diff options
Diffstat (limited to 'old/62692-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62692-0.txt | 1927 |
1 files changed, 0 insertions, 1927 deletions
diff --git a/old/62692-0.txt b/old/62692-0.txt deleted file mode 100644 index 45309b4..0000000 --- a/old/62692-0.txt +++ /dev/null @@ -1,1927 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Ignotus novelláiból, by Hugó Ignotus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Ignotus novelláiból - -Author: Hugó Ignotus - -Release Date: July 18, 2020 [EBook #62692] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK IGNOTUS NOVELLÁIBÓL *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -E könyvből merített papirra 100 külön számozott példány nyomatott. - - - - - - -Ignotus novelláiból - -Budapesten - -A Nyugat folyóirat kiadása - -1918 - -Pallas részvénytársaság nyomdája - -E füzetben, mint versesfüzetemben, évek során imitt-amott megjelent -novellaféléimből van összeszedve néhány, hogy akik ezekre részben -elfogyott könyvekből vagy régi ujságszámokból jóindulattal emlékeznek, -itt együtt találhassák meg. - -Budapesten 1917 december havában - -Ignotus - - - - -Kilenc óra tájt - -Kilenc óra tájt a megfeszített fiatal férfi meggyötrött tetemét -mindenestül megülte a zsibbadtság. - -Hat órától fogva setétség volt az egész tartományban. Hideg harmat -csapódott le az árnyékba borult kiaszott földre; még akin ruha volt is, -megdermedt ültében vagy álltában. A megfeszítettnek gyakor böjttől, -hitvány tápláléktól, sok virrasztástól lefogyott mezítelen testét a -hidegség, a vérvesztés, a gyötrelem, a megszakadó inak gyuladása, a vér -keringését megakasztó, mellet, torkot fojtogató függés hozzáfásították a -kereszt fájához. - -Csak a feje élt még. Fájt, lüktetett, tehát élt. Kezét, karját nem -érezte már, csak az az érzése volt, hogy kidagadni készülő szemét és -halántékát jó volna valamivel visszaszorítani. És szomjuságot érzett, -retteneteset. Megduzzadt s a láztól cserepes nyelvének és ajkának bőre -öntudatlan remegéssel itta be a levegő harmatját. Nem igen tudott már -magáról. Kergetődző látomásai, a kinnak gyönyörüsége, küldetéses -életének felcikázó képei, a mostani gyötrelmes betetőzésnek repeső -ihlete, fény, hang, forróság, sajgás s didergés: mind belevesztek egy -általános szivárványos szikrázó zúgásba. - -Egyszerre föleszmélt. Érzése teljesen elvált testétől, elkülömbözött a -keresztfától. Szakadék szélén érezte és látta magát, szürke homályban, -nedves didergésben, elmondhatatlan egyedülvalóságban. A szakadék -mélyébe-láthatatlanúl feneketlen. Széle megállhatatlan keskeny. -Köröskörül semmi. Semmi és senki. S nyugtalanság fogta el, mintha -valamit várna, mintha valamitől félne, mintha valaminek híját érezné. Új -érzés volt ez, amit most érzett először. Teljesen új érzés, amit sohasem -ismert annak előtte. Uj volt s új volt a rémület is, mely -megdermesztette s új volt a szédület, mely megingatta. A testnek s a -léleknek ez összecsukló szorongását nem érezte még akkor sem, mikor a -magas hegyen állott, hová a kisértő vitte volt, hogy elkápráztassa a -világ minden országainak dicsőségével. - -Meg akart állani, hátraszegett fővel, de nem tudott. Kívül, belül nem -volt miben megfogódzani. S e hiányosság belül még ijedelmesebb volt, -mint kívül. Új volt, ismeretlen volt, iszonyatos volt. Mindezen percig, -mióta csak emlékezett: valamitől való teliség, valamiben való -bizonyosság, mindig s mindenben való előre tudás volt minden érzésének -alján. A gyermeki sor derengésében, az ifjúi kor rajongásában, a -férfiélet higgadtságában, ismeretlenségben és imádat közepett, -üldöztetésben és összeütközésben, csodatételek közt s -megpróbáltatásokban, a templom sokadalmában s a puszta magánosságában, -vizek felett, hegyek oldalán, a nyavalyások áhitozása s a fejedelmek -magasztossága előtt, tegnap Gethsemánéban lelki elborulásban, ma a -Golgotha hegyén testi gyötrelemben, a kereszt alatt roskadva, a -keresztre rászegeztetve, epével megitatva, értetlenektől szidalmaztatva: -ez a bizonyosság, ez a bátorságos maga tudása mindig megvolt benne. S -most egyszerre elveszett. - -Hol van? Hová lett? - -Keresni kezdte. - -Fökiáltott a homályos magasságba, ahol égnek kellett lennie. Lekiáltott -a mélységbe, ahol földnek kellett lennie. Sehonnan semmi felelet. Még -viszhang sem. A szakadék pereme pedig, mintha kifeszített kötél lett -volna a semmiség fölött, keskenyedni kezdett, eltolódni, ingani és -hullámozni. - -Ujra kiáltott, tompa erőfeszítéssel. Kiáltott jobbra, kiáltott balra, -kiáltott maga körül, mind iszonyodóbban, mind szédülőbben, mind -hörgőbben, mindenfelé, valamerre csak világnak kell lennie, s a világ -felett úr az Örökkévaló. - -Az Örökkévaló… A homályba szédülőn hirtelen egyet rántott valami. -Valósággal megrántotta, megmarkolta és megrázta, testében, hátulról, a -vállánál fogva, hogy majdnem visszaesett, majdnem lezuhant bele. Eszébe -jutott valami. Eszébe jutott, hogy ő, az Urnak szerelmes fia, kiben az -megengeszteltetett; ő, ki megkereszteltetett a pusztában kiáltó által; -ő, kinek eljövetele megiratott a szent könyvekben s megmondatott a -próféták által; ő, ki lélektől viteték, ördögtől megkisérteték és -csodákban hatalmas vala: hogy ő sohasem szólott, mint Mózes, -szemtől-szembe az Urral és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek -által, hanem az Urnak hasonlatosságát látván. - -Sosem gondolt erre ennek előtte. Soha, egy árnyékkal sem. Soha, -kételkedők közt sem. Soha, megpróbáltatások közt sem. Soha, tünődés közt -sem. Soha a papi fejedelmek, a vének, az irástudók előtt sem. Soha, egy -percre sem. És most… - -A mélységből zúgás hatott fel hozzá, mint valamely tenger harsogása. S e -harsogással egy habban hányódott maga is. - -Most mikor minden elvégeztetett… Most, mikor betelt minden, ahogy -megiratott… Most. - -Ha nem szólott vele az Úr színről-színre, miképen szokott ember szólani -barátjával: ha ez a próba nem bizonyítja az igazság igaz voltát: -igazság-é akkor ez az igazság? - -Hátha csak káprázat? Hátha minden csak káprázat volt? - -Hátha csak bőjtök látomása volt, tünődések megjelenése, álmoknak -tükröződése? - -Hátha csak csalódás volt, mint a hideglelősöknél látni? Becsületes -csalódás, jó lélekkel elhitt csalódás, a valóság minden megfogásaival -megfogható csalódás, de mégis csalódás? - -A harsogás mind ordítóbbra vált, a homályosság mind fojtogatóbbá, a -talaj mind ingatagabbá a hányódás mind iszonyatosabbá. - -S ha mégsem ő volna ama küldött: kicsoda ő akkor? - -S ha élete és megfeszíttetése, minden csodák és minden beteljesedések -mind csak véletlenségek volnának, mert semmire nem nyomatott rá az Úr -színről-színre való láttatásának pecsétje: mi volt akkor ez az élet, mi -lesz akkor ez a halál, mi volt mind e magasztosság s mi volt mind e -kínszenvedés, ha nem megváltása az emberek fiainak s nem helye váltása -az ember fiának az Úr jobbkeze felől? - -Bősz fájdalom nyilalt át rajta. Megint érezte magát, egész testét, a -keresztfán. Egy percre csak, de e perc alatt, az élet utolsó -nyilallatával: gyanu, gyanu, gyanu cikázott végig kihűlő testén, révülő -elméjén. - -– Éli, istenem! – hördült fel fuldokolva, s vad erőlködéssel vetett -egyet magán. - -– Éliát látja, – suttogott a sokaság; – most jő tüzes szekéren, hogy -fölvigye az Úrnak jobbkeze mellé… - -De nem jött senki. - -– Éli, éli! – kiáltott nagy felszóval a haldokló, – lama sabaktani, -miért hagytál el engem! - -Kelet felől fergeteg támadt, hogy a föld meg-megindula s a kősziklák -megrepedezének. Ő pedig kibocsátá lelkét. - - - - -Madame Récamier - -Reggel tíz óra volt. - -Madame Récamier fölébredt, s feje fölé nyúlva, meghúzta a falon ott -csüngő himzett csengetyűpántot. - -Belső szolgálója tálcán hozta be, kinai csészében, az újfőzetű -csokoládé-italt, melyet az ágyban iván ki, a szép asszony fölkelt, -átment benyíló öltöző-szobájába, hol a kád langyos szamártejjel tele -várta, s mindenféle szerszámokkal fölszerelt asztal mellett a fürdető -asszony leste parancsát. - -Karcsú termetét itt megszabadítván minden külső és belső -tisztátalanságtól, alacsony fapadon engedelmesen eléje feküdt a -némbernek, ki szagos ecetbe mártott gyapjúszövettel dörgölte végig a -szép asszonyt, majd izzó dióhéjjal itt is, ott is lepörkölte rózsás -testéről a felesleges pihét, s melegített vászonlepedőbe burkolván -úrnőjét, a lába s a keze körmét símára, gömbölyűre s korallszínre -csiszolta. - -Igy adta át a fésülő-asszonynak, ki a szép asszony haját gondosan -kisűrűzte, vigyázva átfestette, csigákba sütötte, s átkötötte fehér -szalaggal s a szalag fölött gyöngyfűzérrel. - -Az öltöztető komorna pedig selyemharisnyát húzott asszonya lábára, s -térden alul hímzett szalaggal kötötte át, ugyancsak szalaggal kötözvén -szinte talpára a mélyen kivágott aranyfüst topánkát. Patyolatból való -igen kevés alsó ruhájának vállfűző nélkül vetette, szinte lehelte föléje -az egybeszabott, könnyű felső ruhát, melyet mellen alul széles, puha -ráncokba vetett selyemövvel kötött át, hátul pedig, derékon alúl, -megnedvesítette a vékony fehér szövetet, hogy jobban s tapadóbban térjen -vissza, mint a genfi bölcs kivánta, a természethez. - -A szolgálók elvonulván, a szép asszony vissza-átment hálószobájába, s -pipereasztala titkos fiókjából üvegecskéket, pamacsokat, tégelyeket, -szarvasbőrt s nagyító tükröt véve elő, szemébe cseppentett valamit, -mitől a szem feketéje sejtelmessé tágul, arcán pedig fölkeltette az -álmatag rózsákat. - -Továbbá igaz rózsát is tűzött egyet, pirosat, a hajába, kettőt, -hosszúszárút s ugyancsak pirosat, bal mellén alul övébe, s közben -néminemű gyökérfélét rágcsált, melytől a lehellet megillatosodik. Ruhája -kivágását gyémántcsattal tűzte egybe; nyakát fedetlen hagyta; mezítelen -alsó karjára csipke-félkeztyűt húzott, ujjaira pedig egy szafir, egy -smaragd, s jobb kisujjára egy feketére futtatott ezüstből való -halálfejes gyűrűt. Kezébe gyöngyházlegyezőt vett, s derekára, úgy, hogy -a kendő rojtos két vége a két könyöke hajlásából folyjon alá, ezüst -csillagokkal átszőtt fátyolkendőt vetett. Mégegyszer megnézte magát -elől-hátul a nagy állótükörben; egy pillantást vetett a kandalló -órájára, mely féltizenkettőt mutatott; ajtó felé menet meg-megállva és -visszanézve kipróbálta mosolyát, szemöldöke és csuklója ivét s foga -csillogását. - -Igy nyitott be fogadószobájába, hol reggeli hódolatra várták, s -szétnézvén az egybegyülteken, szelid mosolylyal szólott: - -– Itt vagyok, uraim, de csak egy föltétellel: ha olybá vesznek, mintha -férfi volnék! - - - - -Hárman a szalónban - - -1. - -Manikürt akkor még nem igen ismertek, de a mi kis főtisztelendőnk tömzsi -parasztkezén a köröm oly rózsaszín volt s olyan gömbölyűre hegyezett, -hogy nincs az a Rigaud-portrait, min külömb francia papkörmök -előkelősködnének. Francia papot sem igen láttam addig s nem láthatott -maga a kis főtisztelendő se, de mikor – reverendában sohsem járt – -jószabású hosszú peruvien-kabátjában oly ügyesen ült bele a -selyem-zsöllébe, hogy a kabát két szárnya természetes eséssel került -alája, s mikor rövid lábacskái egyikét átvetvén a másikon, karcsú -bokáján fekete pantallója alól selyemharisnya fénylett elő, s kicsiny – -sajnos, rövid és széles – lábán csattos, kivágott lakkcipő: én -gyerekfővel is megértettem, hogy a kis főtisztelendő az ő szerény, el -nem bizakodott, de férfias vágyódásával a francia abbéság után érez -honvágyat, a francia szalónok után, az egyszerű és bájos francia -előkelőség után, aminőnek azt a könyvek írják le, a régi novellák, az -elfelejtett regények, melyeknek hatása hosszú évek multán úgy benne -rezeg a kis nemzetek irodalmában, mint ahogy a fény lassú járásánál -fogva itt a földön még látjuk a távol csillagot, mikor valójában rég -széjjelrobbant. - -Az a világ is, amelyről most szólok, rég széjjelrobbant. Mindössze -huszonöt éves emlékül él bennem, de kő kövön nem hiszem, hogy ma azon -mód találtatnék benne, ahogy még én láttam. A kis felvidéki város, hol -akkor az alsó gimnáziumot jártam, néhány év mulva földig leégett, s el -sem tudom gondolni, milyen lehet most, újjá építve. Az emberek pedig… de -hiszen éppen ő róluk akarok szólni; a kis főtisztelendőről, Suhay Dániel -r. kath. áldozárról, az odavaló r. kath. állami főgimnáziumon a magyar s -a latin nyelv tanáráról, továbbá Stein odavaló földbirtokosékról s -bérlőékről, kiknek szalónján (így hítták fogadószobájukat), a szalón -selyem-zsöllécskéin s rézzel berakott ébenfa-asztalkáin délelőttönkint -végigtáncolt a téli napsugár; a kandalló tüzéről, mely besugározta s át -is melegítette a főtisztelendő bokácskáit; a menyezet fehér stukkójáról, -mely éppoly büszkesége volt a jómódú vidéki familiának, mint maga a -kandalló; magamról, ki már nem emlékszem, mint kerültem hozzájuk s hogy’ -szoktattak oda magukhoz s aki már nagy fiú voltam, tizenkét éves, de -testre fejletlenebb, lélekre bátortalanabb, elkényeztetésre sóvárgóbb az -ölbenülő kisgyereknél, – mindenek felett pedig Stein Irénről, kinek -lábánál kuporogtam a kandalló előtt, ki maga volt a jóság s a bájosság, -tizennyolc-tizenkilenc körül járó nagy kisasszony, rózsásra lehelt arcú, -világosbarna szemű, gesztenyeszín hajú – és mellbeteg. - -Nekem erről a betegségről tudomásom nem volt. Úgy gondolom, neki magának -sem. A kényeztetés, a becézés, a langyos fürdő kéjével simogató -jóindulat úgy benne volt a fogadó-szoba levegőjében, hogy mindhárman -külön kiélveztük s nyujtózkodtunk benne, mint a macska, de egyikünknek -sem volt oka, hogy külön magára vegye. Mint a bútorok, a zsöllék s a -hasábfák: az Irén karcsú, halovány, feketeruhás édesanyja s szakállas, -csíptetős, tagbaszakadt bátyja magától értetődően csak arra valók -voltak, hogy csöndes mosollyal, vagy, a bátyja, harsány nevetéssel -bekukkantsanak hozzánk a másik szobából; hogy beküldjék a sokszoknyájú, -nehéz járású szép tót szolgálóval a fényes és omlós apró pogácsákat s a -gyűszűnyi pohárka tokajit. Boldog álmosság, édes gondolattalanság -zsibongott bennünk, olyan lábbadozás fajta állandó elandalodottság, hogy -tél vagy betegség vagy felnőttség vagy halál vagy hogy innen el is kéne -mennünk: egy percre sem jutott eszünkbe. - -Azt hiszem, ezeken a félórákon kívül nem is éltem. Azt hiszem, a -főtisztelendő úr sem. Azt hiszem, Irén sem. Sejtelmem sincs róla, mit -csináltam délelőtt, délután az iskolában – pedig akkor, az alatt az -egyetlen esztendő alatt, jó tanuló voltam. A bácsi s a néni, akiknél -laktam s kikhez egy évre feladtak a felvidékre, hogy a vidéki jó levegőn -erőbe kapjak; a fizika-tanárom, ki szelíd, bölcs és nemes volt, mint -Kepler Az ember tragédiájában; padbeli szomszédom, egy ritkán fürdő kis -tót fiú; a helybeli szerkesztő, aki költő volt s az Alföldről került ide -Tótországba; az ezredes, ki napjában negyvenszer végigsétált a kaszárnya -előtt, hogy a kapuőrség napjában negyvenszer fegyverbe ugorjon s -elordítsa a kverauszt; az öreg doktor, ki a patikusnál külön számlát -nyittatott a kis pesti fiú számára szalmiákra meg égetett cukorra; a -főispán, aki délután négy órakor veresre izzadt ábrázattal jött ki -barátjaival a nagyfogadó ebédlőjéből; az őszöreg tanfelügyelő, ki -Úrnapján díszmagyarban állt az oltár előtt, a megyei urak között; a -fekete szakállú, halovány képű művelt zsidó pap s egy gőgös, daliás, -haragtól eres homlokú magyar úr, kiről a kis zsidó fiúk rettegve -susogták, hogy antiszemita: a ferencrendi kolostor, ahová tornázni -jártunk s ahol állandó volt a káposztaszag, csak egyszer vegyült még -bele valami nehéz, fejfájdító bűz, mikor az egyik cellában kiterítve -feküdt a szegény öreg fráter Anzelmus; a tavaszi mezők s a téli fagyok: -az ódon luteránus kollégiom s a hervatag gesztenyés; a csobogó -város-kútja s a gomolygó Szentháromság-szobor; a vajas bödönök, a málnás -fazekak, a túrós bélesek s a kaszinóból kölcsönvett régi élclapok: -mindez csak úgy van, idegenül, élettelenül, hozzám nem tartozóan -beraktározva hálátlan emlékezetembe, mint egy-egy évszám vagy könyvcím, -melyet valaha be kellett tanulnom s még mindig nem tudom elfelejteni. -Ami azon időből vérembe ment át, ami tovább él, fejlődik s együtt vénül -velem, mint teszem a filozófiáról vagy a fizikáról való tudásom: az -csakis a Stein Irénék fogadószobája, csakis az ő bűvös délelőttjeik, -csakis a táncoló napfény s a sugárzó kandalló; csakis a finom kis -főtisztelendő suttogása, a magam odasimuló kuporgása s annak az édes -leánynak, mindezek uralkodó királynéjának, drága, meleg, ibolyaillatú -személye. Ezt az illatot ma is érzem; ezt az illatot magamba szíttam -sötétkék szoknyájából, hófehér kezéről; ez az illat dobbantotta meg, -érzékletes emlékezettel, a szívemet lefekvéskor, elalváskor, mikor a -nagyszobából áthallatszott hozzám a kis benyílóba a bácsiék vidám -vacsora után való kártyázása s az ajtó hasadékán éppen csak annyi -lámpafény szűrődött be hozzám, hogy még lustább s még álmosabb legyek; -hogy a félálomnak kormányozható képzeletével megint ott érezzem magamat -a drága teremtés lábánál s mind ernyedőbb ajakmozdulattal mormogjam el -esti imádságomat: Édes jó istenem, engedd, hogy holnap ne hívjanak fel -számtanból, hogy a nyujtón meg tudjam csinálni a zászlót s hogy most úgy -gondolhassak őrá, ahogy csak a felnőtteknek szabad!… - - -2. - -A Margitszigetnek akkor még nem volt hídja, tennisz még seholsem járta s -csónakos klub is csak egy volt. De a főtisztelendő úrnak azért el -kellett mondanom, milyen az élet a Margitszigeten s általában hogy’ -élünk Pesten; beszélnem kellett a Hanglikioszkról, mint ülnek ott (akkor -még ott ültek) esténkint a mágnások s a politikusok; hogy vasárnap este -mint vacsorázunk az Angol Királynőben s nyáron mint nyaralunk a -Városligeti Fasorban, átmenvén vacsorára az egész ismeretség a -Tyúkketrec-vendéglőbe, hol kitűnő a rántott csirke, csak a vele sült -petrezselyem utálatos rajta. A főtisztelendő úr csak úgy mellesleg, -odavetve kérdezősködött, mikor Steinékhoz menet találkoztunk a Fő-útcán, -s ő kedves, barátságos, kistermetű létére is méltóságos szívességgel -vett baljára. De én, mialatt tele voltam iránta szeretettel és -tisztelettel s az iskolás gyereknek a tanár előtt való leküzdhetetlen -szorongásával makogtam eleinte, majd, mikor belemelegedtem s önnön -beszédemtől megrészegedtem, szavaltam el mondásaimat: ösztönszerűen -megéreztem, hogy ez az odavetettség csak tettetés; hogy a kis -főtisztelendő számára ezek a dolgok a legfontosabbak a világon; hogy -bármint adja az atyai leereszkedőt, magához képpest mégis felsőbb -lénynek tekint, mert fővárosi gyerek vagyok. Önkéntelen fölébe -kerekedtem, s a tisztelt és szeretett embert egyfelől ugyan még -tiszteltebbé, de másfelől egy kicsit megalázottá tette előttem az -előkelőség, a nagyvárosiasság, a magasabbrendű élet után való forró -vágyakozása, ebben való tehetetlen vergődése. A felsőbbségnek ez az -érzése akkor sem hagyott el, mikor a kis szalónban Irén kezét éreztem -hajamban, s térdére hajtván fejemet, a szőnyegről felnéztem s szemem -egyszint volt a főtisztelendő úr félcipős kis lábával. Néha vakmerően -belekotyogtam a szavába s valami gyerekes szójátékkal vagy elmésséggel -zavartam meg finoman fűzött mondatait. Ilyenkor elhallgatott s szelíden -mosolyogva nézett rám, én pedig mérhetetlenül megzavarodtam. Ám nyakam -szirtjén ott éreztem az édes leány térdét, fejemen ott éreztem meleg -újjait, amint megcibálta hajamat s leszólt hozzám: csitt, csacsi! Ez -bizony feddés volt, szelíd korholás, sőt megalázás, de nem tudom, miért, -a mellem mégis valami diadal dagadásától feszült, s a kis -főtisztelendőnek reszketett a keze, mikor ő is megsimogatta sovány -képecskémet, majd ugyancsak felnyúlt a hajamba s ott, éreztem, újjai -közeledtére Irén hirtelen elkapta a kezét. - -Annyit gyerekésszel is átértettem, hogy a vidéki zsidó úri házba -bejárónak a főtisztelendő úr ugyanúgy kerülhetett, mint ahogy iskolabeli -társaim közül különösen én irántam melegedett fel: megérezvén rajtam, -mint a Germinal vén bányalova a lekerült új csikón, egy naposabb, -levegősebb, földfelettibb világ levegőjét… Istenem – ha kutatom azt a -második természetemet, ami szeretett minták utánzásából fejlik ki -bennünk, úgy találom, hogy eszembe jutásaimnak ez a könyvszaga is tőle -ered; ő volt az, ki a könyvek világából s árnyalakjaiból vette a -mértéket s a hasonlatokat az eleven élet, az élő emberek megismeréséhez. -Szeretett a Steinék szalónjában elüldögélni már azért is, mert e házban -mindenki ismerte az ő kedves német költőit, kiket klasszika filologus és -paraszti magyar vér létére fölébe helyezett minden római, minden magyar -poétáknak. Én már akkor olvastam volt Heinét, az Uti képeket, a Le Grand -Könyvét, a Romantikus Iskoláról szóló véres bethlehemi gyilkosságát. -Sokat nem értettem belőle; inkább a nyelve muzsikáján részegedtem meg; -egy-egy mondata a ritmusa révén ragadt meg emlékezetemben, s a kandalló -pattogásának, a napfény táncolásának, a szép teremtés lábánál való -macskálkodásom álmatag dorombolásának dallamára mormogtam olykor: die -blaue Blume der Romantik… die blaue Blume der Romantik… A főtisztelendő -úr ezen is mosolygott, ezután is megsimogatott. De néha, mikor ketten -voltunk s úgy vártuk Irén kisasszonyt, míg felöltözködik vagy a fésülő -asszonyt elküldi, olyan német költőkre figyelmeztetett, kiket alig -ismertem; ifjan elhalt sorvadásosakra, kék romantikusokra vagy még -régebbekre: Höltyre, Novalisra; két hamar elpusztult magyar költőre: -Dayka Gáborra és Ányos Pálra – s egyszer, mikor hiába jöttünk, mert Irén -kisasszony meghült, ágyba kellett feküdnie s nem jött be a szalónba, -hazamenet megkérdezte: jól tudok-e franciául, a Ploetz nyelvtanából -tanultam-e s emlékszem-e ennek olvasmányai közül egy Millevoye nevű -költő versére; Levelek hullása vagy ilyesmi a címe; ősz van benne s az -erdő utolsó leveleivel behinti a földet; a csalitnak nincs többé titka, -a fülemile elhallgatott s triste et mourant à son aurore, hajnalkorában -leverten s halódva egy ifju beteg búcsúzik az élettől… Triste et mourant -à son aurore… ismételgette elgondolkozva a főtisztelendő úr, majd -különös, bennem rossz érzést keltő mosolygással kérdezte: mondja, -Palika, ki tudná-e fejezni franciául, de ugyanebben a mértékben azt, -hogy: «szívtépő öntudatlansággal?» Megzavarodtam s hebegve búcsúztam a -házunk előtt; egész délután a szótárral s a nyelvtannal bíbelődtem, de -nem tudtam odagondolni; a főtisztelendő úrra gondoltam és szórakozott -voltam. - - -3. - -Az Irén kisasszony meghülése érthetetlenül makacs volt. Ha elmult is, -csak visszatért megint s mind gyakrabban megtörtént, hogy a kisasszony -helyett a néni fogadott bennünket, egyre halványabban, egyre fáradtabb -mosollyal, míg Anti úrfi, az Irén bátyja, mind többször törülgette a -csíptetőjét s mind kurtábbra rágta a bajuszát. Pedig – legalább az én -szememmel nézve – a betegség nem viselte meg a mi szép tündérünket. Azt -ugyan észrevettem, mikor megint kijött közénk s kitörő örömmel szaladt -először felém s magához szorított s összecsókolt s csak aztán, -balkezével még mindig magához vonva, nyujtotta jobbját a főtisztelendő -urnak: azt észrevettem, hogy soványszik; észrevettem a kezén, mely -szinte átlátszó kezdett lenni, észrevettem a kebelén, mely mind lágyabb -volt hozzászoruló fülem és szemem számára, s azt is észrevettem, hogy -egy idő óta nem visel fűzőt. De arca piros volt, sőt néha szinte -túlságos piros, aztán meg vidám is volt s néha fuldokló köhögésbe -nevette bele magát azon a bolondságon, hogy mihelyt nevet, elkezd -köhögni. Nekem ez a köhögés tulajdonképp nem tetszett, mert testi utálat -él bennem nagyon sok testi dolog, különösen minden betegség iránt. De -ezzel a drága lénynyel másképp voltam, mint másokkal; ibolyaillatban élt -számomra mindenestül s behunytam a szememet, mikor köhögése közben fejem -a térdén összerázódott. - -Nem voltam ostoba gyerek s nem voltam sem fejletlen értelmű, sem -tudatlan lelkű. Volt vagy három hét abban a téli harmadban (akkor az -iskolaév három részre oszlott), mikor, mondom, jó tanuló létemre -egyre-másra kaptam a szekundákat, s a bácsi, kit az osztályfőnök -értesített erről, haragosan küldte vissza a kaszinóba az élclapokat, -hogy ne ezeket bujjam, hanem tanuljak, ördögadta, nézze meg az ember. -Órákhosszat elfeküdtem a szobácskám keskeny diványán s úgy gondoltam ő -rá, ahogy csak a felnőtteknek szabad. Bűntudattal, nem tagadom. De -ellenállhatatlanul. Bűntudattal sütöttem le a szemem mindenki előtt, – -ki mentül jobb volt hozzám, annál inkább; leginkább a főtisztelendő úr -előtt, ki a hihetetlenségig, a többi fiut összeröffentő kivételességig -volt elnéző irántam, mikor neki sem tudtam felelni s lehorgasztott fővel -álltam helyemen, kinosan váltogatva a pad alatt a lábamat. Annál -zaklatottabb érzéssel, mert elmondhatatlan szelidsége közepett néha -érthetetlenül szigorúan nézett rám; egyszer, mikor föltekintettem, egy -pillanatra azt a haragos és gyülölséges gúnyt láttam ajka körül, -melylyel a komisz pénzemberekről, az ostoba katonatisztekről, a -tenoristákról s a mágnásgyerekekről szokott beszélni. De különös: mentül -nyomorultabban álltam ilyenkor előtte, annál vadabb diadallal kopogott -belül a szívem; s annál inkább hirtelen eltünt előlem tábla, kathedra, -iskola, főtisztelendő úr, s csak valami gömbölyűséget éreztem a nyakam -szirtjén, valami melegséget a hajamban s ibolyaillatot a levegőben. Alig -vártam az estét, hogy lefeküdjem s elaludjam, s álmomban ne én legyek -felelős, csakis és egyedül maga a mindenható isten feleljen érte, mit -merek én, kis fiú, összeálmodni. S ha aztán délelőtt, előadás után a -főtisztelendő úrral a Fő-utcán összetalálkoztunk, szinte tiszteletlen -szórakozottsággal feleltem kérdéseire; bennem volt még az éjszaka minden -láza és káprázata; ennek a láznak veres rózsáit, ennek a káprázatnak -táncoló napsugarait láttam az Irén kisasszony arcán és haján, mikor -bejött hozzánk s én eléje szaladtam; álom és valóság vakmerően -összeolvadt érzésemben, tudatomban, e szobában mindig rámboruló -félálmomban; a karcsu ujjak, a gyenge keblek, a remegő térdek, mintha be -lettek volna avatva abba, mintha a visszaemlékeztetés titkos jeleit adó -cinkosok lettek volna abban, amit rajtam kívül senki halandó ember nem -tudhatott. - - -4. - -Én legalább, elhihetik, senkinek sem gyóntam meg. Tulajdonképp -önmagamnak sem. Az álom s a félálom vizein usztam eltökélt -akaratlansággal, öntudatlan is afféle ravaszsággal, mint ahogy a -harcmezőn halottnak tetteti magát a sebesült, nehogy a martalócok észre -vegyék, – olyanféle mozdulatlansággal, mint az édesen álmodó, ki vigyáz, -hogy meg ne üsse a lábát s föl ne ébredjen bele. Kis kérkedéseim, -éretlen közbekotyogásaim mind gyérebbek lettek; végre egészen -elmaradtak, s délelőttről délelőttre szótlan, mozdulatlan kuporogtam -urnőm lábánál, mesterem lába előtt. Az ő beszélgetésük is mind -szakadozottabb lett. Erőltetett volt s gyakran megakadt, néha percekig -tartó kinos hallgatással, melyet még kinosabbá tett a leány fuldokló -köhögése. A pogácsákhoz hozzá sem nyultunk, a tokaji érintetlen -csillogott a metszett pohárkákban. Napfény sem igen táncolt már be az -ablakon; odakinn pelyhezett a hó s az északi szél olykor ugyancsak -megrázta az ablak tábláit. Irén néha mellém kuporodott a szőnyegre s a -kandalló tüzénél melengette jéghideg ujjait. A főtisztelendő pedig -fölkelt a kis selyem-zsölléből s némán járt föl-alá a szobában. Olykor -odaállt az ablakhoz s kinézett rajta a hideg világba. Csak akkor fordult -vissza, mikor Irént elfogta a köhögés s egy pohár vizet kellett adnunk -neki, hogy magához térjen. A főtisztelendő úr elmondhatatlan -gyengédséggel segített felkelnie s leülnie, s ügyesen és szeliden -tartotta a tálcát, míg szegény kortyonkint ivott. Reszketett a keze, -mikor a poharat elvette a lánytól s még jobban reszketett, mikor -megsimogatta a drága térdekre visszahanyatló fejemet. S megint csak azt -éreztem, amit nem egyszer: hogy Irén hirtelen elkapta a kezét, mikor a -főtisztelendő úr simogató keze véletlenül odaért ujjaihoz. Nekem -feldobbant a szívem, a főtisztelendő úr egy percre elkomorodott s -hazamenet borus szemöldökkel, összeszorított ajkakkal, kis félcipőjét -bokáig nyomva a hóba, lépkedett mellettem. - - -5. - -Irén kisasszony egyszer öt napig nem mutatkozott s édes anyja olyan -volt, mint a fekete-fehér márványszobor, mikor megnyugtatott bennünket, -hogy a baj nem komoly, csak az orvos tart rá, hogy Irén ebben a hideg, -szeles időben fel ne keljen. Anti úrfi kikisért bennünket a kis ajtóig, -úgy kérdezte, mit izenünk a hugának s közbe a szakállából is felkapott -egy pamatot s rágta, ahogy csak tudta. A doktor bácsi napok óta felém -sem nézett; nem törődött vele, van-e égett cukrom; az utcán nagy -beszélgetésben láttam a bácsival s mikor hozzájuk értem, elhallgattak. -Én az iskolában rosszabbul feleltem, mint valaha; magyarból a -főtisztelendő úr föl sem hítt, olyan világos volt, hogy úgy sem tudok -semmit. Este előre kértem a vacsorámat s már hétkor lefeküdtem, hogy -imádkozzam és elaludjam. De az ötödik este alig tudtam már elaludni; -minduntalan fölriadtam s remegve hallgattam a téli éjszaka zugó -csendjét. Reggelre elállt a havazás, a piszkos szürke felhők elvonultak; -a kék levegőben mintha jégtűket csillogtatott volna a kisütő téli nap. -Előadás után alig hogy hazulról elindultam, már a házunk kapujában -összetalálkoztam a főtisztelendő úrral. Alázatosan köszöntem s szótlan, -gyors léptekkel siettünk a Steinék portája felé. - -Irén már ott ült a kandalló előtt; pirosabban, karcsubban, mosolygóban -és ibolyaszagúabban, mint valaha. Nem a rendes ruhája volt rajta, hanem -valami puha, vastag, világoskék selyem otthonka, hattyúprémes kis papucs -s fehér gyapjúkendő a vállán. Felállott, hogy elénk jöjjön; én -kirántottam kezem a főtisztelendő úr kezéből s odavetettem magam az Irén -kebelére. - -Nem birtam magammal s ő megtántorodott ölelésemtől. Mögötte volt a karos -szék, abba roskadt vissza s én velebuktam, fejjel az ölébe, karom a -válláról, a kebelén át, lecsúszva a dereka köré. Fuldokolva mondtam -valamit; nem tudom mit. Hallottam, hogy csitít, éreztem, hogy simogat s -én hirtelen fölemelkedve, rádőltem ültében, s drága illatos fejét két -kezembe szorítva, belekoccantottam fogamat a fogába, úgy szíttam, -martam, csókoltam ajakát. Térdemnél éreztem a térdét, éreztem, hogy -karja vállam köré fonódik, éreztem, hogy magához von, éreztem, hogy -visszacsókol. - -Ebben a percben valami toppant a hátam mögött. Ugyane szempillantásban -durva szorítást éreztem a nyakamon; valaki galléromnál fogva rántott ki -a forró selyemkarokból. A főtisztelendő úr volt; amily kicsiny, oly -erős, oly felindult, oly vértől elfutott szemű. Kis, kemény -parasztkezével rángatta a galléromat, majd megrázott mindenestül, úgy -hörögte a képembe: «Megőrültél, kölyök? megőrültél?!» Ez is csak egy -percig tartott, mert a perc végén már ott volt Irén, s kitépve engem a -kis főtisztelendő markából, odavont maga mellé. Úgy lihegett és -reszketett, hogy rám kellett támaszkodnia, ki magam is alig álltam a -lábamon. - -Dult arccal néztek farkasszemet. De csak rövid ideig. A főtisztelendő úr -hamar erőt vett magán; arca elsimult, karja lehanyatlott s csöndes -megadással szólt: «Bocsánat, Irén kisasszony, valami idegesség bánt -napok óta, nem egészen tiszta a fejem». Irén is elbocsátott s mosolyogni -próbált. De nem tudott. Dideregni kezdett s le kellett ülnie, majd, -szájához kapva zsebkendőjét, balkezével a levegőbe kapott. Én rémülten -ordítottam föl, a főtisztelendő úr odaugrott az ajtóhoz, úgy kiáltott be -az ebédlőbe: «Nagyságos asszony! Anti úrfi!» Mire berohantak: a -világoskék otthonka, a hattyú-prémes kis papucs, még a fehér gyapjúkendő -is mind csurom vér volt. - - -6. - -A főtisztelendő úr már délután beteget jelentett, még azon este -elutazott s olyan mód helyeztette át magát egy alföldi gimnáziumba, hogy -vissza sem tért butoraiért; úgy küldték mindenét utána. Irén mindössze -nyolc napig volt beteg s egy szép, napos februári délelőtt temették. Én -nem voltam ott temetésén; betegségét, halálát, mindent, ami az égszinkék -otthonka biborra válta után történt, hetek multán tudtam csak meg, magam -is attól a perctől fogva valami idegláz forma betegségben élet s halál -közt lebegve. Mikor először magamhoz tértem: első világos pillantásom a -bácsira s a nénire esett, meg a nagybajuszú öreg doktorra, ki szorongva -ült ágyam mellett. Kérdezősködéseimre nem igen feleltek; azt mondták -aludjam s ne törődjem semmivel, csak a főtisztelendő úrról mondták meg, -hogy áthelyeztette magát s már írt is a bácsinak, hogy ha a kis Pali -nyárára is vidékre kivánkoznék, küldjék le őhozzá; az odavaló -gimnáziumnak szép könyvtára van, főképp teljes gyűjteménye német és -francia remekírókból. - - - - -A tisztás - -Az öreg úr elég jól bírta még a járást s vásott kampósbotjával ügyesen -hajlította ki útból a tüskés cserjéket, a szúrós fenyőgallyakat. Még a -tavalyi tobozok süppedtek be lábunk alatt, ahogy az avaron át, a sűrűn -is átizzó napsütésben, izzadva és lihegve igyekeztünk hegynek föl – -isten tudja, miért, mikor lenn a völgyben oly szép, oly illatos, oly -langyos volt a délelőtt. Az ember úgy van a természettel, mint a -lyányokkal: ahelyett, hogy megállítaná a pillanatot, melyben érintetlen -s ismeretlen telik el lelke mosolyukkal: addig nem nyugszik, míg -életükbe bele nem kerül s emléke róluk egy csomó kiábrándulás vagy -lelkifurdalás. - -Nem tudtam, tudta-e az öreg ur, hogy éppen ilyen okból ültem volt reggel -óta a hegy tövében, egy padon, amerre a gyalogösvény egy bizonyos villa -felé visz, melynek aranyozott rácsa mögül néhány nap óta egy piros -napernyő s egy fehér szoknya villogott ki hébe-hóba az országútra. De -való, hogy nem törődve szórakozottságommal s kelletlenségemmel, előbb -odaült a nyakamra, majd meg, élve gyengeségemmel s azzal, hogy minden -kimondott akarattal szemben kötelességet érzek, rávett, hogy fölmásszam -vele a hegyre, melynek tetején valami korcsma vagy filegória van, -gyönyörü kilátással, ami iránt én vak vagyok, friss sörrel, amit én nem -iszom és női kiszolgálással, amitől undorodom. Vagy egy órája -mászhattunk és vesződhettünk már s nekem az egészben egyetlen örömem a -káröröm volt, hogy az öreg úr mekkorákat fúj, mint gombolja ki mellényét -s mint törülgeti nagy fehér zsebkendőjével egyre szaporábban a homlokát. -Közben valami dombhátra érhettünk, mert egy darabon vége volt a lejtőnek -s ha a sűrűtől lehetett volna, úgy mehettünk volna tovább, mint az -országúton. Én már nagyon untam a dolgot s türelmetlen gázoltam előre, -nem törődve vele, hogy az ágak, amiket eltolok, mögöttem az öreg úrnak -vágódhatnak képébe. Fáradt voltam és elkeseredett, mikor egyszerre -ritkulni kezdett a fenyves s néhány lépés mulva szemem elé tágas rét -bukkan melynek vastag füvezetét koszorúban fogta körül az erdő, szemközt -vele ismét menedékesen indulva falnak, a hegy csúcsa felé. - -Városi ember vagyok, nem értek füvekhez és virágokhoz s máig sem tudom -megmondani, mi minden nőtt és illatozott ottan, térdig érő bújaságban, a -nap tüzétől párologva. Nagy, szivárványszín legyek dongottak körül -bennünket, lomha pillék lebbentek föl lábunk előtt s mi fáradtan dőltünk -le, kalapunkat szemünkre húzva, hogy egy kicsit kifújjuk magunkat. Én -hanyatt feküdtem, egyik lábamat átkalimpáltatva a másikon, – de alig -hogy tenyeremet fejem alá csusztattam, hogy kalapom alól álmosan -nézegessem a táncoló léggyűrűket, menten föl kellett ülnöm, mert karom -elzsibbadt, fülembe pedig keményen befelé igyekezett egypár hangya; -gémberedő újjaimmal alig tudtam őket kiszedni. - -Az öreg úr, ki behunyt szemmel szuszogott fektében, dünnyögve szólt föl -hozzám bajusza alól: - -– Pali, tudja, hogy mi az, ahol most vagyunk? - -– Mi az, hogy mi az? – kérdeztem én dühösen, mert a hangyák, az ő ismert -értelmességükkel, úgy magyarázhatták beavatkozásomat, hogy én a kézelőm -alatt kívánom őket a karomon fölmenetni – s szokott buzgalmukkal láttak -neki vélt kötelességüknek. - -– Azt mondom, hogy nézzen körül, vizsgáljon meg apróra mindent, fogja az -egészet egybe s úgy mondja meg, hogy mi az, ahol most vagyunk? - -A hangyákat szerencsésen elfogtam, mielőtt a legvégsőbbig megfeleltek -volna tisztjüknek; messze lepeckeltem őket újjaimról a fűbe, olyan erős -ívben, hogy bolyukba térve, aznapról nyilván Pompeit és Herkulánumot -jegyezhettek föl évkönyveikbe. Azután leszóltam az öreghez: - -– Lajos bácsi, ne pukkasszon. Mondja meg mindjárt, mire akar kérdésével -kilyukadni; isten bizony, mindenhez inkább van ma kedvem, mint találós -mesékhez. - -Az öreg úr fölült, közel hajolt hozzám s mint az összeesküvők a jelszót, -úgy súgta képembe, jelentősen és diadalmasan: - -– Tisztás! - -– Mi az, hogy tisztás? – kérdeztem én még szórakozottabban s még -idegesebben. - -– Ez; az, ahol most vagyunk, az: tisztás. - -Körülnéztem s nagyon ostoba képet vághattam, mert az öreg úr hangosan -fölnevetett. Csakugyan: tisztás volt, noha nem tudtam, hogy az öreg úr -mit lát ebben fontosat vagy különöset. Környöskörül erdő, fölöttünk ég, -velünk egyszínt sík mező; valóban: ilyesmi az, ilyesminek kell annak -lennie, amit tisztásnak szokás nevezni. - -Az öreg úr, mintha csak homlokom mögé látott volna, folytatta -gondolatomat: - -– Igen, barátom, ez az a híres tisztás, amiről maga a regényekben annyit -olvasott, ami előfordul akárhányszor a maga novelláiban, mindjárt a -legutóbbiban is, ott, ahol az őzet riadtan állatja a tisztáson a -bokorban leselkedő vadász csöve előtt. És amit alkalmasint most lát -életében először, s ha én meg nem mondom, talán eszébe sem jut, hogy ez -az a bizonyos tisztás, amelyről annyit írt és olvasott… - -Most már magamnak is el kellett mosolyodnom. Az öregnek, mint rendesen, -most is igaza volt, – annyira igaza, hogy csakugyan: életemben először -akkor láttam tisztást. S abban is igaza volt, hogy novelláimban, amiket, -mint sok más ifjú ember, én is elkövettem s a révükön költőnek éreztem -magam, akárhányszor előfordult a tisztás; hogy hőseim, vándorlás közben, -gyakran tartottak pihenőt tisztásokon; hogy nem egy hősnőm, mint Bovary -Emma, erdő tisztásán adta oda magát hol ennek, hol annak a Rodolphenak; -s hogy valóban, éppen legutóbb őzet is nézettem riadtam a tisztás -közepéről a bokorban leselkedő vadász csöve elé, holott őzet csak az -állatkertből ismertem, a vadász csöve elől pedig, ha még úgy tokba van -is bújtatva, ma is át szoktam ülni, ahová vadász-utas nem igen ül: a nem -dohányzó szakaszba. Rossz néven a suskust nem lehetett tőlem venni; ha -írtam is már akkor vagy két kötet novellát, mindössze huszonegy éves -voltam s mondom: városi gyerek, s a természetet nem igen ismertem -egyebünnen, mint a nyaralókból s a sétaterekről. - -A tisztás különben annyira tisztás volt, hogy a nap pecsenyévé kezdett -bennünket sütni. Fáradtak voltunk arra, hogy máris fölkerekedjünk; -beljebb húzódtunk hát a sűrűbe s éppen elhelyezkedtünk s újra ledőltünk, -mikor a tisztás túlsó felén, ott, hol az erdő menedékesen futott le -széléig, a bokrok mintha megmozdultak volna, egy pillanatra hol valami -veresség, hol valami fehérség villant föl sötétjükben, s mielőtt még jól -szemügyre vehettük volna, hogy ki vagy mi az: egy fiatal lyány bukkant -elé a sűrűből, kipirultan küzdve át magát az ágak közt. - -Szép, karcsú, szőke, fiatal teremtés volt, körülbelül tizenhétéves. Egy -ugrással termett lenn a fűben, hol csukott piros napernyőjével ügyesen -csapta vissza fejébe megingó kis szalmakalapját. Fehér szoknyája, csikos -vászoninge a déli világítástól egy síkban virított a térdig érő zöldben, -ahogy, a piros ernyőt ellenzőnek emelve kalapja alá, kémlelve nézett -körül, szemlátomást valakit keresve. Minket, a fák mögött, úgylátszik, -nem vett észre; az öreg úr fekve maradt, én pedig halkan ültem föl s -öklömre támaszkodva, csöndben hajoltam előre, hogy beigyam magamba -gyönyörű mozdulatait. Dobogó szívvel ismertem meg: az a fiatal leány -volt, kivel negyedik napja nézzük egymást a kertjük rácsa mögül s az -odavivő úton, de olyan elvonultan élhettek, hogy mind e percig nem -tudtam vele megismerkedni. Most pedig, ime, itt volt, tőlem két-három -ugrásnyira, és, mintha csak megrendeltem volna, ágálása közben, ahogy a -füvet szétverte maga előtt, elejtette napernyőjét. - -Le sem hajolhatott érte: én már fölpattantam s két-három ugrással ott -termettem nála. A neszre fölriadt s tágranyilt szemmel, fejét -visszakapva, ijedten hátrált a váratlan jelenség elől. Majd mikor látta, -hogy ernyőjéért hajolok le, ő is utánakapott s guggoltunkban a homlokom -erősen odavágódott a vállához. Neki meg a keze ért az enyémhez, ahogy -együtt nyultunk a piros selyem után; végre is én kaparintottam meg az -ernyőt s fölemelkedve, valami bocsánatkérésformát motyogva nyújtottam át -neki. - -Ő is fölemelkedett közben, s még mindig zavarodottan, de már egy kis -huncutsággal, szintén köszönetfélét rebegett. - -Ez történt, semmi több. Mert mielőtt bármi egyéb vagy több történhetett -volna, váratlanul odacövekelődött közénk, akiről már egészen -megfeledkeztem, az öreg úr; engemet, ki meglepetésemben tiltakozni is -elfelejtettem, egyszerűen maga mögé tolt; a leányt pedig, kivel tudtomon -kívül ismerős lehetett, szonika letegezte és lemagduskázta; -megmagyarázta neki, hogy csak menjen hamar haza, mert valami Anna néni -már nyilván igen várja, nekünk ellenben okvetetlen föl kell mennünk a -filegóriához. S ezzel, még mielőtt szólhattam vagy bemutatkozhattam -volna, a leány már lefelé is tartott a gyalogösvényen, mely a mi -följárónknál jóval hosszabban, de szép símára irtva kigyózott le, erdőn, -mezőn át a nagyvendéglőig. - -Utána akartam szaladni, de az öreg lefogott. A fehér szoknya, a piros -ernyő utolsót villant a lejtős út kanyarulatánál; én tiszteletlenül és -méregbe gurulva rántottam ki karomat az öreg úr kezéből, ki azonban -hirtelen elkomorodott s parancsoló hangon, melynek annál inkább -engedelmeskednem kellett, mennél szokatlanabb és érthetetlenebb volt, -most már egyenesen megkövetelte, hogy felmenjek vele a filegóriához. - -Mentem hát, – de én is komoran és nem leplezve haragomat. Magamban -eltökéltem, hogy délután a kisleányt egyszerűen megszólítom a rácson át, -az öreggel pedig most sétálok utoljára, akár hegynek föl, akár hegyről -le. A sörhöz tüntetően hozzá sem nyultam, mikor végre fenn ültünk a -filegóriában, a pincérleányra pedig úgy rámordultam, hogy ijedten -kotródott tovább. A kilátás helyett meg órámat néztem; előbb a kis -számlapon a perceket számoltam, majd a nagyon az ötperceket. - -Az öreg úr végre nevemen szólított. Fölnéztem rá: - -– Parancsol, Lajos bácsi? - -– Parancsolok, – felelte. – Tegye el az óráját. - -Eltettem. - -– S most feleljen kérdéseimre. - -– Tessék kérdezni. - -Rosszakarattal néztem rá, az öreg meg szárazon kérdett, mint valami -bírósági jegyző: - -– Hány éves maga, Pali? - -Elgörbítettem a számat: - -– Lajos bácsi tudhatja: huszonegy. - -– Volt már katona? - -– Nem voltam; októberban akarok berukkolni. - -– Van diplomája? - -– Hogy az ördögbe volna? Nem is lehet még. - -– Igaz. De vagyona csak van? - -– Nincs nekem egy vasam se. Apámnak van valamicskéje, de az sem sok. - -– Nem sok, én is úgy tudom. Nohát hallgasson rám, fiam. Az a kisleány -legfeljebb négy esztendővel fiatalabb magánál. Apátlan, anyátlan, -vagyontalan árva, ki kegyelemkenyéren él valami távoli atyafiságomnál, -akik különben neki is rokonai s igen jóravaló népek, ők is, a gyerekeik -is, és nem igen éreztetik a leánynyal, hogy nem sokkal több köztük -nevelőnőnél vagy, mondjuk, társalkodónőnél. Ahogy ez a leány maga előtt -megállt, ott a tisztáson, mikor bennünket meglátott: ha maga nem érezné, -én megmondhatom: ez a leány ki van szolgáltatva magának; ki volt -szolgáltatva első perctől fogva, mióta maga a kerítésüknél leskelődni -kezdett; ki van szolgáltatva most is, mint – hogy’ is mondja maga a -novellájában: mint az őz, mely a tisztáson riadtan áll meg a bokorban -leselkedő vadász csöve előtt… - -Az öreg úr hangja itt annyira gúnyos lett, hogy elpirultam s -félbeszakítottam: - -– A novelláimat ne bántsa, Lajos bácsi. A hasonlat kopott, azt -elismerem, de én sohasem igértem senkinek, hogy a hasonlataim újak -lesznek. - -Az öreg úr bólintott a fejével: - -– A novelláit nem bántom, fiam s hogy a hasonlat kopott, az nem volna -baj. Igaz, hogy az ember nem gondol hallatára semmit; elmegy a füle -mellett, mint a gyereksírás, mikor áthajtatunk a falun. De nem furcsa, -hogy mi jó és tisztességes emberek, kiknek talán magunknak is vannak -gyermekeink, nem is gondolunk rá, hogy micsoda fájdalmat, betegséget -vagy szomorúságot érezhet az a gyermek, akitől a sírás ered? Mondja, -fiam: átérzett-e már valamit abból, amit olvasott vagy megírt? Ne -tiltakozzék és ne adja a megbántottat – teszem: gondol-e amellett -valamit, mikor ír vagy olvas: éppen a tisztásról, éppen az őzről, éppen -a vadászról, ki ott leselkedik a megriadt, az ártatlan, a senkinek sem -vétett árva istenteremtésére? Gondolt-e, érzett-e valamit, mikor száz -életrajzban olvasott ifjú Goethékről, kik kék kabátban és sárga -nadrágban lovagolnak tova hajnalban a csöndes paplakokból, hol karcsú, -szőke, magukkal tehetetlen Friderikák sírják ki a szemüket utánuk? -Kisírják a szemüket – micsoda közhely ez is és általában: mennyi -közhely, mennyi kopott szó – s mennyi könnypatak és vérfolyó mosta -ezeket, mint a kavicsot, ilyen kopottá, ilyen simává, ilyen életlenné! -Novellák és életrajzok, őzek és tisztások – milyen semmitmondók az -olyannak, milyen semmit nem gondoltatók az olyannal, aki még nem élt át -novellát, akinek még nincs története, aki még nem látott tisztást, aki -még nem ölt őzet. De én, fiam, én, akit itt lát: én már öltem; rám már -rám emelte szemét, könnyes, halódó, szemrehányó szemét akárhány -megsebzett őz, kire férfias mulatságból állottam lesbe s mészárosnak -éreztem magam, mikor előttem vonaglott! Én már átéltem, a magam s a -mások eleven és érzékeny bőrén tapasztaltam ki nem két, hanem negyvenkét -kötet lehetőséget, – s ahogy mint írót kitanítottam magát, fiam, arra, -hogy ne írjon le olyan szót, melyre csak olvasmányaiból emlékszik s a -maga eszével még nem gondolta végig: most mint embert figyelmeztetem, – -nem mint annak a leánynak atyafia, aki tartozik gondját viselni, nem -mint magának régi jó embere, ki magát gyerekkora óta tartja szemmel: -mint öreg ember, figyelmeztetem magát, fiatal embert: százszor gondolja -meg, mielőtt olyasmibe szédül, amit könyvekben unottan lapoz át, de amin -az élet, a maga lelkiismerete s a mások sorsa nem ugrik át -egyre-kettőre! Most pedig, ha úgy tetszik, mehetünk! - -Ezzel fölszedelőzködött és fizetett; begombolta mellényét, zsebébe -gyömöszölte zsebkendőjét s többet rám se nézve, felindultan tartott -lefelé az úton. - -Nem próbáltam megállítani, nem próbáltam megszólítani sem; nem igen -tudtam volna mit mondani neki. Mint legtöbb ilyen szépen kimódolt s -gyakori prédikációjában, a mostaniban is éreztem valami igazságot, – de -egy és más fojtogatta az én torkomat is. Magam is fölkerekedtem, s -mialatt ő botját a földhöz ütögetve, nagy kopogva ment előre, én, mint -akinek orravére eleredt, némán, lehorgasztott fővel bandukoltam utána. - -A déli forróság körülfogott bennünket s ahogy az árnyékos úton -lejjebb-lejjebb jutottunk: mintha a gőzfürdő medencéjébe ereszkedtünk -volna le. Igy mentünk lefelé vagy egy félórát, lassan, szótalan eleven -istenteremtésével nem találkozva, legfeljebb ha egy-egy mókus futott fel -jöttünkre a barna fatörzseken, ijedten nézve utánunk a tűgallyak közül. -S barna lepkék is ereszkedtek olykor elénk – én mindinkább sarkára -hágtam öreg barátomnak s éppen utólértem, mikor kiszélesedett az út, -széjjelszaladt a fenyves, az árnyék is kettévonult – s izzó napsütésben -ismét rétségre értünk, melyen térdig ért a fű, égig szállt az illat s -környöskörül, lejtőben, hallgatag állták körül az erdő sudárfái. Nem -kellett már, hogy az öreg úr figyelmeztessen rá: magamtól is -észrevettem, hogy leértünk a tisztásra. - -Megálltam, megnéztem órámat, – volt még egy óra ráérő időnk. -Végigvetettem magam a fűben, majd, mikor a nap nagyon is rám tűzött, -bevonultam az árnyékba. Fiatal szívem csordultig eltelt keserűséggel, s -mikor öreg barátom visszafordult s leereszkedett mellém s megint magamon -éreztem okos, jóságos, apai tekintetét, mely oly érdektelen szeretettel -virrasztott évek óta ifjú pályafutásom vergődései felett: szememet -elfutotta a köny s mellemet megrázta a zokogás, mialatt öreg kezét -visszaszorongattam. - -Egyszerre csak: mintha a tisztás tulsó felén, a sűrűben megmozdult volna -valami. A bokrok hullámzani kezdtek, – hol valami veresség, hol valami -fehérség villant föl sötétjükben, – s mielőtt még jól szemügyre vehettem -volna, ki vagy mi az: Magduska, az én szép, szőke, karcsú őzikém bukkant -elé a sűrűből, kipirultan küzdve át magát az ágak között. - -Egy kicsit gyűrött volt, egy kicsit kócos, s ernyőjét összeszorított -ölébe fogva, két kezével ügyesen tűzte meg hátul a kontyát. Majd -lehajolva, az ernyővel lesimogatta szoknyáját s a piros selyemből -kihalászva zsebkendőjét, pihegve nyomogatta arcához s homlokához. Közben -visszafordult a sűrű felé, mely újra meghullámzott s mintha valaki jött -volna benne. Úgy is volt; az ágak ketté váltak; egy karcsú barna férfi -ugrott ki közülök, s magához szorítva a leányt, nevetve csókolgatta -szemét, száját, fülét és halántékát. - -Csinos, napsütötte, nyulánk ember volt, mondom; kék zeke volt rajta és -sárgás-fehér tennisznadrág, melyen itt-ott egy-egy száraz fenyőtű -barnált odatapadva. Különben a fürdőorvos volt, nős, két gyermek apja, s -híres kegyeltje az asszonynépnek. A leány ijedten nézett körül, de mikor -senkit sem látott, ő is visszanevetett rá s visszacsókolta. Lajos bácsi -föl akart ugrani, kiabálni akart, de én vaserővel nyomtam vissza ültébe -s rátapasztottam tenyerem a szájára. - -A leány kibontakozott a férfi öleléséből s újra rendbeszedte magát. -Közben elkomolyodva szólott a doktorhoz: - -– Higyje meg, ez nem jó hely. Mondom: úgy kellett tennem, mintha -lemennék, s leskelődnöm kellett, míg végre tovább mentek. - -A doktor megnyugtatta, hogy majd találnak jobb helyet, azután ő is -begombolta kabátját, rántott egyet magán, s kalapját legényesen -félszemére húzta. Igy mentek el együtt, s nemsokára együtt buktak -szemünk elől: a lábuk, a derekuk, végre a kalapjuk is, az ösvény -sötétjébe. - -Eleresztettem az öreg urat, – ő tanácstalan meredt maga elé. -Előráncigálta zsebkendőjét s törülgette homlokát, majd a zsebkendőjét -visszagyűrve zsebébe, elkezdte vakargatni orrát, egyenletesen, feszült -figyelemmel. Én előszedtem a kis pipámat, megtömtem, meggyujtottam s -parazsát lenyomkodva, bodros füstöt eregettem a tikkasztó levegőbe. -Szivárványszín legyek dongtak bennünket körül; lomha lepkék lebegtek a -pamatos virágokon; az égen fehéren ízzott egypár apró felhő, s a lég -gyűrűi gömbölyögve szálltak föl a magasba. Jól szemügyre vettem mindent: -környöskörül erdő, fölöttem ég, velem egyszint sík mező – ez az a -tisztás, amiről az ember annyit olvas a regényekben. - - - - -Ki maga? - -Hangulat - -Még csak nem is unatkoztam – inkább: jó volt, mint a kacsának a vízben, -elpacskolnom a beszédben, a mozgásban, a nagy vacsora utolsó -hullámzásaiban, ahogy asztalbontás után átvándoroltunk dohányzóba, -hallba, temetkező bőrszékekbe, könyöklő kandallókra. És semmi, igazán -semmi nem vont hozzá, hogy megszólítsam, ahogy másodmagával, egy -barátnőjével összeölelkezve állt a zongora végénél, karcsu lustaságban s -üde fel nem tünésben. Éppen csak azt a négyórás kis regényt kerestem, -amit gyakorlottabb ember éjféltől hajnalig mindig biztosít magának, ahol -az a valakije nincs ott, kivel igazi regénye van. Az ember öreg, árva és -senki az emberek közt, ha nincs kivel összetartozzék, aki az ő számára -közönség, melynek számára ő művész lehet, akivel idegen fejeken át a -szemükkel megkeressék egymást, akivel jó külön összebújni, akitől rossz -elszakadni, akivel saját ábécéjük fejlik, ha harmadik is közéjük üti -orrát. Ki maga? kérdeztem tőle. Nem hogy a nevét mondja meg: azt tudom. -De én nem a nevére vagyok kiváncsi, hanem magára. Azaz hogy: kiváncsi – -eddig a percig nem voltam kiváncsi. De most vagyok. Ki maga, kérem? - -Semmi olyat nem mondott, amit más ne mondhatott volna. Sehogy úgy nem -mosolygott, ahogy más ne kedveskedhetett volna. A foga csillogott, a -szeme szivárványlott – de ezt más is tudja. Egyáltalában: más is tud -asszony lenni, kérem. Legfeljebb nem ily centripetális mozdulatokkal. - -Ezt meg kell magyaráznom, nem illik homályosnak lenni – szeretem a -kristálytiszta írókat, mert nem kell olyan veszettül odafigyelni -olvasásuk közben. Centripetális mozdulatok: ez azt jelenti, hogy -mozdulatai nem terjeszkedő mozdulatok. Nem helyfoglaló mozdulatok, nem -kítudó mozdulatok, nem bezsebelő, nem átdöfő, nem víz felett maradó -mozdulatok. Hanem, inkább, visszavonuló mozdulatok. Magamnak ugyan nem -vagyok elég, mondják ezek a mozdulatok, mert senki nem elég magának, de -nem akarok másnak terhére lenni, és, talán, hozzáérni sem akarok -mindenkihez és én hozzám se érjen senki… Két könyöke újra meg újra -derekához szorul, amitől két alsó karja felfelé gyengén hajlik el tőle, -mint a sástól a levele, s csuklója legörbül, kezeháta ernyő s újjai -virágszirmok. Az ember a fejét szeretné aláilleszteni s szemehéját -odaéretni hűvös ujjavégéhez. Ezek a centripetális mozdulatok. - -S még valamit meg kell magyaráznom. A japán ember úgy issza a teát, hogy -csészéje fületlen s szájjal felfelé tátogó porcellánsüveg, s két kezét -tenyere tövében összeéreti, e fölött tölcsérformában szétgörbíti, s e -tölcsérben emeli szájához a teás csészét, így, könyökét magához -szorítva. Olyan mozdulat ez, aminővel istennők tartják a gyümölcsös -tálat. Isteni és gyümölcsös mozdulat. Centripetális mozdulat. S a -kígyóbűvölés is centripentális mozdulat, s ahogy az égi kő beletüzesedik -a tengerbe, az is centripetális mozdulat. Szépek a centripetális -mozdulatok. És arról van szó, hogy kicsoda maga – kérdeztem. - -S a kacsaorrú cipők is szépek. S szépek a gyengehúsú harisnyák – furcsa -a kacsaorrú cipő és szokatlan, mert négy éve már, hogy divatja mult, de -nem nehéz visszaszokni hozzá, s ha kis üveggyémánt csatt van orrtul a -kivágásánál, az igen kedves. Nem mondhatnám, hogy kifogásom volna a -kacsaorrú cipők ellen, s az nem baj, ha valakinek a haja kétszínű, s ha -fölülről esik rá a fény, ott vörös. Az nem baj, s az sem baj, ha gyengén -kócos s a haja vége kiszabadulóban nyelvel a hajtűje alól, s az emberben -apai érzés támad, hogy szeretné tenyérrel lágyan és gyengéden -visszanyomni a hajtűt. Az apai érzés gyöngéd, zsongó, ringató érzés, -eltelő érzés, lágy zubogással emelkedő érzés, mint ahogy a langyos -muskotály aszú emelkedik borostyánszínnel a kristálypohárban. Az apai -érzés olyan érzés, mint, hogy messze példát ne mondjak, a szerelem. -Mindenesetre: ölelő érzés, ölbevonó érzés, szájukat egy drága fejen -legeltető érzés, orrukat, szemüket lágy hajba temető érzés. A szemüket -azért kell eltemetni, mert nem bírják tovább a sajogva gyönyörködő -nézést, a beivó és mozdulatot mozdulat után híven követő nézést, mint -ahogy a kis gyerek az ablaküvegén vonásról-vonásra utána rajzolja a -papirosára átlátszódó képet. Azt hiszem, ezt meg lehet érteni, egészen -világosan megmondtam. - -S tulajdonképp nem az teszi, hogy az ilyen estének nem lesz – mert -lehet, hogy nem lesz – holnapja. Látja kérem, ha, kezét csókolom, most -meg méltóztatnék halni, abban semmi sem volna. De, hogy maga lesz és él, -s e mostani perctől fogva mind ameddig él és van: mindig és minden -pillanatban él és lesz, és él és lesz az alatt is, mialatt az én -számomra nem él és nincs – s én nem látom s nem vagyok közelében, s nem -az én kigondolásom, nem az én legbelsőbb gyönyörködésemnek s -meghatottságomnak kitükröződése, és más is tudja magát, nemcsak én: az, -higyje meg: természetellenes és elviselhetetlen. Elviselhetetlen, higyje -meg: ez nem túlzás, én nem is szeretem a túlzást, mert szeretem pontosan -és tudományosan meghatározni a dolgokat. De elviselhetetlen. - -Ez különben mellékes – a fő az, hogy ki maga, kedves, okos, közel? Úgy -értem, hogy: milyen képe van a világról? S nem történt-e még meg -magával, hogy valakivel megismerkedett, s attól a perctől fogva más képe -van a világról? Nézze: jól értsen meg: nem azt mondtam, hogy jobb vagy -szebb képe, csak: teljesebb és, mindenesetre, más képe. Én egyszer -Amerikában jártam, csak néhány hétig voltam ott, nem ismerem – mert -hogy’ lehetne egy világot kiismerni hat hét alatt? – s nem szeretem, -inkább: utálom. De: azóta más képem van a világról. Nem jobb, nem szebb, -csak: más. Mondja, kérem: nincs más képe a világról: tegnap óta vagy ma -este óta vagy egy félóra óta? Nem: jobb vagy szebb, csak: más? Azt -hiszem: kell, hogy legyen. Úgy képzelem, hogy akivel megismerkedünk, aki -kitárakozik előttünk, akiből egy találkozás kivált ezer sokféleséget, -amiről maga sem tudta, hogy megvan benne s álmélkodva látja kivirágzani -két kacsaorrú cipőtől s néhány centripetális mozdulattól azt az üresre -rombolt telket, aki ő: hogy ezek az új adalékok beülnek az idegzetbe, -egyszer s mindenkorra, s belevegyülnek lélekzetünkbe, tekintetünkbe és -látásunkba, s azontúl egyszer s mindenkorra más képünk van a világról. -Legyen más képe a világról, kérem. - -Táncolni szép, sőt istentisztelet. Táncolni lehet azzal a férfival, -akivel táncolnak, de annak a férfinak számára is, aki nézi. Lehet -szeretni és felgyúlni annak számára, aki nézi. Lehet szeretni és akarni -valakin keresztül, akit szeretünk és akarunk. Sok mindent lehet, -belátom. De együtt lenni is jó s néha jobb volna hegy tetején lenni -együtt, hol csak kettőnek van hely s az is csak úgy, ha összetapadnak -álltukban s egymásra szorulnak s nincs más a világon, mint lábtul -szikla, fejtül ég, köröskörül tejköd s az orruk cimpájában forróság. Ez -a legjobb. - -S nem rossz, nem rossz, nem rossz, csak furcsa, hogy mennyire fáj: nem -találkozni többé. Hiába járni, kelni, kutatni, címet kitudni, utcáján -átkocsizni, másoktól hallani róla, másokkal beszélni róla s gondolni, -gondolni, gondolni rá és nem találkozni vele. Nem rossz, csak furcsa, -hogy mennyire fejrázatóan nehéz. S mennyire lélekdagasztóan. Nem -találkozni: zsilip, melytől az ár nem folyhatik le, hanem duzzadva -emelkedik a kőpartok között s emeli hátán a kis mótorost, amiben jó -volna együtt ülni és teát főzni, vízipók hamarságával átszaladva a -tengeren, menve hűvös sziget felé, hol piroskötényes és facipős szőke -parasztasszonyok a kezükhátát húzzák végig az orruk alatt, ha meg -akarják törülni. S gyenge hollandus kávét inni hozzá, a kékcserepes -takaréktűzhelyről, s kitopogni lábukból a zsibbadtságot… - -S csak azért szeretném látni, hogy megkérdezzem: ki maga? Ki maga, -kedves, ki maga, azzal, hogy: van, ki maga, drága fiatal teremtése a jó -istennek, ki maga, hogy rá kell gondolnom, mikor nincsen is hozzá közöm, -s úgy, olyan melegen, olyan odagondolóan, mintha közöm volna hozzá? - - - - -Márciusi sör - -Rosszul ment nekem, mint a boltosok mondják. S nyomorúságomat nevelte a -szégyen, hogy ennyire lelkemre veszem. - -Hogy mi bajom volt? Édes istenem: semmi. Rájöttem, hogy más férfi is van -a világon, nemcsak én. - -Ezen persze könnyű nevetni. S azt mondani: ezt csak mindenki tudhatja! -Valójában azonban: tudni – az semmi. Azt is tudom, hogy minden ember -halandó. De azért egészen másképp tudom, mikor éppen csak hogy -elugorhattam az automobil elől. S fölülrá: az elől, hogy más férfi is -van a világon, még csak el sem ugorhattam. Két drága szemcsillagot -látok, a szemem láttára, szemszöglettől szemszögletig utána úszni -valakinek, aki nem én vagyok. S az én szememnek megértően kell -rátekinteni s még ezzel is elébb kivárni, míg a magát elárult szempár -riadt kötelességtudással visszafordul hozzám. Riadtan s egyben -kémlelően, hogy nem vettem-e észre semmit. S az egészben ez a -legutálatosabb. - -Irtózatos rossz volt a kedvem. A kis eset délután történt, a Dunasoron, -most pedig már éjfél körül lehetett, ahogy még mindig kopogva jártam a -fekete belvárosi utcákat. Úgy lépkedtem, mint valami árúház -mozgójárdáján; a világ minduntalan kiszaladt a lábam alól. Sötét volt, a -lámpások sárgaságba esve bámészkodtak bele a kora tavaszi fülledtségbe. -S nekem pontosan olyan volt az érzésem, mint egy télikabáté, amelyikre -hirtelen rásüt a márciusi nap, s aki egész télen át büszkén hitte -magáról, hogy fekete, most egyszerre kiderül róla, hogy zöld. Egy hatost -nem adtam volna magamért, ha handlé lettem volna. - -Elfoglalva külömben csakis a nyeldeklőmmel voltam. Úgy éreztem, hogy -vagy lenyelem vagy nem nyelem le, de valami nagy dolognak kell vele -történni. A fejem egészen üres volt, néha azonban mintha a nagy Adria -hullámzott s forró homokostul benne tüzelt volna, – még könyökömön is -ott éreztem a támaszkodást, ahogy a fövenyen egy pirosbóbitás, -dörgölköző, szőke macskafej huncutul beleágyazkodik a karom hajlásába. -De nyomban rá megint a szemét láttam s úgy láttam, ahogy engem néz – s -mint a visszatérő hideglelés, ez a kép hirtelen megrázott s utána kiült -homlokomon a hideg verejték. - -Ám végre is rá kellett magamat szánnom, hogy elmenjek vacsorálni. Egy -sörkocsmában világosságot láttam, bementem. Egypár asztalnál még ültek -is. A világosság jól esett, az emberek jól estek, még a sörszag is jól -esett. Egy kicsit elzsibbadt: a fejem, a lábam, a lelkem is, mikor -leültem. Lehunytam a szemem s mire végigsimítottam a homlokom és -felnéztem, nyugodtabban nézhettem körül. - -A szemközti asztalnál hárman ültek. Az asszony – szép, szőke teremtés, -piros szalmakalapja mint a fejkendő kötötte le még a fülét is, csak két -hamvas hajcsíkja szorult ki alóla – mondom, az asszony ült az asztalfőn, -a fal mellett, a tükör alatt; balkézt tőle az ura, egy jelentéktelen, de -elég jóformájú ember, jobbkézt pedig egy csinos fiú, akihez valami köze -lehetett s kivel a képviselőházból ismerjük egymást. - -Odaköszöntem, a fiú visszaköszönt – de éppen csak arra a percre vette le -szemét az asszonyról. Kedves is volt a menyecske, ahogy ivott. Fekete, -édes tavaszi sört – de kortyonkint s fejét hátraszegve, mint a kis -libák, az ura korsójából, s minden korty előtt és után hozzádörgölgette -a korsót az abroszhoz, német szokás szerint. Álltól mellecsontjáig a -nyakát, kis ujja hegyétől könyökéig a karját gyönyörűség lett volna apró -csókokkal végig pontozni. - -A fiú gondolatban meg is tehette – szinte csücsörítette rá a száját. De -aztán összeszedte magát s elkezdett elmondani valami furcsa történetet, -ami egy fiatal gróffal esett meg, kivel együtt voltak vadászaton, – öt -óra délután volt, mikor visszatértek a kastélyba, az öreg grófné -kikocsizott… és így tovább és így tovább… a menyecske mosolyogva -hallgatta, olykor egy-egy kérdéssel tüzelte is, a fiú mindjobban -belemerült az előadásba és fűzte, toldotta, mozdulatokkal kisérte s a -szeme csillogott bele – mikor egyszerre csak torkán akadt a szó, leesett -az álla, s a hirtelen támadt kínos csendben a menyecske riadtan nézett -elvörösödő képébe. - -Mi történt? Semmi, igazán semmi, én vagyok a megmondhatója, hogy semmi. -Mindössze annyi, hogy egy kicsit rajta felejtettem a szememet én is a -szép szomszédasszonyon; a korsó sörömet, amit a fiú frissen tett elém, -észrevétlen, nyilván akaratlan is megemeltem s talpával az asztal -lapjához ütögettem – a szép teremtés pedig (áldja meg érte a jó isten!) -önkéntelen elmosolyodott, önkéntelen visszakoccintott s önkéntelen -visszanézett, egy szempillantásra. - -Ennyi volt az egész – s a jó fiúnak ezért igazán nem kellett volna így -kikelnie magából. Pedig rettentően odáig volt; egész többi este egy -szavát sem lehetett venni. Én mosolyogva néztem – mint a gyereket nézi a -meglett ember. Éreztem, hogy a világon vagyok, s igen-igen -természetesnek találtam. S furcsa volt ez a csinos fiú, ki elképpedt s -mint valami újságon esett azon kétségbe, hogy más férfi is van a -világon, nemcsak ő. - - - - -Éjféli mise - -A dada is elkéredzkedett éjféli misére s nem igen lehetett el nem -ereszteni. A baba már nagy legény, hatodfél hónapos; két-három óra -hosszat nappal is elmarad, az éjszakát meg, noha alighanem fogzik, -rendesen hajnalig átaluszsza. Csakugyan, tíz óratájt belakott, s úgy -elaludt, mint a tej. Isten vele, dada, imádkozzon a Szűz Anyához, hogy -járjon közbe az ő Szent Fiánál a maga kis Ilonkájáért is. De a mi kis -fiunkról meg ne feledkezzék, félkettőre itthon legyen. - -A lámpa csapját lecsattantottam, a hálószobára sötétség borult. Csönd -is; a villamosnak is karácsonya van ma; társzekerek robogása sem ingatja -meg a roppant bérkaszárnyát. Harmadmagammal vagyok itthon; ha a babát -nem veszem egész emberszámba: csak harmadfélmagammal. Jobbkézt, balkézt -halk pihegés hat a fülembe; két gyenge, bizakodó teremtésé, kik közt én -vagyok az erős. Az erős, a hatalmas; a bizonyosság és az oltalom. S ez -az erő s ez a bizonyosság megint álmatlan forog fekvőhelyén, mint annyi -hosszú éjszakán. S mint mindig, ha a sötétség s a magánosság ráborul, -most is mellen ragadja saját magát: vajjon igazán vagyok-e, igazán én -vagyok-e én? vajjon nem káprázat-e az egész valóság? - -… Ki tudja megmondani, hogy nagyvárosban a harangszó mikor üti meg -fülét? Pusztán, Dunán, az órámon kémlelhetem, hogy menten meghallom, -azon konduló percében. Velencében is, a csönd birodalmában, nem kell, -mint a virágárus lyánynak, tolakodnia, hogy észrevegyem. Itthon azonban, -a neszek városában napok telnek bele, hogy egyszerre eszembe jut: négy -napja nem hallottam harangozni. Megesik, hogy, mint a gyerek az árvizet, -csak akkor veszem észre, mikor kis teknőmben már ott ringok a hátán. -Néha, déli munka közben, a nagyharang mély G-szava az ablak felől -hirtelen zudul rám, mint az aranyfürdő; ha hátravetem magam a székben s -szemem lehunyom: világosan látom megolvadt ércszínét, még forróságát is -érzem arcomon s kezem fején. Most is, éjfél körül, egyszerre elteli a -hálószobát, mint a pásztortüzön melegedett holdsugár. Ezüstösen, de -langyosan – azt hiszem, éppen elszundítottam volna. - -Erről immár szó sem lehet. Bandi legyen a nevem, ha nem a kis legény -neszez. Az, az… most már bizonyos, hogy ébren van. Gügyög egyet-egyet, -majd öblöget, mint mosogatáskor a borosüveg. Végre határozottan elkezd -trombitálni, akár a fia elefánt Nem sír, mert egyelőre nem tudhatja, -lesz-e szükség erre a legvégsőbb tromfra. Azonban mindenesetre jelenti, -hogy ő: van, és semmiképpen sem elhanyagolható személyiség. - -A sötétben is önkéntelen elmosolyodom. Lehet, hogy a világ csak -káprázat, lehet, hogy még lehetség sincs a dolgokban – de hogy ez a kis -betyár van és megvan: az bizonyos, mint a kétszerkettő. Elismerem, hogy -ez barbár és tudománytalan bizonyiték, mint volt az ó-kori bölcsé, ki az -ő egyik társa abbeli állítását, hogy: mozgás pedig nincsen, azzal -cáfolta meg, hogy föl-alá kezdett sétálni a szobájában. Bizonyos, hogy -mind e kategoriák csak hivságok; nem a világ külömbségei, csak a mi -véges eszünké. Valóigaz, hogy még a férfi s a nő közt való külömbség itt -csak jelentéktelen árnyalat a természetben, s igaza volt az egyszeri -orvosnak, ki mikor fiút jósolt s az elbusult apa néma szemrehányásul -kislyányt kalimpáltatott előtte, vidáman dörgölte a kezét: látja, nem is -tévedtem olyan túlságosan!… Mindazonáltal: ebben az éjféli percben -nagyon jó volna, ha ez a kategoria némiképpen akaratomtól is függene. -Ha, például, ezt a kis gazembert most megszoptathatnám, öt perc múlva -elaludna, s nem trombitálná föl a világegyetemet. - -De ne legyünk igazságtalanok. Ez a kis lélek voltaképp szintén nem akar -egyebet, mint az ő kis kétségei eloszlatását. A sötétség az ő számára is -tele van bizonytalansággal, támasztéktalan kapkodással s zuhanásos -örvényekkel, s szívét elfogja a tudatosság átka: a félelem. Mikor -fölcsattantom a lámpást: az ágyacskája ércsorompója mögül hirtelen a -fényes körte felé fordul, s hogy föltápászkodom s benyulok a -mellénykéjéhez: a szíve még vadul lüktet, az orrocskáján még legördül -egy könycsepp, de a szája tátva s a szeme tágra nyitva mered a -megnyugtató világosság felé. Halkan megfogom kis selyemhernyó újjait és -suttogva szólítom. Rámnéz és nevet. Hangtalan, fogatlan, bután és -ennivalóan. Megismert és szeret. - -Hogy úgy mondjam: lábujjhegyen nézek vissza az édes anyjára. Szegényke, -nem szeretném, ha fölébredne; mióta ez a kis legény megvan: úgyis oly -nehezen találja meg az álmát. Most is a szája csücsöritésén látom, hogy -az ő kis emberéről álmodik. Kékes fekete haja, mint a futtatott aczél, -egypár tömött fürttel mintha belefogódzanék a homloka vajszín -márványába. Okosak a szobrászok, kik most megint mindenféle márványból, -ércből s kristályból rakják össze a szobraikat. Lefőzik vele a -természetet. A kis fiú külömben nem anyjára ütött; tisztára az én -tömpeorru szőke kozák-fajtám. - -Fölkapom a nagy kabátom, a legénykét óvatosan kiemelem a rács mögül, s -vigyázva szököm át vele az ebédlőbe. A hálószoba lámpáját leborítottam, -az ebédlőét felcsavarom. A kályha még meleg, a kis fiú a megszokás -gépiességével húzódik meg a félkaromban. Egymáshoz tanultak: ő is, a -balkarom is. Térdig meztelen lábacskáival, az ő furcsa -pelenkanadrágjában, mint egy kis fehér bosnyákember, úgy ül bele a -könyököm hajlásába, fejecskéjét meg a hónom körül nyugtatja. A kabátom -felső gombjai egyenként jó ismerősei; eljátszogat velük, beléjük -fogódzik, a szivarzseb meg éppen két kézre való kapaszkodó létra. Hogy a -bal hónalját is megfogom, teljes biztonsággal néz körül a rengeteg -szobában. A dada, ha látná, bizony féltékeny volna rá. A Jézuska sem -ülhetett külömben karon, mint ez a kis pogány az ő hitetlen apja -karjában. - -Pedig a harangszó elült, a mise már megkezdődhetett. Ahogy ezt az -elérzékenyítően meleg kis állatot itt tartom a karomban, s a feje szőke -pihéje langyosan illatoz az orromba, hosszú lépésekkel elgondolkozva -járok föl-alá a szobában. Hogy miket gondolok, az a kettőnk titka: a jó -istené meg az enyém. Természetesen: az én jó istenemé, ki éppúgy -kialakul minden egyes ember körül, mint a sorsa, az élete, a -pályafutása, hű lenyomatául az ő egyéniségének. Az élet egyforma, épp -úgy, mint a hogy a világ egy és egyforma; mint a kalapos halcsontpálcás -mértékvevőjében: a világegyetem erői egyforma erővel s nyomással -hatolnak mindnyájunk felé, s az életünk kalapellipszise csak azért -külömbözik, mert a koponyánk formája sem egyforma. A gödrökbe behatol a -sors, a dombokon megakad, a fogyatkozásokon úrrá válik, a keménységekhez -hozzásimul. Az isten tartson meg, te kis ember, s ne legyen okod -megbánni, hogy olyannak születtél, amilyen vagy. - -Azonban: a kis ember fészkelődik. Elkapja a hüvelykujjamat, s hatalmas -erővel elkezdi szopni. Teringettét, ezt a szívást ismerem; az életem -legrettenetesebb negyvennyolc órájára emlékeztet, mikor az első -dajkájának hirtelen elapadt a teje, s a kis teremtés ordítozva -fonnyadozott, a szemem láttára, tehetetlen karjaim között. Akkor is így -elkapta az újjamat, az orromat, még a hajamat is. Nincs benne kétség: a -kis gyerek éhes. Fölnézek az órára: teremtő isten, nincs több egyfertály -egynél. Egy óra okvetlen betelik, míg a dada itthon lesz. Csak -hallgattam volna a doktorra, ki egyre biztat, hogy etessük már; a gyerek -erős, megkívánja. A dajkája hallani sem akar erről; védelmezi, mint a -nőstény tigris. Féltékeny az ételre, mely az ő tejét fölöslelegessé -teheti – ezt az áldott, édes, becsületes, önfeláldozó tejet, melyen a mi -kis emberünk rózsaszinre hízott, míg az ő kis Ilonkáját majd -elpusztította a hasmenés meg a kanyaró, a nagy-kátai parasztasszonynál. -Jó, hogy végre rászánta magát, s a kis lányt haza adta Somogyba, ahova -most fáradhatatlan küldi az égszín-kék meg a rózsaszín köntöskéket, s -ahonnan hétről-hétre kapja a biztató levelező-kártyákat: édes anyám, ha -látna, bizony meg nem ismerne; két fogacskám van már, reggelire megeszem -egy tojást, s nagyanyámnak egy perc nyugsága sincs tőlem… A -lelkiismeretem nem adja száz forintért, hogy így fordult; nem -szégyenlem: a könnyem kicsordult, mikor a kis Ilonkát lefogyva, egész -testében kipálottan, halálnak szánva láttam. A feleségem is szinte -bűnösnek érezte magát; nem egyszer meglestem, mikor azt hitte, maga van, -amint a tükör előtt elkeseredve gombolkozott ki-be, kétségbeesve, hogy -mért nem tudja ő az ő kis báránykáját szoptatni. De hát nem tudja, mit -tegyen: a jó isten, aki mindent tud, bizonyára ezt is tudja és számba -veszi… Mindez azonban mellékes, a fő az, a főbaj, hogy a kis ember éhes -– sőt, most jut eszembe, ma korán vacsoráltunk, hogy korán -elmosogathassanak – akármi legyek, ha az édes apja is nem éhes. - -Hát hiszen ezen, már mint az édes apján, könnyű segíteni. A pohárszéken, -borító alatt, ott még egy fél nyúlgerinc, továbbá, üveg alatt, -birkasajt, ezenfelül málé, befőtt gyümölcs, kovászos uborka, fehér -kalács és fekete kenyér: mind csupa kedves hazai küldemény. Tej -ellenben, úgy emlékszem, nincs az egész házban; mind felfőzték a dadának -tejbekásának. Ez az ő legkedvesebb étele; gazember, aki sajnálja tőle. -Teát főzzek? Félek, a gyerek be nem veszi; van esze hozzá, hogy az a híg -csicsóka-lé, ami őnéki szabad, viszont ne ízleljen néki. Vízzel -próbálkozzam? Megpróbálom; megborzog tőle s kiköpi. Az isten éltesse, -apja fajtája; ahány ízig ismerem magunkat, senki fajtám nem állhatta a -vizet. De a kis ember mind határozotabban kapkod a pohár után; kapkod a -kanál, villa, tányér, minden után, amiről az éhség sugallta hirtelen -okossággal egyszerre megsejti, hogy valamimód összefügg a jólakással. Ej -no, a gyerek már erős; a doktor is megengedte; félkézzel lefejtek egy jó -falatot a nyúlgerincről, szájamba kapom s a villát letéve, két ujjammal -letépek néhány rostot az olvatag gyenge húsból s inkább bekenem, mint -beteszem a szájába. - -A kis ember megint összerezzen. A hús savanyú, sós, kásás: mind csupa -idegen íz és tapasztalat. Egy ideig vár, kémlel – majd hirtelen -elhatározással beszíjja a két ajkát s mohó örömmel majszolja róla az -ételt. Hátha tévedek? Mégegyszer megpróbálom. Most már nem is haboz: -menten majszolni kezd, komoly, elfoglalt arckifejezéssel, szakasztott, -mintha szopna. Mikor harmadszorra én habozom, adjak-e még neki, ő maga -nyúl le a tálba s gyámoltalan ujjacskáit izgatottan gémbergeti a síkos -húson. - -Teremtőm, a kis fiam húst evett; ebben a percben lenyelt egy pici -gombolyag izmot és ideget, mely néhány napja még élt, érezett s félt, -félt, félt mint ő a setétben. S hogy’ fölcsillan belé a szeme Hogy’ kap -a többi után! Hogy’ nyalogatja utána szinte kérődzve, a száját, -egyszerre maga elé meredve s a karját kilökdösve, mintha zsákmányt -keresne! A kis szopós állatból gyilkos állat lett, ebben a -szempillantásban, a saját édes szüléje tanítja rá, szoktatja, -beleneveli; a húst valósággal belerágja a szájába, a testök melegsége -egybepárállik, állati éhségük egy lüktetésbe szakad s együtt nyúlnak -mohón, szimatolva, fogcsattogtatva az áldozat után… Fogcsattogtatva: -ezen megint el kell mosolyodnom; szegénykémnek még egy fogacskája sincs. - -De lesz, mint nékem – s a porhászék mellé odalökdösve a karosszéket, -leülök vele s figyelem az arcát. Gügyög és ehetnék, és úgy hasonlít -hozzám, mintha magamat nézném kisebbítő üvegen. Homályos révedezések -kelnek bennem, régi, életem előtt való életekről, melyekre ez a gyenge -kis arc emlékeztet vissza. Voltaképp nem is az én arcom ez, hanem anyai -nagyapámé; egy gömbölyű kis szőke emberé, kit én nagyon szerettem, kit -én mindig hatvan évesnek látok, kinek egy-egy vonása megdöbbentően -villan föl olykor énbennem s kinek ez a pici teremtés kisértetiesen -tökéletes mása. Őneki s a fiainak, az én elhalt szegény, szerencsétlen -nagybátyáimnak. Volt köztük jó ember, gyenge ember, okos ember, bolond -ember, kevésbé szerencsétlen és teljesen hajótörött ember – s én -szívdobogva kémlelem: melyikhez hasonlít jobban, melyiknek sorsa van -gyenge vonásaira írva. Sorra megkóstoltatom vele, a milligrammig -leaprózott mennyiségben, a nyulat, a kalácsot, a mi áldott barna -kenyerünket, a szőlleink gyümölcsét, még bizony, erősen megvizezve, -kanál hegyéről szájába csöppentve, a szilvapálinkát is. Mind izlik neki, -mindre tartja a jussát, mindben egynek érzi magát: állatul is, aki éhes, -emberül is, aki válogat: apjával, ükeivel, bátyáival, kik mind ezen a -kenyéren nevekedtek, ezt a gyümölcsöt szedték, ezt a pálinkát itták, -ebből a kalácsból törtek hozzá – ha nem ebből, hát ilyen fajtából, lenn, -a rónaságon, a futóhomok országában, a Duna mellett épúgy, mint a Don -kürül. Egy percre feltűnik előttem a szőllő, milyen lehet most odalenn a -világ. A homokot átitta a nedvesség, a fagyos tőkékre ráborul a köd, s -ennek a szegény nyúlnak vérei meg testvérei lélekszakadva futkosnak az -éjszaka borzalmasságában. A jószág belül van a karámon: alszik? -kérődzik? a gulyás maga se tudja. De boldog: a gulyás is, a jószág is, -hogy itt a tél, mikor takarmányon élhetnek, mert jaj, az a rettenetes -nyár, mikor a szegény marha járóföldnyire nem talál egyebet, mint a -fárasztóan süppedékes könyörületlen homokban az életüket görcsösen -kidacoló magános nyárfák sovány hajtását. Érdemes így élni? A gulyás nem -ér rá kérdeni, mert gyereke sír odaát a majorban s annak kell élnie. A -gyerek, mire elgondolkoznék az életen, maga is a gyerekének él már. A -tehén is a borjának él, a borjú is megborjaz egyszer s a talánok, a -miértek, a minekek s a tudja istenek e széthányódó kövecseit egy állandó -egészbe szorítja: fölül a szürke ég, alul a sárga homok. Mire én, ember, -megcsalatkozom az életben: van már valakim, ki miatt el nem vethetem -magamtól; ki, mikor öntudatlan tovább vállalja az én sorsom keresztjét, -az ő kedvéért való élés édességével feledteti velem, mily nehéz ez a -kereszt. Igy száll a képünk mása, az érzésünk, a származásunk s a -mibenvalóságunk ükapáról unokára, bátyáról öcsre, s minden új nemzedék, -felváltván az előttevalót, meg is váltja azt bünhödéseitől. - -Fölriadok. Az utcáról mormogó hangok verődnek fel, csoszogás, -beszélgetés. A kis fiú elaludt ölemben, lágyan simulva mellemre. Egy óra -elmult, alighanem a miséről mennek hazafelé. A legmeghatóbb istentől -jönnek, a gyermektől, az örök megváltótól. - - - - -Őszi reggel - -Utóhang helyett - -Olvasás közben lecsattantom a lámpát, leteszem a könyvet s kinézek az -ablakon. Korán van, ilyenkor őszszel szinte hajnalszámba megy: reggel -félhat. Most már csak ilyenkor jutok olvasáshoz – olyanhoz, ami érdekel; -napomat, estémet megöli a sok robotolvasmány, ujságok, szindarabok. -Szeretnék élni, te szép reggel, de nem jutok hozzá. Egyik napom a másik -után telik el, te drága, gyönyörű, kristályos reggel, s nem is veszem -észre, úgy nem gondolok oda. Álomjáró vagyok, te kedves reggel, két -énes, – van egy én, ki reggel héttől este hétig pontosan, okosan, hogy -úgy mondjam: csinosan, mint Pesten mondják: netten, elvégez negyven nem -nekivaló munkát s ezt néha éjfélig folytatja, éjfélkor pedig, pontban, -elalszik s mint a kifogott gép: jól, érzéketlenül, álmatlanul alszik -ötig… s van egy másik én: én, ki ilyenkor amannak helyébe ülök, az -éjjelről még nyitott ablakhoz, melyen begomolyog a reggeli köd, s -harmata ráül meztelen mellemre, s hűs csöndje beivódik idegen agyamba. -Ilyenkor azt olvasom, amit szeretek, s azt szeretem, akit szeretek. -Ilyenkor haragszom és gyülölök s vágyódom és mosolygok, ilyenkor hiú -vagyok – ó, nagyon hiú, s gondolataim vannak, melyek izgatják -önérzetemet. Ilyenkor álmodom is, mert igazán ébren vagyok. Nyáron -ilyenkor madár csicsereg be ablakomon s ez néha igen megható, – majd -olyan megható, mint mikor a kis fiam férfias kezét megszorítom, a kis -lyányom édes fejét mellemre rejtem. De amily megható, úgy zavar, – a -meghatottság nem üdít, mert a meghatottságban más az első személy: az, -akitől meg vannak hatva, – üdülésben pedig magamnak kell magam számára -elsőnek lennem. Ez az őszi reggel üdít, mikor már a veréb kezd egyetlen -madár lenni, s az is, úgy látszik, inkább valahol eresz alatt húzta meg -magát, mint itt a kopaszodó faágakon, hol, bár emeletről és sudár aránt -nézem, nyomukat se látom. Mikor autó már nem tülköl, szemetes még nem -csönget, nincs már éjjel, nap még nem süt, csak néma frisseség van s -olyan fiatal éberség, mint napközben soha. Napközben vén róka vagyok, -reggel ifjú genie, kivált így őszi reggel, mikor az én rendes ébredő -órám kezd a nappalnak is ilyen ideje lenni, s így a nap is -tulajdonképpen pályája elején áll, mint állok – titokban merek -rágondolni – voltaképp, még mindig, én is, ha dér van is fejemen, mint -ennek az őszi reggelnek. Ennek a szép, rokon, vérfertőző reggelnek, -mellyel mintha az ember saját édes testvérével esnék szerelembe. - -Nincs fontosabb az időjárásnál, s gettólélek volt, aki kitalálta, hogy -ezzel törődni nem magasrendű. Az angolok, kik a világ minden népei közül -egyedül vannak oly okosak, hogy merjenek buták lenni, az angolok mernek -az időről beszélni, sőt ami keveset kell beszélni, azt erről beszélik. -Kivált ami keveset, igen keveset, a szerelemben kell, – s mikor a leány -azt mondja a fiúnak: szép idő van ma, s a fiú azt feleli: isten uccse -szép – az olyan, mintha már meg is csókolták volna egymást. Igazán -olyan, mert mi az a leány s mi az fiú egyéb, mint ilyen friss reggel, -csak külön-külön egy kicsit összesűrűsödve? Ők maguk sem egyebek, mint -időjárás, s mikor a fiú keze a leány térdét keresi s foguk összekoccan, -az olyan, mintha két hullám egybeömlene, két szellő összesurranna. Isten -uccse, indeed, szép az ilyen őszi reggel, s a magyar ősz a legszebb a -világon. Olyan szép, mint a kárpótlás, mint a későn jött, de megjött -kárpótlás: lucskos tél, szeles tavasz, fagyos nyár után, melyeknek -minden napja csalódás volt, keserves csalódás jogos várás után – mert mi -jogosabb, megokoltabb, reálisabb, gyakorlatibb, mint téli naptól azt -várni, hogy havas legyen, tavaszitól, hogy mosolyogjon, nyáritól hogy -süssön? Fantaszta-e, aki ezt várja? energiátlan állomkergető-e, aki ezt -bőjtöli ki? Lehet-e azt mondani, hogy a maga hibájából rövidült meg, ki -e várakozása és kiböjtölése közben őszült meg, fáradt el, játszatott ki -s esett székek közt pad alá? S nem érdemli-e meg a szép ősz illuzióját? -A magyar őszét, mely páratlan abban, hogy heteken át napról-napra -egészen egyformán, mozdulatlanul, módosulatlanul egyformán szép, s olyan -egyenletes és mérsékelt, hogy el lehet hinni, hogy örökké így fog -tartani, mert nincs benne semmi olyan túlzás, melyről megérezhetné az -ember, hogy nem tarthat sokáig?… Erre nem eleget gondoltok, emberek. A -húsz évre rá van írva, hogy nem tarthat örökké, a húsz évnek természete, -hogy csak a huszonegyedikig tartson. De negyven éves igazán lehetne az -ember élete fogytáig. Sőt vannak ilyen szerencsés öreg emberek, kik -negyvenöttől hatvanig változatlanul egyformák, ugyanazok, s -hatvan-hatvanhárom éves korukban, ha egy nap vagy egy hét alatt -rokkannak is meg, de akkor nyomban meg is halnak és, boldog emberek, -kijátszották az öregséget… Ez megint éber álom volt, az én álmom, a -magamnak vigaszul és kárpótlásul kívánt, hogy legalább hervadásomban ne -változzam, legyek állandó és egyenletes, s a végén inkább egy hét vagy -egy nap alatt vénüljem a még hátralevő húsz esztendőt, – nem fokonkint, -megszokhatóan, tehát magához rontóan, hanem hirtelen rámcsapó -nyomoruságától úgy megrendüljek, hogy menten meg is haljak bele, ha már -muszáj. Mint ahogy ez a drága, érett, friss és komoly ősz úgy fog -végződni, hogy egyszer csak, napharmatban fürösztött nyolc gyönyörű hét -után, három napra megered az országos eső s ekkor vége mindennek. - -Mit lehetne még kimesterkedni belőled, élet? Egyebet, mint kötelességet? -Olyasmit, amihez nekem is közöm van? Aminél én: én vagyok? Ami nemcsak -megtörténik velem, mert elkövettem vagy elmulasztottam valamit, hanem -amiben én transzszubsztancionálódom valamivé, ami úgy több, mint én, -mint ahogy a fa több a magnál, de azért úgy én, mint ahogy a szél maga a -levegő? Mit lehetne viselni egyebet, mint muszájokat? Mikor jönnek a -lehetek? S a terhek után, miket úgy cepel az ember, idegenül magától, -mint a tót a gerendát, mikor tartom azt, amit viselek, magammal -egybenőtten, mint Atlasz a világot? Az én világomat, te kedves ősz, – -amiért én egész nap és egész éjszaka nem gondolok rá, te gondolhatnál -rá, a magad mosolygó feleszméltségében, hogy az embernek jussa volna a -maga életét élni, s mentül későbben jut hozzá, annál inkább? Hát nem -megszolgálta? - -S ne mondjátok, hogy mindebből nem értetek egy kukkot sem. Csak -gondoljátok, hogy nem értitek – az ember azzal is tud érteni, ha érez. -Nem muszáj valaminek értelmének lenni, hogy jelentsen valamit; csak -táncoljon át idegeiden: olyan, mintha eszeden is áttáncolt volna. Mit -érnétek vele, ha én most, kikülömböztetve és kiszakítva magam a drága -reggelből, amellyel egy vagyok: más nyelven, más lejtésben s más -értelemben beszélnék, mint amivel a lehe átjár, mint amivel eszem, -érzésem, látásom, testem, életem s minden emlékem és reményem, még a -ceruza is, amellyel írok, annyira egy e percben a fákkal, amelyekre -kilátok, a levegővel, melyet beszívok, a hajnallal, amely elmult, a -reggellel, amely felderült, az októberrel, amely egy helyben áll, az -élettel, amely el nem mulik, a magánossággal, amely él, a csöndességgel, -amely hullámzik: hogy én s ez a ceruza azokban, amiket itt írok, mintha -gépies hullámrajzolója volnánk csak mindezek valóságának, mint ahogy a -patikus kirakatában a rézceruza gépiesen rajzolja a légsúlymérő -papirhengerére a légnyomás vonalképét. Annak sincs értelme – s mégis -megértitek belőle, vihar volt-e vagy aszály. Miért komédiázzak én most, -huszonnégy órám e magam számára kiszakított félórájában is értelmet, -logikát, rendet, szólási pontosságot – s ha érdekességgel tartozom: hát -nem érdekesebb rajtam keresztül meghallanotok az élet jajszavát, amin -rajta kell lennie valóságos szagának, mert azon nyersen, frissen s -ellenőrzés nélkül adom tovább, ahogy bennem fölcsendült – semmintha -megint valami kiművelt bölcseséget löknék elétek? Drót vagyok most, amin -villám fut át – muzsikusnak ez mindig szabad, piktornak is egy idő óta – -mért ne szabadna nekem is egyszer? Sőt őrültnek és gyereknek is: önző, -követelő s panasztévő naiv masinának is ne szabadna olykor lenni – ha -nem egyébért, hát azért, hogy olykor, egyszer, úgyis olyan ritkán, -igazat is halljatok? - - - - -Tartalom: - - Kilenc óra tájt 7 - Madame Récamier 15 - Hárman a szalónban 21 - A tisztás 47 - Ki maga? 65 - Márciusi sör 75 - Éjféli mise 83 - Őszi reggel 97 - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Ignotus novelláiból, by Hugó Ignotus - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK IGNOTUS NOVELLÁIBÓL *** - -***** This file should be named 62692-0.txt or 62692-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/9/62692/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |