsánna, – mondta a leány remegve. - -Monostory megfogta kicsi, durva kezét. - -– Orosz Zsuzsánna, – szólt dadogva, – mi most téged imádni fogunk. - -Rongyos hadához fordult: - -– Imádni fogjuk most, – mondta, – mi asszonyunkat, Orosz Zsuzsánnát. - -A terrasz a lépcső két szélén erkélybe ugrott ki. Monostory odavezette -Orosz Zsuzsánnát. De itt megállott. - -– Nem léphetsz a kőre, – mondta. – Szőnyeget ide. - -Szőnyeg nem volt kapható. Monostory bosszúsan ordította: - -– Szőnyeget ide, oltártakarót, lágyat… - -A tömeg nevetni kezdett és Monostory a pisztolya után nyúlt. Egy -másodpercre úgy volt, hogy belelő a tömegbe, de ekkor a tömeg fölött -elsikló szeme virággal rakott szekeret vett észre. A kocsi lassan -döcögött a Piac-tér felé. - -– A virágokat ide, – kiáltotta ekkor Monostory. – Minden virágot ide. - -Tíz ember rohant egyszerre a szekér felé és ordítva magyarázta a -parasztkertésznek, aki rajta ült, hogy a nagyságos úr minden virágját -megveszi. A lovait megfogták, a szekeret megfordították, az óriási -virághalom ott volt a Monostory lábánál. A rémült kertész ordítva -követelte a pénzét. Monostory pénzt dobott neki; a kertész elhallgatott. - -– Minden virágot föl az erkélyre. - -A tömeg nekiesett a virágoknak. Sötétpiros pünkösdi rózsák röpködtek -mint a láng és mint a vér és végigcsordultak az erkélyen. Föléjük lila -iriszek borultak bágyadt, hosszu száron. Közbe röppent még néhány szál -késői orgona is, néhány szál szegfü és korai rózsa és az egészre mint -egy-egy ezüst pehely rálibbent néhány fürt akácvirág. Az erkélyen ki -volt terítve a dús szőnyeg. - -– Állj rá, Orosz Zsuzsánna, – mondta Monostory. - -Orosz Zsuzsánna térdig virágban, szégyenkezve állott a Nagytemplom -terraszának legszélső erkélyén. Monostory ekkor a cigányokat kereste. A -cigányok ott voltak már és gyanakvó arccal várták a parancsát. - -– Marci, – mondta Monostory dadogva a primásnak, – most valami olyat -kell húznotok… Valami hallatlant… Valami csodaszépet… Valami lángoló -himnuszt… - -Az öreg cigányprimás kelletlenül vonogatta a vállát, mert lenézte a -csőcseléket, amely körülötte tolongott. - -– Hanem kevesen vagytok, – mondta reszketve Monostory. – Minden -cigánybanda jőjjön ide; és szólaljon meg odabent az orgona is és -rendüljön meg a föld a szépség himnuszától. - -Keleten, a templom mögött fölbukkant a nap. - -– A Napisten, – ordította Monostory. – A Napisten himnuszát! A föld -reszkessen tőle… - -Mámorosan és türelmetlenül nyult a hegedü után, de a részeg és ordító -tömegen ekkor egy lovas verte át türelmetlenül a lovát. Monostoryt -ismerős hang riasztotta föl. Visszanézett. A tömeg közepén ismerős ló -állott és a lovas dühösen kiabált: - -– Nagyságos úr, itt a levél. Lehúznak ezek a gazemberek. - -Monostory bágyadtan intett. A tömeg hozzáeresztette a lovast, az -erdőmonostori legényt, akit az éjjel egyszer már hazakergetett. A legény -most elszánt volt, hangos és határozott. Levelet nyujtott feléje. - -– Tessen rögtön elolvasni, – mondta határozottan. - -Monostory kábultan, engedelmesen nyult a levél után és megborzongott, -mielőtt kinyitotta. A felesége levélpapirja, a felesége írása. -Elolvassa-e? Ne rakasson-e óriási máglyát csak azért, hogy ezt a levelet -rátegye és elégesse? Habozott. A cigányokhoz akart fordulni; meg akarta -parancsolni, hogy zúgjon a csodálatos himnusz, amelyre vágyódott, de -azután egy rántással mégis föltépte a borítékot. - -Részeg volt. A betűk táncoltak előtte. A tenyerét rászorította a -szemére, hogy szeme égését hűtse egy kicsit, azután újra megnézte, mi -áll a levélben. A levél a felesége írása volt és ez állott benne: - -_Jőjjön azonnal haza; apa agyonlőtte magát._ - -_Ida._ - -Monostory részegen nézte ezeket a kegyetlen szavakat; előbb az az érzése -volt, hogy arccal leveti magát a földre és egy örökkévalóságon át úgy -marad; de azután észrevette maga körül a tömeget, gőgösen fölemelte a -fejét, elrugta magától azokat, akik hozzá akartak csatlakozni és a -tömegen át emelt fejjel, égő szemmel, visszatérő, hideg józansággal, -zakatoló szívvel indult a kocsija felé. - -A kocsija ott állott a Bárány-szálló előtt. Hatodik napja állott már -ott: mindennap estétől hajnalig. A kocsisnak csak akkor volt szabad -aludnia és a lovak csak akkor pihenhettek, mikor ő aludt: nappal. A -lovak most is ott állottak reszkető lábbal és a kocsis álmosan ott ült a -bakon. - -Monostory odaért a kocsihoz és lassan felült a hátsó ülésre. A kocsis -ijedten kérdezte, nem ő hajt-e. Monostory szótlanul intett nemet. Hová -menjenek, kérdezte a kocsis. Monostory halkan és eltorzult szájjal -felelte hogy: haza. Nem parancsol-e valami köpönyeget? Hűvös van. -Monostory intett, hogy nem. A kocsis leszedte a pokrócot a lovakról, a -könnyü kocsi megindult és Monostory lehajtott fővel ült a hátsó ülésen. - -Most tökéletesen józan volt és tudott mindent: tudta azt is, hogy mi -történt és tudta azt is, hogy mi vár rá. A kocsis suhogtatta az ostort, -hogy a fáradt lovak egyenletes ügetésben maradjanak; és a tiszta -országúton, a hűvös reggelben Monostory didergő testtel, magába -sülyedve, egy óra alatt átélte egész elmult és egész eljövendő életét. - - - - -II. - -A kocsi fölhajtott az erdőmonostori kastély elé, Monostory leszállott -róla, bement a kőkockás előcsarnokba és tudta, hogy itt találja a -feleségét. Valóban ott találta. Eddig egy fonott széken ült kinyitott -levéllel az ölében, most fölkelt, elébe jött és megállt előtte. Hűvös, -tiszta, szőke szépsége fájt Monostorynak. Égő szemét lesütötte és -szótlanul nyult az asszony keze után, hogy megcsókolja. - -– Bocsásson meg a levelem durvaságáért, – mondta az asszony. – Attól -tartottam, hogy ha nem írok ilyen nyiltan, azt hiszi, hogy csak haza -akarom csalni. Azért kellett ilyen brutálisan írnom… - -– Jól tette, – válaszolt halkan Monostory. – Enélkül csakugyan nem -jöttem volna haza. - -Elhallgatott, lehajtotta a fejét, és erre hosszú hallgatás támadt. - -– Nem akarja, – kérdezte végre halkan az asszony, – hogy elmondjam: -hogyan történt? - -Monostory fölnézett és összeszorított ajakkal felelte: - -– Azt hiszem: úgyis tudom. Vacsoránál nem látszott rajta semmi, vacsora -után beszélgettek, ő azután visszavonult a szobájába, leveleket írt, és -tizenkét óra tájban egy dördülés hallatszott a szobájából… - -– Honnan tudja? – kérdezte bámulva az asszony. - -Monostory nem válaszolt. Vállat vont és elnézett az asszony szőke feje -fölött. Pár másodperc múlva azonban vissza kellett néznie az asszony -tiszta, kék szemébe, amely nedvesen és megindultan lángolt rá, mintha -látná a gondolatait. Ekkor egyszerre forró és nagy vágy rohanta meg. Ha -most megölelné ezt a tiszta és üde asszonyt, ha finom, keskeny és hideg -ajkát egy izzó csókkal meggyujthatná úgy, mint a házasságuk első évében… -Ha oda lehetne még menekülni ehhez a tisztasághoz, ehhez a szőkeséghez, -ehhez a nyugalomhoz, ehhez a hűvös és tartós szeretethez. -Összeszorította a fogát és könny szökött a szemébe, úgy viaskodott a -vágyával. - -Az asszony nem vett észre a küzdelméből semmit. De mert Monostory nem -szólt, ő kérdezte meg jósággal és gyöngéden: - -– Nem akar velem beszélgetni egy kicsit arról… arról, hogy mi lesz? - -A Monostory küzdelmének ekkor egyszerre vége lett. Ez a jóság, amelyet -annyiszor tapasztalt, túlságosan pontos volt neki; ez a gyöngédség, -amely annyiszor lefegyverezte és megszégyenítette, nagyon is gyorsan -jelentkezett. Házasságuk ötéves harcában a mai napon ő szenvedte el a -végleges és döntő vereséget; minél nagylelkűbb a kegyelem, annál nagyobb -az ő szégyene. - -Rákényszerítette a hangját, hogy hálás legyen: - -– Köszönöm, Ida, – mondta, – de előbb szeretnék tájékozódni egy kicsit. -Hol vannak azok a levelek, amelyeket az apám hátrahagyott? - -Azt mondta: az apám, nem így általánosságban: apa. Halott apját elvette -ettől a tiszta, szép, szőke asszonytól. Eddig harcolt az apjával, eddig -sokszor megsebezték egymást, és sokszor úgy volt, hogy ez a jó és tiszta -asszony igazán a lánya az ő apjának, ő pedig senkije; de most -nyilvánvaló lett, hogy ők, ő meg az apja, összetartoznak és ez a gyöngéd -és kedves asszony egy jószívű idegen, akihez nekik semmi közük sincs. - -Az asszony habozva válaszolt a kérdésére: - -– Csak két levelet írt. - -– És e kettő közül egyik sem szól nekem. - -– Egyik sem. - -Az asszony aggódva nézett rá, de Monostory komolyan bólintott. Ezt is -tudta. - -– A két levél közül, – folytatta azután félénken az asszony, – egyik -nekem szól. - -A levél után nyult, amelyet az előbb az ölében tartott. - -– Hagyja, Ida, – mondta Monostory. – Azt írja benne, hogy magát nagyon -szereti és hogy maga ne hagyjon el engem, ha meg tud még nekem -bocsátani… - -– Honnan tudja? – kérdezte megint rémülten az asszony. - -Monostory újra vállat vont. Nem akarta elmondani az asszonynak, hogy az -egy óra alatt, mialatt hazafelé jött, átélte a maga egész elmult életét, -benne az apjával vívott minden harcával és hogy ezalatt az egy óra alatt -értette meg, hogy az apjával azért sebezték egymást véresre, mert neki -nemcsak minden vonása, hanem a lelkének minden hullámzása olyan, mint az -apjáé volt. Ő is így lőtte volna magát főbe. Ő is így fogja magát -főbelőni, amikor majd –. - -Egy legyintéssel elhárította az asszony kérdését és ő kérdezte meg: - -– A másik levél? - -– A másik levél, – felelte az asszony meghökkenve és elfogódva, – -Rostásnak szól. - -– Gondoltam. Átvette már? - -– Igen. - -– Itt van? - -– Igen. Odaát dolgozik az irodában. - -– Kedves Ida, – mondta Monostory, – akkor engedje meg, hogy most -átmenjek hozzá. Később azután, ha nincs ellenére, bekopogtatok magához -és akkor beszélgethetünk. - -Az asszony elfogódva bólintott és fölment a lépcsőn. Monostory végigment -a folyosón és a folyosó végén bement egy kis szobába, amelyet uradalmi -irodának használtak. Itt találta könyvek és könnyek között Rostást, öreg -tiszttartójukat, akit lecsendesített és akivel könyvek és írások fölött -négy óra hosszat dolgozott. Tíz óra után kijött az irodából, fölment a -szobájába, megfürdött, megborotválkozott, átöltözködött és azután -bekopogtatott a feleségéhez. - -A feleségénél ott volt a fiuk is: négy éves, szép szőke fiú. Monostory -megsímogatta a fia fejét, amelynek egész formája és minden vonása az -anyjáé volt, azután kiküldte őt a szobából. A kis fiú engedelmesen -kiment. - -– Én nem mentem volna így ki négy éves koromban, – gondolta Monostory. – -Ennek nem lesz baja az életben. - -Elgondolkozva tekintett a fia után, azután visszafordult a feleségéhez. -Az asszony feszült figyelemmel nézett rá, az idegei szinte megpattantak -a várakozástól. Monostory kerülte a felesége tekintetét, igyekezett -elfogulatlanul játszani az óraláncával és úgy kezdett beszélni, mint aki -szeretetreméltó semmiségeket mond: - -– Kedves Ida, – kezdte, – a helyzet valóban olyan, mint amilyennek -képzeltem: hogy úgy mondjam… azaz… egy bizonyos értelemben vígasztalan. - -Az asszony sápadtan várakozott és egyelőre nem szólt semmit. Monostory -folytatta: - -– Az egész birtok mindenestül úgy meg van terhelve, hogy oktalanság -tovább vesződni vele. Ha olyan termésünk találna lenni, amilyen száz év -óta nem volt, ősszel akkor sem tudjuk még a kamatokat sem fizetni. Az -utolsó nagy kölcsön, amely természetesen szétrepült a kezünk között, -mint a pelyva, betette a kaput. Itt nem szabad, nem is lehet tovább -vergődni; itt gyorsan végezni kell: eladni mindent, és örülni, ha -mindent ki tudunk fizetni. - -Az asszony még mindig hallgatott. Monostory egy pillantásra fölnézett -rá, de ezután a futó pillantás után még gondosabban kerülte a -tekintetét. - -– Ebben a sivár helyzetben, – mondta halkabban és minden erejét -összeszedve, hogy elfogulatlanul beszélhessen, – ebben a sivár -helyzetben egy van, ami vígasztaló: az, hogy a maga hozománya teljes -épségben megvan. A Lápos-puszta kissé el van hanyagolva, de teljesen -tehermentes; és a pénze egy összegben el van helyezve egy igen jó -budapesti intézetben. Ez, amint mondtam, vígasztaló… sőt azt mondhatom… -igen megnyugtató… igen örvendetes… - -Akadozott. Az asszony elborult homlokkal hallgatta, és mikor akadozni -kezdett, sötéten, röviden közbevetette: - -– Miért? - -Monostory meglepetve nézett rá: - -– De, kedves Ida, – mondta, – bocsásson meg… - -Az asszony kék szeme szikrázott. - -– Ahogy én magát ismerem, – mondta élesen, – mindezt azért találja -örvendetesnek és megnyugtatónak, mert engem most nemes módon kitehet, -mert elegánsan kidobhat, mert nagylelkű gesztussal megszabadúlhat tőlem. - -Monostory zavarodottan nézett rá. Az asszony lihegett és lángoló arccal -suttogta: - -– Mondja meg, hogy azt akarja ajánlani, váljunk el. - -Monostory kényszeredetten forgatta a fejét. - -– Mondja meg, – sürgette az asszony. – Ugy-e, azt akarja ajánlani? -Ugy-e, azt? - -– Azt, – felelte lehajtott fejjel Monostory. - -Az asszonynak fölbuggyant az erőszakkal elfojtott zokogása. Fölállott. A -szívére és a szájára szorította a kezét, járkált egy ideig, azután -fölindultan és fuldokolva mondta: - -– És nem érzi, milyen kegyetlen ez a maga nagylelkűsége? Nem érzi, hogy -ez a maga nobilitása milyen… milyen ordináré? - -Monostory még mélyebbre hajtotta le a fejét és egy ideig megint úgy ült -ott magába sülyedve, mint ahogyan a kocsin ült, amikor számon vette a -multját és a jövendőjét. Az asszony elhallgatott és várt a feleletére. A -Monostory felelete szelid volt és bánatos. - -– Jól van, Ida, – mondta, – hát maga hogy képzeli a dolgot? - -– Én úgy képzelem, – felelte hevesen az asszony, – hogy amim nekem van, -az a magáé. És azzal, amim nekem van, vagy meg tudjuk tartani -Erdő-Monostort, vagy ha nem tudjuk, akkor elmegyünk innen és élünk… -élünk abból, amim nekem van. - -– És? - -– Mit és? - -– És: hogyan képzeli maga az én életemet? Hogyan kell majd nekem élnem? - -Az asszony megzavarodott. - -– Istenem, – mondta, – hát… természetesen… én azt hiszem… - -Monostory bólintott. A hangjában nem volt semmi kihívás és semmi -rosszakarat. - -– Természetesen, – mondta, – úgy, ahogyan maga akarja. - -Az asszony kétségbeesve fakadt ki: - -– Hát még most sem látja be, hogy az a helyesebb? - -Monostory bánatosan és fáradtan elmosolyodott: - -– „Helyesebb!?“, – mondta ajkbiggyesztve, – miért ne… persze, hogy az a -helyesebb… - -Az asszony érezte, hogy a beszélgetés rossz irányba téved és ijedten -erőlködött, hogy megint jó hangot üssön meg. Leült, megfogta a férje -fehér és erős kezét és könyörögve mondta: - -– Látja: maga _most_ verekedhetne ki még az élettől mindent; most -lehetne minden, ami lenni akart… Ami eddig történt: az a nagy iskola -volt, amelyen át kell mennie mindenkinek, aki valami nagyot akar elérni… - -Monostory bágyadtan kérdezte, inkább magától, mint tőle: - -– Hát akarok én? - -– Akar! – kiáltotta az asszony. – Akar; és mindent elér, ha énrám -hallgat. Amihez maga komolyan hozzáfog, az sikerül. Ha csak akarja, ha -csak nekem… ha csak velem… ha csak úgy csinálja, ahogyan én tanácsolom. - -Monostory nagyot lélegzett és fölállott. - -– Kedves Ida, – mondta lehajtott fejjel, szomorú szívvel és lankadt -lélekkel, – mindennek volna némi értelme akkor… - -Megakadt. Még nem merte kimondani, amit akart. - -– Arról, – kezdte újra, – hogy mi az igazi nagylelkűség, arról -beszélhetnénk… - -Megint megakadt. Próbálta melegebben: - -– Arról, hogy én a maga nagy jóságát elfogadjam, arról szó lehetne -akkor, ha én azt hinném, hogy maga mindezt nem csupán nagylelkűségből -mondja, nem csupán azért, mert maga igazán nemes és előkelő teremtés, -hanem azért, mert… még szeret engem. - -Az asszony föl akart sikoltani. Monostory egy mozdulattal -elhallgattatta: - -– Nézzen a szívébe, – mondta mély szomorúsággal, – legyen őszinte: maga -engem már régen nem szeret. - -Az arca elszürkült a rettentő bágyadtságtól, amely most ereszkedett le -rá. Olyan irtózatos fáradtságot érzett, hogy a halál nyugalma édesnek és -kívánatosnak tünt föl előtte. De mint egy elbúsúlt, nemes és haldokló -harcos, végső erőfeszítéssel befejezte a becsületharc munkáját, amelyet -elkezdett: - -– És igaza van, – mondta fáradt ajakkal és hunyó szemmel, – hogy engem -nem szeret… nem azért, mert esztendők óta rosszul bánok magával, hanem -azért, mert esztendők óta már: én sem szeretem magát. - -Az asszony összeszorított ajakkal, sápadtan nézett rá, ő megfordult, a -nagy erőfeszítéstől szinte tántorogva kiment, átment a szobájába, -lezuhant az ágyára és húsz óra hosszat aludt. - -Amikor fölébredt, minden elő volt készítve a temetésre. Ő még megnézte -az apját a koporsóban, és amikor meglátta, egyedül akart vele maradni. -Egy félóra hosszat egyedül maradt a halottal és az apjának kemény és -makacs vonásaiból, amelyekhez úgy hasonlítottak az ő vonásai, ismét -megpróbálta kiolvasni a saját sorsát. Megerősödött az az érzése, hogy -tud mindent, ami még számára eljövendő, és amikor leszegeztette a -koporsót, nemcsak nyugodt volt, hanem szinte derült. - -A temetés után a felesége hivatta. Fölment hozzá. Az asszony utiruhában -állott a szobája közepén. Vele volt a fia is. - -– Isten vele, István, – mondta az asszony. – Én utazom. - -– Isten vele, kedves Ida, – mondta Monostory. – én… - -Nem tudta folytatni. Az asszony azonban várakozott. - -– Én nagyon hálás vagyok magának, – mondta Monostory, – és… - -Újra megakadt. Az asszony várakozott. - -– És remélem, bizonyos vagyok benne, – mondta Monostory, – hogy az élet -mindenért kárpótlást ad még magának. - -Ekkor nem várakozott tovább az asszony. Odafordult a fiához: - -– Búcsúzz el édesapádtól, – mondta neki reszkető hangon. - -Monostory megölelte a kis fiut; az asszonynak kezet csókolt; az asszony -a kis fiuval azután lement az udvarra és beült a hintóba; Monostory -lekísérte őket; a hintó elrobogott és Monostory egyedül maradt. - -Két hét múlva ő is elutazott. A kastélyt és a birtokot ekkorra megvette -az a bank, amely a legtöbb kölcsönt adta rá; Monostorynak a finom -utiládáin, a cigarettatárcáin, a ruháin és a pecsétes gyűrűjén kívül -volt kerekszámban négy és fél ezer koronája. - - - - -III. - -Budapestre frissen és üdén ragyogott rá a tavasz. A piszkos város -tisztának látszott a csillogó napfényben; a budai hegyek leküldték a -városba éles levegőjüket, és a körútakon undor nélkül lehetett -lélegzetet venni. - -Monostory derülten és csendesen sétálgatott a tavaszi városban. -Mindennap órákat töltött el az utcán és nem tudott betelni a város -meglepő és mindennap új látványával. Csendesen szemlélődött; gyakran -megállott; ha megállott volt, lassan indult tovább; valami különös és -meglepő dolog nem történt vele, és a tavaszi hetek csillogva és frissen -haladtak el mellette. - -A második héten felnézett a kaszinóba, csendesen és nyugodtan -végigsétált a termeken, ismerősökkel találkozott, kézszorításokat -váltott és később leült negyediknak egy tarokpartiba. Mikor a partinak -vége volt, a nagyteremben szivarozgatott még egy ideig, azután indulni -akart le az utcára. A lépcsőn szembe jött vele Jeney Ödön. Amikor -meglátta őt, akkor rövidlátó szemét összehúzta egy másodpercre, azután -kitárta a karját: - -– Pistám, – mondta melegen, – te érted jöttem föl ide. - -Monostory mosolyogva öleltette meg magát. - -– Napok óta hajszollak, – mondta Jeney, – – tudtam, hogy Budapesten -vagy, de ne adj Isten, hogy megtaláltalak volna. - -Monostory kissé sokalta azt a melegséget, amely a barátja hangjában -volt. Ez a melegség és ez a megindultság zavarta a nyugalmát és a -zárkózottságát és beleavatkozást igért az életébe. - -– Pedig én, – felelte nyugodtan, – a rendes hotelemben lakom. - -Jeney rövidlátó szemével ránézett, azután megzavarodva fordította el a -tekintetét. - -– Ugy? – mondta. – Ott lakol. – Hm, persze persze… - -– Igen… mégis csak a legkényelmesebb. - -– Persze, persze. - -Lent voltak a lépcső alján. Jeney zavarodottan rágta az ajkát; Monostory -nyugodtan és mozdulatlanul állott. Jeney érezte, hogy ha még egy -másodpercig így állnak, akkor Monostory egy baráti, de hideg és -leereszkedő kéznyújtással el fogja őt bocsátani. - -Gyors és meleg mozdulattal megfogta a Monostory karját. - -– Hová mégy? – kérdezte. – Hadd kísérjelek el. - -– Ah… megyek. Sétálok… szeretek így estefelé… - -– Igen. Ha megengeded, elkísérlek. - -Monostory hallgatott. Jeney karonfogta és elindult vele a Dunapart felé. - -– Pista, – mondta azután csendesen, – én az andorlaki kerület dolgában -akartam veled beszélni. – Ezért kereslek már negyednapja. - -Monostory ránézett. - -– Miért? – kérdezte meglepetve. – Mi van az andorlaki kerülettel? - -– Megüresedett a madátum… Kálnay meghalt. - -– Ah! - -Jeney felnézett rá. - -– Nem tudtad? – kérdezte csodálkozva. - -– Nem. - -– Hát… nem olvastad az ujságokban? - -– Nem olvasom az ujságokat. - -Jeney megcsóválta a fejét, azután sietve mondta: - -– Mindegy. – Egyre megy. – Ha tudtad volna, akkor sem tettél volna egy -lépést se, hogy megkapd. - -– N… nem. - -– Nem. Én éppen azért kerestelek föl: engedd meg, hogy én -megtelegrafáljam haza, hogy te… vállalod a mandátumot és engedd meg, -hogy beszéljek… még ma este a miniszterelnökkel. - -Gyorsan beszélt, könnyedén, mintha a dolognak csak a politikai része -érdekelné és mintha az egész mind a kettőjükre nézve semmiség volna. - -– Megengeded? – Igen? – Rendben van. - -Monostory nem felelt. Egyenesen, magasan, emelt fejjel ment előre, de a -szeme kitágultan bámult a messzeségbe és az arca lassan elsápadt. - -– Rendben van? – kérdezte aggódva Jeney. - -– Nincs rendben, – felelte végre Monostory. - -– Kérlek! – Neked egy lépést sem kell tenned. Csak meg kell engedned, -hogy én… - -– Nem engedhetem meg. - -– Miért? - -Monostory halkan sóhajtott egyet; a szeme a messzeségből visszatért a -nyüzsgő utcára; az arca visszakapta a színét; a szabad kezével kis -mozdulatot tett és csendesen mondta: - -– Mert nekem ez a szegényházi ellátás nem kell. Az andorlaki kerület! – -letört fajlovak jászola, – köszönöm, keressenek a megyében más -lecsúszott urat, akad rajtam kivül elég, adják annak oda, annak öröme -telik majd benne… - -– Pista, édes jó öregem, ennek most már vége; szó sincs róla, hogy a -mandátummal most is el akarnának látni valakit, a párt ezt a luxust nem -engedheti meg magának, ellenkezőleg: olyan kitünő ember kell oda, mint -te vagy… - -Monostory fanyarul biggyesztette el a száját: - -– Olyan kitünő ember?… Ha öt évvel előbb, nem, – ha tíz évvel előbb -jutott volna eszükbe. – Helyesebben: ha tíz évvel ezelőtt a te -befolyásod már elég erős lett volna. Akkor… igen. - -– És most miért nem? - -– Mert én nem megyek be azok közé a kétségbeesett éhesek közé, akik a -képviselőházban úgyis tucatszám nyüzsögnek. Erkölcsi sansculotte-ok! – -kimeredt szemmel és éhesen lesik, ki igér legtöbbet törvényhozói -hatalmukért, – az aranybullát négyszögletes kockákra vágva adnák el, ha -titokban el lehetne adni, – szegények, éhesek, rongyosok, szájasok, – -vagy engedelmesek, ha ez a jövedelemező, – csőcselék, enni akar, és -igaza van, és az az ország, amely szegény és éhes emberekre bízza a -legnagyobb hatalmat, amelyet adhat, nem érdemel mást, minthogy ezek az -éhesek kalácsra váltsák be a hatalmat, amelyet kaptak. - -Jeney mosolygott. - -– Bravo, – mondta azután vidáman. – Pompás volt. Látod, ezért kell neked -képviselővé lenned… - -Monostory makacsul rázta a fejét. - -– Vállald, – mondta Jeney, – mert különben a fiatal Buzát János kapja -meg. - -A Monostory arca megmerevedett. - -– Az nagyon jó lesz, – mondta jéghidegen és mozdulatlan arccal. – Az -nagyon kitünő fiatalember. - -Jeney megpróbálkozott még a rábeszéléssel, de Monostory egy hideg -mozdulattal elhallgattatta: - -– Ne fáradj, – mondta fanyarul. – Fölösleges. - -Jeney nem tudott szólni. Szótlanul haladtak előre és kezdett kínossá -válni, hogy még mindig karonfogva mennek. Monostory megállott és elhúzta -a karját. - -– Te merre mégy? – kérdezte halkan. - -Jeney befelé mutatott, a város felé. - -– Én, – mondta Monostory, – erre megyek. - -A Dunapartot mutatta, amelynek a csillogó lámpássora már kigyulladt. -Lesütötte a szemét és fölemelte a kezét. - -– No Isten veled, Ödön. És köszönöm a kedvességedet. - -– Pista… - -– Isten veled. - -Megszorította a kezét és otthagyta. A csillogó Dunaparton ment előre, de -most nem élvezte a Dunapart tavaszesti szépségét. Szorongva és gyötrődve -sietett előre, mintha valami célja volna a rohanásának. A szeme mereven -és üresen bámult el a messzeségbe; tekintete az embereken, a -fénycsillagos folyón, a fénypettyes fekete Gellérthegyen túl rá volt -függesztve a végtelenségre, a lágy és nagy örökkévalóságra, amely -mindenség és semmiség… amelynek a szeretetét hetek óta ápolgatta és -dédelgette magában. - -Céltalanul sietett előre a Dunaparton; azután elkanyarodott a folyótól; -utcákba fordult be és utcákat hagyott el; egy nagy korbács suhogása -kergette és süketen és vakon rohant előre, amíg a talpa égni nem kezdett -és reszkető lába össze nem akart csuklani. Ekkor megállott, -fölsóhajtott, végigsimította a homlokát és ismét látó szemmel nézett -körül. A Városliget tájékán volt. Lassan elment egy kocsiállomásig, -kocsiba ült és egy vendéglőbe vitette magát. Megvacsorázott. Vacsora -után beült egy kávéházba és maga elé állíttatott egy üveg konyakot. -Lassan kiitta az egész üveget, azután fizetett, fölkelt és elment egy -másik kávéházba. Ott ismét kiivott egy üveg konyakot, azután tovább -ment. Ekkorra elmult éjfél. A harmadik kávéház, amelybe betévedt, -elhagyott hely volt, csöndes, füstszagu menedék makacs és halk éjjelezők -számára. - -Monostory a konyakos üvegje felénél tartott, amikor a kávéház ajtaja -kinyílott és egy borotvált arcu, monoklis fiatalember lépett be rajta. -Monostorynak nagyon ismerős volt az arca. Az új vendég leült egy -asztalhoz, intett a főpincérnek és a főpincér szótlanul elébe állitott -egy konyakos üveget. A monoklis fiatalember töltött magának, fölhajtotta -a poharát, azután újra töltött. Nézte a poharát és szótlanul ivott. -Monostory ingerülten bámult rá. A fiatalember a nyolcadik pohárig nem -nézett föl, de a nyolcadik pohár után fölemelte már fátyolossá vált -szemét és körülhordozta a csöndes kávéházon. A tekintete megakadt -Monostoryn. Egy darabig farkasszemet néztek, a fiatalember azután -fölkelt és odament Monostoryhoz. - -– Jó estét Monostory úr, – mondta nyugodtan. - -Monostory ekkor ráismert. - -– Jó estét Ország úr, – felelte szinte melegen. - -Ország alig észrevehető mozdulatot tett hátra a konyakos üvegje felé. - -– Megengedi? – kérdezte halkan. - -– Tessék. - -Ország intett a pincérnek. A pincér áthozta a konyakos üveget és letette -a Monostory üvegje mellé. Ország leült és előbb Monostorynak töltött, -azután magának. Szótlanul ittak. - -Ország végre fölemelte a fejét, levette a monokliját és megtörölte a -szemét. A monoklival a kezében, egy mozdulatot tett a konyakos üveg -felé. - -– Amint látja, – mondta csöndesen, – önt utánzom. - -Monostory összevonta a szemöldökét. - -– Úgy értem, – mondta nyugodtan Ország, – hogy ezt öntől láttam, amikor -önöknél voltam odalenn a világ legkisebb és legboldogtalanabb vidéki -ujságírója. Ön néha így mulatott: beült egy kávéház sarkába, nézte az -üveget maga előtt és, halálos dühvel a szemében, ivott. Néha órák -hosszat néztem önt. Utóbb azután egyszer itt Budapesten megpróbáltam. -Jó. - -Elhallgatott. Monostory lenézett a poharára, kétszer egymásután akart -megszólalni, harmadszor végre kimondta, amit mondani akart: - -– De mi oka van önnek…? - -– Nekem? - -– Mindent elért, amiről álmodni merhetett! - -A Monostory hangja szinte szigoru volt. Utólag megtiltotta Országnak, -hogy többről merjen álmodni ennél: - -– Önt olvassák a legjobban. – Útban van oda, hogy a legelső legyen. - -Ország lógázta a fejét és lassú, nagy igeneket intett: - -– A félegyházi kislányok vasárnaponkint rólam álmodnak. Vagyonokat -keresek. - -Monostory szigoruan kérdezte: - -– Mit akart még? Mire gondolt? Társadalmi érvényesülés? Politikai -karriér? - -Ország bosszús megvetéssel intett. - -– Ah, – mondta, – ezek az ostobaságok… - -– Hát mi baja? - -Ország szótlanul fölhajtott még néhány pohár konyakot, fátyolos szemmel -nézte a tálcát, amelyen a pohara állott, azután a szemét föl sem emelve, -szinte a tálcának mondta: - -– Engem a halhatatlanság járma nyom. - -– Mi? - -– A halhatatlanság járma. - -Monostory szótlanul várt és Ország csöndesen beszélt maga elé: - -– Engem olvasnak a legjobban és rólam álmodnak a dunapentelléri művelt -kislányok…? Én leköpöm magamat. Én leköpöm azokat, akik olvasnak. Néha -rámjön az undor és a kétségbeesés. Mit írok én, miket írok én, kinek -tetszik? mindenkinek tetszik? már az akadémiának is írok, már azoknak is -tetszik, már az egész kritikát levettem a lábáról, már az első leszek, -már az első vagyok, csak egy-két öreg kidögöljön előlem, már az első -vagyok… - -Fátyolos szemét fölemelte a tálcáról Monostoryra. A szeme könnytől, vagy -részegségtől volt nedves. - -– De én leköpöm magam! – ordította bele a Monostory arcába. - -Monostory mozdulatlanul ült. Ország nedves szemmel hosszan és szótlanul -nézett rá. Monostory nem mozdult. Ország előretolta az alsó ajkát. - -– Ön nem olvas, – szólalt meg aztán halkan. – Hát jó, olvas. – Ne -higyje… vagy ha olvas, akkor tudja, hogy amit én irok, az nem rossz. – -Az jó. – Az a legjobb, amit ma írnak. – De én néha látom… - -Bizonytalan mozdulatot tett a kezével, mintha belenyúlna a messzeségbe -valami után: - -– Én néha érzem… utána nyulok… már majdnem megfogom, mit kellene, mit -lehetne… Valami csodálatosat. Zengőt. Orgonahangut. Évszázadokra szólót. -Örökkévalót. - -Lebillent a feje. - -– A földön, – mondta, – Dante is élt. – Dosztojevszki is élt. - -Még csendesebben mondta: - -– Néha a halhatatlanság járma, amelyet a nyakamon hordok, véresre -horzsol. – Akkor idejövök és iszom. Nem iszom mindig. – Néha. Mikor -rámjön. - -Vállat vont. - -– Ugy nevezett Quartalsäufer vagyok, – mondta könnyedén. – Lehet, hogy -az egészet hazudom magamnak azért, hogy ihassam. - -Elhallgatott. Monostory mozdulatlanul nézte. Ország lecsillapult, -megnyugodott, töltött magának. - -– _Én_ ezt hazudom magamnak, – mondta. – Hát ön… miért iszik most? - -Monostory mozdulatlan arccal nézett rá, azután csendesen megszólalt: - -– Én így készülök a halálra. - -Ország lassan fölemelte a fejét. Nedves szeme hosszan pihent a Monostory -korán őszülő, sápadt fején. - -– Hm, – mondta nagyon halkan, – igaza lehet. – Ha tudja az ember, igaza -van. Ön… az életét akarta úgy alakítani, mint egy művészi alkotást. – -Remekművet akart és kontármunka lett belőle. – Végét veti a vergődésnek. -– Ha tudja, igaza van. - -Nedves szeme megindultan tapadt rá a Monostory sápadt arcára. - -– Kontármunka lett belőle, – mondta meghatottságtól remegő hangon, – -pedig remekmű is lehetett volna belőle. Az ön homlokán a géniusz ragyog… - -Most már részeg volt. A hangja panaszos sírássá lett. - -– Miért engedik át önök, – mondta hirtelen, – ezt az imádandó, édes, -piszkos várost, ezt az alávaló, drága Budapestet nekünk: jövevényeknek, -befogadottaknak, bugrisivadékoknak, sárgafoltosoknak, intellektuális -parvenüknek? Miért nem fogják meg, miért nem szorítják hátra a derekát, -– asszony ez, him kell neki, csókot neki. Ha egyszer egy olyan férfi -jönne, mint ön, – férfi! – ur! – race! – hogy adná ez meg magát!… Akarja -meghódítani Budapestet? Megmondom, hogyan kell. - -Monostory nem felelt. Ország elfáradt, de a szeme tüzben égett és -rálángolt Monostoryra: - -– Ki ez az ember? – kérdezte. A homlokán ott ragyog a géniusz. Ki ez? - -Monostory halkan mondta: - -– A szentlélek lovagja. - -– A szentlélek lovagja, – kiáltotta Ország mámorosan. - -Monostory fanyar mosolygással bólogatott: - -– A szentlélek elzüllött lovagja. – A szentlélek letörött, fáradt, -halálba menő lovagja. - -Ország ragyogó szemmel hallgatta. Monostory várt egy ideig, azután újra -beszélni kezdett: - -– Az én szívemben, – mondta, – kinyilt és kivirágzott a halál -szerelmének a virága. – Fekete virág. – Fagyos virág. – Jégvirág. - -Fájdalmasan folytatta: - -– És ezt a szent virágot egyetlen meleg szellő érte és a levelei -összezsugorodtak tőle. - -A szeme elborult. Mámoros haraggal kiáltott föl: - -– De akkor miért nem nyujtottam ki a kezemet mohón és boldogan az élet -lehetősége után, amellyel megkínáltak? - -Eltorzult az arca. - -– És ha az életnek ezt a lehetőségét dölyfösön eldobtam, mi zakatol -akkor itt? - -Ország figyelmesen hallgatta; válaszolt neki és kérdéseket intézett -hozzá; és késő reggelig ittak és beszélgettek a csöndes kávéházban. - - - - -IV. - -Monostory fölállott a mindennapi tarokkpartijától és menni készült. -Jeney Ödön azonban, aki a szoba ajtajában várt rá, föltartóztatta. - -– Kedves Pista, – mondta neki hanyag korrektséggel, – szabad egy -félórádat igénybe vennem? - -– Parancsolj velem, – felelte Monostory udvariasan és gyanakodva. - -Beültek egy fülkébe. Jeney lesütötte a szemét, zavarodottan játszott a -gyufatartóval, amely előtte állott az asztalon, azután hirtelen -mozdulatot tett, elpirult és így szólt: - -– Bocsáss meg, – én nem birom tovább ezt a szívtelen és alávaló -tapintatot. – Három hete, hogy mindennap feljársz ide és eddig -egyetlenegy ember egyetlenegy szóval sem emlegette. Diszkréció! Uri -emberek vagyunk! Nyugalom! A szomszédod haldoklik? Csak hidegvér! Fuj! - -– Mit akarsz? – kérdezte Monostory összevont szemöldökkel. - -– Azt akarom neked mondani, hogy ott mindenki látja rajtad, hogy mire -készülsz. Itt mindenki pontosan tudja, mennyi pénzed maradt. Mindenki -látja, hogy úgy élsz, ahogyan azelőtt szoktál. Mindenki pontosan -kiszámította tehát már az első napon, hogy hány heted van még, és a -tarokkpartnereid legföljebb két-három játéknyi tévedéssel meg tudnák -mondani, melyik partie lesz az, amelyből már hiányzol, mert a játékban -meggátolt az, hogy az éjszaka főbe lőtted magadat. A kedves öreg urak. A -finom, tiszta öreg urak. - -Monostorynak vonaglott az ajka. Hallgatott, azután fölemelte a fejét. - -– Mit kinzol te engem! – kiáltott föl tompított hangon, de forró -keserüséggel. – Mit zavarsz! Mit nyugtalanítasz! Hagyjál békében -megdögleni. - -– Ez az, – felelte Jeney. – Jól van. Ez az, amit én nem tudok. Én nem -vagyok olyan förtelmesen tapintatos, én nem vagyok olyan becstelenül -diszkrét, én tapintatlan vagyok, én indiszkrét vagyok, én ezennel -kijelentem, hogy tudom, hogy tönkrementél, beszélni akarok veled arról, -mik a terveid és… és fölajánlom neked a szolgálataimat arra… - -Monostory egy heves mozdulattal fölállott. Ott akarta hagyni Jeneyt. A -Jeney szeme könnybe lábadt. Monostory megállott. Jeney halkan mondta: - -– Pista, miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy itt akarsz hagyni? -Miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy beszélni sem akarsz velem a -sorsodról? Azt akarod, hogy utólag szégyeljem, hogy tizennyolc évvel -ezelőtt elfogadtam a támogatásodat és a pénzedet? - -Monostory habozva állott, a vállát vonogatta, az ajkát harapdálta; -azután lesütött szemét ráemelte Jeneyre, sötét szemének hideg és kemény -tekintete ellágyult és lassan visszaült a helyére. - -– Hát mit akarsz? – kérdezte halkan. - -– Mondd meg nekem, – felelte Jeney buzgón és meghatva, – mit akarsz -csinálni? - -Monostory fanyarul huzta el a száját. - -– Minek kérdezed? – mondta fájdalmasan. - -– Nem! – kiáltotta Jeney. – Nem! Ne mondd azt, hogy egyszerűen főbe -akarod magadat lőni. Hiszen különben már eddig is főbe lőtted volna -magadat. Nem tetted. Bocsáss meg, kénytelen vagyok nyiltan beszélni -róla: helyes és pontos fogalmazásban tehát a dolog így hangzik: adtál -magadnak hat hetet, _ha_ addig semmi sem történik, _akkor_ főbelövöd -magadat. Igy van? - -– Körülbelül így. - -– No látod. Minthogy pedig rajtunk áll, hogy történjék valami… - -Monostory fáradtan legyintett egyet. - -– Pardon, – mondta Jeney, – az első gondolatom a képviselőséggel, igaz, -rossz volt. Azóta beláttam. Nem azon kell kezdeni. Majd azon végzed. -Előbb újra vagyont kell szerezned. - -Monostory csöndesen fölnevetett. - -– Ne nevess, – mondta Jeney, – neked annyiféle tehetséged van… - -Monostory eddig lesütött szemmel ült. Most fölnézett, fölemelte a fejét -és félbeszakította Jeneyt. Rátette a kezét a karjára. - -– Bocsáss meg, – mondta gyöngéden, – ne folytasd. Tévedsz: nekem -semmiféle tehetségem nincs. Várj csak, ne szakíts félbe, én megmondom -neked, hogy áll a dolog: nekem semmiféle tehetségem nincs… én csak -tehetség vagyok… Minden lehetőség, minden vágy, minden sóvárgás, minden -szomjuság és irdatlan sok erő… csak éppen semmi fegyelem, semmi -szerénység, semmi egyszerüség, semmi alázatos és makacs munka… ha minden -sorompó mindig kinyilt volna előttem, úgy vonultam volna be, mint… mint -soha még egy király… de soha arra erőm nem volt, hogy a sorompót -összetörjem, vagy a lakatja kulcsát megszerezzem, vagy… Isten nevében, -ha másképpen nem megy, átbujjak alatta. Nem lettem semmi. Nem leszek -semmi. Tehetség vagyok. Úr vagyok. Magyar vagyok. Elpocsékoltam az -életemet. Meg kell halnom. - -– Nem hiszem. Nem igaz. Kisebb tehetséggel, mint a tied, de ugyanazzal -az ősi, uri átokkal megverve elindultak mások is és… - -Monostory félbeszakította: - -– Te? Az más. Ti… ti idejekorán mentetek tönkre. A ki közülünk -idejekorán tönkre megy, az boldogul. De én mostanig otthon maradtam a -vármegyémben és… - -Vállat vont: - -– Talán ha az apám husz évvel ezelőtt lőtte volna főbe magát… - -Vonogatta a vállát: - -– Akkor talán én is egy nagy biztosító társaságnak lennék most az -igazgatója. - -Jeney energikus mozdulatot tett: - -– Ha megengeded, – mondta, – ne is beszéljünk erről többet. Hanem -válaszolj erre: hajlandó vagy-e mához egy hétre eljönni hozzám és -megismerkedni Hollódi Arturral? - -Monostory meghökkenve és elgondolkozva nézett rá: - -– Hm… Hollódi… - -Sötét szemének a tekintete lassan megváltozott. Elcsúszott Jeneyről, -belemélyedt valahová a messzeségbe és nedves és lágy lett és -bizonytalanul reszkető. - -Jeney megindultan nézte. Várt. Amikor a Monostory tekintete remegve, -küzködve és ingadozva készült visszatérni hozzá, akkor gyorsan -megszólalt: - -– Meg is mondom neked röviden, miről van szó. A Hollódi bankja, vagyis -Hollódi újra alapít valamit: egy kis intézetet, amelyből nemsokára -óriási vállalatnak kell lenni: mezőgazdasági export, a Balkánt is -belekapcsolni… tőle majd meghallod. Én beszéltem neki rólad… -természetes, hogy a társadalmi poziciójának a javitására is gondol, ezt -nevetséges volna előtted elhallgatni… de egyébként: körülbelül te -látszol a legalkalmasabb embernek arra, hogy azt a nagy vállalatot -megteremtsd, amelyre Hollódi gondol. - -Monostory nehezen, halkan lihegett. A szeme újra elfordult a -messzeségbe; az arca sápadt volt és a homloka verejtékezett. Jeney -sokáig várt, de végre könnyedén megkérdezte: - -– Hát rendben van? Eljösz? - -Monostory lassan visszafordította rá a tekintetét. A szeme körül karikák -voltak, a pillantása nehéz és fáradt volt. - -– Hát eljösz? – kérdezte még egyszer Jeney. - -– El, – felelte halkan és nehezen Monostory. - - - - -V. - -A kocsi megállott. Monostory intett a kocsisnak, hogy elmehet, azután -lassú léptekkel bement a nyitott kapun. A lába nehéz volt; és a szíve -mintha ki akart volna szakadni a testéből. Szorongatottnak és -megalázottnak érezte magát; az az érzése volt, hogy kinos -megszégyenülések felé megy és összeszorított foggal kellett legyűrnie -azt a vágyát, hogy megforduljon és kisiessen a tavaszi estébe. - -A pirosszőnyeges lépcsőház alján egy inas mutatta gyakorlott és alázatos -mozdulattal az útat fölfelé; a lépcső felső végén egy másik inas gyors -és sima mozdulattal levette a Monostory köpönyegét és az aranydíszes, -fehér hall bejáratánál már ott volt Jeney Ödön is. Mosolyogva sietett -Monostory elé: - -– Kedves Pistám, – mondta boldogan, – hogy örülök… - -Karonfogta. - -– Mindenekelőtt, – folytatta, – bemutatlak a feleségemnek. – Azután, -ugy-e, nem terhellek egy ideig; de ha majd rákerül a sor, megengeded, -hogy megismertesselek Hollódival. - -Monostory nem válaszolt. Szótlanul intett és érezte, hogy a torka -összeszorul. Most jön az első megszégyenülés. Jeney odavitte a felesége -elé. - -– Ilona, – mondta, – bemutatom neked Monostoryt. - -Az asszony kinyujtotta a kezét. Monostory lehajolt, hogy megcsókolja; és -érezte, hogy közben elvörösödik. Valóban itt van az első megszégyenülés, -gondolta, de nem úgy, ahogyan vártam. Hiszen ez az asszony szép! - -Az asszony csendesen és halk mosolygással mondta: - -– Örülök, hogy eljött. - -Monostory nem tudott válaszolni. – Ha nem is szép, gondolta, de -kétségtelenül csinos. A szeme mély és lágy; és a mosolygása tiszta és -meleg… milyen meleg a mosolygása… - -Az asszony várt a feleletére. De amikor látta, hogy Monostory nem felel, -újra megszólalt: - -– Hogy eljött először, – mondta, – de remélem, hogy nem utóljára. -Legközelebb, ugy-e, olyankor jön el, amikor kevesebben leszünk?… - -Monostory még mindig nem tudott válaszolni. Nemes, felsőbbséges és -tiszta arcára a zavarodottságnak és a tehetetlenségnek egy fájdalmas és -megindító vonása ült ki. Az asszony várta, hogy válaszoljon, de azután -ránézett az arcára és olyan gyors mozdulatot tett, mintha a segítségére -akarna sietni. - -– _Kedves_ Monostory, – mondta melegen, – engedje meg… - -Megakadt egy másodpercre. A hangja olyan meleg volt, hogy a Monostory -szíve hirtelen forró hálával telt meg. - -– _Kedves_ Monostory, – mondta újra az asszony, – engedje meg, hogy -megismertessem az urakkal. - -Három frakkos úrral beszélgetett volt, amikor a férje bemutatta neki -Monostoryt. A három frakkos úr hátrahúzódott a bemutatás alatt; az -asszony most ismét előre intette őket. Bemutatta nekik Monostoryt és -bemutatta őket Monostorynak. - -Monostory mély hálát érzett az asszony iránt, mert kimentette halálos -zavarodottságából, mert megérezte, mit érez ő és mert olyan gyorsan és -olyan jószívvel mozdult meg, mintha valami fizikai cselekedettel akart -volna segítségére sietni. Kezet szorított a három frakkos úrral, akivel -megismerkedett, szótlanul figyelt a beszélgetésükre, és a nyugalma és -hálaérzésének a melege lassanként eltünt. Megint bizonytalanságot és -megint szorongást érzett. - -Az asszony azon volt, hogy őt is bevonja a beszélgetésbe; s így a három -frakkos úr is szólt hozzá egy-két szót; ő röviden válaszolt és a lelke -lassan eltelt a szégyenkezés és az undor érzésével. Mik ezek az emberek? -Egy bankigazgató. Egy ügyvéd. Egy vegyészeti cikkek gyárosa. Hogyan -kerül ő ezek közé az emberek közé? Hogyan mernek ezek az emberek átnézni -rajta, úgy tenni, mintha ő ott sem állna… és különösen, hogyan mernek -ezen a könnyed és odavető hangon szólni hozzá? Általában: micsoda hangon -beszélnek ezek az emberek! Milyen szavaik vannak! A szavaiknak milyen -hangsúlya! Milyen az arcuk! Micsoda arcélek és micsoda szájak ezek! - -Körülnézett az ismeretlen tömegben, amely kezdte megtölteni a nagy házat -és az az érzése volt, hogy furcsa és gyűlöletes korcsok nyüzsögnek -körülötte… idegenek… ellenség… - -A három frakkos úr közül az egyik valami lóversenyügyet adott elő és -hevesen bizonyítgatta, hogy gyanús manipulációknak kell kiderülniök, -mert Belcanto jobb, mint Hapták… - -Az asszony megint bele akarta vonni Monostoryt a beszélgetésbe és -odafordult hozzá: - -– Mit gondol Monostory? - -Monostory halkan azt felelte, hogy ő Haptákot jobbnak tartja -Belcantónál. - -A frakkos úr ekkor vállat vont. - -– Lehet, – mondta, – hiszen maga jobban tudhatja… - -Udvariasan igyekezett beszélni. Sok mindent koncedált. Belát mindent; -csak éppen a véleményét mégis kénytelen –. - -Monostory mindebből már semmit sem hallott. A vér a fejébe tódult és a -keze ökölbe szorult. _Maga_… Ez az ember, ez a vegyészeti cikkek gyárosa -azt mondta neki, hogy _maga_. Ezt az embert, ezt a vegyészeti cikkek -gyárosát ő egyetlen kézmozdulattal leüti, egyetlen ökölcsapással a -földre teríti és… - -Az izmai fájtak a görcsös erőfeszítéstől, amellyel megfékezte magát. Mit -akar csinálni? Botrányt? Itt? Ezek között az emberek között? És miért? -Mert ezek olyan hangon beszélnek, amely neki szokatlan? - -Megfékezte magát, de nagy bágyadtságot és fáradt utálatot érzett. -Szeretett volna elmenni a társaságtól, beülni egy csendes sarokba, -pihenni és szótlanúl nézni az embereket. De nem tudta, hogyan menjen el. -Sokra vittem, – gondolta keserűen, – most már zavarba hoz egy budapesti -fiskálisokból álló társaság… Föltételezem, hogy a gallérom is tavalyi -divatu és a frakkom ráncot vet… - -Körülnézett. Pár lépésre tőlük egy másik társaság állott. Két frakkos úr -és egy nő. A nő: fiatal lány volt és éppen elbocsátotta a két frakkos -urat. - -– Higyjék el, – mondta nekik, – hogy ez mégis tudományos botrány… -Kinevezni egy ilyen tehetségtelen embert egy ilyen elsőrangú fontosságu -tanszékre akkor, amikor két valóban tehetséges ember közül lehetett -volna választani: – ez megalázza az egyetemet és kompromittálja az egész -magyar tudományos életet. - -A két frakkos úr közül az egyik megkockáztatta azt az állítást, hogy -akit arra a fontos tanszékre kineveztek, talán mégsem egészen -tehetségtelen ember. A fiatal hölgy igen energikusan intett nemet: - -– Nem, – mondta határozottan. – Én olvastam a renaissance kezdeteiről -irott munkáját: teljesen tehetségtelen tákolmány. Egyetlen eredeti -gondolat sem. Ami jó van benne: az Burckhardt és Gobineau. Még azt a -fáradságot sem vette magának, hogy más szerzőket is elolvasson. - -Várt egy másodpercig, azután bezárta a beszélgetést: - -– Teljesen tehetségtelen. - -Egy kézmozdulattal megerősítette a dolgot: - -– Tudományos botrány. - -Ugyanezzel a kézmozdulattal és egy mosolygó fejhajtással elbúcsúzott a -két frakkos úrtól és elindult egyenesen Monostory felé. Monostory -meglepetve nézett rá. Hiszen ez egy tizenöt-tizenhat éves kis lány. - -A kis lány odajött hozzájuk, kezet nyujtott a három úrnak, azután -nyugodtan mondta: - -– Anyám, mutasd be nekem Monostoryt. - -Monostory megdöbbenve és álmélkodva nézett rá. Jeneyné látta az -álmélkodását és a lánya felszólítását nem teljesítette pontosan. - -– Monostory, – mondta, – _bemutatom magának_ a Loli lányomat. - -Loli megbiccentette a fejét; nevetve nézett föl az anyjára; az anyja -elmosolyodott és az egész társaság nevetni kezdett. Most Monostory is -velük nevetett. - -Loli kinyujtotta a kezét: - -– Azért én mégis nagyon, nagyon, nagyon örülök. Évek óta vágyódom rá, -hogy megismerkedjem magával. - -Monostory még mindig csodálkozva nézett rá. Lassan megszólalt: - -– Évek óta? – mondta csendesen és mosolyogva. - -– De igen, – felelte Loli, – évek óta. Tíz éves voltam, mikor a papa -elbeszélte, hogyan ugrott maga oda ő elébe, amikor a díjbirkózó -megtámadta és… - -– Szszszszsz!… - -Monostory önkéntelenül felszisszent, hogy Lolit elhallgattassa. -Kellemetlen volt és kínos volt neki az a gondolat, hogy ebben a -társaságban a multjáról szó lesz. - -Loli ránézett és Monostory meglepetve látta, hogy a szeme egészen olyan, -mint az anyjáé. A szeme és a kis orra; és a szája; és a feje; és a -középen elválasztott barna haja. Az egész különös, furcsa, gyorsbeszédü, -éretlen kis asszony tökéletes mása volt ennek a másik megérett és -csendesbeszédü asszonynak. – Monostory egy másodpercig magán érezte a -tekintetét; azután Loli gyors mozdulatot tett, mintha valakinek a -segítségére akarna sietni és így szólt: - -– Jőjjön el innen, Monostory. – Megmutatom magának a házat. - -A válaszra nem is várt. Elindult. Az anyja felsőbbséges, de halk és -gyengéd mosolygással nézett utána, Monostory pedig sietve tett egy -hosszú lépést, hogy utólérje. - -Szótlanul mentek egymás mellett. Monostory megint mély hálát érzett ez -iránt a kis lány iránt, aki kimentette őt egy kényelmetlen, helyzetből -és aki olyan gyorsan mozdult meg, mintha valami fizikai cselekedettel -akart volna segítségére sietni. Milyen különös asszonyok ezek a…! - -Odafordult Loli felé, lenézett rá és a hálaérzése lassan oszladozni -kezdett. Milyen furcsa, éretlen és hangos kis asszonyszemély ez. Most -hallgat, de a hallgatása is olyan önérzetes, hogy szinte kihívóan -hangos. Egy tizenhatéves gyerek, aki úgy sétál végig a termeken, mint -egy királyné. Éretlen kis királyné, – önérzetes, nevetséges, budapesti -kis bankárlány, – nem is tapintatosságból hivott el, – az, hogy -elhivott, az is éretlen nagyoskodás, – tapintatlanság… - -Kelletlenül és fanyar fáradtsággal ment Loli mellett. Loli meg akart -szólalni, de Monostory nem segített neki. Kis barna fejét kétszer is -fölemelte Monostory felé, Monostory azonban konokul, szinte haragosan -nézett előre. Loli végre harmadszor is fölemelte a fejét és halkan -mondta: - -– Bocsásson meg, hogy elhíttam… - -Monostory meglepetve fordult feléje. A Loli lágy tekintetü, mély és nagy -szeme nedvesen csillogott rá. A hangja alázatos volt. - -– Milyen furcsa, – gondolta meglepetve Monostory, – hogy ez ilyen hangon -is tud… - -Loli válaszra várt, de amikor nem kapott választ, még alázatosabban -folytatta: - -– Azt hittem… az az érzésem volt… hogy maga nem érzi ott jól magát… a -között a három börzelény között… - -Monostory meghökkenve fordult feléje és bámulva nézett bele aggódó, kis -arcába. Mi ez? Ez az éretlen gyerek, ez a zöldcsőrű kis madár csakugyan -megérezte volna, amit ő érez? - -– Igen, – mondta Loli szinte bűntudatosan, – azt hiszem, általában nem -érzi jól magát itt nálunk. Nem is érezheti jól magát. Ezek az emberek -mind egy furcsa argot-t beszélnek; sőt egyikük-másikuk jargont beszél; -néha én is alig tudom elviselni őket; nagyon értem, ha magának -türhetetlenek. - -Monostory habozva nézett le rá. A fanyar haragja megenyhült. Ez a korán -érett, éretlen kis budapesti lány nem kellemetlen. Nem tolakodó. De csak -nem fog ő most komolyan szóbaállni vele és csak nem fog neki az -érzéseiről komolyan beszélni? - -– Ha rászánná magát, – mondta Loli, – hogy olyankor jőjjön el hozzánk, -amikor ez a frakkos népvándorlás nincs itt, akkor… akkor talán jobban -érezné magát. - -Monostory elgondolkozva nézett rá. – Az anyja pár perccel ezelőtt -ugyanezt mondta. – Elgondolkozva nézett rá és szinte az akarata ellenére -megszólalt: - -– Én attól tartok, – mondta komolyan, – hogy én sehol már jól nem -érezhetem magamat. - -– Miért? – kérdezte Loli nagyon halkan, nagyon óvatosan, szinte a -lélekzetét visszafojtva. - -Monostory mereven nézett bele aggódó, barna kis arcába: - -– Azért, – felelte csendesen és szinte csak magának, – amiért egy -fájdalmas sebnek a leggyengédebb érintés is kín és amiért… - -Hirtelen elhallgatott. Még egy pillantásnyi ideig elboruló szemmel nézte -a kis lány feszülten figyelő kis arcát, azután heves mozdulattal -elfordult. A szíve megdobbant és az arca elsápadt a szégyenkezéstől. Mi -történt vele? Hová sülyedt le? Hogyan botolhatott így meg? Egy -gyereknek, egy tacskónak, egy éretlen kamaszlánynak elkezdett a lelkéről -beszélni?… - -A fogát csikorgatta. - -– Mi van még hátra! – gondolta fuldokolva, – mi van még hátra, – kinek -fogom még elpanaszolni a bajomat, kit avatok még be a lelki életembe, -mit kérdez most majd tőlem ez a tolakodó tacskó? - -Szótlanul ment előre, az ajkát harapta, és az az érzése volt, hogy meg -kell fordulnia, el kell sietnie és szökve kell kimennie a tavaszi -estébe. Loli azonban egy ideig szótlanul haladt mellette, -egyszer-kétszer fölnézett rá, azután gyorsan, szinte hadarva kezdett -beszélni: - -– Ez itt az empire-szalon, – mondta izgatottan. – Minden budapesti -uriháznak az elkerülhetetlen dísze. A budapesti bankigazgató, sőt a -budapesti ügyvéd sem érzi jól magát, ha nem olyan karosszékben ül, mint -amilyenben Napoleon ült. Neki pont napoleoni karosszék kell, ha nem -olyan, amelyben Napoleon valóban ült, akkor olyan, amelyet egy -terézvárosi asztalos egyenesen Napoleon szellemében állított össze. – -Nem nevetséges ez? - -Monostoryban tüzelt a megszégyenülése és halkan és haragosan odavetette: - -– Nem! - -– Nem? – kérdezte élénken és boldogan Loli, – nem nevetséges az, ha -valaki nem a maga korának a levegőjét akarja maga körül érezni? Volt az -valaha, hogy egy bankár mindenáron elmúlt évszázadok művészetét akarta -maga körül tudni? – Soha. - -Monostory elhuzta a száját. - -– Soha! – mondta gúnyosan. – A renaissance idején se, amelyet maga olyan -jól ismer. - -– Tessék? – mondta Loli ijedten. - -– A firenzei bankárok ugy-e nem a görög művészet levegőjét akarták -„maguk körül tudni…“ - -Loli még mindig ijedten nézett rá. Monostory feléje fordult. A Loli -barna, kis arca ebben a másodpercben olyan ijedt, megzavarodott és -tehetetlen volt, hogy Monostory nem tudott tőle rögtön elfordulni. -Nézett a kis lány tehetetlen kis arcába, azután lassan elmosolyodott, -azután elnevette magát. – Azt a gyereket, aki vele szemben állott, most -végre gyereknek érezte; hangos, nagycsőrű gyereknek, aki azonban -összerezzen, ha rákiáltanak. – Belenevetett a Loli arcába. - -Erre Loli is nevetni kezdett, jókedvűen, fölszabadultan és boldogan. A -nevetése olyan volt, mint egy gyereké, aki az imént még sirt és aki most -fölindultan és lihegve keresi a frissen született jókedve szavait. - -– Maga, – mondta boldogan nevetve, – maga… Most maga védi velem szemben -a bankárokat. - -A fölindulása, a fölindult nevetése, a gyerekzavarodottsága még mindig -olyan kedves volt, hogy Monostory vigasztalóan mondta: - -– No jó, hiszen magának van igaza. – Azért a firenzei bankárok is -renaissance-művészetet „akartak maguk körül tudni“; és az ember legyen -hű a saját kora művészetéhez; és ha régit akar, akkor valódit akarjon; -és ha nem telik rá, akkor ne akarjon régit; – és maga nem szereti a -történelmi darabokat se… - -– Nem! – kiáltott jókedvüen Loli. - -– És az nem baj… majd rájön, hogy azok a legszebbek, azok az igaziak; és -maga nagyon kedves kis budapesti képromboló; és bizonyosan ezeket a -képeket se szereti… - -Rámutatott egypár képre, amely a falon függött. - -– Nem, – mondta boldogan Loli, – utálom őket. Fotografikus festészet! - -– Igaza van, – felelte komolyan Monostory, – vérlázító visszaélés a -művészet nevével, hogy ezek a képek hasonlítanak arra, amit ábrázolnak, -– ez a fotografikus festészet sürgősen kiirtandó, – a maga barátai majd -kiirtják, – de az nem tesz semmit, maga mégis nagyon kedves kis lány, – -és miért nem szólít engem voltaképpen bácsinak, amikor én az apja révén -valami távoli rokonságban is vagyok magával és amikor nincsen olyan -művészi elv, amely ezt megtiltaná, sőt ellenkezőleg, éppen a legujabb -művészet érdekében szükséges volna, hogy mindenkit, aki még a -fotografikus festészet híve, a könyörtelen fiatalság legalább is bácsivá -bélyegezzen… - -Loli kipirultan, csillogó szemmel és boldog nevetéssel hallgatta -Monostoryt. A boldog nevetése szinte el sem akart állni; az egész kis -lány úgy tele volt valami ragyogó, nagy örömmel, hogy az örömtől szólni -sem tudott. Boldogan nevetett, ragyogó arccal fürdött a maga jókedvében -és nedves ajkai közül állandóan kicsillogott fehér fogsora. Monostorynak -kellett ismét megszólalnia. Mosolyogva szólította föl Lolit ujra, hogy -szólítsa őt bácsinak, de Loli erre semmiképpen sem volt hajlandó. -Elragadtatva nézett Monostoryra és nevetve és makacsul rázta meg újra -meg újra barna kis fejét. Monostory végre másról kezdett beszélni; Loli -erre újra visszakapta a szavát; szaporán beszélt és vidáman kalauzolta -át Monostoryt a hátralévő szobákon. Végigmentek az egész házon és -jókedvűen beszélgettek. - -Amikor újra visszakerültek a hallba, egy mosolygó fiatalember uszott -feléjük a tömegben. - -– Loli kisasszony, – mondta már messziről, – Loli kisasszony… - -Habzó barátsággal közeledett feléjük, de a lendülete egyszerre elbágyadt -egy kissé. Észrevette Monostoryt. Monostory is észrevette őt. - -– Ah, – mondta halkan, – úgy látszik, egy barátja jön… - -Loli fölnézett rá, és Monostorynak megint az az érzése volt, hogy a -nyelvét kellene leharapnia. Hiszen itt már megint az érzelmeiről -beszélt. Mi szükség volt rá, hogy ez a kis lány tudja, milyen véleménye -van neki az andorlaki kerület képviselőjéről? - -Az andorlaki kerület képviselője halkabban bár, de még mindig -lendületesen közeledett feléjük és az egész szívét beleöntötte a -köszönésébe: - -– Kezét csókolom, Loli kisasszony, – mondta melegen. - -Loli szótlanul nyujtott neki kezet, azután Monostoryhoz fordult: - -– Az urak, – kérdezte, – nem ismerik egymást? – Buzát János, a… - -– Oh, mi nagyon régen ismerjük egymást, – szakította félbe Buzát. – -Szervusz István bátyám. - -– Szervusz. - -Monostory kezet nyujtott. Az arca mozdulatlan volt, a kézszorítása -korrekt, de a szemét lesütötte és az egész lényéből úgy áradt a -hidegség, hogy pár másodpercre csend támadt. Buzát nem tudott szólni. -Loli aggódva nézegetett Monostoryra, de Monostory nem szólt és ő végre -halkan megkérdezte Buzáttól: - -– Hm… az anyámat látta már? - -– Oh igen. - -– Hm… igen… és készül szorgalmasan az első beszédjére? - -– Igen. És csakugyan elhatároztam, hogy kulturális témáról fogok -beszélni. Kétségtelen, hogy ez a legokosabb. Ez végre is nem hiába régi -parlamenti bölcseség, – fiatal politikus legjobban teszi, ha nem hívja -ki maga ellen senkinek az indulatait, hanem olyan tárgyat keres, amely -egyesítheti a jobboldalnak és a baloldalnak a rokonszenvét. - -– Igen… és mit akar mondani?… - -Buzát magyarázta, hogy mit akar mondani. Loli figyelemmel hallgatta, -időről-időre kérdezett valamit és néha aggódó pillantást vetett -Monostoryra. Monostory lesütött szemmel hallgatott, azután lassan -hátrahuzódott és végül csendesen elment. - -Fáradtan keresett egy karosszéket, leült és nézte az embereket. Nézte -őket. Idegenek voltak. Ujra rájött az az érzés, hogy furcsa és -gyülöletes korcsok nyüzsögnek körülötte… idegenek… ellenség… - -Nézte őket és a haragját és az utálatát egyszerre valami egészen -másfajtáju nyugtalanság űzte el. Szótlanul és puha lépésekkel odajött -hozzá és halkan leült melléje Loli. Mit akar ez itt? Miért jött ez ide? -Miért jön utána? Miért küldte el magától azt, a kivel beszélt? Hová -tette? - -Önkéntelenül körülnézett Buzát után. Loli észrevette a mozdulatát és -bátortalanul és szinte mentegetőzve szólalt meg: - -– Azt hiszem, – mondta óvatosan, – nem tehetséges ember. Nem igazi -talentum. - -– De igen, – felelte halkan és haragosan Monostory, – nagyon tehetséges -ember. Rendkivül tehetséges ember. Igazi, nagy, aranyértékü tehetség. - -Loli ijedten nézett rá és félénken szólni akart. Ekkor azonban az apja -közeledett feléjük egy őszülő és kövéredő úrral; Loli elhallgatott és -várta, hogy az apja és a kövéredő úr csakugyan hozzájuk jönnek-e. -Odajöttek. Monostory is felnézett rájuk. Felnézett rájuk és a szíve -nagyot dobbant. Ez a kövéres és fáradt ember Hollódi Artur. - -Jeney megállott előttük. Monostory lassan fölkelt. Jeney idegesen -mosolyogva nézett rá; az ideges mosolygása biztatás, bátorítás és kérés -volt; Monostory lesütötte a bátorítás és a kérés elől a szemét. Jeney -erre odafordult Hollódi Arturhoz. - -Hollódi mozdulatlan állott mellette, azután fölemelte a kezét: - -– Jó estét Lolika, – mondta csendesen. - -Olyan lassan beszélt, mintha minden hangnak, amelyet kimond, rendkívüli -értéke és különös súlya volna. A fáradt szempilláját úgy emelte föl, -mintha különös munkát végezne vele. A megállása, a lélegzetvétele, egész -szótlan exisztenciája, puszta léte olyan volt, mintha csupán a -létezésével hallatlan fontosságu tevékenységet végezne. - -Loli egy gyors pillantással ránézett, a pillantása villámgyorsan -végigsiklott Monostoryn és az apján is, megérezte, hogy valami különös -és Monostoryra fontos dologról van szó és elfogódva mondta: - -– Jó estét Hollódi bácsi. - -Monostory megérezte az elfogódottságát és tompa harag lobbant föl benne. -Mit félti őt ez a gyerek? Fölemelte a fejét és a szeme lobogva nyilt ki. - -Jeney ekkor megszólalt: - -– Engedd meg Artur, – mondta elfogódva, – hogy bemutassam neked -Monostory Istvánt. - -Hollódi lassan emelte föl súlyos szempilláját és úgy nyújtotta ki fáradt -kezét, mint aki drága ajándékot ad. - -– Örülök, – mondta halkan. - -Végtelen lassusággal beszélt. Minden szavának külön értéke volt. Olyan -volt, mintha hallatlan értékü drágaköveket rakna le aranylapra: - -– Örülök, – mondta lassan. – Már… sok… szépet… hallottam… önről. - -Monostory nem bírt magával. A szeme elborult és a feje megszédült. -Részeg düh gyulladt ki benne. - -– Én… is… örülök, – felelte végtelen lassusággal és hideg dölyffel, – -már… én is… sok… szépet… hallottam… önről. - -A Hollódi fáradt szeme nagyra nyilva bámult rá. Jeney elsápadt; Loli -hirtelen, rémült mozdulattal a szájához emelte a kezét, és a szeme -könnyes lett. - -Három végtelen másodperc telt el. Hollódi végre összeszedte magát. -Fölkapott fejét lassan leeresztette, tágra nyilt szemére csendesen -ráhunyódtak nehéz pillái; olyan volt, mintha becsukta volna a szemét. A -szeme azonban nyitva volt, idegesen futkosott ide-oda a Monostory -lakkcipőjétől a Monostory ingmelléig; az ingmellen idegesen tétovázott -egy ideig, azután újra fölemelkedett a Monostory arcáig. - -A két sárga szemből szinte pattogva sziporkázott a harag, a dölyf és a -bosszúvágy. A Monostory bánatos, sötét és mély szeme azonban kiállta ezt -a tekintetet. A két szempár összevillant. De Monostory magasabb volt és -Hollódinak föl kellett néznie, hogy megkereshesse szikár és tiszta -fejét. És Monostory olyan magasról nézett le, és olyan sötét, hideg, -megközelíthetetlen és bánatos dölyffel nézett le, hogy Hollódi újra -megzavarodott. A száját kinyitotta, de az éles és gőgös válasz, amelyre -készült, nem tudott kipöfögni a száján. A szája nyitva maradt. Becsukta. -Azután ismét kinyitotta; elpirult, és erre akadozva és gyorsan mondta: - -– Ah… hiszen ez igazán örvendetes. Annál jobb. - -Monostory fáradt és hideg gőggel nézett le rá és végtelen lassúsággal -mondta: - -– Igen… Annál… jobb. - -Hollódi egy eltorzult mozdulattal húzta szét a száját, mintha szólni -akarna, vagy harapni akarna, vagy sírni akarna; azután elpirúlva, nagy -erőfeszítéssel rendbe szedte az arcát, mosolyogva, búcsúzkodva bólintott -egyet és tovább akart menni. Monostory egy helybenhagyó, jóindulatú -fejmozdulattal elbocsátotta. - -Hollódi elsápadva indult útnak. Jeney, aki eddig az ajkát harapdálva -állott mellettük, most utána sietett, karon fogta és hevesen, halkan -beszélni kezdett hozzá. Hollódi mosolyogva, vonagló szájjal emelte föl a -szabad kezét. - -– Semmi… semmiség. Nem tesz semmit… Ne beszéljünk róla. - -Nemsokára hozzájuk csatlakozott valaki és a beszélgetés abbamaradt. -Azután újabb csatlakozók jöttek; nagy félkör támadt Hollódi körül; -Hollódi fáradtan leeresztett szempillákkal állott a félkör közepén és -végtelen lassúsággal, halkan és udvariasan kegyetlenségeket mondott -azoknak, akik udvarolni próbáltak neki. - -Monostory mozdulatlanul nézett utánuk, amint elmentek tőle és sokáig -mozdulatlanul nézte, amint Hollódi köré gyűlnek az emberek. Megérezte, -hogy Hollódi most ott irgalmatlan dolgokat művel és ez még valami -csendes elégtételt szerzett neki. Mert amint nézte, ahogyan Hollódi a -rémült és mentegetőző Jeneyvel lassan eltávozik tőle, a fejétől a -talpáig végigperzselt és végigsajgott rajta az a gyötrő szégyenkezés, -amelyet már akkor érzett csendesen izzani magában, amikor még csak -készült rá, hogy dölyfös válaszát kimondja. Mit csinált megint? Volt-e -rá mindenekelőtt joga, hogy Jeneyt ebbe a kínos helyzetbe hozza? Miért -neveletlenkedett? Miért bántotta meg ezt a Hollódit? Miért bántott meg -valakit, aki a maga módja szerint végre is jó akart hozzá lenni? Miért!… -Mert dölyfös volt. Mert leereszkedett hozzá. Mert jó akart hozzá lenni. -Mert az a csőcselék ott most udvarol neki. Mert utálja ezt az egész éhes -és szájas népséget, tolongó és piszkos tőzséreket, mert nem látják a -homlokán a géniusz ragyogását, mert ő úr és a halálba megy… - -Részeg és kigyulladt szemmel nézett körül és ekkor egyszerre meglátta -maga mellett a sápadt, nagyszemű és didergő Lolit. Ránézett; a -haragjának a mámora ellobbant; a feje újra hideg lett; a tekintetét -elfordította tőle és csendesen és szótlanul leült. Loli dideregve, de -csendesen és szótlanul melléje ült. Monostory ránézett. Loli dideregve -próbált megszólalni; az ajkán erőltetett félmosolygás volt; a csillogó -fogsora látszott; úgy akart tenni, mintha semmi sem történt volna és -mintha nyugodtan folytathatnának egy közömbös beszélgetést. - -– Kedves, – gondolta magában Monostory. – Milyen kedves kis bogárka… -kár, hogy ezeket is itthagyja az ember. - -Loli dideregve erőlködött, hogy el tudjon kezdeni valami beszélgetést és -amikor Monostory ránézett és ő látta, hogy a Monostory arca megenyhül és -kiderül, akkor hirtelen megszólalt: - -– Igen, – mondta, – én magától már régen számon akartam kérni valamit. - -– No, no, – mondta Monostory szinte jókedvűen. - -Loli szólni akart, de ekkor Monostory félbeszakította: - -– Várjon csak, kislány, – mondta szinte mosolyogva, – azt mondja: régen… -Nem csalja meg az emlékezőtehetsége? Mi az, hogy régen? - -– Négy éve. - -– Oh, az már szép idő. De honnan van az, hogy nekem már négy évvel -ezelőtt szerencsém volt a maga tudatába bevonulni; négy évvel ezelőtt -maga, gondolom, a felső leányiskola első osztályából tett magánvizsgát. - -– Nem; a második gimnáziumból tettem vizsgát és nem magánvizsgát, mert -nyilvános iskolába _akartam_ járni… - -– Pardon, pardon, nekem pedig nem volt szándékomban megbántani. Tehát a -második gimnáziumba járt. És honnan értesült második gimnázista korában -az én szerény, bár hangos létemről? - -– Oh, papa nagyon sokat beszélt azelőtt is magáról, – mondta gyorsan -Loli – és akkor hazahozta egy fotografiáját. - -Hirtelen elpirult. Monostory elfordult tőle, hogy a pirulást ne kelljen -előtte szégyelnie és csöndesen mondta: - -– No jó, hát most azután mi az, amit maga – már négy éve – számon akar -tőlem kérni. - -– Számon akarom magától kérni, – felelte hevesen Loli, – az anyámról -való rossz véleményét. - -Monostory meglepetve és meghökkenve fordult feléje. - -– Tessék…? - -– Igen, – mondta Loli kipirultan, – én tudom, hogy magának az anyámról -és a családjáról nagyon rossz véleménye volt. Tudom, hogy a papát -lebeszélte arról, hogy az anyámat elvegye. Tudom, hogy egy éjjel ezt -mondta neki: „ha pedig a Joel-lányt elveszed, akkor legyen helyettem az -öreg Joel Dávid a legjobb barátod“. Tudom, hogy maga a papát azzal -gyanusította, hogy az anyámat csak a pénze miatt akarja elvenni. - -Monostory zavarodottan nézett a Loli kipirult arcába. - -– Én, – mondta, – nem… - -Elakadt. Érezte, hogy nem szabad hazudnia. Fölemelte a fejét. - -– Igaz, – mondta csöndesen, – mindez így volt. - -Még mondani akart valamit, de Loli elébe vágott. - -– Igy volt, – mondta hevesen. – Már most: ez az elfogultság az anyám -ellen természetesen csak az ő személyének szólhatott. - -– Bocsánat… - -– Csak az ő személyének. Mert azt csak nem tételezhetem föl, hogy -_magában_ felekezeti vagy faji elfogultság van! - -Monostory szólni akart, de belenézett a Loli csillogó, lelkes szemébe és -erre elhallgatott és lesütötte a szemét. Mit mondjon? Mit válaszoljon -erre a fölháborodott, lelkes kérdésre? Inkább hallgatok, – gondolta, – -miért ábrándítsam ki és miért bántsam meg? - -Loli várt, azután biccentett egyet a fejével és folytatta: - -– Tehát: személyes elfogultság. - -Elhallgatott. Monostory várta, hogy tovább beszéljen; magán érezte -lelkes, meleg szemének türelmetlen, követelőző és sürgető tekintetét; -lassan fölnézett, bólintott egyet és gyöngéden, halkan megkérdezte: - -– Igen… és maga szerint mit kellett volna tehát tennem? - -– Én szerintem, – felelte hevesen Loli, – egy olyan embernek, mint maga, -kötelessége lett volna meggyőződést szerezni arról, igaza volt-e ebben -az elfogultságban. De ha már ezt egy évtizedig elmulasztotta, akkor tíz -év eltelte után mindenképpen be kellett volna látnia, hogy tévedett. Be -kellett volna látnia, hogy a papa igenis nem a pénzeért vette el az -anyámat, hanem azért, mert szerette. Hogy az anyám… nem az, akinek maga -gondolta, hanem… hanem a legjobb… és a legkülönb és… a legnemesebb -asszony… És ha ezt belátta, akkor föl kellett volna keresnie a legjobb -barátját, akit eltaszított magától, föl kellett volna keresnie… és… és… - -Nem tudta folytatni. Az izgalomtól elcsuklott a hangja és a szeme -könnyes lett. Monostory jóindulattal és gyöngéden nézett rá. - -– Igaza van, – mondta komolyan. – Én _ezt_ a hibát is elkövettem. - -Halkabban folytatta: - -– De magamat ezért is meg fogom büntetni. - -Loli megzavarodott. A lelkessége és a lendülete elbágyadt, bizonytalan -mozdulattal emelte föl a kezét és lassan elsápadt. - -– Bocsásson meg, – mondta remegő hangon, – én azt hiszem… illetlenség -volt… és tapintatlanság volt, hogy ezt most elmondtam… - -– Nem volt az, – felelte komolyan Monostory. - -Loli rémülten tördelte a kezét. - -– Nem jól tettem, – mondta halkan és sápadtan. - -– Jól tette. - -Loli szólni akart, de egyszerre fölnézett és összerezzent. Egy karcsu, -feketehaju, kicsattanó szépségü asszony sétált körülöttük. Loli ránézett -és könnyes, barna szeme szikrázni kezdett. A feketehaju asszony ekkor -egyenesen feléjük indult, mosolyogva odament Lolihoz és megállott -előtte. - -– Szervusz Loli, – mondta barátságosan. - -Loli ekkor felugrott. Monostory is felállott. De Loli hátat fordított -neki. Egyenesen odaállott közéje és a feketehaju asszony közé és -tüntető, éneklő, magas gyerekhangon válaszolt: - -– Kezedet csókolom, Mili néni…! - -Monostory mozdulatlan arccal, befelé elmosolyodott. Milyen kedves. -Milyen harcias. A feketehaju asszony nem nézett Monostoryra; hősiesen -mosolygott és mosolyogva nézett le Lolira. - -– Mit csinálsz Loli? – kérdezte nyugodtan. - -Monostory bizonyosra vette, hogy Loli most bemutatja. Lehetetlen, hogy -ne mutassa be. Loli azonban ridegen és könyörtelenül felelte: - -– Beszélgetek. - -Monostory meghökkent és befelé ujra elmosolyodott. A feketehaju asszony -is halálmegvetéssel mosolygott, lassan bólintott egyet és jóindulatuan -és csendesen mondta: - -– Jó mulatást Loli. - -– Kezedet csókolom, Mili néni. - -A feketehaju asszony elment. Loli szikrázó szemmel fordult vissza és -felindultan és elszántan ült vissza a helyére. Monostory mosolyogva ült -le melléje. Loli még lihegett az erőfeszítéstől és a fölindulástól, de -győzelmesen tekintett a lassan eltávozó ellenség után, azután Monostory -felé fordult. Monostory mosolyogva nézett rá. Loli elpirult. Monostory a -segítségére sietett. - -– Ki volt ez? – kérdezte közömbösen. - -– Ez? Ez egy bánatos özvegy, aki magával is szivesen megvigasztaltatná -magát. - -– Ah…? - -– A szép Steinschneiderné. Steinschneider és Novák. Posztóáruk, továbbá -juta és kender. Ha kedve van hozzá, csak egy szót kell szólnia és amit -most elmulasztott, azt pótolhatja. - -– Úgy…? - -Monostory pompásan mulatott. Jókedvüen mosolyogva nézte Lolit, de a -mosolygása Lolit most nem nyugtatta meg, hanem ingerelte. - -– Utálatosak – mondta magánkívül, – ezek az öreg asszonyok. - -– Öregek? – kérdezte meghökkenve és mosolyogva Monostory. - -– Öregek! – felelte haragosan Loli. - -– Hát hány éves lehet ez a… ez az öreg asszony? – kérdezte óvatosan -Monostory. - -– Ez, – felelte remegve és megvetően Loli, – ez van már harminckettő is. - -Monostory hangosan nevetni kezdett. Jóízüen, édesen és hosszan nevetett. -Loli meghökkenve és kissé sértődötten bámult rá, azután félig sírva ő is -vele nevetett. Monostory sokáig nevetett, azután lassan elkomolyodott. -Sokáig, komolyan nézett maga elé, azután csendesen fölállott. - -– Kedves kis lány, – mondta Lolinak, – azt hiszem, sok esztendő óta nem -nevettem ilyen jóizüen… - -Loli durcásan vonogatta a vállát. - -– Én nem akartam, – mondta, – hogy kinevessen. - -– Nem nevettem ki magát. Nevettem. Mindenen. Olyan dolgokon, amiket az -ember hajlandó máskor tragikusan venni. Ez jó volt. Köszönöm kis lány, – -kedves kis lány, – és Isten vele. - -Loli rémülten nézett rá. - -– Már elmegy? - -– El. És ne tartóztasson. Nem tudok tovább maradni, nem, nem tudok, nem -szabad tartóztatnia. - -– És… és, – mondta Loli sápadtan, – mit mondjak a papának és…? - -– Mondja meg… mondja meg neki, hogy magával sokáig beszélgettem és hogy -magának elmondtam, hogy belátom és megbánom minden hibámat. Isten vele -kis lány, – kedves kis lány. - -Loli nem válaszolt. Remegő kezét beletette a Monostory kezébe, azután -állva maradt és mozdulatlanul és sápadtan nézett Monostory után. - -Monostory lassan átment a zsúfolt termeken, a ruhatárban fölvette a -köpönyegét és kiment az utcára. Kint lassan ballagott előre a csendes, -tavaszi éjszakában. Nyugodt volt: megnyugodott, lecsendesedett és -tisztán látó. De magányosnak és elhagyottnak érezte magát. - -Magához füttyentett egy kóbor kocsit és elhajtatott az Ország Géza -lakása elé. Fölment és sokáig csengetett. Végre egy álmos legény kidugta -a borzas fejét az ajtón és kelletlenül és bosszúsan kérdezte: - -– Mi kell, na… - -Monostory rárivallt: - -– Csend, kölyök! Hol a gazdád? - -Az álmos legénynek kiment az álom a szeméből; kiegyenesedett és -meghökkenve felelte: - -– Kint van a Svábhegyen… Már egy hete… Mert dolgozik. - -Monostory odadobott neki néhány ezüstpénzt; a legény feszesen köszönt; -Monostory lement a lépcsőn, beült a kocsijába és fölhajtatott a -Svábhegyre. A csendes éjszakai út azonban fölizgatta és nyugtalanította. -Mire fölért a hűvös hegyre, lázas volt és reszketett. A hotel portását, -aki vonakodott Országot felkölteni, mert Ország megtiltotta, hogy -felköltsék, már majdnem fölpofozta; Országot, akit végre mégis -felköltöttek és aki gyorsan felöltözködve lejött hozzá, türelmetlenül -fogta karon: - -– Jöjjön velem, – mondta neki rekedten. – Szükségem van rá, hogy… - -Ország beült a kocsijába. A kocsi vágtatott le velük a hegyről a -városba. Egyikük sem szólt. Monostory egy kávéház előtt megállította a -kocsit és kifizette a kocsist. Bementek a kávéházba. Monostory italt -rendelt és türelmetlenül és szomjasan ürítette ki az első poharat. -Ország az ajkához emelte a poharat, de érintetlenül tette vissza maga -elé. Monostory ránézett. Ország egy mentegetőző mozdulatot tett. - -– Nem iszik? – kérdezte Monostory. - -– Nem, – felelte Ország. – Egy hete dolgozom. Ilyenkor nem tudok… - -Monostory ivott, azután csendesen megszólalt: - -– Ime, – mondta ingerülten, – ez is egy jól berendezett lélek. Rendben -tartott vegyeskereskedés… Néhány fiók van a mámor számára is; néha -kihúzza ezeket a fiókokat; de mikor a kellő adagot kimérte belőlük, -akkor gondosan visszatolja őket, és akkor jön a rendes árusítás… pontos -kiszolgálás… polgári haszonra a többi fiókból: egy kis sáfrány, egy kis -gyömbér; a színmű némi erotikával; a regény úri családok, leányos-házak -igényeihez mérten… - -Ország nem válaszolt. Monostory elhallgatott, nézte az italt, amely -előtte állott, azután fölemelte a szemét. - -– Nincs, – mondta halkan és megvetően, – a maga fajában az abszolutnak a -lehetősége… A valaminek a szükségszerüsége, a véglegessége, a -lezártsága, a hozzáférhetetlensége… Maguk rontották meg a világot a -mindent megértéssel is… Magukban megvan minden lehetőség, de egy sincs -meg tökéletesen és lezártan. Se szolgák nem tudnak lenni, se urak. Se -katonák, se vezérek. Se alattvalók, se fejedelmek… Hollódi Artur se -királya a pénznek. Kasznárja, nem királya. Ha királya lett volna, nem -aláztam volna meg; de mert csak kasznárja és mert nem királyi felség az, -ami benne van, hanem csak kasznárdölyf, meg kellett fenyítenem. - -Ország kérdően nézett rá. Monostory erre elmondta neki, mi történt. -Ország nem szólt semmit. Monostory erre tovább beszélt: - -– Mi az, amit én cselekedtem? Egy mozdulattal rámutattam arra, amire rá -kellett mutatnom: az örök szakadékra, amely közöttünk van. Egy haldokló -harcos, aki végső erejével még egy utolsó sebet ad… - -Újra várt. Ország nem válaszolt. - -– Mert, – mondta ekkor Monostory, – Schopenhauernek igaza van: a hosszú -elnyomatás a hibáikat érthetővé teszi; a részvétet megérdemlik; de az -ország sorsának intézését rájuk bízni: bűn!… - -Keserűen és lázasan beszélt. Ország félkarral az asztalra dőlt; kezére -támasztotta sápadt fejét és sötét szemmel és összeszorított szájjal -hallgatott. Az éjszaka mult; Monostory ivott és lázasan beszélt; Ország -szótlanul nézte. Végre hajnalodott. Monostory fölállott. Végigsimította -a homlokát; kinézett az utcára; azután visszafordult Országhoz: - -– Miért nem szól? – kérdezte. - -Ország sápadtan állott föl, fölvette a felöltőjét és fázósan bújt bele. - -– Az ön sorsán gondolkozom, – mondta csendesen. - -Monostory nem kérdezősködött, szótlanul kezet fogtak és elváltak. - - - - -VI. - -Monostory másnap későn kelt föl. Amikor lement, a portás jelentette -neki: - -– Telefon-üzenet jött a nagyságos úrnak. - -– Kitől? - -– Itt van a szám. Kéretik a nagyságos urat, szíveskedjék fölhívni… a -Lóli kisasszony beszélt. - -Monostory vállat vont, átvette a papirosdarabot, kiment az utcára, -összegyűrte a papirosdarabot és eldobta. Délután a kaszinóban a -tarokkpartijánál egy komornyik jött hozzá: - -– Nagyságos úr, a telefonhoz kérem… - -– Ki hí? - -– Jeney Loli kisasszony. - -Monostory habozott egy másodpercig, azután fölindultan mondta: - -– Nem megyek. Mondja, hogy nem vagyok itt. - -Másnap még egypárszor letagadtatta magát otthon a hotelben is és délután -a kaszinóban is. Harmadnap délelőtt, amikor fölkelt, a pincér ezzel a -jelentéssel jött be hozzá: - -– Két hölgy várja a nagyságos urat. - -– Hol? - -– Lent a hallban. - -– Kik azok? - -– Megkérdezem a portástól. - -Megkérdezte és jött vissza a jelentéssel: - -– Jeney Flóra kisasszony és miss Jeffries. - -Monostory mérgelődött. Mit akar ez a tacskó? Miért nem hagyja békében? -Miért nem érti meg: mit jelent az, ha valaki tízszer letagadtatja magát? -Eszébe jutott, hogy a legokosabb volna a hotel vendéglőjén keresztül -egyszerűen kimennie az utcára, de azután elhatározta, hogy mégis lemegy -a hallba. Legalább végez egyszer és valóban mindenkorra… - -Lement a hallba. Egy nagy karosszékből fölállott Loli és öt lépést elébe -ment. A napos, nagy hall közepén élesen kirajzolódott formás kis alakja; -barna arcából aggódva csillogott ki mély és nagy szeme. A Monostory -bosszúsága észrevétlenül eloszlott. - -– Jó napot, kis leány, – mondta barátságosan. - -– Jó napot, – szólt elfogódva Loli. - -Keztyűs kis kezét beletette a Monostory kezébe, azután visszafordult a -karosszék felé, amelyből fölkelt. Monostory utána ment. A karosszék -mellett egy másik karosszék állott; a karosszék előtt pedig egy szőke -nő: miss Jeffries. Loli bemutatta neki Monostoryt. Mind a hárman -leültek; néhány szót előbb angolul beszéltek; azután Loli magyarul -mondta: - -– Én azért jöttem, hogy megkérjem magát, ebédeljen ma velünk… Igaz: -telefonon már két nap óta keresem… - -Monostory belenézett csillogó, őszinte és tiszta szemébe és -megzavarodott. - -– Igen, – mondta, – igen… én ma akartam fölszólítani magukat… - -– Annál jobb, – felelte Loli. – Hát e szerint velünk ebédel. Magán kívül -csak hárman vagyunk: anyám, a papa és én… Kettőkor eszünk. - -Föl akart állni. - -– Várjon, várjon, – mondta elmosolyodva Monostory. - -Loli várt. Monostory elgondolkozva nézett le a földre. - -– A maga édes apja, – kérdezte halkan, – igazán olyan kivánatosnak -tartja az én társaságomat? - -Fölnézett. - -– Igen, – felelte Loli gyorsan és elpirulva. - -Monostory észrevette a pirulását. - -– Mondja meg őszintén, – mondta komolyan, – ugy-e maga sürgette az -édesapját… és az anyja támogatta… és az apja előbb hallani se akart -róla, azután lassan beleegyezett?… - -– Nem, nem, higyje el… a papa ma már maga siettetett engem, hogy -telefonozzak. - -– De tegnap…! - -Loli megzavarodott. Monostory gyöngéden mondta: - -– Kedves kis Loli, köszönöm, nem megyek el magukhoz ebédre. - -– Kérem, jöjjön el. - -– Nem. - -Loli kétségbeesve kulcsolta össze a kezét. Monostory könnyedén mondta: - -– Nézze… majd máskor… várjunk egy kicsit… hadd múljék egy kicsit az idő… - -Loli kétségbeesve fakadt ki: - -– De mi holnap már elutazunk… - -– Hová? - -– Borsodjenőre. - -– No hát… ha onnan visszajönnek. - -– Onnan a tenger mellé megyünk és azután a Tátrába… Igen, ha… ha… ha -elfogadná azt a meghívást, hogy töltsön egypár hetet nálunk Borsodjenőn… - -– N… n… nem… köszönöm… lehetetlen. - -– Látja…! - -– Igen: hát akkor majd ősszel… fönntartom magamnak őszre azt a -szerencsét, hogy a maga kedves meghívását… - -Könnyedén beszélt; úgy, mint ahogyan egy meghívásról szokás beszélni. -Loli azonban égő, nagy szemmel nézte. - -– Megigéri nekem, – kérdezte mereven, – megigéri nekem a… Megigéri nekem -a becsületszavára, hogy ősszel, mondjuk pontosan: szeptember tizedikén -ott lesz nálunk ebéden?… - -Monostory elfordította a tekintetét. A szíve megdobbant. Erőltetetten -nevetett: - -– Istenem, – mondta, – én őszre tartom fönn azt a szerencsét, hogy a -maga vendége lehessek, de ne kívánja tőlem, hogy ilyen pontos dátumokhoz -odaszegezzem magamat… - -– Látja…! - -– Igen… majd… akkortájt… valamikor… - -– Megigéri nekem becsületszavára, hogy szeptember hónapban egyszer… csak -egyszer… vendégünk lesz? - -Monostory izgatott lett. - -– Mit tudom én, – mondta türelmetlenül. – Ne kívánjon tőlem ilyen -igéreteket. - -Loli fölkapta a keztyűs kezét a szájához, mintha bele akart volna -harapni. A szeme könnybe lábadt. - -– Igérje meg, – súgta reszketve, – becsületszavára… - -– Most elég volt, – mondta Monostory magánkívül. – Hát én még meg sem -dögölhetek békében! - -A Loli ajkán kétségbeesett zokogás buggyant ki; az angol nő fölugrott, -és Monostory megriadtan nézett Lolira. Miért kiáltott rá erre a -gyerekre? Miért mond neki kíméletlen őszinteségeket? Miért nem hazudik -neki? Körülnézett. A hallban kevés ember volt és a Loli hangtalan sírása -alig keltett föltünést. - -Odalépett Lolihoz. Félretolta az angol nőt. - -– Lolika, – mondta csendesen és gyöngéden, – Lolika!… - -Loli fölemelte könnyáztatta arcát: - -– Mit kíván tőlem, Lolika? – kérdezte Monostory halkan. - -– Azt, – felelte szepegve Loli, – hogy igérje meg nekem becsületszavára… - -– Igérjem meg becsületszavamra? - -– Hogy ősszel… hogy ősszel még… ősszel még élni fog. - -Monostory bólintott, és szeliden és derülten mondta: - -– Becsületszavamra igérem, hogy ősszel még élni fogok. - -Loli fölállott. Kinyújtotta a kezét. Monostory megfogta. A keztyűs, kis -kéz keményen rákapcsolódott az ő kezére. - -– A becsületszavát adta, – mondta Loli lázasan. - -– A becsületszavamat adtam. - -– Viszontlátásra, ősszel. - -– Viszontlátásra, ősszel. - -Loli hosszan, lázas és rajongó szemmel nézett Monostoryra, szólni akart, -de megint könnyek szöktek a szemébe, egy szótlan fejmozdulattal búcsút -intett, még egyszer megszorította a Monostory kezét, azután elsietett. -Az angol nő csodálkozva indult utána. - - - - -VII. - -A kávéház terrasza kiürült. Az ívlámpákat eloltogatták; egyetlen -villamos körtét hagytak égve a Monostory és az Ország közelében. -Monostory hátradőlt a székén és csendesen beszélt: - -– … És a budapesti nyár is undorító. Nincs város a világon, amely így -tele tudna lenni nehéz párával, köddel, gőzzel és piszokkal. A budapesti -nyár dühöt és haragot forral föl az emberben: a maga és a környezete -indulatos lenézését és lángoló megvetését. Ezt a várost a nyara teszi -teljesen moráltalanná. Ha mindig tavasz volna, lehetne itt a kis -dolgokat szeretni, a fákat az utcán, a fizetést elsején, a -takarékpénztári könyvet az első ötven koronával; de a budapesti nyár -sikkasztó és pezsgőivó nihilistákat nevel csendes kishivatalnokokból. - -Ország nem felelt. Csendesen ivott és nézte Monostoryt. Monostory -ingerülten kérdezte: - -– Miért nem szól?… Mi van magával?… Miért olyan agressziven elégedett? - -– Elkészültem a darabommal, – felelte Ország csendesen. - -– No? És? - -– És… életemben először… meg vagyok vele elégedve. Azt hiszem, nagyon -jó. - -Monostory sokáig hallgatott. Fölemelte a poharát; ivott; letette; megint -hallgatott, azután szikrázó szemmel fordult Országhoz: - -– Komolyan hiszi ön azt, – kérdezte megvetően, – hogy… hogy például én -nem tudnék egy olyan darabot írni, mint amilyenre ön most annyira -büszke? - -– Komolyan hiszem. - -– Ah… - -Monostory gúnyosan hördült föl, de Ország a szavába vágott: - -– Komolyan hiszem, hogy nem tudna. De nem azért, mintha a tehetségéből -nem telnék. Önnél sokkal kisebb tehetségű emberek, ha ráadják magukat az -írásra, a végén egészen használható, sőt igen kitünő dolgokat írnak… -Minden második emberből kitelne egy olyan szomorú lény, amilyent a -huszadik században előkelő írónak hínak. - -– Akkor hát?… - -– Ön mégsem tudna… Mert a legsilányabb háromfölvonásos színdarabhoz, a -legvizenyősebb regényhez, a legnyomorúságosabb gicshez annyi munka, -annyi elszántság, annyi koncentráció, annyi komisz robotolás kell, -amennyi… amennyi öntől nem telik. - -A Monostory szikrázó szemében kialudt a tűz. A fejét lassan lehajtotta; -és lassan összehúzódott, mint aki fázik. A poharát nézte. - -– Ma, – mondta azután halkan, – kifizettem a hotelben a heti számlámat… -Megszámoltam a pénzemet… Még két számlát fizethetek ki… Azután… - -Elhallgatott. Maga elé bámult és lassan elsápadt. Dermedten, -megbűvölten, iszonyodva nézett farkasszemet valahol… valamivel. Ország -előrehajolva, az érdeklődéstől szinte lihegve bámulta rémülettől és -iszonyodástól vonagló arcát. Hosszú másodpercek teltek így el; Monostory -végre összerázkódott, fölsóhajtott, megtörölte verejtékes homlokát, -hátradőlt a székében, és az arca lassan ismét megtelt vérrel. - -– Ez, – mondta óvatosan és gyöngéden Ország, – egy gyenge perc volt… - -Monostory sötéten fordult feléje: - -– Igen, – mondta komolyan, – a fullasztó, lealázó és piszkos nyár teszi… -Egy hete már fuldoklom itt és… másodszor van ilyen rossz percem… -Megrohan a halálfélelem… Nevetséges… - -– Nem nevetséges… Ez az igazi arcunk… Én tíz év óta próbálok másképpen -nézni rá… nincs nap és nincs éjjel, amikor meg ne próbálnék békét kötni -vele… megszeretni… Már a hindukhoz menekültem… már megpróbáltam -Swedenborgot… már minden primitiv hittel boldog lettem volna… és ma is, -most is, mindig ilyen iszonyodva és reszketve nézek rá… - -– Ah, maga! – felelte hidegen Monostory, – ez a maga fajának a -tulajdonsága: a vakmerő hitetlenség és a hitetlen gyávaság… A -szemérmetlen racionálizmus az, ami az emberbe a földöntúlitól való igazi -rettegést beleoltotta… De nekem ez csak egy gyenge percem volt… Én -készen vagyok rá, hogy…! - -Ország nem válaszolt. Figyelmesen nézte Monostoryt. Monostory háromszor -egymásután fölhajtotta a poharát, azután elvető mozdulatot tett a -kezével és lenézően és felsőbbségesen mondta: - -– Én _akarom_ a halált… Én három hónap óta egyenes úton megyek feléje… -Abban az órában, amikor megtudtam, hogy az apám agyonlőtte magát, -megértettem, hogy nekem is meg kell halnom… Ott álltam a holttesténél… -egy hetvenéves ember!… szép, ősz feje volt még a ravatalon is… egy -hetvenéves ember és ezt tudta! - -Ivott. Fölemelte a fejét. - -– Hogyne tudnám én… Nekünk nincs mit keresnünk a földön. - -Újra ivott. - -– Kitérhettem volna előle… kinálták a menekülést… nem kellett. - -Ivott és elgondolkozott. - -– Most is kitérhetnék, – mondta egészen halkan. – A feleségem még vár -rám… csak vissza kellene mennem hozzá… - -Összehúzta a homlokát. - -– De nem neki kellene-e hozzám jönnie? – kérdezte szinte suttogva. – Nem -neki kellene-e jönnie… a nyomomban lennie… el nem eresztenie… hozzám -mégis, akármi történt, akármit tettem, ragaszkodnia… Elutasítanám. – -Újra kellene jönnie. – Letagadtatnám magam. – Föl kellene kutatnia. – Ki -vagyok én, hogy tőlem várja… - -Megrázkódott. Végig simította a homlokát, azután megint hátradőlt a -székében. - -– Ki vagyok én! – mondta gúnyosan. – A szentlélek lovagja… Tizennyolc -éves voltam, amikor egy éjszakai verekedésnél odavetettem magamat egy -díjbirkózó elé, aki egy barátomra rontott. Egy izomhegy ellen, egy -félelmes fenevad ellen, a baromi erő ellen… Éjszakai verekedés volt egy -piszkos helyen; – de én azt éreztem, harcolok minden ellen, ami -plebejus, otromba és gonosz… A szentlélek lovagja voltam. – És a -szentlélek soha többé az ő elzüllött lovagjának semmiféle méltó -föladatot nem adott… Ezért kell eltakarodnom a földről. - -Elhallgatott. Ország is hallgatott. Csendesen ittak. Hosszú negyedórák -teltek el így; és keleten már gyenge világosság jelentkezett. Monostory -fölemelte az arcát a lassan fényesedő égre, és amint fölnézett, újra -megrohanta a rémület. Iszonyodva és dermedten bámult valahová… a -messzeségbe… De most hamar összeszedte magát. Megrázkódott, egyenesre -ült a helyén, fölemelte a poharát és rekedt, halk nevetéssel mondta: - -– Egy nőnek… egy gyereknek… egy kislánynak… egy tacskónak -becsületszavamat adtam rá, hogy szeptemberben még élni fogok. Ezt a -becsületszót… - -Ország megmozdult. Eddig szótlanul és ingerülten ivott. Idegesen és -gyorsan ürítgette a poharát; a szeme kigyulladt, az orra lázasan -reszketett, a kezével türelmetlenül dobolt az asztalon. Most -villámgyorsan előrehajolt és csattanó hangon befejezte a Monostory -mondatát: - -– … meg fogja tartani. - -Monostory meghökkenve nézett rá. Ország előrehajolva, lázasan, hangosan -és türelmetlenül mondta: - -– Ezt a becsületszót meg fogja tartani. - -Monostory szólni akart. Ország elébe vágott: - -– Ne mondja, hogy nem, – szólt keményen. – Igen!… Én gondolkoztam az ön -sorsán. - -Megfeszült, erőszakos és türelmetlen előrehajlását megváltoztatta. -Lassan kiegyenesedett a székén és könnyebben, halkan mondta: - -– Én gondolkoztam az ön sorsán… és bizonyos vagyok benne, hogy ön most -nem fog meghalni… Még nem… Talán később, valamikor, nem tudom… de most -még nem… Önnek még hosszú útja van addig. - -Monostory szólni akart. Ország megint elébe vágott: - -– Nem tudom, – mondta, – mi lesz önből… Nem mondom… nem tudom… nem is -hiszem, hogy valaha egészen kiegyenesedik… nem hiszem… De _tudom_, hogy -még nem tud meghalni… Nem érzem magamban azt az erőt, hogy megfogjam az -ön kezét és elvezessem valahová az egészség útjára… hm… a nagyság -útjára… De tudtam, hogy önnek ma, vagy két hét múlva szüksége lesz egy… -egy vacokra, ahová fáradtan lefekhessen… Ön ma, vagy két hét múlva azt -mondta volna nekem, hogy amit én tudok, azt ön is tudja… miért ne -élhetne meg ön is írásból úgy, mint én… nincs jogom megtagadni ezt a -lehetőséget öntől… nyissak útat hozzá… Ezt mondta volna. - -Előrehajolt és belenézett a Monostory szemébe. Monostory lesütötte a -szemét. Ország bólintott: - -– Ezt mondta volna… De azt, hogy valaki írásból megéljen, nem lehet úgy -elkezdeni, hogy ma azt mondja: holnaptól kezdve írásból élek… Kölcsönt -pedig ön én tőlem nem fogadna el… - -– Nem. - -– Nem… Mi az tehát, amire önnek szüksége van? Egy kuckó… egy vacok… -Elbújni. Minél kevesebb embert látni. Minden elsején százhatvan, -száz-hat-van korona fizetést kapni. Ön két hét múlva, amikor a legutolsó -számlájára a legutolsó százasát kiadta, reszketve kereste volna ezt a -százhatvan koronás vackot… - -Monostory lesütötte a szemét. Ország bólintott: - -– Én megkerestem önnek… A lapomtól elmegy a három korrektor közül az -egyik… Ügyvédjelölt volt, most nemsokára ügyvéd lesz… A helyére ön fog -jönni… Embert alig lát; estétől hajnalig van dolga; ha akar, írhat; ha -akar, még minden lehet; ha akar, szép csendesen… szép csendesen lehet a -szentléleknek egészen elzüllött, fáradt lovagja… Ma szerda van. Jövő -hétfőn ön már hónapos szobában fog lakni valahol a Ferencvárosban és -este félkilenckor megkezdi a korrigálást a Budapesti Ujságnál… Igen? - -Monostory sokáig hallgatott. Összeszorított szájjal, fáradtan és -sápadtan nézett maga elé. - -– Igen? – kérdezte még egyszer Ország. - -– Igen, – felelte Monostory alig lehelve. - -Ország megindultan nézett rá. Olyan mély szánalmat és olyan forró -szeretetet érzett iránta, hogy szinte könnyes lett a szeme ennek az -indulatnak a hevességétől. Nagy erőfeszítéssel kellett megfékeznie -magát, hogy meg ne ölelje. Várt egypár másodpercet, megrázta a fejét, -azután üzleti hangon mondta: - -– A munka, amelyet végeznie kell, az olyan ember számára, mint ön, nem -nehéz. Van egypár technikai szabálya, azt ön egy félóra alatt tudni -fogja. - -Kopogott az asztalon és az álmos pincérrel papirost, tintát és tollat -hozatott. Az ég ekkorra egészen megvilágosodott; nagy fényével, -forróságával és gőzével jött Budapest nyári reggele, és Monostory a -kávéházi asztalon megtanulta Országtól, hogyan kell a nyomdai szedést -korrigálni. - - - - -VIII. - -Augusztus végén Ország hazajött Budapestre. Éjféltájban érkezett meg. -Hazament a lakására; megfürdött; átöltözködött; lement egy kávéházba; -evett valamit, elolvasta az esti lapokat, szivarozva nézegette az -éjszakai Budapest lassan elcsendesülő életét, azután betelefonozott a -Budapesti Ujsághoz és Monostoryt kérette a telefonhoz. - -– Halló, – mondta, – itt Ország. - -– Monostory. - -– Most érkeztem meg; szeretnék önnel együtt lenni. - -– Ha kedve van rá… három óra tájban a Postagalambban vagyok. - -– Hol? - -– A Postagalambban… Most dolgom van. - -Letette a kagylót. Ország meghökkenve nézett a telefonra, azután ő is -letette a kagylót. A kávéház főpincére nem tudta, hol van a Postagalamb, -de az egyik pincér tudta: a Postagalamb kis kocsma a Ferencvárosban. -Ország elszivarozta az időt fél háromig, azután kocsiba ült és -elhajtatott a Postagalamb elé. - -A szíve dobogott, amikor a füstös, piszkos és alacsony kocsmába -benyitott. A kocsmának volt egy vendéglői része is; ez volt az előkelőbb -rész; itt egy-két asztal le is volt terítve piros abrosszal. Egy -pirosabroszos asztal előtt már ott ült Monostory. Ország elsápadva -lépett elébe. - -– Jó napot… jó reggelt, – mondta elfogódva. - -– Jó reggelt, – felelte nyugodtan Monostory. - -A jobbkezének a széttárt ujjait nyujtotta feléje. Ország kezet próbált -vele fogni, de alig érintette meg széttárt ujjait, Monostory már vissza -is húzta a kezét. Ország zavarodottan állott előtte. - -– Nem ül le? – kérdezte Monostory. - -– De igen. - -– Velem tart? Nem rossz ital… - -– Igen, ha megengedi. - -Monostory csettintett a jobb keze két ujjával. - -– Hahó… Rosenstrauch bácsi! - -A másik szobából egy mosolygó öreg ember jött be, akinek az ősz haján -meglátszott, hogy valamikor lángoló vörös volt. Monostory rámutatott: - -– Ez itt Rosenstrauch bácsi, a földim, akit itt szerencsésen -fölfedeztem… egyetlen barátom. – Rosenstrauch bácsi is mást csinált -valamikor, mint hogy buzapálinkát szervirozott tíz fillérért poharát… - -Rosenstrauch bácsi mosolyogva bólogatott; azután legyintett: - -– Jobb arról nem beszélni, – mondta. – De ha csak legalább én is a -nagyságos úrral tarthatnék. - -– Ugyan üljön le. - -– Nem lehet… A professzor megtiltotta. - -– Hát akkor adjon ennek az úrnak itt egy poharat. - -Rosenstrauch bácsi poharat adott Országnak, azután megállott mellette. -Ország töltött magának és fölhajtott egy pohárral az erős pálinkából, -azután meglepetve fordult Rosenstrauch bácsi felé. Mialatt az italt -betöltötte és mialatt fölhajtotta, azalatt ugyanis Rosenstrauch bácsi -halkan és kis mozdulatokkal ugyanazt csinálta, amit ő. Fölemelte az -üveget, anélkül hogy fölemelte volna; azután jött a töltés mozdulata; -azután a pohár az ajakhoz emelődik… az ital beleömlik a szájába, le a -torkon… a Rosenstrauch bácsi szája összezsugorodott, azután halk -csettintéssel szétnyilt; kékes szeme megnedvesedett, az egész arca olyan -boldogtalan, éhes és szenvedő vágyódást fejezett ki, hogy Ország -meghökkenve fordult feléje. - -Rosenstrauch bácsi erre elszégyelte magát és kiment. - -– Mi baja? – kérdezte Ország Monostorytól. - -– Inni szeretne, – mondta mosolyogva Monostory. - -– Hát miért nem iszik? - -– Érelmeszesedése van… és mert az ótestamentumban meg van írva, hogy -ilyenkor egyetemi tanárhoz kell menni és az egyetemi tanár parancsait -meg kell tartani, hát nem iszik… Elivott egy milliót és most nem meri -elinni azt a néhány évet. – Meghalna egy pohár pálinkáért… és egész nap -pálinkát mér. – Szivaroznia se szabad. Ha nagyon meg akarja kínozni, -kinálja meg szivarral, mikor megint bejön. - -– Nem akarom nagyon megkínozni. - -Az Ország hangja heves volt és visszautasító. Monostory ránézett, vállat -vont és csendesen mondta: - -– Nekem úgy is jó. - -Ország kipirult az izgalomtól. - -– Nekem, – mondta remegve, – nagyon fájdalmas érzés, hogy önt itt látom -és így látom. - -– Igy! Mi az, hogy így? - -– Igy: ilyen züllötten… Hiszen ön… hiszen… hiszen ön… tisztátlan. - -– Piszkos. Miért mondja, hogy piszkos? - -– Igen… a gallérja; és az arca… borotválatlan… és az inge… - -– Igen. Látja, ez az, amit a legnehezebb megszokni… Ezért -egyszer-kétszer mégis csak főbe akartam magamat lőni… De a tisztaság -pénzbe kerül; a pénz pedig másra kell. És utóbb… utóbb azután nagyon jól -megszokja a dolgot az ember. - -– De én… én nem így gondoltam… - -– Hát hogy gondolta? Azt hitte, lehet félig elzülleni? Fönntartásokkal -elzülleni? A maga fajtájának talán!… De nekem? – Ah, az undorító volna… -Igy jó. - -Ország tovább akart beszélni, de Monostory nem engedte. Töltött neki; -kényszerítette, hogy igyék; azután csendesen és nyugodtan ivott ő maga -is. - -– A feleségemtől elváltam, – szólalt meg azután. - -Ország nem tudott válaszolni. Monostory nem is várt választ. -Mozdulatlanul és elgondolkozva nézett maga elé és látszott rajta, hogy -tökéletesen elfoglalják a saját gondolatai. Ország elfogódva ült vele -szemben és aggódva és kínosan kereste azt a szót, amellyel újra -kezdhetné a szemrehányásait és amellyel bevezethetné azt az ajánlatot, -amelyet Monostorynak tenni akart. - -Monostory egyszerre fölnézett rá. Ország ekkor gyorsan meg akart -szólalni, Monostory azonban megelőzte. - -– Ismeri ön, – kérdezte nyugodtan – az éter szagát? - -– Ismerem, – felelte bámulva Ország. - -– Szereti? - -– Utálom. - -– Én is… én is… - -Maga elé nézett és borzongva rázta meg a fejét. - -– Milyen különös egy szag… Hihetetlen. - -– Hogy jut ez eszébe? - -Monostory nem válaszolt. Ivott; nézett maga elé és lassan belemerült a -gondolataiba. Ország egy ideig töprengve szemlélte, azután gyors -elhatározással megszólalt: - -– Nekem voltaképpen egy kérésem van önhöz. - -Monostory fölnézett rá. A szeme olyan volt, mintha álomból ébredt volna -föl. - -– Tessék, – mondta szórakozottan. - -– Meg akarom rá kérni: jöjjön hozzám lakni. – Az én neuraszténiám -számára tűrhetetlen már az egyedüllét. – A lakásom négy szobája közül az -egyik teljesen fölösleges. – Engem nagyon lekötelezne vele és… - -Monostory elmosolyodott. Ország megakadt. Monostory jóindulattal -bólintott egypárszor. - -– Köszönöm, – mondta barátságosan. - -Azután legyintett egyet. - -– De ne bolondozzék, – mondta azután komolyan. – Csak nem gondolja, hogy -én elhiszem, hogy –!? - -Ország elpirult. Azután hevesen mondta: - -– Én a következőket akarom önnek ajánlani… - -Monostory közbevágott: - -– Nem fogadom el, – mondta határozottan. - -Ország habozott, azután újra kezdte: - -– Hát akkor azt akarom önnek fölajánlani: menjen külföldre; én… - -Monostory közbevágott: - -– Nem fogadom el. Nem megyek. - -Szikrázó szemmel nézett Országra. - -– Nem fogadok el semmit, – mondta recsegő hangon – és nem megyek sehová. -Hagyjon nekem békét. Jól érzem magamat. És elég volt. - -Ország nem tudott a szemébe nézni. Lesütötte a szemét és vállvonogatva, -halkan és szinte dadogva mondta: - -– Én… én… az egész ország helyett szégyellem magamat… az ön sorsa miatt. - -– Bárgyuság! – kiáltotta dühösen Monostory. – A magam sorsának magam -vagyok az oka. És elég volt. Mondtam, hogy elég volt. - -Szikrázó szemmel nézett Országra, Ország lesütötte a szemét, ő erre -lassan megnyugodott, lehajtotta a fejét, ivott és újra gondolkozva -nézett maga elé. - -Hallgattak. De nemsokára bejött Rosenstrauch bácsi. Monostory földerülve -nézett rá. - -– Üljön le Rosenstrauch bácsi, – mondta neki szinte jókedvüen. - -Rosenstrauch bácsi leült. Monostory erre egy olcsó szivart kapart elő -valamelyik zsebéből, nagy művészettel levágta a szivar végét és -csendesen és hosszú szippantásokkal rágyújtott. A Rosenstrauch bácsi -arca a szivar megjelenésekor megmozdult. A szeme rátapadt a szivarra és -a szája összecsucsorodott. A szivar végének a levágását és a rágyújtást -kéjes és szenvedő figyelemmel nézte és amikor a szivar füstölni kezdett, -akkor hajlott orrát magasra emelte a levegőbe és reszketve tett vele -néhány szippantást. Monostory azonban ekkor töltött magának. A -Rosenstrauch bácsi figyelme erre elterelődött a szivarfüstről és -ráterelődött az italra. Monostoryval együtt töltött és együtt emelte föl -vele a poharat. Száraz és üres torka többször egymásután görcsösen nyelt -és amikor Monostory letette a poharát, akkor Rosenstrauch bácsi -összecsucsorított, fájdalmas szájjal, elbűvölve, vágyódva és szenvedve -bámult a pálinkára és újra meg újra még mindig nyelt valami képzeletbeli -italt. - -Monostory mosolyogva nézte. - -– No Rosenstrauch bácsi, – mondta azután neki, – elég volt már… - -Rosenstrauch bácsi felnézett az italról. A szeme visszatévedt ugyan még -egyszer-kétszer és a szája beszéd közben újra meg újra -összecsucsorodott, de a Monostory legközelebbi poharáig azért nyugodtan -tudott beszélgetni. - -– Rosenstrauch bácsi, – mondta neki Monostory, – mondja meg ennek az -úrnak, mit csinálunk mi itt minden hajnalban. - -– _Smúzolunk_, – mondta mosolyogva Rosenstrauch bácsi. - -– Ugy van, – hagyta helyben Monostory. – És kiknek a példáját követjük -ebben? - -– A régi görögökét, – felelte Rosenstrauch bácsi. – Azoknak is a _smúz_ -volt az életük. – A symposion célja nem az ivás volt, hanem a smúz, és a -symposiarcha kötelessége csak másodsorban az itali parancsolgatás, mert -elsősorban a tárgy megjelölése, amelyről a smúz folyik. – Igy ült ott -Plátó, amikor Alkibiadesz berohant ibolyakoszorus fejjel… - -– Honnan tudja ezt? – szólt közbe Ország meglepetve. - -– Tőle, – mondta Rosenstrauch bácsi. - -Rámutatott Monostoryra. - -– Igen, – mondta Monostory mosolyogva, – tájékoztattam egy kicsit a -görög filozófiáról. – Neki inkább csak talmudi tájékozottsága volt. - -Elgondolkozott. - -– Pedig tudja-e, – szólalt meg azután hirtelen Rosenstrauch bácsihoz -fordulva, – hogy Arisztotelesz erősen hatott Majmunira és egy egész -csomó középkori zsidó íróra. - -– Nem tudom. Nem is igaz. - -– De igaz. Ide figyeljen… - -Ország meglepetve hallgatta őket. Monostory hosszasan bizonyította -Rosenstrauch bácsinak, hogy Arisztotelesz erősen hatott a középkori -zsidó írókra. Közben ivott. Rosenstrauch bácsi hevesen vitatkozott vele, -de amikor Monostory ivott, akkor az arca eltorzult egy-egy félpercre. -Kint már reggel volt és melegen, piszkosan és lármásan ébredt Budapest. - - - - -IX. - -Szeptember tizenkettedikén este féltízkor a szerkesztőség éjjeli -inspekciós szolgája bement Monostoryhoz. - -– Monostory úr, – mondta, – egy hölgy keresi. - -Monostory meglepetve nézett rá. - -– Kicsoda? - -– Nem mondta. Azt mondta, híjjam ki Monostory urat. - -Monostory meghökkenve nézett a szolgára. A szíve megdobbant, a száját -kinyitotta; és az az érzése volt, hogy élesen, hangosan és türelmetlenül -már ki is mondta: - -– Eh, kergesse el… - -Ezt azonban nem mondta ki, csak a fölgyúló haragot érezte magában egy -percre olyan hevesnek és csak az ijedelem rohanta meg olyan -ellenállhatatlanul, hogy a tiltakozó kiáltás a lelkében rögtön -elhangzott. Egy másodpercig megdöbbenve és elgondolkozva figyelt erre a -hangra a lelkében, azután összeszedte magát. - -– Jó, – mondta a szolgának, – köszönöm. - -Kiment a homályos folyosóra. A hosszu folyosó végén, már az üvegajtón -túl, a lépcsőházban egy szőke nőt látott állni. Ez miss Jeffries. Itt -pedig, a folyosón, kipirulva és fölindultan Loli jött elébe. - -– Jó estét Monostory, – mondta könnyedén. - -Keztyűs kis kezét beletette a Monostory vonakodva kinyújtott kezébe. A -keze remegett. - -– Azért jöttem, – folytatta azután gyorsan és fölindultan, reszkető -mosolygással, – hogy behajtsam a követelésemet: holnap nálunk kell -ebédelnie… igen? - -Monostory kábultan nézett rá és kábultan, nekibúsúltan, dacosan és -haragosan azt akarta felelni, hogy nem, és menjen el innen, és most már -hagyjon neki békét. De azután átvillant az agyán az a gondolat, hogy ez -a lány ebbe a válaszba nem fog belenyugodni… itt marad… tovább beszél… -nyugodtabban és figyelmesebben végignézi őt… és meglátja rajta, hogy -borotválatlan és hogy a gallérja és az inge és a keze… - -A hideg veríték ütött ki a homlokán. Elsápadt és mint aki fuldoklik, -gyorsan felelte: - -– Igen. - -– Nálunk ebédel! - -– Ott ebédelek. - -– Becsületszó!… - -– Becsületszó. - -Loli mosolygott egyet, kinyujtotta a kezét, megrázta a Monostory gyorsan -feléje nyujtott kezét és már el is tűnt. Monostory megzavarodva állott a -homályos folyosón és sokáig bámult utána. - -Másnap már délelőtt tíz órakor fölébredt. Ekkor teljes két óra hosszat -tétlenül és töprenge feküdt az ágyban. Végül elhatározta, hogy -egyszerüen nem megy el és erre befordult a fal felé, hogy tovább -aludjék. De nem tudott aludni. Valahogyan mégis csak ki kellene mentenie -magát… Fölkelt és levelet akart írni. A levelet azonban nem tudta -elkezdeni és félegy tájban elhatározta, hogy mégis elmegy. A régi -ruháinak egy részét eladta már, de annyija még maradt, hogy szégyenkezés -nélkül tudott felöltözködni. Megborotválkozott; nagy karikás szemét és -sápadt arcát sokáig bámulta a tükörben; azután felöltözködött, a cipője -miatt vissza akart fordulni; de azután ismét összeszedte magát és -háromnegyed kettőkor ott volt Jeneyéknél. - -A pirosszőnyeges lépcsőházban Loli jött elébe. Fölindultan mosolygott: - -– Nagyon kedves, – mondta, – hogy eljött. - -Monostory nem válaszolt. Nézte ezt a fölindult, furcsa, barna, kis nőt. -Mit akar ez tőle? Mit kapaszkodik bele a sorsába? Mit hozza… mit -kínálja… mit erőszakolja rá az érdeklődését, a vonzódását, a… - -Szótlanul nézte a Loli barna fejét, középen elválasztott haját, kis -orrát és tündöklő barna szemét; és a fanyarsága lassan lágyságra és -megindultságra változott. Miért? Mi történik vele? Ekkor vette észre, -hogy a Loli tündöklő, lágy és mély szeme azalatt, míg ő fanyarul és -hidegen nézte, lassan megtelt könnyel. Ő nem is látta még eddig ezeket a -könnyeket, csak megérezte őket. - -– Lolika, – mondta meghatva, – Lolika, én… - -Nem tudta folytatni. Loli összeszedte magát, megrázta a fejét, elfordult -és gyorsan mondta: - -– Kérem, jőjjön addig az én szobámba, míg… Néha három óra is van, mire -papa itthon van; ma sietni fog; de azért egy jó negyedóránk van még. - -Elindult. Monostory szótlanul ment mellette. A Loli szobájában Monostory -meglepetve nézett körül. Loli észrevette. - -– Nem tetszik? – kérdezte. – Én imádom… én pácoltattam ilyenre… Az én -színem a lila. Mindenem lila. - -Monostory elmosolyodott. Loli észrevette. - -– Kinevet! – mondta ijedten. – Már megint kinevet. - -Habozott egy kicsit. A szemét lesütötte; a nyelvét előre dugta; zavart -iskoláslány lett. Azután lassan fölnézett Monostoryra. - -– Igaza van, – mondta vállvonogatva. – Milyen nevetséges. Az _én_ -színem! Nevetséges. - -Monostory nevetni kezdett és Loli harsányan, boldogan, féktelenül vele -nevetett. A nevetése nem akart véget érni. Végre leült, leültette -Monostoryt is és csillogó szemmel nézett rá. Hallgattak. - -– Na? – kérdezte felsőbbségesen, apásan, jóindulattal Monostory. - -– Semmi, – felelte mosolyogva, vállvonogatva Loli. - -Összekuporodva, felhuzott térddel ült, egy meleg gombolyagban, mint egy -kis macska, amely olyan jól érzi magát, hogy duruzsolni sem akar. -Csillogó szemmel nézett Monostoryra és szótlanul, boldogan ült a meleg -elégedettségben, a maga nagy forró jóérzésében, amelyet sajnált egy -hanggal is megzavarni és amelyet féltett minden mozdulattól. Monostory -is jól érezte magát. Ez a csendes és boldog elragadtatás ő rá is -átterjedt; neki is jó volt így szemben ülni szó nélkül, hang nélkül, baj -nélkül a nyugalomban, a puhaságban egy csillogó szemü kislánnyal. Később -azonban úgy érezte, hogy ez a helyzet nevetségessé válik és csendesen, -fanyarul, de barátságosan megkérdezte: - -– Hm… igaz… és mit csinált a nyáron? - -Loli erre gyorsan és jókedvüen elmondta, mi mindent csinált a nyáron. -Szép helyeken voltak. De ő mindenütt nagyon unatkozott. Eleinte néha… -gyakran… küldött egy képes levelezőlapot… a régi címére… a hotelbe… - -– Onnan akkor elköltöztem már. - -– Tudom. Visszakaptam a levelezőlapjaimat. Nem tudtam hová írni, de -azért a levelezőlapokat mindenütt megírtam, mintha el akarnám küldeni… - -– Megírta? - -– Meg. - -– Megvannak most is? - -– Meg. - -– Hol? - -Loli fölugrott, odament a szekrényhez, kihuzott egy fiókot és kivett egy -csomagot. - -– Ez? – kérdezte elbámulva Monostory. - -– Ez, – felelte Loli kipirultan nevetve. - -– De hiszen akkor mindennap írt egyet. - -– Oh, többet, – mondta Loli gyorsan. - -Elpirulva tette vissza a csomagot a fiókba és elfordulva babrált egy -ideig. Monostory megindultan nézte a finoman lehajló, kedves barna -fejet. Segítségére akart lenni: - -– És természetesen, – mondta jókedvüen, – összegyűjtött műveit most lila -szalaggal átkötve őrzi. - -Loli visszafordult és boldogan nevetett. Azután újra leült. Jókedvüen -beszélgetni kezdtek és jókedvüen, mindenről elfelejtkezve, lelkesen -beszélgettek. Beszélgetés közben azonban alulról egy gong ütése -hallatszott fel. A beszélgetés ekkor megakadt. A Loli arcáról eltünt a -mosolygás. - -– Apa, – mondta szorongva és halkan, – hazaérkezett. - -– Úgy? No akkor… - -– Igen. Ebédelünk. - -Monostory fölállott és indulni készült. Loli azonban ülve maradt. -Monostory ránézett. Loli elsápadtan és töprengve bámult maga elé. - -– No Lolika, – mondta Monostory meghökkenve, – mi a baj? - -– Semmi, semmi… - -– Most megyünk ebédelni, nem? - -– De igen, igen… - -Fölállott. Tétovázva tett egy-két lépést, azután megállott, fölemelte a -fejét és remegő szájjal, közömbösen mondta: - -– Igen, igaz… apa egy ajánlatot akar magának tenni. - -Monostory elkomorodott. - -– Úgy? – kérdezte fanyarul. - -Elfordult. Loli a kezét tördelte mögötte és szótlanul várta, míg -visszafordul. Monostory végre visszafordult. Loli ekkor nagy lélekzetet -vett és elszürkülő arccal és fehér és reszkető szájjal mondta: - -– Ugy-e… ugy-e… azt az ajánlatot maga el… fogja fogadni? - -Monostory nem akart válaszolni. De belenézett a Loli lágy és mély -szemébe és a Loli lágy és mély szeme tele volt kibuggyanni készülő nehéz -és nagy könnyekkel. Monostory erre sietve és megindultan felelte: - -– Igen… én azt az ajánlatot el fogom fogadni. - -Loli föllélegzett, elmosolyodott, az arca kiragyogott, a könnyek egy -másodperc alatt csillogva oszlottak el a szeméből, elindult az ajtó felé -és jókedvüen kalauzolta Monostoryt az ebédlőbe. Az ebédlőben ott -találták Jeneynét. Monostory ujra meg volt lepetve tőle, milyen -csodálatos a hasonlatosság közte és Loli között. - -– Jó napot, Monostory, – mondta Jeneyné csendesen és barátságosan, – -Loli egészen lefoglalja magát… de ezuttal nem bánom… az ő érdeme, hogy -eljött… hanem legközelebb… - -Halkan, könnyed és nyugodt barátsággal beszélt, és Monostory hálás volt -neki ezért a könnyedségért. Bánjanak itt úgy vele, mintha közönséges -látogatáson volna itt… egy közönséges vendég… akivel nem történt és nem -történik semmi különös. - -Egy félperc mulva jött Jeney is. - -– Szervusz, Pista, – mondta gyorsan. – Hogy vagy?… Bocsáss meg, hogy -várattalak… Hiába, egy félórával én mindig elkésem… De most igazán -ebédelhetünk. - -Bejött miss Jeffries is és ekkor ebédhez ültek. Ebéd alatt sok -mindenféléről beszélgettek, elég érdeklődéssel, de semmi különös -hevességgel… úgy, mintha közönséges látogatáson volna itt egy közönséges -vendég, akivel nem történt és nem történik semmi különös. Irodalomról is -volt szó és ekkor szóba került Ország Géza. - -– Hallom, – mondta Jeney, – hogy Lolival közös barátotok… Tudniillik -Lolinak is jóbarátja. - -Monostory meglepetve nézett Lolira. - -– Igen, – mondta Loli, – jó barátom… azt hiszem, ő a legkülönb tehetség… -ha csak összeszedné magát és önmagához méltó akarna lenni… - -Monostory kutató szemmel nézett Lolira. Loli akadozni kezdett, azután -elpirulva, de őszintén és becsületesen válaszolt a kutató tekintetre: - -– Igen… és ő tőle kaptam meg a napokban a maga címét is. - -Ezután másról beszélgettek. Ebéd után átmentek a dohányzóba. A férfiak -szivarra gyujtottak; Jeneyné cigarettára gyujtott és ügyetlenül és -mosolyogva megpróbálkozott egy cigarettával Loli is. - -– Szabad ezt ennek a fiatal nőnek? – kérdezte félig komolyan, félig -tréfásan Monostory. - -– Miért ne? – felelte Jeneyné. – Ha ízlik neki?… De majd meglátja: -egyelőre nem ízlik neki. - -Monostory elgondolkozva nézte a cigarettával bajlódó Lolit, aki -csakugyan elég gyorsan föladta a küzdelmet és lerakta a cigarettát. Jó, -de hátha nem rakta volna le? Szabad ezt véletlenekre bizni? Szabad-e -gyerekleányoknak általában ilyen szabadságokat adni, mint amilyen -szabadságban ez él? Nem kellene e fiatal lelkeket tiszta és nemes -fegyelemben nevelni, arra szorítani, hogy az érzéseik gyermeki érzések -legyenek… hogy az érzéseiket tanulják meg szüzekhez illő módon -eltitkolni? - -Elgondolkozva nézte a két nőt, akivel szemben ült. Mélyen belemerült a -gondolataiba. Ekkor Jeney megérintette a karját. - -– Kérlek, öregem, – mondta könnyedén, – nem ülnénk át amoda… Szeretnék -veled egyről-másról beszélgetni… mit untassuk itt a nőket… - -Monostory fölállott. - -– Bocsánat, – mondta mosolyogva. - -Elment Jeneyvel a hosszú szoba tulsó sarkába. Ott leültek. Loli -izgatottan nézett utánuk és rögtön átült arra a székre, amelyen eddig -Monostory ült, mert onnan láthatta a Monostory arcát. - -Monostory sápadtan, mély karikás szemmel ült a helyén és csendesen -szivarozott. Az az érzése támadt, hogy annak, ami most vele történik, -nincs realitása. A karosszék, amelyben ült, a ház, amelyben van, az -egész helyzet, amelybe került, valahogyan álomszerűvé lett. Itt nem kell -cselekedni, nem is lehet cselekedni, itt az ő akaratára nincs szükség, -tőle függetlenül végbe megy valami, _történni_ fog vele valami. - -– Kedves Pistám, – mondta Jeney előretolt alsó ajakkal, – én szeretnék -neked egy ajánlatot tenni. - -Monostory meg akart szólalni: – „nem fogadom el“. – De azután bágyadtan -hagyta abba a dolgot. Ezt már mondta valakinek, valahol… kinek is? Ah, -Országnak… – Igen, az egész más volt. Most valami gyöngyszínű párnázat -lebegett körülötte, egy gyöngyöző, álomszerű, villogó káprázás libegett -körülötte, – nem lehet kimondani az első, harsány gondolatokat. Várni -kell. Majd történik valami. - -Jeney ránézett. - -– Parancsolj, – mondta ő erre halkan, mintha álmodna. - -Jeney ismét előretolta az alsó ajkát, várt egy ideig, szippantott egyet -a szivarjából, azután gyors elhatározással folytatta: - -– A dolog röviden így áll: az a helyzet, amelyben ma te vagy, teljesen -méltatlan hozzád. - -Monostory ismét válaszolni akart, de indulatainak alig felgyulladt -lobbanása rögtön újra el is aludt. „Nem méltatlan –!“ Vagy: – „bocsáss -meg, ebbe ne szólj bele.“ – Ezt mondta volna máskor; nem ilyen laposan -és ügyetlenül, de így valahogyan. Most nem mondta. Gyöngyöző bágyadtság, -csillogó révedezés folyta körül; a feje fáradt volt, ráhagyta. Jó, -lehet, hogy a helyzete méltatlan hozzá. - -Jeney folytatta: - -– Ezt a helyzetet sürgősen meg kell változtatnunk. - -Monostory bágyadtan várt. Jeney egy fejbólintással megerősítette, amit -mondott, azután tovább beszélt. - -– Én egyelőre fölajánlom neked, lépj be a mi intézetünkbe és végezd az -én titkári teendőimet. Ez természetesen csak út volna egy hozzád méltó -nagyobb pozició felé: egyelőre a mi intézetünk keretén belül, azután -talán rajta kivül. Azt talán mondanom sem kell, hogy aki az én titkári -teendőimet végzi, az… legalább… hm… háromszor-négyszer akkora fizetésre -tarthat igényt, mint amilyent te most kapsz. És mondanom sem kell talán… -úgy-e… természetes… hogy én gondoskodnám róla, hogy a munkád és a -helyzeted kellemes legyen. - -Kis szünet. Szivarfüst kavarog a levegőben. A Jeney hangja fölemelkedik: - -– Erről van szó! Elfogadod ezt? - -Monostory távolról hallja a hangos és világos bariton hangot. Minden, -ami közvetlen közelében van, olyan, mintha nagy-nagy távolságban lenne -tőle. Minden eltünt körüle; révedező csillogás fogja körül; semminek -nincs realitása; a saját testének alig van súlya; mintha egy -valószínütlen álmot élne, olyan az egész. És mint álmában az ember, -olyan közömbösséggel, olyan objektiv kiváncsisággal kérdezi: mi fog most -történni? - -Üres és káprázó szemmel elnéz a messzeségbe. És valahol messze maga -előtt meglát egy aggodalomtól sápadt kis arcot és egy aggodalomtól -eltorzult kis szájat. Mi az? A Loli arca. Kedves, megható, hűséges -arcocska… Mi van vele? Mitől fél? És mi van a szemében? A Monostory üres -és káprázó szeme az elmeredés messzeségéből visszatér a valóságba és -megpihen a Loli kedves fején. Ebben a bágyadt és csillogó révedezésben, -ebben az álomórában, ebben az egész életben ez az egyetlen realitás. Az -irrealitásnak ebben a világában ez az egyetlen édes és megható és -parancsoló valóság. Ez az egyetlen szándék és akarat és parancs. – A -Loli feje. – Loli. – Mi van vele? Ragyogó és lágy, édes és mély szeme -miért van tele könnyel? Tele van könnyel a szeme; és az arca sápadt; és -az ajka reszket. Miért? Attól fél, hogy ő most nemet mond. Azt akarja, -hogy igent mondjon. - -Jeney óvatosan megsürgeti a választ. - -– Mondom, erről van szó. Elfogadod ezt? - -Monostory nézi a Loli könnyes szemét és mint aki álomban beszél, úgy -válaszol: - -– Elfogadom. - -– No, nagyon jó. Egyetlen föltételem van: az, hogy a munkádat holnap… -nem! – már ma meg kell kezdened. Hm… oda be sem mehetsz többé… Ott -egyébként gondoskodnak is a pótlásodról… - -A Monostory révedező agyán egy-egy kósza gondolat suhan át. Miért már -ma? Miért ne mehetnék be? Ah, féltenek a kocsmától? Ezt a nőkkel együtt -gondolták ki? Országgal együtt beszélték így meg? Nevetséges. Föl akarna -lázadni, de a gondolatai kúszák és bágyadtak. És az egész olyan -álomszerü, hogy neki nem is kell semmit sem cselekednie. Magától -történik minden. - -– Oda be sem mégy. Innen talán együtt bemegyünk a hivatalomba. -Három-négy francia és angol levelet leszel olyan kegyes írni. Hm… helyes -lesz, ha a régi lakásodat is elhagyod. Az intézet közelében lesz a -legjobb laknod. Van nekem az intézetben egy kitünő öreg szolgám, az még -ma talál neked lakást. Estére minden holmidat át is szállítja az új -lakásodra. A fizetésed természetesen odabent már az íróasztalodon vár. -És talán egy nagyobb előleg is, amelyet azután a pénztár havi -részletekben von le. Szükséged lehet egyre-másra… - -Monostory szótlanul és révedezve ül. - -– Eddig van. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Mindent? Igen. Ez tehát, -úgy-e, rendben van? - -Monostory a Loli tündöklő, mély és könnytől nedves szemét nézi. - -– Ez tehát rendben van? - -– Rendben van. - -– Jó, akkor gyerünk vissza az asszonyokhoz. - -Fölálltak és visszamentek. Loli lángoló és mámoros arccal ugrott föl a -helyéről és visszaült a régi helyére. A szeme tündöklött, az arca -sugárzott és az ajka boldogan nevetett. Monostory csodálkozva és -elmerülve nézett rá egyszer-kétszer. - -– No itt vagyunk, – mondta Jeney. - -Azután odavetően és magyarázóan folytatta: - -– Egy megállapodásról volt szó. Én nekem bizonyos propozicióim voltak… - -– És megállapodtatok? – kérdezte udvarias és nyugodt érdeklődéssel az -asszony. - -– Igen. - -Monostory álmodozva hallgatott. „Hiszen tudták“, gondolta „hiszen ők -beszéltek rá, hiszen ők akarták…“ Álmodozva és szótlanul ült a helyén. - -A többiek ekkor másról kezdtek beszélgetni. Olyan dolgokról, amelyek az -ő dolgaik voltak, de amelyekről akármilyen mindennapi látogató -jelenlétében is lehetett volna beszélgetni. Monostoryhoz néha -odafordultak egy igenért vagy egy nemért. Jeney később megkérdezte a -lányát, szorgalmas volt-e ma; Loli mondta, hogy nem nagyon, ma délelőtt -nem tudott tanulni, ma majd délután pótol mindent, nem megy el a francia -festők kiállítására, ahová el akart menni. Monostory elmerülve és -szótlanul ült a helyén. - -Jeney azután fölállott: - -– No, nekünk most dolgunk van. - -Monostory is fölállott. Az asszony kezet nyujtott neki. - -– Viszontlátásra, – mondta, – minél előbb. - -Loli közbeszólt: - -– Anyám, – mondta, – nekem van egy külön meghívásom a Monostory számára. - -Az anyja kérdő arccal fordult feléje. - -– Jövő szerdára, – mondta Loli. - -– Ah igen… - -Odafordult Monostoryhoz: - -– A születésnapja, – mondta mosolyogva. - -Monostory bizonytalan arccal nézett rá. - -– A tizenhatodik, – mondta Jeneyné mosolyogva. – Erre a napra -természetesen át kell neki engednem a meghívás jogát. - -Loli fölemelte égő arcát Monostoryhoz: - -– Eljön? – kérdezte. - -– El. - -– Becsületszó? - -– Becsületszó. - -Jeneyné nevetett, Monostory újra kezet csókolt neki, azután kezet -nyujtott Lolinak, Loli erősen megrázta a kezét, Jeney udvariasan előre -eresztette és Monostory révedezve, kábultan, mintha álomban járna, -indult előre. - - - - -X. - -A napok így teltek el. - -Monostory reggel hét órakor fölkelt. Pontosan ébredt és rögtön kiugrott -az ágyból, mert az az érzése volt, hogy örvendetes és sürgős dolgok -várnak rá. A hálószobájából átment a fürdőszobába, ott elővette a -súlyzóit és jó negyedóra hosszat tornázott; az izmai pattogva -engedelmeskedtek neki és feszülve és rugalmasan viselték el a -legkeményebb teherpróbákat is; ő boldogan élvezte teste egészségét és -erejét, azután fáradtan beleült a fürdőbe. A langyos fürdőt fáradtan és -derülten élvezte néhány percig, azután pihenten fölkelt és sietve -felöltözködött. A lakása másik szobájában, az ebédlőben várt rá a -reggeli. Elfogyasztotta; azután csöndesen szivarra gyujtott és gondosan -elolvasta azt a pár lapot, amelyet járatott. Háromnegyed kilencre készen -volt az olvasással is és a szivarral is. Ekkor átment a hivatalába. -Kilenc óra előtt öt perccel pontosan ott volt. - -Az asztalán nagy halom levél feküdt és ő ekkor boldogan belevetette -magát a munkába. Az a munka, amely ráhárult, az első perctől kezdve elég -nagy volt; ő azonban egyre több munkát kért és szerzett meg a maga -számára. A saját erejében gyönyörködött, amikor dolgozott; a munka olyan -volt a számára, mint valami jóleső, hatalmas, könnyen végzett fizikai -erőfeszítés. Átúszni egy folyót, megülni egy lovat, elsőnek repülni egy -falka mögött: ez az érzése volt, amikor dolgozott. Az az érzése volt, -hogy játék az egész; játszva és könnyedén végzett mindent; -jelentéktelennek érezte és szerette az egészet. Az embereket, akik a -nagy intézetben meghökkenve és gyanakodva fogadták, lefegyverezte és -meghódította. Csöndes volt, derült és udvarias; a hangjából, az egész -lényéből, mindenből, amit mondott és mindenből, amit tett, áradt a -felsőbbség, az okosság, az ellenállhatatlan és mindent legyürő tehetség. - -Jeney tíz óra tájban jött be. Ő tizenkét óra tájban bement hozzá és -derülten, röviden és egyszerüen beszámolt neki arról, amiről be kellett -számolnia. Ebből a beszámolóból szigoru formákhoz kötött cselekedetet -csinált; úgy végezte a dolgot, mint egy katona, aki a szolgálat -rendjének értelmében alázatos anélkül, hogy a személyének valóban köze -volna a dologhoz; éppen a hibátlan és feszes alázatosságával -személytelen cselekedetté tette azt, amit személyes cselekvés gyanánt -alig tudott volna elvégezni. Jeney elfogadta hivatalos dolgaik -elintézésére ezt a módot; ez neki is egyszerübbé és könnyebbé tett sok -mindent. Amikor azonban a hivatali ügyek elfogytak, akkor mégis -megkönnyebbülten föllélekzett, elmosolyodott, leültette Monostoryt és -hosszabb-rövidebb ideig beszélgetett vele. Monostory ezeknek a -beszélgetéseknek a során az első időben inkább kérdezősködött; később -azonban, amikor Jeney úgyszólván mindent elmondott már neki, amit -elmondhatott, lassan és óvatosan közölte Jeneyvel a nagy intézet -vezetésére vonatkozó észrevételeit, egyéb gondolatait és terveit. -Ezeknek a beszélgetéseknek a végén Jeney mosolyogva ilyesmit szokott -mondani: - -– Lehetetlen, hogy sokáig itt maradj. Zavarba hozol. Az az érzésem van, -hogy neked kellene itt ülnöd. Hihetetlen, mennyire au fait vagy -mindenben. A tehetségedet én mindig teljes elfogódottsággal tiszteltem, -de azt nem hittem, hogy mindent, amit tudok, egy félesztendő alatt -megtanulsz. Ha nem gondolnám azt, hogy az üdvös konzervativizmus az, -amire itt legelsősorban szükség van, akkor fölkelnék és azt mondanám, -ülj le te ide és csinálj forradalmat. De így inkább neked kell elmenned -valahová, ahol te leszel az úr, a gazda, a vezető… - -Monostory nevetve hallgatta meg ezeket a kijelentéseket és amikor Jeney -elbúcsuzott tőle, sietve ment vissza a szobájába és lángoló lendülettel, -szinte haragos jókedvvel vetette rá magát újra a munkára. - -Délután három órakor bevégezte a munkát és hazament a lakására. Itt -megebédelt, azután olvasott. Pénzügyi munkákra vetette rá magát -ugyanazzal a haragos jókedvvel, ugyanazzal a fogat összeszorító -lelkesedéssel, amellyel az irodában a munkáját végezte. Haragos mámorral -akart elnyelni minden tudást; éhesen fogyasztott el száz meg száz -adatot; bizonyos akart lenni a dolgaiban; jól föl akart fegyverkezni, -teljes két-három évet adott magának a készülődésre; és szomjas -fantáziájának és ötletektől szikrázó agyvelejének egyelőre csak percekre -engedte meg a tervezgetést. - -Öt óra tájban átöltözködött. Lassan és nagy gonddal öltözködött föl. -Felöltözködés után többnyire elment egy klubba, ahová Jeney vezette be -és ahol Hollódi Arturral is találkozott néha. Hollódi olyan kedves volt -hozzá, hogy ez a kedvesség szinte udvarlásszámba ment már, de bizalmas -viszony mégsem keletkezett közöttük. Néha nem a klubba ment ilyenkor -délután, hanem Országgal találkozott valami kávéházban. Ország -álmélkodva fogadta valahányszor megjelent, fejcsóválva nézegette friss -és délceg elegánciáját és beszélgetés közben is meg-megállott néha. -Bámulva ránézett. - -– No mi az? – kérdezte Monostory. - -– Hihetetlen, – szólt erre a fejét csóválva Ország. – Hihetetlen. Hiszen -tudok mindent, mégis hihetetlen. Hogy én ilyen nagyszerüen -csalódhattam…! Hogy én önt mennyire megmenthetetlennek láttam. - -Monostory mosolygott. Ország vállat vont és fanyarul hozzátette: - -– Pedig én voltam a menthetetlen. - -– Miért? – kérdezte Monostory. - -– Mert már akkor tudtam, hogy a darabom meg fog bukni és mert titokban -már akkor éreztem, hogy soha én többé ilyet nem fogok írni. - -– Ne legyen gyáva. Az ilyen bukás tisztesség. - -– Mindenütt másutt. Budapesten nem. Budapesten azt, aki hősiesen -elbukik, mindenki megrugja. Budapesten senkiben sincs meg… nem a -bátorság, hanem a kedv és az akarat arra, hogy egy-egy elbukó ügy mellé -odaálljon. Nincs semmi, amit Budapest jobban megvetne a boldogulni nem -tudó lángelménél. Amíg fent vagyok, amíg gicset írok, de sikerem van, -addig még az is respektál, aki tudja, hogy gics, amit írok. Mihelyt -megbukom, akkor nemcsak rámrohan minden patkánylyuk minden lakója, de -még azok is elhuzódnak tőlem, akik tudják, hogy jót írtam, hogy kitünőt -írtam, hogy… hogy… hogy halhatatlanság felé tettem egy lépést. - -Elbiggyesztette a száját: - -– Soha többé én ezt a lépést nem merem megtenni. - -Vállat vont. - -– Én, – mondta keserüen, – ezentul megint mindig olyan darabot fogok -írni, amelynek sikere lesz. - -Monostory vigasztalta. Ugyszólván lelkileg vállon fogta és fölrázta a -kábulatából. Barátilag megszidta, biztatta és bátorította. Ország hálás -volt neki, de fanyarul és szkeptikusan mosolygott, amikor elváltak. -Ekkor rendesen hat óra körül járt az idő. Monostory ilyen tájban -mindennap fölment Jeneyékhez. - -Legtöbbször egyenesen a Loli szobájába ment. Loli várta; mosolyogva ment -elébe, jókedvtől ragyogó arccal ültette le, azután csengetett a teáért. -Tíz percig tartott a teázás; azután Monostory szivarra gyujtott; Loli is -többnyire megpróbálkozott egy cigarettával, de rövid kisérletezés után -rendesen letette. Monostory azután megkérdezte Lolit, mi történt tegnap -óta és Loli beszámolt neki a színházi előadásról, amelyet végignézett, -vagy a koncertről, amelyet végighallgatott, vagy a társaságról, amelyben -volt. - -– Igaz, – mondta ilyenkor egyszer, – a szép Steinschneiderné tegnap azt -mondta, hogy meg akarja magát híni. - -– Úgy? - -Lolinak remegett a szája. - -– Remélem, – mondta lesütött szemmel, – hogy ezt a meghivást nem fogadja -el. - -– De Lolika… ez most már a harmadik meghivás… ezt igazán nehéz lesz… - -– Kérem, ne fogadja el! - -– Megbántom vele. És miért bántsak meg ok nélkül valakit? Amikor… -igazán… a világon semmi ok sincs rá. - -– Csak az, hogy én kérem. - -Monostory erre megigérte, hogy nem fogadja el a meghivást és meg fogja -bántani a szép Steinschneidernét. Loli azután az iskolai ügyeiről -számolt be. Most már a hetedik gimnáziumba járt; de magántanuló volt és -csak egy-két órára ment be az iskolába. A tanulás ezért néha-néha -megakadt. Ilyenkor Monostory segített. Leült a Loli asztala mellé, -elővette a Loli könyveit, megpróbálta visszaidézni az emlékébe, amit -valaha tanult, vagy megpróbálta a dolgot a könyvből megérteni és mindig -túlsegítette Lolit a bajon. Legkönnyebben ment a segítség ott, ahol a -legtöbb baj volt: a latin dolgozatoknál. Loli az elvi visszautasítás -álláspontján volt a latinnal szemben, Monostory pedig szerette a latint. -Ebből rendesen vita támadt közöttük. - -– A latin, – mondta Loli, – ostobaság. Olyan, mint a régi babonáknak az -az egész tömege, amelyet az iskolából is és a lelkekből is irgalmatlanul -ki kell irtani. Természettudományos műveltség kell. - -Monostory mosolyogva hallgatta és egy-két esztendeig tartott, amíg a -latin számára kegyelmet tudott kapni tőle és legalább néhány latin -szerelmes verset megszerettetett vele és egy-két évig tartott, amíg -rábirta, hogy ne legyen irgalmatlan mindazzal szemben, amit összefoglaló -szóval régi babonák tömegének nevezett. Egyébként nem fáradozott sokat -azzal, hogy meggyőzze. Megértette, hogy Loli is, mint az az egész -fiatalság, amely vele egykoru, tele van elfogultságokkal és hogy az a -fiatalság ugyanakkor, amikor azt hiszi, hogy elvetett minden dogmát, -tele van a maga dogmáival. Megértette ezt, rábízta az időre, hogy a Loli -dogmáin enyhítsen és boldogan látta, hogyan enged lassanként a Loli -kedves konoksága és hogyan válik Loli olyan felsőbbségessé, de enyhévé -és elnézővé, mint az anyja. - -Néha még érte egy-egy meglepetés. Egy délután Buzát Jánosról volt szó és -Loli elmondta, miért érzett eleinte némi szimpátiát iránta. - -– Azért, – mondta nyugodtan, – mert én úgy szoktam az embereket -megnézni, hogy ha férjhez mennék hozzájuk, vajjon milyen gyerekeim -születnének. - -Monostory ekkor meghökkenve és idegenkedve nézett Lolira. De olyan -tündöklően tisztának látta a tekintetét, olyan nemesnek és fehérnek a -homlokát, hogy egy legyintéssel elhárította magától a kedvetlenségét. -Szeretik a nagy szavakat, – gondolta, – de csak az argotjuk más, mint -azé a leánytipusé, amely nekem kedvemre való. Megtanulták azt, hogy a -gyermek évszázadában élünk; és ebben a tulzó és kissé szájas -gyerekkultuszukban van még valami tiszteletreméltó is. - -Ezeken az apróságokon kivül semmi sem zavarta meg azt a két órát, -amelyet mindennap együtt töltöttek. Mikor a Loli ügyei már -letárgyalódtak, akkor a Monostory dolgairól volt szó. Loli nagy -érdeklődéssel kérdezősködött a munkájáról, az olvasmányairól és végül a -terveiről, és ilyenkor Monostory megengedte a fantáziájának, hogy -szikrázva emelkedjék a magasságba. Hátradőlt egy karosszékben, elnézett -a messzeségbe és elmagyarázta Lolinak, hogyan igázza majd le a pénzt; -elmondta, hogy néhány év mulva milliói lesznek; távolba néző, akarattól, -vágytól és fantáziától égő szeme vissza-visszatért Lolihoz; és Loli, aki -a lélegzetet visszafojtva ült vele szemben, csillogó szemmel kereste a -tekintetét. - -Fél nyolc tájban Monostory elbúcsúzott. Loli kikisérte, egy darabig -szótlanul nézett a szemébe, azután hosszan megrázta a kezét. Monostory -lement az utcára, meleg szívvel és jókedvüen sétált egy ideig, azután -fölment a vívóterembe és újra kemény és nagy munkát adott az izmainak. -Az izmainak mindig a végső erejét akarta kivenni; szüksége volt arra is, -hogy az összerogyásig elfárassza magát; de különösen égető szükségnek -érezte azt, hogy a testét rugékonynak, erősnek és fiatalnak tartsa meg. - -Kilenc óra tájban lejött a vívóteremből; kellemes fáradtsággal -hazaballagott; otthon várt rá a vacsorája; leült; csöndesen -megvacsorázott, rágyujtott egy szivarra, olvasmányt vett elő, és mire a -szivarnak vége lett, már ágyban volt és csöndesen elaludt. Mély és -nyugodt álma volt; csöndesen és nyugodtan aludt reggel hét óráig, amikor -pontosan fölébredt és rögtön kiugrott az ágyból, mert az az érzése volt, -hogy örvendetes és sürgős dolgok várnak rá. - -Igy teltek a Monostory napjai. Igy élt le három nyugodt és boldog -esztendőt. - - - - -XI. - -Loli fölállott az íróasztala mellől, a könyvszekrényhez ment, kivett egy -testes művészettörténeti munkát, visszament vele az íróasztalhoz és -lassan lapozgatni kezdett benne. Monostory, aki egy karosszékbe -sülyedten szemközt ült vele, eddig szótlanul nézte. De amint Loli -fölállott és a könyvszekrény felé indult, amint fiatal, délceg termete -lassan kiegyenesedett, Monostory egyszerre fölriadt gondolattalan -álmodozásából. Ahogy Loli járt, ahogyan egy lassú mozdulattal a karját -fölemelte a könyvért, ahogyan visszaült az íróasztal mellé, – mindebből -valami nyugtalanító, valami fölriasztó, valami riadószerű, – olyan -perzselő valami áradt Monostory felé, hogy Monostory összerázkódott, -egyenesre ült a karosszékében és fölemelte a fejét, mint aki egy támadás -ellen akar védekezni. Azután csodálkozva nézett szét a szobában, -amelyben három év óta szinte mindennap eltöltött két órát. Mi történt -ezzel a csendes és nyugalmas szobával? Mi sustorog benne, mint a -parázsló tűz, és mi bujkál a sarkokban, mint egy nyugtalanító titok? - -Loli a balkezére rátámasztotta a fejét és a jobbkezével lassan -lapozgatta a könyvet. Monostory sokáig nézte szótlanul, azután halkan -megszólalt: - -– Milyen furcsa, Loli, hogy maga már tizenkilenc éves. - -Megdöbbent tőle, milyen remegő, rekedt és tikkadt a hangja. Loli azonban -föl sem emelte a fejét a könyvről; észre sem vette az ő hangjának a -remegését; udvariasan mosolygott és nyugodtan felelte: - -– Hm… mulik az idő. - -Tovább lapozott a könyvében. Monostory azt akarta, hogy nézzen föl. - -– No Loli, – mondta, – ugye jó, hogy az érettségi után nem ment sietve -az orvosegyetemre?… - -– Igen, – felelte Loli, – a művészettörténet is nagyon szép dolog. - -Fölnézett egy másodpercre. - -– És magának abban is igaza volt, – mondta, – hogy a középkor az -emberiség történetének a legérdekesebb része. - -Elmosolyodott. Vállat vont. - -– Sőt attól tartok, – mondta, – hogy a középkor Budapesten nemsokára -divatba fog jönni. Veszedelmesen sok tizennyolc éves művelt hölgy -érdeklődik iránta. De mindegy, – mégis érdekes. - -Ujra lenézett a könyvére. Monostory kielégítetlenül és szomjasan nézte -szép, barna fejét. Loli! Itt ül!… Néhány másodpercre fölnézett volt; – -de milyen volt a tekintete! Hová tünt el a szemének az az olvadó, lágy -és édes mélysége, amelyet nem lehetett megindulás nélkül nézni? Hol van -a gyerek-Loli szemének a tündöklése? Ennek a szép, nagy lánynak hideg, -nyugodt és üres a tekintete, lehűtő és nyugtalanító. Mi veszett el -belőle? - -Aggódva, elfogódottan és szomjasan nézte Lolit. Loli lapozgatott a -könyvében. A szobában csend volt. - -– Tudja-e, – mondta azután Monostory dobogó szívvel, – hogy egypár hét -mulva csakugyan ott hagyom az édes apja intézetét? - -– Ah? - -– Igen. A hollandiakkal mindent rendbe hoztam. Minden pénzt megadnak. -Körülbelül rendben van a dolog Hollódival is… - -– Úgy? Vigyázzon, Hollódi ellensége magának. - -– Tudom. Azt az elégtételt egyelőre megszerzem neki, hogy az ő -támogatásától teszem függővé a dolgot. – Paris vaut bien une messe. – -Nem? - -– De igen… igen… - -Monostory elhallgatott és összeszorított foggal nézett Lolira. Miért -lapozgatja olyan érdeklődéssel azt a könyvet? Miért néz föl csak egy-egy -futó és üres pillantásra belőle? Nem érdekesebb a könyvénél az, amiről -itt szó van? Azt akarom, hogy nézzen föl! - -Loli fölemelte a fejét és fölnézett. - -– Tudja-e, – mondta, – hogy Buzát bemegy aligazgatónak a Hollódi -bankjába? - -– Tudom. - -– Látja, mégis tehetséges ember. - -Monostory megdöbbenve nézett rá. Miért mondta ezt? Hogy jutott ez -eszébe? Összehasonlította őket kettejüket? A szemöldökét összevonta; a -torka kiszáradt; a fejét fölemelte és minden izma megfeszült, mintha -valami hallatlan erőfeszítésre készülne. Loli vissza akart pillantani a -könyvébe. Monostory azonban megszólalt: - -– Látja, Loli, én most fogok bele abba a munkába, amelyre három év óta -készülök. Amit most a kezembe kapok, amit én szereztem meg, a hollandiak -pénzét, egy harmadrangu kis jelzálogbankot, az gyarló szerszám, -jelentéktelen kis instrumentum lesz. De majd meglátja, mit csinálok én -belőle. Majd megmutatom én most, hogyan kell megtizszerezni és -megszázszorozni a pénzt, de nem a Hollódiak módján, nem úgy, hogy egy -szegény országot kiuzsorázzon az ember, hanem úgy, hogy ahelyett a -pusztító árvíz helyett, amely eddig Magyarországon volt a nagytőke, -olyan áradás legyen, mint a Nilusé, áldásthozó és megtermékenyítő… - -Tovább beszélt. Nemes és zengő hangja megmelegedett és áttüzesedett. A -hangja forró lett; a szavai szárnyat kaptak; a gondolatai repültek. Ha -máskor így beszélt a terveiről, Loli kipirult arccal és lelkesedéstől -égő szemmel hallgatta. Most is figyelt rá. - -– Igen, – mondta. – Ez érdekes. - -De a szeme hideg volt és közömbös és az arca nyugodt és tiszta. -Monostory minden izmát megfeszítette egy ideig, kétségbeesett akarattal -és elszánt lelkesedéssel beszélt, de azután lassan akadozni kezdett a -hangja és végül elhallgatott. - -– No, – mondta Loli érdeklődve, – és azután? - -– Semmi sincs tovább, – felelte Monostory. - -Csend lett. - -– Igaz, – szólt Loli, – hiszen maga haza is utazik egy-két napra. - -– Csak egyre. - -– Úgy…? - -Újra hallgattak. - -– Emlékszik-e Loli, – mondotta azután Monostory elkomorodva, – a főúrra -és a báróra, akikről én egyszer beszéltem magának? - -– A fő-úr-ra…? - -– A főúr, az papnövendék volt valamikor. Most is reverendában jár még. -Semmi baja, csak időről időre összecsapja a bokáját és a fejéhez kapja a -kezét, mintha azt kiáltaná, hogy csuhaj –? - -– Ah igen, emlékszem rá. És a báró? - -– A báró egy szegény zsidó, aki megkivánja, hogy őt báró úrnak szólítsák -és aki azt várja, hogy a császár egyszer csak eljön, lefejeztet -mindenkit és akkor övé lesz a Morgenrot boltja. - -– Ah… emlékszem. – De hogy jut ez most eszébe? - -– Hogyan? Nem is tudom. Talán úgy, hogy én három év óta készülök rá, -hogy hazamegyek, elhivatom a főurat és a bárót… - -– És? - -– Etetem és itatom őket. - -– És? - -– És az asztalra könyöklök. És nézem… őket. És nézem… mekkora távolságra -jutottam tőlük. - -– Úgy? Igen… - -Mind a ketten elhallgattak. Loli azután fölállott: - -– Igen, – mondta, – Országnak igaza van, a maguk tehetsége odalent egy -furcsa életművészetben merült ki. – Ennek az életművészetnek nagy -varázsa van. – De jobb azért onnan lentről elkerülni. - -– Jobb… - -Hallgatás támadt. Loli az órára nézett. - -– Készül valahová? – kérdezte Monostory. - -– Igen. Koncertbe megyek. - -– Jó mulatást. - -– Jó mulatást magának is. Viszontlátásra. - -– Viszontlátásra. - -Kezet fogtak és Monostory elment. Másnap hazautazott. Elvégezte az -üzleti dolgait, azután bágyadtan virrasztva megvárta az éjszakát. Fáradt -volt és a szokatlan virrasztást nehezen bírta. De valahányszor az jutott -eszébe, hogy le kellene feküdnie, mindig az az érzése támadt, hogy a -lefekvéssel és az alvással valami elmulaszthatatlant mulaszt el. A szíve -összeszorult és bágyadtan virrasztott tovább. - -Hajnaltájban elment a Vitriol-korcsmába. A gazda álmélkodva fogadta. -Monostory italt rendelt, azután megparancsolta, kerítsék neki elő a -főurat és a bárót. A főúr nemsokára megjelent; kissé megőszült három év -óta; a reverenda rongyokban lógott le róla, de vídáman bokázott és -hetykén kapkodta a fejéhez a kezét. Később megérkezett a báró is; -gyanakodva nézte Monostoryt, de amikor Monostory báró úrnak szólította, -akkor leült az asztalhoz, evett és ivott és hamarosan megsúgta -Monostorynak, hogy a császár útban van már, mindenkit lefejeztet és -akkor övé lesz a Morgenrot boltja. - -Monostory rákönyökölt az asztalra és nézte őket. A szeme égett az -álmatlanságtól, a teste reszketett a bágyadtságtól, kábult révedezés -jött rá, a szíve megtelt csüggedéssel és szorongással és úgy érezte, -hogy testvérei azok, akiket megvendégel. - - - - -XII. - -Monostory másnap ismét Budapesten volt. Délben érkezett meg, otthon -megebédelt, átöltözködött, azután – szokása ellenére – korán délután -fölment a vívóterembe. Nem tudott ellentállni annak a vágyának, hogy -kipróbálja az izmait; látni akarta, el bírja-e még végezni a teste azt -az emberfölötti munkát, amelyet hajdan néha ráparancsolt; a -megelégedettséget, a nyugalmas felsőbbséget, a testi büszkeséget -kereste. Lihegve, zakatoló tüdővel és szívvel el tudott végezni még -mindent; a teste nagyszerű munkájában gyönyörűsége telt, de amikor -felöltözködött, az öltözőszoba tükrében belenézett a saját szemébe, -sokáig nézett magával farkasszemet és lassan elkomorodott. - -A vívóteremből fölment Jeneyhez, a hivatalba. Elmondta neki az -utazásának az eredményét és elmondta neki, hogy az új részvénytársaság -pár nap mulva hivatalosan megalakul és működni fog és hogy ő a napokban -fölkeresi Hollódit, akinek az üzleti támogatására szüksége lesz. – -Helyes, – felelte erre Jeney, – Hollódi mindent meg fog tenni, hogy az -új intézetnek szolgálatára legyen; és pompás, hogy a dolgok ilyen -pompásan mennek; ő gratulál Monostorynak, még inkább a hollandusoknak és -egy kicsit önmagának is; nagyon boldog, hogy idáig eljutottak… - -Monostory szótlanul ült vele szemben és maga sem tudta miért, -fájdalmasan mosolygott. Nem tudott válaszolni; nem tudta sem a hivatali -érintkezésük formális hangját megütni, sem a baráti érintkezésük régi -könnyed és felsőbbséges hangját; révedezve ült a helyén, gondolattalanul -nézett Jeneyre és fájdalmasan mosolygott. Jeney is elhallgatott és -lenézett a földre. Egyszer-kétszer köhintett, fölemelte a fejét, mintha -szólani akarna, azután ismét a szőnyeget nézte. - -Kint sötétedett és ők bent sokáig hallgattak. Jeney végre fölállott, -lesütött szemmel odalépett Monostoryhoz, bizonytalan és bátortalan -mozdulattal megérintette a vállát és halkan és ingadozva így szólt: - -– Kedves Pistám, – nekem volna egy baráti kérésem is hozzád, – te, -tudom, nem fogod félreérteni és meg fogod érteni… - -Elhallgatott. Lesütött rövidlátó szemét bátortalanul fölemelte -Monostoryra. - -– Parancsolj, – felelte nagyon csendesen Monostory. - -A szíve hevesen vert. A Jeney hangja olyan volt, mintha nagy távolságból -érkezne hozzá. - -– Nézd, – mondta Jeney most már ismét lesütött szemmel, – nézd… Loli -időközben nagy lány lett… én ugyan neki teljes szabadságot adok és ő az -idejével úgy rendelkezik, ahogyan akar… és ez a te irántad való vonzalma -és általában a ti barátságtok nagyon kedves volt, ő rá kétségtelenül -hasznos és szellemileg érlelő… de az idő elmúlt, ő időközben nagy lány -lett és… - -Megakadt. Rövidlátó szeme újra fölkereste a Monostory beesett szemét és -megzavarodottan siklott le a földre. - -– Igen, – mondta Monostory fájdalmas mosollyal, – és…? - -– Szóval… az ő jövője érdekében, azt hiszem, helyes volna, ha ez a te -mindennapos… Ez a ti mindennapi találkozásotok elmaradna… Oh, te nem -fogsz félreérteni, – én boldog vagyok, ha te mindennap megtisztelsz -bennünket a látogatásoddal. – De minket. – Nem őt. - -Hosszú szünet támadt. - -– Igen? – kérdezte Jeney. - -– Igen, – felelte Monostory szenvedve. – Amint parancsolod. - -– Te ugy-e, megérted… - -– Tökéletesen. - -Monostory fölállott. Beesett szeme hunyorgott, mintha erős fény érte -volna és kézadásra nyujtott keze reszketett. A szavait, úgy tetszett, -nem ő maga mondja. - -– Igen, – szólt kábultan, – csak ma még… mert úgy volt… mert -megállapodtunk benne… - -– De kérlek; parancsolj. - -Monostory lement a sötétedő utcára. Kábultan haladt előre, de amikor a -Jeney-ház elé ért, egyszerre az egész testét megrohanta a vágynak, az -akaratnak, az elszántságnak egy olyan rohama, hogy az orrlyukai -kitágultak, mintha lihegne és hogy az izmai fájni kezdtek. - -Amikor belépett a Loli szobájába, sápadt arcából, sötét szeméből -lángolva lobogott a mámoros, haragos és győzelmes elszántság. Az az -érzése volt, hogy mindenkinek meg kell éreznie azt a mindenre készséget, -annak a halálos nagy erőnek a rettentő és nagyszerű lehetőségeit, amely -belőle kiárad. Loli azonban derülten és nyugodtan fogadta; az arcán nem -vett észre semmit; nyugodtan leültette, azután tovább foglalkozott a -könyveivel és közömbösen beszélt a középkori építészetről és -szobrászatról. - -– Nézze, – mondta – nem tudok ettől elszakadni; hihetetlen, hogy ennek a -csodálatos és lezárt művészetnek milyen izgató problémái vannak. - -Monostory megdöbbenve és dermedten bámult rá. Miért beszél így? Miért -nem néz föl reá? Miért érdekli minden más, csak az nem, hogy ő sápadtan -ül itt vele szemben és a nyelvét harapja szét tehetetlenségében? - -Nagy bágyadtság jött rá. Hátradőlt a karosszékében, behunyta a szemét és -úgy érezte, jó volna meghalni. - -Loli nem nézett föl rá. Lassan cigarettára gyujtott, kis füstkarikákat -eregetett le a könyv felé, amely előtte volt, azután szétfujta a -füstkarikákat és figyelmesen nézte a könyvben levő fotografiákat. - -Monostory összeszedte magát. Összeszorította a fogát, egyenesre ült és -lassan előrehajolt. - -– Mit csinált tegnap Loli? – kérdezte csendesen. - -Loli egy pillantásra fölnézett. - -– Tegnap… hm? délután kint voltam a jégen. - -– Délután is? - -– Igen. Megbeszéltem Buzáttal. Ő délben csak későn jöhet. Kitünően -korcsolyázik. - -– Úgy? - -Loli tovább eregette a kis füstkarikákat a könyvre, azután szétfujta -őket és figyelmesen nézte a gótikus templomokat, amelyeknek a -fotografiái előtte voltak. Megrázta a fejét. - -– Multatuliban az van valahol, – szólalt meg energikusan, – hogy egy -gótikus székesegyház olyan, mint egy ima. Csak imádkozó ember építhette. -De akik ezeket építették és kifaragták, azok éppen úgy lehettek hitetlen -emberek is; helyesebben csak egy hit volt bennük: a maguk művészetébe -vetett hit. – Abba, amit mi primitivnek látunk, szoborba, képbe, mi csak -belemagyarázzuk a naivságot, vagyis a hitet… - -Monostory nem felelt. De amikor Loli tovább beszélt, akkor összeszedte -minden erejét és válaszolt neki. Vitatkozott vele. A feje fájni kezdett -attól a szörnyű erőfeszítéstől, hogy soha sem hallott szépségü dolgokat, -sohasem hallott szépen mondjon el. Loli azonban csak néha nézett föl; a -tekintete azután közömbösen siklott vissza a könyvére; nyugodtan -felelgetett, nemsokára új cigarettára gyújtott, gyorsan egymásután -eregette a kis füstkarikáit, azután szétfújta őket. - -Az idő lassan és fájdalmasan telt. - -– Tudja-e, – kérdezte később Monostory, – kivel találkoztam tegnapelőtt? - -– Kivel? - -– Steinschneidernével. - -Visszafojtotta a lélegzetét és félig lehunyt szempillái alól reszketve -nézett Lolira. - -– Óh, – mondotta Loli, – az örök Steinschneidernével. Hát az még megvan? -Mit mondott? - -– Hogy menjek el hozzá. - -Loli megbiccentette a fejét. - -– Szívós egy matróna, – mondta komolyan. - -– Hát elmenjek? – kérdezte Monostory. - -Alighogy kimondta, elszégyelte magát. Loli fölnézett rá és vállat vont: - -– Ha kedve van rá, – mondta, – ha csakugyan kedve van rá –? - -Monostory elpirult szégyenletében és lehajtotta a fejét. Az idő félnyolc -felé járt. Monostory fölállott. Az az érzése volt, hogy eddig rossz úton -járt, most visszatér a helyes útra, most döntésre visz mindent, most -visszahódít mindent. - -– Loli, – mondta rekedten, de keményen, – én most elmegyek. És ha maga -is úgy akarja, mint az édesapja, akkor egyhamar nem jövök vissza. - -– Tessék? - -A Loli szeme kitágultan, bámulva emelkedett föl Monostoryra. - -– Az édes apja, – mondta Monostory, – úgy találja, hogy illetlen dolog, -ha én mindennap órákat töltök el itt. Mert maga nagy lány lett és… - -– Nohát ez már mégis…! - -Loli fölugrott. Monostory sötéten lángoló szemmel nézett rá. A szeméből -sziporkázva és pattogva sustorgott a könyörgése, a reszkető és esdeklő -vágyódása és a türelmetlen és szomjas imádata. - -– És az édes apjának, – mondta, – igaza is van. Ha csak… ha csak… - -Nem tudta befejezni. Loli toppantott egyet, sietve elindult, elhaladt -mellette, kiment a hallba és lekiáltott: - -– Itthon van a papa? - -– Itthon van, – felelte egy hang. - -Loli erre visszasietett az ebédlő felé és a dohányzóban megtalálta az -apját és az anyját. Monostory elámultan és kábultan követte. - -Loli megállt az apja előtt. - -– De kedves, jó, öreg, bölcs papám, – mondta bevezetés nélkül, – mi jut -neked eszedbe! - -– Mi az? – kérdezte meghökkenve Jeney. - -– Hogy most akarod egyszerre szabályozni az én szabályozatlan életemet. - -Jeney ránézett Monostoryra. - -– Ah úgy! – mondta kedvetlenül. - -Vállat vont. - -– Hiszen én nem bánom… tehetsz, amit akarsz… de nagy lány lettél… - -– De kedves, jó papám, légy nyugodt, én pontosan fogom tudni, mikor lesz -helyes megállapodni a barátaimmal abban, hogy ezentúl ne látogassanak -meg mindennap… - -– Jól van. Én csak… - -– Sőt a megnyugtatásodra kijelenthetem, hogy a kedvedért még ugynevezett -jó híremre is vigyázok legalább annyira, hogy abban a jövőben, amelyet -te óhajtva vársz, akárkinek elszámolhassak vele. - -Jeney fölkelt, megveregette a Loli arcát, azután jobbról és balról -megcsókolta. - -– Jól van, te bolondos, – mondta, – hát csináld azt, amit akarsz. - -Monostory dermedten és szégyenkezve állott. Mi történt itt? Ezt várta ő? -Ezt a felsőbbséges és nyugodt tárgyalást? Ezt a közömbös és tárgyilagos -elintézést? Azt, hogy Loli csak függetlenségét akarja majd pattogva, de -indulat nélkül megvédeni? Ezt várta? - -Megrezzent és bizonytalan, szinte részeg szemmel odafordult… hová?… -odafordult, ahonnan egy meleg szempár némán és beszédesen, -felsőbbségesen, de dús és áradó részvéttel tapadt rá az arcára. Jeneyné -nézett rá megindult, mélységesen szánakozó és aggodalmasan kérdező -tekintettel. A szeme olyan volt, mint a lányáé; nem volt olvadó és -tündöklő, mint hajdan a Lolié, nem volt üres és hideg, mint a Lolié -mostanában; két tudó és látó meleg, gyöngéd és jósággal teli asszonyszem -volt, amely most halkan és aggodalmasan tapadt rá és ijedten, gyöngéden -és aggódva kérdezett valamit. Mit…? - -Monostory összerázkódott, egy-két mentegetőző szót mondott, azután -elment. Fázás jött rá és didergett. És reszketett a szégyenkezéstől és a -megalázottságtól. - - - - -XIII. - -Ezután három rettenetes napja volt. Nyögve viaskodott magával. Reszketve -akart legyűrni magában minden indulatot és remegve próbált talpon -maradni. De a fájdalom és a vágyódás olyan irtózatos erővel rohanta meg -újra meg újra, hogy fájdalmas gőggel fölemelt fejét szenvedve kellett -megint lehajtania. - -A harmadik nap délutánján nem bírta tovább. A teste, a lelke, minden -idegszála úgy tele volt fűtve harcos elkeseredéssel és száz halálra -elszánt erővel, hogy az az érzése támadt: semmi ellent nem állhat neki. -– Ki az, akit most nem győzhet le? Mi az, amit most nem hódít meg? - -Reszketve állott meg a Jeney-ház előtt, fölemelte a fejét és belépett. A -portás elébe jött a páholyából és hajlongva köszönt neki. Ő intett egyet -a fejével és tovább indult. - -– Loli kisasszony, – mondta erre a portás, – nincs itthon. - -Monostory értetlenül nézett rá. - -– Nincs? – kérdezte azután elsápadva. - -– Nincs, nagyságos úr. - -Monostory mozdulatlanul állott egy másodpercig, azután ismét mereven -biccentett egyet a fejével, megfordult és elment. Mereven ment előre, -nagy erőfeszítéseket tett, hogy egyenesen és feszesen járjon és ekkor -eszébe jutott a Jeneyné tekintete. Két meleg, gyöngéd és jósággal teli -asszonyszem, amely halkan és aggodalmasan tapadt rá és ijedten, -gyöngéden és aggódva kérdezett tőle valamit. - -Mit? Nem ezt e: – Szegény ember, mi lesz most belőled? – Nem ezt e? - -Lázasan gázolt előre, fölkereste Országot és elvitte inni. Ország -csodálkozva és aggódva nézett rá, de nem kérdezett tőle semmit, hanem -vele ment és késő reggelig csendben ivott vele. Monostory másnap -délelőtt nem ment be új irodájába. Délig aludt és amikor délben -fölébredt, italt hozatott magának és otthon, a lakásán inni kezdett. -Féktelen dühvel ivott. Mindenáron meg akart részegedni, de az ital, -amelytől elszokott, csak kínozta és nyugtalanná tette. A józansága egyre -fájdalmasabbá vált, a fájdalma egyre hangosabbá, öt óra tájban -fölugrott, reszketve felöltözködött és elindult Jeneyékhez. - -Loli otthon volt, nyugodtan és barátságosan nyujtott kezet neki, azután -teát töltött be és cigarettázva járt-kelt a szobában. Monostory komoran -nézte. Milyen nyugodt és derült, szép, nagy lány. – Miért ilyen nyugodt -és derült? – Miért nem néz rá és miért nem veszi észre, hogy ő -gyűlölettel és elvadultan, reszketve és véres szemmel bámulja? Miért nem -emeli föl a kezét, hogy elvadult arcára nyugalmat simítson és -vérbeborult szemét hüsítse? – Hol van az a kéz… hol van a Loli erős és -bátor gyerekkeze, amely olyan elszántan és olyan gyerekvakmerőséggel -nyult bele az ő életébe? - -A Loli kemény gyerekkezéből fehér és puha asszonyi kéz lett. A -gyerek-Loliból egyszerre nagy lány lett: egyik napról a másikra asszonyi -érettségü, derült szűz lett; és a Loli szerelméből, a gyerek-Loli -rajongó és türelmetlen, elszánt és kislányosan tolakodó, hangos és -könnyes kis szerelméből mi lett? – Monostory vérbeborult szeme -szenvedve, szomjazva és kutatva bámult Lolira. Mikor lett vége a Loli -könnyes és hangos kislányszerelmének? Mikor volt az a nap, amikor -egyszerre megszünt? Hogyan szünt meg: lassan aludt-e ki, vagy egyet -lobbant és az egyik estéről a másik reggelre vége volt? – Monostory -összeszorította a fogát és fájdalmas töprengéssel bámult a derült, -nyugodt, mosolygó és szép Lolira. Milyen más volt ezelőtt három évvel. -Ezelőtt két évvel… eggyel… még egy hónappal ezelőtt is. Mikor változott -meg? Mikor siklott ki az ő kezéből a Loli lelkendező és drága -leányszerelme? Melyik volt az a gyűlölt nap? Melyik volt az az átkozott -óra? Milyen hibát követett ő el? Mit mulasztott el? - -Vérbeborult és komor szemmel nézte Lolit. És amint komoran nézte és -amint hallgatva rágta a maga töprengését és kétségbeesését, a szíve -egyre hevesebben vert és a vére egyre forróbb hullámokban ömlött a szíve -felé. Milyen szép ez a leány, – irgalmas Isten, milyen szép, – milyen -csillogó érettségü, milyen hamvasan duzzadó, milyen nemesen asszonyi. – -És – ezt – el – kell – most veszíteni? - -A Monostory testét és lelkét a lángoló akaratnak egy olyan görcsös -rohama támadta meg, hogy az izmai reszkettek és a feje megfájdult. -Fölállott. - -– Loli, – mondta, – én tegnap délután is itt voltam… Arról akartam -magával beszélni… - -– Ah, igen, – szólt közbe Loli, – bocsánat. Nem voltam itthon. A jégen -voltam… Megigértem Buzátnak. - -Monostory megdöbbenve nézett rá. - -– Kinek? – kérdezte rekedten. - -– Buzátnak. - -Monostory megrázta a fejét, mint aki támadásra készül. - -– Loli, – mondta halk, de csattanó és éles hangon, – maga nagyon sokat -van együtt ezzel az Buzáttal. - -Loli ránézett és vállat vont. - -– Sokat? – kérdezte könnyedén. – Igaz, én majd mindennap együtt vagyok -vele. Néha kétszer is. De –? - -Újra vállat vont, mintha azt akarná mondani: miért ne. Monostorynak -ekkor kigyulladt a dühe. – Buzát? Ez a rongy fickó? Ez volna az, akivel -meg kell mérkőznie? – Hátravetette a fejét; az agyát elöntötte a gőgnek -és a dühnek a mámora; egy másodpercre olyan volt, mintha karnyujtásnyira -tőle ott volna a Buzát előkelő és csinos feje, egy másodpercre olyan -volt, mintha pezsgőtócsás asztal mellett ülne és mintha ökölbeszorított -kezének mindjárt pezsgősüveg nyaka után kellene kinyúlnia, hogy egy -röhögő és szennyes társaságot szétverjen… elborult szemét összehúzta és -ingerült hangon megszólalt: - -– Miért ne? Mert ez a Buzát előttem zavarodottan és szégyenkezve süti le -a szemét. Mert tudja, hogy előkelő és csinos fejébe én belelátok és mert -a szégyenkezésével nekem be kell vallania, hogy ő is szegény fickónak, -bátor, de buta csalónak tartja magát. - -Loli nagy szemmel fordult Monostory felé és kipirultan kiáltott közbe: - -– Nem! – Nem… Ez, bizonyos vagyok benne, tévedés. - -A Monostory hangja fölharsant és megdördült: - -– Kivülről úrra maszkírozza magát. De belül egy szegény kupecivadék -ijedt lelke reszket benne. A tudóst játsza; – csak szorgalmas -gondolattolvaj. A szónokot játsza; – elsápad és reszket, amikor beszélni -kezd és két hétig tanulja a rögtönzött beszédeit. Született vezért -játszik, de született közkatona. Született csatlós. Született szolga. -Sima és ügyes lakáj. És ezt ő is tudja; tudja, hogy ezért boldogul; és -remeg tőle, hogy egyszer csak mások is megtudják. Nincs egy győzelmes -félórája, nincs egy mámoros perce, gyáva tolvaj, reszkető szegénylegény; -– előttem didergő, fogavacogó és szégyenkező, mint a szolga az ura előtt -és mint a földhözragadtság a géniusz előtt. - -Befejezte. Loli lassan közeledett feléje. A szája nyitva volt; a szeme -kitágult; az arca kipirult. Mire Monostory elhallgatott, ő ott állott -szorosan előtte és fölindultan, magánkívül, lihegve rákiáltott: - -– Ez hazugság. – Ez hazugság. - -Monostory letekintett rá. És a kigyulladt nagy leányszemnek lágy és -meleg mélységeiben most meglátta reszketve és tündökölve fölbukkanni azt -az édes és csillogó tüzet, amely az ő számára olyan kétségbeejtően -kialudt. És amint így lenézett rá és belenézett kigyulladt szemébe, -amint nézte tüzelő arcát és lihegő száját, egyszerre föllángolt benne -egész kétségbeesett vágyódása, – ez a reménytelen, esztelen, alkonyati -vágyódás, a szeme elborult, reszketve fogta két kezébe a Loli tüzelő -arcát, lehajolt hozzá és lihegő, nyitott ajkát életében először, gyötrő -szomjúsággal megcsókolta. - -Loli megdöbbenve vergődött a kezei között; nem tudta elég gyorsan -elvonni a száját; de a hosszú csók alatt elfehéredett az arca; és amikor -az ajka kiszabadult, teljes erejével ellökte magától Monostoryt. - -Monostory hátrált egy-két lépést és szédülve nézett Lolira. Loli még -mindig menekült előle és elfehéredett arca torzult volt az utálattól. -Monostory fölemelte a két karját, mint aki könyörögni akart. - -– Menjen, – mondta ekkor Loli reszketve – menjen. És ivott is. - -Monostory szólni akart. - -– Menjen, – mondta Loli türelmetlenül. - -Összerázkódott az undortól. Monostory véres szemmel nézte utálattól -fehéren vonagló arcát; lassan lehajtotta a fejét és elment… - - - - -XIV. - -Az éjszakát Országgal töltötte el. Másnap megint délben ébredt és -délben, otthon a lakásán inni kezdett. Délután öt órakor úgy érezte, nem -maradhat tovább otthon és tennie kell valamit. Valami dolga is volt -mára… Lement az utcára és eszébe jutott, mi a dolga: ma kell fölmennie -Hollódihoz. - -Fölment. A bank óriási épülete csendes és üres volt már, de az első -emeleten égtek a lámpák. Monostory ide ment föl. Rögtön bejelentették -Hollódinak. - -Hollódi fölkelt az iróasztalától és mind a két kezét kinyújtotta, amikor -elébe jött. A szavai úgy következtek egymásután, mintha drágagyöngyöket -rakna le aranylapokra, de az egész embert a maga hallatlan fontosságának -a biztos tudatán kívül ebben a percben nyilvánvalóan az a vágy hatotta -át, hogy elbűvölő legyen. - -– Én nagyon örülök, – mondta csendesen és melegen, – hogy módom lesz -önnel együttműködni. - -Monostory lenézett rá. Látta sárga kis szemében az öröm fölvillanását és -fontos személyén zsíros ragyogással látta szétterülni azt az -elégedettséget, hogy valamilyen módon – ha másképpen nem, egyelőre a -szeretetreméltóságával és a szolgálataival – mégis győzedelmeskedik. -Lenézett rá és föllobbant benne a gőg és a harag. Komoran hallgatott. - -– Én nagyon örülök, – mondta Hollódi még egyszer. - -– Én nem, – felelte erre Monostory komoran, halkan és gőgösen. - -Úgy érezte, hogy haldokló harcos, aki végső erejével még vág egy -halálosat a zászló büszke becsületéért. – Hollódi előbb kételkedve -nézett rá, mintha nem bíznék a fülében. Monostory azonban komoran és -fenyegetően nézett le rá. Hollódi erre elsápadt és egy tehetetlen -mozdulattal, hangtalanul nyitotta ki az ajkát. Monostory fenyegetően -nézett le rá, azután megfordult és elment. - -Az éjszakát együtt töltötte Országgal. Dühödten ivott. Ország sápadtan -és égő szemmel nézte. Hajnaltájban Monostory fölforró dühvel rárivallt: - -– Hogy merészel így nézni rám? - -Ország vállat vont: - -– Nem is önt nézem, – mondta csendesen. – Hanem megint a sorsát. - -– Hogy mer maga…! Mit mer maga…! Mit tud? Mit lát? Irócska. Irkáló -emberke. Népszerücske. Fecsegő. Kontár. - -Ország vállat vont. - -– Az egyik korrektorunknak, – szólt csendesen, – ma megigértem, hogy új -állást szerzek neki. Pár hét múlva el kell mennie, hogy helyet csináljon -az ön számára. - -Monostory szikrázó szemmel nézett rá és egy másodpercig úgy tetszett, le -fogja ütni. De azután szótlanul lehajtotta a fejét, hallgatott és -csendesen mondta: - -– Menjen el innen. – Nem akarom sajnáltatni magamat. – Ne sirasson itt -engem. - -– Nem önt siratom. - -– Kit? - -– Senkit… mindenkihez elválaszthatatlanul hozzátartozik a sorsa. De ha -siratok valakit, – magamat siratom. - -– Miért? - -– Elzüllök. - -Monostory összeráncolta a homlokát és komoran és kérdően nézett -Országra. - -– Nem tudja? – kezdte Ország. – Megint nagy sikerem volt. Ma egy hete -játszották először az új darabomat. - -– És? - -– Rongy. – És soha többé nem merek valami jó és tiszta dologgal -megpróbálkozni. – Ezentúl is mindig sikerem lesz. - -Sokáig hallgattak, azután Monostory újra ivott. Mindenáron meg akart -részegedni. Öntötte magába az italt és lázasan nézett körül. – Hogyan -támaszthatna föl valami rettentő zúgást, valami süketítő robbanást, -valami pusztító dübörgést…? Egy himnuszt az Éjszakának! Rongyosok -miséjét! Részegségnek ordítását és fájdalomnak üvöltését! – Fölállott; -elborult szemmel körülnézett és eltelt dühvel az emberek ellen és a -város ellen. Egy görcsös rándulással megfogta a pezsgőspalack nyakát; -úgy volt, hogy mindjárt rohamra indul itt az emberek ellen; úgy volt, -hogy kiver mindenkit; de egyszerre végigfutott rajta a józanságnak egy -borzongása, szégyenkezve és undorodva dobta el a palackot a kezéből, -összerázkódott és kiment. - -Ország utána sietett. Kint még éjszaka volt. Monostory elborult szemmel -nézte az éjszakai várost. - -– Hogy utálom, – mondta halálos fáradtsággal, – hogy utálom ezt a -várost. - -Ország szólni akart, de Monostory megrázkódott és egy mozdulattal -elhallgattatta. - -– Inni akarok, – mondta rekedten, – gyerünk a Postagalambba. - -Elmentek a Postagalambba; leültek és pálinkát ittak. Rosenstrauch bácsi -előbb csodálkozva kiszolgálta őket, azután odaült hozzájuk. Monostory -dühödten ivott, azután pálinkával és szivarral kínálta meg Rosenstrauch -bácsit. Rosenstrauch bácsi fölemelte a pálinkás poharat, a szája -összecsúcsorodova remegett, kéjtől vonaglóan csattant néhányat, a szeme -könnybe lábadt az élvezettől, azután mennyei gyönyörtől szinte hörögve -lehajtotta a pálinkát. Monostory elbámulva nézte. Rosenstrauch bácsi -erre átvette a szivart. Levágta a végét, azután belefogta remegő kezébe. -Szinte dédelgette, úgyszólván ölelgette a szivart. Az arca kéjben -úszott; az ajka előrecsúcsorodott; a torka nyelt; remegő kézzel -rágyújtott a szivarra és lassan eregette a füstöt. Az arca olyan volt, -mintha imádkoznék. - -Monostory álmélkodva nézett rá. - -– No, – mondta azután, – hát most már szabad? - -– Szabad! – felelte Rosenstrauch bácsi. – A professzor két héttel -ezelőtt nézett meg és azt mondta, hogy most már szabad. - -Monostory egy futó pillantással ránézett Országra. Ország lesütötte a -szemét. - -– Úgy? – kérdezte Monostory. – Hát most már egészséges eszerint? - -Rosenstrauch bácsi remegő kézzel emelte föl a szivarját és gyönyörtől -reszketve szívott belőle egyet. Belemosolygott a füstbe: - -– Volt néhány rohamom az utóbbi időben, de az nem tesz semmit. Sokkal -jobban vagyok. Ha csak iszik az ember: félgyógyulás. - -Monostory megint gyors pillantást vetett Országra. Ország lesütötte a -szemét. Monostory erre ismét inni kezdett. Dühödten döntötte le a torkán -a pálinkát, de nem tudott megrészegedni tőle. Odafordult Rosenstrauch -bácsihoz: - -– Öreg, – mondta hirtelen, – ivott-e már étert? - -– Nem is fogok ebben az életben, – felelte mosolyogva Rosenstrauch -bácsi. - -Monostory félig lehunyta a szemét, az orra remegve szítt be egy édeskés -illatot, a szája nagy lélekzettel itta egy páratlan ital láthatatlan és -csodálatos gőzeit. - -– Ah, – mondta megborzongva, – az jó lehet. – Megrészegedni tőle. – -Megrészegedni tőle. - -Vágyódástól eltorzult arccal bámult a levegőbe. Ország meghökkenve -nézett rá. Sokáig hallgattak. Rosenstrauch bácsi végre a pálinka felé -intett és csendesen megszólalt: - -– Nekem ez is jó. - -Monostory fölrezzent. - -– No öreg, – mondta komor derüvel, – hát akkor igya. - -Töltött Rosenstrauch bácsinak és Rosenstrauch bécsi a kéjtől szinte -vacogó foggal ivott. Monostory komoran és szótlanul ivott vele. -Rosenstrauch bácsi beszélgetni akart. Ravaszul pislogott egy ideig, -azután megszólalt: - -– A léleknek valamikor szárnya volt és fent repült az istenek útján… - -Monostory elborultan nézett föl reá. - -– Csend, – szólt rá komoran. – A maga fajtája ne merje a nyelvére venni -görög bölcsek álmait. A maga fajtája a földhöz tapad és annak a -szerelmese, ami hitvány és alacsony. - -Rosenstrauch bácsi ijedten és sértődötten hallgatott el. Monostory maga -elé bámult, sokáig hallgatott, azután fölnézett, mint aki álomból ébred -föl, megnézte a Rosenstrauch bácsi ijedt arcát, sötéten elmosolyodott, -ivott és így szólt: - -– A lélek? Minek magának ahhoz Plato? Ott van Majmuni. - -Rosenstrauch bácsi földerülten kezdett pislogni. - -– Tudja, mit tanít a lélekről? – kérdezte Monostory. – A lélek olyan -erő, amely el is pusztulhat. Megvan benne az a lehetőség, hogy -tökéletesedjék és halhatatlanná legyen. De tönkre is mehet. - -Megnézte Országot, megnézte Rosenstrauch bácsit, sötéten bólintott -néhányszor, azután keserű derültséggel mondta: - -– Három lélek, amely halhatatlanná lehetett volna. – Elzüllött emberek, -akik elköltötték a lelkük halhatatlanságát. - -Töltött Rosenstrauch bácsinak azután ő is ivott. Azután újra töltött és -megint ittak. Kint bágyadtan és elkésve virradt fel a szürke téli -reggel; a Rosenstrauch bácsi keze egyre jobban remegett; könnyben úszó -szeme kidülledt; és amikor nem is ivott, a torka egyre lázasabban nyelte -a vágyódás száraz kortyait. Ország végre fölállt és menni készült. -Rosenstrauch bácsi ekkor sietve emelt egy teli poharat előre -csucsorított ajka felé. Remegő keze azonban megállott útközben; a -pohárból előbb kicsordult az ital, azután halk koppanással a pohár is -leesett a földre. Rosenstrauch bácsi két hörgő, nagy lélegzetet vett, -könnyes és kidülledő szeme mintha ki akart volna pattanni az üregéből, -homlokán a vastag erek vonaglottak, meghajlott teste lefordult a székről -és lezuhant a földre. Két másodperc mulva halott volt. - -Monostory fölállott, lenézett rá és elbiggyesztette az ajkát. - -– Egy lélek, – mondta csendesen, – amely eljátszotta a maga -halhatatlanságát. - -Azután Országgal együtt csendesen elment. – De másnap hajnalban újra ott -volt; és harmadnap is; és negyednap is, és azontúl mindig. – - -* - -Dühödten kereste a részegséget; és el-elbotolva, néha meg is találta. -Szörnyű utakon járt, el-elbotlott; megnyugodott és beszennyeződött; a -géniusz ragyogása lassan eltünt nemes homlokáról, és kínzott és elfáradó -teste lassan megért rá, lassan készült rá, hogy egy süket órában elhívja -a halált. - -– _Vége_. – - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -53 |is lehelett |is lehetett - -65 |forró hálávalt |forró hálával - -146 |Ot óra |Öt óra - -163 |XI. |XII.] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A szentlélek lovagja, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZENTLÉLEK LOVAGJA *** - -***** This file should be named 62681-0.txt or 62681-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/8/62681/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |