diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-04 02:21:08 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-04 02:21:08 -0800 |
| commit | 8334d5e066b06da90cac9831ba6ec700f1bc3fa8 (patch) | |
| tree | e29576f84410d2938fb2a6f75e42d98d984ad7f3 | |
| parent | dc75164604e2bd6f9c6d748669297f5f85e75206 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62796-0.txt | 10575 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62796-0.zip | bin | 184165 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62796-h.zip | bin | 238862 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62796-h/62796-h.htm | 8619 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62796-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 19194 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..f55eeb6 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62796 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62796) diff --git a/old/62796-0.txt b/old/62796-0.txt deleted file mode 100644 index 52cd816..0000000 --- a/old/62796-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10575 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Magnéta; Tégy jót, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Magnéta; Tégy jót - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 31, 2020 [EBook #62796] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGNÉTA; TÉGY JÓT *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXXIX. KÖTET - -MAGNÉTA * TÉGY JÓT - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1898 - -MAGNÉTA - -REGÉNY - -TÉGY JÓT - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1898 - - - - - - -MAGNÉTA - -REGÉNY - - - - -I. - -Tündér volt. A föld delejességének a szülötte. Igy mondta a reklám. - -Igy látta a publikum. Látta mind a két hemiszfériumon Chicagotól -elkezdve Szentpétervárig. Égbenjáró tündér volt. - -Én is azok közé a százezrek közé tartozom, a kik lefizették a három -frankot azért, hogy Magnétát a légben repülni lássák a hold felé, -dusgazdag hajával előre, fölfelé emelkedve s aztán megint fejjel lefelé -alászállni a földre s a kik aztán még egyszer lefizették a három -frankot, – a kilépéskor a kasszánál, – egy momentfölvételű fényképeért. -Ötször megnéztem, mind az ötször megvettem a fényképet – más-más -poseban. Most is meg vannak nálam: bebizonyíthatom velük, hogy nem -álmodtam a tüneményt. - -Egy félkörű teremben, melyből ki volt zárva a napfény, foglalt helyet -félkörben a néző közönség; a villanyvilágítás csak annyira derengett, -hogy az ember a szomszédján fölismerheté, hogy hölgy-e, vagy úr? A -félkört egy szinpad zárta el, melynek prosceniuma egészen hasonlított a -régi görög theátrumokéhoz, minden diszítés nélkül. A háttér teljesen -sötét volt. - -Pontban az előadás kitűzött órájára bezárult minden ajtó, mely a -nézőtérhez vezetett és a folyosóhoz, többé senkit sem bocsátottak be. -Valahonnan nagy távolból dallamos zene kezdett megszólalni, a mi maga is -oly kitalálhatatlan volt, miféle hangszerből származik? aluminium -orgonából, vagy üveghúrú hegedűből? szinte csiklandozta az embernek a -szivét, a gyöngébb idegzetűeket az alvás kerülgette tőle. Valami ügyes -zenepirata lopogathatta össze mindenféle mystikus zeneművekből, a -Varázsfuvolából, Dinorából, Macbeth boszorkány chórusaiból, a -walkürökből és melankholikus svéd népdalokból. Bizonyosan zenélő gép -volt, de annak remek szerkezetűnek kellett lenni. - -A zene kezdetével ugyanegy pillanatban derengeni kezdett a szinpad -háttere, lilaszinű égalj, majd skarlátpiros ég tünt elő; de nem piros, -hanem fekete felhőkkel, a mik lassan vonultak fölfelé. - -Erre ugyanazon gentleman, a ki a bejáratnál szedte a belépti díjat, -fekete frakkban fehér mellénynyel és nyakravalóval, a szinpad egyik -sarkához állt és elkezdett deklamálni. - -A magyarázó költemény, a mit elszavalt, valóságos költői mű volt, -hibátlan strófákban, meleg fantáziával irva s a szavaló is routinált -szinész lehetett, a ki eltalálta a középutat a páthos és kedélyesség -között: lágy, behizelgő hangja volt; fiatal ember volt, rokonszenves -arczú, sűrű, szemébe hulló fekete hajjal. - -Az első strófában mindjárt megmagyarázta, hogy az, a mi előttünk dereng, -az északi hajnal, az aurora borealis, a melynek fényében a felhők -feketéknek látszanak. Ennek a fényszérűnek a közepéből fog megszületni a -föld delejének a leánya, Magnéta. - -Közeledtét csillagfény jelzé. A csillag elől jött. Az pedig nem volt -valami villanyos-körte, hanem egy mogyorónyi gyémánt. - -Ha igazi gyémánt volt, akkor nagy összeget képviselhetett, ha utánzat -volt, mestermű lehetett; csak úgy szórta maga körül a -szivárvány-sugarakat. A közönség között halk mormogás támadt: vajjon mi -lehet az? - -De a következő perczben már senki sem nézte a mesés csillagot, hanem a -még mesésebb főt, mely utána emelkedett. Eszményi szép arcz volt, -klasszikus arczéllel. A míg lassan emelkedett fölfelé, hosszú szempillái -le voltak zárva. Aludt. Két keze keblén volt összetéve. Hosszú hullámos -fekete hajpalást omlott alá vállaira, aztán a keblére, a mint még -feljebb lebegett, a hajzat a csípőit takarta. És aztán még tovább -tartott. Vajjon mikor lesz már vége? Türelem! Még a bokáját is takarta. - -A szavaló magyarázta a dolgot versekben, hogy a haj delejessége a föld -mágnesével találkozva, egész burkolatot sző a tündérszülött körül; de -majd mindjárt máskép lesz az, mihelyt az északfényt a hajnalpir fogja -fölváltani. - -A hajnali melódia megzendültével aztán változott az ég alapszine: az -északfény skarlátja a hajnal biborába ment át s a csendesen lebegő -felhők rózsaszínt váltottak. Ekkor egyszerre fölébredt a tündér, keblére -tett két kezével kétfelé hárítá a dús hajtakarót s ott állt az ég -derüjében, a hogy a földanya megszülte. - -Csak egy nagyon vékony selyem kötött burkolat (trikot) őrizte, de mely -miatt a női termet minden csodás izomzata, hajlása, kecsessége -meglátszott. - -Aztán egy lenge bayadére volt keresztül vetve a csípőin, de melynek a -szélei szabadon libegtek kétfelől. - -Ekkor aztán a szemeit is fölnyitotta. - -Micsoda szemek voltak azok! Nagyok, feketék, ragyogók; tele tűzzel, égi -ihlettel és földi vágygyal. Ezek miatt a szemek miatt nem lehetett látni -a termetét. A bámulatot azok szívták föl mind. - -Pedig az a termet is megcsodálni való volt. Tiszta szépségvonalakból -összeállítva; csodálatos hajlékonysággal, deli mozdulatok természetes -változékonyságával. - -S a háttér, a hajnalpiros ég, az egész márványfehér tündéralakon valami -bűbájos zöld színt ömleszte el láttani színellentét kicseréltével, úgy, -hogy az inkább léleknek látszott, mint emberi testnek; zöld pára, -emberalakú füst a biboros égen. - -Mikor már egész alakja fölemelkedett, utána következett a szülő, a föld. -Egy óriási kék gömb, a pólus jéghegyeivel. - -A tündéralak csak a lábujjai hegyével állt a földgömbön. - -De hát mégis érthető volt, hogy áll valamin. - -Akkor egyszerre egy könnyű taszítást adott a lábával a földgömbnek, arra -az rögtön lesülyedt; a tünemény hívó mozdulatot tett a kezével a nap -felé, minden támasz nélkül lebegve az ürben. - -A melódia és a strófa jelezte, hogy földanya sír! Bánkódik égbe távozó -leányán. - -Akkor aztán rögtön napvilágos ég lett s arra a zöldes színű szellemalak -egyszerre átalakult eleven tündérré. Olyan lett a színe, mintha -rózsalevelekből volna alkotva. Hanem a szemei is átváltoztak. Az előbbi -szikrázó tűz, ihlet, vágy elmult belőlük. Az ember megfagyott tőlük, -olyan hidegen tudtak nézni. - -A strófa magyarázta a látományt. A földet eltaszítva magától a föld -szülötte, azzal együtt minden emberi érzést is ellökött magától. - -S hogy jelképezze is azt, hogy a földnek semmi vonzereje nincs rá többé, -két karjával fölemelte azt a hosszú leomló hajsátorát s fölvetette -magasra a feje fölé. – S a földobott haj ott maradt a feje fölé szórva, -ziláltan, mintha annál fogva húzná föl valami a végtelen égbe. – A -bámulat tapsvihara következett rá a földön maradt nézők részéről. - -A vers tudtunkra adá, hogy a feje fölött égő csillag az, mely őt fölfelé -emeli. - -El kellett hinnünk; – mert láttuk. - -Újabb melódia hangzott, új vers következett. – Ime, közeledik a hold. Ez -a rejtélyes, örök egyarczú égi jelenség. Tökéletes utánzata volt az -igazi holdnak; a szivárványos «halo» is meg volt körülötte: a holdudvar. - -A vers mondta, mi lesz most? - -Ha a hold vonzkörébe jut a tündér, az őt magához fogja ragadni s akkor -aztán csillagostól együtt maga körül fogja kerengetni, mint a hogy őt -csóválja maga körül az ő zsarnoka, a föld. - -Bizony, lélekzetvisszafojtva lestük a következményeket. - -A zene fájdalmas akkordokba tört ki. A vers megegyezőleg hirdeté: -földanya kétségbeesetten hívja vissza leányát, szülői keblére. - -Erre a tündér leszakítá fejéről azt a ragyogó csillagot s fölhajítá a -magasba. - -És a mint a sziporkázó csillag odaért a hold udvarába, itt egyszerre -keringő nyargalásba kezdett s aztán folyvást keringett a hold tányéra -körül, mint egy égő trabant. - -A publikum hangos bravózásba tört ki. - -«Ezt az ördög értse meg!» kiabálták a nézők. Micsoda mechanismus -forgatja ezt a csillagot körfutásban? - -De mi fog már most történni a tündérszülöttel? - -A geodemon folyvást érzékenyebb hangokon hívja haza gyermekét. - -Erre a Magnéta lassankint hátrahanyatlik, horizontalis helyzetet vesz -föl az égen; a haja aláomlik s most már lefelé húzza a fejét. Csodálatos -hajlékonysága van a termetének: a feje csaknem összeér a sarkaival. -Arcza fájdalmas kifejezést vesz föl, ajkai szétnyilnak, szemei félig -elbujnak pilláik alá. Akkor egyszerre túlsulyra kap a fő s az egész alak -aláfelé fordul, fejjel le, szállva alá a magasból. - -No, de most aztán minden szinpadi látcső hivatása magaslatára emelkedik. - -Ha a föld vonzereje ismét érvényre jutott a Magnéta ellenében, akkor -annak minden hozzátartozandóságaira ki kell terjedni. - -Akkor annak a lenge bajadérnak is helyet kell változtatni, mely fölfelé -szálltában a csípőire volt vetve s lefelé fordultában a tündér -földleányát egész isteni szépségében kell láttatni. - -… De hát ezuttal Newton nehézkedési törvénye kudarczot vallott. Minden -hullott lefelé, csak az a bajadéröv nem mozdult sehova, csak úgy -repkedett két oldalt körülötte, mint fölfelé szálltában. - -A Magnéta kinyujtá jobb kezét alá felé; arra a földgömb fölemelkedett -hozzá; a tündér öt ujja hegyére támaszkodott meg a polusi jéghegyeken, -így szállt alá lassan a földgömbbel együtt. - -Versnek, melódiának vége volt. Az ég sötét lett. Csak a nézőtér -villanylámpái pislogtak. - - - - -II. - -A nézőtért elhagyó férfiak, természetesen, ebben az egész csodában azt -subsummálták legjobban, hogy miképen nem hull le az a csípőre vetett -bayadér, mikor a Magnéta fejjel aláfelé száll? - -«Bizonyosan oda van öltve vékony fonallal a selyemtrikóhoz.» - -«De hát a két vége, a mely a levegőben repked?» - -«Annak a szélében pedig vékony ezüstsodrony lehet huzva, mely annak -gyürődési hajlásait szabályozza.» - -«Igen; de az a két fátyolvég minden fordulatánál az alaknak új ránczokra -változik.» - -Volt olyan okos ember, a ki louisdort nyomott a deklamáló úr markába -azért, hogy annak a titkát megtudja tőle. - -A Cicerone volt olyan okos, hogy zsebre dugta az aranyat s őszintén -megmondta: - -«Egyszerű magnetizmus az egész, uram.» - -Meghítták vacsorára. Azt is elfogadta. Ugyanabban a házban, a hol -Magnéta produkcziói vonzották az elegáns világot, mindjárt ott is -tartotta azt az újan établirozott trattoria, a hol száz frankon alul nem -vesztegetik a vacsorát. Monsieur, vagy mister (biz én elfeledtem a nevét -a deklamáló úrnak) izléssel tudott szupirozni; ámbár nem hallgatta el, -hogy odafönn (a belle étágeban) Magnétánál sokkal jobb Chateau Lafittet -és Mummot isznak s a whitestable osztrigák is nagyobbak. - -Ott azután poharazás közben, bizalmas társaság előtt elmondta a jó -czimbora a Magnéta csodatételeinek a titkát. - -Az egész mesterség egy óriási villanytelepen alapul, melynek -akkumulátorai oly erőkifejtést engednek, hogy mázsányi terheket -fölemelhet. - -«Hisz azt tetszik tudni az iskolából, hogy minden magnesnek pozitiv és -negativ polusa van. A Magnétának mind a két kézcsuklóján van két széles -aczél karperecz. A positiv delej, mely a feje fölött lebegő holdban van, -ezeknél fogva huzza föl őt a magasba, mikor aztán megfordulva a saját -tengelyén, visszafelé akar szállni, akkor meg a negativ delejt fordítják -feléje a földglobusban s az paralysálja a saját testének a pondus -specifikumát.» - -Voltak sokan, a kik ezt is elhitték. Egy szó sem igaz belőle. - -«De az az endiablé bajadér?» - -No hát végtére csak elő kellett rukkolni az igazi titokkal. - -«A Magnétának saját testi adománya a legnagyobb fokú delejesség. A -félkezének a taszításával úgy a falhoz tudja vágni a legerősebb férfit, -hogy ottragad. (Szapriszti!) S ha valakinek az öt ujját végig húzza az -arczán, hát egyszerre elalszik s a míg föl nem ébreszti, addig azt -kénytelen tenni, a mit ő parancsol neki; s ha azt mondja neki, hogy egye -meg a viaszgyertyát, hát megeszi s magasztalja, mint ludmájpástétomot. -Ez mind különös természeti adomány! Állati delejnek determinálják a -szaktudósok. Hiszen tetszik rá emlékezni, kis diák korunkban elégszer -próbáltuk: a spanyolviaszk szálat oda dörzsöltük a posztó ruhánkhoz s -akkor az a papirszeletkét messziről magához rántotta s ott tartotta -függve, míg maga ki nem hült. Hát ugyan ez a bajadér tapadásának a -magyarázata. A Magnéta saját testi delejessége. Biztosíthatom önöket, -uraim, hogy az a kötött szövet, a mit a produkczióknál visel, annyira -hozzátapad az alakjához, hogy nincs az az erős női kéz, mint hogy az -elektroszimpatikus, mely azt előadás után le tudja húzni róla. («Hát?») -Hanem e végett kell neki tartani egy antipathikus nőcselédet, a kit -különösen ki nem állhat. Egyedül ez képes ennél a toilettjénél -segítségére lenni. - -(Már most csak teljesen föl van világosítva minden titok?) - -«Hiszen holnap majd megláthatják önök; a holnapi előadásnál a Magnéta -nem a bajadért fogja viselni, hanem az «alme-övet». Annál majd teljesen -meg fognak győződhetni az urak az állati magnetizmus diadaláról a pondus -speczifikum szabályai fölött? - -A habituék már délig arról álmodtak, hogy mi az az «alme-öv?» - -A jockeyklub olvasótermében soha sem volt nagyobb kelete a keletindiai -illusztrált kiadásoknak. Mind az alme-övet keresték. Ez az! Ebben jön -elő a Magnéta? Lehetetlen! Az már szép lesz! - -Egy üres hely nem maradt a Magnétatheátrumban. - -A ki ülőhelyet nem kapott, vesztegetési kisérleteket tett az -impresáriónál, hogy csak állni engedje a szinpad közelében, a proscenium -előtt. - -– Nem lehet, uram! A rendőrséggel jönnék összeütközésbe. A szinpad előtt -ugyanis egy rézhíd vonul egész hosszában végig, a pódium mentében pedig -egy horganysodrony huzódik át. Ezek tartják fönn a villanyfolyamot. Ha -valaki rá talál lépni arra a rézhídra s meg találja fogni a sodronyt, -olyan ütést kap az egész testében, hogy három napig úgy fog járni, -mintha lovon ülne: összehuzott térddel. Nem. A parapetton innen nem -szabad a Magnéta-szinpadhoz közelíteni. - -Én magam is az izolatorról deklamálok. - -Tehát, ha van önnek uram parketjegye, megláthatja a Magnétát az -alme-övvel; ha nincs, prænumeráljon holnapra, akkor is éjszaka lesz. - -No hát mielőtt a tündérmesét folytatnók, elébb becsületesen számot kell -adnunk az egész vállalatról. - -Mert, hogy ez egy vállalat, arról az eddig előadottakból is mindenki -elővéleményt szerezhetett. - -A Magnéta nem fenomén, hanem entreprise. - -Azt már mindenki sejtheti, hogy a Magnéta (a művészetét illetőleg) a -legraffináltabb komédiásnő. Figuránsnő, kombinálva szemfényvesztői -allürökkel. - -A mellett (a személyére nézve) lehet egy teljesen ideális, sőt ártatlan -regényhősnői specialitás, de in ultima analysi még is csak poseirozó -figuránsnő. - -Megelőzi egy világvárosba megérkezését (mondjuk, Páris, London, Bécs, -Szent-Pétervár) az a «tény», hogy egy épen akkor épülő félben levő új -házat (egyikében a leglátogatottabb utczáknak) megvesz az előreküldött -impresárió a még más országban tündöklő Magnéta számára. Holmi százezer -forintnak oda sem néznek. - -Egy bűvésznő, a ki százezer forintot bocsát előre, semmi esetre sem -tartozik az alsórendű komédiásnők közé, - -Azt az újon épült házat azonnal alapos átalakítás alá veszik. Emeletek -stukaturjait törik át, pinczeboltokat szakgatnak föl. Azután saját -önkezelésű villanyvilágítást vezetnek be. (Azon időkben még egészen új -intézményt; Bécsben a villanyossági kiállítás éve előtt.) A -szöglet-parterren a legpompásabban fölszerelt étkező-termet nyitnak, -diszítve freskókkal, stukkokkal és kariatidákkal s ellátva a szokatlan -fényű villanyvilágítással. A vendéglő elébb adatik át a közhasználatnak, -mint a szinpad. Csak azután hozzák nehéz szekereken az óriási kazánokat, -gépeket, rengeteg üvegtáblákat, a mik a villanyos szinpadi apparatushoz -tartoznak. Utoljára jön a Magnéta butorzata; nagy összegre biztosított -vasúti szállítmány. Egy vasláda, a Magnéta ékszereivel, drágaságaival, -két detektiv kiséretében. Mind ezt megtudja a közönség a hirlapokból. - -Az pedig tény marad, hogy a Magnéta-szinpad a bűvésznő tulajdonául van -bejegyezve a telekkönyvben; a vendéglőt az ő bérlője kezeli; az emeletet -egyedül ő maga lakja a cselédségével és gépészeivel; az istállóban az ő -fogata áll s ha egyszer odább költözik más metropolisba, a szinházat és -a lakosztályát bezárják; közhasználatra csak a vendéglő hagyatik; a ház -alig jövedelmez három perczentet. - -És ilyen saját háza minden európai és amerikai fővárosban van a -Magnétának. - -A Magnéta tehát mesésen gazdag. - -Nem is lehet máskép. Mindennap tesz a bevétele másfélezer frankot. - -Lehet nála látogatást tenni, magas rang és nagy vagyon által kitüntetett -férfiaknak. A Magnéta előkelő úrnő módjára fogadja a tisztelőit. -Herczegi etikettel folyik a társalgás. Gallonirozott inasok hordják -körül a frissítőt. Zongoráznak és gordonkáznak művészi preczizióval. A -Magnéta társalog minden művelt világnyelven. - -Anyja nincs. - -Hiszen az maga a felséges «Gea». A föld. - -Anyósnak nem volna épen kellemetlen a «Föld», a míg csak a hozományról -van szó; de bezzeg, ha elkezd veszekedni! - -Szabad az udvarlás! - -Az impresário ugyan ott lábatlankodik a közelében, de előre megmondja -mindenkinek: - -– Uraim! Én nem vagyok a Magnétának sem bátyja, sem imádója, sem -erényőre; engemet úgy vegyenek, mintha ott sem volnék. A nehézségek -rajtam kívül keresendők. - -Egy ilyen tündéri szépségnek pedig nem lehet büntetlenül az ég és föld -között lebegni. - -A mágnesnek is vannak mágnesei: arany és gyémánt. - -S ha vannak tündérkirálynők, vannak azokkal egyenrangú ezüstkirályok, -petroleum-fejedelmek, indus maharadzsák, muszka herczegek és -börzeszultánok, a kik előtt mindig nyitva tündérország. - -S ha van olyan istenasszony a földön, a ki megér egy milliót, hát van -olyan millió is, a mi ekviváleál egy istenasszonynyal. - -A Magnéta boudoirasztalán azonban volt egy marokinba kötött album, -melyben szabad volt az előkelő financzkirályoknak lapozgatni. - -Abba az albumba voltak elhelyezve az európai minden nagyhatalmasságok -adóhivatalainak nyugtatványai, valamennyi fővárosból; a miknek -tanulmányozásából kiderült, hogy a Magnéta, azok után az adótételek -után, melyeket a hitelesen kimutatott bevételeiből az államnak fizet, az -ország első virilistái közé tartozik. - -Most nézzük már meg a második föllebbenését. - - - - -III. - -Az előadás ugyanazon látványt mutatta, a mit az előző estén, külömbség -csak a jelmezben volt. Ha ugyan szabad jelmeznek nevezni az alme-övet. - -A hogy azt a női toilettdarabot a keletindiai illusztrácziókból -ismerjük, ez a derekat ölelő tüsző megközelíti a vállfűző (hol van oda -még a váll!) mondjuk mieder fogalmát, csakhogy sokkal kevesebb van rá -vesztegetve a kelméből, annál több a drágakövekből. Magnéta övén alig -látszik a piros szövet az igaz gyöngyöktől és minden szinű -drágakövektől. Föld mamának van módja fölékesíteni a leányát. - -Az öv maga csípőig tart. Minő csípők! - -A széléről azonban köröskörül száz füzér csüng alá, csaknem térdig, mely -körül betakarja. Azok a füzérek gömbölyű aczélgyöngyökből vannak. - -Hogy ezek a gyöngysorok nincsenek a trikóhoz öltögetve, az minden -mozdulatánál a Magnétának kitünik; mikor egyet fordul a légben, szabadon -repülnek egyik oldalról a másikra, hogy a másik pillanatban ismét -kötelességtudón egymás mellé sorakozzanak; mikor a karjait a feje fölé -emeli, a gyöngykötény fölfelé huzódik jó magasan s aztán megint alá -siklik, folyvást a termet idomaihoz simulva s a szépségvonalakat -követve. - -Ez eddig teljesen megfelel az æsthetika szabályainak. - -De majd a visszatérésnél! Mikor a tündéralak fejjel lefelé száll alá. - -A kiváncsiság csak egy újabb meglepetéssel lett honorálva. - -A Magnéta horizontális állást foglalt a légben, hátra hajlott, alá -fordult; hanem azért az alme-öv száz aczélzsinórja mind úgy omlott végig -a termetén, követve annak bájos hajlásait, mintha az aczélnak megszünt -volna súlya lenni. Úgy sülyedt alá ízről-ízre a felé szegezett látcsövek -elől. Bámultak, fürkésztek: nem találtak ki semmit. - -Pedig olyan közel volt, hogy kinyujtott karral el lehetett volna érni. - -Az ember a szeme közé nézhetett s azt képzelhette, hogy hallja a nyitott -ajkainak a lihegését. - -De persze az a fatális villanyos rézhíd közbe esett, a mi az embernek a -talpára olyat üt, hogy görbelábú lesz tőle. - -«Uraim és hölgyeim! Ez a delejesség csodája! A Magnéta úgy magához -tapasztja az aczélt, mint a mágnespatkó.» - - - - -IV. - -Hát aztán a nézők szivében nem volt semmi aczél? - -Hát csupa békák nézték ezt a tüneményt? vagy még azoknál is hüllőbbek: -csupa feleséges emberek? - -Nem történt semmi? - -Dehogy nem történt! - -Minden előadás után be kellett vinni egy pár embert a megfigyelő -osztályba excentrikus viselkedése miatt, néhány a kényszer-zubbonyba is -bekerült, az orvosok kezdtek egy új betegséget osztályozni -«magnetaismus» (így «a»-val a közepén), mely ragályos jellemmel birt. -Házassági ajánlatokkal az előszobáját tapecziroztathatta Magnéta (a -boudoirjáig nem hatoltak be), sőt, a mely városban parlament volt, a -minisztert interpellálták meg miatta; a hol pedig nem volt tribüne, volt -kathedra; a kegyes atyák a szószékről prédikáltak a vakmerő bűvésznő -ellen, a ki élő testben emelkedik az égbe s hamis fogalmakat támaszt az -emberekben a mennyország felől. Ott ebből nem osztogatnak! - -De nagyobb hiba az hogy ide lenn sem osztogatnak belőle. - -Se szép szóért, se pénzért. - -Egyszer aztán akadt egy erős szenvedélyű férfi, a ki megkisérté erővel -érni el a megközelíthetlent. - -Muszka herczegnek hítták a klubban; de nem volt az: olasz volt. Hanem -tűrte az elkeresztelést, mert az nagyon népszerű firma egész -Európa-szerte. - -Csak a keresztnevén fogjuk czímezni: «Iván». Ezt a változását a -Johannesnek (mely a «Muki»-tól elkezdve a «Hanzi»-ig minden facsarulatot -megenged), úgy hiszem, minden nemzet regényhősei használni szokták. - -A Magnéta-vendéglő table d’hôtejánál találkoztak mindenféle nemzet -előkelőségei s bizonyára voltak ott oroszok, angolok, francziák, -németek, még magyarok is: csakhogy azok mind nem képviselték külső -megjelenésükben, fizionomiájukban a maguk nemzetiségét; sőt valamennyit -össze lehetett téveszteni. - -Iván például tökéletes fehér szerecsen volt. Azzal az arczjelleggel, a -mi a valódi Bisbariba néger tulajdona; csakhogy fehér színben. A mi igen -érdekessé tette. Még a haja is olyan természetes birkaszerű göndörséggel -birt. - -– Megálljatok csak! mondá egyszer punchozás közben a magas rangú -társaságnak, mely a külön teremben étkezett. Majd elfogom én ezt a -bűvésznőt egyszer, mikor az égből lefelé esik. Vagyok olyan akrobata, -hogy a zártszékemről egy saltomortaléval keresztül vetem magamat a -rézhídon, a villanyos sodronyon a Magnétáig. - -– Hát azután? kérdezé egy simára borotvált arczú idős úr, a kiből egy -angol bankárt lehetett kinézni, de a ki egy valóságos orosz nagybirtokos -volt; még pedig jó messziről: Irkucskból. Finom modorú uraság. - -– Azután? Karjaim közé szorítom s kiszívom a lelkét a száján keresztül. - -– Fogadjunk, hogy ön azt nem teszi meg. Én százszoros tételt ajánlok. - -– Százszorost? Akkor én ötezer rubelt ajánlok föl. - -– Tartom. - -– Ötszázezer rubel! Az épen elég lesz – a Magnéta kelengyéjének. - -A kik ezt hallották, kölcsönösen becsületszavukat adták egymásnak, hogy -ebből a merénylett tervből egy szót sem beszélnek ki. Mert ha megtudja -Magnéta – egyszerűen kidobatja a teremből Iván urat, ott azután -produkálhatja a salto mortaléját; vagy a mi még hihetőbb, félbe szakítja -a produkcziókat s itt hagyja ezt a várost. - -Ah ha! Mintha a Magnétának ilyen banális módszerekhez kellene -folyamodni! Majd meglátják önök azt! - -Azt hiszik önök, hogy a Magnéta nem hallgatja ki azt, a mit önök itt a -bezárt szobában beszélnek s nagyokat nevet az önök satyriásisos -exaltatióin? Ebben a perczben tud az már mindent, a mi róla elmondatott. - -Hogyan, miképen fixirozza a beszélt szavakat? Gelatinnal, collodium -membranával? Hogyan továbbítja? Villanytelefonnal? Szimpatétikus -csigabigákkal? Telepathiával? – Legyenek a felől bizton, hogy a Magnéta -mindenről értesül, a mi ő rá vonatkozik. - -A table movingoknak a hitele már ekkor végképen elveszett, ámbár ez is -az állati magnetizmus csodáit öregbítette; de már avult divat volt és -senki sem foglalkozott vele. - -Másnap pedig valóságos holdtölte volt, odakünn a csillagos égen is. - -Minden ember arról beszélt, hogy milyen érdekes nászutazás volna a -Magnétával, mint menyasszonynyal, «bras dessu, bras dessous», repülni a -hold felé! - -Az Iván herczeg, a milyen füge gyerek, még megteszi! - - - - -V. - -A mondott napon Iván herczeg egy kurtaszárnyú, vastag azurszövetű -zsakéban jelent meg a Magnéta-theatrumban. - -Egymás mellett volt a zártszékük Prokopin úrral. Igy hítták a -sokmilliomos szibériai földesurat, a százszoros fogadástartót. - -– Ventrebleu! monda Prokopin úr. Ön fázik, hogy ilyen bolyhos jánklit -vett föl? - -– Még most nem; de majd a hold közelében ætheri hőmérsék lesz. - -– Ha a Magnéta nem fázik az ő kosztümjében. - -– Könnyű neki: ő teli van villanyszikrával. - -Ez alkalommal ismét új változat volt a tündéri jelmezben. - -Az alme-övön fölváltották az aczélgyöngyfüzéreket, egymás mellé sorozott -minden szinű selyemszalagok. - -Már most, a ki egy kicsit járatos a fizikában, sejthet hozzá, hogy ebből -micsoda attentátum fog következni az életképes férfi-szivekre. - -Ugyanaz a villanyos telep (legyen az leideni palaczk, mágnes patkó, vagy -meleg női test), mely az aczélgyöngyzsinórt magához tapasztja, a selyem -szalagot elfujja magától. - -Az lett belőle. - -A légben libegő alak termete körül folyton repkedett az a száz selyem -szalag, egymáson keresztül-kasul, néha kört képeztek körüle, mintha egy -óriási chrizanthem virág volna, alá hulló szirmokkal. - -Ez már gyujtogatás volt! - -Még sem volt botrány, mert a szalagok egy fél perczig sem maradtak -nyugton: folyton zavarta őket a kisugárzó delej. - -De még veszedelmesebb delej sugárzott ki a Magnéta szemeiből. - -Csintalan, mosolygó tekintettel nézett épen oda, a hol az összeesküvők -ültek, csábító volt ez a mosoly, «no hát itt a paradicsom, félig nyitva, -ki meri azt egészen kinyitni?» Gunyolódott, háttal fordult, úgy -tekintett a vállán keresztül hátra felé. Minő hát volt! Az eleven -syrakuzi oltár-szobor! a ki most a nápolyi muzeumban mutogatja azt, a -minek a tiszteletére hajdanában templomot emeltek. Meg is érdemelte! - -A nézők testén hangyák futkostak végig. - -S úgy látszik, hogy az az ostoba pofájú hold is kiváncsi. - -A mint megjelent teljesen megvilágított gömbjével a Magnéta feje fölött: -bizonyosan a negativ magnesénél fogva mindjobban kezdte fölfelé emelni a -repkedő szalagokat. - -Ekkor azonban interveniált a tisztességére sokatadó földmama s hirtelen -odatolt egy rózsaszinű felhőt a Magneta elé, mely annak féltett bájait -eltakarta s később, midőn az anyai szózat megtiltotta tündér magzatának -a további közeledést a holdhoz (az inasához!), akkor a csillagától -megvált Magnéta ugyanazon felhőre feküdt hanyatt, mint egy kerevetre, -fejét aláfelé hajtva s a kéj eksztázisában mosolyogva. - -Ez aztán a túlvilági kaczérkodás! Visszafordított arczczal mosolyogni a -megigézett áldozatra! - -Iván herczeg az édes eszének utolsó kis részletét is elvesztette. - -Egyszerre felugrott a székére s onnan egy akrobatai salto mortaléval -keresztül vetette magát rézhidon és villanyvezetőn, bele a felhőbe, jobb -kezével utána kapva a repkedő alme-övnek. – És aztán eltünt a felhőben. - -A Magnéta azonban nem tünt el vele együtt, hanem hirtelen -összegombolyította a termetét, térdeit karjai közé s fejét térdeire -szorítá; tökéletes gömb-alakot vett föl s azt körül betakarta a haja, -mint a földet a gőzkör, akkor aztán elkezdett a saját tengelye körül -forogni s egyidejűleg a hold körül keringeni, a hold udvarához érve, -hasonlón az eldobott csillaghoz; – köröskörül; – egy planétává idomult -tündér; míg utóljára beleesett a holdba s ott végképen eltünt. - -A Cicerone földhöz csapta a poémáját. - -– Ott van ni! Monsieur! Ön belekergette a Magnétát a holdba! Soha sem -látjuk többet! Ön maga pedig beleesett az északi pólusba, a hova -Franklin és Weyprecht urak el nem tudtak hatolni. Most már ott van! -Elnevezheti az északi pólust a maga nevéről. - -A közönség rendkivüli izgalomba jött. A legtöbben azt hitték, hogy ez is -valami kicsinált komédia. Az a holdba esés tüneménye, megelőzve a hold -körül keringés fenomenjától, bámulatot gerjesztett. A hold tovább ment s -nem adta vissza a Magnétát. – Hogy történhetett ez rögtönözve? – A -«Kerek asztal» beavatottjai tudták legjobban, hogy Iván és Magnéta -között nem volt semmi előleges összebeszélés. - -Hogy lehetett a Magnétának eltünni a holdban? - -Miből van az a hold, hogy úgy világít? Ha üvegből volna, a mögéje jutott -Magnéta alakjának meg kellene benne látszani. Van-e annak ürege, melyben -egy összegombolyodott nő alakja elrejtőzhetik? - -Mi volt az az erő, mely ezt a gömbalakuvá lett női testet fölfelé -ragadta, orsó-forgásba és körben-keringésbe hozta? - -Ezek a talányok mind egyszerre lettek föladva – első sorban. - -Az, hogy hát a merész ugróval mi lett a felhők között, csak másodrendű -kérdés volt. - -De elsőrendű kérdés volt ez a szibériai nábobra nézve. - -Elő is állt az interpellatiójával. - -– Signore impresario! Mi történt Iván herczeggel? Ezt kivánom én -megtudni. - -– Magam is abban fáradok. Mondá a signore. S nagy serénységgel húzott -elő a kulissza mögül egy kerekeken járó, hatalmas teleskopiumot, a mit -hasonló esetekre készen tartottak s azt lefelé irányozva belenézett. – -Csendet kérek! Már megtaláltam. Ő folyvást esik lefelé. Tetszik tudni, a -holdtól a földig nem szöcskeugrás. Hogy mi végzet vár reá? Annak -különféle esélye van. Ha megtartja a perpendikuláris irányt, a mi attól -függ, hogy folyvást a fejével lefelé hull-e? akkor bele fog fúródni a -jégsarkot fedő örök hóhalmok egyikébe. Ha azonban összehúzza magát, -akkor ferde irányt fog venni, elkapja a föld lódító ereje, mely a holdat -is maga körül csóválja… - -– Sapristi! Még planéta lesz belőle. - -– Az nem! Hanem meteor. Hulló csillag. A mint a föld gőzkörébe jut, a -másodperczenkint négy mérföldnyi sebességgel végrehajtott gyorsaság -okozta zsurolástól lángra gyullad, a hogy szoktak a lebkövek, összeolvad -s ha valahol az amerikai kontinensen leesik, a természettudósok -rendkivül fognak rajta bámulni a vegyelemzésnél, hogyan került egy -meteorkő közepébe egy arany chronometer? - -A hölgyek a nézőtéren, kik a lángra gyulladás ötleténél ájuldozni -szándékoztak, a chronometer említésénél áttértek a nevetésbe. - -– Kérem! Ne tessék se elájulni, se nevetni! Még van egy harmadik eset s -azt látom fölmerülni. Az anyaföld delejes eruptiója. Tetszik tudni, az -északfény nem egyéb, mint az északi polus mágneses kitörése. Ez gyakran -fölhatol a fél holdtávolságig. Ez az óriás fénykoszorú elszakít egy -darabot a föld athmosferájából s átalakítja hófelhővé. Ezt az -összegömbölygetett hó-felleget látom gyorsan, meteori sebességgel -közelíteni. Már fölvette a hulló herczeget. Mindjárt itt lesz. Rögtön -bírni fogjuk őtet. Hanem kérem az urakat és hölgyeket, méltóztassanak az -umbrelláikat kifeszíteni, mert abból a hó-fellegből mi is mindnyájan -fogunk kapni. - -S az impresario épen nem blagirozott (olvasd «svihákoskodott»). -Pillanatok mulva egy gomolygó hófelhő emelkedett ki a színpad mélyéből, -s az egész nézőtér el lett árasztva pelyhekkel, a mikről ugyan kiderült, -hogy nem annyira hópelyhek, mint fosztott lúdtollak; az esernyők -fölpattantak, nagy volt a tintamarre, a hölgyek nevettek, a férfiak -szitkozódtak, s mikor aztán vége volt a hóförmetegnek s minden ember -kezdte lerázni az esernyőjéről, a kabátjáról a pelyheket, végre -concentrálódott a bámulat egy az Iván herczeg zártszékére jutott alakon, -a kire nehéz volt ráismerni. - -Ő volt az maga Iván herczeg, de milyen tatarozásban. Mint a ki a -villanyos hófelhőből esett ide. Köröskörül befedve pelyhekkel. A bolyhos -azurkabát, a göndör négerhajzat, bajusz, szakáll, még a sürü szemöldök -is, mind csupa fehérek. Hasonlított azokhoz a hóemberekhez, a miket -vízkeresztkor csinálnak a gyerekek az udvar közepén. - -Hja így jár az, a ki a felhőbe ugrik. - -A mint aztán a színpad elsötétült s a nézőtér megvilágosodott, akkor -minden ember elkezdett nevetni, először magán, azután a szomszédján, de -különösen Iván herczegen, a ki igazán furcsa figura volt. Alig tudott -magához térni, csak úgy tátogott és köpködött. Persze, hogy a szájába is -jutott a mennyországi pehelyből. - -Igy áll boszut magáért a Magnéta. - -Hanem azt el kell ismerni, hogy ez a kunststück remekműve volt a -mechanikai, dinamikai és elektrotechnikai kombinált művészetnek. Ez már -a csodaművek közé számítható. - -A nézők, mint souvenirt vitték haza magukkal, a bámulatos produkczióból -rájuk ragadt pelyheket. - -Vajjon Iván herczeg mit csinált a magáéival? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csak tessék türelemmel végig elolvasni ezt az igaz történetet, majd el -lesz mondva ennek a szakszerű magyarázata is a maga kellő helyén. - - - - -VI. - -A jó társaságban az volt a szokás, hogy ha a gentlemanek egymás között -fogadásokat kötöttek, a fogadott összeget a vendéglős kezébe deponálták. - -Iván herczeg igaz jó orosz bankjegyekben adta át a maga tételét, öt ezer -rubelt, Prokopin úr pedig egy darab csekkben (írjad checks). Szólt az -ötszázezer rubelre – «saját rendeletre». A hátlapján «fizetendő… -rendeletére» a csekk-tulajdonos nevével. A rendelő neve kitöltetlen -maradt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az éjfél utáni tábldótnál Prokopin úr száz pezsgőt rendelt -frappiroztatni. - -– Ah! Ma ön traktál? kérdé Iván. - -Mind a ketten theater paré mintán voltak öltözve, frakkban, fehér -mellénynyel, kravátlival. - -– Nem. Ön traktál. - -– Hogy-hogy? - -– No hát abból az ötezer rubelből, a mit öntől elnyerni szerencsés -voltam a fogadáson. - -– Mire is fogadtunk csak? - -– Arra, hogy ön elhozza, troféumképen a Magneta alme-övét és még egyebet -– holmi kiszivott lelkekről. - -– De az nem volt stipulálva, hogy «mikor»? Sem az, hogy ez plein air -mellett, vagy villanyvilágítás mellett történik. - -– Hát babra játszunk? Kalamburra (calembourgh) fogadunk. Ön fiaskót -csinált. - -– Semmi fiaskó. Olvassa ön ezt a levelet. - -Prokopin úr fölnyitá a kezébe adott levelet, neki szegezte az arany -fogantyus lornyettjét s a míg elolvasta, nagyon eltátotta a száját. - -Azután előhivatta a hoteliét, visszarendelte a száz palaczk pezsgőt, a -társaság előtt fönhangon deklarálva, hogy a pari még nincs végleg -eldöntve, csak igyék kiki a maga kontójára. - -Azután pedig egy kabinet partiküliét rendelt fölnyittatni, két -terítékkel; borból haute Sauternet. - -– Hol van «la» kompanyon? kérdé a konfidens garszon. - -– «Lö», mondá Prokopin úr, karonfogva Ivánt s a külön szobába vezetve. -Ezúttal ő lesz a tétatét osztályosa. - -Mikor aztán egyedül maradtak, kiteríté az asztalra a levelet Prokopin -úr. - -– Ez nagyot fordít a dolgon. Lássuk csak, mit ír ő tündéri fensége, a -földkirályné leánya. - -A levelet Magnéta írta a megzavart előadás után. - -«Uram. Ön, mint jó nevelésű ember, tudhatná, hogy egy hölgyhöz fejtetőre -bukfenczezve beugrani nem szokás; művészi előadást megzavarni pedig a -közönség iránti tiszteletlenség. Ha önnek valami mondani valója van -hozzám, jöhet vele fényes nappal, reggel 12 órától 2-ig fogadok -mindenkit, a ki tisztességes látogató. Ha pedig bensőbb közlendői vannak -velem, eljöhet hozzám az előadás után egy órával theára s elmondhatja -tartózkodás nélkül, négyszem között. Én amerikai leány vagyok; -meghallhatok mindent a maga teljes érthetőségében. A természetben nincs -semmi titkolandó. Jöhet ön akár holnap este. Fehér kravátli sem kell -hozzá. Aztán majd én is megmondom önnek a magam véleményét a -legvilágosabb kifejezésekkel, minden flirt nélkül. Magnéta.» - -– Ez eddig jó, monda Prokopin úr. Tehát ön holnap el fog menni a -Magnétához, bizalmas tétatét theára s a következőket fogja neki mondani… - -– Kérem, azt én jobban tudom, hogy mit fogok neki mondani. - -– Dehogy tudja! Hagyjon csak engemet beszélni. «Istennőm! Azt a tegnapi -ugrásomból a végtelenbe megtudhatta ön, hogy én önt őrülten szeretem s -mindenre képes vagyok azért, hogy önt az égből lehozhassam a földre.» Ha -a társalgás regényes színezetet igényel, elmondhatja ön a Magnéta előtt -azt a népmesét, melyben az elbűvölt halászlegény elragadja a varázstó -hullámaiból a férfigyilkos tündér királyleányt s csinál belőle jó -sütő-főző földi menyecskét. Ez az a bizonyos lélekkiszivás s helyébe más -lélek befujása. Hajdan boszorkányságnak hivták, most hipnotizálás és -szuggesztio. – Ehez ön is ért, csak az lesz a baj, hogyha a médium úgy -vissza találja önt hipnotizálni, hogy megcsendül bele a füle. Ennél -kivált præponderál a villanyosság. - -– No hát ezt mind nem fogom neki mondani. - -– Hát hisz én is azt mondtam, hogy nem fogja neki ezt mondani; hanem a -következőt: «Miszsz Magnéta! nézze ön, itt van nekem a tárczámban egy -csekk ötszázezer rubelről; a hátlapján csak egy név hiányzik, annak a -neve, a kinek ez összeg kiszolgáltassék, a tulajdonos által beiratva. Ha -akarja ön, önnek a nevét fogja beirni. S ehez nem kell egyéb, mint az ön -akarata. Akar-e ön velem egybekelni? Akár a spanyol polgári házasság -szerint: egyidejűleg a templomban a pap és jegyző előtt, akár a franczia -szokás szerint: csupán a jegyzőnél; akár a muszka divat szerint, az -oltár és három pópa előtt, egyházi énekkel; akár a bécsi törvény -szerint, a Nothcivilehe mellett, akár a gretna-greeni kovács előtt, az -nekem mindegy. Nálam csak az a fődolog, hogy ön elfogadja ezt az -ötszázezer rubeles csekket és ráadásul engemet, mint obligát férjet. - -– Well! - -– Well ám. Hanem – az algebra szerint: semmi a semmivel sokszorozva = -semmi. Semmi a semmihez hozzá adva megint semmi. Gondolja ön, hogy én a -semmit megveszem félmillió rubelért? - -– Dehogy gondolom. Ön ád másik félmillió rubelt – a valamiért. - -– Okos beszéd. - -– Ön azt gondolja, hogy ha egyszer a Magnétának ura van, ez az úr -könnyen vazalljává tehető egy még nagyobb úrnak, mint például egy -vojvoda egy szultánnak. - -– Ön éleseszű fiatal ember. - -Iván herczeg a tenyerét a poharára tette, hogy Prokopin ne tölthessen -abba a hautsauternből. - -– De hátha csalatkozik ön abban a föltevésben, hogy egy fiatal gentleman -képes lesz egy ily alávaló alkura? - -– Nem hiszem, hogy csalatkozzam. Mert jól ismerem a fiatal emberemet. -Önnek a herczegsége ott van már, a hová a Magnétát beugratta: a holdban. -Utolsó vagyona ez az ötezer rubel, a mi fogadásunkra le van téve. Ha ezt -elveszti ön, nincs más választása, mint a pisztolyai között kikeresni a -legszebbet s annak megcsókolni a száját. Ez lesz aztán az igazi -lélekkiszívás. Ki törődik vele? Ilyen borzashajú ficzkó marad még elég a -világon. Üresség nem fog ön után maradni. Ha pedig az én ajánlatomat -beveszi, akkor két helyet is betölt ön ezzel a figurával. - -– Jól van. Ide azzal a chekkel. Elveszem a Magnétát. - -– Hja! De én csak bizonyítékoknak hiszek: a mik láthatók, megfoghatók. - -– Hát hiszen az lesz a házassági levél. - -– Az még nem elég bizonyíték. Az lehet szinpadi komédia. - -– Hát lefotografiroztassam magamat vele együtt, mint vőlegény és -menyasszony, a Magnétát teljes araköntösben? - -– Közelít az igazihoz. Csakhogy háttal előre. Ha ön azt akarja -bebizonyítani, hogy csakugyan «ura» a Magnétának, akkor ön elő fogja -mutatni nekem a tündérnőnek egy fényképét – minden alme-öv nélkül. - - - - -VII. - -Kétszer is elment a Magnéta palotája előtt, az előadás után egy órával. -A portás ott állt, fehér medve-prémes bundájában, nagy ezüst fejű -botjával. - -Megfagyott a szájában a szó, mikor meg akarta szólítani. - -Reggel óta éhomra volt. - -A souterrain nyitott ablakából kipárolgott a drága ételek illata. - -A palota sarkán volt a «restauration» ajtaja. - -Ott lucullusi lakoma vár rá, a minek az ő ötezer rubele adja meg az -árát, ha semmit sem végzett. - -Mikor harmadszor is elbandukolt a kapus előtt, átadta neki a névjegyét. - -A kapus meghúzta a csengetyű-zsinórt. - -A kolompolásra önműködő gép nyitá föl az oldallépcső rácsajtaját. Iván -belépett rajta, a rácsajtó becsapódott utána. - -Fölballagott az emeletre. - -Mire fölért a csarnokba, már akkorra a kapus föltelefonálta a nevét a -kiabáló csövön, nyitott ajtóval várták. Ezüst vállzsinóros inas fogadta. -Kegyelmes úrnak czímezte, lehúzta a felső kabátját. S aztán -jelentőségteljes mosolylyal értesíté, hogy nem kell a várakozó terembe -mennie, hanem egy oldalajtón át (adandó jelre) a szobacziczus -kamarájába, a ki azután majd tovább fogja kalauzolni. - -A jel egy villanycsengetyű-pendülés volt, a szőnyeg-ajtó magától -fölnyilt. Iván belépett a kamrába. Annak nem volt semmi ablaka, teljesen -sötét volt, azonban egy percz mulva kigyulladt a villanylámpás s Iván -maga előtt látta a szobacziczust. - -Erős meglepetés volt. Egy hat láb magas némber, félöles vállakkal, -széles, csontos arczczal, hatalmas karokkal. Élő mintája annak a -kariatidának, a ki az erkélyt tartja a kapu fölött. - -Hisz ez nem szobacziczus, hanem szobaoroszlán. - -– Magnéta kisasszony komornájához van szerencsém? - -Hogy ezt meg kellett neki kérdezni. - -– Hát mi az ördög volnék más? dörgé bassus hangon a hölgy. Csak nem néz -ön a Magnéta kisasszonynak? - -– Annak nem. De nekem úgy tetszik, mintha lett volna már szerencsém -bájos nagyságod alakjában gyönyörködhetni. - -– Az nagyon valószínű. - -– Nem kegyed az a Szamszonina, a ki egy időben a Renz czirkuszában a -férfiakat birkózásra hívta föl s egymás után verte a földhöz? - -– De én voltam az. Hanem az ostoba rendőrség betiltotta a productiómat, -nem tudom, miért? Ha én hagytam volna magamat a férfiaktól legyőzetni, -azt elnézték volna. - -– És így most kegyed az a szerencsés médium, a kinek egyedül lehető -Magnéta kisasszonyt az előadás alatt viselt selyem burkolatától -megszabadítani. - -– Ön azt is tudja? A férfiaknak mindenbe bele kell ütni az orrukat! - -– Már megtörtént az a műtét? - -– Arról nem szabad kérdezősködni – a komornától. A Magnétától -megkérdezheti ön. Ott várja önt a boudoirban. - -Azzal kinyitá előtte az alacsony szőnyegajtót s betolta rajta a -látogatót hatalmas tenyerével, mintha egy játékbábot tenne egyik helyről -a másikra. - -Az otthonos szoba csak gyöngén volt világítva az üvegernyővel árnyékolt -villanylámpától, több fényt adott a kandalló ropogó tüze. - -A Magnéta a kandalló előtt ült, háttal az ajtónak s épen akkor gyujtott -szivarra, mikor Iván belépett a szőnyeg-ajtón. A mint a kandalló fölötti -tükörben meglátta az úrfit, fölugrott a karszékből s elkezdett -féktelenül kaczagni; eléje futott, a vállára tette a két kezét s úgy -kaczagott a szemébe. - -– Ön a tegnapi megjelenésemen kaczag, ugy-e? - -– Dehogy azon: a main. A tegnapi igen komoly dolog volt. Ön az életét -koczkáztatta. Az ilyen merénylet becsülésre méltó. Ön bele fulladhatott -volna a pehelyhalomba, mert fejjel le esett belé, ha én hirtelen oda nem -ugrom s ki nem rántom a lábánál fogva. Hát nem vette észre? - -– Ön? Engem? Hát hogy került ön oda? - -– A holdból ugy-e? Oh, de kedvesek az ilyen gyerekek, a kik sokáig -megmaradnak ostobának! Hát fél a boszorkányoktól? No ne sírjon. Itt van -egy szopogató. - -S bedugta a száját a meggyujtott szivarral, mint egy czuczlival s aztán -a kezét a karja alá dugva a kandallóhoz vezette. - -– Hát azt sem vette ön észre, hogy megfogtam a nyakát, s a -visszarepülésnél én ültettem oda a helyére, különben fejtetőre esett -volna a publikum közé s egynehány nézőnek betörte volna a fejét. Nem -vették észre, mert minden embernek tele volt szeme-szája pihével. - -– De hisz ön odafönn volt. - -– A levegőben ugy-e? A hol aztán bele estem a holdba. No ne beszéljünk -erről; ez arabusul van. Megesett ez már máson is. Minden városban akad -ilyen merész vállalkozó. El vagyunk készülve hozzá. Külömben a -rendőrséggel gyűlne meg a bajunk, ha valaki kitörné a nyakát én miattam. -Ezért egyenesen én vagyok felelős. Hát most csak igen komolyan kérem, -hogy máskor ne ugorjék utánam a holdba, mert annak igen tragikus vége -lehet; hanem jőjjön az ajtóra. Nem vagyok én boszorkány. Nem fordítom -hátrafelé a fejét. Hanem a mai megjelenése, ez az, a mi kaczagásra -ingerel. - -Iván belenézett a tükörbe, nem talált a külsején semmi felötlőt. - -Magnéta helyet mutatott neki egy japáni, két keresztbetett vánkosból -alakított guggonkán, maga pedig fölkuporodott a kerevetre, maga alá -szedve a lábait, a miknek egyikéről lerántotta azt a parányi, -gyöngyhimzésű papucsot s azt úgy forgatta a kezében, mintha jelképezni -akarná vele azt az alkotmányt, amelylyel a nők országában kormányoznak. -A thea ott párolgott előttük egy ezüst és arany intarziaturás asztalkán, -a mit két bronz krokodilus tartott a fölkunkorított farkával. - -A Magnétán sima, ráncztalan nyers selyemruha volt a nyakától az aljáig -rubingombokkal; bő ujjai a könyökhajlásig fölcsiptetve szintén -rubinboglárral. Aligha volt rajta más gúnya is. - -– De hát mi nevetnivaló van rajtam ma? kérdé Iván. - -– Az, a miért ön idejött. Hogy engemet feleségül vegyen. - -– Hát ez valami nevetséges állapot? - -– Az adott viszonyok között igen. Ön egy ötszázezer rubeles checkket -hozott magával, a mely egy szibériai nábobnak a tulajdona. - -– De a mely rögtön enyim – tied lesz, a mint Magnéta istennő rá engedi -irni a nevét. Jogos tulajdonom, a mit «gentlemanlike» szereztem -gavalléros fogadásban s a mit önnek csak egy kézszorításába kerül -magáévá tenni. - -– Hát ez a nevetni való. Önök azt hiszik, hogy én tőlem meg lehet venni -az eget. Önök kisajátíthatónak tartják azt az én uradalmamat, a minek a -határát a föld és a hold képezi? Ugyan, kérem, lapozza ön végig azt a -bagariába kötött albumot az asztalon, a miben a különféle városokban -teljesített adófizetéseim nyugtái vannak. Azokból meg fog ön -győződhetni, hogy nekem több jövedelmem van, mint a pénzkirályoknak. -Tizenhárom éves koromban kezdtem, mint Magnéta, most húsz éves vagyok. -Vagyont szereztem. Minden fővárosban van házam; ott vagyok honn, a hol -akarok. Fényt űzhetek, dobzódhatok, én vehetem az élvezetet. De nekem az -mind nem kell. Sem a luxus, sem a luxuries. (A mi két szót az önök irói -állandóan egynek vesznek.) Önöknek az a fogalmuk felőlünk, légben járó -komédiásnőkről, hogy a mi életünk egy folytonos dorbézolás. Persze az -ismeretségüket azoknál a deszkán ugrándozó szépségeknél szerezték, a -kikről egy geniális magyar úr azt mondta: hogy a «szivük a valóságos -góthai almanach». De én mondhatom önnek, hogy az a kötéltánczoló nő, a -ki a művészetét igazán szereti, szigorúbb askétai életrendet tart, mint -egy karmelita apácza. Nekem egész nap nem szabad egy falatot ennem, bort -innom soha. Csak az előadás után kapok egy darab félig sült hust, hozzá -kenyérhajat és teát. Másoknak az ágya gyönyörtanya, vagy ébren vagy -álomban, nekem kinzópad; vizes lepedőkbe, pokróczokba burkolva, eleven -mumia vagyok. Aztán kibontanak, jeges vízbe dobnak, ledörzsölnek, hogy -más jajgatna bele. Akkor következnek a testgyakorlatok, kötélen, -trapézon, nyujtón, a tagficzamításig s ezt mindennap meg kell tennem, -mert ha egy-két nap elmulasztom, másnap minden izületem fáj s az izmaim -nem szolgálnak jól. Rám nézve nincs ünnepnap. Ezt az életrendet még a -vasuton is meg kell tartanom. - -– De hát akkor mi gyönyörüsége van önnek az életben? Miért keres annyi -pénzt? - -– Először is az utóbbira hadd feleljek. Nekem a nagy jövedelmemhez a -kiadásom is tetemes. Bűvészetem igen nagy apparátussal jár. Az -impresárión kívül kell gépészeket magammal hordanom s egy sereg betanult -segédet. Ezek az inasok, a kiket ön livréeban lát az előszobámban, mind -jól fizetett bűvészsegédek, a kiknek ügyességétől, hajszálra kimért -pontosságától függ az én bűvészetemnek a sikere. Én az életemet, a -tagjaim épségét koczkáztatom, ha valamelyik elhibázza a rábizott -teendőt. S aztán annyifelé igénybe veszik a jótékonyságomat. Mert hát -azt mindenki természetesnek találja, hogy egy földesúrnak, egy -börzefejedelemnek nagy jövedelme legyen; senki sem panaszolja föl neki: -de ha egy komédiásnak hull az ölébe a pénz, ahoz minden inséges ember -igényt tart, s nagyon helyes a logika. Mert annak a földes úrnak, -bankárnak épen semmi gyönyörüsége sincs abban, hogy a jövedelmét -inségesek között szétoszsza, de annak a komédiásnőnek bolond nagy öröme -telik benne. - -Ez alatt theát töltött Iván csészéjébe. Rumot is hozzá. - -– Valódi rio-de-janeiroi ananasz-rum. - -– Ön rum nélkül iszsza a theát? kérdé Iván. - -– Mondtam, hogy semmi szeszes italt nem szabad innom. - -– Ezt is a bűvészet parancsolja? - -– Igen. Józan gyomor, józan szív. - -– A szív is? Hát a gyönyörök themájára nem tér ön vissza? - -– De igen. Nem felejtettem el. Nekem a más ember gyönyöre az élvezet. -Szeretem elnézni, mikor egy kiéhezett ember mohón falja az ételt. Én nem -laktam jól soha. Szeretem látni, mikor a beteg embert ápolják, mikor -lábbadozik, fölüdül. Én beteg nem lehetek soha. Az életmódom olyan, mint -a vadállaté; azért nem ismerem az emberek közt divó nyavalyákat, mint a -hogy az őz, a szarvas nem ismeri. Csak a mások bajából tudom, hogy mi -az? Látom, hogy jól esik nekik, mikor megszabadultak tőle. – Aztán tudok -gyönyörködni abban, mikor egy szegény leány odahozza a vőlegényét elém, -s aztán örül a kapott kelengyének, csinosítja magát a fölvett -menyasszonyruhában. Ilyen costume az én garderobeomban nincs. - -– Hát miért nincs? - -– Azért, mert én vagyok a Magnéta. Azt tartják rólam, hogy az én -csodatetteimnek a föltétele a virginitas. - -– De hát szükséges önnek örökké az égben lakni? - -– Én bizony nem tudom, hogy miért szállnék le a földre? - -– Soha sem olvasott ön meséket églakók és halandók közötti szerelemről? - -– Olvastam biz én s nem is megyek érte Dione és Aeneasig, vagy Artemis -és Endymionig vissza; itt vannak előttem a modern világ «divái», a kik -művészetükkel szerzett millióikon vettek maguknak egy grófot, marquist, -celebritást, egy férjet. Hahaha! Az a bolond, hogy az őzeknél a hím -viseli a szarvakat, a művészek vadaskertjében pedig rendesen az asszony. -Nem biztat az istennők példája. - -– De ez a legnemesebb emberi hivatás: asszonynyá lenni. - -– A hány nagy művésznőt híréből ismerek, valamennyinek csak egy gyermeke -volt életében. Annak a születésénél kezdődött a válópör. Hűséget a -párjukhoz csak a nagy dúvadak ismernek: az oroszlán, meg a medve. Az -őrzi és félti nőstényét, az védelmezi a kölykét; a háziállatok mind -csapodárok, első sorban az «animal implume, bipes». - -– Hát hisz én már voltam ön előtt nem implumis. - -– De azért nem eléggé medve. - -– Bizony mondom, hogy az. Én nem jöttem önhöz azzal az alázatos -kéréssel, hogy vegyen föl engemet a diadalszekerére, mint czímadó -férjet; én majd járok önnel városról-városra; sorba szaladgálom a -szerkesztőségeket, reklámot követelve, ha kell, megfizetve; odaállok a -prosceniumhoz, kezdem a tapsot, ájuldozom, ha kell; birkózom az -ellenkező kritikai véleménynyel, megtámasztom a hátammal az ajtót, ha -valami nagy befolyású protektor van önnek a budoirjában látogatáson. – -Nem. Én azzal a követeléssel jövök, hogy hagyja ön el a működése -színterét s aztán legyünk együtt boldog földlakók. - -– Ez elég becsületes ajánlat, de én nem állok rá. - -– No, hát akkor fordítsuk meg a dolgot. Maradjon ön Magnéta. Folytassa -megmagyarázhatatlan bűvészetét. Én nem leszek önre nézve senki és semmi. -Nem mutatom magamat sehol. Nem dicsekedem vele, hogy én vagyok a -Magnétának a férje. Hanem, a mikor ön a mutatványai után kifáradtan -hazatér: ott fog önnek a lábai előtt ülni egy hűséges házi állat, a ki -önnek a lábait megnyalja, a ki önben nem látja a művésznőt; – de -tiszteli az asszonyt. - -– Ez szép volna, de képtelenség. Még a drámaiművésznőnek a férje is -kiábrándul a feleségéből. A művészi előkészület egy rettenetes próza. -Még az olyan istenihlette művésznőknél is, mint egy Rachel, egy Ristori, -egy Sarah Bernhard, egy Duse, egy Patti. A férj látja a stereotyp -mesterséggé vált lelkesedést, a befűtött poklot, az illuminált -mennyországot. Hát még az olyan művésznőnél, mint a Magnéta, a kinek az -egész bűbája egy nagy ámításon alapszik. – Hogy kivánhatná az, a ki az -egész világot elbolondította, hogy ő hozzá igaz legyen az, a ki ő neki -az egész világa? Hiszen, a mint valaki az én titkomat megtudja, az engem -kinevet, kicsúfol, lenéz. Pedig annak, a ki férj, meg kell azt tudni. A -sphinx megöli a jövevényt, a ki a rejtélyét ki nem találja, de ha ki -tudta találni, akkor a sphinx hal meg. - -– De hát elvégre is, örökké csak nem akar ön Magnéta maradni? A szív -érzelmeit lehet sokáig megfagyasztani, de nem végkép. Az elfojtott -érzések boszút fognak magukért állni. S mentől később, annál rosszabb -önre nézve. Az lehetetlen, hogy ön ne ábrándozott volna soha. - -A Magnéta hanyatt veté magát a duzzadó selyemvánkosokra, hosszan -elnyulva a kereveten. - -– Ábrándjaim voltak. Mondá, magasra fujva a szivarfüstöt. Vannak most -is. Van egy negativ, meg egy pozitiv ábrándképem. Az első az az ember, a -ki megbánatta Éva anyánkkal – halálba, – hogy megkóstoltatta vele a -mindenttudás fájának almáját; a kit összekötött vele a szent -szakramentum is s a kigyó sugallta polgári házasság is s a ki csak -gúnynyal viszonozza az ő gyöngédségeit. Ellenben positiv ideálom tudna -lenni, a ki hasonlón hirhedett bűvész, mint én vagyok; épen úgy -kitalálhatatlan rejtélyű, mint én. Ha kölcsönösen egymás kezébe letennők -a titkainkat, akkor azután össze volnánk egymással kötve, -elválaszthatatlanul; a kinek a titkát a másik elárulja, az semmivé van -téve s a megsemmisítés kölcsönbe esik. Ilyenről szoktam én álmodozni. - -– Hát már ilyen bűvész én nem leszek soha. - -– Akkor csak stornirozza ön a vállalatát. Láthatja, hogy «a házasságok -az égben nem köttetnek». - -– Már most aztán szép istennőm, én ezt az ön kosarát egyúttal -koldustarisznyának is viselhetem, mert nemcsak ezt az ötszázezer rubelt -kell visszaadnom meg nem nyert fogadásban, hanem saját vagyonomat is -elveszítem rajta. - -– «Man versuche die Götter nicht». - -– Hát már most, miután ön mindenemből kifosztott s a nagy lépcsőn -ledobott, én is azoknak a mezitlábasoknak a kategoriájába tartozom, a -kik önnél a kis ajtón kopogtatnak s a kiket fölsegíteni önnek olyan -tündéri gyönyörüség. - -– Hogyan segíthetek önön? Mit gondol? - -– Hát ha nem fogadott el férjének, fogadjon föl komornyikjának. - -Magnéta sivított a kaczagástól. A két tenyerével fogta a fejét, úgy -nevetett. - -– Hahaha! Ez igazán eredeti ötlet. Ha nem lehet férjem: beáll hozzám -komornyiknak! - -– Külömböző csak a nevük. - -– Igy is együtt lakhatik aztán velem. - -– Szépen egy födél alatt. - -– Azt mondhatja rólam: «az asszonyom». - -– A mi francziául épen nagyon jól hangzik. - -– Föladhatja a köpenyemet s kisérhet az utczán. - -– S keresztül járhatok minden szobáin. - -– Sőt még az a javadalma is megvan, hogy ha vetélytársa akad, a ki nekem -udvarol, azt nem köteles párbajra kényszeríteni, hanem ledobhatja a -lépcsőn. Hahaha! - -– Hahaha. - -Nevettek rajta duettben. - -– Elfogadom az ajánlatot; mondá Magnéta folyvást kaczagva, mint valami -nagy tréfán. A fizetés megszabását rám bízza ön? - -– «Nem annyira a fizetésre nézetik, mint a jó bánásra». - -– Rangbeli fensőbbség a cselédek fölött «Iván úr» czímmel. - -– És szalonöltöny viselés joga. - -– Bevett szokás szerint. Három havi felmondás. - -– Bélyeges papiron. - -– Alá van irva. - -Iván fölkelt a taburettről, mélyen meghajtotta magát. - -Magnéta ismerte a föladatát; kegyosztó mozdulattal nyujtá eléje a kezét, -a mit Ivánnak tartozó kötelessége volt megcsókolni. - -(Csakugyan villanyterhes a keze: az ember megégeti rajta a száját! Hát -még ha egy pofont lehetne tőle kapni! Az lenne a villanyütés!) - -Azzal fölvette Iván a theáscsészéjét s indult vele a szőnyegajtó felé. - -– Hehe! Hát azzal mi lesz? szólt utána Magnéta. - -– Kiviszem a komorna szobájába, annak a társaságában folytatom a -theázást. A komornyik csak nem theázhat egy asztalnál az úrnőjével. - -– Nagyon helyes. Akkor vigye ki édes Iván az egész edényt is, a -szamovárral együtt, nem iszom több theát. - -Iván szépen rárakta az ezüst tálczára a csészéket, czukorszelenczét, -ibrikeket, fiolákat s vitte egész hivatalos aplombbal az ajtó felé. - -Magnéta utána kiáltott: - -– Aztán mondja meg a komornának, hogy nincs rá ma több szükségem; ágyba -megyek. - -S abban a perczben egy csapfordítással eloltá a villanylámpákat. - -Csak egy sor apró csillag pislogott az alkóvenben, az ágymennyezet -körül, mint egy miniatür zodiakus. - -Aztán meg a kandallóban lobogott a láng; a tűznyelvek fütyültek az égő -hasábokból. - -Fütyülni! átkozott egy hang. Fütyülni szokás az inasnak, aztán meg a -bukott komédiásnak. - -Iván visszatekintett. A Magnéta a kandalló előtt állt s a haját -lefekvéshez fonta – három ágra osztott tömött egy tekercsbe. - -A kandalló lángja a háta mögött világított szétlövellve s attól az a -selyem öltöny átlátszóvá lett. - -Ivánt valami olyan hevület fogta elő, a milyent érzett Asmodái (a -nősz-örömök dæmona), mikor Szárah, a rágeszi szép menyasszony -vőlegényeit egymásután megöldöste; vagy az éhes farkas, mikor egy -gödölyét mutatnak neki csalétkül. Közel volt hozzá, hogy földhöz csapjon -tálczát, porczellánt, szamovárt s visszarohanjon, mint trónkövetelő. - -Magnéta észrevette ezt a kéjéhes tekintetet. - -Azzal csendesen fölhuzta a selyem köntösét térdig. Csipkeszerű -selyemharisnya volt a lábán, áttört virágokkal; a térd fölött átszorítva -széles selyem jarretiérrel; annak is rubintos csattja volt. - -Abba a harisnyakötőbe volt dugva egy korall markolatú tőr. - -A Magnéta kihúzta azt szép csendesen. - -Annak a tőrnek a hegye villám-gyorsan ölő méreggel van zománczozva. - -Azok közül a szétnyiló tulipánajkak közül két sor gyöngyfehér fog -villogott elő, fenyegetően összeszorítva; a tőr markolata az alsó ajkhoz -értetve. - -A gödölye harap! - -Asmodái kurrogva csapta össze a denevérszárnyait, fejét fülei közé huzva -s elkotródott. - -Az istennőknek nyilaik vannak! - - - - -VIII. - -A Bavária-szobor termetű szabacziczus nagyot bámult, mikor Iván -herczeget a theás-edényekkel a kezében kilépni látta. - -– Mi az ördög? Iván herczeg! Hát ön hozza ki a csészéket? - -– Én mától fogva nem vagyok Iván herczeg, hanem Iván úr, a komornyik. - -– Ugyan hagyja el! Hisz ez plagium! Tavaly lett híressé róla egy -franczia trónkövetelő princz, hogy komornyik képében kisérte végig fél -Európán Anglia leghíresebb énekesnőjét. Most is folyik miatta a -proczesszusa a férjjel. Ön csak utánozni tud. - -– Már akárhogyan, akármiképen: j’y suis, j’y reste: én itt vagyok és itt -maradok; a szerződést ebben a mommában kötöttem meg a divával, s ezentúl -itt fogok theázni az ön kellemetes társaságában. - -– Az én társaságomban? Föltéve, hogy én beleegyezem. - -– Még ön is föltételez? - -– Hát mi a csoda? Én tisztességes leány vagyok. - -– Leány? - -– Hát persze hogy leány? Ki merne ennek a megczáfolására vállalkozni? -Hiszen ha ezt a kart meglátja egy férfi, ha még akkora «lyon» is, -egyszerre kis kutya lesz belőle. - -S azzal válláig föltűrve a szerviánkája patyolat ujját, oda tartá a -karját Iván elé. - -– Tapogassa csak végig. - -Iván megtette. Olyan volt az, mint a kő. - -– Nos? Reszket? - -– Nem reszketek biz én! Sőt az ilyen kar nekem épen az ideálom. Hát hogy -együtt theázhassunk, én elveszem önt feleségül. - -– Engem? - -– Igen is, önt, Szamszonina kisasszony. Ezennel ünnepélyesen megkérem a -kezét. - -– Ihol van ni! Már megint plágiumot csinál! Hiszen ugyanezt tette egy -világhirű hős hadvezér (úgy mondják magyar volt), a ki megkérte egy -főrangú kisasszonynak a kezét s mikor az elutasította, egyet fordult a -sarkán s megkérte a társalkodónőt; azt vette el. - -– S jól járt vele. No hát elég illustris példa van előttem. Nem kaptam -meg a Magnétát, megkérem a Szamszonina kezét. - -– Ezt a kezet ni? Ezt a tenyeret, a melyikre ön felállhat s aztán még -egy pajtást vehet a vállára, mind a kettőjüket fölemelem. Ezt a kezet -akarja ön megkapni, cserébe azért a majom-mancsért, a minek semmije -sincs már? - -– Dehogy nincs. - -– Van még egy pecsétnyomó gyűrűje, egy ócska koronás czímerrel. A többi -vagyonát már mind elverte. Hát azt hiszi, hogy én is olyan művésznő -vagyok, a ki herczeget vesz magának – bolti áron, – vulkanizált -kaucsukból? - -– Üljön csak ide mellém, bájos Szamszonina. Majd mindjárt felvilágosítom -én önt az iránt, hogy én vagyok az a mesebeli elátkozott herczeg, a ki -félig kővé van válva, de ha egy kis szentelt vízzel megpermetezik, egész -ember válik belőle legott. - -– Szentelt vízzel? A pap ugy-e? De hát ha én történetesen zsidó vagyok? -A nevem is sejteti. - -– Hát hiszen van ebben az országban «Nothcivilehe». Azt még jobban -szeretném. Azt akarnám önnel megértetni, hogy énnekem itt van a -markomban ötszázezer rubel, a mit mi kétfelé oszthatnánk, ha ön -segítségemre akarna lenni ennek a realizálásában s belépne a -sindicatusba. Érti ön e kifejezéseket? - -– Óh nagyon értem. - -– Fogadásról van szó. - -– Tudom. Értesülve vagyok róla. - -– Kitől tudja? - -– A Magnétától. Ő nekem mindent megmond. - -– Hát az honnan tudja? - -– Az anyjától: a föld-mágnestől. - -– Eh, ne bolondozzon velem. - -(Iván is úgy volt, mint a Schuszter Lippli öreg anyja, hogy minden -bolond hazug mesét elhitt, csak azt az egy adatot nem, a mi történetesen -igaz volt. Hát persze, hogy a mágnes tudatott minden titkot a -Magnétával. Még akkor csak ő volt birtokában Edison csoda -találmányainak. Új palotája úgy volt építve, hogy telefonhuzatok -vezettek a budoárjából a trattoriába, a kabinet szépáréba és más -helyekre is s ő szépen kihallgatta, hogy mit beszélnek, mit terveznek -itt is, ott is. Igy jutott minden titoknak birtokába s elkészülten -várhatott a meglepetésekre.) - -– No hát tudok mindent. Ön fogadott az eszeveszett nábobbal, hogy a -Magnétát lehozza az égből. Csak egyszer aztán ide lenn legyen a földön: -csak egyszer be legyen sározva a félczipője! A Magnéta kikergette önt az -ötszázezer rubelével. Most ön a Magnétáról lemond, de nem a -félmillióról. Hanem úgy okoskodik, hogy egy étappot már bevett. Odáig -eljutott, hogy fényes nappal ideköltözhet a bőröndjeivel a Magnéta -palotájába, hordhat egy kulcsot a zsebében, a mivel a sikátorra nyiló -kis vasajtót fölnyithatja s a rejtett lépcsőn följárhat. Ez azonban a -nábobnak nem elég. Ő szemmel látható tanujelt akar a kezébe kapni. Egy -fényképet a Magnétáról? Olyant, a milyen nincs. - -– Igen. - -– Már most azt hiszi ön, hogy én szerezhetnék önnek ilyent. - -– Remek találékonyság! Nézze csak, mi módon lehetne az? Egy negyedmillió -megérdemli a fáradságot. Előadás után ön szokta a Magnétát átöltöztetni. -Vannak moment fölvevő fotograf-gépek. Akkorák, hogy egy nyaklánczon -függő medaillonban el lehet rejteni. Egy ilyent hoznék önnek. Érti a -többit. - -– Hogyne érteném? Rafinált gazság! - -– Hát megteszi? - -– Majd meglássuk. Hanem elébb a jegyzőhöz megyünk. - -– Természetesen. Az a fénykép, mely az én birtokomba kerül, bizonyítani -fogja, hogy nekem sikerült a Magnétát lehozni a földre. - -– Jól van. Értem. Hanem itt még nincs mindennek vége. Ilyen apró -gazságért még Szibériában sem adnak félmilliót. Ön még egyébre is -kötelezve lesz a nábobnak. Erőtesse csak meg az emlékezetét. - -– Hát igen. Hogy a feleségem hálószobájának a kulcsát az ő -diskrécziójára fogom bízni. Ezt én becsületemre fogadtam. - -– Becsületére? - -– Azaz, hogy becsületszavamra. - -– Az már más. - -– Nos, hát azt megtehetem, mihelyt ön lesz a feleségem. Átadhatom, bona -fide, a nábobnak azt az aranyos kulcsot, ezzel a szóval: ez a feleségem -hálószobájának a kulcsa. Én nem leszek féltékeny. - -Szamszonina leányasszonynak a kaczagása úgy dörgött, mint egy -nőstényoroszlán bömbölése. - -– Kolosszális gazság! A Magnéta helyett a Szamszoninát dobni a szibériai -nábob karjai közé! Most már megölelhet ön. Ön zsenális akasztófára való. -Most már szeretem önt. Csinálhatjuk a theát… - - - - -IX. - -Másnap ismét találkozott Iván herczeg Prokopin úrral – bizalmas páros -vacsorázásnál a külön szobában. - -Ez nap nem volt Magnéta-előadás. - -A delejnek is pihenni kell. - -A közönségnek ezt lehet tudni, a nélkül, hogy az okát kérdezné. - -Prokopin úrnak azonban többet is meg lehet tudni. - -– Minden meg van nyerve, mondá Iván. Holnap idejön a polgármester két -hivatalos tanúval. A szerződést hozza. «Nothcivilehe.» - -– Nothcivilehe? Hát e szerint zsidóleány? - -– Az ám. - -Erre a hírre Prokopin úr a pezsgős pohárba egy kis kupicza ylang-ylang -parfümöt öntött. Azt tartják, hogy ez a parfüm csodás serkentő hatással -bir az idegekre. - -Különös ez! Az a fölfedezés, hogy egy tündérnő zsidóleány, egész új -varázst idéz elő. A fantázia talán valami exotikus bájakat szimatol? -Vagy tán a lelkiismeret könnyebben megnyugtatható? A bűn egyszerre -virtussá válik. Hisz a férfi a szép nővel szemben természetes ellenség s -ha még zsidó is a szép hölgy, akkor duplán ellenség. Azért nem viszi el -az embert az ördög. Hisz a zsidó bibliai történetekben az ördög maga is -nagy gavallér, úri nőcsábító. Cape nasum! Tőled tanultuk az -istentelenséget! Belzebub a ki vagy! - -– Tehát már holnap? Lehet önnek hinni? - -– Ha meggyőződést akar ön szerezni, reggelizzen itt a trattoriában -holnap tizenkét órakor. Egy nyitott bérkocsi fog a kapu előtt megállni s -az inasok fogják a vendéglőből elhozott bőröndjeimet leszedni róla és -utánam fölhordani a Magnéta szállására. - -– Ah! az lehet összebeszélés a cselédekkel. - -– Délután pedig ki fogok könyökölni a szögletszoba ablakán, házi -sipkával a fejemen s csibukból pöfékelni. - -– Azt egy komornyik is megteheti. - -Iván hátra hőkölt. Czélzás akar ez lenni? Kitalálta volna? - -– Mondtam, hogy előttem csak egy hiteles bizonyíték van: a fénykép; -Magnéta, mint Anadyomene – az ön birtokában; ön által kiállítva s én rám -girálva. - -– Az is meg lesz. De a kinálkozó alkalmat kell megtalálni. Ad vocem -«giro.» Ha a fogadást megnyerem, önnek ki kell tölteni a checkken a -girót. - -– Igen. A Magnéta nevével. - -– Azaz, hogy a tündérnő igazi családnevével; mert a kereskedelmi bank a -tündérnevekre nem ad semmit. - -– No hát mi az igazi neve az istennőnek? - -– Reginetta Kornblue. Illetősége Chicago. - -Prokopin úr följegyezte tárczájába a nevet: «Reginetta Kornblue». Iván -megmutatta neki az aranyfogantyus kulcsot is. Két griff van a kulcs -markolatán. Ez már csak igazi barokkstyl. A paradicsom kulcsa. - -– Holnap megint nem lesz Magnéta-előadás. - -– Magától érthető. Ámbár ön rendezhetne a saját jutalomjátékára -benefic-előadást. Én azt tenném. No, a fénykép végett. - -– Várunk holnaputánig. - -– Úgy is jó. Most én nekem egy kis útam van, egy óra alatt kocsin -bejárom, ön addig maradjon itt és pityizáljon; majd utólérem, ha -visszajövök. - -… Prokopin úr azonnal elhajtatott a rendőrségre, megtudakolni, hogy -érkezett-e a Magnéta társaságával egy Reginetta Kornblue nevű -asszonyszemély? - -Kikeresték neki a journalból. Richtig ott volt. - -«Reginetta Kornblue akrobateszsz. Chicago.» - -Az nem szokott beiródni, hogy hány métermázsa a súlya a pasasirnak! - -Nem lehet más, mint a Magnéta. Mire való volna egy akrobata-nő egy -művész-társaságnál, ha nem azért, hogy mutogassa magát? Más pedig nem -mutogatja magát, mint a Magnéta. Neki kell annak lennie. Található volt -az utazó művész-bandában több női név is, de az mind ezzel a czímmel: -«privatiere», egy volt «rentiere». Ezek mind alantas minőségek lehetnek. - -Még ugyanazon este a városházára is elhajtatott Prokopin úr. S -munificentiájának lehető volt valami hivatalnokot találni, a ki a mai -hivatalos naplóból kikereste a számára a választ a következő kérdésre: - -«Fog-e a polgármester holnap Nothcivilehe szertartást végrehajtani a -palais Magnétában, miss Reginetta Kornblue és a vőlegénye, herczeg -Papanoff Iván között?» - -A válasz így hangzott: - -– Igenis, a polgármester fog keserves Nothcivilehet erőszakolni a -holnapi napon, miss Reginetta Kornblue, mozaista menyasszony és jegyese, -Signore Dramoletti Giambattista vőlegény között. - -Tehát egyúttal Iván herczegnek az igazi nevét is megtudta. Nem orosz az, -hanem korzikai. Ez különben irrelevans dolog. - -– Nem lehetnék én egyik tanú a házasságkötésnél? ajánlkozék Prokopin úr. - -– Meghaladott álláspont, felelé a hivatalnok. A menyasszony két testvére -lesz a két tanú. - -– Kérem, öcscse vagy bátyja? - -– Az egyik bátyja, a másik öcscse. - -– Köszönöm alássan. Mondá Prokopin úr, utána gondolva: «e szerint nekem -még a két fivérét is meg kell vásárolnom, az öcscsét még jobban, mint a -bátyját». - -Azzal visszahajtatott a trattoriába. - -Mielőtt a cabinet separét fölkereste volna, előbb conferentiát tartott a -pinczérrel. - -– Üres ez a két kabinet itt mellettünk? - -– Kapható mind a kettő: tíz forintért. - -– Tegye a számlámra. De elébb benézek. - -Meggyőződött saját szemeivel, hogy a két szomszéd kabinet lakatlan. -Zsebébe dugta mind a kettőnek a kulcsát. - -De mi szükség az ilyen elővigyázatra? mikor két férfi vacsorál együtt. -Csak nem nihilisták talán? Attentátum-tervezés? - -Prokopin úrnak Iván herczeget álmából kellett felkölteni. Azt már -elnyomta a buzgóság a poharak közti várakozásban. Ott hevert a pamlagon. -Makutyi volt. - -Megrázta a vállát. - -– Hej, Iván herczeg! - -Nem ébredt föl rá. - -Akkor aztán a fülébe kiáltott. - -– Ai! Fratello Giambattista! - -Erre fölugrott fektéből egyszerre. - -– Commanda signore? - -– No lássa, ön még olaszul is megtanult álmában? - -Iván boszúsan dörzsölte a szemeit az ökleivel s jó időbe került, a míg a -tegnap és ma közötti összefüggést meg tudta találni. - -– Most jövök a polgármesteri hivatalból. - -– Mi az ördög dolga volt önnek ilyen korán reggel a polgármesteri -hivatalban? - -– Mondjuk: ilyen éjféli órában. Hát a Kornblue Reginetta kisasszonyról -tudakozódtam. - -– Hát az a Kornblue Reginetta kisasszony kicsoda? - -– Önnek a menyasszonya. A kivel ön házasságot fog kötni holnap. – Vagy -mondjuk, hogy «ma»; ha ez az óra jól jár, a hol már egy fertály egyre. - -– Én? Megházasodom? - -– Az az, hogy signore Dramoletti Giambattista. - -– Hát akkor fájjon e miatt a feje Dramoletti Giambattistának. - -– Vegyen be csak egy okos szót, Iván herczeg. Mindent rendben találtam; -ön holnap házasságot köt, holnapután ideadja nekem a fényképet s én -beirom az ön nejének a nevét az ötszázezer rubeles checkbe. - -De már erre a szóra csakugyan kiment a krapula Iván fejéből. S minthogy -a mámor ellen legjobb orvosság az ivás, ismét előlkezdték; -összecsördíték poharaikat. - -– Éljen az isteni Reginetta! - -– Nem! Nem, nem, Magnéta! Én a Magnétára fogadtam. - -– Hisz az mindegy. «Reginetta». – Királynécska! - -– De mondja csak, Iván herczeg, hogyan vehette ön rá a polgármestert, -hogy ő menjen az egész hivatalos apparátusával a Magnéta helyébe, annak -a szállására s ne a menyasszony és a vőlegény vonuljon a nászkiséretével -a polgármesteri hivatalba, a hogy illik? - -– Vannak kivételes esetek. «Periculum in mora.» Valaki halálán van. -Aztán kétszáz forintot áldoztam a szegények kaszszájába. - -Azt csak nem mondhatta meg, hogy «ketten a menyasszonyommal nem férünk -el egy kocsin». - -– No hát aztán csak okosan végezze ön a dolgát. Én kezére járok önnek. -Láthatja, hogy mindenre kiterjed a figyelmem. Itt hordok magammal egy -medaillont, akkora, mint egy kis zsebóra. Ebben van egy moment -fotografgép elrejtve. Ezt az ember a nyakába akasztva viseli. A szép -hölgynek, a kit meg akar vele lepni, – tündérbájai legigézőbb -pompájában, – megmagyarázza az ember, hogy az egy fetish, melynek -viselése szerencsét hoz, minden bajtól megoltalmaz; ezek a bálvány -alakok rajta a pogány jó szellemek; ha az ember egy ilyen bálványt -elfordít, rögtön teljesül, a mit abban a perczben kíván. S az elfordítás -alatt egy kis aranylap fölpattan s félmásodpercz alatt el van ragadva a -fénykép. Én ezzel önt megajándékozom. Ön aztán tudni fogja a többit. - -– Nem fogok ismerni irgalmat. - -Ebben a perczben csengő kaczagás hangzott a fejük fölött, gúnyos, -csúfondáros hahota. Fölriadva néztek széjjel. Ki nevet itt? Dzsinek -laknak ebben az odúban? - -– Veszszek el! Ez épen olyan, mint a Magnéta kaczagása. Mondá Iván. Ezt -már ismerem. - -Fölugrottak; a spanyol falat, a pamlagot, az asztalterítőt mind kutatás -alá vették: a nevető dzsinre nem találtak sehol. - -Átmentek a két mellékszobába, ott sem volt semmi élő lélek. - -Pedig ez a Magnéta nevetése volt. - -Persze, a telefon visszafelé is hangot ád. - -De annak a közlő nyilása olyan jól el volt rejtve a plafond arabeszkjei -között, hogy nem lehetett rá akadni. - - - - -X. - -Egy nap ismét folytatták a Magnéta produkczióit. - -Addig nem kaphatta meg Prokopin úr az Anadyoméne képet. - -A «kerekasztalnál» azonban nagy lakodalmat tartottak az új házaspár -micsodájára. Nehéz rá megtalálni a kifejezést! Más rendes menyegzői -esetnél azt mondják, hogy «tiszteletére», de a «csikart polgári -házasság» (Noth-Civilehe) eseténél ez a szó lehetetlen. A kiket ilyen -«rugdfelshaddott» (ez nem angol szó) módon bogozott össze az állam, -azoknak jobb elbujni a hátulsó szobába s eltagadni magukat – kondoleáló -vizitek elől; nappal ki nem jönni az utczára, este is csak paraplé -alatt, akár esik, akár nem. Lakodalomról szó sem lehet, hisz a -vendégeknek égne ki a szeme, ha az ilyen államilag megbillogozott -társadalmi exlexnek nyilvánított menyasszonyt és vőlegényt egymás -mellett ülni látnák. Hanem az ilyen esküvő (!) estéjén magukban gyűlnek -össze a jó ismerősök, a tisztelők, isznak nagyokat az új házasok -egészségére s azt a sok pajkos élczet, sikamlós adomát, a mit e -poharazás közben elmondanak, mulatságos lecturré lehetne összegyűjteni. -Így tettek a hajdani rómaiak is a fescennináikon. S miért ne lennénk -mink is rómaiak – ha tehetjük? - -A fescennina savát-borsát Prokopin úr toastjai szolgáltatták szikrázó -hülyeségekben. A mi annál szebb volt tőle, minthogy a lakoma számláját -is ő fizette; mégis jó kedve volt. - -– A vendéglői számla még hagyján; de a fogadáson elvesztett félmillió -rubel! (papirrubel természetesen), mondá Commerzienrath Ritter von -Sonnenfeger, vasuti vállalkozó, poharát Prokopin úréhoz koczintva. - -– Dejsz azt még előbb el kell dönteni, hogy ki vesztette el a fogadást? -védekezett Prokopin úr. - -– Nálam föl van jegyezve szó szerint, allegált MacMerimac, az irlandi -clan, jelenleg amerikai petroleumőrgróf s fölolvasta a jegyzőkönyvéből: -Iván herczeg kötelezi magát utána ugrani a Magnétának a csillagos égbe. -Ezt megtette. - -– És azután!… - -– És azután elragadni az alme-övet. No arra úgy hiszem teljes jogot ád -neki az osztrák büntetőtörvény, mely szól a Noth-Civilehe szabadalmazott -gonosztettéről. - -Mindenki elhitte Iván herczegnek, hogy Magnéta azonos Kornblue Reginetta -menyasszonynyal. A polgármesteri helyettes és a két tanu, a ki tudta a -valóságot, nem volt hivatalos erre a lakomára. - -– No de elébb látni akarjuk azt az alme-övet! rikácsolt Ben-Szaid -effendi, az alexandriai regalebérlő. Ide kell azt hozni, ehez az -asztalhoz. Összetépve szabály szerint, a hogy Cirkassiában szokás. A -csecsenczeknél is be szokták mutatni a nászvendégeknek a menyasszony -összetépett övét. - -– És abból mindenikünknek kell kapni egy szalagot! pretendálta -Papyropulos herczeg, a ki azzal dicsekszik, hogy ő kiterjedt pirateriát -űz az Archipelagosban, a hol az épen olyan tisztességes keresetmód, mint -nálunk a börze. - -– Herczeg Iváné az, a mi a markába szakadt a pántlikából! kiabált Don -Baccador, a ki sejtetni engedi, hogy ő egy spanyol trónpretendensnek az -alteregoja. - -Ilyenformán az egész internationalis bonvivant zsinat megállapodott -abban, hogy a mai nap tönkrement alme-öv roncsain igaz kannibáli -passióval osztozni fognak. - -Arról természetesen szó sincs többé, hogy a Magnéta folytassa -productióit. - -Ezer és egy ok szól ellene. - -Először is Iván herczeg rangja nem engedi meg, hogy a hitvese még -ilyenféle látványosságok közlönye maradjon. Ez affront volna a családi -méltóság ellen. - -Másodszor bizonyosra vehető, hogy most már a hitfelekezetében -leleplezett Magnéta ellen az antisemiták okvetlenül spectakulumot fognak -inscenálni. - -Az ezeregyedik okot nem lehet már hallani a nagy kaczagástól. - -A Magnéta nem is repülhet már az ég felé. Hiszen… - -Stb. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Annál nagyobb volt aztán az asztaltársaság elbámulása, mikor a menyegző -utáni reggelen újra megjelentek az utcza-sarkokon a repülő tündéres -plakátok: «Magnéta újból fölrepülése.» - -És pedig ugyanazzal a repkedő szalagos alme-övvel. - -Ez absurdum! sőt paradox! - -S ezen előadáson olyan hideg arczot mutatott a Magnéta, mint egy halott. -A világítás is olyan volt, hogy folyton zöld színt játszott az alakja. - -– Ah! Ez bizonyosan a lelke, élczelt monsieur Flagellán, a franczia, a -ki állítólag tizenkét elsőrendű lapnak a levelezője. – Az a bizonyos -lélek, a kit Iván herczeg fogadásszerűleg kiszívott s aztán idefujt -közénk. - -Az antisemiták azonban megemberelték magukat s nem csináltak semmi -randalirozást. Legfeljebb egy kicsit pisszegtek, ha egy habitüé tapsolni -próbált. - -Az éjféli vacsoránál disgustálva jött össze a nobel társaság. - -Kondoleálni kezdtek Prokopin úrnak, hogy nem vesztette el a félmillió -rubelét… - -– No csak várjanak önök holnapig! Majd holnap lesz, a mi lesz! - - - - -XI. - -Oh, azért a Magnéta-társaság tagjai is megünnepelték ám azt az -örvendetes családi eseményt, hogy egy nőtagja a szövetkezetüknek a -házasság szent… (Hohó! Nem szent, csak törvényes) igáját fölvette. - -Belőlük is szép asztaltársaság telt ki. - -Az asztal itt is gömbölyű volt, hogy senki se legyen elnök. Itt -tökéletes a demokratia; a gépész, a segéd, az impresario, a komorna mind -egyenrangú. A Magnétával is egyenrangú. Övé az egész bűvös készülék, a -jövedelem, a palota; de egymás között épen csak olyan komédiáspajtás, -mint a többi. Lehet miattuk Iván igazi herczeg, az őket nem feszélyezi. -Per tu lesznek vele. A társaság hölgy tagjai is művésznők, övék a zene -és dal, a mi a bűvelőadást emeli. - -A férfiak az asztalnál udvariasak a hölgyek iránt; a mogyorót a saját -fogukkal törik a szomszédnőik számára; de azért a czipőikből még sem -iszszák a bort, mint a lengyelek. Ők inkább oroszok. Csizmából isznak. -(Nonono! Csak nem kell megharagudni! Bizonyos fővárosban «stibli»-nek -híják a nagy tériméjű poharat.) - -A boldog menyasszonynak a társaság minden tagja kedveskedik valami -nászajándékkal. Ki ezüst, ki arany csecsebecsével szolgál. – -Legbámulatraméltóbb a vőlegény ajándéka. Ez egy abissziniai fetish, a -mit egyenesen a dahomeyi szultán nyakából vettek el, mikor vesztett -ütközet után főbelőtte magát. - -– De hisz ez a fetish akkor átkozott rosszul védelmezi meg a birtokosát. - -– Sőt ellenkezőleg; ez bizonyít a csalhatatlansága mellett. Theodor -szultán tíz óra hosszat tette ki magát az angolok gyorstüzelésének; egy -golyó sem fogott rajta, úgy, hogy utoljára magának kellett magát -meglőni. - -A Szamszonina, hálából az ajándékokért, azt produkálta, hogy azokat a -kemény, háromszegletű amerikai diókat ropogtatta föl a fogaival (micsoda -kapitális fogak lehettek!), a miket különben csak fejszefokkal lehet -feltörögetni s azoknak a székét dugdosta gyöngéd gyügyögtetéssel Iván -fogai közé. Igazán magasztos érzés, olyan hitvestárssal birni, a ki az -amerikai diót föl tudja törni a fogával: «Egyél kutyuskám!» (Mikor az -embert még «kutyuskám»-nak hítták!) - -Magnéta csak a lakoma végén jelent meg az ünneplő társaság között. Neki -a hivatása olyan szigorú diétát szabott elé, a mely alól még -kivételképen sem szabad magát kivonni. - -Aztán még azt is kénytelen megtartani, hogy egy óráig az előadás után, -ugyanabban a selyemtrikóban sétáljon csendesen végig a folyosón, nyitott -ablakoknál, a míg teljesen lehűl a teste. Csak azután lehet azt a -selyemfoszlányt lehámozni róla. - -Ennek végeztével a Magnéta egy szalmaszín selyemburnuszt öltött magára s -úgy jelent meg a lakomázók között. - -Gracieus mosolylyal üdvözlé legelébb is a boldog vőlegényt, kezét -nyujtva neki. Azt a kezet persze jobb szerette volna Iván más -constellatiók között. - -– Önnek meg kell bocsátani, édes Iván, hogy kedvesét néhány pillanatra -elrablom öntől; de ettől a selyemburoktól nem tud más megszabadítani, -mint az én Ninám. - -S azzal a burnuszát kétfelé nyitva megmutatta, hogy az a selyem -szövöttes még mindig rajta van. - -Iván olyasmit mondhatott, hogy irigyli a kedvesétől ezt a szolgálatot. - -Magnéta aztán egy pohár pezsgőből mégis csak szürcsölt valami keveset a -boldog pár szerencsés gyarapodására. - -E közben észrevette a Szamszonina nyakán függő medaillont. - -– Ah! Ezt bizonyosan ő tőle kaptad? A kedvesedtől? - -– Igen. Ez egy abissziniai fetish. - -– Tudom. Ismerem. Theodorosz királyé volt. Ez a viselőjének a testét -megőrzi fegyver sebétől, vadállat, kigyó harapásától, ragályos -döbröcztől. – Lám, milyen szép találkozása a szerető figyelemnek. Én is -egy ilyen talizmánt hoztam neked nászajándékba. Ez meg az Athoszhegyi -orosz patriarka ajándéka. Ha az az egyik a testi bajokat űzi tőled -távol, ez a másik meg a lelki fájdalmaktól tart mentesen; bánatot, -csalódást, keserűséget elűz. A lapján gyémántokból kirakva a -«Gondviselés szeme». - -Bámulattal, irigykedve nézték a többiek ezt az ajándékot. - -– Huh! Huh! szítta a fogát az impresarió. Ez megint egy pár ezer -forintnyi kontó az ékszerésznél. - -– De nézd csak! Mondá Magnéta; milyen csodálatos véletlen! Ez a néger -fetish épen beléillik az orosz talizmánba, mintha csak ennek az etuijeül -készült volna. Ez derék lesz! A fetisht belezárni a talizmánba: így ni! -Most azután együtt viselheted mind a kettőt: a test és a lélek -védelmezőjét. Kettős emlék Ivánra és Magnétára. - -S azzal rázárta a saját maga által hozott medaillont az Iván által -ajándékozottra. - -(Most csináljatok már fényképet a moment-dolgozó masinátokkal!) - -Szamszonina baziliszkus szemeket vetett Ivánra, meg az asztalon -fölhalmozott ajándékokra. A félmillió rubel fucscs! - -– Hát ezekért a czukorpikszisekért, meg ezekért a medaillonokért -cseréltem én föl a függetlenségemet? S vettem magamnak egy négybalkezű -orángutángot? - -Lett volna kedve megropogtatni mind valamennyit, mint azt az amerikai -diót! - -A Magnéta nem engedi magát meglepetni semmiképen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A Magnétának bizonyosan vannak telefon-huzalai a komorna szobájában is. - - - - -XII. - -A másnap esti találkozónál Iván úr olyan pofával került Prokopin úr elé, -a minőről azt szoktuk mondani, hogy folyik az orra vére. - -– Nos, uram! Mit hozott ön? - -– Visszahoztam önnek a checkjét. Elvesztettem a fogadást. Megadom -magamat. Pulverizálva vagyok. - -– Hogyan a hét ördögbe? Hát nem vette ön el Kornblue Reginettát? - -– Bár ne vettem volna! Az az ördögség, hogy Kornblue Reginetta nem a -Magnétával azonos tündér, hanem egy másik tündérrel, a kinek művészneve -a «Szamszonina.» - -– Huh barátom! Azt én láttam, mikor öt férfit vállalt magára, kettőt a -tenyerén, kettőt a vállán, egyet a fején. S ez most az ön boldogítója? - -– De kicsi hija, hogy önt nem tette túlboldoggá. Elmondok mindent -őszintén, mint egy tolvajságon ért betörő. A Magnéta határozottan -visszautasította önnek a félmillióját, ráadásul az én herczegi -koronámmal. Én aztán azt gondoltam ki, hogy beállok hozzá komornyiknak, -elveszem a Szamszoninát s vele egyetértve, önt megkopasztjuk, mint egy -hízott ludat. A mit ön kiván, az a Magnéta istennői képmása, meg az én -feleségem hitvesi szobájának a kulcsa. A képet én is úgy gondoltam -megszerezni, a hogy ön. Egy oly furfangos, nyakban hordható moment -fotografgéppel, a mit nem én, hanem a Szamszonina manipulálhat. Ön nem -tudhatja, hogy melyikünk részesült abban a szerencsében, a miért Actaeon -szarvassá változott. A kulcsot aztán megkapta volna ön s úgy hiszem, -hogy nem panaszkodhatott volna, hogy meg van rövidítve. De hát ez az -egész kabala csúfot vallott ennek a tündérnek a ravaszságán. Ő meg egy -még nagyobb medaillont ajándékozott a Szamszoninának, a mibe a -fényképező készüléket be lehet zárni s ezzel lehetetlenné van téve a -profanáló merénylet. A ki azt megpróbálja, azt megöli! Mérgezett tőrt -visel a jarrettierjében, mérgezett nyilat a hajában, sőt még a -gyűrűjében is van egy fulánk, mely egy nyomásra előpattan s egy -karczolással megöli magát Herkulest. - -– Huh! Micsoda veszedelmek között forogtam én most. - -– Áldja a patrónusát, hogy kiszabadult belőlük. De én ugyan benne -maradtam. Csak tudnám, hogy hogyan szökjem el? - -– Megálljon csak barátom. Ne szökjék sehova. Ön azt mondja, hogy -hivatalt vállalt a Magnétánál. - -– Igen. Komornyik lettem. - -– Mondjuk, hogy «major domus». Hát legyen önnek dupla hivatala. Én -visszaadom önnek az elvesztett ötezer rubelét. Ne restelje elfogadni. A -ki a parit tette, az Iván herczeg volt; az már nincs; a ki elfogadja a -vesztett tételt, az Dramoletti Giambattista. Nem ismerik egymást. Ön -engem hűségesen értesíteni fog, a mi a Magnéta körül történik. -Lehetetlen, hogy egyszer ne támadjon egy olyan ember, a ki azt a -méregfulánkos gyűrűt leimádkozza a kezéről; akkor aztán majd meg tudom -venni attól a szerencsés embertől – no azt a gyűrűt. Kezet rá! Itt van -egy ötezer rubeles check. Nem szükség a hotelier kasszájához fordulni a -letéteményeért. - -Ivánnak hálaköny ragyogott a szemében. Szolga volt már! - -– No hát, hogy megháláljam önnek a barátságát, most elárulok önnek egy -titkot, a mit előttem a Magnéta művészi fölhevülésében gondatlanul -elejtett. Mikor mindenképen kapacitáltam, hogy ilyen ascetai életet -mégis örök időkig folytatni nem lehet, azt felelte: «igen is, vannak -nekem is ábrándjaim. Ideálom tudna lenni egy hasonlóan hirhedett bűvész, -mint én vagyok, a kinek a bűvészete épen oly kitalálhatatlan, mint az -enyim. Nem törődném annál sem a szent sacramentummal, sem a polgári -szerződéssel. Azt tudnám úgy szeretni, a hogy két örjöngő daemon szeret. -Az által, hogy a bűvészetünk titkait kölcsönösen egymás kezébe tennők -le, erősebben volnánk egymáshoz csatolva, mint minden törvények és -kánonok által, mert a ki a másikat elárulja, az azt semmivé tette, de -aztán magát is, mert a boszú nyomban következik». Ezt mondta a Magnéta, -a mikor engem elutasított. - -Prokopin úr egyet ütött a tenyerébe, egyet füttyentett s egy fittyet -vetett a levegőbe. - -– Topp! Megvan! Ez a titok sokat ér. Hallja ön. Giambattista Iván úr, én -megduplázom önnek a jutalmát. Ezért, a mit most elmondott. Csak menjen -vissza a feleségéhez. Vigyen neki pénzt. Az ki fogja engesztelni. -Iparkodjék kedvében járni tündérasszonyának. Majd nem sokára új munkánk -kezdődik. Abban kezemre járhat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Iván egészen beletalálta már magát a lakájszerepbe. Urasszonya titkait -eladni… vesztett fogadási tételt ajándékul elvenni… olyan ellágyulások, -a mikért a kaszinóból kiballotálják az embert. - -Mi is letörüljük a nevét a tábláról. Ebből nem lesz többet regényhős. - -Majd mikor szükségünk lesz rá, csöngetünk neki. - - - - -XIII. - -Ugyanez időben egy másik szenzácziós látványosság járta végig a kerek -világ fővárosait: a Borodinszky testvérek szinpada. - -A látványosság czíme volt: «A beszélő levágott fő». - -Egy élő embernek, ott a közönség szeme láttára levágják a fejét; a -levágott fő aztán tovább beszél; végre megint hozzáragasztják a -törzséhez. De ezt mind oly közvetlen közelből, hogy az első sor -zártszékből a nézők a kezeiket nyujthatják a szereplőknek. - -A míg a Magnéta mutatványai ideálisan érzékingerlők voltak, addig a -Borodinszkyak produkcziója a borzadalmas utáni vágyat elégíté ki -tökéletesen. Egy kivégzési komédia. - -Kitalálhatatlan titok volt az egyik, mint a másik. - -Annyi gondja volt egymásra a kétféle bűvésztársaságnak (mert a Magnétáé -is társaság volt), hogy soha ugyanabban a városban egyidejűleg föl nem -ütötték a szinpadukat. Ha a Magnéta Párisban szerepelt, a Borodinszkyak -átmentek az ellenlábasokhoz Amerikába; ha az egyik Londonban, a másik -Ispahánban mutogatta magát. Nem rontották egymásnak az üzletét. -Tartották azt a művészregulát, hogy nem kell a közönség figyelmét -megosztani. Kiváltképen két ilyen ellentétes hatású izgalmassággal. És -most mégis megtették azt a Borodinszkyak, hogy utána jöttek a Magnétának -s ugyanazokon a napokon, azokban az órákban tartották az előadásaikat, a -mikor a Magnéta. - -Ez valóságos provokáczió volt. - -A Borodinszky szinpad egy csalitot ábrázolt, melynek közepén egy vastag -kidűlt fa hever. A háttér bokros része gömbölyű nyílást mutat, melyen át -a felhős ég látszik. - -Két ellenkező irányból jönnek a Borodinszky testvérek, nem a maguk -emberi formájában, hanem bohóczoknak álczázva; arczuk vastagon bemázolva -fehérre, pirosra, a szájuk röhögő karélyra festve; az egyiknek két -üstöke van, lángvörös, a két halántéka mellett, a másiknak fekete -boncsokok diszítik a síma koponyáját, de hármasával: a középső a feje -bubján. Fejhez erősített plasztron lehet. Azonkívül iromba ránczok az -arczon és homlokon, a mik minden indulatkifejezést megakadályoznak, -kiegészítve ferde szemöldökkel. - -Azon a rikácsoló, csukladozó hamis hangon beszélnek egymással, a mi a -clownok ismert dialektusa, keverve francziát, németet, angolt és szlávot -szép harmoniában, de annál nagyobb elmésséggel. - -– Hol jársz öcsém? - -– Az erdőben. - -– Hol az erdő? - -– Itt van ni. - -– Nem látom a fáktól. - -– Hát te hol jársz? - -– A csillagok közt. - -– Hol vannak a csillagok? Nem látom. - -Erre a bátya pofon üti az öccsöt, hogy csak úgy csattan a plastron. - -– Most már látod? - -Az öccsnek a neve Fedor, a bátyáé Demeter. - -Vadászni járt az egyik, annak a fegyvere volt egy furulya, a másik -halászott, annak a szerszáma volt egy csörgősipka. - -– Mit lőttél bátya? - -– Én egy nyulat. Hát te öccs mit fogtál? - -– Én egy angolnát. - -Azzal a bő bugyogójuk zsebéből kihuzgálják a prédát. - -– Hisz ez macska; hosszú a farka. - -– Ez meg nem hal, hanem kalbász. - -Erre egymás fejéhez verik a zsákmányt s a macskából sült kappan lesz, a -kalbászból pedig angolna. - -Ezen aztán kibékülnek, összecsókolóznak. - -Leülnek lakomázni; a vendégség egy percz alatt eltünik az asztalról. - -Asztalnak vették a ledűlt fatörzset. Az bizonyosan odvas fa, elnyelte a -lakomát. Másként csinálják a dolgot. Fölülnek a faderékra. - -A bátyának van egy varázsabrosza, a mit tündérnőtől kapott. Azt -fölteríti a fatörzsre s egyszerre ott terem az abroszon egy aranytál, -megrakva drága sültekkel. Jóllaknak. Mindent fölfalnak. - -Most már inni is kellene. - -Az öccsnek van egy csodafurója, a mivel megfurja az odvas fa törzsét s -abból egyszerre habzó borsugár lövell elő, csak a sipkájukat kell -alátartani s ihatnak végtelenül. - -S akkor aztán jó kedvük lesz s dalolnak egy nótát. - -A nótának az a tartalma, hogy ki a legszebb hölgy a világon? - -Demeternek is vannak imádottjai, Fedornak is. - -A disputa közben mind a kettő előhúzza a bő bugyogóból a laterna magicát -s odafordítja a háttér felhős ege felé, a hol a bokrok kerek nyílást -hagytak s arra egymásután ugrik elő a sötétség homályából egy hirhedett -szépség fényvetített képe. A szakértő közönség előtt ismeretes -szépségek. Kitalálják a neveiket. - -«Ez a Rigolboche!» - -Tovább! - -«Itt a Cora Pearl.» - -Sipirc! - -«Az Otero.» - -Odább! - -«A Martens.» - -Cseréld! - -«A mouche’ d’or.» - -Aho! - -«A Leona Dare.» - -Avanti! - -«Itt a Pignatelli.» - -Addio! - -Egyiken sem tudnak megegyezni. - -Most egyszerre nagy világosság támad s abból kiemelkedik a földglóbuson -lebegve – a Magnéta. Az alme-övvel. - -Az uralkodó planéta megjelenése általános zsibongást idéz elő a -nézőseregben. - -Fedor és Demeter fölugrálnak a helyeikből. - -Szerelmet vallanak a tündérnőnek. Egymás fejére ugrálnak, hogy közelebb -férjenek hozzá. Összevesznek rajta, hogy kié legyen? Döntsön a kártya. - -Hogy érthetőbbé tegyék magukat, csehül beszélnek. - -«Cso sze máme hráti?» (Mit játszunk?) - -«Tártlu.» - -«Kdo wywolawa?» (Ki hív ki?) - -«Zsalud jeszt trumf.» (Makk az adutt.) - -Hínak, ütnek, csalnak. Végre Demeter nagy diadallal kiált föl: - -«Já wyhrál hru». (Megnyertem a játékot.) - -Fedor pedig keservesen nyöszörög: - -«Já szem prohrul hru». (Elvesztettem.) - -A közönség duzzog, morog a cseh idioma hallatára; de a kik értik e szép -hangzatos nyelvet, megmagyarázzák a szomszédjaiknak, hogy nagy tételben -megy a játék. A játszók a fejüket tették föl egymás ellenében; a -nyerőnek joga van a vesztőnek a fejét levágni. Akad kedélyes bámuló, a -ki elégülten kiált föl: - -«Also mit einem Jungčechen weniger». (No hát egy ifju-csehhel kevesebb.) - -Most következik azután a borzalom tragédiája. - -Az eddigi mind csak czirkuszi mókázás volt a selejtes fajtából. - -Fedor megadja magát, végig fekszik hanyatt a fatörzsön, két kezét -összeteszi a mellén, azokat Demeter egy zsinórral összekötözi. - -Azután a bátya szónoklatot tart a közönséghez, melyben érthetővé teszi, -hogy miután urak között az a szokás, hogy a kártyaadósságokat meg kell -fizetni, ők pedig a fejüket tették föl a kártyára, ezuttal ő levén a -nyertes, itt most mindjárt le fogja vágni Fedornak a fejét. Nehogy -azonban a közönség gyöngébb szívű része a vér láttára ájuldozásba -jőjjön, egy kendőt vet az áldozat fejére. - -Minden néző detektivvé lesz. Lesi vizsga szemmel, hogy a kendővel -letakart fej körvonalai nem változnak-e? - -Semmi mozdulatot nem vesznek észre. - -«Imádkoztál-e már, Fedor?» - -«Ámen», felel a letakart fej. Látszik a fölnyitott száj mozdulata a -kendő alatt. - -Ekkor Demeter kihuzza az oldalán függő pallosát. - -A bohóczoknak fakardjuk szokott lenni; Demeternek igazi pallosa van s -hogy az milyen jól ki van fenve, bebizonyítja a közönség előtt azzal, -hogy egy ludtollnak a pihéjét lenyesi vele. - -Akkor aztán hozzá kezd az operatióhoz. - -A balkezével a kendő alá nyúl, a jobbját tilózásra irányozva utána -dugja. (Tulnan áll, hogy a nézők minden mozdulatot láthassanak.) Azzal -egy nyisszantás, egy roppantás: – a műtét végre van hajtva. - -Ekkor a kendőt a pallossal félrehárítja s balkezével kihuzza alóla -üstökénél markolva Fedornak a levágott fejét. - -– Ime itt van! - -A levágott fő rémségesen forgatja a szemeit, eltátott szájában lüktető -mozdulattal jár a nyelve, tátongó sebéből még csepeg a vér. - -A lenyakazott test pedig ott fekszik a fatörzsön; még vonaglik; elvágott -nyaka vért hullat; végül megmerevül; melle nem liheg. (Hiszen nincs -szája, a min keresztül lélekzetet vegyen.) A jelenlevő orvosok ugyan azt -allegálják, hogy a fejlevágás miatt ugyan bátran vehetne lélekzetet, -hisz ez ugyanaz, a mi a tracheotomia. - -Demeter odahelyezi a levágott fejet az arany tálra, a melyről az imént -lakomáztak; a tál a fatörzsön van; Demeter kendőt húz ki a zsebéből s -azt a levágott főre takarja. - -– Ez nagy munka volt! Erre inni kell egyet. - -Kihúz a zsebéből egy kristály poharat, megfurja a fa oldalát, a poharat -alája tartja. Most már piros bor szökell ki a furt lyukból. A fának is -vérezni kell. - -A poharat a szép Magnétára köszönti. «Zdravtvujtye szudarinya!» - -S erre a vetített kép durczásan hátat fordít. - -No ennek mindenki tudja a magyarázatát, a ki iskolába járt; optikai -játék; egy mozgásban levő alak többféle helyzetű ábráinak körben -forgatása azt a csalódást idézi elő, mintha a kép mozogna. (Az is -talány, hogy miután most Fedor is, Demeter is mással van elfoglalva, ki -az, a ki a camera obscurával Magnéta képét mozgatja?) - -A közönség naiv részének ez tetszik; tapsolnak, nevetnek. - -De egyszerre vége lesz a nevetésnek, mikor a kendő alól hangok -hallatszanak. A levágott fő megszólal: - -«Demeter!» - -A kókler összerezzen; odasettenkedik, leveszi a kendőt a főről. - -Ott áll az az aranytálon, félnyaka összezsugorodott széleivel. Szemeit -forgatja, nyelvét öltögeti. - -«Demeter bátya!» ismétli hangosan. - -«Mi kell Fedor öccs? Ihatnál? Kell egy pohár bor?» - -«Az én vérem az!» hörgi rémesen a fő. - -«Nye boj sza!» Hiszen ez egri bikavér, nem szamárvér. Igyál!» - -«Hiszen nincsen torkom.» - -«Igazság! Hiszen nincsen torka szegénynek! De talán egy szivart el tudsz -szívni?» - -Azzal Demeter rágyujt egy bokkra s mikor maga kettőt-hármat szítt -belőle, oda dugja azt a levágott fő nyitott szájába. - -És Fedor feje elkezd pöfékelni. - -Az aztán az idegcsiklandó látvány, mikor az a tálrafektetett fej orrán, -száján keresztül fujja a füstöt s közben mondogatja: «pompás bokk! -pompás bokk!» A szivart hol föl, hol le billegeti, a nyelvével a szája -szögletébe tolja; aztán az összecsücsörített szájával karikákat fuj maga -elé. - -A nézők borzadoznak; az asszonyok eltakarják szemeiket. - -Maga a bűvész is meg van rémülve. - -– Add vissza a szivart! Ide a bokkomat. - -S ki akarja venni az égő szivart a levágott fő szájából, de ez úgy -megfogta azt összeszorított fogaival, hogy nem veheti el tőle. - -Ekkor aztán az iszonyat mozdulatával veti a kendőt a szivarozó főre. - -– Jaj, ne haragudj rám, Fedor! Inkább visszaadom a fejedet, csak add -vissza a bokkomat. - -S aztán megint lerántva a kendőt a főről, fölemeli ezt üstökénél fogva -az aranytálról; a levágott fő egyre fujja a füstöt orrán, száján -keresztül, szemeit forgatja rémségesen. Demeter nem birja ezt nézni; -keze lába reszket, térdei összeverődnek; rádobja a kendőt a balkezében -tartott főre s odaviszi azt a lenyakalt törzshöz; odailleszti a -nyakához, a pallossal elvágja a kezére hurkolt zsinórt; arra Fedor -egyszerre talpra ugrik, megtapogatja a fejét: helyén van, a szivar még -füstöl a szájában. - -«No hát itt van a bokkod!» - - - - -XIV. - -Vacsorálni a Borodinszkyak is a Magnéta-trattoriába mentek. - -Finom két gavallér volt. Eleven, vidám kedélyű fess legények. Simára -borotvált arczuk annyira hasonlított egymáshoz, hogy csak a szemeikről -lehetett őket megkülönböztetni; Demeternek dióbarna szeme volt, Fedornak -aczélkék. Az orosz typus simára borotválva rendkívül érdekes. Akkor -egész meztelenül mutatja hódításra vágyó jellegét. - -Francziául épen olyan tisztán beszéltek, mint németül. - -Az első megjelenésükkel megnyerték a habituéket, a kik hűtelenek lettek -Magnétához. - -Ezen az estén a Magnéta szinházában az első padsor üresen maradt. Ki -voltak véve a zártszékek, de hiányzottak az exaltált nézők, a -convulsionairek, azok mind a Borodinszky-szinházhoz pártoltak. - -Természetes, hogy a két művész a vacsoránál a kerek asztal vendége volt. -Jobbról-balról Prokopin úr mellett ültek. Ritter von Sonnenfegerrel -németül, monsieur Flagellánnal francziául csevegtek. Prokopin úrral -pedig oroszul. Az orosz nyelv nagyon imponál, erőteljes hangzatú. - -Prokopin úr egészen elemében volt, hogy hazája nyelvén beszélhetett -jobbra és balra. A társaság többi tagjai semmit sem értettek belőle. -Csak az ütötte meg a füleket, hogy a «Magnéta» név többször lett -kiejtve. S utána mind a három férfi nevetett; Fedor egész discrét módon, -szája szélét ujja hegyével törülgetve, Demeter ellenben provocáló -arczkifejezéssel, míg Prokopin úr teljes hahotára szalajtotta a száját, -hogy valamennyi arany plombát (magyarul «arany»-ólmot) meg lehetett -látni a fogtartó barlangjában. - -Szegény Magnéta! - -Mit fog tehetni? - -Összepakolja a szemfényvesztő czók-mókját s meg sem áll -Konstantinápolyig. - -A versenyt nem állhatja ki a levágott beszélő fejjel. - -Az új megbuktatja a régit. - -Épen úgy, mint az irodalomban. - -Az idealismust megbuktatja a realismus, a bűbájost a borzadalmas. - -Aztán mikor mellesleg maga a Magnéta is odavonatik a borzalom jelenetei -közé; mint díszítmény, mint staffage. - -Hahaha! - -Holnap már le fogják szállítani a Magnéta-szinházban a belépti díjat -ötven krajczárra. - -– Uraim, ne beszéljünk a Magnétáról, szól Demeter. Tudják, mi készek -vagyunk a tündérnőért a fejünket is koczkára tenni. Ezt a poharat a -bájos Magnéta egészségére. - -Igy tesz az igazi gavallér. Áldomást iszik a versenytársára. Porrá töri, -megöli; de felköszönti. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap délelőtt Iván egy látogatójegyet prezentált Magnétának. Magnéta -elvette a jegyet az ezüst tálczáról s mérgesen dobbantott a lábával. - -– Ledobjam a lépcsőn? dörmögé Iván. - -– Bocsássa be. - -Demeter volt a látogató. - -Elegáns látogatókosztümben. Gomblyukában piros szekfű. Kalapját -oldalához fogva mély bókot vágott Magnéta előtt. - -Magnéta összefont karokkal fogadta. Ez a legelutasítóbb pose. - -– Mit akartok itten ti? sietett kérdezni, mielőtt a látogató üdvözletét -elrebeghette. - -– Istennőm! - -– Miért jöttél ide? - -Válasz helyett Demeter a kalapjából kihúzott egy gárdénia-bukétot s -odakinálta Magnétának. Ez volt a tündérnő választott virága. - -Arra mégis csak szét kellett bontani a karjait, hogy átvegye a csokrot. - -– Hadizenet? - -– Az. - -– Hát jól van. Én nem félek tőled. - -Azzal leszakítva egy gardéniabimbót, odahajítá Demeter arczába. - -– Hát ülj le, szamár! - -Helyet mutatott neki egy karszékben; maga leült a kerevetre. - -– Verekedni jöttél velem? Nem félek tőled. Utoljára mégis csak én -kerülök fölül. - -– Azt akarom. - -– Megbolondultál? - -– Meg. Azért jöttem ide, hogy elvegyelek. - -– Mit adsz értem? - -– Magamat. - -– Hahaha! Mit csináljak én te belőled? - -– Férjet. - -– Ehez az egyhez nem értek. - -– Ezt az egyet kell megtanulnod. - -– A kik tanítani akartak, mind kidobtam az ajtón. - -– Mert nem találtál hozzád illő társra. Királyleány nem mehet máshoz, -mint királyfihoz. Te nem lehetsz felesége másnak, mint egy bűvésznek. -Veled csak én vagyok egyenrangú. Mink is Reichsunmittelbar fejedelmek -vagyunk. Uralkodunk az egész világon. Jövedelmem fölér a tieddel. - -– Átadod nekem a bűvészeted titkát? - -– Azt nem. Mert az az én birodalmam. A titkom teszi adófizetővé a -közönséget. De neked adom a hűségemet, szerelmemet, vagyonomat. Én sem -akarom a te titkodat kitanulni. Regnálj te azzal a magad birodalmában. -Igy ketten kétfelől osztozunk a dicsőségben és gazdagságban s -mindenikünk tündérnek, varázslónak hiszi a másikat. Illusio kell ahhoz, -hogy valaki férj és feleség legyen. - -– Tehát azért jöttél ide, hogy feleségeddé akarsz tenni? - -– Egyenesen azért. - -– Igazi, valóságos feleségeddé? - -– Mernék-e egyébre gondolni? - -– Tudod, hogy én zsidó vagyok? - -– Zsidó leány. - -– Akarsz zsidóvá lenni miattam? - -– Nye dáj Boh! - -– Hát azt akarod, hogy én legyek oroszszá? - -– Kereszténynyé. Az neked nem kerül áldozatba. Zsidó nőnek kereszténynyé -lenni. - -– Nem! oroszszá; mert te az vagy s a magad szertartása szerint akarsz -templomi pompával áldásban részesülni. Hát én egyszer végig néztem egy -ilyen orosz templomi szertartást; szép az. Van benne sok misticus -varázs, csupa simbolisticus jelentőség. Meg kellett azt előzni a zsidó -menyasszony megkereszteltetésének. Az is szép czeremonia. Az értelme is -magasztos. Egy isteni lelkű férfialak előtt térdre borulás, a kinek -vallása a szeretet, a fölvilágosodás; üdvözlése egy fenséges női -alaknak, a ki képviseli a szenvedésekben való megdicsőülést; aztán egy -kancsó tiszta víznek a fejre csorgatása. Jól mondád, hogy ez nem kerül -áldozatba. De a minek ezt a szertartást meg kell előzni, ez a -rettenetes. Annak a menyasszonynak, mielőtt a keresztséget felveendé, -meg kellett átkozni az elhagyott vallását, apái hitét, a szent -frigyládát és a thórát, a tizenkét drágakővel ékesített Urimot és -Thummimot, a kiben Jehova lelke lakik, megátkozni a prófétákat és a -patriarchákat: Mózest, Ábrahámot, Izsákot, Jákobot! Dávidot, a zsoltárok -énekesét, Salamont, az énekek éneke költőjét! megátkozni a szent Sion -hegyét és az örök Jerusoloimot! megátkozni az apák ereklyéit s a -bálványok közé, a Thammuzhoz, az érczkigyóhoz, az arany borjúhoz vetni! -Oh az rettenetes szertartás! S te azt mondod, hogy ez semmi áldozat? Hát -neked csak az fáj, a mi a bőrödet sérti? Eredj! Komédiás vagy! Keress -magadnak komédiásnőt. – Én Magnéta vagyok. – A mit a testemmel csinálok, -az szemfényvesztés; de a lelkem igazán tud az égben járni. Nem jöhetsz -utánam! - -– Most már még őrültebben szeretlek. Most már a lelkedbe is szerelmes -vagyok! Imádlak! Bálványom vagy! - -– Úgy? Tehát szerelmes vagy belém? Teszi-e azt szerelmes vőlegény, hogy -imádata bálványát szájtátó publicum előtt gúnyos tréfa tárgyául -mutogassa? - -– Hát hiszen te magad is mutogatod magadat, ugyanazon poseban, élő -alakban. - -– De én nimbusszal veszem magamat körül, ideális, költői sceneria -összhangjában; szinész létedre nem tudnád, mi a különbség a tragœda és a -histrió között! Te pedig egy sorban mutogatsz engem a világszép -leányokkal, kiket egy vőlegény sem választana nyoszolyó-leánynak -(Kranzjungfer!) a menyasszonya mellé. Ezt én neked meg is tilthatnám, -mint jogtalan visszaélést az én tulajdonommal. - -– Hiszen nem én mutogatom a képedet, hanem az öcsém Fedor. - -– Hát te nem vagy egy egész ember, hanem csak egy emberpárnak a fele? -Hát az öcséd mutogatja a képemet, a ki megvette azt három frankért, -tehát az övé, tehet vele, a mi neki tetszik. Hallod-e Borodinszky? Én -szántam neked valamit ezért a tréfáért: csakugyan a kezemet; egy pofont -ezzel a kezemmel, mihelyt megkaphatlak; de most már Fedorra kened a -vétket; no hát küldd ide Fedort, majd annak adom át, a mit a kezemben -tartogatok. - -Megnyálazta a tenyerét kifejező mimikával. - -Demeter meghátrált. Egy szép hölgytől igért pofleves ellen nincs más -védelem, mint a megretirálás. - -– Megállj! Kiáltá rá Magnéta, elállva az útját. Hát beszéljünk erről a -dologról komolyan. Én elfogadom az okot, hogy miért jöttél ugyanabba a -városba a látványosságoddal, a hol én tartom a mutatványaimat. Eddig -egyetértés volt közöttünk, hogy kikerüljük egymást. Feleségeddé akarsz -tenni. Eddig még csak ellenségeddé tettél. Azzal, hogy a mutatványodhoz -az én alakomat rántod elő. Erre te azt feleled, hogy hiszen én magam is -ugyanazokban az állásokban mutatom magamat, élő testben. Logika szerint -tökéletes igazad van. Hát én megszüntetem a Magnéta productiókat. Nem -vagyok többé Magnéta. Akkor aztán a te szinpadodon sem jelenek meg. Ez -is logika. - -Demeter olyan görbe hátat csinált, mint egy kandur. Szabódni kezdett. - -– Nem! Már ezt ne tedd. Hisz azzal egy rengeteg jövedelemről mondanál -le. Ily áldozatot én te tőled nem kivánok. - -– Nem kivánsz tőlem ily áldozatot? Maradhatok azután is a Magnéta, ha a -te asszonyod leszek; a földdelej ártatlan leánya; az égbenjáró alak. -Hallod-e, én valamit nem tudok, mert nem láttam; te tudhatod. Szokás -azokban az országokban, a miken te átbarangoltál, hogy a férj és feleség -egymást szeressék? - -– Természetesen. - -– Hát miután te úgy képzeled a mi köztünk létrejövendő házasságot, hogy -a mint a templomból kijöttünk, a hol az áldást utánunk dobták: az -egyikünk az egyik világvégére fusson, a másikunk a másikra; mert ha egy -városban kerülünk össze, tönkre teszszük egymást; ugyan mi lesz az, a -mit kettőnk között szerelemnek hínak? - -– Hiszen nem mindjárt… - -– Ugy-e? Nem mindjárt! Csak a míg a rózsából csipkebogyó lesz. - -Magnétának lihegett a keble, a szemei kerekre fölnyilva szikráztak -veszedelmes tűzzel, rózsaszinű orrczimpái széttágultak, fogsorai -villogtak fölhuzott ajkai virágkelyhében. Egyszerre csak megkapta a két -kezével Demeternek a torkát, mint egy nőstény párducz. - -– Te gazember! Azért akarsz nőül venni ugy-e, hogy aztán eladj egy -dúsgazdag Sardanapalnak. Eltakarodj, mert megfojtalak. Nem vagy rá -érdemes, hogy ezt a neked szánt pofont átadjam. Küldd ide az öcsédet, -majd annak átadom: az egész ember! - -Azzal eltaszította magától a férfit. - -Demeter rendbe hozta a nyakravalóját; megállt a Magnéta előtt egyenesen, -fölemelt fővel. - -– Magnéta! szólt indulattól reszkető hangon, – én esküszöm minden -szentekre, hogy szeretlek; birni akarlak, s a ki el akar tőlem venni, -azt megölöm. - -Azzal meghajtotta magát és eltávozott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Többé nem mutogatták a levágott fő komédiája mellett a Magnéta képét. - -A Magnéta sem tartott több előadást; a szinpadát bezárták, a képes -reklámjait leszedték a hirdetmény-táblákról. - - - - -XV. - -Ezentúl minden reggel küldött Demeter Magnétának egy gardénia-csokrot. - -Egy inas hozta, a kitől azt sajátkezűleg vette át Magnéta. - -Mindannyiszor egy aranyat ajándékozott a bukéthozónak. - -Az arany 1848-iki magyar érem volt. Nem pénz az már, hanem érem; a ki -kapja, megtartja emlékül. A magyar király álló képe van rajta, -koronázási díszben, magyar körirattal. - -Az inas feltünően szép fiu volt. Világoskék frakkot viselt, ezüst -gombokkal; a gombokon egy kétfejű kigyó volt; bizonyosan a Borodinszkyak -nemesi czímere. - -Az inas, mikor a bukétot átadta s az ajándékot elfogadta, meghajtá a -féltérdét Magnéta előtt, jobb kezét a hölgy lábaihoz hajtá le, baljával -pedig a kapott aranyat ajkaihoz szorítá. - -«Blahodarju szudarinya.» - -Nem blagodarjut mondott, hanem blahodarjut. - -Magnétának is megakadt a szeme a csinos legénykén. - -– Mi a neved, fiacskám? - -– Alexej. Szolgálatodra, szudarinya. - -– Talán te is jongleur vagy? - -Válasz helyett a fiu hátat fordított Magnétának; de a feje azért -arczczal fordulva maradt, úgy bólintott rá. Ennek a feje előre-hátra -forgatható, mint a nyaktekercs madárnak. - -Ettől fogva nem adott aranyat az inasnak Magnéta, hanem egy -kézszorítást. Hisz ez művésztárs. Az inas megcsókolta a nyújtott kezet s -jobban örült a kézcsóknak, mint az aranynak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nem! Nem! Nem találtuk ki! Ez nem a Fedor. Annak kék szeme van, ezé -fekete. - - - - -XVI. - -Egyik előadás alkalmával egy nagyon előkelő főúr próbára akarta tenni a -szemfényvesztőket. - -Az volt a kitudandó, hogy az a szivar, a melyet Demeter a levágott fő -szájába dug, ugyanaz-e, a melyet Fedor a fogai között tart, mikor ismét -a fejéhez kerül? - -Ezt igen egyszerű módon lehetett kitudni. - -A főúr ott ült az első sorban: a notabilitások számára föntartott -dísz-zsöllyében. Mikor a szivarozás jelenetére került a sor, elővett a -tárczájából egy ezüsttel borított s piros szalaggal övezett havannát -(darabja Londonban három shilling) s azt nyújtá oda Demeternek, hogy -kinálja meg ezzel a levágott főt. - -Ez még nem nagy veszedelem. - -Hasonló szivar bizonyosan van a bohócz zsebében is. El van az készülve -az ilyen gáncsvetésre. - -Hanem a Danaus-ajándék még más furfangot is rejtett magában. Ebbe a -szivarba egy hosszú aranytű volt elrejtve, melynek gombját az ajándékozó -monogrammja ékesíté. - -A rémjelenet alatt a szivarnak körülbelül fele el szokott hamvadni. - -Mikor a hatásos jelenetnek vége volt, a fölszabadított Fedor talpra -ugrott, a magasrangú főúr fölszólalt: «szeretném azt a szivart látni». - -Fedor kivette a félig elégett szivart a szájából s odanyújtá a főúrnak. - -A szivarba dugott arany tűnek a feje már meszsze kiállt az elégett -csutakból. – Bizony ugyanaz a szivar volt az, a melyből a levágott fő -fujta a füstkarikákat, mely folytatta a pöfékelést, mikor Demeter -üstökénél fogva a levegőbe emelve tartotta. Az volt a Fedor szájában. A -főúr szivara kézről-kézre járt; mindenki láthatta benne az arany tűt. - -Ezzel aztán még kitalálhatlanabbá lett a varázsló mutatvány. - -Az a szivar tanuskodott mellette, hogy a levágott és helyretett fő -ugyanaz. - - - - -XVII. - -Iván úr ismét hozott egy névjegyet az ezüst tálczán Magnétának. - -«Borodinszky Fedor.» - -Hát el mert jönni! - -A látogatót bebocsátották. - -Ez nem hozott semmi virágcsokrot; üres kézzel jött, üres kézzel! Az -istennő templomába! Micsoda vakmerőség! - -Minden lépése egy bók volt (mint a mazurkában). - -Magnéta büszkén hátravetett fővel ment eléje; mosolygásában -kegyetlenkedő diadalérzet volt rejtve. - -A hogy megmondta, hogy mit fog tenni Fedorral, ha szeme elé kerül, a -profanált fényképeért! - -Első üdvözletül adott neki egy olyan igazi pofont, hogy csak úgy -csattant. - -A másik perczben aztán a nyakába vetette magát s betakarta az ütés -foltját egy igazi csókkal. Az is csattant. - -(Hja bizony, a pofonütés – egy szép hölgytől – szörnyű uzsorás adósság; -attól vérengző nagy kamatot kell fizetni.) - -– Tudtad, hogy mit kapsz tőlem, ha idejösz? - -– Tudtam. - -– Mind a kettőt? - -– Mind a kettőt. - -– Akkor derék fiu vagy. Ülj ide mellém. - -S oda húzta őt maga mellé, a kerevetre. A fejénél fogva. - -Meg nem állhatta, hogy ne nevessen. - -Hogy ő most kezében tartja azt a fejet, a mit annyiszor levágtak; mégis -itt van. Lehetetlen ezen nem kaczagni! - -– No hát mondd, mit hoztál? - -– Ezt az én fejemet, a mit a kezedben tartasz. A mit már annyiszor -levágtak – játékból, most vágd le te igazán, ha neked tetszik. - -Magnétának nagyot villant a szeme e szóra. - -– Te át akarod adni nekem bűvészetednek a titkát? - -– Hogy tégy vele úgy, mint Cleopatra tett a drága igaz gyöngyével, -olvaszd föl eczetben. - -– Aztán igyam meg azt, mint Cleopatra, az ő Antoniusa egészségére? És -aztán cserébe adjam át te neked az én bűvészetem titkát? Volt-e -Cleopatra az ő Antoniusával az Isis templomában? Nem volt. Egyenesen az -Astarte templomába mentek? Galambot áldozni? Mi kötötte őket egymáshoz? -A kölcsönösen egybeolvadt nimbus? Egy királynénak és egy triumvirnek nem -lehet szétválni, ha aureoláik egybefonódtak. - -– Azt mondod, a mit én mondok magamban, suttogá Fedor. - -– De tudod-e azt, hogy mikor Antoniusnak meg kellett halni, akkor -Cleopatrának is meg kellett halni? - -– Vagy megfordítva történt? - -– Mi megölhetjük egymást, ha eláruljuk egymásnak a titkát. - -– Hát nem fölséges gondolat az, hogy az ember a halál angyalát ölelheti? - -– S mikor a léptei hangját hallja, azt mondja szívdobogva: «itt jön az -én halálom!» Kezdj hozzá. Elébb te fegyverezd le magadat. Vesd le a -bűvpánczélt, a mi sérthetlenné tesz. Aztán majd én adom át a nyilat, a -mi megölhet, ha ellenem fordítod. - -Fedor hozzá kezdett. - -Csak akkor, a mikor beszélt, tünt föl Magnétának a nagy külömbség a két -testvér között. - -Első tekintetre hasonlók voltak egymáshoz; ugyanaz a hosszukás arcz, -nyúlt vonásaival, a boltozatos homlok, kiálló szemöldök-csontokkal, sűrű -szemöldökkel, az a finom egyenes orr, a csigametszésű száj, a kettős -áll, még a barna és kék szem is hasonlított a világosság ellenében, -akkor zöld színt játszott mind a kettő. Hanem a beszéd egyszerre -előidézte az ellentétet. Demeternek a szemei szenvedélytől villogtak, -szája határozott jellemet, kegyetlen, boszúálló természetet árult el, -míg Fedor szemei ábrándozó, méla kifejezést vettek föl, sötét karikáktól -körülvéve, mélyen bennülőknek látszottak. Demeter arczának olajfakó -színe alatt lobogott a rejtett láng, míg Fedor arcza lelkesedésében még -halványabbá szellemült át s az az egyetlen redő a homlokon a két szemöld -között Demeternél fenyegetően mélyedt be, Fedornál pedig hizelgően -törekedett elsimulni. Ha a beszédben szünetet tartott, Demeter -összeszorítá az ajkát, Fedor pedig nyitva feledte a száját. - -– Tehát legelőször is azon kezdem rejtélyünk fölfedezését, hogy a -Borodinszky testvérek nem ketten vannak, Demeter és Fedor, hanem hárman. -A harmadik Alexej. - -– Ezt már kitaláltam. Ez az inas. - -– Semmit sem találhattál ki. Az Alexej a főszereplő közöttünk. Ő a -levágott fejű. A mutatványnál őt híják Fedornak. A világi társaságokban -én járok Demeterrel, Alexej szerepel, mint közös inasunk, de a -bűvészszinpadon ő a «star». Ezt nem sejtheti senki, mert a bohócz-álarcz -minden arczot ismeretlenné tesz. - -– Hát e szerint azzal a neked adott pofonnal ő neki tartoztam? - -– Ne fecsegj közbe; hanem figyelj arra, a mit én neked beszélek. A pofon -jó helyre került; én mutogatom az arczképet, a mi fölött a két bohócz -osztozik. De fogd be a szádat. Vagy én csukom be! (Fenyegető -mozdulattal.) - -A Magnéta kihúzta a hajából a mérgezett hegyű nyilat s keresztül fogta a -szájában. («Most próbáld becsukni!») - -A haj leomlott a vállára. - -(Hát ez nem közbeszólás?) - -– Apánk szintén hírhedett bűvész volt, a ki valamikor Boscóval és -Filadelfiával versenyezett. Utazásai közben minket is magával hordott az -anyámmal. Demeter öt éves volt, én négy, Alexej szopós baba. Az anyánk -fiatal asszony. - -– Szép lehetett, ha hozzá hasonlítatok. - -– Reménylem, hogy az apánkhoz hasonlítunk. – Egyszer Déloroszországban -utaztunk, Odesszába törekedve. Útközben tatárok rohanták meg a -vendéglőt, a melyben szállásoltunk. A csárdás elrejtett bennünket a -magtárba. Ott lapultunk meg több utassal együtt, a kik között volt egy -asztrakáni prémkereskedő is. Csendesen kellett magunkat viselnünk, hogy -a tatárok észre ne vegyék ottlétünket. A csárdás esküvel állította a -tatárok előtt, hogy elfutottunk. A rablók aztán szorgosabb dolognak -tartották a bőröndjeinket kizsákmányolni, mint keresésünkkel tölteni az -időt. Ez alatt a kis Alexej elkezdett sírni. Anyánk mindent elkövetett -vele, hogy elcsitítsa, de a gyerek annál jobban ordított. Az elbujt -utasok Istenre kérték anyánkat suttogva, hogy hallgattassa el a -gyereket, mert annak a sírása elárulja a tatárok előtt a rejtekünket. -Utoljára az asztrakáni bőrkupecz kirántotta az anyánk öléből a -csecsemőt, megfogta a fejét s kitekerte a nyakát. A hátunk mögött volt -egy garmada búza, abba beledugta a gyerek fejét. Akkor aztán csendesség -lett. - -Magnéta összeborzadt. - -– Hát az apja? - -– Annak három kést szegeztek a mellére, leszúrják, ha meg mer mozdulni. -Anyámnak is vissza kellett fojtani a könyeit. - -Annál inkább elővette a sírás a Magnétát. - -– Szegény, szegény kicsi poronty! Kitekerték a nyakát! Irtózatos! - -Aztán egyszer csak átcsapott a nagy zokogásból a nevetésbe. - -– Hahaha! De milyen bolond vagyok én, hogy siratom a kis Alexejt, mikor -most is él… hahaha! Hiszen ő az. - -– Az ám. Ez a csoda. A mint a tatárok elrobogtak az összeharácsolt -prédával, az utasok is előkeczmelegtek. Szegény anyánk akkor kezdett el -csak sírni, épen úgy mint te most s aztán ő is egyszerre csak átcsapott -a nevetésbe, épen úgy, mint te most. Hát ugyan min nevetett? Azon, hogy -a mint a kis Alexejt kihúzta a búzából, hát annak a feje már szépen -vissza volt egyenesedve, a szájából köpködte a búzát és enni kért. - -– Inni! Te golyhó! Úgy mondják. - -– Az apánk meg tánczolt, danolt örömében. Az anyám földobta az Alexejt a -levegőbe magasra, az apám meg elkapta, úgy lapdáztak vele. A gyerek -ordított, a hogy a száján kifért, azok meg össze-vissza csókolták, mi -gyerekek is csókoltuk. – «Ebből lesz a csodakölyök» – mondá apám, az öt -ujja hegyén balancirozva a ficzkót. Huh, mit fogok én ebből teremteni? -Már akkor támadt az apámnak az az eszméje, a mivel most az egész világot -bámulatba ejtjük. - -– A beszélő levágott fő szinpada? - -– Egész életünkben erre idomított bennünket; de különösen Alexejt, a -kinek szopós gyerek kora óta megmaradt az a virtusa, hogy a fejét -előre-hátra tudja tekergetni s úgy hátra tudja szegni, hogy tarkójával -megüti a háta gerinczét. - -– Már most aztán érteni kezdem a többit. Engedd, hogy hadd találgassam -én. Az a vastag fatörzs belül üres s van egy szellentyű, a melyen Alexej -a fejét hátraszegheti? - -– Én pedig abban az üregben vagyok elrejtve. Én vetítem a képeket a -laterna magikával egy nagy tükörre. Mikor Alexej aláhajtja a fejét, én -hirtelen helyébe tolom a mesterséges gépfejet s nyakára illesztem a -levágott nyak kaucsuk utánzatát. - -– De hogy nem veszi észre a néző közönség, hogy ott mozog valami a kendő -alatt? - -– Ez a Demeter ügyességétől függ. Abba a kendőbe, melyet ő Alexej fejére -dob, vékony sodronyok vannak húzva, melyek annak olyan formát -kölcsönöznek, mintha egy fej volna alatta. Mikor Alexej azt mondja -«amen», én egy percz alatt megcsinálom a fejcserét; akárhogy figyeljen -valaki, nem veheti észre. A bűvészetben az a titok, hogy harmadpercznyi -pontossággal dolgozik két vagy több egyetértő ember s a bűvész -kézmozdulata gyorsabb, mint a nézőnek a szeme. - -– Tudom. – Hiszen magam is szemfényvesztő vagyok. - -– A többi aztán egyszerű escamotage és gépjáték. A levágott fő amerikai -technikus remekműve. Szemeit úgy forgatja, nyelvét úgy mozgatja, mint -egy igazi lenyaktilózott ember; a vért szivacs csepegteti az arteriából. -Demeter oda helyezi azt az aranytálra. Annak a feneke is egy szellentyűt -képez. Ez nyeli el a vadászzsákmányt, a mit a bohóczok el akarnak -költeni; ez tölti meg helyette körömfaladékkal az abroszra emelt tálat. -Demeter ismét letakarja a főt egy kendővel, melynek ránczai a fő -ottlétét mimelik. Én az alatt, a míg Demeter a publicumot harangirozza, -átveszem a szellentyűn a gépfejet s kitolom helyette a magamét, nyakam -körül a levágott nyak utánzatával. Az arczom épen úgy van álczázva, -kifestve, hármas üstökkel földíszítve, mint a gépfejé és mint az -Alexejé. Mikor aztán a kendő alatt megszólalok «Demeter»! az a jel, hogy -a cselfogás végre van hajtva. - -Magnéta a tenyereibe tapsolt: - -– Remek gondolat! A közönség azt hiszi, hogy a levágott fő beszél. - -Magnéta régen eldobta a földre a szájából azt a mérgezett nyilat; -külömben attól nem beszélhetett volna. Az arcza egész pirosra volt -kigyulladva. - -– Mondjad tovább, mondjad! - -– Ekkor következik a borzalmas jelenet azzal a szivarral. A nézők -ájuldoznak, mikor azt látják, hogy a levágott fő billegteti alá s föl a -bokkot, a nyelvével a szája szegletébe igazítja s fujja a füstkarikákat -maga elé; majd meg az orrlikain ereszti ki a füstöt s mondogatja «jó -bokk, pompás bokk!» de néha zsörtölődik: «hej de komisz Glimmstengl! -hisz ez patkányfark! valóságos szabadkőműves szivar».[1] - -Magnéta kaczagott, mintha csiklandoznák. Most már a mérgezett hegyű tőrt -is eldobta a szőnyegre. Valahogy elő tudta húzni szépen, észrevétlenül a -jarrettièrje mellől. - -– Neked ez persze mind nevetni való; a publikumhoz tartozol – most. De -ha elővennéd a művészi érzékedet, hát akkor éreznéd majd azt a -borzongatást, a mit éreznek a jongleurök minden mutatvány előtt, mikor -nyaktörő tréfáikhoz kezdenek, a mikben egyik a másiknak az életével -játszik. Játék előtt keresztet vetnek magukra, megcsókolják egymás -száját, azt a görbére festett szájat: «Isten segíts!» S mikor lemossák a -festéket arczukról, látnád, milyen halálsápadt az arczszínük! Alexejnek -félóra hosszat kell fejét természetellenesen hátraszegve dugni, a -lélekzetét az észrevehetlenségig visszatartani, egész testét -megmerevíteni. Demeternek a takaró alatt kell az éles pallosával egy -metszést tenni, melylyel a gépfejet a nyaktól elválasztja; mert a -gépfejnek nyaka van, a mit le kell vágni. S Demeternek a pallossal egy -olyan harántos karélyvágást kell tenni, mely egy milliméternyire ki van -számítva, mert ha elhibitja, hát akkor ketté vágja Alexejnek a torkán a -kiálló gégefejet. - -Magnéta nem nevetett már. A két kezét vállaira tapasztá keresztbe téve. -Borzongott. - -– De az én helyzetem a legborzalmasabb. Mikor a fejemet az aranytál -fölnyiló szellentyűjén földugom, ha annak a szellentyűnek a nyilása úgy -maradna, minden ember észrevenné, hogy ott egy üreg van s a hézagon túl -egy eleven ember következik. Mikor megszólalok a takaró alatt: -«Demeter», akkor a bátyám odalép a fatörzshöz s a lábával megnyom egy -gépet, mely az aranytál fenekének a széleit odaszorítja a nyakamhoz, úgy -hogy belemélyednek a húsomba. Úgy érzem magamat, mint a kinek a nyakát a -garottba szorították s ott tartják az akasztófán félig megfojtva. Ha -Demeter jobban megnyomná a sarkával a gép pedálját, igazán megfojthatna. - -– Nem! Nem! Az nem szabad! sikoltozott Magnéta, a hajában dulva a két -kezével s minthogy a garottból nem szabadíthatá ki Fedor nyakát, a -selyem nyakravalóját oldozta föl: «Ti nagy bolondok vagytok! Ez czudar -mesterség!» - -– Soha sem tudom megszokni. Minden előadás előtt megátkozom apámat és -testvéreimet s a hideg lel, mikor rám kerül a sor. Hanem hát ez a -művészpálya s mikor vége az előadásnak, akkor megint azt a kéjt érzem, a -mit érezhet egy megkegyelmezett rab, a kit az akasztófáról vettek le. Az -sem mindennapi gyönyörűség! Visszatérés a vesztőhelyről. - -– Szegény, szegény Fedor! - -– Aztán tovább foly a szemfényvesztés. A mint a kendőt ismét a fejemre -vetik, a gép elbocsátja a nyakamat, én a fejemet visszahúzom az oduba, -az égő szivart a gépfej szájába dugom; abban van egy mesterséges szívó -és fújtató elrejtve, a mely az égő szivart tovább hamvasztja s a füstöt -a fej száján és orrlikain kitaszítja. Ezt mutatja föl Demeter a -közönségnek. Utoljára aztán a gépfej odakerül ismét letakartan Alexej -nyakához; én gyorsabban, mint a gondolat, végzem a fejcserét; a szivart -az ál-Fedor szájába dugom s az egyszerre szivarozva ugrik föl halálos -fektéből. A közönség nem tudja, hogy három különböző fejet látott: két -elevent, meg egy csináltat; azt hiszi, hogy egy és ugyanaz volt. És -tapsol. - -Tapsolt a Magnéta is, hogy piros lett bele a két tenyere. - -Aztán megragadta Fedor két kezét. - -– És már most ezzel a titokkal kezembe vagy adva testestől, lelkestől. - -– A megsemmisítésig. Ha kibeszéled, a mit tőlem hallottál, a -Borodinszky-szinpad lesülyed közönséges komédia-bódévá s mi mind a -ketten (az öcsénk nem jön szóba), a kik most az elegáns világ kegyenczei -vagyunk, a fejedelmi udvarok elfogadottjai, a kik lánczfüzéren hordjuk a -kapott ordókat a mellünkön, egyszerre alászállunk a csepűfalók -kategoriájába. - -– Épen mint én, ha bűvészetem titkát elárulja valaki. - -– De te ne áruld el azt nekem, szólt Fedor, fölállva Magnéta mellől. Én -kezedbe adtam magamat, hogy megsemmisíthetsz. Nem kívánok tőled -hasonlót. Rabod akarok lenni, nem urad. - -– Ezzel a szóval fogtál meg. Én pedig nem fogadok el tőled semmit -ingyen, csupán cserébe. Fejet fejért, lelket lélekért. Titkot titokért. - -– Ne tedd azt! Ne avass be engem a te bűvészeted rejtélyeibe. Én -romlottszivű ember vagyok. Ismerem magamat. Én nem tudom utánozni a -názáretbeli Jézust. Ha engem fölvisz az ördög a magas hegyre s -megmutatja a világ gazdagságait, azt mondva: «én ezt mind neked adom, ha -előttem leborulsz», én nem tudom neki azt mondani: «távozz tőlem sátán». - -– Akkor én jobban ismerlek, mint te saját magadat. Azt akarom, hogy láss -te is annak, a mi vagyok. Neked nem akarok tündér lenni. Tudd meg, hogy -ember vagyok, asszony-ember. Aztán legyen meg mind a kettőnknek az az -érzése, a mi keverve van üdvből és kárhozatból; pokoli gyönyör és -mennyországi irtózat együtt, hogy én most ennek az embernek az életét -itt tartom egy lúdtollban, egy tintacseppben; ha ez a csepp tinta ki -lesz irva, az az ember meghal! Ülj vissza mellém. Hadd mondjam el neked -az én bűvészetem titkát. - - - - -XVIII. - -Magnéta ismét odavonta maga mellé Fedort s megkötötte nyakravalóját, a -mit az imént ijedezésében fölbontott, aztán a két összetett kezét a -vállára helyezé, arczát a kezére nyugtatta. - -– Az én bűvészetem titka az optikai csalódás. Ez nagy apparátussal jár -és saját ház kell hozzá, mely ahhoz van eleve berendezve. Apám gazdag -látszerész és tükörgyáros volt Amerikában. Ő készítette a legnagyobb -refraktorokat és reflektorokat; az ő találmánya ez a bűvészi mutatvány. -Van egy terem, tulajdonképen atelier, mely három kontignációt foglal el. -A földszint a gépezet, az első emeleten a szinpad, a másodikon az -égbolt; a szélessége a teremnek megfelel a magasságának. - -Fedornak az arczát csiklandozta Magnétának a fölbomlott haja; ez kellő -alkalom volt arra, hogy fejét magához szorítsa. - -– Most ide figyelj! A bűvészet gépezete áll négy óriási -tükör-üveglapból, a mik közül kettő egymás fölött jár szabadon, -horizontálisan, gép által mozgatva; a harmadik, mely tükörré van -amalgamázva, szögletbe hajlítva áll fölötte; a negyedik a szinpad -hátterét képezi. - -– Értem. - -– Ne fecsegj! Most én mondom azt. Fogd be a szádat. Mert becsukom. - -– Tedd azt. - -– A tenyeremmel! – Az alsó tükör-üveglap adja ki az északfényt, a -hajnalvilágot, a csillagos eget, az elvonuló felhőket. A felső üveglap -egyik végén van a földteke, másik végén a holdgömb; sárgás-veres -similorból készült. E kettő között fekszem én: így ni! - -S megmutatta, hogy miként fekszik, a széles kereveten. - -– Tehát érted? Én horizontális helyzetben vagyok. A haránt dülő tükör -aztán az alsó üvegen át megvilágított alakomat a szinpad tükörlapjára -vetve, ott függélyes állásban tünik föl az alakom. - -– Értem már. - -– A bajadér így van átvetve rajtam; – látod? Semmi sem köti hozzám. A -lábammal ellököm magamtól a földtekét, mint a hogy most téged -eltaszítalak s azzal alám csúszik a tükörlap. A szinpadon úgy tetszik, -hogy repülök fölfelé. A hajamba van tűzve egy csillag. Ez egy remek -gyémánt-utánzat, melyre villanysugárt irányoznak fölülről. Akarod látni? - -– Majd később. - -– Hogy bebizonyítsam, miszerint semmi vonzereje sincs rám többé a -földnek, fölszórom a hajamat a fejem fölé s úgy marad. Látod? Így, a -hogy most van. A tükörlapon nyugszik. A szinpadon azt látják, hogy -fölfelé száll. No, de ne máshová figyelj, hanem a hajamra! - -Pedig ez azt szerette volna kérdezni, hogy hát az alme-öv? – Magnéta -gondolatolvasó volt. - -– Hát hisz azt könnyen megértheted azzal a csepp észszel is, hogy az -alme-öv sem jöhet rendetlenségbe rajtam, miután az is fekten nyugszik, -hozzám tapadva, mint ez a klámisz. Aztán kezd előtünni a hold. A hálót -képezi egy kerek mélyedés a tükör üveglapján. Mikor a csillagot letépem -a fejemről, az belegurul ebbe a körbarázdába s attól kereng aztán a hold -körül, mint egy égi drabant. Erre aztán a Magnéta, a földanya sírásától -megszontyolítva, megfordul az égen, hanyattfekve a felhőn (most te vagy -a felhő) s aztán fejjel lefelé ereszkedik; az alme-öv még sem csúszhatik -le róla. Már most érted, ugy-e? - -Mindent értett. - -– Mikor a szalagos alme-övet viseli a Magnéta, olyankor egy nagy fujtató -géppel lebegtetik a szalagokat; az tünteti úgy föl, mintha a hold -vonzaná magához a selyempántlikákat. - -– De hát az az Iván herczeggel megesett előadás hogy ment végbe? Mikor -az tiszta meglepetés volt. - -– Nálunk nincsenek meglepetések. Házunk el van látva Dionis-fülekkel. -Azokat most telefonnak híják. Megbizottaim folyvást ott ülnek a -hallgatózó gép előtt. Az afféle vakmerő beugrásokra pedig teljesen be -van rendezve a szinpadunk. Majd odavezetlek és megmutatom neked a -stratagémánkat. Azt már gondolhatod, hogy az a félbolond, a ki a -szinpadi korláton átugrik. - -– A villanyos hidon? - -– Nincs ott semmiféle villanyos hid; ezt csak az impresario hiteti el a -gyöngébb szívűek távoltartására. No, hát az, a ki a szinpadra beugrik, -azzal a szándékkal, hogy majd az én szalagos övemet megkapja: ott semmit -sem kap, mint a tükörképemet, a mit az optikai csalódás egész közel visz -hozzá, hanem a helyett lezuhan oda a földszintre, a hol én valósággal -vagyok. Én ugyanabból a tükörből meglátom az ő ugrását s abban a -perczben gömbölyűre összekuporodva, a hold udvarába gurítom magamat s a -hold mögött leugrom az üveglapról. - -– Az impresario improvisal a holdba esett Magnétáról. - -– Az ilyen malapropókra nekünk el kell készülve lennünk. Mert az a -vakmerő, a ki ezt a salto-mortalet koczkáztatja, négy méternyi magasból -lebukfenczezve, kezét, lábát, nyakát törheti s abban az esetben rajtunk -ront a rendőrség, vizsgálatot tartanak s az egész bűvészi rejtélyünket -apróra kikutatják s azzal tönkre vagyunk téve. Nekünk e végett, -elővigyázatból, egy sajátszerű gépezetünk van beállítva. Az egész -proscenium mentében elvonuló nagy hombár, mely vékony Davy-lámpaféle -sodronyból s azon belül asbest-szövetből készült. Ez pedig szinültig van -töltve pehelylyel. A vakmerő, a ki beugrott, nem törheti össze magát, -hanem az megtörténhetik vele, hogy belefullad a tolltengerbe. – Ezért -kell nekem gyorsan utána ugranom s kirántanom a pehely közül a levegőre. -Az akkor se élő, se halott; nem lát, nem hall; nem tudja, mi történik -vele. De ennek a gépfurfangnak még egyéb föladata is van. Alatta egy -gázmotor van, mely abban a perczben, a mint én a csavart elfordítom, a -föllobbanó gáz erejével fölhajítja az egész hombárt a szinpad -rámázatáig. A Davy-sodronyháló és az asbest-szövet megóvja, hogy a láng -meggyujtsa a pehely-halmazt, de keresztül bocsátja az erős légnyomást, -úgy, hogy a pehelytömeg egyszerre elborítja a nézőtért, mint egy -hólavina. Ebben a zürzavarban én kiczipelem az emberemet nyalábra fogva -s odaültetem az elhagyott zártszékre; azzal magam eltünök a szinfal -mögött. A merénylő, mire magához tér, azt látja, hogy hóemberré -változott. - -Fedor kaczagott. - -– Szegény Iván herczeg! Pelyhek között volt veled, meg is ölelgetted, -még sincs megelégedve. - - - - -XIX. - -Úgy néztek egymás szemébe, mint mikor a fekete panthera összetalálkozik -a bozótban a korallkigyóval. A hüllő gyönyörű egy állat; pikkelyes bőre -fekete és vérpiros karikákkal pompázik; a fekete panthera is legszebb a -macskák között és legvakmerőbb. De a korallkigyónak méregfoga van! - -Magnéta odasimult Fedorhoz s azt kérdé tőle suttogva: - -– Akarsz-e velem odajönni a gépterembe?… Hogy meglásd szemeiddel, a mit -most előtted elbeszéltem?… A Magnétát, mikor igaz?… - -– Csakugyan el akarod venni a fejemet? - -Magnéta gondolatolvasó volt. - -Kitalálta, hogy a deli legény fél. - -Csendesen lehúzta az ujjáról azt a gyűrűt, a minek rejtett fulánkjával -meg lehet ölni egy embert s áttolta azt Fedor kis ujjára. - -Most már nincs a korallkigyónak méregfoga. - -– Akarsz a varázsműhelyembe jönni velem? - -Egy alacsony szőnyegajtó vezetett Magnéta szobájából a szinpad alatti -gépterembe. Annak minden más kijárása zárva volt, ha az előadások -szüneteltek; ablaka nem volt sehol; villanyfény világított benne. - - - - -XX. - -E naptól kezdve Magnéta nem fogadta el többé Demeter virágcsokrát. Nem -is bocsátá maga elé Alexejt, a ki azt hozta. - -Kiadta a rendeletet Iván úrnak, hogy minden látogatót utasítson el. -Senki számára sincs itthon. – Boldog volt… - -Később Demeternek a névjegyét hozta be Iván úr Magnétához. - -Nem fogadta el a látogatását. - -Másnap, harmadnap újra kisérletet tőn Demeter – sikertelenül. - -Akkor aztán levelet irt Magnétának. - -Azt mégis megszánta, fölbontotta. Ez volt benne: - -«A Jehova Istenre kérem önt, bocsásson maga elé. Üdvösség vagy -elkárhozás a kérdés. – Menny vagy pokol forog a koczkán!» - -Milyen bolond! - -A levél elébb ezekkel a szavakkal kezdődött: - -«A szentháromság Istenre kérem önt…» - -A levéliró észrevette tévedését, kitörülte a szentháromságot s Jehovát -irt helyébe. Tökéletesen meg kellett bolondulva lennie. Keresztül húzni -tintával a szentháromság nevét! - -Magnéta eltépte a levelet. - -Menny vagy pokol? - -Tudta ő már jól, hogy mi az a mennyország? - -Fedornál volt az a kis aranyozott kulcs, mely a szobája rejtakajtaját -fölnyitá, a hova a gépház csigalépcsőjén lehetett eljutni. - -Jött az várva és váratlanul. - -A napnak minden szakában eljött. - -Künn a komorna szobájában a cselédek összedugták a fejüket s azon -tanakodtak, hogy mivel él a Magnéta? Minden étel érintetlenül kerül ki -az asztaláról, talán éhséggel akarja magát elölni, szinpada bukása -fölötti bánatában. - -Magnéta kihallgatta a telefonon a beszédjüket s nagyokat nevetett rajta. - -Azt mondta a komornának: «aludni akarok», aztán bezárkózott. - -A rejtekajtóban nyikorgott a kulcs: jött a tündértárs. Hozott magával -egy kis kézitáskát, abban volt mindenféle körömfaladék; boros palaczk. -Volt lakoma és játék. Hogyan eteti a galamb a fiát? Ivott már bort is -Magnéta. Megtanulta, hogy mogyorót kell enni a borivás után, akkor az -nem árt meg. Sok mogyorót megettek. - -Oh még sok egyebet is megtanult. Ennek a bűvészetnek a titkai -kifogyhatatlanok. Az okos emberek azt nem tanulhatják meg; bolondnak -kell lenni elébb, hogy az ember rátaláljon. - -Ezekkel a titkokkal a klasszikus istenségeket is le lehetett csalogatni -az égből. - -Egy valódi igaz van a világtörténetben: az a mythologia. - -S a ki ezt egyszer fölfedezte, mind azt hiszi, hogy ő az első, a ki erre -rátalált. - -Pedig már az első emberpár is rátalált. - -Ki vezette rá? A kigyó? - -Azóta kétezer millióra fölszaporodtunk. De átkozott sok kigyónak kell -lenni már a világon. - -Mindnyájan rátalálunk egyszer a paradicsomra – s mindnyájunkat -kikergetnek egyszer belőle. – Kit később, kit hamarább. - -Bolond az, a ki ezt meg nem gondolja! - -De még nagyobb bolond, a ki meggondolja. - - - - -XXI. - -A Magnéta éhes volt már. - -A trattoriából fölhozott ebédjét fitymálta, visszaküdte. A szakács -kétségbe volt esve, nem tudta, mit kellene a tündér számára kitalálnia? - -Mit hát? Szalvonádlit, szalámit, mortadellát, meg rozskenyeret! - -Arra éhes! - -Alig várja, hogy hozzák. - -Türelmetlenül jár alá s föl a szobájában. - -Le-leveti magát a kerevetre s idegesen hentereg, mint a játszó macska. - -Milyen soká jön ma! - -Ezért meg fogják tépázni, fölpofozni és összeharapdálni – a gazembert! - -Éhezni hagyni egy istennőt! - -És szomjazni! – És… - -No de nesz közelít; a rejtekajtóban fordul a kulcs. - -Magnéta duzzogó helyzetben készül őt fogadni. Háttal fordul az ajtónak s -az ablakfüggönynyel takarja el magát. - -A míg aztán megszólítják: - -«Istennőm!» - -Ez a hang! Fölijed rá. - -Prokopin úr áll előtte. - -A lélekzete elfullad. Alig bir szót kiejteni. - -– Hogy jött ön ide be? - -– Ennek a kulcsnak a segélyével. - -S fölmutatja a baziliszkfogantyus kulcsot. - -– Hogy jutott ön ehhez a kulcshoz? kérdi Magnéta elképedve. - -– Megvettem. Épen úgy, mint a hogy megvettem ezt a tőrt, ezt a hajtűt, -meg ezt a gyűrűt. - -S egyenkint fölmutogatja Magnétának a veszedelmes gyilkos tárgyakat, a -miket ő szerelmesének elajándékozott. - -Magnéta sápadtan, kerekre nyílt szemekkel bámul a nábobra. Ezentúl egy -szót sem fog szólani. A gazdag úr felelhet neki el nem mondott -kérdésekre, miket tekintetéből kitalálni vél. - -– Hát bizony, istennőm, mindent meg lehet venni a világon, csak az ember -az árát találja el. Én ezt mind kincsek árán vettem meg; – épen úgy, -mint ezt a fényképet, mely önt, mint az istennők legszebbikét mutatja -föl olympi kecseinek egész pazar pompájában. - -… Még azt is. - -Prokopin úr azt várta, hogy Magnéta erre föl fog sikoltani, hogy dühbe -jön; convulsiókba esik. - -Meg sem mozdult. Arczát nem lobogtatta át a szégyen pírja. Fehér volt -az. – Nem. – Zöld, mint egy halotté. Csak a szeme mondta, hogy él. Alig -lélekzett. - -Prokopin úr eldugta a kabátja belső zsebébe drágán vásárolt kincseit s a -másik zsebéből kihúzott egy hajlós táblájú könyvecskét. - -– Hát, drága tündérnőm, most elmondom önnek, hogy miért jöttem ide. – Ön -elhagyta az eget; leszállt a földre, vissza nem is mehet, itt kell -maradnia. Ez nagyon jól van. – Én megengedem önnek, hogy engem -ruináljon. Átadom önnek ezt a checkes könyvet; számlálja meg, hány -millió van benne. Én nem tudom. Ez az öné. Elverheti ön tetszése -szerint, pompára, fényüzésre, őrjöngő mulatságra; tehet vele jótékony -alapítványokat, szétoszthatja szegények közt; vagy kamatoztathatja s -élhet a jövedékéből úriasszony módra; én nem kívánok egyebet, mint hogy -fogadjon el leghűségesebb rabszolgájának. - -Magnéta nem szólt, nem mozdult. - -Ismét csak Prokopin úrnak kellett egy nem tett kérdésre felelni. - -– Én ezzel nem leszek ám azért tönkre téve. Nekem vannak óriási -terjedelmű gabonatermő birtokaim; gazdag aranybányáim az Uralban, -grafitbányáim. Elpusztíthatlan vagyonom van. Aztán vannak jóbarátaim a -kormánynál. Ha elbuknám, fölfelé tudnék esni. - -Így szólt a Sátán arról a magas hegyről. Az a másik már leborult előtte, -hogy imádja. - -A Magnéta szobor maradt. - -Kis vártatva Prokopin úr ismét megszólalt, most azután megmutatta a -magas hegynek a másik oldalát; hát ott mi van? Prokopin úr tökéletesebb -ember volt, mint Sátán, mert ő a magas hegyről a Golgothát is -megmutatta. - -– Ha pedig ön visszautasítja ezt az én lovagias ajánlatomat, akkor a ma -esteli bűvészelőadáson «ez a kép» fog közlátványra megjelenni; s azzal -mindenféle ég be lesz ön előtt zárva. - -Magnéta a halált érzé szivében. - -Prokopin úr elbízta magát föltétlen hatalmában. - -– Önnek tetszésére van bízva, hogy válaszszon a kettő közül, madame. - -Erre fölrezzent a Magnéta, odalépett a villanycsengetyűhöz, megnyomta a -gombot. – Iván úr belépett; közelben volt. - -Magnéta odamutatott parancsoló kézzel a nábobra. - -– Iván úr! Ha ez a paraszt még egyszer beteszi ide a lábát, dobja ön le -a grádicson!… - -– Akár mindjárt azon kezdjem!… - - - - -XXII. - -Mikor Magnéta magára maradt, végig vágta magát arczczal a szőnyegre. -Szép, hosszú haja a fején túl omlott. - -Zokogott hosszan, keservesen. - -A bukott angyal… - -Milyen magasról esett le! A paradicsomból. A szív paradicsomából. - -Vége mindennek. - -Művészetnek, ábrándnak, boldogságnak. - -Megcsalták, elárulták, eladták… - -Mikor aztán jól kisírta magát, fölczihelődött, a haját összebogozta, -fölállt. - -Akkor aztán a két öklével fenyegetőzött az ég felé. - -Olyan volt, mint egy boszúállásra felgyürkőzött sorsnemtő. - -Odament az iróasztalhoz, kezébe vette a lúdtollat. - -Milyen gyönyör! Azt tudni, hogy ebben a csöpp tintában tartjuk annak az -életét, a kit szeretünk! - -Az a csöpp tinta az utolsó gondolatjegyig ki lett irva. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -XXIII. - -A Borodinszky-szinházban búcsú-előadás volt hirdetve. - -A belépti jegyeket csak agiotage mellett lehetett kapni fölliczitált -áron. - -A gömbölyű asztal habituéi között már előre el volt terjedve a nesze, -hogy ez az utolsó előadás valami rendkívüli sensatiós látványt fog -nyújtani, mely okot ád a szemfüles rendőrségnek is a további előadások -betiltására. Prokopin úr engedé ezt sejtetni. - -Az előadás ment a maga szokott vágásában. Az előkelő nézők már tartották -készen az Uppmann-szivart, mely a levágott fő szájában ereklyévé válni -prædestináltatott. - -Minden komédia ment rendén odáig, a hol a bohóczok a szép delnők -fényképeit vettetik a laterna magikával a felhőre. A faodúban rejtőző -Fedorra volt bízva gondoskodni e tárgyban a változatosságról. Minden -napra került valami meglepetés, valami újdonság. Tegnap Lurline -kisasszony volt a versengés pályadíja: a víz alatt lakomázó sellő. Fedor -a testvéreinek sem mondta meg előre, hogy mi lesz ma a napi renden? - -Egyszer aztán jött a meglepetés. - -A bűvlámpa szivárvány-udvarából elővillant – a Magnéta. - -Az alme-öv nélkül. - -A hogy a tengertajtékból előtámadt Aphrodite! - -Csak a Venus-öv volt a derekán. Egy két ujjnyi széles rószaszín -selyemszalag. Semmi más. - -«Ah! Ah!» hangzott minden ajkról a nézőseregben. Mintha száz csók -hangzanék egyszerre, száz kéjéhes ajknak a czuppanása. - -Ez már igazi meglepetés. - -Olympi látvány. - -Csak egy dühös ordítás hangzott a fölpezsdült luxuries -tetszés-czuppogásain keresztül. A Demeter ordítása. - -Neki is meglepetés volt ez! - -Látni a bálványozott alakot, a kit ő magáévá akart tenni, a kinek kezét -ajánlotta föl, profanálva, leleplezve szájtátó faunok és egipánok -kecskelábú csordája előtt! - -Ordított, mint egy behemóth. - -Szitkozódott – oroszul. Olyan hatalmas idioma az orosz a fenyegetőzésre! -Ököllel ütötte fejbe a másik bohóczot. Az meghunyászkodva húzta a válla -közé a fejét, mutatva, hogy ő nem tud semmiről. A lábával rugdalta a -fatörzset. - -A közönség tapsolt. - -Drasztikus jelenet volt. A szavakat nem értették, a miket a bohócz -kiabált, a festett maszk eltakart minden indulatkifejezést az arczon; -annak vigyorognia kellett; csak a tomboló toporzékolás, a dühös -hadonázás volt érthető, furcsa ellentétben a nevető arczczal. - -Ki gondolhatná azt, hogy a bohócznak is van szíve? - -Az egyik bohócz ugyan a szívét is meg hagyta vásárolni, mert hát okos -ember volt, de ez a másik bohócz igazán bolond volt, a ki valóban -szerelmes volt a tündérnőjébe, a ki azt a világ minden drága kincseért -el nem adta volna másnak, ha az övé lett volna. - -Az ifjabb Borodinszky összetett kézzel könyörgött a bátyjának, letérdelt -előtte, szívéhez szorongatta a kezét. Mind a ketten kiestek a -szerepükből. A közönség tapsolt; azt hitte, hogy most valami improvisált -parodiát producálnak: Othello és Jágó közti jelenet parodiáját. - -– Épen úgy játszik, mint Ira Aldridge. Mondá Prokopin úr a -szomszédjának, Sonnenfeger lovagnak. - -– Csakhogy annak fekete volt az arcza. - -– Nem az! Othelloban az is fehérre volt festve. - -Végre az öcsnek sikerült rábirni a bátyát, hogy folytassák a -bűvelőadást. Elkezdtek kártyázni. - -Folyott a cseh párbeszéd a kártyázók között, de közbe dörmögött -Demeternek egy-egy mérges mordulása – oroszul. Bizonyosan az üregben -elbujt Fedornak szólt oda: «tüntesd el azt a képet onnan!» - -(Nem lehetett. Ez volt az ára a Judás-csóknak: vagy az igazi tündér -viszoncsókja, vagy a Golgotha! Ezért fizetik a félmilliót.) - -A Magnétának (a tündér-szűznek!) ott kell lebegni – ilyen alakban – a -fölfaló szemek előtt. Ez a keresztrefeszítés! - -A mutatvány tovább folyt. - -A fejlevágás is végbement – minden baj nélkül. Pedig ezuttal ugyan -reszketett a keze Demeternek. - -A gépfej megtette a magáét. El lett helyezve az arany tálra, leborítva a -mesterséges kendővel. - -Demeter megtöltötte a poharát a megfúrt fatörzs veres borából s aztán a -proscenium szélére lépett, szerep szerint áldomást mondani a lebegő -tündérre. - -De mielőtt az áldomást elköszönthette volna, valami közbe jött, a mi -megzavarta az előadást. - -(A habitüéknak protekcziós kulcsuk volt a prosceniumajtóhoz, a melylyel -bejárhattak időközben.) - -Iván úr jött be a nézőtérre, s egy levelet tartva a kezében magasra, -erőszakosan keresztül törte magát a közönségen. - -«Egy levél Magnétától Demeter úrnak! Igen sürgős!» - -S fölnyujtotta a levelet a szinpadra Demeternek. - -A bohócz letette a kezéből a poharat, hogy balkezével a levelet -elfogadhassa. Jobbjában volt a pallos. - -A levél le sem volt ragasztva; nyitott borítékban hozták. - -A tartalma nem volt irás, hanem nyomtatvány. - -A világváros legolvasottabb lapjának, a «Tagblatt»-nak holnap reggeli -tárczája volt benne – kefelevonatban. - -Ez volt a czíme: - -«A Borodinszky-szinpad beszélő levágott fejének titka.» - -S abban elejétől végig érdekes részletezéssel leirva mindaz, a mit Fedor -Magnétának elmondott. Az egész mechanikus bohózat. - -A nyomtatvány alá veres plajbászszal odairva: «revanche! Magnéta!» - -Demeter kifestett arczának nem lehetett elsápadni. - -El van árulva a titok, mely bűvészetének nimbusát képezte! - -Kihirdetve az egész városnak, hogy miből áll az egész szemfényvesztés! - -A csodaemberek közönséges csepüfaló komédiások! - -Holnap olvasni fogja egy világváros… napok mulva a kerek föld minden -közönsége. - -Magnéta elől el van zárva az ég, de a Borodinszkyak előtt be van -deszkázva a világ! - -A takarókendő alatt megszólal a fő: - -«Demeter!» - -«Ahó! Itt vagy?» kiáltja Demeter. Fogcsikorgatása hallik. - -Most jön a szivarozási jelenet. - -A gazdag protektor, Prokopin úr, föláll a zsöllyéből s oda kinálja a -drága szivarját Demeternek. - -«Tessék ez az Uppman.» - -Demeter, a helyett, hogy elvette volna, odamondott a nábobnak egy szót -oroszul. - -Az valami nagy gorombaság lehetett, mert Prokopin úr ijedten ült vissza -a helyére. - -Aztán nem is gyujtott szivarra Demeter. - -Hanem odament a beszélő főhöz azzal a nyomtatványnyal a kezében. - -Levette róla a kendőt; lábával megnyomta a torokszorító gépnek a -pedálját. - -Akkor aztán odatartá az aranytálon nyugvó fej elé azt a nyomtatott -czikket. - -«Olvasd!» - -Fedornak a fejét fogvatartá a garott. - -A szemei kidülledtek. Nagyon is természetes volt. - -A fogai összeverődtek; nehéz hörgése hallatszott. - -Demeter várt, a míg Fedor elolvashatja az áruló tárczaczikket. Azzal egy -csapással leüté a fejét a pallosával. - -Aztán üstökénél fogva fölemelé magasra a levágott főt; ezuttal az igazi -főt. - -«Most beszéld már ki a titkainkat!» - - - - - - -TÉGY JÓT - -REGÉNY - - - - -ELSŐ RÉSZ. - - -I. - -Két úr találkozik össze a szőnyeggel bevont főlépcsőn. Mind a kettő -fölfelé tart. Az egyiken sealskin prémgalléros téli kabát van; a másikon -rövid, bársonygalléros felöltő: az sincs begombolva, alatta fekete -frakk, sárga szegfüvel a gomblyukában; fehér kravátli a nyakán. - -Az elébb jövő lassú járású úri ember, a ki időt enged magának, mikor -lépcsőn megy fölfelé; az utóbb jövő fiatal athleta-alak, ez hármasával -szöki át a lépcsőket, megelőzve a másik urat. - -– Szolgája Perukker úr! - -– Alászszolgája Dobokay úr! - -A daliás úr az első emeleti ajtónál megáll, melyen fényes pakfong táblán -olvasható e név: «Meritoris Zeno» s ott becsenget. Sokáig jönnek az -ajtót kinyitni. Az alatt a másik úr is megérkezik, az is ott áll meg. - -– Ah! ön is ide igyekezik? - -– Tetszett már csengetni? - -– Az inasok bizonyosan most vacsorálnak. Estély előtt a cselédséget meg -szokás étkeztetni. - -– Hát ma itt estély lesz? - -– Utolsó az évadban. Sokat igérő programmal. Hát ön nem arra jött? - -– Nem. Engem az úr hítt meg sürgetős üzleti ügyben. - -– Tehát nem is akarja az asszonyságnak bemutattatni magát? - -– Ezúttal czélomon kívül esik. - -– Kár. Igen jól mulatna. - -Ez alatt kinyitották az ajtót. Az inason látszott, hogy most kapkodta -fel a liberiáját. Két másik szolgálattevő lélek épen nagy negligéeben -iparkodott jelmezét előkeresni valami szekrényből. - -– Méltóztassék! kinálta a kurta felöltős a sealskingallérost az -elsőbbséggel. - -– Kérem, uram, kinálkozék az vissza. - -– No, no. Aetas præcedit. (A koré az elsőbbség). - -– Hány éves ön? - -– Harminczkilencz. - -– Én meg harmincznyolcz. - -– Akkor ön csókol nekem kezet s nevezhet urambátyámnak. - -Az előszobában az inas le akarta segíteni az urakról a felső -kabátjaikat. - -– Hagyja Jean, monda Dobokay úr; tele a kabátom zsebe irásokkal, a mik -velem akarnak jönni. - -– De csak nem akar ön felső kabátban tánczolni? jegyzé meg Perukker úr. - -– Dehogy. A meghívó tíz órára szól: én még visszamegyek a szinházba; a -negyedik felvonás pompás skandalumon végződik: azt élvezni akarom. Még -most csak kilencz óra. Valamit hoztam, a mi az estély programmjához -tartozik: ettől akarom a gályámat – hogy is mondják csak a hajósok? -«löschen» – kitörülni. Tizenegyre untig elég lesz teljes díszben -megjelenni. - -Ekkor aztán Perukker úrnak akarta az inas lehúzni a kabátját. - -– Csak hagyja rajtam. A salonban még nincs befűtve a kandalló, a gáz sem -ég; tudom a szokást; – most is influenzás vagyok. Nem maradok soká. - -S azzal mind a ketten magukkal vitték az utczai toilettejüket a terembe, -a hol csakugyan akkor iparkodott egy szolgálattevő honpolgár a -kandallóban alágyújtani, míg a másik a gázkandeláber fellobbantásával -mesterkedett. A salonban sötét volt még és hideg. - -A harmadik inas pedig várt a rendelkezésre a két úr háta mögött. - -Dobokay úr átadta neki a névjegyét, hogy vigye a nagyságos asszonyhoz. -Perukker úr azt kérdezte, hogy itthon van-e a nagyságos úr? Megértve, -hogy nincs itthon, azt mondá, hogy várni fog rá öt perczig: annak -okvetlenül haza kell jönni a kitűzött időre. - -Mikor aztán a három inas eltávozott a teremből, azt mondá Dobokay úr -Perukker úrnak: - -– Vallja meg Perukker úr, hogy ön is azért nem tette le a prémes -kabátját, mert tele van a zsebe érdekes iratokkal? - -Perukker úr felnézett a csillárra. - -– Ügyvéd úr hozzá szokott a titkok kiderítéséhez. - -– Bankár úr pedig a titkok megőrzéséhez. - -Ezen aztán mind a ketten nevettek egy kicsit. - -– Mondja csak Dobokay úr, három inast tartanak Meritorisék? kérdé -Perukker úr. - -– Dehogy tartanak. Csak ez a kék az ő inasuk, a ki az ajtót nyitotta -előttünk; a sárga a Vigárdyék inasa, a kit estélyeken kölcsön kérnek; a -harmadik pedig a Dobos pinczérje. Minthogy a házi szakácsné csak meleg -ételeket tud készíteni, a kocsonyákat, halakat a restaurateur -szolgáltatja s egyúttal pinczért is küld hozzá inas-livréeben. - -– Nekem úgy tetszik, mintha ezeket a nagy japáni vázákat is láttam volna -már valahol, azt hiszem, Vigárdyéknál. - -– Haneha azoknak az ikertestvérei voltak. Egyébiránt ez bevett szokás. -Inast, ezüstöt, porczellánt estélyekre kikölcsönözni. Ezt még a mágnások -is megteszik. S Meritorisék és Vigárdyék úgy szólván egy családot -képeznek. Hony soit, qui mal y pense. - -– S fényes programmja lesz a mai estélynek? - -– Sőt exorbitáns. Egy Párisból jött hegedűművész fog Sarasatet mimelni. -A nem annyira szép, mint köpczös királyi tanácsosné feledteti el velünk -Pattit. A pièce de résistance-ot pedig képezni fogja egy szellemdús -causerie, a mit a házi asszony irt s maga fog felolvasni. - -– Ah! Hát a háziasszony Schöngeist? - -– Magyarul «deliszellem». Az bizony. Fényes tehetség. Kár, hogy -romantikus hangulatú. - -– Hát a házi úr miféle instrumentumon fog remekelni? - -– Oh, az csak a börzén kottáz és nótáz. - -Dobokay úr nagyot nevetett a saját szójátékának. - -Perukker úr pedig nemcsak hogy nem nevetett rajta, sőt azt a kritikát -mondta rá, hogy: - -– Pedig aligha jobban nem tenné, ha a klavir mellett gyakorolná a -«kotiren» és «notiren» mesterségét. - -A Jean visszajött, jelentve, hogy a nagyságos asszony most fejezi be a -toilettejét s nehány percz múlva átjön az elfogadó-terembe. - -– No akkor én elhordom magam innen! monda Perukker úr; nem várom tovább -a nagyságos urat. Majd megtalálom a Steingasznernél. Jó mulatást. - -– Nem tetszik itthagyni a névjegyét a nagyságos úr számára? kérdezte az -etiquettetudó Jean. - -Perukker úr egyet gondolkozott, aztán olyan mozdulatot tett a kezével, -mint a jegyszedő az alagútnál, mikor azt mondja a kocsisnak, hogy -«tovább». - -Az inas kikisérte az előszoba-ajtóig. - -Dobokay Alasztor egyedül maradt a salonban, ideje volt magát a tükörből -megnézni. - -Bizony volt neki mit nézni magán. Ez a tökéletes athletai termet, a min -megfeszül minden öltöny: domború mellkas, erős nyak, jól modellált fej, -széles koponyával, gothikus homlokkal; a haj egész kurtára lenyirva, az -arcz simára borotválva, kivéve a fülkanyarító félholdakat, s a jól -kifent bajuszt, mely teljesen érvényre engedi juttatni a széles, húsos -szájat, a melybe szerelmes minden asszony s a melytől fél minden ember. -Csak a szemöldei képeznek némi rendetlenséget: az egyik lejebb húzódik, -mint a másik s ezzel még neveli annak a zöld szemnek szatirás -kifejezését. Ezeket a szúró szemeket, ezt a marni tudó szájat hajh de -sokszor megbámulják a törvényszék sorompói előtt, a hol az ellenfelét -(gyakran a királyi ügyészt) egész a vivisectióig megkínozza. A -boudoirokban még kegyetlenebb. Jaj annak, a kinek udvarol. S aztán -mentül jobban fáj, annál jobban esik. A kapott seb éhes. - -Alasztor miatt rágalmaztatni is dicsekedés. Alasztor által rágalmaztatni -pedig épen apotheosis. - -No de eleget beszélt már a tükör. A salon oldalszárnyajtaja szétnyilik: -belép az úrnő. - - -II. - -Meritoris Zeno neje, Camilla, alakjában, arczában egész leányos -megjelenés. Senki sem mondaná, hogy már egy tizenkét esztendőt meghaladt -leánya van. Termete azzal a karcsúsággal bír, a mit nem a vállfűző -kényszerít rá: az öltöny csak kifejezi a szép idomokat, de nem -szabályozza; a váll, a nyak, a félig födetlen kebel enged az egészre -divinálni. Az arcz kifejezése még inkább növeli a csalódást: a halvány, -de könnyen elpiruló arczszín, a finom metszésű ajkak, korallpiros -színükkel, a rózsaszín, lüktető orrczimpák, a tiszta, keskeny homlok, -melyet félig levágott hajtincsek nem takarnak, a vékony, egyenes -szemöldök, mind közös egyetértéssel vallják, hogy itt egy gyermeteg, -világtudatlan lélek lakik; segít nekik az a hosszú szempilla is, mely -félig lezártan szinte hogy árnyékot vet az arczra. – Hanem aztán mikor -ezek a szempillák magasra felnyilnak s kivillan alóluk az a két sárga -szem, mely olyan, mint a topáz, meg mint a tigris szeme, a mélyében ég -valami láng: attól egyszerre zavarba jön a rá néző, mint a ki kelepczébe -jutott; mert mikor a szem kérdez, akkor arra a szemnek kell megfelelni, -s ezt a beszédet olyan kevés ember tanulta meg. S a sárga szemekhez -kőszénfekete a haja. - -Alasztor a belépő hölgy elé siet. Az kezet nyújt neki. A kezét -megcsókolják. - -– Bocsánat, hogy kaczagányostul jövök be: a dugárúmat rejtve kellett -becsempésznem. - -Azzal a felső öltönye zsebéből kihúz egy paksamétát. - -– Elolvasta? kérdi a hölgy. - -– Kétszer is. Először az elejétől a végeig; aztán meg a végétől az -elejéig. - -A hölgynek az ajka és a keze remegett, a szempillái vertek, mikor a -kéziratot átvette. Az ő saját munkája volt az. Ez az átadó pedig egy -irgalmat nem ismerő kritikus, a ki nem professióból, hanem passióból űzi -ezt a szellemi hóhérmesterséget. - -Camilla helyet mutatott neki egy karszékben a kandalló előtt. - -– Nem teszi ön le a felöltőjét? Rá fog melegedni. - -– Nem ismerem a meghűlést. Aztán mindjárt visszamegyek a szinházba. - -– De hátha én sokáig itt tartom? - -– Inkább attól félek, hogy hamar ki fog innen flankolni; mondjuk -puritánul: kipenderíteni. - -– Olyan rossz akar lenni? - -Leültek egymással szemben a kandalló elé, kettőjük között volt egy kis -japáni asztalka. Arra tette le Camilla az irást. - -– Nos? Hát kezdje! - -– Czukorral szokta nagysád az orvosságot bevenni, vagy a nélkül? - -– Czukorral szoktam. - -– No akkor hát előre bocsátom azt, a mi édes. Nagysád teljesen birja az -irodalmi nyelvet: irálya minden kifogáson felül áll. Elbeszélésének a -meséje eredeti, ügyesen bonyolított, fordulatai meglepők, az egész -tarkázva szellemes ötletekkel, sok érzés elpazarolva benne… - -– Hisz ez mind igen kedvező… - -– Ez a czukor; most jön a brom. Hanem… - -– Hanem?… - -– Ez az egész elbeszélés, ennek a tárgya, alakjai, ethikája, mind egy -rég megbukott költői gyáriparnak színehagyott, divatvesztett, -végeladásra került maradványa. Ez abból a hamis romantika-iskolából -való, a min senki sem ir többé; de több az, hogy a mit nem is olvas -senki többé. - -Azok a sárga topáz szemek most nagyot villantak. Bátorkodott -szembeszállni a szigorú kritikussal. - -– Szeretném az indokolást. - -– Hát ha boncztani előadást akar végigélvezni, azzal is szolgálhatok. Az -ön elbeszélésének az alakjai mind olyan ideális emberek, a milyeneket a -mai világban már senki sem ismer. Az ön hősnője képviseli a női erényt. - -– Hát ez nem létezik? - -– Létezik, mint kórtünet, de nem, mint jellemalap: híják -vérszegénységnek s gyógyítják vas- és mirenylabdacsokkal; vagy legjobb -esetben hiánya a csábító alkalomnak; de bizony most már abban a régi -példabeszédben sem hiszünk, a mi a «jól őrzött várról és jól táplált -helyőrségről» beszél. - -– Ön ilyen rossz véleménynyel van a nőkről? - -– Sőt ilyen jóval. Miért volna erény, nem tenni, a mit a természet -parancsol? - -– E szerint ön a szerelemben sem hisz. - -– A szó megvan, s azt nehéz helyettesíteni: épen azért, mert százféle -variansa akad. Az legtöbbször kutyaösztön, érzéki gerjedés, máskor -suggestio, sűrű esetben conventiós megszokás: egy egész osztálynál -alkútárgy és speculatio. Mindannyiszor egészen jogosult thema egy modern -elbeszéléshez. De olyan idealis szerelmesek, a minőket ön ir le, csak a -keresztes hadak korszakában lehettek, no meg Kisfaludy Sándor hősei -idejében: «Szigligetben fogunk élni: Szerelmünkben boldogok». Ma az -úgynevezett szerelemnek reális motivumai vannak. Hát még aztán az a -nemes keblű imádó, a ki lemond! - -– Hát a férfiui lemondás? - -– Bevallása a gerinczsorvadásnak. Félelem a nevetségessé lételtől. - -– És a jótékonyság? - -– Agylágyulás symptomája. Gyakran megvesztegetési kisérlet a sors ellen. - -– De hisz önnek magának is ott áll a neve minden jótékonysági -gyűjtőíven. - -– Az nálam reklám. A legtöbb embernél ugyanez. - -– Hát ön nem hiszi, hogy vannak jó szivű emberek? - -– Jó szív? Hát mi köze a szívnek az emberi indulatok és érzelmek -szabályozásához? A szív egy monoton munkára alkotott gép, a mi absolute -nem érez semmit. Igenis van befolyása az emberi érzelmekre és -kedélyhangulatokra a májnak, az epének és más változó gerjedelmű -életműszereknek, a mik a két nemet megkülönböztetik; de főképen a -gyomornak. Az éhes és a túlterhelt gyomor csinálhat regényt, csinálhat -világtörténetet: de mit csináljon az a szegény ártatlan, izmokból, -erekből és idegszálakból összegubanczolt tömeg, a mi a mézeskalácsosok -mintáját képezi, mikor annak egy pillanatnyi ideje sincs a külső -benyomásokat felfogni s azok ellen reagálni? - -– Jól van. Tehát ne legyen a szívnek semmi köze az elhatározásainkhoz: -de az erős emberi akarat hatalmát csak nem hozza ön kétségbe? - -– Erős akarat! Hisz az meg épen nonsens. Hát akarta az ember azt, hogy -szülessen? Akarta azt, hogy fiu legyen, vagy leány? Akarta, hogy szép -legyen, vagy rút? erős vagy gyönge? Minden az átörökléstől függ. A kinek -az apja vagy nagyapja bolond volt, maga is bolond lesz. A kinek -játékszenvedélye van, a fiának is az lesz. - -– És a talentumok? - -– Azok meg épen az agy idomulásától függnek. Az már tudományosan -megállapított igazság, hogy az agyvelő idegszálainak bonyolódása okozza, -hogy az egyik emberből hegedűművész, a másikból szobrász, a harmadikból -meg financier lesz: a többi marad hétköznapi embernek, cretinnek vagy -gonosztevőnek, s ez teszi tönkre az ön egész ethikai okoskodását, a mi -költői igazságtételben, égi megtorlásban nyilatkozik. Ugyan hogy -büntetne meg egy láthatatlan hatalom valakit azért, mert a szemöldöke -fölötti agykidudorodás a gyilkossági hajlamot fejtette ki nála, a -másikat meg azért, hogy a hátsó agy erős duzzadása a nemi ösztönnek -adott túlnyomó uralmat a gerinczagy fölött. A természet szeszélyei miatt -csak nem lakolhat meg az egyén. - -– E szerint ön a túlvilágban sem hisz? - -– Kedves nagysád! olvasta ön már Flammariont? Akkor tudja, hogy – -hozzávetőleg – mi van ezen a mi világunkon túl? Az egyetlen planéta, a -melyet magunkforma állatoktól lakható földnek ismerünk, a Mars. De az -már eddig is úgy túl van tömve lakosokkal, hogy ott még a földről -átrepülőket is minden jó indulat mellett sem fogadhatják be. Csak a -mohamedánok hisznek még a paradicsomban. De azok is csak a férfiak -számára tartogatják azt. A buddhistánál van lélekvándorlás állatokba. A -többinél nincs túlvilág. A civilisált világ minden tagja fölemelkedett -már arra a tudatra, hogy itt ezen a földön kell kivenni az élvezetekből -annyit, a mennyit lehet. A socialismus nem ismer másvilágra szóló -utalványokat, a mikkel az ascetákat jól lehetett tartani. - -– És így ön nevetségesnek tartja az imádkozást is? és az áhitatos -léleknek Istenhez való ragaszkodását? Annak minden csodajelenségeit? - -– Édes nagysád! Hiszen méltóztatott iskolákat végezni. Tudja, hogy mi a -hang? Rezgéshullám, mely perczenkint 200 méternyire halad. Vegye kezébe -a plajbászt és számítson. Hiszen a mely zsolozsmát Árpád apánk -bejövetelekor a vereczkei szorosnál a táltosok elharsogtattak a nap -mezején lakozó Hadúrhoz, az a természet törvényei szerint most a -millenniumra fog oda megérkezni. - -– Ön istentagadó. - -– Nem. Én csak embertagadó vagyok. Az Isten lételét elismerem, bár -megérteni nem tudom; de az emberek lételét tagadom. Állatok vagyunk! - -– Ez nagyon vigasztalan tudat volna. - -– Nem akarom felerőtetni. Én nem vagyok buddhista missionarius, én csak -jóakaró kritikus vagyok. Önnek a művéről beszélek. Ez a válfaja a -poesisnek leélte magát. Jelenben senki sem kultiválja. Ha ön sikert akar -kivívni – igazán szép tollával – akkor választania kell – két közönség -között. Vagy irjon ön legendákat, csodatörténeteket, meséket a babonás, -histerikus, fanatikus félmívelt osztályok számára: annak is lesz -kelendősége; vagy pedig irjon esendő, önző, élvező emberekről, a -milyenek mindnyájan vagyunk és akarunk lenni. Tündérekben, szentekben -még sokan hisznek, de már becsületes emberekben, jó szivekben, szerető -lelkekben nem hisz senki. S a mi nem kriminalitás, az nem vétek. - -Camilla még nem hátrált meg. - -– Nem a munkám védelmére szólok, hanem az ön világnézete ellen. Én már -vén asszony vagyok, de én még rossz jellemű emberrel nem találkoztam a -világon, se férfiban, se nőben. - -– Vén asszony? Ugyan már micsoda banális fogás az, engem akarni -kényszeríteni bókok mondására. Ön soha sem lesz vén asszony. Ön most is -kis leány. Hanem vén irónő. Ezelőtt negyven esztendővel irhatott volna -ön szép Dorfgeschichteket német parasztokról német Hausfrauk számára. De -most már a parasztokból is kiveszett az idyll (ha ugyan volt valaha) s a -mióta a kisasszonyok nem strickolnak harisnyát, oda a sentimentalismus. - -– Hát a vallás? - -– Vallás? Ez az a kihült planéta, a minek a fénye elmult: csak az -árnyéka maradt meg. Van zelositás, van fanatizmus, más felekezet elleni -gyűlölködés, de a mi a hitelv volna, hogy «szeresd a felebarátodat», meg -az, hogy «az én országom nem e világból való», ezeket nem tartja senki. -A munkást nem lehet többé azzal biztatni, hogy majd a paradicsomban ő -lesz az első, a ki most utolsó. Itt ezen a földön követeli a maga -részét. Nincs már nagyravágyás: csak stréberség; nincs már hazaszeretet: -csak politika; nincs már remény: csak intrika; az antik ideál mind -stereotipozva kapható: eredetije a muzeumban. Dicsőség? Gomblyukban -czinkből. Egy bálvány van, a kit imád mindenki. - -– A pénz? - -– Nem az. Hanem saját maga. - -– Hisz akkor jobb volna nem élni. - -Alasztor elnevette magát. Gyönyörű fehér fogsor villogott elő a bajusza -alól. - -– Ne vegye olyan tragikusan a dolgot, nagysád. Abban a világban, a mit -ön teremt a képzeletében, mindig érdemes élni. Ön boldog, megelégült, -nemes lelkű, azért hasonlónak hiszi a többi egyedeket is. Bátran -felolvashatja ön a munkáját a mai estélyen, mindenki tapsolni fog. El -lesznek ragadtatva. Magasztalói elől nem fog hová menekülhetni. A -jelenlevő újságírók összetett keztyűkkel fogják önt kérni, hogy engedje -át nekik a vasárnapi tárczájuk számára e remekművet s tiszteletdíj -fejében egy értékes szaczúmát fognak önnek küldeni. De próbálná csak -meg, mint egy szegény hivatalnok özvegye, ugyanezzel a művével sorba -látogatni a szerkesztőségeket szerény honorárium igényével: majd -gyönyörködhetnék azokban az elmés észrevételekben, a miket a szerkesztői -mondanivalók szecskaládája szolgáltat a kéziratoknak, melyek vissza nem -adatnak. Ön énekelni is fog, egy szép chansonettet, vendégei tapsolni -fognak utána. De énekelné el csak azt, mint erre a keresetre szorult -igazi énekesnő; majd megtudná, hogy miféle strófát énekelnek folytatásul -ugyanarra a melódiára ugyanazok az uraságok. Eh! Boldog nő nem lehet -irónő. Ahoz a szenvedések iskolája kell. Nagy katasztrófák. No lássa: -most keresztet vetett magára. Irjon legendákat! Nos? Elég volt már a -gorombaságból? - -– Nem! Még én akarok önnek gorombaságokat mondani. Most rajtam a sor. - -– Ah! Ez élvezetes lesz. - -– Nem az emberiségben van a hiba, hanem önben. Ön hirhedett ügyész: hol -védő, hol vádló. Egészen bele élte magát az emberi lélek árnyoldalainak -tanulmányozásába. Valamint egy kórház főorvosa csak betegeket lát maga -körül, így a hires jogász csak vétkeseket, önzőket, csalókat, -tettetőket, hitszegőket. Ön nem ismeri az igazi világot: én ismerem azt! -Én látom a valót. - -– Ön látja a valót? Ezekkel a chryzopraz szemekkel? Hisz ön saját magát -sem ismeri! – De többet mondok: még a saját leányát sem ismeri. - -Camilla megrezzent erre a szóra. - -– A leányomat? Hát mit tudhat ön a leányom felől? Hisz az még gyermek! - -– Tudom. Tizenkét esztendős. Hanem azért mégis több életbölcsesége van, -mint önnek. - -– Honnan veszi ezt az állítást? - -– Hiszen régi barátja vagyok e háznak. Bocsánat a forgalomból kiment -szóért. Régi bejárója. Néha egy baráti ebédnél, meg az után volt -alkalmam a kis Helvilának egy-egy közbevetett mondását feljegyezni. Az -mind olyan okos szó volt; nem az enfant terrible-ek hebehurgya -belekottyanásai, hanem egy józan kritikus szellemnek a megnyilatkozása: -a ki már a dajkájától sem engedett magának hazugságokat mondatni. Ez -soha sem fut el az ember elől, hanem szembe áll s olyan vágásokat ad, -hogy elképedünk bele. Meg ne ijedjen nagysád. Egészen az anyja -lelkületét tükrözi vissza. Csakhogy a tükörkép erősebb az eredetinél. – -Urhölgyeinknél az a szokás, hogy egy szantálfa legyezőre az ismerőikkel -emlékmondásokat iratnak. A kis Helvila is abban a kitüntetésben -részesül, hogy vele is iratnak ilyen legyezői bölcseséget. Azokat aztán -nekem is megmutatják. Egy szép kisasszonynak ezt irta a legyezőjére: -«Nem az boldogít bennünket, a mink van, hanem az, a mit remélünk.» A -szép delnő tőlem kérdezte meg, hogy mit tesz ez; ő nem érti. – De honnan -vesz egy tizenkétesztendős gyermek ilyen gondolatot? - -Camilla arczán látszott a kellemes hangulat. - -– De erősebb mondás az, a mit Vigárdyné legyezőjére irt a kis leány. Azt -tetszik tudni, hogy Amanda ő nagysága teljesen az én világnézeteimet -osztja. Annyira összetalálkozunk az egész életfilozófiánkkal, annyira -rokonok a lelkeink, (ha ugyan van lelkünk), hogy nem szeretnék neki -férje lenni azért a háromemeletes sugárúti házért, a mit kelengyében -kapott. És a mellett alaposan tudós. Professzor lehetne. És azt -érezteti. És gyöngeségei nincsenek. Hát ennek ezt a mondatot irta a -legyezőjére a kis Helvila: «A tengerszemnél, mely semmi élőt nem táplál, -többet ér egy harmatcsepp, melytől egy fűszál föléled.» – De már a szép -Amanda nem kérdezte én tőlem, hogy mi ennek az értelme? Azt mondá: «No -nézd! A galambfióknak fullánkja van!» Kitalálta, hogy ki az a -tengerszem, s ki az a harmatcsepp? - -E perczben észrevette Camilla, hogy egy szőnyegajtó kissé megnyílik: ott -valaki hallgatózik. - -Bosszúságát nem tudta elrejteni. - -Alasztor megsejtette azt s sietett búcsút venni. - -– Még visszasietek a szinházba. Egészen kedvem szerint való darabot -adnak. Az emberek, mint állatok. Igazi állatmutogatás. - -– De visszajön? - -– Nem fogok sietni. A királyi tanácsosné cavatináitól engedek másokat -idvezülni. Mikorra nagysád felolvasására kerül a sorrend, akkorra jelen -leszek. - -– No azzal épen nem vigasztal meg. - -– Becsületemre – ámbár nem hiszek a becsületben – fogadom és megtartom a -fogadásomat mint egy troubadour – ámbár nem hiszek a troubadouroknak, – -hogy egy suttogó szóval sem fogom a nagysád előadását zavarni, s mikor a -vendégnyáj éljenez: keresztül fogja hallani a tetszészsivajon nagysád az -én stentoromat. - -– No csak azt ne tegye, kérem. - -Camilla kezét nyujtá: Alasztor az ajkaihoz emelte a svédkeztyűs kacsót s -aztán a sarkával előre kihátrált az ajtón, ámbár ez a neme a haladásnak -homlokegyest ellenkezik a realizmussal. - - -III. - -Camilla összehúzta a szemöldökeit; egyéb kifejezése a haragnak nem állt -rendelkezésére – ezzel a szelíd arczczal. Sietve ment a félig felnyitott -oldalajtóhoz. Közeledtére az ajtó egészen felnyilt. Haragjának tárgya -ott állt előtte. Egy kis leány. Azaz, hogy egy nagy kis leány. Volt -olyan magas, mint az anyja. Kurta gyermekruhát viselt fehér percailból, -bugygyos kerek fodorral a nyaka körül, a derekán széles kék öv volt, -nagy csattal haliotis csigahéjból; a nyakán egy sor fekete gyöngy -jetteből. - -Semmiben sem hasonlított az anyjához. Az arcza telt és halavány; a szája -nagy, mély gödrökkel a szegletein, a mik mosolygó kifejezést adnak neki; -az orra görög szabású; nagy kék szemei őszintén felnyilva; magas -homloka, felfésült szőke hajjal, mely egyetlen varkocsba fonva hosszan -ereszti alá a végén átkötött kék szalagcsokrot. De még ahoz sem -hasonlít, a mit egy okos leánynak szokás nevezni. Inkább egy kedves kis -bamba, első tekintetre. - -– Te hallgatóztál! szól szigorú tekintettel a mama. - -– Nem én. Tanulmányoztam. Mindig arra intesz, hogy az okos emberek -beszédéből tanuljak, s ez már csak okos ember, a kire rábíztad a munkád -megbirálását. - -– Ez illetlenség. - -– Ugyan ne húzd össze úgy a szemöldöködet! Sehogy sem illik az arczodhoz -a harag. Hát nem szabad énnekem akkor jönnöm az én kis mamámhoz, a mikor -akarok? - -– Jól van no. Kis baba! Hát kell indus fánk? Azért jöttél? - -– Majd ha rákerül a sor. - -– Ah! Camilla csodálkozva rázta meg a fejét, aztán úgy tett, mintha -figyelmen kívül hagyná ezt az impertinentiáját. – Megittad már a -tejedet? - -– A kis cziczámmal megosztva. Az is erős növésben van, korához képest: -félő, hogy angolkórba esik. - -– Akkor mehetsz a szobádba alunni. Tudod, hogy az orvos azt rendelte, -hogy korán le kell feküdnöd. - -– És a svéd gimnastikai gyakorlatot. - -– Azért, hogy görbe ne legyen a hátad. - -– Hiszen ha Ollendorftól meg nem görbült a hátam… - -– No hát mivel akarod az estét tölteni? Kell a contes bleus? - -– Azt szeretném már, ha el tudnám felejteni. - -– A regényeimet pedig nem szabad kilopkodnod. - -– Nem is kellenek. Szeretnék az estélyen itt lenni. - -– No arról szó sincs. - -– Hiszen mindig ott lennék melletted; aztán vigyáznék rád és -figyelmeztetnélek. - -– Te! Én rám? - -– No bizony itt volna az ideje, hogy a kis leányok gardirozzák a -mamáikat. - -– Helvila! Te kezdesz insolens lenni. - -– Hát látod, most is micsoda boutade-okat mondtál ennek a rózsabogárnak! - -– Micsoda rózsabogárnak? - -– Én úgy hivom, mert a rózsabogárnak is az a szokása, hogy a legszebb -rózsakelyheket kirágja és elbűzíti. Én a te helyedben majd mondtam volna -neki valamit. - -– Ugyan mit? - -– Hát semmi esetre sem vitatkoztam volna vele a fölött, hogy milyennek -teremtette a jó Isten a világot, hanem azt mondtam volna neki, hogy «jól -van uram: hát majd legközelebb le fogom irni önt, úgy, a hogy ön -teremtette meg magát». Akkor aztán majd ő sírt volna. - -Camilla alig birta visszafojtani a nevetés-csiklanyt. Nem volt szabad -buzdítani vele ezt a pajkos gyermeket. - -– No majd ráérsz ilyen nagy embereket sírva fakasztani négy esztendő -múlva. - -– Miért négy esztendő múlva? - -– Azért, mert még most gyermek vagy s gyermekleányt nem visznek -felnőttek társaságába. - -– Miért nem? - -– Mert még nincs hozzávaló eszük. - -– Hát szükséges az, hogy a leányoknak a társaságban eszük legyen? Hiszen -ha eszük van, nem kivánkoznak oda. - -– Azt te nem érted. A társaságban olyan tárgyakról beszélnek, a miket te -neked még nem szabad megismerned. - -– Nem volna szabad; de mégis ismerem. Tudom én azt jól, hogy a te -estélyeidet diszítő vendégraj között egy asszonyságot úgy hínak, hogy -madame Delila; egy másikat meg Betszabénak; egy harmadikat úgy hínak, -hogy madame Potifár; s a ki ennek a három illustris hölgynek a viselt -dolgairól még többet is tud feljegyezni, mint a mennyit nekünk kis -leányoknak az iskolában tanítanak a mintaképeikről, azt a te kedves -barátnédat úgy híjják, hogy «Toffi»: a mi származik az «aqua -toffana»-ból. - -– Hallod-e, megijesztesz azzal, a mit beszélsz; igazán megijesztesz. - -– No pedig hát nem akarlak megijeszteni. Te drágalátos, te kedves szép -mama. Jaj de gyönyörű ruhád van! Fordulj meg, hadd lássalak minden -oldalról! Ah be szép ez a jáczint-guirlande az uszályodon! Meg ez a -japáni szalagöv! - -– No de micsoda hizelkedés ez megint? Mért akarsz megvesztegetni? - -A kis leány a tenyereit csapdosta össze, könyörögve egész gyermekmódra: - -– Oh csak azt engedd meg, hogy akkor bejőjek, mikor az a Párisban járt -violinista játszani fog: valahányszor rágondolok, mindig utólér a -szívdobogás. Azt hiszem, hogy az egy kis isten. Az az én Orpheusom! - -– No ez épen elég ok arra, hogy távoltartsalak. - -– Hiszen csak addig vagyok bele szerelmes, a míg nem láttam. Ha látni és -hallani fogom, azt mondom: «maga majom». Nem! Nem! Csak tréfáltam. Nem a -hegedűs az én ábrándom, hanem Beethoven symphoniája. Ezért rajongok. - -– Ha rajongsz érte, magad is el tudod játszani a zongorán. - -– Üm! Magam is! Hisz a mi zenét magam csinálok, azt utálom, gyűlölöm, s -valahányszor végig játszom azt a symphoniát, térden állva kérek -bocsánatot a mester szellemétől, hogy így meggyaláztam. A zongorát is -gyűlölöm. Annál jobb szeretem, ha a fali óra muzsikál. A mi óránk az én -legkedvesebb művészem; csak két darabot tud: az Arditi csókkeringőjét, -meg a Serenadewalzert; de azokat nagy precisióval játszsza. A zongora -egy nagy lelketlen barom. A hegedűnek van egyedül lelke. - -Camilla okosan akarta a kis leányt helyes észjárásra vezetni. - -– Látod kedveském, a leányoknak onnan számítják az életkorát, hogy mikor -vitték őket először társaságba. - -– Jajh, kedves öreg mamácskám, ez egy olyan régi közmondás, hogy ezt már -a gouvernanteomtól is hallottam: tudod, attól az angol misstől, a ki -olyan szép volt; a kit azért küldtél el, mert egyszer rajta kaptad, hogy -az édes papa megcsókolta. - -Camilla az ajkába harapott. - -Szerencsére megszólalt a fali óra: tizet ütött, aztán rákezdte a -csókkeringőt. Erre a nagy leányból egyszerre kis leány lett; elkezdett -együtt trallázni a zenélő géppel és magában walzerezett jobbra-balra -keringve, a szoknyáját széthúzva a két kezével; – egyszerre megállt az -anyja előtt. - -– De hát mi az a csók? Mi van abban? Engem mindennap megcsókol az apa: -de én nem találok abban semmi jót. Hát mi benne a rossz? - -Camilla könyörgésre fogta a dolgot. - -– Kérlek! nagyon szépen kérlek, kedves leánykám: eredj a szobádba -feküdni. – Úgy szólt hozzá, mint egy esedező a zsarnokához. - -S erre a könyörgő szavára az anyjának a daczos kis leány odaomlott a -lábaihoz, átölelte a térdeit és sírva mondá: – Megyek kis anyácskám. Ne -haragudj rám… - -– No hát jer, ölelj meg. - -– Nem töröm össze a jáczintcsokrodat. - -Azzal elfutott az oldalajtón át. - -Camillának nagy szüksége volt a fali tükörhöz sietni, meggyőződni -felőle, hogy nem veresek-e a szemei? - - -IV. - -A villanycsengetyű az előszobában jelezte, hogy vendég érkezett. Az első -vendég. «De hát valakinek csak kell első vendégnek lenni.» (Ez az arany -mondás már czinkbe van öntve.) - -Annyi idő sem telik a külső ajtó meg a belső ajtó nyitása között, a -mennyit egy felső kabát levetése igényel. Érthető. Mivel hogy a vendég -úr nem frakkban jön, hanem mókusszínű paletotban. - -Nem kell őt bemutatni. Ismeri őt minden ember. Ilyen úr nincs több -Budapesten. Azt adomázzák róla, hogy egyszer a redoutebálban egy -nőmaszkot szedett fel, a kivel aztán leültek soupirozni. A hölgyecske -letette az evésnél alkalmatlan álarczot. «No hát uram, már most ön is -tegye le a hamis orrát.» – Dehogy hamis! Ez az egy igaz rajta. Ő az a -híres Kapiczány úr: az ujságiró. - -Első szava a nem illő toilette miatti védekezés. Azt már nem mondhatja, -hogy az ő zsebe is tele van irással: mert az már csunya plágium volna. – -Bocsánat, hogy nem frakkban jelentem meg; de olyan kegyetlen rheuma van -a balkaromban, hogy nem birok öltönyt váltani. - -– Annál szebb öntől, hogy mégis eljött az estélyünkre. - -– Pont tíz óra! Elsőnek érkeztem. De hát valakinek csak kell első -vendégnek lenni. - -– Ez igaz! - -(Dehogy igaz! Azért jött valamennyinél hamarább, hogy felhasználva a -házi asszony védtelen helyzetét, azt meginterwievolja.) - -– Ő nagysága Meritoris úr nincs még idehaza? - -– Még nem jött elő. - -– Bizonyosan a tattersallban van. Most folynak a nevezések, vajjon -milyen nevü lovakkal fog a Captain Blue a tavaszi Handicapban startolni? - -– A férjem kilépett már a társulatból. - -– Nagy kár! Ő volt annak az istállónak a lelke. - -(Colossalis ötlet! Egy egész istállónak a lelke!) Kapiczány úr folytatja -a vallatást. - -– Meritoris úr maga is tartott egykor idomító-istállót. - -– Igen. Mikor még tószegi birtokunkat tartottuk. Sok veszteséggel járt. - -(Ez nem kellemes visszaemlékezés! Más materiához kell kezdeni.) - -– De annál fényesebben fog beütni a málégyűrű;[2] óriási osztalékról -beszélnek. - -– Üzleti ügyekbe nem vagyok beavatva. - -– Most értesültem róla, hogy a sárad-korpaházai vicinalis vasútat is -átvette egy consortium nevezetes nyereménynyel. Nem mondta Meritoris úr? - -– Nem tudom, a férjem érdekelve van-e benne? - -– Fordítsa hasznára nagysád az értesítésemet. Nagysádat jogosan -megilleti egy gyöngy nyakszorító a szép nyereségből. - -– Nem szeretem az ékszereket. - -– No akkor Meritoris úr előnyben van. Számára útban van már a -Takova-rend. Első kútforrásból tudom. - -Újból szól a csengetyű, tárul a szárnyajtó. Ezúttal egy delnő érkezik: -egyedül. – Mindjárt okát fogja adni, hogy miért jött egyedül? - -– Nem vártam az uramra. Az a clubban conferentiázik. Előre siettem -hozzád: szétnézni, hogy jól terített-e fel az inasom? Tudom, hogy te -nagyon el vagy ilyenkor foglalva. Nem is tanulmányod a buffet. Nekem meg -az az elementumom. Csókollak kedvesem. - -Azzal a két szép hölgy olyan közel viszi egymáshoz az ajkait, hogy -csóknak is lehet számítani. - -A beköszöntő szavakból megérthettük, hogy a szép vendégnő Vigárdy -képviselő úr hitvese, Amanda. (Club, conferentia, kölcsön adott inas.) - -Igazán szépségszámba mehet. Mollet termet, erősen kivágott derékkal; -szép nyak, sokat jelentő buste; az arczot nagyon is egészségesen -temperálja némi poudre de serail; a szemei nagyok és kiülők, kár, hogy a -szőke szemöldök nem harmoniáznak velük. A dúsgazdag haj is hasonló -világos szőke, körül a homlokon építészi symmetriával alkotott hajbeli -kacskaringók. (Egy befelé fordított Medusa.) - -Kapiczány úr ebbe is bele akar kötni; de itt már megbukik. A szőke delnő -lehunyorított szempillákkal néz rajta végig: valószínüleg a paletot -miatt. – Drága nagysám. - -A legyezővel félretolják az útból. - -– Nem! Nem! semmi interwiev! Én újságiróval nem állok szóba. Engem ki ne -irjanak. Nem akarok híres lenni. - -Azzal hivatását követve, elsiet az ebédlőbe, a hol az inasok a -lakomaasztal szerkesztésével bajlódnak. - -– Ő nagysága még most nagyon haragos, rebegi Kapiczány úr, malitiosusan -hangsúlyozva a mondat közepére eső két szót. - -A társalgás megint új lökést kap két új vendég érkezése által. Az -egyikről tudjuk, hogy hegedűművész; nem azért, mintha hóna alatt hozná -az instrumentumát: az előre lett küldve; hanem arról, hogy a haja -egészen Sarasate s a gomblyukából apró érdemrend-füzér csügg alá. A -másiknak csak a hajkenőcs-illata sejteti, hogy ez a hegedűt kisérő -zongora-automat. - -– Előre siettem, mond a hegedűművész Camillának, azért, hogy elébb a -zongorát kipróbáljam, a melyen tisztelt barátom kisérni fog, nehogy -megtörténjék rajtam, a mi gyakori eset, hogy a zongora félhanggal alább -van stimmolva. Tavaly télen is megesett rajtam, a midőn Sadi Carnot -elnök előtt voltam szerencsés előadást tarthatni a Tuilleriákban. - -– Sadi Carnot előtt! a Tuilleriákban? rohan közbe Kapiczány úr, nem -engedve a művésznek megkezdett periodusát végig elmondani, No ezt nekem -kell önnek elmondania, senki másnak. - -Azzal megfogja a művész frakkján azt a keresztül fűzött arany gombot s -magával vonszolja a zongora zugába, hogy kikérdezze belőle a Tuilleriák -specialis titkait, nehogy az újon érkező vendégek is meghallják. - -A kik most érkeznek, szintén a művészi előadásra vállalkozott -alkatrészek: azok a legidegesebbek, a kik félnek az elkéséstől. Ő -nagysága királyi tanácsosné, Thurzó Emilia asszonyság, férjével, Thurzó -Attila királyi tanácsos úrral. (Nem ötvenkrajczáros név! valóságos régi -család!) Szárnyaik alatt közös büszkeségök: Elvira kisasszony. - -Emilia nagysám, mint már Alasztortól hallottuk, a köpczös categoriába -tartozó szépség, a leánya pedig tökéletes hasonmása az anyjának, arczban -és termetben. (Tizenhét éves.) - -A királyi tanácsos jól táplált alak, a kinek az a fátuma, hogy erősen -meggörbült orra van, a miért mindenki azt hiszi róla, hogy Noé apó első -szülöttének az ivadéka: pedig nem az. Becsületes tót atyafi. - -Ezeket alig helyezte el Camilla (nem igen volt még őket kinek -bemutatni), érkezett a harmadik csoport: doktor Czigelka és a családja. -A doktor nagyon alacsony termetű uracska, a kinek két harmadrésze has, -egy harmadrésze fej és láb. A felesége ellenben egy fejjel magasabb -nálánál, igen sovány és csupa könyök. Az arcza olyan, mint a macskáé: -szétálló szemek, pisze orr, kicsiny áll. A háta mögött úgy híjják, hogy -desperátus macska. - -A harmadik családtag egy reményteljes urfi, a ki se az apjához, se az -anyjához nem hasonlít: középen kétfelé választott hajú embervakarcs; -fekete, mint egy czigány és pökhendi. - -A kis doctor jellemét sejteti az a sok érdemrend, mely a frakkjának mind -a két oldalát takarja, ezüstös csillagok, négy, öt és nyolcz ágú -keresztek mindenféle színű szalagokon; a hölgy keblén ellenben egy -óriási jonquille-bouquet takarja a természet mostohaságát. - -Kapiczány úr legelébb is siet a királyi tanácsosékba belekötni. - -– Bocsánatot kérek, hogy nem frakkban jöttem; de ma reggel a -vívó-iskolában olyan vágásokat kaptam a jobb karomon, hogy most nem megy -föl rá a frakk. - -A doktorék azonban háttérbe szorítják a journalistát. Doktor úr siet -bemutatni kitünő magzatját a nagyságos uréknak. - -– Rikhárd fiam! Harmadéves jogász. Az olvasókör jegyzője. Egy genie! -Hírlapokba is ir. A zöldtollas pártnak a jelöltje. - -– Nagyon örvendek, szól kezét nyújtva a királyi tanácsos az ifjunak. - -A szülők nagyon szeretnék, ha Rikhárd urfiból és Elvira kisasszonyból -egy pár válna. Rikhárd urfi azonban sokkal practikusabb elme: ő az -apához tartja magát. - -– Szokott ön piquetezni? - -– Mindennap. - -– Tizenkét partiet? - -– De csak egy krajczárba pointjét. - -– Akár kettőbe. - -S aztán viszi papa Thurzót a játékasztalhoz. - -Kapiczány úrnak megint hézag kinálkozik a társaságban, a hová befúrhatja -magát. A doktort veszi munkába. Kivallatja, mifele érdemrendek azok a -gyomrán? s minő a provenientiájuk? A doktor úr a hazai lepidopterákról -adott ki egy díszmonographiát. A korszakalkotó könyvet megküldte minden -európai potentátnak s azok viszonzásul egy (firkászok számára alapított) -házi rendjellel jutalmazták önfeláldozó törekvéseit: ezek a csillagok és -keresztek. Kapiczány úr, mikor a képes oldalát végig tanulmányozta a -nagy tudósnak, egyet fordít rajta, hogy hátulról is szemügyre vegye. - -Fájdalom! ott semmi sincs. A tudós keservesen felsóhajt: - -– Ez az egy hiányzik még! (Tudniillik a kamaráskulcs, a mit az ember a -háta végén szokott viselni.) Hiába: nemo propheta in patria. («Senki se -jövendőmondó a hazájában.») Ez a mennyire igaz latinul, olyan nagy -hazugság magyarul. - -Ekkor aztán Kapiczány úr feljogositottnak érzi magát, hogy Elvira -nagysámnak csapja a levet, a ki pedig inkább hallgat arra, a mit Rikhárd -urfi beszél a királyi tanácsossal. - -A piquetnél folyvást beszélnek. Nem dialog ez, hanem dupla monolog: - -– «Hat lap! – Az enyim egyenes.» – «Tizennégy alsó!» – «Nix nutz! -Tizennégy király.» – «Sext von ász. – Quart alsóig. – Kilenczven. – -Stichmatch.» - -Ezalatt visszatér az étteremből Amanda asszony. - -Tele van indignatióval a tapasztalt rendetlenség fölött. Fenhangon -kiabálja, hogy a cselédek összetörték a nagy salátás tálat s a -Dobos-tortát fenekével felfordítva tették az ezüst tartályra. - -Kapiczány úr már egy malitiosus szerkesztői asteriscust készül Elvira -kisasszony fülébe súgni, a midőn az oldalba döfi a legyezőjével. - -– Vigyázzon! Most jött be a Toffi! - -Erre már nagyon kiváncsi Kapiczány úr. - -Hallotta már emlegetni Toffi asszonyt, de még nem beszélhetett vele. Az -egy előkelő hivatalnoknak, Rangosi Oszkár úrnak a felesége, a kit a -férje kisér az estélyekre. A férje hosszú szikár alak, fehéredni kezdő -fekete szakállal, a mi kurtára van nyírva, az arczkifejezése, a -fejhordozása olyan, mintha valami rossz illatot érezne. Pessimista: ha -megszólal, csupa rossz híreket közöl, s mindenkinek tud valamit mondani, -a mi nem kellemetes. Ő ugyanannak a méregnek a præcipitatuma, a minek a -felesége a sublimatuma. - -«Toffi nagysám» (igaz keresztnevén Leona) filigrán termetű, finom -tojásdad arczú japáni figurácska: szelíd tekintettel, mely ábrándosba -játszik. De ez csak hamisság. Azok a sunyi szemek folyvást a felebarátok -és barátnék hibáit keresik s mikor ezek a mosolygó cseresnye-ajkak -megnyilnak: az az aqua toffana. - -Mikor belépnek ők ketten, épen akkor foglalja le a társaság figyelmét -Amanda asszony azzal a fenhangon hirdetett kritikával, hogy milyen -ostoba az ilyen városi szakácsné: a fáczánsülthöz lencsét ad -mellékletül, holott az pörkölt káposztát követel; ezzel ehetetlenné -tette az egész fáczánt, pedig azt Vigárdy lőtte a herczegi vadászaton. - -– Jaj de ideges vagy, kedves Amanda! szól hozzá a helyet kereső -Rangosiné az első üdvözletkicserélés után. Aztán szélylyel néz ártatlan -arczczal: – Nincs még itt Alasztor? - -Azt a basilisk-szemet kell látni, a mit ez a kérdés támaszt Amanda -asszonyságnál. Egyszerre elhallgat. Ellenben sorba nézi a többi -hölgyeket: mernek-e nevetni? Nem mernek. - -– Én magam is olyan ideges vagyok ma; veszi föl az elejtett fonalat a -királyi tanácsosné. Valahányszor énekelnem kell, mindig lámpalázt érzek. -Ez különben a leghíresebb művésznőknél is így van: Pálmay Ilka soha sem -lép ki a szinpadra a kulisszák közül a nélkül, hogy előbb keresztet ne -vessen magára. Én is mindig titokban a legyezőm alatt keresztet vetek -magamra, mielőtt énekhez kezdenék. - -Toffi ezt a megjegyzést súgja Kapiczány úr fülébe: - -– Ezt a keresztvetést azért hangoztatja a királyi tanácsosné, hogy a -férjét ne tartsuk semita eredetűnek. – Ah, most lépett be Dobokay az -ajtón! Figyeljen csak, milyen jó kedve lesz rögtön Amanda asszonyságnak. - -Amanda úgy tesz, mintha nem venné észre Alasztor belépését; egyszerre -oda fordul a legközelebb álló Kapiczány úrhoz, ágról szakított -nyájassággal: - -– Ah, édes Kapiczány úr, megbocsásson, hogy az első találkozásunknál -olyan nervosus voltam, de ezek a cselédek! Magamnak kellett a buffet-t -megvizsgálnom. Pompás buffet lesz! Ajánlom önnek a fáczánsültet, a mit a -férjem lőtt a herczegi vadászaton. - -– No ugy-e milyen jó lett egyszerre a fáczán lencsével! szól a mellette -állókhoz Toffi nagysám. - -Kapiczány úr siet – hálából – igazolni toilette-hibáját a nagylelkű úrnő -előtt. (Ezalatt odaérkezik Alasztor.) - -– Bocsánatot kérek, hogy nem frakkban jöttem, hanem paletotban… (ugyan -micsoda ürügyet találjon ki harmadízben?) de… de… - -– De ezúttal a szerkesztőségi frakkot maga a szerkesztő húzta fel… -segíti ki az elakadtat Alasztor. - -Ezen aztán Kapiczány úr maga is kénytelen nevetni. - -– Önben egy ujságíró veszett el, uram! - -Az inasok e közben theát és süteményt hordanak körül, a házi asszonynak -minden vendégéhez van egy szava, a hegedűművészszel pedig egész -értekezése titokban. A rettegett baj csakugyan előállt: a zongorahangoló -csakugyan fél hanggal alább ajzotta fel a gép húrjait, mint a művész -hegedűjének a diapasonja. Ez már futni készül, de a házi nő szép -szemeiért végre ráfanyalodik, hogy ő is fél hanggal alább szállítsa a -stradivariója igényeit. És így a Beethoven-symphonia mégis csak -előadható lesz. - -Aközben mind több-több vendég érkezik, mind illustris egyéniségek, a kik -a társadalom felszinén úsznak; a társalgás kezd zajossá válni, minden -zugában a teremnek más meg más thema fölött folyik a discursus. - -Csak az a hely, a hová Toffi asszonyság letelepedett marad meg állandó -központnak. Oda vonzódik mindenki. - -A királyi tanácsosné ugyan koronkint ránt egyet a leányának a ruháján, -hogy ne furakodjék olyan nagyon Rangosiné közelébe, de az annak nem -használ. - -Elvira kisasszony minden áron észrevétetni akarja magát. Fűtől-fától -kérdezi, hogy de ugyan hol van az ő Helvila barátnője, a kivel ő együtt -járt a nevelőbe, csak egy évvel hamarább hagyta el az intézetet; miért -nincs az is itt? ő nagyon szeretne vele találkozni, szépen -elfecsegnének. – Egypár irgalmas delnő igyekezik megnyugtatni, hogy az ő -barátnője még nagyon fiatal, egész gyermek, azt még nem lehet a -társaságba hozni; míg végre Toffi nagysám fülébe jut a kérdés. Ez aztán -alaposan megfelel rá: - -– Hja, a kis Helvilát nem hozzák a társaságba, mert annak az arcza oly -veszedelmesen hasonlít Vigárdy úréhoz, hogy az egyszerre mindenkit -frappál, a ki meglátja. Azok a szemek! Az a száj! De még az a családi -fekete lencse is a jobb arczon. Ez a gyermek az igazi «vértanú». - -Elvira kisasszony erre naiv arczczal azt mondja, hogy ő azt nem érti, -hogy lehet? - -Szerencse, hogy Vigárdyné másfelé volt elfoglalva, nem hallott belőle -semmit. - -Annál jobban sziszegtek a legyező mögül a többi hölgyek. - -– Oh bizony ez semmi indicium, siet élét venni a gyanusításnak Alasztor. -A gyermekek hasonlítása ehez vagy amahoz nem érv semmi tekintetben. Az -már orvostanilag be van bizonyítva, hogy egyedül a nők idiosynkrasiája e -tekintetben a factor. Sűrű példák vannak rá, hogy a legnotoriusabb -hűtlen nők gyermekei a megcsalt férjhez hasonlítanak, mert a nő előtt, -félelmében, annak az arcza lebegett. - -A királyi tanácsosné, épen nem melodiás hangon, közberikácsol: - -– De uram! Fiatal leány előtt ilyen themáról beszélni! - -– Nagyságos asszonyom: ha a kisasszony a mai szép darabot végignézhette, -akkor már nincsenek előtte titkok: vagy még nincs fogékonysága azokat -megérteni. - -De azért a királyi tanácsosné mégis kivezeti a csoportból féltett -csemetéjét, a hol ilyen kényes thémákról beszélnek. - -Toffi nagysám halkan mormogja a legközelebbi szomszédjához: - -– Tavaly télen megszökött a kis ártatlan a zongoramesterével, de -visszahozták. - -Miután az ártatlanság eltávozott, az ottmaradtak szabadon értekezhetnek -a felvetett tárgyról. - -– Hiszen nem titok, magyarázza Toffi nagysám, hogy leány korában Vigárdy -udvarolt Camillának, jegyben is járt vele. Ellenben Amandát Meritoris -jegyezte el magának. Meritoris akkoriban egészen a sportvilágban élt: -örökösen a turf és a gentry-club volt az otthona. A gavallér barátok -egyre csipdesték, hogy mi az ára a tollnak? Amandának az atyja ugyanis -tollkereskedésből gazdagodott meg. Utóljára megunta, hogy a jegyesét -tollszedő leányának csúfolták s felbontotta a viszonyt. Ugyanakkor -Vigárdy és Camilla között valami kis összezördülés támadt: megharagudtak -egymásra. Meritoris kapott az alkalmon: hirtelen megkérte Camilla kezét. -Camilla daczból hozzá ment. Ekkor aztán Vigárdy revancheból az elhagyott -Amandának ajánlá fel jegygyűrűjét, a mit az megint boszúból elfogadott. -– Igy aztán Meritoris és Vigárdy kölcsönösen cserében és boszúból -elvették egymásnak a menyasszonyát. És attól fogva azután igen jó -barátok és barátnék maradtak, – négyesben. S úgy szólván egy családot -képeznek. - -– Ez alapos felvilágosítás volt! monda rá Alasztor. - -– No hát nem úgy van? monda Toffi nagysám. Ezt ön legjobban tudhatja, a -ki mind a kettőnél házi barát. - -Aratás ez Kapiczány úrnak! - -Még többet is szeretne ebből a materiából. - -– Kérem «Toffi» nagysám… - -Alasztor hirtelen betapasztja a száját tenyerével: - -– Szerencsétlen Claquehutes! Ez nem keresztneve őnagyságának. - -Rangosiné asszonyság pikáns mosolylyal sipegi: - -– Csak mondja ön úgy! Én a predikátumomra is hallgatok. - -Szerencsére jön a sárga inas a theástálczával: kiki választ magának egy -findzsát. - -– De hogy lehetsz olyan balogsüti? feddőzik Alasztor. (Négyszem közt -tegezik egymást, csak mások előtt becsülik meg.) - -– Mikor úgy fáj a fogam, menti magát Kapiczány. - -– Ha fáj, plombáltasd. - -– Csak tudnék egy ügyes fogorvost. - -– Kérdezd meg a királyi tanácsosnétól, hogy ki az övé? - -– Igazán megkérdezzem? - -– Aztán majd kapsz tőle egy pofont. - -– S attól meggyógyul a fogam? - -– Legalább én még nem hallottam, hogy valaki, a kit pofon ütöttek, arról -panaszkodott volna, hogy a foga fáj. - -– Toffi nagysám sem ütött pofon, látod. - -– Oh azért, hogy a nyelvére példálóznak, nem haragszik meg a szép hölgy: -a fogaiért igen. - -– Igazán olyan rossz nyelve volna Rangosinénak? - -– Kilencz ujságíró mérge van benne condensálva. - -– Fel kellene szólítani, hogy irjon a lapunknak tárczákat. - -– Ugyan tedd meg! - -E közben a hegedűművész összestimmelte a száraz fáját a nagy hangőrlő -géppel s nyilvánossá tette azon óhajtását, hogy már lehetne kezdeni a -concertet. - -– Még várnunk kell, csitítja a művészt Alasztor; a házi úr még nem -érkezett haza: ügyei vannak. Aztán meg Vigárdy sincs itt. - -Amanda meghallja ezt a szót s siet beavatkozni. - -– Oh az én uramra nem kell várni. Az most a clubban van, conferentián. S -azok a pártconferentiák rendesen éjfélig tartanak. - -– Éjfélig? kérdezik egyszerre hárman is, s mindannyinak az arczából kirí -a csufondáros részvét a hiszékeny lélek iránt. - -Amanda megreparálja magát: ő nem olyan együgyű. - -– Azt hiszem én is, hogy ez a pártconferentia csak aféle köpönyeg a -mulhatatlan tarokkparti elrejtésére. - -– Oh Amanda nagysám, szól Alasztor gonosz mosolygással, a felől legyen -egészen nyugodt. Ha a tarokkpartit palástolgatják a conferentia -köpönyegével, az még nem baj. Hanem a mikor már azt vallja be az -«éjféleken és éjfélek után» hazajáró férj, hogy tarokkozott: «Lehetetlen -volt felkelnem, tele volt a tábla bukott kettősökkel: nyerésben voltam, -elszedtem tőlük tíz–tizenöt–húsz kemény forintot. Itt van muczuskám. Ezt -neked hoztam haza. Szaporítsd vele a konyhapénzt. Muczuskám! Bubiskám!» -akkor már baj van! - -– Uram! Ez árulás! Méregkeverés! kiált közbe a rendjeles doktor, -lábhegyére ágaskodva. Ön a feleségeinket mind ellenünk suggerálja. Ön -puskaport halmoz alánk. - -Alasztor még meg is paprikázza a mérget: - -– És aztán az üdvözlő hitvesi ölelés közben a muczuskám el nem tudja -képzelni, hogy vajjon essbuquet-t pipáznak-e azok a tarokk-kompanisták, -a mitől a schatzikám kabátja illatos? - -– Ah ez már perfidia! förmed fel valamennyi férfi vendég. - -Ez alatt a királyi tanácsos is végezte a tizenkét piquet-partit s a -társaság közé nyomult. - -– No doktor úr! monda a rendjelek kirakatának, mondhatom, hogy önnek a -fia valóságos genie! Ez a talentum! Én tőlem tizenkét parti piquetben -elnyert huszonhárom forintot. - -– Ah! Ah! hangzik az általános csodálkozás magasztaló elszörnyedése. - -A feldicsért ifjut meggratulálják. - -– No legalább a héten nem kérsz tőlem drágasági pótlékot, szól a doktor -az ifju geniehez. - -– Ennek már van helye, szól az ifju, büszkén zsebébe sülyesztve az -elnyert prédát. Egy szegény özvegynél, a ki öt neveletlen árvát táplál. - -– Az valami rettenetes, hogy mennyi jótékonyságot gyakorol az én fiam – -az én rovásomra. - -A királyi tanácsosné, a ki eddig Toffi nagysám férjével cserélt ki -kölcsönös emberszólásokat, meghallván, hogy a férjem uram bocsátott -közre valami sensatiós dolgot, a mi őt egy csoport központjává avatja, -maga is oda siet, megtudni, hogy mi az? - -– Mi nagy dolog történt? kérdi Alasztortól. - -– Igazán nagy dolog. A kis jurista elnyert a consiliarius úrtól piqueten -huszonhárom forintot. - -– No ez igazán rendkívüli dolog, mondja erre Emilia nagysám. Az én -férjem hirhedett kártyajátékos és rendkívüli szerencséje van. Minden -este nyereséggel jön haza a casinóból, s azt mindig nekem adja: «Nézd, -muczuskám, nyertem tíz–tizenöt–húsz forintot, tedd a konyhapénzhez.» - -Valamennyi vendég elkezd hahotával nevetni, kivéve azokat, kik az -előzményeket nem ismerik. Ilyen a királyi tanácsos is. Annak tetszik ez -a nagy siker. - -– Ilyen geniális asszony az én feleségem. Akármit mond, az egész -társaságot egyszerre felderíti vele. - -– Már az igaz, erősíti Emilia nagysám. Nekem különös adományom van. Én -valamikor szinésznőnek készültem. Akkor is valahányszor valamit -szavaltam, az egész társaság roppantul kaczagott rajta. - -– Drámai szinésznőnek készült nagysád? kérdezi Alasztor. - -– Hát persze. - -Most már csak hátrafordulva kunczog mindenki. - -Toffi nagysám összecsapja a legyezőjét. - -– No már Dobokay úr, a hol ön felüti a vásáros bódéját, ott én -összepakolom a ládáimat. - -– Nagy elismerés – illetékes részről. - -A vendégcsoport nyüzsög: «lássuk már a medvét!» - -(Elmondjuk a gyöngébbek kedveért a régi anecdotont: «lássuk már a -medvét?» – Nem mondjuk el. – Nincsenek már gyöngébbek.) - -Jean, a kék inas, félajtót nyitva, bekúszik s odasúg a házi -asszonyságnak: - -– Itt van a Flórián. - -Alasztor meghallja félfüllel. «Ahán! Itt van már a Flórián?» - -Kapiczány úr szeretné megtudni tőle, hogy ki az a nagy notabilitás? - -– Az a Flórián – az egy nevezetes ember, magyarázza Alasztor. -Feuerbursch a Steingasner-kávéházban. Mikor a Flórián este tizenegy és -tizenkét óra között becsenget s azt mondja, hogy levelet hozott, az azt -jelenti, hogy Meritoris úrnak olyan fontos teendője akadt, a mely őt -megakadályozza a hazajövetelben: csak reggel fog hazavetődni. Ez már -bevett szokás. - -Camilla nem is talál benne semmi megütközésre méltót. - -– Levelet hozott az uramtól? kérdi az inashoz fordulva. - -– Igenis. - -– No hát adja át. - -– Azt mondja, hogy utasítása van a nagyságos úrtól, hogy a levelét a -nagyságos asszonynak saját kezéhez adja át. - -– No hát akkor jőjjön be a levéllel. - -– Igenis – de a Flórián nagy negligében van: a kék kötény előtte, aztán -ingujjban. - -– No de én csak nem mehetek ki hozzá, hogy a levelet átvegyem, az -előszobába. - -– Azt gondoltam ki, hogy feladom rá a hosszú gombos libériámat, úgy -bejöhet. - -– Tegye azt. - -S ez utasítás nyomán nemsokára bejött a Flórián, hosszú, bokáig érő -gombos kabátban s ezüst tálczán nyujtá át a levelet az úrhölgynek - -Camilla elvette a tálczáról a levelet s az öve mellé dugta. Nem volt -kiváncsi a tartalmára. A megszokott kimentés: «Nem jöhetek; mulhatatlan -sürgős üzleti ügyek. Ne várjatok rám.» - -A háziasszony azonnal siet a hegedűművészt felkérni művészi tehetségének -ragyogtatására, nem várnak tovább senkire. A zongora-automat leül a gép -mellé, a hegedűművész megpengeti az instrumentumát, a vendégek egymásnak -«csitt»-et intenek, mindenki rendbeszedi magát, a theás csészéket -lerakják, az andante kezdődik. - -Camilla ezalatt időt nyer a levelet felbontani és mások által figyelmen -kívül hagyva, elolvasni. - - -V. - -A symphonia elkezdődött: egy mukkanás, egy csoszszanás, egy széktolás -nem hangzott; Alasztor még a zenélő óra ingáját is megállította, jól -ismerve a hegedűművésznek az ideges fogékonyságát, a mit még az is -ingerel, ha a pianissimo flageolet hangjai közé az óra tiktakja -közbeketyeg. – S egyszer csak a legáhitatosabban hallgatott andantét egy -halálos sikoltás hasítja ketté. – A házi asszony elájult… - -Ott feküdt a balzacon, fejét hátraszegve: az arcza holthalavány, ajkai -szederjesek, szemei bezárva; egyik kezével görcsösen belemarkol a -keblére tűzött jáczint csokorba, másik kezével a felnyitott levelet -szorítja a kerevethez. - -Egyszerre nagy zűrzavar keveredett; a művész mérgesen dobta a hegedűjét -a tokjába s búcsúzatlan eltávozott; a hölgyek ijedten néztek az -elájultra: egynek sem volt bátorsága, vagy hirtelen nem jutott eszébe, -segítségére sietni. Ott lett volna a sokérdemrendű doktor, de az csak -olyan doktor, a ki lepkéket anatomiáz, nem gyógyít, azonfelül is a saját -feleségével volt elfoglalva, a ki az ijedségtől sírógörcsöt kapott a -királyi tanácsosné előre hátra taszigálta az embereket, a leányát -keresve: «Hol van Elvira? hol a báli sortiem? Hol a boád? Menjünk innen, -itt botrány lesz! Jaj, hogy berekedtem egyszerre!» - -Minden ember csak magára gondolt, meg a hozzátartozóira – akárcsak egy -léket kapott hajón. - -Csak Alasztornak volt «szive» segítségül menni az elalélt nőnek, de -férfi létére az sem tehetett többet, mint hogy az ájult nőnek a fejét, -mely a balzac karján hátra volt szegve, a himzett vánkosra igazította s -aztán széjjelnézett segélykereső tekintettel, míg szemeivel megtalálta -lelkének hasonmását, Amandát. (Ha ugyan van lelke?) - -Amanda mindjárt bebizonyítá, hogy «nincs». - -Ő is odalépett az elájulthoz, de nem azért, hogy azt életre hozni -segítsen, hanem hogy azt a levelet kivegye a kezéből, a mely az ájulást -okozhatta. Jogot vett hozzá, hogy azt elolvassa. Hiszen kebelbarátnék -voltak. - -S a mint elolvasta, az arcza lángveres lett a dühtől, még a rizsporon is -keresztül pipacslott a harag szine, a szemei még jobban kidültek. - -– Ah! Ah! Förtelem! Gyalázat! Micsoda gazság! - -Alasztor meg akarta akadályozni abban, hogy a levelet fenhangon -elolvassa az egész társaság előtt, de csak akkor tudta azt a kezéből -kikapni, mikor már Amanda belekezdett: «Szerencsétlen nőm! Tudd meg, -hogy el vagyok veszve…» - -De azt már nem gátolhatta meg, hogy a mit a levélből megértett Amanda, -azt rikácsoló hangon ki ne trombitálja. - -– Azt irja a gazember, hogy váltókat hamisított az én férjem nevére. -Harminczötezer forintig. Perukker követeli a fizetést. S ő maga szökik -Amerikába! Ha utólérik, főbe lövi magát! - -– Az égre, asszonyom! súgja oda Alasztor. - -(«Égre?» Hát már elfeledte, hogy az húsz millió mértföldre van?) - -– Eh! Én nem ismerek most sem eget, sem földet. Képes vagyok embert ölni -dühömben! Harminczötezer forintot Vigárdy nevére hamisitani! Hát nem -tudott más ember nevére hamisítani? Egy zsidó nevére? A legjobb -barátjáéra kellett hamisítania? - -– Hiszen ha hamisak az aláirások, Vigárdy nem károsodik miattuk, nem -kénytelen fizetni, csillapítá a szép fúriát Alasztor. - -– Nem is tanácsolnám neki! Egy fillért sem! «Ezek» miatt! De a gyalázat -mégis megvan. Jó barátok voltak. Együtt trafikáltak. Mégis meg lesz -hurczolva a neve. Esküt kell neki letenni a törvényszék előtt. Még majd -hamis esküvel fogják vádolni! Megteszik a prókátorok! Kiadják a váltókat -szakértőknek, agnoskálják az aláirásokat. Juj! micsoda gyalázat! A biró, -a közvádló keresztkérdésekbe fogják. Valamennyi ujság tele lesz a -vallatásával! Bele jön a képe a Volksblattba! Egy országos képviselő! -Elveszti a mandátumát! - -– Talán mégis legelső dolog volna ezt a szerencsétlen barátnőnket életre -hozni, szólt kérlelő hangon Alasztor. - -– Önnek lehet barátnője, nekem nem az. Nincs az elájulva, csak tetteti -magát. Ismerem én az ilyen tempókat. Ez a legkényelmesebb pose az ilyen -catastrophánál. Csak tessék magára hagyni, majd fölébred az magától, ha -senki sem lesz mellette. Ő az oka ennek a ruinának! Az ő bolond -fényüzése. Tetszett neki, hogy az ő jour fixeiről irnak az ujságok. -«Ünnepelt szépségünk. Társadalom csillaga!» Itt van! «Opulens buffet! -Franczia pezsgő! Fényes bankettek»: olyan embereknél, a kik hamis -váltóval szerzik a pénzt, mások megkárosítására! «Minő izlés! Mennyi -chique! Micsoda dekorativ érzés!» – Tessék! Ez lett a vége! - -(– Jaj de szeretem, hogy nem ettem abból a fáczánsültből, dörmögi Thurzó -Attila úr a felesége fülébe, felsegítve a vállára a hermelines sortie de -bált.) - -(– Csak legalább ittam volna abból a pezsgőből, a mit kiátkoznak a -gyomromból! szól, ellenlábas véleményét nyilvánítva, Kapiczány úr.) - -Alasztor a balzac támlányához támaszkodva nézi azt a dühöngő szép -asszonyt. - -Ez az igazi ősember-nőstény! Crèpe de Chineben és brüsseli csipkében. Az -eredeti Éva-anyánk, a ki nemcsak az almáját a fának kóstoltatta meg Ádám -apóval, hanem a hajtását is. – Ez a tökéletes asszonyi-állat! Mikor -csipkekendőjével megtörli az izzadt arczát, még a puder is lejön róla: -egészen igaz, kívül és belül. Nem fest magának se hamis szemöldököt, se -hamis erényt. - -A szerencsétlenség szinhelye perczek alatt kiürült. Mintha azt -kiáltották volna a közönség közé, hogy «ég a szinház». - -Csak az inasok téblábtak alá s fel, a kik a távozó vendégek elcserélt -kalapjait keresték. - -Vigárdyné észrevette közöttük a sárga libériást. - -– Georges!» – És aztán még egy párszor: – Georges! S hogy annak nem -akart sikere lenni, végre: – «Gyurka! Nem hallod, hogy kiabálok? - -– Kérem alássan, a vendég uraknak… - -– Neked most nem parancsol senki, csak én! Gyorsan szedd össze a saját -ezüstünket és porczellánunkat s szállítsd haza, különben lefoglalják a -hitelezők s aztán majd járhatsz a törvényszékre vallatóra. – A japáni -vázákért is visszajőjj. A bérkocsist értesítsd, hogy nem kell neki -éjfélután két órára visszajönni, a lábpokróczot elhozd tőle. – Ezek a -bitangok saját fogatot tartottak, maguk kucsiroztak, míg nekem elég jó -volt a számozatlan bérkocsi. Pedig nekem lett volna módom benne. S az én -apám nem lopta, nem csalta a vagyonát: becsületes úton kereste. Hanem -azért engem csúfoltak «tollszedő leányának». - -Ezen aztán sirva fakadt. Azért még sirva is zsémbelt; hanem azt már nem -lehetett lestenografálni. - -Nem volt már ott más, csak Dobokay. - -Alasztor figyelmezteté a haragos hölgyet, hogy kár volt azt a bérkocsit -visszarendelni: már most hogy megy haza? Ilyen éjféli órában! - -– Gyalog. Ön fog hazáig kísérni. - -(Tehát még ezt az egy embert is, a ki ott maradt a szerencsétlenség -szinhelyén, elviszi onnan magával.) - -– Hát hiszen a tolvajok és az aszfaltbetyárok ellen csak megvédelmezem -önt magam is, de a meghülés ellen nem. Hogy megy hazáig ezekben az -atlaszczipőkben? - -– Ejh! Most egy olyan pokol forr bennem, hogy nem érzem, mi a hideg. -Nyujtsa ön a karját! - -(Pedig azt is megvárhatta volna, a míg a férje megérkezik. A -conferentiának csak vége lesz már egyszer.) - -Rosszul tette, hogy nem várta meg. - -Hiszen bizonyos, hogy Vigárdy a clubból egyenesen ide fog jönni. - -Az még nem tud semmit. - - -VI. - -Az elájult asszony pedig csak nem éledt fel magától. Pedig már egy -vendég sem volt a teremben, a kinek a kedvéért tettesse az ájultságot. - -A cselédek lótottak-futottak előre-hátra, de azoknak egyéb dolguk volt, -mint a balzacon heverő alakkal vesződni. A sárga inas meg a csemegész -pinczérje igyekezett kiválogatni a kikölcsönzött tálakat, -porczellánokat, ezüstneműket a csődtömeg közül, a mi nem ment vitatkozás -nélkül. - -A tálak és tálczák azonban még rakva vannak mindenféle ételekkel, a -mikhez senki sem nyúlt még. Ott van a rénusi lazacz. Ott van az elitélt -és rehabilitált fáczán. Az egyiket a pinczér, a másikat a Georges -reklamálja. A szobaleány a közben megtömi a zsebeit a -Kugler-bonbonokkal, a mikért megint a czukrászlegény emel óvást: «Ez -mind nincs kifizetve még!» - -– Ugyan mit parlamenteznek az urak? igazítja el a vitát a Jean. Nem -vagyunk mi képviselők, hogy hajbakapjunk. Mit allegálunk, hogy melyik -kié? Ez úgy is mind az ördögé már. Csináljunk consortiumot. Vigyünk le -mindent a kocsisnéhoz s csapjunk ott magunknak egy murit. Úgy is mind a -filiszteusoké lesz ez már! Csupa corruptio ez már! Holnap mindent -lepecsételnek! - -Az indítvány egyhangú pártolásra talált. Ez az igazság. - -– Úgy is benn van egy hónapi bérem, nyelvelt a szobaleány. Soha sem -látom én azt, tudom. Legalább leeszem Dobos-tortában. - -S aztán elkezdte danolni éles hamis hangon: «Három forint a bérem. -Mindig szidnak, ha kérem…» végig valamennyi szobán és folyosón. - -A másik három cseléd röhögött hozzá nagyokat. - -Azzal siettek az egész lakomát lehordani a kocsisné szobájába. A pezsgős -palaczkokat sem felejtették ott. Hanem a szamovárt nem bolygatták. Forró -vizet inni uraknak való. A távozó cselédek csapkodták az ajtókat maguk -után, hogy csak úgy rengett bele a ház. - -Az elájult asszony pedig ott hevert mozdulatlanul, halaványan. Csak a -szemei nyíltak fel. De az nem az ébredés volt; hanem egy halottnak a -merev nézése, a kinek elmulasztották a szemeit lezárni. - -Elcsendesűlt minden. Még az óra sem ketyegett. Meg volt állítva a -hegedű-productio kedvéért. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A kis leány felébredt előálmából. Hálószobájának a fala a lépcső felé -volt: azon keresztül hallhatá a vendégek szaladáshoz hasonló exodusát. -Meglepte, hogy ezzel semmi hintógördülés nem volt kapcsolatban. A -kocsiját mindenki későbbre rendelte. - -Azután következett a cselédek lótás-futása az ajtaja előtt; a vihánczoló -röhögés, a szobaleány csufondáros danolása, majd a kiméletlen -ajtócsapkodás. Azután jött a mélységes nagy csend, mely olyan, mintha -tele volna zúgással. - -Vége volna már az estélynek? - -Olyan soká aludt volna? - -Várt az ajtónyitásra. Az estély végeztével a mama, mielőtt maga -lefeküdnék, bejön a kis leánya szobájába, megcsókolni az alvót s a -vánkosa alá dugni egy fényképes bonbonnièret, a mi megmaradt a -lakomából. - -Miért nem jön már? - -Éji asztalkáján volt egy kis ütőóra, mely egy rugó nyomására jelentette -az időt. - -Tizenkettőt ütött. Kisértetek órája! - -A kis leány fejére rántotta a takaróját. Bölcs volt, de a mellett -babonás. Az embereket meg tudta kritizálni, de a kisértetekkel nem mert -kikötni. - -A szív, az a buta izomtömeg, fél! - -Hanem az agyvelőnek van akarata. - -S lassankint az akarat erőt vesz a félelmen. - -Meg akarja tudni, hogy mi történt a szalonban. - -Leküzdi a félelmet az éjféli rémek s az engedelmességet az anyai tilalom -iránt. Felöltözik, meggyujtja a gyertyáját s reszketve kinyitja az -ajtaját. - -Egy sötét garderobeon keresztül kell menni a salon oldalajtajáig. Itt -hallgatózott ő nem rég. Tanulmányozta az okos beszédeket. Félve nyitott -be rajta. - -Az ajtónyitásnál majd elfujta valami leskelődő szellet a gyertyáját. - -Arra pedig nagy szükség volt ott, mert a terem egészen sötét volt. A -cselédek a gázt lecsavarták, a gyertyákat elfújták. Csak a kandallóban -hamvadozó parázs vetett valami izzó derengést a közel levő tárgyakra. - -Senki sincs itt. - -A kandalló előtt áll a balzac. Annak a magas támlánya eltakarja a rajta -fekvő alakot. Azt nem veszi észre. - -A zongorán van egy karos gyertyatartó, annak a gyertyáit meggyujtja s a -nagyobb világosságnál bátrabban tekint széjjel. - -Nini! A balzacról a szép selyem uszály omlik alá, azokkal a jáczint -guirlandokkal. Itt vetette volna le a ruháját a szép mama? - -Odalép lábhegyen s a mint odaér, nagyot sikolt. - -Az anyját látja ott heverni élettelen. - -Először azt hiszi, hogy meghalt, s sírni akar. - -Az a gyáva szív! Az sem tud egyebet, mint a könymirigyeket működésbe -hozni - -Nem tudja kitalálni, hogy mi az, a mit most lát? - -Az ő anyja, a ház úrnője itt hever, teljes báli toiletteben és senki -sincs kivüle a teremben… Mi ez? - -Azt hiszi, hogy ez egy lidérczhozta álom. - -A fekvő alaknak a lábainál azonban meglát egy felnyitott levelet. Azt -felveszi és elolvassa. - -Arra aztán egyszerre eszéhez tér. Mindent tud. - -Most már érti az egész helyzetet. - -Most már nem kis leány, a ki fél. - -Eszébe jut, a mit a Pallas lexikonából olvasott az ájulásról. – Ez az. – -A szemek halálmeredése, a lassú pihegés, az arcz halottszíne. Aztán a -segélyhozás ilyen esetben: a ruhaderék kibontása. Hideg víznek az arczba -fecskendezése. A tenyereibe pipereeczetet tölt s azt szagoltatja az -elájulttal. – Ez használ. – A karok megmozdulnak, a száj megnyílik és -nagyot ásít. A félholt föléled. - -Az első érzése az, hogy a keble nyitva van, s azt siet a két tenyerével -betakarni. - -Aztán észreveszi, hogy csak a leánya van ott s nagyot bámul rá: mintha -nem jutna hirtelen eszébe, hogy ki ez itten? - -Helvila felöleli az anyját fektéből. - -– Nem mégy a hálószobádba, mamám? - -– Hiszen nem birom a lábam. - -– Majd én beviszlek. - -S azzal felkapja az ölébe az anyját s viszi, mint egy dajka a gyermeket, -az ajtó felé: megfordítva a természetadta szerepeket. A kis leány erős. -Még is jó az a svéd gymnastika! - -– Tégy le. Tudok már menni, suttogja az anya. A zsibbadás elmúlt. - -– Ne segítsek levetkőznöd? - -– Maradj! Maradj! – Tégy fát a kandallóra. Fázom. Visszajövök. - -S azzal bement az öltözőjébe. - -Visszajön? De hát minek jön vissza? - -A kis leány letérdelt a kandalló elé s megrakta hasábokkal a -parázshalmazt. Nehezen akartak meggyulladni. Szétnézett valami papir -után, a mivel alágyujtson. Megakadt a tekintete azon a levélen. - -Valami homályos ösztön úgy nógatta, hogy ez az a papirrongy, a mi -legméltóbb arra, hogy hamuvá legyen; hanem aztán újból meg újból végig -olvasva a tartalmát: az okos ész azt diktálta neki, hogy ez nem elégetni -való, mert ebben nevek és adatok vannak, a mik másokat is érdekelnek. - -Észre sem vette, hogy az anyja visszajött a hálószobájából. - -Camilla nem öltözött pongyolába, csak a felkapcsolt ruhaderék fölé -kerített a vállára egy báli-kilépőkét. A hattyútollas atlasz lebernyeg a -meztelen karjait is takarta. - -Olyan nesztelenül jött be, hogy rajtakapta Helvilát a levélolvasáson. - -– Olvastad? kérdezé a leánytól. - -Helvila ijedten nyujtá a levelet az anyjának, a ki azt szépen összehajtá -s eldugta a keblébe. - -A leányka félve nézett fel az anyjára, a mint ott térdelt: ha nem -csinál-e haragos arczot? - -Dehogy csinált: mosolygott. Hanem az még elijesztőbb volt. - -Olyan volt ez a mosoly, mint mikor egy szép, ünnepelt hölgyet egy -imádója egy rosz hírű házban talál. - -Nem! Nem! Olyan mosoly volt ez, mint mikor egy vádlottak padjára kerűlt -szép nő ellen a közvádló olyan bizonyítékokat hoz fel, a mikkel az -menthetlenűl meg van fogva s érzi a ránéző szemek égetését az arczán. -Mit tehet mást, mint hogy mosolyog. - -Nem! Nem! Nem is ilyen volt. Hanem olyan volt ez a mosolygás, mint mikor -valaki az öngyilkosság eszméjét neveli nagyra a lelkében s azt -takargatja az arcza lárvájával. - -Ez a pergamenkemény mosoly nem is hagyta el az arczát mind végig, a míg -ketten együtt voltak a leányával. - -– Gyujts a szamovár alá, theázzunk, monda Helvilának. - -A leány tette, a mi mondva volt. - -Camilla az öve mellé dugott kis női órát előhúzta és belenézett. -Észrevette, hogy a fali óra megállt s félórával kevesebbet mutat az -időnél. - -Odament, elindította a perczingát s helyére igazította a mutatót. - -A zenemű, a tizenkét óra elütése után, ismét elkintornázta a maga Arditi -csók-keringőjét. - -Helvila nézte a szamovár alatt lobogó kék szeszlángot. - -Camilla az alatt elhelyezte a balzac elé húzott kis asztalkára a -theáscsészéket. Czukrot is dobált beléjük. (Czukrot?) - -Helvila megkérdezé, hogy hány csipettel tegyen a forró vízbe a peccoból. - -– Tudod jól. Négygyel. - -– Hiszen csak ketten vagyunk. - -– Hogy jó erős legyen. - -– De ez majd téged nagyon felizgat. - -– Ne félj, nem fog felizgatni. - -S még merőbben mosolygott. - -Az a kis leány pedig nagy lélekbuvár volt! - -Tudott az arczvonásokban olvasni. Ilyen kifejezést nem látott az anyja -arczán még soha. - -Felnyitotta a szamovár tetejét. A felcsapó illat tudatá vele, hogy -tökéletes a thea. Megtöltötte belőle a csészéket szinültig s letette az -asztalkára, egymással szembe. Magának egy kis selyem guggonkát hozott, a -mi olyan, mintha két vánkos volna keresztbetéve. - -– Ide mellém tedd a csészédet, mondá Camilla. - -– Én szemközt szeretek veled űlni. - -– De én azt akarom, hogy mellém űlj! parancsolá Camilla. - -Attól tartott, hogy ha szemközt űl a leánya, akkor nem lesz képes azt -megölni… - -A leányka egyszerre elértette az anyja gondolatját. - -Megragadta a kezét hevesen mind a két kezével: - -– Te meg akarsz engemet és magadat ölni! - -Az az őrületes mosolylárva még erősebb kifejezést nyert Camilla arczán. - -Mosolyogva kevergeté a kanálkával a csészében a theát. - -– Hát mit tehetek egyebet? - -– Te azt akarod, hogy meghaljunk mind a ketten? lihegé a leány. - -– Hát mi van hátra egyéb? Olvastad azt a levelet? - -– Elolvastam. - -– Megértetted a tartalmát? - -– Rettenetes volt! monda a leány fuldokló hangon. - -– Hát akkor tudod, hogy mi ért bennünket? Meg vagyunk gyalázva. -Kigyógyíthatlanúl, helyrehozhatlanúl meggyalázva. Apád elfutott. A férfi -elfuthat a gyalázat elől; de a nő, a leány magával viszi a gyalázatot, -akárhová fut. – Mentül jobban fut, annál jobban bele sülyed. Hát lehet -egy nőnek, egy leánynak becsület nélkül élni? olyan nőnek, mint én, -olyan leánynak, mint te? - -– Anyám! Ne gondolj ilyen rettenetesre! Én nem tudok meghalni. Én -szeretek élni. Hiszen még nem is tudom, mi az élet? Ne kényszeríts -meghalni, szerelmes jó anyám! Most rögtön meghalni! Hiszen még azt sem -tudom, mi a a világ? Még az álmomat sem hagyták végig álmodnom: abból is -felzavartak. Még nem láttam egy bált, egy színházat. Még nem volt egy -piros ruhám, a mi után úgy vágytam mindíg. Még egy piros ruhám sem volt! - -Camilla arczán még keserűbb mosolyra vált az a hyppokratesi álarcz. - -– Hm! Hát majd elmondom, hogy mi vár reád, ha élve maradsz? Az utczáról -fölszed egy asszony, a ki az ilyen élni szerető kis leányokra vadászik. -Az aztán majd ád neked piros ruhát is, az arczodat is kifesti pirosra, -hogy ne legyen ilyen halvány; el is visz színházba, bálba is. Víg életed -lesz! De én azt már nem fogom megérni! - -A leány füleire tapasztotta a tenyereit, hogy ne hallja ezt mind. - -– Nem! Nem! Te nem hagysz itt: én nem megyek el tőled! Nem ugy akarok -élni! Nem kell se mulatság, se czifra ruha. Dolgozni akarok. Veled -együtt dolgozni! - -– Dolgozni? Haha! Mit? Hát tanítottak bennünket valaha valami munkára? - -– Tudunk himezni. - -– Azzal a száraz kenyeret sem keressük meg. - -– Hiszen annyi ismerősünk van! Lehetetlen, hogy valamelyik szolgálatába -ne fogadjon bennünket! - -– Az ismerősök? Hisz azok mind bezárják előttünk az ajtajaikat. S -eltagadják, hogy otthon vannak. – Hisz a pestis jár együtt velünk! – -Tolvajnak fog bennünket nézni minden ember s bezárja a szekrényét, mikor -az ajtaját rányitjuk. - -– Nem lehet! Nem lehet az! Imádkozni fogunk! Anyám. - -– Hahaha! (Most már kaczagott is a lárva.) Hát nem hallottad, hogy az ég -ezer millió mérföldre van innen: mire az ima odáig eljut, akkorra -megfagyott a föld!… - -– Oh az a hideg föld! Én félek abba a hideg földbe lefeküdni! Anyám! Én -rettegek az örök éjszakától! - -A leány csak dadogva tudott beszélni: reszketett minden tagja, a fogai -vaczogtak. - -– Jó. Monda az anya, száraz hangon. Hát te maradj itt: majd elmegyek a -magam útjára magam egyedül. - -Erre aztán Helvila jajgatni, zokogni kezdett, a haját tépte a két -kezével. - -– Ilyen rosz leány vagyok én? A ki az anyját egyedül hagyja meghalni? -Nem! Nem! Te kedves! Te édes! Mi nem válunk el egymástól soha! - -S a nyakába borult: ölelte, csókolta. Elkezdte a szemein a csókot, a -nyakán az ölelést; aztán végig az egész termetén, le egész a lába -hegyéig és folyvást sírt és kiáltozott: - -– Nem válok el tőled! - -– Hát mit akarsz akkor? Minek sírsz? - -– Csak egy napot kérek. Csak egy napig várjunk. Csak még egyszer lássam -a napot feljönni. A nap jó tanácsot ád, ki tudja, mit hozhat az új nap? -Az éjszaka tele van rémekkel! - -Az anya lesimogatta a kis leány szétkuszált haját, térdein feküdt a -feje. - -– Jól van, monda neki nyugodt hangon. Tehát várunk ezzel a dologgal -holnap reggelig. Most eredj a szobádba, fekügyél le. Alugyál csendesen. -Majd reggel felköltelek. - -A leány felemelte a fejét az anyja térdéről s felnézett az arczába. Azon -még most is ott vonaglott az a fájó mosoly. A leány kitalálta a -gondolatját. - -– Ah te engemet most ki akarsz játszani. Azt akarod, hogy én elmenjek -innen, s te azalatt, a míg én alszom, megszököl tőlem. Ah így nem teszik -bolonddá a kis leányokat anyácskám. Nekem is van annyi eszem. Ohó! így -nem hagyok magammal tréfálni… - -Most már a leány arczán is ott volt az a haláltgúnyoló mosoly. - -Leült az anyja mellé, maga elé húzta azt a másik csészét s ő is elkezdte -abban az ezüst kanálkával kavargatni azt a nehezen olvadó halálczukrot. - -Erre Camilla odavonta az ölébe a leányát s elkezdte azt dönczölgetni, -ringatni mint egy hároméves kis babát, az pedig hizelkedett, -kedveskedett neki, mint egy hároméves kis baba. - -– Ugy-e kedveském, mamácskám, engem hagysz előre menni: csak azután -gondolsz magadra? Ugy-e felöltöztetsz majd tiszta ruhába? abba a szép -kék ruhámba, a mi csak egyszer volt rajtam. Ugy-e összeteszed majd a két -kezemet a keblemen, körülcsavarod az olvasóval? Kis mamácskám. -Angyalkám. Aztán fonsz a számomra koszorút – eleven virágból, azt teszed -a fejemre? Lásd, ezek a jáczintok a kebleden milyen jól fognak illeni -hozzá. Én mindig szerettem a jáczintokat… - -Ezt már Camilla sem állhatta meg, hogy hangos sirásra ne fakadjon. -Kebléhez ölelte, összecsókolta a gyermeket. - -Aztán egyszerre összerázkódott, megmerevítette a karjait. Mintha a lelke -le akarná rázni magáról ezt a megutált testet. Rideg, kemény hangon -szólt: - -– Hát minek ez az érzékenykedés? Hát van nekünk okunk arra, hogy egymást -keserítsük? ülj oda szépen, velem szemben. Aztán beszéljünk okosan, -nyugodtan. – Hiszen te olyan okos leány vagy. – Olyan helyes eszed van: -a világot, a helyzetet, az embereket megitélni. Látod, hogyan magunkra -hagyott minden ember? Még a cselédeink is elfutottak. Nincs innen -kitérés. A sors vas következetessége ez… Én életemben elkövettem egy -hibát, most azért megbünhődöm. Te is vétettél azzal, hogy születtél: -elloptál egy szikrát az égből, most azt visszafizeted. A sors -kérlelhetetlen biró. Hát hajtsuk végre az itéletét. – Nyugodt vagy-e? - -– Az vagyok anyám. - -Most azután mind a kettőnek az arcza mosolygott. - -Úgy csevegtek, mintha valami közönséges házi dologról beszélnének: -konyháról. - -– Olyan nehezen olvadnak el ezek a koczkák a theában, mondá Camilla. - -– Az én csészémben már mind elolvadt. - -– Mert kevesebb volt bele téve. - -– Hát akkor adj ide a magadéból. - -Arra aztán Camilla kihalászott egyet azokból a fehér koczkákból a -kanalával, Helvila a maga kanalát eléje nyujtotta. Igy aztán szépen -megosztoztak. - -Azok a fehér koczkák azonban olyan rátartók voltak, nem akartak elég -gyorsan elolvadni. - -– Nem volna jó rhumot tölteni a theába, hogy hamarább elolvadjon? mondá -Helvila. - -– Azzal épen az ellenkezőt érnők el. Ha alkohol vegyül e szer közé, -attól az egyszerre kristályozódik, a fenékre száll s többé el nem olvad. - -– Ah! Akkor az olyan embert, a ki ezzel van megmérgezve, könnyen meg -lehetne menteni azzal, ha egy pohár rhumot itatnának meg vele? - -– Minden bizonynyal. Csakhogy ez a szer nem enged ám magával alkudni. Ez -abban a pillanatban megöl… - -– Abban a pillanatban? szólt a leány ragyogó szemeit anyjára meresztve. -Hisz akkor ez a szer egy angyal! - -És az anyának a szemei épen úgy tündököltek, mint a leányáé. Ezek a -halál holdfényében ragyogó szemek nem láttak már semmit, csak azt a -fényes fehér angyalt, a ki kettőjük között állt. - -Mert ha lett volna még a világon egyébre is fogékony érzékük, észre -kellett volna venniök, hogy a szalon-ajtón egy férfialak lép be, -báliasan öltözve, kalapja, keztyüje a kezében, a ki csodálkozva tekint -szét. - -Ugyan ki jöhet ide most? - -Egy elkésett vendég, a ki most szabadult a clubból conferentiáról, vagy -tarokkasztaltól. - -Megszólal: - -– Senkit sem találtam az előszobában. Jó estét! - -A jó este kivánásra feléje fordul a két mosolygó arcz. Ráismernek, de -azért nem hagyják abba sem a theakeverést, sem a mosolygást, sem az ülve -maradást. - -– Nem mára szólt a meghivó? kérdi a vendég úr. - -Magas, délczegtermetű, szőke férfi, hegyes szakállal, mely lehajló -bajuszával összevegyül, szemei ábrándosan kékek - -– De igen, felel a kérdésre Camilla. - -– Amanda nem volt itten? Ez a második kérdés. - -– Itt volt. Már elment. - -Ez tehát Vigárdy Bertalan. - -Megdöbbenve néz körül. - -Látja, hogy a háziasszony báli toiletteben van. Együtt ül a leányával a -kandalló előtt. - -– Mi történt itt? kérdezi a férfi. - -Camilla minden válasz helyett előveszi a keblébe dugott levelet s -odanyujtja a késői látogatónak. - -Vigárdy végig olvassa a levelet, mely az olvasás után kihull a kezéből. - -– Szerencsétlen ember… Ezt rebegi halkan. - -– Most már tudja ön, hogy mi történt velünk? El vagyunk temetve! mondja -Camilla. - -– Ejh dehogy vannak eltemetve! Micsoda beszéd! - -– Gondolja ön, hogy ilyen meggyaláztatás után még lehet járni az Isten -napja alatt? - -– De még nincs semmi meggyaláztatás! szól kemény hangon Vigárdy. Ebben a -dologban első helyen én vagyok érdekelve. S én csak nem hagyom önöket -meggyalázni. - -Annál a szónál «önöket» úgy vibrált a hangja, mint a rezgő húr. - -– Hogy tehetné ön azt? - -– A legegyszerűbben. Elismerem a váltókon levő aláirásokat sajátomnak. - -– De hisz akkor önön veszik meg azt az összeget. - -– Azt tudom. Kifizetem. - -– És a felesége? Mit fog ön Amandának mondani? - -Vigárdy Bertalan egyszer-kétszer végig húzta az ujjait a hegyes -szakállán s készen volt a válaszszal. - -– Az asszonynak azt fogom mondani, hogy volt egy közös vasuti -engedélyünk, a mit egy vállalkozó magához váltott hetvenezer forintért. -Ennek fele Meritorist illeti. Nem tudott várni, a míg liquiddé lesz a -kikötött összeg: kissé inkorrekt módon anticipálta a maga részét. De én -teljesen fedezve vagyok a szerződés által. - -– De ez nem igaz! - -– Hát ki nézhet bele az én tárczámba? Hasonló alkuk mindig négyszem -között köttetnek. Egy névjegy helyettesíti a nyugtát. Az a vasut -létrejön. Nekem részem van benne. A többiről ki tud? Meritoris elfutott -Amerikába, de nem a váltói miatt, hanem a málégyűrűben kötött -börzekülömbözetek miatt, a mik százezrekre rúgnak. Ez nem gyalázat, csak -balszerencse. - -– De ezzel ön mégis hazudni fog a feleségének. - -Bertalan ernyedten veté le magát egy karszékbe. - -– Hazudni a feleségemnek! – Hát nem mindennap hazudom-e neki azt, hogy -boldog vagyok, szóval, tettel és érzelemmel? - -– Kérem uram, ne beszéljen így egy leány előtt. - -– Higyje el, édes Camilla, hogy a hazugság az egyetlen kötszer, a mi a -társadalmat összetartja. Szünjünk meg hazudni, s egymást fogja felfalni -az emberiség. - -– Ez irtóztató igazság. De legalább mi ne hazudjunk egymásnak, a kiket -nem tart össze semmi kötszere a társadalomnak. Ön tehát megmentheti -oktalan nagylelkűséggel egykori barátjának a jó hirnevét, -megreparálhatja a becsületét, de azért mi mégis csak földönfutó -koldusokká vagyunk téve. Mind én, mind a leányom. - -Vigárdy nagyon is sietett a felelettel. - -– Én nem fogom engedni, hogy önök szükséget szenvedjenek! - -Ezzel nagyon gyanuba keverte magát. - -– Ú–úgy? monda a delnő, azt a veszedelmes mosolygást még azzal is -élesítve, hogy a fogait összeszorította, s e közben annál sebesebben -kavarta a kanállal a theát a csészében. - -A férfi megértette mind a hangot, mind az arczkifejezést. - -– Ugyan, édes Camilla, hagyja abba azt a habarást azzal a theás -kanállal! Én úgy olvasok önnek az arczában, mint a kitárt könyvben. Ön -ebben a rossz pillanatban így gondolkozik: «No lám! Mikor a víz fenekére -elértem, akkor előugrik, mint a «Deus ex machina», a mesebeli -megszabadító: kihúz a vízből, megtörülget, megszárítgat – és aztán -megesz. Itt van ez a Vigárdy, a kinek mindegy, akár a piqueten nyeret el -magától a jó barátjával harminczezer forintot, akár hamis váltók útján. -A fedezet kezében van. A világgá futottnak van egy fiatal felesége, a -kibe egykor szerelmes volt. Ha nem csinálhatott belőle feleséget, csinál -belőle élettársnőt, a hogy szokás. Most már asszony, nem kell őt -elvenni. A férj megvan, valahol az ellenlábasoknál. Haza nem jöhet, mert -itthon börtönbe fut. Igy lesz szép az élet! A gazdag feleségnek a -vagyonából – eltartjuk a tönkrejutott asszonyt!» Ugy-e hogy így -gondolkozik ön felőlem? - -Camilla meglepetve nézett rá. Valóban kitalálta az eszmejárását. - -– No hát csak tolja ön félre azt a theásfindzsát maga elől. Az a -penetráns keserűmandula-illat elárulja előttem a tartalmát. Hát hiszen -igaz, hogy én is csak állat vagyok, mint más, de hiena még sem vagyok. -Mindenféle bűnre megvan a hajlandóságom, mint a többi embereknek, s ha -önnek kedve volna elbukni, bizony nem állnék elő erényt prédikálni, -hanem liczitálnék a kegyeire. Hanem hát ön nem az a nő! Ön inkább fejére -borítja a szemfödelet, mint a Thámár fátyolát. Ezt én jól tudom. Nem -jövök önt kisérteni. Én nem fogok önnek semmit adni: egy elátkozott -fillért sem. Hanem nyitok önnek útat tisztességes munkához, a miből -megélhet. - -– Hallod anyám? sugá Helvila. Nem mondtam? - -– Mi munkához értenék én? rebegé Camilla. - -– Hát a mivel annyi derék becsületes nő fenntartja magát. Nekem vannak -összeköttetéseim a kormányzati köröknél. Én könnyű szerrel ki tudom -eszközölni, hogy önnek adjanak egy biztos állomást vagy a vasutaknál, -vagy a postánál, mint pénztárosnőnek, a mihez nem kell egyéb, mint -tiszta fej és tiszta kéz. Ön abba nagy gyorsan beletanul. Egyik nap -éjjel, a másikon nappal lesz tizenkét órán szolgálata: a többi idejével -szabadon rendelkezik. Biz az szerény fizetéssel fog járni. De hát a -megelégedés nem tart lépést a jövedelem nagyságával. Én ismertem egy -nőt, a kit milliomos létére, esztelen pazarlásáért gyámság alá helyeztek -s a ki öngyilkossá akart lenni, mert abból a kétezer forintból, a mit -havi pénzül rendeltek a számára, nem volt képes a szükségeit fedezni. Én -pedig mondhatom, hogy akkor voltam életemben a legboldogabb, a mikor -harmincz forint volt a havi fizetésem. A megelégedés egészen relativ -dolog. Ön nem fogja ezentúl Párisból hozatni a toilettejeit, hanem -kiszabja és megvarrja maga a ruháját s meg lesz vele elégedve. A vasúti -vendéglősnél tizenöt forintért kap kosztot, igen jót. - -– Hát a leányomat hová teszem? - -– Majd a kis Helviláról is gondoskodunk. Őt beadjuk a preparandiába. Ott -most van épen egy ingyen hely üresedésben. Csak egy szavamba kerül. -Kitanulja az iskolamesternőséget s annak idején kap becsületes állást, -valamelyik fővárosi iskolában. - -– Igen! Igen! Az nagyon jó lesz! szólt közbe Helvila. Én tanulni fogok. -Igen szorgalmas leszek. Már taníthatok is másoknak zongorát, angol -nyelvet. Én szeretek tanítani. Köszönöm, nagyon köszönöm! - -Azzal odarohant Vigárdyhoz, elkapta a kezét, csókjaival halmozta el, s -egyre zokogta: «Köszönöm, nagyon köszönöm.» - -Camilla arczáról ezalatt elmult az a halálhirdető mosolygás. - -Olyan volt ez a változás az arczán, mint mikor a széljosló veres égbolt -egyszerre visszanyeri a kék színét. Lelkének elveszett az az öngyilkos -energiája: egészen a hatalmába került ennek az embernek, a ki meg akarja -szabadítani. - -– Nos? hát szabad kérnem, hogy nyújtsa a kezét? kérlelé Bertalan. - -Tétovázott. - -Akkor aztán odaugrott hozzá a leánya, az kényszeríté, hogy a kezét -Vigárdy keze elé nyújtsa: – Ne azt a balt! Ezt a jobbot! - -– No hát! Eddig megvolnánk. Már most nézzünk körül, szólt Vigárdy. Önnek -szállásról is kell gondoskodni. Várjon csak! valami jutott eszembe. Azt -tanácsolom, hogy ne adja el a bútorait. Azokért potom árt szoktak adni. -Más ötletem van. A nagy szállásnak azt a részét, mely külön szakítható, -mondja fel a házi úrnak: épen most van a negyed. Hanem ezt a nehány -díszesebb szobát tartsa meg. Ezt megint kétfelé lehet osztani. Ezt a -szobát, meg az öltözőjét tartsa meg a saját használatára, a konyha -felőli kijárattal; a másik két szobát pedig, a lépcsőre nyíló ajtóval -adja ki. Én ismerek egy derék horvát képviselőt, a ki épen ilyen -bútorozott szállást keres, egész évre, mert néha a leányait is fel -szokta hozni Budapestre. Az igen nyugodalmas lakó lesz. S a mit az fog -fizetni albérletben, abból ön az egész lakásbért fedezheti s a saját -lakása ingyenben marad. - -Helvila nógatta az anyját: - -– Mondd hát, hogy jó lesz: jó lesz úgy. - -Camilla rábólintott a fejével. - -– Jó lesz. - -(No hát! van már mit enni, van hol lakni és van becsület. A kis leánynak -is lesz jó helye. Hát mi kell még az élethez?) - -Vigárdy szétnézett a szobában. Mit lehetne még találni? - -Hát csakugyan talált valamit. - -Meglátta azt a japáni asztalkán heverő kéziratot. - -– No lám, még itt is van valami! Hisz ön irónő is. Itt is hever egy -munkája, a mit bizonyosan ma akart felolvasni. Ezt megvétetjük egy -szerkesztővel. - -– Ah, hagyja ön azt! szólt Camilla. Az egy haszontalan ostobaság. - -– Ki mondta azt? - -– A ki nagyon érti. - -– Talán Alasztor? - -– Igen. - -– Ah! Mit? Ne hallgasson ön rá. Mit értenek az okos emberek a poézishez? -A kik alkoholometerrel mérik az indulatot s bonczolókéssel vizsgálják az -érzést. - -– De igaza volt! Azt mondta, hogy boldog nő nem lehet irónő. Ahoz a -szenvedések iskoláján keresztül kell eljutni. - -– No hát már most keresztül esett ön ezen az iskolán. Ezt még mint -boldog nő irta ön. Képzelem, hogy tele van édes idealismus chylusával. -Hát majd a mit ezután fog irni, azt felvegyítheti keserű tapasztalatok -ichorjával. Azért ezt is csak kiadjuk. Engedje meg, hogy magammal -vigyem. Van némi befolyásom a lapszerkesztőkre. Lesz közöttük olyan -nobel ember, a ki honoráriumot fog érte adni. Nem sokat; de eleinte a -kevés is biztató. Apróbb, egy tárczára való rajzokat meg épen szívesen -fognak venni. Ezekért kaphat ön havonkint harmincz–negyven forintot. Nem -sok; de jelenben számot vet. - -– Oh az nekem tetemes összeg lesz, szólt, mohón kapva Camilla. Csak meg -tudjam érdemelni. - -– Bizzék magában. A közönség előszeretettel van a nő-irók iránt. Önnek -határozott tehetsége van. Csak fejleszteni kell. Majd küldök önnek -műveket angol és franczia íróktól, a mikből tanulmányozhat. Ön egy év -alatt meghódítja a közönséget, a kritikát. Két év mulva a kiadók lábtót -támasztanak az ablakához, úgy törnek be a kéziratáért. Ön egy irói nevet -választ magának s ez a név magasztalva, becsülve lesz. Ezen az -önérdemelte néven fogják önt szólítani… - -Camillának az arcza már derülni kezdett; ez nem a halált előérző mosoly -volt: ez a visszatérő életkedv hajnalodása volt már. - -– No hát válaszszunk önnek egy irói álnevet, a mi alatt ezt a legelső -munkáját kiadjuk. Talán «Renata» (újjászületett). Jó lesz. - -– Nagyon jó lesz! szólt felmelegedve Camilla. - -Helvila átölelte az anyját s gyöngéden súgá a fülébe: «Renata». - -Most már önként nyújtá a kezét Camilla Vigárdynak. - -– Látod, kis mamám, fecsegett a lányka, most már megtaláltuk a czímet, a -melyen Vigárdy urat híni fogjuk: «keresztapa». - -A lányka nevetett az ötletén: a nevetés az anyjára is elragadt. Együtt -nevettek. Milyen furcsa az! Keresztapa lesz a neve! - -Aztán nagyot fohászkodott Camilla, kezeit keblére téve. - -– Én Istenem! Mi még nevetünk is ezen a napon! - -S aztán kereste a szemeivel azt az embert, a ki visszaadta nekik ezt az -éltető nevetést. A halottaknak! - -Az pedig félrefordítá az arczát s a szemeit törülte. - -– Ön is nevetett? - -– Igen. Nevettem. - -(Az sem volt igaz: zokogását fojtotta el. Olyan sírnivaló is volt ennek -a két nyomorult teremtésnek a pillanatnyi öröme!) - -– No de már most sietek innen. Önök pihenjenek le. Nekem ez órában még -sok utam van. Legelőször is Perukkerhez vágtatok: azt kihuzom az ágyából -s rendezem vele az ügyemet, nehogy holnap beperelje a váltókat; azután -sorba veszem a szerkesztőségeket, kiigazíttatom velük a szenzácziós -újdonságot, mielőtt sajtó alá adnák a lapot. Isten önnel Camilla! Jó éjt -kis Helvila. - -S azzal minden érzékeny búcsúvétel nélkül elsietett. - -Az ajtóból még egyszer visszafordult. - -– Kérem, Camilla, majd ha elmentem, zárja be utánam az ajtót. Cselédjei -nincsenek itt. Jó lesz, ha a többi ajtókat is bezárja, mert mindannyit -nyitva hagyták. - -Azzal eltávozott. - -Camilla várt, a míg a külső ajtót csukódni hallá, akkor kiment az -ajtókat bezárni. - -Helvila egyedül maradt. - -A mint az anyja kiment a szobából, a lányka elővette a rhumos palaczkot. -Az félig volt kiürülve. - -És aztán fogta azokat a theás csészéket s azoknak a tartalmát -beletöltögeté a rhumos palaczkba. Jól bele szorítá a dugaszt. - -Aztán szétnézett, hová rejthetné azt el? - -Az óra egyet ütött – éjfél után. - -A zenemű rákezdte a Serenade-walzert. - -Ahá! Megvan. - -Helvila oda sietett az órához, felnyitotta a zenegép tokját s oda rejté -el a palaczkot a zenélő henger mellé. - -Ott nem talál rá senki. - -Mire az óramű tokját ismét bekapcsolta, visszajött az anyja. Eléje -sietett; az is tárt karokkal jött feléje. Megölelték egymást. Kisírták -magukat jól. - -– Tehát ismét élünk! sóhajta fel Camilla. - -A leány az ajtó felé mutatott kinyujtott karjával: - -– Ő az én igazi atyám! - -Camilla rosszul magyarázta a gyermek öntudatlan szavát. - -– Ne mondd ki ezt a szót, mert halálra sértesz vele. - -– De mondom! Az a másik csak akkor adta nekem az életet, a mikor nem -tudtam róla; de ez akkor adta az életemet, a mikor már szeretek élni. - -– Előttem mondhatod, de más előtt ki ne ejtsd, mert megitélnek érte. -Mikor úgy hasonlít az arczod az övéhez. Pedig Isten a tanum, hogy nem -tettem egyebet, mint hogy naponta elővettem az arczképét s elbámultam -rá, hosszan, hosszan. - -– Szeretted őt? Mért nem mentél hozzá? - -– Játszottam a szívével. Megvert érte az Isten! - -Camilla figyelmét most egyszerre megkapta valami. Az üres theás -findzsák. - -– Hová lett az a «thea»? kérdezé ijedten a leányától. - -– Azt én eltettem emlékül erre a mai szent napra. - -– Hová tetted? - -– Az az én titkom. - -A zenemű utolsó accordját pengette annak a szép spanyol dallamú -keringőnek. És azután is mindennap tizenkétszer elmondta a mit tudott. -De hogy mit tud? azt csak a kis leány értette meg, senki más. Ajka elé -tette a mutató ujját: – Csitt! Játszó óra: ki ne beszéld! - - -VII. - -Vigárdy, a pálczájával előretapogatózva, botorkált le a lépcsőn. A gáz -el volt már oltva, sötét volt. - -Mikor a fele lépcsőn lejutott, a házmester ajtaja kinyílt, ő maga -lámpással a kezében csoszogott elő, kaput nyitott. Négy férfialak jött -be. Azok közül három odalenn maradt a kapubejárat alatt a házmesterrel -dödörögve, a negyedik felsietett a lépcsőn. - -Szinte egymásba ütötték az orrukat Vigárdyval. A házmester lámpafényénél -egymásra ismertek. - -– Ah! te vagy? Bertalan! - -– Te vagy? Alasztor! Hol jársz? - -– Én a feleségedet kisértem haza, a nagy katasztrófa után. Tudsz már -mindent? - -– És még azonfelül valamit. - -– Életre hoztad Camillát az ájultából? - -– Én már élve találtam. Épen theázni készült a leányával. - -– Természetesen: egy kis cyankálival czukrozva meg a theát? - -– Természetes. - -– No és te életben tartottad őket? - -– Igen. - -– Miféle antitoxiconnal? - -– Az az én arcanumom. De hát te mit keressz itten? - -– Hát én, a mint menekülhettem Amandától, jó ürügygyel, ide siettem -vissza, hogy megnézzem, mi történt ezzel a szerencsétlen asszonynyal. -Már most látom, hogy nincs rám szüksége, hát visszamegyek. - -– Úgy sem mehetnél be hozzá, mert bezárta az ajtókat, s nincs cseléd, a -ki kinyissa. - -– Nincs ám. Azok idelenn mulatnak a kocsisnénál a nekünk szánt lakoma -közprédáján: épen ez volt az ürügy, a mivel idebocsátottak. Amanda -ideges volt, hogy a Georges nem jön a kikölcsönzött ezüst tálakkal és -gyümölcstartókkal haza, a hogy ő parancsolta neki; én azt a véleményemet -suggeráltam neki, hogy az bizonyosan megszökött az ezüsttel. Erre a -nagyságos asszony rám parancsolt, hogy rögtön menjek konstáblerekért, -fogassam el a sikkasztó cselédet. Negyedmagammal jöttem: két konstábler, -meg egy biztos. - -– Hát már most mit csinálsz? - -– Hát egy kicsit elrontom a mulatságát a díszes társaságnak s -felkisértetem őket a kapitányságra, csődtömeghez tartozó vagyon -elsikkasztása miatt. - -– Ugyan hagyj békét szegény cselédeknek! - -– Nem, pajtás! Hogy az inasok, szobaleányok dáridózzanak akkor, a mikor -a gazdáik a falba verik a fejüket: így még is nagyon szép volna az élet! -Hadd contempláljanak reggelig a dutyiban, akkor majd kieresztik őket. - -– No hát servus. Én megyek dolgomra. - -– Tudod mit? Ne menj le addig, a míg én magammal nem viszem a Szent -Hermandad éber tagjait. Nem szükséges, hogy a rendőrbiztos rapportjába a -te neved is bele kerüljön. Nem az országos rendőrség miatt, hanem, -tudod, a házi rendőrség miatt. - -– Gondolod, hogy elhazudjam a feleségem előtt, hogy itt voltam? - -– Tanácsolnám. - -– Hogy aztán te mondhasd el neki? - -– Hát persze. - -– Én azonban reggelig nem is megyek haza. - -– S mit fogsz bevallani? - -– Azt, hogy valamelyik orfeumban voltam, korhely pajtások társaságában. - -– Okosan: azért csak össze fog gazemberezni, más baj nem ér. Egész éjet -az orfeumban! ezért reggel összeszid az asszony; de estére megbocsát. -Hanem egy órát az öngyilkos nő mellett: azért a lelkeden megy keresztül. - -– Magam fogom neki elmondani. - -– Akkor még valami rosszabb helyre is akarsz menni, a mit ezzel -eltitkolsz. - -Azzal jó mulatást kivántak egymásnak; a kézszorítás közben azt sugta -Alasztor Bertalannak: - -– Tudod pajtás: te képviselő vagy, én meg ügyvéd vagyok. Nehéz nekünk -egymást hazugsággal kifizetni. Jobb lesz kölcsönösen igazat mondanunk. - -– De olyan bolond nem leszek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap reggel, mikor Alasztor a kávéházban kezébe vette a hírlapot, -mindjárt a ritkított betűst kereste a napi hírek között, egyszerre -rátalált: - -«… börzejátékban szenvedett differentiák miatt, melyek százezrekre -rúgnak, megszökött Amerikába, itt hagyva feleségét és leányát a -legnagyobb nyomorban. Az a hír, mintha tetemes összegű váltókat -hamisított volna egy vele baráti viszonyban élt képviselő nevére, minden -tényleges alapot nélkülöz.» - -Most már tudta, hogy mi volt az a «rosszabb hely», a mit Vigárdy az -orfeummal, sőt Camilla boudoirjával palástolt: Perukker úr comptoirja. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint délután összetalálkozott Bertalannal a kaszinóban, azt mondá -neki: - -– No most már tudom, hogy mi volt az arcanumod, a mivel kigyógyítottad -az öngyilkosságból a szép asszonyt! Drága orvosság! - -Tehát vannak még bolond idealisták a világon. - - - - -MÁSODIK RÉSZ. - - -I. - -Négy esztendő mult el e szomorú eset óta. - -E négy év alatt Meritoris Zeno hírt sem hallatott magáról. El is -felejtette már mindenki, hogy volt valaha ilyen nevű ismerőse. - -Meritorisné is azon lények közé tartozott, a kik kimaradtak a világból. -Annyit tudtak felőle, hogy valahol pénztárnoknő a fővárosban; voltak, a -kik azt állították, hogy látták is a jegykiadó ketreczben. Az ilyen -elfelejtett lényekkel nem találkozni is szerencse. - -A hajdani szállását megtartotta, de annak a lépcsőre szolgáló főajtaján -e név volt kiszegezve: «Dragomirovics Anasztáz.» - -Dragomirovics Anasztáz úrról a házmester csak annyit tudott mondani, -hogy az egy valósággal létező úri ember. A bevallási íven így van -feljegyezve: «horvát-szlavon képviselő». De ő annak az ábrázatját még -soha sem látta, pedig négy év óta lakik itten ez az úr. A házmesterné -takarítja a szobáját, a miért kap nyolcz forintot havonkint. Az a nyolcz -forint minden hónap elsején oda van letéve az asztalra egy névjegygyel, -a mire rá van irva: «Házmesternek.» A gyertyája a tartóban reggelre le -van égve, a mosdóvize a lavoirban be van szappanozva, a sáros topánja az -ágy elé téve, – de őt magát még nem látta a szemfüles házmesteri pár -soha. Sokszor el is utazik s olyankor az ajtaját lakattal is bezárja, de -azért a havi pénz kijár. - -Meritorisné asszony felváltva – a hivatalos rend szerint – hol a -nappali, hol az éjjeli órákat tölti otthon; senkit sem fogad a -szállásán. Cselédet nem tart. Maga főz és takarít. - -Most épen hat heti szabadságot kért, a mit meg is kapott. - -Erre pedig azért volt szüksége, mert a Helvila kisasszony megbetegedett, -azt haza kellett hozni az intézetből. A betegségét szent Vida-táncznak -híják. Rúg, karmol és rángatózik, s a mellett az arczát fintorgatja. Az -orvos azt mondja, hogy ez a baj majd elmúlik magától, a meggyógyításához -nem kell egyéb, mint teljes nyugalom. Valószinüleg a sok tanulástól -kapta azt a bajt; most tette le a tanítónői vizsgát, kitünő -eredménynyel, azzal erőtette meg az agyát; most az anyja ápolja, senkit -sem bocsátanak hozzá. - -Ezt mind a házmesterné beszéli ekként az ágybérlőjének, a napidíjasnak. -Ez pedig, mint aféle idealista (a napidíjasok még idealisták) azzal a -felfedezett ténynyel szolgál viszont, hogy Meritorisné asszony híres -irónő, a ki «Renata» név alatt gyönyörű dolgokat ir a lapokba: minden -sorát megfizetik. Hanem ezt nem kell elárulni a háziúrnak, a ki gyülöli -az általa «Federvieh»-nek nevezett emberfajt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az oldalajtón kopogtatás hangzik: az kulcscsal van bezárva. Camilla -előjön a hálószobájából s felnyitja az ajtót. - -Vigárdy lép be. Abból a lakosztályból, mely Dragomirovics úré. - -Kezet szorítanak, jó estét kivánva egymásnak. - -Novemberi délután hat és hét óra közt van az idő. Az asztalon már ég a -lámpás. - -Leültek egymás mellé. Camilla a pamlagra, Vigárdy a karszékbe. - -– Helvila jobban van. Ez az első szava Camillának. - -– Tudom, beszéltem az orvossal. Most csak arra kell vigyázni, hogy -vissza ne essék a bajba. Óvni kell minden felindulástól. Ilyen -idegbajnál a véletlen öröm is visszaidézheti azt a ragályos betegséget. - -– Öröm? Hát jöhet be mi hozzánk öröm? - -– Már be is jött. Itt van a zsebemben a cultusminister diplomája, -melyben Helvilát kinevezi tanítónőnek, hatszáz forint fizetéssel. - -– Ah! Ez igazán nagy öröm. - -– Kegyednek adom át ez okiratot. Iparkodjék a leányt ovatosan, elébb -példálózva, előkészíteni erre a jó hírre, a mi után vágyott. Engedje -elébb sejteni, találgatni. Az is meglehet, hogy ez a jó hír egyszerre -kigyógyítja. De az is lehet, hogy recidiváz tőle. Dugja el ezt az irást. - -– S hová lett kinevezve? - -– Pancsovára. - -– Ah, olyan messze! - -– Mentül messzebb, annál jobb rá nézve. Itt megöli őt az ismerősök -ránézése. - -– Az igaz. Sokszor mondja: «Anyám, nincs öldöklőbb méreg, mint az -embereknek a szeme.» - -– Jó derék nép, a hová menni fog. Ismerem őket; nagyobb részt szerbek, -aztán németek, magyarok: mind szivélyes, jó érzelmü emberek. Ott -szerencsét is csinálhat, ott még van családi élet. - -– Hm… Camilla nagyot fohászkodott. Azután azt kérdezte Vigárdytól: – Mit -tesz az a latin mondás: «vestigia terrent?» - -Vigárdy kitalálta a nő eszejárását. - -– Ugyebár ezt a tudós leány mondta kegyednek, mikor egyszer a férjhez -menésről példálózott előtte. «A nyomdokok visszariasztanak.» - -Kevés idővártatva azt mondá a nő: - -– Akkor én is elmegyek a leányommal Pancsovára. - -– Hát én belőlem akkor mi lesz? - -– Ön megszabadúl egy kínos helyzetből, mely mind a kettőnknek szenvedést -okoz. - -– De mikor ez a szenvedés rám nézve az élet! - -– Milyen élet! - -– Őrült világ ez! Mi mind a ketten feltaláltuk egymásban azt a lelket, -mely lelkünk felét kiegészíti. - -– De elvesztettük egy bolond szeszélyért, egy dölyfös gondolat miatt, -most aztán szenvedjük a büntetésünket. - -– Pedig összetörhetnők a békóinkat. - -– Az lehetetlen. - -– Önt hűtlenűl elhagyta a férje, négy év óta hírét sem hallotta. Ez -megsemmisíti a házasságot. - -– De önhöz hűséges a felesége. - -– Reális felfogásban az. - -– S ez a fődolog. Ugyan hány házasság maradna érvényben, ha azt -kérdeznék, valjon a nő, midőn férjét megöleli, a behunyt szemével nem -lát-e egy harmadik alakot? S azért az ilyen lelki házasságtörés mellett -csak lombosodnak a családfák. - -– A mi életünk egészen czélját vesztett erőfogyasztás. Nem tehetünk -egymással valami jót, hogy az mind a kettőnknek rosszul ne essék. Minek -folytatni ezt a kölcsönös martyriumot? - -– Ön igazságtalan a neje iránt. Amanda önt igazán szereti. Talán -túlságosan is szereti, az a hibája. - -– Felszabadítanám ez önkínzás alól. - -– Nem! Nem! Arra ön nem gondolhat. A szívétől elragadtatni, meg van -engedve húsz éven alóli fiatal rajongóknak; de mi már érett eszű emberek -vagyunk, a kiknek a tévedéseit nem menti a tudatlanság. Ön, barátom, az -óta, hogy a nejét elvette, rohamosan emelkedő életpályát haladt meg. A -saját tehetségein kivül, az a mi elősegítette nem a vakszerencse volt. -Abban nagy része van az ön felesége kitartó buzgalmának. Lehetetlen -önnek azt elfelejteni, hogyan segített önnek az emelkedésében a neje, -vagyona, nagy családi összeköttetései által, még inkább abban az -ernyedetlen buzdításban, a melylyel önnek idylli lanyhaságu természetét -erélyességre, tettekre, vállalkozásokra ösztönözte. Ön sokszor -félrevonult volna az akadályok elől, ha az ön nejének heroinai -elhatározottsága előre nem űzte volna. Mikor önt képviselővé -megválasztották egy nehéz kerületben, önnek a felesége zálogba vetette -minden ékszerét, hogy önt diadalra segítse. Igaz hogy mindezt önzésből, -nagyravágyásból cselekszi. De ennek az önzésnek nemes alapja van. -Büszkélkedni akar a férjével. Nagy embert, híres államférfit akar belőle -csinálni, azért, hogy annak a czímeit viselhesse egykor. Hát lehet-e őt -ezért kárhoztatni? – S már most tekintsen ön a válaszútnak a másik -ágára. Ha ön ettől a hatalmas akaraterejü nőtől elszakítaná magát, s -aztán összekötné a sorsát egy magához hasonló ábrándozó, érzelgő -asszonyéval, ön fokról-fokra lesülyedne arról a magas zodiacusról, mely -most előtte áll, végezné mint egy elfeledett, scartba tett bukott -nagyság. Hát szabad-e énnekem még csak álmodnom is egy olyan -boldogságról, melynek ára az ön jövendő dicsősége? Nem! Csak maradjunk -mi jó barátok, mint eddig voltunk. Én viselem az én szenvedéseimet s nem -akarom azokat még lelki furdalásokkal is sokszorozni. - -– Édes Camilla! Ha ön tudná, hogy mi az ára annak az úgynevezett -dicsőségnek? Mennyi megalázkodás, mennyi megtagadása a jobb érzéseknek, -mennyi embergyűlölet jár azzal együtt. Sokszor eszembe jut Napoleon -mondása Szent Ilona szigetén: «Oh mint szeretnék még egyszer visszatérni -a nagy világba, hogy ott krumplit kapálhassak s jóllakhassam lencsével -és szalonnával, mint egy paraszt!» - -– De mink már parasztok nem lehetünk, nem úgy lett nevelve a lelkünk. A -két kezem nekem is megbirná a kapálást, legfeljebb megkérgesedne tőle; -de a lelkemet nem tudom incrustálni. S még ha magam volnék! Hát én bele -találnám magamat a sorsomba, ha mint mosónőnek a teknő mellett kellene -is megszolgálnom a napi falatomat. De a lelkem, az idegeim -visszaszörnyednek attól az eszmétől, hogy én önt, a mai nap hősét, ott -lássam magam mellett, szurtosan, elzüllve, elpusztúlva! Most én kéjelgek -abban a fényben, a mi önt körülsugározza, bámulom nagy sikereit, -parlamenti diadalait. Titokban, lelkem csendjében kiveszem a magam -részét belőlük. Hadd tartson tovább ez az én boldogságom. - -– De ez elvégre is egy tantalusi kín. - -– Hát nem lehet-e az, hogy legyenek emberek a világon, a kikben nem az -állat képezi az őslényt? - -– Nők lehetnek. Női angyalok vannak a világon. De hogy férfi angyalok -volnának, azt csak a khaldei mythologia állítja. Én ember vagyok. Az is -akarok maradni. Engem kínoz a hypocrita szerepe. Én önt az egész világ -szeme láttára akarnám a karomon elővezetni, s büszke arczczal hirdetni: -ez a gyémánt szív az enyém. - -– Ha ön így beszél, én az ajtómra tolózárt csináltatok és soha egymással -nem beszélünk többet. – No, jőjjön, nézze meg a szegény beteg leányomat. - -Camilla előbb óvatosan felnyitá a hálószoba ajtaját s valami szót -hallatott nagy halkan, bizonyosan, a látogatót jelenté be a beteg -leánynak, azután nyájasan inte Vigárdynak, hogy bejöhet. Azzal bementek -mind a ketten a szobába. - -Egy dolgot elfelejtettek. Bezárni az ajtót, mely Camilla lakosztályát -elválasztja Dragomirovics úr szállásától – s Dragomirovics úrnak -lehetnek rossz szokásai. - -Ott van ni! Az a közbenső ajtó nagy csendesen felnyilik, s elébb a fejét -bedugja, széttekint, aztán belép rajta egy férfi, a kit még nem láttunk -e háznál. - -Minden öltözete csupa koczka: a kabátja szélesebb koczka, à -l’écoissaise, a mellénye apróbb koczka, à la Pepita; alacsony, finom -termetű emberke, kissé affektáltan kifeszített mellkassal, karjai kifelé -fordított könyökkel, fejét magasan tartja, a mit rövid nyaka tesz -ajánlatossá: a feje aránytalanul nagy a termetéhez s abból is sok jut a -kiülő homlokra. Szemöldökei veresek, szintúgy a körszakálla is, melynek -egy része még viseli a nyomait a melanogénenek, a mivel feketére volt -festve. A bajusza ellenben le van borotválva, a szája olyan furcsán van -összecsücsörödve, mintha mókázna, villogó szemei egy perczig sincsenek -nyugton. Az arczszine rezes. - -A mint belép, lábhegyen, elébb kiváncsian széttekint, azután -megelégedéssel bólongat, körüllépked a szobában, megnézi a zongorán a -hangjegyeket, kihúzza a japáni asztalka fiókját, belenéz, megint -visszatolja; a hálószoba ajtaja előtt megáll, kerekre nyitott szemekkel, -tenyerével segített füllel hallgatózik, az ajkai még gömbölyűbbre -csücsörödnek, mintha fütyülne, azután kivesz az oldalzsebéből egy -szivarkát, rágyujt, egy karszéket odahúz az ajtó elé, melyen bejött, -arra leül, a bal lábát a jobb térdére vetve, s fújja a füstöt a plafond -felé. - -Ráér várakozni. - -Azok odabenn ugyancsak alaposan el lehetnek foglalva a beteg leány -diagnosisával, mert soká kerülnek elő. - -Végre mégis nyilik az ajtó s kilépnek rajta: az úr és az asszonyság. - -Camilla «Jézus Máriát!» rebeg, a mint ez alakot meglátja, s siet az -ajtót betenni maga után; Bertalan is meg van ütődve. - -Az új ember pedig gúnyosan mosolyogva áll föl a székből s nyefegő éles -hangon üdvözli őket: - -– Good bye, drágáim! No ugye szép meglepetést szereztem a számotokra, -mikor egyszerre csak ide cseppentem közétek az égből – vagy a pokolból, -már nem tudom bizonyosan. Kérem, ne takargassa el az arczát mistress, -azért hogy egy gentlemannel láttam kilépni a hálószobájából. Én az -ilyesmire készen voltam. - -– Hogy jösz te ide? kérdezi Vigárdy, az első meglepetéséből felocsúdva. - -– Hát igen egyszerűen. Nagyon okosan teszi az ember, ha Amerikába -elutazva, nem dobja a tengerbe a szobája kulcsát. Visszajövet ismét -előveheti. Az ajtómon ugyan Dragomirovics Anasztáz úr neve van -kifüggesztve, de a felől egészen megnyugtattam a lelkiismeretemet, a -mint az előszobában felakasztott hawelock zsebébe belenyúltam, s -megtaláltam benne az én tisztelt barátom szivartárczáját, a névjegyeivel -és a cigarettáival. Mindjárt meg is tartottam emlékül. Pompás -cigaretták. Valódi «Sultan fleur». - -Camilla elvesztette egész lelki erejét, sírva fakadt. - -– Kérem, mistress, ne sírjon. Semmi oka sincsen rá. Hiszen nem vagyok én -Othello. Nézze, nincs nálam se revolver, se bowieknife. Hát hiszen, hogy -az én hosszas távollétem alatt kellett valakinek engem helyettesíteni, -az egészen normális helyzet. S sokkal jobban tudom méltányolni, hogy ön -e czélra az én Vigárdy barátomat választotta, mintha valami -Perukker-féle seladont fogadott volna el. A ki, mint e szép butorzat -bizonyítja, egész gentlemanlike gondoskodott az ön szükségleteiről. - -Vigárdy közel volt hozzá, hogy ezt az embert nyakon fogja és kidobja a -szobából, de Camilla könyörgő tekintete lecsillapítá, a ki néma -rémülettel mutatott a hálószoba ajtaja felé: «meg ne hallja a beteg -leány! mert újra vissza esik». Tehát nyugodtan iparkodott beszélni. - -– Uram. Önnek a neje becsületes, erényes asszony. Magát tisztességes -munkával tartja fenn: senkitől semmi szégyenletes segélyt el nem fogad. -Az államvasutaknál pénztárnoknői alkalmazása van, s üres óráiban a -hírlapokba ir elbeszéléseket. - -– Igen. Ez van beirva a bejelentési ürlapba: pénztárnoknő és irónő. De a -salláriumot és a honoráriumot ön hordja neki. - -– Nem hiszem, hogy találjon ön bolondot, a ki elhigyje önnek, hogy a -vasutigazgatóság tőlem fogad el pénzt, a mivel egy hivatalnokát fizeti, -vagy egy lapkiadó, hogy a munkákat honorálja. - -– De ezt a szállást csak fizeti valaki. - -– Az albérlő. - -– Az a bizonyos Dragomirovics Anasztáz, a kit senki sem ismer. - -– Én ismerem. - -– De én minden szorgos kutatás után sem voltam képes ezt az «ananász» -urat a képviselők lajstromában felfedezni. - -– Az csak azt bizonyítja, hogy nem képviselő. - -– De annak van czímezve a házmester ívén, a mit az a rendőrségnek -beadott. - -– Hát ez lehet hamis czímzés miatti kihágás, a mit ha ön feljelent a -rendőrségnél, hát akkor megbüntetik az ön feleségét öt forint birságra. -Ha ugyan nagy kedve van önnek a rendőrséggel személyes érintkezésbe -jönni. - -– Én nekem? Hát mi félelmem lehetne én nekem a rendőrségtől? Currentált -engem valaki? Csaltam én? Loptam én? Nincsen-e kiegyenlítve minden -tartozásom Budapesten? Ezt te magad tudod legjobban kedves barátom. - -– Ez az emlék valami más indulatot is költhetne önben, mint a -gúnyolódást. - -– Érted alatta a háladatosságot ugy-e, kedves barátom? Hát hisz az igaz, -hogy te én helyettem harminczötezer forint értékü váltót kifizettél, a -mikről az a véleménykülönbség volt közöttünk, hogy én azokon az -aláirásokat hamisaknak hittem, te pedig igazaknak vallottad. – No hát -ezt a javadra irom. Ezért négy esztendeig voltál haszonélvezője az én -birtokomnak. Mi az ördög? Jut egy esztendőre nyolczezer hétszáz ötven -forint. Hát mi az egy ilyen szép asszonyért? valóságos «Bettel». - -– Megfojtsam ezt az embert? mormogá Camillához Bertalan. Az asszony két -kezével tartá vissza a férfi összeszorított öklét. - -Zenó pedig újabb szivarkára gyújtott és folytatá mekegő hangon: - -– Hanem a nagy jótékonysági raptusodban egy dolgot elmulasztottál -«drága» barátom. Azt ugyanis, hogy egy new-yorki lapba beiktattad volna -ezt a néhány sort: «Mister Meritoris Zeno ügyei rendezve vannak, bizton -hazatérhet.» Punktum. - -– A hazai lapokban benne volt ez az értesítés. - -– No lám! Én vagyok a hibás. Azért, hogy szökés közben hátra nem hagytam -a Ferencziek bazárjában az adressemet, hogy hová küldjék utánam a Pesti -Naplót? - -– Hát tudhattam én, hogy te hol kóborolsz széles e világban? - -– Ecce ni! Megint te neked van igazad. Hát persze hogy nem tudhattad. -Voltam én az alatt az amerikai prairieken buccanier, a ki sótalan eszi a -nyers bikahust, – jártam, mint pedlar, fésűket, bicsakokat árulni, – -voltam aranyásó rowdie Ausztráliában, voltam czethalász a grönlandi -vizeken, oda bizony újság nem jár. Míg egyszer a jó Buddha (én buddhista -vagyok) ismét visszavezérelt New-Yorkba. Ott találkoztam egy -tiszteletreméltó hazámfiával, a ki valami posztkisztlit, vagy micsodát -szerencsésen elemelt egy pár százezer forinttal, ez a lovagias férfiu -értesített felőle, hogy hiszen nincsen nekem semmi okom a világ szemei -elől bujdokolnom. «Ab ovo» ki van egyenlítve az én fatális tévedésem, -egy nemeskeblű barátom jószívűsége által. Ekkor érett meg bennem az az -elhatározás, hogy én ennek a jó barátomnak alkalmat szerzek keresztyéni -jóltevő indulatainak tökéletesítésére az által, hogy hazajövök, s már -most a viszonyosság elvéből kiindulva, én rendezem az ő ügyeit. - -– Mit fogok most hallani? - -– A legkellemesebbet. Legelőször is vessünk fátyolt a multakra. Az a -harminczötezer forint, meg az a négy esztendő – egymást kiegyenlíti. -C’est signé: – «pour acquit.» Kezdjünk új rubrikát: «Soll und haben.» - -– Ön megbolondult. - -– Nem én. Teljesen megokosodtam. - -– Ez az, a mit úgy hívnak, hogy «őrültség, a miben systema van». Ennek -azonban a legjobb antidotuma az, a mit úgy hínak, hogy «házi ész». Ezzel -meg én vagyok ellátva. Te, ujvilági lovag, arra alapítod a -spekulatiódat, hogy itt van most egy őrült szerelmes férfi, a kit a vak -szenvedélye kapiczánjánál fogva oda lehet vezetni, a hol «a rákok -telelnek», a hogy az orosz közmondás tarja. Én azonban majd mindjárt -kiábrándítalak egy alternativával. Én vagy egy önzetlen, minden érdek -nélküli pártfogója vagyok a te hitetlenül elhagyott családodnak, a ki -lelki örömét találja benne, hogy egy pár szerencsétlen teremtésben -fentartsa az életkedvet, a kikhez régi emlékek varázsa vonzza; vagy -pedig az vagyok, a minek te tartasz: heves vérü imádója a te nevedet -viselő nőnek. Hát akkor az első esetben veszem a kalapomat, s azt -mondom, hogy «alászolgája», a családfő hazaérkezett, többé az én -gondozásomra senkinek semmi szüksége, s többet nem kérdezősködöm se -rólad, se a hozzád tartozókról egy szóval sem. A második esetben pedig -megindítjuk a kettős válópert: nődnek erős oka van erre veled szemben, -én is csak majd találok valami jogczímet; elválunk csendesen, s aztán -rajtunk függ, hogy mit tegyünk? Te mindenesetre kimaradsz a partieból. - -– Nem úgy van az, kedves barátom. Ne kezdj te én velem háborút. Mi -egyenlőtlen fegyverekkel küzdünk. Te jó ember vagy, nagy hazafi, -országos hírű celebritás, én pedig egy bukott ficzkó vagyok, a kinek -nincs mit elveszíteni. - -Egy szót ejtettél el: «elválunk csendesen». Hát ezt a «csendesen» szót -hiusíthatom én meg. De ha én most lármát csapok: én, a hazatért férj, a -ki a feleségem hálószobájában egy férfit találtam, összecsődítem a -szomszédokat, rendőrért kiabálok: akkor te, mint nagy ember, el vagy -veszve, megbuktál az ország előtt, le vagy gázolva a politikai -ellenfeleid lába alá; de a mi még annál több a feleséged lába alá. - -– Nyomorult gazember! kiálta Bertalan, elragadtatva indulatai által. - -– No hát ez jó nekem. «Nyomorult gazember.» Bizony olcsó vitézkedés. -Tudod jól, hogy én párbajra nem híhatlak, akármilyen verbal injuriet -kövess is el velem. Nem kapnék secundansokat. Hát ez közöttünk a nagy -különbség. Te vagy a dicső hazafi, a nagy ember. Én pedig vagyok a -nyomorult ficzkó. A nyomorult ficzkó észreveszi, hogy a dicső nagy -férfiu az ő kazlából húzza a szénát. Azt mondja neki: «barátom, -nagyságos tolvaj úr, ne lopd a szénámat, hanem vedd meg az egész -kazalt». S erre a nagy férfiu azt kiáltja: «gazember!» De engem ezzel a -szóval nem ráztál le magadról. Én beléd haraptam, mint egy bulldog s nem -engedlek a sövényen kiugrani – édes barátom. - -– Én kezemben tartottam a nyakadat, s szabadon bocsátottalak. - -– Nagy hiba volt tőled. Most én tartom a kezemben a te nyakadat s nem -foglak elbocsátani. - -– Mit kivánsz tőlem? - -– Bagatelle dolog! Igazán pirul az arczom, mikor ilyen aprólékosságokkal -állok elő. Hát miről van szó? Tulajdonképen semmiről. Te megtartod a jus -acquisitumot, hogy is mondják csak: a «servitust». Mi jogtudósok értjük -ezt már. Én viselem a «procurát», mi üzletemberek értjük ezt. Te pedig -maradsz a «stiller Co». Én viselem az obligót, te pedig azt irsz, a mit -akarsz a «giro in bianco»-ba. - -Bertalan olyat ütött az öklével a zongorára, a melyhez támaszkodott, -hogy az a szerencsétlen hangszörnyeteg megzendült bele. Camilla pedig -csak bámult: az ő lelkében nem volt fogalom ennek a csúf jargonnak a -megértésére. - -– No hát beszéljünk kerek számokban, monda Zeno, hüvelykujjának a körmét -a fogába akasztva. Te adsz én nekem, pro rata temporis, húszezer -forintot, én pedig azért odaadom neked – a Dragomirovics Athanáz úr -szobája kulcsának a másodlatát, s mikor ezt a kulcsot a zárban találom: -megfordulok a sarkamon és odább megyek. Clara pacta, boni amici. - -Camilla csak most értette meg a gyalázatos ajánlatot. - -Kitört belőle az indulat. A női gyöngeség egyszerre átlobbant, mint -füstből a tűz, lángoló asszonyi haraggá. - -Odarohant a férjéhez, megragadta annak a vállát. - -– Micsoda? Te engem el akarsz adni, mint egy rabnőt! - -Zeno furcsa arczfintorgatással mondá: - -– Hát azt adja el az ember, a mije van. Szivesebben adnám el a -Haris-bazárt; de az nem az enyém. - -– No hát ha te el akarsz adni engem, lihegé a szerencsétlen asszony, -majd eladlak én téged! - -Azzal odarohant az intarsiaturákkal diszített szekrényéhez, felnyitá -annak a tetejét, egy titkos rugót megnyomva, előugratta a rejtett -fiókocskát s abból kivett egy négyszeresen összehajtott irást, azzal -odasietett a két férfihoz, Vigárdy mellett foglalva helyet s -Meritorishoz beszélve. - -– Hát te azt mondtad ugy-e, hogy neked semmi bűnöd sincs a világon, a -miért téged a büntető igazság keze előfogjon. Te kaczagva mondtad a -megszabadítód szemébe, hogy bolond volt, a mikor nyakadat kieresztette a -kezéből? No hát essél kétségbe! Itt van a leveled, melyet amaz átkozott -éjszakán küldtél hozzám. Ebben elismered, hogy váltókat hamisítottál -Vigárdy nevére. Én megtartottam ezt a leveledet s most odaadom Vigárdy -úrnak, hadd kerüljön a te fejed ismét az ő sarka alá s hadd taposson rá, -mint egy hálátlan kigyó fejére! Most én adlak el téged – fél-pénzért, – -egy babkáért! Kiálts egyet! S téged fognak a rendőrök a börtönbe -hurczolni! Csaló! Hamisító! Kerítő! - -Meritóris Zeno kezét-lábát eleresztve rogyott le a karszékbe. - -– Átkozott levél! motyogá. Erről egész megfeledkeztem. Ezzel agyon -vagyok ütve. Vegyen rólam példát minden becsületes férj, hogy mikor -szökni akar, ne irjon levelet a feleségéhez. - -Camilla Bertalannak adta a levelet. - -Zeno egyet fordított a szerepén. Az impertinens kérkedő modor helyett -áttért a megtért, meghunyászkodottba. - -Odatérdelt Bertalan elé. - -– Rabod vagyok: elismerem. Azt tehetsz velem, a mit akarsz. -Elveszíthetsz, becsukathatsz. Appellálok a te nemes szívedre. Légy -tekintettel nyomorult állapotomra. Ne szégyenítsd meg a családomat. -Irgalmazz szegény leányomnak, ha engem nem tekintesz. Hűséges kutyád -leszek mindenkor, kutyább a kutyánál. Megelégszem a kegyelmed -morzsáival! Soha a szemed elé nem kerülök. - -Undorító volt! Egy férfi, a ki sír, csúszik, mászik. - -Vigárdy négyfelé szakítá azt a levelet s oda dobta a rimánkodó szeme -közé. - -– Nyomorult! Én nem tudlak eltaposni! - -Azzal eltávozott a szobából. - -Zeno mohón kapkodta fel a szőnyegről az összetépett levél rongyait s a -zsebébe gyűrte. - -– Figyelmeztetem önt, mondá neki Camilla, hogy ez a levél egy egész -társaság előtt lett felolvasva, a míg én ájultan hevertem itten. - -– Jó helyen van már, döczögteté a szót Zeno, begombolva a kabátját. - -– Hát mit akar ön még itten? - -– Mit akarok? Itt akarok maradni. Élvezni akarom az édes itthon örömeit. -Ah drága «sweet home!» - -– Itt nincs önnek helye. A tulsó két szoba ki van adva. - -– Dragomirovics Anasztáz úrnak. - -– Akárkinek! Itt pedig nincs az ön számára való kényelem. - -– Áh! Ez nevezetes. Az én salonomban, a hol az én saját butoraim vannak! - -– Itt nincs önnek még csak egy hamutartója sem. A hitelezői mindent -lefoglaltak az ön megszökése után s rövid időn elárvereztek mindent. Egy -közülök felvásárolta az egészet s aztán átengedte nekem használatra -méltányos bérért. - -Azzal megmutogatta Camilla Zenonak a székek, pamlag, zongora hátára -ragasztott hivatalos pecséteket. Még a szivarhamutartó fenekére is oda -volt ragasztva az elkobzó billog. – «Nincs itt önnek semmi ingóbingója». - -– Hát akkor maradok a fekvőségemnél… szólt cynikus mosolylyal Zeno. - -– Mit akar ön az alatt érteni? - -– Hát a feleségemnek a nyoszolyáját. Törvénytudó ember vagyok. Jól -tudom, hogy a csődbejutott férj adósságáért a hitvestárs nyoszolyáját, -fehérneműit nem szabad lefoglalni. - -– Abban a nyoszolyában önnek a leánya fekszik, sulyos betegségben. - -– Annál nagyobb kötelességem, hogy fölötte virraszszak. Atyai -kötelesség. - -– Ön nem fog az én szobám ajtaján belépni. - -Camilla elállta az ajtót Zeno előtt. - -Zeno erőszakoskodni kezdett. - -– Majd meglátom, ki akadályoz meg engem abban, hogy családfői jogaimat -gyakoroljam. - -– Ön azt mondja, hogy törvénytudó: akkor ismernie kell azt a törvényt -is, mely kimondja, hogy a ki hűtlenül elhagyja a feleségét s egy évig -nem tudatja hollétét, elvesztette férji jogait. - -– Majd visszafoglalom én azokat! - -Durván megragadta a feleségének a kezét. - -A legjobb útban voltak, hogy összeverekedjenek. - -E perczben felnyilt a hálószoba ajtaja s kilépett rajta a leány. - -Úgy, a hogy az ágyából kikelt: hálóköntösben, mezítláb, papucs a lábán, -a haja kuszáltan szétszórva a vállain, a csipőin. Az arcza csupa tűzláng -volt, a szemei lázasan ragyogtak. Máskor oly piros ajkai kékek voltak és -cserepesek. Egyenesen neki ment Zenónak. Magasabb volt az apjánál. A -mint a karját fölemelte, hogy a szemébe csüggő haját hátravesse, a -visszaomló ingújj egy olyan megfeszült bicepset engedett láttatni a -karján, mely egy akrobatanőnek is diszére válhatott. Eleinte tompán, -asthmatikus lihegéssel beszélt, hanem aztán egyre élesebb lett a hangja. -Zeno hüledezve hátrált meg előtte. - -– Meritoris ur! kezdé a leány. Ön sok év előtt elhagyott bennünket, -nyomorban, gyalázatban, kétségbeesésben. Mi meg akartuk magunkat ölni. -Itt ezen az asztalon olvasztgattuk a halálos mérget a theás csészében az -anyámmal. Készen voltunk a halálra. Ekkor az Isten egy szabadítót -küldött hozzánk, a ki visszaadta nekünk az életet, megmentette a -becsületet: – az ön becsületét, Meritoris Zeno úr. És azután szerzett az -anyámnak tisztességes munkakört, a miben éjjeli-nappali szolgálattal -megéljen; engem kitanítatott iskolamesternőnek; gondossággal, jó -tanácscsal, részvéttel segített bennünket a víz színén fenmaradni, a -kiket ön odadobott a fertőbe!… És most ön idejön és elüzi tőlünk az -egyetlen védő angyalunkat! Bemocskolja őt rút rágalmakkal, a miknek a -szennye az én anyám arczát szeplőzi be! S még azután helyet követel -magának itt, ebben a mi Gecsemáne kertünkben, ebben a mi Golgothánkban. - -A leánynak a hangja egyre élesebb lett, átcsapott a rikácsolásba. - -– Meritoris úr. Ön nagyon rossz órában jött ehez a házhoz. Én egy -rettenetes betegséggel vagyok szövetkezve. Mikor engem a szent -Vida-táncz dæmona megszáll, akkor én megszüntem ember lenni: csoda -leszek! Akkor engem három férfi nem bir megfékezni! Akkor velem van az -ördög! – Akkor én azt, a ki a kezem közé kerül, összetépem, -szétmarczangolom, megfojtogatom. - -De már ekkor eltorzult az arcza, a szája négyszegletűvé lett, az -orrczimpái fújtattak, a szemei keresztbe álltak, a kezeit saskarmokká -görbítette s a féltérdét felemelte. - -– Szent Sakjamuni![3] hebegé megrémülve Zeno s egy karszék mögé hátrált. - -– Helvila! Leányom! Az égre kérlek! rimánkodék Camilla, leányát átölelve -és visszatartva. Ne jőjj indulatba! Hisz rád jön a bajod újra. - -– Távolítsd el innen ezt az embert! lihegé a leány. Mert apagyilkos -leszek. Megölöm e perczben! - -– Az atyádat! Isten elleni vétek! - -– Ejh, az őrültek számára nincs beszámítás. S engemet csak egy vékony -fátyol választ el az őrültségtől. - -– De az a fátyol mindig be fog téged takarni: az anyád szeretete. Eredj -a hálószobába. Eredj drágám! Ne tégy így! Ne tégy így. - -Addig-addig – míg betuszkolta a leányt a hálószobába, s rázárta az -ajtót. - -Ekkor aztán Zeno elő mert jönni a karszék mögül. - -– No ezt a leányt jól megnevelték, mondhatom. - -Camilla a kezeit tördelte kétségbeestében. - -– A Krisztus kínszenvedéseire kérem önt, hagyjon el bennünket. - -– Azokra a kínszenvedésekre én nem reflektálok, mert én a Nirwánát -követem. - -– Menjen ön vendéglőbe: fogadjon magának szállást. - -Zeno kifelé forgatta a zsebeit. - -– Egy veszekedett sixpencenek sem vagyok ura. - -– Itt van pénz! lihegé a nő, a szekrényéhez futva s kivette a fiókból a -megtakarított pénzecskéjét, odaadta Zenónak. Harmicz forint volt. - -Zenónak dióformára ültek ki a szemei annyi pénz láttára. Régen látott -ennyit egy rakáson. - -– Hol vettél te ennyi pénzt egyszerre? ez a bizonyos jóltevő hozta? - -– Most kaptam a kiadótól egy novellámért, a mi a lapjában megjelent. - -Ekkor aztán az ellenkező véleményre tért át Zeno. - -– Micsoda? Harmincz forintot adnak egy novelláért a kiadók? – A -tolvajok! - -Azzal zsebrevágta a pénzt: Kezdetnek ez is jó. - -S aztán felcsapta a kalapját s ment a Folies capricesbe. - -Elébb azonban rágyujtott egy új szivarkára az égő lámpásnál. - -Camilla bezárta utána az ajtót. - -A hálószobája ajtaján dörömböztek. - -Odafutott, hogy kinyissa azt. - -A leány feldúltan rohant ki rajta. - -– Megfulladok! lihegé, a balzacra vetve magát. Onnan is felugrott és -szaladni akart. - -Az anyja átölelte. Csillapítá. - -– Engedj a földön henteregnem! - -– Nem! nem! Édes! - -– Engedd, hogy a fejemet a kandallóhoz verjem. - -– Nem, nem! Angyalom! - -– Vért kell ontanom! Meleg vért akarok! Adj nekem valami élő állatot: -egy macskát, egy nyulat, hogy összetépjem. Be akarom az arczomat mázolni -vérrel, meg a hajamat. - -S majd a karja, majd a lába rándult egyet; az arczvonásai minden -perczben más torzképpé fintorodtak. - -Itt volt az a rettenetes dæmon, a tizenhat éves leányok megkinzója: a -szent Vida-táncz. Ugyant miért szent? - -Camillának valami jutott most eszébe. - -A «nagy öröm». - -Az meglehet, hogy visszaidézi az ideges görcsrohamot; de meglehet, hogy -az ellenkező hatást míveli. Lehet csodaszer. Lehet méreg. Koczkáztatni -kell. - -Elővonta a kebléből azt a kinevezési okmányt, kitárta, oda tartá Helvila -szeme elé: - -– Nézd! Ő hozta azt. A keresztapa. Kinevezési diplomád. Tanítónő vagy. -Pancsován. Hatszáz forint fizetéssel. - -Erre a leánynak az idegrohama egyszerre megváltozott, nem szünt meg, -csak más alakot öltött. - -Nagyot sikoltott s aztán elkezdett kaczagni. Tánczolt, szilajon, -nevetve, vihánczolva. A hogy a mænádok tánczolnak, a corybantok vagy a -tarantálpóktól megmart leányok, egyre danolva: «Diploma! Pancsova! -Hatszáz, hatszáz, hatszáz!» - -Camilla meg volt meredve a rémülettől. - -Azt hitte, a leánya megőrült. - -Egyszerre aztán csak a legszilajabb kaczagás, tombolás közepett, -lecsapta a két tenyerét a czombjaihoz a leány, karjait feszesen a -derekához szorítva, s állt mereven, mint egy szobor. - -– Hát ki vagyok én? mormogá. Ki–va–gyok–én? kiáltá szótagolva. - -Aztán a lábával dobbantott. - -Látszott minden ízén, hogy küzd az akaraterő az idegek szellemével. - -Ámde az a szent dæmon nem engedi magát olyan könnyen elűzni. - -Ha nem kényszerítheté az arczát fintorgatásra, a lábait tánczra, -előfogta csuklás alakban. - -Azzal is megküzdött. Elfojtotta a lélegzetét. Oly hosszasan, hogy majd a -tüdeje szakadt meg bele. De győzött vele. A csuklás is elmaradt. Nagyot -lélekzett utána. - -Elkezdett dörmögni az összeszorított fogai közül. - -– Hát ki itt az úr? Én-e? vagy te, nyomorult idegháló? Nem te -parancsolsz én nekem; hanem én te neked. Nem mozdulsz! én foglak! - -S mintha valami ficzánkoló szörnynek a zabláját fogná a kezében, úgy -merevíté meg a két karját, összeszorított ökleivel. - -– Nem akarok beteg lenni! Érted? Nem akarok megőrülni! Nem! Nem! - -Egy-egy rándulás, egy arczficzam még elárulá, hogy a dæmon makacskodik. -Rámordult. A hogy a párducz kurrog a letepert kajmánra. Lassan, lassan -elmúlt az arczáról a lázas veresség: visszatért rá az átlátszó -halaványság, míg egyszer aztán odaveté magát az anyja keblére, s kisírta -magát Istenigazában. - -– Elmúlt ez anyám! Nem leszek többé beteg. Ez kigyógyított. Ez! Ez! - -És aztán egyik a másiknak a kezébe adta azt a drága irást; össze-vissza -csókolták. Az aláirt neveket, a pecsétet, Pancsova várost, a bélyeget, a -czímzést. Újra elolvasták. Kettősben olvasták. Utóljára aztán az egész -ív papirost kiterjesztve borítá a keblére a leány: - -– Ez az én palladiumom! Ez az én panaceám! Ez az én talizmánom! Nem -vagyok beteg! De hogy is lehetett az? hogy én őrjöngtem, tomboltam? -Mikor semmi bajom sincsen. Törtem, zúztam. - -– Az apádat is meg akartad ölni. - -– Hahaha! Azt a kis japáni porczellánfigurát, a ki úgy hasonlít hozzá. A -falhoz vágtam. De nem törött össze. - -– Nem a japáni figurát, hanem az igazi Meritoris Zenót. - -– Hát itt volt? Nem is tudok róla. - -– Jó, ha nem tudsz. - -– Add elő a fekete ruhámat, anyácskám. - -– Minek az most? - -– Felveszem és kimegyek. - -– Hová mennél? - -– Hát megköszönő látogatásokat tenni: a miniszter úrhoz, a -tanfelügyelőhöz, az igazgatónőhöz. Aztán búcsúzni az ismerősöktől. Ahoz -fekete öltözet kell. - -– Hová mennél most, angyalkám? Hiszen késő este van már. - -– Késő este. Én hajnalkaczagást látok magam körül. Minden olyan fényes! -Hát este szoktam én fölkelni az ágyból? – Ha este van, akkor vacsora -ideje van. Igen bizony. Én éhes vagyok, nagyon éhes. Adj nekem enni -anyám: akármit, kenyeret, szalonnát; de sokat! Falni akarok, mint egy -farkas! Van-e valami? - -– Van! van minden, szerelmem! Itt vár rád készen. Puha czipó, sonka, -parizer. Melyik kell? - -– Mind a kettő. - -– Liptai turó! - -– Ah, az én ideálom. Bor van-e? - -– Egész palaczk veres bor. Az orvos ezt ajánlotta. - -– Derék orvos! De nem evőkanállal két óránként? - -– Nem! Nem! Tele pohárral. - -– Azzal a nagy pohárral. - -Camilla szaladt a kredenczből előhordani a vacsorához valókat, odarakva -mindent arra az emlékezetes asztalkára. - -A leánynak nem kellett kinálás: neki ült a gazdag vacsorának, fölrakva a -két könyökét az asztalra s átölelve a karjaival a tányérokat, bödönt, -czipót, palaczkot. Úgy falt, mint egy kiszabadult rab. Aztán ivott. Nem -várhatott, míg a pohár megtelik: elébb a palaczkból húzott nagyot. -Csettentett a szájával. - -Camilla ott ült mellette. A könyeit törülgeté. - -Örömkönyek voltak. - -Az orvos mindig azt beszélte, hogy ennek a csodálatos betegségnek az a -válsága, ha egyszer a patiensnek megjön az ételhez való kedve. A szent -Vida-táncz választottai nem eszik a rendes ételeket, hanem krétát, -szenet, pörkölt kávészemeket. A ki egyszer falni kezd, az már -megszabadult a dæmonától. - -Csak akkor kérdezte már a leány, mikor volt is nem is valami a -tányérokon, az anyjától: - -– Hát te nem vacsorálsz velem? - -… Jól volt az már lakva örömmel. - -… Még egyszer hozott ez az ember igaz örömet ebbe a Gecsemáne kertbe, -ebbe a Golgothába. A miért meg kell majd neki lakolni. - -Miért olyan bolond idealista, hogy a más bajával törődik? - - -II. - -Némely asszonynak nincs szerencséje abban a nevezetes themában, a mi a -nőknél különben varázshatalom: az izlésben. Vigárdyné nem tudott -öltözködni. Minden asszony megszólta a toilettejeiért. Pedig nagy gondot -fordított ő arra: órákig cziczomázta magát a tükör előtt, felszedett -mindent, a mi drága: brüsszeli csipkét, gyöngyhímzést, szalagcsokrot, -virágokat; csináltatott a hajából csodahurkákat, nem kimélt -strucztollat, kócsagot; de abban mind nem volt harmonia. Hiába: nem volt -izlése. - -Ugyanennek a hiányát éreztette a társalgásban is. Helyes esze volt, -sokat tanult, olvasott minden európai nyelven, de azt mind nem -alkalmazta a maga helyén, s minden műveltsége daczára egy levelet nem -tudott megfogalmazni, vagy egy társalgást vezetni. - -Igy volt a butorzatával is. Minden szobája, salonja valódi kirakata volt -a műkincseknek, de azokban nem volt összhangzás: velenczei, japáni, -rococo össze-vissza, egymás mellett. Az öltözőjét egyúttal -elfogadó-szobának is tartotta, s ott állt az egyik oldalon a -toilettasztal tükröttartó faragott angyallal, a másikon a -Wertheim-szekrény, a mire a férjének volt szüksége. No ebben volt -taktika. Hogy valahányszor a férj a pénztárát kinyitja, mindig meg -lehessen tőle kérdeni, hogy mit tesz be, mit vesz ki? Csakhogy ez a -butordarab sehogy sem illett egy boudoirba. Épen úgy nem illett, hogy a -látogatók ott szemléljék, hogy miféle tégelyek, flaconok vannak a -fésülködő-asztalon elhelyezve. Ezek különben csak az intim látogatók -voltak; a Staatsvisiteket a salonjában fogadta 12 és 2 óra között. S a -tökéletesség végett a boudoir hátterét elzárta egy lebocsátott nehéz -brocat kárpit, sejtetve, hogy ott még egy hálófülke (alcoven) -következik. - -Épen a piperéző-asztala előtt ül, drága pálmavirágos -kashmir-pongyolában; komornája most végzi a haja feltüzését, a nyak -froufroui már fel vannak kunkorítva. - -– Susanne! menjen át az úrhoz, s mondja meg neki, hogy készen vagyok az -elfogadására. - -A komorna eltávozik az alcoven kárpitja mögött: ott van a szőnyegajtó, -melyen át közelebb lehet érni az «úr» szobáját. - -Ez a komorna ugyanaz, a ki hajdanában Meritorisnénál szobaleány volt: -akkor még Zsuzskának hitták. Az úrnő még utána kiáltott a komornának: – -Kérje meg szépen az urat, hogy ne abban a kabátjában jöjjön át hozzám, a -melyikben a clubba jár, nem türhetem a dohányfüstöt. - -Ez alatt belép az oldalajtón Jean, a komornyik, sárga livréeben. Mikor -legutóljára volt szerencsénk vele találkozni, akkor kék frakkja volt, -Meritoriséknál szolgált, «inas úr» volt a czíme. - -Abban, hogy Amanda a hajdani Meritoris-cselédeket fogadta magához, -világosan lehet sejteni a tendentiát. - -Nem könyörületességből történik. Ezeknek a révén sok pletykát meg lehet -tudni a múltból s fentartani az összeköttetést a jelen viszonyok között. - -Amandának az a különössége, hogy szeret bizalmaskodni a cselédeivel. -(Egyébiránt miért volna ez különösség? mondjuk inkább, csatlakozás a -normalis viszonyokhoz.) - -A Jean ezüst tálczán hoz egy látogatójegyet úrnőjének. - -Az úrhölgy kezébe veszi azt, s egyszerre, mintha pókot érintett volna a -kezével, eldobja a lába alá terített tigrisbőrre. - -– Micsoda szemtelenség! Még ide meri tolni a pofáját! Dobja ki ezt az -embert a nyakánál fogva! - -Azon a jegyen Meritoris Zeno neve van felirva. - -A komornyik elégülten hunyorít a félszemével s kabátja újjait felgyűrve, -azt mondja magában: – Ez nekem különös élvezet fog lenni. - -Az úrnő azonban a következő pillanatban mást gondol. A Jean még át sem -mehetett a salonon, utána csenget. - -Jean visszatér. - -Már ekkor az úrnő nyugodtan ül a causeuse egyik oldalán, s kegyesen -szól: - -– Kérem Jean. Vezesse azt az urat a téli kertbe. Kérje fel, hogy várjon -egy kissé. Kinálja meg szivarral. Adjon neki egy reggeli lapot olvasni. - -Jean úr furcsa torzpofát fintorít, fejét válla közé húzva. «Dobja ki! -ültesse le! Dugjon a szájába cabanost!» A tatár tud elmenni ezeknek a -nagyságos asszonyoknak az eszejárásán. - -Az alcoven kárpitja megmozdul, a szőnyegnyiláson belép az «úr». - -Kimenéshez van öltözve. Salonkabátja fölé öltve a mencsikoff, a mi azt -jelzi, hogy nem soká akar itt időzni. Csak aféle kimeneti látogatás, a -mit minden normalis férj meg szokott tenni, mikor hazulról elmegy; -megmondja, hogy hová megy. Elhiszik neki. Talán igaz is. Azzal -megcsókolják egymást. Aztán «pá kedvesem». - -Ezúttal azonban máskép indult a scéna. Bertalan leült a causeusenek a -másik oldalára. Ez az ~ forma ülőke azért remek gondolat, hogy a két -beszélgető folyvást hátat fordíthat egymásnak. - -– Van önnek valami közlendője velem? kérdi Amanda. - -– Van. Meritoris Zeno haza érkezett. - -– Mit tartozik az rám? Nekem nem adósom semmivel. - -(Mit tartozik ez ő rá? Pedig itt szíja az ő havannáit a téli kertben!) - -– Tegnap érkezett haza a szállására, a mikor én épen ott voltam a -családját meglátogatni. - -Erre a szóra egyszerre veres lett a szeme Amandának. Felugrott a -helyéből. - -– Mit keresett ön annál az asszonynál? - -– A leánya nagy beteg, azt látogattam meg. - -– Hazugság! Ön abba az asszonyba szerelmes! Ön engemet megcsal. Négy -esztendő óta csal azzal a nővel. - -– Mondhatom neked, hogy az a nő én felőlem egészen ártatlan. - -– Mindig csak annak a nőnek az ártatlanságát allegálja. De arra nem -felel, hogy maga milyen lator. - -– Mert az egyik kizárja a másikat. Csak a te szenvedélyed láttat veled -rémeket. - -– Oh ne higyje, hogy féltékeny vagyok! Van is mit félteni? De megöl a -szégyen. Az emberek suttognak, nevetnek. Engemet megcsalni – egy olyan -nőért, mint Meritorisné! Egy kassziros némberért! - -– Ne bántsa maga azt a nyomorult teremtést, a ki magát tiszteli, imádja. - -Amanda megmondta, hogy mit csinál a tiszteletével. - -– Hát akkor mi köti önt hozzá? Mi hordja önt oda, ha nem a bűne? - -– Elmondom igazán. Rég el akartam mindent mondani, most itt az ideje. -Nekem az a nő valamikor menyasszonyom volt. Mikor az a nagy csapás érte: -nem birtam a lelkemen elviselni azt a gondolatot, hogy el hagyjam őt -veszni nyomorban, gyermekével együtt. Én segítettem neki fölemelkedni, -én szereztem neki életmódot, én eszközöltem ki a leánya számára ingyen -oktatást, ellátást, hogy a kenyerét tisztességes pályán megszerezhesse. -De nekem ezért semmi egyéb jutalmam nem volt, mint két szerencsétlen -teremtésnek a hálakönyje. Ezt számítod-e bűnömnek? - -– Hát ne mondja, hogy szívtelen vagyok. Hogy nem esik meg a szívem a -nyomorultakon. Adhatott nekik miattam ezereket a saját vagyonából. De -nem lehetett-e azt levélben küldeni? Személyesen kellett önnek ezért ő -hozzá menni? Miért önnek? Ha az asszonynak volt szüksége az ön -pártfogására, nem tudott az ide jönni? Hisz önnek saját külön -lakosztálya van. S talán én sem haraptam volna le az orrát, ha hozzám -betéved. De félt tőlem ugy-e? Bántotta a rossz lelkiismeret. Otthon ült, -játszotta a szentet. És ön nem járt hozzá nyiltan soha. Titokban járt -oda. Megfoghatatlan úton-módon. Miért volt ez a titkolózás? Ha semmi -bűnös viszonyuk nem volt. - -– Kénytelen vagyok megmondani az igazat. Én ezt a nőt becsülöm. Lelki -nemességének tisztelője vagyok. Jól esik az eszmecsere, a mit vele -válthatok. Élvezetet találok a körében, a mibe semmi érzékiség nem -vegyül. - -Amanda összetépett haragjában egy zsebkendőt. - -– Ne gyilkoljon ezzel a szavával. Én nem bánom. Tegye azt a nőt -nyilvános szeretőjévé. Sokkal szeretetreméltóbb, mint én, elismerem. -Hiszen divat az előkelő világban, még a polgároknál is, hogy az urak -szeretőt tartsanak, külön háztartással. Hozzátartozik a bon-tonhoz. S -inkább legyen az Meritorisné, mint egy orfeumi bachans. Hisz ez a fin du -siècle. Csak azzal ne mérgezze meg a lelkemet, hogy ön nem a szép -asszonyt keresi a házon kívül, hanem a szép szellemet, a mit itthon meg -nem talál; nem a testi gyönyört, hanem a lelki élvezetet, a mit ön nálam -meg nem talál. Ez megöl, ez megőrjít. Tegye ön bevallott szeretőjévé azt -a nőt – s csendes, békességes házastársak maradunk. - -– Hát ennek épen az ellenkezőjére határoztam el magamat. Tegnaptól fogva -soha többet Meritorisnéval összejönni nem fogok. - -– Ah! S mi indította önt erre a rendkívüli elhatározásra? - -– Azért jöttem épen ide, hogy azt elmondjam. Tegnap este oda mentem -hozzájuk, azért, hogy örömhírt vihessek nekik. A minister kinevezte a -leányt tanítónőnek. A leány az anyja szobájában feküdt betegen. A míg én -az anyjával nála voltam: hazaérkezett Meritoris, a ki négy év óta -hírhallatlan kóborolt a világban. Mikor engem meglátott a neje -szobájában, a gazember… - -– Hát «gazember». - -– Az. Gazember. Megragadta az alkalmat, hogy az én látogatásomból -kelepczét csináljon a számomra. Azzal fenyegetőzött, hogy ide fog jönni -hozzád s el fogja árulni, hogy a feleségénél talált. Ellenben hogy ha -fizetek neki húszezer forintot, hát akkor nemcsak hogy elhallgat, hanem -átengedi nekem teljesen minden férji jogait. - -– És ön sokallta azt a húszezer forintot? - -– Én azt mondtam neki, a mit neked is mondok: Meritorisné nem vásárra -vihető rabszolga. Én többet ehez a házhoz vissza nem jövök, hanem majd -elmondom én a feleségemnek azt, a mi közöttünk történt. S hogy nem a -húszezer forint fáj, azt bebizonyítom azzal, hogy ezt az összeget -odaajándékozom a feleségemnek. Ime itt van egy takarékpénztári könyvben. - -Bertalan elővette a zsebéből a könyvecskét. - -– Ime nézd. Én ezt egy vállalaton nyertem. Egy nappal elébb, mint az -idei névnapod volt, betettem a takarékpénztárba a te nevedre. Tudod, -mikor szemrehányást tettél nekem, hogy elfeledkeztem rólad: semmi -ajándékkal sem leptelek meg az ünnepeden. Ez volt a névnapi ajándékom. -Most általadom. - -– Adott volna ön nekem akkor egy rózsacsokrot, az kedvesebb lett volna! -Azt hiszi ön, hogy a feleség szerelmét is meg lehet venni pénzen, mint a -kedvesét? Vigye ön előlem ezt a pénzt! Ne adja nekem! Ne hagyja itt -nálam! Mert, az égre! most rosz gondolataim vannak! Valami rosszat fogok -vele tenni! - -– Én ide teszem ezt a pénztárba. A pénz az ön nevére van bejegyezve. -Elveheti, a mikor akarja. - -Bertalan elővette a Wertheim-pénztár kulcsát s a trésorba elzárta a -könyvecskét. - -Amandának reszkettek a kezei a dühtől; az arcza pipacsveres volt. - -Mikor Bertalan visszatért hozzá a pénztártól, a két öklét felemelve -kiálta: - -– Én önt gyűlölöm, mint a bűnömet! - -Bertalan meghajtá a fejét s nyugodt mosolylyal monda: - -– Én pedig téged szeretlek és tisztellek. - -Amanda toporzékolt. - -– Ezt is csak azért mondja, mert tudja, hogy kétségbeejt vele. - -Bertalan még gyilkosabb módon mosolygott. - -– Az is meglehet. - -Azzal fogta a kalapját s eltávozott: – Az országházba megyek. - -Amanda könyekre fakadt. - -(Hát persze! Ha a házastársak közül az egyik azt mondja: «én nem -gyűlölök, én szeretek», akkor ezen a tituluson nincs válóper.) - - -III. - -Bertalan a nejével való szóváltásban nem méltatta figyelmére azt a -földre dobott névjegyet. Rá is lépett egyszer s rajta hagyta a -csizmasarkának az önlenyomatát. Még sem vette észre. - -Amanda, férje eltávozása után az ablakhoz lépett s figyelmesen nézett ki -az utczára. Aztán boszúsan csengetett. A komornyik bejött. - -– Kiáltson le annak a 32-ős hordárnak, hogy ne fecsegjen azzal az -asszonyszemélylyel, hanem lásson a dolga után. - -– Értem. - -A Jean értette, hogy mi baja van a nagyságos asszonynak azzal, hogy a -numero 32 egy leánynyal beszélget az utczán. - -Megtörtént a rendreutasítás. - -A hintó kigördült a kapu alól, mely Vigárdy urat az országházba vitte. -Amanda eljött az ablakból, ismét csengetett a komornyiknak. - -– Már most felvezetheti azt az urat. - -– Még nem vezethetem föl, mert egy elébbvaló úr van az előszobában: az, -a ki nem szokott névjegyet beküldeni. - -Amandának tűrni kellett az inas impertinentiáját: ő maga adott neki -jogot hozzá. - -– Bocsássa be. Amanda a toilette-tükör előtt egy párszor végig tapintá -az arczán a hajporos pamacsot s a körme lapjával lesimítá a szemöldeit. - -Vannak látogatók, a kiktől nem szoktak névjegyet kérni. - -Ilyen Dobokay Alasztor. - -Szürkéskék gömbölyűszárnyú kabát van rajta, dinnyehéj-alakú kalap a -kezében, bordeauxveres a nyakravalója, a melltűje egy morettofejjel -díszítve. - -Szívesen fogadják. Kezet csókol. Leültetik: szemben az úrnővel. - -– Épen most volt egy válságos jelenetem Vigárdyval, kezdi Amanda. - -– Volt benne valami nevezetes mozzanat, a mit érdemes feljegyezni? - -– A régi nóta. Igyekezik angyaltisztára mosni azt az asszonyt. - -– Ez a legjobb methodusa az «önvédelemnek». - -– Én végül a szemébe mondtam, hogy gyűlölöm. - -– S erre ő azt felelte: «Én pedig téged szeretlek és tisztellek.» - -– Hogy találta ezt ki? - -– Jogász volnék s ne tudnám? Ez stereotyp. - -– Olvasta ön azokat a leveleket? - -– Olvastam és visszahoztam. Alasztor előhúzta a zsebéből a -selyemszalaggal átkötött csomagot. - -– Hát nem irtózatos dolgok? - -– Nem biz azok. Meglehet, hogy kegyed talál bennük felségsértést, de a -biró szemüvege nem fogja azt felfedezni. Csupa hálálkodás. Idealizáló -ábrándok. Plátói szerelem. Határozatlan óhajtások. Aláirva «Renata». - -– Ez az ő irói neve. Köztudomású. De hát a név fölött ez a jelzés: ő. -sz. barátnéja: hát ez mit tesz? Ez az ő. sz. - -– Bizonyosan nem azt, hogy «ősz», hanem rövidítve azt, hogy «őszinte». - -– Maga Gelbschnabel! Ez annyit tesz, hogy «örökre szerető». - -– Ah! - -– No ezt már a nevelőintézetben tudtuk, mikor még «Backfischek» voltunk. -Ezek szerelmeslevelek. - -– Nehéz a tartalmukból bebizonyítani. - -– Hát akkor mért tartja ezeket a leveleket a Wertheim trésorjában -elzárva? - -– Kegyed a Wertheim-pénztárból szedte ezeket elő? Hogy jutott hozzájuk? - -– A magam kulcsával. - -– Hát van hozzá kulcsa? - -– Az már csak természetes. - -– Mi mindent fogok én még itt tanulni! De hát a mikor ezeket a leveleket -kivette kegyed a trésorból, nem tartott tőle, hogy a férje keresni fogja -azokat? - -– Hát, ha keresi, ott találja. - -– Hogyan? - -– Hű másolatban. - -– Hű másolatban? Ki másolta le őket? - -– Én magam. - -– Nagyszerű! Kegyed még hamisítani is tud? Utánozta Camilla irását? - -– Dehogy hamisítottam! Nem én utánoztam a drága hölgy irását, hanem ő ír -Vigárdynak elváltoztatott irással: az enyimet utánozva. Ezek a -szarkalábak az én eredetiségeim. Ő utánozza ezeket, már akár -ravaszkodásból, akár csúfondároskodásból. Hiszen ön ismeri Camilla -irását elég jól. - -– Igaz, hogy ez nem az ő irása. - -– Hát ez nem bűntanújel? - -– Talán csak «superflua cautela» (fölösleges óvatosság.) - -– Hasonlítsa bár össze! - -Azzal minden tartózkodás nélkül odament a vasszekrényhez, felnyitotta -annak a nehéz ajtaját, meg a trésor kis ajtaját s kivette belőle a másik -levélcsomagot. Odahítta Alasztort. - -– No hát tessék összehasonlítani a két levelet! Nem szakasztott mássa-e -ez amannak? Ő utánozza az én irásomat! Ebben a családban hagyományos a -falsificálás. A férje az uram irását hamisította, ő meg az enyémet. Ez -kriminalitás! Ezért tíz esztendőre be kellene őt csukni Mária-Nostrába! - -– Nem! Ezért nem csukják be. - -– Hát nincs ez ellen védelem? Hogy egy némber, mikor szerelmeslevelet ir -a férjemnek, ne utánozza az én irásomat? - -– Csak egy mód van. Ha kegyed megváltoztatja a kalligrafiáját. - -Amanda durczásan veté magát a kerevetre. - -– Eh! ön is csak tréfát űz az én érzelmeimből. Pedig azt hittem, hogy ön -az egyetlen ember, a ki az én lelkemet megérti. - -Ekkor aztán Alasztor engesztelni kezdé. Odaült melléje. - -– Teljesen meg tudom kegyedet érteni, higyje el nekem. - -– Hát akkor mért nem akar megszabadítani? Ebből a kinzó helyzetből, a -mely engem megöl. Lassú méreggel öl meg. Nem merek már a tükörbe nézni: -ránczokat látok támadni az arczomon. E négy év alatt tíz évet vénültem. - -– Hát beszéljünk erről a dologról komolyan: úgy, a hogy jogtanácsosnak -feladata beszélni. Kegyednek elhatározott szándéka a férje ellen -válópert indítani. Tőlem kér tanácsot. Azt tudja kegyed, hogy a házasság -felbontásához még mind a két fél beleegyezése mellett is minő -elhatározások szükségesek. Meg kell tagadni a vallását, mely lelki -nyugalmának oltalma volt és kitérni; világi és egyházi hatóságok előtt -békéltetési kisérleteket kiállani. S mikor mindezen átesett, akkor elég -az egyik félnek megbánni a dolgát, s azzal meghiúsult minden törekvés. - -– Hát nincsenek a törvényben olyan dolgok mikért a biró az elválást -kimondja a bele nem egyező fél akarata ellenére is? - -– Vannak ilyen okok. - -– Ismertesse meg azokat velem. - -Alasztor csóválgatta a fejét, szítta a levegőt a fogain keresztül, végre -csak előállt a skrupulusaival. - -– Kedves nagysád. Azok annyira szép dolgok, hogy igazán megvallom, -pirulok azokat egy hölgy előtt elmondani. - -– No hát irja le. Itt az iróasztalom; itt a toll, papir. Tessék. - -S hogy annál jobban lekötelezze, azt mondá neki. - -– Gyújtson rá, kérem. Tudta tapasztalatból, hogy a férfiak csak akkor -tudnak irni, ha a szájukban füstöl a kanócz. - -– Egy czigarettára, ha megengedi. - -Amanda maga tartotta neki a fellobbantott viaszgyufát. - -Alasztor irt, törült, megint irt, ismét törült, fújta a füstöt, utóljára -ledobta a tollat, letette a félig kiszítt szivarkát a hamufogó kagylóra. -Felállt. - -– Nem jut eszembe teljes pontossággal a szöveg. Mindjárt haza sietek s -kiirom a hiteles szövegből. Aztán majd elküldöm kegyednek levélben. - -– De megbizható ember kezébe adja kérem. Mert meglehet, hogy a -cselédeimet valaki még jobban fizeti, mint én, azért, hogy ellenem -kémkedjenek. - -– Egészen biztos kézből fogja kegyed megkapni. Most sietek. - -Alasztor megcsókolta Amanda kezét. A hölgy forró, mindent kifejező -kézszorítással viszonozta azt. Ez az ember az egyedül, a ki képes -megérteni az ő lelkét. - -A Jean megint belépett. - -– Az a bizonyos úr azt kérdezi, hogy várjon-e még? - -Amanda dühös volt a zavarásért. - -– Az ördögbe is! várjon! Hát mi dolga egyéb? - -A komornyik közellépett a nagyságos asszonyhoz, hogy halkan mormoghassa -el a véleményét. - -– Én annak az úrnak a szeméből azt nézem ki, hogy nagyon megnyugtatva -érezné magát, ha egy pohár cognackal megkinálnám. - -– No hát kinálja meg. - -Alasztor a bizalmas értekezés alatt megpillantá azt a tigrisbőrön heverő -névjegyet. Öreg betűkkel volt nyomtatva: el tudta olvasni. - -– Aha! Az a bizonyos úr, a ki odalenn vár! gondolá magában. Jó lesz -erről értesíteni azt a «szegény fiút!»… - -Meghajtotta magát és eltávozott. Jean sietett utána. - -… A mint Alasztor és utána a komornyik kiment az ajtón, Amanda felvette -azt a szivarkát, a mit Alasztor a hamus csészén hagyott; még égett. A -szájába vette azt és tovább szítta, tenyerével a felszálló füstöt az -arcza felé hirgálva, egész gyönyörrel. - - -IV. - -Ha lett volna Vigárdyné lelkületében (ne mondjuk már léleknek: az -unalmas dolog) csak egy árnyalata is a sentimentális érzésnek, hát -bizony nem fogadta volna el Meritoris Zeno látogatását. - -Ezelőtt valami tizenhat esztendővel ez az alak az ő jegyese volt. Még -akkor a gigerli szót nem találták fel, lionnak hítták a divathőst. Akkor -ez egyike volt a magyar – nem annyira honfoglaló, mint honprédáló hősök -hét vezéreinek. - -S ez az ember akkor felbontotta a viszonyát, mert nem tudott az arája -számára receptiót kivívni a gentrytársaságban. Akkor azután hirtelen -behizelegte magát Vigárdy menyasszonyánál, a ki birtokos nemes -kisasszony volt: azt hódította el a jó pajtása kezéről. Ezt meg -összeszerezte az elhagyott jegyesével. Lett belőle házasság boszúból. -Azután elprédálta a saját vagyonát is, meg a nejéét is. Megkárosította -Amanda férjét s bekoronázásul itt hagyta neki a szalmaözvegyét, egykori -ideálját. S most ez az ember, piszkosan, kopottan, elzüllötten jön -Amanda elé ismét: (belül még piszkosabban). - -Amandának négyféle jogérvényes oka volt ennek az embernek a látogatási -kisérletére legerélyesebb papucsának a sarkával felelni. - -Bizonyosan kellett egy még erősebb okának lenni, hogy érintkezésbe -jőjjön vele, mely azt a másik négyet legyőzte. - -Megelőzte a látogatást még egyszer a Jean. - -Bizalmas vigyorgással mondá az úrnőnek: - -– Mondtam annak az úrnak, hogy jó lenne kabátot változtatnia, mert -nagyon érzik rajta a dohányfüst; de azt felelte, hogy ez az ünneplő-, az -utazó- és a látogatókabátja egy személyben. - -Amanda megharagudott. Ez nagyon is vastag inastréfa volt. Példálózás az -«úrnak» küldött izenetre. - -– Tanácslom önnek, hogy az elménczkedéseit másutt értékesítse. - -No de legalább elismerte, hogy elménczkedés volt s a Jeannak ez is elég -siker. - -A látogató végre bejut a szobába. Ugyanaz a koczkás gunya van rajta, -kiegészítve egy szürke Castor-kalappal. - -Amanda nem állhatja meg, hogy ajkpittyesztésével ki ne fejezze azt a -benyomást, melyet hajdani imádójának mostani alakja rákényszerít. - -Helyet mutat neki egy karszékben. Maga jó távol leül a causeusere. -Kettőjük között a tigrisbőrön ott hever a látogató-jegy. Fatális -jelenség. Zeno azonban minden helyzetben fel tudja találni magát. Azt -nem teszi, hogy felvegye a névjegyét, mert hátha azt mondják, hogy «csak -hagyja ott!» hanem ráteszi a Castor-kalapját. Így be van takarva. - -– Minek köszönhetem Meritoris úr látogatását? kérdi az úrnő. - -– Bátorkodtam méltóságodnál tiszteletemet tenni. - -– Én nem vagyok méltóságos. - -– Sőt igen is. Vigárdy úr egy olyan érdemrendnek a birtokosa, melylyel -együtt jár a méltóságos czím. - -– Ő azt nem vette igénybe. - -– De a nejét nem foszthatja meg tőle. Én tehát, hogy látogatásom -lényegére térjek: ezt a szivartárczát hoztam haza, melyet méltóságod -sajátkezű himzése tesz becsessé. Vigárdy úr ezt a feleségem boudoirjában -felejtette tegnap este. - -Amanda közönyt tettetett. - -– Oh tudom. Elmondta már a férjem. Ő tegnap épen, arról értesülve, hogy -önnek a leánya nagy beteg, odament őt meglátogatni. - -– Vigárdy úr úgy látszik, hogy nagyon sűrűen szokott értesülni az én -családomban lefolyó eseményekről. - -– Azt is jól tudom. Önnek a neje gyakran ir levelet a férjemhez. - -– S azok legelébb is méltóságod kezébe jutnak? - -– Természetesen. - -– Méltóságod pedig nagyon jól ismeri azt a methodust, mely szerint a -lepecsételt leveleket fel szokás nyitni és ismét lepecsételni. - -– Olvastam – valami regényben. Mondhatom önnek, hogy azok a levelek -egészen közönyös tartalmúak. - -– A levelek! De hát a levelek borítékjába szokott-e méltóságod -beletekinteni? - -– Oh igen. De azokban nincs semmi. - -– Vajh-igen. A borítékba van írva az igazi értesítés. - -– Én soha sem láttam egy betűt sem. - -– Nem ám. Mert sympathetica tintával vannak írva, a mely láthatatlan -irást szolgáltat; de ha az, a kinek a levél szól, egy ecsettel, mely a -reagens folyadékba mártatott, végig húz a sorokon, akkor azok egy percz -mulva láthatókká lesznek s előtűnik a levél érdemleges magva: «Ekkor meg -ekkor otthon leszek: várlak. Ezer csókot.» - -Amanda most már kezdett kijönni erőtetett nyugalmából. - -– Mi az a sympathetika tinta? - -– Hát a Sacré coeurben nem tanították erre a növendékeket? Pedig ez az -élet chémiájához tartozik. De van olyan láthatlan tinta is (cobaltból -készül), a mit nem ellenszerrel tesznek láthatóvá, hanem megmelegítenek. -A melegtől a betűk szép kék vonásokban előtámadnak s aztán, ha kihültek, -ismét eltűnnek. Az ilyen tintával szokás a rendes sorok közé is irni. -Csak egy meleg vasalóval kell rajtuk végig menni. - -(No ti szegény levelek! ki lesztek most vasalva!) - -– Hát az ilyen correspondentia mellett nagyon biztosan intézhetők az -összejövetelek, s a mi hiveink ezt teljes mértékben kihasználják. Én nem -panaszképen mondom, mert rám nézve teljesen közönyös ez a dolog. - -– Rám nézve még közönyösebb, szólt Amanda, ledobva a legyezőjét, nehogy -azt higyjék, hogy felhevült. Én Vigárdynak minden lépéséről értesítve -vagyok. Újat nem tud ön nekem mondani. - -Zeno ravaszul mosolygott. - -– Méltóságos asszonyom. Sok új dolog van még a nap alatt. Hát még a -lámpás alatt? Méltóságod Vigárdy urat minden lépten-nyomon kisérteti. -Van egy biztosa, mondjuk: magándetektiv, a kinek az a feladata, hogy -reggeltől estig nyomában járjon Vigárdy úrnak. Ha az kocsiba ül, ő -felkap a kerékpárra s utána vasparipázik. Szabadalma van rá. A sipkáján -viseli a 32-ős számot. - -(Ahá! Ezért nem szabad a 32-es hordárnak leányokkal fecsegni az utczán!) - -Amanda kényelmetlenül kezdett feszengni. - -– Ez a bizonyos rendesen elkiséri Vigárdy urat a club ajtajáig is. -Rendesen este 6 órakor szokott Vigárdy úr oda vetődni. A megbizott -állást foglal a club ajtaja előtt. Szabadalma van ott ácsorogni. A -kerékpárját ott hagyja a szögletben. Utasításához híven koronkint fel is -megy a club előszobájába s megkérdi a szolgáktól, hogy itt van-e Vigárdy -képviselő úr? Azok megmutatják neki, hogy itt lóg a fogason a felöltője: -tehát itt kell neki lenni. Azt azonban kevés ember tudja (a mit én), -hogy a clubnak a helyiségeit összeköti valami, csak az intimusok által -használt sötét sikátor a Pester Lloyd szerkesztőségével. Vigárdy úr azon -szépen keresztül sétál. Onnan egy lépcső levezet egy -férfiruha-kereskedésbe. Ott felvesz egy másik felöltőt, az utczai ajtón -kimegy, a nélkül hogy maga Argus észrevenné. Ott egy bérkocsiba vágja -magát s elhajtat a körútra. Ott hátrahagyja a bérkocsit, a mint a -czélhoz közel ért. Itt ismét beleütközik a méltóságos asszony -elővigyázati rendszabályaiba, mert a házmester és a felesége számára -præmium van kitűzve a figyelmeskedésért. - -Amanda megint hozzá nyúlt a legyezőhöz: égett az arcza a szégyentől. -Zeno folytatá: - -– Vigárdy úr azonban nem kerül a kapura, hanem bemegy a dohánytőzsdébe. -A trafikás az ő lekötelezettje, mert ő szerezte meg neki a ministertől a -trafikát. Ennek az üzletnek a hátulsó ajtaja az udvari lépcsőre szolgál, -a hová a házmester páholyából nem lehet látni. Ezen a lépcsőn Vigárdy úr -felrobog. Zsebében van Dragomirovics Anasztáz képviselőnek a kulcsa. -Bemegy a lépcsőre nyíló ajtón s akkor aztán – otthon találja magát. -Kettecskén vannak s négy szoba áll a rendelkezésükre. Hogy mi képezi a -tárgyát az értekezésüknek, azt én nem vellikálom. Bizonyosan a magasabb -philosophia. Nehány óra múlva aztán Vigárdy úr, ugyanazon az úton, a -melyen idejött, visszatér a klubba, felveszi az otthagyott kabátját s -kijön a klub csapó-ajtaján. És méltóságod jól fizetett hadi kéme esküvel -állítja, hogy Vigárdy úr este 6 órától 9-ig valósággal ott tarokkozott -vagy konspirált a klubban. Vacsoránál elmondja Vigárdy úr, mit beszéltek -a ministerek. Ez így megy minden nap. - -Amandának minden erében lobogott a méreg. Az a szív még is csak van -valami befolyással a lélekre! Mikor az elkezdi a vért kergetni az -erekben, aztán fel az agyba, az arczba. Ez több, mint mechanismus. - -Mégis a közönyt akarta tettetni. - -– De hát minek ez a komédiajátszás? Hiszen ha úgy szereti Vigárdy önnek -a nejét: czélt érhet. Kezdhet válópert minden órában. - -Zeno ravaszul hunyorított. - -– Méltóságod még nem ismeri Vigárdyt. Az egy minden kenőcscsel megkent -férfiu. Tud spekulálni. Ismeri az előnyöket és a hátrányokat, a mik -abból származnak, hogy melyik fél szolgáltat okot a házasság -felbontására. - -– Mit nevez ön ilyen oknak? - -– A mit angolul úgy neveznek, hogy «criminal-conversation», ez a jurista -kifejezés. Az a kérdés, hogy kire bizonyodik be? Mert a kit ezen, -eltagadhatlanul, rajta kapnak: annak először is nem szabad új házasságot -kötni azzal a személylyel, a kivel azt a házasságfelbontó tényt -elkövette. Másodszor pedig őtet marasztalja el a törvényszék az elvált -házastársnak teljesítendő kárpótlásban. - -– Pfuj! Zeno úr! - -– Hja, méltsás asszonyom. Az ember csak ember. Nem is jól mondtam: «az -úr csak úr». A ki «úr», attól minden kitelik. Az ember védelmezi a -vagyonát. - -Amanda odalépett Zeno elé. - -– Ön nagyon gyűlöli Vigárdyt úgy-e? - -Zeno elkezdte a szemeit forgatni s poseokat csinált. - -– Hogy gyűlölöm-e azt az embert? Hát lehet-e őt nem gyűlölnöm, a ki -bitorolja azt a kincset, melyet a sors egykor az én számomra rendelt; a -ki lábbal tapossa azt az oltárt, a melyhez én csak imádkozni járok! (Ez -már declaratio volt.) - -Amanda cholerikus nevetéssel szakítá félbe. - -– Hagyja el, Zeno úr. Én premier-közönség vagyok, a kit az ál-pathos -csak megnevettet. Másért gyűlöli ön Vigárdyt. Azért, mert önnel igen sok -jót tett, s most nem akar még többet tenni. Ön Vigárdytól húszezer -forintot követelt, a mit ha ő megadna önnek, hát ön kész volna minden -botrányt fedezni a saját köpenyével. - -Zeno érezte, hogy meg van fogva. Vigárdy mindent elmondott a -feleségének. Itt csak az arczátlanság segít. - -Elkezdte a szemeit meregetni fölfelé, tenyerét a keblére tette. - -– Méltóságos asszonyom! Hát elhihetne én felőlem ilyen aljasságot? - -Amanda hátat fordított neki. - -– Hát tudja mit, Meritoris úr? Én nem sokallom a húszezer forintot -öntől, ha ön én nekem megszerzi azt a csalhatatlan bizonyítékot, a mi -alapjául szolgálhat egy válópernek, melyben én vagyok a felperes. - -Zeno naiv kezdett lenni. - -Olyan mórikálást vitt végbe, mint egy falusi kisasszony, a kit azzal -kinálnak meg, hogy ő kezdje meg a «kútba estem»-et. Mosolygott és apróra -nevetett. - -– Méltsád engemet próbára akar tenni. - -Amanda odament a Wertheim-szekrényhez, felnyitotta, kivette belőle a -takarékpénztári könyvet az általános takarékpénztártól. - -– Itt van. Nézze. Húszezer forint az én nevemre betéve. A mikor akarom, -kivehetem. Át is adhatom: au porteur. «C’est à prendre, ou à laisser.» - -Az éhes farkas étvágya látszott Meritoris arczán. Jobb lábával azt a -taposó mozdulatot tette, a mivel a köszörűs hajtja a köszörű-kereket. - -– Nem adná méltóságod ezt az ajánlatot nekem irásban? - -Amanda a vállát vonogatta. - -– Irásban nem adok önnek semmit, Zeno úr. Hanem ha önnek úgy tetszik: -egy közjegyző előtt ismételhetem szóbelileg ezt az ajánlatot, a ki ezt -hiteles alakban tudomásul veszi. - -– Az nekem kellemetes lesz. - -– Talán conveniálni fog önnek e czélra Dobokay Alasztor úr. - -– Sőt elsőbbséget adok neki. - -Amanda visszatette az általános takarékpénztár-könyvecskéjét a -Wertheim-cassába s becsapta a szekrény ajtaját. - -Ezenközben úgy tetszett neki, mintha az ajtócsapásnak visszhangja -támadna. Az alcovenben levő szőnyegajtó csapódott. - -– Ki az? Nem szabad bejönni! kiálta Amanda souverain haraggal. - -A brocat kárpit azonban heves rándítással félrevonult s belépett a -boudoirba – Vigárdy Bertalan úr. - -– Talán nekem mégis szabad bejönnöm? mondá Amandához fordulva. - -Azután, mintha épen csak most venné észre Meritoris Zeno urat, egyenesen -feléje tartott s ott állt meg az orra előtt. - -– Hallja ön, Meritoris úr! Ha én még egyszer itt találom önt a feleségem -szobájában, hát akkor én önt az ablakon fogom kidobni. – Most még -eltávozhatik ön azon az úton, a melyen bejött. - -Nagyon tiszta a helyzet… - -Zeno úr felszedi a kalapját a tigrisbőrről; az eldobott névjegyét is. -(Ki tudhassa, mire jó az?) S egy világfi jártasságával üdvözli a ház -úrnőjét. - -– E szerint, ha méltóságod még óhajt velem érintkezésbe jönni, akkor -kénytelen lesz engemet felkeresni. Pannonia, 22. szám. – Magamat -ajánlom. - -Azzal megfordult a sarkán s eltávozott. - -Bertalan becsapta utána a nyitva hagyott ajtót. - -Aztán visszajött s megállt a felesége előtt. - -Egészen más ember volt, mint a ki egy órával előbb innen eltávozott. - -Talán, ha mindig ilyen lett volna a képe, még most is uralkodnék. - -Magasan hordta a fejét s a melle kifeszült. - -– Ha pedig ön meg találná tenni azt, a mit ez az ember most mondott, -lihegé a feleségéhez fordulva, akkor aztán mindjárt ott is maradhat -nála, mert ide többet be nem jön. - -Amanda elszörnyedve kiálta ellent: - -– Ez a ház az enyém! - -– Ez a ház az öné, a vízokádó sárkányától kezdve a csatornájáig; de azon -az ajtón belől, melyre az én nevem van feljegyezve, én vagyok önnek az -ura és birája! - -Azzal rögtönösen eltávozott a kárpiton és a szőnyegajtón keresztül, a -hogy jött. - -– Ah! Hát ez egy nyilt hadizenés! rebegé Amanda. Jól van. Én elfogadom. - - -V. - -Amanda érzé, hogy e jelenet által nagyon ferde helyzetbe jutott. - -Az a tény, hogy Zenót elfogadta, azok után, a miket a férje elmondott -felőle, világos felmondása volt a hitvesi szeretetnek. Még hozzá az a -cynicus meghivás Zeno részéről, mely egy complott továbbszövését árulta -el. Bertalannak teljes joga volt azon a hangon szólni ő hozzá. - -Ekkor aztán azt tette, a mit ilyen esetben szoktak tenni az asszonyok, -hogy mikor valami hiba elkövetésén meglepetnek, ők játszszák a -megsértett félt. - -Jól járt a szobaleány, hogy nem mutatta magát a láthatáron, mert bizony -megkapta volna a pénteki illetményét csattanós pofonokban, a miket -azután szombaton fényes aranyakkal szoktak beváltani. (Így hát -tulajdonképen még sem járt jól.) - -A helyett a komornyik alkalmatlankodott megint. Esmeg névjegyet hozott a -tálczán. - -Amandának már a nyelve hegyén volt a szó, hogy «nem fogadok el senkit!» -a midőn megpillantva a látogatójegy nevét, a bámulat és boszúság hangján -kiálta fel: - -– Áh! Áh! úgy látszik, hogy ma minden ördög elszabadult! Soha jobbkor! -Bocsásd be a kisasszonyt. - -Helvila volt a látogató. - -Egyszerű fekete ruha volt rajta, saját készítménye. - -Tiszteletteljes bókot csinált: mintha egészen idegen volna e háznál. -Pedig de sokszor futkosott ennek a szobáin keresztül-kasul lármázva. -Igaz, hogy az már régen volt. - -Amanda helyet mutatott neki egy vékonylábu japáni széken. Maga nyájas -büszkeséggel ült le a kerevetre. - -– Nekem azt mondták, hogy ön nagy beteg, kezdé Amanda. A férjem is -mondta, meg önnek az édes atyja is. - -Nem hozta vele zavarba a leányt. - -– Igen beteg voltam. Az a rejtélyes idegbaj kínzott, a mit Vida-táncznak -neveznek, a mit gyógyítani sem lehet: magától szokott elmulni. De -elmulik egyszerre egy véletlen kedélyfordulattól is, mint a minő engemet -ért tegnap. - -– Ah! Az ön édes atyjának váratlan hazaérkezése… - -– Nem épen az; hanem tanítónővé lett kineveztetésem. Tegnap kaptam meg a -minister úrtól a diplomámat. - -– Ah! A diplomáját? - -Amanda arczán elárulta a mosoly a kétkedést. Helvila észrevette azt s -erre a karján csüggő ridiculejéből elővette az összehajtott irást s -átnyujtá Amandának megtekintés végett, a közben is folytatva a beszédet. - -– Pancsovára lettem kinevezve, a hová pár nap mulva el fogunk utazni -kedves anyámmal együtt; búcsúlátogatást jöttem tenni. - -Amanda elővette a lorgnettejét s a szeméhez tartá. Úgy tett, mintha a -kezében tartott irásba nézne, de nem oda nézett, hanem folyvást az -előtte ülő leányt szemszegezte (fixirozta). - -– És önnek a mamája nem tesz önnel együtt búcsúlátogatásokat? - -– Nagyságos asszonyom jól fogja ismerni az okokat, melyek anyámat a -világtól visszavonulásra kényszerítik. Én azonban a közönség szolgája -vagyok. - -Amanda folyvást úgy tett, mintha a kinevezési okirat kalligraphiáját -tanulmányozná a kettős szemüvegen keresztül; pedig bele sem nézett, -hanem a gyanú sárga szemüvegén keresztül vizsgálta a dolgot, magában -tépelődve… - -«Mi van ennek a háta mögött? Ez valami ravasz cselszövény lesz. Azt -mondják, hogy elmennek Pancsovára. Akkor az asszony bizonyosan itt fog -maradni valahol a közelben: Czegléden, vagy hol? A hol nincs a világnak -se szeme, se szája…» - -Még jobban erőtetett nyájassággal fordult a leányhoz. - -– Hát kedves atyja szintén önökkel fog menni Pancsovára? - -– Ha az atyámnak tetszeni fog bennünket meglátogatni, nálunk bizonynyal -mindenkor szívesen látott vendég fog lenni. - -– Csak vendég? Hát állandó ottmaradásra nem? - -– Nem hiszem, hogy atyám igényeit kielégíthesse egy olyan messze eső -alföldi városban található élet. Azt gondolom, hogy ő a fővárosban kíván -új hatáskört keresni. - -Nagyon óvatos feleletek! Amanda rá akarta szorítani a leányt, hogy színt -valljon. - -– Szereti kegyed nagyon az édes atyját? Kérdezé szirupédes hangon. - -– Vallásunk törvényei azt parancsolják, hogy tiszteljem. - -– Csak a vallás tízparancsolatja? Hát a szív törvényei nem? - -– Nagyságos asszonyom! Én az atyámat négy év óta nem láttam. Hollétét -sem tudtam. Ez idő alatt volt egy gyámatyám, a kit a törvényes -gyámhatóság rendelt a számomra hivatalból. Ez gondoskodott -taníttatásomról; buzgón, lelkiismeretesen ügyelt rám; jó tanácsaival -gyámolított: atyám helyett valódi atyám volt. Nem természetes-e, hogy én -azt az egész gyermeki szeretetet, mely ösztönszerűen támad a szívben: -erre a nemes, tiszteletre méltó alakra vittem át. - -Amandának az orrczimpái lüktettek a felindulástól: alig birta -visszatartani szenvedélyes kitörését. Helvila jól figyelt szavainak -hatására, a mi meglátszott Amanda arczán. Hiszen nem azért jött ő az -oroszlán barlangjába mintha nem tudná, hogy az vérivó dúvad, hanem -azért, mert hítte hogy megszelidíti. - -Folytatá. - -– Ezért az indulatomért bizonyára senki sem fog engemet megítélni. S -nagysád nemesen érző nagy szíve legjobban fel fog e miatt menteni. - -Amanda fogait összeszorítva nevetett. («Nemesen érző nagy szíve!») - -Féloldalról bántó tekintettel nézve Helvilára, csipős gúnynyal mondá a -leánynak (visszaemlékezve arra a kezében tartott legyezőre, melyen most -is ott volt amaz emlékmondás): - -– Kisasszony!… A tengerszemben még mindig nem teremnek halak. - -Helvila megütődve állt föl ülőhelyéről. - -– Nagyságos asszonyom! Én nem jöttem ide halászni, hanem búcsút venni – -soha viszont nem látásra. - -Azzal meghajtá magát s távozni készült. - -– Maradjon még Meritoris kisasszony. Én szándékozom önnek még útravalót -ajándékozni. Meg ne döbbenjen. Nem olyan ajándékot értek, a mely az ön -büszkeségét megsértené. Én meg akarom önt ajándékozni azzal, a mi önnek -legkedvesebb. Én megengedem önnek, hogy tartsa meg ezentúlra is azt a -híven ápoló gyámatyját, a ki önnek atyja helyett atyja lett, s a kire ön -átruházta egész gyermeki szeretetét. Én átengedem önnek továbbra is -mindvégig gyámatyául – Vigárdy urat… - -Helvila nagyot bámult azokkal a szokatlan nagyságú éjtündéri kék -szemeivel. - -– Nagyságos asszonyom! Ön nagy tévedésben van. Nekem nem Vigárdy úr volt -a gyámatyám… - -– Hát kicsoda? - -– Ha kegyeskedett volna nagyságod a kinevezési okmányomba -belepillantani, láthatta volna, hogy gyámatyám, a ki beleegyezését -aláirta, hogy e kinevezést elfogadhatom: Dobokay Alasztor úr. - -S nagyobb igazság kedveért szétnyitotta az okiratot s oda mutatott -Dobokay Alasztornak zöld tintával irott nevére. (Alasztor zöld tintával -szokott irni: ez nem hamisítható photographia útján.) - -Amanda bálványnyá volt meredve. - -– Isten önnel, nagyságos asszonyom! - -Helvila köszönt és eltávozott. - -A mint az ajtó becsukódott utána, Amandából kitört a szenvedély. - -– Még is megharapott a vipera! Pedig kezemben volt a nyaka! Ott harapott -meg, a hol legjobban fáj! – Hát még Alasztor is! - -Indulatosan járt fel s alá. - -Megpillantá az asztalkán azt a hamuscsészét, melyben az Alasztor által -megkezdett s ő általa folytatott bűzös cigarettacsutak hevert, azt -földhöz vágta, hogy széttörött a porczellán. - -– Mind gazember, valahány férfi van a világon! - -(Nem mernénk szavazat alá bocsátani a kérdést.) - -Aztán a kandalló elé állt s belebámult a hamvadó tűzbe. - -Észre sem vette, hogy ott áll a férje megint a háta mögött. Csak mikor -az megszólítá: – Asszonyom! - -– Nos, uram? Felejtett itt valamit? - -– Igen is. Elébb, szokatlan felindulásomban, egészen elfeledtem, a miért -haza kellett jönnöm. Alasztor keresett fel az országházban, s azt -mondta, hogy egy igen sürgős levele van önnek a számára. Maga nem -hozhatja el, mert tárgyalása van. Küldönczre nem bizhatja, mert kényes -tartalmú: engem kért fel, hogy adjam át magának. - -Amandának a lélekzete elfulladt a dühtől. Bertalan a kezébe adta a -levelet. - -Az asszony az egész levelet – felbontatlanul – a kandallóba dobta. -Elégett. - -– Mondja meg Dobokay úrnak, hogy már válaszoltam a levelére. - -Bertalan vállat vont s ment vissza az országházba. - -Amanda sírt. Minden könycseppje egy csepp aqua toffana volt. - - -VI. - -Mikor Dobokay Alasztor Vigárdy Bertalant felkereste a sándor-utczai -országgunyhóban, elmondva neki a tapasztalt fölfedezését azzal a -«bizonyos úr» névjegyével: Bertalan azt mondá: - -– Most mit csináljak én ezzel az emberrel? - -– Én tudnék neked tanácsot adni, hogy mit csinálj vele? Hídd ki és lődd -fejbe, mint a tököt. - -– Ah! - -– Te úgy lősz, mint egy galambvadász. Vedd hasznát a tudományodnak. -Minden ember azt fogja mondani, hogy derék gavallér módra cselekedtél. - -Azzal otthagyta a barátját. - -Délután fölkereste Bertalan Alasztort a bureaujában. - -Alasztor ez idő szerint közjegyző volt. - -– Nos? Párbaj-segédre van szükséged? kérdé Bertalantól. - -– Dehogy van. - -– Azt gondoltam, arra szólítasz fel. A normalis világi rendszer nyomán, -ha az embert egy pribék meglepi a felesége boudoirjában s másnap az -ember ugyanazt a pribéket ott szorítja a saját felesége öltözőjében, hát -azt csak fejbe kell lőni. - -Bertalan egy levelet húzott elő a zsebéből s átnyujtá Alasztornak. – Az -én methodusom más úton jár. - -Alasztor elolvasta a levelet s visszaadá Bertalannak. - -– No hát, czimborám, annyit mondhatok neked, hogy én végig jártam Európa -minden bolondokházát, tanulmányozás végett, de akkora bolondot, mint te -vagy, nem fedeztem fel sehol. Tedd, a mit akarsz. Te nem erre a -planétára való ember vagy. Ott fekszel már a Duna fenekén. S én nem -húzlak ki. Hát mi a mennykőnek jöttél most hozzám? Testamentomot jösz -tenni? Mint közjegyzőhöz. - -– Én? Testamentomot tenni? - -– No igen. Miután öngyilkos akarsz lenni. - -– Eszemben sincsen. - -– De útban vagy felé. Ott vagy már. A cyankalis theacsésze előtt. Nagyon -sajnállak. De nem segíthetek rajtad. Gondom lesz rá, hogy szép temetésed -legyen. Hanem már most csak egyre kérlek. Ha végrendeletet csinálsz, -nekem semmit ne testálj, a mi a birtokodat képezi. - -Bertalan tréfára vette a dolgot, nevetett. - -– A feleségemet se? - -– Én csak azt mondtam, hogy semmit se, a mit a tiednek tartasz. - -Azzal kezet szorítottak egymással. S aztán elváltak, folyvást nevetve. - - - - -HARMADIK RÉSZ. - - -I. - -Néhány napig prózai dolgok foglalták el Camillát és leányát. - -Meritorisnénak mindenek előtt a pénztárral kellett beszámolni, a -lemondására adandó választ és felmentését bevárni, a letett biztosítékát -visszakérni. Mindez, ha gyorsan megy is, lassan megy. - -És így az, a mit Helvila Amanda asszonynak mondott: «holnap utazunk -anyámmal együtt», bizony csak phrasis maradt. Elég nagy boszúság volt ez -Vigárdynénak, a ki a Meritorisék házmesterénél mindennap -kérdezősködtetett a szobaleánya által, s megtudta, hogy még mindig itt -vannak. «Hazudott a kis kigyó!» Hát vannak szükségbeli hazugságok. - -Azután a bútorokkal is kellett valamit csinálni. - -Az is csak olyan szükségbeli hazugság volt, a mivel Camilla Zeno urat -megnyugasztalta, hogy ezeket a bútorokat mind felvásárolta egy hitelező, -s neki csak haszonbérben engedte át. Igaz volt, hogy megvette egy -hitelező, de nem kölcsön, hanem tulajdonul adta át a bukott családnak. -(Nem is nehéz kitalálni, hogy ki volt az a jámbor hitelező.) A birói -pecséteket csak bölcs óvatosságból hagyták továbbra is a bútorokon, hogy -mikor egyszer-egyszer jön egy sadduceus Meritorisnak egy viselt -váltójával executióra, azt mondhassák neki: – Köszönjük alássan, már -biztosítva vannak. - -Azoknak nagy részét el kell adni. - -Főkérdés volt, hogy mi történjék a zongorával? - -Helvila tudakozódott a pancsovai hivatalbeli elődjénél, a kit Temesvárra -promoveáltak, az ottani állapotokról. Onnan várta a választ. - -Olyan óvatos volt ez a család, hogy minden levelét poste restante -czímeztette. Maguk mentek érte a postára: így nem lehetett semmi levelet -útközben elfogdosni. - -Helvila épen a postára ment. - -– Ne menj ki ma, péntek van, mondá az anyja. - -Neki, mint idealista irónőnek, természetesen péntekesnek kellett lenni. - -– Én nem hiszek a napok signaturáiban, felelte rá az új nemzedék. - -(No no gyerekek!) - -Camilla épen a szükséges ruhanemüeket csomagolta, midőn Helvila -megérkezett. - -Nagy sebbel-lobbal nyitott be; az arcza egész piros volt a -felhevüléstől. A keze is reszketett, mikor a kapott levelet előhúzta a -joppkája zsebéből. - -– Látod, jó hírt hozok. A hivatali elődöm igen kedvesen válaszolt minden -tudakozódásomra. A tanítónő lakása egy külön házban van, az iskolával -összekötve, két szobából, konyhából, kamrából álló. Van hozzá fél hold -kert, melyben elődöm komlót termesztett, a miből évenkint két-háromszáz -forintot szüretelt: az egész komlótelepet átengedi nekem ingyen, -minthogy ő már a költségeit sokszorosan megkapta. Csak azt köti ki, hogy -majd én is ingyen engedjem azt át, ha előbbre megyek, az utánam -következőnek. - -– Áldott teremtés. - -– Mind ilyen az, a többi is. A tanítók népe az, a melyre azt mondaná a -«Mester», ha most itt járja a földön: «Az én országom ezeknek a -világából való.» – Azután arról is tudósít, hogy a zongorát jó lesz -magammal vinnem, mert a zongoraleczkékért Pancsován jól fizetnek, ez is -jó mellékkereset lesz. - -– És te neked is kedves mulatság. - -– Azután még ír a brahmaputráiról és cochinjairól: azokat jutányos áron -kész átengedni. Én ugyan a tyukokhoz nem értek. - -– No én értek. Az az én mulatságom lesz. - -Helvila nagyot nézett az anyja szemébe. - -– Hát te csakugyan azt hiszed, hogy el fogsz velem jönni, Pancsovára? - -Nagyot sóhajtott utána. - -– Hát hogy maradnék el tőled? mondá Camilla. - -Helvila megölelte az anyját. Megcsókolták egymást. - -– Még egy utóirat is van a levélben. Colleganőm azt veti fel, hogy hát -minket tanítottak-e a præparandiában fényképezni? mert ő tanulta azt. A -fényképezésnek ott igen jó hasznát vehetni. Valahány kis leányt behoznak -az iskolába, azt a szülői mind lefényképeztetik a tanítónővel, aztán -mikor kiveszik az iskolából, megint lefényképeztetik. Azért, ha értem a -módját, jó lesz egy momentfelvételű amateur-gépet vinni magammal, az jól -fog jövedelmezni. - -– És te tudsz fényképezni? - -– Tökéletesen. Az volt a legnagyobb gyönyörűségem az iskolában. - -– Hát majd vegyünk egy ilyen amateur-gépet. - -– Nem, anyácskám, arra most nincs pénzünk. A mit a butorainkért kapunk, -abból ki kell fizetnünk a jövő félévi házbért, mert féléves a felmondási -határidőnk. - -– Hát a pénzbiztosítékom is itt lesz. - -Helvila fejet csóvált. - -– Tudod, hogy az szent pénz. Abból semmit sem szabad elkölteni. - -(Azért volt az szent pénz, mert az államkötvények hátára mind Vigárdy -neve volt irva. Apródonkint kisül, hogy az a sok mennyei manna, a mi -erre a bujdosó családra lehullott, mint az ő kezéből került ki. Még -talán a pancsovai komlóskert is.) - -– Megkisérlem: talán részletfizetésre kaphatok egyet a látszerésznél. - -A konyha felőli ajtón csöngettek. - -Camilla ment ki az ajtót kinyitni. - -A mint visszatért, csak a fejét dugta be elébb a félig nyitott ajtón, az -arcza tréfás hamis mosolytól sugárzott. - -– Nos? Hát mit hozott a mesebeli tündér? Találd ki! Hát nem a te -tulajdonod a «terülj meg abroszkám!» Mi volt a kivánságod? - -Azzal kitárta az ajtót. Egy hordár állt mögötte. Csomag volt a vállán. - -– Itt van az amateur-gép. - -Csakugyan az volt. - -Helvilának elszorult a szíve a meglepetéstől. - -– Nekem hozták ezt? hebegé. - -– Egy nagyságos úr küldi, ezzel a levéllel, szólt a hordár. - -Helvila a czímborítékról már tudta, hogy mi van a levélben: Vigárdy -irását ismerte meg rajta. - -– No ez igazán tündérek játéka! kaczagott örömmel Camilla. - -Helvila szomorún bólingatott a fejével. Az volt a cassandrai adománya, -hogy minden titkot kitalált egyszerre. Dehogy tündérjáték, dehogy -csodatünet. Bizonyosan az az úr is kapott a «saját» levelére választ -attól a hivatali elődjétől Helvilának. - -Valami borravalót akart adni a hordárnak. Az nem fogadta el: tiltva van, -a küldő már kifizette. Hanem névjegyet kért az átadás elismeréseül. - -Helvila kivett egyet a tárczájából s odanyújtá a hordárnak. - -Az nem volt vele megelégedve. - -– A nagyságos asszonytól is kérek névjegyet: két levelet adtam át. - -Helvila csak akkor vette észre, hogy két levelet tart a kezében, a másik -az anyjának van czímezve. - -Azt is ugyanaz a nagyságos úr írta. - -Camilla is átadta a névjegyét a közszolgának. Az alászolgáját kivánt és -eltávozott. - -– Milyen gondatlanság! ez volt Helvilának az első szava. Hát nem tudta a -neked szóló levelet is az én hozzám czímzettnek a borítékjába tenni – -lezárva? - -– Te úgy félsz? - -– Régóta tanulom. - -– Add ide a levelemet. - -– Nem, nem. Majd azután. Együtt olvassuk el mind a kettőt, szépen egymás -után. Elébb az enyémet, azután a tiedet. - -– Miért azután? - -– Azért, mert én most mindjárt használatba akarom venni az én gépemet, s -legelőször is tégedet fényképezlek le. - -– Hát azt megteheted azután is, ha a levelet elolvastam. - -– Nem tehetem meg. Mert te annak az elolvasása után bizonyosan sírni -fogsz, felduzzad az arczod, a szemed, a szád: így nem állhatsz -fénykép-masina elé. Nekem a mostani arczod kell: ez a nevető, ez a naiv, -ez a bohó kis mama képe. - -S nem engedett a capriciosa! eldugta az anyjának szóló levelet a kabátja -alá. Ilyen zsarnok volt a háznál. Imponált vele az anyjának. Igazán ő -volt a garde de dame. - -Akkor aztán hozzáfogott az ajándékcsomag felbontásához. - -Az efféle amateurphotograph-apparatus olyan kis terimét foglal el, hogy -az ember egy utazótáskában elrejtheti. Hanem aztán, a ki ért hozzá, az -mindenféle gólyalábak kihuzgálásával egy olyan tökéletes háromlábú -szörnyeteget képes belőle összeállítani, a milyennel csak valaha -házasulandó párokat fenyegettek. - -Helvila egészen otthon volt a masinájával. Úgy manipulált vele, mint a -legelszántabb photographus, a ki előtt az emberélet értéke nem drágább -három forintnál. - -A kis mama mindenben engedelmeskedett, mint a hogy szokás egészen -civilisált, vagy egészen vad embereknek szót fogadni a photograph -kommandójára. Ide állni! a fejet kissé jobbra! a kezet leereszteni! a -lábat hátrább! Mosolygó arczot csinálni! Most kezdődik! Pislogni szabad! -No még egy fölvételt! - -Az áldozat végre fölszabadul. - -A lemezt kihúzzák. - -– Fölségesen sikerült! Tessék idenézni! - -A megörökített nem lát a világosság elé tartott üveglapon egyebet, mint -egy homályos kisértetet, a kinek fekete a szája, fehérek a szemei. -«Kitünően sikerült.» - -– No még egy fölvételt en face! - -– No nem! Add ide már a levelet, hadd olvasom el. - -Helvila előadja a levelet. - -Azt szépen a kis hímzésollóval felvágják s aztán együtt olvassák el. Ezt -a tartalma: - -«Kedves barátnőm. - -«A mióta legutóljára találkoztunk, én egy nagy horderejű lépésre szántam -el magamat. Tudomásomra esett, hogy önnek a férje ez előtt valami négy -évvel folyamodott a földmívelési ministeriumhoz egy kiváló szakférfiui -állás elnyerése végett az állami méntelepek egyikénél…» - -– Ez akkor volt, tudod, mondá Camilla, a mikor az ékszereimet el kellett -adnom, hogy az apád váltótartozásait kifizessem. Én könyörögtem neki -akkor, hogy lásson valami hivatal után. - -– Menjünk tovább. - -A levél így folytatá: - -«Akkor a ministeriumtól az a válasz jött a folyamodására, hogy azt az -állást elnyerheti, miután az ahoz megkivántató szakképzettséget teljesen -bírja; de csak azon föltétel alatt, ha elébb mindenféle összeköttetést -megszakít a turffal, a tattersallal, a börzével és lebonyolítja a -magánüzleteit. Önnek a férje ezeket a föltételeket teljesíteni -vonakodott, s a közben utólérte őt a sajnálatos katasztrófa. Most, hogy -ő ismét visszatért Magyarhonba, én közbenjártam a magas ministeriumnál, -hogy ezt a régi határozatot előkeressék s önnek a férjét az általa -egykor kért hivatalos állásba behelyezzék. Ez az én válaszom az ő -invectiváira. A ki engemet meg akar semmisíteni, én az ellen azzal védem -magamat, hogy csinálok belőle embert. Ő engem meg akar gyalázni: én -visszaadom neki a becsületét. Ez az én vivási modorom. Meg vagyok -győződve a felől, hogy önnek a férje, megtalálva az utat a becsületes -megélhetéshez, úgy fog azzal lenni, mint a súlyos betegségből kigyógyult -a visszanyert egészségével: féltve fogja azt őrizni. Ezzel önnek is -örömet és nyugalmat szerzek. Férjének lesz háromezer forint fizetése, -lakása, deputatuma és utazási költsége, később nyugdíja, biztosított -jövendője. Az én lelkem pedig meg lesz nyugtatva, hogy jót tettem, nem -csak azokkal, a kik szeretnek, de még inkább azzal, a ki gyűlöl…» - -(Ez volt az a levél, a mit Vigárdy Bertalan megmutatott Dobokay -Alasztornak, s a mire a közjegyző azt mondta, hogy még ennél nagyobb -bolonddal nem találkozott Európában.) - -Camilla a végsorokat már csak zokogástól elfult hangon tudta elolvasni. - -És azután is sírva szorongatá a kebléhez a levelet, s szép idő telt -bele, a míg a szemeit felszárítgatá s körülnézett. - -Helvila a fényképező masinán szöszmötölt hidegvérrel. - -– Hát nem magasztos, nem angyali lélek-e ez, a ki így cselekszik? - -A leány azt mondta rá: – Nem… - -Camilla elbámult. - -– Te azt mondod, hogy «nem»? - -– És imétlem, hogy «nem». Hisz Vigárdy úr ezzel egy megmérhetetlen nagy -hibát követett el, abban a hitben, hogy jót cselekszik. - -– Minő hibát? kérdé elképedve Camilla. - -– Állami hivatalra ajánlani olyan embert, mint Meritoris Zeno! - -– Te elitéled az atyádat? szólt elszörnyedve az anya. - -– Nem «én» itélem el az «én atyámat», hanem a kérlelhetlen logika itél -egy ismert eset fölött. Van egy ember, a ki váltókat hamisított, a kinél -tehát a tulajdonjog iránti érzék hiányzik. És ezt egy országos képviselő -beajánjla a kormánynak, hogy felügyelője legyen egy olyan országos -vagyonnak, a hol a malversatiónak ezer alkalma kinálkozik. - -– Ne beszélj így az atyádról! Ez irtózatos! - -– Irtózatos ugy-e, hogy úgy kigyógyultam a gyermeki gyöngeségekből? De -hát nem te gyógyítottál ki? Nem a te orvosságoddal? Nem itt ennél az -asztalnál keverted-e velem együtt azt a rettenetes gyógyszert, a mi az -embert minden érzéstől megszabadítja. Akkor még csak a páráját szíttam -be: de a lelkem meghalt tőle. - -– Ne ejts kétségbe! Te túlságosan szigorú vagy az atyádhoz. Nem ismered -jól. Ő alapjában jó szivű ember. Ha ő egyszer tisztességes, előkelő -állásban fog lenni, ismét azzá lesz, a mi elején volt: önmagára büszke, -önérzetes ember. Hisz a jóllét megjavítja még a gonosztevőt is. - -Helvila nagyot fohászkodott. - -– Most már én mondom, hogy ma péntek van… - -– Helvila! - -– Nem félek a péntektől. Bebizonyítom azzal, hogy még ma elutazom -rendeltetésem helyére. - -– Még ma? - -– Az én utimálhám együtt van. - -– Hát én? - -– Te nem jösz már én velem az alföldre; te el fogsz menni ő vele. - -– Azt nem mondtam. - -– De én tudom. Te mentegeted magadban azt, a ki egész életedet -elrontotta. És az még jobban el fogja rontani. Te most azt gondolod -magadban: milyen jó ember volt az én uram, a míg falun laktunk, tüzes -gazda volt, csak a jószágára volt gondja. Lovakat nevelt, a mik híresek -voltak messze földön. Szerette a családját; nem játszott mást, csak -sakkot. Erre gondolsz most vissza. - -– Kitaláltad. És aztán arra, hogy ezt a nagy változást a rossz társaság -okozta nála, mikor a fővárosba jöttünk telelni. Itt keveredett a sport -piratái közé, a kik között elvesztegette a lelkét és vagyonát. - -– Annak a rosz társaságnak minden tagja azt mondja, hogy őt a többiek -rontották el. De hát miért kell abba a társaságba belépni? - -– De most már nem keresheti fel többé. - -– Nem, azt a rossz társaságot, a mely a tagjaitól a külső tisztességet -megköveteli. Nem járhat jockey-clubba, a turfra, a börzére. De hát a -coulissák közé? - -– Ha volna neki egy őrangyala, a ki visszatartaná. - -– Most arra gondolsz, hogy te lehetnél ilyen őrangyal rá nézve. - -– Bár hamarább gondoltam volna rá! - -– De hát lehet egy fővárosi üzérnek, egy sportsmannek a felesége -valamiféle őrangyal? mehet vele az asszonya a börzére, a casinoba, a -titkos comptoirokba, a bettinghouseba, hogy veszélyes koczkázatok, -hazard játékok, őrült fogadások, szédelgő vállalatok elől visszatartsa? -Megfoghatja-e a kezét? Adhat-e neki tanácsot? - -– Nem teheti a fővárosban; de egy pusztán, a hol nincs alkalom, nincs -csábítás. - -– Eredj! Eredj vele! Téged elkápráztat az az ábrándkép, hogy valaha -ismét visszatérnek a boldog idylli napok, a miken teheneket fejettél, s -örültél a vasárnapnak, a mikor felveheted az ünneplő ruhádat. Gyermek -maradsz teljes életedben. Látod, én hogy megvénültem már? - -Camilla még egyszer átolvasta Vigárdy levelét. - -– Milyen gyémánt szív! - -– De hát minek neked ez a gyémánt? Eldobtad régen, eldobod most is. - -– De ő ragyogni fog. - -– S te azt csak a távolból fogod nézni. Ha én valaha szeretnék, én csak -egész szívvel tudnék szeretni. - -– A sziveink így is egyetértenek. - -– Az is önámítás. A ti szerelmetek csak két gyöngeségnek a találkozása. -Kölcsönös szánalom egymás iránt. Én pedig szánlak mind a kettőtöket. - -– Helvila! Te tudod jól, mi a mi helyzetünk? Én Vigárdyt nem ránthatom -magammal az örvénybe. Ha mind a ketten a szenvedélyünkre hallgatnánk, -belerohannánk. Nekem futnom kell valamerre, hogy ne találkozzam vele -többé. Az ő életpályája követeli ezt tőlem. Tudod jól, hogy egy féltő -dühében irgalmat nem ismerő asszony gyűlölete üldöz nyomról-nyomra, mint -az árnyékom; Vigárdyt pedig üldözi ez az ember. Ha én őt ettől az üldöző -rémétől megszabadíthatnám! - -– Hát nem férfi Vigárdy? - -– Ne adj szót ennek a gondolatnak! Ő bizony meg tudná magát védni, nem -szorulna asszonyvédelemre. Hisz rettegett párbajvivó. De az egy olyan -ürt támasztana közöttünk, hogy még a lelkeink sem találkozhatnának -egymással többé. Ő ezt a fegyvert választotta. Igy teszi harczképtelenné -az ellenfelét. - -– Nem vitázok veled. Azonban egyre kérlek. Ha találkozol az atyámmal, ne -szólj neki erről a levélről semmit. Ha megkapja a kineveztetését arra a -hivatalra: ne tudja meg soha, ki volt az, a ki őtet ebbe belesegítette. - -– Hogy ezt nem tudva, tovább is haragudjék Vigárdyra. - -– Ha megtudja, még jobban fog rá haragudni. Az apró jótéteményeket -elfelejtik az emberek; de a nagy jótéteményt nem bocsátják meg soha. -Annak az elkövetőjét halálba gyűlölik. Add ide nekem azt a levelet. - -– Miért? - -– Nálam jobb helyen lesz; majd én megőrzöm. - -Helvila elvette az anyjától Vigárdy levelét s azt négyrét összehajtva, -elrejté a zsebébe. - -– No hát most gratuláljunk egymásnak. Én utazom, te itt maradsz. Nem -adod el a bútoraidat, hanem elviszed magaddal a pusztai kastélyba. - -Helvila szomorúan nézett szét a teremben. - -– Kedves kis otthonom! Milyen sokszor fogok rád visszaemlékezni. -Legalább lefényképezlek. - -Azzal a gépet odaállítá egy sarokba, beigazítva, hogy a termet -legelőnyösebb részletében fölvehesse. - -A míg Helvila a fekete posztó alatt játszotta a bujósdit, a -mellékszobában léptek hangja hallatszott. Abban a bizonyos -Dragomirovics-féle szállásban. - -– Ki jön most ide? kérdezé Camilla. - -Az ám a furcsa, mikor az embernek a szíve egyszerre örömtől és -ijedségtől kezd sebesen dobogni: nem tudja mitől? - -Melyik jön ide most, a kettő közül? - -A kulcs elfordult a zárban, az ajtó kinyilt. Bizony csak Zeno úr jött be -rajta. - -Egész arcza affectált haragot hazudott. S hogy annál jobban imponáljon a -fellépésével, a kalapot is fentartá a fején. - -Szinpadi pathoszszal és távgyalogló léptekkel közeledett Camilla felé, -rögtön előadva idejöttének okait. - -– Asszonyom! önnek ez órában egy hordár levelet hozott. Én követelem, -hogy azt a levelet adja a kezembe. Férji jogomnál fogva követelem, -parancsolom. - -Camilla egy szót sem tudott szólni, úgy meg volt ijedve. - -Hanem Helvila előjött a fekete posztó alól s egy photographus -vakmerőségével rohant Zeno úrra, megragadva a kabátja melledzőjét. - -– Uram! ön elrontotta egy lemezemet a berohanásával, ezért fizet nekem -két forintot. - -– Hagyj nekem békét az ostobaságoddal. - -– Nem ér semmit. Ide a két forinttal. Ez photographműhely. - -Olyan jól adta a durczás, naiv kis leányt. - -– Nem arról van szó, mamselle! Hanem arról a levélről, a mit egy hordár -hozott ide. - -– No hát azért kell úgy a fejedbe nyomnod a kalapot? Hát itt van a -levél. A keresztapám küldte nekem ezzel a momentgéppel együtt ajándékba. - -– Ne tessék komédiázni kisasszonykám! Ez a naiva szerep nem illik a maga -tragikus pofácskájához. - -– No hát komédiázz te! Majd én hallgatom. - -– Hallgass is, nem hozzád beszélek. Hanem az asszonyhoz. Engem nem lehet -hazugságokkal elámítani. Az a hordár két levelet hozott ide. - -E lesujtó invectivánál összefonta a karjait a mellén Zeno. - -Camilla még mindig nem találta meg a lelkét. Nem tudott szólni. - -Helvila aztán abba hagyta a naivát: elővette a hidegvérét s a két kezét -a kabátkája zsebeibe dugva, azt mondá Zenonak: - -– Igen is. Két levelet hozott ide a hordár; de azok közül egy sem szólt -Meritoris Zeno úr nevére. S a ki idegen levelet letartóztat, az a -büntető codex 128-ik paragraphusába ütközik. (Talán nem is helyesen -idézett.) - -– Hát az melyik paragraphus, a mely a backfischeknek jogot ád, hogy az -apjukat leczkéztessék? - -– Azt is meg tudnám mondani; de felnőttek oktatására nem vállalkozom. - -Zeno vette észre, hogy ennek a fruzsinkának az a finesse, hogy az ő -betanult tragikus szerepét a burlesque comicumba öltöztesse. Fordítani -kellett a dolgon. Valami drastikus kitöréssel. - -– Takarodj az utamból! rivallt Zeno a leányára. Én atyai hatalmamnál -fogva parancsolom, hogy eredj át a másik szobába. Itt olyan tárgyakról -folyik a szó, a miket egy fiatal leánynak nem illik meghallani. Én! az -atyád, parancsolom! - -S megfelelő taglejtésekkel kisérte akaratnyilvánítását. - -– Már most hát még is kell felnőttek oktatásával foglalkoznom, szólt -Helvila. Hát tudod te, kedves aranyos kis papa. Van egy úgynevezett -gyámsági törvény, melynek 84-ik paragraphusa azt mondja, hogy ha egy apa -elhagyja a gyermekét s holléte ki nem tudható, akkor az elhagyott árva -számára a gyámhatóság rendel ki hivatalból gyámatyát. Ez történt velem -is. Ennek volt atyai hatalma fölöttem, egész a tegnapi napig, a mikor -kineveztettem okleveles tanítónőnek, a mely minőségemben ismét csak a -tanfelügyelőt ismerem el közvetlen hatalomnak. És ezek szerint már most -kedves szép apuskám, czukros kis tátikám, szeretlek, ölellek, csókollak: -de szót nem fogadok neked. - -Zeno vette észre a leány ravasz practikáját, hogy az őtet ezzel a -tüntető ölelgetéssel mind jobban a Dragomirovicsék ajtaja felé tologatja -(«Ez engem ki akar csókolgatni az ajtón!») s egyszerre nyers erőszakkal -tépte le a nyakáról az ölelő karokat, miközben a kalapja is leesett a -fejéről, s eltaszítva magától Helvilát, dühtől sápadtan kiálta: - -– No majd megkeresem én azt a levelet magam! - -S azzal odarohant a szekrényhez, melynek ajtajában benne volt a kulcs, -azt felszakítá s elkezdett a felesége levelei között turkálni. - -– Ah! Haha! Nevetett Helvila, a hogy a gyermekleány szokott nevetni, két -kezét két térde közé szorítva: Te strinkszet akarsz játszani, apuska? -Nagyon jó lesz! Tudod, mi az a strinksz? Mikor a gyerekek egy zsebkendőt -összefonnak korbácsnak, aztán eldugják a szobában. Egynek az alatt -sunyni kell, hogy ne lássa hová dugták a strinkszet. Akkor aztán azt -mondják neki «keresd». Ha nem közelít a rejtek felé, azt kiabálják neki: -«víz, víz, víz!» ha közel találja, akkor «tűz, tűz, tűz!» s ha -megtalálta a strinkszet, akkor futnak előle; a kit utólér, ütheti a -hátát. Keresd papa, keresd! Víz, víz, víz! - -Mind ez csak színjáték volt. A dévaj gyermekeskedés közben odasúgott az -anyjának. - -– Fuss a hálószobádba, s zárd magadra az ajtót. - -Camilla azonban nem akarta eltűrni, hogy Zeno az ő levelei közt -kutasson, s egy titkait védő asszony oroszlánbátorságával rohant oda -Zenóhoz, megragadva a kezét. - -– Hagyjon ön békét a leveleimnek. Ott nincs az, a mit ön keres. - -Ezzel Camilla elvesztette az eddig előnyös hadállását, hogy a leánya -mindig közte és a férje között állt. - -Zeno rögtön fel is használta a megváltozott positio előnyét. Hirtelen -kirántott egy revolvert a zsebéből s azt Camilla arczának szegezve, -kiáltá. - -– No hát add elő azt a levelet, vagy meghalsz! - -Camilla nagyott sikoltva tántorodott vissza, mindkét karját az arcza elé -emelve. - -– Azt a levelet, asszonyom! dühöngött Zeno. - -Camilla irtózott attól a forgópisztolytól. - -De ugyan nem félt a veszedelmes szerszámtól Helvila. - -Megint oda tolakodott kettőjük közé. - -– Ugyan, ugyan! Édes kis apuskám! Nem szégyenled magad, ilyen ócska -szinpadi fogásokhoz nyulni? Revolverrel fenyegetni a feleségét? -Friseurlegényhez illő tréfa! Gondold meg, hogy première-közönség előtt -játszol! Bizony kifütyülnek. - -De már Zeno úr benne volt a szerepében. - -– A poklok minden ördögeire! Vért fogok ma ontani! - -S a közben a leányán keresztül is czélozgatott a pisztolylyal a -feleségére. - -Helvilának most valami új ötlete támadt. - -– Ejh! De pompás poseokat csinálsz most apuskám! Ezt csakugyan meg kell -örökítenem. Csak egy perczig maradj a momentgépem előtt. - -Azzal odafutott a photographgéphez, a fekete posztó alá, onnan beszélt -kifelé. - -– Nagyon jó! Nagyon jó! - -– Szemtelen teremtés! rikácsolt Zeno. Most mindjárt téged lőlek le, mint -egy macskát. - -– Igen jó! Ugy ugy! Én felém tartsd a pisztolyt. Ez nagyszerű kép lesz. - -– Abba hagyod? ordított Zeno. - -– De ne toporzékolj úgy! mert hét lábad lesz a photographián. - -Zeno úr most már valósággal dühös lett. - -– Te Jezabel! Te Goneril! - -Camilla nem türhette tovább. Odarohant Helvilához s elrántotta a -photographgép mellől. - -– Helvila! Én nem engedem, hogy az atyádból gúnyt üzz! Menj! Te neked -nincs szived. - -A leány szomorú gúnynyal mondta rá: - -– Ez a legnagyobb bizonyiték arra, hogy az atyám leánya vagyok. - -Zeno urat e nem várt hitvesi nagylelküség végképen elkeserítette, a mit -még nevelhetett nála ez a kegyetlen részvétlenség egyetlen leánya -részéről. - -– Minő elfajultság! kiálta föl, szemeit fölfelé meregetve. Hát nem -kell-e megszakadni egy atya szívének, mikor az egyetlen gyermeke így -megtagadja legszentebb érzelmeit? Minek is nekem ez a nyomorult élet! -Pusztulj el, te elátkozott világ! - -Azzal végső elkeseredésében a saját halántéka felé fordítá a pisztoly -csövének a száját. - -Camilla a kétségbeesés bátorságával rohant oda a férjéhez, megragadva -annak halálos ténykedésre emelt kezét, s elkezdett vele küzdeni, hogy a -pisztolyt kicsavarja belőle. Nem birt vele. Ekkor aztán odakiálta -Helvilának: - -– Add elő a levelet! Nálad van! - -– No hát «tűz», monda Helvila. Itt a strinksz! - -S odanyujtá a zsebéből előhúzott levelet. - -– Legyen hát önnek az a büntetése, hogy tudja meg mi van a levélben. - -Akkor aztán Zeno ki hagyta a kezéből vétetni a revolvert könnyü szerrel. -Helvila belenézett a forgópisztoly kamarájába. Látta, hogy egy töltény -sincs benne. A mi eddig is gyér tiszteletét Zeno iránt a minimumra -szállította le. - -Zeno elkezdte olvasni Vigárdy levelét. - -Camilla és Helvila két oldalról figyelemmel nézték az arczvonásait. -Milyen furcsa optikai szerszám az az emberszem! Camilla azt látta ez -arczon, hogy az elérzékenyülés vesz rajta erőt; feltámadnak a szívben, -ott ragyognak az arczon a nemes indulatok: a hála, a barátság, a -becsületvágy, a boldogság! Ezt ő mind látta. És ugyan azon az arczon e -pillanatok alatt látta Helvila a dæmoni vad indulatok lobbanásait: a -boszút, a kárörömöt, a vakszerencse villanyozó hatását. Az egyik nő -örült, a másik borzadozott. - -Mire végig olvasta a levelet Zeno, már akkor teljesen ura volt a -szerepének. Kitünő szinész lett volna belőle, ha arra adja magát. Készen -volt a maszkjával. Új szakállt sem kellett magának ragasztania, még is -át tudta a képét alakítani. - -Mikor azt az elolvasott levelet a szivéhez szorítá s arczát az ég felé -emelte, egy a sok esőt megsokalt mormon patriarcha hálálkodó kifejezését -reprodukálta vele. - -– Mennybéli Jehova! (még a Buddhát is megtagadta) bocsáss meg, hogy nem -biztam benned! Te ma engemet újjá teremtél. Nem! Nem! A régi jó -emberként támasztál fel újra! Mert hisz én jó ember voltam valaha! Jó -férj, jó apa. Ugye kedveseim? Nőm! Leányom! És ismét az fogok lenni. Jó -apa, jó férj! Becsületes polgár! - -S itt kifeszítette a mellét és nagyot fújt. - -– De hát nem álom ez? Valósággal irva van az, a mit most olvastam? -Szólj! Te angyal! Te szent! Te oltárkép! Te hozzád volt irva ez a levél? -Ti olvastátok ezt? Én állami hivatalt kapok? Hatodik osztályú -rangfokozattal? Álom ez? Ha valóság, hogy tudtátok ezt előlem -eltitkolni? Mért kínoztatok így meg? Oh ti kegyetlenek vagytok. -Szeretnélek ezért benneteket egy öleléssel agyonszorítani. - -S karjait utánuk terjeszté. - -Camilla engedte is a vállát átkaroltatni; de Helvila kisiklott az ölelés -alól. - -– No papa, már most add vissza azt a levelet. - -Zeno hallatlanná tette ezt a szót. A helyett sírásra fogta a dolgot. - -– Engedd meg, hogy könyeimmel áztassam ez idvezítő levelet. Ezt az -evangeliumot! Ezt az amnestiát! - -Olyanformán tett. - -– No, ne gyűrd úgy össze azt a levelet! nyügösködék Helvila, ki minden -módon birtokába akarta keríteni az iratot. - -Zeno figyelme azonban egészen a felesége felé volt fordulva. - -– És én tégedet mint félreismertelek! Te mintaképe a hű Penelopéknek. -Hogy elitéltelek, hogy megsértettelek! Oh engedd, hogy térdreborulva -kérjek tőled bocsánatot, hogy négykézláb csuszszak utánad, mint a -nőrágalmazó troubadour! Engedd, hogy a lábaidat csókoljam. - -S meg kellett neki engedni. - -Ekkor aztán féltérdre állt. - -– És most semmi sem szakít el tőletek többé! Esküszöm az égre, s annak -minden boldogságos szenteire, hogy hűséges családapa leszek ezután. Férj -és apa. Büszkén fogjátok viselhetni a nevemet. Kettőtök között fogom -megosztani a szeretetemet. - -– Köszönöm papa. Én a magam részét itt hagyom: nem fér már az -utitáskámba. - -– Leányom! szólt felháborodva Zeno. Te nem szeretsz? Te visszautasítod -az én szeretetemet? - -– Helvila! inté az anya is leányát. - -– Jól van, hát szeretlek. Hanem ha valamit akarsz adni, hát add ide azt -a levelet. - -A leány érezte, tudta jól, hogy az a levél rosz helyen van Zeno kezében. -Zenonak pedig épen arra a levélre volt actualis szüksége. - -Nem is vitázott a zaklató leánynyal, hanem a feleségéhez fordult. - -– Oh ne foszszatok meg ettől az én drága kincsemtől! Ez az én -talizmánom, az én bűnbocsátó levelem. Ezt én éjjel-nappal a keblemen -fogom viselni. Ez fog engemet megőrizni a gonosz indulatoktól. Ez lesz -az a bűbájos vért, melyről a csábító bűnök nyilai lepattognak. Ennek az -elolvasása lesz az én mindennapi reggeli, esteli imádságom. - -Azzal szétterjeszté két kezével a levelet, extasissal beszélve hozzá: - -– Te angyali lélek! Te arany ember! Te gyémánt szív! hogy tudtalak én -tégedet oly keserüen megbántani! Te voltál jóltevője szegény -családomnak! És én téged aljas gyanusítással sértettelek! Én tégedet meg -akartalak rontani, s te engem ujjáteremtettél. Te vagy az én megváltóm, -az én messiásom. - -S azzal öszsze-vissza csókolta Vigárdy nevét. - -Camillát egészen elkábítá ez az ömlengés. - -– Jól van! Tartsd magadnál azt a levelet, mondá Zenónak. - -A miért aztán Zeno mind a két kezét megcsókolta a nejének. - -Aztán még a boritékot is felszedte a padlóról, a mit eldobott, még azt -is kiengesztelte, oly módon, hogy a szakállához törülte, úgy kefélte le -róla a port. A levelet úgy tette el a borítékba sülyesztve. - -Helvila ingerülten fordult el, s aztán hátra ment az amateur-gépet -szétszedni s összecsomagolni, mint a kinek ebben az egész jelenetben -nincs semmi dolga többé. - -Igen érzékeny kibékülési jelenet következett – férj és feleség között: -oly hosszú elválás után. - -– Mit szólsz hozzá, te drágám? Mit tanácsolsz? rebegé Zeno. Ugy-e jó -lesz, ha én most egyenesen oda megyek Vigárdyhoz? Ezzel a szóval: -«Bertalan barátom!» Mondhatom neki azt, hogy «barátom»? Ezzel a levéllel -kezemben. Csak azt a szót fogom neki mondani: «Bocsáss meg!» - -– Nagyon jó lesz. - -– S ha akkor ő kezét nyujtja felém, én hirtelen megcsókolom a kezét… - -– Teheted azt. - -– És ha a kölcsönös félreértések kimagyarázása után ismét összekötjük a -régi jó barátság arany lánczát, mondhatom neki azt: «Most jöjj velem, az -én kedves családom fészkébe. Jöjj velem karöltve: egész világ láttára. -Tudja meg az egész romlott világ, hogy az én nőm egy szent. S az én -barátom a másik. Kettőjük között én magam az idvezült! Mondhatom ezt? - -– Mondhatod. - -Erre aztán a kitörő öröm teljességével kaczagott fel Zeno. - -– Nincs ma boldogabb ember nálamnál a földön! - -Camilla egészen el volt bódítva. - -Bizalmaskodni kezdett vele. - -– Tudod mit Zeno? Ebben a nagyon is megviselt öltözetben ne mutogasd már -magadat. - -– Hát hol vegyek mást? - -– Megmondom. Itt ebben a Dragomirovics-féle szobában van egy -ruhásszekrény. - -– Ah! Az én hajdani garderobe-chiffonom. - -– Abban megtalálod minden ruhádat, a mit elutazásod előtt itt hagytál. - -– Ah! S te nem adtad el azokat az ószereseknek? - -– Hogy adtam volna el? A férjem ruháit. - -– Te hitted, hogy visszatérek? Mennyei asszony. - -– No hát, eredj a szobádba és öltözzél át. - -– Az én szobámba? Hát Dragomirovics úr? - -– Az nem fog idejönni, a míg mi el nem utazunk! mondá Camilla, s egy kis -mosolyt is engedett meg az arczának. - -Helvila alig várta, hogy Zeno átlépjen a másik szobába, azonnal -szemrehányásokat tett az anyjának. Lenyomott hangon beszélt, hogy a -szomszéd szobában meg ne hallják. - -– Nagyon rosszul tetted, hogy azt a levelet ott hagytad a kezében. - -– Mire gondolsz, Helvila? - -– Arra, hogy az a levél egyedül te neked volt irva: azt nem szabad -profanálni. - -– Azt ő nem fogja tenni. Láttad, hogy megváltozott e levél olvasása -után. - -– Láttam. És az volt a hatása rám ennek a jelenetnek, hogy -visszaemlékeztem egy hasonlóra. Egyszer elvittek a szinházba, mikor -bohózatot adtak. Azt szabad leánykáknak is megnézni. Hát ott épen így -játszott a szinész, a ki jellemkomikusokat szokott adni. - -– Te igazságtalan vagy. - -– Nem, anyám. A ki érez, az nem fecseg. A ki férfi, az nem sír. Egy néma -fohász, egy hallgatag magába szállás meggyőzött volna, hogy ilyen -változáson ment keresztül a lelke. Ha szótlan leül az asztal mellé, -fejét tenyerébe hajtva, végig gondolva azon a fertőn, a melyen keresztül -most partra vergődött. Ha keresi és nem találja a szót, a mivel a -beszédet ily nagy meglepetés után megkezdje: én ebből a néma belső -küzdelemből sokat megtudtam volna és elhittem volna. Hanem a -frázisoknak, a gesticulatióknak nem hiszek. Egyátaljában nem kellett -volna neki a levelet átadatnod, hogy olvassa el. - -– De hát elnézhettem-e azt, hogy a pisztolyt a halántékának szegzi? - -Helvila durczásan rántott egyet a vállán s aztán felvette az asztalról a -revolvert, a mit Zeno kezéből kicsavartak. - -– Ugyan nézzed: hiszen nincs megtöltve. - -Camilla szemügyre vette a fegyvert. Biz abban egy töltény sem volt. - -Az arcza elpirult a szégyentől. Hogy üres pisztolylyal engedte magát -agyonrémíttetni. - -– Komédiát játszik az én apám mindig, mondá a leány. S jó, ha még -megmarad a komédiánál. De én attól tartok, hogy ebből tragœdia lesz. - -– Hova gondolsz? - -– Arra a szerencsétlen levélre. Te most, a fölötti álörömödben, hogy a -férjedet visszanyerted, elfelejtkezel arról, hogy még egy másik ember is -van a világon, a kinek tartozol legalább annyival, hogy le ne buktasd a -háztető párkányáról, a hová holdkóros szenvedélyében te miattad -felhágott. - -– Vigárdyról beszélsz? - -– Igen! ő róla. Mit gondolsz, milyen jó tréfa lenne az, ha most -Meritoris Zeno azt a hozzád irt levelet, a helyett hogy Vigárdyhoz -vinné, ezzel a szóval: «Barátom, megbocsáss!» – egy kis -ajtóeltévesztéssel Amandához vinné el és annak mutatná meg? - -– Ah! Te ilyen ördögi jellemnek csak nem hiszed az atyádat? - -– Én nem hiszek, hanem kombinálok. Mikor Amandánál voltam -búcsulátogatáson, a minek az eredményét neked elmondtam, még hallottam -tőle valamit, a mit nem akartam veled közölni, hogy el ne rontsam a jó -kedvedet. Most már azt is elmondom. A mint beléptem Amandához, e -szavakkal fogadott: «Én azt hallottam, hogy kegyed nagy beteg volt.» - -– Ezt mondtad. Vigárdytól hallotta. - -– Igy mondtam. De ő hozzá tette: «és önnek az atyjától is hallottam». - -– Ah! Camilla összerezzent. - -– Tehát az atyám ott volt már Vigárdy feleségénél. Mit keresett ő ottan? - -Camilla dühbe jött erre a szóra. - -– Zeno Amandánál járt? Képtelenség. - -Épen nyitotta az ajtót és belépett. - -Át volt már öltözve. Tökéletes fesh gavallér volt. Ugyan négy év előtti -divat szerint; de azt nálunk nem veszik olyan szigorúan. Négy év előtt -rövid felső kabátot hordtak a vácziutczai gommeux-k, a mi alul a -salonkabát szárnyai kilógtak. Piros zsebkendő is volt a mellső zsebében. -Egészen kicsipte magát. - -– Nos? hát ráismersz-e a régi Meritorisz Zenóra? kérdé öntetszelgő -mórikálással Camillától. - -– Szép vagy, szép, monda Camilla, türtőztetve a haragját. Csak belül is -lennél a régi. - -– Hát nem hiszed, hogy az leszek? - -– Engedd meg, hogy kérdezzek tőled valamit. Te másnap mindjárt, hogy -hazaérkeztél, ellátogattál Vigárdynéhoz? Igaz ez? - -Most már Camilla kezében volt a revolver. Csakhogy az ő kezében is üres -volt az. - -Nem lehet Zeno urat olyan könnyen megfogni! - -– Hát természetes, hogy ellátogattam hozzá. De a férje jelenlétében -beszéltem vele. Hogy miért mentem oda: annak igen világos magyarázata -van. Elejét akartam venni azoknak a mendemondáknak, melyek a köztünk -lefolyt találkozás következtében támadhatnának. Én magamra vállaltam a -felelősséget mindazon viszonyért, melyet Vigárdy az én családom -irányában fentartott. Becsületszavammal kezeskedtem érte. Nagyszerű -kibékülési jelenet volt közöttünk. Úgy váltunk el, mint régi jó barátok. - -Ez már csak mégis vastag hazugság volt. - -– Hát akkor mért rohantál ma rám, Vigárdynak a levelét követelni? - -Zeno nagyot nyelt. Aztán készen volt a felelettel. - -Hamiskásan hunyorított a félszemével. - -– Hát már azt is csak ki kell vallanom egy ilyen vizsgálóbiró előtt. Hát -mikor elváltunk Bertalannal egymástól, azt mondá a barátom: «No bruder, -majd szerzek én neked egy olyan meglepetést, hogy a szemed-szád eláll -tőle; de azt nem tudod meg elébb, csak egy hét mulva, a mikor a dolog -perfektté lesz. Hanem Camillának majd megirom, nehogy valami -elhamarkodott lépésre határozza el magát. No hát engemet szurkált a -kiváncsiság, hogy mi lehet az a meglepetés, a mit Bertalan számomra -készít: azért csináltam ezt az egész scénát, hogy kicsikarjam a jövendő -méhéből azt a titkot, a mi rám nézve csak egy hét mulva készül -megszületni. - -Ez már úgy hajaz az igazsághoz. Első minőségű hazugságnak vehető. - -– De mikor úgy rám ijesztettél! - -– Ezzel a revolverrel? Hiszen nincs megtöltve. Hahaha! - -Itt aztán elkezdte tréfára fogni a dolgot. Kaczagott, ugrált, mint a ki -a legjobb capitaljuxot találta ki a kedvesei megtréfálására. - -– Hahaha! Ez jó volt! Üres revolverrel! Milyet sikoltottál tőle! Hahaha! -Hanem ez a fruska csak tréfára vette! Gonosz szeme van! A mint felé -fordítottam a revolvert, bele nézett, mindjárt meglátta, hogy nincs -benne golyó. Még mókázott velem! Jaj de átkozott dolog az, mikor az -embernek ilyen okos leánya van! – Elkezdett kergetőzni Helvilával. - -Most már Camilla elhitte, hogy csakugyan tréfa volt az egész. Igy volt -alkotva a természettől. Egyike azoknak a kedélyeknek, a kik a regényt -úgy olvassák, mint igaz történetet. - -Helvila el hagyta fogni magát. - -– No most megfogtalak. - -– Igen. Törököt fogtál. Már most add vissza azt a levelet. Tudod a -tartalmát. Nincs szükség magadnál tartanod. Ide vele! Az a mienk! - -Zeno folytatta a kaczagást. - -– No hát keresd meg nálam. - -S azzal szétgombolta a kabátját. - -Ez már izléstelenség volt. - -Helvila nem is vállalkozott a zsebek motozására, hanem könyörgésre fogta -a dolgot. - -– Látod, aranyos kis papuskám: azt a levelet a mama én nekem adta, hogy -nekem is legyen egy talizmánom, mely sok bajtól, csábtól megőriz. Egy -szegény leánynak, a ki messze elszakad a szülőitől, távol idegen földön -sokkal több szüksége van egy ilyen amuletre, mint te neked. - -Most aztán Zeno is fordított a szerep hangulatán. Úgy tett, mintha -egyszerre felfortyanna. - -– Micsoda? Az én leányom el akarja hagyni a szülőit? - -– Hiszen mondtam már az imént, hogy kineveztettem tanítónőnek. - -– Akkor átfutott a fülemen. Te tanítónőnek? - -– Igen is, Pancsovára. Hatszáz forint fizetéssel. - -– Mit? Az én egyetlen leányom. - -– Igen is. Egyetlen apám. - -– Mit? Rongyos hatszáz forintért rácz gyereket, sváb gyereket ábcabra -tanítani? Nem! ily szégyent nem tűr meg a Meritoris-czimer. Ez ellen én -atyai tiltakozásommal lépek fel. - -– Gyámatyám beleegyezésével történt. - -– A te gyámatyád Alasztor. Tudom. Beszéltem már vele. Neki is -megmondtam. Tiltakozom ellene. Pedig még akkor csak in petto volt a sors -kedvező fordulata nálam. Büszkeségem mégis fellázadt ellene. Dobokay -kapaczitálva lett. Nem engedem, hogy te elmenj Schulmeiszternőnek. Mi -együtt maradunk. Te ott, a hol az anyád és az atyád. Hova gondolsz? Hisz -az egész carriéremet elrontanád vele. Az egész világ tudja, hogy -Meritoriséknak van egy leányuk; szép, mívelt, lángeszű gyermek. Mindenki -azt fogja tőlünk kérdeni, a ki minket látogat meg, vagy a kit mi -látogatunk, hogy hát Helvila kisasszony hol van? S arra mi -pironkodással, szemlesütéssel feleljük azt, hogy a mi kisasszonyunk -bizony a pancsovai elemi iskolában tanítja a kétszer kettőt. Hát hogy -lehet az? Olyan koldusok vagyunk? Egy állami hivatalnok, egy nagyságos -úr, nem tudja eltartani a felnőtt leányát? Az anya nem visel gondot a -leányára? Keresni fogják az okát. A világ nem türi a titkolózást. Azt -fogják mondani: a szülőkben van a hiba. A leány erényes, tiszta -erkölcsü. Tehát kell, hogy a szülői legyenek bűnösek: a miért megveti -őket, a miért elfut a körükből. Talán az apa a vétkes? Talán az anya a -példás? Keresni fogják mit vétettünk? Alá lesz ásva a jó renomménk. Az -anyádat fogják elitélni! Őtet kiáltják ki rossz anyának, rossz -feleségnek. - -Ugy folyott a szájából a prédikáczió, mintha csak be lett volna tanulva. -Még Helvilát is megakasztotta. Az okoskodás olyan nagyon közel járt az -igazsághoz. - -Az anya és a leány összenézett, mintha egymás szemétől kérnének -tanácsot. - -Zeno vette észre, hogy felülkerült. - -– No, vagy hát az ellenkezőt akarod rejtélyes eltünésed okául -kitaláltatni. Hogy a világ azt kutassa: miért szökött el a szülői háztól -a szép Helvilácska? Kinek a kedvéért szökött el? - -– Ah, hagyd el apa! - -– No de azt fogják mondani! Te nem ismered a világot. «Les absents ont -tort.» Ez legjobban áll egy fiatal leányra nézve, a ki távollétével -tünik fel. - -– De már elfogadtam ez állást. - -– Akkor még nem tudtad, hogy az atyád tekintélyes, jövedelmes hivatalba -jutott. Kimentheted magadat. Ne is gondolj rá! Az anyád nem fog -elereszteni. Jöjj ide csak mellém, kedves kis feleségecském. Hadd -mondjam el neked, hogy micsoda ötletem van. Mi egész éclatval fogunk -belépni újból a világba. Ott veszszük fel a fonalat, a hol elszakadt. -Mit gondolsz gyémántom. Ezelőtt négy évvel itt ebben a teremben volt az -a fényes estély, melyen a társaság éliteje volt együtt. Képzelem, hogy -megzavarta a társaságot az a hir, hogy Meritoris Zeno eltűnt a világ -szinpadáról. No hát most, mielőtt a fővárosból eltávoznánk az én -hivatalos állomásomra; ujból összehívjuk ugyanezekbe a termekbe -ugyanazokat az előkelő urakat és asszonyságokat a búcsúlakomára. - -– Ah! Apa! Ez drasztikus gondolat! szólt Helvila. - -– De genialis! - -– Senki sem fog a meghivástokra ide jönni. - -– Senki sem? Mind eljönnek. Oh te nem ismered a társaságot. Egy sem fog -elmaradni. Hogy közelről rágalmazhassanak. Még Vigárdyék is itt lesznek. - -De ezt már Camilla sem akarta elhinni. - -– No én garantirozom te neked, hogy Bertalan is eljön, karöltve az ő -méltóságteljes Amandájával. A fejemet teszem föl egy fületlen gombra! - -Zenonak sikerült egy olyan új themát adni fel, mely egészen lekötötte a -figyelmet. - -– No de uram, veté közbe Camilla, gondolja meg ön, hogy ennek a tréfának -a legfőbb akadálya az, hogy nekünk nincs hozzá való pénzünk. Az volt az -utolsó pénzem, a mit én önnek legközelebbi találkozásunk alkalmával -odaadtam. - -Azt az öntudatos mosolyragyogást kellett volna látni, a mivel e prózai -ellenvetésre Zeno úr arcza megfelelt. - -– Hát azt a pénzt én teneked visszahoztam, szólt a nemes gavallér, -kabátja belső zsebéből egy sárgabőr bugyillárist kiemelve. Igenis: -valóságos bugyilláris volt. Ujdonat új. Felkantározott lófej -jelvénynyel. - -És azt felnyitva, a négy szakasz egyikéből előhúzott három darab -tizforintost: - -– Köszönettel visszaadom. Szerencse-pénz volt. Nekem disznószerencsét -hozott. Itt van, kedvesem, tegye el. Jó sorsunknak ez volt az alapja. És -már most még kamatot is fizetek érte. - -S a pénztárcza szélső szakaszából kihúzott egy százast; volt benne még -több is. Azt is letette – az alaptőkével együtt – az asztalra. - -– Itt van a theaestély költségeire való. Ha nem lesz elég: több is jön. -A pezsgőről én gondoskodom. - -S engedett a tárcza belsejébe pillantani. - -No! Ez már csak csalhatatlan bizonyítványa a férji hűségnek! - -Egy százforintos az estély költségeire, s azontúl indemnity a -túlkiadásokra. - -– De hát hogy jutottál te ehez a pénzhez? kérdezé Camilla. - -Zeno úr megczirógatta a pofaszakállát s azzal a cynikus hidegséggel, a -mely olyan jól illik a férfiarcznak, historizálta el, hogy ő bizony -azzal a kapott harmincz forinttal amaz emlékezetes estén egyenesen -vágtatott a Korona kávéházba. Ott talált egy kártya-kompániát. Leült a -tolvajok közé, bizva a közmondásban, s a közmondás be is vált. Elnyert a -rablóktól valami három-négyszáz forintot. - -De hisz ez olyan dolog, a mivel minden tisztességes ember, mint valami -hőstettel szokott dicsekedni. Ezt már az argonauták elkezdték, mikor a -colchysi aranygyapjut ellopták. - -És pedig a férji hűségnek a superlativusául tekinthető, mikor a -családapa elmondja a hites feleségének: «Nézd! az éjjel elvettem a -rablóktól háromszáz forintot: százat neked adok belőle!» Ez többet mond, -mint egy kötet szerelmes vers. Ebben van metrum, assonance, cadentia! - -Camilla nem is ütődött meg rajta. Bizonyosan korábbi időkben is hallott -már ilyen dicsekedést Zenótól. - -De Helvila még egészen tapasztalatlan volt ebben az ethicában. Az ő -kedélyét kellemetlenül zavarta ez a bevallás. - -Felkapta az asztalról a százas bankót s oda rohant vele Zenóhoz. - -– Vedd vissza a pénzedet. A mi kezünket be nem szennyezte soha kártyán -rabolt pénz! - -S azon törekedett, hogy a százas bankót Zenónak valamelyik kabátzsebébe -visszagyűrje. - -Zenónak egész harcza volt a leányával a zsebei védelmezésében. - -– Jaj de bolondos egy leány vagy te! Micsoda nevelést adtak neked azok a -preparandinák! Superplus morál! Jól van no! Ne járj a zsebemben. -Csiklandós vagyok. Hát nem kártyán nyertem ezt a pénzt, no! -Becsületemre, nem kártyán nyertem. - -– Hát akkor hol vetted? - -Helvila odaállt az apjával szemben, mint egy vallató biró. - -– Jól van no! Te kis Torquemada. Azért csak ne mártogass forró olajba. -Vallok benevolenter. - -– No hát hogy jutottál a pénzhez? - -– Igen egyszerüen. Ebben a felső kabátban volt, a mit most felvettem. -Ennek van egy titkos zsebe, a bársony gallérja alatt. Én azt a pénzt, -mikor útra készültem, ide dugtam el, hogy holmi non putarem esetén -segítsek vele magamon. A gaz Perukker azonban nem adott időt, hogy -hazajőjjek a kabátomért, alig tudtam tőle egérútat nyerni azon a szomorú -éjszakán, «quod mihi supremum tempus in Urbe fuit». Így maradt itt az -útra szánt pénz ebben a kabátban: a mit most intacte megtaláltam. - -Helvila a fejét ingatta, nagy kétkedve. - -– Ugyan papa, nem érted te azt a kunststikklit: hogyan lehet egy -kalapból tizenkétféle kalapot csinálni? - -Zeno nagy kaczagást kezdett. - -– Te fruska. Hát te nem acceptálod, hogy ezt a pénzt a galléromban -találtam? - -– Akkor mégis inkább acceptálom azt, hogy a kártyán nyerted. - -(Ki tudja, az is igaz-e? Nincs-e még rosszabb termőföldje?) - -Azzal visszatette a százast a kis asztalra. - -Zeno felhasználta ezt a réstámasztó pillanatot, s hirtelen kiugrott az -ajtón, a Dragomirovics-szobába. Be is zárta az ajtót kulcscsal. Azzal -elmenekült. - -Camilla utána bámult. Helvila megfogta az anyja kezét. - -– Most már nem utazom el. Itt maradok veled. Sorsunknak vége van. -Veszszünk el együtt. - -Camilla nem értette az okát ennek a nagy felindulásnak. - -– Micsoda rémlátásaid vannak, Helvila? - -– Nem rémlátások. Ez az ember el fog bennünket veszteni! S ha még csak -minket rontana meg: a magunk baját viselni könnyű, de el fogja veszteni -azt az embert, a kit jobban szeretünk saját magunknál; te jobban -szereted, mint a férjedet, én jobban, mint az apámat. - -– Hogyan ronthatná meg? Azzal a levéllel? Hát mi van abban a levélben? -Egy örvendetes hír, a mit egy régi jó barát egy visszatért jó barátja -családtagjaival előre tudat. Hát mi rosszat követett el ezzel Vigárdy? - -– Én nem tudom megmondani. Fogalmam sincs a politikai világról. De -érzem, sejtem, minden idegem tudja előre, hogy itt ég valami kanócz a -lábunk alatt: tűzakna fölött állunk, a mi fel fog robbanni. Elárulta ezt -előttem ennek az embernek dæmoni színjátszása. Miért futott el? Hát -hiszen itthon van már. Megvan a sweet home. – Szeretnék utána futni s az -utczán végig kiabálni: «Fogjátok el! Tolvaj! Meglopott bennünket!» - -– Helvila! Gondolj a betegségedre! - -– Nyomorult dæmon! Ez a betegség. Akkor hagy el, a mikor itt kellene -lennie. Hogy nem tudott rám jönni a roham elébb. Akkor, a mikor itt állt -még! – Most már késő! – Nevetek minden betegséget. Bánom is én, miben -halok meg? Teher az élet. De kétségbeesem a fölött, hogy mi lesz te -belőled és mi lesz Vigárdyból. Ti még szeretnétek élni, ragyogni, -boldogok lenni. - -– No hát azok leszünk. - -– Szerencsétlenek lesztek. A gyalázatnak olyan fertőjébe fogtok -belesülyedni, a melyből nincs kiszabadulás. Egymást fogjátok átkozni! - -– Helvila! Te félrebeszélsz! - -– Mert te nem értesz meg. Azt mondtad az elébb nekem: «nincs szived». -Visszamondom. Te vagy az, a kinek nincs szive. Te kezedet tudtad -nyujtani annak az embernek, a ki miatt meg akartál halni! Annak az -embernek, a ki téged el akart adni! A ki téged elárult! Te kész vagy -vele menni és osztozni abban a sorsban, a mit ő készít a számodra s még -engemet is magaddal vinni. Miért? Mert ő az én atyám! Hazugság! Nem -igaz! Minden csepp vérem tagadja! A mivel te magadat mented, azzal engem -elkárhoztatsz. Én azt a másik embert szeretem, imádom, a hogy csak -magzat imádja szülőjét. S ha ez nem igaz, úgy engem két Isten teremtett, -az egyik a testemet adta, a másik a lelket hozzá. Hát bűnöm, hogy -születtem? Miért nem adtál oda egy angyalcsinálónak? Még most is -csinálhatsz belőlem angyalt! Még gyermek vagyok. De ne kényszeríts, hogy -veletek menjek, mert akkor kifestem az arczomat pirosra, felveszem a -piros ruhát, kifutok a sugárútra s odavetem magam a legelső úr kocsija -elé: gázoljon el, vagy vegyen föl, a hogy jobban tetszik. De Meritoris -leánya nem leszek. - -– Helvila! Az Istenért! Ne vedd el az eszemet az ilyen beszéddel! Hisz -úgyis közel vagyok a megtébolyodáshoz. - -– Úgy? Hát közel vagy a megtébolyodáshoz? Ez már jó! Az őrültségben van -jellem. Van bátorság. No hát fordítsunk a dolgon. Eddig te voltál az -okos, én voltam az őrült. Most én leszek a hidegvérű tanácsadó. Még van -huszonnégy órai időtök a menekülésre. A mai nap és a jövő éjjel. Te most -rögtön irsz Vigárdynak s ide hivod. És akkor azt mondod neki: «Uram! -Barátom! Ön ezelőtt nehány nappal itt, ezen a helyen így szólt hozzám: -«Mi mind a ketten feltaláltuk egymásban azt a lelket, mely a mi -lelkünket kiegészíti.» – Azután így: «Mi összetörhetjük a békóinkat.» -«Minek folytatni a kölcsönös martyriumot.» És aztán ezt: «Oh mint -szeretnék még egyszer visszatérni a világba, hogy krumplit kapálhassak, -s boldog lehessek, mint egy paraszt.» – No hát uram, itt van a nap, a -melyen megnyilik az út ebbe a szép világba. Van valahol egy rejtett -völgy a hegyek között, a hova hír sem jár. Megyek veled oda. -Eltemetkezünk és élünk. S ha te azt mondod: «én ember vagyok s az akarok -lenni»: hát én meg asszony vagyok, a te párod! asszonyi állat, a hogy a -biblia nevez: becsületes őszinte fenevad, a ki nem tanult hazudni; a kit -szeret, azt szereti, a kit gyűlöl, azt gyűlöli igazán. S nem tud semmit -a világról és arról a dicsőségről, a mit annyi megalázkodás, annyi -megtagadása a jobb érzéseknek, annyi embergyűlölet árán szereznek. -Menjünk oda! Legyünk boldog parasztok! Felejtsük el ez átkozott ragyogó -világot! – Anyám! Anyám! - -Camilla a szivéhez kapott. Fuldokolt. - -– Leányom. – Meghalok! – Csak egy napot! Csak egy napot. - -S azzal oda rogyott Helvila lábához, két kezével belékapaszkodva. - -– Jó! Te is engedtél nekem akkor egy napot, mikor azt kivántad, hogy -meghaljak: én is engedek neked egy napot, – hogy elszánd magad az -életre. - -Camilla ájultan rogyott össze. - - - - -NEGYEDIK RÉSZ. - - -I. - -Camilla az egész napot azzal töltötte el, hogy Zenót kereste a városban. -Mindenütt kereste, a hol csak elképzelhető volt, hogy meg szokott -fordulni. Sehol sem tudott rátalálni. Mindenütt hagyott hátra a számára -egy levélkét, melyben igen fontos és sürgős ügy elintézése végett -magához hívja. Így akarta tőle visszakapni azt a végzetes levelet. -Órahosszat leste a vendéglő előtt, a hol szállva volt. Addig Helvila -állt őrt otthon. - -Aztán várt Camilla Zeno eljövetelére odahaza, nehéz szivvel. Zeno csak -nem jött. Akkor Helvilát küldte el az apját keresni; maga otthon maradt. - -Be is esteledett. A leány is haza jött: nem találta Zenót sehol. A -vendéglőben azt mondták, hogy járt ott, a levélkét is megkapta. - -Talán az nap nem is jutott eszükbe, hogy ebédeljenek. - -Estére Helvila hozott magával valami frugalis vacsorát. Azt ketten nagy -kényszeredve elfogyasztották. Alig beszéltek mellette valamit. - -A mint a lámpát meggyújtották: Camillának egyszerre egy rémgondolatja -támadt. – Hátha Zeno épen most fog idejönni? - -Hát természetes! A ki férj, a kinek felesége van: az az éjszakát otthon -tölti a maga meleg fészkében. - -Arra nem gondolt Camilla, hogy neki a kibékülés után még feleségnek is -kell lenni: gyöngéd szerető párnak. - -Összeborzadt ettől a gondolattól! Szerető párt játszani ezen ember -mellett, ki négy évig volt az ó és új világ speluncáinak lakója. -Valóságos «homo troglodythes hodiernus». - -Ha ez most egyszerre haza talál jönni! - -«Haza!» - -Mégis nagy könnyelműség volt vele kibékülni. - -Lezsarolt természetek, élemedett tengődések megtehetik azt, hogy több -évi különválás után ismét közös háztartás végett egyesüljenek, de egy -fiatal, harminczkét éves, élte virágában élő asszonyra nézve mégis -rémgondolat, hogy egy ilyen lomtárból előkerült élettárssal oszsza meg -az örömeit, a kit testben, lélekben utál. - -Aztán miért? - -Csak azért, hogy a világ előtti állását visszaszerezze. - -Hát ki az a világ? - -Ád az valakinek valamit? - -Könyörül valakin a világ? - -Szánakozik valakin a világ? - -Fölemel valakit a világ? - -Védelmez valakit a világ? - -Nem! A világ csak elitél, elgázol, eltemet. - -És Camilla egész éjfélig azon gondolkozott, hogy minő áldozatokat hozzon -egy nő, a ki a világ kegyelmét meg akarja nyerni. - -Helvila az alatt leveleket irt – mindenfelé, a közös lámpás mellett. - -Mikor a muzsikáló óra az éjféli Serenade-walzert kezdte el lepengetni, -akkor Helvila letette a tollat. - -– Én most megyek aludni. Délután többször kerestem Dobokayt, nem -találtam otthon. Holnap korán reggel fogok hozzá elmenni. Meg kell tőle -tudnom, hogy mi igaz abból, a mit Meritoris úr mondott, hogy ő -tiltakozott az én életpályám megkezdése ellen? - -Azzal Helvila a kis mellékszobába távozott, a hol az ágya volt. - -Camilla még ott maradt az égő lámpa mellett. - -És aztán elgondolkozott helyzetének egész visszás állapota fölött. Az -ember lelke tele van ellenmondó dæmonokkal. Az érzés a megfontolással, a -képzelet a megitéléssel, a tapasztalat az ábránddal kiengesztelhetetlen -harczokat küzdenek. Egyszer a szenvedély lángol föl, másszor a gond -borítja el a kedélyt. Azok a hideg, kővé vált fogalmak a «becsület» -felől olyan nehezen akarnak felolvadni a világalkotó érzések tüzében. - -Hajnalig tartott a lelki küzdelme. - -Akkor felvette azt a tollat, melyet Helvila otthagyott, s elkezdett -levelet irni. - -Irt egy hosszú, nagyon hosszú levelet Bertalanhoz. - -Mikor készen volt vele, átment a levéllel Helvilához. - -A leány aludt, de nagyon ébren: rögtön felneszelt az anyja beléptére. - -Camilla felolvasá előtte a levelét. - -Helvila azt mondta rá: - -– Csak késő ne legyen. - -Közömbösen vette már az egész dolgot. - -Mindegy volt már neki: Vigárdyval szökik-e el az anyja, vagy a férjével? - -Camilla aztán még egyszer végig ruminálta a levelét, igazított, törült, -megint bővített rajta, a világos hajnal ott lepte a petroleumlámpás -mellett. - -Akkor aztán őt is elnyomta az álom, karszékében ülve. - -Csak akkor ébredt fel, a mikor Helvila felkölté. - -A leány uti ruhába volt öltözve, kalappal a fején. - -– Megyek a gyámatyámhoz. Még most otthon találom. - -Camilla úgy érezte, mintha a tegnap és ma között egy év veszett volna -kárba. - -– Kérlek, ezt a levelet is vidd magaddal és add át a czímére. - -A levél Vigárdynak volt czímezve – az országházba. - -Jó intézmény biz ez: az a képviselőházi postahivatal. Leveleket, a -miknek nem mulhatatlanul szükséges az asszonyi ellenőrzés tourniquetjén -keresztül menni, ide lehet utasítani. A honatyákat minden izenet -megtalálja e szent helyen, a nélkül, hogy czigány-utczára szaladna. - -Kilencz-tíz óra között volt az idő, a mikor Helvila hazulról eltávozott. - -Camilla nyugtalanul várta – sorsa eldülését. - -Számlálta az óranegyedeket. - -Tizenegy óra elmult és még nem jött senki. - -Hol maradhat Helvila olyan sokáig? - -Már tizenkét óra is elmult, a midőn a konyha felőli ajtón csöngettek. -Itt Helvila jöhet csak be. - -Csakugyan ő volt. - -Arczkifejezése elijesztő volt. Mintha valaki megkergette volna. Úgy -lihegett. Szóhoz is alig tudott jutni. Kezei reszkettek. - -– Mi történt veled? kérdezé Camilla. Otthon találtad Alasztort? - -– Tőle jövök. Magam sem tudom, mi történt velem. A mint beléptem a -szobájába, a mint meglátott, felugrott az iróasztalától s rám kiáltott: -«Hát te még itt vagy?» Tegezett, a mit nem szokott soha. Arczán az -ijedség és a harag látszott. «Hát nem mentél még el a helyedre?» Én úgy -meg voltam lepetve e haragos fogadtatás által, hogy nem tudtam neki mit -válaszolni. «Hát mit lebzselsz itten?» kiabált rám, egyre dühösebben. -«Mi kereseted van még Budapesten? Mit szaladgálsz előre-hátra?» Erre én -azt rebegtem, hogy az anyámra vártam, a ki velem akart jönni. «Majd megy -az anyád a Lipótmezőre, a bolondok házába!» - -– Ah! kiálta fel Camilla megütődve. - -– Tartanom kellett magamat, hogy sírva ne fakadjak; azt kérdeztem tőle, -hogy mit vétett az én szegény anyám? «Azt jobb lesz meg nem tudnod. Most -takarodj rögtön innen és siess a dolgodra! Egyenesen a vasutra.» - -– Én azt kérdeztem tőle: «Hát mehetek Pancsovára?» Erre már káromkodni -kezdett: «Hogy a mennydörgő mennykőbe ne mehetnél? Rég ott kellene -lenned s elfoglalni az állásodat!» Én azt akartam megtudni, hogy hát nem -tiltakozott-e ez állás elfoglalása ellen az atyám? Csak úgy forogtak a -szemei erre a kérdésemre: a lábával dobbantott. «A te apád egy -akasztófáról szakadt gézenguz, a kinek annyi gondja van te rád, mint a -vizbe dobott macskakölyökre!» Nekem a lélekzetem is elállt. «No hát mit -állasz itt, mint a sóbálvány? Nem tudod, mit tégy?» - -– Megfoghatatlan! rebegé Camilla. - -– Én összetett kézzel kértem, hogy mondja meg, mit tegyek? Hiszen azért -jöttem hozzá. Erre ő kivette az óráját: «Most fél egyre. Még van idő!» -azzal csengetett az irodaszolgának. «Rögtön hozz egy bérkocsit a -kisasszonynak!» Azután a vasuti kalauzban levelezett s ismét hozzám -fordult: «A gyorsvonat Szeged felé indul egy óra negyven perczkor: most -azonnal vágtass haza, szedd össze a czókmókodat, aztán ki az indóházhoz, -az anyáddal ne sokat cerimoniázz, csókolózz, hanem ott légy az első -csengetésre, s aztán ki se nézz az ablakon, mikor a vonat kirobog a -városból!» S a míg hozzám beszélt, azalatt folyvást nagy lépésekkel járt -fel s alá a szobában. Én el voltam kábulva. Soha ilyen hangon nem -beszéltek én hozzám. Különösen ő soha. Hiszen inkább mindig olyan -tréfás, jovialis modorban beszélt velem, s azért évődött velem, hogy -olyan komoly vagyok: nem nevetnék egy zsák pénzért. És most szid! S én -el nem tudom képzelni, hogy mit vétettem. Hogy még nem utaztam el az -állomásomra. Hisz még csak két hét mulva kezdődik az iskolábajárás. S -aztán hogy szidja előttem apámat, anyámat. Legjobban megdöbbentett az, a -mit apámról mondott. És még csak le sem ültetett. A mint az irodaszolga -bejött jelenteni, hogy itt a bérkocsi, nem is várta, hogy az kimenjen: -«No hát Isten hirével: adieu!» Azzal felvett az asztalán heverő -bankjegyekből egynehányat: «Itt az utiköltséged.» S hogy én azt nem -akartam elfogadni, erőszakosan a zsebembe dugta s aztán megfogta a -karomat és csaknem erővel tolt ki az ajtón, a mit mérgesen csapott be -utánam. Én szédelegve mentem le a kocsiig, s most el vagyok kábulva -attól, a mi velem történt. Mit csináljak? - -– Tőlem kérsz tanácsot, mikor magamnak sem tudok adni. - -– Valami borzasztó dolognak kellett történni. Nem válaszolt Vigárdy a -leveledre? Nem jött el? - -– Se maga nem jött, se választ nem küldött. - -– Pedig már ott volt az országházban, mikor én a leveledet odavittem. -Egy teremőrt kértem fel, az maga vitte be neki a levelet. Annak már van -két órája. - -– Semmi válasz sem jött rá. - -– S nekem szabva az időm. Mindjárt egy óra lesz. - -Ismét csengettek a konyhaajtón. - -Camilla ment ajtót nyitni. - -Levél érkezett Helvila számára Dobokaytól. - -Egy napsugár derengett át a két hölgy lelkén. - -Hátha csak tréfa volt az a keserves fogadás a gyám részéről. Most -levelet küld, kimenti a rossz kedvét. - -Nem volt a levélben semmi irás, hanem volt két másodosztályu vasúti -jegy. Alasztor jegyet is váltatott: még pedig kettőt. Ez azt jelenti, -hogy Camilla is utazzék a leányával, rögtön, ebben az órában. - -Ez már félre nem érthető komoly dolog. - -– Nekem futnom kell, monda Helvila. Egész teste reszketett, lázban volt. -Előérzete volt az a megsemmisülésnek. - -– De én nem mehetek veled most rögtön. Nekem meg kell várnom Vigárdy -válaszát. - -– Most már szeretném, ha nem várnád meg. Olyan rossz előérzetem van! - -Helvila sietett pakolni. Csomagját összefűzte, bőröndjét lezárta. Az óra -háromnegyedet mutatott egyre. - -Egyszer aztán léptek hallatszottak a kibérelt szobában. Az elválasztó -ajtóban nyikorgott a kulcs. - -Melyik jön a kettő közül? - -Vigárdy jött be. - -Kezében volt a kalapja, s abban az országgyülési napirend, a másik -kezében sétapálczája, az aranyfogantyúval. - -Az arcza rémségesen el volt változva, zöldessárga színű, a mi máskor -pirosság volt rajta, az most szederjes folt, szája szélén az a fehér -tajték látszott, a mi az őrültek s a halálos betegek ismertető jele; -szemei körül ónkarikák, halántékán lehetett látni a megdagadt erek -lüktetését. - -– Mit tettetek szerencsétlenek azzal az én levelemmel? hörgé tompa, -rekedt hangon. Megöltetek vele! - -Camilla ijedten sikolta föl: - -– Az ön feleségének adta át a levelet? - -– Eh mit? Feleségnek. Hisz a feleségem nem ölne meg engem! – De elvitte -a levelemet a legádázabb politikai ellenfelemhez, egy botrányhajhászó -képviselőhöz, s az a mai ülésben interpellatiót intézett e miatt a -ministerhez s felolvasta levelemet az országházban. - -– Szentséges Isten! sikoltott fel a leány. - -– Nem értem, szólt Camilla. Hát mi köze ehhez a parlamentnek? - -De Helvila már értette. - -– Az ellenzéki képviselő a földmivelési ministerhez intézte az -interpellatióját: «Van-e tudomása a ministernek arról, hogy egy -kormánypárti képviselő, egyike a párt oszlopos tagjainak arra használja -fel nagy befolyását, hogy egy ismeretes szép asszonynak, kivel titkos -viszonya van, még ismeretesebb férjét, nagy felelősséggel járó állami -hivatalba beszerezze. Ez a bizonyos férj váltóhamisításról, csalárd -bukásról ismeretes; de különösen a turfon elkövetett yankeetrickjeiről. -S most ennek a kezére készül a kormány az állam egyik legkényesebb -természetű birtokát, a méntelepet bízni, a jelzett képviselő hathatós -ajánlatára.» S ezzel elővette a «szeretőmhöz» irt levelemet s felolvasta -azt a ház előtt. - -– Rettenetes! - -– Hát még a háznak az arcza! Az volt a rettenetes! Az ellenzéki padokon -a kárörvendő, nevető, gúnyhahotázó arczok! A kormánypártiakon a harag, -az elkeseredés. A mellettem ülők ököllel ütötték a padot, kiabálva, -ordítva: «Ki az a képviselő? Nevezze meg! Halljuk a nevét!» A karzatokon -minden látcső kereste a soraink között, ki lehet az, a ki találva van? -Ki fog felugrani? Ki vágja oda az interpellálónak a szeme közé: -«Hazugság! Nem igaz!» Ki ájul el? ki fut ki a teremből? – Én csendesen -ültem a helyemen s néztem a beszélő szeme közé, ki a levél végig -olvasása után, kegyetlen hideg mosolylyal dugta azt vissza a zsebébe, s -azt mondá: «A nevet majd megmondom holnap a zárt ülésben.» A minister -nem felelhetett mást az interpellatióra, mint azt, hogy kéri azt magának -kiadatni, rögtön megvizsgálja az ügyet, s holnap válaszolni fog. Az -elnök a ház felháborodása miatt az ülést felfüggesztette. Ott láttam -Alasztort is a karzaton. Az, mint egy őrült, rohant ki e jelenet után az -ajtón. - -A két hölgy egy szót sem tudott szólni. - -– És én nem őrültem meg e perczek alatt! Mikor sárba gázolják a -becsületemet! Meggyalázzák ország-világ előtt azt a nőt, a kit én, mint -egy szentet, úgy imádtam! És én csendesen tudtam ott ülni a helyemen, és -úgy tenni, mint a kit mind ez nem érdekel. - -Most aztán kitört Camillából a szilaj harag. - -– Megölöm azt az embert! Fölkeresem és agyonlövöm. - -– Hiszen ha azzal segítve volna a bajon, nem várnám én, hogy asszonykéz -végezzen vele, meg tudnám tenni magam is. De ezzel csak egy bűnváddal -több terhelne. Aztán ennek az embernek igaza van! Én mind azt a bűnt -elkövettem, a mivel vádolva vagyok: házasságtörést, hazaárulást, -vesztegetést, bűnpalástolást, a midőn azt hittem, hogy jót teszek a -nyomorultakkal. - -Camilla lekapta a fejéről a hajfonatát s elkezdte azt kibontani. Első -jele a megőrülésnek. - -Helvila közbeszólt. - -– Ne essünk kétségbe. Még egy napi haladékunk van. A név még nincs -kimondva. Én fogom felkeresni azt a képviselőt. Én beszélek vele. S ha -emberi szív van benne, kicsikarom tőle, hogy visszavonja a vádját. - -– Nem, kedves leánykám, egy politikai ellenfélben nincs emberi szív. -Hóhérnak könyörögsz. Könyörgéseddel csak sulyosítanád a vádat. Az is egy -bűnjel lenne. Azután még nincs vége a tragœdiának. Az ülést folytatták, -mert ugyanannak a képviselőnek még egy másik interpellatiója is volt a -kereskedelmi ministerhez, és egy harmadik a cultusministerhez. A -kereskedelmi ministertől azt kérdezé: «Van-e tudomása róla, hogy -ugyanazon elébb jelzett képviselő ugyanannak a csalárd bukott férjnek a -szép feleségét, a kihez gyöngéd viszonyok csatolják, a kereskedelmi -ministeriumhoz tartozó vasutaknál alkalmaztatta pénztárosnőnek? -Helyesli-e a minister, hogy a képviselők a barátnőiket az állam -költségén tartsák el?» - -– Ah! Ez megöl! sikolta fel a nő. - -Vigárdy kaczagott s a mellett öklével üté a homlokát. - -– Hahaha! Egy honatya, a ki a szeretőjét az állammal fizetteti meg! - -S tovább kaczagott. Nem lehet tudni: kaczagás volt-e, vagy zokogás. - -Camilla azt hitte, hogy a szíve fog megszakadni. Támolygott. Alig volt -lélekzete. - -– Fussatok innen! lihegé Helvila. Fussatok ebből az elátkozott világból. -Fogjátok meg egymásnak a kezét. Rejtsétek el magatokat oda, hová az -emberek gonoszsága el nem hat. - -– Az emberek elől elfuthatok; de hová fussak saját magam elől? mondá -Bertalan. A saját lelkem elítél. Bolondot tettem. Bele rohantam a -gyalázatba. - -– De hát olyan Isten és ember elleni bűn a nyomorultakkal jót tenni? -fakadt ki Camilla. - -– Az! felelt Bertalan. - -– Oh fussatok innen! könyörgött, rimánkodott összekulcsolt kezekkel -Helvila. - -Vigárdy megsimogatá a leányka fejét. - -– Várj csak kis leánykám: még te is velünk futhatsz. Következik a -harmadik interpellatio a cultusministerhez: «Van-e tudomása róla, hogy -ugyanazon képviselő ugyanazon szép asszonynak a leányát kineveztette egy -állami leányiskolába tanítónőnek, a ki dæmoniacus őrjöngő s egyszer már -egy dührohamában a saját apját akarta megfojtani?» Az egész ház -üvöltött, ordított: «Ki az? Halljuk a nevét!» Az a név el van itélve! És -én most nem csak magamat, nem csak tégedet, de még ezt az ártatlan -leánykát is semmivé tettem! - -Erre aztán Helvila egyenesen, a hogy állt, végig vágta magát arczczal a -földön. - -Az anyja odatérdelt melléje és ölébe vette. - -Aztán csak a csendes zokogásuk hallatszott. - -– De hát lehet ily rémségnek megtörténni a világon? rebegé Camilla. - -– A politikai világban minden rémség lehető. A háborúban nem szabad -mérgezett golyókkal lőni, de a pártok harczában szabad. Ez ott virtus. -Egy kiváló politikai alakot eltemetni hőstett. Én ki vagyok szolgáltatva -a pelengérnek. Emlékezem egy hasonló esetre a képviselőházban, mikor egy -képviselőtársamnak felolvasták egy leányhoz irt szerelmeslevelét, mely -őt mint politikust compromittálta. A képviselő fiatal házas volt. Most -is látom, hogy állt ott, halálsápadtan, izzadó homlokkal, tétova -tekintettel, s száraz ajkaival azt rebegé: «Nem én irtam a levelet!» -Pedig ő irta. És most én fogok ott állni a helyén és meg fogom -kisérleni, hogyan jön ki a számon ez a szó: «Nem én irtam ama levelet.» -Ah! borzasztó gondolat! Egy ország szine előtt hazudni! - -– Hát lehetséges az, hogy az istentelenség győzzön az ártatlanok fölött? -Hiszen mi nem vétettünk senkinek. - -– Győzni fog. - -– Nem fog győzni! suttogá Helvila, térdéről fölemelkedve. - -A leány szemei kerekre fel voltak nyilva, arcza átszelleműlve. Egyenesen -állt, hátravetett fővel, mint egy daczoló angyal. - -– Nem fognak bennünket meggyalázni. Jöjjetek közelebb. Sugok nektek -valamit. Azon az emlékezetes éjszakán, a mikor az életet újra -visszanyertük (rossz nyereség volt), én eltettem valamit e szent nap -emlékeül. Te tudod mit? Kerested azóta, nem találtad. Most megmutatom -hol van. - -Azzal odament a zenélő órához, felnyitotta a zenegép tábláját s kivette -annak a tokjából azt a bizonyos rhumos palaczkot. Aztán olyan -megdicsőült arczczal, melynek márvány fehérén a diadal ragyogott, mondá: - -– Hármunknak elég. - -Camilla és Bertalan egymás szemében kereste a kérdést, a választ. -Megtalálta. - -Bertalan két kezét Camilla felé nyujtá. - -– Akarsz velem együtt boldog lenni? - -Erre a nő szenvedélyesen veté magát a férfi keblére, ölelte, csókolta, -egész extasissal, s közben rebegé: – Mindig téged szerettelek, téged -imádtalak! Szeretlek az utolsó pillanatomig. - -Helvila gyermetegen mosolygó áhítattal mondá: - -– Most már tudom, hogy mi az a csók? – Az az édes halál. - -Azzal megindult csendesen a hálószoba ajtaja felé. - -– Jöjjetek utánam. Én majd mutatom az utat. - -Az ajtóból még egyszer visszatekintett. Látta, hogy Bertalan -összeborzad. Olyan hideg jön ki a halál kapujából. - -A leány odakiáltotta az anyjának azt a classikus mondást: - -– «Arria! – mondd a férjednek: nem fáj a halál Paetus!» - -Aztán becsukódott hármuk mögött az ajtó. - -Az óra kettőt ütött, a zenegép pengeté a Serenade-keringőt. - - -II. - -… Még pengette a zenélő óra a szép spanyol dal végaccordjait. - -A Dragomirovics-szállás közlő-ajtaja halkan felnyilt s belépett rajta -Zeno. - -Elébb nagy óvatosan körültekintett a szobában. Örvendetes vigyorgásra -derült az arcza, mikor az asztalon levő tárgyakat meglátta. Majd a -hálószoba ajtajáig settenkedett s hallgatózott. - -Azzal visszafordult a benyiló ajtóba, nagy unszolással kinálgatva -valakit a besétálásra. - -Az a valaki Amanda asszony volt. Kisérte Alasztor. - -– Tessék, tessék belépni, méltóságos asszonyom, suttogá fojtott hangon -Zeno. Ön kivánta ezt a helyzetet. - -– De most már utálom, mondá Amanda. - -– Méltsád kivánta tőlem, hogy szolgáltassak kellő alapot egy válóperhez. -A közjegyző úr előtt mondta. Úgy hiszem, hogy e kivánságának fényesen -eleget tettem. Most még azt az óhajtását is teljesítem, vajha a -bűnösöket in flagranti találhatná! Azt mondta: széttépné őket, ízekre, -darabokra. - -– Kivántam ezt; de most szeretnék a föld alá sűlyedni hogy ne legyek -itt. - -– A bűntanujelek itt vannak, méltsás asszonyom. Ez itt az ő kalapja, ez -a sétapálczája az arany fogantyúval. Méltsád névnapi ajándéka, a kettős -monogramm rajta. De leghitelesebb az országgyűlési nyomtatvány, melyre -fel van irva: Vigárdy Bertalan. Ő itt van. Itt vannak együtt, Ott a -hálószobában. - -Amanda undorodva fordította félre a fejét s fátyolát arczára húzta. - -– No hát uram, tessék bemenni a szobába. Mondá Alasztor Zenónak. -Végezzünk! Ön a boszúálló férj! - -Zeno hosszúra húzta a száját. - -– É–én menjek be? Hisz engem rögtön főbe lő, ha meglát. A képviselők -revolvert hordanak a zsebükben. - -– Hát ki menjen be? - -– Úgy gondolom, hogy ön - -– Hát én értem nem kár, ha főbe lőnek? - -Zeno kedélyesen mosolygott. - -– Ugyan már hogy lőné önt főbe? Az elválandó felesége leendő férjét. -Hisz az száz percent nyereség ránézve, ha a felesége rögtön férhez megy, -nem kell neki tartásdíjt fizetni. - -– Juridice helyes a felfogás. - -– Aztán ön közjegyző. Az ön tanúbizonysága hiteles helyszíni fölvételül -szolgál. - -– Ez is igaz. Így legalább nem lesz belőle botrány; csak a tényállás -constatálása. No hát bemegyek én. - -Alasztor odament a hálószoba ajtajához s bekopogtatott rajta. - -– De ne kopogtasson ön az ajtón! suttogá Zeno. - -Aztán, hogy az ismételt kopogtatásra sem jött semmi nesz onnan belülről, -Alasztor csak kinyitotta az ajtót s belépett a szobába, az ajtót megint -betéve maga után. - -Zeno iparkodott úgy helyezni el saját becses alakját, hogy Amanda előtte -álljon. - -A kis szobából nem hallatszott semmi emberi hang, női sikoly, -férfi-szidalom, patvarkodás, a mi várható volt. Amanda türelmetlen volt. - -Beletelt öt percz, a mig Alasztor ismét kijött az ajtón. - -Arczán mély meghatottság látszott, homlokán a redő még mélyebb, szemölde -összehúzva. Két kezét a mellén tartá, ökölre szorítva. - -Amanda a féltékenység kegyetlen dühével kérdezé a kilépőtől: - -– Nos? Együtt találta őket? - -– Igen. - -– Mind a kettőt? - -– Mind a hármat. A leány ott fekszik közbül a kettő között. - -– Meghaltak! kiálta fel Amanda. - -Alasztor vállat vont. - -– Nem tudom, nem vagyok orvos. De én azt hiszem, hogy meghaltak, mert -nem akarnak fölébredni. - -Amanda most már be akart rohanni a szobába. Alasztor visszatartá. - -– Ne bántsa őket asszonyom! Hagyja őket békével elköltözni. Nem erre a -planétára való emberek voltak. Idealisták voltak. Aludjanak békével. - -Ekkor aztán Amandának a kedélye egyszerre átcsapott a kétségbeesett -rémületbe. - -– De én nem akarom, hogy ők meghaljanak! Én nem akarom őt megölni. -Siessen ön orvosért! Gyorsan! Az égre! Mentsék meg őket. Hisz én nem -akarok gyilkos lenni! - -Alasztor cholerikus nevetésre fakadt. - -– De ugyan ne lamentáljon asszonyom! Hisz ez tiszta száz percent -nyereség önre nézve, hogy ilyen olcsón szabadult meg a férjétől. Most -már válópert sem kell kezdenie. Most már ügyvédre sincs önnek szüksége. -– Én sietek a rendőrséget értesíteni. - -Azzal hátat fordított Amandának s minden üdvözlés nélkül ment kifelé. - -Az ajtóban összebotlott Zenóval. - -Az volt csak igazán kétségbeesve. - -– Hát már most az én húszezer forintomból mi lesz? - -Alasztor kegyetlen tudott lenni. Szemébe nevetett. - -– De már arról bizonyosan mondhatom, hogy «meghótt». - -– Akkor én lövöm magamat főbe! - -– Mondok én önnek annál valami rosszabbat. Nézze csak: ő most özvegygyé -lett. Valamikor úgy is jegybenjártak. Vegye el az özvegyet. Én lemondok -az ön javára minden elővételi jogomról. - -Azzal ott hagyta a házat. - -Zeno úgy látszik, hogy komolyan vette a keserű tréfát. - -Kihúzta a zsebéből a piros selyem zsebkendőt, s az arczára tapasztá. -Majd féloldalas lépésekkel közeledett Amanda felé, zokogást mimelő -hangon fuldokolva. - -– Asszonyom! Ez a borzasztó csapás, mely sziveinkre közösen lesújtott… - -Amanda nem hagyta neki végig rebegni a frázist. - -– Ne érjen ön hozzám! Távozzék előlem! Itt van önnek a bűndíja. (Azzal -odanyújtá neki az igért betéti könyvet.) Én megveszem öntől a -halottjait. Hagyjon engemet magamra az áldozataimmal. - -Zeno, a mint a húszezer forintos takarékpénztári könyvecskét kezében -érzé, magasztos tekintettel emelé arczát fel a magasba: – Tehát még is -van igazság a földön! – Szaladt is a zsákmányával, a pénzt folyóvá -tenni. - -Amanda pedig térdre bocsátkozék s ajkaihoz emelt kezeit imára kulcsolva, -elkezde imádkozni a megholtak lelki üdveért. - -A miért azok bizonyosan nagyon lekötelezve érezhették magukat iránta. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Deák Ferencz nevezett el így egy szivarspecialitást; onnan -véve az etimologiát, hogy ezt csak kőműveseknek lehet színi a -szabadban.] - -[Footnote 2: Kukuruzring.] - -[Footnote 3: Buddha neve.] - - - - -TARTALOM. - - Magnéta 1 - Tégy jót 93 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -16 |Otszázezer rubel |Ötszázezer rubel - -22 |On fiaskót |Ön fiaskót - -22 |On traktál |Ön traktál - -24 |On ád másik |Ön ád másik - -44 |Onnek a menyasszonya |Önnek a menyasszonya - -50 |Onnek meg kell |Önnek meg kell - -156 |On megszabadúl |Ön megszabadúl - -156 |On igazságtalan |Ön igazságtalan - -156 |On, barátom |Ön, barátom - -196 |kezében taro tt |kezében tartott - -229 |On ezelőtt |Ön ezelőtt - -242 |Orvendetes vigyorgásra |Örvendetes vigyorgásra - -242 |On kivánta |Ön kivánta - -243 |On a boszúálló |Ön a boszúálló] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Magnéta; Tégy jót, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGNÉTA; TÉGY JÓT *** - -***** This file should be named 62796-0.txt or 62796-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/9/62796/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62796-0.zip b/old/62796-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index ebfd1b5..0000000 --- a/old/62796-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62796-h.zip b/old/62796-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index b9d3268..0000000 --- a/old/62796-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62796-h/62796-h.htm b/old/62796-h/62796-h.htm deleted file mode 100644 index 6409d92..0000000 --- a/old/62796-h/62796-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8619 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Magnéta; Tégy jót by Mór -Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Magnéta; Tégy jót, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Magnéta; Tégy jót - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 31, 2020 [EBook #62796] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGNÉTA; TÉGY JÓT *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_247">247</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=P-xkAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=P-xkAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXXXIX. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">MAGNÉTA * TÉGY -JÓT</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1898</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-largest">MAGNÉTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-largest">TÉGY JÓT</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1898</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h1>MAGNÉTA</h1> -<p class="center">REGÉNY <span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3"><br /> --3-</a></span></p> -<h2>I.</h2> -<p>Tündér volt. A föld delejességének a szülötte. Igy mondta a -reklám.</p> -<p>Igy látta a publikum. Látta mind a két hemiszfériumon Chicagotól -elkezdve Szentpétervárig. Égbenjáró tündér volt.</p> -<p>Én is azok közé a százezrek közé tartozom, a kik lefizették a -három frankot azért, hogy Magnétát a légben repülni lássák a hold -felé, dusgazdag hajával előre, fölfelé emelkedve s aztán megint -fejjel lefelé alászállni a földre s a kik aztán még egyszer -lefizették a három frankot, – a kilépéskor a kasszánál, – egy -momentfölvételű fényképeért. Ötször megnéztem, mind az ötször -megvettem a fényképet – más-más poseban. Most is meg vannak nálam: -bebizonyíthatom velük, hogy nem álmodtam a tüneményt.</p> -<p>Egy félkörű teremben, melyből ki volt zárva a napfény, foglalt -helyet félkörben a néző közönség; a villanyvilágítás csak annyira -derengett, hogy az ember a szomszédján fölismerheté, hogy hölgy-e, -vagy úr? A félkört egy szinpad zárta el, melynek prosceniuma -egészen hasonlított a régi görög theátrumokéhoz, minden diszítés -nélkül. A háttér teljesen sötét volt.</p> -<p>Pontban az előadás kitűzött órájára bezárult minden ajtó, mely a -nézőtérhez vezetett és a folyosóhoz, többé senkit sem bocsátottak -be. Valahonnan nagy távolból dallamos zene kezdett megszólalni, a -mi maga is oly kitalálhatatlan volt, miféle hangszerből származik? -aluminium <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> orgonából, vagy üveghúrú hegedűből? szinte -csiklandozta az embernek a szivét, a gyöngébb idegzetűeket az alvás -kerülgette tőle. Valami ügyes zenepirata lopogathatta össze -mindenféle mystikus zeneművekből, a Varázsfuvolából, Dinorából, -Macbeth boszorkány chórusaiból, a walkürökből és melankholikus svéd -népdalokból. Bizonyosan zenélő gép volt, de annak remek -szerkezetűnek kellett lenni.</p> -<p>A zene kezdetével ugyanegy pillanatban derengeni kezdett a -szinpad háttere, lilaszinű égalj, majd skarlátpiros ég tünt elő; de -nem piros, hanem fekete felhőkkel, a mik lassan vonultak -fölfelé.</p> -<p>Erre ugyanazon gentleman, a ki a bejáratnál szedte a belépti -díjat, fekete frakkban fehér mellénynyel és nyakravalóval, a -szinpad egyik sarkához állt és elkezdett deklamálni.</p> -<p>A magyarázó költemény, a mit elszavalt, valóságos költői mű -volt, hibátlan strófákban, meleg fantáziával irva s a szavaló is -routinált szinész lehetett, a ki eltalálta a középutat a páthos és -kedélyesség között: lágy, behizelgő hangja volt; fiatal ember volt, -rokonszenves arczú, sűrű, szemébe hulló fekete hajjal.</p> -<p>Az első strófában mindjárt megmagyarázta, hogy az, a mi előttünk -dereng, az északi hajnal, az aurora borealis, a melynek fényében a -felhők feketéknek látszanak. Ennek a fényszérűnek a közepéből fog -megszületni a föld delejének a leánya, Magnéta.</p> -<p>Közeledtét csillagfény jelzé. A csillag elől jött. Az pedig nem -volt valami villanyos-körte, hanem egy mogyorónyi gyémánt.</p> -<p>Ha igazi gyémánt volt, akkor nagy összeget képviselhetett, ha -utánzat volt, mestermű lehetett; csak úgy szórta maga körül a -szivárvány-sugarakat. A közönség között halk mormogás támadt: -vajjon mi lehet az?</p> -<p>De a következő perczben már senki sem nézte a mesés csillagot, -hanem a még mesésebb főt, mely utána emelkedett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> Eszményi szép -arcz volt, klasszikus arczéllel. A míg lassan emelkedett fölfelé, -hosszú szempillái le voltak zárva. Aludt. Két keze keblén volt -összetéve. Hosszú hullámos fekete hajpalást omlott alá vállaira, -aztán a keblére, a mint még feljebb lebegett, a hajzat a csípőit -takarta. És aztán még tovább tartott. Vajjon mikor lesz már vége? -Türelem! Még a bokáját is takarta.</p> -<p>A szavaló magyarázta a dolgot versekben, hogy a haj delejessége -a föld mágnesével találkozva, egész burkolatot sző a tündérszülött -körül; de majd mindjárt máskép lesz az, mihelyt az északfényt a -hajnalpir fogja fölváltani.</p> -<p>A hajnali melódia megzendültével aztán változott az ég -alapszine: az északfény skarlátja a hajnal biborába ment át s a -csendesen lebegő felhők rózsaszínt váltottak. Ekkor egyszerre -fölébredt a tündér, keblére tett két kezével kétfelé hárítá a dús -hajtakarót s ott állt az ég derüjében, a hogy a földanya -megszülte.</p> -<p>Csak egy nagyon vékony selyem kötött burkolat (trikot) őrizte, -de mely miatt a női termet minden csodás izomzata, hajlása, -kecsessége meglátszott.</p> -<p>Aztán egy lenge bayadére volt keresztül vetve a csípőin, de -melynek a szélei szabadon libegtek kétfelől.</p> -<p>Ekkor aztán a szemeit is fölnyitotta.</p> -<p>Micsoda szemek voltak azok! Nagyok, feketék, ragyogók; tele -tűzzel, égi ihlettel és földi vágygyal. Ezek miatt a szemek miatt -nem lehetett látni a termetét. A bámulatot azok szívták föl -mind.</p> -<p>Pedig az a termet is megcsodálni való volt. Tiszta -szépségvonalakból összeállítva; csodálatos hajlékonysággal, deli -mozdulatok természetes változékonyságával.</p> -<p>S a háttér, a hajnalpiros ég, az egész márványfehér tündéralakon -valami bűbájos zöld színt ömleszte el láttani színellentét -kicseréltével, úgy, hogy az inkább léleknek látszott, mint emberi -testnek; zöld pára, emberalakú füst a biboros égen.</p> -<p>Mikor már egész alakja fölemelkedett, utána következett -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> a -szülő, a föld. Egy óriási kék gömb, a pólus jéghegyeivel.</p> -<p>A tündéralak csak a lábujjai hegyével állt a földgömbön.</p> -<p>De hát mégis érthető volt, hogy áll valamin.</p> -<p>Akkor egyszerre egy könnyű taszítást adott a lábával a -földgömbnek, arra az rögtön lesülyedt; a tünemény hívó mozdulatot -tett a kezével a nap felé, minden támasz nélkül lebegve az -ürben.</p> -<p>A melódia és a strófa jelezte, hogy földanya sír! Bánkódik égbe -távozó leányán.</p> -<p>Akkor aztán rögtön napvilágos ég lett s arra a zöldes színű -szellemalak egyszerre átalakult eleven tündérré. Olyan lett a -színe, mintha rózsalevelekből volna alkotva. Hanem a szemei is -átváltoztak. Az előbbi szikrázó tűz, ihlet, vágy elmult belőlük. Az -ember megfagyott tőlük, olyan hidegen tudtak nézni.</p> -<p>A strófa magyarázta a látományt. A földet eltaszítva magától a -föld szülötte, azzal együtt minden emberi érzést is ellökött -magától.</p> -<p>S hogy jelképezze is azt, hogy a földnek semmi vonzereje nincs -rá többé, két karjával fölemelte azt a hosszú leomló hajsátorát s -fölvetette magasra a feje fölé. – S a földobott haj ott maradt a -feje fölé szórva, ziláltan, mintha annál fogva húzná föl valami a -végtelen égbe. – A bámulat tapsvihara következett rá a földön -maradt nézők részéről.</p> -<p>A vers tudtunkra adá, hogy a feje fölött égő csillag az, mely őt -fölfelé emeli.</p> -<p>El kellett hinnünk; – mert láttuk.</p> -<p>Újabb melódia hangzott, új vers következett. – Ime, közeledik a -hold. Ez a rejtélyes, örök egyarczú égi jelenség. Tökéletes -utánzata volt az igazi holdnak; a szivárványos «halo» is meg volt -körülötte: a holdudvar.</p> -<p>A vers mondta, mi lesz most?</p> -<p>Ha a hold vonzkörébe jut a tündér, az őt magához fogja -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -ragadni s akkor aztán csillagostól együtt maga körül fogja -kerengetni, mint a hogy őt csóválja maga körül az ő zsarnoka, a -föld.</p> -<p>Bizony, lélekzetvisszafojtva lestük a következményeket.</p> -<p>A zene fájdalmas akkordokba tört ki. A vers megegyezőleg -hirdeté: földanya kétségbeesetten hívja vissza leányát, szülői -keblére.</p> -<p>Erre a tündér leszakítá fejéről azt a ragyogó csillagot s -fölhajítá a magasba.</p> -<p>És a mint a sziporkázó csillag odaért a hold udvarába, itt -egyszerre keringő nyargalásba kezdett s aztán folyvást keringett a -hold tányéra körül, mint egy égő trabant.</p> -<p>A publikum hangos bravózásba tört ki.</p> -<p>«Ezt az ördög értse meg!» kiabálták a nézők. Micsoda mechanismus -forgatja ezt a csillagot körfutásban?</p> -<p>De mi fog már most történni a tündérszülöttel?</p> -<p>A geodemon folyvást érzékenyebb hangokon hívja haza -gyermekét.</p> -<p>Erre a Magnéta lassankint hátrahanyatlik, horizontalis helyzetet -vesz föl az égen; a haja aláomlik s most már lefelé húzza a fejét. -Csodálatos hajlékonysága van a termetének: a feje csaknem összeér a -sarkaival. Arcza fájdalmas kifejezést vesz föl, ajkai szétnyilnak, -szemei félig elbujnak pilláik alá. Akkor egyszerre túlsulyra kap a -fő s az egész alak aláfelé fordul, fejjel le, szállva alá a -magasból.</p> -<p>No, de most aztán minden szinpadi látcső hivatása magaslatára -emelkedik.</p> -<p>Ha a föld vonzereje ismét érvényre jutott a Magnéta ellenében, -akkor annak minden hozzátartozandóságaira ki kell terjedni.</p> -<p>Akkor annak a lenge bajadérnak is helyet kell változtatni, mely -fölfelé szálltában a csípőire volt vetve s lefelé fordultában a -tündér földleányát egész isteni szépségében kell láttatni.</p> -<p>… De hát ezuttal Newton nehézkedési törvénye kudarczot vallott. -Minden hullott lefelé, csak az a bajadéröv <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> nem mozdult -sehova, csak úgy repkedett két oldalt körülötte, mint fölfelé -szálltában.</p> -<p>A Magnéta kinyujtá jobb kezét alá felé; arra a földgömb -fölemelkedett hozzá; a tündér öt ujja hegyére támaszkodott meg a -polusi jéghegyeken, így szállt alá lassan a földgömbbel együtt.</p> -<p>Versnek, melódiának vége volt. Az ég sötét lett. Csak a nézőtér -villanylámpái pislogtak.</p> -<h2>II.</h2> -<p>A nézőtért elhagyó férfiak, természetesen, ebben az egész -csodában azt subsummálták legjobban, hogy miképen nem hull le az a -csípőre vetett bayadér, mikor a Magnéta fejjel aláfelé száll?</p> -<p>«Bizonyosan oda van öltve vékony fonallal a selyemtrikóhoz.»</p> -<p>«De hát a két vége, a mely a levegőben repked?»</p> -<p>«Annak a szélében pedig vékony ezüstsodrony lehet huzva, mely -annak gyürődési hajlásait szabályozza.»</p> -<p>«Igen; de az a két fátyolvég minden fordulatánál az alaknak új -ránczokra változik.»</p> -<p>Volt olyan okos ember, a ki louisdort nyomott a deklamáló úr -markába azért, hogy annak a titkát megtudja tőle.</p> -<p>A Cicerone volt olyan okos, hogy zsebre dugta az aranyat s -őszintén megmondta:</p> -<p>«Egyszerű magnetizmus az egész, uram.»</p> -<p>Meghítták vacsorára. Azt is elfogadta. Ugyanabban a házban, a -hol Magnéta produkcziói vonzották az elegáns világot, mindjárt ott -is tartotta azt az újan établirozott trattoria, a hol száz frankon -alul nem vesztegetik a vacsorát. Monsieur, vagy mister (biz én -elfeledtem a nevét a deklamáló úrnak) izléssel tudott szupirozni; -ámbár nem hallgatta el, hogy odafönn (a belle étágeban) Magnétánál -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> -sokkal jobb Chateau Lafittet és Mummot isznak s a whitestable -osztrigák is nagyobbak.</p> -<p>Ott azután poharazás közben, bizalmas társaság előtt elmondta a -jó czimbora a Magnéta csodatételeinek a titkát.</p> -<p>Az egész mesterség egy óriási villanytelepen alapul, melynek -akkumulátorai oly erőkifejtést engednek, hogy mázsányi terheket -fölemelhet.</p> -<p>«Hisz azt tetszik tudni az iskolából, hogy minden magnesnek -pozitiv és negativ polusa van. A Magnétának mind a két kézcsuklóján -van két széles aczél karperecz. A positiv delej, mely a feje fölött -lebegő holdban van, ezeknél fogva huzza föl őt a magasba, mikor -aztán megfordulva a saját tengelyén, visszafelé akar szállni, akkor -meg a negativ delejt fordítják feléje a földglobusban s az -paralysálja a saját testének a pondus specifikumát.»</p> -<p>Voltak sokan, a kik ezt is elhitték. Egy szó sem igaz -belőle.</p> -<p>«De az az endiablé bajadér?»</p> -<p>No hát végtére csak elő kellett rukkolni az igazi titokkal.</p> -<p>«A Magnétának saját testi adománya a legnagyobb fokú delejesség. -A félkezének a taszításával úgy a falhoz tudja vágni a legerősebb -férfit, hogy ottragad. (Szapriszti!) S ha valakinek az öt ujját -végig húzza az arczán, hát egyszerre elalszik s a míg föl nem -ébreszti, addig azt kénytelen tenni, a mit ő parancsol neki; s ha -azt mondja neki, hogy egye meg a viaszgyertyát, hát megeszi s -magasztalja, mint ludmájpástétomot. Ez mind különös természeti -adomány! Állati delejnek determinálják a szaktudósok. Hiszen -tetszik rá emlékezni, kis diák korunkban elégszer próbáltuk: a -spanyolviaszk szálat oda dörzsöltük a posztó ruhánkhoz s akkor az a -papirszeletkét messziről magához rántotta s ott tartotta függve, -míg maga ki nem hült. Hát ugyan ez a bajadér tapadásának a -magyarázata. A Magnéta saját testi delejessége. Biztosíthatom -önöket, uraim, hogy az a kötött szövet, a mit a produkczióknál -visel, annyira hozzátapad az alakjához, hogy nincs az az erős -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> női kéz, mint hogy az elektroszimpatikus, -mely azt előadás után le tudja húzni róla. («Hát?») Hanem e végett -kell neki tartani egy antipathikus nőcselédet, a kit különösen ki -nem állhat. Egyedül ez képes ennél a toilettjénél segítségére -lenni.</p> -<p>(Már most csak teljesen föl van világosítva minden titok?)</p> -<p>«Hiszen holnap majd megláthatják önök; a holnapi előadásnál a -Magnéta nem a bajadért fogja viselni, hanem az «alme-övet». Annál -majd teljesen meg fognak győződhetni az urak az állati magnetizmus -diadaláról a pondus speczifikum szabályai fölött?</p> -<p>A habituék már délig arról álmodtak, hogy mi az az -«alme-öv?»</p> -<p>A jockeyklub olvasótermében soha sem volt nagyobb kelete a -keletindiai illusztrált kiadásoknak. Mind az alme-övet keresték. Ez -az! Ebben jön elő a Magnéta? Lehetetlen! Az már szép lesz!</p> -<p>Egy üres hely nem maradt a Magnétatheátrumban.</p> -<p>A ki ülőhelyet nem kapott, vesztegetési kisérleteket tett az -impresáriónál, hogy csak állni engedje a szinpad közelében, a -proscenium előtt.</p> -<p>– Nem lehet, uram! A rendőrséggel jönnék összeütközésbe. A -szinpad előtt ugyanis egy rézhíd vonul egész hosszában végig, a -pódium mentében pedig egy horganysodrony huzódik át. Ezek tartják -fönn a villanyfolyamot. Ha valaki rá talál lépni arra a rézhídra s -meg találja fogni a sodronyt, olyan ütést kap az egész testében, -hogy három napig úgy fog járni, mintha lovon ülne: összehuzott -térddel. Nem. A parapetton innen nem szabad a Magnéta-szinpadhoz -közelíteni.</p> -<p>Én magam is az izolatorról deklamálok.</p> -<p>Tehát, ha van önnek uram parketjegye, megláthatja a Magnétát az -alme-övvel; ha nincs, prænumeráljon holnapra, akkor is éjszaka -lesz.</p> -<p>No hát mielőtt a tündérmesét folytatnók, elébb becsületesen -számot kell adnunk az egész vállalatról. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Mert, hogy ez egy vállalat, arról az eddig előadottakból is -mindenki elővéleményt szerezhetett.</p> -<p>A Magnéta nem fenomén, hanem entreprise.</p> -<p>Azt már mindenki sejtheti, hogy a Magnéta (a művészetét -illetőleg) a legraffináltabb komédiásnő. Figuránsnő, kombinálva -szemfényvesztői allürökkel.</p> -<p>A mellett (a személyére nézve) lehet egy teljesen ideális, sőt -ártatlan regényhősnői specialitás, de in ultima analysi még is csak -poseirozó figuránsnő.</p> -<p>Megelőzi egy világvárosba megérkezését (mondjuk, Páris, London, -Bécs, Szent-Pétervár) az a «tény», hogy egy épen akkor épülő félben -levő új házat (egyikében a leglátogatottabb utczáknak) megvesz az -előreküldött impresárió a még más országban tündöklő Magnéta -számára. Holmi százezer forintnak oda sem néznek.</p> -<p>Egy bűvésznő, a ki százezer forintot bocsát előre, semmi esetre -sem tartozik az alsórendű komédiásnők közé,</p> -<p>Azt az újon épült házat azonnal alapos átalakítás alá veszik. -Emeletek stukaturjait törik át, pinczeboltokat szakgatnak föl. -Azután saját önkezelésű villanyvilágítást vezetnek be. (Azon -időkben még egészen új intézményt; Bécsben a villanyossági -kiállítás éve előtt.) A szöglet-parterren a legpompásabban -fölszerelt étkező-termet nyitnak, diszítve freskókkal, stukkokkal -és kariatidákkal s ellátva a szokatlan fényű villanyvilágítással. A -vendéglő elébb adatik át a közhasználatnak, mint a szinpad. Csak -azután hozzák nehéz szekereken az óriási kazánokat, gépeket, -rengeteg üvegtáblákat, a mik a villanyos szinpadi apparatushoz -tartoznak. Utoljára jön a Magnéta butorzata; nagy összegre -biztosított vasúti szállítmány. Egy vasláda, a Magnéta ékszereivel, -drágaságaival, két detektiv kiséretében. Mind ezt megtudja a -közönség a hirlapokból.</p> -<p>Az pedig tény marad, hogy a Magnéta-szinpad a bűvésznő -tulajdonául van bejegyezve a telekkönyvben; a vendéglőt az ő -bérlője kezeli; az emeletet egyedül ő maga lakja a cselédségével és -gépészeivel; az istállóban az ő fogata áll <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> s ha -egyszer odább költözik más metropolisba, a szinházat és a -lakosztályát bezárják; közhasználatra csak a vendéglő hagyatik; a -ház alig jövedelmez három perczentet.</p> -<p>És ilyen saját háza minden európai és amerikai fővárosban van a -Magnétának.</p> -<p>A Magnéta tehát mesésen gazdag.</p> -<p>Nem is lehet máskép. Mindennap tesz a bevétele másfélezer -frankot.</p> -<p>Lehet nála látogatást tenni, magas rang és nagy vagyon által -kitüntetett férfiaknak. A Magnéta előkelő úrnő módjára fogadja a -tisztelőit. Herczegi etikettel folyik a társalgás. Gallonirozott -inasok hordják körül a frissítőt. Zongoráznak és gordonkáznak -művészi preczizióval. A Magnéta társalog minden művelt -világnyelven.</p> -<p>Anyja nincs.</p> -<p>Hiszen az maga a felséges «Gea». A föld.</p> -<p>Anyósnak nem volna épen kellemetlen a «Föld», a míg csak a -hozományról van szó; de bezzeg, ha elkezd veszekedni!</p> -<p>Szabad az udvarlás!</p> -<p>Az impresário ugyan ott lábatlankodik a közelében, de előre -megmondja mindenkinek:</p> -<p>– Uraim! Én nem vagyok a Magnétának sem bátyja, sem imádója, sem -erényőre; engemet úgy vegyenek, mintha ott sem volnék. A nehézségek -rajtam kívül keresendők.</p> -<p>Egy ilyen tündéri szépségnek pedig nem lehet büntetlenül az ég -és föld között lebegni.</p> -<p>A mágnesnek is vannak mágnesei: arany és gyémánt.</p> -<p>S ha vannak tündérkirálynők, vannak azokkal egyenrangú -ezüstkirályok, petroleum-fejedelmek, indus maharadzsák, muszka -herczegek és börzeszultánok, a kik előtt mindig nyitva -tündérország.</p> -<p>S ha van olyan istenasszony a földön, a ki megér egy milliót, -hát van olyan millió is, a mi ekviváleál egy istenasszonynyal. -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<p>A Magnéta boudoirasztalán azonban volt egy marokinba kötött -album, melyben szabad volt az előkelő financzkirályoknak -lapozgatni.</p> -<p>Abba az albumba voltak elhelyezve az európai minden -nagyhatalmasságok adóhivatalainak nyugtatványai, valamennyi -fővárosból; a miknek tanulmányozásából kiderült, hogy a Magnéta, -azok után az adótételek után, melyeket a hitelesen kimutatott -bevételeiből az államnak fizet, az ország első virilistái közé -tartozik.</p> -<p>Most nézzük már meg a második föllebbenését.</p> -<h2>III.</h2> -<p>Az előadás ugyanazon látványt mutatta, a mit az előző estén, -külömbség csak a jelmezben volt. Ha ugyan szabad jelmeznek nevezni -az alme-övet.</p> -<p>A hogy azt a női toilettdarabot a keletindiai illusztrácziókból -ismerjük, ez a derekat ölelő tüsző megközelíti a vállfűző (hol van -oda még a váll!) mondjuk mieder fogalmát, csakhogy sokkal kevesebb -van rá vesztegetve a kelméből, annál több a drágakövekből. Magnéta -övén alig látszik a piros szövet az igaz gyöngyöktől és minden -szinű drágakövektől. Föld mamának van módja fölékesíteni a -leányát.</p> -<p>Az öv maga csípőig tart. Minő csípők!</p> -<p>A széléről azonban köröskörül száz füzér csüng alá, csaknem -térdig, mely körül betakarja. Azok a füzérek gömbölyű -aczélgyöngyökből vannak.</p> -<p>Hogy ezek a gyöngysorok nincsenek a trikóhoz öltögetve, az -minden mozdulatánál a Magnétának kitünik; mikor egyet fordul a -légben, szabadon repülnek egyik oldalról a másikra, hogy a másik -pillanatban ismét kötelességtudón egymás mellé sorakozzanak; mikor -a karjait a feje fölé emeli, a gyöngykötény fölfelé huzódik jó -magasan s aztán megint alá siklik, folyvást a termet idomaihoz -simulva s a szépségvonalakat követve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Ez eddig teljesen megfelel az æsthetika szabályainak.</p> -<p>De majd a visszatérésnél! Mikor a tündéralak fejjel lefelé száll -alá.</p> -<p>A kiváncsiság csak egy újabb meglepetéssel lett honorálva.</p> -<p>A Magnéta horizontális állást foglalt a légben, hátra hajlott, -alá fordult; hanem azért az alme-öv száz aczélzsinórja mind úgy -omlott végig a termetén, követve annak bájos hajlásait, mintha az -aczélnak megszünt volna súlya lenni. Úgy sülyedt alá ízről-ízre a -felé szegezett látcsövek elől. Bámultak, fürkésztek: nem találtak -ki semmit.</p> -<p>Pedig olyan közel volt, hogy kinyujtott karral el lehetett volna -érni.</p> -<p>Az ember a szeme közé nézhetett s azt képzelhette, hogy hallja a -nyitott ajkainak a lihegését.</p> -<p>De persze az a fatális villanyos rézhíd közbe esett, a mi az -embernek a talpára olyat üt, hogy görbelábú lesz tőle.</p> -<p>«Uraim és hölgyeim! Ez a delejesség csodája! A Magnéta úgy -magához tapasztja az aczélt, mint a mágnespatkó.»</p> -<h2>IV.</h2> -<p>Hát aztán a nézők szivében nem volt semmi aczél?</p> -<p>Hát csupa békák nézték ezt a tüneményt? vagy még azoknál is -hüllőbbek: csupa feleséges emberek?</p> -<p>Nem történt semmi?</p> -<p>Dehogy nem történt!</p> -<p>Minden előadás után be kellett vinni egy pár embert a megfigyelő -osztályba excentrikus viselkedése miatt, néhány a -kényszer-zubbonyba is bekerült, az orvosok kezdtek egy új -betegséget osztályozni «magnetaismus» (így «a»-val a közepén), mely -ragályos jellemmel birt. Házassági ajánlatokkal az előszobáját -tapecziroztathatta Magnéta (a boudoirjáig nem hatoltak be), sőt, a -mely városban parlament <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> volt, a minisztert interpellálták meg -miatta; a hol pedig nem volt tribüne, volt kathedra; a kegyes atyák -a szószékről prédikáltak a vakmerő bűvésznő ellen, a ki élő testben -emelkedik az égbe s hamis fogalmakat támaszt az emberekben a -mennyország felől. Ott ebből nem osztogatnak!</p> -<p>De nagyobb hiba az hogy ide lenn sem osztogatnak belőle.</p> -<p>Se szép szóért, se pénzért.</p> -<p>Egyszer aztán akadt egy erős szenvedélyű férfi, a ki megkisérté -erővel érni el a megközelíthetlent.</p> -<p>Muszka herczegnek hítták a klubban; de nem volt az: olasz volt. -Hanem tűrte az elkeresztelést, mert az nagyon népszerű firma egész -Európa-szerte.</p> -<p>Csak a keresztnevén fogjuk czímezni: «Iván». Ezt a változását a -Johannesnek (mely a «Muki»-tól elkezdve a «Hanzi»-ig minden -facsarulatot megenged), úgy hiszem, minden nemzet regényhősei -használni szokták.</p> -<p>A Magnéta-vendéglő table d’hôtejánál találkoztak mindenféle -nemzet előkelőségei s bizonyára voltak ott oroszok, angolok, -francziák, németek, még magyarok is: csakhogy azok mind nem -képviselték külső megjelenésükben, fizionomiájukban a maguk -nemzetiségét; sőt valamennyit össze lehetett téveszteni.</p> -<p>Iván például tökéletes fehér szerecsen volt. Azzal az -arczjelleggel, a mi a valódi Bisbariba néger tulajdona; csakhogy -fehér színben. A mi igen érdekessé tette. Még a haja is olyan -természetes birkaszerű göndörséggel birt.</p> -<p>– Megálljatok csak! mondá egyszer punchozás közben a magas rangú -társaságnak, mely a külön teremben étkezett. Majd elfogom én ezt a -bűvésznőt egyszer, mikor az égből lefelé esik. Vagyok olyan -akrobata, hogy a zártszékemről egy saltomortaléval keresztül vetem -magamat a rézhídon, a villanyos sodronyon a Magnétáig.</p> -<p>– Hát azután? kérdezé egy simára borotvált arczú idős úr, a -kiből egy angol bankárt lehetett kinézni, de a <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> ki egy -valóságos orosz nagybirtokos volt; még pedig jó messziről: -Irkucskból. Finom modorú uraság.</p> -<p>– Azután? Karjaim közé szorítom s kiszívom a lelkét a száján -keresztül.</p> -<p>– Fogadjunk, hogy ön azt nem teszi meg. Én százszoros tételt -ajánlok.</p> -<p>– Százszorost? Akkor én ötezer rubelt ajánlok föl.</p> -<p>– Tartom.</p> -<p>– Ötszázezer rubel! Az épen elég lesz – a Magnéta -kelengyéjének.</p> -<p>A kik ezt hallották, kölcsönösen becsületszavukat adták -egymásnak, hogy ebből a merénylett tervből egy szót sem beszélnek -ki. Mert ha megtudja Magnéta – egyszerűen kidobatja a teremből Iván -urat, ott azután produkálhatja a salto mortaléját; vagy a mi még -hihetőbb, félbe szakítja a produkcziókat s itt hagyja ezt a -várost.</p> -<p>Ah ha! Mintha a Magnétának ilyen banális módszerekhez kellene -folyamodni! Majd meglátják önök azt!</p> -<p>Azt hiszik önök, hogy a Magnéta nem hallgatja ki azt, a mit önök -itt a bezárt szobában beszélnek s nagyokat nevet az önök -satyriásisos exaltatióin? Ebben a perczben tud az már mindent, a mi -róla elmondatott.</p> -<p>Hogyan, miképen fixirozza a beszélt szavakat? Gelatinnal, -collodium membranával? Hogyan továbbítja? Villanytelefonnal? -Szimpatétikus csigabigákkal? Telepathiával? – Legyenek a felől -bizton, hogy a Magnéta mindenről értesül, a mi ő rá vonatkozik.</p> -<p>A table movingoknak a hitele már ekkor végképen elveszett, ámbár -ez is az állati magnetizmus csodáit öregbítette; de már avult divat -volt és senki sem foglalkozott vele.</p> -<p>Másnap pedig valóságos holdtölte volt, odakünn a csillagos égen -is.</p> -<p>Minden ember arról beszélt, hogy milyen érdekes nászutazás volna -a Magnétával, mint menyasszonynyal, «bras dessu, bras dessous», -repülni a hold felé!</p> -<p>Az Iván herczeg, a milyen füge gyerek, még megteszi! -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<h2>V.</h2> -<p>A mondott napon Iván herczeg egy kurtaszárnyú, vastag -azurszövetű zsakéban jelent meg a Magnéta-theatrumban.</p> -<p>Egymás mellett volt a zártszékük Prokopin úrral. Igy hítták a -sokmilliomos szibériai földesurat, a százszoros fogadástartót.</p> -<p>– Ventrebleu! monda Prokopin úr. Ön fázik, hogy ilyen bolyhos -jánklit vett föl?</p> -<p>– Még most nem; de majd a hold közelében ætheri hőmérsék -lesz.</p> -<p>– Ha a Magnéta nem fázik az ő kosztümjében.</p> -<p>– Könnyű neki: ő teli van villanyszikrával.</p> -<p>Ez alkalommal ismét új változat volt a tündéri jelmezben.</p> -<p>Az alme-övön fölváltották az aczélgyöngyfüzéreket, egymás mellé -sorozott minden szinű selyemszalagok.</p> -<p>Már most, a ki egy kicsit járatos a fizikában, sejthet hozzá, -hogy ebből micsoda attentátum fog következni az életképes -férfi-szivekre.</p> -<p>Ugyanaz a villanyos telep (legyen az leideni palaczk, mágnes -patkó, vagy meleg női test), mely az aczélgyöngyzsinórt magához -tapasztja, a selyem szalagot elfujja magától.</p> -<p>Az lett belőle.</p> -<p>A légben libegő alak termete körül folyton repkedett az a száz -selyem szalag, egymáson keresztül-kasul, néha kört képeztek körüle, -mintha egy óriási chrizanthem virág volna, alá hulló -szirmokkal.</p> -<p>Ez már gyujtogatás volt!</p> -<p>Még sem volt botrány, mert a szalagok egy fél perczig sem -maradtak nyugton: folyton zavarta őket a kisugárzó delej.</p> -<p>De még veszedelmesebb delej sugárzott ki a Magnéta szemeiből. -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Csintalan, mosolygó tekintettel nézett épen oda, a hol az -összeesküvők ültek, csábító volt ez a mosoly, «no hát itt a -paradicsom, félig nyitva, ki meri azt egészen kinyitni?» -Gunyolódott, háttal fordult, úgy tekintett a vállán keresztül hátra -felé. Minő hát volt! Az eleven syrakuzi oltár-szobor! a ki most a -nápolyi muzeumban mutogatja azt, a minek a tiszteletére hajdanában -templomot emeltek. Meg is érdemelte!</p> -<p>A nézők testén hangyák futkostak végig.</p> -<p>S úgy látszik, hogy az az ostoba pofájú hold is kiváncsi.</p> -<p>A mint megjelent teljesen megvilágított gömbjével a Magnéta feje -fölött: bizonyosan a negativ magnesénél fogva mindjobban kezdte -fölfelé emelni a repkedő szalagokat.</p> -<p>Ekkor azonban interveniált a tisztességére sokatadó földmama s -hirtelen odatolt egy rózsaszinű felhőt a Magneta elé, mely annak -féltett bájait eltakarta s később, midőn az anyai szózat -megtiltotta tündér magzatának a további közeledést a holdhoz (az -inasához!), akkor a csillagától megvált Magnéta ugyanazon felhőre -feküdt hanyatt, mint egy kerevetre, fejét aláfelé hajtva s a kéj -eksztázisában mosolyogva.</p> -<p>Ez aztán a túlvilági kaczérkodás! Visszafordított arczczal -mosolyogni a megigézett áldozatra!</p> -<p>Iván herczeg az édes eszének utolsó kis részletét is -elvesztette.</p> -<p>Egyszerre felugrott a székére s onnan egy akrobatai salto -mortaléval keresztül vetette magát rézhidon és villanyvezetőn, bele -a felhőbe, jobb kezével utána kapva a repkedő alme-övnek. – És -aztán eltünt a felhőben.</p> -<p>A Magnéta azonban nem tünt el vele együtt, hanem hirtelen -összegombolyította a termetét, térdeit karjai közé s fejét térdeire -szorítá; tökéletes gömb-alakot vett föl s azt körül betakarta a -haja, mint a földet a gőzkör, akkor aztán elkezdett a saját -tengelye körül forogni s egyidejűleg a hold körül keringeni, a hold -udvarához érve, hasonlón <span class="pagenum"><a name="Page_19" -id="Page_19">-19-</a></span> az eldobott csillaghoz; – köröskörül; -– egy planétává idomult tündér; míg utóljára beleesett a holdba s -ott végképen eltünt.</p> -<p>A Cicerone földhöz csapta a poémáját.</p> -<p>– Ott van ni! Monsieur! Ön belekergette a Magnétát a holdba! -Soha sem látjuk többet! Ön maga pedig beleesett az északi pólusba, -a hova Franklin és Weyprecht urak el nem tudtak hatolni. Most már -ott van! Elnevezheti az északi pólust a maga nevéről.</p> -<p>A közönség rendkivüli izgalomba jött. A legtöbben azt hitték, -hogy ez is valami kicsinált komédia. Az a holdba esés tüneménye, -megelőzve a hold körül keringés fenomenjától, bámulatot -gerjesztett. A hold tovább ment s nem adta vissza a Magnétát. – -Hogy történhetett ez rögtönözve? – A «Kerek asztal» beavatottjai -tudták legjobban, hogy Iván és Magnéta között nem volt semmi -előleges összebeszélés.</p> -<p>Hogy lehetett a Magnétának eltünni a holdban?</p> -<p>Miből van az a hold, hogy úgy világít? Ha üvegből volna, a -mögéje jutott Magnéta alakjának meg kellene benne látszani. Van-e -annak ürege, melyben egy összegombolyodott nő alakja -elrejtőzhetik?</p> -<p>Mi volt az az erő, mely ezt a gömbalakuvá lett női testet -fölfelé ragadta, orsó-forgásba és körben-keringésbe hozta?</p> -<p>Ezek a talányok mind egyszerre lettek föladva – első sorban.</p> -<p>Az, hogy hát a merész ugróval mi lett a felhők között, csak -másodrendű kérdés volt.</p> -<p>De elsőrendű kérdés volt ez a szibériai nábobra nézve.</p> -<p>Elő is állt az interpellatiójával.</p> -<p>– Signore impresario! Mi történt Iván herczeggel? Ezt kivánom én -megtudni.</p> -<p>– Magam is abban fáradok. Mondá a signore. S nagy serénységgel -húzott elő a kulissza mögül egy kerekeken járó, hatalmas -teleskopiumot, a mit hasonló esetekre készen <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> tartottak -s azt lefelé irányozva belenézett. – Csendet kérek! Már -megtaláltam. Ő folyvást esik lefelé. Tetszik tudni, a holdtól a -földig nem szöcskeugrás. Hogy mi végzet vár reá? Annak különféle -esélye van. Ha megtartja a perpendikuláris irányt, a mi attól függ, -hogy folyvást a fejével lefelé hull-e? akkor bele fog fúródni a -jégsarkot fedő örök hóhalmok egyikébe. Ha azonban összehúzza magát, -akkor ferde irányt fog venni, elkapja a föld lódító ereje, mely a -holdat is maga körül csóválja…</p> -<p>– Sapristi! Még planéta lesz belőle.</p> -<p>– Az nem! Hanem meteor. Hulló csillag. A mint a föld gőzkörébe -jut, a másodperczenkint négy mérföldnyi sebességgel végrehajtott -gyorsaság okozta zsurolástól lángra gyullad, a hogy szoktak a -lebkövek, összeolvad s ha valahol az amerikai kontinensen leesik, a -természettudósok rendkivül fognak rajta bámulni a vegyelemzésnél, -hogyan került egy meteorkő közepébe egy arany chronometer?</p> -<p>A hölgyek a nézőtéren, kik a lángra gyulladás ötleténél -ájuldozni szándékoztak, a chronometer említésénél áttértek a -nevetésbe.</p> -<p>– Kérem! Ne tessék se elájulni, se nevetni! Még van egy harmadik -eset s azt látom fölmerülni. Az anyaföld delejes eruptiója. Tetszik -tudni, az északfény nem egyéb, mint az északi polus mágneses -kitörése. Ez gyakran fölhatol a fél holdtávolságig. Ez az óriás -fénykoszorú elszakít egy darabot a föld athmosferájából s -átalakítja hófelhővé. Ezt az összegömbölygetett hó-felleget látom -gyorsan, meteori sebességgel közelíteni. Már fölvette a hulló -herczeget. Mindjárt itt lesz. Rögtön bírni fogjuk őtet. Hanem kérem -az urakat és hölgyeket, méltóztassanak az umbrelláikat kifeszíteni, -mert abból a hó-fellegből mi is mindnyájan fogunk kapni.</p> -<p>S az impresario épen nem blagirozott (olvasd «svihákoskodott»). -Pillanatok mulva egy gomolygó hófelhő emelkedett ki a színpad -mélyéből, s az egész nézőtér el lett árasztva pelyhekkel, a mikről -ugyan kiderült, hogy nem <span class="pagenum"><a name="Page_21" -id="Page_21">-21-</a></span> annyira hópelyhek, mint fosztott -lúdtollak; az esernyők fölpattantak, nagy volt a tintamarre, a -hölgyek nevettek, a férfiak szitkozódtak, s mikor aztán vége volt a -hóförmetegnek s minden ember kezdte lerázni az esernyőjéről, a -kabátjáról a pelyheket, végre concentrálódott a bámulat egy az Iván -herczeg zártszékére jutott alakon, a kire nehéz volt ráismerni.</p> -<p>Ő volt az maga Iván herczeg, de milyen tatarozásban. Mint a ki a -villanyos hófelhőből esett ide. Köröskörül befedve pelyhekkel. A -bolyhos azurkabát, a göndör négerhajzat, bajusz, szakáll, még a -sürü szemöldök is, mind csupa fehérek. Hasonlított azokhoz a -hóemberekhez, a miket vízkeresztkor csinálnak a gyerekek az udvar -közepén.</p> -<p>Hja így jár az, a ki a felhőbe ugrik.</p> -<p>A mint aztán a színpad elsötétült s a nézőtér megvilágosodott, -akkor minden ember elkezdett nevetni, először magán, azután a -szomszédján, de különösen Iván herczegen, a ki igazán furcsa figura -volt. Alig tudott magához térni, csak úgy tátogott és köpködött. -Persze, hogy a szájába is jutott a mennyországi pehelyből.</p> -<p>Igy áll boszut magáért a Magnéta.</p> -<p>Hanem azt el kell ismerni, hogy ez a kunststück remekműve volt a -mechanikai, dinamikai és elektrotechnikai kombinált művészetnek. Ez -már a csodaművek közé számítható.</p> -<p>A nézők, mint souvenirt vitték haza magukkal, a bámulatos -produkczióból rájuk ragadt pelyheket.</p> -<p>Vajjon Iván herczeg mit csinált a magáéival?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Csak tessék türelemmel végig elolvasni ezt az igaz történetet, -majd el lesz mondva ennek a szakszerű magyarázata is a maga kellő -helyén. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<h2>VI.</h2> -<p>A jó társaságban az volt a szokás, hogy ha a gentlemanek egymás -között fogadásokat kötöttek, a fogadott összeget a vendéglős kezébe -deponálták.</p> -<p>Iván herczeg igaz jó orosz bankjegyekben adta át a maga tételét, -öt ezer rubelt, Prokopin úr pedig egy darab csekkben (írjad -checks). Szólt az ötszázezer rubelre – «saját rendeletre». A -hátlapján «fizetendő… rendeletére» a csekk-tulajdonos nevével. A -rendelő neve kitöltetlen maradt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az éjfél utáni tábldótnál Prokopin úr száz pezsgőt rendelt -frappiroztatni.</p> -<p>– Ah! Ma ön traktál? kérdé Iván.</p> -<p>Mind a ketten theater paré mintán voltak öltözve, frakkban, -fehér mellénynyel, kravátlival.</p> -<p>– Nem. Ön traktál.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>– No hát abból az ötezer rubelből, a mit öntől elnyerni -szerencsés voltam a fogadáson.</p> -<p>– Mire is fogadtunk csak?</p> -<p>– Arra, hogy ön elhozza, troféumképen a Magneta alme-övét és még -egyebet – holmi kiszivott lelkekről.</p> -<p>– De az nem volt stipulálva, hogy «mikor»? Sem az, hogy ez plein -air mellett, vagy villanyvilágítás mellett történik.</p> -<p>– Hát babra játszunk? Kalamburra (calembourgh) fogadunk. Ön -fiaskót csinált.</p> -<p>– Semmi fiaskó. Olvassa ön ezt a levelet.</p> -<p>Prokopin úr fölnyitá a kezébe adott levelet, neki szegezte az -arany fogantyus lornyettjét s a míg elolvasta, nagyon eltátotta a -száját.</p> -<p>Azután előhivatta a hoteliét, visszarendelte a száz palaczk -pezsgőt, a társaság előtt fönhangon deklarálva, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> a pari még -nincs végleg eldöntve, csak igyék kiki a maga kontójára.</p> -<p>Azután pedig egy kabinet partiküliét rendelt fölnyittatni, két -terítékkel; borból haute Sauternet.</p> -<p>– Hol van «la» kompanyon? kérdé a konfidens garszon.</p> -<p>– «Lö», mondá Prokopin úr, karonfogva Ivánt s a külön szobába -vezetve. Ezúttal ő lesz a tétatét osztályosa.</p> -<p>Mikor aztán egyedül maradtak, kiteríté az asztalra a levelet -Prokopin úr.</p> -<p>– Ez nagyot fordít a dolgon. Lássuk csak, mit ír ő tündéri -fensége, a földkirályné leánya.</p> -<p>A levelet Magnéta írta a megzavart előadás után.</p> -<p>«Uram. Ön, mint jó nevelésű ember, tudhatná, hogy egy hölgyhöz -fejtetőre bukfenczezve beugrani nem szokás; művészi előadást -megzavarni pedig a közönség iránti tiszteletlenség. Ha önnek valami -mondani valója van hozzám, jöhet vele fényes nappal, reggel 12 -órától 2-ig fogadok mindenkit, a ki tisztességes látogató. Ha pedig -bensőbb közlendői vannak velem, eljöhet hozzám az előadás után egy -órával theára s elmondhatja tartózkodás nélkül, négyszem között. Én -amerikai leány vagyok; meghallhatok mindent a maga teljes -érthetőségében. A természetben nincs semmi titkolandó. Jöhet ön -akár holnap este. Fehér kravátli sem kell hozzá. Aztán majd én is -megmondom önnek a magam véleményét a legvilágosabb kifejezésekkel, -minden flirt nélkül. Magnéta.»</p> -<p>– Ez eddig jó, monda Prokopin úr. Tehát ön holnap el fog menni a -Magnétához, bizalmas tétatét theára s a következőket fogja neki -mondani…</p> -<p>– Kérem, azt én jobban tudom, hogy mit fogok neki mondani.</p> -<p>– Dehogy tudja! Hagyjon csak engemet beszélni. «Istennőm! Azt a -tegnapi ugrásomból a végtelenbe megtudhatta ön, hogy én önt őrülten -szeretem s mindenre <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> képes vagyok azért, hogy önt az égből -lehozhassam a földre.» Ha a társalgás regényes színezetet igényel, -elmondhatja ön a Magnéta előtt azt a népmesét, melyben az elbűvölt -halászlegény elragadja a varázstó hullámaiból a férfigyilkos tündér -királyleányt s csinál belőle jó sütő-főző földi menyecskét. Ez az a -bizonyos lélekkiszivás s helyébe más lélek befujása. Hajdan -boszorkányságnak hivták, most hipnotizálás és szuggesztio. – Ehez -ön is ért, csak az lesz a baj, hogyha a médium úgy vissza találja -önt hipnotizálni, hogy megcsendül bele a füle. Ennél kivált -præponderál a villanyosság.</p> -<p>– No hát ezt mind nem fogom neki mondani.</p> -<p>– Hát hisz én is azt mondtam, hogy nem fogja neki ezt mondani; -hanem a következőt: «Miszsz Magnéta! nézze ön, itt van nekem a -tárczámban egy csekk ötszázezer rubelről; a hátlapján csak egy név -hiányzik, annak a neve, a kinek ez összeg kiszolgáltassék, a -tulajdonos által beiratva. Ha akarja ön, önnek a nevét fogja -beirni. S ehez nem kell egyéb, mint az ön akarata. Akar-e ön velem -egybekelni? Akár a spanyol polgári házasság szerint: egyidejűleg a -templomban a pap és jegyző előtt, akár a franczia szokás szerint: -csupán a jegyzőnél; akár a muszka divat szerint, az oltár és három -pópa előtt, egyházi énekkel; akár a bécsi törvény szerint, a -Nothcivilehe mellett, akár a gretna-greeni kovács előtt, az nekem -mindegy. Nálam csak az a fődolog, hogy ön elfogadja ezt az -ötszázezer rubeles csekket és ráadásul engemet, mint obligát -férjet.</p> -<p>– Well!</p> -<p>– Well ám. Hanem – az algebra szerint: semmi a semmivel -sokszorozva = semmi. Semmi a semmihez hozzá adva megint semmi. -Gondolja ön, hogy én a semmit megveszem félmillió rubelért?</p> -<p>– Dehogy gondolom. Ön ád másik félmillió rubelt – a -valamiért.</p> -<p>– Okos beszéd. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Ön azt gondolja, hogy ha egyszer a Magnétának ura van, ez az -úr könnyen vazalljává tehető egy még nagyobb úrnak, mint például -egy vojvoda egy szultánnak.</p> -<p>– Ön éleseszű fiatal ember.</p> -<p>Iván herczeg a tenyerét a poharára tette, hogy Prokopin ne -tölthessen abba a hautsauternből.</p> -<p>– De hátha csalatkozik ön abban a föltevésben, hogy egy fiatal -gentleman képes lesz egy ily alávaló alkura?</p> -<p>– Nem hiszem, hogy csalatkozzam. Mert jól ismerem a fiatal -emberemet. Önnek a herczegsége ott van már, a hová a Magnétát -beugratta: a holdban. Utolsó vagyona ez az ötezer rubel, a mi -fogadásunkra le van téve. Ha ezt elveszti ön, nincs más választása, -mint a pisztolyai között kikeresni a legszebbet s annak megcsókolni -a száját. Ez lesz aztán az igazi lélekkiszívás. Ki törődik vele? -Ilyen borzashajú ficzkó marad még elég a világon. Üresség nem fog -ön után maradni. Ha pedig az én ajánlatomat beveszi, akkor két -helyet is betölt ön ezzel a figurával.</p> -<p>– Jól van. Ide azzal a chekkel. Elveszem a Magnétát.</p> -<p>– Hja! De én csak bizonyítékoknak hiszek: a mik láthatók, -megfoghatók.</p> -<p>– Hát hiszen az lesz a házassági levél.</p> -<p>– Az még nem elég bizonyíték. Az lehet szinpadi komédia.</p> -<p>– Hát lefotografiroztassam magamat vele együtt, mint vőlegény és -menyasszony, a Magnétát teljes araköntösben?</p> -<p>– Közelít az igazihoz. Csakhogy háttal előre. Ha ön azt akarja -bebizonyítani, hogy csakugyan «ura» a Magnétának, akkor ön elő -fogja mutatni nekem a tündérnőnek egy fényképét – minden alme-öv -nélkül.</p> -<h2>VII.</h2> -<p>Kétszer is elment a Magnéta palotája előtt, az előadás után egy -órával. A portás ott állt, fehér medve-prémes bundájában, nagy -ezüst fejű botjával. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Megfagyott a szájában a szó, mikor meg akarta szólítani.</p> -<p>Reggel óta éhomra volt.</p> -<p>A souterrain nyitott ablakából kipárolgott a drága ételek -illata.</p> -<p>A palota sarkán volt a «restauration» ajtaja.</p> -<p>Ott lucullusi lakoma vár rá, a minek az ő ötezer rubele adja meg -az árát, ha semmit sem végzett.</p> -<p>Mikor harmadszor is elbandukolt a kapus előtt, átadta neki a -névjegyét.</p> -<p>A kapus meghúzta a csengetyű-zsinórt.</p> -<p>A kolompolásra önműködő gép nyitá föl az oldallépcső -rácsajtaját. Iván belépett rajta, a rácsajtó becsapódott utána.</p> -<p>Fölballagott az emeletre.</p> -<p>Mire fölért a csarnokba, már akkorra a kapus föltelefonálta a -nevét a kiabáló csövön, nyitott ajtóval várták. Ezüst vállzsinóros -inas fogadta. Kegyelmes úrnak czímezte, lehúzta a felső kabátját. S -aztán jelentőségteljes mosolylyal értesíté, hogy nem kell a -várakozó terembe mennie, hanem egy oldalajtón át (adandó jelre) a -szobacziczus kamarájába, a ki azután majd tovább fogja -kalauzolni.</p> -<p>A jel egy villanycsengetyű-pendülés volt, a szőnyeg-ajtó magától -fölnyilt. Iván belépett a kamrába. Annak nem volt semmi ablaka, -teljesen sötét volt, azonban egy percz mulva kigyulladt a -villanylámpás s Iván maga előtt látta a szobacziczust.</p> -<p>Erős meglepetés volt. Egy hat láb magas némber, félöles -vállakkal, széles, csontos arczczal, hatalmas karokkal. Élő mintája -annak a kariatidának, a ki az erkélyt tartja a kapu fölött.</p> -<p>Hisz ez nem szobacziczus, hanem szobaoroszlán.</p> -<p>– Magnéta kisasszony komornájához van szerencsém?</p> -<p>Hogy ezt meg kellett neki kérdezni.</p> -<p>– Hát mi az ördög volnék más? dörgé bassus hangon a hölgy. Csak -nem néz ön a Magnéta kisasszonynak? <span class="pagenum"><a name= -"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>– Annak nem. De nekem úgy tetszik, mintha lett volna már -szerencsém bájos nagyságod alakjában gyönyörködhetni.</p> -<p>– Az nagyon valószínű.</p> -<p>– Nem kegyed az a Szamszonina, a ki egy időben a Renz -czirkuszában a férfiakat birkózásra hívta föl s egymás után verte a -földhöz?</p> -<p>– De én voltam az. Hanem az ostoba rendőrség betiltotta a -productiómat, nem tudom, miért? Ha én hagytam volna magamat a -férfiaktól legyőzetni, azt elnézték volna.</p> -<p>– És így most kegyed az a szerencsés médium, a kinek egyedül -lehető Magnéta kisasszonyt az előadás alatt viselt selyem -burkolatától megszabadítani.</p> -<p>– Ön azt is tudja? A férfiaknak mindenbe bele kell ütni az -orrukat!</p> -<p>– Már megtörtént az a műtét?</p> -<p>– Arról nem szabad kérdezősködni – a komornától. A Magnétától -megkérdezheti ön. Ott várja önt a boudoirban.</p> -<p>Azzal kinyitá előtte az alacsony szőnyegajtót s betolta rajta a -látogatót hatalmas tenyerével, mintha egy játékbábot tenne egyik -helyről a másikra.</p> -<p>Az otthonos szoba csak gyöngén volt világítva az üvegernyővel -árnyékolt villanylámpától, több fényt adott a kandalló ropogó -tüze.</p> -<p>A Magnéta a kandalló előtt ült, háttal az ajtónak s épen akkor -gyujtott szivarra, mikor Iván belépett a szőnyeg-ajtón. A mint a -kandalló fölötti tükörben meglátta az úrfit, fölugrott a karszékből -s elkezdett féktelenül kaczagni; eléje futott, a vállára tette a -két kezét s úgy kaczagott a szemébe.</p> -<p>– Ön a tegnapi megjelenésemen kaczag, ugy-e?</p> -<p>– Dehogy azon: a main. A tegnapi igen komoly dolog volt. Ön az -életét koczkáztatta. Az ilyen merénylet becsülésre méltó. Ön bele -fulladhatott volna a pehelyhalomba, mert fejjel le esett belé, ha -én hirtelen oda nem <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> ugrom s ki nem rántom a lábánál fogva. -Hát nem vette észre?</p> -<p>– Ön? Engem? Hát hogy került ön oda?</p> -<p>– A holdból ugy-e? Oh, de kedvesek az ilyen gyerekek, a kik -sokáig megmaradnak ostobának! Hát fél a boszorkányoktól? No ne -sírjon. Itt van egy szopogató.</p> -<p>S bedugta a száját a meggyujtott szivarral, mint egy czuczlival -s aztán a kezét a karja alá dugva a kandallóhoz vezette.</p> -<p>– Hát azt sem vette ön észre, hogy megfogtam a nyakát, s a -visszarepülésnél én ültettem oda a helyére, különben fejtetőre -esett volna a publikum közé s egynehány nézőnek betörte volna a -fejét. Nem vették észre, mert minden embernek tele volt szeme-szája -pihével.</p> -<p>– De hisz ön odafönn volt.</p> -<p>– A levegőben ugy-e? A hol aztán bele estem a holdba. No ne -beszéljünk erről; ez arabusul van. Megesett ez már máson is. Minden -városban akad ilyen merész vállalkozó. El vagyunk készülve hozzá. -Külömben a rendőrséggel gyűlne meg a bajunk, ha valaki kitörné a -nyakát én miattam. Ezért egyenesen én vagyok felelős. Hát most csak -igen komolyan kérem, hogy máskor ne ugorjék utánam a holdba, mert -annak igen tragikus vége lehet; hanem jőjjön az ajtóra. Nem vagyok -én boszorkány. Nem fordítom hátrafelé a fejét. Hanem a mai -megjelenése, ez az, a mi kaczagásra ingerel.</p> -<p>Iván belenézett a tükörbe, nem talált a külsején semmi -felötlőt.</p> -<p>Magnéta helyet mutatott neki egy japáni, két keresztbetett -vánkosból alakított guggonkán, maga pedig fölkuporodott a -kerevetre, maga alá szedve a lábait, a miknek egyikéről lerántotta -azt a parányi, gyöngyhimzésű papucsot s azt úgy forgatta a kezében, -mintha jelképezni akarná vele azt az alkotmányt, amelylyel a nők -országában kormányoznak. A thea ott párolgott előttük egy ezüst -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> és arany intarziaturás asztalkán, a mit -két bronz krokodilus tartott a fölkunkorított farkával.</p> -<p>A Magnétán sima, ráncztalan nyers selyemruha volt a nyakától az -aljáig rubingombokkal; bő ujjai a könyökhajlásig fölcsiptetve -szintén rubinboglárral. Aligha volt rajta más gúnya is.</p> -<p>– De hát mi nevetnivaló van rajtam ma? kérdé Iván.</p> -<p>– Az, a miért ön idejött. Hogy engemet feleségül vegyen.</p> -<p>– Hát ez valami nevetséges állapot?</p> -<p>– Az adott viszonyok között igen. Ön egy ötszázezer rubeles -checkket hozott magával, a mely egy szibériai nábobnak a -tulajdona.</p> -<p>– De a mely rögtön enyim – tied lesz, a mint Magnéta istennő rá -engedi irni a nevét. Jogos tulajdonom, a mit «gentlemanlike» -szereztem gavalléros fogadásban s a mit önnek csak egy -kézszorításába kerül magáévá tenni.</p> -<p>– Hát ez a nevetni való. Önök azt hiszik, hogy én tőlem meg -lehet venni az eget. Önök kisajátíthatónak tartják azt az én -uradalmamat, a minek a határát a föld és a hold képezi? Ugyan, -kérem, lapozza ön végig azt a bagariába kötött albumot az asztalon, -a miben a különféle városokban teljesített adófizetéseim nyugtái -vannak. Azokból meg fog ön győződhetni, hogy nekem több jövedelmem -van, mint a pénzkirályoknak. Tizenhárom éves koromban kezdtem, mint -Magnéta, most húsz éves vagyok. Vagyont szereztem. Minden -fővárosban van házam; ott vagyok honn, a hol akarok. Fényt űzhetek, -dobzódhatok, én vehetem az élvezetet. De nekem az mind nem kell. -Sem a luxus, sem a luxuries. (A mi két szót az önök irói állandóan -egynek vesznek.) Önöknek az a fogalmuk felőlünk, légben járó -komédiásnőkről, hogy a mi életünk egy folytonos dorbézolás. Persze -az ismeretségüket azoknál a deszkán ugrándozó szépségeknél -szerezték, a kikről egy geniális magyar úr azt mondta: hogy a -«szivük a valóságos góthai almanach». De én mondhatom önnek, hogy -az a kötéltánczoló nő, a ki a művészetét igazán szereti, -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> szigorúbb askétai életrendet tart, mint -egy karmelita apácza. Nekem egész nap nem szabad egy falatot ennem, -bort innom soha. Csak az előadás után kapok egy darab félig sült -hust, hozzá kenyérhajat és teát. Másoknak az ágya gyönyörtanya, -vagy ébren vagy álomban, nekem kinzópad; vizes lepedőkbe, -pokróczokba burkolva, eleven mumia vagyok. Aztán kibontanak, jeges -vízbe dobnak, ledörzsölnek, hogy más jajgatna bele. Akkor -következnek a testgyakorlatok, kötélen, trapézon, nyujtón, a -tagficzamításig s ezt mindennap meg kell tennem, mert ha egy-két -nap elmulasztom, másnap minden izületem fáj s az izmaim nem -szolgálnak jól. Rám nézve nincs ünnepnap. Ezt az életrendet még a -vasuton is meg kell tartanom.</p> -<p>– De hát akkor mi gyönyörüsége van önnek az életben? Miért keres -annyi pénzt?</p> -<p>– Először is az utóbbira hadd feleljek. Nekem a nagy -jövedelmemhez a kiadásom is tetemes. Bűvészetem igen nagy -apparátussal jár. Az impresárión kívül kell gépészeket magammal -hordanom s egy sereg betanult segédet. Ezek az inasok, a kiket ön -livréeban lát az előszobámban, mind jól fizetett bűvészsegédek, a -kiknek ügyességétől, hajszálra kimért pontosságától függ az én -bűvészetemnek a sikere. Én az életemet, a tagjaim épségét -koczkáztatom, ha valamelyik elhibázza a rábizott teendőt. S aztán -annyifelé igénybe veszik a jótékonyságomat. Mert hát azt mindenki -természetesnek találja, hogy egy földesúrnak, egy börzefejedelemnek -nagy jövedelme legyen; senki sem panaszolja föl neki: de ha egy -komédiásnak hull az ölébe a pénz, ahoz minden inséges ember igényt -tart, s nagyon helyes a logika. Mert annak a földes úrnak, -bankárnak épen semmi gyönyörüsége sincs abban, hogy a jövedelmét -inségesek között szétoszsza, de annak a komédiásnőnek bolond nagy -öröme telik benne.</p> -<p>Ez alatt theát töltött Iván csészéjébe. Rumot is hozzá.</p> -<p>– Valódi rio-de-janeiroi ananasz-rum.</p> -<p>– Ön rum nélkül iszsza a theát? kérdé Iván. <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Mondtam, hogy semmi szeszes italt nem szabad innom.</p> -<p>– Ezt is a bűvészet parancsolja?</p> -<p>– Igen. Józan gyomor, józan szív.</p> -<p>– A szív is? Hát a gyönyörök themájára nem tér ön vissza?</p> -<p>– De igen. Nem felejtettem el. Nekem a más ember gyönyöre az -élvezet. Szeretem elnézni, mikor egy kiéhezett ember mohón falja az -ételt. Én nem laktam jól soha. Szeretem látni, mikor a beteg embert -ápolják, mikor lábbadozik, fölüdül. Én beteg nem lehetek soha. Az -életmódom olyan, mint a vadállaté; azért nem ismerem az emberek -közt divó nyavalyákat, mint a hogy az őz, a szarvas nem ismeri. -Csak a mások bajából tudom, hogy mi az? Látom, hogy jól esik nekik, -mikor megszabadultak tőle. – Aztán tudok gyönyörködni abban, mikor -egy szegény leány odahozza a vőlegényét elém, s aztán örül a kapott -kelengyének, csinosítja magát a fölvett menyasszonyruhában. Ilyen -costume az én garderobeomban nincs.</p> -<p>– Hát miért nincs?</p> -<p>– Azért, mert én vagyok a Magnéta. Azt tartják rólam, hogy az én -csodatetteimnek a föltétele a virginitas.</p> -<p>– De hát szükséges önnek örökké az égben lakni?</p> -<p>– Én bizony nem tudom, hogy miért szállnék le a földre?</p> -<p>– Soha sem olvasott ön meséket églakók és halandók közötti -szerelemről?</p> -<p>– Olvastam biz én s nem is megyek érte Dione és Aeneasig, vagy -Artemis és Endymionig vissza; itt vannak előttem a modern világ -«divái», a kik művészetükkel szerzett millióikon vettek maguknak -egy grófot, marquist, celebritást, egy férjet. Hahaha! Az a bolond, -hogy az őzeknél a hím viseli a szarvakat, a művészek vadaskertjében -pedig rendesen az asszony. Nem biztat az istennők példája.</p> -<p>– De ez a legnemesebb emberi hivatás: asszonynyá lenni. -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– A hány nagy művésznőt híréből ismerek, valamennyinek csak egy -gyermeke volt életében. Annak a születésénél kezdődött a válópör. -Hűséget a párjukhoz csak a nagy dúvadak ismernek: az oroszlán, meg -a medve. Az őrzi és félti nőstényét, az védelmezi a kölykét; a -háziállatok mind csapodárok, első sorban az «animal implume, -bipes».</p> -<p>– Hát hisz én már voltam ön előtt nem implumis.</p> -<p>– De azért nem eléggé medve.</p> -<p>– Bizony mondom, hogy az. Én nem jöttem önhöz azzal az alázatos -kéréssel, hogy vegyen föl engemet a diadalszekerére, mint czímadó -férjet; én majd járok önnel városról-városra; sorba szaladgálom a -szerkesztőségeket, reklámot követelve, ha kell, megfizetve; -odaállok a prosceniumhoz, kezdem a tapsot, ájuldozom, ha kell; -birkózom az ellenkező kritikai véleménynyel, megtámasztom a -hátammal az ajtót, ha valami nagy befolyású protektor van önnek a -budoirjában látogatáson. – Nem. Én azzal a követeléssel jövök, hogy -hagyja ön el a működése színterét s aztán legyünk együtt boldog -földlakók.</p> -<p>– Ez elég becsületes ajánlat, de én nem állok rá.</p> -<p>– No, hát akkor fordítsuk meg a dolgot. Maradjon ön Magnéta. -Folytassa megmagyarázhatatlan bűvészetét. Én nem leszek önre nézve -senki és semmi. Nem mutatom magamat sehol. Nem dicsekedem vele, -hogy én vagyok a Magnétának a férje. Hanem, a mikor ön a -mutatványai után kifáradtan hazatér: ott fog önnek a lábai előtt -ülni egy hűséges házi állat, a ki önnek a lábait megnyalja, a ki -önben nem látja a művésznőt; – de tiszteli az asszonyt.</p> -<p>– Ez szép volna, de képtelenség. Még a drámaiművésznőnek a férje -is kiábrándul a feleségéből. A művészi előkészület egy rettenetes -próza. Még az olyan istenihlette művésznőknél is, mint egy Rachel, -egy Ristori, egy Sarah Bernhard, egy Duse, egy Patti. A férj látja -a stereotyp mesterséggé vált lelkesedést, a befűtött poklot, az -illuminált <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> mennyországot. Hát még az olyan -művésznőnél, mint a Magnéta, a kinek az egész bűbája egy nagy -ámításon alapszik. – Hogy kivánhatná az, a ki az egész világot -elbolondította, hogy ő hozzá igaz legyen az, a ki ő neki az egész -világa? Hiszen, a mint valaki az én titkomat megtudja, az engem -kinevet, kicsúfol, lenéz. Pedig annak, a ki férj, meg kell azt -tudni. A sphinx megöli a jövevényt, a ki a rejtélyét ki nem -találja, de ha ki tudta találni, akkor a sphinx hal meg.</p> -<p>– De hát elvégre is, örökké csak nem akar ön Magnéta maradni? A -szív érzelmeit lehet sokáig megfagyasztani, de nem végkép. Az -elfojtott érzések boszút fognak magukért állni. S mentől később, -annál rosszabb önre nézve. Az lehetetlen, hogy ön ne ábrándozott -volna soha.</p> -<p>A Magnéta hanyatt veté magát a duzzadó selyemvánkosokra, hosszan -elnyulva a kereveten.</p> -<p>– Ábrándjaim voltak. Mondá, magasra fujva a szivarfüstöt. Vannak -most is. Van egy negativ, meg egy pozitiv ábrándképem. Az első az -az ember, a ki megbánatta Éva anyánkkal – halálba, – hogy -megkóstoltatta vele a mindenttudás fájának almáját; a kit -összekötött vele a szent szakramentum is s a kigyó sugallta polgári -házasság is s a ki csak gúnynyal viszonozza az ő gyöngédségeit. -Ellenben positiv ideálom tudna lenni, a ki hasonlón hirhedett -bűvész, mint én vagyok; épen úgy kitalálhatatlan rejtélyű, mint én. -Ha kölcsönösen egymás kezébe letennők a titkainkat, akkor azután -össze volnánk egymással kötve, elválaszthatatlanul; a kinek a -titkát a másik elárulja, az semmivé van téve s a megsemmisítés -kölcsönbe esik. Ilyenről szoktam én álmodozni.</p> -<p>– Hát már ilyen bűvész én nem leszek soha.</p> -<p>– Akkor csak stornirozza ön a vállalatát. Láthatja, hogy «a -házasságok az égben nem köttetnek».</p> -<p>– Már most aztán szép istennőm, én ezt az ön kosarát egyúttal -koldustarisznyának is viselhetem, mert nemcsak ezt az ötszázezer -rubelt kell visszaadnom meg nem nyert <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> -fogadásban, hanem saját vagyonomat is elveszítem rajta.</p> -<p>– «Man versuche die Götter nicht».</p> -<p>– Hát már most, miután ön mindenemből kifosztott s a nagy -lépcsőn ledobott, én is azoknak a mezitlábasoknak a kategoriájába -tartozom, a kik önnél a kis ajtón kopogtatnak s a kiket fölsegíteni -önnek olyan tündéri gyönyörüség.</p> -<p>– Hogyan segíthetek önön? Mit gondol?</p> -<p>– Hát ha nem fogadott el férjének, fogadjon föl -komornyikjának.</p> -<p>Magnéta sivított a kaczagástól. A két tenyerével fogta a fejét, -úgy nevetett.</p> -<p>– Hahaha! Ez igazán eredeti ötlet. Ha nem lehet férjem: beáll -hozzám komornyiknak!</p> -<p>– Külömböző csak a nevük.</p> -<p>– Igy is együtt lakhatik aztán velem.</p> -<p>– Szépen egy födél alatt.</p> -<p>– Azt mondhatja rólam: «az asszonyom».</p> -<p>– A mi francziául épen nagyon jól hangzik.</p> -<p>– Föladhatja a köpenyemet s kisérhet az utczán.</p> -<p>– S keresztül járhatok minden szobáin.</p> -<p>– Sőt még az a javadalma is megvan, hogy ha vetélytársa akad, a -ki nekem udvarol, azt nem köteles párbajra kényszeríteni, hanem -ledobhatja a lépcsőn. Hahaha!</p> -<p>– Hahaha.</p> -<p>Nevettek rajta duettben.</p> -<p>– Elfogadom az ajánlatot; mondá Magnéta folyvást kaczagva, mint -valami nagy tréfán. A fizetés megszabását rám bízza ön?</p> -<p>– «Nem annyira a fizetésre nézetik, mint a jó bánásra».</p> -<p>– Rangbeli fensőbbség a cselédek fölött «Iván úr» czímmel.</p> -<p>– És szalonöltöny viselés joga.</p> -<p>– Bevett szokás szerint. Három havi felmondás.</p> -<p>– Bélyeges papiron. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Alá van irva.</p> -<p>Iván fölkelt a taburettről, mélyen meghajtotta magát.</p> -<p>Magnéta ismerte a föladatát; kegyosztó mozdulattal nyujtá eléje -a kezét, a mit Ivánnak tartozó kötelessége volt megcsókolni.</p> -<p>(Csakugyan villanyterhes a keze: az ember megégeti rajta a -száját! Hát még ha egy pofont lehetne tőle kapni! Az lenne a -villanyütés!)</p> -<p>Azzal fölvette Iván a theáscsészéjét s indult vele a szőnyegajtó -felé.</p> -<p>– Hehe! Hát azzal mi lesz? szólt utána Magnéta.</p> -<p>– Kiviszem a komorna szobájába, annak a társaságában folytatom a -theázást. A komornyik csak nem theázhat egy asztalnál az -úrnőjével.</p> -<p>– Nagyon helyes. Akkor vigye ki édes Iván az egész edényt is, a -szamovárral együtt, nem iszom több theát.</p> -<p>Iván szépen rárakta az ezüst tálczára a csészéket, -czukorszelenczét, ibrikeket, fiolákat s vitte egész hivatalos -aplombbal az ajtó felé.</p> -<p>Magnéta utána kiáltott:</p> -<p>– Aztán mondja meg a komornának, hogy nincs rá ma több -szükségem; ágyba megyek.</p> -<p>S abban a perczben egy csapfordítással eloltá a -villanylámpákat.</p> -<p>Csak egy sor apró csillag pislogott az alkóvenben, az -ágymennyezet körül, mint egy miniatür zodiakus.</p> -<p>Aztán meg a kandallóban lobogott a láng; a tűznyelvek fütyültek -az égő hasábokból.</p> -<p>Fütyülni! átkozott egy hang. Fütyülni szokás az inasnak, aztán -meg a bukott komédiásnak.</p> -<p>Iván visszatekintett. A Magnéta a kandalló előtt állt s a haját -lefekvéshez fonta – három ágra osztott tömött egy tekercsbe.</p> -<p>A kandalló lángja a háta mögött világított szétlövellve s attól -az a selyem öltöny átlátszóvá lett.</p> -<p>Ivánt valami olyan hevület fogta elő, a milyent érzett -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> Asmodái (a nősz-örömök dæmona), mikor -Szárah, a rágeszi szép menyasszony vőlegényeit egymásután -megöldöste; vagy az éhes farkas, mikor egy gödölyét mutatnak neki -csalétkül. Közel volt hozzá, hogy földhöz csapjon tálczát, -porczellánt, szamovárt s visszarohanjon, mint trónkövetelő.</p> -<p>Magnéta észrevette ezt a kéjéhes tekintetet.</p> -<p>Azzal csendesen fölhuzta a selyem köntösét térdig. Csipkeszerű -selyemharisnya volt a lábán, áttört virágokkal; a térd fölött -átszorítva széles selyem jarretiérrel; annak is rubintos csattja -volt.</p> -<p>Abba a harisnyakötőbe volt dugva egy korall markolatú tőr.</p> -<p>A Magnéta kihúzta azt szép csendesen.</p> -<p>Annak a tőrnek a hegye villám-gyorsan ölő méreggel van -zománczozva.</p> -<p>Azok közül a szétnyiló tulipánajkak közül két sor gyöngyfehér -fog villogott elő, fenyegetően összeszorítva; a tőr markolata az -alsó ajkhoz értetve.</p> -<p>A gödölye harap!</p> -<p>Asmodái kurrogva csapta össze a denevérszárnyait, fejét fülei -közé huzva s elkotródott.</p> -<p>Az istennőknek nyilaik vannak!</p> -<h2>VIII.</h2> -<p>A Bavária-szobor termetű szabacziczus nagyot bámult, mikor Iván -herczeget a theás-edényekkel a kezében kilépni látta.</p> -<p>– Mi az ördög? Iván herczeg! Hát ön hozza ki a csészéket?</p> -<p>– Én mától fogva nem vagyok Iván herczeg, hanem Iván úr, a -komornyik.</p> -<p>– Ugyan hagyja el! Hisz ez plagium! Tavaly lett híressé róla egy -franczia trónkövetelő princz, hogy komornyik képében kisérte végig -fél Európán Anglia leghíresebb <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> énekesnőjét. Most is folyik -miatta a proczesszusa a férjjel. Ön csak utánozni tud.</p> -<p>– Már akárhogyan, akármiképen: j’y suis, j’y reste: én itt -vagyok és itt maradok; a szerződést ebben a mommában kötöttem meg a -divával, s ezentúl itt fogok theázni az ön kellemetes -társaságában.</p> -<p>– Az én társaságomban? Föltéve, hogy én beleegyezem.</p> -<p>– Még ön is föltételez?</p> -<p>– Hát mi a csoda? Én tisztességes leány vagyok.</p> -<p>– Leány?</p> -<p>– Hát persze hogy leány? Ki merne ennek a megczáfolására -vállalkozni? Hiszen ha ezt a kart meglátja egy férfi, ha még akkora -«lyon» is, egyszerre kis kutya lesz belőle.</p> -<p>S azzal válláig föltűrve a szerviánkája patyolat ujját, oda -tartá a karját Iván elé.</p> -<p>– Tapogassa csak végig.</p> -<p>Iván megtette. Olyan volt az, mint a kő.</p> -<p>– Nos? Reszket?</p> -<p>– Nem reszketek biz én! Sőt az ilyen kar nekem épen az ideálom. -Hát hogy együtt theázhassunk, én elveszem önt feleségül.</p> -<p>– Engem?</p> -<p>– Igen is, önt, Szamszonina kisasszony. Ezennel ünnepélyesen -megkérem a kezét.</p> -<p>– Ihol van ni! Már megint plágiumot csinál! Hiszen ugyanezt -tette egy világhirű hős hadvezér (úgy mondják magyar volt), a ki -megkérte egy főrangú kisasszonynak a kezét s mikor az elutasította, -egyet fordult a sarkán s megkérte a társalkodónőt; azt vette -el.</p> -<p>– S jól járt vele. No hát elég illustris példa van előttem. Nem -kaptam meg a Magnétát, megkérem a Szamszonina kezét.</p> -<p>– Ezt a kezet ni? Ezt a tenyeret, a melyikre ön felállhat s -aztán még egy pajtást vehet a vállára, mind a kettőjüket fölemelem. -Ezt a kezet akarja ön megkapni, <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> cserébe azért a -majom-mancsért, a minek semmije sincs már?</p> -<p>– Dehogy nincs.</p> -<p>– Van még egy pecsétnyomó gyűrűje, egy ócska koronás czímerrel. -A többi vagyonát már mind elverte. Hát azt hiszi, hogy én is olyan -művésznő vagyok, a ki herczeget vesz magának – bolti áron, – -vulkanizált kaucsukból?</p> -<p>– Üljön csak ide mellém, bájos Szamszonina. Majd mindjárt -felvilágosítom én önt az iránt, hogy én vagyok az a mesebeli -elátkozott herczeg, a ki félig kővé van válva, de ha egy kis -szentelt vízzel megpermetezik, egész ember válik belőle legott.</p> -<p>– Szentelt vízzel? A pap ugy-e? De hát ha én történetesen zsidó -vagyok? A nevem is sejteti.</p> -<p>– Hát hiszen van ebben az országban «Nothcivilehe». Azt még -jobban szeretném. Azt akarnám önnel megértetni, hogy énnekem itt -van a markomban ötszázezer rubel, a mit mi kétfelé oszthatnánk, ha -ön segítségemre akarna lenni ennek a realizálásában s belépne a -sindicatusba. Érti ön e kifejezéseket?</p> -<p>– Óh nagyon értem.</p> -<p>– Fogadásról van szó.</p> -<p>– Tudom. Értesülve vagyok róla.</p> -<p>– Kitől tudja?</p> -<p>– A Magnétától. Ő nekem mindent megmond.</p> -<p>– Hát az honnan tudja?</p> -<p>– Az anyjától: a föld-mágnestől.</p> -<p>– Eh, ne bolondozzon velem.</p> -<p>(Iván is úgy volt, mint a Schuszter Lippli öreg anyja, hogy -minden bolond hazug mesét elhitt, csak azt az egy adatot nem, a mi -történetesen igaz volt. Hát persze, hogy a mágnes tudatott minden -titkot a Magnétával. Még akkor csak ő volt birtokában Edison csoda -találmányainak. Új palotája úgy volt építve, hogy telefonhuzatok -vezettek a budoárjából a trattoriába, a kabinet szépáréba és más -helyekre <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> is s ő szépen kihallgatta, hogy mit -beszélnek, mit terveznek itt is, ott is. Igy jutott minden titoknak -birtokába s elkészülten várhatott a meglepetésekre.)</p> -<p>– No hát tudok mindent. Ön fogadott az eszeveszett nábobbal, -hogy a Magnétát lehozza az égből. Csak egyszer aztán ide lenn -legyen a földön: csak egyszer be legyen sározva a félczipője! A -Magnéta kikergette önt az ötszázezer rubelével. Most ön a -Magnétáról lemond, de nem a félmillióról. Hanem úgy okoskodik, hogy -egy étappot már bevett. Odáig eljutott, hogy fényes nappal -ideköltözhet a bőröndjeivel a Magnéta palotájába, hordhat egy -kulcsot a zsebében, a mivel a sikátorra nyiló kis vasajtót -fölnyithatja s a rejtett lépcsőn följárhat. Ez azonban a nábobnak -nem elég. Ő szemmel látható tanujelt akar a kezébe kapni. Egy -fényképet a Magnétáról? Olyant, a milyen nincs.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Már most azt hiszi ön, hogy én szerezhetnék önnek ilyent.</p> -<p>– Remek találékonyság! Nézze csak, mi módon lehetne az? Egy -negyedmillió megérdemli a fáradságot. Előadás után ön szokta a -Magnétát átöltöztetni. Vannak moment fölvevő fotograf-gépek. -Akkorák, hogy egy nyaklánczon függő medaillonban el lehet rejteni. -Egy ilyent hoznék önnek. Érti a többit.</p> -<p>– Hogyne érteném? Rafinált gazság!</p> -<p>– Hát megteszi?</p> -<p>– Majd meglássuk. Hanem elébb a jegyzőhöz megyünk.</p> -<p>– Természetesen. Az a fénykép, mely az én birtokomba kerül, -bizonyítani fogja, hogy nekem sikerült a Magnétát lehozni a -földre.</p> -<p>– Jól van. Értem. Hanem itt még nincs mindennek vége. Ilyen apró -gazságért még Szibériában sem adnak félmilliót. Ön még egyébre is -kötelezve lesz a nábobnak. Erőtesse csak meg az emlékezetét.</p> -<p>– Hát igen. Hogy a feleségem hálószobájának a kulcsát -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> az ő diskrécziójára fogom bízni. Ezt én -becsületemre fogadtam.</p> -<p>– Becsületére?</p> -<p>– Azaz, hogy becsületszavamra.</p> -<p>– Az már más.</p> -<p>– Nos, hát azt megtehetem, mihelyt ön lesz a feleségem. -Átadhatom, bona fide, a nábobnak azt az aranyos kulcsot, ezzel a -szóval: ez a feleségem hálószobájának a kulcsa. Én nem leszek -féltékeny.</p> -<p>Szamszonina leányasszonynak a kaczagása úgy dörgött, mint egy -nőstényoroszlán bömbölése.</p> -<p>– Kolosszális gazság! A Magnéta helyett a Szamszoninát dobni a -szibériai nábob karjai közé! Most már megölelhet ön. Ön zsenális -akasztófára való. Most már szeretem önt. Csinálhatjuk a theát…</p> -<h2>IX.</h2> -<p>Másnap ismét találkozott Iván herczeg Prokopin úrral – bizalmas -páros vacsorázásnál a külön szobában.</p> -<p>Ez nap nem volt Magnéta-előadás.</p> -<p>A delejnek is pihenni kell.</p> -<p>A közönségnek ezt lehet tudni, a nélkül, hogy az okát -kérdezné.</p> -<p>Prokopin úrnak azonban többet is meg lehet tudni.</p> -<p>– Minden meg van nyerve, mondá Iván. Holnap idejön a -polgármester két hivatalos tanúval. A szerződést hozza. -«Nothcivilehe.»</p> -<p>– Nothcivilehe? Hát e szerint zsidóleány?</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>Erre a hírre Prokopin úr a pezsgős pohárba egy kis kupicza -ylang-ylang parfümöt öntött. Azt tartják, hogy ez a parfüm csodás -serkentő hatással bir az idegekre.</p> -<p>Különös ez! Az a fölfedezés, hogy egy tündérnő zsidóleány, egész -új varázst idéz elő. A fantázia talán valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> exotikus -bájakat szimatol? Vagy tán a lelkiismeret könnyebben -megnyugtatható? A bűn egyszerre virtussá válik. Hisz a férfi a szép -nővel szemben természetes ellenség s ha még zsidó is a szép hölgy, -akkor duplán ellenség. Azért nem viszi el az embert az ördög. Hisz -a zsidó bibliai történetekben az ördög maga is nagy gavallér, úri -nőcsábító. Cape nasum! Tőled tanultuk az istentelenséget! Belzebub -a ki vagy!</p> -<p>– Tehát már holnap? Lehet önnek hinni?</p> -<p>– Ha meggyőződést akar ön szerezni, reggelizzen itt a -trattoriában holnap tizenkét órakor. Egy nyitott bérkocsi fog a -kapu előtt megállni s az inasok fogják a vendéglőből elhozott -bőröndjeimet leszedni róla és utánam fölhordani a Magnéta -szállására.</p> -<p>– Ah! az lehet összebeszélés a cselédekkel.</p> -<p>– Délután pedig ki fogok könyökölni a szögletszoba ablakán, házi -sipkával a fejemen s csibukból pöfékelni.</p> -<p>– Azt egy komornyik is megteheti.</p> -<p>Iván hátra hőkölt. Czélzás akar ez lenni? Kitalálta volna?</p> -<p>– Mondtam, hogy előttem csak egy hiteles bizonyíték van: a -fénykép; Magnéta, mint Anadyomene – az ön birtokában; ön által -kiállítva s én rám girálva.</p> -<p>– Az is meg lesz. De a kinálkozó alkalmat kell megtalálni. Ad -vocem «giro.» Ha a fogadást megnyerem, önnek ki kell tölteni a -checkken a girót.</p> -<p>– Igen. A Magnéta nevével.</p> -<p>– Azaz, hogy a tündérnő igazi családnevével; mert a kereskedelmi -bank a tündérnevekre nem ad semmit.</p> -<p>– No hát mi az igazi neve az istennőnek?</p> -<p>– Reginetta Kornblue. Illetősége Chicago.</p> -<p>Prokopin úr följegyezte tárczájába a nevet: «Reginetta -Kornblue». Iván megmutatta neki az aranyfogantyus kulcsot is. Két -griff van a kulcs markolatán. Ez már csak igazi barokkstyl. A -paradicsom kulcsa.</p> -<p>– Holnap megint nem lesz Magnéta-előadás. <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Magától érthető. Ámbár ön rendezhetne a saját jutalomjátékára -benefic-előadást. Én azt tenném. No, a fénykép végett.</p> -<p>– Várunk holnaputánig.</p> -<p>– Úgy is jó. Most én nekem egy kis útam van, egy óra alatt -kocsin bejárom, ön addig maradjon itt és pityizáljon; majd -utólérem, ha visszajövök.</p> -<p>… Prokopin úr azonnal elhajtatott a rendőrségre, megtudakolni, -hogy érkezett-e a Magnéta társaságával egy Reginetta Kornblue nevű -asszonyszemély?</p> -<p>Kikeresték neki a journalból. Richtig ott volt.</p> -<p>«Reginetta Kornblue akrobateszsz. Chicago.»</p> -<p>Az nem szokott beiródni, hogy hány métermázsa a súlya a -pasasirnak!</p> -<p>Nem lehet más, mint a Magnéta. Mire való volna egy akrobata-nő -egy művész-társaságnál, ha nem azért, hogy mutogassa magát? Más -pedig nem mutogatja magát, mint a Magnéta. Neki kell annak lennie. -Található volt az utazó művész-bandában több női név is, de az mind -ezzel a czímmel: «privatiere», egy volt «rentiere». Ezek mind -alantas minőségek lehetnek.</p> -<p>Még ugyanazon este a városházára is elhajtatott Prokopin úr. S -munificentiájának lehető volt valami hivatalnokot találni, a ki a -mai hivatalos naplóból kikereste a számára a választ a következő -kérdésre:</p> -<p>«Fog-e a polgármester holnap Nothcivilehe szertartást -végrehajtani a palais Magnétában, miss Reginetta Kornblue és a -vőlegénye, herczeg Papanoff Iván között?»</p> -<p>A válasz így hangzott:</p> -<p>– Igenis, a polgármester fog keserves Nothcivilehet erőszakolni -a holnapi napon, miss Reginetta Kornblue, mozaista menyasszony és -jegyese, Signore Dramoletti Giambattista vőlegény között.</p> -<p>Tehát egyúttal Iván herczegnek az igazi nevét is megtudta. Nem -orosz az, hanem korzikai. Ez különben irrelevans dolog. -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Nem lehetnék én egyik tanú a házasságkötésnél? ajánlkozék -Prokopin úr.</p> -<p>– Meghaladott álláspont, felelé a hivatalnok. A menyasszony két -testvére lesz a két tanú.</p> -<p>– Kérem, öcscse vagy bátyja?</p> -<p>– Az egyik bátyja, a másik öcscse.</p> -<p>– Köszönöm alássan. Mondá Prokopin úr, utána gondolva: «e -szerint nekem még a két fivérét is meg kell vásárolnom, az öcscsét -még jobban, mint a bátyját».</p> -<p>Azzal visszahajtatott a trattoriába.</p> -<p>Mielőtt a cabinet separét fölkereste volna, előbb conferentiát -tartott a pinczérrel.</p> -<p>– Üres ez a két kabinet itt mellettünk?</p> -<p>– Kapható mind a kettő: tíz forintért.</p> -<p>– Tegye a számlámra. De elébb benézek.</p> -<p>Meggyőződött saját szemeivel, hogy a két szomszéd kabinet -lakatlan. Zsebébe dugta mind a kettőnek a kulcsát.</p> -<p>De mi szükség az ilyen elővigyázatra? mikor két férfi vacsorál -együtt. Csak nem nihilisták talán? Attentátum-tervezés?</p> -<p>Prokopin úrnak Iván herczeget álmából kellett felkölteni. Azt -már elnyomta a buzgóság a poharak közti várakozásban. Ott hevert a -pamlagon. Makutyi volt.</p> -<p>Megrázta a vállát.</p> -<p>– Hej, Iván herczeg!</p> -<p>Nem ébredt föl rá.</p> -<p>Akkor aztán a fülébe kiáltott.</p> -<p>– Ai! Fratello Giambattista!</p> -<p>Erre fölugrott fektéből egyszerre.</p> -<p>– Commanda signore?</p> -<p>– No lássa, ön még olaszul is megtanult álmában?</p> -<p>Iván boszúsan dörzsölte a szemeit az ökleivel s jó időbe került, -a míg a tegnap és ma közötti összefüggést meg tudta találni.</p> -<p>– Most jövök a polgármesteri hivatalból. <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Mi az ördög dolga volt önnek ilyen korán reggel a -polgármesteri hivatalban?</p> -<p>– Mondjuk: ilyen éjféli órában. Hát a Kornblue Reginetta -kisasszonyról tudakozódtam.</p> -<p>– Hát az a Kornblue Reginetta kisasszony kicsoda?</p> -<p>– Önnek a menyasszonya. A kivel ön házasságot fog kötni holnap. -– Vagy mondjuk, hogy «ma»; ha ez az óra jól jár, a hol már egy -fertály egyre.</p> -<p>– Én? Megházasodom?</p> -<p>– Az az, hogy signore Dramoletti Giambattista.</p> -<p>– Hát akkor fájjon e miatt a feje Dramoletti -Giambattistának.</p> -<p>– Vegyen be csak egy okos szót, Iván herczeg. Mindent rendben -találtam; ön holnap házasságot köt, holnapután ideadja nekem a -fényképet s én beirom az ön nejének a nevét az ötszázezer rubeles -checkbe.</p> -<p>De már erre a szóra csakugyan kiment a krapula Iván fejéből. S -minthogy a mámor ellen legjobb orvosság az ivás, ismét előlkezdték; -összecsördíték poharaikat.</p> -<p>– Éljen az isteni Reginetta!</p> -<p>– Nem! Nem, nem, Magnéta! Én a Magnétára fogadtam.</p> -<p>– Hisz az mindegy. «Reginetta». – Királynécska!</p> -<p>– De mondja csak, Iván herczeg, hogyan vehette ön rá a -polgármestert, hogy ő menjen az egész hivatalos apparátusával a -Magnéta helyébe, annak a szállására s ne a menyasszony és a -vőlegény vonuljon a nászkiséretével a polgármesteri hivatalba, a -hogy illik?</p> -<p>– Vannak kivételes esetek. «Periculum in mora.» Valaki halálán -van. Aztán kétszáz forintot áldoztam a szegények kaszszájába.</p> -<p>Azt csak nem mondhatta meg, hogy «ketten a menyasszonyommal nem -férünk el egy kocsin».</p> -<p>– No hát aztán csak okosan végezze ön a dolgát. Én kezére járok -önnek. Láthatja, hogy mindenre kiterjed a figyelmem. Itt hordok -magammal egy medaillont, akkora, <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> mint egy kis zsebóra. Ebben -van egy moment fotografgép elrejtve. Ezt az ember a nyakába -akasztva viseli. A szép hölgynek, a kit meg akar vele lepni, – -tündérbájai legigézőbb pompájában, – megmagyarázza az ember, hogy -az egy fetish, melynek viselése szerencsét hoz, minden bajtól -megoltalmaz; ezek a bálvány alakok rajta a pogány jó szellemek; ha -az ember egy ilyen bálványt elfordít, rögtön teljesül, a mit abban -a perczben kíván. S az elfordítás alatt egy kis aranylap fölpattan -s félmásodpercz alatt el van ragadva a fénykép. Én ezzel önt -megajándékozom. Ön aztán tudni fogja a többit.</p> -<p>– Nem fogok ismerni irgalmat.</p> -<p>Ebben a perczben csengő kaczagás hangzott a fejük fölött, -gúnyos, csúfondáros hahota. Fölriadva néztek széjjel. Ki nevet itt? -Dzsinek laknak ebben az odúban?</p> -<p>– Veszszek el! Ez épen olyan, mint a Magnéta kaczagása. Mondá -Iván. Ezt már ismerem.</p> -<p>Fölugrottak; a spanyol falat, a pamlagot, az asztalterítőt mind -kutatás alá vették: a nevető dzsinre nem találtak sehol.</p> -<p>Átmentek a két mellékszobába, ott sem volt semmi élő lélek.</p> -<p>Pedig ez a Magnéta nevetése volt.</p> -<p>Persze, a telefon visszafelé is hangot ád.</p> -<p>De annak a közlő nyilása olyan jól el volt rejtve a plafond -arabeszkjei között, hogy nem lehetett rá akadni.</p> -<h2>X.</h2> -<p>Egy nap ismét folytatták a Magnéta produkczióit.</p> -<p>Addig nem kaphatta meg Prokopin úr az Anadyoméne képet.</p> -<p>A «kerekasztalnál» azonban nagy lakodalmat tartottak az új -házaspár micsodájára. Nehéz rá megtalálni a kifejezést! Más rendes -menyegzői esetnél azt mondják, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> «tiszteletére», de a -«csikart polgári házasság» (Noth-Civilehe) eseténél ez a szó -lehetetlen. A kiket ilyen «rugdfelshaddott» (ez nem angol szó) -módon bogozott össze az állam, azoknak jobb elbujni a hátulsó -szobába s eltagadni magukat – kondoleáló vizitek elől; nappal ki -nem jönni az utczára, este is csak paraplé alatt, akár esik, akár -nem. Lakodalomról szó sem lehet, hisz a vendégeknek égne ki a -szeme, ha az ilyen államilag megbillogozott társadalmi exlexnek -nyilvánított menyasszonyt és vőlegényt egymás mellett ülni látnák. -Hanem az ilyen esküvő (!) estéjén magukban gyűlnek össze a jó -ismerősök, a tisztelők, isznak nagyokat az új házasok egészségére s -azt a sok pajkos élczet, sikamlós adomát, a mit e poharazás közben -elmondanak, mulatságos lecturré lehetne összegyűjteni. Így tettek a -hajdani rómaiak is a fescennináikon. S miért ne lennénk mink is -rómaiak – ha tehetjük?</p> -<p>A fescennina savát-borsát Prokopin úr toastjai szolgáltatták -szikrázó hülyeségekben. A mi annál szebb volt tőle, minthogy a -lakoma számláját is ő fizette; mégis jó kedve volt.</p> -<p>– A vendéglői számla még hagyján; de a fogadáson elvesztett -félmillió rubel! (papirrubel természetesen), mondá Commerzienrath -Ritter von Sonnenfeger, vasuti vállalkozó, poharát Prokopin úréhoz -koczintva.</p> -<p>– Dejsz azt még előbb el kell dönteni, hogy ki vesztette el a -fogadást? védekezett Prokopin úr.</p> -<p>– Nálam föl van jegyezve szó szerint, allegált MacMerimac, az -irlandi clan, jelenleg amerikai petroleumőrgróf s fölolvasta a -jegyzőkönyvéből: Iván herczeg kötelezi magát utána ugrani a -Magnétának a csillagos égbe. Ezt megtette.</p> -<p>– És azután!…</p> -<p>– És azután elragadni az alme-övet. No arra úgy hiszem teljes -jogot ád neki az osztrák büntetőtörvény, mely szól a Noth-Civilehe -szabadalmazott gonosztettéről.</p> -<p>Mindenki elhitte Iván herczegnek, hogy Magnéta azonos -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> Kornblue Reginetta menyasszonynyal. A -polgármesteri helyettes és a két tanu, a ki tudta a valóságot, nem -volt hivatalos erre a lakomára.</p> -<p>– No de elébb látni akarjuk azt az alme-övet! rikácsolt -Ben-Szaid effendi, az alexandriai regalebérlő. Ide kell azt hozni, -ehez az asztalhoz. Összetépve szabály szerint, a hogy Cirkassiában -szokás. A csecsenczeknél is be szokták mutatni a nászvendégeknek a -menyasszony összetépett övét.</p> -<p>– És abból mindenikünknek kell kapni egy szalagot! pretendálta -Papyropulos herczeg, a ki azzal dicsekszik, hogy ő kiterjedt -pirateriát űz az Archipelagosban, a hol az épen olyan tisztességes -keresetmód, mint nálunk a börze.</p> -<p>– Herczeg Iváné az, a mi a markába szakadt a pántlikából! -kiabált Don Baccador, a ki sejtetni engedi, hogy ő egy spanyol -trónpretendensnek az alteregoja.</p> -<p>Ilyenformán az egész internationalis bonvivant zsinat -megállapodott abban, hogy a mai nap tönkrement alme-öv roncsain -igaz kannibáli passióval osztozni fognak.</p> -<p>Arról természetesen szó sincs többé, hogy a Magnéta folytassa -productióit.</p> -<p>Ezer és egy ok szól ellene.</p> -<p>Először is Iván herczeg rangja nem engedi meg, hogy a hitvese -még ilyenféle látványosságok közlönye maradjon. Ez affront volna a -családi méltóság ellen.</p> -<p>Másodszor bizonyosra vehető, hogy most már a hitfelekezetében -leleplezett Magnéta ellen az antisemiták okvetlenül spectakulumot -fognak inscenálni.</p> -<p>Az ezeregyedik okot nem lehet már hallani a nagy -kaczagástól.</p> -<p>A Magnéta nem is repülhet már az ég felé. Hiszen…</p> -<p>Stb.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Annál nagyobb volt aztán az asztaltársaság elbámulása, mikor a -menyegző utáni reggelen újra megjelentek az <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> -utcza-sarkokon a repülő tündéres plakátok: «Magnéta újból -fölrepülése.»</p> -<p>És pedig ugyanazzal a repkedő szalagos alme-övvel.</p> -<p>Ez absurdum! sőt paradox!</p> -<p>S ezen előadáson olyan hideg arczot mutatott a Magnéta, mint egy -halott. A világítás is olyan volt, hogy folyton zöld színt játszott -az alakja.</p> -<p>– Ah! Ez bizonyosan a lelke, élczelt monsieur Flagellán, a -franczia, a ki állítólag tizenkét elsőrendű lapnak a levelezője. – -Az a bizonyos lélek, a kit Iván herczeg fogadásszerűleg kiszívott s -aztán idefujt közénk.</p> -<p>Az antisemiták azonban megemberelték magukat s nem csináltak -semmi randalirozást. Legfeljebb egy kicsit pisszegtek, ha egy -habitüé tapsolni próbált.</p> -<p>Az éjféli vacsoránál disgustálva jött össze a nobel -társaság.</p> -<p>Kondoleálni kezdtek Prokopin úrnak, hogy nem vesztette el a -félmillió rubelét…</p> -<p>– No csak várjanak önök holnapig! Majd holnap lesz, a mi -lesz!</p> -<h2>XI.</h2> -<p>Oh, azért a Magnéta-társaság tagjai is megünnepelték ám azt az -örvendetes családi eseményt, hogy egy nőtagja a szövetkezetüknek a -házasság szent… (Hohó! Nem szent, csak törvényes) igáját -fölvette.</p> -<p>Belőlük is szép asztaltársaság telt ki.</p> -<p>Az asztal itt is gömbölyű volt, hogy senki se legyen elnök. Itt -tökéletes a demokratia; a gépész, a segéd, az impresario, a komorna -mind egyenrangú. A Magnétával is egyenrangú. Övé az egész bűvös -készülék, a jövedelem, a palota; de egymás között épen csak olyan -komédiáspajtás, mint a többi. Lehet miattuk Iván igazi herczeg, az -őket nem feszélyezi. Per tu lesznek vele. A társaság hölgy tagjai -is művésznők, övék a zene és dal, a mi a bűvelőadást emeli. -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>A férfiak az asztalnál udvariasak a hölgyek iránt; a mogyorót a -saját fogukkal törik a szomszédnőik számára; de azért a czipőikből -még sem iszszák a bort, mint a lengyelek. Ők inkább oroszok. -Csizmából isznak. (Nonono! Csak nem kell megharagudni! Bizonyos -fővárosban «stibli»-nek híják a nagy tériméjű poharat.)</p> -<p>A boldog menyasszonynak a társaság minden tagja kedveskedik -valami nászajándékkal. Ki ezüst, ki arany csecsebecsével szolgál. – -Legbámulatraméltóbb a vőlegény ajándéka. Ez egy abissziniai fetish, -a mit egyenesen a dahomeyi szultán nyakából vettek el, mikor -vesztett ütközet után főbelőtte magát.</p> -<p>– De hisz ez a fetish akkor átkozott rosszul védelmezi meg a -birtokosát.</p> -<p>– Sőt ellenkezőleg; ez bizonyít a csalhatatlansága mellett. -Theodor szultán tíz óra hosszat tette ki magát az angolok -gyorstüzelésének; egy golyó sem fogott rajta, úgy, hogy utoljára -magának kellett magát meglőni.</p> -<p>A Szamszonina, hálából az ajándékokért, azt produkálta, hogy -azokat a kemény, háromszegletű amerikai diókat ropogtatta föl a -fogaival (micsoda kapitális fogak lehettek!), a miket különben csak -fejszefokkal lehet feltörögetni s azoknak a székét dugdosta gyöngéd -gyügyögtetéssel Iván fogai közé. Igazán magasztos érzés, olyan -hitvestárssal birni, a ki az amerikai diót föl tudja törni a -fogával: «Egyél kutyuskám!» (Mikor az embert még «kutyuskám»-nak -hítták!)</p> -<p>Magnéta csak a lakoma végén jelent meg az ünneplő társaság -között. Neki a hivatása olyan szigorú diétát szabott elé, a mely -alól még kivételképen sem szabad magát kivonni.</p> -<p>Aztán még azt is kénytelen megtartani, hogy egy óráig az előadás -után, ugyanabban a selyemtrikóban sétáljon csendesen végig a -folyosón, nyitott ablakoknál, a míg teljesen lehűl a teste. Csak -azután lehet azt a selyemfoszlányt lehámozni róla. <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Ennek végeztével a Magnéta egy szalmaszín selyemburnuszt öltött -magára s úgy jelent meg a lakomázók között.</p> -<p>Gracieus mosolylyal üdvözlé legelébb is a boldog vőlegényt, -kezét nyujtva neki. Azt a kezet persze jobb szerette volna Iván más -constellatiók között.</p> -<p>– Önnek meg kell bocsátani, édes Iván, hogy kedvesét néhány -pillanatra elrablom öntől; de ettől a selyemburoktól nem tud más -megszabadítani, mint az én Ninám.</p> -<p>S azzal a burnuszát kétfelé nyitva megmutatta, hogy az a selyem -szövöttes még mindig rajta van.</p> -<p>Iván olyasmit mondhatott, hogy irigyli a kedvesétől ezt a -szolgálatot.</p> -<p>Magnéta aztán egy pohár pezsgőből mégis csak szürcsölt valami -keveset a boldog pár szerencsés gyarapodására.</p> -<p>E közben észrevette a Szamszonina nyakán függő medaillont.</p> -<p>– Ah! Ezt bizonyosan ő tőle kaptad? A kedvesedtől?</p> -<p>– Igen. Ez egy abissziniai fetish.</p> -<p>– Tudom. Ismerem. Theodorosz királyé volt. Ez a viselőjének a -testét megőrzi fegyver sebétől, vadállat, kigyó harapásától, -ragályos döbröcztől. – Lám, milyen szép találkozása a szerető -figyelemnek. Én is egy ilyen talizmánt hoztam neked nászajándékba. -Ez meg az Athoszhegyi orosz patriarka ajándéka. Ha az az egyik a -testi bajokat űzi tőled távol, ez a másik meg a lelki fájdalmaktól -tart mentesen; bánatot, csalódást, keserűséget elűz. A lapján -gyémántokból kirakva a «Gondviselés szeme».</p> -<p>Bámulattal, irigykedve nézték a többiek ezt az ajándékot.</p> -<p>– Huh! Huh! szítta a fogát az impresarió. Ez megint egy pár ezer -forintnyi kontó az ékszerésznél.</p> -<p>– De nézd csak! Mondá Magnéta; milyen csodálatos véletlen! Ez a -néger fetish épen beléillik az orosz talizmánba, mintha csak ennek -az etuijeül készült volna. Ez <span class="pagenum"><a name= -"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> derék lesz! A fetisht -belezárni a talizmánba: így ni! Most azután együtt viselheted mind -a kettőt: a test és a lélek védelmezőjét. Kettős emlék Ivánra és -Magnétára.</p> -<p>S azzal rázárta a saját maga által hozott medaillont az Iván -által ajándékozottra.</p> -<p>(Most csináljatok már fényképet a moment-dolgozó -masinátokkal!)</p> -<p>Szamszonina baziliszkus szemeket vetett Ivánra, meg az asztalon -fölhalmozott ajándékokra. A félmillió rubel fucscs!</p> -<p>– Hát ezekért a czukorpikszisekért, meg ezekért a medaillonokért -cseréltem én föl a függetlenségemet? S vettem magamnak egy -négybalkezű orángutángot?</p> -<p>Lett volna kedve megropogtatni mind valamennyit, mint azt az -amerikai diót!</p> -<p>A Magnéta nem engedi magát meglepetni semmiképen.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A Magnétának bizonyosan vannak telefon-huzalai a komorna -szobájában is.</p> -<h2>XII.</h2> -<p>A másnap esti találkozónál Iván úr olyan pofával került Prokopin -úr elé, a minőről azt szoktuk mondani, hogy folyik az orra -vére.</p> -<p>– Nos, uram! Mit hozott ön?</p> -<p>– Visszahoztam önnek a checkjét. Elvesztettem a fogadást. -Megadom magamat. Pulverizálva vagyok.</p> -<p>– Hogyan a hét ördögbe? Hát nem vette ön el Kornblue -Reginettát?</p> -<p>– Bár ne vettem volna! Az az ördögség, hogy Kornblue Reginetta -nem a Magnétával azonos tündér, hanem egy másik tündérrel, a kinek -művészneve a «Szamszonina.»</p> -<p>– Huh barátom! Azt én láttam, mikor öt férfit vállalt -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> magára, kettőt a tenyerén, kettőt a -vállán, egyet a fején. S ez most az ön boldogítója?</p> -<p>– De kicsi hija, hogy önt nem tette túlboldoggá. Elmondok -mindent őszintén, mint egy tolvajságon ért betörő. A Magnéta -határozottan visszautasította önnek a félmillióját, ráadásul az én -herczegi koronámmal. Én aztán azt gondoltam ki, hogy beállok hozzá -komornyiknak, elveszem a Szamszoninát s vele egyetértve, önt -megkopasztjuk, mint egy hízott ludat. A mit ön kiván, az a Magnéta -istennői képmása, meg az én feleségem hitvesi szobájának a kulcsa. -A képet én is úgy gondoltam megszerezni, a hogy ön. Egy oly -furfangos, nyakban hordható moment fotografgéppel, a mit nem én, -hanem a Szamszonina manipulálhat. Ön nem tudhatja, hogy melyikünk -részesült abban a szerencsében, a miért Actaeon szarvassá -változott. A kulcsot aztán megkapta volna ön s úgy hiszem, hogy nem -panaszkodhatott volna, hogy meg van rövidítve. De hát ez az egész -kabala csúfot vallott ennek a tündérnek a ravaszságán. Ő meg egy -még nagyobb medaillont ajándékozott a Szamszoninának, a mibe a -fényképező készüléket be lehet zárni s ezzel lehetetlenné van téve -a profanáló merénylet. A ki azt megpróbálja, azt megöli! Mérgezett -tőrt visel a jarrettierjében, mérgezett nyilat a hajában, sőt még a -gyűrűjében is van egy fulánk, mely egy nyomásra előpattan s egy -karczolással megöli magát Herkulest.</p> -<p>– Huh! Micsoda veszedelmek között forogtam én most.</p> -<p>– Áldja a patrónusát, hogy kiszabadult belőlük. De én ugyan -benne maradtam. Csak tudnám, hogy hogyan szökjem el?</p> -<p>– Megálljon csak barátom. Ne szökjék sehova. Ön azt mondja, hogy -hivatalt vállalt a Magnétánál.</p> -<p>– Igen. Komornyik lettem.</p> -<p>– Mondjuk, hogy «major domus». Hát legyen önnek dupla hivatala. -Én visszaadom önnek az elvesztett ötezer rubelét. Ne restelje -elfogadni. A ki a parit tette, az Iván <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> herczeg -volt; az már nincs; a ki elfogadja a vesztett tételt, az Dramoletti -Giambattista. Nem ismerik egymást. Ön engem hűségesen értesíteni -fog, a mi a Magnéta körül történik. Lehetetlen, hogy egyszer ne -támadjon egy olyan ember, a ki azt a méregfulánkos gyűrűt -leimádkozza a kezéről; akkor aztán majd meg tudom venni attól a -szerencsés embertől – no azt a gyűrűt. Kezet rá! Itt van egy ötezer -rubeles check. Nem szükség a hotelier kasszájához fordulni a -letéteményeért.</p> -<p>Ivánnak hálaköny ragyogott a szemében. Szolga volt már!</p> -<p>– No hát, hogy megháláljam önnek a barátságát, most elárulok -önnek egy titkot, a mit előttem a Magnéta művészi fölhevülésében -gondatlanul elejtett. Mikor mindenképen kapacitáltam, hogy ilyen -ascetai életet mégis örök időkig folytatni nem lehet, azt felelte: -«igen is, vannak nekem is ábrándjaim. Ideálom tudna lenni egy -hasonlóan hirhedett bűvész, mint én vagyok, a kinek a bűvészete -épen oly kitalálhatatlan, mint az enyim. Nem törődném annál sem a -szent sacramentummal, sem a polgári szerződéssel. Azt tudnám úgy -szeretni, a hogy két örjöngő daemon szeret. Az által, hogy a -bűvészetünk titkait kölcsönösen egymás kezébe tennők le, erősebben -volnánk egymáshoz csatolva, mint minden törvények és kánonok által, -mert a ki a másikat elárulja, az azt semmivé tette, de aztán magát -is, mert a boszú nyomban következik». Ezt mondta a Magnéta, a mikor -engem elutasított.</p> -<p>Prokopin úr egyet ütött a tenyerébe, egyet füttyentett s egy -fittyet vetett a levegőbe.</p> -<p>– Topp! Megvan! Ez a titok sokat ér. Hallja ön. Giambattista -Iván úr, én megduplázom önnek a jutalmát. Ezért, a mit most -elmondott. Csak menjen vissza a feleségéhez. Vigyen neki pénzt. Az -ki fogja engesztelni. Iparkodjék kedvében járni tündérasszonyának. -Majd nem sokára új munkánk kezdődik. Abban kezemre járhat.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Iván egészen beletalálta már magát a lakájszerepbe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> Urasszonya -titkait eladni… vesztett fogadási tételt ajándékul elvenni… olyan -ellágyulások, a mikért a kaszinóból kiballotálják az embert.</p> -<p>Mi is letörüljük a nevét a tábláról. Ebből nem lesz többet -regényhős.</p> -<p>Majd mikor szükségünk lesz rá, csöngetünk neki.</p> -<h2>XIII.</h2> -<p>Ugyanez időben egy másik szenzácziós látványosság járta végig a -kerek világ fővárosait: a Borodinszky testvérek szinpada.</p> -<p>A látványosság czíme volt: «A beszélő levágott fő».</p> -<p>Egy élő embernek, ott a közönség szeme láttára levágják a fejét; -a levágott fő aztán tovább beszél; végre megint hozzáragasztják a -törzséhez. De ezt mind oly közvetlen közelből, hogy az első sor -zártszékből a nézők a kezeiket nyujthatják a szereplőknek.</p> -<p>A míg a Magnéta mutatványai ideálisan érzékingerlők voltak, -addig a Borodinszkyak produkcziója a borzadalmas utáni vágyat -elégíté ki tökéletesen. Egy kivégzési komédia.</p> -<p>Kitalálhatatlan titok volt az egyik, mint a másik.</p> -<p>Annyi gondja volt egymásra a kétféle bűvésztársaságnak (mert a -Magnétáé is társaság volt), hogy soha ugyanabban a városban -egyidejűleg föl nem ütötték a szinpadukat. Ha a Magnéta Párisban -szerepelt, a Borodinszkyak átmentek az ellenlábasokhoz Amerikába; -ha az egyik Londonban, a másik Ispahánban mutogatta magát. Nem -rontották egymásnak az üzletét. Tartották azt a művészregulát, hogy -nem kell a közönség figyelmét megosztani. Kiváltképen két ilyen -ellentétes hatású izgalmassággal. És most mégis megtették azt a -Borodinszkyak, hogy utána jöttek a Magnétának s ugyanazokon a -napokon, azokban az órákban tartották az előadásaikat, a mikor a -Magnéta. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Ez valóságos provokáczió volt.</p> -<p>A Borodinszky szinpad egy csalitot ábrázolt, melynek közepén egy -vastag kidűlt fa hever. A háttér bokros része gömbölyű nyílást -mutat, melyen át a felhős ég látszik.</p> -<p>Két ellenkező irányból jönnek a Borodinszky testvérek, nem a -maguk emberi formájában, hanem bohóczoknak álczázva; arczuk -vastagon bemázolva fehérre, pirosra, a szájuk röhögő karélyra -festve; az egyiknek két üstöke van, lángvörös, a két halántéka -mellett, a másiknak fekete boncsokok diszítik a síma koponyáját, de -hármasával: a középső a feje bubján. Fejhez erősített plasztron -lehet. Azonkívül iromba ránczok az arczon és homlokon, a mik minden -indulatkifejezést megakadályoznak, kiegészítve ferde -szemöldökkel.</p> -<p>Azon a rikácsoló, csukladozó hamis hangon beszélnek egymással, a -mi a clownok ismert dialektusa, keverve francziát, németet, angolt -és szlávot szép harmoniában, de annál nagyobb elmésséggel.</p> -<p>– Hol jársz öcsém?</p> -<p>– Az erdőben.</p> -<p>– Hol az erdő?</p> -<p>– Itt van ni.</p> -<p>– Nem látom a fáktól.</p> -<p>– Hát te hol jársz?</p> -<p>– A csillagok közt.</p> -<p>– Hol vannak a csillagok? Nem látom.</p> -<p>Erre a bátya pofon üti az öccsöt, hogy csak úgy csattan a -plastron.</p> -<p>– Most már látod?</p> -<p>Az öccsnek a neve Fedor, a bátyáé Demeter.</p> -<p>Vadászni járt az egyik, annak a fegyvere volt egy furulya, a -másik halászott, annak a szerszáma volt egy csörgősipka.</p> -<p>– Mit lőttél bátya?</p> -<p>– Én egy nyulat. Hát te öccs mit fogtál?</p> -<p>– Én egy angolnát. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Azzal a bő bugyogójuk zsebéből kihuzgálják a prédát.</p> -<p>– Hisz ez macska; hosszú a farka.</p> -<p>– Ez meg nem hal, hanem kalbász.</p> -<p>Erre egymás fejéhez verik a zsákmányt s a macskából sült kappan -lesz, a kalbászból pedig angolna.</p> -<p>Ezen aztán kibékülnek, összecsókolóznak.</p> -<p>Leülnek lakomázni; a vendégség egy percz alatt eltünik az -asztalról.</p> -<p>Asztalnak vették a ledűlt fatörzset. Az bizonyosan odvas fa, -elnyelte a lakomát. Másként csinálják a dolgot. Fölülnek a -faderékra.</p> -<p>A bátyának van egy varázsabrosza, a mit tündérnőtől kapott. Azt -fölteríti a fatörzsre s egyszerre ott terem az abroszon egy -aranytál, megrakva drága sültekkel. Jóllaknak. Mindent -fölfalnak.</p> -<p>Most már inni is kellene.</p> -<p>Az öccsnek van egy csodafurója, a mivel megfurja az odvas fa -törzsét s abból egyszerre habzó borsugár lövell elő, csak a -sipkájukat kell alátartani s ihatnak végtelenül.</p> -<p>S akkor aztán jó kedvük lesz s dalolnak egy nótát.</p> -<p>A nótának az a tartalma, hogy ki a legszebb hölgy a világon?</p> -<p>Demeternek is vannak imádottjai, Fedornak is.</p> -<p>A disputa közben mind a kettő előhúzza a bő bugyogóból a laterna -magicát s odafordítja a háttér felhős ege felé, a hol a bokrok -kerek nyílást hagytak s arra egymásután ugrik elő a sötétség -homályából egy hirhedett szépség fényvetített képe. A szakértő -közönség előtt ismeretes szépségek. Kitalálják a neveiket.</p> -<p>«Ez a Rigolboche!»</p> -<p>Tovább!</p> -<p>«Itt a Cora Pearl.»</p> -<p>Sipirc!</p> -<p>«Az Otero.»</p> -<p>Odább!</p> -<p>«A Martens.» <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>Cseréld!</p> -<p>«A mouche’ d’or.»</p> -<p>Aho!</p> -<p>«A Leona Dare.»</p> -<p>Avanti!</p> -<p>«Itt a Pignatelli.»</p> -<p>Addio!</p> -<p>Egyiken sem tudnak megegyezni.</p> -<p>Most egyszerre nagy világosság támad s abból kiemelkedik a -földglóbuson lebegve – a Magnéta. Az alme-övvel.</p> -<p>Az uralkodó planéta megjelenése általános zsibongást idéz elő a -nézőseregben.</p> -<p>Fedor és Demeter fölugrálnak a helyeikből.</p> -<p>Szerelmet vallanak a tündérnőnek. Egymás fejére ugrálnak, hogy -közelebb férjenek hozzá. Összevesznek rajta, hogy kié legyen? -Döntsön a kártya.</p> -<p>Hogy érthetőbbé tegyék magukat, csehül beszélnek.</p> -<p>«Cso sze máme hráti?» (Mit játszunk?)</p> -<p>«Tártlu.»</p> -<p>«Kdo wywolawa?» (Ki hív ki?)</p> -<p>«Zsalud jeszt trumf.» (Makk az adutt.)</p> -<p>Hínak, ütnek, csalnak. Végre Demeter nagy diadallal kiált -föl:</p> -<p>«Já wyhrál hru». (Megnyertem a játékot.)</p> -<p>Fedor pedig keservesen nyöszörög:</p> -<p>«Já szem prohrul hru». (Elvesztettem.)</p> -<p>A közönség duzzog, morog a cseh idioma hallatára; de a kik értik -e szép hangzatos nyelvet, megmagyarázzák a szomszédjaiknak, hogy -nagy tételben megy a játék. A játszók a fejüket tették föl egymás -ellenében; a nyerőnek joga van a vesztőnek a fejét levágni. Akad -kedélyes bámuló, a ki elégülten kiált föl:</p> -<p>«Also mit einem Jungčechen weniger». (No hát egy ifju-csehhel -kevesebb.)</p> -<p>Most következik azután a borzalom tragédiája. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>Az eddigi mind csak czirkuszi mókázás volt a selejtes -fajtából.</p> -<p>Fedor megadja magát, végig fekszik hanyatt a fatörzsön, két -kezét összeteszi a mellén, azokat Demeter egy zsinórral -összekötözi.</p> -<p>Azután a bátya szónoklatot tart a közönséghez, melyben érthetővé -teszi, hogy miután urak között az a szokás, hogy a -kártyaadósságokat meg kell fizetni, ők pedig a fejüket tették föl a -kártyára, ezuttal ő levén a nyertes, itt most mindjárt le fogja -vágni Fedornak a fejét. Nehogy azonban a közönség gyöngébb szívű -része a vér láttára ájuldozásba jőjjön, egy kendőt vet az áldozat -fejére.</p> -<p>Minden néző detektivvé lesz. Lesi vizsga szemmel, hogy a -kendővel letakart fej körvonalai nem változnak-e?</p> -<p>Semmi mozdulatot nem vesznek észre.</p> -<p>«Imádkoztál-e már, Fedor?»</p> -<p>«Ámen», felel a letakart fej. Látszik a fölnyitott száj -mozdulata a kendő alatt.</p> -<p>Ekkor Demeter kihuzza az oldalán függő pallosát.</p> -<p>A bohóczoknak fakardjuk szokott lenni; Demeternek igazi pallosa -van s hogy az milyen jól ki van fenve, bebizonyítja a közönség -előtt azzal, hogy egy ludtollnak a pihéjét lenyesi vele.</p> -<p>Akkor aztán hozzá kezd az operatióhoz.</p> -<p>A balkezével a kendő alá nyúl, a jobbját tilózásra irányozva -utána dugja. (Tulnan áll, hogy a nézők minden mozdulatot -láthassanak.) Azzal egy nyisszantás, egy roppantás: – a műtét végre -van hajtva.</p> -<p>Ekkor a kendőt a pallossal félrehárítja s balkezével kihuzza -alóla üstökénél markolva Fedornak a levágott fejét.</p> -<p>– Ime itt van!</p> -<p>A levágott fő rémségesen forgatja a szemeit, eltátott szájában -lüktető mozdulattal jár a nyelve, tátongó sebéből még csepeg a -vér.</p> -<p>A lenyakazott test pedig ott fekszik a fatörzsön; még vonaglik; -elvágott nyaka vért hullat; végül megmerevül; <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> melle nem -liheg. (Hiszen nincs szája, a min keresztül lélekzetet vegyen.) A -jelenlevő orvosok ugyan azt allegálják, hogy a fejlevágás miatt -ugyan bátran vehetne lélekzetet, hisz ez ugyanaz, a mi a -tracheotomia.</p> -<p>Demeter odahelyezi a levágott fejet az arany tálra, a melyről az -imént lakomáztak; a tál a fatörzsön van; Demeter kendőt húz ki a -zsebéből s azt a levágott főre takarja.</p> -<p>– Ez nagy munka volt! Erre inni kell egyet.</p> -<p>Kihúz a zsebéből egy kristály poharat, megfurja a fa oldalát, a -poharat alája tartja. Most már piros bor szökell ki a furt lyukból. -A fának is vérezni kell.</p> -<p>A poharat a szép Magnétára köszönti. «Zdravtvujtye -szudarinya!»</p> -<p>S erre a vetített kép durczásan hátat fordít.</p> -<p>No ennek mindenki tudja a magyarázatát, a ki iskolába járt; -optikai játék; egy mozgásban levő alak többféle helyzetű ábráinak -körben forgatása azt a csalódást idézi elő, mintha a kép mozogna. -(Az is talány, hogy miután most Fedor is, Demeter is mással van -elfoglalva, ki az, a ki a camera obscurával Magnéta képét -mozgatja?)</p> -<p>A közönség naiv részének ez tetszik; tapsolnak, nevetnek.</p> -<p>De egyszerre vége lesz a nevetésnek, mikor a kendő alól hangok -hallatszanak. A levágott fő megszólal:</p> -<p>«Demeter!»</p> -<p>A kókler összerezzen; odasettenkedik, leveszi a kendőt a -főről.</p> -<p>Ott áll az az aranytálon, félnyaka összezsugorodott széleivel. -Szemeit forgatja, nyelvét öltögeti.</p> -<p>«Demeter bátya!» ismétli hangosan.</p> -<p>«Mi kell Fedor öccs? Ihatnál? Kell egy pohár bor?»</p> -<p>«Az én vérem az!» hörgi rémesen a fő.</p> -<p>«Nye boj sza!» Hiszen ez egri bikavér, nem szamárvér. -Igyál!»</p> -<p>«Hiszen nincsen torkom.» <span class="pagenum"><a name="Page_60" -id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>«Igazság! Hiszen nincsen torka szegénynek! De talán egy szivart -el tudsz szívni?»</p> -<p>Azzal Demeter rágyujt egy bokkra s mikor maga kettőt-hármat -szítt belőle, oda dugja azt a levágott fő nyitott szájába.</p> -<p>És Fedor feje elkezd pöfékelni.</p> -<p>Az aztán az idegcsiklandó látvány, mikor az a tálrafektetett fej -orrán, száján keresztül fujja a füstöt s közben mondogatja: «pompás -bokk! pompás bokk!» A szivart hol föl, hol le billegeti, a -nyelvével a szája szögletébe tolja; aztán az összecsücsörített -szájával karikákat fuj maga elé.</p> -<p>A nézők borzadoznak; az asszonyok eltakarják szemeiket.</p> -<p>Maga a bűvész is meg van rémülve.</p> -<p>– Add vissza a szivart! Ide a bokkomat.</p> -<p>S ki akarja venni az égő szivart a levágott fő szájából, de ez -úgy megfogta azt összeszorított fogaival, hogy nem veheti el -tőle.</p> -<p>Ekkor aztán az iszonyat mozdulatával veti a kendőt a szivarozó -főre.</p> -<p>– Jaj, ne haragudj rám, Fedor! Inkább visszaadom a fejedet, csak -add vissza a bokkomat.</p> -<p>S aztán megint lerántva a kendőt a főről, fölemeli ezt üstökénél -fogva az aranytálról; a levágott fő egyre fujja a füstöt orrán, -száján keresztül, szemeit forgatja rémségesen. Demeter nem birja -ezt nézni; keze lába reszket, térdei összeverődnek; rádobja a -kendőt a balkezében tartott főre s odaviszi azt a lenyakalt -törzshöz; odailleszti a nyakához, a pallossal elvágja a kezére -hurkolt zsinórt; arra Fedor egyszerre talpra ugrik, megtapogatja a -fejét: helyén van, a szivar még füstöl a szájában.</p> -<p>«No hát itt van a bokkod!» <span class="pagenum"><a name= -"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<h2>XIV.</h2> -<p>Vacsorálni a Borodinszkyak is a Magnéta-trattoriába mentek.</p> -<p>Finom két gavallér volt. Eleven, vidám kedélyű fess legények. -Simára borotvált arczuk annyira hasonlított egymáshoz, hogy csak a -szemeikről lehetett őket megkülönböztetni; Demeternek dióbarna -szeme volt, Fedornak aczélkék. Az orosz typus simára borotválva -rendkívül érdekes. Akkor egész meztelenül mutatja hódításra vágyó -jellegét.</p> -<p>Francziául épen olyan tisztán beszéltek, mint németül.</p> -<p>Az első megjelenésükkel megnyerték a habituéket, a kik hűtelenek -lettek Magnétához.</p> -<p>Ezen az estén a Magnéta szinházában az első padsor üresen -maradt. Ki voltak véve a zártszékek, de hiányzottak az exaltált -nézők, a convulsionairek, azok mind a Borodinszky-szinházhoz -pártoltak.</p> -<p>Természetes, hogy a két művész a vacsoránál a kerek asztal -vendége volt. Jobbról-balról Prokopin úr mellett ültek. Ritter von -Sonnenfegerrel németül, monsieur Flagellánnal francziául csevegtek. -Prokopin úrral pedig oroszul. Az orosz nyelv nagyon imponál, -erőteljes hangzatú.</p> -<p>Prokopin úr egészen elemében volt, hogy hazája nyelvén -beszélhetett jobbra és balra. A társaság többi tagjai semmit sem -értettek belőle. Csak az ütötte meg a füleket, hogy a «Magnéta» név -többször lett kiejtve. S utána mind a három férfi nevetett; Fedor -egész discrét módon, szája szélét ujja hegyével törülgetve, Demeter -ellenben provocáló arczkifejezéssel, míg Prokopin úr teljes -hahotára szalajtotta a száját, hogy valamennyi arany plombát -(magyarul «arany»-ólmot) meg lehetett látni a fogtartó -barlangjában. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p>Szegény Magnéta!</p> -<p>Mit fog tehetni?</p> -<p>Összepakolja a szemfényvesztő czók-mókját s meg sem áll -Konstantinápolyig.</p> -<p>A versenyt nem állhatja ki a levágott beszélő fejjel.</p> -<p>Az új megbuktatja a régit.</p> -<p>Épen úgy, mint az irodalomban.</p> -<p>Az idealismust megbuktatja a realismus, a bűbájost a -borzadalmas.</p> -<p>Aztán mikor mellesleg maga a Magnéta is odavonatik a borzalom -jelenetei közé; mint díszítmény, mint staffage.</p> -<p>Hahaha!</p> -<p>Holnap már le fogják szállítani a Magnéta-szinházban a belépti -díjat ötven krajczárra.</p> -<p>– Uraim, ne beszéljünk a Magnétáról, szól Demeter. Tudják, mi -készek vagyunk a tündérnőért a fejünket is koczkára tenni. Ezt a -poharat a bájos Magnéta egészségére.</p> -<p>Igy tesz az igazi gavallér. Áldomást iszik a versenytársára. -Porrá töri, megöli; de felköszönti.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap délelőtt Iván egy látogatójegyet prezentált Magnétának. -Magnéta elvette a jegyet az ezüst tálczáról s mérgesen dobbantott a -lábával.</p> -<p>– Ledobjam a lépcsőn? dörmögé Iván.</p> -<p>– Bocsássa be.</p> -<p>Demeter volt a látogató.</p> -<p>Elegáns látogatókosztümben. Gomblyukában piros szekfű. Kalapját -oldalához fogva mély bókot vágott Magnéta előtt.</p> -<p>Magnéta összefont karokkal fogadta. Ez a legelutasítóbb -pose.</p> -<p>– Mit akartok itten ti? sietett kérdezni, mielőtt a látogató -üdvözletét elrebeghette.</p> -<p>– Istennőm!</p> -<p>– Miért jöttél ide? <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Válasz helyett Demeter a kalapjából kihúzott egy -gárdénia-bukétot s odakinálta Magnétának. Ez volt a tündérnő -választott virága.</p> -<p>Arra mégis csak szét kellett bontani a karjait, hogy átvegye a -csokrot.</p> -<p>– Hadizenet?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– Hát jól van. Én nem félek tőled.</p> -<p>Azzal leszakítva egy gardéniabimbót, odahajítá Demeter -arczába.</p> -<p>– Hát ülj le, szamár!</p> -<p>Helyet mutatott neki egy karszékben; maga leült a kerevetre.</p> -<p>– Verekedni jöttél velem? Nem félek tőled. Utoljára mégis csak -én kerülök fölül.</p> -<p>– Azt akarom.</p> -<p>– Megbolondultál?</p> -<p>– Meg. Azért jöttem ide, hogy elvegyelek.</p> -<p>– Mit adsz értem?</p> -<p>– Magamat.</p> -<p>– Hahaha! Mit csináljak én te belőled?</p> -<p>– Férjet.</p> -<p>– Ehez az egyhez nem értek.</p> -<p>– Ezt az egyet kell megtanulnod.</p> -<p>– A kik tanítani akartak, mind kidobtam az ajtón.</p> -<p>– Mert nem találtál hozzád illő társra. Királyleány nem mehet -máshoz, mint királyfihoz. Te nem lehetsz felesége másnak, mint egy -bűvésznek. Veled csak én vagyok egyenrangú. Mink is -Reichsunmittelbar fejedelmek vagyunk. Uralkodunk az egész világon. -Jövedelmem fölér a tieddel.</p> -<p>– Átadod nekem a bűvészeted titkát?</p> -<p>– Azt nem. Mert az az én birodalmam. A titkom teszi adófizetővé -a közönséget. De neked adom a hűségemet, szerelmemet, vagyonomat. -Én sem akarom a te titkodat kitanulni. Regnálj te azzal a magad -birodalmában. Igy <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> ketten kétfelől osztozunk a dicsőségben -és gazdagságban s mindenikünk tündérnek, varázslónak hiszi a -másikat. Illusio kell ahhoz, hogy valaki férj és feleség -legyen.</p> -<p>– Tehát azért jöttél ide, hogy feleségeddé akarsz tenni?</p> -<p>– Egyenesen azért.</p> -<p>– Igazi, valóságos feleségeddé?</p> -<p>– Mernék-e egyébre gondolni?</p> -<p>– Tudod, hogy én zsidó vagyok?</p> -<p>– Zsidó leány.</p> -<p>– Akarsz zsidóvá lenni miattam?</p> -<p>– Nye dáj Boh!</p> -<p>– Hát azt akarod, hogy én legyek oroszszá?</p> -<p>– Kereszténynyé. Az neked nem kerül áldozatba. Zsidó nőnek -kereszténynyé lenni.</p> -<p>– Nem! oroszszá; mert te az vagy s a magad szertartása szerint -akarsz templomi pompával áldásban részesülni. Hát én egyszer végig -néztem egy ilyen orosz templomi szertartást; szép az. Van benne sok -misticus varázs, csupa simbolisticus jelentőség. Meg kellett azt -előzni a zsidó menyasszony megkereszteltetésének. Az is szép -czeremonia. Az értelme is magasztos. Egy isteni lelkű férfialak -előtt térdre borulás, a kinek vallása a szeretet, a fölvilágosodás; -üdvözlése egy fenséges női alaknak, a ki képviseli a szenvedésekben -való megdicsőülést; aztán egy kancsó tiszta víznek a fejre -csorgatása. Jól mondád, hogy ez nem kerül áldozatba. De a minek ezt -a szertartást meg kell előzni, ez a rettenetes. Annak a -menyasszonynak, mielőtt a keresztséget felveendé, meg kellett -átkozni az elhagyott vallását, apái hitét, a szent frigyládát és a -thórát, a tizenkét drágakővel ékesített Urimot és Thummimot, a -kiben Jehova lelke lakik, megátkozni a prófétákat és a -patriarchákat: Mózest, Ábrahámot, Izsákot, Jákobot! Dávidot, a -zsoltárok énekesét, Salamont, az énekek éneke költőjét! megátkozni -a szent Sion hegyét és az örök Jerusoloimot! megátkozni az apák -ereklyéit s a bálványok közé, a Thammuzhoz, az érczkigyóhoz, -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> az arany borjúhoz vetni! Oh az rettenetes -szertartás! S te azt mondod, hogy ez semmi áldozat? Hát neked csak -az fáj, a mi a bőrödet sérti? Eredj! Komédiás vagy! Keress magadnak -komédiásnőt. – Én Magnéta vagyok. – A mit a testemmel csinálok, az -szemfényvesztés; de a lelkem igazán tud az égben járni. Nem jöhetsz -utánam!</p> -<p>– Most már még őrültebben szeretlek. Most már a lelkedbe is -szerelmes vagyok! Imádlak! Bálványom vagy!</p> -<p>– Úgy? Tehát szerelmes vagy belém? Teszi-e azt szerelmes -vőlegény, hogy imádata bálványát szájtátó publicum előtt gúnyos -tréfa tárgyául mutogassa?</p> -<p>– Hát hiszen te magad is mutogatod magadat, ugyanazon poseban, -élő alakban.</p> -<p>– De én nimbusszal veszem magamat körül, ideális, költői -sceneria összhangjában; szinész létedre nem tudnád, mi a különbség -a tragœda és a histrió között! Te pedig egy sorban mutogatsz engem -a világszép leányokkal, kiket egy vőlegény sem választana -nyoszolyó-leánynak (Kranzjungfer!) a menyasszonya mellé. Ezt én -neked meg is tilthatnám, mint jogtalan visszaélést az én -tulajdonommal.</p> -<p>– Hiszen nem én mutogatom a képedet, hanem az öcsém Fedor.</p> -<p>– Hát te nem vagy egy egész ember, hanem csak egy emberpárnak a -fele? Hát az öcséd mutogatja a képemet, a ki megvette azt három -frankért, tehát az övé, tehet vele, a mi neki tetszik. Hallod-e -Borodinszky? Én szántam neked valamit ezért a tréfáért: csakugyan a -kezemet; egy pofont ezzel a kezemmel, mihelyt megkaphatlak; de most -már Fedorra kened a vétket; no hát küldd ide Fedort, majd annak -adom át, a mit a kezemben tartogatok.</p> -<p>Megnyálazta a tenyerét kifejező mimikával.</p> -<p>Demeter meghátrált. Egy szép hölgytől igért pofleves ellen nincs -más védelem, mint a megretirálás.</p> -<p>– Megállj! Kiáltá rá Magnéta, elállva az útját. Hát <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> beszéljünk -erről a dologról komolyan. Én elfogadom az okot, hogy miért jöttél -ugyanabba a városba a látványosságoddal, a hol én tartom a -mutatványaimat. Eddig egyetértés volt közöttünk, hogy kikerüljük -egymást. Feleségeddé akarsz tenni. Eddig még csak ellenségeddé -tettél. Azzal, hogy a mutatványodhoz az én alakomat rántod elő. -Erre te azt feleled, hogy hiszen én magam is ugyanazokban az -állásokban mutatom magamat, élő testben. Logika szerint tökéletes -igazad van. Hát én megszüntetem a Magnéta productiókat. Nem vagyok -többé Magnéta. Akkor aztán a te szinpadodon sem jelenek meg. Ez is -logika.</p> -<p>Demeter olyan görbe hátat csinált, mint egy kandur. Szabódni -kezdett.</p> -<p>– Nem! Már ezt ne tedd. Hisz azzal egy rengeteg jövedelemről -mondanál le. Ily áldozatot én te tőled nem kivánok.</p> -<p>– Nem kivánsz tőlem ily áldozatot? Maradhatok azután is a -Magnéta, ha a te asszonyod leszek; a földdelej ártatlan leánya; az -égbenjáró alak. Hallod-e, én valamit nem tudok, mert nem láttam; te -tudhatod. Szokás azokban az országokban, a miken te átbarangoltál, -hogy a férj és feleség egymást szeressék?</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>– Hát miután te úgy képzeled a mi köztünk létrejövendő -házasságot, hogy a mint a templomból kijöttünk, a hol az áldást -utánunk dobták: az egyikünk az egyik világvégére fusson, a másikunk -a másikra; mert ha egy városban kerülünk össze, tönkre teszszük -egymást; ugyan mi lesz az, a mit kettőnk között szerelemnek -hínak?</p> -<p>– Hiszen nem mindjárt…</p> -<p>– Ugy-e? Nem mindjárt! Csak a míg a rózsából csipkebogyó -lesz.</p> -<p>Magnétának lihegett a keble, a szemei kerekre fölnyilva -szikráztak veszedelmes tűzzel, rózsaszinű orrczimpái széttágultak, -fogsorai villogtak fölhuzott ajkai virágkelyhében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> Egyszerre -csak megkapta a két kezével Demeternek a torkát, mint egy nőstény -párducz.</p> -<p>– Te gazember! Azért akarsz nőül venni ugy-e, hogy aztán eladj -egy dúsgazdag Sardanapalnak. Eltakarodj, mert megfojtalak. Nem vagy -rá érdemes, hogy ezt a neked szánt pofont átadjam. Küldd ide az -öcsédet, majd annak átadom: az egész ember!</p> -<p>Azzal eltaszította magától a férfit.</p> -<p>Demeter rendbe hozta a nyakravalóját; megállt a Magnéta előtt -egyenesen, fölemelt fővel.</p> -<p>– Magnéta! szólt indulattól reszkető hangon, – én esküszöm -minden szentekre, hogy szeretlek; birni akarlak, s a ki el akar -tőlem venni, azt megölöm.</p> -<p>Azzal meghajtotta magát és eltávozott.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Többé nem mutogatták a levágott fő komédiája mellett a Magnéta -képét.</p> -<p>A Magnéta sem tartott több előadást; a szinpadát bezárták, a -képes reklámjait leszedték a hirdetmény-táblákról.</p> -<h2>XV.</h2> -<p>Ezentúl minden reggel küldött Demeter Magnétának egy -gardénia-csokrot.</p> -<p>Egy inas hozta, a kitől azt sajátkezűleg vette át Magnéta.</p> -<p>Mindannyiszor egy aranyat ajándékozott a bukéthozónak.</p> -<p>Az arany 1848-iki magyar érem volt. Nem pénz az már, hanem érem; -a ki kapja, megtartja emlékül. A magyar király álló képe van rajta, -koronázási díszben, magyar körirattal.</p> -<p>Az inas feltünően szép fiu volt. Világoskék frakkot viselt, -ezüst gombokkal; a gombokon egy kétfejű kigyó volt; bizonyosan a -Borodinszkyak nemesi czímere.</p> -<p>Az inas, mikor a bukétot átadta s az ajándékot elfogadta, -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> meghajtá a féltérdét Magnéta előtt, jobb -kezét a hölgy lábaihoz hajtá le, baljával pedig a kapott aranyat -ajkaihoz szorítá.</p> -<p>«Blahodarju szudarinya.»</p> -<p>Nem blagodarjut mondott, hanem blahodarjut.</p> -<p>Magnétának is megakadt a szeme a csinos legénykén.</p> -<p>– Mi a neved, fiacskám?</p> -<p>– Alexej. Szolgálatodra, szudarinya.</p> -<p>– Talán te is jongleur vagy?</p> -<p>Válasz helyett a fiu hátat fordított Magnétának; de a feje azért -arczczal fordulva maradt, úgy bólintott rá. Ennek a feje -előre-hátra forgatható, mint a nyaktekercs madárnak.</p> -<p>Ettől fogva nem adott aranyat az inasnak Magnéta, hanem egy -kézszorítást. Hisz ez művésztárs. Az inas megcsókolta a nyújtott -kezet s jobban örült a kézcsóknak, mint az aranynak.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Nem! Nem! Nem találtuk ki! Ez nem a Fedor. Annak kék szeme van, -ezé fekete.</p> -<h2>XVI.</h2> -<p>Egyik előadás alkalmával egy nagyon előkelő főúr próbára akarta -tenni a szemfényvesztőket.</p> -<p>Az volt a kitudandó, hogy az a szivar, a melyet Demeter a -levágott fő szájába dug, ugyanaz-e, a melyet Fedor a fogai között -tart, mikor ismét a fejéhez kerül?</p> -<p>Ezt igen egyszerű módon lehetett kitudni.</p> -<p>A főúr ott ült az első sorban: a notabilitások számára -föntartott dísz-zsöllyében. Mikor a szivarozás jelenetére került a -sor, elővett a tárczájából egy ezüsttel borított s piros szalaggal -övezett havannát (darabja Londonban három shilling) s azt nyújtá -oda Demeternek, hogy kinálja meg ezzel a levágott főt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Ez még nem nagy veszedelem.</p> -<p>Hasonló szivar bizonyosan van a bohócz zsebében is. El van az -készülve az ilyen gáncsvetésre.</p> -<p>Hanem a Danaus-ajándék még más furfangot is rejtett magában. -Ebbe a szivarba egy hosszú aranytű volt elrejtve, melynek gombját -az ajándékozó monogrammja ékesíté.</p> -<p>A rémjelenet alatt a szivarnak körülbelül fele el szokott -hamvadni.</p> -<p>Mikor a hatásos jelenetnek vége volt, a fölszabadított Fedor -talpra ugrott, a magasrangú főúr fölszólalt: «szeretném azt a -szivart látni».</p> -<p>Fedor kivette a félig elégett szivart a szájából s odanyújtá a -főúrnak.</p> -<p>A szivarba dugott arany tűnek a feje már meszsze kiállt az -elégett csutakból. – Bizony ugyanaz a szivar volt az, a melyből a -levágott fő fujta a füstkarikákat, mely folytatta a pöfékelést, -mikor Demeter üstökénél fogva a levegőbe emelve tartotta. Az volt a -Fedor szájában. A főúr szivara kézről-kézre járt; mindenki láthatta -benne az arany tűt.</p> -<p>Ezzel aztán még kitalálhatlanabbá lett a varázsló mutatvány.</p> -<p>Az a szivar tanuskodott mellette, hogy a levágott és helyretett -fő ugyanaz.</p> -<h2>XVII.</h2> -<p>Iván úr ismét hozott egy névjegyet az ezüst tálczán -Magnétának.</p> -<p>«Borodinszky Fedor.»</p> -<p>Hát el mert jönni!</p> -<p>A látogatót bebocsátották.</p> -<p>Ez nem hozott semmi virágcsokrot; üres kézzel jött, üres kézzel! -Az istennő templomába! Micsoda vakmerőség!</p> -<p>Minden lépése egy bók volt (mint a mazurkában). <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Magnéta büszkén hátravetett fővel ment eléje; mosolygásában -kegyetlenkedő diadalérzet volt rejtve.</p> -<p>A hogy megmondta, hogy mit fog tenni Fedorral, ha szeme elé -kerül, a profanált fényképeért!</p> -<p>Első üdvözletül adott neki egy olyan igazi pofont, hogy csak úgy -csattant.</p> -<p>A másik perczben aztán a nyakába vetette magát s betakarta az -ütés foltját egy igazi csókkal. Az is csattant.</p> -<p>(Hja bizony, a pofonütés – egy szép hölgytől – szörnyű uzsorás -adósság; attól vérengző nagy kamatot kell fizetni.)</p> -<p>– Tudtad, hogy mit kapsz tőlem, ha idejösz?</p> -<p>– Tudtam.</p> -<p>– Mind a kettőt?</p> -<p>– Mind a kettőt.</p> -<p>– Akkor derék fiu vagy. Ülj ide mellém.</p> -<p>S oda húzta őt maga mellé, a kerevetre. A fejénél fogva.</p> -<p>Meg nem állhatta, hogy ne nevessen.</p> -<p>Hogy ő most kezében tartja azt a fejet, a mit annyiszor -levágtak; mégis itt van. Lehetetlen ezen nem kaczagni!</p> -<p>– No hát mondd, mit hoztál?</p> -<p>– Ezt az én fejemet, a mit a kezedben tartasz. A mit már -annyiszor levágtak – játékból, most vágd le te igazán, ha neked -tetszik.</p> -<p>Magnétának nagyot villant a szeme e szóra.</p> -<p>– Te át akarod adni nekem bűvészetednek a titkát?</p> -<p>– Hogy tégy vele úgy, mint Cleopatra tett a drága igaz -gyöngyével, olvaszd föl eczetben.</p> -<p>– Aztán igyam meg azt, mint Cleopatra, az ő Antoniusa -egészségére? És aztán cserébe adjam át te neked az én bűvészetem -titkát? Volt-e Cleopatra az ő Antoniusával az Isis templomában? Nem -volt. Egyenesen az Astarte templomába mentek? Galambot áldozni? Mi -kötötte őket egymáshoz? A kölcsönösen egybeolvadt nimbus? Egy -királynénak és egy triumvirnek nem lehet szétválni, ha aureoláik -egybefonódtak. <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span></p> -<p>– Azt mondod, a mit én mondok magamban, suttogá Fedor.</p> -<p>– De tudod-e azt, hogy mikor Antoniusnak meg kellett halni, -akkor Cleopatrának is meg kellett halni?</p> -<p>– Vagy megfordítva történt?</p> -<p>– Mi megölhetjük egymást, ha eláruljuk egymásnak a titkát.</p> -<p>– Hát nem fölséges gondolat az, hogy az ember a halál angyalát -ölelheti?</p> -<p>– S mikor a léptei hangját hallja, azt mondja szívdobogva: «itt -jön az én halálom!» Kezdj hozzá. Elébb te fegyverezd le magadat. -Vesd le a bűvpánczélt, a mi sérthetlenné tesz. Aztán majd én adom -át a nyilat, a mi megölhet, ha ellenem fordítod.</p> -<p>Fedor hozzá kezdett.</p> -<p>Csak akkor, a mikor beszélt, tünt föl Magnétának a nagy -külömbség a két testvér között.</p> -<p>Első tekintetre hasonlók voltak egymáshoz; ugyanaz a hosszukás -arcz, nyúlt vonásaival, a boltozatos homlok, kiálló -szemöldök-csontokkal, sűrű szemöldökkel, az a finom egyenes orr, a -csigametszésű száj, a kettős áll, még a barna és kék szem is -hasonlított a világosság ellenében, akkor zöld színt játszott mind -a kettő. Hanem a beszéd egyszerre előidézte az ellentétet. -Demeternek a szemei szenvedélytől villogtak, szája határozott -jellemet, kegyetlen, boszúálló természetet árult el, míg Fedor -szemei ábrándozó, méla kifejezést vettek föl, sötét karikáktól -körülvéve, mélyen bennülőknek látszottak. Demeter arczának olajfakó -színe alatt lobogott a rejtett láng, míg Fedor arcza lelkesedésében -még halványabbá szellemült át s az az egyetlen redő a homlokon a -két szemöld között Demeternél fenyegetően mélyedt be, Fedornál -pedig hizelgően törekedett elsimulni. Ha a beszédben szünetet -tartott, Demeter összeszorítá az ajkát, Fedor pedig nyitva feledte -a száját.</p> -<p>– Tehát legelőször is azon kezdem rejtélyünk fölfedezését, -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> hogy a Borodinszky testvérek nem ketten -vannak, Demeter és Fedor, hanem hárman. A harmadik Alexej.</p> -<p>– Ezt már kitaláltam. Ez az inas.</p> -<p>– Semmit sem találhattál ki. Az Alexej a főszereplő közöttünk. Ő -a levágott fejű. A mutatványnál őt híják Fedornak. A világi -társaságokban én járok Demeterrel, Alexej szerepel, mint közös -inasunk, de a bűvészszinpadon ő a «star». Ezt nem sejtheti senki, -mert a bohócz-álarcz minden arczot ismeretlenné tesz.</p> -<p>– Hát e szerint azzal a neked adott pofonnal ő neki -tartoztam?</p> -<p>– Ne fecsegj közbe; hanem figyelj arra, a mit én neked beszélek. -A pofon jó helyre került; én mutogatom az arczképet, a mi fölött a -két bohócz osztozik. De fogd be a szádat. Vagy én csukom be! -(Fenyegető mozdulattal.)</p> -<p>A Magnéta kihúzta a hajából a mérgezett hegyű nyilat s keresztül -fogta a szájában. («Most próbáld becsukni!»)</p> -<p>A haj leomlott a vállára.</p> -<p>(Hát ez nem közbeszólás?)</p> -<p>– Apánk szintén hírhedett bűvész volt, a ki valamikor Boscóval -és Filadelfiával versenyezett. Utazásai közben minket is magával -hordott az anyámmal. Demeter öt éves volt, én négy, Alexej szopós -baba. Az anyánk fiatal asszony.</p> -<p>– Szép lehetett, ha hozzá hasonlítatok.</p> -<p>– Reménylem, hogy az apánkhoz hasonlítunk. – Egyszer -Déloroszországban utaztunk, Odesszába törekedve. Útközben tatárok -rohanták meg a vendéglőt, a melyben szállásoltunk. A csárdás -elrejtett bennünket a magtárba. Ott lapultunk meg több utassal -együtt, a kik között volt egy asztrakáni prémkereskedő is. -Csendesen kellett magunkat viselnünk, hogy a tatárok észre ne -vegyék ottlétünket. A csárdás esküvel állította a tatárok előtt, -hogy elfutottunk. A rablók aztán szorgosabb dolognak tartották a -bőröndjeinket kizsákmányolni, mint keresésünkkel tölteni az időt. -Ez alatt a kis Alexej elkezdett sírni. Anyánk mindent elkövetett -vele, hogy elcsitítsa, de a gyerek annál <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> jobban -ordított. Az elbujt utasok Istenre kérték anyánkat suttogva, hogy -hallgattassa el a gyereket, mert annak a sírása elárulja a tatárok -előtt a rejtekünket. Utoljára az asztrakáni bőrkupecz kirántotta az -anyánk öléből a csecsemőt, megfogta a fejét s kitekerte a nyakát. A -hátunk mögött volt egy garmada búza, abba beledugta a gyerek fejét. -Akkor aztán csendesség lett.</p> -<p>Magnéta összeborzadt.</p> -<p>– Hát az apja?</p> -<p>– Annak három kést szegeztek a mellére, leszúrják, ha meg mer -mozdulni. Anyámnak is vissza kellett fojtani a könyeit.</p> -<p>Annál inkább elővette a sírás a Magnétát.</p> -<p>– Szegény, szegény kicsi poronty! Kitekerték a nyakát! -Irtózatos!</p> -<p>Aztán egyszer csak átcsapott a nagy zokogásból a nevetésbe.</p> -<p>– Hahaha! De milyen bolond vagyok én, hogy siratom a kis -Alexejt, mikor most is él… hahaha! Hiszen ő az.</p> -<p>– Az ám. Ez a csoda. A mint a tatárok elrobogtak az -összeharácsolt prédával, az utasok is előkeczmelegtek. Szegény -anyánk akkor kezdett el csak sírni, épen úgy mint te most s aztán ő -is egyszerre csak átcsapott a nevetésbe, épen úgy, mint te most. -Hát ugyan min nevetett? Azon, hogy a mint a kis Alexejt kihúzta a -búzából, hát annak a feje már szépen vissza volt egyenesedve, a -szájából köpködte a búzát és enni kért.</p> -<p>– Inni! Te golyhó! Úgy mondják.</p> -<p>– Az apánk meg tánczolt, danolt örömében. Az anyám földobta az -Alexejt a levegőbe magasra, az apám meg elkapta, úgy lapdáztak -vele. A gyerek ordított, a hogy a száján kifért, azok meg -össze-vissza csókolták, mi gyerekek is csókoltuk. – «Ebből lesz a -csodakölyök» – mondá apám, az öt ujja hegyén balancirozva a -ficzkót. Huh, mit fogok én ebből teremteni? Már akkor támadt az -apámnak <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> az az eszméje, a mivel most az egész -világot bámulatba ejtjük.</p> -<p>– A beszélő levágott fő szinpada?</p> -<p>– Egész életünkben erre idomított bennünket; de különösen -Alexejt, a kinek szopós gyerek kora óta megmaradt az a virtusa, -hogy a fejét előre-hátra tudja tekergetni s úgy hátra tudja szegni, -hogy tarkójával megüti a háta gerinczét.</p> -<p>– Már most aztán érteni kezdem a többit. Engedd, hogy hadd -találgassam én. Az a vastag fatörzs belül üres s van egy -szellentyű, a melyen Alexej a fejét hátraszegheti?</p> -<p>– Én pedig abban az üregben vagyok elrejtve. Én vetítem a -képeket a laterna magikával egy nagy tükörre. Mikor Alexej -aláhajtja a fejét, én hirtelen helyébe tolom a mesterséges gépfejet -s nyakára illesztem a levágott nyak kaucsuk utánzatát.</p> -<p>– De hogy nem veszi észre a néző közönség, hogy ott mozog valami -a kendő alatt?</p> -<p>– Ez a Demeter ügyességétől függ. Abba a kendőbe, melyet ő -Alexej fejére dob, vékony sodronyok vannak húzva, melyek annak -olyan formát kölcsönöznek, mintha egy fej volna alatta. Mikor -Alexej azt mondja «amen», én egy percz alatt megcsinálom a -fejcserét; akárhogy figyeljen valaki, nem veheti észre. A -bűvészetben az a titok, hogy harmadpercznyi pontossággal dolgozik -két vagy több egyetértő ember s a bűvész kézmozdulata gyorsabb, -mint a nézőnek a szeme.</p> -<p>– Tudom. – Hiszen magam is szemfényvesztő vagyok.</p> -<p>– A többi aztán egyszerű escamotage és gépjáték. A levágott fő -amerikai technikus remekműve. Szemeit úgy forgatja, nyelvét úgy -mozgatja, mint egy igazi lenyaktilózott ember; a vért szivacs -csepegteti az arteriából. Demeter oda helyezi azt az aranytálra. -Annak a feneke is egy szellentyűt képez. Ez nyeli el a -vadászzsákmányt, a mit <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> a bohóczok el akarnak költeni; ez tölti -meg helyette körömfaladékkal az abroszra emelt tálat. Demeter ismét -letakarja a főt egy kendővel, melynek ránczai a fő ottlétét -mimelik. Én az alatt, a míg Demeter a publicumot harangirozza, -átveszem a szellentyűn a gépfejet s kitolom helyette a magamét, -nyakam körül a levágott nyak utánzatával. Az arczom épen úgy van -álczázva, kifestve, hármas üstökkel földíszítve, mint a gépfejé és -mint az Alexejé. Mikor aztán a kendő alatt megszólalok «Demeter»! -az a jel, hogy a cselfogás végre van hajtva.</p> -<p>Magnéta a tenyereibe tapsolt:</p> -<p>– Remek gondolat! A közönség azt hiszi, hogy a levágott fő -beszél.</p> -<p>Magnéta régen eldobta a földre a szájából azt a mérgezett -nyilat; külömben attól nem beszélhetett volna. Az arcza egész -pirosra volt kigyulladva.</p> -<p>– Mondjad tovább, mondjad!</p> -<p>– Ekkor következik a borzalmas jelenet azzal a szivarral. A -nézők ájuldoznak, mikor azt látják, hogy a levágott fő billegteti -alá s föl a bokkot, a nyelvével a szája szegletébe igazítja s fujja -a füstkarikákat maga elé; majd meg az orrlikain ereszti ki a füstöt -s mondogatja «jó bokk, pompás bokk!» de néha zsörtölődik: «hej de -komisz Glimmstengl! hisz ez patkányfark! valóságos szabadkőműves -szivar».<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> -<p>Magnéta kaczagott, mintha csiklandoznák. Most már a mérgezett -hegyű tőrt is eldobta a szőnyegre. Valahogy elő tudta húzni szépen, -észrevétlenül a jarrettièrje mellől.</p> -<p>– Neked ez persze mind nevetni való; a publikumhoz tartozol – -most. De ha elővennéd a művészi érzékedet, hát akkor éreznéd majd -azt a borzongatást, a mit éreznek a jongleurök minden mutatvány -előtt, mikor nyaktörő tréfáikhoz <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> kezdenek, a mikben egyik a -másiknak az életével játszik. Játék előtt keresztet vetnek magukra, -megcsókolják egymás száját, azt a görbére festett szájat: «Isten -segíts!» S mikor lemossák a festéket arczukról, látnád, milyen -halálsápadt az arczszínük! Alexejnek félóra hosszat kell fejét -természetellenesen hátraszegve dugni, a lélekzetét az -észrevehetlenségig visszatartani, egész testét megmerevíteni. -Demeternek a takaró alatt kell az éles pallosával egy metszést -tenni, melylyel a gépfejet a nyaktól elválasztja; mert a gépfejnek -nyaka van, a mit le kell vágni. S Demeternek a pallossal egy olyan -harántos karélyvágást kell tenni, mely egy milliméternyire ki van -számítva, mert ha elhibitja, hát akkor ketté vágja Alexejnek a -torkán a kiálló gégefejet.</p> -<p>Magnéta nem nevetett már. A két kezét vállaira tapasztá -keresztbe téve. Borzongott.</p> -<p>– De az én helyzetem a legborzalmasabb. Mikor a fejemet az -aranytál fölnyiló szellentyűjén földugom, ha annak a szellentyűnek -a nyilása úgy maradna, minden ember észrevenné, hogy ott egy üreg -van s a hézagon túl egy eleven ember következik. Mikor megszólalok -a takaró alatt: «Demeter», akkor a bátyám odalép a fatörzshöz s a -lábával megnyom egy gépet, mely az aranytál fenekének a széleit -odaszorítja a nyakamhoz, úgy hogy belemélyednek a húsomba. Úgy -érzem magamat, mint a kinek a nyakát a garottba szorították s ott -tartják az akasztófán félig megfojtva. Ha Demeter jobban megnyomná -a sarkával a gép pedálját, igazán megfojthatna.</p> -<p>– Nem! Nem! Az nem szabad! sikoltozott Magnéta, a hajában dulva -a két kezével s minthogy a garottból nem szabadíthatá ki Fedor -nyakát, a selyem nyakravalóját oldozta föl: «Ti nagy bolondok -vagytok! Ez czudar mesterség!»</p> -<p>– Soha sem tudom megszokni. Minden előadás előtt megátkozom -apámat és testvéreimet s a hideg lel, mikor rám kerül a sor. Hanem -hát ez a művészpálya s mikor <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> vége az előadásnak, akkor -megint azt a kéjt érzem, a mit érezhet egy megkegyelmezett rab, a -kit az akasztófáról vettek le. Az sem mindennapi gyönyörűség! -Visszatérés a vesztőhelyről.</p> -<p>– Szegény, szegény Fedor!</p> -<p>– Aztán tovább foly a szemfényvesztés. A mint a kendőt ismét a -fejemre vetik, a gép elbocsátja a nyakamat, én a fejemet -visszahúzom az oduba, az égő szivart a gépfej szájába dugom; abban -van egy mesterséges szívó és fújtató elrejtve, a mely az égő -szivart tovább hamvasztja s a füstöt a fej száján és orrlikain -kitaszítja. Ezt mutatja föl Demeter a közönségnek. Utoljára aztán a -gépfej odakerül ismét letakartan Alexej nyakához; én gyorsabban, -mint a gondolat, végzem a fejcserét; a szivart az ál-Fedor szájába -dugom s az egyszerre szivarozva ugrik föl halálos fektéből. A -közönség nem tudja, hogy három különböző fejet látott: két elevent, -meg egy csináltat; azt hiszi, hogy egy és ugyanaz volt. És -tapsol.</p> -<p>Tapsolt a Magnéta is, hogy piros lett bele a két tenyere.</p> -<p>Aztán megragadta Fedor két kezét.</p> -<p>– És már most ezzel a titokkal kezembe vagy adva testestől, -lelkestől.</p> -<p>– A megsemmisítésig. Ha kibeszéled, a mit tőlem hallottál, a -Borodinszky-szinpad lesülyed közönséges komédia-bódévá s mi mind a -ketten (az öcsénk nem jön szóba), a kik most az elegáns világ -kegyenczei vagyunk, a fejedelmi udvarok elfogadottjai, a kik -lánczfüzéren hordjuk a kapott ordókat a mellünkön, egyszerre -alászállunk a csepűfalók kategoriájába.</p> -<p>– Épen mint én, ha bűvészetem titkát elárulja valaki.</p> -<p>– De te ne áruld el azt nekem, szólt Fedor, fölállva Magnéta -mellől. Én kezedbe adtam magamat, hogy megsemmisíthetsz. Nem -kívánok tőled hasonlót. Rabod akarok lenni, nem urad.</p> -<p>– Ezzel a szóval fogtál meg. Én pedig nem fogadok el -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> tőled semmit ingyen, csupán cserébe. -Fejet fejért, lelket lélekért. Titkot titokért.</p> -<p>– Ne tedd azt! Ne avass be engem a te bűvészeted rejtélyeibe. Én -romlottszivű ember vagyok. Ismerem magamat. Én nem tudom utánozni a -názáretbeli Jézust. Ha engem fölvisz az ördög a magas hegyre s -megmutatja a világ gazdagságait, azt mondva: «én ezt mind neked -adom, ha előttem leborulsz», én nem tudom neki azt mondani: «távozz -tőlem sátán».</p> -<p>– Akkor én jobban ismerlek, mint te saját magadat. Azt akarom, -hogy láss te is annak, a mi vagyok. Neked nem akarok tündér lenni. -Tudd meg, hogy ember vagyok, asszony-ember. Aztán legyen meg mind a -kettőnknek az az érzése, a mi keverve van üdvből és kárhozatból; -pokoli gyönyör és mennyországi irtózat együtt, hogy én most ennek -az embernek az életét itt tartom egy lúdtollban, egy tintacseppben; -ha ez a csepp tinta ki lesz irva, az az ember meghal! Ülj vissza -mellém. Hadd mondjam el neked az én bűvészetem titkát.</p> -<h2>XVIII.</h2> -<p>Magnéta ismét odavonta maga mellé Fedort s megkötötte -nyakravalóját, a mit az imént ijedezésében fölbontott, aztán a két -összetett kezét a vállára helyezé, arczát a kezére nyugtatta.</p> -<p>– Az én bűvészetem titka az optikai csalódás. Ez nagy -apparátussal jár és saját ház kell hozzá, mely ahhoz van eleve -berendezve. Apám gazdag látszerész és tükörgyáros volt Amerikában. -Ő készítette a legnagyobb refraktorokat és reflektorokat; az ő -találmánya ez a bűvészi mutatvány. Van egy terem, tulajdonképen -atelier, mely három kontignációt foglal el. A földszint a gépezet, -az első emeleten a szinpad, a másodikon az égbolt; a szélessége a -teremnek megfelel a magasságának. <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>Fedornak az arczát csiklandozta Magnétának a fölbomlott haja; ez -kellő alkalom volt arra, hogy fejét magához szorítsa.</p> -<p>– Most ide figyelj! A bűvészet gépezete áll négy óriási -tükör-üveglapból, a mik közül kettő egymás fölött jár szabadon, -horizontálisan, gép által mozgatva; a harmadik, mely tükörré van -amalgamázva, szögletbe hajlítva áll fölötte; a negyedik a szinpad -hátterét képezi.</p> -<p>– Értem.</p> -<p>– Ne fecsegj! Most én mondom azt. Fogd be a szádat. Mert -becsukom.</p> -<p>– Tedd azt.</p> -<p>– A tenyeremmel! – Az alsó tükör-üveglap adja ki az északfényt, -a hajnalvilágot, a csillagos eget, az elvonuló felhőket. A felső -üveglap egyik végén van a földteke, másik végén a holdgömb; -sárgás-veres similorból készült. E kettő között fekszem én: így -ni!</p> -<p>S megmutatta, hogy miként fekszik, a széles kereveten.</p> -<p>– Tehát érted? Én horizontális helyzetben vagyok. A haránt dülő -tükör aztán az alsó üvegen át megvilágított alakomat a szinpad -tükörlapjára vetve, ott függélyes állásban tünik föl az alakom.</p> -<p>– Értem már.</p> -<p>– A bajadér így van átvetve rajtam; – látod? Semmi sem köti -hozzám. A lábammal ellököm magamtól a földtekét, mint a hogy most -téged eltaszítalak s azzal alám csúszik a tükörlap. A szinpadon úgy -tetszik, hogy repülök fölfelé. A hajamba van tűzve egy csillag. Ez -egy remek gyémánt-utánzat, melyre villanysugárt irányoznak -fölülről. Akarod látni?</p> -<p>– Majd később.</p> -<p>– Hogy bebizonyítsam, miszerint semmi vonzereje sincs rám többé -a földnek, fölszórom a hajamat a fejem fölé s úgy marad. Látod? -Így, a hogy most van. A tükörlapon nyugszik. A szinpadon azt -látják, hogy fölfelé száll. No, de ne máshová figyelj, hanem a -hajamra! <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p>Pedig ez azt szerette volna kérdezni, hogy hát az alme-öv? – -Magnéta gondolatolvasó volt.</p> -<p>– Hát hisz azt könnyen megértheted azzal a csepp észszel is, -hogy az alme-öv sem jöhet rendetlenségbe rajtam, miután az is -fekten nyugszik, hozzám tapadva, mint ez a klámisz. Aztán kezd -előtünni a hold. A hálót képezi egy kerek mélyedés a tükör -üveglapján. Mikor a csillagot letépem a fejemről, az belegurul ebbe -a körbarázdába s attól kereng aztán a hold körül, mint egy égi -drabant. Erre aztán a Magnéta, a földanya sírásától -megszontyolítva, megfordul az égen, hanyattfekve a felhőn (most te -vagy a felhő) s aztán fejjel lefelé ereszkedik; az alme-öv még sem -csúszhatik le róla. Már most érted, ugy-e?</p> -<p>Mindent értett.</p> -<p>– Mikor a szalagos alme-övet viseli a Magnéta, olyankor egy nagy -fujtató géppel lebegtetik a szalagokat; az tünteti úgy föl, mintha -a hold vonzaná magához a selyempántlikákat.</p> -<p>– De hát az az Iván herczeggel megesett előadás hogy ment végbe? -Mikor az tiszta meglepetés volt.</p> -<p>– Nálunk nincsenek meglepetések. Házunk el van látva -Dionis-fülekkel. Azokat most telefonnak híják. Megbizottaim -folyvást ott ülnek a hallgatózó gép előtt. Az afféle vakmerő -beugrásokra pedig teljesen be van rendezve a szinpadunk. Majd -odavezetlek és megmutatom neked a stratagémánkat. Azt már -gondolhatod, hogy az a félbolond, a ki a szinpadi korláton -átugrik.</p> -<p>– A villanyos hidon?</p> -<p>– Nincs ott semmiféle villanyos hid; ezt csak az impresario -hiteti el a gyöngébb szívűek távoltartására. No, hát az, a ki a -szinpadra beugrik, azzal a szándékkal, hogy majd az én szalagos -övemet megkapja: ott semmit sem kap, mint a tükörképemet, a mit az -optikai csalódás egész közel visz hozzá, hanem a helyett lezuhan -oda a földszintre, a hol én valósággal vagyok. Én ugyanabból a -tükörből meglátom az ő ugrását s abban a perczben gömbölyűre -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> összekuporodva, a hold udvarába gurítom -magamat s a hold mögött leugrom az üveglapról.</p> -<p>– Az impresario improvisal a holdba esett Magnétáról.</p> -<p>– Az ilyen malapropókra nekünk el kell készülve lennünk. Mert az -a vakmerő, a ki ezt a salto-mortalet koczkáztatja, négy méternyi -magasból lebukfenczezve, kezét, lábát, nyakát törheti s abban az -esetben rajtunk ront a rendőrség, vizsgálatot tartanak s az egész -bűvészi rejtélyünket apróra kikutatják s azzal tönkre vagyunk téve. -Nekünk e végett, elővigyázatból, egy sajátszerű gépezetünk van -beállítva. Az egész proscenium mentében elvonuló nagy hombár, mely -vékony Davy-lámpaféle sodronyból s azon belül asbest-szövetből -készült. Ez pedig szinültig van töltve pehelylyel. A vakmerő, a ki -beugrott, nem törheti össze magát, hanem az megtörténhetik vele, -hogy belefullad a tolltengerbe. – Ezért kell nekem gyorsan utána -ugranom s kirántanom a pehely közül a levegőre. Az akkor se élő, se -halott; nem lát, nem hall; nem tudja, mi történik vele. De ennek a -gépfurfangnak még egyéb föladata is van. Alatta egy gázmotor van, -mely abban a perczben, a mint én a csavart elfordítom, a föllobbanó -gáz erejével fölhajítja az egész hombárt a szinpad rámázatáig. A -Davy-sodronyháló és az asbest-szövet megóvja, hogy a láng -meggyujtsa a pehely-halmazt, de keresztül bocsátja az erős -légnyomást, úgy, hogy a pehelytömeg egyszerre elborítja a nézőtért, -mint egy hólavina. Ebben a zürzavarban én kiczipelem az emberemet -nyalábra fogva s odaültetem az elhagyott zártszékre; azzal magam -eltünök a szinfal mögött. A merénylő, mire magához tér, azt látja, -hogy hóemberré változott.</p> -<p>Fedor kaczagott.</p> -<p>– Szegény Iván herczeg! Pelyhek között volt veled, meg is -ölelgetted, még sincs megelégedve. <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<h2>XIX.</h2> -<p>Úgy néztek egymás szemébe, mint mikor a fekete panthera -összetalálkozik a bozótban a korallkigyóval. A hüllő gyönyörű egy -állat; pikkelyes bőre fekete és vérpiros karikákkal pompázik; a -fekete panthera is legszebb a macskák között és legvakmerőbb. De a -korallkigyónak méregfoga van!</p> -<p>Magnéta odasimult Fedorhoz s azt kérdé tőle suttogva:</p> -<p>– Akarsz-e velem odajönni a gépterembe?… Hogy meglásd -szemeiddel, a mit most előtted elbeszéltem?… A Magnétát, mikor -igaz?…</p> -<p>– Csakugyan el akarod venni a fejemet?</p> -<p>Magnéta gondolatolvasó volt.</p> -<p>Kitalálta, hogy a deli legény fél.</p> -<p>Csendesen lehúzta az ujjáról azt a gyűrűt, a minek rejtett -fulánkjával meg lehet ölni egy embert s áttolta azt Fedor kis -ujjára.</p> -<p>Most már nincs a korallkigyónak méregfoga.</p> -<p>– Akarsz a varázsműhelyembe jönni velem?</p> -<p>Egy alacsony szőnyegajtó vezetett Magnéta szobájából a szinpad -alatti gépterembe. Annak minden más kijárása zárva volt, ha az -előadások szüneteltek; ablaka nem volt sehol; villanyfény -világított benne.</p> -<h2>XX.</h2> -<p>E naptól kezdve Magnéta nem fogadta el többé Demeter -virágcsokrát. Nem is bocsátá maga elé Alexejt, a ki azt hozta.</p> -<p>Kiadta a rendeletet Iván úrnak, hogy minden látogatót utasítson -el. Senki számára sincs itthon. – Boldog volt… <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Később Demeternek a névjegyét hozta be Iván úr Magnétához.</p> -<p>Nem fogadta el a látogatását.</p> -<p>Másnap, harmadnap újra kisérletet tőn Demeter – -sikertelenül.</p> -<p>Akkor aztán levelet irt Magnétának.</p> -<p>Azt mégis megszánta, fölbontotta. Ez volt benne:</p> -<p>«A Jehova Istenre kérem önt, bocsásson maga elé. Üdvösség vagy -elkárhozás a kérdés. – Menny vagy pokol forog a koczkán!»</p> -<p>Milyen bolond!</p> -<p>A levél elébb ezekkel a szavakkal kezdődött:</p> -<p>«A szentháromság Istenre kérem önt…»</p> -<p>A levéliró észrevette tévedését, kitörülte a szentháromságot s -Jehovát irt helyébe. Tökéletesen meg kellett bolondulva lennie. -Keresztül húzni tintával a szentháromság nevét!</p> -<p>Magnéta eltépte a levelet.</p> -<p>Menny vagy pokol?</p> -<p>Tudta ő már jól, hogy mi az a mennyország?</p> -<p>Fedornál volt az a kis aranyozott kulcs, mely a szobája -rejtakajtaját fölnyitá, a hova a gépház csigalépcsőjén lehetett -eljutni.</p> -<p>Jött az várva és váratlanul.</p> -<p>A napnak minden szakában eljött.</p> -<p>Künn a komorna szobájában a cselédek összedugták a fejüket s -azon tanakodtak, hogy mivel él a Magnéta? Minden étel érintetlenül -kerül ki az asztaláról, talán éhséggel akarja magát elölni, -szinpada bukása fölötti bánatában.</p> -<p>Magnéta kihallgatta a telefonon a beszédjüket s nagyokat -nevetett rajta.</p> -<p>Azt mondta a komornának: «aludni akarok», aztán bezárkózott.</p> -<p>A rejtekajtóban nyikorgott a kulcs: jött a tündértárs. Hozott -magával egy kis kézitáskát, abban volt mindenféle <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> -körömfaladék; boros palaczk. Volt lakoma és játék. Hogyan eteti a -galamb a fiát? Ivott már bort is Magnéta. Megtanulta, hogy mogyorót -kell enni a borivás után, akkor az nem árt meg. Sok mogyorót -megettek.</p> -<p>Oh még sok egyebet is megtanult. Ennek a bűvészetnek a titkai -kifogyhatatlanok. Az okos emberek azt nem tanulhatják meg; -bolondnak kell lenni elébb, hogy az ember rátaláljon.</p> -<p>Ezekkel a titkokkal a klasszikus istenségeket is le lehetett -csalogatni az égből.</p> -<p>Egy valódi igaz van a világtörténetben: az a mythologia.</p> -<p>S a ki ezt egyszer fölfedezte, mind azt hiszi, hogy ő az első, a -ki erre rátalált.</p> -<p>Pedig már az első emberpár is rátalált.</p> -<p>Ki vezette rá? A kigyó?</p> -<p>Azóta kétezer millióra fölszaporodtunk. De átkozott sok kigyónak -kell lenni már a világon.</p> -<p>Mindnyájan rátalálunk egyszer a paradicsomra – s mindnyájunkat -kikergetnek egyszer belőle. – Kit később, kit hamarább.</p> -<p>Bolond az, a ki ezt meg nem gondolja!</p> -<p>De még nagyobb bolond, a ki meggondolja.</p> -<h2>XXI.</h2> -<p>A Magnéta éhes volt már.</p> -<p>A trattoriából fölhozott ebédjét fitymálta, visszaküdte. A -szakács kétségbe volt esve, nem tudta, mit kellene a tündér számára -kitalálnia?</p> -<p>Mit hát? Szalvonádlit, szalámit, mortadellát, meg -rozskenyeret!</p> -<p>Arra éhes!</p> -<p>Alig várja, hogy hozzák.</p> -<p>Türelmetlenül jár alá s föl a szobájában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Le-leveti magát a kerevetre s idegesen hentereg, mint a játszó -macska.</p> -<p>Milyen soká jön ma!</p> -<p>Ezért meg fogják tépázni, fölpofozni és összeharapdálni – a -gazembert!</p> -<p>Éhezni hagyni egy istennőt!</p> -<p>És szomjazni! – És…</p> -<p>No de nesz közelít; a rejtekajtóban fordul a kulcs.</p> -<p>Magnéta duzzogó helyzetben készül őt fogadni. Háttal fordul az -ajtónak s az ablakfüggönynyel takarja el magát.</p> -<p>A míg aztán megszólítják:</p> -<p>«Istennőm!»</p> -<p>Ez a hang! Fölijed rá.</p> -<p>Prokopin úr áll előtte.</p> -<p>A lélekzete elfullad. Alig bir szót kiejteni.</p> -<p>– Hogy jött ön ide be?</p> -<p>– Ennek a kulcsnak a segélyével.</p> -<p>S fölmutatja a baziliszkfogantyus kulcsot.</p> -<p>– Hogy jutott ön ehhez a kulcshoz? kérdi Magnéta elképedve.</p> -<p>– Megvettem. Épen úgy, mint a hogy megvettem ezt a tőrt, ezt a -hajtűt, meg ezt a gyűrűt.</p> -<p>S egyenkint fölmutogatja Magnétának a veszedelmes gyilkos -tárgyakat, a miket ő szerelmesének elajándékozott.</p> -<p>Magnéta sápadtan, kerekre nyílt szemekkel bámul a nábobra. -Ezentúl egy szót sem fog szólani. A gazdag úr felelhet neki el nem -mondott kérdésekre, miket tekintetéből kitalálni vél.</p> -<p>– Hát bizony, istennőm, mindent meg lehet venni a világon, csak -az ember az árát találja el. Én ezt mind kincsek árán vettem meg; – -épen úgy, mint ezt a fényképet, mely önt, mint az istennők -legszebbikét mutatja föl olympi kecseinek egész pazar -pompájában.</p> -<p>… Még azt is. <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Prokopin úr azt várta, hogy Magnéta erre föl fog sikoltani, hogy -dühbe jön; convulsiókba esik.</p> -<p>Meg sem mozdult. Arczát nem lobogtatta át a szégyen pírja. Fehér -volt az. – Nem. – Zöld, mint egy halotté. Csak a szeme mondta, hogy -él. Alig lélekzett.</p> -<p>Prokopin úr eldugta a kabátja belső zsebébe drágán vásárolt -kincseit s a másik zsebéből kihúzott egy hajlós táblájú -könyvecskét.</p> -<p>– Hát, drága tündérnőm, most elmondom önnek, hogy miért jöttem -ide. – Ön elhagyta az eget; leszállt a földre, vissza nem is mehet, -itt kell maradnia. Ez nagyon jól van. – Én megengedem önnek, hogy -engem ruináljon. Átadom önnek ezt a checkes könyvet; számlálja meg, -hány millió van benne. Én nem tudom. Ez az öné. Elverheti ön -tetszése szerint, pompára, fényüzésre, őrjöngő mulatságra; tehet -vele jótékony alapítványokat, szétoszthatja szegények közt; vagy -kamatoztathatja s élhet a jövedékéből úriasszony módra; én nem -kívánok egyebet, mint hogy fogadjon el leghűségesebb -rabszolgájának.</p> -<p>Magnéta nem szólt, nem mozdult.</p> -<p>Ismét csak Prokopin úrnak kellett egy nem tett kérdésre -felelni.</p> -<p>– Én ezzel nem leszek ám azért tönkre téve. Nekem vannak óriási -terjedelmű gabonatermő birtokaim; gazdag aranybányáim az Uralban, -grafitbányáim. Elpusztíthatlan vagyonom van. Aztán vannak -jóbarátaim a kormánynál. Ha elbuknám, fölfelé tudnék esni.</p> -<p>Így szólt a Sátán arról a magas hegyről. Az a másik már leborult -előtte, hogy imádja.</p> -<p>A Magnéta szobor maradt.</p> -<p>Kis vártatva Prokopin úr ismét megszólalt, most azután -megmutatta a magas hegynek a másik oldalát; hát ott mi van? -Prokopin úr tökéletesebb ember volt, mint Sátán, mert ő a magas -hegyről a Golgothát is megmutatta.</p> -<p>– Ha pedig ön visszautasítja ezt az én lovagias ajánlatomat, -akkor a ma esteli bűvészelőadáson «ez a kép» fog <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> -közlátványra megjelenni; s azzal mindenféle ég be lesz ön előtt -zárva.</p> -<p>Magnéta a halált érzé szivében.</p> -<p>Prokopin úr elbízta magát föltétlen hatalmában.</p> -<p>– Önnek tetszésére van bízva, hogy válaszszon a kettő közül, -madame.</p> -<p>Erre fölrezzent a Magnéta, odalépett a villanycsengetyűhöz, -megnyomta a gombot. – Iván úr belépett; közelben volt.</p> -<p>Magnéta odamutatott parancsoló kézzel a nábobra.</p> -<p>– Iván úr! Ha ez a paraszt még egyszer beteszi ide a lábát, -dobja ön le a grádicson!…</p> -<p>– Akár mindjárt azon kezdjem!…</p> -<h2>XXII.</h2> -<p>Mikor Magnéta magára maradt, végig vágta magát arczczal a -szőnyegre. Szép, hosszú haja a fején túl omlott.</p> -<p>Zokogott hosszan, keservesen.</p> -<p>A bukott angyal…</p> -<p>Milyen magasról esett le! A paradicsomból. A szív -paradicsomából.</p> -<p>Vége mindennek.</p> -<p>Művészetnek, ábrándnak, boldogságnak.</p> -<p>Megcsalták, elárulták, eladták…</p> -<p>Mikor aztán jól kisírta magát, fölczihelődött, a haját -összebogozta, fölállt.</p> -<p>Akkor aztán a két öklével fenyegetőzött az ég felé.</p> -<p>Olyan volt, mint egy boszúállásra felgyürkőzött sorsnemtő.</p> -<p>Odament az iróasztalhoz, kezébe vette a lúdtollat.</p> -<p>Milyen gyönyör! Azt tudni, hogy ebben a csöpp tintában tartjuk -annak az életét, a kit szeretünk!</p> -<p>Az a csöpp tinta az utolsó gondolatjegyig ki lett irva.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<h2>XXIII.</h2> -<p>A Borodinszky-szinházban búcsú-előadás volt hirdetve.</p> -<p>A belépti jegyeket csak agiotage mellett lehetett kapni -fölliczitált áron.</p> -<p>A gömbölyű asztal habituéi között már előre el volt terjedve a -nesze, hogy ez az utolsó előadás valami rendkívüli sensatiós -látványt fog nyújtani, mely okot ád a szemfüles rendőrségnek is a -további előadások betiltására. Prokopin úr engedé ezt sejtetni.</p> -<p>Az előadás ment a maga szokott vágásában. Az előkelő nézők már -tartották készen az Uppmann-szivart, mely a levágott fő szájában -ereklyévé válni prædestináltatott.</p> -<p>Minden komédia ment rendén odáig, a hol a bohóczok a szép delnők -fényképeit vettetik a laterna magikával a felhőre. A faodúban -rejtőző Fedorra volt bízva gondoskodni e tárgyban a -változatosságról. Minden napra került valami meglepetés, valami -újdonság. Tegnap Lurline kisasszony volt a versengés pályadíja: a -víz alatt lakomázó sellő. Fedor a testvéreinek sem mondta meg -előre, hogy mi lesz ma a napi renden?</p> -<p>Egyszer aztán jött a meglepetés.</p> -<p>A bűvlámpa szivárvány-udvarából elővillant – a Magnéta.</p> -<p>Az alme-öv nélkül.</p> -<p>A hogy a tengertajtékból előtámadt Aphrodite!</p> -<p>Csak a Venus-öv volt a derekán. Egy két ujjnyi széles rószaszín -selyemszalag. Semmi más.</p> -<p>«Ah! Ah!» hangzott minden ajkról a nézőseregben. Mintha száz -csók hangzanék egyszerre, száz kéjéhes ajknak a czuppanása.</p> -<p>Ez már igazi meglepetés.</p> -<p>Olympi látvány.</p> -<p>Csak egy dühös ordítás hangzott a fölpezsdült luxuries -tetszés-czuppogásain keresztül. A Demeter ordítása. <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Neki is meglepetés volt ez!</p> -<p>Látni a bálványozott alakot, a kit ő magáévá akart tenni, a -kinek kezét ajánlotta föl, profanálva, leleplezve szájtátó faunok -és egipánok kecskelábú csordája előtt!</p> -<p>Ordított, mint egy behemóth.</p> -<p>Szitkozódott – oroszul. Olyan hatalmas idioma az orosz a -fenyegetőzésre! Ököllel ütötte fejbe a másik bohóczot. Az -meghunyászkodva húzta a válla közé a fejét, mutatva, hogy ő nem tud -semmiről. A lábával rugdalta a fatörzset.</p> -<p>A közönség tapsolt.</p> -<p>Drasztikus jelenet volt. A szavakat nem értették, a miket a -bohócz kiabált, a festett maszk eltakart minden indulatkifejezést -az arczon; annak vigyorognia kellett; csak a tomboló toporzékolás, -a dühös hadonázás volt érthető, furcsa ellentétben a nevető -arczczal.</p> -<p>Ki gondolhatná azt, hogy a bohócznak is van szíve?</p> -<p>Az egyik bohócz ugyan a szívét is meg hagyta vásárolni, mert hát -okos ember volt, de ez a másik bohócz igazán bolond volt, a ki -valóban szerelmes volt a tündérnőjébe, a ki azt a világ minden -drága kincseért el nem adta volna másnak, ha az övé lett volna.</p> -<p>Az ifjabb Borodinszky összetett kézzel könyörgött a bátyjának, -letérdelt előtte, szívéhez szorongatta a kezét. Mind a ketten -kiestek a szerepükből. A közönség tapsolt; azt hitte, hogy most -valami improvisált parodiát producálnak: Othello és Jágó közti -jelenet parodiáját.</p> -<p>– Épen úgy játszik, mint Ira Aldridge. Mondá Prokopin úr a -szomszédjának, Sonnenfeger lovagnak.</p> -<p>– Csakhogy annak fekete volt az arcza.</p> -<p>– Nem az! Othelloban az is fehérre volt festve.</p> -<p>Végre az öcsnek sikerült rábirni a bátyát, hogy folytassák a -bűvelőadást. Elkezdtek kártyázni.</p> -<p>Folyott a cseh párbeszéd a kártyázók között, de közbe dörmögött -Demeternek egy-egy mérges mordulása – oroszul. Bizonyosan az -üregben elbujt Fedornak szólt oda: «tüntesd el azt a képet onnan!» -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>(Nem lehetett. Ez volt az ára a Judás-csóknak: vagy az igazi -tündér viszoncsókja, vagy a Golgotha! Ezért fizetik a -félmilliót.)</p> -<p>A Magnétának (a tündér-szűznek!) ott kell lebegni – ilyen -alakban – a fölfaló szemek előtt. Ez a keresztrefeszítés!</p> -<p>A mutatvány tovább folyt.</p> -<p>A fejlevágás is végbement – minden baj nélkül. Pedig ezuttal -ugyan reszketett a keze Demeternek.</p> -<p>A gépfej megtette a magáét. El lett helyezve az arany tálra, -leborítva a mesterséges kendővel.</p> -<p>Demeter megtöltötte a poharát a megfúrt fatörzs veres borából s -aztán a proscenium szélére lépett, szerep szerint áldomást mondani -a lebegő tündérre.</p> -<p>De mielőtt az áldomást elköszönthette volna, valami közbe jött, -a mi megzavarta az előadást.</p> -<p>(A habitüéknak protekcziós kulcsuk volt a prosceniumajtóhoz, a -melylyel bejárhattak időközben.)</p> -<p>Iván úr jött be a nézőtérre, s egy levelet tartva a kezében -magasra, erőszakosan keresztül törte magát a közönségen.</p> -<p>«Egy levél Magnétától Demeter úrnak! Igen sürgős!»</p> -<p>S fölnyujtotta a levelet a szinpadra Demeternek.</p> -<p>A bohócz letette a kezéből a poharat, hogy balkezével a levelet -elfogadhassa. Jobbjában volt a pallos.</p> -<p>A levél le sem volt ragasztva; nyitott borítékban hozták.</p> -<p>A tartalma nem volt irás, hanem nyomtatvány.</p> -<p>A világváros legolvasottabb lapjának, a «Tagblatt»-nak holnap -reggeli tárczája volt benne – kefelevonatban.</p> -<p>Ez volt a czíme:</p> -<p>«A Borodinszky-szinpad beszélő levágott fejének titka.»</p> -<p>S abban elejétől végig érdekes részletezéssel leirva mindaz, a -mit Fedor Magnétának elmondott. Az egész mechanikus bohózat.</p> -<p>A nyomtatvány alá veres plajbászszal odairva: «revanche! -Magnéta!»</p> -<p>Demeter kifestett arczának nem lehetett elsápadni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>El van árulva a titok, mely bűvészetének nimbusát képezte!</p> -<p>Kihirdetve az egész városnak, hogy miből áll az egész -szemfényvesztés!</p> -<p>A csodaemberek közönséges csepüfaló komédiások!</p> -<p>Holnap olvasni fogja egy világváros… napok mulva a kerek föld -minden közönsége.</p> -<p>Magnéta elől el van zárva az ég, de a Borodinszkyak előtt be van -deszkázva a világ!</p> -<p>A takarókendő alatt megszólal a fő:</p> -<p>«Demeter!»</p> -<p>«Ahó! Itt vagy?» kiáltja Demeter. Fogcsikorgatása hallik.</p> -<p>Most jön a szivarozási jelenet.</p> -<p>A gazdag protektor, Prokopin úr, föláll a zsöllyéből s oda -kinálja a drága szivarját Demeternek.</p> -<p>«Tessék ez az Uppman.»</p> -<p>Demeter, a helyett, hogy elvette volna, odamondott a nábobnak -egy szót oroszul.</p> -<p>Az valami nagy gorombaság lehetett, mert Prokopin úr ijedten ült -vissza a helyére.</p> -<p>Aztán nem is gyujtott szivarra Demeter.</p> -<p>Hanem odament a beszélő főhöz azzal a nyomtatványnyal a -kezében.</p> -<p>Levette róla a kendőt; lábával megnyomta a torokszorító gépnek a -pedálját.</p> -<p>Akkor aztán odatartá az aranytálon nyugvó fej elé azt a -nyomtatott czikket.</p> -<p>«Olvasd!»</p> -<p>Fedornak a fejét fogvatartá a garott.</p> -<p>A szemei kidülledtek. Nagyon is természetes volt.</p> -<p>A fogai összeverődtek; nehéz hörgése hallatszott.</p> -<p>Demeter várt, a míg Fedor elolvashatja az áruló tárczaczikket. -Azzal egy csapással leüté a fejét a pallosával.</p> -<p>Aztán üstökénél fogva fölemelé magasra a levágott főt; ezuttal -az igazi főt.</p> -<p>«Most beszéld már ki a titkainkat!»</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93"><br /> --93-</a></span></p> -<h1>TÉGY JÓT</h1> -<p class="center">REGÉNY <span class="pagenum"><a name="Page_94" -id="Page_94">-94-</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95"><br /> --95-</a></span></p> -<h2>ELSŐ RÉSZ.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Két úr találkozik össze a szőnyeggel bevont főlépcsőn. Mind a -kettő fölfelé tart. Az egyiken sealskin prémgalléros téli kabát -van; a másikon rövid, bársonygalléros felöltő: az sincs begombolva, -alatta fekete frakk, sárga szegfüvel a gomblyukában; fehér kravátli -a nyakán.</p> -<p>Az elébb jövő lassú járású úri ember, a ki időt enged magának, -mikor lépcsőn megy fölfelé; az utóbb jövő fiatal athleta-alak, ez -hármasával szöki át a lépcsőket, megelőzve a másik urat.</p> -<p>– Szolgája Perukker úr!</p> -<p>– Alászszolgája Dobokay úr!</p> -<p>A daliás úr az első emeleti ajtónál megáll, melyen fényes -pakfong táblán olvasható e név: «Meritoris Zeno» s ott becsenget. -Sokáig jönnek az ajtót kinyitni. Az alatt a másik úr is megérkezik, -az is ott áll meg.</p> -<p>– Ah! ön is ide igyekezik?</p> -<p>– Tetszett már csengetni?</p> -<p>– Az inasok bizonyosan most vacsorálnak. Estély előtt a -cselédséget meg szokás étkeztetni.</p> -<p>– Hát ma itt estély lesz?</p> -<p>– Utolsó az évadban. Sokat igérő programmal. Hát ön nem arra -jött?</p> -<p>– Nem. Engem az úr hítt meg sürgetős üzleti ügyben.</p> -<p>– Tehát nem is akarja az asszonyságnak bemutattatni magát? -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>– Ezúttal czélomon kívül esik.</p> -<p>– Kár. Igen jól mulatna.</p> -<p>Ez alatt kinyitották az ajtót. Az inason látszott, hogy most -kapkodta fel a liberiáját. Két másik szolgálattevő lélek épen nagy -negligéeben iparkodott jelmezét előkeresni valami szekrényből.</p> -<p>– Méltóztassék! kinálta a kurta felöltős a sealskingallérost az -elsőbbséggel.</p> -<p>– Kérem, uram, kinálkozék az vissza.</p> -<p>– No, no. Aetas præcedit. (A koré az elsőbbség).</p> -<p>– Hány éves ön?</p> -<p>– Harminczkilencz.</p> -<p>– Én meg harmincznyolcz.</p> -<p>– Akkor ön csókol nekem kezet s nevezhet urambátyámnak.</p> -<p>Az előszobában az inas le akarta segíteni az urakról a felső -kabátjaikat.</p> -<p>– Hagyja Jean, monda Dobokay úr; tele a kabátom zsebe irásokkal, -a mik velem akarnak jönni.</p> -<p>– De csak nem akar ön felső kabátban tánczolni? jegyzé meg -Perukker úr.</p> -<p>– Dehogy. A meghívó tíz órára szól: én még visszamegyek a -szinházba; a negyedik felvonás pompás skandalumon végződik: azt -élvezni akarom. Még most csak kilencz óra. Valamit hoztam, a mi az -estély programmjához tartozik: ettől akarom a gályámat – hogy is -mondják csak a hajósok? «löschen» – kitörülni. Tizenegyre untig -elég lesz teljes díszben megjelenni.</p> -<p>Ekkor aztán Perukker úrnak akarta az inas lehúzni a -kabátját.</p> -<p>– Csak hagyja rajtam. A salonban még nincs befűtve a kandalló, a -gáz sem ég; tudom a szokást; – most is influenzás vagyok. Nem -maradok soká.</p> -<p>S azzal mind a ketten magukkal vitték az utczai toilettejüket a -terembe, a hol csakugyan akkor iparkodott egy szolgálattevő -honpolgár a kandallóban alágyújtani, míg a <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> másik a -gázkandeláber fellobbantásával mesterkedett. A salonban sötét volt -még és hideg.</p> -<p>A harmadik inas pedig várt a rendelkezésre a két úr háta -mögött.</p> -<p>Dobokay úr átadta neki a névjegyét, hogy vigye a nagyságos -asszonyhoz. Perukker úr azt kérdezte, hogy itthon van-e a nagyságos -úr? Megértve, hogy nincs itthon, azt mondá, hogy várni fog rá öt -perczig: annak okvetlenül haza kell jönni a kitűzött időre.</p> -<p>Mikor aztán a három inas eltávozott a teremből, azt mondá -Dobokay úr Perukker úrnak:</p> -<p>– Vallja meg Perukker úr, hogy ön is azért nem tette le a prémes -kabátját, mert tele van a zsebe érdekes iratokkal?</p> -<p>Perukker úr felnézett a csillárra.</p> -<p>– Ügyvéd úr hozzá szokott a titkok kiderítéséhez.</p> -<p>– Bankár úr pedig a titkok megőrzéséhez.</p> -<p>Ezen aztán mind a ketten nevettek egy kicsit.</p> -<p>– Mondja csak Dobokay úr, három inast tartanak Meritorisék? -kérdé Perukker úr.</p> -<p>– Dehogy tartanak. Csak ez a kék az ő inasuk, a ki az ajtót -nyitotta előttünk; a sárga a Vigárdyék inasa, a kit estélyeken -kölcsön kérnek; a harmadik pedig a Dobos pinczérje. Minthogy a házi -szakácsné csak meleg ételeket tud készíteni, a kocsonyákat, halakat -a restaurateur szolgáltatja s egyúttal pinczért is küld hozzá -inas-livréeben.</p> -<p>– Nekem úgy tetszik, mintha ezeket a nagy japáni vázákat is -láttam volna már valahol, azt hiszem, Vigárdyéknál.</p> -<p>– Haneha azoknak az ikertestvérei voltak. Egyébiránt ez bevett -szokás. Inast, ezüstöt, porczellánt estélyekre kikölcsönözni. Ezt -még a mágnások is megteszik. S Meritorisék és Vigárdyék úgy szólván -egy családot képeznek. Hony soit, qui mal y pense.</p> -<p>– S fényes programmja lesz a mai estélynek?</p> -<p>– Sőt exorbitáns. Egy Párisból jött hegedűművész fog Sarasatet -mimelni. A nem annyira szép, mint köpczös királyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> tanácsosné -feledteti el velünk Pattit. A pièce de résistance-ot pedig képezni -fogja egy szellemdús causerie, a mit a házi asszony irt s maga fog -felolvasni.</p> -<p>– Ah! Hát a háziasszony Schöngeist?</p> -<p>– Magyarul «deliszellem». Az bizony. Fényes tehetség. Kár, hogy -romantikus hangulatú.</p> -<p>– Hát a házi úr miféle instrumentumon fog remekelni?</p> -<p>– Oh, az csak a börzén kottáz és nótáz.</p> -<p>Dobokay úr nagyot nevetett a saját szójátékának.</p> -<p>Perukker úr pedig nemcsak hogy nem nevetett rajta, sőt azt a -kritikát mondta rá, hogy:</p> -<p>– Pedig aligha jobban nem tenné, ha a klavir mellett gyakorolná -a «kotiren» és «notiren» mesterségét.</p> -<p>A Jean visszajött, jelentve, hogy a nagyságos asszony most -fejezi be a toilettejét s nehány percz múlva átjön az -elfogadó-terembe.</p> -<p>– No akkor én elhordom magam innen! monda Perukker úr; nem várom -tovább a nagyságos urat. Majd megtalálom a Steingasznernél. Jó -mulatást.</p> -<p>– Nem tetszik itthagyni a névjegyét a nagyságos úr számára? -kérdezte az etiquettetudó Jean.</p> -<p>Perukker úr egyet gondolkozott, aztán olyan mozdulatot tett a -kezével, mint a jegyszedő az alagútnál, mikor azt mondja a -kocsisnak, hogy «tovább».</p> -<p>Az inas kikisérte az előszoba-ajtóig.</p> -<p>Dobokay Alasztor egyedül maradt a salonban, ideje volt magát a -tükörből megnézni.</p> -<p>Bizony volt neki mit nézni magán. Ez a tökéletes athletai -termet, a min megfeszül minden öltöny: domború mellkas, erős nyak, -jól modellált fej, széles koponyával, gothikus homlokkal; a haj -egész kurtára lenyirva, az arcz simára borotválva, kivéve a -fülkanyarító félholdakat, s a jól kifent bajuszt, mely teljesen -érvényre engedi juttatni a széles, húsos szájat, a melybe szerelmes -minden asszony s a melytől fél minden ember. Csak a szemöldei -képeznek <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> némi rendetlenséget: az egyik lejebb -húzódik, mint a másik s ezzel még neveli annak a zöld szemnek -szatirás kifejezését. Ezeket a szúró szemeket, ezt a marni tudó -szájat hajh de sokszor megbámulják a törvényszék sorompói előtt, a -hol az ellenfelét (gyakran a királyi ügyészt) egész a vivisectióig -megkínozza. A boudoirokban még kegyetlenebb. Jaj annak, a kinek -udvarol. S aztán mentül jobban fáj, annál jobban esik. A kapott seb -éhes.</p> -<p>Alasztor miatt rágalmaztatni is dicsekedés. Alasztor által -rágalmaztatni pedig épen apotheosis.</p> -<p>No de eleget beszélt már a tükör. A salon oldalszárnyajtaja -szétnyilik: belép az úrnő.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Meritoris Zeno neje, Camilla, alakjában, arczában egész leányos -megjelenés. Senki sem mondaná, hogy már egy tizenkét esztendőt -meghaladt leánya van. Termete azzal a karcsúsággal bír, a mit nem a -vállfűző kényszerít rá: az öltöny csak kifejezi a szép idomokat, de -nem szabályozza; a váll, a nyak, a félig födetlen kebel enged az -egészre divinálni. Az arcz kifejezése még inkább növeli a -csalódást: a halvány, de könnyen elpiruló arczszín, a finom -metszésű ajkak, korallpiros színükkel, a rózsaszín, lüktető -orrczimpák, a tiszta, keskeny homlok, melyet félig levágott -hajtincsek nem takarnak, a vékony, egyenes szemöldök, mind közös -egyetértéssel vallják, hogy itt egy gyermeteg, világtudatlan lélek -lakik; segít nekik az a hosszú szempilla is, mely félig lezártan -szinte hogy árnyékot vet az arczra. – Hanem aztán mikor ezek a -szempillák magasra felnyilnak s kivillan alóluk az a két sárga -szem, mely olyan, mint a topáz, meg mint a tigris szeme, a mélyében -ég valami láng: attól egyszerre zavarba jön a rá néző, mint a ki -kelepczébe jutott; mert mikor a szem kérdez, akkor arra a szemnek -kell megfelelni, s ezt a beszédet <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> olyan kevés ember tanulta -meg. S a sárga szemekhez kőszénfekete a haja.</p> -<p>Alasztor a belépő hölgy elé siet. Az kezet nyújt neki. A kezét -megcsókolják.</p> -<p>– Bocsánat, hogy kaczagányostul jövök be: a dugárúmat rejtve -kellett becsempésznem.</p> -<p>Azzal a felső öltönye zsebéből kihúz egy paksamétát.</p> -<p>– Elolvasta? kérdi a hölgy.</p> -<p>– Kétszer is. Először az elejétől a végeig; aztán meg a végétől -az elejéig.</p> -<p>A hölgynek az ajka és a keze remegett, a szempillái vertek, -mikor a kéziratot átvette. Az ő saját munkája volt az. Ez az átadó -pedig egy irgalmat nem ismerő kritikus, a ki nem professióból, -hanem passióból űzi ezt a szellemi hóhérmesterséget.</p> -<p>Camilla helyet mutatott neki egy karszékben a kandalló -előtt.</p> -<p>– Nem teszi ön le a felöltőjét? Rá fog melegedni.</p> -<p>– Nem ismerem a meghűlést. Aztán mindjárt visszamegyek a -szinházba.</p> -<p>– De hátha én sokáig itt tartom?</p> -<p>– Inkább attól félek, hogy hamar ki fog innen flankolni; mondjuk -puritánul: kipenderíteni.</p> -<p>– Olyan rossz akar lenni?</p> -<p>Leültek egymással szemben a kandalló elé, kettőjük között volt -egy kis japáni asztalka. Arra tette le Camilla az irást.</p> -<p>– Nos? Hát kezdje!</p> -<p>– Czukorral szokta nagysád az orvosságot bevenni, vagy a -nélkül?</p> -<p>– Czukorral szoktam.</p> -<p>– No akkor hát előre bocsátom azt, a mi édes. Nagysád teljesen -birja az irodalmi nyelvet: irálya minden kifogáson felül áll. -Elbeszélésének a meséje eredeti, ügyesen bonyolított, fordulatai -meglepők, az egész tarkázva szellemes ötletekkel, sok érzés -elpazarolva benne… <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Hisz ez mind igen kedvező…</p> -<p>– Ez a czukor; most jön a brom. Hanem…</p> -<p>– Hanem?…</p> -<p>– Ez az egész elbeszélés, ennek a tárgya, alakjai, ethikája, -mind egy rég megbukott költői gyáriparnak színehagyott, -divatvesztett, végeladásra került maradványa. Ez abból a hamis -romantika-iskolából való, a min senki sem ir többé; de több az, -hogy a mit nem is olvas senki többé.</p> -<p>Azok a sárga topáz szemek most nagyot villantak. Bátorkodott -szembeszállni a szigorú kritikussal.</p> -<p>– Szeretném az indokolást.</p> -<p>– Hát ha boncztani előadást akar végigélvezni, azzal is -szolgálhatok. Az ön elbeszélésének az alakjai mind olyan ideális -emberek, a milyeneket a mai világban már senki sem ismer. Az ön -hősnője képviseli a női erényt.</p> -<p>– Hát ez nem létezik?</p> -<p>– Létezik, mint kórtünet, de nem, mint jellemalap: híják -vérszegénységnek s gyógyítják vas- és mirenylabdacsokkal; vagy -legjobb esetben hiánya a csábító alkalomnak; de bizony most már -abban a régi példabeszédben sem hiszünk, a mi a «jól őrzött várról -és jól táplált helyőrségről» beszél.</p> -<p>– Ön ilyen rossz véleménynyel van a nőkről?</p> -<p>– Sőt ilyen jóval. Miért volna erény, nem tenni, a mit a -természet parancsol?</p> -<p>– E szerint ön a szerelemben sem hisz.</p> -<p>– A szó megvan, s azt nehéz helyettesíteni: épen azért, mert -százféle variansa akad. Az legtöbbször kutyaösztön, érzéki -gerjedés, máskor suggestio, sűrű esetben conventiós megszokás: egy -egész osztálynál alkútárgy és speculatio. Mindannyiszor egészen -jogosult thema egy modern elbeszéléshez. De olyan idealis -szerelmesek, a minőket ön ir le, csak a keresztes hadak korszakában -lehettek, no meg Kisfaludy Sándor hősei idejében: «Szigligetben -fogunk élni: Szerelmünkben boldogok». Ma az úgynevezett -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> szerelemnek reális motivumai vannak. -Hát még aztán az a nemes keblű imádó, a ki lemond!</p> -<p>– Hát a férfiui lemondás?</p> -<p>– Bevallása a gerinczsorvadásnak. Félelem a nevetségessé -lételtől.</p> -<p>– És a jótékonyság?</p> -<p>– Agylágyulás symptomája. Gyakran megvesztegetési kisérlet a -sors ellen.</p> -<p>– De hisz önnek magának is ott áll a neve minden jótékonysági -gyűjtőíven.</p> -<p>– Az nálam reklám. A legtöbb embernél ugyanez.</p> -<p>– Hát ön nem hiszi, hogy vannak jó szivű emberek?</p> -<p>– Jó szív? Hát mi köze a szívnek az emberi indulatok és érzelmek -szabályozásához? A szív egy monoton munkára alkotott gép, a mi -absolute nem érez semmit. Igenis van befolyása az emberi érzelmekre -és kedélyhangulatokra a májnak, az epének és más változó gerjedelmű -életműszereknek, a mik a két nemet megkülönböztetik; de főképen a -gyomornak. Az éhes és a túlterhelt gyomor csinálhat regényt, -csinálhat világtörténetet: de mit csináljon az a szegény ártatlan, -izmokból, erekből és idegszálakból összegubanczolt tömeg, a mi a -mézeskalácsosok mintáját képezi, mikor annak egy pillanatnyi ideje -sincs a külső benyomásokat felfogni s azok ellen reagálni?</p> -<p>– Jól van. Tehát ne legyen a szívnek semmi köze az -elhatározásainkhoz: de az erős emberi akarat hatalmát csak nem -hozza ön kétségbe?</p> -<p>– Erős akarat! Hisz az meg épen nonsens. Hát akarta az ember -azt, hogy szülessen? Akarta azt, hogy fiu legyen, vagy leány? -Akarta, hogy szép legyen, vagy rút? erős vagy gyönge? Minden az -átörökléstől függ. A kinek az apja vagy nagyapja bolond volt, maga -is bolond lesz. A kinek játékszenvedélye van, a fiának is az -lesz.</p> -<p>– És a talentumok?</p> -<p>– Azok meg épen az agy idomulásától függnek. Az már tudományosan -megállapított igazság, hogy az agyvelő <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> -idegszálainak bonyolódása okozza, hogy az egyik emberből -hegedűművész, a másikból szobrász, a harmadikból meg financier -lesz: a többi marad hétköznapi embernek, cretinnek vagy -gonosztevőnek, s ez teszi tönkre az ön egész ethikai okoskodását, a -mi költői igazságtételben, égi megtorlásban nyilatkozik. Ugyan hogy -büntetne meg egy láthatatlan hatalom valakit azért, mert a -szemöldöke fölötti agykidudorodás a gyilkossági hajlamot fejtette -ki nála, a másikat meg azért, hogy a hátsó agy erős duzzadása a -nemi ösztönnek adott túlnyomó uralmat a gerinczagy fölött. A -természet szeszélyei miatt csak nem lakolhat meg az egyén.</p> -<p>– E szerint ön a túlvilágban sem hisz?</p> -<p>– Kedves nagysád! olvasta ön már Flammariont? Akkor tudja, hogy -– hozzávetőleg – mi van ezen a mi világunkon túl? Az egyetlen -planéta, a melyet magunkforma állatoktól lakható földnek ismerünk, -a Mars. De az már eddig is úgy túl van tömve lakosokkal, hogy ott -még a földről átrepülőket is minden jó indulat mellett sem -fogadhatják be. Csak a mohamedánok hisznek még a paradicsomban. De -azok is csak a férfiak számára tartogatják azt. A buddhistánál van -lélekvándorlás állatokba. A többinél nincs túlvilág. A civilisált -világ minden tagja fölemelkedett már arra a tudatra, hogy itt ezen -a földön kell kivenni az élvezetekből annyit, a mennyit lehet. A -socialismus nem ismer másvilágra szóló utalványokat, a mikkel az -ascetákat jól lehetett tartani.</p> -<p>– És így ön nevetségesnek tartja az imádkozást is? és az -áhitatos léleknek Istenhez való ragaszkodását? Annak minden -csodajelenségeit?</p> -<p>– Édes nagysád! Hiszen méltóztatott iskolákat végezni. Tudja, -hogy mi a hang? Rezgéshullám, mely perczenkint 200 méternyire -halad. Vegye kezébe a plajbászt és számítson. Hiszen a mely -zsolozsmát Árpád apánk bejövetelekor a vereczkei szorosnál a -táltosok elharsogtattak a nap mezején lakozó Hadúrhoz, az a -természet <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> törvényei szerint most a millenniumra -fog oda megérkezni.</p> -<p>– Ön istentagadó.</p> -<p>– Nem. Én csak embertagadó vagyok. Az Isten lételét elismerem, -bár megérteni nem tudom; de az emberek lételét tagadom. Állatok -vagyunk!</p> -<p>– Ez nagyon vigasztalan tudat volna.</p> -<p>– Nem akarom felerőtetni. Én nem vagyok buddhista missionarius, -én csak jóakaró kritikus vagyok. Önnek a művéről beszélek. Ez a -válfaja a poesisnek leélte magát. Jelenben senki sem kultiválja. Ha -ön sikert akar kivívni – igazán szép tollával – akkor választania -kell – két közönség között. Vagy irjon ön legendákat, -csodatörténeteket, meséket a babonás, histerikus, fanatikus -félmívelt osztályok számára: annak is lesz kelendősége; vagy pedig -irjon esendő, önző, élvező emberekről, a milyenek mindnyájan -vagyunk és akarunk lenni. Tündérekben, szentekben még sokan -hisznek, de már becsületes emberekben, jó szivekben, szerető -lelkekben nem hisz senki. S a mi nem kriminalitás, az nem -vétek.</p> -<p>Camilla még nem hátrált meg.</p> -<p>– Nem a munkám védelmére szólok, hanem az ön világnézete ellen. -Én már vén asszony vagyok, de én még rossz jellemű emberrel nem -találkoztam a világon, se férfiban, se nőben.</p> -<p>– Vén asszony? Ugyan már micsoda banális fogás az, engem akarni -kényszeríteni bókok mondására. Ön soha sem lesz vén asszony. Ön -most is kis leány. Hanem vén irónő. Ezelőtt negyven esztendővel -irhatott volna ön szép Dorfgeschichteket német parasztokról német -Hausfrauk számára. De most már a parasztokból is kiveszett az idyll -(ha ugyan volt valaha) s a mióta a kisasszonyok nem strickolnak -harisnyát, oda a sentimentalismus.</p> -<p>– Hát a vallás?</p> -<p>– Vallás? Ez az a kihült planéta, a minek a fénye elmult: csak -az árnyéka maradt meg. Van zelositás, van <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> -fanatizmus, más felekezet elleni gyűlölködés, de a mi a hitelv -volna, hogy «szeresd a felebarátodat», meg az, hogy «az én országom -nem e világból való», ezeket nem tartja senki. A munkást nem lehet -többé azzal biztatni, hogy majd a paradicsomban ő lesz az első, a -ki most utolsó. Itt ezen a földön követeli a maga részét. Nincs már -nagyravágyás: csak stréberség; nincs már hazaszeretet: csak -politika; nincs már remény: csak intrika; az antik ideál mind -stereotipozva kapható: eredetije a muzeumban. Dicsőség? Gomblyukban -czinkből. Egy bálvány van, a kit imád mindenki.</p> -<p>– A pénz?</p> -<p>– Nem az. Hanem saját maga.</p> -<p>– Hisz akkor jobb volna nem élni.</p> -<p>Alasztor elnevette magát. Gyönyörű fehér fogsor villogott elő a -bajusza alól.</p> -<p>– Ne vegye olyan tragikusan a dolgot, nagysád. Abban a világban, -a mit ön teremt a képzeletében, mindig érdemes élni. Ön boldog, -megelégült, nemes lelkű, azért hasonlónak hiszi a többi egyedeket -is. Bátran felolvashatja ön a munkáját a mai estélyen, mindenki -tapsolni fog. El lesznek ragadtatva. Magasztalói elől nem fog hová -menekülhetni. A jelenlevő újságírók összetett keztyűkkel fogják önt -kérni, hogy engedje át nekik a vasárnapi tárczájuk számára e -remekművet s tiszteletdíj fejében egy értékes szaczúmát fognak -önnek küldeni. De próbálná csak meg, mint egy szegény hivatalnok -özvegye, ugyanezzel a művével sorba látogatni a szerkesztőségeket -szerény honorárium igényével: majd gyönyörködhetnék azokban az -elmés észrevételekben, a miket a szerkesztői mondanivalók -szecskaládája szolgáltat a kéziratoknak, melyek vissza nem adatnak. -Ön énekelni is fog, egy szép chansonettet, vendégei tapsolni fognak -utána. De énekelné el csak azt, mint erre a keresetre szorult igazi -énekesnő; majd megtudná, hogy miféle strófát énekelnek folytatásul -ugyanarra a melódiára ugyanazok az uraságok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> Eh! -Boldog nő nem lehet irónő. Ahoz a szenvedések iskolája kell. Nagy -katasztrófák. No lássa: most keresztet vetett magára. Irjon -legendákat! Nos? Elég volt már a gorombaságból?</p> -<p>– Nem! Még én akarok önnek gorombaságokat mondani. Most rajtam a -sor.</p> -<p>– Ah! Ez élvezetes lesz.</p> -<p>– Nem az emberiségben van a hiba, hanem önben. Ön hirhedett -ügyész: hol védő, hol vádló. Egészen bele élte magát az emberi -lélek árnyoldalainak tanulmányozásába. Valamint egy kórház főorvosa -csak betegeket lát maga körül, így a hires jogász csak vétkeseket, -önzőket, csalókat, tettetőket, hitszegőket. Ön nem ismeri az igazi -világot: én ismerem azt! Én látom a valót.</p> -<p>– Ön látja a valót? Ezekkel a chryzopraz szemekkel? Hisz ön -saját magát sem ismeri! – De többet mondok: még a saját leányát sem -ismeri.</p> -<p>Camilla megrezzent erre a szóra.</p> -<p>– A leányomat? Hát mit tudhat ön a leányom felől? Hisz az még -gyermek!</p> -<p>– Tudom. Tizenkét esztendős. Hanem azért mégis több -életbölcsesége van, mint önnek.</p> -<p>– Honnan veszi ezt az állítást?</p> -<p>– Hiszen régi barátja vagyok e háznak. Bocsánat a forgalomból -kiment szóért. Régi bejárója. Néha egy baráti ebédnél, meg az után -volt alkalmam a kis Helvilának egy-egy közbevetett mondását -feljegyezni. Az mind olyan okos szó volt; nem az enfant terrible-ek -hebehurgya belekottyanásai, hanem egy józan kritikus szellemnek a -megnyilatkozása: a ki már a dajkájától sem engedett magának -hazugságokat mondatni. Ez soha sem fut el az ember elől, hanem -szembe áll s olyan vágásokat ad, hogy elképedünk bele. Meg ne -ijedjen nagysád. Egészen az anyja lelkületét tükrözi vissza. -Csakhogy a tükörkép erősebb az eredetinél. – Urhölgyeinknél az a -szokás, hogy egy szantálfa legyezőre az ismerőikkel emlékmondásokat -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> iratnak. A kis Helvila is abban a -kitüntetésben részesül, hogy vele is iratnak ilyen legyezői -bölcseséget. Azokat aztán nekem is megmutatják. Egy szép -kisasszonynak ezt irta a legyezőjére: «Nem az boldogít bennünket, a -mink van, hanem az, a mit remélünk.» A szép delnő tőlem kérdezte -meg, hogy mit tesz ez; ő nem érti. – De honnan vesz egy -tizenkétesztendős gyermek ilyen gondolatot?</p> -<p>Camilla arczán látszott a kellemes hangulat.</p> -<p>– De erősebb mondás az, a mit Vigárdyné legyezőjére irt a kis -leány. Azt tetszik tudni, hogy Amanda ő nagysága teljesen az én -világnézeteimet osztja. Annyira összetalálkozunk az egész -életfilozófiánkkal, annyira rokonok a lelkeink, (ha ugyan van -lelkünk), hogy nem szeretnék neki férje lenni azért a háromemeletes -sugárúti házért, a mit kelengyében kapott. És a mellett alaposan -tudós. Professzor lehetne. És azt érezteti. És gyöngeségei -nincsenek. Hát ennek ezt a mondatot irta a legyezőjére a kis -Helvila: «A tengerszemnél, mely semmi élőt nem táplál, többet ér -egy harmatcsepp, melytől egy fűszál föléled.» – De már a szép -Amanda nem kérdezte én tőlem, hogy mi ennek az értelme? Azt mondá: -«No nézd! A galambfióknak fullánkja van!» Kitalálta, hogy ki az a -tengerszem, s ki az a harmatcsepp?</p> -<p>E perczben észrevette Camilla, hogy egy szőnyegajtó kissé -megnyílik: ott valaki hallgatózik.</p> -<p>Bosszúságát nem tudta elrejteni.</p> -<p>Alasztor megsejtette azt s sietett búcsút venni.</p> -<p>– Még visszasietek a szinházba. Egészen kedvem szerint való -darabot adnak. Az emberek, mint állatok. Igazi állatmutogatás.</p> -<p>– De visszajön?</p> -<p>– Nem fogok sietni. A királyi tanácsosné cavatináitól engedek -másokat idvezülni. Mikorra nagysád felolvasására kerül a sorrend, -akkorra jelen leszek.</p> -<p>– No azzal épen nem vigasztal meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Becsületemre – ámbár nem hiszek a becsületben – fogadom és -megtartom a fogadásomat mint egy troubadour – ámbár nem hiszek a -troubadouroknak, – hogy egy suttogó szóval sem fogom a nagysád -előadását zavarni, s mikor a vendégnyáj éljenez: keresztül fogja -hallani a tetszészsivajon nagysád az én stentoromat.</p> -<p>– No csak azt ne tegye, kérem.</p> -<p>Camilla kezét nyujtá: Alasztor az ajkaihoz emelte a svédkeztyűs -kacsót s aztán a sarkával előre kihátrált az ajtón, ámbár ez a neme -a haladásnak homlokegyest ellenkezik a realizmussal.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Camilla összehúzta a szemöldökeit; egyéb kifejezése a haragnak -nem állt rendelkezésére – ezzel a szelíd arczczal. Sietve ment a -félig felnyitott oldalajtóhoz. Közeledtére az ajtó egészen -felnyilt. Haragjának tárgya ott állt előtte. Egy kis leány. Azaz, -hogy egy nagy kis leány. Volt olyan magas, mint az anyja. Kurta -gyermekruhát viselt fehér percailból, bugygyos kerek fodorral a -nyaka körül, a derekán széles kék öv volt, nagy csattal haliotis -csigahéjból; a nyakán egy sor fekete gyöngy jetteből.</p> -<p>Semmiben sem hasonlított az anyjához. Az arcza telt és halavány; -a szája nagy, mély gödrökkel a szegletein, a mik mosolygó -kifejezést adnak neki; az orra görög szabású; nagy kék szemei -őszintén felnyilva; magas homloka, felfésült szőke hajjal, mely -egyetlen varkocsba fonva hosszan ereszti alá a végén átkötött kék -szalagcsokrot. De még ahoz sem hasonlít, a mit egy okos leánynak -szokás nevezni. Inkább egy kedves kis bamba, első tekintetre.</p> -<p>– Te hallgatóztál! szól szigorú tekintettel a mama.</p> -<p>– Nem én. Tanulmányoztam. Mindig arra intesz, hogy az okos -emberek beszédéből tanuljak, s ez már csak okos ember, a kire -rábíztad a munkád megbirálását. <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Ez illetlenség.</p> -<p>– Ugyan ne húzd össze úgy a szemöldöködet! Sehogy sem illik az -arczodhoz a harag. Hát nem szabad énnekem akkor jönnöm az én kis -mamámhoz, a mikor akarok?</p> -<p>– Jól van no. Kis baba! Hát kell indus fánk? Azért jöttél?</p> -<p>– Majd ha rákerül a sor.</p> -<p>– Ah! Camilla csodálkozva rázta meg a fejét, aztán úgy tett, -mintha figyelmen kívül hagyná ezt az impertinentiáját. – Megittad -már a tejedet?</p> -<p>– A kis cziczámmal megosztva. Az is erős növésben van, korához -képest: félő, hogy angolkórba esik.</p> -<p>– Akkor mehetsz a szobádba alunni. Tudod, hogy az orvos azt -rendelte, hogy korán le kell feküdnöd.</p> -<p>– És a svéd gimnastikai gyakorlatot.</p> -<p>– Azért, hogy görbe ne legyen a hátad.</p> -<p>– Hiszen ha Ollendorftól meg nem görbült a hátam…</p> -<p>– No hát mivel akarod az estét tölteni? Kell a contes bleus?</p> -<p>– Azt szeretném már, ha el tudnám felejteni.</p> -<p>– A regényeimet pedig nem szabad kilopkodnod.</p> -<p>– Nem is kellenek. Szeretnék az estélyen itt lenni.</p> -<p>– No arról szó sincs.</p> -<p>– Hiszen mindig ott lennék melletted; aztán vigyáznék rád és -figyelmeztetnélek.</p> -<p>– Te! Én rám?</p> -<p>– No bizony itt volna az ideje, hogy a kis leányok gardirozzák a -mamáikat.</p> -<p>– Helvila! Te kezdesz insolens lenni.</p> -<p>– Hát látod, most is micsoda boutade-okat mondtál ennek a -rózsabogárnak!</p> -<p>– Micsoda rózsabogárnak?</p> -<p>– Én úgy hivom, mert a rózsabogárnak is az a szokása, hogy a -legszebb rózsakelyheket kirágja és elbűzíti. Én a te helyedben majd -mondtam volna neki valamit.</p> -<p>– Ugyan mit? <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p>– Hát semmi esetre sem vitatkoztam volna vele a fölött, hogy -milyennek teremtette a jó Isten a világot, hanem azt mondtam volna -neki, hogy «jól van uram: hát majd legközelebb le fogom irni önt, -úgy, a hogy ön teremtette meg magát». Akkor aztán majd ő sírt -volna.</p> -<p>Camilla alig birta visszafojtani a nevetés-csiklanyt. Nem volt -szabad buzdítani vele ezt a pajkos gyermeket.</p> -<p>– No majd ráérsz ilyen nagy embereket sírva fakasztani négy -esztendő múlva.</p> -<p>– Miért négy esztendő múlva?</p> -<p>– Azért, mert még most gyermek vagy s gyermekleányt nem visznek -felnőttek társaságába.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Mert még nincs hozzávaló eszük.</p> -<p>– Hát szükséges az, hogy a leányoknak a társaságban eszük -legyen? Hiszen ha eszük van, nem kivánkoznak oda.</p> -<p>– Azt te nem érted. A társaságban olyan tárgyakról beszélnek, a -miket te neked még nem szabad megismerned.</p> -<p>– Nem volna szabad; de mégis ismerem. Tudom én azt jól, hogy a -te estélyeidet diszítő vendégraj között egy asszonyságot úgy hínak, -hogy madame Delila; egy másikat meg Betszabénak; egy harmadikat úgy -hínak, hogy madame Potifár; s a ki ennek a három illustris hölgynek -a viselt dolgairól még többet is tud feljegyezni, mint a mennyit -nekünk kis leányoknak az iskolában tanítanak a mintaképeikről, azt -a te kedves barátnédat úgy híjják, hogy «Toffi»: a mi származik az -«aqua toffana»-ból.</p> -<p>– Hallod-e, megijesztesz azzal, a mit beszélsz; igazán -megijesztesz.</p> -<p>– No pedig hát nem akarlak megijeszteni. Te drágalátos, te -kedves szép mama. Jaj de gyönyörű ruhád van! Fordulj meg, hadd -lássalak minden oldalról! Ah be szép ez a jáczint-guirlande az -uszályodon! Meg ez a japáni szalagöv!</p> -<p>– No de micsoda hizelkedés ez megint? Mért akarsz -megvesztegetni? <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<p>A kis leány a tenyereit csapdosta össze, könyörögve egész -gyermekmódra:</p> -<p>– Oh csak azt engedd meg, hogy akkor bejőjek, mikor az a -Párisban járt violinista játszani fog: valahányszor rágondolok, -mindig utólér a szívdobogás. Azt hiszem, hogy az egy kis isten. Az -az én Orpheusom!</p> -<p>– No ez épen elég ok arra, hogy távoltartsalak.</p> -<p>– Hiszen csak addig vagyok bele szerelmes, a míg nem láttam. Ha -látni és hallani fogom, azt mondom: «maga majom». Nem! Nem! Csak -tréfáltam. Nem a hegedűs az én ábrándom, hanem Beethoven -symphoniája. Ezért rajongok.</p> -<p>– Ha rajongsz érte, magad is el tudod játszani a zongorán.</p> -<p>– Üm! Magam is! Hisz a mi zenét magam csinálok, azt utálom, -gyűlölöm, s valahányszor végig játszom azt a symphoniát, térden -állva kérek bocsánatot a mester szellemétől, hogy így meggyaláztam. -A zongorát is gyűlölöm. Annál jobb szeretem, ha a fali óra -muzsikál. A mi óránk az én legkedvesebb művészem; csak két darabot -tud: az Arditi csókkeringőjét, meg a Serenadewalzert; de azokat -nagy precisióval játszsza. A zongora egy nagy lelketlen barom. A -hegedűnek van egyedül lelke.</p> -<p>Camilla okosan akarta a kis leányt helyes észjárásra -vezetni.</p> -<p>– Látod kedveském, a leányoknak onnan számítják az életkorát, -hogy mikor vitték őket először társaságba.</p> -<p>– Jajh, kedves öreg mamácskám, ez egy olyan régi közmondás, hogy -ezt már a gouvernanteomtól is hallottam: tudod, attól az angol -misstől, a ki olyan szép volt; a kit azért küldtél el, mert egyszer -rajta kaptad, hogy az édes papa megcsókolta.</p> -<p>Camilla az ajkába harapott.</p> -<p>Szerencsére megszólalt a fali óra: tizet ütött, aztán rákezdte a -csókkeringőt. Erre a nagy leányból egyszerre kis leány lett; -elkezdett együtt trallázni a zenélő géppel és <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> magában -walzerezett jobbra-balra keringve, a szoknyáját széthúzva a két -kezével; – egyszerre megállt az anyja előtt.</p> -<p>– De hát mi az a csók? Mi van abban? Engem mindennap megcsókol -az apa: de én nem találok abban semmi jót. Hát mi benne a -rossz?</p> -<p>Camilla könyörgésre fogta a dolgot.</p> -<p>– Kérlek! nagyon szépen kérlek, kedves leánykám: eredj a -szobádba feküdni. – Úgy szólt hozzá, mint egy esedező a -zsarnokához.</p> -<p>S erre a könyörgő szavára az anyjának a daczos kis leány -odaomlott a lábaihoz, átölelte a térdeit és sírva mondá: – Megyek -kis anyácskám. Ne haragudj rám…</p> -<p>– No hát jer, ölelj meg.</p> -<p>– Nem töröm össze a jáczintcsokrodat.</p> -<p>Azzal elfutott az oldalajtón át.</p> -<p>Camillának nagy szüksége volt a fali tükörhöz sietni, -meggyőződni felőle, hogy nem veresek-e a szemei?</p> -<h3>IV.</h3> -<p>A villanycsengetyű az előszobában jelezte, hogy vendég érkezett. -Az első vendég. «De hát valakinek csak kell első vendégnek lenni.» -(Ez az arany mondás már czinkbe van öntve.)</p> -<p>Annyi idő sem telik a külső ajtó meg a belső ajtó nyitása -között, a mennyit egy felső kabát levetése igényel. Érthető. Mivel -hogy a vendég úr nem frakkban jön, hanem mókusszínű paletotban.</p> -<p>Nem kell őt bemutatni. Ismeri őt minden ember. Ilyen úr nincs -több Budapesten. Azt adomázzák róla, hogy egyszer a redoutebálban -egy nőmaszkot szedett fel, a kivel aztán leültek soupirozni. A -hölgyecske letette az evésnél alkalmatlan álarczot. «No hát uram, -már most ön is tegye <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> le a hamis orrát.» – Dehogy hamis! Ez -az egy igaz rajta. Ő az a híres Kapiczány úr: az ujságiró.</p> -<p>Első szava a nem illő toilette miatti védekezés. Azt már nem -mondhatja, hogy az ő zsebe is tele van irással: mert az már csunya -plágium volna. – Bocsánat, hogy nem frakkban jelentem meg; de olyan -kegyetlen rheuma van a balkaromban, hogy nem birok öltönyt -váltani.</p> -<p>– Annál szebb öntől, hogy mégis eljött az estélyünkre.</p> -<p>– Pont tíz óra! Elsőnek érkeztem. De hát valakinek csak kell -első vendégnek lenni.</p> -<p>– Ez igaz!</p> -<p>(Dehogy igaz! Azért jött valamennyinél hamarább, hogy -felhasználva a házi asszony védtelen helyzetét, azt -meginterwievolja.)</p> -<p>– Ő nagysága Meritoris úr nincs még idehaza?</p> -<p>– Még nem jött elő.</p> -<p>– Bizonyosan a tattersallban van. Most folynak a nevezések, -vajjon milyen nevü lovakkal fog a Captain Blue a tavaszi -Handicapban startolni?</p> -<p>– A férjem kilépett már a társulatból.</p> -<p>– Nagy kár! Ő volt annak az istállónak a lelke.</p> -<p>(Colossalis ötlet! Egy egész istállónak a lelke!) Kapiczány úr -folytatja a vallatást.</p> -<p>– Meritoris úr maga is tartott egykor idomító-istállót.</p> -<p>– Igen. Mikor még tószegi birtokunkat tartottuk. Sok -veszteséggel járt.</p> -<p>(Ez nem kellemes visszaemlékezés! Más materiához kell -kezdeni.)</p> -<p>– De annál fényesebben fog beütni a málégyűrű;<a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a> óriási osztalékról beszélnek.</p> -<p>– Üzleti ügyekbe nem vagyok beavatva.</p> -<p>– Most értesültem róla, hogy a sárad-korpaházai vicinalis -vasútat is átvette egy consortium nevezetes nyereménynyel. Nem -mondta Meritoris úr? <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Nem tudom, a férjem érdekelve van-e benne?</p> -<p>– Fordítsa hasznára nagysád az értesítésemet. Nagysádat jogosan -megilleti egy gyöngy nyakszorító a szép nyereségből.</p> -<p>– Nem szeretem az ékszereket.</p> -<p>– No akkor Meritoris úr előnyben van. Számára útban van már a -Takova-rend. Első kútforrásból tudom.</p> -<p>Újból szól a csengetyű, tárul a szárnyajtó. Ezúttal egy delnő -érkezik: egyedül. – Mindjárt okát fogja adni, hogy miért jött -egyedül?</p> -<p>– Nem vártam az uramra. Az a clubban conferentiázik. Előre -siettem hozzád: szétnézni, hogy jól terített-e fel az inasom? -Tudom, hogy te nagyon el vagy ilyenkor foglalva. Nem is tanulmányod -a buffet. Nekem meg az az elementumom. Csókollak kedvesem.</p> -<p>Azzal a két szép hölgy olyan közel viszi egymáshoz az ajkait, -hogy csóknak is lehet számítani.</p> -<p>A beköszöntő szavakból megérthettük, hogy a szép vendégnő -Vigárdy képviselő úr hitvese, Amanda. (Club, conferentia, kölcsön -adott inas.)</p> -<p>Igazán szépségszámba mehet. Mollet termet, erősen kivágott -derékkal; szép nyak, sokat jelentő buste; az arczot nagyon is -egészségesen temperálja némi poudre de serail; a szemei nagyok és -kiülők, kár, hogy a szőke szemöldök nem harmoniáznak velük. A -dúsgazdag haj is hasonló világos szőke, körül a homlokon építészi -symmetriával alkotott hajbeli kacskaringók. (Egy befelé fordított -Medusa.)</p> -<p>Kapiczány úr ebbe is bele akar kötni; de itt már megbukik. A -szőke delnő lehunyorított szempillákkal néz rajta végig: -valószínüleg a paletot miatt. – Drága nagysám.</p> -<p>A legyezővel félretolják az útból.</p> -<p>– Nem! Nem! semmi interwiev! Én újságiróval nem állok szóba. -Engem ki ne irjanak. Nem akarok híres lenni.</p> -<p>Azzal hivatását követve, elsiet az ebédlőbe, a hol az inasok a -lakomaasztal szerkesztésével bajlódnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>– Ő nagysága még most nagyon haragos, rebegi Kapiczány úr, -malitiosusan hangsúlyozva a mondat közepére eső két szót.</p> -<p>A társalgás megint új lökést kap két új vendég érkezése által. -Az egyikről tudjuk, hogy hegedűművész; nem azért, mintha hóna alatt -hozná az instrumentumát: az előre lett küldve; hanem arról, hogy a -haja egészen Sarasate s a gomblyukából apró érdemrend-füzér csügg -alá. A másiknak csak a hajkenőcs-illata sejteti, hogy ez a hegedűt -kisérő zongora-automat.</p> -<p>– Előre siettem, mond a hegedűművész Camillának, azért, hogy -elébb a zongorát kipróbáljam, a melyen tisztelt barátom kisérni -fog, nehogy megtörténjék rajtam, a mi gyakori eset, hogy a zongora -félhanggal alább van stimmolva. Tavaly télen is megesett rajtam, a -midőn Sadi Carnot elnök előtt voltam szerencsés előadást tarthatni -a Tuilleriákban.</p> -<p>– Sadi Carnot előtt! a Tuilleriákban? rohan közbe Kapiczány úr, -nem engedve a művésznek megkezdett periodusát végig elmondani, No -ezt nekem kell önnek elmondania, senki másnak.</p> -<p>Azzal megfogja a művész frakkján azt a keresztül fűzött arany -gombot s magával vonszolja a zongora zugába, hogy kikérdezze belőle -a Tuilleriák specialis titkait, nehogy az újon érkező vendégek is -meghallják.</p> -<p>A kik most érkeznek, szintén a művészi előadásra vállalkozott -alkatrészek: azok a legidegesebbek, a kik félnek az elkéséstől. Ő -nagysága királyi tanácsosné, Thurzó Emilia asszonyság, férjével, -Thurzó Attila királyi tanácsos úrral. (Nem ötvenkrajczáros név! -valóságos régi család!) Szárnyaik alatt közös büszkeségök: Elvira -kisasszony.</p> -<p>Emilia nagysám, mint már Alasztortól hallottuk, a köpczös -categoriába tartozó szépség, a leánya pedig tökéletes hasonmása az -anyjának, arczban és termetben. (Tizenhét éves.)</p> -<p>A királyi tanácsos jól táplált alak, a kinek az a fátuma, -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> hogy erősen meggörbült orra van, a -miért mindenki azt hiszi róla, hogy Noé apó első szülöttének az -ivadéka: pedig nem az. Becsületes tót atyafi.</p> -<p>Ezeket alig helyezte el Camilla (nem igen volt még őket kinek -bemutatni), érkezett a harmadik csoport: doktor Czigelka és a -családja. A doktor nagyon alacsony termetű uracska, a kinek két -harmadrésze has, egy harmadrésze fej és láb. A felesége ellenben -egy fejjel magasabb nálánál, igen sovány és csupa könyök. Az arcza -olyan, mint a macskáé: szétálló szemek, pisze orr, kicsiny áll. A -háta mögött úgy híjják, hogy desperátus macska.</p> -<p>A harmadik családtag egy reményteljes urfi, a ki se az apjához, -se az anyjához nem hasonlít: középen kétfelé választott hajú -embervakarcs; fekete, mint egy czigány és pökhendi.</p> -<p>A kis doctor jellemét sejteti az a sok érdemrend, mely a -frakkjának mind a két oldalát takarja, ezüstös csillagok, négy, öt -és nyolcz ágú keresztek mindenféle színű szalagokon; a hölgy keblén -ellenben egy óriási jonquille-bouquet takarja a természet -mostohaságát.</p> -<p>Kapiczány úr legelébb is siet a királyi tanácsosékba -belekötni.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, hogy nem frakkban jöttem; de ma reggel a -vívó-iskolában olyan vágásokat kaptam a jobb karomon, hogy most nem -megy föl rá a frakk.</p> -<p>A doktorék azonban háttérbe szorítják a journalistát. Doktor úr -siet bemutatni kitünő magzatját a nagyságos uréknak.</p> -<p>– Rikhárd fiam! Harmadéves jogász. Az olvasókör jegyzője. Egy -genie! Hírlapokba is ir. A zöldtollas pártnak a jelöltje.</p> -<p>– Nagyon örvendek, szól kezét nyújtva a királyi tanácsos az -ifjunak.</p> -<p>A szülők nagyon szeretnék, ha Rikhárd urfiból és Elvira -kisasszonyból egy pár válna. Rikhárd urfi azonban sokkal -practikusabb elme: ő az apához tartja magát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– Szokott ön piquetezni?</p> -<p>– Mindennap.</p> -<p>– Tizenkét partiet?</p> -<p>– De csak egy krajczárba pointjét.</p> -<p>– Akár kettőbe.</p> -<p>S aztán viszi papa Thurzót a játékasztalhoz.</p> -<p>Kapiczány úrnak megint hézag kinálkozik a társaságban, a hová -befúrhatja magát. A doktort veszi munkába. Kivallatja, mifele -érdemrendek azok a gyomrán? s minő a provenientiájuk? A doktor úr a -hazai lepidopterákról adott ki egy díszmonographiát. A -korszakalkotó könyvet megküldte minden európai potentátnak s azok -viszonzásul egy (firkászok számára alapított) házi rendjellel -jutalmazták önfeláldozó törekvéseit: ezek a csillagok és keresztek. -Kapiczány úr, mikor a képes oldalát végig tanulmányozta a nagy -tudósnak, egyet fordít rajta, hogy hátulról is szemügyre vegye.</p> -<p>Fájdalom! ott semmi sincs. A tudós keservesen felsóhajt:</p> -<p>– Ez az egy hiányzik még! (Tudniillik a kamaráskulcs, a mit az -ember a háta végén szokott viselni.) Hiába: nemo propheta in -patria. («Senki se jövendőmondó a hazájában.») Ez a mennyire igaz -latinul, olyan nagy hazugság magyarul.</p> -<p>Ekkor aztán Kapiczány úr feljogositottnak érzi magát, hogy -Elvira nagysámnak csapja a levet, a ki pedig inkább hallgat arra, a -mit Rikhárd urfi beszél a királyi tanácsossal.</p> -<p>A piquetnél folyvást beszélnek. Nem dialog ez, hanem dupla -monolog:</p> -<p>– «Hat lap! – Az enyim egyenes.» – «Tizennégy alsó!» – «Nix -nutz! Tizennégy király.» – «Sext von ász. – Quart alsóig. – -Kilenczven. – Stichmatch.»</p> -<p>Ezalatt visszatér az étteremből Amanda asszony.</p> -<p>Tele van indignatióval a tapasztalt rendetlenség fölött. -Fenhangon kiabálja, hogy a cselédek összetörték a nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> salátás -tálat s a Dobos-tortát fenekével felfordítva tették az ezüst -tartályra.</p> -<p>Kapiczány úr már egy malitiosus szerkesztői asteriscust készül -Elvira kisasszony fülébe súgni, a midőn az oldalba döfi a -legyezőjével.</p> -<p>– Vigyázzon! Most jött be a Toffi!</p> -<p>Erre már nagyon kiváncsi Kapiczány úr.</p> -<p>Hallotta már emlegetni Toffi asszonyt, de még nem beszélhetett -vele. Az egy előkelő hivatalnoknak, Rangosi Oszkár úrnak a -felesége, a kit a férje kisér az estélyekre. A férje hosszú szikár -alak, fehéredni kezdő fekete szakállal, a mi kurtára van nyírva, az -arczkifejezése, a fejhordozása olyan, mintha valami rossz illatot -érezne. Pessimista: ha megszólal, csupa rossz híreket közöl, s -mindenkinek tud valamit mondani, a mi nem kellemetes. Ő ugyanannak -a méregnek a præcipitatuma, a minek a felesége a sublimatuma.</p> -<p>«Toffi nagysám» (igaz keresztnevén Leona) filigrán termetű, -finom tojásdad arczú japáni figurácska: szelíd tekintettel, mely -ábrándosba játszik. De ez csak hamisság. Azok a sunyi szemek -folyvást a felebarátok és barátnék hibáit keresik s mikor ezek a -mosolygó cseresnye-ajkak megnyilnak: az az aqua toffana.</p> -<p>Mikor belépnek ők ketten, épen akkor foglalja le a társaság -figyelmét Amanda asszony azzal a fenhangon hirdetett kritikával, -hogy milyen ostoba az ilyen városi szakácsné: a fáczánsülthöz -lencsét ad mellékletül, holott az pörkölt káposztát követel; ezzel -ehetetlenné tette az egész fáczánt, pedig azt Vigárdy lőtte a -herczegi vadászaton.</p> -<p>– Jaj de ideges vagy, kedves Amanda! szól hozzá a helyet kereső -Rangosiné az első üdvözletkicserélés után. Aztán szélylyel néz -ártatlan arczczal: – Nincs még itt Alasztor?</p> -<p>Azt a basilisk-szemet kell látni, a mit ez a kérdés támaszt -Amanda asszonyságnál. Egyszerre elhallgat. Ellenben <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> sorba -nézi a többi hölgyeket: mernek-e nevetni? Nem mernek.</p> -<p>– Én magam is olyan ideges vagyok ma; veszi föl az elejtett -fonalat a királyi tanácsosné. Valahányszor énekelnem kell, mindig -lámpalázt érzek. Ez különben a leghíresebb művésznőknél is így van: -Pálmay Ilka soha sem lép ki a szinpadra a kulisszák közül a nélkül, -hogy előbb keresztet ne vessen magára. Én is mindig titokban a -legyezőm alatt keresztet vetek magamra, mielőtt énekhez -kezdenék.</p> -<p>Toffi ezt a megjegyzést súgja Kapiczány úr fülébe:</p> -<p>– Ezt a keresztvetést azért hangoztatja a királyi tanácsosné, -hogy a férjét ne tartsuk semita eredetűnek. – Ah, most lépett be -Dobokay az ajtón! Figyeljen csak, milyen jó kedve lesz rögtön -Amanda asszonyságnak.</p> -<p>Amanda úgy tesz, mintha nem venné észre Alasztor belépését; -egyszerre oda fordul a legközelebb álló Kapiczány úrhoz, ágról -szakított nyájassággal:</p> -<p>– Ah, édes Kapiczány úr, megbocsásson, hogy az első -találkozásunknál olyan nervosus voltam, de ezek a cselédek! -Magamnak kellett a buffet-t megvizsgálnom. Pompás buffet lesz! -Ajánlom önnek a fáczánsültet, a mit a férjem lőtt a herczegi -vadászaton.</p> -<p>– No ugy-e milyen jó lett egyszerre a fáczán lencsével! szól a -mellette állókhoz Toffi nagysám.</p> -<p>Kapiczány úr siet – hálából – igazolni toilette-hibáját a -nagylelkű úrnő előtt. (Ezalatt odaérkezik Alasztor.)</p> -<p>– Bocsánatot kérek, hogy nem frakkban jöttem, hanem paletotban… -(ugyan micsoda ürügyet találjon ki harmadízben?) de… de…</p> -<p>– De ezúttal a szerkesztőségi frakkot maga a szerkesztő húzta -fel… segíti ki az elakadtat Alasztor.</p> -<p>Ezen aztán Kapiczány úr maga is kénytelen nevetni.</p> -<p>– Önben egy ujságíró veszett el, uram!</p> -<p>Az inasok e közben theát és süteményt hordanak körül, a házi -asszonynak minden vendégéhez van egy szava, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -hegedűművészszel pedig egész értekezése titokban. A rettegett baj -csakugyan előállt: a zongorahangoló csakugyan fél hanggal alább -ajzotta fel a gép húrjait, mint a művész hegedűjének a diapasonja. -Ez már futni készül, de a házi nő szép szemeiért végre -ráfanyalodik, hogy ő is fél hanggal alább szállítsa a stradivariója -igényeit. És így a Beethoven-symphonia mégis csak előadható -lesz.</p> -<p>Aközben mind több-több vendég érkezik, mind illustris -egyéniségek, a kik a társadalom felszinén úsznak; a társalgás kezd -zajossá válni, minden zugában a teremnek más meg más thema fölött -folyik a discursus.</p> -<p>Csak az a hely, a hová Toffi asszonyság letelepedett marad meg -állandó központnak. Oda vonzódik mindenki.</p> -<p>A királyi tanácsosné ugyan koronkint ránt egyet a leányának a -ruháján, hogy ne furakodjék olyan nagyon Rangosiné közelébe, de az -annak nem használ.</p> -<p>Elvira kisasszony minden áron észrevétetni akarja magát. -Fűtől-fától kérdezi, hogy de ugyan hol van az ő Helvila barátnője, -a kivel ő együtt járt a nevelőbe, csak egy évvel hamarább hagyta el -az intézetet; miért nincs az is itt? ő nagyon szeretne vele -találkozni, szépen elfecsegnének. – Egypár irgalmas delnő igyekezik -megnyugtatni, hogy az ő barátnője még nagyon fiatal, egész gyermek, -azt még nem lehet a társaságba hozni; míg végre Toffi nagysám -fülébe jut a kérdés. Ez aztán alaposan megfelel rá:</p> -<p>– Hja, a kis Helvilát nem hozzák a társaságba, mert annak az -arcza oly veszedelmesen hasonlít Vigárdy úréhoz, hogy az egyszerre -mindenkit frappál, a ki meglátja. Azok a szemek! Az a száj! De még -az a családi fekete lencse is a jobb arczon. Ez a gyermek az igazi -«vértanú».</p> -<p>Elvira kisasszony erre naiv arczczal azt mondja, hogy ő azt nem -érti, hogy lehet?</p> -<p>Szerencse, hogy Vigárdyné másfelé volt elfoglalva, nem hallott -belőle semmit.</p> -<p>Annál jobban sziszegtek a legyező mögül a többi hölgyek. -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Oh bizony ez semmi indicium, siet élét venni a gyanusításnak -Alasztor. A gyermekek hasonlítása ehez vagy amahoz nem érv semmi -tekintetben. Az már orvostanilag be van bizonyítva, hogy egyedül a -nők idiosynkrasiája e tekintetben a factor. Sűrű példák vannak rá, -hogy a legnotoriusabb hűtlen nők gyermekei a megcsalt férjhez -hasonlítanak, mert a nő előtt, félelmében, annak az arcza -lebegett.</p> -<p>A királyi tanácsosné, épen nem melodiás hangon, -közberikácsol:</p> -<p>– De uram! Fiatal leány előtt ilyen themáról beszélni!</p> -<p>– Nagyságos asszonyom: ha a kisasszony a mai szép darabot -végignézhette, akkor már nincsenek előtte titkok: vagy még nincs -fogékonysága azokat megérteni.</p> -<p>De azért a királyi tanácsosné mégis kivezeti a csoportból -féltett csemetéjét, a hol ilyen kényes thémákról beszélnek.</p> -<p>Toffi nagysám halkan mormogja a legközelebbi szomszédjához:</p> -<p>– Tavaly télen megszökött a kis ártatlan a zongoramesterével, de -visszahozták.</p> -<p>Miután az ártatlanság eltávozott, az ottmaradtak szabadon -értekezhetnek a felvetett tárgyról.</p> -<p>– Hiszen nem titok, magyarázza Toffi nagysám, hogy leány korában -Vigárdy udvarolt Camillának, jegyben is járt vele. Ellenben Amandát -Meritoris jegyezte el magának. Meritoris akkoriban egészen a -sportvilágban élt: örökösen a turf és a gentry-club volt az -otthona. A gavallér barátok egyre csipdesték, hogy mi az ára a -tollnak? Amandának az atyja ugyanis tollkereskedésből gazdagodott -meg. Utóljára megunta, hogy a jegyesét tollszedő leányának -csúfolták s felbontotta a viszonyt. Ugyanakkor Vigárdy és Camilla -között valami kis összezördülés támadt: megharagudtak egymásra. -Meritoris kapott az alkalmon: hirtelen megkérte Camilla kezét. -Camilla daczból hozzá ment. Ekkor aztán Vigárdy revancheból az -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> elhagyott Amandának ajánlá fel -jegygyűrűjét, a mit az megint boszúból elfogadott. – Igy aztán -Meritoris és Vigárdy kölcsönösen cserében és boszúból elvették -egymásnak a menyasszonyát. És attól fogva azután igen jó barátok és -barátnék maradtak, – négyesben. S úgy szólván egy családot -képeznek.</p> -<p>– Ez alapos felvilágosítás volt! monda rá Alasztor.</p> -<p>– No hát nem úgy van? monda Toffi nagysám. Ezt ön legjobban -tudhatja, a ki mind a kettőnél házi barát.</p> -<p>Aratás ez Kapiczány úrnak!</p> -<p>Még többet is szeretne ebből a materiából.</p> -<p>– Kérem «Toffi» nagysám…</p> -<p>Alasztor hirtelen betapasztja a száját tenyerével:</p> -<p>– Szerencsétlen Claquehutes! Ez nem keresztneve -őnagyságának.</p> -<p>Rangosiné asszonyság pikáns mosolylyal sipegi:</p> -<p>– Csak mondja ön úgy! Én a predikátumomra is hallgatok.</p> -<p>Szerencsére jön a sárga inas a theástálczával: kiki választ -magának egy findzsát.</p> -<p>– De hogy lehetsz olyan balogsüti? feddőzik Alasztor. (Négyszem -közt tegezik egymást, csak mások előtt becsülik meg.)</p> -<p>– Mikor úgy fáj a fogam, menti magát Kapiczány.</p> -<p>– Ha fáj, plombáltasd.</p> -<p>– Csak tudnék egy ügyes fogorvost.</p> -<p>– Kérdezd meg a királyi tanácsosnétól, hogy ki az övé?</p> -<p>– Igazán megkérdezzem?</p> -<p>– Aztán majd kapsz tőle egy pofont.</p> -<p>– S attól meggyógyul a fogam?</p> -<p>– Legalább én még nem hallottam, hogy valaki, a kit pofon -ütöttek, arról panaszkodott volna, hogy a foga fáj.</p> -<p>– Toffi nagysám sem ütött pofon, látod.</p> -<p>– Oh azért, hogy a nyelvére példálóznak, nem haragszik meg a -szép hölgy: a fogaiért igen.</p> -<p>– Igazán olyan rossz nyelve volna Rangosinénak? <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Kilencz ujságíró mérge van benne condensálva.</p> -<p>– Fel kellene szólítani, hogy irjon a lapunknak tárczákat.</p> -<p>– Ugyan tedd meg!</p> -<p>E közben a hegedűművész összestimmelte a száraz fáját a nagy -hangőrlő géppel s nyilvánossá tette azon óhajtását, hogy már -lehetne kezdeni a concertet.</p> -<p>– Még várnunk kell, csitítja a művészt Alasztor; a házi úr még -nem érkezett haza: ügyei vannak. Aztán meg Vigárdy sincs itt.</p> -<p>Amanda meghallja ezt a szót s siet beavatkozni.</p> -<p>– Oh az én uramra nem kell várni. Az most a clubban van, -conferentián. S azok a pártconferentiák rendesen éjfélig -tartanak.</p> -<p>– Éjfélig? kérdezik egyszerre hárman is, s mindannyinak az -arczából kirí a csufondáros részvét a hiszékeny lélek iránt.</p> -<p>Amanda megreparálja magát: ő nem olyan együgyű.</p> -<p>– Azt hiszem én is, hogy ez a pártconferentia csak aféle -köpönyeg a mulhatatlan tarokkparti elrejtésére.</p> -<p>– Oh Amanda nagysám, szól Alasztor gonosz mosolygással, a felől -legyen egészen nyugodt. Ha a tarokkpartit palástolgatják a -conferentia köpönyegével, az még nem baj. Hanem a mikor már azt -vallja be az «éjféleken és éjfélek után» hazajáró férj, hogy -tarokkozott: «Lehetetlen volt felkelnem, tele volt a tábla bukott -kettősökkel: nyerésben voltam, elszedtem tőlük tíz–tizenöt–húsz -kemény forintot. Itt van muczuskám. Ezt neked hoztam haza. -Szaporítsd vele a konyhapénzt. Muczuskám! Bubiskám!» akkor már baj -van!</p> -<p>– Uram! Ez árulás! Méregkeverés! kiált közbe a rendjeles doktor, -lábhegyére ágaskodva. Ön a feleségeinket mind ellenünk suggerálja. -Ön puskaport halmoz alánk.</p> -<p>Alasztor még meg is paprikázza a mérget:</p> -<p>– És aztán az üdvözlő hitvesi ölelés közben a muczuskám -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> el nem tudja képzelni, hogy vajjon -essbuquet-t pipáznak-e azok a tarokk-kompanisták, a mitől a -schatzikám kabátja illatos?</p> -<p>– Ah ez már perfidia! förmed fel valamennyi férfi vendég.</p> -<p>Ez alatt a királyi tanácsos is végezte a tizenkét piquet-partit -s a társaság közé nyomult.</p> -<p>– No doktor úr! monda a rendjelek kirakatának, mondhatom, hogy -önnek a fia valóságos genie! Ez a talentum! Én tőlem tizenkét parti -piquetben elnyert huszonhárom forintot.</p> -<p>– Ah! Ah! hangzik az általános csodálkozás magasztaló -elszörnyedése.</p> -<p>A feldicsért ifjut meggratulálják.</p> -<p>– No legalább a héten nem kérsz tőlem drágasági pótlékot, szól a -doktor az ifju geniehez.</p> -<p>– Ennek már van helye, szól az ifju, büszkén zsebébe sülyesztve -az elnyert prédát. Egy szegény özvegynél, a ki öt neveletlen árvát -táplál.</p> -<p>– Az valami rettenetes, hogy mennyi jótékonyságot gyakorol az én -fiam – az én rovásomra.</p> -<p>A királyi tanácsosné, a ki eddig Toffi nagysám férjével cserélt -ki kölcsönös emberszólásokat, meghallván, hogy a férjem uram -bocsátott közre valami sensatiós dolgot, a mi őt egy csoport -központjává avatja, maga is oda siet, megtudni, hogy mi az?</p> -<p>– Mi nagy dolog történt? kérdi Alasztortól.</p> -<p>– Igazán nagy dolog. A kis jurista elnyert a consiliarius úrtól -piqueten huszonhárom forintot.</p> -<p>– No ez igazán rendkívüli dolog, mondja erre Emilia nagysám. Az -én férjem hirhedett kártyajátékos és rendkívüli szerencséje van. -Minden este nyereséggel jön haza a casinóból, s azt mindig nekem -adja: «Nézd, muczuskám, nyertem tíz–tizenöt–húsz forintot, tedd a -konyhapénzhez.»</p> -<p>Valamennyi vendég elkezd hahotával nevetni, kivéve <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> azokat, -kik az előzményeket nem ismerik. Ilyen a királyi tanácsos is. Annak -tetszik ez a nagy siker.</p> -<p>– Ilyen geniális asszony az én feleségem. Akármit mond, az egész -társaságot egyszerre felderíti vele.</p> -<p>– Már az igaz, erősíti Emilia nagysám. Nekem különös adományom -van. Én valamikor szinésznőnek készültem. Akkor is valahányszor -valamit szavaltam, az egész társaság roppantul kaczagott rajta.</p> -<p>– Drámai szinésznőnek készült nagysád? kérdezi Alasztor.</p> -<p>– Hát persze.</p> -<p>Most már csak hátrafordulva kunczog mindenki.</p> -<p>Toffi nagysám összecsapja a legyezőjét.</p> -<p>– No már Dobokay úr, a hol ön felüti a vásáros bódéját, ott én -összepakolom a ládáimat.</p> -<p>– Nagy elismerés – illetékes részről.</p> -<p>A vendégcsoport nyüzsög: «lássuk már a medvét!»</p> -<p>(Elmondjuk a gyöngébbek kedveért a régi anecdotont: «lássuk már -a medvét?» – Nem mondjuk el. – Nincsenek már gyöngébbek.)</p> -<p>Jean, a kék inas, félajtót nyitva, bekúszik s odasúg a házi -asszonyságnak:</p> -<p>– Itt van a Flórián.</p> -<p>Alasztor meghallja félfüllel. «Ahán! Itt van már a Flórián?»</p> -<p>Kapiczány úr szeretné megtudni tőle, hogy ki az a nagy -notabilitás?</p> -<p>– Az a Flórián – az egy nevezetes ember, magyarázza Alasztor. -Feuerbursch a Steingasner-kávéházban. Mikor a Flórián este tizenegy -és tizenkét óra között becsenget s azt mondja, hogy levelet hozott, -az azt jelenti, hogy Meritoris úrnak olyan fontos teendője akadt, a -mely őt megakadályozza a hazajövetelben: csak reggel fog -hazavetődni. Ez már bevett szokás.</p> -<p>Camilla nem is talál benne semmi megütközésre méltót.</p> -<p>– Levelet hozott az uramtól? kérdi az inashoz fordulva. -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Igenis.</p> -<p>– No hát adja át.</p> -<p>– Azt mondja, hogy utasítása van a nagyságos úrtól, hogy a -levelét a nagyságos asszonynak saját kezéhez adja át.</p> -<p>– No hát akkor jőjjön be a levéllel.</p> -<p>– Igenis – de a Flórián nagy negligében van: a kék kötény -előtte, aztán ingujjban.</p> -<p>– No de én csak nem mehetek ki hozzá, hogy a levelet átvegyem, -az előszobába.</p> -<p>– Azt gondoltam ki, hogy feladom rá a hosszú gombos libériámat, -úgy bejöhet.</p> -<p>– Tegye azt.</p> -<p>S ez utasítás nyomán nemsokára bejött a Flórián, hosszú, bokáig -érő gombos kabátban s ezüst tálczán nyujtá át a levelet az -úrhölgynek</p> -<p>Camilla elvette a tálczáról a levelet s az öve mellé dugta. Nem -volt kiváncsi a tartalmára. A megszokott kimentés: «Nem jöhetek; -mulhatatlan sürgős üzleti ügyek. Ne várjatok rám.»</p> -<p>A háziasszony azonnal siet a hegedűművészt felkérni művészi -tehetségének ragyogtatására, nem várnak tovább senkire. A -zongora-automat leül a gép mellé, a hegedűművész megpengeti az -instrumentumát, a vendégek egymásnak «csitt»-et intenek, mindenki -rendbeszedi magát, a theás csészéket lerakják, az andante -kezdődik.</p> -<p>Camilla ezalatt időt nyer a levelet felbontani és mások által -figyelmen kívül hagyva, elolvasni.</p> -<h3>V.</h3> -<p>A symphonia elkezdődött: egy mukkanás, egy csoszszanás, egy -széktolás nem hangzott; Alasztor még a zenélő óra ingáját is -megállította, jól ismerve a hegedűművésznek az ideges -fogékonyságát, a mit még az is ingerel, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> a -pianissimo flageolet hangjai közé az óra tiktakja közbeketyeg. – S -egyszer csak a legáhitatosabban hallgatott andantét egy halálos -sikoltás hasítja ketté. – A házi asszony elájult…</p> -<p>Ott feküdt a balzacon, fejét hátraszegve: az arcza holthalavány, -ajkai szederjesek, szemei bezárva; egyik kezével görcsösen -belemarkol a keblére tűzött jáczint csokorba, másik kezével a -felnyitott levelet szorítja a kerevethez.</p> -<p>Egyszerre nagy zűrzavar keveredett; a művész mérgesen dobta a -hegedűjét a tokjába s búcsúzatlan eltávozott; a hölgyek ijedten -néztek az elájultra: egynek sem volt bátorsága, vagy hirtelen nem -jutott eszébe, segítségére sietni. Ott lett volna a sokérdemrendű -doktor, de az csak olyan doktor, a ki lepkéket anatomiáz, nem -gyógyít, azonfelül is a saját feleségével volt elfoglalva, a ki az -ijedségtől sírógörcsöt kapott a királyi tanácsosné előre hátra -taszigálta az embereket, a leányát keresve: «Hol van Elvira? hol a -báli sortiem? Hol a boád? Menjünk innen, itt botrány lesz! Jaj, -hogy berekedtem egyszerre!»</p> -<p>Minden ember csak magára gondolt, meg a hozzátartozóira – -akárcsak egy léket kapott hajón.</p> -<p>Csak Alasztornak volt «szive» segítségül menni az elalélt nőnek, -de férfi létére az sem tehetett többet, mint hogy az ájult nőnek a -fejét, mely a balzac karján hátra volt szegve, a himzett vánkosra -igazította s aztán széjjelnézett segélykereső tekintettel, míg -szemeivel megtalálta lelkének hasonmását, Amandát. (Ha ugyan van -lelke?)</p> -<p>Amanda mindjárt bebizonyítá, hogy «nincs».</p> -<p>Ő is odalépett az elájulthoz, de nem azért, hogy azt életre -hozni segítsen, hanem hogy azt a levelet kivegye a kezéből, a mely -az ájulást okozhatta. Jogot vett hozzá, hogy azt elolvassa. Hiszen -kebelbarátnék voltak.</p> -<p>S a mint elolvasta, az arcza lángveres lett a dühtől, még a -rizsporon is keresztül pipacslott a harag szine, a szemei még -jobban kidültek.</p> -<p>– Ah! Ah! Förtelem! Gyalázat! Micsoda gazság! <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Alasztor meg akarta akadályozni abban, hogy a levelet fenhangon -elolvassa az egész társaság előtt, de csak akkor tudta azt a -kezéből kikapni, mikor már Amanda belekezdett: «Szerencsétlen nőm! -Tudd meg, hogy el vagyok veszve…»</p> -<p>De azt már nem gátolhatta meg, hogy a mit a levélből megértett -Amanda, azt rikácsoló hangon ki ne trombitálja.</p> -<p>– Azt irja a gazember, hogy váltókat hamisított az én férjem -nevére. Harminczötezer forintig. Perukker követeli a fizetést. S ő -maga szökik Amerikába! Ha utólérik, főbe lövi magát!</p> -<p>– Az égre, asszonyom! súgja oda Alasztor.</p> -<p>(«Égre?» Hát már elfeledte, hogy az húsz millió mértföldre -van?)</p> -<p>– Eh! Én nem ismerek most sem eget, sem földet. Képes vagyok -embert ölni dühömben! Harminczötezer forintot Vigárdy nevére -hamisitani! Hát nem tudott más ember nevére hamisítani? Egy zsidó -nevére? A legjobb barátjáéra kellett hamisítania?</p> -<p>– Hiszen ha hamisak az aláirások, Vigárdy nem károsodik miattuk, -nem kénytelen fizetni, csillapítá a szép fúriát Alasztor.</p> -<p>– Nem is tanácsolnám neki! Egy fillért sem! «Ezek» miatt! De a -gyalázat mégis megvan. Jó barátok voltak. Együtt trafikáltak. Mégis -meg lesz hurczolva a neve. Esküt kell neki letenni a törvényszék -előtt. Még majd hamis esküvel fogják vádolni! Megteszik a -prókátorok! Kiadják a váltókat szakértőknek, agnoskálják az -aláirásokat. Juj! micsoda gyalázat! A biró, a közvádló -keresztkérdésekbe fogják. Valamennyi ujság tele lesz a -vallatásával! Bele jön a képe a Volksblattba! Egy országos -képviselő! Elveszti a mandátumát!</p> -<p>– Talán mégis legelső dolog volna ezt a szerencsétlen -barátnőnket életre hozni, szólt kérlelő hangon Alasztor. -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Önnek lehet barátnője, nekem nem az. Nincs az elájulva, csak -tetteti magát. Ismerem én az ilyen tempókat. Ez a legkényelmesebb -pose az ilyen catastrophánál. Csak tessék magára hagyni, majd -fölébred az magától, ha senki sem lesz mellette. Ő az oka ennek a -ruinának! Az ő bolond fényüzése. Tetszett neki, hogy az ő jour -fixeiről irnak az ujságok. «Ünnepelt szépségünk. Társadalom -csillaga!» Itt van! «Opulens buffet! Franczia pezsgő! Fényes -bankettek»: olyan embereknél, a kik hamis váltóval szerzik a pénzt, -mások megkárosítására! «Minő izlés! Mennyi chique! Micsoda -dekorativ érzés!» – Tessék! Ez lett a vége!</p> -<p>(– Jaj de szeretem, hogy nem ettem abból a fáczánsültből, -dörmögi Thurzó Attila úr a felesége fülébe, felsegítve a vállára a -hermelines sortie de bált.)</p> -<p>(– Csak legalább ittam volna abból a pezsgőből, a mit kiátkoznak -a gyomromból! szól, ellenlábas véleményét nyilvánítva, Kapiczány -úr.)</p> -<p>Alasztor a balzac támlányához támaszkodva nézi azt a dühöngő -szép asszonyt.</p> -<p>Ez az igazi ősember-nőstény! Crèpe de Chineben és brüsseli -csipkében. Az eredeti Éva-anyánk, a ki nemcsak az almáját a fának -kóstoltatta meg Ádám apóval, hanem a hajtását is. – Ez a tökéletes -asszonyi-állat! Mikor csipkekendőjével megtörli az izzadt arczát, -még a puder is lejön róla: egészen igaz, kívül és belül. Nem fest -magának se hamis szemöldököt, se hamis erényt.</p> -<p>A szerencsétlenség szinhelye perczek alatt kiürült. Mintha azt -kiáltották volna a közönség közé, hogy «ég a szinház».</p> -<p>Csak az inasok téblábtak alá s fel, a kik a távozó vendégek -elcserélt kalapjait keresték.</p> -<p>Vigárdyné észrevette közöttük a sárga libériást.</p> -<p>– Georges!» – És aztán még egy párszor: – Georges! S hogy annak -nem akart sikere lenni, végre: – «Gyurka! Nem hallod, hogy -kiabálok? <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>– Kérem alássan, a vendég uraknak…</p> -<p>– Neked most nem parancsol senki, csak én! Gyorsan szedd össze a -saját ezüstünket és porczellánunkat s szállítsd haza, különben -lefoglalják a hitelezők s aztán majd járhatsz a törvényszékre -vallatóra. – A japáni vázákért is visszajőjj. A bérkocsist -értesítsd, hogy nem kell neki éjfélután két órára visszajönni, a -lábpokróczot elhozd tőle. – Ezek a bitangok saját fogatot -tartottak, maguk kucsiroztak, míg nekem elég jó volt a számozatlan -bérkocsi. Pedig nekem lett volna módom benne. S az én apám nem -lopta, nem csalta a vagyonát: becsületes úton kereste. Hanem azért -engem csúfoltak «tollszedő leányának».</p> -<p>Ezen aztán sirva fakadt. Azért még sirva is zsémbelt; hanem azt -már nem lehetett lestenografálni.</p> -<p>Nem volt már ott más, csak Dobokay.</p> -<p>Alasztor figyelmezteté a haragos hölgyet, hogy kár volt azt a -bérkocsit visszarendelni: már most hogy megy haza? Ilyen éjféli -órában!</p> -<p>– Gyalog. Ön fog hazáig kísérni.</p> -<p>(Tehát még ezt az egy embert is, a ki ott maradt a -szerencsétlenség szinhelyén, elviszi onnan magával.)</p> -<p>– Hát hiszen a tolvajok és az aszfaltbetyárok ellen csak -megvédelmezem önt magam is, de a meghülés ellen nem. Hogy megy -hazáig ezekben az atlaszczipőkben?</p> -<p>– Ejh! Most egy olyan pokol forr bennem, hogy nem érzem, mi a -hideg. Nyujtsa ön a karját!</p> -<p>(Pedig azt is megvárhatta volna, a míg a férje megérkezik. A -conferentiának csak vége lesz már egyszer.)</p> -<p>Rosszul tette, hogy nem várta meg.</p> -<p>Hiszen bizonyos, hogy Vigárdy a clubból egyenesen ide fog -jönni.</p> -<p>Az még nem tud semmit. <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span></p> -<h3>VI.</h3> -<p>Az elájult asszony pedig csak nem éledt fel magától. Pedig már -egy vendég sem volt a teremben, a kinek a kedvéért tettesse az -ájultságot.</p> -<p>A cselédek lótottak-futottak előre-hátra, de azoknak egyéb -dolguk volt, mint a balzacon heverő alakkal vesződni. A sárga inas -meg a csemegész pinczérje igyekezett kiválogatni a kikölcsönzött -tálakat, porczellánokat, ezüstneműket a csődtömeg közül, a mi nem -ment vitatkozás nélkül.</p> -<p>A tálak és tálczák azonban még rakva vannak mindenféle -ételekkel, a mikhez senki sem nyúlt még. Ott van a rénusi lazacz. -Ott van az elitélt és rehabilitált fáczán. Az egyiket a pinczér, a -másikat a Georges reklamálja. A szobaleány a közben megtömi a -zsebeit a Kugler-bonbonokkal, a mikért megint a czukrászlegény emel -óvást: «Ez mind nincs kifizetve még!»</p> -<p>– Ugyan mit parlamenteznek az urak? igazítja el a vitát a Jean. -Nem vagyunk mi képviselők, hogy hajbakapjunk. Mit allegálunk, hogy -melyik kié? Ez úgy is mind az ördögé már. Csináljunk consortiumot. -Vigyünk le mindent a kocsisnéhoz s csapjunk ott magunknak egy -murit. Úgy is mind a filiszteusoké lesz ez már! Csupa corruptio ez -már! Holnap mindent lepecsételnek!</p> -<p>Az indítvány egyhangú pártolásra talált. Ez az igazság.</p> -<p>– Úgy is benn van egy hónapi bérem, nyelvelt a szobaleány. Soha -sem látom én azt, tudom. Legalább leeszem Dobos-tortában.</p> -<p>S aztán elkezdte danolni éles hamis hangon: «Három forint a -bérem. Mindig szidnak, ha kérem…» végig valamennyi szobán és -folyosón.</p> -<p>A másik három cseléd röhögött hozzá nagyokat.</p> -<p>Azzal siettek az egész lakomát lehordani a kocsisné szobájába. A -pezsgős palaczkokat sem felejtették ott. Hanem <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> a -szamovárt nem bolygatták. Forró vizet inni uraknak való. A távozó -cselédek csapkodták az ajtókat maguk után, hogy csak úgy rengett -bele a ház.</p> -<p>Az elájult asszony pedig ott hevert mozdulatlanul, halaványan. -Csak a szemei nyíltak fel. De az nem az ébredés volt; hanem egy -halottnak a merev nézése, a kinek elmulasztották a szemeit -lezárni.</p> -<p>Elcsendesűlt minden. Még az óra sem ketyegett. Meg volt állítva -a hegedű-productio kedvéért.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A kis leány felébredt előálmából. Hálószobájának a fala a lépcső -felé volt: azon keresztül hallhatá a vendégek szaladáshoz hasonló -exodusát. Meglepte, hogy ezzel semmi hintógördülés nem volt -kapcsolatban. A kocsiját mindenki későbbre rendelte.</p> -<p>Azután következett a cselédek lótás-futása az ajtaja előtt; a -vihánczoló röhögés, a szobaleány csufondáros danolása, majd a -kiméletlen ajtócsapkodás. Azután jött a mélységes nagy csend, mely -olyan, mintha tele volna zúgással.</p> -<p>Vége volna már az estélynek?</p> -<p>Olyan soká aludt volna?</p> -<p>Várt az ajtónyitásra. Az estély végeztével a mama, mielőtt maga -lefeküdnék, bejön a kis leánya szobájába, megcsókolni az alvót s a -vánkosa alá dugni egy fényképes bonbonnièret, a mi megmaradt a -lakomából.</p> -<p>Miért nem jön már?</p> -<p>Éji asztalkáján volt egy kis ütőóra, mely egy rugó nyomására -jelentette az időt.</p> -<p>Tizenkettőt ütött. Kisértetek órája!</p> -<p>A kis leány fejére rántotta a takaróját. Bölcs volt, de a -mellett babonás. Az embereket meg tudta kritizálni, de a -kisértetekkel nem mert kikötni.</p> -<p>A szív, az a buta izomtömeg, fél!</p> -<p>Hanem az agyvelőnek van akarata.</p> -<p>S lassankint az akarat erőt vesz a félelmen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>Meg akarja tudni, hogy mi történt a szalonban.</p> -<p>Leküzdi a félelmet az éjféli rémek s az engedelmességet az anyai -tilalom iránt. Felöltözik, meggyujtja a gyertyáját s reszketve -kinyitja az ajtaját.</p> -<p>Egy sötét garderobeon keresztül kell menni a salon -oldalajtajáig. Itt hallgatózott ő nem rég. Tanulmányozta az okos -beszédeket. Félve nyitott be rajta.</p> -<p>Az ajtónyitásnál majd elfujta valami leskelődő szellet a -gyertyáját.</p> -<p>Arra pedig nagy szükség volt ott, mert a terem egészen sötét -volt. A cselédek a gázt lecsavarták, a gyertyákat elfújták. Csak a -kandallóban hamvadozó parázs vetett valami izzó derengést a közel -levő tárgyakra.</p> -<p>Senki sincs itt.</p> -<p>A kandalló előtt áll a balzac. Annak a magas támlánya eltakarja -a rajta fekvő alakot. Azt nem veszi észre.</p> -<p>A zongorán van egy karos gyertyatartó, annak a gyertyáit -meggyujtja s a nagyobb világosságnál bátrabban tekint széjjel.</p> -<p>Nini! A balzacról a szép selyem uszály omlik alá, azokkal a -jáczint guirlandokkal. Itt vetette volna le a ruháját a szép -mama?</p> -<p>Odalép lábhegyen s a mint odaér, nagyot sikolt.</p> -<p>Az anyját látja ott heverni élettelen.</p> -<p>Először azt hiszi, hogy meghalt, s sírni akar.</p> -<p>Az a gyáva szív! Az sem tud egyebet, mint a könymirigyeket -működésbe hozni</p> -<p>Nem tudja kitalálni, hogy mi az, a mit most lát?</p> -<p>Az ő anyja, a ház úrnője itt hever, teljes báli toiletteben és -senki sincs kivüle a teremben… Mi ez?</p> -<p>Azt hiszi, hogy ez egy lidérczhozta álom.</p> -<p>A fekvő alaknak a lábainál azonban meglát egy felnyitott -levelet. Azt felveszi és elolvassa.</p> -<p>Arra aztán egyszerre eszéhez tér. Mindent tud.</p> -<p>Most már érti az egész helyzetet.</p> -<p>Most már nem kis leány, a ki fél. <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Eszébe jut, a mit a Pallas lexikonából olvasott az ájulásról. – -Ez az. – A szemek halálmeredése, a lassú pihegés, az arcz -halottszíne. Aztán a segélyhozás ilyen esetben: a ruhaderék -kibontása. Hideg víznek az arczba fecskendezése. A tenyereibe -pipereeczetet tölt s azt szagoltatja az elájulttal. – Ez használ. – -A karok megmozdulnak, a száj megnyílik és nagyot ásít. A félholt -föléled.</p> -<p>Az első érzése az, hogy a keble nyitva van, s azt siet a két -tenyerével betakarni.</p> -<p>Aztán észreveszi, hogy csak a leánya van ott s nagyot bámul rá: -mintha nem jutna hirtelen eszébe, hogy ki ez itten?</p> -<p>Helvila felöleli az anyját fektéből.</p> -<p>– Nem mégy a hálószobádba, mamám?</p> -<p>– Hiszen nem birom a lábam.</p> -<p>– Majd én beviszlek.</p> -<p>S azzal felkapja az ölébe az anyját s viszi, mint egy dajka a -gyermeket, az ajtó felé: megfordítva a természetadta szerepeket. A -kis leány erős. Még is jó az a svéd gymnastika!</p> -<p>– Tégy le. Tudok már menni, suttogja az anya. A zsibbadás -elmúlt.</p> -<p>– Ne segítsek levetkőznöd?</p> -<p>– Maradj! Maradj! – Tégy fát a kandallóra. Fázom. -Visszajövök.</p> -<p>S azzal bement az öltözőjébe.</p> -<p>Visszajön? De hát minek jön vissza?</p> -<p>A kis leány letérdelt a kandalló elé s megrakta hasábokkal a -parázshalmazt. Nehezen akartak meggyulladni. Szétnézett valami -papir után, a mivel alágyujtson. Megakadt a tekintete azon a -levélen.</p> -<p>Valami homályos ösztön úgy nógatta, hogy ez az a papirrongy, a -mi legméltóbb arra, hogy hamuvá legyen; hanem aztán újból meg újból -végig olvasva a tartalmát: az okos ész azt diktálta neki, hogy ez -nem elégetni való, mert ebben nevek és adatok vannak, a mik másokat -is érdekelnek. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<p>Észre sem vette, hogy az anyja visszajött a hálószobájából.</p> -<p>Camilla nem öltözött pongyolába, csak a felkapcsolt ruhaderék -fölé kerített a vállára egy báli-kilépőkét. A hattyútollas atlasz -lebernyeg a meztelen karjait is takarta.</p> -<p>Olyan nesztelenül jött be, hogy rajtakapta Helvilát a -levélolvasáson.</p> -<p>– Olvastad? kérdezé a leánytól.</p> -<p>Helvila ijedten nyujtá a levelet az anyjának, a ki azt szépen -összehajtá s eldugta a keblébe.</p> -<p>A leányka félve nézett fel az anyjára, a mint ott térdelt: ha -nem csinál-e haragos arczot?</p> -<p>Dehogy csinált: mosolygott. Hanem az még elijesztőbb volt.</p> -<p>Olyan volt ez a mosoly, mint mikor egy szép, ünnepelt hölgyet -egy imádója egy rosz hírű házban talál.</p> -<p>Nem! Nem! Olyan mosoly volt ez, mint mikor egy vádlottak padjára -kerűlt szép nő ellen a közvádló olyan bizonyítékokat hoz fel, a -mikkel az menthetlenűl meg van fogva s érzi a ránéző szemek -égetését az arczán. Mit tehet mást, mint hogy mosolyog.</p> -<p>Nem! Nem! Nem is ilyen volt. Hanem olyan volt ez a mosolygás, -mint mikor valaki az öngyilkosság eszméjét neveli nagyra a lelkében -s azt takargatja az arcza lárvájával.</p> -<p>Ez a pergamenkemény mosoly nem is hagyta el az arczát mind -végig, a míg ketten együtt voltak a leányával.</p> -<p>– Gyujts a szamovár alá, theázzunk, monda Helvilának.</p> -<p>A leány tette, a mi mondva volt.</p> -<p>Camilla az öve mellé dugott kis női órát előhúzta és belenézett. -Észrevette, hogy a fali óra megállt s félórával kevesebbet mutat az -időnél.</p> -<p>Odament, elindította a perczingát s helyére igazította a -mutatót.</p> -<p>A zenemű, a tizenkét óra elütése után, ismét elkintornázta a -maga Arditi csók-keringőjét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> -<p>Helvila nézte a szamovár alatt lobogó kék szeszlángot.</p> -<p>Camilla az alatt elhelyezte a balzac elé húzott kis asztalkára a -theáscsészéket. Czukrot is dobált beléjük. (Czukrot?)</p> -<p>Helvila megkérdezé, hogy hány csipettel tegyen a forró vízbe a -peccoból.</p> -<p>– Tudod jól. Négygyel.</p> -<p>– Hiszen csak ketten vagyunk.</p> -<p>– Hogy jó erős legyen.</p> -<p>– De ez majd téged nagyon felizgat.</p> -<p>– Ne félj, nem fog felizgatni.</p> -<p>S még merőbben mosolygott.</p> -<p>Az a kis leány pedig nagy lélekbuvár volt!</p> -<p>Tudott az arczvonásokban olvasni. Ilyen kifejezést nem látott az -anyja arczán még soha.</p> -<p>Felnyitotta a szamovár tetejét. A felcsapó illat tudatá vele, -hogy tökéletes a thea. Megtöltötte belőle a csészéket szinültig s -letette az asztalkára, egymással szembe. Magának egy kis selyem -guggonkát hozott, a mi olyan, mintha két vánkos volna -keresztbetéve.</p> -<p>– Ide mellém tedd a csészédet, mondá Camilla.</p> -<p>– Én szemközt szeretek veled űlni.</p> -<p>– De én azt akarom, hogy mellém űlj! parancsolá Camilla.</p> -<p>Attól tartott, hogy ha szemközt űl a leánya, akkor nem lesz -képes azt megölni…</p> -<p>A leányka egyszerre elértette az anyja gondolatját.</p> -<p>Megragadta a kezét hevesen mind a két kezével:</p> -<p>– Te meg akarsz engemet és magadat ölni!</p> -<p>Az az őrületes mosolylárva még erősebb kifejezést nyert Camilla -arczán.</p> -<p>Mosolyogva kevergeté a kanálkával a csészében a theát.</p> -<p>– Hát mit tehetek egyebet?</p> -<p>– Te azt akarod, hogy meghaljunk mind a ketten? lihegé a leány. -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Hát mi van hátra egyéb? Olvastad azt a levelet?</p> -<p>– Elolvastam.</p> -<p>– Megértetted a tartalmát?</p> -<p>– Rettenetes volt! monda a leány fuldokló hangon.</p> -<p>– Hát akkor tudod, hogy mi ért bennünket? Meg vagyunk gyalázva. -Kigyógyíthatlanúl, helyrehozhatlanúl meggyalázva. Apád elfutott. A -férfi elfuthat a gyalázat elől; de a nő, a leány magával viszi a -gyalázatot, akárhová fut. – Mentül jobban fut, annál jobban bele -sülyed. Hát lehet egy nőnek, egy leánynak becsület nélkül élni? -olyan nőnek, mint én, olyan leánynak, mint te?</p> -<p>– Anyám! Ne gondolj ilyen rettenetesre! Én nem tudok meghalni. -Én szeretek élni. Hiszen még nem is tudom, mi az élet? Ne -kényszeríts meghalni, szerelmes jó anyám! Most rögtön meghalni! -Hiszen még azt sem tudom, mi a a világ? Még az álmomat sem hagyták -végig álmodnom: abból is felzavartak. Még nem láttam egy bált, egy -színházat. Még nem volt egy piros ruhám, a mi után úgy vágytam -mindíg. Még egy piros ruhám sem volt!</p> -<p>Camilla arczán még keserűbb mosolyra vált az a hyppokratesi -álarcz.</p> -<p>– Hm! Hát majd elmondom, hogy mi vár reád, ha élve maradsz? Az -utczáról fölszed egy asszony, a ki az ilyen élni szerető kis -leányokra vadászik. Az aztán majd ád neked piros ruhát is, az -arczodat is kifesti pirosra, hogy ne legyen ilyen halvány; el is -visz színházba, bálba is. Víg életed lesz! De én azt már nem fogom -megérni!</p> -<p>A leány füleire tapasztotta a tenyereit, hogy ne hallja ezt -mind.</p> -<p>– Nem! Nem! Te nem hagysz itt: én nem megyek el tőled! Nem ugy -akarok élni! Nem kell se mulatság, se czifra ruha. Dolgozni akarok. -Veled együtt dolgozni!</p> -<p>– Dolgozni? Haha! Mit? Hát tanítottak bennünket valaha valami -munkára?</p> -<p>– Tudunk himezni.</p> -<p>– Azzal a száraz kenyeret sem keressük meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– Hiszen annyi ismerősünk van! Lehetetlen, hogy valamelyik -szolgálatába ne fogadjon bennünket!</p> -<p>– Az ismerősök? Hisz azok mind bezárják előttünk az ajtajaikat. -S eltagadják, hogy otthon vannak. – Hisz a pestis jár együtt -velünk! – Tolvajnak fog bennünket nézni minden ember s bezárja a -szekrényét, mikor az ajtaját rányitjuk.</p> -<p>– Nem lehet! Nem lehet az! Imádkozni fogunk! Anyám.</p> -<p>– Hahaha! (Most már kaczagott is a lárva.) Hát nem hallottad, -hogy az ég ezer millió mérföldre van innen: mire az ima odáig -eljut, akkorra megfagyott a föld!…</p> -<p>– Oh az a hideg föld! Én félek abba a hideg földbe lefeküdni! -Anyám! Én rettegek az örök éjszakától!</p> -<p>A leány csak dadogva tudott beszélni: reszketett minden tagja, a -fogai vaczogtak.</p> -<p>– Jó. Monda az anya, száraz hangon. Hát te maradj itt: majd -elmegyek a magam útjára magam egyedül.</p> -<p>Erre aztán Helvila jajgatni, zokogni kezdett, a haját tépte a -két kezével.</p> -<p>– Ilyen rosz leány vagyok én? A ki az anyját egyedül hagyja -meghalni? Nem! Nem! Te kedves! Te édes! Mi nem válunk el egymástól -soha!</p> -<p>S a nyakába borult: ölelte, csókolta. Elkezdte a szemein a -csókot, a nyakán az ölelést; aztán végig az egész termetén, le -egész a lába hegyéig és folyvást sírt és kiáltozott:</p> -<p>– Nem válok el tőled!</p> -<p>– Hát mit akarsz akkor? Minek sírsz?</p> -<p>– Csak egy napot kérek. Csak egy napig várjunk. Csak még egyszer -lássam a napot feljönni. A nap jó tanácsot ád, ki tudja, mit hozhat -az új nap? Az éjszaka tele van rémekkel!</p> -<p>Az anya lesimogatta a kis leány szétkuszált haját, térdein -feküdt a feje.</p> -<p>– Jól van, monda neki nyugodt hangon. Tehát várunk ezzel a -dologgal holnap reggelig. Most eredj a szobádba, fekügyél le. -Alugyál csendesen. Majd reggel felköltelek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<p>A leány felemelte a fejét az anyja térdéről s felnézett az -arczába. Azon még most is ott vonaglott az a fájó mosoly. A leány -kitalálta a gondolatját.</p> -<p>– Ah te engemet most ki akarsz játszani. Azt akarod, hogy én -elmenjek innen, s te azalatt, a míg én alszom, megszököl tőlem. Ah -így nem teszik bolonddá a kis leányokat anyácskám. Nekem is van -annyi eszem. Ohó! így nem hagyok magammal tréfálni…</p> -<p>Most már a leány arczán is ott volt az a haláltgúnyoló -mosoly.</p> -<p>Leült az anyja mellé, maga elé húzta azt a másik csészét s ő is -elkezdte abban az ezüst kanálkával kavargatni azt a nehezen olvadó -halálczukrot.</p> -<p>Erre Camilla odavonta az ölébe a leányát s elkezdte azt -dönczölgetni, ringatni mint egy hároméves kis babát, az pedig -hizelkedett, kedveskedett neki, mint egy hároméves kis baba.</p> -<p>– Ugy-e kedveském, mamácskám, engem hagysz előre menni: csak -azután gondolsz magadra? Ugy-e felöltöztetsz majd tiszta ruhába? -abba a szép kék ruhámba, a mi csak egyszer volt rajtam. Ugy-e -összeteszed majd a két kezemet a keblemen, körülcsavarod az -olvasóval? Kis mamácskám. Angyalkám. Aztán fonsz a számomra -koszorút – eleven virágból, azt teszed a fejemre? Lásd, ezek a -jáczintok a kebleden milyen jól fognak illeni hozzá. Én mindig -szerettem a jáczintokat…</p> -<p>Ezt már Camilla sem állhatta meg, hogy hangos sirásra ne -fakadjon. Kebléhez ölelte, összecsókolta a gyermeket.</p> -<p>Aztán egyszerre összerázkódott, megmerevítette a karjait. Mintha -a lelke le akarná rázni magáról ezt a megutált testet. Rideg, -kemény hangon szólt:</p> -<p>– Hát minek ez az érzékenykedés? Hát van nekünk okunk arra, hogy -egymást keserítsük? ülj oda szépen, velem szemben. Aztán beszéljünk -okosan, nyugodtan. – Hiszen te olyan okos leány vagy. – Olyan -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> helyes eszed van: a világot, a -helyzetet, az embereket megitélni. Látod, hogyan magunkra hagyott -minden ember? Még a cselédeink is elfutottak. Nincs innen kitérés. -A sors vas következetessége ez… Én életemben elkövettem egy hibát, -most azért megbünhődöm. Te is vétettél azzal, hogy születtél: -elloptál egy szikrát az égből, most azt visszafizeted. A sors -kérlelhetetlen biró. Hát hajtsuk végre az itéletét. – Nyugodt -vagy-e?</p> -<p>– Az vagyok anyám.</p> -<p>Most azután mind a kettőnek az arcza mosolygott.</p> -<p>Úgy csevegtek, mintha valami közönséges házi dologról -beszélnének: konyháról.</p> -<p>– Olyan nehezen olvadnak el ezek a koczkák a theában, mondá -Camilla.</p> -<p>– Az én csészémben már mind elolvadt.</p> -<p>– Mert kevesebb volt bele téve.</p> -<p>– Hát akkor adj ide a magadéból.</p> -<p>Arra aztán Camilla kihalászott egyet azokból a fehér koczkákból -a kanalával, Helvila a maga kanalát eléje nyujtotta. Igy aztán -szépen megosztoztak.</p> -<p>Azok a fehér koczkák azonban olyan rátartók voltak, nem akartak -elég gyorsan elolvadni.</p> -<p>– Nem volna jó rhumot tölteni a theába, hogy hamarább -elolvadjon? mondá Helvila.</p> -<p>– Azzal épen az ellenkezőt érnők el. Ha alkohol vegyül e szer -közé, attól az egyszerre kristályozódik, a fenékre száll s többé el -nem olvad.</p> -<p>– Ah! Akkor az olyan embert, a ki ezzel van megmérgezve, könnyen -meg lehetne menteni azzal, ha egy pohár rhumot itatnának meg -vele?</p> -<p>– Minden bizonynyal. Csakhogy ez a szer nem enged ám magával -alkudni. Ez abban a pillanatban megöl…</p> -<p>– Abban a pillanatban? szólt a leány ragyogó szemeit anyjára -meresztve. Hisz akkor ez a szer egy angyal!</p> -<p>És az anyának a szemei épen úgy tündököltek, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> -leányáé. Ezek a halál holdfényében ragyogó szemek nem láttak már -semmit, csak azt a fényes fehér angyalt, a ki kettőjük között -állt.</p> -<p>Mert ha lett volna még a világon egyébre is fogékony érzékük, -észre kellett volna venniök, hogy a szalon-ajtón egy férfialak lép -be, báliasan öltözve, kalapja, keztyüje a kezében, a ki csodálkozva -tekint szét.</p> -<p>Ugyan ki jöhet ide most?</p> -<p>Egy elkésett vendég, a ki most szabadult a clubból -conferentiáról, vagy tarokkasztaltól.</p> -<p>Megszólal:</p> -<p>– Senkit sem találtam az előszobában. Jó estét!</p> -<p>A jó este kivánásra feléje fordul a két mosolygó arcz. -Ráismernek, de azért nem hagyják abba sem a theakeverést, sem a -mosolygást, sem az ülve maradást.</p> -<p>– Nem mára szólt a meghivó? kérdi a vendég úr.</p> -<p>Magas, délczegtermetű, szőke férfi, hegyes szakállal, mely -lehajló bajuszával összevegyül, szemei ábrándosan kékek</p> -<p>– De igen, felel a kérdésre Camilla.</p> -<p>– Amanda nem volt itten? Ez a második kérdés.</p> -<p>– Itt volt. Már elment.</p> -<p>Ez tehát Vigárdy Bertalan.</p> -<p>Megdöbbenve néz körül.</p> -<p>Látja, hogy a háziasszony báli toiletteben van. Együtt ül a -leányával a kandalló előtt.</p> -<p>– Mi történt itt? kérdezi a férfi.</p> -<p>Camilla minden válasz helyett előveszi a keblébe dugott levelet -s odanyujtja a késői látogatónak.</p> -<p>Vigárdy végig olvassa a levelet, mely az olvasás után kihull a -kezéből.</p> -<p>– Szerencsétlen ember… Ezt rebegi halkan.</p> -<p>– Most már tudja ön, hogy mi történt velünk? El vagyunk temetve! -mondja Camilla.</p> -<p>– Ejh dehogy vannak eltemetve! Micsoda beszéd!</p> -<p>– Gondolja ön, hogy ilyen meggyaláztatás után még lehet járni az -Isten napja alatt? <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– De még nincs semmi meggyaláztatás! szól kemény hangon Vigárdy. -Ebben a dologban első helyen én vagyok érdekelve. S én csak nem -hagyom önöket meggyalázni.</p> -<p>Annál a szónál «önöket» úgy vibrált a hangja, mint a rezgő -húr.</p> -<p>– Hogy tehetné ön azt?</p> -<p>– A legegyszerűbben. Elismerem a váltókon levő aláirásokat -sajátomnak.</p> -<p>– De hisz akkor önön veszik meg azt az összeget.</p> -<p>– Azt tudom. Kifizetem.</p> -<p>– És a felesége? Mit fog ön Amandának mondani?</p> -<p>Vigárdy Bertalan egyszer-kétszer végig húzta az ujjait a hegyes -szakállán s készen volt a válaszszal.</p> -<p>– Az asszonynak azt fogom mondani, hogy volt egy közös vasuti -engedélyünk, a mit egy vállalkozó magához váltott hetvenezer -forintért. Ennek fele Meritorist illeti. Nem tudott várni, a míg -liquiddé lesz a kikötött összeg: kissé inkorrekt módon anticipálta -a maga részét. De én teljesen fedezve vagyok a szerződés által.</p> -<p>– De ez nem igaz!</p> -<p>– Hát ki nézhet bele az én tárczámba? Hasonló alkuk mindig -négyszem között köttetnek. Egy névjegy helyettesíti a nyugtát. Az a -vasut létrejön. Nekem részem van benne. A többiről ki tud? -Meritoris elfutott Amerikába, de nem a váltói miatt, hanem a -málégyűrűben kötött börzekülömbözetek miatt, a mik százezrekre -rúgnak. Ez nem gyalázat, csak balszerencse.</p> -<p>– De ezzel ön mégis hazudni fog a feleségének.</p> -<p>Bertalan ernyedten veté le magát egy karszékbe.</p> -<p>– Hazudni a feleségemnek! – Hát nem mindennap hazudom-e neki -azt, hogy boldog vagyok, szóval, tettel és érzelemmel?</p> -<p>– Kérem uram, ne beszéljen így egy leány előtt.</p> -<p>– Higyje el, édes Camilla, hogy a hazugság az egyetlen kötszer, -a mi a társadalmat összetartja. Szünjünk meg hazudni, s egymást -fogja felfalni az emberiség. <span class="pagenum"><a name= -"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Ez irtóztató igazság. De legalább mi ne hazudjunk egymásnak, a -kiket nem tart össze semmi kötszere a társadalomnak. Ön tehát -megmentheti oktalan nagylelkűséggel egykori barátjának a jó -hirnevét, megreparálhatja a becsületét, de azért mi mégis csak -földönfutó koldusokká vagyunk téve. Mind én, mind a leányom.</p> -<p>Vigárdy nagyon is sietett a felelettel.</p> -<p>– Én nem fogom engedni, hogy önök szükséget szenvedjenek!</p> -<p>Ezzel nagyon gyanuba keverte magát.</p> -<p>– Ú–úgy? monda a delnő, azt a veszedelmes mosolygást még azzal -is élesítve, hogy a fogait összeszorította, s e közben annál -sebesebben kavarta a kanállal a theát a csészében.</p> -<p>A férfi megértette mind a hangot, mind az arczkifejezést.</p> -<p>– Ugyan, édes Camilla, hagyja abba azt a habarást azzal a theás -kanállal! Én úgy olvasok önnek az arczában, mint a kitárt könyvben. -Ön ebben a rossz pillanatban így gondolkozik: «No lám! Mikor a víz -fenekére elértem, akkor előugrik, mint a «Deus ex machina», a -mesebeli megszabadító: kihúz a vízből, megtörülget, megszárítgat – -és aztán megesz. Itt van ez a Vigárdy, a kinek mindegy, akár a -piqueten nyeret el magától a jó barátjával harminczezer forintot, -akár hamis váltók útján. A fedezet kezében van. A világgá futottnak -van egy fiatal felesége, a kibe egykor szerelmes volt. Ha nem -csinálhatott belőle feleséget, csinál belőle élettársnőt, a hogy -szokás. Most már asszony, nem kell őt elvenni. A férj megvan, -valahol az ellenlábasoknál. Haza nem jöhet, mert itthon börtönbe -fut. Igy lesz szép az élet! A gazdag feleségnek a vagyonából – -eltartjuk a tönkrejutott asszonyt!» Ugy-e hogy így gondolkozik ön -felőlem?</p> -<p>Camilla meglepetve nézett rá. Valóban kitalálta az -eszmejárását.</p> -<p>– No hát csak tolja ön félre azt a theásfindzsát maga elől. Az a -penetráns keserűmandula-illat elárulja előttem <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> a -tartalmát. Hát hiszen igaz, hogy én is csak állat vagyok, mint más, -de hiena még sem vagyok. Mindenféle bűnre megvan a hajlandóságom, -mint a többi embereknek, s ha önnek kedve volna elbukni, bizony nem -állnék elő erényt prédikálni, hanem liczitálnék a kegyeire. Hanem -hát ön nem az a nő! Ön inkább fejére borítja a szemfödelet, mint a -Thámár fátyolát. Ezt én jól tudom. Nem jövök önt kisérteni. Én nem -fogok önnek semmit adni: egy elátkozott fillért sem. Hanem nyitok -önnek útat tisztességes munkához, a miből megélhet.</p> -<p>– Hallod anyám? sugá Helvila. Nem mondtam?</p> -<p>– Mi munkához értenék én? rebegé Camilla.</p> -<p>– Hát a mivel annyi derék becsületes nő fenntartja magát. Nekem -vannak összeköttetéseim a kormányzati köröknél. Én könnyű szerrel -ki tudom eszközölni, hogy önnek adjanak egy biztos állomást vagy a -vasutaknál, vagy a postánál, mint pénztárosnőnek, a mihez nem kell -egyéb, mint tiszta fej és tiszta kéz. Ön abba nagy gyorsan -beletanul. Egyik nap éjjel, a másikon nappal lesz tizenkét órán -szolgálata: a többi idejével szabadon rendelkezik. Biz az szerény -fizetéssel fog járni. De hát a megelégedés nem tart lépést a -jövedelem nagyságával. Én ismertem egy nőt, a kit milliomos létére, -esztelen pazarlásáért gyámság alá helyeztek s a ki öngyilkossá -akart lenni, mert abból a kétezer forintból, a mit havi pénzül -rendeltek a számára, nem volt képes a szükségeit fedezni. Én pedig -mondhatom, hogy akkor voltam életemben a legboldogabb, a mikor -harmincz forint volt a havi fizetésem. A megelégedés egészen -relativ dolog. Ön nem fogja ezentúl Párisból hozatni a -toilettejeit, hanem kiszabja és megvarrja maga a ruháját s meg lesz -vele elégedve. A vasúti vendéglősnél tizenöt forintért kap kosztot, -igen jót.</p> -<p>– Hát a leányomat hová teszem?</p> -<p>– Majd a kis Helviláról is gondoskodunk. Őt beadjuk a -preparandiába. Ott most van épen egy ingyen hely üresedésben. Csak -egy szavamba kerül. Kitanulja az iskolamesternőséget <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> s annak -idején kap becsületes állást, valamelyik fővárosi iskolában.</p> -<p>– Igen! Igen! Az nagyon jó lesz! szólt közbe Helvila. Én tanulni -fogok. Igen szorgalmas leszek. Már taníthatok is másoknak zongorát, -angol nyelvet. Én szeretek tanítani. Köszönöm, nagyon köszönöm!</p> -<p>Azzal odarohant Vigárdyhoz, elkapta a kezét, csókjaival halmozta -el, s egyre zokogta: «Köszönöm, nagyon köszönöm.»</p> -<p>Camilla arczáról ezalatt elmult az a halálhirdető mosolygás.</p> -<p>Olyan volt ez a változás az arczán, mint mikor a széljosló veres -égbolt egyszerre visszanyeri a kék színét. Lelkének elveszett az az -öngyilkos energiája: egészen a hatalmába került ennek az embernek, -a ki meg akarja szabadítani.</p> -<p>– Nos? hát szabad kérnem, hogy nyújtsa a kezét? kérlelé -Bertalan.</p> -<p>Tétovázott.</p> -<p>Akkor aztán odaugrott hozzá a leánya, az kényszeríté, hogy a -kezét Vigárdy keze elé nyújtsa: – Ne azt a balt! Ezt a jobbot!</p> -<p>– No hát! Eddig megvolnánk. Már most nézzünk körül, szólt -Vigárdy. Önnek szállásról is kell gondoskodni. Várjon csak! valami -jutott eszembe. Azt tanácsolom, hogy ne adja el a bútorait. Azokért -potom árt szoktak adni. Más ötletem van. A nagy szállásnak azt a -részét, mely külön szakítható, mondja fel a házi úrnak: épen most -van a negyed. Hanem ezt a nehány díszesebb szobát tartsa meg. Ezt -megint kétfelé lehet osztani. Ezt a szobát, meg az öltözőjét tartsa -meg a saját használatára, a konyha felőli kijárattal; a másik két -szobát pedig, a lépcsőre nyíló ajtóval adja ki. Én ismerek egy -derék horvát képviselőt, a ki épen ilyen bútorozott szállást keres, -egész évre, mert néha a leányait is fel szokta hozni Budapestre. Az -igen nyugodalmas lakó lesz. S a mit az fog fizetni <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> -albérletben, abból ön az egész lakásbért fedezheti s a saját lakása -ingyenben marad.</p> -<p>Helvila nógatta az anyját:</p> -<p>– Mondd hát, hogy jó lesz: jó lesz úgy.</p> -<p>Camilla rábólintott a fejével.</p> -<p>– Jó lesz.</p> -<p>(No hát! van már mit enni, van hol lakni és van becsület. A kis -leánynak is lesz jó helye. Hát mi kell még az élethez?)</p> -<p>Vigárdy szétnézett a szobában. Mit lehetne még találni?</p> -<p>Hát csakugyan talált valamit.</p> -<p>Meglátta azt a japáni asztalkán heverő kéziratot.</p> -<p>– No lám, még itt is van valami! Hisz ön irónő is. Itt is hever -egy munkája, a mit bizonyosan ma akart felolvasni. Ezt megvétetjük -egy szerkesztővel.</p> -<p>– Ah, hagyja ön azt! szólt Camilla. Az egy haszontalan -ostobaság.</p> -<p>– Ki mondta azt?</p> -<p>– A ki nagyon érti.</p> -<p>– Talán Alasztor?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Ah! Mit? Ne hallgasson ön rá. Mit értenek az okos emberek a -poézishez? A kik alkoholometerrel mérik az indulatot s -bonczolókéssel vizsgálják az érzést.</p> -<p>– De igaza volt! Azt mondta, hogy boldog nő nem lehet irónő. -Ahoz a szenvedések iskoláján keresztül kell eljutni.</p> -<p>– No hát már most keresztül esett ön ezen az iskolán. Ezt még -mint boldog nő irta ön. Képzelem, hogy tele van édes idealismus -chylusával. Hát majd a mit ezután fog irni, azt felvegyítheti -keserű tapasztalatok ichorjával. Azért ezt is csak kiadjuk. Engedje -meg, hogy magammal vigyem. Van némi befolyásom a lapszerkesztőkre. -Lesz közöttük olyan nobel ember, a ki honoráriumot fog érte adni. -Nem sokat; de eleinte a kevés is biztató. Apróbb, <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> egy -tárczára való rajzokat meg épen szívesen fognak venni. Ezekért -kaphat ön havonkint harmincz–negyven forintot. Nem sok; de jelenben -számot vet.</p> -<p>– Oh az nekem tetemes összeg lesz, szólt, mohón kapva Camilla. -Csak meg tudjam érdemelni.</p> -<p>– Bizzék magában. A közönség előszeretettel van a nő-irók iránt. -Önnek határozott tehetsége van. Csak fejleszteni kell. Majd küldök -önnek műveket angol és franczia íróktól, a mikből tanulmányozhat. -Ön egy év alatt meghódítja a közönséget, a kritikát. Két év mulva a -kiadók lábtót támasztanak az ablakához, úgy törnek be a -kéziratáért. Ön egy irói nevet választ magának s ez a név -magasztalva, becsülve lesz. Ezen az önérdemelte néven fogják önt -szólítani…</p> -<p>Camillának az arcza már derülni kezdett; ez nem a halált előérző -mosoly volt: ez a visszatérő életkedv hajnalodása volt már.</p> -<p>– No hát válaszszunk önnek egy irói álnevet, a mi alatt ezt a -legelső munkáját kiadjuk. Talán «Renata» (újjászületett). Jó -lesz.</p> -<p>– Nagyon jó lesz! szólt felmelegedve Camilla.</p> -<p>Helvila átölelte az anyját s gyöngéden súgá a fülébe: -«Renata».</p> -<p>Most már önként nyújtá a kezét Camilla Vigárdynak.</p> -<p>– Látod, kis mamám, fecsegett a lányka, most már megtaláltuk a -czímet, a melyen Vigárdy urat híni fogjuk: «keresztapa».</p> -<p>A lányka nevetett az ötletén: a nevetés az anyjára is elragadt. -Együtt nevettek. Milyen furcsa az! Keresztapa lesz a neve!</p> -<p>Aztán nagyot fohászkodott Camilla, kezeit keblére téve.</p> -<p>– Én Istenem! Mi még nevetünk is ezen a napon!</p> -<p>S aztán kereste a szemeivel azt az embert, a ki visszaadta nekik -ezt az éltető nevetést. A halottaknak!</p> -<p>Az pedig félrefordítá az arczát s a szemeit törülte.</p> -<p>– Ön is nevetett? <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Igen. Nevettem.</p> -<p>(Az sem volt igaz: zokogását fojtotta el. Olyan sírnivaló is -volt ennek a két nyomorult teremtésnek a pillanatnyi öröme!)</p> -<p>– No de már most sietek innen. Önök pihenjenek le. Nekem ez -órában még sok utam van. Legelőször is Perukkerhez vágtatok: azt -kihuzom az ágyából s rendezem vele az ügyemet, nehogy holnap -beperelje a váltókat; azután sorba veszem a szerkesztőségeket, -kiigazíttatom velük a szenzácziós újdonságot, mielőtt sajtó alá -adnák a lapot. Isten önnel Camilla! Jó éjt kis Helvila.</p> -<p>S azzal minden érzékeny búcsúvétel nélkül elsietett.</p> -<p>Az ajtóból még egyszer visszafordult.</p> -<p>– Kérem, Camilla, majd ha elmentem, zárja be utánam az ajtót. -Cselédjei nincsenek itt. Jó lesz, ha a többi ajtókat is bezárja, -mert mindannyit nyitva hagyták.</p> -<p>Azzal eltávozott.</p> -<p>Camilla várt, a míg a külső ajtót csukódni hallá, akkor kiment -az ajtókat bezárni.</p> -<p>Helvila egyedül maradt.</p> -<p>A mint az anyja kiment a szobából, a lányka elővette a rhumos -palaczkot. Az félig volt kiürülve.</p> -<p>És aztán fogta azokat a theás csészéket s azoknak a tartalmát -beletöltögeté a rhumos palaczkba. Jól bele szorítá a dugaszt.</p> -<p>Aztán szétnézett, hová rejthetné azt el?</p> -<p>Az óra egyet ütött – éjfél után.</p> -<p>A zenemű rákezdte a Serenade-walzert.</p> -<p>Ahá! Megvan.</p> -<p>Helvila oda sietett az órához, felnyitotta a zenegép tokját s -oda rejté el a palaczkot a zenélő henger mellé.</p> -<p>Ott nem talál rá senki.</p> -<p>Mire az óramű tokját ismét bekapcsolta, visszajött az anyja. -Eléje sietett; az is tárt karokkal jött feléje. Megölelték egymást. -Kisírták magukat jól.</p> -<p>– Tehát ismét élünk! sóhajta fel Camilla. <span class= -"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>A leány az ajtó felé mutatott kinyujtott karjával:</p> -<p>– Ő az én igazi atyám!</p> -<p>Camilla rosszul magyarázta a gyermek öntudatlan szavát.</p> -<p>– Ne mondd ki ezt a szót, mert halálra sértesz vele.</p> -<p>– De mondom! Az a másik csak akkor adta nekem az életet, a mikor -nem tudtam róla; de ez akkor adta az életemet, a mikor már szeretek -élni.</p> -<p>– Előttem mondhatod, de más előtt ki ne ejtsd, mert megitélnek -érte. Mikor úgy hasonlít az arczod az övéhez. Pedig Isten a tanum, -hogy nem tettem egyebet, mint hogy naponta elővettem az arczképét s -elbámultam rá, hosszan, hosszan.</p> -<p>– Szeretted őt? Mért nem mentél hozzá?</p> -<p>– Játszottam a szívével. Megvert érte az Isten!</p> -<p>Camilla figyelmét most egyszerre megkapta valami. Az üres theás -findzsák.</p> -<p>– Hová lett az a «thea»? kérdezé ijedten a leányától.</p> -<p>– Azt én eltettem emlékül erre a mai szent napra.</p> -<p>– Hová tetted?</p> -<p>– Az az én titkom.</p> -<p>A zenemű utolsó accordját pengette annak a szép spanyol dallamú -keringőnek. És azután is mindennap tizenkétszer elmondta a mit -tudott. De hogy mit tud? azt csak a kis leány értette meg, senki -más. Ajka elé tette a mutató ujját: – Csitt! Játszó óra: ki ne -beszéld!</p> -<h3>VII.</h3> -<p>Vigárdy, a pálczájával előretapogatózva, botorkált le a lépcsőn. -A gáz el volt már oltva, sötét volt.</p> -<p>Mikor a fele lépcsőn lejutott, a házmester ajtaja kinyílt, ő -maga lámpással a kezében csoszogott elő, kaput nyitott. Négy -férfialak jött be. Azok közül három odalenn maradt a kapubejárat -alatt a házmesterrel dödörögve, a negyedik felsietett a lépcsőn. -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>Szinte egymásba ütötték az orrukat Vigárdyval. A házmester -lámpafényénél egymásra ismertek.</p> -<p>– Ah! te vagy? Bertalan!</p> -<p>– Te vagy? Alasztor! Hol jársz?</p> -<p>– Én a feleségedet kisértem haza, a nagy katasztrófa után. Tudsz -már mindent?</p> -<p>– És még azonfelül valamit.</p> -<p>– Életre hoztad Camillát az ájultából?</p> -<p>– Én már élve találtam. Épen theázni készült a leányával.</p> -<p>– Természetesen: egy kis cyankálival czukrozva meg a theát?</p> -<p>– Természetes.</p> -<p>– No és te életben tartottad őket?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Miféle antitoxiconnal?</p> -<p>– Az az én arcanumom. De hát te mit keressz itten?</p> -<p>– Hát én, a mint menekülhettem Amandától, jó ürügygyel, ide -siettem vissza, hogy megnézzem, mi történt ezzel a szerencsétlen -asszonynyal. Már most látom, hogy nincs rám szüksége, hát -visszamegyek.</p> -<p>– Úgy sem mehetnél be hozzá, mert bezárta az ajtókat, s nincs -cseléd, a ki kinyissa.</p> -<p>– Nincs ám. Azok idelenn mulatnak a kocsisnénál a nekünk szánt -lakoma közprédáján: épen ez volt az ürügy, a mivel idebocsátottak. -Amanda ideges volt, hogy a Georges nem jön a kikölcsönzött ezüst -tálakkal és gyümölcstartókkal haza, a hogy ő parancsolta neki; én -azt a véleményemet suggeráltam neki, hogy az bizonyosan megszökött -az ezüsttel. Erre a nagyságos asszony rám parancsolt, hogy rögtön -menjek konstáblerekért, fogassam el a sikkasztó cselédet. -Negyedmagammal jöttem: két konstábler, meg egy biztos.</p> -<p>– Hát már most mit csinálsz?</p> -<p>– Hát egy kicsit elrontom a mulatságát a díszes társaságnak -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> s felkisértetem őket a kapitányságra, -csődtömeghez tartozó vagyon elsikkasztása miatt.</p> -<p>– Ugyan hagyj békét szegény cselédeknek!</p> -<p>– Nem, pajtás! Hogy az inasok, szobaleányok dáridózzanak akkor, -a mikor a gazdáik a falba verik a fejüket: így még is nagyon szép -volna az élet! Hadd contempláljanak reggelig a dutyiban, akkor majd -kieresztik őket.</p> -<p>– No hát servus. Én megyek dolgomra.</p> -<p>– Tudod mit? Ne menj le addig, a míg én magammal nem viszem a -Szent Hermandad éber tagjait. Nem szükséges, hogy a rendőrbiztos -rapportjába a te neved is bele kerüljön. Nem az országos rendőrség -miatt, hanem, tudod, a házi rendőrség miatt.</p> -<p>– Gondolod, hogy elhazudjam a feleségem előtt, hogy itt -voltam?</p> -<p>– Tanácsolnám.</p> -<p>– Hogy aztán te mondhasd el neki?</p> -<p>– Hát persze.</p> -<p>– Én azonban reggelig nem is megyek haza.</p> -<p>– S mit fogsz bevallani?</p> -<p>– Azt, hogy valamelyik orfeumban voltam, korhely pajtások -társaságában.</p> -<p>– Okosan: azért csak össze fog gazemberezni, más baj nem ér. -Egész éjet az orfeumban! ezért reggel összeszid az asszony; de -estére megbocsát. Hanem egy órát az öngyilkos nő mellett: azért a -lelkeden megy keresztül.</p> -<p>– Magam fogom neki elmondani.</p> -<p>– Akkor még valami rosszabb helyre is akarsz menni, a mit ezzel -eltitkolsz.</p> -<p>Azzal jó mulatást kivántak egymásnak; a kézszorítás közben azt -sugta Alasztor Bertalannak:</p> -<p>– Tudod pajtás: te képviselő vagy, én meg ügyvéd vagyok. Nehéz -nekünk egymást hazugsággal kifizetni. Jobb lesz kölcsönösen igazat -mondanunk.</p> -<p>– De olyan bolond nem leszek.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>Másnap reggel, mikor Alasztor a kávéházban kezébe vette a -hírlapot, mindjárt a ritkított betűst kereste a napi hírek között, -egyszerre rátalált:</p> -<p>«… börzejátékban szenvedett differentiák miatt, melyek -százezrekre rúgnak, megszökött Amerikába, itt hagyva feleségét és -leányát a legnagyobb nyomorban. Az a hír, mintha tetemes összegű -váltókat hamisított volna egy vele baráti viszonyban élt képviselő -nevére, minden tényleges alapot nélkülöz.»</p> -<p>Most már tudta, hogy mi volt az a «rosszabb hely», a mit Vigárdy -az orfeummal, sőt Camilla boudoirjával palástolt: Perukker úr -comptoirja.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A mint délután összetalálkozott Bertalannal a kaszinóban, azt -mondá neki:</p> -<p>– No most már tudom, hogy mi volt az arcanumod, a mivel -kigyógyítottad az öngyilkosságból a szép asszonyt! Drága -orvosság!</p> -<p>Tehát vannak még bolond idealisták a világon.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<h2>MÁSODIK RÉSZ.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Négy esztendő mult el e szomorú eset óta.</p> -<p>E négy év alatt Meritoris Zeno hírt sem hallatott magáról. El is -felejtette már mindenki, hogy volt valaha ilyen nevű ismerőse.</p> -<p>Meritorisné is azon lények közé tartozott, a kik kimaradtak a -világból. Annyit tudtak felőle, hogy valahol pénztárnoknő a -fővárosban; voltak, a kik azt állították, hogy látták is a -jegykiadó ketreczben. Az ilyen elfelejtett lényekkel nem találkozni -is szerencse.</p> -<p>A hajdani szállását megtartotta, de annak a lépcsőre szolgáló -főajtaján e név volt kiszegezve: «Dragomirovics Anasztáz.»</p> -<p>Dragomirovics Anasztáz úrról a házmester csak annyit tudott -mondani, hogy az egy valósággal létező úri ember. A bevallási íven -így van feljegyezve: «horvát-szlavon képviselő». De ő annak az -ábrázatját még soha sem látta, pedig négy év óta lakik itten ez az -úr. A házmesterné takarítja a szobáját, a miért kap nyolcz forintot -havonkint. Az a nyolcz forint minden hónap elsején oda van letéve -az asztalra egy névjegygyel, a mire rá van irva: «Házmesternek.» A -gyertyája a tartóban reggelre le van égve, a mosdóvize a lavoirban -be van szappanozva, a sáros topánja az ágy elé téve, – de őt magát -még nem látta a szemfüles házmesteri pár soha. Sokszor el is utazik -s <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> olyankor az ajtaját lakattal is -bezárja, de azért a havi pénz kijár.</p> -<p>Meritorisné asszony felváltva – a hivatalos rend szerint – hol a -nappali, hol az éjjeli órákat tölti otthon; senkit sem fogad a -szállásán. Cselédet nem tart. Maga főz és takarít.</p> -<p>Most épen hat heti szabadságot kért, a mit meg is kapott.</p> -<p>Erre pedig azért volt szüksége, mert a Helvila kisasszony -megbetegedett, azt haza kellett hozni az intézetből. A betegségét -szent Vida-táncznak híják. Rúg, karmol és rángatózik, s a mellett -az arczát fintorgatja. Az orvos azt mondja, hogy ez a baj majd -elmúlik magától, a meggyógyításához nem kell egyéb, mint teljes -nyugalom. Valószinüleg a sok tanulástól kapta azt a bajt; most -tette le a tanítónői vizsgát, kitünő eredménynyel, azzal erőtette -meg az agyát; most az anyja ápolja, senkit sem bocsátanak -hozzá.</p> -<p>Ezt mind a házmesterné beszéli ekként az ágybérlőjének, a -napidíjasnak. Ez pedig, mint aféle idealista (a napidíjasok még -idealisták) azzal a felfedezett ténynyel szolgál viszont, hogy -Meritorisné asszony híres irónő, a ki «Renata» név alatt gyönyörű -dolgokat ir a lapokba: minden sorát megfizetik. Hanem ezt nem kell -elárulni a háziúrnak, a ki gyülöli az általa «Federvieh»-nek -nevezett emberfajt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az oldalajtón kopogtatás hangzik: az kulcscsal van bezárva. -Camilla előjön a hálószobájából s felnyitja az ajtót.</p> -<p>Vigárdy lép be. Abból a lakosztályból, mely Dragomirovics -úré.</p> -<p>Kezet szorítanak, jó estét kivánva egymásnak.</p> -<p>Novemberi délután hat és hét óra közt van az idő. Az asztalon -már ég a lámpás.</p> -<p>Leültek egymás mellé. Camilla a pamlagra, Vigárdy a karszékbe. -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– Helvila jobban van. Ez az első szava Camillának.</p> -<p>– Tudom, beszéltem az orvossal. Most csak arra kell vigyázni, -hogy vissza ne essék a bajba. Óvni kell minden felindulástól. Ilyen -idegbajnál a véletlen öröm is visszaidézheti azt a ragályos -betegséget.</p> -<p>– Öröm? Hát jöhet be mi hozzánk öröm?</p> -<p>– Már be is jött. Itt van a zsebemben a cultusminister -diplomája, melyben Helvilát kinevezi tanítónőnek, hatszáz forint -fizetéssel.</p> -<p>– Ah! Ez igazán nagy öröm.</p> -<p>– Kegyednek adom át ez okiratot. Iparkodjék a leányt ovatosan, -elébb példálózva, előkészíteni erre a jó hírre, a mi után vágyott. -Engedje elébb sejteni, találgatni. Az is meglehet, hogy ez a jó hír -egyszerre kigyógyítja. De az is lehet, hogy recidiváz tőle. Dugja -el ezt az irást.</p> -<p>– S hová lett kinevezve?</p> -<p>– Pancsovára.</p> -<p>– Ah, olyan messze!</p> -<p>– Mentül messzebb, annál jobb rá nézve. Itt megöli őt az -ismerősök ránézése.</p> -<p>– Az igaz. Sokszor mondja: «Anyám, nincs öldöklőbb méreg, mint -az embereknek a szeme.»</p> -<p>– Jó derék nép, a hová menni fog. Ismerem őket; nagyobb részt -szerbek, aztán németek, magyarok: mind szivélyes, jó érzelmü -emberek. Ott szerencsét is csinálhat, ott még van családi élet.</p> -<p>– Hm… Camilla nagyot fohászkodott. Azután azt kérdezte -Vigárdytól: – Mit tesz az a latin mondás: «vestigia terrent?»</p> -<p>Vigárdy kitalálta a nő eszejárását.</p> -<p>– Ugyebár ezt a tudós leány mondta kegyednek, mikor egyszer a -férjhez menésről példálózott előtte. «A nyomdokok -visszariasztanak.»</p> -<p>Kevés idővártatva azt mondá a nő:</p> -<p>– Akkor én is elmegyek a leányommal Pancsovára.</p> -<p>– Hát én belőlem akkor mi lesz? <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>– Ön megszabadúl egy kínos helyzetből, mely mind a kettőnknek -szenvedést okoz.</p> -<p>– De mikor ez a szenvedés rám nézve az élet!</p> -<p>– Milyen élet!</p> -<p>– Őrült világ ez! Mi mind a ketten feltaláltuk egymásban azt a -lelket, mely lelkünk felét kiegészíti.</p> -<p>– De elvesztettük egy bolond szeszélyért, egy dölyfös gondolat -miatt, most aztán szenvedjük a büntetésünket.</p> -<p>– Pedig összetörhetnők a békóinkat.</p> -<p>– Az lehetetlen.</p> -<p>– Önt hűtlenűl elhagyta a férje, négy év óta hírét sem hallotta. -Ez megsemmisíti a házasságot.</p> -<p>– De önhöz hűséges a felesége.</p> -<p>– Reális felfogásban az.</p> -<p>– S ez a fődolog. Ugyan hány házasság maradna érvényben, ha azt -kérdeznék, valjon a nő, midőn férjét megöleli, a behunyt szemével -nem lát-e egy harmadik alakot? S azért az ilyen lelki házasságtörés -mellett csak lombosodnak a családfák.</p> -<p>– A mi életünk egészen czélját vesztett erőfogyasztás. Nem -tehetünk egymással valami jót, hogy az mind a kettőnknek rosszul ne -essék. Minek folytatni ezt a kölcsönös martyriumot?</p> -<p>– Ön igazságtalan a neje iránt. Amanda önt igazán szereti. Talán -túlságosan is szereti, az a hibája.</p> -<p>– Felszabadítanám ez önkínzás alól.</p> -<p>– Nem! Nem! Arra ön nem gondolhat. A szívétől elragadtatni, meg -van engedve húsz éven alóli fiatal rajongóknak; de mi már érett -eszű emberek vagyunk, a kiknek a tévedéseit nem menti a -tudatlanság. Ön, barátom, az óta, hogy a nejét elvette, rohamosan -emelkedő életpályát haladt meg. A saját tehetségein kivül, az a mi -elősegítette nem a vakszerencse volt. Abban nagy része van az ön -felesége kitartó buzgalmának. Lehetetlen önnek azt elfelejteni, -hogyan segített önnek az emelkedésében a neje, vagyona, -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> nagy családi összeköttetései által, még -inkább abban az ernyedetlen buzdításban, a melylyel önnek idylli -lanyhaságu természetét erélyességre, tettekre, vállalkozásokra -ösztönözte. Ön sokszor félrevonult volna az akadályok elől, ha az -ön nejének heroinai elhatározottsága előre nem űzte volna. Mikor -önt képviselővé megválasztották egy nehéz kerületben, önnek a -felesége zálogba vetette minden ékszerét, hogy önt diadalra -segítse. Igaz hogy mindezt önzésből, nagyravágyásból cselekszi. De -ennek az önzésnek nemes alapja van. Büszkélkedni akar a férjével. -Nagy embert, híres államférfit akar belőle csinálni, azért, hogy -annak a czímeit viselhesse egykor. Hát lehet-e őt ezért -kárhoztatni? – S már most tekintsen ön a válaszútnak a másik ágára. -Ha ön ettől a hatalmas akaraterejü nőtől elszakítaná magát, s aztán -összekötné a sorsát egy magához hasonló ábrándozó, érzelgő -asszonyéval, ön fokról-fokra lesülyedne arról a magas zodiacusról, -mely most előtte áll, végezné mint egy elfeledett, scartba tett -bukott nagyság. Hát szabad-e énnekem még csak álmodnom is egy olyan -boldogságról, melynek ára az ön jövendő dicsősége? Nem! Csak -maradjunk mi jó barátok, mint eddig voltunk. Én viselem az én -szenvedéseimet s nem akarom azokat még lelki furdalásokkal is -sokszorozni.</p> -<p>– Édes Camilla! Ha ön tudná, hogy mi az ára annak az úgynevezett -dicsőségnek? Mennyi megalázkodás, mennyi megtagadása a jobb -érzéseknek, mennyi embergyűlölet jár azzal együtt. Sokszor eszembe -jut Napoleon mondása Szent Ilona szigetén: «Oh mint szeretnék még -egyszer visszatérni a nagy világba, hogy ott krumplit kapálhassak s -jóllakhassam lencsével és szalonnával, mint egy paraszt!»</p> -<p>– De mink már parasztok nem lehetünk, nem úgy lett nevelve a -lelkünk. A két kezem nekem is megbirná a kapálást, legfeljebb -megkérgesedne tőle; de a lelkemet nem tudom incrustálni. S még ha -magam volnék! Hát én bele <span class="pagenum"><a name="Page_158" -id="Page_158">-158-</a></span> találnám magamat a sorsomba, ha mint -mosónőnek a teknő mellett kellene is megszolgálnom a napi -falatomat. De a lelkem, az idegeim visszaszörnyednek attól az -eszmétől, hogy én önt, a mai nap hősét, ott lássam magam mellett, -szurtosan, elzüllve, elpusztúlva! Most én kéjelgek abban a fényben, -a mi önt körülsugározza, bámulom nagy sikereit, parlamenti -diadalait. Titokban, lelkem csendjében kiveszem a magam részét -belőlük. Hadd tartson tovább ez az én boldogságom.</p> -<p>– De ez elvégre is egy tantalusi kín.</p> -<p>– Hát nem lehet-e az, hogy legyenek emberek a világon, a kikben -nem az állat képezi az őslényt?</p> -<p>– Nők lehetnek. Női angyalok vannak a világon. De hogy férfi -angyalok volnának, azt csak a khaldei mythologia állítja. Én ember -vagyok. Az is akarok maradni. Engem kínoz a hypocrita szerepe. Én -önt az egész világ szeme láttára akarnám a karomon elővezetni, s -büszke arczczal hirdetni: ez a gyémánt szív az enyém.</p> -<p>– Ha ön így beszél, én az ajtómra tolózárt csináltatok és soha -egymással nem beszélünk többet. – No, jőjjön, nézze meg a szegény -beteg leányomat.</p> -<p>Camilla előbb óvatosan felnyitá a hálószoba ajtaját s valami -szót hallatott nagy halkan, bizonyosan, a látogatót jelenté be a -beteg leánynak, azután nyájasan inte Vigárdynak, hogy bejöhet. -Azzal bementek mind a ketten a szobába.</p> -<p>Egy dolgot elfelejtettek. Bezárni az ajtót, mely Camilla -lakosztályát elválasztja Dragomirovics úr szállásától – s -Dragomirovics úrnak lehetnek rossz szokásai.</p> -<p>Ott van ni! Az a közbenső ajtó nagy csendesen felnyilik, s elébb -a fejét bedugja, széttekint, aztán belép rajta egy férfi, a kit még -nem láttunk e háznál.</p> -<p>Minden öltözete csupa koczka: a kabátja szélesebb koczka, à -l’écoissaise, a mellénye apróbb koczka, à la Pepita; alacsony, -finom termetű emberke, kissé affektáltan kifeszített mellkassal, -karjai kifelé fordított könyökkel, fejét <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> magasan -tartja, a mit rövid nyaka tesz ajánlatossá: a feje aránytalanul -nagy a termetéhez s abból is sok jut a kiülő homlokra. Szemöldökei -veresek, szintúgy a körszakálla is, melynek egy része még viseli a -nyomait a melanogénenek, a mivel feketére volt festve. A bajusza -ellenben le van borotválva, a szája olyan furcsán van -összecsücsörödve, mintha mókázna, villogó szemei egy perczig -sincsenek nyugton. Az arczszine rezes.</p> -<p>A mint belép, lábhegyen, elébb kiváncsian széttekint, azután -megelégedéssel bólongat, körüllépked a szobában, megnézi a zongorán -a hangjegyeket, kihúzza a japáni asztalka fiókját, belenéz, megint -visszatolja; a hálószoba ajtaja előtt megáll, kerekre nyitott -szemekkel, tenyerével segített füllel hallgatózik, az ajkai még -gömbölyűbbre csücsörödnek, mintha fütyülne, azután kivesz az -oldalzsebéből egy szivarkát, rágyujt, egy karszéket odahúz az ajtó -elé, melyen bejött, arra leül, a bal lábát a jobb térdére vetve, s -fújja a füstöt a plafond felé.</p> -<p>Ráér várakozni.</p> -<p>Azok odabenn ugyancsak alaposan el lehetnek foglalva a beteg -leány diagnosisával, mert soká kerülnek elő.</p> -<p>Végre mégis nyilik az ajtó s kilépnek rajta: az úr és az -asszonyság.</p> -<p>Camilla «Jézus Máriát!» rebeg, a mint ez alakot meglátja, s siet -az ajtót betenni maga után; Bertalan is meg van ütődve.</p> -<p>Az új ember pedig gúnyosan mosolyogva áll föl a székből s -nyefegő éles hangon üdvözli őket:</p> -<p>– Good bye, drágáim! No ugye szép meglepetést szereztem a -számotokra, mikor egyszerre csak ide cseppentem közétek az égből – -vagy a pokolból, már nem tudom bizonyosan. Kérem, ne takargassa el -az arczát mistress, azért hogy egy gentlemannel láttam kilépni a -hálószobájából. Én az ilyesmire készen voltam.</p> -<p>– Hogy jösz te ide? kérdezi Vigárdy, az első meglepetéséből -felocsúdva. <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Hát igen egyszerűen. Nagyon okosan teszi az ember, ha -Amerikába elutazva, nem dobja a tengerbe a szobája kulcsát. -Visszajövet ismét előveheti. Az ajtómon ugyan Dragomirovics -Anasztáz úr neve van kifüggesztve, de a felől egészen megnyugtattam -a lelkiismeretemet, a mint az előszobában felakasztott hawelock -zsebébe belenyúltam, s megtaláltam benne az én tisztelt barátom -szivartárczáját, a névjegyeivel és a cigarettáival. Mindjárt meg is -tartottam emlékül. Pompás cigaretták. Valódi «Sultan fleur».</p> -<p>Camilla elvesztette egész lelki erejét, sírva fakadt.</p> -<p>– Kérem, mistress, ne sírjon. Semmi oka sincsen rá. Hiszen nem -vagyok én Othello. Nézze, nincs nálam se revolver, se bowieknife. -Hát hiszen, hogy az én hosszas távollétem alatt kellett valakinek -engem helyettesíteni, az egészen normális helyzet. S sokkal jobban -tudom méltányolni, hogy ön e czélra az én Vigárdy barátomat -választotta, mintha valami Perukker-féle seladont fogadott volna -el. A ki, mint e szép butorzat bizonyítja, egész gentlemanlike -gondoskodott az ön szükségleteiről.</p> -<p>Vigárdy közel volt hozzá, hogy ezt az embert nyakon fogja és -kidobja a szobából, de Camilla könyörgő tekintete lecsillapítá, a -ki néma rémülettel mutatott a hálószoba ajtaja felé: «meg ne hallja -a beteg leány! mert újra vissza esik». Tehát nyugodtan iparkodott -beszélni.</p> -<p>– Uram. Önnek a neje becsületes, erényes asszony. Magát -tisztességes munkával tartja fenn: senkitől semmi szégyenletes -segélyt el nem fogad. Az államvasutaknál pénztárnoknői alkalmazása -van, s üres óráiban a hírlapokba ir elbeszéléseket.</p> -<p>– Igen. Ez van beirva a bejelentési ürlapba: pénztárnoknő és -irónő. De a salláriumot és a honoráriumot ön hordja neki.</p> -<p>– Nem hiszem, hogy találjon ön bolondot, a ki elhigyje önnek, -hogy a vasutigazgatóság tőlem fogad el pénzt, a mivel egy -hivatalnokát fizeti, vagy egy lapkiadó, hogy a munkákat honorálja. -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– De ezt a szállást csak fizeti valaki.</p> -<p>– Az albérlő.</p> -<p>– Az a bizonyos Dragomirovics Anasztáz, a kit senki sem -ismer.</p> -<p>– Én ismerem.</p> -<p>– De én minden szorgos kutatás után sem voltam képes ezt az -«ananász» urat a képviselők lajstromában felfedezni.</p> -<p>– Az csak azt bizonyítja, hogy nem képviselő.</p> -<p>– De annak van czímezve a házmester ívén, a mit az a -rendőrségnek beadott.</p> -<p>– Hát ez lehet hamis czímzés miatti kihágás, a mit ha ön -feljelent a rendőrségnél, hát akkor megbüntetik az ön feleségét öt -forint birságra. Ha ugyan nagy kedve van önnek a rendőrséggel -személyes érintkezésbe jönni.</p> -<p>– Én nekem? Hát mi félelmem lehetne én nekem a rendőrségtől? -Currentált engem valaki? Csaltam én? Loptam én? Nincsen-e -kiegyenlítve minden tartozásom Budapesten? Ezt te magad tudod -legjobban kedves barátom.</p> -<p>– Ez az emlék valami más indulatot is költhetne önben, mint a -gúnyolódást.</p> -<p>– Érted alatta a háladatosságot ugy-e, kedves barátom? Hát hisz -az igaz, hogy te én helyettem harminczötezer forint értékü váltót -kifizettél, a mikről az a véleménykülönbség volt közöttünk, hogy én -azokon az aláirásokat hamisaknak hittem, te pedig igazaknak -vallottad. – No hát ezt a javadra irom. Ezért négy esztendeig -voltál haszonélvezője az én birtokomnak. Mi az ördög? Jut egy -esztendőre nyolczezer hétszáz ötven forint. Hát mi az egy ilyen -szép asszonyért? valóságos «Bettel».</p> -<p>– Megfojtsam ezt az embert? mormogá Camillához Bertalan. Az -asszony két kezével tartá vissza a férfi összeszorított öklét.</p> -<p>Zenó pedig újabb szivarkára gyújtott és folytatá mekegő hangon: -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– Hanem a nagy jótékonysági raptusodban egy dolgot -elmulasztottál «drága» barátom. Azt ugyanis, hogy egy new-yorki -lapba beiktattad volna ezt a néhány sort: «Mister Meritoris Zeno -ügyei rendezve vannak, bizton hazatérhet.» Punktum.</p> -<p>– A hazai lapokban benne volt ez az értesítés.</p> -<p>– No lám! Én vagyok a hibás. Azért, hogy szökés közben hátra nem -hagytam a Ferencziek bazárjában az adressemet, hogy hová küldjék -utánam a Pesti Naplót?</p> -<p>– Hát tudhattam én, hogy te hol kóborolsz széles e világban?</p> -<p>– Ecce ni! Megint te neked van igazad. Hát persze hogy nem -tudhattad. Voltam én az alatt az amerikai prairieken buccanier, a -ki sótalan eszi a nyers bikahust, – jártam, mint pedlar, fésűket, -bicsakokat árulni, – voltam aranyásó rowdie Ausztráliában, voltam -czethalász a grönlandi vizeken, oda bizony újság nem jár. Míg -egyszer a jó Buddha (én buddhista vagyok) ismét visszavezérelt -New-Yorkba. Ott találkoztam egy tiszteletreméltó hazámfiával, a ki -valami posztkisztlit, vagy micsodát szerencsésen elemelt egy pár -százezer forinttal, ez a lovagias férfiu értesített felőle, hogy -hiszen nincsen nekem semmi okom a világ szemei elől bujdokolnom. -«Ab ovo» ki van egyenlítve az én fatális tévedésem, egy nemeskeblű -barátom jószívűsége által. Ekkor érett meg bennem az az -elhatározás, hogy én ennek a jó barátomnak alkalmat szerzek -keresztyéni jóltevő indulatainak tökéletesítésére az által, hogy -hazajövök, s már most a viszonyosság elvéből kiindulva, én rendezem -az ő ügyeit.</p> -<p>– Mit fogok most hallani?</p> -<p>– A legkellemesebbet. Legelőször is vessünk fátyolt a multakra. -Az a harminczötezer forint, meg az a négy esztendő – egymást -kiegyenlíti. C’est signé: – «pour acquit.» Kezdjünk új rubrikát: -«Soll und haben.»</p> -<p>– Ön megbolondult.</p> -<p>– Nem én. Teljesen megokosodtam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Ez az, a mit úgy hívnak, hogy «őrültség, a miben systema van». -Ennek azonban a legjobb antidotuma az, a mit úgy hínak, hogy «házi -ész». Ezzel meg én vagyok ellátva. Te, ujvilági lovag, arra -alapítod a spekulatiódat, hogy itt van most egy őrült szerelmes -férfi, a kit a vak szenvedélye kapiczánjánál fogva oda lehet -vezetni, a hol «a rákok telelnek», a hogy az orosz közmondás tarja. -Én azonban majd mindjárt kiábrándítalak egy alternativával. Én vagy -egy önzetlen, minden érdek nélküli pártfogója vagyok a te -hitetlenül elhagyott családodnak, a ki lelki örömét találja benne, -hogy egy pár szerencsétlen teremtésben fentartsa az életkedvet, a -kikhez régi emlékek varázsa vonzza; vagy pedig az vagyok, a minek -te tartasz: heves vérü imádója a te nevedet viselő nőnek. Hát akkor -az első esetben veszem a kalapomat, s azt mondom, hogy -«alászolgája», a családfő hazaérkezett, többé az én gondozásomra -senkinek semmi szüksége, s többet nem kérdezősködöm se rólad, se a -hozzád tartozókról egy szóval sem. A második esetben pedig -megindítjuk a kettős válópert: nődnek erős oka van erre veled -szemben, én is csak majd találok valami jogczímet; elválunk -csendesen, s aztán rajtunk függ, hogy mit tegyünk? Te mindenesetre -kimaradsz a partieból.</p> -<p>– Nem úgy van az, kedves barátom. Ne kezdj te én velem háborút. -Mi egyenlőtlen fegyverekkel küzdünk. Te jó ember vagy, nagy hazafi, -országos hírű celebritás, én pedig egy bukott ficzkó vagyok, a -kinek nincs mit elveszíteni.</p> -<p>Egy szót ejtettél el: «elválunk csendesen». Hát ezt a -«csendesen» szót hiusíthatom én meg. De ha én most lármát csapok: -én, a hazatért férj, a ki a feleségem hálószobájában egy férfit -találtam, összecsődítem a szomszédokat, rendőrért kiabálok: akkor -te, mint nagy ember, el vagy veszve, megbuktál az ország előtt, le -vagy gázolva a politikai ellenfeleid lába alá; de a mi még annál -több a feleséged lába alá. <span class="pagenum"><a name="Page_164" -id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Nyomorult gazember! kiálta Bertalan, elragadtatva indulatai -által.</p> -<p>– No hát ez jó nekem. «Nyomorult gazember.» Bizony olcsó -vitézkedés. Tudod jól, hogy én párbajra nem híhatlak, akármilyen -verbal injuriet kövess is el velem. Nem kapnék secundansokat. Hát -ez közöttünk a nagy különbség. Te vagy a dicső hazafi, a nagy -ember. Én pedig vagyok a nyomorult ficzkó. A nyomorult ficzkó -észreveszi, hogy a dicső nagy férfiu az ő kazlából húzza a szénát. -Azt mondja neki: «barátom, nagyságos tolvaj úr, ne lopd a szénámat, -hanem vedd meg az egész kazalt». S erre a nagy férfiu azt kiáltja: -«gazember!» De engem ezzel a szóval nem ráztál le magadról. Én -beléd haraptam, mint egy bulldog s nem engedlek a sövényen kiugrani -– édes barátom.</p> -<p>– Én kezemben tartottam a nyakadat, s szabadon -bocsátottalak.</p> -<p>– Nagy hiba volt tőled. Most én tartom a kezemben a te nyakadat -s nem foglak elbocsátani.</p> -<p>– Mit kivánsz tőlem?</p> -<p>– Bagatelle dolog! Igazán pirul az arczom, mikor ilyen -aprólékosságokkal állok elő. Hát miről van szó? Tulajdonképen -semmiről. Te megtartod a jus acquisitumot, hogy is mondják csak: a -«servitust». Mi jogtudósok értjük ezt már. Én viselem a «procurát», -mi üzletemberek értjük ezt. Te pedig maradsz a «stiller Co». Én -viselem az obligót, te pedig azt irsz, a mit akarsz a «giro in -bianco»-ba.</p> -<p>Bertalan olyat ütött az öklével a zongorára, a melyhez -támaszkodott, hogy az a szerencsétlen hangszörnyeteg megzendült -bele. Camilla pedig csak bámult: az ő lelkében nem volt fogalom -ennek a csúf jargonnak a megértésére.</p> -<p>– No hát beszéljünk kerek számokban, monda Zeno, hüvelykujjának -a körmét a fogába akasztva. Te adsz én nekem, pro rata temporis, -húszezer forintot, én pedig azért odaadom neked – a Dragomirovics -Athanáz úr szobája kulcsának a másodlatát, s mikor ezt a kulcsot a -zárban <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> találom: megfordulok a sarkamon és -odább megyek. Clara pacta, boni amici.</p> -<p>Camilla csak most értette meg a gyalázatos ajánlatot.</p> -<p>Kitört belőle az indulat. A női gyöngeség egyszerre átlobbant, -mint füstből a tűz, lángoló asszonyi haraggá.</p> -<p>Odarohant a férjéhez, megragadta annak a vállát.</p> -<p>– Micsoda? Te engem el akarsz adni, mint egy rabnőt!</p> -<p>Zeno furcsa arczfintorgatással mondá:</p> -<p>– Hát azt adja el az ember, a mije van. Szivesebben adnám el a -Haris-bazárt; de az nem az enyém.</p> -<p>– No hát ha te el akarsz adni engem, lihegé a szerencsétlen -asszony, majd eladlak én téged!</p> -<p>Azzal odarohant az intarsiaturákkal diszített szekrényéhez, -felnyitá annak a tetejét, egy titkos rugót megnyomva, előugratta a -rejtett fiókocskát s abból kivett egy négyszeresen összehajtott -irást, azzal odasietett a két férfihoz, Vigárdy mellett foglalva -helyet s Meritorishoz beszélve.</p> -<p>– Hát te azt mondtad ugy-e, hogy neked semmi bűnöd sincs a -világon, a miért téged a büntető igazság keze előfogjon. Te -kaczagva mondtad a megszabadítód szemébe, hogy bolond volt, a mikor -nyakadat kieresztette a kezéből? No hát essél kétségbe! Itt van a -leveled, melyet amaz átkozott éjszakán küldtél hozzám. Ebben -elismered, hogy váltókat hamisítottál Vigárdy nevére. Én -megtartottam ezt a leveledet s most odaadom Vigárdy úrnak, hadd -kerüljön a te fejed ismét az ő sarka alá s hadd taposson rá, mint -egy hálátlan kigyó fejére! Most én adlak el téged – fél-pénzért, – -egy babkáért! Kiálts egyet! S téged fognak a rendőrök a börtönbe -hurczolni! Csaló! Hamisító! Kerítő!</p> -<p>Meritóris Zeno kezét-lábát eleresztve rogyott le a -karszékbe.</p> -<p>– Átkozott levél! motyogá. Erről egész megfeledkeztem. Ezzel -agyon vagyok ütve. Vegyen rólam példát minden becsületes férj, hogy -mikor szökni akar, ne irjon levelet a feleségéhez. <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p> -<p>Camilla Bertalannak adta a levelet.</p> -<p>Zeno egyet fordított a szerepén. Az impertinens kérkedő modor -helyett áttért a megtért, meghunyászkodottba.</p> -<p>Odatérdelt Bertalan elé.</p> -<p>– Rabod vagyok: elismerem. Azt tehetsz velem, a mit akarsz. -Elveszíthetsz, becsukathatsz. Appellálok a te nemes szívedre. Légy -tekintettel nyomorult állapotomra. Ne szégyenítsd meg a családomat. -Irgalmazz szegény leányomnak, ha engem nem tekintesz. Hűséges -kutyád leszek mindenkor, kutyább a kutyánál. Megelégszem a -kegyelmed morzsáival! Soha a szemed elé nem kerülök.</p> -<p>Undorító volt! Egy férfi, a ki sír, csúszik, mászik.</p> -<p>Vigárdy négyfelé szakítá azt a levelet s oda dobta a rimánkodó -szeme közé.</p> -<p>– Nyomorult! Én nem tudlak eltaposni!</p> -<p>Azzal eltávozott a szobából.</p> -<p>Zeno mohón kapkodta fel a szőnyegről az összetépett levél -rongyait s a zsebébe gyűrte.</p> -<p>– Figyelmeztetem önt, mondá neki Camilla, hogy ez a levél egy -egész társaság előtt lett felolvasva, a míg én ájultan hevertem -itten.</p> -<p>– Jó helyen van már, döczögteté a szót Zeno, begombolva a -kabátját.</p> -<p>– Hát mit akar ön még itten?</p> -<p>– Mit akarok? Itt akarok maradni. Élvezni akarom az édes itthon -örömeit. Ah drága «sweet home!»</p> -<p>– Itt nincs önnek helye. A tulsó két szoba ki van adva.</p> -<p>– Dragomirovics Anasztáz úrnak.</p> -<p>– Akárkinek! Itt pedig nincs az ön számára való kényelem.</p> -<p>– Áh! Ez nevezetes. Az én salonomban, a hol az én saját butoraim -vannak!</p> -<p>– Itt nincs önnek még csak egy hamutartója sem. A hitelezői -mindent lefoglaltak az ön megszökése után s rövid időn elárvereztek -mindent. Egy közülök felvásárolta <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> az egészet s aztán -átengedte nekem használatra méltányos bérért.</p> -<p>Azzal megmutogatta Camilla Zenonak a székek, pamlag, zongora -hátára ragasztott hivatalos pecséteket. Még a szivarhamutartó -fenekére is oda volt ragasztva az elkobzó billog. – «Nincs itt -önnek semmi ingóbingója».</p> -<p>– Hát akkor maradok a fekvőségemnél… szólt cynikus mosolylyal -Zeno.</p> -<p>– Mit akar ön az alatt érteni?</p> -<p>– Hát a feleségemnek a nyoszolyáját. Törvénytudó ember vagyok. -Jól tudom, hogy a csődbejutott férj adósságáért a hitvestárs -nyoszolyáját, fehérneműit nem szabad lefoglalni.</p> -<p>– Abban a nyoszolyában önnek a leánya fekszik, sulyos -betegségben.</p> -<p>– Annál nagyobb kötelességem, hogy fölötte virraszszak. Atyai -kötelesség.</p> -<p>– Ön nem fog az én szobám ajtaján belépni.</p> -<p>Camilla elállta az ajtót Zeno előtt.</p> -<p>Zeno erőszakoskodni kezdett.</p> -<p>– Majd meglátom, ki akadályoz meg engem abban, hogy családfői -jogaimat gyakoroljam.</p> -<p>– Ön azt mondja, hogy törvénytudó: akkor ismernie kell azt a -törvényt is, mely kimondja, hogy a ki hűtlenül elhagyja a feleségét -s egy évig nem tudatja hollétét, elvesztette férji jogait.</p> -<p>– Majd visszafoglalom én azokat!</p> -<p>Durván megragadta a feleségének a kezét.</p> -<p>A legjobb útban voltak, hogy összeverekedjenek.</p> -<p>E perczben felnyilt a hálószoba ajtaja s kilépett rajta a -leány.</p> -<p>Úgy, a hogy az ágyából kikelt: hálóköntösben, mezítláb, papucs a -lábán, a haja kuszáltan szétszórva a vállain, a csipőin. Az arcza -csupa tűzláng volt, a szemei lázasan ragyogtak. Máskor oly piros -ajkai kékek voltak és cserepesek. Egyenesen neki ment Zenónak. -Magasabb volt az <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> apjánál. A mint a karját fölemelte, -hogy a szemébe csüggő haját hátravesse, a visszaomló ingújj egy -olyan megfeszült bicepset engedett láttatni a karján, mely egy -akrobatanőnek is diszére válhatott. Eleinte tompán, asthmatikus -lihegéssel beszélt, hanem aztán egyre élesebb lett a hangja. Zeno -hüledezve hátrált meg előtte.</p> -<p>– Meritoris ur! kezdé a leány. Ön sok év előtt elhagyott -bennünket, nyomorban, gyalázatban, kétségbeesésben. Mi meg akartuk -magunkat ölni. Itt ezen az asztalon olvasztgattuk a halálos mérget -a theás csészében az anyámmal. Készen voltunk a halálra. Ekkor az -Isten egy szabadítót küldött hozzánk, a ki visszaadta nekünk az -életet, megmentette a becsületet: – az ön becsületét, Meritoris -Zeno úr. És azután szerzett az anyámnak tisztességes munkakört, a -miben éjjeli-nappali szolgálattal megéljen; engem kitanítatott -iskolamesternőnek; gondossággal, jó tanácscsal, részvéttel segített -bennünket a víz színén fenmaradni, a kiket ön odadobott a fertőbe!… -És most ön idejön és elüzi tőlünk az egyetlen védő angyalunkat! -Bemocskolja őt rút rágalmakkal, a miknek a szennye az én anyám -arczát szeplőzi be! S még azután helyet követel magának itt, ebben -a mi Gecsemáne kertünkben, ebben a mi Golgothánkban.</p> -<p>A leánynak a hangja egyre élesebb lett, átcsapott a -rikácsolásba.</p> -<p>– Meritoris úr. Ön nagyon rossz órában jött ehez a házhoz. Én -egy rettenetes betegséggel vagyok szövetkezve. Mikor engem a szent -Vida-táncz dæmona megszáll, akkor én megszüntem ember lenni: csoda -leszek! Akkor engem három férfi nem bir megfékezni! Akkor velem van -az ördög! – Akkor én azt, a ki a kezem közé kerül, összetépem, -szétmarczangolom, megfojtogatom.</p> -<p>De már ekkor eltorzult az arcza, a szája négyszegletűvé lett, az -orrczimpái fújtattak, a szemei keresztbe álltak, a kezeit -saskarmokká görbítette s a féltérdét felemelte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Szent Sakjamuni!<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> -hebegé megrémülve Zeno s egy karszék mögé hátrált.</p> -<p>– Helvila! Leányom! Az égre kérlek! rimánkodék Camilla, leányát -átölelve és visszatartva. Ne jőjj indulatba! Hisz rád jön a bajod -újra.</p> -<p>– Távolítsd el innen ezt az embert! lihegé a leány. Mert -apagyilkos leszek. Megölöm e perczben!</p> -<p>– Az atyádat! Isten elleni vétek!</p> -<p>– Ejh, az őrültek számára nincs beszámítás. S engemet csak egy -vékony fátyol választ el az őrültségtől.</p> -<p>– De az a fátyol mindig be fog téged takarni: az anyád -szeretete. Eredj a hálószobába. Eredj drágám! Ne tégy így! Ne tégy -így.</p> -<p>Addig-addig – míg betuszkolta a leányt a hálószobába, s rázárta -az ajtót.</p> -<p>Ekkor aztán Zeno elő mert jönni a karszék mögül.</p> -<p>– No ezt a leányt jól megnevelték, mondhatom.</p> -<p>Camilla a kezeit tördelte kétségbeestében.</p> -<p>– A Krisztus kínszenvedéseire kérem önt, hagyjon el -bennünket.</p> -<p>– Azokra a kínszenvedésekre én nem reflektálok, mert én a -Nirwánát követem.</p> -<p>– Menjen ön vendéglőbe: fogadjon magának szállást.</p> -<p>Zeno kifelé forgatta a zsebeit.</p> -<p>– Egy veszekedett sixpencenek sem vagyok ura.</p> -<p>– Itt van pénz! lihegé a nő, a szekrényéhez futva s kivette a -fiókból a megtakarított pénzecskéjét, odaadta Zenónak. Harmicz -forint volt.</p> -<p>Zenónak dióformára ültek ki a szemei annyi pénz láttára. Régen -látott ennyit egy rakáson.</p> -<p>– Hol vettél te ennyi pénzt egyszerre? ez a bizonyos jóltevő -hozta?</p> -<p>– Most kaptam a kiadótól egy novellámért, a mi a lapjában -megjelent. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Ekkor aztán az ellenkező véleményre tért át Zeno.</p> -<p>– Micsoda? Harmincz forintot adnak egy novelláért a kiadók? – A -tolvajok!</p> -<p>Azzal zsebrevágta a pénzt: Kezdetnek ez is jó.</p> -<p>S aztán felcsapta a kalapját s ment a Folies capricesbe.</p> -<p>Elébb azonban rágyujtott egy új szivarkára az égő lámpásnál.</p> -<p>Camilla bezárta utána az ajtót.</p> -<p>A hálószobája ajtaján dörömböztek.</p> -<p>Odafutott, hogy kinyissa azt.</p> -<p>A leány feldúltan rohant ki rajta.</p> -<p>– Megfulladok! lihegé, a balzacra vetve magát. Onnan is -felugrott és szaladni akart.</p> -<p>Az anyja átölelte. Csillapítá.</p> -<p>– Engedj a földön henteregnem!</p> -<p>– Nem! nem! Édes!</p> -<p>– Engedd, hogy a fejemet a kandallóhoz verjem.</p> -<p>– Nem, nem! Angyalom!</p> -<p>– Vért kell ontanom! Meleg vért akarok! Adj nekem valami élő -állatot: egy macskát, egy nyulat, hogy összetépjem. Be akarom az -arczomat mázolni vérrel, meg a hajamat.</p> -<p>S majd a karja, majd a lába rándult egyet; az arczvonásai minden -perczben más torzképpé fintorodtak.</p> -<p>Itt volt az a rettenetes dæmon, a tizenhat éves leányok -megkinzója: a szent Vida-táncz. Ugyant miért szent?</p> -<p>Camillának valami jutott most eszébe.</p> -<p>A «nagy öröm».</p> -<p>Az meglehet, hogy visszaidézi az ideges görcsrohamot; de -meglehet, hogy az ellenkező hatást míveli. Lehet csodaszer. Lehet -méreg. Koczkáztatni kell.</p> -<p>Elővonta a kebléből azt a kinevezési okmányt, kitárta, oda tartá -Helvila szeme elé:</p> -<p>– Nézd! Ő hozta azt. A keresztapa. Kinevezési diplomád. Tanítónő -vagy. Pancsován. Hatszáz forint fizetéssel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Erre a leánynak az idegrohama egyszerre megváltozott, nem szünt -meg, csak más alakot öltött.</p> -<p>Nagyot sikoltott s aztán elkezdett kaczagni. Tánczolt, szilajon, -nevetve, vihánczolva. A hogy a mænádok tánczolnak, a corybantok -vagy a tarantálpóktól megmart leányok, egyre danolva: «Diploma! -Pancsova! Hatszáz, hatszáz, hatszáz!»</p> -<p>Camilla meg volt meredve a rémülettől.</p> -<p>Azt hitte, a leánya megőrült.</p> -<p>Egyszerre aztán csak a legszilajabb kaczagás, tombolás közepett, -lecsapta a két tenyerét a czombjaihoz a leány, karjait feszesen a -derekához szorítva, s állt mereven, mint egy szobor.</p> -<p>– Hát ki vagyok én? mormogá. Ki–va–gyok–én? kiáltá -szótagolva.</p> -<p>Aztán a lábával dobbantott.</p> -<p>Látszott minden ízén, hogy küzd az akaraterő az idegek -szellemével.</p> -<p>Ámde az a szent dæmon nem engedi magát olyan könnyen elűzni.</p> -<p>Ha nem kényszerítheté az arczát fintorgatásra, a lábait tánczra, -előfogta csuklás alakban.</p> -<p>Azzal is megküzdött. Elfojtotta a lélegzetét. Oly hosszasan, -hogy majd a tüdeje szakadt meg bele. De győzött vele. A csuklás is -elmaradt. Nagyot lélekzett utána.</p> -<p>Elkezdett dörmögni az összeszorított fogai közül.</p> -<p>– Hát ki itt az úr? Én-e? vagy te, nyomorult idegháló? Nem te -parancsolsz én nekem; hanem én te neked. Nem mozdulsz! én -foglak!</p> -<p>S mintha valami ficzánkoló szörnynek a zabláját fogná a kezében, -úgy merevíté meg a két karját, összeszorított ökleivel.</p> -<p>– Nem akarok beteg lenni! Érted? Nem akarok megőrülni! Nem! -Nem!</p> -<p>Egy-egy rándulás, egy arczficzam még elárulá, hogy a dæmon -makacskodik. Rámordult. A hogy a párducz <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> kurrog -a letepert kajmánra. Lassan, lassan elmúlt az arczáról a lázas -veresség: visszatért rá az átlátszó halaványság, míg egyszer aztán -odaveté magát az anyja keblére, s kisírta magát Istenigazában.</p> -<p>– Elmúlt ez anyám! Nem leszek többé beteg. Ez kigyógyított. Ez! -Ez!</p> -<p>És aztán egyik a másiknak a kezébe adta azt a drága irást; -össze-vissza csókolták. Az aláirt neveket, a pecsétet, Pancsova -várost, a bélyeget, a czímzést. Újra elolvasták. Kettősben -olvasták. Utóljára aztán az egész ív papirost kiterjesztve borítá a -keblére a leány:</p> -<p>– Ez az én palladiumom! Ez az én panaceám! Ez az én talizmánom! -Nem vagyok beteg! De hogy is lehetett az? hogy én őrjöngtem, -tomboltam? Mikor semmi bajom sincsen. Törtem, zúztam.</p> -<p>– Az apádat is meg akartad ölni.</p> -<p>– Hahaha! Azt a kis japáni porczellánfigurát, a ki úgy hasonlít -hozzá. A falhoz vágtam. De nem törött össze.</p> -<p>– Nem a japáni figurát, hanem az igazi Meritoris Zenót.</p> -<p>– Hát itt volt? Nem is tudok róla.</p> -<p>– Jó, ha nem tudsz.</p> -<p>– Add elő a fekete ruhámat, anyácskám.</p> -<p>– Minek az most?</p> -<p>– Felveszem és kimegyek.</p> -<p>– Hová mennél?</p> -<p>– Hát megköszönő látogatásokat tenni: a miniszter úrhoz, a -tanfelügyelőhöz, az igazgatónőhöz. Aztán búcsúzni az ismerősöktől. -Ahoz fekete öltözet kell.</p> -<p>– Hová mennél most, angyalkám? Hiszen késő este van már.</p> -<p>– Késő este. Én hajnalkaczagást látok magam körül. Minden olyan -fényes! Hát este szoktam én fölkelni az ágyból? – Ha este van, -akkor vacsora ideje van. Igen bizony. Én éhes vagyok, nagyon éhes. -Adj nekem enni anyám: akármit, kenyeret, szalonnát; de sokat! Falni -akarok, mint egy farkas! Van-e valami? <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>– Van! van minden, szerelmem! Itt vár rád készen. Puha czipó, -sonka, parizer. Melyik kell?</p> -<p>– Mind a kettő.</p> -<p>– Liptai turó!</p> -<p>– Ah, az én ideálom. Bor van-e?</p> -<p>– Egész palaczk veres bor. Az orvos ezt ajánlotta.</p> -<p>– Derék orvos! De nem evőkanállal két óránként?</p> -<p>– Nem! Nem! Tele pohárral.</p> -<p>– Azzal a nagy pohárral.</p> -<p>Camilla szaladt a kredenczből előhordani a vacsorához valókat, -odarakva mindent arra az emlékezetes asztalkára.</p> -<p>A leánynak nem kellett kinálás: neki ült a gazdag vacsorának, -fölrakva a két könyökét az asztalra s átölelve a karjaival a -tányérokat, bödönt, czipót, palaczkot. Úgy falt, mint egy -kiszabadult rab. Aztán ivott. Nem várhatott, míg a pohár megtelik: -elébb a palaczkból húzott nagyot. Csettentett a szájával.</p> -<p>Camilla ott ült mellette. A könyeit törülgeté.</p> -<p>Örömkönyek voltak.</p> -<p>Az orvos mindig azt beszélte, hogy ennek a csodálatos -betegségnek az a válsága, ha egyszer a patiensnek megjön az ételhez -való kedve. A szent Vida-táncz választottai nem eszik a rendes -ételeket, hanem krétát, szenet, pörkölt kávészemeket. A ki egyszer -falni kezd, az már megszabadult a dæmonától.</p> -<p>Csak akkor kérdezte már a leány, mikor volt is nem is valami a -tányérokon, az anyjától:</p> -<p>– Hát te nem vacsorálsz velem?</p> -<p>… Jól volt az már lakva örömmel.</p> -<p>… Még egyszer hozott ez az ember igaz örömet ebbe a Gecsemáne -kertbe, ebbe a Golgothába. A miért meg kell majd neki lakolni.</p> -<p>Miért olyan bolond idealista, hogy a más bajával törődik? -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Némely asszonynak nincs szerencséje abban a nevezetes themában, -a mi a nőknél különben varázshatalom: az izlésben. Vigárdyné nem -tudott öltözködni. Minden asszony megszólta a toilettejeiért. Pedig -nagy gondot fordított ő arra: órákig cziczomázta magát a tükör -előtt, felszedett mindent, a mi drága: brüsszeli csipkét, -gyöngyhímzést, szalagcsokrot, virágokat; csináltatott a hajából -csodahurkákat, nem kimélt strucztollat, kócsagot; de abban mind nem -volt harmonia. Hiába: nem volt izlése.</p> -<p>Ugyanennek a hiányát éreztette a társalgásban is. Helyes esze -volt, sokat tanult, olvasott minden európai nyelven, de azt mind -nem alkalmazta a maga helyén, s minden műveltsége daczára egy -levelet nem tudott megfogalmazni, vagy egy társalgást vezetni.</p> -<p>Igy volt a butorzatával is. Minden szobája, salonja valódi -kirakata volt a műkincseknek, de azokban nem volt összhangzás: -velenczei, japáni, rococo össze-vissza, egymás mellett. Az -öltözőjét egyúttal elfogadó-szobának is tartotta, s ott állt az -egyik oldalon a toilettasztal tükröttartó faragott angyallal, a -másikon a Wertheim-szekrény, a mire a férjének volt szüksége. No -ebben volt taktika. Hogy valahányszor a férj a pénztárát kinyitja, -mindig meg lehessen tőle kérdeni, hogy mit tesz be, mit vesz ki? -Csakhogy ez a butordarab sehogy sem illett egy boudoirba. Épen úgy -nem illett, hogy a látogatók ott szemléljék, hogy miféle tégelyek, -flaconok vannak a fésülködő-asztalon elhelyezve. Ezek különben csak -az intim látogatók voltak; a Staatsvisiteket a salonjában fogadta -12 és 2 óra között. S a tökéletesség végett a boudoir hátterét -elzárta egy lebocsátott nehéz brocat kárpit, sejtetve, hogy ott még -egy hálófülke (alcoven) következik.</p> -<p>Épen a piperéző-asztala előtt ül, drága pálmavirágos -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> kashmir-pongyolában; komornája most -végzi a haja feltüzését, a nyak froufroui már fel vannak -kunkorítva.</p> -<p>– Susanne! menjen át az úrhoz, s mondja meg neki, hogy készen -vagyok az elfogadására.</p> -<p>A komorna eltávozik az alcoven kárpitja mögött: ott van a -szőnyegajtó, melyen át közelebb lehet érni az «úr» szobáját.</p> -<p>Ez a komorna ugyanaz, a ki hajdanában Meritorisnénál szobaleány -volt: akkor még Zsuzskának hitták. Az úrnő még utána kiáltott a -komornának: – Kérje meg szépen az urat, hogy ne abban a kabátjában -jöjjön át hozzám, a melyikben a clubba jár, nem türhetem a -dohányfüstöt.</p> -<p>Ez alatt belép az oldalajtón Jean, a komornyik, sárga livréeben. -Mikor legutóljára volt szerencsénk vele találkozni, akkor kék -frakkja volt, Meritoriséknál szolgált, «inas úr» volt a czíme.</p> -<p>Abban, hogy Amanda a hajdani Meritoris-cselédeket fogadta -magához, világosan lehet sejteni a tendentiát.</p> -<p>Nem könyörületességből történik. Ezeknek a révén sok pletykát -meg lehet tudni a múltból s fentartani az összeköttetést a jelen -viszonyok között.</p> -<p>Amandának az a különössége, hogy szeret bizalmaskodni a -cselédeivel. (Egyébiránt miért volna ez különösség? mondjuk inkább, -csatlakozás a normalis viszonyokhoz.)</p> -<p>A Jean ezüst tálczán hoz egy látogatójegyet úrnőjének.</p> -<p>Az úrhölgy kezébe veszi azt, s egyszerre, mintha pókot érintett -volna a kezével, eldobja a lába alá terített tigrisbőrre.</p> -<p>– Micsoda szemtelenség! Még ide meri tolni a pofáját! Dobja ki -ezt az embert a nyakánál fogva!</p> -<p>Azon a jegyen Meritoris Zeno neve van felirva.</p> -<p>A komornyik elégülten hunyorít a félszemével s kabátja újjait -felgyűrve, azt mondja magában: – Ez nekem különös élvezet fog -lenni. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span></p> -<p>Az úrnő azonban a következő pillanatban mást gondol. A Jean még -át sem mehetett a salonon, utána csenget.</p> -<p>Jean visszatér.</p> -<p>Már ekkor az úrnő nyugodtan ül a causeuse egyik oldalán, s -kegyesen szól:</p> -<p>– Kérem Jean. Vezesse azt az urat a téli kertbe. Kérje fel, hogy -várjon egy kissé. Kinálja meg szivarral. Adjon neki egy reggeli -lapot olvasni.</p> -<p>Jean úr furcsa torzpofát fintorít, fejét válla közé húzva. -«Dobja ki! ültesse le! Dugjon a szájába cabanost!» A tatár tud -elmenni ezeknek a nagyságos asszonyoknak az eszejárásán.</p> -<p>Az alcoven kárpitja megmozdul, a szőnyegnyiláson belép az -«úr».</p> -<p>Kimenéshez van öltözve. Salonkabátja fölé öltve a mencsikoff, a -mi azt jelzi, hogy nem soká akar itt időzni. Csak aféle kimeneti -látogatás, a mit minden normalis férj meg szokott tenni, mikor -hazulról elmegy; megmondja, hogy hová megy. Elhiszik neki. Talán -igaz is. Azzal megcsókolják egymást. Aztán «pá kedvesem».</p> -<p>Ezúttal azonban máskép indult a scéna. Bertalan leült a -causeusenek a másik oldalára. Ez az ~ forma ülőke azért remek -gondolat, hogy a két beszélgető folyvást hátat fordíthat -egymásnak.</p> -<p>– Van önnek valami közlendője velem? kérdi Amanda.</p> -<p>– Van. Meritoris Zeno haza érkezett.</p> -<p>– Mit tartozik az rám? Nekem nem adósom semmivel.</p> -<p>(Mit tartozik ez ő rá? Pedig itt szíja az ő havannáit a téli -kertben!)</p> -<p>– Tegnap érkezett haza a szállására, a mikor én épen ott voltam -a családját meglátogatni.</p> -<p>Erre a szóra egyszerre veres lett a szeme Amandának. Felugrott a -helyéből.</p> -<p>– Mit keresett ön annál az asszonynál?</p> -<p>– A leánya nagy beteg, azt látogattam meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– Hazugság! Ön abba az asszonyba szerelmes! Ön engemet megcsal. -Négy esztendő óta csal azzal a nővel.</p> -<p>– Mondhatom neked, hogy az a nő én felőlem egészen ártatlan.</p> -<p>– Mindig csak annak a nőnek az ártatlanságát allegálja. De arra -nem felel, hogy maga milyen lator.</p> -<p>– Mert az egyik kizárja a másikat. Csak a te szenvedélyed láttat -veled rémeket.</p> -<p>– Oh ne higyje, hogy féltékeny vagyok! Van is mit félteni? De -megöl a szégyen. Az emberek suttognak, nevetnek. Engemet megcsalni -– egy olyan nőért, mint Meritorisné! Egy kassziros némberért!</p> -<p>– Ne bántsa maga azt a nyomorult teremtést, a ki magát tiszteli, -imádja.</p> -<p>Amanda megmondta, hogy mit csinál a tiszteletével.</p> -<p>– Hát akkor mi köti önt hozzá? Mi hordja önt oda, ha nem a -bűne?</p> -<p>– Elmondom igazán. Rég el akartam mindent mondani, most itt az -ideje. Nekem az a nő valamikor menyasszonyom volt. Mikor az a nagy -csapás érte: nem birtam a lelkemen elviselni azt a gondolatot, hogy -el hagyjam őt veszni nyomorban, gyermekével együtt. Én segítettem -neki fölemelkedni, én szereztem neki életmódot, én eszközöltem ki a -leánya számára ingyen oktatást, ellátást, hogy a kenyerét -tisztességes pályán megszerezhesse. De nekem ezért semmi egyéb -jutalmam nem volt, mint két szerencsétlen teremtésnek a hálakönyje. -Ezt számítod-e bűnömnek?</p> -<p>– Hát ne mondja, hogy szívtelen vagyok. Hogy nem esik meg a -szívem a nyomorultakon. Adhatott nekik miattam ezereket a saját -vagyonából. De nem lehetett-e azt levélben küldeni? Személyesen -kellett önnek ezért ő hozzá menni? Miért önnek? Ha az asszonynak -volt szüksége az ön pártfogására, nem tudott az ide jönni? Hisz -önnek saját külön lakosztálya van. S talán én sem haraptam volna le -az orrát, ha hozzám betéved. De félt <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> tőlem ugy-e? Bántotta a -rossz lelkiismeret. Otthon ült, játszotta a szentet. És ön nem járt -hozzá nyiltan soha. Titokban járt oda. Megfoghatatlan úton-módon. -Miért volt ez a titkolózás? Ha semmi bűnös viszonyuk nem volt.</p> -<p>– Kénytelen vagyok megmondani az igazat. Én ezt a nőt becsülöm. -Lelki nemességének tisztelője vagyok. Jól esik az eszmecsere, a mit -vele válthatok. Élvezetet találok a körében, a mibe semmi érzékiség -nem vegyül.</p> -<p>Amanda összetépett haragjában egy zsebkendőt.</p> -<p>– Ne gyilkoljon ezzel a szavával. Én nem bánom. Tegye azt a nőt -nyilvános szeretőjévé. Sokkal szeretetreméltóbb, mint én, -elismerem. Hiszen divat az előkelő világban, még a polgároknál is, -hogy az urak szeretőt tartsanak, külön háztartással. Hozzátartozik -a bon-tonhoz. S inkább legyen az Meritorisné, mint egy orfeumi -bachans. Hisz ez a fin du siècle. Csak azzal ne mérgezze meg a -lelkemet, hogy ön nem a szép asszonyt keresi a házon kívül, hanem a -szép szellemet, a mit itthon meg nem talál; nem a testi gyönyört, -hanem a lelki élvezetet, a mit ön nálam meg nem talál. Ez megöl, ez -megőrjít. Tegye ön bevallott szeretőjévé azt a nőt – s csendes, -békességes házastársak maradunk.</p> -<p>– Hát ennek épen az ellenkezőjére határoztam el magamat. -Tegnaptól fogva soha többet Meritorisnéval összejönni nem -fogok.</p> -<p>– Ah! S mi indította önt erre a rendkívüli elhatározásra?</p> -<p>– Azért jöttem épen ide, hogy azt elmondjam. Tegnap este oda -mentem hozzájuk, azért, hogy örömhírt vihessek nekik. A minister -kinevezte a leányt tanítónőnek. A leány az anyja szobájában feküdt -betegen. A míg én az anyjával nála voltam: hazaérkezett Meritoris, -a ki négy év óta hírhallatlan kóborolt a világban. Mikor engem -meglátott a neje szobájában, a gazember…</p> -<p>– Hát «gazember».</p> -<p>– Az. Gazember. Megragadta az alkalmat, hogy az én <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -látogatásomból kelepczét csináljon a számomra. Azzal fenyegetőzött, -hogy ide fog jönni hozzád s el fogja árulni, hogy a feleségénél -talált. Ellenben hogy ha fizetek neki húszezer forintot, hát akkor -nemcsak hogy elhallgat, hanem átengedi nekem teljesen minden férji -jogait.</p> -<p>– És ön sokallta azt a húszezer forintot?</p> -<p>– Én azt mondtam neki, a mit neked is mondok: Meritorisné nem -vásárra vihető rabszolga. Én többet ehez a házhoz vissza nem jövök, -hanem majd elmondom én a feleségemnek azt, a mi közöttünk történt. -S hogy nem a húszezer forint fáj, azt bebizonyítom azzal, hogy ezt -az összeget odaajándékozom a feleségemnek. Ime itt van egy -takarékpénztári könyvben.</p> -<p>Bertalan elővette a zsebéből a könyvecskét.</p> -<p>– Ime nézd. Én ezt egy vállalaton nyertem. Egy nappal elébb, -mint az idei névnapod volt, betettem a takarékpénztárba a te -nevedre. Tudod, mikor szemrehányást tettél nekem, hogy -elfeledkeztem rólad: semmi ajándékkal sem leptelek meg az -ünnepeden. Ez volt a névnapi ajándékom. Most általadom.</p> -<p>– Adott volna ön nekem akkor egy rózsacsokrot, az kedvesebb lett -volna! Azt hiszi ön, hogy a feleség szerelmét is meg lehet venni -pénzen, mint a kedvesét? Vigye ön előlem ezt a pénzt! Ne adja -nekem! Ne hagyja itt nálam! Mert, az égre! most rosz gondolataim -vannak! Valami rosszat fogok vele tenni!</p> -<p>– Én ide teszem ezt a pénztárba. A pénz az ön nevére van -bejegyezve. Elveheti, a mikor akarja.</p> -<p>Bertalan elővette a Wertheim-pénztár kulcsát s a trésorba -elzárta a könyvecskét.</p> -<p>Amandának reszkettek a kezei a dühtől; az arcza pipacsveres -volt.</p> -<p>Mikor Bertalan visszatért hozzá a pénztártól, a két öklét -felemelve kiálta:</p> -<p>– Én önt gyűlölöm, mint a bűnömet!</p> -<p>Bertalan meghajtá a fejét s nyugodt mosolylyal monda: -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>– Én pedig téged szeretlek és tisztellek.</p> -<p>Amanda toporzékolt.</p> -<p>– Ezt is csak azért mondja, mert tudja, hogy kétségbeejt -vele.</p> -<p>Bertalan még gyilkosabb módon mosolygott.</p> -<p>– Az is meglehet.</p> -<p>Azzal fogta a kalapját s eltávozott: – Az országházba -megyek.</p> -<p>Amanda könyekre fakadt.</p> -<p>(Hát persze! Ha a házastársak közül az egyik azt mondja: «én nem -gyűlölök, én szeretek», akkor ezen a tituluson nincs válóper.)</p> -<h3>III.</h3> -<p>Bertalan a nejével való szóváltásban nem méltatta figyelmére azt -a földre dobott névjegyet. Rá is lépett egyszer s rajta hagyta a -csizmasarkának az önlenyomatát. Még sem vette észre.</p> -<p>Amanda, férje eltávozása után az ablakhoz lépett s figyelmesen -nézett ki az utczára. Aztán boszúsan csengetett. A komornyik -bejött.</p> -<p>– Kiáltson le annak a 32-ős hordárnak, hogy ne fecsegjen azzal -az asszonyszemélylyel, hanem lásson a dolga után.</p> -<p>– Értem.</p> -<p>A Jean értette, hogy mi baja van a nagyságos asszonynak azzal, -hogy a numero 32 egy leánynyal beszélget az utczán.</p> -<p>Megtörtént a rendreutasítás.</p> -<p>A hintó kigördült a kapu alól, mely Vigárdy urat az országházba -vitte. Amanda eljött az ablakból, ismét csengetett a -komornyiknak.</p> -<p>– Már most felvezetheti azt az urat.</p> -<p>– Még nem vezethetem föl, mert egy elébbvaló úr van az -előszobában: az, a ki nem szokott névjegyet beküldeni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>Amandának tűrni kellett az inas impertinentiáját: ő maga adott -neki jogot hozzá.</p> -<p>– Bocsássa be. Amanda a toilette-tükör előtt egy párszor végig -tapintá az arczán a hajporos pamacsot s a körme lapjával lesimítá a -szemöldeit.</p> -<p>Vannak látogatók, a kiktől nem szoktak névjegyet kérni.</p> -<p>Ilyen Dobokay Alasztor.</p> -<p>Szürkéskék gömbölyűszárnyú kabát van rajta, dinnyehéj-alakú -kalap a kezében, bordeauxveres a nyakravalója, a melltűje egy -morettofejjel díszítve.</p> -<p>Szívesen fogadják. Kezet csókol. Leültetik: szemben az -úrnővel.</p> -<p>– Épen most volt egy válságos jelenetem Vigárdyval, kezdi -Amanda.</p> -<p>– Volt benne valami nevezetes mozzanat, a mit érdemes -feljegyezni?</p> -<p>– A régi nóta. Igyekezik angyaltisztára mosni azt az -asszonyt.</p> -<p>– Ez a legjobb methodusa az «önvédelemnek».</p> -<p>– Én végül a szemébe mondtam, hogy gyűlölöm.</p> -<p>– S erre ő azt felelte: «Én pedig téged szeretlek és -tisztellek.»</p> -<p>– Hogy találta ezt ki?</p> -<p>– Jogász volnék s ne tudnám? Ez stereotyp.</p> -<p>– Olvasta ön azokat a leveleket?</p> -<p>– Olvastam és visszahoztam. Alasztor előhúzta a zsebéből a -selyemszalaggal átkötött csomagot.</p> -<p>– Hát nem irtózatos dolgok?</p> -<p>– Nem biz azok. Meglehet, hogy kegyed talál bennük -felségsértést, de a biró szemüvege nem fogja azt felfedezni. Csupa -hálálkodás. Idealizáló ábrándok. Plátói szerelem. Határozatlan -óhajtások. Aláirva «Renata».</p> -<p>– Ez az ő irói neve. Köztudomású. De hát a név fölött ez a -jelzés: ő. sz. barátnéja: hát ez mit tesz? Ez az ő. sz. -<span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Bizonyosan nem azt, hogy «ősz», hanem rövidítve azt, hogy -«őszinte».</p> -<p>– Maga Gelbschnabel! Ez annyit tesz, hogy «örökre szerető».</p> -<p>– Ah!</p> -<p>– No ezt már a nevelőintézetben tudtuk, mikor még «Backfischek» -voltunk. Ezek szerelmeslevelek.</p> -<p>– Nehéz a tartalmukból bebizonyítani.</p> -<p>– Hát akkor mért tartja ezeket a leveleket a Wertheim -trésorjában elzárva?</p> -<p>– Kegyed a Wertheim-pénztárból szedte ezeket elő? Hogy jutott -hozzájuk?</p> -<p>– A magam kulcsával.</p> -<p>– Hát van hozzá kulcsa?</p> -<p>– Az már csak természetes.</p> -<p>– Mi mindent fogok én még itt tanulni! De hát a mikor ezeket a -leveleket kivette kegyed a trésorból, nem tartott tőle, hogy a -férje keresni fogja azokat?</p> -<p>– Hát, ha keresi, ott találja.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hű másolatban.</p> -<p>– Hű másolatban? Ki másolta le őket?</p> -<p>– Én magam.</p> -<p>– Nagyszerű! Kegyed még hamisítani is tud? Utánozta Camilla -irását?</p> -<p>– Dehogy hamisítottam! Nem én utánoztam a drága hölgy irását, -hanem ő ír Vigárdynak elváltoztatott irással: az enyimet utánozva. -Ezek a szarkalábak az én eredetiségeim. Ő utánozza ezeket, már akár -ravaszkodásból, akár csúfondároskodásból. Hiszen ön ismeri Camilla -irását elég jól.</p> -<p>– Igaz, hogy ez nem az ő irása.</p> -<p>– Hát ez nem bűntanújel?</p> -<p>– Talán csak «superflua cautela» (fölösleges óvatosság.)</p> -<p>– Hasonlítsa bár össze! <span class="pagenum"><a name="Page_183" -id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Azzal minden tartózkodás nélkül odament a vasszekrényhez, -felnyitotta annak a nehéz ajtaját, meg a trésor kis ajtaját s -kivette belőle a másik levélcsomagot. Odahítta Alasztort.</p> -<p>– No hát tessék összehasonlítani a két levelet! Nem szakasztott -mássa-e ez amannak? Ő utánozza az én irásomat! Ebben a családban -hagyományos a falsificálás. A férje az uram irását hamisította, ő -meg az enyémet. Ez kriminalitás! Ezért tíz esztendőre be kellene őt -csukni Mária-Nostrába!</p> -<p>– Nem! Ezért nem csukják be.</p> -<p>– Hát nincs ez ellen védelem? Hogy egy némber, mikor -szerelmeslevelet ir a férjemnek, ne utánozza az én irásomat?</p> -<p>– Csak egy mód van. Ha kegyed megváltoztatja a -kalligrafiáját.</p> -<p>Amanda durczásan veté magát a kerevetre.</p> -<p>– Eh! ön is csak tréfát űz az én érzelmeimből. Pedig azt hittem, -hogy ön az egyetlen ember, a ki az én lelkemet megérti.</p> -<p>Ekkor aztán Alasztor engesztelni kezdé. Odaült melléje.</p> -<p>– Teljesen meg tudom kegyedet érteni, higyje el nekem.</p> -<p>– Hát akkor mért nem akar megszabadítani? Ebből a kinzó -helyzetből, a mely engem megöl. Lassú méreggel öl meg. Nem merek -már a tükörbe nézni: ránczokat látok támadni az arczomon. E négy év -alatt tíz évet vénültem.</p> -<p>– Hát beszéljünk erről a dologról komolyan: úgy, a hogy -jogtanácsosnak feladata beszélni. Kegyednek elhatározott szándéka a -férje ellen válópert indítani. Tőlem kér tanácsot. Azt tudja -kegyed, hogy a házasság felbontásához még mind a két fél -beleegyezése mellett is minő elhatározások szükségesek. Meg kell -tagadni a vallását, mely lelki nyugalmának oltalma volt és kitérni; -világi és egyházi hatóságok előtt békéltetési kisérleteket -kiállani. S mikor mindezen átesett, akkor elég az egyik félnek -megbánni a dolgát, s azzal meghiúsult minden törekvés. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Hát nincsenek a törvényben olyan dolgok mikért a biró az -elválást kimondja a bele nem egyező fél akarata ellenére is?</p> -<p>– Vannak ilyen okok.</p> -<p>– Ismertesse meg azokat velem.</p> -<p>Alasztor csóválgatta a fejét, szítta a levegőt a fogain -keresztül, végre csak előállt a skrupulusaival.</p> -<p>– Kedves nagysád. Azok annyira szép dolgok, hogy igazán -megvallom, pirulok azokat egy hölgy előtt elmondani.</p> -<p>– No hát irja le. Itt az iróasztalom; itt a toll, papir. -Tessék.</p> -<p>S hogy annál jobban lekötelezze, azt mondá neki.</p> -<p>– Gyújtson rá, kérem. Tudta tapasztalatból, hogy a férfiak csak -akkor tudnak irni, ha a szájukban füstöl a kanócz.</p> -<p>– Egy czigarettára, ha megengedi.</p> -<p>Amanda maga tartotta neki a fellobbantott viaszgyufát.</p> -<p>Alasztor irt, törült, megint irt, ismét törült, fújta a füstöt, -utóljára ledobta a tollat, letette a félig kiszítt szivarkát a -hamufogó kagylóra. Felállt.</p> -<p>– Nem jut eszembe teljes pontossággal a szöveg. Mindjárt haza -sietek s kiirom a hiteles szövegből. Aztán majd elküldöm kegyednek -levélben.</p> -<p>– De megbizható ember kezébe adja kérem. Mert meglehet, hogy a -cselédeimet valaki még jobban fizeti, mint én, azért, hogy ellenem -kémkedjenek.</p> -<p>– Egészen biztos kézből fogja kegyed megkapni. Most sietek.</p> -<p>Alasztor megcsókolta Amanda kezét. A hölgy forró, mindent -kifejező kézszorítással viszonozta azt. Ez az ember az egyedül, a -ki képes megérteni az ő lelkét.</p> -<p>A Jean megint belépett.</p> -<p>– Az a bizonyos úr azt kérdezi, hogy várjon-e még?</p> -<p>Amanda dühös volt a zavarásért. <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Az ördögbe is! várjon! Hát mi dolga egyéb?</p> -<p>A komornyik közellépett a nagyságos asszonyhoz, hogy halkan -mormoghassa el a véleményét.</p> -<p>– Én annak az úrnak a szeméből azt nézem ki, hogy nagyon -megnyugtatva érezné magát, ha egy pohár cognackal megkinálnám.</p> -<p>– No hát kinálja meg.</p> -<p>Alasztor a bizalmas értekezés alatt megpillantá azt a -tigrisbőrön heverő névjegyet. Öreg betűkkel volt nyomtatva: el -tudta olvasni.</p> -<p>– Aha! Az a bizonyos úr, a ki odalenn vár! gondolá magában. Jó -lesz erről értesíteni azt a «szegény fiút!»…</p> -<p>Meghajtotta magát és eltávozott. Jean sietett utána.</p> -<p>… A mint Alasztor és utána a komornyik kiment az ajtón, Amanda -felvette azt a szivarkát, a mit Alasztor a hamus csészén hagyott; -még égett. A szájába vette azt és tovább szítta, tenyerével a -felszálló füstöt az arcza felé hirgálva, egész gyönyörrel.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Ha lett volna Vigárdyné lelkületében (ne mondjuk már léleknek: -az unalmas dolog) csak egy árnyalata is a sentimentális érzésnek, -hát bizony nem fogadta volna el Meritoris Zeno látogatását.</p> -<p>Ezelőtt valami tizenhat esztendővel ez az alak az ő jegyese -volt. Még akkor a gigerli szót nem találták fel, lionnak hítták a -divathőst. Akkor ez egyike volt a magyar – nem annyira honfoglaló, -mint honprédáló hősök hét vezéreinek.</p> -<p>S ez az ember akkor felbontotta a viszonyát, mert nem tudott az -arája számára receptiót kivívni a gentrytársaságban. Akkor azután -hirtelen behizelegte magát Vigárdy menyasszonyánál, a ki birtokos -nemes kisasszony volt: azt hódította el a jó pajtása kezéről. Ezt -meg összeszerezte az elhagyott jegyesével. Lett belőle házasság -boszúból. <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> Azután elprédálta a saját vagyonát is, -meg a nejéét is. Megkárosította Amanda férjét s bekoronázásul itt -hagyta neki a szalmaözvegyét, egykori ideálját. S most ez az ember, -piszkosan, kopottan, elzüllötten jön Amanda elé ismét: (belül még -piszkosabban).</p> -<p>Amandának négyféle jogérvényes oka volt ennek az embernek a -látogatási kisérletére legerélyesebb papucsának a sarkával -felelni.</p> -<p>Bizonyosan kellett egy még erősebb okának lenni, hogy -érintkezésbe jőjjön vele, mely azt a másik négyet legyőzte.</p> -<p>Megelőzte a látogatást még egyszer a Jean.</p> -<p>Bizalmas vigyorgással mondá az úrnőnek:</p> -<p>– Mondtam annak az úrnak, hogy jó lenne kabátot változtatnia, -mert nagyon érzik rajta a dohányfüst; de azt felelte, hogy ez az -ünneplő-, az utazó- és a látogatókabátja egy személyben.</p> -<p>Amanda megharagudott. Ez nagyon is vastag inastréfa volt. -Példálózás az «úrnak» küldött izenetre.</p> -<p>– Tanácslom önnek, hogy az elménczkedéseit másutt -értékesítse.</p> -<p>No de legalább elismerte, hogy elménczkedés volt s a Jeannak ez -is elég siker.</p> -<p>A látogató végre bejut a szobába. Ugyanaz a koczkás gunya van -rajta, kiegészítve egy szürke Castor-kalappal.</p> -<p>Amanda nem állhatja meg, hogy ajkpittyesztésével ki ne fejezze -azt a benyomást, melyet hajdani imádójának mostani alakja -rákényszerít.</p> -<p>Helyet mutat neki egy karszékben. Maga jó távol leül a -causeusere. Kettőjük között a tigrisbőrön ott hever a -látogató-jegy. Fatális jelenség. Zeno azonban minden helyzetben fel -tudja találni magát. Azt nem teszi, hogy felvegye a névjegyét, mert -hátha azt mondják, hogy «csak hagyja ott!» hanem ráteszi a -Castor-kalapját. Így be van takarva.</p> -<p>– Minek köszönhetem Meritoris úr látogatását? kérdi az úrnő. -<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– Bátorkodtam méltóságodnál tiszteletemet tenni.</p> -<p>– Én nem vagyok méltóságos.</p> -<p>– Sőt igen is. Vigárdy úr egy olyan érdemrendnek a birtokosa, -melylyel együtt jár a méltóságos czím.</p> -<p>– Ő azt nem vette igénybe.</p> -<p>– De a nejét nem foszthatja meg tőle. Én tehát, hogy látogatásom -lényegére térjek: ezt a szivartárczát hoztam haza, melyet -méltóságod sajátkezű himzése tesz becsessé. Vigárdy úr ezt a -feleségem boudoirjában felejtette tegnap este.</p> -<p>Amanda közönyt tettetett.</p> -<p>– Oh tudom. Elmondta már a férjem. Ő tegnap épen, arról -értesülve, hogy önnek a leánya nagy beteg, odament őt -meglátogatni.</p> -<p>– Vigárdy úr úgy látszik, hogy nagyon sűrűen szokott értesülni -az én családomban lefolyó eseményekről.</p> -<p>– Azt is jól tudom. Önnek a neje gyakran ir levelet a -férjemhez.</p> -<p>– S azok legelébb is méltóságod kezébe jutnak?</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>– Méltóságod pedig nagyon jól ismeri azt a methodust, mely -szerint a lepecsételt leveleket fel szokás nyitni és ismét -lepecsételni.</p> -<p>– Olvastam – valami regényben. Mondhatom önnek, hogy azok a -levelek egészen közönyös tartalmúak.</p> -<p>– A levelek! De hát a levelek borítékjába szokott-e méltóságod -beletekinteni?</p> -<p>– Oh igen. De azokban nincs semmi.</p> -<p>– Vajh-igen. A borítékba van írva az igazi értesítés.</p> -<p>– Én soha sem láttam egy betűt sem.</p> -<p>– Nem ám. Mert sympathetica tintával vannak írva, a mely -láthatatlan irást szolgáltat; de ha az, a kinek a levél szól, egy -ecsettel, mely a reagens folyadékba mártatott, végig húz a sorokon, -akkor azok egy percz mulva láthatókká lesznek s előtűnik a levél -érdemleges magva: «Ekkor meg ekkor otthon leszek: várlak. Ezer -csókot.» <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Amanda most már kezdett kijönni erőtetett nyugalmából.</p> -<p>– Mi az a sympathetika tinta?</p> -<p>– Hát a Sacré coeurben nem tanították erre a növendékeket? Pedig -ez az élet chémiájához tartozik. De van olyan láthatlan tinta is -(cobaltból készül), a mit nem ellenszerrel tesznek láthatóvá, hanem -megmelegítenek. A melegtől a betűk szép kék vonásokban előtámadnak -s aztán, ha kihültek, ismét eltűnnek. Az ilyen tintával szokás a -rendes sorok közé is irni. Csak egy meleg vasalóval kell rajtuk -végig menni.</p> -<p>(No ti szegény levelek! ki lesztek most vasalva!)</p> -<p>– Hát az ilyen correspondentia mellett nagyon biztosan -intézhetők az összejövetelek, s a mi hiveink ezt teljes mértékben -kihasználják. Én nem panaszképen mondom, mert rám nézve teljesen -közönyös ez a dolog.</p> -<p>– Rám nézve még közönyösebb, szólt Amanda, ledobva a legyezőjét, -nehogy azt higyjék, hogy felhevült. Én Vigárdynak minden lépéséről -értesítve vagyok. Újat nem tud ön nekem mondani.</p> -<p>Zeno ravaszul mosolygott.</p> -<p>– Méltóságos asszonyom. Sok új dolog van még a nap alatt. Hát -még a lámpás alatt? Méltóságod Vigárdy urat minden lépten-nyomon -kisérteti. Van egy biztosa, mondjuk: magándetektiv, a kinek az a -feladata, hogy reggeltől estig nyomában járjon Vigárdy úrnak. Ha az -kocsiba ül, ő felkap a kerékpárra s utána vasparipázik. Szabadalma -van rá. A sipkáján viseli a 32-ős számot.</p> -<p>(Ahá! Ezért nem szabad a 32-es hordárnak leányokkal fecsegni az -utczán!)</p> -<p>Amanda kényelmetlenül kezdett feszengni.</p> -<p>– Ez a bizonyos rendesen elkiséri Vigárdy urat a club ajtajáig -is. Rendesen este 6 órakor szokott Vigárdy úr oda vetődni. A -megbizott állást foglal a club ajtaja előtt. Szabadalma van ott -ácsorogni. A kerékpárját ott hagyja a szögletben. Utasításához -híven koronkint fel is megy a <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> club előszobájába s -megkérdi a szolgáktól, hogy itt van-e Vigárdy képviselő úr? Azok -megmutatják neki, hogy itt lóg a fogason a felöltője: tehát itt -kell neki lenni. Azt azonban kevés ember tudja (a mit én), hogy a -clubnak a helyiségeit összeköti valami, csak az intimusok által -használt sötét sikátor a Pester Lloyd szerkesztőségével. Vigárdy úr -azon szépen keresztül sétál. Onnan egy lépcső levezet egy -férfiruha-kereskedésbe. Ott felvesz egy másik felöltőt, az utczai -ajtón kimegy, a nélkül hogy maga Argus észrevenné. Ott egy -bérkocsiba vágja magát s elhajtat a körútra. Ott hátrahagyja a -bérkocsit, a mint a czélhoz közel ért. Itt ismét beleütközik a -méltóságos asszony elővigyázati rendszabályaiba, mert a házmester -és a felesége számára præmium van kitűzve a figyelmeskedésért.</p> -<p>Amanda megint hozzá nyúlt a legyezőhöz: égett az arcza a -szégyentől. Zeno folytatá:</p> -<p>– Vigárdy úr azonban nem kerül a kapura, hanem bemegy a -dohánytőzsdébe. A trafikás az ő lekötelezettje, mert ő szerezte meg -neki a ministertől a trafikát. Ennek az üzletnek a hátulsó ajtaja -az udvari lépcsőre szolgál, a hová a házmester páholyából nem lehet -látni. Ezen a lépcsőn Vigárdy úr felrobog. Zsebében van -Dragomirovics Anasztáz képviselőnek a kulcsa. Bemegy a lépcsőre -nyíló ajtón s akkor aztán – otthon találja magát. Kettecskén vannak -s négy szoba áll a rendelkezésükre. Hogy mi képezi a tárgyát az -értekezésüknek, azt én nem vellikálom. Bizonyosan a magasabb -philosophia. Nehány óra múlva aztán Vigárdy úr, ugyanazon az úton, -a melyen idejött, visszatér a klubba, felveszi az otthagyott -kabátját s kijön a klub csapó-ajtaján. És méltóságod jól fizetett -hadi kéme esküvel állítja, hogy Vigárdy úr este 6 órától 9-ig -valósággal ott tarokkozott vagy konspirált a klubban. Vacsoránál -elmondja Vigárdy úr, mit beszéltek a ministerek. Ez így megy minden -nap.</p> -<p>Amandának minden erében lobogott a méreg. Az a szív még is csak -van valami befolyással a lélekre! Mikor az <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> elkezdi -a vért kergetni az erekben, aztán fel az agyba, az arczba. Ez több, -mint mechanismus.</p> -<p>Mégis a közönyt akarta tettetni.</p> -<p>– De hát minek ez a komédiajátszás? Hiszen ha úgy szereti -Vigárdy önnek a nejét: czélt érhet. Kezdhet válópert minden -órában.</p> -<p>Zeno ravaszul hunyorított.</p> -<p>– Méltóságod még nem ismeri Vigárdyt. Az egy minden kenőcscsel -megkent férfiu. Tud spekulálni. Ismeri az előnyöket és a -hátrányokat, a mik abból származnak, hogy melyik fél szolgáltat -okot a házasság felbontására.</p> -<p>– Mit nevez ön ilyen oknak?</p> -<p>– A mit angolul úgy neveznek, hogy «criminal-conversation», ez a -jurista kifejezés. Az a kérdés, hogy kire bizonyodik be? Mert a kit -ezen, eltagadhatlanul, rajta kapnak: annak először is nem szabad új -házasságot kötni azzal a személylyel, a kivel azt a -házasságfelbontó tényt elkövette. Másodszor pedig őtet marasztalja -el a törvényszék az elvált házastársnak teljesítendő -kárpótlásban.</p> -<p>– Pfuj! Zeno úr!</p> -<p>– Hja, méltsás asszonyom. Az ember csak ember. Nem is jól -mondtam: «az úr csak úr». A ki «úr», attól minden kitelik. Az ember -védelmezi a vagyonát.</p> -<p>Amanda odalépett Zeno elé.</p> -<p>– Ön nagyon gyűlöli Vigárdyt úgy-e?</p> -<p>Zeno elkezdte a szemeit forgatni s poseokat csinált.</p> -<p>– Hogy gyűlölöm-e azt az embert? Hát lehet-e őt nem gyűlölnöm, a -ki bitorolja azt a kincset, melyet a sors egykor az én számomra -rendelt; a ki lábbal tapossa azt az oltárt, a melyhez én csak -imádkozni járok! (Ez már declaratio volt.)</p> -<p>Amanda cholerikus nevetéssel szakítá félbe.</p> -<p>– Hagyja el, Zeno úr. Én premier-közönség vagyok, a kit az -ál-pathos csak megnevettet. Másért gyűlöli ön Vigárdyt. Azért, mert -önnel igen sok jót tett, s most nem akar még többet tenni. Ön -Vigárdytól húszezer forintot <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> követelt, a mit ha ő -megadna önnek, hát ön kész volna minden botrányt fedezni a saját -köpenyével.</p> -<p>Zeno érezte, hogy meg van fogva. Vigárdy mindent elmondott a -feleségének. Itt csak az arczátlanság segít.</p> -<p>Elkezdte a szemeit meregetni fölfelé, tenyerét a keblére -tette.</p> -<p>– Méltóságos asszonyom! Hát elhihetne én felőlem ilyen -aljasságot?</p> -<p>Amanda hátat fordított neki.</p> -<p>– Hát tudja mit, Meritoris úr? Én nem sokallom a húszezer -forintot öntől, ha ön én nekem megszerzi azt a csalhatatlan -bizonyítékot, a mi alapjául szolgálhat egy válópernek, melyben én -vagyok a felperes.</p> -<p>Zeno naiv kezdett lenni.</p> -<p>Olyan mórikálást vitt végbe, mint egy falusi kisasszony, a kit -azzal kinálnak meg, hogy ő kezdje meg a «kútba estem»-et. -Mosolygott és apróra nevetett.</p> -<p>– Méltsád engemet próbára akar tenni.</p> -<p>Amanda odament a Wertheim-szekrényhez, felnyitotta, kivette -belőle a takarékpénztári könyvet az általános -takarékpénztártól.</p> -<p>– Itt van. Nézze. Húszezer forint az én nevemre betéve. A mikor -akarom, kivehetem. Át is adhatom: au porteur. «C’est à prendre, ou -à laisser.»</p> -<p>Az éhes farkas étvágya látszott Meritoris arczán. Jobb lábával -azt a taposó mozdulatot tette, a mivel a köszörűs hajtja a -köszörű-kereket.</p> -<p>– Nem adná méltóságod ezt az ajánlatot nekem irásban?</p> -<p>Amanda a vállát vonogatta.</p> -<p>– Irásban nem adok önnek semmit, Zeno úr. Hanem ha önnek úgy -tetszik: egy közjegyző előtt ismételhetem szóbelileg ezt az -ajánlatot, a ki ezt hiteles alakban tudomásul veszi.</p> -<p>– Az nekem kellemetes lesz.</p> -<p>– Talán conveniálni fog önnek e czélra Dobokay Alasztor úr. -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Sőt elsőbbséget adok neki.</p> -<p>Amanda visszatette az általános takarékpénztár-könyvecskéjét a -Wertheim-cassába s becsapta a szekrény ajtaját.</p> -<p>Ezenközben úgy tetszett neki, mintha az ajtócsapásnak -visszhangja támadna. Az alcovenben levő szőnyegajtó csapódott.</p> -<p>– Ki az? Nem szabad bejönni! kiálta Amanda souverain -haraggal.</p> -<p>A brocat kárpit azonban heves rándítással félrevonult s belépett -a boudoirba – Vigárdy Bertalan úr.</p> -<p>– Talán nekem mégis szabad bejönnöm? mondá Amandához -fordulva.</p> -<p>Azután, mintha épen csak most venné észre Meritoris Zeno urat, -egyenesen feléje tartott s ott állt meg az orra előtt.</p> -<p>– Hallja ön, Meritoris úr! Ha én még egyszer itt találom önt a -feleségem szobájában, hát akkor én önt az ablakon fogom kidobni. – -Most még eltávozhatik ön azon az úton, a melyen bejött.</p> -<p>Nagyon tiszta a helyzet…</p> -<p>Zeno úr felszedi a kalapját a tigrisbőrről; az eldobott -névjegyét is. (Ki tudhassa, mire jó az?) S egy világfi -jártasságával üdvözli a ház úrnőjét.</p> -<p>– E szerint, ha méltóságod még óhajt velem érintkezésbe jönni, -akkor kénytelen lesz engemet felkeresni. Pannonia, 22. szám. – -Magamat ajánlom.</p> -<p>Azzal megfordult a sarkán s eltávozott.</p> -<p>Bertalan becsapta utána a nyitva hagyott ajtót.</p> -<p>Aztán visszajött s megállt a felesége előtt.</p> -<p>Egészen más ember volt, mint a ki egy órával előbb innen -eltávozott.</p> -<p>Talán, ha mindig ilyen lett volna a képe, még most is -uralkodnék.</p> -<p>Magasan hordta a fejét s a melle kifeszült.</p> -<p>– Ha pedig ön meg találná tenni azt, a mit ez az ember -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> most mondott, lihegé a feleségéhez -fordulva, akkor aztán mindjárt ott is maradhat nála, mert ide -többet be nem jön.</p> -<p>Amanda elszörnyedve kiálta ellent:</p> -<p>– Ez a ház az enyém!</p> -<p>– Ez a ház az öné, a vízokádó sárkányától kezdve a csatornájáig; -de azon az ajtón belől, melyre az én nevem van feljegyezve, én -vagyok önnek az ura és birája!</p> -<p>Azzal rögtönösen eltávozott a kárpiton és a szőnyegajtón -keresztül, a hogy jött.</p> -<p>– Ah! Hát ez egy nyilt hadizenés! rebegé Amanda. Jól van. Én -elfogadom.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Amanda érzé, hogy e jelenet által nagyon ferde helyzetbe -jutott.</p> -<p>Az a tény, hogy Zenót elfogadta, azok után, a miket a férje -elmondott felőle, világos felmondása volt a hitvesi szeretetnek. -Még hozzá az a cynicus meghivás Zeno részéről, mely egy complott -továbbszövését árulta el. Bertalannak teljes joga volt azon a -hangon szólni ő hozzá.</p> -<p>Ekkor aztán azt tette, a mit ilyen esetben szoktak tenni az -asszonyok, hogy mikor valami hiba elkövetésén meglepetnek, ők -játszszák a megsértett félt.</p> -<p>Jól járt a szobaleány, hogy nem mutatta magát a láthatáron, mert -bizony megkapta volna a pénteki illetményét csattanós pofonokban, a -miket azután szombaton fényes aranyakkal szoktak beváltani. (Így -hát tulajdonképen még sem járt jól.)</p> -<p>A helyett a komornyik alkalmatlankodott megint. Esmeg névjegyet -hozott a tálczán.</p> -<p>Amandának már a nyelve hegyén volt a szó, hogy «nem fogadok el -senkit!» a midőn megpillantva a látogatójegy nevét, a bámulat és -boszúság hangján kiálta fel: <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> -<p>– Áh! Áh! úgy látszik, hogy ma minden ördög elszabadult! Soha -jobbkor! Bocsásd be a kisasszonyt.</p> -<p>Helvila volt a látogató.</p> -<p>Egyszerű fekete ruha volt rajta, saját készítménye.</p> -<p>Tiszteletteljes bókot csinált: mintha egészen idegen volna e -háznál. Pedig de sokszor futkosott ennek a szobáin keresztül-kasul -lármázva. Igaz, hogy az már régen volt.</p> -<p>Amanda helyet mutatott neki egy vékonylábu japáni széken. Maga -nyájas büszkeséggel ült le a kerevetre.</p> -<p>– Nekem azt mondták, hogy ön nagy beteg, kezdé Amanda. A férjem -is mondta, meg önnek az édes atyja is.</p> -<p>Nem hozta vele zavarba a leányt.</p> -<p>– Igen beteg voltam. Az a rejtélyes idegbaj kínzott, a mit -Vida-táncznak neveznek, a mit gyógyítani sem lehet: magától szokott -elmulni. De elmulik egyszerre egy véletlen kedélyfordulattól is, -mint a minő engemet ért tegnap.</p> -<p>– Ah! Az ön édes atyjának váratlan hazaérkezése…</p> -<p>– Nem épen az; hanem tanítónővé lett kineveztetésem. Tegnap -kaptam meg a minister úrtól a diplomámat.</p> -<p>– Ah! A diplomáját?</p> -<p>Amanda arczán elárulta a mosoly a kétkedést. Helvila észrevette -azt s erre a karján csüggő ridiculejéből elővette az összehajtott -irást s átnyujtá Amandának megtekintés végett, a közben is -folytatva a beszédet.</p> -<p>– Pancsovára lettem kinevezve, a hová pár nap mulva el fogunk -utazni kedves anyámmal együtt; búcsúlátogatást jöttem tenni.</p> -<p>Amanda elővette a lorgnettejét s a szeméhez tartá. Úgy tett, -mintha a kezében tartott irásba nézne, de nem oda nézett, hanem -folyvást az előtte ülő leányt szemszegezte (fixirozta).</p> -<p>– És önnek a mamája nem tesz önnel együtt -búcsúlátogatásokat?</p> -<p>– Nagyságos asszonyom jól fogja ismerni az okokat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> melyek -anyámat a világtól visszavonulásra kényszerítik. Én azonban a -közönség szolgája vagyok.</p> -<p>Amanda folyvást úgy tett, mintha a kinevezési okirat -kalligraphiáját tanulmányozná a kettős szemüvegen keresztül; pedig -bele sem nézett, hanem a gyanú sárga szemüvegén keresztül vizsgálta -a dolgot, magában tépelődve…</p> -<p>«Mi van ennek a háta mögött? Ez valami ravasz cselszövény lesz. -Azt mondják, hogy elmennek Pancsovára. Akkor az asszony bizonyosan -itt fog maradni valahol a közelben: Czegléden, vagy hol? A hol -nincs a világnak se szeme, se szája…»</p> -<p>Még jobban erőtetett nyájassággal fordult a leányhoz.</p> -<p>– Hát kedves atyja szintén önökkel fog menni Pancsovára?</p> -<p>– Ha az atyámnak tetszeni fog bennünket meglátogatni, nálunk -bizonynyal mindenkor szívesen látott vendég fog lenni.</p> -<p>– Csak vendég? Hát állandó ottmaradásra nem?</p> -<p>– Nem hiszem, hogy atyám igényeit kielégíthesse egy olyan messze -eső alföldi városban található élet. Azt gondolom, hogy ő a -fővárosban kíván új hatáskört keresni.</p> -<p>Nagyon óvatos feleletek! Amanda rá akarta szorítani a leányt, -hogy színt valljon.</p> -<p>– Szereti kegyed nagyon az édes atyját? Kérdezé szirupédes -hangon.</p> -<p>– Vallásunk törvényei azt parancsolják, hogy tiszteljem.</p> -<p>– Csak a vallás tízparancsolatja? Hát a szív törvényei nem?</p> -<p>– Nagyságos asszonyom! Én az atyámat négy év óta nem láttam. -Hollétét sem tudtam. Ez idő alatt volt egy gyámatyám, a kit a -törvényes gyámhatóság rendelt a számomra hivatalból. Ez -gondoskodott taníttatásomról; buzgón, lelkiismeretesen ügyelt rám; -jó tanácsaival gyámolított: atyám helyett valódi atyám volt. Nem -természetes-e, hogy én azt az egész gyermeki szeretetet, mely -ösztönszerűen <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> támad a szívben: erre a nemes, -tiszteletre méltó alakra vittem át.</p> -<p>Amandának az orrczimpái lüktettek a felindulástól: alig birta -visszatartani szenvedélyes kitörését. Helvila jól figyelt szavainak -hatására, a mi meglátszott Amanda arczán. Hiszen nem azért jött ő -az oroszlán barlangjába mintha nem tudná, hogy az vérivó dúvad, -hanem azért, mert hítte hogy megszelidíti.</p> -<p>Folytatá.</p> -<p>– Ezért az indulatomért bizonyára senki sem fog engemet -megítélni. S nagysád nemesen érző nagy szíve legjobban fel fog e -miatt menteni.</p> -<p>Amanda fogait összeszorítva nevetett. («Nemesen érző nagy -szíve!»)</p> -<p>Féloldalról bántó tekintettel nézve Helvilára, csipős gúnynyal -mondá a leánynak (visszaemlékezve arra a kezében tartott legyezőre, -melyen most is ott volt amaz emlékmondás):</p> -<p>– Kisasszony!… A tengerszemben még mindig nem teremnek -halak.</p> -<p>Helvila megütődve állt föl ülőhelyéről.</p> -<p>– Nagyságos asszonyom! Én nem jöttem ide halászni, hanem búcsút -venni – soha viszont nem látásra.</p> -<p>Azzal meghajtá magát s távozni készült.</p> -<p>– Maradjon még Meritoris kisasszony. Én szándékozom önnek még -útravalót ajándékozni. Meg ne döbbenjen. Nem olyan ajándékot értek, -a mely az ön büszkeségét megsértené. Én meg akarom önt ajándékozni -azzal, a mi önnek legkedvesebb. Én megengedem önnek, hogy tartsa -meg ezentúlra is azt a híven ápoló gyámatyját, a ki önnek atyja -helyett atyja lett, s a kire ön átruházta egész gyermeki -szeretetét. Én átengedem önnek továbbra is mindvégig gyámatyául – -Vigárdy urat…</p> -<p>Helvila nagyot bámult azokkal a szokatlan nagyságú éjtündéri kék -szemeivel.</p> -<p>– Nagyságos asszonyom! Ön nagy tévedésben van. Nekem nem Vigárdy -úr volt a gyámatyám… <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>– Hát kicsoda?</p> -<p>– Ha kegyeskedett volna nagyságod a kinevezési okmányomba -belepillantani, láthatta volna, hogy gyámatyám, a ki beleegyezését -aláirta, hogy e kinevezést elfogadhatom: Dobokay Alasztor úr.</p> -<p>S nagyobb igazság kedveért szétnyitotta az okiratot s oda -mutatott Dobokay Alasztornak zöld tintával irott nevére. (Alasztor -zöld tintával szokott irni: ez nem hamisítható photographia -útján.)</p> -<p>Amanda bálványnyá volt meredve.</p> -<p>– Isten önnel, nagyságos asszonyom!</p> -<p>Helvila köszönt és eltávozott.</p> -<p>A mint az ajtó becsukódott utána, Amandából kitört a -szenvedély.</p> -<p>– Még is megharapott a vipera! Pedig kezemben volt a nyaka! Ott -harapott meg, a hol legjobban fáj! – Hát még Alasztor is!</p> -<p>Indulatosan járt fel s alá.</p> -<p>Megpillantá az asztalkán azt a hamuscsészét, melyben az Alasztor -által megkezdett s ő általa folytatott bűzös cigarettacsutak -hevert, azt földhöz vágta, hogy széttörött a porczellán.</p> -<p>– Mind gazember, valahány férfi van a világon!</p> -<p>(Nem mernénk szavazat alá bocsátani a kérdést.)</p> -<p>Aztán a kandalló elé állt s belebámult a hamvadó tűzbe.</p> -<p>Észre sem vette, hogy ott áll a férje megint a háta mögött. Csak -mikor az megszólítá: – Asszonyom!</p> -<p>– Nos, uram? Felejtett itt valamit?</p> -<p>– Igen is. Elébb, szokatlan felindulásomban, egészen elfeledtem, -a miért haza kellett jönnöm. Alasztor keresett fel az országházban, -s azt mondta, hogy egy igen sürgős levele van önnek a számára. Maga -nem hozhatja el, mert tárgyalása van. Küldönczre nem bizhatja, mert -kényes tartalmú: engem kért fel, hogy adjam át magának.</p> -<p>Amandának a lélekzete elfulladt a dühtől. Bertalan a kezébe adta -a levelet. <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Az asszony az egész levelet – felbontatlanul – a kandallóba -dobta. Elégett.</p> -<p>– Mondja meg Dobokay úrnak, hogy már válaszoltam a levelére.</p> -<p>Bertalan vállat vont s ment vissza az országházba.</p> -<p>Amanda sírt. Minden könycseppje egy csepp aqua toffana volt.</p> -<h3>VI.</h3> -<p>Mikor Dobokay Alasztor Vigárdy Bertalant felkereste a -sándor-utczai országgunyhóban, elmondva neki a tapasztalt -fölfedezését azzal a «bizonyos úr» névjegyével: Bertalan azt -mondá:</p> -<p>– Most mit csináljak én ezzel az emberrel?</p> -<p>– Én tudnék neked tanácsot adni, hogy mit csinálj vele? Hídd ki -és lődd fejbe, mint a tököt.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>– Te úgy lősz, mint egy galambvadász. Vedd hasznát a -tudományodnak. Minden ember azt fogja mondani, hogy derék gavallér -módra cselekedtél.</p> -<p>Azzal otthagyta a barátját.</p> -<p>Délután fölkereste Bertalan Alasztort a bureaujában.</p> -<p>Alasztor ez idő szerint közjegyző volt.</p> -<p>– Nos? Párbaj-segédre van szükséged? kérdé Bertalantól.</p> -<p>– Dehogy van.</p> -<p>– Azt gondoltam, arra szólítasz fel. A normalis világi rendszer -nyomán, ha az embert egy pribék meglepi a felesége boudoirjában s -másnap az ember ugyanazt a pribéket ott szorítja a saját felesége -öltözőjében, hát azt csak fejbe kell lőni.</p> -<p>Bertalan egy levelet húzott elő a zsebéből s átnyujtá -Alasztornak. – Az én methodusom más úton jár.</p> -<p>Alasztor elolvasta a levelet s visszaadá Bertalannak.</p> -<p>– No hát, czimborám, annyit mondhatok neked, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> én -végig jártam Európa minden bolondokházát, tanulmányozás végett, de -akkora bolondot, mint te vagy, nem fedeztem fel sehol. Tedd, a mit -akarsz. Te nem erre a planétára való ember vagy. Ott fekszel már a -Duna fenekén. S én nem húzlak ki. Hát mi a mennykőnek jöttél most -hozzám? Testamentomot jösz tenni? Mint közjegyzőhöz.</p> -<p>– Én? Testamentomot tenni?</p> -<p>– No igen. Miután öngyilkos akarsz lenni.</p> -<p>– Eszemben sincsen.</p> -<p>– De útban vagy felé. Ott vagy már. A cyankalis theacsésze -előtt. Nagyon sajnállak. De nem segíthetek rajtad. Gondom lesz rá, -hogy szép temetésed legyen. Hanem már most csak egyre kérlek. Ha -végrendeletet csinálsz, nekem semmit ne testálj, a mi a birtokodat -képezi.</p> -<p>Bertalan tréfára vette a dolgot, nevetett.</p> -<p>– A feleségemet se?</p> -<p>– Én csak azt mondtam, hogy semmit se, a mit a tiednek -tartasz.</p> -<p>Azzal kezet szorítottak egymással. S aztán elváltak, folyvást -nevetve.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<h2>HARMADIK RÉSZ.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Néhány napig prózai dolgok foglalták el Camillát és leányát.</p> -<p>Meritorisnénak mindenek előtt a pénztárral kellett beszámolni, a -lemondására adandó választ és felmentését bevárni, a letett -biztosítékát visszakérni. Mindez, ha gyorsan megy is, lassan -megy.</p> -<p>És így az, a mit Helvila Amanda asszonynak mondott: «holnap -utazunk anyámmal együtt», bizony csak phrasis maradt. Elég nagy -boszúság volt ez Vigárdynénak, a ki a Meritorisék házmesterénél -mindennap kérdezősködtetett a szobaleánya által, s megtudta, hogy -még mindig itt vannak. «Hazudott a kis kigyó!» Hát vannak -szükségbeli hazugságok.</p> -<p>Azután a bútorokkal is kellett valamit csinálni.</p> -<p>Az is csak olyan szükségbeli hazugság volt, a mivel Camilla Zeno -urat megnyugasztalta, hogy ezeket a bútorokat mind felvásárolta egy -hitelező, s neki csak haszonbérben engedte át. Igaz volt, hogy -megvette egy hitelező, de nem kölcsön, hanem tulajdonul adta át a -bukott családnak. (Nem is nehéz kitalálni, hogy ki volt az a jámbor -hitelező.) A birói pecséteket csak bölcs óvatosságból hagyták -továbbra is a bútorokon, hogy mikor egyszer-egyszer jön egy -sadduceus Meritorisnak egy viselt váltójával executióra, azt -mondhassák neki: – Köszönjük alássan, már biztosítva vannak.</p> -<p>Azoknak nagy részét el kell adni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>Főkérdés volt, hogy mi történjék a zongorával?</p> -<p>Helvila tudakozódott a pancsovai hivatalbeli elődjénél, a kit -Temesvárra promoveáltak, az ottani állapotokról. Onnan várta a -választ.</p> -<p>Olyan óvatos volt ez a család, hogy minden levelét poste -restante czímeztette. Maguk mentek érte a postára: így nem lehetett -semmi levelet útközben elfogdosni.</p> -<p>Helvila épen a postára ment.</p> -<p>– Ne menj ki ma, péntek van, mondá az anyja.</p> -<p>Neki, mint idealista irónőnek, természetesen péntekesnek kellett -lenni.</p> -<p>– Én nem hiszek a napok signaturáiban, felelte rá az új -nemzedék.</p> -<p>(No no gyerekek!)</p> -<p>Camilla épen a szükséges ruhanemüeket csomagolta, midőn Helvila -megérkezett.</p> -<p>Nagy sebbel-lobbal nyitott be; az arcza egész piros volt a -felhevüléstől. A keze is reszketett, mikor a kapott levelet -előhúzta a joppkája zsebéből.</p> -<p>– Látod, jó hírt hozok. A hivatali elődöm igen kedvesen -válaszolt minden tudakozódásomra. A tanítónő lakása egy külön -házban van, az iskolával összekötve, két szobából, konyhából, -kamrából álló. Van hozzá fél hold kert, melyben elődöm komlót -termesztett, a miből évenkint két-háromszáz forintot szüretelt: az -egész komlótelepet átengedi nekem ingyen, minthogy ő már a -költségeit sokszorosan megkapta. Csak azt köti ki, hogy majd én is -ingyen engedjem azt át, ha előbbre megyek, az utánam -következőnek.</p> -<p>– Áldott teremtés.</p> -<p>– Mind ilyen az, a többi is. A tanítók népe az, a melyre azt -mondaná a «Mester», ha most itt járja a földön: «Az én országom -ezeknek a világából való.» – Azután arról is tudósít, hogy a -zongorát jó lesz magammal vinnem, mert a zongoraleczkékért -Pancsován jól fizetnek, ez is jó mellékkereset lesz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> -<p>– És te neked is kedves mulatság.</p> -<p>– Azután még ír a brahmaputráiról és cochinjairól: azokat -jutányos áron kész átengedni. Én ugyan a tyukokhoz nem értek.</p> -<p>– No én értek. Az az én mulatságom lesz.</p> -<p>Helvila nagyot nézett az anyja szemébe.</p> -<p>– Hát te csakugyan azt hiszed, hogy el fogsz velem jönni, -Pancsovára?</p> -<p>Nagyot sóhajtott utána.</p> -<p>– Hát hogy maradnék el tőled? mondá Camilla.</p> -<p>Helvila megölelte az anyját. Megcsókolták egymást.</p> -<p>– Még egy utóirat is van a levélben. Colleganőm azt veti fel, -hogy hát minket tanítottak-e a præparandiában fényképezni? mert ő -tanulta azt. A fényképezésnek ott igen jó hasznát vehetni. Valahány -kis leányt behoznak az iskolába, azt a szülői mind lefényképeztetik -a tanítónővel, aztán mikor kiveszik az iskolából, megint -lefényképeztetik. Azért, ha értem a módját, jó lesz egy -momentfelvételű amateur-gépet vinni magammal, az jól fog -jövedelmezni.</p> -<p>– És te tudsz fényképezni?</p> -<p>– Tökéletesen. Az volt a legnagyobb gyönyörűségem az -iskolában.</p> -<p>– Hát majd vegyünk egy ilyen amateur-gépet.</p> -<p>– Nem, anyácskám, arra most nincs pénzünk. A mit a butorainkért -kapunk, abból ki kell fizetnünk a jövő félévi házbért, mert féléves -a felmondási határidőnk.</p> -<p>– Hát a pénzbiztosítékom is itt lesz.</p> -<p>Helvila fejet csóvált.</p> -<p>– Tudod, hogy az szent pénz. Abból semmit sem szabad -elkölteni.</p> -<p>(Azért volt az szent pénz, mert az államkötvények hátára mind -Vigárdy neve volt irva. Apródonkint kisül, hogy az a sok mennyei -manna, a mi erre a bujdosó családra lehullott, mint az ő kezéből -került ki. Még talán a pancsovai komlóskert is.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– Megkisérlem: talán részletfizetésre kaphatok egyet a -látszerésznél.</p> -<p>A konyha felőli ajtón csöngettek.</p> -<p>Camilla ment ki az ajtót kinyitni.</p> -<p>A mint visszatért, csak a fejét dugta be elébb a félig nyitott -ajtón, az arcza tréfás hamis mosolytól sugárzott.</p> -<p>– Nos? Hát mit hozott a mesebeli tündér? Találd ki! Hát nem a te -tulajdonod a «terülj meg abroszkám!» Mi volt a kivánságod?</p> -<p>Azzal kitárta az ajtót. Egy hordár állt mögötte. Csomag volt a -vállán.</p> -<p>– Itt van az amateur-gép.</p> -<p>Csakugyan az volt.</p> -<p>Helvilának elszorult a szíve a meglepetéstől.</p> -<p>– Nekem hozták ezt? hebegé.</p> -<p>– Egy nagyságos úr küldi, ezzel a levéllel, szólt a hordár.</p> -<p>Helvila a czímborítékról már tudta, hogy mi van a levélben: -Vigárdy irását ismerte meg rajta.</p> -<p>– No ez igazán tündérek játéka! kaczagott örömmel Camilla.</p> -<p>Helvila szomorún bólingatott a fejével. Az volt a cassandrai -adománya, hogy minden titkot kitalált egyszerre. Dehogy -tündérjáték, dehogy csodatünet. Bizonyosan az az úr is kapott a -«saját» levelére választ attól a hivatali elődjétől Helvilának.</p> -<p>Valami borravalót akart adni a hordárnak. Az nem fogadta el: -tiltva van, a küldő már kifizette. Hanem névjegyet kért az átadás -elismeréseül.</p> -<p>Helvila kivett egyet a tárczájából s odanyújtá a hordárnak.</p> -<p>Az nem volt vele megelégedve.</p> -<p>– A nagyságos asszonytól is kérek névjegyet: két levelet adtam -át.</p> -<p>Helvila csak akkor vette észre, hogy két levelet tart a kezében, -a másik az anyjának van czímezve. <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Azt is ugyanaz a nagyságos úr írta.</p> -<p>Camilla is átadta a névjegyét a közszolgának. Az alászolgáját -kivánt és eltávozott.</p> -<p>– Milyen gondatlanság! ez volt Helvilának az első szava. Hát nem -tudta a neked szóló levelet is az én hozzám czímzettnek a -borítékjába tenni – lezárva?</p> -<p>– Te úgy félsz?</p> -<p>– Régóta tanulom.</p> -<p>– Add ide a levelemet.</p> -<p>– Nem, nem. Majd azután. Együtt olvassuk el mind a kettőt, -szépen egymás után. Elébb az enyémet, azután a tiedet.</p> -<p>– Miért azután?</p> -<p>– Azért, mert én most mindjárt használatba akarom venni az én -gépemet, s legelőször is tégedet fényképezlek le.</p> -<p>– Hát azt megteheted azután is, ha a levelet elolvastam.</p> -<p>– Nem tehetem meg. Mert te annak az elolvasása után bizonyosan -sírni fogsz, felduzzad az arczod, a szemed, a szád: így nem -állhatsz fénykép-masina elé. Nekem a mostani arczod kell: ez a -nevető, ez a naiv, ez a bohó kis mama képe.</p> -<p>S nem engedett a capriciosa! eldugta az anyjának szóló levelet a -kabátja alá. Ilyen zsarnok volt a háznál. Imponált vele az -anyjának. Igazán ő volt a garde de dame.</p> -<p>Akkor aztán hozzáfogott az ajándékcsomag felbontásához.</p> -<p>Az efféle amateurphotograph-apparatus olyan kis terimét foglal -el, hogy az ember egy utazótáskában elrejtheti. Hanem aztán, a ki -ért hozzá, az mindenféle gólyalábak kihuzgálásával egy olyan -tökéletes háromlábú szörnyeteget képes belőle összeállítani, a -milyennel csak valaha házasulandó párokat fenyegettek.</p> -<p>Helvila egészen otthon volt a masinájával. Úgy manipulált vele, -mint a legelszántabb photographus, a ki előtt az emberélet értéke -nem drágább három forintnál. <span class="pagenum"><a name= -"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<p>A kis mama mindenben engedelmeskedett, mint a hogy szokás -egészen civilisált, vagy egészen vad embereknek szót fogadni a -photograph kommandójára. Ide állni! a fejet kissé jobbra! a kezet -leereszteni! a lábat hátrább! Mosolygó arczot csinálni! Most -kezdődik! Pislogni szabad! No még egy fölvételt!</p> -<p>Az áldozat végre fölszabadul.</p> -<p>A lemezt kihúzzák.</p> -<p>– Fölségesen sikerült! Tessék idenézni!</p> -<p>A megörökített nem lát a világosság elé tartott üveglapon -egyebet, mint egy homályos kisértetet, a kinek fekete a szája, -fehérek a szemei. «Kitünően sikerült.»</p> -<p>– No még egy fölvételt en face!</p> -<p>– No nem! Add ide már a levelet, hadd olvasom el.</p> -<p>Helvila előadja a levelet.</p> -<p>Azt szépen a kis hímzésollóval felvágják s aztán együtt olvassák -el. Ezt a tartalma:</p> -<p>«Kedves barátnőm.</p> -<p>«A mióta legutóljára találkoztunk, én egy nagy horderejű lépésre -szántam el magamat. Tudomásomra esett, hogy önnek a férje ez előtt -valami négy évvel folyamodott a földmívelési ministeriumhoz egy -kiváló szakférfiui állás elnyerése végett az állami méntelepek -egyikénél…»</p> -<p>– Ez akkor volt, tudod, mondá Camilla, a mikor az ékszereimet el -kellett adnom, hogy az apád váltótartozásait kifizessem. Én -könyörögtem neki akkor, hogy lásson valami hivatal után.</p> -<p>– Menjünk tovább.</p> -<p>A levél így folytatá:</p> -<p>«Akkor a ministeriumtól az a válasz jött a folyamodására, hogy -azt az állást elnyerheti, miután az ahoz megkivántató -szakképzettséget teljesen bírja; de csak azon föltétel alatt, ha -elébb mindenféle összeköttetést megszakít a turffal, a -tattersallal, a börzével és lebonyolítja a magánüzleteit. Önnek a -férje ezeket a föltételeket teljesíteni vonakodott, s a közben -utólérte őt a sajnálatos katasztrófa. <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> Most, -hogy ő ismét visszatért Magyarhonba, én közbenjártam a magas -ministeriumnál, hogy ezt a régi határozatot előkeressék s önnek a -férjét az általa egykor kért hivatalos állásba behelyezzék. Ez az -én válaszom az ő invectiváira. A ki engemet meg akar semmisíteni, -én az ellen azzal védem magamat, hogy csinálok belőle embert. Ő -engem meg akar gyalázni: én visszaadom neki a becsületét. Ez az én -vivási modorom. Meg vagyok győződve a felől, hogy önnek a férje, -megtalálva az utat a becsületes megélhetéshez, úgy fog azzal lenni, -mint a súlyos betegségből kigyógyult a visszanyert egészségével: -féltve fogja azt őrizni. Ezzel önnek is örömet és nyugalmat -szerzek. Férjének lesz háromezer forint fizetése, lakása, -deputatuma és utazási költsége, később nyugdíja, biztosított -jövendője. Az én lelkem pedig meg lesz nyugtatva, hogy jót tettem, -nem csak azokkal, a kik szeretnek, de még inkább azzal, a ki -gyűlöl…»</p> -<p>(Ez volt az a levél, a mit Vigárdy Bertalan megmutatott Dobokay -Alasztornak, s a mire a közjegyző azt mondta, hogy még ennél -nagyobb bolonddal nem találkozott Európában.)</p> -<p>Camilla a végsorokat már csak zokogástól elfult hangon tudta -elolvasni.</p> -<p>És azután is sírva szorongatá a kebléhez a levelet, s szép idő -telt bele, a míg a szemeit felszárítgatá s körülnézett.</p> -<p>Helvila a fényképező masinán szöszmötölt hidegvérrel.</p> -<p>– Hát nem magasztos, nem angyali lélek-e ez, a ki így -cselekszik?</p> -<p>A leány azt mondta rá: – Nem…</p> -<p>Camilla elbámult.</p> -<p>– Te azt mondod, hogy «nem»?</p> -<p>– És imétlem, hogy «nem». Hisz Vigárdy úr ezzel egy -megmérhetetlen nagy hibát követett el, abban a hitben, hogy jót -cselekszik.</p> -<p>– Minő hibát? kérdé elképedve Camilla. <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Állami hivatalra ajánlani olyan embert, mint Meritoris -Zeno!</p> -<p>– Te elitéled az atyádat? szólt elszörnyedve az anya.</p> -<p>– Nem «én» itélem el az «én atyámat», hanem a kérlelhetlen -logika itél egy ismert eset fölött. Van egy ember, a ki váltókat -hamisított, a kinél tehát a tulajdonjog iránti érzék hiányzik. És -ezt egy országos képviselő beajánjla a kormánynak, hogy felügyelője -legyen egy olyan országos vagyonnak, a hol a malversatiónak ezer -alkalma kinálkozik.</p> -<p>– Ne beszélj így az atyádról! Ez irtózatos!</p> -<p>– Irtózatos ugy-e, hogy úgy kigyógyultam a gyermeki -gyöngeségekből? De hát nem te gyógyítottál ki? Nem a te -orvosságoddal? Nem itt ennél az asztalnál keverted-e velem együtt -azt a rettenetes gyógyszert, a mi az embert minden érzéstől -megszabadítja. Akkor még csak a páráját szíttam be: de a lelkem -meghalt tőle.</p> -<p>– Ne ejts kétségbe! Te túlságosan szigorú vagy az atyádhoz. Nem -ismered jól. Ő alapjában jó szivű ember. Ha ő egyszer tisztességes, -előkelő állásban fog lenni, ismét azzá lesz, a mi elején volt: -önmagára büszke, önérzetes ember. Hisz a jóllét megjavítja még a -gonosztevőt is.</p> -<p>Helvila nagyot fohászkodott.</p> -<p>– Most már én mondom, hogy ma péntek van…</p> -<p>– Helvila!</p> -<p>– Nem félek a péntektől. Bebizonyítom azzal, hogy még ma -elutazom rendeltetésem helyére.</p> -<p>– Még ma?</p> -<p>– Az én utimálhám együtt van.</p> -<p>– Hát én?</p> -<p>– Te nem jösz már én velem az alföldre; te el fogsz menni ő -vele.</p> -<p>– Azt nem mondtam.</p> -<p>– De én tudom. Te mentegeted magadban azt, a ki egész életedet -elrontotta. És az még jobban el fogja rontani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> Te most -azt gondolod magadban: milyen jó ember volt az én uram, a míg falun -laktunk, tüzes gazda volt, csak a jószágára volt gondja. Lovakat -nevelt, a mik híresek voltak messze földön. Szerette a családját; -nem játszott mást, csak sakkot. Erre gondolsz most vissza.</p> -<p>– Kitaláltad. És aztán arra, hogy ezt a nagy változást a rossz -társaság okozta nála, mikor a fővárosba jöttünk telelni. Itt -keveredett a sport piratái közé, a kik között elvesztegette a -lelkét és vagyonát.</p> -<p>– Annak a rosz társaságnak minden tagja azt mondja, hogy őt a -többiek rontották el. De hát miért kell abba a társaságba -belépni?</p> -<p>– De most már nem keresheti fel többé.</p> -<p>– Nem, azt a rossz társaságot, a mely a tagjaitól a külső -tisztességet megköveteli. Nem járhat jockey-clubba, a turfra, a -börzére. De hát a coulissák közé?</p> -<p>– Ha volna neki egy őrangyala, a ki visszatartaná.</p> -<p>– Most arra gondolsz, hogy te lehetnél ilyen őrangyal rá -nézve.</p> -<p>– Bár hamarább gondoltam volna rá!</p> -<p>– De hát lehet egy fővárosi üzérnek, egy sportsmannek a felesége -valamiféle őrangyal? mehet vele az asszonya a börzére, a casinoba, -a titkos comptoirokba, a bettinghouseba, hogy veszélyes -koczkázatok, hazard játékok, őrült fogadások, szédelgő vállalatok -elől visszatartsa? Megfoghatja-e a kezét? Adhat-e neki -tanácsot?</p> -<p>– Nem teheti a fővárosban; de egy pusztán, a hol nincs alkalom, -nincs csábítás.</p> -<p>– Eredj! Eredj vele! Téged elkápráztat az az ábrándkép, hogy -valaha ismét visszatérnek a boldog idylli napok, a miken teheneket -fejettél, s örültél a vasárnapnak, a mikor felveheted az ünneplő -ruhádat. Gyermek maradsz teljes életedben. Látod, én hogy -megvénültem már?</p> -<p>Camilla még egyszer átolvasta Vigárdy levelét.</p> -<p>– Milyen gyémánt szív! <span class="pagenum"><a name="Page_209" -id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p>– De hát minek neked ez a gyémánt? Eldobtad régen, eldobod most -is.</p> -<p>– De ő ragyogni fog.</p> -<p>– S te azt csak a távolból fogod nézni. Ha én valaha szeretnék, -én csak egész szívvel tudnék szeretni.</p> -<p>– A sziveink így is egyetértenek.</p> -<p>– Az is önámítás. A ti szerelmetek csak két gyöngeségnek a -találkozása. Kölcsönös szánalom egymás iránt. Én pedig szánlak mind -a kettőtöket.</p> -<p>– Helvila! Te tudod jól, mi a mi helyzetünk? Én Vigárdyt nem -ránthatom magammal az örvénybe. Ha mind a ketten a szenvedélyünkre -hallgatnánk, belerohannánk. Nekem futnom kell valamerre, hogy ne -találkozzam vele többé. Az ő életpályája követeli ezt tőlem. Tudod -jól, hogy egy féltő dühében irgalmat nem ismerő asszony gyűlölete -üldöz nyomról-nyomra, mint az árnyékom; Vigárdyt pedig üldözi ez az -ember. Ha én őt ettől az üldöző rémétől megszabadíthatnám!</p> -<p>– Hát nem férfi Vigárdy?</p> -<p>– Ne adj szót ennek a gondolatnak! Ő bizony meg tudná magát -védni, nem szorulna asszonyvédelemre. Hisz rettegett párbajvivó. De -az egy olyan ürt támasztana közöttünk, hogy még a lelkeink sem -találkozhatnának egymással többé. Ő ezt a fegyvert választotta. Igy -teszi harczképtelenné az ellenfelét.</p> -<p>– Nem vitázok veled. Azonban egyre kérlek. Ha találkozol az -atyámmal, ne szólj neki erről a levélről semmit. Ha megkapja a -kineveztetését arra a hivatalra: ne tudja meg soha, ki volt az, a -ki őtet ebbe belesegítette.</p> -<p>– Hogy ezt nem tudva, tovább is haragudjék Vigárdyra.</p> -<p>– Ha megtudja, még jobban fog rá haragudni. Az apró -jótéteményeket elfelejtik az emberek; de a nagy jótéteményt nem -bocsátják meg soha. Annak az elkövetőjét halálba gyűlölik. Add ide -nekem azt a levelet.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Nálam jobb helyen lesz; majd én megőrzöm. <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>Helvila elvette az anyjától Vigárdy levelét s azt négyrét -összehajtva, elrejté a zsebébe.</p> -<p>– No hát most gratuláljunk egymásnak. Én utazom, te itt maradsz. -Nem adod el a bútoraidat, hanem elviszed magaddal a pusztai -kastélyba.</p> -<p>Helvila szomorúan nézett szét a teremben.</p> -<p>– Kedves kis otthonom! Milyen sokszor fogok rád visszaemlékezni. -Legalább lefényképezlek.</p> -<p>Azzal a gépet odaállítá egy sarokba, beigazítva, hogy a termet -legelőnyösebb részletében fölvehesse.</p> -<p>A míg Helvila a fekete posztó alatt játszotta a bujósdit, a -mellékszobában léptek hangja hallatszott. Abban a bizonyos -Dragomirovics-féle szállásban.</p> -<p>– Ki jön most ide? kérdezé Camilla.</p> -<p>Az ám a furcsa, mikor az embernek a szíve egyszerre örömtől és -ijedségtől kezd sebesen dobogni: nem tudja mitől?</p> -<p>Melyik jön ide most, a kettő közül?</p> -<p>A kulcs elfordult a zárban, az ajtó kinyilt. Bizony csak Zeno úr -jött be rajta.</p> -<p>Egész arcza affectált haragot hazudott. S hogy annál jobban -imponáljon a fellépésével, a kalapot is fentartá a fején.</p> -<p>Szinpadi pathoszszal és távgyalogló léptekkel közeledett Camilla -felé, rögtön előadva idejöttének okait.</p> -<p>– Asszonyom! önnek ez órában egy hordár levelet hozott. Én -követelem, hogy azt a levelet adja a kezembe. Férji jogomnál fogva -követelem, parancsolom.</p> -<p>Camilla egy szót sem tudott szólni, úgy meg volt ijedve.</p> -<p>Hanem Helvila előjött a fekete posztó alól s egy photographus -vakmerőségével rohant Zeno úrra, megragadva a kabátja -melledzőjét.</p> -<p>– Uram! ön elrontotta egy lemezemet a berohanásával, ezért fizet -nekem két forintot.</p> -<p>– Hagyj nekem békét az ostobaságoddal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Nem ér semmit. Ide a két forinttal. Ez photographműhely.</p> -<p>Olyan jól adta a durczás, naiv kis leányt.</p> -<p>– Nem arról van szó, mamselle! Hanem arról a levélről, a mit egy -hordár hozott ide.</p> -<p>– No hát azért kell úgy a fejedbe nyomnod a kalapot? Hát itt van -a levél. A keresztapám küldte nekem ezzel a momentgéppel együtt -ajándékba.</p> -<p>– Ne tessék komédiázni kisasszonykám! Ez a naiva szerep nem -illik a maga tragikus pofácskájához.</p> -<p>– No hát komédiázz te! Majd én hallgatom.</p> -<p>– Hallgass is, nem hozzád beszélek. Hanem az asszonyhoz. Engem -nem lehet hazugságokkal elámítani. Az a hordár két levelet hozott -ide.</p> -<p>E lesujtó invectivánál összefonta a karjait a mellén Zeno.</p> -<p>Camilla még mindig nem találta meg a lelkét. Nem tudott -szólni.</p> -<p>Helvila aztán abba hagyta a naivát: elővette a hidegvérét s a -két kezét a kabátkája zsebeibe dugva, azt mondá Zenonak:</p> -<p>– Igen is. Két levelet hozott ide a hordár; de azok közül egy -sem szólt Meritoris Zeno úr nevére. S a ki idegen levelet -letartóztat, az a büntető codex 128-ik paragraphusába ütközik. -(Talán nem is helyesen idézett.)</p> -<p>– Hát az melyik paragraphus, a mely a backfischeknek jogot ád, -hogy az apjukat leczkéztessék?</p> -<p>– Azt is meg tudnám mondani; de felnőttek oktatására nem -vállalkozom.</p> -<p>Zeno vette észre, hogy ennek a fruzsinkának az a finesse, hogy -az ő betanult tragikus szerepét a burlesque comicumba öltöztesse. -Fordítani kellett a dolgon. Valami drastikus kitöréssel.</p> -<p>– Takarodj az utamból! rivallt Zeno a leányára. Én atyai -hatalmamnál fogva parancsolom, hogy eredj át a <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> másik -szobába. Itt olyan tárgyakról folyik a szó, a miket egy fiatal -leánynak nem illik meghallani. Én! az atyád, parancsolom!</p> -<p>S megfelelő taglejtésekkel kisérte akaratnyilvánítását.</p> -<p>– Már most hát még is kell felnőttek oktatásával foglalkoznom, -szólt Helvila. Hát tudod te, kedves aranyos kis papa. Van egy -úgynevezett gyámsági törvény, melynek 84-ik paragraphusa azt -mondja, hogy ha egy apa elhagyja a gyermekét s holléte ki nem -tudható, akkor az elhagyott árva számára a gyámhatóság rendel ki -hivatalból gyámatyát. Ez történt velem is. Ennek volt atyai hatalma -fölöttem, egész a tegnapi napig, a mikor kineveztettem okleveles -tanítónőnek, a mely minőségemben ismét csak a tanfelügyelőt ismerem -el közvetlen hatalomnak. És ezek szerint már most kedves szép -apuskám, czukros kis tátikám, szeretlek, ölellek, csókollak: de -szót nem fogadok neked.</p> -<p>Zeno vette észre a leány ravasz practikáját, hogy az őtet ezzel -a tüntető ölelgetéssel mind jobban a Dragomirovicsék ajtaja felé -tologatja («Ez engem ki akar csókolgatni az ajtón!») s egyszerre -nyers erőszakkal tépte le a nyakáról az ölelő karokat, miközben a -kalapja is leesett a fejéről, s eltaszítva magától Helvilát, dühtől -sápadtan kiálta:</p> -<p>– No majd megkeresem én azt a levelet magam!</p> -<p>S azzal odarohant a szekrényhez, melynek ajtajában benne volt a -kulcs, azt felszakítá s elkezdett a felesége levelei között -turkálni.</p> -<p>– Ah! Haha! Nevetett Helvila, a hogy a gyermekleány szokott -nevetni, két kezét két térde közé szorítva: Te strinkszet akarsz -játszani, apuska? Nagyon jó lesz! Tudod, mi az a strinksz? Mikor a -gyerekek egy zsebkendőt összefonnak korbácsnak, aztán eldugják a -szobában. Egynek az alatt sunyni kell, hogy ne lássa hová dugták a -strinkszet. Akkor aztán azt mondják neki «keresd». Ha nem közelít a -rejtek felé, azt kiabálják neki: «víz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> víz, -víz!» ha közel találja, akkor «tűz, tűz, tűz!» s ha megtalálta a -strinkszet, akkor futnak előle; a kit utólér, ütheti a hátát. -Keresd papa, keresd! Víz, víz, víz!</p> -<p>Mind ez csak színjáték volt. A dévaj gyermekeskedés közben -odasúgott az anyjának.</p> -<p>– Fuss a hálószobádba, s zárd magadra az ajtót.</p> -<p>Camilla azonban nem akarta eltűrni, hogy Zeno az ő levelei közt -kutasson, s egy titkait védő asszony oroszlánbátorságával rohant -oda Zenóhoz, megragadva a kezét.</p> -<p>– Hagyjon ön békét a leveleimnek. Ott nincs az, a mit ön -keres.</p> -<p>Ezzel Camilla elvesztette az eddig előnyös hadállását, hogy a -leánya mindig közte és a férje között állt.</p> -<p>Zeno rögtön fel is használta a megváltozott positio előnyét. -Hirtelen kirántott egy revolvert a zsebéből s azt Camilla arczának -szegezve, kiáltá.</p> -<p>– No hát add elő azt a levelet, vagy meghalsz!</p> -<p>Camilla nagyott sikoltva tántorodott vissza, mindkét karját az -arcza elé emelve.</p> -<p>– Azt a levelet, asszonyom! dühöngött Zeno.</p> -<p>Camilla irtózott attól a forgópisztolytól.</p> -<p>De ugyan nem félt a veszedelmes szerszámtól Helvila.</p> -<p>Megint oda tolakodott kettőjük közé.</p> -<p>– Ugyan, ugyan! Édes kis apuskám! Nem szégyenled magad, ilyen -ócska szinpadi fogásokhoz nyulni? Revolverrel fenyegetni a -feleségét? Friseurlegényhez illő tréfa! Gondold meg, hogy -première-közönség előtt játszol! Bizony kifütyülnek.</p> -<p>De már Zeno úr benne volt a szerepében.</p> -<p>– A poklok minden ördögeire! Vért fogok ma ontani!</p> -<p>S a közben a leányán keresztül is czélozgatott a pisztolylyal a -feleségére.</p> -<p>Helvilának most valami új ötlete támadt.</p> -<p>– Ejh! De pompás poseokat csinálsz most apuskám! <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> Ezt -csakugyan meg kell örökítenem. Csak egy perczig maradj a -momentgépem előtt.</p> -<p>Azzal odafutott a photographgéphez, a fekete posztó alá, onnan -beszélt kifelé.</p> -<p>– Nagyon jó! Nagyon jó!</p> -<p>– Szemtelen teremtés! rikácsolt Zeno. Most mindjárt téged lőlek -le, mint egy macskát.</p> -<p>– Igen jó! Ugy ugy! Én felém tartsd a pisztolyt. Ez nagyszerű -kép lesz.</p> -<p>– Abba hagyod? ordított Zeno.</p> -<p>– De ne toporzékolj úgy! mert hét lábad lesz a -photographián.</p> -<p>Zeno úr most már valósággal dühös lett.</p> -<p>– Te Jezabel! Te Goneril!</p> -<p>Camilla nem türhette tovább. Odarohant Helvilához s elrántotta a -photographgép mellől.</p> -<p>– Helvila! Én nem engedem, hogy az atyádból gúnyt üzz! Menj! Te -neked nincs szived.</p> -<p>A leány szomorú gúnynyal mondta rá:</p> -<p>– Ez a legnagyobb bizonyiték arra, hogy az atyám leánya -vagyok.</p> -<p>Zeno urat e nem várt hitvesi nagylelküség végképen -elkeserítette, a mit még nevelhetett nála ez a kegyetlen -részvétlenség egyetlen leánya részéről.</p> -<p>– Minő elfajultság! kiálta föl, szemeit fölfelé meregetve. Hát -nem kell-e megszakadni egy atya szívének, mikor az egyetlen -gyermeke így megtagadja legszentebb érzelmeit? Minek is nekem ez a -nyomorult élet! Pusztulj el, te elátkozott világ!</p> -<p>Azzal végső elkeseredésében a saját halántéka felé fordítá a -pisztoly csövének a száját.</p> -<p>Camilla a kétségbeesés bátorságával rohant oda a férjéhez, -megragadva annak halálos ténykedésre emelt kezét, s elkezdett vele -küzdeni, hogy a pisztolyt kicsavarja belőle. Nem birt vele. Ekkor -aztán odakiálta Helvilának:</p> -<p>– Add elő a levelet! Nálad van! <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– No hát «tűz», monda Helvila. Itt a strinksz!</p> -<p>S odanyujtá a zsebéből előhúzott levelet.</p> -<p>– Legyen hát önnek az a büntetése, hogy tudja meg mi van a -levélben.</p> -<p>Akkor aztán Zeno ki hagyta a kezéből vétetni a revolvert könnyü -szerrel. Helvila belenézett a forgópisztoly kamarájába. Látta, hogy -egy töltény sincs benne. A mi eddig is gyér tiszteletét Zeno iránt -a minimumra szállította le.</p> -<p>Zeno elkezdte olvasni Vigárdy levelét.</p> -<p>Camilla és Helvila két oldalról figyelemmel nézték az -arczvonásait. Milyen furcsa optikai szerszám az az emberszem! -Camilla azt látta ez arczon, hogy az elérzékenyülés vesz rajta -erőt; feltámadnak a szívben, ott ragyognak az arczon a nemes -indulatok: a hála, a barátság, a becsületvágy, a boldogság! Ezt ő -mind látta. És ugyan azon az arczon e pillanatok alatt látta -Helvila a dæmoni vad indulatok lobbanásait: a boszút, a kárörömöt, -a vakszerencse villanyozó hatását. Az egyik nő örült, a másik -borzadozott.</p> -<p>Mire végig olvasta a levelet Zeno, már akkor teljesen ura volt a -szerepének. Kitünő szinész lett volna belőle, ha arra adja magát. -Készen volt a maszkjával. Új szakállt sem kellett magának -ragasztania, még is át tudta a képét alakítani.</p> -<p>Mikor azt az elolvasott levelet a szivéhez szorítá s arczát az -ég felé emelte, egy a sok esőt megsokalt mormon patriarcha -hálálkodó kifejezését reprodukálta vele.</p> -<p>– Mennybéli Jehova! (még a Buddhát is megtagadta) bocsáss meg, -hogy nem biztam benned! Te ma engemet újjá teremtél. Nem! Nem! A -régi jó emberként támasztál fel újra! Mert hisz én jó ember voltam -valaha! Jó férj, jó apa. Ugye kedveseim? Nőm! Leányom! És ismét az -fogok lenni. Jó apa, jó férj! Becsületes polgár!</p> -<p>S itt kifeszítette a mellét és nagyot fújt.</p> -<p>– De hát nem álom ez? Valósággal irva van az, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> mit -most olvastam? Szólj! Te angyal! Te szent! Te oltárkép! Te hozzád -volt irva ez a levél? Ti olvastátok ezt? Én állami hivatalt kapok? -Hatodik osztályú rangfokozattal? Álom ez? Ha valóság, hogy tudtátok -ezt előlem eltitkolni? Mért kínoztatok így meg? Oh ti kegyetlenek -vagytok. Szeretnélek ezért benneteket egy öleléssel -agyonszorítani.</p> -<p>S karjait utánuk terjeszté.</p> -<p>Camilla engedte is a vállát átkaroltatni; de Helvila kisiklott -az ölelés alól.</p> -<p>– No papa, már most add vissza azt a levelet.</p> -<p>Zeno hallatlanná tette ezt a szót. A helyett sírásra fogta a -dolgot.</p> -<p>– Engedd meg, hogy könyeimmel áztassam ez idvezítő levelet. Ezt -az evangeliumot! Ezt az amnestiát!</p> -<p>Olyanformán tett.</p> -<p>– No, ne gyűrd úgy össze azt a levelet! nyügösködék Helvila, ki -minden módon birtokába akarta keríteni az iratot.</p> -<p>Zeno figyelme azonban egészen a felesége felé volt fordulva.</p> -<p>– És én tégedet mint félreismertelek! Te mintaképe a hű -Penelopéknek. Hogy elitéltelek, hogy megsértettelek! Oh engedd, -hogy térdreborulva kérjek tőled bocsánatot, hogy négykézláb -csuszszak utánad, mint a nőrágalmazó troubadour! Engedd, hogy a -lábaidat csókoljam.</p> -<p>S meg kellett neki engedni.</p> -<p>Ekkor aztán féltérdre állt.</p> -<p>– És most semmi sem szakít el tőletek többé! Esküszöm az égre, s -annak minden boldogságos szenteire, hogy hűséges családapa leszek -ezután. Férj és apa. Büszkén fogjátok viselhetni a nevemet. -Kettőtök között fogom megosztani a szeretetemet.</p> -<p>– Köszönöm papa. Én a magam részét itt hagyom: nem fér már az -utitáskámba. <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<p>– Leányom! szólt felháborodva Zeno. Te nem szeretsz? Te -visszautasítod az én szeretetemet?</p> -<p>– Helvila! inté az anya is leányát.</p> -<p>– Jól van, hát szeretlek. Hanem ha valamit akarsz adni, hát add -ide azt a levelet.</p> -<p>A leány érezte, tudta jól, hogy az a levél rosz helyen van Zeno -kezében. Zenonak pedig épen arra a levélre volt actualis -szüksége.</p> -<p>Nem is vitázott a zaklató leánynyal, hanem a feleségéhez -fordult.</p> -<p>– Oh ne foszszatok meg ettől az én drága kincsemtől! Ez az én -talizmánom, az én bűnbocsátó levelem. Ezt én éjjel-nappal a -keblemen fogom viselni. Ez fog engemet megőrizni a gonosz -indulatoktól. Ez lesz az a bűbájos vért, melyről a csábító bűnök -nyilai lepattognak. Ennek az elolvasása lesz az én mindennapi -reggeli, esteli imádságom.</p> -<p>Azzal szétterjeszté két kezével a levelet, extasissal beszélve -hozzá:</p> -<p>– Te angyali lélek! Te arany ember! Te gyémánt szív! hogy -tudtalak én tégedet oly keserüen megbántani! Te voltál jóltevője -szegény családomnak! És én téged aljas gyanusítással sértettelek! -Én tégedet meg akartalak rontani, s te engem ujjáteremtettél. Te -vagy az én megváltóm, az én messiásom.</p> -<p>S azzal öszsze-vissza csókolta Vigárdy nevét.</p> -<p>Camillát egészen elkábítá ez az ömlengés.</p> -<p>– Jól van! Tartsd magadnál azt a levelet, mondá Zenónak.</p> -<p>A miért aztán Zeno mind a két kezét megcsókolta a nejének.</p> -<p>Aztán még a boritékot is felszedte a padlóról, a mit eldobott, -még azt is kiengesztelte, oly módon, hogy a szakállához törülte, -úgy kefélte le róla a port. A levelet úgy tette el a borítékba -sülyesztve.</p> -<p>Helvila ingerülten fordult el, s aztán hátra ment az -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> amateur-gépet szétszedni s -összecsomagolni, mint a kinek ebben az egész jelenetben nincs semmi -dolga többé.</p> -<p>Igen érzékeny kibékülési jelenet következett – férj és feleség -között: oly hosszú elválás után.</p> -<p>– Mit szólsz hozzá, te drágám? Mit tanácsolsz? rebegé Zeno. -Ugy-e jó lesz, ha én most egyenesen oda megyek Vigárdyhoz? Ezzel a -szóval: «Bertalan barátom!» Mondhatom neki azt, hogy «barátom»? -Ezzel a levéllel kezemben. Csak azt a szót fogom neki mondani: -«Bocsáss meg!»</p> -<p>– Nagyon jó lesz.</p> -<p>– S ha akkor ő kezét nyujtja felém, én hirtelen megcsókolom a -kezét…</p> -<p>– Teheted azt.</p> -<p>– És ha a kölcsönös félreértések kimagyarázása után ismét -összekötjük a régi jó barátság arany lánczát, mondhatom neki azt: -«Most jöjj velem, az én kedves családom fészkébe. Jöjj velem -karöltve: egész világ láttára. Tudja meg az egész romlott világ, -hogy az én nőm egy szent. S az én barátom a másik. Kettőjük között -én magam az idvezült! Mondhatom ezt?</p> -<p>– Mondhatod.</p> -<p>Erre aztán a kitörő öröm teljességével kaczagott fel Zeno.</p> -<p>– Nincs ma boldogabb ember nálamnál a földön!</p> -<p>Camilla egészen el volt bódítva.</p> -<p>Bizalmaskodni kezdett vele.</p> -<p>– Tudod mit Zeno? Ebben a nagyon is megviselt öltözetben ne -mutogasd már magadat.</p> -<p>– Hát hol vegyek mást?</p> -<p>– Megmondom. Itt ebben a Dragomirovics-féle szobában van egy -ruhásszekrény.</p> -<p>– Ah! Az én hajdani garderobe-chiffonom.</p> -<p>– Abban megtalálod minden ruhádat, a mit elutazásod előtt itt -hagytál.</p> -<p>– Ah! S te nem adtad el azokat az ószereseknek? <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– Hogy adtam volna el? A férjem ruháit.</p> -<p>– Te hitted, hogy visszatérek? Mennyei asszony.</p> -<p>– No hát, eredj a szobádba és öltözzél át.</p> -<p>– Az én szobámba? Hát Dragomirovics úr?</p> -<p>– Az nem fog idejönni, a míg mi el nem utazunk! mondá Camilla, s -egy kis mosolyt is engedett meg az arczának.</p> -<p>Helvila alig várta, hogy Zeno átlépjen a másik szobába, azonnal -szemrehányásokat tett az anyjának. Lenyomott hangon beszélt, hogy a -szomszéd szobában meg ne hallják.</p> -<p>– Nagyon rosszul tetted, hogy azt a levelet ott hagytad a -kezében.</p> -<p>– Mire gondolsz, Helvila?</p> -<p>– Arra, hogy az a levél egyedül te neked volt irva: azt nem -szabad profanálni.</p> -<p>– Azt ő nem fogja tenni. Láttad, hogy megváltozott e levél -olvasása után.</p> -<p>– Láttam. És az volt a hatása rám ennek a jelenetnek, hogy -visszaemlékeztem egy hasonlóra. Egyszer elvittek a szinházba, mikor -bohózatot adtak. Azt szabad leánykáknak is megnézni. Hát ott épen -így játszott a szinész, a ki jellemkomikusokat szokott adni.</p> -<p>– Te igazságtalan vagy.</p> -<p>– Nem, anyám. A ki érez, az nem fecseg. A ki férfi, az nem sír. -Egy néma fohász, egy hallgatag magába szállás meggyőzött volna, -hogy ilyen változáson ment keresztül a lelke. Ha szótlan leül az -asztal mellé, fejét tenyerébe hajtva, végig gondolva azon a fertőn, -a melyen keresztül most partra vergődött. Ha keresi és nem találja -a szót, a mivel a beszédet ily nagy meglepetés után megkezdje: én -ebből a néma belső küzdelemből sokat megtudtam volna és elhittem -volna. Hanem a frázisoknak, a gesticulatióknak nem hiszek. -Egyátaljában nem kellett volna neki a levelet átadatnod, hogy -olvassa el.</p> -<p>– De hát elnézhettem-e azt, hogy a pisztolyt a halántékának -szegzi? <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Helvila durczásan rántott egyet a vállán s aztán felvette az -asztalról a revolvert, a mit Zeno kezéből kicsavartak.</p> -<p>– Ugyan nézzed: hiszen nincs megtöltve.</p> -<p>Camilla szemügyre vette a fegyvert. Biz abban egy töltény sem -volt.</p> -<p>Az arcza elpirult a szégyentől. Hogy üres pisztolylyal engedte -magát agyonrémíttetni.</p> -<p>– Komédiát játszik az én apám mindig, mondá a leány. S jó, ha -még megmarad a komédiánál. De én attól tartok, hogy ebből tragœdia -lesz.</p> -<p>– Hova gondolsz?</p> -<p>– Arra a szerencsétlen levélre. Te most, a fölötti álörömödben, -hogy a férjedet visszanyerted, elfelejtkezel arról, hogy még egy -másik ember is van a világon, a kinek tartozol legalább annyival, -hogy le ne buktasd a háztető párkányáról, a hová holdkóros -szenvedélyében te miattad felhágott.</p> -<p>– Vigárdyról beszélsz?</p> -<p>– Igen! ő róla. Mit gondolsz, milyen jó tréfa lenne az, ha most -Meritoris Zeno azt a hozzád irt levelet, a helyett hogy Vigárdyhoz -vinné, ezzel a szóval: «Barátom, megbocsáss!» – egy kis -ajtóeltévesztéssel Amandához vinné el és annak mutatná meg?</p> -<p>– Ah! Te ilyen ördögi jellemnek csak nem hiszed az atyádat?</p> -<p>– Én nem hiszek, hanem kombinálok. Mikor Amandánál voltam -búcsulátogatáson, a minek az eredményét neked elmondtam, még -hallottam tőle valamit, a mit nem akartam veled közölni, hogy el ne -rontsam a jó kedvedet. Most már azt is elmondom. A mint beléptem -Amandához, e szavakkal fogadott: «Én azt hallottam, hogy kegyed -nagy beteg volt.»</p> -<p>– Ezt mondtad. Vigárdytól hallotta.</p> -<p>– Igy mondtam. De ő hozzá tette: «és önnek az atyjától is -hallottam». <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>– Ah! Camilla összerezzent.</p> -<p>– Tehát az atyám ott volt már Vigárdy feleségénél. Mit keresett -ő ottan?</p> -<p>Camilla dühbe jött erre a szóra.</p> -<p>– Zeno Amandánál járt? Képtelenség.</p> -<p>Épen nyitotta az ajtót és belépett.</p> -<p>Át volt már öltözve. Tökéletes fesh gavallér volt. Ugyan négy év -előtti divat szerint; de azt nálunk nem veszik olyan szigorúan. -Négy év előtt rövid felső kabátot hordtak a vácziutczai gommeux-k, -a mi alul a salonkabát szárnyai kilógtak. Piros zsebkendő is volt a -mellső zsebében. Egészen kicsipte magát.</p> -<p>– Nos? hát ráismersz-e a régi Meritorisz Zenóra? kérdé -öntetszelgő mórikálással Camillától.</p> -<p>– Szép vagy, szép, monda Camilla, türtőztetve a haragját. Csak -belül is lennél a régi.</p> -<p>– Hát nem hiszed, hogy az leszek?</p> -<p>– Engedd meg, hogy kérdezzek tőled valamit. Te másnap mindjárt, -hogy hazaérkeztél, ellátogattál Vigárdynéhoz? Igaz ez?</p> -<p>Most már Camilla kezében volt a revolver. Csakhogy az ő kezében -is üres volt az.</p> -<p>Nem lehet Zeno urat olyan könnyen megfogni!</p> -<p>– Hát természetes, hogy ellátogattam hozzá. De a férje -jelenlétében beszéltem vele. Hogy miért mentem oda: annak igen -világos magyarázata van. Elejét akartam venni azoknak a -mendemondáknak, melyek a köztünk lefolyt találkozás következtében -támadhatnának. Én magamra vállaltam a felelősséget mindazon -viszonyért, melyet Vigárdy az én családom irányában fentartott. -Becsületszavammal kezeskedtem érte. Nagyszerű kibékülési jelenet -volt közöttünk. Úgy váltunk el, mint régi jó barátok.</p> -<p>Ez már csak mégis vastag hazugság volt.</p> -<p>– Hát akkor mért rohantál ma rám, Vigárdynak a levelét -követelni? <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Zeno nagyot nyelt. Aztán készen volt a felelettel.</p> -<p>Hamiskásan hunyorított a félszemével.</p> -<p>– Hát már azt is csak ki kell vallanom egy ilyen vizsgálóbiró -előtt. Hát mikor elváltunk Bertalannal egymástól, azt mondá a -barátom: «No bruder, majd szerzek én neked egy olyan meglepetést, -hogy a szemed-szád eláll tőle; de azt nem tudod meg elébb, csak egy -hét mulva, a mikor a dolog perfektté lesz. Hanem Camillának majd -megirom, nehogy valami elhamarkodott lépésre határozza el magát. No -hát engemet szurkált a kiváncsiság, hogy mi lehet az a meglepetés, -a mit Bertalan számomra készít: azért csináltam ezt az egész -scénát, hogy kicsikarjam a jövendő méhéből azt a titkot, a mi rám -nézve csak egy hét mulva készül megszületni.</p> -<p>Ez már úgy hajaz az igazsághoz. Első minőségű hazugságnak -vehető.</p> -<p>– De mikor úgy rám ijesztettél!</p> -<p>– Ezzel a revolverrel? Hiszen nincs megtöltve. Hahaha!</p> -<p>Itt aztán elkezdte tréfára fogni a dolgot. Kaczagott, ugrált, -mint a ki a legjobb capitaljuxot találta ki a kedvesei -megtréfálására.</p> -<p>– Hahaha! Ez jó volt! Üres revolverrel! Milyet sikoltottál tőle! -Hahaha! Hanem ez a fruska csak tréfára vette! Gonosz szeme van! A -mint felé fordítottam a revolvert, bele nézett, mindjárt meglátta, -hogy nincs benne golyó. Még mókázott velem! Jaj de átkozott dolog -az, mikor az embernek ilyen okos leánya van! – Elkezdett kergetőzni -Helvilával.</p> -<p>Most már Camilla elhitte, hogy csakugyan tréfa volt az egész. -Igy volt alkotva a természettől. Egyike azoknak a kedélyeknek, a -kik a regényt úgy olvassák, mint igaz történetet.</p> -<p>Helvila el hagyta fogni magát.</p> -<p>– No most megfogtalak.</p> -<p>– Igen. Törököt fogtál. Már most add vissza azt a levelet. -<span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> Tudod a tartalmát. Nincs szükség -magadnál tartanod. Ide vele! Az a mienk!</p> -<p>Zeno folytatta a kaczagást.</p> -<p>– No hát keresd meg nálam.</p> -<p>S azzal szétgombolta a kabátját.</p> -<p>Ez már izléstelenség volt.</p> -<p>Helvila nem is vállalkozott a zsebek motozására, hanem -könyörgésre fogta a dolgot.</p> -<p>– Látod, aranyos kis papuskám: azt a levelet a mama én nekem -adta, hogy nekem is legyen egy talizmánom, mely sok bajtól, csábtól -megőriz. Egy szegény leánynak, a ki messze elszakad a szülőitől, -távol idegen földön sokkal több szüksége van egy ilyen amuletre, -mint te neked.</p> -<p>Most aztán Zeno is fordított a szerep hangulatán. Úgy tett, -mintha egyszerre felfortyanna.</p> -<p>– Micsoda? Az én leányom el akarja hagyni a szülőit?</p> -<p>– Hiszen mondtam már az imént, hogy kineveztettem -tanítónőnek.</p> -<p>– Akkor átfutott a fülemen. Te tanítónőnek?</p> -<p>– Igen is, Pancsovára. Hatszáz forint fizetéssel.</p> -<p>– Mit? Az én egyetlen leányom.</p> -<p>– Igen is. Egyetlen apám.</p> -<p>– Mit? Rongyos hatszáz forintért rácz gyereket, sváb gyereket -ábcabra tanítani? Nem! ily szégyent nem tűr meg a Meritoris-czimer. -Ez ellen én atyai tiltakozásommal lépek fel.</p> -<p>– Gyámatyám beleegyezésével történt.</p> -<p>– A te gyámatyád Alasztor. Tudom. Beszéltem már vele. Neki is -megmondtam. Tiltakozom ellene. Pedig még akkor csak in petto volt a -sors kedvező fordulata nálam. Büszkeségem mégis fellázadt ellene. -Dobokay kapaczitálva lett. Nem engedem, hogy te elmenj -Schulmeiszternőnek. Mi együtt maradunk. Te ott, a hol az anyád és -az atyád. Hova gondolsz? Hisz az egész carriéremet elrontanád vele. -Az egész világ tudja, hogy Meritoriséknak van egy leányuk; szép, -mívelt, lángeszű gyermek. Mindenki <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> azt fogja tőlünk kérdeni, -a ki minket látogat meg, vagy a kit mi látogatunk, hogy hát Helvila -kisasszony hol van? S arra mi pironkodással, szemlesütéssel -feleljük azt, hogy a mi kisasszonyunk bizony a pancsovai elemi -iskolában tanítja a kétszer kettőt. Hát hogy lehet az? Olyan -koldusok vagyunk? Egy állami hivatalnok, egy nagyságos úr, nem -tudja eltartani a felnőtt leányát? Az anya nem visel gondot a -leányára? Keresni fogják az okát. A világ nem türi a titkolózást. -Azt fogják mondani: a szülőkben van a hiba. A leány erényes, tiszta -erkölcsü. Tehát kell, hogy a szülői legyenek bűnösek: a miért -megveti őket, a miért elfut a körükből. Talán az apa a vétkes? -Talán az anya a példás? Keresni fogják mit vétettünk? Alá lesz ásva -a jó renomménk. Az anyádat fogják elitélni! Őtet kiáltják ki rossz -anyának, rossz feleségnek.</p> -<p>Ugy folyott a szájából a prédikáczió, mintha csak be lett volna -tanulva. Még Helvilát is megakasztotta. Az okoskodás olyan nagyon -közel járt az igazsághoz.</p> -<p>Az anya és a leány összenézett, mintha egymás szemétől kérnének -tanácsot.</p> -<p>Zeno vette észre, hogy felülkerült.</p> -<p>– No, vagy hát az ellenkezőt akarod rejtélyes eltünésed okául -kitaláltatni. Hogy a világ azt kutassa: miért szökött el a szülői -háztól a szép Helvilácska? Kinek a kedvéért szökött el?</p> -<p>– Ah, hagyd el apa!</p> -<p>– No de azt fogják mondani! Te nem ismered a világot. «Les -absents ont tort.» Ez legjobban áll egy fiatal leányra nézve, a ki -távollétével tünik fel.</p> -<p>– De már elfogadtam ez állást.</p> -<p>– Akkor még nem tudtad, hogy az atyád tekintélyes, jövedelmes -hivatalba jutott. Kimentheted magadat. Ne is gondolj rá! Az anyád -nem fog elereszteni. Jöjj ide csak mellém, kedves kis -feleségecském. Hadd mondjam el neked, hogy micsoda ötletem van. Mi -egész éclatval fogunk belépni újból a világba. Ott veszszük fel a -fonalat, a hol <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span> elszakadt. Mit gondolsz gyémántom. -Ezelőtt négy évvel itt ebben a teremben volt az a fényes estély, -melyen a társaság éliteje volt együtt. Képzelem, hogy megzavarta a -társaságot az a hir, hogy Meritoris Zeno eltűnt a világ -szinpadáról. No hát most, mielőtt a fővárosból eltávoznánk az én -hivatalos állomásomra; ujból összehívjuk ugyanezekbe a termekbe -ugyanazokat az előkelő urakat és asszonyságokat a -búcsúlakomára.</p> -<p>– Ah! Apa! Ez drasztikus gondolat! szólt Helvila.</p> -<p>– De genialis!</p> -<p>– Senki sem fog a meghivástokra ide jönni.</p> -<p>– Senki sem? Mind eljönnek. Oh te nem ismered a társaságot. Egy -sem fog elmaradni. Hogy közelről rágalmazhassanak. Még Vigárdyék is -itt lesznek.</p> -<p>De ezt már Camilla sem akarta elhinni.</p> -<p>– No én garantirozom te neked, hogy Bertalan is eljön, karöltve -az ő méltóságteljes Amandájával. A fejemet teszem föl egy fületlen -gombra!</p> -<p>Zenonak sikerült egy olyan új themát adni fel, mely egészen -lekötötte a figyelmet.</p> -<p>– No de uram, veté közbe Camilla, gondolja meg ön, hogy ennek a -tréfának a legfőbb akadálya az, hogy nekünk nincs hozzá való -pénzünk. Az volt az utolsó pénzem, a mit én önnek legközelebbi -találkozásunk alkalmával odaadtam.</p> -<p>Azt az öntudatos mosolyragyogást kellett volna látni, a mivel e -prózai ellenvetésre Zeno úr arcza megfelelt.</p> -<p>– Hát azt a pénzt én teneked visszahoztam, szólt a nemes -gavallér, kabátja belső zsebéből egy sárgabőr bugyillárist -kiemelve. Igenis: valóságos bugyilláris volt. Ujdonat új. -Felkantározott lófej jelvénynyel.</p> -<p>És azt felnyitva, a négy szakasz egyikéből előhúzott három darab -tizforintost:</p> -<p>– Köszönettel visszaadom. Szerencse-pénz volt. Nekem -disznószerencsét hozott. Itt van, kedvesem, tegye el. Jó sorsunknak -ez volt az alapja. És már most még kamatot is fizetek érte. -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>S a pénztárcza szélső szakaszából kihúzott egy százast; volt -benne még több is. Azt is letette – az alaptőkével együtt – az -asztalra.</p> -<p>– Itt van a theaestély költségeire való. Ha nem lesz elég: több -is jön. A pezsgőről én gondoskodom.</p> -<p>S engedett a tárcza belsejébe pillantani.</p> -<p>No! Ez már csak csalhatatlan bizonyítványa a férji hűségnek!</p> -<p>Egy százforintos az estély költségeire, s azontúl indemnity a -túlkiadásokra.</p> -<p>– De hát hogy jutottál te ehez a pénzhez? kérdezé Camilla.</p> -<p>Zeno úr megczirógatta a pofaszakállát s azzal a cynikus -hidegséggel, a mely olyan jól illik a férfiarcznak, historizálta -el, hogy ő bizony azzal a kapott harmincz forinttal amaz -emlékezetes estén egyenesen vágtatott a Korona kávéházba. Ott -talált egy kártya-kompániát. Leült a tolvajok közé, bizva a -közmondásban, s a közmondás be is vált. Elnyert a rablóktól valami -három-négyszáz forintot.</p> -<p>De hisz ez olyan dolog, a mivel minden tisztességes ember, mint -valami hőstettel szokott dicsekedni. Ezt már az argonauták -elkezdték, mikor a colchysi aranygyapjut ellopták.</p> -<p>És pedig a férji hűségnek a superlativusául tekinthető, mikor a -családapa elmondja a hites feleségének: «Nézd! az éjjel elvettem a -rablóktól háromszáz forintot: százat neked adok belőle!» Ez többet -mond, mint egy kötet szerelmes vers. Ebben van metrum, assonance, -cadentia!</p> -<p>Camilla nem is ütődött meg rajta. Bizonyosan korábbi időkben is -hallott már ilyen dicsekedést Zenótól.</p> -<p>De Helvila még egészen tapasztalatlan volt ebben az ethicában. -Az ő kedélyét kellemetlenül zavarta ez a bevallás.</p> -<p>Felkapta az asztalról a százas bankót s oda rohant vele -Zenóhoz.</p> -<p>– Vedd vissza a pénzedet. A mi kezünket be nem szennyezte soha -kártyán rabolt pénz! <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<p>S azon törekedett, hogy a százas bankót Zenónak valamelyik -kabátzsebébe visszagyűrje.</p> -<p>Zenónak egész harcza volt a leányával a zsebei -védelmezésében.</p> -<p>– Jaj de bolondos egy leány vagy te! Micsoda nevelést adtak -neked azok a preparandinák! Superplus morál! Jól van no! Ne járj a -zsebemben. Csiklandós vagyok. Hát nem kártyán nyertem ezt a pénzt, -no! Becsületemre, nem kártyán nyertem.</p> -<p>– Hát akkor hol vetted?</p> -<p>Helvila odaállt az apjával szemben, mint egy vallató biró.</p> -<p>– Jól van no! Te kis Torquemada. Azért csak ne mártogass forró -olajba. Vallok benevolenter.</p> -<p>– No hát hogy jutottál a pénzhez?</p> -<p>– Igen egyszerüen. Ebben a felső kabátban volt, a mit most -felvettem. Ennek van egy titkos zsebe, a bársony gallérja alatt. Én -azt a pénzt, mikor útra készültem, ide dugtam el, hogy holmi non -putarem esetén segítsek vele magamon. A gaz Perukker azonban nem -adott időt, hogy hazajőjjek a kabátomért, alig tudtam tőle egérútat -nyerni azon a szomorú éjszakán, «quod mihi supremum tempus in Urbe -fuit». Így maradt itt az útra szánt pénz ebben a kabátban: a mit -most intacte megtaláltam.</p> -<p>Helvila a fejét ingatta, nagy kétkedve.</p> -<p>– Ugyan papa, nem érted te azt a kunststikklit: hogyan lehet egy -kalapból tizenkétféle kalapot csinálni?</p> -<p>Zeno nagy kaczagást kezdett.</p> -<p>– Te fruska. Hát te nem acceptálod, hogy ezt a pénzt a -galléromban találtam?</p> -<p>– Akkor mégis inkább acceptálom azt, hogy a kártyán nyerted.</p> -<p>(Ki tudja, az is igaz-e? Nincs-e még rosszabb termőföldje?)</p> -<p>Azzal visszatette a százast a kis asztalra.</p> -<p>Zeno felhasználta ezt a réstámasztó pillanatot, s hirtelen -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> kiugrott az ajtón, a -Dragomirovics-szobába. Be is zárta az ajtót kulcscsal. Azzal -elmenekült.</p> -<p>Camilla utána bámult. Helvila megfogta az anyja kezét.</p> -<p>– Most már nem utazom el. Itt maradok veled. Sorsunknak vége -van. Veszszünk el együtt.</p> -<p>Camilla nem értette az okát ennek a nagy felindulásnak.</p> -<p>– Micsoda rémlátásaid vannak, Helvila?</p> -<p>– Nem rémlátások. Ez az ember el fog bennünket veszteni! S ha -még csak minket rontana meg: a magunk baját viselni könnyű, de el -fogja veszteni azt az embert, a kit jobban szeretünk saját -magunknál; te jobban szereted, mint a férjedet, én jobban, mint az -apámat.</p> -<p>– Hogyan ronthatná meg? Azzal a levéllel? Hát mi van abban a -levélben? Egy örvendetes hír, a mit egy régi jó barát egy -visszatért jó barátja családtagjaival előre tudat. Hát mi rosszat -követett el ezzel Vigárdy?</p> -<p>– Én nem tudom megmondani. Fogalmam sincs a politikai világról. -De érzem, sejtem, minden idegem tudja előre, hogy itt ég valami -kanócz a lábunk alatt: tűzakna fölött állunk, a mi fel fog -robbanni. Elárulta ezt előttem ennek az embernek dæmoni -színjátszása. Miért futott el? Hát hiszen itthon van már. Megvan a -sweet home. – Szeretnék utána futni s az utczán végig kiabálni: -«Fogjátok el! Tolvaj! Meglopott bennünket!»</p> -<p>– Helvila! Gondolj a betegségedre!</p> -<p>– Nyomorult dæmon! Ez a betegség. Akkor hagy el, a mikor itt -kellene lennie. Hogy nem tudott rám jönni a roham elébb. Akkor, a -mikor itt állt még! – Most már késő! – Nevetek minden betegséget. -Bánom is én, miben halok meg? Teher az élet. De kétségbeesem a -fölött, hogy mi lesz te belőled és mi lesz Vigárdyból. Ti még -szeretnétek élni, ragyogni, boldogok lenni.</p> -<p>– No hát azok leszünk.</p> -<p>– Szerencsétlenek lesztek. A gyalázatnak olyan fertőjébe fogtok -belesülyedni, a melyből nincs kiszabadulás. Egymást fogjátok -átkozni! <span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>– Helvila! Te félrebeszélsz!</p> -<p>– Mert te nem értesz meg. Azt mondtad az elébb nekem: «nincs -szived». Visszamondom. Te vagy az, a kinek nincs szive. Te kezedet -tudtad nyujtani annak az embernek, a ki miatt meg akartál halni! -Annak az embernek, a ki téged el akart adni! A ki téged elárult! Te -kész vagy vele menni és osztozni abban a sorsban, a mit ő készít a -számodra s még engemet is magaddal vinni. Miért? Mert ő az én -atyám! Hazugság! Nem igaz! Minden csepp vérem tagadja! A mivel te -magadat mented, azzal engem elkárhoztatsz. Én azt a másik embert -szeretem, imádom, a hogy csak magzat imádja szülőjét. S ha ez nem -igaz, úgy engem két Isten teremtett, az egyik a testemet adta, a -másik a lelket hozzá. Hát bűnöm, hogy születtem? Miért nem adtál -oda egy angyalcsinálónak? Még most is csinálhatsz belőlem angyalt! -Még gyermek vagyok. De ne kényszeríts, hogy veletek menjek, mert -akkor kifestem az arczomat pirosra, felveszem a piros ruhát, -kifutok a sugárútra s odavetem magam a legelső úr kocsija elé: -gázoljon el, vagy vegyen föl, a hogy jobban tetszik. De Meritoris -leánya nem leszek.</p> -<p>– Helvila! Az Istenért! Ne vedd el az eszemet az ilyen -beszéddel! Hisz úgyis közel vagyok a megtébolyodáshoz.</p> -<p>– Úgy? Hát közel vagy a megtébolyodáshoz? Ez már jó! Az -őrültségben van jellem. Van bátorság. No hát fordítsunk a dolgon. -Eddig te voltál az okos, én voltam az őrült. Most én leszek a -hidegvérű tanácsadó. Még van huszonnégy órai időtök a menekülésre. -A mai nap és a jövő éjjel. Te most rögtön irsz Vigárdynak s ide -hivod. És akkor azt mondod neki: «Uram! Barátom! Ön ezelőtt nehány -nappal itt, ezen a helyen így szólt hozzám: «Mi mind a ketten -feltaláltuk egymásban azt a lelket, mely a mi lelkünket -kiegészíti.» – Azután így: «Mi összetörhetjük a békóinkat.» «Minek -folytatni a kölcsönös martyriumot.» És aztán ezt: «Oh mint -szeretnék még egyszer visszatérni a világba, hogy krumplit -kapálhassak, s boldog <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span> lehessek, mint egy paraszt.» – No hát -uram, itt van a nap, a melyen megnyilik az út ebbe a szép világba. -Van valahol egy rejtett völgy a hegyek között, a hova hír sem jár. -Megyek veled oda. Eltemetkezünk és élünk. S ha te azt mondod: «én -ember vagyok s az akarok lenni»: hát én meg asszony vagyok, a te -párod! asszonyi állat, a hogy a biblia nevez: becsületes őszinte -fenevad, a ki nem tanult hazudni; a kit szeret, azt szereti, a kit -gyűlöl, azt gyűlöli igazán. S nem tud semmit a világról és arról a -dicsőségről, a mit annyi megalázkodás, annyi megtagadása a jobb -érzéseknek, annyi embergyűlölet árán szereznek. Menjünk oda! -Legyünk boldog parasztok! Felejtsük el ez átkozott ragyogó világot! -– Anyám! Anyám!</p> -<p>Camilla a szivéhez kapott. Fuldokolt.</p> -<p>– Leányom. – Meghalok! – Csak egy napot! Csak egy napot.</p> -<p>S azzal oda rogyott Helvila lábához, két kezével -belékapaszkodva.</p> -<p>– Jó! Te is engedtél nekem akkor egy napot, mikor azt kivántad, -hogy meghaljak: én is engedek neked egy napot, – hogy elszánd magad -az életre.</p> -<p>Camilla ájultan rogyott össze.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<h2>NEGYEDIK RÉSZ.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Camilla az egész napot azzal töltötte el, hogy Zenót kereste a -városban. Mindenütt kereste, a hol csak elképzelhető volt, hogy meg -szokott fordulni. Sehol sem tudott rátalálni. Mindenütt hagyott -hátra a számára egy levélkét, melyben igen fontos és sürgős ügy -elintézése végett magához hívja. Így akarta tőle visszakapni azt a -végzetes levelet. Órahosszat leste a vendéglő előtt, a hol szállva -volt. Addig Helvila állt őrt otthon.</p> -<p>Aztán várt Camilla Zeno eljövetelére odahaza, nehéz szivvel. -Zeno csak nem jött. Akkor Helvilát küldte el az apját keresni; maga -otthon maradt.</p> -<p>Be is esteledett. A leány is haza jött: nem találta Zenót sehol. -A vendéglőben azt mondták, hogy járt ott, a levélkét is -megkapta.</p> -<p>Talán az nap nem is jutott eszükbe, hogy ebédeljenek.</p> -<p>Estére Helvila hozott magával valami frugalis vacsorát. Azt -ketten nagy kényszeredve elfogyasztották. Alig beszéltek mellette -valamit.</p> -<p>A mint a lámpát meggyújtották: Camillának egyszerre egy -rémgondolatja támadt. – Hátha Zeno épen most fog idejönni?</p> -<p>Hát természetes! A ki férj, a kinek felesége van: az az éjszakát -otthon tölti a maga meleg fészkében.</p> -<p>Arra nem gondolt Camilla, hogy neki a kibékülés után még -feleségnek is kell lenni: gyöngéd szerető párnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Összeborzadt ettől a gondolattól! Szerető párt játszani ezen -ember mellett, ki négy évig volt az ó és új világ speluncáinak -lakója. Valóságos «homo troglodythes hodiernus».</p> -<p>Ha ez most egyszerre haza talál jönni!</p> -<p>«Haza!»</p> -<p>Mégis nagy könnyelműség volt vele kibékülni.</p> -<p>Lezsarolt természetek, élemedett tengődések megtehetik azt, hogy -több évi különválás után ismét közös háztartás végett egyesüljenek, -de egy fiatal, harminczkét éves, élte virágában élő asszonyra nézve -mégis rémgondolat, hogy egy ilyen lomtárból előkerült élettárssal -oszsza meg az örömeit, a kit testben, lélekben utál.</p> -<p>Aztán miért?</p> -<p>Csak azért, hogy a világ előtti állását visszaszerezze.</p> -<p>Hát ki az a világ?</p> -<p>Ád az valakinek valamit?</p> -<p>Könyörül valakin a világ?</p> -<p>Szánakozik valakin a világ?</p> -<p>Fölemel valakit a világ?</p> -<p>Védelmez valakit a világ?</p> -<p>Nem! A világ csak elitél, elgázol, eltemet.</p> -<p>És Camilla egész éjfélig azon gondolkozott, hogy minő -áldozatokat hozzon egy nő, a ki a világ kegyelmét meg akarja -nyerni.</p> -<p>Helvila az alatt leveleket irt – mindenfelé, a közös lámpás -mellett.</p> -<p>Mikor a muzsikáló óra az éjféli Serenade-walzert kezdte el -lepengetni, akkor Helvila letette a tollat.</p> -<p>– Én most megyek aludni. Délután többször kerestem Dobokayt, nem -találtam otthon. Holnap korán reggel fogok hozzá elmenni. Meg kell -tőle tudnom, hogy mi igaz abból, a mit Meritoris úr mondott, hogy ő -tiltakozott az én életpályám megkezdése ellen?</p> -<p>Azzal Helvila a kis mellékszobába távozott, a hol az ágya volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>Camilla még ott maradt az égő lámpa mellett.</p> -<p>És aztán elgondolkozott helyzetének egész visszás állapota -fölött. Az ember lelke tele van ellenmondó dæmonokkal. Az érzés a -megfontolással, a képzelet a megitéléssel, a tapasztalat az -ábránddal kiengesztelhetetlen harczokat küzdenek. Egyszer a -szenvedély lángol föl, másszor a gond borítja el a kedélyt. Azok a -hideg, kővé vált fogalmak a «becsület» felől olyan nehezen akarnak -felolvadni a világalkotó érzések tüzében.</p> -<p>Hajnalig tartott a lelki küzdelme.</p> -<p>Akkor felvette azt a tollat, melyet Helvila otthagyott, s -elkezdett levelet irni.</p> -<p>Irt egy hosszú, nagyon hosszú levelet Bertalanhoz.</p> -<p>Mikor készen volt vele, átment a levéllel Helvilához.</p> -<p>A leány aludt, de nagyon ébren: rögtön felneszelt az anyja -beléptére.</p> -<p>Camilla felolvasá előtte a levelét.</p> -<p>Helvila azt mondta rá:</p> -<p>– Csak késő ne legyen.</p> -<p>Közömbösen vette már az egész dolgot.</p> -<p>Mindegy volt már neki: Vigárdyval szökik-e el az anyja, vagy a -férjével?</p> -<p>Camilla aztán még egyszer végig ruminálta a levelét, igazított, -törült, megint bővített rajta, a világos hajnal ott lepte a -petroleumlámpás mellett.</p> -<p>Akkor aztán őt is elnyomta az álom, karszékében ülve.</p> -<p>Csak akkor ébredt fel, a mikor Helvila felkölté.</p> -<p>A leány uti ruhába volt öltözve, kalappal a fején.</p> -<p>– Megyek a gyámatyámhoz. Még most otthon találom.</p> -<p>Camilla úgy érezte, mintha a tegnap és ma között egy év veszett -volna kárba.</p> -<p>– Kérlek, ezt a levelet is vidd magaddal és add át a -czímére.</p> -<p>A levél Vigárdynak volt czímezve – az országházba.</p> -<p>Jó intézmény biz ez: az a képviselőházi postahivatal. Leveleket, -a miknek nem mulhatatlanul szükséges az <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> -asszonyi ellenőrzés tourniquetjén keresztül menni, ide lehet -utasítani. A honatyákat minden izenet megtalálja e szent helyen, a -nélkül, hogy czigány-utczára szaladna.</p> -<p>Kilencz-tíz óra között volt az idő, a mikor Helvila hazulról -eltávozott.</p> -<p>Camilla nyugtalanul várta – sorsa eldülését.</p> -<p>Számlálta az óranegyedeket.</p> -<p>Tizenegy óra elmult és még nem jött senki.</p> -<p>Hol maradhat Helvila olyan sokáig?</p> -<p>Már tizenkét óra is elmult, a midőn a konyha felőli ajtón -csöngettek. Itt Helvila jöhet csak be.</p> -<p>Csakugyan ő volt.</p> -<p>Arczkifejezése elijesztő volt. Mintha valaki megkergette volna. -Úgy lihegett. Szóhoz is alig tudott jutni. Kezei reszkettek.</p> -<p>– Mi történt veled? kérdezé Camilla. Otthon találtad -Alasztort?</p> -<p>– Tőle jövök. Magam sem tudom, mi történt velem. A mint beléptem -a szobájába, a mint meglátott, felugrott az iróasztalától s rám -kiáltott: «Hát te még itt vagy?» Tegezett, a mit nem szokott soha. -Arczán az ijedség és a harag látszott. «Hát nem mentél még el a -helyedre?» Én úgy meg voltam lepetve e haragos fogadtatás által, -hogy nem tudtam neki mit válaszolni. «Hát mit lebzselsz itten?» -kiabált rám, egyre dühösebben. «Mi kereseted van még Budapesten? -Mit szaladgálsz előre-hátra?» Erre én azt rebegtem, hogy az anyámra -vártam, a ki velem akart jönni. «Majd megy az anyád a Lipótmezőre, -a bolondok házába!»</p> -<p>– Ah! kiálta fel Camilla megütődve.</p> -<p>– Tartanom kellett magamat, hogy sírva ne fakadjak; azt -kérdeztem tőle, hogy mit vétett az én szegény anyám? «Azt jobb lesz -meg nem tudnod. Most takarodj rögtön innen és siess a dolgodra! -Egyenesen a vasutra.»</p> -<p>– Én azt kérdeztem tőle: «Hát mehetek Pancsovára?» Erre már -káromkodni kezdett: «Hogy a mennydörgő <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> -mennykőbe ne mehetnél? Rég ott kellene lenned s elfoglalni az -állásodat!» Én azt akartam megtudni, hogy hát nem tiltakozott-e ez -állás elfoglalása ellen az atyám? Csak úgy forogtak a szemei erre a -kérdésemre: a lábával dobbantott. «A te apád egy akasztófáról -szakadt gézenguz, a kinek annyi gondja van te rád, mint a vizbe -dobott macskakölyökre!» Nekem a lélekzetem is elállt. «No hát mit -állasz itt, mint a sóbálvány? Nem tudod, mit tégy?»</p> -<p>– Megfoghatatlan! rebegé Camilla.</p> -<p>– Én összetett kézzel kértem, hogy mondja meg, mit tegyek? -Hiszen azért jöttem hozzá. Erre ő kivette az óráját: «Most fél -egyre. Még van idő!» azzal csengetett az irodaszolgának. «Rögtön -hozz egy bérkocsit a kisasszonynak!» Azután a vasuti kalauzban -levelezett s ismét hozzám fordult: «A gyorsvonat Szeged felé indul -egy óra negyven perczkor: most azonnal vágtass haza, szedd össze a -czókmókodat, aztán ki az indóházhoz, az anyáddal ne sokat -cerimoniázz, csókolózz, hanem ott légy az első csengetésre, s aztán -ki se nézz az ablakon, mikor a vonat kirobog a városból!» S a míg -hozzám beszélt, azalatt folyvást nagy lépésekkel járt fel s alá a -szobában. Én el voltam kábulva. Soha ilyen hangon nem beszéltek én -hozzám. Különösen ő soha. Hiszen inkább mindig olyan tréfás, -jovialis modorban beszélt velem, s azért évődött velem, hogy olyan -komoly vagyok: nem nevetnék egy zsák pénzért. És most szid! S én el -nem tudom képzelni, hogy mit vétettem. Hogy még nem utaztam el az -állomásomra. Hisz még csak két hét mulva kezdődik az iskolábajárás. -S aztán hogy szidja előttem apámat, anyámat. Legjobban -megdöbbentett az, a mit apámról mondott. És még csak le sem -ültetett. A mint az irodaszolga bejött jelenteni, hogy itt a -bérkocsi, nem is várta, hogy az kimenjen: «No hát Isten hirével: -adieu!» Azzal felvett az asztalán heverő bankjegyekből egynehányat: -«Itt az utiköltséged.» S hogy én azt nem akartam elfogadni, -erőszakosan a zsebembe dugta s aztán megfogta a karomat és csaknem -erővel tolt <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> ki az ajtón, a mit mérgesen csapott be -utánam. Én szédelegve mentem le a kocsiig, s most el vagyok kábulva -attól, a mi velem történt. Mit csináljak?</p> -<p>– Tőlem kérsz tanácsot, mikor magamnak sem tudok adni.</p> -<p>– Valami borzasztó dolognak kellett történni. Nem válaszolt -Vigárdy a leveledre? Nem jött el?</p> -<p>– Se maga nem jött, se választ nem küldött.</p> -<p>– Pedig már ott volt az országházban, mikor én a leveledet -odavittem. Egy teremőrt kértem fel, az maga vitte be neki a -levelet. Annak már van két órája.</p> -<p>– Semmi válasz sem jött rá.</p> -<p>– S nekem szabva az időm. Mindjárt egy óra lesz.</p> -<p>Ismét csengettek a konyhaajtón.</p> -<p>Camilla ment ajtót nyitni.</p> -<p>Levél érkezett Helvila számára Dobokaytól.</p> -<p>Egy napsugár derengett át a két hölgy lelkén.</p> -<p>Hátha csak tréfa volt az a keserves fogadás a gyám részéről. -Most levelet küld, kimenti a rossz kedvét.</p> -<p>Nem volt a levélben semmi irás, hanem volt két másodosztályu -vasúti jegy. Alasztor jegyet is váltatott: még pedig kettőt. Ez azt -jelenti, hogy Camilla is utazzék a leányával, rögtön, ebben az -órában.</p> -<p>Ez már félre nem érthető komoly dolog.</p> -<p>– Nekem futnom kell, monda Helvila. Egész teste reszketett, -lázban volt. Előérzete volt az a megsemmisülésnek.</p> -<p>– De én nem mehetek veled most rögtön. Nekem meg kell várnom -Vigárdy válaszát.</p> -<p>– Most már szeretném, ha nem várnád meg. Olyan rossz előérzetem -van!</p> -<p>Helvila sietett pakolni. Csomagját összefűzte, bőröndjét -lezárta. Az óra háromnegyedet mutatott egyre.</p> -<p>Egyszer aztán léptek hallatszottak a kibérelt szobában. Az -elválasztó ajtóban nyikorgott a kulcs.</p> -<p>Melyik jön a kettő közül? <span class="pagenum"><a name= -"Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<p>Vigárdy jött be.</p> -<p>Kezében volt a kalapja, s abban az országgyülési napirend, a -másik kezében sétapálczája, az aranyfogantyúval.</p> -<p>Az arcza rémségesen el volt változva, zöldessárga színű, a mi -máskor pirosság volt rajta, az most szederjes folt, szája szélén az -a fehér tajték látszott, a mi az őrültek s a halálos betegek -ismertető jele; szemei körül ónkarikák, halántékán lehetett látni a -megdagadt erek lüktetését.</p> -<p>– Mit tettetek szerencsétlenek azzal az én levelemmel? hörgé -tompa, rekedt hangon. Megöltetek vele!</p> -<p>Camilla ijedten sikolta föl:</p> -<p>– Az ön feleségének adta át a levelet?</p> -<p>– Eh mit? Feleségnek. Hisz a feleségem nem ölne meg engem! – De -elvitte a levelemet a legádázabb politikai ellenfelemhez, egy -botrányhajhászó képviselőhöz, s az a mai ülésben interpellatiót -intézett e miatt a ministerhez s felolvasta levelemet az -országházban.</p> -<p>– Szentséges Isten! sikoltott fel a leány.</p> -<p>– Nem értem, szólt Camilla. Hát mi köze ehhez a -parlamentnek?</p> -<p>De Helvila már értette.</p> -<p>– Az ellenzéki képviselő a földmivelési ministerhez intézte az -interpellatióját: «Van-e tudomása a ministernek arról, hogy egy -kormánypárti képviselő, egyike a párt oszlopos tagjainak arra -használja fel nagy befolyását, hogy egy ismeretes szép asszonynak, -kivel titkos viszonya van, még ismeretesebb férjét, nagy -felelősséggel járó állami hivatalba beszerezze. Ez a bizonyos férj -váltóhamisításról, csalárd bukásról ismeretes; de különösen a -turfon elkövetett yankeetrickjeiről. S most ennek a kezére készül a -kormány az állam egyik legkényesebb természetű birtokát, a -méntelepet bízni, a jelzett képviselő hathatós ajánlatára.» S ezzel -elővette a «szeretőmhöz» irt levelemet s felolvasta azt a ház -előtt.</p> -<p>– Rettenetes! <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<p>– Hát még a háznak az arcza! Az volt a rettenetes! Az ellenzéki -padokon a kárörvendő, nevető, gúnyhahotázó arczok! A -kormánypártiakon a harag, az elkeseredés. A mellettem ülők ököllel -ütötték a padot, kiabálva, ordítva: «Ki az a képviselő? Nevezze -meg! Halljuk a nevét!» A karzatokon minden látcső kereste a soraink -között, ki lehet az, a ki találva van? Ki fog felugrani? Ki vágja -oda az interpellálónak a szeme közé: «Hazugság! Nem igaz!» Ki ájul -el? ki fut ki a teremből? – Én csendesen ültem a helyemen s néztem -a beszélő szeme közé, ki a levél végig olvasása után, kegyetlen -hideg mosolylyal dugta azt vissza a zsebébe, s azt mondá: «A nevet -majd megmondom holnap a zárt ülésben.» A minister nem felelhetett -mást az interpellatióra, mint azt, hogy kéri azt magának kiadatni, -rögtön megvizsgálja az ügyet, s holnap válaszolni fog. Az elnök a -ház felháborodása miatt az ülést felfüggesztette. Ott láttam -Alasztort is a karzaton. Az, mint egy őrült, rohant ki e jelenet -után az ajtón.</p> -<p>A két hölgy egy szót sem tudott szólni.</p> -<p>– És én nem őrültem meg e perczek alatt! Mikor sárba gázolják a -becsületemet! Meggyalázzák ország-világ előtt azt a nőt, a kit én, -mint egy szentet, úgy imádtam! És én csendesen tudtam ott ülni a -helyemen, és úgy tenni, mint a kit mind ez nem érdekel.</p> -<p>Most aztán kitört Camillából a szilaj harag.</p> -<p>– Megölöm azt az embert! Fölkeresem és agyonlövöm.</p> -<p>– Hiszen ha azzal segítve volna a bajon, nem várnám én, hogy -asszonykéz végezzen vele, meg tudnám tenni magam is. De ezzel csak -egy bűnváddal több terhelne. Aztán ennek az embernek igaza van! Én -mind azt a bűnt elkövettem, a mivel vádolva vagyok: házasságtörést, -hazaárulást, vesztegetést, bűnpalástolást, a midőn azt hittem, hogy -jót teszek a nyomorultakkal.</p> -<p>Camilla lekapta a fejéről a hajfonatát s elkezdte azt kibontani. -Első jele a megőrülésnek. <span class="pagenum"><a name="Page_239" -id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>Helvila közbeszólt.</p> -<p>– Ne essünk kétségbe. Még egy napi haladékunk van. A név még -nincs kimondva. Én fogom felkeresni azt a képviselőt. Én beszélek -vele. S ha emberi szív van benne, kicsikarom tőle, hogy visszavonja -a vádját.</p> -<p>– Nem, kedves leánykám, egy politikai ellenfélben nincs emberi -szív. Hóhérnak könyörögsz. Könyörgéseddel csak sulyosítanád a -vádat. Az is egy bűnjel lenne. Azután még nincs vége a tragœdiának. -Az ülést folytatták, mert ugyanannak a képviselőnek még egy másik -interpellatiója is volt a kereskedelmi ministerhez, és egy harmadik -a cultusministerhez. A kereskedelmi ministertől azt kérdezé: «Van-e -tudomása róla, hogy ugyanazon elébb jelzett képviselő ugyanannak a -csalárd bukott férjnek a szép feleségét, a kihez gyöngéd viszonyok -csatolják, a kereskedelmi ministeriumhoz tartozó vasutaknál -alkalmaztatta pénztárosnőnek? Helyesli-e a minister, hogy a -képviselők a barátnőiket az állam költségén tartsák el?»</p> -<p>– Ah! Ez megöl! sikolta fel a nő.</p> -<p>Vigárdy kaczagott s a mellett öklével üté a homlokát.</p> -<p>– Hahaha! Egy honatya, a ki a szeretőjét az állammal fizetteti -meg!</p> -<p>S tovább kaczagott. Nem lehet tudni: kaczagás volt-e, vagy -zokogás.</p> -<p>Camilla azt hitte, hogy a szíve fog megszakadni. Támolygott. -Alig volt lélekzete.</p> -<p>– Fussatok innen! lihegé Helvila. Fussatok ebből az elátkozott -világból. Fogjátok meg egymásnak a kezét. Rejtsétek el magatokat -oda, hová az emberek gonoszsága el nem hat.</p> -<p>– Az emberek elől elfuthatok; de hová fussak saját magam elől? -mondá Bertalan. A saját lelkem elítél. Bolondot tettem. Bele -rohantam a gyalázatba.</p> -<p>– De hát olyan Isten és ember elleni bűn a nyomorultakkal jót -tenni? fakadt ki Camilla. <span class="pagenum"><a name="Page_240" -id="Page_240">-240-</a></span></p> -<p>– Az! felelt Bertalan.</p> -<p>– Oh fussatok innen! könyörgött, rimánkodott összekulcsolt -kezekkel Helvila.</p> -<p>Vigárdy megsimogatá a leányka fejét.</p> -<p>– Várj csak kis leánykám: még te is velünk futhatsz. Következik -a harmadik interpellatio a cultusministerhez: «Van-e tudomása róla, -hogy ugyanazon képviselő ugyanazon szép asszonynak a leányát -kineveztette egy állami leányiskolába tanítónőnek, a ki dæmoniacus -őrjöngő s egyszer már egy dührohamában a saját apját akarta -megfojtani?» Az egész ház üvöltött, ordított: «Ki az? Halljuk a -nevét!» Az a név el van itélve! És én most nem csak magamat, nem -csak tégedet, de még ezt az ártatlan leánykát is semmivé -tettem!</p> -<p>Erre aztán Helvila egyenesen, a hogy állt, végig vágta magát -arczczal a földön.</p> -<p>Az anyja odatérdelt melléje és ölébe vette.</p> -<p>Aztán csak a csendes zokogásuk hallatszott.</p> -<p>– De hát lehet ily rémségnek megtörténni a világon? rebegé -Camilla.</p> -<p>– A politikai világban minden rémség lehető. A háborúban nem -szabad mérgezett golyókkal lőni, de a pártok harczában szabad. Ez -ott virtus. Egy kiváló politikai alakot eltemetni hőstett. Én ki -vagyok szolgáltatva a pelengérnek. Emlékezem egy hasonló esetre a -képviselőházban, mikor egy képviselőtársamnak felolvasták egy -leányhoz irt szerelmeslevelét, mely őt mint politikust -compromittálta. A képviselő fiatal házas volt. Most is látom, hogy -állt ott, halálsápadtan, izzadó homlokkal, tétova tekintettel, s -száraz ajkaival azt rebegé: «Nem én irtam a levelet!» Pedig ő irta. -És most én fogok ott állni a helyén és meg fogom kisérleni, hogyan -jön ki a számon ez a szó: «Nem én irtam ama levelet.» Ah! borzasztó -gondolat! Egy ország szine előtt hazudni!</p> -<p>– Hát lehetséges az, hogy az istentelenség győzzön az ártatlanok -fölött? Hiszen mi nem vétettünk senkinek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> -<p>– Győzni fog.</p> -<p>– Nem fog győzni! suttogá Helvila, térdéről fölemelkedve.</p> -<p>A leány szemei kerekre fel voltak nyilva, arcza átszelleműlve. -Egyenesen állt, hátravetett fővel, mint egy daczoló angyal.</p> -<p>– Nem fognak bennünket meggyalázni. Jöjjetek közelebb. Sugok -nektek valamit. Azon az emlékezetes éjszakán, a mikor az életet -újra visszanyertük (rossz nyereség volt), én eltettem valamit e -szent nap emlékeül. Te tudod mit? Kerested azóta, nem találtad. -Most megmutatom hol van.</p> -<p>Azzal odament a zenélő órához, felnyitotta a zenegép tábláját s -kivette annak a tokjából azt a bizonyos rhumos palaczkot. Aztán -olyan megdicsőült arczczal, melynek márvány fehérén a diadal -ragyogott, mondá:</p> -<p>– Hármunknak elég.</p> -<p>Camilla és Bertalan egymás szemében kereste a kérdést, a -választ. Megtalálta.</p> -<p>Bertalan két kezét Camilla felé nyujtá.</p> -<p>– Akarsz velem együtt boldog lenni?</p> -<p>Erre a nő szenvedélyesen veté magát a férfi keblére, ölelte, -csókolta, egész extasissal, s közben rebegé: – Mindig téged -szerettelek, téged imádtalak! Szeretlek az utolsó pillanatomig.</p> -<p>Helvila gyermetegen mosolygó áhítattal mondá:</p> -<p>– Most már tudom, hogy mi az a csók? – Az az édes halál.</p> -<p>Azzal megindult csendesen a hálószoba ajtaja felé.</p> -<p>– Jöjjetek utánam. Én majd mutatom az utat.</p> -<p>Az ajtóból még egyszer visszatekintett. Látta, hogy Bertalan -összeborzad. Olyan hideg jön ki a halál kapujából.</p> -<p>A leány odakiáltotta az anyjának azt a classikus mondást:</p> -<p>– «Arria! – mondd a férjednek: nem fáj a halál Paetus!» -<span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<p>Aztán becsukódott hármuk mögött az ajtó.</p> -<p>Az óra kettőt ütött, a zenegép pengeté a Serenade-keringőt.</p> -<h3>II.</h3> -<p>… Még pengette a zenélő óra a szép spanyol dal -végaccordjait.</p> -<p>A Dragomirovics-szállás közlő-ajtaja halkan felnyilt s belépett -rajta Zeno.</p> -<p>Elébb nagy óvatosan körültekintett a szobában. Örvendetes -vigyorgásra derült az arcza, mikor az asztalon levő tárgyakat -meglátta. Majd a hálószoba ajtajáig settenkedett s -hallgatózott.</p> -<p>Azzal visszafordult a benyiló ajtóba, nagy unszolással -kinálgatva valakit a besétálásra.</p> -<p>Az a valaki Amanda asszony volt. Kisérte Alasztor.</p> -<p>– Tessék, tessék belépni, méltóságos asszonyom, suttogá fojtott -hangon Zeno. Ön kivánta ezt a helyzetet.</p> -<p>– De most már utálom, mondá Amanda.</p> -<p>– Méltsád kivánta tőlem, hogy szolgáltassak kellő alapot egy -válóperhez. A közjegyző úr előtt mondta. Úgy hiszem, hogy e -kivánságának fényesen eleget tettem. Most még azt az óhajtását is -teljesítem, vajha a bűnösöket in flagranti találhatná! Azt mondta: -széttépné őket, ízekre, darabokra.</p> -<p>– Kivántam ezt; de most szeretnék a föld alá sűlyedni hogy ne -legyek itt.</p> -<p>– A bűntanujelek itt vannak, méltsás asszonyom. Ez itt az ő -kalapja, ez a sétapálczája az arany fogantyúval. Méltsád névnapi -ajándéka, a kettős monogramm rajta. De leghitelesebb az -országgyűlési nyomtatvány, melyre fel van irva: Vigárdy Bertalan. Ő -itt van. Itt vannak együtt, Ott a hálószobában.</p> -<p>Amanda undorodva fordította félre a fejét s fátyolát arczára -húzta. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<p>– No hát uram, tessék bemenni a szobába. Mondá Alasztor Zenónak. -Végezzünk! Ön a boszúálló férj!</p> -<p>Zeno hosszúra húzta a száját.</p> -<p>– É–én menjek be? Hisz engem rögtön főbe lő, ha meglát. A -képviselők revolvert hordanak a zsebükben.</p> -<p>– Hát ki menjen be?</p> -<p>– Úgy gondolom, hogy ön</p> -<p>– Hát én értem nem kár, ha főbe lőnek?</p> -<p>Zeno kedélyesen mosolygott.</p> -<p>– Ugyan már hogy lőné önt főbe? Az elválandó felesége leendő -férjét. Hisz az száz percent nyereség ránézve, ha a felesége rögtön -férhez megy, nem kell neki tartásdíjt fizetni.</p> -<p>– Juridice helyes a felfogás.</p> -<p>– Aztán ön közjegyző. Az ön tanúbizonysága hiteles helyszíni -fölvételül szolgál.</p> -<p>– Ez is igaz. Így legalább nem lesz belőle botrány; csak a -tényállás constatálása. No hát bemegyek én.</p> -<p>Alasztor odament a hálószoba ajtajához s bekopogtatott -rajta.</p> -<p>– De ne kopogtasson ön az ajtón! suttogá Zeno.</p> -<p>Aztán, hogy az ismételt kopogtatásra sem jött semmi nesz onnan -belülről, Alasztor csak kinyitotta az ajtót s belépett a szobába, -az ajtót megint betéve maga után.</p> -<p>Zeno iparkodott úgy helyezni el saját becses alakját, hogy -Amanda előtte álljon.</p> -<p>A kis szobából nem hallatszott semmi emberi hang, női sikoly, -férfi-szidalom, patvarkodás, a mi várható volt. Amanda türelmetlen -volt.</p> -<p>Beletelt öt percz, a mig Alasztor ismét kijött az ajtón.</p> -<p>Arczán mély meghatottság látszott, homlokán a redő még mélyebb, -szemölde összehúzva. Két kezét a mellén tartá, ökölre szorítva.</p> -<p>Amanda a féltékenység kegyetlen dühével kérdezé a kilépőtől:</p> -<p>– Nos? Együtt találta őket? <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Mind a kettőt?</p> -<p>– Mind a hármat. A leány ott fekszik közbül a kettő között.</p> -<p>– Meghaltak! kiálta fel Amanda.</p> -<p>Alasztor vállat vont.</p> -<p>– Nem tudom, nem vagyok orvos. De én azt hiszem, hogy meghaltak, -mert nem akarnak fölébredni.</p> -<p>Amanda most már be akart rohanni a szobába. Alasztor -visszatartá.</p> -<p>– Ne bántsa őket asszonyom! Hagyja őket békével elköltözni. Nem -erre a planétára való emberek voltak. Idealisták voltak. Aludjanak -békével.</p> -<p>Ekkor aztán Amandának a kedélye egyszerre átcsapott a -kétségbeesett rémületbe.</p> -<p>– De én nem akarom, hogy ők meghaljanak! Én nem akarom őt -megölni. Siessen ön orvosért! Gyorsan! Az égre! Mentsék meg őket. -Hisz én nem akarok gyilkos lenni!</p> -<p>Alasztor cholerikus nevetésre fakadt.</p> -<p>– De ugyan ne lamentáljon asszonyom! Hisz ez tiszta száz percent -nyereség önre nézve, hogy ilyen olcsón szabadult meg a férjétől. -Most már válópert sem kell kezdenie. Most már ügyvédre sincs önnek -szüksége. – Én sietek a rendőrséget értesíteni.</p> -<p>Azzal hátat fordított Amandának s minden üdvözlés nélkül ment -kifelé.</p> -<p>Az ajtóban összebotlott Zenóval.</p> -<p>Az volt csak igazán kétségbeesve.</p> -<p>– Hát már most az én húszezer forintomból mi lesz?</p> -<p>Alasztor kegyetlen tudott lenni. Szemébe nevetett.</p> -<p>– De már arról bizonyosan mondhatom, hogy «meghótt».</p> -<p>– Akkor én lövöm magamat főbe!</p> -<p>– Mondok én önnek annál valami rosszabbat. Nézze csak: ő most -özvegygyé lett. Valamikor úgy is jegybenjártak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> Vegye -el az özvegyet. Én lemondok az ön javára minden elővételi -jogomról.</p> -<p>Azzal ott hagyta a házat.</p> -<p>Zeno úgy látszik, hogy komolyan vette a keserű tréfát.</p> -<p>Kihúzta a zsebéből a piros selyem zsebkendőt, s az arczára -tapasztá. Majd féloldalas lépésekkel közeledett Amanda felé, -zokogást mimelő hangon fuldokolva.</p> -<p>– Asszonyom! Ez a borzasztó csapás, mely sziveinkre közösen -lesújtott…</p> -<p>Amanda nem hagyta neki végig rebegni a frázist.</p> -<p>– Ne érjen ön hozzám! Távozzék előlem! Itt van önnek a bűndíja. -(Azzal odanyújtá neki az igért betéti könyvet.) Én megveszem öntől -a halottjait. Hagyjon engemet magamra az áldozataimmal.</p> -<p>Zeno, a mint a húszezer forintos takarékpénztári könyvecskét -kezében érzé, magasztos tekintettel emelé arczát fel a magasba: – -Tehát még is van igazság a földön! – Szaladt is a zsákmányával, a -pénzt folyóvá tenni.</p> -<p>Amanda pedig térdre bocsátkozék s ajkaihoz emelt kezeit imára -kulcsolva, elkezde imádkozni a megholtak lelki üdveért.</p> -<p>A miért azok bizonyosan nagyon lekötelezve érezhették magukat -iránta.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Deák Ferencz -nevezett el így egy szivarspecialitást; onnan véve az etimologiát, -hogy ezt csak kőműveseknek lehet színi a szabadban.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Kukuruzring.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Buddha neve.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247"><br /> --247-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Magnéta <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Tégy jót <span class="ralign"><a href= -"#Page_93">93</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>Otszázezer rubel</td> -<td>Ötszázezer rubel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_22">22</a></td> -<td>On fiaskót</td> -<td>Ön fiaskót</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_22">22</a></td> -<td>On traktál</td> -<td>Ön traktál</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_24">24</a></td> -<td>On ád másik</td> -<td>Ön ád másik</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>Onnek a menyasszonya</td> -<td>Önnek a menyasszonya</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_50">50</a></td> -<td>Onnek meg kell</td> -<td>Önnek meg kell</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_156">156</a></td> -<td>On megszabadúl</td> -<td>Ön megszabadúl</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_156">156</a></td> -<td>On igazságtalan</td> -<td>Ön igazságtalan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_156">156</a></td> -<td>On, barátom</td> -<td>Ön, barátom</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_196">196</a></td> -<td>kezében taro tt</td> -<td>kezében tartott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_229">229</a></td> -<td>On ezelőtt</td> -<td>Ön ezelőtt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_242">242</a></td> -<td>Orvendetes vigyorgásra</td> -<td>Örvendetes vigyorgásra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_242">242</a></td> -<td>On kivánta</td> -<td>Ön kivánta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_243">243</a></td> -<td>On a boszúálló</td> -<td>Ön a boszúálló</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Magnéta; Tégy jót, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGNÉTA; TÉGY JÓT *** - -***** This file should be named 62796-h.htm or 62796-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/9/62796/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62796-h/images/cover.jpg b/old/62796-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/62796-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
